Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
6.12 MB
2007-07-05 10:30:07
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
457
2736
Rövid leírás | Teljes leírás (443.83 KB)

Az újságot digitalizálási gyakorlat alkalmával beszkennelte: Ferencz-Füge Róbert

Kanizsa 1990. 049-052 szám - december

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

r

II. évfolyam, 49. szám 1990. december 7. Ara 9.60 Ft

A tartalomból:






Segíts,
hogy segíthessünk!
Véradók Napja \'90
A Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat, a Geofizikai Kutató Vállalat, a Rotary Fúrási Kft. nagykanizsai vöröskeresztes alapszervezete az idén erre legilletékesebb helyen, a kanizsai véradó állomáson köszöntötte véradóit. Az ünnepélyes eseményt megelőzendő", közel harmincan vállaltak önkéntes véradást. Póka Lászlóné, az alapszervezet jelenlegi titkára ez alkalommal adott át különféle elismeréseket és jutalmakat a 20, 25,30,40,50 és 75-szörös véradóknak.

KANIZSA
I Á S 0 S í HETILAP
Megjelenik minden pénteken
Napirenden:
Nagykanizsa és térsége telefonellátásának fejlesztése!
(cikkünk az 5. oldalon)
TOSHIBA termékbemutató a HK-ban

November 28-án és 29-én a Techotrade Irodagép Kft. szevezéseben termékbemutatóra került sor a Helyőrségi Klubban. Az érdeklődők a legmodernebb fénymásolókat tekinthették meg. A vásárlással is egybekötött bemutató érdekessége volt, hogy a kft. minden megvásárolt fénymásoló mellé egy elektronikus írógépet adott ajándékba!
Fotó: Szakon? Attila
Megjött
a Mikulás!
Őt is köszöntötték...
irta és fényképezte: Tóth Ferenc
Rajz: Cserny József
11\' ■■ tmt OH. SM 4ÜK áiTi

A városházán hatottuk
(3. oldal)
Látta már?...
A város műemlékei
(8. oldal)
Öregek napja
(9. oldal)
Az
irigyelt vállalkozók
(10. oldal)
Privatizáció a Nelkánál
(11. oldal)

KANIZSA



Magyarszerdahetyrőí a parlamentbe
Beszélgetés Rudlcs Róbert országgyűlési képviselővel
Az Országgyűlésben folyó munka tévéközvetítései során az MDF-képviselők között szinte mindig ott látunk egy megnyerő, nyugodt, ismerős arcot, amely megmásíthatatlanul azonos az itt látható fényképpel. A „tulajdonos" pedig Rudics Róbert országgyűlési képviselő—Zala megyéből, közelebbről: Dél-Zalából. A napokban vele beszélgettünk, s kérdéseinkre készséggel válaszolt.
— Kérem, vázolja életútját.
— Egy Kanizsa környéki kis fa
luban, Magyarszerdahelyen szület
tem 1954-ben, háromgyermekes ka
tolikus parasztcsaládban. A gimná
ziumot Nagykanizsán végeztem, az
tán Budapesten tanultam tovább, s
előbb elektronikai műszerész szak
munkás, majd villamos üzemmér
nök oklevelet szereztem. 1978-tól
képviselővé választásomig a KFV
kanizsai üzemében dolgoztam,
mélyfúrási geofizikai szakterületen.
Öt éven át terepi geofizikaimérőcso
port-vezetőként jártam a fúráspon
tokat, majd 1983-ban három, 1986-
ban pedig két és fél hónapos — ge
ofizikai mérőberendezés vásárlás
hoz kapcsolódó—műszaki „trénin
gen" vettem részt a texasi Houston
ban. Ez év őszéig ennek a korszerű
elektronikát alkalmazó, mintegy
négy és fél millió dollár értékű be
rendezésnek a műszaki üzemelteté
se és amérőcsoportokirányításavolt
a feladatom. Aztán főállású képvi
selőlettem. Szüleim családiházában
Magyarszerdahelyen élek. Jelenleg
még nőtlen vagyok.
— Hogyan lett az MDF tagja,
majd országgyűlési képviselő?
— A Kádár-rendszerben nem
vállaltam politikai szerepet, ugyanis
ellenzéki érzelmű voltam. 1988
őszén — a kanizsai alakuló megye
gyűlés után nyomban — léptem az
MDF tagj ai sorába. Kezdeti kanizsai
tagság után egy éve a magyarszer-

dahelyi szervezethez tartozom, amelyet falubéli barátaimmal hoztunk létre. Hosszas rábeszélés, kemény belső vívódások után vállaltam a képviselő-jelöltséget. Több mint száz választási gyűlés és a Fórum ki-tűnőkampánymunkáj? sikerthozott: jelentős fölénnyel választottak országgyűlési képviselővé a Lenti székhelyű, Letenyét, és a száznál több—köztük számos Kanizsa környéki — községet magában foglaló választókerületben.
— Tagja-e a parlament valame
lyik bizottságának?
— Igen. A Gazdasági Bizottság
tagja vagyok. Elsősorban ipari és
energetikai kérdésekben foglalok ál
lást, de mezőgazdasági témákban is
aktivizálom magam.

— Hogyan ítéli meg az Or
szággyűlés eddigi tevékenységét?
— Sokat járok emberek között,
így tudom: aközvélemény ítélete le
sújtó a parlament működéséről,
amely főleg a felesleges szócséplé
seknek, pártcsatározásoknak, sze
mélyi villongásoknak tulajdonítha
tó. A korábbi állampárti fejbólintó
parlament langyos vitáihoz szokott
lakosságnak nehéz az átállás. Pedig
jó döntések csak úgy születhetnek,
ha érvek és ellenérvekfeszülnek egy
máshoz, félelem nélkül. Úgy látom,
hogy az önkormányzati választások
és a taxis-blokád óta aT. Ház stílust
váltott, s igyekszik minél hatéko
nyabb munkára koncentrálni. Bizo
nyítványunk nem rossz: eddig is re
kordszámú törvényt és határozatot
alkottunk!
—Milyen a kapcsolata választóival?
— Rendszeresen tartok fogadó
órákat, képviselői tájékoztatókat: va
lamint templomszenteléseken, em
lékműavatásokon, kiállítások meg
nyitóin, konzultációkon, képviselő
testületi üléseken, üzemlátogatáso
kon veszek részt, s a jövőben a falu
gyűléseket is látogatni kívánom. Fo
gadónapom a péntek, amikor déle
lőttönként Nagykanizsán, Ady út 1.
első emeletén vagyok elérhető, dél
után pedig változó helyszíneken —
pl. Lentiben, Csesztregen, Gelsén—
tartózkodom. A heti három-négy na
pos parlamenti elfoglaltság miatt a
több mint száz településen—amely
országos szinten a második legna
gyobb körzet—gyakran megjelen
ni képtelenség.
—Hogyan ítéli meg az ország belpolitikai helyzetét és lát-e kiutat az eeyre mélyülő válságból?

— Az ország a letűnt rendszer
örökségeként valóban nehéz hely
zetben van. A kormány intézkedé
sei egyelőre késnek, vagy még nem
érzékelhető pozitív hatásuk, hosszú
távon azonban a folyamat megfor
dítható. A volt „béketáborban" még
mindig mi állunk a legjobban, de
tény, hogy a már elért életszínvonal
csökkenésével nem könnyűmegba
rátkozni. A felelőtlen beruházások,
az „internacionalista segítségnyúj
tás", a megtermeltnél magasabb fo
gyasztás és a korrupció következté
ben összejött több mint 20 milliárd
dolláros bruttó adósságterhetmosta
dollárelszámolásra való áttérés, az
olajválság, az aszálykár, a KGST és
a szovjet gazdaság összeomlásastb.
tovább súlyosbítja. Ilyen körülmé
nyek között a kormánynak a nemzet
előtt őszintén fel kell tárnia az or
szág nehéz helyzetét, mert a megér
tést, a fokozódó terhek elviselését
csak így várhatja a lakosságtól.
—Mi a véleménye az állandóan. felfelé kúszó árakról, illetve az inflációról?
—Az infláció első számú közellenség, de komoly társadalmi áldozatok nélkül a pénz értékállandóságának helyreállítása elképzelhetetlen. A jövő évtől az energiáért, benzinért, autóért stb. világpiaci árat kell majd fizetnünk, s mert nemzeti produktumunk — objektív okok miatt — nem üti meg a világpiaci mértéket, az égbe kúszó árak nem kom-penzálhatókvilágpiaci bérekkel, rövid távon biztosan nem. A kormány feladata, hogy törekedjen a terhek arányos elosztására, segítse a leszakadókat, sűrítse a szociális hálót.
—A ..gödörbe" került MDF képes lesz-e megújulni?
— Az MDF működésével kap
csolatban vannak jogos kritikák, A
párt meghirdetett programjából ezi-
dáig csakkevés valósultmeg, apárt-
frakció és a kormány együttműkö
dése nem tökéletes, súrlódások van
nak az egyes irányzatok között, és
léteznek személyi ambíciók motivál
ta intrikák is. Úgy gondolom, hogy
a közelgő Országos Gyűlés—bizo
nyára szikrázóan kemény — vitái
ból egy létszámban tán megkarcsú-
sodott, de mindenképpen erősebb,
egységesebb MDF fog kikerülni.
—Hogyan vélekedik a koalíciós pártokról?
—A KereszténydemokrataNép-párt hozzánk eszmeileg közelálló, megbízható, stabilkoalíciós partner. Sajnos nem mondható el mindez a gyakran nosztalgiázó, sűrűbelviszá-

lyokkal terhelt Kisgazdapárt egyes képviselőiről. Reményeim szerint nagyválasztmányuk abelső feszültségeket oldani képes.
— Mi a véleménye az ellenzéki
pártokról?
—A Fideszkezdetben szokatlan volt, de üdítő színfoltja lett a parlamentnek. Tavasszal még meglepetést okozott, majd profi politizálással és taktikázással az SZDSZ oldalvizén „beevezett" ahelyhatósági választásokon, mostviszontúgy tűnik, hogy sok helyen ügyesen „ledob-bant" az önkormányzás felelőssége elől. Az SZDSZ programot alkotó, komoly felkészültségű párt, amely máig is nehezen viseli el a tavaszi vereséget. A paktumvádakból a Fidesz-1 túllihegő keménykedéssel próbált kibontakozni, majd elméleti viták álarca mögé bújva az önkormányzati törvény leblokkolásával próbálta kizsarolni a „Pártatlan Tájékoztatási Bizottság" saját szájíze szerinti felállítását, és ezzel a médiák, sőt akormány feletti korlátlan hatalmat. Az egyszerű ember persze ebből semmit sem vett észre, mert a csata tulajdonképpen „nemes elvek" felett folyt, s csak a jól informáltak egy szűk köre tudta, mi is a valódi tét. Tölgyessy Péter visszavonulása óta, s aparlamenti légkör változásával az ő stílusuk is a konstruktivitás irányába változott. Az új frakcióvezető Petőlván pókerarca jobban elfedi a náluk is meglévőbelső feszültségeket, bár görcsös hataloméhsé-gükígyisbelehajtjaőketaparlamen-tarizmus talajáról elrugaszkodott olyan akciókba is, mint például a taxis-blokád. Az MSZP április 8. óta egyfolytában sértődött, mert a választók nem honorálták a „pártállam lebontásában" szerzett érdemeiket. Még beletelik egy kis idő, amíg rádöbbennek, hogy a pártállamot nem ők, nem is az ellenzék, hanem az úgy-nevezett „szocialista országok" totális gazdasági összeomlása bontotta le. Vagyonátmentő manipulációik szalonképtelenné tették őket, annak ellenére, hogy soraikban számos felkészült egyén található.
— Milyen tevéi vannak a jövőre
nézve?
—Ilyen bizonytalan politikai és gazdasági helyzetben választott tisztségben lévő embernek hosszú távra tervezgetni nem egyéb, mint önámítás. Váll alt feladatomnak szeretnék legjobb tudásom szerintmegfelelni. Akövetkező parlamenti választás után minden vágyam a szakmámhoz való visszatérés...
Tihanyi István

199$*

7,

( KANIZSA

$:¥:;>í::>:::%í:ííi*i::\\&^^^





A városházán hallottuk
Parázs vitákkal, egy teljes „műszakon" át
ülésezett a városi képviselő-testület
December 3-án idén negyedszer ült össze a HSMK kamaratermében Nagykanizsaönkormányzati képviselő-testülete. A beteg dr. Kereskai István helyett ezúttal Farkas Zoltán alpolgármester elnökölt. Üdvözölte a 28 megjelent képviselőt (1 fő volt igazoltan távol), a meghívottakat, s az érdeklődőket, majd ismertette a napirendi pontokat.
A városi szegénység helyzetéről összeállított írásos előterjesztéssel kapcsolatban aképviselők kiegészítő kérdéseket tettek fel, amelyekre a szakapparátus egyes vezetői válaszoltak. A kormány által biztosított külön segélykeretből, valamintkölt-ségvetési maradványokból történt belső átcsoportosításokból—aképviselők határozata alapján — mintegy 5 millió forint év végi egyszeri segély t utalnak még ki december hóban az arrarászorulóknak, családonként illetve személyenként 2000— 4000 Ft közötti összegben, részben vásárlási utalvány formájában, részben készpénzben.
A képviselő-testület vita nélkül elfogadta az ügyrendi-igazgatásibizottság azon előterjesztését, hogy Horváth József OTP fiókvezető-helyettes részvétele apénzügyi ellenőrző bizottságban nem összeférhetetlen, s így továbbra is részt vesz a bizottság munkájában.
A szennyvíztisztítómul II. ütem beruházása, műszaki, közgazdasági és anyagi vonatkozásai felülvizsgálatáralétrehozott ad hoc bizottság jelentését Marton István képviselő ismertette. Bár a jelentés elfogadásra került, az ügyben a képviselők a gazdasági, városüzemeltetési éskörnye-zetvédelmi bizottságnak „passzolták" át a témát további mélyebb elemzésre.
A testület elfogadta az alpolgármester előterjesztését az évi összesen ezer forint tagsági díjjal járó, a fővárosi kerületek és megyei jogú

városok érdekképviseleti szervéhez való csatlakozásról, azzal, hogy annak ülésein a polgármester vagy alpolgármester vesz részt; de nyitva-hagyták azt a lehetőséget is, hogy esetleg újabb érdekképviseleti szervezetbe is belépnek.
Az „egyebek" foglalták magukban az ötödik—egyben leghosszabb időtartamú — napirendi pontot. Ezek sorjában:
— A török kiűzésének 300. év
fordulója alkalmából létrehozott Vá
roskapu Emlékhely Alapítvánnyal
kapcsolatban a testület hosszas vita
után, avárosfejlesztésibizottság elő
terjesztése alapján nem fogadta el a
kezdeményezőknek azon elképzelé
sét, hogy a Vár úti Ifjúsági Parkban
helyezzék el a 8 méter magas épít
mény-kaput. Az ügyben ötletpályá
zat kiírására hoztak határozatot.
— A Rozgonyi utca 4. sz. alatti
ún. ,3olhás-mozi" ügyében — szá
mos hozzászólás után, a Szabadság
téri általános iskola részére javasolt
tornatermi átalakítás helyett— a tes
tület úgy döntött, hogy az életveszé
lyes állapotú épületet le kell bonta
ni, amely után majd a városfejlesz
tési bizottság adjon javaslatot a he
lyette felépítésre kerülőlétesítmény
re. Úgyszintén a lebontás mellett
döntöttek a képviselők a Somogyi
Béla u. 29. sz. alatt lévő, már 1989-
ben a rossz műszaki állapota miatt
kiürített lakóépület vonatkozásában,
ahol a bontást az értékes kovácsolt
vas elemek megőrzésével kell majd
végezni.
— A Sneff téri magánvállalko
zói üzletek díszburkolatának és tér
világításának létrehozása éles vitát
váltott ki, ugyanis az önkormányzat
—takarékossági megfontolásból—
teljes egészében a vállalkozókra
akarja hárítani a kialakítási költsé
géket. Az ügyet a pénzügyi ellenőr-

zőbizottság vizsgáljatovább, éské-szít elő határozati javaslatot.
— A legtöbb időt emésztette fel
a Kanizsa Városi Hetilap további
sorsának elemzése. Mivel azügy ben
egy hét leforgása alatt az oktatási és
kulturális bizottság nem tudott konk
rét javaslatothozni azülésre, ezért a
képviselők zöme egyéni véleményt
nyilvánított. Egyöntetűen leszögez
ték, hogy a hetilapra szüksége van a
megyei jogú városnak és térségének,
de abban akérdésben, hogy anyom-
dai-kiadásimunkálatokatazalaeger-
szegi Journal Kiadói Kft. vagy aka-
nizsai Szociális Foglalkoztató
nyomdája végezzejanuár 1 -tői, nem
született konkrét döntés. A testület
végül is felhatalmazta az oktatási és
kulturális bizottságot arészletkérdé-
sek tisztázására, és a lap további mű
ködtetésének biztosítására.
— A Városi Televízió stúdióve
zetői állásra a Polgármesteri Hiva-
talhozhárompályázat érkezett, ame
lyeket az oktatási és kul turálisbizott-
ság értékelt. A legmeggyőzőbb pá
lyázatot a jelenlegi megbízott veze
tő Dónay Nóra adta be, s a testület
döntése szerint az állást 3 éven át—
a bizottság és a művelődési osztály
vezetőjének javaslata alapján — to
vábbra is őtölti be, egyelőre ajelen-
legi 18.500 Ft havi bruttó alapfize
téssel.
— Mivel Nagykanizsa „megyei
jogú város" címet ért el, a testület
megváltoztattaahivatal elnevezését,
amely „Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Polgármesteri Hivatala" lett.
— A testület meghallgatta Kré-
mer József képviselőhozzászólását,
amelyben összegezte a korábbi há
rom ülés tapasztalatait, majd néhány
javaslatot is tett.
—Csákai Iván képviselő felszólalásában kifogásolta, hogy a Sörgyár privatizációja tekintetében az Állami Vagyonügynökség kihagy-

ta a város önkormányzatát, és ■—szerinte — a földterület eladása vonatkozásában eljárási jogsértést követett el. A testület az ügyrendi-igazgatási bizottságot hatalmazta fel a kérdés megvizsgálásával, az esetlegesen szükséges fellebbezési lépések megtétele előtt.
—B alassaBéla képviselőönkéntes adóbevallássalkapcsolatos.majd dr. Matolcsyné dr. Horváth Ágnesnek a Hunyadi utca sarkán lévő épülettel kapcsolatos interpellációja utánBöröcz Zoltánképviselő a földgázszolgáltatás fűtőértéke hullámzásának ellenőriztetését kérte a város lakossága érdekében (a városüzemeltetési bizottság vizsgálatot indít!).
—Mivel afőjegyzői állássalkapcsolatban egymással ellentétes hirdetések jelentek meg aBelügyi Közlönyben illetve a Zalai Hírlap és a Magyar Nemzet c. napilapokban, a pályázati elbírálás és kinevezés csak januárban lesz, s addig még az is tisztázásra vár, hogy a megyei jogú városbanjegyzőt vagy főjegyzőt lehet foglalkoztatni...
— A KDNP megbízottja, Palo
tás Tibor képvisclőrészéről bejelen
tés történt, hogy a párt városi szer
vezete képtelen kifizetni a Rozgo
nyi utca 1. sz. alatti párthelyiség után
a mintegy 120 ezer Ft összegű évi
bérleti díjat. Töröltetést kért.
—Martonlstvánkcpviselőazúj, tervezett autópályaszakaszzalaeger-szcgi,,elorozásának"megakadályo-zására hívta fel a figyelmet.
— A testület — indokok alapján
—elfogadtaLovrcncsics Lajos gaz
dasági bizottsági tag lemondását.
Utódlásra a legközelebbi ülésen ke
rül sor.
— Az alpolgármester felolvasta
a város egyes állampolgárai által alá
írt azon beadványt, hogy a nemrégi
ben megválasztott oktatási és kultu
rális bizottság helyett két másik bi
zottság alakuljon, mégpedig oktatá
si-sport és külön közművelődési bi
zottság. Döntés januárban lesz!
—Bajcsa városrész önkormányzati függetlenségi törekvésének kivizsgálásával az ügyrendi-igazgatási bizottságot hatalmazták fel.
—Ugyancsak ez a bizottság tesz majd javaslatot arra, hogy a Phrali-pe FüggetlenCigányszervezet vezetője résztvehet-c a testületi munkában.
—A testület határozott, hogy valamennyi képviselőnek december 31-ig vagyonbevállást kell beadni.
—Takács Zoltán javaslata alap-jánvalamermyiképviselőjanuár 15-ig megkapja a még hatályos tanácsi rendeletek gyűjteményét.
A 14 órakor kezdődött, parázs, helyenként szenvedélyes felszólalásokkal tarkított „műszaknyi" testületi ülés 22 órakor(!) fejeződött be azzal, hogy a képviselők legközelebb december 17-én 14 órakor találkoznak, rendkívüli ülés keretében. Tihanyi István

KANIZSA

1990, december ?♦




Van mit elosztanunk?
Nap mint nap hallani, hogy eddigi .jólétünk" a termelésfogyasztás rossz arányaiból adódik. Magyarra lefordítva, többet ettünk meg, mint amennyit megtermeltünk. No, ezért lesz most nekünk rossz—mondják ahoz-záértók. Ebben az érvelésben sok minden sántít. így hadd osszam meg néhány gondolatomat és észrevételemet a kedves olvasóval.
A magyar ember mindig nagyon sokat dolgozott (természetesen azért nem mindenkire gon-

dolok). Másodállás, harmadállás, háztáji és természetesen a főmunkahely. Nagyon sokan voltak olyanok, akik 16 órát, vagy ennél is többet dolgoztak naponta. Még a pártállam idejében végzett statisztikai adatok ic egyértelműen kimutatták, hogy világviszonylatban a magyarok dolgoztak a legtöbbet. Ebből egyenesen adódik akérdés, akkor hogyanlehetséges az, hogy nem termeltünk annyit, amennyit elfogyasztottunk. Itt nyilvánvaló a tények szándékos félremagyarázása.

Mert ha igaz az, hogy többet fogyasztottunk, akkor ebben az országban nagyon sokan vannak olyanok, akiknem termeiteksemmit, csak felélték a mások által megtermelt javakat. Ma is ez történik, kimondva-kimondatlanul. Annyit viszont tanultak az emberek, hogy aki állandóan dolgozik, az nem lesz gazdag, de nyomoréklehet. Ezaperspektívamamár nem vonzó senki számára, mert túl feltűnő sokak pazarló gazdagsága.
Ha jövőre netán lesznek ellátási problémák, akkor valóban mondhatják, hogy nem termelünk annyit, amennyit elfogyasztunk,

de ahol szisztematikusan földig romboljuk a munka becsületét, ott mást ne is várjunk. A munkanélküliek várható serege és a világ minden tájáról hazánk földjére menekült (dolgozni nem akaró) „náció" viszont fogyasztani fog és ezt azoknak kell megtermelni, akiknek még nem tudták a munkakedvét teljesen elvenni. Ez a lényege a mostani katasztrófánknak, amely így tovább fog mélyülni...
Közeleg az év vége. Ha 1991-
et is ekkora teherrel a hátunkon
kezdjük, ahogy ezt az évet befe
jezzük, akkor az isten legyenhoz-
zánk irgalmas! V. J.





A mások!
ÉLETKÉP. 1990 ŐSZE.
Én tervezek, az állam végez!
Elkövettem egy súlyos hibát! Még augusztusban különböző okok miatt olcsón vásároltam egy üzemképtelen öreg személygépkocsit. Úgy gondoltam, hogy mivel értek hozzá, lassan feljavítom és jövőre le-műszakiztatom. Lesz egy öreg, de működőképes tartalékautóm. Azt tudtam, hogy a benzin nem lesz olcsóbb, de azt is tudtam, hogy a tartalékautó nem fogyaszt benzint, ha nem használom. Kockázat semmi, gondoltam, viszont egy gondot letudtam a v államról, mert ha elromlik az újabb, nem leszek tehetetlen. Sajnos én autóhoz vagyok kötve, munkahelyi és egyéb elfoglaltság miatt.
Tévedtem! Az ember tervez és az állam keresztülhúzza a számításaimat. Jön a gépjárműadó és a kötelezőbiztosítás! Eves szintenkb. 10000 Ft-ot terveznek (bár még nincs pontosan eldöntve).
Most nekem két kocsim van, s megnézhetem magamat. Más megoldás nem lévén, a rendszámtáblát le kell adnom, hogy ne kelljen fizetnem. Mivel több éve nincs műszakija sem, az átíratást januárra terveztem, mert azt már előbb nyilvánosságrahozták, hogy akkortól csak500 Ft lesz az átíratás. Mostközölték velem a rendőrségen, hogy arendszám-táblát csak akkkor adhatom le, ha átiratom. Ez viszont idénmég kb. 4 000 Ft. Hajanuárban iratom át „olcsón", akkor meg már fizetni kell a féléves kb. 5 000 Ft-ot, adó és biztosítás gyanánt...
Neszeneked tervezés! Mindenesetre én is levontam a tanulságot, amit egy percet sem v árva szeretnék mindenkivel megosztani. Már tervezni sem érdemes ebben az országban, mert itt rövid idő alatt gyökeresen változhatnak a jogyszabályok, és mindig a mi kárunkra!
De azt illene tudni, hogy tervezés nélkül nincs semmilyen alternatívánk. És most ezt is sutba kell dobnunk!
— ryó —

A mezőgazdaság, a földművelés, az állattartás, és az ezzel kapcsolatos fogalmak mindig egyek voltak a parasztsággal. Őket hívták jobbágyoknak, zselléreknek, napszámosoknak, parasztoknak (aszó rosszab-bik értelmében), és még ki tudj a minek. A paraszti munkamindig az ország legalantasabbnak tartott munkájavolt, s az általa megtermelt termékek mindenki számára fontosak voltak. Még ma is inkább szégyen parasztnak lenni. Miért?
Talán azért, mert szinte mindig egy más népcsoportot képviseltek. Amaguk zárt világával, évszázadokon át elzárv a a fejlődés tői, ők a, .mások". A másként gondolkodók, a másként élők hermetikus világ a. Pedig nem voltak ilyenek mindig. Régi erényeik, lázadásaik a magyar történelem dicső fejezeteit alkották. Budai Nagy Antal, Dózsa György és másoknevei örökké ismertek maradnak számunkra. És mára mivé lettek az ő utódaik? ők azok, akik Dózsa Györgynek a parasztság legnagyobb vezérének halála óta mindent tűrnek, őket kötötték röghöz, kötelezték őket a papi huszad, földesúri tízed, a dézsma, a kötelező beszolgáltatás és egyéb terhek kifizetésére. És az új kor sem hozott számukra sok igazságot, mert ők azok, akiknek lesöpörték a padlását is. Elvették, majd visszaadták a földjüket többször is. Ők a mai kor legnagyobb kiszolgáltatóttai és még a mai napig sem kapták meg az őket megillető jogokat és elismerést, őket vitték ku-lákként a börtönökbe, bitóra, pedig egyetlen bűnük, hogy dolgoztak. A paraszti munkából meggazdagodottak mindig gyanúsak voltak, ők azok, akikből a bizonyos tüzes fogók nemcsak a húsukat, hanem az ellenállásukat is kiégették. Dózsa Györggyel kihalt a parasztság önbecsülése?
Még ma is nehéz igazi kapcsolatokat teremteni velük. Nehezen fo-

gadnak be maguk közé újakat. Gya-nakvóak. Az újakat — hiába élnek úgy mint ők — akár évtizedekig is gyanakvoan figyelik. Ha kocsmába jár, az a baj, ha nem, akkor az. Ha vallásos, az a baj, ha nem, még nagyobb a baj. ők azok, akik egy emberöltőt tartanak mércének, hogy be-fogadjanak maguk közé valakit. És emellett le kell ny elniök minden kellemetlenséget, mintha így próbálnák ki, hogy tudnak-e úgy megalázkod-ni az újak, mint ők. Ők azok, akik lassan fogadják el az újat, a kényelmeset, mert minek az új, ha a régi is megteszi. Évszázados hagyományokat merev tisztelettel őriznek. Sok helyenmég mindig jelszó, hogy idegeneket ne fogadjunk be, mert feldúlják nyugalmunkat. Eldugott falvakban évszázadok óta egymás közöttházasodnak, hogy a falú egy család maradhasson. Talán félnek az „idegenektől", hogy ismét elveszik mindenüket. Féltik a földet, amely a történelemvihar aiutánmég megmaradt nekik, pedig lassan ma már senkinek sem kell. ötszáz év után így


(Dózsa György unokái)
. kísért még mindig a parasztvezér szörnyű tűzhalála?
Akik elköltöztek a falvakból, azok egy része ezt azért tette, mert változtatni akart. S egyre többen vannak olyanok, akik ki akarnak lépni az életbe. Talán átalakulhatnak azok a megrögzött szokások, amelyek a falvakban még mindig élnek és akadályozzák a fejlődést. Semmit nem ér a szabadság akkor, ha a falvak ezt nem igénylik.
Most, amikor a feudalizmus legborzasztóbb emlékeit felidézőkommunizmus véget ért, nem lesz már szükség Dózsa Györgyökre és áldozatokra. Viszont ki kell lépni abból az évszázados sötétségből, amelybe őkmenekültek.Mostígérik, újralesz becsülete a paraszti munkának! Ne hagyják, hogy mások döntsenek ismét helyettük, mert aki a földhöz nem ért, az kárt okoz ismét nekik. Az elzárkózók ma már csak maguknak ártanak. És vele a világnak, az országnak, és gyermekeiknek is...
Szakon? Attila felvitele
Itt az új világ küszöbe. Lépjünk
be együtt! Vízvári József

7,

KANIZSA

Napirenden:
Nagykanizsa és térsége telefon-ellátásának fejlesztése!


Vízműavatás Liszón
November 20-án a Polgármesteri Hivatalban hivatalos megbeszélésre került sor Nagykanizsa és térsége telefon-ellátásának fejlesztéséről. A megbeszélésen a Magyar Távközlési Vállalat részérói Tolást Péter, a Pécsi Igazgatóság vezetője és Garami András távközlési üzemvezető; BolfGyörgy, a kanizsai postahivatal vezetője; a kanizsai Polgármeste-riHivatal részéről pedig dr.Kereskailst-ván polgármester, Farkas Zoltán alpolgármester, Karmazin József műszaki
osztályvezető és Gödinek László terv-osztályvezeUJ volt jelen.
A megbeszélésről emlékeztető készült, amelyből az alábbiakban adunk szemléltető részleteket, a lakosság tájékoztatására:
A megbeszélésen jelenlévők a témával kapcsolatban ismételten információt cseréltek, kölcsönösen tájékoztatták egymást az időközben történtekről és több kérdésben konkrét tennivalókat határoztak meg.
1
Pétre Román és a ioa
A román miniszterelnök a La Prensa címűi argentin lapnak adott nyilatkozatában kifejtette: „Romániában a nemzeti kisebbségnek ma megvan a teljes szabadsághoz való joguk, s ez a jog messze fölötte áll azoknak a jogoknak, amelyeket ma Magyarország a területén élő nemzeti kisebbségnek, köztük a románoknak nyújt."
A messziről jött ember azt mond amit akar! Egy kézlegyintéssel lezártnak tekinthetnénkaz ügyet. Mégsem tehetjük, mert ezt nem egy részeg átlagpolgár mondta, hanem a nagy nyilvánosság előtt egy országért, nemzetért felelős ! ember.
■ Ismét egy kijelentés, amely nem egészen átgondolt, de céltudatosan tö-
j rekszik Magyarország nemzetközi kapcsolatainak és pozitív megítéltetésének ; rombolására. Sajnos a meggondolatlan kijelentéseka gazdasági kapcsolatok-j ra ugyanúgy kihatnak, mint az „ építő jellegű párbeszédekre". Arról nem isbe-j szelve, hogy párbeszédről csak akkor lehet szó, ha valaki elfogadja a kihívást Í és nem kibúvót keres „álproblémák" megoldásához.
! Ismerős képek, kijelentések, vádak— csak most sokkal fiatalabb szája-
iból.
| A nekikeseredett névtelenek éjszakai menetelése abban az országban,
ahol a kisebbségnek nincs joga. Nem értem, a jogállamból menekülnek az embere ka biztos jogtalanságba? Tudni kellene, hogy rég nem arról van szó, hogy j csak a székelyek menekülnek az ősi földjükről.
j Nem kevesebbet állít Pétre Román miniszterelnök úr, azt, hogy „Magya-
i rország és a vele szomszédos államok viszonyát a nemzetközi jogáltalánosan elismeri elvein alapuló összeurópai együttműködés légkörét érintő feszültségeket kelt."
Már csak egy lépés, hogy azt mondja rólunk, sárba tapossuk a jogokat,
] különleges jogokat követel az anyaország. Lehet különleges kérés, ha egy nép-
I csoport szülőföldjén szeretne élni. Ez nem csak joga, de kötelessége Lv! Az élő-
j ket el lehet üldözni a szülőfölről, de a holtak visszatérnek.
! Lehet, hogy a miniszterelnök úr pontosan ismeri a nemzetközi jogokat és
j azok útvesztőit, de port hinteni a világ szemében — enyhén szólva —politikai kóklerségre vall.

Családi vállalkozás keretében a Lenin út 6. szám alatti zsinagóga udvarban november 20-án nyílt meg Kálovicsné Süli Györgyi magánvállalkozó boltja, a Korzó Üzletház. A vegyes árfekvésű, hangulatos üzletház három részre tagozódik: ajándék, férfi divatáru és női divatáru „osztályra". Képünkön Galamb Gizella eladó ajánl karácsonyi ajándékot egy férfi vásárlónak.
Fotó: Szikon? Atilla

Nagykanizsa város polgármestere vázolta a fejlesztés mielőbbi megvalósításával kapcsolatos igényeket, ezzel együtt kitért a zalaegerszegi központ bekapcsolásával a jelenlegi feszültségek átmeneti és mielőbbi enyhítésére, amely mintegy 200 előfizetőnek adna korszerű szolgáltatást és a nemzetközi távhívásba történő bekapcsolást.
A Távközlési Vállalat igazgatója a találkozást fontosnak, időszerűnek tekintette... A vállalat a 2000-ig szóló fejlesztési programját két részre bontotta: egy rövidebb 3 éves, és egy hosszabb távú terminusra.
Nagykanizsa és térsége fejlesztése a 3 éves program részét képezi. A fejlesztés forrás oldala rendezett, amely teljes egészében a Távközlési Vállalat pénzeszközeivel valósul meg. A fejlesztés költségszükséglete 1989. évi árszinten 2,4 milliárd forint. Maga a beruházás konkrétan 1991. I. félévében indítható és 1993-ban fejeződik be. Amennyiben a feltételek erőteljesen romlanak, ebben az esetben bizonyos munkák áthúzódásával is számolni kell 1994. évre.
A felhasználásra kerülő hírközlési technológia nemzetközi tender felhívás alapján választódik ki. A döntés 1990. decemberében lesz. Ezt követően indulhatnak a konkrét műszaki előkészítési és megvalósítási folyamatok. Ennek függvényében lehet meghatározni a közös tennivalókat is. Ezért a jelenlévők abban állapodtak meg, hogy 1991. januárjában ismételten találkoznak.
A jelenlévők kölcsönösen dekralál-ták azon elképzelés helyességét, amely
A mai pénzszűkés világunkban ugyancsak illikmegbecsülni, ha egy beruházás elkészül. Különösen jó érzés ez akkor, amikor vízműavatás-ról van szó. Mert ez történt. Egy újabb zalai kisfaluban van egészséges, nitrátmentes ivóvíz. November 23-án 12órakormindenkülönösebb felhajtás nélkül átadták a vízmüvet. (Néhány adat, amely különösen figyelemreméltó és megérdemli, hogy anyilvánosság elé kerüljön. Költséghatáron belül készült el, és a határi-dőelőtt, amely mindenképpen figyelemre méltó. Különösen, amikor ennek a vízműnek oly sok akadályt kellett legyőznie egy letűnt tanácsi vezetés kapkodásai miatt. A vízmű 10 millió forintba került „csak" és ehhez 9 kilométer gerincvezeték és 160

szerint a beruházás megvalósításában elsősorban a helyi kivitelező vállalatokat vonják be.
Valószínű, hogy a postai főépület jelentősebb bővítésére nem kerül sor... A vállalat kérésére a Polgármesteri Hivatal továbbra is vállalkozik azirányító személyzet letelepedését biztosító lakások megépítésére, konkrét megállapodás és a szükséges keretösszeg átadása alapján... A vállalat bejelentette azon szándékát, amely szerint Nagykanizsán ügyfélszolgálati irodát létesítene.
Külön szó esett a telefonellátás területén jelenleg meglévő feszültségek átmeneti enyhítéséről. Ismételten megerősítésre került, hogy a zalaegerszegi új telefonközpont beépítésével lehetőség nyílik arra, hogy mintegy 200 kanizsai előfizető ezen a központon keresztül kapjon korszerű, nemzetközi távhívásra is alkalmas szolgáltatást. E lehetőség elosztását nyilvánosság előtt fogják lebonyolítani.
■ Az elosztásnál a következő kategóriákat veszik figyelembe:
— a legnagyobb telefonforgalmai
előidéző és terhelést adó szervezeteket,
—külföldi kapcsolatokkal rendelkezőket,
—fontosabb intézményeket,
— a nyilvános állomások egy meg
határozott részét.
Ejelentős feszültségeket oldó megol-dáshozazonban kiegészítő technikai eszközök is szükségesek, amelyeket a Budapesti Telefongyár csak 1991. első félévére tudott vállalni.
(tlh-D
bekötés tartozik. A kaposvári DÉLVIÉP nagyatádi építésvezetősége volt a kivitelező". Megmutatták, hogy gyorsan és jól tudnak dolgozni. Eddig mintegy 20 községben készítettek vízművet, mindig minőségi kifogás nélkül. Egy érdekes számadat: ebben az évben ez volt a harmadikfalu, ahol be is fejezték amun-kákat. Jó együttműködést sikerült a lakossággal is kialakítaniuk, és azel-végzett munkákról a bizonylatok jó minősítést adtak. A munkát a Nyugat-Dunántúli VízgazdálkodásiTár-sulatok Egyesülése bonyolította.
Az avatáson Sági Józsefjpolgéz-mester mondott rövid beszédet a falu nevében és megköszönte a tervezők, szervezők, kivitelezők lelkiismeretes munkáját.
Vízvári

KANIZSA

december ?♦




A Kanálgép hadművelet
(Kóstoló a katonaéletből)
Imádom a meghívókat. Különösen, ha vasárnap délutánra küldi a Soro-zási Osztály, ráadásul kétnapos vendéglátást ígérnek.
Megjelenés 17 órakor — olvasom a papírt, de még csak fél három van, amikor a vonat beér a Délibe. Ráérek még, gondolom, pont ötre odaérni. Addig inkább a szabad levegőn, még ha megfagyok is. Aztán fél öt után mégis ott állok a laktanya kapujában.
Köszönés nulla.
— Sorozásra jöttél? Elmész itt egyenesen abba az épületbe, a fölszinten
majd eligazítanak — tájékoztat azért készségesen az őr.
A földszinten:
— Szevasz. Neved?
Mondom.
— Édesanyád neve?
Mondom.
—Itt akanálgép (fedőneve evőeszköz), az ágynemű (hát, nem mondom!), a folyosó végén az utolsó ajtó, keress magadnak egy ágyat!
Benn még csak ketten vannak, emeletes ágy bezzeg annál több. Ledobom a táskám az egyiknek a tetejére, közben egyre többen leszünk. Mindenki szótlan, érezni, hogy senki sem önszántából jött.
—Ti is zalaiak vagytok? — kérdezem, de csak egy-két nyögésszerű, ja" a válasz. Na, jó, nem zavarok.
A mellettem lévő ágy tetején a srác ágyazni kezd, de a lepedő után nem találja a takarót.
— Nem ejtettem le valahová?
— Nem — válaszolom —, két lepedőt kaptál te is, az egyik a takaród.
Az ajtó hirtelen kivágódik, borostás srác be. Le sem teszi a táskáját, máris hangosan mondja, hogy őmár volt itt tavaly, csak akkor kijelentette, hogy nem akar katona lenni.
— Akkor ez most kiszúrás? — kérdezi kétségbeesetten.
Az ajtó mellett valaki felfedezi a napirendet. Ott kezdi olvasni, hogy, JÉb-resztő 5:45". Erre már hangosabb a reakció. Lusta ifjúság! Kiderül az is, hogy a két nap csak holnap délutánig tart, nem holnaputánig. Ez a hét legjobb híre! Legalábbis nekem, mert van aki már ma este sem akar ittbenn aludni, mindenáron kimenne.
Hat óra felé sorakoztatják a társaságot. Személyi igazolványt, katonakönyvet, tollat kell csak vinni, azt is csak a második emeletig.
Pszichológiai alosztály — mutat a nyíl jobbra, de nincs időm azon töprengeni, hogy minek ez a fellengzős kifejezés, már teremek is bennünket egy terembe.
Egy kiskatona mondja el a két nap programját.
— Először névsorolvasás, mindenki leadja az igazolványait, megjegyzi
a sorszámát. Utána csoportos pszichológiai vizsgálat, hét-fél nyolc felé va
csora. Fél tízkor takarodó, reggel háromnegyed hatkor ébresztő, kezdődik
a laborvizsgálat. Aztán reggeli és további orvosi és pszichológiai vizsgála
tok, egészen fél ötig.
A gyors eligazítás után mindenki kap egy füzetet és egy lapot. Mindössze háromszáz kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszolni. A bennfenntesek (a kis borostás) tudni vélik, hogy a lehető legrosszabb válaszokat kell adni, az a jó.
Közben kiosztják asorszámokat is. Negyvenötén vagyunk, persze anegy-venötöst én kapom. Hurrá!
Teszt elvégezve, gyülekező a vacsorához. Lerobogunk az alagsorba, kezünkbe nyomnak egy szelet háromnapos kenyeret és egy doboz émelyítő szagú körözöttet.
— És mi lesz a vacsora? — teszi fel valaki a kérdést. Ami persze költői.
Kanálgépemmel, amit utoljára talán tíz éve ha elmostak, nekilátok az
evésnek. Aztán a hálóban újra. Még jó, hogy készültem.
Fél tízig még van egy csöpp idő, addig szabadprogram, lehet videózni. Stílusosan egy kommandó film megy éppen. Én inkább megpróbálok aludni, úgyis mindjárt fel kell kelni. Az ágy nyikorog, de nemcsak az enyém, úgyhogy a szobában folyamatos anyikorgás. Ha valaki befejezi a fészkelő-dést, jön a következő. Mint egy staféta. És ez így megy reggelig...
Fél hat után ébresztő. Senkit nem kell kirázni az ágyból, örülünk, ha vég-. re felkelhetünk. Az alvásból meg elég /olt az a két-három óra. Irány a mos-

dó, WC, némi sorbanállás után. Kaja nincs, először sorakozó vérvételhez,\' vizeletvizsgálathoz. Az előbbi még rendben, de az utóbbira várni kell. Az ember nem víztorony.
A vérvétel se semmi, egytől huszonnégyig jobb kézből, afölött balkézből veszik — ha ott jó a véna. A reggeli következik.
Sorbanállás (tíz méter az étterem), kajaosztás. A menü egy dzsem, egy vaj, tejeskávé (csak elméletileg az), maradék kenyér, fölöttem gyönyörűjel-mondat: Takarékoskodj a kenyérrel! Hát ezzel lehet is!
Reggeli után újabb eligazítás. A „tanácsterem" feliratú helyiség ajtaja va-lahogynem akar parancsrakinyílni. Legalább tíz kulcsot kipróbálnak, de egy sem jó. Valaki megjegyzi, hogy milyen hadsereg az, amelyiket egy bezárt ajtó is megállít. Hangos röhögés hátulról.
Az újabb eligazítás után vissza a vizsgálatokhoz. A sorszámtól függ, hogy ki hol kezdi. Nálam a műszeres pszichológia tesztek az elsők. Két szoba, három masina, szakértő utasítások.
— Ti pszichológusok vagytok? — teszem fel az egyiknek a kérdést.
— Én kőműves voltam civilben. Tizennyolcan vagyunk ezen az osztá
lyon, abból kettő az orvos.
Azért megnyugtató, hogy kiváló szakemberek végzik és értékelik is a vizsgálatokat.
A gépek után irány az öltöző — illetve vetkőző.
Üldögélünk egynegyedórát, miközben a vizsgálóból kiszűrődik a számítógép hangja. Biztos jól megy a játék. Végre behívnak, átesem a szokásos vizsgálatokon, no meg három szobán.
Ezután átöltözöm, elküldenek egy újabb csoportos pszichoteszt kitöltésére. Hajói számolom, nyolcféle tesztet kell megoldanom, korábbi tanulmányaimból ismerős néhány. A kiértékelést megint csak az előző szakértő gárda végzi. (Elgondolkodom, hogy egy-egy teszt megközelítően jó értékeléshez még kiv álóanképzett pszichológusoknak is több éves alapos tanulmányt kell folytatniuk, itt meg ügyes szakmuntrísok fél óra alatt végeznek nyolccal!)
Tíz óra van éppen, amikor befejezem a kitöltést, kezdek örülni, hogy talán már délben hazamehetek.
Korai az örömöm, mert a pszichológussal lefolytatandó beszélgetés már nem megy ilyen gyorsan. Negyvenöt emberre öt pszichológus jut.
Majdnem négy és fél (!) órát várakozom tétlenül, amibe egy ebédszünet is bennfoglaltatik. Persze nem vagyok egyedül, de legutolsónak én maradok. Mikor végre bejutok, a doktornő szobája ajtajában még a jóságos Freud bácsi képe lebeg a szemem előtt, de a megfáradt, munkáját terhesnek érző hölgy stílusa visszatérít a Földre. Egy kérdés, rövid válasz, két perc szünet. Ez így megy vagy fél óráig, aztán fordul a kocka, kérdezzek én, ha akarok.
— Mit tudnak megállapítani egy ilyen vizsgálatsorozat után valakiről?
A válasz inkább kioktató, mintsem egyenes, de ezen nem is csodálkozom. Meg persze megkapom a véleményt az újságírókról is, némi jó tanáccsal körítve.
Végre ezen is túlvagyok, márcsak az egyszemélyes sorozóbizottság színe elé kell járulnom. Előtte itt is fél óra várakozás.
A folyosón már csak négyen vagyunk, a többiek is igencsak unják az egészet. Szebbnél-szebb szitkok szállnak a levegőben, senki nem érti, minek kellett már tengnap este idejönni. Az ügyeletes készséggel válaszol:
— Azért, hogy senki ne legyen részeg reggel.
Kösz a bizalmat!
A végén már csak egyedül vagyok, de lassan kezdenek beszállingózni az emberek, akiket mára hívtak be. Ők még nem tudják mi vár rájuk, nem ijesztem meg őket.
Aztán eljön az utolsó felvonás, megkapom a várható beosztásomat, visszadják apapírjaimat. A kapun kilépve rápillantok az órámra: 15:37. Zuhog az eső, de legalább friss a levegő! Már csak egy dolog érdekei-Irány Haza!
\' L. B.

KANIZSA



Nemcsak a tisztaság a fél egészség!
Nemcsak a tisztaság a fél egészség, hanem a megfelelő táplálkozás is. Ebből azonban még nem keletkezett se közmondás, se szólás. Nehezen megy az egészségesebb táplálkozásra való áttérés, pedig a napi sajtó, a tévé, rádió, a vöröskereszt, meg még ki tudja hányféle szerv, tömegkommunikációs eszköz nevel, riogat, de legalábbis józan eszükre próbál hatni.
A Hunyadi Általános Iskolában megkérdeztem az érdekelteket, hogy mi a véleményük az egészséges táplálkozásról.
GYEREKEK,
AKIK
AZ ISKOLÁBAN ÉTKEZNEK:
Anita, Tomi, Rena, Dóri és Ági 10-11 évesek. Egybehangzóan állítják, hogy nem szeretik a főzeléket, a rakott és töltött ételeket, a poharas tejet és a húst, de minden nap megennék a bablevest, a mákos metéltet. Hiányolj ák, hogy idén nincs ebéd után sütemény ésüdítőital. Szívesen vesznek zsebpénzükből kakaós tekercset, ropit és colát. Sokszor van vacsorára bundáskenyér, virsli, párizsi. Ezekavallomásokvalaholmé-lyen gyökerező, alig változó étkezési szokásokról szólnak. AZ ÉLELMEZÉSVEZETŐ:
Hetyési Árpádné véleménye szerint a gyerekek rettenetesen elrontottak. Az édesanyák nem főznek rendszeresen, változatosan. Az időigényes ételek megfőzését nem ismerik a gyerekek. Nemcsak a főze-

lékeket, a mártásokat, hanem az utóbbi időben már a tejes, tejfölös ételeket, a húst sem eszik meg. De még a zöldséges leveseket sem! Viszont a hajdani szegény ételek, a bab, a kifőzött száraztészta, a paprikáskrumpli, akelkáposztanapontaelkel-ne az iskolában is. Meg az örökös vasárnapi rántotthús. Nincs belső kényszer az evésre, vanválasztásuk, hogy megeszik, vagy nem eszik a menza-kosztot. így aztán sokszor az a döntés, hogy nem esznek. Rendszeresen előfordul, hogy meg sem kóstolják? Meg sem nézik! Nem éhesek, mindig van pénz cukorkákra, más édességekre. Avizetivásranem ismerik, csak az üdítő italokat kérik. — Próbálkoztunk Graham-ke-nyérrel, szójával, nekünk sütötték utoljára a városban a korpás diákru-dat. Hiába egészséges mindez, mégsem volt kelendő. Ha aharmadikfo-gás csokikrém, akkor megnézheti bárki, hogy mi történik az ebéd töb-

bi részével. Megy amoslékba. A szülő pedig dühöng, hogy sokat fizet, aztán otthon mégis üres a hűtőszekrény, mire hazaér. Pedig, hanem tanítja meg egészségesen táplálkozni gyermekét, kedve szerint eteti, egyenesen a betegségek, de legalábbis a rossz szokások útjára vezeti — mondta.
A VÖRÖSKERESZTES
TANÁRELNÖK:
Horváth Ákosné szerint azoknak a tápanyagoknak amennyiségét kellene elsősorban emelni, amelyek sok rostanyagot tartalmaznak: gyümöl-

csöket, zöldséget, salátákat, korpáskenyeret.
—Az iskolábannehézfelvenni a harcot az otthonról hozott, már kialakultrossz étkezési szokásokkal. De azért nem adjuk fel! Idén novemberben is, az egészségnevelési programunkban olyan kiállítást rendeztünk, olyan ételeket mutattunk be a gyerekeknek, amelyek vitamindúsak, újszerűek. Termékeivel segítségünkre sietett a tejipar, a sütőipar, az állami gazdaság. A kiállított ételek ehetők voltak. A fekete kenyér, arozsos tészta, aszójásfasírozott egy szemig elfogyott. Én nem állítom, hogy az iskola minden tanulója evett belőle, de sokan kóstolták meg a soha nem érzett ízeket. Osztályfőnöki órákon, napköziben is többet kell foglalkoznunk azegészséges táplálkozással, de a szülőket sem hagyhatjuk ki. Meg kell találnunk a módját, hogy megnyerjük őket. Gyermekeik egészsége forog kockán! —vélekedett.
Bükiné

Rendhagyó könyvajánlás
Polgár László: Nevelj zsenit! c. könyve alapján

Ki ne ismémé e kis hazában Polgár Zsuzsa, Zsófi és Judit nevét? Még azok is, akik vajmi kevés érdeklődést tanúsítanak a sakksport és művelői iránt, hallottak már a 3 Polgárlányról. Nevük egybeforrt a sakkal, sikereik rengeteg barátot, szurkolót szereztek a sportág számára és persze jó magyar szokás szerint talán ugyanannyi irigyet, gáncsoskodót a család számára. Nálunk még a nyilvánvaló zseninek, sőt szuperzseninek sem könnyű az érvényesülés. Nem kivétel ez alól a Polgár-lányok, a Polgár-család esete sem. A könyv olvasása során föltárul Polgár László, a zseniális pedagógus, a konokfejű, megszállott kísérletező" életelve és szemlélete. Föltárul egy páratlan sikersorozat története, mely sajnos tele van harccal, ellenségeskedéssel, perekkel, kellemetlen cikkekkel. Megismerjük közben a Polgár-családot, egy a világon egyedülálló családi — pedagógiai kísérlet

alanyait, bepillantást nyerünk életükbe és mint szülők szembesülünk saját magunkkal is.
Mit te ttunk misaját gyermekünk, gyermekeink neveléséért, boldogulásáért? Vagy csak egyszerűen várjuk, hogy az óvoda, az iskola nevelje, tanítsa csemetéinket, hogy aztán ujjal mutogathassunk a szerintünk hibás pedagógusokra? Sajnos ez az általános. Az az elszomorító, hogy részben igazuk is van a pedagógusokra, az iskolarendszerre mutoga-tóknak. Ma már be merjük vallani, hogy iskolai oktatásunk úgy ahogy van rossz, és ennek eredményeként generációk sorát neveltük minimális ismeretszintű tudásanyagra. Tankönyveink zöme színvonalában igencsak gyöngécske, az alulfizetett pedagógus társadalom többsége még alegjobbszándékkal semképes többetnyújtani a jelenleginél. Iskolánk nem a boldogító, nem a szárnyakat adó, hanem az időzavarral küszködd, a biflázni tanító, az átlagosnál is

átlagosabbat nevelő, a megregulá-zott, beilleszkedő tanulót elismerő iskola. Ez a társadalom nemcsak, hogy nem hisz a zsenikben, fél is tőlük. Nem bízik bennük, igyekszik őket beolvasztani a nagy átlagba. A zseni, a valamiben kiváló képességű egyén még ma is problematikus eset. Lehetetlen elérni, hogy ha egy kisgyerekvalamibenfejlettebb, mint a társai, akkor foglalkozzanak vele, költsenek rá külön is e tárgyban, hiszen ennek néhány év múlva mond-hatatlan hasznát venné majd valamely magyar szakma, tudomány, iparág, pedagógia.
Zsenik tömege kallódik el úgy, hogy ők maguk se tudják meg soha, mire lehettek volna képesek. Ezzel szemben Polgár László tudatosan, előre megtervezetten, még gyermekei megszületése előtt elhatározta, hogy zseniket nevel majd belőlük. Kidolgozta a módszert és volt hozzá elég kitartása, hogy következete-senmegvalósítsaelképzeléseit. Nem

kevesebbet állít, mint hogy bárkiből —egészséges, normál emberpalántából — zseni nevelhető. Vitatkozni persze lehet, kételkedni mégin-kább, de intézményi szinten nem megpróbálni, vétek lenne. Hadd idézem Polgár Lászlót: „Nem receptet adok, csak egy szemléletmódot, s nem akarok senkit rábeszélni, hogy neveljen zsenit. Csak azt akartam megmutatni, hogy lehet zsenit nevelni. Nem szólítok fel, nem biztatok senkit, mindenkinek saját magának kell eldöntenie, mit akar tenni, viszont átadom pedagógiai rendszeremet, és végigvezetek mindenkit azon az úton, amelyet én is bejártam. Azzal a bizonysággal, hogy nevelhet zsenit, és érdemes is, mert boldog ember lesz belőle".
Ajánlom a könyvet minden pedagógusnak és szülőnek, minden olyan embernek, akinek köze van a gyermekek neveléséhez, tanításához.
Érdemes elolvasni.
Nagy János

8

KANIZSA

?♦




A város műemlékei
L«tfa már?...
Ha valamiben szegény Kanizsa, akkor műemlékekben az. Ma már köztudott, hogy a Pannónia provincia idején, valahol a DOMUS környékén római villák álltak, de pénz híján a konzerválásuk helyett földtakarótkaptak. Román vagy gót stílusú épület nincs a városban egy sem; helyreállított, szép, a török időkben jelentős végvárunkból is csak az emléke maradt meg.
Sokkal több épületről hiszi a városlakó, hogy műemlék, mint ahány ténylegesen van. Jó lenne, ha a Fő téren erről is tájékozódhatna akani-zsai polgár, meg az átutazó.
Mert ugye a városképet meghatározó Béke út 12. előtt talán senki sem áll meg; konzolsoraiban, romantikus kis padlás ablakaiban nem gyönyörködünk. A Bazár-udvaron már megáll a tekintet, örülünk felújításának, de ez az épületegyüttes is csak városképijelentőségű. A Sneff téren abarokk stílusú erdészeti étterem —volt uradalmi istálló —, valamint a Fő (Szabadság) téren rom-ladozó Török-kút is csak műemlék jellegű.
A város kilenc műemléke közül kettő: a miklósfai Nagyboldogasszony templom, és Lazsnakon az Inkey Sírkápolna kicsit távolabb

esik, ezért ide majd egy későbbi időben látogatunk el.
A megmaradt hétből kettőt — a Szentháromság szobrotés avar tégláiból épült Uradalmi tiszttartó házat—a Fó" (Lenin) út5-7. szám alatt korábban már „megnéztük".
Ezután csak a belvárosban sétálgatunk, s a decemberi időjárás se tartson vissza senkit, hogy szemrevételezze e kevés, inkább csak az utóbbi 3-400 évből is ránkmaradt épületeket, emlékeket.
Kezdjük sétánkat a Károlyi-kertben! Hogy miért került sírboltjuk elől éppen ide a 30-as években a klasszicista urna, már ki ludja, de az Inkey család emlékéthirdeti.Talán valami ifjúsági programban lesz szerepe a jövőben.
A Rozgonyi utcán végighaladva hamarosan aFő tér 11. elé érünk. Talán a park sarkából mutatkozik meg igazán 3+3+3 osztású tagolással a volt Múzeum épülete. Érdemes bemenni és függőfolyosójátis megnézni.
Mamármindenki által elfogadott értéke a városnak a Vasember-ház. Az eredeti barokk, majd a későbbiekben klasszicista elemeket kapott üzlet és lakóház felújítása igazán jól sikerült. Biztos mindenkijártmár az emeleten anépességnyilván tartóban,

a képtárban vagy az elegáns házasságkötő teremben. Talán az árkádsor az, amelyik még nem talált magára. Hány nyugati kisvárosban látható ilyen építmény, pompázó virágokkal, örökzöldekkel, falba épített, a történelmet idéző kerámia művészeti alkotások sorával.
Sétánk során már csak anyüzsgő városi piacon kell átvágnunk, s a ferencesek számára épült templomot és rendházat kell körüljárnunk. Igaz, egymás mellett, egy tömbben helyezkednek el, demásutcaadjahely-rajzi számukat. Miután a törökökki-takarodtak a városból, a jezsuiták szerették volna „megszerezni" aval-lásos lelkeket, de a város a francis-kánusoknak szavazott bizalmat, s a 18. század elején kegyes adományokból templomot és rendházat is épített számukra. Ekkortájt a zárda lakói még a tízet is ritkán érték el. Nemcsak a lelki üdvöt osztogatták, hanem a zárdában gyógyszertárat is tartottak fenn, s itt a szegények ingyen kapták a medicinát. 1924-tól két évig a pozsonyi szentferencren-di theológia is itt székelt, négy tanárral és nyolc tanítvánnyal.
A Szent Józsefről elnevezett alsóvárosi templomban először barna-majd feketeruhás barátok miséztek, s értékekkel egyre gyarapították a


Az alsóvárosi templom, és a hozzáépült rendház — a mai városi könyvtár — bejárata.
Fotó: Szakon]\' Attila
belső falfelületeket, a szentély kupolájátrokokó figurális dombormű-vekkel. Ha megállunk az egy mellékhajós főhajó közepén, szemben kibontakozik az oltárkép, igazi szépségében. Ma sem tisztázott igazán, hogy Gaspar Franz Sambach vagy Székely Bertalan — mint ő állította is — festette-e...
A különösen szép, gazdagon díszített barokkszószékképével fejezhetjük be sétánkat a műemlékek között. Nem káprázatos gazdagság, ami most elénk tárult, inkább a kevés öröm melletti sok erőfeszítés, hányattatás, gy ötörtetés emléke. Talán ezért is nagy onmeg kell becsülnünk ezt a keveset is!
Büki Pálné

Kováts Kriszta Kanizsán



Horányi Ivánnak ismét sikerült elkényeztetni aNosztalgiaKávéház közönségét, akik ezúttal bálozni gyűltek össze a HSMK-ban, lévén Katalin napja. Kováts Kriszta Jászaidíjas színművész volt a vendég. A fiatal, tehetséges művésznőt Gizellaként láthattuk nemrégiben a felújított István a királyban, emelve a produkció színvonalát.
Prózai színészként szerzett diplomát a Színművészeti Főiskolán, Horvai Tamás osztályában Pap Ve-rával, Frajt Edittel, Dörner Györggyel, Bán Jánossal együtt, ám a népszerűséget az éneklés hozta meg számára.
— Az ének- és zenetanulást korán kezdtem — mondta a színésznő. —Hosszú évekig tagja voltam a Magyar Rádió Gyermekkórusának. Eredetileg zenésznek, karnagynak készültem, mivel karvezetést is tanultam, de miután a Színművészeti Főiskola prózai tanszakára vettek fel, ezt a tervemet feladtam. A dip-

loma megszerzése után egy évet töltöttem a pécsi, két évet a győri színháznál. 1982-ben Gyulán, egy szabadtéri előadáson „fedeztek fel" a musical számára. Megkaptam az Evíta szerepet, és szerződést a Rock Színházhoz.
— A Rock Színház — úgy tűnik
—fennállásaótaborotvaélen táncol.
Finanszírozási gondokkal küzd,
nagy a mozgás a társulatnál. Való
ban?
— Az állami támogatást eddig
megkapta a színház. A probléma in
kább ott volt, hogy nem sikerült a kő-
színházban állandó helyet szerez
nem. Nekem ezen túlmenően hat év
elteltével más gondom is akadt. Már
nem inspirált a légkör, úgy éreztem
kezdek „leragadni", ezért 1988-ban
átszerződtem a Madáchba.
—Várták-eottkonkrétszerepek?
—Nem. Új szerepet nem is kaptam, átvett szerepekkel dolgoztam a Macskákban, a Kabaréban. Kezdetben így elégedett voltam, ám Ádám

Ottó távozásával megváltozott a helyzet. Kerényi Imre irányítási módszerét, művészi elképzeléseit nem tudtam elfogadni, ezérteljöttem aszínháztól, s jelenleg „szabadúszó" vagyok.
— Hallhatnánk jelenlegi terveiről?
—ATavaszi Fesztiválon bemutatkozom eddig megjelent lemezeimmel, a Ringlispillel, a Suhanó dallal és az idén megjelent népdalfeldolgozásokkal. A Szkéné-színházban készül egy prózai kísérleti előadás, amiben játszani fogok, és Gaz-daGyularendezésébenegymusical-bankaptam szerepet. Terveimközött

szerepel egy gyermeklemez is, melynek szövegírója Adamis Anna. És hát járom az országot ezzel a műsorral, amit Kanizsára is elhoztam — hangzott válasza.
Bemutatott műsorában a megjelent lemezeiről válogatott. A lírai hangvételű A szerelem jó, és a kislányáról szóló Titi-dal után nagy hangulati váltással a sokak által ismert Füttyös Gyurit énekelte, majd egy csokor következet világhírűmusicalekből. A népdalfeldolgozások éneklése közben gitározott, zongorázott és táncolt, megalapozva a bálozni vágyó közönség hangulatát. H.M.

d~i

7;

KANIZSA




Filmjegyzet
ír
Nem véletlenül kavart fel in-dulatokatZalmanKing (társíró és rendező) 1989-es filmje. Aplaká-tok szerint a „90-es évek szerel-mesfilmjé"-nek titulált alkotás merészen új megvilágításba helyezi az emberi (főleg szexuális) kapcsolatokat.
A rendkívül vonzó jogászhölgyet új munkahelye egy riói építkezésre küldi. A vad Dél-Amerikában az ártatlan, konzervatív

lány azonban mások—és idővel saját—érzéseinek drasztikus megnyilvánulásaival találja szembe magát. Ezek a szinte gátlástalanul feltörő szexuális ösztönök őt sem hagyják hidegen, belebonyolódikegy merész és vakmerő szerelmi kalandba.
Nehéz erről a filmről ahagyomá-nyos frázisokban írni, mégpedig azért, mert maga az alkotás sem követ semmifélehagyományt. Talán ismerősek lehetnek a 9 és 1/2 hét és az

EmmanueUe-sorozat egyes elemei, de olyan nyersen egyik sem tárja elénk a legelnyomottabb és titkol-tabb fantáziálgatásokat, mint a Vad Orchideák.
Nem igazán könnyű megérteni ezt a filmet. Nyomasztó és felszabadító, elborzasztó és csodálkozást keltő is egyszerre. És mindennek az oka a frusztráció, a kielégületlenség.
Nem véletlen a párhuzam a 9 és 1/2hét és avadOrchideákközött. Itt van rögtön a főszereplő Mickey Ro-urke is. A 9 és 1/2 hét szinte félénk figurájából egy eltunyult, majdnem kéjenc alakká vált. JacquelinneBis-

setmárrégenkinőttea tinédzser-\\\\ kort, mégis az itt általa formált határo zott, céltudatos nőben még mindig van vonzerő!
Care Otist eddig kevéssé ismertük. A Vad Orchide ákban j átsző tt általakulásaéskitárulozása teszi őt az abszolút főszereplővé.
Figyelemre méltó v állalkozás volt a Vad Orchideák megfilmesítése. A kiválóan megszerkesztett (és hatásos!) zene, valamint a tökéletes operatőri munka is a nagyon jó filmek közé emeli ezt az alkotást.
Lendvai Béla





Öreaek napig
...és a találkozás című alkotása.

