Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
4.64 MB
2007-07-05 10:16:32
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
625
3361
Rövid leírás | Teljes leírás (409.65 KB)

Az újságot digitalizálási gyakorlat alkalmával beszkennelte: Ferencz-Füge Róbert

Kanizsa 1990. 014-017 szám - április

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:


\\L évfolyam 14, szám
1990. áprilisé.
Ára: 9,60 Ft.
Megjelenik minden
pénteken


KANIZSA
VÁROSI HETILAP



Piac és_.._piaCj_

újra piac






z, / □ n □ □ □ □ □na j^fci □


A városi tanács termelésellátásfelügyeleti osztályán szinte naponta visszatérő téma a városi piac helyzete, illetve annak rekonstrukciója.
A piac felújításának és átalakításának legjobb ismerője, fő koordinátora Kovács Zoltán osztályvezető. A lakosságot élénken foglalkoztató, ügyben vele beszélgettünk.
A városi piac állapota mára kritikussá vált.

Az épületek állaga, az árusltótér és a közműhálózat állapota miatt legfeljebb egy-két évig üzemeltethető jelentősebb felújítás és korszerűsítés nélkül - tájékoztat bevezetéseként. - A korábbi építkezések hatására beszűkült piacon a legalapvetőbb élelmiszerhigiéniai feltételek sem adottak. Nem zavartalan az árufeltöltés, és az árusítás-vásárlás sem.
Már évekkel ezelőtt

felvetődött egy új piac létesítése
a Báthory ut<Ja nyugati oldala, illetve a tervezett 74. sz. főút bekötő szakasza közötti terület igénybevételével. A VII. ötéves terv időszakának végére - ez év végéig - erre négy millió Ft-ot ütemeztek. Az összegből - a tanács anyagi helyzetének jelentős romlása miatt - más fontosabb célra 2,5 millió Ft-ot csoportosítottak át.

Mivel a jelenlegi és a közeljövőben várható nehéz gazdasági körülmények folytán nincs kilátás a mintegy 350-400 millió Ft-ba kerülő új piac és a vásárcsarnok megépülésére (a szűkített változat is kb. 200 milliót tenne ki), nem lehet más választása a tanácsi vezetésnek, mint a jelenlegi piac korszerűsítése. A jelenlegi helyzetben - más véleményekkel ellentétben (Folytatás a 3. oldalon)

( KANIZSA

1990. április 6.






A túlélésre rendezkedtem be
Szakony Attila felvétele
- Tulajdonképpen még a hős
korban kezdtem szociológiával
foglalkozni. Az egyetemen ak
kor ilyen képzés nem volt, filo
zófia-magyar szakon végeztem.
Annak idején a semmiből te
remtődött meg a magyar szo
ciológia. Hegedűs, az ex-mi-
niszter, aki elkezdte, egyszerű
en nem vett tudomást a magyar
szociológiai élet általános ha
gyományairól, kizárólag a né
met mintát követte. Másrészt -
mivel ezt a szakmát a szocde-
mek uralták -, a párt szétveré
sével húsz évre a szociológiai
életet is tönkre tették. Nekem
Kemény István volt a meste
rem, aki az említett magyar
szociológia „emlőin nőtt fel", Er-
dein, Hajnalon, Bibón. Tőle ta
nultam, bár őt 1977-ben emig
rációba kényszerítették. Ezzel a
szakma szinte megszűnt, mert
ő és Szelenyi Iván elmentek. Iz
galmas időszak volt ez, az új
gazdasági mechanizmus beve-
zetéséneK korszaka. A kutatá
sokat Kemény vezette, és a té
mák a szegénységet, a cigány
kérdést, a munkásosztály belső
rétegzettségének problémáját
öleltek fel. Vizsgáltuk a gazda
sági vezetők alkalmazkodását
az új mechanizmushoz. Ez a té
ma ma is aktuális, hiszen ma
ugyanazt csinálják végig a gaz
dasági vezetők, mint akkor.
Hasznosítani is tudjuk az akkori
tapasztalatokat.
- De a szépen induló pálya
megtört.
- A szegénység vizsgálata
miatt kerültem margóra. Ez
1968-ban megpendített, aztán
betiltott téma volt. Mi, akik a
vizsgálatokat végigcsináltuk —
talán azért, mert nagyon fiata
lok és nagyon fogékonyak vol
tunk —, nem tudtunk a téma bű
völetéből szabadulni. Borzasztó
an expresszív dolgok voltak
ezek. A cigányok, a szegények
sorsa mélyen érintett bennün
ket, és mert kerestük a módiát,
hogyan lehetne a vizsgálatokai
bonyolítani. szembekerültünk
azokkal a hatalmakkal, amelyek
ellenlépéseket tudtak tenni. En
nek az lett a vége, hogy elve
szítettem az állásomat.
- Valamiből azonban mégis
élni kellett!
- Jó ideig szociológiai segéd
munkát végeztem. Kérdőíveket
kódoltam, részben saját néven,
részben álnéven. Aztán ahogy
a demokratikus ellenzék élete
gazdagodott, a mi időnk is egy
re fogyott. Nem lehetett mar
megélni kódolásból. Időigényes
volt, csendben lehetett csak csi
nálni, s ez az ellenzék életében
nem igen adatott meg. A kuta
tások is fogytak, így más „zse
niális" dolgok után kellett nézni.
Cukorkát gyártottam például,
mosogattam, s ami a legjobb
megélhetést adta, ruhát festet
tem. De dolgoztam a szamizda-
tok technikai kivitelezésében is.
Miután a Hírmondó szűk gárdá
val készült, neki segítettem. A
Beszélő viszont annyira konspi-
rált, hogy abban nem tudtam
részt venni.

— Hogyan lehetett ezt a ki-
szorítotíságot elviselni?
- Jól. Szerencsére amúgy
sem tartott sokáig. Bár amikor
1979-ben megalapítottuk a Sze
gényeket támogató alapot, ak
kor kerültem igazán távol a pol
gári léttől. Gyereket szültem,
gyesen voltam, egy kicsit taní
tottam is, s csak 82-ben, ami
kor már a harmadik állásomból
rúgtak ki, lettem végérvényesen
állástalan. 1989-ig tartott ez az
állapot.
Az első öt-hat év nagyon furcsa volt. Akkor még en is a túlélésre rendezkedtem be, s eszembe sem jutott volna nyíltan ütközni. Azt nem lehet ggyedül, annak nincs értelme. Ugy döntöttem, hogy apróbb vizsgálatokat végzek, s talán békén hagynak. Ezzel persze lemondtam a nagy publikációk lehetőségéről. De volt egy kis zúglap, a Budapesti Nevelő, a kutya sem olvasta, s ez szinte cenzúra nélkül közölt. Tehát megírtam, amiket gondoltam, de a nagy lapokról lemondtam. Valószínűleg úgy gondoltam, hogy a régészek egyszer kiássák ezeket a publikációkat, s majd kiderül, hogy milyen nagy a magyar társadalom.
A cukorkagyártás és a ruhafestés reménytelenné tette, hogy jelen legyek a szakmában. A Beszélő nemileg kárpótolt, de a tudományos munka nem fért a koncepcióba. Három évig dol-toztam egy óyodában dajkaként. Nem a megszokott óvoda volt ez, elmebeteg, ideggyenge gyerekek jártak oda. Mégis szerettem, szívesen csináltam. Viszont csak arra volt jó, hogy családi pótlékom legyen, s valahogy a polgári kereteket újra rendezzem magam körül. 1989-ben aztán minden ^publikációs csatorna megnyílt előttem. A kihívás nemcsak politikai volt, hanem intellektuális is. Ekkor lettem hűtlen az óvodához. Aztán sikerrel ért véget a TDDSZ re-


habilitációs csatája, és engem felvettek az egyetemre.
- A téma tehát újra a sze
génység. Mondana valamit a
mai helyzetéről?
- Sajnos a tudományos mun
ka már végképp nem létezik,
szünetel. Most a politika van, s
nemcsak az egyen, a társada
lomtudományok számára is. Va
lós adatokat úgy nem tudok a
szegénységről mondani. De má
sok sem. "Ennek ellenére nem
látok olyan mérvű romlást, mint
mire a középrétegek sírásából
következtetni lehet. Ennek eo "

- Az SZDSZ a vesztes vál
lalatokat szanálni akarja.
- Hogy ez milyen következ
ményekkel - szegényedéssel,
összeomlással - fog járni, az
teljesen azon múlik, nogy az ér
dekvédelmi szervezetek létre
jönnek-e vagy sem. A szüksé
ges lépéseket az SZDSZ me<j
fogja tenni. Viszont hajlandó,
sot akar is egyezkedni, ha lesz
kivel. Az érdekvédelmi szerve
zeteket azonban a kormány
nem hozhatja létre.
- Azt gondolom, lesznek
olyan rétegek, melyeket mé
lyebben érint a változás.
oka az, hogy a kormány intézkedései az utóbbi években sokkal nagyvonalúbbak voltak, mint korábban. Azok a csoportok, melyek a „boldog" Kádár-korszakban abszolút egzisztenciális lehetetlenségben éltek, ma javulást érezneK. Nem lettek gazdagok, de legjtimálódtak. A minimális biztonsagot meg tudják teremteni. Ezt szimbolizálja az is, hogy a családi pótlek most már állampolgári jogon jár. A középrétegek szegényedése sem olyan mérvű, mint aminek a papírforma szerint be kellett volna következnie, mert sokan már kiléptek az állami szférából, s valahogy kompenzálni tudják annak teljes csődjét.
- Ezek százalékos arányát
most nem lehet megmondani.
Az állam nem tudja, es nem is
akarja finanszírozni, hogy a kö
zéprétegek szolid stabilitásban
éljenek. Biztonságban nem lesz
senki, mert egyszerűen nincs
olyan szelete a gazdasági élet
nek, melyet ne fenyegetne vál
ság. A vállalkozóknak van a
legnagyobb esélye arra, hogy
átvészeljék az elkövetkező idő
szakot. De ha a gazdaság egé
szen nem áll talpra, akkor a
vállalkozók is tönkre mennek.
Ezt örököltük, ezért bizonytalan
a kimenetel. Keserű „vigasz",
hogy bárki győz is a választá
sokon, ezzel a gonddal meg
kell birkóznia. Legyen az az
MDF, vagy éppen az SZDSZ.
Ddrő János

Műtrágya
Vállal af/ii?
figyelem!
Tehergépkocsik kis és nagy tétel-
kis és nagyjavítá- ben az újudvari Ag-
sát, valamint l-es rokémiai Telepen
és ll-es szemléit (Kámáncspuszta).
kedvező áron és
rövid határidőre
vállalja az Építőipa-
ri Közös Vállalat
szakműhelye.
Címe:
Hétköznap: 8-14 óráig.
Nagykanizsa, Telefon: Újudvar 2.

1990. április 6.

( KANIZSAT




Piac és piac, újra piac
Halló! Itt a 007!
Eredményes volt a vizsgálat
A városkörnyéki hétvégi házak, pincék feltörése ügyeben a kapitányság bűnügyi osztálya befejezte a vizsgálatot. Az előzetes letartóztatásban lévő Ba-umann Alajos (paksi lakos) és Németh István (sormási lakos) 14 rendbeli betöréses lopás bűntettével és vétségével, valamint egy rendbeli lőszerrel való visszaélés bűntettével alaposan gyanúsíthatok.
Ügyüket vádemelési javaslattal a rendőrség az ügyészségnek megküldte.
Az elmúlt két hétben 7 betöréses lopás történt. Nagykanizsán a Nyírfa utcai ún. „Kék fény" Italboltba tört be Orsós Kálmán nagykanizsai lakos, akit állampolgári bejelentés alapján a rendőrség tetten ért és elfogott. Ügyében a vizsgálat folyik.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri!
Négy állampolgár tett feljelentést gépkocsijuk feltörése miatt. Az ismeretlen elkövetők autósrádiót, magnósrádiót és készpénzt loptak a feltört gépkocsikból. A rendőrség megkezdte a nyomozást.

(Folytatás az 1. oldalról)
- ennek végrehajtása tűnik valós feladatnak! - mondja Kovács Zoltán.
Tervjavaslatot készítettünk,
amelynek alapja a szakaszos, kisebb befektetésekkel megvalósuló fokozatos előrelépés. Sajnos a terv a zsúfolt belváros helyzetét nem enyhíti, az árufeltöltés továbbra is nehézkes marad, s ezért ideális állapotokat nem lehet teremteni. Vigyázunk arra, hogy a történelmi városrészt ne bolygassuk, s a változtatások jól illeszkedjenek a városképbe.
Osztályunk nagy súlyt fektet arra, hogy a lakosság minél szélesebb rétegeit vonják be az elképzelésekbe - hangsúlyozza az osztályvezető.
- Ezért- a tanácstagok részére írásban megküldték az elgondolásokat, amelyekre mintegy 30 százalékos arányban érkezett visszajelzés, többségében a

jelenlegi tervezett megoldást javasolva;
- a környékbeli lakók és
az állandó piachasználók
részére 300 darab stencile-
zett kérdőívet osztottak ki,
amelyekből 45 kitöltött kér
dőívet küldtek vissza, java
solva a jelenlegi terv vég
rehajtását, ill. fedett vásár
csarnokot igényelve;
- a tervjavaslatot a pia
con közszemlére kifüggesz
tettük;
- a városi tévén keresztül
is tájékoztattuk a város la
kosságát.
Az elmúlt napokban nyilvános lakossági fórumot
hirdetett a tanács. Ezek lefolyásáról így számolt be az osztályvezető:
- Az első fórumot Klska-
nizsán tartottuk, a Tanács
köztársaság téri általános
iskola aulájában. Meglepe
tésre csupán tíz személy je
lent meg, zömében őster
melők. Véleményük meg
egyezett a tanácsi elgondo
lásokkal. Voltak, akik gyors
munkaindítást kértek, má-

...
sok a közlekedési helyzet javítását és az útburkolat rendbetételét sürgették. Szó volt az árumegőrzés biztosításáról és a Graboplán színes burkolatú, speciálisan feszített, több elemből álló védőtető alkalmazásáról is.
A második fórumot a HSMK-ba hívtuk össze. A 24 résztvevő zöme piaci kereskedő volt. Itt élénk vita alakult ki. Voltak néhányan, akik egy új piac létesítését követelték, a többség azonban a jelenlegi piac mellett kardoskodott, felajánlva a beruházás pénzbeli támogatását is.
Mint Kovács Zoltán elmondta, a végleges terv jóváhagyása az új önkormányzati testületre vár.
Az első szakasz kivitelezése valószínűleg 1991. elején indul, amikor a meglévő keleti oldalú pavilonsort lebontják és a piactér északi oldalán új pavilontömb épül. A többi a pénzügyi lehetőségektől függ.
Tihanyi István





Nem szabad... Nem szabad!!! NEM SZABAD MOST TÉVEDNI!!!!!!
A rendőrség nyomozást folytat ismeretlen tettesek ellen, aki betörtek:
- a homokkomáromi temp
lomba, és onnét perselypónzt
tulajdonítottak el,
- a galamboki italboltba,
ahonnan cigarettát, 1 db Philips
gyártmányú magnósrádiót, vala
mint több ezer forint értékben
1-2 Ft-os váltópénzt,
- a beleznai iskolából pedig
aprópénzt loptak.
Nyomozás folyik lopás miatt ismeretlen tettesek ellen, akik a nagykanizsai II. sz. Téglagyár, a Posta és a Gyár- és a Gépszerelő Vállalat telepéről rézkábelt vittek el nagy mennyiségben. Kérik, hogy aki a fenti bűncselekményekről bármit tud, értesítse a nagykanizsai rendőrkapitányságot!
*
Közlekedési balesetek
Ebben az időszakban 7 sérüléssel járó közlekedési baleset történt, amelyek során 5 személy súlyos, 8 pedig könnyű sérülést szenvedett.
Két baleset ittas vezetés miatt következett be. Mindkét esetben a vétlen utas, illetve gyalogos szenvedett súlyos sérülést.
Kétszer gyalogos okozott balesetet figyelmetlenségével. A két súlyos és három könnyű sérüléssel járó balesetnél az okozó gépkocsivezető fáradtsága volt a kiváltó ok.
Horváth Balázs

Szabó Attila Levente
Most nem szabad tévedni!
nu-i udiceti!" A magyarok testvéreink, ne öljétek meg őket!
Ismét rémisztő hírek érkeznek hazámból, Romániából, Erdélyből. Embereket gyilkolnak, ütnek, vernek. Szörnyű hallani, olvasni. Látni-e a sok rossz mellett legalább valami enyhítőt, kevés biztatót? Nincs remény. Talán este, a televízióban...
És akkor a fél nyolcas híradóban látottakon megdöbbenek. A Magyar Televízió ellentmondásos hírekkel szédít, súlyos melléfogásokat csinál. A marosvásárhelyi magyar nagygyűlést román tüntetésként magyarázza. De a kettes program híradójában ugyanazoknáha képeknél a tömeg a következőket kiabálja: „Most vagy soha". Melyiknek higgyek?
Talán holnap...!
Ismét a híradó: bukaresti utcarészlet, vonuló fiatalokkal, alámondva a következő szöveg: Bukarestben ismét magyar-ellenes tüntetés volt. És mit olvasok a fiatalok kezében levő táblákon: „Magharii-s fratti nostri

( KANIZSA-VÁLASZT J

1990. április 6




Ön (le) értékelés vagy diplomácia
(Ami egy választási program margójára kívánkozik.)
Még semmi sem végleges
Milyen jó, hogy a szavazás titkos!
Választások idején minden párt és annak reflektorfényébe\' állított jelöltje a választók kegyeit keresi. A kampány során a legkülönfélébb eszközökhöz folyamodnak, csak, hogy közel kerüljenek azokhoz, akik szavazatukkal döntenek.
Az SZDSZ nagykanizsai szervezete, az első választási forduló kampányának záró aktusaként egy autós felvonulást rendezett a városban. Én - mint azt remélem, sokan látták - egy tolótetős autóból kibújva integettem a város közönségének. Igazán jó érzéssel töltött el, hogy az „integetettek" túlnyomó többsége kedvese\'n visszaintegetett, vlsszamosolygott. Voltak néhányan, akik fejük elfordltásá-val jelezték: vagy a demonstráció, vagy az én személyem nem nyerte el rokonszenvüket. Akadtak - főleg a szembe jövő járművekben ülők között -, akik meglepődtek a tarka, zászlókkal, plakátokkal ékesített autókonvoj láttán.
Volt azonban egy kirívó reagálás. Az egyik szembe jövő autó vezetője - meglátva a konvojt (vagy engem) - félre nem érthető módon jelezte véleményét: legyintett.
Arra godoltam, talán (ebből a szempontból) jobb is, hogy a szavazás titkos. így ugyanis, jelölttársaimmal együtt egyikünk sem tudja meg, lélekben ki mosolyog, ki pedig legyint reá a szavazófülkében ...
Solti Karolj képviselőjelölt
de az biztos, hogy mi, kanizsai szabad demokraták, őszintén örülünk Solti Károly képviselőjelöltünk sikerének. Örömünket és büszkeségünket csak fokozza az a tény, hogy a választási kampány finanszírozásához csak fillérek álltak rendelkezésünkre, így mi inkább ötleteinkkel „operáltunk".
A ragyogó eredményben oroszlánrésze van Solti Károly-nak, akiről a kampány során kiderült, hogy egyszerűen képviselőségre termett. Solti Károly és mi, kanizsai szabad demokraták, a publikáció lehetőségét felhasználva, köszönetet mondunk a bennünk eddig megbízó választóknak.
Azért, hogy április 8-án, a
második fordulóban is a mi je
löltünkre voksoljanak, s azért,
hogy világosabban lássák, mi
ért jó mindannyiunknak, ha az
SZDSZ bekerül a kormányba,
most 12 pontban felvázoljuk
Önöknek azokat a legfontosabb
alap-lépéseket, amelyeket az
SZDSZ azonnal kezdeményez,
vagy megtesz a Nemzet, a
rendszerváltás érdekében (ez a
12 pont az ügyvivői testület
megfogalmazásában kerül
Önök elé):
1. Azonnal helyreállítja ha
zánk függetlenségét. Tárgyalá
sokat kezd a szovjet csapatok
kivonásának meggyorsításáról.
Javasolja az Országgyűlésnek:
emelje törvényerőre a Nagy Im
re-kormány 1956 november el
sejei nyilatkozatát, mellyel Ma
gyarország kilépett a Varsói
Szerződésből.
2. Azonnal önkormányzati
törvényt kezdeményez, hogy a
helyhatósági választásokat leg
később ez év őszén meg le
hessen tartani. Támogatja a le
járatódott helyi vezetők vissza
hívását már az őszi választá
sok előtt.
3. Azonnal kezdeményezi,
hogy vonják felelősségre a
múlt rendszer törvénysértésben
elmarasztalható személyiségeit.
4. Azonnal biztosítja a teljes
sajtószabadságot, megszünteti
a rádió és a televízió felügye
letére alakított kuratóriumot,
valamint biztosítja a kulturális
élet teljes szabadságát.
5. Azonnal bevonja a ma
gánhasználatú önvédelmi fegy
vereket, leszereli a belső elhá
rítás valamennyi tagját, hozzá
lát a köz biztonságán őrködő,
politikamentes rendőrség kiala
kításához.
6. Azonnal véget vet a nagy
vállalati apparátusok átmenté
sét célzó látszatprivatizálásnak:
ugyanakkor támogatja, hogy a
hazai és külföldi magántőke
megfelelő gazdasági szerephez
jusson.
7. Azonnal megtiltja az álla
mi és tsz-tulajdonú földeladást,
mindaddig, amíg az Ország
gyűlés el nem fogadja az új
földtörvényt: és felülvizsgálja
az 1989-es földtörvény hatály-

ba lépése óta végrehajtott földeladásokat.
8. Azonnal elrendeli a válla
lati tanácsok újjáválasztásának
elhalasztását szeptember - ok
tóberig, s addigra az Ország
gyűlés módosíthatja a vállalati
törvényt.
9. Azonnal biztosítja a pá
lyakezdők védelmét: rajuk is ki
terjeszti a munkanélküli se
gélyt.
10. Azonnal megvonja a ki
emelt nyugdíjakat és a kor
mánykitüntetésekkel járó fize
tés, ill. nyugdíjkiegészítéseket.
11. Azonnal hozzálát az
1991. évi költségvetés előké
szítéséhez, hogy az infláció
gyorsulását már a jövő évben
meg lehessen állítani.
12. Azonnal kezdeményezi,
hogy üljenek össze a Helsinki
Egyezményt aláíró államok a
Kelet-Európai kisebbségek,
köztük a határainkon túli ma
gyar kisebbség sérelmeinek or
voslására.
Kedves Olvasó! Sajnos az első forduló előtti választási kampány utolsó szakaszában több helyről érte frontális támadás az SZDSZ-t. Nyilván nem véletlenül! A március 15-tel kapcsolatos rágalmakat visszautasítottuk.
Mégis, bármi legyen is a választások végeredménye, az SZDSZ nagykanizsai szervezete felelősséggel dolgozik-politi-zál tovább Magyarország szabad fejlődéséért, s szűkebb hazánk, Nagykanizsa rendszerváltásáért.
Mi is: TUDJUK, MERJÜK, TESSZÜK:
Kanizsai szabad demokraták.



Az 1990. március 25-i első választási fordulót követően az SZDSZ ügyvivője, Pető Iván a tv nyilvánossága előtt szópárbajra invitálta az MDF-et.
A választási kampány egyik legkorrektebb eszközét az SZDSZ nem szellemi fölény fitogtatá-sa ürügyén javasolta, sokkal inkább abból a célból, hogy a választópolgárok, a két párt felkészültségét, politikai, gazdaságátalakító koncepcióit egyértelműen megismerhessék.
Az első választási forduló értékelése alapján megállapítható, hogy a lakosság jelentős százaléka, az ismert belpolitikai okok miatt nem politizált. Az SZDSZ hangsúlyozottan a tv nyilvánosságát tartotta a leghitelesebb fórumnak,

megfelelő időpontban, az esti műsorban, hogy a magyar nép meggyőződjön jövőjének lehetőségeiről, és kiválaszthassa, (három vita alapján, egyéni értékeléssel) a számára legmegfelelőbb gazdasági bel- és külpolitikai programot.
( AZ MDF rádiós vitát szervezett, két helyen, azonos időpontban az SZDSZ javaslata után.)
Az SZDSZ kanizsai szervezete az aktuális kérdésben úgy ítéli meg az MDF álláspontját, hogy a második választási forduló eredményességét az MDF számára rendkívül bizonytalanná tenné a szópárbaj. Sokkal fontosabbnak tartják a harsány propagandát, ily módon manipulálva a választópolgárokat.
A második konzekvenciánk: a nemzet számára rendkívül fontos választási eredmények ismét nem a valós értékítéletek alapján alakulhatnak.
Nem tartjuk elhanyagolhatónak, hogy a választópolgárok jelentős hányada szkeptikussá vált az elmúlt időszak politikai vitaáradata miatt.
Ennek keretében, a választásokon induló pártok, teljesen demokratikusan ismertették programjukat.
A két, várhatóan legsikeresebb párt részletes, összehasonlító, elemző, mindenki számára értelmezhető közvetlen program vitájára a mai napig nem került sor.
így a választók a lényeges különbségeket nem ismerhették meg.
SZDSZ nk-i szervezete

1990. április 6.

T KANIZSA-VÁLASZT)



Arról a széleskörű pesz-szimizmusról akarok most véleményt nyilvánítani, ami a közvélemény nem elhanyagolható részéről körüllengi a pártokat, de az ország jövendő sorsát illetően is tapasztalható.
A kishitűség persze magyarázható. Ha valakit kizökkentenek hamis biztonságérzetéből - velünk pedig ez történt - megriad, ami végeredményben normális reakció. De ha a riadalmat kába önáltatás vagy eszelős pánik követi, az már épp a riadalom okának felszámolását nehezíti.
Elismerem, vannak a borúlátásra Ösztönző jelenségek. Részben felelősek vagyunk mi is - a különböző pártok színeiben nyilatkozók is - amikor jószándék-ból, a változásokat sürgetendő, az összeomlás rémével fenyegetjük a lakosságot. Hiba ez, mert hiába a tisztességes indíték, az eredmény a várttal ellentétes lehet. Ha a polgárokban kialakul a kilátástalanság érzése, akkor ezt követi a befelé fordulás, az érdeklődés elvesztése, amivel pe-


dig a kilábalás egyik nélkülözhetetlen feltételét - az ország egészséges optimizmusát - számoljuk fel. Szomorú: sokan legyint-

getnek, hogy felesleges az igyekezet itt úgysem változik semmi. Nem értem őket!" Hát nem látják, ha itt nem lesznek a legrövidebb időn belül mélyreható átalakítások a gazdaságban, akkor lesznek csak igazán nagyok a változások. És nem örvendetesek, hanem mindannyiunkat tönkretevők! Nem vagyunk még a gödör alján, vezet még út jócskán lefelé! Viszont a kikapasz-kodás is reményteljesét* ma, mint holnap lesz. Haladéktalanul cselekedni kell, mert ellenkező esetben az elégedetlenség joggal fog nőni, és ha robbanásban


tör ki, attól gondjaink nem csökkeni fognak, hanem belátható időn belül megoldhatatlanná válnak. Sokakat rettent meg az ország hatalmasra duzzadt adósságállománya. Szemmel láthatóan a még működő kormány is ennek a ténynek az egyoldalú hatása alatt cselekedett mindeddig. Intézkedései a kereslet és kínálat visszafogására, épp azt teszik egyre siralmasabb állapotúvá, amit javítania kellene: a gazdaságot. A kormány mindeddig a kamatok fizetgetésével csak a hitelképesség látszatát tudta fenntartani. Ha az elmúlt években elkezdtük volna a mezőgazdaság átalakítását - családi jellegű magángazdaságokká -és létrehoztunk volna néhány százezer kisvállalkozást - ez jelentené a valódi hitelképességünket. Azt sem árt tisztán látni, hogy a 21 milliárd dollár adósság az az ár, amelyért szabadságunkat megvásároltuk. Véleményem szerint: meg-

érte!
Vannak, akik mostanában áhítozni kezdenek a Kádárrendszer néhány éves feszültségmentesnek tűnő időszaka után, megriadva a felszínre kerülő ellentétektől. Velük sem értek egyet. A feszültségek, az ellentmondások minden fejlődés mozgató rugói. A fejlődés miközben ezeket az ellentmondásokat egymás után megoldja, maga termel egyre újakat. Érthető emberi vonás valamiféle paradicsomi harmónia utáni vágy, de mégis illúzió. A problémákat ugyan a szőnyeg alá lehet seperni, de azzal, hogy nem foglalkozunk velük, épp a fejlődést állítjuk le. Mostani lemaradásunkat éppen a Kádár-rendszer ma már nyugodtnak tűnő éveiben „alapoztuk" meg.
Hiba lenne az álmok ker-getése, de a helyzet reális felmérése után most már a tettek következzenek. A lehetőség, amely előttünk áll, nem adatik meg egy népnek minden évszázadban. Sorsunk a saját kezünkben van.
Tarnóczky Attila

Kanizsa a romániai mártírokért




Valószínűleg sokan nem hallottak még a Kanizsai Közéleti Klub „Romániáért" kuratóriumáról. Pedig január eleje óta működik. A működési szabályzat szerint „... a természetes, illetve jogi személyek által a Romániában élő népek megsegítésére felajánlott pénzadományok felhasználásának módjáról döntsön, s megszervezze azt, hogy a pénzadományokon vásárolt közszükségleti cikkek eljussanak Romániába..."
A klub egyik alapító tagja Jászberényi László, a Polai János Szakmunkásképző Intézet kollégiumának igazgatója:
- A kuratóriumban van orvos, pedagógus, református lelkész, mérnök és

sorolhatnám tovább. Január 3-án a városi tévén keresztül felhívással fordultunk Nagykanizsa város polgáraihoz, hogy segítsék mindazokat a román állampolgárokat, akik a forradalom viharos napjaiban elveszítették gyermekeiket, férjüket, hitvesüket, vagy családtagjaikat, és támogatásra szorulnak - mondotta. - Célunk továbbá a diktatúra által okozott emberi, társadalmi károk felszámolásának segítése; oktatási, kulturális és egészségügyi kapcsolatok szervezése, támogatása. Tudatosítani kívánjuk azt is, hogy Magyarország népe nem a román nép ellensége, s támogatásunkkal Románia és Magyaror-

szág népei közötti megértést, jó viszonyt kívánjuk erősíteni.
- Ez alatt a rövid három
hónap alatt mit sikerült el
érni?
- Felhívásunkra több,
mint félmillió forint gyűlt
össze. A KIOSZ például
160 ezer forintot, a DKG
100 ezer forintot adott, de
magánszemélyek is fizettek.
Gyógyszert, gyógyászati se
gédeszközöket vásároltunk,
és szállítottunk Székelyud
varhelyre. Ezen kívül egy
11 ezer kötetes könyvtárat,
és rengeteg óvodai játékot
küldtünk Romániába.
- További terveik?
- Kovásznával testvérvá
rosi megállapodást kötöt
tünk. Ennek eredményeként
áprilisban már egy 17 tagú

színjátszókor látogat Nagykanizsára. Költségeiket természetesen mi fedezzük.
- Aki ezután is támogatni
kívánja a kuratórium törek
véseit, hogyan teheti?
- A pénzbeli adományo
kat a Városi Tanács letéti
számlájára kérjük átutalni,
a „Kanizsa a Romániai Már
tírokért közérdekű kötele
zettségvállalás" feltünteté
sével. A számlaszám: 880-
432698-0653.
- Összejöveteleiket kik
és mikor látogathatják?
- Bárkit szívesen látunk
a Hevesi Sándor Művelődé
si Központban, minden má
sodik hét szerdáján 18 órá
tól. Tehát legközelebb ápri
lis 11-én - mondotta vége
zetül Jászberényi László.
Zámbó Árpád

( KANIZSA )

1990. április 6,



Ha hiányzik a miísor
Kanizsán is tudják, amit Pécsett
Elavult társadalombiztosítási rendszer
- Jaj, kedvesem, nehogy
Kanizsán csináltasd meg a
visszér-műtétedet! - kap
tam el egy cukrászdái be
szélgetés mondatát. Aztán
az autóbuszon:
- Nem jó a kanizsai
kórház, inkább Pécsre
menj!
Fiatal sebészektől kérdem, miként vélekednek erről.
- Kilencen vagyunk se
bészek - mondja dr. Kele
men Ottó.
- Összesen 85 ágy tarto
zik hozzánk. A műszerezett
ség azonban egyre rosz-
szabb. Az a plusz 20 millió
viszont, amit a megyei ta
nács megszavazott, bizto
san segíteni fog. Mi nem új,
világszínvonalú műszereket
akarunk, hanem az alapmű
szerezettséget szeretnénk
úgy fejleszteni, hogy ne le
gyen gond egy érfogó vagy
olló. Napjainkban ezek be
szerzése is rengeteg pénz
be kerül - teszi hozzá dr.
Knausz József.
- De ez nemcsak nálunk
van Igy, hanem az ország
más intézményeiben is.
- Az egészségügy hely
zete az egész országban
problémákkal küzd - bólint
Kelemen doktor. - Persze
vannak kiemelt intézmé
nyek, amelyek jobb anya
giakkal bírnak. En úgy íté
lem meg, hogy az egész-
ségügyben - anyagiak vo
natkozásában - az egyes
városi és megyei kórházak
között nincsenek alapvető
különbségek.

- Sokan mégis, a jobb
ellátás reményében, más
városokba utaznak a műté
tekre.
- Igen, ez így igaz -
kapcsolódik a beszélgetés
be dr. Vizsy László . - Az
utóbbi időben gyakran ta
pasztaljuk, hogy például
visszér-műtétekre Pécsre
utaznak a betegek. Pedig
ezt a beavatkozást - ha
sonlóan a klinikaihoz - vé
gezzük mi is. Ehhez meg
felelő műszerezettséggel
és rutinnal rendelkezünk.
Az emlőműtéteknél ugyan
úgy altatásban végezzük a

szövettani vizsgálatot, mint a „felkapott" kórházak.
- Műtét közben például kontraszt anyaggal tudjuk feltölteni az epeutakat, s tv képernyőn figyeljük az esetleges elváltozásokat, s ha szükséges, epeúti tükrözést is tudunk végezni -teszi hozzá Knausz doktor.
visszatérve - mondja dr. Füle Attila -, mi azokat a betegeket küldjük a regionális központokba, akiknek gyógyítása itt nem oldható meg. Az ilyen betegek száma többszöröse annak, ami szakmailag indokolt lenne. Sok tévhit is él. Mondok egy példát. Elterjedt a híre, hogy Pécsett a visszér-műtéteket lézerrel oporálják. Utána pedig visszajön hozzánk a beteg sebgyógyulási problémákkal. Az a helyzet ugyanis, hogy a klinikán a műtét után kb. három napig marad, s ezért a sebgyógyulás folymatával mi foglalkozunk.
- Az igazsághoz az is
hozzátartozik, hogy Pécset
sincs lézer erre a célra.
- Hamis kép alakult ki
az emberekben az egész
ségügy lépcsőzetes felépí
tését illetően - mondja
Knausz doktor. A rutin el
járásoknál alakult ki az a
hit, hogy ha a beteg frek-
ventáltabb helyre megy,
jobb ellátást kap. Az iga
zán súlyos esetekben nem
találkozunk ezzel a szem
lélettel, mert ők meg akar
nak gyógyulni!
- De maradjunk a vissz-
ér-műtéteknél - a példa
kedvéért. Elmegy a beteg
Pécsre, bejelentkezik X ad
junktus úrnál, ő eló\'jegyzi,
de előírja, hogy milyen la
borvizsgálatokat kell addig
elvégeztetni - termé
szetesen Nagykanizsán, a

Rendelőintézetben. Ezek birtokában a beteg a megadott időpontban visszautazik Pécsre, másnap meg-műtik, két nap múlva ha-zaküldik, s utána a varratszedésig otthon „tengődik", de ha valami probléma adódik, akkor mi kezeljük. Érdemes lenne ennek egyszer a költségvonzatait is kiszámítani - mondja dr. Füle Attila.
- Az új társadalombiztosítási rendszer be-
gondok megoldódhatnak.
- Én is úgy látom, hogy
a probléma gyökere a tár
sadalombiztosítás mai
rendszerében van. Nagyon
elgondolkodtatónak tartom,
hogy amíg minden dolgozó
állampolgár 43% társada
lombiztosítási hozzájárulást
fizet, akkor ebből az ősz
szegből csupán 19% áram
lik vissza az egész
ségügybe.
- No, és a hálapénz? Mi
a helyzet a hálapénzzel?
- Természetesen van
olyan műtét is, ahol hálás
a beteg. Én semmi kivetni
valót nem látok abban,
hogyha távozik a beteg az
osztályról, akkor azt mond
ja: köszönöm az ápolást, a
nővérek pedig kapnak egy
csomag kávét vagy egy
csokor virágot, az orvos
esetleg egy üveg konyakot
vagy ezer forintot. De más
az, amikor a műtét előtt el
őre fizet a beteg X ezer
forintot, - mondja Knausz
doktor. Ezt nem tartom eti
kusnak.
- Végül is oda jutunk,
hogy az orvos nincs meg
fizetve.
- Én, amikor Afrikából
hazajöttem, a fizetésemből
úgy megéltem, hogy azt
mondtam, minél kevesebb
legyen az ügyelet. Az utób
bi időben az van, hogy a
balesetin vállalok három
ügyeletet, hogy több legyen
a pénzem, amit hazaviszek
a borítékban - bosszanko
dik dr. Csákai István.


- Az ügyeleti díjnak kb.
40%-át levonják adóba -
folytatja Kelemen doktor -.
Tehát egy bizonyos ügye
leti szám után ingyen
ügyelünk.
- Mi ketten ügyelünk a
családból, mivel feleségem
is orvos. Én a jövő hónap
ban ügyelek kilenc alka
lommal, ő négyszer. Azt
hiszem ez a jó házasság
titka: perlekedésre időnk
sincs - nevet dr. Knausz.
- Mi sokkal jobban kötő-
mint mások, hiszen az életünk jelentős részét itt töltjük.
- Ez a gárda nagyon jól
összerázódott itt a sebé
szeten. A gondokat, prob
lémákat megbeszéljük. A
sebészek más lelkivilága
emberek, mint a többiek.
Minden beteg potenciális
bírósági ügy - mondja dr.
Csákai. - Régen úgy vet
tük fel a beteget, hogy ne
ki mi baja lehet, ma úgy
állunk, hogy nekem mi ba
jom lehet, azért, mert a
beteg ide jött. Ha nincs
igaza a betegnek, akkor is
igaza van, s aztán írhatom
az igazoló jelentést. Nincs
az orvosoknak érdekvédel
mük.
- Addig, amíg itt nem
lesz a társada
lombiztosításnak egy átfo
gó reformja, amíg nem
lesz egy nyugati típusú
biztosítási rendszer, ki
szolgáltatottak vagyunk -
összegezi a többiek véle
ményét is Kelemen dok
tor.
- Azt mondják, hogy
nincs jó híre a kanizsai
kórháznak. Ne is legyen!
Ez kórház, itt beteg embe
rek vannak. Mi nem va
gyunk Fekete-erdei Klinika.
Mi nem érünk rá a parkban
disputáim, de a dolgunkat
lelkiismeretesen elvégez
zük - mondja Knausz dok
tor, s indul az SZTK-ba a
szakrendelésre.
Marton Györgyi

1990. április 6.

( KANIZSÁT




Kutatók Kanizsán
„... érdemes értékes munkát létrehozni"
Rendhagyó irodalomóra Lehota Jánossal
A buszon
Zalaegerszegről jövök haza a délutáni járattal. Unatkozom. A magammal vitt újságot elolvastam, mellettem senki sem ül, beszélgetőpartnerem sincs. Bezzeg az egyik utas talált magának, éppen a vezetővel tárgyal faluhosszakat. Az egyikben a presszót kissé elhagyva buszunk váratlanul megáll, utasunk leszáll, meglepetésünkre vele a sofőr is.
Itt megálló sincs, biztosan kávézni mentek. Nem én mondtam, aki többet utazik, jobban tudja. Kíváncsiságból mérem az időt, (sose használom a kvarcóra stopperét) 4 percet késünk. Senki nem szól, majd a lovak közé csapunk. Talán irigyli valaki, azt a kávét az egész nap keréken lévő Volán dolgozótól? Kiskocsmák, falatozók, presszók úton-útfélen, nagy, a kísértés. Vagy például a MAV mozdonyvezetője ott a kanizsai gyorson nem érdemelne meg egy 5 perces frissítő fürdőt a Balatonban, amikor felforrósodott gépén már nap mint nap érzi a tó hűsítő illatat? Hiszen csak néhány méter az egész, esküszöm észre sem vennénk. Lenne szívünk megtagadni a MALÉV pilótájától, hogy valahol leszálljon olcsó banánért a gyerekeknek? Akkor sem szóltunk vagy harmincan, amikor a kanizsai rendelőintézet sebészeti ambulanciájára tölcséres fagyikat vitt a beteghordó - na nem a türelmetlen betegeknek - az ott dolgozó valakiknek.
Itt tartottam gondolataimban, amikor befutottunk a végállomásra. Megint az órámat nézem, 2 perccel korábban érkeztünk. Megjósoltam, így kell ezt csinálni! vagy talán mégsem? Könyörgöm, döntsük már el!
Tóth Ferenc
A Landler Jenő Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola ebben az évben ünnepli fennállása 225. évfordulóját. E jeles évfordulóra történő felkészülés jegyében intézményük nevének megváltoztatását kérik. Javasolják, hogy az alapítóról, Batthyány Lajosról nevezzék el az iskolát.
Batthyány Lajos gróf utolsó nemzeti nádorunk volt, „hazája érdekeit mindenbe előmozdítani törekvő férfiú", köztiszteletben állt, szeretet övezte. Támogatta a gimnázium 225. évvel ezelőtti alapításának gondolatát megvalósításában tevőlegesen részt vett.

Van egy drámánk, amelyről azt hittük, már mindent tudunk. Azt hittük, hogy mindent megírtak róla. valamennyi oldaláról feltérképezték, elénk tárták. Nos, a Bánk bánról mégis lehet újat mondani, új irányból megko-zelítenij ahogy tette ezt Lehota János, a Landler Jenő Gimnázium tanára is.
- Hol tart most a Bánk
bánnal?
- A munka kész van, \'ki
adásra vár. Sőtér István, a
közelmúltban elhunyt iroda
lomtörténész vitte az Akadé
miai Kiadóba, de amíg könyv
lesz belőle, eltelhet 4-5 év is.
- Hogyan Jutott el ehhez
a drámához?
- Véletlenül. Vizsgatanítá
som során kerültem kap
csolatba Bánk bánnal.
Ahogy mélyebben kezdtem
foglalkozni a művel, láttam,
tere van megoldatlan kérdé
sekkel, izgalmas problé
mákkal. Sok gondolkodás,
hosszú évek munkája ered
ményeképpen készültem el
az elemzéssel. Hogy könyv
lett belőle, ehhez hozzájá
rult az a tény is, miszerint
a Bánk bán és a magyar
irodalom néhány fontosabb
alkotásának értelmezése
olyan nemzeti tudaton
nyugszik, amelyet megvál
toztatni lehet és kell. En a
drámában jelentkező nem
zeti és történelmi tudat fel
térképezését tűztem ki cé
lomul, a mű irodalmi vonat
kozása kevésbé érdekelt.
Iskolák névcseréje
Az intézmény akkor lehetőséget nyújtott a köznép tehetséges fiataljainak a jobbágysorból történő kiemelkedésére. Batthyány gróf nevét azonban semmilyen intézmény, utca nem őrzi, holott Kanizsa és környéke szellemi gyarapodásban sokat köszönhet neki.
Gazdag örökség és történelmi hagyományok erősödhetnek meg, ha az intézményt gróf Batthyány Lajosról nevezik el.


- Munkáját pár évvel ez
előtt nem fogadták nagy el
ismeréssel. Miben látja a
kezdeti elítélést, érdektelen
séget?
- Bécsy Tamás, Orosz
László, akik a dolgozatot
bírálták, a koncepciómmai
nem értettek egyet, nekik
más a magyarság - (a
nemzeti tudat) - szemléle
tük. En az Ady-. Móricz-
féle irányhoz kapcsoló
dom, mely a nemzeti
összefogást hiányolta.
Azokat a történelmi ténye
zőket kerestem, amelyek
miatt ez nem jöhetett lét
re. Milyen okok lehettek
ezek? Politikai függőség?
Vagy külső támadás?
Igyekeztem arra találni választ a drámában, hogy egységes nemzet volt-e a magyar, kialakult-e egységes nemzeti gondolkodás. Megítélésem szerint: nem. Az idegen-magyar konfliktust edaig túfságosan leegyszerűsítették, pedig nem tette ezt Katona sem. Ezért érdekel most A walesi bárdok. A verséről szóló elemzések nem tükrözik hűen a mű valós jelentését. Arany nagyon mélyen hatolt: a nemzet továbblépésének útját abban látta, hogy a nép tisztázza önmaga tudatat.
- Ujabban Az ember tra
gédiájával foglalkozik. Mi új
várható a dráma megköze
lítésében?
Városunkban két általános iskola működik azonos - Rozgonyi I., Rozgonyi II. - elnevezéssel. Ez a körülmény szervezeti, működési, ügyviteli, gazdálkodási munkájukban esetenként gondot okoz.
A Rozgonyi II. sz. Általános Iskola megszüntetését nem tervezik, végleges elhelyezése majd a Keleti városrészben lévő épületben történik. Az intézmény kéri, hogy részükre a Zemplén Győző név viselését engedélyezzék.
Zemplén Győző 1879-ben született Nagykanizsán, az elméleti fizika professzora volt. Tudományos munkássága mellett ismeretterjesztő

- A Madách-mű esetében
szintén egy más alapokra
helyezett elemzésre van
szükség. A színház már
megtett ez irányban néhány
lépest. A Tragédia olyan
arkhimédészi ponton - isten
definiálhatósága - nyug
szik, melynek ellentétes ér
telmezési lehetőségei van
nak. Nincs mű, amely ilyen
dramaturgiai középpontba
hozná istent.
A Tragédia és a Bánk bán eszmeileg tisztázatlanok. Vajon miért mehettek el csak úgy mellette? Ez nagyon fontos kérdés, hiszen a magyar drámairoda-Jom két legnagyobb alkotásáról van szó.
- Milyen további tervei
vannak?
- A fentieken kívül, és
természetesen azokhoz
kapcsolódva, engem maga
a dráma érdekel. Arra pró
bálok rájönni, hogyan szü
lethetett meg az európai és
a nem európai dráma. Van
nak elképzeléseim, de hogy
ezek konkrét formát öltse-
nek, megszámlálhatatlan
órák, napok munkájára, ta
nulásra van szükség. Áldo
zatot kell hozni, de én hi
szek abban, hogy érdemes
értékes munkát létrehozni.
Igazat és értékeset.
Horváth Ilona
és publikációs tevékenysége is jelentős. Fiatalon, 37 éves korában halt meg. Emlékét Nagykanizsán utca, szobor és emléktábla őrzi. A Rozgonyi II. sz. Általános Iskola minden évben megrendezi a „Zemplén Napokat", amikor a neves tudósról is megemlékeznek. Intézményük ifjúsági szervezete Zemplén Győző nevét viseli.
Kérjük a város lakóit, hogy a névváltoztatásokkal kapcsolatos észrevételeiket 1990. április 10-ig a városi tanács művelődésügyi osztályára vagy a Kanizsa újság szerkesztőségének cfmére szíveskedjenek eljuttatni.
Művelődési Osztály

8

( KANIZSA

1990. április 6.





Dániel Attila

versei





Könyörgés
belőled egy csepp azt jelenti: meg próbálok magammal élni békességben.
G. I.
magamban vagy velem.
adj nekem
vétséget
megbánást
főnixként viselkedj.
végülis elviselj.
én keresem a zaklattottsagot
hogy éJni tudjak
én keresem a tisztaságot
nem az emberen túlit
csak az emberit
és
mert ember vagyok légy elnéző
de
Te
G. I.
maradj
Főnix.
(1989)
Minden nap mélyebben tudatosul
előző\' nap hőség
volt
és az eső
buszon utaztunk
párom kezén a virradás
fiam képén az ébredés
öröme
erdőn
mezó\'n pára mint
mikor a bálna használt levegője
elszabadul
mégis békésnek látszott a táj
valamit daloltam feszült bennem és
majdnem odahajoltam a teremtéshez
de párom kezén a virradás
és fiam képén az ébredés
és a nincs egzisztenciám az életem is
elfogy
haragban vagyok a világgal? nem!? nemhogy
ragaszkodnék mint a kikelt növény mikor
szárazság
gyötri és cibálja zivatar
ínteligenciám sincs?
de mint intellektuális baromra
nehezedik
bomlik a lét
és az eső
buszon utaztunk
párom kezén a virradás
fiam képén az ébredés
öröme

Az üveg meg a béka
De én...Azaz mi...Mindezek ellenére.... Félünk! Félünk! Félünk!
Hajnóczy Péter adtál egy világot a világban egy várost a városban egy jól megfizetett (esetleg egy
panelkaszárnyaakármit) albérletet
rögeszme lesz életünk rögeszme (akár a rögökre kituszkolt dög teste) nem eszme
DÖG ESTE VAN MEGINT HAJNÓCZY HALOTT
mint
a dunsztosuvegben összetört békák
jelzik az időt mintha az egész csapda volna
mondanám:
heuréka
he !!
de:
műanyag az üveg meg a béka csak az agyban dolgozik az ideg
ideig - óráig
aztán
mint azon a dög estén, bőrt kerestem a műanyag béka testén, meg kerestem ropogtatni combját, párom felrobbantotta előttem a konyhát
hisz hát az élet ára
az endorfint közvetlen az agyba kérem spriccelni URAM (1981)

1990. április 6.

( KANIZSA




Szakony Attila felvételei
Modellhez
Vetkőzz és szolgáld a piktort! -
ki eddig piros almát festett és osztrigát.
Felhőt százféleképpen
és alájuk egy-egy délutánt.
Takard le vásznait és világíts szemébe, mint dohos kápolnában az ámpolna-edeny, hogy tíz ujjal kapjon a festékbe lángodat megörökíteni, jövevény!
És bőrödön viselt ezernyi jelen szülessék újra a szín-történelem!

