Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
13.08 MB
2008-09-11 13:01:41
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
518
4615
Rövid leírás | Teljes leírás (1.43 MB)

Kanizsa 1996. 031-035 szám - augusztus

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879


A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

GÖNCZ
KANIZSÁN
Az áldozatok emlékére Holocaust napot rendez a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, melyre meghívták Göncz Árpád köztársasági elnököt is. Az augusztus harmadiki rendezvényre az Ifjúsági Parkban kerül sor tizenhét órától. Beszédet mond Teleki László, a CKÖ elnöke, Suhai Sándor polgármester és cigány kisebbségi tisztségviselők. Göncz Árpád és Farkas Flórián is köszöntőt mond az egybegyűltek előtt. A megemlékezés koszorúzással és közös gyertyagyújtással ér véget.
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN
1332
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 25 Ft
Nagykanizsa. Terv u. 3.
Telefon/fax:
(93) 312-305
ALAPÍTVA: 1989.
VIII. évfolyam 31. szám 1996. augusztus 2.
CZOBOR ZOLTÁNT
KIHALLGATTÁK
Lapunk információi szerint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán kihallgatták Czobor Zoltánt, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének képviselőjét-
Érdeklődésünkre, hogy milyen ügyben és milyen minőségben került sor a kihallgatásra,
Völgyi Ferenc, a kapitányság sajtóreferense nem kívánt bővebben válaszolni.
MOZISIRATO
Hajdan színháznak, egy új, magyaros stílus mintapéldányának tervezte Medgyaszay István a kámzsái Városi Mozit. A közel hetvenéves épület ma
pusztul, romlik, büdös és kényelmetlen. A valós helyzet azonban még ennél is jóval riasztóbb: a mozi ha nem is az összedólés, de a működésképte-
lenség felé közelít. Valószínű, hogy a tető nem bír ki még egy telet. Vajon ősszel esőkabátban fogunk izgulni Schwarzeneggerért? Vagy lehet, hogy októbertől nem lesz mozi Nagykanizsán?
A témával foglalkozó írásaink lapunk 10. oldalán olvashatók.
Kun Zsuzsanna neve bizonya* ra nem ismeretlen a szépség. »••. modellversenyekre látogatók előtt. Az elmúl) évben hajszállal maradt 1« a dobogóról a Zala Szépe megmérettetésen, a Miss Hungary versenyen a döntőig, jutott, volt Blikk-mudell, középdöntős a „Miss Universe Hungary*\'-ö, indult az Év arca v«r.
senyén, s- \'93-ban a /süri ól vá* fosztotta a varos második leg*
szebb hölgyének. Xsu/si ;t/, tlst\'i lám. aki a lapunkban közzétett
felhívással jelentkezett a Queen of Hungary-verseHyre.
Eddigi tdpa.iztulittairóí lapunk 12. oldxtlán számol he
ÜLDÖZTEK A DOKTORNŐT?
A nagykanizsai fogsz.abály-zás Ugye mint a tengeri kígyó, úgy nő az idők múlásával. A szabálytalanul nőtt fogak rendezése nem olcsó dolog, aki nem tudja a társadalombiztosítás által finanszírozott rendelőt felkeresve megoldani a problémát, bizony mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia, A kanizsaiak nem véletlenül járnak a város közigazgatási határain kívülre fogat szabá-lyoztatni. Hosszú idő után alkalmazott egy fogszabályzást is végző fogorvost a Városi Kórház igazgatója, mint munkáltató. A doktornő Keszthelyről járt ál városunkba, hogy a rokoncátlanul nőtt fogak tulajdonosainak önbizalomnövelő széles mosoly lehetőségét biztosítsa. A rendelés azonban a közelmúltban ismét megszűnt. A nyilatkozni nem kívánó fogorvosnő javaslatára dr. Szabó Csabához, a Városi Kórház Rendelőintézet főigazgatójához, a volt munkáltatóhoz fordultunk, írásunkat a lap 11. oldalán adjuk közre.
AZ ARANYMOSÓ OLYAN, MINT A FÖLDMŰVES
A Kárpát-medence területén száz és száz helyen mostak aranyat a folyók élő és ős-hordalékából. Igazán jelentős azonban csak négy helyen volt az aranymosás, ahol egész helység\'ek népe -szinte kizárólag ezzel foglalkozott, s a föveny kincséből biztosította családja megélhetését. Ezek a területek: a Duna Pozsonytól Komáromig terjedő szakasza, a Mura és a Dráva melléke, a Felső-Tisza vidéke, az Erdé-lyi-érchegység tája. A Dráva és a Mura mellékén az aranyászok többsége legalább két, de inkább három nyelven beszélt: magyarul, horvátul és németül. Együtt is mulattak. Nagy közös mulatozásokra került sor Nagykanizsán, miután ott beváltották az aranyukat. Ilyenkor nemzetközi aranyásztársaság ült körül egy hosszú asztalt, s felváltva énekelték hajnalig a magyar, horvát és vend nótákat.
Nagy László lapunk 16. oldalán mesél az aranyászok életéről. V
KANIZSA - ÖHÁtimdMAwu
1996. augusztus 2.
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata - a Szociális és Egészségügyi Bizottság javaslata alapján, a Nagykanizsa Környezetvédelméért Alapítvánnyal közösen - a város területén
PARLAGFŰGYŰJTÉST szervez 1996. július 21-től augusztus 15. napjáig.
A begyűjtött növényeket az alábbi gyűjtőhelyeken és időpontokban lehet leadni.
Palin Imaház előtt:
1996. július 29-én
1996. augusztus 5-én
1996. augusztus 12-én Nagykanizsa Thury tér:
1996. július 30-án
1996. augusztus 6-án
1996. augusztus 13-án Kiskanizsa Szent Flórián tér:
1996. július 31-én 13.30-14.30 óra között
1996. augusztus 7-én 13.30-14.30 óra között
1996. augusztus 14-én 13.30-14.30 óra között Miklósfa Mindenki Háza előtt:
1996. augusztus l-jén 13.30-14.30 óra között
1996. augusztus 8-án 13.30-14.30 óra között
1996. augusztus 15-én 13.30-14.30 óra között A gyűjtők 10 kg-onként sorsjegyet kapnak. Az akció végén 1996. augusztus 29-én a Városi TV-ben sorsolás lesz.
Díjak: színes televízió, mountain bike kerékpár és sok más értékes tárgy. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki érzékeny a különféle virágporokra, vagy úgynevezett szénanáthája van, saját érdekében ne gyűjtsön parlagfüvet!
A felhívásunkhoz várjuk a lakosság széles körű csatlakozását! A díjak körének szélesítése érdekében felajánlásokat elfogadunk.
13.30-14.30 óra között 13.30-14.30 óra között 13.30-14.30 óra között
13.30-14.30 óra között 13.30-14.30 óra között 13.30-14.30 óra között
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT ÍR KI
I
a város közigazgatási területén keletkező folyékony hulladékkal L kapcsolatos helyi közszolgáltatási feladatainak ellátására. g
A pályázati dokumentáció átvehető 1996. július 24-től a Polgármesteri Hi- <L vatal Műszaki Osztályán. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 2.) g A pályázat benyújtásának határideje: 1996. augusztus 21.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata j
Pályázat vagyongazdálkodási csoportvezetői állásra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője
PÁLYÁZATOT HIRDET a Polgámesteri Hivatal Vagyongazdálkodási önálló csoportjának irányítására. A munkakör osztályvezetői megbízással jár. Feltételek:
- közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai oklevél vagy jogi egyetemi végzettség,
- legalábbb három év szakmai gyakorlat (államigazgatási, illetve vezetői gyakorlat előnyt jelent),
- erkölcsi feddhetetlenség. Feladatkör:
- önkormányzat forgalomképes vagyonának hasznosítása (eladás, vásárlás), nyilvántartása,
- tulajdonosi jogok gyakorlásából adódó feladatok ellátása,
- önkormányzati részvények, üzletrészek kezelése, hasznosítása,
- A képviselő-testületnek a csoport feladatkörét érintő döntései előkészítése és végrehajtása.
Bérezés a köztisztviselők jogállására vonatkozó szabályok szerint.
A munkakör 1996. december
l-jétől tölthető be.
A pályázathoz csatolni kell:
- szakmai önéletrajzot,
- érvényes erkölcsi bizonyítvány,
- végzettséget és szakmai gyakorlatot igazoló okiratok másolatát.
A pályázatokat 1996. szeptember 15-éig dr. Takács Anikó jegyző részére kell benyújtani a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre.
Gazdasági koordinátort keresünk
Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője munkatársat keres szociális és egészségügyi intézményekkel kapcsolatos gazdasági koordinációs feladatok ellátására.
Feltételek:
- közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség vagy középfokú iskolai végzettség és felsőfokú pénzügyi számviteli szakképesítés, -legalább három év szakmai gyakorlat (költségvetési gyakorlat előnyt jelent),
- erkölcsi feddhetetlenség. Bérezés a köztisztviselők jogállására vonatkozó szabályok szerint. A jelentkezést írásban, önéletrajzzal, érvényes erkölcsi bizo-nyítvánnnyal, a képesítést és gyakorlatot igazoló okiratok másolatával együtt dr. Takács Anikó jegyző részére kell megküldeni a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre 1996. augusztus 20-áig.
FOGADÓÓRA
Értesítem a Hársfa, Űrhajós, Garay, valamint az Ifjúság utcai állampolgárokat, hogy képviselői fogadóórámat a TUNGSRAM RT. ebédlőjében (3-as porta) 1996. augusztus 7-én 16.00-18.00 óra között, ugyanezen a napon Palin-Korpavár lakói részére 18.30-20.00 óra között a Pali-ni Faluházban tartom.
Bicsak Miklós önkormányzati képviselő
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján bérbe adja a Nagykanizsa, Ady E. u. 20. szám alatt található 48 nm alapterületű lógópince helyiségét. A pályázatok benyújtási határideje: 1996. augusztus 12. 16.00 óráig \'J"
Részlete^ kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emeleti 6., 9. és lfjl. számú irodájában vehető át.
s
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
nyilvános pályázat útján bérbe adja a Zrínyi u. 42. szám alatti épület udvarában lévő 135 nm alapterületű helyiségcsoportot. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. augusztus 19.16.00 óra. Helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Csoportja. Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Részletes pályázati kiírás a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. számú irodájában vehető át.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti a Nagykanizsa, Eötvös tér 16. szám alatti (ÁB-Aegon Biztosító Rt. irodaháza mögötti) 2968/1 /A és 2968/1 IC hrsz-ú használaton kívüli kazánházakat. Versenytárgyalás ideje: 1996. augusztus 27. 9.00 óra Versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. számú irodájában vehető át.
TÁJÉKOZTATÓ
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy szabadság miatt a polgármester, alpolgármester és jegyzőnő félfogadása
1996. július 10. és augusztus 28. között szünetel. Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa
"7"
I KANIZSA - Si^óttáá^i üíéáeÁ
1996. augusztus 2.
Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Holocaust emléknap
A Kanizsai CKÖ idén ismét megrendezi a Holocaust Emléknapot. Ennek szervezési munkái nyomják rá bélyegüket a CKÖ nyári tevékenységére amellett, hogy az ügyfélfogadás, pályázatok írása tovább folyik.
Legutóbbi ülésükön Teleki László elnök elmondta, hogy a kisebbségi önkormányzat gazdasági helyzete kiegyensúlyozott. A pályázatokon elnyert pénzösszeg elérte az 1,4 millió forintot. A pénzt a klubrendszer fejlesztésére, valamint a felzárkóztató programok szélesítésére fordították és fordítják.
Az elnöki beszámolót követően
Molnár lenőné, az Oktatási Bizottság elnöke számolt be féléves munkájukról. Elmondta, hogy pozitív visszajelzést kaptak az általános és középiskolákban bevezetett cigány népismereti órákról. Az előadók száma hat főre bővült, és vendégelőadók is adtak órákat. A CKÖ oktatási bizottsága a Zemplén-iskolában és az iskola pedagógusaival közösen szervezte meg a gyengén tanuló cigány gyerekek felzárkóztatását. A pótvizsgára kényszerült gyerekek részére felkészítést is szerveztek, hogy sikeresen vegyék az akadályokat.
A klub működésével kapcsolatban kiemelte, hogy azok színvonalasan működnek, kiegészülve az idén indított újabb két szakkörrel, az irodalmi színkörrel és a cigány nyelvszakkörrel.
A CKÖ szociális bizottsága fél éves munkájáról Csontos Józsefné elnök elmondta, hogy feladatuknak tekintik a Kanizsán élő, hátrányos hely-
zetű cigány lakosság életkörülményeinek javítását. Krízissegélyekkel, szociális és egészségügyi problémák intézésével segítenek a rászorulókon, de fordulnak hozzájuk segítségért adatlapkitöltés, szemüvegkiváltás, temetésrendezés miatt is. Többen érdeklődnek női átmeneti szállás iránt is. Az idén eddig regisztrált ügyfelek száma hatszázkilencvenkét fő, többségük visszatérő, ugyanazzal a problémával. Az önkormányzattól nyolcszázezer forintot kaptak, a krízissegélyre az első félévben 388.471.forint jutott, amelyből közel nyolcvanötezer forint értékben élelmiszert vásároltak. Két cigány családnak sikerült lakást biztosítani, és egy négygyermekes család Szepetneken építési telekhez jutott a CKÖ segítségével.
Az áldozatok emlékére Holocaust napot rendez a CKÖ, melyre meghívták Göncz Árpád köztársasági elnököt is. Az augusztus harmadiki rendezvényre az Ifjúsági Parkban kerül sor
3
tizenhét órától. Beszédet mond Teleki László, Suhai Sándor polgármester és cigány kisebbségi tisztségviselők. Göncz Árpád és Farkas Flórián is köszöntőt mond az egybegyűltek előtt. A megemlékezés koszorúzással és közös gyertyagyújtással ér véget.
Augusztus 21-28. között Balaton-márián táboroznak a cigány kisebbséghez tartozó gyerekek, akik a CKÖ felhívására jelentkeztek. A negyven hazai gyerek mellett négy francia, öt erdélyi és három állami gondozott is a tábor lakója lesz.
L. I.
Szociális és Egészségügyi Bizottság
Elfogyott a pénz!
Hol legyen az ápolási otthon?
A Szociális és Egészségügyi Bizottság - első napirendi pontjában -dr. Csákai Iván, a bizottság elnöke felkérte a tagokat, hogy tegyenek javaslatot az első lakáshoz jutók támogatására. Suhai Sándor polgármester felhívta a figyelmet arra. hogy a bizottság rendelkezésére álló összeg jelentős része már az első félévben felhasználásra került, így jelenleg a huszonhét lakásigénylő számára összesen hárommillió forint áll rendelkezésre, ez az összeg pedig csupán tíz igénylő között felosztva jelentene segítséget a rászorulóknak. Suhai Sándor a közgyűlési felhatalmazás hiányára, a döntésképtelen helyzetre hivatkozva kérte a napirend elhalasztását. Dr. Bárányi Enikő javaslatára a bizottság felkérte Béres Mártont, hogy az e tárgykörben tett módosító javaslatokat gyűjtse össze, s azt egy későbbi időpontban terjessze a bizottság elé.
A második napirendi pontban az Ápolási Otthon létesítésére tett javaslatok kerültek terítékre. Dr. Csákai Iván elmondta, az otthon létrehozása azért (is) fontos lenne, mert jelenleg a kórházban összesen ötvenhat olyan beteg fekszik, aki szociális okokból került be, de szociális otthonba nem küldhető, mivel valamilyen formában ápolásra szorul. A bizottságelnöke rávilágított arra is, hogy az ápolási otthon létrehozásával jelentősen csökkennének az anyagi terhek, hiszen így a betegek gyógyszerei háziorvosi rendszerben felírhatok lennének, amire kórházi keretek között nincs lehetőség. Béres Márton felvetette, hogy az otthonápolási rendszer kiépítésével kiváltható lenne az ápolási otthon létrehozása, dr. Csákai Iván pedig kilátásba helyezte, hogy a kettő esetleg párhuzamosan is működhetne. Suhai Sándor az elmondottakhoz hozzáfűzte, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az ápolási otthon vállalkozásként üzemeljen majd. A bizcjüság tagjai ezt követően javaslatokaftettek az otthon helyének kijelölésére; itt -esetleges megoldásként - szóba került a Helyőrségi Csapatrendélő épülete
IS._Ül
"^B.J.1
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
PÁLYÁZATOT HIRDET
AZ ALÁBBI INTÉZMÉNYEK VEZETŐI ÁLLÁSÁRA:
Meghirdetett álláshelyek Képesítés, egyéb feltételek Juttatások, bér, pótlék
Általános Iskola 5 év szakmai gyakorlat. Bér és pótlék:
Kiskanizsa szakirányú végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, alapján
Bajcsy Zs. E. u. 67. ÁEI: 1996. november 1.
I. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Csokonai-Sánc végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Csokonai u. 5. ÁEI: 1996. november 1.
II. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Kossuth téri-Platán sori végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Kossuth tér 6. ÁEI: 1996. november 1.
III. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Kiskanizsa Bajcsa végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Szent Flórián tér 17. ÁEI: 1996. november 1.
IV. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Rozgonyi-Arany végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Rozgonyi u. 7. ÁEI: 1996. november 1.
V. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Űrhajós-Korvin végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, . 5 év szakmai gyakorlat alapján
Űrhajós u. 6. ÁEI: 1996 november 1.
VI. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Kisfaludy-Szent Imre úti végzettség. Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Kisfaludy u. 19. ÁEI: 1996. november 1.
Az intézményvezetők kinevezése 5 tanévre szól.
Továbbá: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendeletben foglaltak szerint pályázatot
hirdet a Móricz Zsigmond Művelődési Ház vezetői állására.
Az állás elfoglalásának ideje: a pályázatok elbírálását követő egy hónapon belül.
A megbízás öt évre szól.
Képesítés és egyéb feltételek
Meghirdetett munkahely
Móricz Zsigmond Művelődési Ház 8800 Nagykanizsa HajgatóS. u. 1. vezető
- szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség,
vagy nem szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával rendelkezik,
- legalább hároméves szakmai gyakorlatot szerzett.
Juttatások, illetménypótlék, egyéb
ÁEI: 1996. november 1. Bér: KJT szerint + vezetői pótlék Megjegyzés:
a Móricz Zsigmond Művelődési Ház gazdaságilag a Hevesi Sándor Művelődési Központhoz tartozik. Címe: 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.
Mindkét intézménytípusra vonatkozóan: *
A pályázatok beadási ideje: a megjelenéstől számított 30 nap. §
A pályázatokat a szükséges mellékletekkel együtt - oklevélmásolat, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, szakmai önélet- S
rajz, vezetői program - a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztálya címére kérjük megküldeni. §
Cím: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály 1 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
J
KANIZSA - fas-tó.
1996. augusztus 2.
BONTÁS, BÍRSÁGOLÁS A CSÓ-TÓNÁL?
Most már az enyém is a ("só-tó! Legalábbis ahol állok.
Ha a lóversenyért bármit lehetett tenni, a lóerők mitől félnének?
A szegek erősnek bizonyultak, stabilan állnak az élő fában.
Minden akadály a helyén (?)
A tuskók a hivatalra várnak?

1996. augusztus 2.
KANIZSA - Windeté*
2
HIRDETMÉNY
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Választási Bizottsága
1996. augusztus 24-re (szombatra)
kitűzte Nagykanizsa 7. számú
egyéni választókerületében (Nagykanizsa, Rózsa u. 10-22, Munkás u. 1-3/C, 2-12., Hevesi S. u. 2., Kazanlak krt. 1-11/B.) az Időközi választást.
A szavazás 6 órától 20 óráig tart.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló, módosított 1990. évi LXIV. törvény értelmében jelöltet ajánlhat a választópolgár, aki a választókerületben választójogát gyakorolhatja.
A jelöltajánlás határideje július 20-tól augusztus 4-ig tart. Az érvényes jelöléshez 84 ajánlás szükséges. Jelöltet ajánlani ajánlóíven vagy titkos ajánlással lehet.
AJÁNLÓÍV: A választópolgár az ajánlóíven egy vagy több jelöltet is támogathat, egy ívet azonban - mely ugyanazon jelöltre vonatkozik - csak egyszer írhat alá.
Az ajánlóív tartalmazza az ajánlott személy és a jelölő szervezet nevét, illetve a független jelölés tényét, az ajánló személy nevét, lakcímét, személyazonosító jelét és saját kezű aláírását. Ajánlóív a Polgármesteri Hivataltól igényelhető.
TITKOS AJÁNLÁS: Titkosan ajánlani a Polgármesteri Hivatalban, egy alkalommal lehet. A titkos jelölésre szolgáló ajánlólap a támogatott személy, vagy személyek nevét, a jelölő szervezet vagy szervezetek megjelölését, illetőleg a független jelölés tényét tartalmazza. Az ajánlólapot a helyi választási munkacsoport tagjának jelenlétében, személyesen kell az e célra szolgáló lepecsételt urnába dobni.
Jelöltet bejelenteni legkésőbb 1996. augusztus 5-én 16.00 óráig lehet.
A jelöléshez csatolni kell a jelölt nyilatkozatát arról, hogy
- választójoga van,
- a jelölést elfogadta
- nincs olyan tisztsége, amely összeférhetetlen képviselői megbízatásával, illetve megválasztása esetén arról lemond.
Részletes tájékoztatásért a Polgármesteri Hivatalban a jegyzőhöz, illetőleg a választási munkacsoporthoz lehet fordulni.
Választási Bizottság
BITUMENES TETŐZSINDELYEK
NAGYON KEDVEZŐ ÁRON A KANIZSA TÉGLÁNÁL
NAGYKANIZSA, HONVÉD ÚT 44. , Tel./fax: 93/312-085
PL.: JPC SZLOVÁK 1210 Ft/nm
CELOTEX TÉGLÁNY 1370 Ft/nm
AMERIKAI
ALÁTÉTLEMEZEK, KIEGÉSZÍTŐK, ZSINDELYSZEGEK IS KAPHATÓK!
TOVÁBB TART A TÉGLA AKCIÓ!
KISMÉRETŰ TÖMÖR 17 Ft/db
B 30 39 Ft/db
10/30 VÁLASZFAL 37 Ft/db
A TÉGLAÁRAK GYÁRTELEPI SZÁLLÍTÁSSAL ÉRTENDŐK!
A FENTI ÁRAK AZ ÁFÁT TARTALMAZZÁK. NYITVA: HÉTFŐ-PÉNTEK: 7-17 óráig; SZOMBAT: 8-12 óráig.
BEKE ITALKERESKEDES ÚJ TELEPHELYÉN, a Nagykanizsa, Magyar út 187-ben
(a Domus előtt, a volt I )l.LVIÉP telephelyén, bent az udvarban) Tel.: 93/314-021
KÍNÁL A DISZKONT ÁRNÁL OLCSÓBBAN.
Nagykereskedelmi áron értékesítjük:
a kanizsai, kőbányai, soproni söröket, cigarettákat, Coca-Cola és Pepsi üdítőket. Továbbá kedvező áron: kannás- és folyóborok, röviditalok, szörpök, SIÓ és BB termékek, ásványvizek.
UDVARIAS, GYORS KISZOLGÁLÁSSAL, KULTURÁLT PARKOLÁSI LEHETŐSÉGGEL VÁRJUK RÉGI ÉS LEENDŐ VÁSÁRLÓINKAT! Rendeljen kényelmesen telefonon! DÍJTALAN KISZÁLLÍTÁS KERESKEDŐ PARTNEREINKNEK! Nyitva: H-P.: 7.30-17 óráig; szombaton: 7.30-12 óráig.
ZÁLOGHÁZA
ADAS VETÉL
HA PÉNZRE VAN SZÜKSÉGE, FORDULJON HOZZÁNK. A DUKÁT ZÁLOGHÁZBAN MINDIG PÉNZRE TALÁL! DUKÁT ZÁLOGHÁZ, NAGYKANIZSA, MAGYAR U. 14. NYITVA: H-P.: 8.30-17.30; SZ.: 8.30-12 óráig.
KANIZSA -
1996. augusztus 2.
ARATÁS VEGÉN
Nyár van, aratásidő, s az újságok jótanácsai egyaránt óvnak bennünket a levegő pollcntartaimától, s az ibolyántúli sugárzástól. Ki se menjünk a szabadba, a napra! Ki ne menjen ki? Aki úgyis a négy fal között, tető alatt tölti a munkaidejét? Az emberek nagy többsége mégis csak kénytelen vele! Mit ennénk, ha mindenki a InT-\\ ős re húzódna?!
A mezőgazdaságban dolgozókat annyi érdekli ezekből az okos előrejelzésekből, hogy akkor és annyi eső jön-e, amennyi szükséges, és amikor szükséges. S igazuk van. így vélekedik MiUei József, a nagykanizsai Alkotmány Tsz elnöke is mezőgazdasági ve^ /élőként is, és akkor is, amikor a szőlőhegyen munkálkodik...
- Elnök úr, beszéljünk az életről! Mert azt mondják, a búza az élet. Hol tartaáak ma, július huszonnegyedikén az aratással?
- Még kell öt nap, és végeztünk! Ha nem lesz komoly eső. Búza háromszázharmincegy hektár volt, azt már régen learattuk. Az átlagtermés negyvenöt mázsa a tavalyi negyvennyolc helyett. Májusban, amikor a legjobban kellett volna, nem volt eső, pedig amúgy is megkésett minden. így is a megyében állítólag a legjobbak között va-
AZ
ALKOTMÁNY TÉESZBEN
Miilei
József
gyünk, húsz és negyvenöt mázsa között ingadozik az átlag. De mindenhol lényegesen kevesebb termett az idén, összesen mintegy hárommillió tonna. Ebből nem jut kivitelre! A hazai ellátásra lesz elegendő. Lelt is volna a mi termésünkre is tizenöt vevő. Mi a gabonaiparnak adtuk el. Az ára most elfogadható, de a költségeink - üzemanyag, energia és a többi - is jóval megnövekedtek.
Ma már csak a sörárpa van hátra, meg a triticale. Ezeknek is megvan a helye. Szerencsére, vevőben nincs hiány.
- Ha már a szerencsénél tartunk! Szerencsés volt a gépvásárlásba már az elmúlt évben belekezdeni! Az árak ezen a téren sem csökkentek.
- A tavalyi csak a kezdet volt! Az idén is hatvanmilliót költöttünk gépekre. Vettünk két Steier traktort huszonhárommillióért, hozzá talajművelő és vetőgépeket. Ez összesen negyvenmillió volt. Egyéb gépek és a gabonaszárító, az már hatvanmillió. Hét év alatt fizetjük vissza a felvett hitelt, hiszen ebből csak húszmillió volt a saját erő.
- Szóljunk még az állattenyésztésről is.
- A szarvasmarha-ágazat maradt csupán. E pillanatban ez jó eredményeket mutat, csak a tej árához jutunk hozzá nehezen.
A baromfinevelést viszont kilencven százalékában kisvállalkozóknak adtuk ki. A kisvállalkozónak nem kell alkalmaznia orvost -üzemorvost -, biztonságtechnikust, környezetvédőt, őrző-védő káef-tét...
így gazdaságos lehet. Az állatok körüli teendőket a családtagok látják el, nem a hat asszony váltja egymást. Érdekes lehet a gazdaságosság szempontjából az is, hogy míg brigádvezető volt, nyolc százalékos volt az elhullás, 2,7 a takarmányfelhasználás egy kilogramm húsra számítva. Most, az elhullás csak négy százalékos, és a takarmányfelhasználás is 2,3-ra csökkent... Ilyen mutatókkal a téesz keretei között is gazdaságos lehetett volna. így jobban működik a tulajdonosi szellem.
Gombás Imre
Az aratás vége felé természetes a csúcsforgalom a gabonaiparban, így a Zalaga-bona Rt. nagykanizsai gyáregységében is.
Toplak István gyáregység-igazgató ilyenkor érzi magát a legjobban. A negyvenhárom év alatt, amit ezen a szakterületen eltöltött, szoros kötődés alakult ki, számára ez a természetes élettér. 1953-ban közgazdasági érettségivel került erre a területre, s különböző beosztásokban dolgozva hűséges is maradt. Még a felsőfokú mezőgazdasági technikus végzettséget is megszerezte ennek érdekében.
- Igazgató úr, a több mint négy évtized az nagyon hosszú idő, sok mindent tapasztalhat az ember ennyi idő alatt. Gondolom, nem csak ettől az asztaltól látja a gabonaipart?
- Majdnem minden beosztást végigjártam. Csak főkönyvelő, igazgatóhelyettes és igazgató nem voltam ezelőtt. Ötvenháromban vételjegyellenőrként kezdtem. Azokat a vételjegyeket kellett ellenőriznem, amiket a gazdáknak adtak aratáskor, beszolgáltatáskor az átvett gabonáról. Ezt azután összesítve be kellett küldeni a begyűjtési minisztériumba.
- Hazulról mit hozott maga-
...nálunk ennyiért.
Állandó ajánlatunk:
• VILLÁS szigetelőanyagok
• TEL ásványgyapot
• YTONG falazóelemek
• BP kanadai zsindely
• cement, mészhidrát, betonvas ...kis pénzért a legtöbbet...
Raktárról azonnal kiszolgáljuk, kérésére házhoz szállítunk.
TZANIZSA Kft.
3C Mérnöki-. Építővállalkozás
A BRAUUNION tizenhat féle sört kínál
A Csengery u. 113/b-ben valaha a Hldroplasztlk működött. Aztán jó ideig csend honolt itt. Mostanában viszont ismét egymás után fordulnak ki innen a megrakott teherautók. Csak a rakományuk lett egy kicsit más! No, meg a cégfelirat: BRAUUNION Hungária Kft. Hogy a sörre asszociáljunk, s elsősorban az osztrák sörökre, abban a sörfőzésre utaló „brau" szó is segít. A két „U" betű ott középen meg mintha söröskorsót formázna, az ember még a habot is látni véli a tetején! A Brauunion Hungária Kft. Délnyugat-Magyarország területi központjává tette meg ezt a nagykanizsai telepet, melynek vezetőjével, Simon Imrével beszélgettünk.
- Tehát hogy is ölel át ekkora területet a Brauunion?
- A cég a soproni és a martfűi sörgyár közös kereskedelmi szerve,

1996. augu sztus 2.
KANIZSA -
GABONA
- ÉLET
- ÉLETÚT
val? Mezőgazdasági indíttatású volt?
- Parasztgyerekként jöttem erre a világra Lendván. Aztán Gáborjánházán, a nagyszüleimnél nőttem fel. Nagyapámnak volt öt hold földje, azon kellett megtermelni mindent, amire szükségünk volt. Én tizenkét éves koromban már arattam nagyapámmal. Ő kaszált, én vetettem a kötelet nagyanyám előtt, aki markot szedett. A következő menetben meg én is kötöttem a kévét. Borzasztó meleg volt, meg bökött a tarló kegyetlenül, hiszen mezítláb dolgoztunk... Hajnalban kezdtünk, s csak délben hagytuk abba egy kis időre, hogy délután is bírjuk a folyamatos munkát.
- Tehát, mikor idejött dolgozni, nagyon jól tudta, hogy ezért a gabonáért meg kell szenvedni!
- Igen. S egy kicsit most is így van. Amikor az első gabona meg-
jelenik nálunk, jön be tömegesen hozzánk, most is nagyon szívesen tekergek ott, ahol ezt a gabonát átveszik. Jó a friss gabona illatos porát beszívni!
- Az évtizedekből mennyit töltött Nagykanizsán? Gáborjánházáról egyenes volt az út idáig?
- Nem egészen. Zalaegerszegen kezdtem a gabonaiparban. 1962-ben kerültem Nagykanizsára. Akkor indítottuk meg március 5-én a takarmánykeverő üzemet. A keveréktakarmány előállítása akkor még ismeretlen dolog volt errefelé, csak Budapesten, Soroksáron működött az erőtakarmánygyár. A vidéki létesítmények közül első volt a nagykanizsai.
- Akkor ez újdonság volt, ismerték egyáltalán a szövetkezetet?
- Itt a közvetlen környezetünkben eleinte nagyon keveset értékesítettünk. Érdekes, hogy két év
amely egy országos hálózat három divízióval: a budapestivel, a dunántúlival és az alföldivel.
Ez év január elsejével indult a cég ezzel a tevékenységgel, s itt Nagykanizsán indult meg legelőször a munka. Hatáskörünkbe tartozik Zala, Somogy, Tolna, Baranya és Fejér megye.
- Milyen fajta söröket gyártanak ezek a sörgyárak?
- A soproni és a martfűi sörgyár többségében az osztrák BRAU Be-teiligungs AG. tulajdonába került a privatizáció során. így sok olyan jól ismert márkájú osztrák sört is forgalmazunk, amelyeket már korábban is importáltak illetve gyártottak licenc alapján Magyarországon. Steffl, Gösser, Kaiser, Schwe-chater, Schlossgold, Wieselburger sörök mellett megmaradt a soproni Ászok, soproni Kinizsi és az Arany Hordó is. Ezekkel együtt tizenhat féle sör kapható nálunk, mellyel úgy hiszem, az ország egyik legnagyobb választékát kínáljuk. A minőség pedig a márkanevek ismerőinek önmagáért beszél.
- És kik a partnereik?
- A nagykereskedőkkel hagyományosan jó kapcsolatban állunk.
Ezek a kapcsolatok nagyon fontosak számunkra a jövőben is. Ezek mellett a depóhálózat megnyitásával még közelebb kerültünk a fogyasztókhoz. Ezt úgy kell érteni, hogy megkezdtük - szakzsargonnal szólva - bolti mélységig a terítést. Tehát egyenest a boltokba, vendéglátóhelyekre szállítjuk a megrendelt mennyiséget a rendszeres túrajáratainkkal. Emellett országos sörözőhálózatot is kialakítottunk, már itt, a megyében is megjelentünk.
A kanizsaiak és a környékbeliek számára külön előny, hogy itt, a porta melletti épületben a lakossági vásárlók számára diszkontüzletet nyitottunk. Nem kell mondanom, milyen kedvező az, hogy itt gyári áron lehet a sört megvásárolni.
- Nem volt nehéz itt, Nagykanizsán betörni a sörpiacra?
- Az általunk forgalmazott minőségi termékek elismert márkák itt, a Dunántúlon jól ismertek voltak eddig is. így nem volt nehéz. A vevőkör kialakításában pedig segítettek a régi kapcsolatok._
Gombás Imre
leforgása alatt olyan szintű termelést és értékesítést tudtunk produkálni, hogy a teljes kapacitásra, három műszakos üzemeltetésre volt szükség. Fő vásárlók az intenzív állattartással foglalkozó gazdaságok voltak. így szállítottunk még az Alföldre is. Ez évente olyan négyezerötszáz vagon keveréktakarmányt jelentett. Ezzel szemben az őrlés kétezerkétezerötszáz volt.
- Ez utóbbi a hagyományos, malmi tevékenységet jelenti?
- Igen. Akkor még több malom is működött a környéken, még Ormánd-pusztán is volt egy vízimalmunk, melyet azóta már le is bontottak. A nyolcvanas évek végén megépült a kanizsai malom egy rekonstrukció keretében. Ez azt jelenti, hogy az épület adott volt, csak a technológiát kellett beleszerelni. Ezzel egyidőben megszűnt a sormási malom is. A privatizáció során pedig a lete-nyei malmot is el kellett adni. Jelenleg itt, Nagykanizsán ezerhatszáz vagon gabonát őriünk évente.
- Azt mondják, azért olyan jó a kanizsai lángos, mert kanizsai lisztből készül!
- Nem volt ez mindig így. S hogy korábban nem dicsérték a kanizsai lisztet, ez nem azért volt, mert rossz lisztet csináltunk. Az oka az volt, hogy nem ismerték a háziasszonyok; még jó idővel a sormási malom megszűnése után is sormási lisztet kerestek. Idő kell ahhoz, hogy valamit elfogadjanak. Meg kellett ismerniük a kanizsai lisztet ahhoz, hogy megkedveljék, bármennyire is jó minőségű. Hiszen még a szakemberek nagy része is ugyanaz, akik a sormási és letenyei lisztet őrölték. Egyébként is, a liszt minősége nagyrészt attól függ, hogy milyen búzából készül. Ezért vásárolunk minőségjavítás céljából alföldi búzát.
- Egész Zala megyében kapható kanizsai liszt?
- Gondolom, igen. Legnagyobb partnereink a Bonbonetti Rt., a Balaton Fűszert, sok magán péküzem és a Zéta boltjai behálózzák a megyét. Kapcsolatban állunk sok magánkereskedővel is, emellett pedig saját szakboltjainkban is árusítjuk.
- Az itt dolgozó száz ember mennyire stabil? Jellemző-e a fluktuáció?
- Van több olyan dolgozónk, akik még velem együtt kezdték a szakmát a hatvanas években, de sok a fiatal szakember is. Itt minden területen csapatmunka folyik, még a vagonberakásnál is. Fel kell venni a tempót! A magas követelmények ellenére nem jellemző a létszámingadozás.
- Igazgató úrnak nem volt hosszú ebben a szakmában negyvenhárom év? Soha sem akart változtatni?
- Volt egy eset ötvennyolc-ötvenkilencben, amikor közel álltam hozzá. Legalábbis foglalkoztam a gondolattal. Családos ember voltam már, s kaptam egy kedvező ajánlatot. A Kőolajnál kétszer annyi fizetést kaptam volna. Bementem a főnökömhöz tanácsot kérni. Felajánlott egy harminc százalékkal magasabb fizetéssel járó beosztást. Ennyi elég volt ahhoz, hogy maradjak. A szakmaszeretet nem vitt rá a változtatásra. De nem bántam meg! Ha kinézek az udvarra, már látom, mi minden jött itt létre ezalatt. Amikor először jöttem ide hatvankettőben, nem tudtam bejárni, akkora volt az udvaron a sár. Ma rendezett környezetet lát, aki idejön. Építettünk egy keverőüzemet, melyet később átépítettünk és új technológiával szereltünkfel, új, korszerű malom létesült, megépült 10000 tonnás csarnoktároló, 6000 tonnás fémsiló, megteremtettük a korszerű, vagonos szállítás és rakodás feltételeit, hogy csak a legszembetűnőbbeket említsem. Jó családba kerültem, még akkor is, ha - mint minden családban - voltak néha nehéz napok, összezördülések. Most meg már elmondhatom, a fiam és a lányom is a gabonaipar nagy családjába tartozik, ők is itt dolgoznak. Ha valami rájuk maradt tőlem, ők is annyira meg fogják szeretni a gabonaszakmát, mint én.
Gomb
8
KANIZSA - 7>7Z
1996.augusztus 2.
• Az ipari üzemek tíz százalékánál van nyári leállás
• A tervezés hiánya miatt számos többletköltség
Nyári szabadságolások: elkerülhető veszteségek
A nyári szabadságolások időszakában az iparvállalatok általában a termelés újraindításakor követik el a legnagyobb hibát: az értékesítési osztály dolgozóinak és a tervezőknek már egy héttel áz üzem újraindítása előtt a helyükön kellene lenniük, hogy mire a gyártási folyamat megkezdődik, intézhessék a megrendeléseket. De nem sokkal jobb a helyzet ott sem, ahol az üzem nem áll le, „félgőzzel" ugyan, de nyáron is működik - az ügyfelek hol egyik, hol másik partnerüket nem érik el, s a folyóügyek sokszor két hónapig is állnak.
„A fenti esetekben csupán két kirívó hibát ragadtunk ki, amelyet azonban nemcsak a magyar cégek, hanem a fejlett ipari országok vál-
lalatai is gyakran elkövetnek" - állapítja meg elemzésében a Czipin & Partner termelékenységi tanácsadó, amely Magyarországon már több mint öt éve elemzi az iparvállalatok munkáját. A megoldást a Czipin néhány egyszerű alapelv következetes alkalmazásában látja: jó előkészítésre és tervezésre, valamint megfelelő kommunikációra van szükség.
A Czipin tanácsadóinak véleménye szerint egyre több magyar üzem szünetelteti termelését nyáron. Ezzel az üzemek költségeket kívánnak megtakarítani, vagy pedig a nyáron csökkenő keresletre reagálnak. „A nemzetközi átlagot figyelembe véve azonban még mindig alacsony a nyárra teljesen leál-
AZ UJ ÉRMEK
A Honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére kibocsátott érmék az alábbi árakon vásárolhatók meg.
Bronzérme 450 Ft Ezüst 36gr 3.800Ft
Ezüstözött bronz 800 Ft Ezüst 72 gr 5.700 Ft
Aranyozott bronz 1.500 Ft Aranyozott ezüst 4.200 Ft
A bronz érmék műanyag, az ezüstök kék, az aranyozottak bordó díszdobozban vannak.
Az érmék megvásárolhatók a Külkereskedelmi Bank Eötvös tér 16. sz. alatti irodájában (Állami Biztosító épülete). Érd.: 93/310-920-as telefonon.
NAGYKANIZSAI
Reklámiroda: Nagykanizsa, Király u. 31. Telefon: 93/310-917
HIRDETÉSFELVÉTEL
I
1
M
ló magyar üzemek aránya" - szögezi le Klaus Harrer, a Czipin magyarországi ügyvezetője. Bár pontos adatok erről nincsenek, a tanácsadó cég az 500 főnél több dolgozót foglalkoztató magyar iparvállalatok körében mintegy 10 százalékra becsüli a szünetet tartó cégek arányát. Ezzel szemben például a német autóipar és beszállítói minden nyáron hatalmas közlekedési dugókat okoznak, amikor az egyidőben végrehajtott leállások után dolgozóik egyszerre indulnak nyaralni.
A Czipin & Partner tanácsadói szerint a nyári leállások esetében inkább csak költségátcsoportosításról lehet beszélni, s nincs valós költségmegtakarítás. A legtöbb üzemben nem végeznek ezzel kapcsolatos számításokat, inkább csak becslések alapján hoznak döntéseket. A valóságban persze nem is olyan nagy a megtakarítás: az energia- és egyéb direkt üzemeltetési költségek kivételével minden más kiadás, így például a személyzeti költségek a vakáció idejére is megmaradnak.
A másik oldalon viszont teljesen új költségcsoportok merülnek fel: a gépek leállításának majd újraindításának költségei, amelyek különösen „meleg technológiák" esetében nagyon is magasak lehetnek. Ráadásul sok cégnél nyáron végzik el
FELHÍVÁS
NAGYKANIZSA KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN LÉVŐ TEMETŐKBEN AZ 1971. ÉVBEN VÁLTOTT SÍRHK-LYEK ÉS AZ 1986. ÉVBEN VÁLTOTT URNAHELYEK HASZNÁLATI IDEJE EZ ÉVBEN LEJÁR. IVIIiívjuk a hozzátartozók, rendelkezésre jogosultak szíves figyelmét, hogy a 12/1991. sz. önkormányzati rendelet szerint - amennyiben a sírhelyre illetve urnafülkére továbbra is igényt tartanak - az ismételten megváltható. A sír-inegvállás elmulasztása esetén a sírhely újraértékesítésre kerül.
Ügyintézés a központi temető irodájában. (Tel.: 311-530) Hétfőtől péntekig 8-15 óráig.
N.S.R. KFT. Temetőgondnokság Nagykanizsa, Tripaiiiimr u. I.
a berendezések időszakonként szükséges karbantartását, ami újabb többletkiadásokat jelent. A TMK-dolgozók a leállás idején az üzemben maradnak, majd az újraindítás után veszik ki a szabadságukat. Eredmény: amikor a gépek már járnak, alig lesz karbantartó a gyárban.
Hajlamosak a cégek arról is megfeledkezni, hogy koordinálják a leállásokat üzleti partnereikkel. „Nem elég az ügyfeleket csupán levélben értesíteni az üzemszünet időpontjáról. Sokkal fontosabb, hogy egyenként megbeszéljük velük az átmeneti időszakra vonatkozó igényeiket, amelyeknek például előzetes többletszállításokkal tudunk megfelelni" - tanácsolja a Czipin.
Az üzemek újraindítására tervet kell készíteni, s érdemes az értékesítési osztály dolgozóit már egy héttel előbb visszahívni, hogy elkezdhessék gyűjteni a megrendeléseket. Vertikális integrációja üzemekben ajánlatos lehet akár napi eltolással újraindítani az egyes üzemegységeket, amivel elejét lehet venni az üresjáratoknak.
Örülnek az ügyfelek, ha a pénzügyi osztály dolgozói is egyszerre mennek szabadságra, hiszen néhány héttel később érkeznek majd meg a kifizetendő számlák. Ugyanez viszont aggodalomra adhat okot a szállítóknál, mert félő, hogy csúszni fognak a kifizetések is. A Czipin & Partner ezért azt tanácsolja, hogy legalább egyfajta ügyeleti szolgálat maradjon meg a pénzügyi osztályon is, nehogy a szabadságolás ténye likviditási nehézségekhez vezessen.
A Czipin tapasztalatai szerint nem sokkal jobb a helyzet azoknál a cégeknél sem, ahol a vállalat ugyan nem zár be, csak éppen a dolgozók jó része egyszerre megy szabadságra. Mindenki ismeri a hasonló helyzeteket: a keresett ügyintéző nincs a helyén, s helyettese sem található meg. Ez az időszak sok helyen akár két hónapig is eltarthat, s ki tudja, hány potenciális megrendelés vész el emiatt. Az osztrák tanácsadó cég megoldásként azt ajánlja, hogy a cégek készítsenek részletes helyettesítési terveket, s a munkatársak időben adják át egymásnak a folyó ügyeket.
Czipin & Partner
1996. augusztus 2.
I
KANIZSA - WouUté*
I
9
GAZDÁLKODÓK, KISTERMELŐK!
A Zalagabona Rt. Nagykanizsai Gyáregysége továbbra is felvásárol:
étkezési, valamint takarmánybúzát
árpát
rozsot
tritikalet
kukoricát
Felvásárlási árak: megegyezés szerint
8800 Nagykanizsa, Vár u. 8/A. Tel.: 93/311-491
W SÖR-DISZKONT
NAGYKANIZSA, CSENGERY U. 113/B. TEL.: 93/313-120
y Kaiser / Zipfer / Stefii
/ Soproni Aszok / Schwechater y Arany Hordó / Gösser / SchloGgold
BrafUUtoion
HUNGÁRIA
Gyári áron viszonteladóknak mmmsdelms
HOTEL FREYfl
HUNGUEST HOTELS
A ZALAKAROSI HUNGUEST HOTEL FREYA TISZTELETTEL VÁR MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZÍNVONALAS SZOLGÁLTATÁSAIVAL.
Kongresszusok, konferenciák, tréningtanfolyamok, bankettek, baráti találkozók rendezését
ideális körülmények között szívesen vállaljuk.
BAR-helyiségünkben minden este kellemes zene mellett
szórakozhatnak.
Legyen Ön is a HUNGUEST HOTEL FREYA vendégei
Cím: Zalakaros, Termál út 7.
10
KANIZSA - (facnü*á * m*ftU...
1996. augusztus 2.
Hajdan színháznak, egy új, magyaros stílus mintapéldányának tervezte Medgyaszay István a kanizsai Városi Mozit. A közel hetvenéves épület ma pusztul, romlik, büdös és kényelmetlen. A valós helyzet azonban még ennél is jóval riasztóbb: a mozi ha nem is az összedólés, de a működésképtelenség felé közelít. Valószínű,
felülvizsgálat azt igazolja, hogy nem működtethető tovább biztonságosan, akkor időlegesen be kell zárnunk. De ezt majd a testü-
pénzt keríteni. Egy biztos, az idei költségvetés nem tartalmaz olyan kitételt, hogy a mozira költhetiink pénzt.
gyon nehéz lenne itt olyan funkciót találni a kihasználatlan belső terekre - az egykori színpadtérre és zsinórpadlásra -, ami meg is
Pályázónak vállalnia kell, hogy a mozi épületét három éven belül felújítja. A felújításnak ki kell terjedni az épület tetőszerkezetére, a nézőtérre, színpadra és a teljes épületgépészetre. A pályázatban a felújítás ütemezését, annak költségvetését szerepeltetni kell. A felújítás elfogadott költségei alapján kerülhet sor a tulajdoni arányok kialakítására, mely maximum 50%-ig terjedhet. (...)
Az épület belső felújítása során a mozi mellett más funkció kialakítása is lehetséges, azonban a felújítást követően is a mozi férőhelyeinek száma minimum 150 kell, hogy maradjon.
(Részlet a mozi felújítására és üzemeltetésére kiírt pályázatból)
ESŐKABÁT A NÉZŐTERÉN
MOZISIRATÓ
hogy a tető nem bír ki még egy telet. Vajon ősszel esőkabátban fogunk izgulni Schwarzeneg-gerért? Vagy lehet, hogy októbertől nem lesz mozi Nagykanizsán?
- Elképzelhető - válaszolja Tüttő István alpolgármester. - Ha a hamarosan esedékes műszaki
let mondja ki, mint ahogy azt is, hogy a szükséges felújításokat egyszerre végeztetjük-e el, vagy csak szakaszosan sikerül erre
ÖTMILLIÓ
ÉLMÉNY
Tudom, a havi moziplakátokat nézegetve a sarki videotékák vagy az elérhető tévé-csatornák filmkínálata látszólag abszolút győztes az Apollóban vetített tucatnyi amerikai filmmel szemben. Ráadásul jogosnak tünő a kérdés is: megérheti-e a fejenkénti kétszáz forintot a másfél órás program, ha ugyanennyiért a kazettát egy egész napra kikölcsönözhetem, s mellé még sörre is futja?
Azt hiszen, aki viszontlátta már kedvenc (mozifilmjét a televízióban, nem nagyon habozik a válasszal
Mert a mozi más, több, mit egy elmesélhető sztori. Más, több, mint kukoricamajszolgatás közbeni vizuális majszolgatás. Mert a mozi szín és hang, teljes valónkat megmozgató élmény, „egész estét" betöltőprogram. Mert a moziba készülni kell, felöltözni és elmenni otthonról és sötétben üldögélni; mert ilyenkor „mozizunk", ami azért jóval több, mint ha azt mondanánk: filmet nézünk.
Emlékszem, nagyon meleg nyár volt, csíptek a szúnyogok és szépszemű: barna lány mellett ültem a Kertmoziban, mikor Cop-pola Apokalipszisét először láttam. Az a film azóta a rengeteg kék és rengeteg vörös mellett azt a kánikulát és azt a szépszemű" barnát is jelenti; mint ahogy emlékezetesebb éjszakáinkra is rárakódik az ágynemű és a reggeli kávé illata, elválaszhatatlanuL
Azt mondják, a tovatűnő idő művészete a mozi. Meg persze üzlet, nem is akármilyen. A pillanatnyiság, a gyors pénz, de éppen ezért a gyors avulás üzlete is. Pedig semmi sem változik, az idei szezon filmjeiben is ugyanazok az öltönyösök kergetik egymást, ugyanakkora stukkerekkel, mint tavaly. De ki emlékszik már a tavalyi filmekre\'.\' A végigizgult, könnyezett, randik vagy házimunka elől elcsent másfél órákra?
Jövőre lesz hetvenéves a kanizsai mozi. Ha mindig, minden nap egyszer játszott és minden előadását legalább kétszáz ember látta, akkor ez az évek alatt ötmillió nézetet, egyedi, megismételhetetlen élményt jelent. Hiába, szeretem a mozit, mindenestől
Nagy Csaba
A történet nem ma kezdődött. Amikor a kilencvenes évek elején a város a felhalmozott adósság átvállalásával megvette az épületet a Helikon Film felszámolójától, már csaknem ugyanez az állapot fogadta az új tulajdonost. Nem csoda, a megyei moziüzemi vállalat az évtizedek alatt szinte semmit nem költött felújításra. 1972-ben vizesblokkokat helyeztek be, nyolcvanban a színházi öltözők helyén kialakították a Stúdiómozit, de nagyjából ennyi volt az egész. A szellőzés, a fűtési rendszer, a tetőszerkezet ugyanaz ma is, mint a nyitóünnepélyen, 1927-ben.
A várható felújítási költség -mivel ennek minden területet érintenie kell - legalább ötvenhatvan millió forintra rúg majd. Vajon ki fogja ezt fedezni?
A Polgármesteri Hivatal irodahelyiségében Kálócziné Éberling Márta vagyongazdálkodási csoportvezető rakja elém a felújításra és hasznosításra kiírt pályázati felhívásokat. Valamennyi eredménytelenül zárult.
- Senki nem fog ma több tízmilliót úgy beruházni, hogy nem az övé az ingatlan - foglalja össze a tapasztalatokat. - Pedig először csak az üzemeltetésre hirdettük a pályázatot, a tulajdonjogot fenntartottuk volna az Önkormányzat számára. Nem sikerült.
A második kiírásnál - ez év tavaszán - már a felújításban való részvétel arányáig, de maximum öjven százalékig tulajdonba is adtuk volna az épületet, voltak is érdeklődők, de a feltétetek részletes ismeretében végül senki sem adott be pályamukát. Igaz, na-
tud termelni ekkora hasznot, de össze is egyeztethető a környezettel - gondolok a szomszédos iskolákra, az orvosi rendelőre, környvtárra, templomra. Ez jelentős kötöttség, számolnunk kell vele. Másrészt azt sem engedhetnénk, hogy az épület külső képén változtasson a vállalkozó, hiszen helyi védelem alatt áll s folyamatban van a műemléki védettség alá helyezése is.
- Mi nem áruljuk á mozit, csak a hasznosításával foglalkozunk -erősíti meg Tüttő István. - A testület elkötelezte magát, hogy az épület tulajdonjogát meg kell tartanunk, már csak azért is, mert enélkül nem tudnánk kontrollálni az esetleges vállalkozót. Ha a sajátja lenne, bármit csinálhatna vele. Mi a mozi-funkció megtartása mellett kívánjuk az épületet felújítani, még abban az esetben is, ha ezt nekünk kéli kifizetnünk.
Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy mi elvégezzük a teljes felújítást s ezután már csak a működtetésre írunk ki új pályázatot. Egy megszépült, biztonságos épület kezelésére biztosan találunk majd vállalkozót, talán helyben is.
- Jelenleg a zalaegerszegi Edison Kft. működteti, de csak három-három hónapra kötött szerződéssel.
- Igen, éppen ma írtam alá a legutóbbit, bár ezúttal csak két hónapra, szeptember harmincig. Októbertől ugyanis már fűteni kell, s annak költségét egyik fél sem tudja ezek mellett a feltételek mellett vállalni. Meg tényleg nem tudjuk, kibírja-e a telet az épület.
- Mik a lehetőségek?
KANIZSA — (faenÜHÁ « mofiáa,...
11
Elüldözték a doktornőt?
IWft. augusztus 2.
- A műszaki osztály a főépítésszel együtt most kapta feladatul, hogy dolgozzák ki a lehetőségeinket, nézzék meg, hogy az önkormányzat saját hatáskörben mit tudna tenni, milyen módon lehetne a funkciót megőrizve felújítani, na és persze mennyibe fog mindez kerülni. Egyelőre úgy tűnik, az a bizonyos hatvanmillió csak a jelenlegi állapot konzerválására lesz elég. Födémet kell cserélni, a fűtést, az elektromos hálózatot átépíteni és a többi. De a tető a legsürgetőbb. Azt meg nem engedhetjük meg, hogy mindezt most elodázzuk, aztán pár év múlva majd sokszoros költséggel kelljen megcsináltatnunk. Most elérkezett az a pillanat, amikor ebben dönteni kell. A végső szót persze - az adatok és a lehetőségek ismeretében -majd a testület mondja ki.
- Mikor?
- Valamelyik őszi közgyűlésen, talán már szeptemberben.
Reméljük, a döntést nemcsak a pénzügyi racionalitás fogja majd befolyásolni, s a mérnökökön, gazdasági szakembereken kívül abba a kulturális szféra dolgozóinak is lesz beleszólásuk. Igaz, a mozi regressziójáról sokat beszélnek manapság, s a számok valóban ezt a tényt igazolják. De - csakúgy, mint mondjuk az oktatásban - egy évtizedek munkáját meghatározó döntés meghozatalában valóban csak a ma szempontjait kell érvényesíteni? Mert léphetünk előre is, kialakíthatunk talán egy olyan mozgókép kulturális centrumot - van hely! - ami azt a sokat emlegetett európai színvonalat képviselheti itt, Nagykanizsán, az ezredforuló igényeinek is megfelelve.
- Valamikor jól kitalálták, hogy a kis- és középméretű városoknak mekkora mozira - közösségi térre - van szükségünk - fűzi tovább a gondolatot Horváth Krisztina, az önkorányzat kulturális referense. - Most ugyan a gépek korszakát éljük, de a világ egy része már kezd ezen túllépni. Az emberek majd újra elkezdenek arra vágyni, hogy kiléphessenek otthonról, hogy elmenjenek, hogy ne ugyanabban a szobában szórakozzanak, ahol alszanak és a vendégeiket fogadják. És erre lehetőséget kell adni nekik.
Nagy Csaba
A nagykanizsai fogszabályzás ügye mint a tengeri kígyó, úgy nő az idők múlásával. A szabálytalanul nőtt fogak rendezése nem olcsó, dolog, aki nem tudja a társadalombiztosítás által finanszírozott rendelőt felkeresve megoldani a problémát, bizony mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia.
A kanizsaiak nem véletlenül járnak a város közigazgatási határain kívülre fogat szabályoztat-ni. Hosszú idő után alkalmazott egy fogszabályzást is végző fogorvost a Városi Kórház igazgatója mint munkáltató. A doktornő Keszthelyről járt át városunkba, hogy a rakoncátlanul nőtt fogak tulajdonosainak önbizalomnövelő széles mosoly lehetőségét biztosítsa. A rendelés azonban a közelmúltban ismét megszűnt. A nyilatkozni nem kívánó fogorvosnő javaslatára dr. Szabó Csabához, a Városi Kórház és Rendelőintézet főigazgatójához, a volt munkáltatóhoz fordultunk.
-A hírekkel ellentétben nem én szüntettem meg a doktornő megbízását, hanem ő maga mondott fel. Én magam hatalmas kudarcként élem meg a nagykanizsai
fogszabályzás körül kialakult helyzetet. A legutóbbi eset azt hiszem jó példa lehet: a doktornő elmondása szerint a Szent Imre utcában dolgozó fogorvos kollégák magatartása váltotta ki a felmondását.
A fogászat csoportvezető főorvosa, dr. Polgár József az alábbiakat mondta el az üggyel kapcsolatban:
- Nem tudom, mi volt a doktornőkonkrét indoka, de azt állíthatom, hogy az itt dolgozó fogorvosok közül egyik sem foglalkozik sem itt, sem a magánrendelése keretében fogszabályozással. így sem szakmai féltékenységről, sem piaci esélycsökkenésről szó nem lehetett. Az viszont tény, hogy a finanszírozásban változás következett be, ami befolyásolhatta a kolléganő cselekedetét. Tudni kell, hogy korábban a Keszthelyi Kórház és Rendelőintézetnek nem finanszírozta a TB a fogszabályozást, velük ilyen tevékenységre nem kötött szerződést. A doktornő ezek után került Nagykanizsára, itt két félnapos rendelésen végezte a fogszabályozást. Mivel a jogszabály úgy változott,
hogy tizennyolc éves korig ma már támogatja a Társadalombiztosítás a fogszabályozást, így Keszthelyen is újra folytatható a tevékenység. A korábban megszüntetett státuszt így újra be lehetett tölteni. A doktornő felmondásának indokáról konkrétummal nem tudok szolgálni, csak a tényeket tudom elsorolni.
Hogy miért nincs Kanizsán egy fogorvos, akivel a TB szerződést kötne? Mint megtudtuk, bárki jogosult a fogorvosok közül a tevékenység végzésére, hiszen az egyetemi tanulmányok között elvégezték a fogszabályozás stúdiumát, de a Társadalombiztosítás csak azokkal a szakrendelésekkel köt szerződést, ahol szakvizsgával is rendelkező szakorvos végzi a fogszabályozást. Ilyen szakvizsgával a kanizsai fogszakorvosok közül egy sem rendelkezik. Egyelőre az a bizonyos amerikai mosoly sokak számára csupán álom marad, vagy városhatáron kívül, illetve a magánrendelők ajtaja mögött kell keresni a megoldást.
L. I.
Szlovéniába a zöldhatáron át
Az elmúlt héten a magyarszlovén határon tizenegyen igyekeztek kifelé az országból zöldhatáron, ketten pedig befelé próbálkoztak. Tizenöten félig-meddig sikerrel jártak, őket a szlovén határvadászok tessékelték vissza. A határsértők vízum hiányában szerettek volna illegálisan Francia- illetve Olaszországba jutni, hogy ott munkát vállaljanak.
Rongált és hiányos
T. S. jugoszláv állampolgár utasként illegálisan lépett be Magyarországra egy ismeretlen rendszámú macedón kamionnal, azután, hogy rongált útlevele miatt előzőleg már visszairányították a határforgalmi kirendeltségen. Újabb, Budapestről indult kamionos tranzakciója során sem járt sikerrel, a rédicsi határátkelőhelyen ugyanis elfogták, a beléptető bélyegző hiánya miatt. A kitartó jugoszláv férfi Olaszországba próbált jutni.
Hamis
A murakeresztúri vasúti átkelőhelyen egy román állampolgár hamis útlevéllel jelentkezett belépésre, ellene eljárás indult.
Ideiglenes határátkelőhely
Huszonnyolcadikán reggel nyolctól este kilenc óráig ideiglenes határátkelőhely működött Őrtilos és Légrád között. A horvát fél által biztosított komp ötven alkalommal fordult a Dráván.
Lopott kocsival Magyarországra
A rédicsi közúti átkelőhelyen az elmúlt héten két olasz állampolgár próbált külön-külön nagy értékű személyautóval belépni az országba. Az első kísérlet huszadikán a reggeli órákban történt, egy olasz férfi nyolcmillió forint értékű Nissan Terrano-val jelentkezett belépésre, egy nappal később pedig egy honfitársa próbálkozott, egy hárommillió forintot érő Jeep Chero-kee-val. Mindkét jármű hamis, illetve hamisított forgalmi enge-
déllyel rendelkezett, az autókat az olasz rendőrség lopás miatt körözte. A határsértőket és a lopott kocsikat a szlovén szerveknek adták át.
Padláson hamisan
A gyékényesi vasúti átkelőhelyen egy ukrán férfi saját maga hamisította útlevéllel próbált bejutni az országba, Murakeresztúron pedig egy román állampolgár a kilépő nemzetközi gyorsvonat padlásterében megbújva igyekezett Horvátországba.
Szénakazal, körbála égett
A július huszonkettedikétől huszonnyolcadikáig terjedő időszakban viszonylag eseménytelen hetet zártak a nagykanizsai tűzoltók. Hétfőn Pötrétére, egy szénakazaltűzhöz riasztották őket, majd ugyanezen aznapon valamivel később műszáki mentéshez vonultak. Sand és\'Miháld között egy MTZ báláüögép és körbála égett. Az anyáfí kár jelentős, személyi sérülé^- nem történt. roi
12 KANIZSA - Suyét^téAeá 1996. anguss ttus 2.
88 - 62 - 91
Kun Zsuzsanna neve bizonyára nem ismeretlen a szépséges modellversenyekre látogatók előtt. Az elmúlt évben hajszállal maradt le a dobogóról a Zala Szépe megmérettetésen, a Miss Hungary versenyen a döntőig jutott, volt Blikk-modell, középdöntős a „Miss Universe Hungary"-n, indult az Év arca versenyen, s \'93-ban a zsűri őt választotta a város második legszebb hölgyének. Zsuzsi az első lány, aki a lapunkban közzétett felhívással jelentkezett a Queen of Hungary-versenyre. Kérésünkre mesélt eddigi tapasztalatairól.
- Talán a tavalyi Miss Hungary volt a legjobb verseny, bár akadtak problémák a szervező\' kft. körül, de ez a hangulaton nem érződött, nagyon jól éreztük magunkat - mondja halkan a huszonegy éves, törékeny leányzó. - Aztán ugyanezt a csapatot vitték ki Spanyolországba fotózásra, itt még jobban megismertük egymást, összecsiszolódtunk.
- Mi a jó abban, ha valaki jelentkezik egy szépségversenyre?
- Én nem azért jelentkezem, hogy bármilyen helyezést elérjek, inkább a szórakozás kedvéért indulok. Annak idején - öt évvel ezelőtt - a nővérem indult a Zala Szépén, és akkor eldöntöttem, hogy én is megpróbálkozom ezzel az egésszel. A Zala Szépe versenyek egyébként tényleg jók, nincsenek szervezési problémák, 4S mivel minden évben szinte ugyanazok jelentkeznek, már egy nagy baráti társaság lettünk. Nem vesszük komolyan az egészet. Egy jó játék. Úgysem lesz sok különbség az első és az utolsó helyezett között, Ví ezt mindenki tudja.
- Azt mondtad „szórakozás". Nem fárasztó egy kicsit, hogy mindig jól kell kinézni, egyfolytában meg kell felelni bizonyos elvárásoknak?
- Számomra ez már nem fárasztó, megszoktam a ruhapróbákat, a koreográfia-tanulásokat, a sminkelést, hiszen a versenyek mellett manökenek világába is belekóstoltam, gyakran mutatok be itt-ott ruhákat. És kiskorom óta nagyon szeretek színpadon lenni. Szeretek szerepelni. Mindig olyan ember voltam, aki a középpontban van.
- Erre lehetőséged nyílik a színpadon is?
- Sok mindentől függ. Függ a hangulattól, az emberektől, akik körülvesznek. De általában sikerül, nagyszájú vagyok, én viszem a prímet...
- Mennyire számít egy-egy versenyen a szépség?
- Általában ez a mérvadó, eddig egyetlenegy olyan versenyen indultam, ahol az intelligenciát is mérték, de - jellemző módon - az első helyezettnek volt a legalacsonyabb az IQ-ja...
- Mitől szép egy nő?
- Szerintem nincs olyan, hogy A szép. Egy csúnya nő is lehet szép, ha belülről hozzátesz még valamit, ami csak az övé, ha igényes és ápolt. Ennyi.
- Milyen a kapcsolatod az arcoddal? Belenézel a tükörbe, megnézed jobbról, balról, szemből. Mit látsz?
- Nem nézegetem magam a tükörben ilyen részletesen, inkább az összképre adok. Nem vagyok babaszépség, nincs olyan babaarcom, mint mondjuk Romi Schneidernek. Nem is vagyok szépségversenyre való, a modell-szakmában azt hiszem tágabbak a lehetőségeim. A modellversenyekre viszont nagyon nehéz be-
jutni, mert minden méretet nagyon szigorúan vesznek. A Super-modellen például le is mértek mindent, nem lehetett „csalni". És itt nem azt nézik, hogy szép vagy-e, hanem hogy hány arcod van, és ezt a fotók hogyan adják vissza. Azt hiszem, szeretnek afo-tósok, mert fotogén vagyok. Ez nagyon sokat jelent. A modellversenyek rengeteg pluszt nyújtanak egy szépségversenyhez képest, sokkal többet lehet megtanulni a szépségszakmából. Teljesen meg-változtat(hat)nak. Nagyon nehéz szakma, rengeteg akaraterőt és kitartást igényel. Nem szabad az első kudarcnál letörni.
- Hogyan tartod karban magad?
- Rendszeres sportolással. Sok mindent kipróbáltam már, vívtam, kajakoztam, úsztam, atléti-záltam, kézilabdáztam, kosaraztam, s most két éve softballozom, nagyon szeretem. Mindennap a pályán vagyok, legalább azért lemegyek, hogy megnézzem, megvan-e a pálya...
- Mi az, ami igazán fontos az életedben?
- Még nem tudom, mivel szeretnék foglalkozni, belül olyan kicsi vagyok, szerintem csak harmincéves koromban leszek komoly nő. ősztől iskolába megyek, ha a Mezőben elindítják a menedzserasszisztensi tanfolyamot, akkor oda, ha nem, akkor Egerszegre, gazdasági informatikus szakra.
- Ez eléggé messze esik a szépségszakmától...
- Igen, de nem életcélom, hogy egész életemben csak szép legyek, egyszer én is megöregszem. Mármost is az vagyok, a huszonöt évesnél idősebbeket ezen a pályán már nagyon ritkán foglalkoztatják. Erre a versenyre is a barátom beszélt rá, ő biztatott. Ez csak egy nagy játék, egy kis kitérő!
_B^J.
A kosárlabda a mindenem
IMHM
Az utóbbi évtizedekben az egyik, legnépszerűbb sportágak közé tartozott a kosárlabdázás, ahol a szakági ismereteket az általános és középiskolákban alapozták meg. Az iskolai képzés mellett néhány sportegyesület is felvállalta a sportág népszerűsítését. A cél,
az NB Il-es szereplés kiharcolása volt, ami az országos vérkeringésbe való bekapcsolódást jelentette. Az első kanizsai sikert az 1957-es év hozta meg, amikor az akkori NVTE férfi gárdája bekerült a minőségi osztályba, az NB II-be, ám a magas színvonalú bajnokságban nem sikerült megkapaszkodni. A sikertelenség azonban nem okozott törést, sőt fokozottabb munkára ösz-tönzte a szakági elhivatottakat, köztük a kiváló testnevelő tanárok Russay Olivér, Szántó Zoltán, Kaczor Jenő és társaik voltak azok, akik az iskolai kosárlabdázásban és az egyesületi munkában is jeleskedtek. A tett erőfeszítések a Bányász színeiben szereplő női csapatnál realizálódtak 1964-ben. A csapat felkerült az NB II-be és ott sikerrel szerepelt. Közben a MÁV NTE-nél Kaczor Jenő tehetséges gyerekei egyre szebben fejlődtek s az alig tizennyolc év átlagéletkorú női csapat bejutott az NB II-be. Sőt a hatvanas évek végén sporttörténelmet írtak a zalai sportban, amikor a Kaczor-tanítványok bemutatkoztak az NB I-ben. A nagy siker kovácsai: Gábor, Széki, Magyar, Hocz, Takács, Hágner, Bugár, Gregor, Né-methné, Biró és társaik voltak. Az akkori minőségi, egycsoportos élvonal, a mérce magasnak bizonyult, s így aztán egy év után elbúcsúztak az NB I-től. A huszonöt évvel ezelőtti nagy siker egyik részese az a Gábor Erzsébet volt, aki azóta is bent van a szakági körforgásban. Szerepelt hazai környezetben, erősített idegenbeli csapatokat, majd a régi sikerek színhelyén edzőként vezényelte a kanizsai saját nevelésű csapatot az NB I-be, a húszcsapatos mezőnybe: Kovács, Szabó, Kránicz, Fehér, Gyarmati, Gerencsér, Simon, Bol-la, Szávai, Púnak voltak az akkori sikerek részesei. Egyévi élvonalbeli szereplést követően Gábor Erzsébet váltott, nevelőedzőként folytatta pályafutását, majd az egykori csapattárs Kovács „Hugi", a küzdőképes élvonalbeli játékos bevonásával nagy munkába kezdtek az utánpótlás-nevelésben. - A kosárlabda a mindenem, erre tettem fel az életemet. Játékosként élvonalbeli voltam, edzőként NB I-ben dolgoztam, majd a körülmények úgy alakultak, hogy a szakágban mindig is megható-
199$. augusztus 2.
KANIZSA - Sea^etéAeé
13
rozó háttérben, az utánpótlás-nevelésben kaptunk komoly szerepet - kezdte Gábor Erzsébet.
- Mitől számítható az új kanizsai időszámítás?
- Mi már a nyolcvanas évek elején folytattuk a nagyszerű elődök munkáját. Mindig is tudtuk, hogy Kanizsa csak saját erőforrásaira alapozhat, a helyi erőket kell felsorakoztatni. Ez a járható út s így kezdtük meg a munkát a MÁVNTE-nél.
- A folyamat aztán megszakadt!
- Nos, ez csak a vasútra vonatkozik, mert mi a nevelő munkát tovább folytattuk. Igaz, hogy nem a vasút színeiben.
- Mi okozta a váltást?
- Több tényező is szerepet játszott ebben. A lényeg, hogy felmondták az egyesülettel fennálló szerződést, majd a munkaviszonyt is megszüntették a vasútnál, így aztán lépni kellett, hiszen lemondtak rólunk.
- Mit tettek a kényszerszünetben?
-A kosárlabdában nem volt pihenő. Mi korábban kialakítottuk a felmenő rendszert, ezt a MÁV NTE-re építettük, de miután a körülmények másként alakultak, így mi is más, új utat kezdtünk járni. Közben a mi gyerekeink megmaradtak. Kezdetben a DSK-ban dolgoztunk, majd az iskolaigazgatók, szülők, testnevelők, szponzorok támogatásával hoztuk létre a Kanizsai Diák Kosárlabda Klubot (KDKK), a lányok mezőnyében.
- Mitől él a KDKK?
- Hivatalosan több mint három évvel ezelőtt jelent meg a klub, amely folytatta a hagyományokat, vagyis nem lett törés a tervszerű, következetes szakmai munkában, az utánpótlásban.
- Kik vállaltak szerepet a klubvezetésben?
- Sokan, s ez nagy örömmel töltött el bennünket. Szányiné, Kovács Mária, a régi élvonalbeli kosaras lett az elnök, Radics András és Béres Sándor a szakágban ugyancsak jegyzett személyiségek, valamint mi, Kovács Hugival együtt kerültünk be a vezetésbe.
- Milyen volt korábban és ma az anyagi háttér?
- A kényszerű váltást követően számosan felsorakoztak mellénk, hiszen már akkor egy egységes, felmenő rendszer alapján folyt a szakmai munka a városi minőségi kosárlabdázás érdekében. Az
utóbbi időszakban aztán felsorakozott az Önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, a Sportcsoport, és jelentős támogatónk a MOL Rt. is, de változatlanul élvezzük a kanizsai cégek, vállalkozók, no és a szülők hatékony kiállását.
- Hány gyerekkel foglalkoznak?
- Közel nyolcvan játékosunk van s ebből mintegy félszáz jelenti azt a korosztályt, akik az elmúlt években és ma is szilárd tagjai az országos élcsoportnak, szállítják a jobbnál jobb eredményeket, igazolják a tett erőfeszítéseket, a kanizsai utánpótlás, a saját nevelés kiemelt eredményeit.
- Mit emelne ki a nagy eredmények sorából?
- A folyamatot, azt a munkát amit évek óta végzünk. Kanizsa ma már az országos rangsorban, az utánpótlás-eredmények alapján negyedik (!) helyen áll s úgy érzem, hogy ehhez nem kell kommentár. Betörtünk az élcsoportba, minden korosztályban ott vagyunk az országos döntőben. Tavaly két országos bajnokcsapatunk volt, egy ötödik, meg egy hetedik. Az idén, a korosztályos váltás ellenére a KDKK minicsapata országos bajnok, a gyermek és OSK csapatunk egyaránt ötödik, a kadett nyolcadik helyen végzett. A munka, a hozzáállás hozta meg a KDKK nagy sikerét.
- Kik a korosztály legjobbjai?
- Én mindig is a csapatot, az egységet helyezem előtérbe. Az viszont jól esik, hogy az edzőkollégák szavazata alapján a legjobb ötösbe mindig két-két kanizsaijátékos bekerül, akik aztán a korosztályos magyar válogatottban bizonyítanak, a jövő nagy reménységei.
- Konkrétan?
-A rengeteg tehetség közül nehéz a választás és remélem, hogy sokkal a jövőben is találkozhatunk, köztük Horváth Andrea, Bem Judith, Kiss Mária, Németh Adél, Knausz Melinda, Arany Alexandra, Horváth Zsuzsanna, Bedő Franciska, Horgosi Szabina, Tálosi Zsófia, Zsovár Orsolya, Nagy Adrienn, Gábor Szilvia, Juhász Ágnes, Németh Gabriella rászolgál a kiemelésre, de a többiek is nagyon szépen fejlődnek.
- Mi a cél az NB n-es csapatokkal?
- Ismert, hogy játéklehetőség, rutinszerzés céljából a KDKK két csapattal szerepel az NB H-ben,
ami rendszeres és folyamatos sorozatot jelent a korosztályos versenyek mellett. A lényeg, hogy játszani, fejlődni lehet a tizenéves játékosoknak s egyben jelzik azt is, hogy mind a dr. Mező Gimnázium, mind a Thury SZKI vezetése kiemelten odafigyel a tanítványokra, a tehetségekre, a jövőre. Ezek a játékosok nagy értékek.
- Erzsike! Lapunk nem megy bele szakmai vitába, de azért rendkívül káros, hogy a meglévő ellentét a kanizsai minőséget nem segíti, a „feltöltés", a szükséges körforgás elmarad s ennek a kanizsai sport látja kárát!
- Természetes, hogy a kialakult helyzet - amiért mi nem tehetünk - tarthatatlan. Mi végezzük a vállalt feladatot és igen jól jönne az, hogy legjobbjaink az NB I B-csoporjában szereplő kanizsai csapatnál, a MÁV NTE-nél folytathatnák pályafutásukat. Tény, hogy a vasút jelenlegi szakvezetőjével szakmai vitában állok, de azért remélem, hogy az álláspontok közelednek, a jövő járható lesz.
- Mit remél ettől?
- A tárgyalások folyamatban vannak s jó lenne, ha a minőségi csapat mellé felsorakozna a mi minőségi utánpótlásunk és ezzel a helyi tehetségek fokozatos be-érése megoldott lenne.- A város, a kosárlabdázás érdekében. Ameny-nyiben az egyezség nem jön létre a MÁV NTE vezetésével, akkor folytatódik a különutas koncepció, s ekkor a mi két NB Il-es csapatunkat nívóban erősítjük és megpályázzuk a bajnokság megnyerését, az élvonalbeli szereplés kiharcolását. Nos, mi az előbbit szeretnénk, az egységnek, az összefogásnak vagyunk a hívei, vagyis annak, hogy segítsük elő a város minőségi csapatának minőségi szereplését a szakág A-csoportjában.
Balogh Antal
SCHOLLER STRANDTURNÉ
\'0
SIÓFOK STRAND, 1996. augusztus 9.
Fellépők: P.Mobil, Bornai Tibor, Somló Tamás, Republic disco
ZANKA, 1996. augusztus 16.
Fellépők: Edda Művek, Bornai Tibor, Somló Tamás, Demjén Ferenc
disco
VONYARCVASHEGY, 1996. augusztus 17.
Fellépők: P.Mobil,
Bornai Tibor, Somló Tamás, Republic disco
AGÁRD POP-STRAND 1996. augusztus 19.
Fellépők: P. Mobil. Bornai Tibor, Somló Tamás, Republic
disco
Jegyek elővételben válthatók a helyszínen
A koncert rendezője: MOBIL-OMEGA PRO. Iroda, 1113 Budapest, Bartók Béla út 63. Telefon: 166-9603
SHÖLLER, A JEGES LEGJOBB!
14
KANIZSA - \'8e4féé9etéteá
1996. augusztus 2.
Szeretnék még lakóházat tervezni
„Ismertem őket" című, a délzalai kőolajipari vállalatok képzőművészeiről, műalkotásairól és művelődési házairól szóló pályázati anyagával Berkes József munkajutalomban részesült a Magyar Olajipari Múzeum történeti pályázatán.
Balatonbogláron született, 1914-ben. Édesapja építési vállalkozóként a század elején építette a Boglár és Lelle közti víz-
KI, MIÉRT BESZÉLGET?
I.«>iii.s Cureila és Teresa Thompson amerikai kutatók közösen kiadott tanulmányából kiderül, hogy inast jelent egy férfi, és mást egy nő esetében, ha Valamelyikük társalgás közben a másik szavába vág. Az erősebb nem tagjai számára a beszélgetés egy játszma része, a nők viszont a párbeszéd lehetőségét keresik. Ha tehát egy férfi türelmetlenül átveszt a beszélgetés fonalát, akkor feltétlenül el akarja fogadtatni megállapításait. Egy hölgy ezzel szemben, a közbeszólásaival rendszerint valamit helyreigazít, módosít, vagy beszélgetőtársa véleményét támogatja. Ez az eltérő gondolkodásmód sok konfliktust okozhat a két nem között. A férfiak mindig maguknak akarják feniitartani az ellenőrzés jogát, $ belebetegszenek, ha nem nekik van igazuk, A nők ezzel szemben mindig a kapcsolódási pontokat keresik - állítják a kutatók. Azzal azonban a tanulmány nem foglalkozik, hogy ez utóbbi vajon valóban crősíti-e a kapcsolatokat\'.\' Mi úgy véljük: épp ellenkezőleg...
parti villasort, majd a harmincas években dr. Kotsis Iván professzorral tervezte a boglári templomot és plébániát.
Az építészeti felső ipari iskola elvégzése után kilenc évi tervezési és kivitelezési gyakorlatot szerzett, majd megszerezte az építőmesteri képesítést is. Bősze Kálmán MAORT építési osztályvezető 1941 nyarán építész-tervezőnek hívta el az olajiparba. Ő tervezte a MAORT nagykanizsai, dél-zalai olajmezőinek és a távvezetéki szivattyúállomásainak építkezéseit.
Tervei alapján épült a nagykanizsai lakótelep földszintes előrésze, a posta melletti négyszintes lakóháza, a DKG első, úgynevezett „vasvázas" műhelye, Németországban legyártott és Teheránba szánt szövőgyári épület anyagából, amelyet a MAORT megvásárolt.
Tervei szerint készült a lovászi gazolintelep 160 m hosszú Tho-massen kompresszorháza, kazánháza, áramfejlesztő épülete, az olajmezők iskolái és egyéb épületei.
1944-ben az építkezések teljesen leálltak, csak a légoltalmi építkezések (szilánkvédelem és óvóhelyek építése) folytatódtak Névery Tibor budapesti építészmérnök tervei és irányítása szerint.
A MAORT tervezési és építési osztályát a szabotázsper után feloszlatták, s belőlük alakult a Nagykanizsai Magasépítési Vállalat, ami később a megyei vállalat főépítésvezetősége lett.
Berkes József 1951-től került ismét az olajiparba, a Lovászi Kőolaj termelő Vállalathoz építési osztályvezetőnek és műszaki ellenőrnek. 1957-től négy esztendőn át a nagykanizsai Tervező Iroda építész tervezője lett, de itt is elsősorban az olajipari épületek - Babóchay lakótelep, Múzeum téri szövetkezeti lakóház (a fényképe hátterében álló lakóház) - tervezője volt.
1961-től 1974-es nyugdíjazásáig dolgozott a DKG beruházási osztályán, ő intézte a felfejlesztés építészeti részét és műszaki ellenőrzését.
Berkes József az utolsó háborús nyáron, 1944-ben a legeredményesebb magyar versenyvitorlázó volt a Balatonon a klubjától kapott 22 négyzetméteres ver-senyjolléjával. A háború után részt vett a Vár úti teniszstadion építésében. 1954-ben felkérték az Olajbányász teniszszakosztálya vezetésére, és e tisztet több mint negyedszázadon át töltötte be.
Hét alkalommal vett részt az Olajipari Múzeum eddig kiírt kilenc történeti pályázatán, többször is díjazták. A sporton kívül
figyelemmel kíséri a városrendezési terveket, a városi műalkotások, művészeti emlékek sorsát is. Tennivalója az elkövetkező évtizedre már elő van jegyezve, de szeretne még egy jólsikerült lakóházat tervezni a városban!
Bakonyi Erzsébet
Az aranymosó olyan, mint a földműves
A Kárpát-medence területén száz és száz helyen mostak aranyat a folyók élő és őshor-dalékából. Igazán jelentős azonban csak négy helyen volt az aranymosás, ahol egész helységek népe - szinte kizárólag ezzel foglalkozott, s a föveny kincséből biztosította családja megélhetését. Ezek a területek: a Duna Pozsonytól Komáromig terjedő szakasza, a Mura és a Dráva melléke, a Felső-Tisza vidéke, az Erdélyiérchegység tája. A Dráva és a Mura melléken az aranyászok többsége legalább két, de Inkább három nyelven beszélt: magyarul, horvátul és németül. Együtt is mulattak. Nagy, közös mulatozásokra került sor Nagykanizsán, miután ott beváltották az aranyukat. Ilyenkor nemzetközi aranyásztársaság ült körül egy hosszú asztalt, s felváltva énekelték hajnalig a magyar, horvát és vend nótákat. Minél több borocska csúszott le a szomjas aranyásztorkokon, annál pajzánabbak lettek ezek a nóták.
Mindezt az utolsó aranymosótól, a barcsi Nagy Lászlótól hallottuk. Miután Szentmihályhegy-ről a Kolonics bácsit a fia elvitte Székesfehérvárra Nagy László az egyetlen, aki ma is mos aranyat a Drávából.
- Még a múlt században is a mosott arany volt túlsúlyban a világon. Ausztráliában, Dél-Afrikában, Alaszkában, Dél-Amerikában - mondja a magyar, történelem, szlovák szakos tanár.
- Ha én most aranyat szeretnék mosni, mit kellene csinálnom?
- Elsősorban tudnia kell néhány dolgot - s üvegből készült tégelyeket vesz elő Nagy László:. - Ez a magnetit. Olyan, mintha fekete homok lenne. Az arany fekete árnyékának is nevezik. Az aranyászok írni-olvasni nem tudtak, de olyan bölcs dolgokat tudnak mondani, hogy a hét egyetemet végzettek is megirigyelhetik. A munkálatokat az aranyászla-
. pattal kell kezdeni, ami éppen olyan, mint egy közönséges hóla-pát - tehát fából készül - s a felső felét megégetik. Erre azért van szükség, hogy a fekete homokrészecskék az égett felület barázdáinfennmaradjanak. Az arany fekete árnyéka az orvosi műszerek alapanyaga. Dollárért vesszük külföldről, holott nálunk is van bőven. Ezután ezt a fekete homokot a lapát nem elszenesített részére próbálja átmosni. Az égetett részen már látszik az aranylemezbe. A Tauern aranya telérek-ben, szulfidokhoz kötve vagy finomszemű behintés alakjában fordul elő. Abban az anyagban, amit az erózió onnét elindított, a Duna, a Mura, Dráva és mellékfolyói, mint kavicsot legörgetnek,
OLIMPIÁK
AA
HŐSEI
Citius! Altius! Fortius! Gyorsabban! Magasabban! Erősebben! Az olimpia jelszava az emberi igényesség és akaraterő örök előrehajtó ereje, és minden olimpia újabb és újabb világcsúcsokkal, fantasztikus eredményekkel vonul be a történélembe. Ezeket az emberfeletti eredményeket elérő versenyzők életútja sok érdekességet tartalmaz. Az újkori olimpiák első bajnoka a bostoni James Brendan Conolly (USA) lett, aki a hármasugrásban győzött 1896-ban Athénban. Conolly a Harward Egyetem hallgatójaként engedély nélkül indult az olimpián, ezért kizárták az egye-
temről. Később olyan elismert újságíró lett, hogy az őt kizáró egyetem 1949-ben díszdoktorává avatta.
Hajós Alfréd szerezte Magyarország első aranyérmét a 100 m-es gyorsúszásban, amit 1200 m-en megismételt. Később válogatott tornász Jett, 1897. május 9-én a Millenárison a BTC csapatában szerepelt, az első hivatalos magyar labdarúgó-mérkőzésen. 1901-ben és 1902-ben bajnokcsapat tagja volt. Részt vett az első magyar nemzetközi találkozón, tagja volt az első magyar labdarúgó-válogatottnak. Elismert újságíró, építészmérnök volt a maga idejében. Ő tervezte többek között a Nemzeti Sportuszodát és a debreceni Arany Bika Szállót. 1924-ben a párizsi olimpián Lauber Dezsővel közö-
- k_
KANIZSA - \'gcajéfyetóuí
15
1996. augusztus 2.
megtaláljuk a Tauern aranytelé-reinek anyagát is. A kavics tömegét alkotó kvarcitok, gneiszek és csillámpalák szintén tartalmaznak aranyat. Ebből az aránylag hosszú úton zúzódó, morzsolódó, kopó anyagból az arany szabadul ki, s verődik többé-kevésbé laposra. Az aranyszemcse elnevezés ebben az esetben helytelen, mert ezek igen apró lemezkék. Az arany jelentős hányada már azelőtt kiszabadult a kövekből, mielőtt elérte volna a Murát és a Drávát, vagy a Dunát. A legnagyobb nálunk a Dunántúl fövényéből mosható aranylemezke. A lemezkék súlya nagyjából azonos mindhárom folyó fövényében, 0,01 milligramm. Nem csoda, hogy annyi türelem, kitartás és elsősorban hosszas gyakorlat, mesterségbeli tudás kell itt az aranymosáshoz. Ez az apró arany azonban rendkívül tiszta, 22-23 karátos, újabb meghatározással: 950-es finomságú. Ezer részecskéből 950 az arany és 50 a más anyag, túlnyomó többségében ezüst. Ezt hívják mosott, vagy sáraranynak. De mielőtt hozzájutnánk, egy tíz fokos dőléssel a vízbe állított mosópadon különböző posztókon is keresztül kell mennie az anyagnak. Majd melegített higanyt is segítségül hívnak.
Nagy László hangsúlyozza: meg kell különböztetni az aranymosót az aranyásótól. Az aranyásó szerencsevadász, míg az aranymosó olyan, mint a földműves. A paraszt is tudja, ha valahová búzát vetett, akkor ott búzának kell teremnie. Az aranymosó ugyanígy van ezzel. Tudja, hogy
sen ezüstérmet kaptak Stadiontervükkel a művészeti versenyben.
Ray C. Ewry (USA) nyolc olimpiai bajnoki címet szerzet 1900 és 1908 között helyből magas-, távol- és hármasugrásban. Pedig gyerekkora mindenre engedett következtetni, csak erre nem. Ötéves korában ugyanis gyermekbénulás következtében tolószékbe került, s csak óriási akaratereje emelte ki onnan, és végül olimpiai csúcstartóvá vált.
Paavo Nurmi (Finnország) káprázatos formája összesen kilenc aranyéremhez juttatta hazáját, 1920 és 1928 között atlétikában. Sikerének értékét növeli, hogy középtávon éppen úgy verhetetlennek bizonyult, mint hosszú távon Jesse Owens (USA) az 1936 évi berlini olimpia felejthetetlen, fekete bőrű hőse volt, Hitler nagy bánatára. Két futóaranyérme között megnyerte a távolugrást is, majd befejezésül a 4x100 m-es
az arany azon a parton van, amit épít a folyó.
- Ma Magyarországon régóta húzódó, tartós gazdasági válság van, sok a munkanélküli. Miért nem honosodott meg az aranymosás?
-Az ostoba híresztelésekkel ellentétben az aranyászás sohasem volt, sohasem lehetett a munkanélküliek pótcselekvése. Az egyik legkimerítőbb és nagyon sok tapasztalatot, szakértelmet igénylő munka, főként ott vált jelentős gazdasági tényezővé, ahol a föld nem tartotta el a lakosságot. így az a mindennapi kenyeret a vízből csikarta ki. Eltekintve attól, hogy ez egy nehéz munka, mindenkor biztosította a szabad életet. Őseink már a honfoglalás előtt megismerkedtek vele és megszerették. A későbbi időkben az aranyászok egy részét a szegénység kényszerítene erre a mesterségre.
Nem volt semmilyük, s inkább aranymosásra adták a fejüket, mint a gazdagoknak teljesen őket kiszolgáltató napszámoséletre. A múltkor is kipróbálta egy testnevelőtanár, s bizony fogta utána a derekát.
- Ön hogyan lett aranymosó?
- Pozsonyban a Komensky egyetemen végeztem. Egy ottani hetilap, a Hét szerkesztője voltam, s középiskolában tanítottam is. Az ötvenes években azt vágták a fejemhez, hogy túlságosan magyar szellemben neveltem, oktattam a gyerekeket. Emiatt aztán állás nélkül maradtam, s rákényszerültem az aranymosásra. Akkor még a Dunaparton laktunk, s Budapesten - emlékszem - a Teleki téren volt az aranybeváltó. A
váltó első futójaként negyedszer is olimpiai bajnok lett. AII. világháború után egy ideig a Harlem Globetrotters kosárlabdacsapatának menedzsere volt. Hazájában már életében versenysorozatot írtak ki tiszteletére.
Papp László 1948-52-56 bajnoka, az első ökölvívó volt, aki háromszor egymás után olimpiát tudott nyerni. A profik között is nyert. Eb-t 1962 május 16-án, 1971-től az ökölvívó válogatott szövetségi kapitánya volt.
Gerevich Aladár a legeredményesebb és legtöbb olimpián versenyző magyar sportoló. 1932-1960 között hat olimpián hét arany-, egy ezüst-, kettő bronzérem tulajdonosa lett. Kardvívóként aratta páratlan sikereit, de sok szép eredményt ért el tőrvívásban is. Például az 1952-es olimpián tagja volt a bronzérmes tőrcsapatnak is.
Larisza Latinyina (Szovjetunió) minden idők legeredményesebb olimpiai résztvevője kilenc
bősi erőmű a dunai arany mosásnak is betette a kaput. Ma már jobbára csak a Drávában, Murában érdemes aranyászkodni -mondja, s Dráva-parti dolgozószobájából vágyakozó pillantásokat vet a folyóra. Átnézek a túlsó partra. Horvátország. A távolban Verőce (Virovitica) fényei. Délben kezdtük a beszélgetést, s íme bealkonyult. Nagy László napokig tudna az aranymosásról mesélni. Látva azonban, hogy tekintetem a horvát oldalra tévedt, így folytatja: - 1991-ben a CNN televízió riporterének éreztem magam. Innen az íróasztal mellől figyeltem a háborút. Ott, a túloldalon mentek a tankok. A barcsi Dráva-hidat akarták felrobbantani a menekülő szerbek, de nem sikerült nekik.
Nagy László a szentmihályhe-gyi Kolonics bácsitól hallotta: A század elején az aranyászok egyik legnagyobb ünnepe volt, amikor a Muráról is és a Dráváról is eltakarodott a jég. A Mura torkolatánál sokszor száz,százötven vagy akár kétzsáz ladik verődött össze, mindegyikben két-két aranyásszal. Itt aztán kiszálltak a partra, egy kis ivászattal egybekötött beszélgetést tartottak. Majd kisebb rajokban indultak el egyszerre közelebbi vagy távolabbi mosóhelyeik felé.
Egy öreg arany ász beszélt erről a csodálatos látványról, aki gyerekként nézte ezt végig a Szent Mihály hegyről. De Trianon aztán ennek is, meg a magyar és horvát aranyászok közötti barátságnak is véget vetett - mondotta.
Balázs Andor
ízben állhatott a győzelmi dobogó legmagasabb fokán 1956 és 1964 között. A szőke tornászkirálynő azonban még egy csúcsot mondhat magáénak, ő szerezte a legtöbb olimpiai érmet: 18 darabot.
Mark Spitz (USA) egy olimpián a legtöbb aranyérmet szerző versenyző, 1972-ben hét bajnoki címet nyert úszásban. Apja nyíregyházi szülők gyermekeként vándorolt ki a kaliforniai Modes-tóba, ahol nevelkedett.
Teofil Stevenson (Kuba) Papp László mellett az egyetlen háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó 1972-1980 között. Az amatőr ökölvívás egyik legnagyobb alakja a profi szerződések egész sorát utasította vissza.
Oldalakon át lehetne sorolni a sporthéroszkok adatait, akiknek utódai Atlantában lépnek a közönség elé, a sport dicsőségére, hazájuk örömére és büszkeségére.
Kis János
KfiNIZSfíl MŰSOR
AUGUSZTUS 3. SZOMBAT Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Egy indián Párizsban Stúdió mozi: 18.15 óra: Rés a pajzson
AUGUSZTUS 4. VASÁRNAP Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Egy indián Párizsban Stúdió mozi: 18.15 óra: Rés a pajzson
AUGUSZTUS 5. HÉTFŐ
21 óra: Bazár Udvari Zenei Estek
- Operett Gála Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Az
elhagyott bolygó Stúdió mozi: 18.15 óra: Rés a
pajzson
Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: KANIZSA TV NYÁRI MIX, benne: - Hírek; - Film: Enyhe átverés
AUGUSZTUS 6. KEDD Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Az
elhagyott bolygó Stúdió mozi: 18.15 óra: Rés a
pajzson
AUGUSZTUS 7. SZERDA Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Az
elhagyott bolygó Stúdió mozi: 18.15 óra: Rés a pajzson
Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: KANIZSA TV NYÁRI MIX, benne: -Sport; - Homokóra; - Egészségünk: 15 perc a parlagfűről; - Amerikai képeslap: Florida; - Jel-kép, vallási műsor
AUGUSZTUS 8. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 17 és 19.30 óra: A szikla. Alkatraz - a börtönsziget
Stúdió mozi: 18.15 óra: Jumanji Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: KANIZSA TV NYÁRI MIX, benne: - Add el (magad)! - az általános iskolai vetélkedő döntője Balatonmáriáról; - Jamaica, film a Ladánybene 27 együttesről
AUGUSZTUS^\', PÉNTEK^,,-;
Apolló mozi: 17 és WÍÖTSra: A szikla. Alkatraz --Übörtön-sziget • \'tjii
Stúdió mozi: 18.15 óra: Jotnanji
¦1 -f - VAKTT76 A _
16 i 996. augusztus 2.
a küzdés
maga
9?
Ne feledjük: a film is csak egy eszköz. Néha csupán arra való, hogy egy estére együtt legyünk azzal, akit kedvelünk, máskor, hogy megértsünk, feldolgozzunk, \\ megismerjünk valamit az életünkből. Haegyfümkép másnap reggel is eszünkbe jut, már nem moziztunk hiába; hiszen nem tudhatjuk, hogy a ma látott képsorok milyen konfliktus j megoldásához nyújtanak majd \\ egyszer segítséget. De mindez visszafelé is igaz: nem ritka, hogy \\
a vásznakon mindennapi félelmeink, nyomasztó gondjaink \' lenyomataival kell szembesülnünk. ] Jó példa erre a sci-fi. ami itt, \\ Európa közepén, a huszadik század végén, a maga \\ csillagháborúival enyhén szólva ] is a mindennapoktól kicsit j elrugaszkodónak tűnik. ; Ennek ellenére az igazi sci-fi j mindig a mi világunkról szól. : Kiválaszt egy problémát, olyat, j ami a néző mindennapi életében \\ is feltélelenül megjelenik, sőt, i gondot is okoz. Ezt aztán j felnagyítja, határait a végletekig ; tágítja és felépíti belőle azt a i társadalmat, ami így reálisan ;
következik. \\ Ha az e héten bemutatott Az \\ elhagyott bolygó című amerikai i fantasztikus filmet is e logika i szerint nézzük, hát elég sivár társadalomképet rajzolhatunk ki i magunknak belőle. Emberi i közösségünk - a szerzők szerint-elszigetelt, torz, természetes közegétől végérvényesen eltávolodott. Végrehajtandó feladataink forrása már ismeretlen, értelme megkérdőjelezhető és öncélú; tevékenységünk egyre mechanikusabb, egyre értelmetlenebb, az eredeti cél mindenki számára egyre ismeretlenebb. Fordított idill,
tipikus antiutópia ez: meg is \\ jelenik annak rendje és módja szerint a betolakodó. Ráadásul -messzire kerülve a hétfejű sárkány klasszikusnak számító mítoszvilágától -, a betolakodó maga is gép, ember alkotta, értelem és könyörület nélküli önreprodukáló mechanizmus.
Személytelen és megismerhetetlen, s igazából éppen ezért - legyőzhetetlen. Mert értelem nélkülivé válik így az ember célja, „a küzdés maga", nincs már a győzelemben semmi, ami heroikus és felemelő lenne, nincsenek tűzokádó, porba hulló sárkányfejek, csak valami keserű, időleges megszabadulás a ránk lesőfenevad elől. Ki tudja, talán ez egyszer - ezúttal? - utoljára.
Nagy Csaba
Végre igazi helyén - szabadtéren - tarthatta meg a Hevesi Sándor Művelődési Központ következő nyári rendezvényét. A Bazár Udvari Zenei Estek második programjának vendégművészei Kováts Kriszta és Borbély László voltak. Két olyan színész tette le névjegyét Kanizsán, akik közül a hölgynek a neve, az úrnak pedig az arca ismertebb. Kováts Kriszta a Rock Színházban játszott főszerepeivel tűnt fel, majd igényes
! lemezekkel jelentkezett, Borbély
j Lászlót pedig a képernyőről ismerjük, elsősorban a Szomszédok című tclcregényből, ahol az egyik pincért alakítja. Szerencsés színészek ők, mert mindketten kiválóan
| énekelnek, sőt Borbély László még konzervatóriumot végzett dzsessz szakon. Ezt a képességüket is kamatoztatták „Névjegy" című estjükön. Musicalrészletck, rockoperákból vett slágerdalok, közös műsoraikban hallható duettek alkották az előadás
I gerincét. Két arc, két hang, két összeillő ember. Ahogy annak idején Szécsi Pál énekelte.
NÉVJEGY
KRISZTA ZENÉS UTAZÁSA
Eva, Eszter, Olivia, Izabel-la=Kriszta. A nevek sorát lehetne folytatni, hiszen Kováts Kriszta a Rock Színházban, majd a Madáchban, s jelenleg szabadúszóként számos - elsősorban zenés - darab főszerepét játszotta el. Közben megjelentek lemezei, amelyeken megismerhettük a színésznő énekesi oldalát, és ezáltal közelebb kerülhettünk hozzá. A kanizsai közönség a Bazár Udvari Zenei Esteken találkozhatott vele. Fellépése előtt beszélgettünk.
Kováts Kriszta kedvencei
Országa?
- Görögország. Zeneszerzője?
- Bach. Politikusa?
- Göncz Árpád. Színe?
- Türkizkék. Állata?
- Delfin. Sportolója?
- Nincs. Filmje?
- Veronika kettős élete. Könyve?
- Hamvas Béla-kötetek. Musicele/rockoperáj a?
- Jézus Krisztus Szupersztár. Dala?
- Vedres-Fábri: Felejtő tánc. Virága?
- Gyöngyvirág. Kollégája?
- Borbély Laci! Autója?
- Mit szeretnék?... Renault CUo.
Szerepe?
- Izabella királynő a Kolumbuszból.
- Hogyan tölti a nyarat? Munkával és pihenéssel, vagy csak munkával, mint most?
- A mai világ nagyon érdekes. Két hónapos turnét terveztünk Borbély Lacival, de végül is nem sikerült megvalósítani. így legalább több időt tölthettem a családommal, a férjemmel, Fábri Péter szövegíróval, íróval és a kilencéves leányommal, Flórával.
- Milyen feladatai voltak az elmúlt évadban?
- Két darabban játszottam a veszprémi Petőfi Színházban, a Popfesztiválban Esztert alakítottam, s volt egy prózai szerepem, a Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare vígjátékban Olivia hercegnő voltam.
- Ön a Rock Színháztól sikerei csúcsán ment el a Madách Színházba. Jó választás volt ez - így utólag nézve?
- A Rock Színház számomra nagyon szép emléket jelent, hiszen részt vettem a megalapításában és az Evita főszerepe hozta meg a kiugrást. Nyolc esztendővel ezelőtt, ezerkilencszáznyolcvannyolcban jöttem el a társulattól, mert több dologgal már nem tudtam azonosulni. Ennek ellenére azt nem kívántam, ami velük történt, nagy kár, hogy megszűnt. Ezerkilencszáznegyvenöt után alig alakult színház, jobban kellett volna figyelni rá.
- Milyen munka vár Önre a következő évadban?
- Egy szerepet vállaltam el Veszprémben, Horváth Péter „Dollármama" című új darabjának lesz az ősbemutatója, abban játszom. Az Óperencián innen és túl című gyermekműsorunkat -Borbély Lacival - pedig hetente kétszer mutatjuk be a Budapesti Kamaraszínházban.
- Hogyan találtak egymásra Borbély Lászlóval?
- Civil dologként indult, baráti társaságban ismerkedtünk meg. Aztán elhívott az egyik előadására, így kezdődött. Fábri Péter írt egy mesemusicalt Szennyes az Óperencia címmel, amelyben a hétfejű sárkány szerepét már Lacira készítette el. Ezt az előadást továbbfejlesztettük, s létrejött az előbb említett gyermekműsor, Az Óperencián innen és túl.
Négy éve játszuk, de mindig más, mert a gyermekek alakítják az előadást. Ezután már természetes volt, hogyha a Péter írt valamit, akkor a Laci szerepelt benne. A Kolumbuszban például ő volt a Fó\'gonosz. Lemezeken is dolgozunk együtt, meghívott a szólóalbumára, amelyen egy duettet énekelünk, s az enyémen is szerepel Laci.
- Készül Önnek új lemeze?
- Törjük a fejünket, de még nagyon képlékeny az egész.
- Terveznek-e közös munkát a jövőben Borbély Lászlóval?
- Már készítünk egy Esti mesesorozatot a televízió számára. Gallai Péter és Fábri Péter dolgozta át az Alice Csodaországban címűművét. A klipeken elmeséljük és elénekeljük a történetet. Emellett szeptember második felében Dél-Angliában fogunk vendégszerepelni - remélhetőleg létrejön a turné - Az Óperencián innen és túl című darabbal. A gyermekekkel természetesen angolul kell kommunikálni, de mivel az előadás zenés utazás a világban, így minden dal a saját országa nyelvén hangzik el. Itthon játszottuk a Várszínházban, a Játékszínben és vidéken is több helyen bemutattuk.
A gyermekek nálunk nagyon szeretik...
Horváth Ilona
1996. augusztus 2.
KANIZSA - 1H*wi*
17
IPM-teszt
Teszt szerelemről, szexről, házasságról
MENNYIRE ROMANTIKUS?
(Csak nőknek)
1. Ha a nagy ő ajándékkal kedveskedik önnek, minek örül a legjobban?
a) ruhaneműnek, kozmetikai cikkeknek;
b) könyvnek vagy hanglemeznek;
c) egy csokor virágnak.
2. Ha az imádottjától kap egy fényképet, akkor
a) berakja egy fiókba;
b) a retiküljében hordja;
c) éjszakára a párnája alá teszi.
3. Ha egyedül alszik, milyen hálóinget visel a legszívesebben?
a) csinos, finoman áttetsző hálóinget;
b) semmilyet, inkább meztelenül alszik;
c) valamilyen régi, kényelmes darabot.
4. Milyen frizurát visel a legszívesebben, ha partnerével valamilyen ünnepi alkalomból társaságba indul?
a) Tornyos, művészien megformált frizurát;
b) Rövid, egyenes hajat;
c) Szabadon, lágyan, hullámosan leomlót.
5. Mikor partnere vagy férje születésnapja alkalmából el akarja vinni valahová, ön mit választana inkább?
a) Balettet;
b) Egy mozit;
c) Egy komoly színdarabot.
6. Ha első alkalommal főzne a szeretett férfi számára, akkor a felsoroltak közül mit készítene inkább?
a) Sült kacsát párolt káposztával;
b) Fasírozottat;
c) Libamájjal töltött gombafejeket.
7. Ha egy idegen férfit mutatnak be önnek, akkor ön azt szereti, ha az illető...
a) kezet fog önnel;
b) kezet csókol;
c) csak bólint üdvözlésképpen.
8. Ha táncolni megy partnerével, akkor azt szereti, ha...
a) partnere jól szabott sötét öltönyt, fehér inget és nyakkendőt visel;
b) lezser inget és farmernadrágot visel;
c) színes kordöltönyt, fordos inget és csokornyakkendőt ölt.
9. Ha megszokott lakásukból ideiglenes jelleggel el kell költöznie, hová költözne legszívesebben?
a) Egy tavon ringó lakóhajóba;
b) Lakókocsiba;
c) Luxusszállóba.
10. Mit szeret leginkább olvasni?
a) Romantikus szerelmi történeteket;
b) Verseket;
c) Krimit vagy humoros írásokat.
PONTOZÁS
1. a-1 b-2 c-3
2. a-1 b-2 c-3
3. a-3 b-2 c-1
4. a-2 b-1 c-3
5. a-3 b-1 c-2
6. a-2 b-1 c-3
7. a-1 b-3 . c-2
8. a-2 b-1 c-3
9. a-3 b-2 c-1
10. a-2 b-3 c-1
ÉRTÉKELÉS:
23-30 pont: Ön természeténél fogva romantikus alkat, s ez szebbé és izgalmasabbá teheti szerelmi életét és házasságát is. Vigyázzon viszont rá, hogy a romantika ne ragadja túlságosan messzire a való élettől, s figyeljen oda a mindennapok valóságára is.
16-22 pont: Néha nagyon élvezi a romantikus pillanatokat, de alkatilag inkább józan típus. Ne feledje, hogy az ember csak egyszer fiatal, s egy kis romantika szebbé teheti az életét. Ne riadjon vissza olykor attól sem, hogy bo-hókásabbnak érzett ötleteit megpróbálja megvalósítani.
10-15 pont: Ön ízig-vérig józan nő, aki nem szívesen engedi szabadjára a képzelőerejét. Ha így jól érzi magát, semmi baj, de ha a szerelemről nem akar lemondani, tudnia kell, hogy a legtöbb férfi nem hajlandó megőrülni egy kimért, állandóan logikus, gyakorlatias gondolkodású nőért. Ha néha lazítana egy kicsit, talán jobban élvezné az életet. Ön éppen azoktól a nőktől tanulhatna, akik egyik nagy szerelemből a másikba esnek, még ha ön le is nézi őket ezért.
ÓVJA ÉRTÉKEIT
A tolvajok jó megfigyelők, azonnal kiszúrják, ha valaki nem törődik értéketvei, nem vl« gyáz a táskájára. Ha a tömegben is magához szorítja, a tolvaj inkább könnyebb préda után néz, A válttáskát szorítsa testéhez, vagy vegye szorosan a hóna alá. Ha valaki hirtelen ön elé toppan, sasórítsa táskáját magához, mert a tolvaj párja 8}ónkor az ön {tálának csapód-va emeli el pénztárcáját a* ütközés hevében. A zsebtolvajok nem szeretik a feltűnést, verekedésbe sem s-seretnek keveredni, így ha az egyik keiét mindig szabadon hagyja azzal nlhet. »agj elkaphatja a tolvaj kezét. A tolvajok ellen érdemes jól záródó táskát vásárolni, tehet cipzárja és csatja, jó ha rekeszei belül is zárhatók.
Vannak férfiak, vannak nők és vannak orvosnők - ezzel az alcímmel jelent meg Sidney Sheldon amerikai regény- és elsősorban
EGYSZER
MINDEN VEGET ER
filmforgatókönyv-író legújabb könyve. Sheldonnak inkább a műveit ismerjük, mint a nevét, a regényeiből készült filmek váltak híressé: És rátört a sötétség; Álarc nélkül; Vérvonal.
Aktuális és egyben izgalmas történet az Oscar-díjas szerző új alkotása. Aktuális, mert napjaink talán legvitatottabb orvos-etikai problémáját állítja a regény középpontjába: az eutanázia, azaz a „megváltó halál" kérdését, annak értelmezési lehetőségeit. És izgalmas, hiszen a kórházban játszódó események közé váratlanul bűn-
ügyi történet is beékelődik - gyilkosság a karrierért, a hatalomért, a pénzért.
Jó regény az Egyszer minden véget ér, mert Sheldon megtalálta azokat a témákat, amelyek hétköznapi életünkben folyamatosan jelen vannak, amelyek idegeinket, erkölcsi érzékünket minden pillanatban borzolják. Soha nem voltak olyan népszerűek az orvosregények, -filmek, mint most, a huszonegyedik század „előestéjén", amikor a jövőnkről, az életünkről van szó. Érthető.
Orvosi témájú műveknél min-
dig felmerül a kérdés, hiteles-e és ha igen, mennyire. Sheldon erre is fordított figyelmet, megfogadta és felhasználta a szakértők tanácsait, így tényleg valós problémákról olvashatunk a könyvben valós megközelítésben. És még valami, amiért érdemes kézbe venni a regényt: Sheldon megváltoztatta a cselekmény menetét, s úgy kezdte a művet, mintha hamarosan minden véget érne. Pedig csak akkor kezdődik. Érdemes elolvasni.
Horváth Ilona
KANIZSA - Tfux
1996. augusztus 2.
AZ IVAS IS KAROS
Brazíliában az alkoholtartalmú italok üvegcímkéjén kötelező figyelmeztetni a vásárlót, hogy az alkoholnak egészségkárosító hatása is van. A paranai szövetségi bíróság döntése értelmében ezt követően minden szeszesitalt gyártó cégnek az általa forgalmazott italok üvegein a következő feliratot kell elhelyezni: Az alkohol függőséghez vezethet és túlzott fogyasztása káros az egészségre.
ÓVAKODJ A TÉVÉTŐL
Mielőtt valaki kiválasztaná a mézeshetek színhelyéül szolgáló lakosztályt, a kínai legújabb-kori bölcsek szerint érdemes néhány dologra odafigyelni a boldog nász érdekében. Fontos, hogy a fürdőszoba ajtaja ne az ágyra nyíljon, s a televíziókészülék se nézzen farkasszemet az ággyal. A szakértők szerint az ágy körül húzódó elektromos vezetékek sem tesznek jót a n ásznak.
ELFELEJTETT
ÉVFORDULÓK
A legfrissebb felmérések szerint a németeknek nemcsak gyer-
meknemzési és házasodási kedve csökkent az utóbbi években, hanem ünneplési kedvük is. Egyre kevesebben ülik meg házassági évfordulójukat, a megkérdezetteknek mintegy kétharmada, míg a születésnapot kilencvenhárom százalékuk eszem-iszommal ünnepli. A tősgyökeres nyugatnémetek kevésbé, a volt NDK polgárai inkább hagyományőrzők. Új ünnep is van szüleiében. Mindinkább terjed a válóper befejeztének méltó megülésének szokása a régi NSZK-ban.

A KILENCEDIKEN
Nem elég hogy elkötötte, de a kilencedik emeleten rejtegette egy dán lótolvaj egy kislány pó-niját. A dologra hamarosan fény vagy inkább szag derült, s a szomszédok kihívták a rendőrséget. A lótolvaj csak azzal tudta cselekedetét magyarázni, hogy annyira részeg volt, hogy nem tudta mit tesz.
PÓRÁZ CSAK
AZ EBEKNEK!
Nem vitás az állati perek időszakát éljük. Az emlékezetes francia kakasper, és a német ku-
tyaper után most Kaliforniából érkezett hír. A kaliforniai bíróság ugyanis felmentette Kalyn Bakert, akit azért fogtak perbe, mert nap mint nap póráz nélkül sétáltatta kedvencét, egy harminchat kilós malackát. A bírák eleinte mindenképpen ellene voltak a szabad sétának, ám amikor Kalyn ügyvédje azzal érvelt, hogy a helyi rendeletben szó sem esik más állatról, mint kutyáról, a bírák kénytelenek voltak elfogadni, hogy jogsértés esete nem forog fenn. Tu-lip, a malacka tehát eztán is megkötés nélkül sétálgathat, mindaddig míg a helyi rendeletet nem módosíttatja valaki, mondjuk minden állatra kiterjesztve azt.
MÁSFÉL MÉTERES FÉRFI ÉK
Tíz éve növeszti a gazdája, s monstanra mintegy százhatvan centiméteresre nőtt a világ jelenleg leghosszabb bajusza. Egy évtizeddel ezelőtt egy szerep kedvéért kezdte növeszteni gazdája, aki akkoriban színészként dolgozott, aztán nem volt kedve megválni a szőrzettől, s azt állítja családjának is nagyon tetszik. Persze komoly gondo-
zást igényel az ilyen jól megtermett arcszőrzet, ezért Antony-samy úr naponta órákat tölt el bajusza ápolásával.
KUTYÁBÓL NEM LESZ SZALONNA, DE...
Amerikai kutatók azt remélik, hogy rövidesen olyan szervfarmokat sikerül létrehozni, ahol üzemszerűen termelhetik majd a transzplantációkhoz szükséges szerveket. A Missouri állambeli Columbia egyetem kutatói úgy vélik, génmanipulációkkal az állati szervek emberi hasznosításra is alkalmasak lehetnek. Minden állatfaj közül a disznó látszik a legalkalmasabbnak erre a célra.
JÓDTALAN
KÍNAIAK
Jódtablettákat osztanak Kínában a lakosság körében tapasztalható nagyarányú jódhiány ellensúlyozására. A nagyvárosokban élő gyermekek nyolcvan százalékánál mutatható ki a jód hiánya, amely a szellemi fejlődés visszamaradását, süketséget, némaságot és golyvát okozhat. Hogy a jelenség hátterében mi áll, nem tudni,
NŐI és FÉRFI BECENÉV is
-«—
ajt<$t
rXçsukai
pita\'sa
VAUVE- SZOLNOK NARGUES M.HELYSfe MECÁLLA
tantál
német férfinév
hajigál -5-
LEVEL
mintáza-
ta -7
NITROGÉN
görög
varai.sló
istennő
—v-
visszafelé: ramazú-
SZOBA, ANGOLUL
étel jeltője
levél távirat. röv. T-
mutato névma\'s
OROSZ HOSSZMÉR ték, KIEJTVE FORD. KETTŐS BETŰ
ií3en-hősnó
ARGENTIN AUTÓJEL
csikós szers7a\'M
olasz foci-szakember
r
urbán e.
regénve
JAPÁN , ŐSLAKÓI -v-
arc része
b.agó leső\'
ciak lesz \'előle!
-ti-
énekel, népiesen
kenőanyag
ALUMl\'NIUM ÉS BŐR
román autó-ma\'rka 1-
e helyre jegyző.
miniszt v. (gábor)
—~i—
*egi
római
PÉNZ
földre tekint
úrücy. kibúvó
telivér
-V—
nem szabad
. . . KING COLE
.yekbale ?jkyzék)
montai
réstlet!
torino
határai!
kuruzsló
értesítés
lada-típus
tabula (tiszta
lap)
egyiptom fővárosa
zokog
HELY RAG
TGY BETŰI -T~
. et contra
BAJOR FOj^ő.
európai
sport trófea
NYELVET NYÚJT
KÁLIUM, Ll\'TIUM
luxemburgi, norvég autójel
var betűi
francia arany -V—
etel
félév!
vczzel megtisztítja
kom&otlI K&ZSÉG
Beküldési határidő: augusztus
9.
Lapunk számában megje* Jeqt keresztrejtvény helyes megfejtése:
Aki a világot akarja kimozdítani, előbb saját maga mozdul-juo!
A Sorsoláson Almás Ferenwié, Erős Ziiltátv Hódnsi Alexandra,
Pilcstcr Sándor és Seres Iiare olvasóink nyertek ajándékutalvány I vagy negyedéves Kanizsa D-Z. Hetilap élSfíaetést, melyet sxcrkes/.tí\'íségíiiikben vehetnek át.
HIBÁS MÓDSZCR
HOROSZKÓP
A 32. HÉTRE
1996. augusztus 2.
KANIZSA - 7H4x
mint ahogy azt sem, hogy újke-letű dologról van-e szó, vagy csak a probléma felismerése friss.
AZ EMBERRE IS VESZÉLYES?
Természetes táplálkozás útján fertőződött meg egy franciaországi állatkertben egy rehsus majom, ezzel is újabb támpontot adva ahhoz az aggasztó feltevéshez, hogy a Nagy-Britanniában felfedezett, súlyos gazdasági viharokat okozó kergemarhakór valóban veszélyes lehet az emberre is, hogy a kórokozó képes áthágni a fajok közötti határokat. A megfertőződött majmot az emberi táplálékkal kompatibilis étkekkel etették.
KÖZÖLTÖZTETÉS
Cannes polgármestere végképp megelégelte a város utcáin meztelen felsőtesttel flangáló turisták látványát. Jóllehet a város tanácsa már két éve rendeletet hozott arról, hogy a Riviéra legszebb városának utcáin tilos a ruhátlankodás, de ezt eddig senki nem vette figyelembe. A város nyolc szezonmunkást szerződtetett, akik a meztelenke-dőkre a város által ingyen ren-
delkezésükre bocsátott trikókat húznak. Cannes egyelőre megfizethetetlen az átlag magyar turistáknak, a városvezetés szerencséjére, hiszen nem elképzelhetetlen, hogy némelyik élelmes honfitársunk ott szerezné be ruhatárát, az üzleti szemlélettel megáldottak pedig még butikot is nyitnának az ilyen módon beszerzett áruból.
AZ ELVESZETT
VÁROS
Izraeli régészek Tel-Aviv közelében találtak egy kőoszlopot, amelyen föníciai írással készített felirat tanúskodik arról, hogy az oszlop Ekronban, a fi-liszteusok Bibliából ismert városában állt. Ekron mai ismereteink szerint 2600 évvel ezelőtt porig égett, de hogy hol is helyezkedett el, ezt szinte senki sem tudta.
HÁT EZ HALÁLI
Egy vietnami férfi halála nemrégiben valóságos elhalálozás-
lavinát indított el szülőföldjén. Történt ugyanis, hogy a hetvennégy éves Vo Liu természetes halála miatt érzett fájdalmában nyugtatót adtak özvegyének, aki belehalt a szer túladagolásába. Ezt követően közös temetésen akarták örök nyugalomra helyezni az elhaltakat, ám a holttesteket szállító kocsi sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, így az a gyászoló tömegbe rontott és halálra gázolt egy fiatal férfit, és hat embert súlyosan megsebesített.
HOGY MIK
VANNAK,
gyalázatos, gala\'d V ... poe-tica (MŰV. HIT-valla\'s) kiejtett retú\' Í.EC. izabella konyhai KELLÉK -7
önműködő\' Ritka férfinév
FORMÁBA v 7 > V V V V
ISMÉTLÉS > 5
Al EGYIK ŐSVEZÉR hi\'m juh > juttató KÉPREgényhős KUTYA >
L 2 szent, rövidítve v i lángol &or|tó-kosar >
római <o00 > sima, egyenes ragadozó mada\'r V > v névelő ... taylor (SZÍNÉSZNŐ >
OTauRko-ló anyag > V V G
HAJo része > d.túu csatorna fekete 1 HÓ\'se >
SZINTÉN > &a!rány V kettó\'s betű piros, angolul >
KŐDARAfcl > gyere, régiesen V > V FÉLSZ| >
mely SZEM élv ? igekötő
portuoa\'l EREDETŰ gitár-féleség > V V
serdülő 3 >
A számozott négyzetekbe írt betűk sorrendben összeolvasva egy énekesmadár nevét adják.
Beküldési határidő: augusztus 9.
Lapunk 29. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése:
Kolibri
A sorsoláson Bobály Ju-dith, Endrei Ágnes, Goór Miklós, Keczeli József és Muzsi Jánosné olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves KANIZSA D-Z. Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Sate
Kos: III. 21-IV. 20.
Hiába mondják neked, hogy ne menj fejje] a falnak, hanem perspektivikusan gondolkodva, készíts stratégiai tervel? Ha nehéz is, próbálkozz vele. mert ezt kívánják érdekeid.
Bika: IV. 21-V. 20.
Ili az ideje a számvetésnek, ne késlekedj tovább. Ha kell, vegyél száznyolcvan fokos fordulatot. Lehet, hogy görcsösen indul a dolog, de valamikor új utakra kell végre lépned.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Próbálj csak a nyárra koncentrálni, önfeledten örülni a napsütésnek. Ha mindig az igazság bajnoka akarsz lenni, rengeteg energiádba kerül. Most gyűjtsd össze ezeket az energiákat.
Rák: VI. 22-VII. 22. ¦K^H A munka mellett valamilyen PCV^Rj értelmes elfoglaltsággal old-f/Lí%-}J halod meg, hogy ne fásulj be-IMrlJll le a hétköznapokba. A tétlen nyaralgatás és a nem kielégítő munka senki lelkének nem használ.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Kevesebb lesz a bánatod, ha kevesebbet törődsz most már hosszú ideje tartó bajaiddal. Légy mértékletes, de ne zárd magad saját kezűleg kelepcébe, ha nem muszáj.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Vigyázz, hogy ha lassan mész
Í„ az utcán, a tűző nap nehogy |V felszívjon. Olyan a hangulati lod. hogy talán nem is vennéd észre, ha semmivé válnál. Kapcsolj magasabb fordulatszámra.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Jó neked, ha tisztában vagy képességeiddel és korlátaid-dal egyaránt. Ha nem, hallgass másokra. Olyanokra, akik a szemedbe mondják akár a neked nem tetszőt is. Ezután tervezz csak.
: X. 24-XI. 22.
Akaratgyengeség is tapad a te rossz körülményeidhez. Nőj UftftwÉ tu\' önmagadon. önkorlátozás-¦fl&^H ra van szükséged. Ha a sikerre vágysz, azt csak hatékony munkával és nagy türelemmel érheted el.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Itt az ideje, hogy valamilyen hosszútávú célt tűzz magad elé. Ez segíthet abban, hogy ne a mindenkori mókuskerék szürkesége vegyen körül. Tervezz bátran és lépj új utakra, ösvényekre.
Bak: XII. 23-1. 20.
Tudod te igazán, mit vársz az élettől? Az ahogy esik, úgy puffan-féle mondást alkal-mázni a te esetedben nem ajánlatos, mert a gyors alkalmazkodás kényszere felőrli erődet.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Vigyázz a vízbefúlástól, közlekedj körültekintően az utakon, idegen autóba ne ülj. Ha az elővigyázatosság ellenére valami rossz ér. azt fogd a véletlenre. Magadat okolni te úgysem fogod.
Halak: II. 21-111. 20. ¦pTZTT^ Neked egy nagy, semmittevő W&zjA pihenésre lenne szükséged. | fftflfl Ha lehelőség adódik rá, hasz-¦E29H náld ki. Ha nem vedd lejjeb a lábad a gázpedálról, nem kell sietned, sem előznöd. Lazítani.....
Skorpi
20
KANIZSA - HU** cW kSánU
1996. augusztus 2.
Ha valaki naphosszat azt mondogatja magában, hogy neki semmi sem sikerül, előbb, utóbb úgy is lesz, mert a pesszimista, magában nem bízó embert még az ág is húzza. Az abszolút pesszimista végül már odáig jut, hogy azt sem lesz képes elhinni, ha végül sikerül neki valami. Az optimista ember nem rágódik kudarcon, hanem kihívásnak, gyorsan megoldandó feladatnak tekinti azt. Az életben csak azok lesznek sikeresek, akik képesek újból és újból kezdeni valamit. Bár a borúlátók hajlamosak azt hinni, hogy az eredmények a szerencsén múlnak. Nos, Fortuna vak, kezét vezetni kell, vagyis a sikerét mindenki maga kovácsolja. Jó, ha belátja ezt, és siker esetén jó alaposan vállon veregeti önmagát. Az öndicséret magabiztossá tesz, megalapozza a további sikereket. Próbálja feladatokkal elhalmozni önmagát, ez megakadályozza, hogy a múlton rágódjon, régi sikertelenségeit idézgesse. Vigyázzon az étrendjére, fogyasszon rendszeresen szénhidrátokat, ez kedvezően befolyásolja az agy biokémiai folyamatait, véd a stressz ellen, köny-nyebben leküzdheti a bánatot. Jót tesz a rendszeres testedzés is, a mozgás kellemes fáradtságot eredményez, elandalít, ugyanakkor a testedzés következményeként a testalkat kedvező irányba változik. S a magával elégedett, önmagának is tetsző ember sikeresebb. Lehetőleg kerülje a pesszimista embereket, barátkozzon inkább optimistákkal, világlátásuk ragadós és tettekre sarkalló. Ha az ember optimista társakkal van körülvéve, hajlamos lesz hinni a sikerben, s ez már önmagában is komoly eredmény. A gyerekeit is nevelje optimizmusra, s ha bánat éri őket, legyen megértő, de idézze fel egy korábbi sikerét hamar, mert még a végén visszasüllyed a pesszimisták önsajnálattól ragadós mocsarába.
FO
Í1Z ÖNBIZALOM!
KICGCTTSCG
A kiégettség olyan lelkiállapotot jelent, amelyre leginkább a kimerültség, a reménytelenség és a megunás a jellemző. Eleinte azt hitték, hogy elsősorban a kisegítő, az alkalmazotti munkakörökben, illetve a pedagógiai pályákon működő 28-35 éves korú emberek szenvednek miatta. Ma már tudjuk, hogy a lakosság minden rétegében, valamennyi korcsoportjában előfordulnak ilyenek. Közös vonásuk, hogy korábban nagyon aktív, vállalkozó szellemű és tenni akaró emberek voltak. Hiszen csak azok, akik lobogó tűzzel, nagy energiabevetéssel kezdtek hozzá valamihez és közben „megégették magukat", tudnak idővel kiégni.
Az áldozatok között feltűnően sok a nő. Ennek többféle oka van. A nőknek az az igyekezetük, hogy mindent tökéletesen végezzenek el, mindenkinek kedvére tegyenek, újra meg újra arra kényszeríti, hogy egyre többet követeljenek saját maguktól. Mindezért azonban nagy árat fizetnek. Az öntudatuk és az elismerés, amit a nők ezért a törekvésükért és teljesítményükért elvárnak, de rendszerint nem kapnak meg, az ellenkező hatást váltja ki bennük. Kimerültség, csalódottság, rosszked-vűség és teljes eltompulás lesz rajtuk úrrá. Fájdalmasan kell megtapasztalniuk, hogy az önfeláldozásnak csak a mesében jutalma a szeretet, a szerelem. Szép dolog, ha valaki hasznos, jó munkaerő, azonban ez nem mehet az egészsége, az egyéni boldogsága és a lelki egyensúlya rovására.
A nőtől - akár háziasszony és anya, akár élettárs, barátnő, vagy a hivatásának él - elvárják, hogy többféle szerepben is tökéletes legyen. És itt esnek csapdába, amikor mindenben igyekeznek megfelelni a követelményeknek és minden igényt ki szeretnének elégíteni. A pszichológusok szerint e mögött elsősorban a megfelelő önbecsülés hiánya rejlik. Még ma is igaz, hogy minden második leánynak - a szülők vágya szerint - fiúként kellett volna megszületnie. Ezt érzik a lányok, még akkor is, ha a szülők a csalódottságukat palástolják és mélyen a tudatalatti énjükbe rögzül: „Csak nő vagyok". Ha életükben nem, vagy csak ritkán hallják, érzik, hogy: „így vagy
jó, amilyen vagy", akkor szinte szenvedélytől űzve, mániásán igyekeznek (maximális) teljesítménnyel maguknak szeretetet és elismerést szerezni.
A nőknek meg kell tanulni, hogy tudjanak nemet mondani és elismerjék, használják az én szót. Egy határozott nemmel egyértelműen el lehet hárítani mások követeléseit. Akinek pedig mély meggyőződése: én én vagyok, én értékes vagyok, joggal meg fogja kívánni, hogy saját igényei legyenek, amelyeket ki akar elégíteni.
Vannak olyan egészen jellegzetes testi panaszok, amelyek a fenyegető kiégésre utalnak. Ezek között az alvászavarok a legfontosabbak- Az érintettek nem tudnak elaludni, mert a napi megterhelést nem tudják kikapcsolni. Előbb vagy utóbb át-alvási zavarok is fellépnek, korán hajnalban felébrednek és nem tudnak ismét elaludni.
Hogyan lehet ezt megelőzni? A megelőzés legjobb módja, ha valamilyen lazító technikát tanul meg az érintett. Aki autogén tréningre képes, annak elég, ha napjában többször csak három percet szán arra, hogy alaposan regenerálódjék.
Ugyanennyi idő elég ahhoz is, hogy hajnalban ismét elaludjék. Aki nincs állandóan kimerült állapotban, az a problémáit is könnyebben meg tudja oldani.
Nagyon lényeges, hogy megtanuljuk, mi kell a testünknek és a lelkünknek. Minden nő vezérfonala legyen: „Az a fontos, amit érzek" - és a kor szellemétől és divatirányzatától függetlenül - ennek megfelelően cselekedjék. Kell hogy hű legyen és maradjon önmagához.
A legtöbben nem értik meg eléggé, hogy a helyes táplálkozásból mindenekelőtt energiához jutnak. A helyes jelző azonban nemcsak az élelmiszerek megválasztására, hanem azokból az ételek elkészítésére és az elkészült ételek megfelelő körülmények között történő elfogyasztására is vonatkozik. Aki rendszeresen gyorsbüfékben vett hot-dogot kap be állva vagy pláne az utcán rohanva, az a leghelytelenebbül táplálkozik, annak minden testi és lelki következményeivel együtt. A mai idők jellegzetessége az is, hogy a legtöbb ember pszichés hiánnyal nő fel és azt, hogy érzel-
mekkel legyen tele, tulajdonképpen sohasem ismeri meg. A legnagyobb hiányt az elismerésben és a szeretetben érzi. Ha valakinek állandóan az az érzése, hogy a munkáját, a teljesítményét nem ismerik el, az közvetlenül a kiégéshez vezet. Ugyanez vonatkozik a szeretetre is. Ha valaki azt panaszolja, hogy nem szeretik eléggé, akkor az igazság felét mondja csak ki. Nemcsak azt kell ugyanis éreznie, hogy szeretik, hanem neki is szeretnie kell tudni más(oka)t. Tudomásul kell azonban venni, hogy nemcsak férfi és nő közötti, vagy a gyermek(ek) iránt érzett szeretetről van szó, hanem ide tartozik a barátok, a munkatársak és nem utolsósorban önmaga szeretete is.
Mi történik az emberi szervezetben, amikor az állandó, túlzott követelések végül is egészségügyi problémákhoz vezetnek? A vegetatív idegrendszer mondja föl a szolgálatot. Mindenekelőtt azokban a folyamatokban lép föl zavar, amelyek valamilyen ritmus szerint mennek végbe: az alvásban, az étvágyban és az emésztésben, a menstruációban, a légzésben és a szív-keringési rendszer működésében. Később az egyes szervek vegetatív zavarai követik: a klasszikus női bántalmaktól (pl. fejfájás, tarkómerevség, deréktáji fájdalmak, gyomorpanaszok és emésztési zavarok) egészen a súlyos szervkárosodásokig, amelyek infarktusban, szélütésben, súlyos reumában stb. végződnek. Ha a konfliktusok nem testi, hanem pszichés problémákként csapódnak le, úgy ezek a súlyos lelki válságtól kezdve a depresszión át egészen a teljes pszichés (ideg-)össze-omlásig változatos formában nyilvánulhatnak meg. A kiégés nagyon fájdalmas élmény. Tudni kell, hogy a gyógyulás nagyon hosszadalmas. Néha évekig tart, amíg a vegetatív idegrendszer ismét beáll a régi egyensúlyára, amíg az életstílus annyira megváltozik, hogy az a testre és a lélekre is kihat. Kompromisszumok nélkül kell az élet új útját járni és nőként is meg kell tanulni az egészséges egoizmust.