Adni kell, adni, mindent
odaadni
...Könnyet, mosolyt,
simogatást,
.. Jószándékot, jóakarást,
...odaadni akárkinek
a legelső nincstelennek.
Szeretetet adni-adni,
s érte semmit sem kívánni.
(Kalkuttai Teréz)
Milyen jó,hogy vannak emberek, felnőttek és gyerekek, akik így éreznek, és boldogok, ha másoknak önzetlenül, pusztán szeretetből örömet szerezhetnek.
Ez történt nemrégiben a Zetkin utcai Szociális Otthonban és a Zrínyi utcai Öregek Klubjában.
A Zetkin utcai öregeket már második alkalommal látogatták meg a Hevesi Általános Iskola diákjai, és adtak át apró ajándékot a közelgő ünepekre gondolva. Németh Ferenc zenetanár pedig — aki tanítványaival érkezett — muzsikált az otthon lakóinak. Afféle örömzene volt ez, mindenki szívét átmelegítette.
Ugyanezen a délutánon a Zrínyi utcai Idősek Klubjában is ünnepség

volt. A klubtagokat a rozgonyis tanulók műsorral köszöntötték, utána pedig a klub vezetősége hívta meg uzsonnára az idős embereket. Remek hangulat uralkodott, néhányan énekeltek, táncra is perdültek a Nagy Elek által szolgáltatott zenére.
Strazsek Botondné, az Idősek Klubjának vezetője elmondta, hogy hagyományaiknak megfelelően minden évben megrendezik az öregek napját, s mostanihoz hasonló bensőséges hangulatban.
—Klubunknak56 tagjavan, akik napi háromszori étkezést vehetnek igénybe megfelelő térítési díj befizetése ellenében. Akiknek otthon nincs lehetőségük, azok fürödhetnek, tisztálkodhatnak is. Reggel 7.45 órától 16 óráig állunk az idősek rendelkezésére. Igény esetén otthoni gondozást, mosást is vállalunk — mondta a klubvezető.
—Mivel töltiknapjukat az idejárok?
—A délelőttök csendesek. Új ságokatolvasnak, rádióznak, tévétnéznek, beszélgetnek; délutánonként pedig kártyáznak, kézimunkáznak, társasjátékoznak. A délutánokmindigmozgalmas abbak, hangosabbak, akkor többen is vagyunk. Az a törekvésünk, hogy az idős emberek kellemes környezetben és jó hangulatban töltsék el nálunk az időt.
Horváth Mária

Tárlat után — Kárpáti Sebestyénről
megtudtuk, egy Rab szigeti üdülés— találkozás egy festőművésszel—indította el a művészet irányába. Saját vallomása szerint már általános iskolás korában is szívesen rajzol* gatott. Képeit tekintve elsősorban tájképfestő, természetfestő, bár szívesen választ témáihoz épületeket, városrész leteket is. Nem idegen számára a csendélet festése sem. Valamennyi alkotása olajfestmény, ecsettel készíti őket, de szívesen kísérletezik az tin. spakni technikával is. Kellemes, derűs, egyensúlyra törekvővilágot láthatunk képein. Jellemző a harmóniára, az egyensúlyra, a
Elege van a rohanó, idegőrlő mindennapokból? Szeretne néhány nyugodt percet? Mi tudjuk a megoldást!— invitálta rendhagyó módon az érdeklődőket Kárpáti Sebestyén kiállítására az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház.
A tárlatot a zárás napjáig több százan tekintették meg. Aki nem lehetett ott a megnyitón, netán elsza-lasztottamegnézni akiállítást, azoknak kívánunk némi kárpótlást adni írásunkkal.

található az emberben, az alkotóban
is.
Kárpáti Sebestyén44 éves, jelen
legifoglalkozásaautószerelőkisipa
ros. Nagykanizsán született, itt él,
dolgozik és alkot.
Szakmájában kivá
ló, elismert egyéni
ség. Nem elégedett
meg a gépipari tech
nikumban tanultak
kal; amit önszorga
lomból hozzátett
nem csupán kenyér
kereset, annál sok
kal több. Hobbija az Kárpáti Sebestyén a tárlaton.
autókészítés, nemrég a televízióban realitásra való törekvés, mely meg-
láthattukegy szabadalmát. Sokolda
lú ember.
Lírai hangulat, megragadó harmónia, üde színek — ahogy képeit együtt láttuk. A képeket a keret öltözteti—vallja őis. Talán a látogatóra bízza annak eldöntését, vajon sikerült-e a kép és a keret megfelelőösszhangja. Változatosság és kísérletezőkedvevonatkozásban is jellemző.
Kárpáti Sebestyénnek ez utóbbi volt a negyedik kiállítása. Kellemes találkozás volt egy emberrel — ŰZ alkotóval és képeivel.
írta és fényképezte: Tóth Ferenc
teni. Ahogy a bemutatkozás során
Ami sokak számára meglepetés, mindösze 4 éve, hogy elkezdett fes-

LM.

KANIZSA

1

decumur

Öy vállalkozói szemlélet a Polgármesteri Hivatalban... A karácsonyi vásárra több mint ötven fő jelentkezett... Itt nincs ünnep és vasárnap... Szakmát lejárató kóklerek... Nézelődő, álmaikat, vágyaikat kergető emberek...





Egy kirakodóvásár forgatagában...
Vajon mit tudunk róluk? A semminél többet, a soknál kevesebbet. Csak elképzeléseink lehetnek arról, amit látunk, mert úton vannak, kirakodnak, csomagolnak, s ha nem megy a bolt, elcifrázzák a végét. Aztán másnap kezdődik újra, más „terepen".
ők az irigyelt vállalkozók, akik hajnalban kelnek, mert az idd pénz. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak köztük szélhámosok, szakmát lejárató kóklerek, akik visszaélnek a vállalkozói szabadsággal, de a többség becsületes tisztességes kereskedői munkára törekszik, igyekszik megszabadulni a tisztességtelen konjunktúra-lovagtól.
A nehezedő gazdasági helyzetben vajon merre mozdulnak, van-e lehetőségük az árut, apénztmegfor-gatni?Fogytánavásárló, akikétszer nyúl a zsebébe, hogy a pénztárcáját megtalálja. Nézelődő, álmait, vágyait kergető emberekkel találkozunk a boltokban, az áruházakban, a vállalkozók üzleteiben és sátrainál. Utolsó tartalékok, dugipénzek kerülnek elő ilyenkor, karácsony táján. Egyre több szülő, nagyszülőmagyarázkodik a gyermeke, az unokája előtt, hogy mit, miért nem tudnak megvásárolni. Az előrejelzések egyre több szomorúan sírdogáló gyermeket jeleznek.
Az elszegényedés, a félelem ott él a tudatunkban, már lassan a cson-tokig hatol. VajonŐk, avállalkozók mit látnak, hogyan élik meg a mát és a holnapot?
A sokasodó kérdésekre a választ először a KISOSZ Zala Megyei Szervezetének Nagykanizsai Önálló Irodájában kerestem. Szűk, sötét lépcsősor visz az emeletre. Az irodában már többen várakoznak. Kedves női hang nyugtatjameg az érces férfi hangot;,.Minden rendben van, az árak is elfogadhatóak és harmadikán találkozunk a Vasember-ház udvarán". Közben telefonál, kér, válaszol és mindezt olyan lehengerlő udvariassággal, amit nem igen tapasztalhatott az ember hivatalos helyiségekben. Igazán tanítani kellene.
—Úgy látomcsúcsforgalomvan, és válogatás nélkül mindenkinek nyolcra adott randevút?.

— Igen! — fürkészőleg, moso
lyogva végigmér, majd így folytatja
Keller Sándorné irodavezető. —
Csúcsforgalom van, kezdődik a ka
rácsonyi vásár. Szinte percekkel ez
előtt dőlt el a helyszínhasználati díj.
A vásár helye a Vasember-ház ud
varán, illetve árkádai alatt, valamint
a HSMK melletti parkolóban kerül
megrendezésre. Nagy az érdeklődés,
a jelentkezők száma eddig már meg
haladta az ötven főt, de még mindig
vannak érdeklődők.
—Mennyi a jelenlegi taglétszámuk? — kérdezem.
— A jelenlegi létszám 358 fő.
Nagyrésze vásározó, megközelítőleg
háromnegyed részük. Az anyagiak
határozzák meg, hogy ki miképpen
tud indulni. Természetesen kisebb
befektetés kell egy vásározói vállal-\'
kozáshoz, mintegy üzletnyitásához.
Ebben az évben 65 fő új tagot vet
tünk fel. Igyekszünk mindenkinek
segíteni.
—Segítség. Milyen védelmet biztosít tagjainak a KISOSZ?
— Negyven éve működő" érdek
képviseleti és érdekvédelmi szerve
zet. A kezdő illetve a működő vál
lalkozók érdekeit vállalja fel. Aktu
ális információval igyekszünk a vál
lalkozással kapcsolatos problémák
ra megoldást találni. Néhányat ki
emelnék a tagjaink részére biztosí
tott szolgáltatásokból; oktatás, szer
vezés kezdő és már működő keres
kedők részére, jogi szaktanácsadás,
jogi képviselet, számítógépes infor
máció-rendszer, árubeszerzési lehe
tőségek megismertetése, és ezenkí
vül számtalan olyan szolgáltatást biz
tosítunk a tagok részére, amelyek
biztonságot nyújtanak részükre.
Ismert és ismeretlen arcok jönnek-mennek, s ami fontos, elégedetten távoznak. Úgy látszik mindenki megnyugodott, hogy lesz vásár, ott és úgy, ahogy a kereskedők szeretnék.
— Ilyen még nem volt, hogy a
polgármester maximális támogatást
biztosít a vállalkozóknak — sóhajt
megkönnyebülten egy hölgy.—Az
lehet, de polgármester sem volt a vá
rosban —jegyzi gyorsan meg vala
ki. Helyeslőén bólogatnak az embe
rek... „


— Ami a legfontosabb — veszi
át a szót Varga Ignác Sándor divat
árukereskedő—sokkalnyugodtabb
hangulatban készülhetünk a karácso
nyi vásárra. A polgármester úr vál
lalkozásbarát politikájaúj szemléle
tethozott avárosba, lehetőséget biz
tosítva egy megfelelő"és szakmailag
elismert kereskedői, vállalkozói há
lózat kiépítéséhez.
— Ez eddig rendben van — fű
zöm tovább a gondolatot — de az
országos gazdasági problémákat,
ezen belül az Önökproblémáját egy-
személyben ő, a polgármester sem
tudja megoldani.
—így igaz! Mi a lehetőséget, az új szemléletet köszönjük. Tudvalevő, hogy az energiaárak elszabadultak, csökkent a fizetőképes vásárló. A növekvőköltségek ellenére az állami boltokkal szemben tudjuk tartani az árakat, annak ellenére, hogy közel 70 százalékkal csökkent a magyar vásárlók aránya. Ezért tartom meghatározónak a polgármester úr vállalkozásbarát politikáját, mert az egyenlő lehetőségeket, feltételeket biztosítja. Ez egy biztos hátteret ad. Megadva azt, hogy a város frekventált helyein árulhatunk.
Szűknek bizonyul az iroda, nem kellemetlenkedem tovább. Az utcára érve fázósan húzom össze magamon a kabátot a szemerkélőesőben. Aművelődésiközpont parkolójában már megjelentek az első „fecskék".
— Hogy megy az üzlet? — ér
deklődöm Verbovszky Lászlónétól.
— Ebben a pocsék időben nincs
vásárló, még nézelődő sem. Azon

gondolkodom, hogy össze kéne pakolni. A legnagyobb baj, hogy az embereknek nincs pénze. Talán karácsonyra előkerül a dugipénz. Nekem ez lesz az első,.karácsonyom". Júli-usbankezdtem, feladva az óvónői állásomat. Anapi utazgatás, kettő gyerek mellett... Szerettem csinálni, amit csináltam, de a saját gyerekeimre soha nem jutott időm. Rengeteg volt a bürokrácia, aztán adótott • a lehetőség.
— Gondolom a cukorka jobban megy a ruháknál? — teszem fel a kérdést Ijjovics Ferencnének. ^Megyeget, de
Talán később. Régebben talán több" édességet kaptak a gyerekek, lehet hogy a pénz lett kevesebb. Több mint valószínű. Meg kell ragadni minden alkalmat. Én öt éve csinálom, vattacukorral kezdtem. A vendéglátónál kevés volt a fizetés, így önállósítottam magam. Azóta járom a havivásárokat.
Elmenőben még utánam szólnak. —Azért igazán vehetett volna valamit, hamástnem, akkor bugyigumit, vagy nyalókát.
Igazuk van! A látszat néha csal. Már nem biztos, hogy alsóneműre jut. Legalább gumit vegyen az ember, mert az rugalmasan követi a derék vonalát. A nyalóka meg az éhség érzetet csökkenti.
A szemerkélő esőben azon gondolkodom, hogy is kezdeném a vállalkozást. Mindenesetre vásárolnék egy jó meleg cipőt, mert egy ami biztos, báli cipőbe ezt nem lehet csinálni!...
Fotó: Szakony Attila
Cserny József

7*

KANIZSA

M*-M* \\






Privatizáció a Nelkánál
Az állatkórház
Kiböj töltük! Lassan már mondhatjuk: „emberemlékezet óta" szűkített hídpályán és sebességkorlátozás mellett haladhattunk csak át a zalakomári vasúti felüljárón. Nos; jövő nyáron már teljes lendülettel autózhatunk a Balatonra! Az ok prózai. A HídépítőVállalatszombathelyi építésvezetőségének tervei és kivitelezése alapján a napokban megkezdődtek a felúj ítási munkák. A tervek szerint az idén csak a pálya 35 cm-es szélesítése készül el — ez egyébként a kiemelt szegélynek köszönhető. Majd tavasszal a teljes járófelület szigetelése, illetve aszfaltcseréje következik. A hídépítők szabadkoznak, s bíznak a jó időben. Mi azonban úgy vagyunk vele, ha eddig kibírtuk, ez a kis idő már nem hoz zavarba bennünket.
B iztosan sokan emlékeznek arra, hogy 1988-ban központi rendelettel megszüntették az állalkórházak intézményét. Hivatkoztak arra, hogy veszteséges és nincs elég nagy igény rá. A tsz-ek, állami gazdaságok állatorvosai el tudják látni a körzetüket is, így az állatkórházakmegszün-tetése indokoltnak látszott. De itt vannak akedvtelésből tartott állatok a városokban. Ezeknek az ellátására, gyógyítására továbbra is szükség van. Ezért felkínálták az állatkórházak épületeit és felszereltségét vállalkozni akaró állatorvosoknak, hogy magánkórházként bérbe véve vállalkozzanak ezeknek a feladatoknak az ellátására.
Dr.PálfiJózsefet. a nagy kanizsai magán állatkórház, illetve állatklinika vezetőjét kérdeztem eddigi tapasztalatairól.
—Amikor 1988-banmegszüntet-tékaz állatkórházat—mert nem volt rentábilis — valóban meg volt a veszélye annak, hogy egy nagy rétegnek a kedvtelésből tartott állatokvonatkozásában nem lesz gyógykezelési lehetősége. Amikor a vállalkozási lehetőséget felkínálták, akkor az országban az elsők között voltam.
—Nem fél egy esetleges kudarctól?
—De igen! Mégis vállalkoztam, mert úgy gondoltam, hogy körültekintő hozzáállással sikerülni fog. Az első év valóban nehéz volt, de mára már elmondhatom, hogy kifizetődő vállalkozás lett. Egy asszisztenssel dolgozom, így ketten végzünk minden beavatkozást, takarítást, gyógyszerbeszerzést, és az adminisztrációt is.
— Milyenek a tapasztalatai és
milyen ellátást tudnak biztosítani a
beteg kedvenceknek?
— A nagy haszonállatok szinte
telejsen hiányoznaka repertoárunk
ból. Tőmében csak kisállatok ellá
tásávalfoglalkozunk. Ezeket szükség
esetén itt tartjuk, és teljes ellátásban
részesítjük.
— Kérem mondja el, hogy mi
lyen beavatkozások azok, amelyek
zömében itt előfordulnak?
— Főleg kutyák, macskák, dísz
madarak, tengerimalacok és hason
ló kis állatok a pácienseink. A be
avatkozások a védőoltásokon túl

kisebb műtétek — mi kozmetikai műtéteknek hívjuk őket — elvégzésétjelentik. Mondok egy példát: ha egy cicának nem akarja a gazdája, hogy kőlykei legyenek, egyszerű műtéttel elkötjük a petevezetéket. Veszélytelen beavatkozás, mondhatnám rutin-műtét. Egyébként úgy tapasztalom, hogy egyre több embert tart kedvtelésből állatokat otthon. A beavatkozásokat ugyanolyan steril körülmények "között végezzük, mint a kórházakban. Sok kisebb beavatkozást azonnal végrehajtunk — mondhatom úgy is, hogy megvárható. Régebben a kisebb műtéteken ott lehetett, segíthetett az állat gazdája is, de ezt ma már nem szívesen engedem meg, mert volt egy-két kellemetlen eset is ezzel kapcsolatban.
—Hanem tartja titok alá esőnek, mondana egy példát tanulságul?
— Jó pár hónapja egy tengerimalacot hoztak ellátásra. A kis állaton fel kellett nyitani egy tályogot. A gazdája az egyébként teljesen veszélytelen beavatkozást látva ott helyben elájult, így őt is ellátásban kellett részesítenünk. Nagyon kedvesek, bájosak és hálásakaz állatoka gondoskodásért, így nem csoda, hogy a jó gazdi együtt szenved kedvencével. Hát ilyen az állatorvosimunka. Ebbenisvanszép is, jó is, kellemetlen is. Hivatás, amely ugyanúgy egész embert kavetel,mintmásszakmák.Bárkinek van ilyen jellegű problémája, hozzánk mindig bizalommal fordulhatnak, segítünk.
Vízvári József

A város egyik legforgalmasabb helyén, a Skála Dél-zalai Áruházzal szemben található aNelka Vállalat. Az arra járók rövid ideje gyors és feltűnő alaki változásokat látnak az utcai portáloknál. Mi azokaaváltozá-
kérdeztem Nagy Lajos igazgatót
— Valóban komoly változások
elé nézünk. A privatizáció teretnyer
minden ágazatban, az egész ország
ban, így nekünk is lépnünk kellett.
Véleményem az, hogy jobb ha mi
privatizálunk, mintha minket priva-
tizálmás. ANelkaKft.-talapítottegy
nyugatnémet céggel és az ORION
Vállalattal. így jött létre a Herrnböck
Orion Kanizsa Kereskedelmi Kft. Mi
biztosítottuk az alapterületet, míg a
partnerek 3-3 millió forinttal „száll
tak be" a vállalkozásba. Az új vál
lalkozás elsősorban kereskedelem
mel kíván foglalkozni. Az üzletben
forintért vásárolható majd a nyuga
ti elektromos berendezések teljes
skálája. Természetesen az ehhez
szükséges alkatrészellátást is rövi-
deseb biztosítani kívánjuk. A kft. a
kereskedelmen kívül kölcsönözés-
sel, lízingeléssel, hirdetéssel, piac
kutatással és üzletkötésekkel is kí
ván foglalkozni.
— Elég sok ilven jellegű" üzlet
alakult itt Nagykanizsán is. Nem fél
nek a sok konkurenciától?
— Nem! Megmondom azt is,
hogy miért. Mi elsősorban a vállal
kozókat célozzuk meg, és az igénye
sebbnagyközönség elvárásainak kí
vánunk eleget tenni. Nálunk nem
lesz majd „bóvli" áru és itt helyben
biztosítjuk a szervizelést is.
—Az eddigi főprofil megmarad-e? Mi az oka annak, hogy javításon kívül kereskedelmi tevékenységgel is foglakozniuk kell?
— Ez a gazdasági és jogi kény
szer is. Az újonnan alakuló társasá
gaink tevékenysége és jövedelmező
sége kedvezőbb. A jogi kényszer az

úgynevezett előprivatizációs törvényből fakad, amely 1992 végéig fel kívánja számolni az ilyen típusú vállalatokat.
—Sok a panasz a vezetékes tévé minőségére! Mi a véleménye erről. és ki segít ezen az állapoton?
— Csak a mi teljes erőfeszíté
sünk, és jelentős külső tőkebevonás.
Az eddigi technikát le kell cserélni.
A vezetékes antennahálózatban is
generációváltás szükséges. Már el
készült egy tíz éves fejlesztési kon
cepció, melynek megvalósítása
1991 .januárbankezdődik. Gyors ja
vulás csak ajövőév második negye
détől várható. Nyugati tőke bevoná
sával, és a legmodernebb technika
alkalmazásával választékbővítés
lesz. Hangsúlyozom, hogy nyugati
tőkével, mert e nélkül egy tapodtat
sem léphetünk. Kanizsa az ország el
sőnyolc városába tartó zikmajd, ahol
világszínvonalú lesz a vezetékes té
vé-hálózat.
— Úgy hallottam, hogy jövőre
cs ak az antennásrés zleg vezetését kí-
vánja vállalni. Igaz ez?
—Igen. Az egész tevékenységet én kezdtem, ezt főállásban tudom csak megfelelően végigcsinálni.
— Az utóbbi hónapokban miért
mentek el sokan az antennás rész
legtől?
— Szakmai hiúság, a magas kö
vetelmény és egyéb okok miatt. A
magasanképzett kvalifikált szakem
bereknem mentek el tőlünk. Elvem
az, hogy a jó munkához jó szakem
ber kell. Legyünk kevesebben, de jó
szakemberek, és akkor a jövedelem
is magasabb lesz. Akik elmentek,
azokatneménküldtemel; őkmond-
tak fel és én marasztaltam őket.
Egyébként gondolom, ha a vállalat
magánkézbe kerül, az új tulajdonos
is bele fog szólni, hogy kit kíván
majd megtartani. Aki nem tud, vagy
nem akar az elv árasoknak megfelel
ni, arra nincs szükség sehol.
V.J.

KANIZSA


sírhelyekről van szó, sajnos azt sem tudjuk, van-e az ott nyugvóknak élő hozzátartozója, egyáltalán gondozója. Ez így továbbra is a mi gondunk. Mindamellett sokat tettünkés teszünk azért, hogy szeretteink nyugvóhelye a temető, a maga nemében mindig szép és rendezett legyen. E cikk kapcsán most már abban is bízom, hogy a levélíró által felvetett, de már ismert gondokra sikerül majd a városnak megnyugtató megoldást találnia, írta és fényképezte: Tóth Ferenc
Nappal
a dübörgés.
éiiel a béaetés...
építőkugyenincsenekrosszul.Mert-ha így lenne, akkor többé ilyen pocsék munkát nem végeznének.
—Az OTP sem örül nekünk. Sokat panaszkodunk, meg ugye újra eladni is bajos ilyen lakásokat. Ha a várostervezők előre gondolkodnak, akkor aparcellázáskor tujakat ültetnek, ezek már akkorára nőttek volna, hogy nemcsak a zajt, de a füstöt, a port is felfogták volna. Legutóbb azt hallottam, hogy garázssorral és mögötte földkupacokkal kívánják a zajt csökkenteni. Nem tudom, hogy ez mennyit fog érni, de bizakodjunk, hogy szigetel.
— Végül még szeretném elmondani az utcanév történetét is. Ha meg -nézi, az induláskor mindenpapírunk a Garay utca névre szólt. Egyszer csakmegtudtuk, hogy többénem Garay, hanem Munkásőr utcában lakunk. Se kérés, se lakógyűlés, semmi, csakdöntöttekvalahol.Akiveled-dig erről beszéltem, mindenki azt mondja, hogy jó nekünkarégi, a Garay János utcanév. Az ősit, a Vízi utcanevet nem kívánjukvissza, hiszen anélkül is benne vagyunk a vízben. Úgy hiszem térdig, de majd csak apad egy kicsit...
Elmondta: Takács Lászlóné Lejegyezte: Büki Pálné
— Két lépcsőház közös megbízottja vagyok a Munkásőr utcában. Ismerem a házat, a lakókat, a problémákat. Mi röghöz vagyunk kötve. Ide van láncolva a hat ház néhányszáz lakója. Ezeket a lakásokat nem lehet eladni. Miért? Olyan lakást ki vesz meg, ahol éjjel-nappal hallani a dübörgést, ahol a tálcához koccan a pohár a rezonáció miatt. Én itthon dolgozom, így hatványozottabban érzékeny vagyok az óriási kamionok zajára. Apiros lámpánál megállnak, s különösen éjjel zavaró az állandósult bégetés, nyerítés. Sok állatot szállítanak ahatár felé, ami nem lenne baj, ha tudnánk tőle aludni. Ennyi év után se lehet ezt megszokni. Zajszint mérés? Arról nem tudok. Érdekel ez egyáltalán valakit?
—A ztán itt van még a lakások állaga. Itt már szinte minden megtörtént: a leszakadtfél szobaplafon alatt remegtek a lakók, a tetőt is leszabta a szél, de megindult a bádogszegély, a hungarocel is. Látta a bejárati ajtónkmelletti repedést? Na, azt megcsináltatjuk, ha ismét megreped, akkor újra megcsináltatjuk. Az ajtótokok vígan „harmonikáinak", csak éppenmeg nem állnakott, ahová rakták vagy kellett volna rakni őket— nincsenek jólrögzítve legalább a lakásokfelénél, az biztos.
—S mennyire örültünk mi is ennek a lakásnak! Tíz évvel ezelőtt az a620 ezer forint ugyemégiscsaksok volt. Mi is, mások is berendezkedtünk, a lakáshoz mértük a bútort, a lakás alá rendeltükaz életünket. Nagyon sokan laknak itt olyanok, akiknek ez az egyetlen vagyonuk. Ez a lakás szabályozza a családi költségvetést, de ettől a lakástól sokszor keserű a szánk.
—Voltammég korábban a tanács műszaki osztályán, elmondtam a lakótársak képviseletében panaszunkat, de mintha másik bolygóról jöttem volna. Máshol is van zaj, mondták. De nem ekkora! Hiába érveltem, tiltakoztam, a végén már én éreztem rosszul magam, én a panaszos. Az


Hol sírjaink domborulnak...
Lapunk november 23-án megjelent számának Pf.: 74 rovatában közöltük özv. Jakab Gyuláné levelét „Síremlékek az enyészet fogságában" cfmmel. Nyilvánosságot kérve aggodalommal (r a nagykanizsai temető régi síremlékeinek sorsáról. Mi lett és mi lesz azokkal, melyek úgy-ahogy megmaradtak? Jogos-e történelmi emlékeinket féltők aggodalma? Az olvasó kérdéseireSzakonyi Barnabás, a köztemető vezetője válaszol:
—Itteni hivatalba lépésem óta nem ez az első eset, hogy a temető sorsát, a levélben említett terület jelenlegi állapotát féltők megkerestek. Higgye el a kedves levélíró, nekünkitt dolgozóknak éppolyan lehangoló látvány e néhány síremlék sorsa. Illetékesek felé többször jeleztük mi is ezt a gondot. A műemlékfelügyelőség kiválasztott ugyan néhány síremléket, hogy megmentsük az utókor számára, de pénzt sajnos nem kaptunk hozzá. Amit a magunk erejéből tudtunk, megtettük. Néhány sírt a saját költségünkre, a saját elképzelésünk szerint már rendbehoztunk, de meg kell jegyeznem, így ez sem a legjobb megoldás. Mivel jónéhány esetben 100 évre megváltott
Játszótéri ősz

KANIZSA

13



Dobre? Akkor kassza!

I Szkeptikus jegyzetek a nőkről




Akkor kassza, de hit hol van a sorvége? A végén, akarom mondani, a legvégén. Tömeg, zsúfoltság, hullámzó tört magyar és szerb-horvát szavak.
Aki úgy döntött, hogy heti vagy havi nagy bevásárlását november 24-én, szombaton délelőtt akarta megfejteni a Dél-zalai Áruházban, az vagy feladta, vagy ráérősenhagy-ta magát sodortatni a tömeggel. Régenláttam ennyi vásárlót egyszerre, együtt, egy helyen!
Mintegy 40 forintnyi áruval ake-zemben szerencsétlenkedve elátkoztam azt a percet is, amikor az üvegporcelán-műanyag osztályra betévedtem. Mondom: betévedtem, mert aztán ki nem akartam tévedni. Aka-rommondani.hamar ki akartam jönni, de a déli szomszédok nem engedtek. A szinte csupaszig lemeztelenített polcok között a helyemre akartam vergődni a pénztárhoz sorako-zók tömegében. Hát ez nem ment könnyen. Ide-oda löktek a felmosó szerkentyűt, esernyőszerűen szétnyitható csipeszes ruhaszárítót, ét-
hordót, stb. szorongató jugoszlávok között.
Vittek ők mindent: farmer mellé üvegpoharat, pulóverutánműanyag-vödröt, csempéhez csempelemosót. Vegyék és vigyék, mondom én, ez a kishatár-menti forgalom; meg a magyar állam szereti, ha a jugoszláv az üzleteit meglepi. De én aztán egyáltalán nem szeretem, ha az én hazámban, az én városomban 22 percig állok 40 forintnyi áruval akezemben. Várok, mert a pénztárosok mellett nincs árbemondó csomagoló. Az volt a válaszkérdésemre, hogy nines elég személyzet. Ezt sem értem. Netán az áruháznak deficites ez a nagy forgalom? Nem hiszem!
Ha a jövő szombatokon újra hal
lani eladók és vevők fenti eszmecse
réjét, amit meggátolni, megállítani
úgysem lehet (talán nem is érde
mes! !!), akkor a személyzet számát
kell növelni az áruházban. Mert
ugye, aki nem tanult közgazdaság
tant, az is tudja, hogy a vásárlásra
fordított idő így is csökkenthető.
Dobre? Bné

Vajh\'mi ez? ITT (NOKIA)! OTT a képen pedig szemétdomb az Űrhajós utcai garázsok takarásában.

A
Szakon? AtCIla felvitele

Ki döntött és mit?
Szakony AiUla felvétele


Időnként, valami tökéletesebbet is el tudnék képzelni, mint a nőt.
*
A leány, aki megőrizte magát a házasságig, állítólag hős. Aki ezt nem
tette, az a férfi társadalom „áldozata", egyben jótevője.
*
Anő mindig elhiszi, ha azt mondjuk, hogy szeretjük. Mindezt feltétlen
meggyőződéssel kell mondani, hogy könnyen és gyorsan célba érjünk.
*
A házasságon kívüli viszonyban a nő az áldozat. A házasságban a
9 férfi, mert állandóan áldozatok után lohol.
I
Vannak „tökéletes", átlagos és átlag alatti nők. Aki „tökéletes", annyiban különbözik a többitől, hogy csak százezer plusz egy hibája van. A plusz egy, hogy még el is hiszi magáról, hogy tökéletes.
A nők harca az öregség ellen. Látvány, néha felér egy cirkuszi
mutatvánnyal. Rút, erőszakos okvetetlenkedés a természet törvénye ellen.
*
Anői szív bánkodása, elszenvedett csalódásapillanatnyi állapot, csak addig tart, amíg meg nem találja a bánathoz vezető újabb utat.
I
I
i
I
I
I
I
I
I A nők tökéletesen tudják, hogy nem a ruha teszi az embert. A
| ruhakérdés oldja fel gyűlölködésüket, és rögtön egymás megértésére |
I jutnak. I
. -sery-
ki. Agy anúsan viselkedő személyeket nem mo to zza, nem botozza, csak felkéri, hogy mutassa be a vásárolt árut. Természetesen nem talál semmit, mert az régen aboltonkívül van.
Hogy mit lehet tenni, nem tudom. Talán meg kéne jutalmazni, aki tolvajt fog. Mondjuk ezer forinttal. Nem is rossz üzlet. Már látom az új családi vállalkozást. Én megfoglak téged, te megfogsz engem, ez összesenplusz kettőezer. Aztán énvissza-járok nyugodt lelkiismerettel lopni, mert bennem bizalma van a boltosnak, és te oda jársz lopni, ahol engem buktattál le, mert ott te szereztél bizalmat.
Régi igazság: tolvajbólleszaleg-
jobb pandúr. Minden csak pénzkér
dése.. Cs. J.
Hónapokkal ezelőttmég azon él-celődtünk — nem gondolva komolyan—, hogy az elszegényedés oda vezethet, aminincs lebetonozva, azt ellopják.
Kesergő boltos látja kárát a bolti szarkáknak, akik családi vállalkozásba szerveződtek. Szülők, gyerekek együtt indulnakútnak. Hogy mit visznek?—mindent ami mozdítható. A 40-50 forintos apróságoktól, a több tízezer forint értékű áruig sok mindent eltulajdonítanak a merészebb társaságok.
Gyerek és szülő olyan tökéletesen dolgozik együtt, hogy a boltosnak csak forog a szeme és azt veszi és zre.hogy volt és már nincs. Apolc-ról az áru úgy eltűnt, mint a kámfor.
A boltos a haját tépi, ha van né-

M"H



N« ,\\V<1

"V\'w\'l^ C KANIZSA }

1990,

7*



Műsorajánlat


Megalakult a Kanizsa-színpad





Hírek az Ifjúsági Házból
Az Ifjúsági Házban nagy sikert aratott a zalaegerszegi Albatrosz Táncklub bemutatója.
Fotó: Szakony Attila
Hevesi Sándor Művelődési Központ
December 9,18.30 óra: Népzenei sorozati!. Karikás Együttes koncertje. A műsor után Táncház.
December 10,17.00 óra:, Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák" előadássorozat keretében „Vallás és erkölcs" című előadás. December 11,1730 óra: „Fűben, fában orvosság" előadássorozat keretében „Daganatos betegségek gyógyítása" című előadás. December 13,1830 óra: Sztárok a pódiumon. Koncz Gábor estje. Fülöp Ilona grafikusművész és Návai Sándor szobrászművész kiállítása.
Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház
December 7,18.00 óra: A DOMÜS Télapó-ünnepélye. December 8,15.00 óra: A KFV Télapó-ünnepélye.
Kodály Zoltán Művelődési Ház
December 11,18.00 óra: Táncház. Közreműködik a Banda népzenei
együttes.
December 12,16.00 óra: Környezetvédelmi Klub.
Móricz Zsigmond Művelődési Ház
December 13,15.00 óra: Lucanapinépszokások, általános iskolásoknak.
Ifjúsági Ház
December 7-14-ig: Szerecskó József amatőr grafikus kiállítása.
December 7-14-ig: Bútorkiállítás és vásár a Bútorker. Vállalat
Koordinációs Iroda szervezésében.
December 7,17.00 óra: Kanizsa és Környéke Alkotóinak Egyesülete
összejövetele.
December 8,10.00 óra: Agyagozás, bőrözés.
December 10-31-ig: Iskolatörténeti kiállítás aThury György Múzeum
anyagából.
December 11,15.00 óra: Kalákacíműnéprajzi vetélkedőfelső tagozatos
általános iskolásoknak.
Minden szombaton, 10-12 óra: Lutra csere-bére klub.
Helyőrségi Klub
December 10-27-ig: Korpavári Attila amatőr fotóművész kiállítása. Megtekinthető (vasárnap kivételével) 10-21 óra között.
Apolló Filmcentrum
Apolló mozi:
előadások kezdete 16,18 és 20 óra.
December 7-9: Ghost (amerikai). Pénteken de. 10 órakor is.
December 8-9,14 óra: Erik, a Viking (amerikai).
December 10-12: Ford Fairlane kalandjai (amerikai, 16 éven f.). Szerdán
de. 10 órakor is.
December 13: A kis hableány (amerikai).
December 13,20 óra: Metamorfózis (olasz, 18 éven f.)
Stúdiómozi:
előadások kezdete 17 és 19 óra. Csütörtök: Filmbarátok napja.
December 7: Merénylet (amerikai, videó).
December 8-9: Bruce Lee visszatér (hong-kongi, videó).
December 10-12: Mint a villám (amerikai).
December 13: Mária szerelmei (amerikai).
Matiné (gyermekeknek):
December 9,14 óra: Dzsungel könyve (videó).

Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központ védőszárnyai alatt egy új színpad alakult. Az egyik alapítóval, Farkas Tiborral beszélgettem azúj kulturális csoportmunkájáról és terveiről.
— Egy hiányt kívánunk pótolni
—kezdte Farkas Tibor.—Nagyka
nizsán ilyen még nem volt! Néhány
évvel ezelőtt Dobó László megpró
bálkozott egy hasonló tervvel, de a
kísérlet nem sikerült. Én egyébként
a szervezést, és a zenei részek szer
kesztésétcsinálom. AKanizsa-szín-
pad főleg Bedő Csaba barátom se
gítségével jött létre, ő „C"-kategó-
riás rendezői vizsgával rendelkezik,
és ez garancia a későbbi színvona
las munkára.
—Iskolai színjátszókörök eddig is léteztek. Ez a színpad nyilván azok segítségét is igénybe kívánja venni ?
— így igaz! Az igazsághoz vi
szont az is hozzátartozik, hogy az is
kolai színjátszókörök fokozatosan
felbomlottak. Az emelkedőmennyi-
—A vártnál is nagyobb sikere van az intézmény aulájában szombat délelőttönként megrendezett Lutra cse-re-bere klub összejöveteleinek. Azlf-júsági Ház munkatársától, Kósáné Horváth Ágnestől megtudtuk, hogy a legutolsó alkalommal több mint százanjöttek el—óvodástól a nyugdíjas korhatárig —> hogy kedvükre csereberéljenek. Talán kevesentud-ják, hogy az intézmény klubja saját anyaggal is rendelkezik— korlátlan cserelehetőséggel.
—AzIjjúságiHázban tartja rendszeres összejöveteleit a Biblia Szól gyülekezet. A legutóbbin, november 24-én fiatal lányok, fiúk jöttek el, hogy meghallgassák amerikai ven-

ségű iskolai tananyag nem teszi lehetővé kisebb csoportok műkösédét. Az egész város tehetséges fiataljai így együtt már komoiy feladatok megoldására is képesek lehetnek. Jelenleg 12-15 fővel dolgozunk. Zömében középiskolásokra épül az új színpad előadói csoportja. Eddig semmilyen anyagi segítséget nem kaptunk. Reméljük, hogy jövőre az önkormányzat támogatására is számíthatunk.
—Mi lesz a reportoárjuk, és mikor lesz az első nyilvános bemutatkozásuk?
— Az első darabunk mesejáték lenne gyerekeknek. Ők alegjobbkritikusok. Természetesen felnőtteknek is szeretnénk majd játszani. Első bemutatkozásunk kora tavasszal lesz. Most még tanulunk. Reméljük egy új színfolt lehet ez a színpad Nagykanizsa kulturális palettáján. Szeretnénk, ha egy tartósan működő csoport maradna.
— vári —
dégük, Pastor Thomas Schaller lelkipásztor előadását, „Hogyan változtatja meg Jézus az emberek életét ma?" címmel, bemutatva számos bibliai illusztrációt, és élő példát. Mint azt a rövid interjú kapcsán a lelkipásztor elmondta, Dudapesten három havonta kerül sor hasonló szemináriumok megtartására. Közreműködésével az iskolai bibliai intézetekben az ó-testamentumról, az apostolok cselekdeteiről, a biblia tanításairól beszélgetnek. Imádkozunk és reméljük— mondta, hogy minél több magyar misszionárius legyen köztünk. A kanizsai összejövetelek időpontjairól az intézmény munkatársainál lehet érdeklődni.

KANIZSA








::■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■
IHHi
SBíííBíKÍ;
3&
mintegy 1,5 éves kihagyás után érkezett a kanizsaiakhoz. A bemutatkozás ugyan nem sikerült az Új környezetben, de a vezetés bízik, hogy erőssége lehet a csapatnak.
A sérültSzató akispadról figyelte az összecsapást, aki a találkozó végén így értékelt: — Sajnos, nagyon kikaptunk. Azt tudtam, hogy kevés az esély, de azért ilyen nagy „zakóra" nem számítottam. Én a gipsztől hétfőn talán megszabadulok, de január végénél előbb nem hiszem, hogy „beszállok" á csapatba. Tény, hogy nehéz a helyzet, de azért bízom benne, hogy összeáll a csapat és nem lesznek kiesési gondjaink. Nagyon kár lenne elbúcsúzni az élvonaltól. — gh-
Indul a terembajnokság
Az új szerzemény Dóba küzd a labdáért a DVTK elleni mérkőzésen.
S\'jikimj Attila felvétele
Olajbányász— 19—24
NB l-es női kézilabda-mérkőzés. A kanizsaiaklegjobbdobói:Má-tyás 11, Szántó 4.
Az olajosoknál hiányzott a Hun-galit ellen megsérült Horválhné Juhász Irén, viszont felépült a beteg Búza, aki elfoglalta a balszélső helyét. „Új" játékos is bemutatkozott az újoncnál, Andrási Mónika személyében.
Deregi László edző: —Mónikát saját kérésemre sikerüli egy mérkőzésre megnyerni, hiszen az amúgy-sem erős csapatot időközben komoly veszteségek érték. Az, hogy miként lesz tovább, talán a héten eldől. Én mindenképpen azt szeretném, hogy újra beszálljon közénk.
Az első 30 percben nagyiramú, lendületes volt ajáték. Akezdetipercekben elmentháiomhazai akció, az ellenfél pedig leindította az olajosokat és gyorsan szerzett 3 gólos előnyt. A félidő közepén még két góllal vezettek afővárosiak, ám a20. percben ledolgozták hátrányukat Mátyásék. A hajrá változatos volt, majd9:10-ről fordított ll:10-reaha-zai csapat. A „Szpari" időn túli, ajándék büntetővel egyenlített.
Amásodik30pcrc aztánnemazt hozta, amit apublikum remélt. A fur-
\\vXv:vV.y.::>x
Ví>y$£^x?&*i&^^
Városunkban nagy hagyománya van a teremfocinak. A szabadtéri bajnokság befejezését követően a bajnokságban szereplő közel 60 csapat részére a városi sportosztály lehetőséget kívánt biztosítani a folyamatos téli szereplésre.
A bajnokság szervezése során több nehézséggel kellett megküzdeni. Egyrészt kérdéses volt a MÁV-NTE csarnokának téli üzemeltetési menetrendje, másrészt nehezítette a szervezést a várhatóan magas nevezési díj léte is. Az utóbbi esetében azzal is számolni lehetett, hogy többek pénztárcája nem tud lépést tartani az igényekkel, így kiesnek a játékból. Végül sikerült az akadályokat elhárítani, így december 9-én bajnokság formájában kezdetét veheti a játék.
A széles körű szervezés ered-

liilHiiiil
-Bp. Spartacus (11—11)
csa fel fogásban wezetoHalmai—Kovácsduó (azonos hely zetekben rendszerint az olajosok kárára tévedtek) kétszer is elvette a labdát ahazaiak-tól. A vendégek aztán visszavették a vezetést, majd „elmentek" 3 góllal. Közben Mátyás két büntetőt, Pető egyet hibázott. A szélsők sem jeleskedtek s ez így volt védekezésben és támadásban egyaránt. A Szpari fokozta a tempót, 3:4 góllal vezetett. Egyszer még felzárkózhatott volna az újonc (három emberelőnyös helyzetük is volt), de a helyzeteket elü-gyetlenkedték.
A találkozó végén Horváthné Juhász Irén, a sérült játékos adott összegzést: — A mennyiségben és minőségben is megcsappant kerettől, a meglévő gondokellenére is azt vártam, hogy csapattársaimnak sikerül „ elkapni" a fővárosiakat. No, ez nem sikerült,pedig nagyon kellene már egy kis siker. Térdsérülésem sajnos nem tette lehetővé, hogy ott legyek a küzdőtéren. Játékostársaim egyébként az első félidőben jól helytálllak, de szünet után elfáradtak, leindított bennünket a Szpari és elvitte a bajnoki pontokat.
ményeként a szervezőknek sikerült a tavalyi ne veztetési számot is felülmúlni, így az 1990—91. évi bajnokságban 36 csapat küzd majd a bajnoki pontokért. A bajnokság december 9-én indul és várhatóan február végén hirdetnek majd eredményt. A lebonyolítás rendszerén nem változtattak a szervezők, vagyis ismét három 12-es csoportban játszanak a csapatok, körmérkőzéses formában. A csoporton belüli helyezések kialakulása után mód nyílik az abszolút helyezések eldöntésére is. Újdonságnak számít, hogy ezúttal meghívást kaptak a város környéki bajnokságban szereplő csapatok is, akikközülazonban— nyilván a számunkra magas nevezési díj miatt — csak néhányan (Miklósfa, Borsfa) küldték el nevezésüket.

Búza Anikó akcióban a Bp. Spartacus elleni mérkőzésen.
MÁV NTE—Diósgyőri VTK 51—94 (22—40)
Nbl-es női kosárlabda-mérkőzés. A vasutasok legjobb dobói: Si-monné 16, Bogyai 13.
Az erősen tartalékos kanizsaiak lélekbenmáramérkőzés előttfeladták a találkozót, akik csupán a tisztes helytállásban reménykedtek. Ugyanis aDVTK—amelyet az előző bajnoki évben biztosan győztek le — remekül erősített az új évadra, míg a hazaiak ma már sajnos a kiesés elleni küzdelemben érdekeltek. Itt nem hogy erősítés, hanem jelentős gyöngülés következett be, hiszen Lázár Béla edző anyai örömök és sérülés miatt egy komplett kezdő-csapatot veszített el.
Akét csapat közöttinagy különbség már a 9. perctől az eredményekben is megmutatkozott. A kanizsaiak 12:12-ig még lépcsttartotak, de utána csak egy csapat volt a küzdőtéren. Az pedig a DVTK volt, amely helyenként szellemes játékot mutatott be. Tehették is, mert ezúttal az történt, amit a vasgyáriak akartak. Szinte tetszés szerint „szórták" a kosarakat.
A találkozón bemutatkozott Dóba, akit a ZTE-től igazoltak át. Lázár Bélától megtudtuk, hogy szülés után.

u

KANIZSA

december ?♦

A kanizsai csodarecepf
Győztes támadás a király ellen


Kanizsai érmek a megyei úszóbainoksáaon
Ritka bravúrt ért el a Tungsram SE OB Il-es férfi sakkcsapata, amely az elmúlt hónap végén véget ért 1990. évi csapatbajnokságban, hallatlanul izgalmas véghajrában megszerezte az OB l-es szereplést jelentőbajnoki aranyat. Ez pedig azt a bravúrt jelentette, hogy a kanizsai sakkozók sport történelmet írtak, akik Kanizsának és egyesületüknek elsó" alkalommal biztosítottak élvonalbeli szereplést.
A kanizsai sakksport az eltelt évtizedekben nem tudott számottevő minőségi, tartós szereplést elérni. Tény, hogy voltak kiugró egyéni sikerek, OB Il-es szereplések, ám aje-lentős előrelépésnek nem alakultak ki szervezeti és tartalmi keretei. A Medosz, majd a Tungsram elődje, a Vasas Izzó az adott akkori lehetőségnek megfelelően „gondozta" a sportágat, melynek során általában a megyei bajnokság és az OB II között ingáztak a kanizsaiak.
—A kanizsai csoda, mert mi ezt a nagy bravúrt azért annak tartjuk, tulajdonképpen4-5 évvel ezelőtt kezdődött. Ugyanis erre értekmeg a feltételek a minőségi előrelépéshez, s ebben óriási szerepet vállalt a sakkot kiemeltként kezelő gyári vezetés — mondta bevezetőül Nádasi Tamás, a városi szövetség fáradhatatlanul dolgozó kiváló elnöke, akirengeteget tett a sportág érdekében, mint vezető és versenyző egyaránt.
Sziva Antal, RezsekGyőzős atöb-bi kanizsai „törzsgárdista" érthetően az érdeklődés középpontjába került, akik erős társakkal kiegészülve biztosították a remek sikert.
—Négy évvel ezelőtt igazoltukat Kiss Lászlót a ZTE-től, aki edzőnk s egyben élversenyzőnk lelt. Megnyertük a kanizsai csapattal a megyeit, az osztályozón ugyan 2. helyen végeztünk, de átszervezés miatt bejutottunk 1988-ban az OB II-be. Egyébként ekkor kezdtük el a Tungsram Kanizsa Kupát, amely a hazai és nemzetközi sakkélet jegyzett versenye lett — kapcsolódik a beszélgetésbe akiváló szervező és versenyző, Kassai Zoltán, a csapatvezető, aki döntő szerepet vállalt az OB I-ért.
A megtett út, az eltelt három év figyelemre méltó. Az elsőOB Il-es

évben még alapoztak. Ugyan kiestek, de a megüresedett helyre jól vezették a „bábukat" s a végén sportdiplomáciában is győztesként nyerték meg a csatát. Időközben visszaigazolt és átigazoltversenyzőkmind-jobban beértek, jöttek abarátok, aminőségért tenni akaró „idegenlégiósok", akik a Tungsramnál „otthonra" találtak.
— A második OB Il-es évet tartom a döntő fordulatnak. Igen jól siker ültek az átigazolások, remek csapat jött össze s ezzel a társakkal már megszereztük a4. helyet. Azt viszont örömmel tapasztaltuk, hogy mindenki felsorakozott mellénk s nekünk „csak?\' játszani kellett. Nos, mi az idei tavaszra „összeálltunk", kész csapatunk lett s az eredmények is jöttek, ám ezekért sokat kellett tenni. A fiúkazonban tündököltek, „ hozták" az eredményeket—magyarázta Kiss László.
Az őszi sorozatot holtversenyes első helyről kezdték az Ajkával. Nagy volt az izgalom, hiszen az utolsó fordulóban dőlt el minden. A kanizsaiaknak fél ponttal kellett többet szerezni Komlón, mint az ajkaiak-nak otthon a Z. Volán elleni mérkőzésen. Nos, a kanizsaiak terve sikerültjobban, akik bajnokként és OB l-esként tértek haza Komlóról.
—Mit tart döntőnek abajnoki elsőség megszerzésében?
Nádasi Tamás:—Kiemelem a jó erősítést, a nagyszerű csapatszellemet, a „táblás" elosztást.
Kassai Zoltán: — A jó csoportbeosztást, szerencsés sorsolást, a maximális gyári és sportköri támogatást s néhány egészen kimagasló egyéni teljesítményt.
Kiss László: —Nagy jelentőségű, hogy megfelelő,, értéket" hordozó versenyzőt sikerült igazolni, akik nemcsak akarták a sikert, hanem azért sokat is tettek.
Mind a három riportalany vezető és versenyző egyben, akiktől arra kértünk összegzést, hogy számukra, mint újoncokra, mit jelent az OB I-es szereplés lehetősége:
Nádasi Tamás: — Rendkívül büszke vagyok arra, hogy több mint 10 évi szövetségi elnökségem alatt sikerült elérnem azt, hogy OB l-es csa-

pat tagja lehessek, hiszen ebben rendkívül sok munkám fekszik.
Kassai Zoltán: —Nagy vágyam volt, hogy OB l-es csapata legyen a városnak és az külön dicsőség lenne, ha az újonc kanizsai csapatban „pontokra" lennék képes—mondta Ribli nk. nagymester nagy barátja, aki számos alkalommal hozta el Kanizsára a kitűnő sakkozót.
Kiss László:—Énmár több mint 200 OB l-es mérkőzésen vagyok túl, de most majd az első táblán egész sor kiválósággalmmérkőzhetek. Jól tudom, hogy mindenki boldog most, de én különösen az vagyok, hiszen „valamit" törlesztettem azért, hogy bíztak bennem, amikor idehoztak.
Az OB l-es szereplést kiharcoló játkosok idei,.mérlege" a következőket mutatja, a táblánkénti „tükör-
A megyei úszó szakszövetség a városi fedett uszodában bonyolította le a megyei fedettpályás bajnokságot, a felnőttek és az úttörők mezőnyében.
A kanizsaiak közül a legjobb eredményeket akövetkezők érték el.
200 m úttörő fiúpillangó. B ajnok: Szabó Dénes, 2.BoaNorbert.l0öw női felnőtt pillangó: 3. Holló Adrienn. Úttörő: Bajnok: Holló Adrienn,
2. Horváth Ágnes, 3. Révész Kata
lin. 200 m hát. Női felnőtt: 2. Vág-
völgyi Viktória, 3. Nagy Tünde. Le-
ányúttörő:Ba)nok: Borsos Adél, 2.
Mismás Brigitta. 200 m mell. Fiú út
törő: 2. Révész Tamás, 3. Ludvig
Viktor. Női felnőtt. Bajnok: Holló
Adrienn, 2. Orbán Krisztina. Leány
úttörő. Bajnok: Holló Adrienn,... 3.
Tóth Krisztina. A kanizsai Major
Zsófia megyei békacsúcsot javított
(3:53,6 mp).
400 m gyors. Fiú úttörő. B ajnok: Révész Tamás,... 3. Ludvig Viktor. Női felnőtt: 2. Vágvölgyi Viktória,
3. Nagy Tünde. Leány úttörő. Baj
nok: Horváth Ágnes, 2. Révész Ka
talin, 3. Tóth Krisztina.
4x100 m vegyesváltó. Felnőtt nők. Bajnok: Kanizsai Vízmú" SE (Vágvölgyi, Holló, Orbán, Nagy).
Tóth Miklós, a kanizsaiak edzője így összegezett: — Nekünk igen

ben": Kiss László 75 százalék (10 mérkőzés, 7,5 pont), Rausz Attila68 (11, 7,5), Bagonyai Attila 77 (11, 8,5), Krutti Valér 65 (7,4,5), Rezsek Győző 55 (11,6) Nádasi Tamás 50 (10,5), Ragats József 55 (11,6) Gerencsér József 70 (8, 5,5), Csikar Brúnó 82 (11, 9), Papp Nándor 63 (11, 7), Bellán István 44 (9,4) Kassai Zoltán 50 (7, 3,5), Sziva Antal 70 (7, 5), Kercsmarics József 42 (7, 3), Domsa Valéria 38(11,4), Honfi György 75 (4,3), dr. Pintér Ferenc 17 (3, 0,5), Tarnóczky Attila 0 (2, 0), Hegedűs Ferenc 50 (2,1), Kamarás Péter 100 (1, 1).
Gratulálunk Kanizsa első OB I-es sakkcsapatának, mindazoknak, akik valamilyen módon részesei voltak a páratlan sikernek.
Balogh Antal
jól jött a megyei döntő. Ugyanis két hét múlva az ORV országos döntőn szerepelünk, ahova egyébként most első alkalommal jutottunk be. Ez a verseny is bizonyította, hogy joggal reménykedhetünk egy jó helyezésben is. Ugyanis versenyzőink jól teljesítettek, közülükis kiemelné/na 11 éves Holló Adrienn teljesítményét, aki bajnoki aranyat rabolt a felnőttektől. Nagyszerű dolognaktartom, ám a többiek is kitettek magukért.