Jó öreg kiskomáromi dombok, szőlőhátak
a háború évadján tűntető megvetésemet
láthattátok, mikor nem nyúltam a korsóért -
hadd szikkadjak; nem heveredtem a bíborvirág alá,
hogy benne téged lássalak.
Mert a virág szárán a súlytalanságba kúszva
éreztem csak igazán célját a napnak és okát
termetednek.
Kiskomáromi dombok, szőlőhátak emlékezzetek! -
lehetett-e kétszer kettőként nyílt a rajongás
a meztelenségig fedett elsó\'-virágzású nőért;
sikerült-e kiábrándulás nélkül rajtütni
vágyainkon, mikor fú\'-övét elpattanni láttuk és
kíméletlenül felragyogott az eljövendő anyaság
pajzsa és dárdája?
Légnyomás simította a természetet a földbe, mint
a zápor a gilisztát; tölcsérek meredekjén
boldogok és boldogtalanok csontjai tompállottak,
mint elefántagyarak; az elevenek ceremónia
nélkül földelték el fülüket, agyvelőjüket, szemüket,
és berendezkedtek a földön túli, égen inneni
életre.

Emlékezzetek dombok, szőlőhátak! - a verőfényben nem dívott az árnyéktalan meztelenség; telefon-flört a kávé-gó\'z-heverőn; naplóírás trigonometriai ábrákkal... Egyöntetűen belehabarodtunk a háború axiómájába.

Voltak akik Krisztust letépték a keresztről s magukat feszítették helyébe, tukmálván kifosztott hüvelyüket az álmadarak csőrébe.

És az ember lekésett évtizedekkel optimizmusa vonatáról...



Ars poetica
(melyben a költő a világmegrendeléshez igazodik, maga, csak mint intelem van jelen)
Darabokra törött végre a váza. Kerítésül, élők kíváncsisága. „Kidobták, leesett?" - az ész-fal inog és szívből epébe ugrál a titok. - A torony, árboca a mesterségnek, nem talált rangot lehullt gyötrelmének. -
„Hátha"... mondjad csak - „hátha összeraknánk, mint a férfi ízeit Éva-anyánk?" „Újdonság lenne, miként közénk szállott és cinkosok lettünk és élvhajhászok."

- A torony, árboca a mesterségnek,
nem talált rangot lehullt gyötrelmének. -
Szembeállt a váza újra az éggel, tenyerek táplálták elv-remegéssel; virágot dugtak bele, mi aznap nyílt: piros, zöld, fehér, aztán piros megint.
- A torony, árboca a mesterségnek,
nem talált rangot lehullt gyötrelmének. -
Hullott a tenyér, fogyott-hullt a váza. Kerítésül, halottak kívánsága: „Mért semmisült meg ciráda, köpeny, köd edényedet mért kellett földre löknöd?"
- A torony, árboca a mesterségnek,
nem talált rangot lehullt gyötrelmének. -

10

( KANIZSAT

1990. április 6.



Hol kerékpározzon a gyerek?

Különös telek-ügylet





felajánlja asztalosipari és lakatps munka szabad kapacitását lakossági és közületi megrendelőinek: Fa egyedi és sorozat bútorok, falburkolatok, nyílászárók, bútor vázszerkezetek, gyártására és helyszíni szerelésére. Fémépületszerkezetek, nyílászárók, légtechnikai idomok és egyéb szerkezetek gyártására, szerelésére. Rövid határidővel állunk Tisztelt megrendelőink rendelkezésére.
Cfm: Építőipari Szövetkezet
Nagykanizsa, Űrhajós u. 1.
Tel: 14-480, Telex: 12-706
Ügyintéző\': Bujdosó János műszaki vezető\',
Petényi Lajosné műszaki osztályvez.
A kora tavaszi napsütés, a szép idő egyre több\' embert csalogat ki a lakásból. Kicsik és nagyok, felnőttek, gyerekek és öregek, ki-ki a maga módján élvezni szeretné a friss levegőt.
Csakhogy! Előkerültek a kerékpárok is, és a gyerekek önfeledten nyargalász-nak. .. Hogy hol? Hát a járdán! Szlalomoznak a sétálni vágyó felnőttek, az ijedező öregek, a babakocsit tologató kismamák között. Mindenki vérmérséklete szerint reagál. Van, aki óvatosan félrehúzódik, van, aki szidja a vakmerő, szemtelen gyerekeket, vagy szülőt, aki biciklit vett neki, egyesek tervezőket illetnek - talán nem is érdemtelenül - jelzőkkel, akik olyanra tervezték a lakótelepet, amilyen.
Csak egyet nem tud senki megmondani: hol biciklizzenek a gyerekek. A játszótéren? Ott az egészen apró népség homokozik, csúszik-mászik, ott lehetetlen! A parkban? Az nincs a lakótelepen! A tervezők mintha elfelejtették volna, hogy a szép városképhez a tágas, árnyas, szépen gondozott park is hozzátartozik. Az ut-

cán? A rengeteg gépjármű miatt életveszélyes. A bátrabbak megkísérlik ugyan, de nézni is rossz, ahogy cikáznak az autók között a szűk, forgalmas utcákon. Marad tehát a járda, ami a gyalogosoké.
Senkinek sem jó ez a kényszerszülte megoldás. Addig kellene valami jobbat kitalálni, amíg nincsenek komolyabb balesetek, hogy ne a bajból okuljunk. Annál is inkább, mert a kerékpárosok száma emelkedhet a közeljövőben. Ugyanis hosszú távon olcsóbb, mint az egyre dráguló buszjegy.
Uzsoki Lászlóné
Nagykanizsa
Kazanlak 12/D.

1985-ben 150 ezer forintért közművesített telket vásároltunk a Farkas József utcában. Mielőtt elkezdtük volna az építkezést, kiderült, hogy a közművesítés rossz, mert egy előző rendezési tervhez készült. Ekkor természetesen saját pénzünkön a „közművesített" telkünket közművesí-tettük. Aztán annak rendje, s módja szerint felépítettük a házunkat. Beköltöztünk, és a lakás otthonossá tétele után következett a házhoz tartozó kis kert kialakítása. Ez rengeteg munkánkba került. Nagyon sok földet kellett odahordanunk, hogy a fák, cserjék megeredjenek, a fű egyáltalán kinőjön. Időközben

az utca másik oldalán is elkészültek a házak. Az egyik nap arra lettem figyelmes, hogy a mi - fáradságos munkával kialakított - kertünkben valakik ásnak. Mint később kiderült, a szemközti házban dugulás volt, s az ő aknájuk a mi telkünkön van. Az ásást végző szakemberek aztán az aknát a felszínnel egy síkba emelték, s ezzel teljesen tönkretették a mi kertünket. Kérdem én, hogy adhat Igy el telkeket a városi tanács? Megtagadhatom-e, hogy a mi telkünkön ilyen munkát végezzenek? Ki téríti meg a nekünk okozott kárt?
Gerencsér Györgync






Dunántúli Kőolajipari Gépgyár
Szemcseszórással revétlenítés, rozsdátlanítás elvégzésére, rövid határidővel.
lemezeket: max. 2.000x8.200x160 mm-es befoglaló méretekkel
3.200 kg. táblánként! súlyhatárig,
profilanyagokat: 8.200 mm. hosszméretig,
kovácsolt és öntött munkadarabokat max. 500 kg/db-os súlyhatárig.
A kezelt lemezeket és profilanyagokat kívánságra Budaprimer alapozóval védjük le.
Ár megegyezés szerint.

Címünk:
8800. Nagykanizsa Vár út 9.
Telefon: 93-13-040/15-60
Telex: 33-241 Telefax: 93/12-148
Ügyintéző: Cziráki Vilmos üzemvezető"

1990. április 6.

( VÁLLALKOZÓ-KANIZSA)

11



Nemrégiben a KIOSZ Nagykanizsai Alapszervezetében tájékoztatást kértünk arról, hogy a körzetükbe tartozó nóhányezer kisiparos közül ki a „korelnök".

mmmmmm



II

liilliiiiii
mmmmmmm



ber. 1939-ben kötött házasságából három fiú- és egy leánygyermeket szült szeretett felesége. Gyermekeik mind révben vannak: az olajipari technikumot végzett Lajos - anyja nevét fel-

Látogatás Varga Lajos veterán géplakatos mesternél


Osztrák érdekeltségű ügynökség
A válasz gyors volt: a 83 esztendős nagykanizsai Varga Lajos géplakatos mester a legidősebb.
Felkerestük a veterán kisiparost, mégpedig telep-, és lakhelyén, a Dózsa Gy. u. 98-ban. A földszintes lakóház utcai bejáratán látható cégtáblán ez olvasható: Mindennemű javítást vállalok. Tehát univerzális szakemberrel lesz dolgunk.
Éppen az újságokat böngészte. Aztán csakhamar elindult az életútjával kapcsolatos beszélgetés.
*
- 1907-ben Kanizsán szület
tem, hat gyermekes családban.
Apám civil rendőrnyomozó volt,
anyám pedig minket nevelt és
a háztartást vezette. Négy ele
mit és négy polgárit végeztem,
majd 1923-ban fűszerkereskedő
segédként léptem az életbe. A
híres Neu és Klein fűszerkeres
kedő cégnél eltöltött évek után
- mivel szerelmese voltam az
autók és motorok világának -
Pléh István autó- és gépjavító
műhelyéhez szegődtem, és az
autó- és motorszerelő szakmun
kás bizonyítvány mellett 1928-
ban gépkocsivezetői jogosít
ványt is szereztem mondta me
rengve.
A meglehetősen súlyos, 115 kg-ot nyomó Varga bácsitól megtudtuk, hogy néhány munkahely-váltás után 1936-tól 1947-ig Blankenberg Vilmos Szemere utcai hajdinahántoló üzemében dolgozott, mint üzemvezető géplakatos. A helyi ipartestületnél 1947-ben géplakatos mestervizsgát tett és önálló kisiparos lett. A DKG-nál eltöltött három éven kívül géplakatos kisiparosként működött a belváros különböző helyein bérelt műhelyekben.
- 1970-ben, 63 éves korom
ban kértem nyugdíjazásomat,
majd nemsokára itt, a lakásom
udvarán kialakított, jól felszerelt
műhelyben működési engedély-
lyel folytattam kisipari tevékeny
ségemet, és végeztem a lakos
ságnak hasznos szolgáltatáso
kat. Az ajtó- és ablakzár és
egyéb javítások mellett főleg
motorkerékpárokat és kerék
párokat szereltem, de vállaltam
háztartási kisgépek javítását is.
Mostanában már nem terhelem
túl magam, de az ülve végzett


munkákkal naponta megkérésem a kétszáz forintot, s ez jól jön a nemrég havi 8087 forintra felemelt nyugdíj és háztartási pótlék mellé. Amíg élek, a szerszámokat nem teszem le -mondja szuszogva.
A fiatalok előtt példaképül álló Varga Lajos közismert ember a városban. Alapító - sőt egy ide-
válalkozókat keres. Kis befektetés szükséges (Jutalékos rendszerben valutát kereshet)... Ilyen szövegű apróhirdetést olvastunk a megyei napilap két pénteki számában.
Az egyik „toborzón" mi is megjelentünk a kanizsai Sportpresszó emeleti bárhelyiségében. Voltunk vagy ötvenen, és éberen hallgattuk Kiss Árpádné zalaegerszegi szervező tájékoztatását az osztrák Marketing Group-ról, illetve a hozzá tartozó magyar Hungaro-marketing Kft-ről, s e társaságok magyar ügynökképzési, marketing-hálózat kiépítési törekvéseiről.
A 22 előadásból (kettő -az első és utolsó - Ausztriából, húsz pedig Gödöllőn vagy a megyeszékhelyeken) álló tanfolyam keretében a résztvevők szervezést, üzletkötést, ügynöki-és menedzseri feladatokat

ig vezetőségi - tagja a KIOSZ és az Autóklub városi szervezeteinek. Ifjú korában a helyi Katolikus Legényegyletben, a Kerékpáregyletben, az Iparoskörben, a Baross-szövetségnél, a Munkás Egyletnél, az NTE, majd a Zrínyi sportegyesületeknél, később az N. Bányász egykori motorosszakosztályánál fejtett ki aktív társadalmi tevékenységet. A sport, a testedzés iránt is erősen vonzódott: atlétizált, tornászott, kerékpározott, motorozott, s barátaival gyakran túrázott is. Sok oklevél, emléklap és érem bizonyítja tettrekészségét, ügyességét.
- A második világháború befejezése után a politika is „megszédített". 1945-ben tizenharmadik belépője voltam a kommunista párt helyi csoportjának, de csakhamar kiábrándultam. Mivel gyakran bíráltam - úgy érzem joggal - a vezetőket, demagógnak nyilvánítottak és 1949-ben kizártak a pártból. Nem bántam meg! - emlékezett. *
Lajos bácsi családszerető em-
tanulhatnak, nyugati országokban kiképzett felsőfokú képzettségű magyar előadóktól. A jelentkezők már a tanfolyam ideje alatt - mellékállásban is - vállalhatnak lízingelést, kiadott gépekkel bedolgozói tevékenységet és jelentős, maximum 60 százalékos részarányú hitelnyújtással kiskereskedői vagy vendéglátói üzletnyitást, természetesen a társaság által biztosított árucikkek értékesítésével.
Vajon mennyibe kerül a tanfolyam költsége? Nos, 7000 Ft-ba, 2300 schillingbe és külön az utazási költségekbe (a szervező szerint a társaságnak egy személy kiképzése 65.000 schillingjébe kerül!). Mindez a kéthetenkénti, hétvégi tanfolyami napok étkezési költségeit is magába foglalja.
A tanfolyam nyelvtudáshoz nincs kötve, s az elvál-

véve, Szakolczay néven - a fővárosban él és irodalomtörténész, író; a női fodrászmesterséget tanult Margit Zalaegerszegen gépjármű előadó; az apa szakmáját követő Árpád Kanizsán, az Autóklubnál oktató; az autószerelő Ferencnek pedig kisipari műhelye van a városban.
- Amikor a tíz unokából is álló család néha összegyűlik, feleségemmel gyakran könnyezünk. Tavaly nagy öröm volt a családban. Aranylakodalmat ültünk Ferenc fiam tágas házában - mondta elérzékenyülve.
Varga Lajos hosszú óletútjá-ból ki-kiragadott szép és keserű emlékeket, ezeket azonban képtelenség felsorolni. Büszkén említette, hogy még most is jól üli meg Jáva-Mustáng motorját, amellyel szeret kirándulni. Gyakori vendég a zalakarosi termálfürdőben, ahol a felüdítő lubickolás után legtöbbször csokoládét majszol és málnafröccsöt hörpint...
További jó munkát és egészséget, sok boldogságot Varga bácsi!
Tihanyi István Foto: Tőtli Ferenc
lalt tevékenységet, munkát hazánkban családi alapon is lehet végezni. A magyar származású tulajdonossal dolgozó osztrák cég szívesen fogad - természetesen jól megfizetett - ötleteket újításokat, szabadalmakat. Mindennemű fizetés, díjazás: osztrák pénznemben. A legaktívabb szemináriumhallgató a tanfolyam végén ötvenezer schillingben részesül. Ez igen!
Apropó, szeminárium! Ez bizony lényegesen eltér a hajdani marxista-leninista, erőltetett és „száraz" szemináriumoktól, s ízelítőt ad egy kialakítható piacgazdaságból. Nem csoda, hogy az érdeklődők kétharmada a szervező által felkínált befizetési pénzesutalványt tüstént elfogadta...
Kár, hogy a jelentkezési határidő március 20-án lejárt...

12

( KANIZSA

1990. április 6.


?:3ffiffiffi?^^^
2. 4 4 . £ . 6 f / . 9 /O « 42 >13 -(t, 4ff J6 - « <« . «
\\
2 *
3 • • • •
4 • • •
s • • • •

% • • • •



i • • • >
• • # • t
-1 • • •

• • • •

• • •

0 • •




A keresztrejtvény megfejtése után beküldendő április 11-éig szerdáig a vízszintes 1. sz. alatt kezdődő részlet Napóleon kiáltványából és a függőleges 1. sz. alatti két fogalom.
VÍZSZINTES:
1. Idézet (folyt, a függ. 21.). 2. Cadiz melletti kisvárosból való - érzékeny előtagként szűk tűrőképességre utal. 3. Osztrák vegyész, egy égő névadója - kettős mássalhangzó - tiltószó -holland gépkocsi jelzése -fordítottjával női név Zea...: kukorica. 4. Mlnima hangzói - látószerv - szeszesital, de község is - sejtosztódás szakasza rövidítve - kacat. 5. Tsz-ek előtt állhat - repül - indiai szövetségi terület - sárkányt ereget - tiltószó. 6. Bőrfügge-
lékek - szándék. 7. Orosz elvtárs - elárusítóhely - elrakna. 8. Mikroelektronikai betűszó - német betű - Zrínyi veszedelme - római számok - a fordítottja megfelelő. 9. Papagájfajta - savval a végén a legegyszerűbb telítetlen karbonsav - vacak. 10. Kártyajáték - viselkedés - osztrák gépkocsi jelzése és német elöljáró - latyak -háj. 11. ... Junction: város a Felső-tótól D-re - Romhá-nyi szerzőtársa J után - labdarúgó kapus volt - dunántúli klub - 12. Oltalom -borjúbőr fajta. 13. Román hegycsúcs neve nálunk -gazdasági körzet - kukoricából készült indián ital. 14. Latinul másképpen - egyéni hangsajátosságokat kiszűrő technikai berendezés - egység latinul. 15. Függ. 1.
ugyanolyan röviden - indiai városban lakó - remekül. 12. ...Wort: megbízható ember -becézett férfinév. 13. Némán kitol - német, thaiföldi, luxemburgi gépkocsik jelzése
- angol férfinév. 14. Eszte
len szeptemberi! - me
nyasszony - ...appeal: nemi
vonzerő. 15. Svéd kisváros
- Zorba... . 16. Gyújtóbomba
- a hiány elején női név he
lyettesít. 17. Kettős mással
hangzó - lakónegyed -
Kosztolányi szép verse. 18.
Spanyol, thaiföldi, máltai, gk.
jelzése - kínai súlymérték -
lánchegységek üledékes kő
zetsora. 19. ... Madrid - tan
a közepe nélkül - termelő
szövetkezet - győri klub. 20.
Férfinév - idegen női név -
argon. 21. Az idézet folyta
tása vlzsszintes 1-ről - vá
sári egyneműi.
folytatása - jellegzetes arcrészlet névelővel.
FÜGGŐLEGES:
1. Nyelvész - pokolkő (folytatása a vsz. 15.-ben). 2. Bubi a kártyában - párducmacska - kinai hosszmérték. 3. Taktus - sáv a szélén - Lamartine verse -Nagy Sándor szülőhelye. 4. Iráni romváros - kerek szám
- szórja a magot. 5. Emil
hangzói - község Szeged
mellett - ezen korcsolyá
zunk. 6. Aszal - osztrák vá
roska. 7. Mániákus - hango
san elidegenlt. 8. Légyzüm-
mögés - holland légitársa
ság fordítva - repülő hang
zói - némán ver. 9. Vallási
ág Japánban - szárazanyag
- közlekedési eszközök ré
sze. 10. Energiával foglalko
zó tudomány - becézett női
név. 11. Tűz pereme -

1990. április 6.

(KANIZSA-HÉTVÉGE )"

13






Naszreddin Hodzsa történeteiből
Török mondák egy bölcs életéről
a - Na, szépen vagyunk - vá-az laszolta, - egy szamárnak hisztek, de nekem nem!
Betegségek cseppfertőzéssel
Napjainkban több minden sanyargat bennünket (árak, bérek, választások, eredmények) és még ilyen testi nyavaják is, mint az influenza. Az idei vírus egyébként is makacs, hosszú ideig tart, lever bennünket.
Az ember tüsszentóskor és köhögéskor, vagy beszéd közben igen sok, apró, szabad szemmel néha nem is látható cseppet ürít a levegőbe. Ha a légutakban baktériumok vagy vírusok vannak, a cseppek ezeket a kórokozókat magukkal ragadják, ezzel pedig a betegségek közvetítőjévé válnak.
A cseppfertőzéssel terjedő betegségek egy része hatékonyan megelőzhető védőoltásokkal, a leggyakrabban előforduló hűlé-ses, hurutos betegségek ellen viszont ez a speciális megelőzési forma nem használható.
A védekezésnek így három fő tényezője marad:
- a vírusok szóródásának a
megakadályozása ( a higiénikus
papírzsebkendő lassan már
megfizethetetlen, de az orr vagy
száj elé tartott ruhazsebkendő is
gátolja a kórokozóval fertőzött
szétszóródást,)
- A megfázás kerülése, a ré
teges öltözködés (Az elmúlt év
ruhatárából talán még van mit
felvenni.)
- Szervezetünk általános el
lenállóképességének fokozása.
Ez utóbbiban segíthet bennünket a búzacsíra fogyasztása, amely amellett, hogy olcsó - dió helyett is használható fűszerként különféle salátára, ételekre szórható, magas „E" vitamin tartalmának köszönhetően még stressz-tűrőképességünket is fokozhatja.
Aki felső légúti huruttal bajlódik, lehetőleg kerülje a társaságot, hogy főleg a gyermekek és idősek körében ne terjesszen vírusokat.
Ebben az időszakban rendkívül- fontos a fűtött helyiségek, irodák, műhelyek lakószobák gyakori szellőztetése. Ez a levegő kicserélődését, a kórokozók folyamatos felhígulását szolgálja.
Természetesen forduljunk orvoshoz, tartsuk be a kapott utasításokat, szedjük be a rendelt gyógyszereket (feltéve, ha még hónap végén is ki tudjuk válta-ni.)
dr. Kovácsyné Bárány Piroska egészségnevcló"

Naszreddint, amikor még kicsi volt, egy nap azzal fogadták iskolatársai, hogy megölik a tanítójukat.
- Testvér - mondották, —
meguntuk az iskolát. Mindent
meghánytunk-vetettünk, de csak
egy segít: el kell pusztítani a
tanítót. Mit szólsz hozzá?
Naszredddin így felelt:
- Nem hittem volna, hogy
ilyen szamarak vagytok.
- Miért, hát szerinted mit ké
ne tenni?
- Ha a mestert megölitek,
apáink új tanítót fogadnak. Jobb
lesz ezért, ha először az ÁBC
próbáljátok megölni.
*
Ugyancsak gyermekkorában egyszer véletlenül belepottyant a kútba. Szerencsére a víz maga nem volt mély, csak a kút. Észrevette az apja, lekiállt neki:
- Szegény fiam, mit fogsz
most csinálni?
- Várj csak apám - mondta
Naszreddin, - mindjárt elme
gyek egy kötélért és kihúzlak!
*
Mikor már nagyobb volt, szerzett egy szamarat. Egyszer a szomszédok kölcsönkérték a szamarát, mire így válaszolt:
- Nekem nincsen szamaram.
Ebben a pillanatban az istállóban éktelen ordításba kezdett a szamár.

Bútorok gyufásdobozból
Nagyon régi játék. Mióta a gyufát dobozban árulják, azóta játszanak vele a gyerekek. Itt most néhány példát rajzoltunk, de számtalan variációval készíthetünk gyufából elemes bababútort.
Csak ragasztó, színes papír és gyufásdo-boz kell hozzá. Jó játékot!
- Hogyne volna, - mondták szomszédok, - hiszen halljuk ordítását.
Kofapecsenye
5 személyre
Sertésszűzpecsenye 0.80 kg
liszt 0.10 kg
fokhagyma 0.05 kg
tej 0.2 liter
pirospaprika (nem csípős) 0.05 kg

A szűzpecsenyéből szép fiiéket (szeleteket) vágunk, húsverővel kicsit meglazítjuk majd besózzuk. A fiiéket egy edénybe tesszük, közé rakjuk a zúzott fokhagymát, ráöntjük a tejet és kb. 2 napig érleljük. Ha kivettük a fokhagymás tejből, paprikás lisztben megforgatjuk és zsírban vagy olajban pirosra sütjük.
Salátakörettel és sültburgonyával azonnal frissen tálaljuk.
Savanyúkáposzta-saláta
4 személyre

Savanyított káposzta 0.40 kg
sárgarépa 0.10 kg
zeller 0.10 kg
olaj (oliva, kukorica,) 0.05 liter
kukorica konzerv 0.10 kg
gombakonzerv 0.10 kg
A savanyúképoszta szálait átvágjuk, majd összekeverjük az olajjal. A megtisztított, megmosott sárgarépát és zellert lereszeljük. A konzerv gombát szeletekre vágjuk, hozzákeverjük a káposztához a leszűrt kukoricával együtt. Az egészet jól lehűtjük. Sültekhez tálalhatjuk.
Slroh Péter

14

( KAMZSA-IDŐGÉP

1990. április 6.



®
Lapunk idei 10. számában közöltük Kiss Péterné palini lakos levelét. A Pa-linban nemrég lakó olvasónk az alacsonyan szálló sárkányrepülők - hétvégeken az ebéd utáni pihenést zavaró - pásztázását kifogásolta és kérte repülésük szabályozását.
Az ügyben az MHSZ Nagykanizsai Szervezetéhez tartozó sárkányrepülőklub titkárához, Dolmányos Lászlóhoz fordultunk, aki a következő tájékoztatást adta:
- Az újságban mi is olvastuk Kiss Péterné panaszos levelét. A klubtagok körében rögtön tájékozódtunk. A tettest kideríteni nem tudtuk, ugyanis senki nem vállalta magára a zavaróan alacsony repülést. Persze a város körzetében lévő légteret nem csak a mi klubunk, hanem a nemrég alakult olajipari klub, esetleg a kaposvári klub is igénybe veszi. Egyébként a szabályok szerint városban csak hatszáz méter felett lehet szállni, nemcsak az erős hang miatt, biztonsági okból is. Arra kérjük a pa-
Csillagtalanul
A januárban megalakított Kanizsa-Trend Kit. biHorkiállítást rendezett a IISMKT elsó\' emeleti előcsarnokában. Mint megtudtuk, a helybeliek örömére ezentiíl egyéni megrendeléseket is elfogadnak a bemutatott hazai és exportra szánt termékekből.

Helyreigazítás
Lapunk 1990. március 30-i számában, a Levelesláda rovatban megjelent Vizvári József írás állításai nem felelnek meg a valóságnak. A tévedéseket tartalmazó, bántó hangú publikációért olvasóink és az érintettek elnézését kérjük. Mentségünk, hogy olvasói levelek nyomába mindig csak a megjelenés után indulunk. így győződtünk meg arról, hogy az érintett épület a DKG tulajdona!
A szerkesztőség

Fotó: Szakony Attila

Március 22. csütörtök
- Ülést tartott a városi ta
nács végrehajtó bizottsága. A
testület előterjesztést hallgatott
meg az Általános Szolgáltató
Szövetkezet tevékenységéről,
majd utcanevek megváltozásá
ról döntött.
- Az országgyűlési választá
sokon induló kilenc kanizsai
képviselőjelölt vett részt a Vá
rosi Televízió stúdiójában meg
rendezett fórumon. A képvise
lőjelöltek a nézők, valamint az
egyes pártokat képviselő, a
stúdióban helyet foglaló vendé
gek kérdéseire válaszoltak a
mintegy háromórás műsorban.
- Az SZDSZ választási gyű
lésének vendége volt Solt Ot-
tília szociológus, megyei lista
vezető.
Március 23. péntek
naszost és a város lakosságát, hogy a jövőben a 600 méternél alacsonyabban szálló sárkányrepülő feltűnően látható számjelzését olvassák le, jegyezzék fel, és azt velünk közöljék. A tettes szigorú felelősségre vonása ez esetben nem marad el!

- A választási kampány utol
só napján a pártok változatos
programokkal léptek a lakosság
elé. Többek között az SZDSZ
autós felvonulást rendezett, az
MSZP „szekfű piknikre" hívta a
választókat, az MDF helyi szer
vezete pedig nagygyűlést szer
vezett a Szabadság térre,
melynek szónoka Bethlen Ist
ván közgazdász volt.
- A Nagykanizsai Független
Cigányszervezet 51 aláírással
levelet intézett Németh Miklós
miniszterelnökhöz. A levélben
kérik a magyarországi cigány
ság nemzetiséggé nyilvánítá
sát, a szociális helyzet javítá
sát, valamint követelik a „ci
gány bűnözés" fogalmának el
törlését.
- Bárdos Lajos születésének
90. évfordulója alkalmából ve
télkedőt szerveztek az úttörő
házban. Öt általános iskola
csapatai közül a Zrínyi Iskola
szerezte meg az első helyet.
Március 27. kedd
- A Vöröskereszt és az út
törőház Káros szenvedélyek
címmel rendezett vetélkedőt az
általános iskolák számára. A
versengésben a Szabadság téri
iskola csapata lett az első.
Összeállította:
Kocsis Katalin
Köszönet
A ve(jy«isválla
itíá alakulás kérdése volt a. lő témája a JÍGST pari egviíitimíkoddsí blzuttság deiegaci^dnttk Tttngsraro RT Nag\\ kanizsai ITeníforrasgj\'arbí""\' 4^g4cíd_*gyík cioportja » »—--^» *•■
Fotó..
A kisnyugdíjasok támogatására létrejött Kanizsai Dorottya Alapítvány tisztelettel megköszöni a DKG minden dolgozójának, hogy 100 ezer forint adománnyal segítette alapítványunkat.
Kanizsai Dorottya Alapítvány

1990. április 6.

( VÁLLALKOZÓ-KANIZSA)

15






Keszthely-Olajbányász 0-1
NB Il-es labdarúgó-mérkőzés
* A kosárlabda NB l-ben megkezdődött a rájátszás visszavágó fordulója, melynek első mérkőzését a fővárosban vívta a MÁV NTE női együttese, amely a 14-19. helyért küzd. A kanizsaiak szeszélyes csapata folytatta a rájátszásban már megszokott hagyományt, hiszen a hazai vereséget követően idegenben újra győzni tudott. Ezúttal azt a TFSE csapatát verte 71-49-re, amelytől Nagykanizsán szenvedett vereséget. Ezúttal Ácsné 21, Móró és Szabó 17-17 ponttal járult hozzá a sikerhez, akik közül Móró 5, Ácsné pedig 4 hárompontos kosarat ért el.
ö A kézilabda NB I B-ben megkezdődött a tavaszi idény június végéig tartó küzdelemsorozata, amelyben két kanizsai csapat érdekelt. Az Olajbányász női együttese a 4. helyről vágott neki a tavaszi sorozatnak, amely az idénynyitót hazai környezeten bonyolította le. A Kanizsaiak a listavezető Gödöllőt fogadták, amelyet 27:16 arányban győzték le. A siker értékét nem csorbítja, hogy a mostani ellenfél nem az „őszi" Gödöllő volt, mivel a vendégek kezdő hetese más egyesületekbe igazolt át. Az olajosok legjobb dobói: Mátyás 10, Juhász 7, Gombor és Búza 4-4. A Tungsram kiesés ellen küzdő
gárdája a 13. helyről kezdte meg a nehéznek ígérkező tavaszi idényt. A fiúk Cegléden rajtoltak, ahol nagy csatában vesztettek 23:22 arányban, úgy, hogy a hazaiak a győztes gólt a befejezés előtt 15 mp-cel lőtték.
* A sakk OB II. Nyugati csoportjában
a hétvégén a 4. fordulót bonyolították le,
amelyre Nagykanizsán került sor. Ranga
dót vívott egymássál a Tungsram és a\'
Pét, amelyen a remek formában verseny
ző lámpagyáriak 7,5:4,5 arányban diadal
maskodtak a listavezető ellen. A függőben
kanizsai siker várható.
* A fővárosban rendezték meg az úszó
országos ifjúsági bajnokságot, amelyen a
Vízmű két versenyzője is remekelt. Orbán
Krisztina 50 m mellen az „A" döntőben 6.
lett, 100 m mellen, a „B" döntőben az 5.
helyen végzett. Ez utóbbi számban elért
1:21,25 mp-es eredménnyel aranyjelvé
nyes szintet teljesített. Nagy Tünde 100
m gyors előfutamában 1:05,14 mp-idővel
ezüstjelvényes eredményt ért el.
& A Rózsa úti csarnokban III. osztályú kizárásos női tőrversenyre került sor, amelyen Babai Ildikó az előkelő 2. helyet szerezte meg, Tersztenyák Tünde a 6. lett (mind a kettő MÁV NTE).
A múlt heti hazai fiaskó után megyei rangadó várt vasárnap délután az Olajbányászra. A piros-kékek Keszthelyen a léptek pályára, egy olyan mérkőzésen, amelyen kétségtelen a Keszthely számára volt nagyobb a tét, hisz egy jó szereplés további reménysugár a bentma-radásukhoz.
Közel kétezer - köztük több száz kanizsai - néző gyűlt össze a Balaton-parti pályán, ahol verófényes, szép idő fogadta a csapatokat. Az Olajbányász Budafok elleni összeállításában annyi változás történt, hogy Mózsi helyett Hegedűs kezdte a játékot. Az első játékrészben úgy tűnt, mintha az Olajbányász lett volna a pályaválasztó, hisz többnyire a Keszthely térfelén folyt a játék. Előbb Fuisz beadása után maradt ki helyet./majd a 12. percben Hegedűs egyéni játék után a kapufát érintve lőtt a jobb sarokba.
Hegedűs László a találkozó egyetlen az Olajbányász győzelmét hozó gól szerzője:
- Jobb oldalról kaptam a lab
dát, majd a rámtámadó Wun-
dert kicseleztem és estéből
ballal a rövid sarokra lőtt lab
dám a kapufát is érintve jutott
a sarokba. Nagyon örülök,
hogy ismét kezdő lettem és
hogy gólt is sikerült lőnöm.
A gól után továbbra is csak egy csapat volt a pályán, a piros-kékek rendre veszélyesek voltak, különösen Fuisz volt elmében. A félidő 32. percében például egy percen belül két ízben is a Keszthely kapufáján csattant a labda. Bizony a Keszthely a szünetben örülhetett, hogy csak egy gól volt a hátránya a piros-kékekkel szemben.
Madár Gábor, az Olajbányász vezető edzője a szünetben:
- Azt hiszem könnyű a hely
zetem az első félidő után, hisz
mindazt megvalósítottuk, amit
elképzeltünk. A csapat nagy
szerűen játszott, rendre ve
szélyt jelentettünk a Keszthely
kapujára és több gólszerzési
lehetőségünk volt. Felhívtam a
csapat figyelmét, hogy a mér
kőzés meg nincs megnyerve és
továbbra is maximális erőkifej
tést kértem.
Fordulás után egy „más" Keszthely lépett a pályára, akik a félidő első húsz percében számtalan egyenlítési lehetőséget szalasztottak el, illetve Csáki nem egy esetben mentett bravúrral. Ebben az időszakban óriási nyomás nehezedett az Olajbányász kapujára, bizony nem sok hiányzott az egyenlítéshez. Később kiegyenlítettebbé vált a játék, így az Olajbányász - ha nehezen is - tartani tudta előnyét és újabb rangadót nyert.
Madár Gábor közvetlen a mérkőzés után:
- Az első félidő egyértelmű

Olajbányász fölényt hozott és már ekkor bebizonyíthattuk volna győzelmünket. A második játékrész első negyedórájában csapatom sajnos az öltözőben „maradt", ezalatt a Keszthely számos gólhelyzetet teremtett illetve Csáki védett remekül. Ahogy túléltük a nyomást,. kiegyenlítetté vált a játék. Úgy érzem a játék összképe alapján ezt a rangadót is megérdemelten nyertük. Egyénileg Csáki volt a legjobb, de jó teljesítményt nyújtott Kepe, Miklós, Fuisz, Bocz és Skublics is.
- kázé -
Btítorgyár-Hejőcsabai Cementművek 17:8
NB l-es női asztalitenisz-mérkőzés.
Kanizsai győztesek: Szabó és Mausz 5-5, Gazsi 4, Bizó 3 győzelem.
Az 1989-90. évi bajnokság tavaszi idényének 7. fordulójában találkozott a két vidéki együttes egymással. Az őszi, Miskolcon sorra került találkozót is a bútorosok nyerték, akik ezúttal is esélyesebbek voltak, mint a vendégek.
A névnapját ünneplő sportköri elnök, Czuppon Árpád társaságában izgultuk végig a közel három és felórán át tartó mérkőzést, amely kezdetben rendkívül szoros, kiegyenlített volt.
- Remélem, hogy a lányok

tovább folytatják sikeres tavaszi szereplésüket és megszerzik ötödik tavaszi győzelmüket. Van törleszteni valónk a Sáth-csapattal szemben - hangoztatta a találkozó előtt a névnapját ünneplő sportvezető.
No, az első két körben kemény ellenállást fejtettek ki a vendegek, akik a védő Galambost kivéve erőteljes támadójátékot nyújtottak. Az első és a második fordulót is csak 3:2-re nyerték meg Gazsiék, de aztán elindult a gépezet.
- A harmadik és negyedik körben a csapat végre azt nyújtotta, amire képes, amit tőlük várok. Szabó és Gazsi remekelt, de végre Mausz is felzárkózott. Kucnárral, az egykori versenyzőnkkel vívott remek mérkőzést, s a döntő szettben, 15:15 után kerekedett felül és ezzel megállította az addig veretlen miskolci versenyzőt. Szabó Gabi tavasszal kirobbanó formában játszik, aki előbb Galambost lepte le simán, majd Kuchárral vívott emlékezetes csatát. Az első szettben Szabó 15:20-ról nyert, majd a második szettben biztosan .verte a vendégek éljátékosát. Érdemes volt ezt az összecsapást megtekinteni - vélekedett Czuppon Árpád.
A befejezés meglepetése volt Gazsi veresége egykori klubtársától, Kucháriól.
Sörgyár-Sz. Latex 5:3 (2379:2228)
NB Il-es női tekemérkőzés.
A kanizsaiak legjobb dobói: Tubolyné 409, Csillag M. 408, Vágvölgyiné 407 fa.
Évadzáró mérkőzésre került sor a sörgyári csarnokban, ahol

a tavaszi idényben 100 százalékos teljesítményt nyújtó kanizsai lányok a kitűnő sorozat sikeres befejezésére készültek a szombathelyiek ellen.
- Az évadzárón fel kell tenni
arra a bizonyos „i"-re a pontot,
s abban biztos vagyok, hogy a
játékosok ezért mindent elkö
vetnek. Nagy küzdelemre és
§
yőzelemre számítok - véleke-ett a találkozó kezdete előtt Biczó László technikai vezető. A kanizsaiak közül Majoros-né 381, az ifi Szentes 388 fával mutatkozott be, akik a csapatnak 28 (6+22) fás előnyt szereztek. A második körben Némethné elmaradt a tőle megszokott teljesítménytől (most 386 fát ütött, ellenfele 11 fával jobb volt), de Csillag M. szenzációsan teljesített, kitűnően hajrázott. Összesen 111 iát vert rá ellenfelére, s a legjobb t.arolónak bizonyult 142 fával. Érdekesség, hogy az első 25 dobásra 53 tarolt, majd a második 25 dobása 89 fát ért. A befejező harmadik sorozatban tündökölt Tubolynó és Vágvöl-gyinó, a biztos csapatgyozel-met 23 fával (13+10) növelték és mind a ketten „pontosnak" bizonyultak.
A „hivatásos" szurkolók véleményét így összegezte Majoros István, az edző-jatékos férje:
- Mi igazi családi közösséget
alkotunk. Most is bátorítottuk,
buzdítottuk a feleségeket, ver
senyzőinket. Együtt örülünk a
sikereknek, a nagyszerű tava
szi helytállásnak, a kialakult
csapatszellemnek, az egység
nek, no és az érmes helyneR.
(bg)

16

(KANIZSÁT

1990. április 6.







Autó-motorsport
r
A technikai sportok zalai képviselőjeként immár évek óta meghatározó szerepet játszanak a nagykanizsai egyesületek, szakosztályok.
A hallatlan lelkes és áldozatos sportvezetők, a hazai és nemzetközi szinten is eredményesen szerepelt kanizsai versenyzők tovább öregbítették a kanizsai sportot. Bizonyították, hogy közös összefogással, e nehéz helyzetben is, lehet tenni a kedvelt technikai sport érdekében.
Összeállításunkban bepillantást adunk a szakosztályok életébe, miközben összegezzük az elmúlt bajnoki évad tapasztalatait, az új versenyévvel összefüggő helyzetet és célkitűzéseket.
Autócross
A válogatott versenyzőt is adó N. Autócross SE színeiben szerepelt crossozók felemás évet zártak 1989-ben. Ugyanis kellő feltételek hiányában Kal-tenecker tavaly még nem versenyzett, Pintér és Szekeres műszaki hibákkal küszködött.
Az előző évi kategória bajnok Radák Séndor félévig régi autóval versenyzett, majd a II. félévtől már az új Kawasaki „nyergében" élretört. A magyar bajnokságban végül js bronzérmes lett, de igen jól helytállt a nemzetközi küzdőtéren: a 4 futamos osztrák-magyar összesítésben a 2. helyet szerezte meg és kiemelkedő sikert ért el a jugoszláv nemzetközi versenyen, ahol négy Európa-bajnokot megelőzve végzett az élen.
- Ez évben a bajnokság jubilál, hiszen most vágunk neki

a 10. bajnokságnak, melynek kezdettől részesei vagyunk. Azonban ez évtől már Radák és fia az N. Hedál SE-ben versenyez, Pintér és Szekeres átment az N. KIOSZ SE-be, miután megszűnt az N. Agtócross SE - tájékoztat Németh Zoltán, a Hedál autócross szakosztályának vezetője.
Az új egyesületnél Radáknak biztosított a szereplés, akitől azt várják, hogy hódítsa vissza a bajnoki címet és az Európabajnokságon (1600 kcm-ig) az 1-6. hely valamelyikét szerezze meg az NSZK-beli, szovjet, olasz, cseh, bulgár és osztrák futamain.
A régi egyesületbe visszatért Szekeres és Pintér zökkenőmentes versenyzéssel egy eredményesebb l. osztálybeli szereplésre készül.
Motocross
Az N. Motocross Sportklub szervezetileg és gazdaságilag erősítette pozícióját, ahol megszilárdult a vezetés Kotnyek
József elnökletével, akit a na-

pokban választottak meg a klub élére.
A szűkös versenyzőgárda tavaly tovább csökkent. \'Az I. osztályban szereplő Bolla Ferenc abbahagyta a versenyzést. Ifj. Vaska két kategóriában versenyzett a II. osztályban: 125 kcm-ben 10. lett (38 versenyző), 250 kcm-en 8. lett (32 versenyző között). Venszli Zsolt 250 kcm-en a mezőny második felében végzett.
- Erre az idei bajnoki évadra alaposan rákészültünk. Hozzánk került az II. o. bajnoka, Czeglédi Attila (Boglárlelle), aki I. osztályban rajtol 250 kcm-es ■\';éposztályban. A mi versenyzőnk a II. osztályos Horváth György (Kaposvár), s ugyancsak ebben az osztályban mutatkozik be Zelen Zoltán és Weisz Ferenc, akik 125 és 250 kcm-ben versenyeznek. Tehát végre lesz csapatunk, amelytől az 5-8. helyek valamelyikének a megszerzését várjuk. A versenyzők közül Czegléditől és ifj. Vaskától jegyzett eredményt várunk, míg a többiektől egy erős középmezőnyben való sikeres helytálfást - szól az idei tervekről Vaska Kálmán elnökhelyettes.
Az anyagi háttér biztosítása érdekében több újszerűséggel kísérleteznek. A Sziklai úti bázison motorszerelő műhelyt létesítenek, beléptek a mélyépítéssel foglalkozó Libella Kft-be. Dolgoznak, hogy versenyezhessenek, hiszen a 8 bajnoki és a 3 csapatbajnoki futam eléggé pénzigényes.
Rallye
Az ÁFÉMSZ SE színeiben versenyez a Merencsics-Ko-vács és az Ujj-Lovász páros, akik az I. osztályban küzdenek. Az elmúlt bajnoki évadban nem születtek kimagasló eredmé-


nyek, a sorozatos műszaki hibák gátolták az eredményes versenyzést.
- A két párostól lényegesen
jobb szereplést remélünk eb
ben, a bajnoki évadban. Sokat
kell teVini még a feltételek biz
tosításáért, s ha minden ösz-
szejön, akkor a párosok biztos
hogy jó évet zárhatnak. Sajnos,
még nincs kialakult éves ver
senyprogram. Folynak a meg
beszélések, s ebben mi is ér
dekeltek vagyunk, hiszen na
gyon szeretnénk egy színvona
las ÁFÉMSZ Rallyet rendezi az
I. és II. osztálynak - hangoz
tatta Szakony Szilárd szakosz
tályvezető.
Az lON-Szerviz SE Musz-tács-Tálos versenyzőpáros tavaly 5 versenyen vett részt az N-4-es géposztályban. Kategóriájukban az 5. helyen végeztek a hazai bajnokságban, de sikerrel mutatkoztak be a nemzetközi porondon: az osztrák futamon osztályukban elsők lettek.
- A Peugeot 205 GTI autó,
a szerelők jóvoltából már rajtra
kész. Ugyanakkor nekünk még
sok a teendőnk, ami egyrészt
a versenyre való intenzív felké
szülést jelenti, másrészt anya
giakban kell „erősíteni" - véle
kedik Musztács Imre, akinek
képviselőjelölt navigátora az I.
negyedévben a választási küz
delemben vett részt.
A motocross országos I. és
II. osztályú bajnokság egyik
bajnoki fordulóját május 5-6-án
rendezik meg a Petőfi úti pá
lyán. A másik jelentős kanizsai
versenyre szeptember 1-2-án
kerül sor, amikor az OB II. baj
noki futamot és a nemzetközi
junior csapatbajnokságot bo
nyolítják le.
Az autócross országos bajnoki nyitányát Nagykanizsán tartják május 13-án, de itt lesz a záróforduló is szeptember 30-án, amelyen a tervek szerint jugoszláv válogatottak is szerepelnek a hazai élversenyzők ellen.
Balogh Antal

Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Felelős szeikesztü: Mihovics József és Takáts Sándor. Tervező szerkesztő: Ferencz Gyó\'zö. Szerkesztőség: 8801 Pf. 74. Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Telefon: 12-305. A szerkesztő bizottság tagjai: Pék Pál (művelődéspolitika, a szerkesztőbizottság elnöke), Kápolnás Zoltán (sport), Lengyák István (hétvége), Marton Györgyi (várospolitika). Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZÜV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési d(j: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél.


KANIZSA
V Á II 0 S I HETILAP

iL évfolyam 15- szám
1990. április 13.
Ára: 9,60 Ft.
Megjelenik mindén
pénteken







Nagykanizsa, 2. választókerület
1. Tarnóczky Attila MDF 10.028 44,22%
8.090 35,67%
2. Solti Károly SzDSz
3. Dr. Balogh Ferenc KDNP 4.556 20,09%



Kakukktojá


Riportunk a 10. oldalon.

Fotó: Szakony Attila

- Mit gondolsz, kidobják vagy megtartják?

I KANIZSA )
A képviseld\' visszanéz (I.)




Tollár József, a Kanizsa Bútorgyár vezérigazgatója majd két évtizedes országgyűlési képviselői munka után vált meg tisztségétől. Részese volt azoknak a gazdasági és politikai folyamatoknak, amelyek mai helyzetünk meghatározói.
- Ön aránylag fiatalon,
negyvennégy évesen lett
országgyűlési képviselő.
Hogyan választották ki?
- Azt, hogy hogyan vá
lasztottak ki, nem tudnám
megmondani. Velem csak
közölték, hogy Jelölni fog
nak. Gondolom, az is sze
repet játszott a jelölésem
nél, hogy harminc évesen
lettem a gyár igazgatója,
voltam tanácstag, vb.-tag,
dolgoztam a pártban — te
hát tettem a közért, s ilyen
értelemben is volt múltam.
Három alkalommal egyedül indult a képviselőségért. Mi történt 1985-ben?
- Nem jelölt a pártom.
Két jelölt volt, akiket támo
gattak. Engem az első jelö
lőgyűlésen az állampolgá
rok javasoltak, pedig nem
is vettem részt a gyűlésen.
- Aztán az 1985-ös vá
lasztások előtt mind a hár
man szerepeltek a Hét mű
sorában. A Deák téren ak
kor még lehetett a padokon
hintázni, a felvétel ott ké
szült. Utána pedig az egész
város azt beszélte, hogy
na, a Tollár jól meghintáz-
tatta a képviselőjelölt társa
it.
- Igen, én is hallottam,
de nem én ültettem a hin
tába őket. Azt valaki más
szervezte meg, - mosolyo-
dik el.
- Milyennek látja a parla
menti tizenkilenc évet, be
lülről?
- Hű...! De nehéz erre
válaszolni! Az új képviselő
nek minden terület új a par
lamentben. Elsősorban a
körülményeket igyekeztem
megismerni, a helyzetet,
azt, hogy milyen alapon le
het és kell dolgozni. Azt hi
szem, soha nem tartoztam
azok közé, aki mindennel
egyetértenek - a régi idők-

ben sem. Felszólalásaim igazolják ezt. A gazdaságot próbáltam olyan helyzetbe hozni, hogy ettől a jelenleg kialakult helyzettől megszabadítsam. Ez sajnos nem sikerült.
- Meglepte, mikor a Né
meth-kormány nyilvános
ságra hozta a tényleges
gazdasági helyzetet?
- Nem lepett meg! Tud
tam, hogy rendkívül nehéz
helyzetben vagyunk, s azt
is, hogy azok az adatok,
amelyeket korábban közöl
tek, nem fedték a valósá
got.
- Honnét tudta?
- Itt élek ebben az or
szágban, ebben a gazda
ságban. Tehát körülbelül át
láttam az ország gazdasági
helyzetét. Azt is láttam,
hogy évenként hogyan ala
kulnak a költségvetések, és
azok sokmindent elárultak.
- Ön látta a gondokat, s
a költségvetési törvényeket
mégis elfogadta...
- Hát... van amikor elfo
gadtam, de az esetek több
ségében nem. Bár ez nem
jelentett semmit, mert a
többiek elfogadták. Egy
fecske nem csinál nya
rat...., ahhoz sok fecske
kell! Az utóbbi időben elég
sok olyan dolog volt, amivel
nem értettem egyet, s meg
voltam arról győződve,
hogy az egész parlament
elutasítja a törvényterveze
teket, de végén csupán pá
ran maradtunk, akik nem
mel szavaztunk. Ilyen volt
a kamatadó témája, a sze
mélyi jövedelemadó, az
1990-es kötségvetés.
- A Parlament folyosóin
hogyan zajlott az élet?
- A Parlament folyosói
nak külön élete volt. Min
denki mindenkivel találkoz
hatott, minden gondját, ba
ját elmondhatta. A folyosó
kon teljesen más élet zaj
lott, mint bent az üléste
remben. Az utóbbi időben
aztán a benti élet kezdett
hasonlítani a kintihez. Az
utóbbi másfél, két év rend
kívül mozgalmas volt. Azt
hiszem, hogy ehhez hoz
zájárult az is, hogy 1985-

ben már nem egyes, hanem kettes, néhány helyen pedig hármas jelölés volt. Ez növelte a képviselők felelősségérzetét is. Fel-szabadultabbak lettünk! Éreztük annak a súlyát, hogy megmérettetés után kerültünk a parlamentbe.
- Mit tart a tizenkilenc év
legnagyobb tettének?
- A legnagyobb tettem ta
lán az, hogy ahol tudtam
segítettem a városnak. A
másik, hogy ha a dolgozók
hozzám fordultak problémá
ikkal, amit lehetett, elintéz
tem.
- S kudarcának?