1996. aug us/tus 2. KANIZSA - 03U*k <A*á hL6hc6 21
„Látván a természet bölcs fundáló ja, hogy a kisgyermekek azután is, midőn e világra születtek, jó darabig a külső nyers eledeleket megemészteni nem elégségesek, előre készített az ő számukra olyan tárházakat, melyekből ők maguknak mindjártst a legszegényebb kálibában is fogyatkozás nélkül eledelt kaphassanak, mégpedig olyat, mely az ff régi eledelüktől kevéssé különbözne, nehogy a hirtelen diaeta-változtatás az ő gyenge egész-ségecskéjilkben kárt tenne.
Ezen tárházak az anya mellyen nőtt emlők, eledel benne a tej.". E szavakat majd két és fél évszázada vetette papírra Mátyus István, összegezve mindazt, amit az anyatejről, szoptatás hasznosságáról köznyelven ismerni illik.
A szoptatás világnapja tájékán érdemes néhány szót szólni a természet ezen egyedi kincséről, amely egyszerre érzelmi bilincs anya és gyermeke között, egy olyan adomány, amelyet ingyen bocsát rendelkezésünkre a természet. A szoptatás minden körülmények között tökéletes tápláléka a csecsemőnek az első hat hónapban, akkor is, ha az anya alultáplált vagy beteg, ugyanis az anyatej mindig egyformán jó minőségű. Az anyatej folyékony élő szövet, az egyetlen olyan táplálék, amely nem válthat ki allergiát, ami nem károsíthatja a csecsemő egészségét. Az anyatejben rengeteg nélkülözhetetlen ásványi anyag, vitamin van, s ezek mennyisége és minősége a legoptimálisabb a kicsi számára. A tehéntej például rengeteg sót tartalmaz, a szükséges mennyiség háromszorosát, ugyanakkor aminosavban kimondottan szegénynek mondható. Az anyatej a zsír bontóenzimjét is tartalmazza, a tehéntej csak zsírt. Az anyatej legfontosabb szénhidrátja a laktóz, ez biztosítja a megfelelő növekedést és a megfelelő bélmozgást is. A legkisebb mennyiségben jelenlévő günok-laktóz az idegrendszer fejlődéséért felelős, a tehéntej ebből tized annyit tartalmaz, mint az anyatej. Az anyatej összetétele folyamatosan változik, a baba igényének megfelelően. Betegségmegelőző, gyógyító hatásával már nagyon régóta tisztában van az emberiség. Talán nagyon kevesen tudják, hogy olyan nő is képes lehet a szoptatásra, aki nem szült. Bizonyos kultúrákban a tejtermelés újraindítása természetes dolog, ha az anya meghal a szüléskor, vagy egyéb okokból nem képes a gyermek táplálására. A relaktáció folyamata sok-
CLTCT IIDO
K€ftl€K
sok fáradozást igényel, de megtérül. Például, ha valaki kisbabát fogad örökbe, már hetekkel a baba érkezése előtt kell kezdeni a fejést, szinte óráról órára ismételni a megszokott mozdulatokat. Látszólag kilátástalan a harc, hiszen csak két-három hét elteltével jelennek meg az első tejcseppek, de mire a baba érkezik, már lesz annyi tej az em-
HASFOGÓ LEVES
A hasmenést nem kell feltétlenül gyógyszerrel kezelni. E célra a sós rizslisztleves is kiválóan megfelel. Elkészítése: öt dekagramm rizslisztet keverjünk forró vízbe, majd tíz percig főzzük. Adjunk hozzá fél teáskanál sót és nátront, negyed teáskanál kálium-kloridot és két deka szőlőcukrot. A főzet hatása már néhány órán belül jelentkezik.
lökben, amennyi felkelti a kicsi érdeklődését. A gyakori szoptatás aztán lassan meghozza a maga eredményét, hiszen egyre kevesebb pótlásra lesz szükség. S nincs annál boldogítóbb élmény, mint amikor valaki saját testéből táplálhatja gyermekét. Évtizedeken át nem volt divat hazánkban a szoptatás, sokan az első heteket követően áttértek a tápszer-
PRAKTIKUS TANÁCSOK
* A megégett tészta használható részeit édes morzsának készítsUk el.
* A savak a zöldségféléket keményítik. Azért csak egészen puhára főtt állapotban ecetezzük az ételeket, különben a zöldségféle kemény marad. A paradicsomot is a már majdnem puha zöldségféléhez, burgonyához adjuk.
Hozzávalók: üt dkg reszelt füstölt sajt, 2 tojás. 4 evőkanál tejszín, 1 púpozott evőkanál tiszt, 1 evőkanál vaj (vagy margarin), l-l mokkáskanál só, currypor és törött fehér bors.
Előkészítünk 4 kicsi felfújt-formát. (Ez iehet porceláncsésze, vastag, tűzálló üvegpohár vagy másfél decinél nem nagyobb mikroedeny.) A vajjal belülről vastagon bekenjük a formákat. A tojássárgákat a tejszínnel habosra keverjük, majd hozzákeverjük a fűszereket és a lisztet, A tojásfehérjéből kemény habot verünk. A tojásniass/ália beleforgatjuk a reszelt sajtot és a tojáshabot, A sajtos masszát négy részre osztva belesimítjuk u formákba. A megtöltött edényeket a mikrohullámú készülék tányérjára rakjuk, és fedettcuül pároljuk SOf) watton 1 percig, majd 160 watton 5 percig. A formákból a pudingot azonnal
tálra borítjuk, és rögtön fogyasztjuk.
Hozzávalók: fi tojás, 20 dkg szeletelt füstölt sajt, 3 dkg vaj (vagy margarin), I dl tejföl. 1 csokor s ni dl ing. 3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál Vegeta,. 1 mokkáskanál törölt fekete ;bors> 1 mokkáskanál piros fűszerpaprika, csipetnyi só.
A tejfölben elkeverjük a Vc» gétát, ú\' törött borsot^ á pirospaprikát, a sót és a zúzott fok-hagvmát. A tojásokat habosra verjük a fűszeres tejföllel. Egy magas peremű edény alját és oldatát a vajjal vastagon kikenjük, majd a fűszeres tojást be-leöntjíik. A sajtot vékony csíkokra vágjuk és belerakjuk a tojásba. Rászúrjuk a megmosott es finomra összevágott hagymazöldet, az edényt befed-jiik. és a mikrohulllámú sütőben 750 watton 6 percig süt-\' jük. A megpárólódolt sajtos to-
ré, talán azért, mert a gyermek táplálását így bárki elvégezhette, vagy mert attól tartottak, hogy a szoptatás visszafordíthatatlan változást idéz elő alakjukban, mellükben. Mindez előfordulhat, de nincs az az igazán szerető férj és családapa, aki ezt el ne nézné feleségének. A szoptatás befejeztével aztán tornával minden helyrehozható.
* A megtört vajas krémet gyengén melegítsük és újra keverjük.
* Ha a bab nem fő meg idejére, kevés szódabikarbónát adunk hozzá.
* Marék száraz főzeléket felhígítva levesnek készíthetünk el.
* Ha a tejszín nem verődik fel, újra hűtjük, és az alját Ieöntjük.
* Ha csomós a rántás, szűrjük meg a levest.
jást tóira borítjuk, pirított kenyérszeletekkel és hagymás pa-radicsomsalátával tálaljuk.
Hozzávalók! 80 dkg tisztított karfiol, 4 evőkanál tej, 10 dkg ^reszelt ementáli sajt, 2 dl tejföl, 1 mokkáskanál törött fehér bors, 1 késhegynyi reszelt szerecsendió, ízlés szerint só.
A karfiolt rózsáira szedjük ts egy uagy ni ikrtjedéitybe tesszük. Megsózzuk és összerázzuk . hogy a só a karfiolt mindenütt erje. A tejfölt e-s a tejet összeöntjük, beleszórjuk a borsot es a szerecsendiót. A karfiolra először egyenletesen rászórj uk a reszelt sajtot, végül meglocsoljuk a fűszerezett tejföllel. A mikroedényt befed-jük és a készülékbe tesszük, 7S0 watton 10 percig párol, jak, utána befedve meg öt percig hagyjuk állni. Kiváló köretnek, de sonkát hozzátéve főételnek is megfelel.
( KANIZSA - lamoiatóé J
1996. augusztus 2.
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
iapitva:
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
LAPOSTETŐ-SZIGETELÉS
leinformálható referenciákkal, szaktanácsadással
Tetőfedés, bádogos munkák, épületfelújítás, korszerűsítés.
TERVEZÉSTŐL AZ ÁTADÁSIG!
Pluszt adunk önnek: garancia, minőség, kedvező ári
Tel.: 93/310-796, 60/399-651 Nagykanizsa, Deák tér 2.
- Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni,
fagyizni?
Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk
KREMZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Eötvös tér
KANIZSA
Trend Kf
KANIZSA TREND A SZÍNES ÉS TERMÉSZETES VILÁG
Bőr és szövetes garnitúrák
nagy választékban a KANIZSA TREND KFT. BÚTORÁRUHÁZÁBAN.
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93) 310-505
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442 Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG
1033 Budapest, Kaszásdűli u. 2. II. em. Postadm: 1519 Budapest, Pf.: 248 Telefon: 250-0020,250-0311 Telefax 185-1268
INFORMÁCIÓ még ma..
CGMUTRTÖ
a holnap
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
19V 6. a Ugusztus 2, KANIZSA - Sfiatt 23
A bajnokság
végeredménye
1. Győri Kinizsi 21 1 4 612-463 43
2. FTC. P. II. 20 - 6 550-418 40
3. BHG SE 19 2 5 606-523 40
4. Bp. Postás 17 1 8 580-535 35
5. Dunaújváros 17 1 8 569-514 35
6. Magyar Kábel 14 3 9 590-538 31
7. PEAC Babits 11 2 13 530-543 24
X. Fonyódi P. 10 1 15 497-541 21
9. Olajbányász 9 2 15 486-555 20
10. LRI Malév 8 3 15 544-627 19
11. Goldberger S 3 15 490-564 19
12. Csurgói Sp. X 3 15 462-544 19
13. KS Dreher 7 2 17 483-582 16
14. ÁFOR SC visszalépett
Megjegyzés: a 3. helyezett
NB l-es osztályozón vehet
részt, a 12-14. helyezettek ki-
estek az NB II-be.
BENTMARADTAK AZ OLAJOSOK
A kézilabda NB I B. Nyugati csoportjában szereplő és az előző bajnoki évben bronzérmes Olajbányász női együttese az 1995/96-os évadban a kiesés ellen harcolt. Az egykoron szebb napokat megélt olajos-szakág alaposan lesüllyedt s úgy elfogyott a csapat, úgy lecsökkent a játékosállomány, hogy hosszú időn át kibérelték az alsóházat, a ki-esőhelyeket.
A menetközben tett szakosztályi intézkedések, a segítőszándékú játékosok hozáállá-sa, sportági elkötelezettsége, szeretete, az erősítések s az egység megteremtése meghozta a tavaszi feltámadást. A csapat összeszedte magát és a
zárás előtt egy fordulóval bentmaradt, továbbra is biztosította a második vonalbeli szereplést.
Az új bajnokság kezdete előtt joggal bizakodtak az olajosok az élcsoportos helyek valamelyikének megszerzésében, hiszen úgy volt, hogy a bronzos csapat rajtol. No, az együttesből kivált Buza (a lényegesen jobb feltételeket biztosító fonyódiakhoz került) és Tokorcsi. Később Horváthé Juhász Irén a tanulmányok folytatása, családi elfoglaltság miatt kevés időt tudott fordítani a szakágra. Hajmási, a tartalékkapus munkahelyi elfoglaltság miatt esett ki, míg Szerdahelyi Kinga megsértődött, leállt.
Ez így összességében lerendezte a sorokat.
A gondok ellenére az olajosok eredményesen kezdték a bajnokságot, akik öt mérkőzésből szereztek hat pontot. Ezután következett egy példátlan sorozat, miközben hat (!)
fordulón át még pontot sem szereztek. Szétesett a csapat, többször csak a kezdő, csikócsapat állt az edző rendelkezésére. Az őszi hetedik pontjukat a repülősöktől szerezték s így csak a tizenkettedik, kiesőhelyen végeztek az első sorozatban.
A tavaszi felkészülés időszakában Pátkai József szakosztályvezető vezetésével nagy munkához láttak. A ka-pusgondok egyhítésére Horváth Nikolett érkezett az eger-szegiektől, Tokorcsi és Hor-váthné ugyan kevés edzésmunkával, de vállalta a segítést, míg felhozták a keretbe az ifjúsági Alpár Annát és Tóth Krisztinát. Leigazolták a megyei gólvágó Fodort, de sérülése miatt nem tudott bemutatkozni az olajosoknál.
A tavaszi idénynyitón bravúros játékkal pontot szereztek a kitűnő győri csapattól (21-21), majd a fővárosban igen fontos győzelmet arattak a sörgyáriak ellen (28-27). A
TIZENEGY EREM ZÁGRÁBBÓL
Meghívásos nemzetközi versenyt rendezett a zágrábi Brodar kajak-kenu klub, amelyen horvát, szlovén, olasz és magyar klubok, összesen tizennégy egyesület képviseltette magát a több mint kétszáz fős mezőnyben, köztük Héder István szakvezető irányításával a Kanizsa KK tehetségei.
- A magyar színeket Tolnával együtt mi képviseltük, hiszen évek óta nagyon jó együttműködésben vagyunk a horvát kajakosokkal -kezdte Héder István, majd így folytatta: - Mi tizenhat versenyzővel vettünk részt a versenyen. Szereztünk öt arany-, két ezüst- és négy bronzérmet, több jó helyezést értünk el, vagyis az országos bajnoki főpróbát sikeresnek tartom. A lényeg, hogy Zágrábban mi nagyon keményen edzettünk, ám mégis végig szoros versenyt vívtunk a házigazdákkal, akik meg-
nyerték az összesített pontversenyt előttünk. Egyébként versenyzőink közül kitűnt Bödör Krisztina, Fodor Krisztina és a fiatal Szabó Gábor, de a többiekkel is elégedett vagyok.
A kanizsai kajakozok jobb eredményei.
Gyermek korosztályban, MK 420 hajóval, 500* méteren Szabó Gábor lett aranyérmes, Cserjés Károly hatodik, Réti András nyolcadik helyen végzett. A lányoknál Cserjés Veronika a kilencedik lett.
A serdülők K-l. 500 méteres versenyét Péterfai János nyerte. Réti Gábor bronzérmes, Horváth Attila ötödik lett.
Ifjúságiak mezőnyében, K-l. 500 méteren Derválics Tünde harmadik, a fiúknál Kulcsár Gábor ötödik, Zsohár Gábor hatodik helyen végzett. K-l. 1000 méteren Derválics újabb bronzérmet szer-
zett, de bronzérmes lett Kulcsár is, míg Zsohár a hetedik helyen ért a célba.
A felnőtteknél, K-l. 500 méteren aranyos lett a kanizsai színekben versenyző Kuzmics Simon, Varga Gábor negyedik. Horváth Gábor hetedik lett. A nőknél Bödör Krisztina nyerte a nemzetközi versenyt a klubtárs Fodor Krisztina előtt, míg Szendrői Eszter a negyedik helyen végzett. K-l. 1000 méteren Horváth Gábor szerzett bronzérmet Kuzmics, Palotás Zoltán és Varga Gábor előtt. A nőknél a befutó sorrend . megegyezett az 500-as eredményekkel.
Az összesített pontversenyt a Brodar nyerte 158 ponttal a Kanizsa KK (147) és a Tolna (132 pont) előtt.
B.A.
menetelést a BHG állította meg (17-24), de aztán az alsóházi riválisok ellen eredményesnek bizonyultak. A vendég pécsieket négy góllal verték, míg a Goldberger otthonában 20-15 arányban kerekedtek felül.
Ezt követően egy rossz sorozat következett, miközben az élcsoportbeliekkel találkoztak. A kis-Fraditól tizenhét góllal, a dunaújvárosaiktói hat, a fővárosi postásoktól öt góllal kaptak ki. Közben az okozott gondot, hogy néhány rivális pontokat kapott, mivel az FTC II. csapatában jogosulatlanul szerepeltek játékosok s így aztán eléggé összetömörült az alsóház.
Izgalmasan alakult a hajrá. Az ÁFOR SC visszalépésével kettőre csökkent a kiesőjelöltek száma s ezek ellen hat csapat küzdött, köztük az Olaj is. Nos, a befejező négy mérkőzésből a két hazait magabiztos játékkal nyerték Gombo-rék: tizenkét góllal verték a Csurgót, hat góllal a repülősöket. Fonyódon, majd az évadzárón vesztettek, de a végén nem kellett számolgatni, hiszen egy ponttal megelőzték a jobbik kiesőt.
Az Olaj sikeres tavaszi szereplésének köszönhetően harcolta ki a bentmaradást. A megszerzett húsz pont a kilencedik helyet jelentette, amelyet mintegy negyven százalékos teljesítménnyel érték el.
Varga József edző így összegzett: - Nehéz évet zártunk, mert hiányoztak a játékosok. Nem volt tűz. helyenként lelkesedés és a munkahelyi elfoglaltság miatt gyér volt az edzéslátogatottság. Igaz többen is vállalkozóknál tudtak elhelyezkedni, olt pedig érthetően első a munka. Hál, ilyen körülmények között vészeltük át a bajnoki évet, amely sok tanulsággal szolgál.
A bajnokságban az említett játékosokon kívül Gombor, Szakonyi, László, Vass, Nagy, Kiss, Majoros, Németh szerepelt a csapatban. Gombor 160, Szakonyi 130, László 75 góllal voltak a legeredményesebbek._
Balogh Antal
/\\ A -—r- y \\—1—
24 KANIZSA - Sfront 1996. ai [gusztus 2.
SOROS HELYTÁLLÁS
A tekesport minőségi képviselői a Sörgyár SE csapatai, a törzsgárdatagnak számító női együttes és az NB I-ben második bajnoki évadját eltöltött férfi gárda. A kanizsai erőket tömörítő sörgyáriak, a tekesport egyik vidéki fellegvárát képezik, akik ugyan eléggé szegényes feltételek mellett dolgoztak, ám hallatlanul lelkesek, áldozatkészek. Nagyon szeretik ezt a szakágat, akik amatőr körülmények ellenére profiszinten teljesítettek az 1995/96-os bajnoki évadban. Mind a két csapat az élvonal középmezőnyében végzett.
wmmm.........m.................mmmmmm
Az előző bajnoki évben hatodik helyen végzett sörgyári nők az új évadra is a középmezőnyt célozták meg, miközben a rutinos, nagyszerű játékerőt képviselő játékosok mellett tovább folytatták a tehetséges fiatalok beépítését a csapatba.
A tizenegy csapatos mezőnyben (ősszel visszalépett a Csorna együttese) az őszi öt győzelmet tavasszal csak négy követte. A fővárosi vizesek ellen vereséggel kezdték a második félidőt, majd remek hármas sorozatot értek el. Biztosan nyertek Pécsett, majd hazai környezetben a dunaújvárosiak ellen. A zalai rangadón a bajnok egerszegieket verték magabiztosan, ugyancsak 6:2 arányban.
Ekkor dobogóközeibe értek a sörgyáriak, akik már egyre szebbekről álmodtak. Nos, ebből aztán nem lett semmi, mert egy olyan négyes széria következett, amikor nem dőltek a bábuk. Vereséget szenvedtek Szolnokon, Mosonmagyaróváron, a fővárosban az újonc Tromos csapatától és hazai pályán a debreceniektől.
A befejező két mérkőzésen ötven százalékos eredményt értek el. Nagyszerű teljesítménnyel 7-l-re verték a ven-
A férfi NB I. végeredménye
1. Kaposvári S.
2. Kaposvári E.
3. Dunaújváros
4. Inota GySC
5. DDGáz Pécs
6. Herendi P.
7. Sörgyár SE
8. Lyukóbánya
9. Chinoin
10. Agria Búim
11. Ózdi Spart.
12. Alba Regia Megjegyzés:
egy büntetőpont
19 - 3 122: 54 38 15 - 7 103: 73 30 14 1 7 103: 73 29 14 - 8 102: 74 28 13 1 8 102: 74 27 13 - 9 93: 83 26 12 - 10 94: 82 23 9 - 13 74:102 18 7 1 14 78: 98 IS 7 - 15 75:101 14 5 1 16 54:122 11 2 - 20 56:120 4 a sörgyáriaktól levonva.
A bajnokság
végeredménye a nőknél
1. ZTE-ZÁÉV 14 2 4 102: 58 30
2. Bp. Postás 14 1 s 97: 63 29
3. Debrecen 13 1 S 96: 64 27
4. F. Vízmű 11 - 9 81: 79 22
5. Győri Rich. 9 2 9 78: 82 20
6. Sörgyár SE 9 - 11 84: 76 18
7. Szolnok X 1 11 76: 84 17
8. Elektromos 8 1 11 74: 86 17
9. Mosonmagy. X - 12 70: 90 16
10. Pécsi NSE 7 - 13 66: 94 14
11. Dunaújváros 5 - 15 56:104 10
dég győrieket és csupán néhány fával kaptak ki a fővárosban az ezüstérmes postásoktól.
A bajnokságban elért hatodik hely megegyezik az előző évi helytállással, miközben a rutinos játékosoknál a családi helytállás, az elfoglaltság, az edzésmunka okozott néhányszor zavart. Ennek ellenére Vágvölgyiné Miklós Gabriella ismét kitűnően teljesített, a csapat legjobbjának bizonyult. A játékosedző Majorosné néhány megingás után erős pontszerzőnek bizonyult, a szakosztályvezető Biczó Lászlóval együtt sokat tett a csapat érdekében. Némethné ezúttal egy kicsit halványabb volt, akinél a családi elfoglaltság sokat követelt, de így is a csapat rendelkezésére állt.
Az utánpótlást jelentő fiatalok mindjobban beépültek az NB l-es csapatba. Szentes Lívia tavasszal nagyon feljavult, aki pontgyártónak bizonyult, és szép tavaszt zárt Bakos Ildi és Balogh Eszti is, vagyis a fenti három rutinos versenyző mellett alkották ők hárman a sörgyári hatos magot.
Mögöttük ott sorakoznak a további tehetségek, köztük Soós Katalin, Balogh Dóra, Bakos Eszter, akik az NB I-es ifjúsági bajnokságban jeleskedtek, rutint szereztek és az ötödik helyen végeztek. Mellette a korosztályos bajnokságokban is ügyesen képviselték a sörgyári színeket.
- Igaz, hogy nem zártunk egy könnyű évadot, mert gondok, elfoglaltságok bőven adódtak, de mégis úgy értékelem az újabb évet, hogy kifejezetten sikeres a teljesítmény, a . versenyzőtársaim minden elismerést megérdemelnek - vélekedett a játé-kosedző.
Az előző évi NB l-es bajnokságban újonc sörgyári férfiak az előkelő hellyel alapozták meg a minőségi folytatást a tizenkét csapatos mezőnyben.
- Nehéz évadra számítottunk. Nos, ez bejött, mert erős volt a mezőnyünk, csökkentek a helyi feltételek. Versenyzőink többsége több-műszakos munkarendben dolgozik, a leterheltség nagy. Ráadásul néhányan sérüléssel bajlódtak, másoktól meg sokat elvett a családi vállalkozás. Több alkalommal is nem tudtunk a tervezett csapattal szerepelni. A tervünket azonban sikerült teljesíteni, hiszen mi, ettől a második élvonalbeli évadtól a 6-8. helyek megszerzésének valamelyikét vártuk. Nos, teljesítettük, amit sikernek tartok, mert jól tudom, hogy ezért a fiúknak sokat kelleti tenni - értékelt a csupaszív Tóth Ferenc, a sörgyáriak edzője.
- Mi okozta a büntetőpont levonást?
- Egy buta szövetségi szabály, meg a mi figyelmetlenségünk. Ugyanis az egyik hazai bajnoki meccsről a szövetség nem kapta meg a jegyzőkönyvet, erre minket büntettek, de aztán ez nem folyásolta be a végeredményt. Fellebbeztünk, de panaszunk nem nyert orvoslást.
A sörgyáriak az őszi idényt hat győzelemmel zárták, s ekkor már megalapozták a sikeres NB l-es folytatást. A tavasz is hat győzelmet hozott. Fölényes győzelem született a hazai idénynyitón (Dunaújváros 7-1), majd szerencsés, kétpontos siker a fehérváriak ellen (2 fával 5-3). A folytatás kétszer 7-l-es eredményt hozott. Előbb ennyire kaptak ki a Kaposvári Építők csapatától, majd ilyen aránnyal ver-
1996. augusztus 2.
KANIZSA - Sfrönt
25
ték a vendég pécsieket. Nos, ezután a felvidéki kettős szereplés sikertelen volt, hiszen az egriektől 7-1-re, az újonc Lyukóbányaiaktól 6-2-re kikaptak, vagyis a hatos sorozatot ötven százalékosan zárták.
A befejező ötös sorozatban, a három hazai találkozót sikerrel vették, míg a két idegenbeli mérkőzésen
könnyen megadták magukat: Inotán 6-2-re, Herenden 5-3-ra vesztettek. A nehéz sörgyári csarnokban könnyen verték az ózdiakat (6-2), majd kiütötték a bajnok Kaposvári Strabag gárdáját 7:1 arányban, amikor csak Ben-de nem lett pontos. Remek teljesítmény volt. Az évadzárón pedig a Chinoint lépték le 6-2-re.
A bajnokság során a szakvezetés nyolc játékost szerepeltetett. Kiváló teljesítményt nyújtott Lukvár Ferenc, aki huszonkettő mérkőzésen húsz (!) pontot szerzett. Remekült mérlegelt Illés Róbert (22 mérkőzés 14 pont) és a 10-10 egyéni pontot gyűjtött Zömbik Sándor (20 mérkőzés), valamint Bende Zsolt (22 mérkőzés). Nyolc pontot szerzett az elfoglalt Németh Sándor (13 mérkőzés), hatot Kovács István (14 mérkőzés), kettőt Vajda László (13 mérkőzésből), míg Németh Norbert 5 találkozón volt csapattag.
Az NB l-es ifjúsági bajnokságban a sörgyáriak ugyancsak a hetedikek lettek, akik között Tóth Attila, Tanai Jácint és Magyar Zoltán gurított.
A megyei bajnokságban szerepelt a sörgyári tartalékcsapat, amelyben gyakran (gurított Vajda László, Németh Norbert, valamint a három NB l-es ifista, továbbá id. Fodor György, Szekunda Jenő és ifj. Fodor György, akik az első helyen végeztek.
- A csapat- és szakosztályvezetés nevében ezúttal is megköszönöm valamennyi játékosnak az éves helytállást, a támogatást a vállalat vezetésének, a szponzoroknak, akik támogatásával sikerült elérni ezeket a jó eredményeket - mondta az edző.
Balogh Antal
HOLNAP KUPAZARO A CSOPORTMÉRKŐZÉSEKEN
A labdarúgó Samsung Magyar Kupában holnap (szombaton) fejeződnek be a csoportküzdelmek a hatvannégyes mezőnyben. Eldőlnek, hogy melyik csapatok jutnak be a kupa harminckettes mezőnyébe, azaz kik végeznek a csoportok 1-2. helyén (továbbjutó helyek).
A csoportküzdelmek befejező fordulójában a kanizsai csapatok hazai környezetben lépnek pályára, amelyek holnap (szombaton) egyaránt 17 órakor vívják kupamérkőzésüket.
Az NB Il-es Olajbányász gárdája rangos ellenfelet fogad, hiszen az MTK FC élvonalbeli együttese lesz a vendég a Zárda úti stadionban. A találkozó nagy esélyese a kékfehér csapat, míg az olajosok alakuló csapatának nehéz dolga lesz a neves játékosokat felvonultató, korábbi és mai válogatottak ellen. A cél, a tisztes helytállás. Kezdés: szombat, 17 óra.
Ugyancsak holnap, 17 órakos rendezik meg a Miklósfa-Pápa kupamérkőzést, amelyre a miklósfai pályán kerül sor.
- Mindenképpen hátrányos, hogy az olajosokkal egyidőben kell megrendezni a találkozót. Mi felvettük a kapcsolatot a pápaiakkal, de ők ragaszkodtak a szombati tizenhét órai kezdéshez, ami számunkra érthetetlen és nem szolgálja a Magyar Kupa, a labdarúgás érdekeit, népszerűsítését. Nagyot csalódtam a pápaiak hozzáállásában - kesergett Németh József, a miklósfaiak sportköri elnöke.
B.A.
A MÓRICZ KUPÁN
TELEK ADTA AT A DIJAKAT
Nagy érdeklődés mellett bonyolították le Kiskanizsán a hagyományos Móricz Kupa kispályás labdarúgótornát, az utcák-terek csapatainak bajnoki küzdelmeit.
A huszonharmadik alkalommal rendezett többszakaszos bajnokságon felnőtt, ifjúsági és serdülő csapatok szerepeltek. Mind a három korcsoportban éles, izgalmas és nagy küzdelmeket folytattak a lelkes kispályások, akik tovább öregbítették a városrész labdarúgósportját, ismét nagy közönségsikert arattak a szervezőkkel együtt.
A felnőttek mezőnyében az új, díszes vándorserleg a kupagyőztes Szent Flórián tér
csapatának birtokába került, miután a döntőben 1:0 arányban nyert a Nagyrác utca gárdája ellen. A harmadik helyet a Bajcsai utca csapata szerezte meg a Körmös-Puncs előtt.
A kupasiker részesei: Hartai György, Kálcsics László, Kál-csics Ferenc, Kálcsics József, Németh György, Szerdahelyi László, Horváth Ferenc, Kálo-vics Ferenc, Kulcsár Attila, Szokol Pál, Balogh Árpád. Menedzser: Vajda György.
Az ifjúságiak mezőnyében a Rozmaring, a serdülőknél a
Templom tér-Puncs együttese végzett az élen.
A gólkirályi címet Pintér Ferenc (felnőtt-ifjúsági), valamint Balogh József és Kiss Gyula szerezte meg a serdülőknél.
Az ünnepélyes eredményhirdetés során Telek András, az FTC és a válogatott erőssége \' volt a neves vendég, aki a díjakat átadta, majd válaszolt az érdeklődő kérdésekre, a zöldfehérek őszi bajnoki és kupaterveiről, nemzetközi szereplé-
sének várható esélyeiről._
B.A.
A TERVEK A PALYAN
A tizennyolc csapatos megyei labdarúgó-bajnokságban a városi szakág három csapattal volt érdekelt: az előző évben bajnokságot nyert, de az NB III-as szereplést nem felvállaló Miklósfa, a közép-mezőnybeni MÁV NTE és a szebb napokat is megélt Kiskanizsa révén.
Az 1995/96-os évad aztán a pályán meghozta a tavaszi sikereket. A bajnoki elsőség megvédésére készülő miklósfaiak ősszel leszerepeltek, óriási hátrányba kerültek a trónkövetelő lentiekkel szemben. Nos, tavasszal már listavezető is volt az új edző, Németh Lajos vezette megerősített csapat. A pályán tavasszal négy (!) pontot vesztettek, de mégis elment a bajnoki arany, mert a szakosztályi vezetés két találkozón „pontatlannak" bizonyult.
TELJESÜLTEK
A csapat a második helyen végzett 75 ponttal (24 győzelem, 3 döntetlen, 7 vereség s ebből kettő a zöld asztal mellett született igazolás és sárgalapos gondok miatt).
A MÁV NTE fiatal együttese jó középcsapatként vette az akadályokat. A tervet teljesítették, a nyolcadik helyen végeztek 46 ponttal (13 győzelem, 7 döntetlen, 14 vereség) és 45-53-as gólkülönbséggel, vagyis eléggé lyukas volt a védelem és halvány a helyzetkihasználás.
A Kiskanizsa nehéz évadot zárt a bajnokság során. Alsóházbeli lett az együttes, amely tavaszra átala-
kult, tovább erősített. Végül is nagy harcban sikerült a tervet teljesíteni, a bentmaradást biztosítani. Tizennegyedikek lettek a Sáskák 39 ponttal (10 győzelem, 9 döntetlen, 15 vereség) és 58-55-ös gólkülönbséggel, akik 3 ponttal gyűjtöttek többet, mint a legjobb kieső.
Az ifjúságiaknál remekelt és bajnokságot szerzett a Harcz Lajos vezette MÁV NTE csapata. Miklósfa az ötödik, Kiskanizsa a tizedik helyen végzett, amelyek nagyon szép eredménynek számítanak, dicsérik az utánpótlással való foglalkozást, a jövő építését.
B.A.
26
KANIZSA - /Ipt*
1996. u ti g h s/, tus 2,
GAXLAlsl -
DBBD W
m
CSASZI Ingatlanügynökség Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
Saepetneken 70 nnves. 2 szobás, 50 íves, komfortos családi ház 900 nm telekkel eladó. Irányár; 1,2 mR Kód: 273. (17756 K)
Nk-án a Városkapu krt-on 2+2 félszobás. 67 nnves, 2. eurlet) lakás fizetési könnyítéssel eladó. Irányár: 2,5 rnR. KAI: 327. (17786 K)_
Nk in a Liszt F. utcában 2 szobás, 54 nnves, 2 erkélyes. 4. emeleü lakás eladó. Irányár: 1,6 mFt. Kod: 330. (177M K)
Nk-án a Teleki utcán 54 nnves, 2 szobás, erkélyes, kp. ffltéses, 2. enrleti, tehermentes lakás eladó. Ár 1,9 mR. Köd: 280.
(18276 K)_
Murakeresztúron 1U" nmes. 4 szobás, 2 szintes, erkélyes, 15 éves családi ház 2 garázzsal, nűhellyel, melléképületekkel, 1065 un. paikosltott tujával. gyUmök.sfákkal, szőlőlugassal ellátott, rendezett telekkel eladó. Irányár. 5,2 mFt. Kód: 452. (18437 K)_
Zalakaroson a fürdő nielIeU 120 nm-es, 6 szobás, 15 éves, 2 szinles, 3 fürdőszobás családi ház 40 nm-es garázzsal, 720 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 8,5 mFt. Kód: 454.
(18438 K)_
Nk án a Katonaréten 2+2 félszobás, 100 nm-es. 2 szintes, 2 íltr-dőszobás családi ház garázzsal, pincével, kialakításra váró felsó szinttel, 576 nm-es telekkel, Melléképülettel eladó Irányár: 6,5 mFt, Kód: -157. (18440 K)
Gyékényesen a tóhoz kózel, 100 nm-es, 2 szobás, 30 éves családi ház különálló, 40 nm-es épülettel, 6000 nm-es telekkel, telek nélkül is eladó. Irányár. 4 mFt. Kód: 463. (18441 K)_
Nk-án a Zeneién utcában 3 szobás, 67 uracs, teljesen felújított, erkélyes, vízórás, 4. emeleü lakás eladó. Irányár: 3 mR. Kód: 464,(18442 K)
Nk-án a Keleti városrészben 51 nnves, 1 + 1 félszobás, 6. emeleti, vízórás, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 1,6 mFt. Hiv.sz.;314 (18546 K)_
Nk-n a Keleti városrészben, 10 emeletes épületben, 55 nm-es 4. emeleti, vízórás. első emeleti lakás eladó vagy Nagykanizsa kórnyéki családi házra cserélheió. Irányár 1,7 mFL Kód: 325
(18547 K)_
Nk-n az Irtás utcában 80 nnves, 2+1 félszobás, étkezős, cirko-gejzk fűtéses, tehermentes lakás eladó vagy bagolai ill kisfako-si családi házra cserélhető. Irányár 3,5 MR. Kód: 333 (18549
K)__
Nk-n a belvárosban 3 szobás, 88 nnves egyedi gázfűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár. 3,7 nft. Garázs a lakástól 5 percre 400 eR-ért szintén eladó. Kód: 345 (18551 K)_
Sormáson 110 nm-es, 2 szobás, 60 éves, egyedi gázfűtéses családi ház. 1465 nnves telekkel, melléképUlelekkel eladó. Irán vár:
1.7 mR Kód: 347 (18552 K)_
Nk-n a belvároshoz közel 40 éves, 96 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfíHéses családi ház 300 nnves telekkel eladó. Irányár: 2,8
mFt. Kód: 348 (18553 K)_
Nagyradán 90 nnves, 3 szobás, 7 éves. összkontfortos családi ház garázzsal, 1500 nnves telekkel eladó. Irányár 4,5 mFt. Kód: 384 (18557 K)_.
Nk-n az í. \\ v.részben 3 szobás, 78 nm-es, 2 szintes, 2 garázsos, pincés, társasházi lakás 80 nnves telekkel eladó. Irányár; 4,5
mFt. KórJ: 422 (18559 K)_*
Kisrécsén 75 nm-es, 2+1 félszobás, kontortos. 28 éves családi ház 1884 nm-es telekkel, meIIéképtlletekkel, pincével, nyári-konyhával eladó vagy Nk-i 2 szobás lakásra cserélteti. Irányár:
1,7 mFt Kód: 394 (18561 K)_
Nk-n az Irtás utcában 3+2 félszobás, 90 nnves, erkélyes, 3. enrleti lakás 2 WC-ve!, egyedi cirkogejzir fűtéssel eladó.
Irányár: 4,5 mR. Kód: 386 (18563 K)_
Kiskanizsán befejezel elótt álló, 4 szobás, 200 nnves (előtérbe-épltéses, tehermentes családi ház 300 nöl (elekkel eladó vagy értékegyezteléssel nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 7.5
mR. Kód: 401. (18564 K)_
Nk-n a Zenplén utcában 57 nnves, 2 szobás, 2 erkélyes, 10. emeleti lakás, fizetési könnyítéssel, OTT átvállalással is eladó.
Irányár: 1.5 mR. Kód: 444 (18569 K)_
Zalakaroson 5 szobás, 140 nm-es, 17 éves, 2 szintes családi ház, 800 nm-es telekkel eladó. Irányár II mR, Kód: 415 (18572 K) Nk-n a Zenplén Ltteában 4. emeleti, 3 szobás, 70 nnves. vízórás, erkélyes lakás eladó vagy ráfizetéssel nagykanizsai családi házra cserélheió. Irányár: 2.6 mFt. Kód: 411 (18573 K) Nagykanizsától 15 knvre, főútvonal nrllett, 5500 nmes telken, 300 nnves régi épület, fürdőszobával, 6+1 félszobával, 200 nm-es iirlk* képit lettel, ipari árammal, 60 nm-es pincével eladó.
Irányár: 6,2 mR. Kód: 389. (18575 K)_
Nk-n a Liszt utcában 52 nm-es. 2 szobás, központi ffltéses, földszinti lakás, teljesen felújított állapotban eladó. Irányár: 1,82
mFt. Kód: 377. (18577 K)_
Zalakaroson 250 nm-es. 7 szobás, 12 éves, egyedi gázfűtéses, telefonos, 2 szinles, 2 flfrdószobls családi ház, 850 nm-es telek kel. 82 nnves komfortos, különálló épülettel eladó. Irányár: 17
mR. Kód: 382. (18578 K)_
Zalakaroson 210 nnves, 9 szobás, 7 éves, összkomfortos, telefonos, 3 szintes, 3 fürdőszobás, családi ház, 1100 nes parkosított
telekkel eladó. Irányár: 25 mR. Kód: 383 (18579 K)_
Nk-n a Zenplén utcában 57 nm-es, 2 szobás, felújított, vízórás, redőnyös, első enrleti lakás eladó. Irányár: 2 nFl Kód: 349 (18581K)
Miklósfán 4 szobás. 170 nnves. lelőtéibeépjiéses, 2 fürdőszobás, 7 éves. étkezős családi ház pincével, ntflhelryel. garázzsal ¦XX) nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,4 mFt. Kód: 69. (18667 K)
Alsópáhokon 3067 nm-es zártkert, 1 szobás, 48 nm-es épületiéi, 8 nm-es pincével. 16 nm-es gazd.-i éptllettel eladó. Irányár: 4 mFt. KAI: 469. (18668 K)_\'
Palinban 2610 nnves telek építési engedéllyel, félkész garázs-zsal, kiásott és lealapozott pinceszinttel eladó. Szoc. pol. támn-gatás igénybe vehető. Irányár: 2,5 nft. Kód: 481. (18669 K)
Kiskanizsán 120 nnves, 3 szobás, 20 éves, garázsos, pincés családi ház 1000 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,2 mR. kód: 480. (18670 K)_
Oltárcon, Nk tói 30 knvre, 70 nnves, 2+1 félszobás, félkonfor-los családi ház 2700 nnves telekkel, tégla nrlléképületekkel eladó. Irányár: 350 eR. (18671 K)
Nk-tól 10 kin re 10Ó nnves, bevezetett vegyesbolt teljes berendezéssel, raktárhelyiségekkel, riasztóval felszerelve eladó. Irányár: 2,5 mR. Kód: 483. (18672 K)_
Hahóton befejezés elótt álló, 80 nnves, 3 szobás, tefőtérteépíté-ses családi ház 2447 nm-es telekkel eladó vagy Nk-i lakásra cserélhető ért éke gye ztetes.se!. Szoc. pol. támogatás igénybe ve hetŐ. Irányár: 3,8 mR. Kód: 431. (18673 K)_
Iharosberényben 140 nmes 2 szintes, 2+3 félszobás, 9 éves összkomfortos, garázsos, pincés családi ház 1015 nnves lelek
kel eladó. Irányár: 3,5 lift Kód: 180 (18674 K)._
Mirakeresztnron 100 nnves, ltzlet+lakóház, let Ötért védési lehelőséggel, garázzsal, 540 nnves telekkel eladó. Irányár: 3,8
mR, KAI: 170(18675 K)._
Zákányban 97 nm-es, 3 szobás, 6 éves, garázsos. pincés, teher-nrntes családi ház 2800 nm-es telekkel eladó vagy Nk-i családi házra cserélhető. Irányár: 4,7 mR. Kőd: 155. (18676 K)
Nk-án a K-i vxészben M nnves, 3 szobás, 2 erkélyes, vízórás, 8. emeleti lakás eladó vagy kisebb lakásra cserélhető a 3. enr-letig. Irányár: 1.8 mR. Kőd: 234. (18677 K)_
Kiskaruzsán 2+1 félszobás, 95 nnves, 16 éves családi ház garázzsal, pincével, fetőtérbeepltési lehetőséggel, 846 nm telekkel eladó. Irányár: 5,2 mR. Kőd: 413. (18678 K)_
Nk-án a Platán soron III emeleti, 2 szobás, 54 nnves, pincés, egyedi gázfíHéses lakás eladó v. kisebb Nk-i családi házra csr-réBVtö. Irányár: 2.2 mR. KAI: 371. (18679 K)_
Nk-Sáncban 72 nnves, 2+1 félszobás, egyedi gázfűtéses, étkezős családi ház aknás garázzsal, melléképületekkel, zárt terasszal, nűiellyel, 2160 nnves telekkel eladó. Irányár 5,4 mR
Kőd: 198.(18680 K)_
Szabadhegyen koníort nélküli zártkerti ház villannyal, a telken vízzel, 915 nnves gondozott telekkel eladó vagy egyedi fűtéses I. ill. II. emeleti 1,5-2 szobás lakásra cseréhelö ráfizetéssel. Kód: 331. (18681 KI_
Nk-án a Katonarélen 3 szobás, 93 nmes családi házrész közös udvarral, különálló garázzsat. pincével eladó. Irányár: 3,7 mR
KAI: 50, (18682 K)_
Kisbagolán 2 szintes, 2 szobás, vízzel, villannyal ellátott zártkerti ház 1156 nnves leiekkel. 12 nmes pincével, öutorozottan, a konyhában pb. gáztűzhellyel hűtőszekrénnyel eladó. Irányár;
1.2 mFt. Kód: 338.(18683 K)_
Bagolán 20 éves, 140 nnves, 3 szobás, letőtérheépfléses családi ház 2808 nm telekkel, níiiiellyel. nrlléképüklekkel eladó vagy Nk-i 3 szobás, egyedi fűtéses lakásra ill. családi házra i serélv lóérlékegyezletéssel. Irányár. 4 mR. Kód: 366. (18684 K)
Becsenelyen 100 nmes, 3 szobás. 20 éves, étkezős, telefonos családi ház 100 nnves pincével, garázzsal, 1600 nnves telekkel eladó. Irányár: 3 mR. KAI: 279. (18685 K)_
Nk. Kodály Z. utcában 53 nmes, 2 szobás, 2 erkélyes, I. emeleti, kp. ffltéses, vízórás. redőnyös lakás eladó. Irányár. 1,7 mR
Kód: 468. (18692 K)_
Nk-án a Városkapu krton 62 nnves, I +2 félszobás, 3. enrleti lakás eladó. Irányár: 1,9 mR. Kód: 433. (18693 K)_
Nk-án a belvárosban 65 nmes, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, 2. enrleti lakás eladó vagy kisebb egyedi ffltéses lakásra cserétie-
tó. Irányár: 3.3 mR. Kód: 426. (18694 K)_
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Nk-Sáncban 5 szobás 155 nmes épült családi ház eladó. A ház 1986 évben épült és 777 n.öl telek (udvar, kert) tartozik hozzá.
Irányár: 5 MR. (14851 K)_
Nk Palin főutcájában 3 szobás, 90 nm alapterületi! családi ház 28181 nm i^szterületle] eladó. A terület gazdáikodásra kiválóan alkalmas. A ház elcserélhető családi házzal Nagykanizsán, v. Zalakaroson értékegyeztetéssel. Irányár: 4 MR. (14853 K) Csapi hegyen 400 n.öl zártkerti ingatlan 200 tőke nenes szőlővel gyümöksfákkal és kb. 100 db fenyővel eladó. Az ingatlanon lakható pince van. Irányár: 300 eR. (14856 K)_
Zalakaroson 2 szobás. 44 nm-es, panorámás két szintes hétvégi (téliesített) villa eladó. Az épületet két oldalon terasz veszi kö-rül. A panoráma nagyon szép. Villany, vlz van. A hozzátartozó terület (udvar, kert) 150 n.öl. Villany, vlz, portalanított üt van.
Irányár: 2,5 MR. (14858 K)_
Nk-án Csengery utcában 3 és fél szobás 2 fíkdószobás, felújított családi ház, egyedi fűtéssel eladó. Az udvaron tégla garázs, az alapteritlet 110 nm (a házé) A tetőtér beépíthető. Irányár: 5 Ml-t. (14859 K)_
Balatonnngyaródon 2.5 szobás, konyhás ház eladó. Rtrdószoba hely kialakítva. Zuhanyozási lelietöség van. Külön WC helyiség, derítővel. A csatornázás 1996. évre tervezve. A házhoz kb. 800 nm terület (udvar, kert) tartozik. Irányár: 2.5 MR. (14861 K)
Zalakaros Felsőhegyen kb. 200 n.ol szőlő teljesített Dciit>óvári faházzal {30 nnves) eladó. A házon nyitott terasz, két hálófnike. ÍŐzŐAllke és tusoló van. A terasz nrllett külön tároló van.
Irányár: 2 MR. (14862 K)_
Nk. középpontjában 1 szoba, konyha, előszoba, funtősz»<bas, 50 nmes lakás eladó, A lakás iroda céljára is alkalmas, A lakás a 3. emeleten van. Irányár. 2 MR (14865 K)_
Sandon két szoba, konyha, kanra, fürdőszobás, előszobás ház eladó. A ház kb 40 éves a fürdő és előszoba 2 íves. A hozzátartozó terület kb, 1.400 n.öl nelyen 900 db 4 éves fenyő és kb 300 n.öl berekfás erdő is van. Irányár: 1.5 MR (14868 K) Katonarétrn 5 szobás, kétszintes, fürdőszobás, két konyhái családi ház eladó. Az egyik konyha (nyári) az udvaroo van ahot a garázs is talátfiató. A ház gázzal és csatornázással ellátott. Nem régen épült jó állapotban van. Azonnal beköltözhető. Összterület: 306 n.öl. Irányár 7 MR (14869 K)_
Sugár úton a város képpontjához közel 3 szobás, 90 nnves, feMjftott elegáns, egyedi ffltéses lakás eladó. Irányár <o MR.
(14871 K)_
Katonaréten 3 szoba, konyha, fürdőszoba, előszobás házrész eladó. Az udvaron garázs, sertésól van. Az épület kb. 20 éves azonnal beköDözhelŐ. A házban víz, gáz villany csatorna és telefon van. Az épülethez udvar, kert tartozik. A ház 92 nm, összterület 500 nm. A tető pala, az épület felújított. Irányár: 3,7
MR (14«72 K)_
Zalaszenüakabofl 200 nnves épület eladó. Az épületen belül 70 nnves, 1.5 szobás fledőszebás. külön WCes egyedi flWsfl lakás van. Az épület többi része közníhesltelt, osztatlan bármilyen (vállalkozási) célra kialakítható. Az ingaUanhoz tartozik udvar, kert szántóföld összesen: 6.600 nm. Az objektuma falu belterületén, jó helyen van. Irányár; 2.8 MR (14875 K) Kodály utcában 3 szoba, fürdőszoba, konyha külön WC és tárolós közponü ffltéses 65 nnves földszinti lakás eladó. A ház kb 20 éves (4 emeletes). A lakás földszinti ezért vállalkozásra is
felhasználtató. Irányár: 1.9 MR. (14877 K)_
Csengery utca külső végén 2 db 1 szoba, fllrdőszobás önkor mányzaü lakás földszintes ill. 2. emeleten eladó. Irányár 1 MR (14878 K)_
Kiskaruzsán 2,5 szobás családi ház nagy konyhával, fürdőszobával, beépftlvető tetőtérrel eladó. Az udvaron garázs és műhely van. Az összterület 500 nm Irányár: 3.5 MR, (14879 K)
BiiszpdlyaiKtvarnál 1 szoba+3 félszobás, fürdőszobás, 82 nnves lakás egyedi lfmv.se l (drkogejzkes) új téglaépületben eladó. A félszobák 11 nnvesek a lakás reprezentatív. Irányár 43 MR.
(14881 K)_
Erzsébet téren I +2 félszobás központi fűtéses, fürdőszobás, sző-nyegpadlős lakás eladó. A lakás a 2. emeleten van felette a nagynrtetfl padlás használható, irányár. 4 MR. (14884 K)
Csengery utca közepe táján 2.5 szobás házrész eladó. Irányár: 2.1 MR (14886 K)__
Köksey utcában 2 szobás, egyedi ffltéses 64 nnves házrészeladó. A hájfioz kis udvar és garázs tartozik. Irányai: 3 MR. (14888 K) Munkás utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 25 szobás központi fűtéses, fürdőszobás, erkélyes lakás eladő. A lakás ki-
tflnó állatpotban van. Irányár: 2 MR 1.14890 K)_
Dózsa Gy. utcában 1+3 félszobás egyedi ffltéses redőnyös Ut-fonos 2. eneleü lakás eladó. Irányár 3.7 MR (14892 k) Kodály Z. utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten IS szobás központi ffltéses lakás eladó. Irányár. 1.4 MR (14896 k)
Gyenesdiáson lakóház bárheryiséggel eladó.- Az épület 2 szintes, teljesen új, modern. Az öszferülel 480 n.öl a beépflett 50 n.öl. A kert, udvar gondozott, kulturált, esztétikus. Az ingatlan a főútvonal nrlleü a Balatonhoz közel fekszik. Irányár: 30 MR. (14899K)_
Szrntgyörgyávári hegyen (IV. hegyháton) 1 kat. hold szőlőingatlan, (szántó, gyUmöksös) Nagykanizsa közvetlen közelében
kétszintes épülettel bérbeadó. (14900 K)_
Vécsei utcában 5 szobás, fürdőszobás ház kis előkerttel eladó. Az épület teljes nagyságában alápincézett. Irányár. 8,1 niR (16079 K)_
Építési telkek Őrtorony utcában 2 db egyenként 960 nm riadók. Villany van, gáz, vlz 100 m-re. csatornarendszer a telkek előtt. A nemzetközi főútvonaltól 700 nvre, Kiskaruzsa központfától 900 m-re. Irányár: 700 eR/db (17381 K)_
Zemplén Gy. utcában a 6. enrleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s összkoníortos lakás, azonnal, beköltözhetően eladó. A lakáshoz két erkély tartozik. Irányár 1,6 MR. (17382 K) Úszón tetőtér beépítéses 5 szobás családi ház két garázzsal teljesen új állapotban (a külső vakolás és a tetőtér eéptés nem be fejezett) eladó. Összterület 10.000 nnv Irányár: 2.5 MR. (17383 K) _ _
ELADÁS * VETÉL * CSERE
CSÜSZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012, 06/30/592-254 Családi házak, lakások, telkek nyaralók, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása. Értékbecslés. MEGBÍZÁSOKAT 1 ÉVES IDŐTARTAMRA VÁLLALUNK, AKÁR DÍJMENTESEN IS. A NAGYKANIZSAI IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig. KIRENDELTSÉGEINK: LETENYE, FENYŐ U. 10. KISKANIZSA, ZSIGÁRDI KÖZ 22.
Tel.: 93/343-515 Tel.: 93/319-770
Nyitva tartás: Nyitva tartás:
szerda: 15.00-18.00-ig csütörtök: 17.00-20.00-ig
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
NYITVA: munkanapokon 10-12 és 14-18 óráig
Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók, telkek és mindennemű egyéb ingatlan ADÁSVÉTELÉT, cseréjét, bérbeadását. Széles választékunk bővítése érdekében keresek és kínálok zalakarosi nyaralókat, családi házakat (Nagykanizsán és környékén), albérleteket, (bérbeadóknak ingyenes vállalás), lakásokat (központi- és egyedi fűtéssel).
Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett irodánkban ellátom a szorosan vett forgalmazási teendőkön túlmenően a szükséges mindennemű jogi teendőt.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
Kaán K utcában sorházban 5 szobás lakás eltolt szinttel reprezentatív kiviteften igényesnek eladó. Irányár: 6,9 mR (17384
K)_
Kiskanizsán 4 szobás, tetőtérbeépftéaes családi ház 2 db garázzsal 250 n.M összterületté] eladó. Irányár 4,8 MR (17385
K)_
Körház utcában 3 szobás családi ház boltíves pincével 130 n.öl összterülettel, vállalkozásra is alkalmas helyen eladó. Irányár: 53 MR. (17386 K)_
Sánczi utcában 4 szobás, 140 nm-es lakóház, melléképülettel 150 n.ól telekkel eladó. Irányár: 7 MR. (17387 K) F6 utca 3 szobás, egyedi fűtéses reprezentatív lakás téglaépületben a fóldszinten eladó. A lakás orvosi rendelőnek v. bámúlyen vállalkozás irodájának alkalmas. A lakás azonnal beköltözhető. Irányár: 5,5 MR (17388 K)_
Kisfaludy utcában 3 szobás, egyedi fűtéses 1. emeleti lakás eladó. Alapterület 80 nm A ház téglából t\\ i ili, reprezentativ épület, kitűnő állapotú. A lakás ősszel lesz beköltözhető. Irányár: 4
MR (17389 K)_
Balatonfenyvesen 2 szobás 57 nnves családi ház eladó. Az udvarban külön 1 szoba, konyha WC-s lakrész eladó, összterület
350 nm. Irányár: 4 MR. (17391 K)_
Csónakázó tónál 1900 n.öl terUlet eladó. Villany a telek szonv szédságában, a viz kb. 100 m-re, busznvgálló 5 percre. Az ingatlan sokoldalúan hasznosítható. Akaiim vétel! Irányár: 300
eR. (17393 K)_
Csónakázó-tónál családi ház lakott családi házak környezetében, a Kaposvári út mellett, a SzőDőskert Fogadótól 800 m-re eladó. A ház 2 szintes, 2 szobás, zuhanyzós, 12 nnves terasszal rendelkezik. A szobák padlősak, az épülethez 2 db parabola antenna tartozik. Viz. villany, 30 nnves szikkasztó van. Az udvaron 5x5 nves nrlléképület (tároló) található. Irányár 2.750.000
R, (18022 K)_
Zemplén Gy. utcában a 6. emeleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s összkomfortos lakás azonnal beköltözhetően jó íllapot-
ban eladó. Irányár 1,6 mR. (18321 K)_
Katonaréten 4 szobás (140 nm hasznos beépítésű) családi ház 150 n öl összterülettel eladó. A ház 18 éves kitűnő áflapotban
Irányár: 7 mFt (18322 K)_
Keresek családi házat Nagykanizsán 3 niFt-ig, lehet javításra
szoruló is, (18535 K) _
Eötvös téren 2,5 szobás 3. emeleti cirkogejzíres lakás, új épület Len eladó. Irányár. 3 mR. (18536 K)_
Borsfán 4 szoba hallos, tetőtér beépítéses, befejezetlen családi ház 1.200 n-öl összterülettel eladó. A ház alapterülete 110 nm.
Irányár. 3,5 mR (18537 K)_
Keresek 1,5 vagy 2 szobás egyedi fűtéses lakást Teleki utcában vagy környékén. Irányár 2 mR. (18538 K)_
2 szobás 59 nnves önkormányzati lakás eladó a K-i városrészben. Központi fűtéses a lakás teljes hosszában erkélyes. Csere is érdekei! Irányár: 1,2 mR (18539 K)_
Sugár úton 3 szobás, egyedi fűtéses 89 nnves lakás félemeleten eladó- kitflnó állapotban. Irányár: 3,8 mR (18540 K)
FAKTOR IRODA
Nagykanizsa, Platán sor 8. Tel.: 93/313-673
Nk-án a Zemplén Gy. utcában X. emeleti, 57 nnves, 2 szobás, 2 erkélyes, összkomfortos lakás eladó. Irányár: 800.000,- R készpénzt600.000 R részletre, vagy
1.600.000,-R. (18357 K)_
Pogányszentpéteren kb. 100 nnves, 3 szobás, felújítandó családi ház villannyal, a telken vízvezetékkel, 1 Ha 838 nm terüleUel (széles utcafronti rész) eladó. Irányár: 1 mR. (18006 K)_
Bagolai hegyen - Szőlőskert Fogadótól 5 percre - 500 n.öl terUlet szólóvei, 1 szobás, présházas pincével, benne 6 hordóval, teljes felszereléssel eladó. Köves út, víz és villany van. Irányár:
800.000 R (18144 K)_
Zalakomáron eladó 600 n.öl telken kétszintes - szintenként külön bejáraüal - Összkomfortos, telefonos, kábeltévés családi ház - szintenként 3 szoba+nappali+ebédlő* konyha t-fürdőszoba -, a ház mögött akar vállalkozásra is alkalmas gazdasági épülete k-kel, ruöheUyel. Az ingatlan nagyon jól karbantartott, jó állapotú. Irányár: 7.500.000,- Ft. (18145 K)_
Magyarszentnüklóshoz tartozó 1402 nm-es és 1084 nm-es belterületi telek közvetlenül a főútvonal nvllett eladó. Irányár: 300.000-R (18146K)__
Zalakaroson két 200 n.öl zártkerti telek (iskolától 200 nvre) eladó. Víz, villany a telek előtt. Irányár 500.000 Ft/telek. (18147 K)_
Zalakaros üdülőövezetében 400 n.öl telek 2 szintes épülettel eladó. Pincehelyiség a földszinten, fent 2 szoba erkéllyel, elóte-rasszal, Irányár: 2,5 mR, (18148 K)_
Bagola zártkertben (Kisfakos felé) kb. 400 n.öl gyümölcsös, 1+félszobás, fürdőszobás, konyhás lakható épület pincével el-adó. Irányár: 1,2 mR (18007 K)_
Zalakaroson 320 n.öl terület, felújítandó, 2 szobás, konyhás téglaépülettel, 200 tó szólóvei és gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 2.2 mR. (18008 K)_
Kacorlakon 3 szobás, Összkoníortos, 145 nnves családi ház gazdasági épülettel 1300 n.öl telken eladó. Irányár. 2,8 mR.
(18009K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 1.5 szobás 42 nnves felújított
lakás eladó. Irányár: 1,3 MR (17326 K)_
Nk-án a K-i városrészben 1,5 szobás, 44 nm-es, kp.fűtéses, szó nyegpadlós lakás eladó. A konyha, fUrdÓszoba csempézett, az erkély üvegezett. Irányár: 1.350.000FL (17158 K)_
NK. É-i városrészében 2 szobás, nagy konyhás, zárt teraszos, komfortos, pincés, garázsos családi ház, megkezdett tetőtérbeépítéssel, illetve felújítással, élelmiszerüzlettel eladó. Irányár: 4
MR. (16747 K) _
Oltárcon családi ház kerttel, udvarral, 3284 nm összterületen eV
adó. Irányár 2 MR. (16748 K)_
Magyarföldön 2998 nm lelken eladó 90 nnves, felújításra szoruló tégtaépítésfl. köreszigetelt családi ház, jó állapotú istállóval, pajtával, magtárral, disznóóllal. Víz, villany van, az ingat-
lan tehermentes. Irányár. 1,9 MR (16749 K)_
Kerkakutason 2 és fél szobás téglaépítésű családi ház, nvllék-épületekkel eladó. Víz, villany van, telefon májusi beszereléssel lesz. A telek 7800 nnves, bekerített. Irányár: 2 MR. (16750 K)
Szíjártóházán 800 n.öl telken - melyen szántó, erdó van - 128 nm-es lakás vízzel, villannyal, kábeltévével eladó. Irányár 950
eR. (16751 K) _
Puszta magyar ódon 670 n.öl telken 70 nnves, 2 szobás, konvek-tiios fűtésű, komfortos családi ház műhellyel, pincével eladó. Az udvarban gazdasági épületek vannak + hegy szőlővel, pincé-vel. Irányár: 1.2MR (16752 K)_
Zalakomáron 3 szobás, fürdőszobás családi ház újonnan tatarozva, vízzel, gázzal, szennyvízcsatornával, villannyal, garázs-zsal, új gazdasági épületekkel, 400 nm kerttel, telefonnal 4 MR irányáron eladó. (16753 K)__
Muraszenvnyén a bányatavak közelében 96 nm-es 3 szobás, komfortos, családi ház 4145 nnves, területtel, garázzsal eadó.
Irányár: 2,6 MR (16755 K)_
Bagódon 1316 nnves területen, 110 nm beépített alapterületű 3 szintes, garázsos, központi fűtéses családi ház eladó. Irányár: 7.5 MR. (16756 K)_
Zalakomárban 1800 n.öl területen, frekventált helyen 6 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 6 egyéb helységből álló családi ház ladó. Az épület 25 éves, víz, villany, gáz, telefon, van. A mel-léképütetek vállalkozásra is alkalmasak. Irányár: 5,8 mR (16621 K)__
Beleznán 120 nnves családi ház eladó melléképülefekkel, ga-rázzsal, pincével ipari árammal. Irányár: 1,4 mR. (16622 K) Kerkakutason 3011 nm-es telken 3 szobás, hallos, konyhás, ve-randás, nyárikonyhás, 2 kamrás családi ház eladó. Az ingatlanon istálló, pajta, ól, kamra található. Vezetékes víz, kábelté-vé, telefon van. Irányár: 1,2 mR (16623 K)_
Zalaegerszeg belvárosában 120 nnves saroképület eladó. Az épület 3 szobával, kb. 25 nnves pincével, 384 nnves udvarral rendelkezik. Irányár: 6,2 mR. (16624 K)_
Kilimánban 2 szobás, főzőftilkés, előszobás családi ház gazda. sági épületekkel eladó. Irányár: 1,2 mR (16625 K)_
Esztergályhorvátiban 535 n.öl lelken 70 nm alapterületű, tetőteres beépítésű, 3 szobás, komfortos családi ház eladó. Irányár: 3.5 mR (16628 K)_
Újudvaron 800 n.öl telken 2 szobás, gázas családi ház eladó. Irányár: 1.25 niR. (16629 K)__
Szentrrfterűron 1400 n.öl trületen 3 szobás, teraszos, komfortos családi ház eladó. Irányár: 2 mR (16630 K)_
Letenyén 630 n.öl telken 140 nnves családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. A ház 70%-ban felújított, 4 szobás, 2 előszobás, gázzal, vízzel, villannyal ellátott. Két család részére is alkalmas. Irányár: 1,8 mR. (16353 K)_
Hahóton eladó 3 szobás, 120 nnves, jó állapotban lévó, 30 éves, kőporos vakolatú, padlószőhyeges, központi fűtéses (vegyes tüzelésű kazán) családi ház, nagy méretű melléképületekkel, garázzsal, 2800 nnves telekkel. Irányár 2,7 MR. Nagykanizsai 2,5 szobás, cserelakás beszáná\'thatú. (17048 K)_
Keszthely-kertvárosában 160 nm-es terület 100 nnves házzal, 2x3 nves fürdőmedencével az udvarban, a há2 alagsorában szuterén, fent 2 szoba, galéria beépíthető. Víz, villany van - gáz az
udvarban. Irányár: 4,8 MR (17049 K)_¦
Nagybakónakon liegyi ingaüan pincével, 1 hold gyümölcsössel (diófák, gesztenyefák, egyéb gyümölcsfák) eladó. Irányár:
60.000 R (17050 K)_\'
Szentgyörgyvári hegy II. hegyháton 800 n.öl terület, melynek fele szőlő, gyümölcsös, 30 éves, téglaépftésű pincével, fedett terasszal, teljes felszereléssel (kapálógép, beépített konyhaszekrénnyel, stb) eladó. Az épület 2 helyiséges, alatta földpince, A telken kerítés, ciszterna, villany van. Irányár: 600 eFt. (17051
K) _
Városkapu krt.-on 2+2 félszobás, I. emeleti 68-70 nm-es telefonos, központi fűtéses lakás, csempézett, lapozott fürdőszobával, beépített szekrénnyel eladó. Alatta ikergarázs egyben, vagy külön-külön is eladó. Irányár: 23 MR, garázs: 800.000 R Nagy-kanizsán 2-3 szobás családi házra cserélhető. (17052 K)
Nagybakónakon 7 forrásnál, erdő mellett 5 hektár terület eladó. Horgászhely, horgásztó létesítésére alkalmas. Irányár: 5 MR.
(17054 K)_
Csónakázó-tónál 600 n.Öl telek 200 db 5-6 éves fenyvessel (luc és ezüst) eladó. Irányár: 80.000 FL (17055 K)__
Nk-án Városkapu körúton I szobás, összkomfortos, szőnyeg-padlós, II. emeleti, 45 nmes lakás eladó. Irányár: 13 MR. (17056 K)_
Nk-Szabadhegyen 2 db 3500 nnves építési telek eladó. A lelkek kb, 25 m szélesek, egyik telekhez van jogerős építési engedély. Irányár: 1,000,000,-R/db, (17057 K)_
Nagykanizsa északi városrészében 80 nnves 3 szobás, fürdőszobás, teraszos, felújításra szoruló, alápincézett családi ház 300 nnves telekkel eladó. Irányár: 2.500.O0O.-R (17668 K) Kazanlak krt-on eladó 23 szobás, összkomfortos laki?. Irányár: 2.100.000.-R. (17900 K)_
Kodály Z. utcában eladó 3 szobás, parkettás, összkoníortos la-kás. Irányár: I.4S0.000.-R. (17902 K)_
Zalakaroson 2954 nm-es öreghegyi zártkert, 1 szobás, előtern-szos, pincés téglaépülettel eladó, Irányár: 1,6 mR. (18149 K)
PANORÁMA-INKÖZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504
Pogányszentpéteren 2 szoba hallos, 80 nm-es családi haz 650 n.öl telekkel, melléképületekkel eladó. Irányár: 2,4 mFt. (18385
K)_
Zákányban, főút mellett 3 szobás, 100 nm-es, kp. fűtéses családi ház 2 garázzsal, nelléképületekkel 2600 n.öl telekkel, 2700 db
fenyővel eladó. Irányár 3,8 mR. (18386 K)_
Gyékényes központjában 2 szobás, 100 nmes, felújításra szoruló családi ház melléképületekkel, 2463 nm-es telekkel eladó. Irányár: 1,5 mR. (18387 K)_
MiirakeieszUlron 4 szobás, 100 nnves családi ház garázzsal, melléképületekkel, 800 n.öl telekkel eladó, Irányár: 2,2 mR (18388 K)_
Nk-án K-i v.részben 2 szobás, 56 nmes, 3. emeleti, kp. fűtésű
lakás eladó. Irányár: 1.8 mR, (18389 K)_
Nk-án D-i v.részben 1 szobás, 47 nm-es, egyedi fűtésű, 2. enr-
leti lakás eladó. Irányár: 1.3 mR. (18390 K)_
Nk-Sáncban 3 szobás. 72 nm-es családi ház aknás garázzsal, mfllK\'llyel. ipari árammal, nagy telekkel eladó. Irányár 5,3 mR
(18391 K)_
Kiskanizsán 4 szobás, 150 nnves családi ház 2 garázzsal, mel-léképületekkel, 450 n.öl telekkel eladó, irányár 5,8 mR (18392
K) _
Nk. belvárosában 2 szoba hallos, 80 nm-es, nagy belmagasságú, igényesen felújított lakás garázzsal 3,8 ruR-ért eladó. Orvosi
rendelőnek is alkalmas. (18393 K)_
Zalaszentbalázson 23 szobás, 75 nm-es családi ház mrllék-épületekkel, 800 n.öl telekkel eladó; Irányár: 2 nfl. (18394 K)
s építési telek eladó. I.ár:
Nk-án K-i v.részben 2 szobás, 54 nmes, X. emeleti lakás eladó.
Irányár: 1,6 mR. (18395 K)_
Csónakázó-tónál Bagola- Látóhegy m 27 nnves, l \'¦ részben alápincézett hétvégi ház 550 n.öl bekerített telekkel, gyü-
mölcsfákkal eladó. Irányár: 1,2 mR. (18396 K)__
Nk-án a K-i városrészben 1+2 felszobás, 55 nnves, közponü fűtéses, 3. emeleti lakás eladó i.ár 2,15 mR (17649 K)
Nk-án a K-i városrészben 2 szoba, 55nm-es, központi fűtéses, I.
emeleti lakás eladó. Iár: 2 mR (17650 K)_
Zalakaroson új 3 szintes, egyenként 75 nm alapterületű, 3 fürdőszobás, erkélyes nyaraló 560 nmes telekkel eladó. I.ár: 7 mR, (17652 K)_
Szentgyörgyvári hegyen, 4. hegyháton 1374 nmes lelek eladó.
I.ár: 250 eR. (17653 K)_
Nk-án a belvároshoz közel 270 n
1,95 mR (17654 K)_
Gyékényes! határállomáshoz köze] 200 nmes kétszintes, központi fűtéses csaláldi ház, 350 n-öl telekkel eladó. Vállalkozásra
is alkalmas. Iir: 6,5 mR (17655 K)_
Gyékényesi vasútállomás közelében fótit mellett 1353 nm alapterületű beépíthető telek eladó. I.ár: 1,2 mR. (17656 K) Nk. belvárosához közel 3 szobás, egyedi gázfűtéses, 84 nm-es, felújításra szoruló családi ház eladó. Irányár: 3 mR (18027 K) Nagybakónakon szép fekvésű, 13 szobás, kp. fűtéses családi ház melléképületekkel eladó. Irányár: 1 mR. (18028 K)
Nk-án, belvároshoz közel 2 szobás, 80 nnves családi ház 120 nm-es kialakítható tetőtérrel 2,8 mR-ért vagy 60 nnves üzlettel
együtt 4,2 mR-ért eladó. (18029 K)_
Nagyatádon 4 szobás, 100 nnves, cirkogejzíres családi ház garázzsal, faházzal, 500 nmes telekkel részletfizetési könnyítéssel
eladó. Irányár: 4,7 mR. (18031 K)_
Nk. belvárosában 2,5 szoba.?, 2. emeleti, kp. fűtéses, 76 nnves, telefonos lakás eladó. Irányár: 50.000 Ft/nm (18033 K>
Nk-án a K-i v.részben 10 enrletes épületben 2 szobás, felújított, 53 nm-es, 2 erkélyes lakás eladó. Irányár: 1,7 mFt. Nagyobb lakásra vagy családi házra cserélhető értékegyeztetéssel. (18034 K)_
Nk. K-i v-részben 2 szobás, 4. emeleti, 54 nm-es, kp. fűtéses la-kás eladó. Irányár: 1.6 mR (18035 K)_
Budapesten. VI, kerületben, zöldövezetre néző, 93 nnves, 3 szobás, hallos, 2. emeleti lakás eladó. Irodának is használható. Irányár: 5,9 mR. (18036 K)_
Keresünk Nk-án eladó 1 és 1,5 szobás, egyedi ffltéső lakásokat.
(18039 K)_
Keresünk Nk. belváros déli részéhez közel, eladó 1,5-2 szobás
I-TJ. emeleti, egyedi fűtésű lakást_.
Nk-án 10 emeletes épületben 2 szobás, 54 nnves, erkélyes, felújított, 3. enrleü lakás eladó. Irányár 1,45 mR vagy Nk-i csa ládi házra cserélhető értékegyeztetésscl 2 mR-ig. (18187 K)
Nk-án K-i viészben 1 szobás, 36 nm-cs, kp. fűtésű, 2. emeleti lakás eladó, Irányár: 1,4 mR. (18188 K)_
Balatonfenyves-alsón 1 szobás, 42 nm-es nyaraló gázbekötési lehetőséggel, 220 n.öl megosztható telekkel, teljes berendezés-
sel eladó. Irányár: 2,5 mR. (18189 K)_
Keszthely frekventált részén 50+50 nnves, 2 szobás, szuteré-nos, átalakításra szoruló ikernyaraló gázbekötés! lehetőséggel 80+80 n.öl telekkel egyben 5,2 mR vagy fele részben 2.6 mR-os kanyaron eladó. (18190 K)_
Zákányban, a gyékényesi vasútállomáshoz és a bányatóhoz közel 98 nm-es. 15 éves családi ház 2 szobával, nappalival, 30 nnves szuterénnel, gazdasági épílletekkel, 1304 nnves telekkel
eladó. Irányár: 4,5 mR. (18191 K)_
Zákányi Magas-hegyen - szép kilátással a községre, a Drávamenti síkság magyar és horvát területeire - 80 nnves, 2+1 félszobás, fürdőszobás, felújításra szoruló családi ház pincével, 900 n.öl telekkel, szőlővel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár 3 mR. (18193 K)_
Nk. É-i v.részben 2 szobás, 54 nnves, 2. emeleti, egyedi fűtésű, vízórás. teljesen felújított, parkettás lakás eladó. Irányár: 2 mR. Hasonló típusú 1 vagy 1,5 szobás, erkélyes lakáscsere is lehel-séges értékegyeztetéssel. (18194 K)_
Nk. K-i vjészben 2+1 félszobás, 62 nmes, 3. emeleti, lomkanv rás, erkélyes, fetújRott, tehermentes lakás eladó, a közelben lévő 18 nm-es garázzsal együtt. Irányár 2 mR + 650 eR. (18195 K) Kisrécsén 2 .szoba+étkezős, 70 nnves, 1/3 részben alápincézeti családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel, 750 nmes telekkel 1,7 mR-ért eladó vagy 2 illetve 2+1 félszobás, Nk-j lakásra cserélhető. 10 emeletesben 4. envig, 4 emeletesben 2. emeletig. (18196 K)_
FAKTOR IRODA
NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 8. TEL.: 93/313-673
IRODÁNK KERES-KÍNÁL CSALÁDI HÁZAKAT, LAKÁSOKAT, GARÁZSOKAT, TELKEKET, KIADÓ ALBÉRLETEKET.
ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÁS - A HÉT MINDEN NAPJÁN HÍVHATÓ: 93/321-640
KŐMŰVES MUNKÁK; HIDEG-MELEG BURKOLÁS; PARKETTÁZÁS; FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS; VÍZ-, VILLANYSZERELÉS; KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELÉS; TETŐFEDÉS ÉS BÁDOGOS MUNKÁK.
I
NAGYKANIZSA, EÖTVÖS TER 16. TEL.: (93) 310-504
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉS FELVEVŐ HELYE AZ AB-AEGON BIZTOSÍTÓ ÉPÜLETÉBEN
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket
Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK:
korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés.
ÜR. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUMMAL SZEMBEN! NYITVA: H-I\\: 8-12; 13-17 óráig
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
28
KANIZSA - /tfmé.
1996. augusztus 2.
Kiskaruzsán 110 nnves 3 szobás, 2 hallos. 2 fürdőszobás, tetö-térbeépítéses, alápincézett családi ház garázzsal, 220 n-öl telek
kel eladó. I.ár: 6,2 mR (18266 K)_
Nk-án, Katonaréten, teljes felújításra szoruló, vagy lebontható 3 szobás, 100 nnves családi ház 409 nm-es jó építési lehetőségű
telekkel eladó. I.ár. 3.0 mR (18267 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, jó állapotú, 3 szoba-hallos 92 nmes bővíthető családi ház garázzsal, melléképületekkel, 264 n öl telekkel eladó. I.ar: 6,0 mR (18268 K)_
Nk-án É-i városrészben 2 szobás, parkettás, 54 nnves teljesen felújított egyedi fűtésű, tekfonos, földszinti lakás pincével, ga-
rázzsal, 2,7 mR-ért eladó. (18269 K)_
Zákányban, a főúttól 500 m-re, 50 nnves hétvégi ház 600 n-Öl Drávára néző telekkel, szőlővel, gesztenye-és gyüniölcsíákkal, 300 db fenyővel eladó. I.ár: 850 eR. (18270 K)_
Zalaszentjakabon 2 szobás, 72 nnves lakás 150 n-öl telekkel, garázzsal eladó. Irányár 1,5 mR. (18524 K)_
Nagykanizsa belvárosában 2 szobás 52 nnves egyedi fűtéses, vízórás, földszínű lakás eladó. Irányár: 2,2 nfL(18525 K)
Nagykanizsa belvárosában 1,5 szobás 40 nnves egyedi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irodának orvosi rendelőnek is alkalmas.
Iir: 2,8 nft (18526 K)_
dyékényesi szőlónegyen a bányatóhoz 300 m-re 2 db 2494 nm összterületű panorámás telek eladó, Víz, villany bekötése meg-
oldható. Irányár: 650 eR, (18527 K)_
Balalonmária-íürdőn 32+32 nm alapterületű, egyenként 1 szoba hallos ikemyaraló l-l garázzsal, 2x93 n-öt telekkel egye 4,0 mR, külön-külön 2,0 ruR-os irányáron eladó. (18528 K) A Panoránn-Inkőz keres Nagykanizsa belvárosában eladó 2-3 szobás, egyedi ffltéses lakásokat 1. enrleüg. (18530 K)
A Panoráma-Inköz keres Nagykanizsa bervárosához közel eladó, igényes 100-120 nm alapterületű családi házat garázzsal,
gondozott udvarral. (18531 K)_
Pogányszentpéteren 4 szobás+étkezős, 120 nm alapterületű, te-tótérbeépítéses családi ház aknás garázzsal, ipari árammal, 2009
nmes telekkel eladó. Irányár: 2,6 mR, (18660 K)_
Miklősfán 2 szoba, hallos, étkezős, 110 nm alapterületű, egyedi, igényes belső kialakítású családi ház garázzsal, 800 n.öl letek-
kel eladó, Irányár: 5,2 mR (18661 K)_
Nk. belvárosában 1+2 félszobás, 63 nmes, 2, emeleti, cirkogej-zfres lakás eladó. Irányár: 3,8 mR. Ugyanitt garázs 800 ezer R-ért eladó. (18662 K)_
Nk-án, Kazanlak körúton 2 szobás, 54 nnves, kp. fűtésű, felújított, egyedi vízórás, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,6 mR
(18663 K)_
A Panoráma-Inköz keres: E)a hton mát ián és Balaton/enyvesen a vízpart közelében lévő eladó nyaralókat. (18664 K)_
PLÁNDER Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Kazanlak krt. 9/1). bztVZ Tel.: 93/320-111
Murnkeresztúron 2 szintes, redőnyös, vegyestüzelésfl, kp. fűtéses családi ház eladó nelléképUletekkel, ipari árammal, garazv zsal, 250 n.öl telekkel. Irányár: 3,5 mR (17186 K)_
2 szintes családi ház 536 nnves telekkel, garázzsal, bevezetett ipaii arámmal eladó Kiskaruzsán, Igény esetén elcserélnénk ki
sebb családi házra. Irányár: 5,9 mR.. (17187 K)_
Mórichely4iegyen 646 n,Öl szőlŐ-gyUmöksÖS-vete menyes tég-laépükttel+garázs és faház eladó, A telekhez aszfaltos út vezet, villany van. Irányár 700000 R. (17191 K)_
Zalakaroson telkek, nyaralók eladók a nagy Canpingnél, Behi-áknál, Karost Itegyen, fürdő közelében, Irányárak 1,2 mR-tól 15
mR-ig. (17192 K)_
Csónakázó-tó körzetében, Utóhegyen, a Szőlőskert fogadó közelében, a favár határában telkek hétvégi házzal, lakóházzal el-
adók500.000 R-tól 3 mR-ig. (17194 K)_
2+1 félszobás, összkonfottos, erkélyes, külön lomkanrás, fel újított, IV. énekli lakás eladó a K-i városrészben. (17206 K) Plánder Hirdető Ingatlanközvetítő Iroda megoldja költözési gondjait, festését, kőnfJves munkáit. Űj konyhabútorra lenne szüksége? Burkolatot cserélne? Tapétáztatna? Forduljon hozzánk, hogy segíthessünk gondjai negoldásában. Nk Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Tel. üzenetrögzítő: 93/320-111. Nyiva: hélköz-nap 8-12; 14-17 óráig. (17216 K)_
1 + 1 félszobás, összkonrfortosjó állapotú, erkélyes, egyedi vízórás. VI. emelü lakás sürgősen eladó a K-i vrészben. Irányár:
1,3 nft. (17549 K)_
921 nmes telek rajta lévő szigetelt, lakható, hétvégi faházzal, szerszámos kamrával, teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tónál, a favárfől 500 m-re. A telken 110 tőke lugas csemege szőlő, gyümölcsfák, konyhakert található. Víz a telken, villany a
telek végében. Irányár: 370,000 R. (17552 K)_
65 nnves 2+1 félszobás egyedi gázfűtéses felújított lakás eladó a Corvin utcában és 1+1 félszobás egyedi gázfűtéses lakás a
Platánsoron. (17707 K)_
3+1 félszobás 2 szintes társasházi lakás eladó Zalakomárban. Fűtése egyedi cirkógejzfr fűtéses, telefonos + garázs, pince és 200 n-öl lelek tartozik a lakáshoz. Nyílászárók redőnnyel van-nak ellátva, (17708 K)_
2 szobás felújított elsőemeleti erkélyes, vízórás összkomfortos lakás eladó a Kózsa utcában. A lakás konyhája és előszobája ta-posós és lambériázott. A konyha ablakán reluxa az erkélyen ár-nyika napellenző van felszerelve. Nagy konyhás amiben a konyhaszeívény ajtói faajtóra vannak cserérve. Külön helyiségben található a spájz. Igény esetén 2+2 félszobás 1-3. emeletig lévő lakásra cserélendő. Irányár: 1.8 nft. (17711 K)_
InTe hegyen a petriventei elágazótól jobbra 1835 nnves terület, amin hagyományos szőlő van és a rajt lévő épülettel teljes felszereléssel és phisszban építő anyaggal sürgősen áron, akti el-
adó. Irányár: 100.000 R. (17715 K)_
Családi házak eladók Szenüiszlón, Söjtörön, Pacsán, Palinban, Murakeresztúron, Miklósfán, Zalaszenüvánon, Becsehelyen, Kilimánban, Zalakaroson, Miháklon. Zalakomárban, Garabon-
con, ÜjnéppiiBzlán. (18156 K)_
Balatoni nana-Alsón iker családi ház fele, ami teljesen leválasztott, eladó. Az ingatlanon 2 szoba, nappali, előszoba, fUrdŐ. fő-zŐÍUlke, WC, terasz található szint és maiidzár elosztásban. A telek 400 nnves. Igény esetén teljes berendezéssel is. Irányár: 2 mR, (18157 K)_
KiSTécsénél, Ádám-hegyen 800 n.öl terület eladó, ami áll szántóból, kaszálóból és gyümölcsösből. Telken kisméretű faház található, a telek köves úton közelíthető meg. Irányár; 60.000 R. (18159 K)_\'
Rigyáci öteg-hegyen 1400 n.öl telek beültetett hagyományos és lugas rendszerű szőlővel eladó. A telken lakható épület van, tel
jes felszereléssel. Irányár: 300.000 R. (18160 K)_
Balatonié nyvesen 597 nnves belterületi építési telek eladó. Vízgáz megoldható, ugyanitt, a telek végében külterületi, 6437 nmes telek eladó, igény esetén a telek nrgosztható. Irányár:
700,000 R (18367 K)_
4 lakásos társasházban 3 szobás, 2 szintes, egyedi fűtéses 90 nmes alapterületű, üvegteraszos családi ház jellegű lakás 1200 n.öl telekkel, aknás garázzsal eladó Becsetv.lyen. Irányár: 2,8
mR. (18368 K)_
2100 nnves telek eladó a Csónakázó-tó szezfőzde felőli részén. A telken kisebb, szintes - alul pince, tároló, felni lakrész található - épület, üveges terasszal. Villany és vízküt van. Víztároló\' és gazdasági épületek találhatók a telken. Irányár 1 niR.
(18369 K)_
409 nnves telek, rajta lévő épület bontási engedéllyel eladó, A telekre - 27 m széles és 18 m hosszú - építési engedély van.
Irányár: 3,2 mR. (18370 K)_
Becsehelyen kínálok eladó 3 szobás, fürdőszobás, telefonos, étkezős, központi fűtéses családi házal. Az ingatlan 120 nnves, ami alatt pince található. Kábel TV és ipari árnm van. A telek
nagysága 1644 nm-es (18513 K)_
Nk-Sáncban kisebb fürdőszobás családi ház, a telken 1.000 db. 4 éves telepített fenyővel sürgősen eladó. Irányár: 2,5 mR.
(18515 K)_
2+1 félszobás, felújított lakás külön lomkamrával, erkéllyel eladó a keleti városrészben, igény esetén családi házra cserélendő. (18517 K)_
2+1 félszobás, felújított, vízórás, erkélyes, nagykonyhái, külön lomkansás, 4. emeleti lakások sürgősen, reális áron eladók a K-i vrészijén, négy emeletes házakban, ahol új tetőszigetelések voltak. (18598 K)_
3 szobás, étkezős, fürdőszobás, 120 nmes családi ház 1644 nmes telekkel, kp. fűtéssel, telefonnal, kábel tévé beszerelve, ipari
árammal és pincével eladó Becsehelyen. (18599 K)_
Belvárosi, 88,3 nmes, 3 szobás, fürdőszobás, (külön WC-vel) egyedi fűtéses parkettás, redőnyös, földszinti lakás eladó. Előtte lebetonozott, kerti pihenő terasz; pince és padlás tartozik a lakáshoz, valamint egy külön bejáratú 2x4,5 nves helyiség.
(18600 K)_
91 nm-es lakás (belül szintes) ház alatti garázzsal eladó. A lakás egyedi fűtéses, vízórás, parkettás, nagy és egy kicsi terasz tartó-
PLANDER
Ingatlanközvetítő Iroda
értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy az iroda m
a Kazanlak krt 7/B. L emeletről ELKÖLTÖZÖTT Kazanlak krt. 9/D. fszt./2. címre, a Jerikó presszónál lévő buszmegállóhoz*
Az iroda utcára nyitásáig lépcsőházon keresztül közelíthető meg. Irodánk teljes körű lebonyolítása ügyvédi szerződéssel, minisztériumi engedélyezett ingatlanközvetítő és értékbecslői végzettséggel áll ügyfelei szolgálatára.
Irodánk az ország egész területén működő ingatlanközvetítői kapcsolattal, külföldi hirdetésekkel rendelkezik.
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. tel.: 93/320-111.
Nyitva tartás: munkanapokon 8-12; 14-17 óráig.
zik hozzá. Igény esetén a garázs külön is megvásárolható. A la-kás irányára 4,5 mR a garázsé 900.000 R, (18601 K) Szabadhegyen építési közművesített, víz-gáz-villanyos telkek
eladók. (18602 K)_
2 szobás, összkomfortos, 2 erkélyes, 61 nnves, vízórás, K-Ny fekvésű, I. emeleü lakás eladó a K-i városrészben. (18602 K)
2 szobás, felújított, vízórás, redőnyös, lambériázotl, csenpézeü, fürdőszobás lakás eladó 10 emeletes ház VID. emeletén. Irányár: 1.5 mR. (18603 K)_
5 szobás, 2 szintes + tetőteres, kp. ffltéses. 3 fürdőszobás, telefonos, 230 nm-es családi ház 850 nnves telekkel eladó Zalakomár frekventált helyén. A ház szintenként erkélyes, az alsó szint üzletként is nílködtethető (régen vegyesboltkém üzemelt, most lakásként funkcionál). Irányár 5,5 mR (18604 K)_
SIKER
Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Terv u. 4. TclVfax: 93/312-058
Eladó Nk belvárosában 3 szobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtésű, redőnyös lakás garázzsal, pincével, padlással, osztatlan, közös udvarral, A szobák közül 2 szőnyegpadi ós, 1 parkettázott. A fürdő és a WC külün helyiségben van. Irányár; 3,9 mR. Hiv.
szám: 1310. (17544 K)_
Eladó Nk. K-i v .részében 2 szobás, 59 nmes, 2 erkélyes kp, fűtésű, új szőnyegpadlós, 4, enrleti lakás, a szobákban beépített szekrénnyel. Irányár: 1,65 nft. Hiv, szám: 1313, (17804 K)
Eladó Nk. belvárosához közel l,5szobás. fürdőszobás, konyhás, előszobás, szőnyegpadlós, járólapos családi ház, ónálló kertlel és közös udvarral, fa garázzsal Irányár: 2 mR. Hiv.szám: 1314.
(17805 K)_
Eladó Nk, K-i v,részében 3 szobás. 67 nmes, kp, fűtésű, íran-ciaerkélyes (kilépős), 10 éves, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,85 mR. Hiv. szám: 1315. (178Qf. Ki
Eladó Nk ^ivarosához közel 16 nnves, földszinti, utcára nyíló üzlethelyiség bérleli joga, 10 évre, utána határozatlan időre, A bérleti díj 10.000 R havonta, nely évente 10%-kal enrlkedik. A bérleti jog irányára: 1,9 mR. Az üzlet tulajdonjoga is negve-
hclő, Irányát. 2.3 infí, Hiv.szám. 13!7. il7Sü8 Ki_
Eladó Nk. K-i v részében 2 szobás, 53 nnves, 2 erkélyes I éve tapétázott, luázolt. szőnyegpadlós. jó állapotban lévő, kp.fűtésű, 8. enrleti lakás, irányár: 1,65 mR. Hiv.szám: 1320, (17811 K) Eladó Kiskanizsán fiatal, 2 éves, 2 szintes, sátortetős, tetőtérbe-épltéses, 200 nm-es, 3 szoba, nappalis, 80%-ban kész családi ház, az alsó szinten 40 nmes nappalival, oszlopos, fedeti terasszal boltívvel egybenyitott konyhával és étkezővel, kanra-val, kézmosóval wc-vel, közlekedő folyosóval, lépcsőié Ijáró-val, a felső szinten 3 hálószobával, fürdővel, wc-vel, előtérrel, niosókonyhával. Az épület teljes köznílvel ellátott A telek 1100 nnves, Irányár: 6.7 nft. Hiv. szám: 1321. (17812 K)
Eladó Nk. K-i v .részében 2 szobás, 54 nm-es. D-i fekvésű, redőnyös, retuxás,új szőnyegpadló*, új tapétás, új konyhabútoros, nagykonyhás,erkélyeg, kp, fűtésű, tehermentes, 4. enrleti, 4 emeletes épületben lévő lakás, Irányár: 1,5 mR A szomszéd lakás is eladó, azzal egybenyitható, fgy kb. 110 nm-es lakás hoz-
ható létre, Hiv. szám: 1323,(17814 K)_
Eladó Nk keleti városrészében 3 szobás, 68 nmes, 2 erkélyes, 4. enrleti központi fűtésű, igényesen felújított lakás, új, olasz, minőségi járólappal, új szőnyegpadlóval, a falban új vízvezetékkel felújított konyhával és fürdőszobával új gáztűzhellyel azonnal beköltözhetően, 4 emeletes épületben, Irányár; 2,8 mR.
Hivatkozási szám 1325, (17905 K)_
Eladó Nk. te Ivarosához közel önálló, 84 nmes, felújítandó vagy lebontandó családi ház, 450 nmes telekkel. Irányár: 4,3 mR. Hivatkozási szám 1331.(17911 K)_
Eladó Nk. K i v.részében 3 szobás, 64 nmes, 2 erkélyes, kp. fűtésű, 8. enrleti, felújítandó lakás. Irányár: 1,6 mR. Hiv. sz,:
1333. (18048 K)__
Eladó Nk. belvárosához közel 2 szobás, kb. 60 nnves, egyedi gázfűtésű, fürdőszobás, redőnyös, 1 éve tatarozott családi házrész, újonnan festve, a szobákban szőnyegpadlóval és linóleummal, pincével padlással, 8x40 méteres udvarral, ásott kmi.il Irányár: 2,6 mR. Hiv. szám: 1335. (18050 K)_
Eladó Nk. K-i v.részében 2 szobás 52 nm-es, vízórás, szőnyegpadlós, teljesen felújított, tehernrntes, Üzletnek is kialakítható, földszinti. K-NY fekvésű, kp. ffltéses lakás 4 enrletes épület-ben. Irányár: 1,8 mR Hiv. szám: 1336. (18051 K)_
Eladó Nk. D-i vxészében 1 szobás, 41 nnves, 2. emeleü, egyedi gázfűtésű, parketlázoü, fehpott lakás. Irányár: 1,15 nft. Hiv. szám: 1340. (18055 K)_
Eladó Nk-án bevezetett, földszinü, 33 nnves,utcára nyíló, utcai kirakatta] rendelkező, gránit lapokkal járólapozott, csenpézeü, teljes köznűvel ellátott, új üzlethelyiség, forgalmas, frekventált
helyen. Irányár: 6 nft. Hiv. szám: 1343. (18226 K)_
Eladó Nk. kekti városrészbéen 2 szobás. 57 nmes, erkélyes, beépített szekrényes, tehernrntes, központi fűtésű, 4. emeleti liftes lakás, 10 emektes épüktben. Irányár 1,45 mR. Hivatko-zási szám: 1344. (18586 K)_
Eladó Nagyrécsén 3 szobás, 100 nnves, fürdőszobás, parkettázott, radiátoros, kp. gázffltésfl, 26 éves családi ház, garázzsal, gazd.-i épületekkel, nagy telekkel, udvarral, konyhakerttel szántóterülettel. Irányár: 3,4 mFt. Hiv.
szám: 1345, (18228 K)_
Eladó Nk. K-i v.részében 1, enrleti, 67 nmes, 3 szoba+étke-zős, vízórás, beépített szekrényes, redőnyös, reluxás, teljesen felújított, kp. fűtésű, liftes lakás. A lakáshoz 20 nnves, fűtött garázs tartozik. Irányár, 2,6 mR+garázs 650 eR. Hiv. szám: 1346.
(18229 K)_
Eladó Fityeházán 90 nnves, 3+1 félszobás, fürdőszobás, teraszos családi ház garázzsal, nrlléképUktekkel, kábeltévével telefonbekötési khetőséggel, 700 nmes telekkel Irányár: 1,35 mR. Hiv. szám: 1347. (18230 K)_
Eladó Nk, bervárosához közel, új, féléves, 2 szoba thall os, 60 nmes, egyedi cirkogejzír fűtésű, vízórás, parkettázott, kábeltévés, 3. emeleti lakás, 3 év garanciával. 1 hónapon belül beköltözhetően, a lakás alatt 20 nmes garázzsal. Irányár: 3,7 mR+garázs 800 eR. Hiv. szám 1348, (18231 K)_
FJadó Nk. kekti városrészében 3 szobás, 67 nnves erkélyes nagy előszobás, 1 éve tapétázott, központi fűtésű, 7. emekti la-kás. Irányár: 2,1 nft. Hivatkozási szám: 1350 (18301 K)
Eladó Nagykanizsán, a belváros szivében, 2 szobás, 80 nnves, családi házrész, konyhával, fürdőszobával előszobával, aknás garázzsal, melléképületlel 238 n-öl, egy másik társtulajdonossal közös udvarral, gépkocsibejáróval Irányár. 4 mR. Hivatko-
zási szám: 1351 (18302 K)_
FJadó Magyarszentmiklóson, Nagykanizsától 10 km-re, 3 szobás, 100 nnves, 80 %-ban kész családi ház, 600 n-öl telekkel, tetőtérbeépítési lehetőséggel A villanyszerelés és a belső vakolás jelenkg van folyamatban, Irányár: 2.8 mR. Vagy: cserélhető nagykanizsai, 2 szobás lakásra, értékegyeztetéssel. Hivatkozási
szám: 1352 (18303 K)_¦•
Eladó Nk. szívében 3 szobás, 100 nnves, egyedi cirkofűtésfl, erkélyes, parkettázott, boltíves, nyugati fekvésfl, elegáns lakás biztonsági üvegekkel, fehér, konyhai járólappal, hófehér konyhaszekrénnyel, 3. enrkten. Irányár: 5 mR. Hivatkozási szám;
1355 (18305 K)_
Eladó Nk. szívében 1+2 félszobás, 63 nmes, 2. enrkti, egyedi cirkógejzfr fűtésű, vízórás, erkélyes, rehixás, 5 éves lakás Irányár: 3,9 mR, Hivatkozási nini: 1356 (18306 K)_
El adó Kiskanizsán 5 szobás, 100 nnves, egyedi gázfűtésű családi ház, telefonnal garázzsal, melléképületlel, 373 nnves telek-kel. Irányár: 6,2 mR. Hivatkozási szám: 1357 (18307 K) Eladó Íj szóban egyszintes, tégla falazatú, cseréptetős, kb, 50 éves, 2 szoba-konyhás, kb. 90 nnves családi ház villannyal. Vezetékes víz a telken. A telek részben bekerített. Rajta garázs, nyári konyha, kamra, 2 földpince, istálló, pajta, disznóól, udvar, veteményes, szántó, rét. Irányár: 850 eR Hiv, szánt 1358,
(18450 K)_
Eladó Kiskanizsán 1.5 szoba-konyhás, előszobás családi ház villannyal, szőnyegpadlós szobákkal járólapozott konyhával előszobával, melléképükUel, 400 n.öl konyhakertlel és -A^m^ területtel. Irányár: 1,6 mR. Hiv. szám: 1359. (18451 K)
FJadó Zalaszentbalázson I szoba-konyhás, előszobás, fürdőszobás, Lm* As családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel. 1200 n,Öt szántóterülettel konyhakerttel Irányár 850 eR. Hiv. szám:
1360.(18452 K)_
Eladó Kiskanizsán 4 szobás, 118 nmes, 25 éves. íedeit teraszos, jő állapotban lévő. parkettázott, konvekloros és cserépkályhás \'95 nyarán festeti családi ház 450 n.öl tétekkel, garázzsal és műhellyel, nrlléképUtetekkel. Irányár: 5,8 nft. Hiv.
szám: 1361, (18453 K)_
Eladó Nk, kekti városrészében, 2 szobás, 54 nnves, 2 erké-lyes,központi fűtésű, szőnyegpadlós, 1 éve tapétázott, teljesen új linóleumos, 4. emekti, 4 emeletes épületben MvŐ lakás Irányár; 1,6 nft Hiv. szám: 1362 (18587 K)_
Eladó Nk, belvárosához közel 2 szobás, 51 nnves, erkélyes, vízórás, redőnyös, tapétázott szőnyegpadlós, beépített szekrényes kábeltévés, lanfcériás, új csempés, új járőlaposkozponti fűtésű, liftes, 8. enrleti lakás. Irányár: 1,95 niR. Hiv. szám: 1363. (18588 K)_
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Tel./fax: 93/312-058, Tel: 30/573-073 A rendőrség mellett utcában, a Stop presszó mellett. Nyitva: munkanapokon 8—17-ig
• tagja az Ingatlanközvetítői Szakmai Klubnak (Budapest)
• szerepel az Ingatlanközvetítői Névjegyzékben
• rendelkezik a Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői szakvizsgával (kiváló minősítés)
¦ tagja a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának
• az Ingatlanpressz Országos Ingatlanhirdetési Magazin hirdetésíelvevő helye
• előfizetőjje az Ingatlanpiac. Ingatlan Infó és Ingatlanpressz országos szakmai lapoknak
• rendszeres hirdetőpartnere a Zalai Hírlapnak, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapnak, a Kanizsa és Vidéke EXRÁ-nak, a Nagykanizsai Szuperinfőnak, a kanizsai KÁBELTEL Kft. Wisyo Képújságjának és Teletextjének
• 6 éves szakmai tapasztalattal bír
• ügyfeleinek teljeskörű lebonyolítást nyújt
• alacsony közvetítői díjjal dolgozik
• díjtalan címkiadást és bérbeadást biztosít
• korrekt Üzleti partner
±
A SIKER 12 PONTJA

1996 . ali guszt us 2. KANIZSA - stpiS 29
Ügyfelünk venne Nk. keléül városrészében egyedi fűtésű, 2 szobás, kb. 50-55 nnves, erkélyes, 1-2-3. emeleti lakást, 4. enrletes épületben, maximum 2 millió forintért, készpénzzel! Hiv. szám: 1364. (18589 K)_
Eladó Kiskanizsán 3 szoba - hallos, fürdőszobás, kanráscsaládi ház, 700 nnves telekkel, konyhakerttel, udvarral, gépkocsibejá rőval. A szobák hajópadlósak és szőnyegpadlósak Az épület íehljftandó. Irányár: 3,8 mFt Hivatkozási szám: 1366. (18590 K)_
Eladó Nk. belvárosától északra 2 szobás, 53 nmes, fürdőszobás, egyedi ffltésfl, vlzórás, redőnyös, parkettázott, galériázható, belül 6 éve teljesen felújított családi ház, 4 darab, utcára néző ablakkal, garázzsal, udvari tárolóval, padlásrésszel. Az udvar 4 lakással közös. Irányár: 2,65 nft. Hivatkozási szám: 1367
(18591 K) _
Eladó Nk. belvárosában fiatal, 10 éves, 3 szobás, nagy konyhás, beépített szekrényes, központi fűtésű, kábeltévés, tehermentes, parkettázott és szőnyegpadlós, tapétázott, jó állapotú lakás, közös pincével, padlással. Irányár: 4,2 mR Hivatkozási szám: 1368 (18592 K)_
Eladó Nk. északi városrészében 80 nnves, 2 szoba + nagy nap palis, 2 erkélyes, egyedi gázfűtéses, vlzórás, telefonos, 2. enr-leti, tégla épületben lévő, igényesen felújított, esztétikus, színvonalas lakás, parkettázott szobákkal, parkettázott és járólapo-zott nappalival, mennyezetig csempézett fürdővel, WC-vei, konyhával, kanrával, saválló lemezzel borított küszöbökkel, fehérre festett falakkal és nyílászárókkal, kifogástalanul csiszolt és lakkozott parkettával, fedett erkélyekkel, esztétikus csaptelepekkel, ízléses szaniteráruval, modern világítótestekkel, 4 enrletes társasházban, nem lakottan, azonnal beköltözhetően, az épület alsó szintjén saját garázzsal. Irányár: 4,5 iuFt+700 eR
garázs. Hivatkozási szám: 1369. (1859:1 K)_
Eladó Nk. Katonaréten 409 nmes, bekerített, 18x27 méteres építési telek, vízzel, villannyal, gázzal, csatornabekötési lehetőséggel, gépkocsibejáróval, tehermentesen. A telken 3 szobás, 100 nmes, 1 szintes, alápincézett, lebontandó ház áll, bontási engedéllyel, újrahasznosítható építőanyaggal, garázs, illetve fodrászuzlet építésére szóló engedéllyel. Irányár: 3,1 mFt. Hí
vatkozas szám: 1370. (18594 K)_
A Csónakázó-tónál, a tótól 50 méterrel eladó 3060 nm bekerített, zártkerti, 2 egyenlő részre megosztott terület, közvellen ül mellett, villanyrákötési lehetőséggel. Irányár: 1,6 niR Hivatko-
zási szám: 1371 (18595 K)_
Eladó Zalakomárban 100 nm lakható alapterületű, 3 szoba-hallos, nagykonyhás, nagy fürdőszobás, 2 teraszos, teljes alapterületében alápincézett, beton pincés, 1 szintes, tégla falazatú, cseréptetős családi ház új tetővel, egészséges faszerkezettel, igény szennt berendezéssel. 400 n.öl kerttel, betonozott gépkocsibejáróval, kőkerítéssel. Az épület 40 éves, festést követően azonnal lakhaló. Minden közművel ellátott: víz, villany, gáz, csatornabekötés van. A telken található még egy szoba-konyhás, kan. rás, 50 éves épület és gazdasági nrlléképületek. Irányár: 4,5
mFt. Hív, szánt 1372. (18686 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel egyedi gázfűtésű, felújított. D-i fekvésű, 2 szobás, 56 nnves, 3. emeleti lakás 4 emeletes épület-
ben. Irányár. 2,15 niR Hiv. szám: 1373. (18687 K)_
Eladó Nk. szívében 1. emeleti, új, 53 nm-es, 3 önálló helyiségből álló. vállalkozásnak kiválóan alkalmas, szőnyegpadlós, wc-vel és,kézmosóval ellátott lakás, ÁFA-visszaigénylés tehetősé-
gével. Irányár: 3,6 mFt. Hív, szám: 1374. (18688 K)_
Eladó Szabadhegyen belterületi, 915 nmes családi ház építésre alkalmas telek, vízzel, villannyal, gázzal, gyümölcsfákkal, málnással, konyhakerttel, 12x4 méteres, tégla falazatú melléképülettel. A telek 12 nrier széles. Irányár: 1,6 mR. Hiv. szám:
1375. (18689 K)_
Eladó Nk, É-i v.részében egyedi gázfűtésű, 1, emeleti, 2 szobás, 54 nmes, erkélyes, vízórás, parkettázott, beépített szekrényes, kábeltévés, lehernentes lakás, nem lakottan, azonnal beköltöz-hetően. Irányár: 2 mR Hiv. szám 1376. (18690 K)_
„TELEK" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u, 5/a. fsz. TeU 93/317-505
Keresünk Nk-án és környékén egyedi fűtésű lakásokat, telkeket, családiházakat, önkormányzati lakásokat. Nálunk a közvetítői díj csak az irányár 1%-a. Megtalál bennünket a Teleki u. első 4-emeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejára-tával szemben. (11385 K) _
Zalakaroson (TE63) 300 n.öl telek faházzal, kordonos szőlővel, gyümoksössel eladó. Villany, víz van a telken. Irányár: 900.000
R. (17248 K)_
Nk-án (CSE84) É-i városrészben 140 nnves, 2 szintes, reluxás, redőnyös, vlzórás, egyedi kp. fűtéses, cserépkályhás, 2 fürdőszobás családi ház eladó fizetési könnyítéssel. Irányár: 9 mR
(17249 K)_
Szabadhegyen (TE62) 415 n.öl lelek 1 szoba, konyhás, pincés, teraszos téglaépülettel, gyümoksössel, szőlővel, melléképülettel és berendezéssel eladó. Víz, villany van, gáz az utcán. Irányár:
1.4 mR (17253 K)_
NK-n (LE237) É-i városrészben 1-3 félszobás, 78 nmes. II. emeleti egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár 4 MR (17377 K)
Nk-án (LE153) belvároshoz közel, Sszobás, 67 nmes, kpiflté-ses, vízórásjeUixás, 2 erkélyes, felújított, 5. emeleti lakás eladó.
Irányár: 2.2 mR. (17529 K)_
Nk-án (LE243) belvárosban 3 szoba* 2 félszobás, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses, tetőtérbeépltéses, II. emeleü lakás eladó, és a garázs bérleti joga átadó. Irányár: 6 mR. (17742 K)
Nk-tól 15 km-re (CSE85) 1 szoba, konyhás, 30 nm-es felújított tömísház, 250 n-öl telekkel, melléképületekkel eladó. WC, víz,
villany van, gáz nincs. Irányár: 700.000.R (17744 K)_
Nk-án (LE240) K-i városrészben 1 szobás, 40 nnves, központi fűtéses, járólapos, felújított, I. enrleü lakás eladó. Irányár: 1,4
mR. (17745 K)_V__
Nk-án (LE216) belvárosban 2,5 szobás, 81 nm-es, egyedi fűtéses, 1. en^k-ti lakás eladó. Irányár. 3,8 mR. (17746 K) Balatonfegyvesen (NYE10) 44 nm-es faház, nagy terasszal, 125 n-öl telekkel eladó. Víz, villany bent van. Irányár 3,2 mR.
(17747 K)_
Bagolai hegyen (TE65) 928 n-öl telek, 1 szoba, konyhás, teraszos épülettel, földpincével, szőlővel, gyümölcsössel eladó. Vil-lany, víz nincs, Irányár: 500.000R (17748 K)_
Nk-án (LE245) K-i városrészben, 2.5 szobás, 64 nnves központi fűtéses, vízórás, redőnyös, erkélyes, taposóköves, 4. emeleti la-kás eladó. Irányár: 2,3 mR (17749 K)_
Nk-hoz közel (CSE87) 2 hektár területen 2 szobás, étkezős, nappalis családi ház, kamarával, garázzsal, istállókkal, tárolókkal és italbolttal eladó. A terület lótartásra kiváló lehetőséget biztosit. Irányár; 3.4 mR (17751 K)
Zalakaroson (TE66) 250 n.öl üres telek eladó. Irányár: 1,25
mR. (18097 K)__
Zalakaroson (TE66) 800 n.öl, köznűvesltett, üres telek egyben vagy nrgosztva is eladó. Irányár 4000 R/n.öl. (18098 K)
Zalakaroson (CSE88) 3 szobás, kb. 100 nmes, telefonos, teraszos családi ház melléképülettel eladó. Gáz, pince, padlás van.
Irányár: 6 nft. (18099 K)_
Nk-án (CSE61) 120 nnves, 4 szobás, félig kész tetőt érbeépílé-ses családi ház 150 n.öl leiekkel eladó. Irányár: 7 mR. (18100 K) Nk-án (LE217) D-i vjészben 2 szobás, 56 nnves, egyedi fűtéses, vlzórás, erkélyes, spájzos lakás kanrával együtt eladó.
Irányár: 2,3 mR. (18101 K)_
Nk-án (LE212) belvárosban 2,5 szobás, ebédlós, 62 nm-es, egyedi fűtéses, ül. emeleti lakás eladó. Irányár 33 mR. (18102
K)_
Nk-án (LE200) belvárosban 2 szobás, 57 nm-es. vízórás, redőnyös! parkettás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,6 mR.
(18103 K)_
Nk-án (LE254) É-i vjészben 2 és félszobás, étkezős, egyedi kp. fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 3,5 mR. (18104 K) Nk-tól 20 km-re (CSE91) 2 szobás, 88 nmes, parkettás, fürdőszobás, teraszos családi ház 3533 nm területen eladó. Irányár:
1,7 mR. (18105 K)_
Nk-án (LE253) K-i vjészben 2 szobás, 52 nmes, vlzórás. felújított, földszinti lakás eladó. Irányár: 35.000 Ft/mu (18106 K) Nk-tól 15 km-re (CSE90) 140 nnves családi ház 1 hold terület
lel eladó, Irányár: 700.000 R. (18108 Ki_
Nk-tól (CSE92) 15 km-re 100 nmes, 3 szoba+nappalis családi ház 2 garázzsal, kb. 200 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5 niR
(18198 K)_
Nk-án (CSE29) 4 szobás, kb. 100 nnves családi ház 250 n.öl telekkel, garázsokkal, melléképületekkel együtt, eladó. Irányár:
4.5 mR (18200 K)_
Nk-án (CSE93) 70 nnves, 2 szobás, lanWriás, padlószőnyeges; telefonos családi ház udvarral, fa mellékhelyiséggel eladó. Irányár: 1.7 mR. (18201 K)_
Nk-tól (CSE94) 15 km-re 2 szobás, 77 nnves, teljes felújításra szoruló családi ház, 2 nrlléképülettel, 400 n-öl telken eladó. Irányár: 750 eR. (18295 K)_
Nk-n (LE258) K-i városrészben 1 szobás, 40 nnves, központi fűtéses, I. emeleti önkormányzati lakás eladó. Irányár: 1,35 mR.
(18296 K)_
Nk-tól (CSE95) 25 km-re, családi ház 200 n-öl telekkel eladó. Irányár: 1,3 mR. (18298 K)_
Nk-n (LE46) belvárostól 5 percre, 79 nmes, 2 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, I. emeleti lakás azonnal eladó. Irányár: 2,6
mR. (18299 K)_
Nk-n (CSE96) belvárostól 5 percre 120 nnves, 4 szobás, családi ház 150 n-öl telekkel eladó. Irányár: 6,4 mR. (18300 K) Nk-án (LE264) K-i vjészben 3 szobás, 67 nnves, kp. fűtéses la kás Üzenrletes épületben eladó. Irányár 1,85 mR (18443 K) Nk-án (LE261) D-i v.részben 1 szobás, komfortos, udvari lakás pincerésszel, faházzal, kis kerttel eladó. Irányár: 900.000 R
(18445 K)_
Nk-án (CSE97) Katonaréten 409 nm-es telek régi házzal és ga-
rázzsal együtt eladó. Irányár: 3.2 mR. (18446 K)_
Nk-án (LE263) belvároshoz közel 1 szobás, 40 nm-es, egyedi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 1,5 mR. (18447 K)_
Nk-án (LE260) K-i vjészben 3 szobás, 67 nnves, erkélyes, kp. fűtéses lakás tízemeletes épületben eladó. Irányár: 1,7 mR
(18448 K)__
Zalakaroson (CSE 100) 200 n-öl telekkel, 2 szintes, 2 szoba t nappalis nyaraló eladó. Irányár: 3 mR (18543 K)_
Gyékényesen (Nye 19) 35 nm-es, 2 szobás faház 1000 nnves telekkel, vízparthoz közel eladó. Irányár: 2 mFt,
(18544 K)_
\'Nk-n (CSE 103) belvároshoz közel, I szobás, 20 nm-es udvari
lakás eladó. Irányár: 730.000. R. (18545 K)_
Nk-án (LE239) belvárosban 3 szobás, 76 nnves, telefonos, egyedi fűtéses. Dl. emeleti lakás azonnal eladó. Irányár: 3.8
mR. (18649 K)_
Nk-án (LE268) K-i v.részben 2+2 félszobás, 70 nm-es, kp. fflté ses, erkélyes, 4. emeleti, önkormányzati lakás eladó. Irányár:
2,8 niR. (1X650 Ki_
Nk-án (LE267) belvárosban 2 szobás, egyedi fűtéses, felújított, parkettás, vlzórás, II. emeleti, pincés, spájzos lakás eladó. Irány-
ár: 3,3 mR. (18651 K)_
Nk-án (LE266) É-i v.részben 2 szobás, 54 nm-es, egyedi fűtéses, vlzórás, erkélyes, parkettás lakás eladó. Irányár 2 mR.
(18652 K)_
Nk-án (LE269) belvároshoz közel 2 szobás, 54 nm-es, I. emeleti, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,5 mR. (18653 K)
TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk., Széchenyi tér 3.1. cm. 1. TcUfax: 93/310-482
Eladó Nk. Batthyány utcában 5 szobás, 2 szintes lakás szerkezetkész állapotban, külön megállapodás alapján befejezve.
Irányár: 5,5 MR. (17331 K)_
Eladó NK. városközpontban 2 szobás, igényesen felújított, egyedi gázfűtéses lakás kUlon bejáratú üzlettel. Irányár: 4,5
MR. (17333 K) _
Eladó Nk. Keleti városrészben 2 szobás, központi fűtéses, erké-
lyes7.eneleti lakás. Irányár; 1,6MR(17334 K)_
Eladó latinban fő itt mellett 3 db lakótelek, 1300 niWdb. Irány-
ár: 1,95 mFt/db. (17335 K)_
Eladó NK.-Bagotán 136 nmes, családi ház, 5 szoba+nappali, kél fürdőszoba, garázs, egyedi központi fűtés. Irányár: 7,5 MR
(17336 K)_
Eladó Újudvaron fő üt mellett, 130 nmes sorházi lakás 4 szoba,
garázs, egyedi gázfOtés. Irányár: 4,5 MR (17337 K)_
Eladó Nk. Magyar utcában 1 szobás, 26 nnves lakás víz, villany, gáz van, fürdőszoba kialakítható. Irányár: 700 eR. (17339
K)_
Eladó Sand községben 2 szobás, felújításra szoruló családi ház 200 n.öl telekkel, víz, villany van. Irányár; 1,5 MR. (17340 K) Eladó sandi szőlőhegyen szőlő, gyümölcsös, erdő, kis házzal,
pincével. Irányár: 500 cR (17341 K)_
Eladó galamboki halastó mellett telek szőlővel, kis faházzal. Irányár; 350 eR. (17342 K)__
Eladó Galambokon cégi parasztház. (17343 K)_
Eladó Galambok Öreghegyen 600 n.öl telken félkész hétvégi ház a telken kb. 300 n.öl erdővel. Irányár: 500 eR (17344 K) FJadó Zalakaros-Alsóhegyen 228 n.öl bekerített telek gyümoksössel szőlővel, kis házzal, vfz, villany, aszfaltút van.
Irányár: 1,37 mR. (17.347 K)_
Eladó Zalakomárban fótit mellett vállalkozási célra is alkalmas 1200 n.öl telken 97 nnves 3 szobás, központi fűtéses családi
ház. Irányár 4 MR. (17348 K)_
Eladó Nova község közelében ikerház egyik lakása. A lakás 125 nnves, 3 szoba, nappali, étkező, 2 garázzsal. Központi fűtés és saját vízellátó rendszer van, telek 1500 nm. Irányár 6 MR
(17351 K)_
FJadó Nova község közelében sörfőzde és sertéstelep. Irányár: 8
MR. (17352 K)_
Ipari teritletek Nagykanizsa területén, főút mellett eladók.
(17353 K)_¦
Keresünk Nagykanizsán bérelhető családi házat későbbi nrg-
vásárlás lehetőségével. (17356 K)_
Keresünk ipari tevékenységre, raktározásra alkalmas csamoko-kat Nagykanizsa területén 200-2000 nm között. (17357 K) Keresünk Nagykanizsán 1,5-2 szobás, egyedi fűtéses lakásokat
1,5-2 MFl értékhatár között. (17358 K)_
Keresünk Kiskanizsán közművesített lakótelkeket vagy telket
lebontandó épülettel. (17359 K)_
Keresünk Kiskanizsán eladó családi házakat. (17360 K) Eladó Tótszentinártonban 120 nmes családi ház, központi fűtés szilárd tüzelővel és gázkazánnal, 3 és fél szoba+nappali. Telken garázs, gazdasági épület és gyümölcsös. Nagykanizsán lakótele -
pi lakás beszámítható. Irányár: 4.2 MFt. (17362 K)_
FJadó Kiskanizsán igényesen kialakított, 4 szobás családi ház nagy leiekkel, melléképületekkel. A melléképület önálló lakássá átalakítható. Tétek 756 n.öl összközműves. gazdálkodásra alkal-
mas. Irányár: tí MR. (17363 K)_
FJadó Hahóton 2 szobás, 104 nnves egyedi fütésfl, 19874ien épült családi ház 1840 nm részben parkosított, részben gyü-möksöst tartalmazó telekkel. Irányár: 3 mR. (17728 K)
FJadó Nagykanizsa belvárosában 1. emeleti 80 nnves 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás, az udvarban garázs kialakításának le hetŐségével. Cserelakás 1-1.2 mR-ig beszámfthaló. Irányár: 2.8
mR. (17729 K)_f_
Balatonkeresztúron nyaraló eladó 200 n-öl telek, 68 nnves épület, 3 hálófülke, nagy nappali, 1 íBzŐfUtke, 1 fürdőszoba + WC,
terasz, 6x4-es csónakház. Irányár 5 mR. (17730 K)_
Eladó Nk-án a Rákóczi utcában családi ház kjs udvarral. 2 szív ba, előszoba, étkező, konyha, egyedi fűtésű, felújított. Irányár:
3,6 nFt. (17731 K)_
Keresünk családi házat, 2-3 szobásat kis kerttel, vezetékes gázzal Fonyódtól-Balatongyörökig (Hévíz, Keszthely előnyben). Cserébe felajánlunk Budapesten 1 +2 félszobás, erkélyes, telefonó.? lakást, valamint Budapesten I-tfélszobás öröklakást, valamint Piliszántón 42 nnves téliesített nyaralót 222 n-öl lelken.
(17732 K)_
FJadó vagy bérelhetó Gebe központjában 55 nm alapterületű üzlet 18 nm tárolóval, berendezéssel. Villany, vfz van, csatorna csaüakozás biztosított. Irányár 950.000. R. vagy 15.000 R/hó
bérleti díj. (17733 K)_
FJadó Zákány község és a gyékényes bányató közötti területen, a tótól néhány száz méterre 2 db telekrészlet, mely összevonás
után beépíthető. Irányár: 1.2 nft (17734 K)_
FJadó Nk. belvárosában 38 nnves íbiszinti 1 szobás turdószo
bás, egyedi fűtésű lakás. Irányár: 1,3 mR. (17735 K)_
FJadó Nk. belvárosban családi ház, 500 nm telek, rajta 120 nmes épület, 3 szoba, 2 konyha, 2kanra, fürdőszoba nincs, alápin
cézett Irányár 5,5 mR (17736 K)_
Eladó Nk-án, városközponthoz közel 8. enrleü 56 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás. Irányár: 1,75 mR. (17960 K) Eladó Szépeinek közelében 60 nmes, 2 szobás, külterületen fekvő családi ház. Az épület tetőtere beépíthető. Irányár 900
eR. (17961 K)_
FJadó Kiskanizsán 100 nm-es. 3 szobás, 2 fürdőszobás alápincézett 1987-ben épült családi ház 200 n-öl lejekkel. Irányár 6.5
mR^ 17962 K) _
FJadó Behiákpusztán 2 szintes, 4 szobás, 2 fürdőszobás alápincézett hétvégi ház 400 n-öl telekkel. Az épület szintjei önállóan használhatók, külön bejárarúak. Zalakarosi gyógyfürdő 15 perc gyalog az ingatlantól. Víz-villany van, a telken szőlő és gyü-möksös található, nrlynek iidveltete.se nrgoldhatő. Irányár: 3,6 mR (17963 K)_
ELADÁS # VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK" INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505
(Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY
BÚTOROZVA. $
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. h
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. | Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, | _szombaton_10.00-12.00-ig. f
TERRA-MIX 2001
INGATLANFORGALMI ÉS BERUHÁZÁSI KFT.
TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK:
- ingatlanközvetítés teljeskörű bonyolítással, jogi képviselettel
- ingatlanok értékbecslése
- teljeskörű építőipari tervezés, műszaki tanácsadás
- építőipari kivitelezés, épületfenntartás, -korszerűsítés
Keresünk és kínálunk eladó családi házakat, telkekel, nyaralókat, herélhető és eladó ipari csarnokokat. Közvetítés külföldi partneren keresztül
Rendkívüli nyári AKCIÓ:
1996. július-augusztusban megkötött üzletek után vevőink a közvetítési díjból 50% kedvezményt kapnak!
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. 1/1, »
IRODÁNK NYITVA: |
hétfő-kedd-csütörtök 9-18 óráig; szerda-péntek 9-16 óráig ^
vagy előzetes időpontegyeztetéssel bármikor a
Tel./fax.: 93/310-482 <
TERRA-MIX 2001 KFT. \\
- EGY ESÉLY A FÖLDÖNKÍVÜLIEKNEK
30
KANIZSA - /Iptá
lu*>6. augusztus 2.
FJadó Nk. K-i városrészében 100 nnves, 3 szobás, nappalis, ét-kezókonyhás, egyedi-központi fűtésű lakás. Irányár: 5,8 mR.
(17964 K)_
FJadó Nk. É-i városrészben 5 szobás, 2 garázsos, alápincézett éptilet kis kerttel, társasházban. Irányár: 7,5 nft (17965 K) Nk belvárosában 1 szobás, egyedi fűtésű, 2. emeleti lakás 1,5 mFt-os irányáron eladó. (18060 K)_
FJadó Miklósfán 110 nm-es, 2 szobás, dj családi ház tető-térbeépltési lehetőséggel 400 n.öl telken. Irányár: 7 mFt.
(18061 K)_
FJadó Nk. K-i v.részében a belvároshoz közel 2 szobás, tehermentes, egyedi fűtésű, teljesen felújított lakás. Irányár: 2,5 mFt
(18062 K)_
FJadó Nk. K-i vrészében 2 szobás, kp. fűtéses, X. emeleti lakás
fizetési könnyítéssel. Irányár: 1,5 mR. (18187 K)_
FJadó Nk. K-i vrészében X. emeleti, 15 szobás, kp. fűtéses, felújított lakás 1.450.000 R-os irányáron vagy kiadó 12 ezer
R+kőzös költség/hó. (18188 K)_
FJadó Nk. K-i v.részében 4. emekti, 2 szobás, egyedi fűtésű,
konvektoros lakás. Irányár: 1.650.000 Ft (18189 K)__
Raktározásra alkalmas belvárosi pince kiadó. Irányár. 12 ezer
R/hó. (18190 K)_
Kiskanizsán eladó 4 szobás családi ház, félig kész tetőtér, 2 garázs, melléképület egyedi, konvektoros fűtés. Irányár 4,8 mR
(18191 K)_
Balatonberényben villa 200 n.öl telken eladó. Irányár: 3 mR.
(18192 K)_
Eladó Nagybakónak-Öregjiegyen bekerített nagy tekk rajta szóló, gyümöksös. 50 nnves téglaépület teljes felszereléssel. Villany van, vlz megoldható. Irányár: 450 ezer R. (18397 K)
FJadó Gelsesziget-Pajhegyen nagy telek rajta 56 nmes épület (2 szoba, konyha, borospince), valanint 4x7es melléképület Köves út, víz, villany van. Irányár: 600 ezer R. (18398 K)
FJadó Nk-án, belvároshoz közel egy telken két önálló családi ház. Utcafronü épület 3 szintes, fél szint ekolásokokkal, 3 szoba, nappali, 2 fürdőszoba, 2 WC, konyha, garázs, pince, konditerem, szauna. Udvari épület teljesen fltggetkn közműellátás, saját gázkazán, kp. fűtéssel. 2 szintes, 3 szoba+zuhanyzők 3 WC, teakonyha, mosókonyha, gardróbszoba, garázs. Irányár: 30
niR. (18400 K)_
Balatonmáriái! 1000 nm telken eladó egy 2 szintes épület egy nádfedeks épület valamint egy 6x3-as üzlet. Irányár; 10 mR
(18401 K)_
Nk. belvárosában eladó kitűnő állapotban lévő 76 nmes, 3 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, tekfonos lakás. Irányár: 3,8 mR
(18655 K)_
Nk. belvárosában eladó 74 nnves, nagyon jó állapotban tevő,
első emekü lakás. Irányár. 3 mR. (18656 Kj_
Nk. belvárosához közel eladó 2 szobás, jó állapotban lévő, parkettás, telefonos lakás. Irányár; 1.750.000 Ft. (18657
K)_
Keresünk Nk. belvárosához közel 2 vagy 3 szobás családi háza-
kat llgyfekink részére megvételre. (18658 K)_
Keresünk Nk-án két család részére családi házat 8-9 mR-ig. (18659 K)_
TOMPA Ingatlanforgalmi Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 14. TeL/fax: 93/310-884
Zákányban 97 nmes, 3 szobás, étkezős, \'89-ben épület központi fűtéses, garázsos családi ház, 2400 nmes területtel eladó.
Irányár: 4,3 mR. (18497 K)_
Városkapu krt-on 40 nmes 1 szobás, központi ffltéses, vízórás,
redőnyös lakás eladó. Irányár: 1,35 mR. (18498 K)_
Nk. Csokonai utcában 54 nmes, 2 szobás, erkélyes, egyedi fűtéses, vízórás, telefonos lakás eladó. Irányár: 1,9 mR. (18374
K)_
Városközpontban 63 nmes, 2 szobás, gázfűtéses, vízórás, 2 er-
kélyes lakáseladó. Irányár: 2,8 mR. (18254 K)_
Kiskanizsán a Bába utcában 1154 nm területen lebontásra szo
ruló kis ház eladó. Irányár 1.5 mR (18141 K)_
Zalakaroson. Harangláb utcában 2097 nm terület (szőlő, gyü-möksös) eladó. Irányár: 700.000 Ft. (18142 K)_
Újudvaron 1500 nm területen 140 nm-es, 5 szobás, hallos, étkezős, 2 fürdőszobás, 2 konyhás, tekfonos családi ház 42 nmes üzletlielyiséggel, aknás garázzsal, ipari árammal eladó. Irányár:
9 mR (18143 K)_
Iharosberényben 220 nnves, 3 szintes, 5 szobás, 2 fttrdőszobás, teraszos, garázsos családi ház 1600 nm terükten 100 nm MV
hellyel eladó. Irányár: 5,5 nft. (18010 K)_
Nk. Kinizsi utcában 2 szobás, 68 nnves, udvari, családi ház kis
területen eladó, Irányár: 1,9 mR. (18011 K)_
Honvéd utcában 2 szobás, családiház, 605 nm terükten nrllék-épülettel,hozzáépftési lehetőséggel eladó. Irányár 2,9 mR.
fi7530 K)_
Ady utcában 100 nmes, 2 szobás, hallos, telefonos családi ház garázzsal, nrlléképUtetekkel 1360 nm terükten eladó. Irányár: 7,2 nft (17531 K)_
Rózsa utcában, 6. emekti, 2 szobás, 51 nm-es, kp, fűtéses, vlz órás redőnyös, jő állapotú lakás eladó.Irányár 1,5 mR. (17532
K)_
Rózsa utcában, 8. eiirkti, 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, kp.
ffltéses lakás eladóJrányár: 1,35 mR. (17533 K)_
36 nmes üzlethelyiség (Kanizsa áruház nrlktli udvarban) Fő úti kirakattal bérteü joga eladó. Irányár: 1.9 nft. (17534 K) FJadó új építésű, 2 szintes üzlet (alsó szint fodrásztízkt, felső szint lakás) berendezéssel vagy anélkül. Más tevékenységre is
alkalmas. (17535 K)_
Ék-i városrészben fsz-i, 76 nm, 2+2 fél szobás, étkezős, redőnyös, szőnyegpadlós, festésre szoruló lakás eladó. Irányár 3,5
MR (17367 K)_?
Hátán sori 2 szobás, 54 nmes, 3. mi, gázfűtéses, tekfonos, redőnyös, teljesen felújított lakást cserélne 1,5-2 szobás, jő állapo-
tú udvari lakásra. (17368 K)_
Csengeri u, 87 nm, 2 szobás, gázfűtéses, felújított, berendezett, udvari lakás, 20 nm terasszal, pincével konyha-virágoskerttel, (padlózata taposózoü, szőnyegpadlós) eladó. Irányár: 3 MR. (1
MR-ig autó beszámítás) (17370 K]_
Belvárosban 2 lakásból álló (2 szoba, 3 szoba) családi ház egyben és megosztva is eladó 659 nm területen. Irányár: 10.5 MR
(17371 K)_
Nagykanizsa belvárosában 24 nm-es, új, igényesen kialakított
üzlethelyiség kiadó. (17372 K)_
Csengeri u. 2x30 nm lielyiség kiadó. Irányát: 1500 Ft/nm.
(17373 K)__
É-i városrészben 9 nm fagyizó berendezéssel, gépekkel eladó.
Irányár: 850 eR (17375 K)_
Nk., Kisfaludy utcában 3 szobás, konyhás, fürdős. WC-s, spej-zos, garázsos, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 3,8 nft
(16191 K)_
Nk., Zenplén utcában 64 nmes, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, lonikamrás, felújított vízórás lakás eladó. Irány-
ár: 1,9 mR. (16219 K)_
Nk. Zemplén utcában 64 nnves, 3 szobás, konyhás, fürdős. WC-s, spejzos, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,7 nft. (16221
K)_
Nk Zemplén utcában X. enrleti. 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,75 mR
(16222 K)_
Elcserélném 2 db Nk-i lakásomat (Rózsa úti 2 szobás, Platán sori 1 szobás, egyedi ffltéses) Nk. és környéki 3-4 szobás csalá-
di házra, 3,5 nft-ig. (16228 K)_
Kiskanizsán 720 nmes terükten, 1 szoba, konyhás, zuhanyzós paraszüiáz (víz, villany, gáz) eladó. Irányár: 1,2 nft. (16216 K) Nk, Palinban 8250 nnves terükten 2 szobás, konyhás paraszt-
ház eladó. Ár: 2 nft. (16217 K)_
Nk. VörösiiHrtliy utcában 80 nmes, 2,5 szobás, nappalis konyhás, fürdős, WC-s, kamrás, garázsos, pincés családi ház ladő 518 nnves telekkel és 40 nmes nŰhellyel. Irányár: 4,2 mR (16208 K)_
Nk. Katonaréten 130 nmes, 4 .szobás, hallos, 2 fürdős, 2 WC-s, kanrás. pincés, egyedi fűtéses, garázsos családi ház eladó.
Irányár: 6,5 nft. (16203 K)_
Nk. Dózsa Gy. utcában 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-s,egyedi fűtéses, garázsos, 60 nm-es, udvari lakás eladó. Irányár: 1,95
mR. (16200 K)_
Nk ÉK-i városrészben 130 nm, 3,5 szobás, hallos, 2 fürdőszobás, 3 éve épült családi ház kis udvarral eladó. Irányár: 5,2 MR
(16744 K)_
Nk. Dózsa Gy. utcában 80 nmes, 2 szobás, konyhás, fürdős. WC-s, nyári konyhás, pincés, garázsos, egyedi ffltéses, telefonos családi ház eladó. Irányár: 3 mR. (16193 K)_
TOMPA INGATLANFORGALMI KFT. német-magyar érdekeltség Nagykanizsa, Magyar u. 14.
Tel./fax: 93/310-884 Nyitva: hétköznap 8-17 óráig
KERES - KINAL - CSERÉL - BERBEAD
KERESÜNK:
- Megbízóink számára eladó egyedi fűtéses lakásokat
max. 4. emeletig f
-, Olcsó udvari lakásokat «
- Kiadó lakásokat (kiadó részéről díjtalan lebonyolítással) á
KÍNÁLUNK: I
- Kiadó üzlethelyiségeket
Nk. Magyar utcában 26 nnves, 1 szobás, konyhás, egyedi föté
ses, udvari lakás eladó. Ar 600 eR (16193 K)_
Kiskanizsán 100 nnves, 3 szobás, konyhás, fürdős, spejzos, garázsos családi ház a Zsigárdi közben eladó. Irányár 3,5 mR
(16196 K)__
Nk. Dózsa utcában 1,5 szobás, 50 nnves. konyhás, {Urdős, WC-s. egyedi fűtéses családi ház 720 nnves terükten 2 nŰhellyel el-
adó. Irányár: 3,1 nft (16197 K)_
Újudvaron 90 nnves, 4 szobás, hallos, ntrdős, WC-s, konyhás családi ház 1100 nnves terttkten eladó, Irányár: 4 mR (16213 K) A 7-es főút nrlfctt 1020 nm terütet eladó. Irányár: 1,6 nft.
(16232 K)_
Kiskanizsán 3 db építési letek, egyenként 320 n.öl leriltettel, villannyal, gáz és víz a telektől 100 m. A telkek egyben is megvá
sárolhatók. Irányár: 700 ept/db. (16236 K)_
Zalakarosi Öreghegyen 3 szobás, konyhás borospince trtőtérbe-épllési lehetőséggel eladó, Irányár: 2,5 mR. (16619 K) Eszteregnyén 50 nnves, 2 szobás parasztház 4819 ml területen eladó. Irányár: 800 ezerR. (17154 K)_
Hahóton 3 szobás, garázsos családi ház 2800 m2 területen el-
adó. Irányár: 3 nft. (17155 K)_
Bagolán 4 szobás, 110 nnves jó átlapold, garázsos családi ház 2614 m2es területen eladó. Irányár: 3,5 nft (17156 K)
Zemplén Gy. u.-ban 3. enrteti 60 nnves, 2 szobás, erkélyes, kp.fűtéses, vízórás lakás eladó. Irányár; 1.7 nf I. (17683 K) Szepetneken 3 szobás, 100 nmes étkezős családi ház, 2400 nm területen nrlléképUtetekkel eladó. Irányár 2.7 nft. (17684 K) Csengén utcában 1 szobás központi fűtéses felújított, taposózott rólós lakás eladó. Ar: 1.8 nft. (17944 K)_
SZABADPIAC
Nagyrécsén a Haladás utcában 1256 nm építési tekk eladó. Érd.: 93/319-759 telefonon. Farkas Antal (18114 K)_
Nk-án a Kodály utcában 59 nnves, 2 szobás lakás eladó. Érd.: 93/319WI tekfonon. (18115 K)_
Cserfői hegyen szőlőbirtok teljes felszereléssel eladó. Érd.: 93/319-804 telefonon. (18116 K)_
54 nnves egyedi ffltéses pápai tehernrntes lakáseladó vagy hasonló nagykanizsaira cserélhető. Érd.: 93/315-532 telefonon.
(18117 K)_
2 szobás, egyedi fűtéses, vízórás lakás eladó. Érdeklődni Nagy-kámzsa, Zárda u. 7. Telefon: 93/322-688 (18457 K)_
1 szoba összkomfortos, pincés lakás eladó. Irányár: 1,5 millió R. Érd.: 93/313 -661 -es tekfonon. (18458 K)_
1 szoba - konyhás fürdőszobás, egyedi fűtésű, udvari lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 17.5. ajtó vagy a 06-85/3! 1-603 tefc-
fonon. (18459 K)_
Vállalkozásra is alkalmas belvárosi, 2 szobás, udvari garázsos, tekfonos lakás eladó. Érd.: 317 735 tekfonon. (18460 K)
Mivakeresztűron 100 nm alapterületű, 2 szintes, 3 szobás + nappalis, erkélyes, egyedi központi fűtéses, dupla garázsos, kertes családi ház nrihellyel, ipari Arammal eladó. Érd.: 93/36*J-044 telefonon. (18461 K)_
Nk-Palin, Alkotmány u. 100. alatti régebbi családi ház700 n-öl lekkkel eladó, esetleg I szobi:; lakásra cserélhető értékegyrzte léssel. Irányár: 2,4 nft Érd.: 93/320-049 tekfonon. (18462 K) Nk-n a Csokonai utcában 3. emeleü 2 szobás, egyedi fűtéses felújított lakáseladó.Érd.: 311-149tekfonon.(18463 K) Nk-n, 2,5 szobás I. enrleti egyedi fűtéses, vízórás, reluxán lakás sürgősen eladó, ugyanul a lakás teljes bútorzata is eladó. Érd.:
NK Sugár út 74. (18464 K)_
Nk-n a ílatán soron, D. emekti egyedi fútésfl, tekfonos, másfél szobás étkezős lakás eladó. Érd.: 311-149 tekfonon. (18465 K) Nkanizsához közel pince nagy területtel reális áron eladó. Érd.:
375-373 tekfonon. (18466 K)_
Kiskanizsán tetőtérbeépftéses. három szobás, 2 hallos, 2 fürdőszobás, alápincézett garázsos ingatlan eladó. 1,5-2 szobás lakást beszámítok. Szocpol. kedvezmény igénybevehető Érd.: 16 óra
után Nk. Szigeti u, 26. üaál. (18467 K)_
Kisrécse nrllett. 1500 n-öl lelek nrrvetesre bérbeadó. Irányár: 2000 Ft/év. Érd.: Varga Béla Nk Erzsébet tér 2. Tel.: 314-585.
(18468 K)_
Kiskanizsán 3 szobás családi ház eladó. Érd.: az esti órákban a 317-701 vagy napközben a 369-232 telefonon. (18469 K) Nk-Palin, Alkotmány u. 90. alatti lebontásra vagy felújításra szoruló családi ház 700-nöl lekkkel, tekpített fenyővel eladó.
Irányár: 2,6 mR. Érd.. 315-230 tekfonon. (18470 K)_
Bérelnék Nkanizsa környékén (15-20 km-es körzetben) hosz szabb távra falusi házat, későbbi nrgvételre. Leveleket Nk W. 154-be kérek „Kedvező fettételek" jeligére. (18471 K) Liszt F. utcában 54 nnves 2 szobás, 2 erkélyes, tekfonos lakás. II. enrkten eladó. Érd.: dékttán a 317-205 tekfonon. (18472 K) Bacőnaki hegy ekjén kisebb birtokot vásárolnék Címeket Plán-derné hirdetőbe kérek nagyság és ámrgjelöléssel. (18495 K)
Nagykanizsától 16 knvre új 130 nmes háromszoba + nappalis családi ház sürgősen áron alul eladót Irányár: 23 nft Kanizsai lakást beszámítok autót 500.000.R-ig. Érd.: Bekzna, Kossuth
». 158. (18496 K)_
Nk-n a Felsóerdó utcában. 900 nm építési tekk eladó. Érd.:
Tel.: 93/314-645. (18499 K)_
Nk-n a Teleki utcán 58 nnves családi ház kerttel, neltek-épülettel eladó. Érd.: 3ZÍ-059es telefonon. Jankovics. (18500
K)_
Nk-n a Csónakázó-tónál. 205 n-öl telek, igényesen kialakftoti, 3 szintes lakható épülettel, r^itt>k.sőssel eladó. Víz, villany van,
Érd.: Tel.: 93/319-047 vagy a 30/467-475. (18502 K)_
Nagykanizsától 6 km-re, Zalakarostól 5 knvre hétvégi faház te-lőtérrel, 450 n-öl területtel. szőlŐ-gyüniök.sössel, borászati felszereléssel (villany, vlz van) eladó. Fizetési könnyítés lehetséges, esetleg lakásra cserélhető. Érd.: 06-60/590-928 telefonon, (18503 K)_
Vállalkozásra is alkalmas, 2 lakásos régi családi ház telekkel, a Király utcában eladó. Érd.: 315-814 vagy a 312-669 tekfonon.
(18504 K)_
Liszón vályogfalazatú kis parasztház (előszoba, szoba, konyha, kamra) teljes berendezéssel, 700 n-öl gondozott telekkel eladó. Víz. villany van. Ar: 700.000.-R Érd.: Tel.: 93/318-163.
(18505 K)_
56 nnves, egyedi fűtéses, IQ. emekü vízórás, jó állapotú lakás
eladó. Érd.: Nk. Kodály u. 4. Salamon. (18506 K)_
Nk-n a Garay utcában felújított 2 szobás, egyedi fűtéses, vízórás lakás, reális áron eladó. Érd.: 17 óra után 315-666 telefonon. (18507 K)_
Nagykanizsa telvárosában 110 nnves (4 szobás), telefonos, családi ház nagy telekkel eladó. Vállalkozás céljából üzlet kialakítására is alkalmas. 2-2.5 szobás, egyedi fűtéses lakást trszámf-tunk. Érd.: Nk Rákóczi u. 36.. Tel: 321-707. (18508 K) 75 nnves belvárosi egyedi fűtéses, I. emekti 2,5 szobás, ebéd lős 8 éves lakás eladó vagy 3 szobás családi házra cserélhető. Irányár: 4300.000.-R Érd.: 17 óra után a 321-196 tetefonoo.
(18511 K)_¦ _
3 szobás, családi ház nagy telekkel eladó. Érd.: Becaehely, Dó-
zsaGy.útS4. (18512 K)_
Nk-n a belvárosban eladó egy 3. enrkü, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, vízórás, telefonos, redőnyös lakás pincével és egy nŰ hellyel; irodának is. Érd.: tel,: 9-17 óráig a 93/321-027, este a 93/321-855 valamint 18 óra illán a 06-20/389-299 lehet (18585
K>_
Vennék két család részére két fürdőszobás családi házat Nk-án illetve környékén, maxiruim 4 nft-ig. Érd.: 314-732. (18607
K)_
Nk-án a Csengery utcában 56 nnves, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, vízórás, telefonos, ebédlős, kanrás, erkélyes, beépített szekrényes, I. enrleti lakás elfogadható áron eladó. Érd.: 313-813, vagy 312-410es tekfonon 18-20 óra között (18608 K) Kiskanizsán kertes családi ház eladó. Nk Kónsfa u. 39. Érd.:
18-20 óra között (18609 K)_
Kiskanizsán 1990-ben épült új családi ház, tekfonos, igényesen kialakított, 4 szobás, eladó. Érd.; Nk Körmös u. 2. Tel- 310
335 vagy 06/20/448-335. (18610 K)_
300 n.öl közinúvesltett tekk Zalakaroson eladó. Vételárba U dát beszámítok. Érd.: Nk. Kisfakidy u. 17/C. 1/7. (18611 K) Nk. Városkapu krt. I6/D. Fsz/3. alatt 2 szobás, összkomfortos lakás (üzletnek is kialaMhatő) eladó vagy Kanizsa és környéki
családi házra cserélhető értékegyeztetéssel. (18612 K)_
Nk4ioz közel építési tekk eladó, Érd.: 93/317-440. (18613 K) Sürgősen eladó 59 nnves, vízórás, redőnyös lakás Érd.: Nk
Kodály u. 1-3/D. m/l. (W14 K)_
Nk-án 140 nnves, tetőtérbeépftéses házrész fizetési könnyítéssel eladó. Érd.; 06/60/399-994. (18615 K)_
Kiskanizsán, Szent Rónán lér (volt Hunyadi téren) 4. szám alatti ház nrlléképUktekkel, 900 n.öl telekkel eladó. Érd.: Haj.
gatóS. u. 25. Tel.: 93/313-573. (18616 K)_
Szabadhegyen 500 n.öl építési telek régi épülettel l .050.000 R-ért eladó. Vlz, villany van a házban, a gáz a ház előtt. Érd.: 311-
980. (18617 K)_t
Bajcsán családi ház eladó. Irányár 3,5 nft Érd.: 93/317-621.
(18618 K)_
Látóhegyen közvetlen a kápolna mellett 1500 n.öl szőlő, gyümöksös. szántóterilkt épülettel. 3 fázisú árammal, kúttal, egyéb felszereléssel, megosztva is eladó. Hetyijárattal, gépkocsivá] is nrgközelfihetö. Irányár. 850 eR. Érd.: 319-455 telefonon.
(18619 K)_
1684 nnves telken 141 nm alapterUktfl, franciás stílusú családi ház (4 hálószoba, nappali, étkező, konyha, kanra, két fürdőszoba) 3 garázzsal (aknával, zuhanyzóval) Nagykanizsa külvárosában (Miklósfán) eladó. Érd.: 30/578-149, 93/314-723, este
93/312-361.(18620 K)__
Másfélszobás lakás eladó. Fürdőszoba és a WC nrnnyezetig csempézve. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 1/B. VDI/51. (18646 K) Elcserélném sajál tulajdonú 1 szobás, komfortos, kis rezsis, közös udvari lakásomat Kanizsa környéki, lakható, hétvégi házra, illetve kisebb házra értékegyeztetéssel. Érd.: 93/318-390.
(18647 K)_
Eladó Zákányban, Látóhegy 17. sz. alatt szoba-konyhás pince, kb. 600 n.öl terület szőlővel, gyümöksössel. Érd. a helyszínen. (18648 K) _
ÍÍARAZS
Munkás «on 18 nnves garázs eladó. Irányár 600 eR. Érd.: Tonp« Ingatlanfoigalmi Kft. Nk. Magyar u. 14. TeLffax:
93/310-884 (17034 K)_
Kétesünk kiadó garázst vagy eladó garázst a Kekti városrészben Plánder IitgaUanközvetílő Iroda Nk Kazanlak krt. 9/D.
Fsz/2. Tel,: 93/320-111. (18314 K)_
Nk. a K-i városrészben a Munkás utcai Városkapu felöli garázs-soron aknás garázs eladó. Irányár: 500.000.-Ft Érd.: Plánder In-gatlankozvetftő Iroda Nk Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Tel.: 93/320-111. Nyitva: hétköznap 8-12; 14-17 óráig. (18518 K) Nk-án 18 nmes aknás garázs eladó. Irányár: 465,000 R Érd.: TELEK Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Tekki u. 5/a. Tel.: 93/317-
505. (18199 K) _
Nk-án a Véndiófa étteremhez közel garázs eladó. Irányár: 650 ezer R. Érd.: TERRA-MLX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházá-si Kft. Nk Széchenyi fér 3.1. em. 1. 93/310482. (18402 K) Garázs kiadó Nk. ÉK-i v részhez közel, családi ház udvarában, bekerített terükten, villannyá], aknával, nagy belmérettel, azonnal bérbe vehetően, hosszat* távra. Bérkti díj: 5.000 RAÓ. Re-zsit nem kell fizetni. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, nnnkanapokon 8-17 óráig. Hiv.
szám: A/197. (18454 K) _
Garay úti garázs eladó vagy kiadó. Érd.: Farkas Jánosné Nk
Garay Út 8/B. Tel.; 315-668 (18473 K)_
Nk-án az É-i városrészben 19 nnves hőszigetelt garázs eladó. Irányár: 600 eR Érd.; 93/322-647 tekfonon. (18474 K)
Csengery tkon, a varosközponthoz közel garázs kiadó. Érd.: 311-755,17 óra után. (18475 K)_
1996, augusztus 2.
KANIZSA - /Ifi**
31
JÁRMŰ
TS 80 hat éws Suzuki Enduro segéd motorkerékpár eladó. Érd.: Cseh Tamás Eszteregnye. Petőfi u. 68. egész nap. (18476 K)
Wartburg 9 éves. jó állapotban eladó. Érd.: Nk. Eötvös (ér 20. I/2-Tel.: 314-360/2119 telefonon. (18477 K)_
353-as Wartburg uUszakjval eladót lár: 32 eR. Biciklit vagy kismotort beszámítok. Érd.: Belezna. Kossuth u. 158.(18494 K) 1996-os VW Golf Variant haszongépjárnd, kisebb szemétygép-kocsira cserélheló. Érd.: 93/314-997 telefonon. (18509 K)
Jó állapotban lévő, friss nflszaki vizsgával rendelkező Trabant
eladó. Érd.: 93/314-997 telefonon. (18510 K)_
Lejárt műszakival 12 éves, jó állapotú Trabant és kis Polski sze-nrtygérjkocsi eladó. Érd.: Nagyrécse, Honpó József. (18519
K)_
Fiat Tjpo 1.4IE 1,5 éves fehér, 28.000 km-rel, extrákkal eladó. Irányár: 1-250.000.-R Érd.: Nk, Zenj4én Gy. u. 9/A. IV. em.
25. Tel.: 322-432. (18582 K)__
Babetta kismotor eladó. Irányár: 20.000 R. Érd.: hétköznap dél
aUnonkéni, Nk. Takarék u. 3. Hodosi. (18621 K)_
4 ütemű Wartburg, 6 éves, fnss műszakival jó állapotban eladó.
ÉKi.: Surd, Kanizsai üt 26. Ács. (18622 K)_
Wartburg típusú, 1997 júniusig ntűszakizott szgk. eladó. Irányár: 50.000 R Érd.: Nk. Attila u. 12/D. ID/1. Farkas Csaba.
(18623 K)_
1985-ös évjáratú, 993 ccru-es fehér Opel Corsa eladó. Irányár:
380.000 R Érd.: 93/317-341 Vlaszák (18624 K)_
Új típusú Jawa (Babetta) kismotor kifogástalan állapotban el adó. Irányár 35.000 R Tel.: 06/30/573-534. (18625 K> LADA 1200-as kombi, 1985-ös évjáratú eladó. Irányár: 150 ezer R Érd.: 312-755. (18626 K)_
BARKAS zárt. 2 üléses, új lakkozású, felújított motorral, 1987-es évjáratú eladó. Irányár: 250.000 R. Tel.: 312-755. (18627 K>_
Férfi Csepel kerékpár dinamóval, lámpával jó állapotban, olcsón eladó. Érd.: 313-813 vagy a 312-410-es telefonon 18-20
óra között. (18628 K)_
Babetta, automata váltós jő állapotban eladó. Érd.: Nk. Bajza ti. 14. 18 óra után. (18629 K)_.
ALBÉRLET
Albérletet keresek július-augusztus hónapra, 3 szobásat, bútoro-zouat. Érd.: ÉGISZ Ingat!inközveUtő Iroda, Nk. Teleki u. 16.
Tel.: 93/313-371, (17620 K)_
Keresek 3 szobás vagy 2+félszobás bútorozatlan lakást a K-i városrészben, egyedi fűtéssel, albérlet céljából. ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda. Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (18023
K)_
A belvárosban 1 szobás, redőnyös, telefonos, bútorozott albérlet kiadó havi 15 eR+rezsiért. ÉGISZ IngatlankózveUlŐ Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (18024 K)_
Három szobás reprezentatív bútorozott lakások kiadók. Bérleti díj nrgegyezés szerint. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (18324 K)_
Bútorozott lakás Zemplén Gy. utcában 1 szobás központi fűtéses nő részére bútorozva. Havi 10.000.-R-wezsi. Érd.: ÉGISZ Ingaüanközvelítő Iroda, Nk Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (18325 K)_
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Czinderi József
temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, gyászunkban osztoztak.
A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat
Kozó Józsefnét
utolsó útjára elkísérték, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, bánatunkban osztoztak.
A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik
Gál Aiitalm\'1
temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot, helyeztek.
A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik
Varga Istvánná
temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak.
A gyászoló család
Albérletet keresünk 3 szobás (lehet 21 félszobás) lakást ill. családi házat, egyedi fűtéssel, lehetőleg a Keleti városrészben, bú torozatlanul. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (18541 K)_
Albérletbe ad 1 szobát Wtorozotlan, konyha fürdőszoba használattal. Havi bérleti díj 10 eR+rezsi 1/3 a. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (18542
K)_
Keresünk kiadó lakásokat, családiházakat, rodahelyiségeta a kiadónak díjtalan bérlőkózvetítéssel. Nálunk a bérlő legkedvezőbb fizetési fellételekkel veheti ki az általa kiválasztott bérle ményt és hozzá megkapja a bérleti .szerződést. Plánder Ingatlanközvetítő, Értékbecslő, Hirdető Iroda, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. 93/320-111, H-K-Sz-Cs.: 8-12, 14-17 óráigP.: 8-12, 14-
17 óráig. (17560 Kj_
Plánder Ingatlanközvetítő iroda kínál bútorozatlan és bútorozott lakásokat albérletbe; bútorozott szobákat közös fürdő-, konyhahasználattal, valamint családi háznak tetőtéri lakását és garázsokat bérbe. Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. TelJüzenerrÖgzftŐ: 93/320-111. Nyitva: Hétköznap 8-12: 14-17 óráig. (18606 K) Lelenyén frekventált helyen Üzlethelyiség azonnal kiadó, Érd.: Telek Ingatlanközvetítő Iroda. Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317 505. (15458 K)_
Belvároshoz közel, forgalmas úton 25 nm-es Uzletlielyiség kiadó. Irányár: 35.000.-Ft/hó. Érd.: TELEK Ingatlanközvetítő Iro da, Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505. (18546 K) Albérletet keresek, július-augusztus hónapra 3 szobás búloro /• xi.it Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nk.. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 (17121 K)_
Keresünk kiadó albérleteket, lakásokat, családi házakat, bútoro zottan vagy anélkül. Megtalál bennünket a Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben. Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505. Nyitva: H-P-ig: 9-16 óráig, Sz: 10-12 óráig. (12028 K)
Kazanlak taton kiadó 1 bútorozott és 1 bútorozatlan szoba (társbérlet). A bútorozott szoba havi bérleti díja 1 főnek 13.000 R rezsivel, 2 főnek 15.000 R rezsivel. A bútorozatlan szoba havi bérleti díja rezsivel együtt IOjOOO R. Nem dohányzóknak. Érd.: FAKTOR koda. Nk. Platán sor 8. Ny.: H-P-ig: 8-12: 13-
17 óráig. Tel.: 93/313-673. (18358 K)_
Nk-án kiadó az autóbuszáítoniás közelében 2 helységből álló, 38 nnves üzlethelyiség. Vlz, villany, gáz, telefon van. Bérleti díj: 50000 Ft/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk Hátán sor 8. Ny.: H-P.: 8-12; 13-17 óráig, tel.: 93/313-673. (16919 K) K-i városrészben 80 nmes, telefonos üzlethelyiség kiadó. Bérleti díj: 70.000 Ft/hö+rezsi. Érd.: FAKTOR iroda. Nk. Hátán
sor 8. Ny.: H-P.: 8-12, 13-17 óráig. (16633 K)_
Kazanlak krt-on kiadó 1 szoba (konyha, fürdőszoba használat). Egy személynek lO.OOO.-Rlió rezsivel együtt, 2 szentélynek 12.000.-R/hó rezsivel egyUtt Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Rátán sor 6. Nyitva H-P. 8-12: 13-17 óráig. (17903 K)
Szoba kiadó Nk. szívében, földszinten, bútorozva, gázfűtéssel 2 férfi vagy diák részére, azonnali beköltözéssel, határozatlan idő re. Bérleti díj: 8.000 Ft/hő. Rezsit nem kell fizetni. Érd.: SIKER IngaUanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, nunkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/196
(18455 K)_
Családi ház felső szintje, 2 szobával, bútorozottan. max. 6 fő részére azonnal bérbevehelő, igény szerinti időtartamra. Bérleti díj: 15.000,-R + rezsi/hó. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv utca 4, Tel.: 93/312-058, Rádiótelefon: 06 30/573-073, munkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám
A/200. (18596 K)_
Nk. belvárosában kiadó külön bejáratú, 1 szoba - konyhás, fürdőszobás, előszobás, bútorozott, egyedi gázfűtésű, vízórás lakás. 2 fő részére, kutyatulajdonosok kivételével. Bérleti díj: 13.000.-R+rezsi/hó. Érd.: SIKER IngaUanközvetító Iroda. Nagykanizsa, Terv utca 4., Tel.: 93/321-058, Rádiótelefon: 06-30/573-073, nunkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/201. (18597 K)_
Nk. K-i vjészében kiadó 1 szobás, 3. emeleti, kp. fűtésű, bútorozatlan lakás max. 3 fő részére. Bérleti dfj: 10.000 Rtrezsi/hó. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Terv ti. 4., Tel.: 93/312-058. Rádiótelefon; 06-30/573-073, nunkanapokon 8-17
óráig. Hiv. szám: A/202. (18691 K)_
Bérbeadók figyelem! Csak egy telefonhívásba kerül! Az irodánkban jelentkező nagy kereslet kielégítésére díjtalan bérlő-közvetítéssel keresünk kiadó lakásokai, aWrleti szobákat. Érd.: SIKER Ingat lankózveUlŐ Iroda, Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, nunkanapokon 8-17 óráig. (18456 K)_
Keresek 3 szobás (vagy 2+íélszobás) bútorozatlan lakást a Keleti városrészben egyedi fűtéssel, albérlet céljából. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa,Teleki u. 16. Tel.; 93/313-
371 (17942 K)_
Kazanlak körúton 1+fél szoba albérlőknek (nemdohányzó nőknek) kiadó. Bérleti díj megegyezés szerint. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
(17943 K)_
Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat, albérleteket, üzlel-helyiségekel. PANORAMA-INKÖZ IngaUanközv. Iroda, Nk. Eötvös tér 16. ÁB AEGON Biztosító épülete. Tel.: 93/310-504.
(18043 K)_
Nagykanizsán 2 szobás 4. enrleü, egyedi fűtéses, bútorozatlan lakás, hosszú távra kiadó. Bérleti díj: 15O00.-Rtirzsi*ó. Érd.: PANOR ÁMA-1NKÖZ tngatlanközv. Iroda, Nk. Eötvös tér 16.
(18533 K)__
Egy szoba búlorozoflan, egy búi orozat lanti), egyben vagy külön is olcsón kiadó egy vagy két nemdohányzó hölgynek vagy hölgynek t egy gyermeknek. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 3/C. D/9.
(18380 K)_
B.uiáriafurdő-alsón kisebb nyaraló augusztus hónapban kiadó.
Érd.: 93/319-333 telefonon. (18479 K)_
Albérleti* kiadó a Berzsenyi ti. 2-ben kétszobás, bútorozott, telefonos lakás. Érd.; 6-8, illetve 17-22 óra között a 311 -045-os
telefonon. (18641 K)_
Egy szoba albérletbe kiadó fürdőszoba, konyha használaUal egy személy részére. Ugyanitt nagy szőlóprés és daráló eladó. Érd.:
322-698.(18642 K)_
Keresünk a K-i vjészben kiadó 1,5 vagy 2 szobás lakást nrg-bfzható ügyfelünk részére hosszabb távra (sürgős). TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk. Széchenyi
lér 3.1. em 1. Tel.: 93/310-482. (18665 K)_
Kiadó a K-i vjészben 2+félszobás lakásból 2 kisebb .szoba egyedülállónak. Irányár: 15.000 R/hó+rezsi. (18666 K)
VEGYES
Vörös CSAU-CSAU fajtiszta knlyakötykök eladók. Érd.:
HSMK házfelügyelőnél.118121 K)_
Félautomata mosógép nrgkímélt állapotban eladó. Érd.: Attila
u. 8.1. Iph. II. em. 9. (18346 K)_
óvja lakása biztonságát a biztosító által minősített fúrás-, és 10 résvédett hevederzárral. Bízza a nrgbízhatőra, a közvetlen gyártótól rendelje nrg a lakása biztonságát, saját és családja nvugatmát. Kéresse a gyártót a 93/320 11 l-es telefonon. (18605
K)_
Hánder Hirdető-Ingatlanközvetítő Iroda keres alkalmi iiunká-sokal, bejárónőket, gyemrklelügyelőket. Kínálok nrgbízlialö takarítónőt, állandó bejárónőt. Nk. Kazanlak tat 9/D. Fsz/2.
93/320-111. (18365 K>_
386 DX-2 40 Mhzes számítógép kis és nagylenrz meghajtóval. 220 Mb-os winchesterrel, Super VGA színes monitorral, 4 Mb Kani-mai, 4 X-es CD-ROM nrghajtőval, Sound Bastler hangkártyával, egénél eladó. Irányár: 100.000. R. Érd.: 93/322 827 telefonon. (18780 K)_
Nénrt nyelvből korrepetálást vállalok kezdőtől a középfokú nyelvvizsgáig. Érd.: délutánonként a 313-575 telefonon. (18481
K)_
200-as abnkter 380 V-os vili a nymot orral szerelve, valamint 150-es vasipari párhuzamos satu eladó. Érd. Nk. Levente üt 17.
(18482 K)_
Katonaviselt fiatalember 5 éves munkaviszonnyal (számvitel), számviteli ügyintéző szakvégzetlséggel (vállalkozói szak. kettős könywitel-KFT, RT stb) középszintű nénrt nyelvismerettel nunkahelyet keres. Érd.: Tel.; 93/311-704
telefonon. (18483 K)_
14 hektár fenyőerdő, tisztításra, fenyőág értékesítésére szakirányú vállalkozót keresek. Ént: Nkpalin, Alkotmány u. 33, No-vákí 18484 K)_
Egy konkrét, nrgbízhaló fialalember vállal, a nap bármely szakában, az ország területén személyi kísérési és felügyeletet. A megbízó részéről ha lehet telefonszámot kérek. „Megbízhatóság" jeligére leveleket Nk. Pf. 154-be várok.
(18485 K)_
Kétajtós, akasztós, világos szekrény és egy gyernrkheverö ol
cső áron eladó. Érd.: 311-14^) telefonon.( 18486 K)_
Törzskönyvezeti dobbennan kölyök kutyák etadók. Érd.: 319-
759 telefonon. (18487 K)_
Oksón eladók új t db 4x3 méteres, 1 db 2x3 méteres szőnyegek 1 db antik rádió, 2db poszter antik szentkép kerettel együtt. Érd.: Belezna Kossuth u. 158. (18493 K)_
Használt konvektorok, gázboyler. WC kagyló, talpas mosdócsappal, zuhanylálca, Öntvény fürdókád, szőlődaráló, 80 les szŐIŐprés eladók. Érd.: Nk. Szigeti út 19.. Tel.: 93/319-047,
vagy a 30/467-475. (18501 K)_
Gyermek etetószék és kádra szerelhető öltöztető eladó. Érd.:
314-234 telefonon. (18583 K)_
Eladó 1 db. gyernrketetó és I db. átalakítható babakocsi. Érd.; 3l7-916teWonon. (18584 K)_
Nk-án a Liszt F. u. 2. társasház bérbe adná közös tulajdonban lévő szárltóhelyiségét. Érd.: 93/317-341-es telefonon. (18630
K>_
Sport babakocsi, fajáróka és Combi gyerekágy olcsón eladó.
Érd.: Nk. Bajza u. 14, 18 óra után. (18631 K)_
Bontásból szarnuzó epüleifa: 4 részes Csobánc szekrénysor 25.000 R-ért, valamint törzskönyvezett szülőktől 9 hónapos trikolór szuka kutya eladó. Érd.: Nk. Bába u. 10. vagy a 319-082
telefonszámon. (18632 K)_
Garanciális fflnyfrógép, Briggs motoros eladó. Érd.; Nk. Jakal ¦
kitti ü. 77. 17 óra után. (18633 K)_
Evrika félautomata mosógép 10.000 R ért eladó. f-id.. minkai
dó után a 313-140/71 177 teleionon. (18634 K)_
Szandálok, cipók 50 R-éft, nadrágok 100 R-ért eladók. Érd.:
Nk. Kisfaludy 17/C. 1/7. (18635 K)_
Tervueren kiskutya jelképes összegért állatbarátnak eladó. Érd.:
93/319-234. (18636 K)_
Benzinmotoros szegélynyíró, új, 24 ezer R-éit eladó. Érd.:
93/315-865. (18637 K)_
Lábon álló lenyőfák (luc) eladók. 1.5-2 ni között, 30 db. Érd.: 6-8 és 17-22 óra között a 311-045-os telefonon. (18638 K)
Zalakáros! steandfurdő területén pultos lányt felveszünk. Érd.:
19 óra után. 93/319-546. (18639 K)_
Megbízható, középkorú hölgy Nagykanizsán takarítást, házimunkát vállal. Érd.: 93/310-619. (18610 K)_
2 személy után járó szoc. pol. kedvezmény eladó. Leveleket .Megegyezünk" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (18645 K)
Isnrrkedési est augusztus 10-én 20 órától Nk-án a Pálma Ven déglőben. (18654 K)_
PARTNERKERESŐ
Magányos? Társtalan? Barátra vágyik? Keressen, hogy jeligés fürdetését hirdeUrssein Megtalál személyesen Nk. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. elsőenrlelén de informálódhat a 93/320-111 le
lefonon liélkóznap: 8-12 14 17 óráig. (16900 K)_
39/172/68 önálló egzisztenciával és lakással rendéIkezó. függet len fiataléníxr keresi csinos, filigrán, nenilohányző. kanizsai lány ismeretségét házasság céljából. Lrveleket ..Harmónia" jeligére kérem Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plánder Hirdetőbe (16901 K)_
Mindenki mást akar. Te talán engem Ha tartós kapcsolatra vágysz, magas, diplomás, igazi férfi vagy, Írj egy 42 éves csinos, diplomás özvegyasszonynak. „Bátorság" jeligére a Plánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak 9/D Fsz/2. Tel.:
93/320-111 (17867 K) _
26 éves, 180 cm magas, sportos testalkatú fiatalember vagyok, aki éppen szabad. Szeretnék nrgisnrrkedni egy megértő, komoly lánnyal, aki szeretetre vágyik. Én szeretek utazni, kirándulni, szórakozni. Káros szenvedélyeni nincs. Ha te is Igy élsz, kérlek írj! Nem fogsz csalódni. Leveleket „Boldogság" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plánder Hirdetőbe kérem. (18151 K) ______
49 éves, 165 cm magas, fiatalos külsővel rendelkező, elvált hölgy nrgisnrrkedne komoly gondolkodású, becsületes, jó nrgjelenésű férfival 55 éves korig. Leveleket „Lehetünk még boldogok" jeligére, Pládnerné Hirdetőbe, Nk Kazanlak kit 9/D. Fsz/2. cinre kérek. (18193 K)_
41/165 cm magas független, fiatalos, jó nrgjelenésű, megalapozott anyagiakkal rendelkező fjatalenlvr nrgisnrrkedne, vi dám természetű kedves hölggyel, akire társként lehel számítani. „Keress, hogy nrgtalálhass" jeligére leveleket Plánder HirdetŐ-
be várok. Nk. Kazanlak 9/D. Fszt/2. (18315 K)_
Keresem azt a szeretetre vágyó, mélyérzésfl, nrgblzható, mtel ligens, jól szituált férfit, aki társa lenne hasonló tulajdonsággal rendelkező 40 éves igényes hölgynek. „Soha nem késő" jeligére leveleket a Plánder Hirdetőbe várok. Nk. Kazanlak 9/D. Fszt/2. (18316 K)_
46/165/53 kg értelniségi hölgy nrgisnrrkedne, mélyérzésfl, korban hozzá illő úrral, aki társa és barátja tudna lenni. „Augusztusi nyár" jeligére leveleket Nk. Plánder Hirdetőbe Kazán
lak 9/D. Fszt/2, kérem (18318 K)_
Fiatal, vidám természetű, csinos magas hölgy, jő nrgjelenésű barátit keres társaság hiányában. „Hosszú forró nyár" jeligéié leveleket a Plánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak krt 9/D Fszt/2. vá
rok. (18318 K)_
32 éves, diplonris, életvidám, csinos, kirándulási kedvelő hölgy nrgisnrrkedne magas, jó nrgjelenésű, egzisztenciával biró úrral, aki szinlén társra vágyik. Ha ügy érzed, hogy te is keresel, akkor írj Plánder Hirdetőbe „Kereslek" jeligére, Nk. Kazanlak tat 9/D. Fsz/2-be. (18359 K)_
41 éves özvegyasszony egy gyemrkkel józanéletű, nrgértó társat keres tartós kapcsolat céljából. Egy gyermek nem akadály. Fényképes leveleket .Megértés" jeligére, Nk Pf.: 154-be kérek. (18378 K)
40 éves, csinosnak tartott, diplomás hölgy, rendezett anyagiakkal, ezúton keresi 4045 éves, igényes, lelietóleg diplomás, egzisztenciával rendelkező, jó nrgjelenésű. független úr ismeretségét, tartós kapcsolat célkjából. Leveleket „Gyöngyvirág" jeli-
gére Nk, Pf. 154-be kérek. (18492 K)_
53 éves, 170 cm magas, független, lenperamentumos hölgy korban hozzáillő, intelligens úr bemulalkozó levéléi várja „físzi rózsa" jeligére Nk. Pf.; 154-be. (18488 K)_
60-65 íves özvegy vagy elvált asszonnyal nrgisnrrkednék aki ottlionomba jönne. Lveleket .Egymásért" jeligére, Nk. Pf.: 154-
be kérek. (18489 K)_
Természetet, utazást kedvelő, független hölgy nrgisnrrkedne 60 év körüli úrral, aki legalább középfokú végzettségű, 175 cm-nél magasabb, nrgbecsülésre és szeretetre vágyik. Leveleket „Indián nyár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (18490 K) 25/163/50 sportos, kedves, csinos, vidám, értelmiségi nő társaság hiányában keresi magas, diplomás, külső és belső értékekre egyaránt igényes társát, tartós kapcsolat céljából ..Megtalállak" jeligére leveleket Nk. Pf.: 154-be várok. (18491 K) Ha magas és jó nrgjelenésű, vidám természetű, szeretetre igényes 40 év alaiti férfi vagy akkor téged keres egy 32 évrs csinos, értelmiségi, vidám természetű, kirándulást kedvelő hölgy. Várom leveled „Sátorozzunk kettesben" jeligére Nk. Kazanlak tat 9/D. Esz/2. Plánder Hirdetőbe. (18520 K)_
Vidám tenperaiirnrumos, 40 éves csinos hölgy nrgisnrrkedne nngas, jó nrgjelenésű, egzisztenciával rendelkező 45 év körüli diplomás, független úrral. „Aki keres, az talál" jeligére Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2 Hánder Hirdetőbe várom a leveleket.
(18521 K)_
..Barátság" jeligére várom a leveled, ha 40 év kórttli családcenl-rikus és nem igényes hölgy vagy, egy zárkózottat* dolgozó, független férfinak. Levelekel Hánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak
krt. 9/D Fsz/2. várom. (18522 K)_
19 éves .jskolás" 168 cm magas, fiatal kanizsai barátnőmnek keresek olyan fiút, aki diszkóba elkísérné. Csapodár, kalandor, komolytalan és 23 évesnél idősebbek levéléi mn várjuk. ..Tiszta barátság is létezik!?" jeligére Nk, Kazanlak krt. 9/D Fsz/2.
alá Plánder Hirdetőbe kérjük. (18523 K)_
Nagykanizsai, 28/185 elvált íérfi keresi kedvesét csinos, nem-dohányző hölgy személyében. Leveleket .próbáljuk nrg újra" jeligére, Plánder Hirdetőbe, Nk. Kazanlak tat. 9/D. Fsz/2. címre kérek. (18643 K) _
42 éves özvegyasszony társat keres jőzanéletú. intelligens, nrgblzható úr személyében. Leveleket „Augusztusi nyár" jeligére, Nk. Pl.: 154-be kérek (18644 Kj_
INGYENES
lakossági apró
FELADHATÓ:
Nagykanizsa, Terv u. 3. TELEFON:
93/310-840, 312-305
téltéStVOtWgÓlfBZf (TUfet, aí» t turlLsitittfit*Jt&íit tt mit iihítéfejt utiti irJtL&lUlií tteú ItrjiJL íintínzuicjL a liréjtféat mtfoJett tzimrt.
32
"7"
KANIZSA - VtotU
199r>. augusztus 2.
NYÁRI FESZTIVÁL
Idén hetedik alkalommal rendezik meg Zalaegerszegen a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban az Alpok-Adria Nyári Fesztivált, amely öt helyszínen kínál remek programokat a kikapcsolódni vágyóknak. Az immár hagyománnyá vált rendezvénysorozat augusztus elsején a megyeszékhelyen vette kezdetét, este hétkor nemzetközi baráti találkozóra és táncházra került sor, a résztvevő együtteseket Borosán Gyula, az MMIK igazgatója köszöntötte. Ma Hévízen folytatódik a program, este hétkor táncegyüttesek vonulnak fel a sétálóutcán, másnap este fél kilenckor pedig Zalakaroson mutatkoznak be néptáncegyüttesek a Szabadtéri Színpadon, ugyanezen a napon rendeznek felvonulást Lete-nyén fél nyolckor a Művelődési Háztól a Szabadtéri Színpadhoz. A fesztivál záróakkordjára vasárnap Keszthelyen kerül sor, este hattól svájci, macedón, luxemburgi, német, horvát, osztrák és szlovén együttesek szórakoztatják az érdeklődőket a Borfesztivál színpadán. A fesztiválon részt vesznek hazai együttesek is, többek között a keszthelyi Nagyváthy Néptáncegyüttes, az egerszegi Göcsej Táncegyüttes és a letenyei Mákvirág Citerazenekar.
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 8-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
HETI PROGRAMAJÁNLÓ:
- S-én 21 órakor: BAZÁR UDVARI ZENEI ESTEK OPERETTGÁLA Közreműködnek: Zsadon Andrea, Morvay Pálma, Berkes János, Szolnoki Tibor
- augusztus 16-ig (hétfőtől péntekig): VAKÁCIÓZZ VELÜNK! - továbbra is várjuk a gyermekeket szünidei programjainkra
A MUNKAHELYKERESÉS
FOLYIK
A Kanadai-Magyar Csereprogram szervezői újabb állomásukhoz érkeztek. Mint Várfalvi-né Mihály Krisztina, a kanizsai csoport vezetője elmondta, az elmúlt héten az Európai Magyarországért Alapítvány programigazgatója, a magyar koordinátor és a két évvel ezelőtti program kanadai koordinátora tett látogatást Nagykanizsán.
Jövetelük egyik célja az volt, hogy megismerkedjenek olyan cégekkel, vállalkozásokkal, amelyek a programban résztvevő fiatalok önkéntes munkájához a munkahelyet biztosítják. Egy családi vállalkozás mellett ellátogattak a DÉDÁSZ-hoz is, ahol Kerek Bálint igazgató mutatta be az áramszolgáltató tevékenységét. A koordinátor ismertette, hogy azt szeretnék, ha a leeendő munkakapcsolat, munkaviszony
minkét fél számára előnyös, hasznos lenne. A fiatalok többnyire szakképzetlenek, így később hasznukra válik, ha kipróbálhatnak különféle kanadai és magyar munkahelyeket, készséget szerezhetnek mind a problémamegoldás, mind a beilleszkedés, mind a rounkatervkészítés terén.
Várfalviné Mihály Krisztina több nagyvállalatot keresett fel, ahol a vezetők segítőkészséget mutattak. Tetszett a program, hiszen felismerték, hogy a fiatalok más kultúrát is megismernek és más szemléletet hoznak ide. Erre manapság mind a vállalat-, mind a vállalkozásszervezés területén nagy szükség van. Készséggel fogadta a munkahelybiztosításra a felkérést a Rotary Rt., a Kö-gáz Rt., a Metál System. A nagy cégek mellett kisvállalkozásokat,
családi vállalkozásokat, nonpro-fit szervezeteket kívánnak megnyerni mint leendő munkahelyet és várják az önkormányzati intézmények - mint például a kórház - jelentkezését és támogatását is.
A Kanadába való kiutazásra szeptember tizenötödikén kerül sor, addig az augusztus 17-21. között lebonyolításra kerülő csillebérci táborozáson még az előkészületekkel, az ismerkedéssel és apróbb gyakorlati felkészüléssel töltenek el egy hetet a nagy kaland előtt a fiatalok, csoportvezetőik és a koordinátorok.
L.I.
TŰZIJÁTÉK A VÁROSHÁZA TETEJÉN
Nagykanizsán nem kell várni auguszlus huszadikáig, hogy tűzijátékban gyönyörködhessen a tisztelt nagyérdemű.
A Honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére szervezett 1100 kilométeres nosztalgi avonatozás
ugyanis ezzel a szemet kápráztató látványossággal ér véget.
A jövő pénteken háromszáznyolcvan fővel - köztük hatvan német és osztrák polgárral -útnak induló vonat hazaérkezésekor, augusztus 11-én este fél ki-
lenckor a majorettek vezetésével vonulnak az Erzsébet térre a résztvevők és az érdeklődők. A Városháza előtt 21.30-kor tűzijátékkal zárul a millecentenáriumi nagy utazás programja.
L.I.
Hárompárti jelölt:
POCZA ATTILA
Az FKGP, a KDNP és az MDF az augusztus huszonnegyedikén lebonyolításra kerülő időközi választáson Pócza Attilát, az FKGP kiskanizsai szervezetének újdón-
- 55 589. Az elmúlt héten ismét csökkent városunkban az állandó lakosok száma. Hat csecsemő sírt fel az újszülött-osztályon, s kilenc polgár tért örök nyugalomra. Szombaton hat ifjú pár mondta ki a boldogító igent az anyakönyvvezető színe előtt.
sült elnökét, a Szociális és Egészségügyi Bizottság külső tagját indítja a hetes számú választókerületben megüresedett önkormányzati képviselői hely megszerzéséért.
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bella Judit, Dukát Éva, Gombás Imre, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, Horváth Ilona, Szirovicza Miklós. Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Cumputertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért -és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: a megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
NAGYKANIZSA
GAZDASÁGI STRATÉGIA
Hiába a jogszabályi elrendelés, ahogy a nagykanizsai közgyűléseken már többször elhangzott, a város több éves késésben van a gazdasági program elkészítése terén. A munka akkor kezdett a gyakorlati megvalósítás medrébe terelődni, amikor a városvezetéshez ajánlat érkezett a Közgazdasági Társaság-
tól, amely felajánlotta segítségét a program összeállításához. Azóta felállt a stáb, elkezdődött a team-munka. A munkacsoportok vezetői Némethné Szerdahelyi Éva (ipar, munkahelyteremtés), dr. Polay József (kereskedelem, pénzintézet, marketing), Litter Nándor (idegenforgalom, vendéglátás), Thurzó György (terü-
letfejlesztés, infrastruktúra, munkahelyteremtés), Kovács Tamás (vagyongazdálkodás, portfolió). A műhelymunka elvégzése után összesített terv készül, amely a közgyűlés elé kerül. Az önkormányzat részéről a munka koordinálója Tüttő István, alpolgármester.
További információk lapunk 3. oldalán olvashatók.
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN

ÁRA:i
DEL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv u. 3. Telefoa/Tax: (93) 312-305
ALAPÍTVA: 1989.
VIII. évfolyam 32. szám 1996. augusztus 9.
AZ OLAJ ŐSZE
A munkába, a felkészülésbe bekapcsolódtak az új fiúk. Köztük a nigériai Orefebu, a tapolcai Gerencsér, az agárdi Heiczinger, a keszthelyi Csörnyei, s azok a saját nevelésű kanizsai fiatalok, akik egykoron erősségei lehetnek az NB Il-es csapatnak. A kerettagokkal dolgozik a Győrből visszatért Agics, valamint Balogh Csaba, de lapzártakor még nem derült ki, hogy hol folytatják. - Agics külföldön szeretné folytatni pályafutását, aki egy faxra vár. Amennyiben nem jön össze a dolog, akkor az is elképzelhető, hogy vasárnap Pakson lép pályára a mi színeinkben. Balogh Csabára a Haladás VFC vetett szemet. Szívesen vinnék, de a megszabott árát sokallják a szombathelyiek. A tárgyalások folytatódnak, de a mai helyzetben úgy néz ki, hogy az idénynyitón a középpályás is a rendelkezésünkre áll - magyarázta a szakosztályigazgató.
Sporttudósításaink a lap 23—24-25. oldalán találhatók.
A CIGÁNYSÁG NÁLUNK
VENDÉGMUNKÁS?
Az elmúlt hét végi holocaust emlékünnepség egyik vendége és szónoka volt Göncz Árpád köztársasági elnök. Nyaralását félbeszakítva érkezett Nagykanizsára, ahol a város vezetése is fogadta. A programot követően készséggel állt a sajtó rendelkezésére. Beszélgetésünk kezdetén annak a véleményének adott hangot, hogy a sajtó szerepét igazából a vidéki lapok töltik be, mert híreket, információkat közölnek, a problémákra mutatnak rá és nemcsak kommentárokat adnak közre, mint az országos és ellenzéki sajtó.
A köztársasági elnök lapunk 13. oldalán munkatársunk kérdéseire válaszolt.
A Zalai Közlöny 1926-os kánikulai számában egy vidám hangulatú leírást olvashatunk az ugyancsak vidám PrincipâUs-parti fiir-dözőkről, írja, hogy a nagy meleg beköszöntésével megélénkült a fürdőélet a Principális-csatorna partján, a hídtól a mai kemping felé mintegy egy kilométeres szakaszon, A begátolt vízfolyás helyenként még úszásra is alkalmas volt, de leginkább csak a záport kovetíS magas vízállás idején. Ebéd titán két óra tájt a gyerekek érkeznek ehnzör nagy csoportokban, néhány felnőtt kíséretéhen, Egy riípke nyilvános vetkőzet után azonnal vízbe ugranak, és estig nem lehet hcsalagatm őket. Az élvezet változatos és kötetlen: lubickolás, vízbe ugratás, birkózás, fa-
gócska, hat- és hékafitgds, x,Héger-készités" (estre kent fekete iszappal, vízipóló. Munka után délután hatkor indul a felnőttek nagy népvándorlása. Szinte minden hely elkel a kilométer hosszúságú partszakaszon, s a: viz szintje is megemelkedik a sok fiirdözőtől. Legfeljebb a pénztár elSiti sor bosz-szankodik az előrehaladás lassúsága miatt, yasárnaponkeitt a módo-
sabbak fölprésrtndtek a „filléres\'\' vonatra egy kis balatoni lubickotás kedvéért, 1908-ban alispáni határozat született egy Principális-csatorna melleit létesítendő strandfürdőről, azonban éntiek (sok más egy éh tervvel egyiift) a megvalósulását az első világháború megakadályozta.
trásDiiku lap lú. úldaJájn o)vash&*
P
[ KANIZSA - G?jott**4? üU&e? j!
2
Oktatási, Kulturális és Sportbizottság
Vezetői megbízatások
Középiskolai koncepció
Pályázatok
Pannon Tükör
A dr. Horváth György elnökletével ülésező bizottság első napirendként intézményvezetők kinevezéséről tárgyalt. A közgyűlés határozatának megfelelően az összevont óvodák vezető óvónői álláshelyének betöltésére pályázatot írtak ki. A pályázat elbírálásáig azonban a munka folyamatossága miatt egy eset kivételével a nagyobb intézmény vezetőjét bízzák meg az intézményvezetői feladatok ellátásával. A kivételt képező Kossuth Óvoda vezetője nem kíván pályázni, így az átmeneti időszakra is lemond a vezetői megbízásról.
A bizottság támogatta azt a javaslatot, mely szerint a korábban vezető óvónőként dolgozó, de intézményvezetőként továbbra nem tevékenykedők a magas színvonalú munkavégzés és kiemelkedő munkateljesítmény alapján főtanácsos vagy tanácsos címet kapjanak. Főtanácsosi címetjavasolnak azoknak az intézményvezetőknek, akik nyugdíjba vonulásáig öt vagy ennél kevesebb év van hátra. A palini és miklósfai iskola esetében a hozzájuk csatolt óvodákkal többcélú oktatási intézmény jött létre, a vezetőknek magasabb vezetői megbízást javasolt a bizottság.
Ezt követően Bicsak Miklós, a körzet önkormányzati képviselője tolmácsolta a család kérését, mely szerint a volt néptanító,
55 592
Megtörni látszik a hetek óta tartó kedvezőtlen demográfiai hullám. Hosszú hetek óta az elmúlt héten először növekedett városunk állandó lakosainak száma. Nyolc polgár tért örök nyugalomra, s tizenegy csecsemő született. A hét végén öt ifjú pár esküdött egymásnak örök hűséget.
Borbély Gyula nevét vegye fel a palini iskola.
Dr. Horváth György hozzáfűzte, hogy értékeinket becsülhetnénk meg, ha hasonló döntéseket hozna az önkormányzat.
Zsoldos Ferenc elmondta, hogy a szabályok szerint az iskolának, az iskolaszéknek, a diákönkormányzatnak és a településrésznek kell az ügyben először állást foglalni, az iskolának a dokumentumokat összegyűjteni. Ezt követően kerülhet az ügy újra a bizottság, majd az önkormányzat elé.
Papp Ferenc javasolta, hogy a művelődési osztály készítsen szakmai értékelést is, amit a dokumentumokhoz csatolhatnak.
A napirend lezárását követően Várfalviné Mihály Krisztina számolt be a kanadai-magyar csereprogramról. Mind Zsoldos Ferenc, mind Balogh György kérte, hogy az önkormányzat anyagi kötelezettségéről kapjanak részletes kimutatást. A bizottság a programhoz az elvi támogatást megadta, a költségvetési oldalról illetékes bizottságoknak illetve a közgyűlésnek kell dönteni.
Antalics Dezső, a művelődési osztály középiskolai referense tájékoztatta a bizottságot arról, hogy elkészült a középiskolai koncepció nyers változata, amelyet véleményezésre megküldenek az intézményeknek, kamaráknak, képviselőknek.
Horváth Krisztina kultúrrefe-rens a bizottsághoz benyújtott pályázatokról adott ismertetőt. Mint elmondta, szerződésmódosítást is kérnek, hiszen Lukács Zoltán gyermekvers-kötete csak később jelenhet meg, az erre szánt pénzt később használják fel. A Vadamosi Füzetek sorozat egy számára megszavazott ösz-szeg feléből kijöttek a kiadók, így kérték, hogy a pénz másik felét hadd használják fel egy újabb kiadványhoz. Ez pedig nem más, mint Keresztesi Tímea, kanizsai
Az elmúlt héten lakossági fórum keretén belül került bemutatásra a kiskanizsai Szokol-domb részletes rendezési terve. A fórumon jelen volt Szamosi Gábor, a Főépítészi Iroda munkatársa, valamint Sónicz István és Palotás Tibor tervezők.
Mint elhangzott, a részletes
költő kötete. Hules Béla kötetének kiadásához százezer forintot szavazott meg a bizottság. A kiadás előtt álló Jazz-történeti könyv költségeihez újabb harmincezer forint támogatást javasolt a bizottság.
A Pannon Tükör főszerkesztőjének a folyóirattal kapcsolatos munkája olyannyira megnőtt, hogy azt munka mellett rendkívül nehéz végezni. A megyei közgyűlés elnöke levélben kereste meg városunkat, hogy segítsék elő Pék Pál félmunkaidőben történő iskolai foglalkoztatását, amely mellett jutna ideje a folyóirat gondozására. A bizottság az elvi támogatást megadta, de kikötötte, hogy a dr. Mező Ferenc Gimnázium költségvetését nem érintheti negatívan a fél állás betöltése.
A Pannon Tükör költségvetését átvizsgálva a bizottság úgy döntött, hogy a visszatartott támogatás folyósítható számukra.
Merksz Andor, a bizottság tagja beszámolt arról, hogy a sokszor tárgyalt oktatási központ létrehozásának lehetőségeit vizsgáló bizottság elvégezte feladatát, az illetékesek elé tárható.
L. I.
Szociális és Egészségügyi Bizottság
Folytatás később
Július harmincadikára rendkívüli ülést hívott össze a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke, hogy az elmaradt lakástámogatásokról és az Ápolási Otthon helyének kijelöléséről tárgyaljanak. A bizottság azonban - a meglehetősen hiányos létszám miatt - határozatképtelennek bizonyult, így a napirendi pontok megtárgyalása egy későbbi időpontra tevődött át.
B.J.
rendezési terv lakossági kezdeményezésre készült el. A terület nagy része magánterület, a lakókjavasolták, hogy váljon belterületté, családiházas beépítéssel. A kezdeményezést a lakásépítési koncepció részeként az önkormányzat pártfogolta. A jelenlegi, végleges terv a köz-
1996. augusztus 9.
Hiába a jogszabályi elrendelés, ahogy a nagykanizsai közgyűléseken már többször elhangzott, a város több éves késésben van a gazdasági program elkészítése terén. A munka akkor kezdett a gyakorlati megvalósítás medrébe terelődni, amikor a városvezetéshez ajánlat érkezett a Közgazdasági\' Társaságtól, amely felajánlotta segítségét a program összeállításához. Azóta felállt a stáb, elkezdődött a team-munka. A munkacsoportok vezetői Né-methné Szerdahelyi Éva (ipar, munkahelyteremtés), dr. Polay József (kereskedelem, pénzintézet, marketing), Litter Nándor (idegenforgalom, vendéglátás), Thurzó György (területfejlesztés, infrastruktúra, munkahelyteremtés), Kovács Tamás (vagyongazdálkodás, portfolió). A műhelymunka elvégzése után összesített terv készül, amely a közgyűlés elé kerül. Az önkormányzat részéről a munka koordinálója Tüttő István alpolgármester.
- A teamekben olyan szakemberek dolgoznak, akiknek megfelelő rálátásuk van a város működésére, gazdálkodására. A program elkészítése olyan feladat, amiben a képviselők is részt vehetnek. Tudomásunk van arról, hogy a teamekkel érdemi együttműködés is folyik egyes képviselők részéről, de folyamatosan érkeznek szervezetek részéről is a javaslatok, felajánlások. A munkacsoportok begyűjtik ezeket a javaslatokat, információkat -várjuk a kanizsai polgárok javaslatait is - és a kutatások, a rendelkezésre álló adatok, a tényfeltáró munka után kerül sor magára a stratégiai tervezésre. Mivel széles körű véleményekre alapozva készül a program, remény van arra, hogy elfogadásra is talál. Jelentős szellemi termék létrehozásáról is szó van, és a végleges programot terjedelem tekintetében is nagy mértékben meghaladó munka végeredménye lesz, a város nem kis értékkel lesz gazdagabb. Minden területen, ahol a város lépni akar, rendelkezésre fog állni egy dokumentum, adatokkal, számokkal alátámasztva, amelyből kiindulva lehet a következő lépéseket megtenni. Igaz, hogy több éves késésben vagyunk, de ha a háromnegyedév elejére elkészül a program, akkor még ebben a ciklusban hasznosítani tudjuk a megfogalmazottakat, leírtakat. Biz-
gyűlés részéről jóváhagyásra került.
Mint Sónicz István elmondta, a fő feladat a terület telekosztási tervének elkészítése a terepadottság és a kapcsolódási pontok figyelembevételével. A lakó-pihenőövezet kétirányú, öt méter széles úton közelíthető meg. A kialakított százhatvan-százhetven telek négy kapcsolódási pontra oszlik, így minimális lesz a gépjárműforgalom.
Elhangzott, hogy a Szepetne-ki utca nagy mélységű telkei is
SZOKOLDOMB
139 lakás
KANIZSA - Siföttád^c üícacá
Gazdasági stratégia
GAZDASÁGI FILOZÓFIA
1996. augusztus 9.
tos vagyok abban, hogy már a következő évi költségvetés tervezésénél használható lesz, majd a következő ciklusban is bizton támaszkodhatnak az anyagra, hiszen minimum középtávra készül, ahogyan az állásfoglalás is megfogalmazta, objektív tényekre alapozva. A munkacsoportok összetétele és a munkát meghatározó alapelv is biztosíték arra nézve, hogy egy tartalmas szakmai anyag kerül a közgyűlés elé.
- A Közgazdasági Társaságon belül megfogalmazódott az elmúlt időszakban, hogy jó volna készíteni egy városi gazdasági középtávú tervet, amely segíti a város gazdaságifejlődését - folytatta dr. Polay József. - Úgy láttuk, hogy az általunk felajánlott közreműködést a város vezetése jól fogadta és felkarolta. Megítélésünk szerint valamennyi párt egyetértett az ötlettel, ami azért fontos, mert a megvalósíthatóság múlik rajta. A Társaság tagjai ingyen ajánlották fel azt a nem kis munkát, amely során rengeteg korábban készült anyagot kell feldolgozni. Ezek egy kicsit dolgozat-ízűek voltak, most szeretnénk ezt elkerülni. Az akadémikusság helyett a megvalósíthatóság követelményének szeretnénk megfelelni. Úgy láttuk, a városok között megindul egy verseny azért, hogy ki tud jobb pozícióba kerülni. Ma valahonnét úgy lehet csak pénzt szerezni, ha projectek állnak rendelkezésre. A munka már elindult, a teamek már belemélyedtek. Magánemberek és vállalkozók is felajánlották közreműködésüket - ezt mindenképpen hasznosítani kívánjuk. A sajtó szerepe is nagyon fontos számunkra, hiszen menet közben hírt ad a munkáról. A város polgárai követni tudják, hol tartunk, az információk birtokában új ötletekkel, javaslatokkal állhatnak elő. Alpolgármester úr a jelentősebb üzemek, vállalatok vezetőinek, önkormányzati képviselőknek kiküldött levélben kérte az ő közreműködésüket, észrevételeiket is. De azt is szeretnénk, ha magánemberek - akik sokszor mondják, hogy miért nem ezt vagy azt csinálja az önkormányzat - most nekünk mondanák el kívánalmaikat, velünk osztanák meg, milyen hiányosságokat tapasztalnak. Akinek ötlete, javaslata van, akár írásban, két sorban megfogalmazva, akár telefonon eljuttathatja az alpolgármester úrhoz.
feltárhatók lesznek önálló lakótelekként. Az állatartási szabályok módosultak annyiban, hogy az önkormányzat telkenként és lakásonként három középkategóriájú és harminc kishaszonállat tartását engedélyezi, azzal a megszorítással, hogy az óvoda épületétől számított ötven méteren belül nem lehet állattartó épületet elhelyezni.
További információként hangzott még el, hogy a Szokol-domb természetes határát képező árok melletti területek is
A munka során megpróbáljuk a város fejlődési filozófiáját felvázolni, ezt még senki nem csinálta az országban. Szeretnénk egy nagyvonalú ívet megrajzolni, amely nemcsak két évre, de hosszabb távra a jövő évezred Kanizsájának fejlődési irányát megszabhajta. Emellé szeretnénk hozzátenni azokat a részelemeket is, hogyan lehet mindezt megvalósítani. Kitérünk olyan részletekre, hogy milyen legyen a kis- és nagykereskedelem aránya, mi legyen a városmenedzseléssel, hogyan alakítsuk át az önkormányzati struktúrát, hogyan alakítsa ki illetve fejlessze a város gazdasági életét, hogy az kihasson az infrastruktúra fejlődésére beleértve a lakáshelyzetet, a vasútat, a közműveket.
- Mikorra készül el az a végleges anyag, amely a közgyűlés elé kerül?
- Szeptember elején már szeretnénk egy összesített anyagot a város illetve a hivatal vezetői és a képviselők elé tárni - válaszolt dr. Polay József. - Ezen alkalommal ígérete szerint Dr. Veres József professzor úr is megtisztel minket jelenlétével. A Társaság életében is kuriózum egy ilyen program, lehet, hogy követendő példa lesz szerte az országban. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a programot kidolgozóknak egy nagyon érdekes, komoly munkát is jelent az életükben ebben részt venni.
- A project egyben cselekvési programként is szolgál majd?
-Az összegző munka maga lesz a cselekvési program - mondta Tüttő István. - Természetesen sokkal több anyag készül el, mint amennyi a közgyűlés elé kerül. Mindent megőrzünk és alkalom adtán elővesszük azt, amire szükségünk lesz. Az analízis után összegzett, letisztult, redukált programot kell elfogadnia a közgyűlésnek, amely a megvalósítási módokat is tartal-
használhatók lesznek, az erre vonatkozó tervek három ütemben készülnek el.
Palotás Tibor elmondta, a megfelelő csatlakozás miatt szükség van szennyvízátemelő berendezésre, amely a harmadik ütemben kerül majd elhelyezésre, a villamosítás terén pedig módosításra van szükség, a területen jelenleg áthaladó tíz kilo-wattos vezetéket át kell helyezni. Két darab új transzformátorállomás létesítése képezi az első illetve második ütem részét. A
mázza, nemcsak a gazdaság fejlesztésének irányvonalát.
- Ez az anyag ajánlás, amelyet azért készít el a Társaság, hogy a város fejlesztését és a képviselők munkáját segítse - egészítette ki az alpolgármestert dr. Polay József. -Az már a testület dolga, hogy elfogadja-e az ajánlásunkat vagy nem. Mi a szakmai vitákra is készek vagyunk.
- Manapság nem lehet bezárkózni, hiszen kölcsönös érdek, hogy egy város és a környező települések úgy dolgozzanak, hogy az mindenki hasznára váljék. A program mennyire lesz kifelé nyitott, mennyire gondolkozik régiós távlatokban?
- A jövő a régióké - mondta dr. Polay József. - Egy város, település önállóan kevesebbet tud elérni mint több település közösen. Elég, ha azt említem, hogy a különböző pályázatok, amelyeken sok pénzt lehet elnyerni, azok nagyrészt régiókban gondolkodnak. Különböző európai projectek vannak, amelyek régióként készültek függetlenül a megyehatároktól. Lehet, hogy Vas, Zala és Somogy megye egyes területei indulhatnak egy-egy pályázat elnyeréséért. A mi városunk helyzetére jellemző, hogy szervesen kapcsolódnak hozzánk már a megyén kívüli somogyi települések, ahonnét ide járnak dolgozni, kórházba, vásárolni. A természetes úton kialakult kapcsolatrendszerekre építeni lehet és kell is. De említhetném azokat a településeket is, ahol kanizsai üzemnek, gyárnak, vállalkozásnak vannak kisebb egységei, ahonnét a városban töltik napjuk legnagyobb részét mind a gyerekek, mind a szülők.
- A nyitottság mennyire lesz korlátozott? Meddig nem hasznos beleszólni, kritikával illetni a programot külső szemlélőnek, akár a képviselőknek is?
- Lesz egy olyan időszak, amikor
területek nagyságáról szólva Palotás Tibor elmondta, ötvenkét hektárnyi az RRT területe, negyven hektár a lakóterület, négy hektárnyi lesz a zöldterület, s 0,38 hektárnyi területet szánnak majd a kereskedelmi és vendéglátóegységek kialakítására.
A közművesítés költsége - az ütemezéstől függően - másfélmillió és nyolcszázezer forint között mozog, ezek a költségek azonban csak az új telekosztást érintik.
az információk, javaslatok összegyűjtése, értékelése, a programba való beépítése folyik, amikor az anyag összeállítása zajlik. Ebben az időben befelé lesz nyitott minden team. Nem lehet úgy dolgozni, hogy külső személyek minden lépést megvitassanak, minden mondatot megkérdőjelezzenek. Amikor már kikristályosodik a munkaanyag, le lehet ülni megvitatni a szakértőkkel, képviselőkkel, a Társaság budapesti szakembereivel.
— Amikor elkészül az anyag, természetesen szeretnénk, ha mindenki számára hozzáférhető lenne -folytatta Tüttő István. - Ha a közgyűlés is elfogadja, a Kanizsa Újság mellékleteként - ahogyan a rendeleteket - meg lehetne jelentetni a gazdasági-társadalmi programot is. Addig is a sajtón keresztül várnánk visszajelzéseket, ha az olvasóknak a tudósítások nyomán valamilyen ötletük lenne.
— A program elkészülte után a megvalósítás következik. Ennek irányítására van alkalmas személy, munkacsoport? Nem lehet, hogy a programot kidolgozók vállalják fel a városmenedzselési feladatokat is?
— Ez a téma is felvetődött már. Javasoljuk az önkormányzat és a hivatal struktúrájának a megváltoztatását, ezen belül a városmenedzselés is egy külön fejezet. Nem tudjuk még, hogy milyen formában, de minden bizonnyal szükség lesz egy kifejezetten ezzel foglalkozó team létrehozására. Hogy ebben milyen szerepet kaphat a Közgazdasági Társaság és a programban résztvevő szakemberek - ma még nem tudjuk. A közgyűlésé lesz a döntő szó ebben is, ahogyan a társadalmi-gazdasági program elfogadásában is - válaszolta dr. Polay József.
L.I.
A zöldterületen tó kialakítására nyílik lehetőség, a tóban lévő szigeten pedig csónakkikötő kap helyet. A lakó-pihenőövezetben buszmegállót nem alakítanak ki, mivel valamennyi lakóház az ezer méteres gyaloglási távolságon belül helyezkedik majd el. A területen százharminckilenc új lakás felépítésére lesz lehetőség, s a zöldövezetben harminc parkoló alakítható ki.
B.J.
KANIZSA — ém4ő*mé*ffme

1996, aagti! >/t ii s 9.
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata - a Szociális és Egészségügyi Bizottság javaslata alapján, a Nagykanizsa Környezetvédelméért Alapítvánnyal közösen - a város területén
PARLAGFŰGYŰJTÉST szervez 1996. július 21-től augusztus 15. napjáig.
A begyűjtött növényeket az alábbi gyűjtőhelyeken és időpontokban lehet leadni.
Palin Imaház előtt:
1996. július 29-én
1996. augusztus 5-én
1996. augusztus 12-én Nagykanizsa Thury tér:
1996. július 30-án
1996. augusztus 6-án
1996. augusztus 13-án Kiskanizsa Szent Flórián tér:
1996. július 31-én 13.30-14.30 óra között
1996. augusztus 7-én 13.30-14.30 óra között
1996. augusztus 14-én 13.30-14.30 óra között Miklósl\'a Mindenki Háza előtt:
1996. augusztus l-jén 13.30-14.30 óra között
1996. augusztus 8-án 13.30-14.30 óra között
1996. augusztus 15-én 13.30-14.30 óra között A gyűjtők 10 kg-onként sorsjegyet kapnak. Az akció végén 1996. augusztus 29-én a Városi TV-ben sorsolás lesz.
Díjak: színes televízió, mountain bike kerékpár és sok más értékes tárgy. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki érzékeny a különféle virágporokra, vagy úgynevezett szénanáthája van, saját érdekében ne gyűjtsön parlagfüvet!
A felhívásunkhoz várjuk a lakosság széles körű csatlakozását! A díjak körének szélesítése érdekében felajánlásokat elfogadunk.
13.30-14.30 óra között 13.30-14.30 óra között 13.30-14.30 óra között
13.30-14.30 óra között 13.30-14.30 óra között 13.30-14.30 óra között
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT ÍR KI
a város közigazgatási területén keletkező folyékony hulladékkal : kapcsolatos helyi közszolgáltatási feladatainak ellátására. •
A pályázati dokumentáció átvehető 1996. július 24-től a Polgármesteri Hi-1 vatal Műszaki Osztályán. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 2.) A pályázat benyújtásának határideje: 1996. augusztus 21.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
PÁLYÁZAT vagyongazdálkodási csoportvezetői állásra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője
PÁLYÁZATOT HIRDET a Polgámesteri Hivatal Vagyongazdálkodási önálló csoportjának irányítására. A munkakör osztályvezetői megbízással jár. Feltételek:
- közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai oklevél vagy jogi egyetemi végzettség,
- legalábbb három év szakmai gyakorlat (államigazgatási, illetve vezetői gyakorlat előnyt jelent),
- erkölcsi feddhetetlenség. Feladatkör:
- önkormányzat forgalomképes vagyonának hasznosítása (eladás, vásárlás), nyilvántartása,
- tulajdonosi jogok gyakorlásából adódó feladatok ellátása, -önkormányzati részvények, üzletrészek kezelése, hasznosítása,
- A képviselő-testületnek a csoport feladatkörét érintő döntései előkészítése és végrehajtása.
Bérezés a köztisztviselők jogállására vonatkozó szabályok szerint. A munkakör 1996. december l-jétől tölthető be. A pályázathoz csatolni kell:
- szakmai önéletrajzot,
- érvényes erkölcsi bizonyítvány,
- végzettséget és szakmai gyakorlatot igazoló okiratok másolatát.
A pályázatokat 1996. szeptember 15-éig dr. Takács Anikó jegyző részére kell benyújtani a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre.
Gazdasági koordinátort keresünk
Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője munkatársat keres szociális és egészségügyi intézményekkel kapcsolatos gazdasági koordinációs feladatok ellátására.
Feltételek:
- közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség vagy középfokú iskolai végzettség és felsőfokú pénzügyi számviteli szakképesítés, - legalább három év szakmai gyakorlat (költségvetési gyakorlat előnyt jelent), ,
- erkölcsi feddhetetlenség. \' Bérezés a köztisztviselők jogállására vonatkozó szabályok szerint.
A jelentkezést írásban, önéletrajzzal, érvényes erkölcsi bizonyítvánnnyal, a j képesítést és gyakorlatot igazoló okiratok másolatával együtt dr. Takács : Anikó jegyző részére kell megküldeni a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre 1996. augusztus 20-áig.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján bérbe adja a Nagykanizsa, Ady E. u. 20. szám alatt található 48 nm alapterületű légópince helyiségét. & A pályázatok benyújtási határ- 1 ideje: 1996. augusztus 12. 16.00 g óráig 5 Részletes kiírási anyag a Polgár- 1 mesteri Hivatal I. emeleti 6., 9. és 10. számú irodájában vehető át. |
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján bérbe adja a Zrínyi u. 42. szám alatti épület udvarában lévő 135 nm alapterületű helyiségcsoportot. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. augusztus 19. 16.00 óra. Helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Csoportja. Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Részletes pályázati kiírás a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. számú irodájában vehető át.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
nyilvános versenytárgyaláson értékesíti
a Nagykanizsa, Eötvös tér 16. szám alatti (ÁB-Aegon Biztosító Rt. irodaháza mögötti) 2968/1/A és 2968/1/C hrsz-ú használaton kívüli kazánházakat. Versenytárgyalás ideje: 1996. augusztus 27. 9.00 óra Versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. számú irodájában vehető át.
TÁJÉKOZTATÓ
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy szabadság miatt a polgármester, alpolgármester és jegyzőnő félfogadása
1996. július 10. és augusztus 28. között szünetel. Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa
1996. augusztus 9. ». KANIZSA - VtotcUtu 5

Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Nagykanizsa, Sugár u. 4.
Vállalunk építészeti tervezést
- lakóépületek
- tetőtérbeépítés, emeletráépítés
- támfalak, bélésfalak
- építmények alapozása, mélyalapozás
- víz-, hang-, hőszigetelés Ehhez kapcsolódva
- kiviteli tervek
- engedélyek beszerzése
- a kivitelezés lebonyolítása
- mélyépítés, magasépítés
KOMPLETT - kivitelezés, és benne minden, ami az építkezéshez kell -ez így KOMPLETT.
EXPRESS UTAZÁSI ÉS SZÁLLODA RT.
Az Express Rt. megbízható útitárs - már 40 éve
Utazások repülővel:
Mallorca
Korfu
Ciprus
Kréta
Rhodosz
5., 20.
18., 25.
18., 25.
aug.13 aug. 15 aug.11 aug. 14 aug. 11
SZUPER KEDVEZMÉNY
Olimpic Beach, Neoi Pori -
aug.17. Szicília aug. 16.
Autóbusszal Erdélybe!
aug. 16-20.
Városlátogatás Velencébe
szept. 26-29.
76.500 Ft 41.100 Ft 51.800 Ft 51.300 Ft 45.900 Ft
utazás autóbusszal 26.600 Ft.-tói 82.000 Ft
21.000 Ft
18.200 Ft
VARJUK SZERETETTEL IRODÁNKBAN!
EXPRESS Rt. Nagykanizsa, Deák tér 1. Tel.: 93/314-375
I
felelős
KOZEPDUNANTULI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
A KÖGÁZ Rt. három megyében - Zala, Somogy, Veszprém -a háztartási, kommunális és ipari fogyasztók zavartalan földgázellátásáért.
Tevékenységünk: - földgázszolgáltatás - gázvezeték-tervezés - gázvezeték-építés, szerelés -javító, karbantartó tevékenység - gázipari berendezések gyártása - gázkészülék-értékesítés - gázmérőjavítás
Szolgáltatásunk jó színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közel 195.000 fogyasztót látunk el több mint 50 éve egy tiszta, biztonságos, környezetbarát energiahordozóval, a földgázzal.
A KÖGÁZ Rt. Gépészeti Berendezések Gyárának termékei házi és egyedi gáznyomásszabályozók, gázmérőszabályozók, házi és egyedi gáznyomásszabályozó-gázmérő állomások,
KPE-acél összekötő idomok, szekrényes, nyomásszabályozó és gázmérő állomások nemcsak a hazai, de a külföldi piacon is kiváló hírnévnek örvendenek.
Címünk: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: (93) 321-300, 313-140, 313-040, Fax: (93) 313-077 Termékértékesítés: 8800 Nagykanizsa, Erdész u. 28.
Tel.: (93) 310-182, Fax: (93) 310-181
KÁMZSA -
1996. augusztus 9.
Szicília
ISOLA del SOLE
A nyár utazásra csábít, s az üdülési szezon még csak a félidejénél tart. Érdemes hát meghallgatni azok utazási élményeit, akik már túlvannak az idei nyaraláson. Mi, magyarok, szívesen választjuk úticélul a mediterrán vidékeket, s nem véletlenül! A Balaton sem olcsó, s ha már áldozunk rá, legalább olyan vidékeket látunk, melyekre jó lesz visszaemlékezni a zord téli napokon is.
Az EXPRESS Utazási és Szálloda Rt. vezetője, No-vákné Nau Valéria már több ízben megosztotta utazási élményeit olvasóinkkal. Ezúttal Szicílián járt.
- Hogyan írná le röviden ezt az Olaszországhoz tartozó szigetet?
- Embermagasságú kaktuszok, zöldellő\' pálmafák, virágözön, gyönyörű leanderek, citrom- és narancsligetek. Mélykék tenger, tüzet okádó vulkán, hósapkával a fején, sóhaját az ég felé szálló füst jelzi csupán. Régi épületek, szűk sikátorok, színházak s az istenek templomai. Gondtalan élet... Nyomor és gazdagság... Maffia... Tüntetés... Trópusi meleg. Luxusszállodák és szegény bérlakások. Ez mind Szicília!
- Hogyan juthat el oda, s mit láthat az utazó?
- Legkényelmesebb repülővel eljutni Szicíliába, Palermo Punta Raisi repülőterére. Szállodánk, a
I J
Clubhotel Saracton közvetlenül a tengerparton áll. Abszolút kényelem! Két úszómedence a felnőtteknek, kettő a gyerekeknek. A szobák légkondicionáltak, van minigolf, röplabdapálya, színházterem. Esténként kabaré -francia, angol, német fordításban -, játékok, s elmaradhatatlan az éjfél utáni disco. Számos kirándulásra van lehetőség.
Palermóban szűk köves utcákban sétálhatunk, de kordén vagy hintón is végigjárhatjuk. A dóm, • a botanikus kert, szökőkutak, katakombák... A palermói piac leírhatatlan, van ott minden, mi szem-szájnak ingere.
Csúszó, mászó rákok, kagylók... homár... avokádó- és padlizsánhegyek. A bátrabbak elmehetnek a kikötőbe is, ahol egészen más világba pillanthatnak bele: ittas matrózok, gyanúsan tekintgető alakok... Néhány kilométerrel lejjebb feltűnnek a népszerű üdülőhelyek.
Erice fehér kőből épült kocka alakú házai többnyire zárt ablakaikkal a keletet idézik. Patinás erkélyek, gazdagságról és jólétről árulkodó kovácsoltvas cirádás kapuk sorakoznak. Négyszázötven lakó és ötven templom...
A völgyben meghúzódó Trapani és a környék lakói a sófó\'zők-ben és a szélmalmoknál dolgoznak. Az ügyesebbek a korallt faragják mesés nyakékké, gyűrűvé.
Délebbre a marsalai borvidék található. A hűvös pincékben sorra kóstolhattuk a szicíliai borokat a teljesen száraz fanyartól a mézként csöpögő mandulaborig.
A szicíliai barangolásokból nem maradhat ki Segesta és Agrigento. Itt láthatók az ókori görög világot idézó\'p építmények.
Narancs-, citrom-, kaktuszligeteken kell átvágni, ha Európa legnagyobb és legtöbbet emlegetett máig működő vulkánja, az Etna közelébe akarunk jutni. A tűzhányó 1669-es kitörésekor a tengerig folyt a láva, felégetve mindent, ami útjában volt. A kráter képét minden kilométernél másképpen látja a szemlélő. A hegy oldalán nyújtózó tölgy-, cser- és fenyőerdők, a buja aljnövényzet már-már feledteti a borzalmas kitörést, amikor hirtelen belebot-lunk a lepény szerűen elterülő lávakövekbe, az egykori lávafolyam maradványaiba. A 3268 méter magas Etnát háromezer méterig lehet megközelíteni drótkötélpályán és terepjáró autókkal. A hegy tövében emberek élnek, akik ragaszkodnak szülőföldjükhöz, megszokták már, hogy „hörög" a hegy.
Szicília legszebb városa Taormina. A településhez vezető szerpentint villák, kertek, szállodák szegélyezik, s a mélységben a csillogó víz! Az ámuló turistát két és fél ezer év kultúrája ejti rabul a görög színház láttán. A nézőtérről ma az Etna hófödte csúcsa, a hegyoldal smaragdzöld növényzete szemlélhető.
S ha mód van rá találjunk Szicílián barátot! Az emberek me-legszívűek, készségesek. Védenek, óvnak, és elhalmoznak a különleges ételekkel, a jellegzetes szicílilai hét-nyolc fogásos vacsorákkal.
- Köszönjük az utazásra csábító beszámolót. S ha kedvünk támadt, utazzunk az Expresszel! A „Nap szigetén" bizonyára mi is jól érezzük magunkat.
Gombás Imre
1996. augusztus 9.
KANIZSA - PE
I
Új árrendszer a vásárlók kényelméért a BALATON FŰSZERT Rt.-nél
sa a bizonyíték. Ezt a belvárosi üzletet a Somogyker Rt.-vei közösen üzemeltetjük.
Ez a franchise forma a
1996. július 31-re sajtótájékoztatót hívott össze a Balaton Küszért Rt. a kaposvári központba. A tájékoztatón Szeles József vezérigazgató bejelentette, hogy számos, a vásárlókat kedvezően érintő Intézkedés bevezetésére kerül sor augusztus hónapban.
Az új árrendszer augusztus 5-én lép életbe. A változás azt jelenti, hogy nem tüntetik fel külön a nyolc- illetve tizenhárom százalékos kedvezményt és a javasolt fogyasztói árat sem reklámkiadványaikban, sem az üzletek polcain. A vásárlóknak nem kell számológéppel mászkálni az üzletben, kal-kulálgatva, megéri-e megvenni vagy nem a kívánt árut. A változás azonban egyáltalán nem jelenti a kedvezmény megszűnését, vagy mértékének csök-
kenését. Csak a formája változik, mert a fogyasztói ár a korábbi kedvezmények figyelembe vételével kerül kialakításra. Ebben a megújult formában jelenik meg az árkatalógus is, és a kiskereskedelmi egységekben is ezt az árat írják ki. így sokkal gyorsabban, kényelmesebben tudják a vásárlók összehasonlítani a Balaton Fűszert árait más kereskedelmi egységek áraival.
Kényelmes a vásárlók számára az is, hogy saját étkezési utalványaikon túl beváltják a Ticket Restaurant és a SONDEXO Enni-Kék utalványait is. Ez utóbbiakkal a vásárlás ösztönzésére közös nyereményakciókat is terveznek. Örvendetes - mondta többek között Szeles József -, hogy a diszkontáruházak 1,4 milliárd forint forgalommal dolgoztak. Ennek a formának a legdinamikusabb a fejlődése, huszonkét százalékos.
Ezért
kívánjuk még egyszerűbbé tenni ezt a vásárlási lehető séget. A törzsvevőinket pedig a jövőben bizonyos összegek után ajándéksorsolás formájában kívánjuk honorálni. A kedvezményekből a C+C áruházak viszonteladó-vásárlói sem maradnak ki. Minden ötvenezer forint értékű vásárlásért ezer forint értékű vásárlási utalványt kapnak. Útkeresésünk egyik vonala az is a nagykereskedelmi tevékenység területén mutatkozó csökkenés ellensúlyozására, hogy új kereskedelmi partnereket keresünk. S találunk is, melyre a kaposvári Parkoló ABC augusztus elsejei nyitá-
JOVO
útja. A különböző kereske-d e l m i partnerekkel közösen működtetett üzletek láncolatát valójában a lakosság élvezi. Még negyven-negyvenöt lehet azoknak az üzleteknek a száma, melyek a megyében ilyen módon bekapcsol-hatóak a rendszerbe. Tájékozódó kérdésünkre elmondta, az árak minden egyes Balaton Fűszert üzletben azonosak lesznek. Az árak ugyanis nem boltvezetői hatáskörben, hanem központilag dőlnek el. így akár Siófokon, akár Zalaegerszegen, akár Nagykanizsán kell éppen vásárolnunk, ugyanannyiért ugyanazt kapjuk.
Gombás Imre
AZ ÚJ ÉRMÉK
A Honfoglalás 1100. évfordulójára kibocsátott érmék az alábbi árakon vásárolhatók meg.
Bronzérme 450 Ft Ezüst 36 gr 3.800 Ft
Ezüstözött bronz 800 Ft Ezüst 72 gr 5.700 Ft
Aranyozott bronz 1500 Ft Aranyozott ezüst 4.200 Ft
A bronzérmék műanyag, az ezüstök kék, az aranyozottak bordó díszdobozban
vannak.
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a közbeszerzési törvénynek megfelelően
NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET
a város köztisztasági, zöldfelület-fenntartási és temetőgondozási feladatainak ellátására.
A pályázatok benyújtási határideje: 1996. szeptember 12. 10.00 óra.
A pályázati dokumentációk átvehetők 10.000 Ft+ÁFA vissza nem térítendő összegért a Polgármesteri Hivatal Műszaki » Osztályán (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 2.) 1996. a augusztus 5-től munkaidőben. «
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2
8
KANIZSA - 2^

1996. a U P ítws 9.
A Széchenyi István Ipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola az önkormányzattal egyeztetve az 1996/97-es tanévre pót-
Pótfelvételi engedély alapján
BIZTATÓ JELEK
A MÁV VONTATÁSI FŐNÖKSÉGÉNEK
TANULÓKÉPZÉSÉBEN
felvételt hirdet a vasúti járműszerelő, valamint a vasszerkezet-lakatos szakmák első évfolyamára. A MÁV-osok képzését a jó hagyományokkal rendelkező, jól felszerelt helyi Vontatási Főnökség vállalja, míg a szerkezetlakatosok a DKG-EAST-hoz nyernek felvételt. Tóth László, az iskola igazgatója úgy fogalmazott, hogy a jövőben a szakmai igényeknekjobban megfelelő tizen-két-tizenöt fős szakcsoportok támogatását tartja célszerűnek, az üzemek igényeinek a figyelembevételével elsősorban.
A MÁV egyik helyi illetékese, Kudecz István tanműhelyvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy a MÁV Rt. Oktatási szakigazgatósága a szakember-utánpótlás érdekében döntött a pótbeiskolá-
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkorányzata a Janus Pannonius Tudományegyetemmel 1994. márciusban kötött szerződés alapján öt férőhelyet biztosít a pécsi felsőoktatási intézményekben tanuló nagykanizsai diákok számára. A férőhelyek száma - alapítvány létrehozásával - néggyel bővült.
A kollégiumi hely elnyerésére pályázhat az a hallgató:
- aki állandó nagykanizsai lakos,
- tanulmányait valamelyik pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatja,
- akinek a kollégiumi férőhely iránti kérelmét helyhiány miatt elutasították.
A kollégiumi férőhelyre a jelentkezés pályázati formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán átvehető.
A pályázatokat a kért mellékletekkel együtt 1996. augusztus 20-ig kell benyújtani a hivatal Művelődési Osztályán.
zás mellett. A három tanulóév után megszerzett szakmunkásbizonyítvány a vasúti személy- és teherkocsik javítására és karbantartására jogosít, hiszen nagyértékű műszaki jármű eszközökről van szó. A képzést követően lehetőség nyílik megfelelő átképzéssel kocsivizsgálói, villamos-és dízelmozdony-vezetői és jegyvizsgálói munkakörök betöltésére. Sőt a járműlakatos végzettség alapfokú hegesztői végzettség megszerzését is automatikusan biztosítja. Külön szeretnék említést tenni a belföldi és a külföldi utazási kedvezményekről - magyarázta a tanműhelyveztő -, az üdülési és a lakásvásárlási lehe-
Regionális gazdasági nyelvi központ
A Thury György Kereskedelmi Szakmunkásképző és Szakközépiskola ez év őszétől „Regionalis Gazdasági Nyelvi Központot" hoz létre a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolával együttműködve. A kezdeményezés célja, hogy a tanulók - a hagyományos idegennyelvi ismereteken túl - egy-egy ország gazdasági szakzsargonját is megismerhessék. A főiskola a zavartalan és színvonalas működés érdekében a szakközépiskola rendelkezésére bocsát minden, az oktatáshoz szükséges eszközt. A tanulók a képzés végén a gazdasági nyelvvizsgát teszik le. A Regionális Gazdasági Nyelvi Központ szolgáltatását Zala és Somogy megyében végzi. A legalább középfokú nyelvvizsgabizonyítvány megszerzése esetén a főiskolai felvételre pályázó hallgatók eleget tettek a belépéshez megszabott nyelvtudásbeli kötelezettségüknek, illetve a tanulmányok során a diplomaszerzéshez szükséges _ egyik nyelvvizsga-követei- | menynek. A képzés várhatóan r^i ez év őszétől indul, bővebb in- 35 formáció a Thury György Ke- | reskedelmi és Szakközépisko- 3 Iában kérhető.
tőségekről, a különböző jellegű kölcsönök felvételéről, sőt szakszervezeti tagoknál a segélyezés változatairól. A múlt tanévben végzett jármű-, dízel- és villamosmozdonyszerelő fiatalokból cégünk február elsejétől nyolc főt vett fel. (Átlagfizetésük huszonöt-harminc ezer forint). Ez is bizonyítja, hogy ha lassan is, de a kanizsai főnökség is felveszi a gazdaság fokozódó fordulatszámát. Ennek nagyon jó bizonyítéka a napokban munkába állított húsz darab Inter City kocsi, amelyből három szerelvény már közlekedik a Nagykanizsa-Budapest vonalon.
Bödör Béla
TE CHNIKUSKEPZES
A Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy az 1996/97. tanévben technikus évfolyamot indít faipari és ruhaipari szakon.
Érdeklődni, jelentkezni szerdai napokon 8-12 óra között az iskolában vagy a 314-330, 314-331 telefonon lehet.
APOLOKEPZES
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 1996 szeptemberétől érettségizettek számára nappali tagozaton - megfelelő számú jelentkező esetén - hároméves ápolóképzést indít.
A képzés államilag elismert szakképesítést ad, amely elhelyezkedési lehetőséget jelent az egészségügyi ellátás bármely területén, a szociális és ápolási ellátás intézrhényeiben. A képzés fiúknak és lányoknak egyaránt indul. Vidékieknek kollégiumi elhelyezést biztosítunk.
A három év során a szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyakon túlmenően a hallgatók idegen nyelvet, informatikai ismereteket tanulnak, kommunikciós és önismereti készségfejlesztésben részesülnek.
A képzés ingyenes!
Jelentkezni írásban, az érettségi bizonyítvány másolatának megküldésével lehet az iskola titkárságán.
Cím: Batthyány Lajos Gimnázium és
Egészségügyi Szakközépiskola,
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23. Jelentkezési határidő: 1996. augusztus 15.
1996. augusztus 9.
KANIZSA - "XouUUi
GAZDÁLKODÓK, KISTERMELŐK!
A Zalagabona Rt. Nagykanizsai Gyáregysége továbbra is felvásárol:
- étkezési, valamint takarmánybúzát
- árpát
- rozsot
- tritikalet
- kukoricát
FELVÁSÁRLÁSI ÁRAK: MEGEGYEZÉS SZERINT
8800 Nagykanizsa, Vár u. 8/A. Tel.: 93/311-491
í I
NYÁRI VASÁR A BIZOMÁNYINÁL!
(Nagykanizsa, Ady E. út 1. Tel.: (93) 311-089
Augusztus 5-26-ig!
30% engedménnyel kínálunk:
- Férfi, női és gyermekszandálokat, pólókat, kétrészes pamutgarnitúrákat, sortokat, vászoncipőket, papucsokat.
- Női és gyermekruhákat, blúzokat.
- Férfiingeket és nadrágokat, baseball sapkákat.
- Női fürdőruhákat, body-kat. ,
MÁR MOST GONDOLJON AZ ISKOLAKEZDÉSRE:
Iskolaköpenyek, szabadidőalsók és garnitúrák, tornacipők kaphatók olcsó áron!
Bizományi Kereskedőház
és Záloghitel Rt.
I 1
N
Q
SOMOGY
ASZFALT
A ^fjagfw J%a^3@0&í>i? TAGJA
_ megbízható partner, " garantált minőség
Zala és Somogy megyében felajánljuk szabad kapacitásunkat, elsősorban út-, mélyépítési területen.
- tér- és díszkőburkolatok
- híd-, vasbeton-, műtárgyépítés
- sportlétesítmények
- műszaki minősítés és elemzés
SZAKTERÜLETÜNK TOVÁBBÁ:
- járda-, kerékpárút-építés
- kommunális létesítmények
- üzemanyagtöltő állomások
- vízépítési munkák
- építészeti és mérnöki tevékenység illetve az ehhez kapcsolódó műszaki tanácsadás (egyszerűbb esetekben díjmentes)
A Somogy Aszfalt műszaki-alkalmazotti és fizikai gárdája várja a tisztelt érdeklődők és megrendelők jelentkezését. Címünk: Somogy Aszfalt KFT. 7400 Kaposvár, Raktár u. 3.
Tel.: 82/422-472, 473, Fax: 82/315-749
VELÜNK JÓ ÚTON JÁR!
10 KANIZSA - *)ctsA!!i? v?U**!t*A 199< S. í IttgtlS ztus 9.

TISZTELT VÁLASZTÓ!
Ajánljuk Önnek
JOHANIDESZ ISTVÁN
mérnök-tanárt,
az Agrárszövetség önkormányzati képviselőjelöltjét, Nagykanizsa 7. sz. választókerületében. TAPASZTALT EMBERT AZ
ÖNKORMÁNYZATBA! Johanidesz István 1950-ben született Urkuton. Okleveles gépészmérnöki, agrár-gépész gazdasági szakmérnöki és mérnök-tanári szakképzettséggel rendelkezik. Jelenleg a Cserháti Sándor Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskola tanára, osztályfőnök és a mezőgazdasági gépész munkaközösség vezetője. Munkaidőn kívül igazságügyi műszaki szakértőként dolgozik. Az 1994. évi országgyűlési képviselő választáson az Agrárszövetség színeiben volt képviselőjelölt. Tisztelt Hölgyein! Tisztelt Uram!
Barátaim, ismerőseim biztatása, Nagykanizsa fejlődése iránti elkötelezettségem adja azt a hitet, hogy érdemes közéleti szereplést vállalnom. Az Agrárszövetség támogatja jelölésemet, szakmai, jogi szakértőik segítik munkámat.
Kérem, Ön is tiszteljen meg szavazatával. Köszönöm!
Tisztelettel: Johanidesz István
FKGP-KDNP-MDF
közös képviselőjelölt
Hárompárti egyeztetés alapján a 7. sz. választási körzetben lemondás miatt megüresedett önkormányzati képviselői helyre közös jelöltként az
FKGP, KDNP, MDF
PÓCZA ATTILA
technikust indítja.
Mint tősgyökeres kanizsai lokálpatrióta hosszú ideje aktívan vesz részt a város közéletében.
Már 1994-ben is a 7. sz. választókörzet (FKGP-FIDESZ-KDNP-MDF) jelöltje volt, a Magyarok Nemzeti Szövetségének vezetőjeként. Jelenleg az FKGP kiskanizsai szervezetének elnöke, s tagja a városi közgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottságának. A városrész lakója.
Magyar Szocialista Párt
BAUMGARTNER PÉTER
vagyok,
34 éves mérnök-üzemgazdász.
Nagykanizsán születtem és jelenleg is itt élek a Rózsa utca 21-ben. A Ganz Ábrahám Gépészeti Szakközépiskolában érettségiztem, majd azonnal gyermekkori álmom megvalósításába kezdtem, mozdonyvezető\' gyakornok lettem.
Hat évig voltam mozdonyvezető, 1989-ben a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán erősáramú villamos üzemmérnök diplomát szereztem.
Már nagyon fiatalon is éreztem, hogy a közgazdasági ismeretek hiánya korlátozza az ember tájékozódó képességét a modern világban. Munka mellett elvégeztem Budapesten a Számviteli Főiskola mérnöküzemgazdász szakát.
Jelenleg is a MÁV-nál dolgozom, részlegvezető beosztásban.
Az eddigi életpályám úgy gondolom, a kisember szokványos életútja. Azé a kisemberé, aki igyekszik munkáját tisztességesen végezni és hordoz bizonyos értékeket. Értéknek tartom, (bár nem biztos, hogy ez ma mindenki számára az) a munkahelyhez, a környezethez, a barátokhoz való ragaszkodást.
Érzem magamban a változtatás igényét, de azt is tudom, hogy csak akkor szabad alapjaiban változtatni dolgokat, ha biztosak vagyunk abban, hogy jobb, magasabb értéket képviselő és az emberek
többségét pozitívan érintő eredmény születik.
Rendelkezem két diplomával, mégsem vagyok elégedett magammal.
Ha elgondolkozom azon, hogy mit tettem eddig, mit sikerült segítenem az embereken, néha elkeseredem.
Szállítottam őket vonaton mint mozdonyvezető, szerveztem a munkájukat mint művezető, irányítottam a rám bízott területet mint részlegvezető, intézem a lakótársaim ügyeit mint közös képviselő.
Vajon ez elég ?
A választ sohasem sikerült megfogalmaznom. Nem tudom.
A barátaim, a Szocialista Párt Nagykanizsai Szervezete tagjainak biztatására és bizalmából lettem képviselőjelölt.
Még nem tudom, hogy meg-1 választásom esetén meg tudok-e 5) felelni különböző emberek kü- 3 lönböző elvárásainak, azt vi-1 szont érzem és tudom, hogy meg akarok.
Munkáspárt
TÖRÖK TIBOR
A Munkáspárt nagykanizsai alapszervezetei folyó hó 18-án gyűlésükön döntöttek a város 7-es számú egyéni választókerületében induló jelölt személyéről. A tagság bizalmát többes jelölés után Török Tibor 45 éves könyvtáros nyerte el, aki a választókerületben, a Kazanlak krt. 5. szám alatt lakik.
Nagykanizsai Munkáspárt
1996. augusztus 9.
KANIZSA - Vdsáüfi uauutfiA,
11
GYULA
Magyar Demokrata Néppárt
Szívesen vállalom a Néppárt politizálásának alapelveit:
„Az emberi méltóság tisztelete a morális politizálás alapja. "
„A politikai megnyilatkozás nem minősíthető pusztán a szerint, hogy
az szövetségestől vagy politikai ellenféltől származik. "
„A politikai vitában a minősítések helyett az érvek kapjanak kiemelt
szerepet."
Tisztelettel köszönöm azt a sok-sok ajánlást, mely lehetővé tette, hogy a törvény szerint is a körzet jelöltje lehetek. Elnézését kérem, ha szívesen ajánlott volna, de nem kopogtunk be önhöz.
TISZTELT VÁLASZTÓ!
Czupi Gyula vagyok. Feleségem Farkas Tünde, tanár. Három gyermekünk ván, Vera, Dani és Áron. A szegedi egyetemen középiskolai tanári, az ELTE-n könyvtárosi diplomát szereztem. Á Városi Könyvtárban dolgozom. Életem fontos szakasza köt ehhez a körzethez, itt született harmadik gyermekünk.
¦ ¦ ¦
Közéleti működésem eddigi időszaka is itt zajlott. 1991-1994-ig voltam önkormányzati képviselő. Jelenleg az önkormányzat ügyrendi bizottságában külső tagként dolgozom, folyamatos tehát azóta is a rá-tekintésem a közgyűlés munkájára.
¦ ¦ ¦
Olyan párt jelöltjeként indulok, mely az MSZP és az SZDSZ vezette kormánnyal szemben létrejövő, szélsősége-
ket elutasító jobbközép (Fidesz, KDNP, MDF és MDNP) összefogás híve. Ahhoz azonban, hogy ez az együttműködés a mi tevékeny részvételünkkeljöjjön létre, önállóan is bizonyítanunk kell életképességünket.
¦ ¦ ¦
Képviselőként újra kezdeményezném a játszóterek rendbetételét, a zöld területek védelmét, a fásítást. Nagyon fontosnak tartom és tenni kívánok azért, hogy a városrész rendőrőrsöt kapjon.
Meghívó!
Ma is büszke vagyok arra, hogy kezdeményezésemre, majd többszöri előterjesztésemre a keleti városrész számára sikerült néhány éve kulturált könyvtárat berendezni a Szolgáltatóházban. Ezt a könyvtárat ma sok itt élő felnőtt és gyermek használja.
Ide hívom tisztelettel Önt is 1996. augusztus 13-án
18 órára, ahol
Szabó Iván, az MDNP elnöke lesz
a vendégünk.
Szabad Demokraták Szövetsége:
MAYER FERENC
1943-ban születtem Hajóson. A gimnáziumi érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem tanári diplomát. 1968 óta dolgozom és élek Nagykanizsán.
A Cserháti Sándor Szakközépiskolában kezdtem tanítani és végigjártam az oktatásügy szinte valamennyi lépcsőfokát. Voltam kollégiumi nevelőtanár, tanár, szakfelügyelő, megyei vezető szakfelügyelő. Három évig a Thury György Kereskedelmi Szakközépiskola, kilenc évig a Dr. Mező Ferenc Gimnázium igazgatója voltam. 1992 óta a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatója vagyok.
Munkámat szeretem, igyekeztem eredményesen dolgozni, sok elismerésben részesültem elsősorban tanítványaim, kollégáim és szülők részéről, de hivatalosan is elismerték és elismerik munkámat, 1988-ban Kiváló Pedagógus kitüntetést kaptam.
Feleségem élelmezésvezető a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban, két gyermekünk van. Ildikó lányom a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem nappali tagozatos hallgatója, Ottília lányom most érettségizett, a Zala-Volán NB l-es kosárlabdacsapatának tagja.
Miért is vállaltam a jelöltséget? Úgy ítélem meg, hogy Nagykanizsán önkormányzati képviselőjelöltnek lenni megtisztelő kihívás. Azt jelenti, hogy sokan bíznak bennem, képesnek és alkalmasnak tartanak arra, hogy önkormányzati képviselőként dolgozzam egyének, közösségek, városunk érdekében. Az elmúlt két évben közéleti kérdésekben a szokásosnál passzívabb voltam. Nem azért mintha a közélet bármely szereplőjével gondom vagy konfliktusom lett volna, csak időm és energiám nagy részét lekötötte egy nagy és jelentős nevelési oktatási intézmény vezetése. Ma a közéletiség elsődleges színtere az önkormányzat. Úgy érzem, hogy szakmai munkám mellett képes lehetek a város érdekében többet dolgozni. Ezt erősíti bennem az a sok-sok biztatás és bátorítás, amely választópolgároktól érkezett.
Milyen elképzeléseim vannak? Kizárólag a város polgárainak közössége érdekében dolgozni. Semmiféle politikai indíttatású, személyeskedő, kicsinyes vitában nem kívánok részi venni. Hiszem, hogy lehetséges az egymás véleményének, politikai pártállásának, emberi méltóságának tiszteletben tartásával a város érdekében kulturáltan együtt dolgozni. Hiszek a közös cél érdekében kötött egészséges, korrekt kompromisszumok szükségességében.
Hiszek abban, hogy az önkormányzat működésének egyhén szólva is vegyes megítélése az olykor szükségszerűen népszerűtlen intézkedések ellenére is, kedvezőbbre fordítható. A mindenkori hatalom szereplőinek tudomásul kell venniük a demokrácia egyik alapszabályát: a választópolgárok szavazatának jóvoltából kerültek helyzetbe, ezért elsősorban a választópolgárok többségének érdekében kell tevékenykedniük. Ellenkező esetben a kapott bizalmat a legközelebbi választások alkalmával visszavonhatják.
Ebben a tudatban vállaltam az SZDSZ, sok-sok barát és ismerős támogatásával Nagykanizsa 7. számú választókörzetében az önkormányzati képviselőjelöltséget.
Mayer Ferenc
12
KANIZSA - VMficcwat
HOLOCAUST EMLÉKÜNNEPSÉG
A náci haláltáborok cigány áldozatai tiszteletére rendezett Holocaust emlékünnepséget a Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat.
A program résztvevője volt Göncz Árpád köztársasági elnök is, akit Suhai Sándor polgármester valamint dr. Takács Anikó jegyző és dr. Lukácsa Erzsébet aljegyző is fogadott a városházán.
A Vár úti Cigány Holocaust Emlékszobornál Teleki László, a kisebbségi önkormányzat elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Mint elmondta, kevés olyan esemény van, amikor egy kis etnikum története világtörténelmi eseménnyé válik és örökérvényű tanulsággá szolgál. 1944. augusztus másodika éjjele ilyen történelmi pillanat volt. Ezért nemcsak gyászolni kell, hanem a tanítást, tapasztalást tovább adni nemzedékről nemzedékre. Ötvenkét évvel ezelőtt augusztus másodikáról harmadikára virradó éjszakán az Auschwitz-Birke-naui haláltáborban az addig el nem pusztított vagy máshová el nem szállított, közel három és fél ezer cigány származású embert kiirtottak. Addig a napig is több, mint tízezer cigány esett áldozatul a náci népirtásnak a haláltáborokban éppúgy, mint a zsidók, oroszok, lengyelek, litvánok, magyarok. A holocaust nem a szögesdrótoknál, a sárga csillagoknál, nem a fajvédő törvényeknél kezdődik el, hanem az emberi agyakban, gondolatokként, majd elméletekként kezdődik és szétszivárogva mérgezi a társadalmat - utalt Teleki László a közelmúlt rasszista megnyilvánulásaira is.
Göncz Árpád köztársasági elnök is szólt az egybegyűltekhez. Kedves Barátaim!
Gyászolni gyűltünk itt ma össze, és emlékezni. Gyászolni ezreket, akiknek más bűne nem volt, mint hogy annak születtek, aminek születtek, s ezért megölte őket az a szörnyeteg évszázad, amibe mi jelenlévők mind beleszülettünk, s így elkerülhetetlenül részesei vagyunk a század
szülte szenvedésnek és a század szülte gaztetteknek.
Emlékezni emberekre, akik az évszázad leggonoszabb eszméjének, a minden bűntettnek szabad utat nyitó fajgyűlöletnek és a megelőző évszázadok halmozott előítéleteinek estek közös áldozatául. Egy olyan eszmének, amit néven nevezni, ápolni ma nem illik, de vadon szabadon burjánzik, s egy ostoba előítéletnek, ami egy népet - a romákat - Európában évszázadok óta sújt.
Gyászolni a hitleri téboly, a holocaust roma áldozatait, és emlékezni e nép korábbi és a holocaust utáni sorsára. A romákéra, akik - mert századok óta egy hazában élünk - osztoztak és osztoznak a magyar nép sorsában. A mi gondjaink az ő gondjaik, az ő gondjaik a mi gondjaink =- akkor is, ha e tényt sokan nem ismerik fel. Ha nem is azonos súllyal: évszázadok óta a romák húzzák a rövidebbet. A társadalom legalján élnek, kiszolgáltatva a szegénységnek, a szegénység minden társadalmi következményének: kirekesztve a tudás adta előjogokból, megfosztva a vagyon és a szakismeretek védelmétől, a hátrányos társadalmi megkülönböztetés szakadatlan áldozataiként. A holocaust roma áldozatait és azok utódait nem tartja nyilván semmiféle névsor. Még a számukat sem ismerjük pontosan. Sem ők, sem az utódaik számbavehető kárpótlásban nem részesültek. A földreformból kimaradtak. Társadalmuk belső szerkezetét - önvédelmük, önigazgatásuk egyetlen hagyományos eszközét - az elmúlt riegyven év egyenlőségük és beolvasztásuk szándékával szétzilálta. A közoktatás sem nem tudatosította, sem figyelembe nem vette - mint ahogy igencsak korlátozottan veszi figyelembe ma is - sajátos igényeiket. A hagyományos iparágakat és szolgáltatásokat, amelyek korábban eltartották őket, a műszaki fejlődés elsorvasztotta. Vitathatatlan művészi alkotóképességük kibontakoztatásának határt szab szegénységük és művelődési le-
hetőségeik szűkössége. Ősi nyelvüket a roma közösségnek csak egy töredéke beszéli, s ez határt szab a roma irodalom művelésének, a roma nyelv fejlődésének.
Mindez közismert tény, aminek társadalmi visszahatásával számolnunk kell: a roma-kérdés a maga összességében és összetettségében összmagyar kérdés, ami elsődlegesen szociális jellegű, s csak másodlagosan etnikai. Amennyit szociális jellegéből idővel veszíteni fog, annyival kevésbé marad etnikai feszültségforrás. Megoldása az ország közös, égetően sürgős feladata.
A magyarországi, roma-közö-ség számára történelmi fontosságú fordulat az országos cigány kisebbségi önkormányzat és a helyi cigány kisebbségi önkormányzatok létrejötte. Talán fon-tosabb, mint a magáé bármely más nemzeti kisebbség számára. Nem csak azért, mert egyre növekvő súlyú beleszólást, előbb-utóbb döntő szót, kezdeményezési lehetőséget jelent a maga közösségét érintő hatósági, gazdasági vagy kulturális intézkedések léltrejötte vagy végrehajtása során (vagy ha az számára káros: meggátlására), hanem a közélet iskolája is. Segít kiválasztania, kipróbálnia és megérlelnie demokratikus vezetőit. Az etnikai önkormányzat új intézmény. Időbe telik, amíg valóságos pénzigénye, értelemszerű hatás- és munkaköre végleges jogi formát ölt és megszilárdul, hagyományképző erővé válik. S hogy valóban azzá válik-e és mikor, az részint önmagán, részint a partnerei készségén és együttműködésén áll vagy bukik. Mind országos, mind helyi szinten. Én úgy érzem, egyre fokozódó mértékben kell képviselnie azokat a sajátos oktatási, szakképzési és művelődési érdekeket, amelyek kielégítése megszüntetheti hazánk roma népességének művelődési hátrányát, amiből részint szociális hátránya is fakad: tragikus munkaerőpiaci helyzetét, lélek- és szellemromboló szegénységét és kétségbeejtő egészségi állapotát.
1996. augusztus 9.
\' Az ország politikai, társadalmi és gazdasági rendjének jelenlegi mélyreható átalakulása talán senkinek nem jelent akkora megpróbáltatást, mint a roma közösségnek. Számolnunk kell vele, hogy aki megújítható szaktudás híján esett ki a munkapiacról, az e hátrány megszűntére egyhamar aligha számíthat. A roma közösség érdeke ma mindenekelőtt azt követeli, hogy minden kihasználható tanulási lehetőséget megragadjon, s a számarányából, önkormányzati lehetőségeiből fakadó érdekérvényesítő erejét arra fordítsa, hogy segítsen megteremteni a jövendő roma-nemzedékek számára a felzárkózásukat lehetővé tevő sajátos kiegészítő oktatási intézményrendszert az óvodás-szinttől az egyetemig. Mert ez a közösség jövőjének a kulcsa. Ehhez mindenekelőtt az igény felismerése és részben - kétfelől is - a készség hiányzik, nem a képesség. Ezt bizonyítja az eddig létrejött roma felzárkóztató iskolák tapasztalata és a számát, tekintélyét tekintve örvendetesen gyarapodó roma értelmiség léte. Ez nem rövidlejáratú feladat -hosszú évek, évtizedek áldozatos munkája igényli. És szövetségeseket. Kétoldalú megértést és kölcsönös alkalmazkodást, a tervek és célok távlati összehangolását.
Meggyőződésem, hogy erre mind az érintettek, mind a döntéshozók között kezdenek beérni a feltételek. S mindenekelőtt a felismerés. Hogy tenni kell, mielőbb. Erre szorít az európai normák kényszere, erre a szükség.
A valóság felismerését látszik bizonyítani a kormánynak az az elhatározása is, hogy az idén egymilliárd, jövőre ötmilliárd forintot fordít infrastruktúra-fejlesztő, lakóhelyteremtő közmunkákra szociálisan veszélyeztetett helyzetben lévő települések számára. Az összeg felhasználása, a helyi munkálatok kezdeményezése terén döntő szót biztosít az országos cigány kisebbségi önkormányzati és a helyi cigány kisebbségi önkormányzatoknak.
Tekintsük ezt a lépést koszorúnak vagy a kegyelet gyertyájának, amit az ország vezetése helyez a roma-holocaust áldozatainak emlékművére - a roma-közösség helyzetének felismerésére, a magyar társadalom egészének segítő jóindulata, sorsközösségünk tudata jeléül.
A köztársasági elnököt Suhai Sándor, Nagykanizsa polgármes-
1<>9(). au(-u.v/lus 9.
KANIZSA - ?M*c*u*c
13
tere követte a szónoki emelvényen.
Tisztelt Emlékezők! Mélyen Tisztelt Elnök Úr! Cigányok és nem Cigányok, Tisztelt Kanizsaiak!
Cigányul a halál mort, jidisül járcájt és sorolhatnám a szláv nyelvek minden változatával, de ha pontos akarnék lenni, az egykori náci nemzeti szocialista birodalommal szembeforduló bármely nemzetiség nyelvén elmondhatnám: Halál. Sok tízezrek, milliók halála, a történelem azóta is legkegyetlenebb, legkiszámíthatatlanabb gyilkossága, igazságtalan, szörnyű és megbocsáthatatlan bűn, a nemzetközi jog szerint népirtás, újabb kifejezéssel élve etnikai tisztogatás. Erre emlékezünk immár 53 éve. Erre emlékezünk és minden alkalommal megrendülünk a gondolattól, tudatunkban kizárva a megismétlődésnek még a lehetőségét is.
A valóság viszont az, hogy a XX. század utolsó évtizedében Közép-Kelet-Európában úgy ismétlődött a történelem, mintha semmi sem történt volna jó öt évtizeddel ezelőtt, a látszat szerint a nemzetek nem tanultak, sőt...
Ismét emberek tízezreit gyilkolták le nemzetiségi másságuk okán, százezrek, milliók váltak hajléktalanná alig több mint 100 km-re határainktól csak azért, mert egy más nép, más vallás, más kultúrkör képviselői, tagjai voltak.
Ezért kell most és még ki tudja meddig itt állnunk nekünk augusztus 3-án, emlékezve az Auschwitzban meggyilkolt több ezer cigány áldozatra.
Az elmúlt években az egész világon megemlékeztek a II. világháborúhoz kapcsolódó harcok befejezésének 50. évfordulójáról. Ma 52 éve már, hogy a fasiszta őrület a zsidóság mellett a cigányságot is kiirtásra ítélve augusztus 2-án, Himmler személyes parancsára több ezer éhségtől és betegségtől megtizedelt, támolygó cigányt küldött halálba a hírhedt V. sz. krematóriumnál Auschwitzban.
A n. világháború óta Ausch-witz, Mathausen, Birkenau és szégyenletes társai egy olyan hatalmi téboly jelképévé váltak, mely felrúgva minden emberi normát, a népirtást hivatalos állami rangra emelte és egy gyalázatos ideológiával még indokolni is megpróbálta. E sajátos náci fajelmélet halálra ítélt szinte minden-
kit, aki más, aki eltérő sajátos emberideáljuktól. Ennek jegyében pusztult 6 millió zsidó és több százezer cigány-szláv áldozat az embertelenség oltárán, oly kegyetlenül, oly cinikusan.
Gyakran hallani mostanában! Hagyjuk a múltat, a megbékélés jegyében borítsunk fátylat az eseményekre.
Igen fontos a megbékélés, fontos a felülemelkedés, a megbocsátás.
De feledni nem szabad!
A megbékélésre gyógyír az idő, feledni viszont soha nem szabadna azt, hogy a polgári demokratikus államrendek idején, a XX. század derekán mire vált képessé az európai ember.
Feledni nem szabad, hiszen napjainkban egyre-másra üti fel a fejét ismét az idegengyűlölet. Egyre több atrocitást kénytelenek elszenvedni európaiak, de afrikaiak, sőt ázsiaiak is másságuk miatt. Innét már csak egy lépés a fajgyűlölet és jelenkorunk balkáni háborúja sajnálatos módon igazolta, hogy a következő lépés már népirtásba torkollik.
Ezért kérek én minden polgártársunkat, hogy ezek a kései megemlékezések erősítsék meg akaratunkat, elhatározásunkat, hogy megteszünk mindent, hogy ma Magyarországon, városunkban ne üthesse fel a fejét ismét a faji, a vallási, a nemzetiségi megkülönböztetés. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ember az embert pusztán másságáért soha ne bélyegezhesse meg többé. Elég volt az áldozatokból! Elég volt a nemzetiségi torzsalkodásokból! Elég volt az 50 éves és legújabbkori borzalmakból!
Kövessünk el mindent, hogy soha többé ne kelljen szégyenkeznünk őseink miatt és, hogy utódainknak se kelljen miért szégyenleni apáikat.
Emlékezzünk kegyelettel az 52 évvel ezelőtti holocaust cigány áldozataira.
Ezt követően dr. Horváth Gyula, a Megyei Közgyűlés alelnöke mondott beszédet, majd a koszorúzásra került sor. A koszorúzok között volt Göncz Árpád, dr. Hegyesiné Orsós Éva államtitkár, dr. Horváth Gyula, Suhai Sándor, dr. Takács Anikó, dr. Hóbor Erzsébet, a kisebbségi önkormányzat és az MCKSZ képviselői és az áldozatok hozzátartozói, valamint társadalmi és cigány szervezetek.
A Holocaust megemlékezés után este gyertyagyújtásra került sor az emlékműnél.
A CIGÁNYSÁG NÁLUNK
VENDÉGMUNKÁS?
„Az állampolgár vagyona, személyi biztonsága és szabadsága mindaddig veszélyben forog, míg a Parlament ülésezik."
Murphy
Az elmúlt hét végi holocaust emlékünnepség egyik vendége és szónoka volt Göncz Árpád köztársasági elnök. Nyaralását félbeszakítva érkezett Nagykanizsára, ahol a város \' vezetése is fogadta. A programot követően készséggel állt a sajtó rendelkezésére. Beszélgetésünk kezdetén annak a véleményének adott hangot, hogy a sajtó szerepét igazából a vidéki lapok töltik be, mert híreket, információkat közölnek, a problémákra mutatnak rá és nemcsak kommentárokat adnak közre, mint az országos és ellenzéki sajtó. A köztársasági elnök válaszolt lapunk kérdéseire is.
Kanizsa: Elnök, úr! Melyik sajtót tartja ma ellenzékinek?
G. Á.: Csak ellenzéki sajtó van Magyarországon, de hogy kinek az ellenzéke, az nem derül ki belőle..
Kanizsa: Nyári szabadsága alatt elnök úr mennyire foglalkozik korábbi hivatásával, az irodalommal?
G. Á.: Megpróbálom a több hónapos elmaradásomat pótolni, amit lehet, most elolvasok. Persze szelektálok is. Egy műfordító egyébként harminc oldallal kiolvas egy művet. Arra figyel, hogyan csinál az író figurát, hogyan szerkeszt, milyen mondatot ír. Az, hogy Jancsi elveszi Juliskát? Nem ez az érdekes, engem a hogyan érdekel.
Kanizsa: Amiért megszakította a szabadságát, a cigány holocaust illetve a kisebbségek erősödése nem juttathatja oda a társadalmat, hogy egyre kevésbé fogja tolerálni a többség a kisebbséget? Nem félő, hogy éppen az ellenkezője fog bekövetkezni, mint azt szeretnénk?
G. Á.: Nem hiszem, hogy félni kellene ettől. Nézze meg az itteni cigány kisebbségi önkormányzat szavazatainak arányát. Ha össze-
hasonlítjuk a települési képviselőkre leadott, szavazatok számával, sokkal több szavazatot kaptak választóktól mint a cigány jelöltek. A szekszárdi németeknél ugyanez a helyzet. Ez az egész rokonszenv-szavazás volt. Meggyőződésem, hogy a társadalom önkéntelenül is érzi, hogy az önkormányzatiság érték. Ha felelősen meg tudja védeni az érdekeit akár egy etnikai, akár egy nemzeti kisebbség vagy bármiféle érdekcsoport, az hozzátartozik a demokrácia játékszabályaihoz. Ennek meg kell teremteni a lehetőségét. A baj ott kezdődik, hogyha ez szervezeten kívül és felelőtlen csatározásban megy. Minden kisebbségnek el kell számolni a maga fajtájával. Ahhoz, hogy eredményt tudjon elérni, ahhoz harmonikusan kell együtt dolgoznia a helyi önkormányzattal és a sorsát befolyásoló állami szervekkel is. Ha nem tudja megteremteni ezt a harmóniát, eredménytelen lesz. Ha eredménytelen lesz, elveszti a befolyását a sajátjai előtt is. A demokrácia alapszabályai folytonos ütközésekből állnak. A demokrácia és a közérdek nem más, mint egy dinamikus egyensúly az érdekek és a szempontok között. Nem statisztikai kérdés, hanem állandóan változó dinamikus egyensúly. Másképpen nem megy, ezt vállalni kell. Biztosan van mindenkiben egy feszültségérzés. Legyünk őszinték: a cigány önkormányzatnak több ellenszenvvel kell megküzdenie, mint egy német kisebbségnek, mert a németnek más presztízse van. Ha megnézzük a mintegy háromezer fős örmény önkormányzatot, azt látjuk, hogy az évszázados kultúráját menti meg, hogy az identitását meg tudja őrizni. Másutt az lesz a kisebbségi önkormányzat felada-(Folytatás a 14. oldalon.)
14
KANIZSA - GeAiiitea&eÁ
1996. augusztus 9.
(Folytatás a 13. oldalról.)
ta, hogy a majdnem kihalt emlékeit összegyűjtse. A cigányok előtt áll egy szociális harc, amelynek az eszközeit kell kikovácsolni. A cigány önkormányzatok és a magyar társadalom között teljes érdekazonosság áll fenn. Ha a cigány önkormányzatoknak nem sikerül rávenni a saját népüket arra, hogy segítsenek magukon is, necsak várják, akkor azt az egész magyar nép megsínyli. Minket az idő és a szükség is szorongat, és létkérdés az együttműködés. Tökéletesen érthető, hogy egy helyi önkormányzatnak a fő gondja az, honnan keríti elő a hatvan-hetven százalékos cigány munkanélküliség mellett a segélyezési összeget a betevőfalatra. Érdeke, hogy támogatója legyen és a tervei megvalósításához segítsége, ötletadója legyen a cigány önkormányzat. A cigány önkormányzatnak nagyon fontos, hogy akár a közösség, akár az egyes ember sorsáról határozhat. Az érdekközösség nyilvánvaló. Hogy a kívülálló nem érzi az érdekközösséget? A cigány-magyar úgynevezett faji ellentétek? Kemény Istvánnak van egy szegénységkutatása, amelyben megfogalmazza, hogy a cigányság életforma és ez nem különbözik az ugyanilyen anyagi szinten élő magyarokétól és másokétól. Az életforma megváltoztatása nagyon lényeges, és óriási terhet ró az országra egy ilyen százalékú kisebbség, amely nem tud magán segíteni. Nincsen olyan tudása, amely a modern munkaerőpiacon értékes lehet. Ezt fel kellene számolni, de ma a börtön drágább, mint az iskola, az egészséges ember kevesebbe kerül, mint a beteg, aki negyvenkét évesen meghal. A cigányon kizárólag csak nyugdíjat lehet megspórolni. Ezt az érdekközösséget a társadalom még nem ismerte fel teljesen. A cigányok nagyon okosan teszik, ha nemcsak a cigány társadalom felé, befelé fordulnak a felvilágosítással, hanem a társadalom egészében megpróbálják tudatosítani ugyanazt.
Kanizsa: Mind Európában, mind a világ más részein időről időre felerősödnek a faji, etnikai ellentétek. Lehet, hogy mi, magyarok e tekintetben a világ élőit járunk?
G. Á.: Már ezekkel az önkormányzatokkal előbbre járunk. Mi nem félünk az önkormányzatiságtól, a kisebbségi önkormányzatoktól sem, ahogy a körülöttünk lévő országokról ez nem mondható el. Hideglelősen félnek ettől, az államegységet féltik, pedig ez megerősíti az államegységet. Persze van Magyarországon is olyan államférfi, akinek ezt hiába magyarázzuk. Az idegengyűlölet Nyugat-Európában abból fakad, hogy idegen állam polgárai munkájukat elveszítve más országban próbálnak meg boldogulni. Nézze, a cigányság is úgy él, mint a vendégmunkások, csak nem lehet őket hazaküldeni. Nekünk ezt a vendégmunkás státuszukat kell megszüntetni. Hogy ez az állapot megszűnjék, ahhoz meg kell teremteni a cigány társadalom emelkedésének az eszközeit.
Kanizsa: Lehet, hogy azért tartunk előbbre, azért lehetünk sikeresebbek, mert e téren nem követtük más rossz példáját?
G. A.: A mienk egy nagyon bölcs nép. A választásokon messze bebizonyította, hogy bölcs. A televízióból mindenkinek a pofájáról megmondja, ki hazudik és ki nem, ezen a téren negyvenéves gyakorlata van. Nem lehet az orránál fogva vezetni.
Kanizsa: Elnök úr! Ugye azért túlságosan nem rózsaszínű a kép ezen a téren sem?
G. A.: Ma Magyarország egy értékközi állapotban van. A szocializmus értékei gyakorlatilag hitelüket, értéküket vesztették. Egyenlőség ott sem volt, de az igénye élt. Korábban szabadsághiányunk volt, ma nincs sza-badságdeficitje az országnak, de egyenlőségdeficitje az van és ugyanígy létbiztonságdeficitje is. Történelmileg benne vagyunk egy olyan léptékű változásban, mint a Szent István-i kor volt. Ennek is a második stádiumában vagyunk, hát csodálkozik, hogy az emberek tétovák és rossz a közérzetük? Egy valamit megtanultak: ha túl akarják élni, fel kell ismerni a valóságot.
Kanizsa: A politikai pártok közötti civakodás meghozhatja a megodást?
G. A.: Van erre egy jó mondása Murphynek... (lásd a mottót)
Lukács Ibolya
Amerikába mentem
Don Holub két éve került Magyarországra, békeszolgálatosként a Polgármesteri Hivatalban dolgozott. A huszonöt esztendős amerikai fiatalember hazautazása előtt néhány nappal mosolyogva mesélt az elmúlt két esztendő tapasztalatairól.
- 1994 júniusában jöttem Magyarországra, először Kecskeméten vettünk részt egy három hónapos tréningen. Körülbelül ötvenen tanultuk ott a magyar nyelv alapjait. Aztán úgy kerültem Nagykanizsára, hogy a Polgármesteri Hivatal szeretett volna egy békeszolgálatos embert alkalmazni, várostervező és környezetvédelmifeladatok elvégzésére. Mivel nekem ez a szakmám, így én kerültem ide. A nyolc környezetvédő közül mindenki máshová került, Püspökladányba, Debrecenbe, Kecskemétre, Szegedre, Budapestre.
- Milyen feladatokat végeztél itt?
- Stratégiai tervező voltam, és ötleteket adtam a hulladékszállításhoz, tervezéshez. Igyekeztem átadni mindazt, amit Amerikában
tanultam, az ottani gyakorlatot. Később, otthon is ezzel szeretnék foglalkozni.
- Milyen volt ez a két év?
- Érdekes, bár a magyar nyelv nagyon nehéz, néha úgy beszélek, mint egy hétéves gyerek... Az első év nagyon nehéz volt. Aztán kezdtem belejönni, hetente négy alkalommal tanítottam a Zsigmondy-Winkler Szakközépiskolában. Nagykanizsa nagyon szép város, én nagyvárosban éltem Amerikában, Columbusban. Ott körülbelül nyolcszázezer ember lakik. Nagykanizsa inkább középváros. Nagyon tetszik a piac, mert Amerikában nem lehet friss zöldséget vagy gyümölcsöt venni... Szeretem a magyar nyelvet, nagyon speciális, nincs hozzá hasonló. Rossz, hogy itt kevesen beszélnek angolul, nehéz volt így dolgozni. Amikor idejöttem, egy szót sem beszéltem magyarul.
- Milyennek látod a magyar embereket?
- A magyar ember nagyon jó! - Régebben el sem tudtam képzelni, hogy milyenek lehetnek itt az emberek. Hallottam ¦ Magyarországról, de nem tudtam, milyen. A magyar emberek teljesen mások, mint az amerikaiak. Kedvesek, sok barátot szereztem. Nagyon tetszik, hogy sokszor mondják: „képzeld el!"; vagy „hát persze!". Megígértem, hogy mindenkinek küldök majd képesla-
ATLANTATOL KANIZSÁIG
Az atlantai olimpiai játékok televíziós közvetítései során szemtanúként lehettünk részesei a sport csodálatos varázsának, az emberi teljesítmények és tettek megismételhetetlen perceinek.
S hogy felénk lesz-e tovább?!
Mit tehetünk mi, megyei jogú városlakók, akik továbbra is sporközelben szeretnénk lenni?! Nemcsak a tévét, hanem fiainkat nézni, itthon megtapasztalni a verseny, a küzdelem minden mással össze nem hasonlítható, becsületes kiállás perceit.
Az önkormányzati sportügyi beszámoló meglehetősen szürkére sikeredett. Nem nyert támogatottságot egy átlagszintre - a költségvetés tizenkét százalékára - történő emelés sem. Alig kapott említést a minőségi sport, s fejlesztsére teendő lépések. Meghatározó jelleggel a közönséget vonzó labdajáté-
kokra (kézilabda, labdarúgás, kosárlabda).
Úgy érződik, nem törekszik a város a jó példák követésére (Zalaegerszeg, Sopron, Körmend, Veszprém), a kiemelt minőségi sport reklámhordozó, várost ismertető országos, nemzetközi hírvivő és képviselő szerepére.
Lehet, hogy mifelénk egy módi járja: „Nem kell csapat" mert:
Ha nincs csapat, nincs közönség.
Ha nincs közönség, nem kell létesítmény (sportcsarnok).
E témában is illene körülnézni, hisz egy sportcsarnok egyéb rendezvények (koncertek, vásárok) nemzetközi szintű lebonyolítására is alkalmas lenne.
A fenti dolgok apropóján fáj, hogy a megcsillandó remények a kézilabdasport kiemelt támogatásával ez ideig nem éltünk. Hisz a Tungi/Izzó oly közel állt egy rangjához, és a megyei jo-
1996. augusztus 9.
KANIZSA - GcaféitctéAet,
15
pot, bár nehéz tesz, mert rosszul írok magyarul. Szeptemberben egyébként visszajövök Magyarországra, Budapesten fogok dolgozni stratégiai tervezőként.
- Az itteni dolgozókkal milyen volt a kapcsolatod?
- Azt hiszem, szerettek engem, és én is őket. Egyébként a városháza mindenhol ugyanolyan, nagyjából mindenütt ugyanazok a problémák.
- Volt-e valamilyen kellemetlen élményed?
- Igen. Itt Magyarországon nem tudják, mi az, hogy vendég. Ha bemegyek egy étterembe, a pincér az asztal mellett áll, és várja, hogy fizessek. Nálunk ez teljesen másként van, mi az asztalon hagyjuk a pénzt, és a pincér csak a távozásunk után veszi el.
Furcsa volt az is, hogy itt ha valakinek születésnapja vagy névnapja van, ajándékot hoznak neki. Nálunk ez éppen fordítva van, az ünnepelt látja vendégül a barátait.
- Van kedvenc magyar ételed?
- Igen, a somlói galuska! De nagyon ízlik a gulyásleves, a csirkepaprikás és az uborkasaláta is. De ha hazamegyek, rengeteg hamburgert és steaket fogok enni! Sajnálom, hogy most haza kell mennem, de az az igazság, hogy nagyon szeretnék már a családommal és a barátaimmal találkozni, ők nagyon hiányoz-
tak, két év hosszú idő. De nagyon jól éreztem magam itt, biztos, hogy nem felejtem el Nagykanizsát.
_ B.J.
v
Ausztriai ismeretszerzés
után hazai főiskolán
folytatja
Péntek Tünde nem munkavállalóként ment ki a szomszédos Ausztriába, csak nyelvtanulási szándékkal. Középiskolai tanulmányait a Zsigmondy Vilmos Műszaki Szakközépiskolában végezte, majd több társához hasonlóan a gázipari szakon tett sikeres technikusi vizsgát. - Sajnos a szakmámban nem tudtam elhelyezkedni. A visszajelzés mindenhonnan az volt, hogy leépítések vannak folyamatban, ne is számítsak elhelyezkedésre a közeljövőben. Nem nyugodtam bele a tétlenségbe, a városi piacon egy magánkereskedőnél ruhaeladóként helyezkedtem el. Hetente hat napot dolgoztam, napi tíz órát. Érdeklődtem az egyik ismerősömnél külföldi
gú városhoz illő szerepléshez. Szívszorító az is, hogy leányaink, Németh Helga, Siti Bea, Mátyás Auguszta más városban lettek díszpolgárok, s lettek olimpikonok. Tán nekünk, de főleg ifjúságunknak jelentene sokat, ha a városban ilyen szintű élsportolók, s csapat adná a példaképet. Az ifjúságot egészségében, s erkölcsében a sporton keresztül lehet és kell meg-edzeni.
Gondolkodjon el mindenki, aki tenni tud, mit jelent ha egy városban ötezer ember egy célért (ha a sportért is), egy sikerért fog össze egy közösségként.
Mit jelent ez egy városban a jó közérzet kialakításában?! ugye, nem kell messze menni a példát megtalálni? (Zalaegerszeg ) A tétlenség, a cél nélküli lődörgés helyett irányítsuk a sport közelébe az arra érdeklődést mutatókat. Tegyük számukra vonzóvá s elérhetővé a minőségi sport látogatottságát.
A sajnálatos, városunkat ez ideig negatívan érintő gazdasági átrendeződés, sokezer eddig becsületesen dolgozó embert érintett - lett munkanélküli. Számukra lehet, hogy egyetlen szórakozás, közösséghez
tartozás lehetősége, hogy a sportban mint szurkoló jelenhet meg. A megnövekedett, megemelt belépőjegyárak és ezen emberek munkanélküli járadéka sokszor nem teszik lehetővé a belépők megvásárlását. Humánus, várost szerető gondolkodásra vallana, ha a sporthivatal illetve az érintett egyesületek szakosztályai lehetővé tennék a munkanélküliek számára nyugdíjasjegy váltását. (Az igazolás egyértelműsíthető.)
Feltételezhető, hogy az ugyancsak stagnáló helyezési eredményekre, s a csapatküzdelmekben résztvevő sportolókra is jó hatással lenne a szurkolói részvétel növekedése. Ugyanakkor egy rosszkedű közösségben jó pár ember számára adhatnák meg a kikapcsolódás örömét a pályák melletti lelátói közös szurkolásban.
Hogy: HAJRÁ IZZÓ
HAJRÁ BÁNYÁSZ HAJRÁ VASÚT
Tisztelettel minden szakosztály és sportkör elnökének illetve a Megyei Jogú Város Sportcsoport vezetőjének.
Pócza Attila képviselőjelölt
munkalehetőség után, ahol az iskolában tanult német tudásomat kamatoztatni tudnám, egyszóval gyakorolhatnám hazámon kívül az ismert német-osztrák nyelvet. Kaptam egy osztrák címet, levélben megkerestem őket, két hét múlva jött a válasz, hogy 1995júliusában beállhatok. A sógoroknál négy kisgyermek felügyeletét kellett megoldanom délutánonként. Este hat órától pedig önköltségi alapon különórákon vettem részt Bádenben, ahol a német nyelvi és beszédkészséget gyakoroltuk rendkívüli intenzitással, a VOLKSHOCHSCHULE BADEN nevet viselő intézményben. A név középiskolának felel meg, de jellegéből adódóan az oktatás főiskolai vagy egyetemi szintű annak függvényében, hogy milyen szakra jelentkezett a hallgató. Minden téma dolgozattal zárult.
- Mi a tapasztalata egy év után magyar szemmel nézve?
- Életszínvonaluk magas, arra törekszenek, hogy a személyekből a maximális tudást hozzák ki! Barátságosak, a külföldieket szinte megtanítják az osztrák kultúra elsajátítására. Öltözködési, megjelenési, étkezési, viselkedési szokásaik sok jó vonást mutatnak. A
(Folytatás a 16. oldalon.)
Evangélikus tábor
A pati evangélikus templom környéke, az evangélikus gyülekezet helyiségei és a Faluház környékén mostanság elég nagy a sürgés-forgás. Immár a második turnus táborozói, a surdi gyülekezet nagyobbacska gyermekei töltik napjaikat a táborozásra alkalmas falusi környezetben.
A gyermekeknek lehetőségük van mind a sátorozásra, mind a fedett helyiségben való pihenésre. Az áhítatok mellett a foglalkozások, előadások, beszélgetések középpontjában a Biblia áll, de a programokból nem marad ki a játék, az éneklés, a kirándulás sem. Látogatásunk napján éppen egy pati gazda hegyére látogattak el a táborozók.
A következő turnus a kanizsai gyülekezeté, megjelenésünk hetében éppen ők töltik ott nyaralásukat Deme. Dávid kanizsai evangélikus lelkész vezetésével.
Mocsokban, szennyes löttyben
(A szikla)
A modern akciófilm egyik legnagyobb aljassága az, hogy úgy képes manipulálni a legszélsőségesebb tartalmi elemekkel, mintha magát a valóságot mintázná. Ez a hatás aztán nemcsak a mozi pénztárában válik érezhetővé: egy idő után a valóság tényeit hajlamosak vagyunk a moziban látottak alapján megítélni. Aki esetleg a TWA-járat felrobbantásának napján látta a moziban a nemrég bemutatott Tűzparancs című filmet, kell, hogy érezze ezt az összemosódást. A hét áj filmje, A szikla se különb. Sőt. Hajszálra ugyanaz a dramaturgia, ugyanazok a hatáseszközök, mint az előbbinél. Fanatizált katonák, ismeretlen és félelmetes, zárt világ (Alcatraz börtönsziget) és lopott ideggáz, 15 élesre töltött rakétával, na meg a kommandós csapat és a „civil" szakértő. Csak itt jobban elcsúsznak a szerepek, néha nem is olyan túl éles a határ a hős, a terrorista és a vétlen áldozat között. Vajon ennyire hiányzik már a világunkból mindenféle egyértelmű igazság? Jóval nagyobb a káosz a látvány terén. Néha már akkor is felléleg-
zünk, ha a harc nem zárt, fémes, bunkerszerű helyeken, mocsokban, szennyes löttyben, hanem nyílt téren, szabad ég alatt zajlik. Mint oázis a sivatagban, úgy kellene néha a szemnek egy-egy totálkép, lassú svenk vagy legalább egy 3-5 másodpercig kitartott közelkép. De nem, csak sűrűn, pillanatnyi szünet nélkül áradó akciódús közelieket láthatunk, hullanak ránk sötéten, rikító színekkel, fejet fájdítón. Hozzá állandóan a legmagasabb érzelmi hőfokon tartott, rendkívül harsány és néhol ízléstelen zene, szinte szünet nélkül, az élmények feldolgozhatóságának minimális esélye nélkül. Jól lebunkózni a nézőt, nehogy gondolkodjon - valami ilyen logika állhat az eszközhasználat stílusa mögött. A néző meg olyan, amilyen, eszi, amit lát. Terrorizmust, robbantást, ideggázt. Mit nekünk már egy felrobbant gép Amerika partjainál? A roncsokat halászgató búvárok képe mindig unalmasabb a moziban láthatóaknái. Persze. Ők általában ott kezdenek, ahol az akciófilmek véget érnek.
Nagy Csaba
16
KANIZSA - Seaféi^etéAeá
1996. augusztus 9.
{Folytatás a 15. oldalról.)
magyarok egy részét nem kedvelik, mivel lezserek, szertelenek...
- Óhatatlanul adódik a kérdés, hogy milyen egyéb tapasztalatot szerzett?
- Senkit se ismertem, teljesen idegen volt számomra minden, de ami a lényeg, hogy az osztrák család három hónap után elfogadott, és akkortól már lényegesen enyhültek a gondjaim. Sokat beszélgettünk, de csak németül. Gyakoriak voltak a színházlátogatások Bécsben, sőt több múzeumot, templomot látogattunk meg. A hétvégeken kirándultunk.
- Tervei az egyéves hazatérés után?
- Meglehetősen jó osztrák nyelvismerettel rendelkezek, és terveim között szerepel, hogy ez év őszétől a Pécsi Polláck Mihály Műszaki Főiskolán a nulladik évfolyamot kezdem meg, majd a jövő évtől remélem sikerül a felvételim. Ennek érdekében plusz korrepetálással matekból és fizikából ráhajtok, hogy a nappali tagozatra sikerüljön bekerülni. Bízom abban is, hogy osztrák nyelvismeretem plusz pontokat fog jelenteni a jövő év májusában a megmérettetés alkalmával.
Háromhavonta szokott hazajönni, de ahogy fogalmaz, nagyon furcsa a hazai életforma újbóli felvétele, ennek ellenére bízik abban, hogy amit nagyon akarunk végrehajtani, az az esetek többségében sikerül is...
Bödör Béla
FELHÍVÁS
TISZTELT KELETI VÁROSRÉSZBEN LAKÓK!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata jelenleg készítteti Nagykanizsa Keleti Városrész Részletes Rendezési Tervét.
A rendezési terv egyeztetésre 1996. augusztus 14-én (szerdán) 16 órakor
kerül sor lakossági fórum keretében, a Polgármesteri Hivatal alagsori tanácskozó termében (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.), melyre tisztelettel meghívjuk.
A terv 1996. augusztus 12-16. között a Polgármesteri Hivatal előterében kifüggesztésre kerül, így véleményüket, javaslataikat írásban is megadhatják, az ott elhelyezett gyűjtőládába bedobva.
Nagykanizsa
Lelkes, mi több tehetséges fiatalok bemutatkozásával fejeződött be a Kanizsai Nyári Színház 1996. évi rendezvénysorozata a HSMK szervezésében. Az utolsó estén a - hazánkban vendégszereplő - Marosvásárhelyi Színi Akadémia „Pünkösdi királyság" című előadását láthatta a kanizsai közönség.
A cím tulajdonképpen két népi komédiát takar, melyeknek az eredete a 18. századra megy vissza. Ekkor jöttek létre ugyanis a magyar műkedvelő színjátszás talán legizgalmasabb hagyományai. Az iskolákban olyan szellemi központok alakultak ki, ahol
ANDRÁS KOVÁCS KIRÁLYSÁGA
a diákok - tanáraik segítségével -átmagyarították a klasszikus komédia remekeit a latin forrásoktól Moliére-ig, s természetesen színpadra is kerültek ezek a darabok, ízes magyar nyelv szólal meg bennük, és élvezetes vaskossággal ábrázolható korabeli típusok egész sora népesíti be a pódiumot.
A szép magyar beszéd, a mértékkel megjelenített, szellemes karakterek, a kellemes - helyenként modern - zenei kíséret, az
egységes rendezés a fő erénye a marosvásárhelyiek előadásának. És persze a tanító célzat a „mesék" végén: egy király attól nem király, hogy korona van a fején, palást a vállán, s a népség mind őt szolgálja. Mert ha mégis, akkor úgy jár, mint András kovács pünkösdi királysága alatt. Szolga lesz belőle. Hiába, no! Az igazság mindig győz. Vagy mégsem?
Horváth Ilona
FÜRDŐÉLET KANIZSÁN
Szentet és szívet gyönyörködtető látvány minden kanizsai számára az 1988-ban felavatott fedett uszoda. Még a fiatalok is emlékeznek arra a kemény, éveken keresztül folyó küzdelemre, ami a megvalósítása érdekében történt. Azzal nem kívánok itt foglalkozni, hogy az ezt kikövetelő tömegek miért nem látogatják ma, pedig az egészséges életmód, valamint a fürdő fenntartásának nagy hiánya megkívánná ezt. Inkább örülök annak, hogy minden kanizsai tanuló ingyen megtanulhat úszni, hogy fellendült az úszó- és vízilabdasport városunkban.
Nem volt ez így korábban, barakkor is élt a vágy az emberekben a fürdőélet és az úszósport iránt. A Zalai Közlöny 1926-os kánikulai számában egy vidám hangulatú leírást olvashatunk az ugyancsak vidám Principális-parti fürdőzőkről. írja, hogy a nagy meleg beköszöntésével megélénkült a fürdőélet a Principális csatorna partján, a hídtól a mai kemping felé mintegy egy kilométeres szakaszon. A begátolt vízfolyás helyenként még úszásra is alkalmas volt, de leginkább csak a záport követő magas vízállás idején. Ebéd után két óra tájt a gyerekek érkeznek először nagy csoportokban, néhány felnőtt kíséretében. Egy röpke nyilvános vetkőzés utána azonnal vízbe ugranak, és estig nem lehet kicsalo-
gatni őket. Az élvezet változatos és kötetlen: lubickolás, vízbe ugrálás, birkózás, fogócska, hal- és békafogás, „négerkészítés" testre kent fekete iszappal, vízipóló. Munka után délután hatkor indul a felnőttek nagy népvándorlása. Szinte minden hely elkel a kilométer hosszúságú partszakaszon, s a víz szintje is megemelkedik a sok fürdőzőtől. Legfeljebb a pénztár előtti sor bosszankodik az előrehaladás lassúsága miatt. Vasárnaponként a módosabbak fölpréselődtek a „filléres " vonatra egy kis balatoni lubickolás kedvéért.
1908-ban alispáni határozat született egy Principális-csatorna mellett létesítendő strandfürdőről, azonban ennek (sok más egyéb tervvel együtt) a megvalósulását az első világháború megakadályozta. 1932-ben komoly előrelépés történt. Munkanélküli ínségmunkások kenyérliszt fizetség ellenében kiásták az új strandmedencét, közel a városközponthoz a Sétatér és a volt Merkúr Vasgyár területén. 1933-ban ifjú Horthy Miklós fölavatta, s a Torinó-ból hazatérő világbajnok magyar vízilabdacsapat pedig bemutatót tartott. Végre tisztavizű, úszásra és az úszósportok kifejlesztésére alkalmas fürdőhöz jutott Kanizsa közönsége. Fellendült az úszó- és vízipólósport, bár csak nyaranta volt lehetőségük edzeni. A megfelelő komforttal ellá-
tott létesítményt a felnőttek is nagy számban látogatták.
A Principális-menti fürdőzés ingyenstranddá vált, és leginkább a kiskanizsaiak és a szegény néposztály tagjai látogatták.
A világválság után a harmincas évek közepétől fellendült a nyaralóépítés a Balaton mellett. A kanizsaiak elsősorban Balatonmáriát és Ba-latonberényt keresték fel, később Balatonfenyvest is. Ez. az új divat főleg hétvégeken számottevő tömegeket vont el a városi strand látogatásától. Az 1960-as és 70-es évektől tömegessé vált nyaralóépítés kitejedt Zalakaros és a Gyékényest tó környezetére is, így a szépen fejlődő fürdőkultúra már területeket keresett, és a városi strandfürdő egyre inkább gyermekstranddá vált.
ujabb előrelépést jelentett a strand területén 1969-ben feltárt 60 Celsius-fokos édes termálvíz. Ezzel a medencék hőmérsékletét függetleníteni lehetett az időjárás szeszé-lyességétől. Igazából a minőségi előrelépést a téli-nyári fürdőzést biztosító fedett uszoda megnyitása jelentette.
Meg kell becsülnünk és ki kell használnunk ezt a nagyszerű lehetőséget, leginkább az edzettebb, és egészségesebb ifjúság kedvéért.
Dr. Cseke Ferenc
KIÁBRÁNDÍTÓ GÉPHANGOK
,A sípoló hang után hagyjon üzenetet, tíz másodperc áll rendelkezésére " - szól legújahbko-ri gép-ajtónáliónfc a te lefonna, ha nem vagyunk otlton, vagy éppen kétoldali emberundo-runk van.
A legtöbb ember, legyen bár-
milyen fontos is a mondani valója, többnyire a fenti szózatot hallva bosszúsan leteszi 4 kagylót Persze arról, hogy a fontos üzenetek ilyen okokból nem jutnak el hozzánk, mi magunk is lehetünk. Hogyan: A lehető legtakarékosabb szöveggel tájékoztasson a rögzítő, hiszen senki seria társalog szívesen egy géppel. Érdemes némi kellemes háttérzenével megspékelni a dolgot, hiszen ez mindenkit jó
érzéssel tölt el. Nem biztos, hogy célravezető a jópofáskodó szöveg, monjnk ilyesmi, hogy „itthon vagyok, de a ketteslétráról nem érem cl a telefont"! Amikor a szöveget megfogalmazza, gondoljon arra, hogy nemcsak a barátai hívhatják, hanem: a főnöke is, vagy éppen a leendő... s jól tudja mindenki az aranyigazságot, madarat a tolláról, jó beosztottat a rögzítőjéről is...
KflNIZSffl MŰSOR
.......... r
1996. a tlgUS\'/l us 9.
KANIZSA - \'TfUwiH,
IPM-teszt
FOGJAK-E ÖRÖKKÉ SZERETNI?
(Csak férjes asszonyoknak)
1. Férje valami ostobaságot követ el, s ezért ön rettenetesen megharagszik rá. Ilyenkor ön...
a) élvezi a kirobbant vihart,
b) összeszorított szájjal hallgat,
c) szeretettel, nyugodtan megmondja a magáét.
2. Ön elsősorban miért ment férjhez?
a) szerelemből,
b) gyermekekért,
c) biztonságért.
3. A férje még mindig nem fejezte be a szekrény bepol-cozását. Ön ezért..
a) szakembert hív,
b) felajánlja a segítségét,
c) nyafog, és szemrehányásokat tesz.
4. Hogyan alszanak?
a) külön szobában,
b) ugyanabban a szobában, franciaágyon,
c) egy szobában, de külön ágyon.
5. Társának évekkel ezelőtt volt egy kis félrelépése. Ön mit gondol ma erről?
a) már el is feledkezett róla,
b) néha célozgat rá,
c) ha vitatkoznak, olykor döntő érvként csapja le az asztalra.
6. Udvariasabban, vagy kevésbé udvariasan beszél a férjével, mint az emberekkel általában?
a) udvariasabban,
b) kevésbé udvariasan,
c) ugyanúgy, mint akárki mással.
7. Férjének van egy kellemetlen szokása (például sohasem zárja be a szekrényajtót) - nem tragikus éppen, ön mégis a falra tudna mászni tőle. Hogyan viszonyul a dologhoz?
a) minden adandó alkalommal szóvá teszi,
b) megpróbál kibékülni a helyzettel (úgy gondolja, önnek is lehetnek ilyen szokásai, amelyeket viszont ő kénytelen elviselni,
c) a férje lelkére beszél, hogy próbáljanak meg kölcsönösen lemondani rossz szokásaikról. »
8. Hiszi-e ön, hogy...
a) ön nagyon szerencsés, mert épp a férjéhez ment feleségül,
b) férjének hálásnak kell lennie, hogy ön hozzáment feleségül,
c) mindketten szerencsések, hogy egymásra találtak.
9. Néhány évi házasság után férje még mindig nagyon hevesen közeledik önhöz az ágyban. Ön ebben az esetben...
a) azt mondja, hogy ne bomolj már,
b) szelíden eltűri a dolgot,
c) lelkesen viszonozza az ő közeledését.
10. Legjobb barátja figyelmezteti, hogy férje megcsalta. Ön ebben az esetben...
a) dühödten felelősségre vonja a férjét, s kikéri magának, hogy így bánjon önnel.
b) alkalmat biztosít férjének, hogy elmondja: miért elégedetlen kettejük kapcsolatával.
c) azzal nyugtatja magát, hogy amíg ön szereti őt, addig az ilyesmi nem jelenthet problémát.
11. Tudja, hogy a férje utál egyedül televíziót nézni, de most éppen egy ön számára unalmas műsort néz. Ebben az esetben ön...
a) odaül mellé, mert tudja, hogy vannak alkalmak, amikor ön kíván meg tőle olyasmit, amit ő nem csinál szívesen,
b) lefekszik aludni,
c) ott marad a szobában, de leköti magát valamivel, amíg az adás tart.
12. Házasságkötésük óta romlott-e valamit a megjelenése?
a) igen, de ennek jó okai vannak, nem én tehetek róla,
b) nem. A jó megjelenést ma is nagyon fontosnak tartom,
c) be kell vallanom, hogy néha slamposan öltözködöm.
13. A férje minden előzetes figyelmeztetés nélkül vendégekkel állít be. Hogyan viselkedik ön ilyenkor?
a) A legszívélyesebb módon fogadja a vendégeket, hiszen ennek a fordítottja is előfordulhat,
b) a vendégeket szívesen fogadja, de a férjével utólag megbeszéli, hogy máskor mindkettejük érdekében először telefonáljon haza inkább,
c) azt mondja a férjének, hogy menjen el-inkább a vendé-
gekkel együtt presszóba, vagy étterembe.
14. A tizedik házassági évfordulójukra férje egy kacér kis ruhadarabot vesz önnek ajándékba. Ön ebben az esetben...
a) dühös a kidobott pénz miatt,
b) megkérdezi, hogy becserélheti-e valami másra,
c) rendkívül hízelgőnek tartja a dolgot.
15. Mikor mondta a férjének utoljára, hogy „szeretlek"?
a) akkor, amikor ő is mondta önnek,
b) már nem emlékszik rá,
c) az elmúlt huszonnégy órában.
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
a-1 a-2 a-1 a-0 a-2 a-2 a-0 a-1 a-0 a-0 a-2 a-0 a-1 a-0 a-1
Pontozás
b-0 b-1 b-2 b-2 b-1 b-0 b-1 b-0 b-1 b-2 b-0 b-2 b-2 b-1 b-0
c-2 c-0 c-0 c-1 c-0 c-1 c-2 c-2 c-2 c-1 c-2 c-2 c-0 c-2 c-2
Értékelés:
21-30 pont: Ha valaha is elveszíti férje szeretetét és szerelmét, akkor ez valószínűleg nem az ön hibája lesz. Ön ösztönösen meleg szívű és rendelkezik azzal a képességgel, hogy kellemessé tegyen egy házasságot.
11-20 pont: Ön talán szeretne kedvesebb lenni a férjéhez, de ez olykor nem kis feladatot jelent önnek. A dolgok néha összecsapnak a feje fölött, s ilyenkor el is felejti, hogy tulajdonképpen miért is ment férjhez. Próbálja meg kapcsolatukat önmagában és önmagáért is értékelni, ne csak olyan dologként, amelynek jól-rosszul működnie kell!
0-10 pont: Úgy tűnik, ön (és valószínűleg a férje) nem rendelkezik azzal a minimális türelemmel sem, amely egy házassághoz szükséges. Az is lehet, hogy egyszerűen rossz volt a választásuk -feltéve, hogy nem olyanok mindketten, akik egy párkapcsolatban az örökös harcot élvezik.
AUGUSZTUS 10. SZOMBAT Apolló mozi: 17 és 19.30 óra: A szikla. Alcatraz - a börtönsziget
Stúdió mozi: 18.15 óra: lumanji
AUGUSZTUS 11. VASÁRNAP Apolló mozi: 17 és 19.30 óra: A szikla. Alcatraz - a börtönsziget
Stúdió mozi: 18.15 óra: Jumanji
AUGUSZTUS 12. HÉTFŐ
21 óra: BAZÁR UDVARI ZENEI ESTEK - „Engem nem lehet elfelejteni" Örökzöld slágerek
Apolló mozi: 17 és 19.30 óra: A szikla. Alcatraz - a börtönsziget
Stúdió mozi: 18.15 óra: Jumanji Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: NYÁRI MIX - Benne: Mozifilm
AUGUSZTUS 13. KEDD Apolló mozi: 17 és 19.30 óra: A szikla. Alcatraz - a börtönsziget
Stúdió mozi: 18.15 óra: Jumanji
AUGUSZTUS 14. SZERDA Apolló mozi: 17 és 19.30 óra: A szikla. Alcatraz - a börtönsziget
Stúdió mozi: 18.15 óra: Jumanji Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: NYÁRI MIX - Benne: Sporthírek; - Biztonsági Zóna; - Amerikai képeslap; - JEL-KÉP, vallási műsor
AUGUSZTUS 15. CSÜTÖRTÖK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Majomparádé
Stúdió mozi: 18.15 óra: Johnny Mnemonic - A jövő szökevénye
Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: NYÁRI MIX - Benne: - Sport Broadway
AUGUSZTUS 16. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Majomparádé
Stúdió mozi: 18.15 óra: Johnny Mnemonic - A jövő szökevénye
18
KANIZSA - Ttüx
1996. augusztus 9.
HUS NEM TEREM RAJTA
Nyugat-Afrikában él egy fa-fajta, amelyet a szakirodalom kolbászfának nevez. Mielőtt ragadozó embertársaink teljesen lázba jönnének, igyekszünk megnyugtatni őket, e fán húsféleség nem terem. Ellenben nagy illatos tölcséralakú virágai éjszaka nyílnak, s ezekből alakulnak ki a félméter hosszú kolbászra emlékeztető termések. Kérgével reu-más panaszokat enyhítenek, sebeket gyógyítanak, leve a vérhasra gyógyír. A húsos termés mérgező. Egyes afrikai törzsek varázserőt tulajdonítanak a növénynek, termését gazdagságot hozó talizmánnak tartják.
ROSS DOKI, MINT ÜGYNÖK
Sokak szívdöglesztő Ross dokija a Vészhelyzetből most új szerepben tündököl. New Yorkban leforgatott legújabb filmjében nem a szerelmi kalandoké a főszerep, hanem a kémkedésé. Persze a nő ez esetben sem hiányozhat. Ross doki oldalán Nicole Kidmann tündököl. No és vészhelyzet-
ből e filmben sem lesz hiány, ígérik a film készítői, mi meg majd eldönthetjük, így van-e vagy sem
HA CSAK SUTTOGOTT VOLNA
A szerelem így nyáron bárkire bárhol ráérhet. így történt ez két milánói fiatallal is, akik nem bírván vágyukkal egy lépcsőn lettek egymáséi. Az arrafelé járőröző rendőröknek feltűntek a széthajigált ruhadarabok, s igazoltatták a két fiatalt. Az ifjú úr le nem csitult szerelmi hevében meglehetősen szemtelenül válaszolgatott a poszt kérdéseire, aki ezért feljelentette hivatalos személy megsértéséért. A fiú hevülete azóta már alábbhagyott, jót tett neki néhány órányi fogda.
NYELVI NEHÉZSÉGEK
Egy német férfi fiával együtt Svájcban turistáskodott. Egy alkalommal függővasútra szálltak, s útközben a gyermek fázni kezdett, mire az apa a velük utazó házaspártól megkérdezte, hogy becsukhatja-e az ablakot. A megkérde-
zettek történetesen éppen olaszok voltak, így a kérdést nem érthették. A kérdező erre olyan dühbe gurult, hogy rátámadt a pár férfitagjára. A feleség ijedtében meghúzta a vészféket. Útjukat csak azután folytathatták, amikor a függővasút egyik alkalmazottja helikopterről kioldotta a vészféket.
IZZADÓ TÉLAPÓK
A melegtől meglehetősen elgyötört Mikulások felvonulásával kezdődött meg Koppenhágában a Mikulások 33. Világkongresszusa. A felvonuláson több mint hatvan piros ruhás, fehér szakállas Télapó masírozott, őket egy bohóc, néhány nagyon régi tűzoltóautó és egy kicsit pityókás hangulatú rezesbanda követte. Az egy hétig tartó konferenciára egyébként tizennyolc országból százötven Mikulás érkezett, hogy arról vitatkozzon, kilépjenek-e az idén az Internetre.
KÍNOS HALÁL
Valamivel több, mint négy és fél millió dollárt ítélt meg a bíróság Amerikában három gyermeknek anyjuk elveszté-
séért. A pénzt a kórházi ágy készítőnek kell kifizetni, mégpedig azért, mert az általa készített ágy rácsai közé beszorult a hatvanhárom éves Alz-heimer-kóros beteg keze és feje, s a beteg kínok között vesztette életét. Az eset Santa Fé-től néhány kilométerre esett meg.
ANTIK ERŐD
Az egyiptomi Sínai-félszige-ten egy nemzetközi régészcsoport fog helyreállítani egy olyan erődöt, amely még a fáraók idejéből származik, és a kelet felé vezető óegyiptomi utat jelzi. Az archeológusok egyébként ez évben fedezték-fel az erődöt, ami azért is érdekes, mert a feltárást nem szokta ilyen gyors helyreállítás követni.
CSAK EGY TÁNC VOLT
A New Jersey-i bírák szerint igen is kártérítést követelhet az az asszony, akit akarata ellenére vittek táncba egy lag-zin, s a tánc közben olyan csúnyán ejtettek el, hogy eltört a medencecsontja. Linda Daniels négy éven át kereste
-az én feleségem nacvon -széréuy lap/t ra seprűt > aözsi sima, lapos oktatás interes görög betű híres tornásznunk önérzetese ga\'zol angi . . (magyar film)
asszouy soha fél ronk skála-hangok idősödő ja\'rom-csont
sincs s>tmm| kf-va\'nsXga alkohol-üzem szavak jelzője fluor tüzel italme\'ró" pult
v v v v v v v v v É
L európai nép végzetes > 1
> a Kiemelés a töe6i közül tetejére > v francia s.7amár a föld felé >
hidrogén ken > v sportfö-gada\'s > vitás ögvet eldönt > v túlium komáromi bánya-község >
ismert takarl\'t gyomnövény
fluor, szelén > kerti munka > v alkot/s > agyalágyult > v
következő\' vakar vörösbor szőló\'
r v női név > v molibdén, trícium cseh varos v > parttalan mosel! valg >
nemet fölyc > mo\'kus-lak > visszaad! híres rocktrló, röviden > mérkőzés vége! v > saját-kezűleg v > harmadkor ! >
fe\'lic telt! stb., latinul arra a helyre mondat eleme torok főtiszt
r v ritka férfinév ve > v v a szörpök „hazája" kétes! v > v vasi közse\'g
angol paraszt felkelő v gyümölcsszüret nvl-vel > v v
testet rajtok* kal dl\'szl\'t amper
0 m v kiejteti betű >
Beküldési határidő: augusztus. 16.
Lapunk 30. szántában megjelent keresistrejtvéoy helyes megfejtése:
A könyvesboltok egyetemek ahová mindenki járhat.
A sorsoláson Pál Norbert, Szálai Valéria, Péntek Zoltán, Antal Gabriella, Szép Erzsébet
Hasonlóság
olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves KANI-ZSA D-Z. Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HOROSZKÓP
A 33. HÉTRE
1996. augusztus 9.
r
KANIZSA - TtUx
igazát, s először a jogtudorok elutasították, most mégis kedvező döntést hoztak.
SEBEK ÉS CIGIK
Egy brit orvoscsoport szerint kapcsolat mutatható ki a nemritkán rákbetegségbe torkolló méhnyaki sebek és a dohányzás között. Az Imperial Cancer Rsearch Fund orvosai dohányzó betegeik egy részét rávették, hagyjanak fel a dohányzással. A kérésnek eleget tévők körében a méhnyaki sebek száma és nagysága csökkent. A dohányzóknál a sebek továbbterjedését figyelték meg.
KARIKÁS SZEMEK
Ha valakinek karikás a szeme, többnyire azt feltételezzük, nem aludta ki magát. Bármilyen hihetetlen, a karikás szemek testünkben zajló folyamatok jelzői is lehetnek. Ha egy kiadós alvástól nem múlnak el, jelezhetnek lelki túlterheltséget és vérszegénységet és egyéb ásványi anyag hiányát is. A karikákat közvetlenül a csökkent szövetnyomás okozza. Különösen feltűnően jelentkeznek a szemhéjon, amelynek sejtszövete a
szem alatti részen vékony és áttetsző.
SZERELEM ÉS DERÉKFÁJÁS
Szerelmi csalódás, munkahelyi gondok és más lelki problémák is kiválthatják a derékfájás tüneteit. A jelenség orvosi körökben jól ismert -írja egy német orvosi tanulmány, de az okokról mit sem tudnak. A hexensusszra és az isiászra emlékeztető tünetek megfelelő tornával, hosszú sétákkal és megfelelő testtartással megszüntethetők, de ha a lelki okokat nem számolják fel, gyakran megismétlődhetnek.
KÖRÖMNYI
VÁSZON
Az a hölgy aki egy kicsit is ad magára már nem tűzvörös, vagy érzéki lila körmökkel lepi meg kedvesét - tartják a britek. Az idei nyár egyik őrülete a körmökre festett portrék
divatja. Persze nem kell feltétlenül Mona Lisa-ra vagy Madonnára gondolni, megteszi néhány tigris vagy rinocérosz. vagy valami nonfiguratív, lényeg, hogy megtörjük a körmök egyhangúságát. Persze ilyen miniatűröket nem fest az ember lánya két mosogatás között, e művek piktorai a szalonokban körmölnek naphosszat mindössze ötvenöt fontért, ám ha valaki egyedi mintát akar, attól akár százhuszonöt fontot is elkérhetnek.
HOGY MIK
VANNAK...
Vízparti létesítmény V jXnos VITÉZ KEDVESE IGAZNAK V hajítja Divat lesz , &elöle! Edes étel EllBEM az IDŐBEN V
SERDÜLŐ fiú ÁLLAMTUDOMÁNY V V V V
L
ANNUSKA > 10 2 KALAUZ nélküli A „hegy LEVE" >
MÓDOSÍtott ,a" HANG > 9 FIÚ , ANGOLUL hi\'m a\'llat V >
azonos Betűk > SVÉD TENISZEZŐ (fcJÓRNJ szaki\'t V 5 >
arab aílam, FŐVA\'rosa doha > V NÉVELŐ JbAKONYI HEGYCSÚCS >
> FESZÍTŐ eszköz > néma HAL! > V 7
SZÁNDÉkozik POGÁNYLÁZADÓ
MELY SZEMELV? 1 > V KUTYAhang V >
JUT neki szűr pl. a KOBALT
L hamis pörögni kezd| > v
FALBURKOLATOK MENYA5Z-SZONY vagy VŐLEGÉNY EGYIK SZULŐJE > 6 V 8
>
A számozott négyzetekbe írt betűk sorrendben összeolvasva egy atlantai bajnok sportolónk nevét adják. Ki ő és milyen számban győzött?
Beküldési határidő: augusztus 16.
Lapunk 30. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Olimpia
A sorsoláson Kiskovács Lajosné, Csépes Gábor, Hevesi Melinda, Savanyó Károly és Bozsók Péter olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves KANIZSA D-Z. Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Kos: III. 21-IV. 20.
Komoly dielnima előtt állsz, melyet csak te oldhatsz meg. Üe bárhogy is döntenél, az alapjaiban változtatja meg él-eledet, s nemcsak egy-két évre. Légy bölcs és körültekintő.
Bika:
ÜT
fi
IV. 21-V. 20.
Nem okos dolog annyi nőnap után ismét felszaggatni a régi sebeket, ha nem, akarsz újabb bajt hozni a saját és szeretteid fejére. Vásárolj némi diszkréciót is.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Jó lesz, ha még idejében felöltőd vértedet, mert ahogy a vége közeleg, annál valószínűbb egy számodra megrázó hfr befutása. Ám jő oldala is akad majd. Erre figyelj és ne szalaszd el.
Rák: VI. 22-VH. 22.
¦¦^ij? Je\'en helyzetben nehéz, még-
ElV^I is kénytelen leszel hosszútávú [/^VtJ terveidei átgondolni, s németire fljfl lyiket megváltoztatni, amíg a lottó ötüs várat magára. De fel a fejjel, jöhetnek közbe jó dolgok is.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Segítőkészséged lenyűgöző, igaz, ez az oroszlánokra nagyon jellemző. Ha úgy érzed, nem történnek veled jó dolguk, ne csüggedj: az év második fele szerencsésebb lesz számodra.
Szűz: VIII. 24-IX. 23. ^gg m| A csillagok hazudnak néha, s ^ ezt jő lesz végre eszedbe vés-fc^ ni. Nem elég a lenti erők kőz-pSll benjárása. neked is tenni kell azért, hogy minden a legjobb • kerékvágásban menjen.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Nem te vagy a peches ember, csak néha úgy érzed. Rövidesen felkel a nap és akkor már lekváros kenyered nem a megkent felével zuhan a talajra. Csak vigyázz, nehogy az egész csupor leessen.
Skorpió: X. 24-XI. 22. ran| Túlpihenés vagy kialvallan-p?tf.O ság ez itt a kérdés. Az ered-Hro2w| "H\'i\'v szempontjából mind-¦^m^H egy, de a cél érdekében kerüld mindkettőt. Ismered a mondást: aki mer, az nyer.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Ha kellemes tapasztalatokkal gazdagodtál a közelmúltban, próbáld azt munkádban, pénzügyeidben is kamatoztatni. A busás haszon nem fog\'elmaradni, úgyhogy mosolyogj bátran.
Bak: XII. 23-1. 20.
Határozottan úgy fest, le nem | hátrafelé tekingetsz. A tempó is megfelelő neked, de azokat a bizonyos kapcsolatokat nem szabadna csak a te szempontodból ápolni. Gondolkodj perspektivikusan.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Az események nagyobb ugrásokkal haladnak előre, mit gondoltad volna. Lehet, hogy váratlan fordulatra is számíthatsz, amely egész életedéi befolyásolja. Készülj lel a legjobbakra.
Halak: II. 21-111. 20.
Necsak tervezz, lépj is. Lehet, hogy sokkal könnyebb lesz megtenni azt a bizonyos első lépést, mint gondolnád. Nincs értelme tovább álmodozni, cselekedni kell. Az eredmény nem marad el
20
KANIZSA - ntcm *u*4 HZ&neá
199(5. augusztus 9.
CSAK €GV KIS FLÖRT
Egy aprócska mosoly a száj-szegletben, egy szemvillanás, egy érintés, mind-mind lehetnek egy kapcsolat kezdő lépései. A flörtölés művészetét is el kell sajátítani. Első és legfontosabb, hogy tudatosítsuk magunkban értékeinket, hitessük el magunkkal, igenis tetszünk a férfiaknak. A fim lm k kedvez a kötetlen hangulat, egy parti, vagy diszkó táncszünete. Fontos, hogy tisztában legyünk a testbeszéddel, egyrészt, hogy venni tudjuk a másik üzeneteit, másrészt, hogy mi magunk is tudatos üzenetekkel bombázhassuk a másikat. A szerelmi kaland a szemek játékával indítható, ha két tekintet egymásba gabalyodik, pillanatok alatt kiderül lesz-e folytatás. Az első beszélgetés során jobb oldalról megközelíteni a másikat, annál is inkább, mert így inkább biztonságban érzi magát, kötetlenebbül adhatja át magát érzéseinek. Jó ha már az első beszélgetésre témákkal készülünk. Jól beválik a sport, vagy a szabadidő, viszont munkánk taglalása olykor untathatja a másikat. A leghatásosabb, ha pozitív megfigyeléseinket öntjük szavakba. Érdemes jól bevált klisék-ke] kezdeni a beszélgetést, s csak lassú lépésekkel haladni. Legyünk mindenkor figyelmesek, elfogulatlanok, és ha lehet első alkalommal kerüljük az indiszkrét kérdéseket. Ne titkoljuk viszont, hogy jól érezzük magunkat a másik társaságában. A sikeres flört izgalmas játék, bármi lehet belőle, de semmire nem kötelez, és éppen ez benne a jó.
SCGITSUK FCUIONI
A gyermeknek mindig meg kell mondani az igazat, ami vele kapcsolatos. Ezzel a szülők hozzásegíthetik csemetéjüket saját igaza megtalálásához. A gyermek megérzi, ha titkolnak előle valamit, legfeljebb nem tudja, mi zavarja annyira. Ha megmondjuk az igazat, elmúlnak aggodalmai. Ha kétségben hagyjuk, aggódása súlyosbodni fog, ez pedig kényszerképzetekhez is vezethet.
SZEX, SZERELEM
A gyerekek sokkal korábban kezdenek érdeklődni a szexualitás iránt, mint ahogy a szülők gondolják. Egyszerű szavakkal elmagyarázhatjuk, a kisfiúk mások, mint a kislányok és nem szokás az udvar közepén lehúzni a bugyit. Esküvői menet vagy terhes nő látványa jó alkalom arra, hogy a szerelemről, születésről ejtsünk szót, korának megfelelő szinten válaszoljunk kérdéseire. Legyünk fesztelenek, nyitottabbak, és a gyerek kérdezni fog. A gyerek akkor nem kérdez, ha érzi, hogy ez a felnőtteknek kellemetlen.
AMIRŐL NEHÉZ BESZÉLNI
Ha nehezünkre esik beszélni például egy spontán vetélésről, fogalmazzunjc meg előre néhány mondatot a saját megnyugtatásunkra. Persze ha már beniie vagyunk, maguktól jönnek a szavak. Ne dramatizáljuk a dolgot: ha nem túlozzuk el, a gyerek képes lesz megérteni. Ha eltitkoljuk és esetleg valahonnan tudomást szerez róla, bűnnek fogja tartani - máskülönben miért hallgatták el a szülei?
MIÉRT SZÜLETETT
Erről mondjunk mindenképpen kedveset, megnyugtatót. Akár azt is, hogy nem akartunk téged, de milyen jó, hogy megszülettél. Sajnálnánk, ha nem lennél. Ezzel elfogadottnak érzi magát és nem felesleges koloncnak a szülei nyakán
HALÁL, FÉLELEM
A felnőttek aggodalmait a gyerek tökéletesen át tudja érezni. Két és fél évesen már felfogja, hogy a halál valami
végleges, nem befolyásolható. Feltétlenül magyarázzuk el azonban, hogy a nagypapa halt meg, ő maradt életben. Sok gyerek ugyanis magára vonatkoztatja a meghalást.
HA ZAVARBA JÖVÜNK
Ha feszélyez bennünket a téma, erről a zavarról beszéljünk a gyereknek. Irányítsuk olyan emberhez, aki nyíltabban tud szólni a kényes témáról. Nem szabad, hogy a gyerek tabunk érezzen dolgokat, azt azonban meg kell tanítanunk, hogy mi a kényes dolog, s kivel lehet vagy illik szót váltani róla.
TITKOK
A gyerek ne magát hibáztassa a szülő rossz kedvéért és ne tartsa anyját tökéletes, csalhatatlan lénynek. A látszatból való kiábrándulás ugyan teljes elforduláshoz vezethet. Legyenek azonban saját védett területek, adjuk tudtára, hogy mindenkinek szüksége van titkokra. Mi se törjünk be mindenhová, hagyjunk meg egy titkos zugot a lelkében.
NVÍlflílUlS KCTTCSÜCN
Minden késő-tizenéves álma, hogy együtt nyaraljon szíve választottjával. Most, hogy itt a nyári szünet, az idő már kedvez a dolognak. Persze előfordul, hogy a papa szigora, a mama féltő aggodalma - maradisága -gátat szab az efféle együttléteknek, nem szabad feladni. Mi-
előtt útnak indultok, érdemes megígérni, hogy telefonálsz, esetleg írsz is, s ha van rá mód a nyaraló telefonszámát is otthagyhatod. A telefonálási ígéretet érdemes betartani, hiszen ezzel könnyen megszerezheted szüleid bizalmát, akár évekre is, ellenkező esetben viszont egy
életen át felhánytorgatják majd neked, hogy még Géza bácsi halálhírét sem tudták közölni veled. Ha csak kettesben akartok maradni ne áruld el a címet a barátaidnak és a barátnőidnek, esetleg utólag, ha ők nem találnak alkalmas helyet. Az elindulás előtt érdemes mindent alaposan átgondolni, az apró szépséghibákat eltüntetmi úgy mint gyantázás lábon és bikinivonalon, némi arckezelés, s a beavatkozás nyomai, ha szakember csinálja, az indulás reggelére már elmúlnak. Mielőtt magaddal vinnéd a gardróbot, alaposan gondold át, mire is lesz szükséged, milyen programokat
nnFiHCMfi-isKoin
Ha ön már megtalálta a nagy O-t, de érzései nem találtak viszonzásra, szükség van egy kis rafinériára, hogy a kiszemelt férfiú végre önben lássa meg élete értelmét. Tehát: legyen rafinált.
1. Kereseti magának .szövetségeseket a harchoz. Nővére, édesanyja biztosan megfelelő tanácsokkal fogja ellátni egy-egy bevetés előtt. Még jobb tanácsadó
egy, a férfiaknál nagyon sikeres barátnő. De vigyázzon, nehogy felkeltse az érdeklődését a kiszemelt lovag után.
2. Fogadja meg a barátnője tanácsát, ha randevúra készülve a legelőnyösebb ruháját akarja önre tukmálni. Persze ne hagyja figyelmen kívül azt sem, mi tetszhet a férfinak.
3. Gondosan válassza meg a
helyet, ahova randevút beszélnek meg.
4. Mindig bizakodóan beszéljen az életről, az emberekről, a világról, fgy az önről kialakult kép is kellemes, vonzó lesz. Semmiképpen ne beszéljen betegségeiről, munkahelyi problémáiról.
5. Ha vetélytárssal kell számolnia, ne kezdjen egyedül a hódításba. Egy jó barátnő sokat segíthet a férfiú megkörnyékezésében, de: lásd az első pontol!
Ha ugy évzii elégedetlen a férjével, szeretnénk néhány tanácsot adni a mindennapok gondjainak gyors és dip-liim:*t»k 11 ^ megoldásához. Ha például élete párja orak <tta nem hajlandó lemondani a távirányító kizárólagos. l»i i-tokJásáról, menjen át a másik szobába, és nézze *»t í a műsort. Ha nincs két készülék a lakásban, akkor a lakás egy másik porttján kaj>-esolja be a rádiót* A- férje valószínűleg hamarosan ön titán somfordál és visszahív-