Szabó Dénes (N VSfc) a 200 m úttörő pillangó győztese a dobogó legmagasabb fokán.
Fotó: Szakon? Attila
(B).

Kanizsa — várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken.Szerkesztő: Pék Pál. Megbízott szerkesztő: Tihanyi István.
Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Pf. 74. Telefon: 06/93/12-305. A szerkesztőbizottság tagjai: Büki Pálné, Cscrny József, Horváth Mária, Kápolnás Zoltán, Tóth Ferenc, Vízvári József. Kiadja a Journal Kiadói Kft. Felelős kiadó: Gyflrffy István ügyvezető. Komputertechnika: Journal Kiadói Kft. Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz: B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél.


Kórház — válaszúton
„...a szocialista társadalomban kimondták, hogy a legfőbb érték az ember és egészsége, de senkinek sem volt bátorsága azt mondani, hogy álljunk meg, emberek, az elvek jók, de a hozzáállás csapnivaló."
(Beszélgetés a kórház igazgató-főorvosával a 2. oldalon.)



Ií. évfolyam. 50. szám 1990. december 14. Ára 9.60 Ft
KANIZSA
VÁROSI HETILAP
Megjelenik minden pénteken


A tartalomból:^
Kinevezés kérdőjelekkel
(3. oldal)
Boldog gyerekek
(4. oldal)
Halálos találkozások
(4. oldal)




Népfőiskola a városkörnyék szolgálatában
Heti kommentárunk
A Hevesi Sándor Művelődési Központ és a TIT Városi Szervezete a városkörnyéki községek képviselő-testületi tagjai részére népfőiskolát szervezett Nagykanizsán.
A népfőiskola célja: a legfontosabb és legidőszerűbb önkormányzati tudnivalók átadása illetve elsajátítása, az önkormányzati törvényből adódó helyi feladatok egységes értelmezése, a felmerült vitás kérdések tisztázása.
A 10 előadásból álló program szinte teljesen átfogja a témakör elméleti és gyakorlati kérdéseit, így többek között a testületi tagok, a polgármester és a jegyzőjogállását, a településfejlesztést, a szo-

ciálpolitika és a segélyezés kérdéseit, az érdekvédelmet, a helyi költségvetés és az adók szerepét, a vagyonmegosztást és a privatizációt, az oktatást és a közművelődést. Azelőadókatémák legjobb hazai és helyi szakértői.
A szervezők 23 települést kerestek fel és közel 70 jelentkezőt vettek nyilvántartásba — közöttük polgármestereket és szakapparátusi dolgozókat is.
Az első előadást december 10-én a
HSMK felnőtt klubjában át. Kukorelli
István alkotmányjogász, egyetemi do
cens tartotta, „Az önkormányzat helye
és szerepe a magyar társadalomban"
címmel. (tih-i)

A fiatalkorú
A Lenti Általános Iskola és Diákotthonban tartotta kihelyezett ülését a hivatásos pártfogók és utógondozók megyei munkaközössége. Az értekezlet témája „A fiatalkorú bűnözés helyzete Zalában" volt. Dr. Wágnerné dr. Németh Mária fk. bíró és dr. Horváth Sándor fk. ügyészelőadásában rámutatott amegyé-ben sajnos fokozatosan szaporodó—fiatalkorúak által elkövetett—bűncselekményekre. Megnőtt a csoportosan elkövetett rablások és betöréses lopások száma: iskolákat, üzleteket, hegyi pincéket „látogatnak meg" a fiatalok. Szomorú

bűnözésről
tény, hogy emelkedett a gyerekkorú (14 év alatti) bűnözés aránya.
Nagy gondot jelent, hogy a próbára bocsájtottak előéletük miattnem kapnak munkahelyet. A bűncselekmények megelőzése érdekében még szorosabb együttműködésre van szükség a pártfogók, a bíróság és az ügyészség között— állapították meg a továbbképzés résztvevői, köztük a kanizsai gyermekvédő intézet dolgozói.
A munkaközösség délután megtekintette a programnak helyt adó diákotthont, valamint az Arany János Iskolát.
Horváth Ilona





Karácsony előtt
— Te szerencsét
len asszony, hát
mégis megvetted a
bundát?
— Micsoda bun
dát? Ez a számla a
hétvégi bevásárlás az
ABC-ben...
Rajr: Csemy József


99
Hullanak
a polgármesterek
Zalaszentgórt, Pacsa, Sormás, Murakeresztúr, hogy csak néhányat említsek azon települések közül, ahol a megválasztott polgármesterek már lemondtak. Mindegy, hogy milyen indokkal, a lényeg az, hogy megtörtént. Most derül ki, hogy sokan a hatalomvágy miatt vállalták a funkciót, és íme, néhány hét és hónap után rájöttek, hogy tulajdonképpen az ismeretlenbe ugrottak. Demokratizálódó országunknak azonban nem használ az állandó vezetőváltás. Demoralizáló lehet az újabb választás lehetősége. Vissza is kerülhetnek a régi vezetők, akiknek pontosan megfelel az a posványos állóvíz, amelyet ők teremtettek, s amelyben eddig kedvvel lubickoltak. De az állóvíz fel-kavarult. Tátott szájjal nem nézhetjük, mert a szenny átcsap a fogak sövényén.
(—vári)

Összevont karácsonyi-újévi számunk december 21-én 32 oldalon, 19.20 forintos áron jelenik meg!

2

KANIZSA

december





Beszélgetés dr. Szabó Csaba igazgató-főorvossal

— Igazgató úr. Engedje meg, hogy a Kanizsa hetilap nevében is gratuláljak igazatói kinevezéséhez. Kérem, vázolja a kórház új elképzeléseit, gondolva itt arra, hogy megyei jogú kórházi rangot kapott az intézmény. Milyen előnyei és hátrányai vannak ennek?
— Akiindulási, összehasonlítási alap tulajdonképpen a régi, mert az orvosi eskü Hippokratesz óta nem nagyon változott, ennek ellenére az orvosok és a betegek közötti viszony álkindóan változik a kornak, történelemnek megfelelően. Az is biztos,hogy a XX. században mindenütt változott a világ, jobbik és szegényebbik felében is. Sajnos a szocialista rendszerben nagyon rossz irányban. Az egyik ok a sok közül az, hogy a szociális ta társadalomban kimondták, hogy a legfőbb érték az ember és az ember egészsége, de senkinek nem volt bátorsága azt mondani, hogy álljunk meg, emberek, az elvek jók, de a hozzáálláscsapnivaló. Egészenakö-zelmúltig nem volt szabad elmondani, hogy a magyar egészségügy milyen rosszul működik. Egy konkrét példa: 1979-ben foglalkozott először a központi bizottság a népesség egészségi állapotával. Soha korábban! Olyan rossznak találták, hogy utána sem beszéltek inkább róla. Azóta csak rosszabb lett a lakosság egészségi állapota, tehát a tendencia folytatódott. Hát ezt örököltük. Az biztos, hogy egy korszakot nem lehet egyik napról a másikra egy nevében újnak hirdetett másik korszakkal látványosan fölváltani. Aki azt hirdeti, hogy rövid idő alatt az egészségügy felhalmozódott problémáit meg lehet oldani, az felelőtlen Ígérgető. Énannaka 1 lOezer embernek, aki a körzetünkben él (és ez a szám azzal, hogy Nagykanizsa megkapta a megyei jogú státuszt, valószínűleg nőni is fog), nem azt ígérem, hogy látványos javulás lesz; azt vállalom föl (és ez nem ígéretl), hogy elindulunk azon az úton, amelynek a végcélja egy sokkal emberibb és magasabb szintű ellátást biztosítani az egészségügyben. Már most afelé megyünk, amit egy kórháznak nyújtania kell.
Nem tudunk azonban eltekinteni attól a ténytől, hogy egy bi-

zonyos pénzösszegből csak egy bizonyos technikai színvonalra telik. Állandóan küszködünk azért, hogy a kórház anyagi helyzete jobb legyen, mert akkor tudunk olyan műszereket beszerezni és működtetni, amelyekkel a hozzánk forduló lakosság gyógyítását, baj megállapítását minél gyorsabban és minél nagyobb pontossággal megvalósíthatjuk. Fontos hangsúlyozni, hogy a mai társadalomban már nem engedhető meg, hogy valaki hetekszám lopja a napot, mert valamilyen baját keresgetik. Az a beteg érdeke, hogy a baja minél hamarabb meg-állapíttassék és a szükséges gyógykezelést a leggyorsabban megkaphassa. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy tartósan betegek legyünk.
Mi itt nem olyan apróságokban gondolkodunk, hogy naponta van már látogatás a kórházban (bár azt hiszem, hogy a lakosság ezt várta), de abban, hogy ez az egészségügyi kultúrára milyen hatással lehet.
Most olyan kérdések is előjöttek, hogy elég nagy-e a kórház az ágylétszámát tekintve, vagy nem túl nagy-e. Itt szeretném elmondani, hogy ágyszámcsökkentést akarunk végrehajtani. Ezt úgy kívánjuk felvállalni, hogy a kórházban éves szinten nem fogunk kevesebb beteget ellátni. Egy kórházi ágyon egy év alatt gyógyítani lehet 25 beteget, meg 45-öt is. Véleményem az, hogy az a kórház, amely egy ágyon egy évben több beteget gyógyít, aktívabb.
— Igazgató úr! Milyennek ítéli meg a kanizsai kórház orvosainak felkészültségét?
—Említettem, hogy célunk az, hogy minél gyorsabbandiagnosz-tizálhassuk a betegségeket. Ehhez megfelelő végzettségű orvosokra van szükség. Aki nem tud folyamatosan szakmailag bizonyítani, az meg kell, hogy találja egy más területen a helyét a kórházon kívül, mert mi olyan orvosokkal szeretnénk dolgozni, akik folyamatosan bizonyítani tudnak. Néhány napja postáztunk is egy ilyen tartalmú határozatot egy kollégánknak, hogy január elsejétől már nem alkalmazzuk és még várható ilyen határozat, és nem csak a fiatalabbak számára a közeli hetekben.
Én vállalom, hogy elkezdtem egy olyan munkát, amit nem biztos, hogy végig tudok vinni mert

külső körülmények is meghatározzák, hadd ne mondjam, akár bele is szólnak. Ha nem vigyázunk, munkánkba politika is keveredhet, sajnos most is.
Mi azt szeretnénk, ha 60 ezer nagykanizsai és még több környékbeli nyugodtan aludhasson otthon abban a tudatban, hogyha megbetegszik, olyan kórházat érhet el a leggyorsabban, ahol megbízható és magas szakmai tudású orvosok dolgoznak.
— Milyennek tartja a
kórház műszerezettsé
gét? Milyen fejlesztési ter
veik vannak?
— Ez a város mindig összetar
tott akkor, amikor a gyógyítás ér
dekében segíteni kellett. E nélkül
manem tarthatnánk ott, ahol tar
tunk. Az 1990-cs év a holtpont
ról elmozdított bennünket. Eddig
annyit kaptunk a megyétől,
amennyit jónak láttak. A tényle
ges adatok soha sem kerültek
nyilvánosságra. Ez a tipikus sze
gényember probléma. Ez az év
azonban lakossági vonatkozás
ban is szerencsésen kezdődött,
hiszen a közvélemény mellénk
állt, a politikai körülmények is
szerencsésen alakultak, és olyan
pluszfejlesztési keretetbíztosítot-
tak a számunkra, ami ha nem is
oldotta meg a diagnosztikai mű
szerkérdésünket, sokat segített.
Hogy mennyire vagyunk így is elmaradva a megyei szinttől, arra egy számadatot hadd mondjak. Ha minden évben ennyit kapnánk, mint az idén, akkor is legalább öt év kellene, hogy a kívánatos szintet elérjük. Bízom benne, hogy mint eddig is oly sokszor, segítenek a kanizsai vállalatok, ha szükség lesz rá.
— Milyenek a jövőbeni
pénzügyi elképzelések?
— Tudni kell és a sajtónak is
foglalkozni érdemes az ellátás
pénzügyi oldalával, mert a köz
tudatban is óriási a tájékozatlan -
ság, sőt még az egészségügyben
is. Miniszteriális pénzelosztás tu
lajdonképpen már régóta nincs.
1990. január 1-töl történt egy je
lentős változás, és 1992. január
1-től lesz egy másik változás. A
mögöttünk lévő lényegében azt je
lenti, hogy a társadalombiztosí
tás fizeti ma az egészségügyi ellá
tást, és így működteti. A költség
vetésünk 97 százalékát kapjuk a
társadalombiztosítás számlájá
ról. Ez volt megyékre bontva. Min
den megye a kórházak arányában

osztotta el a működéshez szükséges pénzt, de mi úgy éreztük, rosszul járunk. Nem annyira, mint régebben és hangsúlyozom, hogy a klasszikus megyei pénzelosztáshoz képest mindenképpen jobbari jártunk. Most 1990 januárjától minden kórháznak külön számlája lesz. A régi fajta elosztó funkció megszűnik, csak azt nem tudjuk, hogy mennyivel lesz automatikusan több pénz attól, hogy valaki úgynevezett megyei feladatot lát el.
Elvem az, hogy minősítsen a beteg. Az a kórház, ahol a beteg nem érzi jól magát, ahol az orvosok udvariatlanok, szakmailag képzetlenek, ahol müszerezetlen az intézmény az el fog sorvadni, oda nem mennek a betegek.
1992 január elsejétől a kórház finanszírozása teljesítményelvü lesz. Annyi pénzt kap, amennyi beteget gyógyít, és ha elmennek onnan a betegek máshová, akkor megnézheti magát, miből fog megélni. Ez nem új találmány, ez az egész világon így van.
— Milyen az jinkor-
mányzat és a kórház kap
csolata?
— Örülök a kérdésnek, de még nem tudjuk, hogy az új önkormányzatnak milyen elképzelései vannak költségvetési tervében a kórház feltétlenül szükséges épületfelújítási munkálataihoz. Előzetes megbeszélés alkalmával kiderült, hogy nincs ilyen elképzelés. Pedig a körház, ami a kerítésen belül van az önkormányzaté. Tudom, hogy egy tíz éve épített kórház nagyobb öröm az önkormányzatoknak, mint a mi 105 éves kórházunk, de az az összeg, amelyet állagmegóvásra eddig kaptunk a helyi önkormányzattól, jövőre nincs benne a költségvetésben. Egyik-másiképületünk lassan életveszélyessé válik, de nem tudjuk, hogy mivel finanszírozzuk a jövő évi épületfelújításokat. Örömömre az új képviselő-testületben elég sok orvos található, így van rá esély, hogy képviselőtársaiknak pontos képet adhatnak a nagykanizsai kórház jelenlegi gondjairól.
— Igazgató úr! Remé
lem, hogy beszélgetésünk
nem talál süket fülekre és
a felvetett kérdésekre az
illetékesek gyorsan rea
gálnak. További sikert kí
vánok a kórház munkájá
ban, és köszönöm abeszél-
getést.
Vízvári József

14*

( KANIZSA )

3

— Lesz-e struktúraváltás a polgármesteri hivatalban? — 5-7 év múlva autópályák
csomópontja lehet Nagykanizsa — A megye utolsó húzása! Előnyben az egerszegi kórház
— A helyi adókról
Polgármester —faggató
A Kanizsa Közéleti Klub vendége volt dr. Kereskai István


— Milyen a város anyagi hely
zete, milyen adók várhalók? —
kérdezzük.
— Intézményhálózatunk, út
hálózatunk, közterületeink, la
kásállományunk és a tanács ala
pítású vállalatok alko tják a város
vagyonát. Ezenkívül nem tudjuk,
hogy mi a tulajdonunk.
Az adókról most annyit: az az önkormányzat, amely újabb adók kivetésével kíván pénzhez jutni, valószínűleg megássa a saját sírját. Központilag sem szabad a helyi adókat erőltetni. Az országgyűlési bizot tság ezt az ügyet már kétszer visszadobta. Meg kell találnunk az adózásban is a kompromisszumokat. Nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy további adókkal nem lehet a lakosságot terhelni.
— Vízvári —
len közelében haladna. Ebben az esetben városunk két autópálya csomópontjába kerülne, amely óriási lehetőségeket jelentene a város gazdasági fejlődésében. A mostani elképzelések szerint az autópályák 5-7 éven belül elkészülhetnek.
— Hogyan lehetséges az, hogu
a megyei kórház sok millió forin
térttudott niostvásárolnieau kom
puteres tomográfot, amikor nem-
régiben azt mondták, hogu a me
gyének nincs több pénze.
—Valószínűleg volt költségvetési tartalékuk. Ezenkívül azzal érveltek, hogy nemcsak az egészségügy, hanem még mások is kaptak ebből. Mi írásban kértük, hogy tájékoztassanak bennünket erről, és remélem, hamarosan választ is kapunk.
— Körülbelül 60 millió forint
A polgármester az új megyei jo -gú városi rang adta lehetőségekkel és gondokkal kezdte. Elmondta, hogy ha sikerül igazi tartalommal megtölteni a megyei jogú város címét, az mindenképpen jó lesz a városnak, de környékének is. Milyen kritériumoknak kell megfelelni? Elsősorban oktatási, művelődési, közellátási követelményeknek, de ide tartozik a bíróságok hatásköre és a pénzintézetek szerepe is. Mindez azonban egyelőre csakfelvetés. Egy biztos: a város kisugárzó erejének nőni kell.
— Örülök annak — mondta a
polgármester —, hogy városunk
ezt a címet megkapta. Érzem a fe
lelősséget, de az előttünk álló fel
adatokhoz a lakosság összefogá
sát is kérem.
— Szükségesnek tartja-e a
meg növekedett feladatokhoz a je
lenlegi polgármesteri hivatal át
szervezését?— kérdeztük.
— Azzal, hogy megyei jogú vá
ros lett Nagykanizsa, a munka is
gyarapodott. Sok olyan ember
van ma a hivatalban, aki tudja,
hogy ezért kevéssé lesz kitéve an
nak, hogy feleslegessé váljon. De
addig, míg a feladatokat nem lát
juk tisztán, erről korai beszélni.
A pénzügyi és gazdasági terüle
ten például az apparátusban nem
látok különösebb okot arra, hogy
változtassunk. Viszont célszerű
lenne egy olyan csapatot létrehoz
ni, amely a feladatok előkészíté
sében aktívan részt venne, amely
„kiszolgálná" a testületet a jobb
munka érdekében. Január végé
re szeretnénk szervezetünk mű
ködési szabályzatát felállítani. Ez
nagy kihívás, mert eddig ilyen
nem volt Kanizsán. Mindenkép
pen másképp kell a munkát meg
szervezni, mint eddig.
—Elkészültek-e az új városrendezési tervek, tekintettel például azúiészakkeletivárosrészre, ahol áldatlan állapotok vannak?
— A végleges városrendezési
terv még nem készült el. Valószí
nűleg akkor oldódnak meg az
északkeleti városrész gondjai,
amikor a 7-es autópálya elkerü
lő szakasza — amely valószínű
leg ennek a városrésznek közvet
len közelében fog haladni — el
készül. Itt várható az autópálya
fel vagy lehajtó elágazása, amely
ennek a környéknek nagyon so
kat fog segíteni. Megjegyzem,
hogy az észak-déli európai terve
zett autópálya is az előzetes ter
vek szerint Nagykanizsa közvet-

egy ilyen készülék ára — mondja egy felszólaló. — Most hogyan került elő ennyi pénz? Ennek azért van jelentősége, mert az egészségügy nemsokára teljesítmény-dotációs működésre fog áttérni. Az az egészségügyi intézet, amelynek olyan modern készüléke van, mint egy komputer-to-mográf, nem olyan esélyekkel indul a betegek gyógyításában és önmaga fenntartásában, mint a másik. Ez a megye utolsó húzása volt! Ha valóban a megye megtakarítása lett volna a pénz, akkor Nagykanizsát is megillette volna az összeg fele. Javaslom most a polgármester úrnak, hogy komoly fórumokon tegyen lépéseket.
— Valóban nem kaptunk erről információt, de megpróbálunk utánajárni — mondja Kereskai István.
Az önkormányzat első „demokratikus" döntése
Kinevezés — kérdőjelekkel
A nagykanizsai képviselő-testület december 3-i ülésén döntött a városi televízió veze
tői posztjának betöltéséről, mely augusztus közepe óta üresen állt. Addig e tisztet Molnár
László töltötte be, aki megunva az MDF beleszólási kísérleteit a műsorpolitikába, köszön
te szépen, inkább felmondott. A tanács természetesen pályázatot írt ki az állásra. De ad
dig is vezető kellett. Dónay Nórát — aki szerkesztő-riporterként dolgozott a stúdióban —
bízták meg a pályázat elbírálásáig a vezetői feladatok ellátásával. A pályázati kiírásra hár
manjelentkeztek. A tanács vb a döntést már nem akarta meghozni, így az az önkormány
zatra maradt. .
Már az alakuló ülésen felvetődött, hogy sürgősen dönteni kell a stúdióvezető személyét illetően. Ennek a feltételei akkor váltak adottá, mikor megalakult az oktatási és kulturális bizottság, melynek vezetője elég sajátos módon értelmezte (értelmezi) a bizottság munkáját. Ugyanis arra a megbeszélésre, mikor a pályázatokról döntöttek (!) csak azt az öt bizottsági tagot hívta meg, akik a képviselő-testület tagjai, a „külső" négyet nem. Érdekes! Ha akarom öt tagú, ha akarom kilenc tagú ez a bizottság... ?! Mind az öten Donay Nórát támogatták. Ez a szavazati arány természetesen elég, de mi van, ha a „külsők" is ott vannak, ha esetleg olyan érveket tudnak felsorakoztatni, ami más megvilágításba helyezi a dolgokat? Akkor is ugyanaz az eredmény..? Az előterjesztő csak egyetlen nevet említett a testületi ülésen, de a pályázat tartalmát nem ismertette. A másik két pályázó neve csak egy „kíváncsiskodó" képviselő kérésére hangzott el. Tartalmi dolgok ekkor sem. Miért? A döntést így a bizottság vagy a képviselő-testület hozta-e? Volt-e a bizottságban a televíziózáshoz értő szakember? Ez egy kicsit ismerős a múltból. Lehetett az egyből egyet választani...
A dolgot még fűszerezi, hogy a stúdió dolgozóit nem kérdezték meg, mi a véleményük a leendő vezető személyéről. Fontos lett volna ez azért, mert október 4-én levelet juttattak el a művelődési osztályra és a pártokhoz, melyben Dónay Nóra azonnali felfüggesztését kérik. Szakmailag és emberileg alkalmatlannak tartják a feladatok ellátására. Lehet erre azt mondani, hogy „...ja kérem, ez akkor volt...", de a felszín alatt most is ott feszülnek az indulatok. A művelődési osztályvezetője a képviselő-testületi ülésen technikai személyzetnek titulálta az ott dolgozókat. Vajon belegondolt-e, hogy e nélkül a „technikai személyzet" nélkül egyetlen adás sem lenne, hogy ők is ugyanolyan alkotótársak egy-egy műsorban, mint a riporter? Nekik is joguk a vezetőválasztással kapcsolatos véleménynyilvánítás! Miért „felejtette" el a bizottság is, és a képviselő-testület is a véleményüket kikérni?
A testület 27 igen szavazattal, 1 tartózkodással Dónay Nórát kinevezte a városi televízió vezetőjének. De ebben a kinevezésben azért ugye, vannak kérdőjelek?
M —marton—

KANIZSA

. december 14.1





Boldog gyerekek
Halálos találkozások
Egy érdekes napközi
Kölykök a kifutón.
Én nem tudnék kéregetni
Nincs olyan nap, hogy a rádióban a televízióban és a sajtóban ne hallanánk, hogy Antall
József úr ne fordulna segítségért valamelyik országhoz. Az indok egyszerű: kölcsönökkel kí
vánunk kilábalni a gazdasági válságból. Olyan kölcsönt én is szívesen kapnék, amit majd másnak
kell visszafizetni. Erre én képtelen lennék, nem úgy mint azok, akik miniszterek. A végösszeg
pedig könyörtelenül emelkedik, és nem látszik szemernyi eredmény sem a javulásra. Hadd
aggódjak ezért legalább én, ha már másoknak ettől nem fáj a feje. Sajnos egyelőre csak a
munkanélküliek száma emelkedik, de az legalább világszínvonalú sebeséggel. V. J.
.Kedden eite Nagykanizsán... egy mögötte, azonotí irányban köz-lekedő, Ismeretlen forgalmi rend-ftiáoiú, feltehetően sárga Lada típusú személygépkocsi elütötte ■ kerékpárost, aki az esés következtében súlyosan megsérült. A gép-kocsi vezetője a baleset után megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
...késS este kapott tájékoztatás szerint Nagykanizsán egy személygépkocsival nyolcvan évei nyugdíjast gázoltak halain.*
(Idézetek a Zalai Hírlapból) ...Folytathatnánkasort. Ismerős és elszomorító tények. A közlekedésben megjelent agresszivitás elrettentő példáival bőven találkozhatunk. Korábbiul csak a .magas" hivatalok kocsijait vezető solorök mertek megengedni maguknak, hogy a KRESZ szabályait fittyeimen kívül hagyják.
Már-már ott tartunk, hogy elterjedt szokás lett a szabályok be nem tartása. Az útkereszteződésbe egyesek akkor is behajtanak, ha azt időben nem tudják elhagyni. (Lásd, a Szabadság teret csúcsforgalomban. Nem ötleLet kívánok adni, de egy óra alatt, tizenöthúszezer forintot lehetne ka-szíroznl, százas és ötszázas címletekben.)
Megjelent a .ki ha nem én" szemlélet. Újgazdagék a nyugati autócsodákkal, lenéznek mindent és mindenkit, s a vonatkozó szabályokat felrugdossák. A KRESZ minek? Szükséges rossz, hiszen egyenlő feltételeket biztosít Trabantnak és Mercedesnek. A másik figyelmeztető jel a legszélesebb értelemben vett erkölcsi romlás, a közérzet katasztrofálissá válása. Ez még a gazdasági bajoknál is nagyobb gondot jelent. Gyakori jelenség, hogy a problémák megoldását egyesek az alkoholtólvárják. Kialakult egy virtus-szemlélet, mely szerint gépjárművezetés közben az ital fogyasztása bocsánatos bűn.
Az alkoholnak, mint élvezeti cikknek euforizáló és gátlásokat oldó hatása van. Agát-lások oldódása pedig elmossa a morális és etikai szempon-

tokat, lazul a figyelem, a koncentrálóképesség, melynek révén az egyén egy adott helyzetben nem tud megfelelően alkalmazkodni az eseményekhez, így következhet be az, hogy a rendőrség cserbenha-gyásos gázolót keres.
Abüntetését évekkel ezelőtt letöltött fiatalembernek a következő kérdést tettem fel:
—Mennyit ittál a gázolás éj -szakáján?
—Egy-másfél litert, tisztán.
— Miért hagytad ott az ál
dozatot? Ha idejében kórház
ba kerül, az utólagos orvosi
vizsgálat szerint még meg
menthető lehetett volnál?
— Nem tudom — hangzott
a kategorikus válasz —, de
szinte nem emlékszem semmi
re. Rémlik viszont, hogy kijöt
tünk a sörözőből, beültünk a
kocsiba és elindultunk. Lehet,
hogy ez ösztönös menekülés
volt a színhelyről... gyávaság?
Mit mondjak? A szakirodalomban az áll, hogy a .2,51— 3,5 ezrelékig véralkohol-koncentráció igen súlyos alkoholos befolyásolás. Szédülés, súlyos egyensúlyzavar, émelygés, hányás. A hangulat nyomott, a tájékozódás és emlé-kezőképesség zavart. (Az elfogyasztott alkohol mennyisége kb. 1,2—1.3 liter bor)"
Minden egybevág itt. Még a halál is.
Van akit temetnek, és van, aki a büntetést leüli, vajon milyen lelkiismerettel? Gyerekek maradnak apa nélkül, szülők gyerek nélkül.
Vajon a Magyar, az Ady, a Béke utcai gyorshajtók mit mondanak? A Magyar utca és az új 7-es kereszteződésében .egyesek" hova sietnek?
A 16 éves korban megszerzett jogosítvány belépőjegy csak. A kérdés: kinek, mikor és hová? Már-már össznépi játékká vált az utakon, .kinek a kocsija a gyorsabb". Aki bírja szuflával, felveszi a versenyt, de a szembejövő vétlen harmadik meghal. Béke poraira?? Cscrny József

Halk, finom zenére sétálnak a kifutón a gyerekek. Yvett, Viki, Feri, Kamilla, Tomi, Balázs, Gyurika, meg a kis ragyogó szemű Po-sza, aki összpontosít, hiszen annyi mindenre kell ügyelnie egy kisgyereknek.
A magas kifutó széles, de az izgalom eltereli a középútról a kis manökeneket. A divatos gyermekruhák azonban minden követelménynek megfelelnek. Van Itt délutáni masnis szövetruha, ünneplő nadrág, pepita mellénnyel, türkiz szabadidő együttes, szivárványszínű síruha. És minden ruhához megfelelő kellék. Ki babáját, ki korcsolyáját, kisautóját szorongatja a kezében. A síruhához ugye síléc dukál! A kifutó körül a napközis csoporttársak, a tanító nénik, szülők kísérik tekintetükkel a gyereket, aki most boldog, hiszen ünneplik; szerepel, megmutathatja önmagát, de másképpen, mint szokta.
Gyereket látunk, aki többnyire szófogadatlan, rendetlen, otthagyja a napközis ebédet, eldobja az uzsonnát és nem fűlik a foga a házi feladat megírásához. Ő az, aki reggel 7 órakor már úton van, és sokszor csak 9-10 óra múlva térvisszaacsaládi otthonba. Ő az, aki állandóan szétrúgja a sportcipőjét, s nem akarja tu-

(Szakony Attila felvétele)
domásul venni, hogy a következő már néhány száz forinttal drágább lesz.
Ez a divatbemutató viszont egyike azoknak a programoknak, amelyekkel a Hunyadi Általános Iskola napközis nevelői próbálják színesebbé tenni a hosszú, sokszor unalmasnak tűnő délutánokat. Mert a napköziotthon nem lehet csak gyermekmegőrző hely, a lecke megtanulásán túl valami másféle értéket is közvetíteni kell. így találták ki a Hunyadiban a NAPKÖZIS MOZAIK PROGRAM-ot, amely a 6-10 éves korú gyerekek szabadidejének újszerű, sokrétű szervezése. Péntek délutánonként — csak az idei tanévben Is — már rendeztek a tanító nénik családi vetélkedőt, teadélutánt, táncházat, gyermekkönyvhetifoglalkozást, megismertették az érdeklődőket a keramikus mesterséggel. S végül következett a divatbemutató.
A napközi otthonos munkában résztvevő nevelők ezeken a délutánokon a legnehezebb pedagógiai feladatok egyikét vállalják: a szabadidős tevékenység vezetését. Azért, hogy Yvett, Gyuri, Viki és a többi gyerek ott fenn a do-bogónis, meg a táncházban, vagy a könyvtárban jól érezze magát. Gyereknek érezze magát.
Hiszen nincs könnyű életük ezeknek a 6-10 éveseknekl Munkaidejük hosszabb, mint a legtöbb felnőtté, sokszor több a kötöttség, mint amennyit életkorukból adódóan károsodás nélkül nyugodt lélekkel el tudnak viselni. Ezért kellene a boldogságot, az örömszerzést sokféle módon megvalósítani a gyermeki életben.
Ugy gondoljuk: a Hunyadi Általános Iskolában jó úton járnak.
Bné

1990,

14.

KANIZSA







Fotó: Tóth Ferenc
télkedő, vagy szakmai kiállítás, Norbert így válaszol:
— Magam tapasztaltam, liogy igen. A/elkészülésfolyamán—le-het az iskola- vagy üzemlátogatás, a témához anyaggyűjtés — eddig csak kevésbé ismert szakmákról is tudomást szerezhetünk. Jöhet aztán egy jó gondolat, vagy egy ötlet, amiből döntés is születhet.
Sok sikert, Norbert, gondoljuk, miközben a fiú máris új könyvoszlopok felé fordul.
T. F.
Pályaválasztás előtt
A nyolcadikos tanulók osztályfőnöki óráinak, a szülői értekezleteknek, a középiskolai nyílt napoknak, családi beszélgetéseknek témája e hetekben a pályaválasztás: Tudod már, mi leszel? A válasz döntés is, mely legtöbb esetben egy életre szól. Elkel hát a segítségnyújtás a végzős tanulónak és tanácstalan szülőnek egyaránt. E gondolatot ébrentartva a nagykanizsai Ifjúsági Ház — mint minden évben, mostis—pályaismeretivetélkedőre, kiállításra hívta az általános iskolák 8. osztályos tanulóit.
Kósáné Horváth Ágnes, az intézmény munkatársa elmondta, hogy 8 általános iskolából, 3 fős csapatokkal nevezve összesen 39 végzős tanuló ült asztalhoz, hogy játékos formában olyan ismeretekhez jusson, melyekkel bővítheti az iskolában szerzett ismeretanyagot. Acél—mondotta Kósáné — a pályaválasztónak bővebb információt adni: megismertetni egyes szakmákat, foglalko-
zásokat, iskolákat, munkahelyeket, s bemutatni olyan kevésbé ismert foglalkozásokat, mint a tímár, a kádár, a bognár stb. Az intézmény a helyi szakmunkásképző intézettel, iskolákkal, számos vállalattal közreműködve e formában kíván segíteni a 14 éves korosztálynak.
Tudod már, mi leszel? A vetélkedő címadó kérdését tettem fel Kiss Norbert 8. osztályos tanulónak, aki a Nagyrác utcai Általános Iskola első helyezést elért csapatának tagja volt. Otthonában, a tanulóasztal mellett válaszolt:
— Szeretnék továbbtanulni Először a Batthyány gimnáziumban, s hogy azután hova megyek, majd kiderül.
Norbert négyes tanuló, aktív sportoló, a megyei serdülőcsapatban futballozik. Kedvenc tantárgyai a fizika és a történelem. Ez utóbbiról éppen újabb vetélkedőre készül.
—Inkább a történelem érdekel — mondja —, társadalomtörté-

Norbert tovább tanul.
nesz szeretnék lenni, amihez persze egyetemi végzettség kell.
Az édesapa villanyszerelő a DKG-banés nem bánkódik, hogy végzős fia nem az ő szakmáját választotta. Talán majd a kisebbik — jegyzi meg, némi reménnyel.
— Ők döntik el, mik szeretnének lenni, nekünk szülőknek pedig az a dolgunk, hogy ebben segítsünk, ahogy a család erejéből telik — teszi még hozzá, nagyot sóhajtva.
Arra a kérdésemre, hogy apályaválasztásban segíthet-e egy ve-





A szépasszony
szabad
— „Hallottad? A szépasszony szabad! Érted Te ezt? — Ekkora vagyont darabokra szednil Ezek nem normálisak!"
Furcsa. Nem az első eset ez, amit hallok. Avagyon mindent és mindenkit tönkre tesz, vagy netán szorosabbra fűzi a kapcsolatokat? Egy emlék villan fel. A család régi barátja volt egy Vojcsek nevű „élctmüvész". Nagyvonalú ember. Az ötvenes évek végén a százasokat úgy gyűrte a zsebébe, oly hanyag mozdulattal, hogy a szegénység minden idegszálával irigyeltük. Aztán jött a hír, hogy válnak. Néhány hónappal később a „művész urat" letartóztatták. A bírósági tárgyaláson minden vagyonát elkobozták. Az ágyat, a szekrényt, az asztalt és ezer forintot. Három évvel később szabadult. Néhány év, és a környék leggazdagabb embere lett.
Mi történt? A váláskor vagyonát a feleségére és két gyermekérc hagyta, de úgy, hogy a pénzt befektette lakások vásárlásába; Győr, Budapest, Szeged. A szabadulás után kezdődött minden élőről.
Kiért és miért válnak az emberek? Erre keresem a választ. Úgy érzem csak féligazságokat tudok leírni, mert néha a házastársak még önmaguk előtt sem tárják fel a tényleges okokat.
Az esetek többségében a felperes a feleség. Nem tudni, a váló-peres tárgyalásokon mi és milyen

súllyal esik latba, de tény, hogy a .véglegesen megromlott" házasságok nem vezetnek minden esetben váláshoz.
A válásról az ember nem beszél — kezdi ismerősöm —, nem tartozik a nagy nyilvánosságra, ez mindenkinek a magánügye —• kezdi a beszélgetést egy régi kedves ismerős, majd így folytatja. — Igaz, elváltunk, hivatalosan a törvény adta lehetőségeket kihasználva. Az is az igazsághoz tartozik, hogy változatlanul együttélünk a férjemmel. Az adósságok a kilátástalanság hozta magával a „kiskapu" keresését. Mint egyedül élő és gyereket nevelő nő különféle kedvezményeket élvezek, ezáltal a család anyagi helyzete javult.
— Ne haragudj, ezt nem érzem
korrekt dolognak — mondom.
— Ebben igazad van, de a mu
száj , a kényszer ráviszi az embert
a törvény megkerülésére. Az biz
tos, hogy feltétlen szükséges a
megfelelő információ. Az ismerő
sök közt sokan megcsinálják. Ter-

mészetesen végig kell járni a bírósági lépcsőfokokat, ki kell tartani a férj gonoszsága, csavargó, italozó, családját elhanyagoló képe mellett.
— Ez enyhén szólva...
— Mondd ki, hazugság...
Egymásra néznek nevetnek.
Látják, nem értem, de nem hajlandók a részletekbe bonyolódni. Úgy látszik, a pletyka nem igaz, a szépasszony nem szabad, a vagyon sem esett darabokra. A férjnek nem kellett lakást szerezni, a gyerek is éli megszokott életét. Mert a szabadságnak ára van. A legnagyobb árat a gyerek fizeti. Gyakori, hogy a hirtelen jött függetlenség egyik vagy másik felet elindítja azon az úton, amelynek a végét nem lehet látni.
— Én nagy árat fizettem a sza
badságért szól kritikusan B.
Györgyné. —A lányomat vesztet
tem el. Hogy az elején kezdjem.
Öt éve váltam el. A lakásban ma
radtam a lányommal. Felmelegí
tettem egy régi kapcsolatot. Na
gyon vigyáztunk, hogy a lányom

— akkor 14 évesen — a kettőnk kapcsolatát ne tudja meg. Ez hónapokig ment, minden probléma nélkül. Aztán egy alkalommal éjszaka ránk nyitotta az aj tót. Hisztérikus rohamban tört ki. Elmondott minden kurvának, és az apjának adott igazat, hogy elment. Egyre gyakrabban maradt ki, s voltak éjszakák, amikor haza sem jött. Ha számonkértem, hazudo-zott, és a szemembe vágta: „Talán irigylcd, amit csinálok? Addig nem nyugszom, amíg a hap-sidat meg nem szerzem". Megszerezte. 17 éves fejjel gyereket szült.
— rrulq)dqnképpen, miért vál
tak el?
— Vagyoni problémákkal kez
dődött, egy örökségi vitán, aztán
folytatódott a kimaradásaival.
Egyre több lett a vita, a veszeke
dés. A volt barátom és a lányom
elhagyott. Alkalmi kapcsolataim
vannak. Lassan megöregszem, a
kutyának sem kellek. Nehéz ma
olyan férfit találni, aki szabad, de
aki szabad az nem lesz bolond le
kötni magát, egy újabb házasság
nyűgét magával vinni. Ezt meg
mondták előre már többen. Ne
héz újra férjhez menni. Utólag
okos lehet az ember; nem jó az,
ha nem megy, elválunk...
Két véglet ez, és nem lettem okosabb. A válások következményei beláthatatlanok. Ki tudja, hogy mikor nagyobb a függetlenség és a kiszolgáltatottság?
Cs. J.

KANIZSA
Kizárások és új vezetőség!
Evvégi „hajrá" az SZDSZ városi szervezeténél

A Szabad Demokraták Szövetsége nagykanizsai szervezeti egységének tagjai még novemberben taggyűlésre jöttek össze, azzal a céllal, hogy meghallgassák a helyhatósági választásokig bizalmat kapott ügyvivői testület beszámolóját, értékelését az elvégzett munkáról, a nehézségekről, az elért eredményekről. A taggyűlésen Balogh György elnök személyes felelősségét is felvetve beszélt a több hónapig tartó, tagsági kiábrándultságot is okozó tisztulási folyamatról. Még a választási kampány kezdetén is meglévő— a „Solti-ügy" nyomán kialakult, s elrendezéséhez rengeteg időt és energiát felemésztő — lehetetlen állapot fenntartását meg kellett szüntetni. Az SZDSZ-t is kompromittálni szándékozó ügy, valamint egy olyan szervezeten belüli egység kialakítása, mellyel a választásokon eredményesen lehet szerepelni, több elvi és gyakorlati döntés meghozatalát igényelte. Az ügyvivői testület — a tagság segítségével — zömében jó megoldásokat talált, így megfelelő előkészítéssel, szervezéssel nagyban hozzájárult a közismerten sikeres választási eredmények eléréséhez. Ez volt az elnöki értékelés lényege.
Alcköszönő tisztségviselőkkötelessége volt még — tagsági indítványra— CzeneCsaba, dr. Kovács László és Zolcsák György korábbi ügyvivők helyi szervezetből történő kizárását napirendre tűzni.
— Egy közősségben hosszabb időt eltöltött emberek már elég jól ismerik egymást ahhoz, hogy nemcsak egymás tevékenységéről, de szándékairól, munkájuk mozgatórugóiról is véleményt tudnak alkotni Ha ez a tevékenység olyan magatartásformában jelenik meg. amelyben a „szabadon, liberálisan" gondolkodók azt hiszik, hogy joguk van a közösség türelmével, idejével rendszeresen és cinikusan visszaélni, a mások által elutasított, sajátos igazságukörökösfelvetésével afolyama-tos, előrevivő munkát megakadályozni, akkor áll elő az a helyzet, amelyet összeférhetetlenségnek neveznek. Ez a helyzet a szervezetben nyilvánvalóan előállt, s gyakorlatilag meg is oldódott, amennyiben „igazi szabad demokratáink" elmaradtak. A gyűlésen titkos szavazással meghozott döntés, hogy hármukat a helyi szervezeti egység tagjai sorábólkizárja, már csak ennek agy a-kodatban is megvalósult ténynek, ajogi rögzítése. Ehhez a kizáráshoz az SZDSZ Alapszabály 14. f. pontja ad lehetőséget, amely kimondja: „A szervezetiegység döntéseit önállóan, saját felelősség-

re hozza meg"—tájékoztatott Balogh György elnök.
Az elnök hozzáfűzte, hogyavá-lasztási kampányban a szövetség hiteiét veszélyeztető magatartás miatt nyugodtan kezdeményezni lehetne az Országos Tanácsnál a szövetségből történő kizárásukat is, de a szervezet egyelőre nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, s részéről az ügyet lezártnak tekinti.
—• A döntést 35 tagunk majdnem egyhangúlag, ellenszavazat nélkül hozta meg, ami az összes belépési nyilatkozatot aláíró tagnak csak a negyede. A taggyűléseken készítettjelenléti íveket végignézve, a legmagasabb részvételilétszám 54 volt, atagdíjatfize-tők száma 82 fő, de közülük többen a gyűléseken nem kívánnak résztvenni. Hogy bármilyen ügyben — amely nemcsak az ügyvivői testületre tartozik—döntést lehessen hozni, már korábban szabálykéntfogadták el azt, hogy harmincnál több jelenlévő már határozatképes taggyűlést jelent. A szervezet örömmel venné, ha a ki-zártakaZalaiHírlapbanmegjelent írásuknak megfelelően megjelennének, ha nem is 30, hanem akár csak 15 támogatóval is — vélekedett Balogh György.
A taggyűlésen sor került az új vezetőség megválasztására is. Először arról döntött a tagság, hogy elnököt és vele együtt héttagú ügyvivői testületet választ, majd a jelölések után titkos sza-~ vázassal a következő személyek-

nek adott egy évre bizalmat: Elnök: Balogh György. Ügyvivők: Czóbor Zoltán, Deisinger József, Ernszt Katalin, dr. Harsányi Tamás, Rost János, Solti Károly.
Az SZDSZ országos vezetése december 1-2-án Szombathelyen tartotta küldött-értekezletét. A több szekcióban folytatott munkában és a plenáris üléseken három kanizsai küldött vett részt: Czobor Zoltán, Deisinger József és Solti Károly ügyvivők.
Élményeikről, benyomásaikról készséggel nyilatkoztak lapunknak.
Az „A"-szekció munkájában résztvettCZOBORZOLTÁN így informált:
— Ez a szekció politikai vitát folytatott a közelmúlt politikai eseményeiről, aszabad demokratákpolitikaiirányvonaláról. Megnyitójában Kis János pártelnök elemezte az önkormányzati győzelem és a taxis-blokád körülményeit, a kormány tehetetlenségének okait. A párt számára stílusváltást, és az ország számára válságkezelési program kidolgozását javasolta—mondta bevezetőben, majd a szövetség vezető politikusainak véleményét jellemezte, emigy:
Tölgyessy Péter: A politikai színteret az Országgyűléstől át kell helyezni egy nemzeti kerékasztalhoz, mivel a kormány legitimációja a társadalomban a választások óta erősen lecsökkent.
Demszki Gábor. A fővárosi önkormányzat kisebbségi helyzetből történő irányításának lehetőségét elemezte (az SZDSZ—FIDESZ választási győzelme után a FIDESZ a kormányzás felelőssége helyett az ellenzéki szerepet választotta, kisebbségben hagyva az SZDSZ-es főpolgármestert).
Pető Iván: „A szabad demokraták parlamenti frakciója nem kíván árnyékkormányt felállítani!"
Magyar Bálint: A vitától távoltartotta magát.
Sóit Ottíia: „Egy szűk körű vezetésről kollektív vezetésre kell áttérni, ami az ügyvivői testület és a tagság közti távolságot megszünteti."
EörsiMátyás: .Ha én beteg lennék és operációra mennék, inkább választanék sebésznek egy biztos kezű kommunistát, mint egy remegő kezű szabaddemokratát" — mondta a tudás és P szakértelem védelmében.

BauerTamás: „Új nemzeti egységkormány ra van szükség, amelyet mind a hat parlamenti pártnak kell támogatni."
Mécs Imre: „A FI DESZ-szel kapcsolatban az eddigi érzelmi alapokról értelmi alapokra kell helyezni a politizálást."
Az újraválasztott elnök, Kis János zárszavában tömören így összegezett: El kell fogadtatni a kormányzó pártokkal, illetve a kormánnyal egy alapvető szabad-clvüséget (liberális minimum), ami a közös tárgyalási alapot megteremtheti. A küldöttek felszólalásaik révén meghatározták a párt irányvonalát, amely még nem szociáldemokrata, hanem olyan szabadelvüség, ami a kiszolgáltatottak, hátrányos helyzetűek létbiztonságát is megteremti (szociállibcralizmus).
A „B"-szekció munkájában — amely az Alapszabály módosításával foglalkozott — DeisingerJó-zsefveti részt. Ő így vont mérleget:
— A jelenlegi Alapszabályt a szövetség „ kinőtte". A néliány ezres .tagságból harminckétezres lett, közel ezer helyi szervezettel. A küldöttek a tíz fejezetet tartalmazó alapszabály-tervezethez több száz módosító javaslatot terjesztettek elő, amely aküldöttgyű-lés két hónapon belül összehívásra kerülő második fordulója elé kerül megvitatásra, illetve elfogadásra. A tervezet szerint a szövetség legfőbb döntéshozó szerve a Küldöttgyűlés; a szövetség szervezeti egységeinek képviseleti szerve az Országos Tanács; operatív irányító szervepedig az Ügyvivői Testület.
Az „A"-szekcióban tevékenykedő SOLTI KÁROLY szellemes írásos összeállításából — helyhiány miatt — csak az utolsó részeket idézzük:
Én azt is láttam Szombathelyen,...
... hogy Mécsfáklyaként ragyogott fel az elnökjelöléskor, s ugyanakkor ragyogó MÉCSes-ként gratulált az őt legyőző Kis Jánosnak,...
... akinek szemüvege mögül mindvégig csillogtak szemei, s nemcsak szavaiból, de tekintetéből is jutott mindenkinek egy-egy kellemes sugár,...
... hogy Tamás „Gazsi" hiányzott (Párizsban volt},...
... és hogy — legalább lélekben — Göncz Árpád is velünk volt!
Tihanyi István

1990,

I

KANIZSA







Üveggyári válaszutak

A jövő kapujában




Már-már közhelynek tűnik, hogy a magyar ipar, a gazdaság válságban van. Bencze Péterrel, a nagykanizsai Üveggyár igazgatójával arról beszélgettünk, hogy a bekövetkezett változások mennyire érintik az ő tevékenységüket.
—Milyennek ítéli a gyár helyzetét?
— Gyárunk piaci helyzete a többi
üveggyáréhoz viszonyítva jó. Azért,
mert az elmúlt években is termékeink je
lentős részét Nyugat-Európában értéke
sítettük, a többi üveggyár kevésbé. A
mostani piacváltási körülmények között
— a szocialista piacra történő értékesí
tés lecsökkent vagy megszűnt —, mi kö-
nyebben tartjuk magunkat, mert voltak
nyugati kapcsolataink, illetve bizonyos
temrékcsoportoknái sikerült az értéke
sítést tovább növelnünk. Nagyon ko
moly gondot jelentett a Szovjetunióba
történő laborüveg értékesítésének a tel
jes mértékben való megszűnése, mely
hosszú éveken keresztül biztos piacot je
lentett. Ezt a termelőkapacitást át kellett
irányítani olyan termékek gyártására,
ami részben belföldön eladható, más ré
sze pedig az igényes nyugat-európai pi
acon is értékesíthető. Növeltük a hőálló
laboratóriumi üvegedények Nyugat-Eu
rópában történő értékesítését. A hőálló-
üveg termelés — amit nyugatra adunk
el—összegszerűen eléri az 1 millió dol
lárt évente. Ezt egy év alatt a kétszeresé
rc sikerült növelni.
—Ezt azért mostanság nem sok vállalat mondhatja el magáról.
— Jobb lett volna még ennél is na
gyobb arányban növelni az értékesítést,
de úgy érzem, hogy ez is igen komoly
próbatétel elé állította a dolgozó kollek
tívát és a vezetőket is. Igényesebb ter
mékeket kell gyártani, sokkal magasabb
szín vonalút, mint amit korábban a Szov
jetunió elfogadott. Nyilvánvaló, hogy
ehhez kell igazítani a műszaki és a sze
mélyi feltételeket.
— És ezek adottak?
— A dolgozók jelentős része maga
sabb minőségű termeket is tud gyártani,
de ezt meg kell szokni, mert más mun
kastílust követel. A vezetőktől is több
odafigyelést igényel. Jobb partnerkap
csolatot kell kialakítani vezető és beosz
tott között. A mi hőálló üvegtermelésünk
készgyártású nagyvolumenében, egyré-
szc pedig félautomata termelést jelent.
Ezek 90 százaléka hazai piacon kerül ér
tékesítésre.
—A gyárnak milyen a kapcsolata a Pannonglas Rt.-vei?
— Mi a Pannonglas Ipari részvény
társaság egyik gyára vagyunk. Az össz-
vagyonát tekintve az rt.-nek, a vagyon
körülbelüli Oszázaléka itt van Kanizsán.
Nem önállóan gazdálkodik a gyár, a
nagyvállalati működési forma határoz
za meg a mi működésünket is. A viszo
nyunk—mostani lehetőségek között-—
jó. Van, aki ezzel, itt a vállalaton belül
sem ért egyet. Én a mostani működési
lehetőségeknél figyelembe veszem azt
is, hogy milyen fejlesztési lehetőségek
lesznek a közeljövőben. A növekvő ener
giaárak mellett, a növekvő piaci elvárá
sok mellett fellétlenül fejleszteni kell a
gyártástechnológiát valamennyi terüle
ten. Ehhezanagyvállalatvezetéséneksc-
gítenie kell az itteni elképzeléseket. Úgy
érzem, hogy eddig sikerült megnyerni a
budapesti vállalatvezetőket annak a fej
lesztési koncepciónak, amitfelvázoltam.