- Nagyon nagy hibának
tartom az 1990-es költség
vetés elfogadását. Az
egész népet meztelenre
vetkőztette. Meggyőződé
sem, hogy nem kellett vol
na a választott eszközök
höz fordulni. Érthetetlen
előttem a kormányunk sze
replése.
- Lett volna más megol
dás is?
- Biztos!
- Akkor miért nem dol
goztatták ki?
- Nem tudom! A felszó
lalásokban minden ügy tár
gyalásánál számos más ja
vaslat is elhangzott - jó
magam is tettem ilyeneket
-, s ezeket meg kellett
volna fontolni. Van olyen
érzésem, hogy a kormány
nem akart a saját appará
tusának kérdésével foglal
kozni. Ezt nagy hibának
tartom. Drasztikusan kel
lett volna a létszámleépí
téseket végrehajtani,
egész kormányapparátus
tekintetében.
A felszabaduló vagyon -párt, KISZ, munkásőrség -tekintetében határozottabban kellett volna lépni. Jobban kellett volna ezeket bel- és külföldön hasznosítani. A másik dolog, amit ígértek, hogy a láthatatlan jövedelmek a személyi jövedelemadó bevezetésével láthatóvá válnak. Semmit nem léptünk előre! Több tíz milliárdos láthatatlan jövedelem alakult ki! Ezt a költségvetés oldalára kellett

volna állítani. A gazdaságban a vállalatoknak teljesen szabad kezet kellett volna adni, felszámolva azt a béklyót, ami nv. is van. Ez az intézkedés a gazdaságot stabillá tehette volna.
- Alkalmazott Ön szakér
tői gárdát képviselői munká
ja során?
- Szakértői gárdát nem,
de a szakembereket na
gyon sokszor meghallgat
tam - már a kezdeti idők
ben is. Sokat tárgyaltam,
vitatkoztam országos veze
tőkkel is. Arra nem volt
mód, hogy szakértői gárdát
fogadjak.
- Mégis milyennek kell
lennie az új országgyűlési
képviselőnek?
- Ez nem könnyű kérdés.
Elsősorban országos té
mákban kell tisztán látnia,
s a valóságnak megfelelően
állást foglalnia. Nagy előny,
hogy ma a képviselők mö
gött szakértői gárda áll. De
félek attól, hogy esetleg a
pártok - bizonyos esetek
ben saját érdekeik miatt -
tévútra viszik a parlamen
tet. Remélem, hogy nem
így lesz, de nagyon tartok
tőle.
- Nagyon személyes kér
dés: Ón a kilenc párt és
képviselőjelölt közül kire
szavazott március 25-én?
- Én az MSZP-re sza
vaztam a listán is, meg a
képviselőjelöltnél is. Meg
is indokolom, hogy miért:
egyetlen más képviselőt
sem tartok alkalmasnak.
Sem az MDF, sem
SZDSZ, sem KDNP képvi
selőjét. A pártjuknak eset
leg segíthetnek, de sze
mély szerint egyik sem al
kalmas. Úgy látom, hogy
országos tapasztalattal bí
ró gazdasági szakemberek
nem lesznek az új parla
ment tagjai. Pedig az új
parlamentnek és az új kor
mánynak a gazdaság kér
dését kell elsősorban meg
oldani, ha létezni akar. Ha
ez nem sikerül, akkor ez
az ország elveszett!
(Folytatjuk)
Marton Györgyi

1990. április 13.

(KANIZSÁT



Marosvásárhely, 1990. március
lélyi levelek

megállapította, hogy túl sokat és túl gyorsan, túl hamar kért a magyar kisebbség. Éppen most mondja be a rádió, hogy még mindig feszült a hangulat Vásárhelyen, katonaság ellenőrzi a varos bejáratait, nehogy megismétlődjön a tegnapi incidens. Meg mindig ott áll a tömeg a főtéren, magyarok - románok együtt, s félő, hogy ennek nem lesz jó vége. Hallgatom a rádiót, és tudom, hogy ott kint, úgysem d.ől el a magyarság sorsa. És versrészletek jutnak eszembe: „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés."
Tőkés Lászlóra gondojok, hogy ott messze, Amerikában vajon mit gondol, és Sütő Andrást meggyógyítja-e az a sok [elkes együtt-érző magyar. És „szívem és lelkem fáj bele", mert nem
Kedves Józsi!
Tegnap reggeltől késő délutánig kint voltam a főtéren a városháza előtt és rekedtre ordítottam magam. Az RMDSZ-székház szét-rombolása és vezetőinek bántalmazása mágnesként vonzotta az embereket a házakból, gyárakból. Minden oldalán a városnak fejcsendültek a magyarok kiáltásai. Az az érzés elmondhatatlan, amit ott éreztem, fegyvertelenül, magunkra utalva, a rendőrökben és katonaságban nem bízó, mindenre elszánt, igaz ügyért síkraszálló emberek közt. Férfiak körülvéve a nőket és a fiatalokat, kiabálták végig a városon: „gyertek nekünk", „most vagy soha", „le a Vatra-val", „éljen Sütő András", „éljen Tőkés László", „jogainkat kérjük", „magyar sulit, magyar szót, magyar egyetemet"! Visszhangzóit a város. Ott álltam a fenyőfák mellett a városháza előtt, és még sosem éreztem magam annyira magyarnak. A nétfejű sárkánnyal is megbirkóztam volna, de nem gondoltam, hogy a délután folyamán, pálinka és hagy-maszagú bocskoroshad képében jelenik meg Lucifer. Persze, féltem is. Két-három vadromán falu lefizetett, „pásztorai"-t hívták a Vatrások segítségül. „Engedjétek hozzám jönni a szavakat" mondom Sütő András helyett, mert elmondhatatlan és elképzelhetetlen idegen számára, mennyi gyűlölet van e népben ellenünk. Még az öreg bandavezér, Ceau is örült volna, ha láthatja híveit.
Az RMDSZ és a MADISZ által lezárt két kis utcán menekültünk, - nők, öregek és gyerekek -, voltak, akik késő éjszakáig, reggelig a városhazán maradtak. Szörnyű, mi volt ott, mikor összecsapott a két tábor. Nem lehetett látni semmit, csak egy nagy porfelhőt, nem lehetett tudni ki kit üt, egymást taposta a magyar ijedtében, üvöltött mindenki és sírt, repült a kő és az üveg, pokoli lárma és kiismerhetetlen káosz uralkodott. Az a pár fiatal rendőr és katona, aki ott volt, tehetetlenül mentette a bőrét.
Egy nagy teherkocsi hu-

sángos parasztokkal át akart tömi a magyar férfigyűrűn, isteni szerencse, és ma sem tudom, hogyam állították meg és tették harcképtelenné utasait.
Aztán nagyon sokára segítség érkezett, tankok, még több katonaság, de többször fordultak a mentők, mire a hatóság jónak látta erélyesebben közbelépni. Megérkeztek fáradt magyarjaink is más városokból, akiket nem akartak beengedni, de gyalog is bejöttek segíteni. Szomorú, véres dolgok történtek. Hiába intettek a hangszórók békére, elszabadult a pokol. Féltem magyarul beszélni és féltem románul beszélni, mert nem tudtam kivel találkozom.
Azóta félünk este kimenni
a városba, és bemenni a
munkahelyre. Az ideiglenes
kormány „ideiglenesen"
Barátom!
* GONDOLATBAN SZINTE tébolyultan szaladgálok a marosvásárhelyi utcákon, ott, ahol járni, kerékpározni, játszani tanultam a szülőhelyemen. Képzeletben megbolydult elméjű egyénekkel találkozom, eltorzult arcokkal. S a valóságban aggodalom tölt el, hogy azok az események megtörténhettek mégi
A bukaresti kormány már a pogromok elindulása előtt tehetetlenségéről adott tanúbizonyságot. Március 15-e előtt a fasiszta Vasgárda emberei két képviselőt lőttek le fényes nappal az utcán, a közép-moldvai Bakó (Bacau) városban. Mindkettő a Nemzeti Parasztpárt helyi képviselője volt. Mint az Antonescu-féle fasiszta hatalomátvétel Idején a II. világháborúban tették elődeik, amikor I.C. Codreánut, az akkori független miniszterelnököt autójában lőtték le, Bukarestben. Akkor viszont volt egy erős kezű király, Mihály, aki elrendelte a tettesek, Ju-liu Maniu vasgárda-vezér és társai kivégzését.
A mostani kormány (?) titkolózásba burkolózva igyekszik menteni a számára menthetőt. Valószínű, még. mindia nem mérte fel, hogy nem a ROMPRESS hírügynökségből áll a világ, s hogy mit ér Iliescu úr franciás mosolya Sütő András betegágya felett. Egy Herder-Díias világhírű drámaíró félszeméért egy elnézést kérő, tehetetlen mosoly?!
Titkolják, de máris polgárháború dúl Romániában. Kit akarnak hát félrevezetni? Önmagukat?! A világot nem lehet.
Mert eljön az ébredés ideje! Addig kellene cselekednie a román kormánynak, mig hatalma van a hadsereg fölött. Mert Íme:

tudok válaszolni a kérdésekre, és idegőrlő a bizonytalanság. Egy biztos, -akármi is történik - igaz ügyért, igazságosan harcolunk, tudásunk szerint próbálunk higgadtan, meggondoltan cselekedni, civilizál-tan, emberien és európai emberként viselkedni. Az RMDSZ úgy gondolkodik, aminek én is tagja vagyok és éppen a véres napok előtt hívtak, menjek oda titkárnőnek, véletlen szerencse, hogy nem tartózkodtam a székházban március 19-én.
Ne haragudj hát, ha össze-vissza írok, itt állandóan cseng a telefon, mindenki érdeklődik, kérdezősködik. Remélem eljut hozzád levelem, és remélem, gondolsz rám, mert igazán szükségem van rád. Legyetek velünk!
Marika
a hadsereg és a rendőrség máris óvakodik közbeavatkozni, s drasztikus népirtás folyik. Talán mert Romániában a Belügyminisztérium kötelékében maradhattak mindazok, akik a Diktátort is kiszolgálták. A szekus Bukarest attól retteg, hogy Magyarország visszaköveteli Erdélyt. Az évek során fei-cseperedett árvaházi fanatikusokról van szó, kiket érdekből sem távolítanak el fegyver-közeiből, mert láthatták, hogy a román hadsereg nem tudta működésbe hozni még az., elkobzott gépfegyvereket sem.
Önemésztő gondolataim egyike, hogy mi lesz akkor, ha a Vasgárda, egyesülve a szekusokkal, fegyveres akciókat kezdeményez? Mert hol volt a helyi Nemzetmentő(?) Front illetékese, amikor a Görgény-völgybe-li fanatikus magyargyűlölőket teherautókkal, buszokkal vittek a magyar nagyvárosba, hogy védtelen embereket bántalmazzanak?! Talán ott volt közöttük ő is! Talán épp az illetékes szerezte a gépkocsikat! És ha netán (vajon mikor?) felelősségre vonják a bűnösöket, attól Sütő András visszanyeri-e látását?
A nagyhatalmak végletes nemtörődömsége vezetett Trianonhoz... íme a történelem szégyene, hogy ma is elbánhatnak egy alakuló félben lévő nemzettel.
Ismét itt állunk és tehetetlenül várjuk a nagyhatalmak, a világ közbelépését. De a TASSZ a ROMPRESS vádaskodásainak ad hitelt. S ha megszólalnak a fegyverek Erdélyben, mitévők legyünk? Közel hárommillió testvérünk kérdi ezt.
* HISZEM, HOGY a forradalom még megmenthető. Különben mi les.z a szüleimmel, gyerekkori barátaimmal. És mi lesz a szülővarosammal?
Attila

( KANIZSA
Gondok és remények
Hogyan tovább, Kanizsa Trend?


nagy részét levonják. Természetesen tudom, hogy minden kezdet nehéz, éppen ezért _nem vagyok elkeseredve. Bízom benne, hogy a kft.-nek lesz jövője.
- Az On órabére 34,80 Ft.
Húsz éves munkaviszony után
elégedett-e ezzel? - kérdezzük
Krasznovszky Lászlót.
- Alacsonynak tartom. Most
nagyobb a felelősség, és a mi
nőségi követelményen is sokkal
magasabbak. Ez az emberek
nek bizonyos stresszhatást
okoz. Régebben évente egy
szer-kétszer kellett átállni uj
termék gyártására, most havon
ta többször is. Kevés az idő a
begyakorlásra, de a teljesít
ményt és a jó minőséget elvár
ják. Az igazság az, hogy meg
kell szoknunk ezt a „nyugati
munkastílust". Reméljük, sike
rülni fog.
- A fizetésem a családi pót
lékkal együtt 10-11 ezer forint
havonta - kapcsolódik a be-
Egy reformkezdeményezés zsákutcája
jj\\ városi tVíorvosasszony nem ín.<m.d ^é
avagy miért nem funkcionál a kuratórium?
Idén január elsejével megkezdte működését a Kanizsa Bútorgyárban a Kanizsa Trend Kft. Az NSZK Steinhoff cé,g 350 dolgozót vett át, többségeben kárpitosokat.
Azt tudakoltuk, hogy az eltelt három hónap után a dolgozók hogyan látják a kft. jelenet, jövőjet, s milyen a munkahelyi közérzetük.
Kovács László 1962 óta dolgozik a kárpitos üzemben:
- Az igazság az, hogy egye
lőre nem valami rózsás a han
gulat. Igaz, hogy kaptunk tíz
százalékos béremelést, a túló
rák után is többet fizetnek, de
ugyanezeket a juttatásokat
megkapták az anyavállalatnál
maradtak is.
- Egy másik dolog - folytatja
Kovács László -, hogy regeb
ben, ha egy dolgozó teljesített
például 130 százalékot, az érte
járó pénzt egy az egyben ki is
fizették. Igaz, most is elszámol
ják a többletmunkát, de adóban
A nagykanizsai kórház orvosi testülete.
..-.„, - eljuttatc
zefét magukénak érezve, megszervezte azt a kuratóriumot, amely a kórház fejlődéséhez a jelenleginél sokkal nagyobb demokráciát és lehetőséget biztosítana. E kuratórium (felügyelő bizottság) szervezése az engedélyeztetésig jutott, ae azóta nagy a csönd körülötte.
Dr. Wölfer Editet kórház igazgató főorvosát kérdezem, miért nem hallani a kuratóriumról semmit.
- A kuratórium megalakításának gondo
latával az egész kórház orvosi kara egyet
értett, hiszen a jövő egyetlen útja ez; az
önkormányzat visszaállításának szükséges
sége is indokolja. A tendencia országos
szinten is követelményként fog jelentkezni.
A kuratórium léte széles körű társadalmi ellenőrzést jelenthetne, s ez megnyilvánulna a beruházásokban, a kórházi műszerek beszerzésében, a gazdasági és pénzügyi kérdésekben és a fejlesztésekben egyaránt.
Szeretnénk, ha a kuratórium révén a lakossági észrevételek és vélemények, hozzánk eljutva, az orvosi munka hatékonyságát javíthatnák, hisz a lakossági észrevé-felek nagyban hozzájárulhatnak a munkánk jobb elvégzéséhez. Jelenleg ugyanis a nagykanizsai városi tanács egészségügyi osztálya a felettes szervünk, és mint ilyen, az egyetlen, amely a kórház legfontosabb kérdéseiben határozatokat hoz. Pedig további előrelépés csak az egészségügy reformjával képzelhető el.
- Ha jól értettem, akkor igazi tulajdono
sok kellenének, szponzorok, hogy az
egészségügy közüggyé válhasson.
- A dolog enpél sokkal bonyolultabb, de
lényegében erről van szó, hisz így megva
lósulhat a lakossági kontroll - mondja wöl
fer Edit. - Akár magánszemély is lehet tá
mogató, és további privatizáció esetén tu
lajdonos. Célunk mindenképpen a gyógyí-

szélgetésbe Gálosházi László. — A feleségem hatezer forint körül keres. Ez talán nem tűnik kevésnek, viszont két kisgyermekünkre is sokat kell költeni, az OTP részletekről nem is beszélve.
- Itt a gyárban pedig az a
gondunk, hogy a szo szoros ér
telmében, a bőség zavarával
küszködünk. Rengeteg félkész
anyag érkezik, amit nem tu
dunk megfelelően tárolni. Sür
gősen kellene egy új raktár!
- Szóval pesszimista?
- Azt azért nem. Remélem,
hogy egyre jobb minőségű kár
pitos garnitúrákat fogunk gyár
tani, amelyeknek megfelelő pi
aca is lesz. Akkor a borítékok
is biztosan vastagabbak lesz
nek.
- Mi a véleménye mindezek
ről Tóth Zoltán műszakvezető
raktárosnak?
- Az utóbbi időben annyi
csalódás érte az embereket,
hogy csak ígérgetésekkel na-
tás és az ellátás javítása, mert a kanizsai kórházban van még tennivaló bőven.
- Vannak-e eredmények a kuratórium
megszervezésében?
- Majd minden párt ülésén kértük a tá
mogatást. Kivétel nélkül kedvező fogadta
tásra talált a kuratórium gondolata, oly
annyira, hogy a pártok - tagjaik közül -
a leendő ellenőrző bizottsági tagokat is
megválasztották. Sajnos az i-re a pontot
nem sikerült feltennünk, mert a városi ta
nács illetékes osztálya törekvéseinket el
utasította, mint ahogy elutasította a kórház
orvosainak azt a kezdeményezését is, hogy
a rendelőintézet - kapacitását jobban Ki
használva, bérelve a műszereket és a ren
delőket - munkaidő utáni rendeléssel is se
gítse az egészségügyi ellátást.
Természetes, hogy a hallottak alapján a nagykanizsai városi tanács Egészségügyi Osztálya vezető főorvosával a kuratóriumról is beszélgetni akartam. Dr. Nemesvári Márta elfoglaltságára való hivatkozással többszöri lemondott találkozó után 1990. március 27-én telefonon a következőket közölte velem: Ellentétben ígéretével, nem óhajt állást foglalni a kuratórium és az általam telefonon felvetett problémák ügyében, különben is van neki fontosabb elintéznivalója bőven, és letette a telefont.
Nos, a kórház orvosainak álláspontja világos: Gyógyítani szeretnének, és ehhez a jelenleginél jobb feltételeket kívánnak. Amennyiben megvalósul a kuratórium gondolata, nem egy személy dönt a kórház sorsáról, hanem egy széles körű társadalmi bizottság, a különböző pártok részvételével és az egyház jelenlétével. Az egyszemélyes tanácsi vezetés megszüntetése a valódi „kórházi demokráciát" valósíthatná meg, s ez feltétlenül jó irányban hatna a gyógyításban.
Ugy tűnik, hogy dr. Nemesvári Márta főorvosasszony nem óhajtja a kezéből kiengedni a kórház irányítását, és így a reformkezdeményezések hamvukba halnak. Vajon meddig még?
V. J.

gyön nehéz már jobb munkára serkenteni őket. Igaz, hogy nekünk a Béke úti telepen javultak a munkakörülményeink, de az még nem minden. Nagyon sokat kell előbbre lépnünk a munka jobb megszervezésében, és az anyaggazdálkodásban. Ez viszont nem egyes embereken múlik; mindenkinek jobban körül kellene nézni a saját területén.
- Ezek szerint nem bizako
dó?
- De igen. Olyan hírek ter
jedtek el ugyanis, hogy rövide
sen fizetésemelés lesz. Nagyon
bízunk ebben, és ez reményt
ad az embereknek.
- A két ügyvezető - Wilhelm
Gábor és Takács János - sze
rint jogos ez a remény?
- Merem állítani, hogy a le
hetőségeink szinte korlátlanok
- kezdi Wilhelm Gábor. - Ré
gebben 30-40 kárpitos garnitú
ra készült naponta, olyan szö
vettel, ami éppen kéznél akadt.
Most nyugati exportra exluzíy
termékeket is gyártunk egyéni
megrendelésre.
- Természetesen az első hó
napban volt megtorpanás, hi
szen a dolgozóknak szokatla
nok voltak az új követelmé
nyek. Azt szeretnénk, hogy a
kft.-nél szinte minden ember
univerzális legyen. Egy varrónő
például ne csak rutinból, varrá-
si leírás alapján is pontosan
tudjon dolgozni. Egyszóval
szakmailag magasabb az elvá
rás.
- Tételezzük föl, hogy a dol
gozók eleget tesznek ezeknek
a követelményeknek. Cserébe
mit várhatnak?
- Márciustól 500 forint étke
zési hozzájárulást fizetünk min
den dolgozónknak - folytatja
Takács János. - Ezenkívül
olyan ösztönző rendszert dol
goztunk ki, ami a nagyobb tel
jesítményt nagyobb mértékben
premizálja. Eddigi eredménye
ink alapján ez már most mint
egy húsz százalékos jövede
lememelkedést jelent. A májusi
fizetésnél a dolgozók tapasz
talni is fogják.
- Mi erre a garancia?
- Tudatos árpolitikával jó pi
aci helyzetet sikerült kialakíta
nunk - veszi át a szót Wilhelm
Gábor - A Steinhoff cég által
természetesen elsőszámú part
nerünk az NSZK, de Ausztriá
ban, Svédországban és Észak-
Amerikában is keresettek a ter
mékeink. Ez egyelőre termelé
sünk körülbelül ötven százalé
kát jelenti, a másik felét a ha
zai piacon értékesítjük. Nem
véletlenül volt a profilváltás: két
hónap alatt 12 új garnitúrát
hoztunk forgalomba. Ez régeb
ben éveket vett volna igénybe.
Úgy vélem, hogy ilyen válasz
tékkal nemcsak itthon, hanem
a nyugati piacokon is verseny
képesek leszünk.
- Ezek szerint a dolgozók bi
zakodhatnak?
- A már említett, májusban
fizetendő többletjövedelem nyil
ván ösztönzést jelent, de ez
csak a kezdet. Amilyen mérték
ben növekszik a termelés, úgy
emelkednek a bérek is. Koria
tok nincsenek.
Ziimbő Árpád

13.

( KANIZSÁT



Rendhagyó németóra

A vendéglős





avagy az osztályon felüli csehóban mindenki sír
Iskolások a szállodában
A Sátán birodalma
Német szótól hangos a Central szálloda hallja. Ez igazából nem is lenne meglepő, hiszen egy szállodában természetes, hogy idegenek fordulnak meg. De most a recepción az And-rejka iskola 6. osztályosai érdeklődnek.
- Hány szoba van?
- Mennyit kell fizetni egy
éjszakára?
- Ha kirándulni szeret
nénk, mit tudnak ajánlani?
- hangzanak a kérdések
németül, s a portás kész
ségesen válaszol, termé
szetesen németül.
- Az iskolában Steiner ta
nár úr versenyt hirdetett a
németet tanuló 4., 5., 6.
osztályosok között, s a leg
jobbak eljöhetnek ilyen iga
zi nyelvgyakorlásra is -
mondja Horváth Hermina.
- Az az igazság, hogy az
óráról órára feladott anya
got megtanulom, de a be
szédtől félek - avat titkába
Keresztesi Tímea.
A program, az ismerkedés után, a szálloda megtekintésével folytatódott, majd meglepetés várta a gyerekeket. Megismerkedhettek - németül - a szeszmentes koktélok elkészítésének módjával, s meg is kóstolhatták azokat.
- Miért tartja fontosnak
az ilyen rendhagyó órákat?
- kérdeztem Steiner Csa
bát.
- Az idegen nyelv tanítá
sának fontos eleme, hogy a
tanulók minél előbb meg
győződjenek arról, hogy ké-

pesek kommunikálni. Ez a mai szituációs játék erre remek alkalom volt. Nekem is meglepetést okoztak a gyerekek, hiszen a kérdéseket előre nem beszéltük meg. Nyílt lehetőség a rögtönzésre, az eddig tanultak nem iskolai környezetben történő alkalmazására - mondja a fiatal tanár.
Az óra végét - ami most nem 45 perces volt - nem várták a gyerekek.
- Klassz volt! - súgtak össze, mikor elindultak vissza az iskolába.
Hosszú, lobogó haj, szakadt farmer, a kabát hátán mondjuk a Pokolgép, vagy valamilyen más heayy-metal együttest jelképező figura. Rockerek.
Már az öltözék elárul róluk mindent. A szellemi hátterüket is. Mert a heavy-metal a huszadik század betegsége. Ez a zene tönkretesz minden finomságot, elűzi az érzelmeket. Persze, ez ízlés dolga. A baj az. hogy e rajongásnak ijesztő a hatása. Csak meg kell nézni egy ilyen koncertet. A rajongók nemcsak tapsolnak, fütyülnek. Orjöngenek.
A szöveg is primitív, az értelmet kizárja, s a civilizáció sehol.
íme néhány, az utcáról összeszedett válasz.
- Én nem bírom a rockere
ket. Bunkók!
- Miért?
- Hát a viselkedésük, meg a
szerkójuk miatt, ahogy öltöz
nek.
- Ha összehasonlítod őket
más zenerajongókkal, például a
diszkósokkal, rosszabbak ná
luk?
- Én azokat sem csípem, de

Aki tíz-tizenöt évet áll a pult mögött, annak nincsenek barátai, csak ismerősei. Nincs szabadsága, mint másoknak, csak a meló. Olyan ez, mint a nevelő-intézet, talán még annál is rosszabb. Kiszállhatna a ring-lisből nem tartja vissza senki.
— Most szánjak ki? — Néz rám a vendéglős.- Ugyan, nézz körül, mi van az országban. Káosz és munkanélküliség. A gazdaság hanyatlik, a pártok egymást püfölik, s mi várjuk a német, japán, koreai, amerikai nagybácsit, valódi ropogós kemény bankókkal. Nem térdig nyakig vagyunk a szószban. A nagyok rokonszenveznek velünk, de „pénze csak a tőkésnek van O meg furcsa szerzet, profitot és garanciát akar, nski csak a piac parancsol. Végig kolduljuk hát a világot ahelyett, hogy a sok pecsétes idiótát elküldenénk a fenébe. A beruházónak kedvezményként kéne elismerni az adót. Fejleszteni? Minek, kinek? Hogy jól megadóztassanak? Akkor, ha nem kell ezer pecsét, ezer igazolás, hogy mozdulhasson valaki. Addig az egész csak duma. Az osztályon felüli csehókban sírnak, mindenki sír. Nincs dohány. Az emberek állva esznek, isznak és rohannak. Mindenki rohan, mint pók a friss falon.
Napi tizenhat órát gürizek. Számold ki, hány órát dolgozik egy hivatalnok úr havi húszért!
Nekem reggel itt kell lennem, akkor is, ha az előző éjszaka három-négy órával előbb ért véget. Másnap remeg a kezem a fáradságtól. Hogy lendületbe jöjjek, bekapok egy felest, és rá egy üveg sört. A vendég
(Rockerekről)
azt hiszem, hogy sok rockerből hiányzik a lélek. A vad zene csinálja ezt velük.
Ezután egy lány, szokványos öltözékben.
- Én minden zenét meghall
gatok, a kemény rockot is, de
abból csak a lassú, lágyabb
számokat. Szerintem hülyeség
egyféle zenébe belebolondulni.
Csoportokra bomlanak a fiata
lok, és minden csoport más
képp gondolkodik, viselkedik.
- A rockerek?
- Olyanok, mint az elszáradt
tuskó. Nem gondolkodnak,
csak ez a zene, és a „hozzá
tartozó" viselkedés érdekli őket.
Az egyik este például megállí
tott ket rocker, és pénzt Kért.
Igaz, csak egy-két forintot. Ad
tam nekik, aztán tovább men
tem, de láttam, hogy egy férfit
is megállítottak. Ez is nagy hü
lyeség! Nem is értem, miért ké-
regetnek, hiszen vannak szüle
ik, családban élnek.
Utoljára egy „érintett".
- Szeretem ezt a zenét, és
nem érdekel, hogy más mit
szól hozzá.
- Miért vagy ilyen ruhában?
Farmer, telefirkálva, a hátadon

nem vehet észre semmit, még ha otthon balhé van is. Múltkor elém áll például a gyerek, és azt kérdezi: „Mondd apa, valami nincs rendben közted és anya között? Már úgy értem az ágyban?" Na, erre mit lépsz?
itt nem lehet érzékeny az ember. Érzékenység és üzlet, tűz és víz. Aki eljön hozzám, az vendég, azt tisztességgel ki kell szolgálni.
Manapság csak akkor érdemes fenntartani az üzletet, csak akkor fizetődik ki, ha a munkába a családtagok is beszállnak, és nem kell bért és egyéb járandóságot fizetni. A család munkaereje in-
E
yen van. Mert mindenért fizetni ell. Legelőször a bérleti díjat kell kifizetni erre jön a lakástórlesz-tés, ehhez a világítás, az áram, a gáz, a vízköltségek mielőtt egy falat kenyeret ettem volna, In mindenki tartja a markát, s csak egyszer ne adjak csúszot, megnézhetem magam. A nyár kellős közepén nem nozzák meg a sört, a bort, a rövid italt. Becsukhatod a boltot.
Csak fecsegnek, ígérgetnek. Most mindenki abban az őrületben ól, hogy a Nyugat segít, s akkor berepül a sültgalamb a szájukba. Ezek olyanok, mint akik megtagadják a katonai szolgálatot. Lógós banda az egész. Ezért aztán hébe-hóba szükségem van rá, hogy ugyanúgy berúgjak, mint mások. Egész nap örökös locsogás nőkről, pénzről, autóról és kifújt - legyint a Vendéglős.
Percekig süket csönd. Vendégek jönnek.
Iszol valamit? - kérdi a barátom. Választ sem várva, indul. Az ördögi kör újra rajzolódik.
Cscrny József
egy vicsorgó robotot ábrázoló kep, elöl egy tűzben égő rohamsisakos Koponya. Ez mire jó?
- Jelképek.
- Minek a jelképei?
- Együtteseké.
- Nem túl vad ez az utcára?
- Nem. Jól néz ki.
- Látom, kereszt van a nya
kadban. Hiszel Istenben?
- Nem - válaszolja nevetve.
- Ez Sátánkereszt. Annyiban
különbözik a rendes kereszttől,
hogy Jézus helyett egy kígyó
van rajta.
- A Sátánban hiszel?
- Igen.
- Miért?
- Hát... ez hozzá tartozik az
egészhez.
- Csak ezért?
- Aha.
Ennyi mert amíg a heavy-metal létezik, mindig lesznek rockerek. Meggörbült testtartással állva, összefolyt, értelmetlen szavakkal beszélgetnek.
De hol vannak a gondolatok? Hol van az értelmes cél?
Kársai András

KANIZSAJ"

1990. április 13,

Jelenlétünk a nyugati piacokon Export és minóiség Ösztönző\' munkabérek




A nyugat-európai integráció, a világ érdeklődésének középpontjában áll. Erről az Európai Gazdasági Közösség egységes belső piacaira történő belépés követelményeiről beszélgettünk a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban. A beszélgetőtársunk Hegedűs Miklós ellenőrzési- és Fábián József fejlesztési igazgatóhelyettesek.
lent lépésekéi tett aarl
- 1988. december 1-én hatályba lépett a Magyar (Nép) Köztársaság és az Európai Gazdasági Közösség közötti megállapodás a kereskedelemről, valamint a kereskedelmi és gazdasági együttműködésről mondja Hegedűs Miklós. Az együttműködés egyik fontos területe a szabványosítás és a minőségügy. A nyugat-európai szabványosítási szervezetekbe való intézményes bekapcsolódásra egyelőre nincs lehetőségünk.
Kulcskérdés, hogy a magyar ipar képes-e a korszerű előírásoknak megfelelni, képes-e korszerű, egyenletesen jó minőségű termékeket előállítani.
? - Jelenleg milyen a tl terméktanusíta-

- Termékeink külföldi minősítésekor az illetékes intézmények rámutatnak a nemzetközi szabványoktól való eltérésre,

és módosításokat írnak elő. Az a termék, amely itthon forgalmazható, a külföldi igényeknek már nem felel meg. El kell érni, hogy termékeink szabványosak legyenek, ez ugyanis a „belépőjegy" a nemzetközi piacra - szól Fábián József.

- Az export csak állandó minőség mellett felel meg az előírásoknak -összegez Hegedűs Miklós. - A DKG a cél elérése érdekében folyamatosan kijelöli azon szóba kerülő gyártmányait vagy szolgáltatásainak körét, amelyekkel részt kíván venni az EGK piacain. Eddig is a nemzetközileg elismert minősítések megszervezését tekintettük elsőrendű feladatunknak.

- A fejlett országok általában a következő nemzetközileg elismert minősítések használatát írják elő: az API (American Petroleum Institute) minősítését az olajipar számára gyártott termékeinkre, a TÜV (Technis-cher Überwachungs-Ve-rein) NSZK és osztrák minősítő akciókat indítottunk. Ezek az amerikai ASME Code VIII., IX., melyek gyártóművi minősítést jelentenek nyomástartó edények és berendezések tervezési-, gyártási-, ellenőrzési-, minőségbiztosítási előírásaira. Tudomásunk

szerint a szocialista országok közül ilyennel jelenleg senki sem rendelkezik, így ha sikerül, az elsők között lehetünk.
- Minőségi programunkat ki kell egészíteni a hegesztett szerkezeteket is felölelő gyártástechnológiák, nyomonkövetések, ellenőrzési, vizsgálati, stb. előírások alrendszereivel. A program ezzel válik egységes gyári egésszé, amely így alapját képezheti az ASME Code VIII., IX. előírásainak - mint az egyik legrangosabb minősítésnek - egészíti ki Hegedűs Miklós.
y
kielégítése milyen tafr* itássat van a gyártás-

- A monogramok hasz
nálatának feltétele, hogy
a vállalatunk folyamato
san megfeleljen az állan
dóan korszerűsödő elő
írásoknak. Ezt technikai,
technológiai korszerűsí
tésekkel és szakem
bereink, szakmunkásaink
folyamatos továbbképzé
sével tudjuk biztosítani.
Ennek érdekében 10 éve
annak, hogy megterem
tettük az alapját a minő
ségbiztosítási rend
szernek. Ez a rendszer
ma már úgy tud működ
ni, hogy képes fogadni
az egyre magasabb szin
tű követelményeket is -
mondja Fábián József.
t s
« A
sabtí szakképzete

- A jelenleg különböző
minősítésekkel rendelke
ző hegesztő szakem
bergárda megbecsülése
és megtartása minden
képpen kiemelt felada
tunk. Ez a fiatalos, jól
összeszokott gárda az
eddigi megmérettetések
során sikerrel tudott
helyt állni, őket nehéz
lenne máról-holnapra pó
tolni.
Eddigi eredményeink alapján minden bizonynyal a megcélzott legmagasabb követelményeknek is eleget tudnak tenni - vélekedik Hegedűs Miklós.
- Teljesítménybérezési
formában dolgozunk. Az
egyenletes jó minőségű
a vállalati minőségbizto
sítási rendszer követke
zetes végrehajtása bizto
sítja. Bérezési rend
szerünket kiegészítettük
a minőségi prémium
rendszerrel, ami további
ösztönző erő a kifogás
talan minőségre.
Az 1989-es évben legjobban kereső szakmunkások nettó keresete 14-17,5 ezer Ft között volt - mondja.
- Ha az eljárásvizsgá-
latok során a folyamatos
technikai, személyi meg
újulással megfelelünk az
új követelményeknek, ha
erősítjük korábbi piaci je
lenlétünket, új lehetősé
gek nyílnak meg előttünk
olyan országokban is,
ahol eddig - sportnyel
ven szólva - labdába
sem rúghattunk - köszön
el Fábián József.
Miki László

1990. április 13.

( KANIZSAJ





Rekonstrukció három ütemben
Látogatás a tejüzemben
Tamizer Ferencné a tűrőadagolő gépnél.
Fotó: Cserny József

itt a 007!
130-140 kilométeres
sebesség - három halott
1990. március 12-én 20 5ra 50 perckor Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 87 sz. előtt történt - három ember halálát követelő -közlekedési baleset körülményeinek vizsgálatát a Nagykanizsai Rendőrkapitányság befejezte.
Az igazságügyi műszaki szakértő szakvéleményében egyértelműen kizárta, hogy a baleset bekövetkezését a személygépkocsi műszaki, illetve biztonsági berendezéseinek meghibásodása okozta volna.
Az ok: gyorshajtás volt!
Kiss Lajos NSZK állam
polgár Audi-100 típusú sze
mélygépkocsijával 130-140
km/óra sebességgel haladt
Nagykanizsa irányából
Zalaegerszeg irányába. Indokolatlanul letért a jobb oldali útpadkára, amely 8-10 cm-rel mélyebb az aszfaltburkolat szintjénél. A visz-szakormányzás miatt a gépkocsi túlkormányozottá vált, ennek következtében balra megfarolt, és gyakorlatilag irányíthatatlanná vált. Mintegy 49 m tarolás után a beton áteresznek ütközött. Az ütközéstől közel 20 m-t repült a levegőben, majd a templom palánkjának vágódott. Azt követően felborult és kigyulladt.
A szakértő a téglapalánkkal történő ütközési sebességet 90 km/órában állapította meg.
Az igazságügyi orvosszakértői vélemény a baleset áldozatainál „igen súlyos, az élettel össze nem egyeztethető égési sérüléseket" állapított meg a halál okaként.
A három ember, köztük egy kétéves gyermek - értelmetlen és borzalmas halála intő példa legyen: A közlekedési szabályok a biztonságot szolgálják, az életet védik!
-Horváth Balázs

A 30-as évek első felében az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ állami és szövetkezeti pénzből építette fel a város vasútállomásával szemben a tejüzem elődjét, a vajgyárat. A létesítés célja Nagykanizsának és környékének teljes, a vasúttal könnyen elérhető fővárosnak pedig részbeni ellátása volt - vajjal és tejjel.
A II. világháború utáni államosítási hullám nem kerülte el a kanizsai vajgyárat sem, s az OMTK megszüntetése után 1950-ben önálló üzemmé alakult át.
Mindezeket Zabó László
üzemigazgatótól tudtuk meg, aki látogatásunk idején végig kalauzunk maradt.
- 1955-ben alakult meg
Zalaegerszegen a Zala me
gyei Tejipari Vállalat, s irá
nyításunk azóta a megye
székhelyről történik. Az
üzem ezután kisebb-na
gyobb .rekonstrukciókon
esett át. így került sor a
60-as években a vajgyártás
megszüntetésére. Az üzem
ben vaj helyett, közel egy
évtizeden át, ementáli saj
tot gyártottak, mígnem je
lentős profiltisztítással
1974-ben kezdtük jelenlegi
tevékenységünket - infor
mált az üzemigazgató.
Megtudtuk, hogy azóta a 2,8 és 2,2 százalék zsírtartalmú, saját előállítású tejjel (poharas, kannás, félliteres és literes zacskós termékekké]) és a melléktermék-jellegu savóval teljes egészében ellátják a város és a városkörnyék lakosságát, s innen kap Zala megye kakaót és túrót. Az egyéb ter-

mékek (sajtok, tejszín, éde-sített tejtermék, stb.) napi „terítése részben a zalaegerszegi gyár szállítása, részben más hazai termelők közvetlen szállítása révén történik.
- A tej felvásárlását a ZALATEJ szállítási üzeme kihelyezett részlegének 5 tartálykocsija, a saját előállítású és Kapott termékek értékesítését pedig átlagosan 15 tehergépkocsi végzi mintegy 105 ezer városi és városkörnyéki lakos részére. A 130 fős átlagos állományi létszámmal az elmúlt évben 367 millió forint ter-
melési értéket értünk el, üzemi nyereségünk pedig 6,7 millió forint volt. Az átlagkeresetet tükröző bérszínvonalra dolgozóink nem panaszkodhatnak, ugyanis az 1989-ben 128.100 forint volt - mondta Zabó László.
Kiderült azonban, hogy a lakosság életszínvonalának csökkenése érződik a tejtermékek értékesítésében is, ugyanis az a 70-es évek színvonalára esett vissza! Csökkent a tejfelvásárlás, amely tavaly 21,7 millió liter volt. Ennek háromnegyede a termelőszövetkezetektől, egynegyede pedig a kistermelőktol származik.
- Állóeszköz állományunk meghaladja a 70 millió forintot. Az üzemi épületek mellett három zacskós tejes kakaótöltőgép, egy poharas töltőgép és egy túróadagoló gép jelenti a ter-meloeszköz-állományt, amelyeket dolgozóink két műszakban szolgálnak ki - tájékoztatott Zabó László.

Az üzem területén rend, tisztaság uralkodik, de az üzem keleti - Ady utcai -oldalán nagy a felfordulás. Kibontott üzemfalat láttunk és építőmunkások sürgését.
- A 70-es évek elején
végrehajtott jelentős felújí-
tásnoz Kapcsolódva az el
múlt évben három ütemű
kis-rekonstrukció indult üze
münkben - igazít el az
üzemigazgató. - A vállalat
vezetése úgy döntött, hogy
a keleti épületrészen átala
kítja a turókészítő részle
get. Az I. ütem keretében
ennek munkái .folynak most
a helyi MEZOEP kivitelezé
sében. Ehhez kapcsolódik,
hogy a vasi „Karaván" füs
tölt sajthoz hasonló „Safari"
füstölt sajt és a műanyag
tégelyekbe töltött ömlesztett
sait előállítása is lehetővé
válik a második félévben.
Néhány héten belül indul a
nyugati - tej- és göngyöleg
átvételi-oldal rekonstrukció
ja. E II. ütemnek - tervek
szerint - 1990. június 30-ig
kell befejeződnie. A máso
dik félévben „rajtol" és jö
vőre fejeződik be a III.
ütem, amely a késztermé
keknek a jelenleginél kor
szerűbb hűtését és tárolá
sát teszi lehetővé.
Körsétánk végén zárva találtuk az 1974-ben megnyitott, a lakosság körében közkedvelt utcafronti tejivót, ahol egykor szinte valamennyi minőségi tejterméket meg lehetett vásárolni. A „miértre" Zabó László a következőket válaszolta:
- A tejivó kezdetben a mi
rentábilis boltunk volt, aztán
évek múltán átvette a Zala
megyei Elelmiszerkereske-
delml Vállalat, amelynek ke
zelésében kis vegyesbolttá
alakult át az üzlet. A gaz
daságtalanná vált, szerző
déses kereskedelmi egy
ségre az elmúlt évben in
dult rekonstrukció miatt
szükségünk volt, ezért bér
letét felmondtuk, az üzlet
helyiséget kiürítettük, és
raktározási célra vettük
igénybe. Tudjuk, hogy ez
fáj a MÁV dolgozóinak, az
utazóközönségnek, a kör
nyéken élő lakosságnak, a
közeli Cserháti-iskola és
kollégium tanulóinak és ta
nári Torának, de más vá
lasztásunk nem volt. Az üz
lethelyiség továbbra is rak
tár marad, annak ellenélre,
hogy sok vállalkozó szeret
ne különböző kereskedelmi
célokra igénybe venni.
Tihanyi István

8

( KANIZSAT

1990. április 13.




Ötven éve halt meg

Kaán Károly 1867-1940
Otyen évvel ezelőtt, egy bo-rongós, hideg téli napon Tajdal-mas veszteség érte a magyar erdésztársadalrnat: elhunyt Kaán Károly akadémikus, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a századfordulót követő évtizedek nagy magyar erdészpolitikusa.
Kaan Károly 1867. július 12-én született Nagykanizsán. 1888-ban a Selmecbányái erdészeti akadémián erddmérnöki diplomát szerzett. Szakmai elkötelezettségével, hozzáértésével, a gazdaságosságra irányuló szemléletével kitűnt kollégái

közül. 1898-ban elnyerte az ál-lamrendószet nagy ösztöndíját.
A külföldön tapasztaltakat és a hazai erdészeti gyakorlatot összevetve éjesen bírálta a magyar kincstári erdők kizsarolásai. Egyetlen megoldási formát látott: az erdőket állami kezelésbe kell venni, s ezáltaj a meghonosodott erdőpusztító módszereknek is elejét kell venni. Meggyőződésévé vált, hogy az erdők fenntartását, azok jövedelmének fokozását, ezáltal az erdős vidékek lakossága szociális hejyzetének javítását csak fakitermelésekre épített tudatos erdőgazdálkodás segítheti elő.
Munkássága 1908-ban fontos állomáshoz érkezett. Emberi és szakmai kvalitásait elismerve a Földművesügyi Minisztériumba hívták szolgálatra.
A gyakorlati feladatok mellett elméreti munkásságának megalapozására is gondot fordított. 1909-ben jelent meg „A természeti emiekek fenntartása" című tanulmánya.
Kaán Károly kiváló képessége és kiapadhatatlan energiája különösen megmutatkozott az első világháború vérzivataros

éveiben, amikor egy egész ország faellátásának gondjait vette vállára. A trianoni döntés után - amikor az ország hatalmas erdőterületei is elvesztek - Kaán Károly elsőként ismerte fel a magyar erdészet előtt álló legfontosabb feladatot, az Alföld fásítását.
Személyes érdeme, hogy megszületett az 1923-as évi XÍX. törvénycikk, amely az alföldi erdőtelepítésekről rendelkezett. Ennek hatására 15 évre szóló fásítási munkaterv született. Vezetésével 1923-ban mintegy 192 ezer kat. hold rossz minőségű homokos, szikes, szántóföldi művelésre alkalmatlan területet írtak elő erdőtelepítésre. A nagy munkából 1937-ig azonban csak egyötödnyi terület, alig több mint 40 ezer kat. hold erdő telepítése valósult meg. Az okok között döntően esett latba, hogy Kaán Károly 1925-ben nyugalomba yonult, s hatalmas munkáját már senki sem vitte tovább.
Nyugalomba vonulása nem volt véletlen. Működése rengeteg akadályba ütközött, ezért feladta a kilátástalan küzdelmet. Ezt követő időszaka a magyar erdészeti irodalom fényes korszakát jelenti.

erdész
Irodalmi munkásságát elismerve, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta. Könyvei közül több az Alföld gazdasági problémakörét öleli fel, így az 1927-ben megjelent „A magyar Alföld" és az 1929-ben kiadott „Az Alföld problémája" című művek.
Legnagyobb műve 1931-ben jelent meg, „Természetvédelem és természeti emlékek" címmel. Nagy alapossággal szerkesztett írások; témáját illetően messze megelőzte korát. Máig ható és érvényes gondolatokat, törekvéseket tartalmaz.
E nagy erdész halhatatlan emlékét Nagykanizsán 1983. őszén a Thury György Múzeumban megnyílt „Erdő és ember Zalában" című erdészeti állandó kiállítás keretében is megörökítették.
Kaán Károly kiváló emberi tulajdonságokkal rendelkező, népét önzetlenül szolgáló, nemzetben gondolkodó egyéniség volt, aki forrón szerette hazáját.
Halála 50. évfordulóján hajtsuk meg fejünket, tisztelettel, e nagy férfiú emléke előtt.
Dr. Barátli László




Vidéki béke
Bemutatjuk az Igriceket
„Vidéki béke" címmel rövidesen új verses-zenés összeállítással lépnek közönségük elé az Igricek. A közel egy órás műsorban József Attila. Nagy László, Csoóri Sándor, Kányadi Sándor, Szécsi Margit, Lukács Zoltán megzenésített versei hallhatók a kanizsai énekmondók előadásában, és Bedő Csaba versmondo tolmácsolásában.
A HSMK egyik termében beszélgetünk, itt próbálnak minden pénteken. Farkas Tibort, az együttes vezetőjét kérem, mutassa be az Igriceket, beszéljen egy kicsit múltjukról, jelenükről.
- Régen, valamikor nyolc
vanegyben kezdődött, még kö
zépiskolások voltunk. Kaszás
Ottóval egy osztályba jártunk,
mindketten tagjai voltunk Leho-
ta János - számunkra emléke
zetes - irodalmi színpadának.
A színjátszás, a versmondás
mellett énekeltünk, gitároztunk,
először csak közkedvelt, sokak
által ismert, népszerű dalokat.
Később én magam is megpró
bálkoztam egy-egy szép vers
mellé dallamokat alkotni, amit
Ottóval közösen előadtunk.
Kezdetben iskolai ünnepélye
ken, majd felnőtt rendezvénye
ken, aztán vidéki városokban,
főiskolák, egyetemek klubjaiban
is felléptünk. Lassan megismer
tek bennünket.
- Időközben új tagokkal gya
rapodott az együttes.

- Egy ideig velünk muzsikált
Marosi Attila, az ő kiválása
után csatlakozott hozzánk Hor
váth Gábor, legutóbb pedig Ba
logh Tünde és Bedő Attila. Je
lenleg öten vagyunk, immár
másfel éve változatlan felállás
ban.
Farkas Tibor, az együttes vezetője, a HSMK népművelője. Balogh Tünde zenepedagógus. Bedo Csaba Radnóti-díjas versmondó, a HEMO népművelője. Horváth Gábor népművelő, az Apolló Filmcentrum vezetője, és Kaszás Attila, az Al-lami Biztosító dolgozója.
A Műhelymunka titkairól, a versek válogatásáról, a dallam kitalálásáról faggatom őket.
- Ebben Tibor a fej - mond
ják a többiek. - Az ő leikéből
jön a dallam, amit közösen csi
szolunk, javítgatunk, hangsze
relünk, es egyszercsak kész.
És így már mindannyiunké, a
mi lelkűnkből is fakad.
- Első a vers - folytatja a
gondolatmenetet Tibor. Ha rá
találok egy szép versre, annak
mondanivalójához, hangulatá
hoz próbálok dallamot találni,
úgy, hogy ne nyomjam el vele
a szöveg üzenetét. Műsorunk
ból kiderül, elsősorban husza
dik századi költők verseiből vá
logatunk, és tolmácsoljuk fiata
loknak, öregeknek, mindenki
nek, akinek tetszik, akik meg
hallgatnak bennünket.
- Van-e kedvenc dala az Ig
riceknek?