IS ztus 9
KANIZSA - 1U*k <**é kSÁHcá,
21
Előfordul, hogy váláskor a szülők csak saját sebeiket nyalogatják, s elfelejtenek gyermekükkel törődni, pedig ezekben az érzelmileg válságos időkben a gyermeknek nagy odafigyelésre van szüksége, hiszen talajtvesztettnek, árvának érzi magát. A háromévesnél kisebb gyermek még nem tudja mi történik, csak a feszültséget érzi, amely körülveszi, maga is ingerlékennyé válik. Nem akarnak enni, nehezen alszanak el, fejlődésük megtorpant, egyikük-másikuk újból bepisil, síróssá válik. Három- és ötéves kor között a gyerekek nagyon vonzódnak ellenkező nemű szülőjükhöz. Sokszor azt szeretnék, ha az azonos nemű eltűnne a láthatárról. Ha a kislány apját illetve a kisfiú anyját veszti a válásnál, ennek nehezen kiheverhető érzelmi vetületei lehetnek. Előfordul, hogy a gyerek magát vádolja a válásért. Néha rémálmaik vannak, elvesztik önbizalmukat, átmenetileg ágybavizelhetnek, indokolatlanul dühkitöréseik lehetnek. Mindenképpen törekedni kell a gyermek biztonságérzetének visszaadására, s fontos megnyugtatni, hogy ő semmiről sem tehet. A hatéves gyermek már megérti mi történik, a család széthullásával védtelennek érzik magukat, önértékelésük gyakran csorbát szenvedhet. Sok szülő meggondolatlanul bevonja a gyermeket a válási hercehurcába és felnőtt szerepet oszt rá. Ne kérje a gyere-
VALAS GYEREKSZEMMEL
ket, hogy csak az egyik szülője oldalára álljon, inkább a nehézségeken próbálja átsegíteni. Nem szabad, hogy a dolog odáig fajuljon, hogy a gyermek vigasztalja önt. Kilencéves kor után már komoly igazságérzete van szinte minden gyereknek. Dühösek arra a szülőre, amely a „rosszat" tette, mindenképpen segíteni kell a gyermeknek, hogy igazságérzetét visszanyerje. Engedjék meg a gyermeknek, hogy gyermek maradjon, ne veszekedjenek előtte, inkább játékos elfoglaltsággal tereljék el figyelmét. Az egészséges normális családban a tini lázadhat, keresheti önmagát. Tisztában van vele, történjék bármi, a meleg családi fészekbe mindig visszatalálhat. Ha a személyiségfejlődés folyamatát a válás megakasztja, s a szülő azt kívánja, hogy gyermek érzelmi támasza legyen, egyénisége nem fejlődik ki. Nem lázad, mert fél, hogy lázadásával mélyíti a család válságát. Ne terheljük a válás részleteivel, épp elég érzelmi viharral kell megküzdetiie amúgy is. Legyen hozzá őszinte, de ne zsarolja érzelmileg. Ha a tanulásban visszaesik, próbáljon segíteni neki, s nem az elmarasztalás legyen az első.
terveztetek együtt, hiszen öt-hat bőröndtől még egy hordár is megretten, nem egy farmeros-fürdőnacis hősszerelmes.
Egyébként a cipekedtetés az egyik abszolút próbája a szerelemnek, ha a fiú zokszó nélkül elcipeli a hajókoffert is, le ne cseréld mással. Bármilyen kicsi csomagot is raksz össze semmiképpen ne hagyd otthon az óvszert, nem árt ha nálad is van, a naptejet, a napolajat, a dupla széles fürdőlepedőt és a hasonló méretű gumimatracot, némi púdert a bőrhibák korrigálására, egy könyvet, némi fájdalom- és lázcsillapítót, kötszert és a fényképezőgépet.
Semmiképpen ne vidd magaddal régi kedveseidből összeállított fényképalbumodat, a sztárok képeit, a régi fiúid címét, az összes olyan játékot, amivel" csak egyedül lehet játszani, a walkmant, a macskát és a díszhalat is hagyd otthon, ez utóbbit akkor is, ha az akvárium nézegetése pozitívan hat a szexuális életre. Ha lehet hagyd otthon a nejlonharisnyát, ez ugyanis a legtöbb hím kedélyére rosszul hat, maradhatnak a trikók és akár a melltartók is
- a belevalót úgyis más tartja
- a bugyik nem, mert arra a rövidke divatholmik alá szükséged lesz.
EGYÜTT EGYMÁSSAL
Az évek múlásával kopik a szerelem, az egykor kedves apróságok rutinná, megszokássá válnak. Ne engedje, hogy így legyen. A szeretkezésnek is meg kell adni a módját, nem lehet csak úgy. Hangolódjanak rá testileg-lelkileg, s hangolja rá a másikat is. Vegyen föl szexis fehérneműt, vagy felejtse hálóruháját a hálóban, s meztelenül menjen érte. Ha szerencséje van, s ha jól csinálta, egy darabig nem kell felvennie. Szóval le a melegítővel és a kiábrándító cuccukkal. Ápolja testét, hiszen csak az szeretheti a másikat, aki magát is szereti. Ha szépnek látja önmagát, szeretni is fogja, és képes lesz szerettetni is. A szépség, az ápoltság önbizalmat is ad. S aki magabiztos, a szerelmet is jobban élvezi. A testápolás azért is fontos, mert egy karbantartott asszonyka mindig kívánatosabb, mint az elhanyagolt. Azoknak okoz igazán örömöt az ágy, akik azon kívül is képesek szerelmeskedni, egy-egy pillantással, egy-egy simítással. Ha munka után találkoznak, ne maradjon el a csók, az ölelés. Legyen egy-egy bizalmas pillantásuk, egy mosolyuk, amit csak párjuk ért. Fokozza párja vágyát kétértelmű üzenetekkel, amelyet a fürdőszoba csempéjére ragaszt, vagy a kesztyűtartóban hagy. Minél többször gondol a másikra, annál inkább fellobban önben a vágy. Soha ne kapja le tíz körméről a partnerét, óvatosan hozza tudomására, azt amit szeret és azt, amit nem. Inkább tanítgassa, mint sem képességeit becsmérelje. Higgye el, az előbbiben mindkettejüknek nagyobb öröme lesz majd.
DINNYE-SZEZON!
TÖLTÖTT
Görögdinnyét vágjunk ketté és kiskanállal óvatosan kaparjuk :ki vi magvait. A magvak helyét töltsük meg szeletekre vágott őszibarackkal vagy befőtt gyümölccsel (eper, ribizke, málna). Öntözzük meg vörösborral vagy likőrei, borítsuk ősszé a fél dinnyéket és legalább két órára tegyük jégre.
DINNYE-DESSZERT
Cukordinnyél vágjunk ketté, kaparjuk ki a magját és önt-stmk bele egy pohár édes: bort. Tegyük össze a két fél dinnyet, csomagoljuk bé per-gamenpapírba és egy napig tartsuk jégszekrényben.
Egy sárgahélü sárgadinnyét meghámozunk, a magjától megszabadítjuk, és a hasát kockára vágjuk. Megcukrozzuk, és rummal vagy citromlével megöntözzük. Jégbe hűtve kínáljak.
DINNYE-CSEMEGE
Vegyünk egy nagyobb sárga, dinnyét és annyi vegyes idénygytimölcsöt - minél töhbfélél —, amennyivel meg-tölthetjük a dinnyét, A gyümölcsöket mossuk meg, tisztítsuk meg és kissé megcukrozva hagyjuk állni egy-két óráig, t i.uia vágjuk ketté a dinnyét, távolítsuk el a magjait, vegyük ki óvatosan a húsát és kockára vágva keverjük hozzá a többi gyümölcshöz, csavarjunk rá citromlevet és esetleg egy-két pohárka likőrt, A gyümölcskeveréket töltsük bele a dhtnyehéjha, állítsuk össze és jól hűtsük be.
APRÓ TRÜKKÖK
PRAKTIKUS TANÁCSOK
* Ha a hús suli s közben nagyon kemény, 1-2 kanál ecettel locsoljuk meg.
* Ha elsóztuk a levest vagy a pörköltet, kis késhegynyi szódabikarbónát adjunk hozzá, az csökkenti a sós ízt.
* Megpenészedett lekvárt vagy befőttet a romlott rész eltávolítása után újra főzünk vagy gőzölünk.
$ A kellemetlen szagú avas zsírt megjavíthatjuk, ha kenyeret vagy hagymát szenesedésig sütünk benne.
* Maradék leveszöldséget franciasaláta készítésére használhatunk fel.
«k A híg krémet megjavíthatjuk, ha kevés liszt hozzáadásával újra főzzük, s ha nem is lesz tökéletes, de ehetővé válik.
* A megmaradt leveshúsból húspástétomot készíthetünk.
ja. Legyen eró*s> és köss* ki, csak akkor megy vissza, ha férje lemond legalább egy rös vícl időre a tavtrányitörőt. Ha férje rendetlen, a lakásban nyakra-főre szélhányja a levelett ruháit, ahelyett, hogy le trehány disznózna, legyen diplomatikus, és higgadtán kérje meg, például így: ürülnék. ha koszos ruháidat egyből *
:szennyesbe raknád. Ha elsőre nem sikerül, ne adja fel, és mindenek előtt, magának semmiképpen ne csináljon gondot az ilyen piti problémából. Ha újra és újra ugyanabba a hibába esik a férje, ne adja fel és legyen türelmes, és kezdje elölről. Ha rendesen viselkedik, ne takarékoskodjon a dicséretekkel.
( KANIZSA - lamoyusá, J
1996. augusztus 9.
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói;
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
A KANIZSA ŰJ6ÁG ÜT.
váflalJB:
újságok. • siaärolapok •névjegykártyák • nyomtatványok • könyvek • meghívók és imnden egyéb nyomdai munka sfcedéaét, tördelését valamint nyomdai kivitelezését
OLCSÓ ÁR, MEGBÍZHATÓ MINŐSÉG!
LAPOSTETŐ-SZIGETELÉS
leinformálható referenciákkal, szaktanácsadással
Tetőfedés, bádogos munkák, épületfelújítás, korszerűsítés.
TERVEZÉSTŐL AZ ÁTADÁSIG!
Pluszt adunk önnek: garancia, minőség, kedvező ár!
Tel.: 93/310-796, 60/399-651 Nagykanizsa, Deák tér 2.
J0 ^feív
- Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni,
fagyizni?
Ili Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KREMZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Nagykanizsa, Eötvös tér
Julius Meinl,
KANIZSA
Trend Kf
KANIZSA TREND A SZÍNES ÉS TERMÉSZETES VILÁG
Bőr és szövetes garnitúrák
nagy választékban a KANIZSA TREND KFT. BÚTORÁRUHÁZÁBAN.
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93) 310-505
KÖZÉPDÜNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442 Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG
1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 2. II. «n. Postacím: 1519 Budapest, Pf.: 248 Telefon: 250-0020,250-0311 Telefax: 185-1268
INFORMÁCIÓ még ma.
ígmutató
a holnap
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
1996. augusztus 9.
KANIZSA - Spott
23
Az Olajbányász NB Il-es labdarúgócsapata az elmúlt bajnoki évadban az előkelő negyedik helyen végzett a Nyugati csoportban. A piroskékek teljesítették az egyesületi elvárásokat, sőt esélyük volt arra is, hogy az NB l-es minősítő osztályozón szerepelhessenek.
A bajnoki küzdelmek befejeztével sok feladat előtt állt az olajos-vezérkar. Elsőként is pótolni kellett az eltávozott Szabó Imre edzőt, akinek lejárt a szerződése. Nos, ezt gyorsan és sikeresen oldották meg. Az olajosok új szakvezetője a Kanizsán sikeres Madár Gábor, a ZTE volt vezetőedzője lett, aki korábban, az eltöltött hat kanizsai év alatt bajnokságot nyert az NB II. Nyugati csoportjában, egyszer
Az olajosok őszi menetrendje
Augusztus 11.: Paksi Atomerőmű SE Olajbányász.
Augusztus 16. {péntekéit) 17 órakor: Olajbányász-Gázszer FC Agárd.
Augusztus 25. (vasárnap) 17 órakor: Olajbá-nyász—Balatonfüred SC»
Augusztus 31.: Veszprém—Olajbányász
Szeptember 8. (vasárnap): 16.30 órakor: Olajbányász—Tatabányai FC.
Szeptember 15.: Dl) Gáz Pécs-Olajbányász :
Szeptember 22. (vasárnap) 16 órakor; Olajbányász-Rákóczi Kaposeu-kor FC.
Szeptember 29.: Duna-ferr SE--Oiajbányász.
Október 6. (vasárnap): Olajbányász S/á/halom-battai FC.
Október 12.: Érdi Városi SE-Olajbányász.
Október 20. (vasárnap) 14,30 órakor: Olajbányász—Budafok vágy Kes/lulv
Október 27.; BKV Elő-re-Olajbányász. . November 3. (vasárnap) 13 órakor: Olajbányász-Sopront FAC.
November 9.: Matáv SC Sopron-Olajbányász
November 17. (vasárnap) 13 órakar: Olajbá-nvász-Soroksári TE.
RAJT MADÁR GÁBORRAL
voltak ezüstérmesek és kétszer bronzérmesek.
- Örülünk annak, hogy gyorsan sikerült megegyezni Madár Gáborral, aki aztán július elejétől megkezdte nálunk a szakmai munkál. Nincs könnyű dolga, hiszen jelentős mozgások következtek be a csapat háza táján - tájékoztatott Farkas Zoltán szakosz-tályigazgató.
A korábbi kerettagok közül Vlaszák átigazolt a ZTE NB l-es csapatához, Hegedűs a horvát Hódosán, Iványi a horvát Csáktornya játékosa lett. A kölcsönjátékos Keszeg visszament Siófokra - lapzártakor jött a hír. hogy szabadlistára tették -, s ugyancsak visszamentek a ZTE kölcsön-játékosok, nevezetesen Kó-picz, Szőke és Molnár. A legnagyobb veszteség Filipovics távozása.
- A tavasszal kirobbanó formában játszó Filipovicsnak lejárt a szerződése. Ő a Videoton játékosa lett, de az érte járó pénzt még nem kaptuk meg. Ez aztán kihat a mi munkánkra is, hiszen nagyon kellene a pénz, hogy mi is lépni tudjuk. Reméljük, hogy rövidesen rendezik a fehérváriak az anyagiakat s ebben az is bent lehet, hogy egy játékos is belefér az alkuba. Mindenesetre a tárgyalások folytatódnak, és bízom a sikeres megegyezésben - mondta Farkas Zoltán.
A munkába, a felkészülésbe bekapcsolódtak az új fiúk. Köztük a nigériai Orefebu, a tapolcai Gerencsér, az agárdi Heiczinger, a keszthelyi Csör-nyei s azok a saját nevelésű kanizsai fiatalok, akik egykoron erősségei lehetnek az NB Il-es csapatnak.
A kerettagokkal dolgozik a Győrből visszatért Agics, valamint Balogh Csaba, de lapzártakor még nem derült ki, hogy hol folytatják.
- Agics külföldön szeretné folytatni pályafutását, aki egy faxra vár. Amennyiben nem jön össze a dolog, akkor az is elképzelhető, hogy vasárnap Pakson lép pályára a mi szí-
neinkben. Balogh Csabára a Haladás VFC vetett szemet. Szívesen vinnék, de a megszabott árát sokallják a szombathelyiek. A tárgyalások folytatódnak, de a ma helyzetében úgy néz ki, hogy az idény nyitón a középpályás is a rendelkezésünkre áll - magyarázta a .szakosztályigazgató.
A számításba vett játékosok közül Farkas - aki tavasszal sérült volt - ugyan elkezdte a nagy munkát, de újra megsérült. Ugyancsak gondot okoz Gazda, a tehetséges gólvágó, akit sérülés gátol a formábahozáskor. Adódnak tehát gondok a küzdőtéren, meg aztán az egyesületi kasszában. Utóbbiról így szólt Farkas Zoltán.
- Az anyagi háttér siralmas. Két cég kölcsönnel segített ki bennünket, különben fizetésképtelenek lettünk volna. Az is segített, hogy az önkormányzat a második félévre tervezett támogatásából előlegezett, vagyis el tudunk indulni a bajnokságban. Ráadásul két csapattal többel kell ősztől szerepeltetni, mivel kötelező d részvétel a serdülő A és B-csapa-tok részére szervezett, most beinduló bajnokságban. Jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy a működéshez szükséges költségeknek mintegy harmincöt-negyven százaléka, van meg.
- Szponzorok?
- Folyamatos feladatot jelent a szponzori kör kialakítása, bár ez egyre nehezebb. Örömmel mondhatom, hogy a Kögáz Rt., Sörgyár Rt. máris segített, megkötöttük a megállapodást, várjuk a hatékony kiállást az önkormányzat részéről és több céggel is tárgyalásban vagyunk.
A kerettagok az új bajnokságra való felkészülést július tizedikén kezdték meg. A Zárda úti stadionban dolgoztak, napközis rendszerben folyt az erőgyűjtés. A napi kétszeri edzések kemények voltak. Madár Gábor új légkört varázsolt.
- A munka, a hozzáállás a döntő. Nálam nem lehet lazítani s a foglalkozásokat is úgy vezetem, hogy az a csapat és
játékos érdekét szolgálja. Nincs gondom a fiúkkal, a kemény munka ellenére lelkesek, fegyelmezettek. Azt viszont sajnálom, hogy tele vagyunk bizonytalansággal és bizony szegényesek a körülmények. Mindenképpen kellene két meghatározó játékos s ekkor egy újabb sikeres korszakot lehetne kezdeni - vélekedett Madár Gábor.
Az olajosok a bajnokságra való felkészülés során, a valójában igen rövid időszakban három előkészületi és három kupamérkőzésen szerepeltek. Az új szakvezető keresi a csapatot és nincs könnyű helyzetben, hiszen ma kevés a választék. Tény, hogy minőségben és játékosállományban is gyengültek s nem jó, hogy még ma is sok a kérdőjel, pedig itt a bajnoki rajt. Egy igazi csatár kellene, ezt az olajos vezérek is tudják, dehát nincs pénzügyi feltétel s ezzel a hangoskódóknak is számolni kell.
- Mit várnak a bajnoki évtől?
- Az egyesületi és szakosztályvezetés minden tőle telhetőt igyekszik megtenni annak érdekében, hogy az 1996/97-es bajnoki évadra ütőképes csapat alakuljon ki. Mi nagyon bízunk az új szakvezetőben, no meg abban, hogy sikerül olyan feltételrendszert kialakítani, ami a sikerek egyik forrása lesz. Ezt azonban csak közös összefogással lehet elérni. Nos, amennyiben terveink megvalósulnak és lesz egy ülőképes csapat, akkor az egy-ötbe várjuk a csapatot, folytatódhat a kedvező hagyomány, a csapat sok örömöt szerezhet a hálás szurkolóknak. Ha ez nem jön össze, akkor a mércét le kell venni, úgy a négy-hal helyek valamelyikére, de a mi-ninális feladat, hogy biztosítsuk helyünket az átszervezés alatt álló bajnokság második vonalában, az egycsoportos NB II-ben - említette a szakosztályigazgató.
_Balogh Antal
— / \'..............
1 24 KAINIZaA - Sfiont 1996. au gusztus 9.
IZZOS KÉSZÜLŐDÉS AZ NB I-ES FOLYTATÁSRA
Nagyon nehéz időszakot vészelt át a kanizsai minőségi kézilabdázás a nyári időszakban. Amikor szinte mindenki pihent, töltötte a nyári üdülési idényt, élvezte a jól megérdemelt pihenést, akkor az új egyesületnél, az Izzó SE-nél megkezdődött a nagyüzem. Hozzáláttak az új csapatépítéshez, a jövő folytatásához, az igazi minőség átmentéséhez. Nagy munkát végeztek az új egyesület vezetői, a szakosz-tályvezetés. Volt is bőven tennivaló, hiszen rettenetesen nagy a feladat.
OLAJOS
FIATALOK
SIKERE
Tótszentmártonban, a hagyományos labdarúgó Kéri emlékversenyen szerepelt az Olajbányász NB Il-es ifjúsági csapata. A Vlaszák-csapat a felnőttek mezőnyében, a megyei csapatok ellen küzdött és nagyszerű sikert ért el. Megnyerték az emlékversenyt, elhozták a különdíjakat is. A döntőbe jutásért az olajos fiatalok a Tótszentmárton együttesével mérkőztek, amelyet 3:1 arányban győzték le.
A döntőben: Olajbányász-Becsehely 5-0 (1-0)
A jelentősen megerősített megyei csapat ellen - amelyben az egykori olajos Fuisz is szerepel - nagy közönségsikert aratott a legjobb felállásban szereplő olajos-csapat. Gól: Gazda és Fehér 2-2, Simon.
A győztes olajosok: Balogh T. - Németh A., Hol-lender, Hostyánszki, Korpics Simon, Szűcs, Tüske, Pongrácz - Fehér, Gazda. Csereként szerepelt: Lukács, Tüske, Józsa.
Gólkirály: Gazda és Fehér. Legjobb mezőnyjátékos: Korpics.
- Új korszak kezdődött az új egyesületnél. Minden azt célozza, hogy az új bajnokságra, az ötödik NB l-es évadra olyan Csapat álljon össze, amely képes megbirkózni a valójában kemény feladattal. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de amit felvállaltunk, azt szeretnénk sikerrel teljesíteni - hangoztatta Musits Ferenc, az SE elnöke.
Az új egyesületnél kedvező, volt, hogy a kanizsai szakági sikerkovács, a többszörösen is bizonyított Jéki Zoltán felvállalta a további szakmai mun-
ka irányítását. A megszállott, az elkötelezett edző, a bizonyított szakvezető az élre állt, akinek helyzete nem irigylésre méltó. Ugyanis új csapatot kell kovácsolni, új gárdát kell olyanná kovácsolni, amely képes lesz a feladattal azonosulni.
A régiek közül számosan eltávoztak, akik korábban igen is részt vállaltak a kanizsai minőségi kézilabdázásban. Az egykori kanizsai kedvenc, a kézi-király Krichenbaum
visszament a fehérváriakhoz, Becskei a pécsiekhez. Szé-
kelyhídi a letenyei csapathoz igazolt. A tavasszal súlyosan sérült A. Bjelov nem épült fel, hazament Moszkvába. Fónagy a szigetváriak játékosa, míg a csalódást okozott Rudolfról lemondtak. Ojtó Tamás lett a technikai vezető, de rá a szakvezetés játékosként is számít, amennyiben a helyzet azt megkívánja.
A rutinos, bizonyított játékosok közül végül is a lámpagyáriaknál folytatja szereplését Mészáros és Brenner, valamint Szabó György, akinek ügyében sikerült megállapodni a veszprémiekkel s aki nagy erőssége lehet az alakuló új csapatnak.
Az egyesületi és szakosztályi vezetés a csapaterősítés érdekében, a rendelkezésre álló lehetőségeken belül szorgos munkát végzett s ez továbbra is folytatódik. Azt tudják, hogy ebben a minőségi mezőnyben csak akkor érhető el siker, ha bejönnek a tervezett erősítések.
- Az anyagiak nálunk is bő-
Az élvonalbeli és második vonalbeli labdarúgók mellett a hét végén rajtolnak az ifjúságiak is. Megkezdődik a bajnokság az NB Il-es ifjúsági bajnokságban is, melynek Nyugati csoportjában küzdenek az Olajbányász csapatai, az A és B együttes.
- A szakosztályokra egyre nagyobb felelősség hárul az őszi idénytől, hiszen az MLSZ intézkedésére az eddigi, két utánpótláscsapattal szemben szeptembertől már négy együttest kell szerepeltetni a bajnokságban. Ez a döntés nyilvánvalóan sokat követel a kluboktól, tovább drágul a szakág, de az biztos, hogy a
NEGY CSAPAT AZ UTÁNPÓTLÁSBAJNOKSÁGBAN
srácoknak, a labdarúgásnak jót tesz, ha a serdülők is a rendszeres bajnoki küzdelmekben részt vesznek. Ez a fejlődésüket, a tehetségek mielőbbi beérését szolgálja -kezdte Vlaszák Géza, az Olajbányász utánpótlás szakmai vezetője, az ifjúsági A-csapat edzője.
Az olajosok négy utánpótláscsapatánál felállt a szakmai team. Az NB II-ben szereplő ifjúsági A-csapatnál Vlaszák Géza, a B-csapatnál Czebei Tibor vezeti továbbra is a szakmai munkát. A serdülő A-csapatnál Zöldvári István, a B-csapatnál Faller Zoltán az edző. A játékosok to-
TENISZEZŐINK DOBOGÓN
A bajnoki őszi idényre készülő Olajbányász SE NB II-es férfi teniszcsapata s annak fiatal tehetségei a nyári időszakban sem tétlenkednek. Többen szerepeltek emlékversenyen, körversenyen, amelyeken jó szerepléssel tűntek ki.
A kaposvári emlékversenyen, a II. osztályú minősítéssel rendelkező férfi felnőtt versenyen szépen szerepelt Farkas Kornél, aki a harmadik hejyet szerezte meg. "A tizennégy évesek mezőnyé-
ben Farkas Judit az előkelő második helyen végzett s a fiúknál Gyenes Mátyás is ezüstérmes lett korosztályában.
A dunántúli körverseny újabb fordulóját Sopronban bonyolították le, ahol a Márton-tanítványok folytatták sikeres szereplésüket.
- Sajnos, Tálosi Dániel a versenyen megsérült, ám ennek ellenére korosztályának-összesített versenyében az élen áll. Tizennégy évesek mezőnyében a mi gyerekeink
vívták a döntőt s ezt Szennay András nyerte Gyenes Mátyás előtt. Ezzel megerősítették dobogós helyüket az összesítésben, azaz igen kedvező pozícióból várhatják a folytatást. Az meg külön öröm számomra, hogy egy nappal később beszálltak a tizenhat évesek versenyébe, amelyet végül is Szennay megnyert, míg Gyenes a harmadik helyen végzett - tájékoztatott Márton József, az olajos teniszezők edzője.
1996. augusztus 9.
KANIZSA - Sfiont
25
ven okoznak gondot, ráadásul a szakági piac elfutott, méregdrágák a játékosok, vagyis sok pénzre lenne szükség. Nos, ez is szükségessé teszi, hogy kiemelt figyelmet kapjon a helyi utánpótlás, a tehetségek gyorsított gondozása, a velük való foglalkozás felpörgetése. Az egy keretéhez felkerült az ifjú Kálóczy, az ifiből kiöregedett Bazsó Gábor, Siti Tamás, Horváth Balázs és a fiatal Cséplő László- Ők a jövő emberei lehetnek - magyarázta Béres Bálint szakosztályvezető, majd az új szerzeményekről tájékoztatott: - Hosszas tárgyalások után értük el, hogy hozzánk került Jankovics Nyíregyházáról s nálunk folytatja szereplését az egykori pécsi Monostori, Petrovics és Várnai. Remélem, hogy a klub anyagiakkal erősödni fog s akkor a csapaterősítés is folytatódhat.
Az említett játékosok mellett a kapus Vártok Ákos és Nagyvizeli Norbert, a mezőnyjátékos Burán László, Hungler
Rudolf kezdte meg a felkészülést az új bajnokságra. A tervezethez képest egy hetet ugyan csúsztak a munkakezdésben, mivel nehezen állt össze a kanizsaiak kerete.
Jéki Zoltán edző vezetésével az első héten napi egy szabadtéri edzés szerepelt a programban, majd a ráhangoló hét után kezdődött az alapozás. Ennek során napi két-három edzésre került sor, hiszen az izzósok bizony lemaradásban vannak.
Nincs sok idő, hiszen az 1996/97. évi bajnokság egy hónap múlva rajtol és addig még igen sok a tennivaló. A formábahozást a Balaton Kupa, és több előkészületi mérkőzés szolgálja. Reméljük, hogy ezeken a találkozókon olyan csapat formálódik, amely képes lesz megfelelni a velük szemben támasztott követelményeknek. Mindenesetre az egyesületi vezetés bizakodó^_
Balogh Antal
vábbra is az Olajbányász sporttelepen tartják az edzéseket, míg bajnoki mérkőzésekre a Volán-Dózsa pályán kerül sor.
- Vannak-e gyerekek?
- Az a helyzet, hogy a folyamatos karbantartás eredményeként nincs gondunk az állománnyal. Szóval gyerekek vannak, csak pénz kellene, mert ez utóbbiból alig van. Természetesen tovább folytatjuk a toborzókat, várjuk is a focit kedvelő gyerekeket az Olajbányász pályán, délutánonként. Egyébként a serdülők szeptember első felében rajtolnak a körzeti bajnokságban s ebben dunántúli csapatok társaságában küzdünk a bajnoki pontokért - folytatta a szakágvezető.
Most tehát az ifjúságiak kerültek előtérbe, hiszen a Vla-szák és a Czebei csapat is holnap - szombaton - kezdi meg az 1996/97. évi bajnokságot. Itthon kezdenek a paksiak ellen (a B-csapat 11.30 az A-csapat 13.30 órakor lép pályára a Volán-Dózsa pályán).
- A mi csapatunk a főpróbát a Kéri emlékversenyen tartotta, ahol minden játékosom rendelkezésre állt, tehát azok is, akik a nagycsapat keretéhez tartoznak. Egyébként Madár Gáborral teljesen együtt dolgozunk, rend-
szeresek a konzultációk s minden a fiúk jövőjét szolgálja. A bajnokságtól mindenesetre azt várom, hogy az élcsoportban végezzünk s ehhez hozzájárul az is, hogy félévvel a korhatárt megemelték, ami jól jött nekünk is - mondta az A-csapat edzője.
Czebei Tibor, a B-csapat edzője július közepétől készül a kerettagokkal az új bajnokságra, akinek csapatából hárman mentek fel az A-csapat keretébe.
- A korhatáros váltás nálunk azt jelentette, hogy a korábbi ifjúsági B-csapattól megmaradt kilenc gyerek, vagyis igen kedvezőek az előjelek, így aztán bizakodó vagyok, hogy az új bajnokságban meglesz az élcsoport, a játékosok tovább fejlődnek és a feltöltés eredménnyel folytatódhat - magyarázta az ifjúsági B-csapat edzője.
A bajnokságban Lajkó és Balogh kapusok, Nagy A., Kőszegi, Gyuricza, Bogdán, Simon Z., Szakály, Horváth Cs., Csizmadia, Vörös, Pápai és, a felhozott Takács Zs., Kiss L., Füzesi mezőnyjátékosok készülnek a helyt-
állásra._
B.A.
Kupazáró a kanizsaiaknak
A legjobb harminckettő közé jutásért küzdött a labdarúgó Samsung Magyar Kupában az Olajbányász NB II-es csapata és a megyeiben szereplő Miklósfa együttese. A csoportmérkőzések nem hoztak végső sikert csapatainknak, hiszen egyik gárdának sem sikerült kiharcolni a továbbjutást jelentő első és második helyet. Nos, ez nem volt várható a miklósfaiaktól, de az olajos-szurkolók joggal bosszankodhatnak azon, hogy a piroskékeknek nem sikerült továbbjutni.
Az Olajbányász együttese az ötös csoportban szerepelt, amely az első mérkőzésén Csákváron, az NB III-as együttes ellen vendégszerepelt. A piros-kékek már 2-0-ra vezettek, de aztán fegyelmezetlenül játszottak és a lelkes hazaiak 0-2-ről fordítottak 3-2-re. Nagy meglepetés: Gól: Kovács Tamás (2).
A folytatásra Fonyódon került sor. A megyei csapat könnyedén megadta magát s az olajosok szinte tetszés szerint rúgták a gólokat. Könnyedén nyerték 12-2-re, akik közül Pécsi 5, Csörnyei 3, Vidóczy 2, Kiss és Své-lecz l-l gólt szerzett.
A záró csoportmérkőzésen a neves, válogatott játékosokat felvonultató fővárosi kék-fehérek a vendégek: Olajbányász-MTK FC 0-1 (0-0)
A bajnoki rajtra készülő csapatok kupamérkőzésén egy igen jó benyomást keltő Olaj lépett a küzdőtérre. A piros-kékek remekül játszottak az első félidőben, szebbnél szebb akciókat láthattunk az alakuló csapattól. Az MTK ugyan a pályán volt, kétszer is megvillantak, de ekkor Czigoth remekelt.
Szünet után egy újabb Czi-goth-bravúr következett, majd feljavultak a vendégek. Főként a csereember Zimer-mann jeleskedett, akire vi-
szont nem figyeltek a kanizsai fiúk.
A találkozó sorsa a hatvannegyedik percben dőlt el, amikor Orosz lövését Czigoth bravúrosan kiütötte, de az érkező Kenései biztosan helyezett az üres kapuba. 0-1. Nem sokkal később Csörnyei került kecsegtető helyzetbe, de labdája elment a bal kapufa mellette.
A meglepően jól helytállt kanizsai csapatban a következők szerepeltek: Czigoth -Szálai, Svélecz, Koller - He-inczinger (Kovács), Gyulai, Csörnyei, Kiss (Visnovics), Balogh (Fehér) - Vidóczy, Pécsi.
A csoportból az MTK és a Csákvár jutott tovább az Olaj és a Fonyód előtt.
A Miklósfa együttese erős ellenfelek társaságában a negyedik csoportba került, ahol aztán igazolódott a papírforma. Az NB l-es Haladás VFC 4:0 arányban nyert, majd következett az NB II-es Soproni FAC együttese. A hazaiak remekül játszottak, Kütsön góljával hosszú időn át vezettek is. A szerencsés vendégek a találkozó vége előtt két perccel egyenlítettek s így alakult ki az 1-1-es végeredmény.
A kupazárón a Pápai ELC volt az ellenfél, amelyet Skublicsék 3:2 (1:0) arányban nyertek meg. A hazaiak már 2-0-ra elhúztak, de aztán izgalmasan alakult a véghajrá. A vendégek egyenlítettek, de aztán megint a miklósfaiak percei következtek, akik nagy küzdelemben szerezték meg első kupagyőzelmüket. Gól: Mózes 2, egyet tizenegyesből, Kütsön.
A győztes csapat: Csáki -Hoffmann, Ifjovics, Kapus -Kovács Sz., Lovkó, Skub-lics. Gerencsér (Hőbe), Felső - Kütsön, Mózes. Edző: Ba-
logh Attila._
B.A.
26
I
KANIZSA - /ífané.
1996. augusztus 9.
CSASZI Ingatlanügynökség Nagykanizsa, Magyar u. 19. TeU 93/314-012
Szépetneken 70 nm-es, 2 szobás, 50 éves, komfortos családi liáz 900 nmtelekkel eladó. Irányár 1,2 mR Kőd: 273. (17756 K) Nk-án a Li.szl F. utcában 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,6 mPt. Kód: 330. (17764 K> Nk-án a Teleki utcán 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kp. fűtéses, 2. eneleti. tehermentes lakás eladó. Ár 1,9 mFt. Kód: 280.
(18276 K)_
Nk-n az Irtás utcában 80 nm-es, 2+1 félszobás, étkezős, cirkc-Lejzír fűtéses, telieimentes lakás eladó vagy bagolai ill, kisfakosi családi házra cserélhető. Irányár 3.5 MFt. Kód: 333 (18549
K)_
Nk-n a belvárosban 3 szobás, 88 nm-es egyedi gázfűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár; 3,7 mFt Garázs a lakástól 5 percre
400 eFt-ért szintén eladó. Kód: 345 (18551 K)_
Miklósfán 4 szobás, 170 nnves, tetőtérbeépftéses, 2 fürdöszo bás, 7 éves, étkezős családi ház pincével, müJiellyel, garázzsal 900 nnves telekkel eladó. Irányár: 5,4 mFt. Kód: 69. (18667 K)
Palinban 2610 nm-es lelek építési engedéllyel, félkész garázs-zsal, kiásott és lealapozotl pinceszinttel eladó. Szoe. pol. támo-gatás igénybe vehető. Irányai; 2,5 iuFi. Kód: 481. (18669 K) Oltárcon, Nk-tól 30 kiivre, 70 nm-es, 2 + 1 félszobás, félkonior-tos családi ház 2700 nm-es telekkel, tégla melléképületekkel el-
adó. Irányár: 350 eFt. (18671 K) _
Nk-tól 10 km-re 106 nnves, bevezelell vegyesbolt teljes berendezéssel, raktárhelyiségekkel, riasztóval felszerelve eladó.
Irányár: 2,5 mFt. Kód: 483. (18672 K)_
Iharosberényben 140 nm-es 2 szintes, 2+3 félszobás, 9 éves, összkomfortos, garázsos, pincés családi ház 1015 nm-es telek
kel eladó. Irányár: 3,5 nft. Kód: 180(18674 K)._
Miffakeresztűron 100 nm-es, tizlet+laköház, tetőtérbeépltési lehetőséggel, garázzsal, 540 nm-es (elekkel eladó. Irányár: 3,8
mFt. Kód: 170 (18675 K)._
Zákányban 97 nm-es, 3 szobás. 6 éves, garázsos, pincés, telier-mentes családi ház 2800 nm-es leiekkel eladó vagy Nk-i családi házra cserélhető. Irányár; 4,7 mFt. Kód: 155. (18676 K) Nk-án a K-i v.részben 64 nm-es, 3 szobás, 2 erkélyes, vlzórás, 8. emeleü lakás eladó vagy kiset* lakásra cserélhető a 3. eme-
letig. Irányár: 1,8 mFt, Kód: 234. (18677 K)_
Szabadhegyen konfort nélküli zártkerti ház villannyal, a telken vízzel, 915 nm-es gondozott telekkel eladó vagy egyedi fűtéses I. ill. 0. emeleti 15-2 szobás lakásra cserélhető ráfizetéssel.
Kód: 331. (18681 K)_
Nk-án a Katonaréien 3 szobás, 93 nm-es családi házrész közös udvarral, különálló garázzsal, pincével eladó. Irányár: 3,7 mFt.
Kód: 50. (18682 K)\'_
Kisbagolán 2 szintes, 2 szobás, vizzel, villannyal ellátott zártkerti ház 1156 nnves telekkel, 12 nnveB pincével, bútorozatlan, a konyhában pb. gáztűzhellyel, hűtőszekrénnyel eladó. Irányár:
1,2 mFLKÓd: 338.(18683 K)_
Becsehelyen 100 nm-es, 3 szobás, 20 éves, étkezős, telefonos családi ház 100 nm-es pincével, garázzsal, 1600 nnves telekkel eladó. Irányár: 3 mFt- Kód: 279. (18685 K)_
Nk-n a Városkapu krt-on, 1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, 1. emeleü lakáseladó. Irányár: 2 nft. Kód: 28 (18728 K) Nk-n a Zemplén utcában 10 emeletes épületben 1+1 félszobás, 42 nm-es 6. emeleti lakás eladó vagy nagyobb lakásra cseréBie-tő, 4 emeletes épületben. Irányár: 1,5 mFt. Kód: 21 (18729 K) Nk-n az Északi v.részben 3 szobás, 67 nnves, egyedi gázfflté-ses, garázsos, társasházi lakás, 648 míves telekkel eladó vagy i Nagykanizsa ill. környéki családi házra cserélhető ráfizetéssel. Irányár: 3,8 mFt. Kód: 13 (187:30 K)_
Nk-n a Csokonai utcában 47 nm-es 2 szobás, egyedi gázfűtéses, 3. emeleti lakás eladó vagy nagyobb, egyedi fűtéses lakásra cse-rélhető. ráfizetéssel. Irányár: 2 niFt. Kód: 10. (18731 K) Nagykanizsán a Keleti városrészben 1 + 1 félszobás, 42 nm-es, 10. emeleü lakás eladó. Irányár: 1,35 mFt. Kód: 191. (18732 K) Nk-n a Zeneién utcában 54 nnves, 2 szobás, vízórás, redőnyös, felújított, 2 erkélyes. 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,8 mFl.
Kód: 159. (18733 K)_
Nagykanizsán a Városkapu krt-on 48 nm-es, 2 szobás, tehermen-tes. földszinti lakás eladó. Irányár: 1,9 nft Kód: 251. (18734 Kj Bagolán 2 szintes, 136 nm-es. 5 szobás, 2 fürdőszobás, aknás garázsos, telefonos, családi ház, 600 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 7 mFt. Kód; 165. (18735 K)_
Újudvaron 100 tim-es. 2+2 félszobás, egyedi gázfűtéses, garázsos, 2 szintes családiház, 700 nm-es leiekkel eladó vagy nagy-kaiuzsai lakásra cseréllieló. Irányár: 4 mFt. Kód: 147 (18736 K) Szepetneken 150 nm-es, 2+2 félszobás, 2 szintes, 2 fürdőszobás, garázsos, pincés, teraszos, 6 éves családi ház, 900 nm-es te
lekkel eladó. Irányár: 4,2 mFt. Kód. 138 (18737 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 74 nm-es 3 .szobás, egyedi gázfűtéses. 7 éves, élkezős, pincés, erkélyes lakás, eladó. Irányár: 4,3
mFt. Kód: 120 (18738 K)_
Nagykanizsán a belvároshoz közel, l+l félszobás, 50 nm-es. pincés családi ház, 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,2 mR
Kód: 108. (18739 K)_
Kiskanizsán 160 nm-es, 4 szobás, 2 konyha+élkezős, 2 fürdő szobás, 2 szintes családi ház, 2 garzzsal, 540 nm-es telekkel el-
adó. Irányár: 8 mFt, Kód: 88. (18740 K)_
F\'alinban 3 szintes, 5 szobás, étkezős, 2 fürdőszobás, teraszos, garzsos, családi ház, 562 tim-es leiekkel eladó. Irányár: 8.5 mFt.
Kód: 87. (18741 K)_
Nagykanizsán 198 nnves, 3 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás, teraszos, erkélyes, garázsos, pincés, telefonos, 5 éves családi ház. 720 nnves telekkel csendes helyen eladó. Irányár; 15 mFt. Kód; 81 (18742 K]_
Csurgón 88 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, garázsos, teraszos családi ház, melléképülettel, 14-10 nnves telekkel, buszme-gáltóhoz közel, eladó. Irányár: 2 mFt. Kód: 76. (18743 K)
Nagykanizsán a belvárosban 5 szobás, 150 nm-es családi ház, 2 különálló lakiésszel, 40 nm-es utcafronti üzlettel, pincével, garázzsal, 660 nnves telekkel eladó. Irányr: 12 mFt. Kód: 75.
(18744 K)_
Latinban 150 nm-es. 3+3 félszobás, telőtérbeépítéses, 2 fürdőszobás, garázsos családi liáz, 1074 nm-es letekkel, nrllék-épületekkel eladó. Irányár: 8 mFt. Kód: 73.(18745 K)_
Ba)atonmána-alsón 90 nnves, 20 éves. 4 szobás, garázsos, csatornázott, 2 szintes, 2 fürdőszobás, nyaraló. 600 nm parkosflott
telekkel eladó. Irányár: 4 mR. Kód: 293. (18746 K)_
Szabadhegyen 1600 nm-es telek eladó. Köznílvek a telek szé lén. Irányár: 1,5 niFt. Kód: 254. (18747 K)_
I\'écsen a kertvárosban 54 nm-es, 2 szobás. 3. eurleti,központi fűtéses, vlzórás, erkélyes, fetújftott lakás, eladó. Irányár: 1,7 mFt. Kód: 244. (18750 K) _
Balatonfenyvesen 62 nnves, 2 szobás, teraszos, pincés, garázsos nyaraló, 790 nnves telekkel, 56nm-es nrlléképtiíettel eladó.
Irányár: 4,2 mFt. Kód; 93. (18751 K)_
Nk-n a Kazanlak körúton 2 szobás, 56 nm-es, vlzórás első enr-
leü lakás eladó. Irányár: 2 mFt. Kód: 343 (18752 K)_
Gyékényesen 72 nnves, 3 szinte, 6 éves, 2 zuhanyzót WC, teraszos nyaraló eladó. Irányár; 3,9 mFt. Kód: 113. (18753 K)
Nagykanizsán a Rózsa utcában 1+1 félszobás, központi fűtéses 48 nnves, földszinti lakás, vízórával, tehermentesen azonnal beköltözhető állapotban eladó. Irányár 1,55 nft Kód: 496
(18754 K)_
Nk-n az olajtelepen 80 nnves 2 szobás, igényesen kialakítod családi ház, 827 nm-es telekkel, 40 nnves pincével cladóJrány ár: 8,5 niFt Kód: 493. (18755 K)_
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Nk-Sáncban 5 szobás 155 nnves épült családi ház eladó. A ház 1986 évben épült és 777 n.öl lelek (udvar, kert) tartozik hozzá.
Irányár: 5 MFt. (14851 K)_
Nk-Í\'alin főutcájában 3 szobás. 90 nm alapterületű családi ház 2818 nm összterüleltel eladó. A teriliet gazdálkodásra kiválóan alkalmas. A ház elcserélhető családi házzal Nagykanizsán, v. Zalakaroson ériékegyeztetesseI. Irányár: 4 MFt. (14853 K> Miklősfán másfél szobás, fürdőszobás, külön WC-vel, fö-zőfütkével és étkezővel ellátott ház eladó, Az ingatlanhoz 900 n.öl terület tartozik 40 db gesztenyefával. Azingalla-non két melléképület és egy fedeti pihenő van. Irányár: 3 mFt. (18709 K)_
Csapi hegyen 400 n.öl zártkerti ingatlan 200 lőke nenes szőlővel gyümölcsfákkal és kb. 100 db fenyővel eladó. Az ingatlanon
lakható pince van. Irányár 300 eFt (14856 K)_
Zalakaroson 2 szobás. 44 nm-es, panorámás két szintes hétvégi (téliesített) villa eladó. Az épületet két oldalon terasz veszi körül. A panoráusi nagyon szép. Villany, víz van. A hozzátartozó terület (udvar, kert) 150 n.öl. Villany, víz, portaianftott út van.
Irányár; 2,5 MFt. (14858 K)_
Nk-án Csengery utcában 3 és fél szobás 2 fürdőszobás, felújított családi ház. egyedi fűtéssel eladó. Az udvaron tégla garázs, az alapterület 110 nm (a házé) A tetőtér beépíthető. Irányár: 5
MFt. (14859 K)_
Somogycsicsón (Nagykanizsától 25 knvre) 1,5 szobás, fürdőszobás, előszobás, előteraszos családi ház, gazdasági éfXíletek-
kel eladó. Irányár: 1,4 nft (18710 K)_
Balalonnnfiyarődon 25 szobás, konyhás ház eladó. Fürdőszoba hely kialakítva. z\\thanyozási lelietoség van. Külön WC Iwlyi-ség. derítővel. A csatornázás 1996. évre tervezve. A házhm kb. 800 nm terület (udvar, kert) tartozik. Irányár: 25 MFt. (14861
K)_
Zalakaav? Felsőhegyen kb. 200 n.ÖI szőlő téliesített Donfcóvári faházzal (30 nnves) eladó. A házon nyitott terasz két hálófülke, főzőfitlke és tusoló van. A terasz mellett külön tároló van.
Irányár: 1,7 MFt. (14862 K)_
Nk-Szabadhegyen kb. 500 n-öl lelek,kitÖnŐ helyen, romos épíl-
lettel eladó. Irányár: 850 eFt. (18712 K)_
Vajda-Cserfón 700 n-öl ingatlan pincével együü eladó. Az ingatlan két tagból ált. melyben 300 n-öl szőlő, gyümölcsfákkal van telepítve. A pincén három helyiség, melyből a présház és a szoba cenrnttapos. A gazdaság kitűnőién gondozott, igen jó ál lapotban van. A pincéhez portalanftou út vezet a panoráma
igen tetszetős. Irányár 300eFt (18713 K)_
Nk. középpontjában 1 szoba, konyha, előszoba, fürdőszobás,\'50 nnves lakás eladó. A lakás iroda céljára is alkalmas. A lakás a
3. enf léten van. Irányár: 2 MFt. (14865 K)_
Sandon két szoba, konyha, kamra, fürdőszobás, előszobás ház eladó. A ház kb 40 éves a fürdő és előszoba 2 éves. A hozzátartozó terület kb. 1.400 n.öl, itielyen 900 dl\' 4 éves fenyő és kb 300 n.öl berek/ás erdő is van. Irányár: 1.5
MFt. (14868 K)_
Katonaréten 5 szobás, kétszintes, fürdőszobás, két konyhás családi ház eladó. Az egyik konyha (nyári) az udvaron van ahol a garázs is található. A ház gázzal és csatornázással ellátott Nem régen épült jó állapotban van. Azonnal beköltözhető. Összterü-
let: 306 n.öl. Irányár. 7 MFt (14869 K)__
Sugár ütőn a város középpontjához közel 3 szobás, 90 nm-es, felújított elegáns, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár; 5 MFt (14871 K)_
Katonaréten 3 szoba, konyha, fürdőszoba, előszobás házrész eladó. Az udvaron garázs, sertésól van. Az épület kb. 20 éves, azonnal beköltözhető. A házban víz, gáz villany csatorna és lelefon van. Az épülethez udvar, kert tartozik. A ház 92 nm, össz-leiüfel 500 nm, A telő pala, az épület felújított Irányár: 3.5
MFt (14872 K)_
Zalaszentiakabon 200 nnves épület eladó. Az épületen belül 70 nnves, 1,5 szobás fürdőszobás, külön WC-es egyedi fűtésű lakás van. Az épület többi része köznúvesltett osztatlan bármilyen (vállalkozási) célra kialakítható. Az ingatlanhoz tartozik udvar, kert szántóföld összesen: 6.600 nm. Az objektum a falu belterületén, jó helyen van. Irányár: 2.8 MFt (14875 K) Kodály utcában 3 szoba, fürdőszoba, konyha külön WC és tárolós központi fűtéses 65 nnves földszinti lakás eladó. A ház kb. 20 éves (4 emeletes). A lakás földszinti ezért vállalkozásra is felhasználható. Irányár; 1.9 MFt. (14877 K)_
Csengery utca külső végén 2 db 1 szoba, fürdőszobás önkormányzati lakás földszintes ill. 2. emeleten eladó. Irányár 1
MFt (14878 K)_
Kiskanizsán 2,5 szobás családi ház nagy konyhával, fürdöszo bával, beépíthető tetőtérrel eladó. Az udvaron garázs és műhely van. Az összterület 500 nm. Irányár: 3.5 MFt (14879 K) Buszpályaudvarnál 1 szoba+3 félszobás, fürdőszobás, 82 nnves lakás egyedi fűtéssel (cirkogejzfres) új téglaépületben eladó, A félszobák 11 nnvesek a lakás reprezentatív. Irányár; 43 MFt.
(14881 K)_
Építési telek Szepctneken a Kiskanizsa felőli részen 430 n-öl eladó. A telek közművesített, az utca portalanított Irányár. 500
eFT.(18714 K)_
Dózsa Gy. utcában 60 nénves családi ház garázzsal eladó. A ház régi építésű, korszerűsítésre szerül, de lakható, Irányár 3
niFt (18715 K)_
Nagyrécsén a főutcában 3 szobás, fltrdőszobás, zárt verandás, teraszos családi ház eladó. Víz gáz, villany csatorna van. A ház alapterülete 105 nm, összterület IŰ00 n-öl. Irányár 3,6 mFt.
(18716 K)_
Belvárosban 3 szobás családi ház - régi építésű - 102 nm alap-tetülettel boltíves, téglapi ncévei eladó. A házban víz gáz, vil-lany van. Udvar, kert 130 n-öl. Irányár: 5,5 mFt (18717 K) Katonaréten 4 szobás 140 nm alapterületű családi ház miiek
épületekkel együtt eladó. Irányai: 7 nft. (18718 K)_
Hahőton 3 szobás, fürdőszobás garázsos 120 nm alapterületű családi ház eladó. A ház egyedi központi fűtéses, kb. 30 éve épült palatelős kifogástalan állapotban. Elcserélni Nagykam zsán legalább 2,5 szobás lakással. Irányár: 2,5 mFt. (18719 K) Látóhegyen a Kaposvári út mellett 2 szobás, családi ház 1540 nm telekkel eladó. A ház 2 szintes, mellette is lakóépületek van-nak. Kél szintes tusoló, Wc van. Irányár 2,7 mFt. (18720 K) Erzsébet téren 1+2 félszobás központi fűtéses, fürdőszobás, sző-nyegpadlós lakás eladó. A lakás a 2. emeleten van felette a nagyméretű padlás használható. Irányár 4 MFt (14884 K) Csengery utca közepe táján 2.5 szobás házrész eladó. Irányár:
2.4 MFt. (14886 K)_|
Kölcsey utcában 2 szobás, egyedi fűtéses 64 nnves házrész eladó. A házhoz kis udvar és garázs tartozik Irányár: 3 MII
(14888 K)_
Munkás utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 25 szobás központi fűtéses, fürdőszobás, erkélyes lakás eladó. A lakás ki
tűnő állapotban van. Irányár; 2 MFt.(U890 K)_
Dózsa Gy. utcában 1+3 félszobás egyedi fűtéses redőnyös tele -fonos 2. étveleu lakás eladó. Irányár 3.7 MFt (14892 K) Kodály Z. ulcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 1.5 szobás központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.4 MR (14896 K) Gyenesdiáson lakóház bárhelyiséggel eladó.- Az épület 2 szintes, teljesen új, modern. Az Öszterület 480 n.öl a beépfteü 50 n.öl. A kert, udvar gondozott kulturált, esztétikus. Az ingatlan a főútvonal i i»l lett a Balatonhoz közel fekszik. Irányár 30 MR
(14899 K)__
Szentgyörgyávári hegyen (TV. hegyháton) 1 kat. hold szőlőin gatlan, (szántó, gyümölcsös) Nagykanizsa közveüen közelében
kétszintes épülettel bérbeadó. (14900 K)_
Vécsei utcában 5 szobás, fürdőszobás ház kis előkerttel eladó, Az épület teljes nagyságában alápincézett. Irányár: 8,1 mR
(16079 K)_
Építési telkek Őrtorony utcában 2 db egyenként 960 nm eladók. Villany van, gáz, vlz 100 in re. csatornarendszer a telkek előtt A nemzetközi főútvonaltól 700 m-re, Kiskanizsa központjától
900 m-re. Irányár: 700 eR/db. (17381 K)_
Zemplén Gy. ulcában a 6. emeleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s összkontfortos lakás, azonnal, beköRözhetően eladó. A lakáshoz kél erkély tartozik. Irányár: 1,6 MR. (17382 K) Liszón tetőtér beépítéses 5 szobás családi ház két garázzsal teljesen új állapotban (a külső vakolás és a tetőtér eépftés nem be-
ELADÁS * VETÉL * CSERE
CSfISZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG
Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012, 06/30/592-254 Családi házak, lakások, telkek nyaralók, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása. Értékbecslés. MEGBÍZÁSOKAT 1 ÉVES IDŐTARTAMRA VÁLLALUNK, AKÁR DÍJMENTESEN IS. A NAGYKANIZSAI IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig. KIRENDELTSÉGEINK: LETENYE, FENYŐ U. 10. KISKANIZSA, ZSIGÁRDI KÖZ 22.
Tel.: 93/343-515 Tel.: 93/319-770
Nyitva tartás: Nyitva tartás:
szerda: 15.00-18.00-ig csütörtök: 17.00-20.00-ig
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
NYITVA: munkanapokon 10-12 és 14-18 óráig
Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók, telkek és mindennemű egyéb ingatlan ADÁSVÉTELÉT, cseréjét, bérbeadását. Széles választékunk bővítése érdekében keresek és kínálok zalakarosi nyaralókat, családi házakat (Nagykanizsán és környékén), albérleteket, (bérbeadóknak ingyenes vállalás), lakásokat (központi- és egyedi fűtéssel). Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett irodánkban ellátom a szorosan vett forgalmazási teendőkön túlmenően a szükséges mindennemű jogi teendőt.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
1996. augusztus 9,
KANIZSA - /Ifin*.
-y
27
fejezett) eladó. Összterület 10.000 nm Irányár: 23 MR. (17383
K)_
Kaán K utcában sorházban 5 szobás tálcás eltolt szinttel reprezentatív kivitelben igényesnek eladó. Irányár 6,9 mR (17384 K)
Kiskanizsán 4 szobás, tetőtérbeépítéses családi ház 2 db garázzsal 250 n.öl összterlik-ttH ela.10. lr.my.1r: 4,8 MR. (17385 K)
Korház utcában 3 szobás családi ház boltíves pincével 130 n.öl Összterülettel, vállalkozásra is alkalmas helyen eladó. Irányár:
5.5 MR, (17386 K)_
Sánczi utcában 4 szobás, 140 nnves lakóház, melléképülettel
150 n.öl telekkel eladö. Irányíir: 7 MR. (17387 K)_
FŐ utca 3 szobás, egyedi fűtéses reprezentativ lakás téglaépületben a földszinten eladö. A lakás orvosi rendelőnek v. bármilyen vállalkozás irodájának alkalmas. A lakás azonnal beköltözhető.
Irányár: 5,5 MR (17388 K)_
Kisfaludy utcában 3 szobás, egyedi fűtéses 1. emeleti lakás eladó. Alapterület 80 nm A ház téglából épült, reprezentativ épület, kitűnő állapotú. A lakás Ősszel lesz beköltözhető. Irányár: 4
MR (17389 K)_
Balatonfenyvesen 2 szobás 57 nm-es családi ház eladó. Az udvarban külön 1 szoba, konyha WC-s lakrész eladó. Összterület
350 nm. Irányár: 4 MR. (17391 K)_
Csónakázó tónál 1900 n.Öl terület eladó, Villany a telek szom-szédságában, a víz kb. 100 m-re, buszmegálló 5 percre. Az ingatlan sokoldalúan hasznosítható. Akai mi vétel! Irányár: 300
eR. (17393 K)__
Csónakázó-tónál családi ház lakott családi házak környezetében, a Kaposvári üt mellett, a SzŐllőskert Fogadótól 800 m-re eladó. A ház 2 szintes, 2 szobás, zuhanyzós, 12 nnves terasszal rendelkezik. A szobák padlósak. az épülethez 2 db parabola antenna tartozik. Víz, villany, 30 nm-es szikkasztó van. Az udvaron 5x5 nyes melléképület (tároló) található. Irányár 2.750.000
R. (18022 K)_
Zemplén Gy. utcában a 6. emeleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s összkomfortos lakás azonnal beköltözhetően jó állapot\'
ban eladó. Irányár. 1,6 mR. (18321 K)_
Katonaréten 4 szobás (140 nm hasznos beépítésű) családi ház 150 n-öl összterülettel eladó. A ház 18 éves kitűnő állapotban
Irányár: 7 nft (18322 K)_
Keresek családi házat Nagykanizsán 3 iift-ig, lehet javításra
szoruló is. (18535 K)_
Eötvös téren 2,5 szobás 3. emeleti cirkogejzíres lakás, új épület-
bcn eladó. Irányár. 3 mR. (18536 K)_
Borsfán 4 szoba hallos, tetőtér beépítéses, befejezellen családi ház 1.200 n-öl összterületlel eladó. A ház alapterülete 110 nm
Irányár. 3,5 mR (18537 K)_
Keresek 1.5 vagy 2 szobás egyedi fűtéses lakást Teleki utcában
vagy kornyékén. Irányár: 2 mR. (18538 K)_
2 szobás 59 nm-es önkormányzati lakás eladó a K-i városrészben. Központi fűtéses a lakás teljes hosszában erkélyes. Csere is érdekel! Irányár: 1,2 mFt (18539 K)_
Sugár ilton 3 szobás, egyedi fűtéses 89 nnves lakás félemeleten eladó- kitűnő állapotban. Irányár: 3,8 mFt (18540 K)
FAKTOR IRODA
Nagykanizsa, Platán sor 8. Tel.: 93/313-673
lnkén 3533 nnves telken 88 nnves 2 szobás, fitrdöszobás, parkettás, teraszos családi ház eladó. Az ingatlanon még található garázsnak kialakítható épület, pajta, ólaL valamint dió- és gyümölcsfák és kordonszölö. Irányár: 1.600.000 R. (18700 K) Nk-án a Zemplén Gy. utcában X. emeleti, 57 nm-es, 2 szobás, 2 erkélyes, összkomfortos lakás eladó. Irányár: 800,000,- R kész-pénz-t600,000 R részlete, vagy 1.600.000, -Ft. (18357 K) í\'ogányszentpéteren kb 100 nnves, 3 szobás, felújítandó családi ház villannyal, a telken vízvezetékkel, 1 Ha 838 nm területtel {széles utcafronti rész) eladó. Irányár: 1 mR (18006 K) Bagolai hegyen - Szőlőskert Fogadótól 5 percre - 500 n.öl terű let szőlővel, 1 szobás, présházas pincével, benne 6 hordóval, teljes felszereléssel eladó. Köves ni víz és villany van. Irányár; 800.000 R (18144 K)_
Zalakomáron eladó 600 n.öl telken kétszintes - szintenként külön bejárattal - összkomfortos, telefonos, kábeltévés családi ház - szintenként 3 szoba+nappali+ebédló+konyha+fürdőszoba a ház mögött akár vállalkozásra is alkalmas gazdasági épületekkel, műhellyel. Az ingatlan nagyon jól karbantartott, jó állapotü. Irányár: 7-500.000,- R. (18145 K)_
Magyarszentmiklóshoz tartozó 1402 nm-es és 1084 nnves bel területi telek közvetlenül a főútvonal mellett eladó. Irányár:
300.000,- Ft (18146 K)_
Zalakaroson két 200 n.öl zártkerti telek (iskolától 200 m-re) eladó. Víz, villany a telek előtt. Irányár: 500.000 R/telek. (18147
K)_
Zalakaros üdülőövezetében 400 n.öl telek 2 szintes épülettel el adó. Pincehelyiség a földszinten, fent 2 szoba erkéllyel, elóte-
rasszal. Irányár: 2,5 mR. (18148 K)_
Bagola zártkertben (Kisfakos felé) kb. 400 n.öl gyümölcsös,
1 +félszobás, fürdőszobás, konyhás lakható épület pincével el
adó. Irányár. 1,2 mR. (18007 K)_
\'Zalakaroson 320 n.öl terület felújítandó, 2 szobás, konyhás téglaépülettel, 200 tő szőlővel és gyümölcsfákkal eladó. Irányár:
2,2 mFt. (18008 K)_
Kacorlakon 3 szobás, összkonfortos, 145 nm-es családi ház gazdasági épülettel 1300 n.öl telken eladó. Irányár 2,8 mR.
(18009 K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 1,5 szobás 42 nnves felújított
lakás eladó. Irányár: 1,3 MR. (17326 K)_
Nk-án a K-i városrészben 1,5 szobás, 44 nm-es, kpfiltéses, szö-nyegpadlós lakás eladó. A konyha, fürdőszoba csempézett, az erkély Üvegezett. Irányár: 1.350.000 R (17158 K)_
NK. É-i városrészében 2 szobás, nagy konyhás, zárt teraszos, komfortos, pincés, garázsos családi ház, megkezdett tetőtérbeépítéssel, illetve felújítással, élelmiszerüzlettel eladó. Irányár: 4 MR (16747 K)_
Oltárcon családi ház kerttel, udvarral, 3284 nm összterületen el-adó. Irányár: 2 MR (16748 K)_
Magyarföldön 2998 nm telken eladó 90 nnves, felújításra szoruló téglaépítésű, köreszigctelt családi ház, jó állapotú istállóval, pajtával, magtárral, disznóóllal. Víz, villany van, az ingal
lan tehermentes. Irányár: 1.9 MFt. (16749 K)_
Kerkakutason 2 és fél szobás téglaépítésfl családi ház, mellét épületekkel eladó. Víz, villany van, telefon ntíjusi beszereléssel lesz. A lelek 7800 nm-es, bekerített. Irányár: 2 MR. (16750 K) Szíjártóházán 800 n.öl telken - melyen szántó, erdő van - 128 nnves lakás vízzel, villannyal, kábeltévével eladó. Irányár: 950
eR. (16751 K)_
Puszta nagy ar ódon 670 n.öl telken 70 nm-es, 2 szobás, kon vektoros fűtésű, komfortos családi ház műhellyel, pincével eladó. Az udvarban gazdasági épületek vannak + hegy szőlővel, pincével. Irányár: 1.2 MR (16752 K)_
Zalakomáron 3 szobás, fürdőszobás családi ház újonnan tatarozva, vízzel, gázzal, szennyvízcsatornával, villannyal, garázs-zsal, új gazdasági épületekkel, 400 nm kerttel, telefonnal 4 MFI
irányáron eladó, (16753 K)_
Muraszemenyén a bányatavak közelében 96 nm-es 3 szobás, komfortos, családi ház 4145 nm-es, területlel, garázzsal eadó.
Irányár: 2,6 MR. (16755 K)_
Bagódon 1316 nnves területen, 110 nm beépített alapterületű 3 szintes, garázsos, központi fűtéses családi ház eladó. Irányár:
7.5 MR. (16756 K)__
Zalakomáiban 1800 nöl területen, frekventál! helyen 6 szobás.
2 konyhás, 2 fürdőszobás, 6 egyéb helységből álló családi ház ladó. Az épület 25 éves, víz, villany, gáz, telefon, van. A melléképületek vállalkozásra is alkalmasak. Irányár: 5,8 mR
(16621 K)_
Beleznán 120 nnves családi ház eladö n*l léképületekkel, ga rázzsal, pincével, ipari árannial. Irányár: 1,4 mR. (16622 K) Kerkakutason 3011 nm-es telken 3 szobás, hallos, konyhás, ve-randás, nyárikonyhás, 2 kanrás családi ház eladó. Az ingatlanon istálló, pajta, ól. kanra található. Vezetékes víz, kál>elté-
vé, telefon van. Irányár: 1,2 nft. (16623 K)_
Zalaegerszeg belvárosában 120 nnves saroképület eladó. Az épület 3 szobával, kb. 25 nm-es pincével, 384 nm-es udvarral
rendelkezik. Irányár: 6,2 mR. (16624 K)_
Kilimánban 2 szobás, főzőfiilkés, előszobás családi ház gazda
ságj épületekkel eladó. Irányár; 1,2 mR (16625 K)_
Esztergályliorvátiban 535 n.öl telken 70 nm alapterületű, tetőteres beépítésű, 3 szobás, komfortos családi ház eladó. Irányár;
3,5 uft.. (16628 K)_
Újudvaron 800 n.öl lelken 2 szobás, gázas családi ház eladó.
Irányár: 1,25 mR. (16629 K)_
Szentpétenlron 1400 n.öl trülelen 3 szobás, teraszos, komfortos
családi ház eladó. Irányár: 2 mR (16630 K)_
Letenyén 630 n.öl telken 140 nm-es családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. A ház 70%-ban felújított 4 szobás, 2 előszobás, gazzal, vízzel, villannyal ellátott. Két család részére is alkalmas. Irányár: 1,8 mR. (16353 K)
Hahóton eladó 3 szobás, 120 nm-es, jó állapotban lévő, 30 éves, kőporos vakolatú, padlószőnyeges, központi fűtéses (vegyes tü-
FAKTOR IRODA
NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 8. TEL.: 93/313-673
IRODÁNK KERES-KINAL CSALÁDI HAZAKAT, LAKÁSOKAT, GARÁZSOKAT, TELKEKET, KIADÓ ALBÉRLETEKET.
ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÁS - A HÉT MINDEN NAPJÁN HÍVHATÓ: 93/321-640
KŐMŰVES MUNKÁK; HIDEG-MELEG BURKOLÁS; PARKETTÁZÁS; FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS; VÍZ-, VILLANYSZERELÉS; KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELÉS; TETŐFEDÉS ÉS BÁDOGOS MUNKÁK.
zelésű kazán) családi ház, nagy méretű melléképületekkel, garázzsal, 2800 nm-es telekkel. Irányár; 2,7 MR Nagykanizsai
2,5 szobás, cserelakás beszállítható. (17048 K)_
Keszthely-kertvárosában 160 nnves terület 100 nm-es házzal, 2x3 nves fürdőmedencével az udvarban, a ház alagsorában szuterén, fent 2 szoba, galéria beépíthető. Víz, villany van - gáz az
udvarban. Irányár; 4,8 MR (17049 K)_
Nagybakőnakon hegyi ingatlan pincével. I hold gyümölcsössel (diófák, gesztenyefák, egyéb gyümölcsfák) eladó. Irányár: 60.000 R (17050 K)_"
Szentgyörgyvári hegy II. hegyháton 800 n.öl terület melynek fele szőlő, gyümölcsös, 30 éves, téglaépítésfl pincével, fedett le-rasszal, teljes felszereléssel (kapálógép, beépített konyhaszekrénnyel, stb) eladó. Az épület 2 helyiséges, alatta földpince. A telken kerítés, ciszterna, villanv van. Irányár; 600 eR (17051 K)_
Városkapu krt-on 2+2 félszobás, I. emeleti 68-70 nm-es telefonos, központi fűtéses lakás, csenpézett, lapozott fürdőszobával, beépített szekrénnyel eladó. Alatta ikergarázs egyben, Yagy külön-külön is eladó. Irányár: 2.5 MR, garázs: 800.000 R. Nagy-kamzsán 2-3 szobás családi házra cserélhető. (17052 K)
Nagybakőnakon 7 forrásnál, erdő mellett 5 liektár terület eladó. Horgászhely, horgásztó létesítésére alkalmas. Irányár: 5 MR. (17054 K)_
Csónakázó-tónál 600 n.öl telek 200 db 5-6 éves fenyvessel fhje
és ezüst) eladó. Irányár: 80.000 Ft. (17055 K)_
Nk-án Városkapu körúton 1 szobás, összkomfortos, szönyeg-padlós, II. emeleti, 45 nnves lakás eladó. Irányár 15 MR.
(17056 K)_
Nk-Szabadliegyen 2 db 3500 nnves építési telek eladó. A telkek kb. 25 m szélesek, egyik leiekhez van jogerős építési engedély. Irányár: 1.000.000. R/db. (17057 K)__
Nagykanizsa északi városrészében 80 nnves 3 szobás, fürdőszobás, teraszos, felújításra szoruló, alápincézell családi ház 300 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2.500.000.-R. (17668 K)
Kazanlak krt-on eladó 25 szobás, összkomfortos lakás. Irányár:
2.100.000.-R. (17900 K)_
Kodály Z. utcában eladó 3 szobás, parkettás, összkoníortos la-
kás. Irányár: 1.450.000.-R. (17902 K)_
Zalakaroson 2954 nm-es öreghegyi zártkert, 1 szobás, előtera-szos, pincés téglaépülettel eladó. Irányár: 1,6 mR. (18149 K)
PANORAMA-INKOZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504
Pogányszentpéteren 2 szoba hallos, 80 nnves családi ház. 650 n.öl telekkel, melléképUlelekkel eladó. Irányár: 2,4 mR. Azono-
sltójel.C$/l9 (18385 K)_
Zákányban, főút nvlletl 3 szobás, 100 nm-es, kp. fűtéses családi ház 2 garázzsal, mellé képülelekkel 2600 n.öl telekkel, 2700 db fenyővel eladó, irányár: 3,8 nft. Azonosító jel: CS/22 (18386 K) Gyékényes központiában 2 szobás, 100 nm-es, felújításra szoruló családi ház nrüéképületekkel, 2463 nnves telekkel eladó.
Irányár: 1,5 mR. Azonosító jel; CS/23 (18387 K)_
Murakeresztüron 4 szobás, 100 nm-es családi ház garázzsal, melléképUlelekkel, 800 n.öl leiekkel eladó. Irányár: 2.2
mR.Azonosfló jel: CS/20 (18388 K)_
Nk-án K-i v.részben 2 .szobás, 56 nm-es, 3. emeleti, kp. fűlésfí lakás eladó. Irányár: 1,8 mR. Azonosfló jel: L/17 (18389 K) Nk-án D-i v.részben 1 szobás, 47 nnves, egyedi KitésŰ, 2. env-leti lakáscladó. Irányár: 1,3 mR Azonosító jel: L/18 (18390 K) Nk-Sáncban 3 szobás, 72 nm-es családi ház aknás garázzsal, műhellyel, ipari árammal, nagy telekkel eladó. Irányár; 5.3
mRAzonosítójel: CS/24 (18391 K)_
Nk. belvárosában 2 szoba hallos, 80 nnves, nagy belmagasságú, igényesen felújítóit lakás garázzsal 3,8 niR-ért eladó. Orvosi rendelőnek is alkalmas. Azonosító jel: L/15 (18393 K) Zalaszentbalázson 2.5 szobás, 75 nnves családi ház nellék-épületekkel, 800 n.öl telekkel eladó. Irányár; 2 mFt. Azonosító jel: CS/lg (18394 K)_
Nk-án K-i v.részben 2 szobás, 54 nnves, X. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,6 mR. Azonosító jel: L/19 (18395 K)_
Csónakázó-tónál Bagola-Látóhegyen 27 nnves, 1/3 részben alápincézett hétvégi ház 550 n.öl bekerített telekkel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 1,2 mR. Azonosító jel: NY/05 (18396 K)______________
Nk-án a K-i városrészben l+21élszobas, 55 nnves, központi ffl-léses, 3. entleti lakás eladó i.ár: 2,15 mR, Azonosító jel: L/02
(17649 K)_
Nk-án a K-i városrészben 2 szoba, 55nnves, központi fűtéses, I. emeleti lakás eladó. I.ár: 2 mR. Azonosító jel: L/0i (17650 K) Zalakaroson új 3 szintes, egyenként 75 nm alapterületű, 3 fürdőszobás, erkélyes nyaraló 560 nm-es telekkel eladó. lAt. 7
mR. Azonosító jel: NY/01 (17652 K)_
Szent györgyvári hegyen, 4. hegyháton 1374 nm-es telek eladó. l.ár; 250 eR. Azonosító jel: T/02 (17653 K)
Nk-án a belvároshoz közel 270 nm-es építési telek eladó. I.ár: 1,95 nft Azonosító jel: T/01 (17654 K)_
Nk. belvárosához közel 3 szobás, egyedi gázfűtéses, 84 nm-es, felújításra szoruló családi ház eladó. Irányár: 3 mR.. Azonosító
jel: Cg/02 (18027 K)_
Nagybakőnakon szép fekvésű, 13 szobás, kp. fűtéses családi ház nelléképületekkel eladó. Irányár: 1 mR Azonosító jel: CS/03 (18028 K)_
Nk-án, belvároshoz közel 2 szobás, 80 nnves családi ház 120 nnves kialakítható tetőtérrel 2,8 mR-ért vagy 60 nnves Üzlettel együtt 4,2 mR-ért eladó. Azonosító jel; CS/04 (18029 K) Nk. belvárosában 2,5 szobás, 2. emeleti, kp. fűtéses, 76 nnves, lelefonos lakás eladó. Irányár; 50.000 Ft/nm. Azonosító jel:
U04 (18033 K)_
Nk-án a K-i v.részben 10 eneletes épületben 2 szobás, íeMji-tott. 53 nm-es, 2 erkélyes lakás eladó. Irányár 1,7 mR Nagyobb lakásra vagy családi házra cserélhető írtékegyeztetés-
sel.Azonosltójel: D05 (18034 K)_
Budapesten, VI kerületben, zöldövrzetre néző, 93 nnves, 3 szobás, hallos, 2, emeleti lakás eladó. Irodának is hasznáthaló.
Irányár: 5,9 mR. Azonosító jel: L/07 (18036 K)_
Keresünk Nk. belváros déli részéhez közel, eladó 1,5-2 szobás I-D. emek-U. egyedi fűtésű lakást
Nk-án 10 eiitfletes épületben 2 szobás, 54 nnves, erkélyes, felújított, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,45 mR, vagy Nk-i családi házra cserélhető értékegyeztetéssel 2 mR-ig. Azonosító jel:
L/10 (18187 K)__
Balatonfenyves-alsón 1 szobás, 42 nnves nyaraló gázbekötési lehetőséggel, 220 n.öl nrgoszthatő telekkel, teljes berendezés-sel eladó. Irányár: 2,1 mR. Azonosító jel: NY/04(18189 K) Keszthely frekventált részén 50+50 nm-es, 2 szobás, szuteré- , nos, átalakításra szoruló ikemyaraló gázbekötési lehetőséggel 80+80 n.öl telekkel egyben 5,2 mR, vagy íele részben 2,6 mR
os irányáron eladó. Azonosító jel: NY/03 (18190 K)_
Zákányban, a gyékényesi vasútállomáshoz és a bányatóhoz közel 98 nm-es. 15 éves családi ház 2 szobával, nappalival, 30 nm-es sznterénnel, gazdasági épületekkel. 1304 nnves telekkel eladó. Irányár: 4,5 mR. Azonosító jel: CS/09 (18191 K)
Zákányi Magas-hegyen - szép kilátással a községre, a Dráva-menti síkság magyar és horvát területeire - 80 nnves, 2+1 félszobás, fürdőszobás, felújításra szoruló családi ház pincével, 900 n.Öl telekkel, szőlővel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár; 3
mR. Azonosító jel: CS/10 (18193 K)_
Nk. É-i v.részben 2 szobás, 54 nnves, 2. entleti, egyedi fűtésű, vlzórás, teljesen felújítóit, parkettás lakás eladó. Irányár: 2 mR Hasonló lipusú 1 vagy 1,5 szobás, erkélyes lakáscsere is lehet-séges értékegyeztetéssel. Azonosító jel: L/12 (18194 K) Nk. K-i v.részben 2+1 félszobás, 62 nm-es, 3. emeleti, lomkanv rás, erkélyes, felújított, tehermentes lakás eladó, a közelben lévő 18 nnves garázzsal együtt Irányár; 2 mR + 650 eR. Azonosító
jel: L/13 (18195 K)_
Kisrécsén 2 szoba+élkezós, 70 nm-es, 1/3 részben alápincézett családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel, 750 nnves telekkel 1,7 mR-ért eladó vagy 2 illetve 2+1 félszobás, Nk-i lakásra cserélhető. 10 emeletesben 4. em-ig, 4 emeletesben 2. emele-
tig.Azonosító jel: CSt II (18196 K)_
Kiskanizsán 110 nnves 3 szobás, 2 hallos, 2 fürdőszobás, telo-teibeépítéses, alápincézett családi ház garázzsal, 220 n-öl lelek-kel eladó. I.ár 6,2 niR. Azonosító jel: CS/15 (18266 K) Nk-án, Katonaréten, teljes felújításra szoruló, vagy lebont ható 3 szobás, 100 nm-es családi ház 409 nm-es jó építési lehetőségű telekkel eladó. I.ár: 3,0 mFt Azonosító jel: C\'S/16 (18267 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, jó állapotú, 3 szoba-hallos 92 nm-es bővíthető családi ház garázzsal, melléképületekkel, 264 n-öl te-lekkel eladó. I.ár; 6,0 mR. Azonosító jel: CS/14 (18268 K> Nk-án Éi városrészben 2 szobás, parkettás, 54 nm-es teljesen lelüjított egyedi ftttésű, telefonos, földszinti lakás pincével, ga-rázzsal, 2,7 niR-étt eladó. Azonosító jel: L/14 (18269 K) Zákányban, a főúttól 500 m-re. 50 nnves hétvégi ház 600 n-öl Drávára néző telekkel, szőlővel, gesztenye-és gyümölcsfákkal, 300 db fenyővel eladó. I.ár 850eR Azonosító jel: T/04 (18270 K>_
NAGYKANIZSA, EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉS FELVEVŐ HELYE az Ab-aegon biztosító épületében
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket
Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK:
korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés.
DK. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUMMAL SZEMBEN! NYITVA: H-P.: 8-12; 13-17 óráig
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12: 13-16 óráig.
28
KANIZSA - síp™.
1
1996. augusztus 9.
Zalaszentjakabon 2 szobás, 72 nnves lakás 150 n-öl telekkel, garázzsal eladó. Irányár. ÍJ HiR Azonosító jel: CS/17 (18524
K)_
Nagykanizsa belvárosában 2 szobás 52 nm-es egyedi fűtéses, vízórás, földszínű lakás eladó. Irányár: 2.5 niFt. Azonosíló jel:
L/28 (18525 K)_
Nagykanizsa belvárosában 1,5 szobás 40 nm-es egyedi fűtéses, földszint] lakás eladó. Irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas.
Iir: 2,8 nft. Azonosító jel: L/21 (18526 K)_
Gyíkényesi szőlőhegyen a bányatóhoz 300 m-re 2 db 2494 nni összterületű panorámás telek eladó. Víz, villany bekötést meg oldható. Irányár 650 eR. Azonosító jel:T/05 (18527 K)
Balatonmária-fürdőn 32+32 mii alapterületű, egyenként 1 szoba hallos ikemyaraló l-l garázzsal, 2x93 n-ől telekkel egye 4,0 mR külön-külön 2,0 mFt-os irányáron eladó. Azonosító jel:
NYA)8 (18528 K)_
A Panoránn-Inköz keres Nagykanizsa belvárosában eladó 2-3 szobás, egyedi ftttéses lakásokat 1. encleug. (18530 K) A Panorama-Inköz keres Nagykanizsa belvárosához közel eladó, igényes 100-120 nm alapterületű családi házat garázzsal,
gondozott udvarral. (18531 K)_
Pogányszentpétcren 4 szobás+étkezős, 120 nm alapterUletO, te-tőtérbeépíté\'ses családi ház aknás garázzsal, ipari árammal, 2009 nm-es telekkel eladó. Irányár 2,6 mFl Azonosító jel: CS/25 (18660 K)_
Nk. belvárosában 1+2 félszobás, 63 nm-es, 2. emeleü, cirkogej-zíres lakás eladó. Irányár: 3,8 inM.\' Igyaniü garázs 800 ezer R ért eladó. Azonosító jel: L/23 (18662 K)_
Nk-án, Kazanlak körúton 2 szobás, 54 nm-es, kp. fűtésű, fehljí-tott, egyedi vízórás, 4. emeleti lakás eladó. Irányár; 1,6 mR
Azonosító jel: L/27 (18663 K)_
A Panoráma-lnköz keres: Balatonmárián és Balatonfenyvesen a vízpart közelében lévő eladó nyaralókat. (18664 K)_
Nk-án Városkapu krt-on 2 szobás, 54 nnves. redőnyös, teljesen lelrtjiítoti központi fűtésű, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,8
mR. Azonosító jel: L/24 (18701 K)_
Nk-án K-i városrészben, 4 emeletes épületben 2 szobás. 54 nm-es, vlzórás, központi fűtéses, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,8
mFt. Azonosító jel: L/25 (18702 K)_
Nk-án K-i városrészben, 2 szobás, vízórás, központi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 1,55 mR Azonosító jel: L/26 (18703 K)
PLANDER Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Kazanlak krt. 9/D. fszt J2. Tel.: 93/320-111
Murakercszttíron 2 szintes, redőnyös, vegyestüzelésű, kp. fűtéses családi ház eladó melléképületekkel, ipari árammal, garázs
zsal, 250 n.Öl telekkel. Irányár: 3,5 mR (17186 K)_
2 szintes családi ház 536 nnves telekkel, garázzsal, bevezetett ipán árammal eladó Kiskanizsán. Igény esetén elcserélnénk ki-
sebb családi házra. Irányár: 5,9 mR (17187 K)_
Mórichely-hegyen 646 n.öl szőlő-gyümölcsös-veteményes téglaépülettel+garázs és faház eladó. A telekhez aszfaltos üt vezet,
villany van. Irányár: 700.000 R. (17191 K)_
Zalakaroson telkek, nyaralók eladók a nagy Canpingnél, Behi-áknál, Karosi hegyen, fUrdö közelében. Irányárak 1,2 mFl-tói 15
mRig. (17192 K)_
Csónakázó-tó körzetében. Látóhegyen, a Szőlőskert fogadó közelében, a favár határában telkek hétvégi házzal, lakóházzal el adók 500.000 R-tól 3 mR-ig. (17194 K)_
2+1 félszobás, összkomfortos, erkélyes, külön lonikamrás, felújított, IV. emeleti lakás eladó a K-i városrészben. (17206 K) Plánder Hirdető Ingatlanközvetítő Iroda megoldja költözési gondjait, festését, kőnűves munkáit. Űj konyhabútorra lenne szüksége? Burkolatot cserélne? Tapétiztatna? Forduljon hozzánk, hogy segíthessünk gondjai megoldásában. Nk. Kazanlak krt. 9tf).Fsz/2. Tel. Üzenetrögzítő: 93/320-111. Nyiva: hétköz-
nap 8-12; 14-17 óráig. (17216 K)_
1+1 félszobás, Összkoniíortosjő állapotú, erkélyes, egyedi víz-órás, VI. emelti lakás sürgősen eladó a K-i v.részben. Irányár:
1,3 mR (17549 K)_
921 nm-es telek rajta lévő szigetelt, lakható, hétvégi faházzal, szerszámos kamrával, teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tónál, a favártól 500 m-re. A lelken 110 tőke lugas csemege szőlő, gyümölcsfák, konyhakert található. Víz a telken, villany a lelek végében. Irányár: 370,000 R (17552 K)_
65 nnves 2+1 félszobás egyedi gázfűtéses felújított lakás eladó a Corvin utcában és 1+1 félszobás egyedi gázfűtéses lakás a
Platinaoron. (17707 K)_
3+1 félszobás 2 szintes társasházi lakás eladó Za lakó marban. FQtése egyedi cirkógejzír fűtéses, telefonos + garázs, pince és 200 n-Öl lelek tartozik a lakáshoz. Nyílászárók redőnnyel van-nak ellátva. (17708 K)_
2 szobás felújított elsőemeleti erkélyes, vízórás összkomfortos lakás eladó a Kőzsa utcában. A lakás konyhája és előszobája taposős és lambériázott. A konyha ablakán reluxa az erkélyen árnyika napellenző van felszerelve. Nagy konyhás amiben a konyhaszelvény ajtói faajtóra vannak cserélve. Külön helyiségben található a spájz. Igény esetén 2+2 félszobás 1 -3. emeletig lévő lakásra cserélendő. Irány
ár: 1.8 mFt. (17711 K) ______
lure hegyen a petriventei elágazótól jobbra 1835 niíves terület, amin hagyományos szőlő van és a rajt lévő épülettel teljes felszereléssel és phtsszban építő anyaggal sürgősen áron, alul el-
adó. Irányár 100.000 R (17715 K)_
Családi házak eladók SzenUiszlón, Söjtörön, Pacsán, Palinban, Murakeresztúron, Miklósfán, Zalaszentivánon, Becsehelyen, Kílimánban, Zalakaroeon, Miháldon, Zalakomárban, Garabon-
con, Újnéppusztán. (18156 K)_
Balatonmaria Alsón iker családi ház fele, aiii teljesen leválasztott, eladó. Az ingatlanon 2 szoba, nappali, előszoba, fürdő, fő-zőfülke, WC, lerasz talátfiató szint és mandzár elosztásban. A telek 400 nm-es. Igény esetén teljes berendezéssel is. Irányár: 2 mR (18157 K)_
Kisrécsénél, Ádám-hegyen 800 n.Öl terület eladó, ami áll szán-tóból, kaszálóból és gyümölcsösből. Telken kisméretű faház találtató, a telek köves úton közelíthető meg. Irányár: 60.000 R
(18159 K)_
Rigyácl Öreg-hegyen 1400 n.öl telek beültetett hagyoudnyos és lugas rendszerű szőlővel eladó. A telken lakható épület van, tel-
jes felszereléssel. Irányár: 300.000 R. (18160 K)_
Balatonfenyvesen 597 nnves belterületi építési telek eladó. Viz-gáz megoldható, ugyanitt, a telek végében külterületi, 6437 nm-es lelek eladó, igény esetén a telek megosztható. Irányár:
700.000 R. (18367 K)_
4 lakásos társasházban 3 szobás, 2 szintes, egyedi fűtéses, 90 nm-es alapterületű, üvegteraszos családi ház jellegű lakás 1200 n.öl telekkel, aknás garázzsal eladó Becsehetyen. Iránvar: 2,8
mR. (18368 K)_\'
2100 míves telek eladó a Csónakázó-tó szezfőzde felőli részén. A telken kisebb, szintes - alul pince, tároló, felül lakrész található - épület, üveges terasszal. Villany és vízkrit van. Víztároló és gazdasági épületek találhatók a telken. Irányár: 1 mR (18369 K)__
409 nm-es telek, rajta lévő épülel bontási engedéllyel eladó. A telekre - 27 m széles és 18 m hosszú - építési engedély van.
Irányár: 3,2 mFt. (18370 K)_
Becsehelyen kínálok eladó 3 szobás, fürdőszobás, telefonos, étkezős, központi fűtéses családi házat. Az ingatlan 120 nm-es, ami alatt pince található, Kábel TV és ipari áram van. A telek
nagysága 1644 nm-es. (18513 K)_
Nk-Sáncban kisebb fürdőszobás családi ház, a telken 1.000 db. 4 éves telepített fenyővel sürgősen eladó. Irányár; 2,5 mR
(18515 K)_
2+1 félszobás, felújított lakás külön lomkanrával, erkéllyel eladó a keleti városrészben, igény esetén családi házra cserélen-dó. (18517 K)_
2+1 félszobás, felújított, vlzórás, erkélyes, nagykonyhás, külön lomkamrás, 4. emeleti lakások sürgősen, reális áron eladók a K-
1 vxészben, négy emeletes házakban, ahol új tetőszigetelések
voltak. (18598 K)_
3 szobás, étkezős, fürdőszobás, 120 nm-es családi ház 1644 nmei telekkel, kp. fűtéssel telefonnal, kábel tévé beszerelve, ipari
árammal és pincével eladó Becsehelyen. (18599 K)_
Belvárosi, 88,3 nm-es, 3 szobás, fürdőszobás, (külön WC-vei) egyedi fűtéses, parkettás, redőnyös, földszínű lakás eladó. Előtte lebetonozott, kerti pihenő terasz; pince és padlás tartozik a lakáshoz, valamint egy külön bejáratú 2x4,5 nves helyiség. (18600 K)_
91 nm-es lakás (belül szintes) ház alatti garázzsal eladó. A lakás egyedi fűtéses, vízórás, parkettás, nagy és egy kicsi terasz tartozik hozzá. Igény esetén a garázs külön is megvásárolható. A la-kás irányára 4,5 mR, a garázsé 900.000 R. (18601 K)
Szabadhegyen építési köznílvesitett, vlz-gáz-villanyos telkek eladók. (18602 K)__
2 szobás, összkonifortos, 2 erkélyes, 61 nm-es, vízórás, K-Ny fekvésű, I. emeleti lakás eladó a K-i városrészben. (18602 Kj
2 szobás, felújított, vízórás, redőnyös, lairbériázotl csempézett, fürdőszobás lakás eladó 10 emeletes ház VIII. emeletén. Irány-ár: 1,5 mR (18603 K) _
5 szobás, 2 szintes + tetőteres, kp. fűtéses, 3 fürdőszobás, telefonos, 230 nnves családi ház 850 nm-es telekkel eladó Zalakomár frekventált helyén. A ház szintenként erkélyes, az alsó szint üzletként is níllcödtethető (régen vegyesboltként üzemelt, most lakásként funkcionál). Irányár: 5,5 mR. (18604 K)
Szentgyörgyvári hegy IV, hegyhátán 920 nm tertllel, „zárt kerti ingatlan" lakható hétvégi házzal eladó. Víz, villany van. A hétvégi ház teljes felszerelése az ingatlannal együtt is eladó. Irányár: 75O.O0O.R Érd.: 320-144-es telefonon Fitos József. (18810
KJ_
Imre hegyen 1835 nnves terület eladó. Az ingatlanon szőlő és veteményes található, A rajt lévő téglaépület amiben beton prés, pince és lakrész van, külön bővítési lehetőség, mivel tégla- és építőanyag már oda szállítva. Teljes felszereléssel 100.000 Ft irányárért sürgősen eladó. (1SSH K) _
800 n-öl zártkerti ingatlan szőlő, gyümölcsös, honyhakert, panorámás udvarral, 3 szintes hétvégi házzal eladó Galambok ha-lastó közelébe Rigó hegyen. Irányár: 1 mFt. (18812 K) Zalasárszegi zártkerti ingatlan a FŐ üt mellett eladó, a rajt lévft 2 szobás, faházzal vagy igény esetén nagykanizsai lakásra elcserélnénk vagy személygépkocsit beszállítanánk. Minden
megoldás érdekel. Irányár: 1,2 nft. (18813 K)_
Nk-Szabadhegyen 4.000 nnves építési telek eladó. Eladó 600 n-öl telek szintén Szabadhegyen, rajt lévő kisebb családi házzal, víz-gáz-villany a telken. A telken van már az építőanyag a tégla, betongerenda, keíni, zsaluzó alapelemek és bontott tégla. A telek megosztva is eladó, mivel két végén a leieknek út van. Irányai: 3,7 mR. (18814 K)_
3800 nm-es telek szőlővel, szántóval, gyümölcsössel, tömés présházzal, boros pincével és lakrésszel eladö a galamboki campingnél lévő bekötő üt meneti. Víz, villany megoldott. Irányár:
800.000 R. (18815 K)_
Balatonfenyvesen építési lelek és külterüleü telek eladó igény esetén nagykanizsai lakásra cserélendő. Víz, gáz az utcában.
(18816 K)_
Kigyáci-öreghegyen 1.400 n-ÖI telek hagyományos és lugas rendszerű szőlővel, tégla lakható hétvégi házzal eladó Irányár: 300.000R (18817 K)_
Balatonedencsen közművesített 1.000 nnves telek Balatonbe-réiíyben 1784 nm-es külterület kedvező áron eladó. (18818 K) Kínálok 2 szobás felújított vlzórás, redőnyös, laniVriázott, cseniiézett, fürdőszobás lakást Üzeneletes ház V1D. em„ II. em, VT. emeletén a keleti városrészben és a belvárosban. Irányár: 1.4 mR-tói - 1.7 mR-ig.(l88!9 K)_
SIKER Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Terv u. 4. Tel/fax: 93/312-058
Eladó Nk. K-i v.részében 2 szobás, 54 nnves. D-i fekvésű, redőnyös, reluxás,üj szőnyegpadló^ új tapétás, új konyhabütoros, nagykonyhás.erkélyes, kp. fűtésű, tehermentes, 4. emeleü, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,5 mR. A szomszéd lakás is eladó, azzal egybenyitható, így kb. 110 nnves lakás hoz-ható létre. Hív, szám: 1323. (17814 K)
Eladó Nk. keleti városrészében 3 szobás, 68 nm-es, 2 erkélyes, 4. emeleli központi fűtésű, igényesen felújított lakás, új, olasz, minőségi járólappal, új szőnyegpadlóval, a falban tíj vízvezetékkel, felújított konyhával és fürdőszobával, tij gáztűzhellyel, azonnal beköltözhetően, 4 emeletes épületben. Irányár: 2,8 mR.
Hivatkozási szám: 1325. (17905 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel önálló, 84 nnves, felújítandó vagy lebontandó családi ház, 450 nm-es telekkel. Irányár: 4,3
nR, Hivatkozási szánt 1331. (17911 K)_
Eladó Nk. K-i v,részében 3 szobás, 64 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtésű, 8, emeleti, felújítandó lakás. Irányár: 1,6 mR. Hív. sz.:
1333. (18048 K)_
FJadó Nk. belvárosához közel 2 szobás, kb. 60 nm-es, egyedi gázfűtésű, fítrdoszobás, redőnyös, I éve tatarozott családi házrész, újonnan festve, a szobákban szőnyegpadlóval és linöleiiiiv mai. pincével, padlással, 8x40 méteres udvarral, ásott kúttal. Irányár: 2,6 mR. Hív, szám: 1335. (18050 K)_
Eladó Nk. K-i v .részében 2 szobás, 52 nnves, vlzórás, szőnyeg-padlós, teljesen felújított, tehermentes, üzletnek is kialakítható, földszínű, K-NY fekvésű, kp. fűtéses lakás 4 emeletes épület-ben. Irányár: 1,8 mR. Hív, szám: 1336, (18051 K)_
Eladó Nk. D-i v részében 1 szobás, 41 nm-es, 2. emeleü, egyedi gázfűtésű, parkettázott, felújított lakás. Irányár: 1.15 mFt. Hiv. szám: 1340. (18055 K)__
Eladó Nk-án bevezetett, fóldszinti, 33 nm-es, utcára nyíló, utcai kirakattal rendelkező, gránit lapokkal járólapozott, csenpézcU, teljes köznűvel ellátott, új Üzlethelyiség, forgalmas, frekventált
helyen. Irányár: 6 nft. Hiv. szám: 1343. (18226 K)_
Eladó Nk. keleti városrészhéen 2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, beépített szekrényes, tehermentes, központi fűtésű, 4. emeleti liftes lakás, 10 emeletes épületben. Irányár: 1,45 mR. Hivatko-
zási szám: 1344.(18586 K)_
Eladó Nagyrécsén 3 szobás, 100 nm-es, fürdőszobás, parkettázott, radiátoros, kp. gázfűtésű, 26 éves családi ház, garázzsal, gazd.-i épületekkel, nagy telekkel, udvarral, konyhakerttel, szántóterii lettel. Irányár: 3,4 mR. Hiv. szánt 1345. (18228 K)
Eladó Nk. K-i v.részében 1. emeleti, 67 nnves, 3 szoba+étke zős. vízórás, beépített szekrényes, redőnyös, teluxás, teljesen felújított, kp. fűtésű, liftes lakás. A lakáshoz 20 nnves. fűtött garázs tartozik. Irányár. 2,6 mFt+garázs 650 eR. Hiv. szám; 1346.
(18229 K)__
FJadó Fityeházán 90 nnves, 3+1 félszobás, fürdőszobás, teraszos családi ház garázzsal, melléképületekkel, kábeltévével, te-lefonbekütési lehetőséggel. 700 nnves telekkel. Irányár. 1,35 mR. Hiv. szánt 1347. (18230 K)
Eladó Nk. belvárosához közel, új, féléves, 2 szoba+hallos, 60 nm-es, egyedi cirkógejzír fűtésű, vízórás, parketlázott, kábelté vés, 3. emeleü lakás, 3 év garanciával, 1 hónapon belül beköltözhetően, a lakás alatt 20 nnves garázzsá]. Irányár: 3,7
mR+garázs800eR.Hiv. szánt 1348. (18231 K)_
FJadó Nk. keleti városrészében 3 szobás, 67 nnves, erkélyes, nagy előszobás, 1 éve tapétázott, központi fűtésű, 7. emeleti la-kás. Irányár: 2,1 nft. Hivatkozási szám: 1350 (18301 K) Eladó Nagykanizsán, a belváros szívében, 2 szobás, 80 nnves, családi házrész, konyhával, fürdőszobával, előszobával, aknás garázzsal, melléképülettel, 238 n-öl, egy másik társiulajdoncs-sal közös udvarral, gépkocsibejáróval. Irányár 4 mR. Hivatko-
zási szánt: 1351 (18302 K) _
FJadó Magyarszenlnü kioson, Nagykanizsát ól 10 km-re, 3 szobás, 100 nnves, 80 %-ban kész családi ház, 600 n-öl telekkel, tetőiérbeépftési lehetőséggel. A villanyszerelés és a belső vakolás jelenleg van folyamatban. Irányár; 2,8 mR. Vagy: cserélhető nagykanizsai, 2 szobás lakásra, értékegyeztetéssel. Hivatkozási
szám: 1352 (18303 K)_
Eladó Nk. szívében 3 szobás, 100 nm-es, egyedi cirkofűlésO. erkélyes, parkettázott, bolüves, nyugati fekvésű, elegáns lakás, biztonsági üvegekkel, fehér, konyhai járólappal, hófehér konyhaszekrénnyel, 3. emeleten. Irányár: 3 nft. Hivatkozást szám: 1355 (!8305 Kj
Eladó Nk. szívében 1+2 félszobás. 63 nm-es. 2. emeleti, egyedi cirkogejzk fűtésű, vlzórás, erkélyes, rehixás, 5 éves lakás.
Irányár: 3,9 mR. Hivatkozási szám: 1356 (18306 K)_
Eladó Kiskanizsán 5 szobás, 100 nnves, egyedi gázfűtésű családi ház, telefonnal, garázzsal, melléképülettel, 373 nnves tek-k-kel. Irányár: 6,2 mR. Hivatkozási szám: 1357 (18307 K> Eladó Liszóban egyszintes, tégla falazatú, cseiéptetós, kb. 50 éves, 2 szoba-konyhás, kb. 90 nnves családi ház villannyal. Vezetékes víz a telken. A telek részben bekerített. Rajta garázs, nyári konyha, kanra, 2 földpince, istálló, pajta, disznóól, udvar, veteményes, szántó, rét Irányár: 850 eR Hiv. szám 1358.
(18450 K)_
Eladó Kiskanizsán 1,5 szoba-konyhás, előszobás családi ház villannyal, szőnycgpadlós szobákkal, járólapozott konyhával előszobával, me 11 éképülette!, 400 n.öl konyhakerttel és szántó területiéi. Irányár: 1,6 mR Hiv. szám: 1359. (18451 K) Eladó Zalaszentbalázson I szoba-konyhás, előszobás, fürdöszo bás, kamrás családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel, 1200 n.öl szántóterülettel konyhakerttel Irányár 850 eR Hiv. szám:
1360. (18452 K)_
Eladó Kiskanizsán 4 szobás, 118 nnves, 15 éves, fedett tera szos, jő állapotban lévő, parketlázoU, konvektoros és cserép-kályhás, \'95 nyarán festett családi ház 450 n.öl telekkel, garázzsal és műhellyel, menéképületekkeL Irányár: 5,8 mR. Hiv. szám: 1361. (18453 Kj_
Eladó Nk. keleti városrészében, 2 szobás, 54 nnves, 2 erké lyes,kózponti fűtésű, szftnyegpadlós, 1 éve tapétázott, teljesen új linóleumus, 4. emeleti, 4 rmrletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,6 mFt. Hiv. szám: 1362 (18587 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel 2 szobás, 51 nnves, erkélyes, víz-órás, redőnyös, tapétázott, szőnyegpadi ós, beépllett szekrényes, kábeltévés, lambériás, új csempés, nj járóiapos.központi fűtésű, liftes. 8. emeleü lakás. Irányár: 1,95 mR. Hiv szánu 1363. (18588 K)_
ügyfelünk venne Nk. keletil városrészében egyedi fűtésű, 2 szobás, kb. 50-55 nm-es, erkélyes, 1-2-3. emeleti lakást, 4. emeletes épületben, maximum 2 millió forintért, készpénzzel! Hiv. szám: 1364. (18589 K)_
FJadó Kiskanizsán 3 szoba - hallos, fürdőszobás, kamrás családi ház, 700 nm-es telekkel, konyhakerttel, udvarral, gépkocsi be já-
PLÁNDER 4Li%\'*°LTő
Ingatlanközvetítő Iroda ^^VP/y
értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy az iroda •
a Kazanlak krt. 7/B. I. emeletről ELKÖLTÖZÖTT Kazanlak krt. 9/D. fszt.12. címre, a Jerikó presszónál lévő buszmegállóhoz.
Az iroda utcára nyitásáig lépcsőházon keresztül közelíthető meg. Irodánk teljes körű lebonyolítása ügyvédi szerződéssel, minisztériumi engedélyezett ingatlanközvetítő és értékbecslői végzettséggel áll ügyfelei szolgálatára.
Irodánk az ország egész területén működő ingatlanközvetítői kapcsolattal, külföldi hirdetésekkel rendelkezik.
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2.\' Tel.: 93/320-111.
Nyitva tartás: munkanapokon 8-12; 14-17 óráig.
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Tel./fax: 93/312-058, Tel: 30/573-073
A rendőrség mellett utcában, a Stop presszó mellett. Nyitva: munkanapokon 8—17-ig
tagja az Ingatlanközvetítői Szakmai Klubnak (Budapest) szerepel az Ingatlanközvetítői Névjegyzékben
rendelkezik a Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői szakvizsgával (kiváló minősítés)
tagja a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának
az Ingatlanpressz Országos Ingatlanhirdetési Magazin hirdetésfelvevő helye
előfizetőjje az Ingatlanpiac, Ingatlan Intő és Ingatlanpressz országos szakmai lapoknak
rendszeres hirdetőpartnere a Zalai Hírlapnak, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapnak,
a Kanizsa és Vidéke EXRÁ-nak, a Nagykanizsai Szuperinfónak, a kanizsai
KÁBELTEL Kft. Wisyo Képújságjának és Teletextjének
6 éves szakmai tapasztalattal bír
ügyfeleinek teljeskörű lebonyolítást nyújt
alacsony közvetítői díjjal dolgozik
díjtalan címkiadást és bérbeadást biztosít
korrekt üzleti partner
1
A SIKER 12 PONTJA
1996. augusztus 9,
KANIZSA - /tp*
tóval. A szobák hajópadlósak és szfinyegpadlósak. Az épület íeMjftandó. Irányár: 3,8 mFt. Hivatkozási szám: 1366. (18590
K)_
FJadó Nk. belvárosától északra 2 szobás, 53 nm-es, fürdőszobás, egyedi fűtésű, vlzórás, redőnyös, parkettázott, galériáztiató, belül 6 éve leljesen felújított családi ház, 4 darab, utcára nézfl ablakkal, garázzsal, udvari tárolóval, padlásrésszel. Az udvar 4 lakással közös. Irányár: 2,65 nft Hivatkozási szám: 1367
(18591 K)_
Eladó Nk. belvárosában fiatal, 10 éves, 3 szobás, nagy konyhás, beépített szekrényes, közponÜ fűtésű, kábeltévés, lel temientes, parkettázott és szőnyegpadlós, tapétázott, jó állapotú lakás, közös pincével, padlással. Irányár: 4,2 mR Hivatkozási szám:
1368 (18592 K)_
Eladó Nk. északi városrészében 80 nm-es, 2 szoba + nagy nappalis, 2 erkélyes, egyedi gázfűtéses, vlzórás, telefonos, 2. emeleü, tégla épületben lévő, igényesen felújított, esztétikus, színvonalas lakás, parkettázott szobákkal, parkettázoU és járólapo-zott nappalival, mennyezetig csenfézett fürdővel, WC-vel, konyhával, kantával, saválló lenézzél borított küszöbökkel, fehérre festett falakkal és nyílászárókkal, kifogástalanul csiszolt és lakkozott parkettával, fedett erkélyekkel, esztétikus csaptelepekkel, ízléses szatuterántval, modern világitótestekkel, 4 enrieles társasházban, nem lakottan, azonnal beköltözhetően, az épület alsó színijén saját garázzsal. Irányár 4,5 mFt+700 eR
garázs. Hivatkozási szám 1369. (18593 K)_
FJadó Nk. Kalonaréten 409 nnves, bekerített, 18x27 méteres építési lelek, vízzel, villannyal, gázzal csatcrnabekötésj lehetőséggel, gépkocsibejáróval, tehermentesen. A telken 3 szobás, 100 nnves, 1 szintes, alápincézett, lebontandó ház áll, bontási engedéllyel, újrahasznosítható építőanyaggal, garázs, illetve fodrászüzlet ép/lésére szóló engedéllyel. Irányár 3,1 mR Hí
vatkozási szám. 1370. (18594 K)_
A Csónakázó-tónál, a tótól 50 nrfterrel eladó 3060 nm bekerített, zártkerti, 2 egyenlő részre megosztott terület, közvetlen út mellett, villBnyrákötési lehetőséggel. Irányár: 1,6 nft Hivatkozási szám 1371 (18595 K)_
Eladó Zalakomárban 100 nm lakható alapterületű, 3 szoba-hallos, nagykonyhás, nagy fürdőszobás, 2 teraszos, teljes alapterületében alápincézeti, beton pincés, I szintes, tégla falazatú, cseréptetős családi ház új tetővel, egészséges faszerkezettel, igény szerint berendezéssel, 400 n.öl kerttel, betonozott gépkocsibejáróval, kőkerítéssel. Az épület 40 éves, festést követően azonnal lakható. Minden közművel ellátott: víz, villany, gáz, csatornabekötés van. A telken található még egy szoba-konyhás, kanv rás, 50 éves épület és gazdasági melléképületek. Irányár: 4,5
mFt. Hiv. szám 1372. (18686 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel egyedi gázfűtésű, felújított. D-i fekvésű, 2 szobás, 56 nm-es, 3. emeleü lakás 4 emeletes épület-
ben. Irányár 2,25 mR Hív, szám 1373. (18687 K)_
Eladó Nk. szivében l. emeleti, új, 53 nnves, 3 önálló helyiségből álló, vállalkozásnak kiválóan alkalmas, szőnyegpadlóé, wc-vel és kézmosóval ellátott lakás. AFA-vtsszaigénylés lehetősé gével. Irányár: 3,6 mFt. Hív, szám: 1374. (18688 K)_
Eladó Szabadhegyen belterületi, 915 nnves családi ház építésre alkalmas telek, vízzel, villannyal, gázzal gyümölcsfákkal, málnással, konyhakerttel, 12x4 méteres, tégla falazatú n.liek épülettel. A telek 12 méter széles. Irányár: 1,6 mFt. Hív, szám:
1375. (18689 K)_
Eladó Nk. É-i v.részében egyedi gázfűtésű, 1. emeleti, 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, vlzórás, parkettázcít, beépített szekrényes, kábellévés, tehermentes lakás, nem lakottan, azonnal beköltöz-
lietőcn. Irányár: 2 nft Hiv. szám: 1376. (18690 K)_
Eladó Nk. északi városrészben 5 szoba+hatlos, 2 erkélyes, 2 fürdőszobás, kb. 150 nnves 3 szintes, egyedi, konvektoros gázfűtésű, redőnyös, társasház lakás, alatta dupla garázzsal, kis virágoskerttel, irányár; 7,25 nft Beszámítható 15 szobás, egyedi gázfűtésű, 1-2. emeleti lakás, a keleti városrészben. Hiv. szám:
1379. (18721 K)_
Eladó Gyékényesen, a tó partján 2 szintes, új épület, vízzel, villannyal, kábellévével, cserépkályhával, FB-gázas boylerrel az alsó szinten 16 nnves szobával, konyhával, fürdőszobával, a felső szinten hálószobával, erkéllyel, (érásszal. A felső szint lairtrériázott szőnyegpadlós, a mennyezet fagerendás, a fürdőszoba járólapozott, a szoba tapétázott. Irányár: 2,8 mR Hiv.
szám: 1380. (18722 Kj_
Eladó Nk. észak keleti városrészében 2,5 szobás, 66 nnves, étkezős, erkélyes, redőnyös, beépített szekrényes, egyedi cirko-gejzfr fűtésű, vízórás, 5 éves lakás, pince- es padlásrésszel. Irányár: 3,4 mFt. Hiv. szám: 1381 (18723 K)_
FJadó Nk. keleti városrészében 1 szobás, 34 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, teljesen felújított frissen mázolt új szőnyegpadlós, 4. emeleti, tehermentes lakás, 4 emeletes épületben.
Irányár: 1,3 mR. Hiv-szám: 1382 (18724 K)_
Eladó Nk. belvárosában, csendes, központhoz közeli helyen, 3 szobás, 76 nnves, egyedi gázfűtésű, redőnyös, parkettázott, telefonos, teljesen felújított 3. emeleti lakás, konyhabútorral, mó-
dén csillárokkal, fényeröszabályzós villanykapcsolókkal, eneg-riatakarékos fényforrásokkal, pincerésszel közös tárolóhelyiséggel, 500,-R-ért bérepiető nalhelyrésszel. Irányár 3,8 mR
Hív-szám: 1383 (18725 K)_
FJadó Zalakarosban, az Alsó-hegyen, 554 n-öl, aszfaltozott úton megközelíthető, rendezési terv szerint beépíthető, üres telek, korábban szőlős. Villany a szomszéd leiekig kiépült. Irányár: 900
eR.Hiv.szam: 1384.\'(18726 K)_
FJadő Zalakarosban 200 n-öl, zártkerti, könnyen urgközetlthc-10, csendes helyen lévő telek, nyaralóépületektől 200 méterre, a hegyben, Jelenleg kaszáló. Vízvezeték a telek előtt Irányár; 550 eR. Hiv-szám: 1385. (18727 K)_
„TELEK" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. fsz. Tel.: 93/317-505
Keresünk Nk-án és környékén egyedi fűtésű lakásokat, telkeket családiházakat önkormányzati lakásokat Nálunk a közvetítői díj csak az irányár 1%-a. Megtalál bennünket a Teleki u. első 4-enrletes házának földszíntjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szenten. 111 k, _
Zalakaroson (TE63) 300 n.öl telek faházzal, kordonos szőlővel, gyümölcsössé! eladó. Villany, víz van a telken. Irányár: 900.000
R. (17248 K)_
Nk-án (CSE84) É-i városrészben 140 nnves, 2 szintes, reluxás, redőnyös, vlzórás, egyedi kp. fűtéses, cserépkályhás. 2 fürdőszobás családi ház eladó fizetési könnyítéssel. Irányár: 9 mR
(17249 K)__
Szabadhegyen (TE62) 415 n.öl telek 1 szoba, konyhás, pincés, teraszos téglaépülettel, gyümölcsössel, szőlővel, melléképülettel és berendezéssel eladó. Víz villany van, gáz az utcán. Irányár:
1,4 nft (17253 K)_
NK-n (LE237) Éi városrészben 1-3 félszobás, 78 nnves, II. emrleti egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 4 MR. (17377 K)
Nk-án (LE153) belvároshoz közel, 3szobás. 67 nnves, kpiflté-ses, vlzórásjekuás, 2 erkélyes, felújított 5. emeleti lakás eladó.
Irányár: 2,2 mR. (17529 K)_
Nk-án il .1243) belvárosban 3 szobát 2 félszobás, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses, tetőtérbeépftéses, II. emeleü lakás eladó, és a garázs bérleü joga átadó. Irányár: 6 mR (17742 K) Nk-tól 15 knvre (CSE85) 1 szoba, konyhás, 30 nnves felújítod tömésház, 250 n-öl telekkel, melléképületekkel eladó. WC, víz,
villany van, gáz nincs. Irányár: 700.000R. (17744 K)_
Nk-án (LE240) K-t városrészben 1 szobás, 40 nnves, központi fűtéses, járólapos, felújított I. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,4
mR. (17745 K)_
Nk-án (LE216) belvárosban 2,5 szobás, 81 nm-es, egyedi fflté ses, I. emeleti lakás eladó. Irányár: 3,8 mR, (17746 K) Balatoflfcgyvesen (NYE10) 44 nnves faház, nagy terasszal, 125 n-öl telekkel eladó. Víz, villany bent van. Irányár: 3,2 mR.
(17747 K)_
Bagolaí hegyen (TE65) 928 n-öl telek. 1 szoba, konyhás, teraszos épülettel, földpincével, szőlővel, gyümölcsössel eladó. Villany, vfz nincs. Irányár: 500.000 R (17748 K)_
Nk án (LE245) Ki városrészben, 25 szobás, 64 nnves központi fűtéses, vízőrás, redőnyös, erkélyes, taposököves. 4. emeleti la-
kás eladó. Irányár: 2,3 mR (17749 K)_
Nk-hoz közel (CSE87) 2 hektár területen 2 szobás, étkezős, nappalis családi ház kamarával, garázzsal, istállókkal, tárolókkal és italbolttal eladó. A terület lótartásra kiváló Mietőséget bíztosft. Irányár: 3.4 nft (17751 K)_
Zalakaroson (TE66) 250 n.öl üres telek eladó. Irányár: 1,25
mR. (18097 K)_
Zalakaroson (TE66) 800 n.öl, köznúvesltett. Üres telek egyben vagy megosztva is eladó. Irányár 4000 R/n.ol, (180"8 K) Zalakaroson (CSE88) 3 szobás, kb. 100 nnves. telefonos, teraszos családi ház melléképülettel eladó. Gáz, pince, padlás van.
Irányár; 6 mFt. (18099 K)_
Nk-án (CSE61) 120 nnves, 4 szobás, félig kész tetőtérbeépíté-ses családi ház 150 n.öl telekkel eladó. Irányár: 7 mR (18100 K) Nk-án (LE2I7) D-i vrészben 2 szobás, 56 nnves, egyedi fűtéses, vlzórás, erkélyes, spájzos lakás kanráva] együtt eladó. Irányár: 2,3 mR. (18101 K)_
Nk-án (LE212) belvárosban 2,5 szobás, ebédlős, 62 nm-es, egyedi fűtéses. Hl. emeleti lakás eladó. Irányár: 3.5 mR. (18102 K)
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK" INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505
(Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY
BÚTOROZVA. I
i
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. g
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. <§ Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, §
10.00-12.00-ig. (
Nk-án (LE200) belvárosban 2 szobás, 57 nnves, vfzórás, redőnyös, parkettás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,6 mR
(18103 K) _
Nk án (LE254)É-i vrészben 2 és félszobás, étkezős, egyedi kp. fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 3,5 mR. (18104 Kj
Nk+öl 20 knvre (CSE91) 2 szobás, 88 nnves, parkettás, fürdő szobás, teraszos családi ház 3533 nm területen eladó. Irányár:
1.7 nft (18105 K)__
Nk-án (LE253) K-i v.részben 2 szobás, 52 nnves, vízórás, fel-újltoit, földszinti lakás eladó. Irányár: 35.000 Ft/nm (18106 K) Nk-tól 15 km-re (CSE90) 140 nm-es családi ház 1 hold tertllei-
tel eladó. Irányár; 700.000 R. (18108 K)_
Nk-tól (CSE92) 15 knvre 100 nnves, 3 szoba+nappal is családi ház 2 garázzsal, kb. 200 n.öl telekkel eladó. Irányár 5 iuR.
(18198 K)_
Nk án (CSE29) 4 szobás, kb. 100 nnves családi ház 250 n.öl te lekkel garázsokkal, melléképületekkel együtt eladó. Irányár.
4,5 nft. (18200 K)_
Nk-án (CSE93) 70 nnves, 2 szobás, tanbériás, padlószőnyeges, telefonos családi ház udvarral, fa mellékhelyiséggel eladó.
Irányár: 1,7 mR. (18201 K)_
Nk-tól (CSE94) 15 knvre 2 szobás, 77 nm-es, teljes felújításra szoruló családi ház, 2 melléképülettel, 400 n-öl telken eladó.
Irányár: 750 eR (18295 K)_
Nk-n (LE258) K-i városrészben 1 .szobás, 40 nnves, közponÜ fűtéses, I. emeleti önkormányzati lakás eladó. Irányár; 1,35 mR
(18296 K)_
Nk-tól (CSE95 ) 25 knvre, családi ház 200 n-öl telekkel eladó.
Irányár: 1,3 mR. (18298 K)_
Nk-n (LE46) belvárostól 5 percre, 79 nnves, 2 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, I. emeleti lakás azonnal eladó. Irányár: 2,6 mR. (18299 K)_\'
Nk-n (CSE96) belvárostól 5 percre 120 nnves, 4 szobás, családi ház 150 n-öl telekkel eladó. Irányár 6,4 mR (18300 K) Nk-án (LE264) K-i v.részben 3 szobás, 67 nnves, kp. fűtéses la ¦ kás Üzenrleles épületben eladó. Irányár 1,85 mR. (18443 K)
Nk-án (LE261) D-i v.részben 1 szobás, komfortos, udvari lakás pincerésszel faházzal, kis kerttel eladó. Irányár: 900.000 R (18-145 K)_
Nk-án (CSE97) Katonaréten 409 nm-es telek régi házzal és ga
rázzsal együtt eladó. Irányár: 3,2 nft. (18446 K)_
Nk-án (LE263) belvároshoz közel 1 szobás, 40 nm-es, egyedi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 1,5 nft. (18447 K)
Nk án (LE260) K-i vrészben 3 szobás, 67 nnves, ertólyes, kp. fűtéses lakás llzeneletes épületben eladó. Irányár: 1,7 mR
(18448 K)_
Zalakaroson (CSE 100) 200 n öl telekkel, 2 szintes, 2 szoba +
nappalis nyaraló eladó. Irányár: 3 mR. (18543 K)_
Gyékényesen (Nye 19) 35 nm-es, 2 szobás faház 1000 nnves telekkel, vízparthoz közel eladó. Irányár: 2 nft.
(18544 K)_
Nk-n (CSE 103) belvároshoz közel, 1 szobás, 20 nnves udvari lakás eladó. Irányár: 730.000.-R. (18545 K)_
Nk-án (LE239) belvárosban 3 szobás, 76 nnves, telefonos, egyedi fűtéses, DL emeleti lakás azonnal eladó. Irányár: 3,8 mR. (18649 K)_
Nk-án (L.E268) K-i vjészben 2+2 félszobás, 70 nm-es, lq>. fűtéses, erkélyes, 4. emeleti, önkormányzati lakás eladó. Irányár:
2.8 nft (18650 K)_
Nk-án (LE267) belvárosban 2 szobás, egyedi fűtéses, felújított, parkettás, vízórás, II. emeleti, pincés, spájzos lakás eladó. Irány
ár: 3,3 nft. (18651 K)_
Nk-án (LE266) É-i v.részben 2 szobás, 54 nnves, egyedi fűtéses, vfzórás, erkélyes, parkettás lakás eladó. Irányár 2 nft
(18652 K)_.
Nk-án (LE269) belvároshoz közel 2 szobás, 54 nm-es, I. emeleti, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,5 mR. (18653 K)
TERRA-MIX 2001
Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk., Széchenyi tér 3.1. cm. 1. TeUfax: 93/310-482
Eladó Nk. Batthyány utcában 5 szobás, 2 szintes lakás szerke zetkész állapotban, külön megállapodás alapján befejezve. Irányár; 5,5 MR. (17331 K)_
FJadó NK. városközpontban 2 szobás, igényesen felújított egyedi gázfűtéses lakás külön bejáratú (Ízlettel. Irányár 4,5
MFt.. (17333 K)_
FJadő Nk. Keleti városrészben 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes 7. emeleti lakás. Irányár: 1,6 MR (17334 K)
FJadó Faluiban fő ül mellett 3 db lakótelek, 1300 nn/db. Irány ár: l,95mR/db. (17335 K)_
Eladó NK.-Bagolán 136 nnves, családi ház 5 szoba+nappali, két fürdőszoba, garázs, egyedi központi fűtés. Irányár: 7,5 MFt
(17336 K)_
FJadó Újudvaron főút nellell 130 nm-es sorházi lakás4 szoba, garázs, egyedi gázfűtés. Irányár: 4.5 MR (17337 K)_
FJxlő Nk. Magyar utcában 1 szebás, 26 nnves lakás vfz villany, gáz van, fürdőszoba kialakítható. Irányár: 700 eR. (17339 K)
FJadó Sand községben 2 szobás, felújításra szoruló családi ház 200 n.öl telekkel, viz, villany van. Irányár 1,5 MR. (17340 K)
FJadő sandi szőlőhegyen szőlő, gyümölcsös, erdő, kis házzal pincével Irányár: 500 eR. (17341 K)
FJadó galamboki halastó mellett telek szőlővel, kis faházzal.
Irányár: 350 eR. (17342 K)_
FJadó Galambokon régi parasztház, (17343 K)
FJadó Galambok Öreghegyen 600 n.öl telken félkész hétvégi ház a telken kb. 300 n.öl erdővel. Irányár; 500 eR (17344 K) FJadó Zalakaros Alsóhegyen 228 n.öl bekerített telek gyUmoksossel szőlővel, kis házzal, víz villany, aszfaltút van. Irányár: 1,37 nft. (17347 K)
FJadó Zalakomárban főút mellett vállalkozási célra is alkalmas 1200 n.öl lelken 97 nnves 3 szobás, központi fűtéses családi
ház. Irányár 4 MFt (17348 K)_
FJadó Nova község közelében ikerház egyik lakása. A lakás 125 nnves, 3 szoba, nappali, étkező, 2 garázzsal. Központi fűtés és saját vízellátó rendszer van, telek 1500 nm Irányár; 6 MFt
(17351 K)_
FJadó Nova község közelében sörfőzde és sertéstelep. Irányár: 8
MR. (17352 K)_
Ipari területek Nagykanizsa területén, főút mellett eladók.
(17353 K)_
Keresünk Nagykanizsán bérelhető családi házat későbbi meg
vásárlás lehetőségével. (17356 K)_
Keresünk ipán tevékenységre, raktározásra alkalmas csarnoko-kat Nagykanizsa területén 200-2000 nm között. (17357 K) Keresünk Nagykanizsán 1,5-2 szobás, egyedi fűtéses lakásokat
1.5 2 MR értékhatár között (17358 K)_
Keresünk Kiskanizsán köznilvesftett lakótelkeket vagy telket
lebontandó épülettel. (17359 K)_
Keresünk Kiskanizsán eladó családi házakat (17360 K)
Badő Tótszentmártonban 120 nnves családi ház, központi fűtés szilárd tüzelővel és gázkazánnal, 3 és fél szoba vnappali. Telken garázs, gazdasági épület és gyümölcsös. Nagykanizsán lakótele-pi lakás beszámítható. Irányár 42 MR (17362 K)_
FJadő Kiskanizsán igényesen kialakított 4 szobás családi ház nagy telekkel, urlléképületekkel A melléképület önálló lakássá átalakítható. Telek 756 n.öl Összköznilves, gazdálkodásra alkal mas. Irányár: 11 MR. 117363 K)
FJadó Hahóion 2 szobás, 104 nnves egyedi fütésfl, 1987-ben épült családi ház 1840 nm részben parkosított részben gyü mölcsöst tartalmazó telekkel. Irányár: 3 mR. (17728 K)
FJadó Nagykanizsa belvárosában 1. eneleti 80 nnves 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás, az udvarban garázs kialakításának lehetőségével. Cserelakás 1-1.2 nft-ig beszániftható. Irányár: 2.8 nft. (17729 K)_
Balatonkeresztüron nyaraló eladó 200 n-öl telek, 68 nm-es épület, 3 hálőtuíke, nagy nappali. 1 főzőfuike, 1 fürdőszoba + WC, terasz 6x4-es csónakház. Irányár: 5 mR. (17730 K)
Eladó Nk-án a Rákóczi utcában családi ház kis udvarral, 2 szoba, előszoba, étkező, konyha, egyedi fűtésű, felújított. Irányár:
3.6 n.Y (177U K)__
Keresünk családi házal, 2-3 szobásat kis kerttel, vezetékes gázzal Fonyódtól-Balatongyörökig (Hévfz Keszthely előnyben). Cserébe felajánlunk Budapesten 1+2 félszobás, erkélyes, telefonos lakást, valamint Budapesten 1+félszobás öröklakást, vata-mint Filiszántön 42 nnves téliesített nyaralót 222 n ól telken.
(17732 K)_
FJadó vagy bérelhető Uelse központjában 55 nm alapterületű üzlel 18 nm tárolóval, berendezéssel. Villany, vfz van, csatorna csaUakozás biztosított. Irányár 950.000. R vagy 15.000 Ftihó
bérleti díj. (17733 K)_
FJadó Zákány község és a gyékényes bányató közötti területen, a tótól néhány száz méterre 2 db lelekrészlet, nrty összevonás
után beépíthető. Irányár: 1.2 mR. (17734 K)_
FJadó Nk. belvárosában 38 nnves fólszinti I szobás vinlő zn¦ bás. egyedi fűtésű lakás. Irányár; 13 nft. (17735 K)_
szombaton
TERRA-MIX 20(11
INGATLANFORGALMI ÉS BERUHÁZÁSI KFT.
TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK:
- ingatlanközvetítés teljeskörű bonyolítással, jogi képviselettel
- ingatlanok értékbecslése
- teljeskörű építőipari tervezés, műszaki tanácsadás
- építőipari kivitelezés, épületfenntartás, -korszerűsítés
Keresünk és kínálunk eladó családi házakai, lelkekel, nyaralókat, bérelhető és eladó ipari csarnokokat. Közvetítés külföldi partneren keresztül
Rendkívüli nyári AKCIÓ:
1996. július-augusztusban megkötött üzletek után vevőink a közvetítési díjból 50% kedvezményt kapnak!
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. 1/1,
IRODÁNK NYITVA:
hétfő-kedd-csütörtök 9-18 óráig; szerda-péntek 9-16 óráig vagy előzetes időpontegyeztetéssel bármikor Tel./fax.: 93/310-482
TERRA-MIX 2001 KFT. -EGY ESÉLY A FÖLDÖNKÍVÜLIEKNEK
30 KANIZSA - /Iftns 1996. augusztus 9.
Eladó Nk betvái osban családi ház, 500 nm lelek, rajta 120 nm-es épület, 3 szoba, 2 konyha, 2 kanra, fürdőszoba nincs, alápin
cézett. Irányár 5,5 rnR (17736 K)_
Eladó Nk-án, városközponthoz közel 8. emeleti 56 míves, 2 szobás, egyedi fOléses lakás. Irányár: 1,75 irfL (17960 K) Eladó Szepetnek közelében 60 nnves, 2 szobás, lutterttleten lekvö családi ház. Az épület tetőtere beépíthető. Irányár: 900
eFt. (17961 K)_
Eladó Kiskanizsán 100 nnves, 3 szobás, 2 fttrdőszobás alápincézett 1987-ben éptllt családi ház 200 n öl leiekkel. Irányár: 6,5
niFt.( 17962 K)_
Eladó Behiákpusztán 2 szintes, 4 szobás, 2 fürdőszobás alápin cézett liétvégi ház 400 n-öl telekkel. Az épület szintjei önállóan használhatók, külön bejáratnak. Zalakarosi gyógyfürdő 15 perc gyalog az ingaüantól. Víz-villany van, a lelken szőlő és gyümölcsös találtató, melynek mflveltetése megoldható. Irányár:
3,6 nFt (17963 K)_
Eladó Nk. K-i városrészében 100 nnves, 3 szobás, nappalis, él kezőkonyhás, egyedi-központi fíitésn lakás. Irányár: 5,8 niFt.
(17964 K)_
Eladó Nk. É-i városrészben 5 szobás, 2 garázsos, alápincézett épület kis kertiéi, társasházban. Irányár: 75 nFt (17965 K) Nk. belvárosában 1 szobás, egyedi fűtésű, 2. emeleti lakás 1,5
mH os irányáron eladó. (18060 K)_
Eladó Miklósfán 110 nm-es, 2 szobás, új családi ház lelólérbeé-pltési lelielőséggel 400 n.öl lelken. Irányár: 7 inPt. (18061 K) Eladó Nk. K-i v.részében a belvároshoz közel 2 szobás, teher nrntes. egyedi fűtésű, teljesen felüjltott lakás. Irányár. 2,5 mR.
(18062 K)_
Eladó Nk. K-i vrészében 2 szobás, kp, fűtéses, X. enrleÜ lakás fizetési könnyítéssel. Irányár: 1,5 mFt. (18187 K)_
Eladó Nk. K-i vrészében X. emeleti. 15 szobás, kp. fűtéses, feWjRoU lakás 1.450.000 Ft-os kanyaron vagy kiadó 12 ezer
R+közós kökségihó. (18188 K)_
FJadó Nk. K-i vrészében 4. enrleti, 2 szobás, egyedi fűlésü,
konvektotos lakás. Irányár: 1.650.000 Ft. (18189 K)_
Raktározásra alkalmas belvárosi pince kiadó. Irányár. 12 ezer
Futió, (18190 K)_
Kiskanizsán eladó 4 szobás családi ház, félig kész tetőtér, 2 garázs, melléképület, egyedi, konvekloros ffllés. Irányár: 4,8 mR.
(18191K)_
Balatonberényben villa 200 n.öl lelken eladó Irányár: 3 mFt.
(18192 K)_
FJadő Nagybakónak Oregliegyen bekeríteti nagy lelek, rajia szőlő, gyümölcsös, 50 nm-es téglaépület teljes felszereléssel. Villany van, vlz megoldható. Irányár: 450 ezer Ft. (18397 K) FJadó Gelsesziget-Pajhegyen nagy lelek, rajla 56 nni-es épülel (2 szoba, konyha, borospince), valamnt 4x7-es nrlléképUlel. Köves üt, víz, villany van. Irányár: 600 ezer Ft. (18398 K) Eladó Nk an. belvároshoz közel egy telken két önálló családi ház. Utcafronti épület 3 szintes, fél szint eltolásokokkal, 3 szoba, nappali, 2 fürdőszoba, 2 WC, konyha, garázs, pince, kondi (erem, szauna. Udvari épület: teljesen független közmŰelláUs. saját gázkazán, kp. fűtéssel. 2 szintes, 3 szoba+zuhanyzók, 3 WC, teakonyha, mosókonyha, gardróbszoba, garázs. Irányár: 30
mFt. (18400 K)_
Balatonmlrián 1000 nm telken eladó egy 2 szintes épület, egy nádfedeles épület valamint egy 6x3 as üzlet Irányár 10 niFI.
(18401 K)_
Nk. belvárosában eladó kitűnő állapotban lévő 76 nm-es, 3 szo bás, egyedi fűtéses, parkettás, telefonos lakás. Irányár: 3,8 mFt.
(18655 K)_
Nk. belvárosában eladó 74 nm-es, nagyon jó állapotban lévő, első emeleti lakás. Irányár: 3 mR. (18656 K)_
Nk. belvárosához közel eladó 2 szobás, jő állapotban lévő, parkettás, telefonos lakás. Irányár: 1.750.000 FI. (18657 K) Keresünk Nk. belvárosához közel 2 vagy 3 szobás családi háza-
kat ügyfeleink rés/ere megvételre. (18658 K)_
Keresünk Nk-án két család részére családi házat 8-9 inR-ig (18659 K)___
TOMPA
Ingatlanforgalmi Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 14. Tet/fax: 93/310-884
Zákányban 97 nm-es. 3 szobás, étkezős, \'89 ben épület közpon-ü fűtéses, garázsos családi ház, 2400 nm-es területtel eladó Irányár: 4,3 mR. (18497 K)_
Városkapu krt-on 40 nm-es I szobás, központi fűtéses, vízórás,
redőnyös lakás eladó. Irányár: 1,35 mFt. (18498 K)_
Nk Csokonai utcában 54 nnves, 2 szobás, erkélyes, egyedi (B-téses, vízórás, telefonos lakás eladó. Irányár 1,9 mR (18374 K)
Kiskanizsán a Bába utcában 1154 nm területen lebontásra szo-ruló kis ház eladó. Irányár 1,5 mFt. (18141 K)_
Zalakaroson, Harangláb utcában 2097 nm terület (szőlő, gyümölcsös) eladó. Irányár: 700.000 R (18142 Kj_
Újudvaron 1500 nm területen 140 nnves, 5 szobás, hallos, étkezős, 2 fürdőszobás, 2 konyhás, telefonos családi ház 42 nm-es üzlethelyiséggel, aknás garázzsal, ipari arammal eladó. Irányár:
9mR. (18143 K)________
Iharosberényben 220 nm-es, 3 szintes, 5 szobás. 2 fürdőszobás, teraszos, garázsos családi ház 1600 nm területen 100 nm mű-
hellyel eladó. Irányár: 5.5 nFt (18010 K)_
Nk. Kinizsi utcában 2 .szobás, 68 nnves, udvari, családi ház kis
lerülelen eladó. Irányár: 1,9 mR. (18011 K)___
Honvéd utcában 2 szobás, családiház 605 nm területen mellék-épüIenel,hozzáépftési lehetőséggel eladó. Irányár: 2,9 mR.
(17530 K)_
Ady utcában 100 nm-es, 2 szobás, hallos, telefonos családi ház garázzsal, melléképülelekkel 1360 nm lerülelen eladó. Irányár: 7,2 nFt. (17531 K)_
Rózsa ulcában, 6. emeleti, 2 szobás, 51 nm-es, kp. fűtéses, víz-órás, redőnvös, jőállapottl lakás eladő.Irányár 15 mR. (17532 K) _
Rózsa utcában, 8. enrleti, 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, kp.
fűtéses lakás eladő.Irányár: 1,35 mR. (17533 K)_
36 nm-es üzlethelyiség (Kanizsa áruház nrlletti udvarban) Fő űti kirakattal bérleti joga eladó. Irányár: 1,9 mR. (17534 K)
FJadó új építésű, 2 szintes üzlet (alsó szint fodrászüzlet, felső színi lakás) berendezéssel vagy anélkül. Más tevékenységre is alkalmas. (17535 K)_\'
Fk i városrészben (szí, 76 nm, 2+2 fél szobás, étkezős, redŐ-nyös, szónyegpadlós lakás eladó. Irányár: 3,5 MFt. (17367 K)
Halán sori 2 szobás, 54 nm-es, 3. em, gázfűtéses, telefonos, redőnyös, teljesen felújított lakást cserélne 1,5-2 szobás, jó állapotú udvari lakásra. (17368 K)_
Caengeri u. 87 nm, 2 szobás, gázfűtéses, felújított, lerendezett udvari lakás. 20 nm terasszal, pincével konyha virágoskerttel, (padlózata taposózott, szónyegpadlós) eladó. Irányár: 3 MR. (I
MFt ig autó beszámítás) (17370 K)_,
Belvárosban 2 lakásból álló (2 szoba, 3 szoba) családi ház egyben és megosztva is eladó 659 nm területen. Irányár: 10.5 MR.
(17371 K)_
Nagykanizsa belvárosában 24 nm-es, rtj, igényesen kialakított
üzlethelyiség kiadó. (17372 K)_
É-i városrészben 9 nm fagyizó berendezéssel, gépekkel eladó.
Irányár: 850 eR. (17375 K)_
Nk., Kisfaludy utcában 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spej-zos, garázsos. egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár. 3,8 mFt,
(16191 K)_
Nk., Zenplén utcában 64 nnves, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, lonikanrás. felüjítolt, vízórás lakás eladó. Irány
ár: 1.9 mR. (16219 K)__
Nk. Zempién utcában 64 nnves, 3 .szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,7 mR. (16221
K)_¦
Nk. Zemplén utcában X. enrleti. 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.75 mR.
(16222 K)__
Elcserélném 2 db Nk i lakásomat (Rózsa üü 2 szobás. Platán sori I szobás, egyedi fűtéses) Nk. és környéki 3 4 szobás csalá-
di házra, 3,5 mR ig. (16228 K) _^_
Kiskanizsán 720 nm-es területen, 1 szoba, konyhás, zuhanyzós parasztház (vlz, villany, gáz) eladó. Irányár: 1,2 mR. (16216 K) Nk. Falinban 8250 nnves területen 2 szobás, konyhás paraszt haz eladó. Ar: 2 mR. (16217 K)_
Nk. Vörösniarthy utcában 80 nm-es, 2,5 szobás, nafyalis, konyhás, fürdős, WC-s, kamrás, garázsos, pincés családi ház ladó 518 nnves telekkel és 40 nm-es műhellyel. Irányár; 4,2 mFt
(16208 K)_
Nk. Katonaréten 130 nm-es, 4 szobás, hallos, 2 fürdős, 2 WC-s, kanrás, pincés, egyedi fűtéses, garázsos családi ház eladó. Irányár: 6,5 mR. (16203 K)_
Nk. Dózsa Gy. utcában 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-s,cgyedi fűtéses, garázsos, 60 nnves, udvan lakás eladó. Irányár: 1,95
mR. (16200 K)__
Nk ÉK-i városrészben 130 nm, 3,5 szobás, hallos, 2 fürdőszobás, 3 éve épüli családi ház kis udvarral eladó. Irányár: 5,2 MR. (16744 K)
TOMPA INGATLANFORGALMI KFT. német-magyar érdekeltség Nagykanizsa, Magyar u. 14.
Tel./fax: 93/310-884 Nyitva: hétköznap 8-17 óráig
KERES - KINAL - CSERÉL - BERBEAD
KERESÜNK:
- Megbízóink számára eladó egyedi fűtéses lakásokat max. 4. emeletig
- Olcsó udvari lakásokat
- Kiadó lakásokat (kiadó részéről díjtalan lebonyolítással)
KÍNÁLUNK:
- Kiadó üzlethelyiségeket
Nk. Dózsa Ciy. utcában 80 nm-es, 2 .szobás, konyhás, fürdős, WC-s, nyári konyhás, pincés, garázsos, egyedi fűtéses, telefo-
nos családi ház eladó. Irányár: 3 mR. (16193 K)_
Nk. Magyar ulcában 26 nm-es, 1 szobás, konyhás, egyedi fűté-ses, udvari lakás eladó. Ar: 600 eR. (16193 K)_
Kiskanizsán 100 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, spejzos, ga razsos családi ház a Zsigáid] közben eladó. Irányár. 35 mR-
(16196 K)_
Nk. Dózsa utcában 1,5 szobás, 50 nmes, konyhás, fürdős, WC-s, egyedi fűtéses családi ház 720 nnves területen 2 műhellyel el
adó. Irányár. 3,1 mR. (16197 K)_
Újudvaron 90 nm-es, 4 szobás, hallos, fürdős, WC-s, konyhás családi ház 1100 nmes területen eladó. Irányár: 4 mR. (16213
Kj_
A 7-es fótit mellett 1020 nm terület eladó. Irányár: 1,6 mR.
(16232 K)_
Kiskanizsán 3 db építési telek, egyenként 320 n.öl területlel, villannyal, gáz és vlz a telektől 100 m A telkek egyben is m-y \\ a
sárolhatók. Irányár: 700 eFt/db. (16236 K)_
Zalakarosi Öreghegyen 3 szobás, konyhás borospince tetőtérbe-épltési lehetőséggel eladó. Irányár: 2,5 mR. (16619 K) Eszteregnyén 50 nmes. 2 szobás parasztház 4819 nv2 lerülelen
eladó. Irányár: 800 ezer R. (17154 K)_
Hahöton 3 szobás, garázsos családi ház 2800 in2 területen el
adó. Irányár: 3 mR. (17155 K)_
Bagolán 4 szobás, 110 nm-es, jó állapotű, garázsos családi ház 2614 m2-es területen eladó. Irányár. 3,5 nFt. (17156 K) Zemplén Gy. u.-ban 3. emeleti 60 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kp.fűléses, vlzórás lakás eladó. Irányár. 1.7 mFt. (17683 K) Szepeineken 3 szobás, 100 nnves étkezős családi ház, 2400 nm lenllelen nrlléképületekkel eladó. Irányár 2.7 mR. (17684 K) Csengén utcában 1 szobás központi fOléses felújított, laposózrtt
rólós lakás eladó. Ar: 1,8 nFt. (17944 K)__
Király ütőn 120 nnves, 5 szobás, 2 fürdőszobás, egyedi fűtéses,
garázsos családi ház eladó. Irányár: 6 nFt. (18695 K)_
Kazanlak krt-on 70 nnves, 2+2 lélszobás, közponü fűtésű lakás
eladó Irányár: 3 nFt. (18696 K)_
Fő riton 65 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses felújítod lakás eladó.
Irányár: 3 nFl. (18697 K)_
Bajcsán 100 nm-es 2+2 félszobás, hallos, központi fűtéses csa-ládi ház 1600 nnves területen eladó. Irányár. 3,5 niR.(l8698 K) Miklósfán 140 nnves, 4 szobás, hallos családi ház, 2000 nm lerülelen. nrlléképületlel, parkolóval eladó. Irányár. 7,8 mR. (18699 K) _
SZABADPIAC
Nagyrécsén a Haladás utcában 1256 nm építési telek eladó.
Érd.: 93/319-739 telefonon. Farkas Antal (18114 K)_
Nk án a Kodály utcában 59 nnves, 2 szobás lakás eladó. Érd.; 93/319-091 telefonon. (18115 K)_
Cserfői hegyen szőlőbirtok teljes felszereléssel eladó. Érd.:
93/319-804 telefonon. (18116 K)_
54 nnves egyedi fűtéses pápai tehernrntes lakás eladó vagy hasonló nagykanizsaira cserélhető. Érd.: 93/315-532 telefonon.
(18117 K)_
Vennék kél család részére két fürdőszobás családi házal Nk-án illetve környékén, maxi mim 4 mR-ig. Érd.: 314-732. (18607 KJ_
Nk-án a Csengery utcában 56 nnves, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, vlzórás, telefonos, ebédlős, kanrás, erkélyes, beépített .szekrényes, I. emeleti lakás elfogadható áron eladó. Érd.: 313-813, vagy 312-410-es telefonon 18-20 óra kö-
zölt. (18608 K)_
KiskrtiuzsAn kertes családi ház eladó. Nk. Kőrisfa u 39. Érd.:
18-20 óra között (18609 K)_
Kiskanizsán 1990-ben épült rtj családi ház telefonos, igényesen kialakított 4 szobás, eladó. Érd.: Nk. Körmös u. 2. Tel.: 310-
335 vagy 06/20/448-335. (18610 K)_
300 n.öl közmúveslteü telek Zalakaroson eladó. Vételárba I.a-dál beszámítok. Érd.: Nk. Kisfaludy u. 17/C. 1/7. (18611 K)
Nk. Városkapu kit. 16/D. Fsz/3. alatt 2 szobás, összkomfortos lakás (üzletnek is kialakítható) eladó vagy Kanizsa és környéki családi házra cserélhető értékegyeztetéssel.
(18612 K)_
Nk hoz közel építési telek eladó. Érd.: 93/317-440, (18613 K) Sürgősen eladó 59 nnves, vlzórás. redőnyös lakás. Érd.: Nk.
Kodály u. 1-3/D. Hl/1. (18614 k)_
Nk-án 140 nm-es, tetőtérbeépftéses házrész fizelési könnyítéssel eladó. Erd,: 06/60/399 994. (18615 k)_
Kiskanizsán, Szent Flórián tér (volt Hunyadi léren) 4, szám alatti ház nrlléképületekkel, 900 n.öl telekkel eladó. Érd.: Haj
gatóS.ii. 25. Tel.: 93/313-573.(18616 K)_
Szabadhegyen 500 n.öl építési telek régi épülettel 1.050.000 R ért eladó. Víz. villany van a házban, a gáz a házelőtt. Érd.: 311-
980. (18617 K)_
Bajcsán családi ház eladó. Irányár: 3,5 nFt. Érd.: 93/317-621.
(18618 K)_
Látóhegyen közvetlen a kápolna nrlletl 1500 n.öl szőlő, gyü-mök.sös. szántóterület épületiéi, 3 fázisú árammal, köttaL egyéb felszereléssel, megosztva is eladó. Helyijárattal, gépkocsival is megközelíthető. Irányár: 850 eR. Érd.; 319-455 telefonon. (18619 K)_
1684 nnves telken 141 nm alapterületű, franciás stílusú családi ház (4 hálószoba, nappali, étkező, konyha, kanra, két fürdőszoba) 3 garázzsal (aknával, zuhanyzóval) Nagykanizsa külvárosában (Miklósfán) eladó. Érd.: 30/578-149, 93/314-723, este
93/312 361. (18620 K")_
Másfélszobás lakás eladó. Fürdőszoba és a wc mennyezetig csempézve. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 1/B. VIII/51. (18646 K)_
Elcserélném saját tulajdonú 1 szobás, komfortos, kis rezas, közös udvari lakásomat Kanizsa környéki, lakható, hétvégi házra, illetve kisebb házra értékegyeztetéssel. Éid.: 93/318-390. (18647 K)__
FJadó Zákányban, Látóhegy 17. sz. alatt szoba-konyhás pince, kb. 600 n.öl terület szőlővel, gyümölcsössel. Érd. a helyszínen.
(18648 K)_
Nk-n az Irtás u. 32. m/7, alatti két és fél szobás+étkezős. egyedi fűtéses, redőnyös, vlzórás, 5 éves lakás padlással és pincével a
fenü elmen eladó. (18756 K)_
Lelenyén a Baros Gábor itt 33. alatt családi ház eladó, nr.llék épületekkel, új garázzsal, telekkel eladó. Érdeklődni mindennap lehet Letenve Baros Gábor üt 33. alatt Rilöp Juditnál, (18757
K) \' ._
I\'ogányszentpéteren 2 szobás, összkomfortos, családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel, 1000 n-öl (elekkel + gazdálkodásra, ipari tevékenységre alkalmas különálló épülettel eladó.
Érd: Fogányszentpéter, Dózsa Gy. u. 21. (18758 K)_
Nk-n 140 nm-es tetőtérbeépftéses, igényesen kialakított házrész fizetési könnyítéssel eladó. Irányár: 6,6 millió R. Érd.: 06
60/399 994 telefonon. (18759 K)_
I szoba-konyhás, fürdőszobás, egyedi fűtésű, udvari lakás, felújítva eladó. Érd.; Nk, Magyar u, 17. 5. ajtó vagy a 06-85/311-603 telefonon. (18760 K)_
I szoba, összkonrortos, pincés lakás eladó. Irányár: 1,5 miUiő R. Érd.: 93/313-661-es telefonon. (18761 K)_
Nagykanizsán a belváros szívében lévő 415 nnves 1 szobás, in tui. egyedi gázfűtéses lakás 10 nm pincével eladó. Irányár: 1.850.000-R. Étd.: hétvégén egész nap, hétközben 17 óra után 318-113 vagy egész napa 06-60/461-778 telefonon. (18762 K)
7 es főútvonal mellett 10 hektár szántóföld eladó, Érd.: 375-373
telefonon. (18763 K)_
Nkanizsához közel szőlő pun evei, nagy területtel áron akii el
adó. Érd.: 375-373 telefonon. (18764 K)_
Nk io) 6 km te, Zalakarostó) 5 km-re hétvégi nyaraló tetőtérrel, szőlővel, gyümölcsössel. Vlz villany van, elcserélném szc mélygépkocsira értékegyezteiessel. Irányár: 1.300.000 R. Érd.: 06-30/590 928 as telefonon. (18765 K)_
Nk-án Berzsenyi utcai magas földszinti 2 szobás, parkettás, fürdőszobás, külön WC, konyha, spájz, előszoba, beépített szék rénnyel, egyedi fűtés, kábel TV., redŐnyös,+ pince résszel, lakás előtt zöld övezettel eladó. Ára: 2.4 mR. Érd: Uveleket a Kanizsa Újság szerkesztőségébe Nk, Ff. 154-be „Igényes" jeligéié várom. (18766 K)_
Zalaegerszegen egyszobás, egyedi fűtésű városközponti lakás eladó, vagy nagykanizsai 1.5 szobásra cserélhető. Érd.: 92/315-
869 és a 93/316-583 as telefonon. (18767 K)_
Látóhegyen 260 n ól (elken hérvtgi ház eladó, vagy lakásra cserélhető. Vlz villany van. Irányár: ÍJ mR. Érd.: 93/314-323.
(18768 K)_
Kertes családi ház gyümölcsössel, (gáz, villany, vlz beszerelve) elcserélném nagykanizsai egyedi fűtéses 2 szobás, családi ház
m CIiil Zalakomár. l\'előfi ttl 82. 8751 (18769 K)_
Eladó családi ház gazdasági épületekkel, (gáz, víz villany beszerelve) gyümölcsössel 2 nFt-ért. Cím: 8751, Zalakontár, Iv
tófi öl H: (18770 Ki_
Nk-n a keleti városrészben eladnám vagy elcserélném most feslett háromszobás, földszínű, erkélyes, vlzórás. kp-i fűtéses lakásomat másfél vagy kétszobás lakásra. Érd.; 3í 1 333/13-as tetc-
fonon munkaidőben. (18771 K)_
Nk-ához kb. 15 km-«e élelmiszer- és vegyesbolt eladó. Érd.
93/311-149 telefonon. (18772 K)_
Nk-n Rákóczi út 36 alatt 110 nnves telefonos, családi ház, nagy telekkel 40 nm-es garázzsal eladó. Tel.: 321-707. (18773 K) Balatonberényben, a tanácsi üdülővel szenten, vízközeli iker-villa fele, berendezéssel eladó. Az mgaUan két szoba, konyha, fürdőszoba, teraszból áll. Gépkocsi be állási lehetőség van. Irányár: 1,6 millió Ft. Érd.; munkaidő után a 313-807-es szá-
mon lehet (18774 K)_
Zalakaros-Erdész utcában 200 n-öl telken kitűnő állapotú, igényes épület külföldiek állal kedvelt részen, berendezve 25 milkt forintért eladó. Víz villany, tusoló, garázs van. Érd.: fiunk*
idő után a 313-807-es szánon lehet (18775 K)_
Orvosnak, ügyvédnek rendelővel, irodával, lakás eladó a Ont rurnban. Irányár 5 mR. Érd: 312 329 telefonon. (18803 K) Nk-n a K-i városrészben 3 szobás, összkomfortos, 73 nm-es vízórás lakás, azonnali beköltözéssel eladó. Érd.: 312 224 leh>
Ionon nainkaidőben. (18804 K)_
I .¦!(.¦> Ix-vven. közvetlen a kápolna mellett 1500 n-öl szAlS,gyümölcsös, szántóterület épületiek, 3 fázis árammal, kúttal, egyéb felszereléssel mrgosziva is eladó. Helyijáratta), gépkocsival is nrgkozellthető. Irányár: 850 ezer R. Érd.: 319-455 telefonon. II8805 K)_
Nk-n a Csengery utcában 56 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, vlzórás, telefonos, ebédlős, kanrás, erkélyes, beépített szekrényes, I. enrleü lakás elfogadható áron eladó. Érd.: >i \'¦ 813, vagy a 312-410 telefonon 18-20 óra között (18820 k)
GARÁZS
Munkás úton 18 nni-cs garázs eladó. Irányár 600 eFt Érd.: Tompa Ingatlanforgalmi Kft. Nk., Magyar 11, 14. Telefax:
93/310-884 (17034 K) _
Keresünk kiadó garázst vagy eladó garázst a Keleti városrészben llándet Ingatlanközvetítő Iroda Nk. Kazanlak kit 9/D.
Fsz/2.Tel.: 93/320-111. (18314 K)_
Nk. a K-i városrészben a Munkás utcai Városkapu felőli garázssoron aknás garázs eladó. Irányár: 500.000. Ft Érd.: Plánder Ingatlanközvetítő Iroda Nk. Kazanlak krt 9/D. Fsz/2. Tel.: 93/320-111. Nyitva:\' hétköznap 8-12; 14-17 óráig, (18318 K) Nk-án 18 nm-es, aknás garázs eladó. Irányár: 465.000 R. Érd.: TELEK Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 5/a, Tel.: 93/317
505. (18199 K)__
Nk-lti a Véndiófa étteremhez közel garázs eladó. Irányár: 650 ezer R. Érd.: TERRA MIX 2001 Ingatlanfurgilmi ésBemházá si Kft. Nk. Széchenyi tér 3.1. em 1. 93/310482. (18402 k) Garázs kiadó Nk. ÉK-i v .részlte/, közel, családi ház udvarában, bekerített területen, villannyal, aknával, nagy belméreuel, azonnal bérbevehetően, hosszabb lávra. Bérleti díj: 5,000 R*ió. Re zsit nem kell fizetni. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, nnnkanapokon 8-17 óráig. Hív.
SZám: A/197. (18454 K)_
Munkás úti garázssoroti garázs kiadó hosszú távra. Érd. 18 óra
után a 322-691-cs telefonon. (18776 K)_
Munkás úti garázssoron garázs eladó. Ért.: 375-373 telefonon. (18777 K)__
1996. usztus 9. KANIZSA - /lpt&
JÁRMŰ
Babella kismotor eladó. Irányár: 20.000 Ft. Érd.: hétköznap délutánonként Nk. Takaréku. 3. Hodosi. (18621 K)_
4 itteni! Wartburg, 6 éves, friss műszakival jő állapotban eladó.
Érd.: Surd, Kanizsai üt 26. Ács. (18622 K)_
Wartburg típusú, 1997 júniusig mflszakizott szgk. eladó. Irányár: 50.000 Ft Érd.: Nk. Attila u. 12/D. ED/1. Farkas Csaba.
(18623 K) _
1985-ös évjáratü, 993 ocm-es fehér Opel Corsa eladó. Irányár:
380.000 R Erd.: 93/317-341 Vlaszák. (18624 K)_
Űj típusú Jawa (Babetta) kismotor kifogástalan állapotban el-adó. Irányár: 35.000 R. Tel.: 06/30/573-534. (18625 K) LADA 1200-as kombi, 1985-ös évjáratü eladó. Irányár: 150
ezerR Érd.: 312-755. (18626 K)_
BARKAS zárt, 2 üléses, új lakkozásü, felújított motorral, 1987-es évjáratú eladó. Irányár: 250.000 Ft. Tel.: 312-755. (18627 K)_
Férfi Csepel kerékpár dinamóval, lányával jó állapotban, olcsón eladó. Érd.; 313-813 vagy a 312-410-es telefonon 18-20
óra között (18628 K)_
Babetta, automata váltós jó állapotban eladó. Érd.: Nk. Bajza u.
14. 18 óra után. (18629 K)_
Teljesen felújított, generálozott, S51 N típusú Simson segédmo-torkerékpár eladó. Irányár: 72 eR. Érd.: 18 óra után Erzsébet tér
8. Valentin, (18779 K)_
1500-as Lada személygépkocsi első kézből reális áron eladó. Erd.: Erdész u. 1. sz. vagy a 312-592 telefonon (18781 Kj
ALBÉRLET
Albérletet keresek július-augusztus hónapra, 3 szobásat, btítoro-zotUt. Érd.: ÉGISZ IngaUanközvetítŐ Iroda, Nk. Teleki u. 16,
Tel.: 93/313-371. (17620 Kj_
Keresek 3 szobás vagy 2+félszobás bútorozatlan lakást a K-i városészben, egyedi fűtéssel, albérlet céljából. ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (18023
K)_
A belvárosban 1 szobás, redőnyös, telefonos, bútorozott albérlet kiadó havi 15 eR+rezsiért. ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (18024 Kj_
Három szobás reprezentatív bittorozott lakások kiadók, Bérleti díj megegyezés szerint Érd,: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda,
Nk. Teleki u. 16, Tel.: 93/313-371. (18324 K)_
Bútorozott lakás Zemplén Gy, utcában 1 szobás központi fűtéses nő részére bútorozva. Havi 10.000,-R+rezsi, Érd,: ÉGISZ IngaUanközvetítŐ Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371.
(18325 K) _
Albérletet keresünk 3 szobás (lehet 2+félszobás) lakást in. családi házat, egyedi fűtéssel, Jehetfffcg a Keleti városrészben, bü-torozatlanul. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u.
16. Tel.: 93/313-371. (18541 K)_
Albérletbe ad 1 szobát bútorozottan, konyha fürdőszoba használattal. Havi bérleti díj 10 eR+rezsi 1/3-a. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel,: 93/313-371. (18542 K)_
Keresünk kiadó lakásokat, családiházakat, irodahelyiségek! a kiadónak díjtalan bériőközvetítéssel. Nálunk a bérlő legkedvezőbb fizetési feltételekkel veheti ki az általa kiválasztott bérleményt és hozzá megkapja a bérleti szerződést. Plánder Ingatlanközvetítő, Értékbecslő. Hirdető Iroda, Nk. Kazanlak krt 9/D.
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Kondákor Lászlóné
temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, gyászunkban osztoztak.
A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat
Tóth Rozáliát
utolsó útjára elkísérték, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, bánatunkban osztoztak.
A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik
Nováczki Ferencné
temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot, helyeztek.
A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik
Bányai Györgyné
temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak.
A gyászoló család
Fsz/2, 93/320 111, H-K-Sz-Cs.: 8-12. 14-17 óráigJ\'.: 8-12, 14-
17 óráig. (17560 K)_"
Plánder Ingatlanközvetítő iroda kínál bútorozatlan és bútorozott lakásokat albérletbei bútorozott szobákat közös fürdő-, konyhahasználattal, valamint családi háznak tetőtéri lakását és garázsokat bérbe. Nk. Kazanlak krt, 9/D. Fsz/2. Tel./üzenetrögzítő: 93/320-111. Nyitva: Hétköznap 8-12;
14-17 óráig. (18606 K)_
Letenyén frekventált helyen üzlethelyiség azonnal kiadó. Érd.: Telek Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.:
93/317 505. (15458 K)_
Belvároshoz közel, forgalmas úton 25 nm-es Üzlethelyiség kiadó. Irányár: 35.000.-R/hó. Érd.: TELEK Ingat lanközveütő Iroda, Nk. Teleki u. 5/A. Fsz, Tel.: 93/317-
505. (18546 K)_
Albérletet keresek, július-augusztus hónapra 3 szobás bútoro-zottat, Erd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nk„ Teleki u. 16.
Tel.: 93/313-371 (17121 K)_
Keresünk kiadó albérleteket, lakásokat, családi házakat, bútorozottan vagy anélkül. Megtalál bennünket a Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben. Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505, Nyitva: H-F-jg: 9-16 óráig, Sz.: 10-12
óráig. (12028 K)_
Kazanlak krt-on kiadó 1 bútorozott és 1 bútorozatlan szoba (társbérlet). A bútorozott szoba havi bérteli díja 1 főnek 13.000 R rezsivel, 2 főnek 15.000 Rrezsivel. A bútorozatlan szoba havi bérleti díja rezsivel együtt 10.000 R. Nem dohányzóknak. Érd.: FAKTOR iroda, Nk. Hátán sor 8. Ny.: H-P-ig: 8-12; 13-17 óráig, Tel.: 93/313-673. (18358 K)_
Nk-án kiadó az autóbuszálloniás közelében 2 helységből álló, 38 nm-es üzlethelyiség. Víz, villany, gáz, telefon van. Bérleti díj; 50.000 Ft/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk. Hátán sor 8. Ny.: H-P.: 8-12; 13-17 óráig, tel.: 93/313-673. (16919 K) K-i városrészben 80 nn+es, telefonos üzlethelyiség kiadó. Bérleti díj: 70.000 Ft/hó+rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk, Platán
sor 8. Ny.: H-P.: 8-12; 13-17 óráig. (16633 K)_
Kazanlak krt-on kiadó 1 szoba (konyha, fürdőszoba használat). Egy személynek ÍO.OOO.-RJTIŐ rezsivel együtt, 2 személynek 12.000. R/hó rezsivel együtt Érd.: FAKTOR Iroda Nagykani-zsa Platán sor 6, Nyitva H-P. 8-12: 13-17 óráig. (17903 K) Szoba kiadó Nk. szívében, földszinten, bútorozva, gázfűtéssel 2 férfi vagy diák részére, azonnali beköltözéssel, határozaUan klóré. Bérleü díj: 8.000 Ft/hó. Rezsit nem kell fizetni. Érd.: SIKER IngaUanközvetítŐ Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4, Tel.: 93/312 058. nunkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/196
(18455 K)_
Családi ház felső szintje, 2 szobával, búlorozotlan, max. 6 fő ré szere azonnal bérbevehető, igény szerinti klőtartanra. Bérleti díj: 15.000,-R + rezsi/hó. Érd.: SIKER IngaUanközvetítŐ Iroda. Nagykanizsa, Terv utca 4, Tel.: 93/312-058, Rádiótelefon: 06-30/573-073, nunkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/200. (18596 K)_
Nk, belvárosában kiadó külön bejáratú, 1 szoba - konyhás, fürdőszobás, előszobás, bútorozott, egyedi gázfűtésű, vlzórás lakás. 2 fő részére, kuryauilajdonosok kivételével. Bérleti díj: 13.000.R+rezsi/hó. Érd.: SIKER IngaUanközvetítŐ Iroda, Nagykanizsa, Terv utca 4., Tel.: 93/321-058, Rádiótelefon: 06-30/573-073, munkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám:
A/201. (18597 K)_
Nk. K-i vrészébenkiadó 1 szobás, 3, emeleti, kp. fűtésű, büto rozatían lakás max. 3 fő részére. Bérleti díj: 10.000 R+rezsi/hó. Érd,: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Terv u. 4„ Tel.; 93/312-058. Rádiótelefon: 06-30/573-073, mmkanapokon 8-17
öráig. Hiv. szám; A/202. (18691 K)_
Családi ház alsó, vagy felső szintje - igény szennt -, 2 szobával kiadó, Nk. északi városrészében. Bérleü díj: 14.000-R+rezsi/hó. Bútorozás, garázs, pince igény szerint megoldható. Érd.: SIKER IngaUanközvetítŐ Iroda, Nk, Terv utca 4.. Tel.: 93/312-058, Rádiótelefon; 06-30/573 073, nunkanapokon 8-17 óráig. Hivatko-zási szám: A/205. (18728 K)_
Irodának, vállalkozásnak kiadó belvárosi, földszinti, I +2 félszo bás, 63 nm-es, telefonos, szeparálható, vagy egybenyitható, egyedi cirkógejzír fűtésű, vfzórás, parkettázott, redőnyös, bútorozatlan lakás, konyhával, fürdővel, azonnal 2-3 évre. Bérleti díj: 25,000-R+rezsi/hő. Erd.:SIKER IngaUanközvetítŐ Iroda, Nagykanizsa, Terv utca 4.. Tel.: 93/312-058, Rádiótelefon: 06 30/573O73, munkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/206. (18729 K) _
Bérbeadók figyelem! Csak egy telefonhívásba kerül! Az irodánkban jelentkező nagy kereslet kielégítésére díjtalan bérlő-közvetítéssel keresünk kiadó lakásokat albérleti szobákat Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
nunkanapokon 8-17 óráig. (18456 K)_
Keresek 3 szobás (vagy 2+félszobás) bútorozatlan lakást a Ke leti városrészben egyedi fűtéssel, albérlet céljából. Érd.: ÉGISZ IngaUanközvetítŐ Iroda Nagykanizsa, Teleki u, 16. Tel,; 93/313-
371 (17942 K)_
Kazanlak körúton 1+fél szoba albérlőknek (nem dohányzó nőknek) kiadó. Bérleü díj rtegegyezés szennt Érd.; ÉGISZ Ingatlanközvetítő Ir«la Nagykanizsa. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
(17943 K)_
Nk-án a keleti városrészben 3 szobás, 1 em. kp. fűtéses lakás bútorozatlanul kiadó. Bérleti díj: 18.000 FT+rezsi/hó. Érd.: PANORÁMA-INKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel. 93/310-504 vagy a 06-30/573-104(18704 K)_
Nk án a keleti városrészben 1 sobás. 2 em kp. fűtéses lakás bútorozottan vagy anélkül kiadó. Bérleti díj: 10.000 R+rezis/hó. Érd.: PANORÁMA-INKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel 93/310-504 vagy 06-30/573-104 (18705 K)_
Nk-án keleti városrészben 2 szobás, 4 em. egyedi fűtéses lakás bútorozatlanul kiadó. Bérleti díj: 15.000 R+rezsi/hő. Érd.: PANORÁMA-INKÖZ, Nk, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 vagy
06-30/573-104. (18706 K)_
Nk-án a belváros közelében 1 szobás, egyedi fűtéses, bútorozott udvari lakás kiadó. Bérleti díj: 15.000R+rezsi/hó. Érd,; PANO-RÁMA-ENKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 vagy 06-
93/573-104. (18707 K)_
Nk-án a belvárosban 1,5 szobás teljesen felújított egyedi fűtéses, bútorozott lakás kiadó. Bérleü díj; 18.000R+rezsi/hó. Erd.: PANORÁMA-INKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504
vagy 06-93/573-104. (18708 Kj_
Albérletbe kiadó a Berzsenyi u. 2-ben kétszobás, bútorozott telefonos lakás. Érd.: 6-8, illetve 17-22 óra között a 311-045-ös
telefonon. (18641 K)_
Egy szoba albérlelbe kiadó fürdőszoba, konyha használattal egy személy részére. Ugyanitt nagy szőlőprés és daráló eladó, Érd.: 322-698. (18642 K)_
Keresünk a K-i v.részben kiadó 1,5 vagy 2 szobás lakást megbízható ügyfelünk részére hosszabb távra (sürgős). TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalni és Beruházási Kft. Nk. Széchenyi
tér 3.1. em. 1, Tel.: 93/310-482. (18665 K)__
Kiadó a K-i v.részben 2+félszobás lakásból 2 kisebb szoba egyedülállónak. Irányár: 15.000 Ft/hó+rezsi. (18666 K) Egy szoba bútorozatlanul ofcsőn kiadó egy nem doiiányzö hölgy részére. Ént; Nk, Kazanlak Krt. 3/C 2/9. (18782 K) Fiatal házaspár gyermekkel szeptembertől bérelne egy szoba-konyhás lakást hosszabb távra Nk-án. Ajánlatokat „Olcsó" jeli gére Nk. Pf. 154 be kérjük. (18783 K)
Nagykanizsán, kislányommal sürgősen bérelnénk hosszabb távra olcsó kiadó, 1 szobás lakást vagy szobát fürdőszoba és konyha használattal. Érd.: esti órákban 320-250-es telefonon. (18784 K)
VEGYES
Vörös CSAU-CSAU fajtiszta kulyakörykök eladók. Érd.: HSMK házfelügyelőn.*!. H8121 K)
Nk-án a Liszt F. u. 2. társasház bérbe adná közös tulajdonban lévő szárítóhelyiségét Érd.: 93/317-341-es telefonon. (18630
K)_
Sport babakocsi, fajáróka és Cont>i gyerekágy olcsón eladó.
Érd.: Nk. Bajza u. 14, 18 óra után. (18631 K)_
Bontásból származó épületfa; 4 részes Csobánc szekrénysor 25.000 R-ért, valamint törzskönyvezett szülőktől 9 hónapos trikolór .szuka kutya eladó. Érd.: Nk. Bába u, 10. vagy a 319-082
telefonszámon. (18632 K)_
Garanciális fűnyírógép, Briggs motoros eladó. Érd.: Nk. Jakab
kúti u. 77. 17 óra után, (18633 K)_
Evrika félautomata mosógép 10.000 R-ért eladó. Érd.: munkai -dö után a 313-140/71-177 telefonon. (18634 K)_
Szandálok, cipók 50 R-ért, nadrágok 100 R-ért eladók. Érd.;
Nk, Kisfaludy 17/C. 1/7. (18635 K)_
Tervueren kiskutya jelképes összegért állatbarátnak eladó. Érd.:
93/319-234. (18636 K) _
Benzinmotoros szegélynyírő, új, 24 ezer R-ért eladó. Érd.:
93/315-865. (18637 K) _
Lábon álló fenyőfák (luc) eladók. 1,5-2 m között 30 db. Érd.: 6-8 és 17-22 óra között a 311-045-ös telefonon. (18638 K) Zalakarosi strandfürdő területén pultos lányt felveszünk. Érd.:
19 óra Után. 93/319-546. (18639 K)_
Megbízható, középkorú hölgy Nagykanizsán takarítást, házi-
uunkát vállal. Érd.: 93/310-619. (18640 K)_
2 személy után járó szoc. pol. kedvezmény eladó. Leveleket „Megegyezünk" jeligére, Nk. Pf,; 154-be kérek.
(18645 K)_
Ismerkedési esi augusztus 10-én 20 órától Nk-án a Pálma Ven-
déglőben. (18654 K)_
Renault 5 TL-es \'82-es évjáratúhoz hátsó ajtó fűüiető üveggel eladó. Érd: 7 15 óráig nunkanapokon 93/312-010 108-as ntllé
ken Néiur-thnénél. (18786 K)_
Másodállásban bármilyen nunkát elvállalna délután 16-22-ig 40-es megbízható, korrekt nő. Leveleket Nk. Lf. 154-be ,J>iszk-
rét" jeligére várom. (18787 K)_
Kitüntetést jelvényt, sportérmet vásárolna magas áron gyűjtő. Érd.: 93/312454 nunkaidőben és nunkaidő után 316-692-es
telefonon. (18788 K)_
4 személyes rekamié fotellel, színes asztallal eladó. Érd: 313-
950 telefonon. (18789 K)_
Lakás teljes bútorzata eladó. Érd.: Nk, Sugár út 74. (18790
K)_
Ranctaágy 5 hónapos, rendkívül jő állapotban sürgősen eladö. Az ágy bonellos, azúrkék .színű. Ár: 25 eR. Érd: 322-085 telefonon. (18791 K)_
Megbízható, becsületes hölgy vállal a hétvégeken illetve esténként bevásárlást nagytakarítást és kertinunkában való besegítést illetve gyermekfelügyeletet is. „Tisztaság" jeligére levele
ket Nk. Pf. 154-be várok. (18792 K)_
Matematikából, középiskolai tanár pótvizsgára felkészítést vál-
lal. Érd: 93/3IO-6IOtelefonon. (18793 K)_
Srxirtbabakocsi, pólyásnak is megfelelő és ugyanitt 160 l-es hú-
tó is eladó. Érd.: Zemplén Gy. u. 3/B. 1/7. (18794 K)_
C 64-es nyomtatóval, lemezekkel, egérrel és szakkönyvekkel eladó. Érd.: 93/317-656 telefonon. (18795 K)_
Singer varrógép olcsón eladó. Érd.: 93/317-160 telefonon. (18796 K)_
100 W-os Orion hangfal, 2 db eladó. Irányár. 25 eR. Érd.: 16
óra után Nk. Erzsébet tér 8. Valentin. (18797 K)_
Szekrénysor, ülőgarnitúra, elöszobafal, tv és telefonállvany sürgősen eladó. Érd: 93/321-880 telefonon. (18798 K) Szemes kukorica eladó. Éti.: az esti órákban Nk, Petőfi 43. Dani. (18799K)__________
PARTNERKERESŐ
40-es filigrán, csinos nő annak a férfinak a levelét várja, aki kedvességéért enyhítene magányán és anyagi gondjain. Levelekel „Kettős játék" jeligére Nk. Pf. 154-be várok.
(18800 K)_
39/182/74. elvált, gyermektelen, házias, káros szenvedé lyektöl mentes, egyedülálló férfi, saját lakással, kocsival, társat keres komoly, tartós kapcsolatra, karcsú vagy ará nyos alkatú, nem dohányzó, rendes, házias, tisztaságot, rendet szerető hölgy személyében, maximum egy gyermekkel. Levelékel „Társ mindenben" jeligére Nk, Pf. 154-
be kérem (18801 K)_,_
63 éves, 165/70 kg-os nyugdíjas férfi keresi azt a rendes hölgyet aki Nk-n lakik a saját lakásában és szépen szeretne élni, egy magányos férfival, akinek a kívánsága hogy megtalálja az élete párját és csak egymásért szeretnek élni. Leveleket „Rossz egyedül" jeligére várom a Nk, Pf. 154-
be. (18802 K)__
39/172/68 önálló egzisztenciával és lakással rendelkező, független fiatalember keresi csinos, filigrán, nemdohányzó, kanizsai lány ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Harmónia" jeligére kérem Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plánder Hirdetőbe. (16901 K)_ __________
26 éves, 180 cm magas, sportos testalkatú fiatalember vagyok, aki éppen szabad. Szeretnék megismerkedni egy megértő, komoly lánnyal, aki szeretetre vágyik. Én szerelek utazni, kirándulni, szórakozni. Káros szenvedélyem nincs. Ha te is így élsz, kérlek frj! Nem fogsz csalódni. Levelekel ,3oklogság" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plánder Hirdetőbe kérem. (18151
K)_
49 éves, 165 cm magas, fiatalos külsővel rendelkező, elvált hölgy megismerkedne komoly gondolkodású, becsületes, jó megjelenésű férfival 55 éves korig. Leveleket „Lehetünk még boldogok" jeligére, Pládnerné Hirdetőbe, Nk. Kazanlak krt.
9/D. Fsz/2. cinre kérek. (18193 K)_
41/165 cm magas független, fiatalos, jó megjelenésű, megalapozott anyagiakkal rendelkező fiatalember megismerkedne, vidám lermészetfl kedves hölggyel, akire társként lehet számítani. „Keress, hogy megtalálhass" jeligére leve leket Plánder Hirdetőbe várok, Nk, Kazanlak 9/D. Fszt/2.
(18315 K)_
Keresetit azt a szeretetre vagyő, nélyérzésfl, megbízható, intelligens, jól szituált férfit, aki társa lenne hasonló tulajdonsággal rendelkező 40 éves igényes hölgynek. „Soha nem késő" jeligére leveleket a Plánder Hirdetőbe várok. Nk. Kazanlak 9/D. Fszt/2. (18316 K)_
46/165/53 kg értelmiségi hölgy nvgisnvrkedne, mélyérzésfl, korban hozzá illó úrral, aki társa és barátja tudna lenni. „Au-gusztust nyár" jeligére leveleket Nk. Plánder Hirdetőbe Kazán lak 9/D. Fszt/2. kérem. (18318 K)_
Fiatal, vklám természetű, csinos nngas hölgy, jő negjelenésű barátot keres társaság hiányában. „Hosszú forró nyár" jeligére levelekel a Plánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak krt 9/D Fszt/2. vá-
rok. (18318 K)_
32 éves, diplomás, életvidám, csinos, kirándulást kedvelő hölgy ntgismerkedne magas, jó megjelenésű, egzisztenciával bíró úrral, aki szintén társra vágyik. Ha úgy érzed, hogy te is keresel, akkor írj Plánder Hirdetőbe „Kereslek" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2-be. (18359 K)_
41 éves özvegyasszony egy gyermekkel jőzanéietfl. megértő társat keres tartós kapcsolat céljából. Egy gyemiek nem aka dály. Fényképes leveleket „Megértés" jeligére, Nk, Pf.: 154-be
kérek. (18378 K)_
40 éves, csinosnak tartott, diplomás hölgy, rendezett, anyagiakkal, ezúton keresi 40-45 éves. igényes, lehetőleg diplomás, egzisztenciával rendelkező, jó megjelenésű, független úr ismeretségét tartós kapcsolat célkjából. Levelekel „Gyöngyvirág" jeli-gére Nk, Pf. 154-be kérek. (18492 K)
60-65
otthonomba jönne. — 154-be kérek. (18489 K) Ha magas és jó megjelenésű, vidám természetű, szeretetre igényes 40 év alatti férfi vagy akkor téged keres egy 32 éves csinos, értelmiségi, vidám természetű, kirándulást kedvelő hölgy. Várom leveled „Sátorozzunk keltésben" jeligére Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plánder Hirdetőbe.
(18520 K)_
Vidám tenperamentumos, 40 éves csinos hölgy megismerkedne magas, jő nrgjelenésű, egzisztenciával rendelkező 45 év körüli diplomás. függeUen tural „Aki keres, az talál" jeligére Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2 Plánder Hirdetőbe varom a leveleket.
(18521 K)_
„Barátság" jeligére várom a leveled, ha 40 év körüli családcenl-nkus és nem igényes hölgy vagy, egy zárkozottabb dolgozó, függeUen férfinak. Leveleket Plánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak krt. ¦>/!) Fsz/2. varom. (18522 K)__
Nagykanizsai, 28/185 elvált férfi keresi kedvesét csinos, nem dohányzó hölgy személyében. I evdeket „Próbáljuk meg újra" jeligére, Plánder Hirdetőbe, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre kérek. (18643 K)__
42 éves özvegyasszony társat keres józané letfl, mlelljgens, megbízható úr személyében. Leveleket „Augusztusi nyár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (18644 K)_
60-as ürieniber partnert keres, megbízhaló, jólszituált korban hozzá illő hölgy szeniyében. „Tartós Őszinte kapcsolat" jeligére várom levelekel a Plánder Hirdetőbe Nk, Kazanlak krt. 9/D
Fsz/2. Tel,: 320-111 (18805 K)__
39 éves Nk-i szexiniWÓ nem függellen férfi vagyok. Keresem hasonló adottságokkal rendelkező barátnőmet tartós, titkos kapcsolatra ..Diszkréció" jeligére Nk, Kazanlak 9/D Fsz/2. Plánder Hirdetőbe várom a levelet. (18806 K)_
éves Özvegy vagy elvált asszonnyal megismerkednék, aki lomba jönne. Leveleket „Egymásért" jeligére, Nk. Pf.:
INGYENES
lakossági apró
TMLADMMXÓ:
Nagykanizsa, Terv u. 3. TELEFON:
9S/310-840, 312-305
KtiéSAZOlVASÓHOZ/
Jt/ifit, tim t fwlcaCttifit*Utciti it mit íi"JttittJt utáni tfájUíMsil ttHt íérjit lúntííauiJL t líríjdU* mtfidtttízitm.
32
KANIZSA -
_
199f>. augusztus 9.
VALOSAGNEZOBEN
Lezsák Sándor Nagykanizsán
Augusztus másodikán a kora délelőtti órákban bizony sokan vágtak hitetlenkedő arcot a kanizsai piacon. No nem azért, mert árzuhanásra lettek figyelmesek, sokkal inkább azért, mert egy, a televízióból ismert arcot véltek fölfedezni a reggeli forgatagban. Az arc pedig Lezsák Sándoré, a Magyar Demokrata Fórum elnökéé volt, aki egy 1998-ig elkészült program részeseként tett látogatást a városban, s beszélgetett a piaci árusokkal a napi gondokról, a piac helyzetéről, majd pedig sajtótájékoztatóra invitálta a helyi médiumok képviselőit.
Mint elmondta, az ezeregyszáz kilométeres kerékpártúra - melynek első állomása Zala megye - elsődleges célja, hogy minél több valóságélményhez juttassa a túra résztvevőit, Bethlen István elnökségi tagot és Herényi Károly szóvivőt.
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 8-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
HETI PROGRAMAJÁNLÓ:
- 12-én 21 órakor: BAZÁR UDVARI ZENEI ESTEK „ENGEM NEM LEHET ELFELEJTENI -
Örökzöld slágerek Közreműködenek: Bodrogi Gyula, Voith Ági, Böröndi Tamás
- augusztus 16-ig (hétfőtől péntekig): VAKÁCIÓZZ VELÜNK! -továbbra is várjuk a gyermekeket szünidei programjainkra
Az elnök elöljáróban kiemelte, „az elmúlt másfél évben nem volt olyan önkormányzat az országban, amely az önállóságát ne féltette volna". Az elnök az önkormányzatról szólva hangsúlyozta, olyan előjeleket és konkrét tényeket tapasztalhatunk az elmúlt két évben, amely alapjaiban sérti vagy hozza veszélyes helyzetbe azt az önkormányzati alapelvet, hogy egy településért elsősorban a megválasztott képviselőtestület és a polgármester a felelős. Az önkormányzatok kiszolgáltatottá váltak, s a helyzet egyre romlik - jelentette ki az elnök, majd megemlítette, azért választotta a túra első állomásául Zalát, mert a régió sajátos gondokkal küzd, hiszen tapasztalata szerint a közvéleményben és a politikusok képzetében az a nézet erősödött fel, hogy a nyugat fejlettebb,
elsősorban a keleti területek szorulnak támogatásra. Lezsák Sándor hangot adott azon véleményének, mely szerint a zalai kistelepülések - a lehetőségekhez mérten - alulfejlesztettek.
Piaci látogatásáról szólva az elnök elmondta, az őstermelők szavain érződik mindaz a keserűség, amely különösen az elmúlt két esztendő során növekedett. Lezsák Sándor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány olyannyira megnövelte a kiábrándultságot, a csalódottságot, hogy a "98-as választásokon nem az lesz a tét, hogy melyik pártot választják meg, hanem hogy egyáltalán elmen-nek-e szavazni az emberek. „Egy csalódott, vegetáló népnek nincs jövője" - mondta befejezésül Lezsák Sándor.
B..J.
NAGYKANIZSA
Szemétszállítási
időpont az ünnepek alatt
Értesítjük Nagykanizsa város lakosságát, hogy az au- | gusztus 19-20-án esedékes * szemétszállítást augusztus a 19-én, egy napon végzik el. g Környezetvédelmi § Információs Iroda i
^5S^
FOGADÓÓRA
Értesítem a nagykanizsai 2. számú választókörzet polgárait, hogy fogadóórámat 1996. augusztus 14-én 18-20 óra között tartom a Pálma Étteremben (Magyar u. 80).
Dr. Horváth György önkormányzati képviselő
Tűz a húsüzemben
Az elmúlt hét hétfőjén a palini vágóhídhoz riasztották a nagykanizsai tűzoltókat, ahol a füstölő kemencéjében kátrány és korom égett. A tüzet még a szakemberek kiérkezése előtt eloltották a helyszínen tartózkodók. Az anyagi kár harmincezer forint, személyi sérülés nem történt.
Ismét avartűz
Szombaton az esti órákban a sormási téeszmajor-hoz vonultak ki a tűzoltóság munkatársai; itt másfél hektárnyi avar, egy hektárnyi tarló, valamint tűzifa, fűrészpor és gumiköpenyek kaptak lángra. A tüzet két fecskendővel sikerült eloltani, a kár húszezer forint. Személyi sérülés nem történt.
Lopás a DKG-ban
Ismeretlen tettesek saválló acéllemezeket vittek el a DKG East Rt. telepéről, csaknem egymillió forintos kárt okozva.
Baleset
A Csengery úton Mik-lósfa felé közeledett személygépkocsival Sz. L. nagykanizsai lakos; a 87-es számú ház előtt eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, szintén helyi lakos által vezetett személyautóval. A vétlen gépkocsi utasa súlyos sérülést szenvedett. A balesetet okozó autóban félmillió, a vétlen kocsiban nyolcvanezer forintnyi kár keletkezett.
Ct-KAStf*\'
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bella Judit, Dukát Éva, Gombás Imre. Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla. Horváth Ilona, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./lax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia. Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: a megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0X65-3879
együtt végezve hal
Szent István-napi illetve millecentenáriumi kanizsai, zalakarosi, hévízi és megyei ünnepi programajánlónk a lap 8. oldalán olvasható.
VEGSO BÚCSÚ...
Mint ismert, június végén a Kanizsa Televízió tíz külső munkatársa levelet címzett Suhai Sándor polgármesterhez, amelyben kérték, hogy a televízió jelenlegi vezetőjének szakmai és emberi alkalmasságát vizsgálja felül. A munkatársak az érintettekkel közölték azt is, hogy a megfelelő intézkedések megtételéig szüneteltetik a televízióban végzett munkájukat. A stábtagok - akiktől a történtek után a tulajdonosok elköszöntek - és a polgármester közötti párbeszédre augusztus hetedikén került sor, de a kialakult helyzeten ez már nem változtatott, a tíz külső munkatárs végleg elvált a Kanizsa Televíziótól.
OPERETT: VOLT, VAN ÉS LESZ!
Az operett mindig vitatott műfaj volt. Sokan megkérdőjelezték és megkérdőjelezik művészi értékét; sokan szeretik, mások nem, semlegesek azonban kevesen maradnak iránta. Létjogosultságához viszont nem férhet kétség, s úgy gondoljuk ezt nem kell bizonyítani. Zsa-don Andrea, a hazai operettszínpad egyik legkiválóbb primadonnája is így látja ezt: Az operettet sohasem ismerték el és sohasem fogják elismerni. Picit szégyellték, nem volt sikk, nem volt elegáns. Érdekes módon mégis lelt házak előtt játszunk, az emberek fütyülik a dallamokat. Szeretik.
írásunk a lap 15. oldatán található.
A Helyi Választási Bizottság tájékoztatója szerint a Nagykanizsa 7. számú választókerületben az 1996. augusztus 24-i időközi választáson induló jelöltként Baumgartner Pétert (MSZP), Czupi Gyulát (MDNP), Johani-desz Istvánt (Agrárszövetség), Mayer Ferencet (SZDSZ), Pócza Attilát (FKgP-KDNP-MDF) és Török Tibort (Munkáspárt) nyilvántartásba vették.
Ön választ! címmel lapunk 10. oldalától mutatkoznak he a választókörzet képviselőjelöltjei.
HATAN A HETES KÖRZETBEN

M EGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ÁRA: 25 Ft
KANIZSA
DÉL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv u. 3.
Telelon/fax:
(93) 312-105
ALAPÍTVA: 1989.
VIII. évfolyam 33, szám 1996. augusztus 16.
JAZZ LAND
Cserfő 96
A cserfői szőlőhegy idén nyár végén nemcsak a munkazajtól lesz hangos. Egy birtok Jazz Land-dé alakul, ahol Tiborcz Iván szervező munkája eredményeként ismert jazz-zenészek adnak órákat, zenélnek és várják a hallgatóságot. A program létrejöttéről, részleteiről Tiborcz Ivánt kérdeztük.
- Tavaly nyáron Stamler Lajos szervezett egy alkotótábort Csapin, amelynek a zárásán én is felléptem. Akkor vetődött fel az, hogy hasonló formában mi, jazz-zenések is csinálhatnánk valamit. Én Csérfőn lakom, így tudom, hogy ez a környezet nagyon alkalmas erre a célra. Nincs
szomszéd, lehet zenélni akár este későn, éjszaka is. Úgy tervezzük, hogy nap közben fog folyni az oktatás, a próbák, a kiszenekari gya-kolatok és egyéb gyakorta*. Minden este hattól pedig várjuk az érdeklődőket. Ekkor koncertek, jam ses-sion-ök lesznek és emellett még finom ételek és italok is várják a közönséget illetve a fellépőkel. A zárókoncertre Kanizsán, a. Deák téren
kerül sor augusztus 31-én. Korábban arról volt szó, hogy a Csónakázó-tónál rendezzük a záróprogramot, de ugyanekkor kerül sor a nyárbúcsúztató rendezvényre, így mind a technikai feltételek, mind a célszerűség miatt döntöttük a belvárosi koncert mellett. Este nyolctól tizenegyig miénk lesz a színpad.
További információk lapunk 16. oldalán olvashatók.
GERGELY ÖNGÓLJA
A korábban mindig készséges, figyelmes, kedves és célratörő fiatalember helyett egy letört, csalódott, tanácstalan sípinesterrel beszélgettünk most, akit az MLSZ Já-
tékvezető Testület Fegyelmi Bizottsága öt évre eltiltott a játékvezetéstől és kizárta áz országos kerettagok soróból. Súlyos, rendhagyó ítélet az utóhbi tíz évben, pedig Ger-
gely nem bundázott, nem vezetett el mérkőzést, nem szerzett jogtalan előnyt. A papírokkal gyíílt meg a baja.
írásunk a táp 23. nldalátt ttivasha-
iÓ.
2 /-< KANIZSA - Ö*á»*m*HwU 1996. augusztus 16.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkorányzata a Janus Pannonius Tudományegyetemmel 1994. márciusban kötött szerződés alapján öt férőhelyet biztosít a pécsi felsőoktatási intézményekben tanuló nagykanizsai diákok számára. A férőhelyek száma - alapítvány létrehozásával - néggyel bővült. A kollégiumi hely elnyerésére pályázhat az a hallgató:
- aki állandó nagykanizsai lakos,
- tanulmányait valamelyik pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatja,
- akinek a kollégiumi férőhely iránti kérelmét helyhiány miatt elutasították.
A kollégiumi férőhelyre a jelentkezés pályázati formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán átvehető.
A pályázatokat a kért mellékletekkel együtt 1996. augusztus 20-ig kell benyújtani a hivatal Művelődési Osztályán.
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a közbeszerzési törvénynek megfelelően
NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET
t
a város köztisztasági, zöldfelület fenntartási és
temető gondozási feladatainak ellátására. g
A pályázatok benyújtási határideje: 1996. szeptember 12. 10.00 óra. 3§ A pályázati dokumentációk átvehetők 10.000 Ft+ÁFA vissza nem téri- 3 tendő összegért a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán (Nagyka-nizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 2.) 1996. augusztus 5-től munkaidőben.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkorányzata
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT ÍR KI
I
a város közigazgatási területén keletkező folyékony hulladékkal L kapcsolatos helyi közszolgáltatási feladatainak ellátására.
A pályázati dokumentáció átvehető 1996. július 24-től a Polgármesteri Hi- g vatal Műszaki Osztályán. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 2.) §
A pályázat benyújtásának határideje: 1996. augusztus 21.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata j
m
ÉCV HETILAP,
AMIT,, SZEM ELŐTT KELL TARTANI
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján bérbe adja a Zrínyi u. 42. szám alatti épület udvarában lévő 135 nm alapterületű helyiségcsoportot. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. augusztus 19. 16.00 óra. Heiye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Csoportja. Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Részletes pályázati kiírás a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. számú irodájában vehető át.
PÁLYÁZAT vagyongazdálkodási csoportvezetői állásra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője
PÁLYÁZATOT HIRDET a Polgámesteri Hivatal Vagyongazdálkodási önálló csoportjának irányítására. A munkakör osztályvezetői megbízással jár. Feltételek:
- közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai oklevél vagy jogi egyetemi végzettség,
- legalábbb három év szakmai gyakorlat (államigazgatási, illetve vezetői gyakorlat előnyt jelent),
- erkölcsi feddhetetlenség. Feladatkör:
- önkormányzat forgalomképes vagyonának hasznosítása (eladás, vásárlás), nyilvántartása,
- tulajdonosi jogok gyakorlásából adódó feladatok ellátása,
- önkormányzati részvények, üzletrészek kezelése, hasznosítása,
- A képviselő-testületnek a csoport feladatkörét érintő döntései előkészítése és végrehajtása.
Bérezés a köztisztviselők jogállására vonatkozó szabályok szerint. ~.
A munkakör 1996. december l-jétől tölthető be.
A pályázathoz csatolni kell: ^
- szakmai önéletrajzot, <
- érvényes erkölcsi bizonyítvány, §
- végzettséget és szakmai gyakorlatot igazoló okiratok másolatát. g A pályázatokat 1996. szeptember 15-éig dr. Takács Anikó jegyző részére kell benyújtani a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre.
Gazdasági koordinátort keresünk
Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője munkatársat keres szociális és egészségügyi intézményekkel kapcsolatos gazdasági koordinációs feladatok ellátására.
Feltételek:
- közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség vagy középfokú iskolai végzettség és felsőfokú pénzügyi számviteli szakképesítés, - legalább három év szakmai gyakorlat (költségvetési gyakorlat előnyt jelent),
- erkölcsi feddhetetlenség.
Bérezés a köztisztviselők jogállására vonatkozó szabályok szerint. A jelentkezést írásban, önéletrajzzal, érvényes erkölcsi bizonyítvánnnyal, a képesítést és gyakorlatot igazoló okiratok másolatával együtt dr. Takács Anikó jegyző részére kell megküldeni a Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címre 1996. augusztus 20-aig.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
nyilvános versenytárgyaláson értékesíti
a Nagykanizsa Eötvös tér 16. szám alatti (ÁB-Aegon Biztosító Rt. irodaháza mögötti) 2968/1/A és 2968/1/C hrsz-ú használaton kívüli kazánházakat. Versenytárgyalás ideje: 1996. augusztus 27. 9.00 óra Versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. számú irodájában vehető át.
TÁJÉKOZTATÓ
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy szabadság miatt a polgármester, alpolgármester és jegyzőnő félfogadása
1996. július 10. és augusztus 28. között szünetel. Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa
1996. augusztus 16.
KANIZSA -
Podmaniczky-díj Kanizsára
Az elmúlt hét végén Székesfehérváron tarotta XV. országos találkozóját a Város- és Faluvédők Szövetsége. Ez alkalomból adták át a Podmaniczky-díjakat is. Kanizsára újabb emlékplakett került, mert az idei tizenhárom kitüntetett között volt Karmazin József, városunk főépítésze is, akinek hazánk épített öröksége megóvásában végzett kimagasló munkáját ismerték el a díjjal. Az átadáskor Ráday Mihály kiemelte, hogy Nagykanizsa helyi értékeinek védelme szorosan kötődik az önkormányzat, a hivatal tevékenységéhez.
A plakett Kő Pál szobrászművész alkotása, egyik oldalán Podmaniczky Frigyes báró, a másikon Városvédő Paliasz Athéné képe domborodik. A díj névadója, J3áró Podmaniczky Frigyes író, politikus, képviselő és szerkesztő volt. 1860-ban az Akadémia tagjának választották. A Nemzeti Színház és az Operaház intendánsa is volt és a fővárosi Közmunkák Tanácsában elnökölt - írja róla az 1922-es Tolnai lexikon.
_ L.I.
Szociális és Egészségügyi Bizottság
Támogatások
A Szociális és Egészségügyi Bizottság az elmúlt héten zárt ülésen tárgyalt a mintegy hetven lakásigénylőnek odaítélendő támogatások összegéről.
B. J.
55 591
Az elmúlt hét folyamán egy fővel csökkent városunk lakosainak száma. Tíz polgár hunyt el, s kilenc csecsemőt vihettek haza a boldog szülők a kórházból. Szombaton tíz ifjú pár hitelesítette kapcsolatát az anyakönyvvezető színe előtt.
Szemünk fénye
SZOPTATÁSI VILÁGNAP
Augusztus nyolcadikán, a Szoptatás Világnapján mintegy ötven kismama vitte el gyermekét az Erkel Ferenc Művelődési Házba, hogy hasznos tanácsokat hallgasson meg csecsemője helyes táplálását illetően.
Az összejövetel házigazdája Tóthné Hegedűs Erzsébet volt, aki a délután bevezetéseképpen elszavalta Kaffka Margit „Petiké jár" című versét. Ezt követően dr. Búzás Judit megyei tisztifőorvos elmondta, idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre az anyatejes világnap. A főorvosnő hangsúlyozta, emberi jognak is tekinthetők mindazok az ismeretek, amelyek szolgálják, hogy az emberek betegségmentesen, életminőségüket tekintve teljesen egészségesen éljenek. Mint a fő-orvosnő elmondta, egészségvédelmi szempontból az anyatej az, amely a baba számára biztosítja a legkedvezőbb és leg-
szükségesebb tápanyagokat, és formáját tekintve a legbiztonságosabban és a legoptimálisabban használható fel, amellett, hogy betegségmegelőző hatása is van.
Dr. Búzás Judit kifejtette, véleménye szerint azért (is) van szükség az anyatejes világnapra, mert a huszadik században az emberek egyre inkább elfordulnak a természetes anyagoktól, táplálkozásukban is a művi termékek játszák a főszerepet, nem utolsósorban a reklámok hatására. A főorvosnő elmondta, az ANTSZ folyamatosan vizsgálja az anyatejes táplálás arányát. A jelenlegi szakmai elv az - tette hozzá -, hogy a baba négyhónapos koráig szükséges, hét hónapos korig ajánlott a szoptatás. Az eredményekről szólva a doktornő megemlítette, a szoptatás tekintetében a legeredményesebb a nyolcas számú körzet - orvosa dr. Nagy Marietta -, ahol az arány
eléri a hetven százalékot. Dr. Búzás Judit beszédében kiemelte, fontosnak tartja, hogy az egészségügyben dolgozók egységes szakmai nyelvet beszéljenek, ugyanazon magatartást tanúsítsanak, és következetesen érvényesítsék munkájukban a szoptatás fontosságát. „Amíg gyermek születik, amíg az anyasággal szemben támasztott elvárások nem változnak meg, a szoptatás fontos lesz, hiszen az anyatej életet ad" - mondta beszéde végén.
Ezt követően dr. Nagy Marietta beszélt a szoptatási problémákról, hasznos tanácsokkal látva el a jelenlévőket, majd Kónya Istvánné vezető védőnő beszélt a munkája során tapasztalt nehézségekről, a kismamák részéről leggyakrabban felmerülő kérdésekről. A délután kötetlen beszélgetéssel zárult.
B. J.
Temető terv terítéken
Augusztus hetedikén a polgármesteri hivatal a temető bővítéséről tárgyalt az érintettekkel. A megbeszélésen jelen volt a Vagyongazdálkodási Csoport, valamint a Műszaki Osztály munkatársa, a HOR Kft.-t Szakonyi Barnabás, a Fekete Rózsa Bt.-t pedig Farkas Tibor képviselte.
A budapesti tervező kft. munkatársai - Dhobni Mária, Szálka Miklós, Zlamál Ilona és Varga-Ötvös Béla - elmondták, a korábbi tervekhez képest módosult a temető növényzetének kialakítása annyiban, hogy - oldandó a parcellák egyhangúságát - medi-
PONTOSÍTÁS
Elmúlt heti lapszámunkban „Atlantától Kanizsáig" címmel közöltük Pócza Attila levelét, melyben Kanizsa sportéletéről mondta el véleményét.
Egy sajnálatos tévedés miatt azonban tévesen jelent meg a költségvetést érintő összeg. A mondat helyesen a következő:
Nem nyert támogatottságot egy átlagszintre - a költségvetés 1,2 százalékára történő -emelés sem.
tációs tereket alakítottak ki, ahol már a terület előkészítése során megkezdhető a növényzet telepítése. Dhobni Mária felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a növények nagyban segítik majd a temetőben való tájékozódást, hiszen figyelemfelkeltőek, jól észrevehetők.
Elhangzott, a temető északi része tájképi kialakítást kapna, itt művészeti alkotások elhelyezésére is lehetőség nyílik majd. A tervek szerint ez a park egy, az északi oldalon megnyitott bejárattal külön is látogatható lesz. A részletes rendezési terv tartalmazza a parkolóhelyek számának növelését is; a mozgássérültek járműveinek leállítására a temető közvetlen közelében mód lesz. A temető déli sarkában - két szelvény határvonalában - kialakításra került egy négyezer négyzetméteres fenntartótelep, amely az új útról könnyen megközelíthető.
Farkas Tibor kérdésére válaszolva Zlamál Ilona elmondta, a majd rekonstruálás alá kerülő ravatalozó mellett fedett-nyitott ravatalozót alakítottak ki, ahol az urnák is elhelyezhetők lesznek, s a tervek szerint itt épül majd fel a hűtőkamra is. Farkas Tibor kérte a tervezőket, hogy készítsenek
kimutatást a várható költségekről. Dhobni Mária erre reagálva kifejtette, mivel az új temető megnyitására tíz éven belül várhatóan nem kerül sor, az inflálódás miatt jelenleg felesleges költségbecslésbe bocsátkozni.
Zlamál Ilona a terv további részeit ismertetve elmondta, a fő-gyalogos tengely végére egy karakteres, imaházként és templomként funkcionáló épületet szeretnének majd felépíteni.
A temetkezési módokról szólva a tervezők részéről elhangzott, az országos tapasztalatok szerint az urnás temetkezési mód van elterjedőben, ezért a korábbi tervhez viszonyítva bővített, kétszáz férőhelyes urnaház kivitelezését javasolják, de a terv természetesen hagyományos, hantos, hant nélküli, valamint sírköves sírhelyeket is tartalmazza,
A megfelelő közlekedés biztosítása érdekében a tervezők javasolták, hogy a főbejáratnál lévő út melletti mintegy hetven sír kerüljön exhumálásra, s az eredeti helyhez közeli területre helyezzék át; így öt méter szélességű út kialakítására nyílna lehetőség.
B. J.
I
KANIZSA — Ómámmmám^jmU tBpttSéélf
I
1996. augusztus 16.
Mint ismert, augusztus huszadikától életbe lép a tűzvédelmi törvény, amely jelentós változtatásokat tartalmaz, s bizonyos, a tűzoltóság hatáskörébe tartozó feladatok is térítésessé válnak. Dr. Tolnai Sándor, a Nagykanizsai Tűzoltóság parancsnoka a törvényben foglalt módosításokról beszélt. — Térítéses szolgáltatások eddig is voltak - szögezi le beszélgetésünk elején a parancsnok. - Ez azt jelenti, hogy tűzoltó szakfelszerelé-
voltak ilyen magas szintű jogszabályban rögzítve.
VÁLTOZOTT A SZERVEZETI TAGOZÓDÁS
Az új tűzvédelmi törvény egyik jelentős része, hogy rögzíti a szakma alapfogalmait, a hétköznapi ember számára is érthetően, s a félreértések kizárásával. Egy másikfontos módosulás, hogy a hivatásos tűzoltóság szervezeti tagozódása megváltozott. Az eddigi egységes állami tűzoltóság keretén be-
tűzoltói létszám mellett kell „rejtett" munkatársakat alkalmaznunk, akiknek van valamilyen beosztása, de tulajdonképpen nem azok, mint amit az elnevezés takar.
TŰZVÉDELMI BÍRSÁG
További újítás a tűzvédelmi bírság intézménye. Tűzvédelmi hatóságok cégeket, magánszemélyeket — bizonyos mulasztások esetén — komoly tűzvédelmi bírsággal sújthatnak. Az így befolyt összeget a tűzoltóság fejlesztésére fordíthatjuk. A tűzvédelmi hatósági jogkör
Huszadikától életbe lép a tűzvédelmi törvény
ÚJ TÖRVÉNY, ÚJ TARIFÁK
seinket bérleti díjért adhattuk kölcsön, illetve megrendelők részére tűzoltó-felszereléseinkkel eddig is vállaltunk munkát a szolgálati feladatokon kívül. Ez a törvény annyit határolt be, hogy a térítéses szolgáltatások nem mehetnek a szakma, az alapfeladat rovására. Csak annyit vállalhatunk fel, amennyi az oltást és a műszaki mentést nem veszélyezteti. Ez konkrétan nemcsak azt jelenti, hogy nem tudnánk elmenni tüzet oltani, mert mondjuk éppen beállványoztunk egy épületet, hanem azt is, hogy nem lehet az embereinket annyira megterhelni, hogy netán egy későbbi káresetnél ne tudjuk őket „bevetni". De hát erre eddig is figyeltünk, ezen a téren nem történt lényeges változás. Alapvetően minden maradt a régiben, csak ezek a dolgok eddig nem
lül az irányító szervek - az országos parancsnokság és a megyei parancsnokságok - továbbra is állami tűzoltóságok maradtak, a tényleges kárelhárító, úgynevezett városi hivatásos tűzoltóságok pedig hivatásos önkormányzati tűzoltósággá váltak Ezeknek a tűzoltóságoknak az önkormányzat a fenntartója, a szakmai felügyeletet továbbra is az állami tűzoltóság látja el, a költségeket pedig a központi költségvetés a Belügyminisztérium útján, de a székhelyi önkormányzatokat bevonva fedezi. így szabadon gazdálkodhatunk azzal a kevés pénzzel, ami eddig is kevés volt, de esetleg mások mondták meg, hogy számunkra mi a fontos. Nagyon jó dolog, hogy most mi dönthetünk. Az önálló gazdálkodáshoz viszont nem kaptunk szervezeti hátteret: nem kaptunk létszámot, a meglevő
SZÁZHUSZONÖT EV SZOLGÁLATBAN
Nagykanizsa Város Hívatásos Önkormányzati Tűzoltósága százhuszonöt éve működik, ebből az alkalomból emlékünnepségre kerül sor augusztus huszonötödikén. A program - a vendégek fogadásával -délelőtt kilenc órakor kezdődik a tűzoltóságon, majd tíz órától ünnepi ülésre kerül sor a Hevesi Sándor Művelődési központban. Tizenöt órától a tűzoltósági szerek és a zene-
kar felvonulását tekinthetik meg a/, érdeklődők a belvárosban. Délután négy órakor I FF. X tűzoltási bemutatót tartanak a laktanya épületében, öt órától pedig szórakoztató műsor kezdődik a Kossuth téren, ahol a fesztiváldíjas Lé-tényei Körzeti Tűzoltózenekar térzenéjét, valamint a „Maros Family" együttes dallamait hallgatha tják a szóra kőzni vágyók.
most, az új rendelkezésekkel markánsan megváltozott. Jelenleg minden település jegyzője tűzvédelmi hatósági jogkörrel bír. A törvény szerint a tűzoltóság nem hatóságként működik, hanem szakvéleményező szervként, illetve a tűzoltóparancsnok a székhelyi jegyző hatáskörében fog eljárni, de a jegyző a hatóság vezetője. Mi tesszük a dolgunkat, véleményezünk, állást foglalunk, de a jegyző hozza a döntéseket, szabja ki a bírságot, bírálja el a szabálysértési ügyeket. Ez azért mégiscsak fejlődés a korábbiakhoz képest, amikor a tűzoltóság egész illetékességi területén csak a kanizsai jegyző rendelkezett hatósági jogkörrel.
A FELÜGYELET
KERÜL ELŐTÉRBE
A hivatásos tűzoltóság szervezeti rendszere is megváltozott, az előzőekben már utaltam erre. Vannak irányító, felügyeleti szervek — az országos és a megyei tűzoltóság -, de az új törvény jelentősen visszafogja ezek irányító jellegét, és inkább a felügyelet kerül előtérbe. A törvény a városi tűzoltóságoknak adja át a felelősséget. Változtak a tűzoltóságok fajtái is; eddig volt önkéntes, vállalati és állami tűzoltóság. Az önkéntes tűzoltóságokat ez a törvény két részre bontja. Lesznek települések — és ez szerintem Zalában nagyon általános lesz —, ahol önkéntes tűzoltóegyesület működik majd, amelynek nem lesznek különleges tűzvédelmi jogosítványai, egyszerű társadalmi szerveződés lesz. A törvény viszont -
kiemelt hatáskörrel - létrehozza az önkéntes tűzoltóság intézményrendszerét, ami létrejöhet úgy is. hogy a meglévő tűzoltó-egyesületeket köztestületté minősíti a települési önkormányzat. Ebben az esetben az önkormányzat köteles a működés feltételeit biztosítani. Úgy gondolom, hogy a megyében három-négy ilyen, köztestületként működő önkéntes tűzoltóságra van igény. Az összes többi önkéntes tűzoltóság viszont rosszabb helyzetbe került ezzel a törvényi szabályozással. A feltételeik romlanak, nem lesz olyan tekintélyük, jogi hátterük Ennek ellenére szükség volt erre a változtatásra, az élet igazolta.
TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
Új dolog még az úgynevezett Tűzvédelmi Szabályzat. Eddig a cégeknek kellett tűzvédelmi utasítást kiadni, ez általános előírás volt. Az új tűzvédelmi törvény most egyszerűsített, a tűzvédelmi szabályzatot csak azoknak a cégeknek kell kiadni, ahol öt főnél többen dolgoznak, illetve azoknak, ahol az adott cégnek van olyan létesítménye, ahol egy-egy épületben műszakonként ötven fős létszám dolgozik. Tűzvédelmi szabályzatkészítési kötelezettség terheli továbbá a nagyobb kereskedelmi egységeket, illetve azokat a létesítményeket, ahol tűz- és robbanásveszélyes tevékenységet folytatnak
EGY SZÁZALÉK A BIZTOSÍTÓTÁRSASÁGOKTÓL
Nem beszéltem még a vagyonbiztosításban való egyszázalékos tűzvédebni elvonásról, ami eddig szintén nem volt. Ez azt jelenti, hogy valamennyi Magyarországon működő biztosítótársaság á vagyonbiztosítási bevétele évi egy százalékát elkülöníti - el kell különítenie -, s a tűzoltóság fejlesztésére használják fel ezt a pénzt.
EGYMÁSNAK IS FIZETNEK
A működési terület tekintetében is történt változás, annyiban, hogy ha a kanizsai tűzoltók mondjuk körmendi tűzoltókat hívnak segítségül, meg kell téríteni a vonulási, működési költséget, hiszen Körmend jóval kívül esik a működési területünkön.
Egyébként a Nagykanizsai Tűzoltóság viszonylag jó helyzetben van, maradéktalanul el tudjuk látni a feladatainkat, s ha nem szaporodnak el rendkívüli mértékben a káresetek, akkor reméljük, ez a jövőben is így lesz.
B.J.
1996» augusztus 16.
I
KANIZSA - VfocUa*
I
AUTO-KAN IZSA Kft
FORD
SZEMÉLY- ES HASZONGÉPJÁRMŰVEK
RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRAKON!
ESCORT
KIVALO
FIZETÉSI FELTÉTELEKKEL VÁRJUK
KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!
Bennünket Ön -vezet.
TRANSIT
AUTO-KANIZSA KFT.
8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 27. TeL/fax: 93/311-370; 93/318-360
t
KANIZSA -
1
1996. augusztus 16.
Hamarosan Önhöz is beugrunk!
Csípj fel! - mondja a reklámszlogen. S mi, gyerekek vagy nem gyerekek ropogtatjuk is a Chio Chipset és a hozzá hasonló, nem éppen fogyókúrás finomságokat.
1992 júniusa már régen volt, pedig a Chio akkor kezdte hódító útját nálunk. Ma hét kcreskedelnú kirendeltséggel rendelkezik a Chio Magyarország Kft., melyek közül az egyik Zalaegerszegen, a Zrínyi u. 105 ben található.
Kámán Géza két esztendeje kereskedelmi vezetője a kirendeltségnek. A hozzá tartozó három megyében - Zala, Veszprém, Vas - éppen az utóbbi két esztendőben növekedett meg a forgalom jelentősen, mintegy hetven százalékkal. Nem kis eredmény ez, amikor a ropogtatni valók kedvelőit más, hasonló termékeket gyártó és forgalmazó cégek is igyekeznek meghódítani.
Az üzleti életben a megbízható, állandó minőség, a pontos szálh\'tás a legjobb ajánlólevél a partnerek szemében. Erről Zalaegerszegen hét gépkocsi, és az azzal közlekedő, szállító üzletkötők is gondoskodnak. Legalább havonta minden partnerükhöz eljutnak, legyen az egy kis bolt vagy büfé, vagy éppen
jelentősebb üzletlánc áruháza. De ha valahol előbb van szükség után-póüásra, ott a telefon, a fax: 92/324-134.
A Chio Magyarország Kft. nem kevesebb mint huszonhat féle terméket kínál, s ez még nem is a végleges szám. Felsorolni is nehéz lenne a sós, paprikás, mogyorós és a többi ízesítésű változatokat. Lehet tehát választani tetszésünk szerint. A legújabb, az ugráló kengurut formázó snack minden bizonnyal a gyerekek kedvence lesz.
Segítségével két célkitűzés is megvalósulhat. Az egyik, a termékskála bővítése máris, s az iskolai büfék őszi startja után a másik, a forgalomemelés is.
CHIO - A szétROPPANTani JO!
Évente néhány alkalommal rövid Jelzést adunk a Kanizsa Sörgyár Rt-vei szoros kereskedelmi kapcsolatban álló Keszthelyi Sörüzem Kft-ből. Az előzményekhez tartozik, hogy a Festetics Kastély északi szárnyában két évtizede létesített fejtóuzem ma már azój Martinovics úti ipartelepen csak termékforgalmazással foglalkozik, a gyártás Immár két éve a régi helyen megszűnt, A vásárlókat színvonalasabb vendéglátással, a vendéglátóegységhez szükséges felszerelésekkel, díszítőelemekkel, Italkülönlegességek-krf, akciókkal hívják fel magukra a figyelmet folyamatosan. Bővült a skálájuk, szervezettebbé vált a munka, a fiatal vezetó csapatuk új szervezési módszereket valósított meg. Munkatársunkat loza Mihály, a kaefté vezetője és egyik helyettese, Pampeirics György tájékoztatta, egy mozgalmas július végi munkanapon.
szállítási tevékenység folyamatos, minden észrevételünkre azonnal reagálnak.
Szinte percre pontossá vált a szállítási munka. Sörhiány immár három éve ismeretlen fogalom egységünkben. A kért mennyiség Kanizsától szinte perc-
szűkült, az előrejelzések szerint augusztus tíz-tizenötödikével lecseng Látni kell azt is, hogy a fogyasztás szerkezete átalakult, javult a szolgáltatás színvonala, de az árak is befolyásolják egy-egy termék vásárlását. Feszültebbé vált a piaci helyzet, tapasztaljuk, hogy van
NYOLCVAN SZÁZALÉKBAN KANIZSAI SÖRÖKET FORGALMAZNAK
.....
...........is
- Érdemes emlékeznem arra az öt évvel ezelőtti sikeres különválásra az anyagyártól, ami rendkívül hatásos intézkedésnek bizonyult - mondta a vezető. - Mi bíztunk a sikerben! Az új telephely, az új munkatempó olyan lendületet adott, amely a mai kiváló eredményekhez vezetett. Az új egység tárolótere hétszáz négyzetméter, a diszkóm áruház alapterülete eléri a kétszázötven négyzetmétert.
- Nyolcvan százalékban a Kanizsa Sörgyár Pilsner Ulver sörét forgalmazzuk A nagykereskedelmi tevékenységünket bővítettük, a palackozott borok
és a pezsgők teljes választékával. Az égetett szeszek forgalmazása is jelentősen növeli bevételünket.
- A kereskedelmi egységek zöme panaszkodott, hogy csökkent a forgalmuk. Önöknél hogyan alakult a kép?
- Aj 1996-os gazdasági évünk a bázis évhez viszonyítva több terméknél lényeges erősödést mutat. Sikerült több sört forgalmazni és olyan zalai és veszprémi területet bekapcsolni, amely eddig ódzkodott tőlünk... Az új alapokra történt helyezés után kapcsolatunk a kanizsai gyárral példássá váll! A napi munkában naprakészek vagyunk, a
nyi pontossággal érkezik. Keresett a Korona. Előnyét az ízében, a zamatában, tartósságában és nem utolsó sorban az elfogadható árában is látjuk -mondta szinte egyszusszra a két vezető. - A másik keresett sörfajta a Kanizsai Világos, nyáron a Hofbru Pils hordós és a palackos változata.
- Beszélhetünk-e szezonról?
- Sajnos ezt el kell felejteni, mivel a régebbi években a három-négyszáz százalékos szezonindex volt a jellemző! Már két éve a változó időjárás nagyon behatárolja részünkről is az intenzívebb munkát. A szezon négy-öt hétre le-
olyan büfé, amely ezen a nyáron ki sem nyitott, egyszóval a bérleményt nem tudja fenntartani!
- Az irodaház alatti diszkóm bevált, jól működik, szinte minden kereskedő réteg megtalálja és megkapja a számára fontos terméket az olcsóbb italtól a drágábbig bezárólag. Sok kanizsai vásárlónk van, főleg akinek a közelben van vendéglátó vagy kereskedelmi egysége, de sok az egyéni partnerünk is -mondta befejezésül a két kereskedelmi szakember.
Bödör Béla
19%. augusztus 16.
I
KANIZSA - 7>R
2
Új üdülési forma
KÖNNYŰ ÉLET AZ EASY LIFE CLUB-BAL
Ha valaki épít egy hétvégi házat a Balatonon, a Dunakanyarban vagy éppen máshol, jó esetben, Is csak néhány hetet tud ott tölteni évente. Emellett még izgulhat is, nem törnek-e be rossz szándékú emberek éppen hozzá! S évről évre töltheti a szabadságát ugyanott.
Van más megoldás is már! A világ minden táján üdülhet, ha belép az EASY LIFE CLUB-ba. Hogyan? Tessék figyelni!
A H-BUILD 2000 Építő és Üdülési Részvénytársaság 1994. novemberében azzal a céllal alakult, hogy felépítse és üzemeltesse az EASY LIFE Clubot. Az értékesítést timesharing (időrészesedési) rendszerben az IBUSZ Marketing Kft., valamint 1996 júliusától az EXPRESS Utazási Rt. végzi.
Az E.L.C. üdülőfalu közigazgatásilag Mosonmagyaróvárhoz tartozó Krisztina major területén kerül kialakításra. A klub Bécs és Budapest irányából egyaránt jól megközelíthető az Ml-es autópálya új szakaszáról. Az üdülőfalu vonzáskörzetében olyan idegenforgalmi szempontból jelentős nagyvárosok találhatók mint Győr, Sopron, Kőszeg, Szombathely. *
A klub tagjainak a pihenéshez az alábbi szolgáltatásokat kínálják: fedett és nyitott uszoda, tenisz, fallabda, kosár- és röplabda, valamint tollaslabdapályák. Szaunák,
masszázs és szolárium is várja a vendégeket. A jól felszerelt kondicionáló terem az amatőr és profi bodysok igényeit egyaránt kielégíti. Akinek biliárdozni támad kedve, hódolhat szenvedélyének.
Étterem, söröző, espresso, disco, drink bár áll a vendégek rendelkezésére. A természet kedvelőinek lovardán kívül horgászatra, vadászatra egyaránt lehetősége nyílik.
Igény szerint buszjáratok indulnak a szomszédos Ausztriába kirándulás és bevásárlás céljából.
Az apartmanok 2-4-6 személyesek, felszereltségük minden igényt kielégít. A klubtagok egész évben igénybe vehetik az E.L.C. szolgáltatásait.
Az ügyfeleket, a klubtagokat kétféle jogviszony köti a részvénytársasághoz: üdülőhasználók és tulajdonosok is. Az üdülőhasználat fejében húszezer forint + ÁFA összegű használatbavételi díjat kell fizetni, s egyidejűleg a szezonértéknek megfelelő darabszámú H-BUILD részvényt vásárol.
Aki a külföldi üdüléseket részesíti előnyben, azt az RCI keretein belül veheti igénybe. Több mint 1,8 milliós tagságával az RCI a világ legnagyobb és legsikeresebb csereüdülési klubja. Az RCI tagjaként a saját timeshare heteit más tagokkal cserélheti el. A szervezet a világ nyolcvan országából, több mint háromezer apartman klubjában mintegy kétmillió családtagját üdülteti évről évre négy-öt csillagos színvonalon.
Aki külföldön szeretné élvezni a pihenés örömeit, 215 DEM - két évre szóló - tagsági díj megfizetésével kiváltja az RCI tagságot. Ez kötelező. A tagnak rendelkeznie kell egy úgynevezett cserealappal, jelen esetben az E.L.C.-ben megvásárolt egy vagy több üdülési hét, amit minden évben el tud cserélni a katalógusban szereplő apartmanokban töltendő hétre. A rendszer mindenki számára korrekt cserét biztosít. Mind a felajánlott hétnek, mind a kiválasztott hétnek megvan a maga csereértéke, melyet az üdülő szolgáltatásai, a kereslet és a szezon határoznak meg.
Az RCI folyamatosan ellenőrzi a tagjai által nyújtott szolgáltatások minőségét és további szolgáltatásokkal is tagjai rendelkezésére áll.
Gombás Imre
INFORMÁCIÓ: EXPRESS UTAZÁSI IRODA
Nagykanizsa, Deák tér I. Telefon: 93/314-375
TISZTELT HÖLGYEM! TISZTELT URAM!
Ezúton szeretném megköszönni a 7. sz. választókerületben a támogatást, a biztatást, a nagyszámú ajánlást, ígérem, megválasztásom esetén az Ön véleménye, problémája hangot kap a városi önkormányzatban.
Kérem, jöjjön el augusztus 24-én választani, hogy véleményét, az Ön és a városrész érdekeit az önkormányzatban képviselhessem.
Tisztelettel:
V,
A
I 1
h
a
Mayer Ferenc
KANIZSA - /t«p«itu* 20. I
1996. augusztus 16.
ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN ÜNNEPE NAGYKANIZSÁN
DEÁK TÉR Augusztus 19.
18.45 óra Térzenét ad az Olajbányász Fúvószenekar.
19.00 óra Ünnepélyes zászlófelvonás katonai tiszteletadással.
Műsor:
Ünnepi beszédet mond: Tüttő István alpolgármester A műsorban fellépnek: A HEK Rover Mazsorett csoportja, Kanizsa Táncegyüttes, Kőbán Mónika versmondó, Molnár Bernadett versmondó, a Zeneiskola Énekegyüttese. Augusztus 20.
18 óra: Ünnepi istentisztelet a Jézus Szíve Templom előtti téren.
Szentbeszédet mond: Rózsás László kaposvári püspöki helynök.
19 óra: Zászlólevonás katonai tiszteletadással. ERZSÉBET TÉR 1 Török kút
20.30 óra: A Magyar Állami Operaház Tárogató Kvartettjének műsora.
Rossz idő esetén az augusztus 19-i ünnepi műsor színhelye: a Hevesi Sándor Művelődési Központ Kamaraterme, a tárogatóahngverseny pedig a vasemberházi árkádok alatt lesz megtartva.
MEGHÍVÓ
ZALAKAROS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNTÉS KEDVES CSALÁDJÁT AZ 1996. AUGUSZTUS 16-ÁN (PÉNTEKEN) 18.00 ÓRAI KEZDETTEL TARTANDÓ
MILLECENTENÁRIUMI EMLÉKÜNNEPSÉGRE.
Program:
18.00 óra: Polgármesteri Hivatal
Tőzsér Erzsébet szobrászművész: Árpád vezér szobrának avatása
Emlékfa ültetése 19.00 óra: Ünnepi megemlékezés a Kertmoziban Ünnepi beszédet mond:
Dr. Kara Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára Kitüntetések, elismerések átadása Karos Táncegyüttes ünnepi műsora
I I
N
a <
MEGHÍVÓ
Millecentenáriumi megemlékezésünk részeként a Magyar Köztársaság állami ünnepének előestjén, 1996. augusztus 18-án (vasárnap) 18.45 órakor
- a Nagy Imre emlékünnepséget követően -a dr. Moll Károly téri Szent István domborműnél z állam- és egyházalapító István király tiszteletére szervezett
KEGYELETADÁSRA
kerül sor.
Ünnepi beszédet mond: \'Veér Miklós országgyűlési képviselő.
A Szent István dombormű koszorúzása során közreműködik: Kalapos István előadóművész és a Zalai Balaton-parti Ifjúsági Fúvószenekar.
Tisztelettel meghívom önt a világon egyedülálló gyógyfürdővárosunkba, a „Reumások Mekkája "-ként emlegetett Hévízen, a Deák-téri Galéria kamaratermébe
MARTON LÁSZLÓ
Munkácsy-díjas Kiváló és Érdemes Művész alkotásaiból rendezett kiállítás ünnepélyes megnyitására 1996. AUGUSZTUS 18-ÁN (VASÁRNAP) 19.30 ÓRÁRA.
Ünnepi köszöntőt mond: Vértes Árpád, Hévíz város polgármestere
Megnyitó beszédet tart: Szekeres Imre országgyűlési képviselő, a Nagy Imre Bizottság elnöke A tárlat megtekinthető: 1996. augusztus 31-ig Nyitvatartási idő: hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.
Tisztelettel meghívom Önt, családját és barátait 1996. AUGUSZTUS 18-ÁN (VASÁRNAP) 18 ÓRÁRA a mártírhalált halt miniszterelnök
NAGY IMRE
születésének centenáriuma alkalmával, hévízi tartózkodásának 50. évfordulóján szervezett megemlékezésre. Az ünnepség részeként avatásra kerül Nagy Imre köztéri mellszobra,
MARTON LÁSZLÓ Munkácsy-díjas Kiváló és Érdemes Művész ez alkalomra készített alkotása. Helyszín: Kossuth u. (posta előtt)
AZ EMLÉKEST RÉSZLETES PROGRAMJA: Ünnepi köszöntőt mond, majd a portrét leleplezi: VÉRTES ÁRPÁD, Hévíz város polgármestere. Méltató beszédet tart: DR. KOPÁCSI SÁNDOR nyugalmazott rendőr altábornagy, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. Hévíz Város Díszpolgára cím adományozása MARTON LÁSZLÓ szobrászművésznek. NAGY IMRE szobrának megkoszorúzása.
KÖZREMŰKÖDIK: LUGOSI TIBOR nívódíjas tárogatóművész BESENCZI ÁRPÁD előadóművész KARDOS JÓZSEF versmondó és a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar Augusztus 20-án 20.30 órakor Nagy Imre emlékére ünnepi gálaműsor lesz a Hévíz Galéria Átriumában. MEGJELENÉSÉVEL TISZTELJE MEG RENDEZVÉNYÜNKET!
A Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke és Zalavár község polgármestere TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT AZ 1996. AUGUSZTUS 20-ÁN ZALA VÁRON rendezendő ZALA MEGYE MILLECENTENÁRIUMI KÖZPONTI ÜNNEPSÉGÉRE.
VÁRSZIGETI PROGRAM
10 óra: Szentmise és Szent István Kápolna megáldása.
Celebrálja: Bálás Béla megyés püspök.
11 óra: Köszöntőt mond: Varga László,
a Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke. Ünnepi szónok: Engel Pál akadémikus. Közreműködnek: Major Zsolt színművész, a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar és a Keszthelyi Helikon Kórus. KULTURÁLIS PROGRAM 13.00 óra: Megyei Népművészeti Kiállítás Helyszín: Általános Iskola. Megnyitja: dr. Petánovics Katalin néprajzkutató. Művészeti együttesek felvonulása a faluközponttól a szabadtéri színpadhoz (Általános Iskola). A Falunapot megnyitja és az új kenyeret megszegi: Berkenyés István polgármester. „Zala megye az én hazám" IV. Közösségi pályázat megyei záróvetélkedője és díjkiosztó ünnepsége Helyszín: Művelődési ház (Rossz idő esetén Sármelléken, az ÁMK-ban.) MŰSOR A SZABADTÉRI SZÍNPADON (rossz idő esetén a Művelődési Házban) 14.30 óra Közreműködnek:
Pacsai citerazenekar és pávakör Bucsutai Pávakör
- Zalavári művészeti csoportok Szentlászlói néptánccsoport (Szlovénia)
- Varasdi KUD HROVATSKIH ZELJEZNICA néptánccsoport és tamburazenekar (Horvátország)
- Csáktornyai MACKOVCE néptánccsoport és tamburazenekar (Horvátország)
- Zalakarosi Táncegyüttes
- Zalai Táncegyüttes Lorenzó zenekar Vonyarcvashegyi fúvószenekar Keszthelyi Nagyváthy Néptáncegyüttes Zalaszabari Általános Iskola művészeti csoportjai
20 óra: Bál a Művelődési Házban, a Lorenzó zenekar közreműködésével.
13.30 óra
1 i 14.00 óra

Q a 14.00 óra
1996. augusztus 16.
I
KANIZSA - Vtotdeté*
i
v&v
Csemegcáruk széles választékával, zöldséggel-gyümölccsel, olcsó és világmárka vegyipari-kozmetikai termékekkel állunk kedves vásárlóink rendelkezésére VMÁQNAP 16!
Párizsitól a parasztkolbászig, cipőkrémtől a márkás italokig nálunk mindent megtalál.
Februártól megvásárolhatja kiskertjébe a legszükségesebb vetőmagokat is az Attila u. 10-ben, a V&V ABC-bcn
NYITVA TARTÁS:
H-P.: 5.20-19.00 Sz.: 5.30-12.00 V.: 6.00-10.00
VAJDA & VAJDANE
álll|É|fPÍÍ
AUGUSZTUS HÓNAPBAN AKCIÓS ÁRON
CSÁK BENNE 3IZZ!
VÁSÁROLHATJA MEG AZ ÜZLETEKBEN ÁLMAI HULLÁM-CHIPSÉT, A
CfflO RIP-CHTP-et
Köszönjük, hogy termékeinket fogyasztja!
Egy hűsítő ital mellé CHIO CHIPS az igazi.
Az ínyencek
CHIO-t ropogtatnak!
MEGNYÍLT a FÖLDI KFT.
Vendéglátó és Kereskedelmi Eszközök Boltja.
NAGYKANIZSA, KIRÁLY U. 31/H. Telefon: 93/322-175, 06/30/573-117
BALATON FÜSZ6RT
KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAGYKANIZSAI RAKTÁRHÁZA 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 119. TelVfax: 06-93/313-037
CSÖKKENTETTÜK ARAINKAT!
A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN korszerűsített új diszkontárakkal várjuk vásárlóinkat!
AJÁNLATUNKBÓL:
- Étolaj 5 l-es 865 Ft
- Arany kakaó 4x 100 gr 269 Ft
- Paloma kávé 250 gr 299 Ft
- Otthon kávé 300 gr 195 Ft
- Domestos arctic 750 ml 199 Ft
- Pril mosogatószer 164 Ft
- Tomi kristály 1,6 kg 378 Ft
- Safeguard tusfürdő 235 Ft
Széles körű étkezésiutalvány-beváltás: diszkontáron!
(Balaton Fűszert, Tungsram, Zala Volán, Enni-kék, Ticket Restaurant)
Önkiszolgáló C+C Áruházunkban minden vállalkozó nagyker. áron vásárolhat!
50 EZER FT FELETTI VÁSÁRLÁSNÁL 1.000 FT KEDVEZMÉNY!
AJÁNLJUK MAGUNKAT
BALATON FŰSZERT RT. Nagykanizsa, Csengery u. 119.
10
|T KANIZSA - Id&fafi u*l*AJftéii, )
1996. augusztus 16.
Augusztus huszonnegyedikén, a jövő szombaton sorra kerülő időközi választáson hat képviselőjelölt indul a hetes számú választókerület megüresedett képviselői helyének megszerzéséért.
A jelöltektől az alábbi kérdésekre vártuk a választ:
O A képviselőjelöltséget megelőzően milyen politikai, közéleti tevékenységet folytatott?
© Mi ambicionálta arra, hogy a 7. számú választókörzet képviselőjelöltjeként harcba szálljon a mandátumért? Milyen megoldásra váró problémák sújtják a körzetet?
© A város társadalmi, gazdasági életében és az egészségügyi, szociális, oktatási, kulturális területen milyen problémák megoldását tartja a legsürgetőbb feladatnak?
O A közgyűlés és a bizottságok struktúrájában, munkájában milyen változtatást javasolna?
kahelyi közösség mindig többet segített az egyes embereknek mint a zászlólengetők serege. Természetesen kisközösségekben mindig szívesen vállaltam munkát és felelősséget, jelenleg is közös képviselője vagyok a lakóközösségünknek 32 évesen lettem tagja életemben először egy pártnak, itt láttam törekvést az egyes emberről való gondoskodásra.
Nem szeretnék ,,harcba szállni", mert ez nem háború. (Még akkor sem, ha egyesek úgy gondolják)
A tettvágy és az elkötelezettség ambicionál. Úgy érzem, tudok, akarok és képes vagyok arra, hogy tevékenyen képviseljem választóim érdekeit. Ott élek, ugyanolyan körülmények között, mint a körzet választópolgárai. Nem akarok,, nagy politikát" csinálni, sok „kis" eredményre törekszem. Én is, mint a legtöbb bérből és fizetésből élő ember „szemmagasság-
nye nélkül fontosnak tartom a kerületet érintő garázsépítési akció egyeztetését az érintett lakóközösségekkel, lakókkal. A közbiztonság javítását szolgálhatja a városrészben létrehozandó rendőrőrs. Szükségesnek látom a helyi adórendelet átalakítását oly módon, hogy az lényegesen nagyobb kedvezményt biztosítson a munkahelyteremtő, illetve munkahelymegőrző vállalatok, vállalkozások számára.
Környezetvédelmi szempontból is rendkívül fontos a szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztése, valamint az új hulladéklerakó Nagykanizsán történőfelépítése. A szelektív hulladékgyűjtés relatíve olcsóbbá teszi a szemételhelyezést és ez kihat a lakossági szemétdíjakra, az építendő lerakó pedig amennyiben távolabb, idegen önkormányzat területén épülne meg, rendkívül megdrágítaná a szemétszállítás költségét. Megfontolandónak tartom a keleti városrészben önkor-
egyes képviselők túlszereplését, a szőrszálhasogatást és a megfelleb-bezhetetlenség megnyilatkozásait. Valószínűnek tartom, hogy a közgyűlési munka színvonalát a szakbizottságokban végzett tevékenység is alapvetően befolyásolja.
A kérdést jelöltnek feltenni - aki eddig nem vehetett részt bizottságok munkájában - kissé korainak tartom, megválasztásom esetén egy negyed év múlva érdemi választfogok adni.
CZUPI GYULA MDNP
ON VÁLASZT!
BAUMGARTNER PÉTER
MSZP
Elkötelezett ember vagyok, de direkt módon nem politizáltam. Az elkötelezettséget a „Kisemberek" iránt, a rászorulók iránt éreztem. Az Őproblémáik megoldásához tapasztalatom szerint nem elsősorban a nagy politikai pártok és különösen nem ideológiai alapon szerveződött politikai mozgalmak jelentik a segítséget. Egy jó barát, egy jó szomszéd, vagy egy jó mun-
ból" nézem a dolgokat és a valóságot.
©
Erre a kérdésre csak rossz választ tudnék adni. Megítélésem szerint, aki a kérdésre prioritások meghatározásával válaszol, tévúton jár, bármilyen jószándék is vezérli. Nem hiszem, hogy a kérdésben megfogalmazott területek átalakítása, vagy fejlesztése csak a másik rovására történhetne.
Úgy vélem, hogy harmonikus kapcsolatra kell törekednünk amikor társadalmi-gazdasági problémák megoldásáról, ágazatok kérdéséről beszélünk Természetesen vannak más determinált dolgok, amiket nem lehet újragondolni, csak csinálni. Nem lehet a kórházrekonstrukció befejezéséről polemizálni, nem lehet az oktatási intézmény-rendszer átalakításának szükségességét újragondobii. De nem lehet úgy sem kérdést feltenni, hogy szüksége van-e a városnak egy korszerű, modern, új könyvtárra A problémák és összefüggések ennél lényegesen bonyolultabbak
Sorrendiség és a teljesség igé-
mányzati ügyféliroda működtetését, amely akár az esti órákban is lehetővé tenné az itt élő embereknek, hogy a számukra legfontosabb kérdésekben tájékoztatást kapjanak Természetesen az egyszerűbb ügyeket (gépjárműátjelentés, igazolványok igénylése, segélyekhez szükséges nyomtatványokhoz jutás stb.) a helyszínen és azonnal intézné az iroda.
Megítélésem szerint a közgyűlés munkáját és döntéseit továbbra is a városközpontú gondolkodás jellemzi. Mintha nem vennék tudomásul, hogy a városi polgárok többsége nem az Erzsébet téren és a Fő utcán, hanem a keleti városrészben és a peremkerületekben él. Amit talán a legfontosabbnak érzek: bármit teszünk a kérdésben szereplő témákban, azt csak a lehető legszélesebb támogatottsággal, a választókerület lakóival állandó párbeszédben, a többség akaratából tegyük.
Sok kanizsai polgárral egyetemben, magam is sokszor ellenérzéssel figyeltem a közgyűléseken
- 1991-94-ig önkormányzati képviselő voltam, jelenleg az Ügyrendi Bizottság külső tagja vagyok. Szeretnék továbbra is a közélet részese lenni, bármilyen helyezést érek is el
- Nyolcévi ott élés után vállaltam a Néppárt jelölését, úgy gondolom, ismerem a lakótelepet, illetve az ott élők problémáit. Tudom, mit jelent például az, ha a homokozóban a gyerek nemcsak homokot talál, hanem egyéb tarkaságot is... Véleményem szerint megoldásra váró feladat a parkok, a játszóterek, a játékok rendberakása, s a volt tanuszodára is ráférne a felújítás, hogy újra működhessen, eredeti funkciójának megfelelően. Szükség lenne a kerületben rendőri szerv jelenlétére is. De talán a legfontosabb — és a szívemhez leginkább közel álló -dolog, hogy legyenek nagy zöldterületek, például a remélem beépítetlenül maradó tereken. Képviselőségem ideje alatt is úgy szóltam hozzá a felmerülő kérdésekhez, hogy erre a körzetre mindig tekintettel voltam.
1996. augusztus 16.
( KANIZSA - Ictsüfy uáUAitáA )
11
©
- Olyan oktatási intézmények kellenek amelyekben versenyképes oktatás folyik Legyenek olyan nagykanizsai diákok akik a szaktudás, a továbbtanulás terén versenyképesek Úgy gondolom, hogy ma ez van leginkább veszélyben. Az egészségügyi intézményekben fontos volna az alapellátásra odafigyelni, mert a szépítés közben ez mintha kikerült volna az érdeklődés középpontjábóL Annak természetesen nagyon örülök hogy a kórházrekonstrukciót sikerült megvalósítani.
Gazdasági tekintetben fontosnak tartanám, hogy a város nagy kedvezményekkel próbáljon ipart édesgetni ide, területtel infrastruktúrával megkínálva az- ajánlkozókat. Tudomásom szerint több nagyszerű alkalom szalasztódon el, mert a város nem volt rá felkészülve. E tekintetben fejlődnünk kellene. Jó példákat láthatunk az ország több területén, ahol adókedvezményt, olcsóbb területet adnak a vállalkozóknak csak azért, hogy munkalehetőségek teremtődjenek Nem az a megoldás, hogy a munkanélküliek megfelelő ellátásban részesüljenek, hanem hogy munkahelyet teremtsünk számukra. Ez pedig csak ipartelepítéssel oldható meg. Egyébként van olyan elképzelésem is, hogy ki kellene találni a város legérdekesebb látványosságát. Itt biztosan rengeteg ötlet merül fel, egyvalaminek azonban lennie kell, amiért az átutazó vendégek Nagykanizsát célállomássá teszik. Valami, ami miatt érdemes a városba jönni, és itt tölteni néhány napot.
- Képviselőként annak a híve voltam, hogy minél kevesebb bizottság legyen, hogy minél kevesebb egyeztetésre legyen szükség. Viszont a bizottságok minél többször alkalmi vagy állandó albizottságokat tartsanak fönn, ahol akár a külső tagok is többségben lehetnek. Ezek az albizottságok komolyan előkészített ajánlásokkal fordulnának a bizottságokhoz, s az tulajdonképpen csak ezeket tárgyalja. Tehát már a bizottságon belül megtörténik a „nagy" egyeztetés, amely minden valószínűség szerint a közgyűlésen is többségre juthat.
JOHANIDESZ ISTVÁN
Agrárszövetség
Két évvel ezelőtt országgyűlési képviselőjelölt voltam, nagyon komoly kampánymunkát végeztünk nemcsak Nagykanizsán, de annak környékén is. Több lakossági fórumon vettem részt, megismertem az emberek életkörülményeit, munkáját, gondolkodását. A városon belül az állami gazdaságban dolgozva szereztem gazdasági tapasztalatokat. Emellett a rendszerváltás előtt részt vettem a legtöbb városi rendezvényen, kulturálison és az akkor politikainak mondottakon is. 1990 óta pedig az Agrárszövetség által támogatott illetve szervezett rendezvények, megmozdulások koszorúzások résztvevője voltam és vagyok El szoktam látogatni a Közéleti Klubba, ott is ismerkedtem a város ismert személyiségeivel. Ezen kívül a munkahelyemen, a Cserháti-szakközépiskolában megrendezésre került programok tevékeny közreműködője voltam és vagyok. Napi munkám során a gyerekekkel, szülőkkel tartom a kapcsolatot ugyanúgy, mint a városi szervezetekkel, intézményekkel Ez is közélet, hiszen nagyon összetett dolog ez, nem lehet leszűkíteni egy-egy területre. Aki az oktatásban dolgozik az egyben részt vesz a közéletben is, figyelemmel kísérik a cselekedeteit, magatartását, megnyilvánulásait. Folyóiratokban jelentek meg főleg az oktatással kapcsolatos publikációim. Az elmúlt években dolgoztam a Kertbarát Körben is, amely nem politikai fórum ugyan, de a mai magyar ember hétköznapi élete nem mentes a politikától, gazdaságpolitikától -így ez is közélet.
©
Két évvel ezelőtt, az országgyűlési képviselőválasztásokat követően - amikor az Agrárszövetség
nem jutott be a Parlamentbe —, úgy gondoltuk, hogy nem szabadfeladni. Ha egyszer valaki úgy gondolta és úgy is érzi, hogy szívesen dolgozik a lakókörzetében lakókért, a környezet szebbé, jobbá tételéért, az emberek életkörülményeinek javításáért, kiszolgálásukért, a szolgáltatásokkal való jobb ellátásukért, annak el kell indulnia a helyhatósági választásokon is. Két éve ez volt a legfőbb motivációm. A sikertelen országgyűlési választások ellenére az agrárszakemberek, az agrárszférában dolgozók megítélése nem volt rossz, hiszen az emberek látják és nagyra értékelik a mindennapi küzdelmeiket. A helyhatósági választásokon az SZDSZ-szel és a Vállalkozók Pártjával közösen indított az Agrárszövetség jelölteket. Én akkor ebben a körzetben két szavazattal elmaradva második lettem. Az ember úgy gondolná, hogy két sikertelen választás után nem sok értelme van újra próbálkozni, de nem így van. Az emberek elvárták tőlem, hogy ne vonuljak vissza, elvárták, hogy véleményt mondjak a testület munkájáról, a lakókörzet gondjairól. Ébren tartották bennem az érdeklődést a közéleti munka iránt. Ez és az ismerősök barátok biztatása volt a motiváló tényező, hogy elinduljak az időközi választáson. Tizenhat éve lakom a körzetben, ismerem a gondokat. A Munkás utcában lakó választópolgárok felhívták a figyelmemet arra, hogy a Munkás utca 2. számú lakóépület előtt és a Hevesi úton rendkívül nagy a kamionforgalom. Ez megoldásra váró probléma. Sajnos nincs megoldva, hogy a hetes főút elkerülő szakaszáig a Kaposvári útról a megfelelő úton át lehessen vezetni afor-gabnat. Az éjszaka sem nyugodt ezek miatt azon a környéken, nem beszélve a balesetekről, amelyeknek a száma az elmúlt időszakban az ominózus helyszínen megnőtt. Hasonló neuralgikus probléma a Munkás utca-Kazanlak körút—Rózsa utca által határolt terület zöldövezeteinek állapota. Ezek rendkívül elhanyagoltak, az ott élők szerint a jelenlegi városvezetés nem fordít erre kellő gondot. Talán a rendőrségnek sincs elég embere, ereje, energiája arra, hogy ezt a városrészt rendszeresen figyelemmel kísérje. Este tíz óra után gyakori az ittas emberek randalírozása, a közbiztonság mindenképpen javításra szorul. A közlekedés és a parkok rendben tartása környezetvédelmi problémákat is megoldana, hiszen tisztább lenne a levegő, nem keletkezne szemétdomb a játszótéren, nem hordaná a szél a hulladékot az esetenként kaszált, karban-
tartott, hulladékgyűjtőkkel ellátott területen.
©
Úgy érzem, Nagykanizsa lakosságára egy nagymértékű befelé fordulás, elfásulás a jellemző. Ezt tapasztaltuk az aláírásgyűjtések során is. A másfél parlamenti ciklus alatt az emberek a nagypolitikában csalódtak A be nem váltott ígéretek, az elhangzott és egy hét múlva megcáfolt kijelentések az áremelésekről, gazdasági megszorításokról oda vezettek hogy hiteltelenné tették a politikát. Ezen csak nagyon korrekt és kiszámítható politikai döntésekkel és magatartással lehetne segíteni. Ez érvényes a helyi önkormányzatra is. A város gazdasági életéről az a véleményem, hogy mindenképen be kell fejezni a városfejlesztési stratégia kidolgozását, hogy Kanizsa ne maradjon le a hasonló nagyságrendű városok fejlődése mögött. Kell, hogy legyen a városban gazdasági fejlesztési koncepció, amely kihat az oktatásra, a szociális ellátottságra, más területek problémáinak megoldására is. Ha jól körübié-zünk a gazdasági élet területéi, azt látjuk, hogy alig maradt olyan nagyüzem, amelynek a foglalkoztatás terén nagy szerepe lenne, és ez bizony kihat a szociális kérdésekre is. A munkanélküliség, az alacsony jövedelmek, a bizonytalanság sok problémát hordoz magában. Ezen a helyzeten segíteni kell. Ha a gazdasági téren igénylik a véleményemet, tapasztalataimat, szívesen közreműködöm a probléma megoldásában. A városlakók úgy látják és magam is azt tapasztalom, hogy Nagykanizsa fejlődése - ha csak a megye másik nagy városát, Zalaegerszeget nézzük - bizony, visszaesett. Az egészségügy-gyei kapcsolatos helyi problémák igazából országos problémák. A finanszírozási, ellátási bizonytalanságokon csak központi megoldásokkal lehet túllépni. Akkor talán a kanizsai kórház is könnyebben tud működni. Nagyon hiányolom, hogy a környező települések önkormányzatai nem mindig támogatják megfelelő mértékben a kórházat, ugyanakkor a szolgáltatásait igénybe veszik hiszen az ellátási terület oda is kiterjed. Az oktatás legnagyobb gondja abból fakad, hogy a gyermeklétszám csökken és ez rányomja a bélyegét a beiskolázásokra. Ugyanakkor a másik ége-
(FolytaJás a 12. oldalon.)
12
Q KANIZSA - IdsáSfi utU&i&U )
1996. augusztus 16.
(Folytatás a 11. oldalról), tő probléma, hogy az önkormányzat anyagi források vagy nem igazán átgondolt és kiforrt oktatáspolitikai elképzelések hiányában nem úgy finanszírozza az iskolákat, ahogyan elvárható lenne. Előbb-utóbb meg kell mondani, hogy a városban melyek azok az iskolák, amelyek oktatási centrumként működnek és ebbe nem lehet adminisztratív eszközökkel beavatkozni. Ha egy iskolába sok gyerek jelentkezik akkor a szülők véleményét, akaratát tiszteletben kell tartani. Ha egy iskola hat osztálynyi gyereket tud beiskolázni, ha a gyerek és a szülő is ezt akarja, akkor az önkormányzat ne avatkozzon bele úgy, hogy megszabja, hány osztályt lehet indítani. így ugyanis oda jutunk hogy az az iskola, amelynek dolgozói sok hétvégét a beiskolázás előkészítésére áldoztak ugyanoda jutott, mint az, amelyik nem tette ezt olyan mértékben, s ezen a téren nem érvényesül a sokat emlegetett „piacgazdaság". Kulturális területen az a baj. hogy amikor a szociális helyzet rossz, akkor az emberek nagyon keveset tudnak költeni kulhtrális igényeik kielégítésére. Ma inkább a megélhetési gondok kerülnek előtérbe. Azt hiszem, Nagykanizsa nem szűkölködik kulturális programokban, ezeknek a látogatottsága azonban más kérdés, több összetevője van. Véleményem szerint a Hevesi Művelődési Központ és a többi kulturális intézmény működése kielégítő, jó mtflikát végeznek Talán egykét rendezvény belépőjegyének ára lehetne alacsonyabb, mert ha valaki családdal akar elmenni, az már kemény ezrekbe kerülhet. Ha mára szülőknek drága egy-egy program vagy nem érnek rá akkor legalább a diákoknak kellene több kedvezményt adni.
©
A közgyűlés akkor fog hatékonyabban dolgozni a város érdekében, ha nem a pártérdekek, hanem a városérdekek kerülnek előtérbe. Az újságolvasók felháborodottan olvasták hogy adott képviselő azért megy másik pártalapszervezetbe, mert nem a párt elvárásainak megfelelően szavazott esetenként a közgyűlésben. A bizottságok munkájába kívülállóként kevés betekintésünk van. Ami a nyilvánosság elé kerül a tévéközvetítések során, nem elég ahhoz, hogy a struktúrárólfelelősséggel lehessen nyilatkozni. Benn kell élni, dolgozni.
hogy javaslatokat tudjon tenni valaki a működésre vagy a változtatásra vonatkozóan.
MAYER FERENC SZDSZ
- Az ezt megelőző időszakban általában aktív voltam a közélet minden területén. A legutóbbi önkormányzati ciklusban pedig külső tagként vettem részt az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság munkájában.
©
-Az ambicionált, hogy az elmúlt két évben a szokásosnál passzívabb voltam a közéletet tekintve, egyszerűen azért, mert egyrészt nem is igényelték különösképpen a tevékenységemet, másrészt eléggé elfoglalt mindaz^ ami az iskolában történik hiszen az oktatásügy eléggéforrongó téma mostanában, s a Batthyány-gimnáziumban végzett munka szinte minden időmet lekötötte, de elmondhatom, hogy az iskola jó passzban van, én pedig változatlanul érzek magamban annyi erőt és ambíciót, hogy a mai köz-életiség legfőbb színterén, az önkormányzatban tevékenykedjem. Felkértek rá, hogy vállaljam a jelöltséget, ez a szándék és azok szándéka, akik támogatják a jelölésemet, találkozott. Ilyen egyszerű.
Úgy gondolom, aligha lehet választókerületként kezelni a keleti városrész problémáit, mert ez egy olyan összefüggő egész - sajátos helyi gondokkal -, hogy úgy gondolom, az abban a körzetben érintett valamennyi képviselőnek együtt kellene dolgoznia ahhoz, hogy a városrész problémái orvosolhatók legyenek Itt megítélésem szerint elsősorban - anélkül, hogy konkrétumokat említenék hiszen ehhez nincs elegendő információm - az infrastruktúrát kellene a belvároshoz igazítani, vagy legalább közelíteni. Úgy látom, ez a legnagyobb problémája nemcsak a kerü-
letnek, hanem az egész városrésznek
©
-A szociális, oktatási, egészségügyi és kulturális területek a költségvetés támogatására kényszerülnek, ezek égető gondját kellene elsősorban megoldani. Persze sokan hajlamosak arra, hogy mindezeket kiragadják a várospolitikából, pedig nem lehet, mert meggyőződésem, ahhoz, hogy ezeken a területeken érdemi javulás történjék figyelembe kell venni a város gazdasági helyzetét, a stabilizáció mértékét, hiszen ez meghatározza ezen területek támogatottságának lehetőségét.
©
- A bizottságok feladatmegosztását nem ismerem egészen pontosan, ezért úgy gondolom, felelőtlenség lenne ezek munkájáról véleményt mondani. A közgyűlés munkáját megítélésem szerint egy kicsit politikamentesebbé kellene tenni, mert ha egy lényeges várospolitikai kérdés a közgyűlés vitája során pártpolitikai kérdéssé degradálódik attól a pillanattól kezdve nem vagyok biztos abban, hogy jó várospolitikai döntés születik.
PÓCZA ATTILA FKgP-KDNP-MDF
- A kérdés nem ér váratlanul, különös tekintettel arra, hogy ismerem a pártok jelöltjeit, én úgy gondolom, most leginkább olyan emberekre helyezték a hangsúlyt, akik nem fertőzöttek a politikától és a városért dolgozni akaró szakemberek Én úgy gondolom, hogy a választásokon olyanoknak kellene pártszínekben prioritást adni, akik már hosszú ideje részt vettek a gazdasági-társadalmi átalakulás folyamatában; például a \'89-es időszakban vagy azt megelőzően is hallatták a hangjukat. Ennélfogva úgy érzem, az FKgP, a KDNP és az MDF jelölését el kellett fogadnom.
hisz folyamatosan, már egy évtizede részt veszek közéleti munkákban, úgy a politika, mint a sport területén. Kezdeményezője voltam, hogy az Erzsébet tér visszakapja eredeti nevét, valamint, hogy a 20-as honvédszobor is itt hirdethesse városunk katona hőseinek dicsőségét. Emellett a Magyarok Nemzeti Szövetsége helyi csoportjának megbízottja vagyok, aminek azért örülök különösen, mert e szervezet célkitűzéseinek szellemében sikerült nemzeti tekintetben,, összehozni" a három meghatározó pártot, a Független Kisgazdapártot, a Kereszténydemokrata Néppártot és a Magyar Demokrata Fórumot. Azt hiszem, hogy a jövőt illetően is ez a három párt lesz az a potenciális nemzeti erő, amely szakmai tudását, felkészültségét és támogatottságát tekintve alkalmas lesz arra, hogy leváltsa ezt a népet hitegető, álliberális-szocialista kormányt. Mindezek mellett elkötelezett híve vagyok a sportnak, ez véleményem szerint az ifjúságra hatni képes erkölcsi támasz. Hosszú időn keresztül a Bútorgyár hajdani megyei NB l-es asztalitenisz-csapatának voltam szakosztályvezetője. A jövőben is szeretnék - akár az önkormányzaton belül, akár esetleg azon kívül rekedve - mindent elkövetni azért, hogy a sport minél szélesebb körű támogatást kapjon.
©
- Úgy érzem, az önkormányzatban helye van az egyszerű polgárok képviselőinek is, ezért vállaltam ismételten a megbízást. Azt hiszem, a köizet lakóinak szüksége van egy olyan képviselőre, aki a napi megélhetés gondját magáénak érzi. A körzet — és a város — legnagyobb problémája a munkanélküliség. Tenni kell egy ipari park kialakításáért, a kis és közepes méretű vállalkozások idetelepítéséért.
Katasztrofális a közbiztonság, naponta szakítják le a levelesládákat, törnek fel lakásokat és autókat. Aktuális problémaként merül még föl a közutak állapotának minősége, csakúgy, mint a közvilágítás hiányossága.
©
- Elkeserítő, hogy becsületben megőszült emberek képtelenek kifizetni a gyógyszerek árát, s százaknak kell segélyért folyamodniuk, hogy fenntarthassák magukat. Az önkormányzaton belül véleményem szerint a jelenleginél nagyobb összeget kell biztosítani a szociális, egészségügyi problémák ellátására. Prioritást kell, hogy kapjon a szociális otthonok, a gondozóházak kérdése, különösen, ha
19%. augusztus 16.
( KANIZSA - IctSÁüjí uéUewjtíu, J
13
figyelembe vesszük a nem csekély mértékű kórházi ágyszám csökkentést. A másik fontos dolog az iskolák ügye. Ennyi vajúdás után már meg kellett volna hozni a szükséges döntéseket. Fájó, hogy a város lassan elöregszik a fiatalokat arra kell ösztönözni, hogy itt telepedjenek le, alapítsanak családot. Segíteni kell a lakáshoz jutásukat.
©
- A bizottságok struktúráján mindössze annyit változtatnék, hogy létrehoznám a Sport és Környezetvédelmi bizottságot. Úgy érzem, a jelenlegi felosztásban a sport csak harmadrangú szerepet játszik A környezetvédelemnek véleményem szerint nem a kerékbilincseléssel, hanem egy egészséges „zöld szemlélettel" kellene képviseltetnie magát. Ha megvalósulna ez a szemlélet, úgy érzem, jól működő egységet alkothatna a sporttal Egyébként a bizottságok felépítése elfogadható számomra.
TÖRÖK TIBOR Munkáspárt
A rendszerváltás előtti időszakban KISZ-fukcionáriusként dolgoztam, az Egyesült Izzó KISZ Bizottságának függetlenített titkára voltam öt évig. Ezt követően pártmunkát végeztem. A nyolcvanas évek végén a reformköri mozgalomban vettem részt. Az MSZMP megszűnésekor nem választottam az új pártot, párton kívüli maradtam, jelenleg is az vagyok Azóta a Tungsramban szakszervezeti funkcionáriusként dolgozom. Komoly érdekvédelmi tevékenységet kell kifejteni, főleg a rendszerváltás óta. Az új tulajdonos, a General Electric kemény ellenfél, a dolgozók érdekvédelme komoly munkát jelent. Szakszervezetünk a Liga Szakszervezetekhez tartozik én bekerültem a Liga Tanácsba is, ott képviselem a gyárunkat és a Dél-Zalai Liga Szakszervezeteket. Egész életemben baloldali nézeteket vallottam. A jelöltség ötlete nem tőlem származik A munkáspárti képviselők
kerestek meg, és kértek, hogy induljak el a megüresedett helyért az időközi választáson. Először gondolkodási időt kértem, de hosszas beszélgetések után elvállaltam a jelölést. Párton kívüliként a Munkáspárt jelölését azért vállaltam, mert megismerve a párt önkormányzat munkával kapcsolatos elképzeléseit, azok számomra szimpatikusak voltak
©
A 7. számú választókörzet lakója vagyok magam is, az elsők között költöztem oda. Ismerem a terület légkörét, helyzetét, sok ismerősöm van. Olyan problémákat, ami tíz-tizenöt éve volt a körzetben, most nem lehet találni. Ellátott a körzet szinte minden szempontból A parkfenntartást, a tisztaságot tekintve vannak gondjaink ezen a területen feltétlenül változtatni kellene. A parkok rendben tartása, a játszóterek rendszeres tisztítása több odafigyelést, munkát igényelne. A fásítással nincs probléma, sőt, már egyik-másik túlságosan is megnőtt. Az utak állapota városi probléma, a kátyúzásra sok pénz megy el, de azt tapasztaltam, hogy idén ezt is meg tudták oldani a környékünkön.
Városunk sem mentes azoktól a gondoktól, amelyek országos problémákat jelentenek A város költségvetésében nem kisfeladat a prioritások eldöntése. Én alapvetően azért szállnék harcba a közgyűlésben, hogy olyan beruházásokat támogasson adókedvezménnyel, olcsó vagy ingyenes te-
lekkel, amelyek munkahelyet teremtenek a városban. A munkanélküliségből adódnak a szociális és egyéb problémák is. A város önkormányzata irányában sok kritika merül fel a választópolgárokban. Úgy érzik nem kezeli megyei jogú városhoz méltóan a kérdést. Sokkal gyakorlatiasabbnak kellene lenni ezen a téren is. A szociális tevékenységet nyilvánosabbá tenném. A város közvéleménye elé kellene kerülnie annak, hogy mit tesz a város ezen a téren. Sokan panaszkodnak, hogy nem egyenlőek az esélyek nem ellenőrizhető ki miért kap, ki miért nem szociális támogatást. Kulturális területen is lenne mit tenni, de nagyon jól tudom, hogy sok minden pénzkérdés. Magam is könyvtáros vagyok a gyárban, ismerem a könyvtár helyzetét. Ez nagy feladat, de meg kell oldani. Az iskolák terén kialakult vitákba nem nagyon ástam bele magam, de véleményem szerint a város közvéleményére hallgatni kellene, nemcsak szűk, szakmai okokra hivatkozva lépni. A testületnek nagy összefogással kellene lépni ezen a téren is.
Kívülállóként úgy ítéltem meg, hogy nem is a komoly, nagy dolgokon vitáznak a legtöbbet a képviselők hanem apró-cseprő kicsinyes-ségeken. A fontosabh kérdések pár perces vitával való lezárása hagy az emberben egy olyan érzést, hogy megint elsiklottunk valami felett. Vagy önös érdekek kerülnek előtérbe, vagy pártérdekeket próbálnak meg előtérbe tolni - ezek a közvélemény számára idegenek
nem szimpatikusak. A tévénéző azt látja, hogy a számára fontos kérdéseket nem vesézik ki. A képviselői munka személytelenné vált. Nincs meg az az élő kapcsolat a választópolgárokkal, ami a kampány alatt volt. Vannak olyan dolgok amelyeket egy képviselői fogadóórán nem lehet megbeszélni, elintézni. Az emberekhez a képviselői hely elnyerése után is be kell csöngetni, kérdezni kell őket, a véleményüket, javaslataikat, kéréseiket továbbítani. Ha sikerülne elnyernem a mandátumot, ezt szeretném megvalósítani. Az önkormányzat legjelentősebb bizottságának a gazdasági tűnik de az az érzésem, hogy a bizottság döntései és a végső közgyűlési döntések sokszor nincsenek összhangban a meghatározott elvekkel. Félre siklanak a dolgok A szociális és kulturális bizottságok dolga sem könnyű, hiszen a maradékelv miatt, anyagiak híján nehezen tudnak gazdálkodni. Ebben a városban azért sok minden történik ezen a téren is. Vannak színvonalas, nagy rendezvények, de a lakosság hozzáállása sok mindentől függ, kétoldalú dolog. Az emberek fásultak pénzkérdés is, mire tudnak költeni. A bizottságok munkájában az is nehéz, hogy megtalálják az utat a színvonalas rendezvényekhez, a lakosság érdeklődéséhez, az anyagi lehetőségekhez egyaránt. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a város jó úton ludad a kulturális téren.
Bella Judit Lukács Ibolya
HIRDETMÉNY
Az 1996. augusztus 24-i helyi önkormányzati képviselő választására alakult választási szervek a következők:
Helyi Választási Bizottság
Székhelye: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Telefonja: 93/313-080/102 m. Elnöke: Varga Ferenc, Nagykanizsa, Sugár u. 16. Titkára: Dr. Erdős László, Nagykanizsa, Zrínyi u. 20. Tagjai: Dr. Dani Judit, Nagykanizsa, Platán sor 4. Deiszinger József, Nagykanizsa, Takarék u. 14. SZDSZ. Békési László, Nagykanizsa, Bartók B. u. 6. Munkáspárt. Pápai György, Nagykanizsa, Platán sor 9/A. Magyar Demokrata Néppárt (MDNP). Hajgató Sándor, Nagykanizsa, Bajosai u. 9. FKgP-KI)N1> MDF. Stáhl György Nagykanizsa, Berzsenyi u. 14/B. MSZP. Farkas Tibor, Nagykanizsa, Semmelweis u. 11. Agrárszövetség.
Szavazatszámláló Bizottságok
21. szavazókör: Hevesi S. Általános Iskola, Hevesi u. 2. Elnök: Horváth Lászlóné, Nk. Zemplén Gy. u. 4. Titkár: Tóth Antalné, Nk., Teleki u. 17/A. Tagok: Orbán Ferenc, Nk., Irtás u. 32. Halász Gyula, Nk., Péterfai u. 3. SZDSZ. Horváth György, Nk., Csokonai u. 6/A. Munkáspárt. Krasznainé Harangozó Éva, Nk., Bartók B. u. 12. Magyar Demokrata Néppárt (MDNP). Szerdahelyi Győző, Nk., Bajcsy-Zs. u. 18. FKgP-KDNP MDF. Klonfár István, Nk., Csengery u. 33/A. MSZP.
22. szavazókör: Rózsa üti Általános Iskola, Rózsa u. 9. Elnök: Bolla Lászlóné, Nk., Liszt F. u. 6/C. Titkár: Kötő Jenőné, Nk., Munkás u. 2. Tagok: Róka József, Nk., Király u. 53. Kámánné Szép Teréz, Nk., Kazanlak krt. 7/A. SZDSZ. Földesi János, Nk., Csokonai u. 10/C. Munkáspárt. Ná-dasi Lászlóné, Nk., Királyi Pál u.
9. Magyar Demokrata Néppárt (MDNP). Flumbort József, Nk., Platán sor 8. FKgP-KDNP-MDF. Szabó Imréné, Nk., Csokonai u. 2. MSZP.
23. szavazókör: Vívócsamok, Rózsa u. 9. Elnök: Sorok Ferenc, Nk., Berzsenyi u. 1/C. Titkár: Dr. Kelemen Ottőné, Nk., Berzsenyi u. 14. Tagok: Bálits Károly Nk., Rózsa u. 4. Béres János, Nk., Platán sor 10/A. SZDSZ. Halász István, Nk., Kinizsi u. 72. Munkáspárt. Krasznai Bertalan, Nk., Bartók B. u. 12. Magyar Demokrata Néppárt (MDNP). Simonka József, Nk., Szepetneki u. 1. FKgP-KDNP-MDF. Sütő László, Nk., Corvin u. 8/D. MSZP. Horváth Tibor, Nk., Bartók B. u. 8. Agrárszövetség.
Nagykanizsa, 1996. augusztus
8.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője
14
I
KANIZSA - THou^K
2
1996. augusztus 16.
KfiNIZSfi MŰSOR
AUGUSZTUS 17. SZOMBAT
Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Majomparádé
Stúdió mozi: 18.15 óra: Johnny Mnemonic - A jövő szökevénye
AUGUSZTUS 18. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Majomparádé
Stúdió mozi: 18.15 óra: Johnny Mnemonic - A jövő szökevénye
AUGUSZTUS 19. HÉTFŐ Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Majomparádé Stúdió mozi: 18.15 óra: Johnny Mnemonic - A jövő szökevénye
Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen Kanizsa Tv: 19 óra: KANIZSA TV NYÁRI MTX
AUGUSZTUS 20. KEDD
20.30 óra: A Magyar Állami Operaház Tárogatóegyüttesének műsora az Erzsébet téren, a Török-kútnál
Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Majomparádé
Stúdió mozi: 18.15 óra: Johnny Mnemonic - A jövő szökevénye
AUGUSZTUS 21. SZERDA Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Majomparádé Stúdió mozi: 18.15 óra: Johnny Mnemonic - A jövő szökevénye
Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen Kanizsa TV: 19 óra: KANIZSA TV NYÁRI MIX
AUGUSZTUS 22. CSÜTÖRTÖK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Végképp eltörölni
Stúdió mozi: 18.15 óra: Mrs. Parker és az ördögi kör
Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen Kanizsa TV: 19 óra: KANIZSA TV NYÁRI MIX
AUGUSZTUS 23. f PÉNTEK g
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: g
Végképp eltörölni Stúdió mozi: 18.15 óra: Mrs. 5 Parker és az ördögi kör |
KANIZSAI ÍR SZÉPSÉG
Több verseny dobogós helyezése után két alkalommal is a legszebbnek bizonyult az a kanizsai illetőségű ír szetter, amelynek (akinek?) a gazdája, Poszavecz Zsolt számolt be kutyája sikereiről.
- Kutyám, Dotti másfél éves szuka, Érdről a BERBOSS Kennelből származik és a törzskönyv szerint a Berboss Gooseberry nevet kapta. Első versenyén Grazban negyedik helyezést ért el, de második alkalommal a budapesti klubkiállításon már a dobogó második fokán végzett. Érdekesség, _ hogy az első négy helyezett kutya cg négy testvér volt. A szintén Buda- •§ pesten rendezett világkiállításon ^ ugyanaz a sorrend alakult ki a « négy kutyatestvér között. Amelyik 2 versenyen elindulunk és az én kutyámat megelőző testvére, Gogo Görl is szerepel, mindig ő a nyertes és mi vagyunk a másodikak A felállás ugyanez volt a keszthelyi kiállításon is, de a bécsi és szombathelyi versenyen már sikerült az első helyet elhódítanunk. Szeptem-
berben Komlón lesz a következő megmérettetés. Ha ott sikerül az elsőhely, akkora három nyertes verseny eredményeként megkapjuk a Junior Champion díjat. Ezt követően valószínűleg már felnőtt kutyák között indulunk a versenyeken, ki-
állításokon. Jövőre Finnországban lesz a világkiállítás, oda szeretnénk eljutni és szép eredményt elérni. Ezzel követnénk a kutyus szüleinek, a holland kan Victomak és anyjának, Riszának az eredményességét.
A NAGYRANŐTT FÜTYI
Ha jól emlékszem, Arnold Schwarzeneggert rnindössze egyetlen filmjében lehetett csak úgy-ahogy pucéran, nővel ölelkezve látni: a számára is bevallottankirándulásnak számító, a piacon amúgy elég csúfosat bukó Ikrek-ben. (Nemrég lehetett újra látni az HBO-n). Persze ott se nagyon hazudtolta meg magát, afféle jóllakott napközisként pihegett a filmbéli szüzességét elvevő bombázó térdei között. A rövid kitérő aztán nem is hagyott túl mély nyomot karrierjén, hamar visszatért jól begyakorolt stílusához, amit a mostani Eraser is bizonyít.
Schwarzi esetében színészi fejlődésről, vagy akár az opusok között feszülő megkülönböztető ívről snassz lenne komolyan értekezni. Változatosság csak annyi, mintha csupán a díszleteket cserélgetnék. Vörös zsaru - Predátor - Terminator - Emlékmás: az
Végképp eltörölni
egyikben lekent pofon a következőben csattan, de a stukker ugyanaz.
Azám, a stukker. Mert akárhogy is nézzük, Arnold mégis igazi kemény macho, csak afféle posztmodern amerikánusként, aki ma-csóságátmárnemagatyájában, hanem a két markában hordja, s valami otromba hard-pomóba illő, ak-ciőról-akcióra ugráló ritmusban kapkodja elő az egyre nagyobb gépágyúkat Arról már nem is beszélve, hogy úgy tartja fel kézzel a saccra vagy ötven kilós szörnyetegeket, ahogy más férfiember csak pisilni szokott.
Szóval, döglik előtte az ellen, mögötte az asszonynép, bár Őfütyisége az utóbbiakat szóra, bocs, lövésre, se méltatja. Hiszen a nő csak kellék akit - amit -meg kell védeni, mert magában nyámnyila, a pasikat meg le kell kaszabolni, mert minek vannak ott. Motiváció, dramaturgia?
Ugyan már. Ciki lenne, nagyon. Terminátor-agy hogyan chippent-hetne föl érzelmeket?
Amúgy a fallikus párhuzamokat feszegetve be kell látnunk, hogy egyáltalán nem új dolog ez a (film) művészetben: a fegyver mindig is az erő, a férfiasság egyik fő szimbóluma volt. Akinek nagyobb, azé nagyobb. Igaz, a képletet mostanában valami látens homoszexualitás is megmegzavarja, legalábbis némely akciófilm jelrendszere ilyesmit sejtet. Mert a nő, mint olyan, elhanyagolható, a férfi számára az igazi érték csak az egyre nagyobb, egyre keményebb fogású fegyver; igazi feladat pedig az, ha ezzel egymást - hapsik egymás közt - szépen lekaszabolgatjuk. Szóval, utánanézhetne már valaki ennek a nagyra nőtt mamiasznak: kisterminátor korában nem szokott véletlenül gyakran bepisilni?
Nagy Csaba
19%. augusztus 16,
KANIZSA — TfuuptfiH
15
ZSADON ANDREA
ES
SZOLNOKI TIBOR
KEDVENCEI
Melyik 9 kedvenc országa?
— \\u\\zlrm. FHmJe?
— Sylvester Stallone összes filmje Politikus.! •:
— Legújabban Clinton, tetszik, ahogy a helyzeteket próbálja megoldani
Sportolója?
— Schmitt Fát
Zeneszerzője?
— Puccini Színe?
— Sárga, Évszakja?
— A tarasz vagy az asz. Állata?
— Kutyus, Autója?
— Mercedes, Költője?
— Radnóti Miklós. Itala?
— Száraz pezsgő*. Könyve?
— George Satui regénye, a Consuelo amely tgy énekesnő életéről szói
Szerepe?
— A víg özvegy, a mii efjátszottam, és a Lammermoori Lucia, amit eljátszanék.
Kollégája?
— Szolnoki Tibor.
Olaszország. Casablanca. Clinton,
¦ Kásás Tamás. Nagyon tetszett az, amit az olimpián csinált küzdött, dolgozott, hajtott.
¦ Puccini. Kék. ősz,
¦ A kutya és a ló.
¦ Mercedes.
¦ Baudelaire,
¦ Armagnac. (A konyak egyik erősehh, étpátolt változata.)
¦ Thomas Mann: Varázshegy.
¦ Báni a Csárdáskirály nőből, amit eljátszottam, s hogy mit játszanék, azt a nézőre bízom.
Nyitott vagyok, mindenkivel szívesen dolgozom együtt.
OPERETT:
HANNA ÉS BONI KANIZSÁN
Azt mondták, a legkedvesebb szerepük Glavári Hanna A víg özvegyből és Boni gróf a Csárdáskirálynőből. Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor. Evek óta a magyar operett első vonalába tartoznak. Az elmúlt héten -nem először - városunk vendégei voltak a Bazár Udvari Zenei Estek előadásán. Fellépésük előtt beszélgettünk.
- Mi volt az első találkozásuk az operettel?
- A Zeneakadémiára jártam -kezdi a beszélgetést Zsadon Andrea -, operettel nem is akartam foglalkozni, nem volt ,,közös" élményünk Véletlenül kerültem kapcsolatba a műfajjal, a záróvizsgám előtt Radó Vili, a kecskeméti színház igazgatója keresett meg, azt mondta: „Kislány, gyere hozzám énekelni!" Innen indult az életem. A Leányvásárban kaptam az első szerepet, majd a Cigányszerelem naiva-primadonnáját, Zórikát alakítottam.
- Én a főiskolán musical-operett szakra jártam - folytatta Szobioki Tibor -, s harmadéves koromban Szegeden a Bajadér című Kálmándarabban játszottam először. Azért szeretem az operettet, mert ugyan-
VOLT, VAN ES LESZ!
Az operett mindig vitatott műfaj volt. Sokan megkérdőjelezték és megkérdőjelezik művészi értékét; sokan szeretik, mások nem, semlegesek azonban kevesen maradnak iránta. Létjogosultságához viszont nem férhet kétség, s úgy gondoljuk, ezt nem kell bizonyítani. Zsadon Andrea, a hazai operettszínpad
egyik legkiválóbb primadonnája is így látja ezt: Az operettet sohasem ismerték el és sohasem fogják elismerni Picit szégyellték, nem volt sikk, nem volt elegáns. Érdekes módon mégis telt házuk előtt játszunk, az emberek fütyülik a dallamokat Szeretik. Aki pedig szereti ezt a tipikusan magyar műfajt, az igazi, színvonalas operettműsort láthatott a Bazár Udvari Zenei Estek harmadik rendezvényén. Zsadon Andrea, Morvay Pálma, Szolnoki Tibor és Berkes János az operett-irodalom legismertebb dalait - mondhatjuk -, slágereit elevenítette fel a Kanizsai Operettgálán - helyenként operai színvonalú előadással. A lelkes közönség pedig vastapssal hálálta meg az est záró számát (is), a Csárdáskirálynő legendává vált dalát, a Hajmási Pétert. Az operettparádé sikeres volt. Jól érezte magát a szereplő, jól a néző, s ezúttal az időjárásnak is tetszett a műsor. Hiába állt a barométer esőre. Mi pedig levonhattuk a következtetést: ha operett, akkor szép a
világ...
olyan komolynak tartom, mint más műfajokat, ugyanolyan őszintén kell játszani ezt is.
- Művésznő! Nem próbált meg Ön elszakadni az operettől?
- Megpróbáltam. Debrecenben, Szegeden, Budapesten énekeltem operát, de közben kísérgetett az operett. Végül én is kitartottam mellette, ő is kitartott mellettem.
- Hány szerepet játszott el pályafutása során?
- Nem tudom! Sokat! Az operettirodalomnak azt a részét, amelyet játszanak, mind eljátszottam. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb szerepeket...
- Hogyan telt el az elmúlt évadjuk?
- A saját színházunk életét egyengetjük - válaszolja Zsadon Andrea. - Az Operettvilág elnevezésű együttesünkkel nyáron részt vettünk a frankfurti operett-fesztiválon, az Alte Oper látott vendégül bennünket német és osztrák színházakkal együtt. Három előadást tartottunk esténként több mint kétezer ember tekintette meg a bemutatónkat. Nagy szó ez és nagy siker! Berkes János tenorista is szerepelt a produkcióban.
- Igen, nagy sikerünk volt - fűzi hozzá a fellépésre váró Berkes János —, Frankfurtban és Nagykanizsán vagyunk ilyen népszerűek..
- Mivel töltik a nyarat?
- Vonyarcvashegyen vagyunk most honosok, közben énekeUink, s a színházunkkal Olaszországban fogunk vendégszerepemi. Szabadtéri színpadokon magyar operettet játszunk majd - mondja a művésznő.
- Milyen teryeik vannak a következő évre?
- Új bemutatónk lesz jövel márciusban a Fővárosi Operett Színházzal közösen. Kálmán-zenét hallhat majd a közönség, a többi pedig legyen meglepetés! - fejezi be a beszélgetést Szolnoki Tibor.
Horváth Ilona
I
KANIZSA-m^ór
2
1996. augusztus 16.
JAZZ LAND Cserfő \'96
A cserfői szőlőhegy idén nyár végén nemcsak a munkazajtól lesz hangos. Egy birtok Jazz Land-dé alakul, ahol Tiborcz Iván szervező munkája eredményeként ismert jazz-zenészek adnak órákat, zenélnek és várják a hallgatóságot A program létrejöttéről, részleteiről Tiborcz Ivánt kérdeztük. - Tavaly nyáron Stamler Lajos szervezett egy alkotótábort Csapin, amelynek a zárásán én is felléptem. Akkor vetődött fel az, hogy hasonló formában mi, jazz-zenészek is csinálhatnánk valamit. Én Cserfőn lakom, így tudom, hogy ez a környezet nagyon alkalmas erre a célra. Nincs szomszéd, lehet zenélni akár este későn, éjszaka is. Úgy tervezzük, hogy nap közben fog folyni az oktatás, a próbák, a kiszenekari gyakorlatok és egyéb gyakorlás. Minden este hattól pedig várjuk az érdeklődőket. Ekkor koncertek, jam session-ök lesznek és emellett még finom ételek és italok is várják a közönséget illetve a fellépőket. A záró koncertre Kanizsán, a Deák téren kerül sor augusztus 31-én. Korábban arról volt
szó, hogy a Csónakázó tónál rendezzük a záróprogramot, de ugyanekkor kerül sor a nyárbúcsúztató rendezvényre, így mind a technikai feltételek, mind a célszerűség miatt döntöttünk a belvárosi koncert mellett. Este nyolctól tizenegyig miénk lesz a színpad.
Tiborcz Iván elmondta, hogy nem iskolai rendszerű zeneoktatásra kell gondolni, de a szakmai színvonal biztosított. A Tiborcz Trión kívül a tanításban közreműködnek neves fővárosi zenészek is. A zenét tanuló fiatalok zongora-, szaxofon-, bőgő- és dobtudása, gitárjátéka pallérozódhat a Jazz Land-en.
Ez a rendezvény sem jöhetett volna létre támogatók nélkül. A Cserfő \'96 fő támogatója a Nagykanizsai Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sportbizottsága. Nem véletlen az sem, hogy az évszám mindenhol szerepel: a tervek szerint a Jazz Land jövőre, két év múlva, de még 2005-ben is várja a jazz-zenészeket és az e műfajt szerető közönséget.
Lukács Ibolya
KÖNNYEZŐ FÉRFIAK,
SÍRÓS NŐK
Az ó- és középkorban, sőt az újkor első felében is természetes volt, hu egy férfi sírt. Az ipari forradalom korszaka azonban új férfi ideáit teremtett, aki kemény és erős. Azóta szégyen egy férfinak sírva fa* kadnia, pedig sok gyomorfekély és szívinfarktus elkerülhető lenne, ha bánatukat vagy dühüket az erőselih nem tagjai is sírással vezetnék le.
Vannak azonban dolgok, amelyek mégis Könnyeket csal* na k a férfiak szemébe.
1. Meghatottság (sportbéli győzelem, himnusz, egyéni siker, hegedűszó) 38 %
2. Fájdalom (betegség, sérülés, félelem a műtéttől) 23%
3. Szerelmi bánat (elhagyás,
válás, féltékenység) 20%
4. Bánat (egy szeretett személy halála) 14%
5. Öröm (nemzeti focicsapat győzelme) 13%
6. Félelem (kadarétól) 9%
A nőknél más\' a helyzet, nem ugyanaz és nem olyan mértékben ríkatja meg a gyengébb nem tagjait
1. Meghatottság (szerelem, esküvő, érzelmes filmek) 74%
2. Szerelmi bánat (veszekedés, egy kapcsolat vége, megc-salatás) 42%
3. Fájdalom (sérülés, betegség) 36% :
4. Öröm (ajándék, új állás) 29%
5. Düh (tehetetlenség) 22 %
6. Bánat (a szeretett személy halálai 21%.
(Kérjük, ne lepődjék meg a kérdéseken. Látszólag semmi közük a nemiséghez, de az az igazság hogy a magatartás, a személyiség ter mészé-
5&
tesen a nemi kapcsolatokat is befolyásolja.)
„A" kérdések
1. Ha az anyagiakkal nem kellene törődnie, inkább venne-e Mercedest, mint Wartburgot?
Igen Nem
2. Igaz-e, hogy ön a nagy átlagnál síkeresebben tervez hosszú távra is, és sikeresebben valósítja meg terveit? Igen Nem
3. Tegyük fel, hogy ön tagja egy társadalmi szervezetnek. Szeretné-e, ha ott vezetőnek választanák?
Igen Nem
4. Általában egyetért-e azzal a megállapítással, hogy a férfiak intelligensebbek a nőknél? Igen Nem
5. Kész lenne-e állást változtatni, ha új munkáját feleannyira élvezné, mint a korábbit, de dupla fizetést kapna érte? Igen Nem
6. Alkalmas-e arra, hogy más embereket meggyőzzön igazáról, s a saját szemével láttassa velük a világot?
Igen Nem
7. Kedvenc elfoglaltságában, hobbijában valami egészen rendkívüli eredményt érne el; szeretné-e ha a sajtó foglalkozna a dologgal?
Igen Nem
8. Ha valami nem sikerül első nekifutásra, hajlandó-e újra és újra megpróbálni?
Igen Nem
„B" kérdések
1. Kerüli-e az éles vitákat? Igen Nem
2. Fontos kérdésekben általában igényli-e barátai tanácsát?
Igen Nem
3. Tudatosan törekszik-e arra, hogy mindig legyen megtakarított pénze?
Igen Nem
4. Kényelmetlen-e az ön számára, ha parancsokat kell osztogatnia?
Nem
5. Szívesebben megy moziba, ha egy barátja is önnel tart?
Igen Nem
6. Változtat-e szokásain csak azért, hogy másoknak szívességet tegyen?
Igen Nem
7. Ha barátjával elmegy egy étterembe vacsorázni, akkor megvárja-e, hogy a barátja milyen étel mellett dönt, s csak ezután választja-e ki ön is az ételt?
Igen Nem
8. Szereti-e ha azok is szeretik, akiket ön nem szeret?
Igen Nem
„C" kérdések
1. Ha jelentést kell valamiről írnia, jobban szeret-e egyedül dolgozni, mint két-három munkatársával közösen? Igen Nem
2. Ellenérzéseket vált ki önből, ha valaki már felületes ismeretség után is a keresztnevén kezdi szólítani?
Igen Nem
3. Egy vetélkedő során jobban szeret-e a nézőközönség soraiban helyet foglalni, mint a versenyzők között?
Igen Nem
4. Kerüli-e azokat a helyzeteket, amikor nyakkendőt és zakót kell viselnie?
Igen Nem
5. Kevesebbre tartja-e a látványos sikereket azoknál, amelyek hosszas gondolkodás vagy elemzés eredményeképp születtek?
Igen Nem
6. Jobban szereti-c a két-három fős társaságokat^ mint a nagyobb nyolc-tíz fős összejöveteleket?
Igen Nem
7. Jobban szeret-e olvasni, mint kártyázni?
Igen Nem
8. Szigorú kritikusa-e ön saját magának?
Igen Nem
ÉRTÉKELÉS:
Számolja össze, hány igenlő választ adott az egyes kategóriákban. A három közül az jellemző
1996. augusztus 16.
I
KANIZSA - \'TKayt&K
2
17
TESZT
TESZTEK SZERELEMRŐL, SZEXRŐL, HÁZASSÁGRÓL
MILYEN SZERELMI
PARTNER ON?
önre, ahol a nyolc kérdésből legalább négyre igennel felelt. Egy példa: ha hat igent mondott az „A", négyet a „B", hármat a „C" részben, akkor az „AB" kategóriába tartozik.
JELLEMZÉSEK:
„A" kategória: Ön egyértelműen uralkodni akar szerelmi kapcsolataiban is. Egyenes ági leszármazottja annak az ősi (mondjuk meg, már elavult) iskolának, amely azt hirdeti: a nőkkel keményen kell bánni. A férfi-nő kapcsolatban azt szereti, ha egyedül ön határozza meg a kapcsolat jellegét. Ön hozza a döntéseket, ön viseli a felelősséget is. Gyűlöli, ha visszautasítják, ezért hajlandó a legkitartóbban udvarolni is, bár voltaképp türelmetlen Rómeó, aki nem szereti az erzeigest és az időhúzást.
Büszke szexuális teljesítményeire, és ha éppen egyedül van, vagy szalmaözvegy, akkor nagy lendülettel fut a kalandok után: szeret hódítani. Ezért van az, hogy néha nem válogatós, ami a nőket illeti.
Nem valószínű, hogy partnerei panaszkodnának lanyha vérmérséklete miatt, az viszont megeshet, hogy valamivel több gyengédséget és megértést várnának cl öntől. Ön ezzel együtt a nők többsége számára vonzó férfi, s ha megfelelő párt talál, képes hosszú távon is fönntartani egy kapcsolatot.
„B" kategória: Ön szeretetteljes, gyengéd, szelíd típus. A nők valószínűleg nagy szerepet játszottak és játszanak ma is az életében; megszokta, hogy függjön tőlük. Általában a nők anyáskodni is szeretnek ön fölött.
A szexualitás nem játszik elsődleges és meghatározó szerepet az életében, ön a nyugodt, kényelmes légkört, a biztos kapcsolatot szereti elsősorban. Képes arra, hogy gyengédségét kifejezésre juttassa, de
harcolni nehezére esik. Épp ezért lehet, hogy olykor „szeretett és veszített", pedig ha a sarkára áll, győzhetett is volna - csak éppen a másiktól várja a kezdeményezést. Ön nem egy Petrucchio: aligha tudna megszelídíteni egy makrancos hölgyet. Intim kapcsolataira a gyengédség jellemző; érzékenyen reagál partnere hangulatára és igényeire, s igyekszik azoknak maradéktalanul meg is felelni. Hajlamos viszont arra, hogy tökéletesnek lássa szerelmét, s ez néha kegyetlen csalódásokat okozhat önnek. Még szerencse, hogy az ilyen csapások után hamar magához tér. A nőkkel fesztelenül tud viselkedni, ezért kedvelik a társaságát. Ez az érzés kölcsönös: nagyon szerencsétlenül érezné magát, ha huzamosabb időn keresztül nélkülöznie kellene őket.
„C" kategória: Ön tartózkodó típus. Látszólagos hidegsége és közönye vagy nagyon erősen vonzza, vagy elriasztja a nőket. Ez mindig az illető hölgy alkatától függ.
A felületes szemlélő számára talán úgy tűnhet, hogy önt általában a nők csábítják el, nem fordítva. Pedig valójában ön nyeri el a kegyeiket titkos és láthatatlan manőverekkel.
Valószínű, hogy a szexualitás jobban érdekli önt, mint a szerelem, s csak nagyon ritkán fejezi ki valódi érzelmeit és vonzalmát. Tart attól is, hogy bonyolultabb szerelmi ügybe gabalyodjék.
Ön mindazonáltal nagyon elbűvölő tud lenni, sőt az is elképzelhető, hogy olykor titokban igyekszik megbizonyosodni saját vonzerejéről, talán még jobban is érdekli ennek bizonyítása, mint maga a szerelmi aktus. Ha megfelelő partnert talál, akkor partnerét szeretni és tisztelni fogja, de a parancsolgatást sohasem fogja tűrni.
„AB" kategória: Úgy tűnik.
szerelmi életét belső konfliktuksok terhelik. Bár erős önben a vágy, hogy uralkodjék egy nő fölölt, ezt mégsem tudja megvalósítani, mivel a szeretett nő elvárásaihoz mindig igyekszik alkalmazkodni. A kétféle igényt, persze, nehéz összeegyeztetni, de ha elég rugalmas partnert talál, akkor ez nagyon kellemes változatosság forrása is lehet egy kapcsolatban.
Előfordulhat, hogy alaptermészetének egyik felét igyekszik titokban tartani, s kifelé csak a másik arcát mutatja. Ezzel csak az a baj, hogy az eltitkolt vonások rendszerint épp a legalkalmatlanabb pillanatokban, a legintimebb percekben törnek napvilágra. Ha merész rohammal meg is hódított egy hölgyet, könnyen kiábrándíthatja magából, ha a végső, kritikus pillanatokban gyengének és kisfiúsnak mutatkozik. (Nem sokkal szerencsésebb változat ennek a fordítottja sem.)
Ha szélsőséges hangulatait tudatosan próbálja kordában tartni, szerelmi élete kiegyensúlyozottabbá válhat: egyszer ad, másszor kap, egyszer ön lesz a vezéregyéniség, máskor megengedi, hogy irányítsák.
„AC" kategória: Nem akarunk farkast kiabálni, de meg kell jegyeznünk, hogy a leghíresebb nő-csábászok - Casanovától Celliniig - nagyon hasonló jellemvonásokkal rendelkeztek. Ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ön gátlástalan nőcsábász, de valószínű, hogy hajlamos meglátni, megszeretni és továbbállni.
A női vonakodást kihívásnak tartja, s szereti gyakran próbára tenni saját képességeit - már csak a sportteljesítmény öröméért is. Nem szívesen épít ki bensőséges, tartós kapcsolatokat. Az adok:kapok játékban hajlamos arra, hogy többet vegyen el, mint amennyit adni hajlandó. Sok nőt éppen ez vonz.
és ön meg is tudja találni ezt a -valljuk be - kissé rejtélyes nőtípust. (Természetesen nem akarunk túlzottan sötét képet festeni önről, mivel lehetséges, hogy most éppen úgy viselkedik, hogy azzal a legkényesebb és legkifinomultabb igényeket is kielégíti. Önnél ez csak önfegyelem kérdése; szintén bármikor képes elfojtani negatív tulaj donságait.)
„BC" kategória: Ön meglehetősen szégyenlősen és szemérmesen, vagy csupán túlzott óvatossággal próbál szerelmi kapcsolatokat teremteni. Úgy tűnik, hogy a tökéletes - csak, sajnos, nem léte ző - Júlia szerelmére vágyik Igyekszik kerülni a bátor, rámenős hölgyeket, s ön is ritkán tud annyi bátorságot összeszedni, hogy egy nehezebb feladatot jelentő hódításra kísérletet tegyen. Ha viszont végre olyan nővel hozza össze a szerencséje, aki nem is túl forró, nem is túl hideg, akkor igen nagy érzékkel és megfelelő tartózkodással kezdi meg a közeledést.
A fentiekből következik, hogy nehezebben talál magának társat, mint a többi férfi, de önt ez nem túlzottan zavarja, mert hajlandó kitartóan és türelmesen keresni. A hölgy, akinek udvarol, először talán szeretné, ha kicsit nyíltabb és rámenősebb lenne, de ahogy múlik az idő, biztosan felfedezi majd az ön érzelemgazdagságát és melegségét, s rájön, hogy ön csupán lassabban oldódik.
„ABC" vagy nulla kategória:
Kellő sajnálattal, de ki kell jelentenünk, hogy önt egyszerűen képtelenek vagyunk elemezni. Ön vagy eszményien kiegyensúlyozott ember, vagy a fenti kategóriákba nem szorítható, gazdag és sokoldalú egyéniség, vagy csak nem válaszolt eléggé átgondoltan a kérdésekre (ebben az esetben megismételheti a tesztet).
18
KANIZSA - TfUx
1996. augusztus 16.
AZ
GYERMEKET INTERNETRŐL
Nem mindennapi örökbefogadási lehetőséget kínálnak a brazil hatóságok a gyermektelen szülőknek. Mint a Rio de Janeiró-i bíróság szóvivője elmondta, az Interneten megtalálhatók azoknak a brazil gyermekeknek a fényképei és legfontosabb adataik, akiknek szülei meghaltak, illetve ismeretlenek, s a brazil hatóságok készséggel örökbe adnák őket. Az érdeklődőknek semmi más dolguk nincs, mint választásukról szintén a hálózat segítségével tájékoztatni az illetékeseket. Az örökbefogadási procedúra ezáltal lényegesen megrövidül, s a szokásos ötvenezer dollár helyett csak ezer dollárba kerül.
ÉLETBEN MARAD
A NEMZET BIKÁJA
Mégsem kerül vágóhídra a hollandok nemzeti bikája. Hermán. A holland mezőgazdasági kormányzat úgy döntött, a génmanipulált állatot csak sterilizálják, s eztán haszon nélkül békésen legelhet a holland legelőkön. Herman-ba négy évvel ezelőtt emberi
gént ültettek. A kísérlet célja az volt, az általa nemzett utódok olyan tejet adjanak, amely magas koncentrációban tartalmazza a gyulladáscsökkentő hatásáról ismert Lactoferint, vagyis a tej humángyógyászati célokra is alkalmas legyen. A kísérlet lezárultával Hermant a biztos halál várta volna, ám most sorsáról másként döntöttek.
ÓVSZERMÚZEUM GONDOMBAN
A név kötelez, gondolta nemrégiben Condom városka polgármestere, aki megelégelte a turisták ízetlen tréfáit, s úgy döntött, üzleti hasznot húz, abból a véletlenből, melynek folytán egybeesik a francia városka neve és az óvszer amerikai írásmódja. Gérard Dubrac vezetésével tehát óvszermúzeumot szerveznek a városban, ahol ezernyolcszáz olyan tárgyat kívánnak majd bemutatni, amely mind a nemi betegségtől, mind a nem kívánt gyermekáldástól óvja-óv-ta az emberiséget. A várhatóan kétezerben megnyíló kiállítást több francia minisztérium is támogatásáról biztosította.
KELET SZÉPE
Tizenegy ország részvételével rendezték meg Zwickauban a harmadik Trabant szépségversenyt. Egyetlen más kocsitípust sem építettek át annyi fantáziával, mint ezt a kis autót. Volt olyan, aki tűzoltó kocsit, volt, aki hullaszállítót fabrikált belőle. Voltak céltalannak látszó díszítések, és kiegészítések is, hiszen a jelenlévők megcsodálhattak olyan Trabantot is, amely fürdőkádat viselt a tetején, de olyat is, amelybe szemetest épített gazdája.
KÉMEK
A LEMEZEN
Bemutatta első számítógépen futtatható lézerlemezét az orosz titkosszolgálat, amely a Kreml parancsára folytatott kémkedés hetvenöt esztendejéről szól. A hat órányi anyagot tartalmazó lemezen elsősorban olyan interjúkat találhatunk, amelyek a hidegháború szuper titkosügynökeivel készültek. A lemez tetszés szerint angol és orosz nyelven élvezhető, s mindössze százhúsz dollárba kerül.
ÚT A HALÁLBA
7650 fontért lelt új gazdára a
Christie\'s aukcióján a Titanic első és utolsó útját hirdető plakát. A katasztrófa után nyolcvanhárom évvel került elő a nem mindennapi papír, eddig egy sheffieldi raktárban hevert, mindenki által elfeledve.
DOKTOR HALÁL
A japán rendőrség nyomozást rendelt el annak az orvosnak az ügyében, aki halálos adagban adott be izomlazító injekciót az egyik gyógyíthatatlan rákbetegének. Az orvos állítólag sem betegétől, sem annak hozzátartozóitól nem kapott kifejezett kérést az eutanáziára. Mindössze a hozzátartozók utaltak arra, jobb lenne, ha nem hosszabbítaná meg a beteg szenvedését. Hogy mi lesz a dolog folytatása, még nem tudni, de az eset nem példátlan, hiszen tavaly ítéltek két évi felfüggesztett börtönbüntetésre egy orvost, aki hasonló körülmények között enyhített betege szenvedésén.
FEHÉRJE,
MINT LUDAS
Újabb lehetséges okát találták meg a férfimeddőségnek kanadai kutatók. A New Scientis-
ÉTI enne" rey MEGFIGYELÉSE OLVASHATÓ A v EGYIPTOMI LAKOS vörösmarty műve MEGIJEDŐ ÖRÖKLŐdés „FE-LEL<sse" ffinév sürget ala\' betűi Keverve GRAMM CSATÁR JE RlVA\'tJ LAKÓJA > ... hey-ERDAHL KAPKODÁS
ve\'r&eli magyar OXIGÉN, FLUOR SZÁMNÉv Tova hazai ZENEKAR
SZÁMOZOTT SOROk-BAN \\ 1 2\\ > V V V V V V V V V V V 0
r VÁGYAkozik KIVÁNDOrolt >\' )
HASADÁ-SOS FLME zavar SZEMMEL TART > JÓINDUlatú FIGYELMEZtetés > V RÜCSKÖS FELÜLETÍ >
> asztá-cium > ném. i\'«ó (thomas) > A t z >
NÉPDALOK ISMERŐJE verseNYEN indi\'ta\'
MEGREKED UKRAJNAI FOLYÓ
SZIGECS > sarka\' uy-idom > V V FORD. KETTó\'s > V kén , OXIGÉN >
TAKARM. növény beto kétell! afrikai ORXZA\'G
ITTRIUM > ta\'ncdAL-ÉNEKES (János) LÓLÁB része\' v > rakéta-hajtóanyag hamis > v RÁGCSÁLÓ > V
GVORsAU LEFÉNYKÉPEZŐ V«>o dinár. VÁNDoR-ogány
V v shave n<S| név > V UDVARLÓ ne\'met tea > V MÉLY S.ERAKÁS Női RUHÁN
ÉSZAKI FFINÉV > névelős kétéltű > V ló A SZEME > V le&E.GNI KEZDI > GYÜMÖLCS ne ive V
BííRZENE-re\'szlet! óra\'s egvn. 8. GÖRÖG AUTÓJEL
LEMAradt. MINT A * { v V TÚLERŐVEL elsöprő FÉLIG ! > V V
..... ^ A ¦ V
CILCNT-MONDÁS
Beküldési halarídtt: augusztus :
23.
Lapunk 31. számában megjeleni keresztrejtvény helyes..megfejtése: Mindenkiről egyaránt
jót mondani kicsinyes és rossz politika.
A sorsoláson Cseprcgi, Znltán-no. Haras/tos György, Kozma .Szilvia, künn /. Milán és Molnár
Ágnes olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa Dél-Zalai Hetilap el-••fizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HOROSZKÓP
A 34. HÉTRE
1996. augusztus 16.
KANIZSA - 7H4X
_
ben megjelent tanulmány szerint a meddő férfiak komoly százalékánál mutatható ki a P34H elnevezésű fehérje alacsony szintje. Ez elsősorban olyan férfiak esetében tapasztalható, akiknek terméketlenségét a spermiumok alacsony számával, illetve nem megfelelő minőségével magyarázzák. A P34H egyébként azon fehérjék egyike, amely a spermiumok felszínét borítják, s annak a női ivarsejthez tapadását segíti elő.
JOBB,
MINT AZ ENYÉM
Egy amerikai közvéleménykutatás szerint az amerikai apák több mint fele jobb apának tartja magát, mint amilyen az övé volt. Mindössze három százalékuk vélekedett úgy, van még mit a nevelés terén tanulniuk, vagyis még annyira sem felel meg szerepének, mint a saját édesapja. A korábban, más felmérés keretében megkérdezett mamák szinte egytől-egyig úgy vélekednek, legyenek bármilyen jók is a férfiak a gyermeknevelésben, az ezzel kapcsolatos feladatok döntő többsége mégis az anyákra hárul.
KIS ÖNGYILKOSOK
Angliában tavaly 612 tíz-tizenöt éves gyermek vetett véget életének, s hetvenhárom százalékuk elvált szülők gyermeke volt. Angol szakemberek szerint ez az adat is fényesen bizonyítja, mennyire megviselik a gyerekeket a válás hercehurcái. A jelenség alól még a hercegek sem képeznek kivételt, hiszen Diana és Károly viharos válása mindkét gyermeküket komoly megpróbáltatások elé állította, Vilmos herceg kerek perec kijelentette az osztálytársainak, hogy ő már nem is akar élni. Vilmos a szakemberek szerint komolyan veszélyben van, mert hajlamos az öngyilkosságra.
CSAK
KITALÁLMÁNY
Nem kis botrány kerekedett Mexikóban a guadalpuei bazi-
lika apátjának kijelentése nyomán. Az apát ugyanis azt állítja, hogy a konkvisztádorok kitalálmánya az, hogy egy egyszerű parasztembernek 1531-ben megjelent volna az indián külsejű Szent Szűz. Mindezt a hódítók találták ki az aztékok befolyásolására, állítja a nyolcvanegy éves apát. Egyébként a bazilika a legjelentősebb zarándokhely Latin-Amerikában, s nem valószínű, hogy az apát realizmusa kijózanítaná a Fekete Szűz rajongóit.
HOGY MIK
VANNAK.
házé Pl tést
kEZDŐ
BETAKA RA\'S
TIK-..
kEDVESKE1 DŐ DICSÉRET
AGYAG MŰVESSÉG
AMERIKAI
RoCk-
ZENEKAR
sajt-sz.elet !
Ke\'rdó\'-
MÓCSkA
írásban elismer
PROSAlÓ
helye\'re-
te 5Z
MESSZIRE
RALI
birka
rockene-kes
(chris) -<J-
huz
WYAK közepe i
—V—
gyümölcsíz
KE DVE" S RÓKA
fényes
&evqmat
olasz VOVió
kátrányban van)
-SZESZES TAL
—V
osszeköt-tetés
HAJIT
AFRIKA) ORSZÁG
tüzet megszüntet
ELLEM-
e\'RteV
azonosak >
NORVÉG TÖRÖK A. UTÓJEL
"V"
sportolo\'
csukja régiesen
római SO
REJTJEL
V
pekogy!
nem igazi
A számozott négyzetekbe írt betűk sorrendben összeolvasva egy magyar város nevét adják.
Beküldési határidő: augusztus 23.
Lapunk 31. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Poszáta.
A sorsoláson Göllesz Tímea, Juhász Ákos, Korpavári Melinda, Mathovics Reáta és Mihovics Ibolya olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa Dél-Zalai Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Kos: III. 21-IV. 20.
Mikor nézel Önmagáddal szembe? Mikor mondod ki önmagad előtt, mit akarsz? Amikor ez megtörténik, könnyebben nézel a tükörbe és mások szemébe.
Bika:
IV. 21-V. 20.
ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. Amennyiben fogadalmadat tartod, égszaka-dás, földindulás is bekövetkezhet. Ha nem, marad a langyos v(z és a bajok is fokozódnak.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Együtt egymásért - ismered a mondást? De ez nem azt jelenti ám. hogy bárkivel bármiért szövetkezhetsz. Ne feledkezz el arról sem, hogy rajtad kívül is élnek a világon.
Rák: VI. 22-VII. 22. ^¦^ijH Aki neked segít, maga is se-ElLjKl gítségre szorulhat Ha te is f/k^jjjj segítesz problémái megoldatja mlM sáhan, hosszútávú kapcsolatra számíthatsz. Nem kell azonban kötelességnek venni.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Hiába mondják a csillagok, hogy lazíts, te a mindennapi kötelezettségek rabja vagy. Nem kell ilyen komolyan venni a dolgokat. Próbáld ki, milyen könnyű könnyedebben venni...
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Ha az elkövetkező hetekben
Í, nagyobb türelemmel leszel iv mások iránt, kellemesebb lesz Bl az életed. Ha megpróbáltatások következnek, azt ne tekintsd tragédiának, hanem egy új korszaknak.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Ha tovább vacillálsz, világt\'áj-dalmad végképp a fejedre nő. Ne várd a sült galambot, ne tiitsd a szád. Mondd ki. tedd meg, amit már régóta tervezel.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
A tervet kövesse a teli is. de jól tervezz és jól tedd, amit ffi&t&É elhatároztál. Nehogy félreért-HfeL^fli hetően viselkedj, nevezd nevükön a dolgokat. Ködösíteni semmi értelme.
Nyila
XI. 23-XII. 22.
Ez a hét nem a szerelemé, ne próbálkozz új partnerrel, ha eddig nem tetted. Koncentrálj az üzletre, azzal is lehet sikereket elérni, akár a szerelemben is.
Bak: XII. 23-1. 20.
Most van itt a te időd, mégsem élsz a lehetőséggel. Talán valami probléma van az akaratoddal? Dönls végre, és ne panaszkodj, ha mégsem leplét, amikor kellett volna.
Vízöntő: I. 21-n. 20.
Ha ezen a héten kitartasz és te maradsz az erősebb, lehet, hogy nagy adok-kapok jön, de vihar után mindig kisüt a nap. Ha mégse, akkor várj csendben és türelemmel.
Halak: II. 21-111. 20.
Ha nem értenek egyesek a történésekből, itt az ideje a szavaknak is. Ezek ne legyenek se túl erősek, se túl gyengédek. Jó stratégia és jó taktika - ezt kell alkalmazni.
ih
m
20