—Hallhatnánk erről?
— Az üvegolvaszlás nagyon jelentős energiát igénylő ipari tevékenység. Annak ellenére, hogy ipari pozícióinkat kedvezőnek ítélem, a növekvő energiaárak igen komoly gazdálkodási problémát okoznak. Az, hogy november 3-tól 70 százalékkal megnövelték a földgáz köbméterenkénti árát, 36 százalékkal a villamosenergiáét, az 18 millió forint többletkiadást jelentett. I la ugyanazokat a berendezéseket akarjuk üzemeltetni jövőre, mint az idén, akkor 100 millió forint energiaköltség-növekedést kell elviselni. Ezt az árakba sem itthon, sem külföldön nemlehet beépíteni. A megoldás az, hogy alaposan, szisztematikusan felül kell vizsgálni, hogy hol tudunk a technológián korszerűsíteni, energiát megtakarítani. Egy alternatíva van számunkra, hogy új, világszínvonalú üvegolvasztó kemencéket kell nagyon rövid idő alatt építeni, a mostani viszonylag korszerűtlen gáztüzelésű kemencék helyeit. Ez—a mostam energiaárak mellett — egy-másfél év alatt megtérülővé teszi egy-egy új kemencének az építését. Olyan kemence-tervet kell vásárolnunk, ami a mostani energiának csak a felét használja fel egy kiló üveg megolvasztására. Ez elodázhatatlan és a jövő évben meg kell lépni, és remélem, hogy sikerül, is.
Hol volt, hol nem volt, valamivel az Óperenciás Principális-csatornán innen, volt egyszer egy vár. Ám ez nem akármilyen vár volt. Az ellenség bárhogyan is dörömböli a kapuin, lőtte ágyúival, az ostromnak mindig ellenállt. Csak a cserbenhagyás és az egyenetlenség nyitotta meg kapuit időnként. Volt is híre heted-hét országban ennek az erősségnek. Aztán egyszer csak végetért a hosszú háborúskodás és a király parancsára teljesen lebontották az épületeit.
Teltek-múltak az évszázadok, a régi bajvívók késői leszármazottai bármerre tekintettek nyomát sem látták a várnak, de azért boldog büszkeséggel mesélték az idelátogató idegeneknek a csudás történetét. Azok csak csóválták a fejüket, érdekes, érdekes, de hol van egy tégla, egy fal, egy oszlop, ami emlékeztetne rá?
Addig-addig, míg végül összedugták egy tucatnyian a fejüket, hogy ha már közeleg a vár hitellen pogány októl való megszabadításának évfon lója, építsünk egy emlékezteit, mit?
Ekkor előlépt
\'egyen in várka-•redetihez ha-•zett gerendapa-amtiyet a beste török sem
ja Építészeti QJskvélljfl effizt javasolta, hogy ne csa^Sjggy ^ttó
pu, a, sonlít, s Iánk körit.
tudott hajdj&t\'szétágyúzni. Fülig szaladt a Tucatnyi Ember szája örömében, és megbízta ajólábú Szorgalmas Szervezőt, hogy fusson, kérjen, kombináljon, de főképp építkezzen iziben. Kétszer semkellellmondaniaSzor-galmas Szervezőnek, az nyomban összedugta a fejét a Városát Szerető Építésszel, aki felvilágosította, hogy amióla a föníciaiak olyan eredményesen használták a pénzt, jobb elindulást ősem tud javasolni. Szaladt jobb-

—Az a hír járja, hogy az önök vállalata kétszer 40 millió kölcsönt vett fel az Rt. részére. Mi ebből az igaz?
— Az Rt. vett fel kölcsönt, ehhez
amennyit mi tudtunk, segítettünk. A ka
nizsai Hitelbankkal elég jó a kapcsola
tunk. Az félreértés, hogy mi vettük fel a
hitelt. A Pannonglas Ipari Rt. vette fel,
mely a mi gyárunkon keresztül bonyo
lódott. Ami miatt fel kellett venni az az,
nagyon jelentősek a kintlévőségek —
hosszú idő óta nem fizettek a belföldi
partnerek —, ennek a finanszírozására
volt szükség a rövid lejáratú hitelre.
—Arról is hallani, hogy a dolgozók részvényeket vásárolhatnak, mégpedig a tényleges érték40 százalékáért.
— Erről nekem is csak pontosan
ennyi információm van. Ennek a kimun
kálása most van folyamatban. Végső el
határozás, végső szempontok erről még
nem születtek.
— Minden munkahelyen foglalkoz
tatja a dolgozókat a létszámleépítés. Vár
ható-e az Üveggyárban is.
— Várható. Napi probléma nekünk
is a létszámleépítés. Az egyik szolgála
ti üzemben lesz a közeljövőben, illetve
az egyik termelőüzemben a termelés
részleges leállítása miatt. Az oxigén üze
münket állítjuk le azért, mert korszerűbb,
gazdaságosabb oxigén ellátást valósí
tunk meg. Itt felszabadul 24 dolgozó, de
ra, futott balra, agitált itt, szónokolt oü, s a Városbarát Emberek kezdtek zsebbe nyúlni. Na persze nem olyan mélyen, hogy gondtalanná tették volna az építkezést, dehát sok kicsi sokra mehet még.
A Szorgalmas Szervező vígan csörgetve a zacskó pénzt, beállít a Városát Szerető Építészhez,aki csakingatja a fejét. Szép-szép, talán az alapozáshoz elég lesz, dehát a kaputervhez mit fog szólni a hamarosan összeülő Magas Hivatal? Jó lenne megkérdezni a Főízlés Igazító Építészt.
§újtott Szor
lette, hogy egy
á l
A Szorgalmas Szervezőf sem késlekedett, szaladt a Föd tó Építészhez, aki azq féle hivalkodóan naí vül nem látszik a ro ben is ar.nyira V hogy ez már eic&! Bá, galmas Szeföjtí&megé heted-hétorszagq&n híres várat nem le-he^éfögszékelykapuvalszemléltetni, meg a$k hpm/iem baj ha a tanulóifjúság tudja, rdilyfifálehelelt a valóságban, de ezek nemlimották meg a Főízlés Igazító Épí-i lészt.
Hát most mit tegyen? Összedugta a fejét adótanácsadójával, a Városát Szerelő Építésszel, meghánylák-vetetlék a dolgot és elhatározták, hogy rugalmasak lesznek. Közösen fölkérték a Főízlés Igazító Építészt, hogy módosítsa a tervet a saját ízlése szerint. Az szívesen fogadta az ajánlatot és kifejtette, hogy történelmi tanulmányokat fog folytatnia régészeti hűség biztosítására és ezen kívül megkérdezi a Főszobrászl, meg a Főfes-tőt is. A boldogság újra töretlen lelt.
Mondom töretlen lelt — eleinte, de miután eltelt a megegyezés szerinli3 hét, sőt 5 hét, 6 hét, majda nagyobb munkám befejezése után, majd a jövő héten, sőt holnapután. A Városát Szerető Építész még hitt, de a Szorgalmas Építész egy félév múltán észrevette a levelek sárgu-lását, a türelme fogyását, a zord tél kö-

szinte valamennyiüknek gyáron belül ajánlottunk más foglalkoztatási lehetőséget. Négy fő volt, aki ezt nem fogadta el. A hőpalack I, II, üzemünkben eddig 80 főt foglalkoztattunk. Az itt gyártott termékeink iránt évről-évre csökken a kereslet. Ebben az évben — a korábbiakhoz viszonyítva — csak 60 százalékát tudtuk értékesíteni a hőpalack betéteknek. A nyolcvan ember sorsa komoly gondot okoz nekem is. Itt, gyáron belül kellelt megteremteni a foglalkoztatásukat. Olyan termékeket szeretnénk nagyobb mennyiségben gyártani, ami iránt egyre nő a kereslet Nyugat-Európában. Egy német vállalattal kooperációs szerződést kötöttünk, ők hőkancsó termelésünkhöz korszerű gyártóeszközt tudnak biztosítani. Ehhez a berendezéshez kapcsolódó gyártósor területén tudjuk foglalkoztatni a felszabaduló létszám jelentős részét. Nagytömegű elbocsátás nem lesz. Szóba jöhet az is, hogy azok a dolgozók, akiknek két éve van vissza a nyugdíjig és legalább 15 éve itt dolgoznak, korkedvezménnyel nyugdíjba mehetnek. Ez becsületes megoldás, de nem biztos, hogy rációnál is is. Mert nem biztos, hogy így a legmagasabb szakképzettségű személyzetet tudjuk biztosítani egy új gyártósor üzemeltetéséhez...
—marton—
zeledlél, amely minden építést lehelellenné lesz, jövőre pedig pénz egészen apró zac^k gorodni.
^ lobog oll a tel-
Hiába intette az . sál Szerető Építész,i\\o^y lek ízlést, a Szorgalg látva a lervra
jesen uj£ ba éí.
[széifyfize^Magas Hivatal-^kaz^^lM\'engedélyezését. áWJjfótal feladata, mond-ilfapílotag éselhelyeziékazirat-gkjiegaljára.
vélek hullottak, a határ deres Magas Hivatal hallgatott. Újra elfogyott a türelme a Szorgalmas Szervezőnek és ravaszul megkérte a Magas Hivatal egyik Benjáminját, hogy szólna az ügy érdekében. És csoda történt. A közbejárás sikeres volt, a Magas Hivatal gyorsan napirendre tűzte az ügyet és átadta pártatlan szakértőknek tanulmányozás végeit, élükön kivel? A Főfőízlés Iga-zílóvá előlépett Építésszel. Ő megál- | lapította, a Magas Hivatal azonnal elfogadta: a terv rossz, az elhelyezés rossz, itt egészen mást, és egészen máshol, és egészen más okból kell majd pályázatot kiírni és építeni.
Ezután az események tényleg felgyorsullak. A „Várkapu" alapítvány megszűnt, az azóta megszaporodott pénzekel visszautalták és egyszerre mindenki gondtalan lett és felszabadult.
A Szorgalmas Szervező néha elméláz ezen a histórián. Furcsa város a miénk. Tele volt évtizedekig nehézkes, akadékoskodó emberekkel, aztán jött egy igazi forradalom—reméltük — nyomában minden új lesz, tele sietős, szavukat álló, mindent megoldó, városukat és a történelmi múltjukat szerető és megbecsülő emberekkel.
Dr. Csckc Ferenc



r

KANIZSA

I

1990. december





Látogatóban Harangozóné Gelencséry Máriánál
Munka közben.
Lököttek
A Hunyadi utcai aprócska mü-tcrcm valóságos múzeum. A művésznő életének minden fontos állomását őrző emlékek sokasága látható a polcokon, falakon. Számtalan kiállítást megjárt és a közönség által még nem ismert festmények, vázlatok, közöttük egészen újak és nagyon régiek. A falon a kedvencek, amelyektől a művésznő nem tudott, nem is akart megválni. A festőállványon egy most készülő csendélet vázlata. A képek mellett a falakon kiállítások, müvésztelepekemlékét őrző plakátok, fényképek, zalai motívumokkal festett mázas cserepek abból a korszakból, amikor cserépfestő szakkört vezetett Harangozóné Gelencséry Mária.
— Ez az én birodalmam— mu
tat körbe. — Az életem nagy ré
szét itt töltöttem, amikor éppen
nem tudtam kimenni a természet
be, mert valójában ott szerettem
igazán alkotni
A természet szeretetét a po-gányszentpéteri szülői házban szívta magába. Faluját — bár hosszú idő óta városban él — soha nem feledte. Képein rendre megjelennek a falu dombjai, házai, fái, lakói sajátos megfogalmazásban, egyéni, érdekes színfaktúrával. Minden ecsetvonásával valamilyen emléket idéz. Érthető ez a kötődés, hiszen ott kezdett rajzolni, ottani tanítójától kapta az első biztatást.
— Visszahúzódó kisgyerek vol
tam— meséli. —Játék helyettleg-
szívesebben az ablakunk előtt ál
ló bodzafa tövében kucorogva rqj-
zolgattam. Anyám hiába akart a
gyerekek közé zavarni, én csak
rajzoltam. Tanítóm észrevehetett
bennem valamit, mert sokat biz
tatott, dicsért, rajzaimat elrakta,
sőt, a lakásukat díszítette velük.
AJestészetről, afényekjátéká-ról, tükröződésekről az első isme-reteketSzmetrikJózseferdélyita-nár-Jestőművész jóvoltából szereztem, aki Kanizsára költözé-s ünk utánfoglalkozott velem nagy türelemmel.
A polgári iskolábanKetting Fe-renctöl tanultam sokat ám mesteremnek mégis Kling György Munkácsy-díjasfestőművészt tartom, akinélötévig\\ tanultamaz or-~

szagos hírű Képzőművészeti Szabadiskolában, Budapesten.
—Volt a családban, akitől örökölhette a művészet iránti érzéket?
— Mindkét ágon. Anyai üka-
pámszépenfestett, tőle örökölhet
tem a festészet szeretetét. Anyai
ükapámfazekas volt, igazi, tehet
séges mesterember, akinek a
gyermekei faragtak, festettek, hí
meztek. Innen örökölhettem az
agyaghoz való vonzódásomat Ki
csigyermekkoromban megragad
tafigyelmemet az agyag érdekes
tulajdonsága, bámultam, ahogy
az emberek, állatok lábnyoma
megmaradt benne. Ezen felbuz
dulva agyagképeket kezdtem csi
nálni, már nyolc-kilenc éves ko
romban. Volt olyan „alkotásom",
amelyet a méltóságos úr elvitt,
annyira megtetszett neki
Miután Budapestről visszajött Kanizsára, a festészet mellett folyamatosan tanított. Még akkor is, amikor igaztalanul, méltánytalanul bántották.
— Huszonöt évig tanítottam.
Képzőművészeti szakkört vezet
tem a Hevesi Sándor Művelődési
Központban és az Úttörőházban.
Nagy munkával lemásoltam a Gö
csej Múzeum fazekas gyűjtemé-
r
Filmjegyzet
HELLO!
i Ebben a rohanó, érzéketlen i világban — ami ugye, tiszta
őrültekháza —, úgy látszik ? csak egy diliházban lehet találni kozni valódi emberi érzésekkel, u érzelmekkel. Legalábbis ezt su-6 gallja Tony Bili 1989-es — a
reklám szerint — dilifilmje. >, Ptz igaz, hogy a vígjátékok 1 közé sorolható, viszont el kell Í ismerni, hogy azoknál mégis jó-■( val több.
" Végre egy olyan filmet is ki-- fogtak a magyar filmforgalma-| zók az amerikai filmek tenge-.; réből — mit tengeréből, óceán -
jábóll — amely nem a Magnu-í mok által (is) elpuffogtatott köz -1 helyekkel (vér, szex, brutalitás)

nyerői rengeteg zalai motívumot, ezeketfestettük acserépedények-^ re, melyekkel tanítványaim 61-benaMűcsamokban rendezett országos kiállításon második díjat nyertek. Volt idő, amikor kényszerből a saját udvaromban tanítottam, de tanítványaim akkor sem hagytak el.
— Harangozóné Gelencséry Mária azon művészek közé tartozik, akik fáradhatatlan szorgalommal, szünet nélkül alkotnak, dolgoznak, képezik magukat, fejlesztik művészetüket.
—Tízévenkereszlüldolgoztam a pedagógusok vörösberényi művésztelepén, két évig Egerváron, aztánKeszthelyen, Pécsett, Tokajban, de elmentem Nagybányára, Máramarosra, Bécsbe, Párizsbais tanulni. Nagy támaszom volt ebben ajérjem. Harangozó Imre, aki hozzásegített hogy ennyi helyre eljuthattam.
Gelencséry Mária művészi és pedagógiai munkája elismeréseként több alkalommal kapott kitüntetést. 1982-ben felvételt nyert a Képzőművészeti Alapba. Festményeit számos hazai városban és több országban őrzik köz-
hívja fel magára a figyelmet. Ezért hát: Hello I
Főhősünk reklámszövegeket gyárt, de egy rosszulsikerült szakítás teljesen megzavarja a fejét. Keményen őszinte és szókimondó szlogeneket talál ki, ami miatt főnökei beutalják egy bolondokházába.
A piacon viszont (a véletlenül napvilágra került reklámoknak köszönhetően) bevásárlási roham tör ki. A cég vezetői szeretnék visszaédesgetni bezáratott alkal-inazottjukat, ő azonban már nagyonjói érzi magát új barátai „otthonában". Újdonsült társai az örökké helló-zó, az autómániás és a csokípofa beutaltak. Ők és az új szerelem—aztán meghódítják

intézmények és magánszemélyek.
— Mit jelent önnek a festészet?
— Ez az életem, ez tartja a hi
tet bennem. Úgy érzem, született
képességemet az embereknek
átadva jó ügyet szolgálok. A ké
peimet ugyan elsősorban a ma
gam kedvére festettem, de azzal
areményseggel, hogy esetleg má
soknak is örömet szerzek. A táj
képeken kívül szeretek virágokat
festeni, emberi arcokat látok ben
nük. És nagyon szeretem a port
rékészítést. Igyekszem kivetíteni
az emberek belső lelkületét az ar
cukra, a szemükre. Már nem va
gyok fiatal, de még szeretnék él
ni, hogy avilág szépségeitfesthes-
semamagamgyönyörüségére, és
az embereknek, akiket szeretek,
és akik engem is szeretnek, meg
becsülnek.
Harangozóné Gelencséry Mária ösztönösen, tele szenvedéllyel tette és teszi, amit a szíve parancsol. Hite, egyéniségét átható derűs optimizmusa mindig legyűrte acsalódásait. Ma is fiatalos lendülettel, s nagy ambícióval alkot
H. M.
a világot őrült szlogenjeikkel. Hello!
Romantikus, és rendkívül megható a történet. A két főszereplő — Dudley Moore és Daryl Hannah — nem először bizonyítja kiváló színészi képességeit. Nem ők a főbolon-dok, akarom mondani, nem ők bolondoznak a legtöbbet, a töb-biekannál inkább! Mindenlátszat szerint több érzelem lakozik ezekben az őrültekben, mint világunk jónéhány sivár-lelkű „normális" egyedében.
EGY ILYEN diliházba talán még én is szívesen beköltöznék! Lehet, hogy őrült vagyok?! Mindenesetre: hello!
Lendvai Bélái

KANIZSA

9






Az emlékév summája f ^v
Történeti
konferencia
Kanizsán
Egy költő Szekszárdról
Korallszínű ég
Darvas Ferenc versei mellé
Dr. Kereskai István polgármester üdvözli a konferencia résztvevőit.
(Fotó: Srakony Attila)
Megismerhetsz
Itt és most megismerhetsz olvashatod elektronok csípte és csipkézte gondolataimat, láthatod tenyerem kapavágott kéregre érett barna barázdáit ázott sebeimet lelkem mélyében összegyűjtött drága ocsukat egyszerűnek vélt drágaságokat úgy mint boltosnál megkapod, ha figyelsz és értően hallgatsz megismerheted egy Senkinek egy Valakinek sem mondhatőnal de mégis mindenkinek szólónak tévelygéseit, gyarlóságait gyötrelmeit vagy örömeit, emberhez embernek szólónak kívánságait, féltő intelmeit, nos kérlek figyelj és hallgass sorok sorsok sodrásában rejtve és rejtetlenül vagy Te, Ö és Ők Ti értőn és Ti féltőn figyelők.
Ismerem-e azt az embert, aki gyakran jelenik meg egy megyei újság szerkesztőségében és egyszer tudósítást, máskor valami fontos információt, harmadszor verset hoz. Mit tudok Darvas Ferencről, aki harminc éve él Szekszárdon és naponta vívja az önemésztő, marcangoló, belső-külső kínokkal tűzdelt harcot, amit a pálya szélén levők mondhatnak igazán magukénak?
Darvas Ferenc legutóbb egy füzet vastagságú verskötettel lepett meg, címe Korallszínű ég. Ötszáz emberhez juthat el az az üzenet, amit Darvas Ferenc kiált. Mind gyakrabban hallani, hogy csökkent a vers tekintélye és egyáltalán, kinek van igénye a költészetre!? Cáfoljuk nyombanl Legyen bármilyen apró ünnep, azonnal a vershez nyúlunk, hogy az alkalmat emlékezetesebbé tegyük, nyomatékot adjunk a percnek. Ezt teszi Darvas Ferenc is. Verseit: (idézzük Csá-nyi László lektori véleményét e kötetről) .az egyszerűség; közvetlenség jellemzi, meg-hittség, szerető ragaszkodás a családhoz, a szülőföldhöz. Ez jelenti versei igazi értékét, sebből következik egyben az is, hogy távol van a mai lírai törekvésektől, nem akar feltétlenül modern lenni, ahogy a
Darvas Ferenc

megszokott értelemben a hagyományos formákhoz sem ragaszkodik, mindig azt írja, amiről úgy érzi, életében és zaklatott korunkban versbe kívánkozik."
A versírás — szómüvészet. Darvas Ferenc olvasói bizonyára többször találkoznak olyan gondolatokkal, amelyekre azt mondják: megéltem magam is. Ez az a pont, amikor a két ember azonosan rezdül és ezen a ponton dől el, ki kapott az élettől olyan talentumot, amivel kereskednie kell. Kérdés: a műszaki pálya hétköznapjai, mennyire teszik alkalmassá a perceket, hogy a szavak szavakat szüljenek? Lehet-e olyan erős hite bárkinek önmagában, hogy leküzdjön minden megbélyegző mosolyt, vállrándítást, gáncsolást? Elegendő-e a mustármagnyi remény, hogy helyet találjon idővel, a versformákra alakított gondolat?
Válaszokat keres, talál e kötetében Darvas Ferenc, aki, mint vallja: „mondandóm mindig egyértelmű, az egyszerűen megfogalmazott mindennapiságfelvillanása, érzelmi képek által." Ezt vállalta és teljesítette e kötetében mely munkásságának ez állomásán összefoglaló gyűjtemény.
\'— decsi —

A város méltó módon a tőrök iga lerázásának 300-ik évfordulóját: tudományos ülést szervezett a jeles alkalomra.
Az 1690-es esztendő ama bizonyos napjáról így ír a krónikás: „Az átadás ünnepélyes szertartásait a Rácváros egyik gyümölcsösében terített fényes ebéd fejezte be, amelyen az átadásig a 4000-ről 600 főre apadt várőrség is résztvett. Ebéd után a 400 török, 800 magyar lovas fedezete mellett, málnás szekereik hosszú oszlopával elvonult Légrád felé, örökre búcsút mondva a kanizsai várnak."
A törökök, mint megalázkodó kutyák, emlékéremre kerültek, és Viktória istenasszony lábához térdepeltek. A város szabad lett, de a béke csak viszonylagosan\'ala-kult. Az eltelt 300 év alatt Kanizsa sorsa lett, hogy ritkán tudta felküzdeni magát az őt megillető helyre a vidéki magyar városok sorában.
1990 tehát a jubileumi számvetés, a történelmi és helyzeti adottságok kihasználásának vizsgálata is lett.
AhelyiThury György Múzeum tudományos munkatársai rangos és hozzáértő partnereket találtak a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága, a Nagykanizsai Városi Tanács, majd Polgármesteri Hivatal, a helyi Városvédő Egyesület és a Magyar Hitelbank Rt. Nagykanizsai Igazgatósága testületeiben a programsorozat megvalósításához. Április 13-án erLiékkiállítás nyílt

a Vasemberházban,- ezt megelőzően emlékérem kiadására karült sor. Év közben szinte teljesen befejeződött a Romlottvár helyreállítása, az erről szóló monográfia kiadása azonban csak jövőre várható. Október 30-án Farkas Ferenc zeneszerző évfordulós Katonakantáta című művének hangversenyén ünnepelhettek a zeneszerető kanizsaiak.
November 30-án és december l-jén magas szintű kétnapos tudományos konferenciával zárult a jubileumi programsor. A Helyőrségi Klubban rendezett tudományos előadások a Dél-Dunántúl 16-17. századi történelmébe ágyazva foglalkoztak a kanizsai vár építésével, hadászati jelentőségével, a végvári védővonal törökkori helyzetével, valamint a törökök, később a császáriak hadi útjaival. Az előadók a tudományos élet rangos képviselői voltak, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, az MTA, a JATE, az ELTE, valamint a Hadtörténeti Múzeum képviseletében. Ausztriából és Jugoszláviából is érkezett két professzor, akik Kanizsát, mint török közigazgatási központot és felszabadult várat mutatták be.
A tudományos konferencia végén a házigazdák léptek emelvényre, tanúbizonyságot téve arról, hogy a kanizsai Városvédő Egyesület — ismerve a város múltját, átlátva jelenét — a jövőt kívánja segíteni.
Bükivé

10

KANIZSA





Tegnap (1960)
Kende Márton is megkapta a cédulát, amilyent az utca embereinek
a fele is kapott, meg a fél falu lakói. Elolvasta, elhalaványodva nézte
a betűket; leült, mert reszketés fogta el. Átszaladt a szomszédba, Cser
jésékhez. Mutatja Márton a cédulát, s látta: Cserjés szótlanul ül az
asztalnál; nem fogadta Márton köszönését; talán nem is látta, hogy
valaki bejött hozzájuk. — „Ti is kaptatok..ilyent?" — kérdezte Cserjés-
nét, aki az urával szemben ült az asztalnál; két karja az asztalon, előt
tük a kapott cédula. — „Megkaptuk; a fél utca jajgat." — „Maguk —
mennek? " — „Nem akarunk menni; nem megyünk; összeszaladtam
a fél utcát: onnan is ez a hang: „halálos ijedelmet zúdítottak ránk; nem
megyünk a házunkból; maradunk a faluban" — aztán hozzátették: „a
nagy zajgásban hallani, hogy aki ilyen cédulát kapott, annak el kell
mennie a házból, a faluból, ebből ^ 1— mm mmm mm ^m mm ^
az országból".—Márton megkér- f
dezte: „Ti mentek, vagy maradtok? ".
Kibe
Márton összeszaladta a házsort; a szemben lakó Ferkóéktól jött ki elkeseredetten. „Ti — mit határoztatok?" — kérdezte Fer-kót, aki azt felelte: „A szívem szakad, de azt kell mondanom, hogy..nem engednek a cédulából. ..rendelet, parancs; marad- ^^
nék..maradok is, egyelőre, Már- ""■ """ ~" "~ ^m ^m mm mm *
ton, de érzem, tudom: el kell majd mennünk" — „Miért kellene? Maradjatok. Összeállunk ilyen cédulások, és maradunk. A házat, kertet, a földeket, bútorokat, állatokat, meg a hűséges, kedves kutyánkat nem vitethetik el" — „Meglátom" — ennyit mondott Kurucz Ferkó, Mártonékkal szemben levő házban.
Kuruczné is az előszobában várt a tanácselnöki ajtó kitárulására. „Maga is a tanácselnökre vár? Hogyan hogy.. .az elnökhöz jön? A maga ügyében? Csak kérdezem, mert ilyet még nem értem" — mondta barátságosan Öllé Jánosné. Kuruczné az ölében tartott kezében megszorította a két irat-félét; meg is emelte a papírokat: lássa Olléné: más valakié az irat. „A, nem a magunk ügyében járok itt; aki nem jöhetett el, helyette vagyok itt" — mondta Kuruczné.
„Hát te mit hoztál?" — mondta ijedten Kurucz Ferkó, tanácselnök; észbe kapott: otthon, náluk nincs olyan dolog, panasz, ügy, melyet....papírokkal kellene elintézni. „Ezt hoztam. Márton felesége átszaladt hozzám; arra kért: Márton ügyét intézd el. Ezért jöttem". A tanácselnök félve vette át a kérelmet, szeme ijedten szaladgált a szavakon. Elolvasta, de néma szavakra gondolt Kurucz, hanem Kende Mártonra.
„Még mindig? Még mindig? — Mondd meg Mártonnénak: kérelmét azonnal elintézem; jöjjön el érte Kende, vagy a felesége" — „Márton — nem jön; nem megy sehová; azt mondta, üzente felesége által az egész világnak: jöjjön el hozzájuk a tanácstitkár; ő intézzen el mindent...de Kende Márton ehhez a tanácselnökhöz nem megy. Hiszen tudod, miért mondta. „Nagyon is jól tudom".
...Márton hajadonfőtt szaladt át Kuruczékhoz, remegő szájjal jajgatta: "... Ferkó, ne menj sehová; maradj itthon; az utcában néhányan itthon maradunk...Apád meghalt az első viágháborúban; az enyém is..most meg mindent itt kell hagynom, mindenemből semmim se marad...az utca, a fél falu az égre jajgat, velük együtt én is:... ha van Isten az égben, akkor az a mindenható Isten miért engedi meg ezt a halálos veszedelmet? Mindenható, mondták, miért is nem akadályozta meg az első világháborút? Miért nem? Most megint ránkzúdult a halálos veszedelem...hová tegyem lovaimat? Mi legyen a disznókkal, baromfival? ...két tehenem, borjú áll az istállóban...gabonám a padláson...galambjaimat is el kell vinnem? Ez a hűséges Bundás, ez — észrevette a veszedelmet. A határból hazajövet, messziről észrevette kocsinkat; örömében szűkölt..kutyamarakodáskor eltörött a lába: fájdalmában nyöszörgött..és megérezte a földrengést, a helybeli tüzet..félelmében, mint most, vonitott.
Nem az elintézett kérvény papírját nézte, hanem Márton levelét.. .az „1", „t", „k" betűk szárai a magasba kacskaringózó lángokat hozták eléje...a faluszéli ember megőrült: állatait kiengedte; bútorait: az ágyakat, asztalt fejszével szétverte..kényszerzubbonyba húzták, s elvitték...A betűk vonalai kígyókká változtak ...Az a másik, ott a falu szélén, miután a községházán összeverekedett a kitelepítést intézőkkel...istállójából, ólból, az udvarról az utcára kergette állatait, azzal fogta magát, s két hordó petróleummal végiglocsolta a szobákat, a fészert, a pajtát, a kazlat... A tűztől két ház is leégett... „Ami nem lehet as enyém, senkié sem lesz!" — mondta az eszélves*.-tt ember.

Az elnök előtt elszálltak ezek a megremegtető képek; markát égették Kende Márton betűi. — Egy faluba telepítették őket: Márton ma-gábaroskadtan élt: Kuruczékkal nem beszélt. Azokban a napokban, az új faluban, új országban, vadidegen emberek közt; ahol soha sem jártak, Kurucz gazda kocsijával jött a határból; Kende Márton ment vele szemben. Kurucz megállt, mert nem tudott kitérni; ezt a valamikor két kocsinyom szélesre hagyott dülöutat az emberek két oldalról egyre messzebb vitték a barázdát; a dűlőútból mindig leharaptak két-három ásónyomot, az ekésfogat nem tudott megfordulni az egyre kes-kenyedő úton, kénytelen volt a szemben levő dűlő gabonás, kukoricás földjén megfordulni, legyúrva a vetést, a lábon álló búzát, kukoricát.
^ ^m ^m mm mm mm ^ Kurucz lelépett a kocsiról; aki-
^^ safáról levetette a lovak istrángját, azzal se jónap, se semmi, Márton kocsijához lépett, s csendben mondta: „Vessük el a kocsid farát; jobbra farolsz; nem kell a gabonában gyúratkolódznod; magam is jobbra farolok — kitérhe-
tünk egymás útjából."
A kocsirúd hátulsó kiálló végét megmarkolva, egymásnak J szemben állva, elvetették Márton
■ ■■ ■■ ■■" "■ ■■■ ^m ^m mm ^ kocsifájának a farát. Kende gazda most szedte össze szavait; eddig azt se tudta, kell-e szólnia Kurucz-hoz. — „Most még csak-csak; legközelebb azonban nem fordulhatunk erre a dűlőútra" —ennyit mondott Márton. „Hogyhogy?" —„Úgy, hogy a barázdaéhes szájak ezt a dülöutat gyalogút-keskenyre rágják... Aztán egymás vetésében fognak gázolni." — Kurucz szólni akart, de Márton az ülésdeszka felé lépett, csak egyet, mert egy lépés után szó nélkül kezet fogott Kendével.
Aznap, a partra felszaladt szérűn, a szőlőskertben ült Kurucz, a hatalmas diófa alatt, amely diófa óriási kalap és esernyő volt, egyben „háromzsákos", olykor „kilenczsákos" volt a neve, mivel megtermet-*.e, megadta a kilenc zsák diót, immár a ház harmadik gazdájának, akik elmentek, de a vén diófa maradt. A diófa alatti padon ült; végignézett a csupavirág udvaron, mikor látta, hogy valaki benyit a drótfonatú kapun; baljában valamilyen ismeretlenség: kődarab, vagy féltégla? Nem lehet se kivenni, se tudni. —Jobbkezében meg...megnevezhetetlen bot, ami pálca is lehet, de vékony-rövid almaverő póznának is mondhatni, és ezzel az ütleggel rásuhint az udvar lehajtó elvi-rágzott, nyaklottfejű virágokra, és se lát, se hall, csak nyomakodik a diófához, mert a kapuból látta: ott Kurucz Ferkó. Kuruczné és Marika lányuk a konyhában vannak; azt se tudták, kire csahol Bodri.
Kurucz megismerte Kendét; látta kezében a furkósbotot, s maga is kézbe kapta a szőlőkarót. Márton a diófa alá ért, kalapját hátratolta, s köszönt: „Jóreggelt így dél felé!" „Dél felé is jó a jórcggclt" — fogadta Márton szavát. Kende állt; gondolkozott, aztán elhajította virágfejeketverő botját; Ferkó is eldobta a szőlőkarót. — „Üljünk le" — mondta röviden Márton, de a padon ülve máris megtalálta a beszédet, melyet elmond Kurucznak, akivel eddig majd fél életen át szót se váltott.
Szőlőmetsző ollóra volt szükségem; a régi éle nagyon is kicsorbult, betonra esett az olló, a kés vége lapattant. Szőlőmetsző ollót kell vennem; ezt csak úgy magamnak mondtam, emlékszem: talán a fiam se hallotta, hiszen csak magamnak mondtam, amit mondtam. Rá két napra az asztalon találtam a metszőollót; láttam: használt, de olyan marokba helyezkedő, amit úgy mondanak: tenyérbe passzoló. Rövid leszek. Fiam jókedvűen mondta, hogy...igen, kölcsönkérte, ti meg éppen nem használtátok..kölcsönadtátok a szőlőmetszőt. Erről ennyit mondhatok. Visszahoztam a szőlő metszőt... megköszöntem. „Mosttudom, hogy kölcsönadtuk a metszőt; máskor is adjuk" — Kurucz is röviden válaszolt.
.... és mondd meg Marika lányodnak: százszor találkozott fiammal itt, a diófa alatt, százegyedszer találkozzanak..". „Hol? Kell ennél meg-ejtően szebb hely;". — „Hol találkozzanak százegyedszer? — előtted, Ferkó, előtted. írd be, add össze őket. Ebben maradjunk" — fejezte be „előadását" Márton, azzal kezet fogott Ferkóval, cgy-két-kilenc-szóval számbavette Kuruczékat, az egész életet, másodszor is kezet adott Márton, most azt a kézrázósat adta. — Kuruczné és Marika a konyhaablakból nézték Kendét, aki hajadonfőtt, bot nélkül lépkedett. „Itthagyta a kalapját. Kölcsönbe". — mondta Kuruczné. Kende betette maga után az utcaajtót; Kurucz meg, a diófa alól kezébe hozta Márton ottfelejtett kalapját. Marika majd visszaviszi.
* Morvay Gyula



KANIZSA







Pf.:74
Egy kis
összevisszaság
Tisztelt Szerkesztőség!
I^apjuk — köszönet afigyelmes tájékoztatásért — hetente rendszeresen közli a város kulturális, sport és egyéb intézményeinek műsorajánlatát Emellett, nem sajnálva még 6 forintot, vevője vagyok a havonta kiadott Nagykanizsai Műsorfüzetnek is. Mivel ez utóbbi általában egy hetet késik, a KANIZSA pótolja ezt a hiányosságot. S aki a lapot nem olvassa, miért kell annak az említett késésért bosszankodnia?
Vagy a hónap végén, vagy már elsején szeretiiénk tudni a műsorfüzetből az első heti programot is — nem utólag. Feltehetően a művelődési házak, mozik, sport intézmények már időben tudják havi programjaikat és azt a kiadó felé így is továbbítják.
Ila már rászántam magam e levél megírására, még néhány észrevétem lenne: Ami a sorrendet illeti— HSMK, TFT, szentmisék, aztán ismét művelődésiházak, majd sport, aztánújbólegy intézmény, végül ismét egy kis összevisszaság — nem éppen szerencsés megoldás. Korábban igy volt, most talán elkerülte a kiadók figyelmét hogy az ajánlók telefonszámai is hiányoznak a műsorfüzet lapjairól.
Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy a hirdetések között szereplő jéghideg Coca-Cola az igazi, viszont a műsorfüzettel úgy ahogy most van, már nem egészen.
Kérem segítő szándékú levelem közlését!
Sólyom András
Tanító néni a pult mögött...
Nem meggazdagodni, tisztességesen megélni
Egy bátor tanító
Magánvállalkozásban:
FOTOLUX minilabor
a Dél-zalai Áruházban
, és kint a gyerekek.
A FOTOLUX minilabor egyetlen alkalmazottja, Szerdahelyi Rita gépkezelés közben.
Fotó: Szakony Attila
December 3-án délelőtt került sor a Dél-zalai Áruház főbejárata melletti kis — bérbeadott — helyiségben annak a FOTOLUX minilabornak ünnepélyes megnyitására, amelyet az ismert kanizsai fotós, Vastag Zoltán felesége, fényképész magánvállalkozó üzemeltet.
A megnyitót követő sajtótájékoztatóra a Vasemberházban került sor, amelyen a sajtó munkatársain kívül néhány kanizsai szerv képviselője, valamint a Fővárosi Fotó Vállalat három vezetője vett részt.
— A mai nap jelentős állomás vállalatunk és Nagykanizsa életében. A minilabo r a világ bármely városában megállná a helyét. A Japánban készült gépek közül a negatív hívógép teljesen automatikus, a papírgép technikája pedig tökéletes. Ez ma a legkorsze-

rűbb rendszer a világon! Az országban több magánfotóssal vagyunk üzleti kapcsolatban. Ilyen a Vastag-család is Kanizsán. Szakismeretük, felkészültségük, üzleti készségük garancia arra, hogy a rendszert bérleti szerződés formájában nyugodtan rájuk bízzuk — mondta többek között Erdélyi László Attila, a FŐFOTÓ igazgatója.
Vastag Zoltánné kissé meghatódva köszönte meg a bizalmat, és ígéretet tett arra, hogy alkalmazottjával karöltve legjobb tudásuk szerint, a lakosság megelégedésére végzik munkájukat.
A FUJI minilabor-rendszerrel egyébként néhány perc leforgása alatt készítenek igazolvány-fényképeket, s mindössze egy óra alatt hívnak elő filmeket, illetve készítenek belőlük képeketl
(tihanyi)

Az egyszerű, ízléses meghívót a levélszekrényemben találtam. FINCSI FAGYIZÓ nyílik Kiskanizsán, a Kőris-fa utca 68-ban. Édességek, sütemények, ingyenes fagylaltkóstoló — mitagadás, nekem való invitálás. Mikor a 19-es buszra szállók, meg szakad az eső. Sebaj ! A végállomáson sem kell kérdeznem, merre menjek: kis eligazító táblák jelzik a célt. Jó pont a kitalálónak.
Még nincs tíz óra, de már gyerekek hada gyülekezik az utcán. Kint is, bent is nagy az izgalom. A fi alal, csinos tulaj -donosnő Nagyhé Mészégető Márta és édesanyja már fehér köpenyben a pult mögött. S micsoda véletlen! Mikorra a kulcs fordul a zárban és kikerül a NYITVA tábla, már ragyogóan süt a Nap. Nem is lehetne szebbet elképzelni egy új vállalkozás kezdetéhez. Jön az első, majd a sokadik vendég. Ingyenes a fagyi és a gyerekek egy rágót is kapnak ajándékba. Az édesanya izgatott, a sütemény késik, pedig... na, mindegy, ezt meg kell szokni. Az édesapa és a férj a „tartalék haderő", ugranak, ha segítség kell. Velük beszélgetek, mert az „ostromállapot" eltart egy ideig.
Márta pedagógus a Nagyrác Utcai Általános Iskolában. A fiatalok családi háza adott volt, ehhez kellett a szülői ötlet, aztán aközös összefogás, kölcsönök, és az eredmény egy ízlésesen berendezett kis üzlet. A cél nem a gyors meggazdagodás, hanem tisztességes megélhetés a fiataloknak, kel kisgyermekkel,

(Fotó: Tóth Ferenc)
és a nyugdíjas szülőknek — ahogy a beszélgetésből kiderül.
— Úgy gondolom — mondja a férj —, régi igényt elégítünk ki, hiszen a környéken, Kiskanizsának ezen az újonnan betelepült részén nincs hasonló jellegű üzlet. Sok itt a gyerek, rájuk is gondoltunk. Fagylalt, cukrászsütemények, üdítők, kávé, apró hazai és külföldi édességek, cukorkák, csokoládé, rágó kapható egyelőre. Sütemény, torta, előre is rendelhető. Áraink a belvárosiakhoz képest szolidabbak.
Az édesapától tudom, hogy az induláshoz sok segítséget kaplak a Kanizsán közelmúltban alakult Finomságok Kft-től. Segítettek a dekorációban, a berendezésben, a választékbővítésben, s több száz adag fagylalttal a nyitás sikeréhez is hozzájárultak. Azáltaluk készített,máris közkedvelt svéd fagylaltból árulnak tölcsérben és hazavihető formában. A jelszó az is lehetne: a fagylalt nem szezonáru! Ennek a két kisgyemick örül a legjobban, hiszen — micsoda álom — házukban a sok-sok finomság.
A további elképzelés pedig—ahogy az ötletekkel tele édesanya elmondta — saját készítésű olasz krémfagylalltal meglepni a környékbelieket, az idelátogatót.
Új színfolttal gazdagodott Kiskani-zsa. Az elsőnapi látogatók számából ítélve arra a következtetésre jutottam, kellett ez a kis üzlet. Időben valósult meg az ötlet a környékbeliek örömérc.
: Tóth Ferenc

12

KANIZSA

1990. december





APEH-morzsák
(Ahol a demokrácia még utópia)
Kádár és a paprikáskrumpli
Kine emlékezne Kádár János régimondására, hogy ha paprikáskrumpli, akkor az legyen paprikáskrumpli! Mondta ezt akkor, amikor egy kis nadrágszíj meghúzást kért tőlünk. Azóta több mint tíz év telt el és a nadrágszíjak húzása tovább tart, pedig hol van már Kádár apánk. Millióknak nincs már nadrágszíja sem, amit húzhatnának. Egyébként nem mondom, hogy a paprikáskrumpli rossz étel, de tíz évig? Milliók vállalták, hogy később legyen hús is, de az a hús ma is csak azok asztalára kerül, akik bennünket próbálnak lebeszélni a húsevésről. Ez mára annyira sikerült, hogyjövőrejó esélyünk van arra, hogy nagyon sokunknak már csak a kenyérhéja marad. Hol lesz arra már a paprikáskrumpli? És azzal a kenyérhéjával igazán nehéz lesz Európához felzárkózni. Az elkövetett hibák és a család asztalára került étel nagyon szorosan összefüggenek...
V. J.
Aggasztó módon megnőtt a vagyon elleni bűncselekmények száma. Sokan és egyre többen kérték, hogy forduljak az illetékesekhez, mit csináljanak?
A kérést tett követte, hiszen volt egy ötletem. Egyszerű és ésszerű — gondoltam én. Ha lakásunkvagyonvédelmi biztosítására pénzt költünk, akkor a mai viszonyok között pl. a csatolt APEH számlák révén az adóból leírható költségként kezelhetnénk -ezt, A nagykanizsai APEH irodájában azonban meglepetés ért.
Kopogtattam és köszöntem, ahogy jobb helyeken illik. Az ott dolgozó két úriember közül (valószínűleg a mérgesebb) így kiabált rám: Nincs félfogadási
Elnézést kértem és közöltem,

— Csak akkor
leszek
a feleséged,
ha Kft. igazgató


hogy újságíró vagyok. A válasz az volt, hogy ő meg a Piusz pápa. Kérdezni nem engedett.
Kollégája, aki úgy látszik, józanabb volt megkérdezte, mire vagyok kíváncsi. Előadtam az adóból leírható beruházások ötletét. A válasz:
— Ugyan miért kellene az APEH-nek ilyen esetekben adóvisszatérítést adni? Mi közünk van ahhoz, hogy ki mennyit költ a lakására?
Ennyi.
Megjegyeztem azonban, hogy a történteket megírom. Egész nyugodtan — volt a válasz, ezért adom közre. De hadd vonjam le következtetéseimet is az eset kapcsán.
Tehát félfogadás nem volt, így ügyfél nem bosszanthatta az urakat, főlegnemebédután. Ezért vagy az ebéd volt rossz, vagy egyéni gondjaikat vitték munkahelyükre, ami

emberileg érthető, de a hivatalban mégis csak hiba. Mi van akkor, ha ilyen idegi állapotban hibát vétenek és az állampolgároknak utólagosan okoznak kellemetlenségeket? Egyébként sincs magyarázat az ilyen viselkedésre. Tudomásom szerint az APEH-t, a hivatalt, nem mi kértük. Az ott dolgozók munkabérét is nekünk kell megtermelni. Az a legkevesebb tehát, hogy udvariasan fogadjanak.
A bűnözési hullám nő, arend-őrség tehetetlen, ezért az állampolgár védekezik. Nem lenne ésszerű, hogy az államtól átvállalt feladatok költségeit az állami hivatal jóváírja,
A Hivatal azonban kidobja a polgárt. Mert Magyarországon, úgy tűnik, semmi sem számít. V. J.
Legújabb félelmünk
Meg kell barátkoznunk egy eddig nem ismert gondolattal. Biztonságban vannak-e ingóságaink, házunk, lakásunk, addig, míg a munkahelyeken dolgozunk?Állandó beszédtéma ez. Érdemes lenne odafigyelni hát, hogy mi aggasztja az embereket. Afélelem, amely már a munkahelyekre is be-lopózott, lazul a figyelem, nő a balesetveszély, romlik a teljesítmény.
önkormányzatok, ezért figyelem! A közbiztonság erősítésére sokkal nagyobb figyelmet szíveskedjenek fordítani! Avárható nélkülözést is csak akkor lehet elviselni, ha biztonság lesz. Afélelem rossz tanácsadó.
V. J.

f I
Ugye,
megmondták, Miniszter úr!
A pénzügyminiszter leköszönt. Minden hátsó gondolat nélkül írom: ezt kellett tennie. Az országnak valóban a pénzügyi helyzete a legaggasztóbb. De a pénzügyminiszter áldozat, aki egy sor hibás kormányzati döntés (vagy nem döntés) miatt kényszerült lemondani.
Viszont, aki a gazdaságért felelős, még miniszter. Pedig ha nem lesz jó gazdasági program, a következő pénzügyminiszter is csak átszállójegyet válthat a bár-sonyszékbe. A tárcák csak együtt ütőképesek. Hiszen az épület összedőlhet, ha valamelyik iparos rosszul dolgozik.
L_ Y-JL--1
„Roncstemető tér"
Nagykanizsán a Sneff téren legalább tíz éve áll az üt szélén az ÍZ 84-52 forgalmi rendszámú Skoda személygépkocsi. A szétesés végső stádiumában van, évek óta abroncsokon ül a valaha jobb sorsra érdemes gépkocsi. 1991-től elég komoly összeg lesz a gépjárműadó és a biztosítás. Melyik lesz az egyszerűbb és jobb megoldás? Méhtelepre vinni ezt a kocsit, vagy évente kifizetni a kb. 10.000 Ft-ot. Esetleg leadják a rendszámtábláját, kivonják a forgalomból, és akkor állhat tovább még vagy tíz évig, míg az enyészet lassan és • teljesen eltünteti, ha csak el nem viszik mások, akiknek a szemét bántja? Ki tudja? A kocsi őrzi a teret az idők végezetéig.
V. J.

, <JecemJw:r 14*

I

KANIZSA




fSS
LESKELŐDÜNK


(Szakony Attila felvételei.)

KANIZSA

19ÖO. december





Műsorajánlat
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5—9. Pénztár nyitva: 15-19 óráig j
December 14-én 14 órakor: Önkormányzati Népfőiskola: „Önkormányzatok helye és szerepe a magyar társadalomban." Előadó: Ku-korelli István alkotmányjogász.
December 14-30: Fülöp Ilona grafikusművész és Návai Sándor szobrászművész kiállítása.
December 15-én 16 órakor: Gyermekteaház. Tüske Böki Báb-együt tes műsora (karácsonyi ajándékok készítése).
December 17-én 17 óra: Az „Antik bölcsek, gondolatok, aforizmák" előadássorozat keretében: Bibliai érdekességek c. előadás. Előadó: Pais István, az ELTE docense.
December 17-én 19 órakor: Rejtő Jenő: Aki mer, az nyer — vígjáték, a Népszínház előadásában (Bródy-bérlet).
December 17-én 19órakor: Karácsonyi koncert a Felsővárosi templomban. Közreműködnek: Városi Szimfonikus Zenekar, HSMK Vegyeskara, Csurgói nőikar, Zenebarátok Kamarakórusa, Pedagógus nőikar.
December 18-án 17.30 órakor: a „Fűben, fában orvosság" c. előadássorozat keretében: Természetgyógyászat. Előadó: Csősz Tóth Imre pacsai természetgyógyász.
December 20-án 18 órakor: „Vidéki béke", az Igricek önálló estje. Vendég: Dinnyés József dalénekes.
Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház
December 15, 18 óra: Rock and roll klub.
December 16, 10-12 óra: Számítógépes játék és videó gyerekeknek.
Kodály Zoltán Művelődési Ház
December 19, 15.30 óra: Karácsonyi ünnepség. Közreműködik: a Felsővárosi templom plébánosa, valamint kántora által betanított gyermekcsoport, és az Állami Zeneiskola hangszeres növendékei Németh Ferenc zenetanár vezetésével.
Ifjúsági Ház
December 14-31: Iskolatörténeti kiállítás aThury György Múzeum anyagából.
December 14-31: Vágó Marianna amatör festő kiállítása.
December 18, 9 óra: Ping-pong bajnokság általános iskolásoknak.
December 19, 9 óra: Ajándékkészítés karácsonyra (ollót, ragasztót vinni kell!).
Minden szombaton 10-12 óráig: LUTRA csere-bere klub a földszinti előcsarnokban.
Helyőrségi Klub
December 14-27: Korpavári Attila amatőr festőművész kiállítása a Mini Galériában. Megtekinthető (vasárnap kivételével) naponta 15-20 óráig.
Apolló Filmcentrum
Apolló mozi:
Előadások kezdete: 16, 18, 20 óra.
December 14-16: A kis hableány (amerikai). Pénteken 16 és 18 óra; szombat-vasárnap: 14, 16, 18 óra.
December 14-16, 20 órakor: Metamorfózis (olasz, 18 éven felülieknek!).
December 17-20: Még drágább az életed! (amerikai, 16 éven felülieknek!). Szerdán de. 10 órakor is.
Stúdiómozi:
Előadások kezdete: 17 és 19 óra. Csütörtök: Filmbarátok napja.
December 14-15: Túl a csúcson (amerikai).
December 16: Pornósztár volt Őnagysága (magyar szexfilm, 18 éven felülieknek!).
December 17-19: Rémálom — Freddy visszavág (amerikai).
December 20: A rajzoló szerződése (angol).
Matiné: (gyerekeknek):
December 16, 14 óra: Vuk.
December 15-3l-ig, 15 órakor: Hamupipőke.


December 3-án nyílt meg és december 30-ig taxt a HSMK kiállítótermében Fülöp Ilona grafikusművész és Návai Sándor szobrászművész kiállítása. Képünkön Návai Sándor Corpus című alkotását szemlélik az érdeklődök.
Fotó: Szakony Attiln
Nyugdíjas találkozó a Városházán
Polgármesteri Hivatal szakszervezeti bizottságának titkára köszöntötte a nyugdijasokat, majd Farkas Zoltán alpolgármester adott tájékoztatót az önkormányzati munkáról, a képviselő-testület és az apparátus előtt álló feladatokról.
Az szb. szerényen megvendégelte a megjelenteket, akik koc-cintgatás közben hosszasan beszélgettek, felelevenítve régi emlékeket is.
A nyugdíjasok jól cső érzéssel
fogadták az ajándékba kapott vá
sárlási utalványt. (tih-i)
Meghitt összejövetelre került sor december 6-án délután a Városháza éttermében: a város és a járási hivatal egykori államigazgatási dolgozói, ma már nyugdíjasai tartották itt szokásos évvé-gi találkozójukat.
Bevezetőként Tóthné Hegedűs Erzsébet, a Családi Iroda vezetője a közelgő karácsonyt említve köszöntő tte a „kis öregeket", s égő gyertyáként nyújtotta át nékik — saját előadásában — Illyés Gyula: Az Éden elvesztése című versének egy bő részletét.
Ezután dr. Spingár László, a

Karácsonyi hangverseny
„Árad a kegyelem fénye ránk" címmel 1990. december 19-ikén délután öt órakor hangverseny lesz a Felsőtemplomban a dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, a Hevesi utcai Általános Iskola és aRozgonyiÁltalános Iskolakórusainak részvételével. A hagyományteremtő szándékkal megrendezésre kerülő koncertet Szabó Bakos Szilárd fóesperes nyitja meg. Jegyek a helyszínen válthatók.
Orvosi ügyeletek
(vagy a hétvégét követő első nap) reggel 7 óráig a kórház gyermekosztályán (telefon: 11-500/375-ös mellék)
A városkörnyéki betegeknek szombaton 7 órától hétfőn reggel 7 óráig a rendelőintézet földszintjén, (telefon: 11-500)
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Szabadság téri gyógyszertár naponta 20 órától másnap 7 óráig. Hétvégén: szombaton Mórától hétfőn reggel 7 óráig Telefon: 11-531.
HÉTKÖZNAP:
Felnőttek részére 17 órától másnap reggel 7 óráig a rendelőintézet földszintjén (telefon: 13-274), gyermekek részére 17 órától másnap reggel 7 óráig a kórház gyermekosztályán (telefon: 11-500/375-ös mellék) HÉTVÉGI ÜGYELET: Felnőtteknek: szombaton 7 órától hétfőn reggel (vagy a hétvégét követő első munkanap) 7 óráig a rendelőintézet földszintjén (telefon: 13-274), gyermekeknek: szombaton 7 órától hétfőn

r

KANIZSA

I

15





Szabadtér után a teremben
MÁV NTE-Alba Regia Építők 79-76 (43-38)
Sakk
Kercsmarics kitűnően hajrázott és megvédte bajnoki címét
Városunkban a hét végén vette kezdetét az a terembajnokság, amelynek végküzdelmelre várhatóan jövő év februárjában kerül sor.
A 36 csapat vetélkedőjén három 12 csoportos mezőnyökben játszanak egymással a csapatok, majd a végén lehetőség lesz az abszolút helyezések eldöntésére is.
Az első jétéknap a .A" és a „C" csoportban szereplő csapatok léptek pávára és a következő eredmények születtek:
„A" CSOPORT:
Miklósfa—TIP TOP 0-9, Zala-iparker—MÁV 1-6, HEDÁL—
A városi sakk-szövetség rendezésében a Dédász-étteremben került lebonyolításra Nagykanizsa 1990. évi városi nyílt egyéni bajnoksága. A pénzdíjas, a mintegy 10 ezer forint összdíjazású bajnokságon a Tungsram és a MAV NTE versenyzői vettek részt, akik 9 fordulós, svájci rendszerben küzdöttek a bajnoki címért, a jobb helyezésekért.
A mintegy 2 hónapon át tartó küzdelemsorozaton, a több bajnokjelölt közül néhányan menetközben zavarba kerültek, .elleptek" magukat, s így a véghajrá előtt már .csak" Sziva Antal és Kercsmarics József folytatott nagy harcot a bajnoki elsőségért.
A Tungsram két versenyzője közül végül is a kupavédő, az elmúlt évi bajnok Kercsmarics vette jobban a befejező mérkőzést, aki pontelőnnyel végzett az élen.
A befejező fordulók eredményei:
6. forduló: Kassai—Sziva 0:1
(függő után), Bellán—Kercsma
rics 0:1 (!), Vellák—Papp 0:1.
Csorba—Vlasics 0:1, Sipos—He
gedűs 1:0, Tamás—Kovács 0:1,
Lenkei—Domsa Valéria 0:1 (!) Si
mon—Horváth 1-0.
7. forduló: Sziva—Papp dön
tetlen, Kercsmarics—Domsa
döntetlen, Vlasics—Bellán 1:0 (1),
Simon—Kassai 1:0 (I), Hegedűs-
Lenkei 0:1, Sipos—Vellák 1:0,
Horváth—Tamás 0:1, Kovács—
Csorba 1:0.
8. forduló: Domsa—Sziva 0:1,
Vlasics—Kercsmarics 0:1,
Papp—Bellán döntetlen, Len
kei—Simon 1:0, Tamás—Kassai
1:0 (!), Kovács—Sipos 1:0, Csor
ba—Vellák 0:1, Horváth—Hege
dűs.
A befejező forduló előtt az állás a következő volt: 1. Sziva és Kercsmarics 6,5-6,5,3. Papp 5,5, 4. Lenkei 5 pont.

Ipartestület 1-5, TIP TOP—Zala-iparker 10-0, Holsten—Miklósfa 4-1, MÁV—HEDÁL 3-3, Ipartestület—VGV 8-1, Patyolat—Holsten 5-2, Progresszo—Joker Divat 3-2, VGV—Fekete Sas 0-2.
„C" CSOPORT:
Autójavító—Tubifex 1-2, GOLF—KFV 3-0, Bútorgyár I.— Fortuna 10-0, Igazságügy—Autójavító 4-0, Tubifex—GOLF 2-0, Fortuna—Flamingó 0-4, STOP 87—Bútorgyár I. 1-4, DOMUS— Igazságügy 1-2, KFV—STOP 87 0-3, Flamingó—Lokomotív 1-0, DKG FDSZ—DOMUS 0-1, Lokomotív—DKG FDSZ 1-4.
9. forduló: Lenkei—Sziva 1:0 (I), Kercsmarics—Kovács 1:0, Papp—Vlasics döntetlen, Bellán—Sipos döntetlen, Vellák— Tamás 0:1, Kassai—Horváth 1:0, Domsa—Csorba 1:0, Simon—Hegedűs 1:0.
A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE:
Nagykanizsa bajnoka: Kercsmarics József 7,5, 2. Sziva Antal 6,5, 3. Papp Nándor 6 (48,5), 4. Lenkei Pál 6 (44,5), 5. Domsa Valéria 5,5, 6. Bellán István 5 (44), 7. Kassai Zoltán 5 (42), 8. Simon 5 (39,5), 9. Vlasics 4,5 (44,5), 10. Tamás 4,5 (34,5), 11. Kovács 4 (38,5), 12. Sipos 4 (33), 13. Vellák 3,5, 14. Hegedűs 3, 15. Csorba 2, 16. Horváth O pont.
Megjegyzés: az azonos pontszámot elért versenyzők közötti sorrendet aBucholz-Jéle számítás adta.
NádasiTamás, avárosi szövetség elnöke így összegezett a bajnokságról: —Változatos, érdekes és hallatlanul izgalmas bajnokságot rendeztünk. A résztvevők mindegyike nagy küzdelmetfolytatott a pontért ajélpontért Az éles és szoros versengés például az 5. forduló után még 4 bajnok-jelöltet (Kassai, Sziva, Bellán, Kercsmarics) tartott számon, ám ezutánkülönversenyfutás kezdődött Sziva és Kercsmarics között Az egykori városi bajnok Sziva és a kupavédő Kercsmarics között a záró-forduló hozta meg a döntést, melynek során a szívósan küzdő Lenkei legyőzte a rutinos versenyzőt míg Kercsmarics „hozta" a mérkőzést tgy aztán elmaradt a tervezett páros-mérkőzés, hiszen Kercsmarics „tisztán", 1 pontos előnnyel nyerte a bajnokságot. A versenyzők közülfigyelemre méltó, jó hajrával került az élcsoportba Lenkei és Domsa, míg Bellán és Kassai a hajrára elfáradt.