- Mindig az a kedvenc, amit
éppen énekelünk. Mindegyik
kedves, nem tudunk választani.
- Számtalan hazai, néhány
külföldi fellépés, egy KI MIT
TUD-os szereples után az el
múlt évben megkapták a Szo
cialista Kultúráért kitüntetést.
Milyen tervei vannak az együt
tesnek?
- Szeretnénk népszerűsíteni
új műsorunkat, ezért a HSMK
támogatásával szórólapokat ké
szíttettünk, melyeket rövidesen
terjeszteni fogunk, ugyancsak a
HSMK segítő közreműködésé
vel. Nagyon szeretnénk egy
műsoros kazettát is készíteni,
ám az a tizenöt-húszezer fo
rint ami a megvalósításhoz
kellene, sajnos hiányzik. Keres-

Mottó: „Mindenik embernek a lelkében dal van, és saját lelket hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek." (Babits Mihály)
sük a lehetőságét, hogy tervünk megvalósulhasson.
Búcsúzóul egy szép dalt ját
szottak. Előszór Tibor kezében
pendült mer; a gitár halkan, fi
noman. Latod, mégis van ked
venc! - mosolyog. Lassan
szinte észrevétlenül a többiek
is bekapcsolódnak, átadva ma
gukat a muzsika varázsának.
Zenéjük hangulata, előadás
módjuk, hangzásuk egyéni, sa
játos. Nem hasonlítanak má
sokhoz. A muzsikában eggyé
válnak, leikük mélyéből szol a
dal. Horváth Mária

Az igricek
Kaszás Attila
Balogh Tünde
Farkas Tibor
Horváth Gábor

1990. április 13.

(KANIZSA 7





Farkas Zsuzsa rajza
versei
Menedékeim közül
minden kocsmában van
egy
pohárnyi hely
Temesvár
hová letehetem a poharam néha egy asztal is akad alá iszom magam


Freudnál van egy léleknyi ficak Dosztojevszkijnél szibériai sanszok Seneca int: hisz nicsak Hajnóczy szerelmem Magyar Pimodán sarok
és
/ott beszélgetünk: tudod? hogy még nem utalták ki a jézus menyasszonyának a tanácsi lakást a szomszéd rendőr meg öngyilkos le*t mert nem vették be az MDF-be, és ezért a rendőr felesége megutálta az MDF-et, és az SZDSZ-re szavazott igen pontosan úgy ahogy sok-sok évvel ezelőtt Írtad:
Budapesten, ahol - ismétlem magam! - egyetlen
kurvát sem tartottak nyilván a rendőrségen. Többnyire éppen a rendőrség szervezte be őket kissebb
besúgásokra, de az elit személyzeti osztályok vezetője, párttitkár,
munkaügyi
vezető volt
mikor (mindig) mégis
félek
hogy
felemésztem (mit magamban
szigorúan véstem) a
menedékeim
Szabadulásomra
(1970 mikor bele nem nyugvásra szólítom fel magam)
kitéptem reményeim rózsáit
jövendőbeli tüzet énekeltem
hátamon ült a világ s kesergésből újabb
s újabb dalokat szőttem
énekem árva kiáltását láttam vörös testek közt
holtan
vagyok? leszek? nem-nem csak voltam?
gyermekkönny-testű gyenge létem te szótlan
századom himnuszát menteném meg holtan
alázatból vinném egeket ordító napra
furcsa igazat színlelve elméket gyaláztak holnapra
ki azt hitte az igazság nem pára a hit helyett a hit egy
élet ára
szegény árva mostanában csak mereng s gondol
lehetséges földi jókat látomásai közt oldódva sem fogja fel a halandókat





Olvasta?
Az Európa Könyvkiadó a közelmúltban bocsátotta útjára JOSEPH ROTH: JÓB című művét. A század első felének történelmi kihívásait és az arra adott kisemberi válaszokat ismerheti meg az olvasó úgy, hogy össze-kuszálódott mindennapi viszonyainkra is feleletet remélhet.
Mert a bibliai Jób történetének parafázisa a közép-kelet-európai ember számára elkerülhetetlen aktualitás. A példázatok újraértelmezhető kérdései közül az egyik legfontosabbal szembesülhetünk: lehet-e hit nélkül élni?
A bibliai Jóbot az Úr a Gonosznak engedi át próbatételre, s először hívsá-gos materiális világától

fosztja meg, majd lelki gyötrelmeknek veti alá, hogy szörnyű kórságok révén a fizikai megsemmisülés határáig taszítsa. A mérhetetlen kínok súlya alatt Isten addig hű szolgájának szivébe belopakodik
a kétely, s Jób mintegy visz-szavételezi Istenbe vetett feltétlen hitét.
Míg mások - a kisebbség - engedve az új prófétának, a jobb és szebb világ reményében próbálnak hitet cserélni, J. Roth Jóbja nemcsak meginog hitében, el is veszti azt.
De a történelem csapdái, az új prófétákról bebizonyítják, hogy hamis próféták, s mi közép-kelet-európaiak itt

állunk kifosztva. Az önmar-cangolás nem talál feloldo-zást. Hiszen a kort, amelyben élünk, nem mi választjuk.
A csapások alatt görnye-dező Jóbot, Roth hősét, és feleségét Deborát, csak a
csoda mentheti meg, pedig nem kell végigjárnia Ausch-witzot, a GuTágot - ez gyermekeire vár.
De van csoda? Járhat a béna? Szólhat a néma? Össze tud kaparni Jób vagy az olvasó akár mustármag-nyi hitet?
A könyv egyik szereplője szerint: „Isten mindent megtehet, mégis fel kell tételeznünk, hogy igazi nagy csodákat nem tesz már, mert

a világ nem méltó a csodákra/
Ezért kérdezzük: gyökeret verhet-e a hitét vesztett közép-kelet-európai ember Isten országában? Amerikát így hívják: God \'s own co-untry.
Az elsorvadt életű főhős egyetlen célja, reménye, hogy láthassa elhagyott, testi-lelki nyomorék gyermekét. Hogy létrejön-e a találkozás, hogy megtörténik-e a csoda, az már az olvasó élménye.
J. Roth: Jób című könyve
azon túl, hogy a költői
emelkedettséggel megírt
mű, arra is sarkallja az ol
vasót, hogy utána nézen a
bibliai párhuzamoknak,
hogy indíttatást kapjon egy hajdanvolt világ értékeinek visszaperlésére.
Somogyi Katalin

10

( KANIZSA")"

1990. április 13





Levelek nyomában
,Atvert" vízfogyasztók!
Lapunk idei 13. számában, a Levelesláda Pf.: 74. rovatban közöltük B. Pál Magyar utcai lakos levelét. Olvasónk azt kifogásolta, hogy a január havi víz- és csatornadíj számlája a kormány által előzetesen közölt átlagos három és félszeres áremelése nem felelt meg a valóságnak, ugyanis számítása szerint az áremelés mértéke mintegy négy és félszeres.
Mivel a korábbi, és az 1990. január 8-tól felemelt városi díjak ismeretében -a vízdíj köbméterenként 2,60 Ft-ról 10,20 Ft-ra, a felhasznált víz mennyisége után számolt csatornadíj pedig 0 80 Ft-ról 5,20 Ft-ra emelkedett - ránézésre sem „stimmel" a három-százvalahány százalékos index, felkerestük a Délzalai víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat igazgatóját, Kovács Antalt, aki a következő tájékoztatást adta:
- Mi az Országos Árhiva-
tal 148/1989/37. ASZ/ÁH
számú ármegállapítása
alapján léptettük érvénybe az uj tarifát. Az ország 32 szolgáltató vállalata között részünkre a Kanizsa 4. számában közölt tájékoztatónkban rögzített árakat írták elő. Ami az emelés mértékét illeti, ezt az árhi-vatal a régi árral vetette össze, ez pedig Nagykanizsa város vonatkozásában a vízdíj esetében 292, a csatornadíjnál 550, átlagosan pedig 353 százalék,

amely alig valamivel több az országos átlagnál.
Kétségtelen, de az árhi-
vatali adatokat tartalmazó
vázolással szemben a való
ságos kanizsai tény: a víz
díj esetében
(10,20:2,60x100) 392, a
csatornadíj
(15,40:3,40x100) 453 százalék. A cseles árhivatali módszer a valóságos mintegy négy és félszeres emelési mertéket kb. három és
félszeres mértékre „varázsolta át".
Kovács Antal igazgató fenti érvelésünkre a következőket válaszolta:
- Önöknek teljes mértékben igazuk van, de vállalatunknak az árnivatal által közölt számokhoz - így az emelés átlagos mértékéhez is - kellett igazodnia. Meg kell azonban jegyeznem, hogy vállalatunknál a víz előállítási és szolgáltatási költsége 1989-ben 18.20 forint, a csatornaszolgáltatás önköltsége pedig 10,50 forint volt, tehát a lakosság 1990. január 7-ig az utóbbi években csupán átlagosan mintegy 18 százalékát fizette a felmerülő költségeinknek, január 8-tól pedig már átlagosan 54 százalékát. A különbséget az állam dotálta, illetve jelenleg is dotálja. Ezen számok összevetésével - mivel az állam a dotációt teljes egészében meg akarja szüntetni - várható, hogy egy-két éven belül újabb jelentős áremelésre lehet számítani!
Hát ez van! A vízfogyasztókat - így B. Pált is - valóban „átverte" az árhiyatal!
A víz- és csatornadíjemelés mértékével kapcsolatos „kozmetikázás" is arra enged következtetni, hogy baj van a kormány által bejelentett 1990. évi 19,5 százalékos inflációs indexszel. Mert ez a számítás is befolyásolja azt!
- Tihanyi -

Nyílt levél
a Független Cigány Szervezetnek
Tisztelt Szerkesztő Úr!
Mélységesen felháborított a Független Cigány Szervezet tizenkét pontja, amit a Kanizsa újságban követelt. Kérem Önöket, hogy ezt a nyílt levelet tegyék bele a lapba, amit most írok Lakatos Ferencnek és Orsós Ferencnek.
Aki nem dolgozik, ne is egyen. Először becsületesen élni, dolgozni, és úgy követelni.
En is cigány származású vagyok. Putriban nevelkedtem fel, igaz csak hat osztályt jártam. Megnősültem, magyar lányt vettem feleségül. Hót családom van és becsületesen dolgozom, s az emberek is megbecsülnek, úgy a munkahelyemen, mint a lakókörzetemben. Nem lopok. Tudom, hogy mindenért dolgozni kell, és megvetem azokat, akik nem dolgoznak, s azt várják, hogy az állam tartsa el őket.
Én nem szégyenlem, hogy cigány származású vagyok. Hogy van bátorságuk azt követelni, hogy az állam vállalja át a gyermeknevelés terheit? Nem szégyenük ezt a szót még kiejteni is? A becsületes dolgozók, akik adót fizetnek, rettegnek a cigányoktól, mert amíg ők dolgoznak, addig a lump cigányok betörni, lopni járnak, és míg ők izzadnak, a mindennapi munkában, addig heverésznek, és ha segélyt kapnak, megisszák. Miért szégyenlik, hogy cigánybűnözést említ a bíróság, meg a rendőrség? Szégyenlik az elnevezést, de azt nem, hogy a bűnözést 70 százalékban a cigányok követik el. Elég sok bosszúságot okoznak a hatóságoknak és a lakosságnak, s akkor még ők várják és követelik, hogy azok az emberek segítsék őket, akiket meglopnak. Nem koldulni kell, hanem dolgozni. Én büszke vagyok, hogy dolgozok, hogy megbecsülnek az emberek.
Először becsületesen dolgozzanak, mert munkalehetőség van. Tessék már megérteni minden cigánynak, hogy csak úgy tud boldogulni, ha maga is példát mutat, és becsületesen beleilleszkedik a társadalomba. Nem pedig úgy, hogy leütjük a becsületes dolgozót, és elszedjük a pénzét, vagy kilessük, hogyan tudunk beosonni a lakásába, míg dolgozik. Ezért ne várjuk, hogy csókolgassanak bennünket. Az a baj velünk, hogy nincs szégyenérzetünk, mert azt tudjuk csak, hogy hol a tanács, azt nem, hogy hol kell dolgozni.
Ami lakást adott a tanács, meg lehet nézni. Se ajtó, se ablak, se padló. Ha ezt így folytatjuk, nincs olyan állam, amely bírja.
Hát végre mit akar a cigányság? Vegyék el a dolgozóktól a lakást, adják oda nekik? Dolgozzanak, építkezzenek, mint én! Én a magam részéről elítélem a követelést és bízom benne, rádöbbennek, hogy munka nélkül nincs kenyér!
Mert a vandál pusztítást, kik csinálják? A cigányok. Kik vágják le a telefonvezetékeket, kik lopják a színes fémet, kik törnek be a pincékbe, kik surrannak be a lakásokba, kik a zsebesek? A cigányok. Hát akkor mit akarunk? Ugorjának a becsületes emberek a nyakunkba?
Ha lesz becsületes munka, akkor lesz becsülete a cigányságnak is. Mert a feladat itt van, csak élni kell vele. Még egyszer: aki nem dolgozik, ne is egyen!
Köszönöm.
Utóirat:
Név nélkül írtam, a családom érdekében. (Teljes név ás cím a szerkesztőségben)







Roskadásig telt polcok, ínycsiklandozó illatok fogadták a kilimáni húsüzem nagykanizsai boltjának megnyitójára érkezőket. A sonkától a párizsiig, a lángolt kolbásztól a parasztkolbászig, az üzem minden terméke ott pompázott a pultokon és a kampókon. Tamás György a baki tangazdaság igazgatója a megnyitó bevezetőjeként azt hangsúlyozta, hogy fő törekvésük a közvetítő kereskedelmi láncolat kikapcsolása, hogy a termék a gyártótól közvetlenül jusson el a fogyasztóhoz. Ez

érdeke a termelőnek cs a vásárlónak egyaránt. Zsoldos Ferenc a városi tanács elnöke beszédében elmondta, hogy a bolt mintaszerű gyorsasaggal készült el, hiszen alig egy hónapja ült le tárgyalni a tanács a gazdaság és a húsüzem vezetőivel. Mindössze három és fél hét kellett ahhoz, hogy a helységet felújítsák, berendezzék és megnyissák. Ez a gyorsaság a mai felgyorsult korban is szokatlan. Ezután szólt arról, hogy a Szabadság téren megnyitott üzlet célja egyrészt a

húsféleségek váíaaztékának bővítése, másrészt a környék ellátásának javítása. Tamás György igazgatót és Bakonyi Jánost a Kilimáni húsüzem vezetőjét rövid beszélgetésre kértük.
- Mennyibe került önöknek
a bolt felújítása és berende
zése?
- Mintegy másfél millió fo
rintot fordítottunk erre a célra,
hiszen a hűtőszekrények és a
hűtőpultok nem olcsó cikkek
- kezdte az igazgató -. Azt
is hozzá kell azonban ten-

nem, hogy mi ebből a boltból még az iáéi évben 3 millió forintot kívánunk árulni, s bár ennek csak egy része a haszon, mégis rövid idő alatt megtérülhet a befektetésünk.
- A kanizsai bolt megnyitá
sának gondolata kitől ered?
- Mi voltunk a kezdeménye
ző fél. Szerencsénkre a tanács
azonnal partner volt a tervünk
höz, s a bürokratikus huzavo
nát mellőzve rövid időn belül
megadta a szükséges enge
délyt - mondta az igazgató.
Z. T. I.

1990. április 13.

(VÁLLALKOZÓ KANIZSA)

11


Csákány községben a volt magtárból szállodát alakítanak ki.
,Gondolattól - kulcsátadásig

Egy építési vállalkozás sikeres indulása
Az elmúlt év nyarán nagy port vert fel a Nagykanizsai Ingatlankezelő és Közvetítő Vál-ralatnál, hogy Czobor Zoltán építésvezető, Pankasz Imre művezető és Balassa Béla tervező szinte egyidőben mondta fel munkaviszonyát. Egyikük „önkényes kilépő" volt, ketten á felmondási idő ledolgozása után jöttek el a vállalattól, 15-20 éves szolgálati idő után.
A mellékfoglalkozásban magántervezői tevékenységet is folytató Czobor Zoltán - aki korábban nappali tagozaton épületgépész-üzemmérnök, levelező úton pedig magasépítő üzemmérnök képesítést szec-zett - volt a fővállalkozó. O váltotta ki 1989. augusztus 1-jével a Városi Tanács TEFO-nál a kisipari iparigazolványt, építőipari tevékenységre. Ma már rá épül az a „gúla", amely a hót állandó főállású alkalmazottból (tervezőből, kőművesekből, ácsból, gépkezelőből), és változó személyekkel, 4-5 fő betanított- és segédmunkásból áll.
A Béke út 67. szám alatt, a MÁV Kodály Zoltán Művelődési Ház épületeben székelő kollektíva hatalmas utcai reklámtábláján és szórólapjain érdekes mondat hívja fel az érdeklődők figyelmét: „Gondolattól - kulcsátadásig". Magénépítkezők! Lakóházak, nyaralók, üzletek... megvalósítása. Ingyenes tanácsadás, árajánlat.
A vállalkozás profiljába építészeti, épületgépészeti tervezés, költségvetés készítése; anyagbeszerzéssel együtt végzett kőműves, ács, épületasztalos, gépészeti szerelési, és befejező szakipari munkák mellett víz- és csatorna-, központi fűtés rendszerekkel, épületasztalos szerkezetekkel kapcsolatos javító-karbantartó szolgálat; éjjel-nappali hibaelhárítási munkák tartoznak, sőt Veres Huba építőanyagkereskedővel kötött és fo|ytato1t kooperáció alapján építőanyag és a rom-

hányi burkolólap értékesítésének bonyolítása is!
Czobor Zoltán vállalkozása „rózsásan" indult, de...
- 1990. május 31-re kulcs
átadással, 40 millió forintos be
kerülési költséggel elvállaltam
egy 3 főből álló váci-felsőgödi
kft. szállodaépítési ajánlatát,
tervezéstől a kivitelezésig. A
Nagykanizsától északkeleti
irányban 25 kilométerre lévő
Csákány községben egy mag
tár átalakításáról volt szó, húsz
appartmanos - fürdőszobás -
szobával. Kollektívánk a „rajt
nál" teljes erővel erre a mun
kára koncentrált. Októberben
már 11 millió forint érték be
építésénél tartottunk. Elkészült
a háromszintes szerkezet épí
tése, a kazánház és a szenny
víztároló. S ekkor - a kft. egy
olasz, később egy NSZK-beli
tőke-befektető társának vissza
lépése folytán tőkehiány miatt
október végén az építkezést le
kellett állítani. Ott jelenleg is
szünetelnek a munkák - mond
ta a vállalkozó.
De nem esett kétségbe. Az áttelelésre koncentrált - sikerrel.
- A Béke út 41. sz. alatti
volt Kéri-ház helyén épült 8 la
kásos épületnél két lakás
kulcsra történő kialakítása;
- A Sneff téren a butiksor
egyik tagiának felépítése, mint
egy félmillió forint összegbe ke-
rulesi költséggel;
- a Petőfi utcában alsó üz
lettel, tetőtér beépítéssel, 3 ga-

rázs- és 1 raktárhelyiséggel egy családi ház fokozatos Felépítése;
- Palin városrészben egy
földszintes családi ház tervezé
se és -építése, két férőhelyes
garázzsal;
- Budapesten egy családi
ház teljes bevakolása;
- a Városi Tanács részére
120 darab szavazófülke elké
szítése - kétszeres beszerelés
sel és szétszereléssel volt az
eredmény.
Reménykednek a csákányi szállodaépítés mielőbbi folytatásában is...
- A magánvállalkozással
kapcsolatos új törvény lehető
ségeivel élve a kisipari tevé
kenységet április l-jétől ma
gánvállalattá változtatom. A to
vábbra is irányításom alatt álló
cég új neve .pRIGO" Építési
és Vállalkozási Iroda. Mire e
sorok napvilágot látnak, bizo
nyára a tanácsi engedély is bir
tokomban lesz, és intézkedhe-
tem a cégbírósági bejegyzés
tekintetében - tájékoztat Czo
bor Zoltán.
Megtudtuk még, hogy a fog-
jalkoztatott alkalmazottak a tel
jesítményhez kötött órabér
mozgóbér jövedelem-rend
szerrel elégedettek, s az átlag
nál magasabb fizetésüket is
rendszeresen megkapják. Per
sze a vállalkozó részére is jö
vedelmező a tevékenység.
A vállalkozás nem kerülheti meg az alvállalkozók foglalkoztatását sem. Állandó kapcsolat-

ban vannak egy vízvezeték- és központifűtés szerelővel és egy asztalos kisiparossal. A vállalkozóval folytatott beszélgetésünk végére három kérdést tartogattunk.
- Milyen a gépesítettség?
- Jelenleg NYSA vegyes
használatú gépjárművel, három
betonkeverővel, csörlős felvo-
nóval, asztali körfűrésszel, gyorsvágóval, ütvefúróval és számos kisebb szerszámmal rendelkezünk. A fejlesztést is szem előtt tartjuk, s a tiszta jövedelmem egy részét újabb álló- és fogyóeszköz beszerzésekre fordítjuk.
- Ki végzi a bizonyára nem
csekély adminisztrációt és a
könyvelést?
- A Béke úti bérelt irodában
én gyakran ügyelek, hisz\' sok
szor cseng a 11-195-ös tele
fon. A tervezés, az árajánlatok
és a tanácsadás mellett kisebb
adminisztrációt is végzek. Az
ügyvitelt és a könyvelést köz
gazdász feleségem, Dr. Pintér
Ildikó - a helyi Ruhaipari Szö
vetkezet főkönyvelője - végzi,
szabadidejében. Két gyermek
ünk és a háztartás vezetése
mellett már hónapok óta sokat
fáradozik az „ORIGÓ" sikere
érdekében.
- Egyéb tervek?
- Szeretném az építtetőket
az anyagbeszerzés terheitől
teljesen mentesíteni, és a kivi
telezést összehangoltabbá ten
ni, hiszen ezek a megrendelő
költségeit is csökkentik. Igé
nyes lakásbelsők és üzletek
belsőtéri kialakítását vállalom -
hangzott a 36 esztendős, am-
biciódús Czobor Zoltán vála-
sza.
Tihanyi István

12

( KANIZSA-HÉTVÉGE/

1990. április 13.

Hősök, mondabeli alakok



„Nem kell pénz a boldogsághoz,
nem kell ahhoz semmi.
Isten tudja, mért nem tudok mégse boldog lenni!"
(Cscrny József rajza)
* 2. 3 M r <S f- í § (o u ii ;s . fi ír A i? li \'s
X
J t<
í c
8 9 lo
13 • •


• •


• • •


• • • •


• f • •


• • • •


• • • • •


• • • •


• • •


• •


• • • •


• • • •


• • • •


• • •


• •

Meghatározások: Vízszintes:
1. A Csalódások há-zasságteryezője - ...rin: mirigyek jelzője lehet -lovak lépésfajtája. 2. Nemrég - Markos József művészneve volt - finn mitológiai alak. 3. Lengyel labdarúgó - zenei nyitány - argentin bérlő.
4. Fohász - germán mi
tológiai alak - ...megyer:
település Pest megyében
- ilyen bíróság is van.
5. Moha hangzói - héli
um - szövetséges - ha
tározott névelő - krajcár.
6. Északi csatorna név
adója Európában - trak-
tormárka - egy ideig. 7.
Arab fejfedő - visszájá
val Jézussal kapcsolatos
szóvá válik - francia író
nő - némán leró - Jeri
kói...: növény. 8. Bara
nyai illetőségű - Clara...:
német munkásmozgalmi
személyiség. 9. ...Kasz-
dim: Ábrahám hazája -
szoyjet város lakója -
iráni hegy - titán. 10.
Huzat - őszi termék -
páros páratlanai. 11.
Bályány - nem most -
egyiptomi mitológiai
alak. 12. Olaszországban szerzetest jelent -rendezőirodánk - marokkói hegység - kormos és

PUSZTA STEAK
5 személyre
70 dkg
0.3 1
2 db
0.4 1
0.25 kg
0.20 kg
0.50 kg
3 gerezd
1 csomó
Sertésborda
olaj
tojás
tejföl
liszt
trappista sajt
burgonya
fokhagyma
petrezselyem
só, bors, ízlés szerint A felszeletelt, előkészített bordákat vékonyra kiverjük, sózzuk, lisztbe mártjuk. A megtisztított burgonyát durva reszelőn lereszeljük, hozzáadunk 0.20 kg lisztet, 2 db tojást, sót, borsot, petrezselymet, apróra zúzott fokhagymát, 1 doboz tejfölt és az egészet jól összekeverjük. Az így elkészített masszában forgatjuk meg a belisztezett bordaszeleteket, majd forró, bő olajban mindkét oldalát ropogósra sütjük. A lereszelt trappista sajttal a tetejét meghintjük és forró sütőbe tesszük addig, amíg a sajt meg nem olvad rajta. Tálaláskor hideg, kikevert tejföllel meglocsoljuk. Zöldsalátával fogyaszthatjuk.
Az esetleg megmaradt masszát palacsintasütőben kisüthetjük.
Stroh Péter

torma azonos része -római számok. 13. Előadó - küzdelem jelzője lehet - férfinév - szamárhang. 14. Tétlen szovjet repülőgéptervező
- folyó a Loire vízgyűj
tőjében. 15. Csokonay
hősnője - állandó.
Függőleges:
1. Molnár F. hintás legénye - Madáchnál a tagadás szelleme. 2. Kedveskedő megszólítás -sport is lehet erre mászni. 3. Csoportos régi labdajáték - lóbetegség -indiai szövetségi terület
- ugyanaz. 4. Kevert
bon - a jég igéje - hó
nap rövidítése. 5. Csa
pattag - USA hadvezére
volt - csonthéjas gyü
mölcs - ősi. 6. Azonos
betűk - Shakespeare hő
se. 7. Vég nélküli árve
rés - veszprémi falu -
ez is jó, az ... 8. Más
hová tesz - elefántcsont
- buddhista vallási ág
Japánban. 9. Össze
vissza: fen - német
elektromos művek - kel
ta nép - kiejtett betű.
10. Csokonay komikus

hősnője - gyógyszergyárunk. 11. Araszt - csór
- RF - cikk szélei. 12.
Bögre - Gottvaldow régi
neve - román gépkocsi
márka. 13. Község Sza
bolcsban - fordított férfi
név - ...burg: szovjet
földgázvezeték induló
pontja. 14. Spanyol és
kubai gk. jelzése - kö
zépkori lovagi mondakör
alakja. 15. Csapattag -
... Small: E. Knight hőse
- néger nép - borelőd.
16. Újság - növény -
óitáliai női név. 17. Kő
olajtermelő és kőolajex
portáló országok szerve
zete - új szögfok - gö
rög betű - nomen nes-
cio. 18. TV-riporter csa
ládja - városi közleke
dési eszköz. 19. A Besz
terce ostroma főhőse.
Beküldendő: 7 név szerdáig április 18-ig, (Vízszintes 1. és 15., függőleges 1-ből két név, 10., 14. és 19.).
Legjobb megfejtőink között könyvjutalmakat sorsolunk ki.

1990. április 13.

(A KANIZSA 13. OLDALA)

13





«&t*sütés ígéri, hogy hamarosím itt & nyár. Alig égy tiónnp, & a fBttlőnéiye;-ken, straridaftjcm. beindul a szezon. Zalaka^ ros*fur^ő is Szeretettel várja a vendégeket, Persze csak azokat, ajcilí képesek megfizetni a háromóránkénti 3tve.p forintos jegyet. Mert a hírek szerint ez les2 az új módi. Magunk között szólva, helytelen is volt, hogy valakf megvette a belépőt, azután r^ggeitó\'J estig sütkérezhetett, JwWekolhatott azért a pár forintért. Volt is olyaw tumuttus, küliJníteert a hétvégeken, hogy még<,,t
Ezentúl viszont msjd \\^t meggondolja a pömép, hogy alíndiíl-e ssafédostúl kikapcsolódni Zalafcarosra azért a - mennyiért Ist Hát nézzük; apa, anya, meg mondjuk, két Három ©rányi ött tsrtózfcQáasért «J-
Lapátra a szemetet!
(Nem) ugrálok
Takarít a fölöttem lakó. Cirokseprűjével - csak úgy reng belé az egész folyosó - nagy lendülettel csapkodja át a szemetet a korláton. Hull az égi áldás három emelet magasból, viszi a tavaszi szél a szomszéd szemetét. Mert ő tiszta és rendes. Igaz, hogy más már felmosta a folyosót alatta, másutt meg nyitva az ablak, s a korláton ruha szárad.
Dühös vagyok, szóvá teszem a dolgot, amire az-

tán meg is kapom a magamét, miszerint neki joga van a házirend szerint hat óráig takarítani, a ruháját pedig mindenki szárítsa a fürdőszobájában.
Lehiggadok, bár tudom, hogy a mentalitás mennyire jellemző, s mostanában egyre inkább. Hányan söprik a saját szemetüket a más portájára, elfeledkezve arról, hogy közösségben élnek, s másoknak is vannak jogaik közös birtokunk-

índulft* sem érítetnés, tegyen hát hát óra! Koponyánként egy százas, ÜK. összesen négyszáz; forint Csakhogy a kerítésen belül kerüljelek! UiíkSItség, ennivaló, egy»egy fátylait Matfy üdítő a gyerekeknek, egy sör az apukának ~ ki tudja mennyiért\'? Mert ugye az ís természetes, hogy ha a strand" tulajdonos kft a területén lévő pavilonok négyzetméteréért 13-20 ezer forint bérleti díjat Kér, akkor QZ megmutatkozik majd a sör, fagylalt, lángo$ árában is.
Szaval, lehel spórolni arra: « félnapos ki-rocoarcásra. Vagy kínt lehet maradni a kerítéseit MvíMT mint már annyiszor, annyi más helyen.
- Túri -
ban, e nagy házban.
Rá nem jövök, ha meg nem kérdezem, mit Is lehet itt kapni, Nos, különféle koktélokat ihatunk majd a hamarosan megnyíló üzletben. A szó a vívósportban gyors támadást Is jefent. RemeliUk, ez esetben nem a pénztárcánk ellen. Fotó: Tóth Ferenc
így lesz a sep
rűből dorong,
amely lesújthat
bárkire, aki olyan
naiv, hogy hisz az
erkölcsi igazság
ban, a toleranciá
ban, netán a de
mokráciában. Mert
úgy tűnik, vannak
még jónéhányan,
akiknek a demok
rácia csak azt je
lenti: bárkinek
büntetlenül a fejé
re lehet söpörni a
más szemetét.
Pedig jó lenne végre már lapátra tenni!
(t - m)

Balvány-döntögetés
Új divatnak hódolunk mostanában. Szobrokat döntünk lépten-nyomon, csillaghullást látunk, pedig nincs Is augusztus, s olyan utcákat keresztelünk át új névre, amelyeknek névadói a légynek sem ártottak. Benne vagyunk ml minden Jó kis buliban, mert ugye, azt már az ókori római császárok is felismerték, hogy a népnek cirkusz kell. Igaz, ott valami kenyérről is szó esett. Nálunk viszont lassan abból a legkevesebb...
Nem akarom én védeni a lejárt szimbólumokat. Nekem eddig sem hiányzott, ezután sem hiányzik a vörös csillag. Attól félek csak, hogy a bálványdön-tögetés elfedi a lényeget ebben a mai felfordulásban. Tartok tóié, hogy azok az emberek, akik ma még összecsó\'dülnek a régi szimbólumok temetésére, holnap tán keserűen rádöbbennek, hogy az új szimbólum is csak dísz, s az új bálványok sem tesznek csodát. Mert csodák nincsenek. Csak csodákra is képes dolgozó emberek, akiknek viszont fontosabb tennivalójuk van, mint a bálványdön-tögetés.
Túri Mária



Jól tanuló kislányom hármast hozott testnevelésből. Nem jól mutat a sok ötös között, együtt bosszankodtunk. Kíváncsi vagyok, mi nem megy? Hát többek között -mondja - a macskaugrás. Értem már - hirtelen saját gyermekkorom jut eszembe. Macskaugrás, tigrisugrás, ló-lengés - ezeket az állati mutatványokat én sem szerettem. Nem tudom ki hogy van vele. Harminc éve dolgozom egy vállalatnál, s még egyszer sem kellett nekifutásból, dobbantással, szétterpesztett lábakkal átugrani az íróasztalon. Pedig főnököm a túloldalon elkapott volna, már csak azért is, hogy mit ugrálok? Kézenállva sem mentem még dolgozni pedig közel lakom, és cigánykereket sem hánytam fizetésnapokon. Igaz, amit a marxistán tanultam négy évig, attól

most segítség nélkül is fejre-állok.
Jó, jó, elég a viccből. Van iskolai tanterv amit fel kell dolgozni a „gyerekanyaggal" — így mondják. Hogy ez hogyan sikerül? Sokszor úgy, hogy a drága gyermek nem tud tisztességesen elesni, nem tudja magát megvédeni, nem sikerül megerősödnie, nincs kedve a tornaórákhoz. Talán ezért sok a felmentett, s van baleset is, hiszen kevés a jó-hangulatú foglalkozás.
Ma már tapasztaljuk, a sport divatja is változik: aerobic, önvédelmi sportok, fizikai testedzés stb. Követi-e úgy nagyjából mindezt az iskolai tanterv? Talán álmodozó vagyok, de olyasmit kellene elkezdeni, amit felnőttkorban folytatni lehet.
Ha rosszul látom, akkor elnézést - nem ugrálok.
Tdth Ferenc



Nem is olyan régen még mi hoztuk odaátról a tapet.1t, csempét, padlóburkolót, függönyt, szó\'nyegct. Most ők viszik tőlünk a cementet, szenet, műtrágyát és még sok egyebet. Jut is - marad (?) is.
Fotó: Tóth Ferenc

14

( KANIZSÁT

1990. április 13.








EÍ ui A v-
I ip
íj \'
r\\l Lel t^ <_u idiHúl^
J •HH «. TX. \\Á~ V «.U.ir\\w, oJ^K-V*/^ Ou Ve-00 lOCVvW U.V\\\\WVM.Ö.Í> (
\\ (f V ^ 1 t^ fy

Csendes, nagyszorgalmú tudósember könyvét vehették kezükbe minap a kanizsaiak. Gazda József: Megváltó karácsony cimy riportkónyvenek magyarországi bemutatóján a románjai forradalom véres napjaira és a marosvásarhelyi pogromra emlékeztek a jelenlévők Xépünkön Gazda József, a szerző és Vári Attila költő látható.
Fotó: Szakony Attila



Angolokkal erről - arról
zel vannak egymáshoz, a nagy pártok között nincsenek éles különbségek. Egyébként sem biztos, hogy az a párt. amelyik a legtöbb szavazatot kapta, élvezi a többség bizalmát.
- Úgy tudom, Budapesten látták a Ma
gyarország-Franciaország futballmérkö-
zést.
- így igaz. De tudja, a magyar futball
színvonala meg sem közelíti a politikai
életét - mosolyodik el a csoport vezetője.
- Hogyan alakul a kanizsai program?
- A szálloda és a város bemutatásán
túl gulyás-parti is lesz, és természetesen
az éjszakai bár műsora sem marad ki a
programból - mondja Hans József. - És
szeretnénk megmutatni a vendéglátás
szebbik oldalát is. Az elutazás előtt lát
ványos ebédre hfvjuk vendégeinket.
M. GY.
- 1988-ban még az akkori ÁISH
ajánlotta fel ezt az angliai kapcsolatot a
Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari
Vállalatnak - tájékoztat Hans József, a
Central föportása. Akkor tizenketten -
köztük én is - két hetet töltöttünk Ga-
tesheadban, de természetesen Anglia ne
vezetességeivel is megismerkedtünk. Ez
a mostani találkozás az akkori látogatás
viszonzása.
- Mikor érkeztek Magyarországra? -
kérdezem Péter Stout-ot a csoport veze
tőjét.

- Március 26-án, s mondhatom nagyon
élvezzük az ittlétet. Itt most zajlik az élet.
- A választásokról milyen benyomást
szereztek?
- Úgy gondolom, hogy a többpártrend
szerre való áttérésnek megvannak a kez
deti nehézségei. A pártok programjai kö-

Március 30. péntek
- Nyugalomba vonult Kovács
Ernő ezredes, a nagykanizsai
határőr kerület parancsnoka.
Utóda dr. Pásztor László alez
redes lett.
Március 31. szombat
- Az MDF helyi szervezete
kedvezményes vásárt rendezett
a keleti városrészben, amelyen
nagykereskedelmi áron értékesí
tettek különféle élelmiszereket
és mosószereket. A vásár a kö
vetkező héten is folytatódik.
- Húsvéti hangversenyt adott
az Alsótemplomban a Hevesi
Sándor Művelődési Központ
Vegyeskara.
Április 1. vasárnap
- Kanizsán járt Rajk László,

az SZDSZ országos ügyvivője, aki választási gyűlésen találkozott az érdeklődőkkel.
- Új gazdálkodási formában
működik a Győri Szeszipari
Vállalat Nagykanizsai Italáru
gyára. Új. elnevezésük: Nagyka
nizsai Italárugyár Kft.
Április 2. hétfő
- A kanizsai vár török alóli
felszabadulásának három
századik évfordulója alkalmából
Thury György szobránál benső
séges ünnepséget tartottak.
Április 3. kedd
- Könyvpremiert tartottak a
Vasember ház házasságkötő
termében. Gazda József ko-
vásznai író, művészettörténész
Megváltó karácsony című, a ro-

mániái forradalomról szóló kötetét mutatta be a szerző. Az est vendége volt Vári Attila író.
- Az SZDSZ helyi szervezete
zenés divatbemutatót rendezett
a HSMK előtti téren, majd kö
tetlen találkozóra hívta az ér
deklődőket Koltai Róbert és
Pogány Judit színművészekkel.
- Munkavédelmi szakmai na
pot tartott a DKG az Erkel Fe
renc Művelődési Házban, mely
nek során főbbek között ER-
GONETT termékismertetőre és
bemutatóra, konzultációra és
szakmai tanácsadásra is sor
került.
Április 4. szerda
- A Minisztertanács döntése
alapján Nagykanizsa Város Ta-

nácsa kapta meg a volt munkásőrség épületének kezelési jogát. A tanács korábbi határozata értelmében a Thury György Szakközépiskola fog az épületbe költözni.
- Demszky Gábor országos
ügyvivő és Fenyő Márta fizikus
volt a vendége az SZDSZ he
lyi szervezetének választási
gyűlésén.
- Az MSZMP helyi koordiná
ciós bizottsága koszorúzási ün
nepséget szervezett a Szabad
ság téren.
- Átadták a kilimáni húsüzem
új kanizsai boltját.
Összeállította:
Kocsis Katalin

1990. április 13.

( KANIZSAJ

15



Visszapillantó
Tungsram SE-Ózdi

Kohász 17:13 (9:5)





A Tungsram-Ózd mérkőzésen a legtöbb gólt dobó Grőber növeli az izzások találatainak számát.
Fotó: Szakony Attila
NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés. A kanizsaiak legjobb dobói: Grőber 5, Radovics 4, Ro-dek és Hungler 3-3.
A tavaszi idény 2. fordulójában hazai környezetben mutatkozott be az átszervezett és megerősített kanizsai csapat, amely a jó erőket felvonultató ózdiak legyőzésére készült.
A hazaiak kitűnően „felkészültek" a vendégekből, akik éljen végig nyílt védekezéssel játszottak, hiszen az NB l-be Készülő ózdiak remek átlövőkkel rendelkeznek. Ez alaposan megzavarta az ellenfelet, a lámpagyáriak többször is sikerrel avatkoztak közbe, számos labdát szereztek. Hosszú időn át fej-fej mellett haladt a két csapat, majd a 20. perctől fölénybe kerültek Rodekék, akik eredményesen használták ki lehetőségeiket. A lendület azonban alábbhagyott 11:6-os vezetésük után, s egy negyedórán át tartó gyengélkedésük miatt az ózdiak 12:11-re felzárkóztak. Újra nyílt lett a találkozó, de aztán a befejező 6 percben remekeltek a fiúk, akik megérdemelt győzelemmel mutatkoztak be a végig lelkes közönségnek.
A mérkőzés végén a megkérdezettek így vélekedtek.
Pintér István, a Tungsram kézilabda szakágyezetője: - A nagyszerűen felkészített csapat bizonyította, hogy nincs előre lefutott mérkőzés. Az Őzd egyértelmű esélyes volt, de ma már a mi csapatunk nem azonos az őszivel. Végig kemény, gyors, és küzdelmes volt a játék, s a végén a fiúk joggal kaptak vastapsot.
Czimmel Tamás edző (Tungsram): - Nagyon őrülök, hogy ez a csapat sikerrel jutott túl az ózdi csapaton. A srácok többségében betartották a taktikai utasítást, kiválóan védekeztek. Tudtuk, hogy a szép és látványos játék helyett most a küzdelem a domináns, habár

így is számos jó megoldást láthatott a minket támogató, a sikerben részt vállaló publikum. Ugyan volt egy kritikus időszak, de azért sikerült a sorokat rendezni. A győzelmet bravúrnak tartom, amelynek kivívásában a csapaton kívül nagy érdemeket szerzett a közönségünk is. A fiúktól további kemény munkát követelek, mert csak ezzel az erőalappal maradhatunk versenyben az NB I B-s szereplésért.
MÁV NTE-Sz. Ikarusz SE 64:58 (35:31)
NB l-es női kosárlabda-mérkőzés. Rájátszás a 14-19. helyért. A legjobb kanizsak dobók: Szabó 20, Móró 16/12, Pongrácz 11.
A kanizsaiak a vasutas-menetrend megváltoztatására készültek, akikre a rájátszás eddigi szakaszában az volt a jellemző, hogy idehaza mindig kikaptak, idegenből pedig mindig győztesként távoztak.
- Felborítjuk a „menetrendet" és megszerezzük az első hazai győzelmet ebben a rájátszásban. Bízok a lányokban, akik nagyon készültek erre a találkozóra - hangoztatta a találkozó elején Csőgör József, a vasutasok technikai vezetője.
A csapat ígéretéhez híven magabiztosan kezdett. Az első 20 percben nem is volt különösebb gond, hiszen Móróék irányították a játékot és 2-3 kosárral vezettek. A szünet aztán nem tett jót a lányoknak, hiszen a II. félidő elején igen gyenge teljesítményt nyújtottak. A székesfehérvari csapat
könnyedón kiegyenlítette hátrányát, sőt jelentős előnyre tettek szert. Egyre jobban elhúzott a vendégcsapat, a mely a 33. percben már 58:50-re vezetett. Ezt követően azonban Lázár Béla edző „összeszedte" a csapatot, amelyre a befejező 7 percben rá sem lehetett ismer-

ni. Szabóók „nekimentek" az Ikarusznak, fokozatosan dolgozták le hátrányukat. A vendégek nem tudtak mit kezdeni, dobásaik nem sikerültek, illetve jól védekeztek a kanizsaiak. A másik palánk alatt pedig a vasutasok sorra betaláltak, akik a befejezés előtt 2 perccel átvették a vezetést, majd megszerezték az első hazai győzelmet. A kanizsaiak örültek a hazai sikernek, amely után Lázár Béla a következőket mondta: - Küzdelmes és változatos mérkőzést vívtunk, folyamatosan egyik csapat sem tudott jó játékot nyújtani. A győzelemmel bebiztosítottuk vezető
Futószalagon
* Az Olajbányász NB I B-
s női kézilabdacsapata a ta
vaszi idény 2. fordulójában
Tatabányán vendégszere
pelt, amely a Bányász ellen
lépett a küzdőtérre. Az él
csoportban tanyázó kani
zsaiak a küzdelmes és vál
tozatos első 30 perc után
(15:13-ra vezettek) alapo
san belelendültek. Az olajo
sok egyre nagyobb fölény
ben játszottak, helyzeteiket
jól használták ki, s végül
27:19-re verték a hazaiakat.
A jó teljesítményt nyújtó ka
nizsaiak legjobb dobói: Má
tyás 14, Juhász 7, Siti B.
4.
* A kosárlabda NB M-ben
a MÁV NTE férfi gárdája a
rájátszásban a 3-6. helye
kért küzd, amely megsze
rezte első győzelmét. A ka
nizsai fiúk nazai környezet
ben 70:55 (22:22) arányban
verték Veszprém csapatát.
A MÁV NTE II. női csapata
a rájátszás során a 7-10.
helyekért mérkőzik, amely a
vasutas munkacsarnokban
fogadta a Bajai TK együtte
sét, amelytől 15 pontos ve
reséget szenvedett.
* Az úszók Dunaújváros
ban vívták az országos
döntőket, ahol több korcso
portban népes mezőnyök
vettek részt. A kanizsai ver
senyzők nagyszerűen álltak
helyt, akik több versenyen
szerepeltek.
Az Arany Üst országos döntőben a zalaiak képviseletében 5 kanizsai versenyző került be, akik közül első helyen végzett Révész Katalin (Péterfy iskola) 50 m háton (39,62 mp), harmadik lett 50 m gyorson (34,69 mp), második helyet szerezte meg Tóth Krisztina 50 m mellen (46,10 mp), aki a Péterfy iskola tanulója.
A diákolimpia III. korcso-

helyünket ebben a csoport
ban. A sikert a szív, lelkese
dés és a küzdeni tudás ered
ményezte. Most is tulajdon
képpen a kezdő ötös hajtotta
végig a mérkőzést, mert egy
szerűen elfogytunk. A hosszu
ra nyúlt és menet közben mó
dosított bajnoki sorozat, az új
fajta rájátszásos módszer ren
geteget kivett a lányokból,
akik érthetően elfáradtak. A
sok mérkőzéstől elfásultak,
nem tudnak már kellően össz
pontosítani. Egyszóval, az
ilyenfajta maratoni küzdelem
re nincs szükség, ez nem
emeli a bajnokság színvona
lát, (bh)

Simonné dob kosárra a MÁV NTE-Sz. Ikarusz mérkőzésen.
Foto: Szakony Attila
portjában (5-8. osztályosok) a zalaiak közül Orbán Krisztina jutott be a 8-as döntőbe, ahol az 50 m mellen 7. helyen végzett 37,20 mp-es idővel.
A serdülők (egyesületi versenyzők) országos versenyén Nagy Tünde 100 m gyermek gyorson 4. helyet szerzett és az elért 1:05,63 idővel megerősítette ezüstjelvényét. Orbán Krisztina 100 m mell előfutamában 1:22,28 mp időt ért el (aranyjelvényt erősített), s ezzel a 11. helyen végzett.
© Az ülőröplabda országos I. osztályú csapatbajnokság második tavaszi versenynapját Pécsett bonyolították le, ahol a Hamburger SK csapata két mérkőzésen vett részt és két győzelmet aratott. A kanizsaiak egyaránt 3:0-ra nyertek Szombathely és Vásárosnamény ellen, s ezzel megerősítették második helyüket.

16

( KANIZSAT

1990 április 13



diákspor


Amikor 1987-ben megalakult a Magyar Diáksport Szövetség, a létrehozók nyilván eredményesebb munka tényét szerettek volna regisztrálni, mint ma az a valóság. Az országos főhatóság - az akkori ÁISH - a sok mas fontosnak hitt feladat mellett másodrangúnak tekintette a diáksporttal való foglalkozást, míg az MDSZ önálló szervként nem volt és ma sem képes a mqzcjalom zökkenőmentes irányítására.
Persze azért sok változás történt. Ha az országos helyzetet nézzük, az MDSZ megalakulása óta a tanintézetek mintegy 60%-ban működik valamilyen diáksportszervezet (DSE vagy DSK). Több pénz jutott a mozgalomnak és a Diákolimpia versenyrendszere - jól vagy rosszul - de kialakult. Az Országos Sporthivatal - mint új főhatóság - egyik kiemelt feladatának tekinti a diáksportot, de ennek kézzel fogható jelei még váratnak magukra.