A.
KANIZSA - TUm <h*6 kZtUtÁ
1996. augusztus 16.
Bűnhődik a szülök miatt?
Ha a bűntudat gyötri és képtelen élvezni az életet, ha kapcsolataiban boldogtalan, a magyarázat többnyire gyermekkorában keresendő. Szülei túl erős kézzel fogták vagy majomszeretettel árasztották el. Esetleg örök hálára kényszerítik.
Válaszoljon őszintén kérdéseinkre.
1. Szülei agyonhajszolták magukat? Gyakran voltak ingerültek önnel? Megbántottnak mutatkoztak?
2. Túlcsordult a gondoskodásuk?
3. Megkövetelték öntől a sikert? Állandó ellenőrzés alatt állt?
4. Szülei nem vettek tudomást az ön érzéseiről, kívánságairól?
5. Akadtak-e a szülőknek társasági problémái? Csupán az ön érdekében maradtak együtt?
6. Depressziós volt-e édesapja vagy édesanyja? Gyógyszerezték magukat?
7. Gyakran hallott-e gyermekkorában: Ezt nem illik, ezt nem szabad. Ha szeretsz, bizonyítsd be. Ezért hálás lehetsz nekem. Nagyon megbántottál.
Ha kérdések több mint a felére igennel felel, gyötrő bűntudatáért nem ön a felelős. Ne kritizálja állandóan magát, ne húzódjon el az emberektől, ne legyen mindig örömtelen -forduljon pszichológushoz.
A folytonos aggódás csak megkeseríti az életet. Nincs értelme állandóan a kisebb-nagyobb, képzelt vagy valós problémákon rágódni, és túráztatni magát.
Kergesse el feje fölül a felhőket!
Önfegyelemmel elérheti, hogy még komoly problémákkal is csak bizonyos időben foglalkozzon. Fogadja meg, hogy naponta csupán negyedórát szán sebeinek nyaloga-tására. Egy perccel se többet!
A fáradt ember hajlamosabb az aggodalmaskodás™, mint a kipihent. A jó alvás csökkenti aggódó pillanatainak számát.
Egy 15-20 perces csöndes me-
AGGÓDJON K€V€S€Bf!€T!
ditáció nyugodtabbá teheti egész napját. Ilyenkor persze ne a problémákra gondoljon, hanem a békés, nyugodt képekre.
Ha a tévé és rádió hírei sokkolják, naponta csak egyszer kapcsolja be a dobozt.
üyakran segít, ha elképzeli a legrosszabb megoldást. Egy családi veszekedés után például a válást, egy munkahelyi vita után az állásvesztést. Majd vesse össze valós helyzetével - rögtön rózsaszínűbb lesz a világ.
saját hibánkat sem könnyű belátni. A békülés színhelyét gondosan válasszuk ki, lehetőleg ne a törzshelyünkre üljünk be, mert ott már ismernek, és figyelhetnek ránk. Nem érdemes vádaskodni, jobb azt mon-
ASSA €1
A CSATAAÁADOT!
Mindenkinek szüksége van barátokra, aki mást mond nem mond igazat. Emberek vagyunk, olykor hibázunk és ezt beismerni igazán emberi nagyság. Ha egy veszekedésben szó szót követ, végül vérig sértjük a másikat, nem könnyű az újrakezdés, a békülés, de higgyék el fontos. Ha elveszítünk egy barátot, nehezen heverjük ki, hát még ha ebbe privát ostobaságunk is be-
lejátszolt. Békülni mindig egyértelműen kell. nem egy a bajusz alatt elmormogott bocsánat oldja fel az ellenséges hangulatot, hanem az őszinte vágy a békére. Mindenképpen fontos, hogy mielőtt békülni kezd csillapodjon le, gondolja végig a vitát, érveket és ellenérveket sorakoztasson fel. Ha önnek volt igaza, s a másik nem akarta megérteni, a békülés nehezebb, de a
dani, nem tudom mi volt velem, vagy egy kicsit ideges voltam. Érdemes kérdezni is, hogy miként élte meg a másik az ideiglenes szakítást és az azt megelőző veszekedést. Ha a téma újból szóba kerül mindenképpen igyekezzenek higgadtak maradni, s csak érvekkel, ne hangerővel és súlyosabbnál súlyosabb sértésekkel meggyőzni egymást.
Nincs a világon olyan kapcsolat, amelyben soha nem borul be az ég. A vita, a veszekedés - tetszik, nem
V€SZ€K€DNI €S BOLDOGNAK UNNI
tétszik - hozzátartozik az együtl-éléshez. Aki mindig mindent magába fojt, az árt önmagának és társkapcsolatának is.
A viták során sok minden tisztázódik, és az is kiderül, mire lesz jó odafigyelni a jövőben. Ahhoz, hogy a vita hasznos legyen, a feleknek be kell tartaniuk néhány játékszabályt, mert csakis így veszekedhelik ki maguknak a boldogságot. Tilos azt a mondatot kiejteni a szánkon,
hogy mindig csak neked lehet igazad. Csak a valódi gondokról beszéljünk! Sportszerűtlenek vagyunk, ha társunk őszinte érdeklődését azzal hárítjuk el, hogy nem tetszik a frizurája, ezért rossz a kedvünk. Ugyancsak nem illik kifogásolni a másikon azt, amin nem tud változtatni: a görbe lábat vagy a kopasz fejet. Sokat segíthet az is, ha feldühödölt állapotunkban egyszerűen hátai fordítunk egymásnak,
így könnyebben szabad folyást engedhetünk érzéseinknek. Bármilyen heves legyen is a veszekedés, ne vigyünk be övön aluli ütést. A vitának megoldáskeresést kell szolgálnia. Kérdezzük meg társunkat, szerinte hogyan lehetne megoldani a helyzetet. Ki-ki adja elő a maga javaslatát, aztán próbáljunk meg közös nevezőre jutni. Akkor is, ha a másik javaslata első hallásra elfogadhatatlannak tűnik számunkra.
N€M IRIGYCLNI, UTÁNOZNI!
A féltékenység nemcsak partnere miatt foghat el valakit, hanem féltékeny lehet például férjhezmenő barátnőjére is, irigyelve, hogy milyen nagyszerű partnert talált a másik. Ha igazán őszinte magához a féltékenykedő, belátja, hogy nem a férfit irigyli a barátnőjétől, hanem a helyzetet. Valóban nem mindennapi dolog szerelmesnek és arának lenni, átélni a páros életkezdés izgalmait, de ahelyett, hogy irigyelné, inkább próbáljon meg hasonló helyzetbe kerülni, vagyis komolyabban venni a partnerkeresést. Gyakori, hogy valaki féltékeny az új kolléganőjére, mert úgy érzi, a főnök őt jobban kedveli valamiért. Érdemes jobban átgondolni a dolgot, lehet, hogy csak arról van szó, hogy az új munkatársnő jobban tud kapcsolatot teremteni, mások kedvében járni. Ahelyett, hogy utálni kezdené, próbálja ellesni módszereit.
A feleségek gyakran féltékenyek férjük hobbijára. Utálják, hogy állandóan tévét néz, meccsre jár, vagy horgászik. Úgy érzik tőlük lopja el ezt az időt. Próbáljanak közös hobbit keresni, ha nem megy, veszekedés helyett próbálja meg élvezni az együtt töltött perceket.
Mit talál a férfi erotikusnak egy nőn?
1. Kulcscsont (szex-étvágy-gerjesztő)
2. Magas sarkú cipő (nyújtja u lábat)
3. Ha a nő végigsimít a haján
4. Ha úgy látja, a hölgynek egy erős férfi támogatására van szüksége
5. Audrey Hepburn-frizura (magasra feltűzött haj)
6. Vakítóan színes fehérnemű
7. Szűk póló. szoknya.
1996. a ugusztu s 16. KANIZSA - 7Um cacUÍ «Zanca, 21
Ki ne szeretné tudni mit hoz számára a jövő egy fontos döntés előtt, vagy akár a hétköznapok szintjén. Hogy alkalmi jósokká válhassanak, hogy a szabadság alatt elkápráztassák barátaikat, ismerőseiket nem mindennapi tudásukkal, nem kell más, mint egy csomag francia kártya, amelyből kivesszük a Jolly Jokert és a hetesnél kisebb lapokat. A jóslás első lépése, a jóslatot váró személy lapjának kijelölése. A kör király szőke nős férfi, a Treff király sötét hajú nős férfi. A kör bubi szőke nőtlen férfi, a Treff bubi sötét hajú nőtlen férfi. A kör dáma szőke hajú nő, a Treff dáma sötét hajú nő. A személy kiválasztása után keverjék meg a lapokat, majd minden hetedik lapot vegyenek ki, mindezt addig, míg tizenkét lap nem hever lapjával felfelé egymás mellett az asztalon. Ha a kiválasztott személy lapja nincs az asztalon, addig folytassák a folyamatot, míg közé nem kerül. A személyes laptól jobbra elhelyezkedő lapok mindig a múltat, a balra levők a jövőt mutatják, a közvetlen mellette lévők a jelen lapjai. A figurás kártyalapok a közelálló személyeket jelenítik meg, az azonos színűek szoros érzelmi kapcsolatra utalnak. A kör és a káró világos, a treff és a pikk sötéthajú személyeket jelentenek.
KÖR T
A király mindig befolyásos férfit jelöl, felfelé áll, ha jó szándékú, lefelé, ha rossz. (A figurás lapokat az elején érdemes megjelölni, melyik a tetejük.) A dáma jószívű nőt jelez. A felfelé álló jó szándékú, rossz, ha lefele fordul. Bubi fiatal energikus barátot jelképez, ha felfele áll, segítséget remélhet tőle, ha lefelé akadályokkal kell küzdeni miatta. Az ász örömet és szórakozást jelent, ha figurás kártyák veszik körül, meghívást jelez. A tízes kellemes meglepetést jelez, a kilences kibékülést baráttal vagy szerelmessel, a nyolcas sikerrel kecsegtet, de a szülő gyermeke miatt érzett örömét is jelképezi. A hetes előnyös házasságot, boldog szerelmet reméltet.
KÁRÓ ¦
Ha a káró király fejjel felfelé áll ellenség, ha lefelé abszolút megbízható barát. A fejjel felfelé álló dáma képmutató nőt jelez, ha lefelé áll, még kárt is okozhat. Ha a bubi fejjel felfelé áll rossz hírt hozó követ, lefelé veszélyre figyelmeztet. Az ász megkésett levelet takar. A tízes utazást vagy kirándulást jelképez, a nyolcas tettre sarkalló levelet, a hetes nyereményt jelez.
PIKK 4
A felfele álló király rossz szándékú ügyvédet, hivatalnokot jelképez, lefelé pert jósol. A dáma felfelé bánatos özvegy, hajadon, vagy elvált asszony, lefelé házasodási vágyat jelez. A bubi felfelé nehézségeket okozó fiatalembert, lefelé még az árulástól sem riad visza. Az ász hűtlenséget, gyászt jelez, ha kilences vagy tizes van mellette veszteség és lopás a lap jelentése. A tízes rossz híreket takar, ha pikk ásszal vagy királlyal áll együtt fenyegető büntetést, vagy egy nő árulását jelképezi. Kilences üzlet vagy szándék halogatását jelzi, kör ásszal és káró kilencessel együtt pénzkifizetés halogatását jelzi. A nyolcas borzalmas hírt, káró hetessel vagy káró figurás kártyával gyászt vagy veszekedést jelez. Hetes veszekedés vagy gondok. Körrel a közelében nyugalom és béke. Ha a pikk kilences is a közelben van várható örökséget jelenthet.
TREFF «fc
A felfele álló király semleges személyt jelez, aki tanácsot ad, ha lefele áll, szándéka kérdéses. A dáma felfelé jóindulatú, ám féltékeny nőt jelképez, lefelé szomorúságot is okozhat. Bubi
LAPOK
tartós kapcsolatot esetleg házasságot jelez felfelé, lefelé a környezet akadályozza a kapcsolat kialakulását. Az ász jótéteményeket, ajándékot jelképez. A tízes szerencsét és boldogságot, a kilences boldogságot a szerelemben, a nyolcas a remények beteljesülését, a hetes félénkségét a szerelemben.
A fentiek segítségével bárki vethet magának kártyát, de semmiképpen ne vegye készpénznek bármit is jósolnak a lapok, hiszen ahogy már Dumas is megírta a Monté Cristó grófjában, Isten nem volt még olyan kegyes, hogy fellebbentse előttünk a jövő fátylát, így nem marad más, mint várni és remélni.
FAGYLALTOK
VANÍLIAFAGYLALT
Hozzávalók; 1 liter tej, 4 egész tojás, 20 dkg cukor, 1/2 rúd vanília hosszában elvágva vagy 1 csomag vaníliás cukor.
A tejet forrni tesszük a vaníliával és a cukor felével. Az egész tojásokat a többi cukorral elkeverjük, folytonosan kavarva Hozzáöntjük a forró tejéi, és a lábasba vísszaöntve addig főzzük habverővel keverve, amíg sűrűsödni kezd. A tűzről levéve még tovább Verjük, azután leszűrjük és teljesen lehűtjük. (Minél jobban lehűtjük, unnál hamarabb fagy). Ezután fagyasztjuk.
TEJSZÍNHABOS GYÜMÖLCS-FAGYLALT
Hozzávalók: 20 dkg cukor, 2 dl víz, 2 dl áttört gyümölcs
U-piT. málna, ribizli, barack) vagy 1 doboz u. j iMtiÖlcskrém* 1/2 citrom, 1/2 dkg zselatin, 1/2 tejszín,
A cukorba! a 2 dl w//«l s/i-rupot frízünk, hozzáadjuk a gyümölcs- és a citromlevet, a feloldott zselatint, kihűtjük és a hűtőszekrény mélyhűtőjében félig megfagyas/tjuk. Amikör gyengéu kocsonyásodni kezd+ a felvert tejszínhabhoz hozzáadagoljuk,! visszaöntjük a tartályba és egészen kifagyasztjuk.
CSOKOLÁDÉFAGYLALT
Hozzávalók: 3 egész tojás, 15 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor vagy 1/2 rúd vanília, 1 dkg kakaó, 3 szelet reszelt csokoládé. 1/2 liter tej.
A hozzávalókat habusthen összekeverjük, gó\'z fölött sűrűre főzzük. Jól lehűtjük, a hű-
tőszekrény fagyasztótartályába öntjük és megfagyasztjuk.
STRAUSS-FAGYLALT
Hozzávalók: 4(1 dkg vaníliás pudingkrém, 4 gombóc esoko-ládéfagylalt, 4 gombóc diófagylalt, 4 gombóc eperfagylalt, 40 dkg ananászbefőtt, 20 dkg magozott meggy, 12 dkg zöld dió, 2(1 dkg mandarinbefőtt, 20 dkg tejszínhab, 8 cl rum.
A vaníliás pudingkrémhez 3 dl tejet 4 dkg kristálycukorral, 4 dkg tojássárgával és 2 dkg vaníliás pudingporra) felfőzünk, majd kihűtjük. Négy egyenlő részre -osztjuk a sárga krémet, körberakjuk az oldalát gyümölcsökké! úgy, hogy a pohár oldalán jól látható legyen. Beleadagoljuk a fagylallgombó-cokut, ráöntjük a rumot (gyermekeknek különböző önteteket). Feldíszítjük a tejszínhabbal, a maradék gyümölcsöt rátesszük. Ostyát adunk hozzá.
PRAKTIKUS TANÁCSOK
* A maradék sült és főtt búsokat rakott és töltött főzelékek, tészták, hússaláták elkészítésért használjuk.
* Ha a pecsenye leve leég, néhány karikára vágott burgonyát tegyünk bele. amely az égett ízt magába veszi,
* A kicukrosodott krémhez adjunk egy tojássárgáját vagy szükség szerint fél tojásfehérjét és jól keverjük el.
* Amikor a piskótatészta annyira megég, hogy majd-
nem használhatatlan, a használható részeket kiszedjük, összevágjuk, rummal meglocsoljuk, darált dióval, porcukorral, lekvárral összekeverjük és inás süteményhez tölteléknek felhasználhatjuk, vagy diónyi golyókat formálunk belőle és kakaós cukorban megforgatjuk.
* A forrás közben összement tejet túrónak készítjük el, ruhán át vagy habverővel simára verjük, és kelt tészta készítésére felhasználhatjuk, vagy hamis túrógomhócot főzünk belőle.
22
( KANIZSA - Idm^atóá )
1996. augusztus 16.
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
lapitvai
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
A KANK6A ÚJ6ÁG KFT.
újságok • szórólapok • névjegykártyák • nyomtatván/ok • könyvek # meghívók ós minden egyéb nyomdi
valamint nyomdai kivitelezését
OLCSÓ ÁR, MEGBÍZHATÓ MINŐSÉG!
LAPOSTETŐ-SZIGETELÉS
leinformálható referenciákkal, szaktanácsadással
Tetőfedés, bádogos munkák, épületfelújítás, korszerűsítés.
TERVEZÉSTŐL AZ ÁTADÁSIG!
Pluszt adunk önnek: garancia, minőség, kedvező ár!
Tel.: 93/310-796, 60/399-651 Nagykanizsa, Deák tér 2.
- Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni,
fagyizni?
Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Eötvös tér 28«
Julius Meinl.
KANIZSA Trend Kf
KANIZSA TREND A SZÍNES ÉS TERMÉSZETES VILÁG
Bőr és szövetes garnitúrák
nagy választékban a KANIZSA TREND KFT. BÚTORÁRUHÁZÁBAN.
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93) 310-505
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442 Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG
1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 2. II. em. Postadm: 1519 Budapest, Ft: 248 Telefon: 250-0020,250-0311 Telefax 185-1268
^odsno^K
INFORMÁCIÓ még ma..
CGMUTATÓ
a holnap
LEGYEN
VÁLLALJUK:
társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
1996, augusztus 16,
KANIZSA - Sfi*u
23
A BDSE első országos döntőse
A kanizsai úszósport Révész Kata és társai által fémjelzett vonala mellett egyre szebb sikereket ér el Papp Viktória, a Bolyai DSE reménysége. Edzője édesapja, Papp Miklós. A kanizsai kislány jól alapozott az országos utánpótlás bajnokságra, aki a Baranya megyei korosztályos bajnokságon megnyerte az 50 méteres mellúszást (42,3 mp), a 100 m mellúszást (1:30,1 mp) és ötödik lett 50 m gyorson (36,3 mp).
Székesfehérváron rendezték meg az országos utánpótlás bajnokságot a 11 éves lányok és a 13 éves fiúk mezőnyében, amelyen mintegy negyven egyesület legjobbjai vettek részt.
- A zalai szakágat Viktória lányom egyedül képviselte. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy Viktória nagyszerűen teljesített, eredményeit tovább javította és 100 m mellen országosan is jegyzett eredményt ért el az A-döntő-ben, ami a mi kis egyesületünk első országos döntős szereplését jelenti. Ez azért is különösen értékes, hiszen a zalai úszók közül két felnőtt és egy serdülő úszó került be az országos korosztályos döntőbe -említette Papp Miklós.
Papp Viktória 100 m mellen (39 induló), az A-döntőben hetedik helyen végzett 1:28,80 mp-es eredménnyel, s ez ifjúsági bronzjelvényes minősítés. 50 m mellen (45 induló), a B-döntőben az első helyet szerezte meg (ideje: 41,47 mp), míg 200 m mellen (30 induló), a B-döntőben a hatodik helyen végzett 3:10,66 mp-es idővel, ami ifjúsági bronzjelvényes minősítés.
Megyei judo edzőtábor
A MÁV-NTE Judo Klubja a zalaegerszegi Dózsa György-iskola judo klubjával közösen, második alkalommal rendezte meg Balatongyörökön a judo edzőtáborát. Az egyhetes táborozás alkalmat adott az edzéseken kívül a két klub tagjainak ismerkedésre, túrákra, kirándulásokra, fegyverismeretre, lövész-, és más különböző ügyességi és elméleti vetélkedőn való részvételre. Az edzőtábor a MÁV-NTE judosainak egyben kezdő felkészítés is volt az augusztusban Romániában, Marosvásárhelyen rendezendő nemzetközi versenyre is, melyen remélhetőleg jól szerepelnek.
Gergely Sándor labdarúgó játékvezető nagyon rövid alatt robbant be az élvonalba. Két évvel ezelőtt fiatalon, huszonhat évesen debütált vezető bíróként az NB I-ben. Az élvonalbeli sípmesterek legfiatalabb tagja lett, aki jó adottságokkal, fizikai és szakmai felkészültséggel rendelkezett. Nagy jövő előtt állt a szerény, csendes, udvarias sípmester. Ment előre, fokozatosan és céltudatosan. Tizenhat élvonalbeli mérkőzést bíztak rá, élcsoportos lett a bírói társadalomban, közben már nemzetközi válogatott találkozókon lengetett. Nagy jövőt jósoltak a tehetséges, fiatal bírónak, aki joggal lett várományosa a FIFA kerettagságnak is. Ehhez a pályán bizonyított, s megkezdte a tagsághoz szükséges idegen nyelv elsajátítását. Nos, az időközben bekövetkezett események most megállították. Gergely nagy butaságot vétett, értelmetlen hibát követett el a pályán kívül. Nem napjainkban, hanem három évvel ezelőtt, ám a tényekre most derült fény. Pontosabban az elmúlt hónap utolsó hetében, a tatai edzőtáborban robbant a bomba, amiről ő maga tájékoztatott bennünket, aki a fegyelmi tárgyalást követően állt „kötélnek". Érthető, hogy a korábban mindig készséges, figyelmes, kedves és célratörő fiatalember helyett egy letört, csalódott, tanácstalan sípmesterrel beszélgettünk most, akit az MLSZ Játékvezető Testület Fegyelmi Bizottsága öt évre eltiltott a játékvezetéstől és kizárta az országos kerettagok sorából. Súlyos, rendhagyó ítélet az utóbbi tíz évben, pedig Gergely nem bundázott, nem vezetett el mérkőzést, nem szerzett jogtalan előnyt. A papírokkal gyűlt meg a baja-
- Elsősorban is én, csakis én vagyok a hibás, a felelős. Nagyon szégyellem magam és elnézést kérek. A nagy butaságnak lettem áldozata, még akkor is, ha ebben a külső erők alaposan bejátszottak. Amit felépítettem, az most összeomlott. Száműztek a síp-mesterek világából, alaposan elmeszeltek.
- Tulajdonképpeni mi történt?
- Ez még az országos kerettagsághoz fűződik. Én akkor azt hallottam, hogy NB I-
GERGELY
ÖNGÓLJA
es bíró csak az lehel, akinek érettségije van. rendelkezik jogosítvánnyal, autóval. Én élvonalbeli bírónak készültem, mindent feltettem erre, s úgy gondoltam, hogy az adatlapon ezeket feltüntetem, annak ellenére, hogy egyikkel sem rendelkezem. Akkor nem jutott eszembe, hogy ebből ilyen nagy balhé lehet. Ma már tudom, hogy az egész értelmetlen, nagy hülyeség volt, dehát az NB I-ért mindent elkövettem.
- Nos, kell-e érettségi?
- A bírói működésnek nem feltétele az érettségi, de az útiköltség elszámolásához kell autó. Ezzel nem volt különösebb gond, hiszen az utazás valójában gépkocsival történt, igaz, hogy nem az enyémmel, mert nekem ilyen nincs.
- A JT miként jött rá a valótlanságokra?
- Egy jóakaróm névtelen levélben tájékoztatta a Játékvezető Testületet arról, hogy évekkel ezelőtt hamis adatokat tüntettem fel. Ezzel vette kezdetét az én kálváriám.
- Ki lehetett a súgó?
- A helyzeten ez már nem változtat, de a kör egyre szűkül. Konkrétan nem jegyeznék meg senkit, de azért vannak feltételezéseim. Egy biztos, hogy előbb-utóbb meglesz az, aki hozzásegített a töréshez. Sajnos nem mutatták meg a névtelen levelet, s ezt ugyan megértem, de nem nyugszom. Az öngólt ugyan én vétettem, ám számomra rendkívül fontos a közreműködő.
- Mikor jött rá, hogy bajban van?
- Már a tatai edzőtáborozás előtt tíz nappal tudtam, hogy valaki jelzést adott, hiszen arra kértek, hogy egyeztetés céljából vigyem magammal a dokumentumokat.
- Mi történt Tatán?
- Elfoglaltuk a szobákat, megtörténi a tesztlapok kitöltése is, ami után megtörtént az egyeztetés. Kiderült nyomban a turpisság és a rendkí-
vüli JT ülésen azonnali hatállyal felfüggesztettek. Csomagoltam, s a vezetőktől már akkor megtudtam, hogy nem sok jóra számíthatok az értelmetlen vétségért. A kollégák viszont vigasztaltak, s ez jólesett.
- Az öt év igen kemény ítélet!
- Őszintén mondom, hogy a fegyelmi tárgyaláson jóval kevesebbre számítottam. Ezen ugyan nem kellett volna megjelennem, de én mégis elmentem. A hibázásért vállalom a felelősséget, de a büntetési időtartamot rettenetesen soknak tartom. A vétséggel nincs szinkronban, hiszen senkinek, csapatnak-játékosnak-vezető-nek nem okoztam olyan hibát, amiért ilyen hosszú időre elmeszeltek.
- Volt-e korábban büntetése?
- Ez volt az első fegyelmi ügyem. Eddig mindig dicséretet kaptam, meg jószándékú kritikákat, amik segítették bírói pályámat.
- Fellebbezni fog?
- Ma még teljesen tanácstalan vagyok, nincs talaj, nincs kapaszkodó. Azért valamit tenni kell. Sokat töprengek, vádolom magam, és idő kell ahhoz, hogy feldolgozzam a múlt történéseit. Ma nem tudom a következő lépést, töprengek...
- Hogyan tovább?
- Leckét kaptam, meg egy nagy pofont. Mai helyzetem szinte reménytelen, tele vagyok keserűséggel, önváddal. Kivették a sípot a számból, pedig erre szinte mindent feltetlem. Hiányzik minden. Munkanélküli vagyok, ráadásul válófélben vagyok, vagyis minden összejött. Reménykedem, hogy valahol sikerül munkát találni. A sípot viszont megtartom...
Balogh Antal
24
KANIZSA - Sfiont
I
1996. augusztus 16.
Ma délután:
Olajbányász-Agárd
A labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában a hét végén bonyolítják le az őszi idény második fordulóját. A kanizsaiak hazai környezetben mutatkoznak be.
A négynapos ünnep miatt az egyesületi és szakosztályi vezetés helyesen döntött akkor, amikor úgy határoztak, hogy már ma (pénteken) sor kerül az Olajbányász-Gázszer FC Agárd találkozóra, amelyre a Zárda úti stadionban kerül sor 17 órai kezdettel.
- Maradéktalanul figyelembe vettük szurkolóink érdekeit s ebben partner volt az újonc vendégcsapat is. A mai napra előrehozott mérkőzés kedvező mindenkinek és remélem, hogy mind többen kilátogatnak a mérkőzésre - tájékoztatott Farkas Zoltán szakosztályigazgató.
Az olajosok vendége, az újonci agárdi gárda, a kis-Videoton balszerencsésen rajtolt, míg a kanizsaiak győztesként tértek haza az atomvárosból. Az esély tehát a piros-kékek mellett szól, de Salaczékra igencsak oda kell figyelni Vi-dócziéknak, hogy a szerencsés rajt tovább folytatódjon.
Bérletek, belépők
Az Olajbányász NB Il-es labdarúgócsapata ma (pénteken) vívja első hazai bajnoki mérkőzését a Zárda úti stadionban, amelyre már az új bérletek érvényesek.
Az őszi idényben sorra kerülő hazai mérkőzésekre megkezdődött a bérletáru-sítás az Olajbányász sportirodában, a titkárságon. Az ülőhelyi bérletek kétezer, az állóhelyi ezerötszáz forintba kerülnek, míg a nyugdíjas-katona- és diákbérletek ezer forintba kerülnek. (Ma reggel nyolc órától árusítják a bérleteket.)
Az egy-egy mérkőzésre szóló belépődíjak a következők: ülőhely kétszáz, állóhely százötven, nyugdíjas-, katona- és diákjegy száz forint.
SZERENCSÉS
SS
GYŐZELEM
Megkezdődött. Beindult a nagyüzem labdarúgó NB II-ben, melynek Nyugati csoportjában szerepel az Olajbányász csapata, amelyet a visszatért Madár Gábor szakvezető irányít az 1996/97-es bajnoki évadban.
A bajnoki rajt előtti héten nagy volt a sürgés-forgás a piros-kékek háza táján. A lényeg, hogy rendeződtek a dolgok a játékosállományban, Balogh is maradt, no meg Agics is. Ugyanakkor egy támadó ügyében van még feladat, de jelenleg a pénzügyi források nem biztosítottak.
A Madár-csapat az atomvárosban rajtolt, ahol Fortuna nem pártolt el az olajosoktól, hiszen
Paks-Olajbányász 1-2 (l-l)
Álomszerűén kezdett a kanizsai gárda, és már a harmadik percben megszerezte a vezetést: Csörnyei, az új szerzemény remekül tálalt Vidóczi elé, aki tizenkét méterről szervezett vezetést. 0-1. A gólt követően előre lendültek a hazaiak, akik kétszer is veszélyeztettek, ám előbb a kapufa, majd Czigoth mentett.
Az atomosok a tizennegyedik
percben egyenlítettek. A kanizsai kapus fejes után ütközött Kádárral, a bíró aztán túl szigorúan tizenegyest ítélt. Búzás büntetőjét Czigoth kiütötte, de a paksi középpályás másodszorra már nem hibázott. 1 -1.
A félidő derekán Szálai egy összecsapás során megsérült, aki nem tudta tovább folytatni a játékot s így a szakvezető átcsoportosítást hajtott végre.
Szünet után az olajosok kezdtek jobban, de elpuskáztak két jó lehetőséget. A másik oldalon Kádárék veszélyeztettek, de Czigoth bravúrokkal mentett. A félidő köze-
MEG CSAK PISLÁKOL
Második alkalommal rendezték meg a Georgikon Balaton \\ Kupa kézilabdatornát, amelyre Keszthelyen és Hévízen került sor.
A rangos viadalon, a férfiak mezőnyében nyolc csapat szerepelt, köztük az Izzó SE alakuló gárdája a többi NB l-es csapat társaságában. A lámpagyáriak ezzel a kupaszerepléssel kezdték meg a formábahozás időszakát, akik nehezen álltak össze a jegyzett élcsapatok ellen.
A kanizsaiak erős csoportba kerültek, akiknél elsősorban a játékon volt u hangsúly, a gyakorláson, a felmérésen. Nos, a lámpagyáriaknak most alakul a csapata, Jéki Zoltán edző építi az új együttest, amely még nem jeleskedik az eredményességben.
Csoportmérkőzések: Kárpát-Hús Nyíregyháza-Izzó 22-20 (13-12)
Jól kezdett a Jéki-csapat, az első félórában fej-fej mellett haladt a két csapat, majd aztán a második félidőben elhúztak a nyírségiek. A hajrában a\' kanizsaiaknak csak a vereség különbséget sikerült csökkenteni. Legjobb dobók: Szabó 10, Bren-ner 3, Monostori, Petrovics és Hungler 2-2.
Pick Szeged-Izzó 39-22 (22-10)
AZ IZZO
A bajnokcsapat túl nagy falatnak bizonyult. A Tisza-partiak ellen kevés ellenállást fejtettek ki, bár a mérkőzés egyes szakaszaiban biztatóan játszottak. Legjobb dobók: Szabó 9, Bren-ner és Bazsó 3-3.
Dunaiéi r SE-Izzó 34-25 (18-13)
Az élcsoportbeli dunaújvárosiakkal jó első félidőt vívott a kanizsai gárda, ám a hajrában Fe-nyőék elmentek. Szünet után folytatódott a nagy küzdelem, de Kissék pontosabbak voltak. Legjobb dobók: Monostori 6, Szabó 5, Rodek 4.
A lámpagyáriak a csoportmérkőzéseken pontatlannak bizonyultak, akik az utolsó, negyedik helyen végeztek. így a helyosztón a 7-8. helyért mérkőztek a másik csoport negyedik helyezettjével.
NK Hungária-Izzó 27-24 (14-13)
Az újonc (!) fehérváriakkal változatos mérkőzést vívott a kanizsai csapat, amelyen meglepetésre vereséget szenvedtek Sza-bóék, akiknek védekezésben voltak kihagyásaik. Legjobb do-
bók: Szabó 8, Hungler 6. Petrovics 4.
A kupán az izzósok végül is a nyolcadik helyen végeztek, akik közül a szakvezetés a következőket szerepeltette: Mészáros, Vártok és Nagyvizeli (kapusok), Monostori, Szabó, Brenner. Rodek, Jankovics, Hungler, Burán, Petrovics, Bazsó. Horváth, Siti, Cséplő (mezőnyjátékosok).
Ojtó Tamás, a kanizsaiak technikai vezetője a kupaviadalról így összegzett: - Az alakuló csapatnak igen jól jött a nívós Balaton Kupa küzdelemsorozata. Jegyzett, kiváló csapatok voltak az ellenfelek, akik nálunk jóval előrébb tartanak. Jéki Zoltán mindenkit kipróbált, különböző rendszerekkel kísérletezett. A felkészülést, a formábahozást, a csapatépítést segítette a torna, de kár hogy Brenner a szegediek ellen térdsérülést szenvedett, aki aztán a helyosztón már nem is játszhatott. Egyébként a héten a Zsigmondy-Winkler tornacsarnok az otthon és ha sikerül a feltételeket biztosítani, akkor talán lesz edzőtábor. Erre nagy
szükség is lenne._
B.A.
1996. augusztus 16.
w
KANIZSA - Sftont
-y A.
25
pén átvette a játék irányítását a piros-kék gárda, a hazai csapat fölé nőttek.
Fölényben játszottak a vendégek, az atomosok csak ellentámadásokat vezettek, ám ezeket Svéleczék jól szűrték meg. Vidóczi - aki elemében volt - bejátszotta a pályát, ám egy nagy helyzetet elpuskázott. A csereként beállt nigériai fiúval felgyorsult a kanizsaiak játéka, aki néhányszor alaposan megkeverte a hazai védőket. A hajrában „forintos" labdát varázsolt Pécsi elé, aki viszont elpuskázta a nagy lehetőséget.
Hosszabbításban, a kilenc-venharmadik percben született meg a kanizsai győzelem, amikor Pécsi mintegy tíz méterről lőtt a kapuba. 1-2. A középkezdést követően véget ért a találkozó.
Lelkes Kálmán, az Olajbányász létesítményvezetője így összegzett a mérkőzésről. -Tulajdonképpen két ellentétes félidőt láthattunk. A gyors vezetés után rákapcsoltak a paksiak, egyre-másra vezették a
támadásokat s ekkor a szélsőhátvédek bizony nem jeleskedtek. Szerintem nem volt tizenegyes az, amit a bíró megadott s ez egy kissé visszavetette a csapatot, de Vidócziék összeszedték magukat. A második félidő első negyedórája ugyan változatos volt, de aztán a jobb erőnlét, az okos taktika javunkra döntött. Igaz, hogy a győztes gólt a hosszabbításban értük el, de a jó csapatnak egyszer lehet szerencséje is, és mi ma azért jobbak voltunk. Nekem különösen Czigoth, Vidóczi, Agics, Svélecz és Csörnyei játéka tetszett és Pécsi is feliratkozott a jók közé, aki a győztes találatot érte el.
A győztesen rajtoló csapat (zárójelben az érdemjegyek):
Czigoth (8) - Szálai (5), Svélecz (6), Koller (5) - Hei-czinger (5), Gyulai (5), Csörnyei (6), Agics (7), Balogh (5) - Vidóczi (8), Pécsi (7). Csereként szerepelt Visnovics, Farkas és Gordian-Ofoegbu.
Balogh Antal
JOBBAK VOLTAK A SÁSKÁK
Az 1996/97. évi megyei labdarúgó-bajnokságban megkezdődött a pontvadászat. A küzdelmekben tizennyolc csapat, köztük Miklósfa, MÁV NTE, Kiskanizsa, Zalaszentbalázs szerepel, ám hogy melyik lesz a tizennyolcadik, az csak lapzárta után derül ki. Ugyanis az MLSZ-ben a héten döntenek arról, hogy a Keszthelyi HSC, illetve a Zalaapáti hol folytatja a bajnokságot.
A bajnoki rajton városi rangadóra került sor. A vasutasok új csapata Szálai Zoltánnak, az új edzőnek vezetésével a felfrissített Sáskák gárdáját fogadta, akiknél Zöldvári István személyében ugyancsak új edző kezdte meg működését. MÁV NTE-Kiskanizsa 1-3 (1-2)
Az esélyesek a vasutasok voltak, ám a Sáskák formabontónak bizonyultak. Lelkesen, nagy odaadással és nagyon okosan játszottak, akik ugyan meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet arattak. A jól játszó kiskanizsaiak közül kitűnt. Somogyi, Fazekas, Vass, Matola, Mezei. A
vasutasok közül Mózsi volt a gólszerző, míg a Sáskák közül Fazekas (2) és Vass talált a kapuba.
A rajtoló csapatok.
MÁV NTE: Kovács Z. -Nagy, Mózsi, Muther (Szentgyörgyvölgyi), Vári, Grabant, Kalinics (László). Kovács J., Dezső, Kovács A. (Pozsgai), Németh I.
Kiskanizsa: Németh T. -Fövényesi, Somogyi, Mezei, (Dervalics), Cséplő, Pati, Matola, Anek, Kósz, Fazekas, Vass (Fekete).
Az újonc Zalaszentbalázs az ugyancsak újonc Pacsa vendége volt. A hazaiak voltak pontosabbak, akik 3-0 arányban nyertek a balázsiak ellen. Jók: Pesti és Horváth L.
A miklósfaiak mérkőzését elhalaszották, amelyet egy későbbi időpontban rendeznek meg.
Az ifjúsági bajnokságban a bajnok MÁV NTE nagy küzdelemben nyert 5-4-re Kiskanizsa ellen, míg a balázsi fia-talok Pacsán győztek 2-0-ra.
B.A.
TUNGSRAM-BATTHYÁNY KANIZSA KUPA - kilencedszer
Az elmúlt évben a nyolcadik alkalommal megrendezett Tungsram Kanizsa Kupa kanizsai sakkfesztivál keretében indították útjára az utánpótláskorúak kiemelt versenyét, a nemzetközi gyermekversenyt, majd lebonyolították az első alkalommal kiírt Battyhány Kupát.
Mind a két kanizsai versenyt nagy érdeklődés kísérte, a tizenévesek, a reménységek jeleskedtek s ebben kitűntek a kanizsaiak, szervezők-rendezők és versenyzők egyaránt.
- A hagyományok folytatódnak, tovább visszük a kanizsai sakkfesztivált úgy, hogy a jövőben nemzetközi viszonylatban is rangos utánpótlásversenyt bonyolítunk le a korábbi három esemény helyett. Tehát az erőket egyesítettük és nagy örömmel mondhatom, hogy a nemzetközi ifjúsági sakk egyéni és csapatversenyre széles körű összefogás bontakozott ki. Ugyanis közel hetven (!) cég, intézmény, vállalkozó segíti a kiemelt utánpótlás versenyt, biztosította, hogy a kupaverseny a hazai sakkozás legnagyobb rendezvénye lesz - említette Bagonvai Attila, a kanizsaiak jeles nevelőedzője, szakágvezetője, a kupaverseny egyik főszervezője.
A Tungsram-Batthyány Kanizsa Kupa nemzetközi ifjúsági egyéni és csapatversenyt a városi sakkszövetség, a Batthyány Lajos Gimnázium Alapítványa, a Kanizsa Sakksportjáért Alapítvány közösen rendezi meg a Battyhány Gimnáziumban. A nagyszabású viadalra szeptember 26-29-e között kerül sor, amely-
re máris lehet jelentkezni a következő címen:
Dr. Pintér Ferenc, Batthyány Lajos Gimnázium, 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.
A négynapos versenyen a fiatalok összesen nyolc kategóriában mérkőznek kilencfordulós svájci rendszerben. A csapatversenyen bármely kategóriából három fiú és két leány versenyző pontszámát veszik figyelembe.
Az „A" csoportban szerepelnek az 1977-79-ben született lányok és fiúk, a B-ben az 1980-82-es korosztály, a C-ben az 1983-85-ben születettek, míg a „D" csoportban küzdenek az 1986 után született lányok és fiúk. Egy egyesület, vagy iskola több csapattal is nevezhet.
A szponzorok jóvoltából a kanizsai nemzetközi utánpótlás verseny díjazása ugyancsak kiemelt lesz, hazai viszonylatban rendhagyó. Ugyanis a kupaverseny győztes csapata ötvenezer forint jutalomban részesül, a második helyezett csapat harminc-, a harmadik húszezer forintot kap, míg a négy-hatodik helyzett tíztízezer forinttal gazdagodhat.
A nyolc kategóriában sorra kerülő egyéni versenyben - négy leány, négy fiúcsoport - a dobogón végzettek értékes tárgyjutalmat, érmet és oklevelet kapnak, de díjazzák a négy-hatodik, valamint a hetedik-tizedik helyezetteket is, míg a rendezők számos különdíjat is kiadnak.
A nemzetközi utánpótlás sakkversenyre várják a nevezéseket - iskolai, vagy egyesületi - a kanizsai szervezők._
B.A.
NEM SIKERÜLT
A szlovákiai Rimaszombat adott otthont az idei korosztályos Európa-bajnokságnak, amelyen az egyes korcsoportokban népes mezőnyök rajtoltak.
Á kanizsai Kiss Judit, az elmúlt évi vb bronz-, és Eh ezüstérmes tehetség az idei versenyen egy korosztállyal
feljebb szerepelt, aki a 16 év alatti lányok mezőnyében küzdött.
A kanizsai kislánynak nem sikerült az idei Kb, aki az erős mezőnyben gyengén kezdett, majd feljavult és végül őt ponttal zárta a fiatal sakkozók kontinens viadalát. Ez pedig a IS-IS. helyre volt elegendő.
26
L
KANIZSA - /ifin&
CSASZI
Ingatlanügynökség Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
Nk in a 1 ivi F. utóiban 2 szoba. 54 nmet. 2 erkélyét. 4. emelni lakis eladó, kinyir: 1.6 mFt Kod: 330, (17764 K)_
Nkn azlnís utcában 80 nm-es, 2+1 felszoba, étkezős, cirkogejzir fűtéses, lehermeniet lika eladó vagy bagolai ill. kisfakosi családi hlzra
cserélhető, kinyir \'5 MR. Kőd: 333 (18549 K)_
Nk n j betvlrosban 3 szobit, SS nm-es egyedi gázfűtéses, földszinti la-kis elidő. kínyk 3.7 mR Garizs i lakktői 5 perae 400 eR-ért szintén Hidd. Kod: 345 (18551 K)_
Palinban 2610 nm-es telek épitési engedéllyel lelkészgarázzsal, kiisoU és fellapozott pinceszinttel eladd. Szoc. poL tímogatlt igénybe vehető.
Irinyin 2,5 mR kód:481. (18669 K>_
Nk-tól 10 km re 100 nnies, bevezetett vegyesboli teljes berendezéssel. rakiirhelyi.iegekkel, riUZDVlI felszerelve eladó, kanyar: Ifi ml-t Köd:
483. (18672 K)_
Ihiwsbenhiyben 140 nnt-«s 2 szintes, 2+3 félszoba. 9 éves, összkomfortos, garizsos, piicés családi hiz 1015 nmes leiekkel eladó. Irányár.
3,5 mR. Kod 180 (1S674 k>_
Mujakeresztürori 100 nmes, (Izlet+lakóhiz, u-rótei beépítési lehetőséggel, garázzsal, 540 nmes tefckkel ettdo. Irányár- 3,8 mFt Kőd: 170
(18675 k>_
Zikínvban 97 nm-es, 3 szobás, 6 éves, garizsos, pincés, tehermentes családi hiz 2800 nm-et K-iekkel elidő vagy Nk-i családi házra c seréibe -
tó. Iranyir 4,7 mFt. Kőd: 155. (1S676 k)_
Nk-in a K-i v.részben 64 nm-es. 3 szobás, 2 erkélyes, vízőrís, 8. emeleti lakás elidö vagy kcebh lakásra cseréltető a 3. emeletig. kinyír
1,8 mFt. Kód: 234. (18677 K)_
Szabadhegyen komfort nélküli zártkerti hiz villannyal, a telken vízzel, 915 nni es gondozott telekkel eladó vagy egyedi fűtéses L dl. II. emeleti 1,5-2 zobís likává cserélhető ráfizetéssel. Kód:
331. (18681 K)_
Nagykanizsán a Keleti városrészben l+l fclszoba, 42 nmet, 10. mw
téti lakás eladó. Irányár: 1,35 mPl. Kód: 191. (18732 K>_
Nagykanizsán i Városkapu krt-on 48 run-es, 2 szobai, tehermentes fótdsznti lakis eladó. Irinyár: 1,9 mFt. Kód 2M. (18/34 K) Újudvaron i>" nm-es, 2+2 lélszobás, egyedi gizffitéses, garizsos, 2 szinte* családiház, 700 lun-es telekkel eladó vagy nagykanizsai Ukisra
cserélheti, kinyir. 4 mFt Kod: 147 (18736 K)_
.Szepetneken 150 nm es, 2+2 félszobás, 2 sznteg, 2 fürdőszobás, gut-zsos, pincés, teraszos. 6 éves csalidi hiz, 900 nm-es telekkel eltdó.
kinyir: 4,2 mR. Kori: 138 (18737 K>_
Kiskamzsan 160 nm-es, 4 szobás, 2 konyha+étkezós. 2 fllrdószobis, 2 szintéi csalidi hiz, 2 garzzsal. 540 nm-es MÉM eladó. Irányár: 8 mFi. Kód 88. (18740 kj_
Nk ii a ki1.0 korúion 2 szobis. 56 nmes. vízóra első emeleti Ukás eladó, kinyír: 2 mR. kód: 343 (18752 K)_
Gyékényesen 72 nm nyírit el*ki Irativai
e, 3 sznte, 6 éves, 2 zuhanyzó+WC, teraszos *.9mRKód: 113, (18753 K)_
Nagykanizsán a Rózsi utcában 1+1 félszobás, UtqmUi fűtéses 48 nm-es, \'. >ld izimi lakás, vbőrival, tehén lien te sen azonnal beköhózhető illa potban eladó, kinyár 155 niR. Kod 49t> (18754 K> Bagolán 20 éves. 140 nm-es, 3 szobás, tetóterUVpnéses csalidi ház 2S08 nm telekkel. műhellyel n*lkeltetekkel eladó vagy Nk i 3 szo-
bás, egyedi fiheses lakásra ill csalidi hizrí cserélhető értékegyeztetés
seL kanyar: 4 mR. Kód: 366. (18913 k)_
Nk -in i Clitán somi Hl emeleti, 2 szobás, 54 nm-es, pnces, egyedi gázfűtése! lakis eladó v«gy kisebb Nk-i családi hí zrí cserélhető, kány
ár: X2 mFt KcSd: 371. (18914 K)_
Nagyradán 90 nm-es, 3 tzobis, 7 éves, összkomfortos családi hiz garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó, kinyír: 45 mR. Kód: 3*4. (18915
K)_
Nk-in a K-i v.részben 10 emeletes épületben 55 nm-es, \'2 szobás, étke zős, 2 erkélyes, vlzóris, l emeleti lakis eladó vagy Nk. környéki csiii-
di hizra cserélhetf. kinyir: 1,7 mFt. Kód: 325. (18916 k)_
Nk ah »z É+ v.részben 3 szobls, 78 nines, 2 szintes, 2 garizsos pincés, társuhizi lakis, 80 nm-es telekkel eladó, kinyir: 45 mFt. kód: 422.
(189J7 K)_
Kiskanizsin 2+1 félszobás, 95 nm-es, 16 éves családi ház garázzsal, psncével, tetóién>éf>IWsi tehetőséggel, 846 nm letekkel eladó, liinynr
S2 mR. Kód: 413. (18918 K)_
Kisrécsen 75 run-es. 2+1 télszobás, komiwtos, 28 éves csalidi hiz, 1884 nm-es telekkel nielleképtjletekkel, pincevei, nyári konyhával eladó vagy Nk-i 2 szobás lakisri cseréihető. kinyir: 1.7 mFt. Kód: 394.
(18919 K)_
Dióskaktn 85 lUiieri. 3 szol>is, gVálüó*, koniffrt-s csalidi hiz parkosított udvarral nieűékéfütétekkel 3500 nm-es telekkel eladó, kinyir: 5,2
mFt Kód: 393.(18920 K)__
Nk^ól 15 km-re, IButvonal iik-lleu. 5500 nm-es telken, 300 nm-es légi épület fiint-v./^Mvil. 6+1 félszobával 200 nme-s melléképUkttel. ipan árammal, 60 nmes pincével eladó, kinyár: 62 mR. Kód: 389. (1S921
K)_
Nk án iz Irtás utciban 3+2 félszobás, 90 nm-es. erkélyes, 3. emeleti lakis, 2 WC-vel egyedi ertogejzir IBiéssel ettdd kinyír 45 niR. KiVl:
386, (18922 K)_
Nk-Sáncban 72 nm-es. 2+1 félszobás, egyedi gázfűtéses, étkezős, csi-la.li hiz, aknás garázzsal, melMcepUletekkel, zárt terasszal, műhellyel, 2160 nm-es telekkel eladó, kinyár: 5,4 mR. Kód. 198. (1892? K) Nk-in a K-i v.részben 51 nmes, 1+1 félszobit, 6. emeleti, viz.hí-.. a kéryes, fehijItoH likáseUdo. kanyar: 1,6 mh. Hív, sz.: 314. (18924 K) Becsehelyen 100 nm 3 szobis, 20 éves, étkezős, fctelonos csalidi hiz 100 nm-es pncével, guizzsal 1600 nm-es telekkel eladó, kinyir
3mR.Kód: 279. (18925 K)_
Hahóton 104 nm-es, 2 szobás, 9 éves, komfortos, 2 szánKs csalidi hiz melléképülettel. 1140 nni-es telekkel eladó, kinyir: 2,8 mFt. Kód: 176.
(18926 K)_
Sormison 110 nm-es, 2 szobit. 60 éves, egyedi gízfihéses ctaiádi ház 1465 nm-es tekkkel mellékéi*!letekkel eudó. kanyar: 1.7 mR. Kod: 347. (18927 K)_
Nk-in i belvároshoz közel 40 éves, 96 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses csilidi ház 300 nmes tekkkel eladó, kinyir: 2.3 mR. Kód 348.
(18928 K)_
Ohiroon Nk-lil 30 tan-re, 70 nm-es, 2+1 félszobás, télkomfortc* csilá-di híz2700 nm-es telekkel légla melk-keptíletekkel etadó Irányár 350 eR. K.id: 482^18-/29 K)_
Nk-in i Zemplén utcában 2 szobás, 60 nm-es, erkélyes, vlzóris, 3.
emeleti lakfa eladó. Irányár 1,7 mR. Kód: 329. (18930 K)_
Murákeresznmm 100 nnies, 4 szobás, 7 sznles, erkélyes, 15 eves családi ház 2 garázzsal, műhellyel, melleképuletekkel, 1065 nm-es pirko-;rtott mjávil, gyümölcs fákkal, szó lő rúgassál eBitott, rendezett tekkkel
eladó, kmyir: 5.7 mR. KAI: 452. (18931 K)_
Nk-in a Kitonaréten 2+2 fébzobis, 100 nmes, 2 szimrs, 2 fllrdőszo-bis családi hiz garizzsal pincével, kialakításra váró felső szinttel, 576 nm-es telekkel melléképtllettel eladó, kinyír 65 mR. Kőd 457. (18932 K)_
Gyékényesen a tóhoz közel 100 nmes, 2 szobit, 30 éves családi hi2 kUttniltt, 40 run-es épületei, 6000 nm-es telekkel, trlek néfctil is el
adó, kinyir: 4 mR. Kőd: 463. (18933 K)_
Nk-in i Városkapu kn-on 2+2 félszobii, 67 nm-es, 2. emeleti lakis fizetési könnyítéssel eladó. Irinyir: 2? mR. Kód: 327.
(18934 K>_
Nk-in a belvárosban 65 nm-es, ? szobás, egyedi gázfilteses. 2. emeleti lakás elidő vagy kisebb egyeali ftltéses lakiéra cserélktő. kinyár: 35
mR. Kód: 426. (18935 K)_
Nk-in a Városkapu krt-on 62 nm-es, 1+2 félszobás, 3. emeleti lakis
adó, kanyar- 1.9 mH Kód: 433. (18936 Ki_
Hahóton befejezés előtt illó. 80 nm-es, 3 szobás, tető lé rbeepi leses csalidi hiz 2447 nm-es telekkel eladó. Lakhatási engedély még nincs. szoc. pol. támogatás felvehető. Irányár: 3,8 na Pl
Kód: 431. (18937 K)_
Nk Kodily Z. utcában 53 nm-es, 2 szobit. 2 eakélyes, L emeleti, kp. fűtéses, vlzóris. redőnyot lakás eladó, kinyir: 1,7 mR. Kód: 468.
(18938 Kj_
Nk-in a Rózsa utcában 1+1 féfczobis. kp. fűtéses. 48 nm-es. földszinti lakás vizórival, lehernieniesen azonnal bekök^zhető állapotban eladiS.
Irányár: 1.» mFt. Kfl 4^ (1ww K)_
Nk-in a belviroshozkózel70nm-es, I\' szobás. L emeleti, egvrdi gazlu tese^, étkezős lakás eladó kmyir: 3 mFt, Kód: 507, (18940 K)
Kiskamzsin 150 nmes, 4 szobás, 2.0 éves, komfortos csalidi hiz 75 nmes gazdasági épükHel, 200 nm-es zárt tárolóval, pincével garazs-zsal, 2700 nm-es telekkel, parkoslton udvarral eladó, kmyir 10 mR.
Kód: 509. (18941 K)_
Nk-in 140 nm-es, 5 szobis, 40 éves. 2 szintes ctaUdi hiz 30 nm-es pincével, közös bejárattal, 120 nm-es telekkel eladó, kinyir 6,8 mR.
Kód: 500. (18942 K)_
Kiskamzsín 70 nm-es, 2 szobis, 60 éves. komfcfl nélküli családi hiz 900 nm-es telekkel melkkepületekkel eladó, frínyar: 2 niR. Kód: 508.
(18943 K)_
Nagyradin 3 szobis, 100 nmes. étkezős, hallos, teraszos csalidi hiz 1400 nm-es telekkel melléképtlletekkel eladó, kmyir 4 mR- Kód: 511. (11944 K)____
„ÉGISZ"
Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Mück-sfin másfél szobis, nárdőszobis, kiikni WC-vel fŐzÓflIBcével és étkezővel elláut ház eladó. Az ingatlanhoz 900 n-ol terület tartozik 40 db gesztenye fi va L Aztngailanoti két melléképület és egy fedett pihenő
van bmyir. 3 mR. (18709 K)_
Csapi hegyen 400 n.öl zártkerti ngatlan 200 tőke nemes szókível gyümölcsfákkal és kb. 100 db k-nyóvel elatkV Az uigatlinoii lakható pince
van, kmyir: 300 eR. (14856 K>_»•
Nk in Csengery utciban 3 es tél tzobis 2 fürdőszobás, lekijíUHt családi hiz, egyedi fűtéssel eladó. Az udvar, m tégla garlzs, az alapterület 110
nm (a hizéj A tet.Mér lioéphhetŐ. kinyir 5 MR. (14859 K)_
Somogycsicson (Nagykanizsától 25 km wi 15 szobit, türrjószobas, előszobás. ekn.1 .i családi ház, gazdisigi épületekkel eladó, kinyir
1.4 mR. (18710 Kj_
Balatonmagyaródon 25 szobás, konyhát hiz eladó. RJrdőszcba hely kialakítva. Zuhanyozási lehetőség van. Ktikxi WC heryiség, derítővel A csatornázás 1996. évre tervezve. A házhoz kb. 800 nm terület (udvar,
kert) lartozik. Irányár 2.5 MR. (11861 Kj_
Zilakaros Felsőhegyen kb. 200 n.öl szőkí lébesitefl Donibóviri faházzal (30 nm-es Jeladó. A házon nylon lerísz, kél hakiüilke, (őzónike és tusok\' van. A terasz melkn kUKm larnks vm. kmyir: 1,7 MR. (14862
K)_
Nk Szábádhegyen kb. 500 n-ol tek-kkitűnó hetven, romos é|*lle«i| el-
adiV kinyir: 850 eR. (18712 K)_
Vajda-Csertőn 700 n-ól ngatlan pincével együfl eladó. Az iigatlm ka tagból ÍD, melyben 300 n-ol szők\\ gyUn^Lsfikkal van tekpltve. A pincén hlmni helyiség, ntelyből a présház és a szoba cementlapos, A gazdaság kitűnőién gondoz.xt. igen fó állapotban vm, A pilléhez por-i.iI.u.i.ji itt vezet, a panoráma igen tetszetős. Irányár 300 eR. (18713 K)_
Nk. középpontjibaii I tzóbs, konyha, ehüszuba, tUrdőszobis, 50 nm-es lakis eladó. A lakás uv*la cébára is alkalmas. A lakás a 3. emeleten vm. kmyir: 2 MFt (14865 Ki_
Sandon két szoba, konyha, kamra, ttadőszobit, ekSszobls hiz eladó. A hiz kb 40 éves a fUrdó és ek5sz.*a 2 éves. A hozzita«.»zó terület kb. 1.400 n.öl. melyen 900 db 4 éves fenyő és kb 300 nöl berekfis erdő is vm. kmyir: 1.5 MFt (14868 K>_____
Katonaréten 5 szobis, kétszintes, furdószobit, két Iconyhis csalidi hiz eladó. Az egyik konyha (nyiri) az udvaron van ahol a garizi ttullliá-16. A híz gizzal és csatornázással dJíKXL Non régen épült jo álLtxxH-ban van. Azonnal bcköhözhetS. OisnerUld: 306 n.öl. kinyír: 7 MR.
(14869 K)_
Katonaréten 3 szoba, konyha, rurdószoba, etfizobis hizrészeladó. Az udvaron garizi, EertéscM vm. Az épület kb. 20 éves, azonnal befcolöz hető. A hizbm vtz, gaz villmy csatorna és lekfon van Az épülethez udvar, kert tarvzik A hiz 92 nm, összterület 500 nm. A lető pila, az
épület felino», kinyír 35 MR (14872 K>_
/.i! j ./.in iAii. i. 200 nm-es épület eladó. Az épületen belül 70 nm-es. 15 szobás fuidöszt<bás, kukni WC-es egyedi fűtésű lakis van. Azépü let többi része közművesttett, dallan bármityen (villakoziti) céka kulaklhauv Az ingatianhoz tartozik udvar, ken szintűfold összesen: 6.600 nm. Az objeknuii a faki beKerüfetén, jó helyen van. kmyir
MFt (1487^ K)_
Kodily uleíban 3 szoba, fiiidőszoba, konyha küUn WC ét tanítót központi fűtéses 65 nm-es fóldsziiti lakit eladó. A hiz kb. 20 évet (4 eme letes) A lakit lÓkUzkiti ezért víDalkozísra is (éDiasmihali, kmyir:
1.9 MR. (14877 K)_
fst-ngerv Utca külső végén 2 db 1 szoba, fürdőszobát nikomi-uiv/aii lakis roidizaites ill. V. emeletai eladó. Irtnyar: 1 MR (14878 K) Kiskmizsm 25 szobás culádi hiz nagy konykivil Isniószobaval. be-épMhetó letőtérrel elidő. Az udvaron garlzs és műhely van. Azossoe
rükt 5O0 nm. kinyit: 3.5 MR (14879 Kj_
Buizpiryaudvamll 1 izoba+3 fébzobís, isTrJAszonís. 82 nmet lakis egyedi ffitétsel (erkc^ejzkes) üj téglaépUfetbeii eladó. A félnobik II
nm-esek a lakit leprezeniafiv. Irtnyír: 4.3 MR (14881 K)_
f.pitesi telek Szepetneken a Kiskanizsa fekMi részen 430 n ól eladó. A lelek közművesheti. az utca portalanított. Irinyii. 500
eFT.(l87!4 K)_
Dózsa Gy. inciban 60 nemes csalidi híz garízzsal eladó. A hiz légi éptiestl,kt<szerúsiesreszi.irul,de laktiaio. Irinyir » niFl (18/1>K) Nagyrét sen a CHncibm 3 szobis, fürdőszobás, zin verandas, htj\'.a--. családi hiz elarkV VIz, gáz, vilany csatorna van. A hiz alapterülete 105
nm. összterület 1.000 n^l kmyir: 3,6 mK (18716 K)_
lielvarost.aii 3 szobái családi haz regi épHésű - |l/2 nm akapKrUlend tokrves. téglapmcevrl eladó. A hizban vtz, gíz, villany van. Udvar,
kert 130 n-ol. kinyír 5,5 mR (18717 K)_
Kitonaréten 4 szobis 140 nm alapterületű csalidi híz- melék
épük-tekkel egyUB eladó, kinyir: 7 mR (18718 K)_
H.iii.t. .ii 3 szobis. airdószobís garizM» 120 nm alapterüfenl csaUdi hiz eladó. A híz egyedi központi fűtéses, kb. 30 éve éptll palatető kifogástalan állapotban. Eksevéhii Nagykmizsln legalább 25 szobit la
kassal, kmyir: 25 mR (18719 K)_
Uióhegyeii a Kaposvári út meDen 2 tzobis, családi híz 1540 nm Klek kel eladó. A híz 2 tzntes, méllete ¦ lakóépüfeiefc vannak. Két tintes
lusoló, Wc van, kinyír 2,7 mR (18720 K)_
Erzsébet téren 1+2 léLzobis központi fűtéses. (UrdósBobas. szónyeg-padkis lakis eladó. A lakis a 2. emeleten mii felete a nagyméretű p*i lát hasaiifcató. kmyir 4 MR (14884 Ki_
(."sengery ti (14886 Ki
a közepe Ujín 2.5 tzobii hizrészeladó. kmyir: 2.4 MR.
Kölcsey utcábm 2 szobai, egyedi nltéses 64 lunes hizrész elnki. A hizhozkii udvar és garázs tartozik, kmyir 3 MR (14888 K) Munka utciban 4 emeletes hizt>m a 4. emeleten 2.S szobis kozp><nb fűtéses, flkdőszoba. erkélyes lakás eladó. A laka kitinó állapotban
vm. kkryir 2 MR(14890 K)_
Dózsa Gy. utciban 1+3 Célszobls egyedi rütéses radonyö* lekfonot 2.
emekii laka eladó, kmyir 3.7 MR (14892 Kj_
Kodály Z. utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 1.5 szoba központi
fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.4 MR (14896 K)_
(!yenes.lus.fl lakóház birheryiséggel eladó.- Azépüki 2 színes, teljesen uj, nn«Vm Az öszaerület 480 n.öl a beépített 50 n.ol A kert, udvar gondozón, kutUrilt, esztétikus. Az aigitlan a lőűr.\'i<nal mellet a luli
ionhoz közel fekszik, kinyir 30 MR. (14899 K)__
Szentgyorgylvári hegyen (TV. negyhiton) 1 kai hold tzólőngMUn, (színtö. gyümölcsös) Nagykanizsa közvetlen közelében kétszinies <-pi
lettel bérbeadó. (14900 K)_
Vécsei inciban 5 szoba, fürdőszoba hiz kó elókenvl eladó. Azépü let leijét nagy ságiban alípatcézett. kmyir 8.1 niR. (16079 K)
fpiiém telkek ÓrtcTony utciban 2 db egyenként 960 nm eladók Vilany vm. giz, víz 100 ni re. csatornarendszer a telkek előn. A nemzetközi főtttvonskól 700 in +e, Kiskmizsa központjáig 900 m-re. kmyir 700
eR/rlb, (17381 K)_
A-mpkti Gy. utciban a 6. emeleten 2 szoba. Mdőazxit\'a. kUtón WC-s összkomfortos lik azonnal, beköltözhetően eladó A lakáshoz két er
kéry tartizik. kinyir: 1,6 MR (17382 K)_
Liszón 2 tzobis. tetótérbeépltéses, fürdőszoba, erkélyes, alípmcézett, félkaéz csalidi hiz eladó. Az udvaron 56 nm-es garázs. Alapterület 81 nm. faizterutet 10,000 nm. kinyir: 23 mft (17383 K)_
ELADÁS * VETÉL * CSERE
CS0SZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012, 06/30/592-254 Családi házak, lakások, telkek nyaralók, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása. Értékbecslés. MEGBÍZÁSOKAT 1 ÉVES IDŐTARTAMRA VÁLLALUNK, AKÁR DÍJMENTESEN IS. A NAGYKANIZSAI IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig. KIRENDELTSÉGEINK: LETENYE, FENYŐ U. 10. KISKANIZSA, ZSIGÁRDI KÖZ 22.
Tel.: 93/343-515 Tel.: 93/319-770
Nyitva tartás: Nyitva tartás:
szerda: 15.00-18.00-ig csütörtök: 17.00-20.00-ig
mi az onók Igényéit es erdekeit tartjuk szem előtt.
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313»371
NYITVA: munkanapokon 10-12 és 14-18 óráig
Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók, telkek és mindennemű egyéb ingatlan ADÁSVÉTELÉT, cseréjét, bérbeadását. Széles választékunk bővítése érdekében keresek és kínálok zalakarosi nyaralókat, családi házakat (Nagykanizsán és környékén), albérleteket, (bérbeadóknak ingyenes vállalás), lakásokat (központi- és egyedi fűtéssel).
Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett irodánkban ellátom a szorosan vett forgalmazási teendőkön túlmenően a szükséges mindennemű jogi teendőt.
1996. j tt gusztus 16. KANIZSA - /tp* 27
Kain K. utcában sorházban $ szoba likát eltolt szinttel reprezentatív
kivitelben igényesnek eladó, kánya 6,9 mft (17384 K)_
Kitkanizsáh 4 szobit, terotertxépKétet családi ház 2 db garázzsil 250
nöl összterületei eladó. Irányár: 4,8 Mft (17385 K)_
Kórhíz utcában 3 tzobái családi ház bollvei pincével 130 n.oi öttzte-nitettel. vállakózásra it alkalma-, helyen eladó, kánya: 5.5 MR.
(17386 K)_
Sánca utcában 4 tzobái, 140 nm-et lakóház, mel lékei mtem-l 150 n.öl
telekkel eladó. Irányár: 7 Mft (17387 K)_
Fő inca 3 tzobái, egyedi fűtéses reprezentatív lakát téglaépületben a földszínen eladó. A lakát orvosi rendelőnek v, bármilyen váltakozás irodájának akalmat. A likát azonnal beköltözhess. Irányár: 5fi MR.
(17388 K) _
Kisfaludy utcában 3 szobát, egyedi fűtését 1. emeleti laka eladó. Alapterület 80 nm. A ház téglából épült, reprezentatív épület, knuiió áilaponl. A lakát ótizel lesz beköKözheio\'. Irányár. 4
MFi. (17389 K)_
Balaton fenyvesen 2 tzobái 57 nm.". esaládi ház eladó. Az udvarban külön 1 szoba, konyha WC-s lakrész eladó. (Jsazterütet 350 nm. Irány
ár: 4 MFt (17391 K)_
Csónakázó fanál 1900 n.öl terület eladó. Villany a telek szomszédságában, a vb kb. 100 m-re. buszmegálló 5 percre Az ingatlan tokorlahian
hasznostthiii, Akabni vétel! kányár: 300eFt (17393 K)_
Csónakázó-tónál családi ház lakott családi házak környezetében, a Kaposvári üt meltett, a SzÓltSskert Riadótól 800 m-te eladó. A ház 2 szintes, 2 szobás, zuhanyzós, 12 nmet terasszal rendekezák. A szobák padlÓMk, az épülethez 2 db parabola antenna tartozik. Viz, viDany, 30
nm-es szikkasztó van. Az udvaron 5x5.......meBéképUtet (tároló) la L> I
ható. Irányár: 2.750.000 Ft (18022 K)_
Zemplén Oy, utcában a ó. emeleten 2 szoba, flitdoszoba, külön WC-s Összkomfortos lakás azonnal bekölti^zhetóen jó állapotban eladó. Irány
ár: 1,6 mFt (18321 K)_
Katonaréten 4 szobás (140 nm hasznos beépítésű) családi ház 150 nöl összterülettel eladó. A ház 18 évet kiiunó állapotban Irányár: 7 mFt.
(18322 K)_
Keretek családi házat Nagykanizsáit 3 mPt-ig, lehet javításra szorutt is.
(18535 K)_
Eötvös téren 2,5 szobás 3. emeieti cukogejzles lakás, üj épületben el adó. Irányár: 3 mFt (18536 K)_
Borsfán 4 szoba hallót, tetőtér beépítéses, befejezetlen családi ház 13» n-olösszterülettel eladó. A haz alapterülete 110 nm. Irányár. 3,5
mft. (18537 K)_
Keretek 1,5 vagy 2 szobás egyedi fDtétes lakást Teteki utcában vagy kornyéken. Irányár: ? mFt. (18^38 K)_
2 szobás 59 nm-es önkormányzati lakás eladó a K-i városrészben. Központi fűtéses a lakás teljes hosszában erkélyes. Csere b érdekel káhy-
ár: 13 mft (18539 K)_
Sugár üim 3 szobás, egyedi ffltétet 89 nm «i lakás fekemeleten eladó
kitfinó állapotban. Irányár: 3,8 mft. (18540 K)_
Kazanlak krton 2+2 félszoba, kp. mtetes. 4. emeleti lakát eladó.
Irányár 2,2 mFt. (18973 K)_
faluiban 1 szoba-konyhás, kamrái ház 800 n.öl telekkel eladó. Irányár
3 mft (18974 K)_
Dózsa üy. utcában 1+3 félszobás, 2. emeleti lakát redőnyös, telefonos
eladó. Irányár: 3,7 mft. (18975 Ki_
táyenesdiáson reprezentatív villa bárhelyiséggel eladó. Az épütet 2 szintes, teljesen új ét ntodem. Az összterület 480 n.öl, i beépített 50 n.óL A kert az udvar gondozott, kulturált, esztétikus. Az ingatlan a init vonal méltat ét a Balatonhoz közel frkizk. Irányár: 30 mft (18976 K) Szentgyorgyvári hegyen Pld ingatlan művelése bérbeadó. (18977 K) Nigyrécsén^a főutcában 3 szobi, fürdőszobás zárt verandái, teraszos családi ház ebdo. Viz, gáz, villany, csaUmi van. A ház alapterülete 105 nm. öttaertlfcte 1.000 n^L kányár: 3,6mFt (18978 K) Albérlet kiadó i Kazanlak krt-on egyedüláltt nem dohányzó nőnek
Bérlet megegyezés szerint (18979 K)_
3 szobás, bútorozott lakások igényes bérlőknek meghatározón időre ki
adók, Bérta-rnegállapodái szernt. (18980 K)_
Családi házat kenet 3 szobásat a K-i v .részben 3 mFt-tg vagy felújításra
szoruló is tehet (18981 K)_
Teleki u. környékén\' 1.5 v 2 tzobái egyedi fűtését lakást keresünk.
Irányár: 2 mft. (18982 K)_
Kodály Z. utcában 2 szobás, 59 nm-es, önkormányzati, kp. flheses la
kát eladó. Irányár: 13 mft (18983 K)_
Kazanlak krt-on 2+2 félszoba, 70 nm-es, kp. fűtéses önkormányzati la-
kás eladó fizetési könnyítéssel Irányár: 2.8 niR. (18984 K)_
Nk tol 8-10 km-re családi házat keresünk a főútvonal mellet. Irányár
3-1 mFt (18985 K>_
Kodály Z utcában 2,5 szobás, kp. fűtéses lakát a 9. emeleten eladó. A lakás felújításra szorul Irányár 1,7 mft. (18999 K)_
FAKTOR IRODA
Nagykanizsa, Platán sor 8. Tel.: 93/313-673
Inkén 3533 nm-es telken 88 nm-es 2 szobát, fltrrlotzobás, parkelás, teraszos családi ház eladó. Az mgatlanon még találhaií garázsnak kiala-ktrhMÍ épület, pajta, ólak, valamint dió- és gyümólc^Ok és kordonszó
15. Irányár: 1.600.000 Pl. (18700 K)_
Nk-áíi a Zemplén liy. utcában X. emeleti, 57 nm-es, 2 szobás, 2 erkélyes, összkomfortos likas eladó. Irányár: 800.000,- Pl kész-
périz*600.000 Ft résztare, vagy 1.600.000,-R, (18357 K)_
Pogány szentpéteren kb. 100 mm-.. 3 szoba, fehljkindó családi ház villannyal, a telken vízvezetékkel, I Ha 838 nm tertltettel (széles utcai
ronti rész) eladó. Irányár: I mft (18006 K)_
Bagolai hegyen - SzÓkStkert Fogadótól 5 percre - 500 n.öl teriilet szó kivel. 1 szobás, présházat pincével, benne 6 hordóval, teltet [elszerelés-sel eladó, Köves út, vtzés villany van. Irányár: 800.000 R. (18144 K) Zalakomáron eladó 600 n.öl tekeri kétszintes - szantenként külön bejá rartal - összkomfortos, tetefonos, kábeltévés családi ház - szenenként 3 szoba+nar^ili+ebédkVkonyha+mrdószoba -, a ház mögött akár vállalkozásra is lkaimat gazdasági épületekkel, műhellyel. Az ingatlan na-gyon jól karoaniaiton.jó állapotú. Irányár 7.500.000.- Ft (18145 K> Magyartzenrmiktoshoz tartozik 1402 nm-et és 1084 nm-es he területi telek közvetlenül i fotltvonal meltett eladó. Irányár 300.000,- ft.
(18146 K)_
Zalakaroson két 200 n.öl zártkerti telek (iskolától 200 m-re) eladó. Viz,
villany a tetek etStt. Irányár: 500.000 Ft/telek. (18147 K)_
Zilakaros inlüLWwzetébt n 400 n.öl telek 2 tziites épülettel eladó. Pincehelyiség a földszinten, fent 2 szoba erkéllyel. ek5teratszal, Irányár:
2.5 mFt. (18148 K)_
Bagola zártkertben (Kisfakos felé) kb. 400 n.öl gyüntflcsös, l+fttno-bás, fünlószobás. konyhái lakható épiltet pincével eladó. fránya: 13
mft, (18007 K)_
Zalakaroson 320 n.öl terület, feUjIundó, 2 szobás, konyhás téglaépülettel, 200 tó szÓlSvel és gvüniólcsfákkil eladó, irányár: 2.2 mft (18008
K)_
Kacorlakon 3 szobás, óstzkomiirtos, 145 nm-es családi ház gazdasági épülettel 1300 n.öl telten eladó. Irányár: 2,8 mft. (18009 K) NigykanizAán a K-i várcorészhen 1,5 szobás 42 nm-es fehiniti lakat
eladó. Irányár: I 3 Mft. (17326 K)_
Nk-án a K i víiosrészbefl 1,5 szobás. 44 nm-es, kp,fűtéses, szőnyegpadlót lakát eladó. A konyha, fürdőszoba csempézett, az erkély üwgc
zett Irányár: 1.350.000 Ft (17158 K)_
NK. É-i városrészében 2 szobás, nagy konyhás, zárt teraszos, konilor tos, pincés, garázsos családi ház, megkezdett tetólérbeépitéssel, illetve feWjltással,éklniit7ertlzlertel eladó. Irányár-4 MR. (16747 K)
Oltárcon családi ház kerttel, udvarral, 3284 n Irányár. 2 MFt (16748 K)_
összterületen elad.\'
Magyarföldön 2998 nm telken eladás 90 mn-es, felújításra ::/.>mlo tégla épfiésti, köreszigetelt családi ház, fS állapotú istálkWal, pajtával, mag-tárral, disznóóllal Viz, viDany van, az ngitlan tehemtentet. Irányár
1.9 MFt (16749 K)_
Kerkakutuon 2 ét fél szobát teglaépKécÚ családi ház, m eltek-épületekkel eladó. Viz, villany van, telefon májuii beszneléssel fesz. A
telek 7800 nm-es. betterrtett Irányár: 2 MFt (16750 K)_
Szljártóházán 800 n.ól tekén - mervén szántó. «dó van - 128 nm-es lakás vízzel, villannyal, kábeltévével eladó. Irányár 950 eft (16751 K) Pusztám agyarodon 670 n.öl leken 70 nm-es, 2 szobát, konvrfctorot ni tésú, komfortos családi ház műhellyel, pincével rla.k>. Az udvarban gazdasági épületek vannak + hegy szókivet, pincéveL Irányár: 1,2 Mft.
(16752 K)_
Zalakomáron 3 szobás, filrdótztibát családi ház ü><nnan utar\\>zva, vízzel, gázzal, szennyvízcsatornával, villannyal, garázzsal, új gazdasági épületekkel, 400 nm kerttel, telefonnal 4 Mft t-ánváion eladó. (16753
K)_
Muraszemenyéh a bányatavak közéletien 96 hm-es 3 szi^bás, kom fartőt, családi ház 4145 nm-es, teriltettel, garázzsal eaiVi. Irányár: 2,6 MR. (16755 K)_
Bagódon 1316 nm-es területen, 110 nm beépített alapterületű 3 szintes, garázsos, központi fűtéses családi ház eladó. Irányár 7.5 MFt. (16756
K)_
\'/.alaki\'marian 1800 n.öl terUteten, liekveniált helyen 6 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 6 egyéb helységből álk> családi ház ladó. Az épület 25 éves, viz, villany, gáz, tetefon. van. A melléképütetek vállakózásra is alkalmasak. Irányár: 5.8 niR. (16621 K)_
Beteznán 120 nm-et családi ház eladó nK-lk-k<-ptitelekkel, garázzsal,
pincével, ipari árammáL Irányár 1.4 mFt (16622 K) _
Kertaicutason 3011 nm-et leken 3 szobái, hallos, konyhái, verandát, nyártkonyhát, 2 kamrái családi ház eladó. Az ingatlanon istálki, pajta, ól. kamra találtató. Vezetékes vtz, kábelévé, telefon van. Irányár: 13
mR. (16623 K)_
Zalaegerszeg belvárosában 120 nm-es saroképület eladó. Az épület 3 szobával, kb. 25 nmet pincével, 384 nm-es udvarral rendelkezik
Irányár 6,2 mR (16624 K)_
Kilmiánban 2 tzobái, CzófllDcét, ekátzobát családi ház gazdasági epü
terekkel eladó. Irányár: U mR. (16625 K)_
Eszlergár/horvátiban 535 n.öl leken 70 nm ilaptertltetú. tetőteret be epitésű. 3 szobái, komfartot ciiládi ház eladó. Irányár: 3,5 mft. (16628
K)_
Újudvaron 800 n.öl tekeri 2 szoba, gázai családi ház eladó Irányár:
135 mR (16629 K)_
Szentpéterúron 1400 n.ól trtlleten 3 szobás, u-raszot, komfortot családi házelad.\\ Irányár 1 mFt. (16630 K)_
Letenyén 630 n.öl tekén 140 nm-es családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. A ház, 70%+an fehljHort. 4 szobás, 2 előszobát, gázzal, vízzel, villannyá) etlátett Két család részére is alkalmas. Irányár:
U mft (16353 K)_
Hahót,.11 eladó 3 szobás, 120 nm-es, jó álaporban lévó. M> évet, fcSpr> ros vakolatú, padktazónyeges, központi fUtéses (vegyes tüzelésű kazán 1 családi ház, nagy nteretű nielteképtlletekkel, garázzsal 2800 nm-es tétekkel Irányár: 2.7 MFt. Nagykanizsai 2.5 szobás, cserelakát heszimt-
ható. (17048 K)_
Keszihely-kerrvároiában 160 nm-es leriitet 100 nm-et házzal 2x3 m-es fürdőmedencével az udvarban, a haz alagsorában szuterén, áent 2 szoba, galéria heépMtetó. Vb, villany van - gáz az udvarban. Irányár 4.8
MR (17049 K)_
Nagybakönakon hegyi ingatlan pincével. 1 hold gyümölcsössel (diófák, gesztenyefák, egyéb gytlmölcifák) eladó. Irányár:
60.000 Ft. (17050 K)_
Szent györgyvári begy II hegyháton 800 n.öl tetUtet, melynek fele szó-k\\ gyuRMtksós, 30 éves. téglaépltésű pincével fedett terasszal, tehet felszereléssel (kapáktgép, beépített konyhaszekrénnyel, stb) eladó. Az épület 2 helyiséges, alma foldpive. A leken kerlés, ciszterna, villany van. Irányár: 600eft. (17051 K)_
Városkapu krt-on 2+2 félszobás, L emeleti 68-70 nm-es letefanos, központi fűteset lakás, csempézett, lapozott BlnlÓtzobávil, beépített szék rénnyel eladó. Alatta ikergarízi egyben, vagy kutii fculii it eladó. Irányár. 2.5 Mft., garázi: 800.000 R. Nagykanizsán 2-3 szobás családi házra cterélheló. (17052 K)_
Nagybakönakon 7 forrátnál, erdő mellen 5 nektár terület eladó. Horgáiznery. horgaiztó tetesltésére aOtakniai. Irányár: 5 MFi.
(17054 K)_
Csónakázó-tónál 600 ruol tetek 200 db 5-6 éves fenyvessel (Ik es
ezüst) eladó. Irányár 80.000 R. (17055 K)_
Nk-án Városkapu körúton I szobás, összkomfort»s. sziViyegpadiit, ÍJ
emeleti. 45 nm-es lakás elidvV Irányár 1.5 MR. (17056 K)_
bk-Szabadhegyen 2 db 3500 nm-es építési telek eladó. A telkek kb. 25 ni szélesek, egyik felékhez van jogerős építési engedély. Irányár:
1.000.000.-Ft/db. (17057 K)_
Nagykanizsa északi városrészeben 80 iuii es 3 szobás, fürdőszobás, teraszos, feaijitásra szorukV alápirtcézetl családi ház 300 nmes letekkel
eladó. Irányár: 2.500.000.-Ft. (17668 K)_
Kazanlak krt-on eladó X5 szut\'is. ötszkomfixtos lakás. Irányár
2l00.000.-ft (17900 K)_
Kodály Z. utcában eladó 3 szobát, parkenás, összkwifortot lakás.
Irányár 1.450.000.-ft. (17902 K)_
Zalakaroson 2954 nmes öreghegyi zártkert I tzobit, ek*«leraszót, !.111
céttégUépütemel eladó l/ányár: l.bniR. (18149 K)_
Kodály Z. utcában 57 nm-es, egyedi gázlOiéses, vizotas lakás eladii vagy cseréffteaó Újudvar, Ciónakázö-tö. Sánc környéki vagy Kttrécse
és környéki családi házra. Irányár: 1.7 mFt (18889 K)_____
Dózsa Uy. utcában komfortot, giráztot, pincés, kertes családi ház 400 nm-es lelken eladó. Irányár: 3,5 mft. (18890 K)_
PANORÁMA-INKÖZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504,30/573-104
Pogányizrntprteien 2 szoba hal kis, 80 nm-es családi ház 650 n.öl le-lekkel, niellék<púletekkel eladó, kanyar: 2,4 mft Azonosító jel: CS/19 (18385 K)_
Zákányban, lóm meltett 3 szobás, 100 nm-es, kp. tttéses családi ház 2 garázzsal, rnelléképUkttekkel 2600 n.öl telekkel. 2700 db íenyóvel el-adó. kányár 3,8 mft Azonosító jel CS/22 (18386 K)_
Gyékényes központjában 2 szobás, 100 nm-es, fekljttin tzoniló családi haz nidk-kqxik-iekki-L 2463 nm-et tétekkel eladó, kányár: Ifi mR.
Azonosító jel: CS/23 (18387 K)_
Murajrereszaúron 4 szobái, 100 nm-es családi ház garázzsal. meDek epUtetekkel 800 noi telekkel eladó. Irányár 23 mftAzonoshó jet
CS/2Q (18388 K>_
Nk-án K 1 v.részben 2 szobás, 56 nm-et, 3. emeleti, kp. fűtésű lakát el
adó, kányár: U mFt Azonosító jel L/17 (18389 K)_
Nk án D-i v reszten I szobái, 47 nm-es. egyedi Dlésű, 1 emeleti lakás
eladcS. Irányár. L1 mRAzonosiüS jel: L/18 (18390 K)_
Nk-Sáncban 3 szol\'ás,72 nm-es családi ház aknát garázzsal, műhellyel, ipari árammal, nagy felekkel eladó. Irányár: 5,3 mR.Azonotltó jel:
CS/24 (18391 K)_
Nk. belvámiában 2 szoba hallói, 80 nm-es, nagy belmagasságú, igényesen ferújhott laka garázzsal 3,8 mft-ért eladó. Orvost rendelőnek is
akalmas. Azonostó jel: L/15 (18393 K)_
Zaliszentbalázion 2$ szoba, 75 nm-es családi ház niellelkületekkel. 800 nöl tétekkel eladó. Irányár: 2 mft Azonosító jel: CS/18 (18394 K) Nk-án Ki v.részbrn 2 tzobás, 54 nmes, X. emeleti lakat eladó, kány ár: 1.6 mft Azonosító jel: L/19 (18395 K)_
Csónakázó-tónál Bagola-Utóhegyen 27 nm-es, 1/3 részben alápincézett hétvégi ház 550 ilöI betonért telekkel, gyUmöfcsfákkal eladó
Irányár: 13 mft Azonottó jel: NYQ5 (I8396K)_
Nk-án a K-i városrészben 1+2 líltzoba, 55 nm-es, Icozponü fűtéses, 3. emeleti lakás elad.1, i.ar 2,15 mFt Azonoslf> jel: U02 (17649 K) Nk-án 1 K-i városrészben 2 szoba, 55nm-es, ktizponti fűtéses, L emeleti
lakát eladó, l.ár: 2 mft Azonosító jel: L/03 (17650 K)_
/.alakaro .,11 új 3 szantet. egyenként 75 nm alapterületű, 3 fürdőszoba, erkélyes nyaraló 560 nmes telekkel eladó. I.ár: 7 mft. Azonosító jel
mm (17652 K)_
Szentgyorgyvári hegyen. 4. hegyháton 1374 nm-es telek eladó, l.ár: 250 eFt. Azonosító jel: TO2 (17653 K)
Nk-án a berváiXMúioz közel 270 nni esépitesi tetek ettdó l.ár: 1,95 mFt.
Azonosító jel: TKII (17654 K)_
Nk. bervárosához közel 3 izobát, egyedi gázfűtéses, 84 nm-es, felújításra szorukt családi ha eladó, kányár: 3 mft Azonotnó jel: CS/0? (18027 K)_
Nagybakiinakon szép fekvésű, Ifi szobás, kp. fűtéses családi ház mei leképütetekfcel eladó kányát: I mR. Azonosít jhI: CS/f)3 (1802H K)
Nk-an, belvároshoz közel 2 szobái. 80 nmet családi ház 120 nm-es ki iliklthaio ii-M<ii<-: 2.8 mR-ért vagy 60 nm-es üzlettel együn 43 mFl-
ert eladó. Azonosító jel: CS/04 (18029 K)_
Nk. betvárosátian Ifi szobái, 2. emeteti, k(>. fűtései, 76 nm-es, telefo-not laka eladó, kányár: 50.000 Rmm. Azonottió jel: L/04 (18033 K) Nk-án a K-i v.részben 10 entetetes épületben 2 szobás, fehljitoa, 53 nm-es, 2 erkélyes laka eladó. Irányár: 1,7 mR. Nagyobb lakásra vagy családi házra cseréhetó éjtékegyeztetesselAzorewtó jel: LOS (18034 K) Budapesten, VI. kerületben, zöüövezetre nézó, 93 nm-es, 3 szobás, halkis..\'. emeleti lakás eladiV In danák is használtató. Irányár 5,9 mft.
Azonosító jel: L07 (18036 K)_
Keresünk Nk. teh/áiot déli részéhez közel, eladó 1.5-2 szobás Ml emeleti, egyedi fiiu-sii lakást.
Nk-án 10 emetetet érMilrrben 1 szobái. 54 nmet, erkélyes, fehijvott, 3, emeleti lakás eladó. Irányár: 1,45 mFt, vagy Nk-i családi házra cserél hetó értékegyezaetéssel 2 mR-ig. Azonostó jel: L/10 (18187 K)
Balaton fenyves-a Ilin 1 szoba. 42 nm-et nyaraló gázbekötési tehetőséggel, 220 n.0l megosztható tétekkel, teljes berendezéssel eladó, kány
ár: 2,1 mft Azonosllójel NYjP4(18I89 K)_
Kesztneh\' twkvetitáh rétzen 50+50 nmet, 2 szobát, tzuteréhot, áula-kltásra tzixuk> ikemvaraks gázbekötést teheiiséggel 80+80 n.öl telekkel egyben 53 Bt Ft, vagy lete rétzlen 2,6 mR-ot irányaion eladó, ttaauy
slW jel: NYfT)3(lgl[»K)_
Zákányban, a gyékényesi vasútilk-niáthoz es a banyaiéhoz közel 98 min-.. 15 éves családi ház 2 szobával, nappalival, 30 nm-es szuterén -nel, gazdasági épületekkel, 1304 nmet letekkel eladó, kanyar: 4^ mFt.
Azonosító jel: CSAK) (18191 K) _
Zákányi Magat-hegyen - szép kilátással a községre, a Drávamenti síkság magyar és horvát területeire - 80 nmet, 2+1 áélszobás, lurdószo-ba, felújításra szoruló ctaládi ház pincével, 900 n.öl telekkel, szókwel, gyünk>lcsfákkal eladó. Irányár 3 mft. Azonosító jel: CS/10 (18193 K) Nk. É-i vrészben 2 szobát. 54 nm-es, 2. emeleti, egyedi fűtésű, vízórás, fehesen t.-imii. -u. parkén át lakás eiadtV kánya: 2 mFt HascmkS npusú I vagy l.i szobás, erkélyei lakáscsere is lehetséges értékegyeztetéssel
Azonosító jel: L/12 (18194 K)_
Nk. K-i v.részben 2+1 félszobás, 62 nmes, 3. emeleti, lomkamrát, erkélyes, leiiiiion, tertermeniet i.o.a. eladó, a közelben tevó 18 nmes ga rázz-tal egyUB. Irányár 2 mR* 650 eft Azonosító jel: L/13 (18195 K)
FAKTOR IRODA
NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 8. TEL.: 93/313-673
IRODÁNK KERES-KÍNAL CSALÁDI HAZAKAT, LAKÁSOKAT, GARÁZSOKAT, TELKEKET, KIADÓ ALBÉRLETEKET.
ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÁS - A HÉT MINDEN NAPJÁN HÍVHATÓ: 93/321 -fi40
KŐMŰVES MUNKÁK; HIDEG-MELEG BURKOLÁS; PARKETTÁZÁS; FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS; VlZ-, VILLANYSZERELÉS; KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELÉS; TETŐFEDÉS ÉS BÁDOGOS MUNKÁK.
x
N
á
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIROETÉSFELVEVO HELYE az Ab-aegon biztosító épületében
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket
Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK:
korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés.
DR. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUMMAL SZEMBEN! NYITVA: H-P.: 8-12; 13-17 óráig
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
KANIZSA - /tfws.
1996* augusztus 16.
Kisrécsen 2 izc*t+é*e7iSi. 70 nm-et, 1/3 ifezbtn alápincézett culldi ház garázzsal gtzdtsági éputetekkel, 730 nm-et letekkel 1,7 ml-i «i eladó vatff 2 illetve2+l félszobát,Nk-ilakairacaerténflí, 10emeletesben 4. em-ig, 4 emeletesben 2. eniektiftAzonotlti jel: CS/11 (18196 K)
Ktakanizsán 110 nm-et 3 tzobái, 2 htlkw, 2 fli^szobás.tetőtétbeépl-tétes, tlápútcézrtt családi ház garázzsal, 220 nW felekkel eladó, Lár
63 mft Azonosító jel: CS/15 (18266 K)_
Nk-án, Kaimiréten, feljet íehijláara tzorub, vagy lebonthass3 szobit, 100 nm-et családi ház 409 nm-et jó építési lehetőségű felekkel eladó.
Lár: 3,0 mFt Azonoittó jel: CS/16 (18267 K)_
Nk-án a belvároshoz közel jó állapom, 3 szoba-hallos 92 nm-es l övi hetó családi ház garázzsal, nielléképlileiekkel, 264 n-öl felekkel eladó. l.ár: 6,0mPl Azonosító jel: CS/14 (18268 K)_
Nk-án L-i városrészben 2 szobás, parkettás, 54 nm-es teljesen felújítóit egyedi flltésú. feletJttos, fÖVttzánii lakás pitéével,garázzsal, 2,7 mii eladó. Azonostó jel: L/14 (18269 K)_
Zákányban, a főúttól 500 m-re, 50 nm-es hétvégi ház 600 n-öl Drávára néző felekkel, szilivel, geszámye^s gyümölcsfákkal 300 db fenyfivel eladó. Lár: 850 eR. Azonosíts jel- TA)4 (18270 K)_
Zalaszentjakahon 2 szobás, 72 nm-es lakás 150 n-Öl felekkel, garázzsal
eladó. Irányár: 1.5 mft. Azonosító jel: CS/17 (18524 K)_
Nagykanizsa belvárosában 2 szobás 52 nm-es egyedi fűtését, vízórát, földszinti lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt Azonosíts jel: lm (18525 K)
Nagykanizsa belvárosában Ifi szobás 40 nm-es egyedi fűtéses, Eikt-szinti lakás eladó. Irodának, orvosi rendelúiek is alkalmas, l.ár: 2,8 mR. Azonosíts jel: LQ1 (18526 K)_
Gyékényesi szőlőhegyen a bányalóhoz 300 m-re 2 db 2494 nm összte rületű panorámás telek eladó. Viz, villany bekötése megoldható. Irány-
ár: 650 eft. Azonostó jelTO5 (18527 K)_
Balalonmária-lurdőn 32+32 nm .tl.ipi.-iul.-tii. egyenként 1 szoba halk* tkemyarakS II garázzsal, 2x93 n-«lfetekkelegye4,0mFi,kUlön-kük>n 2,0 mR-ot rányáron eladó. Azonostó jel: NY/08 (18528 K) A Panoráma -inköz ko-es Nagykanizsa betvárosábm eladó 2-3 szobás,
egyedi fűtéses lakásokat 1. emeletig. (18530 K)_
A l\'anoríiiia-Inkóz keres Nagykanizsa belvárosához közel eladó, igényes 100-120 nm alapterületű családi házat garázzsal, gondozón udvar
ral (18531 K)_
Pogánys-zentpéteren 4 szobás+étkezős, 120 nm alapterületű, letőlétbeé-pfiéses családi ház aknás garázzsal, ipari árammal, 2009 nmes telekkel eladó. Irányai: 2,6 mR. Azonosító jel: CS/25 (I866U K) Nk. belvárosában 1+2 félszobás, 63 nm-es, 2. emefeti, cirkogejzáres lakás eladó, hányan 3.8 mft Ugyanitt garázs 800 ezer Ft-ért eladó. Azonosító jel L/23 (18662 K)_
Nk-án, Kazanlak körúton 2 szobás, 54 nm-es, kp. fűtésű, fehíjnort, egyedi vízórát, 4. emeleti lakás eladó. Irányár 1,6 mR Azonottó jel:
1327 (18663 K)_
A Panoráma Inközkeres: Balatonmárián és Balatonf«tyvesen a vízpart közeléten lévő elailó nyaralókat. (18664 K)
Nk-án Városkapu krt-on 2 szobás, 54 nmes. redőnyös, teljesen feíltijri-tott központi fűtésű, 2 emeleti lakás eladó. Irányár: 1,8 mft. Azonostó
jel: L/24 (18701 K)_
Nk-án K-i városrészben, 4 emeletes épületben 2 szobás, 54 nm-es, vlz-ótás, központi fűtéses, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,8 mFl Azono-
tllójel: U25 (18702 K)_
Nk-án K-t városrétzben, 2 szobás, vízórát, központi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 1,55 mft. Azonosító jel: L/26 (18703 K) Becsehefyen, SSút mellett 4 szobás, 120 nm-es alapterületű, alápincé-zett, kp. fűtésű családi ház garázzsal, 1644 nm telekkel sürgősen eladó.
Irányár 3 mFt. Azonosító: CS/30. (18891 K)_
Kiskanizsán 3 szoba-hallos, 90 nm alapterületű, telítérbeéprléses családi ház melléképületekkel surgósen eladó. Irányár: 4 mft. Azonosító:
CS/29. (18892 K)_
Nagykanizsán a belváros közelében 1,5 szobás 58 nmes, felújított udvari lakás garázzsal, melléképületekkel, kertrésszel eladó. Irányár: 2
mFt Azonosíts: CS/28. (18893 K)_
Miklósfán 2 szoba-hallos, étkezős, 110 nm alapterületű, alápncézett, egyedi, igényes belső kialakítású családi ház garázzsal 800 n-öl telek kel eladó. Irányár: 53 mFt AzonosWó: CS/27. (18894 K)_
PLÁNDER Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Kazanlak krt. 9/1). fsztV2. Tel.: 93/320-111
Murikereiztiuofi 2 izintes, redónyöt, vegyesn ize létű, kp. fűtéses családi híz eladó melléképületekkel, ipari árammal, garázzsal, 250 n.öl te-lekkel. Irányár 3,5 mft. (17186 K)_
2 tzintes családi ház 536 nmen telekkel, garázzsal bevezetett ipari árammal eladó Kttkajiizsán. Igény esetén eletére hénk kisebb családi
házra. Irányár: 5,9 mft, (17187 K)_
Mórichely-hegyen 646 n,öl saőB-gyfihLöfcsos-veteniéhyes tégltépülrt-teh-girázs és faház eladó. A telekhez aszfaltos üt vezet, villany van. Irányár: 700.000 R. (,17191 K)_
Csónakázó-tó körzeteben, LáiShegyen, a Szókiskert fogadó közelében.
1 tavai határában telkek hétvégi házzal, lakóházzal eladok 500.000 Ft
Ml 3 mft-ig. (17194 K)_
921 nmet telek rajta lévő tzigetet, lakható, hétvégi faházzal, szerszámos kamrával, teljét berendezéssel eladó a Csónakázó-tónál a fa-vártól 500 m-re. A telken 110 tőke tigas csemege szőtt, gyümölcsfák, konyhakert találtató. Viz a tekén, villany a letek végében. Irányár 370.000 ft (17552 K)_
65 nmes 2+1 leiszobás egyedi gázfűtéses felüjtott Lakát eladó a Corvin utcában és 1+1 félszobái egyedi gázfűtéses lakát a Platánsoron.
(17707 K)_
3+1 félszobás 2 szintes társasházi lakás eladó Zalakomárban. Fűtése egyedi cirkógejzlr fűtéses, telefonos + garázs, pince és 200 n-öl telek tartozik a lakáshoz Nyílászárók redőnnyel vannak el látva. (17708 K)_
2 szobás fehljltott elsőemeleti erkélyes, vlzorás összkomfortos lakás el adó a Rózsa utcában. A lakás konyhája és ettszobája taposos ét lambé-riázoo. A konyha ablakán reluxa az erkélyen ámyika napellenző van felszerelve. Nagy konyhás amfren a konyhaszelvény ajiti íaajsVa van n.ik cserélve. Külön helyiségben található a spájz. Igény esetén 2+2 tel szobás 1-3. emeletig levő lakásra cserélendő. Irányár: 1.8 mFt. . I.\' "I I
K)_
Családi házak eladók SzenttiszkSii. SöjsVön, Pacsán, Paliiban, Murake reszturon, MikkSslári, Zalaszenlivánon, Bivsehelyen, Kilimánban, Zalakaroson, MiháHon, Zalakomárban, Garaboncon, Ujnéppusztán. (I8I.16
K>_
Balatonmária-Alsón iker családi ház fele, ami teljesen leválasztott, eladó. Az ingatlanon 2 szoba, nappali, előszoba, illrdő, főzóflike, WC, terasz található szint és m and zár elosztásban. A telek 400 mn-es. Igény esetén teljes berendezéssel it. hány ár: 2 mft. (18157 K)_
Kísrécsénél, Ádám-hegyen 800 n.öl terület eladó, ami áll szántóból, kaszákéból és gyüiitölcsösbol. Telken kisméretű faház találtató, a lelek köves úton közelíthető meg. Irányár 60.000 Ft. (18159 K) Kigyáci Óreg-hegyen 1400 n.öl lek* betittien hagyományos és lugas rendszerű szőlővel eladó. A telken lakliató épület van, teljes felszerelés-
sel. Irányár: 300.000 Ft. (18160 K)_
Balatonfenyvesen 597 nm-es belterületi építési telek eladó. Víz gáz megoldható, ugyanitt, a tetek végében külterületi, 6437 nmet telek eladó, igény esetén a telek megosztható. Irányár:
700,000 ft. (18367 K)_
4 lakásos társasházban 3 szobás, 2 szintes, egyedi fŰléses, 90 nmes alapterületű. Uvegteraszos családi ház jellegű lakás 1200 n.öl letekkel, aknás garázzsal eladó Bev^-holyen. Irányár: 2.8 mFt (IS36X ki 2100 nmes telek eladó a Csónakázó-tó szezlözde le Wi/észen. A telken kisebb, szmies - akii pince. lároks, frlul lakrész találhass - elültet, üveges terasszsL Villany és vtzkut van. Víztároló és gazdasági epületek
laláhalók a telken, kányár: 1 mFl. (18369 K?_
409 nmes felek, rajta lévő épület bontási engedéllyel eladó A telekre 27 m széles és 18 m hosszú - épiiési engedély van. Irányár 3.2 mft.
(18370 K)_
Becsehelyen kínai* eladó 3 szobás, fürdőszobás, telefonos, étkezős, központi fűtéses családi házat Az ingatlan 120 nmes, ami alatt pince találtató. Kábel TV és ipari áram van. A felek nagysága 1644 nmes.
(18513 K)_
Nk-Sáncban kisebb fiirdőszobis családi haz, a telken 1.000 dk 4 eves telepített fenyővel sürgősen eladó. Irányár: Ifi mft (14515 K) 2+1 félszobás, felújítón lakás kulon kimkamrával. erkéllyel eladó a ke-leti városrészben, igény eseten családi házra cserélendő. (ISM7 Ki
3 szobás, étkezős, Rml ..-i . 120 mnes családi ház 1644 nmes felekkel, kp. fűtéssel telefonnal, kábel teve beszerelve, ipari árammal és
pincével eladó Becsehelyen. (18599 K)_._
Belvárosi, 88,3 nm-es. 3 szobás, fürdőszobás, (küfon WC-vei) egyedi fűtéses, parkettás, redőnyös, fókiszsiti lakás eladó, Elórte tehet-wzott. kerti ptk-nő terasz; pince és padlás tartózaV a Lakáthoz, valamin egy
ktlktn bejáratú 2x4,5 m-es helyiség. (18600 K)_
91 nm -es lakás (belli szintes) ház alatti garázzsal eladó. A lakás egyedi fűtéses, Vízórát, parkettás, nagy es egy kicsi terasz tartozik hozzá. Igény esetén a garázs külön is megvásárolható. A lakás irányán 4,5 mft, a
garázsé 900.000 Ft (18601 K)_
Szabadhegyen éplési közmúveslen, v íz-gáz-vü lányos lelkek eladók. (18602 K)_
2 izobás, összkomfortos. 2 erkélyes, 61 nm-es, vízórát, K-Ny fekvésű, I. emeleti lakás eladó a K-i városrészben. (18602 K)_
2 szobás, fekijitod, vízórát, redőnyös, lambéi iázott csempézett, rllrdő-IZobát lakás riadó 10 emeletes ház VI!]. rtueleteii Irányár: ifi mR. (18603 K)_
5 szobás, 2 szirtes + tetőteres,Iq¦ ftltéses, 3 fun« kvbii telefonos, 230 nmet családi ház 850 nm-es telekkel eladó Ztlakoniár frekventál helyén. A ház szintenként erkélyei, az, alsó tzint Üzletként is niűködtethe tő (regen vegyesbolkétit Üzemek, most lakásként funkcitinál). Irányár:
ifi mft. (18604 K)_
Szentgyorgyvári hegy IV. hegyhátán 920 nm tertlkt, „zárt kerti tigat-luT lakható hétvégi házzaléladiS, Viz, viUany van. A hétvégi ház te^es felszerelése az ingatlannal együtt is eladó. Irányár- 75O.00O.Ft. Érd.:
320-144-et letefonoti Fitoa lónef. (18810 K)_
Imre hegyen 1835 nm-es terület eladó, Az hgitlanon szőlő és veteményes találtató. A rajt lévő téglaépület amiben beton prés, pince es lakrész van, kulon bővíteti lehetőség, mivel fegli- és eplt^uiyag már oda szállítva. Teljes fékzereléssel 100.000 R irányárért sürgősen eladó,
tisau K)_
800 ii oi zártkerti ingatlan tzőkü, gyuntiSlcscSs, honyhakert. pamvámás udvarral, 3 szintes riétvégi házzal elad<s i ijlamt. * halastó közelébe Ki
go hegyen. Irányár I mft (18812 K)_
ZaUsárszegi zártkerti iigitlan a Fő út mellett eladó, a rajt lévő 2 szobás, faházzal vagy igény esetén nagykanizsai lakatra ekseréhénk vagy személygépkocsit beszimlmáhk. Minden megoldás érdekeL Irányár: 13
mFt. (18813 K)_
3800 nmes tetek tzőlővel, szántóval, gyümölcsössel, íSmés présházzal, horot pincével és lakrésszel eladó a galamboki campingnél tevő bekötő út mellett Viz, villany tívgoklort Irányár: 800.000 ft. (18815 K) Balatonfenyvesen építési telek és külterületi telek eladó igény esetén nagykanizsai lakásra cserélendő. Viz, gáz az utcában. (18816 K)_
Risfyáci-ökgnegyen 1.400 n-öl telek hagyományos és tigas rendszttü szőlővel, tégla lakható hétvégi házzal eladó. Irányár: 300.000 R. (18817 K)_
Balatonederi sen közniüvesltefl 1.000 nmes telek Balaimberényben
1784 nmes talüenifet kedvező aron eladó. (18818 K)_
Kínai.4; 2 szobás lelujlott víz*irás, rerlőnyös, lambériázott, csempézett, furdőszc*ás lakási tízemeletes ház VDJ. eni.. D. ein.. VL emeletén a ke leti városrészben és a belvárosban. Irányár 1,4 mFt lói - 1,7 mR ig.(!8SI9K)_
Faluiban lársasházhan kertes társasházi családi haz eladó. Az atió szín len 2 szoba, konyha, fürdő zuhanyzóval, WC-vel. spájz, szélt>gö, köz lekedók és liía>rt garázs található. Az alsó szinten van a terasz és a terasznál lehet kiiienni a panorámás, zöldövezeti kertbe. A szinten filrdő-kádas fiudó, WC, 3 szoba, + egy félszoba, közlekedő es erkély található. Egyedi gáz es vizórás, a telefon a házban marad vonallal egyetem-
tuti. Iranyaj mFt (18\'^ K)_
Megvételre ajánh>m BagoUi szml+tetőteres . 7800 n.ól lekes családi házam. Az alsó szinten 3 szoba, fiirdószoba, WC, spájz, nappali, a tetőtér nincs befejezve. Egyedi gáz és viz.Vás + cserépkályha vegyes Itize-léssel, ipari aram, telefon van. Nyílászárók redőnnyel felszerelve. Az
ingatlanon 2 kapubejáró van, hányár: 4 mR. (18946 K)_
Belván>snak uiiiidliato. csendes kómyezitten 76 nm-es, 3 szobás, pin eés + niűhelyreszes. tetelimos Likas elark\'. Irányár: 3,8 mFt. (18947 K) 2 szobás, 57 nmes, B. emeteti, beéjiten ablakos, erkélyes, nagy ek5szo-bat, twptett. igényes szikretuiyel vagy anelkltl, l.-lunioit Lik.t; ela.ki ,i Ki v.részben. Lé^xsőtiázon belül lezárt, saját folyosóval. A lakás egye di vízórával felszerelve, kányár: 1,8 mFt. Igény esetén 3 szobás lakásra
cs.-rélttidŐ etiekegyezietessel. (I894X Ki _
2 szobás, egyedi gázfűtéses, IV. emeleti és L emeleti belvároshoz közeli lakótelepi lakások sürgősen eladók. (18944 K) Szabadhegyen 600 ttöl építési telek eladó a rajta lévő szoba, konyha, spájzos családi házzal, gazdasági épületekkel Víz. gaz, villany a lelken. A telken van új házépítésére építőanyagok, betongerenda, kába 1-3 tégla, bontón tegla. kefhí. zsatizo alapj^temek. A telek megosztva is eladó, mivel 2 ui vezet a lelek mindkét vegében, + 4O00 nm-es üres epl-
lési ulek k eladó. (18950K)_
800 n.öl zártkeni ingaűan, szőkí, gyümölcsös, konyhakert a rajta lévő 3 szintes, lakható Itctvégi házzal el*k>. Az ingatlan almi színije puice, tel ső sziliek lakrészek. Az udvara panorámás, rendezett, Irányár: 1 mft.
(18\')51 _
Belvárosnak mondlia»> helyen 15 nm-es, 3 szobás, egyedi fŰléses, parkettás, teljesen atepitert lakás ela.k>. A lakás lelső építesz állal tervezett, igényes, étkező és konyha között a vezetékek átszerelve, csaptelepek kerámia betéte:**, luxus igényeket kielégítő lakás, kányár: 4,5 mFt.
(18952 K)_
Mihákkm, Sáncban családi hazak eladok vagy Nk i lakásra cserélhetők.
(18953 Ki_
505 n.ol telken tieültetert, értékeslíictő fenyővel, lugas szők\'vel, a rajta lévő színes családi házzal eladó Sáncban. A esala.li haz egyeli gázes kp. rendszert, 5 szobás, étkezős, 2 fürdőszi>bás, erkélyes, külön mosó-konyhát. 2 garázsos. melléképületekkel, i nyílászán^k u-1. ¦:,i,-.,-i felsze-
reltek. Irányár- 6.5 mFt. 1,18954 K)_
Plánder Ingatlanközvell^ Hirdető ÉrtékbecsM uoda * nieghirletett ingatlanokon kóül sok mis ingatlannal all ügyfelei rendelkezésére, ezen érdemes érdekWdni a 93/320-111« fefefonon vagy személyesen ft> ilankl-.in telkeresni Itetuiünket. Kínálunk alVileti laká.sokai. KObiklt, hazakat, üzleteket. (18<J55 K>_
SIKER
Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Terv u. 4. TeL/fax: 93/312-058
Eladó Nk. keMi városrészben! 2 szobás, 57 run-et, erkélyét, beépített szekrényes, tehermentes, központi fűtésű, 4, emeleti liftes lakát, 10 emeletet épületben. Irányár M5 mft Hivikozáti tzám: 1344. (18586
K)_
Elad.s Nagyrócsén 3 ..í.J.j„ 100 nmet, fUrrk\'iizobás, partMtázon, radiátora, kp gázfűtésű, 26 éves családi ház, garázzsal, gazd.-i épületekkel, nagy telekkel udvarral konyhakerttel, tziniótetülettel, kányár: 3,4
mR. Hiv. szám: 1345. (18228 K)_
l.l.i.! • Nk. K-i v.részében 1. emeleti, 67 nmes, i szoba+étkezős, vízórát, beépített szekrényes, redőnyös, reluxás, teljesen felujlfcitt, kp. Bté-sú, lilte ; lakás. A lakáshoz 20 nmes. mtötl garázs tartozik, Irányár. 2,6
mR+garázs 650 eft. Hiv. szám: 1346. (18229 K)__
I- la.|. ¦ Fityeházán 90 nm-es, 3+1 félszobás, nlrdőszobás, teraszos családi ház garázzsal melléképü letekkel, kábeltevével, lelefonbekölrsi lehetőséggel, 700 nmes tefekkeL Irányár: 135 mft Hiv. tzám: 1347.
(IS230 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel, új. féléves, 2 szoba+hallos, 60 nm-es, egyedi cirkógejzlr fűtésű, vizórás, parkenázott. kábeltévés, 3. emeleti lakás, 3 év garanciával. 1 hónapon belül rekóltözhetőeu. a lakás alatt 20 nm es garázzsal, kányár 3.7 niR+garazs «00 eft. Hív. szám: 1348.
(18231 K)_
Eladó Nk. keleti városrészében 3 szobás, 67 nmes, erkélyes, nagy előszobás. I éve tapétázott, központi fűtésű, 7. emeleti lakás. Irányár: 2.1
mFl. Hivatkozást szám: 1350 (18301 K)_
Eladó Nagykanizsán, a betvánis sziveben, 2 szobás, 80 nmes, családi házrész, konyhával. Urdőszobával. ekSszobával aknás garázzsal mel-fcfcepütettel, 238 n-öl. egy másik társnibjrkinossal közös udvarral, y,.p kocsibejáróval, kányát: 4 mft. Hivalkozási tzám: 1351 (18302 K) Eladó Magyarszemmkioson, Nagykanizsától 10 km-re, 3 szobás, 100 nm-es, 8(1 %-ban kész családi haz. 600 n-ol telekkel tetőteiteéprtési lehetőséggel. A villanyszerelés és a belső vakolás jelenleg van kitysniai-b.iii Irányár: 2,1 mFt Vagy: cserélhető nagykanizsai 2 szobás lakatra, értékegyeztetéssel. Hivatkozási szám: 1352 (IS un Kj Eladeí Nk. szivében 1+2 félszobát, 63 nm-et, 2. emeleti, egyedi crko-gejzlr fűtésű, vizórás, erkélyes, rehixás. 5 éves lakás. Irányár 39 mft
Hivatkozási szám: 1356 (18306 K) _
Eladó Kiskanizsán 5 szobás, 100 nm-es. egyedi gázfűtésű családi ház, ieterminál, garázzsal, iikilléképületfel 373 nmes tefekkeL Irányár: 63
mR. Hivatkozási szám: 1357 (18307 K)_
ElnkS Liszőban egysznies, tégla falazanl, cseréptefis, kb. X> éves. 7 szoba-konyhás, kb. 90 limes családi ház villannyal. Vezetékes viz a telken. A lelek részben bekerített. Rajta garázs, nyári konyha, kamra, 2 foMpitce, istáUö, pajta, disznóól, udvar, veteményes, szántó, rét kány-
ár: 850eFl. Hrv. szám: 1358. (18450 K)_
Eladó Kitkinizsán 1 fi szobakonyhás, előszobás családi ház villannyal, szőnyegpadlót szobákkal, járólapozott konyhával, előszobával, melléképülettel, 400 n.ól konyhakerttel és szőlőterülettel. Irányár: 1,6 mFl.
Hiv. szám: 1359. (1S451 K)_
Eladó Zalaszenibalázson 1 szoba-konyhás, előszobás, fürdőszobás, kamrás családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel, 1200 n.öl szintö-lerilkttel. konyhakerttel, bányár: 850 eR. Hiv. tzirn: 1360. (18452 K) Eladő Kiskanizsán 4 tzot-ás. 118 [uii-es, 25 évet, fedett teraszos, jó ál-l^orban levő, parkettázott, kon vektoros és cserépkalyhás, \'95 nyarán festeB családi ház 450 ilöI telekkel, garázzsal és műhellyel, mellék épületekkel lranyar: >,8 mR. Hiv. tzám 1361. (18453 K)_
Eladó Nk. keleti városiétzében, 2 szobás. 54 nm-es, 2 erkéfyesköz-ponti fűlésfi, szőnyegpad lós, 1 éve tapétázott, teljesen új ttnóleunios, 4. emeleti. 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,6 mR. Hiv. szám: 1362 (18587 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel 2 szobás, 51 nmes, erkélyes, vizórás, redőnyös, tapétázott, szőnyegpad kis, beépített szekrényes, kábeltévés, lambériát, nj csempén, új járó lapos központi ffifesű. liftes, 8. emeleti la kát, kányái: 1,95 mFt Hiv. szám: 1363. (18588 K;_
ügyfelünk verne Nk. keleti] városrészeién egyedi fűtésű. 2 szobás, kb. 50-55 nm-es, erkélyes, 1-2-3. emeleti lakást. 4. .-mel.-:.-.- .-(-uieit.-;.. m ¦ xmumi 2 iiiiIIki Wintert. készpénzzel! Hiv. szám: 1364. (18589 K) Eladó Kiskanizsán 3 szoba hallói, fürdőszobás, kamrás családi ház, 700 nmes letekkel konyhakerttel, udvarral, gépkocsibejáróval. A szobák hajöptdkSsak és szőnyegpadlósak. Az épület feUjílandó. Irányár 3,8 mFt. Hrvatke\'zasi szám: 1366. (18590 K)_
Bitidő Nk. belvárosától északra 2 szobás, 53 nmes, fürdőszobái, egyedi fűtésű, vízórát, redőnyös, parkettázort, galériázhatö, belül 6 éve teljesen felújítón családi ház, 4 darab, utcára néző ablakkal garázzsal, udvari tá-roksval pad la trést zeL Az udvar 4 lakással közös, kányár: 2,65 mft, Hivatkozási satui 1367 (LttyM Kl_
PLÁNDER láfföv
Ingatlanközvetítő\' Hirdető Iroda ^ÉftTf
Nagykanizsa, Kazanlak Krt. 9.D. Fsz- "
Tel.: 93/320-111 (A Jerikó melletti buszmegállónál)
ELADÁS * VETÉL * CSERE * ALBÉRLET
A Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői szak vizsgával rendelkezik.
Irodánk teljeskörű lebonyolítással, ügyvéd által írt szerző déssel, kedvező közvetítési díjjal, korrekt ügyintézéssel várja \\ önöket. 1
A SZUPERINFO és a KANIZSA D-Z. Hetilap újságok hír- g detésfelvevő helye. <
Már csütörtökön kapható a KANIZSA újság. 5
NYITVA TARTÁS: munkanapokon 8-12; 14-17 óráig. 1
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Tel./fax: 93/312-058, Tel: 30/573-073
A reudftrsíg melletti utcában, a Stop presszó mellett. Nyitva: munkanapokon 8-17-ig
• lagjci <iz IngatlanlcBzvetítfli Szakmai Klubnak (Budapest)
• szerepel az Ingatlanküzvelítői Névjegyzékben
• rendelkezik a Belügyminisztérium áltál előírt ingíitlanköz.vetftfíi szakvizsgával (kiváló minősítés)
• tagja a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának
• az Ingatlanpressz Országos Ingatlanhirdetési Magazin hirdetásfelvevö helye
• elölizetfije az Ingatlanpiac, Ingatlan Infó és Ingallanpressz országos szakmai lapoknak
• rendszeres hirdetöpailnere a Zalai Hírlapnak, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapnak, a Kanizsa és Vidéke EXTRÁ-nak, a Nagykanizsai Szuperinfónak, a kanizsai KÁBEl.TEL. KII. Wisyo Képújságjának
• fi éves szakmai tapasztalattal btr
• Ügyfeleinek teljeskörű lebonyolítást nyújt
• alacsony közvetítői díjjal dolgozik
• díjtalan címkiadási és bérbeadást biztosít
• korrekt Üzleti partner
1
A SIKER 12 PONTJA
1996. augusztus 16.
IL
KANIZSA - /ífns.
29
eladó nk. helvirosibin futai, 10 éves, 3 szobás, nagy konyha, beepl-letf szejcrényes, közponli fűtésű, kíbelévés, tehermentes, parkeoizotr és szónyegpadlos, tapétázott, >5 állapotú lakát, közös pincével, pa.1l.is
sal irinyit: 4g mr hrvatkozisi tzim: 1368 (18592 k)_
eladó nk. északi városrészében 80 nm-es, 2 szoba + nagy nappalis, 2 erkélyes, egyedi gizfűtéses, vlzórás, telefonos, 2. emeleti, tégla épületben lévó, igényesen telujliott. esztétikus, színvonalas laka, parkettizott szobákkal, parkeuázon és dxolapozon nappalival, ntennyezetig csempézett fürdővel, wc vei konyhával, kamrával savllk> lemezzel borított küszöbökkel, fehérre (esten tálakkal és nyiliszirokkal kiíogistalanul csiszolt és lakkozod parkettával, fedett erkélyekkel, észtétkut csaptele pekkel, ízléses szmileriruval. nwdem világítótestekkel, 4 emeletes tir-sasházban, nem lakottan, azonnal beköltözhetően, az épület alsó szintjén saját garázzsal irányár: 45 mr+700 er. garázs. hivatkozási szám:
1369. (18593 k) _
eladó nk. katonaréten 409 nm-es, bekerített, 18x27 méteres építési te lek, vízzel, villannyal, gízzal, csatomabekötési lehetőséggel gépkocsibejáróval tehennentesen. a tekén 3 szobás, 100 nm-es, 1 szintes, »li-pncézefl, lebontandó ház 111, bontást engedéllyel újrahasznostthstó építőanyaggal garlzs, illetve fodriszuzlef epresére szóló engedéllyel.
kmylr 3,1 mr. hivatkozai szim: 1370. (18594 k)_
a csótiakizó-tóníl, a tótól 50 niéterrel eladó 3060 nm bekerített, zártkerti, 2 egyenlő részre megosztoti terüld, közvetlen iíi mellett, vidmy-rákötési wietóféggi-l kányáé: 1,6 mr hivatkozási szim: 1371 (18595
k)_,_
eladó zalakom árban 100 nm lakható alapterületű, 3 szoba-halbs, nagy konyhás, nagy fürdőszobás, 2 teraszos, teljes alapterületében alápincé-zett. beton pnces, 1 színes, tégla falazatú, cseréptetői családi ház új te-lővel, egészséges faszerkezettel, igény szerint berendezéssel, 400 n.öl kernel, betooozon gépkocsibejáróval, kő kertessel. az épület 40 éves, festési követően azonnal lakható. minden közművel ellátott: vlz, villany, gaz, csatornabekötés van a lelken lalitható még egy szoba-konyhás, kamrát, 50 éves épület és gazdasági melléképületek, kanyar 45
mr hiv. szim 1372- (18686 k)_
eladó nk. belvirosihoz közel egyedi gázfűtésű, felújítón, d-i fekvésű, 2 szobai, 56 nm-es, 3. emeleti lakis 4 emeletes épületben, kinyin 2,25
mr hiv. tzim: 1373. (18687 k)_
eladó nk. szivében 1. emeleti, új, 53 nm-es, 3 önálló helyiségből illó, villakozlsnak krvilóan alkalmas, szónyegpadlos, wc-vel és kézmosóval ellátón lakis, áfa visszaigénylés lehetőségével, kinyír: 3,6 mr.
hiv. szim: 1374. (18688 k)_
eladó szabadhegyen belterületi, 915 nm-es családi hiz építésre akal-nias lelek, vttzel, villannyal, gázzal, gyümölcs fákkal mlkiissal, konyhakerttel, 12x4 méteres, tégla falazatú rnelléképületlel a lelek 12 méter
széles, klnyir: 1,6 mr hiv. szim: 1375. (18689 k)_
eladó nk. é-i v.részében egyedi gázfűtésű, 1, emeleti, 2 szobit, 54 tünés, erkélyes, vtasrfc, parkettlzon, beépliett szekrtnyes, kibekévés, te-hermentes lakis, nem lakottan, azonnal beköltözhetően, kanyar 2 mr
hiv. szim: 1376. (18690 k)_
eladó nk. északi vírosrészben 5 tzoba+hallos, 2 erkélyes, 2 sutdőszo-bis, kb. 150 nm-es 3 szintes, egyedi, konvektcros gízffltésfl, redőnyös, tirsaihiz lakis, alatta dupla garizzsal, kis vrígoíkerttel. kinyír: 7,25 mr. üeizimthaio 15 szobás, egyedi gizfatésú, 1-2 emeleti lakis, a
keleti városrészben. hiv. szim: 1379. (18721 k)_
eladó gyékényesen, a t> partján 2 szintes, új épület, vízzel, villannyal, kábeltévével csesépkiryhíval pb-gizas boyterrel, az alsó szinten 16 nm-es szobival, konyhíval fürdőszobával, a felső szinten hllószobl-val, erkéllyel terasszal. a felső szánt lambérilzott, szónyegpadlos, a mennyezet fagerendlt, a llrdőszoba jlrólapozott, a szoba tapétizor.
klnyir 2,8 mr hfv. szim: 1380. (18722 k)_
eladó nk. észak keleti városrészében 25 szobái, 66 nmei, étkezős, erkélyes, redónyöt. beépített szejoényes, egyedi ctrkogejzk fűtésű, vízóra, 5 évet laka, pince- és padlitréstzel kínyk: 3,4 mr hiv, tzim:
1381 (18723 k)_
eladó nk. belvárosiban, csendes, közponihoz közeli helyen. 3 szoba, 76 nm-es, egyedi gázfűtésű, redőnyös, parkettlzon, telefonos, teljesen lehullott, 3. emeleti lakis, konyhabútorral niodern csillárokkal, fény-erőszabílyzós vulmykapcsolókkal enegriatikarékos lény fonásokkal, pmcerésszel közös larobhelyiséggd, 500,-pt-ért bérelhető műhely-
réwzel. klnyir 3,15 mft. hiv.tzim: 1383 (18725 k)_
eladó zilakarosbw, az alsó-kegyen, 554 n -öt aszfaltozott úton meg közelítheti., rendezési terv szerint beépíthető, üres telek, korábban szőlős. villany a szomszéd telekig kiépült, kinyír. 900 er hiv.szim
1384. (18726 k)_
eladó zalakarosban 200 n-öl zártkerti, könnyen megközelíihetó, csendes helyen lévő telek, nyara loepüklektől 200 méterre, a begyben jelen kg kaszáló. vízvezeték a lek* előtt. irányár. 550 er hív.szini:
1385. (18727 k)_
eladó nk. ék-i vjészében 1+3 félszoba, 76 nm-es, étkezős, erkélyes, egyedi cikogejzlr fűtésű, vízóra, beépített szekrénye*, német jíróla-pos, fetten, niizok, igényes, lehernientes, 3. emeleti laki*, kinyir 4
mr hiv. szim: 1386. (18902 k>_
eladó nk. k-i vjészében 2 szoba, 49 nm-es, erkélyes, redőnyös, be-epitett szekrényes, kibehévés, tehefmentes, feujkott, szőnyegpadlót, tapétázott, kp. fűtésű, liftes, 5. emeleti lakis. b anyái ¦ 1.7 mr hív. szim: 1388. (18903 k)_
eladó nk m, katonaréten, 2 szintes, megemel tetőterű, 2 lakisos, 6 szoba, 2 konyha, 2 fürdőszoba, 2 wc-s, 190 nm es, erkélyes, 26 éves, jó állapom, vízzel, villanyai gazzal, csatornabekötéssel, 2 telelem fővonallal rendekező, vállalkozásnak kiválóan alkalmas családi hiz ga-rizzsjl. melléképülettel kábeltévével, 150 n.öl saroktelken, banyai 20
mr hiv. szim: 1389. (18904 k)_
eladó nk belvirosihoz közel, 2 szobís, 54 nme.s, erkélyes, vizöra, beépített szekrényes, kibehévés, felújított, új k«nyhat^tonis. feslett ta pétás, szónyegpadlos, linóknmos, faburkolatos, 3. emeleti, kp. fűtésű.
lites lakás, kinva: 2,05 mr hrv. szám: 1390. (18905 k)_
eladó nk k-i v.részében 15 szoba, 42 nm-es, niagasbldszinit, redőnyös, fetújfton, felefonot, kp. fűtésű, szónyegpadlos, 10 emeletesben té-
vő lakis. kinya: 1.6 mr hiv. szim: 1392. (18906 k)_
eladó látóhegyen 240 n.öl, 10 méter széfes hobbikert, atma-, dió-, fenyőfával. jelenleg kasziló. a lelken 3x3 méteres betonpiice. felette 2 ablakos, palaietós, házilagos fahiz. klnyir: 200 er hiv. szim: 1393.
(18907 k)_
eladó a szentgyörgyvai-hegyen, d. hegyhiton, 700 n-öl iigasszóks, 15 éves, tégla falazatú pincével. 1 szobival, lőzötulkével, présházzal, fold pincével, szerszímoskamrival. tebes felszereléssel, villannyal, cisztei
nival. kmyk: 550 eft. hiv. szim: 1394. (18908 k)_
eladó bagóim, angyal-hegyen 500 n.öl bekeriett telek szőlővel, gyümölcsfákkal, 5 éves. 80%-ban kész, tégla falazatú, bramac-tetős. i méteres beton alapú, lofctpínces, ker épület egyik felével villannyal, kinyír 1 mr, az épület és a felek masak fele is megvehető. hiv. tzim: 1395. (18909 k)_
„TELEK" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. S/a. fsz. Tel.: 93/317-505
keresünk nk ín és kornyékén egyedi fűtésű lakásokat, lelkeket, .sah dihizakat, önkormányzati lakisokat nálunk a közvetítői dtj csak az irányai 1%-a. megtalll bennünket a teleki u. első 4emefetes hizmik földsziitjén, a napsugár presszó hátsó bejaaiival szemben. (11385 k) nk-ín (le216) bervirosbm 25 szobás, 81 nn>-es, egyedi fűtéses. I,
emeleti lakis eladó, kánya: 3,8 mr (1/746 k)_
balatonfegyvesen (nye 10)44 nm-es fahiz, nagy terasszal. |25n-ötte-lekkel eladó. vlz, villany bent van, kánya- 3.2 mr (17747 k)
nk-in (le245) k-i virosrétzben, 2.5 szoba, 64 nm-es központi fűtéses, vlzórls. redőnyös, erkélyes, tarjosoköves, 4. emeleti lakis eladó.
kinyir 2,3 mr (17749 k)__
nk-hoz közel (gses7) 2 hekur területen 2 szobit, étkezős, nappalis családi hiz, kamarával, garizzsal lítiuokkal, taolokkales iálbotttaleladó. a terüld loianásia kiváló tehetőséget biztosll. irányai 3.4 mr.
(17751 k)_"
zalakaroson (te66) 250 n.ól llres telek eladó, kínya: 1,25 mr
(18097 k>_
zalakaroson (te66) 800 n.öl közművesíefl, üres lelek egyben vagy
megosztva is eladó, kánya: 4000 rköl. (18098 k)_
zalakaroson (cse88) 3 szoba, kb. 100 nni-ea, fefefonos. teraszos csa ildi hiz riielléképülettel eladó. glz, pince, padlls vm, klnyk: 6 met. (18099 k)_
nk-in (csból) 120 nm-es. 4 szoba, fébg kész tetőtérbeepléses csala di hiz 150 n.ól tefekkel eladás, kinyk: 7 mr. (18100 k) nk m (le217) d-i v. részben 2 szobls, 56 nmes, egyedi fűtéses, viz-óris, erkétyes. spijzos lakis kmirival együtt eladó, kánya: 23 mr.
(18101 k) _
nk-in (le200) belvárosban 2 szoba, 57 nm-es, vtzora. redőnyös, pai kena, egyedi fűtéses lakaeladci. kinyír 2,6 mr. (18103 k) nk-ln (le254) é-i v.részben 2 és félszoba, étkezős, egyedi kp. bté
ses. ialdszinti lakás elarkí. [rtnyár: 35 mr (18104 k)_
nk tói 20 km-re (cse91) 2 szobás, 88 nm-es, parketta, fürdőszobás, teraszos csalldi hiz 3533 nm területen eladó. irányár 1.7 mr (18105 k)
nk-ln (le253) k-i v.részben 2 szobás, 52 nm-es, vízóra, felújított,
földszinti lakis eladó, kányk: 35.000 rmm. (18106 k)_
nk -tol 15 km re (cse90) 140 nm-es családi hiz 1 hoki teriilettel eladó. kmyár 700.000 r (18108 k)_
nk-től (cse92) 15 km-re 100 nm-es, 3 szoba+napt^alis családi hiz 1 garázzsal, kb. 200 n.01 telekkel eladó, kánya: 5 mr. (18198 k) nk-in (cse29) 4 szoba. kb. 100 nmes családi hiz 250 n-öl klekkel, garizsokkal, melfeképüleiekkel együtt riarkk irányár 45 mpt (18200
k)_
nk-in (cse93) 70 nm-es. 2 szobís, lambéria, padksszónyeges. telefonos családi hiz udvarral, fa niellékheryiséggel elarks. kinyír: 1,7 mr. (18201 k)_
nk-n (le258) k-i vmisrészten i szobls, 40nmes, központi fűtéses, 1.
emeleti önkormányzati lakis eladó, kánya: 155 mr (18296 k)
nk tói (cse95) 25 km-re. családi híz200 n-öi tefekkel eladó. iiany.u
15 mr (18298 k)_
nk-n (le46) betvíroslsi 5 percre. 79 nm-es, 2 szobls, egyedi fűtéses, parkettás, I. emeleti lakis azonnal eladó, kmyár 2.6 mr (18299 k j nk-n (cse96) beivirostöl 5 percre 120 nm-es. 4 szót.is, családi hiz
150 n-öl telekkel eladó, kánya. 6,4 mr. (18300 k)_
nk-in (le264) k-i v.részben 3 szoba, 67 nm-es, kp. ftheses lakis tlz-emeletes épületben eladó, kánya 1.85 mr. (18443 k)_
nk-in (le261) d-i v.részben 1 szobit, komfortos, udvari laka pfltce-résszel, faházzal, kis kerttel eladó, kmya: 900.000 ft (18445 k)
nk-in (cse97) katonaréten 409 nm-es telek régi hízzál és garizzsal
együtt eladó, kánya: 3,2 mr. (18446 k)_
nk-ín (le263) befviroshoz közel 1 szobís, 40 nm-es, egyedi fűtéses,
íöldszihi lakás eladó, kányk: 15 mr. (18447 k)_
nk-in (le260) k-i v.részben 3 szobís. 67 nm-es, erkélyes, kp. fuieses lakás tízemeletes eptitetben eladó, kmya: 1,7 mR (18448 k) gyékényesen (nye 19) 35 nm-es, 2 szobás fihlz, 1000 nm-es leiekkel,
vízparthoz közel eladó, kánya: 2 mft (18544 k)_
nk-n (cse 103) belvároshoz közel, 1 szobás, 20 nm-es udvan laka.; el
adó, kinyár: 730.000.-r (18545 k)_
nk-in (le239) belvárosban 3 szobís, 76 nm-es, telefonos, egyedi fűté ses, pj. emetai lakis azonnal eladó, kínya: 3,8 mft. (18649 k) nk-in (le268) k-i v.részl«i 2+2 felszoba. 70 nm-es, kp. fűtéses, erkélyes, 4. emeleti, önkonninyzati lakás eladó, kínya: 2,8 mr. (18650
k)_
nk-in (le267) belvap.-\'sbm 2 szobás, egyedi fűtéses, fehíjiott, parket-lis, vizórás, e emeleti, pincés, spljzos lakás eladó, klnyk: 33 mR.
(18651 k)_._ •
nk-ín (le266) e-i v.részben 2 szobás, 54 nm-es, egyedi fűtéses, viz-örás. erkélyes, parkett ás lakis eladó, kmyár 2 mr. (18652 k) nk-ín (le269) bervaoshoz közel 2 szobís. 54 nm-es, i. emeleti, egye-
di fűtéses laka eladó, kmya 2,5 mr (18653 k)_
nk-n (le 277) k-i vansrészben, belvlroshoz közel 2 szoba, 54 nm-es, ebédlős, központi fűtéses lakás a kilencedik emeleten eladó, klnyk:
1,7 mft. (18986 k)_
nk-n (le 276) k-i városrészben 2 szobás központi fűtéses, földszinti
lakás eladó, kínya: 15 mft. (18987 k)_
nk-n (le 275) k-i vírosrészben 2.5 szobís, 63 nm-es, központi löté-ses, vlzörá. fejkteg, a emekti lakis eladó, kánya: 25 mr. (18988 k) nk-n (le 274) k-i varosrészben 2 szobls, 55 nm-es, közponli fűtését önkorinyzali lakis tízemeletes épületben eladó, kinyk: 1.7 mr
(18989 k)_
nk-tól (cse 104)25 km-re 3 szobis, 110 nm-es, egyedi központi fűté ses családi híz 2800 nm-es lelken, 500 db fenyővel, 60 mii^s mellék
épületfel, garizzsal egytin eladó, kínya: 3 mr. (18990 k)_
zalakarosban (te 69) 2991 nmes zártkerti ingailan piéshízzal, mellek -épülettel, faházzal eladó, kánya: 15 mr (18991 k)_
nk-n (le 270) k-t vaosrészben 2 szobis. 59 m-es, központi üléses
hl emeleti lakás eladó, kanyar 1,65 mr (18992 k)_
nk-n (11e 22) 17 nmes garázs eladó, kinyir: 270.000.-pt. (18993 k) balatonmiríin (nye 23) 20 nmes fahiz 15 nm-es felig üvegezett te-rasszal 190 n-öi leiekkel eladcs. kánya: 13 mr (18994 k)_
nk-n (cse 105) 3 szoba, hallos, 140 nm-es, családi híz 780 n-öl lelken, meilékepilletekkel, faházzal, műhelfel. ipari aammal eladó. villái kozisra és gazdálkodásra is egyaránt akakuas. kmyk: 4 mr (18995 k) nk-n (le 278) k-i vírosrészben 1+2 félszoba, 55 nm-es, központi m téses, vtzóris, felljilott, 1. emekti ónkortnlnyzati laka. eladó, kányái:
2.4 mr.(l8996 k)_
keszheryeti (nye 24). 6 szobis, emefetes épüfef, 220 n-öl telken, parkosított udvarral eladó. kivíttan alkalmas vendégfogadísra. kínya:
20 mr (18997 k)__
nk-n (cse 56) telvirosban 102 nm-es, 3 szobis családi hz, 515 nmes telekkel eladó, vállakózáshoz is kitűnően alkalmas, kínya: 4,9 mr (18998 k)_______
TERRA-MIX 2001
Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk... Széchenyi tér 3. 1. em. 1. teufa*: 93/310-482
elülő nk. batthyány utcában 5 szobís, 2 szintes lakás szerkezetkész ii-lapotban, kükín megállapodís atapjin lefejezve, kanyar: 75 mft. (17331 k)_____
eladó nk. vaosköz.xmtbm 2 szoba, tgényesen feiijltott, egyedi giz-mtéses laka külön bejáratú üzletiéi kmya: 45 mr. (17333 k) eladó nk. keleti városészben 2 szoba, közponli fűtéses, erkélyes 7.
emeleti lakis. kinyír 1,6 mft (17334 k)_\\
elad., pattiban tó ut mellett 3 db lakótelek. 1300 nm/db. kmya 1,95
mflmb. (17335 k)_
eladó nk-bagóim 136 nm-es, családi híz, 5 szoba+nappali, két für dőszoba, garázs, egyedi központi fűtés, kmya: 75 mr (17336 k) eladó újudvaron fő üt mellett 130 nm-es sorházi laka 4 szoba, garlzs, egyedi gázfűtés, kánya: 4,5 mr (17337 k)_
eladó nk. magyar utcában 1 szoba, 26 nm-es laka víz, villany, gáz
van, airdőszoba kialakítható, kmya: 700er (17339 k)_
katonaiét közepén igényesnek 5 szobis csalidi hiz (2 fürdő, 2 garizs,
alápincézve) eladó, kánya: 15 mr (18965 k)_
eladó sand községben 2 szobás, fetuiításra szomks csalídi tilz200 n.öl telekkel viz, villany van, kin var 1.5 mr (17340 k) eladó sandi szók5hegyen szóló, gyümölcsös, erdő, kis házzal, pincével. kmya: M.k) er ,i7.u1 kt
lilád.» galamboki halastó mellett lelek szókvel, kis faliizzal kányk:
350 er. (17342 k)_
elarks zalakaros-alsóhegyen 228 n.öl bekeríteti telek gyümötsössel szőlővel, kis házzal. Vlz, villany, aszfaltút van. kmya: 137 mft.
(17347 k)_
eladó zalakom árban fóui medefl víluukozisi célra is ahabnas 1200 n.öl telken 97 nm-es 3 szobis, központi fűtéses csalídi híz kmya 4
mft. (17348 k)_
eladó nova község közelében kerházegyk lakása. a lakis 125 nm-es. 3 szoba, nappali, étkező. 2 garizzsal. k^>zpoiiti fűtés és saját vízellátó
rendszer van, telek 1500 nm. kínya 6 mr (17351 k)_
eladó nova község közelében sörcizde és sertéstelep. iránya: 8 mr.
(17352 k)_
ipari tevékenységre alkalmas területek eladók nk-ln, fő u. melfen
(17353 k)_
keresünk nagykanizsán bérelhető csalídi hazat későbbi megvásárlás lehetőségével (17356 k)_
keresünk ipari tevékenységre, raktározisra alkalmas csarnokokat
nagykanizsa területén 200-2000 nm közön. (17357 k)__
keresünk nagykanizsin 15-2 szobis. egyedi fűtéses lakásokat (17351
Kj_
keresünk kiskanizsin közművesített lakótelkeket vagy lelket kbontan-
dó épülettel (17359 k)_
keresünk kiskanizsán eladó csalídi házakat. (17360 k)_
bladó totszenmilflonbm 120 nm-es csalídi hiz, közponli fűtés szilárd tüzelővel és gázkazánnal, 3 és léi szoba+nappali. telken garlzs, gazdasági épület és gyümöksös. nagykanizsán lakótelepi lakás lázaimba
tó. kanyar: 4.2 mr. (17362 k)_
eladó kiskauizsan tgényesen kialakított, 4 szobís csalídi híz nagy telekkel, iiiellékérjtiletekkel a nielléképulet önilló lakássá átalakíttató. telek \'56 n.öl összközniqves, gazdálkodásra afcatmas. irányai- II
mfi. (17363 k)___
eladó hahóton 2 szobit, 104 nm-e* egyedi lutésú, 1987ben éptlk csa ildi ház 1840 nm részben parkos tolt, részben gyümölcsöst tmaknazö
leiekkel limylt: 3 mfl (17728 k)_
eladó nagykanizsa belvaosiban 1. emeleli 80 nm-es 2 szoba, egyedi gázfűtéses lakás, az udvarban garízt kialakltainak lehetőségével. cserelaka. 1-1.2 mpt-ig beszámítható. irínyk: 2.8
mft. (17729 k)_
baláioiikeresztúron nyaraló eladó 200 n-öl lekk, 68 nm-e* épület, 3 hl-lófllke, nagy nappali, 1 fözőflilke. 1 turdőszoba + wc. terasz, 6x4-es cst\'nakliiz kinyli: 5 mft. (17730 k) _
eladó nk-ln a klköczi utclbm családi hiz kis udvarral, 2 szoba, előszoba, étkező, konyha, egyedi fűtésű, felujiotl kánya 3.6 mr
(17731 k)_
keresünk családi hizat, 2-3 szobiul kis kernel vezetékes gazzal fo-nyódtól-baktongyörökig (hévíz, keszthely előnyben). cserébe felajánlunk budapesten 1+2 félszobás, erkélyes, tekfonos lakat, valamint budapesten 1+felszobás ötoklaklst. vatamiit piliszintki 42 nm-es télietl-
ten nyaralt 222 n-ól telken. (17732 k)_
eladó vagy bérehető üelse központjában 55 nm alapterületű üzlet 18 tuti tkokéval, tmsidezéssel. villmy, víz vm, csatorna csatlakozás biz losltut. kmya: 950,001). r vagy 15.000 ftmó bérleti dlj. (17733 k) elarks zikany község és a gyékényes banyát- közoni tenlkten. a lo«5l néhány sziz méterre 2 db lehtrészfet, mely összevonás után beépfthe-
tó. kmya: 1.2 mr, (17734 k)_
eladó nk. belvárosiban 38 nm-es titezinti 1 szobís furdőszobis, egye
di fűtésű lakis, kánya: 1,3 mr (17735 k)_
eladó nk. belvaosbm csalídi hiz, 500 nm lelek, rajt* 120 nm-es épület, 3 szoba, 2 konyha, 2 kamra, airdőszoba nincs, alápincézett, kínya 55 mr. (17736 k)_
ELADÁS # VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK" INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505
(Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA.
ja
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat.
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. ^ Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, |
10.00-12.00-ig.j
szombaton
TERRA-MIX 2001
INGATLANFORGALMI ÉS BERUHÁZÁSI KFT.
TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK: ,
- ingatlanközvetítés teljeskörű bonyolítással, jogi képviselettel
- ingatlanok értékbecslése
- teljeskörű építőipari tervezés, műszaki tanácsadás
- építőipari kivitelezés, épületfenntartás, -korszerűsítés
Keresünk és kínálunk eladó családi házakai, lelkeket, nyaralókat, bérelhető és eladó ipari csarnokokat. Közvetítés külföldi partneren keresztül
Rendkívüli nyári AKCIÓ:
1996. július-aiiguszliisban megkötöd üzletek után vevőink a közvetítési díjból 50% kedvezményt kapnak!
Nagykanizsa, Széchenyi (ér 3. 1/1.
IRODÁNK NYITVA:
hétfő-kedd-csutörtök 9-18 óráig; szerda-péntek 9-16 óráig vagy előzetes időpontegyeztetéssel bármikor Tel./fax.: 93/310-482
TERRA-MIX 2001 KFT. - EGY ESÉLY A FÖLDÖNKÍVÜLIEKNEK
KANIZSA - /ipa.
1996* augusztus 16.
Eladó Nk-in, virosközponihoz közel 8. emeleti 56 nm-es, 2 szobis.
egyedi fűtéses lakis. Irinyir 1.75 mFt. (17960 K)_
Eladó Szépeinek közelében 60 nm-es, 2 szoba, ktítatlleten fekvő csa ladi hiz, Azépület tetőtere beepithető. kinyir: 900 eFt (17961 K) Eladó Kiskantzsin 100 nm-es, 3 szobis, 2 fürdőszoba alápincézett 1987-ben épül családi hiz 200 n-öl tétekkel. Irinyir: 6,5 mFt-(17962 K)_
Eladó Behiíkpusztin 2 szintes, 4 szobis. 2 fürdőszobás alipincézett hétvégi hiz400 n-öl telekkel. Az épület szintjei öniDóan használhatók, külön bejiratuak. Zalák áros i gydgytlrdő 15 perc gyalog az ingailanlól. Viz-villany van, a tekén szőlő és gyümölcsös találtató, melynek mű
veltetése megoldhat-i. kinyir: 3,6 mR (17963 K)_
Eladó Nk. K-i városrészében 100 nm-es. 3 szobis, nappalis, etfcezó konyhis, egyedi-központi ffflésfl lakis. Irinyir: 5,8 mFt. (17964 K) Eladó Nk. E-i virosrészben 5 szobás, 2 garizsos, alápincézett épület kis
kerttel, társasházban, kinyir: 75 mR (17965 K)_
Nk. belvárosában 1 szobis. egyedi fűtésű, 1. emeleti laka 15 mR-os
irányáron eladó. (18060 K)_
Eladó MÜdösOn 110 nm-es, 2 szobis, ujcsalídi híztrtőtéabeepfiési le-
hetóséggel 400 n.öl lelken, kinyír: 7 mR (18061 K)_
Eladó Nk. K-i v.reszében a belvároshoz közel 2 szobís, tebernientes, egyedi fűtésű, teljesen fclújBott lakás, kánya: 25 mR. (18062 K) Eladó Nk. K-i v.reszében 2 szoba. kp. fűtéses, X. emeleti laka fizetési
könnyítésséL kínya: 13 mR (18187 K)_
Eladó Nk K-i v.nészében X. emekti, 15 szobls, kp. fűtéses, fekijitott
lakis 1.450.000 R-os irányáron. (18188 K)_
Eladó Nk. K-i v.részében 4. emeleti, 2 szobls, egyedi fűtésű lakás.
kinyir 1.650.000 R (18189 K)_
Raktározásra alkaknas belvárosi pince kiadó. Irányár 12 ezer Ftmó.
(18190 K)_
Kiskanizsin eladó 4 szobis családi hiz, léiig kész tetőtér. 2 garlzs, meHékétxllet, egyedi, konvektorot fűtés, kinya: 4,8 mR. (18191 K)
Balatonterényben villa 200 n-öl telken eladó, kínya 3 mR. (18192 K) Eladó Nagybafccnak-öreíhegyen bekéri tett nagy tétek, rajta szóló, gyü-möksös, 50 nm es téglaépület, teljes fets/ereléssel. Villany vm. vlz
megoldható, kánya: 450 ezer R (18397 K)_
Eladó Oeiseszigeten nagy telek, raju 56 nm-es épület (2 szoba, konyha, borospince), valamint 28 nm-es melléképület. Köves út, vlz, villany
van, kínya: 600 ezer R (18398 K)_
Eladó Nk-ln, belvároshoz közel egy telken két önilki családi hiz Utcafronti épület: 3 szintes, fél szint etaiisokokkal, 3 szoba, nappali. 2 fürdőszoba, 2 WC, konyha, garázs, pmce, konditerem, szauna. Udvari épület: teljesen fUggettai közműellita, sajil gázkazán, kp. fűtéssel 2 szintes, 3 szoba+ztihanyzók. 3 WC. teakonyha, mosókonyha, gardrőb-
szoba, garázs. Irinya:30mR (18400K)_
Balatonmaiin 1000 nm tekén eladó egy 2 szintes épület, egy nidfede-les épület, valamtnl egy 6x3-as Üzlet kínya 10 mR, (18401 K) Nk. belvirosiban eladó kitűnő állapotban lévő 76 nm-es, 3 szoba, egyedi fűtéses, parketta, tekfonos lakás, iránya: 3,2 mR (18655 K) Nk. belvárosiban eladó 74 nm-es, nagyon jó állapotban lévő, első eroe-
leti lakit. Iránya: 3 mFt. (18656 K)_
Nk. belvirosihoz közel eladó 2 szoba, jó állapotban lévő, parkettás, telefonos lakis. kinya 1.750.000 R. (18657 K)_
Keresünk Nk. belvárosához közel 2 vagy 3 szoba családi házakat Ugy-
feleiik részére megyéteké. (IS65S K)_
Keresünk Nk-ki két csalid részére csalídi hizat 8-9 mR-ig, (18659 K) Eladó Nk. belvárosiban igen jó helyen lévő, I. emetett. 2 szobís, 58 nm-es, egyedi gázfűtésű, parketta, erkélyes lakis. kinyír 2,4 mR
(18966 K)_
Eladó Nk. Csónakizö-tő tegszebb részén, a lka néző panoráma, 6000 nm-es, jól megközelíthető, beépíthető telek, mely megvisirlis után
megosztható, kmya: 1.6 mR (18967 K)_
Eladó Hahóton családi ház kernel Irinya: 3 mR (18968 K) Sürgősen keresünk Balatonparti, igényesen kialakitou nyaralókat külföldi ügyfelénk részére Keszthelytől Főnyiedig. Feltétel: vlzpafflöl maximum 300 m távolság. Mozis útin az mgaüanokat Miliőidre közvei * jük. (18969 K)_
TOMPA Ingatlanforgalmi Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 14. Tek/fax: 93/310-884
Nk. Kazaniak kccúion 57 nm-es, 1+2 félszoba,kp. fűtéses,erkélyes la ka eladó, kinya: 2 mR (18897 K)_
Nk. Városkapu körúton 67 nm-es. 3 szobis. kp. fűtéses lakás eladó. kinya 1.85 mR (18898 K)_
Nk. Dózsa Gy. ultiban 36 nn kínya 1,5 mR (18899 K)
1 szobís, fsz-i laka pincével eladó.
Nk. Dózsa Gy, utóiban 57 nm-es, 2 szobis. k\'ldszinti lakis pincével el
adó, kinya: 35 mR (18900 K)_
Nk. Viroskapu krt-on 69 nm-es, 4 szobis, kp. fűtéses, redőnyös, vlz-órís, jó illapotú, emeleti lakis dupla garázzsal eladó, kinya: 35
mR. (18901 K)_
Zákányban 97 nm-es, 3 szobás, étkezős, *89-ben épület közponli fűtéses, garízsoE csalídi híz, 2400 nm-es területtel eladó, kmya: 43 mFt
(18497 K)_
Városkapu krton 40 nm-es 1 szobis, központi fűtéses, vlzórás, redőnyös laka eladó, kinya: 135 mFt (18498 K)_
Nk. Csokonai ulclban 54 nm-es, 2 szoba, erkélyes, egyedi fűtéses, víz-
órás, telefonos lakás eladó, kínya. 1,9 mR. (18374 K)_
Kiskanizsin a Bába utcában 1154 nm terüteten tebontisra szonikS kis
biz eladó. Irinya: 15 mR (18141 K)___
Zalakaroson, Harangláb utcában 2097 nm terület (szőkí, gyümölcsös)
eladó, kmyk: 700.000 Ft. (18142 K >_
Újudvaron 1500 nm területen 140 nm-es, 5 szobis, halk*, étkezős, 1 fürdőszoba, 2 konyhás, telesónos csalídi híz 42 nm-es Uzkthelyiség-gel, aknás garizzsal. pari a animál eladó, kánya: 9 mR (18143 K) marosberényben 220 nm-es, 3 szirtes, 5 szoba, 2 fltrdószobis, teraszos, garázsos családi híz 1600 nm területen 100 nm műhellyel eladó.
kinyir 5,5 mR. (18010 K)_
Nk. Kinizsi utcában 2 szobis, 68 nm-es, udvari, csalídi hiz kis terüle-
ten eladó, kinya: 1,9 mR (18011 K>_
Ady utcában 100 nm-es, 2 szobis, ball".:, telefonos családi haz garizzsal, nielléképütetekkel 1360 nm területen eladó. kmya. 12 mFi.
(17531 K)_
Rózsa utcában, 6. emeleti 2 szobás, 51 nm-es, kp. futáséi, vlzórás, redőnyös, jó állapotú lakás el adó, kánya 1.5 mFt. (17532 K) Rózsa utcában, 8. emeleti, 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtéses
lakaeladóJrínyir 1,35 mR (17533 K)_
Eladó új építésű, 2 szintes üzlet (alsó szint fcdríszüzJet, felső szint lakis) berendezéssel vagy anéküL Ma tevékenységre is alkalmas.
(17535 K>__
Ék-i városrészben fsz-i, 76 nm, 2+2 fél szobás, étkezős, redőnyös, sző-
nyegpadlós lakás eladó, kánya: 35 MR (17367 K) ¦_
Platán sori 2 szoba, 54 nm-es, 3. em., gizfűtéses, telefcnos, ledóhyös, teljesen felújított lakást cserélne 15-2 szoba, jó illapotú udvari lakisra.
(17368 K)_
Csengén u. 87 nm, 2 szobis. gízfűiéses. fekijitott. udvari lakás, 20 nm terasszal, pincével konyha-virágoskerttel, (padlózata taposözott, sző-
nyegpadlós) eladó, kanyar: 2,7 MR (17370 K)_
Belvárosban 2 lakásból álló (2 szoba, 3 szoba) családi hiz egyben és megosztva is eladó 659 nm területen. Iránya: 10.5 MR (17371 K) Nagykanizsa belvirosiban 24 nm-es, új, igényesen kialakton üzletbe
tyiség kiadó. (17372 K)_
É-i vírosrészben 9 nm fagyizö berendezéssel, gépekkel eladó, kánya:
850 eR (17375 K)_
Nk.. KUfakády ulclban 3 szobís, konyhis, ftlidós, WC-s, spejzos. gari-zsos. egyedi BHéses lakis eladó, kinya: 3,8 mFt (16191 K) Nk, Zemplén utclban 64 nm-es, 3 szobís. konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, bmkamrás, fehijlott, vlzoris lakis eladó, kínya 1,9 mR.
(16219 K)_
Nk. Zempkn utclban 64 nm-es. 3 szobls, konyhis, flirdós. WC-s, spej-
zos, kp. fűtéses laka eladó, kmya 1,7 mFt. (16221 K)_
Nk. Zemplén utclban X. emeleti. 3 szobis, konyhis, fürdős. WC-s, spejzos, kp. fűtéses laka eladó, kmyk: 1,75 mR. (16222 K) Elcserétiém 2 db Nk-i lakisomat (Rózsa úti 2 szobis. Platán sori I szobís, egyedi fűtéses) Nk. és környéki 3-i szoba csalídi házra, 35 mR-
ig. (16228 K)_
Kiskanizsin 720 nm-es területen, I szoba, konyhis, zuhanyzós pára ..i
hiz (vlz, villmy, giz) eladó, kinya: 12 mR (16216 K)_
Nk. Palhban 8250 nm «s területen 2 szobás, konyhás parasztház eladó.
Ar:?mR (16217 K)_
Nk. Vörösmarthy utclban 80 nm-es. 25 szoba, nappalis, konyha, fürdőt, WC-e, kamrás, garizsos, pincés csalídi híz ladö 518 nm-es telek
kel és 40 nm-es műhellyel Irinya: 4,2 mR. (16208 K)_
Nk. Katonaréten 130 nm-es, 4 szobís. hallos. 2 fürdős. 2 WC-s, kam-rls, pincés, egyedi fűtéses, garázsos csalídi hiz el adó. kinyin 65 mR
(16203 K)_
Kiskanizsin 100 nm-es, 3 szobás, konyha, fürdős, spejzos, garázsos családi hiz a Zsigadi közben eladó, kmya: 35 mFt. (16196 K) Újudvaron 90 nm-es, 4 szobls, haUos, fürdős, WC-s, konyhás családi hiz 1100 nm-es területen eladó, kmya: 4 mR. (16213 K)_
TOMPA INGATLANFORGALMI KFT. német-magyar érdekeltség Nagykanizsa, Magyar u. 14.
Tel./fax: 93/310-884 Nyitva: hétköznap 8-17 óráig
KERES - KINAL - CSERÉL - BERBEAD
KERESÜNK:
- Megbízóink számára eladó egyedi fűtéses lakásokat
max. 4. emeletig §
- Olcsó udvari lakásokat a
- Kiadó lakásokat (kiadó részéről díjtalan lebonyolítással) a
<
KÍNÁLUNK: I
- Kiadó üzlethelyiségeket *
A 7-es töm mellett 1020 nm terület eladó, kmya 1,6 mR. (16232 K) Kiskanizsin 3 db építési lelek, egyenként 320 n.öl terű tettel, villannyal, giz és vfz a tétektől 100 m. A telkek egyben is niegvaaolhatök. kiny-
a.700 eR/dh (16236 K)_
Zalakarosi öreghegyen 3 szobás, konyhás borospince tetótérbeépilési
lehetőséggel eladó. Irinya 25 mR (16619 K)_
Eszteregnyén 50 nm-es, 2 szoba parasztház 4819 m2 területen eladó.
kmya: 800 ezer Ft (17154 K)_
Hahóton 3 szobis, garizsos csalídi hiz 2800 m2 területen elwkV kiny-
a:3mR. (17155 K)_
Bagóim 4 szobís, 110 nm-es, jó illapotú, garizsos családi ha 2614
ni2-es területen eladó, kánya: 35 "iR. (17156 K) _
Szepetneken 3 szobis, 100nm-es étkezős csalídi hiz, 2400 nm terüle
ten nielléképületekkel eladó, kánya: 2,7 mR (17684 K)_
Kirily úton 120 nm-es, 5 szobis, 2 rtirdószobis, egyedi fűtéses, gará-
zsos lakás eladó, kmya: 6 mR (18695 K)_
Kazaniak krt^w 70 nm-es, 2+2 léfczobás, központi ffitésü lakis eladó.
kmya 3 mR. (18696 K)_
Fő uton 65 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses telűjimti lakás eladó. Iranv
a:3mFt. (18697 K)_
Bajcsin 100 nm-es 2+2 félszobás, hallos, központi fűtéses családi hiz 1600 nm-es terű klen eladó, kinya 3,5 mR(18698 K)_
Mikk>sfin 140 nm-es. 4 szobis. halk>s családi hiz, 2000 nm területen, melléképülettel, parkokéval eladó, kmya 7,8 mR (18699 K)
SZABADPIAC
Nagyrécsén a Haladás utcában 1256 nm éptési telek eladó. Érrl:
93/319 759tekfonon. Farkas Antal (18114 K)_
Cserfói hegyen szókíbirtok teljes felszereléssel eladó. Erd: 93(319-804
telefonon. (I81I6K)_
54 nmes egyedi Bttéses papai tehenitentes lakás eladó vagy hason k^ nagykanizsaira cserélhető. Erd.: 93/315-532 tetekmen, (18117 K) Nk-n az kiás u. 31 IB77. álam két és fél szoba+étkezős. egyedi fűtéses, redőnyös, vízoris, 5 éves lakis padlással és pincével a lenit elmen
eladó. (18756 K)_
[/-tenyéri a Baros Gábor úf 33. alatt családi ház eladó, melléképületekkel, új garázzsal, telekkel eladta Érdeklődni mndeiwtap tehet
Létenye Baros Gibor tlt 33. alatt RjBp Juditnál. (18757 K)_
Pogányszentpéteren 2 szobis, összkomfortos, családi hiz garizzsal. gazdasigi erőterekkel, 1000 n-öl tétekkel + gazdilkodisra, ipari tevékenységre alkaknas kulnullo épülettel eladó. Erd: R^myszentpéter,
Dózsa Gy u. 21. (18758 K)_
Nk-n 140 nm-es letőtérbeépíiéses, igényesen kialakiutt házrész fizetési könnyítéssel eladó kmya: 6,6 miliő R. Erd.: 06-60/399-994 tetető
non. (18759 K)_
1 szoba-konyhás, fürdőszobás, egyedi tütésfl, udvari lakis, fehljttva eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 17. 5. ajtó vagy a 06-85/311-603 tekfonon.
(18760 K)_
1 szoba, összkomWlos, pncés laka eladó. Iránya: 15 milltó R Érd.:
93/313-661-es tekfonon (18761 K)_
Nagykanizsán a belváros szivében lévő 41.5 nm-es I szobás. QL em. egyedi gázfűtéses lakis 10 nm pincével eladó, kinyír: 1.850.000-R Érd.: hetvégeti egész nap. hétközben 17 óra Után 318-113 vagy egész nap a 06-60/461-778 telekwn. i\\ZH<2 K_
s főútvonal mellett 10 hektár i. (18763 K>
fókl eladó. Eni: 375-373 tebfó
Nkanizsihoz közel szőlő pincével, nagy területtel mm alul eladó. Erd.:
375 373 teletmon. (18764 K)_
Nk-töl 6 km-re. Zslakarostól 5 km-re hétvégi nyaraké tetőtérrel, szőlővel, gyflmöksössel. Vlz, villany vm, elcseréiiéni szentélygépkocstra értékegyezaetessei. kmya: 1.300.000 R Érd.: 0Ó-3O/59O-928-as tetefo-
ikhi. (18765 K)_
Nk-in Berzseityi utcai magas földszinti 2 szobás, parkettás, glrdószo-bís, kükül WC, konyha, spájz, ekíszoba, twéptett szekréiuiyet, egyedi fűtés, kábel TV., redőtiyös,+ piacé résszel, lakás ekin zöld övezettel el adó. Ára: 2,4 mFt, Érd: Leveleket a Kanizsa Újság szerkesztőségébe
Nk, Pf. 154-be Jgéiiyes" jeligére vmm (18766 K)_
Zalaegerszegen egyszoba, egyedi fűtésű virosközponii lakis eladó, vagy nagykanizsai 15 szobásra cserélhető. Erd.: 927315-869 és a
93/316-583-as tekfonon. (18767 K)_
Uumegyen 260 n-öl telken hétvégi ház eladó, vagy lakisra cseréíiető. Vlz, villany van, kánya 13 mR Érd: 93/314-323. (18768 K) Kertes családi híz gyUmÖfcsössel, (giz, villany, víz beszerelve) ekse-rélném nagykanizsai egyedi fűtéses 2 szobás, csalídi hizra. Clm: Zala
koma, Petőfi út 82. 8751 (18769 K)_
Eladó családi híz gazdasági epületekkel, (giz, vlz, villany beszerelve) gyümőksössel 2 mRen. Cin: 8751, Zalakoma, Petőfi * 82. (18770
K)_
Nk-n a keleti városrészben eladnám vagy elcseréméni most festett ha romszobás, földszinti, erkélyes, vlzórás, kp-t fthéses lakásinnat mísftl vagy kétszr*ís lakisra. Érd.: 311-333/13-as tekfonon murtkaidőben.
(18771 K)____
Nk-ához kb. 15 km-re élekniszer- és vegyesből eladó. Érd.: 93/311-
149 tekformn. (18772 K)_
Nk-n klkóczi tat 36 alatt 110 nm-es telefonos, családi híz, nagy telek-
kel 4(1 mn-es garázzsal elarkv Tel- 321-707. (18773 K)_
Balaiontxfenybeii, a tanácsi ihhilóvel széniben, vízközeli ikervüla tele, rwendezi\'ssel eladó. Az ingatlm két szoba, konyha, fürdőszoba, terasz-lx>l áU. <Wpkocsibeillisi lehetőség van. kinya: 1.6 millió R. Érd.: munkaidő titín a 313-80/-es számon lehet (18774 K)_
Zalakaros-Erdesz útiban 200 n-öl tekén kirúnó állapotú, igényes épület, külföldiek íltal kedveli részen, berendezve 25 mii Hó fontért eladó. Viz, villany, tusoli, garázs vm. Érd: munkaidő utin a 313-807-es szi-
mon leket. (18775 K)_
Orvosnak, ügyvédnek rendekével, irodával, laka eladó a Centrumban.
bmya: 5 mR Erd: 312-329 lektorion (18803 K)_
Nk-n a K-i virosrészben 3 szobis, összkomfortos, 73 imies vlzórás lakás, azonnali beköltözéssel eladó. Érd.: 312-224 ielefc<non munkaidő-
ben, (18804 K) _
Uiö-hegyen, közvetlen a klpoma mellen 1500 n-öl szőlő, gyilmölcsös, szmiivterütet épülettek. 3 fázis Irammal, kúttal, egyéb fekzerekssel megosztva is eladc>. Helytjaattal, gépkocsival is niegközelithetó. Irány a: 850 ezer R. Erd.: 319-455 telefonon. (18805 K)_
Nk-n a Csengery utclban 56 nm-es, 2 szoba, egyedi gizfűtéses. vízóra, telefonos, ebédlSs, kamra, erkélyes, beépített szekrényes, L emeleti laka elfogadható kon eladó Érd.: 313 813, vagy a 312-410 tetein
non 18-20 ott közön. (18820 K)_
/.a lakatostól 5 knne, Zalaszetitjakabon régi nagy parasztház, 4700 nm lerüteten sok melléképülettel sürgősen eladó. Érd: Nk. Bajcsy-Zs. 131.
(18821 K)_
Nk án társasházban 2 szobis, 56 nme:;, erkélyes, egyedi fűtéses, Vlz órls, Réklszinti lakis eladó. Érd: 93/314-670. 15 óra ulin. (18822 K) Nk-in a Katona réten 1 szobis, 34 nm-es családi ha pincével, garázs-zsal eladó, kinyú: 1.9 mR. Érd.: 317-007 tekfonon, 17-20 óriig.
(18823 K)_
1000 nm-es építési letek eladó Eszteregnyéri 200 ezer R-ért Érd:
30/590-075,16 óra utm. (18824 K)_
3 szoba, megvlsiroDiauS, önkiim in yzati lakis eladó, illetve kisebbre cserélhetó. Cím a szerkesztőségben. (18825 K)_
Teleki utcai, 43 ntn-es, 1 szobís, 2. emeleti, egyedi fűtéses lakisi cse réhék hizrészre vagy kisebb hizra Nk-in erléfcegvezietésseL Érd.: Ge-
rő Sindx. 310-80\'/. (18826 Kj_
Bervaosi, 75 nm-es, II. emeleti 2 és félszobás, megvásárolható, önkormányzati lakásomat ekserélneni két kisebbre; vagy egy mafékzobásra és egy egyszobásra, vagy csak egy belvaosi mastélszobásra ittekkü-Icnbiizenel. Ajánlatokat „Választás bőven"\' jeligére, Nk. Pí: 154 cbwe
kérek. (18827 K)_
Nk. befvárosihoz közel. Király u. 21. alatt utcafronti, 63 nm-es házrész villaltozis céljaá eladó. Erd: helyszínen, első ajtó. (18829 K) Palikban 700 n.öl lelek megkezdett éptkezéssel. fizetési könnykéssel, szoc yoí kedvezménnyel eladó. Érd.: 93/320-988. (18830 K) Sürgősen, áron alul elcserélném vagy eladnám új, 3 szobis családi hí zuukat. kmya: 25 mR- Erd.: Belezna, Kossuth u. 158. (18831 K) Kiskmizsm 2 szobás, kettes családi hiz garizzsal. gazd. epüknél el-
adó. kmya: 1,7 ni R. Érd: 93/319-327. (18832 K)_
3 szobás lakás gazd.-i épütetekkel eladó Kiskaniztán. Érd.: Nk. Akóte-
metóu, II. (18833 K)_
Alsorajkon családi hizok-són eladó. Érd: 322435. (18834 K) Nk-in a Csónakázó k> u-,a. aiana l. közvetknUI az út rnelkst 1009
es telekrész eladó. Érd: 93/314-751. (18835 K)_
Nk-án a Zemplén Gy. utclban 7. emeleten 2 szoba, fekljHoa laka rei
lis aonelad.s. Érd.: 311-149. (18836 K)_
Nk-at a Magyar ulcin romos csalídi híz 3.200 n.öl telekkel. 1200 db
ezüstfenyővel eladó. Érd: 311-149. (18837 K)_
Nk-in az Inas u. 32. 3/7. alatt 5 éves. 25 szoba, étkezős, cirkoffitéses, vízóra, redőnyös laka padlással, pincével eladó 35 mR-ért. E*d:Or-
bin. (18838 K)_
Kiskanizsin családi ház telekkel, gazdasigi épütetekkel eladó. Érd:
93/319-288 tekfonon. (18839 K)_
2 szoba, összkomÍTtos lakis Nk-in a Rózsa utcában eladó. Érd: este
a 93/317-309« tekfonon. (18885 K)_
Nagycserfőn 400 n.öl bírt* uj pncével teljes berendezéssel és Új k-lr pltésű szókSvel eladcS. Érd.: 93/314 427. (18886K)_
Kiscserrón 400 n-öl szokó és gyümöksös téglapntcével okson eladd
Erd.: Kiskanizsa. őrtorony u. 3 Bencze, (18887 K)_
Vállalkozásra is ákablias, tielvarosj. 2 szoba,, udvari garizsos. trk-to
nos lakis eladó. Erd.: 317-735 tekfonon. (18888 K)_
Szoba, konyhis. (Urdószobls régi lakis eladó. Érd: Nk. BaMhyiny u. 4.
(18962 K)_
Zalakaroson Udüftelkek, 671 nm terület oksön eladó. Ént: 311-149.
(18963 K)_
Városközpontban másfébzobis lakást vásiroknék Nk-in. Érd: 313-578. (18964 K)_
GARÁZS
Munkis Uton 18 nm-es garázs eladó, kinya 600 eR Érd: Tompa in gailmlotgalmi Kft. Nk., Magyar u. 14. Tel/fax: 93/310 884 (17034 K)
Keresünk kiadó garlzsi vagy eladó garázst a Kekti virosrészben Plin-der Ingatlanközvetítő Iroda Nk Kazaniak krt 9/D. Fsz/2. Tel: 93/320-
III. (18314 K?_
Nk. a K-i virosrészben a Munkis utcai Városkapu klóli garizssoron aknás garázs eladó. Iránya: 500.000.-R Érd.: Plinder Ingat lanközvetitő Irnda Nk. Kazaniak krt. 9/D. Fsz/2. Tel,:93/320-111. Nyi-
va: hétköznap 8-12; 14-17 óráig. (18511 K)_
Nk an 18 nm-es. aknás garázs eladó, kanyar 465.000 R Érd: TELEK Ingatlanközveilió Iroda. Nk. Teleki u. 5/a. Tel.: 93/317-505. (18199 K) Munkás úti garizssoron garázs kiadó hosszú livra. Érd. 18 óra utm a
322-691-« lektorion. (18776 K)_
Munkis un garizssoron garlzs eladó. Érd: 375-373 telrdonon. (18777
K)_
Munka üti garázssoron aknás garlzs eladó. Érd.: 93/316-583-at tetető
non. (18778 K)_
Csengery úton garlzs kiadó március l+g. Bérleti dija 5000 R/bó. TeL: 311-755.(18884 K)__
JARMU
Teljesen fehijlott, generikizoR, S51 N ttpusü Simson segédmoturke-rékpa eladó kinya 72 eh Érd: 18 óra utin Erzsébet tér 8. Valentin.
(18779 K)__
1500-as Lada szentélygéptavsi első kézből reile áron eladó. Érd: Er
dészu. I.sz. vagy a 312-592 tekfonon (18781 K)_
Alfa Rómeó 33 1.8-as Turbo Drsel piros színben eladó. Érd 93/343
9/7. (18873 K)__
Wartbrug 1997 júniusig múszakizon szgk 50 ezer R-ért és víltó vala-mmt generilor eladó. Ént: Nk Anik u. 12/D. D/1. Farkas Csaba.
(18874 K)__
353-as Wartburg műszakival eladó, kmya 32 ezer R Érd.: Bekzna,
Kossuth u. 158. (18875 K)_
Gyorsasági segéitmotorkerékpa 50 köbcentis, vízfiűtéses, 6 sebességes, tlrcsatekes, jó állapotban eladó ill. elcserémetí. Kisebb értékűt beszi-inllok. kinya. 95 ezer R. Érd: Cseh Tárna. Eszteregnye. Petóh u. 68.
(18876 K) _
Platós UAZ műszakival eladó, 93/319-327. (18877 K)_
Mercedes tehergépkocsi eladó. Érd: Nk-Sánc. Új Élet u. 61. (18878 K) OPEL KECOKD 2.c )S 2000 ccm-es, 13 éves első mlaj.kHKv.i-i megki-mélten eladó. Erd: Nk. Mkia u. 7/A. (18879 K)_
1996, augusztus 16.
KANIZSA - ?finé.
31
1300-as. 16 éves Zsiguli, egy év műszakival eladó. Érd:. Nk. Irtás u. 32.
3/7. Orbán. (18880 K)_
Feleves, garanciális, elől-hátul teleszkópos, 18 sebességes MTB kerék pír kiegészítőkkel eladó. Érd.:Nk, Múzeum tér 5. Cseh Attila. (18881
K)_
Lada 1200-as, 12 éves eladó. Érd.: 9?/? 14-427. (18882K)_
10 éves fehér Zastawa )•> állapotban eladó, Irányár: 210 ezer FI. Érd.: 315-843tekfcnon 18.30 után. (18883 K)_
ALBÉRLET
Albérletet keresek július-augusztus hónapra, 3 szobásat, butorozotlal. Érd: ÉGISZ IngatiajuWzvetílő Iroda. Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-
371. (17620 K)_____
Keresek 3 szobás vagy 2+félszobás bútorozatlan lakást a K-í városrészben, egyedi fűtéssel, afcérlet céljából. ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda.
Nk. Teleti u. 16. Tel: 93/313-371. (18023 K)_
A belvárosban 1 szobás, redőnyös, telefonos, bútorozott albérlet kiadó havi 15 eFtt rezsiért. ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Tekki u. ló.
TeL: 93/313-371. (18024 K)__
Károm szobás reprezentatív bútorozott lakások kiadók. Bérleti dlj megegyezés szerint. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk, Teleki u. 16. Tel: 93/313-371. (18324 K)_
Bútorozott lakás Zemplén Gy, irtában 1 szobás központi fűtéses nő részére bútorozva. Havi 10.000.-Ft-wezsi. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel: 93/313-371. (18325 K)_
Albérletet keresíink 3 szobás (lehet 2+félszobís) lakisi ilL családi házat, egyedi fűtéssel, lehetőleg a Keleti várost észben, bútorozattanul. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő kod a, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-
371. (18541 K)_
Albérletié ad 1 szobát bútorozottan, konyha fürdőszoba használattal Havi bérleti dlj 10 ePt+rezsi 1/3 a. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő lro
da, Nk. Teleki u. 16. Tel: 93/313-371. (18542 K)_
Keresünk kiadó lakásokat, családiházakat, trodahelyiségekt a kiadónak díjtalan tiérUközvetfiéssel Nálunk a bérlő legkedvezőbb fizetési fellételekkel veheti ki az általa kiválasztott bérienlényt és hozzá megkapja a bérleti szerződési Plánder Ingatlanközvetítő, Értékbecslő, Hirdető Iroda. I*. Kazanlak kit. 9/D. Fsz/2. 93/320 111, H-K^z-Cs.: 8-12,14-17
óráig.P.: 8-12,14-17 óráig. (17560 K)_
Plánder Ingatlanközvetítő roda kínál bútorozatlan és bútorozott lakásokat a bérletbe, bútorozott szobákat közös fürdő-, konyhahasználattal, valamint családi háznak tetőtéri lakását és garázsokat bérbe. Nk. Kazanlak kit. 9/D, Fsz/2. TelAiMnesrögzItő: 93/320 111. Nyitva: Hétköz-
nap 8-12; 14-17 őriig, (18606 K)_
Letenyén frekventált helyen Üzlethelyiség azonnal kiadó. Érd: Telek Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. TeL: 93/317-505.
(15458 K)_
Belvároshoz közel, forgalmas úton 25 nm-es Üzlethelyiség kiadó, kiny-ár: 35.000.-FVhö. Érd.: TELEK Ingatlanközvet tó Iroda, Nk. Teleki u.
5/A. Fsz. Tel: 93/317-505. (18546K)_
Albérletet keresek, július-augusztus hónapra 3 szobás bútorozottat. Érd: ÉGBZmgatlanközvetJtő Iroda Nk., Teleki u. 16. TeL: 93(313-371
(17121 K) _
Keresünk kiadó albérleteket, lakisokat, családi házakat, bútorozottan vagy anélkül. Megtalál bennünket a Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben. Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. TeL: 93/317-505, Nyitva: H-P-ig: 9-16 óráig. Sav
10-12óráig, (12028 K)___
Kazanlak lot-on kiadó 1 bútorozott és 1 bútorozatlan szoba (társbérlet). A bútorozott szoba havi bérleti díja 1 lőnek 13.000 Ft rezsivel, 2 főnek 15.000 Ft rezsivel. A bútorozatlan szoba havi bérleti díja rezsivel együtt 10.000 R Nem dohányzóknak. Érd.: FAKTOR iroda, Nk. Platán sor 8. Ny. H-P g: 8-12. 13-1/ Qu.g. Tel: 93/313-673.118358 K)
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Bóka Lászlóné
temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, gyászunkban osztoztak.
A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat
Szabó Erzsébet
utolsó útjára elkísérték, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, bánatunkban osztoztak.
A gyászoló család
Köszönetünket azoknak, akik
fejezzük ki mind-
Bedenek János
temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot, helyeztek.
A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik
Molnár
And r ás né
gyá-
temetésén megjelentek szunkban osztoztak.
A gyászoló család
Nk-án kiadó az autóbuszíDomís közelében 2 helységből álló, 38 nm-es Üzlethelyiség. Víz, villany, giz, telefon van. Bérleti dlj: 50.000 Ft/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR roda, Nk. Piatan sor 8. Ny.: H-P.: 8-12; 13-17 óráig, tel.: 93/313-673. (16919K)_
K-i városrészben 80 nm-es, tetefonos üzlethelyiség kiadó. Bérleti díj: 70.000 Ftihő+rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk. Pialan sor 8. Ny.: H-P.:
8-12; 13-17 őriig. (16633 K)_
Kazanlak kit on kiadó 1 szoba (konyha, fürdőszoba használat). Egy személynek lO.OQO.-Ftmó rezsivel együtt, 2 személynek 12.000.-Ft/hó rezsivel együtt. Ént: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Platán sor 6. Nyi-
va H-P. 8-12; 13-17 óráig. (17903 K)_
Szoba kiadó Nk. szívében, földszinten, bútorozva, gázfűtéssel 2 férfi vagy diák részére, azonnali beköltözéssel, határozatlan időre. Bérleti dlj: 8.000 Ft/hó. Rezsit nem kell fizetni. Ént: SIKER mgailanközvettó Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4„ Tel: 93/312-058, munkanapokon 8-17
óráig. Hivatkozási szám: A/196 (18455 K)_
Családi ház felső szintje, 2 szobával, bútorozottan, max. 6 tő részére azonnal bérbe vehető, igény szerinti időtartamra. Besieti dlj: 15,000, -Ft + tezsi/hő. Érd.. SIKER Ingadankozvetitó Iroda, Nagykanizsa. Terv utca 4. Tel.: 93/312058, Rádiótelefon; 06-30/573 073, munkanapokon 8-
17 óráig. Hivatkozási szám: AL00, (18596 K)_
Nk. belvárosában kiadó kütin bejáratú, 1 szoba - konyhás, fürdőszobás, előszobás, bútorozott, egyedi gázfűtésű, vlzórás lakás. 2 f5 részére, kutyatulajdonosok kivételével. Bérleti dlj: 13.000,-Fh-rezsi/hó. Ént: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv utca 4., TeL: 93/321-058, RádsHelefon: 06-30/573073, munkanapokon 8-17 őriig. Hrvatko-
zásiszám: A/201. (18597 K)_
Nk. K-i v.részben kiadó 2 szobás, bútorozott, kp. fűtésű, liftes. 7. emeleti lakás, azonnal beköltözhetően, gyermekeseknek is, max. 5 főrészére. Bérleti dlj; 15.000 Ft +7.000 Ft rezsbhö, a tulaj kezeihez fizetendő. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda. Nk. Terv u. 4„ TeL: 93/312*58, Rádiótelefon: 06-30/573O73. munkán apókon B-17 őriig. Hiv. szám: A/204. (18910 K)_
Csalídi ház alsó, vagy felső szintje - igény szerint -, 2 szobival kiadó, Nk. északi városrészében. Bérleti díj: 14.000-R+rezsi/hó. Bútorozás, garázs, pince igény szerint megoldható. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk, Terv utca 4., TeL: 93/312-058, Rádiótelefon: 06-30/573-073, munkanapokon 8-17 óráig. Hivattat).
zási szám: A/205. (18728 K)_
Irodának, vállalkozásnak kiadó belvárosi, földszinti, 1+2 félszobis, 63 nm-es, telefonos, szeparálható, vagy egybenyitható, egyedi cirkogejzk fűtésű, vlzórás, parkettázott, redőnyös, bútorozatlan lakás, konyhával, fürdővel azonnal 2-3 évre. Bérleti dfj: 25.000-Ft+rezsirhó. ÉntSÖCBR Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv utca 4., Tel.: 93/312-058, Rádiótelefon: 06-30/573-O73, munkanapokon 8-17 óráig, Hivatkozási
szám: A/206, (18729 K)_
6000 Ft-ért szoba kiadó Nk. belvárosiban, 1-2 B részére, butorozitla-nul, 1. emeleten, konvektoros gázfűtéssel Rezsit nem kell fizetni Ént: SIKER Ing. Közv. Iroda, Nk. Tetvu. 4. Tel: 93/312058, Rádiótelefon: 06-30/573 «73, munkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám: A/207. (18912
K)_
Bérbeadók figyelem! Csak egy telefonhívásba kerül! Az irodánkban jelentkező nagy kereslet kielégítésere díjtalan berlőközvetítéssel keresünk kiadó lakásokat, aborten szobákat. Érd.. SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Terv u, 4. TeL: 93/312-058, rádiótelefon: 06/3OO73, munkana
pókon 8-17 óráig. (18911 K)_
Keresek 3 szobás (vagy 2-r félszobás ) bútorozatlan lakist a K elet i városrészben egyedi fűtéssel albérlet céljából Érd. ÉGISZ Ingat lanközvet «ó Iroda Nagykanizsa, Teleki u, 16. Tel: 93/313-371 (17942
K)_
Kazanlak körúton 1+fél szoba albérlőknek (nem dohányzó nőknek) kiadó. Bérleti dlj megegyezés szerint. Érd.: ÉGISZ wgaüanközvethű iro da Nagykancsa. Teleki u. 16. TeL: 93/313-371 (17943 K)_
Nk-in az É-i v.részben 1,5 szobás, 2. emeleti, egyedi fűtéses, bútorozott lakás kiadó. Bérleti díj: 15,000 Ft+rezsrtió. (18895 K) Érd.: PANORÁMA 4NKÖZ Nk, Eötvös tér 16, Tel. 93/310-504 vagy a 06-30*73-104
(18895 K>_
Nk án az É-i vjeszben 2 szobás, 2. emeleti, egyedi fűtéses laka bútorozva vagy butorozatlanul is kiadó. Bérleti díj: 15.000 Ft+rezsímó. Érd.: PANORAM A -INKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel 93/310-504 vagy 06-
30/573-104 (18896 K)__
Nk-án keleti városrészben 2 szobás, 4 em. egyedi fűtéses lakás büuro-zallanul kiadó. Bérleti dlj: 15.000 Ft+rezsr/hő. Érd.: PANORÁMA-IN -KÖZ, Nk, Eötvös tér 16. Tel:93/310 504 vagy 06-30673-104. (18706
K)_
Nk-án a belváros közelében 1 szobás, egyedi fűtéses, bútorozott udvari lakás kiadó. Bérleti díj: 15.000Ft+rezsrtió. Érd: PANORÁMA-INKÖZ Nk, Eötvös lés 16. Tel.: 93/310-504 vagy 06-30/573-104. (18707 K) Nk-ín a belvárosban 1,5 szobás teljesen félupioit egyedi fűtéses, bútorozott lakás kiadó. Bérleti dlj: 18.000 Ft+rezsi/hó. Érd: PANORÁMA INKÖZ Nk, Eötvös te 16. TeL: 93/310-504 vagy 30-93/573-104.
(18708 K)_
Kiadó Nk. belvárosában raktározásra alkalmas pince. Bérleti dlj: 12 eFt/hó. TERRA-MDÍ 2001 IngatUnforgakni és Beruházási Kft Nk.
Széchenyi tér 3.1. em. 1. Tel.: 93/310482. (18970 K)_
Kiadó Nk. K-i v.részeben 10. emeleti, másGMszobás lakás. Bérleti dlj. 12 eFt+rezsi. TERRA-MLX 2001 Ingatlan forgalmi és Beruházási Kft.
Nk. Széchenyi tér 3.1. em. 1. Tel: 93310-182. (18971 K)_
Keresünk 1-2 szobís bérelhető lakásokat Nk. egész területén. TERRA-MLX 2001 Ingaüanforg. és Beniházísi Kft Nk. Széchenyi tér 3.1. em.
1. Tel: 93310482 (18972 K)_
Egy szoba bútjrozatlaitul oksón kiadó egy nem dohányzó hölgy részé-
re. Érd.: Nk, Kazanlak Kit. 3/C 2fi. (18782 K)_
Fiatal házaspár gyermekkel szeptembertől bére he egy szoba-konyhás lakást hosszabb távra Nk-án. Ajánlatokat „Olcsó" jeligére Nk. PC 154-
be kérjük. (18783 Kj_
Nagykanizsán, kislányommal sürgősen béreinétik hosszabb távra olcsó kiadó, 1 szobís lakist vagy szobái fürdőszoba és konyha használattá!.
Érd.: esti órákban 320-250-es telefonon. (18/84 K)_
Albérletbe kiadó a Berzsenyi u. 2-ben kétszobás, bútorozott, telefonos lakás. Érd.: 6-8, ÍM. 17-22 óra között a 311-045^ta telefonon. (18871
K)_
Albérleti szoba kiadó fürdőszoba, konyha használatul egy személy részére. Ént: 322-698. (18872 K) _
VEGYES
Másodállásban bármilyen munkát elvállalna délután 16-22-ig 40-es megbízható, korrekt nő. Leveleket Nk. Pt 154-be „Diszkrét" jeligére
várom. (18787 K)_
Kitüntetést, jelvényt, spottérniet vásárolna magas áron gyűjtő. Érd.: 93/312-054 munkaidőben és munkaidő után 316-692-es telefonon.
(18788 K)_
4 személyes rekamié folelleL szites asztallal eladó. Erd: 313-950 tele
ionon. (18789 K>_
Lakás teljes bútorzata eladó. Érd.: Nk, Sugár üt 74. (18790 K) Franciaágy 5 hónapos, rendkívül jő állapotban sürgősen eladó. Az ágy boneltos azúrkék színű. Ár 25 eR Erd: 322 Q8S telefonon. (18791 K)
Megbízható, becsületes hölgy váDal a hétvégeken illetve esténként bevásárlást, nagytakarítást és kertimunkában valő besegítést, illetve gyer-n iefc felügyeletet is. „Tisztaság" jeligére leveleket Nk. Pt 154-be várok.
(18792 K)__
Matematikából, középiskolai tanár pótvizsgára fekésztlést vállal. Érd:
93/310-610 telefonon. (18793 K)_
Spurtbahakocsi, pólyáinak is meglelek\' és ugyanitt 160 l-es hűtő is el
adó. Érd.: Zemplén Gy. u. 3/B. 1/7, (18794 K)_
C 64-es nyomtatóval, lentezekkel, egérrel és szakkönyvekkel eladó.
Érd.: 93/317-656 telefonon. (18795 K)_
Singer varrógép oksón eladó. Érd.: 93/317-160 telefonon. (18796 K) 100 W-os Ori-m hangfal, 2 db eladó. Irányár 25 eR Érd. 16 óra után
Nk. Erzsébet tér 8. Valentn. (18797 K)_
Szekrénysor, iikígamituia. előszobafal, tv- és telefoniIIviny sürgősen eladó. Érd: 93/321-880 telefonon. (18798 K)_
Szentes kukorica eladó. Ént: az e (18799 K)_
i órákban Nk, Petőfi 43. Dani.
Vörös CSAU-CSAU fajtis: felügyelőnél (18121 K)
a kiityakölykök eladók. Ént: H.SMK ház
Renault 5 TL-es \'82-es évjáralűhoz hátsó ajtó fűthető üveggel eladó. Érd: 7-15 óráig munkanapokon 93/312OI0 108-as melléken Németh-Dénél (18786 K)_
Energiatakarékos, hőtárolós villanykályha eladó 30 ezer Ft-ért Ajánlatokat „Téf jeligére, Nk. PC: 154-be kérek. (18840 K)_
Gyűjtők figyelem! 1929-34 közötti vadász-, és halász újságok bőrkötésben kötre eladók. Ajánlatokat „Vadász" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
refc. (18841 K)_
Szövetkezeti üzletrész - névreszóló értékpapír eladó. Érd.: Nk. Kazán-
lak kit. 1/C M. Komlilhy Lajos. (18842 K)_
Mérlegképes könyvelői tanfolyamra járó 31 éves nő munkái keres. Ajánlatokat „Precíz" jeligére kérek Nk. Pf.: 154-be. (18843 K) Teljesen egyedülálló, kedves néni keres középkorú nő, nem eltartás céljábóL Összeköltözés kizárva. Leveleket ..Szeretet" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérek. (18844 K)_
Hat mázsa morzsolt kukorica eladó. Ára 2800 l=iA|. Érd: Nk. Szekeres
J. u. 19. Szálai T. Teleim este: 322466. (18845 K)_
Kezest keresek ifjúházasok köfcsörtehez, mindössze 40.000 Ft erejéig. A két kezes közvetítői dija 3.000 Ft/fő. RízJeó semmi. Érd.: 322-085,
19 őriig. (18846 K>_
Lábon álló fenyőfák <luc) eladók, 1,5-2 m között, 30 db. Érd.: 6-8; il-
letve 17-22 óra között a 311-045-ös telefonon. (18847 K>_
BcHoshordók eladók. 275. 240, 210 literesek. Ént: 93/320-087-es lele-
fonoii. (18848 K)_
Jó állapotban lévő pénztárgép 50.000 Ft-ért eladó. Ént: Nk. Attila u.
12/D. HJ/l. Farkas Csaba. (18849 K)_
Nagyméretű akvárium, teljes felszereléssel eladó Érd.: 18 óra után,
93/320-847. (18850 K)_
Mindenfele kőműves munkát vállak*. TeL: 18 óra Min, 93/320-847.
(18851 K)_——
Lemfomiíhatö, meghízható hölgyet keresünk klós édesapánk melle ott lakassál. Munkájáén , l íjazásban is részesítjük. Érd: 311045 számon
6-8; illetve 17-22 óta között. (18852 K)_
Pár évre Pianinót bérelnék, Ént: 93017-981. (18853 K)_
2105-ös Lada friss műszakival. 54 ezer km-rel (8 éves) 400.000 Ft-ért eladó. Rádiómagnóval, üléshuzatjai, negy sarvédődobbal ellátott eladó.
Nk. Irtás u. 32. 3/7. Orbán. (18854 K)_
Gitár, tangóhamionka, színiétizátór, zongora oktatási vállalok. Ugyanitt angol nyelvű szövegek lefordításai vállakmi. Kiss Levente, Nk-Sánc,
Új Élet u. 6L Hétion, 20 óra után. (18855 K)_
Fehér-narancsvörös „Csongrád" márkájú konyhabútor megkímél állapotban, vadonatúj duplamosogatóval, konyhaasztallal, fotelek, szőnyegek, hűtőszekrény stb. reális áron eladó. Ént: 14 óra mán. 93/316488.
(18856 K)_
50 ezer Ft-os autóvásárlási utalvány féláron eladó. Érd.: 321-955 telefonon. (18857 K)_
UNION 2M típusú libpedákw varrógép eladó. Éld: 322-031, (18858
Telefonügyeiére! vállalnék vagy 4 órás munkál. 93/312-677.
(18859 K>_
1 db Gabi gyemtefcheverő és 2 db ágyneműtartós heverő eladó. Nk.
Bajcsy-Zs. 131. (18860 K)_
200-as abrfVter 380 Voltos villanymotorral szerelve, valamint 150-es vasipari párhuzamos satu eladó. Nk. Levente u. 17. Tel: 313-964.
(18861 K)_
.Sötétkék bársony mely babakocsi eladó. Érd.: Bánók B. u. 5/A. fsz.
KissTamásné. (18862 K)_
6 rekeszes mélyhűtő szekrény 30 ezer Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Csokonai
u. 6. II. Iph. 3. em. Takács. (18863 K)_
Blld& 520 literes és 450 liters tehérboros hordó, nagyobb orH és prés
csere érdekeL TeL: 321-779. (18864 K)_
AUTOCAD ismeretekkel rendéfcezó középiskolások vagy most érett-segizenvk jelentkezését várjuk. Érd.: 30/590075, 16 óra után. (18865
k)__
Boxer kölyökkutya eladcV három és fél hónapos, csíkos kan. Erd.:
93/319-214,(18866 K)_
A Thüry György Múzeum tájékoztatja látogatói, hogy aug. 19-20-in nyitva tart, aug. 21 és szeptember 8 között a nyitva tartás szünetel.
(18958 K)_
Üzehhetyseg kiadó illetve ugyanit bolti mérleg eladó. Érd.: 315-203.
(18959 K)__
Könyvespolccal egybeeptett íróasztal székkel eladó. Ént: 315-203.
(18960 K)__
Frizzö mirkíjú babakocsi, két funkciós, lila színben 7000 Ft-ért eladó. Érd.- Nk. Liszt F. u, 4/A. L em. Balogh. Tel.: 322-274. (18961 K)_
PARTNERKERESŐ
40-es filigrán, csinos nő annak a férfinak a levelet várja, aki kedvességéért enyh len*- magányán és anyagi gondjain. Leveleket .Kettős játék" jeligére Nk. Pf. 154-be vár.*. (18800 K)_
39/182/74, etvál, gyermektelen, házias, káros szenvedélyektől mentes, egyedülálló férfi, saját lakással, kocsival, társat keres komoly, tartós kapcsolatra, karcsú vagy arányos alkatú, nem dohányzó, rendes, házias, tiszuságoi, rendet szerető hölgy személyében, maximum egy gyermekkel. Leveleket „Társ mindenben"jeligére Nk. Pf. 154-be kérem. (18801
K)_
63 éves. 165/70 kg-os nyugdíjas férfi keresi azt a rendes hölgyet, aki Nk-n lakik a saját lakásában és szépen szeretne élni, egy magányos férfival akinek a kívánsága hogy megtalálja az elete párját és csak egymásért szeretnek éhi. Levelekel „Rossz egyeduT jeligére várom a Nk, Pf.
154-be. (18802 K)_
39/172/68 onallö egzisztenciával és lakással rendelkező, független fiatalember keresi csinos, filigrán, nemdohányzó, kanizsai lány ismeretséget házasság céljábóL Leveleket „Harmónia" jeligére kérem Nk. Ka zanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plánder Hiníetóbe. (16901 K)_
26 éves, 180 cm magas, sportos testalkatú fiatalember vagyok, aki éppen szabad. Szeretnek megismerkedni egy megértő, komoly lánnyal, aki szeleteire vágyik. Én szeretek utazni, kirándulni, szórakozni Káros szenvedélyem nincs. Ha te is így élsz, kérlek írj! Nem tbgsz csalódni. Leveleket „Boldogság" jeligére, Nk. Kazanlak kit. 9/D. Fsz/2. Plánder
Hirdetőbe kérem. (18151 K)_
Fiatal, vidám természetű, csinos magas hölgy, jó megjelenésű barátot keres társaság hiányában. „Hosszú l.irö nyár" jeligére leveleket a PUa-der Hirdetőbe Nk. Kazanlak krt 9/D Fszig. várok. (18318 K) 32 éves, diplomás, életvidám, csinos, kirándulást kedvelő hölgy megismerkedne magas, jó megjelenésű, egzisztenciával bíró úrral, aki szinten társra vlgyik. Ha úgy érzed, hogy te is keresel, akkor írj Plánder Hirdetőbe „Kereslek" jeligére. Nk. Kazanlak
krt. 9/D. Fsz/2-be. (18359 K)_
41 éves özvegyasszony egy gyermekkel józanéletű, megértő társat ke res tartós kapcsolat céljából Egy gyermek nem akadály. Fényképes le-veleket „Megértés" jeligére, Nk. Pf.: 154-bekérek. (18378 K) Vidám temperamentumos, 40 éves csinos hölgy megismerkedne magas, jó megjelenésű, egzisztenciával rendelkező 45 év körüli diplomás, független úrral. „Aki keres, az talál" jeligére Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2 Plánder Hirdetőbe várom a leveleket.
(18521 K)_
.Barátság" jeligére várom a leveled, ha 40 év körüli családcentrikus és nem igényes hölgy vagy, egy zárkozottabb dolgozó, független férfinak. Leveleket Plánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak krt. 9/D Fsz/2 varom.
(18522 K)_
Nagykanizsai. 28/18? elvált férfi keresi kedveséi csinos, nemdohányzó hölgy személyében. Leveleket „Próbáljuk meg újra" jeli gére. Plánder Hirdetőbe, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre ké
rek. (18643 K)_
60-as nnemUi partnert keres, meghízható, jókzituált korban hozzá illó hölgy szenilyében. „Tartós őszinte kapcsolat" jeligére várom leveleket a Plánder Hirdetőbe Nk, Kazanlak krt. 9/D Ftz/2. TeL: 320-11L (18805
K)_
39 éves Nk-i szex imádó nem független férfi vagyok. Keresem hasonkt adottságokkal rendekező barámőmet tartós, titkos kapcsolatra „Diszk réció" jeligere Nk. Kazanlak 9/D Fsz/2. Plánder Htdetőbe várom a le
velet. (18806 K)_
46 éves özvegyasszony vagyok. Szeretném megtalálni a társain korban hozzáillő, karos szenvedélyektől mentes férfi szemé h/ében. Levekkel
„Remény" jeligére,Nk. PC: 154-bekérek. (18867K)_
49 eves, fiatabs, csinos külsővel és saját lakással rendelkező. 165 cm magas, tekete, rövid hajú, komoly gondolkodású hölgy megértő, kiiaitó társat keres 55 éves korig. Leveleket napsugaras Ősz" jeligére. Nk. Pf.:
154-be várok. (18868 K)_
44/160/54 elvák hölgy keresi józm gonjokodású társ ismeretségét, aki onhoníba költözne. Leveleket ..Várlak" jeligére, Nk. PC: 154-be kérek.
(18869K)_
165/70/61 éves férfi ezúton keresi társát szerény, kedves hölgy szemelvében 50-55 éves korig tartós kapcsolat céljábóL Leveleket .Kéknefe
lejcs" jeligére, Nk. Pt: 154-be kérek. (18870 K)_
„Talán még nem késő 7\' jeligére várom a leveled, ha 45 év korüh. megértő, társra vágyó és nem túl igényes hölgy vagy, akkor írj egy egzisztenciával rendelkező, független, kissé zárkózott, 46 éves úrnak, akinek nincs távolság. Plánder Hirdetőbe kérem leveleimet, Nk. Kazanlak
kit. 9/D. (18956 K?__
Drága Hölgyem! Ha ügy érzi, hogy már a magány teher, szeretne megszabadulni tőle, és nem idősebb 41 évesnél, akkor én ont keresem. Magam egy független, 41 éves, biztos anyagiakkal rendelkező iir vagyok. Levelet „Út a cél felé vezet" jclgére Nk. Kazanlak kit. 9/D. Fsz/2. Plánder Hirdetőbe várom. (18957 K)_
INGYENES
lakossági apró
FELADHATÓ:
Nagykanizsa, Terv u. 3. TELEFON:
93/310-640, 312-305
téRÉmOCVASÓHOZ/
JUfét, em t mri*nt$tífít*Jtoiti
It mii lutJttitU, uttoi irdtl&JUil sitit lirjií luMtltnuat t tirijtfiat mtftJtttaimrt.
32
KANIZSA - M
1996. augusztus 16.
Büférablás
Az elmúlt héten a Csokonai-iskola udvarán álló büfét törte fel egy kanizsai férfi, aki röviddel tette elkövetése után rendőrkézre került.
Besurranó tolvajok
A Petőfi utcában a nyitott ablakon keresztül jutottak be egy családi házba hívatlan látogatók. A ház tulajdonosát figyelmetlenségéből kifolyólag nyolcvanezer forint kár érte. A hét végén egy Erdész utcai lakásból száznyolcvanezer forint értékben tűnt el készpénz és műszaki cikk.
Tűz a húsüzemben
Az elmúlt hét hétfőjén a palini vágóhídhoz riasztották a nagykanizsai tűzoltókat, ahol a füstölő kemencéjében kátrány és korom égett. A tüzet még a szakemberek kjérkezése előtt eloltották a helyszínen tartózkodók. Az anyagi kár harmincezer fo-
rint, személyi sérülés nem történt.
Ismét avartűz
Szombaton az esti órákban a sormási téeszmajorhoz vonultak ki a tűzoltóság munkatársai; itt másfél hektárnyi avar, egy hektárnyi tarló, valamint tűzifa, fűrészpor és gumiköpenyek kaptak lángra. A tüzet két fecskendővel sikerült eloltani, a kár húszezer forint. Személyi sérülés nem történt.
Illegálisan Szlovéniába, Zalaegerszegről
A Nagykanizsai Határőrség munkatársai az elmúlt héten hét román állampolgárt fogtak el Szentgyörgyvölgyön. A férfiak legálisan léptek be az országba, vonattal utaztak a megyeszékhelyre, onnan pedig két taxival Nemesnépre. Az éjszakát és a következő napot az erdőben töltötték, ezután próbáltak illegá-
lisan Szlovéniába jutni. Ellenük idegenrendészeti eljárás indult.
Gyalogos határsértő
S. L. G. jugoszláv állampolgár a rédicsi határátkelőhely mellett lévő erdőn át akart Szlovénián át Olaszhonba jutni, hogy ott munkát vállaljon. Próbálkozása sikertelenül zárult, „halmazati büntetésként" pedig idegenrendészeti eljárás alá került.
Akcióban a gyepmester
Az utóbbi időben ismét elszaporodtak a városban a kóbor kutyák. A Környezetvédelmi Felügyelet és a gyepmester az elmúlt héten ku-tyabefogási akciót hajtott végre. A kutyák közül egyikmásik el tudott szökni az altató lövedékek elől, a kevésbé ügyesek mély álomba zuhanva befogásra kerültek.
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 8-18 óráig. Tel./fax: (93) 31 1-468
HETI PROGRAMAJÁNLÓ: - 20-án 20.30 órakor: „SZÓL A TÁROGATÓ" Tárogatóestek az Erzsébet téren, a Török-kútnál A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ TÁROGATÓEGYÜTTESÉNEK MŰSORA
Közreműködnek: Mali István, Vadász Antal, Király Tibor, Káfer György
A LIGA Szakszervezetek Dél-zalai Szövetsége PÁLYÁZATOT HIRDET
a Munkanélküliek Érdekvédelmi Ügyfélszolgálatának irodavezetői beosztására, valamint a területtel kapcsolatban tapasztalatokkal rendelkező jogi szakértő megbízásos alkalmazására.
Feladatkör: a régióban érintett munkanélküliek részére ügyfélfogadás, tanácsadás, érdeksérelmek kezelése és információs szolgáltatások nyújtása.
A pályázatoknak tartalmazni kell a rövid szakmai önéletrajzot, kiemelve az érdekvédelemmel összefüggő eddigi tevékenységet.
A munkakör és a megbízás határozott időre szól. Bér, illetve díjazás megegyezés szerint.
A pályázatok beérkezésének halárideje 1996. augusztus 26. Cím: LIGA Dél-zalai Szövetsége, 8801 Nagykanizsa, Pf. 208.
Ideiglenes határátkelőhely
Az önkormányzatok kérésére augusztus huszadikán ideiglenes vízi átkelőhely nyílik a személyforgalom részére Murakeresztúr és Donja Dubrova között kilenc órától este hétig, illetve Vízvár és Ferdinandovac között reggel tíztől este nyolc óráig. Az átkelőhelyet csak magyar és horvát állampolgárok vehetik igénybe, érvényes útlevéllel.
Szent István Kupa
A Hévízi SK Sakkszakosztálya Szent István királyunk ünnepén, augusztus 20-án kilenc órától a Deák téren szabadtéri sakktornát rendez. A versenyen a helyi sakkszakosztály tagjain kívül a Hévízen üdülő sakkbarátok is indulhatnak. Nevezni a verseny előtt - 8.30 és 8.45 között - lehet a helyszínen. A verseny egyenes kieséses rendszerben kerül lebonyolításra. Játékidő: kétszer tíz perc. A párosítás fordulónként sorsolással történik. A Szent István Kupa sakk-emlékverseny győztesének és helyezettjeinek díjait Belová-ri Sándor, a Hévízi SK elnöke adja át.
Balatonyi Judit sikere
A Független Alkotók Országos Szövetségének hetedik Országos és Nemzetközi Irodalmi Pályázatán Balatonyi Judit, a kanizsai Zemplén Győző Általános Iskola hetedik osztályos tanulója negyedik helyezést ért el próza kategóriában.
Segítő tanára Halász Katalin volt.
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bella Judit, Dukát Éva, Gombás Imre, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Millei Szilvia. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bodor Béla, Horváth Ilona, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: a Kanizsa Újság KII. ügyvezetője. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Ciorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor Ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: a megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
Ne legyen közömbös, mert az illegálisan lerakott hulladékot az On zsebet is erinto közpénzekből kell felszámolni!
A NAVOTEX TÍZ ÉVE
- Lakossági kötvény kibocsátásával építette fel a Na-votex ezt a nagykanizsai üzemet. Kétszáz körül volt a dolgozók száma kezdetben. A termelés megindulása előtt kivétel nélkül mindenki részt vett az előkészítésben, takarításban. Magam főkönyvelőként kerültem a Navotexhez -mondja többek között Nagy Jánosné Anna, a kft. ügyvezető igazgatója.
írásunk a lap 7. oldalán olvasható.
Kanizsaiak a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozóján
1938 és 1991 után a magyar reformátusság 1996-ban augusztus 3—11. között rendezte meg a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozójának központi ünnepségeit a Ki-rályhágómelléki és az Erdélyi Egyházkerületben. Történt ez a honfoglalás és a magyar államalapítás millecente-náriumi ünnepi évfordulója kapcsán is, de még inkább a magyar reformátusság lelki megerősödése, indentitásának kifejezésre juttatása céljából is. Jól szolgálta a találkozó a határok feloldhatóságának, de még az ökumenizmus szükségességének lehetőségét is.
E témához kapcsolódó írásaink a lap 12. oldalán olvashatók.
VADÁSZAT ELŐTT BODROGI GYULÁVAL
- Elégedett saját színészi feladataival?
- Volt munkám. Játszottam a Vidámon, vendégként a József Attilában és a Fővárosi Operett Színházban, dolgoztam Sándor Pál éjszakai tévéműsorában, az Áloműzőkben.
- Mivel tölti a nyár hátralévő részét?
- Még zajlik a fesztivál a Vidám Színpadon, így ott van dolgom, kimegyek Szentendrére és talán kicsit vadászni is fogok.
Bodrogi Gyulával lapunk 16. oldalán beszélgettünk.
VÁROSLAKÓ
Hát így élünk, nem a Harlemben, hanem városunk főterén. A lakosság fél. Este nyolc óra után alig hihetően kevés ember merészkedik az utcára. Az óvatosság jogos, okkal való. A hajnalban vonuló hangos csoportok gátlástalan viselkedése sokkal veszélyesebb jelenség, mint azt sokan gondolják. A vizuálisan eléjük tárt erőszak, a szociális bizonytalanság, a bűnözők álhumánus kezelése s védelme, a rendőrök kiszolgáltatottsága, a családi és társadalmi ellenőrzés hiánya, a fiatalok fals élet-ideálja szinte felkínálja a bűnözési életmódot, a durva, agresszív csordaszellemet, a gátlástalan, ésszerűtlen rombolást.
Írásunk Belváros éjjel címmel lapunk 10. oldalán olvasható.
Majdnem minden nap reggel pótkocsis teherautó hozza az árut, azt targoncával rakják le, közben sorra érkeznek a kisebb-nagyobb teherautók is. Ez utóbbiakra már az utcán átpakolják a targoncákkal az árut. A sok autó a zajjal és a kipufogó füsttel zavarja az ott lakók nyugalmát és károsítja egészségét. A forgalom akadályozása és a balesetveszély mellett az épületek is állandó veszélyben vannak, mert a rakodó teherautókat kikerülő járművek gyakran megnyomják vagy leszakítják az ereszcsatornákat, az autók ajtajaival a házak külső vakolatát leverik.
A hivatal hibázott — kijavítására nincs mód? című írásunk a lap 11. oldalán található.
MEGJELENIK MINDEN PENTEKEN
ÁRA: 25 Ft
KANIZSA
DEL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Tetv u. 3.
Telelon/iax:
(13)312-305
ALAPÍTVA: 1989.
VIII. évfolyam 34. szám 1996. augusztus 23.
A MISKOLCI MŰSZAKI EGYETEM
KANIZSÁN
Városunkban újabb felsőfokú oktatási intézmény kihelyezett levelező tagozata kezdi meg működését szeptembertől. A Miskolci Műszaki Egyetem megkereste a város vezetését, illetve művelődési osztályát abból a célból, hogy amennyiben lehetőséget ad a város, levelező tagozatának egyik kihelyezett csoportját indítja el Nagykanizsán. Az
oktatás helyszínéül felajánlott két intézmény közül az első négy szemeszteri oktatásra a Cserháti Sándor Szakközépiskolát választották, a, Zsig-mondy-Winkler az oktatás későbbi szakaszában léphet be a
környezetvédelmi specializá-ció helyszíneként. A képzés hét féléves, költségtérítéses. A végzett hallgatók gépészmérnöki oklevelet kapnak.
További információkkal lapunk 3. és 4. oldalán szolgálunk.
( KANIZSA - %iy>te&*4i iiU&eé, j
1996. augusztus 23.
Oktatási, Kulturális és Sportbizottság
Továbbképző központ
Világbanki program
Egyetemi oktatás Kötelező óraszám
A dr. Horváth György elnökletével ülésező bizottság fő napirendként a Dortmundi Iparkamarával közösen indítható továbbképzési, oktatási központ megvalósításának feltételeiről tárgyalt közös ülésen a pénzügyi bizottsággal. A régóta húzódó témakör az utcán került újra a bízottság elé, hogy egy ad hoc bizottság felmérte a lehetőségeket és alternatívákat dolgozott ki a megvalósíthatóságra.
Marton István, a pénzügyi bízottság elnöke szerint jelentős terhet róna a városra, ha - az egyik variáció szennt - három év alatt nyolc-
vanmillió fonntot kellene költeni a központra. Mint mondta, ez önmagában nem lenne baj, de az oktatásügy mai helyzetében nem szerencsés. Matton István felhívta a figyelmet arra is, hogy a kárpótlási jegyen vett és továbbértékesített területre is érvényesek azok a jogszabályok, amelyek szerint öt évig nem lehet kivonni a mezőgazdasági művelésből a területeket, mert azok visszakerülnének az állam tulajdonába. Azt elképzelhetőnek tartotta, hogy az egyik szakmacsoport a Széchenyi-, a másik a Cserháti-szakközépiskolában működ-
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
PÁLYÁZATOT HIRDET
AZ ALÁBBI INTÉZMÉNYEK VEZETŐI ÁLLÁSÁRA:
Meghirdetett álláshelyek Képesítés, egyéb feltételek Juttatások, bér, pótlék
1. Általános Iskola 5 év szakmai gyakorlat, Bér és pótlék:
Kiskanizsa szakirányú végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, alapján
Bajcsy Zs. E. u. 67. ÁEI: 1996. november 1.
2. I. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Csokonai-Sánc végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Csokonai u. 5. ÁEI: 1996. november 1.
3. II. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Kossuth téri-Platán sori végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Kossuth tér 6. ÁEI: 1996. november 1.
4. III. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Kiskanizsa-Bajcsa végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Szent Flórián tér 17. ÁEI: 1996. november 1.
5. IV. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Rozgoüyí-Arany végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Rozgonyi u. 7. ÁEI: 1996. november 1.
6. V. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Űrhajós-Korvin végzettség Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Űrhajós u. 6. ÁEI: 1996 november 1.
7. VI. számú Óvoda Felsőfokú óvónői Bér és pótlék:
Kísfaludy-Szent Imre úti végzettség, Közalkalmazotti törvény
8800 Nagykanizsa, 5 év szakmai gyakorlat alapján
Kisfaludy u. 19. ÁEI: 1996. november 1.
Az intézményvezetők kinevezése 5 tanévre szól. Továbbá:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendeletben foglaltak szerint pályázatot
hirdet a Móricz Zsigmond Művelődési Ház vezetői állására.
Az állás elfoglalásának ideje: a pályázatok elbírálását követő egy hónapon belül.
A megbízás öt évre szól.
Meghirdetett Képesítés és egyéb feltételek
munkahely
Móricz Zsigmond Művelődési Ház 8800 Nagykanizsa Hajgató S. u. 1. vezetők
Juttatások, Illetménypótlék, egyéb
- szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség, vagy nem szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával rendelkezik
- legalább hároméves szakmai gyakorlatot szerzett.
Mindkét intézménytípusra vonatkozóan:
A pályázatok beadási Ideje: 1996. szeptember 5.
A pályázatokat a szükséges mellékletekkel együtt - oklevélmásolat, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz, vezetői program - a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztálya címére kérjük megküldeni. Cím: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
AEI: 1996. november 1. Bér: KJT szerint + vezetői pótlék
Megjegyzés:
a Móricz Zsigmond Művelődési Ház gazdaságilag a Hevesi Sándor Művelődési Központhoz tartozik. Címe: 8800 Nagykanizsa Széchenyi tér 5-9.
ne. Suhai Sándor polgármester elmondta, hogy szükség van az oktatási központra, de az egyértelműnek látszik, hogy az olajos tantelep erre a célra nem alkalmas, és a MOL-lal másban állapodtak meg. Kérte, hogy jobban járják körül a témát, különös tekintettel arra, hogy a Kossuth laktanya már az ÁPV Rt. kezelésében van. A tárgyalások után akár a központ is odatelepíthető lenne, hiszen gépszerelő egység is működött minden laktanyában.
A két iskola vezetője kifejtette azon véleményét, mely szerint oktatási intézményeik a feltételek felével rendelkeznek. Halász Károly Marton Istvánnak válaszolva elmondta, hogy azért olyan nagy területigényű az. oktatási központ, mert a korszerű oktatás, a gépek nagy helyígényűek. Már megint olyan levest akarunk készíteni -mondta Halász Károly -, amiben csak víz van.
Kiss László a Kamara képviseletében elmondta, hogy a két szakmát továbbiak követnék, így a későbbiekre gondolva kell a területet kijelölni. Hozzáfűzte még, hogy valamilyen ellentmondás lehet a kárpótlási jegyen vett területekkel kapcsolatban, mert a Zala Megyei Területi Fejlesztési Tanács olyan ajánlást adott, hogy támogatja a mezőgazdasági termelésből kivont területek más célú beruházásban való felhasználását. Kiss László ismertette a pályázaü, támogatási lehetőségeket is.
Suhai Sándor szerint tíz-húsz millió forintos átalakítási költség jelentkezik a laktanyák esetében is, de ezt a privatizációs többletbevételből fedezni lehet. A város vezetése, a bizottságok képviselői augusztus 22-én szemlét tartanak a Kossuth laktanyánál, a döntést ez utánra halasztják.
Ezt követően Janzsó Antal számolt be a világbanki oktatási program kanizsai eredményeiről. Mint elmondta, a harrninchatrmllió dolláros világbanki hitelt az állam vette fel és fizeti vissza. Az előnyeit viszont az oktatásügy, az önkormányzatok, az intézmények élvezik. Kiemelte, hogy a kollégák szemléletformálása pozitívan hatott ki a gyerekekre és a szülőkre is. Köszönetet mondott a támogatásért is.
Zsoldos Ferenc szerint a világbanki program keretében számos szakember írt tankönyvet, tanmenetet, ezt a városnak nemcsak szóban és elvileg kellene elismernie. Kérte a bizottság elnökét, járjon utána, hogyan oldható meg az anyagi elismerésük. Ezt követően An-talics Dezső középiskolai referens tájékoztatta a bizottságot arról,
1996. augusztus 23.
Q KANIZSA - \'Sú^ttáá^c üiéAeé )"
hogy a Miskolci Műszaki Egyetem hét szemeszteres levelező tagozatú oktatást kezdene Nagykanizsán, amely költségtérítéses. Az alapozó szemeszterekre a Cserháti Szakközépiskolában kerülne sor, később pedig bekapcsolódna a Xsig-mondy-Winkler Műszaki Középiskola is. A bizottság az előterjesztést támogatta, a közgyűlésnek elfogadásrajavasolta.
A bizottság úgy foglalt állást, hogy a pedagógusok kötelező óraszám-változtatását csak 1997. szeptember elsejétől javasolja bevezetni.
Antalics Dezső tájékoztatta a bizottságot arról is, hogy az intézményvezetői pályázatok beadásának határideje szeptember 5-re módosult, mert a Közlöny hibásan jelentette meg a hirdetményt, és új -ból meg kellett jelentetni azt.
L. I.
Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság
Átképző központ
Ifjúsági csereprogram
Bajcsai templom Pártok helyiségei
Első napirendkent a nagykanizsai képző- és átképző központ létrehozásáról tárgyalt a bizottság. Halász Károly elmondta, hogy az. előterjesztés három javaslata délutánra aktualitását vesztette, mert a délelőtt folyamán az Oktatási és a Pénzügyi Bizottság ülésén halasztásra került a bizottsági döntés. A Kossuth-laktanya az ÁPV Rt. kezelésébe került, így a város megpróbálja megszerezni. Itt az átképző központ létrehozható lenne. A GVB támogatását kérte, hogy a helytől függetlenül megvalósítható lenne a beruházás illetve a dort-mundíakkal közösen beadott pályázat.
Suhai Sándor újabb információval is tudott szolgálni. Az. ÁPV Rt. már átadta az OTP Ingatlan Rt-nek a laktanyák értékesítésének ügyét.
Rost János afelől érdeklődött, hogy a működési formáról - közhasznú társaságról - kell-e dönteni. Halász Károly elmondta, hogy indokolt lenne közhasznú társaság létrehozása.
Palotás Tibor szerint nem alkalmas az idő arra, hogy a bizottság állást foglaljon, hiszen a legújabb változat nincs kidolgozva, nem kerültek a bizottság elé a pénzügyi kérdések.
Kovács János szerint nagy szükség lenne hegesztők továbbképzésére, ezt a munkahelyérői is tudja. Döntés kell, a bizottság tagja szerint a bekerülési költség másodlagos.
Rost János, az ülést vezető elnök kérte a bizottságot, hogy támogassák a javaslatot, a helyszínről pedig később szülessen döntés.
A GVB úgy határozott, hogy elvileg támogatja a képző- és átképző központ létrehozását, de a beruházás és a pénzügyi fedezet kérdésében újra napirendre tűzi a témát.
Második napirendként a kanadai-magyar ifjúsági csereprogram pénzügyi fedezetének biztosítását, mintegy egymillió forintot szavazott meg a bízottság.
Ezt követően a bajcsai templom építéséhez szükséges anyagi forrásról tárgyalt a GVB. Mint a polgármester elmondta, a közgyűlések, bizottsági ülések szüneteltetése miatt egymillió forintot már megelőlegezett a fenti célra. Következő egymillió forint biztosítását a bizottság támogatta.
A pártok helyiségigényének biztosításáról úgy foglaltak állást, hogy helyiséghez az juthat, aki az országgyűlési választásokon legalább íél százalékot elért és/vagy a helyhatósági választásokon mandátumot szerzett.
A Batthyány-óvoda értékesítésére tett kísérletek nem jártak eredménnyel, így nettó egymillió forinttal csökkentik az árat és újra meghirdetik az épületet. A volt fiúkollégiummal is hasonlóan járnak el, de országos lapban is meghirdetik az eladását. Mellette párhuzamosan kidolgozásra kerül az egyéb hasznosítás lehetősége is - ameny-nyiben nem lehet eladni többedszerre sem.
L. I.
KELETI VÁROSRÉSZ RENDEZÉSI TERVE
TÁJÉKOZTATÓ
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy szabadság miatt a polgármester, alpolgármester és jegyzőnő félfogadása
1996. július 10. és augusztus 28. között |
szünetel. g
<
Polgármesteri Hivatal | Nagykanizsa j
_I
Augusztus tizennegyedikén a Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalótermében lakossági fórum keretében került ismertetésre a keleti városrész rendezési terve.
Zámbó Terézia tervező elmondta, hogy a jelenlegi terv a közel harmincéves koncepció felülvizsgálata, egy rehabilitációs folyamat első állomása. A tervkészítés célja a jövőkép kialakítása, a végső cél eléréséhez szükséges módszer kidolgozása szabályozással. A tervezőnő ezt követően ismertette a rendezési terv elkészítésének kiváltó okait. Elmondta, az elmúlt harminc év során - leginkább mennyiségi építés eredményeként - alakult ki a lakótelep, mely a kor követelményeinek már nem minden vonatkozásban felel meg. A terület közművekkel jól ellátott, de a minőségi lakókörnyezet kialakításánál a meglévő állapotot is vizsgálni kell. Zámbó Terézia rávilágított arra, hogy a technika fejlődésével a személygépkocsik száma ugrásszerűen megnövekedett, ám a lakótelep kialakításánál e nagymértékű fejlődéssel nem számoltak. így mára a gépjárműtárolási ellátottság hatvan százalékra tehető. Elhangzott, ajogszabályok szerinti száz százalékos ellátottság csak akkor lenne biztosítható, ha a meglévő összes zöldterület parkolókkal, garázsokkal kerülne lefedésre. Ez azonban - hangsúlyozta a tervezőnő - nem
lehet cél, mint ahogy a kis számú, elszórtan telepített garázsok sem. Olyan megoldásokat kell tehát találni, ami a meglevő értékek meghagyását is figyelembe veszi. A garázsepítési lehetőségek terén javaslatként elhangzott, hogy a tömbbelsőben mélygarázsokat, a be nem épített térfallezárásoknál pedig alagsori garázsokat lehetne kialakítani. További új garázsok a Balatoni utca felől a földrézsűbe rejtve alakíthatók ki, viszonylag nagy számban. Javaslatként merült fel a Fortuna étterem melletti terület garázsokkal történő beépítése is.
Az épületek műszaki állapota és javításának lehetőségei tekintetében felmerült a magastető-ráépítés lehetősége is. Az épületek jellege alapján három kategória alakítható ki: magastetővel ellátható épületek, az Országos Építészeti Szakhatóság alóli fehuentéssel ma-gastetősíthető épületek, valamint a szintszám, városképi megjelenés, vagy műszaki okok miatt ma-gaslctővel nem beépíthető épületek. Zámbó Terézia befejezésül elmondta, a magastetős ráépítés esetén is biztosítani kell a különböző időben megvalósuló beépítés esetén - az egységeket úgy a tetőforma, mint az anyaghasználat tekintetében.
B. J.
A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kara
AZ 1996/97. TANÉVBEN INDÍT LEVELEZŐ KÖLTSÉGTÉRÍTÉSES FŐISKOLAI SZINTŰ GÉPÉSZMÉRNÖKI SZAKOT
minőségbiztosítási, környezetvédelmi, mechatronikai, műszaki menedzseri, gyártásautomatizálási, termelésirányítási és logisztikai, valamint informatikai szakirányokkal hétvégi oktatással.
Állástalan pedagógusok állami támogatást kérhetnek!
Oktatás helye:
Nagykanizsa, Cserháti Szakközépiskola.
Az oktatásról, a jelentkezés módjáról részletes felvilágosítás Gömbös József gazdasági tanácsadótól kérhető a 92/321-938-as telefonszámon 16-20 óra között.
( KANIZSA - Sedjéé9etéAeá )
1996. augusztus 23.
• • • •
GÉPÉSZMÉRNÖKÖK KANIZSÁRÓL
4
A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kara főiskolai szintű gépészmérnökképzésbe kezd Kanizsán ez év szeptemberétől. A levelező tagozat a Cserháti Sándor Szakközépiskolában fog működni. Az egyetem kínálatáról, a szervezésről, a fogadtatásról beszélgettünk az érintettekkel. Elsőként Gömbös József gazdasági tanácsadó, a tagozat szervezője, az egyetem megbízottja válaszolt kérdéseinkre.
- Miért nyit az egyetem a vidék felé és miért éppen Nagykanizsára esett a választásuk?
- Ebben a régióban sajnos hiányzik ez a képzési forma. Egy szakmai konferencián találkoztam a dékán úrral és a gépészmérnöki kar vezetőjével, akikkel arra az elhatározásra jutottunk, hogy a hiányosságot pótolva Zalában megpróbálkozunk egy levelező tagozat elindításával. Azt sem lehet elhallgatni, Iwgy az egyetemnek is érdeke az oktatási piacon való terjeszkedés. Egerben már működik egy kihelyezett levelező tagozat, Nagykanizsa lesz a második helyszín. Először Zalaegerszegre gondoltunk de nem jártunk sikerrel. Itt, Kanizsán, a Cserháti Sándor Szakközépiskolában olyan jó lehetőségek adódtak, olyan tárgyifeltételek állnak rendelkezésre, amelyek túbnutatnak egy középiskolai képzés igényein. Ez nem jelenti azt. hogy a felsőfokú képzés igényeinek - a teljesség és nem a minőség tekintetében - megfelel, de nagyon korszerű oktatóközpontjaik vannak akár a megmunkáló, akár az informatikai szakterületen. Ez nagyon jó alap a főiskolai szintű képzés megtelepedéséhez.
- Az alapozó szemeszterek után hogyan kapcsolódik be a munkába a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola?
- Ötödik félévtől hét szakirányra bomlik az oktatás, ezek között van a környezetvédelem is. Ehhez a legjobb feltételek a Zsigmondyban vannak meg.
- Milyen szakirányban tanulhatnak a hallgatók az ötödik félévtől?
- Minőségbiztosítási, környezetvédelmi, mechatronikai, műszaki menedzseri, gyártásautomatizálási, termelésirányítási és logisztikai valamint informatikai szakok felvételére nyílik lehetőség. A szakirányok úgy kerültek kialakításra, hogy a nemzetgazdaság minden ágában hasznosítható végzettséget szerezzenek a hallgatók, hiszen például egy műszaki menedzserre egy élelmiszeripari vagy textilipari vállalatnál is szükség lehet.
- A képzés önköltséges. Ez forintban kifejezve mennyit jelent?
- Félévenként hetvenötezer forint a részvételi díj. Ez első hallásra soknak tűnhet, de részletfizetési lehetőséget biztosít az egyetem illetve ezéit az összegért nemcsak az előadókat és az előadásokat kapja meg a hallgató, hanem a képzés összes költségeit a szállás, az utazás, valamint az egyéni eszközök (író- és rajzeszközök segédeszközök) kivételével. Az egyetem által biztosított jegyzetek előadások közötti korrepetáció is benne foglaltatik a díjban. Mivel a diploma mellé kötelező megszerezni egy nyelvvizsgát is, az idegennyelvi képzés megszervezését is vállaljuk. A sikeres államvizsgát tett hallgatók főiskolai szintű gépészmérnöki diplomát kapnak egy betétlappal, amely a felvett szakirány elvégzését igazolja.
- Van-e felvételi vizsga? Kiket várnak a hallgatók sorába?
- Felvételi vizsga nincs, de a vizsgakövetelmények kemények. Aki egy általános mértékű intelligenciával, képességekkel rendelkezik és ehhez megfelelő szorgalom társul, az sikerrel veheti az akadályokat. A képzés tananyagát az egyetemi tanterv szerinti jegyzetek, a szaktudományok legújabb ismereteit tartalmazó szakkönyvek, publikációk valamint példaanyagok, esettanulmányok gyakorlatok és előadások ismeretei képezik
- Az előadók Miskolcról érkeznek?
- Zömében Miskolcról, de helyi előadókra is számítunk egyrészt az alaptantárgyakban, másrészt a későbbiek során a szaktárgyak miskolci előadói segítségre számítanak itt helyben is. Olyan szakemberekre számítunk, akiket a miskolciak is elfogadnak, szakmailag felkészültek, megbízhatók Pályázat útján kerülnek kiválasztásra. Ebben a művelődési osztály segítségére számítunk hiszen ők ismerik a legjobban a helyi lehetőségeket.
- Mely területről várják a jelentkezőket?
-Azt szeretnénk ha a nagykanizsai és a város környéki hallgatók mellett a dél-dunántúli régióból Zala, Vas, Somogy és akár Veszp-
rém megyéből is várjuk a jelentkezőket. Ez levelező képzés, az előadásokat két blokkra osztotta az egyetem. Az első konzultációra már szeptember végén sor kerül. Az előadások hét végén, pénteken, szombaton, vasárnap lesznek Kollégiumi elhelyezés biztosított.
A Cserháti Sándor Szakközépiskolát hogyan érintette a megkeresés - kérdeztük Janzsó Antal igazgatót.
- Váratlanul ért bennünket a megkeresés, talán a városban elő nem forduló esemény volt, hogy felsőfokú oktatási intézmény kopogtatott és nem fordítva. Ebben a pillanatban csak az iskolavezetés tud róla, tárnogatólag állt a kezdeményezés mellé. Bizonyára a tantestület is így fog vélekedni, annál is inkább, mert nagykanizsaiak vagyunk, tehát drukkolunk a vtiros-nak Amikor műszaki szakközépiskola lett a Cserháti, komolyari vette, hogy korszerű szakmákat korszerű köriihnények között tanítson. Ezen az úton jó néhány lépést sikerült is előrejutnunk, ma a gépészet korszerű ágait, amelyet az egyetem főiskolai karán meg akar jeleníteni, középiskolai szintű oktatása több éve már iskolánkban folyik. Gondolok itt az elektronikára, mechatronikára, tananyagtartalomban a vezérlés-, irányítástechnikára, robottechnikára, CNC-techni-kára, informatikára, amelyek közgazdasági ismeretekkel való kibővítésére is sor került, vagy a végzettek személyiségfejlesztő programjára, az önmenedzselésre. Mindez kellő idegennyelvi képzéssel kiegészítve azt az eredményt hozta, hogy a munkaerőpiacon versenyképes szereplőként jelenthettek meg végzett tanulóink. Mindezeket katalizálta a kilencvenhárom óta működő világbanki program. Az oktatás személyi és tárgyi feltételrendszere tananyagtartalom vonatkozásában kiegészült egy nemzetközi eredmény beépítésével. A tantestületben minden valószínűséggel meglesz az az elszántság, hogy bekapcsolódjon a felsőfokú oktatás konkrét tevékenységéhe is. Ennek talán jó bevezetője volt a kilencvenöt szeptemberében beindult Gábor Dénes Műszaki Főiskola programja, hiszen több
kollégának motivációs tényező is lett egyben, hogy feladatot kapott az oktatásban. Iskolánk tudatosan törekszik a nyitottságra, mind az üzemek, termelőegységek, mindaz általános iskolák, mind a felsőfokú oktatási intézmények tekintetében. A mostani felsőfokú oktatási program az iskola presztízsét növeli. *
A fenntartó önkormányzattal és külön a befogadó intézménnyel is szerződést ír alá az egyetem.
- Az egyetem főiskolai levelező tagozatának kanizsai működése a nagykanizsai önkormányzatra, mint a befogadó intézmény fenntartójára jelentősebb terheket nem ró - mondta dr. Pintérné Grund-mann Frida. - Az iskolában van egy modem, jól felszerelt technika, ezt a városnak kötelessége kihasználni. Ezt akkor is fenn kell tartani, karban kell tartemi. ha ez a program nem kerül ide. Ezért mondom, hogy lényegesen többe nem kerül, ha hatékonyabban kihasználják, hiszen tandíjas képzésről van szó. Kiemelném azt, hogy az oklevelet szerző hallgatók n yeh i képzése tekintetében arra már az első percben odafigyeltünk, hogy megfelelő szintű nyelvtudás birtokába juthassanak hiszen a városban szinte minden nagyobb vállalat vegyes vállalat, ahol egy középszintű vezetőnek, műszaki szakembernek szinte elengedhetetlen a nyelvtudás. A törvény szerint az oklevél kiadásánakfeltétele a „C" típusú alapfokú vagy az ,,A " és ,,B" típusú középfokú nyelvvizsga. A hallgatók felé megfelelő garanciával kell élni. hogy erre lehetőségük lesz. Szeretném, ha ez nemzetközi nyelvvizsga lenne. Abban is gondolkodhatunk, hogy a partnervárosi kapcsolatokra alapozva a gyakorlatokat külföldön is el lehet végezni, ebben a Cserhátinak már vannak tapasztalatai. Azt gondolom, hogy ez a képzés csak előnyöket jelent a városnak a hallgatóknak, az egyetemnek egyaránt.
*
A képzés iránt érdeklődők lapunk harmadik oldalán olvashatnak a jelentkezés feltételeiről, a hasznos és fontos tudnivalókról.
L.I.