NB l-es női kosárlabda mérkőzés. Nagykanizsa, 200 néző. Jv.: Szabó IV., Major.
MÁVNTE: Simonné 16, Keresztény 4, Ácsné 25, Bogyai 19, Németh 9. Cserék: Gergely 4, Ambrusné 2, Farkas. Edző: Lázár Béla.
5 perc alatt fej-fej melletti küzdelmet láthattak a szurkolók 12-12. Ezt követően fölénybe került a hazai csapat. A 10. percben 22-16, a 15. percben 33-25-re vezettek. Afélidő végére feljött a vendégcsapat és csakÁcsné tripláinak lehetett köszönni, hogy a félidő megnyugtató előnnyel zárult 43-38. A második félidőt csapnivaló védekezéssel kezdték a vasutas lányok. A 25. percben 46-45-re már a vendégek vezettek, sőt a 30. percben 55-52 áll az eredményjelző táblán a vendégek javára.
Ezt követően Ácsné és Bogyai triplái révén ismét átvette a vezetést a hazai csapat, és izgalmas hajrában 79-76 arányban megnyerte á mérkőzést.

Jók: Ácsné (a mezőny legjobbja), Simonné, Bogyai, 111. Csizmadia, Bata, Kajtár.
Ijj. PolaiDezső törzsszurkoló véleménye: — Úgy tűnt nem lesz gond a győzelem megszerzése. A második félidőben aztán olyan rosszul kezdett a csapat, hogy bizony nehéz perceket éltünk át a nézőtéren. Szerencsére főleg Ácsné, de Bogyai és Simonné is mindent megtett, hogy végül is minimális, de azért biztos győzelem született.
Lázár Béla a MÁVNTE edzője:—Acsapat küzdőképességből jelesre vizsgázott. A zárót jól játszottuk, de az emberfogásunk bizonytalan volt. Szerencsére volt egy Ácsnénk.
Ácsné Gyarmati Csilla (a mezőny legjobbja): — Nagyon örülök a győzelemnek. Könnyebbnek indult, de a vége izgalmas lett, a gyengébb védekezésünk miatt. Úgy érzem jól küzdöttünk, megérdemelten nyertünk.
Kiss Ernő

16

I

KANIZSA

I

1990. december





Asztalitenisz mérleg félidőben
Fellendülőben a kanizsai minőségi sport
Az asztalitenisz sport 1990/91. évi minőségi bajnokságaiban sikeres őszt zártak a nagykanizsai csapatok. Az élvonalban szereplő Bútorgyárnői együttese az előkelő 5. helyen zárta az első félidőt, azNB JJ-es Tungsram férfi gárdája jó középcsapatkéntkezdi majd meg a tavaszi folytatást, míg az NB III-as Üveggyár férfi csapata a 4. helyen végzett.
gé, hiszen az éljátékos Gazsi Ildikó sérülés miatt hiányzott. A helyette „beugrott" csupaszív Szabóné Boldizsár Gabriella azonban remekül helyettesítette, aki a kitűnő Szabó és Mausz teljesítményével együtt győzelemmel kezdték az idényt (Bútor VM Közért 14:11).
AzNB l-es bútorosok változatlan kerettel láttak munkához Jurik Gyuláné edző vezetésével, vagyis Gazsi, Szabó, Mausz, Bizó, Boldizsár és az egyedül ifi-kockás Jurik Andrea állt rendelkezésre.
A szeptember elejei nyitányon a csapat ugyan tartalékosán állt asztalok mö-
A soron következő két fordulóban, a papírformának megfelelően sima vereséget szenvedtek a Statisztika és a 31. Építők ellen. Ezután viszont „fényes" időszak következett. A 4-6. fordulóban 100 százalékos teljesítményt nyújtottak, bár nagy küzdelemben, de hozták a mérkőzéseket. A Hejőcsabai CM vendégeként 13-12-re nyertek, majd ugyancsak ilyen arányban bizonyultak jobbnak pályaválasztóként a Kaposplast ellen. Az utóbbi két mérkőzés érdekessége, hogy
Búvárúszás
Három ezüst és két bronzérem az országos bajnokságról
A serdülőknek Kecskeméten, a gyermek korosztálynak Balaton-füzvőn rendezték meg az Országos Bajnokságot.
A Nagykanizsai Búvár Klub versenyzői öt éremmel és számos helyezéssel tértek haza. Kiemelkedően szerepelt Berkes Mihály, aki egymaga 1 ezüst és két bronzérmet szerzett, valamint tagja volt a második helyen végzett váltónak Is.
A csapatot Meiszterics László készítette fel, a versenyen való részvételt a kiskanlzsal Alkotmány TSZ anyagi segítsége tette lehetővé.
EREDMÉNYEK. Serdülök:
Fiú:
800 m uszonyos úszás — 7. hely Pókecz Gábor 9:09,6
4x100 m uszonyos úszás váltó
— 6. hely Kanizsa 3:35,3 (Dénes Ádám, Kállai Roland,
Pókecz Gábor, Vlrovecz Csaba).
Leány
100 m uszonyos úszás: 4. hely Márton Éva 0:54,00.
200 m uszonyos úszás 5. hely Márton Éva 2:01,2.
400 m uszonyos úszás 6. hely Márton Éva 4:23,1.
800 m uszonyos úszás 5. hely Márton Éva 9:23,7.
Gyermek:
Fiú: 15 m búvár úszás
3. hely Berkes Mihály 6,2 mp.
100 m uszonyos úszás 6. hely Csősza László 1:00,37.
200 m uszonyos úszás 3. hely Berkes Mihály 2:10,1.
400 m uszonyos úszás 2. hely Berkes Mihály 4:28,3,
5. hely Bálint Máté 4:47,2.
4x100 m váltó 2. hely Kanizsa 4:04,9 (Csósza László, Bálint
Máté, Kiss Gábriel, Berkes Mihály)
Leány:
15 m búvárúszás 2. helyezés Andrl Gabriella 6,3 mp.
200 m uszonyos úszás 4. helyezés Szabó Anita 2:13,3.
400 m uszonyos úszás 4. helyezés Szabó Anita 4:40,6.
4x100 leány váltó 4. helyezés Nagykanizsa 4:18,6 (Párta
Zsuzsa, Andri Gabi, Andrasek Judit, Szabó Anita).
—Dóró—
c
APRÓHIRDETÉS
KettS kg körüli rintanlnlt élffcilrke eladis december 2 l-t51 31-ig 70.- forintot kilogrammonkénti áron. 10 darabon felüli vasirlai eieten házhozszállítás. Musics Lítzló Beoehely, Anna-major.

12:12 után a döntés joga Bizó kezében volt, aki ezúttal nem hibázott. A győri MÁV DAC ellen márnem kellett nagyon izgulni, amelyet biztosan verték 15:10-re.
Az őszi hajrában a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Az elmúlt évi ezüstérmes Fővárosi Vízművek Kanizsán is jeleskedtek, nyertek is 20:5-re, majd ezutin a BSE, a volt tanácsi együttes nyert a fővárosban Gazsiék ellen 18:7 arányban. A december eleji, Bp. Postás elleni idényzárón ugyan sikerrel búcsúztak, de csak ismét nagyon szoros csatában maradtak itthon a pontok (13:12), amelyért legtöbbet a minden mérkőzését megnyert Gazsi, valamint Bizó tette.
Az őszi sorozatot végül is jó helyen, az 5. helyen zárták a lányok, akik előtt a 31. Építők, Fővárosi Vízművek, BSE és a 23. bajnokságára készülő Statisztika foglalja el a bajnoki tabellát. Tehát, a kanizsaiak ismét a legjobb vidékiek!
A bútoros-versenyzők közül mind a 9 találkozón szerepelt Szabó, Mausz, Bizó és Jurik, 7 mérkőzésen vett részt Gazsi, míg 2 találkozón állt asztalok mellé Boldizsár. A legjobb egyéni teljesítményt az egykori Európa-bajnok Szabó Gabriella érte el, aki 32 győzelmével 71 százalékos sikert ért el. A további sorrend: Gazsi 63 százalékos teljesítmény (22 győzelem), Mausz 42 százalék (19 győzelem), Boldizsár 40 százalék (4 győzelem), Bizó38 százalék (17 győzelem), míg Jurik nem szerzett győzelmet.
A sikeres bajnoki szereplés mellett a kanizsaiak ismét bekapcsolódtak az ETTU Kupa (volt Vásár Városok Kupája) sorozatba, ám ott kevés sikerrel járták, mivel a II. fordulóban már elbúcsúztak Focaban (jugoszláv), ahol simán kikaptak.
Az NB JJ Barna-csoportjában a Tungsram a zalai rangadón hatalmas küzdelemben vesztett (9:7 Zalaegerszegen), majd javítottak Ajkán, ahol 10:6 arányban nyertek. Ezt követően a hazai bemutatkozáson megbomlott a csapategység, a játékosedző Zborai Gyula otthagyta a csapatot, majd 3:8 után a többiek is letették az ütőt.

Azösszelcuszáltsorokatazonban példás gyorsasággal sikerült lerendezni. Tisztázták a vélt, vagy valós sérelmeket, az indulatok helyett s az azokat kiváltó okok feltárása mellett elfogadták a tényhelyzetet, azt, hogy kevesen vannak s ezzel a gárdával kell megbirkózni a feladatokkal. Ugyanis csak Zborai, Beck, Mikola és Losonca alkotja a keretet, vagyis pont annyian vannak, mint ami szükséges a csapathoz.
A fiúk aztán megemberelték magukat. Győztek Veszprémben és itthon a Komlóellen (egyaránt 9:7-re),majd bravúros játékkal pontot vettek el a 2. helyen álló Pécsi Kinizsitől (8:8).
A hajrában már nem sikerült pontot szerezni, mind a három találkozón vereséget szenvedtek. Igaz, közben két baj-nokjelölttelmérkőztek (Tatabánya 10:6, Balatonszárszó 12:4 arányban nyert ellenük), de a zárómérkőzésen pontot reméltek (PEMÜ—Zsámbék), ám a Gerencsér Miklóssal kiegészült lámpagyáriak 10:6-ra kikaptak.
A kanizsaiak őszi szereplésükkel, az elért7 ponttal a középmezőnyben végeztek, ami sikert jelent a sorrendben második NB U-es évüket töltő kanizsaiaknak. A legjobb egyéni teljesítményt Beck Gábor nyújtotta, aki a 9 mérkőzésen 25 győzelmet aratott (69,4 százalékos teljesítmény), de alig marad el mögötte Zborai Gyula, aki 66,6 százalékos teljesítménnyel büszkélkedhet (24 győzelem). A kél éljátékost Mikola követi 27,7 százalékkal (10 győzelem).
Az NB JJI Mechlovits-csoportjában hullámzó teljesítményt nyújtott Baj József edző csapata. A kiugró sikerek mel-lettnéha összeállítási gondokkal küzdöttek, de így is jól helytálltak.
Az Üveggyár együttese 11 pontot gyűjtött s ezzel a 4. helyen zárták az őszi idényt. A játékosok közül nagyszerűen teljesített az éljátékos Csapó Árpád, de több mérkőzésen is jeleskedett a rutinos Dömötör és Tuboly s a tehetséges fiatalok, Novotny és Salamon.
Balogh Antal

Kanizsa —várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Szerkesztő: Pék Pál.
Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Pf. 74. Telefon: 06/93/12-305. A szerkesztőbizottság tagjai: Büki Pálné, Cserny József, Horváth Mária Kápolnái Zoltán, Tihanyi István, Tóth Ferenc, Vízvári József. Kiadja a Journal Kiadói Kft. Felelős kiadó: Győrffy István ügyvezető. Komputertechnika: Joumál Kiadói Kft. Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz: B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél.


II. évfolyam.
51-52. szám
1990. december
21-28. Ára 19.20 Ft
Megjelenik minden pénteken


KANIZSA
VÁROSI HETILAP








„Ha valaki a jóságnak és szeretetnek csak egy morzsáját, az igazságnak és fénynek csak egy sugarát hozta a világra, már nem élt hiába: életének megvolt az értelme."
Alfréd Delp

KANIZSA

19Ö0. december %\\,

A Sátán köztünk van?

A mai közhangulatot sok minden befolyásolj a. Kit tudja, miért, egyre többet hallania sá-táni7musterjedéséről,és annak megdöbbentő gyilkosságokat is produkáló megnyilvánulásairól. Ami mindenképpen figyelemre m éltóés fi g yehnextetó\' a?, az, hogy a sátán izmus a fi it > lok kórtben terjed. Mi is a sa-tánizmus,honnan ered,mifitv*
het fellépni ellene? Ilyen kérdé* sekre kerestem a választ, amikor Sznhá Bakos Szilárd esperessel beszélgettem.
♦—» Esperes úr! A \\átánfvga* hm.Mlaztitmia vattást és a sátánt egymáshoz közelíti. Mi a ka~ toUkvsegyházáMsfoghtása ebben a kérdésben?
- \\l •tniikiisvaliásnagyon koimi\'.tau >e.s/l a -.utánproblémáját. Erről K risztus is beszélt. A Szentírás szerint a sátán bukott angyal, az isten ellen láza* dó angyal, aki elvesztette isten szeretetét, ezért azörőkkárho* zatrajutott. Az emberi gonoszságnak is tulajdonképpen Ő a megindítója. Az eredeti bűnben asatánnaknagyon komolyszerepe volt, hisz $ volt a/, aki az első embert a bűnre csábította* amjhitünkszerint Minden g«* noszságnakőazalapjajmlnden gonoszság megtestesítője. Akik a sátánt követik, azok csak azt

noszak, és rosszak akarnak lenn l F// tulajdonképpen a satanizmus alapja. Azok a fiatalok^ akiket ez megfertőzött, akik ezeket a gondolatokat vallják, akik a sátánt kó-vetík, a/.ok a gonoszságírt követik, A satanizmus, mint minden gonoszság el len az egész társadalomnak fel kell lépni. A gonoszságot az emberiség egyszerűen nem viselheti cl.
—Ön szerint mi lehetaZOk<nUt~ nafcf hogy főleg a fiatalok körében terjed a gonoszság eszméje?
—Afiatalságuz extravagancia iránt mindig fogékony volt, és mivel a sátánizmus extravagáns do-log,oem természetes. Azemberön-magába véve a jóra törekvő. Ne*-kem ez szent meggyőződésem. Az ember nem akar kimondottan rosszat, mertaki azt akarja, azem-bertelen. A gyerekek azonban mindig hajlamosak a különleges dolgokra. Természetesen borzalmas, amikor ez realizálód ik, olyan esetekben, mint amilyenekről az utóbbi időben tudomást szerez* tönk. Erre az egésztarsadoloranak reagálnia kellene. Akik ilyen tettekre képesek, axok a legajjasabt) emberek. Pánikot keltenek, és a pánik rolndigveszettelmes jelenség &t emberiség életében. A fiatalok között tehet, hogy csak «gy osto* baság, feltűnés! vágyeXjegjrszerű-en egy „balhé", ahogy ezt mond* ják ma a fiatalok, de lehet, hogy komoly alapja van. Előfordulhat,

hogy meg vannak győződve arról, hogy nekik a sátán sugallatára a gonoszságokat meg kell tenni. Ezeket le kell fegyverezni!
—Véleménye szerint a mai társadalmi feszültségek és a gazdasági nehézségek okozat khetnek az ilyen eszmék terjedésének?
— Ex biztos! A mai—ha szabad így mondanom — kilátástalan életűnk produkálhat ilyen visszásságokat bár a flatalokmég nem érzik át teljesen, hogy mi is a helyzet a* országban. Előfordulhat, hogy idősebbek sugallhatják az Ilyen gondolatokat a fiataloknak, de nem hiszem, hogy szervezett dologról van szó.
-"ÍAsheUe kö^ea satanizmuséi* terjedéséhez, hagy ttz egyház 4t utóbbi 45 évben háttérbe vottszv* rttva?
—■ A 45 é v, ami mögöttünk marad t, megpróbálta elvenni az embertől az igaz Istenbe vetett hitet. Mivel azonban az ember nem tud ágy élni, hogy ne higgyen semmiben sem, az igaz hitet felváltotta a különböző emberi elgondolások alapján álló különféle hit így a fiatalokmosta sátánban próbálnak hinni.
—Mit tud tenni az egyház a v«-tátiizmus elleni küzdelemben\'.\'
g
dünk, Azegyház hivatalosan Is felvállalja a sátán elleni küzdelmet, a gonoszság elleni küzdelmet. Ml azt akarj uk, hagy az emberek jók

legyenek. Szeressék egymást, lelkiismeretesek legyenek. Egész lelkipásztori munkánk elsősorban u gonoszság elleni küzdelem, hogy az ember egyszer már valóban megváltott le-gyen. Aki tőlünk ilyen ügyben segítséget kér, annak természetesen megadjuk, de mi kérés nélkül segítünk. A tni szavunk azonban még a mui körűimé* nyék között ts kevés helyre jut el. A múltban pedig még kevesebb helyre j utott el, mert minket az utóbbi 45 évben hitel-vesztetté tettek. Most próbálunk valahogy megint egyenesbe kerülni, és megpróbáljuk az embereket újra Istenhez vezetni. Ezamímaltorténelmifela-datunk.
—Amilyen hirtelen jd% tatán útyan gyorsátt el Is fog /unni a sátánizmus, legalábbis nagyon sokan ebben reménykednek. Mit gondol erről?
— Szerintem nem kellene ennyit foglalkozni ezzel a kér* désseJ. Tessék elhinni, akik ezt csinálják, azok élvezik, hogy zavart keltenek. H» látnák, hogy netn foglalkoznak velük, abbahagynák. Nekem ex szent meggyőződésem. A mai fiatalság számára a sátánizm us esz-méje> hadd mondjam még egy-szef ««■** elnézést a kifejuzé-sért —t egy jó balhé, semmi egyéb. Vízvári József




Már csak ez hiányzott!
Sátáni üzenettel kezdődött és bombariadóval végződött a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola minapi bálja.
Mint minden rendezvény, ez is úgy indult, mint a többi. Akárki, akármilyen ruhában nem léphet a bálterembe, vendéget csak diák hozhat, s a vadidegennek itt nem sok ke-resnivalójavan. Ez az iskola még ad magára, ad a jóízlésre.
Ami az események szokásos menetét most megváltoztatta, az a váratlanuljött sátáni üzenet volt. Aszö-vegétnem sikerült megtudni, de annak alapján, amit erről a sátáni őrületről hallott a kedves olvasó, nem nehéz elképzelni. Megerősített tanári, szülői felügyelet, rendőri segítség, ellenőrzőkönyv, diákigazolvány.

vendég névsor—így indult abál kora délután, s mégis baj lett.
Az egykor landleros rendezvényeknek mindig jó híre volt a városban, jöttek hát mos t is szép számmal; ki a főbejáraton, ki a kerítésen át. Néhány hőzöngő idegen eltávolításán kív ül háromnegyed kilencig nem történt semmi. Ekkor csengett a portai telefon. Parancs az ügyeletes rendőrnek, a kapitányságról: egy magát meg nem nevező idegen telefonáló szerint bombát rejtettek el abál színhelyén. A rendezvényt azonnal lefújni!
Már csak ez hiányzott! —mondja a portás, aki ijedtében a mellékbejáratok kulcsait is alig találja. A bálteremben alábbhagy a több száz watt hangerő, megállnak a táncoló párok. BOMBARIADÓ! Hátamon futkos a

hideg, de nyílnak a kij áratok, és a tanárok, szülők, rendőrök segítségével fegyelmezetten indul kifelé a tömeg. A portai telefonnál nagy a forgalom. Óvatos kislányok kémek idő előtti szülői kíséretet. Sokan fel sem fogják mi történik, csak állnak az iskola előtt, hogy mire várnak, maguk sem tudják. Hallgatom őket:
—Bombajó buli helyett bombariadó, ez az én formám — mondja egy pankosra nyírt srác.
—Össze vagyok törve, mint ropi a zacskóban — teszi hozzá egy másik. — A barátnőm úgy elszaladt, azóta sem találom.
—Elment, mint a távirat—dob-ja be valaki, és jót röhögnek.
—Csak fal az egész. Ha baj van, mit csinálsz öcsi? — folyik a vita.

— Egy fazont a haverjával nem engedett be az a colos rendőr, biztosan ő volt a telefonáló.
—A „Dizsi" nem tenne ilyet — vágja rá egy miniszoknyás.
Jó téma, mindenkinek van szava az eseményekhez, miközben kiürül az iskola. Több száz gyerek hagyja abba a tíz óráig tervezett szórakozást. Hál\' istennek, a sátán nem v ál to tta be ígéretét, bomba sem robbant, nem is találták.
Az események véletlen szemtanúja volt a krónikás. Amit látott, az mégiscsak merénylet volt a péntek délutánjukat feláldozó szülők, tanárok, szolgálatotteljesítőrendőrök és abálozó diákok ellen. Valamit azonban tenni kéne, polgárok!
Tóth Ferenc

■^•\'■\'vy
Áldott karácsonyt

„Engem harmincnyolc éve már ez a történet elvarázsol. Megjelenik és kivezet az érzelmek sivatagából, hogy a^E)píyÍNrSZERETET, a betlehemi gyermekisten, ahogy szoktatják a vadat, ;fegéS«:mag^líffi^s3ÉÍ||;i<Iítsen".
(Részlet Toldalagí l\'ál: „Gyermekkoromban volt ilyen*1 címtí verséből.)
A karácsony a legvarázslatosabb ünnep. Színek, fények, izgatott várakozás, szitáló hóesés, olykor már fárasztó készülődés, az otthont betöltő fenyőillat, az ünnepi asztalra készített finomságok, a harangok hívására az esti órákban, vagy éjfélkor templomba indulók elfogódottsága mind, mind hozzátartózik.
Ilyenkor még keservesebben telnek a percei annak, aki egyedül gyújtja meg a karácsonyfa gyertyáját. Vajon a drága ajándékok mellett hány gyerek kuporog úgy, hogy titokban mindezt odaadná cserébe^egy::SÚt»oga|ásértj egy beszélgetésért, egy megértő tanácsért, E varázslatos cst|j||^^|i^|^|^|itk szívét a szomorúság és aggódás, a jövő felé^n;|&Wl:|i||Í|Ö!|)^a1án1s1>gí.és a
Remélni szeretnénk s kérdezzük,ugyan mit rélp^^^^p^|^Í|||ia szeretet ünnepeként emlegetjük, s minden aj^p^^^^^^^^g-
^kojtö|.(!licnére érezzük, hogy a szeretet sokszor hiányzik mind ei|||§|||j||Í>bb UlfMldőseg, a kötelességtudat, a m^SM)kÁS-.^f~güm^^^^SSS»é\'\'-
Hova lett életünkből, emberi kupcsiAíú^mUBuUmBmBS^ltúl és
ünnepnapjainkból a békesség, a másíÖrtlír^^^^^^^^^^^^^""4"
szeretet? \'" ,*ifeííísl
A költő „eleven szeretetről"Jj||^|í* ha benne, az eleven, a testet (^^^ Tsten nem kisebb és \\íwíggmm

szózat, és biztat: „Xe féljetek, íme hirdetek nekten nagy örömet...: Üdvözítő született ma nektek.." (L,ukács evangéliuma 2,10). Az első karácsony óta szüntelenül közeledik felénk sfelkjttíílja áldásait, oszlatja félelmeinket az
Tudjuk.á||^j^^^!^^P||lzus\'lvHsztus, nem maradt Mária karja.
emberélet minden míf^0^^^m^fkö\'tÁiiati:
arról tanúskodott, hogy megmenteni, inuys/
hatalmában vergődő embert. Ezért Vállalta » kf
mutatta meg: „nincs annál nagyobb szerelet, minj
barátaiért". (János evangéliuma) |
Jézus nélkül lehet szép, em(ékezetes- ez az ünnepj
ha nem utasítjuk cl Isten ajándékát, hanem engc<ljiik;|j
ben szállást találjon. - p"*«
Jézus ma is azért jön, hogy „magához| segítségre szorulóban, a gyengében, a/szonípiL magára hagyottban, a koldusban:6s^j^^0^\' törtben és az önmaga ált|f megMíá||"\'"\' síróban, sok elkiáltott%s<>seinjjf|| mint szállást keres. Tudjav!ofiz|fÖ - feUrat. Ahol azonban b,«;fs^ít^^fe"\'\'\'

érzékelhetővé lett «; Isten hozzánk liajíó


£ KANIZSA



Újdonságok a Cserhátiban 2.
Egy gyerekkori álom
A szakma angolul
Sok az eszkimó — kevés a fóka
Pályakezdő pedagógusok kilátásai Kanizsán
Kocsis Kati
A városban egyre többen köszön-nckrá. Sokaknak ismerős ahang, az arc, aztán rájönnek, hogy a tévéből. Igen, akanizsai Kocsis Katit országvilág megismerhette a Szó-zene-kép műveltségi vetélkedő kapcsán. Már v ége a játéknak—igaz a döntőt csak december 30-án közvetíti a televízió —, s Kocsis Kati holtversenyben első lett. Ez nem kis teljesítmény, hiszen az ellenfelek sem akárkik voltak. Munkahelyén, a városi könyvtárban beszélgettünk.
— Hogyan kezdődött?
—Szeretek játszani—mosolyo-dikel.—arádiós vetélkedőkkelkezdődött. Az első csapatba — mikor még kanizsai színkeben indultunk — véletlenül kerültem, aztán meghívtak a megyei csapatba is. Három nagy vetélkedő-sorozat volt, melyet országos szinten megnyertünk.
—...ésakamerákeléhogyanke-rültél?
— A rádióújságban olvastam a
Szó-zene-kép vetélkedő felhívását.
Mivel mind a három művészeti ág
közel áll hozzám, úgy gondoltam, je
lentkezem. Régóta szerettem volna
résztvenni testhez álló televíziós ve
télkedőn, csaknem nagyon szervez
tek ilyet. Gyerekkoromból emlék
szem a Zenélő órák című vetélke
dőre, amit nagyon szerettem. Talán
már akkor elhatároztam, ha lesz va
lami hasonló, mikor felnőtt leszek,
én is részt veszek benne. Úgy lát
szik, most jött el az idő. A jelentke
zés után behívtak egy beszélgetésre
tavaly szeptemberben. Erre nagyon
emlékszem. Akkor tettem be a lába
mat először a televízió épületébe. Az
aulában már gyülekeztek a verseny
zők. Majdnem mindenkit ismertem
—atévéből, akülönféle vetélkedők
ből. Ott volt Máday Péter, aki az El
mebajnokság egy ik győztese volt, de
a többiek is... Amikor megláttam
őket, hirtelen arra gondoltam, hogy

hazamegyek. Aztán mégis maradtam.
—Hogyan készültél fel a vetélkedőre?
— Megadtak egy évszámot, és
abból az évből kellett készülni. Az
abban az évben megírt, vagy bemu
tatott művekből, az évben festett ké
pekből. Először ki kellett gyűjteni,
hogy kik azok az írók, festők, zene
szerzők, akik akkor éltek. Utánameg
kellettnézni, hogy ki mit alkotott. Eh
hez rengeteg könyvet kellett átnéz
ni. Mikor ezzel végeztem, a műve
ket kellett elolvasni, a zenéket meg
hallgatni, az albumokat megnézni.
Mindehhez még hozzáolvasni, mert
nemcsak felismerni kellett a műve
ket, hanem beszélni is róluk; egy
percben. Ez pedig nagyon nehéz.
— Segített, hogy a könyvtárban
dolgozol?
— Rengeteget! Itt a rendelkezé
semre áll az egész állomány. Én pe
dig ki tudom szolgálni magam. Ter
mészetesen nem munkaidőben.
—Aztán elérkeztél a döntőhöz...
—Az nagyon izgalmas volt! Hat fordulóból állt, mindenki mindenkivel játszott a döntőrésztvevői közül. Az első teljes forduló után én vezettem, a második után Máday Péter, a döntő után pedig holtversenyben végeztünk az élen. Azt hiszem—ezt a zsűri is megállapítottá —, hogy ez így volt igazságos, mert annyira fejfej mellett voltunk végig.
— Melyik volt a legemlékezete
sebbforduló?
—Az első, de nemcsak elsősége miatt. Az akkori évszám 1896 volt. Zenében a Bohémélet és Mahler III. szimfóniája szerepelt, festészetben egy Ferenczi Károly és egy Benczúr Gyula kép, irodalomból pedig A fáraó és a Sirály. Elég jó pontokat kaptam, a zenei rész pedig különösen jól sikerült. Amaximális pontotkaptam Petrovics Emiltől! Azt hiszem, akkor figyelt fel rám. A vetélkedő során azért kilenc pontot is adott, két alkalommal...
—A városban mit érzel a sikerből?
— Az első „szereplés" után ha
talmas visszhang volt, amin meg is
lepődtem. Vadidegen emberek is
megszólítottak az utcán, utánam fu
tottak, hogy gratuláljanak.
—Most vége a Szó-zene-kép vetélkedőnek. Lesz-e folytatás?
— 1991-ben lesz Mozart halálá
nak a 200. évfordulója, melyre már
most készül az egész zenei világ. A
Magyar Televízió vetélkedőt tervez.
A döntő után úgy búcsúztunk el a ver
senyzőtársaktól és zsűritől, hogy jö
vőre találkozunk a Mozart-vetélke
dőn.
— emgyé —

A számítástechnika mellett ma a nyelvtanulásé a jövő. Ki így, ki úgy próbál lépést tartani a kor elvárásaival. Hétfőn nyelvtanárhoz rohan magánórára, kedden TTT-előadást hallgat, szerdán „átképződik", a csütörtök a kft. napja, pénteken megint „maszek" óra, és amikor hétvégén végre nyugalma lehetne, fejére teszi a RELAXÁ-t, s a gyerek kikérdezi az új szavakat, mert ők az iskolában már egy leckével előbbre tartanak.
Az iskolákra nagy feladat hárul; a nyugati nyelvek iránt megnőtt az érdeklődés. Az orosszal, miután már nem kötelező, nem törődik senki (még akkor sem, ha nyugaton most ez a sikk), helyette a német és az angol a sláger —jogosan. Valamelyik középszintű ismerete hozzátartozik az általános műveltség fogalmához, helyénvaló elvárás. A nagykanizsai Cserháti Szakközépiskola is ennek jegyében dolgozik.
Az 1990/91-es tanév elsőseiközelfe-le-fele arányban választották az említett nyugati nyelveket. A hatékonyság és eredményesség érdekében heti négy órájuk van a tanulóknak, s az érettségiig alapfokú nyelvvizsgát kell tenniük.
A nyelvtanulás lehetőségei ma már nem korlátozottak. Januártól kezdve a mezőgazdasági gépész (A, B) osztályokban ötre emelik az óraszámot, az ipari gépésztechnikusoknál pedig havonta egy szombatra gyakorló foglalkozást ik-
Mindenki előtt ismert tény, hogy a munkanélküliség egyre nagyobb méreteket ölt. Ez a helyzet a pedagógusok körében is, főleg a friss diplomásoknál.
A korábbi évek kultúrpolitikája szerint a főiskolákra, egyetemekre nem annyi hallgatót vettek fel, mint amennyire a társadalomnak szükség volt, hanem amennyit az adott intézmény elbírt. Ennek a szemléletnek köszönhető, hogy például a tanító- és óvoda-pedagógusképző főiskolák végzőseinek szinte kilátástalan a helyzetük, ha munkahelyet keresnek. A megkérdezett utolsóéves hallgatók véleménye is ezt tükrözi.
—Ti ennek a tanévnek a végénfejezitek be tanulmányaitokat. Elkezdtetek már állást keresni?
— Én már érdeklődtem itt-ott mun
kalehetőség iránt, de eddig egy iskolá
ban sem találtam betöltetlen helyet —
kezdi Bolf Ágnes.—Sajnos nagyon ne
héz ma állást találni. Olyan lehetőség
sem nagyon van, hogy egy, esetleg két
évre szerződést kössek egy iskolával,
hogy az éppen szülési szabadságon lévő
tanítót helyettesítsem.
— Mégis, milyen lehetőségek
adódhatnak?
— A legnehezebb egy városi iskolá
ban elhelyezkedni, még napközis neve-

tatnak be, amely azt jelenti, hogy 3 órás intenzív hétvégi tréningen vesznek részt a gyerekek.
A következő (,,91/92-es) tanévre is szolgál újdonsággal a Cserháti. Janzsó Antal igazgató úr tájékoztatása alapján tudjuk, hogy egy elektro-mechatronika szakos osztályt kívánnak indítani szeptemberben — megnövelt angol, illetőleg német óraszámmal. A tervek szerint ezek a tanulók a harmadik osztálytól kezdve a szakmai tárgyakat idegen nyelven tanulnák.
A nyelvtanulás fontos része az anyanyelvikörnyezetben történő tanulás. Az iskola keresi a lehetőségeket, s hogy nem csak álomról van szó, erre bizonyíték az a tíz tanuló, aki a téli szünetet a németországi Sonnenbergben tölti egy nemzetközi táborban.
A Cserháti-évfordulón adták át az új épületben a nyelvi labort — ezzel magas szintű technikai feltételeket teremtve az oktatáshoz. A KIMO ACUSTIC elnevezésű audioaktív teremben egyszerre 18 tanuló dolgozhat. A központi vezérlésű pulttal ellátott laboratórium lehetőséget ad egyéni és csoportmunkára egyaránt.
A Cserháti készül a lépés váltásra, tanulói előtt nyitva az út. Egyetlen feladatuk maradt: a tanulás!
H.í.
lőként is alig van esély—mondja Nagy Katalin. — Legfeljebb valamelyik kistelepülésen lehet állást találni, s ez még nem is tartozik a legrosszabb lehetőségek közé. Sok ismerősöm például Kanizsáról járel nap mint nap valamelyik környékbeli faluba. Arról ne is beszéljünk, hogy ezeknek a falusi iskoláknak milyen a felszereltsége!
— A leendő óvónőket is ez a gond
szorítja? —kérdezem Láng Máriától.
— hasonlóan rosszak a kilátásaink,
mint a tanítóknak. Óvodák szűnnek meg
sorra, mert egyszerűen elfogynak a gye
rekek. Reális veszély az is, hogy azért
számolnak fel egyes óvodákat, mert a he
lyi önkormányzatok nem tudják előte
remteni a működésükhöz szükséges
pénzösszeget. A terheket a szülők sem
tudják teljes egészében átvállalni, s így
nem sok jövője van az óvodáknak.
A most végző pedagógusok tehát nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Egyes becslések szerint, az ebben a tanévben tanulmányaikat befejező pedagógus hallgatók 70-80 százaléka (!) nem fog tanítói vagy óvónői állást találni magának.
Ez az adat pedig magáért beszél!
Lendvai Béla

23,*

KANIZSA



• ^SSKSSSi&SKíSÍSSS^
...nem az apáinktól örököltük, hanem az unokáinktól vettük kölcsön..."


Tejügyek (1)
Baiban a tejtermelők!
A Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 60 ezer hektár területen, körülbelül 18 millió köbméter fa vagyonnal gazdálkodik. Évente 300 ezer köbméter fát termelnek ki, ennek egyharmadát saját üzemeikben dolgozzák fel. Nagy László vezérigazgató-helyettessel beszélgettem a ZEFAG, az erdőgazdaság területén várható változásokról.
— Felelősséget viselünk a 60 ezer
hektár erdő állapotáért, az ott lévő fava-
gyonért, és úgy érzem, ugyanakkora fe
lelősséget jelent az itt dolgozó 2700 em
ber sorsa is—kezdi a beszélgetést Nagy
László. Ma mindegyik felelősség elég
nagy súly ahhoz, hogy érdemes róla szót
váltani.
— Milyennek ítéli az erdőgazdaság
— A jövő alapvetően függ néhány, a
közeljövőben — remélem 1991 elején
— meghozandó törvénytől. Például a
földtörvénytől, mely tervezetének több
féle változatát ismerjük. Úgy látom,
hogy ez a sarkalatos törvény egyelőre
pártharcok színtere. Még nem tudni,
hogy melyik változat kerül elfogadásra,
így azt sem lehet megmondani, hogy az
erdőterületekre vonatkozóan milyen ki
tételeket tartalmaz majd. Jelenleg az er
dők döntő többségeállami vagyon,és en
nek a sorsa nem lehet közömbös! Szó le
het arról, hogy a volt közbirtokosságok,
a városi és falusi önkormányzatok kap
janak erdőterületeket.
— Ha ez így lesz, akkor On biztosí
tottnak lália-e. hogy szakmailag megfe
lelőkézbe kerül ez a vagyon és ludnak-
e élni ezzel?
— Ez az erdőtörvény előírásaitól
függ. Ha abban kikötésre kerül, hogy az
erdőterületeket csak osztatlan közösség
ben lehet működtetni, és előírásra kerül,
hogy mekkora erdőterület nagysághoz
mennyi szakembert kell foglalkoztatni,
és változatlanul fennmarad az erdóter-
vezésnek és felügyeletnek a rendszere,
akkor meg lehet követelni, hogy akár
melyik tulajdonos az erdő érdekének
megfelelően gazdálkodjon. Én minden
féleképpen csak az osztatlan kezelésben
tudok gondolkodni. Például, ha Nagy
kanizsa önkormányzata kap egy bizo
nyos nagyságrendű erdőterületet — a
földtörvény előírása következtében —,
akkor azt az erdőtervi előírásoknak meg
felelően, az erdőfelügyelet ellenőrzése
mellett szakmailag elfogadhatóan kell
kezelni. Konkrétan olyan előírásokra
gondolok, hogy 500 hektárnál nagyobb
erdőterületet csak szakképzett erdész ke
zelhet, vagy 2000 hektárnál nagyobb te
rülethez erdőmérnök beállítása szüksé
ges, így máris van biztosíték arra, hogy
az erdőt úgy kezeljék, ahogy azt a szak
mai szempontok és érdekek megkíván-
ják.
—Az üt dolgozó2700 ember jövőjét biztosítottnak látja?
— A 2700 ember az erdőgazdaság
erdészeti ágazatában és a faipari ágazat
ban dolgozik. A mi számításaink szerint,
ha megjelenik a föld-, az erdő-, a vadá-

szati- és a privatizációs törvény, akkor ezek alapvetően határozzák meg azt, hogy az erdő kezelése, az ipari üzemek működtetése milyen formában történik. Ma úgy látjuk, hogy az erdővagyon kezelése külön kérdésként kell, hogy felvetődjön, mert olyan érték megóvásáról van szó, ami nem lehet pillanatnyi érdekek tárgya. Ebben hosszú távú érdekeknek kell érvényesülni, hiszen az erdőre is igaz, hogy nem az apáinktól örököltük, hanem az unokáinktól vettük kölcsön. A hosszú távú érdekekből adódóan egy olyan érdekeltségi rendszert kell működtetni, ami a pillanatnyi gazdasági érdekekkel ellentétben hat. így a nyereségérdekeltség nem lehet az erdőgazdaság megítélésének alapja. Ugyanakkor a faipar vagy a fakitermelés és szállítás elképzelhető a versenyszférában. Elképzelhetőnek tartom, hogy a faipar és az egyéb ipari tevékenységek—aha-gyományos erdészettől eltérő és az erdőgazdaság által jelenleg gyakorolt tevékenységek — leválnak. Ezeket akár egy részvénytársasági formában működő, akár a vállalaton belül elkülönítetten elszámoló egység fogja kezelni. Ebben az esetben a dolgozók is megoszlanak. Lesz aki hagyományos, lesz aki az ipari tevékenységhezkerül. Azemberek egy részénél elképzelhetőnek tartom azt, hogy vállakozóként fogják a munkák egy részét elvállalni. így az állományi létszám csökkenhet.
—Lassan itt az évvége. Milyen eredménnyel zárják 1990-t?
—Gyakorlatilag az 1990-es év a terveknek megfelelően alakult. Számítottunk arra, hogy a nyugat-európai széldöntések következtében a faipari keresletben némi visszaesés lesz tapasztalható. Ezért az előző évinél valamivel alacsonyabb nyereséget terveztünk, de ennek az elérésére számítunk. Ez az évünk is—a szokásoknakmegfelelóen—nyereséges lesz. 180 millió forint nyereségre számítunk. A többi erdőgazdasághoz viszonyítva tevékenységünk eredményességét változatlanul úgy ítéljük meg, hogy az első három erdőgazdaság között leszünk. Tartjuk az öt-hat éve kivívott pozíciónkat.
—Legendák keringenek a vadásztatásból befolyó összegekről.
—...azt hiszem, csalódást kell okoznom. A vad értékesítéséből—akárahús-ra, akár a trófeára gondolunk — a vállalat árbevételének hozzávetőlegesen 4-5 %-a származik.
—Akörnvzetvédelemnapjainkegyik legfontosabb kérdése. Önök érzik ennek minden hátrányát. Mit tesznek az erdők védelméért?
— A környezetvédelem rendkívül összetett kérdés. Ehhez elsősorban társadalmi kultúrára és egészen más gondolkodásra lenne szükség. Meglehetősen sokan szemétdombnak gondolják az erdőt. A felhalmozott szemét eltüntetése vagy kezelése elég sok gondot okoz nekünk. A nagy tételeket mi visszük el a szabályos tárolóhelyekre, kicsikkel

nem tudunk mit kezdeni. Sajnos olyan állapotok vannak, amit egy Európa felé tartó ország nem engedhetne meg magának. Az erdő akkor tudja betölteni a természettől kapott szerepét, ha azt segítjük elő, hogy az erdő természetes módon növekedjék, élhesse a maga életét. Mi igyekszünk ennek eleget tenni. De
A tej fogyasztói árának emelése és az ezzel kapcsolatos tejtermékfogyasztás-csökkenés országos szinten 700—800 millió liter eladhatatlan tejet produkált. Megdöbbentő számadat. Hiszen a tejipar pedig annyi tejet vesz át, amennyit biztonságosan értékesíteni tud. Ml lesz a tehéntartókkal?
Az Agrárkamara véleménye alapján 1991-ben 150.000 fejős-
Tejügyek (2)
Tisztább,
higiénikusabb,
drágább
Dobozos tej Kanizsán
Ha a tehenek tudnák, ml a sztrájk, már régen ehhez a módszerhez folyamodtak volna, tiltakozásul a zacskós tej ellen. Ez a csomagolóanyag ugyanis környezetszennyező, tökéletlensége miatt pedig pazarló.
Egy osztrák csomagológép jóvoltából a Zala Megyei Tejipari Vállalat Nagykanizsai Tejüzemében hamarosan mindkét problémát sikerül eltüntetni: papírdobozos tej csomagolását kezdik meg városunkban is. Az új csomagolási mód előnye még, hogy két nappal hosszabb lesz a szavatossági idő. Télen négy, nyáron három napig lehet hűtőben tárolni a dobozos tejet. Persze mindennek ára Is leszl Konkrét összeg még nincs, de becsülhetően legalább 4-5 forinttal lesz drágább a dobozos, mint a hagyományos fóliás tej. így sokan minden bizonnyal továbbra is ragaszkodni fognak az utóbbihoz. Nos, miután a tehenek nem tudnak sztrájkolni, a „fóliás" is megmarad a kanizsai tejüzemben.
— molnár —

jobb ha erről nem én beszélek, hanem az olvasók a zalai erdőkben sétálva meggyőződnek arról, hogy a jövő generációja is számíthat az ott lévő fára. Egy szép zalai bükkös vagy egy göcseji fenyves jó érzést vált ki az arra járóból...
Marton Györgyi
tehén és 400.000 szarvasmarha termelésben tartása válik feleslegessé. Tehát ennyi állatot kell jövőre a vágóhidakra küldeni. Számítások szerint ez jövőre 16— 18 milliárd forint értékű tenyész-anyag megsemmisítését jelenti majd.
Mire 3-4 év múlva a várt életszínvonal-növekedés bekövetkezik, nem csak az állomány pusztul ki, hanem az a termelői kapacitás is átrendeződik, amely most még hivatott ezt az ágazatot fenntartani. A termelés visszaállítása akkor a mai szintre (és a mai áron számolva!) legkevesebb 30 milliárd forintba kerül.
Ezt az alternatívát az Agrárkamara még kis változtatásokkal sem hajlandó elfogadni. Csak olyan megoldásra hajlik, amely továbbra is fenntartja a termelők érdekeit. Az állatállomány levágása és néhány év múlva ismételt termelésbe állítása több mint 10 milliárd forint veszteséget hozna az országnak, nem beszélve arról, hogy vajon lesz-e, aki néhány év szünet után ismét hajlandó a nulláról indulni.
Ennyibe kerülhet az a kormányzati szándék, hogy 199l-re megszüntetik a tej és tejtermékek fogyasztói árkiegészítését, amije-lenlega 2,8%-os tejnél 2,50 Ft. A támogatás megszűnése további 14 %-os fogyasztói árnövekedést eredményez majd.
A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma is elismerte, hogy az agrárszektor, benne a tejvertikum, súlyos helyzetben van, s ez elsősorban az ártámogatások évek óta csökkenő mértékére vezethető vissza. Alig látnak lehetőséget a tejárak emelésének szociálpolitikai kompenzációjára.
Mi lesz a sorsa tehát az ország szarvasmarha állományának? A kérdés mindenki számára létfontosságú. A válasz azonban késik. — Vizvári —

6

{^ KANIZSA ^

december






KARÁCSONYI
Luca-napi körséta
nyi és az újévi képeslapokat, naptárakat.
Határszemle a déli végeken
„Visznek mindent a jugók...! Mivel a dolog mára teljesen megszokottá vált, s a határszéli városokban jobb híján már bele is törődtek, e megállapítás elveszítette korábbi ítélet jellegét, s megmaradt ténynek. Legfeljebb azon gondolkodik el egy-egy honfitársunk a bevásárló turisták kosarába pillantva, mindezt hogyan viszik át majd a határon?
Nos, van aki háromszor négyszer is megpróbálja, mint azt a letcnyei határállomáson mesélik. A kísérletezésnek ugyanis nincsenek következményei. Ha az árut nem rejtik el, s a felszólításra elmondják, hogy húskészítmény, margarin, vaj, étolaj, cukor, táp és takarmány is van a csomagtartóban, a vámosok egyszerűen visszafordítják az utast. Már mint Nagykanizsa felé. Aztán következik nem egyszer a második és harmadik kísérlet, hátha egy kevésbé éber vámossal akadnak össze. Ha végül elunják a jövést-menést megpróbálják a vásárlás helyén az árut visszaváltani, esetleg rokonoknál, ismerősöknél elhelyezni. De persze vannak fajsúlyosabb vállalkozók is. Találtak már szénnek megrakott utánfutó aljában levágott disznót is, ami nemcsak a csempészet szempontjából főbenjáró bűn, de állategészségügyi szempontból is akad kivetnivaló a dologban.
Azonban számtalan olyan cikk van, amit gond nélkül ki lehet vinni az országból, s az üzlet még akkor is nyereséggel jár, ha belekalkulálják a jugoszláv oldalon rájuk váró beviteli vámot. így áramlik a határ egyik oldaláról a másikra a vágott virágtól a műanyag edényen és szénen át az építőanyagig sok minden. Sláger nincs, minden fogy — mondják a kereskedők. Odaátról a hazai oldalra azonban szinte már semmi nem érkezik.
A szomszédos árak ismeretében a magyar bevásárló turisták már véletlenül sem választják úticéljukká Jugoszláviát. Ezért aztán majd felbillen egy-egy napszakban a letcnyei határállomás. Reggel a belépőoldal zsúfoltsága mellett kongnak a kilépő sávok. A kép általában csak délután változik, amikor a vásárolt árukkal megrakott szomszédainkkal hazaindulnak.
Egyébként idén csúcsot dönt a forgalom Letenyén. A korábbi rekord évi másfélmillió utas volt. Idén már november végére meghaladta e szám a 2 milliót. Az utazók fele jugoszláv.
Honfitársaink utazási kedve a tapasztalatok alapján nagyon megcsappant—persze alapvetőennem a kedv csökkenéséről, inkább abuk-sza laposságáról van szó, — idén a határ e pontján fele annyi magyar lepett át, mint tavaly. Igaz valamelyest nőtt az olaszországi bevásárlóturizmus, ami munkát ad a vámosoknak. Nemrégiben egy autóbusz 40 utasból — beleszámolva a sofőrt és az idegenvezetőt is — 39 ellen indítottak eljárást, miután több száz Ausztriából csempészett autórádiómagnót próbáltak kivinni, s Jugoszláviában értékesíteni.
De a kábítószer kivételével majd minden ,.kurrens" cikkből akadt fogás Letenyén. Igaz lő- és gázfegyvert csak tavaly koboztak elutazóktól, de akadt például 3 autócsempész is. A trükk egyszerű: magyar rendszámot vittek ki, s ezzel próbálták aki tudjamilyenmodonmegszerzett gépkocsikat behozni az országba.
A legtöbb gondot vámosnak és magyar utasnak egyaránt a szegényes valutaellátás okozza. A turista esetenként, ha vásárolni, vagy csak éppen utazni akar, valutát vagy nagy tételben forintot próbál kivinni. A vámosnak viszont kötelessége a szabályok betartása. így aztán egyszer-egyszer nagy ribillió támad. Póruljártmagy arunk átkozódik, s jobb híján a vámost szidja, aki fennhangon az állampolgári fegyelem lazulását emlegeti, miközben ki tudja még, mire gondol.
Hiszen például Letenyén kevesen is vannak, s közben nemcsak a személy, de a teherforgalom is jelentősen megnőtt. Az utóbbi 25 százalékkal, ami azt jelenti, hogy naponta 300—500 kamion lépi át a határt.
S még előttük van az év végi forgalom. Az utolsó idei jugoszláv roham, s a hazai gyárak, vállalatok kiszállítási hajrája. Igaz, a letenyeiek szolgáltak a számukra legkedvezőbb hírrel is: januárban üzembe áll a számítógépes rendszerük. Lényegesen kevesebb időt rabol el az adminisztráció. Több idő jut ránk!

December 13-án, Luca-napján tettünk körsétát Kanizsa belvárosában, azzal acéllal, hogy tapasztalatokat szerezzünk az idei karácsonyi vásárról.
Kelet-nyugati irányú barangolásunkat az Eötvöstéri „Márvány" bevásárló központban lévő NAP kisá-ruházban kezdtük, ahol Steindl Józsefvezető derűlátóan nyilatkozott:
—Mintegy 14 millió forintos árukészlettel, bő választékkal várjuk a vásárlók karácsonyi rohamát. A jó minőségű női kötött és konfekció áruk mellett ajánlani tudom az ADIDAS cikkeket, amelyek között a sláger aselyemtréningruha,ápoló, a szabadidőruha és a hótaposó csizma. A forgalom napról-napra emelkedik, sbevételeinkmár eddig is mintegy 80 százalékkal haladták meg a tavalyit. Ebbenpersze ajugoszlávok is közrejátszanak. *
Csípős északi szél lengette Bognár Krisztina divatáru magánkereskedő sátrát a „pesti csemege" előtti téren.
— Egyelőre gyér a forgalom, de bizakodunk — mondta a távollévő „tulaj" élettársa, miközben Toma-sics Zsuzsanna alkalmazott egy jugoszláv hölgynek adott el 790 Ft-ért női kardigánt.
*
Lenin út 13., K1P-KOP üzletház. Salamonlstvánvállalkozóa legfrissebb áruszállítmány rendezése közben mondta:
—Aru van, aforgalomra sempanaszkodhatok.
Kifelé menet, a papír-írószer részlegnél sokan kerestéka karácso-

A ZALAIPARKER Lenin út 8. sz. alatti Sport-Játékboltja irodájában S abján Imréné boltvezető éppen számlákkal foglalatoskodott.
— Tömve vagyunk áruval. Sok
nyugati — főleg német és olasz —
játékkal tudunk szolgálni, debőavá-
laszték sportcikkekből is. Aneheze-
dő g azdas ági helyzetet egyelőre nem
érezzük, hiszen a forgalom várako
záson felüli.
Az eladótérben a kiskanizsai H. Zoltán 540 forintért asztalifoci készletet vásárolt két kisfiának a karácsonyfa alá. A murakeresztúri K. Jó-zsefné 1150 forintértpink-színűsza-badidőruhátvett 10 éves leányának. •
A Lenin út északi oldalán, a 77. sz. Rádió-Hangszerboltban Ilohl László boltvezető egyikmunkatársával üzemelt be egy 40 csatornás(!), új típusú PHILIPS színes tévét.
—A z áruellátás biz tosított, a forgalom isjobbatavalyinál.persze eb-ben ajugoszlávok is szerepetjátszanak. Szépen fogynak a videók, a kis-rádiók, a különböző kazetták és lemezek — tájékoztatott. *
A város legnagyobb illatszerüzletében, a Lenin út 1. sz. alatti 35. sz. boltban Mátyás Erzsébet a legnagyobb elégedettség hangján informált:
— A vevők minden igényét ki
tudjuk elégíteni. A vásárlók rohama
már novemberben megindult, bevé
teleink a bázishoz képest megkétsze
reződtek. Sokan vesznek fényképe
zőgépet, diafilmeket és finom koz
metikai cikkeket.

I990>

21*

( KANIZSA J






lanyvasalót, villany kést, villanykörtéket, elemeket vásároltak, de fogytak a hajszárítók is.
A hanglemez shopban halk zene szólt. A nevét titkoló eladó szerint a legkapósabb a Szandi kazetta és nagylemez, a Dóra és az Angyalbőr kazetta, de szépenfogytaka karácsonyi lemezek és a régi kabaré felvételek is.
*
Az Ady—Zrínyi utak sarkán lévő 50. sz. Bútorboltban Borosán László boltvezető sem panaszkodott:
— A bolt áthelyezése nem járt zökkenőkkel. Napi 300—350 ezer forintos forgalmunkmeghaladja ata-valyi forgalmat. Főleg a szőnyegek, paplanok és plédek fogynak. *
Az idei karácsonyi vásár mérlege: jó áruellátás, általában elégedett kereskedők, magas vásárlási láz — sok jugoszláv „besegítővel". De mi várható jövőre?...
Tihanyi István Fotó: Szakony Attila
VASÁR KANIZSÁN
a belvárosban
Mellettünk egy idős csurgói úr, R. László — gondos válogatás után — Szűcs Erika eladóval 4400 Ft-ért blokkoltatottkarcsú indiai vázát, réztálat és testes hollóházi porcelán vázát...
A Vasemberház alagsorában a sokstand közöttaz AlmanachKft. két nagy asztalon kínálta könyvújdonságait. Marics István alkalmi eladó forraltbor kortyolgatása közben mondta:
—Szépenfogynakamese- és szakácskönyvek, a vártnál jobban pedig a természetgyógyászati- és ismeretterjesztőkönyvek. Sokan vásárollak a Mindszenty-kötetből is.
Néhány percnyi „üresjárat" után egy fiatal házaspár „testhezálló" ajándékra lelt: 96 Ft-ért vitték az A nyós viccek című könyvet. Nem így egy dédimama, aki néhány könyv forgatása után—a borsos árak láttán — üres kézzel távozott... *
A Vasemberház udvara tele vásározó magánkereskedővel. Itt-ott vevő is akad — igaz délidő van. A Garaboncról jött Kovács Viktorné kegytárgy kereskedő panaszkodott:
— Az eddigi forgalom csak fele a tavalyinak.
Aztán felcsillant a szeme, mert a városkörnyéki asszony közel száz forintért kis szentképeketvásárolt— amintmondta—vallásos édesapjának.

A Dél-zalai Áruházban nagy volt a sürgés-forgás. A RAVILL Osztály háztartási részlegénél Prukker Zoltán alig győzte kiszolgálni a vevőket, akik karácsonyfa pótizzókat, vil-

Margó
A profik
Az MDF országos vezetősége lassan fogy. Sorban mondanak le a posztjukról a vezetők, és most kapkodhatják a fejüket az emberek a nyilatkozókat hallva. Lezsák Sándor magyarázata a legmegdöbbentőbb. Most kell a helyet átadni a valódi profiknak — mondta. Az MDF-esek tehát rájöttek (végre), hogy nem képesek megoldani az ország bajait? Miért kellett erre több mint 200 napot várni? Tudom, jobb későn, mint soha. Ám az MDF volt az a párt, amely tavaly ősszel azt állította, hogy politikája tökéletes, hogy jó és mindenre kiterjedő gazdaságiprogramja van. Igaz, ebből eddig nem vettünk észre semmit, viszontjönnek a profik. Lássuk hát, ha tényleg azok!
Jótékonysági felajánlások
Ez új divat. Hozzáteszem: humánus és nagyszerű dolog segíteni a rászorulókon. Mert felajánlások sorjáznak sportban, művészeti rendezvényeken, koncerteken. Pénzzel segítünk a környező országoknak, de az itthoni nélkülözőknek hogyan? Ne feledkezzünk meg róla: néhány segítségre szoruló itt is van azért. Efőnkön felül segítünk másoknak, és nem vesszük észre azokat, akik itt élnek a közelünkben. Hiszen szívcsen segítenének a nincstelenek is. Azzal, hogy ők nem adhatnak, megfosztják magukat az adományozás örömétől. Igaz, nem jószán-tukból, így kétszeresen vesztesek. Rászorulnak a segítségre, segítenének és nem segíthetnek. Egy kifosztott világ kifosztott milliói ők.
A pulyka
Munkába menet a hajnali szürkeségben az út szélen valami fehérlett. Lassítottam és meglepve láttam, hogy egy legalább 10 kilós fehér pulyka álldogál ott. Megálltam és jól megnéztem. Az egyik lába eltörött, úgy tűnt azért volt olyan nyugodt. Melyik szállítókocsiról eshetett le? Az talán már Vlagyivosztok felé jár, utolérni, szólni már nem tudok neki. Hová vigyem hát, mit csináljak az állattal? Végül úgy döntöttem, hogy hazaviszem. Olyan gazdag országban, ahol a pulyka az út szélén is megterem.úgy sem számít, ha egy hiányzik. Egyál talán: be volt zárva az a kocsi? Mire a végcélhoz ér, talán egy madár sem marad rajta. De gondolom, ez senkit sem izgat. Valahol majd leírják a hiányt, ha észreveszik(!), hiszen kicsire nem nézünk. Csáki szalmája ez az ország.
Derült égből...
Nehéz év végére értünk. A jövő év azonban még nehezebb lesz, ha egyáltalán lehet ennél nehezebb és rosszabb, (ámbár mi már megéltünk egyet s mást.) Ábrándok helyett ezért őszinte számvetés kell, hogy kinek mi maradt, milyen lehetősége van még, és nem érhet meglepetés, mint derült égből a tetőfedő iparost érte. Mi egyszer már elfeledtük, hogy felfelé is nézzünk, ahogy az iparos is, hogy kikösse magát, mielőtt a tetőre mászik. Ha szerencsénk van, csak az inflációt kapjuk a nyakunkba. Mert az ég borult. S ki tudja, hogy a felhők felett valóban tiszta-e a kék azúr?
V.J.