Fotó: Szakony Attila I
Városunkban és a vonzáskörzetében - az MDSZ megalakulását követően - megindult a szervezés a diáksportkörök létrehozását illetően. A kezdeti nekibuzdulás hamarosan alábbhagyott mert az iskolák úgy láttak, hogy kevés előnyt élveznek. Akik gyorsak voltak, azok jól jártak - több sportcsoportvezetői díjat kaptak, mint a későn ébredők.
Érdekesen alakult a diáksportmozgalom újjászervezése. Az Olajbányász szakosztályainak leépítése három évvel ezelőtt egy olyan sportágat is érintett, amelynek bázisát egyetlen egy általános iskola képezte. Igy született a gondolat, hogy a Hevesi Általános Iskolában -a ZEFAG anyagi támogatásával - alakuljon Diáksport Egyesület. Az eltelt időszak bizonyította a Hevesi DSE életképességót, ma már nemzetközi eredményekkel dicsekedhetnek. Jelenleg a városban hat intézményben (Zrínyi, Andrejka, Ta-

nácsköztársaság téri, Rozgonyi, Nagyrác és Miklósfa) működik DSK Közülük a Rozgonyi és a Tanácsköztársaság Teri rövid működés után szüneteltette tevékenységét, majd ez évtőj kezdett el jsmót dolgozni. Új DSK-nak számít a Nagyrácz úti iskola és Miklósfa, miután mindkettő ez évben alakult. A városkörnyéken sem jobb a helyzet, hat iskolában (Nagyra-da, Galambok, Miháld, ZaVako-már, Felsőrajk és Murakeresz-túr) van DSK. közülük Murake-resztúr alakult nem olyan régen. Középfokú intézményeink mindegyikében adottak a DSK keretei, azonban a tartalmi munka színvonala intézményenként más és más.
A DSK-k alacsony szerve
zettségének oka több tényező
együttes hatásának „eredmé
nye". A legégetőbb gond, hogy
a legalapvetőbb hiányosságok
(tárgyi és létesítményi pótlása
nem megoldott. Másik problé
ma a gyerekek túlterheltsége,
amit tényként kell elfogadni.
Ennek kiküszöbölése csakis az
iskolai tantervek felül-
vizsgálatával oldható meg. Harmadikként említjük, hogy a testnevelés továbbra is csak másod- vagy harmadrangú a tantárgyak Között. Továbbá a rendelkezésre álló pénzügyi források sem garantálják a DSK-k folyamatos működését, arról nem is beszélve, hogy a központi pénzek legtöbbször késve érkeznek meg rendeltetési helyükre. És akkor még nem szóltunk a Diákolimpia versenyrendszeréről, amely szándéka ellenére sem tudja biztosítani a folyamatos versenyeztetés lehetőségét. Hiánypótlásként városunkban egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az alapfokú versenyrendszer iránt, amellyel együtt nőtt a versenyek száma es mind több versenyzési lehetőséget kínál az iskoláknak.
A városi diáksportkörökben folyó szakmai munka váltakozó

színvonalú. Egyik helyen változatosabbak a foglalkozások, míg a másikon csak szerényebb választékot kínálnak. Említést érdemel, hogy nemcsak azokban az intézményekben működik DSK ahol a feltételrendszer megfelelő vagy jobb az átlagosnál, hanem olyan helyen is, ahol rossz körülmények között kénytelenek dolgozni (pl. Nagyrácz, Miklósfa, Rozgonyi). A városban több olyan álsófokú intézmény van még, ahol - bár jó feltótelekkel rendelkeznek - jelenleg nincs DSK. A rossz körülmények között dolgozók városunkban is bizonyították, hogy a legsilá-nyabb feltótelek mellett is Tehet azért dolgozni. Példa arra, hogy mócT van a tornaterem nélküli iskolákban is a tanulók edzettebbé, erősebbé tételére.
Napjainkban folyamatosan zajlik a Diákolimpia 1989/90. évi rendezvénysorozata, több sportágban már a területi, országos versenyek következnek. Mint említettük, nagy érdeklődés kíséri az alapfokú versenyrendszert, amellyel nőtt a versenylehetőség, szélesebb lett a választék. Nyilván motiváló tényező az is, hogy a versenyrendszer legjobbjai - iskolák es testnevelő kollektívák egyaránt - a tanév végén jutalmazásban részesülnek. Nincs gond a városi szintű rendezvények lebonyolításával, hisz a Mindenki Sportpályája komplex módon biztosítja a tárgyi feltételeket. Ez évtől valamelyest nőtt a sportcsoportvezetői díjak ösz-szege, és a most alakult DSK-k is számíthatnak támogatásra.
Összeségében tehát bizonyos fokú előrelépés fellelhető, bár csak araszolgatva lépeget előre a mozgalom. A további kis lépések megtétele érdekében - még a najgyon rossz körülmények ellenere is - sokat tehet testnevelő és iskolaigazgató egyaránt.
Kápolnás Zoltán




Olajbányász-Oroszlány 2-1
NB Il-es labdarúgó-mérkőzés
Vasárnap a tavalyi bajnokság ezüst- és bronzérmese találkozott. A mostani vetélkedésben a vendégek állnak jobban, hisz jelenleg is osztályozás helyen tanyáznak.
A piros-kékek múlt fordulóbeli keszthelyi győzelme után megfelelő önbizalommal léptek pályára. Nagy lendülettel kezdtek és már a negyedóra végén megszerezték a vezetést, egy olyan góllal, amely - mint Madár Gábor edző találóan megfogalmazta - a „profi" kategóriában tartozik. Az érdem Hegedűsé, aki kapásból úgy vágta a labdát a hosszú sarokba, hogy arra a vendégek kapusa mógcsak mozdulni sem tudott. A jól játszó hazaiak méltó ellenfelet kaptak az Oroszlény személyében, akik a kapott gól után néhány veszélyes támadást vezettek, amelynek egyikéből sikerült egyenlíteniük. Az első félidő krónikájához tartozik, hogy

Kiss G. játékvezető cseppet sem fogadta kegyeibe a hazaiakat; két vitatott esetben is a vendégeknek kedvezett.
Fordulás után tovább fokozódott a küzdelem, kimondottan élvezetes, nagy iramú és jó színvonalú mérkőzést látott az egyre jobban tűzbe jövő közönség. A csapat játékosai egymást múlták felül lelkesedésből, küzdeni tudásból, aminek aztán a 77. percben meg is lett az eredménye. Mint oly sokszor, úgy most is a sokat szidott és dicsért Skublics következett, nagyszerű góllal válaszolt kritikusainak. Az utolsó tíz percben a vendegek mindent msgpróbéltak az egyenlítésért, de a piros-kékeknek sikerült megtartani az egv[gólos előnyt.
E nagyszerű produkció mögött több jó egyéni teljesítményt találunk. Az élre Puisz teljesítménye kívánkozik, aki ezen a találkozón a szélsőjáték magasiskoláját mutatta be. Rajta kívül - Madár Gábor értékelése szerint - még Kovács, Szóké, Kepe, He-gedüs, Bócz és Skublics nyújtott jó játékot.
A találkozó végét jelző sípszó után a fellelkesült szurkolók elárasztották a játékteret, hogy így ünnepeljék csapatukat, amely ezen a mérkőzésen minden tekintetben nagyszerűt produkált.

Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Felelős szerkesztő: Mihovics József és Takáts Sándor. Tervező szerkesztő: Ferencz Gyó\'zó\'. Szerkesztőség: 8801 Pf. 74. Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Telefon: 12-305. A szerkesztő bizottság tagjai: Pék Pál (művelődéspolitika, a szerkesztőbizottság elnöke), Kápolnás Zoltán (sport), Lengyák István (hétvége), Marton Györgyi (várospolitika). Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZÜV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél.




.évfolyam 16, szám
Megjelenik \' minden
pénteken


KANIZSA
V 4 E 0 S I HETILAP


Önkormányzat és megyerendszer
„ Kanizsa város például hátrányos helyzetbe került. Ezügyben, de másokban is állandó harcban álltam a megyével."
2. oldal Beszélgetés Tarnóczky Attilával
„ Ha valamit nem tudok összeegyeztetni az emberi tisztességgel, akkor azt nem támogatom!"
3. oldal
Önálló kft-vé alakult az italárugyár
„ Az április 1-én végrehajtásra került - a fennállásunk óta eddigi legnagyobb, - mintegy 25-30 százalékos béremelés jelentősen növeli majd a 104 ezer forintos tavalyi bérszínvonalat" 5. oldal Gyorsfénykép a Pedagógus Kórusról
„ A tíz éves fennállását jövőre ünneplő énekkar kiváló teljesítménye nem meglepetés"
8. oldal
Címünk és telefonszámunk:
Ady utca 1. II em. Pf.: 74
12-305 Utazunk vagy maradunk?
„ Aztán a szén alól fekete színű műanyag zsákba csomagolva előkerült egy négy részre vágott disznó, vele a belsőség is."
11. oldal

C KANIZSAT

1990. április 20.




A képviselő\' visszanéz (2.)
Az önkormányzat és a megyerendszer
Múlt heti számunkban beszélgetést közöltünk Tollár Józseffel, a Kanizsa Bútorgyár vezérigazgatójával, volt országgyűlési képviselővel. Akkor országos ügyekről esett szó; Most a szűkebb pátria gondjairól beszélgetünk.
és a kérdéseivel már, régóta foglalkozik. Ez ügyben parlamenti felszólalásai is voltak.
- 1975-ben vetettem fel először, ezt a kérdést. Olyan vonatkozásban, hogy nálunk annyi szervezet van, hogy szinte külön megyei „minisztérium" alakultak ki.
Azóta rendszeresen előhoztam ezt a problémát. Nemcsak azért, mert a megyét fölöslegesnek tartottam, hanem azért is, mert -megnéztem - 70(!) olyan szervezet van, amelyik a megyéhez kapcsolódik. Világéletemben azt tartottam, hogy ott dőljenek el a dolgok, ahol a munka dandárja van - a városokban, a falvakban, a kistelepüléseken. Hamis illúzió azt állítani, hogy a kistelepülések így, a rosszul kialakított elosztási rend alapján fejlődhetnek.
Kanizsa város például hátrányos helyzetbe került. Ez ügyben is, de másokban is állandó harcban álltam a megyével. Csak pár példát arra, hogy milyen hátrányos helyzetbe kerültünk. Nekünk 1945 előtt már volt csatornánk Zalaegerszegnek nem, de napjainkra megelőztek bennünket. Aztán ott az a sok megyei létesítmény, ami mind Zalaegerszegen épült meg, s most már ott is marad...! Vagy Keszthely Zalához csatolásával kapcsolatban! Elleneztem, mert azt láttam, hogy Nagykanizsa kevesebbet fog kapni. Erre az akkori megyei titkár azt mond-

ta, hogy ő garanciát vállal azért, hogy nem így lesz. Egy év múlva visszatértünk a témára, s ő elnézést kért, hogy
mégis Kanizsa „húzta" a rövidebbet.
- Ezeket a lépéseket
tudatosabban kellett vol
na átgondolni.
- Tudatosan átgondol
ták - Kanizsa rovására.
Arra voltak beállítva, hogyan tudnak még többet elszedni. Ezért hozták létre Lentit, Letenyét, Zalaszentgrótot mint városokat, de ezekből sohasem lesz város.
- önnek rengeteg
konfliktusa lehetett me
gyei és városi vezetők
kel. Ha a város vezetői
vel sikerült volna össze
fogni a közös cél - Ka
nizsa segítése - érdeké
ben, talán többet el tud
tak volna érni.
- Hű...! Sokkal többet!
Én sokszor megkerestem
őket, hogy közösen lép
jünk fel, mert az ered
ményesebb. Előfordult
olyan dolog, hogy rekla
málni mentem, s azt
mondták: kérem, a ta
nácselnök már megegye
zett a megyei elnökhe
lyettessel. Például lakás
témában.
Az V. ötéves terv időszakában felháborodtak, hogy micsoda dolog

megint elvett a megye 150 lakást. Bejelentkeztem Varga Gyulához, s elmondtam neki a „mon-dókámat", mire ő: el vagy, maradva, mert a Mózes Pál meg a Lop-pert Tibor már meg-
egyeztek írásban, hogy Kanizsa lemond 150 lakásról, a megyétől pedig a lakásfejlesztésre kap 20 milliót.
- Nenrt lehetett volna
úgy gondolni, hogy a vá
ros vezetői meg azok,
akik akarnak és tudnak
tenni a városért, együt
tesen képviseljék az ér
dekeket? Személyes el
lentét volt Önök között?
- Nem tudok róla. Én
nem adtam arra okot,
hogy bármelyik vezető
haragudjon rám. Azt hi
szem, inkább arról lehe
tett szó, hogy szerettek
volna mindent maguk el
intézni. Nem egyszer
mondtam - ha én intéz
tem el -, könyveljék el
a sajátjuknak. Ennek el
lenére mégsem sikerült
az együttműködés. Arra
gondolok, ha majd egy
szer önkormányzat ala
kul ki, egészen más em
berek kellenek ide. Me
nedzser típusú vezetőkre
lesz szükség! Olyanokra,
akiknek van ötletük, gon
dolatuk, hogy mit lehet
csinálni, mibe érdemes
„beszállni". A jövőben az
önkormányzatnak is vál
lalkoznia kell! Ha nem

ez lesz, meghalt az egész!
Kérem, én 1985-ben elmondtam, javasoltam, hogy készül a 7-es főközlekedési út elkerülő szakasza. Tessék feltérképezni a területet, kiadni vállalkozóknak - motel, vendéglátóhely létesítésére. Nem lett belőle semmi. Most, hogy elkészült az elkerülő szakász, az autósoknak be kell jönniük a városba, mert az út mellett nem épült ki az infrastruktúra. Pedig határmenti település vagyunk. Közutak, vasúti utak szelik át a várost. Már régen egy óriási trahzltraktárat kellett volna létesíteni. Ezeknek a kérdéseknek a megoldásával jóval korábban kellett volna foglalkozni.
- Miben látja az elma
radás okát?
- Úgy érzem, egysze
rűen nem mérik fel, hogy
a városnak milyen el
őnyei származhatnának.
Szerepet játszik ebben a
kényelem is.
- ön megvált a képvi
selői munkától, s június
ban nyugdíjba megy. El
tervezte már, hogy mivel
foglalkozik?
- Nagyjából már elkép
zeltem, hogy mit fogok
csinálni. Ilyen mozgal
mas élet után valamit ki
kell találni ahhoz, hogy
az ember ne unatkozzék.
Elsősorban az unokákkal
akarok foglalkozni, de
emellett kertészkedni is
szeretnék. Tudja, én ab
ba születtem, a kerté
szetbe, de hosszú idő
óta nem csináltam. Majd
belejövök...! Belejövök.
Marton Györgyi

1990. április 20.

( KANIZSA










felelősség is. Sorsunk a saját kezünkben van! - vélekedett a 45 esztendős, nős, kétgyermekes gimnáziumi tanár, aki májustól Tollár József, a Kanizsa Bútorgyár nyugdíjba készülő vezégigazgatója, s a szintén
Beszélgetés Tarnóczky Attilával,
Nagykanizsa és környéke új országgyűlési képviselőjével
tanár dr. Ördögh Ferenc helyett Nagykanizsa és környéke képviseletében egymaga foglal majd helyet a parlamentben.
Közeli feladatait jól látja.
- Azon a mesterséges úton, amelyen hazánk eddig járt, tovább már nem mehetünk. Mélyreható változásokra van szükség a társadalom minden szögletében. A legsürgetőbb teendők közé tartozik a piacgazdaság létrehozása, az infláció megfékezése, a magántulajdon kibontakoztatása, a romboló hatású adórendszer megváltoztatása. A vállalkozások széles körű elterjesztése gátja lehet egy nagy méretű, nem kívánt
Egymásra mutogatás helyett...
Az új világ küszöbén
Közgazdásznó\' nyi- választási végered-
meny, csak a színvonalas, jól szervezett munka húzza ki az
Azt mondják, írjam alá, önkéntes alappn. Mondtam a bőrkabátosoknak, hogy nem. Néhány nappal később éjszaka felébresztettek, hogy írjam alá. Nem írtam alá. Erre elvittek. Néhány nap múlva meggyőztek, „önkéntes alapon" aláírtam. A tsz-be már nem kellettem, azt mondták a falu ellensége vagyok. Elköltöznünk. Lopva megtanultuk a kertészkedés csínját-bínját. Az asszony vitte a megtermelt árut az esti vonattal Pécsre, Szombathelyre. Tudja az a legszomo-rúbb, hogy az első paprikát, paradicsomot nem a gyerek ette meg. Kellett a pénz, mert olyan szegények voltunk, mint a templom egere. Ezután talán jobb lesz!
koalíció, akármilyen országot a kátyúból.
De ismerősök és ismeretlenek kifakadnak:
Nem érdemes kinyitni az újságot, bekapcsolni a tévét rádiót, mert újabb es ujabb baromságokkal bombázzák a melóst. Lassan od,a jutunk, hogy a kalapácsot is kiveszik a kezéből. Tudja, a reakciós világban, ha megbukott a tulaj, a vagyonával fizetett. Maga sokfelé jár sok emberrel találkozik. Meg tudja mondani, hogy negyven évig itt ki volt a tulajdonos? Mert a melos, az nem. A szakszervezet negyven évig nem csinált semmit, de most sztrájkra buzdít. Amikor a napi kenyér, a megélhetést forog kockán? Nem az a baj, hogy a főnökök sokat Keresnek, hanem az, hogy mi fillérekért dojgozunk! A főnökök is ámuldoznak a japánok sikerén, de kérde,m én, mit tettek, hogy a mocsok ne a melós szajan folyjon be? És most? Mentik az irhájukat a kft-be, az rt-be...
Tudja én eddig mindig egyetlen doiogoan nem csalódtam: a ménészetemben. A méhe^k meghálálják a gondoskodást, a szeretet, nem úgy, mint az emberek. Eszelős megszállottsággal véazik munkájukat. A heréket megölik, kiszórják. Egyszerű, nem? Az egymásra mutogatás helyett talán erre kellene mozgósítani az embereket, de elsősorban mindenkinek önmagát. A méhektől a legokosabb ember is tanulhat...
- Kell a rossebnek a föld - néz rám az
asszony. Tizenöt éve vagyok özvegy. Ki a franc
műveli meg? Elég, ami a ház végeben van.
- Férjhez kell menni! Akkor lesz segítség -
mondja a férfi.
- Te vén kandúr! - csattan az asszony. - Mjt
akarsz te? Nemcsak a földet kell megművelni,
néha-néha a feleséget is.
Civakodnak egy darabig, egyre halkabban, az
tán elmennek. Nézek utánuk. Lehet, hogy mggis
kell az a föld, mégis kell az embernek a no, a
nőnek az ember? (sery)
Minden és minden megváltozott „uram". Ma nem azt mondják, „rendben van, fátylat rá", a legtöbben csak annyit mondanak: Eredj a fenébe, rohadt zsaru! Az emberek támadólag lépnek fel. Pedig szidalmazni manapság könnyeorx mint a közbiztonság érdekeben tenni valamit. Sajnos eljutottunk odáig, hogy a rendőr mindenki céltáblája lett. Az emberek nem látnak semmit, nem hallanak semmit, így aztán a közbiztonság, védelme ismét csak a rendőrségre hárul, s fél sikerrel.
Amikor április 8-án este az országgyűlési képviselőválasztások második fordulójának eredményei nyilvánosságra kerültek a városi televízióban és az MTV 1. programjában, Nagykanizsa és környéke pol-
gárainak többsége megnyugodva hajtotta álomra fejét: az első fordulónál jelentősebben — 44,22%-os aránnyal vélhetőleg a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezetének képviselőjelöltje, Tarnóczky Attila vitte el a „pálmát", a két riválisa, Solti Károly (SZDSZ), és dr. Balogh Ferenc (KDNP) előtt.
A győzelem másnapjának délelőttjén, túl a kora hajnalig tartó szerény családi- és pártünneplésen, az MDF városi szervezetének Ady Endre úti irodájában találkoztunk Tarnóczky Attilával. Arca örömöt tükrözött, mosolyogva fogadta az ijyenkor elmaradhatatlan gratulációt, és készséggel állt rendelkezésünkre.
- Korábban soha nem voltam pártnak tagja. Az MDF városi csoportját 1988. október 22-én tizenheten alakítottuk meg, s ezért akkoriban - a pártállam utolsó időszakában - nem járt dicséret. Az MDF számomra nagy lelki megnyugvást, a nyílt politizálás lehetőségét adta. Kezdetben az ellenzékiség volt a fő összetartó erő. Azóta — helykeresés, sértődöttség, miatt - néhányan kiváltak a szervezetből. Az új tagokkal azonban fokozatosan erősödtünk, s a választások idejére egy létszámában csekély, de tenni akarásban erős szervezet jött létre a városban, amely „mag" engem választott országgyűlési képviselőjelöltnek - mondotta bevezetőben.
Köztudott, hogy Tarnóczky Attila a választási kampány heteken át tartó időszakában -időt, fáradtságot nem kímélve és legjobb tudása szerint - kitartóan szervezett, irányított. Az MDF-szervezet, de ő maga is igyekezett megismertetni a város és környéke lakosaival pártja részletes programját, s számos akció, és az elengedhetetlen propaganda sem maradt el. A választási gyűléseken való aktivitása, a szülőket „szelídítő" gyermekdélutánok, a néhány tiltakozó gyűlésen bizonyított határozott fellépése, a plakátok és szórólapok sokasága, a város több pontján kifeszített hatalmas transzparensek, a kampány utolsó napján kezeírását 12 ezer példányban

sokszorosjtott köszönő- és tá-mogatáskórő levél eljuttatása a választópolgárok levelesládáiba - a lakossághoz való közelebb kerülést célozta, s mind-mind láncszeme volt a tisztességgel elért biztos győzelemnek.
- A siker értékét növeli, hogy
a második fordulóra Kanizsán
egyedül maradt az MDF,
ugyanis - más hazai települé
sekkel ellentétben - az első
fordulóban városunkban kiesett
kisgazdák a keresz-
latkozik a rádióban: Lehet akármilyen kormány, akármilyen
ténydemokrata néppártiak többségével pedig a KDNP jelöltjét, dr. Balogh Ferencet támogatták. A rendszerváltást, az MDF és személyem sikerét óhajtó lakosságnak, és az emberfeletti munkát kifejtő helyi MDF-tagoknak - köztük számos munkás fiatalnak - egyaránt köszönetemet fejezem ki. Az MDF győzelme és saját sikerem egyaránt nagy öröm, de hatalmas

munkanélküliségnek, s gyors eredményekhez is vezethet. Nagy munka vár ránk a közelgő, várhatóan kora ősszel lezajló új helyi önkormányzati rendszer kialakítása tekintetében is, amely nélkül nincs igazi rendszerváltás. Erre is alaposan fel kell készülnünk. Pártszervezetünk Nagykanizsán saját polgármesterjelöltet és minden választási körzetben elöljárójelöltet kíván indítani a helyhatósági választásokon - mondotta.
Megtudtuk, hogy főállású képviselő szeretne lenni, mert jelenlegi hivatását nehéz lesz összeegyeztetni a sok időt igénylő képviselői munkával.
- Képviselői tevékenységem során arra különösen ügyelek, hogy teljesíthetetlen ígéreteket ne tegyek, és ha valamit nem tudok összeegyeztetni az emberi tisztességgel, akkor azt nem támogatom. A város és környéke érdekében minden lehetőt el fogok követni, s igyekszem határozott kiállást tanúsítani - nyilatkozott Tarnóczky Attila.
Tihanyi István

( KANIZSA

1990. április 20. I





A Zala megyei Tervező Vállalat készíti az északkeleti városrósz első ütemépek (volt 7-es főút, Dózsa György ut, Kisberki utca által határolt rész) beépítési tervmódosítását. Az eredeti terv 1986-ban készült, de a lakásépítésben, ellátott-ságban megváltozott feltételek

és igények miatt a módosítás időszerűvé vált.
Eddig megvalósult a Kisberki utca és a Dózsa ut saroképülete. Folytatása az Irtás utca felé nemsokára befejeződik.
Elkezdődött a Kisberki utcá-ban a második tömb építése

is, az Irtás utca déli oldalára pedig kész tervek vannak.
Módosításra kerül még a tervvel rendelkező épületek és a volt M7-es számú főút közötti rész, a Dózsa György út folytatása a Hevesi Sándor uti csatlakozásig.
Az építési lehetőségek meg-

határozásához azonban szükséges az igények felmérése mind a közületi-, mind a magánszférában; elsősorban a művelődés, az egészségügy, a szolgáltatás, és a kereskedelem terén, hiszen már a tervezés során figyelmet kell fordítani az utólag elhelyezett kis üzletek, pavilonsorok, kereskedelmi egységek, garázsok helyének biztosítására.

Az állami, szövetkezeti és magánszféra részére biztosítandó területet a normatívaktól eltérően konkrét igények alap-\'án szeretnék biztosítani, s eh-lez a tényleges igények, szándékok jelzését kérik. A javaslatok szakhatósági és tervezői mérlegelés alapján a lakossági fórumra készüld terven elhelyezésre kerülnek.
A vállalat szívesen fogad minden észrevételt, javaslatot, együttműködési szándékot, ami hozzásegíti, a tervet ahhoz, hogy közös és közösségi alkotássá válhasson.
Srtnicz István




Zsúfoltak a város útjai
Nagykanizsa yáros főútvonalain kivul ma mar a mellékutcák forgalma is olyan Jelítettséget mutat, hogy csúcsidőkben egy-egy főútvonalra a ráhajtas 6-TO percet vesz igénybe. Pedig még hol van a nyári, csúcsforgalmi időszak! Horváth Árpád főhadna-
§
yot a Nagykanizsai Városi Ren-órkapitányság közlekedési alosztályvezetőjét hallgatjuk:
- Valóban nagy a város tranzitforgalma. A külföldiek többsége hosszabb-rövidebb időre, általában vásárlási szándékkal Kanizsán tölti idejét. A város belső forgalmát csökkentette a,z új elkerülő szakasz megépítése, ennek ellenére nem csökkent a város belső részének forgalma. A kritikus időpont minden hónapban az első ked,di nap amikor országos állat- és kirakodóvásárt tartanak. Ezen. a napon szinte megbénul a közlekedés, mivel sok jármű érkezik a város környékéről és So,mogy megyéből. Kevés a parkolóhely. Uj xerv. hogy a keleti városrészben lakó-pihenő övezetet alakít ki a varos, es ezzel párhuzamosan több parkolót létesítenek, természetesen a lakosság véleményét kikérve... A külföldiek köz"" nem régi

a súlykorlátozás miatt! Mégis ott parkolna^ az ut melletti szakaszon, ezért a tömbházak lakói jogosan panaszkodnak.
- Hogyan ítéli meg a város
és a városkörnyék közlekedési
fegyelmét?
- A közlekedési fegyelem fel
lazult. A gyorshajtás a varosban
a városqn Kívül, az áthaladási el
sőbbségi szabályok durva meg
sértése és az ittas vezetés „viszi
el a pálmár. Erre jó példa a
márciusi palini közlekedési bal
eset, amikor hárman az életüket
vesztették, a negyedik utas pedig
életveszélyesen megsérült. Figye
lemreméltó egy másik eset is:
Pat közsé,gben egy ittas traban-
tos az álló autóbusznak ütközött.
A utas a személygépkocsiból ki
esett, korházba szállítottak, ahol
már nem tudtak segíteni; sérülé
seibe belehalt.
- Milyen terveik vannak a
forgalom egyenletesebbé téte
lére?
- A Hevesi út és a régi M7-es
kereszteződésében a lámparend
szer kiépítése,, ezt követően a
61-es kaposvári út és a Hevesi
út másik felénél az irányítórend
szer kialakítása azért szükséges,,
ert akkor a Kaposvár felöl jóvo orgalom a Hevesi úton végigha-adva csatlakozhat az új M7-esre.

A várpsj tanácpsal és a közúti igazgatósággal évente egyszer, de szükség szerint többször is felülvizsgáljuk a város útjait, tereit, a jelzőrendszert, és igény szerint módosítunk. Körülbelül fél éve a sajtó hasábjain és a városi televízión keresetül jeleztük, hogy hol tartunk muszaKi ellenőrzést,
sebességmérést, világitoberende-zés-ellenorzést. Az a tapasztalatunk, ha - előre jelezzük részvételünket -, akkor a jármu-

vek vezetői és a gyalogosok is betartják a közlekedési szabályokat.
A közúti közlej<e,dósi ellenőrzéseket megszigorítják, a balesetek megelőzésére, differenciált, de szigorú felelosségreyonast alkalmaznak. E,rre szükség van, mivel 1990. első negyedpben Nagykanizsán és kornyékén 40 báleset történt, ebből kettő halálos volt, négy halottal. Nem elhanyagolha-jó a 38 személyi sérülés sem,
súíyos, ,41-en dtek. Van
hiszen 9Q-_, ... _ könnyű serülest szenvei tehát tennivaló elég...!
A felvétel ni Ady utcában készült.
Bödör Béla




Döbbenten olvastam a Kanizsa egy régebbi számában a Felelősök figyelem című olvasói levelet. Meglepő, hogy a levélíró vidéki lakosként milyen érzékenyen észleli a nagykanizsai állapotokat.
Nézzük csak! Hová mehet a
fiatal Nagykanizsán szórakozni,
kikapcsolódni, művelődni?
Egyértelmű lehetne a válasz: a művelődési házakba. Csakhogy lakóhelyünkön a kultúrközpon-tok ajánlata szegényes. Néha egy koncert (de ha nem volt nyereséges, akkor az előadót jó ideig nem látjuk), diszkó, s itt-ott ismeretterjesztő előadás. Iró-olvasó találkozóra szinte nem is emlékszem. A fiatalok minden rétegét átfogó ifjúsági klubok pedig egyáltalán nincsenek. Bár valós szükséglet van klubprogramokra.
Néhol fellelhető egy önerejű próbálkozás, mint Hódosi Ervi-

né, az- Easton együttes vezetőjéé volt, aki Rock fórum cím alatt szerette volna a rockzenét kedvelőket összehozni. Először a HSMK-ban, majd a Helyőrségi Klubban. Sikertelenül. Bár a fiatalok elmentek, és jól érezték magukat. Az illetékesek vi-szolyogtak, és a folytatást megtagadták. Megmagyarázták viszont: a jelenlévők törtek-zúz-tak, részegek voltak; a művelődési ház anyagi lehetőségei egyébként sem teszik lehetővé, stb, stb. Igy maradt kezdemény a dolog.
Persze egyetlen kiragadott példa nem példa. De elérkezik a hétvége, és a szórakozni, kikapcsolódni vágyó fiatal körültekint, s mindig ugyanaz a kép

fogadja. Diszkó, mozi, kocsma, presszó, étterem, söröző. Ha diszkóba megy, megfizeti a borsos belépőjegyet, s bent a fogyasztás ára sem a zsebpénzhez méretezett. Ha a mozit választja, és letelt a két óra, akkor vagy elmegy haza tévét nézni, vagy betér e fent említett műintézetekbe.
Úgy gondolom, hogy e szórakozási lehetőségek nem hatnak pozitívan a személyiségfejlődésre, nem aktivizálják a szunnyadó tehetségéket, viszont nő a passzivitás, s egyre jobban elidegenedik egyik fiatal a másiktól. Nincs lehetőség a kulturált kikapcsolódásra, az ismerkedésre, az önmegvalósításra.

Nem vagyok népművelő, nem tudom, érvényben van-e valamilyen művelődéspolitikai irányvonal, amely meghatározza a teendőket, a lehetőségeket. Nem ismerem a rendelkezésre álló eszközöket, az anyagiakat sem. Csak azt tudom, hogy jogos az igény egy ifjúsági centrumra, vagy klubra, ahol lehetőség van a kikapcsolódásra, a szórakozásra, ismerkedésié és művelődésre, ahol megvalósul a közösség formáló ereje. Ezért olcsó és sokszínű programokat kívánok.
Bízom bennek, hogy valahol (illetékes körökben) meghallgatásra talál mindez, s tettekkel is bizonyítják majd, hogy a fiatalok érdekei fontosak, hogy a probléma nincs a szőnyeg alá söpörve. Ne feledjük: a mai fiatal a jövő felnőttje.
Kelemen Marcell

£ KANIZSAI
Április 1 - tol






italárugyár is önálló kft lett). - Az év hátralévő ki-
Közel 30%-os béremelés!
Dervalics Lászldné palackozd gépkezelő\' az 1 literes Coca-Cola
fejtése közben. Fotd: Szakony Attila
A múlt század végén Nagykanizsa belvárosában - a mai Szabadság téren - alapított bérjellegű szeszfőzdét a városrendezési koncepció keretében az 1960-as évek elején áttelepítették a Vár útra. A szeszfőzdét a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat vette „szárnyai" alá, mint önálló kirendeltséget. Megfelelő kisebb-nagyobb fejlesztések után a kirendeltség szesz gyártásával és értékesítésével is foglalkozott.
- Üzemünket 1969. január l-jén a Győri Szeszipari Vállalat vette át, s annak italárugyáraként folytatta élelmiszeripari tevékenységét. A győriek jelentős beruházásokkal alig három év leforgása alatt megteremtették az üdítőitalgyártás feltételeit, s 1971. szeptember havában az országban elsőnek indult meg a Coca-Cola gyártása. Gyárunk azóta is állandóan mozgásban van. örvendetes, hogy a műszaki és technológiai átalakítások idején a szakember gárdában csak minimális változás történt. Én 16 éve Gyarmati Jánostól vettem át a gyár vezetését - tájékoztatott Nagy József ügyvezető igazgató, aki a továbbiakban is informátorunk maradt.
Az utóbbi időszak kiegyensúlyozottsága 1990. első hónapjaiban mozgalmas üzemi életté változott. Jött a hír Győrből, hogy az alapító Győri Szeszipari Vállalat, a 200-200 ezer forinttal belépett Miskolci Likőrgyár és a Kisvárdai Szeszipari Vállalat bevonásával, 104 millió forint törzstőkével korlátolt felelősségű társaságot alapított, 1990. április l-jétől önálló ipari egységként megalakította a Nagykanizsai Italárugyár Kft-t (A zalaegerszegi

lene hónapjára az általunk alaposan kidolgozott két fontos mutatót hagyta jóvá a törzs-kft taggyűlése: a 205 millió forintos árbevételt és a 13,4 millió forint összegű nyereséget. Ezen belül a létszámmal, béralappal, a költségekkel önállóan kell gazdálkodnunk, örvendetes, hogy a terven felüli nyereség 70 százalékát műszaki fejlesztésre, 30 százalékát pedig bérfejlesztésre, illetve nyereségrészesedésre fordíthatjuk. A kialakult új helyzet mélyreható elemzése után az elmúlt és 179 fős átlagos állományi létszámát 141 főre csökkenttettük - mondta Nagy József.
A változásokhoz szorosan kapcoslódik, hogy még a kft-vé történt átalakulás előtt - március hóban a győri központ profiltisztítást
hajtatott végre. Ennek lényege: a kommersz szeszesitalok palackozását teljes egészeben a zalaegrszegi italárugyár vette át a kanizsaiaktól. Ez belső átcsoportosítá-

sok és dolgozói felmondások mellett 23 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésével járt együtt. A kényszerű lépés főleg a szeszgyártást, a szállítást és a számlázási csoportot érintette. A felmondásoknál igyekeztek humánusan eljárni, (gy például a 14 fő gépkocsivezető és árukísérő egy, a kft-hez szorosan kötődő, azt kiszolgáló gmk-ba tömörült, a volt szállításvezetővel együtt, aki az új vállalkozás irányítója, egyben közös képviselője lett. Voltak akiket a korábbinál magasabb bérrel helyeztek el más kanizsai munkaadónál. Figyelemre méltó, hogy a belső átszervezéseket és felmondásokat munkaügyi vita nélkül sikerült áthidalni.
- Most milyen terméke
ket gyártanak? - kérdez
tük az ügyvezető igazga
tótól.
- Fő termékünk az üdí
tőital maradt, amelynek
tervezett kilenc havi ár
bevétele mintegy 183
millió forint. A termékvá
laszték - Coca-Cola és

Sztár-család:
narancs, citrom, tonik, maracua, eper, málna -változatlan. Az 1989-ben megkezdett egy lit-res Kanizsa-szörp gyártását 113,4 ezer palackban irányoztuk elő. A 21 literes tankokba fejtett Cornelius szörpből 188 ezer liter termelését terveztük. Továbbra is termékeink maradtak a minőségi gyümölcs -szilva, körte, barack és vegyes - pálinkák, amelyeket több mint 22 millió forintos árbevételi terv mellett tankautóval szállítunk értékesítésre főleg Győrbe és Kisvár-dára - hangzott a válasz.
A fejtőüzemben egy 18 ezer/óra névleges kapacitású gépsor három műszakban ontja óránként a 13-13,5 ezer palack üdítőitalt. A megbízható termelésre a
jó műszaki vezetés
és a mindig feladata magaslatán álló karbantartó részleg garancia! A kilenc tehergépjármű továbbra is a gyár tulajdonában maradt, de bérbe adták a szállító gmk-nak.
- Két fő pénzügyi és közgazdasági szakemberrel kiegészített \'vezetőgárdánk és a dolgozók hangulata a változások nyomán is kielégítő és bizakodó. Az április 1-jé-től végrehajtásra kerülő - fennállásunk óta eddigi legnagyobb - mintegy 25-30 százalékos mértékű bérfejlesztés jelentősen növeli majd a 104 ezer forintos tavalyi bérszínvonalat, s új lendületet adhat a megváltozott feladatok és célkitűzések megvalósításához.
Tihanyi István

( KANIZSÁT

1990. április 20.

A Csónakázó-tó fejlesztése és átalakítása
a városi tanács vb-ülésének kiemelt napirendjén

A Zsoldos Ferenc tanácselnök által vezetett testület a napirend első részében változtatás nélkül elfogadta az elnök írásban előterjesztett beszámolóját.
A tanácskozás fontos pontja a
Cmnakám-ié
fejlesztésével és a turisztikai centrummá történő átalakításának kérdése volt, Gödinek László tervosztály vezető és Karmazin József műszaki osztályvezető előterjesztésében.
A város lakossága közkedvelt kirándulóhelyének használatba vétele 1974. május 1-jén történt. A parkerdőben lévő kilátó, szánkópálya, turistautak és sétányok; a tavon a csónakázá-si, horgászási lehetőségek, kajak-kanu és hajómodell sportágak ú\'zése, a játékszerek a szabadidő eltöltésére kiválóan alkalmasak. A nyári foglalkoztatást igénylő városi és városkörnyéki ta-

nulók szállás nélküli elhelyezkedésére később „napközis tábor" létesült. A tlz faház ma is fennálló közegészségügyi problémája nem teszi lehetővé szállásépületként való hasznosítását. A tóhoz kapcsolódó zártkert 16 hektáros területének nagy része magántulajdonban van, ahol a beépítettség 60 százalékos. A
kapcsolatban a Parkerdő Intéző Bizottságának tagjaiból munkabizottság alakult, amely összesítette az elhangzott véleményeket és javaslatokat. Ezek lényege:
A víz minőségének védelme és hasznosítása, a tó biológiai egyensúlyának megteremtése, tervszerűbb haltelepítés, szennyvizek megnyugtató elhelyezése; az átfogó környezetvédelmi terv készítése; a strandolás feltételeinek biztosítása. Üdülési jellegű kemping

(motel, bungaló) létesítése; a vendéglátási helyzet javítása, elsősorban a Tó vendéglő révén, de újabb egységek létesítésével is; a közlekedési területek (közlekedési és sétáló utak, parkolók, hidak) bővítése és felújítása; a tópart és a zöldterület fokozottabb gondozása és védelme, a pénzügyi források számbavétele; energiakoncepció kialakítása, a közművesítés, a vadaskert megteremtése.
A beszámoló felett

alakult ki. Többek között szó volt a tervezett MHSZ hajómodellező centrum kiépítésének kútbaeséséről, a Napközis-tábor közegészségügyi problémáinak megoldásáról és esetleges szálláshellyé való átalakításáról, a Sörgyár tulajdonába került Tó vendéglő célszerűbb kihasználásáról, s egy csárd-a (fogadó) létesítéséről.

A vb. az előterjesztést elfogadta. A határozati javaslatban rögzítették, hogy a fejlesztésnél a fő hangsúlyt a környezet- és vízminőség védelmének kell kapnia; a jelenlegi pénzügyi lehetőségek kibővítésére az intézmények, a vállalatok és egyéb szervezetek érdekeltségét fokozni, a tervezett létesítmények megvalósításához pedig a be kell vonni a szabad tőkét
Szó esett még a város közvilágításának korszerűsítéséről. Az Ingatlankezelő Vállalat beruházási és felújítási munkáiról elhangzott beszámoló után a vb. elfogadta az 1990. évi lakáselosztási tervet, valamint a lakáskiutalásra és az OTP-lakásvevők kijelölésére vonatkozó javaslatot, valamint két oktatási intézmény (Landler gimnázium, Rozgo-nyi II. Általános Iskola) nevének megváltoztatására előterjesztett indítványt.
Tihanyi Istvíín

Mennyit ér ma 43 négyzetméter?




I

Eay éve lakunk a Bartók 8-ban. 45 éves vagyok. 14 évvel ezelőtt százalékoltak le. Arról most ne beszéljünk, hogy kik és miért tettek tönkre... A kórházban, a gyermekosztályon dolgoztam. Nem volt szakképesítésem, mert valamikor a származásom miatt nem vettek fel az ápolónőképzőbe. 1975-ben kényszerültem, arra, hogy otthagyjam a kórházat, pedig jó dolgozó voltam. Ötéves kislányomat egyedül nevelem.
A lakásunk 43 négyzetméter. A konyhának nincs ablaka. A házban csak a három szobás lakások konyhájához „jár" ablak. Az akkori szerződésben az szerepelt, hogy a melegvízért havi 60 forintot kell fizetni. Ezt az összeget tavaly októberben 150 forintra emelétk. Reálisan gondolkodva, ez természetesen kevésnek tűnik a melegvízért. De ez nem is a melegvíz díja - csak ide van írva...
Ki jött az új értesítés az 1990. február 1-jétől érvényes alaplakbérekről és külön szolgáltatásokról, valamint a víz- és csatornadíjak megállapításáról. Korábban 660 forintot fizettem a melegvízzel együtt, most az új lakbér 675 Ft (!), a víz és csatorna díj 218 Ft(íl. Ez tartom nagyon igazságtalannak, mert a számított mennyiséget az ötéves gyermekemmel nem fogyasztom el. Nem tudom bizonyítani, hogy mennyit fogyasztok, s tudom, ez országos gond. Azt írták a szerződés aljára hogy a lakók bíróságra menetnek, s ott kórheti a vízdíj megállapítását. Vízórát felszereltetni nem tudok, bírósághoz sem fordulhatok, mert nincs rá pénzem...
A lakbéremelés mértékéből 100 Ft-ot - 10 Ft postázási költség levonása után - az egészségügyi osztálytól visszakapnék. De kérem, nem a lakbérem a sok, hanem a víz és csatornadíj, a 218 forint. Ezen felül még fizetünk 160, 100 és 150 forintot. Tavaly októberben feljött a házmesterünk, hogy ennyit fizessünk még - külön. Hogy mire, nem tudom...
Nemrég hozták a gázszámlát, s január, február hónapokra 1556 forintot kellett fizetnem. Nem értem. Tehát fizetek a fűtésért meg a ténylegesen használt melegvízért, plusz fizetnem kell a 218 Ft-ot, meg azt a 2x60 forintot, ami a régi bérleti szerződésben szerepel melegvíz címén. Mi ez?
Áprilisban 998 Ft feladtam lakbérem, azonkívül kifizettem 1557 Ft gázdíjat. Ilyen pedig nincs! A szobában lévő konvektorral és a konyhában lévő gáztűzhellyel együtt a gázóra állása szerint -

a gázóraleolyasó mondta — kb. 600 forint értékű gázt fogyasztottam el. Ki és hogyan készíti a számlákat?! Az, amit eddig elmondtam több, mini 2000 forint - ezt ki kell fizetnem. Az anyám meg a fiam 45 négyzetméter-es lakásban élnek, s ők sem fizetnek ennyit!
Az IKV-t eró\'szakszervezet, mert egyoldalúan diktál, s nem a lakók érdekében dolgozik!
Amikor egy éve beköltöztünk, a lakás „lelakott" volt. Azt ígérte Szabó László - az IKKV osztályvezetője -, hogy itt mindent kicserélnek. Nem volt tv-antenna, a csapokat a beköltözés után kellett beszerelni, a WC kagylót a mai napig sem tudtam rendesen kitisztítani. De nagyon kellett a lakás, ezért beköltöztem. Máig sem értem, hogy a „szakemberek" hogyan vehették át...?! Könyörögni kellett, hogy valamit megcsináljanak. Mikor kérdezte meg az IKKV, a gázművek vagy a posta a lakókat arról, hogy hozzájárulnak a központi fűtés bevezetéséhez? Egy kazánból működtetik a ház és a posta központi fűtését; érdemes megnézni! Ez a takarékoskodás iskolapéldája! A posta nyitott ajtajával szemben van a radiátor! Igy aztán lehet takarékoskodni! Az embereket pedig minden eszközzel akarják kényszeríteni!
Tudom, mindenkinek nehéz, nemcsak nekem...! En tíz évig egy ruhában járok, de a gyermekemnek mindent megadok.
Laknunk azonban Kell, nem lakhatunk az utcán! Most pedig kiderül, hogy nem az a bérleti szerződés érvényes, amit aláirtam, nem az a melegvízdíj ellenértéke, amit elfogadtam... Ki érti ezt? Ki szerződött kire?
Elmondta: Pálllné Szabó Katalin Lejegyezte: Marton Györgyi

:;;;|gi:i^||:;|||l:i:ef|;;||§|g^
^^^^^^^^F^™^™^^^^ : s: í: íí:

1990. április 20.

( KANIZSÁT





z energii
ÍÍÍÍS: Sfííf-



Bepillantás az MGMT Kft életébe




az 1986. évben kibocsátott lakossági kötvényei között évente és címletenként egy-egy bútort sorsol ki. Erre 1990. április 5-én negyedik alkalommal került sor. 1990. évi sorsoláson az alábbi
10.000 Ft címletű 001906 sorszámú
Montana Junior
50.000 Ft. címletű 000124 sorszámú Hédi szekrénysor
A nyertesek 1990. május 7-ig a bútort vehetik át. Ez után a kisorsolt bútor ellenértékére tarthatnak igényt.
Az előző években kisorsolt és át nem vett nyeremények:
10.000 Ft. címletű 000998 sorszámú kötvény
Montana Primo szekrénysor
10.000 Ft. címletű 001200 sorszámú kötvény
Montana Junior szekrénysor
50.000 Ft. címletű 000154 sorszámú kötvény
Hédi szerkénysor.
A nyertesek az ellenértékre jogosultak.
Kérjük, hogy a szerencsés nyertesek (levélben, telefonon vagy személyesen) a Kanizsa Bútorgyár igazgatási osztályán jelentkezzenek.
A mindenkori feladat:
olyan terméket gyártani és
kínálni a piacon, amely ta
lálkozik a fogyasztók szük
ségleteivel, igényeivel.
Hogy ez hogyan sikerül?
Erről érdeklődtünk a KÖ-
GÁZ, a RAMOVILL és az
NSZK-beli SÜDROHRBAU
GMT által háztartási gáz
mérő összeszerelésre alapí
tott vegyes vállalatnál, a
nagykanizsai Magyar Gáz
mérő Technika Kft-nél.
Kérdéseinkre Németh Géza, a kft. ügyve.zető igazgatója, és Paizs Ágnes kereskedelmi vezető válaszolt:
- Mik a működésük óta
eltelt első félév tapasztalai
a MGMT-nél?
- Túl vagyunk a nehéz
ségeken, s az első töredé
kévet nyereségesen zártuk.
Köszönet illeti alapítóinkat,
elsősorban a KÖGÁZ-t. Na
gyon sok segítséget kap
tunk tőlük.
Viszont még mindig vannak olyan nehézségek, melyekkel nem számoltunk: a német partner által szállított alkatrészekhez szállítmányozási nehézségek miatt nehezen lehet hozzájutni.
- Az alkalmazott techno
lógiát a német alapítópart
ner bocsátotta az MGMT
rendelkezésére. Milyen gáz
mérőket készítenek?
- A gázmérő pontosságát
csak jó mérővel lehet meg
valósítani. Az NSZK-ban az
érdekvédelmi szervek nem
engedik, hogy a fogyasztót
becsapják. A G-4 típusú gáz
mérőn ezért tőlünk teljesen
függetlenül a Duisburgi Vá
rosi Gázszolgáltató szúrópró
baszerű vizsgálatot hajtott
végre. A vizsgálat szerint
80%-nak jobb a hibagörbéje,
mint az eredeti hitelesítőkor,
mert az alkatrészek a hasz
nálat során tükrösre csiszo
lódnak, s javul a mérő pon
tossága. Rövidesen lesznek
adatok a 10-12 éve üzemelő
mérőkről is. A vizsgálatokat
követően kérni fogjuk az
OMH-tól, hogy mérőink újra
hitelesítési idejét emeíjék
meg. Ezzel azt szeretnénk
elérni, hogy a gázmérő járu
lékos költségei a szolgáltató
vállalatok részére csökkenje
nek, és érdemesebb legyen
a jó minőségű mérőt megvá
sárolni, mihez a felszerelés
után hosszú időn keresztül
nem kell hozzányúlni.
- Milyen áron lehet a kor-

rekt mérést biztosító mérőket értékesíteni?
- Minket, kis cégeket
nem védhet meg más a na
gyobbal szemben, csak ha
jó minőségű termékeket ál
lítunk elő. A minőséget pe
dig meg kell fizetni. Német
partnercégünk az NSZK-
ban az egyik legkisebb,
mégis magas áron eladható
mérője van éppen a minő
sége miatt. Ez volt az első
mérőgyár Európában, amely
először alkalmazott mű
anyagokat a gázmérőhöz.
- Most milyen a kereslet
az MGMT mérőkre a pia
con?
- Sikerül egyre nagyobb
szeletet kihasítani,a magyar
piacból. Árban a konkuren
cia árai alá szeretnénk
menni, aztán döntsön a
szolgáltató... A minőségből
engedni nem tudunk, mert
minket csak az véd.
- Van-e már visszajelzés
működő MGMT-mérőkről?



- Igen. Az összes össze
szerelt mérőből 35 db-ot
kellett garanciában megjaví
tani, ami ezrelékben is alig
kimutatható hiba.
- Terveznek-e valamilyen
termékfejlesztést?
- Amikor az alapítás idő
szakában volt még az
MGMT, a németek nagyvo
nalúan fe|ajánlották, hogy
minden fejlesztési eredmé
nyüket a kft. rendelkezésé
re bocsátják. Alig mertük
elhinni, de most már meg
tudom mutatni az új GT-4-
es mérőt, ami ebben a ka-
getóriában biztosan a leg
jobb lesz. Már termikus kor
rekcióra is alkalmas, sza
bad térben is felszerelhető.
Ez már nagyon-nagy előre
lépést jelent a bőrmembrá
nos mérőkhöz képest. Ami
kor a KÖGAZ kezdte a ve
gyesvállalat alapítását, a
szintetikus membrán még
COCOM-listán volt, az ez
zel gyártott mérőket még

csak búra alatt mutatták meg nekünk. Előnyei azóta mérhető módon bebizonyosodtak.
- Jogi, közgazdasági sza
bályozok hogyan hatnak a
kft.-re? - intézzük a kérdést
Paizs Ágnes kereskedelmi
vezetőhöz.
- A német partner felté
telezte - s ez náluk termé
szetes - hogy a befektetett
pénz gyorsan megfordul. A
magyarországi viszonyok
azonban szűk mozgásteret
adtak. Nagyobb forgótőkére
lenne szükség, hogy addig
is lépni tudjunk, amíg a be
fektetett pénz vissza nem
térül. De szerencsénk van
a legnagyobb belföldi ve
vőnkkel, az AGEL-lal, na
gyon jó fizetőnek bizonyul.

- Hallhatnánk valamit az
export-lehetőségekről?
- Jugoszláviába történő
szállításról tárgyalunk,
ugyanis Szerbiában fut egy
gázprogram, amelyhez mi
szállítanánk berendezése
ket. Verseny ez, melyen
olyan cégeket kell megelőz
ni, mint a ROMBACH, a
SCHLUMBERGER. Problé
mát e pillanatban a jugo
szláv belső piac megosz
tottsága jelent. Ebben poli
tikai tényezők is közreját
szanak - mondja Paizs Ág
nes.
- Mik a későbbi terveik?
- Ez év januártól egy
olyan tömörségi vizsgálóbe
rendezést alkalmazunk, ami
két ember munkáját látja el,
és kettő hejyett egy műve
lettel végzi a feladatot,
ugyanannyi idő alatt - vá
laszol Németh Géza. - Kö
vetkező lépésként egy au
tomata hitelesítő berende
zést helyezünk üzembe,
amellyel a hitelesítés egy
szerűbbé, gyorsabbá, pon
tosabbá válik. Mivel a be
rendezéshez számítógép is
csatlakozik, mindenről egy
nyomtatott lap jelenik meg,
így az összes mérő szinte
minden adata bármikor
visszakereshető. A régi
vizsgálópadon előválogatást
végzünk, Igy a tűréshatáron
kívül eső mérők már nem
kerülnek hitelesítőpadra. Ez
költségkímélés miatt fontos,
ugyanis az OMH-nak a hi
telesítési díjat így a hibás
mérők után nem kell meg
fizetni. Azon vagyunk, hogy
a gázfelhasználás korrekt
mérése megvalósuljon Ma
gyarországon.
Béda Fcrcncné

8

( KANIZSÁT

1990 április 20.