1996« auguszlu s 23.
KANIZSA - WouUtu
i
v&v
Csemegeáruk széle* választékával, zöldséggel-gyümölccsel, olcsó és világmárka vegyipari-kozmetikai termékekkel állunk kedves vásárlóink rendelkezésére VAÓÁRNAP 16!
Párizsitól a parasztkolbászig, cipókrémtói a márkás italokig nálunk mindent megtalál.
Februártól megvásárolhatja kiskertjébe a legszükségesebb vetőmagokat is az Attila u. 10-ben, a V&V ADC-ben
NYITVA TARTÁS:
H-P.: 5.20-19.00 Sz.: 5.30-12.00 V.: 6.00-10.00
Agrica
e.c.
MŰSZAKI KERESKEDÉS HASZONGÉPJÁRMŰ ALKATRÉSZ SZAKÜZLET
IFAW-50 IFA L-60
BARKAS
LIAZ
SKODA MTS-LIAZ
A2 ön partnere
Agrico e.c.
MŰSZAKI KERESKEDÉS
RÁBA
®
LADA-NIVA
VAJDA & VAJDANE
Alkatrészek, fődarabok, csapágyak, ékszíjak, szerelési anyagok, szerszámok, garázsfelszerelések, gépkocsi-felszerelési cikkek, KAMION SHOPI Nagykanizsa, Virág Benedek u. 4. j
(Zala Volán mellett) I
Tel.: 08-60/39*494j 93/314-100/40-es mellék !3 Nyitva tartás: «
Hétlö-csütörtök: 8-16-íg, péntek: 8-15-lg, szombat: 8-12-lg.
¦
YDGrSL
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
A KOGAZ Rt. három megyében - Zala, Somogy, Veszprém -felelős a háztartási, kommunális és ipari fogyasztók zavartalan földgázellátásáért.
Tevékenységünk: - földgázszolgáltatás - gázvezeték-tervezés - gázvezeték-építés, szerelés -javító, karbantartó tevékenység - gázipari berendezések gyártása - gázkészülék-értékesítés - gázmérőjavítás
Szolgáltatásunk jó színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy közel 195.000 fogyasztót látunk el több mint 50 éve egy tiszta, biztonságos, környezetbarát energiahordozóval, a földgázzal.
A KÖGÁZ Rt. Gépészeti Berendezések Gyárának termékei házi és egyedi gáznyomásszabályozók, gázmérőszabályozók, házi és egyedi gáznyomásszabályozó-gázmérő állomások, KPE-acéi összekötő idomok, szekrényes nyomásszabályozó és gázmérő állomások f nemcsak a hazai, de a külföldi piacon is kiváló hírnévnek örvendenek. í
Címünk: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. <
Tel.: (93) 321-300, 313-140, 313-040, Fax: (93) 313-077 9
Termékértékesítés: 8800 Nagykanizsa, Erdész u. 28. í Tel.: (93) 310-182, Fax: (93) 310-181
I
KANIZSA - 7>K
I
l«J96. augusztus 23.
KORREKTSÉG HOSSZÚ TÁVON...
A t Ül .1)1 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, bár nem minden doz-iiK\'iiy nélkül. <•/. év januárjában kezdte lueg működését. A cégtulajdonos, WíMíAfíítírM sem mostkealte a szakmát. A kft. a VOSZK-tól bérelt helyen, a Tárház u. S-ben működik, ahol a megrendeléseket és egyéb feladatokat 14 ember látja el.
- Milyen feladatokról, megrendelésekről van szó? - kérdezem Földi Miklóst, úgy is mint a kft. ügyvezetőjét.
- Ahogy a nevünk is elárulja, kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet egyaránt végzünk. Itt, a telephelyen különböző megrendelések alapján végzünk szerkezetlakatos tevékenységet, és gyártunk vendéglátóipari berendezéseket is. (Pultok, saválló tálcák, húsfogasok stb.) De nem specializálódtunk any-nyira ezekre a dolgokra, hogy mással ne foglalkozzunk. A szabad kapacitásunkra bármilyen szerkezetlakatosi
munkát elvállalunk Csináltunk már kórházi ágy-asztalokat, üzletekbe pultokéit, acél tetőszerkezetet előtetőhöz a Zétának... Ha valaki idejön, hogy cserépszállító kocsira van szüksége, akkor azt csinálunk
- Eddig a szolgáltatás! És a kereskedelem?
- Már eddig is értékesítettünk új és használt kereskedelmi és vendéglátóipari gépeket, berendezéseket. Most pedig néhány hét óta ezt a kereskedelmi tevékenységet a Király u. 3l/a-ban nyitott üzletünkben végezzük.
- Miről van szó konkrétan?
- Először is arról szeretnék szót ejteni, hogy ha valaki akármilyen kis üzletet is akar nyitni, keressen fel bennünket. Szívesen adunk tanácsot, hogyan a legcélszerűbb berendezni, hogyan lehet a legolcsóbban megoldani. Néha alig használt berendezési tárgyak is vannak nálunk bizományi értékesítésre. Vagy ha a helyiség méretei miatt szükséges, annak megfelelő pultot, polcokat készítünk. Több dolgot, amihez az eszközök rendelkezésre állnak, egyébként is mi gyártunk. így olcsóbban tudjuk adni, mintha viszonteladóként értékesítenénk. Több konyhai berendezést, pultot mi csináltunk például a Szőlőskert fogadóban a bővítéskor. Akit érdekel, azt akár referenciamunkának is tekintheti. A tulajdonos szívesen megmutat mindent.
A Király utcai üzletben egy helyen megtalálható minden, amire szüksége
lehet az üzlettulajdonosoknak a berendezési tárgyakon, gépeken kívül is. Munkaruha, abrosz és pincérkendő... Étkészletek, edények, tálcák... Vágódeszka, bevásárlókosár, hústőke... felsorolni sem könnyű!
És van még valami, ami iránt nem is annyira az üzlettulajdonosok vendéglátósok szoktak érdeklődni. Munkahelyeken, intézményekben, ahol az emberek hosszabb időt kénytelenek eltölteni, várakozni, szívesen helyeznek el - nem is olyan túl drága - melegital automatákat. Ezen a téren a Fo untain cég márkaképviselete vagyunk. így forgalmazzuk a Fountain melegital készülékek hét típusát (már kb. ötvenezer forinttól). S nemcsak a készülékeket, hanem a hozzá való granulátumokat és tartozékokat is. Kilenc féle kávé, ugyanannyi féle leves, teák, csokoládék állíthatók elő ezekkel a gépekkel. Az automaták üzemben tartóit üzletkötők keresik fel, hogy gondoskodjanak a szükséges anyagok utánpótlásáról.
- Az üzlet még nagyon újnak mondható. Mutatkozik megfelelő érdeklődés?
- Egy új üzletnek kell mintegy hat-hét hónap, hogy elkezdjen igazán működni. En hosszú távon gondolkodom, nem várok csodákat egy-két hónapon belül Egyébként is csak korrekt módon lehet üzletet kötni, csak ez garamálhatja a talpon maradást. Mindent a vevőért!
Gombás Imre
UJAT
A BIZOMÁNYIBÓL
Sokan még mindig azt gondolják, hogy a bizományi áruházban csak használt holmit vásárolhatnak. Ma már ez a legkevésbé sincs így! Az áruház árukészletének Nagykanizsán is kilencvenöt százaléka vadonatúj, akár ruhaneműről, akár műszaki cikkekről van szó - tudtam meg Vágvölgyiné Miklós Gabriellától, A sportkedvelők, mint a sörgyári tekecsapat legjobbját ismerik őt. Ez év március elseje óta azonban kevesebb időt tud áldozni erre a sportra, ugyanis pályázat útján a nagykanizsai bizományi áruház vezetője lett
Bátor embernek tartja magát? kérdeztem -, mert úgy gondolom, egy üzlet vezetését elvállalni manapság nem kevés kockázattal jár.
- Nem túlzottan, de gyáva sem vagyok, mert különben meg sem pályáztam volna ezt az állást. Ke-reskedebni gyakorlattal már ren-
delkeztem a GYES előtti időkből. Meg egyébként is kereskedelmi szakközépiskolát végeztem. így, mivel lassan úgyis lejárt vobia a GYES, ágy döntöttem, belevágok, nem a régi munkahelyemre megyek vissza. Egyelőre a következő leltárig, márciusig enyém a felelősség, én vezetem az üzletet.
- Említette, hogy a használt árucikkek aránya csak néhány százalék. Honnan szerzik be a többit?
- A cégnek saját nagyker központja van, az árut onnan rendeljük. A kínálat nagy, de nekünk szem előtt kell tartanunk a vásárlók igényeit is. Sokan keresik az olcsóbb, de jó minőségű árut. Tehát törekszünk arra, hogy árukészletünk nagy része ilyen legyen. Igaz, a bizományi nagyker számunkra jutányosabb áron adja az árucikkeket, mint egy kívülállónak Mégis szerencsésebb dolog lenne, ha az áru-
Í996. augusztus 23.
I
KANIZSA -
I
Tudom, a Navotex ma Ruházati Kft. formájában működik, s ön az ügyvezető igazgató. Mi volt tíz évvel ezelőtt?
- Lakossági kötvény kibocsátásával építette fel a Navotex ezt a nagykanizsai üzemet. Kétszáz körül volt a dolgozók száma kezdetben. A termelés megindulása előtt kivétel nélkül mindenki részt vett az előkészítésben, takarításban... Magam főkönyvelőként kerültem a Navotexhez.
- S mikor lett igazgató?
- Éppen a rendszerváltás előtt, 1989-ben. A régi vezető halála mi-
att neveztek ki. Talán éppen azért esett rám a választás, mert pénzügyi vezetőként jól ismertem a körülményeket, várható volt, hogy zökkenőmentesen folyik tovább a munka.
- A zökkenőmentesség nem nagyon jött be!?
- A régi felállásban munka- és védőruházatot gyártottunk. Termelésünk mintegy harmincöt százalékát a védőkesztyű tette ki. Miután a rendszerváltás a nehézipari és egyéb üzemek bezárását vagy legalábbis létszámcsökkentését hozta magával, ebből a gyártmányunk-
A NAVOTEX TIZ EVE
Nem sok olyan komoly cég van ~ s ez nemcsak Nagykanizsára vonatkozik amely egy nő vezetésével működik. A NAVOTEX, mely ez évben tízéves fennállását ünnepelheti, ezek közé tartozik. S a mi sajátságos gazdasági viszonyaink között bizony már az is komoly sikernek számit, ha egy könny űipari cég talpon tud maradni, ha megmarad közel kétszáz asszony és leány munkahelye. S ha még azt is hozzátesszük, hogy A agy Jánosné, Anna, akivel leültünk beszélgetni a Navotex tíz évéről, kezdetektől fogva fontos szerepet játszott a cég életében, még inkább elismerés illeti.
ból nem lehetett ekkora kapacitást lekötni. A munka- és védőruha terén is hasonló volt a tendencia. A megalaladt kisebb szervezetek még ráadásul esetleg éppen olcsóbban voltak képesek ilyen termékeket előállítani. így ez a piac is egyre inkább beszűkült. Jellemző, hogy a régi partnereink közül alig vannak a maiak között.
NAVOTEX
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 113/a. Tel.-. 06 93/312-341, 313-095, 313-157 Tel./fax: 06 93/310-215
beszerzésben nagyobb önállóságot kapnánk.
- Régebben, ha valaki kí akarta cserélni például a tévéjét, mosógépét, eladta a bizományinak. Ma is így van ez?
- Tulajdonképpen igen, de ez forgalmunknak legfeljebb csak öt százalékát teszi ki. A lakosság által felkínált holmikat, akár ruhaneműk akár műszaki cikkek, minősítjük És természetesen csak olyat veszünk át, ami még c vásárlók érdeklődésére tarthat számot. A műszaki cikkek, például kávéfőző, kenyérpirító, elektromos kés stb. terén még nagyobb az új áruk aránya. Ma már nehezebben cserélik le az emberek a dolgaikat modernebbre, nem telik rá. Csak akkor vesznek esetleg újat, ha a régi már használhatatlan.
- Több üzletben láttam, már
megkezdődött a nyári vásár. Nem korai még?
- Sok az üzlet, sok az áru... Most egy kissé előrébb hozták Valaha szezonvégi kiárusításnak nevezték Természetesen ilyen akció nálunk is van, kizárólag nyári ruhákra, cipőkre vonatkozóan. Nálunk az akciókat is a központ határozza meg, a mostani huszonhatodikáig tart. A szezonális akciók mellett lehet néha egyhetes, vagy akár egynapos akció is.
-A nyár még sokáig eltarthat, de lehet, hogy a jövő hónapban már az őszi, vagy téli holmikat keresik az emberek.
- Augusztus tizenkilencedikén lett volna a következő túrajárat, amely az ünnep miatt eltolódott. Mindenesetre ebben már lesz jócskán az ősszel szükséges holmikból is.
Gombás Imre
- Azért készül ma is munkaruha a Navotexnél?
- Természetesen. Régebben, bár az üzletkötők akkor is felkeresték a nagyobb üzemeket, tulajdonképpen a kapcsolattartás elegendő volt. A mennyiséget körülbelül tudtuk, csak a méreteket kellett egyeztetni. Ma sokkal többet kell járni a megbízások érdekében.
- Például hová?
- Profilunk folyamatosan változott. Ahogy a kesztyű esetében szűkült be a piac, kezdtük a munkaruhák mennyiségét bővíteni. Később, amikor a munkaruha iránti kereslet is csökkent, mintegy öt évvel ezelőtt, a női felsőruházat gyártására tértünk át. Legalábbis részben. Kapacitásunk negyven százalékát teszi ki ez a bérmunka, melyet német és osztrák cégek megbízásából végzünk Ezért bizony sokat kell autózni! Havonta három-ötezer ki-
lométert vezetek Bár szeretek is vezetni, nem idegesít a forgalom, de volt olyan, hogy a jeges út miatt két napig tartott az út Németországba. Kemény alkut kell folytatni a német és osztrák megbízókkal, minden Groschenért meg kell küzdeni. Keletebbre esetleg még olcsóbb munkaerőt találnak A minőségi követelményeknek is pontosan meg kell felelni.
- Említette, hogy ismét kétszáz körül van a dolgozók létszáma. Köztük is vannak, akik a kezdetektől kitartanak?
- Egy pályázat elnyerése kapcsán vagyunk ismét ennyien. A korábbi hullámvölgy idején a két műszak átment egy műszakba. Bár most változatlanul az egy műszakot tartjuk, lehetővé vált a létszámbővítés. Közvetlen munkatársaim, az irányító és adminisztratív személyzet nyolcvan százaléka a régi dolgozó. A termelésben dolgozók közül tíz-tizenöt azoknak a száma, akik az indulástól kezdve nálunk dolgoznak. A könnyűipar nem fizet igazán jól. így főleg korábban még a nálunk végzett fiatal lányok nagy többsége is megpróbálkozott máshol, például a vendéglátásban nagyobb jövedelemhez jutni. Volt olyan is, hogy a próbálkozás után mégis visszatért hozzánk. Évente tizenöt-tizennyolc szakmunkásunk végez. Az utóbbi években viszont csak kétévenként veszünk fel tanulókat, hogy a tanműhely gépparkja elegendő legyen az oktatásra, ne kelljen gépet kivenni a termelésből.
- Ha egy kisebb cégnek munkaruhára van szüksége, fordulhat önökhöz?
- Természetesen. Sőt, magánszemélyeket, akár egy darabbal is kiszolgálunk. És bizonyosan megéri a fáradságot, mert termelői áron, tehát a bolti árnál jóval alacsonyabban adjuk az általunk gyártott termékeket.
- Mint vezető, mit szeretne elérni?
- Nekem elérni valamit sokkal nehezebb, mint egy férfivezetőnek... Legfontosabb a stabilitás lenne! Bár voltunk már nehezebb helyzetben is, hitelekkel a nyakunkon. Akkor az volt az álmom, hogy attól, s a kamataitól minél hamarabb megszabaduljunk Most ilyen komoly hitelünk nincs, még ha van is egyéb gondunk... Bár... ,,Azért vagyunk, hogy a gondokat megoldjuk. Ha nem lennének gondok, és azokat nem nekünk kellene megoldani, akkor nem lenne ránk szükség. "
Gombás Imre
8
I
KANIZSA -
I
1996. augusztus 23.
Közelebb a felhasználókhoz
ÚJDONSÁGOK A HERAKLITHNAL
Iván Endre a llt-raklilh-Hungária Kft. Dél-Dunántúli területi képviselője - ezt lehet megtudni a névjegykártyájáról.
Az viszont már nincs a névkártyán, faagy ez közel öt éve, mióta ezt a feladatot ellátja, havonta hat-hétezer ki-lométer megtételét is jelenü. Állandóan úton van, Nagy-ka portiakon megtalálni véletlen szerencse.
- Merrefelé kell ezt a sok kilométert megtenni?
- Somogy, Tolna, Baranya és Zala megye tartozik hozzánk, de nem kell a Dunántúlt sem olyan szorosan értelmezni, hiszen Bács-Kiskun és Csongrád megyébe is gyakran el kell mennem a munkám során.
- Hol Heraklithról, hol Villásról, hol együtt a kettőről esik szó. Tisztázzuk, mit is jelent ez valójában?
-A Heraklith Holding egy szigetelőanyagokat gyártó konszern, amelynek számos leányvállalata van a világon. Magyarországon kettő található, az egyik a Herak-
lith-Hungária Kft., amely hő- és hangszigetelő anyagokat gyárt és forgalmaz - a másik a Villas-Hun-gária Kft., amely a vízszigetelő anyagok gyártásával és forgalmazásávalfoglalkozik
- A Heraklith-Hungária Kft. által gyártott termékek mire is használhatók?
-Az általunk gyártott anyagok a HERAKLITH cementkötésű fagya-pot lap, a HERAKTEKTA háromrétegű polisztirol betétes és a TEK-TALAN háromrétegű ásványi gyapot betétes építő lapok A HERA-TEKTA és a TEKTALAN hőszigetelők elsősorban az épületek homlokzati szigetelésére alkalmazhatók, de előnyösen használhatók beton, vasbeton felületek hőhídmen-tes kialakítására akár mint bentmaradó zsaluzat.
- Ausztriában járva több helyen
is láttam ilyen anyagból készült házakat!
- Igen, külföldön mintegy százéves múltja van a fagyapot alapanyagú építőlapoknak. Hazánkban az ötvenes években használták már a HERAKLITH építőlapokat, azonban a hatvanas-nyolcvanas évek között teljesen eltűnt ez az anyag. Újra csak 1990-től - a magyarországi gyár felépítése óta -van a piacon.
Az ausztriai építőiparban még sok területen használják a köpenybetonos házak építésénél. Ez egy szendvics szerkezet, melynél a Heraklith lapok a vasbeton előnyös szerkezeti tulajdonságait kiegészíti a fagyapot lapok jó építésbiológiája, hő- és hangszigetelő tulajdonságai. A másik, nálunk még kevésbé elterjedt felhasználási terület a fa- és fémvázas - úgy-
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁSON ÉRTÉKESÍTI
a Nagykanizsa, Eötvös tér 16. szám alatti (ÁB-Aegon Biztosító Rt. irodaháza mögötti) 2968/1/A és 2968/1/C hrsz-ú használaton kívüli kazánházakat.
Versenytárgyalás ideje: 1996. augusztus 27. 9.00 óra. |
Versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalótér- a me (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). a
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. 2 számú irodájában vehető át.
nevezett szerelt jellegű házak kialakítása.
- Beszéljünk arról, ha nem is szerelünk házat, hány féle terméket gyártanak, s ezek mire használhatók!
- A Heraklith Holding termékpalettáján több százféle termék található. Nekünk elsősorban a hazai gyártású, termékek forgalmazása a feladatunk kiegészítve azokkal az import anyagokkal, amelyekkel bővíteni tudjuk termékeink felhasználási területét. Ilyen anyag a HERAKUST1K, amely magnezit kötésű fagyapot lap, és kiváló akusztikai és esztétikai tulajdonságai következtében előnyösen alkalmazható sportcsarnokok, előadótermek álmennyezetének kialakítására, vagy a HERALAN ásványi gyapot, amelyekkel kiegészítve a hazai gyártású termékeket, komplett rendszereket tudunk biztosítani saját raktárkészletből
- Kiemelten említette a homlokzat hőszigetelést!
- Igen, aki hosszú távon is képes gondolkozni, az az épület megfelelő hővédelméről is gondoskodik. A beruházás költsége három-négy év alatt megtérül és megakadályozható az oly gyakori páralecsapódás, amelynek következménye a pené-szesedés.
- Ilyen gazdasági körülmények között hogy ítéli meg a Heraklith pillanatnyi eredményeit?
- Az eladások az év eddig eltelt időszakában a terveinknek megfelelően alakultak. A múlt évhez képest valamivel többet is adtunk el. Még nagyon sok lehetőség van a Heraklith anyagok felhasználására, olyan területeken is, amelyekről eddig még nem volt szó.
- Mi várható még ebben az évben?
- ősszel egy reklámkampányt kívánunk tartani, melynek során oktatásokat, előadásokat szervezünk, kivitelezők, tervezők, viszonteladók részvételével Megpróbáljuk magunkat közelebb vinni a beruházókhoz. Bízunk abban, hogy kedvező lesz a fogadtatás.
- Közelebb tudnak-e kerülni az egyszerű építkező, felújító hétköznapi emberhez is?
- Szeretnénk ha minden olyan magánember, aki szigetelési ügyben — a saját, régebben épített házát szeretné hőszigetelni, emeletráépítést, tetőtérbeépítést tervez - tanácstalan, hozzánk fordulna. Bizonyos, hogy szakszerű, használható tanácsot fog kapni. Szükség esetén még a helyszínre is szívesen kimegyünk, kivitelezőt ajánlunk.
Gombás Imre

1996. augusztus 23. V KANIZSA - iY0uUtc4 J 9
TANÉVKEZDÉS A BÚTORHÁZBAN
Tanulóasztalok 8.000 Ft-tól,
tanulószékek 5.300 Ft-tól.
Továbbá 1,80-as konyhabútorok 44.000 Ft-ért.
Nagykanizsa, Kaposvári út 55. Telefon: 93/314-647
NAVOTEX RUHÁZATI KFT.
Nagykanizsa, Csengery u. 113/a. szám alatti
IRODAHELYISÉGEIT BÉRBE ADJA.
ÉRDEKLŐDNI: Nagy Jánosné ügyvezető igazgatónál a 93/313-095 telefonon vagy személyesen a helyszínen.
RUHÁZATI KFT
ALKATRÉSZEK IZZÓK OLAJOK AUTÓÁPOLÁSI CIKKEK BILINCSEK AKKUMULÁTOROK ¦
MINŐSÉGET • ELÉRHETŐ ÁRON! •
KEDVEZŐ ÁRON KÍNÁLUNK:
Skoda, Lada szerkezeti és karosszéria elemeket, kiváló minőségű FINA olajokat, WYNN\'S regeneráló, kopásgátló és tisztító adalékokat, világhírű HOLT LLOYD autóápolási cikkeket, gyertyákat, izzókat, izzógarnitúrákat, autóvillamossági és felszerelési cikkeket, pedálzárokat, lopásgátlókat, napfénytetőket, USÁG kéziszerszámokat és szerszámszekrényeket. Egyes üléshuzatok reklámáron! IFA, IKARUS, RÁBA gyári alkatrészek! Várjuk tisztelt vevőinket! AUTÓKER 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 27. GAMMA KFT. Tel.: 93/314-076, vagy 93/318-361 Nyitvatartási idő: hétfőtől csütörtökig 8-17 óráig, pénteken 8-16 óráig, szombaton 8-12 óráig.