KANIZSA J

a, ,>\'\',-.

december

„... akko, jO, ha a sz.nes kod n)slye,e bújható*.

Tinédzsermaffiák
A dél-szicíliai Gelában, rövid fél óra leforgása alatt négy helyszínen, köztük egy játékteremben, bukósisakos motorosok mészárlást hajtottak végre. Nyolc halott és egy tucat, kórházi kezelésre szorult sebesült volt a mérleg. A következő huszonnégy órában tizennyolc fiatalkorú eltűnéséről tettek bejelentést a szülők a rendőrségnek. A nagy erőkkel megindított nyomozás eredményesnek ígérkezett. Szerdán elfogtak egy napokig „eltűntnek" nyilvánított tizenéves fiút, aki a gyilkosságok idején a játékteremben volt, s megnevezte a tetteseket. Csütörtökön a rendőrség már azt is közölte, hogy a négy feltételezett „killer" közül egyet őrizetbe vettek.
Az olaszországi maffiatörténeteket alighanem már unhatják az olvasók. Hovatovább már az itáliai sajtóban sem hír a napi egy-két gyilkosság, a helyi hatalomért egymással vetélkedő klánok balharca. A közelmúltban a Corriere della Sera kivonatosan ismertette a rendőrség egyik szicíliai tanulmányát, amely 3564 profi gyilkos, a maffiák hadseregének pontos térképét rögzíti, beleértve a feltételezett kapcsolatokat, a helyi üzleti és politikai életet. Gelából azért válhatott címlapsztori, mert egy újszerű jelenséget, a maffiahálózattól önállósuló, fiatalkorú bandák jelentkezését tanúsítja, legalábbis a nyomozás eddigi tükrében.
Gela tengerparti, nyolcvanezer lakosú város Szicília déli részén. Alapvetően mezőgazdságból és kereskedelemből élnek a helybeliek, az ide telepített olajfinomító hozta az ipart a városba. A közelmúlt két nagy beruházása, a gátépítés és a négyzetméterenként 160 millió lírába kerülő szennyvíztároló keltette fel a maffiavilág érdeklődését. Nem titok a rendőrség előtt, hogy hagyományosan két klán, Salvatore Iocolano, illetve Giuseppe Madonia csoportja vetélkedik Gálában és környékén a hatalomért. A november 27-i mészárlás mégsem volt beilleszthető a képbe, miután lassan egy éve fegyverszünet van a két maffiabanda között
A négy helyszínen szinte egy időben elkövetett gyilkosságok „eltúlzottnak" számítottak a boltosok, tulajdonosok megfélemlí-tési kampányában. A rendőrség meglepetéssel tapasztalta azt is, hogy a maffiavilág szabályaihoz egyébként alkalmazkodó, és így „néma" szicíliai városban ezúttal gyakran csörgött a „zöld telefon", amelynek számát a nyomozó hatóság adta meg a névtelen bejelentők számára. A következtetés: ezúttal maga a maffia is érdekelt volt abban, hogy a rendőrség nyomra bukkanjon. így, névtelen telefonálás alapján, egy városszéli, elhagyott házban fegyer-raktárra, sőt egy motorkerékpárra is rábukkantak. Amikor pedig a szülők sorozatban jelentették be fiatalkorú gyerekeik „eltűnését", már körvonalazódott, hogy tinédzserbandák egymás közti leszámolásáról lehetett szó. „Egy felnövekvőgenerációnak a drámája: tinédzserek, akik a nagyok példáját látják, akik számára Tocolano vagy Madonia szimbólum, egy olyan városban, ahol nincsmegfelelőmunkaalkalom.Már gyerekkoruktól kezdve rossz útra térnek, először csak kis lopásokkal, s ezek a kezdeti játékok aztán komoly bűncselekményekhez vezetnek" — írja a Corriere della Sera helyszíni beszámolójában.
Egy fiú előkerült, aki — a lapok értesülése szerint — mindent kitálalt a rendőrségnek. A többiek viszont még rejtőzködnek, a visszacsapásra készülve. Mindez 1990. decemberében, egy szicíliai „csendes" kisvárosban.
O. L. Gy.

Egy narkós
Magyarország veszélyeztetett ország lett: komolyan kell számolni a kábítószerek elterjedésével. Tranzitországgá léptünk elő, gondjaink azonosak a nyugati országokéval; emelkedik a kábítószerfogyasztók száma nálunk is. De milyen a kábítószerélvező világa? Mit érez? Hogyan kezdte? Erről vall egy kanizsai. A neve maradjon titokban.
— Én is úgy kezdtem az életemet, mint más, azután másképp folytatódott. Kide
rült, hogy a dolgok nem egészen olyanok, amilyennek lefestették őket; nagy remé
nyek, karrier, hadd ne folytassam. A \'70-es években lettem lázadó. Szabaddá és bol
doggá tett, ha jól besörözhettünk és kemény zenét hallgathattunk. Akkor ismertem
meg a szdpózást; hamar rá is szoktam. A zene, az alkohol és a ragasztó olyan színes
világot hozott, hogy lemondani nem lehetett róla. Kivágtak a gimnáziumból is. Hó
napszám csöveztünk a Balaton partján, meg az egész országban. Gyakran kerültem
összetűzésbe a rendőrökkel. Amikor a kábítószeres cigaretta kezdett elterjedni, mi
csak azt szívtuk. Különben is egyre gyanúsabbak lettünk azokban a boltokban, me
lyekbe ragaszóért jártunk. Amikor nem volt „fű", csináltunk. A sétakert platánfái
nak hosszú, ősszel barna hüvelyes termése összemorzsolva, belekeverve a dohány
ba ugyanolyan hatást jelentett, mint az eredeti, 5-6 szál elszívása után teljesen készen
voltunk.
\'75-ben meghalt az anyám. Egyedül maradtam a faterommal, aki profi alkoholista volt, és akkor volt jó, ha nem kellett látnom. Alkalmi munkákból tartottam fenn magam. A pénzt alkoholra és „fűre" költöttem. Az égvilágon semmi más már nem érdekelt. Azután már nem volt elég a cigaretta. Jött az injekció. A várt hatás egy-két percen belül érezhető volt. Mellé egy-két sör kísérőnek, és órákon keresztül nem kellett látnom ezt a rohadt világot.
A fateromat három éve sittre vágták. Késsel hajtotta a környéken lakókat. Most egyedül élek. Kőműves mellett dolgozok, culágerként. Egy hét alatt keresek annyit, hogy elég legyen a hónap többi napján az adagomra. Kajára nem költők, abból nekem kevés kell.
— Honnan szerzed be a kábítószert?
...mindenki menekül... egy pofon felér egy a nyomorhoz... szoba, konyha, semmi több...
KANIZSAI
(A Citrom
Nagykanizsa, Dózsa György út, volt Ferenc József laktanya.
A nyomorhoz diadalív vezet. A kerítést rég ellopták, ami mutatóban maradt, az csak emlék, hogy valaha szebb napokat is látott ez a vidék. Az udvaron sár, szemét, garázsok sora.
Kívülről az épület még tartja magát, tiszteletparancsolóan. Bent széles, magas folyosó, közös mellékhelyiségekkel. Az előtérben már csak gumicsizmában lehet közlekedni. Úszik minden, még az is aminek nem itt kéne úsznia. A falak árulkodnak csak, hogy az itt lakók nem sokat törődnek azzal, amit látnak. Ablakok, ajtók leszakítva, kitörve.
Elviselhetetlen bűz árad. Nem vacsoráztam, de a gyomrom forog, mint búcsúban a ringlis. Kirohanok az udvarra, friss levegő után kapkodok. Az nem lehet, hogy nem bírom ki, mások évek, évtizedek óta bírják, van aki itt született és itt él haláláig. Újra nekirugaszkodom.
Végigsétálok a folyosón, szerencse, hogy az ablakkeretből hiányzik az üveg; levegőt szippanthatok.
Állítólag szükséglakások ezek. Bennük 60-65 család tengeti életét. Vannak, akik belenyugodtak a sorsukba és nem kívánnak szabadulni. Mert nincs hova. A gyerekek úgy teremnek, mint tavaszi esőben a szulák. „Hát valamit csak csinálni keÚ" — mondja egy fiatal nő. Igen, valamit csinálni kell, de a nyomorhoz még több éhes száj? Nem tudom. Igaz, ami igaz, sokba kerül a fűtés, össze kell bújni...
Hivatlan vendégnek itt kívül a helye, de valahogy mégis meg kell tudni, hogyan élnek az évtizedes ajtók mögött az emberek. A csengő nem szól, verhetem az ajtót. Meglep, hogy kedvesen fogadnak.
— Látom, most végzett a gyerek fürdetésével.
— Igen. Ilyen körülmények közt élünk — mutat körbe ML-né.
— Ez a szoba-konyha van, semmi több. A WC a folyosó végén, balra. Az is la
kattal zárva.\' 88-tól élünk itt, az akkori tanács megígérte, hogy \'93 -ra kapunk lakást.
Abból már nem lesz semmi. Mind a ketten dolgozunk és nem jutunk semmire. Ha
nem lesz segítség, ki tudja, mit hoz a holnap.
— Amíg nem született meg a gyerek anyósoméknál éltünk, de olyan szűk volt
a hely, hogy valamilyen megoldást kellett találni. Ez volt az egyetlen lehetőség —

1990, deCfeíttíwír 21*

KANIZSA







vallomása
— Szívesen elmondok neked mindent, de ezt nem. Ha járatnám a pofámat, töb
bé nem kapnék, és abba belehalnék. Egy nap kihagyás is pokoli rossz.
■—Miért van szükséged az állandó mámorra?
—Nem tudom! Ma márnem tudom. Ha tíz évvel ezelőtt kérdezik, biztosan tudtam volna válaszolni. Semmihez nem értek, barátaim sincsenek. Csak akkor jó, ha a színes köd mélyére bújhatok. Az a világ az enyém. Ott súlytalan és szabad vagyok. Ott én vagyok a világ ura és istene. Minek örüljek egyébként? Ha tudsz jobbat megmondhatod. Nekem is jár egy hangyányi öröm. Nem?
— Ki vagy békülve magaddal és a világgal?
— Persze.
—Nem sajnálsz semmit?
— Nem! Az én életem így volt megírva. Valakinek szerencsétlennek is kell len
nie. Olyanoknak, akikbe mindenki belerúghat. Én nem ütök vissza. Tudom, hogy be
teg vagyok, de nem annyira, hogy ne tudjam, hogy a világ betegebb, mint én. Miért
pont én vagyok a bűnös? Ha hibáztam, nem egyedül hibáztam. Akiknek segíteniük
kellett volna, azoktól verést kaptam. Gyáva voltam, elbújtam a füst mögé. Ott erős
lehettem. Hogy ez hazugság? Az, de az egész élet az. Csak a boldog emberek nem
hazudnak, és én boldog vagyok, amikor belövöm magam. Ezt sajnálják tőlem?
—Nem próbálod meg abbahagyni?
— Már nem érdemes. Túl messzire jutottam, nincs visszaút. Jövőre kiengedik a
fateromat, és én mehetek világgá, mert a narkőval együtt tudok élni, de egy agresszív
alkoholistával nem. ő akkor boldog, ha verhet, és én már nem tudok visszaütni, vé
dekezni sem. Talán befogadnak valahova, ahol leélhetem azt, ami még nekem hát
ravan.
— Érdemes? így?
— Nekem igen, másnak nem.
—Ha lenne gyereked, megengednéd neki, hogy kábítószerezzen?
— Inkább agyonütném.
Ennyi. A tanulság a miénk.
Vizvári József
lórugással... úszik ifi minden ... diadalív
„CSIKAGO"
szigete)
V,
kapcsolódik a beszélgetésbe a férj. — A tél a legnehezebb, magasak a lakások, elmegy a pénz a fűtésre.
A kislány már lefekvéshez készülődik, összehajtom a jegyzettömbömet és búcsúzom a családtól. A folyosón áporodott levegő fogad.
Egy másik ajtón kopogtatok, a szomszéd segít. Nehezen nyitnak ajtót. Már lefeküdtek a gyerekkel.
— Ha azt akarjuk, hogy hó végén is legyen pénzünk, takarékoskodni kell —
mondja H. I.
Közben előkerül a feleség a szobából. Riadtan mér végig, nem szereti az idegeneket. Anyósával él.
—Nehéz! — folytatja a férj. — mosáshoz a vizet úgy kell a lakásba hordani. Ez 30-40 vödör víz. Be kell hordani, és ugyanennyit ki. A gyereket naponta fürdetni kell. Mi igyekszünk a gyárban jól megfürödni. Itt élünk négyen, anyám a konyhában, mi a szobában. Itt nem alszik senki nyugodtan.
—£gy gyerek van? — érdeklődöm.
— Igen. Hogy lenne több, ha alkalom nincs — mondja keserűen a férj.
Magamban bocsánatot kérek, hogy most, amikor a gyerek alszik és a mama nincs
itthon, kellemetlenkedem. Megyek hát, de nem is tartóztatnak. Utólag annyit jegyez a férj az ajtóban:
— Maga bátor ember, de vigyázzon, hogy hátul is legyen szeme! Itt egy pofon
felér egy lórugással, és nem nagyon szeretik az idegeneket, a pénznek pedig szeme
van.
Még szerencse, hogy a szerkesztőség nem fizet bőkezűen, gondolom, így talán megúszom. Dagasztom a sarat az udvar közepén, mert jobb félni, mint megijedni.
Itt a szemetet nem a konténerbe hordják, hanem a padlásra, a szerves hulladékot a pincébe. „Gondolja, hogy kijárok a hidegbe? — dühöng egy bortól ázott „úr".
— Talán a tanácstól jött? Mert akkor jobb, ha eltűnik. Nyolc éve van bent a la
káskérelmem, és nem intéztek semmit. Majd akkor beszéljenek, ha csináltak valamit.
Érd?
Jobbnak látom nem válaszolni, csak el innét. Ki a neonfényes Dósza György útra.
Cs.J.

Gátolnak a gátlások
Egy szexiparos
mindennapos
gondjai
Mintegy két hónapja nyitotta meg első veszprémi üzletét a Szexy Bt. Az ellentétes híresztelések ellenére csak törvényes, bej elentett szolgáltatást folytatnak,mégissok a haragosuk-KoltátMihátyüz-letvezetót arról kérdezzük, bejött-e a bolt, azaz kelendőek-e termékeik, szükség van-e megyeszékhelyünknek egy szexshopra.
—Mikor az üzletet megnyitottuk, sok mindenre felkészültünk. Az első napoktól vártuk a támadásokat — választási időszak lévén — a pártoktól, mozgalmaktól, s már a válaszokkal is felkészültünk. De tiltakozást inkább a „néven nem nevezhetőktől", a névtelen levélíróktól kaptunk, akik különféle koholt vádakkal támadják munkánkat.
— Hallhatnánk konkrétan erről?
— A személyekről nem tudok, de a feljelentések tartalmát is
merem. Ránk fogják, hogy pornófilmeket sugárzunk az ablakból
az utcán sétáló diákoknak, hogy éjszaka szexbulikat szervezünk
stb. Ügyvédek, ellenőrök, rendőrök mindennapos vendégeink
(nem vásárlóink), de semmi rendelleneset nem találnak. Boltunk
ban csak árukereskedelem folyik, utána lehúzzuk a rolót. Két szol
gáltatásunk van. A csomagküldő nem hiszem, hogy sérti az erköl
csöt, a telefonszexes hölgy pedig csak „kábelen keresztül" érint
kezik a kuncsafttal. Egy-két szomszédunk jogi úton kereste meg
a ház bérbeadóját, hogy ha nem szünteti meg a szerződést a be
téti társulásunkkal, akkor peres úton követelnek ingatlanjaik ér
tékcsökkenésére kompenzálást. Megmagyarázhatatlan számom
ra, hogy egy kereskedelmi egység léte miképp befolyásolja a kör
nyező telkek, házak, ingatlanok árait. Főként, hogy a szomszéd
utcára—mert onnan is kaptunk értesítést —-milyen hatással van.
Ezt nem értem. S nem értem, miért nem támadják a veszprémi
„masszázsszalonokat", amelyek hirdetései jeligésen már megje*
lentek a helyi napilapokban is. Semmi információ, csak annyi,
hogy férfiaknak, nőknek úgy „erotikusán" masszíroznak. Vagy
szórakoztató hölgyeket keresnek jó kereseti lehetőséggel. Az, hogy
egészségügyileg ellenőrzik-e ezt a szolgáltatást vagy hogy — tu
domásom szerint—a Haszkovó lakótelep egyik bérházának eme
letén tevékenykednek, ez nem zavarja a becsületes honpolgáro
kat? A tisztelt „névteleneknek" ezek után kellene nyomozniuk,
ha már van felesleges idejük, nem a bejegyzett, ellenőrzött vállal
kozásokkal.
Hallgatnám tovább is Kollát úr panaszát, de vendégek érkeztek. Hamburgbői. Egyik üzleti partnerük szólt be az ajtón, hogy megérkeztek a japán golyócskák. Hova tegye? S beszélj ék meg az anyagiakat is. Első az üzlet, úgyhogy búcsúzom az üzletvezetőtől. Csak tudnám, mi az a japán golyó! (NAPLÓ)
Kovácsi Miklós

KANIZSA
A karácsonyfa „ezer" ága



retet, a béke, a család ünnepének tartjuk, akkor is helyet kaphat benne nagy-szüleink, dédszüleink világa. Hiszen lehet-e úgy élni, hogy ne a korábbi tapasztalatok irányítsák cselekedeteinket?
Büki Pálné
átadtuk a magunk készítette apró ajándékot. És boldogok voltunk. Minden karácsony egy igazi, nagy boldogság volt. Ezt szeretném adni a gyerekeimnek én is. Úgy készülődünk az ünnepre, ahogyan otthon régen szoktunk. Együtt tervezgetjük az étrendet, összeírjuk azaján-déklistái, de a vásárlás már magánügy. Aki megvásárolta, vagy elkészítette az ajándékát, azonnal szépen becsomagolja, a csomagolást is díszíti. A karácsonyfát a férjemmel ketten díszítjük. Mi is látni akarjuk a gyerekek örömtől csillogó szemét, amikor megjön a Jézuska. Úgy érzem, sikerül örömet, boldogságot szereznünk egymásnak, pedig nálunk sem divat a drága ajándék. A gyertyafényes vacsora után hosszas beszélgetések szoktak következni, aztán megyünk az éjféli misére... mint régen.
F. D. tizenéves: Mit jelent a karácsony?...finom kajákat...petárda robbantást... a közelgő Szilvesztert... aztán... ajándékot kapok., .ja, és szeretet, boldogság és együtt a család—sorolja, arra már nincs ideje, hogy gondolatait mondatokká fűzze.
H.M.
A télközépi ünnepkört többféle néven nevezik. Valamilyen formában azonban ősidők óta ünnepliamagyarnép a Luca napot, a betlehemezést, az István és János napot, a regölést. Mivel nehéz megállapítani, hogy ezeket a népszokásokat évszázadokon át a szomszéd népektől tanultuk-e, vagy egyházi közvetítéssel jutottak hozzánk, forduljunk a népi költészethez és a dramatikus előadásmódhoz. Szülőföldünk, lakóhelyünk, Zala megye bővelkedik téli ünnepi szokásokban.
A bcüchemezés például vallásos eredetű színjátékszerű szokás. Bizonyos vidékeken felnőttek is jártak házról házra, de Zalában inkább csak a gyerekek gyakorolták. A „színrehozott" történet sokféle volt: pásztorok a mezőn, angyali szózat, pásztorok a kis Jézus bölcsőjénél, Ileródes fenyegetőzése, de megjelentek ajándékkal a három királyok is. A betlehemezés volt az egész országban a legnépszerűbb szokás, meg a karácsony köszöntése, így:
Kiskarácsony, nagykarácsony
kisült-e már a kalácsom,
ha kisült már, adják ide,
mer,, én azé,, gyűltem ide,
ha nem sült ki, én nem várom,
mert igen fázik a lábom.
Karácsonyfát a zalai falvakban csak a múlt század végén állítottak először, hiszen ez a szokás újkeletű, országosan is csak a 19. sz. közepén terjedt el.
A család ünnepét úgy is érzékeltették, hogy a hétköznapi egyszerű1 ételek-tól eltérően egészen másként táplálkoztak. A karácsony előtti napon szigorú böjt volt a katolikus családoknál. Teljesen húsmentcsen étkeztek: tej, kenyér, tejfölös levesek, perec volt az asztalon. Meg lángos, hiszen az kenyértésztából készült, előre megsütötték a kenyeret, kalácsot és a gubának valót. Szenteste mmákosgubát készítettek, és forró vajas mézzel meglocsolták. A tiszta szoba asztalát még a legszegényebbek is szép szőttes térítővel takarták le, középre fenyőgally és gyertya került. Az asztal sarkára helyezték a sós vakarcsot (egy kicsinyke kenyeret). Ha az éjféli miséről hazaértek, kocsonyát ettek. Karácsony napján reggel a kis vakarcsból a kocsonya mellé a család minden tagja kapott egy szeletkét. A karácsonyi ebéd húslevessel kezdődött, aztán a főtt hús következett rozmaring vagy paradicsom mártással. Ilyenkor a szegények asztalára is került malac-, disznó- vagy baromfihúsból készített pecsenye. A süteményeket nem ismerték, esetleg a hájaskráflit. Kalács viszont volt bőségesen,dióval, mákkal, aszallszilvával töltve. Vacsorára a délről maradt ételt ették.
Zalában a legtöbb babona, hiedelem is a karácsonyhoz fűződik. Már előtte, „karácsonyböjtyin" a gazdasszony nem kelhetett fel az asztaltól, mert akkor a kollós nem üli meg a tojásokat. Az ünnepek alatt nem lehetett söpörni, ami szemét összegyűlt, azt János napján a gyümölcsfák tövébe öntötték, mert úgy „termettebb lesz a fa". Karácsony napján a gazda a megterített asztal alá ekevasat, kaszakövet tett, hogy bő termés legyen, és így köszöntött be:

Aggyon isten bort, búzát, egészséget,
Mindenbe bőséget,
Hálunk után léleküdvösséget!
Voltak, akik a karácsonyi a mellé szitát is tettek, s nyáron, ha vihar jött, „forgatták a fölhőnek a szitát". Karácsony éjjelén ostorral pattogtattak, hogy a disznók kövérek és egészségesek legyenek.
Nem felelgetős kántálások, különösebb színjáték nélküli rigmusok voltak az István és János napi köszöntők. Zabot és bort szenteltek, egymásnak egy-egy pohár borral kedveskedtek az emberek:
István napját hallottam,
Ezért ide futottam.
Megérdemelnék egy krajcárt,
Vagy egy pohár pálinkát.
Sülik a tyúkot, érzem a szagát.
Talán nekem adják a fél sódarát.
Boldog István napját kívánok!
A mi vidékünkön a varázscselekménnyel legjobban összekötött szöveg a regölés volt. Ez tulajdonképpen házalás, adományok kunyerálása, s közben ráolvasás folyik. Ez a karácsony és újév közötti népszokás a legősibb, még honfoglalás előtti elemeket is tartalmaz. Nemcsak bő termést kívántak, de a fiatalokat is összepárosították. A regölés tele volt misztikus jelképekkel: nap, hold, csillagok, ezer szarvú szarvas. Szövegét talán olvasóim is el tudnák mondani:
Adjon az Úristen
Ennek a gazdának
Két szép tehenet,
Tejet, vajat eleget,
pal, köcsögdudával, néha furulyával,.kísérték" éneküket.
De mindez csak volt! Elmúlt, bár elfogadhatatlan, hogy az idő rostáján szinte minden kihullik, ami népi, tehát nemzeti is.
Ha a karácsonyt ma márfőként a sze-
Hadd süssenek rétest,
Szegény regölőknek.
Haj, regö, rajta,
Azt is megadhatja
Az a nagy Úristen...
A regősök bundákba, kucsmákba öltözve bottal, lánccal, csengővel, kolomp-
Karácsonyok régen és ma
negyvennégy karácsonya. Háború volt, itt állt a front Nagybajomnál. Ugyanúgy próbáltunk ünnepelni, mint máskor, de a percenként hallatszó ágyúdübörgés félelemmel töltött el bennünket.
Ma a karácsonyt a testvéremnél töltöm. Kicsi a lakás, így a karácsonyfa is kisebb. Hiányzikagyertyákillata.hiszen ma a villanyégős fa a divat, de egyébként az ünnep hangulata nekem a régi.
Ny. l-né két gyermekes családanya: A karácsony nekem a legszebb ünnep. Gyermekkorom óta őrzöm magamban az ünnep és az ünnepi készülődés meghitt, varázslatos emlékét. Falun nőttem fel, nagy családban, szüleim vallásosán neveltek. Emlékszem a csillagfényes decemberi hajnalokra, amikor álmosan ugyan, de minden nap mentünk a hajnali misére. A szent estét nagyon vártuk, pedig nem halmoztak el bennünket ajándékokkal. Sötétedéskor jött a Jézuska. A csengőszóra bementünk a szobába, ahol a gyönyörű karácsonyfa állt, égtek a gyertyák, a csillagszórók. Elénekeltük a Mennyből az angyalt, aztán megkaptuk az ajándékokat: egy-egy könyvet, édesanyánk által kötött kesztyűt, sálat, mi is
S. L-né nyugdíjas: Hagyománytisztelő család a miénk, nálunk a karácsony régen is az év legnagyobb ünnepe volt és ma is az. Hosszú készülődésekre emlékszem, anyám főzte a szaloncukrot, mi csomagoltuk színes selyempapírba, sütöttük az aprósüteményt, diót burkoltunk fényes sztaniolba, mindez a karácsonyfára került. A készülődés közös volt, de a fát mindig a szüléink díszítették, mi csak akkor mentünk be a szobába, amikor jelezték,hogy itt az ajándékozás ideje. Hatalmas karácsonyfánk volt mindig. A szent estének különös hangulata volt... ma is érzem a fenyő és a gyertya mással össze nem téveszthető illatát. Semmihez sem hasonlítható.
Karácsonykormindig sokan voltunk, nálunk gyűlt össze anagy család. Anyám fejedelmi vacsorát készített,már napokkal előtte sütött, főzött. Remek háziasszony volt. Vacsora után karácsonyi dalokat énekeltünk tizenegy óráig, aztán mentünk az éjféli misére. Emlékszem, csikorgott a hó a lábunk alatt... érdekes, régen minden karácsony „fehér" volt.
Legemlékezetesebb számomra

KANIZSA
Morvay Gyula:






„Ábránd"
A férfi tartotta szavát: megígérte feleségének, akit megtanított magyarra, elhozza magával szülőfalujába. Londonból indultak; hidegkö-vű ódon várakat, az ember bokájára csavarodó nehéz ködöt hagytak maguk mögött: átvágtak Franciaországon; a pazar kastélyok kéményei hidegen meredeztek; nem az éttermekbe fordultak be: többször a meghúzódó csapszékek matróztáncát, abendzsó síró hangját kívánták. Németországban a fiatalasszony megszólalt:„Á, igen. A söröshordók és a hordóhasúak tája" — mondta, és vékonyát nevetett hozzá. „Az is van itt, de más is van sörön kívül"— így a férje. Kétágra szakadó vízesés-bajusza volt a vendéglősnek; a férfi jókedvűen mondta: „Ezek az európai utak mintha mindenhol a sörözök, útszéli fogadók felé csvarulná-nak"; erre a bajcos nevetve mondta: „Az országutak is szárazak: bebenéznek, hogy úgy mondjam egy pohár sörre. Magukat is idevezette az útjuk. Maguk, uram, amint hallom: angolok, vagy magyarok, vagy angol-magyarok?". ,3 amelyiket mondhatja. Itt híres sört kapunk?". „Nem híreset — világhírűt; négyszáz éves a gyárunk, uram, nálunk még úgy főzik a sört, mint 400 évvel ezelőtt; mi, itteni népek, keveset iszunk belőle; Ausztrália kapja, aranyért ezt a sört, uram. Tessék a sör; habjába, uram, hegyével beleállítom ezt a fogpiszkálót: nem dől el; tehát a legeslegjobb". A bajcos elköszöni: „Good by! — Kicsi tu-dum magyarom: Viszont látásra". Átkeltek a Dunán; Betty megnézte a folyót: „Nem kék a Duna!". „Hol folyik kék vizű folyó?" — kérdezte Betty." A világon kevés helyen; azt a helyet nem ismerem" — mondta férje. „A vasfüggöny mögött vagyunk, ugye Dzsordzs; láthatunk rabszolgákat!"—mondta elgondolkodva Betty. „Honnan tudod ezt?". „Olvastam". „Erre, itt nincsenek rabszolgák".—A kis v idéki étteremben a csapos — csakhogy mondjon valamit a vendégeknek — csendesen mondta: „Uram, bővönmegmér-tem, bővön". A csapos mellett állt felesége, aki síró kisfiát segítette fel aföldről; akicsimegbotlottakutyá-ban; anyja vigasztalta: „Kücsünküs füjjam..". Még Dzsordzs is nagyot nézett, s Betty szavaira ezt mondta: „Csodálkozom ezen a beszéden? Londonban az én nevem George Tameidzsi volt, azaz: Tómegei

Gergő vagy Gergely". Ráfordultak ahazavezetőútra. Éjjel tizenegy óra. Gergely a kormányt fogja, Betty kíváncsian nézi az előttük kattogó parasztkocsit; és kinyílik a szeme, felkiált a szája, mert a kocsi hátul só saroglyájában köt összekötözött ember ül; fejük nyaklik; ásítnak; egyikük felkiált: ...hej de! Ki tanyája ez a nyárfás...? „Rabszolgák! Zsorsz, ott ül két rabszolga; összekötözték őket...!"; „Ezen a hosszú-utcájú falun keresztülmegyünk, és otthon vagyunk"—mondja, közben ámulva nézi a két „rabszolgát".
A kocsi befordul az egyik házhoz: az autó követi. A házból kijön a gazda, nevetve fogadja a „rabszolgákat". ,3efelé, gyerekek, lagziból nem lehet hazaszökni: háromnapon lakodalmunkat végig kell csinálnotok". — És az autósok? „Jó, hogy jönnek; még tart a lakodalom; Vi-dóczky Márton vagyok! „Tómegei Gergő és Betty, a feleségem. Londonból." — Zeng a ház, pedig csak három cigány húzza. Az asztalokon hosszú tálakon főtt, sült húsok, borosüvegek; a tortákon felírás: ...istenvéld édesanyám háza...a vendégek dalolnak, nevetgélnek. — ,JvIaga hát Erzsiké, Erzsébet, Örzsi-ke, vagy Bözsi... netán, akarom mondani Böske...?" — mondja a háziasszony. — ...fácánlevest hozok, nem hosszú, rövid cérnametélttel; fácánleves a királyok asztalára került...van sült csirke, pecsenye — levágtunk három hízót, mert, ügyi bőven van vendég a lakodalmunkban... borjúhús is van; en-gedéllyen vágtunk egyet; ...tessék ebből aházi kenyérből; az öregNáni néninél azudvaron vankemence, ott süttettem; ...nézze, Bözsike: a kenyér tetejét az aljáig kell nyomni, hogy az visszaugorjon...és a kenyér aljába diót tettem, attól olyam, de olyan ízletes... Behozták a nagy tál ételt, ezzel: „...imhol az magyarok hírős eledele; rizskása a zajjá, kó-bászateteje..."Nevetés;nóta;ének. „Gergő, maga...ha akar, beléphet a menyasszonyi táncba; talán ismeri a szokást; Mennyi pénzt hajítnak a kalapba? Mondjuk...illendő egy ötszázast adni, de az egyet megszo-
rozhatik Gergő beszállt. Erzsikét
meg már táncoltatják. — Beballagott a plébános: szó nélkül végigment az asztalok mellett, s szó nélkül megkóstolt minden süteményt. „Szótlan, beteg ember; epebajos, mondják, de sokan „rosszmájúnak" is mondják.

,.Nóta!"—volt a kiáltás; a cigányok rátették a „Túl a Tiszán fehér kendő integet..."; a „széles a víz, nincsen sajka" résznél a vendégsereg a padlót döngette ütemre. — Valaki „megrendelte az „Őrmester úr, levelem jött" nótát. Őrmester úr, levelem jött, hogy a babám nagyon beteg utánam; kaphatnék-e szabadságot, hogy még egyszer meglássam; jól tudom, ha engem meglát, egyszeriben kigyógyul a bajábú, az ellenség meg se tudja, hogy egy baka hibádzik a csatábú..." — „Sok a vendég?"—„Kedveském, itt van az egész rokonság: háromnapra360jut, de ha mondjuk az angol királynő is elfogadná szerény lakodalmunkat és eljönne.. .nem is tudom.. .talán fácánlevest, tűzdelt foglyot, tortát meg kocsonyát adnék az asztalra...tudja Bözsike, kocsonyát főz — nagyon nagyon nehéz: ne legyen sós; se só tlan;kristály legyen; remegjen. Az ajtó elé újabb „rabszolgákat hoztak. A menyasszony nem akart táncolni aszomszédfalu káplánjával. „Maga ingyen akar meny asszony táncot!". Kocsonyát hozott a háziasszony. Utána tea járja. „Két szakácsnőm főzte ki lagzinkat; négy segédkező asszonyt fogadtam. Egyszer van, jobban mondva egyszer legyen egy életben lakodalom".
„Kedveskéim, aztán máskor is

nézzenek be hozzánk onnan Londonból; ugye, messze van? Tisztelem Gergő szüleit, Bözsikéét is — ugye, ők is londoni ak?—és hát isten vélek!". —„Most kezdődik a, most kezdődik a tánc." zengett a nóta; a vendégsereg egymásra borulva dalolt; sokan nekifogtak a táncnak; a cigányok álmos szemmel rángatták a vonót; újabb „rabszolgákat" hoztak; az elhalkuló dalolás fellángolt; éjfél után van; hol van még a reggel nyolc óra, amikor percre végre szakad a háromnapos lakodalomnak? — Erzsiké megkérdezte a háziasz-szonyt: „Mit beszél — a másik falu káplánja a menyaszonnyal?" — „Hogy úgy mondjam, „gyóntatja"— volt a nevetős válasz.
Farkas Zsuzsa grafikája
Autójuk reggel hatkor kifordult az udvarról; a falu kétszer megszegődött utcáján mentek — falujuk felé. Betty elővette kis noteszát, s olvasta az Erzsébet beceneveit: Erzsi, Erzsiké, Bözse, Böske, örzse, Örzsi, Orzsike... „Hány beceneve van nálatok az Erzsébetnek?" — „Sok; Nagyon sok" — felelte a férje. Erzsikének végefogyhatatlannak tetszett ez a téli út, aminek csendben, magában, elfojthatatlan jókedvvel örült. „Rabszolgák nem tartanak háromnaposlakodalmat"—gondolta, és száműzte a „rabszolga" szót. (1975)

KANIZSA

1990. december




Egy fény és holdudvara
Fantom ABC Kanizsán
Dortmundi iparosküldöttséa Kanizsán
A hír nem igaz!
Úgy mondják, akinek ha\'álhírét keltik, sokáig fog élni. Ha ez igaz, akkor az a kanizsai kisdiák, akiről elterjedt, hogy csúszkálás közben elesett és oly súlyosan megsérült, hogy meghalt, szép reményekkel nézhet a XXI. század elé. Persze az ügy közel sem vehető" könnyen, vannak nagyonis a mának szóló tanulságai.
Történt, hogy az első havas napon azegyik iskolaudvarán csúszkáltak a diákok, és az önfeledt játék közben két gyerek összeütközött. Volt ugyan kisebb riadalom, de mert egyikükön sem látszott az ütközésnek semmiféle nyoma, senki nem foglalkozott tovább a dologgal. Délután aztán az egyik gyerek rosz-szul lett, kórházba kellett szállítani. Az orvosok kisebb agyrázkódást állapítottak meg, s másnap ki is engedték a diákot a kórházból. Ez a rövid idő azonban elég volt ahhoz, hogy lábra kapjon a rémisztő hír, miszerint a gyerek belehalt sérülésébe. Terjedt, dagadt a pletyka, s végül már volt oly an iskola, ahol— mert a gyerekek mindenütt csúszkálnak, haván jég—ki is hirdették, intő példaként hozták az esetet, ezzel is kényszerítve a diákokat, hogy játék
Néhány éve új lakótelepet kezdtek építeni Nagykanizsán, az úgynevezett északkeleti városrészben. 1990. végére 800 lakást szerettek volna itt felépíteni, ehhez tervezték a terület alapellátását, többek között egy megközelítően 600 négyzetméter alapterületű ABC áruház építését is. A Városi Tanács 1986-ban— más vállalkozó nem lévén — a ZÖLDÉRT-tel kötöttmegállapodást oly feltétellel, hogy az építési költségek egyharmadát a tanács állja, visszanem térítendő támogatásként. Abban is megegyeztek, hogy az áruház idén tavasszal üzemelni kezd. (Közben, 1988-ban született egy újabb szerződés, eszerint a tanács nem 30, hanem 50 százalékot fizet a költségekből.)
Az áruház, igaz némi késéssel, elkészült. Ezév augusztusában megvolt a műszaki átadás. A tanács a szerződésnek megfelelően az üzlet építési költségének felét, több mint 10 millió forintot kifizette, de közben tett egy kísérletet arra, hogy az időközben változó szemléletnek

közben legyenek elővigyázatosak. A gyerekek aztán otthon mindezt elmondták szüleiknek, a szülők pedig adták tovább a már sokadszor módosított, bonyolított történetet.
Később persze kiderült, hogy a történet nem igaz, de mert az ilyen ellenőrizetlen információkkal kiválóan lehet ijesztgetni a gyerekeket, szülőket, ráadásul az érintett iskola híre is csorbulhat, talán az élet más területein is használni kellene azt az alapszabályt, mely bennünket, újság -írókatvégigkísérpályánkon: először ellenőrizni, aztán beszélni.
— molnár —
Felelőtlenség
Bár — molnár — kolléga tapin-tatból elhallgatja mind a baleset színhelyét, mind a rémhír terjesztő iskolanevét, azolvasók tájékoztatása úgy teljes, ha legalább az utóbbit megnevezzük. Nos, a Hevesi iskoláról és annak vezetőjéró"l, Farkas Zoltánról, illetve „helyetteséről", Lengyák Istvánról van szó. Ők voltak azok, akik minden ellenőrzés nélkül, elrettentő szándékkal adták tudtul a halálhírt.
A jó hírnévhez való jogot sértő ig azgatói kinyilatkoztatás—kilencszáz gyerek előtt — azontúl, hogy
megfelelően, az összeg ellenében részt kérjen az üzletmenetből is. A ZÖLDÉRT ezt, hivatkozva az eredeti szerződésre, elutasította, s az üzletet máig sem nyitotta meg! Sőt! Eladásra vagy bérbevételre szánja az ő pénzéből csak felerészben finanszírozott áruházat. Igaz, amikor erre a Polgármesteri Hivatal munkatársai rákérdeztek, felajánlotta, vegye meg az önkormányzat az üzlet másik felét is, és akkor dönthet hasznosításáról.
Tény, .ha az eredeti tervnek megfelelően üzemeltetné a ZÖLDÉRT az ABC-t, nem sok öröme lenne benne, hiszen a korábban tervezett 800 lakásból csak 200 épült fel ezen a területen, tehát kevés a vásárló. Az üzleti meggondolás tehát érthető, csak az nem, hogy miként gondolta a ZÖLDÉRT egy olyan üzlet értékesítését, melynek építésében csak felerészben vett részt. Arról nem is beszélve, hogy míg a ZÖLDÉRT és a tanács, illetve most már önkormányzat egyezkedik, a környéken lakó kétszáz család kényte-

sérti más iskola érdekét, további két problémát is fölvet: Miért úgy tünteti fel a Hevesi iskolát, mintha ott baleset soha nem történt volna?
2. Milyen pedagógia az, amelynek eszköztárában ma is az elrettentés áll az első helyen?
— dóró —
Mi a fontos?
— dóró —úgy véli, a nevesítéssel elkerülhető, hogy újabb találgatások induljanak a városban: melyik iskolákról van szó. Ez is szempont lehet. De nekem, amikor az urashoz fogtam, nem ez volt a legfontosabb, hanem a jelenség. Tudniillik, hogy lassan már jobban hiszünk a folyosói pletykáknak, fülbe súgott információknak, mint a tényeknek. Tudom, hogy ezek többnyire izgalmasabbak és színesebbek, mint a valóság. Mégis ez utóbbi a fontos. Erről feledkeztek meg az általam megnevezni nem kívánt iskolában, és erről feledkeznek meg mostanában még nagyon sok helyen.
Kollégám írásának zárógondolataival, mivel azokról nincsenek megbízható (!), ellenőrzött (!) információim, nem tudok vitatkozni.
— molnár —
len távolabbra járni vásárolni, miközben naponta fohászkodik az elkészült, de meg nem nyitott üzlet láttán.
— molnár —
December első felében háromnapos Zala megyei látogatásra érkezett a dortmundi iparkamara négytagú küldöttsége: Klaus Feuler alelnök, Viktor Gal-las és Péter Zogellmann ügyvezetők, valamint Gabi Becker Kuhlmann főmunkatárs.
Az Ipartestületek Zala Megyei Szövetségénél —Zalaegerszegen—kezdődött megbeszélésen a nyáron történt kapcsolatfelvétel után az együttműködés további lehetőségei kerültek napirendre, elsősorban a német fél részéről történt megnyilvánulás formájában. A német partner bővíteni szeretné az eddigi szakmai továbbképző programokat, s élénken érdeklődik a zalai termelő kisiparosok exportlehetőségei iránt. Szó volt a két ipartestület által alapítandó

A vizsgálat
lezárult. Felejtsük el?
Nincs semmiféle szabálytalanság a kanizsai szennyvíztisztítótelep bővítése körül. így foglalható össze annak a vizsgálatsorozatnak, illetve a beruházó és a kivitelező közötti egyeztetésnek a végeredménye, melynek előzménye még november elejére, az első önkormányzati testületi ülésre nyúlik vissza. Ekkor ugyanis Palotás Tibor képviselő időt és energiát nem kímélve tételesen próbálta bizonyítani, hogy a 125 milliós beruházásból sok-sok millió megtakarítható lenne, ha felülvizsgálnák a megkötött szerződést. Felszólalása nyomán a képviselőtestület ad-hoc bizottságot hozott létre az ügy kivizsgálásra. A bizottság a következő testületi ülésen jelentette, hogy a szerződések megkötése körül nem talált semmi visz-szásságot, de továbbra is nyitott maradt a kérdés néhány részköltségét illetően. December l?-én, egy ún. koordinációs értekezleten aztán az is eldőlt, hogy nem lehet kétségbevonni ezeket a tételeket sem. Indokolt tehát megközelítően 2 millió forintért felújítani, bővíteni a meglévő klórozót, és nem rövidíthető a próbaüzem hatról három hónapra. Ugyancsak nincs jogalap a tervezői díjak kétségbevonására sem. Míg mindez kiderült, az értekezleten többször fönnállt annak veszélye, hogy bármelyik pillanatban megszakadhat a tárgyalás a vizsgálatot kezdeményező képviselő— enyhén szólva nem képviselőhöz illő— stílusa miatt, akivel most márbizottság-beli társai sem értettek egyet. Sőt! Volt olyan felvetés, hogy azügy lezárásaként indokolt lenne a nyilvánosság előtt elégtételt adni a szennyvíztisztító kérdésében közelről érintett Polgármesteri Hivatal Műszaki, illetve Terv osztályának, valamint a kivitelező vállalatnak.
Apropó! A kivitelező ígérete szerint a szennyvíztisztítót a tervezett határidőre átadják.
gépkölcsönző vállalat létrehozásáról is.
A küldöttség Kanizsán meglátogatta a Nagykanizsa és Vidéke Általános Ipartestületet is.
—Megbeszéléseink rendkívül hasznosak, előremutatóak voltak. Ezek alapján tovább folytatjuk a három hetes időtartamú dortmundi és müncheni iparostanfolyamokon való 3-3 fős részvételt. Tárgyaltunk 2-3 napos csoportos szakelőadások tartásáról is, Kanizsán és Dortmundban egyaránt, természetesen a német fél előadóival és tematikája szerint — mondta Szakony Szilárd elnök.
A megbeszélések utolsó napján a zalai és német iparosvezetők 199l-re együttműködési tervet írtak alá.
(tihanyi)

KANIZSA

■ >...




Szavazat
A választás napján bortól áztatott fiatalember tántorog át a Szabadság téren. Ütközik egy idős úrral.
— Miért nem vigyáz, részeg disznó — rivalt rá az öreg.
—Nem vagyok én részeg disznó, kikérem magamnak! — feleli elcsukló hangon a fiú.
— Hát, akkor micsoda?
— Hát, én... hukk... egy szavazat vagyok.
Hamis turósrétes
Gyors és laktató
25 dkg vagyoni és szociális biztonságból, 1 dkg adócsökkentési javaslatból és 1/2 csomag tulajdonosi reformból, rendes emberi és polgári szabadságot készítünk, melyet vékonyra kinyújtunk.
Töltelék: 25 dkg ellenőrzött stabil gazdaság, 5 dkg tudás, szakértelem és megbecsülés, 1 dl igazság a parasztságnak, és 1 szelet állandó piaci érték.
Elkészítése: 10 dkg-ot a hatalom mindenkori nyilvánosságából felolvasztunk, evvel az esélyegyenlőséget és a tulajdonosi reformokat megkenjük, az egészet összesodorjuk, majd a kikent hivatalokat és tisztségviselőiket, kizárólag békés eszközökkel leöntjük. (Hogy mivel, az szabadon választható.)
Végül az életünket és társadalmunkat átszövő korrupció gyökereivel, közepes tűznél sütjük, sütögetjük.
Ez idő alatt a tisztességes megélhetés és a társadalmi igazságosság megpirul, s bár az átalakulás árát az állami javak haszonélvezői nem fizetik meg, az elkészült csemegét máris fogyaszthatjuk. Túróra nincs szükség.

Aktuális
A minap egy garázdát bekísért a rendőr a kapitányság börtönébe. Reggel jelenti az eseményt a főnökének:
— Jelentem, az éjszaka bekísértem Kovács urat, mert garázdál
kodott.
— És most hol van?
— Már nincs itt!
— Hát hova lett?
— Jelentem, nagyon szidalmazta a rendőrséget, hát kidobtam.

Mi maradunk...
.. .munka nélkül, éhesen korgó gyomorral sötét lakásban és az egykori pléhbögrével kívánunk egymásnak boldog új esztendőt. A választottak, a kiválasztottak (tudjuk, kik!) távoznak, de jó előre gondoltak a jövőre is: befűtöttek az inflációval.
Nem, ők nem kommentálják lépéseiket, csak nem értenek egyet a jelenlegi gazdaságpolitikai irányvonallal. (Igaz, Matolcsy úr?) Lehet hogy önmagukkal sem értenek egyet. Tudathasadás!
Ők mennek, mi maradunk, ha máshol nem, hát az utcán ténfer-günk napestig. Aztán csak kitalálunk valamit...
Én viszont azt szeretném tudni, mit talál ki az a két gyermekes családanya, akit a napokban löktek az utcára? Vajon a bársonyszékben tudják-e, ha kint sokan fáznak, akkor tüzet szoktak rakni? A történelemben volt már erre példa.



L

M
o r b

d

Úgy látszik, a szellemek sem nyugszanak. Valami a túlvilágon sincs rendben. Talán sokan vannak és nem férnek el. Az még elmegy, hogy az éjszaka leple alatt dorbézolni járnak, s hogy kakas szóra eltűnnek a kripták mélyén, de miért „rugdossák" le a fedlapokat is, nem értem.
Mit visznek magukkal, mi lehet az ottani KGST piacon kelendő áru? Le-het,hogy piackutatást végeznek? Emléktárgyakat keresnek? Mivel fizetnek és kinek?
Ezek a piti szellemek nem igen válogatósak. Nemcsak gyönyörködnek, de tör* nek-zúznak, amerre járnak. Apám mesélte, hogy egyszer az egyik mámoros szellem beesett a sírgödörbe, és azt üvöltötte, „segítség, fázom, takarjon be valaki." Ezt hallotta a másik. Oda libegett-lebegett, és azt mondta a cimborának: „Mi a francnak rugdosod le magadról a takarót!?"
A rendőrség, a harmadik kakasszó után így talált rájuk a kanizsai köztemető feltört kriptáiban 1990 adventjén.

Újévi jókívánságok
Palotás Tibor városi szenátornak önmegválasztásához—testhez ál-lóbb szerepet.
Lehota Jánosnak, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnökének — veretes publikációk mellé veretes szónoklatokat.
A Városi Tanács egykori tagjainak — örömöt az utódokban.
Dr. Kereskai István polgármesternek—rendet végre a testületben.
Szabó Imre vállalkozónak — sikeres gulyáspartikat a jövőben is.
Dónay Nórának, a VTV vezetőjének—legközelebbi pályázatához szakértő bírálókat.
A kanizsai pártoknak — kifizethető bérleti díjat és kisebb telefonszámlákat.
Dr. Beleki Józsefnek, a Sörgyár vezérigazgatójának—megértő kilenceket.
Tarnóczky Attila országgyűlési képviselőnek—helyet a függetlenek között.
A képviselő-testületnek — minél több zárt ülést.
A városi rendőrkapitánynak — ...sírjunk együtt.
Dr. Szabó Csabának, a városi kórház igazgató-főorvosának — adakozó magyarokat az öt világrészről.
ABatthyány-gimnázium igazgatójának—egységetapluralista tantestületben.
AThury György Kereskedelmi Szakközépiskolának—mégnéhány rendszerváltást megürült pártszékházak reményében.
A KANIZSÁ-nak és olvasóinak — az olvasóknak jobb Kanizsát, a Kanizsának több olvasót.

[14

KANIZSA

1ÖÖ0. december ül.







KANIZSA 1
jS

Kanizsai politika, 1990. Talpalávaló
L Akik járták, Az Albatrosz táncegyüttes (s vele mi). Akik húzták a nőíát.
1, Volt egyszeregy &eJer*ttfcör, Berta József* Göndör ístvái*,<fr, Karvaíits Fer«ic»dr. Yastagb Pál, Szabé József dr, Vá» ríJLássetö. (Ki a kakakktojás?)
X Az alternatívok, Ahölgyek otá» SoltiICároly^S^S^d^Balögt* Ferenc—KBNP,Kovács?«JIKU.I—Vlátst, dr, Gáspár Ferenc — VP, Tarnócstky Attila— MDF* Siklósi Jáaos — FKgP. (Na* ki maradt talpon?) 4—5. Sxáüfeesz^dek, 6Í A yottországgyőtési feepvfeelö Tollár József meg aa «a, Tarnóczky Attila (avagy a» igazság arcai), 6, Hatalomátvétel eWtt< Zsoldos Ferenc tanácselnök és utódja, dr. Kereskai István polgármester, T. Zfemekarválíós, hdybétt. Esmntúl ugy hívjáki Képv&dfrtesttíleí,. íMe^bízóievét átadás 199(K oktáhtr 18»áö).

KANIZSA



Melegedő vagy iskola?
A felnőttoktatás kérdőjelei
Koncz Gábor a HSMK színpadán
A közéleti tevékenység munkahelyhez kapcsolódó lehetősége volt évtizedeken keresztül a dolgozók általános iskolája. Nagykanizsán a Petőfi, a Zrínyi, a Tanácsköztársaság téri és a Hunyadi általános iskola hosszú ideig vett részt a felnőttoktatásban. Később bekapcsolódott a Péterffy általános iskola. — Közismert azonban, hogy a munkaviszonyban állók oktatásának nagy hulláma levonult, sorban bezárultak az iskola kapuk. Megszűnt a Péterffy iskolában a Kö-gáz dolgozói részére működtetett általános iskola, s utolsónak a Hunyadi iskola Tung sramba kihelyezett tagozata is. Itt 1988-ban adtak utoljára bizonyítványt a 8-ik osztály elvégzéséről. Talán nincs „utánpótlás"? Van, sajnos! Nem fogy el azoknak a száma, akik tankötelezettségüket a törvényben előírt 16 éves életkorig nem teljesítik, vagy e korhatár alatt vannak, de az általános iskolából „kihullottak". Csavarogtak, rem\'tenskedtek, osztálytársaikra rossz hatással voltak. Rendszerint hátrányos helyzetűek. Előfordult, ritkán, hogy a gyerekek testi, érzékszervi, értelmi vagy beszédhibájuk fogyatékossága miatt nem végzik el az általános iskola 8. osztályát.
Nagykanizsán jelenleg már csak a Zrínyi Miklós Altalános Iskolában működik alapfokú felnőtt oktatás. 1946 óta folyamatosan végzik ezt az egyáltalán nem hálás munkát az itt dolgozó pedagógusok, de az utóbbi években igencsak megkeseredett a szájuk íze. A mai dolgozók iskolájának szinte már semmi köze sincs ahhoz az oktatási formához, amelyet azért hoztak létre, hogy az önhibájukon kívül iskolázatlan felnőttek munka mellett befejezhessék tanulmányaikat, esetleg szakképesítést nyerjenek vagy felsőbb iskolatípusba lépjenek. A Zrínyiben a nappali iskola bázisán és felügyelete alatt működő felsőoktatás hallgatólagosan afféle „központi" dolgozók iskolájává nőtte ki magát. Hallgatólagosan, hiszen erre sem megbízást, sem megfelelő technikai bázist nem kaptak a nevelők. így aztán a jelenleg is négy-öt tagozattal működőiskolába a vá-, ros minden munkahelyéről, lakóterületéről, de a városkörnyékről is járnak hallgatók. Az idei tanévben az alapismereti előkészítőben 5 fő, az 5—6. osztályban 25, a 7-ikben 51, a 8-ikban pedig 27 fő tanuló.
Mivel már a 80-as évek derekán látszott, hogy ez a dolgozók iskolája nem ugyanaz a dolgozók iskolája, mint hajdan, hogy nem komoly, tanulni vágyó munkásemberek, hanem hátrányos helyzetű fiatalok gyülekezőhelye, 1985-ben kérte az iskola, hogy a munkajellegénél fogva legyen ez az iskolatípus megkü-

lönböztetett munkahely. A Városi Tanács a kérést nem teljesítette.
Jelenleg a hallgatók 80 százaléka 16 év körüli, a zöme vidéki, 75—80 százalék cigány. A heti két alkalommal szervezett oktatás tanterme számukra melegedő hely is, a társas élet színtere, hiszen a 16 órai kezdés előtt már jóval korábban ott vannak, hangoskodnak, telefüstölik a folyosót, kisebb-nagyobb kárt okoznak. Óhatatlan, hogy találkoznak a délutáni foglalkozások valamelyikére összegyűlt 14 éven aluli gyerekekkel. így tehát érthető a vélemény: ez a közoktatási vállalkozás egy általános iskola profiljába már nem illeszthető. Márcsak azért sem, mert nemcsak oktatási, hanem közművelődési, ifjúságvédelmi és munkaerőgazdálkodási vonzatai is vannak az ilyen iskola működtetésének. A fiatalok nagyobb része ugyanis nem dolgozik. Hányódik a családban, a világban, ahogy hányódott egykor az általános iskolában is. Ezért került ide.
Mi hát a megoldás? Nagykanizsán is — mint már annyi más városban — van rá példa: önálló dolgozók iskoláját kell szervezni. Semmiképpen nem valamelyik általános iskola épületében, hanem az Ifjúsági Házban vagy más közintézményben.
Indokolt a kis létszámú osztályok szervezése, külön ifjúsági és külön felnőtt kategóriában. Az oktatási törvény lehetőséget ad arra is, hogy itt a dolgozók általános iskolai oktatását szakképzéssel együtt szervezze a város. Elsősorban az ifjúsági osztályokban a közismereti tárgyak oktatóin kívül feltéllenül bekapcsolandó apszichológus, a gyermekgyógyász, a nőgyógász, a népművelő, az ifjúságvédelmi megbízott és a munkaerőgazdálkodással foglalkozó szakember. Elképzelhető az egyházak és a kisiparosok közreműködése is. A nevelőtestület egyébként nyugdíjas pedagógusokból szerveződhetne, de számítani kellene az esetlegesen munkanélkülivé váló pedagógusokra is.
Preventív lépés lenne ez, megelőzés, hiszen a dolgozók iskolája ifjúsági osztályai által „begyűjtött", elvadult fiatalok nem kerülnének az utcára. Nemcsak a 8. osztály elvégzéséről szóló bizonyítványt, esetleg valamilyen szakképesítést is szerezhetnének.
Az önkormányzati testület nem várhatnyárig! Legkésőbb tavasszal határoznia kell az önálló dolgozók iskolája megszervezésének ügyében. Azért is, mert a fenntartás, továbbfejlesztés és a korszerűsítés alapvető művelődéspolitikai és társadalmi feladat.
Ez utóbbi pedig mindent meghatároz!
Büki Pálné

Nicsak, a magányos cowboy!—villant át az agyamon, amikor megláttam az öltöző folyosóján. Egyedül érkezett. Fekete bőmadrágban, derékban szorosan összefűzött, bokáig érő, bő, felhajtott gallérú, nyersszínű kabátban, széles karimájú fekete kalapban, mintha éppen egy Westernfilmból lépett volna ki. Az arcát először nem is láttam, előreszegett fejjel jött. Lassan, megfontoltan kandikált ki a kalap alól, hallgatott egy sort, és azt mondta:
— Fáradt vagyok. Több órát vezet
tem, és még ma Keszthelyre is megyek...
Na, ebből nem nagyon lesz beszélgetés — gondoltam, de mégis jutott néhány perc az előadás előtt.
Koncz Gábor először arról beszélt, mikorés miért határozta el, hogy színész lesz.
— Hiú ember voltam, az vagyok ma
is, soha nem tagadtam—mondja.—Ko
rán elterveztem, hogy nem fogok a Má
tészalka közeli kis falumban maradni,
nem leszek traktoros, vagy ilyesmi.
Többre vágytam. Középiskolás korom
ban még sportoló akartam lenni, nagyon
vonzott a sport. De mégsem sportoló let
tem, mert tizenhét éves voltam, amikor
az iskola igazgatója megbízott egy Kis
faludy színdarab főszerepével. Az előa
dást látta Kazimir Károly, Szirtes Ádám,
Zolnay Zsuzsa, akik akkoriban Miskol
con dolgoztak, és mindannyian biztat
tak, hogy jelentkezzem a Színművésze
ti Főiskolára. Attól a perctől kezdve csak
színész akartam lenni, s természetesen
jelentkeztem a főiskolára. Felvettek,
Ádám Ottó osztályába kerültem, aki ké
sőbb több évig az igazgatóm is volt.
—Egy időben rengeteg mozifilmben, tévéfilmben játszott. Volt közöttük kedvenc?
—Nagyon szerettem a Fábry — filmeket. A Magyarok, a Fábián Bálint találkozása Istennel, a színházi előadások közül pedig a Kakukkfészek jelentett számomra sokat. Tudja, egy színész eljátszik százötven filmet, ötszáz színházi előadást azért, hogy eljusson ahhoz a három-négy szerephez, amifontos a számára, és amire az emberek emlékezni fognak. Érdekes, hogy nem mindig találkozik a közönség igénye és az általunk szeretett szerep. A nézők ma is a Dunai hajóst és az ehhez hasonló filmjeimet emlegetik, amelyekhez bátor.