A Borisz
Nem tagadom, elfogultsággal szeretem a kaposvári színházat, nagy tisztelője vagyok művészetüknek. Ma már az egész ország ismeri kiváló színészeit, az együttes bámulatos csapatmunkáját, . amelynek ereménye-

ként mindig hiteles élményt sugároznak. Ami azonban újból és újból szót érdemel a színház munkájával kapcsolatosan, az a rendkívül figyelemre méltó politikai érzékenység, amellyel a világ drámairodalmának remekeit a legmaibb művekké tudják avatni. Ilyennek láthattuk a Ham lettet, a Mester és Margarétát, a Marat halálát, és ilyennek láthattuk most a Borisz Godunovot is.
Puskin egyetlen egész estét betöltő drámáját kevesen ismerik, az igényes bölcsészhallgató-jelöltek sem mind olvassák el. Pedig

Kanizsán
Shakespeare mértékű remekmű ez. Az igaz, hogy a színházi élménynek nem előfeltétele, hogy a drámát ájtalánosan ismerje a közönség, és a színháznak sem volt az a célja, hogy Puskint jó drámaíróként is bemutassa.
Többrétegű drámát láthattunk a Borisz Godunov előadásában. Az örök érvényű belső dráma ott izzik Bo-riszban, a bitorló Dimitrij-ben, de amiért ez a mű igazán izgalmas, az annak az ismeretlen arcú tömegnek a megjelenítése, amely hullámzó tengerként reagál az őt befolyásolni akaró személyes érdekekre. És mennyire időszerű látni a személyes érdekek bonyolult szövevényét, az intriká-kat, a hatalom manipulálásait.
Nem hallgathatom el, hogy az előadás befogadását eléggé befolyásolta az a körülmény, hogy alig félháznyi közönség között ültem. A második előadásra alig-alig jöttek el a bérlettulajdonosok. Kissé csalódtam a kanizsai közönségben, amelyik olyan sokszor


jól vizsgázott a kultúra területén, amelyik annyiszor bebizonyította érdeklődését, fogékonyságát. Hadd találjak mentséget részükre, és ezzel talán egy kis vigaszt is nyújtok Lukáts Andor rendezőnek és a kiváló előadás résztvevőinek. Úgy vélem, a színház a színház épültén kívül van jó ideje már, ahol az élet írja a drámát, és ahol hús-vér emberek játszanak néha véresen komoly játékot. Ezt hatásfokban nem könnyű ma túlszárnyalni a színház eszközeivel. Ugyanakkor hosszúnak, néha hiteltelennek is bizonyul az életnek ez a drámája, elfásult már benne a „közönség", kezd elege lenni belőle. Talán ezért nem akar most politikát lát-ni-hallani a színházban. Talán. Pedig most kell igazán tanulnia a névtelen tömegnek, a közönségnek, hiszen nem mindegy, kit és mit emel fel vagy ejt le. Ehhez a tanuláshoz nagy művészettel járultak hozzá az igazi Színház kaposvári képviselői.
Lehota János





A Pedagógus Kórus eddi
gi szorgalmas, fokozatos,
eddig kissé háttérben vég
zett munkája meghozta
gyümölcsét, éretté váltak
nagylélegzetű, igényes mű
vek megszólaltatására.
Most már csak fokozottabb
támogatásra lenne szüksé
gük fejlődésük további el
mélyítése érdekében.
Kocsis Katalin
Szakony Attila felvételei

A Felsőtemp
lomban április
7-én megren
dezett húsvéti
hangverseny
egyik főszerep
lője a Torjak
Vilmos vezette Nagybátonyi
Kamarazenekar mellett a
kanizsai Pedagógus Női
Kar volt.- A koncert első ré
szében „bemelegítésként"
kíséret nélküli kórusokat
adtak elő, majd a kamara
zenekar önálló műsorrésze
után egy igazi nagyszabású
oratórikus mű, Giovanni
Battista Pergolesi Stabat
Materének kórustételeit
énekelték.
A tíz éves fennállását jö-vére ünneplő énekkar kiváló teljesítménye nem meglepetés azoknak, akik figyelemmel kísérték eddigi fejlődésüket. Serfőzőné Hor-setzky Márta vezetésével mintegy negyven pedagógus énekel a kórusban. Munka után esti próbáikon fokról fokra tágítják repertoárjukat, csiszolják stílusukat. Szakmai fejlődésük eddigi csúcspontja az 1989-ben megszerzett arany minősítés. Legnagyobb élményüknek finnországi ven-

Gyorsfénykép a Pedagógus Kórusról
tisztán intonáltak, szép, érett hangon énekeltek. Kiválóan sikerült a hangsúlyos részek kiemelése és nagyon szépek, lekerekítettek voltak az egyes zenei gondolatok lezárásai. A zenekari kíséretes, két szólistával előadott Pergolesi-mű-ben, bár mindössze egy összpróba állt rendelkezésükre, ugyanezeket az erényeket mutatták.
dégszereplésüket tartják, ami rendkívüli módon ösz-szekovácsolta a kórust. Bár az ilyen turnék nagyon fontosak, hiszen zeneileg is egyre jobb teljesítményre ösztökélnek és világot látni mindig nagy élmény, őket mégis elsősorban a zene szeretete, a közös éneklés öröme tartja össze.
A kórusvezető jó pedagógiai érzékkel alakítja az énekkar műsorát: mindig olyan nehézségi fokú művet választ, amit a kórus maximális erőkifejtéssel, de zeneileg korrektül meg tud oldani. Ezt a kórusnevelési koncepciót igazolta húsvéti hangversenyen nyújtott kiváló teljesítményük, amelynek előzménye, mintegy főpróbája a pár hónappal korábbi karácsonyi koncert volt. Ott énekeltek először zenekari kísérettel, s ennek sikere nyomán kérte fel őket Torják Vilmos a Pergolesi-mű betanulására.
A mostani koncerten az a capella művekben rendkívül

1990. április 20.

( KANIZSÁT



Takács László meghalt


Meghalt „a költő. Magányos volt, hallgatag; poéta doctus. Világok tudója, titkok vallatója.
Ember. Ötvennégy év jutott a földi életből neki, a mindenség olvasóinak.
Kik távolodóban is egyformák vagyunk, lásd, kezünket nyújtjuk, Laci.
Legyen néked könnyű a föld.
1990. április 11-én Pék Pál





Takács László (1935-1990) versei
A Hűsvét-ok ürügyén
Alighanem összeállt a kép.
A sok jövés-menés koravénséget hozott.
Pontosan a világparaván osztórúdjával szemben.
Vajmi kevés bennem a húsvétiság.
Végigizgulom az előtér szeretetalakzatait.
És a háttér hányavetiségét.
Mit lehet tenni?
Ez a fajom mindennapi színháza.
A feltámadásban
csak a jövő kavicsa reménykedhet:
hogy egy hajótörött kavicsa fogadja.
Lassan történik
lassan történik már minden
kétlem hogy őmiatta
mi lettünk ecetágya
így érthető ha a mennyezet
meddő marad a nyársaló szemtől
igeidőink karám-kerítése
öbölből öbölbe kotyog a víz
vagy perverzül leguggol a hajó farára
zül zül itt már az élő élettelen
ránkszáradt a mélység
embriók
lassan történik a történik hol a törpéd sósa rejtegesd csak sokfülű árnyéka ér a limes-ig hahó
humanissime hahó

Nyomorúságos előkészület
Ez már úgy látszik mánia
ki-kirakom magam köré a szerszámokat.
Csupa jól idomított lélektelenségek.
Kínoz már a tökéletesség, kívülem.
Sose tudok természetesen visszafordulni.
Most kopácsolnom kellene,
úgy van kenyér.
Ügyesen. Rajt ne fogjanak.
Zaj legyen legalább:
az én zajon.
Az oldal képeit
Szakony Attila készítette





Csepresi Gyula, Demeter László.
Vasvári Pál, Tőth Gyula.

10

( KANIZSAT

1990. április 20.





Köszönet érte
Megállt az idő!
Unokáink is látni fogják?
A Kanizsa a Tallózóban
Lapunkra is. figyel nqk Budapesten. Ezt bizonyítja, hogy a Tallózó idei 15. (április 13-ai) számában idézi Dóró Dános beszélgetését Solt Ottil iával A túlélésre rendezkedtem be. Az í rás a Kaniz\'sa április 6-ai számának 2. oldalán jelent meg.
tt lakom az északi városrészben. Megépítették az „M-7"-es kerülő szakaszát, lebontották a Garai utcát, és nagy nehézségek árán az ócskást is elköltöztették.
Az „M-7"-es déli oldalán füvesítettek, fákat ültettek nagy sebbel-lobbal, mert egy akkor még „nagy" ember átutazott a városon. Ekkor lett Letenye város.
Azóta itt megállt az idő! Az „M-7"-es, ABC, Magyar utca által határolt területen csak a gaz nő.
Hallottam, hogy lesz itt parkoló, garázs, üzletsor. Vajon mikor?
Kiskanizsáról több, mint 10 éve járok gyalogosan városi munkahelyemre. Volt időm megfigyelni a Vár úti parkolók zsúfoltságát, az itt-ott elhanyagolt zöldterületet, a vasúti átjáró állandó javításra szoruló állapotát. Egy valami különösen bosszant. Az a düledező, régóta elhanyagolt, gazdátlan trafikosbódé sorsa a Gabonaforgalmi Vállalat közvetlen bejáratánál.

Égető szükség lenne végre garázshoz jutni elsősorban az itt lakóknak. Nem csak a kiváltságosoknak, mint az rhajós utcában. Nekem abban az időben azt mondták a tanácson, hogy meghirdették az rhajós utcai garázssorokat, de én már ■ későn jelentkeztem. Lehet, hogy romlik a szemem, de az újságban nem
láttam a hirdetést. Sőt az itt lakók Schmict István tanácstag sem tudott semmit az építkezésről.
Lehetséges, hogy ebben a zűrzavarban is, ami most van, sógor, koma, jó barát előbb tud mindent mint az itt lakók?
Kérem szíves segítségüket, nézzenek már utána, mégis milyen elképzelésük van a jelenlegi még hivatalban lévő városi vezetőknek?
Tisztelettel
az északi városrész
lakói nevében
Kiss Horvát János
Kié, kinek kell az, hogy hosszú éveken át hozzá sem nyúlt senki? Műemlék? Aligha hinném. Feleslegesen foglalja a parkolót, vagy éppan egy darabka zöld területet az amúgy is kevésből. Hol vannak a városvédők, akik ilyet nem vesznek észre? Idejében szólok, míg ve--szélyesssé válhat egy é[»-pen mellette parkoló gépkocsira nézve.
Válaszukat türelmetlenül és kíváncsian várja
K. Horváth Ferenc


Tímea és András unokámmal - mivel iskolai szünidő volt - 1989. április 1-én kirándultunk a Csó-Tó-ra. Bográcsban krumplipaprikást főztünk, főző-kolbásszal. Kb. 11 órakor arra lettem figyelmes, hogy egy tv-kamerával felvétel készül. Helyszín a 7 Bükkfa-forrás. Az alany egy deresedő hajú ember volt. Kiderült róla, hogy nyugdíjba vonulása alkalmából filmezik, mivel ő volt a kőfaragó mester, aki igen akkurátusán faragta ki a forrást övező köveket. A riporter minket is lefilmezett. Közölte velünk, hogy a városi tv adója sugározni fogja meghatározott időben a színes filmet. Igaz rövid felvétel volt, de mi nagyon örültünk neki, hisz\' minket is megörökített a kamera. A szövegben megjegyezte a riporter, hogy közkedvelt a forrás és környéke kirándulás céljára. A fák, játszótér a gyerekeknek szórakozást, örömöt és kikapcsolódást jelent.
Hogy tollat ragadtam, annak oka van. 1990. március 19-én ismét kirándultunk a forráshoz. „Változatosság" kedvéért újból krumplipaprikást főztünk volna bográcsban. Elképzelés szerint gulyás lett volna, de nem lehetett beszerezni lábszárhúst,
Megjelent!

Apróhirdetés
"ii? Fotolux - Supervariáció!
Aki március 5-től április 30-ig nálunk színes filmet dolgoztat ki 300 Ft-nál nagyobb értékben, május első hetében sorsoláson vesz részt. Az akció fődíja 6 db európai tengerparti nyaralás. A nyertesek listáját országos napilapokban tesszük közzé. A munkavállalási tasakot meg kell őrizni!
Főfoto-Vastagh fotó, Nagykanizsa, Rozgonyi u. 2.
W JH rendszámú féléves Skoda-120L eladó, taxinak, vagy anélkül.
Érdeklődni: „Gábriel-Taxi" Tel.: 11-111
© 61 m2-es gázfűtéses, tehermentes lakás eladó.
Érdeklődni: 18 óra után Nagykanizsa, Korvin O. u. 1/A. 5.

ami olcsóbb. A krumplipaprikás 85 forintos főzőkolbásszal készült eó. A 250 forintos comb drága lett volna hármunk számára, s így a szegény ember „vízzel" főzött. Mi meg kolbásszal készítettünk hosszú lére engedett krumplipaprikást. Mennyei eledel volt ez a kis unokáimnak.
Üröm az örömben: a szalonnasütő lerombolva, a tűzhely hamurácsa kitépve. Kövek szerte-szójjel. Az volt az érzésem, hogy vandálok jártak itt. A hamurácsot bedobták a patakba. Tizenhárom éves unokám „halászta" ki egy kampós bottak.
De egy nappal a szavazás első fordulója előtt mit tapasztaltam! A forrás homokkőből lett kifaragva, és szakszerűen megépítve. Felhőszakadás esetén a víz a völgy felé igyekszik. A mester kőből csatornarendszert épített, vasráccsal befedve. Védve a gyrekeket a balesettől. Ez a rendszer körülveszi a kutat. Igen, eddig ez volt a funkciója. Kb. 1,5 méteres, 2 darab rács ki volt tépve a betonkoszorúból. Az egyik forrás patakjába lett bedobva, a másik az árok áthidalására került. Az árok 1,5 méter mély. Ezt a műveletet csak erős felnőtt ember tehette. Én megpróbáltam 64 évesen visszahelyezni, de nem tudtam súlyánál fogva megemelni a rácsot.
Amiért tollat fogtam, köszönjék meg a nevemben nyilvánosan két fiatalembernek, hogy helyettem elvégezték a nehéz feladatot. Zokszó nélkül, mintha az a, legtermészetesebb lett volna. Ok is elítélték a vandalizmust. Az egyik fiatalembernek neve Balassa Béla, Nagykanizsa, Csányi László utca 12. sz. alatti lakos. Köszönet érte!
Még egy mondat erejéig. A kilátón túl van egy szép kirándulóhely, a Rókavár-forrás. Tavaly már siralmas állapotban volt a menedékház. A Zalai Hírlap című lap képes illusztrációval foglalkozott vele. 1990. március 24-én már semmi sem volt a menedékházból. Fundamentumig lebontottak mindent. Ez volt a tanácsnak a legolcsóbb. A helyreállítás már nem fért bizonyára a keretbe. Magánvéleményem: ezt az országot nem lehet tönkretenni.
Amit írtam, jobbító szándékkal, és az unokáink érdekében írtam. Vigyázzunk kincsinkre, természeti értékeinkre!
Ha akarjuk, még az unokáink is látni fogják, ha nem, akkor sivár, örömtelen lesz az életük.
Maradok tisztelettel:
Zborovszky András nyugdíjas
Nagykanizsa, A Ili la u. 8. 11/7.

1990. április 20.

( KANIZSA

11






U Í t á ti
Letenyei határátkelő, nyugodt hétfői délután, kevés forgalommal. Nekem szezon előtti csendnek tűnik, az ott dolgozóknak bizonyára nem az.
- A hétfői nap az utasforga
lom szempontjából nem jellem
ző, inkább egy szombati nap,
a főszezonban szinte már
mindegyik. Itt a letenyei vám
hivatalnál az elmúlt évben 1.2
millió utas lépte át az ország
határt. Tehergépjármű-forgal
munk évről évre egyenletesen
25-28%-kal nő. Tavaly például
közel 92.000 tehergépjármű ki
es beléptetését végeztük. Ez
év eddig eltelt időszaka további
emelkedést mutat az utas- és
tehergépjármű forgalomban
egyaránt - tájékoztat Vasvári
Tiborné pénzügyőr főhadnagy,
a vámhivatal parancsnoka.
- Mennyire befolyásolja mun
kájukat a jogszabályok,
vám-előírások gyakori változá
sa?
- A változó társadalmi és
gazdasági körülmények óhatat
lanul szükségessé teszik a
II (Igaz tön
A fiatalember a földön hevert, csak le kellett volna hajolni érte. A járókelők sietősen jöttek, s elmentek mellette. Részeg! - gondolhatták, s nem is tévedtek.
Húgomhoz igyekeztem, férje tragikus halála miatt a gyámolí-tásra szoruló család mellé állni az első" nehéz órákban. Rövid ki-téro\'l tettem azonban, hogy magam is megbizonyosodjam, él-e a fiú.
- Rosszul vagy? - kértem.
A farmernadrdgos ismeretlen a fejét rázta: nem. Hason feküdt, ujjaival tépkedte a sarjadozó pázsitot, s erős ökölcsapásokkal, magatehetlenül verte az anyaföldet.
- Meghalt az anyám! — ismé
telte sírástól el-elcsukló hangon.
- Ne hagyja el magit, álljon
fel, mert megfázik - bizonygat
tam, s leguggoltam melléje.
- Gyere, felsegítünk, s hazakí
sérünk! - lépett hozzánk a leg
jobbkor húgom szomszéd
asszonya.
- Kirúgott az apám, meg az
anyám; nem mehetek haza - jött
alulról n szaggatott válasz.
- Nem értem! - fordultam is
merősömhöz. - Az elo~bb még
azt mondta, meghalt az anyja,
most meg, hogy kirúgta.
Megpróbáltuk talpra állítani, nem ment. A lakóházak ablakai kitárultak, számos nézője akadt

A letenyei határállomás.
hozzájuk igazodó vám- és devizarendelkezéseket. Ezek a rendeletek az utóbbi években gyakran változnak. Feladatunk ezek gyors elsajátítása, hogy a gyakorlatban már életbelépésükkor azonnal alkalmazni tudjuk. Nem tagadható, hogy ez próbára teszi a vámhivatal ve-
W
Í küzdelmünk fiiill nek. Itt nem
- wmmm ■
■wKWíiSiííiS*\' abban megálla
podtunk. Hívjunk mentőket? Kap
egy gyomonnosást, és utána?
- Kinek telefonáljunk, hogy
jöjjenek éried? Csajod van? -
kérdezte ismero\'söm.
- Kelj fel kisfiam, mert meg
fázol - kérlelte meleg hangon az
utca túlsó oldaláról átjött idő
sebb asszony is.
- Ismeri? - kérdeztük tőle,
szinte egyszerre.
- Azon a soron lakik az apja,
meg a mostohaanyja Az édes-
A:
anyja már régen meghalt. Nem kell nekik ez a szegény gyerek. Végül hárman szedtük föl a 20 év körüli fiatalembert. Átvezettük az utca északi oldalára, s leültettük egy szélvédett házfal elo\'tti padra. Miközben kortyolgatta az ismerősömtől kapott forró kávét, lépett el mögöttünk apjának felesége.
- Hogy van M. néni?
- Kösz jól! - volt a válasz, s
az asszony már messze járt.
- Meg akarok halni! Én úgyis
meghalok, meglátják — motyogta
elszánt keserűséggel, és magale
hetetlenül eldőlt a padon.
- Minek hozták ide, tök ré
szek! - kiabált le valaki az eme
letről.

zetését és munkatársainkat is. Nekünk ez a dolgunk.
- Hát igen! Hol vannak azok
a régi szép idők, amikor szinte
betéve tudtuk már a sok évig
alig változó vámrendelkezése
ket? Ez már a múlté.
- A jogszabályok alakulásá
ról a lakosság információt kap
- Elmegyek innét! - döntött
a fiú, de ingadozó lábai nem bír
ták el magas termetét. A járda
szegélyt elérve, űsszcroskadl a
parkoló autók között.
Közel egy óráig küszködtünk, de mindketto"nknek menni kellelt dolgára. Mivel pénze sem volt, tettünk 100 forintot a zsebébe, hogy elutazzon barátnőjéhez, Le-tenyére.
- Hogy adjam vissza ezt a
pénzt? - volt az első" kérdése.
- Nem kell visszaadnod! - vá
laszoltuk, s otthagytuk abban
bízva, hogy lesz \'ereje megállni a
ját művek közölt
Lelkusmeiet-fuidalásuuk azóta sem múlt el. Nem tettünk meg mindent, mert nem tudtuk, mit kelleti volna tennünk. Azt tudjuk, hogy az édesanya elvesztése után a gyermekietekben keletkezett űrt egy édesmostoha védőszárnyai sem tudják feledtetni soha.
Nekünk, utcai járókelőknek, le kell gyo\'zní közömbösségünket, hogy legalább egy szalmaszálat nyújtsunk a magára maradt embertársunknak, - még ismeretlenül is.
Ha másért nem, hát azért, ha sorsunk úgy hozza, legyen aki lehajoljon értünk is.
Bakonyi Erzsébet

a tv-ből, rádióból, napilapokból. Ha valakinek igénye van rá, bármikor szívesen adunk felvilágosítást vám- és devizaügyben. Tapasztaljuk, hogy ezzel a lehetőséggel az állampolgárok gyakran élnek is.
- Mit kell tudnunk most a
kishatárforgalomról?
- Ma már amikor az utazni
vágyó magyarok nagy része a
világ összes országára érvé
nyes útlevéllel rendelkezik, a
10-20 évvel ezelőttinél jóval ke
vesebben veszik igénybe a ju-
goszláv-magyar kishatárforgal-
mi egyezmény adta lehetősége
ket, nevezetesen a határát
lépési engedéllyel való utazást.
Jelentőségót ennek ellenére
sem veszítette el, mert jó le
hetőséget teremt a határ két
oldalán élő rokonok, ismerősök
közötti kiruccanásos látogatás
ra, a tiszta „üzlet nélküli" kap
csolattartásra. A jugoszláv kis-
határforgalmi engedélyre és ju
goszláv tranzitutazásra termé
szetesen nem lehet valutát vá
sárolni.
- Mi kanizsaiak gyakori átlé
pői vagyunk a letenyei határát
kelőnek, és úgy tudjuk, a túlol
dalon is vannak „újdonságok".
- így igaz. Jó ha tudjuk, a
jugoszláv vámszervek vizsgál
ják a náluk beutazni szándéko
zó külföldiek valuta ellátottsá
gát. Csak megfelelő összegű
konvertibilis valuta birotkában
engedik be országukba a kül
földieket. Ezért valuta nélkül
senki ne induljon külföldi útra.
Természetesen a magyar devi
zarendelkezések betartására is
fordítsanak gondot.

|||||l||||íí|||||;ri||jgH||||:l:;::
Szöveg is kép: Tfitli Ferenc

12

(KANIZSA-HÉTVÉGE

1990. április 20.





- Nem értem, miért nem veszi fei az igazi tempót!?

t
2 1
•í •s* e
Í
3
1C
II li 1} N








































Meghatározások:
VÍZSZINTES:
1. Szovjet autonóm köztársaság - Styne musicalje. 2. Betű és eltenállásjel - angol nemesi cím - Föld istennő a görög mitológiában. 3. Megrögzött - mez.ő - cifraság. 4. Rossini grófja - Th - én remegeK, te
Az ábra két, egymástól kanyargós vonallal elválasztott rejtvényt tartalmaz. Feladat a rejtvények megfejtése, a határvonal és a-29 fekete* négyzet berajzolása.
Beküldendő: a vízszintes 1. és függőleges 1. musicalje és a függ. 16. eposza szerdáig, április 25-éig.

Marhapörkölt bográcsban
5 személyre
Marhalapocka 0.60 kg
marhalábszár 0.20 kg
zsír 0.15 kg
vöröshagyma 0.20 kg
fokhagyma 0.05 kg
piros paprika 0.03 kg
nem túl savanykás vörösbor 0.3 liter
só 0.02 kg
köménymag 0.001 kg
lecsó 0.15 kg
cseresznyepaprika 0.02 kg
zöldpaprika 0.03 kg
paradicsom 0.05 kg
köretnek főtt kockára vágott sósburgonya A marhahúst és a vöröshagymát kockára vágjuk, a fokhagymát és a köménymagot összezúzzuk. Ha van néhány darab marha ritkacsont, a kizsírozott bogrács aljára tesszük. Ezután rátesszük az előkészített anyagokat, sóval ízesítjük és feltesszük főni (víz nélkül!). Először csak lassú tűzön főzzük, amikor a levét felengedte, akkor erősítjük a forrást. Kevergetni nem szabad, a bográcsot forgathatjuk. Ha félig megfőtt a paprika felét rászórjuk és összeforraljuk. Lassan főzzük tovább és a végén szórjuk rá a paprika másik felét és adjuk hozzá a vörösbort. Egy rövid forralás után a bpgrácsot feljebb emeljük a lángtól, hogy a tűz melegen tartsa. Tálalásnál zöldpaprikával, paradicsommal díszítjük.
Stroh Péter

remegsz, ... - ragu- és gulyáslevesek közös része!. 5. ITT...: tv-márka
- rohamoz - elv névelő
vel. 6. Az M - igekötő
- kedvenc témám az új
ságban - volfrám és ár
rövidítése. 7. Indulatszó
- holdkórosak - észak
svéd város lakója. 8.
Távirati él - bolgár hegy
- a Halotti Beszéd 6.
szava. 9. XIV. századi
olasz művészet - kettőz
ve: édesség - NSZK fő
városa - amerikai költő.
10. Rosszul dobja - rá
segítő hangzói - japán
drámai műfaj - svájci fő
város vége. 11. Mutató
szó - becézett női név
- ... és csapata - cárné.
12. Nap, latinul - olasz
folyó - timai keverve.
13. Germán nép - ... Li-
si: olasz színésznő -
ajánlás -r fordítva régi
fővárosi sportegylet. 14.
Réz-, vas- és óntartalmú
ásvány - hajózás Trans-
vaalban - piszkos.
FÜGGŐLEGES:
1. Youmans musicalje
- gésa egyneműi. 2.
Hősszerelmes színész -
szájat fest. 3. Hetvenke-
dő - ébred - mutatószó.

4. ... Eva: színésznő -fphász - távirati cél 5. Ünnepélyes nyilatkozat
- kiesik a kezéből - bel
ső tartalom nélkül van.
6. Zeusz kedvese .-
kvarcváltozat. 7. ... fakó:
szólás - ... palato: ma
gashegységi táj - olasz
és indonéz, gépkocsik
jelzése. 8. Orseg - nem
egészen ezer kg! 9. Ar
gon - ... Pradesh: indiai
állam - szlovák folyó.
10. Teljesítményszint -
1000 ív papír. 11.
Asszonynévképző - vi
zelet mennyiségének
csökkenése. 12. Urmanó
- kicsinyítőképző - há-
rornkerekű római jármű.
13. Tiltószó - nem egé
szen éri körbe a hordót!
- hejyhatározórag. 14.
Afrikai állóvíz - kettőz
ve: Gaugain műve - be
cézett noi név. 15. Híres
egyetem az USA-ban -
§
ermán főisten - Heyer-ahl hajója. 16. Sumer eposz - kapocsféle. 17. Hangoskodik a hivatal -világítótest - német négy. 18. Település Jáva k-i részén - előtagként madárral kapcsolatosat jelent. 19. Sekély parti öböl - latin férfinév.

1990. április 20.

(A KANIZSA 13. OLDALA)






...ami NINCS


Az fdff halad... Nemrég míg * földön hevert a Umilmad:ir, nttt már iitl. De mikor röpül tol..,\'?
Foló: Szakon> AtlJK
Cik(k)i




„Hová tűnt a sok virág...?"
- A márványnak nevezett bevásárló ABC-je zárás előtt nem egészen egy órával. Többen kenyeret keresnek. A pékárus pult polcai üresek, nemhogy egy száraz kifli, de még egy morzsa sincs már. Ez még nem ünnep, hogy nincs kenyér - jegyzi meg egy vásárló. Sajnos, nem tudjuk előre kiszámítani, mert az úgy van, hogy... - Ettől aztán egy hölgy teljesen kiborul, még a pénztárnál is mondja a magáét. Ebben a szituációban már nem mertem megkockáztatni: vigyen folyékony kenyeret, abból van vagy száz rekesszel.

(- Halló, ékszerbolt?
- Igen, tessék paran
csolni!
- Ezüstöt szeretnék el
adni, átveszi-e?
- Átvennénk de, sajnos,
nincs mérlegünk. Elrom
lott, javításba küldtük,
többször megsürgettük, de
hiába.
- Mégis mikor?
- Sajnos nem tudjuk, ér
deklődni kell.)
Hát igen. Nem nagy ügy, de mi még itt tartunk. El tudnák képzelni ugyanezt mondjuk osztrák szomszédunk legkisebb falujában is?
Tőtli Ferenc

Ez az idézet a
negyvenes évek
egyik háború elle
nes dalának legis-
mertett sora. Ne
kem mégsem a
háborúról, hanem
az Ady utcai volt
pártházról jutott
eszembe. Valaha
(még tavaly is)
környéke volt a
város legtisztább,
legvirágosabb ré
sze. A tulipánokat,
a szópszirmú virá
gokat gondos ke
zek ültetgették,
cserélgették, hogy
az első emeleti
ablakból kitekintő
fáradt „munkások",
„parasztok", s

egyéb helyekről
akreditált pártmun
kások nyugtathas
sák rajtuk gondter
helt tekintetüket.
Autónak itt megáll
ni sem volt sza
bad, nemhogy
akadályozni a for
galmat. Ám ahogy
ők eltűntek, úgy
tűnt el egyik nap
ról a másikra az
épület előtt a gon
dos takarítás par
kosítás. S, ma az
Ady utcának ez a
része az egyik leg-
szemetesebb terü
let.
Az idén már tulipánt sem ültettek, csak a tavalyról itt

felejtett három hagymácska nyitott szirmot árválkodva, hogy emlékeztessen a néhai pompás virágmezőre. Piros fejükkel azonban hiába keresték társaikat. Csak a csikkhalmazt láthatták a szebb napokat is megélt épület tisz-títatlan járdáján.
Bizony, bi-
zony...! Hová tűnt a sok virág...? Hová a parkokat gondozók "figyelme? Lehet, hogy nem is a városnak dolgoztak?
Lia



Valamikor nagyon régen történt, hogy a telepet kibővítenék. Annak rendje-módja szerint - sőt szabálya szerint - kerítéssel is körülvették. Betonoszlopokkal, drótkerítéssel. Oda települt a vasanyagraktár, tölgy-bükk bútorléc, fenyő, meg ami máshova nem fért.
Tavasszal már jó gombatermése volt kilátás, a vasat meg elkezdte rágni az idő vasfoga. Ez lett volna a kisebb baj, hiszen köztudott, hogy a fémek, főleg a vasat tartalmazó anyagok nedvesség hatására gyorsabban korrodálnak, pardon - magya-rabbul - rozsdásodnak.
Szóval a gond akkor kezdődött, amikor a természet fittyet hányva a drótkerítésnek, vissza akarta foglalni elrabolt területét. Nemcsak méteres fű nőtt, hanem a gizgazok még azokat is túlszárnyalták. A kisebb fajta dzsungelben nagyon könnyen lehetett hasra esni, de általában nem abban a zárt szelvényben, vagy csőben botlott meg az ember, ami sürgősen kellett volna a TMK-nak. Azokat védte a sok giz-gaz, meg a rozsda, mert egyik sem világított.

Hogy a szót ne szaporítsam, megszületett a korszakalkotó ötlet: azt a területet le kell permetezni gyomirtó szerrel! Néhány anyagbeszerző, néhány hét alatt szerzett is néhány adaggal, meg egy háti permetezőgépet is. (Igaz, hogy a gyomok erről nem tudtak, mert időközben tovább nőttek, a rozsdák meg zabáltak.)
Az illetékes átadta az illetékes gyom-és rozsdaellenes felelősnek a kellékeket, az meg néhány nap alatt el is végezte a néhány órai munkát.
A telep apraja-nagyja nap, mint nap szinte lélegzetvisszafojtva figyelte a hatást - közben még a kamionsofőrök is oda-csődültek, mert nem volt aki lerakta volna az. anyagukat.
Es a csoda megtörtént. Olyan dzsungel nőtt. amiben már nem botlott meg senki. Mert nem lehetett megközelíteni. Mindenki gyönyörködött, és mindenki határozatlan volt. Az egyik nyugdíjas dolgozó addig mosolygott a bajusza alatt, amíg szűkszavúan meg nem szólalt:.
- Kasza kéne emberek!
Nem szaporítom a szót. A javaslatot az

újabb bizottság egyhangúlag elfogadta, az anyagbeszerzők egyhangúan megint elmentek, hoztak vafahonnan kaszákat, sőt kaszanyeleket is. Addigra már nyár derekán túl jártunk, és a gizgazok ugyancsak megerősödtek.
Az újabb bizottság a 38 dolgozót megkérte: kit tud még ^kaszálni? Hárman jelentkeztek. Megkapták a felszerelést. A délelőtti eredmény: két kaszanyél meg egy kasza eltörött. Megtalálták a_ vasat a kaszák. Csere-bere, a munkaidő végére se kasza, se kaszanyél. Gyors intézkedés újabb szerszámok beszerzésére. Meg is érkeztek, de már későn...
A gizgazok közben megszáradtak és egy esten - állítólag gyerekek játszottak a Környéken gyufával - meggyulladt az egész es le is égett. Nem maradt ott más. csak a vasanyag. Rozsdamentesen. Azt ugyanis leégette a tűz.
Mindenki örült. Az elcsípett gyerekek
kaptak 10 tábla csokoládét, a bizottság
tagjai meg valami szerény prémiumot. Az
tán összeültek, megyeztek: jövőre fordítva
csináljuk! ,
Z:ímbó Árpád

14

( KANIZSA-IDŐGÉP )

1990. április 20.






Bensőséges ünnepség keretében avatták lel Zrínyi Miklós költő és hadvezér szobrát, Rétfalvi Sándor szobrászművész alkotását. Az iskola főbejáratánál elhelyezett alkotásnál avatóbeszédet a Pécsett élő József Attila-díjas író. Tüskés Tibor mondott, méltatva a költő\' és hadvezér tevékenységét. (A képen jobbra.) Az iskola diákjai színvonalas reneszánsz műsorral adóztak a kor szellemének. Az avatás a Szózat hangjaival ért véget.
sárlók igényeit kielégíteni. Természetesen az árakat is a versenynek megfelelően alakítjuk. Célunk, hogy visszatérjenek a vásárlók. A konkurenciával szemben 8-10 forinttal adjuk olcsóbban a vágott virágot, és 10-15 százalékkal a cserepest. A nyitvatartási is az igényeknek megfelelően alakítottuk.
- Ez mit jelent?
- A bolt nyitása előtt piac
kutatást, felmérést végeztünk. Ez
adta az ötletet, hogy vasárnap
12-15 óra közt is nyitva tartsunk.
Ezzel a kórházba látogatókat
szeretnénk megnyerni. Az sem
okoz gondot, ha egyéni igényeket
kell kielégíteni. Természetesen a
menyasszonyi csokrokat, asztali
díszeket, szárazvirág kompozíci
ókat ugyanúgy elkészítjük, mint
a koszorúkat.
A város kisboltjai új színfolttal gyarapodtak.
Cserny József
Csaba nagykanizsai peda
gógus első önálló kiállítása.
Április 11. szerda
- Ülést tartott a városi ta
nács végrehajtó bizottsága.
A testület beszámolót hall
gatott meg az elmúlt évi
pénzügyi ellenőrzések ta
pasztalatairól, majd a Csó
nakázótó fejlesztésével
kapcsolatos terv felül
vizsgálatával foglalkozott.
Javaslat hangzott el a vá
ros közvilágításának kor
szerűsítésére, majd a vb el
fogadta az 1990. évi lakás
elosztási tervet valamint a
lakáskiutalásra és az OTP
vevőkijelölésre vonatkozó
javaslatot. (Részletes be
számolónk a 6. oldalon.)
Összeállította: Kocsis Katalin

Itt a 007!
Ez év január és február hónapjában összesen 16 feljelentés érkezett kapitányságunkra kerékpár és segédmotorkerékpár lopás miatt.
Az ismeretlen tettesek felderítésére tett intézkedéseink eredményeként gyanú merült fel, hogy Orsós György zalakomári lakos elkövetőként számításba vehető. A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján már alaposan gyanúsítható lett négy darab segédmotorkerékpár - Babetta és Delta típusú - és egy kerékpár ellopásával. Kihallgatása során ezen ki-vül még négy segédmotorkerékpár ellopását ismerte be.
A Keleti városrészben, részvételével, lefolytatott helyszínmegtekintés során azonban nem tudta pontosan megjelölni a lopások elkövetésének helyeit. Az általa beismert és ellopott segédmotorkerékpárok tulajdonosai eddig még nem tettek feljelentést, így a sértettek ismeretlenek a rendőrség előtt. *
A rendőrségi vizsgálat itt tartott, amikor március 9-én a rendőrjárőr igazoltatta Orsós Györgyöt és gyermekkorú társát, akik segédmotorkerékpárral mentek Nagykanizsáról Zalakomárba. Az igazoltatás során kiderült, hogy a motort lopták, így Orsós György ügyében a rendőrségi vizsgálat tovább folytatódik.
A rendőrség kéri azok jelentkezését, akiknek Babetta és Delta típusú segédmotorkerékpárját ebben az évben a Keleti városrészből ellopták, és még nem tettek feljelentést.
Horváth Balázs

Állandóan kapható 35-40 fajta cserepes, 7-8 fajta vágott virág.
Virágos ékszerdobozt nyitott az Eötvös téren a SASAD március nyolcadikán. A bolt veze-
Április 5. csütörtök
- A városi tv vitaműsort
rendezett, amelynek résztve
vői az országgyűlési válasz
tások második fordulójában
induló képviselőjelöltek (dr.
Balogh Ferenc, Solti Károly,
Tarnóczy Attila) voltak.

- Megalakult az Óvónők
Országos Egyesületének
kanizsai szervezete.
Április 6. péntek

- Színes programokat
szervezett az MDF helyi
szervezete gyerekeknek,
fiataloknak a keleti város
részben.
Április 7. szombat
- Közlekedésbiztonsági
nap volt a Kanizsai Autó
klubnál, melynek keretében
díjtalan műszaki felül
vizsgálattal állt a klub az
autótulajdonosok rendelke
zésére.


tőjével Fenyves Klárával beszélgettünk.
- Önök a konkurenciával
szemközt nyitottak boltot...
- Igen! Elsősorban nagyobb
választékkal igyekszünk a vá-

- Húsvéti hangversenyt
adott a Felsőtemplomban a
Pedagógus Női Kar és a
Nagybátonyi Kamarazene
kar. (Cikkünk a 8. oldalon.)
Április 8. vasárnap
- Lezajlott az ország
gyűlési választások máso
dik fordulója. A három jelölt
közül Tarnóczky Attila
(MDF) jutott a Parlamentbe.
- Sorozatos betörések
voltak a városban. Három
középületnek - a volt mun
kásőrség és a pártbizottság
székházának, illetve a
Landler Gimnáziumnak -
voltak hívatlan látogatói.
Április 9. hétfő
- Kiss Gyula zongoramű
vész adott szólóestet a
HSMK-ban.
Április 10. kedd
- Az Erkel Művelődési
Házban megnyílt Babati

1990. április 20.

( KANIZSA

15




Bútorgyár - Statisztika 9 : 16

Olajbányász - Sz. Köfém
23 : 21 (12 : 8)



Nb l-es női asztalitenisz mérkőzés. Kanizsai győztesek: Szabó és Gazsi 3-3, Ma-usz 2, Bizó 1.
Az 1989/90. évi I. osztályú bajnokság utolsó előtti fordulójában, a bútorosok hazai évadzéróján a 18-szoros BEK győztes és 22-szeres magyar bajnokot fogadta a legjobb vidéki együttes. A kanizsaiak ezúttal a jól megszokott csapattal szerepeltek a kitűnő erőket felvonultató fővárosiakkal szemben, akiktől viszont hiányzott az Európa-bajnokságon szerepelt Wirth Gabi és Nagy Krisztina.
A találkozó első részében, az első két forduló után a kitűnően kezdő vendégek fölényes, 9:1-es vezetésre tettek szert.
- Csapatunk nagyon megille-tődötten kezdett. A lányok köny-nyen megadták magukat, pedig szerintem legalább két győzelmet szerezhettek volna. Különösen szembetűnő volt, hogy a tavasszal remekelt Szabó Gabi vereséget szenvedett az ifista Fazekastól. Remélem, hogy a holtponton átesnek a kanizsaiak és jó mérkőzést vívnak a vendégekkel - mondta a tőrzsszurkoló Tucsek József.

Nos, a kanizsaiak 3:12-es állás után tényleg összeszedték magukat, akik a harmadik körben csak 3:2-re maradta alul. A 3. és a befejező 5. fordulóban viszont mar „feltámadtak" és meglepő, de teljesen megérdemelt részsikereket értek el, így mind a kettő fordulót egyaránt 3:2-re hozták. Közben kitűnő összecsapást és kanizsai győzelmet hozott a Szabó-Tóth, Mausz-Oláh, Szabó-Ellő és a Gazsi-Oláh rangadó, amelyben a döntő szettben kerekedtek felül a bútorosok.
A mérkőzések sorából kiemelkedett Mausz bravúros győzelme a visszatért Oláh Zsuzsa ellen, amely után így vélekedett a boldog kanizsai versenyző: - Hű, nagyon elfáradtam, de a sikernek nagyon örülök. Ugyanis Zsuzsát most sikerült először legyőznöm. Az első szett elment, utána nyugodtan és pontosan játszottam. Sikerült egyenlíteni. A döntő változatos, igazi kontracsatát hozott s ebben 15:15-ig partner voltam. Zsuzsa már 20:18-ra vezetett, de kontráim bejöttek és 21:21 után sikerült jobb összpontosítással nyernem.

NB I B-s női kézilabda mérkőzés. A kanizsaiak legjobb dobói: Mátyás 9, Siti B. 6, Búza és Juhász 3-3.
A bajnokság tavaszi idényének 3. fordulójában a 3. helyre felkerült olajosok azt az újonc együttest látták vendégül, akitől ősszel 8 góllal vesztettek. így aztán a kanizsai csapat törlesztésre készült, amelyben újra elfoglalta helyét a műtéten átesett Skrach kapus.
A találkozó elején az újoncok húztak el 3:1-re, majd 4:4-es állás után a hazaiak percei következtek, akik 10:5-ös vezetésre tettek szert. Szünet után idegeskedtek, kapkodtak az olajosok, s így a vendégek feljöttek két gólra. A félidő derekán Sitiék újra elmentek 5 góllal, de aztán megint leengedtek. Ennek az lett a következménye, hogy a befejezés előtt 1 perccel csak 1 góllal vezettek

a kanizsaiak, akik az utolsó percben bebiztosították győzelmüket.
A találkozó végén Szloboda József, az olajosok technikai vezetője így vélekedett: - Az első 30 percben jelentős előnyt szereztünk. Vártam a jó folytatást, de a lányok teljesen érthetetlenül idegeskedtek, kapkodtak, és sok ziccert kihagytak. Végül csak nagy nehezen tudtuk térdre kényszeríteni ellenfelünket.
Jéki Zoltán, a kanizsaiak edzője: - Nehéz mérkőzésre számítottam s ez bejött. Az a stílus, amit a vendégek játszottak, nekünk nem kedvezett. Ezt a mérkőzést gólokkal kellett volna nyernünk, de rengeteg helyzetet elügyetlenkedtek a játékosok. Örülünk viszont a győzelemnek, meg annak, hogy Skrach tért vissza és kezd magára találni Siti Bea is.
(blr)




Aliagy én láttam:
Komlói Bányász - Tungsram SE 23:25 (11:11)
Nekrológ Szántó Zoltánért
éves sem volt. Néhány nappal ezelőtt még árról.beszélt, hogy
Ezért nagyon nehéz a szívünk. Tudjuk; rnéltatlan, embertelen a haláj,
hisz most is egy olyan embert vitt el, akit mindenki szeretett es aki
Inagyon szeretett élnj. . :.:
mpzgatója.voH
városi kosárlabí
el nélküle. Feladatot vállalt "az újjászervezett diáksport városi irányításában is, a középfokú intézmények DSB titkáraként fáradhatatlanul agitált, szervezett.
A varos sportéletének minden zördülésére odafigyelt, nem rejtve ve-ka alá véleményéi. De mindezt segítő szándékkal, szakmai megalapozottsággal tette. .-.•■•■
Elete teljes lejt, mert befejeződött.
Emlékét megőrizve búcsúzunk tőle. kinoinis
Diáksport
Versenyek
Az elmúlt időszakban két sportágban mérkőztek sorozatban a "Diákolimpia városi bajnoki címéért. Kézilabdában a lányoknál három, míg a fiúknál négy iskola versengett a helyezésekért. A lányok mezőnyében a Hunyadi veqzett az élen, megelőzve a Nagyrácz és a Rpzgonyi II., csapatát. A fiúknál "Zrínyi-s siker született, ők veretlenül végeztek az elén. Második a Hunyadi, harmadik a Péterfy II., míg negyedik a Tanácsköztársaság téri iskola lett.
Eredmények:leány: Nagyrácz
- Rozgonyi II. 10:6, Hunyadi -
Nagyrácz 15:5, Hunyadi II.
12:2, fiúk: Hunyadi - Péterfy II.
10:7, Zrínyi - Hunyadi 12:11,
Zrínyi - Péterfy II. 12:7, Zrínyi
- Tanács 11:10, Hunyadi - Ta
nács 12:7, Péteríy II. - Tanács
6:3.
Kispályás labdarúgás népszerűségét jelzi, hogy 12 csapat nevezett, akik három 4-es csoportban nyertek besorolást.
A csoportokon belül a csapatok körmérkőzést vívtak, majd a csoportgyőztesek az első három, míg a csoportmásodikok a 4-6. helyért mérkőznek majd. A napokban a csoportmérkőzések befejeződtek, míg a döntőket április 19-én (lapzárta után) játszották le.
Csoportvégeredmények: „A" csoport: Rozgonyi II. - Kun Béla 4-, Nagyrácz - Kun Béla 2-0, Rozgonyi II. - Nagyrácz 3-3, Zrínyi fi. - Nagyrácz 3-0, Zrínyi

sorozatban
II. - Rozgonyi II. 3-0, Zrínyi II. - Kun Béla 4-1, Végeredmény:
1. Zrínyi II. 2. Rozgonyi II. 3.
Nagyrácz 4. Kun Béla
„B* csoport: Péterfy - Petőfi 4-2, Petőfi - Hunyadi 8-0, Petőfi - Andrejka 5-1, Andrejka -Hunyadi 1-0, Péterfy - Andrejka 4-1, Péterfy - Hunyadi 4-0, Végeredmény: 1. Péterfy 2. Petőfi, 3. Andrejka 4. Hunyadi
„C" csoport: Zrínyi I. - Rozgonyi 2-1, Zrínyi I. - Tanács 7-1, Rozgonyi - Tanács 2-1, Hevesi -Tanács 6-1, Hevesi -Rozgonyi 4-0, Zrínyi - Hevesi 2-1, Végeredmény: 1. Zrínyi I.

2. Hevesi 3. Rozgonyi 4. Ta
nácsköztársaság téri
Szántó Zoltán


NB I B-s férfi kézilabda mérkőzés. A kanizsaiak legjobb dobói: Balogh 7, Grőber 6, Hung-ler és Kurusta 3-3.
A kiesés ellen küzdő lámpagyáriak óriási bravúrt értek el Komlón, akik a listavezető, NB l-be igyekvő bányászok ellen szenzációs győzelmet arattak. A találkozót így látta Czimmer Tamás a lámpagyáriak edzője:
- A kiugró siker értékét növeli, hogy 12 (!) percet játszott csapatunk emberhátrányban, és bizony a játékvezetők végig „nyomtak bennünket. Jól tudom, hogy mindenki számára hallatlanul fontos volt a találkozó. Az érdekek nyilvánvalóan


; illetően, de mindezt már

másként jelentek meg. Nekem
a csapatom, az új csapatom si
kere volt a döntő, meg az,
hogy a régi sikerek színhelyén
is "bizonyítsak. A befejezés
előtt 5 perccel még 21:21 volt
az állás, addig fej-fej mellett
mentünk. Ezután a bányászok
is kijöttek nyitott védekezésre,
miközben mi elhúztunk 3 góllal,
közben Kálóczy négy 7 méte
resből hármat is hárított. A vé
gén igen boldogok voltunk, egy
.".kupacban" volt a csapat,
együtt ünnepeltük a sikert. Min
denesetre ha így folytatjuk, ak
kor egyre több örömöt szerez
hetünk a bennünk bízó kedves
szurkolóknak. (b).