A Deák térre, mindenki karácsonyfájáhozmegérkezett a Mikulás. A kicsinyek örültek az ajándékoknak és a műsornak; a felnőttek azonban még nem kaptak semmit sem. Januárban aztán...! De ez maradjon a Télapó titka.
(Fotó: Szakony Attila)
erős, kemény, vagány hőst játszottam.
—Ezeknek az alakításoknak a sikeréhez hozzásegítette, hogy rendszeresen, kitartóan sportolt és sportol ma is. Köztudott, hogy kiválóan lovagol, hosszú éveken át lovakat is tartott, szereti a vízisportokat... Mostanában azonban kevesebbfilmben látjuk. Mi az oka?
—Csak olyan szerepeket vállalok el, amelyek tetszenek. Az utóbbi időben rengeteg dokumentumfilm készül — nem az én műfajom. Aztán a filmgyártás körül is nagy gondok vannak, erősen pesszimista a hangulat. Nincs pénz, a filmgyárat el akarják adni, szóval nehéz ott az élet.
Én a színházban is a hagyományos, közérthető színházat szeretem. Nekem tizenöt évig volt Várkonyi Zoltán az igazgatóm, majd több évig Ádám Ottó, az ő nyelvükön nőttem fel, az ő nyelvüket beszélem. Ami nem ilyen, azt nem vállalom. Csak jó közérzettel, jó hangulatban tudok játszani.
—Minek örült az utóbbi időben?
— A rendezéseimnek. A Madách-ban, ahol játszom, több darabot rendeztem, mindegyik nagy örömet jelentett.
Másik örömöm a lányaim. A nagyobbik főiskolás, külkereskedőnek készül. Szerettem volna, ha színész lesz, de nem akarta. Saját erejéből került be a főiskolára, igen magas pontszámmal. Céltudatos lány. Őt alig neveltem. Nagyon fiatal voltam én is, amikor kicsi volt... csak úgy nőtt, magától. De a pici lányt! Azt most nagyon élvezem—mosolyodik el.
A beszélgetésre szánt néhány perc elröppent, Koncz Gábort várta a közönsége. Műsorában Tompa Mihály, Benjámin László, Arany János, Sipos Tamás, Soós Zoltán, Baranyi Ferenc, Veres Péter írásaiból válogatott. Elmondott egy ré*szletet most készülőkönyvéből, amely kollégái színészi és privát életéről, és közös élményeikről szól.
Az egyéniségéhez illő, igényes válogatást szívesebben hallgattuk volna, ha nem kellett volna folyton azt érezni, hogy siet. A gyors tempó miatt hangulatilag nehéz volt követni, szusszanyásnyi időt sem hagyott a váltásra—igaz, magának sem.
Ráadásként azért elmondta Arany János A walesi bárdok című balladáját, aztán rohant tovább... Keszthelyre.
H.M.

1990,

T

KANIZSA

7

3.7





Számos hasznosítható javaslat
Phrallpe - HSMK
„ szócsata" a városi kulturális fórumon
Népművelők, művészek és érdeklődők a fórumon.
(Szakony Attila felvétele)
Nagykanizsa kulturális életének áttekintése, a tennivalók számbavétele, a szakemberek és az érdeklődő városlakók véleményének megismerése céljából a Polgármesteri Hivatal Működésügyi Osztálya.
December 11-én délután közel 100 főnyi szakember és érdeklődő állampolgár gyűlt össze a HSMK kamaratermében. Lehota János, a nemrég megválasztott oktatási és kulturális bizottság elnöke — a bizottság jelenlévő tagjainak bemutatása után — hangoztatta, hogy a fórum alapul szolgálhat a kulturális értékek számbavételére, s a művelődésügy arculatának formálásához ötleteket, javaslatokat kért a jelenlévőktől.
Czupi Gyula, a Városi Könyvtár munkatársa, javasolta a fórum rendszeressé tételét, de nem általános formában, hanem egy-egy témakör mélyreható megtárgyalásával. Horváth Gábor, az Apolló Filmcentrum

vezetője a bizottság összetételét kifogásolta. Szerinte abban helye lenne óvónőnek, népművelőnek és képzőművésznek is. Javasolta, hogy a bizottság mellett hozzanak létre szakbizottságokat. Pék Pál, a Kanizsa-újság felelős szerkesztője felvetette, hogy a fórum elsőnek a közművelődési intézmények helyzetét tárgy alj ameg, mert a kultúra közvetítés — az anyagi lehetőségek szűkössége miatt — elsőrendű feladat. Papp Ferenc, a HSMK igazgatója azt hangsúlyozta, hogy valamennyi intézménynek át kell gondolni a megyei jogú városi címmel járó kötelezettségeket, feladatokat, amelyek a városkörnyéki településekrőlvaló gondoskodást is jelentik. Máris figyelmeztető ugyanis, hogy néhány községi önkormányzat felmondott akul túrigazgatónak! Megjegyezte, hogy bár a művelődési intézmények állami pénztámogatása az utóbbi 6-7 évben stagnál, a

művészeti együtteseket sikerült „talpon" tartani, sőt számukat növelni. Javasolta, hogy a bizottság mellett közművelődési és képzőművészeti tanács is alakuljon és működjön.
Érdekes volt Csizmadia Ferenc nyugdíjas tanár felszólalása, aki szerint a Kanizsa hetilapot egy év alatt napilappákell fejleszteni. Kérte a könyvtár sürgős áttelepítését az alsóvárosi templom rendházából, s javasolta az egykori városi Irodalmi és Művészeti Kör újjászervezését. Lengyák István tanár azt hangoztatta, hogy a rendszerváltás kedvezőtlenül hatott a gyermekseregre: a megszűnt Úttörőszövetségnek nincs utóda, s a keletkezett űrt hitoktatással, könyvtárlátogatással, az ifjúsági és művelődési házakban szervezett programokkal, a zenei közművelődés fejlesztésével, amatőr művészeti mozgalmakkal, olvasóversmondó klubokkal, sport- és turisztikai csoportokkal kellene pótolni.
Nagy János, az Ifjúsági Ház igazgatója keserűen állapította meg, hogy az intézmény építményeinek állaga erősen megromlott, s ahhoz, hogy a Ház funkcióját teljesíthesse, sürgős tennivalókra van szükség. Nívós nyári programok szervezéséhezjavasolta a Ház udvarán egy 8x6 méteres szabadtéri színpad létesítését. Rajnai Miklós, a Rotary Kft. menedzsere többek között a helyi pénzforrások felkutatására, a városi havi műsorfüzet színvonalának javítására és egy városi nyomda létesítésére tett javaslatot.
A békés mederben csordogáló eszmecserét kellemetlen incidens zavarta meg. Orsós Ferenc, a Phra-lipe Független Cigányszervezet vezetője kérte, hogy a város alakítsa igazi otthonukká a Somogyi Béla út 43 sz. alatti épület helyiségeit, s ez alapja lehet a saját kultúráiét kibon-

takoztatásának. Bírálta a HSMK népművelőinek diszkriminatív munkáját. Erre reagált élesen Papp Ferenc a HSMK igazgatója, aki megvédte munkatársait és v isszauta-sította a méltatlan kritikát, alátámasztva azzal, hogy — az Orsós Ferenc nélkül — nemrég alakult cigányklubnak máris helyet adtak a HSMK-ban.
Akedélyeklecsillapodásautánaz oktatási és kulturális bizottság tagjai emelkedtek szólásra:
Cseke Zoltán azt hangsúlyozta, hogy nem szabad a kishitűség hibájába esni, s akarni, tenni, vállalkozni kell. Sürgősen kulturális stratégiai tervet kell készíteni, amelyet a szakbizottságoknak kell felkarolni és gondozni. Palotás Tibor szerint „szegények lehetünk, de műveletlenek nem". A bizottság feladata lesz a rangsorolás, amelyhez az anyagi feltételeket meg kell teremteni. Kérte, hogy a szakemberek írásban adják le javaslataikat, elképzeléseiket a Polgármesteri Hivatalnak. Dr. Kotnyek István álláspontja: reális helyzetértékelésből kell a célokat kitűzni. A legfontosabbak: a bizottság kibővítése, az intézmények előtt álló célok rögzítése, a gazdasági alapok megteremtése, belföldi és-külföldi szponzorok felkutatása. Mayer Ferenc véleménye szerint a bizottság csak a szakemberekre támaszkodva alakíthatja ki működési mechanizmusát.
A zárszó Lehota János bizottsági elnöké volt, aki Vörösmarty Mihályt („Olyan magasra tenni, mint lehet"), és József Attilát („Én dolgozni akarok") idézte, majd kérte a megfogyatkozott hallgatóságot, hogy legyenek bizalommal a képviselőtestület és a bizottság iránt, segítséget nyújtva nem könnyű feladatainak sikeres megoldásához.
Tihanyi István




ADÓ-adomány
Mindenki adózik, ön (önök) is. Bizonyára ön is akarja, hogy a Kanizsán, Zalában megtermelt forintokból minél több fillér helyben maradhasson és helyi célokat szolgáljon. Ennek egyik módja, ha Ön helyi érdekű alapítványt támogat, így a támogatásra szánt ösz-szeg központilag nem vonható el, s azon (önök) adóalapját csökkenti. Anagykanizsai Könyvtárpártold Alapítvány célja a könyvtári szolgáltatások segítése.
Ha nincs kenyér, tej, azonnal megérezzük. Mindannyian érezzük —bár nem közvetlenül—a jó és nagyszámútelefonhiányát is. A könyvtár, a jó könyvtár hiánya nem érzékelhető olyan közvetlenül, ymint az előzőek. Akönyvtárolyas-

mi, mint a vitamin, csak a skorbut-ban szenvedő döbbenráaC-vitamin hiányára. Ha a korral nem tart lépést akönyvtár, akkor városunk társadal-
ma fog hiánybetegségben szenvedni, mert az itt élők tanulása, informálódása fog lehetetlenné válni. E „betegség" tüneteit csak akkor érzé-keljükmajd, amikor már pótolhatatlanok lesznek a hiányok.
Az Alapi tv ány—érzékelve ezt a gondot — szeretné ébren tartani a város közönségének figyelmét a könyvtár ügyében. Az anyagi támogatásra az a nyílt alapítványi forma

a legjobb, amelyet választottunk, mert bárki bármikor csatlakozhat hozzá; s mert közcélú a támogatás, leírható a támogatók adóalapjából.
A kezdetekkor fő célunk az Alapítvány alaptőkéjének a növelése. Aztán e tőkével a lehető legnagyobb hozadék elérése, mert főként ez a hozadék fordítható a konkrét támogatásra. Az anyagi támogatás tehát létszükséglet, ezért mindenkit támogatásra hívunk fel!
(Számlaszámunk: MHB 493-10812 Könyvtárpártoló Alapítvány

Nagykanizsa. Akinek önálló számlaszáma van, az átutalással, mások vagy helyben a könyvtárban, vagy az ott kért befizetési postautalványon fizethetik be támogatásukat az alapítvány javára.) Tudjuk persze azt, hogy az Alapítvány csak segíthet, mert könyvtárat egyedül a „köz", az önkormányzat tarthat fenn. Az Alapítvány célja ebben a tekintetben az, hogy közelállóként, de mégis kívülállóként a könyvtár gondjainak a közvetítője, anyagi tehetősségétől függően a könyvtár terveinek bátorítója, segítője legyen.
KÖNYVPÁRTOLÓ ALAPÍTVÁNY

is

KANIZSA



Egy kellemes este

Olvasta...?




Ghost — Szellem
Nagyon fáradtan ültem be a HSMK színháztermébe, hogy végignézzem az egerszegi Hevesi-színház Liliomfi c, előadását. Azt nem mondhatom, hogy kipihenten távoztam, hiszen három óra nem elegendő a szellemi fáradtság eltüntetésére, de jó érzéssel mentem haza. Igazi kikapcsolódást jelentett az este, le tudott kötni, kellemet árasztott.
Azt hiszem, kevesen tudják, hogy Szigligeti száznál több darabot írt, köztük sok tragédiát. Nevét a Liliomfi című vígjátéka tette halhatatlanná. Jól megírt játék ez, a címszereplőn kívül is sok kidolgozott szerepet kínál a színészeknek. Először a szabadságharc évében, 1849-ben mutatták be, de ma is friss és szórakoztató. Rossa László zenéjével újszerűén hatott.
Makk Károly filmfeldolgozását sokan ismerhetik Darvas Ivánnal, Pécsi Sándorral, Balázs Samuval, Krencsey Máriáiméval, Dajka Margittal. Nem tudnám megmondani, hányszor láttam, és minden felújításakor kitűnően szórakoztam. Megvallom, nem sokat vártam az egerszegi bemutatótól, mert számomra hiányoznak azok a színész-arcok, amelyek egy ilyen darabot színvonalas szórakozássá emelhetik. Lehetséges, hogy előítéletem miatt
Teljesen friss (1990-benkészült) film a Ghost, amelyet Jerry Zuckemek úgy sikerült elkészíteni-e, mint egy jobb étteremben a vegyes ízelítőt. Mindenből kapunk egy falásnyit, de semmiből sem annyit, hogy jóllakjunk vele.
Molly és Sam idilli boldogságban élnek együtt. Egy színházi előadás után hazafelé tartva azonban Sam gyilkosság áldozatává válik és megdöbbenéssel veszi észre, hogy lelke — másoknak láthatatlanul ugyan, de — továbbra is a szerelme közelében marad. Mindent elkövet, hogy felhívj a magára a figyelmet, de ezt csak egy szélhámos médium segítségével tudjamegoldani. Kísértései közepette rájön, hogy legjobb barátja a saját — közvetett — gyilkosa, és hogy barátnője is halálos veszélyben él. Végül persze abűnö-sök bűnhődnek, ajóküdvözülnek...
Kellett némi bátorság ahhoz, hogy a mennyország és a pokol ember által elképzelt világába elkalauzolja nézőit a rendező, hiszen a vallással kapcsolatban hozható alkotásokat nem mindig nézi jó szemmel az egyház.
A Samet alakító Patrick Swayze játéka némelykor emlékeztet a Dir-ty Dancingre. Bár ott nem kellett

éreztem egyre jobban magam az előadás során. Átütőerővelkomédi-áztak a fiatal színészek, és olyan „csapatmunkát" produkáltak, amilyet eddig csak a kaposváriaknál csodálhattunk meg.
Kiemelem a rendező, Vándorfi László tudatos munkáját. Következetesen hajtotta végre elképzelését, a népszínmű idézőjeles, paródia-szerűmegjelenííését, mindhangban, mind mozgásban. Feltétlen erénye a rendezésnek, hogy a gyors ritmust, a sok mozgást pontosan munkálta ki, nem adott helyet az esetlegességnek, az improvizálásnak, a Jatyizásnak". A mozgáskoreográfia helyenként bravúros volt.
Nem először mutatta meg a Hevesi Sándor Színház, hogy művészei a könnyű vígjáték előadásához értenek. A bohózati elemek felhasználásában sohasem lépték át az ízlés határait, a kollektív játék önfeledt, de fegyelmezett öröme pedig nagyobb érték és élmény, mint az ismert színészek esetlegesen lé-leknélküli játéka.
örülök, hogy a szépszámú kanizsai közönség ezúttal is jól szórakozott, s hogy tovább nő bizalma a zalaegerszegi színház előadásai i-ránt.
Lehota János
„szellemeskednie", azért élve vagy hazajáróként is nagyon dühbe tud gurulni!
A bájos Mollyként megismert Demi Moore ritka vendége a hazai moziknak. (A pletykák szerint még egy harmonikus házasságban élő szellemnek is képes elcsavarni a fejét.)
A Spielberg-felfedezett Whoopi Goldberg érdeme, hogy a második órában fergeteges vígjátékban lehet részünk. A szépségével nem, de a tehetségével annál inkább tündöklő Goldberg kisasszony (becsületes nevén Caryn Johnson) igazán ért ahhoz, hogy szélhámosként hogyan társalogjon egy szellemmel. (És hogy meglepődik, amikor valóban sor kerül erre!)
Nem is tudom igazán eldönteni, hogy melyik kategóriába sorolható ez a film, mert a romantikus szerelmesfilmek jelenetet a krimibe illő fordulatok és a fakengető vígjátékok elemeit sikerült kitűnően összevegyíteni. Megérdemli az év filmje címet!
Megeszem a kalapom, ha nem lesz Ghost IX!
Addig is szellemes ünnepeket kíván:
(Lendvai) Bélapó

++
Kosztolányi Dezső Nyelv és lélek
1971 -ben jelentek meg először gyűj temenjes formában Kosztolányi Dezső nyelvészeti és esztétikai-irodalmi tárgyú írásai. A költő egykor maga is gondolt publicisztikája e részének könyvvé formálására, ezért külön irattömbbe rendezte — téma szerint — cikkeit, és javítgatta, ellátta megjegyzésekkel a szövegeket. Az így előrendezett anyagot Illyés Gyula jelentette meg részleteiben a 40-es évek elején. A második kiadás lényegesen kibővült, főleg a hírlapok anyagával, illetve a kéziratos hagyatékkal.
A kötet témák szerint—pl. a nyelvről, művészetről, írásról és olvasásról, fordításról stb. — hat gondolati egységre tagolódik. Néhány gondolattal bővült a nyelvkultúránkkal kapcsolatos fejezet; főleg olyan értelmezésekkel, amelyeket cenzurális okokból a korábbi szerkesztés még nem vehetett fel közlésre. A Csonka magyar nyelv c. írás például kimondja, hogy „Nyelvünk az egyetlen élő valóság, melyet még az ország földarabolói sem vehetnek el"; ápolása-fejlesztése tehát a nyelvművelés szempontjain is túlmutatóan fontos, sajátos nemzeti feladata. Több mint húsz írással közöl többet azlrásról és az olvasásról ciklus. A Heti levelekben pl. az irodalom szellemi nyitását sürgeti a művelt nyugat felé; Orosz írókról meditáló sorai a múlt századi klasszikus irodalom örökségét féltik a friss keletű sematizmustól, modorosságtól. Érdekes irodalomtörténeti újdonságokat közöl az író és társadalom. Itt olvashatjuk Kosztolányinak — eddig csak kéziratban hozzáférhető — PEN Klub elnöki székfoglalóját, valamint pub-licisztikus levelét Tamási Áronhoz. Ebben a levélben nyíltan Karinthy Frigyes művészete mellett teszi le szavazatát abban a népi-urbánus vitában, amelyben Tamási megkérdőj élezte Karinthy magyar írói mivoltát.
A kötet valamennyi írása lelkes, olykor vitatkozó önvallomás. Költőien munkált sorai tudományos felkészültséggel közvetítenek művész és közönsége között, választ keresve és adva a két világháború közötti Magyarország nem egy irodalmi — társadalmi problémájára is. A cikkek 1905 és 1936 között jelentek meg különböző sajtóorgánumokban, egységes, bővített újrakiadásuk az életmű egyik legmaradandóbb részét teszi ismét hozzáférhetővé. (Új Könyvek)


71"
m
í .-■\'■ ■ .,.W*™iOB^-W\' \'^"■■^
Az egykori népiskolák és általános iskolák megmentett eszközeiről iskolatörténeti kiállítás nyílt az Ifjúsági Házban. December hónapban fogadja az érdeklődőket
(Fotó: Szakony Attila)

KANIZSA

19






„Nincs cigány a faluban. Nem szereti senki itt anótát..." Az utolsó hiteles tanú is elment, a „száraz fát" örökre lerakta, a vén cigány — ez a hír járta.
Még a nyáron találkoztunk. Nagyon öreg volt már, csak az ujjai voltak fiatalok. Úgy éreztem, mintha lélekben messze szállna, mintha száraz fájának minden húrján a régi szép időket siratná. Van úgy az ember néha, hogy elkalandozik a lelke, s maga sem tudja, hova viszi annyiféle muzsikaszó.
Vannak, akik sarokházat vettek, gazdagok lettek és nem mulattak át éjszakákat, nem volt nótájuk, csak a gazdag szegénységük. Nem, ezekre az emberekre nem emlékszik senki. Nem hívtak cigányt, ha örömük, bánatuk volt, minden fillért élére raktak, a cigány vonójába nem húztak semmit.
Csak néhányan maradtak itt, akiknek a füstös kocsma, a száraz fa többet jelentett a cifra gazdagságnál.
Ezen a nyári estén is ott ült a sarokban. Nem ismertem meg, pedig...Igaz, a banda sem voltarégi, mint ahogy a társaság sem, amellyel leültünk egy asztalhoz.
Még a csaposnak odaszóltam, megszólalt a hegedű, egyszál magában: „Édes anyám, édes anyám, miért hull a könnye? Miért pereg a világnak legszebb drága gyöngye?..." Nem, ez nem lehet igaz!
— Honnét ismeri ezt a nótát?
— vetem oda a kérdést.
—Magától! —ésintabandának.
Ők már a helyükön vannak, csak bennem nem áll össze a kép.
Egy cigányt ismertem, aki igazán ismerte a dallamot, a Marcit. A Nyizge is ismerte, de valahogy másképp játszotta. Még ezen gondolkodom, újabb nótát keres a hegedű" húrjain: „Hófehér virágszál pa-tyolatos ágyon. Pihend két szemén szendereg az álom..."
Megvárom a nóta végét, aztán odamegyek hozzá.
— Szóval honnan ismer?
— Mért, maga nem ismer meg?
— szegezi nekem a kérdést. Ej, de
sokat húztam..! De megváltozott a
világ!
nak a leghangosabb —, nem megmondtam neked, ha én bejövök, tust húzzál, és nem dumálsz mindenkivel.
Az öreg kényszeredett mosoly-lyal fogja a hegedűjét, tust húz, és, rákezd egy nótára.
— Ácsi! — Mit nyekeregsz te
össze-vissza? Azt cincogd el, hogy
„...nem loptam én életemben..."
Egy százast húz a vonóba, és térdre kényszeríti a vén cigányt. Ő csak húzza, húzza, de ha fel akar állni ráüvöltenek.
Istenem, hová süllyed az ember néhány forintért — gondolom. Órákkal később így folytatjuk:
— Látja, így aláznak — szól
keserffen—pedig valamikor kasté
lyokban, uraságnak játszottam és
négy rajkót felneveltem evvel itt, ni
—mutat akopott hegedűre.—Ugye
A vén cigány
— Üljünk le egy jó pohár bor
mellé — indítványozom—beszél
gessünk!
A régi múltban kalandozva így meséli élete történetét a VÉN CIGÁNY. Az egyszerű" szavakban benne van a magyar cigány sorsa.
— Megváltozott minden. A ci
gányt már nem becsülik, pedig a
háborúban a katonák, a tiszt urak
hányszor mondták: „Gyere ide,
Marci, neked nem kell kotta a hege-
dűhöz."Igaz, puskatnemfogtam.de
a száraz fát éjjel-nappal. Jól ment a
sorunk.
— Egyáltalán ismeri a kot
tát?
— Nem! Minek az, azért van a
cigánynak füle, ha egy kicsit retkes
is, a nótát azt meghallja. Még a
háború előtt az uraságoknak játszot
tam. Mindegyiknek megvolt a maga
bolondériája. Azok tudtak csak iga
zán mulatni! Más világ volt akkori
ban — sóhajt. — Akkoriban meg
lehetett élni, mert adtak az urak, és
nem csak inni, enni, de a vonóba is
jutott. Aztán hol vannak most azok
a finom helyek, ahol szeretik és
megbecsülik a cigányt? Most nem
nótáznak, csak lármáznak, egyik a
másikat kiabálja túl, és olyan hami
san énekelnek, hogy a macskák is
kipusztulnak a környékről.
— Lehetséges, hogy az
emberek elfelejtették a magyar
nótát
— Nem felejtették el, meg sem
tanulták. A magyar nótát nem értik,
csak a divatos kell, a modern.
— Szerenádra mikor hívták
utoljára?
—Talán az ötvenes évek elején. Emlékszem, gyertya helyett víz zúdult az ablakból. Aztán egy év múlva csak meggyulladt az a gyertya. Több, mint ötszáz fő volt abban a lakodalomban. Szombaton kezdtünk bazseválni, és kedd hajnalban fejeztük be. Az volt az igazi aratás. Minden vendéget elkísértünk a kapuig, amikor hazament. Bennünket meg a gazda vitt haza hintóval, s egész úton a fülébe húztam.
Új társaság jön a terembe. Enyhén kapatosak.
—Na, te f attyú—szól a cigány-

most hallotta, csak üvölteni tudnak. Hálátlan népség ez, nem tiszteli a muzsikát.
—A gyerekek között van foly-tatója?
—Tudnak játszani, de egyik sem folytatta a szakmát. Igaz, mit is láthattak volna, amikor az apjuk is a téglagyárban kötött ki aháborúután. Ott kapartam össze a nyugdíjamat. Kemény munka volt, a kezem megkórgesedett, az ujjaim mintha ólomból lettek volna. Nem is hívtak sehova. Jött amodern zene, bennünket élve eltemettek, most csak megtűrt vendégek vagyunk. Áldott jó lelke van ennek a kocsmárosnak.
„Záróra" _- kiált a csapos. A muzsikát összepakolják, hát szépen sorban lerakják a cimbalomra. Egyv alaki nem, aMarci. Arongyok-ba tekert hegedűt a hóna alá fogja, és csoszogó léptekkel indul.
Néhány napja örökre elment. Kopott hegedűjén az unoka búcsúzott a vén cigánytól. De az öreg nótáját nem tudja senki.
Cserny József

20

KANIZSA

1ÖÖ0. december






JÉGVIRÁGOK
Karay Lajos:
Lázár feltámadása
Sziget volt. Egy sziget. Köd jött, a szél se fújt. Félálom. Semmi láz. Homok takarta testem. Akár egy naptalan, nagyarányú égitesten, súllyá sürült a csend. Áldottam ezt a súlyt.
S hang kélt negyednapon, villámló és erős. S mint vfzalatti táj arcát torzítja tört fény, furán és értetlenül (mert csúffá lön a Törvény) virágzanak felém halványan ismerős
látványok szirmai. Márták és Máriák, fehérek, ámulók, leplükön nap süt át, száll szappanillatuk, s rettegnek, mint a poklost,
szép testem istenujj által hótiszta bár; — nemrég úgy voltam itt, gazdátlan meghívott most, s magányos, mint a part, mely szürkén visszavár.

Csordás János
Ki ringat karácsonyi bölcsőt?
Adom neked, adom a zöld ágat,
ne mondd, hogy nem kell. Harangok bongják
az ünnepet. Ünnepelj velem
örök ünneplődbe öltözve immár.
Elég volt a köznapok szürkesége!
Csengess. Tárom az ajtót.
Beléphetsz. Fejeden viola-kendőd
koronává rojtolva, te király-asszony
a halál országában, jaj, ne félj
ünnepre feljönni, leülni közénk
ne félj. Várjuk mosolyodat.
Fehér kendővel töröljük le szádról
porát a sírnak, mosdatunk illatos vízben
a Rózsák-völgyéből hozatott rózsaolajban,
kicsi asszony-anyám, legyőzötten is győztes,
a földből kilépni ne félj —
Jaj, ha nem jössz, komorlik fekete ünnep,
nem jön a mennyből varázsos angyal,
hópelyhek léghajói üresen úsznak,
vagy megtelnek jajommal, jajjal,
sebeim ismét szakadoznak,
ki ölti össze azokat varral?
Jaj, ha nem jössz, komorlik fekete ünnep,
ha nem jössz, ki ringat kicsi karácsonyi bölcsőt?
Ki ringat kicsi karácsonyi bölcsőt?


Takács László:
A Húsvét-ok ürügyén
Alighanem összeállt a kép.
A sok jövés-menés koravénséget hozott.
Pontosan a világparaván osztórúdjával szemben.
Vajmi kevés bennem a húsvétiság.
Végigizgulom az előtér szeretetalakzatait.
És a háttér hányavetiségét.
Mit lehet tenni?
Ez a fajom mindennapi színháza.
A feltámadásban
csak a jövő kavicsa reménykedhet;
hogy egy hajótörött kavicsa fogadja.

Q KANIZSA )

21








Hollywood átka
(Év végi filmszemle)
A városért, a közművelődésért
Meg mindig azért bámulom a magyar televíziót, mert szeretném látni, mi történik az országban, de nem látom.
A Ma című napi politikai háttérműsor, amely az elnöki pályázatra készült, és egy héten át volt látható, végre felnyitotta a szememet, hogy miért nemmegy. Ez aműsor toronymagasan volt jobb a Híradónál és A Hétnél (ezel persze nem mondtam sokat). A legjobb szerkesztők, a legjobb riporterek vonultak fel. Mulatságos volt a lehallgatókészülékeket fejlesztőmérnökkel készült riport (bár túl hosszú). Igen aktuális volt a Magyar Nemzet privatizálásáról és az SZDSZ-gyűlésről készítettműsor; mindkettőthalálrauntam. Igazán csak a szovjet csapatok kivonulásáról szóló összeállítás szögezett a székhez. Magyar általános iskolás gyerekek szomorkodtak, hogy a haverjuk örökre itt hagyja őket. Városvezetőbúslakodott,hogy
Azt hiszem, nem kétséges, hogy a világ mozijait az amerikai filmek töltik meg,ezalólamagyar filmszínházak sem kivételek. A heti filmpremierek 95 százaléka amerikai.
A magyarázat szinte kézenfekvő. Hollywoodban állandóan rendelkezés-reália legfontosabb nyersanyag: a pénz! No, meg kellő számú rendező, színész, műszaki szakember és statiszta. Ott, ahol tízmilliókat tudnak egy-egy filmre költeni, elsőrendűi szempont, hogy minél többet be is zsebeljenek érte. Az, hogy a legtöbb „mif\'mennyire maradandó, elég ha megnézzük a két hónappal ezelőtti moziműsort. Ki emlékszik már a filmek többségére?
Az utóbbi években fellendült hazai filmforgalmazás is beleesett abba a csapdába, amelyet az amerikai filmek bevételi forrásként való felhasználása jelent. Mindenki keresni akar, senkinek sem jó, ha konganak az ürességtől a filmszínházak.
Persze nem az a baj, hogy a filmek többsége amerikai, hanem az, hogy ezek nagyrésze csak a busás anyagi haszon reményében készült, kevés az értékes, maradandó alkotás. Egymást érik a rágógumiként nyúló sorozatok (Emma-nuelle. Rémálom..., Rendőrakadémia, stb.). Elég, ha egy film jó bevételt hoz, máris készül az X-edik folytatás, amely már közel sem olyan jó, mint az eredeti.
A legrosszabb talán az, hogy a mozi —nemcsak a videónak köszönhetően— lassan elveszíti varázsát. Jómagam évente 150-200 filmet is megnézek, s bizony egyre ritkábban fordul elő, hogy

immár a városka még jelentéktelenebb lesz, mint volt. A kiürített laktanyát őrző ember mesélte el, mi mindent lopnak onnét a helybéliek. Szovjet kiskatona sírta el magát, amikor bevagonírozták. Elkeseredett arcát látva végre átérezhettük azt, amiről tudós világmagyarázók hónapok, évek óta próbálnak dadogni valamit. Ebben a műsorban átél-hetően volt benne a világhelyzet: átélhetően, mert emberekben.
Az olyan közlés, amely a befogadót érzelmileg nem ragadja meg, nem információ.
A poloskafejlesztő urat kérdezgető riporternő szemmel láthatólag élvezte a helyzet pikantériáját, humorát, és találékonyankérdezget-te, ugyan hová is rejthetné el a mérnök úr saját hivatali szobájában a lehallgatót. Persze: majdnem mindenhová. A mérnök úr bizonyára érdekes ember, érdekesebb, mint a poloskái. Úgy festett, bizonyos
úgy jövők ki a moziból, hogy a látott film az utcán is tovább él bennem. Legtöbbször inkább igyekszem elfelejteni.
Megpróbáltam azonban összegyűjteni, hogy személyes véleményem szerint mmelyik tíz film érdemli meg az „1990 legborzasztóbb filmje" címet. (A lista nem minőségi sorrendet tükröz.)
A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (a legundorítóbb történet)
Cry Baby (a leglangyosabb ötlet)
Legénybúcsú (a legunalmasabb
vígjáték) »
Lambada — a tiltott tánc (a legnevetségesebb mondanivaló)
Rémálom az Elm utcában (a legza-varosabb agyra való horror)
Halálhozó 3000 (a legfantáziátla-nabb sci-fi)
Robotzsaru 2. (a leggyengébb folytatás)
Bízzál bennem! (a legrövidebb és legunalmasabb film)
Emmanuelle 2. (a legsemmitmon-dóbb sztori)
Heves jeges (a legnagyobb csalódás Louis de Funes-ben)
Ezekre bizony kár volt a nyersanyagot pazarolni!
Remélem azért, jövőre sem ürülnek ki a mozik, és néha sikerül egy-egy igazán jó filmet is elcsípni!
Rögtön figyelmükbe is ajánlanék egy — természetesen amerikai filmet, amelyet 1990-ben már reklámoztak. Ezpedig Madonna és Warren Beatty megfilmesített képregényhőse, Dick Tracy.
No, meg biztosan jön a zseni zsaru és a gyagyás gyilkos 87. folytatása is.
L.B.

kérdésekre hajlandó is válaszolni. A riporternőt mégsem ő érdekelte, hanem az, vajon hova lehet még poloskát eldugni.
AMagyar Nemzetkörüliharcokról minden megtudhattunk korábban. Atévések az aláír ás utánkerek-asztalukhoz hívták a feleket, ám természetesen nem derülhetett ki, miben is áll az új Horti-korszak. A Ma szerkesztői, szakmájuk kiválóságai, előre tudhatták volna, hogy a kérdezett újságírók, szakmájuk kiválóságai, immár egzisztenciájukatféltve, gyönyörűenfognak ködösíteni. Meg is tették.
Az SZDSZ-gyűlésről hosszan, részletesen tájékoztattak minket, lehetőleg érdekes hozzászólásokat mutattak, rámenősen a pártszakadás lehetőségeire kérdeztek, hiába. Nem értem, mit vártak a tévések. Amióta tévé a tévé, pártgyűlésen nem derült ki semmi.
Pedig van nekünk dokumentumfilmes hagyományunk, amelynek szemléletével sok minden kideríthető. Ki tudja miért, az elmúlt hónapokban a kitűnő Fehéri Tamás sorozatán kívül a régi Balázs Béla Stúdió filmjei (meg a hasonló új filmek) nem kerültek képernyőre.
Egyetlen példás műsortláttam az elmúlt hetekben, amely fontos információval szolgált, november 19-én a Napzártában. Fekete Ibolya Magyarországon átNyugatramenekült ifjú német anarchistákat kérdezett két részben, az egyesülés előtt, majd most, az egyesülés után. Vonzó, kedves, jó humorú németek ők,
A megyei tanács 1986-ban kezdeményezte a Zala megyei közművelődési elismerések adományázását. Az idei kitüntetések átadásán nagykanizsai meghívottak is résztvettek.
A kanizsai művelődési intézmények, valamint a Polgármesteri Hivatal javaslat áraZalai Közművelődési Emlékplakett kitüntetésben részesült dr. Kerecsényi Edit kandidátus, néprajzos muzeológus, a városért, amúzeumértvégzett önfeláldozó munkájáért. »
Nívódíjat vett át Rohrböck Jenő fafaragó művész, mint a Kanizsa- és

akiknek az NDK éppoly büdös volt, mint a mai egyesített NSZK, és a világon sehol sem találják a helyüket. Az anarchistakocsmában tavaly még Gorbacsov képe lógott, idén már, viccből persze, Honeckeré. De a lényeg: életerős, küzdeni is képes, kedves fiatalok vénültek meg a szemünk előttegyetlen év, aszabad-ság kitörésének esztendeje alatt. Döbbenetes film volt, végre megérthettük, mi az a Németország.
Magyarországon politikai harc dúl, természetesen; ez a társadalom normális létezési módja. Hankiss Elemér volt az a merész tudós, aki annak idején először leírta: minálunk a hatvanas-hetvenes években osztályharc tombolt. A cenzúramentesség idején, most, amikor a vezető pártok cenzúrázásra irányuló törekvései még éppen kioltják egymást, elvileg semmi akadálya, hogy a képernyőre kerüljön a lényeges információ, az, hogyan élnek éppen az emberek.
Mégsem kerül oda. A merőben politikai gondolkodás — mindegy, milyen előjelű — beszűkíti a látványt. A csőlátás esete ez, amikor a beteg periferikus látása elhal, és csak nagyon szűk szegmentumból észlel jeleket. Primitív elvontságok takarják el azt a bonyolult létezőt, aki az ember.
A mai nagy helyezkedésben persze okos újságírók olyor szándékosan erőltetik ezt acsőlátástmaguk-ra; csak az a baj, hogy a használaton kívüli látóideg előbb-utóbb véglegesen elhal.
Spiró György
Környéke Alkotóinak Egyesülete megalapításának kezdeményezője, az első kanizsai fafaragó tábor és számos kiállítás szervezője, több emlékmű alkotója.
Dicsérő oklevelet kapott Lovren-csics Lajos, a Nagykanizsa Városvédő Egyesület vezetője, Gödinek Ibolya a HSMK teaházának animá-tora, valamint Németh Istvánné az Ifjúsági Ház tiszteletdíj as munkatársa.
Városunk kitüntetett polgárainak ezúton gratulál
a KANIZSA

I

KANIZSA

I

1990. december




Szabadnap
Látszólag minden rendben volt nálunk, plakátragasztók* nái. H ltttlkrszabadok vagyunk: eleresztett, dacos farkaskutyák, akik ugyan nap mintnap idegen dalokat csaholunk széta városban, de rólunk lepereg szó, por, -pillantás, ídóV fáradtság, s pogány ösztöneinket tisztábban őrizzük meg maskaránk alatt, mintaszembejö: vő, panelba tőrt emberek. Nyakunkon nyoma sincs póráznak, nytikörvnek, dögcédulának, mi nem szerep-Ijink az oltási listán, és minket nem vezetnek felfásllzott karú Idomárokeié.Mert ml szabadok
vagyunk.
Csakhogy itt volt közöttünk Sótonyl papa,
-»■ Higgyétek el «— szokta mondogatni Csövidlnka —» köszönettel tartozunk az öregnek, jla ő nem volna, még képe* sek lennénk azt hinni, hogy ex itt az ígéret földje, és hogy itt érdemes lehorgonyoznL
Sótonyi papa volt közöttünk az egyetlen, aki már megette a kenyere javát. Az arcára volt írva, hogy az a kenyér menynyire keserű lehetett. Huszonöt éve tiprődott már ax oszlopokat övező kuíymarban—igazság szerint neki keltett volna a feg* szerencsésebb embernek lennie kerek e világon. A hiába várakozás keserűségét éreztük forrni az öreg szétköpködött sz;i vai » ban.
-*- Aki már Fel Balafonnyi fcutyahúgyoí szagolt fel a? osz-iopok tövéné l hajladozva, annak nem csoda, ha mindig fintorra áll az orra — dőrmögte néhanapján Csövidinka, — Ragadjunk meg Itt pár évig, és figyeljétek meg, mi íssznrke hályogon keresztül látjuk majdavilágot!
Szó,ami szó, nemigen szere* tett minket az öreg. Mindenkihez volt egy rossz szava. De talán csak a tnegfeneklettsége, zátonyra Mottsága miatt nem * engedettmmketközelmagához — minket, akik még magabiztos, nagyhangú hajósok módjára jártunk kikötőről kikötőre.
Amúgy nem sok kétséget hagyott afelől, hogy mit gondol rólunk. Amikor reggel benyi* tott, köszönés helyett csak ilyesmiket morgott, hogy „ti itt, a börtön meg ures?\'f, azután egyetlen lendülettel keresztülgázolt az öltözőn, egyenest a fotel-hoz,ésS\'/órt Is fe róla mindent és mindenkit. Ez a fotel volt az egyetlen űlőalkalnr\\trw;í;¥ ut

öltözőben, hát persze;, hogy rápa* koitunk.Kiifónosen az aj emberek voiissőűtak a fotelhoz; a tomtársze-r& öltöző kétségbeejtő kacatjai . között egy kis biztatást véltek fel-fedezni abfran a virágmintás, bordó fotelben, valami csöndes derűt, vafcunltttesebeií kihívást, Az dj belépők első útja ösztönösen a fotelhoz vezetett. Aztán pontban háromnegyed nyolckor megérkezett Sótonyi papa, és már borítót* ta is kJ a fotett. drökké zsémbelt, ócsárolt, mindenhez megjegyzést fűzött, méltatlankodott, de érde-kesmód a fotellal kapcsolatban isoha egy ár va szót nem szólt. Csak benjitott úí öltözőbe, ment, és döntötte kiafotielt, akár egy taiies-kát
Tábori Zoltán:
— Ennél t&bbet ml sem érhe
tünk el, ha itt maradunk—^bólo
gatott IJyenkorCsovIdlnka. —Egy
rozoga székeg} koszos öltözőben,
és ráadásul azért is mindennap
írteg kell harcolni.
Minden rosszindulata ellem-:». azért tiszteltük az öreget. Végu ■.-«. ez az emher már lehúzott itt v^j huszonöt esztendő^ rokkantra dpekedtemagát, téten megfagyott, nyáron megsült, a por,, a füst, a gázok elől a létra utolsó fokán túl nem menekülhetett, s huszonöt éven át céltáblája volt minden gúnynak ésmegvetésitek. Helytállásból különb példát keveset lát* hattunk eddigi életünk során. l>e azért néha megmoccant agyunk" ban a gondolat, hogy ex talán nem is állhatatosság, de még csak nem is be letörődöttség, s aki amott Rap mint nap fogja a létrát, táskát, vödröt és indul a negyedszázada ber()gződött útvonalának, annak az már nem több, mint lyukkár* tyaprogram, erőfeszítés nélküli, élettelen mozdulatok sorozata...
— Már nem ember, csak gép!
— legyintgetett időnként Csővi-
dinka, -— Az a sa* mirgés-nwrgás
pedig csak a rozsdásodó fogaske
rekek csikorgása.
Akár így, akár i fájt nekünk az őrt dottsága. Űgy ére< tozunk, ugyanazt a legföljebb mi vigje

Törtük a fejünk, hogyan jut» hatnánk közös nevezőre vele, aztán végül kisütöttünk neki egy egészen szokaílan ajándékot a neve napjára. Valami eredetit akartunk adni, csak semmi megfog hatót, megszagolhatni, megihatőt, megehetőt Kgy JtícsJt saját magunkat akartuk adni, vatamft a fiatalságunkból, eretnekségünkből, Legyőx-betetlenségíínkbői. Hadd iávsa, hogy mi »etn vagyunk az ellenségei.
Sótonyi. papa neve napjának előestéjére rengeteg piaicát gyűlt ímzv. Ezt persze tudtuk előrc> mert másnap egyszerre váltott a ra»zlk> színházak, múzeumok, hangversenytermek havi és heti
a. Ilyenkor min zad az ember, annyi ;i volt hát a meglepetés: gasztjuk helyette ezt plakátot.
T>.< ,w nem szedtük ki Sótony i
i- \'i plakátból a m
ii i. ,zíikség VÜI\' / >
körzetében.
márazelíga, • .
l)a borukon!
Akkor este szétrajzottunk a öreg körzetében, és egy-két ór.i alatt végeztünk is a munkával. Másnap reggel már csak vigyorogtunk az öreg acsarkodásán.
— Fogsz te még mosolyogni is, ha megnézed közelebbről az oszlopaidat! —nevettünk össze a háta mögött
Alig vártuk u délutánt, hogy vajon mit szól majd a rendkívüli meglepetéshez. A saját munkánkat összecsaptuk, és sietfün k visz-sza. Sötonyi papa még nem ért be. Találgattuk, mihez kezdhetett a hirtelen nyakábuszakadtszabad-
t Rákóczi tér felől
■!—somoly-
Mert akkor
i i1- csiphe-

ta magát .1 -..\' ^..! okiig!
Körbejárt a páliökásüveg.j.« Felváltva SJtflnk az öreg bordtf1^ foteljében. Előre élveztük, hogy többé nem lesz kíbukfencezfótés^
—Talán beúltegy jű mpziba^ A Lady€hattarleysj*ret(5jé-re!
—A plakátot meg eJadtat . ,
—Holnapra bent lesz az új-«f! ságban, hogy valami vén iókótó leszölított minden jónőt a Nagykörúton!
igen, \\>atahogy ígj\' képzeltük. Az öreg egy napra megkapta a lehetőséget, hogy olyan leJie^-n, mlntmL
— Azért most már jó volnat ha tlőkerülne! <— aggályosko-dott valamelyikünk.—A végén még mi leszünk a hibásak, ha elverte a/ egész fizetését!
Egyikünk kísietett, lesni az űregérkeztét. Rövidesen bedug" ta fejét az ajtón.
—Jön!
Odatódultunk a bi ja, ,>i h>>/. Kgymátt lökdóstük, i-nm joii ban láthassuk az 01 on k,\\.c\\. Mint bábszínház paia\\.i-ij.ui .,. !>ilK".i-t* bábufejünk .1/ • ■i ■:. K.. mentén.
\'. ■!.\' ,\\i nem sömmelt. Az
íjyuzottnak látszott. Ruhá-
ri vs ragasztó nyálkásodott.
■tocsoktől cserepes. De
Illlii.itOll
n i;\\ un,tiU
jHl í/á-it
. ..4..i i.iioh.mt.
soU.na i< U \\i>>sza. Mi Ott
>.>li tink iu öltözőben, az
Sototni papa már át is
•cíott, haza i^ liii\'in. í lotii
h i\' • c irította a fotelt, és letrogeroz-
! \' .!Í.iiiic-m!\\iunket.Egyszótse
mertünk szólni hozzá.
♦»♦ Mi van?l«- estünk m ki Csövldinkának.—Hová a f< IK-be tűntél?
Ő ledobta magát a fouih.i.
I\'ÍIIÍOI f;"!t.
— I,n nu cii)oiitl!;mi. 1 l.i ne in
tűzünk el I-Í!1.IIII;\'\\IWS.:M, IMIIH!-
ann\\ian ÍIL^ tnpoi^unk. luigx
aUdig se Ijtu:!!\\, nihil i-^% liúyó-
csiga!
Csak baaiuliui;k ia. ti IVIt.1-pászkodott.
— Hát nem ftiit.K?! I szte
sem vette, csak ragasztott, ra
gasztott, mint egy gépt Abban a
kurva körzetben most minden
plakát kétszer lett kiragasztvu!
AzZaJ megfouta íz öreg fotelját, a béke Cb ;t luiburtí e KÜIöhösjelképétra\'/.égigenultt és teljes erővel földhöz V.I^I.I.

KANIZSA

T







A békésebb világért
A hadiipar és a tudomány felelőssége
Még mindig nem talált meghallgatásra a kor parancsa: „Kovácsoljatok ekevasat a kardokból!" Pedig az emberiségnek jóval nagyobb szükségevan ekevasra, mintkardok-ra. Mennyi tudást von el például a fontos problémák megoldása elől a szigorúan titkos hadiipari kutatás! Erről beszélgettünk Berényi Dénes akadémikussal, a nemzetközi Pug-wash bizottság magyar tagjával, a kaliforniai Nuclear Age (Nukleáris kor) alapítvány egyikmagyar kitüntetettjével.
—Hadd legyekaz ördög ügyvédje! Nemcsak militarista körökben, hanem szélesebb társadalmi rétegekben is él az a felfogás, hogy az emberiség sokat köszönhet a hadiiparnak és az azt megalapozó kutatásnak. Hiszen—mondják—a háborúkmindig isfelgyorsítottáka kutatás fejlődését is, mert az emberiség sohasem vetett be annyi szellemi energiát, mint amikor arról volt szó, hogy egy-egy állam legyőzze a szomszédját.
— Az orvostudományi kutatás bizonyára sokat „köszönhetne" a koncentrációs táborokban végzett kísérleteknek, hiszen addig sohasem végezhettek hasonlóakat a történelemben. Igaz, hogy hátborzongató ez a kijelentés? Nos, legalább annyira hátborzongató az előző állítás is. Egyszerűen nem engedhető" meg, hogy az emberiség vesztét okozó fegyverkezés mellékterméke legyen csak, ami előbbre viszi az emberiséget.
—Nemcsak jámbor óhaj ez? Hiszen amíg kutatók légiója dolgozik háborús kutatásokon, óhatatlan, hogy ők érik el az új eredmények zömét.
—Igaz, hogy a jelenleg dolgozó kutatók negyven százaléka hadiipari kutatásokat végez, s tudnunk kell azt is, hogy a világ eddig élt kutatóinak kilencven százaléka napjaiban dolgozik. S iszonyatos összegeket áldoznak fel, évi több mint 100 milliárd dollárt költ a világ erre. És amilyen drága a katonai kutatás, olyan drága a gyártás terméke is. Egy harci repülőgép például 100—200 millió dollár körül v an, egy harckocsi is jó néhány millió dollár. A hadiipar pazarolja az anyagot és az energiát, termékei hamar elavulnak, és újakkal, modernebbekkel szükséges pótolni őket. Külön kell hangsúlyozni, hogy a további nukleáris és más modern tömegpusztító fegyverek meglétével nem biztonságunk, hanem a veszélyeztetettségünk növekszik.

—Pedig a hadiipar embereinek az a másik érve, hogy kell a fegyver, hogy elrettentse az ellenfelet a támadástól.
—Eddig minden fegyverkezőezt mondta, de a történelmen végignézve láthatjuk, mennyire sikerült elrettenteni a mindenkori támadókat. A szakemberek azt mondtják, hogy a modern fegyverek töredéke, az atomfegyverek egy százaléka elég lenne már az elrettentéshez. Hiszen a szembenálló felek birtokában annyi nukleáris fegyver van, hogy 50—100-szor elegendő lenne az egész emberiség kipusztítására a Földön.
— A biztonságra persze valódi
igény van, minden kis és nagy hata
lom szeretné magát biztonságban
érezni. Mit javasolnak erre például
a békéért dolgozó tudósok?
— Már említettem, először azt a
tudatot kell erősíteni, hogy a fegy
verkezés növekedése a biztonság
csökkenését idézi elő. De a bizton
ság manem lehet egy-egy ország biz
tonsága, csak közös biztonság lehet,
amelyet az országok együttesen sza
vatolnak. Ez mindenképp új gondol
kodásmódot igényel az egyes embe
rektől is. Einsteinnek van egy híres
mondása:„Ne felejtsd el, hogy em
ber vagy, a többit azonban felejtsd
el!" Ez azt jelenti, hogy minden kü
lönbség másodlagos, ami az embe
rek között van, csak a közös voná
sok a fontosak.
—Még van egy nagyon gyakran hangoztatott nézet. A világon a már említett mennyiségűkutató, de azoknál jóval számosabb munkás, technikus és mérnökdolgozika hadiiparban. Mi lesz velük, hiszen ők aztán igazán a hadiipar fenntartásában érdekeltek?
— Annyi más, békés feladat van
a világon, amit meg kellene oldani,
annyi munka, amit el kellene végez
ni! Hogy mást ne mondjak, az em
beriség éhezik, szűkölködik energi
ában, szennyezi a környezetet. Tu
dományos módszerek kellenek a le-
szerelési egyezmények technikai el
lenőrzéséhez is.
— Közismert a Béke Nobel-díj
jal kitüntetett Orvosok a Békéért
Mozgalom, amelynekkeretében sok
egyéni Nobel-díjas is dolgozik. Ke
vésbé ismert egy újabb mozgalom, a
Mérnökök a békéért. Az elmúlt év
ben négy magyar kutató—közöttük
Ón is — illetve műszaki szakember
közös pályaműve a kaliforniai Nuc
lear Age (Nukleáris kor) alapítvány
50 ezer dolláros díját nyerte el. Eb
ben kimutatták, hogy a nukleáris kor-

ban csak nukleáris háború lehet, ugyanis hiába kezdődik hagyományos eszközökkel, előbb-utóbb a vesztésre álló fél nukleáris fegyvert vet be, illetve olyan sok atomerőmű van már a viágon, hogy az azokat szükségszerűen leromboló hagyományosfegyverzet nyomán — sokszoros mértékben mind Csernobil-nál — a kiszabaduló radioaktív anyagok halálra ítélnék a Földet. Miért éppen a mérnöktársadalmat célozták meg a béke érdekében?
— Azért, mert a mérnökök és a
természettudományos szakemberek
a legszélesebb és bizonyos értelem
ben meghatározó rétege a mai értel
miségnek. Ezért gondoltunk arra,
hogy az Orvosok a békéért mozga
lom mintájárameg kell szerveznünk
a Mérnökök a Békéért Mozgalmat
is. A pályadíjként kapott ötvenezer
dollár egy részéből jövőre világta
lálkozót szervezünk. Ezen a világ
minden részéből idejövő mérnökök
és kutatók tárgyalják meg, mit tehet
nek a békéért, a leszerelésért, a há
ború nélküli világért.
—Nemrég olvastam egy—harmincas években megjelent—könyvben, s ez azóta be is bizonyosodott, h°gy a fegyverek addig-addig gyűlnek, amíg egy napon maguktólfognak elsülni.
— Nem a fegyver az igazán ve
szélyes, mert ember kell hozzá, aki
megcsinálja és használja. Nem a
fegyver igazán veszélyes, hanem az
a gondolkodás, amely azt létrehoz
za és ellenségképeket fabrikál. Ame
lyik azt mondja, hogy csak akkor v a-
gyok biztonságban, ha a másikat
megsemmisítem. A gyűlölködés, a
fanatizmus, a más emberek és más
nézetekkel szembeni türelmetlenség
a veszélyes. Ezek helyett kell új gon
dolkodásmód, amelynek lényege a
másik ember felé fordulás, és az erő
szak kiküszöbölése.