( KANIZSA
?\'Akikre büszkék
Sziva Antal vezette be, akiknek „vonzáskörzete" már akkor is egybeesett a fekete-fehér bábuk világával.
- A sportág melletti elkötelezettségre kesq\'n került sor. Harmadikos gimistaként nyertem korosztályos versenyt s ettől számítom azt az időt, amikor bekerültem a sportág világába. Azóta viszont egyre intenzivebben foglalkozom a sakkal, ami bizony nagy felkészültséget igénye) - folytatta.
A késői „beérés" viszont rövid idő alatt kiugró sikereket hozott a szerény sakkozónak,

nultam. Utóbbival még mindig szoros kapcsolatot tartok, aki egyébként a magyar férfi válogatott kapitánya s most is sokat segít nekem - szólt a mesterekről.
A közbejött katonai szolgálat ideje alatt ugyancsak az ÖB I-ben szerepelt a H. Mereszjev SE színeiben.
- „Tömény" sakkban volt részem abban az időben, hiszen napi 3-4 órát is foglalkozhattam a sportággal. Egyrészt saját képzésemre kellő idő állt rendelkezésre, másrészt akkor kezdtem el foglalkozni a gye-

199CL
újszerűségekkel:
- Régi csapatomba 1988. októberében kerültem vissza, ahol igen jó kollektíva kovácso-lódott össze. Fiatal, tehetséges, nagy jövő előtt álló versenyzőkkel erősítettünk. Nekünk végre Csapatunk van, amely tavaly kiváló hajrával az előkelő 4. helyet szerezte meg - dicsérte a csapattársakat.
A visszatért kanizsai fiú az eltelt másfél évben kiugró sikereket ért el: 23 partiból 15 győzelmet aratott, 8 döntetlent ert el, közben veretlen maradt. Az OB ll-ben sorrakerült 12 mérkőzése közül 9 győzelem és 3 döntetlen a mérlege, s így 87,5 százalékos teljesítménnyel járult hozzá a 4. helyhez a negyedik táblán.





aki a kanizsai évek alatt (a Vasas Izzóban szerepelt) egyre szebb eredményeket ert el, több korosztályos versenyen remekelt.
- Eredményeimre, játékomra felfigyeltek a ZTE vezetői. Számomra rendkívül sokat jelentett, hogy az OB l-ben szerepeltem, ahol olyan kivalo, mestereim voltak, mint Barczay László nk. nagymester, vagy Horváth Tamás, az akkori csapattársak, akik „gondozásba" vettek s tőlük rengeteget ta-
- A Kun Béla úti iskola elvégzése után a dr. Mező Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Az iskolai évek alatt a sakksport még nem vonzott eléggé, s így aztán számottevő eredményeket sem értem el. Tulajdonképpen az akkori városi diákversenyeken szerepeltem, nyertem is úttörő versenyt - mondta bevezetésként Bago-nyai Attila, a Kanizsai sakk-sport egyik erőssége.
A sakkozás rejtelmeibe, az alapokba Rezsek Győző és
Természetjárás
„Thury György" emléktúra
A Kanizsa vár török uralom alóli felszabadulásának 300. évfordulója tiszteletére a Postás SE természetbarát szakosztálya emléktúrát szervez. Az első alkalommal kiírt vetélkedőt a szervezők ez évtől szeretnék rendszeressé tenni, melyet majd évenkénti kiírás fog szabályozni.
Az 1990. április 21-én (szombaton) lebonyolítandó emléktúra mellett a Postás SE túraversenyét is, melyre 3-3 fős csapatokkal lehetett nevezni. A középiskolák részére rendezett verseny távja 20 kilométer lesz, a szintidő pedig 5 óra.
Mindkét vetélkedő rajt és célhelye a Za-lakarosi fedettfürdő lesz. Az emléktúra -melyre az ország minden részéből várnak indulókat - a Zalakaros- Merenyei erdő-Nagybakónak- Árpád" forrás- Kősziklaszurdok- TV torony- Örömhegy- Thury Kopjafa-Hervaszkúti forrás- Zalamerenye útvonal megtétele vár a versenyzőkre, mely útvonal 32 kilométerét 9 órán belül kell teljesíteni.
A szervezők úgy tervezik, hogy mindkét túra résztvevői délután 2 órakor a Thury György kopjafánál találkoznak, ahol koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak az évforduló emlékére.


Futószalagon
rekekkel. Örömmel tölt el, hogy egyik tanítványom, a kis Lakos országos kisdobos bajnok lett. Ugyanakkor a bajnokság mellett kiváló sakkbarátokra tettem szert, néhányan most is erősítik a Tungsram egyre szebb reményekre jogosító OB ll-es csapatát, - sz,ólt a katonai évekről, ahonnét „átmentette" Rauszt, Ragatspt és Csikart is. Bagonyai Attilát a sakksport végleg meghódította. Hallatla-nuF keményen foglalkozik az irodalommaí, az elmélettel, az
* A kosárlabda NB l-es rájátszás
ban folytatta sikeres menetelését a
MÁV NTE női együttese. A kanizsai
lányok ezúttal a fővárosban az EGIS-
OSC vendégei voltak, akik 71:66
arányban nyertek s ezzel visszavágtak
a Kanizsán elszenvedett vereségért. A
győzelemért s ezzel a 14. hely meg
erősítéséért a legtöbbet tette Simonná
(23 pontot szerzett), Móró (17), Ácsné
(14), és Szabó (11).
üt - A kézilabda NB II, Nyugati csoportjában szereplő Tungsram női csapata a tavaszi idényre alaposan meggyengült, amely hazai pályán is vereséget szenvedett. Az együttes nem tudja pótolni a meghatározó Szöl-lősiné, Kálóczyné és Simonetzné játékát. Velük ősszel nyertek Csurgón, most pedig Kanizsán 20:17-re kikaptak...
* A vízilabda OB ll-ben megkezdte
a bajnokságot a Vízmű fiatal csapata,
amely a hétvégén kétszer is vízbe
szállt. Az évadnyitóra a fővárosban ke
rült sor, ahol 11:6-ra nyertek a Siketek
SC ellen, majd másnap Kanizsán
12:8-ra vesztettek a jóképességű Bp.
Számaik ellen.

- A Tungsram gyáregység és
a sportkör nagyszerű bázisa a
sakknak. Kiemelt figyelmet for
dítanak a csapatra s ezt a gon
doskodást mi eredménnyel ho
noráljuk. Az elmúlt évben ón is,
kiléphettem a nemzetközi po
rondra, 8 jelentős versenyen
szerepeltem, amelyek sokat je
lentenek. Igy volt ez akkor is,
amikor egyik bolgár nk. nagy
mestert sikerült legyőzni. - ma
gyarázta a Tungsram műszeré
sze.
A szűkszavú Attila egyre oldottabb lett akkor, amikor utánpótlásról faggattam:
- A Tungsram ifi-csapatának
vagyok edzője. Nagyon szere
tek a gyerekekkel foglalkozni,
most is több tehetség bonto
gatja „szárnyait". Fegyelmezet
tek, szorgalmasak a kislányok,
kisfiúk, akik kellő időben ismer
kednek ezzel a szép sporttal.
A saját sikereim mellett az a
döntő, hogy ezek a gyerekek
mielőbb érjenek be, ugy mint
az 5. osztályos Domina Ágnes,
aki szinte 1 éves felkészülés
után jutott be a korosztályos
országos döntőbe.
- Vagyak, tervek?
- Példaképem Petroszjan, az
ő stílusát, módszerét nagyon
szeretem. Rengeteget kell még
tanulnom, a lemaradást pótolni
kell. En „csak" jó sakkozó sze
retnék lenni s a „gyerekeimből"
is azt akarok nevelni. Az OB
ll-es csapattól érmes helyet re
mélek, magamtól is előrelépést
várok. Van bőven idő. 26 eves
vagyok, de többen is mondják,
hogy komolyodnom kell. Igazuk
van!
A csapattárs Nádasi Tamás, a városi sakk szövetség elnöke így összegezett a kitűnő játékosról: - A kanizsai sakkozás nagy erőssége a megbízható mesterjelölt, a ponterős versenyző. Az elmúlt évben az OB ll-es teljes mezőny legjobb pontszerzője volt s ezért különdíjat is kapott a Magyar Sakk Szövetségtől. Erősssége a megnyitás-ismeret, az apróbb előnyokért folyó harc. Nagy stratégia, és taktikus, igazi pozíciós játékmester. A csendes és szolid, jól képzett Attila a csapat igazi húzóembere, nagyszerű versenyzője.
Balogh Antal

Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Felelős szerkesztő: Mihovics József és Takáts Sándor. Tervező szerkesztő: Ferencz Győző\'. Szerkesztőség: 8801 Pf. 74. Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Telefon: 12-305. A szerkesztő bizottság tagjai: Pék Pál (művelődéspolitika, a szerkesztőbizottság elnöke), Kápolnás Zoltán (sport), Lengyák István (hétvége), Marton Györgyi (várospolitika). Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechniká: SZÜV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél.


KANIZSA
V á R 0 S I B E I I L

IL évfolyam 17. szám
1990. áprilir °7
Ára: 9,60 Ft.
Megjelenik minden

1690. április 13-a, a 300 éves török uralom vége - Várostörténeti kiállítás a múzeumban.
I Képek: O Vármetszet.

© Canischa képe. © Ásatási terület a Romlott-várnál. Fotó: Szakony Attila
Uj igazgató
az üveggyár
élén
16. o.
pénteken
(Összeállításunk a 8-9. oldalon)
Osszekuszált iskolaügy
Kanizsai
úszók aranyérme
mi
6. o.




KANIZSÁT

199.0. április 27.



„Boldogok lehetnek, hogy szépen rendezett városban

ilyen élnek"







A Kanizsa Uiltorgyárban.
A húsvét utáni napokban városunk három kovásznai küldöttséget látott vendégül.
Április 17-én a késő esti órákban érkezett Nagykanizsára az erdélyi Kovasz-na testvérváros ót fős delegációja, amely viszonozta a februárban ott járt kanizsai küldöttség látogatását.
A legkeletibb erdélyi Ko-vászna (egykor Háromszék) megyében fekvő mintegy 11 ezer lakosú, főleg reformátusok lakta kisvárost a közelmúltban lezajlott román forradalom után megválasztott Zsuffa Levente polgármester, Luca Ion az Ideiglenes Nemzeti Megmentő Tanács helyi elnöke, Csegezi László a Faipari Vállalat mérnök-igazgatója, dr. Benkő Gyula Kórházi belgyógyász osztályvezető főorvos, és Popica Jordán a Szakszervezeti Szálló igazgatója képviselte, akik április 18-án reggel a Városházán találkoztak a városi tanács vezetőivel.
A krfrház I. belgyógyászatán.
A Zsoldos Ferenc tanácselnök által irányított program két helyszínen indult. A Kanizsa Bútorgyárban Tollár József vezérigazgató, valamint Csegezi T_ászló és két társa eszmecseréjéből megtudhattuk, hogy az egy főre eső román termelési érték messze elmarad az átlag egy milliós magyarétól: mindössze 120 ezer lej (ez az 1,6-es szorzóval számolva megközelíti a 200 ezer Ft-ot). Romániában a dolgozók keresete is elmarad a magyarokétól, viszont a béralapnak csupán 14 százaléka társadalombiztosítási járulék. A dolgozóktól mindössze két százalék nyugdíjjárulékot vonnak le (személyi jövedelemadót nem!) A műszaki-ügyviteli személyzet létszáma is kisebb.

Csegezi László tömör véleménye a látottakról:
- Nagyon szép, tiszta,
szinte portalan, magas szin
tű technológiává! rendelke
ző gyárat ismertünk meg.
*
Dr. Nemesvári Márta városi főorvos kíséretében a kovásznai polgármester és az osztályvezető belgyógyász főorvos a kórházba - a belgyógyászatra - és a rende-foinFézetbe látogatott. A tapasztaltakról dr. Benkő Gyula így vélekedett:
- Benyomásaim nagyon
kedvezőek; az itt élők elege
dettek lehetnek egész
ségügyi ellátásukkal.
*
Délután az 5 fős küldöttség - továbbra is Zsoldos Ferenc kíséretében - először a DOMUS-telepét látogatta meg, ahol Értékes Katalin \'igazgatóval előzetes üzletkötésre is sor került. A keresett, jó minőségű román bútorokból - konyhagarnitúrákból, étkező-sarok garnitúrákból és nappali szooa berendezésekből havi 3 millió Ft forgalmazását helyezte kilátásba Csegezi László.
- Nagyon drágák a ma
gyar bútorok - jegyezte meg
a mérnök-igazgató.
- Sajnos a 25 százalékos
általános forgalmi adó alapo
san megdrágította a maqyar
termékeket - válaszolt Csá
szárné Burusán Gabriella
áruforgalmi osztályvezető.
*
Szakony Attila felvételei
Ezután belvárosi séta következett. A vendégeknek tetszett a Vasemberhez belső berendezése, s a Városi Képtárban nemrég megnyílt „Nagykanizsa törtenete" kiállítás. A Thury György Múzeumban főleg az .Tfcrdő és

ember Zalában" elnevezésű állandó kiállítás, a HSMK-ban pedig a színházterem és Erdős László festőművész kiállítása ragadta meg figyelmüket.
- A 300 fős kultúrházunkat alaposan megrongálta az 1977-es erős földrengés -mondta Zsuffa Levente. -Azóta raktárnak használjuk. Helyette a klubhelyiség és a mozi szolgálja nálunk a művelődés lehetőségét. *
A délutáni programban a tavaszi zöldbe öltözött olajipari lakótelep, az impozáns fedett uszoda megtekintése, majd Ady úti autós-séta és az Olajbányász SE sporttelepének meglátogatása szerepelt.
A vendégek figyelmét megragadta a Dél-zalai Áruház bq árukínálata. Itt kisebb bevásárlásra is sor került. Luca Ion például hongkongi ping-pong ütőt és csenszlo-

vák kaucsuk labdákat vett 11 éves sportoló fiának.
Boldogok lehetnek, hogy ilyen szépen rendezett városban élnek - jegyezte meg Popica Jordán a szerdai Körséta végén.
Másnap, április 19-én dr. Balázs Sándor vb-titkár volt a programvezető. A reggeli sajtótájékoztatót követően délelőtt a Balaton-vidékét (Keszthely, Szépkilátó, Hévíz), délután pedig - lévén Kovászna üdülő- es gyógyhely is - a zalakarosi fürdőt látogatták meg a vendégek - maradandó emlékeket, hasznos tapasztalatokat gyűjtve.
Ajkovásznai vezetők kül-döttfége április 2p-án kora reqfel utazott vissza Er-déWbe.
(tihanyi)

1990. április 27.

( KANIZSÁT




most tőlük jött egy kulturális, gazdasági érdekeltségű delegáció. Vezetőjük Zsuffa Levente polgármester és Luca loan a kovasznai Egységes ideiglenes Nemzeti Tanács elnöke. Okét kértem, hogy válaszoljanak néhány kérdésemre.
- Kovásznát boldog
ságszigetnek tartom Románia
töBbi helységéhez képest.
- L. I: Régen sem voltak ba
jok a megyében. Kovászna
nemzetközi mm sokak által lá
togatott fürdőhely. A világ min
den pontjáról érkeznek vendé
gek. A helybéliek pedig jórészt
az ő kiszolgálásukkal; ellátá
sukkal, kezelésükkel, szórakoz
tatásukkal vannak elfoglalva.
Mindegy volt tehát, magyar-e
valakj vagy román. Fő, hogy a
vendég joi érezze magát. Mi
nem estünk egymásnak, még
csak puskalövés sem dördült a
forradalom idején. Most pedig
sikerült a város vezetőségébe
olyan személyeket választani,

Kovászna tizenkétezres,
többségében magyarlakta település Romániában. A decemberi véres események lázában Nagykanizsa ezt a helyséqet választotta testvérvárosául. Egy korábbi látogatás viszonzásául,

A nyugalom városa
Beszélgetés Zsuffa Leventével és Luca Ioannal
akiket az ott lakók elfogadnak.
Zs. L: Úgy gondolom, közelebb került egymáshoz a két nemzet.
- Mindketten tisztségviselők. Van annak jelentősége, hogy egyikük magyar,, másikuk román nemzefségu?
Zs. L: Csak annak, hogy megválasztottak vagyunk. A forradalom után létrejött egy politikai tanács, a Nemzet-mentési Front. Ennek elnöke lett Luca Ipán. Két-három hét múlva pedig ez a városi front jelölte ki azt, akit a polgármesteri poszt betöltésere alkalmasnak talált.
L. I: Most már Egységes Ideiglenes Nemzeti Tanács a neve. Tehát ez nevezte ki a polgármestert, a titkárt és a tanács még három tagját. Tudniillik nálunk a tanácsnak öt tagja van: két fizetett és három személy, aki más munkahelyen dolgozik, s a tanácsban a várost képviseli.


Zsuffa Lcvcjilc
Köszönöm mindkettőiüknek a beszélgetést, és sok sikert ahhoz, hogy a két nép Romania-szerte mielőbb egymásra találjon.
I)(Srő János

Az SZDSZ kioktatja az MDF-et
Egy „frenetikus" győzelem árnyoldalai

Április 8-án lezárultak a választások. Az eredmények ellenére úgy gondoljuk, hogy az SZDSZ programjával fontos társadalmi rétegeket győzött meg, és hatékony ellenzéki párt lesz. A közvélemény azonban még nem kaphatott hitelt érdemlő tájékoztatást az MDF nacionalizmustól és antiszemitizmustól túlhevült akciócsoportjainak működéséről.
Az első fordulót követően fővárosi jó pozicióink, az MDF által szervezett rágalomhadjárat eredményeként, ugyanis devalválódtak! (Tamás Gáspár Miklós például imponáló fölénnyel vezetett választási körzetében.)
Ezt igazolják az alábbiak:
A választó polgárokat elárasztották röplapokkal, amelyek képviselőjelöltjeinkre igaztalan vádakat zúdítottak, és politikai tevékenységüket különböző demagóg jelzőkkel bélyegezték meg. A világtörténelemben, sőt a művészvilágban is jól bevált trükk alkalmazása ez, amelyet már a rómaiak is tudtak: semper aliquid haeret... -mindig megragad valami, s ha szívósan rágalmaz az ember, nem marad hatástalan.
Kitűnő\', színpadias akciónak bizonyult a második választási forduló előtt az ún. „megbékélési fórum" összehívása. Ezt követően az MDF választási lapjában (1990. április hó) elképesztő cinizmussal támadták az SZDSZ-t. Az ötödik oldalon: „A

bolsevista politikai stílusról" - című minősíthetetlen glosszában az alábbiakat olvashatjuk: „Szívesen fizetnénk egy pezsgőt annak, aki lényeges különbségeket tudna kimutatni a Rákosi Kommunista Pártja és a Szabad Demokraták Szövetségének politikai stílusa között." Az ilyen triviális kinyilatkoztatásra egyetlen megjegyzés kívánkozik: Valószínű, hogy a szerzők (Zelnik József és Czakó Gábor) hiányoztak néhány történelemóráról, amikor a szóbanforgó eseményeket értelmezték. A szerzők kifejtik a bolsevik taktika lényegét, de következetlenségükkel saját pártjukat, az MDF-et leplezik le. Ezt írják: „A bolsevik típusú politizálás első szembeötlő jegye az elitizmus: eleve kiemeli, magasabb rendűnek gondolja magát mindenkinél. Ebből a kiemelésből fakadnak bizonyos előjogok „legkivált mások sovénnek, bármilyen - istának minősítésére..."
Ugyanennek a Választási lapnak első oldalán a következő hangsúlyozott felhívás olvasható: „A Magyar Demokrata Fórum a jólétet, biztonságos, higgadt politikával, hazaszeretettel, a legjobb szakemberekre támaszkodva valósítja meg." Milyen hazai, vagy nemzetközi (tudományos, műszaki, társadalompolitikai, gazdaságpolitikai szervezet) állapította meg a fenti sommás véleményt? Mi ez, ha nem az eiitizmus hangsúlyozása?!

Az MDF fővárosi kampánypolitikájának irányvonala Zala megyében is revízió nélkül érvényesült.
A Zalai Hírlap 1990. április 5-i számában Dr. Marx Gyula MDF képviselőjelölt, számunkra megfoghatatlan konklúziót hozott az olvasó tudomására: „El tudok képzelni egy SZDSZ, FIDESZ, MSZP koalíciós kormányt." holott az SZDSZ számtalanszor, egyértelműen állást foglalt, hogy a kormányalakítás jogának megszerzése esetén, nem létezhet olyan bel- és külpolitikai szituáció, hogy az MSZP-vel kormánykoalícióra lépjen.
Dr. Marx Gyula nyilatkozata ízléstelen megnyilvánulás volt, a választások második fordulója előtt.
Emlékeztetni szeretnénk az olvasót a következőkre: 1989-ben az egyik - TV-ben lezajlott politikai vitán -, az MDF lehetséges verziónak tartott egy MDF-MSZP kormánykoalíciót. Akkor az SZDSZ képviselője tüntetőén eltávozott a stúdióból. 1989. őszén a belpolitikai erőviszonyok változása miatt, valamint a közvélemény nyomására az MDF visszavonta kijelentését.
Szeretnénk ezügyben leszögezni: tudjuk, hogy a politika és az etika nem szinonim fogalmak.
Az SZDSZ nagykanizsai szervezete úgy ítéli meg az

MDF országos „választási hadjáratát", hogy ezekkel a kampányfogásokkal nem várt sikereket értek el, pártjuk erkölcsi alapja azonban súlyosan megsérült!
Hangsúlyozzuk, hogy nem gátolni kívánjuk az MDF által alakítandó kormány működését! Elsődleges célunk a kaotikus gazdasági állapotok mielőbbi felszámolásában való aktív részvétel, az ellenzéki szerep pozíciójából. A választások utólagos kommentálását azért tartjuk fontosnak, hogy az MDF új erkölcsi alapokra helyezze működését. Következetesen, a demokratikus elvek szem előtt tartásával valósítsa meg programjának minden olyan elemét, amely figyelembe veszi a hazai és külföldi gazdasági és politikai adottságokat, s ezzel segítve Magyarországnak az „Európa-házba" történő belépését.
Viola György
A szerkesztő megjegyzése
Követve az újságírás alapelvét - miszerint „a hír szent, a vélemény szabad" - közreadjuk Viola György cikkét. Magunk sem tartjuk a választási hadjáratot makulátlannak, a cikk általánosításaival azonban nem értünk egyet. Szívesen olvasnánk ezért a másik fél véleményét is, hangsúlyozva, hogy a helyhatósági választások előtt konszenzusra és nem konfrontációra kell törekedni.

( KANIZSA J

1990 április 27

Öröm után: gyűlések és munka


Alig ültek el az országgyűlési képviselő-választások a Zala megyei 2. sz. (nagykanizsai) választókerületben győzelmet aratott MDF-jelölt, Tarnóczky Attila sikerének örömhullámai, a Magyar Demokrata Fórum nagykanizsai szervezetében tovább folytatódott az a szívós munka, amely az 1988. októberi megalakulás óta jellemzi a kicsi, de erős, szervezetet.
A hogyan továbbról a napokban folytattunk beszélgetést a szervezet vezetősége két tagjával.
Czupi Gyula a helyi feladatokról számolt be:
- A fórum végső győzelme után már három nappal április 11-én, a szokásos szerdai kora esti nyilvános gyűlésre hívták tagjainkat a városháza alagsorában rendelkezésünkre bocsáj-tott állandó helyiségben. A zsúfolásig megtelt teremben határoztuk el az elkövetkező napok, hetek főbb teendőit - mondta, s máris sorolta: A kampánynyomok - így a plakátok, transzparensek, s egyebek -eltüntetése az utcákon lévő hirdető oszlopokról, táblákról. A házak, faláról, és egyéb alkalmi helyekről; a helyi tisztújítás április 18-án, a kampány indítása a helyhatósági választásokra, minden lehetőséget alárendelve ennek az újabb siker érdekében, a párton kívüli, de velünk rokonszenvező szakemberek igénybevételével; a szervezeten belüli munkás tagozat ki-

alakítása; új tagok toborzása, a környékbeli településeken szervezetek létrehozása, s ezek messzemenő segítése; az olcsó piacok fenntartása és kiegészítése, május 1-én MDF-majális szervezése, valószínűleg a Keleti-városrészben; a Dél-Nyugat című havilap további szerkesztése és kiadása, végül a küldöttek választása a III. Országos Gyűlésre. Ez mégis történt, s az április 12-i összejövetelen hivatalból Czotterné Ivády Zsuzsanna helyi és országos választmányi tag, Mau-rer György országos számvizsgáló bizottsági tag; választott küldöttként pedig Czupi Gyula, Magyar József és Marosi Attila helyi választmányi tag, valamint Szabó Imre tag vett részt.
Czotterné Ivády Zsuzsanna
helyi ügyvezető alelnök, az országos választmány tagja az elmúlt napokban kétszer is járt a fővárosban, azzal a céllal is, hogy az ott elhangzottakat a helyi szervezetnél hasznosíthassák.
- Április 10-én - amikor a kanizsai szervezet elnöke, a megválasztott új képviselő, Taf-nóczky Attila is jelen volt - az MDF Bem téri központjában az országos választmány felhatalmazta az elnökséget, hogy hivatalos koalíciós tárgyalásokat folytasson a kisgazdákkal, a kereszténydemokratákkal, illetve puhatolózó megbeszéléseket a független jelöltekkel és a Fidesszel - tájékoztatott.
Április 12-én a MOM Csörsz

utcai Művelődési HciZcibcin került sor az MDF III. országos gyűlésére, amelyen 480 helyi szervezet 1186 küldötte - közöttük 5 kanizsai küldött - vett részt. A 800 fős befogadóképességű terem kicsinek bizonyult: a sajtó kiszorult a gyűlésről.
Dr. Simonfay Ferenc, a magyar emigráció egyik ismert személyisége Olaszország magyar nagykövete jelenlétében adta át Antall József pártelnöknek azt a zászlót, amelyet az 56-os forradalom után 1957-ben kapott az akkori olasz köztársasági elnöktől, azzal a kéréssel, hogy az első szabad magyar választások utáni kormány várományos elnökének nyújtsa át - mondta Ivády Zsuzsa. — Ezután Lezsák Sándor ügyvezető alelnök - kampányfőnök - értékelte a választási kampányt. Az MDF helyi szervezeteinek tevékenységét sikeresnek . ítélte. Antall József pártelnök belpolitikai helyzetértékelésében többek között arról szólt, hogy a választásokat követő időszakban az MDF-nek a kormányzó párthoz méltóan kell politizálnia. Ennek érdekében új módszerekre, másfajta irányításra van szükség. Beszélt a parlamentbe került pártokhoz való viszonyról, a koalíciós lehetőségekről, s a kormányban betöltendő kulcspozíciókról. Külpolitikai tájékoztatása a szovjet-magyar viszonyt, a szomszédos országokkal való kapcsolatokat és a Közös Piacba való mielőbbi belépést érintette.

választmányi tagjaival
Az országos gyűlés további részében egyebek mellett bejelentés törtónt, hogy az új országgyűlés május 2-án kezdi meg első ülésszakát, s ezen -mint korelnök - Kéri Kálmán tábornok, az MDF tagja látja el a házelnöki tisztséget!
Szó volt arról is, hogy a vár
hatóan május közepén sorra
kerülő kormányalakítást követő
en folytatják majd a 111. orszá
gos gyűlést, amelyen megtart
ják a szükségessé váló tisztújí
tásokat, és meghatározzák a
helyhatósági választásokra
való felkészülés legfontosabb feladatait, s számos egyéb kérdésben is döntés születik majd.
- A gyűlésen több hozzászólás is volt - folytatta Czotterné. - Az egyik érdekes hozzászóló Csoóri Sándor író volt, aki a FIDESZ-hez való közeledésre és az önálló MDF ifjúsági szervezet további erősítésére hívta fel a figyelmet. A gyűlés résztvevői közfelkiáltással fogadták el a kereszténydemokratákkal való egyértelmű, a belső harcokkal vívódó kisgazdákkal pedig különös odafigyeléssel történő koalíciós tárgyalásokat. Elfogadásra került az alapszabály módosítása, amely az MDF országgyűlési képviselő csoportjának - frakciójának -szervezeten belüli helymeghatározására irányult - fejezte be tájékoztatását Czotterné Ivády Zsuzsanna.




Észrevételek két témához
0 Segítőkészség
A segítőkészség egyik legnemesebb tulajdonsága az embernek. Keresztény és nem keresztény eszmék egyaránt elismerik és pozitívan értékelik. Hazánk polgárai bizonyították a világnak, hogy nincsenek híján e dicséretes tulajdonságnak. Demokratikus és nem demokratikus szervezetek egymással versengve vitték a segítséget Románia harcoló népének a forradalom idején. Szükség is volt rá, hiszen a veszett kutyát és falkáját éhes forradalmárok és mozgásképtelen harcjárművek nem tudták volna legyőzni.
Úgy gondoljuk, hogy a helyzet azóta megváltozott, másképp kell kifejeznünk segítő szándékunkat. Mit értünk el az azóta nyújtott segélyeinkkel? Adtunk újságot, könyvet, üzemanyagot. Szükség volt erre is, magyar újságba csomagolják az alkatrészboltban az alkatrészt, a magyar

könyvekből WC-papírt gyártanak. Az üzemanyag is kell, hiszen nem tudták volna Marosvásárhelyre szállítani a Vatra (Secu) által felbőszített románokat, hogy magyarokat verjenek nyomorékká. Falurombolás helyett most kapcsolatokat rombolnak. Mi természetesen segítünk.
© Választások
Közben idehaza készülődtünk az első szabad választásokra. Reménykedve vártuk a pártok képviselőjelöltjeit, hogy megjelenjenek és megígérjék a fellendülést, a demokráciát, a jólétet, a magyar falurombolás megállítását. Megjelentek, tízből - hárman. Kárpótlásul kaptunk a „Kedves Magyar Testvéreink" című szórólapból annyit, hogy minden házba jutott még kettő is. Kíván-

csian-várjuk, hogy a legközelebbi választásokig mikor leszünk újra kedves magyar testvérek. Persze érthető a képviselőjelöltek álláspontja, mert ki az ördög megy olyan faluba választási gyűlést tartani, ahol egy normális terem sincs. Pár évtizede volt, de ma nincs. Ez nem falurombolás, hiszen ezt nem dózer rombolta le, hanem az idő. Most pedig nekünk fontosabb Románia, mint Zala megye.
Tisztelt Urak és Elvtársak.
A magyar falurombolás áldozatainak miért nincs bankszámlaszámlája, kuratóriuma? A pártházak ablakából csak Romániát látni Zala megyét nem? A szerkesztőségi szobákból Ceausescu ügyei jobban látszanak, mint Újvárié, Varga Gyuláé? Aki Kambodzsában épített iskolát akkor,

mikor itthon is elkelt volna, az kevésbé bűnös, mint aki Erdélyben megszüntette a magyar iskolákat? Tisztelt újságírók, nem kellene végigjárni Rockenbauer Pál útját? Tudósítani arról, hogy él-e még az az idős ember aki egyedül lakott egy zalai faluban? Lesz-e ott többpártrendszer, demokrácia, európaiság? Egy demokrata megszólt bennünket egy választási gyűlés után, hogy mindig a földünkért jár a pofánk. Távol áll tőlünk az általánosítás, bízunk az igazi magyar demokratákban és segítőkészségükben. Reméljük, ha segítségre szorulunk nem németek, osztrákok, svédek lesznek az elsők akik bizonyítanak.
Addig is kérjük, ne tévesszenek arányokat.
Ádám József vcz. lag.

1990. április 27.

( KANIZSAT





Új igazgató az üveggyár élén
Néhány napja Bencze Péter igazgatja a kanizsai üveggyári kollektíva mindennapjait. Korábban főmérnök volt ugyanitt, s mivel az akkori elsőszámú vezető pályázatot nyerve az Üvegipari Művekhez távozott, helyettese megpróbálkozott a kanizsai gyár élére „kerülni". Pályakezdőként 1977-ben került az üveggyárba a villamos üzemmérnök, aki rövid művezetősködés után 1980-ban ismerkedett meg a japán elektromos üvegolvasztó kemencével, s lett két év múlva üzemvezető-helyettes, újabb két év múlva technológiai osztályvezető, majd 1986-ban -főmérnök.
- Úgy érzem, hogy sok


évi munkám van az üveggyári sikerekben, ezért is pályáztam meg az igazgatói állást, amikor a közlemény megjelent. Minden nagyképűség nélkül állítom, hogy az itteni
kollektíva elfogad.
Ezért is vállaltam el az igazgatói megbízatást, mert csak így, közösen lesz értelme az erőfeszítéseknek - mondta bevezetőként az új igazgató, Bencze Péter.
S ez azért azt is jelzi, hogy nagyon erős ösz-szefogásra lesz szükség, hogy a többszáz fős kollektíva talpon tudjon maradni, s megfeleljen a kihívásoknak. Miről van szó? Aránylag kevés a gond a hőálló termékek értékesítésével, legyen
telefonkönyve
A felvétel a ka-
t A
nézve az volt m. ér* í, hogy a tele-
tartja a -k\\-
. Az
ka üti főikéből péidá-iíí íRáf eí te fogyott a t&M0nfc$nyv.
Táti*

az laboráru vagy bonyolult üvegtechnikai te\'r-mék. Annál inkább veszélyeztetik a vállalat pénzügyi stabilitását az ampullaértékesítési gondok.
- Pillanatnyilag ötven százalékos kapacitással dolgozunk, azaz az automata gépparkunknak a fele áll - magyarázta az igazgató, majd így folytatta: - Remélem, hogy nem kell senkitől sem megválnunk,
mert egy felfutó időszakban egészen biztos, hogy szükség lesz munkatársaink több évtizedes tapasztalatára. Nos, hogy konkrétabb dolgokat említsek: napokon belül választ várunk arra, hogy mi lesz a sorsa a csehszlovákiai megrendelésre legyártott 14 millió ampullának, ami szűken számolva is legalább 8 millió forintos árbevétel-kiesést okoz.
Hőálló üvegtermékekből nincs kapacitáskitöltési gond, viszont a hő-palackbetétből csak augusztusig van megrendelésük a kanizsaiaknak. Hőkancsókból 85-90 százalékos a megrendelésállomány. Szóval, van mit tennie a vezetésnek. Legelőször is a kieső kapacitás pótlására az Amforánál igyekeznek importpótló üvegtermékekkel jelentkezni, valamint


Fotó: Polgár Tamás
külföldi partnereiknél a változatos termékösszetételükkel.
- Reggel héttől este hatig vagyok a gyárban vezetőtársaimmal együtt, mert tisztában vagyunk vele, hogy csak a
megfeszített munka hozza a sikert.
Tudjuk azt, hogy fejlesztés nélkül nincs előrelépés, így aztán a növekvő energiaköltségek miatt azon kell gondolkodni, hogyan üzemeltessük a villamosfűtésű üvegolvasztó kemencéinket. Nem lehet figyelmen ktvül hagyni azt, hogy 17 tonna üveget kell melegíteni a kemencében egy-egy hétvégén. Át kell szerveznünk a műszakokat, vagy pénzt kell találni a műszaki fejlesztésre. Hitelpályázatunkon most dolgozunk, mert saját erőből, bármennyire is igyekszünk, nem sikerül a műszaki megújulás - mondta Bencze Péter, a Pan-nonglas Rt. Nagykanizsai Üveggyára új igazgatója.
Takáts Sándor

( KANIZSAT

1990. április 27.




Félbeszakadt interjú Tüskés Tibor íróval

nizsa középfokú oktatásában. A tanácsülés alighogy elfogadta a művelődési osztály munkájáról szóló beszámolót, sorra bukkannak elő a problémák. S ezek többsége évek óta jelen volt. Talán a talpraálló demokráciának köszönhetően először a Kereskedelmi Szakközép- és Szakmunkásképző, majd a 406-os ipari, most meg a Cserhátiba olvasztott Zrínyi-kollégium ügye borzolja a kedélyeket. Ráadásul itt a nagy lehetőség Kísérleti Regionális Oktatóközpont létesítésére. Úgy tűnik, a város mindezzel nem tud mit kezdeni. Bár a támogatást, segítséget kérők hangsúlyozzák: nem mások rovására akarnak elsőbbséget élvezni, az eddigi vélt „kedvezményezettek" élénken tiltakoznak. Persze nehéz eldönteni, mi is lenne a legjobb megoldás. De az oktatás ügye nem hanyagolható el. Mégsem mindegy, milyen alapokról indulunk Európába. Mindezt átérezve a Kanizsa közéleti klub két alkalommal is vitát rendezett a kérdésről. Az ott elhangzottakról Jászberényi László tájékoztat:
- Hangsúlyozni szeretném,
hogy magam is tanárember lé
vén, elfogultsággal vádolhat
nak, de most a KKK által ki
alakított véleményt tolmácso
lom. A vitában résztvevők a kö
vetkezőket szűrték le. A városi
tanács illetékeseinek nem volt
a középfokú oktatásban jelent
kező demográfiai hullám leve
zetésére kidolgozott koncepció
ja. Az így kialakult tarthatatlan
helyzetet azonban komplexen
kell kezelni, nem lehet egyes
intézményeket kiragadni. A
probléma csak kompromisszu
mok árán, közös teherviselés
sel oldható meg.
- Gondolom, az említett
„komplex megoldás" ellenére
intézményekhez köthető pon
tokban vitatták meg a helyze
tet
- Igen. Először a Kereske
delmi gondjait tárgyaltuk meg.
Ez mint közismert, a volt párt
bizottság és munkásőrség épü
leteinek átadásával megoldó
dott.
- Mi a helyzet az Iparival?
- Ok szintén helyhiánnyal
küszködnek. Emelkedik a tanu
lólétszámuk. Szeptembertől kép
telenek lesznek megoldani, hogy
leültessék a gyerekeket. Ezért
azt kérik, hogy az iskola mögötti
részen építhessenek újabb ter
meket. Addig is fogjon össze az
ott található Landler Gimnázium,
Rozgonyi Általános Iskola, Hu-


/?■\'■■

vegyipari szakközépiskola, hogy teremgondjait megoldják. A Landler nyolc új tantermének kihasználtságát amúgy sem tudja senki sem kontrollálni. A közéleti klub kérte, hogy az érintett intézményvezetők mielőbb üljenek le tárgyalni.
- Érintettük már a regionális
oktatóközpont kérdéseit. Köze
lebb jutottak-e a megoldáshoz?
- A regionális oktatóközpont
terve kimondottan a volt párt
bizottsági épületére van kidol
gozva. Talán csak az Úttörőház
jöhetne számításba. Pedig kár
volna elszalasztani ezt a lehe
tőséget. Az átképzés kérdése
ugyanis előbb-utóbb napirendre
kerül. Nem lehet elmenni mel
lette. Arról nem is szólva, hogy
más szolgáltatásaival egy eljö
vendő felsőfokú intézmény
alapjait teremthetné meg.
- Úgy tudom, szó volt a kol
légiumokról is.
A Zrínyi-szobor avatásán járt Kanizsán Tüskés Tibor, József Attila-díjas író. A Jelenkor egykor legendás szerkesztője ma a Baranya Megyei Könyvtár munkatársa, a Pannónia Könyvek gondozója. Esztéta és tanár, a tájesszé mestere.
- Dunántúli poros kisvárosban, Nagykanizsán nőtt föl, itt volt diák. Ma hogyan látja Kanizsát? - Az emlékek mindent megszépítenek, a por mára gyémánttá változott. Szeretem ezt a várost, emlékek, csínytevések és a szülők ezer szállal kötnek hozzá. Enni, inni a család tanítja az embert, de a szellem-i érést az iskola biztosítja. A piarista gimnázium nevelt önállóságra. Ma ez elképzelhetetlen. Mindenesetre visszaszeretni is egykori iskolám szeretett, Harkány tanár úr jóvoltából gyakran megfordultam itt, s mindig jó érzéssel tapasztaltam a város gyarapodását. Kanizsa óriási előnye geográfiai helyzete, ezt kell kihasználni, önállóságra törekedve, a megye pórázáról elszökve. Az igazi problémát a saját értelmiség hiányában vagy rejtezkedésében látom. Legyenek ügyek, amik az értelmiséget a városhoz, a régióhoz köthetik: egy lap, alkalmas könyvtár, kutatóhelyek, aktív városvédő


*\\\\".".".VlV-V.\\Vi"i
::íiíiífíí::ii
tületei létrehoztak egy kollégiumi önkormányzatot, aminek az lesz a feladata, hogy 3-5 évre előre fölmérje az igényeket, illetve a kollégiumok kihasználtságára tervet dolgozzanak ki, mert lehetetlen állapot az, hogy felházzal működjenek.
- A helyzet továbbra is
összekuszált. Mit tud ebben
tenni a Közéleti Klub?
- Elfogadtunk egy állásfog
lalást, melyben felhívtuk a fi
gyelmet arra, hogy a problé
mákat csak komplexen sza
bad kezelni. Egyetlen intéz
mény se menjen bele félme
goldásba, hisz jó példa erre
a piarista gimnáziumnak
1904-ben tüzérlaktanyába va
ló költöztetése. Ezzel közel
nyolcvan évig nem oldódott
meg az iskola gondja. Támo
gatásunkról biztosítottuk a
kollégiumi önkormányzatot és
az ipari iskolát. Elutasítottuk
lka - szellemi pálya, amelyet
az értelmiségi bejárhat, amelyhez másokat is köthet.
- Ön úgy érzi, hogy a jelenlegi társadalmi átalakulásban a „szellem" már feltörte a palack pecsétjét?
- Nem, nem hiszem. Ehhez el kell telni egy kis időnek. Csak
a felszín mozog, a múlt még jelen van. A történelmi tények számbavételét senki sem kerülheti el, de figyelmünket a jelenre kell irányítani. Ha írok, a múlt eseményei mellé a jelen nem kevésbé tanulságos lapjait akarom illeszteni. A közelmúltat íróként és állampolgárként akarom megélni. S ez nagyon fontos. A megszólalóknak legyen erkölcsi hitele, bizalmat keltsenek, legyenek hivalkodás nélküliek. Ma még a „perc-emberkék" dáridója zajlik.
- Ezek szerint az író
nem pihenhet meg a me
redek ösvényeken?
- Nem! A jelenségek mögött köteles a hiányosságokat föltárni, hiszen ezeket csak az itt élő állampolgár ismerheti.
- Manapság a félelem és

,|- ^ ,_::;:^|íP|Í||i|||Í||pÍ:|piÍ|
cizukni ci hiuLjdlomániás törekvéseket, melyek vertikális komplexumok létrehozását tűzték célul.
- Ez célzás a Cserháti és
Zrínyi kollégium szabálytalan
összevonására?
- Arra is, de elsősorban azt
valljuk, hogy azok az iskolák
ahol 800 fő felett van a lét
szám már nem gyerekcentriku-
sak. A KKK tehát megpróbált
tenni valamit. Kiindulási pontjuk
is van. Véleményük szerint az
MTA pécsi Regionális Kutató
központ a városnak készített
komplex fejlesztési terve alap
ján megbízható rövidtávú prog
ramot lehetne kidolgozni, mert
szükség van rá. Hiszen a rend
szerváltás az oktatásban még
el sem kezdődött, az egymás
nak feszülő helyi érdekek pedig
hamarosan utat törnek maguk
nak.
Drtrd Jífnos
a gyávaság „ideológiát\' teremtett magának.
- Igaz, de a gyávaság nemcsak lefegyverez, megbénít. Ezért kell távlatokban gondolkodni. Tegyük félre a nagyképűség álarcát és vállaljuk korláta-inkat. Igaz, a szubjektív támpontok bizonytalanabbak, mint a számok, de lényegesek az igaz-
ságok és a törvények felismeréséhez.
- Ön tanár. Hogyan látja az oktatás és az iskola helyét ebben az átmeneti idó\'ben?
- Nehéz erre pontos választ adni. Már nem tanítok, csak figyelek az iskolára, hiszen jelen van a hétköznapjainkban. Mindenesetre: sokkal szorosabb kapcsolatnak kell lennie tanár és diák között. Nyíltság és őszinteség a nevelés alapja. De bocsásson meg, mennem kell.
Kétségtelen, a protokoll sürget, az ünnepség nem vár. Tüskés Tibor azonban ígéri: új könyvének megjelenése után folytathatjuk a beszélgetést.
Cs.J.

1990. április 27.

( KANIZSA"!





Idegenforgalom -városunkból nézve
Válaszolnak az utazási irodák vezetői
Útitársunk a szegénység
Sós Lajos rajza
Surdi kiskirályok?
A sajtó egyre gyakrabban hoz hírt tanácsi vezetők visszaéléseiről. Mit takar a sorozatos, de nem általánosítható visszaélések napfényre kerülése? A tanácsrendeletek megalkotásától a közpénzekkel, adókkal történő felelőtlen gazdálkodáson át a lakáspolitikáig mindent.
Ha meggondoljuk, hogy eddig a vezető beosztásokat köztiszteletben álló emberek töltötték be, akikről most kiderül, hogy feladatukat nemcsak rosszul, de a köztiszteletnek egyáltalán nem tetsző módon látták el, a rendszer felülvizsgálatára kell szorítani a felsőbb vezetést. Sürgősen lépni kell a közhangulatot ugyancsak erősen borzoló állapotok megszüntetésére.
Mostanában sűrűsödnek a viharfelhők a surdi közös tanács feje felett is.
Kezdődött a kavargás tavaly Belezna kiválásával, a három megmaradt község Surd, Pátró és Liszó lakosságának elégedetlenségével. Kapkodó tanácsi vezetés, meggondolatlan beruházások, az állattartás oktalan szabályozása, tanácsi vezető olcsó lakáshoz juttatása minden előfordult az étlapon.
A helyi tanács szabálysértési előadója Szelhoffer József például így jutott 120000 Ft-ért családi házhoz, melynek reális értéke közel 500000 Ft lett volna. A vb-titkár Berke József kicsikarva a tanácstagok beleegyezését, meghozta ezt a képtelen döntést.
- Ma már másként döntenének a tanácstagok is - mondotta Sági József községi elöljáró.
Mint Nagykanizsán Mózes Pál volt tanácselnök idején, a falvakban is sok helyen a lakáscsere a módi a lakáshozjutásban. Mert paragrafust mindig lehet találni, vagy kreálni gyorsan, hogy törvényessé lehessen tenni a valakiknek jó tanácsi rendelkezést,

Nagykanizsa régóta jelentős szerepet tölt be az úgynevezett átmenő idegenforgalomban. De ha van rá pénzünk, mi is szeretünk utazni, világot látnj. Az idei utazási tervekről beszélgettünk az IBUSZ, az idegenforgalmi hivatal és az AUTOTO-URS irodák szakembereivel.
- Mennyire érdekeltek a bel
földi turizmusban? Hogyan pró
bálják az igényeket kielégíteni?
- A belföld! turizmusra ná
lunk egyértelműen a diákutaz
tatás jellemző - mondja dr.
Varga Tiborné, az idegemorgal-
mn hivatal vezetője. Vannak
ugyan egyéni jelentkezések js,
de ezeket a kívánságokat, ér
deklődés hiányába/i nem min
dig tudjuk megvalósítani.
- A belföldi forgalomban is
az üdülés a keresettebb -
mondia Gréger Károlyné az
IBUSZ Iroda vezetője. - Az el
múlt évek tapasztalatai is azt
igazolják, hogy jobban kell al
kalmazkodnunk a rétegigények
hez s ez már az idei ajánla
tainkban is tükröződik: nyelv
tanfolyamokat, horgászüdülést,
számítástechnikai tábort hirdet
tünk.
- Mi a helyzet a falusi turiz
mussal?
- A Zala megyei Idegenfor-
és máris törvényes az egész. Hiába mondják, ez nemcsak etikailag kifogásolható, nagyban hozzájárul a Jelenlegi vezetőellenes hangulathoz is. Tegyük hozzá: nem egészen alaptalanul.
Az utóbbi idők közhangulata erősen megviselte Kársai József tanácselnök egészségi állapotát: tavaly gyorsan nyugdíjba vonult. Pedig nem így tervezte. Állásával meg volt elégedve, és szeretett volna még jó pár évig maradni. Lakossági bejelentésekre a megyei főügyészség utasította a megyei tanácsot, hogy végezzen revíziós vizsgálatot a tanácsnál. Megtörtént, s már eddig is bizonylatolási és Könyvelési hiányosságokat tártak fel (megszüntetésükről a Főügyészség intézkedett). A vizsgálat azonban tart, mert újabb konkrétumok kerültek napvilágra. Nehéz napok várnak a surdi vezetésre.
Az állattartási kedv is mélyponton van a községekben, mert a helyi tanács a lakosság érdekeit teljesen figyelmen kívül hagyva lehetetlen helyzetbe hozta a gazdálkodni akarókat. Húsz évvel ezelőtt Liszóban 300-350 szarvasmarha volt az istállókban, ma talán 30 van. A sertéstartás megszűnt. Csak saját szükségletre tartanak sertést a falusiak. Vajon milyen lehet a surdi tanács vezetőinek a kedélyállapota, ha látják az üres istállókat és ólakat? Nem tudom. De azt tudom, hogy az üres épületek egy tehetetlen és működésképtelen tanács szomorú bizonyítékai.
Egy biztos, ez az állapot sokáig nem tartható fenn, mert a községek széthullásához és kihalásához vezethet.
Vajon mi lesz veled, surdi tanács? Van még út tovább?
Vízvári József

galmi Hivatalnak jó pár ilyen ajánlata is van, de a magyarok ezt a lehetőséget még nem vették igénybe - mondja dr. Varga Tiborné -. Kiadványainkban - német, eszperantó es angol nyelven - népszerűsítjük, de inkább a külföldiek keresik fel a falut.
- Mi Csákányban, a Lehner
fogadóban tudjuk az ilyen igé
nyeket kielégíteni, egy hetes
turnusokban - mondja Lébár
Piroska, az AUTOTOÜRS ügy
intézője.
- Programajánlatunkban sze
repelnek ilyen kikapcsolódási
lehetőségek, - teszi hozzá
Gróger Károlynó - de csak
azokat tudjuk jó szívvel ajánla
ni ahol az üdülés infrastruktu
rális feltételei adottak. Zala -
és ezen belül Nagykanizsa vi
déke - ilyen értelemben hátrá
nyos helyzetű. A festői környe
zetben levő községekben nincs
telefon, megfelelő úthálózat,
vezetékes yiz, gáz, étterem,
ami a vendég kényelmét szol-
gálná._ Ebből is adpdjk, hogy a
környéken nem hódít a falusi
turizmus, de minden jó ötletet
ezzel kapcsolatban is szívesen
veszünk. Tapasztalatunk az -
teszi hozzá -, hogy a falusi
csendre a nagy városban élő
embernek van igazán szüksé
ge.
- Egy időben nagyon nép
szerű volt a fizetővendégszol
gálat. Ma is az?
- A városban 25 lakást illet
ve szobát tudunk e célra igény
be venni, melyek kihasználtsá
ga kb. 70%-os volt az elmúlt
évben, de számításaink szerint
idén ez csökkeni fog, hiszen a
városban nincs „idegen"munká-
sokat foglalkoztató Deruházá_s,
s úgy tapasztaljuk, hogy a szál
láshelyek iránt csökken a ke
reslet - leszámítva a nyári át
menő forgalmat - mondja Gré
ger Károíyné.
- Az Idegenforgalmi Hivatal
nál nagyon jelentős üzletág ez
- tájékoztat Varga Tiborné. 80
lakás, illetve szoba áll rendel
kezésükre. Minden igényt ki tu
dunk elégíteni, de elsősorban
munkáselnelyezésre szorítkozik
a fizetővendegszolgálat. Mi is
úgy tapasztaljuk, hogy nem
minden időszakban kihasznál
tak ezek a szobák, de az el
múlt évben is szép forgalmat
bonyolítottak le.
- A megváltozott igényekhez
hogyan tudnak igazodni? Ered-
menyes lesz-e 1990?
- Személyre szólóan igyek
szünk az utasok problémáit
megoldani. Nem a pénzt he
lyezzük az első helyre, hanem
az utas igényeit - mondja dr.
Varga Tibornó -.
- Mi — az igények növeke
dése miatt - több lakókocsit te
lepítünk a tengerpartra. Utasa
inknak, ha az Autóklub tagjai
minél több kedvezményt szeret
nénk nyújtani. Pl. hitellevelet
válthatnak, biztosítást köthet
nek megvehetik a jugoszláv
autópálya jegyeket, az olasz
üzemanyag-jegyekhez \' pedig
20% kedvezményt biztosítunk -
mondja Lébár Piroska.
Eredmények és gondok is jellemzik tehát a három iroda munkáját. A lehetőségek adottak, a jövő bizonytalan.
Marton Györgyi

8

( KANIZSÁT

1990. április 27.









O Cölöpök a várból
© /(e/fá ékszerek a Kanizsa környéki sí-tokbó!
© ,4 Kanizsa vár metszete a visszafoglaláskor


Tricentenáriu mát ünnepli a város Kanizsa várának török uralom alóli felszabadításának, Alkalom ez az év percnyi, megállására, visszatekinteni a múltra, főt hajtani az egykor itt élteknek. Él is a lehetőséggel a város. Meg is tette és teszi, mint-ahogy méltó emléket állított
A Nagykanizsa története című kiállításának rendezői dr. Horváth László,dr.Vándor László,és Kunics Zsuzsa. E három név egyben belsőtagozódást is ad a kiállításnak. Hiszen Horváth László rendezte azt a részt.mely .az ősidőktől az Árpád korig mutatja be Nagykanizsa történetét. Itt található legkorábban itt élő Körös-Starcevo kultúra néhány tárgyi emléke. Ez egyben kuriózum is,mert Becsehely volt földrajzilag a felső határa annak az élelemtermelő közösségének akik révén Közép-Európa megismerkedhetett az újkőkor vívmányaival. De vannak itt a késő bronzkori halomslros kultúrából ránk maradt bronztűk,bronztőrök és edények is. Ritkaságnak számit a kelta,késő vaskori anyagban egy korái berakásos ruhakapcsolótű. Továbbá figyelemre méltóak azok az orvosi műszerek, melyek az Inkey sírkápolna mellett feltárt római\' villagazdaság leletei közt találhatók.
A középkori részt Vándor László állította össze. Ebben Kanizsa város és várának kialakulásának emlékanyagai láthatók, így az 1958-67 között Méri István által vezetett kutatásnak a várban feltárt anyagai. Nyomon követhető a várbirtokhoz tartozó falvaknak a története is.





1990. április 27.

( KANIZSAJ





a hajdan volt vár helyén Thury György várkapitánynak, Zrínyi Miklós költőhadvezérnek a róla elnevezett iskola falánál. 1690. április 13-a az apropója annak a kiállításnak is, melyet a Városi képtár termeiben rendezett a Thury György Múzeum.
0 Az 1690-beh Bécsben vert emlékérem
© Barokk szobrok Zala megyéből
® Török fegyverek, jobbról reflexíj
Legnagyobb érdeklődésre itt nyilván a tőrök harcok előszelet bemutató részben talárható Thury Györgynek készített karabély számíthat. Külön érdekesség a kanizsaiak kedvenc kiránduló helyének a Romlottvárral (Botszentgyörgy várával) foglalkozó rész. Ide tartozik még a kilencven éves törökhódoltság mindennapi életének néhány emléke. Kardok, han-dzsárok, pipák, kályhaszemek, mozsarak és cserépedények.
A Kunics Zsuzsa gondozta rész Batthyány Ádám felszabadító képével kezdődik. Itt már a soknemzetiségű Kanizsa képe rajzolódik ki. A tárolókban láthatók a hivatali élet beindulásának első emlékei. Többek között az 1690-től vezetett tanácsi jegyzőkönyv, a tisztviselők magyar és német nyelvű eskü mintái. Érdekességnek számít az I. Lipót által 1697-ben a városnak adományozott vásártartási privilégium eredeti levele. A véros viszonylagos függetlenségét hirdeti a kiállított pallosjog jelvénye.
A tárgyi emlékek nyomon követik a Kanizsa gazdasági életét is. Az inasfelszabadító jegyzőkönyvtől a mestermunkákon keresztül a céhládákig.céhpe-csételőkig.
Mivel a ferencesek meghatározó szerepet játszottak a város életében sok tárgyi emlék található a kolostorukból itt. S hogy a 18. század jellemző stílusa a barokk volt, természetes hogy számos faszobor, oltárkép zárja be a kiállítást.
Szöveg: Dóró János Fotó: Szakony Attila




@ A Batthyány család és a 18. század első feléből származó címer
© A város pallosjogát hirdető jelvény
® Thury György karabélya
© Török sodronying
Vallon típusú fegyverek
Barokk ajtó és folyosói óra a Ferences kolostorból

10

( KANIZSA T

1990. április 27.




A Föld Napja
Beszélnek a fák
(Mikola Géza verse)
Vigyázz rám, ember, mert én is élek, érzek! Szeress, hisz életeden végig elkísérlek! Vagyok:
kisfiad bölcsője, tűzhelyed melege, házad gerendája, tornácod fedele... Vagyok:
hullám fölött ringatózó csónak, áthidalom partját pataknak, folyónak, őrzöm a tárnában bányászok életét, hallgatom robogó vonatok énekét... Vagyok:
pad az iskolában, otthonodnak ajtaja, hordó vagyok boraidnak, füttyös rigók otthona, éhezőknek, szomjazóknak, munkásoknak asztala... Vagyok:
támasz nyomorultak, sánták, vakok kezében, megtalálsz a kalapácsban, pengő kasza nyelében, ásó, kapa, vasvillában, gereblyében, ekében... Vagyok:
orgona, zongora, citera, cimbalom... vagyok fejfád és koporsód, ha rádborul a sírhalom... És ne felejtsd el, hogy rólam feljegyezték: én tartottam a Golgotán az Istenember testét... Kérve-kérlek ember, ki együtt élsz velem, hallgass meg, oly szerény, rövid e kérelem!
ne bánts!
Wentzcly Dénes
erdész
Keszthely

Válasz a Nyílt levél a
független
Cigányszervezethez c. cikkre
A „PHRÁLIPE (Testvériség) Független Cigány Szervezet nevében sajnálattal vettünk tudomást arról, hogy Ön fél, azonkívül a látóköre nagyon lehatárolt. Ezzel a válasszal nemcsak Önnek személyesen, hanem a közvéleménynek is akarjuk bemutatni a 12 pont lényegét.
A tagságunk nevében biztosíthatjuk Kanizsa minden polgárát, hogy szervezetünk nem ad helyt semmilyen visszaélésnek, nem ad teret a cigányság valós helyzetének elleplezésére. Ez a szervezet társadalmi munkában azon serénykedik, hogy jobb fordulatot vegyen az egész ország számára oly létfontosságú társadalmi előrejutás.
Oly emberek, mint a Tisztelt Levélíró, aki magyar\' ember szemében még nem elfogadott, de a cigány ember szemében is kitaszított, biztos, hogy nem döbben rá azokra a tényekre, melyek ma a cigányság arculatát tükrözik. A régi dilettáns félrevezető politika sorozata az On véleményének alapja.
Tényként említjük és
büszkén vallhatjuk, hogy ci
gány emberként szeretnénk
fenni a cigányság érdeké
ben, azokért a cigányokért,
akik emberi módon szeret
nének élni. Történelmi
fe-ladatként csak annyit vál
lalhatunk magunkra,
amennyit egy demokratikus
átrendezés Tolyamatában fel
kell vállalni:
Érdekvédelmi és érdekegyeztetői funkcióban meg kell kísérelni annak a katasztrófának az elhárítását, amely az egész magyar társadalmat fenyegeti.
Miután a cigánybűnözés fogalmát a belügyi szervek 1990... februárjában eltörölték, Önnek is rendezni kellene ezirányú gondolatait, hiszen bűnöző az is, aki népcsoportokat nyomorba dönt, aki az állam pénzén palotát épít, Önt meg a putriba kényszerítette lakni. Viszont bűnt követ el az is,

„Húsz évvel ezelőtt, 1970. április 22-én, 25 millió amerikai állampolgár emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Allamokban fontos változásokat eredményezett. Szigorú törvényeket hoztak a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.
Húsz év elteltével azonban megállapíthatjuk, hogy a természetet romboló erők sokkal gyorsabbak nálunk. Ideje komolyan venni a Földünkre leselkedő veszélyeket!"
Ezeket a mondatokat Denis Hayes az 1970-es Föld Napja kezdeményezője mondta, aKi most már világméretű megmozdulás szervezésébe kezdett.
Ezekben a napokban több, mint 120 országban ünnepelték a Föld Napját, s készültek arra, hogy a 90-es éveket a környezet évtizedévé tegyék. Mert csak milliók támogatása adhat alapot a környezetünket védő, politikailag is „rázós" döntések meghozatalára.
*
Magyarországon is számos egyén, mozgalom és szervezet kapcsolódott az előkészítő munkába, sokféle eseményre került sor április 22-én. Volt tiltakozó tömegfelvonulás és majális, tudományos konferencia, gyermekrajz-pályázat, az ember
aki jólakottan az éhező embernek a helyes táplálkozásról beszél.
A környező országok rossz példája nyitotta fel a szemét a szervezetnek arra, hogy még időben felszólítsa az országot, hogy ne lehessen oly embertipró cselekedete mint Romániában, vagy Csehszlovákiában. A sovi-niszta, nacionalista szemlélet több száz cigány ember életébe került ma, 1990-ben.
A „PHRÁLIPE" Független Cigány Szervezet ma 4 főt juttatott a parlamentbe és hűségnyilatkozatukkal minden cigány ember érdekét képviselni fogják.
Mi nem szégyelljük magunkat, szégyelije magát az, aki anyáinkat nem ismerte el hivatásos nevelőknek.
Mi méltósággal valljuk az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának első cikkelyét „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága van. Az emberek ésszel és lelkiismerettel bírván egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek".
Nagykanizsa, 1990. április 18.
Orsds Ferenc
Független Cigány Szervezet Nagykanizsa

természet-iránti felelősségével foglalkozó istentisztelet és faültetés.
1990. április 22-e, a Föld Napja volt! Ha. olvassuk ezt a négy betűt: FOLD - tengerek, hegyek-völgyek, erdők-mezők, és végtelen pusztaságok kavalkádját látjuk. Én erdész vagyok, nekem az Erdő jelenik meg ebben a forgatagban! Az Erdő is csak négy betű, de az olvasótól függ, hogy mit ért rajta? Lelki szeme mit lát, szíveben mit érez, ha ezt a szót olvassa? Látja-e a fákat, kérgüket, rajta a mohát; lát-e alattuk bokrokat, füvet, páfrányt, vadvirágot; erzi-e az árnyék hűvössegét, a korhadó avar szagát, a nagy zsibbasztó csendet; hallja-e a viharok or-gonálását a zúgó szélben, és hallja-e a madardalt? Nekem ez a négy betű mindig ezt hozza elérní
Az Erdők életében 20 év nem nagy idő! A tölgy, a bükk még legenykorát éli, de az erdész, aKi ültette, erre az időre ugyancsak megderesedett már.
Emlékszem, amikor nehezen akart végeszakadni a télnek, és a tavasz csak tűnő pillanat volt, április közepén pedig már remegett a levegő a dombtetők felett, alig maradt 2-3 hét az erdősítések elvégzésére1 Sietni kellett nagyon, hogy a gyenge kis csemete időben földbe kerüljön. Hányszor leste az eget az erdész tavaszi erdősítések idején egy kis esőért könyör-gőn! De na a nyár nem perzselte fel a nagy gonddal elültetett csemetéit, ősszel már

könnyű szívvel járta erdősített területeit. Mert ekkorra már a csemete kiheverte az átültetést, a forró nyarat, megbirkózott a vele versenyet-nöyő lágyszárúakkal - meg el is bújt közöttük a vad szája elől -egyszóval beleilleszkedett környezetébe. A kis erdei mag hazaérkezett a csemetekerti iskolából, otthon érezte magát a sejtelmesen zúgó rengetegben. De ehhez az kellett, hogy ültetője az a melegszívű zalai parasztember legyen, aki mindig bízott a jövőben! Mert aki fát ültet, a jövőnek ülteti azt!
Az évek múlnak, de csak a
szakember szeme veszi észre,
hogy munkája mennyit ér! Ele
mi csapások, emberi gondat
lanságból előforduló károk min
dig ott leselkednek az erdőszé
leken! Az ember akarva-akarat
lanul megsérti a Természetet,
beleavatkozik annak nagy és
szent műhelyébe - sokszor
avatatlan kezekkel -, és szen
vednek az erdők, pusztulnak a
fák! A károk megfékezésére és
megszüntetése érdekében
nemzetközi összefogásra van szükség. A Föld Napja fejezi ki azt az együttes programot, amelynek célja megmenteni a Földet, a Vizeket, a zúgó Erdőket, a velük élő minden népet és nemzetet! Én bízom abban, hogy nemcsak április 22-e volt a Föld Napja, de valamennyi elkövetkezendő hónap és óv napja is az lesz.
Végezetül egy rég halott barátom verséi idézem, aki a hagyományos erdő fohászát átírta, ahogyan azt az erdő-zsongásból meghallotta egykoron:

1990. április 27.

(VÁLLALKOZÓ KANIZSA)

11






kaidőben dolgozunk, s jól megértjük és kiegészítjük egymást - tájékoztatott Salamon István.
Terveiről így nyilatkozott a két KIP-KOP bolt vezetője:
- Szeretném a két boltot megbízható, kiegyensúlyozott üzemelés mellett megtartani. A nagy-boltban profilbővítésre is van lehetőség,
1,5 millió forint rövid lejáratú hitelt vettem fel a helyi hitelbanktól. Az eredeti, de to-
vábbra is súlyponti pa^író- jf ^ ]?£«$> ?z?r Proíl!tcJP?v8l,bordisz- S2fmoló & ■
számoló- és számítógepek forgalmazására is. Feleségemmel együtt szeretném, ha idővel, úgy tíz-tizenöt óv múlva lányaim - köztük a mé£ általános iskolás, kereskedőnek készülő Mónika is - és családjuk becsületesen haladnának a megkezdett szülői úton...
Tihanyi István
<\\ Kip-kop üzletház bejárata.
Fotó: Cscrny József
1987. őszétől nagy keletje van egy „maszek" üzletnek Nagykanizsán, a Béke út elején. Sala cipő, KIP-KOP cipő-bolt - hirdeti a cégfelirat. A vásárlók - nők és férfiak egyaránt - sűrűn adják egymásnak a kilincset Salamon István boltjában, ahol kedvező árakon vásárolhatnak a Budapestről, Pécsről, Kaposvárról és Szombathelyről beszerzett jó minőségű, divatos cipő- és csizma váfasztékból. Nézzük csak, hogyan jutott a ma 48 esztendős Salamon István az önállóság útjára!
— Két éves korom , óta élek a városban. Apám MÁV dolgozó volt, főellenőrkónt távozott nyugdíjba. Anyám mindig a háztartást vezette. Egyedüli gyermek voltam a családban, s szüleim féltő gonddal egyengették sorsomat. Az elemi, majd általánossá változtatott iskola nyolc osztályának elvégzése után vegyes ruházati kereskedő szakmát tanultam, 1959-ben szereztem szakmunkás bizonyítványt. A közel harminc év leforgása alatt a belváros hat üzletében fordultam meg. Voltam eladó, boltvezető-helyettes és boltvezető a Zala megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat helyi kirendeltsége üzleteiben. Az utolsó éveket a Kanizsa Áruház konfekció-, majd cipőosztályán töltöttem osztályvezető munkakörben -mondta a kanizsai kereskedő berkekben csak „Sala" néven becézett férfi.
Fiatalon házasodott. Felesége - aki a MÁV-nál adminisztrátorként dolgozott - három egészséges leánygyermeknek adott életet, s a családért, .fáradozott.

Salamon Istvánban a 80-as években érlelődött meg hogy önállósítja magát. Kicsiben - a már említett Béke úti mini-boltban - vágott bele a maszek-életbe.
- Mi kellett ehhez? - kérdez
tük.
- Bátor kezdeményező-kész
ség, kockázat-vállalás, szaktu
dás, gyakorlat, szorgalom,
szakmai fanatizmus. S ezek öt
vözete - az elengethetetlen
szerencse mellett - meg is
hozta a gyümölcsöt. A kis bolt
ban nagy volt a forgalom, s
csakhamar jövedelmezővé vált
a havi 1900 forintos helyiség
bérleti díj mellett is. Mivel
gyakran kellett új árucikkekért
utaznom, feleségem elszegő
dött mellém, s csakhamar be
letanult a szakmába.
1989-ben felfigyelt a megyei napilap egy hirdetésére: 1989. október 1-től három éves szerződéses üzemeltetésre, egykori vállalata versenytárgyalásra in-vitáljta az érdeklődőket: a Lenin úti 45. sz. Papír-írószer boltot hirdették. Salamon Ist-vánné összehívta az otthoni „kupaktanácsot", s egyhangú döntés született: családi vállalkozásban, új profilokkal bővítve megkísérlik a boltot megszerezni. És sikerült! Salamon István két visszalépett vetélytársával szemben megnyerte a versenytárgyalást.
- A „kinőtt" Béke úti cipő
bolt megtartása mellett, a
szükséges engedélyek meg
szerzése után gyorsan hozzá
láttunk a tágas helyiségekkel
rendelkező papírbolt átalakítá
sához. A papír-írószer jellegű
árukészlet megvásárlásához
és az új elgondolások kivite
lezéséhez, jelentős kamattal,

szer .
mu- és divatáruval egészítettem ki. A vásárlótér kibővítése és az árukészlet feltöltése után csakhamar megnyitottuk a második boltot. Nem bántam meg. A forgalom itt is jó. A két üzlet idei első negyedévi áruforgalma meghaladta az ötmillió forintot, amely az átlagos húsz százalékos árrés mellett kibírja a Lenin úti bolt jelentős, havi ötvenezer forintos helyiségbérét is - mondta elégedetten Salamon István.
S ezen nem lehet csodálkozni, amikor a fő jelszó: „Első a vevő". Mindkét boltjában előzékenység, türelem, udvarias kiszolgálás, mosoly, nyugalom uralkodik -s ez bizony visszacsalja az elégedett vásárlót...
- A két boltban összesen hatan dolgozunk. Rajtam kívül feleségem -a kis boltban egyedül -, két felnőtt lányom, a vőm és egy megbízható alkalmazott. Heti hat napon, napi 8-12 órás mun-





Közel egy évtizede megszűnt a hírhedt „Fekete Sas" kocsma. Fuvarosok, a kispénzűek, a társadalom peremére szorult emberek t=iinlko7oholye volt
A Kckclc Sas kívülről.

Ma elegáns külsővel újra fészket rak a „Fekete Sas". A nyitásról, az elképzelésekről beszélgettünk a tulajdonossal, Lakos Lajosnéval:

- Nem titok, igaz, még pon
tos elszámolás nincs, de közel
kettő millióba került, amit most
lát — mondja. — Hogy miből?
Az üzlet családi vállalkozás,
kölcsönökből készült.
- Önök egy rossz emlékű
kocsma nevét vették fel.

- Ez csak fél igazság! Csak
a nevét, a szellemét nem sze
retnénk visszahozni. A múltban
sem kocsma, vendégfogadó
volt, csak kocsmává züllött. El
sősorban azokat a vendégeket
várjuk, akik a kulturált viselke
dés alapvető szabályait ismerik
és betartják.
- Mivel próbálják a vendége
ket ídecsalogatni?
- A sörgyárral kötöttünk szer
ződést, így természetes, hogy
ennek a termékeit forgalmaz
zuk. Amivel a vendégeket iga
zán megnyerni szeretnénk az,
hogy folyamatosan friss csapolt
sört mérünk a palackozott mel
lett.
- Azt mondják, a csapolt sör
jó üzlet!


- Hogy jó üzlet, vagy nem,
még nem tudom, de ami biz
tos, a vendégnek csak azt az
időt kell kivárni, amíg a korsó
és a pohár megtelik sörrel. A
titok nyitja egy német keverő-
fej, ami először a hab nélküli
sört adja, majd utána a habot.
- Ha nem sörös vendég ér
kezik, mit tud ajánlani?
- Négy fajta minőségi bort,
széles választékban tömény
italt és természetesen kimért
és palackozott üdítőitalokat.
Árulunk öt-hat fajta szendvi
cset. Az igényeknek megfelelő
en a választókot bővíteni sze
retnénk.
A nyitás előtt csillogó réztáblájával igazán kellemes benyomást tett a „Fekete Sas". Reméljük, az idők folyamán nem kopik az üzlet fénye, mint annyi nagy reményekkel induló társáénak. A rendőr is csak vendég lesz, nem hivatalos személy.
- sery

12

( KAMZSA-HÉTVÉGEJ

1990. április 27.





Önnel tartunk
Társasjáték 2-4 fo
részére Hozzávalók:
1 db játékmező
1 db dobókocka
1 db dobókocka (színes)
3-3 db bábu
\' .- *
Játékszabály
Egy kockán egyszerre csak két játékos lehet. Aki harmadiknak érkezik, az a legrégebbit a rajtvonalra küldi.
Rajt: 6-os dobással az „alapbiztosítás" megkötésre került. Új dobás esetén (1-4-ig) kiegészítő biztosítással kezdheti a játékot és léphet a dobott értéknek megfelelően.
1. Újérték biztosítási
részelem.
2. Külföldre szóló határo
zatlan időtartamú biztosítás.
4. Poggyászbiztosítás
többszörözése.
5. Balesetbiztosítás több
szörözés = a részelemei.
HB CASCO: Biztosítással
rendelkezem. A másik bá
bumat a rajtkockára tehe
tem.
. *
Önrészesedés:
A = szgk. B = autóbusz C = klgs. gjmű. tgk. vontató
„a" és „b" = a dobott ér ték alapján lép előre, „c" = ha 1 -4-ig dob, mehet tovább!
Önrészesedés: egyszer kimarad a játékból.
Töréskár: A dobott értéknél 1 -el kevesebbel léphet.
Elem-, lopás-, poggyászbaleseti károk:
A dobott érték és a számérték (színes kocka) összegével juthat előre, de egyszer nem dobhat!
A biztonsági terület hatálya: külföldre szóló részelem nélküli biztosítása van -nem dobhat, hanem 2 hellyel előre megy.
Kedvezmények: Bónust kap. A két dobókocka értéké-

nek különbségével + 3 kockával juthat tovább.
1 havi díjkedvezmény: mivel befizette előre az ezévi dijat, újra dobhat.
Mozgáskorlátozottak: kedvezményünk: 3 kockával mehetnek tovább.
Kárrendezés: kárbejelentő lapjának benyújtásakor intézkedünk + — visszamegy a rajtvonalra.

Adás-vétel: Ha nem vásárol újat - megszűnik a biztosítás = 6-ot visszamegy
6 hónapon belüli újra jelentkezés esetén = csak pontos dobással juthat célba.
Baleset: 5 éven belül érte baleset. Új árat fizetünk.
Totálkár, vagy ellopott gjmű. hiánya esetén = kiáll a játékbólö
Készítette: Hegyi Attila


Apróhirdetés
Zalakaroson 200
négyszögöl telek, házzal villannyal, PB gázzal, ciszternával eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Attila u. 10. Fsz. 2. Horváth

1990. április 27.

(A KANIZSA 13. OLDALA)





Cik(k)i

VEREM A SZÖGET




Erre gyere, ne menj arra...!
A Stromfeld utcában lakom. Ha valaki kanizsai, az tudja, ez egy kacifántos utca. A Dél-Zalai Áruháznál kezdődik, nekimegy az Alsó-templomnak, (kanyarodik) a Bányász pályához, aztán fel az Alsó-templom mögött az Olajipari Munkásszállóhoz, majd az iskolafogászatnak fordul. Ott egy újabb jobb kanyar után balra megy tovább, a zsákutca végéig.
Azaz csak ment. Mert mostanában kettévágták, s kivettek belőle 100 métert. A templom előtt megnyílt a fizető parkoló, melynek jobb oldala maga a Stromfeld utca lenne. De most parkoló, s ha keresztül akarok menni rajta, fizetni kell. Ha naponta megyek, naponta.
Tiltakoztam a parkolódíj szedőjénél, ám ő udvariasan és megértőén közölte: nincs ráírva a kocsimra, hol lakom. S a Stromfeld út folytatását megközelíthetem a Zrínyi és az Ady út igénybevételével is. Legfeljebb kerülök kicsit.
Igaza is van! Hadd fogyjon a benzin! Elvégre gazdag ország vagyunk...
(LIA)
„Erdéji" a vtv-ben
Porszívóm
Nézem a kanizsai vtv képújságát, amely sok hasznos információt közöl a városlakókkal. Igaz, némelyik már ide-jétmúlta, de (gy is elmegy. Hirtelen szembe-ötlik egy szó: „erdéji". így: pontos j-vel, jelzőként. Szegény Erdély! -sóhajtok magamban, nem elég a baj, még ez is.
Jó, jó, tudom én, hogy hiba, pontatlanság szedéskor becsúszhat a nyomtatott szövegekbe is. (Példa rá a Kanizsa újság! is). De míg a sajtóterméknél, ha már egyszer kikerült az utcára, nincs mód javításra, a képújság szövegszerkesztője, gondolom, korrigálhatná a hibát.
Persze az is lehet, hogy ő nem olvassa a kanizsai képújságot. A másik feltevést - misze-

rint nem tudja, hogyan kell helyesen írni az „Erdély, erdélyi" szavakat -gyorsan elhessegetem magamtól.
- Túri -
Megunva az évek óta tartó állandó nyaggatást - rekedt sóhajtással kilehelte lelkét. Gondoltam is rá, jó lenne másikat venni, de akadt más, fontosabb kiadás. Most viszont kénytelen-kelletlen nekiindultam porszívót nézni.
Kis városunkban hat olyan hely van, ahol porszívót lehet vásárolni. Elvileg!
Az első üzletben kérdésemre, miszerint szeretném tudni, milyen választék van, úgy néztek rám, mintha kimenős lennék az elmegyógyintézetből. Semmilyen - hangzott a tömör válasz. Amikor a hatodik boltban is hasonlóan fejeződött be látogatásom, elbizonytalanodtam. Nem létezik, hogy az egész városban nincs egy eladó porszívó!
Tévedtem, volt. Csak nem a boltban. Egy ismerősöm

Az utóbbi időben a feleségem gyönyörűségét leli abban, hogy emberfeletti feladatokat akaszt a nyakamba, és egyáltalán nincs tekintettel képességeimre.
A napokban is egy öt centiméter vastag, tenyérnyi pallódarabot dobott elém, hogy a közepébe üssek bele egy ujjnyi szöget úgy, hogy a másik oldalán álljon ki a vége.
Először arra gondoltam, hogy tudtára adom: nem vagyok sem favágó, sem bútoripari szakmunkás, még csak a népmű-szet mestere sem... De nem szóltam: megeshetnek még velem is csodák.
- A szög fejét teljesen verd be! - hallottam a konyhából, amikor már javában készülődtem: egy doboz szeg, erős kalapács, harapófogó (pesszimista alkat vagyok), mérőszalag, és egy gallyas gerendavég alátétnek.
Behunytam a szemem és próbáltam felidézni a szomszédban dolgozó ácsok mozdulatait. A palló-darabot ráhelyeztem a gerendavégre, megmarkoltam egy szeget, hegyével a megfelelő helyre illesztettem és rácsaptam a fejére. Eddig jó! Odavágtam ismét: csodálatos! A harmadik ütésre a szög teljesen beleszaladt a fába.
Körülnéztem. Senki sem látta. Hiába, ez az én formám.
kapta valamikor ajándékba, s adta át nekem.
íme a lehetőség! Akinek felesleges, eladó porszívója van, most túladhat rajta. Nincs konkurencia.

HE(R)TZELO
(t-m)

Nem baj. Újabb szeget vettem kézbe. Ütés, ütés, ütés és siker!... Szög, ütés, ütés és siker!... Szög, ütés, ütés, ütés, ütés és siker.
Több szeg már nem fért a pallóba; kimentem hát, hogy a ház körül keressek egy másikat. Közben elhatároztam, hogy még ma előfizetem az Ezermester című újságot.
Ütés, ütés, ütés és siker! Újabb szeg, újabb siker! Ütés, ütés... puff az ujjam! Hosszan felrepedt a bőr a körömház mellett. Vér nincsen, de kék és zsibbad. A helyzethez illő módon elsápadtam, ellepett a hideg veríték. Nem baj! A kimagasló teljesítményekért áldozatokat kell hozni. Körbesandítottam. Azért előfordul még, hogy szerencsém van: nem látta senki. Gyerünk tovább! Ütés, ütés, ezaz! Ütés, ütés...
Berontott a fiam. Gyorsan megragadtam a fadarabot és magam alá rántottam. Ráültem. A kalapácsot is eldugtam. Még képes kiszedni a kezemből... Ahogy így kucorogtam csendben, mozdulatlanul, felismertem, hogy nem is olyan nagy kunszt fakírnak lenni...
Aztán a ház körül, de a szomszédos telkeken sem találtam további alkalmas faanyagokat, így hát beültem az autóba és irány: a TÜZÉP!
A feleségem utánam kiáltott:
- Mikor lesz már meg az a
szegelés?
- Nyugalom drágám, nyuga
lom. Dolgozom - intettem
vissza. Mit magyarázgassam
neki, úgysem értené!
Szóval kell egy szép hosszú szál palló, aztán öt kiló jó erős szeg és veszek még egy kalapácsot, mert akkor egyszerre két kézzel is tudom verni.
Lackncr Liíszló
%
\' -"" \'f
(Fotó: Sznkony Attila)

14

KANIZSA-IDŐGÉP )"

1990. április 27,

Bemutatkozott a Central étterem



A vcndégasztalnál készül a bélszíns/.elet
Budapest módon. (Fotó: Z. Tamás István)
A Bdlorkcr helyi koordinációs irodája termékbemutató kiállítást rendezett az krkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. A rendezvényen az ország bútorgyárai mellett a kisiparosok is képviseltették magukat. A helyszínen bemutatott termékekből vásárolni is lehetett.
(Fotó: Szakony Attila)
A csáktornyai Hotel Park és a Central között évek óta jó kapcsolat alakult ki. Rendszeressé vált, hogy ősszel Nagykanizsán a csáktornyaiak, tavasszal pedig a Central szakemberei ismertetik meg a gasztronómia titkaival a jugoszláviai város lakóit. Az idei programsorozatra április 12, és 14-e között került sor Csáktornyán.
A Hotel Park éttermébe betérőt alkalmi kiállítás fogadja, hagyományos magyar termékekből. Van pick-szalámi, tokaji, badacsonyi kéknyelű... A magyar gasztronómiai napok megnyitójára nemcsak az Union Vendéglátó Vállalat szakemberei jöttek el, hanem a Csáktornyán működő idegenforgalmi irodák képviselői is - fontosnak ítélve, hogy utazási ajánlataikat színesíteni tudják a magyar vendéglátásban tapasztalható változásokkal.
- Idén már a harmadik alka-

lommal jöttünk Csáktornyára, s a tapasztalataink nagyon kedvezőek - mondja Stroh Péter, a Central üzletigazgatója. Az elmúlt évben, ittlétünk három napja alatt körülbelül 1000 adag étel fogyott, ami igazán nagy érdeklődésre vall. A program a mi kezdeményezésünkre jött létre, ezzel is bővítve vállalatunknak - a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalatnak - a világ számos országával kialakított kapcsolatát.
- Hogyan készülnek az
ilyen bemutatóra?
- Tízen jöttünk a Centrálból,
s ez a „csapat" otthon már jó
előre kialakította azoknak az
ételeknek a körét, melyekkel itt
bemutatkozunk. Az alapanya
gok jelentős részét a Hotel
Park biztosítja, mi csak olyan
speciális fűszereket hozunk,
amit itt nem lehet kapni - foly
tatja Stroh Péter.
Származik-e valamiféle

haszna ebbó\'l a rendezvényből Önöknek?
- Ha anyagiakra gondol, ak
kor azt kell mondanom, hogy
nem. Az ételek árkalkulációját
az itteni szakemberek végzik,
s a bevétel őket illeti. Amikor
ők vannak nálunk, ez akkor ter
mészetesen
fordítva műkö
dik. De én a
haszon foga
lomkörébe so
rolom azt is,
hogy egy-egy
ilyen rendez
vény propa
gandát jelent
az országnak,
lehetőséget te
remt arra,
hogy más né
pek jobban
megismerjenek
bennünket -
mondja az üz
letigazgató.
Milyen
ételek a legkeresettebbek?
- Az a tapasztalatom, hogy
a vendégek keresik a kifejezet
ten magyaros ételeket, például
a gulyást. Idén hoztuk először
a korhelylevest, s csáktornyai
kollégáim azt mondják, hogy
szerintük nagy sikere lesz -
kapcsolódik a beszélgetésbe
Tringer György, a Central kony
hafőnöke. A hagyományos,
ilyenkor szokásos ételeken túl,
újakkal is megismertetjük az it
tenieket. Most a már említett
korhelylevesen kívül készítünk
Csáki rostélyost, baranyai böl-
lérpecsenyét, bélszínszeleteket
Budapest módon. A befejezés
a vendég asztalánál történik.
- A szakács többet dolgo
zik külföldön, mint otthon?
- Otthon is van munka bő
ven - nevet Tringer György.
Külföldön - vagy akár egy má
sik konyhában - meg kell is-

merni az ottani szokásokat, az edények helyét, ki kell tapasztalni a sütőt, de sorolhatnám tovább. A felelősség talán nagyobb, mert nemcsak magunkat, hanem az országot is képviseljük. - Szakmai szempontból mi-

lyennek értékeli a magyar gasztronómiai napokat? kérdezem Zrna Ivánt, a Hotel Park igazgatóját.
- Az eddig látottak és a két
éves tapasztalatom alapján na
gyon jó véleményem alakult ki
a Central szakembereiről. Ma
gas szintű szakmai hozzáértés
ről tesznek tanúbizonyságot.
Mindig hoznak valami újat, s ez
a gasztronómiában nagyon fon
tos. Nem elhanyagolható az
sem, hogy a vendégeink igé
nyeit jobban ki tudjuk elégíteni,
változatosabbá tudjuk tenni a
kínálatunkat.
- Van-e olyan étel, ami kü
lönösen megnyerte az Ön tet
szését?
- A korhelyleves! Nagyon
praktikus étel. Önálló ételként
is remek, levesnek is jó, s azt
mondják másnaposságra is... -
mosolyodik el Zrna Iván.
M.Gy.



12., ísütörtök
- A DKG udvarán a Kanizsa
vár torok uralom alóli felszaba
dulásának 300. évfordulójára
rendezett ünnepségsorozat ke
retében felavatták Thury
György mellszobrát, Mitter Imre
rézműves, képzőművész alkotá
sát. .
- Ugyanezen a napon Rétfal
vi Sándor Zrínyi Miklósról, a
költőről és hadvezérről készült
szobrát leplezték le a Zrínyi Is
kola falánál.

- Holtág címmel megjelent
Pék Pál harmadik verseskötete
- Három napon keresztül

egész napos rendezvényekkel várta a szünidőben a diakokat a HSMK A meghirdetett programok költségeit a Városi Tanács fedezte.

- A Kanizsai Közéleti Klub
felhívással fordult Magyaror
szág városaihoz, községeihez,
a pártokhoz, a képviselőkhöz a
megyerendszer megszűntetésé
ért, a természetes érdekközös
ségen nyugvó önkormányzati
közigazgatásért.
- A Thury György Múzeum
ben megnyílt a Nagykanizsa

törléneto című kiállítás, amely történetének kezdetétől a XVIII. századig mutatja be városunk fejlődését.

- A városi tanács három
tagú küldöttségének februári
kovásznai látogatását viszo
nozva delegáció érkezett a
romániai testvérvárosból
Nagykanizsára Zsuffa Levente, Kovászna polgármestere és Luca Ion, a Nemzeti Megmentési Tanács helyi elnökének vezetésével. A látogatás célja a kapcsolatok elmélyítése, a további konkrét progra-


mok megbeszélése, egyeztetése.
- Megnyílt az EGSZI - DEL-
SZÁM Szervezési Leányvállalat
nagykanizsai irodája. A vállalat
számítástechnikai, híradástech
nikai és szórakoztató elektroni
kai termékeit az érdeklődők a
helyszínen ki is próbálhatják.
— A városunkban trirtó/kodó
■í-:?íjvrilis 18.., szerdPf
kovásznai küldöttség látogatást tett a Kanizsa Bútorgyárban, a kórházban, majd megtekintették Nagykanizsa nevezetességeit.
Összeállítóiul: Kocsis Katalin

1990 április 27.

( KANIZSÁT

15






\\ futy_üyjir_g y jynlikiúra r"\'-^y-^
ityonalvázlol
V 50.000 .
Gyalogtára - e$$ben> sárban
Zalakaros, SZOT-szálló melletti parkoló, 1990. április 21, reggel 8 óra. Szombaton reggel itt gyülekeztek azok, akik az esőre hajló időben is eljöttek, hogy induljanak a Thury György Emlektúrán. A Postás SE természetbarát Szakosztálya gondos előkészületeket tett annak érdekében, hogy a Kanizsa vár török uralom alóli felszabadításának 300. évfordulója tiszteletére meghirdetett túra sikeres legyen.
Nem rajtuk múlott, hogy az időjárás nem fogadta kegyeibe a túrázókat, akiknek az útvonal jelentős részét végig esőben kellett megtenniük. A reggeli gyülekezőre folyamatosan érkeztek az indulók. Elsőként a középfokú intézmények részére meghirdetett túraverseny indult, melynek öt intézményből (dr. Mező, Polai, KBMSZ, Thury Nagykanizsa, valamint Csány Zeg.) 14 csapat képviseletében 42 diák vágott neki. A rajt előtt még egy feladat vár a túrázókra, több térképjel közül kellett kiválasztani a helyes megoldást. Ehhez hasonló feladatok gyarapították a csapatversenyben számító pontokat azokon az ellenőrző helyeken, ahol újabb feladat megoldása várt rajuk.
Az emlóktúrára a vártnál is népesebb mezőny gyűlt össze.
Kanizsaiakon kívül több városból érkeztek túrázók, így Szigetvárról, Budapestről, Keszthelyről, Kaposvárról, Zalaeperszegről, és Szombathelyről. A legtöbben (36-an) Kaposvárról jöttek, de a szombathelyiek is közel húszan voltak. Így a 32 kilométeres táv rajtján több mint 200-an startoltak, hogy 9 órán belül teljesítsék a kitűzött útvonalat. Ennek teljesítése a rendkívül rossz időjárási viszonyok miatt nem volt könnyű feladat, így a Zalaka-ros-Merenyei erdő-Nagybakó-nak-Árpád forrás-Kősziklaszur-dok-TV torony-Örőmhegy-Thury kopjafa-Hervaszkuti forras-Zala-merenye-Zalakaros útvonal megtétele komoly erőpróba elé állította az indulókat.
Mindkét program résztvevői a kor délutáni órában a Thury kopjafánál - 21 kilométer megtétele után - egy rövid megemlékezést, majd koszorúzást tartottak. A történelmi helyen 1979-ben állítottak kopjafát a kanizsai várkapitány, Thury György emlékére. A legenda szerint 1571-ben ezen a helyen ölték meg a törökök a tőrbecsalt várkapitányt.
A török uralom alóli felszabadulás emlékére rendezett ünnepség után a túrázók folytatták útjukat, hogy a még hatralévő 11 kilométer megtételével
A Hevesi DSE sportakrofeatál a
gy ifjúsági válogatott
tcéftf az fl$2iM #é

tornán a Hevesi DSJE három ver- Indáit és ket ezüst, egy bfoas&rroet ax^ett Noí párosban a Öaícsi-Ramoésa a áéái R
páros szMéfí a méfotíík, míg a Farka s*Mísítö-B 6ű i RÓI kártaas pe-clíg a haimadík helyen végzett

<= Természetjárás
teljesítsék a távot és visszaérkezzenek az eredeti rajthelyre, Zalakarosra. A túraversenyt végül a dr. Mező Gimnázium csapata nyerte, egy évig ők őrizhetik a kupát.
Kiss László, a Thury Emléktúra szervezőbizottságának elnöke így összegezte a verseny tapasztalatait:
- A Postás SE Szakosztálya és a természetbarátok kanizsai képviselői e verseny rendezésével kettős célt tűztünk magunk elé. Egyrészt az évforduló méltó megünneplését, másrészt a valamikor rangos Thury kupa felelevenítését es újbóli megrendezését, melyet a terveink szerint ezután minden évben meg kívánunk rendezni. A mostani program zökkenőmentes
lebonyolítása érdekében nagyon sokrétű feladatok megoldása várt a rendezőkre, akik közül szeretném kiemelni Stra-usz Ferenc, Gálos Antal, Strausz Attila és Tomasics János nevét, ők tették a legtöbbet az emléktúra sikeres lebonyolításáért.
- kápolnás -
Diáksport
Versenyek
Kalocsán rendezték meg a Diákolimpia országos döntőjét torna sportágban, amelyen a Hevesi Iskola leány és fiú csapata szerepelt. A hevesisek folytatták hagyományosan jó szereplésüket, így a fiúk sorrendben harmadszor nyerték meg a csapatversenyt. A leányok is jól szerepeltek, hisz a vártnál is előkelőbb helyen végezve az ezüstérmet szerezték meg.
Az „aranyos" fiúk névsora: Aranyos Imre, Vízvári Krisztián, Szíjártó Csaba, Ramocsa Krisztián, Bohár Lajos. Az ezüstérmet szerzett leányok összeállítása: Farkas Alexandra, Peterka Henrietta, Bódi Szabina, Kiss Edit, Pernecz


A kosárlabda NB. I-ben a rájátszás utolsó előtti fordulóját bonyolították le, melynek során a MAV NTE noi csapata hazai környezetben fogadta a Sabaria St egyut-tefet. A rájátszás Rázai id^nyzároja nem vart eredményt hozott, hiszen a kanizsai lányok 76:71-re kikaptak, holott ezelőtt Szombathelyen nyertek a mostani el-le/iféllel szemben, Érdekesség, hogy a mérkőzés elején a vasutasok mar 13:Q-ra vezettek, de a 4. perctol feljöttek a vendégek, akik rászolgáltak a győzelemre.
tos
ltak a győzelemre. A képen: Simonná 3 pons dobása.
sorozatban
Paula, Gajcsi Réka. Mindkét csapat testnevelő, felkészítő tanára: Gajcsi József.
Április 20-án (pénteken) a megyei DST megbízásából városunkban került megrendezésre a kézilabda diákolimpia megyei döntője. A három színhelyen (Tungsram pálya, Andrej-ka, dr. Mező, Péterfy iskola) lebonyolított verseny a leányok és fiúk mezőnyében egyaránt remek kanizsai siker született, a Péterfy iskola mindkét csapatának sikerült megszerezni a győzelmet, így jogot nyertek az országos dóntón való indulásra. A fiúk mezőnyében a Péterfy Iskola veretlenül nyerte a csoportmérkőzéseit, majd a zalaegerszegi Ady iskola legyőzése (18:5) sem okozott különösebb akadályt, így valamennyi mérkőzését megnyerve végzett az élen.
A lányok ugyancsak veretlenül végeztek az első helyen. Előbb a csoporton belül nyertek fölényesen, majd a hármas döntőben is megnyerő biztonsággal fektették ket vállra ellenfeleiket. (Tűrje ellen 35:3-ra, Lenti ellen 10:4-re nyertek).
Befejeződött a diákolimpia városi döntője kispályás labdarúgásban. Az 5-6. osztályosok küzdelmeit a Zrínyi I. csapata nyerte, miután legyőzte a Zrínyi ll-t és döntetlent ért el a Péterfy iskolával. Második a Zrínyi II., míg harmadik a Péterfy iskola íett. További sorrend: 4. rozgonyi II. 5. Hevesi

16

( KANIZSÁT

1990. április 27.

Visszapillantó * Visszapillantó * Visszapillantó * Visszapillantó




Kanizsai úszók aranyérme
Olajbányász - Komló 1-2
NB Il-es labdarúgó-mérkőzés
Fotó: Szakony Attila
Adrienn, Simon Tímea), 2:26,05 mp. 4x50 fiú vegyesváltó: 3. K. Vízmű (Révász Tamás, Szabó Dénes, Ludvig Viktor, Szabó Szilárd) 2:18,60 mp.
Á gyermek korcsoport mellett két kiegészítő versenyszámra is sor került. A 100 m delfin leány gyorson Major Zsófia 2. helyen végzett, míg a 100 m delfin fiú gyorson Karácsony Tibor 2., Pápai László 3. helyezést szerzett.
A bajhokj eredményhirdetést követően Tóth Mikós, a K. Vízmű edzője így értékelt: - A gyermek korcsoportban sorrakerült megyei döntőn, valamint a két kiegészítő számban közel 60 versenyzőnk vett részt. Számukra igen jó lehetőséget adott a verseny, s külön annak a 15 versenyzőnknek, aki az élgárdát alkotják. A bajnokságon nagyon szépen szerepeltek a gyerekek s ez biztató a jövőre nézve.
(B)
22:24 (11:12)
okoznak nekem is. A mintegy 250 néző kezdetben élvezte a játékot, hiszen még nem telt el 15 perc sem, amikor mi vezettünk nagy fölénnyel. Az én számomra teljesen érthetetlen, hogy így visszaesett a csapat. Az elmaradt győzelmet mielőbb be kell pótolni, mert nem szabad még nagyobb hátrányba kerülni.
Kötő Zoltán: - Gondoltam, hogy nagy meccsre lesz kilátás. Én bíztam a fiúkban, de aztán a bátorságom „elszállt", amikor a jelentős előnyt sorra ieadták a srácok. Nem tudtak váltani, rengeteg ziccert kihagytak, lőtték a kapufákat. De aztán a jobbnál-jobb helyzeteket is elpuskázták, így elmaradt a 3. tavaszi győzelem, amelyre pedig nagy szükség lett volna.
(1510
NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés. A kanizsaiak legjobb dobói: Kurusta 5, Balogh 4, Grő-faer, Ojtó és Szentes 3-3.
Az előző két fordulóban szép győzelmeket elért kanizsai fiúk ezúttal a sikersorozat folytatására készültek, annak ellenére, hogy mostani ellenfelük az előkelő 3. helyen tanyázik. No, a tavaszi 4. forduló, a második hazai mérkőzés végülis nagy csalódást hozott, hiszen a lámpagyáriak úgy szenvedtek vereséget, hogy már 8:1-re vezettek.
A találkozó végén megkérdezett szurkolók véleménye:
Hegyi Miklós: - Nagyon szomorú vagyok, pedig arra készültem, hogy a srácok jó délutánt
Rajtol a leány 100 m-es mezőny.
A városi fedett uszodában rendezték meg a megyei gyermek úszó-bajnokságot, amelyen három egyesület mintegy 120 versenyzője szerepelt.
A jól szervezett bajnokságon a Kanizsai Vízmű SE úszói közül a következők szereztek érmes helyezést:
100 m leány gyors: 1. Nagy Tünde, 1:05,82, 2. Horváth Ágnes, 1:11,12, 3. Holló Adrienn, 1:12,28 mp. 100 m leány mell; 1. Holló Adrienn, 1:26,36... 3. Simon Tímea, 1:33,61 mp. 100 m fiú mell: 1. Révész Tamás, 1:21,05, 2. Ludvig Viktor, 1:21,29 mp. 100 m leány hát: 1. Nagy Tünde, 1:17,27 mp. 100 m fiú pillangó: 3. Révész Tamás, 1:13,64 mp. 100 m leány pillangó: 1. Horváth Ágnes, 1:20,39 2. Holló Adrienn, 1:22,47.
4x50 leány vegyesváltó: 1. K. Vízmű „A" csapat (Nagy Tünde, Horváth Ágnes, Holló

A középmezőnyben tanyázó két együttes találkozójára szép számú nézősereg gyűlt össze abban a reményben, hogy ezúttal sikerül legyőzni a Komló gárdáját. Sajnos a kilátogatóknak csalódniuk kellett, mert - akárcsak tavaly, úgy most is
A hazai Uímadítsok egyikét incnli
- a vendégek örülhettek a 90 perc után.
A piros-kékek első félidei játékukkal tulajdonképpen 45 perc előnyt adtak ellenfelüknek, akik ezt könyörtelenül ki is használták. Bár ebben
ÍSiííííjíííSS:

az időszakban is volt helyzete az Olajbányásznak, de az értékesítésbe mindig hiba csúszott.
Fordulás után egy „másik" olajos csapat volt a pályán. Teljesen átvette a játék irányítását, nagy tempót diktált, de a csa-
IMbik, a komlóiak kapusa.
Fotó: Szakony Attila
tárok képtelenek voltak eredményesen harcolni, így csak szépíteni tudtak az első félidőben megszerzett komlói előnyön.
Madár Gábor edző a mérkőzés után:
- A mérkőzés kezdete már semmi jót nem ígért. Érezni lehetett a játékosok nemtörődömségét, figyelmetlenségét, fegyelmezetlenségét, aminek két kapott gól lett a következménye. . Második félidőben átcsoportosítottunk és a kapujához szegeztük a Komlót. Csak mi voltunk a pályán, de az első játékrészbeni nagy hátrányt már nem sikerült a második 45 percben lefaragni, (gy csak a szépítés maradt.
- kázé -

Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Felelős szerkesztő: Mihovics József és Takáts Sándor. Tervező szerkesztő: Ferencz Gyó\'zö. Szerkesztőség: 8801 Pf. 74. Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Telefon: 12-305. A szerkesztő bizottság tagjai: Pék Pál (művelődéspolitika, a szerkesztőbizottság elnöke), Kápolnás Zoltán (sport), Lengyák István (hétvége), Marton Györgyi (várospolitika). Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZUV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dlj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél.

Insert failed. Could not insert session data.