Berényi Dénes portréja
Gőz József



Őshüllők nyomában
A Sziklás-hegység előterében, Észak-Amerikanyugati részén, aha-talmas préri felé érdekes látnivaló kínálkozik: a Dinoszaurusz Park. Itt található a Föld egyik legnagyobb „csontbányája": több mint 400, mintegy 100—200 millió éve—élt állatóriás maradványait tárták fel.
Az ősi sárkánygyíkok elsőcsontmaradványait mintegy 200 éve ta-1 ál tik meg, azóta a Földszámospontján bukkantak maradványaikra. Sok fajuk volt, kisebbek-nagyobbak, egyesek vízben, mások a földön éltek, sőt akadtak közöttük, amelyek repülni is tudtak. Némelyek növényekkel táplálkoztak, mások ragadozók voltak. A legnagyobbak méretei lenyűgözőek: elérték a 28 méteres hosszt és az 50—60 tonna tömeget. Ez azt jelenti, hogy egy 50 tonnás sárkánygyík súlya megfelel 12 elefánt, 75 tehén, több mint 600 ember, 5 nagyobb tehervagon súlyának. Ha egy ilyen nagy testű dinoszaurusz a száját kitátotta, fogsorai félméternyire távolodtak el egymástól, egy-egy foga 12 centiméter hosszú és 5 centiméter széles, s az" egyméteres koponyában 70 centiméter hosszú volt a fogsor.
Mik voltak tulajdonképpen a dinoszauruszok? A nevet Sir Richárd Owen még 1814-ben adta az akkor felismert, óriási hüllőcsontokból álló leletegyüttesnek. Azóta számtalan lelet alapján tudjuk, hogy igen változatos, óriási faj- és egyedszámú állatcsoport tartozik a „sárkánygyíkok" gyűjtőfogalma alá. A dinoszauruszok — a legújabb kutatások szerint—messzemenően eltértek a ma ismert hüllőktől: fejlett anyagcseréjük és fokozott mozgáskészségük alapján inkább az emlősökhöz hasonlítottak. Valószínű, hogy egyes csoportjaik belsőhőszabályzással is rendelkeztek.
Kihalásuk abiológia egyik legizgalmasabb, máig sem igazán megválaszolt kérdése. Könnyen elképzelhető, hogy atermészetes kiválasztódás hajtóereje miként vezet a fajok alkalmazkodásához és elterjedéséhez, de elképzelni sem tudjuk, milyenváltozásoknak kell bekövetkezniük ahhoz, hogy egész állatcsoportokpusztuljanak ki, mígmás.ugyan-akkor és ugyanott élő állatcsoportok változatlanul fejlődnek tovább. Pedig a dinoszauruszokkal ez történt: a jura időszak (úgy 200 millió éve) uralkodó állatcsoportjai a kréta időszak végére — földtörténeti mércével mérve igen rövid idő alatt—teljesen eltűntek mind a szárazföldi, mind a tengeri faunából.
(MTI-Press)

24

KANIZSA

19Ö0. december 5HL 1



Tudományos kishírek

Óriás gáztározó





Bad Lauchstadt-ban, a Fekete Pumpa Gázkombinát földalatti tározójának kondenzátor terme.
(MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG)
Gáztárolás a föld alatt
Alkohol hatása a petesejtre
A petefészekből kikerülő érett peték még a megtermékenyítés előtt két érési osztódáson mennek keresztül. Ezekből egyetlen hiánytalan petesejt és három, szinte csak a magállományt magában foglaló, csökevényes, általában meg nem termékenyíthetőúgynevezett sarkisejt képződik. A cambridge-i egyetemen (Anglia) egereken elvégzett kísérletek azt mutatták, hogy ezekre az osztódási folyamatokra nagymértekben hat az alkohol. Az ugyanis befolyásolja azt a folyamatot, amelynek során az utódejtmagokba egyenlően kerülnek bele kromoszómák.
Egerek 7 százalékos alkoholos oldatban helyezett petesejtjei úgy osztódtak, hogy az utódsejtek 20 százalékába a kelleténél vagy több v agy kevesebb kromoszóm a került. Hasonlóan rendellenes osztódás következett be akkor is, midőn nőstény egerekkel—közvetlenül a megtermékenyítésük előtt — alkoholtitattak. Az egerek petesejtjeinek 20 százalékában ekkor is rendellenes volt a kromoszómaszám. Ezeknek a szabálytalan kromoszómaszámú sejteknek nagy része életképtelen, s a terhesség első három hónapjában emiatt következik be a spontán vetélések nagy része.
Csendes vasút
Újfajta, csendes üzeműönműködővonatot helyeztek üzembe Japánban, Osaka városában. A vonat vasbetonpilléreken nyugvó magasvasúti pályán fut, egy-egy szerelvénye négy, egyenként nyolcméter hosszú, kéttengelyű kocsiból áll, és 90 utas fér el egy-egy kocsijában. A szerelvény óránként 60 kilométeres sebességet ér el uretónnal töltött radiálabroncsos kerekein, és a 6,6 kilométer hosszúságú vonalszakaszon a vezérlőközpont számítógépe irányítja a szerelvények mozgását. A vezérlőközpontból tartják figyelemmel a nyolc állomást is, tévékamerákkal, amelyeknek képeit üvegszálkábelenjuttatjákavezérlő-központba.
Ultrafagyasztó
Az élelmiszer-csomagoló üzemek rendszeresen használnak villámgyorsan fagyasztó eljárást. A gyorshűtés révén ugyanis az élelmiszer hosszabb ideig tárolható, és felmelegítésekor kevésbé veszít természetes ízéből és tápértékéből. Egy egyesült államokbeli vállalat nemrég a háztartásokban is használható ultrafagyasztót hozott forgalomba. Ez lényegileg fagyasztó a

fagyasztóban. Egy 23x23 centiméteres, parányi szélcsatornának kialakított térrészben a ventillátorral létrehozott mínusz 34 Celsius-fokos levegőáramlattól az élelmiszer kétszer olyan gyorsan hűl le, mint a szokásos mélyfagyasztókban.
Az ultrafagyasztónak olyan időtartam-kapcsolója is van, amely további 5 Celsius-fokkal csökkenti a mélyfagyasztó hőmérsékletét, s ezzel is növeli a tárolhatóság időtartamát.
Van-e férfiklimax?
A változás kora, a klimax a nőknél általában életük ötödik évtizedében jelentkezik: fogamzásképessé
gükcsökken.majdmegszűnik.Az utóbbi évekbenfiziológus-körökben sokat vitatkoztak róla, van-e férfiklimax? Sokpélda van rá, hogy a férfiak idős korukban is megőrzik nemzőképeségüket, és most a müns-teri (NSZK) Max Planck intézetben megállapították, hogy a férfiaknak nincs beprogramozott klimaxuk, amely a nőkhöz hasonlóan csökkentenészaporodó képességüket. 60-89 éves nagyapákon vizsgálatokat végezve megállapították, hogy heréik tevékenysége a fiatal férfiakkal összehasonlítva nem korlátozódik, és az agynak az a területe, a hipofízis, amely a férfiak termékenységét vezérli, idős korban is sértetlen marad. Fiatal és idős férfiakat vizsgálva nem találtak lényeges különbségetondószálaikmegtermékenyítő képességében sem. A nyugatnémet kutatók a férfiklimax jelenségeit azzal összefüggésben is vizsgálták, hog fontos cél aférfiakfogamzásgát-ló tablettáinak kiifejlesztése. A szaporodóképesség idős kori megőrzése azt jelentené, hogy egy férfinak esetleg 60 éven át szednie kellene a fogamzásgátló tablettákat—kétszer annyi ideig, mint általában a nőknek —, és mert egyetlen gyógyszer sincs mellékhatás nélkül, a hosszú idő alatt rendkívül megnövekszik a kockázat, hogy a fogamzásgátlószer kárt okoz a szervezetükben.
Telebox
Az NSZK-ban a posta Telebox néven új szolgáltatást vezetett be. Bárki személyi számítógépe és telefon útj án bármiféle közlést elhelyezhet egy központi számítógép memóriájának e célra fenntartott „postafiókjában", s a „postafiók" tulajdonosa a személyi jelével hívhatja le a neki szóló üzenetet. Ennek a rendszemek elkészítették mozgó válto-zatátis. Eszerintapéldáulüzletiúton lévő személy a Telebox rendszerbe a magával vitt aktatáskányi készülék révén kapcsolódhat be.

Szerte a világon nagymértékben teltek át a szilárd tüzelőanyagokról a földgázra, függetlenül attól, hogy az egyes országoknak vannak-e gazdag lelőhelyeik, vagy behozatalra szorulnak. Meg kell tehát oldani a növekvő igények kielégítését. Csakhogy a földgázfogyasztásnak napi és havi, valamint különösen nagy téli és nyári ingadozásai vannak. A földgáz kitermelése és a vezetékek kihasználása viszont akkor gazdaságos, ha"egyenletes mennyiségű gázt termelünk illetve szállítunk. E két feladat között tehát egyensúlyt kell találni. Ezt legcélszerűbben föld alatti gáztárolók létesítésével lehet megoldani.
A föld alatti tárolók vagy természetes eredetűek vagy mesterségesen hozzák létre őket. Természetes eredetűek a gáz, az olaj és a vízhordozó porózus vagy repedezett, karsztosodott kőzetek. A mesterséges üregek lehetnek folyadékkal kioldottak vagy nukleáris robbantással létrehozottak. Előfordul felhagyott só- illetve szénbányák ilyen célra való kiképzése is.
A kimerült gáz- vagy olajtároló rétegekben való tárolás csak ott valósítható meg, ahol kellő tárolóképességű mezők vannak. Ez a megoldás a föld alatti gáztárolás szokványos megoldása. Előnye, hogy nincs szükség hosszas geológiai előtanulmányozásra, mert az előzetes gáz- vagy olajkitermelés révén a tárolók adatai már ismertek. Ahol kimerült mező nincs, ott előtérbe kerül a víztároló geológiai rétegekben való tárolás. A víztároló rétegbe vezetett gázt a víz hidrosztatikus nyomása termeli visz-sza. Elterjedt tárolási forma a sós üregekben, az úgynevezett ,,\'sódómokban"

való földgáztárolás is. A módszer lényege az, hogy a sórétegbe fúrt kúton át negyméretű üregeket mosnak ki. Ez a megoldás csak ott alkalmazható, ahol nagyobb föld alatti sótelepek vannak a gázfogyasztó bázis közelében.
A tárolóba a földgázt kompresz-szorokkal sajtolják be maximálisan olyan nyomással, amelyet a geológiai viszonyok megengednek. Egy üreg hasznos térfogata elérheti a 300 000 köbmétert is. Visszatermeléskor a nagy nyomású gázt előkészítő rendszeren vezetik át. Ez azért szükséges, mert a gáz a föld alatti hőmérsékleten vízgőzzel telítődik. A vízgőzt le kell választani, mert dugulásokat okozhat.
A föld alatti tárolásnak a legnagyobb múltja az USA-ban van. A csaknem 460 működő gáztároló az USA 26 államában található. Több mint 300 tárolót alakítottak ki leművelt olaj- illetve gázmezőből, s emellett 52 vizes és 4 sóü-reges tároló van. Ezek a tárolók szabályozzák a mintegy 43 millió gázfogyasztó ellátását. Nyugat-Európában nincsenek tárolásra alkalmas olaj- és gáztelepek, ezért elsősorban a víztartó rétegek és sóüregek jöhettek számításba. Jelentősebb kapacitással Franciaország és Németország rendelkezik. Magyarországon Kardoskúton,Pusztacdcricsen és Hajdúszoboszlón létesült föld alatti gáztároló.
Képünkön: Óriási föld alatti gáztároló létesült Bad Lauchstadtban (Németország). Az egymilliárd köbméteres Fekete Pumpa Gázkombinát kondenzátorterme.
(MTI Külföldi Képszerkesztőség)

1990+

KANIZSA

25




i Z, 3 Ll r •<) 12. <J ■H Is" Jli n i/ fi
1
L
3
U
■s
c

8
9
c
11 ,
12.




Rejtvenysziget
Bemutatkozás
—Azt hiszem, mi már találkoztunk egymással, nagyon ismerős az arca... — Téved kedves uram, a bátyámmal ült együtt Szegeden...
Rajz: Cserny József

Göcseji
pecsenye
60 dkg kicsontozott karaj, 4-5 gerezd fokhagyma, 4-5 szelet húsos szalonna, 1 kávéskanál bors, 3 evőkanál zsír,
1 dl bor,
2 db paradicsom díszítésre
(ez el is maradhat),
kevéske só.
A húst mosás után szárazra töröl-jük,4-5 szeletrevágjuk, hegyeskéssel felszúrjuk és állni hagyjuk. A szalonnaszeleteket bevagdaljuk, kisütjük, majd félretesszük. Az összezúzott fokhagymát a tetejére rakjuk. A fokhagymás szalonnaszeleteket a felszúrt húsba dugjuk úgy, hogy csipkésenkiálljanak. Ahúsokatfog-piszkálóv al összetűzzük. A sütéshez szükséges zsírt a szalonnazsírral összekeverjük és átsütjük benne a hússzeleteket. Közben borsozzuk, majd a borral puhára pároljuk. ízlés szerint lepirítjuk. Meghámozott, egészben hagyott, zsír nélküli tepsiben pirosra sütött burgonyát adunk hozzá. Ha nincs mirelit paradicsomunk, díszítésre megfelel az üvegben vagy hordóban savanyított szép piros paprika. Aki szereti, más savanyúsággal is tálalhatja. Igen mutatós és laktató étel.
(Bné)
Waldorf saláta 4 személyre
3 db savanykás alma (kb. 35 dkg)
25 dkg zellergumó
10 dkg dió
1 citrom
10 dkg majonéz

1 csipet fehérbors
1 csipet cukor
4 ek tejszín
néhány salátalevél
Az almát meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk. A zellert is megtisztítjuk. Mindkettőt kis szeletekre vágjuk (vagy vékonyabb csíkokra), összekeverjük. Salátástálba tesszük, rászórjuk az apróra vágott diót és citromlével meglocsoljuk. Amajonézt tejszínnel hígítjuk, sóval, borssal és cukorral fűszerezzük, majd a salátára öntjük. Fogyasztás előtt a hűtőben letakarva legalább egy órát állni hagyjuk, hogy az ízek jól összeérjenek. Tálaláskor zöld salátalevéllel és felezett dióval díszítjük.
(Stroh Péter)

Az ábra fekete négyzeteket nem tartalmaz. Az egybetűs meghatározásokat nem adjuk meg. Megfejtés után beküldendőa vízszintes 1. szállóigéje, a 6. regénycím, a 7. operája, a 12. szállóigéje és a 13. vígjátéka a megjelenést követő szerdáig.
Meghatározások:
Vízszintes
1. Kosztolányi szállóigéje 2. He-yerdahl hajója — román folyó — ...ultra cepidam: latin mondás — a szabadba rohan 3. Római szám a felével —tiszteletpéldány—kis kecske —technikai kifejezés — az EGK pénze 4. Csak a széleken láttat—holland légitársaság -a... szent, a vélemény szabad — magánhangzók az ABC elejéről — csapattag 5. Szag jellege lehet— atléta—roló egyne-műi — velőtlenül használjuk a felsőfoknál —CGS -rendszerbeli súlymérték vége 6. Szerelem lehet ilyen
— A. Schwarz-Bart regénye—To
kió neve 7. S zerb férfinév—Haydn
operája—voltminisztériumunk be
tűjele 8. Tagadószó — antidialekti-
kusan—neves játékmárka 9. Tenisz
játszma — vég nélkül perel — két
jegyűmássalhangzó — szélsőséges
láz — férfinév 10. Tiszteletpéldány
— növényi rész — Málika közepe
— súlyarány — igekötő — enyém:
olaszul — 3,14 11. Kettőzve: a vi
zek városa—távirati jelzés —báb
filmes monogramja—régi ékes sza
vunk — igekötő—nyomatékosító-
szó 12. Kölcsey szállóigéje — ige
kötő, mely vissza is az — zalai falu
13. B. Leonov vígjátéka.
Függőleges
1. Levéltártudomány 2. Berlini

emlék—ládahangzói—üdvözlégy —üdülj az elején és a végén 3.1. német-római császár—kiütés — labdajáték — Zeno része 4. Lapszélek
— valós — tódul hangzói 5. Jég
kunyhó vége — germán nép — be
járat az eleje nélkül 6. Szovjet folyó
— csónakkellék — sínszélek 7. Is
mer —emeld—nativ röviden 8. Fa
lu Siklós közelében—átalakultüle-
dékes vasérc — szél nélküli szék 9.
Vegyület—indián törzs tagok—gk.
része 10. Férfikabát — becézett le
ánynév—fiúnév 11. Határozórag—
északi kikötő Norvégiában — távi-

ratijelzés —azonos magánhangzók 12. ...Chris: énekesnő—tönkremenés — üres tál 13. S apka — ünnepi asztal része 14. Fej nélküli normann hajós—több királyunk vége—kuszán talál 15.Izomrángás — csodagyógyszer—keserűanyag 16. Kötőszó — zavart garat — előtagként élet a jelentése—kötőszó 17. Siklik a havon—eleje és vége nélküli menet — úton hangzói — felsorolást zár 18. Elektromos szabvány jele -" M-páter: röviden—klorofillok, karó tin nevének első tagja—ruhátlan 19. TV-adást ellenőrző készülék.

26

KANIZSA

. december SHLJ




Mese a Mókás Mókusról
Tréfás kérdések
magyar népmesékből
Mókás Mókus kiment a makkosba és talált egy hatalmas makulányi makkot. Kap-ta-fogta magát, hazavitte, és készített belőle egy akkora rakás mákostésztát, hogy még. Mondogatta is nagy örömében: Ákom-bákom, mézemmákom, de jót vacsorázom! Vacsora után a farka sarkával megtörölte a bajsza végét, és erről eszébe jutott, ha holnap jó idő lesz, megint kimegy a makkosba. De erről meg az is eszébe jutott, hogy ehhez előbb még este le is kell feküdnie.
Egy darabig hát elmikk-makogottmég, aztán jóízűen ágybapottyantotta magát. És mindjárt el is nyomta a buzgóság. Azt álmodta, hogy kiment a makkosba, ahol talált

egy nagy makkot, amiből hatalmas rakás mákostésztát készített, s miközben azt falatozta állandóan egy versikét mondogatott, hogy: — Ákom-bákom, mézem-mákom, de jót vacsorázom! Aztán vacsora után megtörölte a bajszát a farka sarkával, amiről eszébe jutott, hogy ha holnap jó idő lesz, akkor újra kimegy a makkosba, de ahhoz előbb még ma le kell feküdnie. Fogta hát magát és gyorsan belepottyant az ágyba, ahol el is aludt, és azt álmodta, hogy kiment a makkosba és talált egy akkora makkot... és ekkor sajnos felébredt.
Ha Mókás Mókus fel nem ébredt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
(LIA)

— Hogy lehet rostában
vinni a vizet?
(Ha befagy.)
o
— Melyik a Tiszában a
legkisebb hal?
(Amelyiknek legközelebb van a farka a fejéhez.)
o
— Két tyúk az hány pár?
(Egy se, mert egy tyúk, meg
egy kakas az egypár.)
o
—Mikor legnehezebb egy ökör?
(Amikor a te lábadra lép.)
o
— Mért nem mossák az
asszonyok a tejet?
(Mert úgy is fehér.)

—Mikorvanamagyaregy akaraton?
(Mikor a templomból a kocsmába megy.)
o
— Hosszú boltja, kis
kalapja, ezren is ülnek alatta.
Mi az?
(A mák.)
o
— Négy testvérnek egy
kalapja. Mi az ?
(Az asztal.)
o
— Száz szeme van,
mégsem lát.
(A lánc.)
o
— Fehér a földje, fekete a
magja, rúd szántja, ember
hajtja, gonddal veti fel. Mi az?
(Az írás.)



Dominó, sajátkezuleg
Színes kartonból, melynek egyik Oldala papírszínfi olyan téglalapokat \\ águnk fei (egyformákat) melyeknek hoss/ai>l>ik oldata kétszerese a rövidnek. Kivágás után középeti egy csíkkal megfelezzük, majd különböző elrendezésben képekot, vagy számokat, szám pontokat raj/?)! mik rájuk.
tegyen 0-1,0-2,0-3,0-4,0-5,0-6,0-7,0-S, 0-9,Ö-0*ó$lapis« Ugyanígy M,l-2stb. \\ képeknél pedig 10-10 képet érdemes \\a-tiálni, küfönb&íő párosítással. Ha elké-szült, a dominó szabályai s/etinf fátr/.ha-; velők*


1990.

21,

2?





Teszt
Szkeptikus igazságok
Válságban vagy?
A törvénykönyv, a legrafináltabb olvasmány, mert nem az van benne leírva, amit mi olvasunk, hanem amit a bíró olvas ki belőle.
2.5
Alegnehczebbdologazigazságotbizonyítani, mertnem gondolunk arra, hogy bizonyításra szorul.
3.§
„Megbüntetem az apák vétkeit, a gyermekeikben..." — mondja az írás. Ezek szerint a Teremtő sem bízott saját igazságszolgáltatásának hatékonyságában.
4.§
A bíróság elé került felek közül, akinek nincs igaza, fölényben van azzal szemben, akié aper igzsága. Lehetnyerni, lehet veszteni. Ha az veszt, akinek úgysincs igaza, nem kockáztatott semmit. Ha nyer...?!
5.§
Nincs igazság!
— Az lehet, az még elviselhető — szól a bíró. — De azt mondja meg, miért van igazságtalanság...?
Nagy emberek — kis történetek
— Vendégeim lesznek vacsorá
ra, örvendenék, ha ön is megtisztel
ne — invitálja a tekintélyes politi
kus Swiftet, az írót.
— Tessék, itt az ételek, italok
listája, pillantson bele!
—Mylord—feleli a nagy angol szatirikus —, inkább mutassa meg nekem a meghívottak névsorát!
GeorgeBizet francia zeneszerző, a Carmen világhírű alkotója jó humorú ember volt.
Egy alkalommal hamis halálhírét keltették. A pletyka vilámgyor-san bejárta egész Párizst, a muzsikushoz is eljutott. Másnap délután Bizet egy ismerősével találkozott.

— Mi az, ön nem halt meg? —v kérdezte hüledezve az ismerős.
—De igen—felelte siri hangon a zeneszerző—, mára azonban már
jobban lettem.
*
G. B. Shaw új darabjának a bemutatójára levél kíséretében két jegyet küldött Churchill miniszterelnöknek.
A levél így hangzott:
„A másik jeggyel vigye el egy barátját—ha ugyan maradt még..."
Churchill ugyancsak levélben köszönte meg a figyelmet:
„A bemutatóra nem mehetek, de néhány nap múlva okvetlenül megnézem a darabját—ha ugyan játsz-szák még."

Senki sem mondhatja: „Én vezetem aboldogság top-listáját., .Nincs tehát semmi rendkívüli abban, hogy az élet felhőtlen szakaszát nehéz napok váltják, legfeljebb az utóbbi tűnik a hosszabbnak. Egy hajdani, keleti bölcs szerint megpróbáltatások szülik az igazság nagy pillanatait. De hogy mikor és hogyan kell fogadni, ehhez már saját bölcsességre van szükség.
Ez a játékos teszt az érzelmi válság elviselését érinti olymódon, hogy néhány, valósnak tekinthető helyzet megítélését kívánja tőled. Jelöld meg, hogy melyik válasszal értesz egyet.
1. A legutóbbi együttléteteket
már a kitörni készülő vihar jelle
mezte. Te azonban úgy döntesz,
hogy:
A. Semmiről sem kívánsz tudo
mást venni, inkább homokba dugod
a fejed, mint a strucc.
B. Kísérletet teszel, hogy a fe
szültség okát közösen tisztázzátok.
C. Nem szólsz egy szót sem, mert
úgy véled, nemsokára megint jóra
fordul minden.
2. Lényegesnek tartod, hogy
hosszú ideig nem szabad kitartani
valaki mellett?
A. Igen. Számodra alapvető je
lentőségű a szabad válaszlás lehető
sége.
B. Nem. Úgy is mindennek egye
düllét a vége.
C. Bizony, energiapazarlás töb
bel is járni, ezért legjobb, ha egyet
len kapcsolatra koncentrálunk.
3. Szerinted jó az, ha az ember
idejében felfedezi a válság
tüneteit?
A. Nem.
B. Igen.
C. Attól függ, ki okozza.
4. Gondolod, hogy már az első
megpróbáltatásnál el kell dönteni:
Érdemes tovább folytatni, vagy
jobb, ha szétváltok?
A. Az esetek többségében nincs más út.
B.Nem. Szerintem el kell kerülni a megrázó döntést.
C. Időt kell nyerni azért, hogy nyugodtan átgondolhassuk adolgot.
5. Ha nem kettőtöket, csak
téged hívnak egy bulira...
Szerinted az:
A. Lehetőség az unaloműzésre.
B. Teljesen felesleges.
C. Félreértésre és féltékenységre
adhat okot.
6. Ha gondjaitokba a közös ba
rátokat is beavatjátok...
A. Ez hozzásegít az ellentétek tisztázásához olyasmiben, amit

szemtől szemben nem volt erőtök megmondani.
B. Nem, ez nem segít.
C. Nincs értelme, mert sem az
ügy, sem a megoldás nem tartozik
másra.
7. Egy ideje már nincs minden
rendben köztetek és ekkor ő azt
javasolja, hogy töltséget együtt a
vakációt. Ebből ítélve:
A. Úgy ítéled, hogy változtatni
akar.
B. Feldühítajavaslat; eddigmiért
nem kereste a jobb megoldást?
C. Arra gondolsz, hogy egysze
rűen nem kíván szembenézni a va
lósággal és inkább a látszattal törő
dik.
8. Hogyan vélekedsz az őszinte
beszédről?
A. Bizonyos esetben a gyenge
ség érzését keltheti.
B. Némelykor az egyetlen helyes
tennivaló.
C. Akkor hasznos, ha egyik fél
nek s,em ad alkalmat a támadásra.
A válaszok értéke: A=10; B=3; C=5 pont.
Amennyiben 40-nél több pontot is elértél, tudnod kell, hogy azok közé tartozol, akik irtóznak az érzelmi magánytól és ennek elkerülésére mindent megtesznek. Azt is, hogy fenntartsák a már korábban szétszakadt partnerkapcsolatot, illetve a kapcsolat látszatát. Tisztáznod kell, mit vársz magadtól és mit akarsz. Az út semmiképpen sem a valóság elől való rejtőzködésen átvezet a boldogsághoz.
Ha 3040 pontot gyűjtöttél, nos ez a kiegyensúlyozottságra utal. S arra, hogy a kapcsolatkeresésben és kapcsolatalakításban érett emberként viselkedsz. Őszinte, korrekt magatartásod átsegíthet a nehézségeken, de ügyelj arra, hogy túlzásba ne ess. Képes vagy párbeszéddel, okos szóval rendezni a problémákat, s tudod, hogy kellő önkritikával könnyebben megértheted a másikat is.
Ha a pontjaid 24 és 30 közöttiek, ez őszinte, bár kissé szeszélyes személyiségre vall. A párkapcsolatban törekszel arra, hogy minden problémát a súlyának megfelelően, kendőzés nélkül vizsgálj. Ez a szándék dicséretes, ám könnyen a másik végletbe eshetsz, hanem tartod szem előtt, hogy minden feszültség feloldásáhozjóindulat is kell. Ügyelj arra, hogy a kissé nyers karaktereddel ne sértsd meg annak az érzékenységét, akit egyébként óvni szeretnél mindentől és mindenkitől.

KANIZSA



Az „olajos" művelődési házban sikeres divatbörzét tartottak. A keresett cikkeket termelői és nagykereskedelmi áron kínálták.
(Fotó: Szakony Attila)
Orvosi ügyeletek
Szentmisék, Istentiszteletek

Hevesi Sándor Művelődési Központ
December 21-tői 30-ig: Fülöp Ilona grafikusművész és Návai Sándor szobrászművész kiállítása, a kiállító teremben.
December 21,18 órától: Karácsonyi teaház. Beüehemes játék, mézeskalács készítés, karácsonyi népszokások, táncház. Közreműködnek: Dél-zalai Táncegyüttes, a Patkó Bandó népzenei együttes.
December 22,19-24 óra: Jazz Karácsony. Közreműködik: Cscprcgi Gyula együttese. Vendegek: Solti János (dob), Gadó Gábor (gitár), ifj. Rátonyi Róbert (zongora, szintetizátor).
December 27,18-23 óra: „Műv-házi-buli". Rock and roll party a nosztalgia jegyében.
December 28,19-24 óra: Előszilveszter — Ifjúsági Táncest.
December 31,19-05 óra: Vidám szilveszter. Zene: Nosztalgia zenekar.
Erkel Ferenc Olaiiapri Művelődési Ház
December 28,18 óra: Rock and roll klub. December 31,19 órától: Vidám szilveszteri bál.
Kodály Zoltán Művelődési Ház
December 28,17 óra: A Kertbarát Klub vidám szilvesztere.
Móricz Zsigmond Művelődési Ház
December 22,18 óra: A Kanizsa Táncegyüttes családi estje. A Ház együttesei külföldi útjainak videofelvételei. Táncház-zene: Bojtár együttes.
December 29,19 óra: Családi est (zártkörű), nyugdíjasoknak és családtagjaiknak.
Ifjúsági Ház
Minden szombaton, 10-12 óra: Lutra csere-bere klub, a földszinti előcsarnokban. December 21-3l-ig: Iskolatönéneti kiállítás a Thury György Múzeum anyagából. December 21 -tői 31-ig: Vágó Marianna amatőr festő kiállítása. December 28, 9 óra: Ifjúsági Ház Kupa — sakkverseny középiskolásoknak. December 29,15 óra: Ó-év búcsúzutó általános iskolásoknak (meghívók alapján). December22-lőljanuár6-ig (ünnepnapok kivételével): Minden nap Videó varázs címmel filmek kicsiknek és nagyoknak.
Thurv Gvörgv Múzeum
Az„Erdő és ember Zalában" című kiállítás hétfő és kedd, valamint az ünnepek kivételével naponta 10-17 óráig tekinthető meg, Lenin út 5. sz. alatt.
Városi Képtár
Nagykanizsa történetekiállítás. Megtekinthető a Vasemberházban (Adyúti oldalon): szerdán és csütörtökön 10-14, péntek, szombat, vasárnap 14-18 óráig.
Helyőrségi Klub
December 21 -27: Korpavári Attila amatőr fotóművész kiállítása. Megtekinthető a Mini-Galériában (vasárnap kivételével) naponta 15-20 óráig.
December21,19-05 óráig: Szilveszteri mulatság. Többféle zene, finom vacsora, vérbeli szilveszteri hangulat!
Apolló Filmcentrum
Apolló mozi:
Előadások kezdete: 16,18 és 20 óra.
December21-23: Kickboxer—Vérbosszú Bangkokban (amerikai). Pénteken de. 10 órakor is.
December 22-23,14 óra: Vissza a jövőbe II. (amerikai).
December24-26: Brémai muzsikusok (spanyol rajzfilm). Hétfőn csak 14 és 16 órai előadás!
December2S-26: Rövidzárlat 2. (amerikai). Csak 18 és 20 órai előadás! Szerdán de. 10 órakor is.
December 27-30: Vissza a jövőbe III. (amerikai). Pénteken de. 10 órakor is. A péntek 20 órai előadás elmarad. Szombat és vasárnap 14 órakor is.
December 31: SZÜNNAP.
Szündei maiiné: előadások kezdete 14 óra.
December 22-23: Vissza a jövőbe II.
December 24: Amerikai nidzsa 2.
December 25: A medve.
December 26: Ikrek.
December 2 7-30: Vissza a jövőbe II.
December 31: Jákob rabbi kalandjai.
Január 1: Támadók a Marsról.
Január 2: Robotzsaru 2.
Január 3: Szömyecskék 2.
Január 4: Indiana Jones és a kereszteslovag.
Január 5: Szelleminók 2.
Január 6: Kincsvadászok.
Stúdiómozi:
Előadások kezdete: 17 és 19 óra. Csütörtök: Filmbarátok napja.
December 21 -23: Jézus (amerikai).
December 24: SZÜNNAP.
December25-26: Ijfú Einstein (ausztrál).
December 27-30: Az érzékek birodalma (japán, 18 éven f.)
A pénteki 19 órai előadás elmarad.
December 31: SZÜNNAP.
Matiné (gyermekeknek), 14 órakor
December 23: Az erdő kapitánya.
December 30: Szaffi.
December 21 -3 l-ig, 15 órakor: Hamupipőke.

Hétköznap: felnőttek részére 17 órától másnap reggel 7 óráig a rendelőintézet földszintjén (telefon: 13-274), gyeremekek részére 17 órától másnap reggel 7 óráig akórház gyermekosztályán (telefon: 11-500/375-ös mellék).
Hétvégi ügyelet: felnőtteknek: szombaton 7 órától hétfőn reggel (vagy a hétvégét követő első munkanap) 7 óráig a rendelőintézet földszintjén (telefon: 13-274), gyermekeknek: szombaton 7 órától hétfőn
Református Egyházközség, Kölcsey u. 22. Telefon 11-483. Istentisztelet: minden vasár- és ünnepnap de. 10 órakor. Bibliaóra: minden csütörtökön du. 17 óra. Hittanórák: csütörtökön 15.30 órától 7-8. osztályosok, péntek: 14.30 órától 1-2-3. osztályosok, pénteken: 15.15 órától 4-5-6. osztályosok részére.
Szent József Plébánia (Alsótemplom). Telefon: 11-570. Vasárnapi miserend: de. 7.30,9 és 10.30 órakor. Esti mise: 18 órakor. Hétköznapi miserend: de. 6.30,8 órakor.
Jézus Szíve Plébánia (Felsőtemplom), Deák tér. Telefon 13-301. Vasárnapi miserend: de. 7, 9,10 és 11.45 órakor. Esti mise: 18 órakor. Kórházi kápolna: de. 7.45 órakor. Sánc: de. 11 órakor. Hétköznapi miserend: de. 7.30, 8 órakor, du. 18 órakor.
Sarlós Boldogasszony Plébánia, Tanácsköztársaság tér5. Te-

(vagy a hétvégét követő első nap) reggel 7 óráig a kórház gyermekosztályán (telefon: 11-500/375-ös mellék).
A városkörnyéki betegeknek szombaton 7 órától hétfőn reggel 7 óráig a rendelőintézet földszintjén (telefon: 11-500).
Gyógyszertári ügyelet
Szabadság téri gyógyszertár naponta 20 órától másnap 7 óráig, hétvégén: szombaton 14 órától hétfőn" reggel 7 óráig. Telefon: 11-531.
lefon: 19-204. Vasárnapi miserend: de. 7,8 és 10 órakor. Este: 18 órakor. Hétköznapi miserend: de. 6.30,7 és 7.30 órakor. Litá-niák: 18 órakor. Liszó: szentmise vasárnap 13 órakor. Miklós-fa: szentmise vasárnap de. 11.30 órakor. Szombaton 18 órakor.
Szent Imre Plébánia, Vörös Hadsereg u. — Királyi Pál u. sarok. Vasárnapi miserend: de. 7, 9, és 11 órakor. Hétköznapi miserend: 7 és 7.30 órakor. Litánia: minden vasárnap este és ünnepnap 18 órakor.
Evangélikus Egyházközség, Béke u. 37. Telefon: 11-320. Istentisztelet minden vasár- és ünnepnap de. 10 órakor valamint minden csütörtökön de. 8 órakor.
H. N. AdventistaEgyház, Béke u. 33. Istentiszteleti alkalmak: Imaóra: pénteken 19 órakor. Bibliatanulmány: szombat9.30 órakor. Istentisztelet: szombat 10.45 és 13.30 órakor.

KANIZSA

29





Visszapillantó


Közgáz-MASPED—MAV NTE 82:57 (43:30)
NBI,3"-csoportosnőikosárlab-da mérkőzés. A kanizsaiak legjobb dobója: Simonné (30).
Tovább tart a kanizsai csapat gyenge „tavaszi" teljesítménye, amely most már egyértelműen ,Je-zuhant" az alsóházba, a kiesőzóná-ba. Az alaposan legyengült vasutasok a hétközi hazai vereséget is kiesőjelölttől szenvedték el, s most is kiesés ellen küzdó" csapat ellen játszottak, így aztán a két utóbbi találkozón pont azoktól kaptak leckét, akik riválisok.
— Sajnálattal kell megállapítani, hogy a mostani csapat számára nagy akadályt jelent az élvonalbeli követelmények teljesítése. Én senki t sem akarok megbántani, dehát azt látni kell, hogy nincs Szakács, Pong-rácz, Petényi, Móró, Szabó. A pótlásukatnem sikerültmegoldani s így
aztán nem sikerül a megfeleld eredmény elérése sem. Nagy a teher akiesés elleni harcban a lányokra. Az ellenfelek ami jelenlegi játékosainknál jobbak, pontosabbak, eredményesebbek. A fővárosiak ellen elképesztően gyengén játszottunk s így aztán a hazaiak könnyen érték el 25 pontos győzelmüket. Egyedül Simonné nyújtott elfogadható teljesítményt, Ácsné.Bogyaiés Keresztény is csak 2-2 pontra volt képes. Ehhez úgy érzem még kommentár sem kell. Egyelőre ez van, ezt tudjuk nyútja-ni. Ami szomorú, még kilátás sincs az év hátralévő mérkőzésén a javulásra s így nincs más, mint kivárni, hogy jövő év január közepére kialakuljon a MÁV NTE remélhetőleg új cs apata, amelyet már erősíthetnek az őszi idényben hiányzó játékosok.
(b)
Továbbra is győzelem nélkül
Olajbányász—Békéscsaba 23:30 (11:16)
NBI-es női kézilabda mérkőzés.
Az Olajbányász női kézilabda csapata továbbra is győzelem nélkül maradt. Pedig a Békéscsaba ellen akár nyerhettek is volna, csakhát a mutatott játék ehhez kevés volt.
A találkozó első időszakában végig fej-fej mellett haladt a két csapat, 10 percnyi j áték után még egyik csapat sem tudott előnyhöz jutni. Ezután azonban beleerősítettek a vendégek, akik végig vezettek, sőt négy gólnál sosem adták lejjebb az előnyüket.
így a vártnál is simább vereséget szenvedett az Olajbányász, sőtezút-tal még a „szokott" játékot sem tudták produkálni alanyok. Pedig aBé-késcsaba egyáltalán nem tűnt verhe-
tetlennek, így a kanizsai lányok sajnálhatják az elhibázott lehetőséget. Deregi László, azOlajbány ászedzője: —Döntőnek bizonyult, hogy Mátyást a mérkőzés jelentős időszakában emberfogással sikerült a vendégekben kikapcsolni a játékból. Ebből fakadóan eléggé kapkodóan és pontatlanul játszottunk, sok volt az eladott labda. No és a két csapat között lévő egyéni tudásbeli különbség is sokat számított.
Géczei Lajos, a Békéscsaba szakosztályelnöke: — Idény végi, alacsony színvonalú mérkőzésen csupán a nagyobb rutinunknak köszönhetjük a győzelmet.
— KZ —

Kispadon
— Még szerencse, hogy a fiúk nem vették észre, az ellenfél még nincs a pályán!

30

KANIZSA




XXX. Zolái Olaios Teke Kuoa
Végleges búcsú a kupaversenytől
Ezelőtt 30 évvel indult útjára az Olajos Teke Kupa, amelyet a tekesport kiválósága, Gömöri János, a Sörgyár igazgatója és aka-nizsai vállalatok közös összefogásával szerveztek meg.
A hazai tekesport jegyzett versenye lett időközben az Olajos Teke Kupa, amely számos élvonalbeli csapatot, kitűnő teké-zők sokaságát „szállította" a városba, köztük világ- és Európabajnokok, magyar bajnokok sorakoztak fel a nagykanizsai versenypályán.
Egyre szebben fejlődött a sportág, nagyszerű fetételeket biztosított a fővédnök Gömöri János. Igazt vidéki fellegvár lett Kanizsa, kitűnő vezetők, szervezők segítették a ragnos versenyt, ápoltáka hagyományokat. Több mint 20 éven át méltán figyeltek fel a kiemelkedő kanizsai rendezvényre.
Közben a sörgyári igazgató nyugállományba vonult s ettől kezdődően a kupaverseny is új feltételek közé került. Lassan megszűnt a varázs, nem sikerült pótolni Gömöri Jánost. A közbejött gazdasági, pénzügy i helyzet is megváltozott, az ötezer forintos nevezés teljesen elvitte az élcsapatokat az Olajos Kupától. A színvonal lecsökkent, a küzdelem megmaradt, ám a csapatok többsége valójában NB III-as mezőnyt jelentett (1-2 élvonalbeli és NB Il-es csapat azért még akadt).
Sajnos, a kupa Örökös elnöke, Gömöri János időközben elhuny t. A vezéregyéniség elment. A rengeteg értéket, az akaratot, a szervezést, a sport szeretetét, a közösségi élet nagyszerűségét próbálta „átültetni" az utódokba. Sajnos, nem sikerült. Lezárult egy nagy korszak, követők nélkül!

Gömöri Jánost, a nagyszerű embert, a kitűnő sport vezért a tekesport megszállottját nem sikerült pótolni. Őt nem, holott többen is állítják, hogy pótolhatatlan ember nincs, de Gömöri János kivétel!
A kanizsai változások, a „zuhanás" többek között már abban is megnyilvánult, hogy 1 évvel ezelőtt az évente hagyományos kanizsai versenyt el kellett vinni avidéki fellegvárrá előlépettZa-laegerszegre. A felvételek a sörgyári csarnokban nem voltak adottak. Sajnos, ez történt meg a jubileumi, XXX. Olajos Teke Kupán is, pedig októbertől a városi tekézők szövetsége és az ola-j ipari vállalatok is azt szerették volna, haakupasorozatNagyka-nizsán zárul.
Ugyanis a jubileumi kupaverseny egyben záró kupaverseny lett, mivel a pénzszűkös világban , a megváltozott körülmények arra késztették a rendezőket, hogy egy szép sorozat végetért. Sajnos!
A XXX. Olajos Teke Kupát az ideális feltételeket biztosító zalaegerszegi versenypályán bonyolította le a megyei tekézők szövetsége a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat, valamint a ROTARY Fúrási Kft. hathatós támogatásával.
A kupazárón 14 férfi és 4 női csapat szerepelt, köztük a verseny nemzetközi jellegét az INA Nafta Lendava női és férfi csapatának szereplése adta Büki László, Major Mihály és lelkes segítőtársai a rövid előkészítési idő ellenére példás gyorsasággal dolgoztak. Nagy felelősséggel, szervezett munkával készítették előa verseny t, amelyet mintaszerűen bonyolítottak le.
A nők eléggé szűkös mezőnyében külön versenyfutást foly-

tatott az NB l-es ZTE-Építők és az NB Il-es Sörgyár (a kupavédő) , amelyek között most, három évi sörös siker után egerszegiek nyertek.
Élcsoport végeredmény: 1. ZTE-Építők 2355 fa, 2. Kanizsa Sörgyár (Szentes Szilvia 353, Csillag Mária 331, Tuboly Jenő-né 376, Majoros Istvánné 374, Németh Gusztávné400, Vágvöl-gyiné Miklós Gabriella435/2269 fa. Az egyéniben díjazott kanizsai versenyzők. I-II-es pályán: 3. Tuboly Jenőné. III-IV-es pályán: 1. Vágvölgyiné Miklós Gabriella,... 3. Németh Gusztáv-né.
A férfiak mezőnyében a kupavédő, NB l-es Sabária SE csapata biztosan végzett az élen az NB III-as Lovászi Bányász előtt, amely több NB Il-es csapatot megelőzött. A két kanizsai csapat, a Sörgyár NB III-as együttese és a DKG tömegsport csapata zárta a sort.
Élcsoport végeredmény (a kanizsaiak eredményei):
1. Sabária SE 2487,2. Lovászi BSK 2393, 3. SKMSE-FALCO 2377, ...13. Kanizsa Sörgyár (Csik Ferenc 362, Magyar Zoltán 338, Miszlai Ákos 306, Sziklai Csaba 346, Németh József 360, Tóth Béla 402) 2114 fa, 14. DKG Nagykanizsa (Schlosser József 370, Szabó Elemér 333, Horváth Ferenc 369, Bazsika József 330, Papp László 304, Léder István 369) 2075 fa.
Az ünnepélyes eredményhirdetés során az eredményeket Major Mihály, a megyei szövetség elnöke ismertette, majd az 1-3. helyezettek tiszteletdíjazásban részesültek. Az Olaj Kupa véglegesen bekerült a Sabária SE és a ZTE-Építők vitrinjébe.
Balogh Antal

Ülőröplabda
Ezüstös
helyről
folytatják
a kanizsaiak
Az ülőröplabda I. osztályú csapatbajnokság őszi idénye befejeződött. Az 5 csapatos mezőnyben a zalai-kanizsai sportot a Hamburger SK együttese képviseli, amely abajnokság első félidejében a várakozásnak megfelelően szerepelt.
Az előző bajnokságban és a Magyar Kupában is ezüstérmes kanizsaiak ősszel ugyan tartalékosán szerepeltek — két kulcsjátékos is hiányzott munkahelyi elfoglaltság miatt — ám így is hozták a tőlük elvárható eredményt.
A többszakaszos bajnokságot a kanizsaiak Tatabányán fejezték be, ahol olyan két csapattal találkoztak, amelyek ugyancsak az ezüstéremre pályáznak (csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a bajnoki arany nem kiadó, hiszen aNyíregyházi Piremon csapatától azt nem lehet elvenni).
No, Czimmcrmannék sikerrel vették az őszi idényzárót. A „házigazdát", a Tatabányát remek játékkal verték 3:0-ra, majd a Pécsi Lendület igen lendületesen kezdett, az elsőkét szett után már 2:0-ra vezettek. A meglepetés azonban elmaradt, Földiek összeszedték magukat és végül 0:2-ről 3:2-re fordítottak.
Az őszi idényben a bajnok Piremon 100 százalékos teljesítményt nyújtott. A kanizsaiak állnak a 2. helyen, akik 8 mérkőzésből hatot megnyertek, két vereséget szenvedlek (mind a kettőt a bajnoktól), s így 14 pontot gyűjtöttek. Őket követi a Tatabánya, amely az első félidőben 12 pontot szerzett.
A csapatból Czimmermann, Balogh, Földi J. nyújtotta a legjobb egyéni teljesítményt, de a többiek is megtették a magukét.
(gh)

KANIZSA

31





Jeleskedtek a kanizsai úszók
Futószalagon
Futó
Városunkban javában zajlik a városi teremlabdarúgó torna. Az elmúlt hét végén számos mérkőzést játszottak a csapatok. Képünk a Lokomotív—Fortuna mérkőzésen készült.
Fotó: Szakon? Atilla
Az elmúlt két hétben három versenyen is szerepeltek a Vízmű SE tehetséges versenyzői, akik nagyszerű sikereket értek el.
A zalaegerszegi VI. Zala Kupa nemzetközi versenyen 6 csapat szerepelt, amelyen a következők végeztek dobogós helyeken a felnőttek mezőnyében.
200mnőimell: 1. Holló Adrienn 2:55,5, ..3. Orbán Krisztina 3:00,3. 100 m női mell: 2. Orbán Krisztina l:21,2,3.HollóAdriennl:21,2.200 mnői gyors: 2. Vágvölgyi Viktória 2:18,6, 3. Nagy Tünde 2:23,0. 100 m női hát: 2. Vágvölgyi Viktória l:17,2.4xl00mnői vegyesváltó: 2. K. Vízmű (Vágvölgyi, Holló, Orbán, Nagy) 5:05,8.
Az összesített pontversenyben a kanizsaiaka2. helyet szerezték meg.
Az Olimpiai Reménységek Versenye országos döntőjére Dunaújvárosban került sor, ahol a kanizsai úttörőkor csoportos versenyzők (1979-80-as születésűek) között remekeltek a Vízmű úszói, akik 3 bajnoki címet szereztek és több jó helyezést értek el.
A kiemelkedő eredmények:
50 m leány mell: 1. Holló Adri-enn37,71.100 m leány mell: 1.Holló Adrienn 1:22,63 (ifjúsági aranyjelvény, új megyei úttörócsúcs). 100 m leány pillangó: 1. Horváth Ágnes 1:16,75.200 m leány gyors: 4. Horváth Ágnes 2:36,35.50 m leány hát: 4. Borsos Adél 40,05. 100 m leány hát: 6. Borsos Adél 1:26,51. 50 m leány gyors: 6. Tóth Andrea 35,42. 4xl00mleány gyorsváltó: 5. K. Vízmű (Holló, Borsos, Révész, Horváth).

Az ORV pontversenyében 5. helyen végzett a Vízmű!
Az ORV országos döntőt követő napon Szombathelyen vettek részt nagyszabású nemzetközi versenyen, a Vízmű-Traubi Kupán akanizsai fiatalok, akik ismét kitűntek remek eredményeikkel.
100 m leány gyors: 1. Vágvölgyi Viktória 1:05,10, 2. Nagy Tünde 1:05,97.100 m fiú gyors: 5. Németh Lajos 1:06,11.100 m leány mell: 1. Holló Adrienn 1:23,76, 2. Orbán Krisztina 1:24,34. 100 m fiú gyors: 1.Révész Tamás 1:19,05 (újmegyei úttörő csúcs), 2. Ludvig Viktor 1:23,02. 100 m leány hát: 2. Nagy Tünde 1:18,06, 3. Simon Tímea 1:20,31.100mleánypillangó:2.Qr-bán Krisztina 1:14,94, ..6. Révész Katalin 1:23,53.100 m fiú pillangó: 5. Németh Lajos 1:12,55, 5. Szabó Dénes 1:14,53.200 m leány vegyes: 4. Vágvölgyi Viktória2:46,97,5. Simon Tímea 2:47,80.4x 100 m leány vcgycsváltó: 1. K. Vízmű (Vágvölgyi, Holló, Orbán, Nagy) 4x100 m fiú vegyesváltó: 3. K. Vízmű (Németh, Ludvig, Szabó, Révész).
200 m mellúszásban Holló Adrienn, a 11 éves kislány 2:59,11 mp-es eredményével ifjúsági aranyjelvényes lett, aki időeredménye egyben új megyei úttörő csúcs! Ezen a távon RévészTamás is új megyei úttörőcsúcsot állított fel, ami 2:53,43 mp.
Papp Miklós tanítványai az összesített pontversenyben az előkelő 2. helyen végeztek, 10 ponttal gyűjtöttek kevesebbet, mint akupa-győztes Sz. Vízmű.
(Balogh)

A Magyar Kupában bejutott a nyolcad-döntőbe a Tungsram NB I B-s férfi kézilabda-csapata, amely a Debreceni Dózsával, az egykori magyar bajnokkal mérkőzött oda-visszavágó rendszerben. A kanizsai fi úkjólhelyt-álltak az NB l-es lilafehérek ellen, akik becsülettel búcsúztak a kupától.
A MÁV NTE NB l-es női kosárlabda cspata aZ. VOlán MTE ellen kezdte meg kupaszereplését, de már korán befejezte azt, miután vereséget szenvedett NB Il-es ellenfelével szemben.
o
Az Olajbányász NB l-es női králabda-csapata sem járt sikerrel, amelyet az NB I B-s Postás búcsúztatott el a kupától.
Asztalitenisz NB I-ben\'meg-változtatták a csapatbajnoki rendszert. Jövő ősz szeptemberében kezdődő új bajnokságban „bejött" a kanizsaiak javaslata, s így majd az új bajnokságban 4-4 felnőtt vívja aló egyéni mérkőzést és újítás, hogy 2 páros játékra is sor kerül. Ezzel már az NB I-ben is lehet döntetlen végeredmény.

Közös megegyezéssel szerződést bontott Czimmcr Tamás a Tungsram SE NB I B-s férfi kézilabda-csapatának szakvezetője és a klubvezetés. A kitűnő szakember munkájával teljes mértékben elégedettek voltak Kanizsán, ám Czimmer a jövőben Kft.-ben dolgozik, munkája többségében külföldre szólítja.
A kanizsai csapat azonban gyorsan pótolta a szak vezetőt, hiszen már szerződést is kötöttek a Kanizsán jól ismert és bizonyított Jéki Zoltánnal, aki az olajoslányokat vitte fel az NB I-be. Az új lámpagyári edzővel 1,5 éves szerződést kötöttek, aki eddig a PMSC NB l-es csapatának volt pályaedzője, utánpótlás vezetője-
a
Rendkívüli elnökségi ülést tartott Zalaegerszegen a megyei


tekézők szövetsége elnöksége, amelyen összegezték az idei te-ke-sportév tapasztalatait, az 1991. évi kiemelt feladatokat, majd a vitában a kanizsai elnökségi tagok sorra lemondtak elnökségi tagsági tisztségükről, így Biczó László, Majoros Ist-vánné és Tóth Ferenc tett rendhagyó bejelentést, különböző vélt, vagy valós sérelmekre való hivatkozással. A végén Büki László, megyei főtitkár is lemondott.
A közel két órán át tartó elnökségi ülésen aztán sikerült abban megegyezni, hogy jövő év január 11-én Zalaegerszegen ülést tart amegyei vezérkar, tisztázzák a kialakult helyzetet, előkészítik a sportági közgyűlést, ameddig a társadalmi tisztségviselők folytatják munkájukat.

Nem sok idejük marad a pihenésre a kanizsai élvonalbeli csapatoknak. A Bútorgyár női asztaliteniszezői, az Olajbányász női kézilabdázói már január 12-én újra küzdenek a bajnoki pontokért. A MÁV NTE női kosarasai holnap (szombaton) hazai környezetben szerepelnek.deaz-tán ők is január 12-én folytatják a küzdelmeket.

Akanizsai NB-s tekecsapatok közül a Sörgyár NB Il-es női együttese az őszi idényben 6pon-tot szerzett s ezzel őszi első. Az izgalmasnak ígérkező második félidőt egyébként 6 ponttal kezdi meg a rivális PBTC és a Csorna is. Lesz miért izgulni! Az NB III-as férfi csapatok közül az Üveggyár az 5. helyen zárta az őszt, míg a Sörgyár a zárófordulóban elszenvedett vereséggel „lezuhant" az alsóházba. Az viszont több mintsajnálatos, sőt további gondolkodásra késztető, hogy az országos serdülő-bajnokságba bekerült Miszlai Ákosnak és az országos ifjúsági-bajnokságba bekerült Bcnde Zsoltnak nem tudta döntős szereplésétbiztosítani a Sörgyár. Hát, ez van, ide jutottunk!
(gh)

KANIZSA


Ünnepelték az OB l-es sakkozókat
Nagy kanizsai sikerrel ért véget november végén az 1990. évi bajnokság az OB II Nyugati csoportjában, amikor bajnok lett a Tungsram együttese. Az „aranyos" sakkozókat a közelmúltban köszöntötték az egyesület, a gyár vezetői, egy jó hangulatú, baráti és bensőséges szakosztálygyűlés keretében.
Az év kitűnő sikereit Kuhár László szakosztályvezető elevenítette fel, majd Kiss László edző-éljátékos értékelte a versenyzők helytállását.
Nádasi Tamás kettős minőségben vett részt a rendhagyó ünnepségen, hiszen Ő nemcsak versenyző, abajnokcsapat tagja, hanem egyben elnöke a városi szövetségnek:
—Érthető, hogy nagyon boldogok vagyunk, talán még fel sem fogtuk, hogy milyen nagyszerű sikert értünk el. A város, a gyár, az egyesület igazi „műhelye" lett a sakknak. Nagyon rövid idő alatt harcoltuk ki ezt a nagy eredményt, amely bravúr a javából — hangoztatta hozzászólásában, majd így folytatta: —Az öröm pillanatában sem feledkezhetünk meg arról a háttérről, amelyet számunkra biztosítottak s remélem, hogy a jövőben is mellettünk lesznek és akkor meg tudunk felelni a várakozásnak. A kérdés, hogyan tovább? Le kell ülni, meg kell beszélni a dolgokat, meg kell határozni a teendőket. Szerencsére időnk van bőven. No nem a késlekedésre gondolok, hanem arra, hogy a bajnokság átszervezése miatt az egyidényes bajnokságban már látjuk az erőviszonyokat, így aztán majd a tapasztalatok birtokában kell cselekedni.
Horváth Miklós, a Tungrsam kanizsai gyárának igazgatója többek között arról szólt, hogy
APRÓHIRDETÉS
Kettő" kg körüli, rántanlvalő élőcsirke eladás dec. 21 -23-lg 70Ft/ kg áron. 10 darabon felüli vásárlás esetén házhozszállítási Musics László Becsehely, Anna-major.

ebben a pénzszűkös világban a gyár csak az „igazi" élvonalbeli szereplést képes támogatni, de azt megfelelő mértékben:
— Úgy ítélem meg, hogy mind a két „oldal" magas szinten tettelegetannak, amit vállalt. Mi, a versenyzőkkel, vezetőkkel együtt az OB I-ért küzdöttünk, döntés volt az élvonalbeli szereplés kiharcolása. Aztiskijelentem, hogy mi az OB l-es szereplés feltételeit biztosítjuk, tehát rajtunk nem múlhat az OB I. Sőt nagyon boldogok lennénk, ha jövőre még egy élvonalbeli csapattal „gazdagodnánk", ez pedig a férfi kézilabda. Jó lenne őket is így ünnepelni, köszőnteni—hangoztatta nagy tapssal kísért felszólalásában.
Kápolnás Zoltán, a Polgármesteri Hivatal sportosztályvezetője kiemelkedő sikernek, a nagyszerű összefogásnak tulajdonította a bajnoki aranyat, aki gratulált a város idei ötödik élvonalbeli csapatának, majd több bejelentést tett.
Az ünneplés befejező perceiben Szálai Tibor műszaki főmérnök, a TSE elnöke adta át a jól megérdemelt jutalmakat Ugyanis az őszi sorozat előtt kidolgozták az érdekeltségi rendszert, s a feljutásért a csapatnak 300 ezer forintot biztosítottak. így most a kassza ennyivel ugyan kevesebb lett, ám a gyár, a város pénzben ki nem fejezhető sikerrel, az OB I-el gazdagodott.
A baráti összejövetel során a gyári és sportközi, szakosztályi vezetés rögtönzött tájékoztatót tartott: — A jövő szerepléssel összefüggésben megállapodtunk arról, hogy az egyidényes bajnokságban a bajnokságot kiharcolt csapattal vesszük fel a küzdelmet. Vagyis azok ülnek le a bábukhoz, azok vezetik a figurákat, akik kiharcolták az OB I-et. Rövidesen kidolgozzuk az érdekeltségi rendszert, erősítjük a szervezeti rendszert, részletes tervet dolgozunk ki a tartós élvonalbeli szereplés érdekében — mondta Kihár László.
(-logh)


A harmadik helyen végzett Zrínyi-iskola csapatának egyik gólja.
Fotó: Szakony Attila
Kaposvári siker az Utánpótlás-Kupán
A nagykanizsai Zrínyi-iskola sportosztálya és az Olajbányász szervezésében 8 csapat részvételével utánpótlás-kupátrendeztek. Ajól sikerült tornán kaposvári siker született, második a Répces zentgyörgy, míg harmadik a házigazda Zrfriyi-iskola csapata lett. Az 5—6. osztá-

lyos kisdiákok részére rendezett vetélkedőn a bronzérmen túl a legjobb mezőnyjátékosnak (Bagarus Csaba) járó díj is Kanizsán maradt. A Zrínyi csapatából jó teljesítményt nyújtott: Imrei György, Horváth László, Tar-pay Richárd, Petrics Tamás, Horváth Gábor és Bor Péter.
Sportrovatunk lehetőséget kíván adni a Kedves Olvasónak, hogy javaslatot adjon a város legjobb sportolója díjra. Az olvasóinktól beérkezett szavazatokat figyelembe veszi majd az a bizottság, amely az elmúlt évekhez hasonlóan ismét odaítéli az 1990. év legjobb sportolója címet.
Szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét, hogy a díjakat azok nyerhetik el, akik nemcsak saját sportáguk, hanem a városban működő valamennyi sportágban elért eredményeket összevetve is a legjobbak.
Szavazzanak arra, hogy az 1990. évi eredmények alapján ki legyen városunk legjobb felnőtt női-férfi, ifjúsági leány-fiú, valamint serdülő leányfiú sportolója, továbbá melyik együttesünk (női, férfi) méltó a legjobb csapat büszke címre.
Kérjük Olvasóinkat, hogy a mellékelt szavazólapon szíveskedjenek javaslatukat leadni és borítékban vagy levelezőlapra ragasztva 1991. január 3 l-ig címünkre (A Kanizsa szerkesztőségének sportrovata 8801 Nagykanizsa, Pf. 74.) beküldeni.
SZAVAZÓLAP
Nagykanizsa város 1990. év legjobb sportolóira illetve csapataira szavazatom a következő:
A legjobb felnőtt női sportoló:
A legjobb felnőtt férfi sportoló:
A legjobb ifjúsági leány sportoló:
A legjobb ifjúsági fiú sportoló:
A legjobb serdülő leány sportoló:
A legjobb serdülő fiú sportoló:
A legjobb női csapat:
A legjobb férfi csapat:
A szavazó neve és címe:

Kanizsa — várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Szerkesztő: Pék Pál.
Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady u. 1. II. cm. Pf. 74. Telefon: 06/93/12-305. A szerkesztőbizottság tagjai: Büki Pálné, Cserny József, Horváth Mária Kápolnás Zoltán, Tihanyi István, Tólh Ferenc, Vízvári József. Kiadja a Journal Kiadói Kft. Felelős kiadó: Győrffy István ügyvezető. Komputertechnika: Journal Kiadói Kft. Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879.Nytsz:B/PHF/266/Z/l 989. TerjesztiaMagyarPosta.Előfizetésidíjxgy hónapra 35,negyedévrel05,félévre210,egyévre420forint.Előfizethetőapostahivatalokbanésakézbesítőknél.

Insert failed. Could not insert session data.