ZALA VOLÁN
MŰSZAKI ÜZEME Nagykanizsa, Virág B. u. 4.
Szolgáltatásaink:
tehergépjárművek, autóbuszok mindennemű javítása VOLVO Márkaszerviz zárttechnológiás vizsgáztatás, vizsgára felkészítés
tachograf-hitelesítés
fékhatás- és környezetvédelmi mérések
üzemanyag-értékesítés
gumiabroncs-szerelés, centrírozás
alkatrész-felúj ítás
autómentés 0-24 óráig
Telefon: 93/314-100,314-117
Több évtizedes tapasztalat, modern technológia!
s2s
ZALA
VOLÁN
10
W KANIZSA — ?4 vcvunUciéá fianaA^ ^
1996. augusztus 23.
Az olvasó panasza
BELVÁROS ÉJJEL
Néha, szombat esténként nekem is van olyan érzésem, hogy Chicagóban járok. Félek. Akkor is a settenkedő gonosztól tartok, ha néptelenek az utcák. A szerkesztőségünkbe érkezett levél tanúsága szerint mások is vannak így ezzel. Például Tapolczay Miklós is, aki - akarva-akaratlan -szemtanúja sok-sok vandál pusztításnak. „Szomorú szívem késztet az írásra. Hetek óta készülök VALAHOVA írni Valahová, mert ugyan ki segíthet, ki kiált áüj.\'-t annak a jelenségnek, mely már mindennaposnak mondható?" -kezdődik keserűen a levél. Mi sajnos nem tehetünk semmit - lévén, nem dolgunk -, csupán any-nyit, hogy ... meghallgatunk. Megkerestük a levélírót.
Az Erzsébet téri bérház ütött-kopott, a lépcsőház korlátján egy kiterített Zalai Hírlap szárad. A sarkokban mindenütt „valamire csak jó lesz"-darabok, egy élelmes ócs-kás ezer forintot is adna értük. Megtaláljuk a lakást. A csengetésre hatalmasnak tűnő szemüveg jelenik meg a kémlelőnyílásban, majd - miután veszélytelennek ítéltettünk - csörren a biztonsági lánc, nyüik az ajtó. Odabenn otthonos rendeüenség uralkodik, negyvennégy év hordaléka hever szerteszét kupacokban, dossziékban, polcokon. Tapolczay Miklós csaknem fél évszázada él itt feleségével. Készségesen mesél az elmúlt hónapok estéiről-hajnalairól, melyek lassan a nappalokat is megnyomorítják.
(...),,Ma szombat van. Hajnali 2 óra 5 perckor ébredtem. Artikulát-lan üvöltésre, a telefon szót hallot-
tam, majd fémes puffanást. A már többször inzultált közlekedési tábla a földön, harmada az úttesten. A nyomda bejáratával szemben. Gyors egymásutánban még két hasonló hang(...)". Aztán a levélben le nem írt történések következnek. - Később jött egy három tagú társaság, gondoltam, ezek jobb szándékúak. Egyikük kiegyenesítette az oszlopot, aztán megint visszahajtotta, kiegyenesítette és vissza. Magyarul a törés műveletét végezte. Minden hajnalban csattanásra, hangoskodásra ébredek. Odamegyek az ablakhoz, kiváló a panoráma, sok mindent látok... Legutóbb például hárman jöttek a városközpont felől, leemelték az alumínium szemetesedényt a tartójáról, és dobálták Olyan hangja volt, hogy azt nem tudom elmondani. „ (...) A garázdálkodás hangjai egyre sűrűbbek. A tettesek a Magyar utca felől érkeznek kettesével, hármasával, ötösével Néha többen. A csoportokhoz mindig tartozik egy-két lány. - A vonulás általában jó órás. A többség dülöngél, a párok egymásba kapaszkodnak Amit elérnek, ráütnek Legutóbb például — nagyon érdekes volt — a Patyolat redőnyét verték jó hosszan, iszonyú hangosan. Hozzáteszem, hogy mindennek tanúja a szomszéd építkezés éjjeliőre. Ő persze nem tehet semmit, nem mozdulhat el a helyéről, de úgy szerettem volna, hogy a kutya kiszabaduljon! (...) „Afiata-lok kiabálás, civódás, huzakodás, rettenetes trágárkodás közepette oszlanak a Rozgonyi utca és a városközpont felé. A trágárság nemcsak a fiúk sajátja, a 14-17 éves lányok komoly versenytársak
PINCEKLUB -CSAK TÍZIG!
Mint már korábban hírt adtunk róla, a Magyar utca 19. szám alatti Pinceklub nyitvatartási idejét Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 22 órára korlátozta, ám ezt a határozatot -az érintettek elfogultságára hivatkozva - a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal megsemmisítette, s az eljárás további lefolytatására Letenye jegyzőjét jelölte ki.
Dr. Csóti Jenő, Letenye jegyzője lapunk érdeklődésére elmondta, jogkörénél fogva helybenhagyja a nagykanizsai Polgármesteri Hivatal korlátozó határozatát, így a Pinceklub - remélhetőleg -valóban csak este tízig tart majd nyitva, s ha mégsem, a klubot üzemeltető vállalkozó súlyos szankciók elé néz.
Ma korán indult a menet, sőt az első tábla kitörői ezúttal a Magyar utca FELE vonultak. A legrosz-szahb mindig a szombatra virradó hajnal. De már a péntek is erős bemelegítésnek számít. A tegnapi műsor hangos röhögés, biztatás közben a rókázóknak szólt, de a leghangosabbak éppen a szenvedők voltak „Kár volt belétek a drága pia " - hangzik a tárgyilagos megjegyzés a falnak támaszkodó megkönnyebbülök felé. Azok támolyogva még nagyokat köpnek a telefonfülke ablakára. Taxik suhannak sűrűn kifelé, majd vissza. Más autók is, feltűnő sebességgel. Egyetlen autó soha: a megkülönböztetett jelzésű...
Jó hete dörrenés, furcsa zörej. A telefonfülke ajtajának alsó része a fülkébe zuhant. Egész nap ott volt. Ez 5 óra 15 perckor történt. Szokatlan időpontban, hiszen a téren már világosság volt. A látvány „feldobta" az érkezőket. Egy hármasfiú-csoport hangosan méltányolta a produkciót. Az egyik hangját hallottam: ne csináljátok! — s elhatárolva magát elindult a városközpont felé. A sötétpólós fiú igazán mutatós karate-rúgással döngette meg a fülke felső ablakát.
Hogy nem tört be, méltatlankodott. Kiszóltam — szelíden! - az ablakon. Obszcén szavakkal utalt életkoromra és illetéktelenségemre. De már készült a lompos, lógó csíkos-inges a rúgáshoz. Remek rúgás volt, de az üveg nem engedett, okosabb volt! (Azt gondolom, valójában az erő a keretre hatott.) A csalódott erőművészek a tér patinás épületéről letekintő szarvas-portrét gusztálták alulról felfelé. Látszott, hogy a szarvasnak ezúttal szerencséje volt. Ezután az erős fiúk az akkor még felállványozott banképület állványait próbálták meglazítani. Az állványozók derék munkát végeztek... Megjegyzem, a garázdák között cigány származásút nem láttam.
A tegnapi eset szereplői viszont részben cigányok voltak Külön téma lehetne, a látottak csak egy szelete a történetnek. A telefonfülkével kezdődött. Ez a fülke szünet nélkül tárgya az atrocitásoknak Ki pénz nélkül akar telefonálni — a legkisebbek érmét kicsalogatni —, mások leköpik, a válogatósak a nyomógombokat. Az ököllel való biztatás szinte programszerű. A hangoskodásra mentem az ablakhoz. A tévé a Kisváros-t sugározta. A fülke előtt idős férfi beszél egy vékony kamasz lelkére, ki agresszív pökhendiség-gel felesel. A kamasz eltűnik a Kinizsi utcai építkezés felé, s hihetetlen gyorsasággal egy jó méteres, kézreálló deszkahasítékkal siet a városközpont felé ballagó férfi után. Szándékához nem fért kétség.
TISZTELT KÉPVISELŐ UR!
A Nagykanizsa, Hunyadi utcai lakók által Önhöz írt beadványukban foglaltakat kivizsgáltattam, melyről az alábbiak szerint tájékoztatom.
A Nagykanizsa, Hunyadi u. 26. szám alatti építőanyagboltra Gerő Endre Nagykanizsa, Hermán O. u. 4. szám alattilakos 1994. március 3-án kelt 485/1994/4. sz. határozattal kapott építési engedélyt, amely fellebbezés hiányában 1994. április 13-án emelkedett jogerőre. Az építési engedély álapján földszint + tetőtérbeépí-téses bemutatóteremből, szociális helyiségekből és raktárhelyiségekből álló épület építésére nyílt lehetőség. A kiadott építési engedély alapján - attól kismértékben eltérő módon (utcai ajtó helyett ablak készük és a raktárakra ajtót nem készítettek) - megépült az épület. Az építési engedélyt Kenyeres Borbála csoportvezető adta ki a létesítményre, azonban az építési engedély kiadása több
szempontból sem felelt meg a jogszabályokbanfoglaltaknak. A kiadáskor érvényben lévő ÁRT és Városközpont RRTsem tette lehetővé ezen létesítmény megvalósíthatóságát. Az ART szerint csak kártalanítási igény kizárásával a későbbi átalakítás vagy lebontás kötelezettségével és csak ideiglenes jelleggel a lakosság alapvető ellátásához szükséges épület építésére lett volna lehetőség. Az RRT szerint a Nagykanizsa, Hunyadi u. 24. és 26. sz. ingatlanok összevonásával lakóépület építésére lett volna lehetőség, mely földszintjén kereskedelmi és szolgáltatóipari létesítmény is elhelyezhető lett volna.
Tehát az építési engedély kiadásakor a kérelem sem az ART-nek sem az RRT-nek nem felelt meg. Az OESZ övezeti besorolása alapján a 40%-os beépítési százalék helyett (346 nm-es ingatlanon) a beépítettség 52%. A tervező építéstervezési jogosultsága sem felelt meg az előírásoknak A
1996. augusztus 23.
KANIZSA — !4 uánoalciAó- ftattaagct, ^
11
(A kép emlékeztetett egy 1989-es képre a tv-emyőről.) Az úr, felismervén helyzetét, rendőrért kiáltott. Erre a fiú befutott egy kapu alá, ott a lécet is elhajította. Most már a férfi jött a léccel a fiút keresve, de az eltűnt a Kinizsi utcában. Alig telt el egy perc, már kerékpáros huszonéves termett a fülke előtt, útját állva az idős úrnak A földből nőve ki egy másik huszonéves is megjelent. Míg előbb a kamasz, most óvó-védői akarták a hetvenhét éves, Szent Imre utcai lakos fejét szétverni. A szorongatott férfi hozzám csengetett be, kért, telefonáljak a rendőrségre...
Telefonom nincs...(...)
- Azt sem írtam meg maguknak, hogy ez a ház borzasztó volt, amíg nem zártuk a kaput. De még tegnap is idevizeltek a lépcsőházba. Nappal Korábban rendszeresen jártak fel emberek a padlásra, összedúltak ott mindent, kerestek valami értéket. De ez a rongálás, ami itt folyik egy ideje, lassan tűrhetetlen. Korábban is voltak hangoskodók — jórészt cigányok, akik a Kinizsi utca felől jöttek -, de ilyen dolgok azért nem voltak. Tegnapelőtt is kizavartam két gyereket a telefonfülkéből Azt még megértem, ha a készülék elnyeli a pénzüket és ezért dühösek, de miért kell a kártyás készülékbe érmét gyömöszöbii?!
(...) „Hát így élünk, nem a Harlemben, hanem városunk főterén. A lakosság fél. Este 8 óra után alig hihetően kevés ember merészkedik
az utcákra. Az óvatosság jogos, okkal való. A hajnalban vonuló) hangos csoportok gátlástalan viselkedése sokkal veszélyesebb jelenség, mint azt sokan gondolják A vizuálisan eléjük tárt erőszak, a szociális bizonytalanság, a bűnözők ál-humánus kezelése s védelme, a rendőrök kiszolgáltatottsága, a családi és társadalmi ellenőrzés hiánya, a fiatalok fals élet-ideálja szinte felkínálja a bűnözési életmódot, a durva, agresszív csordaszellemet, a gátlástalan, ésszerűtlen rombolást. Lehet, a falkában nagyon erős, nagyszájú, amorális tizenéves valójában gyáva, szellemileg, pszichikailag fejletlen. Még a munkától is fél. A torzult lélek fel nem fogja, hogy munkával lehet értéket teremteni, s azt okos dolog megbecsülni. Mikor lelki vakságában rombol, szociális helyzetéből adódóan úgy gondolja: ,,nesztek, gazdagok!", fel sem éri ésszel, hogy csak saját szegénységünket növeli. Elgondolkodtató, hogy sok tucat fiatal milyen pénzből mehet diszkóba, miből fizeti önfogyasztását, a benzint, a taxit? A szülők hogy\' nem keresik gyereklányukat, kik hátizsákkal, visszataszító stílusban vánszorognak az utcán hajnalok hajnalán? A társadalom, mely képtelen a védekezésre a herék, sőt kártevők ellen, beteg. Mikor, kik lesznek azok, kik megálljt parancsolnak a romboló szellemnek?".
B.J.
jelenleg érvényben lévő 1995-ben jóváhagyott ART és 1994-ben jóváhagyott RRT sem adna lehetőséget ilyen létesítmény építési engedélyének kiadására.
A panaszosok által jelzett felvetések jogosak. Az utca szűk keresztirányú mérete nem ad lehetőséget arra, hogy a teherautók az ingatlanon rakodás céljára kialakított helyre beforduljanak így az utcáról történik a teherautóval szállított áruk leszedése. A teherautó megállásával egyidőben mellette szűkösen fér el egy személyautó az utcában, mely gyalogosokra és az épületek állagára nézve is veszély forrása. Amennyiben a teherautós szállítást nem igényelné az egység üzemelése, az esetben személyautók az ingatlanon tudnának parkolni, a Hunyadi u. közlekedése zavartalan lehetne. A zajjal és rakodással járó üzemeltetés valóban zavarja a szemben lévő épületek valamint az utca lakóinak nyugalmát. Az érvényben lévő jogszabályok értelmében az építési engedély
visszavonására nincs lehetőség, a tulajdonos a kiadott építési engedély alapján jóhiszeműen építette meg a létesítményt. Üzletbejelentési kötelezettségének is eleget tett. A tulajdonos kereskedelmi egységének más helyen történő elhelyezése olyan gondokat vet fel amelynek megoldására nem látok lehetőséget.
Sajnos az utcában lévő három épület elbontása lenne a megoldás, de erre belátható időn belül - anyagi fedezet hiányában — nem kerülhet sor. A kialakult helyzeten kismértékben lehetne segíteni azzal, ha a vállalkozó (kereskedő) a nagyobb tételű szállításainak időpontját tudná egyeztetni az ott lakókkal.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a hivatal a hibát sajnos elkövette, amelynek kijavítására nincs mód.
Kérem a fentiekben leírtak szíves elfogadását.
Nagykanizsa, 1996. július 26.
Tisztelettel:
Dr. Takács Anikó
A HIVATAL HIBÁZOTT KIJAVÍTÁSÁRA NINCS MÓD?
A Hunyadi utcában az építkezések miatt megsüliyedt, megrepedt házak után most egy építési anyagokat árusító vállalkozó tevékenysége okoz gondot az ott lakóknak. A probléma megoldásához önkormányzati képviselőjük, Balogh Tibor segítségét kérték.
- A lakók szerint a Hunyadi utca 26. szám alatt működő Építők Boltjában az elmúlt években végrehajtott bővítés után olyan mértékben megnövekedett a forgalom, hogy az elviselhetetlen - mondja Balogh Tibor. - Majdnem mindennap reggel pótkocsis teherautó hozza az árut, azt targoncával rakják le, közben sorra érkeznek a kisebb-nagyobb teherautók is. Ez utóbbiakra már az utcán átpakolják a targoncákkal az árut. A sok autó a zajjal és a kipufogó füsttel zavarja az ott lakók nyugalmát és károsítja egészségét. A forgalom akadályozása és a balesetveszély mellett az épületek is állandó veszélyben vannak, mert a rakodó teherautóikat kikerülő járművek gyakran megnyomják vagy leszakítják az ereszcsatornákat, az autók ajtajúival a házak külső vakolatát leverik. A rendszeres nagy súlyú teherautóforgalom miatt az utca járdarésze megsüllyedt és megrepedezett. *
A képviselőhöz fordulók olyan megoldást szeretnének, amely mind a lakók és járókelők, mind a vállalkozó számára megfelelő, a vonatkozó Országos Építésügyi Szabályzat előírásainak cs Nagykanizsa Részletes Rendezési Tervének megfelel. Az OÉSZ kimondja, hogy építőanyag csak olyan telephelyen forgalmazható, ahol az áru rakodását a telephelyen belül meg lehet oldani.
A városközpont RRT-je szerint a 201 -es tömbben - ahol a Hunyadi utca is található - a város legjelen-
tősebb oktatási területén, fejlesztés csakis a meglévő iskolák működése minőségének javítása érdekében történhet. A rendezési terv környezetvédelmi fejezete kimondja, hogy a belvárosban a környezetszennyező és nagy beszállítást igénylő raktárakat nem szabad kialakítani, illetve a meglévőket folyamatosan meg kell szüntetni.
— A panaszosok javaslatot tettek arra - folytatta Balogh Tibor -, hogyan lehetne a problémát megoldani. Szerintük az önkormányzat biztosítson a vállalkozónak a város szélén egy megfelelő telephelyet, ahol az ilyen telepekhez szükséges feltételek rendelkezésre állnak, van megfelelő parkoló, megközelítési lehetőség. A lakosság igényli ezt az olcsó tüzépet, ezt nagy forgalma is bizonyítja. A lakók a már álló épület hasznosítására is adtak tanácsot. Át lehetne alakítani az ipari iskola részére tanteremnek vagy műhelynek irodaháznak az utcaképbe illő homlokzat kialakításával
Miután a Hunyadi utcaiak kérését a képviselő továbbította a polgármesteri hivatal felé ha késve ugyan, de megkapta a jegyző válaszát.
- Elképesztőnek tartom - mondta Balogh Tibor -, hogy mind az engedélyek kiadása során, mind később mennyi hibát követtek el. Ennél is elképesztőbb azonban, hogy dr. Takács Anikó azt válaszolta, hogy a hibát elismerik, de kijavítására nincs mód. Nem engedheti meg ez a város, hogy az ilyen és hasonló esetekben elkövetett hibákon túllépjen, hiszen ezzel azt erősíti meg az emberekben, hogy bármit megtehetnek - és a hivatal alkalmazottjai is bármit megtehetnek - következmények nélkül. Az ügy miatt interpellálni fogok a polgármesterhez.
L. I.
KANIZSA - ggggtggg» J 1996. augusztus 23.
VILÁGTALÁLKOZÓ KÖZBEN SZALÁRDON
12
A nagykanizsai református gyülekezet negyvenhárom tagja részt vett egy kiránduláson, amelynek a szalárdi gyülekezet meglátogatása volt az egyik célja. Szalárd Komániában, Nagyváradtól huszonöt kilométerre található, egy Szalárd nevfi vitézről kapta nevét. Reformátusai a Királyhágó Melléki Egyházkerülethez tartoznak, meghívásukra érkeztek a kanizsaiak a faluba. Balogh Tibor lelkész áljukról mesélt. - A szalárdiakkal a kapcsolat egy liarang nyomán keletkezett. 1952-ben Magyarországon lehetőség volt arra. hogy az itt maradt, a harcok során elkobzott harangokból igényelni lehetett. A kanizsai gyülekezet a szalárdiak háromszázhetven kilogrammos harangját kapta meg a központi raktárból. Amikor már lehetőség volt rá, 1959-ben ezt a harangot visszakérte a szalárdi gyülekezet. Vissza is kapták, ennek a dokumentációja megvan. A szalárdi templommal foglalkozó kutatók felfedezték az iratokban, hogy a harang hét évig Nagykanizsán volt. Úgy gondolták, hogy most, amikor gyülekezeti találkozókra kerül sor, meghívják a
1938 és 1991 után a magyar reformátusság 1996-ban augusztus 3—11. között rendezte meg a Magyar Reformátusok !11. Világtalálkozójának központi ünnepségeit a Királyhágó-melléki és az Erdélyi Egyfuízkerületben. Történt ez a honfoglalás és a magyar államalapítás millecentenáriumi ünnepi évfordulója kapcsán is, de még inkább a magyar reformátusság lelki megerősödése, identitásának kifejezésre juttatása céljából is. Jól szolgálta a találkozó a határok feloldhatóságának, de még az ökumenizmus szükségességének lehetőségét is.
A nagykanizsai református gyülekezet egyéni indíttatásból is, azonban még inkább egy szíves meghívás hatására szükségét érezte annak, hogy egyházközsé-
mi gyülekezetünket Szalárdra. Ezt a kirándulást végül összekötöttük a világtalálkozón való részvétellel. A határon minden akadályoztatás, atrocitás nélkül átjutottunk buszunkon a III. Református Világtalálkozó emblémájával.
Nagy testvéri szeretettel fogadott bennünket az ezerlelkes református gyülekezet. A küldöttség tagjait családok látták vendégül. Augusztus harmadikán részt vettünk Nagyváradon a harmadik világtalálkozó nyitóünnepségén. Megrendítő volt hallani, hogy Várad összes harangja megszólalt, még a katolikus templomharangok is. Ezen a szép, szív szorongató együttléten negyven ország több mint tízezer magyar reformátusa vett részt, szinte megtöltöttük a nagyváradi stadiont. A létesítményt az egyház tette rendbe erre az eseményre, ami nem kevesebbe, mint ötvenmillió lejbe került.
gét képviselje: így negyvennégy fővel jelen voltunk testben és lélekben a találkozó nyitásán. Történt ugyanis, hogy szeretetteljes meghívást kaptunk Szalárdról, az ottani református gyülekezettől. A meghívás nem volt véletlen, mert a II. világháború után a szalárdiak harangja a háború szörnyű szeszélyei által Nagykanizsán hívogatta a lelkeket 1952 és 1959 között. S utána a gondviselés által mégis visszakerült haza, Szalárdra. Ez is voU az apropó, s emelkedett volt a pillanat, amikor augusztus 2-án este megérkezvén a faluba a harang szívmelengető bongása köszöntött bennünket.
Szalárd az Ermellék déli részén fekszik a Pátiamban, a mai Romániában: Nagyváradtól északkeletre mintegy húsz kilométerre, a
Mint Balogh Tibor elmondta, az istentiszteletet Tőkés László püspök végezte, de részt vettek rajta szlovákiai, vajdasági, magyar, amerikai, ausztráliai magyar református püspökök is. Megtisztelte az ünnepséget Mihai Sturdza, Nagyvárad polgármestere és Mihai Bar, a Bihar megyei tanács alelnöke is. Ott volt még Pláthy Iván címzetes államtitkár és Tempfli József katolikus püspök is. Mindannyian köszöntötték a világtalálkozó résztvevőit.
- Tempfli József a világtalálkozó előtt felajánlotta, hogy ha nem kapják meg a stadiont a rendezvény lebonyolításra, akkor a katolikus székesegyház kertjében az megtartható lesz. Az istentisztelet után úrvacsoraosztás volt. Nagy élményem, hogy én is ott a gyepszőnyegen oszthattam az úrvacso-rát. Huszonnyolc, fehér lepellel letakart asztal állt a zöld gyepen. A
Berettyó partján. A - jórészt magyar népességű - nagyközségnek körülbelül ötezer lakosa van, melyben ezeregyszáz a lélekszáma a református gyülekezetnek Ez az egyházközség a megnyitóünnepség kapcsán Magyarországról három buszra való vendéget hívott még és látott el: rajtunk kívül Debrecenből és Rákospalotáról érkeztek reformátusok egy-egy busszal, néhány napra!
Szalárd a valamikori Bihar megyei mezőváros nevezetessége: a gótikus alapokra épült református templom és az úgynevezett Adorjánvár romjai, mely épségében többször kötődött országos jelentőségű politikai eseményhez.
Utunk egyik fő célja az volt, hogy részt vegyünk a világtalálkozó megnyitó ünnepségén, melyet
környező gyülekezetekből hoztcik be a gyönyörű, értékes kelyheket, kenyérosztó tányérokat. Mindenki számára hatalmas élményt jelentett ez a nap. Egy stadionnyi ember énekelte szent énekeinket és a magyar himnuszt.
A Magyal\' Reformátusok III. Világtalálkozójának mottója volt az „együtt egymásért és senki ellen". Ez volt a Romániában megtartott magyar összejövetel alapgondolata - nem véletlenül.
- Az ünnepségnek minden atrocitás nélkül lett vége - mondta Balogh Tibor. - A program azonbanfolytatódott - számunkra Sza-lárdon. Az istentiszteleten részt vett a debreceni egyházmegye esperese, a debreceni nagytemplom lelkésze és egy amerikai lelkipásztor. Az igehirdetés szolgálatát én végeztem. Az istentisztelet keretében volt egy irodalmi összeállítás is. Egy nyolcvanhat éves ügyvéd Ady-ver-
augusztus 3-án délután rendeztek Nagyváradon a stadionban.
Itt öt kontinens mintegy negyven országának több mint tizenötezer magyar reformátusa képviselte magát és történelmi egyházát. A találkozón, mely monumentális istentisztelet is volt egyben, igét hirdetett Tőkés László nagyváradi püspök, a Magyar Reformátusok Világszövetségének új elnöke. Megszólalt többek között: Csiha Kálmán kolozsvári püspök Hegedűs Lóránt dunamelléki püspök, Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Jó érzés volt hallani, hogy az ünnepség kezdetét a nagyváradi római katolikus székesegyház harangjai is jelezték. Nem véletlen, hogy Tempfli József római katolikus püspök kapta szinte a legnagyobb tiszteletteljes tapsot (ő ajánlotta fel a találkozó előtt, hogy akadályoztatás esetén a székesegyháza kertjében lehetett volna megrendezni ezen eseményt). Jó volt hallani azt is, hogy Nagyvárad román nemzetiségű polgármestere és Bihar megye tanácselnöke köszöntő szavaikban jó szándékú támogatásukról biztosították a találkozó résztvevőit. Ennek is köszönhető volt talán, hogy bár felülről és hátulról sokan tá-
Kanizsaiak a Magyar Reformátusok m. Világtalálkozóján
- útibeszámoló egy felejthetetlen élményről
1
2
1996. augusztus 23.
KANIZSA — \'THdícceHtcttcincum,
13
seket mondott el, majd az ifjúság adott műsort. Ezt követően közebédben vettünk részt, amelyen százhúsz embert láttak vendégül. Az ebédet folklórműsor követte és Szalárd történetéről adtak tájékoztatót. Érdekesség, hogy a helység elnevezésének eredetére egy tizenöt éves fiú talált rá, akit még az Országos Széchenyi Könyvtárba is beengedtek kutatni.
Este a családoknál voltak a vendégek Hétfon reggel a hazainduláskor mind a vendéglátóknak, mind a vendégeknek könnyezett a szemük. A hazautazással azonban nem ért véget a kapcsolat, hiszen meghívtuk Kanizsára a szalárdi gyülekezet tagjait.
Igazi testvéri kapcsolat alakult ki köztünk A szalárdiak szegénységét kárpótolta nagy szeretetük
Hazafelé Nagyváraddal ismerkedtünk megnéztük az Ady-ven-déglőt, a sétálóutcát, ahol csodálatos épületek vannak
Balogh Tibor szerint egy ilyen nagy esemény hatással van a hívők mindennapi hitéletére is, hiszen tudják, érzik, hogy nem egyedül, elszigetelten élnek a vüágban. Megerősödnek hitükben, abban, hogy érdemes ezen az úton járni.
L.I.
A GŐZÖS MENT,
JÖTT ÉS GYŐZÖTT
madták előtte a világtalálkozó eseményét, de végül is számottevőprovokáció nélkül zajlott le ez a lélekemelő eseménysorozat.
Nekünk a nagykanizsai gyülekezetnek még módunk volt Szalárdon augusztus 4-én, vasárnap ünnepi istentiszteleten részt venni, s utána a szalárdi református gyülekezettel igazi testvéri együttlétben ünnepelni. Nagy köszönet érte a szalárdia-kat, kikkel eztán igazi, működő cserekapcsolatot szeretnénk kialakítani! Augusztus 5-én pedig Nagyváradon: Szent László és Ady Endre városában, a Pece-parti Párizsban vettünk részt egy városnézésen.
így bár a világtalálkozó több száz elő-, utó- és főrendezvé-nyén nem vehettünk részt, de a találkozó jó alkalmul szolgált számunkra is arra - Tőkés László szavaival: ,,hogy hálát adjuk Istennek a megtartásért és hitünk erejével és megújulásra által küzdjünk tovább a megmaradásért, népünk és Anyaszentegyházunk felemelkedéséért. " Ezért is volt a világtalálkozó igei jelmondata: „Uram, Te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre!" (Zsolt. 90,1)
Balogh László presbiter
Csodálatos vállalkozás. Ügyesen jó kivitelezés. Helikopter operatőrrel. A vonat mellett autók videokamerákkal. Integetés
és vissza. Polgármesteri, alpolgármesteri, jegyzői üdvözlések. - Mindezek kísérték többek között a nosztalgia gőzös útját.
Elmondani, leírni nem lehet valójában az ezeregyszáz kilométeres út történetét, eseményeit. Csak átérezni lehet a sok szépséget, élményt, fogadtatást, részesénekkellett lenni a nagy élménynek.
Méltó tisztelgése volt ez az út az 1100 éves magyar honfoglalásnak. Ezt az érzést csak erősítette az ópusztaszeri Feszty-körkép. Nemzeti büszkeségünk is erősödött, hogy magyar ember képes ilyen alkotásra. Az utódok pedig olyan környezetet biztosítottak a műnek, amely még életszerűbbé, még hitelesebbé tette a képet.
A programnak megfelelően haladt a gőzös. A szén- és vízfelvétel, a salak leeresztése sem szakította meg a vidám hangulatot.
Nehéz valamit is kiemelni a hosszú útból. Talán az ezeregyszáz kilométer tényének kell a középpontba kerülni. Tarabó Éva és Tar Mihály szervezőknek ez volt az elsőrendű szándéka. Gondoskodtak a meleg vacsoráról, a szállásról, sőt este Tóth Tamás szórakoztatta a résztvevőkét. Zeneszerszámai külön mikrobuszon utaztak.
Az út során köszöntötte a vonatot a kisóvodásoktól kezdve vasutas zenekar. Szeged polgármestere reggel hét óra után tányérsapkát vett fel és tárcsát akezébe. A Megy a gőzös... dallamára indította a vonatot.
Jő volt kanizsainak lenni Gyulán is. Valóságos tömeg fogadta a vonatot. A polgármester üdvözlő szavai után megkapta a küldöttség a város kulcsát is. Igazán szép és eredeti ötlet volt. Talán itt éreztük leginkább a magyarságunkat, összetartozásunkat. Rövid idő alatt egyek tudtak lenni - gyulaiak és nagykanizsaiak.
Rendőri biztosítással haladt a háromszáznyolcvan kanizsai legalább háromszor annyi helyi kíséretével a művelődési központ elé, ahol kanizsai műsor köszöntötte a jelenlévőket. (A város még
idegenvezetőkről is gondoskodott.)
És külön kell szólni a nagyszerű hangulat teremtőiről is. Az Igricek megjelenése - bizonyítottan - kis hazánkban bárhol, csakúgy, mint külföldön, biztos siker. Még arra is volt erejük, hogy óvodásoknak játszanak, velük együtt énekeljenek.
A Cimborák Táncegyüttes fellépései is nagyszerűek voltak. Síkerük teljesen megérdemelt.
A Bojtár népzenei együttes kiváló alaphangulatot teremtett a szokásos magas színvonalon. Nemcsak önálló műsoruk volt, hanem kísérték a táncosokat is.i-Megérde-melt sikert arattak a majorettek is. Ők vezették - egyéb fellépéseik mellett - a sort a gyulai és kanizsai vasútállomásról a városközpontba. Nagyon kedves színfoltja volt az egyik fogadtatásnak, amikor a kanizsaiak tiszteletére kivonult zenekar még egyszer eljátszotta a Hunyadi indulót, amelyre a Rover Majorett csoport mutatta be egyik gyakorlatát. Óriási siker volt a közös produkció - próba nélkül is.
Nagykanizsa üdvözletét Göndör István országgyűlési és Zsoldos Ferenc önkormányzati képviselő, a honfoglalási rendezvényeket szervező bizottság elnöke tolmácsolta a nosztalgia vonat tiszteletére megjelenteknek, s ajándékokkal kedveskedtek a falvak, városok vezetőinek.
A gőzös nemcsak háromszáznyolcvan utast vitt magával, hanem vitte Nagykanizsa hírét is.
Elismerés hangján szólhatunk csak az Illés Endre irányította vasutas gárdáról. A Nosztalgia Kft. vonatával mindenütt sikert arattunk. Többen váltak tiszteletbeü mozdonyvezetőkké is, amelyről oklevelet is kaptak a gondos szervezőktől. (Bár szappant és másik szerelést is adhattak volna, úgy néztek ki az alkalmi vasutasok. De senki nem bosszankodott, vidám volt, nevetett önmagán különösen akkor, ha a tükör is árulkodott.)
A Patrol Security biztonsági szolgálat vigyázott az értékekre, kiválóan látták el feladatukat, a Providencia pedig biztosított.
Minden adott volt a jő hangulathoz, a Nosztalgia Kft. büféje ezt még erősítette. A büfé nemegyszer alakult át kultúrteremmé, ahol amatőr művészeink adták a mű-
sort, és közös éneklés lett a vége a produkciónak.
A kft. totója közben szellemi képességeinket tette próbára. Az utasok megtudhatták belőle (a többség csak eredményhirdetéskor), hogy Pozsony és Nagyszombat között először lóvasút közlekedett. Szellemes volt a játék, jó reklámja volt a Nosztalgiának is.
Az ezeregyszáz küométeres út olyan helyekre is elvitte a résztvevőket, ahol nem sokat tudtak Kanizsáról, de bizonyosan ezután felfigyelnek a város nevének hallásakor.
A szervezés alaposságát mutatta az autóbuszok vonat mellé rendelése, így jutottak el az utasok Opusztaszerre és a Vésztő-Mágori Emlékhelyhez. Ez utóbbi megtekintése szinte mindenkinek új volt.
Budapesten Göndör István országgyűlési képviselő úr segített abban, hogy a Parlamentet is megtekinthesse a népes utazó társaság.
Több olyan apró szituáció is volt az úton, amely említést érdemel. Nem egyszer mosolyogni lehetett azon is, hogy a gőzös és a vonat szakmai csodálói között sok vasutas volt, az állomások épületei mellé állva nézték a „csodái", pedig csak a múlt egy kis darabja köszönt vissza az érdeklődőknek, a tájnak.
Szegeden a zenekarnak ritmust-nagy derültségre - a mozdony gőzének iámétlődő szuszogása adta.
Volt, ahol kenyérrel és sóval fogadták a vonat utasait.
Kiskunfélegyházán emlékszalagot kapott a szerelvény a magyar és a városi zászló mellé.
Huszonnyolc helyen állt meg hivatalosan a vonat, a legtöbb helyen fogadtak bennünket. Es még hozzá kell tenni a „kényszermegállőkat", ahol hol etetni, hol itatni, hol „vé-céztetni" kellett az 109109-es mozdonyt.
A derék járgány nem tudta, hogy nemzetközi funkciót is betölt. A hatvan puchheimi testvérvárosi utas mellett a szabadkaiak, gleis-dorfiak és kovásznaiak is láthatóan jól érezték magukat a kanizsaiakkal együtt. Rendkívül megható volt a puchheimiek piros-fehérzöld kokárdája átkötve a német zászló színeit tartalmazó szalaggal. Jelezték, hogy a magyar ünnepen
(Folytatás a 14. oldalon.)
14
f KANIZSA - GcAiiltetcAcÁ
1996. augusztus 23.
(Folytatás a 13. oldalról)
németként vesznek részt tisztelve magyarságunkat.
A média képviselete is rendkívül példás volt. Hiszen ha csak a „hazaiakat" említjük meg, a következő a sor: a városi televízió két kamerával, a pécsi rádió, az Extra, a Zalai Hírlap is képviseltette magát még fotósokkal is.
Azt hisszük, hogy a magyar atléta válogatott futóedzéseit a Kanizsa és vidéke Extrának kellene átvennie. A vonat megállt, ugrás le és futás. (Fiatal, középkorú és idősebb száguldott. Irány valamiféle pecsét szerzése, összesen tizenegy.) A gyorsabbak előbb dicsekedhettek az újabb trófeával. Az Extra előre optimista volt, hitt a folytatásban, hitt abban, hogy jövőre indul egy újabb vonat. Hiszen a pecsétek a jövő évi utazás ingyenességét hivatottak eldönteni majd sorsolás után. A tájékozódási futók edzéseit is átvehetné a lap, ugyanis erősen kellett több helyen tájékozódni a pecsételési hely után, de senki nem tévedt el, s emiatt nem is maradt le a vonatról. Ügyes és jó játék volt. Badacsony állomáson csak három percig állhatott a vonat. Nem tartott addig sem a leszállás. Edzettebbek lettek az út végére az utasok, a pecsétek utáni gyors mozgás irradiálódott a szürkebarát, az olaszrizling, a muskotály megkeresésében. (Ez nem is biztos, hogy az Extra érdeme.) A siker itt is teljes volt. Az egy órai ott-tartózkodás bizonyíthatóan sikeres volt, bár pecsétekkel igazolni nem tudjuk.
A három nap felszabadult érzést adott minden résztvevőnek, hivalkodás nélkül voltunk magyarok, üsztelegtünk őseinknek, Árpád vezér népének.
És végül újra Nagykanizsa... Rokonok és ismerősök várták a vo-natozókat. Újra rendőri „felügyeletet" kaptak az utazók és az őket kísérő kanizsaiak. Rendőrautó, majorettek és sok-sok százan vonultak az Erzsébet térre.
Az ígért tűzijáték szép volt. Szép zárása volt a háromnapos útnak.
Az évfordulók ünneplésre köteleznek az egész világon. Ünnepelni, emlékezni sokféleképpen lehet. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a nagyon gazdag nagykanizsai mil-lecentenáriumi megemlékezés-sorozatnak sok nemes színfoltja van. A nosztalgia vonat a csúcsra vitte fel magát, hiszen egy helyi kezdeményezés országossá vált, túlnőtt jóval a város határain.
Csak köszönni lehet minden szervezőnek, hogy élményekben újszerűen gazdagon - valószínű -magyarabbak is lettünk.
És erre mindig szükség van.
Horváth György
Az idén is
a Pannonhalmi
Bencés Gimnáziumot választanám"
- A Hunyadi János Altalános Iskolában tavaly végeztem négyesötös átlageredménnyel - mondta bevezető mondatában Merksz Andor, aki a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban a második félévre készül.
- Miért döntöttél annak idején a rangos iskola mellett?
- Sok jót hallottam idősebb társaimtól, akik már több éve az iskola tanulói, és ez nagyon sok biztatást adott, egyszóval jó szívvel ajánlották
- Mi volt új 1995 szeptemberében Pannonhalmán?
- Őszintén mondom, hogy honvágyam kevésbé volt, pedig szüleimet nagyon szeretem. Az ottani hozzáállás és az iskolai légkör nagyon megfogott. Az atyák, akik a fiatalokkal foglalkoznak, azonosulni tudnak velünk, hiszen velünk, a körünkben élik le az életüket, és nem utolsó sorban minden új dolog irányában nyitottak. Például minden tartár kap egy-egy számítógépet az iskolától, amit használ is! A magyar nyelven kívül latint, németet és angolt tanul a gyerekek többsége, de nem ritka a francia vagy az olasz nyelvet tanulók száma sem. Úgy érzem, hogy a latin nyelv tanulásával jobban elsajátítható a többi idegen nyelv is. Egész évben, a szüneteket leszámítva, két-három alkalommal voltam itthon, de az is igaz, hogy a hosszabb időszak közben a szüleim is meglátogattak Érdekesség, hogy a tanévet Tatán kezdtük, majd később helyeztük át székhelyünket Pannonhabnára.
- Mivel foglalkozol most, a nyári szünetben?
- Matematikából és fizikából -kellő időbeosztással-korrepetálásokon veszek részt, a rokoni segítség ekkor is jól jön. Fokozatosan foglalkozok a számítástechnikával. Sok programot magam dolgozok fel. Jól tudom alkalmazni a sok beszerzett szakkönyvem odavonatkozó részeit. Az osztályunk egyhetes kerékpártúrán vett részt a prefektus atya (osztályfőnök -B. B.) irányításával. A július 12-19-e között lebonyolításra kerülő útiprogram keretében Pannonhabna-Fertő-tó-Ausztria-Szombathely útvonalatjárjuk be, és érkezünk vissza is-
kolánkba. A költségek kedvezőek voltak hiszen húszfős csapatunkat az illető helységek plébániáin helyezték el. A nyolcadik osztály elvégzése után most sem tudnék más iskolát elképzelni, ahol ilyen feltételek között lehet tanulni.
Ha minden összejön, augusztusban nagy eseménysorozatnak leszek résztvevője: A Bencés Iskolák Világtalálkozóján veszek részt Zánkán.
Bödör Béla
Madár, a visszatérő
Az Olajbányász NB ll-es labdarúgócsapata sikeres évadot zárt az 1995/1996-os bajnokságban. A piros-kékek az élcsoportban, az előkelő negyedik helyen végeztek, közben az osztályozós második helyen is álltak. A bajnokság végén aztán távozott Szabó Imre edző, akinek utódát az egyesületi és szakosztályvezetés gyorsan megtalálta Madár Gábor személyében. Az egykori élvonalbeli játékos, a Kanizsán hat évet edzőként eltöltő kitűnő mester jól ismert az olajosoknál. Irányításával hetvenkilenc nyarán kezdődött el először az új időszámítás. A korábbi olajos gyengélkedés után megpezsdült az élet és évről-évre egyre feljebb lépett a kanizsai gárda. Az első évben bronzérmesek lettek Kelemenek, aztán egy évvel később ezüstérmet szereztek Füléék. A varázs tovább tartott, a lendület és eredményesség fokozódott és az 1981/82-es bajnokságban a csapat jelesre vizsgázott. Az Olaj az NB II. Nyugati csoportjának bajnoka lett, amelynek kiharcolói: Megyi-mórcez és Szálai Z. (kapusok), Liviczky, Nagy, Kormos, Horváth L., Gondos, Müller, Balogh A., Savanyó, László, Simon J., Varga
L., Simonét?., Mózsi, Nyul, Lukács, Füle dr., Bántó, Papp Z., Kc lenien, Bélák (mezőnyjátékosok).
Az olajosok a küszöbre értek, ám azt nem sikerült átlépni. Ugyanis az NB I-bc jutásért sorra került osztályozón a gazdag Nyíregyháza erősebbnek bizonyult az oda- és visszavágón. Három év után Madár távozott s az edzők gyakorta változtak, miközben a csapatnak sikerült a megkapaszkodás. No nem az élcsoportban, hanem az NB II-bcn. Madár Gábor 1987 nyarán visszatért, az akkor egycsoportos NB II-bcn tizenharmadik helyen végeztek a 87/88-as bajnokságban -, majd az újabb bajnoki évben, a kétcsoportos NB IJ-bcn közel kerültek a nagy bravúrhoz. A bajnokság vége előtt hat fordulóval a Madár-csapat öt ponttal vezetett, de aztán a soproniak az olajos-stadionban megállították Skublicsékat. A javításra lett volna lehetőség, hiszen az utolsó előtti fordulóban Kanizsán volt a nagy rangadó, ahol a listavezető olajosok az ugyan csak ötvenhét pontos Csepel gárdáját fogadták. Nos, a bravúr nem sikerült, 0-0 lett a végeredmény, majd a büntelőrúgásokkal a vendé gek kerekedtek felül 3-2-re, akik végül is NB l-esek lettek, míg a kanizsai piros-kékek bronzérmesek lettek: Csáki, Kovács Z., Pesli (kapusok), Miklós, Kepe, Horváth Z., Iványi, Hóbár, Kiss I., Zrínyi, Szőke, László, Vidos, Hegedűs L., Vidóczi, Popovics, Martinkovics, Bócz, Skublics, Fuisz, Mózsi, Farkas, Dómján (mezőnyjátékosok) nem tudtak élni az újabb lehetőséggel. Egy évvel később az olajosok bizony alaposan leeresztettek, a nyugatiban csupán a tizenhanna-dik helyet sikerült megszerezni Madár ezt követően távozott. A ZTE csapatának lett szakvezetője, aki felvitte az egerszegieket azNB I-be. Az idei tavasz derekán aztán felállították Madárt a kispadról, aki július elejétől újra visszakerüli
Augusztus tizennyolcadikán - Szent István napja alkalmából -került sor a Honfoglalás című szvit magyarországi ősbemutatójára Tiszaligetcn, a városi stadionban este nyolckor. A darab szövegét Schuster Lóránt ötletéből, eredeti források felhasználásával Földes László írta, az egyes színek zenéjét Cserháti István, Mareczky István, Bcncsik Sándor és Kékesi László szerezte. A szimfonikus változatot írta és hangszerelte Zakar Zoltán és Zeller András, az előadás során tárogatóval közreműködött Fehér László, énekelt Sebestyén Márta és Tunyogi Bernadett.
A premierre a belépés díjtalan volt.
1996. augusztus 23.
KANIZSA
15
Kanizsára, a régi sikerek színhelyére. A harmadik szakaszra.
- A Kanizsán eltöltött, összességében hatéves szakmai munkám pályafutásom nagyon szép szakaszait jelentették. Tulajdonképpen itt kezdődött el a megmérettetés, itt lettem önálló szakvezető s itt szereztem olyan tapasztalatokat, tanulságokat, amikből lehetett építeni. Az eddigi kanizsai éveket a sikeréveknek tekintem - kezdte a visszatért mester.
- Miként élte meg, hogy felállították a ZTE-nél?
- Törést nem hagyott bennem, nem is keseredtem el, de azért keserű a szám íze. Ugyanis szakmailag a feladatot teljesítettem. Tehát véleményem szerint teljesen indokolatlan volt a váltás, de a magyar fociban benne van minden. Az élet végül is engem igazolt, de akkor, abban az esetben, az elszenvedett két vereséget állítólag a szponzorok rosszul élték meg, vagyis külső körülmények játszották a főszerepet.
- Mikor kezdődtek el a tárgyalások a kanizsai vezetőkkel?
- Tulajdonképpen június másodikfelében kerestek meg és nagyon rövid idő alatt sikerült megállapodni.
- Mennyi időre kötöttek szerződést?
-A papírok most egy évre vonatkoznak, ám ebben benne van a folytatás lehetősége. Ez a végzett munka és az eredmény függvénye s én ebben úgy szeretnék közreműködni, hogy a harmadik kanizsai szakaszt sikeresen vegyük.
- Mit tapasztalt a visszatéréskor?
- Nekem ez a mostani bemutatkozás a harmadik a délzalai városban, ahol most egy masabb körülmények vannak mint annak idején. Ugyanis az Olaj közben egy évet eltöltött az NB I-ben. A kiesés sokkolta a csapatot, a kanizsaifocitársadalmat, ahol ma már mérsékelt az érdeklődés, a varázs megszűnt, a játékosállomány alaposan megváltozott és itt is komoly anyagi gondok vannak Sok a bizonytalanság s ezzel bizony számolni kell.
- Mi a véleménye az Olaj negyedik helyéről?
- Én mindenesetre nagyra értékelem, hiszen közben ott volt a lehetőség az NB l-es osztályozóra is. Azt viszont sajnálom, hogy ez a csapat jelentősen meggyengült, hiszen eltávozott az NB H-es gólkirály Filipovics, az ékpár Szőke, valamint a megbízható, több poszton is bevethető Keszeg.
- Sikerült-e pótolni az eltávozottakat?
- A lényeg, hogy jelenleg nagy lemaradásban vagyunk Több környékbeli tehetséget kipróbáltunk, akik ugyan tehetségesek, de ma még nem tudnak segítem a nagy változás előtt álló NB ll-ben. Asz igazolásra nem számíthatunk ehhez üres a pénztárca, bár véleményem szerint legalább két meghatározó játékosra igen nagy szükség van. Sokat várok a saját nevelésű fiataloktól, a felnőttekkel közösen készülőktől, konkrétan Gazda, Fehér, Hollender, Korpics beérésé-től, bár azt tudni kell, hogy más egy ifjúsági mérkőzés és más a felnőttek között eredményesen játszani. Csatárínség van, vagyis kell egy gólvágó, ha valamit akarunk
- Kik segítik az épülő csapatot?
- A közel egy hónap alatt tulajdonképpen a legtöbb segítséget kaptam Baranyai István elnöktől, Farkas Zoltán szakosztályigazgatótól és természetesen Simon Józseftechnikai vezetőtől, aki egykoron játékosom is volt. Biztos vagyok abban, hogy felsorakozik a csapat mellé az egyesületi- és szak-osztályebiökség is, hiszen a feladatot csak közös összefogással tudjuk teljesíteni.
- Mi a konkrét elvárás a csapattól?
- Remélem, hogy a csapat kialakul, sikerül összehozni egy ütőképes társaságot. Én azt várom s azért dolgozom, hogy az Olaj legyen bent az első nyolcban, hiszen a bajnokság átszervezés alatt van. Ugyanis egy év múlva az egycsoportos NB ll-ben, a második vonalban kell rajtobii, ami igen nehéz, de megoldható nagy feladat.
- Milyennek tartja az. őszi sorsolást?
- A mi csapatunk számára kedvezőnek ítélem meg, hogy az első ötös sorozatból háromszor vagyunk pályaválasztók és csak kétszer megyünk idegenbe. Nos, ehhez persze az is kell, hogy sikerrel vegyük a hazai találkozókat, éljünk a hazai pálya előnyével.
- Kik lehetnek a nagy riválisok?
- Nos, az NB U-t meg kell ismerni. Az biztos, hogy óriási harc várható a nyolcas mezőnyben való végzésért s ebben a bajnokságban elfoglalt helyek alapján számobii kell a soproniakkal, kaposváriakkal, dunaújvárosiakkal, paksiakkal elsősorban, de nyilvánvaló, hogy mögéjük még sokan felsorakoznak.
Balogh Antal
ZALA MEGYEI HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI
TÁBOR, EGERVÁR
Ez évben rendhagyó módon, egyszerre két szaktábornak is helyt adott a festői környezetben álló egervári reneszánsz várkastély. A turnus indításával egyidőben kezdődött a megújult „EGERVARI ESTEK" kulturális eseménysorozata. A nyitó előadás 17. századi zenével és komédiával eredeti hangulatot varázsolt az ódon várudvar
árkádjai közé.
A közös tábornyitás után megkezdődött a környék felfedezése. A természetvédők feltérképezték és kutatták a várkastély történetét, túráztak a közeli Templomdombra, a honísmeretisek addig a levéltári tevékenységgel ismerkedtek. Utána közösen megtekintettük Egervár híres gótikus templomát, a helyi plébános úr lelkes vezetésével. Visszatérve a bőrdíszművesség fortélyait gyakoroltuk és saját magunk is elkészíthettük mestermunkáinkat. Az első napunkat közös hangulatos tábortűz zárta. Kedden a kastély mellett folyó Sárvíz patak biotőpját vizsgáltuk, aminek legizgalmasabb részét a bolharákok megfogása okozta. Rövid túrán ismerkedtünk a közeli Vasboldogasszony életével. Addig a honísmeretisek témája a honfoglalás és az ehhez kapcsolódó események voltak, majd népdalokkal és játékokkal foglalkoztak
szakember vezetésével. Ezután közösen, önfeledten figyeltük a népi hangszerek bemutatóját a kastély udvarán, melyeket a bátrabbak ki is próbáltak. Vacsora után vidám illem- és tánctanulással fejeződött be a program. A következő nap Gősfáig túráztunk meglehetősen nomád körülmények között, amiben az igazi élményt néhányunk mocsárban
való elsüllyedése jelentett. Hogy a természetes anyagokkal még jobban megismerkedjünk, mindenki kivehette részét az agyagozás mesterségéből. Tanulmányoztuk a közeli védetté nyilvánított rct érintetlen és rengeteg színben pompázó világát. Ezalatt a honísmeretisek végigjárták a megyeszékhely Zalaegerszeg múzeumait és hazánk történetének legutóbbi százéves fejlődését is tanulmányozták. Estére táncház kapcsolta össze a szakmailag egymástól kissé eltávolodó táborozókat. Csütörtökön szomorkás volt az időjárás, mikor kirándulni indultunk a Balatonhoz, de mire a zalavari sziget ásatásaihoz értünk, már a nap is ki-ki sütött. A fenékpusztai kutatóháznál videofilmen megnéztük a Kis-Balatonról szóló filmet és utána valóságban is meggyőződtünk a látottakról. A kócsagok, gémek, szerkők és kormoránok mindenkinek nagy élményt nyújtottak. A természetvédelmi terület után meglátogattuk a vonyarcvashegyi Afrika múzeumot és a bátrabbakkal a friss vízben is megmártóztunk. Az utolsó munkanapon a parányok élővilágát mikroszkóppal tanulmányoztuk, kifeszített madárhálónkkal sikerült madarat fogni, melyet a vizsgálat után szabadon engedtünk. Belefért még az időbe egy rövid túra, melynek során a környék fáit és cserjéit vizsgáltuk. A gyerekek a hét során egymással vetélkedő csapatokban dolgoztak. A honísmeretisek társasága Zala megye műemlékeivel és a megye híres politikusával, Deák Ferenccel foglalkoztak és lázasan készültek a szombat délelőtti játszóházra. Vacsora előtt értékeltük egymás munkáját, a tábor történéseit, majd közös disco és bátorságpróba következett, ami után mindenki nagyon jó hangulatban tért nyugovóra. Szombaton a történelmi játszóház bemutatkozása volt a fő esemény, melynek témája természetesen a millecentenáriumi eseményekhez kapcsolódott. Ezt követte kissé szomorú búcsúzás és táborzárfis, az. újdonsült barátok címet cseréltek cs elhatároztuk, hogy jövőre újra találkozunk.
Megköszönve a szervezést a MMIK-tól és az odaadó együtünűködést a résztvevő vezetőktől mindenki hazaindult.
Benedek Miklós
16
I
KANIZSA — TKapijc*
I
1996. augusztus 23.
KANIZSAI ÖRÖKZÖLD
Örökzöld slágerekkel, viccekkel és történetekkel ért véget a Bazár Udvari Zenei Esték 1996. évi programja. A rossz idő ismét a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermébe kényszerítette a közönséget, amely ezúttal a Vidám Színpad három művészének előadását tekinthette meg.
Először a Voith Ági helyett beugró Nyertes Zsuzsa és Böröndi Tamás lépett az alkaLmí pódiumra.
Borban
az igazság!
Csak egy kis pohárkával, kocsmáros úr! A fehérből vagy a vörösből. Mindegy, csak jó legyen. Na nem, nem a fröccsös pohárba, a decisbe kérem. Milyen ember az, aki szódával issza a bort! Most miért néz rám olyan furcsán, kocsmáros úr? Tán keveselli a mennyiséget? - Drága kocsmáros úr! Nem vedelni kell a bort, hanem harapni, ízlelgetni, szopogatni. Elvezni a zamatát, gyönyörködni a csillogásában. A jó bornak bukéja van, egyénisége. Szeretem a szilváni simaságát, a nyájas kadarkát, a tüzes bikavért. A bor férfi dolog. A bikavérben szenvedély van! Mit mondott kocsmáros úr? Ez a legjobbik bora? Ez a nevesincs lőre?
Istenem, már nem is tudom, mikor ittam igazán jó bort! Hol vannak a nemes pincehideg termelői borok? Hol vannak a kocsmárosok alak nem túlhűt-ve szolgálják föl a vöröset? Mind kihaltak? Vagy még meg sem születtek?
Sz.J.
MUM
ÉÖV HETILAP,
AMIT,, SZEM ELŐTT KELL TARTANI
Mindketten megpróbáltak énekelni, Böröndi Tamásnak ez sikerült is. Annak ellenére, hogy amikor hölgypartnere bántóan hamisan kezdte el a Látta-e már Budapestet éjjel? című nótát - így is folytatta és fejezte be -, akkor szemmel láthatóan zavarba jött. (Nem csak ő!) Összességében Böröndi jobb volt Nyertes nélkül, a nyertes azonban a közönség férfi része volt, számukra biztosan emlékezetesek ma-
radnak a művésznő lábemelgeté-sei.
Az est második felében a Vidám Színpad direktora, Bodrogi Gyula következett. Bodrogi nem sok újat hozott - majdnem semmit, de amit csínált, az profi munka volt; őszinte, hiteles játék a színpadon, játék a humorral, a humorról.
Bodrogi Gyula az előadás előtti beszélgetés során arra utalt, hogy a
közönség az igazi színházi ember, nem a kritikus. Az számít, hogy tetszik-e neki a darab vagy sem, s ezt azzal egészítette ki, hogy a jó néző is hozzátartozik a színházhoz. Egy biztos, Kanizsán jó közönség volt a Bazár Udvari Zenei Estek utolsó rendezvényén.
Az est legjobb pillanata azonban az volt, amikor Terike - a HSMK nyugdíjasa - a művészek és a nézők előtt köszönte meg Horányi Ivánnak a kilencéves szervező munkáját. Mit tehetnénk hozzá? Köszönjük, mi is!
VADÁSZAT ELŐTT BODROGI GYULÁVAL
Bodrogi Gyula, a Vidám Színpad igazgatója, rendezője, színésze vendégszerepelt az elmúlt héten Kanizsán a Bazár Udvari Zenei Estek utolsó rendezvényén. Az előadás előtt szívesen beszélgetett. Mesélte, többször volt Kanizsán. Szereti az életet és a jó közönséget. Szívesen játszott volna zenés-táncos filmben, most szívesen segítene a létrejöttében. S végül azt mondta, ha az élet jó, a színház is jó. Bodrogi Gyulának pedig színháza van. 1982 (!) óta vezeti a főváros egyik legnépszerűbb szórakoztató intézményét, a Vidám Színpadot A közelmúltról és a jövőről kérdeztük.
- Hogyan értékeli a Vidám Színpad előző évadját?
- Nagyjából elégedett vagyok vele, egészen jól működik. Eredményes volt a munka az MTM kom-
munikációs szervező irodával is, a színházban a nyári vígjáték-fesztivál néhány előadását ők támogatták
- Hasonlóan elégedett saját színészi feladataival is?
- Volt munkám. Játszottam a Vidámon, vendégként a József Attilában és a Fővárosi Operett Színházban, dolgoztam Sándor Pál éjszakai tévéműsorában, az Aloműzőkben.
- Mivel tölti a nyár hátralévő részét?
- Még zajlik a fesztivál a Vidám Színpadon, így ott van dolgom, kimegyek Szentendrére és talán kicsit vadászni is fogok
- És főzni...
- Igen. Főzni egyébként mindent tudok ilyenkor nyáron nagy szerencsém van a lecsóval...
- A lecsószezonnak azonban hamarosan vége és kezdődik az új
évad. Mi lesz a menü a Vidám Színpadon?
- Terveink vannak csak.. Az biztos, hogy Ray Cooney „Funny money " címűfergeteges vígjátékával indítunk A magyarfordításban ,,Furcsa, különös vagy talált" pénz lesz a darab címe, amelyben másfél millió dollár sorsáról, kalandos útjáról van szó. A háttérben bőröndcsere és - természetesen -félreértések sorozata áll Aztán szeretnénk bemutatni egy zenés krímijátékot, Szökés a Sing-Singből, lesz Bajor-Koós-show, s nagyon jó a Pók valamint a Csirkepaprikás című komédia. Gondolkodunk a Napsugárfiúk átdolgozásán is.
- Önnek melyikben lesz feladata?
- A Cooney-vígjátékban játszom, én vagyok a kalandokba keveredett kistisztviselő...
Horváth Ilona
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a Thury György Múzeum kiállításainak nyitvatartási rendje
megváltozott és 1996. augusztus 21- g szeptember 8. között S a múzeum ZÁRVA TART.
LECSÓ Á LA BODROGI (GYULA)
Hozzávalók: 1/2 paprika, 1/2 paradicsom,egy lej hagyma,20 dkg kolbász, három lőtt tojás, 2 dl tejföl,30dkg kolozsvári szalonna.
A szalonnát két centiméteres daránokra vágjuk, kisütjük belőle a zsírt. Beletesszük a felvágott paprikát, paradicsomot hagymát és kolbászt. Ha megpuhult, hozzáadjuk az apró kockákra vágott főtt tojást Végül leürítjük tejföllel és egyszer átsütjük.
1996. augusztus 23.
I
KANIZSA - TlUwi*
I
17
BODROGI GYULA KEDVENCEI
Országa?
- Magyarország — természetesen.
Filmje?
- Elég sok van... A Brod-way-Melody-fiimek Fred Astaire főszereplésével.
Könyve?
- Az is sok van. De egyet, ugye, kell választani?... Móricz Zsigmond: Erdély.
Politikusa? —Napóleon. Itala?
- Whisky. Sportolója?
- Rudas Ferenc, öreg futballista. Szerintem nem sokan ismerik.
Zeneszerzője?
- Seress Rezső. Szerepe?
- A Szomorú vasárnapban Seress Rezső. Hogy következetes legyek...
Állata?
- A kutya! Ez nem is lehet kérdés.
Autója?
- Most az Opel Tigra. Évszaka?
-tél, nyár. Kolléganője? -Mind!!! Kérdése?
- Hogy szeretnéd?
LESZ TIZEDIK IS!
Az elmúlt héten véget ért a Hevesi Sándor Művelődési Központ nagy nyári rendezvénysorozata a Vidám Színpad „mini" társulatának fellépésével. A Bazár Udvari Zenei Estek elnevezésű programot ebben az esztendőben kilencedszer hívta életre a ház. A műsorok értékelésére az estek kitalálóját és szervezőjét, Horányi Iván igazgatóhelyettest kértük meg: - A kilencedik Bazár Udvari Zenei Estek programjának létrehozásakor tulajdonképpen azt próbáltam meg, hogy házaspárokat hívok a bemutatókra, a mottója is az volt, hogy „Párok-házaspárok". így szerepelt a Korda-Balázs, a Szolnoki-Zsadon, a Blum (zeneszerző, zongoramű-vészf-Moryay házaspár, sajnos Voith Agi színházi elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni, helyette Nyertes Zsuzsát láthatták a nézők. A program a hagyományokhoz igazodott, volt operett, táncdal és örökzöld. Újdonság a musical-est volt, kiderült, a közönség alig ismerte a nagyon tehetséges Kováts Krisztát és Borbély Lászlót. Olyant is kell mindig vállalni, aki kevésbé népszerű, de szakmailag már letette névjegyét. A közönség létszáma - a bérletesek száma is - csökkent a tavalyihoz képest, ez azzal magyarázható, hogy az üzemek most kevesebb bérletet vásároltak meg, viszont kialakult a rendezvények törzsközönsége. Az időjárás kétszer szerencsétlenül befolyásolta az előadásokat. A nézők nagyon kötődnek a Bazár udvarhoz, mert bent a házban nincs meg az a kellemes hangulat. Örülünk annak, hogy a lakók és a város befogadta az esteket, s most már mondhatom, fogalom lett belőle.
- Ixsz folytatás?
- Készülök a tizedikre! Megpróbálunk pályázni, szponzorokat keresni, s egy nagy gálát szervezni, amely méltó a jubileumhoz. Tíz év már valamit jelent az ilyen rendezvényeknél, és nagyon fontos, hogy a művészek is
szeretnek Kanizsára jönni.
Horváth Hona
PROLONGÁLT SIKER
(Még zöldebb a szomszéd nője)
Egy sikeres filmnek általában azért készítik el a folytatását is, hogy a hasonló cím, a folytatódó sztori és az azonos szereplők még az első kocka levetítése előtt garantálják az új - de sokszor gyengébb - mű sikerét. Afféle áruvédjegyként.
Vannak filmek, amiknek erre nincs szükségük.
A Még zöldebb a szomszéd nője (Grumpier old men) ilyen film. Egyetlen gyenge pontja talán az a semmitmondó, öncélúan jópo-fáskodó magyar cím, ami valami határtalan bugyutaságot sejtet, na meg persze utal a nagysikerű előzményre (A szomszéd nője mindig zöldebb). Egyébként ha ezt leszámítjuk, akkor a magyar szövegíró - Takácsy Gizella -bravúros munkát végzett: frap-
páns, friss nyelvi leleménnyel magyarította a kellemetlenkedő, kisvárosi szívatás amerikai zsargonját. (A magyar szinkron történetében ennek már hagyománya van, Romhányi József Flinstone-szövegeí is sokkal jobbak voltak, mint az eredetiek. Persze azért érdekelne, vajon mit jelenthet szó szerinti fordításban a kedves megszólításként használt „faszari" eredetije?
A film - na, valahogy így néz ki egy jó film. Köszönhető elsősorban persze mindez annak a színész-triónak Sophía Lorcn, Walter Matthau és Jack Lemmon, akiknek nemcsak, hogy a kisujjában van a szakma, de ez a tudás soha nem akadémikus felsőbbrendűség vagy akciófílrnes, technicista profizmus, hanem valami
mélyen emberi, improvizatív - játék. A sző legszebb értelmében.
A sztori? Nem érdekes. Két öregúr bosszantgatja egymást és környezetét, azzal az elbűvölően ártatlan mosollyal, amit különben hároméves fiam szája körül látok csak néha felfényleni. Csak ők közben szerelmesek lesznek és kifogják a legnagyobb halat - egyenest a legenda közepéből - és kiházasítják a gyerekeiket és eltemetik az apjukat. Nem hősködnek, nem keverednek kalandokba vagy bűnügyi történetekbe. Megmutatnak valamit az életünkből - a miénkből -, azzal, hogy elképzelt életeket keltenek életre.
Összességében semmi különleges, persze. Csak éppen a nyár legőszintébb filmje. Komolyan.
Nagy Csaba
KfiNIZSfi MŰSOR
AUGUSZTUS 24. SZOMBAT
Apolló mozi: 16,18 és 20 óra:
Végképp eltörölni Stúdió mozi: 18.15 óra: Mrs.
Parker és az ördögi kör
AUGUSZTUS 25. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Végképp eltörölni Stúdió mozi: 18.15 óra: Mrs.
Parker és az ördögi kör
AUGUSZTUS 26. HÉTFŐ
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Végképp eltörölni Stúdió mozi: 18.15 óra: Mrs.
Parker és az ördögi kör Az UHF 55-ös csatomán és a
C2-es kábelen Kanizsa
TV:
19 óra: KANIZSA TV NYÁRI MIX
AUGUSZTUS 27. KEDD
Apolló mozi: 16,18 és 20 óra:
Végképp eltörölni Stúdió mozi: 18.15 óra: Mrs.
Parker és az ördögi kör
AUGUSZTUS 28. SZERDA
Apolló mozi: 16,18 és 20 óra:
Végképp eltörölni Stúdió mozi: 18.15 óra: Mrs.
Parker és az ördögi kör Az UHF 55-ös csatomán és a
C2-es kábelen Kanizsa
TV:
19 óra: KANIZSA TV NYÁRI MTX
AUGUSZTUS 29. CSÜTÖRTÖK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Még zöldebb a szomszéd nője
Stúdió mozi: 18.15 óra: Ace Ventura 2. - Hív a természet
Az UHF 55-ös csatomán és a C2-es kábelen Kanizsa TV:
19 óra: KANIZSA IV NYÁRI MTX
AUGUSZTUS 30. PÉNTEK
Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: i Még zöldebb a szomszéd E nője :
Stúdió mozi: 18.15 óra: Ace J Ventura 2. - Hív a termé- * szet i
-/ ^-—
18_[_KANIZSA - 7H<x_ 1996. augusztus 23.
DINNYEEVO VERSENY
Olaszországban, Sissában rendezték meg a dinnyeevő-világbaj nokságot. A huszonnyolcadik nemzetközi evőpróbán 109 férfi és 33 nő indult. A győztes olasz egy perc alatt 1196 gramm dinnyét evett meg, így két honfitársát utasította maga mögé. A nők versenyében is a házigazdák büszkélkedhetnek a legelőkelőbb hellyel, hiszen Providenza Sansoni egy perc alatt 688 gramm dinnyét volt képes behabzsolni. A verseny igazi győztesei persze a termelők voltak, hiszen a versengésen ötven mázsa jégbehűtött dinnye fogyott el.
ILLATOS KAPARÁSZÓS SZEX
Az illatos pornóvideo volt a legnagyobb sztárja az első párizsi pornovásárnak. Már a helyszínen megtekinthetők voltak a szemet és az orrot egyaránt izgató darabok. A dolog egyébként úgy működik, hogy a vevő a kazetta mellé egy kártyát is kap, amelynek különböző részei más és más jeleneteknél kapa-randók le, s ezek a cselekményt meg élményszerűbbé tévő illa-
tokat bocsátanak ki. A vásárnak egyébként volt más érdekessége is, naponta négy alkalommal lehetett megtekinteni a „Les C/io-chettes" elnevezésű pornószínjátszócsoport előadásait.
HÉLIOS
A NAPAUTÓ
A francia műszaki főiskola diákjai sikerrel mutatták be a három év alatt kifejlesztett Hé-lios névre hallgató napautót a napenergiás világszemlén. Az autóval háromezer, kilométert megtéve északról délre szelték át Ausztráliát. A Héliost egyébként nyolc négyzetméteres energiagyűjtővel szerelték fel, és kizárólag a Nap energiájával képes közlekedni. A szakértők szerint az elektromos és a napenergia együttes használata ígéretes.
A TIZENNÉGY
ÉVES KAPITÁNY
Egy tizennégy éves fiú vitorlásán egyedül vágott neki a Csendes-óceánnak, hogy Japánból az Egyesült Államokba jusson, s legfiatalabbként szelje át az óceánt. A fiút szülei és gimnáziumi osztálytársai búcsúztatták el egy mesterséges szigetnél, hogy aztán nekivághasson az
ötvennapos nem kis veszélyeket rejtő útnak.
TÖBBÉ NEM
FENYEGET
Végre sikerült elfogni a turista-nők rémét Szicíliában. A férfi hat év alatt legkevesebb félszáz nőt erőszakolt meg Taorminá-ban és Giardini Naxosban, mire végre elfogta a rendőrség. A harminckét éves földműves éppen egy német nőt akart megtámadni, amikor a rendőrség elfogta.
HALÁLOS BULI
Századik születésnapját ünnepelve halt meg egy olasz férfi. A szél lekapta kalapját, ő utána szaladt, megcsúszott, beverte a fejét és meghalt. Az orvosok szerint az. idős férfi halálát szívroham okozta. A. születésnapi bulin egyébként a falu egész lakossága részt vett.
ROBOT ROBOT
A tudományos becslések szerint kétezerig jelentősen megnő az ipari robotok felhasználási területe, s növekszik munkába állításuk is. Tavaly ötvenháromezer ipari robotot adtak el, az idén tizenegyezerrel többet. A növekedést biztosítja a napja-
inkban a fejlett országokban tapasztalható fellendülés. Jelenleg egyébként Japánban foglalkoz-tatják a legtöbb robotot, tízezer munkásra háromszázötven robot jut.
TAKARÉKOSKODÓ
EURÓPA
Az európaiak az idén jóval takarékosabbak mint az előző években voltak, legalábbis ez derül ki a német autóklub nemzetközi körkérdéséből. A válaszokat tizenkét ország, köztük Magyarország, hatvan taxisa, hordára, pincére, szobalánya és fodrásza adta. A legilletékeseb-bek megítélése szerint a legbőkezűbbek az osztrákok és a németek, a legspórolósabbak a dánok. Ok kizárólag az éttermekben hajlandók borravalót adni, de öt százaléknál ott sem többet. A taxisok, a fodrászok és a szobalányok nem kapnak többet, mint ami hivatalosan jár.
KÁTYA ÉS AZ OROSZLÁN
Kátya, egy háromszáz kilós szibériai medve a brazíliai Sao Paolóban egy cirkuszi próbán annyira megijedt az. oroszlán üvöltésétől, hogy világgá ment. Jóllehet először ketrecében sze-
müRphy toRvewy-
köNfváüó\'l OLVASHATÓ EGY IDE\' ZfT A SZÁMOZOTT
tartóoszlop
RÉTAiDŐ-SZAK leg-KORAI &fi SZAKASZA
ideg „ egynemű betűi
Új-zéLAN-Dl és, norvég AUTOJEL
a lényeg
hangsű
LYoZÁSA
Divatos,
MUTATÓS
FEL WO\\
~v—
dan királyfi
zenedarab ! V
turban rés.ze I
MOTORFAJTA -ü-
olasz( német,\'
Norve\'g
autojel ~v-
ELPUSZ-T ITO
glLIARD-IrtLLEK
E
meglova-
si\'tJA
&ec
FÉRFINÉV
mártir
—V—
kacat
SOR ttrium, HIDROGÉN
TANTAL,
jod -7-
JEDLIK A TALÁLMÁNYA
-7-
GABONÁT TELJCSttfp*
leva\'g
alkonyu
lo\'
TÁRSAD csoport
V"
2 JAPAN
város
belül
fes ló!
SOVÁNY LÓ
FIGYELMEZTET
auto-verseny
nagy vaRÁZSLÓ
ARUBA IO CSAT,RÉG,
—V—
éppen hogy
—V~
ige jsetü1
KEZÉvEI JELEZ
MEZTERME
LÉSSEL
kapcs.-os
pe meg MENNYIRE
Z. HANGOK
..-fó\'íva si falu\'
z1mony határai
-T—
nagyrada késze
TENGER ALATTI VEZETÉKEN
tXvira-
ToT KÜLD
&ÉKÉSI KÖZSÉG
SPAWYOL AUTÓJEL
TÉ-RD ALA\' ERO SZOKNYA
TO&iSZOR IS
KOfcfcANT
sugar
—7—
Beküldési batáridő: augusztus 30.
Lapunk 32. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A szolgaság terhe sok-
szor könnyebb a szabadság ter- Katalin olvasóink nyertek alánhév el. dékutalványt vágy negyedéves A sorsoláson fekete Adrienn, Kanizsa Dct-zalai> Hetilap előft-Jugovits Lenke, Lázárné Lang zetést, melyet szerkesztőségünk-Veronika, Mezei liéláné s Nóvák ben vehetnek át.
HARMÓNIA
HOROSZKÓP
A 35. HÉTRE
1996- augusztus 23.
KANIZSA - WUx
retett volna elbújni, de annak ajtaját zárva találta, így futásnak eredt. Menekülése közben kisebb forgalmi káoszt okozott, jónéhány embert halálra rémített, majd néhány órás távollét után önként visszatért ketrecébe.
VÉGSŐ AKARAT
Egy cseh férfi hatvanhárom évesen kezdte meg orvosi tanulmányait, s nemrégiben meg is kapta orvosi diplomáját, s most a szakorvosi vizsga letételére készül, miközben részfoglalkozású orvosként dolgozik az egyik egyetemi kórházban. Az idős férfit feleségének végakarata késztette tanulásra, ugyanis az asszonynak, mielőtt mellrákban elhunyt az volt az utolsó kívánsága, hogy a férje legyen rákkutató, nehogy két lányuknak hasonló módon kelljen meghalnia.
MÉH HÁTÁN RÁDIÓ
Alig három milligrammot nyom a világ jelenleg legkisebb rádiója, amelyet egy méh hátára ültettek az angol tudósok, hogy az állat mozgását követhessék vele. A bravúrral a tudósok korántsem elégedettek, már dol-
goznak egy még könnyebb változaton, ezzel légy-megfigyeléseket szeretnének végezni.
POKOLI MAGAS TORONY
Londonban a Temze partján építik fel a világ legmagasabb felhőkarcolóját a Trafalgar House-t. Az épület a tervek szerint 328 méter magas és kilencven emeletes lesz. A megvalósítást ugyanarra az építészre bízták, aki az eddigi legmagasabb európai épületet Németországban építette fel. Norman Foster volt a tervezője a frankfurti bank toronyházának, amely 283 méteres magasságával ma még első Európában.
FIATALÍTÓ
SZERELEM
A szerelem fiatalít, állítja és nemrégiben bizonyította is a tényt egy skót orvoscsoport. A szakemberek 3500 embert fi-
gyeltek meg hosszú időn kc resztül, s megállapították, akik legalább hetente két alkalommal szeretkeznek, egy-négy évvel tűnnek fiatalabbnak kevesebbet szeretkező kortársaiknál. A rendszeres szexuális élet természetesen nem elegendő a fiatalsághoz, fontos a harmonikus párkapcsolat, amelyben a szerető a legjobb barát is. A közös érdeklődés es a rendszeres mozgás is segít a fiatalság megőrzésében. Összefoglalva heti két edzés a lepedőn és három azon kívül. Ez a fiatalság titka.
HOGY MIK
VANNAK.
helyezkedik vándormadár lakhelye névelős mezőgazdasági szerszám dunXn-tüli megye ország05 rendező iroda lady , . (Diana hercegnő) gandhi (INDIA elnök ASSZO-
nya volt) péksüte-ME\'nY
L V v V V V V v
tojásdad alakú fúvós hangszer > 6
becézett lajos > ca\'nia autójele >
lengyel gk.ma\'rka lezáró
L 2 ama\'lia, becézve V > 1
éttermi ebéd
névelő\' > Sav jelzője V >
duplán; édesség
edényeket készítő kézműves > 7 V
féle\'v! > masina része! > A szín vegyjele >
szolnok tOOo gramm új erőre kap
hata\'rai ! > V sujtás > v
szippant
finn autójel hajit
v t> V becézett olivér <*
sajátke-zú\'leg
r 5 V 2,
maradék >
kukori társa
A számozott négyzetekbe írt betűket sorrendben összeolvasva egy hal nevét kapjuk.
Beküldési határidő: augusztus 30.
Lapunk 32. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: OROSHÁZA
A sorsoláson Gamper Judit, Huszics Péter, Kaszás Gabriella, Papp Tamás és Sali Bernadett olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa Dél-Zalai Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Kos: III. 21-IY. 20.
Kisebb-nagyobb örömök érhetik az embert, elfeledtetik azokat a bajokat, amelyekről pedig nem kellene elfeledkezni Te is tedd félre a vígságokat, gondolj a megoldásra váró gondokra
Bika: IV. 21-V. 20.
Ki ne látná, hogy szépen süt a nap, majd hirtelen jön a csi-hi-puhi, jégeső, miegymás. Nem kell, hogy kedved is ilyen legyen, a frontátvonulások viselkedésedet ne befolyásolják.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Nem kellene mindig csak a saját érdekeiddel törődni. Ebbe belebuksz, ha továbbra sem veszed magad körül egy csapattal. Tudod, kell egy csapat. Ott még lehetsz kapitány te is.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Megérdemelted a nyári pihenést, most az erőgyűjtés következik. Készülj új feladatokra, hiszen amibe eddig be-. még csak az „előjáték" volt, a java ezután következik.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
ígéret szép szó. ha ... Tudod\' Hogy te most már nem is ígérsz? Nem baj, csak teljesítsd a kérést, amire valaki vár. Ne feledd: sok mozgásra, helyváltoztatásra van szükséged.
Szűz: VIII. 24-1X. 23.
Ha eltervezted, az első lépé-- seket megtetted, akkor kéméin nyen oda kell lépni ezután is. Lehetőleg végig is kell menni választott úton, hiszen visszafordulni, I utat találni nehéz.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Nem sok van már vissza abból az időből, amellyel te gazdálkodhatsz. Elhatározásoddal azonban utólag ne ha-pozitív életszemlélettel sokkal eredményesebb lehetsz.
Skorpió: X. 24-XI. 22. ¦T^pHH Erős bástya vagy te. hiába
M^T^^ gondolják rólad az ellenkezö-tífíl ^l n^rií\'nyí,n- Ne törődj ezzel,
HKi^xl tarts ki elveid és terveid mellett. Ha most nehezebben is megy a szekér, bízz a jövőben.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Ha közeleg a nyári pihenés vége, tartsa benned a lelket az a tudat, hogy jön még szüreti, téli, tavaszi és újabb nyári szünet is, csak türelemmel ki kell várni.
Bak: XII. 23-1. 20.
Nem kell fejjel menni a falnak, mert lehet, hogy át is lehet ugrani, meg is lehet kerülni azt. Nem is sérülsz meg. és ál is jutsz a túloldalra. Várj, míg biztos nem vagy a dolgodban.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Kisebb-nagyobb veszekedés, perpatvar mindenhol előfordulhat. Ha úgy érzed, már éppen szakadás előtt van a cér-nagy levegőt és ordíts, csap-Utána jobb lesz, hidd el.
II. 21-111. 20.
vvy ^ Semmi és senki nem tiszta fe-WÉmF/IM hér vagy tiszta fekete, de van-\' nak nagy szélsőségek. Óvakodj ezektől éppúgy, mint a lassan rádtelepedő szürkéktől. Nem árt, ha tudják rólad, hogy jól meg tudod különböztetni a színeket, árnyalatokat.
dakozz,
na, végy kodj, törj.
Halak:
csendben.
20 ( KANIZSA - Tte*K c&*é k&Ueé, 1996. augusztus 23.
Maradjon higgadt
A gyerekek szörnyen fárasztóak tudnak lenni, nem kis megpróbáltatást okoznak a szülőknek, végtelenül sok türelmet, odafigyelést
igényelnek. A sok-sok csínytevés közepette nehéz rájönni melyek azok a jelek a gyermek viselkedésében, amelyek bajt jeleznek. Ilyen jel, ha a gyermek túlságosan félős, ha kapcsolatteremtési gondjai vannak, például túl sokat játszik otthon egyedül. Ha nem tud összpontosítani, ha nem figyel az órán, rajzolgat, fecseg, vagy csak bámul kifelé az ablakon. Ha általában kedvetlen, ha
semmi nem hozza lázba, legfeljebb feladatait látja el. Ha minden ok nélkül szobájába vonul, régi barátaival sem találkozik többé. Gondot jelez, ha túlságosan aktív, állandóan bohóckodik, produkálja magát. Ha agresszív és mindenben ő akar dönteni, ha erőszakos, folyton verekszik. Mikorra a szülő felfedezi ezeket a jeleket, többnyire nehéz kijavítani, már azért sem, mert ötéves
N€ CSAK FCRJ
L€OV€N nz ni>n
korra lezárul a legfontosabb nevelési szakasz. Nehéz megtalálni az arany középutat, nem jó a túlzott engedékenység, de a túlzott szigor sem. A gyereknek meg kell tanulnia, hogy alkalmazkodnia kell másokhoz s felelősséggel tartozik másokért. Ha csak fél órányi játék volt engedélyezve, akkor fél órát játsszon, és ebből se könyörgésre, se hisztire ne engedjen. Bármilyen hihetetlen olykor büntetésre is szüksége van a gyermeknek, de ez soha ne legyen szigorúbb, mint amit a tett megkíván. Ahhoz, hogy a gyermek megtanuljon a családban, a társadalomban élni, fontos a rend, a biztos viszonyítási pontok megléte. Rendszeresen ismétlődnie kell a kézmosásnak, a rendrakásnak, a lefekvésnek, a közösen eltöltött szabadidőnek.
Sok családban úgy nőnek fel a gyerekek, mintha csak édesanyjuk lenne. Pedig a szülők együtt élnek és még az is lehet, hogy jól. Csak a családi munkamegosztás mint olyan hiányzik, aminek hiányáért a feleség épp annyira okolható, mint a férj. Egy nő se kövesse el ezt a hibát, már vőlegény korában neveljen leendő apát szíve választottjából. Aztán ha megérkezik a baba, a gyakorlatba is vezesse át az apa által addig elméletben el-sajátítottakat.
* Mondja meg neki, mit tegyen. Kevesen szeretik azt csinálni, amihez úgy érzik, nem értenek. Mondja és mutassa meg a férfinak, hogy mit és hogyan kell tennie.
* Teremtsen rá alkalmat, hogy a férj apai teendőket is ellásson. Rendezze úgy a dolgot, hogy időnként a férjére bízza a gyereket/gyerekeket. Ilyenkor lehetőleg menjen el hazulról, hogy tényleg csak egymásra legyenek utalva.
* Ossza meg a terheket. Vonja be a férjét már az elején. Hozza-vigye az orvostól/hoz, óvodából/ba, iskolá-ból/ba. Kísérje el önt a szülői értekezletre, hívja ki az orvost, ha a gyerek megbetegszik.
* Vigye el a munkahelyére. A gyerek/ek közelebb kerülnek a papához, ha megisme-ri/k a munkahelyét. Persze csak akkor, ha a kutyának ebből nem lesz kellemetlensége, és ha az utódnak is van hozzá kedve.
* Mindegyikkel egyformán. Fontos, hogy többgyermekes családban az apa minden gyerekkel külön is foglalkozzék, így egyik sem érzi magát elhanyagoltnak, nem lesznek egymásra féltékenyek.
* Fontos a rendszeresség. Sok férfi azért vonakodik a gyerekneveléstől, mert azt hiszi, neki mindig valami különlegeset kell csinálni. Értésére
kell adni: nincs annál fontosabb, minthogy a gyerekkel, gyerekekkel rendszeresen együtt legyen. Ha naponta fél órát csak vele, velük foglalkozik, nagyot tett.
* Ne legyen féltékeny. Sok nő fél attól, hogy olyan meghitt lesz apa és gyerek kapcsolata, hogy az anya a háttérbe szorul. Ilyen féltékenységnek azonban nincs értelme. Nem attól lesz valaki rossz anya, hogy a férje jó apa. Ha apa lesz a férjből, a családi viszonyok máshogyan alakulnak. Nemcsak az anya lesz a korlátozó, nevelő és az apa a haver, hanem egyen-
Másodszorra mindig jobb
A szexológusok állítása szerint sok nő csak a második alkalommal jut el az orgazmusig, a nők alig harminc százaléka élvezi az első aktust. Igazi kielégülést többször egymás utáni szex után éreznek. Ám csak minden ötödik férfi képes partnerét ily módon boldoggá tenni. Nem csoda, hogy a nők nemi élete kívánnivalót hagy maga után.
Kutatók három elméletet dolgoztak ki arra vonatkozólag, vajon miért csak másodszorra szoktak kielégülni a nők.
1. Első alkalommal a nők nagyon mélyeket lélegeznek. Következménye: az oxigéntúl-tengéstől nem tudnak olyan intenzív érzelmeket átélni.
2. Az első aktus alkalmával a férfiak sokkal vadabbak. Főként, ha előzőleg hosszabb kihagyás volt a szexuális életükben. Ilyenkor nehezebben tudják magukat visszafogni. Következmény: a nő lemarad, úgy érzi, csak eszköz a cél elérése érdekében.
3. A méh összehúzódása szabályozza az orgazmust. Második szeretkezésnél sokkal intenzívebb a méhösszehúzódás.
A FCftFIC
A DÖNT€S JOGA ... de csak utólag
Csak a legelvakultabb férfiak vallják manapság, hogy az erő-sebb nem uralja a világot. Lehet, hogy a Biztonsági Tanács és a NATO a férfiak modern kori ólomkatona-játéka maradt, de a hétköznapi férfi - és ugye belőlük van több a világon - már beletörődött a megváltoztathatat-lanba. Úgy engedik ki a nők jelenlétében a gyeplőt a kezükből, hogy szinte észre sem veszik. Ha igen, akkor is csak utólag.
* A nő rendezi be a lakást, a férfi csak bólint mindenre.
* Csak oda és akkor megy a család szabadságra, ahová és amikor a feleség szeretné.
* A férfiak kétharmada azt a ruhát vagy nyakkendőt veszi fel, melyet az asszony kikészít neki.
* A bankszámlával rendelkező családok kétharmadánál az
asszonynak is van saját számlája vagy rendelkezhet a családi betét felett.
* Az apa szeretné, ha a trónörökös az ő nevét kapná, de kénytelen tudomásul venni, hogy a kicsi Kornél, Koppány vagy Bénító lett.
* Sok családban azért van két tévékészülék, hogy egy eldugott sarokban a férj is nyugodtan nézhesse a meccset.
* Az apa a lány lovagját kellemetlen, nyegle kamasznak tartja, az anya szerint viszont kedves és udvarias. Nem vitás, hogy ezek után a fiú egyre gyakrabban fog megjelenni.
* A férfi meg akarja hívni az anyját, de a feleség tiltakozik. Két nappal később aztán elutaznak, hogy közösen keressék fel az asszony szüleit.
POTENCIÁNOVELES TERMÉSZETESEN
Mindenre van gyógyír. Természetesen a természetben. Vajon mivel lehet fokozni a potenciát?
OSZTRIGA: Valóságos fehérjebomba. Fokozza a nemi vágyat. Az enyhén alkoholos italok - mint például a pezsgő - tovább fokozzák a hatását.
ALKOHOL: Kis mértékben, egy-két pohár bor fokozza a hölgyek libidóját. A férfiak viszont jobban teszik, ha vigyáznak, mert néhány pohárral több erősen lecsökkenti a szexuális teljesítményt.
BAZSALIKOM: Illóolaj formájában izgatja a húgycsövet, így önmagában már enyhe erekciót idéz elő.
TOJÁS: Fő alkotója a koleszterin, a szexuális hormon alapja.
1996. augusztus 23.
KANIZSA - \'TUhc eteié kS6kc&
21
BETEG, DE HÁNYSZOR
A gyerekeknél gyakran jelentkező fertőzéses betegségek viszonylag nagy száma, bármilyen ijesztő is, bizonyos mértékig normális. Egy nemrégiben megjelent orvosi tanulmány összefoglalta, hány fertőzéses megbetegedés lehet ártalmatlan a gyerek egészségére. Alacsony fertőzésveszélynek kitett, egyedüli, kevés kapcsolattal rendelkező gyermek, ha hatévesnél fiatalabb, hat-nyolc esetben, ha nagy családban él, vagy bölcsődés, tizenkét -tő-tizenhat esetben. Óvodás korú gyermek évente tizen-két-tizenhat vírusos és hatnyolc bakteriális fertőzéses megbetegedésen eshet át normális esetben. Iskolás korban hat-nyolc ezen esetek száma. Csak abban az esetben kell immunrendszeri problémát sejteni, s alapos orvosi vizsgálatot kérni, ha gyermek ennél gyakrabban beteg.
HERVADT VIRÁGOK
Két dolog van, amiért egy nő akár a pokolba is elmenne, az egyik, hogy ne legyen gyereke, ha nem akarja, a másik, hogy legyen, amikor akarja. Nem ritkaság, hogy egy nő mindkét érzést átéli. Aki fiatalon mindenáron igyekezett megszabadulni nemkívánt terhességétől, az szinte semmilyen áldozattól nem riad vissza, hogy néhány év elteltével gyermeknek adjon életet. A fogamzásképtelen nők tizenkét százaléka tizennyolc éves kora előtt egyszer már átesett terhességmegszakításon. Hazánkban egy tízéves periódust figyelembe véve ötvenhétezer művi vetélésen átesett nő vált meddővé, és ebből huszonegyezernek kürtel-záródás miatt semmi esélye a teherbeesésre. A számok azt mutatják, olcsóbb mindenképpen a nemkívánt terhességet megelőzni, mint azt megszakítani. A lombikbébi program pedig mindenképpen nagyobb terhet ró a társadalomra, mint ha nagyobb lenne a fogamzásgátló tabletták támogatottsága. Amióta közel ezer forintba kerülnek a jóminőségű fogamzásgátló tabletták, egyre kevesebben választják ezt a védekezési módot. Tavaly száztizenkétezer szülésre kilencven-kétezer terhességmegszakítás jutott, s a magzatukat elvetetők tíz százaléka volt tizennégy-tizenhat éves.
MOSÓ MflSíl
miincsíii
Bármilyen hihetetlen, a mosott ruha is lehet piszkos, ha nem a megfelelő hőmérsékleten és nem a megfelelő mosószerrel végezzük a munkálatokat. Legalább hatvan fokos mosási hő szükséges a frottírnak, a pamutnak, a lennek és a viszkóznak. Negyven fok szükséges a poliésztereknek, a poliamidoknak, a poliakriloknak és a kötött pamuttextíliáknak. Harminc fokot igényelnek a selymek és a gyapjúk. Alacsony hőmérsékleten nem szabad a mosószerrel spórolni, mert ebben az esetben csak a mosószer tisztító hatására kell bíznunk a tisztulást. Sokan spórolásból mosnak alacsonyabb hőmérsékleten, mint azt a ruha megkívánná, nem gondolnak arra, hogy a kétszeri mosás többe kerül, mint ha egyszer mostak volna az előírásoknak megfele-
lően. A legtöbb ruhán található textil-KRESZ, amiből a háziasszony megtudhatja, miként tisztíthatja ki a ruhát. Nem véletlenül varrják bele - ha belevarrják! - a gyártók. A ruhák csak akkor lesznek tiszták, ha a mosóvíz eléri a megfelelő hőmérsékletet. Egy jó mosópor -értsd bevezetés alatt álló márka - kiviszi az ágyneműből, a törülközőkből, az asztalterítőkből a legmakacsabb foltokat is. Hatvan fokos mosásnál tanácsos a mosóporhoz por alakú fehérítőt is adagolni. Ha beteg van a családban, semmiképpen ne spóroljon a mosóporral. A baktériumok, a gombák a vírusok elpusztítására használjon főző-programot. Még biztosabb, ha ezeket a textíliákat mosás előtt fertőtlenítős vízben áztatjuk.
PRAKTIKUS TANÁCSOK
* Száraz zsemlét vagy kiflit felfrissíthetünk, ha egy pillanatra hideg vízhe mártjuk és forró sütőben pár percig sütjük.
* Ha a leveshús kemény, tálalás i liíti fél órával szeleteljük fel és fedő alatt pároljuk.
* A tálfőzött fondant, amely már keverés előtt kristályos, víz hozzáadásával teljesen Felolvasztjuk és újra-főzzük.
* Megszáradt kalácsból, kifliből kiflifelfújtat vagy máglyarakást készíthetünk.
* A tekozmált mártást, húst, főzeléket vagy lekvárt ontsuk más edénybe, a lábast jót súroljuk ki és úgy főzzük tovább.
* Ha nagyon zavaros lesz a hús- vagy csontleves, egy tojásfehérjét egy kanál vízzel gyenge habbá verünk, és azt a levesbe öntjük. Addig forraljuk, amíg a tojásfehérje ineglúrúsodik és a zavarosságot magába veszi (5-10 perc). Utána sűrű szilán leszűrjük, szép tiszta levest kapunk.
DALMÁT PAPRIKA
Hozzávalók: 1 kg húsos zöldpaprika, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 2 dl vörösbor, só, törött bors. Megtisztítjuk a hagymái, a zöldpaprikát és egyforma nagyságú kockákra vágjuk. Az olajon ívdú\' alatt üvegesre pároljuk a hagymát, hozzáadjuk: a paprikát, megsózzuk, megborsozzuk, és a borral felöntve puhára pároljuk. Tálalás előtt zsírjára sütjük. Sült húsok és halak kitűnő körítése.
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, í dl tejföl, 1 kisk.in.il olaj, 2 dkg vaj, 10 dkg reszelt sajt, só, reszelt szerecsendió. A paradicsomokat félbevágjuk, és vágott felükkel felfelé kiolajozott tepsibe egymás mellé rakjuk. Mindegyiket megsózzuk, meghintjük kevés szerecsendióval, rárakunk l-l kanálku tejfölt, és erre kis halmokban a reszelt sajtot. Tetejére borsónyi vajat rakunk, és sütőben megsütjük. Körítésnek is adhatjuk.
PADLIZSÁN KIRÁNTVA
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 1 egész tojás, S dkg liszt, 10 dkg morzsa, 10 dkg olaj, só.
A padlizsánt külső héjától megisztítjuk, hosszában 1/2
ZOLD-ETELEK
cm-es szeletekre vágjuk és gyengén megsózzuk. A nedvességet leitatva róla lisztbe, felvert tojásba, morzsába mártjuk és zsírban mindkét oldalát pírosra sütjük. (Ize a rántott tialra emlékeztet.) Készíthetjük sűrű palacsinta-tésztába mártva és úgy kisütve
SONKÁS SPÁRGA
Hozzávalók: 30 dkg sonka, 1/2 kg spárga, 3 dkg vaj, 2 dkg liszt, 1 dl tejföl, só, csipet cukor, 5 dkg reszelt sajt. A megtisztított, 2 cm hosszúra vágott spárgát sós, enyhén cukros vízben megfőzzük, a vajból a liszttel nagyon világos rántást készítünk. Felengedjük kevés spárga-főzó\'víz-zel, sűrű mártássá forraljuk és hozzáadjuk a leszűrt spárgát. A tűzről levéve hozzákeverjük a tejfölt. Kivajazott tűzálló tálat kibélelünk a son-kaszelctck Felével, rásínűtjuk a spárgát, befedjük a maradék sonkaszeletekkel, és a tetejét reszelt sajttal meghintjük. Csak annyi időre tesszük a forró sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon a tetejére.
DZSUVECS
Hozzávalók: 75 dkg paradicsom, 50 dkg zöldpaprika, 1 fej vöröshagyma, 2 dl nyers
rizs, 4 szelet sertéstarja, 1 evőkanál zsír, 4 dl tejföl, só.
A paradicsomot, a zöldpaprikát meg a hagymát karikára vágjuk, a rizst megmossuk, de nem főzzük meg. Zsírral kikenünk egy mély, tűzálló tálat, és a következő sorrendben rakjuk bele a hozzávalókat: hagyma, paradicsom, rizs, paprika, hús, paprika, rísz, paradicsom, (A sorrendet »< tévesszük el, mert csak így puhulnak meg az alapanyagok.) A közöket sózzuk. Végül az egészet le-öntjük tejföllel, és a tálat lefedve a sütőben egy óra hosszat sütjük. Végül a fedőt levéve róla megpirítjuk a tetejét.
ZÖLDBAB FEHÉRMÁRTÁSBAN
Hozzávalók: 1 kg fehér vajhab, 3 dkg vajhói 2 dkg liszttel, 2 dl tejjel készült híg fe-hermártás, í egész tojás, } ál tejföl, só.
A gyenge hahót megtisztítjuk, egészben hagyjuk, forró, sós vízben megfőzzük. A fehérmártáshoz hozzáadunk egy tojást, 1 dl tejfölt. Zsírozott, tűzálló tálban a hahót a mártással soronként lerakjuk, tetejére mártást öntünk, és sütőben pirosra sütjük.
22
( KANIZSA - 1d4Hö9ats4, ~"J
1996. augusztus 23.
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
lapítva:
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kitudunk.
A KANIZ6A ÚJÓÁG KFT.
újságok • szórólapok • névjegykártyák • nyomtatványok • könyvek # meghívók és minden egyéb nyomdai munka szedését, tördelését valamint nyomdai kivitelezését
OLCSÓ ÁR, MEGBÍZHATÓ MINŐSÉG!
LAPOSTETŐ-SZIGETELÉS
leinformálható referenciákkal, szaktanácsadással
Tetőfedés, bádogos munkák, épületfelújítás, korszerűsítés.
TERVEZÉSTŐL AZ ÁTADÁSIG!
Pluszt adunk önnek: garancia, minőség, kedvező ári
Tel.: 93/310-796, 60/399-651 Nagykanizsa, Deák tér 2.
NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG
iTION (
INFORMÁCIÓ még ma...
1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 2. II. em. Postadm: 1519 Budapest, Pf.: 248 Telefon: 250-0020,250-0311 Telefax: 185-1268
a holnap
CGMUTRTÓ
>9RtaasfinBosfissoeomsi9(tBMCcfi))Ss^^
LEGYEN A PARTNERÜNK!
VÁLLALJUK:
társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését adóbevallásának elkészítését,
adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
vállalkozásszervezési, szoftverkészítést szaktanácsadást oktatási, piackutatási, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel/fax: (93)310-461 Westel: (60) 399-196
1996. augusztus 23.
KANIZSA - Sfeont
21
Sporthétvége
SZOMBAT
Egyéb. XX. Olaj Kupa nemzetközi lövészverseny (csapat és egyéni). Városi lőtér, 9.00.
VASÁRNAP
Labdarúgás. NB II.: Olajbányász-Balatonfüred SC, Olajbányász pálya, 17.00. Megyei: Kiskanizsa-Bagod, Kis-kanizsa, 10.45. Zalaszentba-lázs-MÁV NTE, Zalaszentba-lázs, 16.30. Pacsa-Miklósfa, Pacsa, 16.30.
Természetjárás. Az Olajipari TBE túrája a vasvörösvári kastélyhoz. Indulás: Kögáz parkoló, 6.30. Gyalogtúra: Grobpetersdorf-Roterturm-Un-terwart. Táv: 13 km. Visszaérkezés: 19.00. Részvételi díj: 650, illetve 500 forint.
HÉTFŐ
Labdarúgás. Városi kispályás (II. osztály), Mindenki Sportpályája, 17.15.
KEDD
Labdarúgás. Városi kispályás (I. osztály, 6 mérkőzés), Mindenki Sportpályája, 17.15.
Kispályás foci Galambokon
Nagyszabású, jól előkészített és rendezett kispályás labdarúgótornára került sor Galambokon, ahol női és férfi csapatok versengtek.
A nőknél a tornagyőzelmet Zalaszentjakab szerezte meg Murakeresztúr és Gara-bonc előtt, míg a férfiaknál a legjobbnak a Police SE bizonyult Zalaszabar és a Csillag presszó előtt.
Legjobb kapusok: Bajnáti Bernadett (Murakeresztúr), és Horváth István (Police). Gólkirály: Bogdán Gyöngyi (Zalaszentjakab és Mózes Róbert (Police). Legjobb mezőnyjátékos: Béda Beáta (Galambok) és Takács Béla (Zalaszabar).
A MAV NTE női kosárlabdacsapata évek óta a sportág élvonalának B-csoportjában szerepel. Korábban kétszer is közel kerültek az igazi minőséget jelentő A-csoportos szerepléshez, de azt mégsem sikerült kiharcolni. Az elmúlt évben aztán oly nehéz lett a helyzet, hogy a szakvezetés csupán a további B-csoportos szereplést tűzte ki feladatul.
A szűkös csapat hozta a tervet. Nem voltak kiesési gondok, az alsóházbeliek sokkal gyengébbnek bizonyultak. Végül is meglett az B-csoportban a nyolcadik hely, de már akkor úgy vélekedett Vág völgyi Tamás, a vasutasok edzője, hogy a langyos víz nem tartható.
Nos, a mai helyzet alapján az látható, hogy valami nagy változás előtt áll a kanizsai szakág, hiszen alaposan megerősödött a kanizsai együttes.
- Itt az utolsó lehetőség az előrelépésre. Ugyanis a bajnoki rendszer, a csapatok számának változása miatt ebben a bajnoki évben meglehet az A-csoport. Később ezért igen nehéz lesz harcba indulni. Éppen ezért nagyon össze kell szedni magunkat, már ha akarunk valamit. Nos, mi akarunk - kezdte V\'ág-völgyi Tamás, a MÁV NTE edzője.
A régi kerettagok közül Pintér Ágnes átigazolt az Államigazgatási Főiskola B-csoportos
KOSARAS TERVEK
csapatához. Vágvölgyi Viktória megkezdi főiskolai tanulmányait Egerszegen, aki a Zala Volán A-csoportos csapatához került.
- Nagy örömmel számolhatok be arról, hogy visszatértek a kismamák. Nevezetesen Lackner Henrietta és Bonyai Anita, akik ugyan a szülés miatt egy kis időt kihagytak, de nagy erősségei lehetnek az alakuló új csapatnak. Csakúgy a Zalaegerszegről érkező Zsolnay Judit. Brand Andrea, és a szabadúszó Gellérné Gulyás Ildikó, az egykori BSE válogatott játékosa, továbbá Rébai Dóra, aki a Mecsek-aljáról érkezett a feloszlott PEAC csapatától. Mindezek jelzik, hogy egy remek csapat van kialakulóban, a játékosállomány alkalmas a nagy feladat végrehajtására - említette az edző.
Nos, a személyi feltételek rendkívül kedvezőek. Már csak az kell, hogy a klub is rendelkezzen olyan háttérrel, ami a csapatot hozzásegíti az NB l-es
élvonalhoz. A helyzet ma eléggé siralmas a MÁV NTE háza táján, az anyagiak hiánycikkek, vagyis e tekintetben bőven van feladat a vasutasoknál. Mindenesetre ezt a mai lehetőséget a kanizsai minőségi sport javára kamatoztatni kellene.
- Úgy ítélem meg, hogy a közelgő bajnokságra egy ütőképes csapat kialakítható. Jó adottságú, rutinos játékosokkal rendelkezünk, akik képesek a magasszintű munkára, eredményre. Szerintem szakmailag nem lehet különösebb gond s ha megtudjuk tartani ezt az állományt, akkor tényleg meglesz a korszakos váltás, már ami az igazi minőséget jelenti. Abban is bízom, hogy kialakul az a szponzori kör. meglesz az a támogatottság, ami elősegítheti azt, hogy a kanizsai kosársport újra bekerüljön a szakág legjobbjainak társaságába - han-goztatta Vágvölgyi Tamás.
Balogh Antal
XX. OLAJ KUPA LÖVÉSZETBEN
A MOL kulturális és sportnapok rendezvénysorozata keretében a városi lőtéren rendezik meg a huszadik alkalommal sorra kerülő Olaj Kupa lövészversenyt. Az olajos kispuskázók nemzetközi versenyét holnap (szombaton) bonyolítják, amelyen huszonhárom csapat verseng, köztük szlovén és román olajosok.
A kupaversenyt a MOL Rt., MOL Bányász Szakszervezet, Kőolajfeldolgozási és Kereskedelmi Szakszervezeti Szövetség,
HORVÁTH DOBOGÓN
Hatodik alkalommal rendezték meg Ajkán a meghívásos Ajka Kupa nyílt versenyt, amelyen a kanizsai színeket a legsikeresebben Horváth Péter, a Tungsram SE FIDE mestere képviselte.
A kupaversenyen Horváth Péter végig nagy küzdelmet folytatott, aki végül is a győztestől fél ponttal lemaradva szerezte meg a holtversenyei másodikharmadik helyet.
DKG-EAST Rt. bányász szakszervezeti alapszervezete és a DKG-EAST lövészklub közös szervezésében rendezik meg.
- Huszonegy évvel ezelőtt a kanizsai gépgyáriak kezdeményezésére vállalta fel az akkori OKGT Szakszervezeti Trösztbizottság a lövészversenyt. Az elsőt Zalaegerszegen tartották, mivel akkor ott volt megfelelő a versenyfeltétel. Egy évvel később aztán beindult a kupaversenysorozat, amelyben a gépgyáriak mindig is jeleskedtek, többszörös kupagyőztesek. Az. elmúlt évben végleg elvitték a kupát, így most, az idei lövészkupán már az új vándorserlegért is folyik a versengés - kezdte Czifra Sándor, a MOL Bányász Szakszervezet alelnöke, a kupabizottság titkára, majd így folytatta: - A kanizsai házigazdák joggal kapták meg a huszadik kupaverseny rendezési jogát, ahol kitűnő a hozzáállás,
szervezés és nagyszerű az eredményesség. A tapasztalatok kedvezőek és biztos vagyok abban, hogy holnap a tizenegy női és a tizenkét férfi csapat nívós versengést folytat az ideális feltételt biztosító városi lőtéren.
A kupaverseny ünnepélyes megnyitóját 8.45 órakor tartják a lőtéren, ahol 9 órakor kezdődnek el az egyéni és csapatversenyek. A nők fekvő, míg a férfiak mind a három testhelyzetben (fekvő, álló, térdelő) versenyeznek.
Az összesített pontversenyben győztes csapat elnyeri a MOL Bányász Szakszervezet által alapított új, díszes vándorserleget. Díjazzák a dobogón végzett női és férfi csapatokat, valamint az egyéni versenyben 1-3. helyen végzett kispuskásokat a délután három órakor tartandó ünnepélyes eredményhirdetés során.
A huszadik kupaverseny a hagyományos lövészbállal zárul, amelyet az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban rendeznek^_
B.A.
24 KANIZSA - Sfu»u 1996. auguszl 23.
ELNÖKSÉGI ULES AZ OLAJNÁL
Az Olajbányász SE elnöksége az Olajbányász klubteremben tartotta soron következő ülését, amelyen Baranyai István, az SE elnöke számolt be az utóbbi ülés óta végzett munkáról.
Az elnökség kiemelt témaként a labdarúgó szakosztály helyzetével foglalkozott. Ennek során Farkas Zoltán szakosztályigazgató adott részletes tájékoztatót, majd Madár Gábor, az olajosok új szakvezetője szólt a bajnoki előkészületekről, a csapatról, a jövőről, a gárda előtt álló legfontosabb feladatokról.
A vitában részt vett dr.
Fenyves János, Szálai Géza, Györkös Lajos, Horváth Sándor, Simon Imre, Pátkai József, Baranyai István, akik a következő főbb kérdésekkel foglalkoztak; az egyesület anyagi szegénysége, Önkormányzat szerepe és felelőssége, szűkös játékosállomány, szponzori kör bővítése, baráti kör megszervezése, utánpótlás-nevelés az ifjúsági és serdülő korosztályban, s annak bővített bajnoki rendszere, reklám- és marketingtevékenység fokozása, csatárgondok, sportsajtó szerepe, sajtótájékoztatók megszervezése.
Az egyesület elnöksége az
első-hatodik helyek valamelyikének a megszerzését határozta meg, ami reális cél, s ehhez igazította az anyagi ösztönzési rendszert. Az olajosoknál az természetes, hogy a piros-kékek egy év múlva az új-rendszerű NB II-ben, az egycsoportos második vonalban rajtoljanak.
- Hallatlanul nehéz, válságos az egyesület anyagi helyzete. Az NB II-ben szereplő\' csapat mellett négy utánpótlás csapattal kell szerepelni, s ma még nincs meg ennek a pénzügyi feltétele - kesergett az SE elnöke._
B. A.
EREDMÉNYEK UTAN ÉS ELŐTT PACSÁN
Negyedik éve edzőtáboroznak a MÁV NTE vívói Pacsán kiváló környezetben, nagyszerű feltételek mellett. A versenyévad június 30-ával zárult. A Magyar Vívó Szövetség közzétette az egyéni minősítéseket. A bajnoki pontokat külön-külön kellett szerezni az egyes korosztályokban. (Az azonos pontszámot szerzők rangszáma megegyezik.) A magyar ranglistán a következő helyezéseket érték el a MÁV NTE vívói:
Férfi tőr - felnőtt: 18. Szmo-dics Zoltán (felnőtt I. o., a legjobb vidéki). 21. Pataki Zoltán (felnőtt I. o.). 31. Tizedes Balázs. 37. Horváth József. Junior: 15. Szmodics Zoltán (I. o.) 26. Tizedes Balázs. 30. Bagonyai László. 30. Horváth József. Ka-dett: 7. Szmodics Zoltán (I. o.). 13. Tizedes Balázs. 26. Horváth József. 42. Bagonyai László. Serdülő: 31. Bagonyai László. 33. Krisztián Milán. Újonc: 25. Bartha Tamás. 28. Miatta Attila. Gyermek: 26. Bartha Tamás. 28. Bartha Péter. 31. Krisztián Milán. 31. Miatta Attila.
Kard - újonc: 32. Koros András..
Női tőr - felnőtt: 36. Vukman Kornélia. 42. Dani Diána. 43. Sajni Mariann. Kadett: 48. Sajni
Mariann. Serdülő: 26. Dani Diána. 27. Sajni Mariann. 28. Balogh Viktória. Újonc: 33. Dani Diána. 34. Piecs Adrienn. 34. Takács Linda. Gyermek: 25. Dani Diána. 32. Takács Linda.
A MÁV NTE vívó szakosztályának I. osztályú csapatai: Felnőtt kard, felnőtt férfi tőr, junior férfi tőr, kadett férfi tőr, serdülő férfi tőr, junior kard.
Nagyszerű a lista. A szakosztály történetében még sohasem volt egyszerre két I. osztályú felnőtt versenyző. A ranglistát a pacsai edzőtáborban ismerték meg a vívók. Ez újabb lendületet adott az edzőtábor eredményes munkájához. Kiss György vezetőedző ehhez is mérte a terhelést. A MÁV NTE edzőtáborának híre van. Velük dolgozott Szirák Margit, a Szeged versenyzője, a magyar ranglista 32. helyezettje. Gyulát ketten képviselték. Csíki Dávid (a gyermekranglista 20. helyezettje) kicsit fárasztónak találta a munkát. Kiemelte, hogy sokat lehet mozogni. Mindent jónak tartott, „még a ház is szép" - mondta. (Ez Pacsának szólt.) Friedrich Áron (a gyermekranglista 2. helyezettje) szintén Gyuláról jött. „Meghívtak nagykanizsai vívótársaim, és eljöttem. Jó a tábor, sokat le-
het tanulni, erősödni. Új dolgokat is tanultam itt. A szakmai foglalkozások differenciáltak voltak. A „menők" technikailag többet kaptak, a kisebbeknél a fizikai erősítésen volt elsősorban a hangsúly. A napi 2-3 órás ví-vási lehetőség sok-sok edzést „pótolt". A rendkívül fegyelmezett tábor közösségileg is sokat erősödött. Jó alapot nyújtott a 30 főnek a következő versenyévadra. Kalamár Zsófia nem régóta vív, ez az első edzőtáborozása. „Jó szórakozásnak is tartom a tábort. Szakmai szempontból is nagyon jó, mert sokat tanulok."
- Volt-e meglepő a pacsai napokban?
- Akikkel együtt vagyok, nagy részüket ismertem, s tudtam, éreztem a követelményeket, ezt vártam. Jövőre is eljövök, ha lehet. Minden tetszett.
A szülők, a MÁV NTE, a Vi-vere alapítvány ismét biztosította azokat a feltételeket, amelyek alapját jelenthetik az eredményes vívásnak. Ezután már a versenyzőkön és az edzőkön a sor a még nagyobb feladatokra. Újra kezdődhet a pontszerzés szeptemberben.
Horváth György
Győzelemmel rajtoltak fiatalok
a
A labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában szereplő Olajbányász ifjúsági csapatai is megkezdték az új bajnoki évadot. Mind a Vlaszák, mind a Czebei csapat győzelemmel mutatkozott be.
Az A-csapat 7:0 (4:0) arányú győzelemmel kezdte az idényt a paksiak ellen. Gól: Fehér, Korpics és Hos-tyánszki 2-2, Lukács.
- Az elmúlt bajnokságban ötödik atomosok ezúttal négy amatőr felnőtt játékossal megerősítve játszottak ellenünk, de a mi csapatunk nagyszerű és eredményes játékkal aratott fölényes győzelmet, ősszel sajnos nem számíthatok Horváth Gábor kapusra könyöksérülés miatt, Balogh Attila középpályásra és a derékhántalmakkal bajlódó Boa Leventére, de így is dobogóra várom a fiúkat - magyarázta Vlaszák Géza edző.
A B-csapat ugyancsak gólokban gazdag találkozóval indította az új bajnoki évet, amely a vendég paksiakat 8:2 (2:1) arányban győzte le. Különösen Csizmadia volt elemében, aki négy gólt szerzett, míg Pápai és Sza-kály két-két találatot ért el.
- Az első félidő után nagyot javult a csapat, amely minden tekintetben a vendégek fölé nőtt és ilyen különbséggel is rászolgált a győzelemre - értékelt Czebei Tibor, a B-csapat edzője.
Az olajos-fiatalok az őszi idényben a következő időpontban lesznek pályaválasztók:
Augusztus 31-én: Olajbányász-Tatabánya (13 óra A-csapat, 11 óra B-csapat kezdési idő).
Szeptember 14.: Olajbányász-Százhalombatta, 12, illetve 10 óra.
Szeptember 28.: Olajbányász-Soproni LC, 12, illetve 10 óra.
Október 12.: Olajbányász-Jutas Veszprém, 13, illetve 11 óra:
Október 26.: Olajbányász-Siófoki Bányász, 13, illetve 11 óra.
November 9.: Olajbá-nyász-BKV Előre, 13, illetve 11 óra.
1996. augusztus 23.
.L
KANIZSA - Sfi<»u
25
Egy hónap múlva kezdődik a bajnokság a kézilabda NB I B-ben, melynek Nyugati csoportjában folytatja szereplését az elmúlt bajnokságban gyengén szerepelt Olajbányász női együttese.
- A bajnoki évre való felkészülést tíz nappal ezelőtt kezdtük meg Varga József edző irányításával. Az alapozás színtere az Olajbányász sporttelep, szabadtéren és teremben egyaránt. Sajnos, továbbra is szűkös a keret, ráadásul újabb nagy feladatot jelent, hogy be kell kapcsolódnunk az NB-s ifjúsági bajnokságba is. Most már nem lehet pénzbeli megváltást eszközölni, s ez szakmailag jó, de a pénztárca nagyon vékony. Az. ificsapat pedig sokba kerül, és ennek fedezete ma még nincs meg - kezdte Pátkai József, az olajos kézilabdázók szakosztályvezetője.
Az elmúlt évben szerepelt kerettagok közül Gombor Ágnes külföldön szeretné folytatni a játékot, aki a horvát Csáktornya csapatához tart. A tárgyalások megkezdődtek a két klub között is, de a legfrisebb hír szerint a horvátok a jelenlegi árat túl magasnak tartják. Buza Anikó ügyében viszont megállapodtak, hogy a gólerős játékos még egy évet a fonyódi csapatban tölt el kölcsönjátékosként. Szerdahelyi Kinga a hírek szerint Keszthelyen folytatja, míg Fodor visz-szament egykori klubjába.
- A bajnoki mezőny ma még nagyon is képlékeny. A győriek visszaléptek, a PEAC-Babits nem indul, s kérdéses az NB I-ből kiesett szekszárdiak helyzete. A változásoknak a Csurgó viszont örül, hiszen a visszalépések miatt továbbra is IVB I B-s lett. Mindenesetre várjuk a bajnoki idényt, s akkor kiderül, hogy kik
MUNKAHOZ LÁTTAK A KÉZILABDÁS LÁNYOK
bü.............íSÍÍSJÍKÍ
alkotják a nyugatit a szakág második vonalában - mondta Pátkai József.
Az olajosoknál nem várható nagy áttörés. Kevés az anyagi háttér, szűkös az állomány. Éppen ezért még további segítséget várnak a rutinos, -meghatározó játékosoktól, köztük Horváthné Juhász Iréntől, Tokorcsi Edittől és örömmel fogadják Szókéné Pintér Jolánt, aki az újabb szülés után az idény második felétől bekapcsolódik a csapatba. Folyamatban van a csurgói Szabó Ágnes átlövő átigazolása, akivel erősödik az Olaj, amelyre valójában ráférne egy kis frissítés. Úgy minőségileg, mint állomá-nyilag.
A szakvezetés a fenti játékosok mellett számít Nagy és Horváth kapusok, Kiss, Szakonyi, László, Vass, Majoros, Tóth, Al-pár mezőnyjátékosokra, akiknek nincs sok idejük a formábahozásra. Bajban is van Varga József, hiszen a kevés játékos miatt a szükséges szakmai munka csak egy részét tudja megvalósítani. Az, hogy ez mire lesz elegendő, az már ősszel kiderül.
Az olajosok korábban a saját nevelésből merítettek. A példák sokaságát a címeres mezben szereplő és az olimpián bronzérmet szerzett Németh Helga, Siti Bea, Mátyás Auguszta is fémjelzi, de aztán nagy űr keletkezett. Ez összefüggött az anyagi feltételekkel, de nemcsak a pénzzel,
RONCSDERBIS FOLYTATÁS
Az országos roncsderbi bajnokság utóbbi, hatodik fordulójában továbbra is a Hotel Car-bona Autósport Galambok kitűnőségei játszották a főszerepet. Ismét folytatódott a hagyomány, újra remekül mentek a galamboki versenyzők, a bajnokságban, kategóriákban magabiztosan vezető galambokiak.
Az Igáiban sorra került bajnoki fordulóban a következő galamboki versenyzők végeztek a dobogón:
Az épített kisgéposztályban a bajnoki futamot Kundra Csaba nyerte a klubtárs Pál József és Kovács László előtt. Nagygép-
osztályban Peresa János végzett az élen Flander Tibor előtt.
Lada géposztályban Sutyor Szabolcs lett a győztes, míg Csonták Csaba a harmadik helyen végzett.
Széria géposztályban a galambokiak kibérelték a dobogót: 1, Törő Zoltán,. 2. Mándli Norbert, 3. Véber Péter. Nagy kategóriában Tóth Ferenc nyerte a bajnoki futamot.
A szuper futam nagy házidöntőt hozott, amelyen ezúttal Peresa János nyerte az aranykoszorút a rivális Tóth Ferenc és Flander Tibor előtt._
B. A.
igaz ebben meghatározó a feltételek rohamos csökkenése volt.
- Korábban gyümölcsöző és eredményes együttműködést valósítottunk meg az iskolákkal, sikerült biztosítani a feltételeket. A pénz viszont elfogyott, a csatornák bedugultak, és rajtunk kívülálló okok miatt nem lehetett folytatni a kedvező hagyományokat. Éveken át száz-száz ezer forintért kiváltottuk az ificsapatot, mert a működésre elfogytak az erőtartalékok. Most nincs tovább, az MKSZ Elnöksége döntött, kötelező szerepeltetni NB-s ifjúsági csapatot, s azt nem lehet kiváltani. Pátkai József szakosztályvezetőnk már régóta sürgette a városi
utánpótláshelyzet javítását, kidolgozott egy olyan koncepciót, amivel a minőség tartható. A feladat, hogy ezt meg kell tölteni tartalommal, valahonnét kell az anyagi eszközöket biztosítani, s ebben elsősorban az önkormányzattól várunk segítséget. Örülök annak, hogy egykori játékosunk, az edzői munkában, nevelésben is jártas Fekete Zoltánné felvállalta az ifjúsági csapatot, aki nagy hasznára lehet az olajos és városi minőségi kézilabdasportnak. Egy biztos, hogy csak összefogással mehetünk előre -hangoztatta Baranyai István, az egyesület elnöke.
_Balogh Antal
ila Volán Utazási Iroda
ÜDÜLÉSEK, VÁROSLÁTOGATÁSOK autóbusszal
GÖRÖGORSZÁG: DIONISOS BEACH aug. 18-szept. 09.
(apartmanos elhelyezés) , 27.500- Ft/fő
OLASZORSZÁG: ROSOLINA MARE-VELENCE (apartmanos elhelyezés) aug. 24-31.
SZLOVÉNIA: KOPER, Hotel Zusterna aug. 24-31.
19.900 - Ft/fő
30.000,- Ft/fő
(szállodai elhelyezés + félpanzió
SZLOVÉNIA: BLED-KOPER-PORTOROZ
(szálloda+félpanzió) szept. 20-22. 11.700,- Ft/fő
SZLOVÁKIA: ZÓLYOM-MAGÁS-TÁTRA-ZSOLNA-PÖSTYÉN (szálloda+félpanzió) szept. 20-22. 6.800 - Ft/fő
OLASZORSZÁG: RÓMA-CAPRI szept. 27-okt. 03.
(szálloda + reggeli) 25.900 - Ft/fő
GÖRÖGORSZÁGI KÖRUTAZÁS okt. 4-10. 36.000,- Ft/fő
AUSZTRIA: BODENI-TÓ okt. 18-20. 14.500 - Ft/fő
Irodáink:
Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. 92/311-330
Nagykanizsa, Ady E. u. 14. 93/311-514
Keszthely, Kossuth L. u. 43. 83/312-733
Hévíz, Deák F. tér 4. 83/340-158
ZALA ^pvOLAN
I
TARTSON HÁT VELÜNK!
26
I
KANIZSA - /tft**
1996. augusztus 25.
LAN-
CSASZI Ingatlanügynökség Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
Nk-tól 10 km-re 106 míves, bevezetett vegyesbolt teljes berendezéssel, rakiárlvelyisegekkel, riasztóval felszerelve eladó. Irányár: 2,5 mR. Kód: 481 (18672 K)
Iharosberényben 140 nm-es 2 szintes, 2+3 félszobás, 9 íves, összkontfortos, garázsos, pincés családi ház 1015 nm-es lelek kel eladó. Irányár: 3,5 niR Kód. 180 <J8674 K). MiirakcreszUtron 100 nnves, üzlet+lakóház, tetótótbeepítósi le helőségget, garázzsal, 540 nm-es telekkel eladó. Irányár: .1,8
niR. Kód: 170 (18675 K)._
Zákányban 97 nm-es, .1 szobás, ó éves, garázsos, pincés, teher mentes családi ház 2800 ntu-es telekkel eladó vagy Nk-i családi házra.scréUíció Irányár: -4.7 mit. Kód: 155. (18676 K) Nagykanizsán a Keled városrészben 1 + 1 félszobás, 42 nm-es, 10. emelelj lakás eladó. Irányít: 1,35 mH. Kőd; 191. (18732 K) Újudvaron 100 nm-es, 2+2 félszobás, egyedi gázfCltéses, gará-zsos, 2 szintes családiház, 700 nm-es telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 4 mR. Kód: 147 (18736K)
Szépet ne ken 150 nm-es, 2+2 félszobás, 2 szintes, 2 fürdőszobás, garázsos, pincés, teraszos, 6 éves családi ház. 900 nni es te lekkel eladó. Irányár: -1.2 mR KAI: 13* (18737 K)
Kískanizsán 160 nm-es. 4 szobás, 2 konyha tél torzos, 2 fürdő szobás, garázsos, pinesés, teraszos, 6 éves családi ház, 900 mii es telekkel eladó. Irányár: 4,2 mH. Kód: 147 (18740 K) Nk-Sáncban 72 nm-es, 2+1 félszobás, egyedi gázfűtéses, étkezős, családi ház., aknás garázzsal, melléképületekkel, zári te rasszal, műhellyel, 2160 nnves leiekkel eladó. Irányár; 5,4 niFr,
Kód: 198.(18923 K)_
Nk-án a K-i v.részben 51 nmes, 1+1 félszobás, 6. emeleti, víz órás, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 1,5 nvR. Hiv. sz.; 314. (18924 K)
Becsehelyen 100 nm-es, 3 szobás, 20 éves, étkezős, telefonos családi ház 100 nm-es pincével, garázzsal, 1600 míves telekkel
eladó. Irányai: 3 nft. Kód: 279.\'t 18\'.>25 K)_
Ottárcon Nto-tól 30 km re, 70 nnves, 2+1 félszobás, fclkonfor-tos családi ház 2700 nm-es telekkel, (égla mellékeltetekkel el-adó. Irányár 350 ell. Köd: 482. (!8929 K)_
Murakereszt úron 100 nm-es, 4 szobás, 2 szintes, erkélyes, 15 éves családi ház 2 garázzsal, nűhellyel, nelléképülelekkel. 1065 nm-es parkosított (ujával, gyümók\'.sfákkal, szólóhigassal ellátott, rendezett telekkel eladó. Irányár: 5,2 niR. Kód; 452.
(18931 K)_
Nk-án a Kakwrélen 2+ 2 félszobás, 100 nm-es, 2 szintes, 2 für dőszobás családi ház garázzsal, pincével, kialakításra váró felső szinttel, 576 nm-es telekkel, melléképülettel eladó. Irányár: 6,5
mR. Kód: 457. (18932 K)_
Gyékényesen a tóhoz közel 100 nnves, 2 szobás, 30 éves családi ház különálló, 40 nm es épületlel, 6000 nmes leiekkel, telek nélkül is eladó. Irányai: I mFt. KM. -163. (18933 K) Hahóion befejezés előtt álló, 80 nm-es, 3 szobás, tetőié rbeépité-scs családi ház 2447 nmes telekkel eladó. Lakhatási engedély még nincs, szoc. pol. támogatás felvehető, Iránvár: 3,8 mR. Kód: 431. (18937 K)_
Nk. Kodály Z. utcában 53 nni-ei ti, kp. fűtéses, vízórás. redőny ö, Kód: 468. (18938 K)
2 szobás, 2 erkélyes, I. emek-lakás eladó. Irányár: 1,7 mFt..
Nk-án a Rózsa utcában 1 + 1 félszobás, kp. fűtéses, 48 nm-es, földszinti lakás vízórával, telienhentesen azonnal bekÖltözlietŐ állapotban eladó. Irányár: 1,55 mFt. Kód: 496. (18939 K) Nk-án a belvároshoz közel 70 nm-es, 2 szobás,!. emeleti, egyedi gázfűtéses, étkezős lakás eladó, Irányár: 3 mR. Kód: 507. (18940 K)__
Kiskanizsán 150 nm-es, 4 szobás, 20 éves, komfortos családi ház 75 nm-es gazdasági épületiéi, 200 nni-es zárt tárolóval, pincével, garázzsal, 2700 nm-es telekkel, parkosított udvarral el-
adó. Irányár: 10 mR. Kód: 509. (18941 K)_
Nk-án 140 nm-es, 5 szobás, 40 éves, 2 szintes családi ház 30 nm-es pincével, közós bejárattal, 120 nm-es leiekké! eladó.
Irányár: 6,8 mFt. Kód: 500. (18942 K)_
Kiskaruzsán 70 nm-es, 2 szobás, 60 éves, komfort nélküli családi ház 900 nnves telekkel, m-l léképületekkel eladó. Irányár: 2 mR. Kód: 508. (18943 K)
Nagyradáti 3 szobás, 100 nm-es, étkezős, hallos, teraszos családi ház 1400 nnves lek\'kkel, melléképdtelekkel eladó. Irányár: 4 mR. Kód; 511. (18944 K)
Csurgón 130 nm-es, 3 szobás, első emeleti, komfortos társasházi lakás, 20 nm-es pincével eladó. Irányár: 2 mFt. Kód: 522 (19023 K)
faluiban 5 szobás, 146 nnves. 5 éves, 2 szintes, anerikai konyhás, 2 fürdőszobás. > garázsos családi ház. terasszal, pincével, 114 nm-es vállalkozásra is alkalmas üzletrésszel, SCO nmes telekkel, tehemrntesen eladó. Iránvár IS mR. Kód: 513 (19024 K)_
Nagykanizsán a Bartók utcában 54 nm-es 2 szobás, egyedi gázfűtéses, 4. emeleti, erkélyes, vlzórás lakás eladó. Irányár: 1.55 mR. Kód: 517. (19025 K)
Nk-n a Zenplén utcában 57 nnves, 2 szobás, 2 erkélyes, 10. emeteti lakás, fizetést kőitnyKéssel, OTP átvállalással is eladó.
Irányár: 1,6 mFt. Kód: 444 (19026 K)_
Zalakaroson a fürdő ntllrtt, 120 nm-es, 6 szobás, 15 éves, 2 szintes, 3 fürdőszobás, családi ház, 40 nm-es garázzsal, 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 8,5 mR. KM: 454 (19027 K) Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es. teljesen felújított, erkélyes, vlzórás, 4, emeleti lakás eladó. Iránvár: 3 mR. Kód:
464 (19028 K)_
Miklósfán 4 szobás, 170 nnves. tetőtérbeépítéses, 2 fürdőszobás, 7 éves, étkezős, családi ház pincével, uíűiellvel, garázzsal, 900 nmes telekkel eladó. Irányár: 5,4 mR. KM: 69. (19029 K) Zalakaroson 110 nnves, 6 szobás, tetőtérbeépítéses, 2 fürdőszobás, 3 erkélyes, étkezős, teraszos, pincés, garázsos, 10 éves családi ház, 618 nm-es parkosított udvarral, kialakult Német, Osztrák vendégkörrel, bebút orozva eladó. Irányár: 11 mFt. Kód: 56
(19030K)_\'
Szepetneken 100 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, 40 éves családi ház, 3960 nm-es leiekkel, garázzsal, melléképülettel eladó. Irányár; 3,2 mR. Köd; 54 (19031 K) Nagykanizsán a Katonaréten 3 szobás, 93 nmes családi házrész, közös udvarral, különálló garázzsal, pintével eladó. Iránvár: 3,7 mR. Kód: 50. (19032 K)
Palinban 100 nm-es, 3+3 félszobás, 6 éves, 2 fürdőszobás, tető-térbeépftéses családi ház garázzsal, pincével, műhellyel. 700 nnves telekkel eladó. Irányát; 9,5 mR. Kód; 46 (19033 K) Szépet neken 104 nm-es, 2+1 félszobás, 9 éves családi ház, befejezetlen tetőténei, 1080 nnves telekkel eladó, irányár; 4.5 mR. Kód: 45. (19034 K)
Nk-n a Kodály utcai 10 emeletesben 2 szobás, 59 nmes lakás eladó vagy nagyobbra cserélhető. Iránvár: 1,7 mR. Kód: 27 (19035 K)
Nk-n a Zemplén utcában 10 emeletes épületben I + I télszobás, 42 nnves, 6, emeleti lakás eladó vagy nagyobb lakásra cserélne -tő, 4 cneletes épületben. Irányár 1.5 niR. Kód: 21 (19036 K)
Nk-n a Kazanlak krt-on 64 nm-es, 2+1 félszobás, 4. enrleb la-
kás eladó, irányár: 2,1 mR Kód: 18 (19037 K)_
Nk-n a belvárosban 52 nmes, 1 +1 félszobás, egyedi gázfűtéses, garázsos, üzlethelyiségnek kialakítható lakás eladó. Irányár; 1,8
mR. Kód: 15 (19038 K)_
Nk-n a Csokonai utcában 47 nmes, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, 3. emeleti lakás eladó vagy nagyobb, egyedi fűtéses lakásra cserélhető, ráfizetéssel. Irányár: 2 mR. Kód": 10. (19039 K) Nagykanizsán 198 nmes, 3 szintes, 5 .szobás, 2 fürdőszobás, teraszos, erkélyes, garázsos, pincés, telefonos, 5 éves családi ház, 720 nnves telekkel csendes ívelvén eladó. Irányai\'; 15 mR. Kód: 81 (19040 K)_
Csurgón 88 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, garázsos, teraszos, családi ház melléképülettel, 1440 nnves telekkel, buszmegállóhoz közel, eladó. Irányár: 2 mR. Kód: 76 (19041 K) Nk-n a belvárosban 5 szobás, 150 nm-es családi ház, 2 különálló lakrésszel, 40 nm-es utcafronti üzlettel, pincével, garázzsal, 660 nm-es telekkel eladó. Irányár; 12 mR. Kód:
75 (19042 K)_
Palinban 150 nmes, 3+3 félszobás, tetótérbeépltéses, 2 fürdőszobás, garázsos családi ház 1074 nm-es leiekkel, mellék eprietekkel eladó. Irányár: 8 mR Kőd: 73. (19043 K)
Vonyarcvashegyen 42 nnves, 1 szobás komfortos, 2 teraszos nyaraló, víztől 200 m-re, 250 nnves telekkel eladó. Irányár: 3,9 mR. Kód: 59. (19044 K)_\'
Nk-n a belvárosban 74 nmes 3 szobás, egyedi gázfűtéses, 7 éves. étkezős, pincés, erkélyes lakás, eladó. Irányár: 4,3 mR. Köd: 12u ir»H5 K;__
Bagolán 2 szintes, 136 nm-es, 5 szobás, 2 fürdőszobás, aknás garázsos, telefonos családi ház, 600 nnves telekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Kód: 165(19046 K)__
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. TeU 93/313-371
Miklósíán másfél szobás, fürdőszobás, külön WC-vel, főzőfül-kével és étkezővel ellátott ház eladó. Az ingatlanhoz 900 n-öl terület tartozik 40 db gesztenyefával. Azingatlanon két nt-llék épület és egy fedett pilienó van. Irányár. 3 mFt. (18709 K) Csapj hegyen 400 n.öl zártkerti ingatlan 200 tőke nenes szőlővel gytlmöksfákkal és kb. 100 db fenyővel eladó. Az ingatlanon
lakható pince van. Irányár: 300 eR. (14856 K)_
Nk-án Csengery utcában 3 és fél szobás 2 fürdőszobás, felújított családi ház egyedi fűtéssel eladó. Az udvaron tégla garázs, az alapterület 110 nm (a házé) A tetőtér beépíthető. Irányár: 5
MFt. (14859 K)_
Somogycsicsőn (Nagykanizsától 25 knvre) 1,5 szobás, fürdőszobás, előszobás, előteraszos családi ház, gazdasági épületekkel eladó. Irányár; 1,4 mFt. (18710 K)
Balatonmagyaródon 2.5 szobás, konyhás ház eladó. Fürdőszoba hely kialakítva. Zuhanyozási lelietőség van. Külön WC lielyi-ség, derítővel, A csatornázás 1996. évre tervezve. A házhoz kb. 800 nm terület (udvar, kert) tartozik. Iránvár: 25 MR. (14861
K>_\\_\'
Zalakaros Felsőhegyen kb. 200 n.öl szőlő téliesített Dombóvári faházzal (30 nnves) eladó, A házon nyitott terasz, két hálöfiilke. főzŐfUlke és tusoló van. A terasz mellett kiilön tároló van. Irányár: 1,7 MR. (11862 K)_
Nk-Szabadhegyen kb. 500 n-öl tetekkitflnö helyen, romos épít
lettel eladó. Irányár: 850eFt. (18712 K)_
Vajda-Cserfőn 700 n-öl ingatlan pincével együtt eladó. Az ingatlan két tagból áll, melyben 300 n-Öl szőlő, gyümölcsfákkal van telepítve. A pincén három helyiség, mely bői a présház és a szoba cementlapos. A gazdaság kitűnői en gondozott, igen jó állapotban van. A pincéhez portalanított tit vezet, a panoráma igen tetszetős, Irányár: 300 eFt. (18713 K)
Nk. középpontjában 1 szoba, konyha, előszoba, fürdőszobás, 50 nmes lakás eladó. A lakás iroda céljára is alkalmas. A lakás a
3. enrléten van. Irányár: 2 MFt. (14865 K)_
Sandon két szoba, konyha, kamra, fürdőszobás, előszobás ház eladó. A ház kb 40 éves a fürdő és előszoba 2 éves. A hozzátartozó terület kb. 1.400 n.öl, melyen 900 db 4 éves fenvő és kb 300 n.öl berekfás erdő is van. Iránvár: 1.5 MFt. ( 14868 K)
Katonaréten 5 szobás, kétszintes, fürdőszobás, két konyhás családi ház eladó. Az egyik konyha (nyári) az udvaron van ahol a garázs is található. A ház gázzal és csátornázás.sal ellátott. Nem régen épült jó állapotban van. Azonnal beköltözhető, Összterület; 306 n.öl. Irányár: 7 MR. (14869 K)_
Katonaréten 3 szoba, konyha, fürdőszoba, előszobás házrész el adó. Az udvaron garázs, sertésól van. Az épület kb. 20 éves, azonnal beköltözhető. A házban víz, gáz villany csalurna és telefon van. Az épülethez udvar, kert tartozik. A ház 92 nm, összterület 500 nm. A tető pala, az épület felújított. Irányár: 3,5
MFt. (14872 K)_
Zalaszentjakaboii 200 nnves épület eladó. Az éj:¦ületen bellii 70 nmes, 1,5 szobás fürdőszobás, kiilön WCes egyedi fűtésű lakás van. Az épület többi része köznűvesltett. osztatlan bármilyen (vállalkozási) célra kialakítható. Az ingatlanhoz tartozik udvar, kert szántóföld összesen: 6.600 nm. Az objektum a falu lx-ltemk-tén, jó liclyeii van. Irányár: 2.8 MR. (!4875 K) Kodály utcában 3 szoba, fürdőszoba, konyha külön WC és táró lós központi fűtéses 65 nmes földszínű lakás eladó. A ház kb. 20 éves (4 emeletes). A lakás földszinti ezért vállalkozásra is felhasználható. Irányár: 1.9 MR. (14877 K)_
Csengery utca külső végén 2 db 1 szoba, fürdőszobás önkormányzati lakás földszintes ill. 2. emeleten eladó. Irányár: 1
MR (14878 K)_
Kiskaruzsán 2,5 szobás családi ház nagy konyhával, fürdőszobával, beépíthető tetőtérrel eladó, Az udvaron garázs és műltely van. Az összterület 500 nm. Irányár: 3.5 MR. (14879 K) Buszpályaudvarnál 1 szoba+3 félszobás, fürdőszobás, 82 nmes lakás egyedi fűtéssel (cirkogejzifes) új téglaépületben eladó. A félszobák 11 mívesek a lakás reprezentatív. Irányár; 4.3 MR. (14881 K)
Építési telek Szepetneken a Kiskatúzsa felöli részen 430 n-öl eladó. A telek közművesített, az utca portalanított. Irányár. 500
eFT .(18714 K)_
Dózsa Gy. utcában 60 nemes családi ház garázzsal eladó. A ház régi építésű, korszerűsflésre szorul, de lakható. Irányár: 3
mR. (18715 K)_
Nagyrécsén a főutcában 3 szobás, fürdőszobás, zárt verandás. teraszos családi ház eladó. Víz, gáz., villany csatorna van. A ház alapterülete 105 nm, összterület 1.000 n-öl. Irányár; 3,6 mR. (18716K)
Belvárosban 3 szobás családi ház - régi építésű - 102 nm alap területtel boltíves, téglapincével eladó. A házban víz, gáz vil-lany van. Udvar, kert 130 n-öl. Irányár: 5,5 mFt (18717 K) Katonaréten 4 szobás 140 nm alapterületű családi ház Mellek
épületekkel együtt eladó. Irányár: 7 mR. (18718 K)_
Haltóton 3 szobás, fürdőszobás garázsos 120 nm alapterületű családi ház eladó. A ház egyedi központi fflléses, kb. 30 éve épült palatetős kifogástalan állapotban. Elcserélni Nagykani-zsán legalább 2,5 szobás lakással. Irányár: 2,5 mR. (18719 K)
Látóhegyen a Kaposvári ót mellett 2 szobás, családi ház 1540 nm telekkel eladó. A ház 2 szintes, mellette is lakóépületek van-nak. Két szintes tusoló, Wc van. Irányár: 2,7 mR (18720 K) Erzsébet téren 1 +2 félszobás központi fűtéses, fürdőszobás, szö-nyegpadlós lakás eladó. A lakás a 2. emeleten van felette a nagyméretei padlás használható. Irányár: 4 MR. (14884 K) Csengery utca közepe Iáján 2.5 szobás házrész eladó. Irányár;
2.4 MR. (14886 K)_
Kölcsey utcában 2 szobás, egyedi fűtéses 61 nnves házrész eladó. A házhoz kis udvar és garázs tartozik. Irányár: 3 MFt.
(14888 K)_
Munkás utcában 4 emeletes házban a I. emeleten 25 szobás központi fűtéses, fürdőszobás, erkélyes lakás eladó. A lakás ki tűnő állapotban van. Irányár: 2 MR.( 14890 K) Dózsa Gy. utcában 1 +3 félszobás egyedi fflléses redőnyös telefonos 2. emeleti lakás eladó. Irányár 3.7 MR. (14892 K) Kodály Z. utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 1.5 szobás ko/j >onti fűtéses lakás eladó. Iránvár: 1,1 MR (14896 K)
Gyeuesdiáson lakóház bárlielyiseggel eladó.- Az épület 2 szintes, teljesen üj, modern. Az öszterület 480 n.öl a beépített 50 n.öl. A kert, udvar gondozott, kulturált, esztétikus. Az ingatlan a főútvonal mellett a Balatonhoz közel fekszik. Irányár: 30 MR.
i 14K\')\'.j K)_
Szenlgyörgyávári hegyen (TV. hegyháton) 1 kai. hold szőlőingatlan, (szántó, gyünk>k.sös) Nagykanizsa közvetlen közelében
kétszintes épülettel bérbeadó. (14900 K)_
Vécsei utcában 5 szobás, flirdöszobás ház kis előkerttel eladó. Az épület teljes nagyságában alápincézett. Iránvár: 8.1 mR. (16079 Kj
Építési lelkek Őrtorony utcában 2 db egyenként 960 nm eladók. Villany van, gáz, víz 100 m-re, csatornarendszer a telkek előtt. A nemzetközi főútvonaltól 700 m-re, Kiskatúzsa központjától 900 m-re. Irányár: 700 eRAIb. (17381 K)_
Zemplén Gy. utcában a 6. emeleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s összkomfortos lakás, azonnal, beköltözhetően eladó. A lakáshoz kél erkély tartozik. Iránvár. 1,6 MFt. (17382 K)
Üszőn 2 szobás, tetőtérbeépítéses, flirdöszobás, erkélyes, alápincézett, félkséz családi ház eladó. Az udvaron 56 nmes garázs. Alapterület 81 nm. Összterület 10.000 nm. Irányár; 2.2 mR. (17383 K)__
ELADÁS * VETÉL * CSERE
CS0SZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG
Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012, 06/30/592-254 Családi házak, lakások, telkek nyaralók, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása. Értékbecslés. MEGBÍZÁSOKAT 1 ÉVES IDŐTARTAMRA VÁLLALUNK, AKÁR DÍJMENTESEN IS. A NAGYKANIZSAI IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig. KIRENDELTSÉGEINK: LETENYE, FENYŐ U. 10. KISKANIZSA, ZSIGÁRDI KÖZ 22.
Tel.: 93/343-515 Tel.: 93/319-770
Nyitva tartás: Nyitva tartás:
szerda: 15.00-18.00-ig csütörtök: 17.00-20.00-ig
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
NYITVA: munkanapokon 10-12 és 14-18 óráig
Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók, telkek és mindennemű egyéb ingatlan ADÁSVÉTELÉT, cseréjét, bérbeadását. Széles választékunk bővítése érdekében keresek és kínálok zalakarosi nyaralókat, családi házakat (Nagykanizsán és környékén), albérleteket, (bérbeadóknak ingyenes vállalás), lakásokat (központi- és egyedi fűtéssel).
Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett irodánkban ellátom a szorosan vett forgalmazási teendőkön túlmenően a szükséges mindennemű jogi teendőt.
Ml AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
199ó, augusztus 23.
KANIZSA - /ip*
27
Kaán K. utcában sorházban 5 szobás lakás eltolt szintlel reprezentatív kivitelben igénvesnek eladó. Irányár; 6,9 uiFl (17384 K)_
Kiskaniz-sán 4 szobás, tetőtérbeépítéses családi ház 2 db garázzsal 250 n.öl összterülettel eladó. Irányár: 4,8 MR. (17385 K) Kórház utcában 3 szobás családi ház boltíves pincével 130 n.öl ósszterUlettel, vállalkozásra is alkalmas helyen eladó. Irányár:
5.5 MR. (17386 K)_
.Sánczi utcában 4 szobás, 140 nmes lakóház, melléképülettel
150 n.öl telekkel eladó. Irányár: 7 MR. (17387 K)_
Fő utca 3 szobás, egyedi fűtéses reprezentatív lakás téglaépület ben a földszinten eladó. A lakás orvosi rendelőnek v. bármilyen vállalkozás irodájának alkalmas. A lakás azonnal beköltözhető,
Irányár: 5,5 MR. (17388 K)_
Kisfaludy utcában 3 szobás, egyedi fűtéses l. emeleti lakás el adó. Alapterület 80 nm. A ház téglából épült, reprezentatív épület, kitűnő állapon). A lakás Ősszel lesz beköltözhető. Irányár: 4
MFt. (17389 K)_
Balatonfenyvesen 2 szobás 57 nm-es családi ház eladó. Az udvarban ktllön 1 szoba, konyha WC-s lakrész eladó. Összterület 350 nm. Irányár: 4 MR. (17391 K)
Csónakázó tónál 1900 n.öl terület eladó. Villany a telek szomszédságában, a viz kb. 100 m-re; buszmegálló 5 percre. Az ingatlan sokoldalúan hasznosítható. Akaiim vétel! Irányár: 300
eR. (!7393 K)____
Csónakázó-tónál családi ház lakott családi házak környezetében, a Kaposvári üt mellett, a SzóllŐskert Fogadótól 800 m-re eladó. A ház 2 szintes, 2 szobás, zuhanyzós, 12 nmes terasszal rendelkezik. A szobák padlósak. az épülethez 2 db parabola antenna tartozik. Víz, villany, 30 nm-es .szikkasztó van, Az udvaron 5x5 m-es ntllétópiílet (tároló) található. Irányár: 2.750.000
R.(18022 K)_
Zemplén Gy. utcában a 6. emeleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s Összkomfortos lakás azonnal beköltözJietően jó állapotban eladó. Irányár: 1.6 mR. (18321 K) Katotiaréten 4 szobás (!40 nm hasznos beépítésű] családi haz 150 n-öl összterülettel eladó. A ház 18 éves kitűnő állapotban
Irányár: 7 mPL (18322 K)_
Keresek családi házat Nagykanizsán 3 mFt-ig, lettet javításra szoruló is, (18535 K)
Eötvös léten 2.5 szobás 3. emeleti cirkogejzfres lakás, üj épületien eladó, Irányár: 3 mR, (18536 K)
Borsfán 4 szoba hallos, tetőtér beépítéses, befejezetlen családi ház 1.200 n-öl összterülettel eladó. A ház alapterülete 110 nm.
Irányár. 3,5 mFt. (18537 K)_
Keresek 1.5 vagy 2 szobás egyedi fűtéses lakást Teleki utcában vagy környékén, irányár: 2 mFt < 18538 K)
2 szobás 59 nmes önkormányzati lakás eladó a K-i városrészben. Központi fűtéses a lakás teljes hosszában erkélyes. Csere is
érdekelt Irányár: 1,2 mFt. (18539 K)_
Sugár ütőn 3 tzobás, egyedi fűtéses 89 nm es lakás félemeleten
eladó- kilűnő állajx-tban, Irányár: 3,8 mR (18540 K)_
Kazanlak krt-on 2v2 félszobás, kp. fűtéses, 4. emeleti lakás el-
adó. irányár; 2,2 mFt. (18-773 K)_
Palinban 1 szoba-konyhás, kamrás ház 800 n.öl telekkel eladó.
Irányár: 3 mFt. (18974 K)_
Dózsa Gy. utcában I +3 félszobás, 2. enrteü lakás redőnyös, te-
lefonos eladó. Irányár: 3,7 mFt. (18975 K)_
Gyenesdiíson reprezentatív villa bárhelyiséggel eladó. Az épület 2 .szintes, teljesen űj és modern. Az összterület 480 n.öl, a beépített 50 ji.öl. A kert az udvar gondozott, kulturált, esztétikus. Az. ingatlan a főútvonal mellett és a Balatonhoz közel fekszik Jjányár \'»> ml-t 118976 K>_
Szentgyörgyvari hegyen földingatlan művelése bérbeadó,
(18977 ^ _ \'
Nagyrécsén a főutcában 3 szoba, fürdőszobás zárt verandas, teraszos családi ház eladó, Vlz, gáz, villany, csatorna van. A ház alapterülete 105 nm. Összterülete 1.000 n.öl. Irányár: 3,6 mR.
(18978 K)_
Albérlet kiadó a Kazanlak krt-on egyedülálló nem dohányzó nőnek. Bérkt megegyezés szerint. (18979 K)_
3 szobás, bút orozott lakások igényes bérlőknek meghatározott
időre kiadok. Bérlet-megállapodás szerint. (IS\')si) Ki_
Családi házat keres 3 szobásat a K-i v.részben 3 mFt-ig vagy
felújításra szoruló is leltet. (18981 K)_
Teleki u. környékén 1,5 v 2 szobás egyedi fűtéses lakást kere-
sünk. Irányár. 2 mit (1*9X2 K) _
Kodály Z. utcában 2 szobás, 59 nmes, önkormányzati, kp. ffllé-ses lakás eladó. Irányár: 1,2 mR (18983 K)
Kazanlak krt-on 2+2 félszobás, 70 nmes, kp. fűtéses önkormányzati lakás eladó fizetési könnyítéssel. Irányár; 2,8 mR.
(18984 K)_
Nk-tól 8-10 km-re családi házat keresünk a főútvonal mellett irányár: 34 mR. (18985 K)_
Kodály Z. utcában 2,5 szobás, kp. fűtéses lakás a 9, emeleten eladó, A lakás felújításra szorul. Irányár: 1,7 mFt. (18999 K)
FAKTOR IRODA
Nagykanizsa, Platán sor 8. Tel.: 93/313-673
Inkén 3533 nnves telken 88 nm-es 2 szobás, fürdőszobás, parkettás, teraszos családi ház eladó. Az. ingatlanon még található garázsnak kialakítható épület, pajta, ólak, valamint dió- ésgyü-möksfákés kordons/.óló. Iránvár: 1.600.(00 R. !18700 K) \'
Nk-án a Zemplén Gy. utcában X. emeleti, 57 nm-es, 2 szobás, 2 erkélyes, összkomfortos lakás eladó. Irányár; 800.000, - R kész-|Ténz+600.000 R részk-tre. vagy 1.600.000.-Ff (18357 K) [\'ogányszentpéteren kb, 100 nmes. 3 szobás, felújítandó családi ház villannyal, a lelken vízvezetékkel, 1 Ha 838 nm területtel (széles utcafronti rész) eladó. Irányár: 1 mFt. (1S006 K) Bagolai hegyen - Szőlőskert Fogadótól 5 percre - 500 n.öl terű let szőlővel, 1 szobás, présházas pincével, benne 6 hordóval, teljes felszereléssel eladó. Köves üt, vlz és villany van. Irányár: HOO.OOO Ft (1814-1 K)
Zalakomáron eladó 600 n.öl telken kétszintes -¦ szintenként kit lön bejárattal - összkomfortos, telefonos, kábeltévés családi ház - szintenként 3 szoba+nappali+ehédló+ konyha-v fürdőszoba -, a ház lúigött akár vállalkozásra is alkalmas gazdasági épületekkel, iifűiellvel. Az. ingatlan nagyon jól karbantartott, jó állapotú. Irányár: 7.500.000,- R. (18145 K)
Magyarszentnuklóshoz tartozó 1402 nm-es és 1084 nm-es hel-terüleü telek közvetlenül a főútvonal mellett eladó. Irányár: 300.000.- Ft. (18116 K)_\'
Zalakaroson két 200 n.öl zártkerti felek (iskolától 200 ttvre) eladó, Vfz, villany a telek előtt. Irányár: 500,000 Ft/telek. (18147
K)_
Zalakaros (idillŐÖvczetében 400 n.öl lek\'k 2 szintes épülettel eladó, l\'incehelyiség a földszinten, feni 2 szoba erkéllyel, előte-
i.- -/¦¦! hánvá\'i: 2.5 mit. !181-18 Ki_ \'_
Bagola zártkertben (Kisfakos felé) kb. 400 n.öl gyürmlcsös, 1+félszobás, fürdőszobás, konyhás lakható épület pincével el-
adö. Irányár: 1,2 mR. (18007 K)_
Zalakaroson 320 n.öl terület, felújítandó, 2 szobás, konyhás tég-laépüleftel, 200 tő szőlővel és gyümöksfákkal eladó.\'Irányár: 2,2 mFt. (18008 K)_
Kacorlakon 3 szobás, összkontfortos, 145 nm-es családi ház gazdasági épülettel 1300 n.öl telken eladó. Irányár: 2,8 mR.
(18009K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 1,5 szobás 42 nmes felújított
lakás eladó. Irányár: 1,3 MR. (17326 K)_
Nk-án a Ki városrészben 1,5 szobás, 44 nmes, kp .fűtéses, sző nyegpadlós lakás eladó. A konyha, fürdőszoba csempézett, az erkély üvegezett. Irányár: 1.350.000 Ft. (17158 K) NK. É-i városrészében 2 szobás, nagy konyhás, zárt teraszos, komfortos, pincés, garázsos családi ház, mígkezdett tetőtérbeé-piléssel, illetve felújítással, élelmiszerüzlettel eladó. Irányár; 4 MFt. (16747 K)
Oltárcon családi ház kerttel, udvarral, 3284 nm összterületen eladó. Irányár: 2 MR. (16748 K)_
Magyarföldön 2998 nm telken eladó 90 nnves, felújításra szoruló téglaépítésű, köreszigetelt családi ház, jő állapotú istállóval, pajtával, magtárral, disznóóllal. Víz, villany van, az ingatlan tehermentes. Irányár: 1.9 MFt. (16749 K) Kerkakutason 2 és fél szobás téglaépítésű családi ház, nrllék-épületekket eladó. Vfz, villany van, telefon májusi beszereléssel lesz. A telek 780" nmes, tv kerített. Irányár: 2 MR. (16750 K) Szíjártóházán 800 n.öl lelken - nelyen szántó, erdő van - 128 nmes lakás vfzzel, villannyal, kábeltévével eladó. Iránvár: 950 eR. (16751 K)_\'
fMsztamagyaródon 670 n.öl telken 70 titnes, 2 szobás, konvek-toros fűtésű, komfortos családi ház műhellyé-], pincével eladó. Az. udvarban gazdasági épületek vannak + hegy szőlővel, pincével. Irányár: Í.2 MR. (16752 K)
Zalakomáron 3 szobás, fürdőszobás családi ház újonnan tatarozva, vízzel, gázzal, .szennyvízcsatornával, villannyal, garázs-zsal, üj gazdasági épületekkel, 400 nm kerttel, telefonnal 4 MFt irányáron eladó. (16753 K)
Miuaszenrnyén a bányatavak közelében 96 nmes 3 szobás, komfortos, családi ház 4145 nm-es, területiéi, garázzsal eadő. Irányár; 2,6 MR. (16755 K)
Bagódon 1316 nnves területen, 110 nm beépített alapterületű 3 szintes, garázsos, központi fűtéses családi ház. eladó. Irányár: 7.5 MR. (16756 K)_
Zalakomárban 1800 n.öl terük-teli, frekventált helyen 6 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 6 egyéb helységből álló családi ház ladó. Az épület 25 éves, víz, villany, gáz telefon, van, A melléképületek vállalkozásra is alkalmasak. Irányár; 5,8 mR.
(16621 K)_
Beleznán 120 nnves családi ház eladó melléképületekkel, garázzsal, pincével, ipari árammal. Irányár: 1,4 mR. (16622 K) Letenyén 630 n.öl telken 140 nmes családi ház garázzsal, nk-l léképületekkel eladó. A ház 70%-ban felújított, 4 szobás, 2 előszobás, gázzal, vízzel, villannyal ellátott. Két család részére is alkalmas. Irányár: 1,8 mR. (16353 K)
Hahóton eladó 3 szobás, 120 nnves, jő állapotban lévő, 30 éves, kőporos vakolatú, padlöszőnyeges, központi fűtéses (vegyes tüzelésű kazán) családi ház, nagy méretű melléképületekkel, garázzsal, 2800 nnves telekkel. Irányár: 2,7 MFt. Nagykanizsai 2,5 szobás, cserelakás beszállítható. (17018 K)
Kesztliely-kertvárosában 160 nmes terület 100 nm-es házzal, 2x3 mes fürdőiik-dencével az udvarban, a ház alagsorában .szuterén, fent 2 szoba, galéria beépíthető. Vlz, villany van - gáz az
udvarban. Irányár: 4,8 MR (17049 K)_
Nagybakónakon hegyi ingatlan pincével, 1 hold gyümölcsössel (diófák, gesztenyefák, egyéb gyümölcsfák) eladó. Irányai: 60.000 R (!7050 K)_
Szent györgyvári hegy II. Iiegyháton 800 n.öl terület, melynek fele szóló, gyümölcsös, 30éves, téglaépítésű pincével, fedeti terasszal, teljes felszereléssel (kapálógép, Leépített konyhaszekrénnyel, stb) eladó. Az épület 2 helyiséges, alatta földpince. A telken kerítés, ciszterna, villanv van. Irányár: 600 eFt. (17051 K)_
Városkapu krt-on 2+2 félszobás, I. emeleti 68-70 nmes Helo-nos, központi fűtéses lakás, csenpézett, lapozott fürdőszobával, beépített szekrénnyel eladó. Alatta ikergarázs egyben, vagy külön-külön is eladó. Irányár. 2.5 MR., garázs: 800.000 Ft Nagy kanizsai] 2-3 szobás családi házra cserélhető, (17052 K) Nagybakónakon 7 forrásnál, eidő mellett 5 hektár terület eladó. Horgászhely, horgásztó létesítésére alkalmas. Irányár; 5 MR. (17054 K) \'
Csónakázó-tónál 600 n.öl telek 200 db 5-6 éves fenyvessel (luc és ezüst) eladó. Irányár: 80.000 R. (17055 K) _
Nk-án Városkapu körúton I szobás, összkomfortos, szőnyeg-padlős, II. emeleti, 45 nmes lakás eladó. Iránvár: 15 MFt. i !7(\'S6 Ki__ "_
Nk-Szabadhegyen 2 db 3500 nnves építési telek eladó. A telkek kb. 25 m szélesek, egyik telekhez van jogerős építési engedély.
Irányár: 1.000.000.-Ft/db. (17057 K)__
Nagykanizsa északi városrészében 80 nmes 3 szobás, fürdőszobás, teraszos, felújításra szoruló, alápincézett családi ház 300 nmes telekkel eladó. Irányár: 2.500.000. R. (17668 K)
Kazanlak krt-on eladó 25 szobás, c 2.100.000.-R. {17900 K)
.omíortos lakás. Irányai :
Kodály Z. utcában eladó 3 szobás, parkettás, összkontfortos la-
kás. Irányár: 1.450.000.-R. (17902 K)_
Zalakaroson 2954 nm-es öreghegyi zártkert, 1 szobás, előlera-szos, pincés téglaépülettel eladó. Irányár: 1,6 mR. (18149 K) Nk. Platán soron II. emeleti 54 nnves, 2 szobás egyedi gázfűté sfl, redőnyös, telefonos, lakás pincével eladó. Irányára:
2.100.000.-R. (19061 K)_\'
Nk. belvárosában 1+2 szobás családi ház külön műterem résszel eladó. A ház hajópadlói, összkomfortos, nagy belmagasságú és felújítandó. Irányár: 3.700.000.-R. (19062 K) Nk. belvárosában 500 nmes telken 3 szobás, 2 konyhás, 2 spej-zos, pincés 102 nmes családi ház eladó. A ház felújítandó, fürdőszoba nincs benne. Vlz, gáz, villany bent van, személygépko-csi lejárás van. Irányár: 5.000.000.-R. (19063 K)
Nagykanizsa-Bagolán 3 .szobás családi ház 780 n-öl telekkel (két bejárat, két teiekszélesség) eladó. Gáz, villany, viz, kábel TV, ipari áram van. Az ingatlanon pajta, meléképületek-mŰJiely (árammal ellátottak), kerti csap, ásott kút, gyümöksfák, garázs
található, Irányár: 4.000.000.-R. (19064 K)_\'
N.kámzsa. Kaposvári úton 72 nnves 2+íélszobás családi ház aknás garázzsal eladó. Az épület 3 m bet magassági), összekom fortos, mellette egy lakatos uűhely ipari árammal. A telek kb. 1260 nnves. Irányára: 5.4O0.OO0.-R. Cserélhető 1-tjeiszobás I. vagy D. emeleti lakásra. (19065 K)_
Nagykanizsa-Palinban eladó 800 n-öl terület gyümölcsössel, rajta 40 nmes 1 szobás, pincés családi házzal. A házban vil-lány, gáz van. Irányár: 2. UO.u0ü,-R. í 19066 Ki
Nk t>ák tércn I. emeleti 128 nnves. 3 szobás, parkettás lakás nagy belmagasságai eladó: Irányár: 4.600.000.-R, vagy beszámítunk 1 + félszobás lakást niwinmni 1.500.000.-R értékig,
(19Q67 Ki______
Nenrspátróban 800 n-öl telken eladó kél különálló élpüleL Egyik 8 éves. másik 31 éves és felújított. Víz gáz van nindket-tőbeii. Az épük-iek palateto.se k. úvegtei aszosak. Istálló, pajta és 2 garázs tartozik hozzá. Irányár: 2.000.000.-R. Ezzel együtt, vagy külön is eladó 8 éves, lakható állapod) borospince a falu végén lugasszőlővet. Irányár: 1.500.000.-R (19068 K)
Csurgón 130 nm-es, I. emeleti társasházi lakás - hozzá gazdasa gi épület és yeteményeskert - eladó. A lakás 3 tfélszobás. W(\', fürdő külön, gáz nincs bent, parkettás, 3.6 in belmagasságú. Irányár: 2.200.000.-R. (!9069 K)
Nk-n a Dózsa Gy, utcában 400 nmes lelken komfortos, pincés családi ház garázzsal eladó. Irányár: 3.500.000.-Ft. i19Ü7U Ki
Nagykanizsán 57 nnves kétszobás, egyedi gázfűtésű, vízórás la kás eladó. Irányár: 1.700.000.-R. (19071 K)__
PANORÁMA-INKÖZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504,30/573-104
Pogányszeiit pétere n 2 szoba hallos, 80 nnves családi ház 650 n.öl telekkel, melléképületekkel eladó Iránvár: 2,4 mR. Azono
silójel: CS/19M8385 K)_
Zákányban, főút nelle» 3 szobás, 100 nm-es, kp. fűtéses családi ház 2 garázzsal, melléképületekké! 2600 n.ol telekkel, 2700 db fenyővel eladó, irányár: 3,8 mR. Azonosító jel: CS/22 (18386
K)_
Gyékényes központjában 2 szobás, 1«) nui-es, felújításra szoruló családi ház melléképületekkel, 2463 nmes telekkel eladó. Irányár: 1.5 mR. Azonosító.jel: CS/23 (18387 K) Mnrakereszttiron 4 szobás, 100 nnves családi ház garázzsal, melléképükiekkel, 800 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,2 mR .Azonosító jel: ( .\'.S/211 !18388 K)
Nk-án K-i v.részben 2 szobás, 56 nmes, 3. emeleti, kp. fűtésű lakás eladó. Irányár: 1,8 mR. Azonosít* jel: 1.17 (1K38\'> K)
Nk án D-i v.részben l szobás, 47 nmes, egyedi fftlésfl, 2. enr leu lakás cladö. Irányai: 1,3 mFt. Azonosító jel: L/18 (183\'.*) Ki Nk-Sáncban 3 szobás, 72 nmes családi ház aknás garázzsal, műhellyel, ij^an árammal, nagy telekkel eladó. Irányár: 5,3 mR.Azonosító jel: CS/24 (18391 K)
Nk. belvárosában 2 szoba hallos, 80 nnves, nagy belmagasságú, igényesen felújított lakás garázzsal 3,8 mR-ért eladó. Orvosi rendelőnek is alkalmas. Azonosító jel; L/15 (18393 K) Zalaszentbalázson 2.5 szobás, 75 nm-es családi ház uellék épületekkel, 800 n.öl telekkel eladó. Irányár; 2 mFt, Azonosító
jel: CS/I8 (18394 K)_\'__
Nk-án K-i v.részben 2 szobás, 54 nmes. X. enrleti laka:, eladó. Irányár: 1,6 mR. Azonosító jel; U 19(1S395 Kj Csónakázó-tónál Bagola-Lát ól legyen 27 nnves, 1/3 részben alápincézett hétvégi ház 550 n.öl bekerített telekkel, gyümölcsfákkal eladó. Irányai; 1,2 mR. Azonosító jel: NY/05
(18396 K)__
Nk-án a K-i városiészten 112 félszobás, 55 nnves, központi fű téses, 3. emeleti lakás eladó i.ár: 2,15 mR, Azonosító jel: L«2 (176-19 K)_
Nk-án a K-i városrészben 2 szoba. 55nui es, központi fűtéses, 1. eineleü lakás eladó, I.ár: 2 mR. Azonosító jel: L/Oi (17650 K)
Zalakaroson üj 3 szintes, egyenként 75 nm alapterületű, 3 für-dőszobás, erkélyes nyaraló 560 nmes k-tekkel eladó. I.ár: 7 mR. Azonosító jel: NY/01 (17652 K)__
Szent györgyvári hegyen. 4. hegyháton 1374 nmes tekk eladó. Lár: 250 eR, Azonosító jel: TA)2 (17653 K) Nk-án a belvároshoz közel 270 nm-es építési tekk eladó. Lár: 1,95 mFt. Azonosító jel: 1701 (1765 t Kj
Nk. belvárosához közel 3 szobás, egyedi gázfűtéses, 84 nnves, felújításra szoruló családi ház eladó. Irányár: 3 mR, Azonosító jel: C\',S/02(18027 K)
Nagybakónakon szép fekvésű, 1.5 szobás, kp. fűtéses családi ház melléképületekkel eladó. Iránvár; I mii Azonosító jel: CS/03 (18028 K)______
Nk-án, belvároshoz közel 2 szobás, 80 nmes családi ház 120 nmes kialakítható tetőtérrel 2,8 mR-ért vagy 60 nmes üzletlel együtt 4,2 mR ért eladó. Azonosító jel: CS/04 (18029 K) Nk. belvárosában 2,5 szobás, 2. érnek ti, kp. fűtéses, 76 nm-es, telefonos lakás eladó. Irányár: 50.000 Ft/nni Azonosító jel: I_04 (18033 K>
Nk-án a K-i v.részben 10 emeletes épületien 2 szobás, fclüjf loft, 53 nm-es, 2 erkélyes lakás eladó. Irányár: 1,7 nft Nagyobb lakásra vagy esalarli házra csei élhető éiiékegyeztetés sel.Azonosltójel: L/05 (18034 Ki
Budajvsteti. VI kerületi vn, zöldövezetié néző, 93 nmes, 3 szobás, hallos, 2. emeleti lakás eladó. Irodának is használható. Irányár: 5,9 mR. Azonosító jel: L/07 ( 18036 K)
Keresünk Nk. belváros <léh részéliez közel, eladó 1,5-2 szobás I-D. emeleti, egyedi fűtésű lakást. _
FAKTOR IRODA
NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 8. TEL.: 93/313-673
IRODÁNK KERES-KINAL CSALÁDI HAZAKAT, LAKÁSOKAT, GARÁZSOKAT, TELKEKET, KIADÓ ALBÉRLETEKET.
ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÁS - A HÉT MINDEN NAPJÁN HÍVHATÓ: 93/321-640
KŐMŰVES MUNKÁK: HIDEG-MELEG BURKOLÁS; PARKETTÁZÁS: FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS; VÍZ-, VILLANYSZERELÉS; KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELÉS; TETŐFEDÉS ÉS BÁDOGOS MUNKÁK.
aNORAM
INKOZ
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NK., E0TV0S TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETESFELVEVO HELYE
az Ab-aegon biztosító épületében
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókai, garázsokat, telkeket
Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK:
korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés.
DR. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUMMAL SZEMBEN! NYITVA: H-P.: 8-12; 13-17 óráig
Az Iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
28
KANIZSA - ?finé

1996. 23.

Nk-án 10 emeletes épületben 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, felújított, 3. emeleti lakás eladó. Irányár 1.45 mR vagy Nk-i családi házra cserélhető értékegyeztetiíssel 2 mR-ig. Azonosító jel:
L/10 (18187 K)_
Balatonié nyves-alsón 1 szobás, 42 nm-es nyaraló gázbekötési lehetőséggel, 220 n.öl megosztható telekkel, teljes berendezés-sel eladó. Irányár: 2,1 mFt. Azonosító jel: NY/04Q8189 K) Kesztliely frekventált részén 50+50 nm-es, 2 szobás, szuteté-nos, átalakításra szoruló ikemyaraló gázbekötési lehetőséggel 80+80 n.öl telekkel egyben 5,2 mR vagy fele részben 2.6 mR-
os kanyaron eladó. Azonosító jel: NY/03 (18190 K)_
Zákányban, a gyékényesi vasiítálloiiiáshoz és a bányatóhoz közel 98 nm-es, 15 éves családi ház 2 szobával, nappalival, 30 nm-es szuterénnel, gazdasági épületekkel, 1304 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4.5 mPt. Azonosító jel: CSA)9 (18191 K)
Zákányi Magas-liegyen - szép kilátással a községre, a Dráva-menti síkság magyar és horvát területeire - 80 nm-es, 2+1 félszobás, fürdőszobás, felújításra szoruló családi ház pincével, 900 n.öl telekkel, szőlővel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 3
mR. Azonosító jel: GS/10 (18193 K)_
Nk. É-i v .részben 2 szobás, 54 nm-es, 2. emeleti, egyedi fűtésű, vlzórás, teljesen felújított, parkettás lakás eladó. Irányár: 2 mR Hasonló Upusú 1 vagy 1,5 szobás, erkélyes lakáscsere is lehet-séges értékegyeztetésscl, Azonosító jel: L/12 (18194 K) Nk. K-i v.részben 2+1 félszobás, 62 nm-es, 3. emeleti, lomkamrás, erkélyes, felújított, tehermentes lakás eladó, a közelben lévő 18 nm-es garázzsal együtt Irányár: 2 niFt + 650 eR Azonosító jel: L/13 (18195 K)_
Kisrécsén 2 szoba+étkezős, 70 nm-es, 1/3 részben alápincézett családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel, 750 nm-es telekkel 1,7 mR-ért eladó vagy 2 illetve 2+1 félszobás, Nk-i lakásra cserélhető. 10 emeletesben 4. em-ig, 4 emeletesben 2. emele-
üg.Azonosító jel: CS/11 (18196 K)_
Kiskanizsán 110 nm-es 3 szobás, 2 hallos, 2 fllrdoszobás, tetó-térbeépítéses, alápincézett családi ház garázzsal, 220 n-Öl telekkel eladó, l.ár: 6,2 mR, Azonosító jel: CS/15 (18266 K) Nk-án, Katonaréten, teljes felújításra szoruló, vagy lebontható 3 szobás, 100 nm-es családi ház 409 nm-es jó építési lehetőségű telekkel eladó. I.ár: 3,0 mFt. Azonosító jel:
C.S/16 (18267 K)_
Nk-án a belvároshoz kitel, Jó állapotú, 3 szoba-hallos 92 nm-es bővíthető családi ház garázzsal, melléképületekkel, 264 n-ól te-lekkel eladó, l.ár: 6,0 mFt. Azonosító jel: CS/14 (18268 K)
Nk-án É-i városrészben 2 szobás, parkettás, 54 nm-es teljesen felújított egyedi flltésfl, telefonos, földszinti lakás pincével, garázzsal, 2.7 niP-érl eladó. Azonosító jel: L/14 (18269 K)
Zákányban, a főúttól 500 m-re, 50 nm-es liétvégi ház 600 n-öl Drávára néző telekkel, szőlővel, gesztenye-és gyümölcsfákkal, 300 db fenyővel eladó. l.ár. 850 eR Azonosító jel: T/04 (18270
K)_
Zalaszentjakabon 2 szobás, 72 nm-es lakás 150 n-öl telekkel, garázzsal eladó. Irányár: 1,5 mR. Azonosító jel: CS/I7 (18524
K)_
Nagykanizsa belvárosában 2 szobás 52 nm-es egyedi ffltéses, vlzórás, földszinti lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt. Azonosító jel:
L/28 (18525 K)__
Nagykanizsa belvárosában 1,5 szobás 40 nm-es egyedi fűtéses, földszinti lakás eladó, Irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas.
I.ár: 2,8 mFt. Azonosító jel: L/21 (18526 K)_
Gyékényesi szőlőhegyen a bányatóhoz 300 m-re 2 db 2494 nm összterületű panorámás telek eladó. Víz, villany bekötése meg oldható. Irányár: 650 eR. Azonosító jel;T7Ü5 (18527 K) Balakinnrtria-fürdőn 32+32 nm alapterületű, egyenként I szoba hallos ikemyaraló l-l garázzsal, 2x93 n-öl telekkel egye 4,0 mR, kiflön-kültto 2,0 lllFt-os irányáron eladó. Azonosító jel: NY1O8 (18528 K)_
A Panccáma-Inköz keres Nagykanizsa belvárosában eladó 2-3 szobás, egyedi fűtéses lakásokat 1. emeletig. (18530 K) A Panoráma-Inköz keres Nagykanizsa belvárosához közel eladó, igényes 100-120 nm alapterületű családi házat garázzsal,
gondozott tKlvairal, (18531 K)_
F\'ogányszentpéteren 4 szobás+étkezős, 120 nm alapterületű, te-tőtérbeépftéses családi ház aknás garázzsal, ipari árammal, 2009 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,6 mFt. Azonosító jel: CS/25
(18660 K)_
Nk, belvárosában 1+2 félszobás, 63 nm-es, 2. emeleti, cirkogej-zíres lakás eladó. Irányár: 3,8 mR. Ugyanit! garázs 800 ezer Ft-ért eladó. Azonosító jel: L/23 (18662 K)_
Nk-án, Kazanlak körúton 2 szobás, 54 nm-es, kp, fűtésű, felújított, egyedi vízórás, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,6 mR.
Azonosító jel: L/27 (18663 K)_-J
A Panoráma Inköz keres; Balaton marján és Balatonié nyvesen a
vízpart közelében lévő eladó nyaralókat. (18664 K)_
Nk-án Városkapu krt-on 2 szobás, 54 nm-es, redőnyös, teljesen felújtított közponü fűlésfi, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,8 mR. Azonosllójel; 1/24 tIH701 K) _
Nk-án K-i városrészben, 4 emeletes épületben 2 szobás, 54 nm-es, vizórás, központi fűtéses, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,8 mR. Azonosító jel: L/25 (18702 K)
Nk-án K-i városrészben, 2 szobás, vlzórás, közponü fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 1,55 mR Azonosító jel: L/26
(18703K)_
Eecsehelyen, főút mellett 4 szobás, 120 nm-es alapterülv-tfl, alápincézett, kp. fűtésű családi ház garázzsal, 1644 nm telekkel sürgősen eladó. Irányár; 3 mFt, Azonosító: CS/30. (18891 K)_
Kiskanizsán 3 szoba-hallos, 90 nm alapterületű, tetötérbeépíté-ses családi ház melléképületekkel sürgősen eladó. Irányár: 4
mR. Azonosító: CS/29. (18892 K)_
Nagykanizsán a belváros közelében 1,5 szobás 58 nm-es, felújított udvari lakás garázzsal, melléképületekkel, kertrésszel eladó. Irányár: 2 mFt. Azonosító; C\'S/28. (18893 K)
Miklősfán 2 szoba-hallos, étkezős, 110 nm alapterületű, alápincézett, egyedi, igényes belső kialakítású családi ház garázzsal, 800 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5,2 mR Azonosító: CS/27. (18894 K)
PLÁNDER
Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Kazanlak krt. 9/D. ísitJl. Tel.: 93/320-111
Mórichely-twgyen 646 n.öl szölő-gyümöksös-veteményes téglaépülettel -t-garázs és faliáz eladó, A telekhez aszfaltos üt vezet,
villany van. Irányár: 700.000 R, (17191 K)_
Csónakázó-tó körzetében, Látóhegyen, a Szőlőskert fogadó közelében, a favár határában telkek hétvégi házzal, lakóházzal el*
adók 500.000 Ft-tól 3 mR-ig. (17194 K)_
921 nmes telek rajta lévő szigetelt, lakható, hétvégi faházzal, szerszámos kamrával, teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tónál, a favártól 500 m-re. A telken 110 tőke lugas csemege szőlő, gyümölcsfák, konyhakert található. Vlz a telken, villany a
telek végében, Irányár: 370.000 Ft. (17552 K)_
3+1 félszobás 2 szintes társasházi lakás eladó Zalakomárban. Fűtése egyedi cirkógejzít fűtéses, telefonos + garázs, pince és 200 n-öl telek tartozik a lakáshoz. Nyílászárók redőnnyel van-nak ellátva, (17708 K)_
2 szobás felújított elsőemeleti erkélyes, vízórás összkomfortos lakás eladó a Rózsa utcában. A lakás konyhája és előszobája taposós és lambériázolt. A konyha ablakán reluxa az erkélyen árnyika napellenző van felszerelve. Nagy konyhás amiben a konyhaszelvény ajtói faajtóra vannak cserélve. Külön helyiségben található a spájz. Igény esetén 2+2 félszobás 1 -3. emeletig lévő lakásra cserélendő. Irány-
ár: 1.8 mFt. (17711 K)_
Családi házak eladók SzenUiszlón, Söjtörön, Pacsán, l\'alinban, Murakeresztúron, Miklósfán, Zalaszentivánon, Becsehelyen, Kilimánban, Zalakaroson, Miháklon, Zalakomárban, < iarabon con, Újiié|i.tisztái). (18156 K)_
Balatonillária-Alsón iker családi ház fele, ami teljesen leválasztott, eladó. Az ingatlanon 2 szoba, nappali, előszoba, fürdő, fő-zőfülke, WC. terasz található szint és mandzár elosztásban. A lelek 400 nm-es, Igény esetén teljes berendezéssel is,. Irányár; 2
mR. (18157 K)_
Kisrécsénél, Ádám-tiegyen 800 n.öl terület eladó, ami áll szántóból, kaszálóból és gyümölcsösből. Telken kisméretű faház található, a telek köves úton közelíthető meg. Irányár: 60.000 Ft. (18159 K>_
Balatonfenyvesen 597 nm-es beltetüleü építési telek eladó, Vízgáz megoldható, ugyanitt, a telek végében külterületi, 6437 nm-es telek eladó, igény esetén a telek megosztható. Irányár:
700,000 R. (18367 K)_
4 lakásos társasházban 3 szobás, 2 szintes, egyedi fűtéses, 90 nm-es alapterületű, üvegteraszos családi ház jellegű lakás 1200 n.öl telekkel, aknás garázzsal eladó Becsehelyen. Irányár: 2,8
mR. (18368 K)_
409 nm-es telek, rajta lévő épület bontási engedéllyel eladó. A telekre - 27 m széles és 18 m hosszú - építési engedély van. Irányár: 3,2 niH, (18370 K)_
Becsehelyen kínálok eladó 3 szobás, fürdőszobás, telefonos, étkezős, közponü fűtéses családi házat. Az ingatlan 120 nm-es, ami alatt pince található. Kábel TV és ipari áram van. A letek nagysága 1644 nm-es. (18513 K)
Nk-Sáncban kisebb fürdőszobás családi ház, a telken 1.000 db. 4 éves telepített fenyővel sürgősen eladó. Irányár; 2,5 mR. (18515 K) _
3 szobás, étkezős, fürdőszobás, 120 nm-es családi ház 1644 nm-es telekkel, kp, fűtéssel, telefonnal, kábel tévé beszerelve, ipari árammal és pincével eladó Becsehelyen. (18599 K)
Belvárosi, 88,3 nm-es, 3 szobás, fürdőszobás, (külön WC-vel) egyedi fűtéses, parkettás, redőnyös, földszinti lakás eladó. Előtte lebetonozott, kerti pihenő terasz; pince és padlás tartozik a lakáshoz, valamint egy külön bejáratú 2x4,5 m-es helyiség. (18600 K)
91 nm-es lakás (1*1(11 szintes) ház alatti garázzsal eladó. A lakás egyedi fűtéses, vízórás, parkettás, nagy és egy kicsi terasz tartozik hozzá. Igény esetén a garázs külön is m-gvásárolható. A la-kás irányára 4,5 mR, a garázsé 900.000 R (18601 K) Szabadhegyen építési közművesített, vfz-gáz-villanyos telkek
eladók. (18602 K)_
2 szobás, összkomfortos, 2 erkélyes, 61 nm-es, vlzórás, K-Ny fekvésű, I, emeleti lakás eladó a K-i városrészben. (18602 K) 2 szobás, felújított, vízórás, redőnyös, lantiéri ázott, cseupézett, fürdőszobás lakás eladó 10 emeletes ház VIH. emeletén, Irány-
ár;l,5 mR, (18603 K)_
5 szobás, 2 szintes + tetőteres, kp. fűtéses, 3 fürdőszobás, telefonos, 230 nnves családi ház 85Q nm-es (elekkel eladó Zalakomár frekventált helyén. A ház szintenként erkélyes, az alsó szint üzletként is múkodtetliető (régen vegyesboltként üzemelt, nust la-
káskénl funkcionál). Irányár: 5,5 mR. (18604 K)_
Szentgyörgyvári liegy IV. hegyhátán 920 nm terület, „zárt kerti ingatlan" lakható hétvégi házzal eladó. Víz, villany van. A hétvégi ház teljes felszerelése az ingatlannal együtt is eladó. Irányár: 750.000.R Érd.: 320-144-es telefonon Fitos lőzsef. (18810
K)_
Imre hegyen 1835 nnves terület eladó. Az ingatlanon szőlő és veteményes található. A rajt lévő téglaépület amiben beton prés, pince és lakrész van, külön bővítési lehetőség, mivel tégla- és építőanyag már oda szállítva. Teljes felszereléssel 100.000 Ft
irányárért sürgősen eladó. (18811 K)_
800 n-öl zártkerti ingatlan szőlő, gyümölcsös, honyhakert, panorámás udvarral, 3 szintes hétvégi házzal eladó Galambok ha lastó közelébe Rigó hegyen. Irányár: 1 mR (18812 K) Zalasárszegi zártkerti ingatlan a Fő üt mellett eladó, a rajt tévő 2 szobás, fallázzal vagy igény esetén nagykanizsai lakásra el cserélnénk vagy személygépkocsit beszállítanánk. Minden
megoklásérdekfl. Irányár: 1,2 lift. (18813 K)_
3800 nm-es telek szőlővel, szántóval, gyümölcsössel, lömís présházzal, boros pincével és lakrésszel eladó a galamboki campingnél lévő bekötő üt mellett, Víz. villany nrgotdott, Irányár:
800.000 R. (18815 K) _
Balatonfenyvesen építési telek és külterüleü telek eladó igény esetén nagykanizsai lakásra cserélendő. Víz, gáz az utcában.
(18816K)_
Rigyáci-öreghegyen 1.400 n-öl telek hagyományos és lugas rendszerű szőlővel, tégla lakhaló hétvégi házzal eladó. Irányár:
300.000 R. (18817 K)_
Balatonederic.sen közművesített 1.000 nm-es telek Balatonbe-rényben !784 nm-es külterület kedvező áron eladó. (18818 K)
Kínálok 2 szobás felújított vízórás, redőnyös, lambériázott, csempézett, fürdőszobás lakást Uzenrletes ház Vin. era., II. em., VI, emeletén a keleti városrészben és a belvárosban. Irány
ár: l,4mR-tól - 1,7 mR-ig,(l8819 K)_
Palinban társasházban kertes társastlázi családi ház eladó. Az alsó szinten 2 szoba, konyha, fürdő zuhanyzóval, WC-vel, spájz, szélfogó, közlekedők és fűtött garázs található. Az alsó szinten van a terasz és a terasznál lehet kimenni a panorámás, zöldövezeü kertbe, A szinten flirdőkádas fürdő, WC, 3 szoba, + egy félszoba, közlekedő és erkély található. Egyedi gáz és vízórás, a telefon a házban marad vonallal egyetemben. Irányár: 5,5 ml-t. (18945 K)__"
Megvételre ajánlom Bagolai szint+tetőteres , 7800 n.öl telkes családi házam, Az alsó szinten 3 szoba, fllrdőszoba, WC, spájz, nappali, a tetőtér nincs befejezve, Egyedi gáz és vlzórás + cserépkályha vegyes tüzeléssel, ipari áram, telefon van. Nyílászárók redőnnyel felszerelve, Az ingatlanon 2 kapubejáró van.
Irányár: 4 mFt. (18946 K)_
Belvárosnak mondható, csendes környezetben 76 nm-es, 3 szobás, pincés + mfíhelyrészes, telefonos lakás eladó. Irányár: 3,8 mR. (18947 K)_
2 szobás, 57 nmes, II. etirleti, beépített ablakos, erkélyes, nagy előszobás, beépített, igényes szekrénnyel vagy anélkül, felújított lakás eladó a K-i v részben. Lépcsőházon belül lezárt, sajál folyosóval. A lakás egyedi vízórával felszerelve, Irányár; 1,8 mR, Igény esetén 3 szobás lakásra cserélendő értékegyeztetéssel, (18948 K)__
2 szobás, egyedi gázfűtéses, IV. emeleti és I. emeleti belváros-hoz közeli lakótelepi lakások sürgősen eladók. 118949 K) Szabadhegyen 600 n.öl építési telek eladó a rajta lévő szoba, konyha, spájzos családi házzal, gazdasági épületekkel. Vlz, gáz, villany a telken. A telken van új ház építésére építőanyagok, betongerenda, Rába 1-3 tégla, bontott tégla, kefni, zsaluzó alapelemek. A telek megosztva is eladó, mivel 2 út vezet a telek mind-két végében, + 4000 nm-es üres építési telek is eladó. (18950 K) Belvárosnak mondható helyen 75 nm-es, 3 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, teljesen átépített lakás eladó. A lakás belső építész által tervezett, igényes, étkező és konyha között a vezeté-
kek átszerelve, csaptelepek kerámia betétesek, luxus igényeket kielégítő lakás. Irányár: 4,5 mR (18952 K)_
Miháklon, Sáncban családi házak eladók vagy Nk-i lakásra cse
telhetők. (18953 K)_
505 n.öl telken beültetett, értékesíthető fenyővel, lugas szőlővel, a rajta lévő szintes családi házzal eladó Sáncban. A családi ház egyedi gáz és kp. rendszerű, 5 szobás, étkezős, 2 fürdőszobás, erkélyes, külön mosőkonyhás, 2 gará-zsos, melléképületekkel, a nyílászárók redőnnyel felszerel-tek. Irányár: 6,5 mFt. (18954 K)_
Plánder Ingatlanközvetítő Hirdető Értékbecslő Iroda a meghirdetett ingatlanokon kívül sok más ingatlannal áll ügyfelei rendelkezésére, ezért érdemes érdeklődni a 93/320 11 l-es telefonon vagy személyesen irodánkban felkeresni bennünket. Kínálunk albérleti lakásokat, szobákat. házakat, üzleteket. (18955 K)_
Garaboncon 3 szobás, fürdőszobás, 2 konyhás, spájezos 1.600 n-öl telkes családi ház eladó. Ugyanitt a telken gazdasági épületek és bontott épület anyagok is eladók. Kiválóan alkalmas Zalakaros közelsége miatt vállalkozásnak, nyaraltatásnak kialaklt-
ható. Kínálok eladó 1 pár lószerszámot, (19074 K)_
Balatonfenyvesen 120,8 n-öl építési telek eladó. A telek sik terület 15 m széles és 30 m hosszú. Bevásároló központ közeié-ben, a strand kb. 180 m-re található, (19075 K)_
Belvárosi 3 lakásos családi házban, udvarral garázs megoldással eladó sürgősen, a lakás 1+1 félszobás 52 nm-es, egyedi gáz-víz
órás. (19076 K)_
Belvárosi udvaros családi házban lévő 1+1 félszobás, 52 nm-es felújított lakás, egyedi gaz-víz órával, udvarral garázs megoldással sürgősen kedvező áron eladó. A lakáshoz pince és szer számtároló is tartozik. Kiváló lakásnak de elhelyezkedése miatt vállalkozás kialakítási lehetőségnek legkedvezőbb. Irányár 1,8 mR. Alkudni kötelező. (19077 K)_
Teljesen felújított 41 nm-es 1 szobás, fürdőszobás, parkettás, egyedi gázfűtéses lakás eladó a Csengery utcában, A lakás für-
dószobája csempézett. Irányár; 1,1 mR. (19078 K)_
Plánder Ingatlanközvetítő Iroda keres eladó lakásokat, csere lakásokat, családi házakat üzlethelyiségeket megvételre és eladás-ra,( 19079 K)_ _
SIKER
Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Terv u. 4. Telefax: 93/312-058
Eladó Nk. szívében 1+2 félszobás, 63 nm-es, 2. emeleti, egyedi cirkogejzlr fűtésű, vlzórás, erkélyes, reluxás, 5 éves lakás. Irányár: 3,9 mR, Hivatkozási szám: 1356 (18306*K)_
Eladó Kiskanizsán 5 szobás, 100 nm-es, egyedi gázfűtésű családi ház, telefonnal, garázzsal, melléképülettel, 373 nm-es lelek-kel. Irányár: 6,2 mR, Hivatkozási szám; 1357 (18307 K) Eladó Úszóban egyszintes, tégla falazatú, cseréptetős, kb, 50 éves, 2 szoba-konyhás, kb. 90 nmes családi ház villannyal. Vezetékes víz a telken, A lelek részben bekerített Rajta garázs, nyári konyha, kamra, 2 földpince, islállő, pajta, disznóól, udvar, veteményes, szántó, rét. Irányár: 850 eR Hiv. szám 1358. (18450 K)_
Eladó Kiskanizsán 1,5 szoba-konyhás, előszobás családi ház villannyal, szónyegpadlós szobákkal, járólapozott konyhával, előszobával, melléképületté], 400 n.öl konyhakerttel és szántó-lemletiel. Iiánv.lt: 1.6 mR. Hiv. s/ám: 1357. 118-151 K)
Eladó Zalaszentbalázson 1 szoba-konyhás, előszobás, fürdőszobás, kamrás családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel, 1200 n.öl szántóterülettel, konyhakerttel. Irányár: 850 eR Hiv. szám:
1360. (18452 K)_
Eladó Kiskanizsán 4 szobás, 118 nm-es, 25 éves, fedett teraszos, jó állapotban lévő, parkeltázotl, konvektoros és cserép-kályhás, \'95 nyarán festett családi ház 450 n.öl telekkel, garázzsal és műhellyel, melléképületekkel. Irányár: 5,8 mR. Hiv.
¦szám: 1361, (18453 K>_
Eladó Nk, keleti városrészében, 2 szobás, 54 nm-es, 2 erké-lyes,közponü fűtésű, szónyegpadlós, 1 éve tapétázott, teljesen új linólenmos, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,6 llFt. Hiv. szám: 1362 (18587 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel 2 szobás, 51 nm-es, erkélyes, víz-órás, redőnyös, tapétázott, szőnyegpad lós, beépített szekrényes, kábeltévés, lambériás, új csempés, új járólapos.közponli fűtésű, liftes, 8, emeleti lakás. Irányár: 1,95 mR. Hiv. szám: 1363, (18588 K)_
ügyfelünk venne Nk. keléül városrészében egyedi fűtésű. 2 szobás, kb. 50-55 nm-éí, erkélyes, 1-2-3. emeleti lakást, 4 emeletei épületben, maximum 2 millió forintéit, készpénzzel! Hiv. szám: 1364. (18589 K)_
PLÁNDER
Ingatlanközvetítő Hirdető Iroda
Nagykanizsa, Kazanlak Krt. 9.D. Fsz.
Tel: 93/320-111 (A Jerikó melletti buszmegállónál)
ELADÁS * VETÉL * CSERE * ALBÉRLET
A Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői szak vizsgával rendelkezik.
Irodánk teljeskörű lebonyolítással, ügyvéd által írt szerző déssel, kedvező közvetítési díjjal, korrekt ügyintézéssel várja i önöket. |
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap újságok hirdetésfelvevő he- g lye. <
Már csütörtökön kapható a KANIZSA újság az Irodában. § NYITVA TARTÁS: munkanapokon 8-12; 14-17 óráig. ¦
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Tel./fax: 93/312-058, Tel: 30/573-073 A rendőrség melletti utcában, a Stop presszó mellett. Nyitva: munkanapokon 8— 17-ig
• tagja az Ingatlanközvetítői Szakmai Klubnak (Budapest)
• szerepel az Ingatlanközvetítői Névjegyzékben
• rendelkezik a Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői szakvizsgával (kiváló minősítés)
• tagja a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának
• az Ingatlanpressz Országos Ingatlanhirdetési Magazin hirdetésíelvevő helye
• előfizetője az Ingatlanpiac, Ingatlan Infó és Ingatlanpressz országos szakmai lapoknak
• rendszeres hirdetőpartnere a Zalai Hírlapnak, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapnak, a Kanizsa és Vidéke EXTRÁ-nak, a Nagykanizsai Szuperinfónak, a kanizsai KÁBELTEL Kft. Wisyo Képújságjának
• 6 éves szakmai tapasztalattal bír 1
• ügyfeleinek teljeskörfl lebonyolítást nyújt \'
• alacsony közvetítői díjjal dolgozik
¦ díjtalan címkiadást és bérbeadást biztosít j
• korrekt üzleti partner :
1
A SIKER 12 PONTJA
-j-,
1996, augusztus 2. KAINIZ/aA - 29
Eladó Kiskanizsán 3 szoba - hallos, fürdőszobás, kamrás családi ház, 700 nm-es telekkel, konyhakerttel, udvarral, gépkocsibejáróval. A szobák hajópadlósak és szőnyegpad lósak. Az épület fel-üjltandó. Irányár. 3,8 mR. Hivatkozási szám: 1366. (18590 K) Eladó Nk, belvárosától északra 2 szobás, 53 nm-es, fürdőszobás, egyedi ÍŰtésfl, vlzórás, redőnyös, parkettázott, galériázható, belül 6 éve teljesen felújított családi ház, 4 darab, utcára néző ablakkal, garázzsal, udvari tárolóval, padlásrésszel. Az udvar 4 lakással közös. Irányár: 2,65 nFt- Hivatkozási szám: 1367
(18591 K)_
Eladó Nk. belvárosában fiatal, 10 éves, 3 szobás, nagy konyhás, beéplteü szekrényes, központi fűtésű, kábeltévés, tehermentes, parkettázott és szőnyegpadlós, tapétázott, jó állapotú lakás, közös pincével, padlással. Irányár: 4,2 mFt. Hivatkozási szám:
1368 (18592 K)__
Eladó Nk. északi városrészében 80 nm-es, 2 szoba + nagy nappalis, 2 erkélyes, egyedi gázfűtéses, vlzórás, telefonos, 2. emeleti, tégla épületben lévő, igényesen felújított, esztétikus, színvonalas lakás, parkettázott szobákkal, parkettázott és járólapozott nappalival, mennyezetig csempézett fürdővel, WC-vei, konyhával, kamrával, saválló le mezzel borított küszöbökkel, fehérre festett falakkal és nyílászárókkal, kifogástalanul csiszolt és lakkozott parkettával, fedett erkélyekkel, esztétikus csaptelepekkel, ízléses szaiúteráruval, modern világítótestekkel, 4 emeletes társasi lázban, nem lakottan, azonnal beköltözhetően, az épület alsó szintjén saját garázzsal, Irányár: 4,5 mFt+700 eR garázs. Hivatkozási szám: 1369. (18593 K)_
Eladó Nk. Katonaréten 409 nm-es,\'bekerített, 18x27 méteres építési telek, vízzel, villannyal, gázzal, csatornabekötési lehetőséggel, gépkocsibejáróval, tehermentesen. A telken 3 szobás, 100 nm-es, 1 szintes, alápincézett, lebontandó ház áll, bontási engedéllyel, újrahasznosítható építőanyaggal, garázs, illetve fodrászüzlet építésére szóló engedéllyel. Irányár: 3,1 mFt. Hivatkozás szám: 1370. (18594 K)
A Csónakázó tónál, .i tótól 50 méterrel eladó 3060 nm bekéri tett, zártkerti, 2 egyenlő részre megosztott terület, közveUen üt mellett, villanyra kötési lehetőséggel. Irányár: 1,6 lift Hivatko-
zásiszám: 1371 (18595 K)_
Eladó Zalakomárban 100 nm lakható alapterületű, 3 szoba-hallos, nagykonyha,?, nagy fürdőszobás, 2 teraszos, teljes alapterületében alápincézett, beton pincés, 1 .szintes, tégla falazatú, cse- -réptetős családi ház új tetővel, egészséges faszerkezettel, igény szennt berendezéssel, 400 n.öl kerttel, betonozott gépkocsibejáróval, kőkerítéssel. Az.épület 40éves, festést követően azonnal lakható. Minden közművel ellátott: vlz, villany, gáz, csatornabekötés van. A telken található még egy szoba-konyhás, kamrás, 50 éves épület és gazdasági melléképületek. Irányár: 4,5
mR. Hiv. szánt I372.(1«6X6K)_-
Eladó Nk. belvárosához közel egyedi gázfűtésű, felújított. D-i fekvésű, 2 szobás, 56 nm-es, 3. emeleü lakás 4 emeletes épület-
ben. Irányár 2,25 mR Hiv. szám: 1373. (18687 K)_
Eladó Nk. szívében 1: emeleti, új, 53 nm-es, 3 önálló helyiségből álló, vállalkozásnak kiválóan alkalmas, szónyegpadlós, wc-vel és kézmosóval ellátott lakás, ÁFA-visszaigénylés lehetősé-
gével. Irányár: 3,6 mR, Hiv, szám: 1374, (18688 K)_
Eladó Szabadhegyen belterületi, 915 nm-es családi ház építésre alkalmas telek, vízzel, villannyal, gázzal, gyümölcsfákkal, málnással, konyhakerttel, 12x4 méteres, tégla falazatú mellék épülettel. A telek 12 méter széles. Irányai\': 1,6 mR, Hiv, szám: 1375. (18689 K)_
Eladó Nk. É-i v.részében egyedi gázfűtésű, i. emeleü, 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, vlzórás, parkettázott beépített szekrényes, kábeltévés, tehermentes lakás, nem lakottan, azonnal beköltöz-hetöen. Irányár: 2 mFt Hiv. szám 1376. (18690 K) _
Eladó Nk északi városrészben 5 szoba+hallos, 2 erkélyes, 2 fürdőszobás, kb. 150 nmes 3 szintes, egyedi, konvektoros gázfűtésű, redőnyös, társasi láz lakás, alatta dupla garázzsal, kis virágoskerttel. Irányár: 7,25 mR Beszámítható 1,5 szobás, egyedi gázfűtésű, 1-2, emeleü lakás, a keleü városrészben. Hiv, szám:
1379. (18721 K)_
Eladó Gyékényesen, a ló partján 2 .szintes, új épület, vízzel, villannyal, kábeltévével, cserépkályhával, PB-gázas boylerrel, az alsó szinten 16 nm-es szobával, konyhával, fürdőszobával, a felső szinten hálószobával, erkéllyel, terasszal, A felső szint lanbériázott, szónyegpadlós, a mennyezet fagerendás, a fürdőszoba járólapozott, a szoba tapétázott. Iránvár: 2,8 mR Hiv. szám: 1380, (18722 K)_
Eladó Nk. észak-keleü városrészében 2,5 szobás, 66 nm-es, étkezős, erkélyes, redőnyös, beépített szekrényes, egyedi cirko-gejzír fűtésű, vlzórás, 5 éves lakás, pince- és padlásrésszel.
Irányár: 3,4 mR. Hiv. szám: 1381 (18723 K)_
Eladó Nk. belvárosában, csendes, központhoz közeli helyen, 3 szobás, 76 nm-es, egyedi gázfűtésű, redőnyös, parkettázott, telefonos, teljesen felújított, 3. emeleti lakás, konyhabútorral, modern csillárokkal, fényerőszabályzós villanykapcsolókkal, eneg-riatakarekos fényforrásokkal, pincerésszel, közös tárolóhelyiséggel, 500,-R-ért bérclliető mfihelyrésszei. Irányár: 3,15 mR Hiv.szám: 1383 (18725 K)_ ,
Eladó Zalakarosban, az Alsóhegyen, 554 n-öl, aszfaltozott úton megközelíthető, rendezési terv szerint beépíthető, Üres telek, korábban szőlős. Villany a szomszéd telekig kiépült. Irányár: 900 eR.Hiv-Szám: 1381.(18726 K)_
Eladó Zalakarosban 200 n öl, zártkerti, könnyen megközelíthető, csendes helyen lévő telek, nyaralóépületektól 200 méterre, a hegyben. Jelenleg kaszáló. Vízvezetelc a telek előtt Irányár: 550
eR. Hivjaám: 1385, (18727 K)_
Eladó Nk. É-K-i v.részében 1+3 félszobás, 76 nm-es, étkezős, erkélyes, egyedi cirkogejzír fűtésű, vízórás, beépített szekrényes, német járólapos, festett, mázolt, igényes, tehermentes, 3. emeleti lakás. Irányár: 4 mR. Hiv. szám: 1386. (18902 K) Eladó Nk. K-i v.részében 2 szobás, 49 nm-es, erkélyes, redőnyös, beépített szekrényes, kábeltévés, tehermentes, felújított szőnyegpadlós, tapétázott, kp, fűtésű, liftes, 5. emeleü lakás.
Irányár: 1,7 mR. Hiv. szám: 1388. (18903 K)_
Eladó Nk-án, Katonaréten, 2 szintes, megemelt tetőterű, 2 lakásos, 6 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 2 wc-s, 190 nm-es, erkélyes, 26 éves, jó állapotú, vízzel, villanyal, gázzal, csatornabekötéssel, 2 telefon fővonallal rendelkező, vállalkozásnak kiválóan alkalmas családi ház garázzsal, niüléképiflettel, kábeltévével, 150 n.öl sarokleiken. Irányár: 20 mR. Hiv. szám: 1389. (18904 Kj Eladó Nk. belvárosához közel, 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, vízórás, beépített szekrényes, kábeltévés, felújított, új konyha-bútoros, festett tapétás, szőnyegpadlós, linóleumos, faburkolatos, 3. emeleti, kp. fűtésű, liftes lakás. Irányár: 2,05 mR. Hiv.
szám: 1390. (18905 Kj_
Eladó Nk. K-i v.részében 1,5 szobás, 42 nm-es, magasföklszin-ti, redőnyös, felújított, telefonos, kp. fűtésű, szőnyegpadlós, 10 emeletesben lévő lakás. Irányár: 1,6 mFt. Hiv. szám: 1392.
(18906 KI_
Eladó Látóhegyen 240 n.öl, 10 irfter s/éles hobbikért, alma-, dió-, fenyőfával. Jelenleg kaszáló. A telken 3x3 méteres betonpince, felette 2 ablakos, palatetős, házilagos falláz. Irányár: 200
eR. Hiv. .szám: 1393. (18907 K)_
Eladó a Szentgyörgyvári-hegyen, L*. hegyháton, 700 n.öl lugasszőlő, 15 éves, tégla falazatú pincével, 1 .szobával, főzőfül-kével, présházzal, fóldpincével, szerszámos ka urával, teljes felszereléssel, villannyal, ciszternával. Irányár: 550 eR. Hiv. szám: 1394. (18908 Kj
Eladó Bagolán, Angyal-hegyen 500 n.öl bekerített telek szőlővel, gyümölcsfákkal, 5 éves, 80%-ban kész, tégla falazatú, Bra-mac-tetős, 1 méteres beton alapú, fökJpincés, iker épület egyik felével, villannyal. Irányár: I mR. Az épület és a telek másik
tele is megvehető. Hiv. szám: 1395. (18909 K)_
Eladó Nk. belvárosában 1,5 .szobás, 42 nm-es, teljesen felújított, egyedi fűtésű, földszínű lakás, 4 emeletes, tégla falazatú épület-ben. Irányár 1,7 mR. Hivatkozási szám: 1397 (19052 K) Eladó Balatonmária-Fürdőn 2 szintes, fiatal, ii éves, iker nyaraló egyik fele. Az alsó szinten hall, szoba, konyha, fürdő, vvc, a felső szinten 2 szoba, mosdó tárolóhelyiség (aláiható, A hasznos alapterület 72 nm, a lelek nagyság a 92 n-öl. Irányár: 4 mR Hi-
vatkozási szám: 1398 (t\'X)53 K)__
Eladó Nk. keleü városrészében 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélye.?, vlzórás, 2. emeleü, jó állapotban lévő, járólapozott, közponü fűtésű lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1,75 mR, Hiv.szám:
1399 (19054 K)_
Eladó Zalakomárban 3 szobás, fürdőszobás, 100 nmes, teraszos, konvektoros gázfűtésű, redőnyös, jő állapotban lévő családi ház, aknás garázzsal, 3300 nm telekkel, udvarral, konyhakerttel, .szántóval, gyümölcsfákkal. Irányár: 4.5 mR. Hiv.szám:
1400 (19055 K)\'
Eladó Nk. belvárosában 1.5 szobás, 52 nmes, egyedi fűtésű, vlzórás, jó állapotban lévő, földszínű lakás, garázzsal, pincével, tárolóval. Irányár: 1,85 mR Hiv.szám: 1401 (19056 Kj
Ügyfelünk venne Katonaréten 2-2,5-3 szobás, jó állapotban lévő családi házat kisebb telekkel, max. 4,3 mFt-ig. Hiv.szám;
1402. (19057 K)__
Eladó Nagybakónakon 1 szoba-konyhás, tömés falazatü családi ház, vízzel, villannyal, berendezéssel, felújított jő állapotban, szőnyegpadlóval, modem kályhával, a konyhán tűzhellyel, 1000 nm-es telekkel, alma-, dió-, szilvafákkal. Irányár: 300 eR. Hiv.szám: 1403 (19058 K)_
Eladó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, egyedi gázfűtésű, vízórás, redőnyös, telefonos, jó állapotban lévő, 4, emeleti, 4 emeletes, tégla falazatú épületben lévő lakás. Irányár: 1,55 mR. Hiv.szám: 1404 (19059 K)_
„TELEK" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. fsz. Tel.: 93/317-505
Keresünk Nk-án és környékén egyedi fűtésű lakásokat, telkeket családitlázakat önkormányzati lakásokat. Nálunk a közvetítői díj csak az irányár 1%-a. Megtalál bennünket a Teleki u, első 4-emeletes házának földszintjén, a Napsugár ítesszó hátsó bejáratával szemben. (11385 K)
Nk-án (LE216) belvárosban 2,5 szobás, 81 nm-es, egyedi fflté-ses, I. emeleü lakás eladó. Irányár: 3,8 mR. (17746 K) Balatonfegyvesen (NYE10) 44 nm-es faház, nagy terasszal, 125 n-öl telekkel eladó. Víz, villany bent vau. Irányár: 3,2 mR (17747 Kj
Nk-án (LE245) K-i városrészben, 2.5 szobás, 64 nm-es közponü fűtéses, vlzórás, redőnyös, erkélyes, taposóköves, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,3 mR (17749 Kj
Nk-hoz közel (CSE87) 2 hektár területen 2 szobás,* étkezős, nappalis családi ház, kamarával, garázzsal, istállókkal, tárolókkal és italbolttal eladó. A terület lótartásra kiváló lehetőséget biztosít. Irányár: 3.4 mFt. (17751 K)
Zalakaroson (TEÓ6) 250 n.öl üres telek eladó. Irányár: 1,25 mR. (18097 K)
Zalakaroson (TE66) 800 n.öl, közírűvesített üres telekegyben vagy megosztva is eladó. Irányár: 4000 R/n.öl. (18098 K)
Zalakaroson (CSE88) 3 szobás, kb. 100 nm-es, telefonos, teraszos családi ház luelléképülettel eladó. Gáz, pince, padlás van.
Irányár: 6 mR. (18099 K| _
Nk-án (CSE61) 120 nm-es, 4 szobás, félig kész tetőtérbeépíté-ses családi ház 150 n.öl telekkel eladó. Irányár: 7 mR. (18100 K) Nk-án (LE217) D-i vxészben 2 szobás, 56 nm-es, egyedi fűtéses, vízórás, erkélyes, spájzos lakás kanrával együtt eladó. Irányár: 2,3 mR. (18101 K)
Nk-án (LE200) belvárosban 2 szobás, 57 nm-es, vlzórás, redőnyös, parkettás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,6 mR.
(18103 K)_
Nk-án (LE254) É-i vxészben 2 és félszobás, étkezős, egyedi kp. fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 3,5 mR. (18104 K) Nk-tól 20 km-re (CSE91) 2 szobás, 88 nm-es, parkettás, fürdőszobás, teraszos családi ház 3533 nm területen eladó. Irányai:
1,7 mFt (18105 K)_
Nk-án (LE253) K-i v.részben 2 szobás, 52 nmes, vlzórás, fel-újított, földszinti lakás eladó. Irányár: 35.000 Ft/nm. (18106 K) Nk-tól 15 km-re (CSE90) 140 nm-es családi ház 1 hold területtel eladó. Irányár: 700.000 R. (18108 K)
Nk-tól (CSE92) 15 km-re 100 nm-es, 3 szoba+nappalis családi ház 2 garázzsal, kb. 200 n.öl leiekkel eladó. Irányár: 5 mR,
08198 K|_
Nk-án (CSE29) 4 szobás, kb. 100 nm-es családi ház 250 n.öl telekkel, garázsokkal, melléképületekkel együtt eladó. Irányár:
4,5 nft, (18200 K)___
Nk-án (CSE93) 70 nm-es, 2 szobás, lambériás. padlószönyeges, telefonos családi ház udvarral, fa mellékhelyiséggel eladó.
Irányár: 1,7 mR. (18201 K)_
Nk-n (LE258) K-i városrészben 1 szobás, 40 nm-es, központi fűtéses, I. emeleti önkormányzati lakás eladó. Irányár: 1,35 mR.
(18296 K)_
Nk-tól (CSE95) 25 km-re, családi ház 200 n-Öl telekkel eladó.
Irányár: 1,3 mR, (18298 K)_
Nk-n (LE46J belvárostól 5 percre, 79 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, I. emeleti lakás azonnal eladó. Irányár: 2,6 mR. (18299 K)
Nk-n (CSE96) belvárostól 5 percre 120 nnves, 4 szobás, családi ház 150 n öl telekkel eladó. Irányár: 6,4 mR, (18300 K) Nk-án (LE264) K-i v.részben 3 szobás, 67 nm-es, kp. fűtéses la kás tízemeletes épületben\'eladó. Irányár: 1,85 mR. (18443 Kj Nk-án (LE261) D-i v.részben 1 szobás, komfortos, udvari lakás pincerésszel, faházzal, kis kerttel eladó. Irányár: 900.000 R
(18445 K)_
Nk-án (CSE97) Katonaréten 409 nm-es telek régi házzal és ga-
rázzsal együtt eladó. Irányár: 3,2 mFt. (18446 K)_
Nk-án (LE263) belvároshoz közel 1 szobás, 40 nm-es, egyedi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 1,5 mR. (18447 K) Nk-án (LE260) K-i v.reszhen 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, kp. fűtéses lakás tízemeletes épületben eladó. Irányár; 1,7 mR. (18448 K)
Gyékényesen (Nye 19) 35 nm-es, 2 szobás faház, 1000 nm-es telekkel, vízparthoz közel eladó. Irányár; 2 mR. (18544 K)
Nk-n (CSE 103) belvároshoz közel, 1 szobás, 20 nm-es udvari
lakás eladó. Irányár: 730.000.-R. (18545 K)_
Nk-án (LE239) belvárosban 3 szobás, 76 nm-es, telefonos, egyedi fűtéses, Dl. emeleti lakás azonnal eladó. Irányár: 3,8
mR. (18649 K)_
Nk-án (LE268) K-i v.részben 2+2 félszobás, 70 nm-es, kp. fűtéses, erkélyes, 4. emeleti, Önkormányzati lakás eladó. Irányár:
2,8 mR. (18650 K)_
Nk-án (LE267) belvárosban 2 szobás, egyedi fűtéses, felújított, parkettás, vízórás, II. emeleti, pincés, spájzos lakás eladó. Iránv-
ár: 3.3 mR (18651 K)_
Nk-án (LE266) É-i v.részben 2 szobás, 54 nm-es, egyedi fűtéses, vízórás, erkélyes, parkettás lakás eladó. Irányár: 2 mR (18652 K) _
Nk-án (LE269) belvároshoz közel 2 szobás, 54 nm-es, I. emek Ü, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,5 mR. (18653 K) Nk-n (LE 277) K-i városrészben, belvároshoz közel, 2 szobás, 54 nm-es, ebédlős, közponü fűtéses lakás a kilencedik emeleten eladó. Irányai: 1,7 mR. (18986 K)
Nk-n (LE 276) K-i városrészben 2 szobás.központi fűtéses,
földszinti lakás eladó. Irányár: 1,5 mR. (18987 K)_
Nk-n (LE 275) K-i városrészben 2,5 szobás, 63 nm-es, közponü fűtéses, vízórás, felújított, D. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,5
mR. (18988 K)_¦__
Nk-n (LE 274) K-i városrészben 2 szobás, 55 nm-es, központi fűtéses önkorányzati lakás tízemeletes épületben eladó. Irányár: 1,7 mR (18989 K)_
Nk-tól (CSE 104)25 km-re 3 szobás, 110 nm-es, egyedi közponü fűtéses családi ház 2800 nnves telken, 500 db fenyővel, 60 nnves melléképülettel, garázzsal együtt eladó, irányár: 3
mR. (18990 K)__\'
Zalakarosban (TE 69) 2991 nm-es zártkerti ingaüan présházzal, melléképülettel, faházzal eladó. Irányár: 1,5 mR, (18991 K) Nk-n (LE 270) K-i városrészben 2 szobás, 59 m-es, központi 10-téses III. emeleti lakás eladó. Irányai: 1,65 ml-t (18992 K) Nk-n (GE 22) 17 nm-es garázs eladó. Irányár: 270.000.-R. (18993 K)
Balatonmárján (NYE 23) 20 nnves faház 15 nm-es félig üvege zetf terasszal 190 n-öl telekkel eladó. Irányár: 1,3 mR. (18994 K) Nk-n (CSE 105) 3 szobás, hallos, 140 nnves, családi ház 780 n-öl telken, melléképületekkel, faházzal, ntíhellel, ipari árammal eladó. Vállalkozásra és gazdálkodásra is egyaránt alkalmas. irányár: 4 mFt, (18995 K)_
Nk-n (LE 278) K-i városrészben 1+2 félszobás, 55 nnves, közponü fűtéses, vlzórás, felújított, I. emeleti önkormányzati lakás eladó. Irányár: 2,4 mR.(18996 K)_
Keszhelyen (NYE 24). 6 szobás, emeletes épület 220 n-öl telken, parkosított udvarral eladó. Kiválóan alkalmas vendégfoga-dásra. Irányár: 20 mR. (18997 k)
Nk-n (CSE 56) belvárosban 102 nnves, 3 szobás családi hz, 515 nm-es telekkel eladó. Vállalkozáshoz is kitűnően alkalmas. Irányár: 4,9 mR. (18998 K)
TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft Nk., Széchenyi tér 3.1. em. 1. TelJTau 93/310-482
? adó Nk. Batthyány utcában 5 szobás, 2 szintes lakás szerkezetkész állapotban, külön megállapodás alapján befejezve. Irányár: 7,5 MR. (17331 Kj_
Eladó NK. városközpontban 2 szobás, igényesen felújított egyedi gázfűtéses lakás külön bejáratú üzlettel. Iránvár: 4,5
-MFt. (17333 K)_"
Eladó Nk. Keleü városrészben 2 szobás, központi fűtéses, erké-
lyes7. emeleti lakás. Irányár: 1,6 MR (17334 K)_
Eladó I\'ahnban fő itt mellett 3 db lakótelek. 1300 nnVdb. Irány-
ár: 1,95 mR/db. (17335 K)__ \'
Eladó NK,-Bagolán 136 nm-es, családi ház, 5 szoba+nappali, két fürdőszoba, garázs, egyedi közponü fűtés. Irányár; 7.5 MFt (17336 K)_
Eladó Újudvaron ÍŐ üt mellel! 130 nnves sorházi lakás 4 .szoba, garázs, egyedi gázfűtés. Irányár; 4,5 MR (17337 K) Eladó Nk Magyar utcában 1 szobás, 26 nm-es lakás víz, villany, gáz, van, fürdőszoba kialakítható, irányár; 700 eR. (17339 K) Katonarét közepén igényesnek 5 szobás családi ház (2 fürdő, 2 garázs, alápincézve) eladó. Irányár: 15 mFt (18965 K) Eladó Sand községben 2 szobás, felújításra szoruló családi ház 200 n.öl telekkel, víz, villany van. Irányár: 1,5 MFt (17340 K) Eladó sandi szőlőhegyen szőlő, gyümölcsös, erdő, kis házzal,
pincével. Irányár. 500 eR. (17341 K)_
Eladó galamboki halastó mellett telek szőlővel, kis faházzal.
Irányár! 350 eR. (17342 K)_
Eladó Zalakaros-Alsóhegyen 228 n.öl bekerített telek gytt-möksössel szőlővel, kis házzal, víz, villany, aszfaltút van. Irányár: 1,37 mR. (17347 K)_
Eladó Zalakomárban főút mellett vállalkozási célra is alkalmas 1200 n.öl telken 97 nnves 3 szobás, közponü fűtéses családi
ház. Irányár: 4 MFt, (17348 K)_
Eladó Nova község közelében ikerház egyik lakása, A lakás 125 nnves, 3 szoba, nappali, étkező, 2 garázzsal. Központi fűtés és saját vízellátó rendszer van, telek 1500 nm Iránvár: 6 MFt (17351 K)_
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK" INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505
(Teleki ,utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezó\'gazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA.
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. «
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. S Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, I
szombaton 10.00-12.00-ig. f
TERRA-MIX 2001
INGATLANFORGALMI ÉS BERUHÁZÁSI KFT.
TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK:
- ingatlanközvetítés teljeskörű bonyolítással, jogi képviselettel
- ingatlanok értékbecslése
- teljeskörű építőipari tervezés, műszaki tanácsadás
- építőipari kivitelezés, épületfenntartás, -korszerűsítés
Keresünk és kínálunk eladó családi házakat, telkeket, nyaralókat, bérelhető és eladó ipari csarnokokat. Közvetítés külföldi partneren keresztül
Rendkívüli nyári AKCIÓ:
1996. Július-augusztusban megkötött üzletek után vevőink a közvetítési díjból 50% kedvezményt kapnak!
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. 1/1, a
IRODÁNK NYITVA: |
hétfő-kedd-csütörtök 9-18 óráig; szerda-péntek 9-16 éráig ^
vagy előzetes időpontegyeztetéssel bármikor q
Tel./fax.: 93/310-482 <
TERRA-MIX 2001 KFT. f
- EGY ESÉLY A FÖLDÖNKÍVÜLIEKNEK \\
30
KANIZSA - /ép*
1996. augusztus 23.
Eladó Nova község közeliben sörfőzde ós sertéstelep. Irányai\'; 8
MR (17352 K)_
Ipán tevékenységre alkalmas területek eladók Nk-án, Fő u. mellett. (17353 K)_
Keresünk Nagykanizsán bérelhető családi házat későbbi neg
vásárlás lehetőségével. (17356 K)__
Keresünk ipari tevékenységre, raktározásra alkalmas csarnoko-kal Nagykanizsa uiuleten 200 2000 nm között. !17357 K) Keresünk Nagykanizsán 1.5-2 sz.ob.v-i egyedi fűtéses lakásokat
(17358 K) _
Keresünk Kiskanizsán közművesített lakótelkeket vagy telket lebontandó épülettel. (17359 K)_____
Keresünk Kiskanizsán eladó családi házakat. (17360 Kj Eladó Tö_en_uártoiiban 120 nm-es családi ház, központi fűtés szilárd tüzelővel és gázkazánnal, 3 és fél szoba+nappali. Telken garázs, gazdasági épület ós gyümölcsös. Nagykanizsán lakótek-
pi lakasbcsz.anilHi.no. Irányár: 4.2 MFt. (17362 Kj_
Eladó Kiskanizsán igényesen kialakított, 4 szobás családi ház nagy telekkel, rüelléképületekkel. A melléképület önálló lakássá álalakithalő. Telek 756 n.öl összkoz.imíves, gazdálkodásra alkal
mas. Irányár: 11 MR. (17363 K)_
Eladó Hahótön 2 szobás, 10-1 nm-es egyedi fűtésű, 1987-ben épült családi ház. 1840 nm részben parkosított, részben gyümölcsöst tartalmazó telekkel. Irányár: 3 mR. [17728 K)
Eladó Nagykanizsa belvárosában 1. emeleü 80 nmes 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás, az. udvarban garázs kialakításának lehetőségével. Cserelakás I 1.2 mR-ig beszámítható. Irányár: 2,8
mR. (17729 Kl_
Balatonkeresztiiron nyaraló eladó 200 n-öl telek, 68 nnves épület, 3 hálófülke, nagy nappali, i főzőfülke, I fürdőszoba + WC, terasz, 6x4 es csónakház,, lt -n-. .r 5 mR. (17730 K)_
Eladó Nk-án a Rákóczi utcában családi ház kis udvarral, 2 szo ba, előszoba, étkező, konyha, egyedi fűtésű, felújított. Irányár:
3,6 mFt. (17731 K)___________
Keresünk családi házat, 2 3 szobásat kis kelttel, vezetékes gázzal Fonyódtól Balatongyörökig (Hévíz, Keszthely előnyben). Cserébe felajánlunk Budapesten 112 félszobás, erkélyes, telefonos lakást, valamint Budapesten I (félszobás öröklakást, valamint Piliszántón 42 nm-es téliesített nyaralót 222 n-öl telken. (17732 K) \'
Eladó vagy bérelhető Gelse központjában 55 nm alapterületű üzlet 18 nm tárolóval, lvrendezes.se!. Villany, víz van, csatorna csaüakozás biztosított. Irányár: 950.000. R. vagy 15,000 Fbtiő
bérk-ti dlj. (17733 K)_
Eladó Zákány köz.ség és a gyékényes bányató közötti területen, a tótól néhány száz materre 2 db telekrészlet, mely összevonás után U-éplUiető. Irányai; 1.2 mFt. (17734 K)
Eladó Nk. belvárosában 38 nm-es fólszinü 1 szobás ilirdőszo-
bás. egyedi IfltésŰ lakás. Irányár: 1,3 mR. (17735 K)_
Eladó Nk. belvárosban családi ház. 500 nm telek, rajta 120 nmes épület, 3 szoba, 2 konyha. 2 kanra, fürdőszoba nincs, alápincézett. Irányai\'. 5,5 mR (17736 K)
Eladó Nk-án, városközponthoz közel fi. emeleü 56 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás. Irányár: 1,75 ruFL (17960 K)
Eladó Szépeinek közelében 60 nm-es, 2 szobás, külterületen fekvő családi ház. Az épület tetőtere beépíthető. Irányár: 900
eR. (17961 K)_
Eladó Kiskanizsán 100 nmes, 3 szobás. 2 fürdőszobás alápincézett 1987-ben épüli családi ház 200 n-öl telekkel. Irányár; 6,5
mR.(l7962 K)_ __
Eladó Behiákjmszlán 2 szinles, 4 szobás, 2 fürdőszobás alápincézett hétvégi ház 400 n-öl telekkel. Az. épület szintjei önállóan használhatók, kulon lejáratnak, /„il.ikaiiwi gyógyfürdő 15 perc gyalog az ingatlantól, Vlz villany van, a telken szóló és gyümölcsös található, melynek mflveltelése m-goldható.Irányát:
3,6 mR (!7963 K|_
Fiiadó Nk. K-i városrészében 100 nm-es, 3 szobás, nappalis, ét kezőkonyhás, egyedi-központi fűtésű lakás. Irányár: 5,8 mR (17904 K)
Eladó Nk, Éi városiészben 5 szobás, 2 garázsos, alápincézett épület kis kentei, társasházban. Irányár: 7,5 mR (17965 K) Nk. belvárosában 1 szobás, egyedi fűtésű, 2. emeleti lakás 1.5 mR -os irányáron eladó. (18060 K)
Eladó Wiklósfán I 10 nmes. 2 szobás, Új családi ház tetőtérivé pllési lehetőséggel KX) ii.ol telken. Irányát: 7 mR. (18061 K)
?adó Nk. K-i v.részében a belvároshoz közel 2 szobás, tehermentes, egyedi fűtésű, teljesen felújítót) lakás. Irányán 2,5 mR.
(18062 K)
Eladó Nk. Ki v részében 2 szolgás. kp. fűtéses, X. emeleli lakás fizetés könnyítéssel. Irányár: 1.3 mR. (18187 K) Eladó Nk. K-i vrészében X. emeleti, 1,5 szobás, kp. fűtéses, felojílotl lakás 1.450.000 R-os irányáron. (18188 K)
Eladó Nk. K-i v.részében 4. emeleti, 2 szobás, egyedi fűtésű la-kás. Irányár: 1.650.000 Ft. (1 fi 189 Kj
Raktározásra alkalmas tvlvarosi pince kiadó. Irányár: 12 ezer
Ft/hó. (18190 K)_
Kiskanizsán eladó 4 szobás családi ház. félig kész tetőtér, 2 garázs, melléképület, egyedi, konvektoros fűtés. Irányár: 4,8 mR. (18191 Kj
Balatonbcrényben villa 200 n.öl telken eladó. Irányár: 3 mR (18192 K)
Eladó Nagybakónak Öreghegyen bekerített nagy lelek, rajta szőlő, gyümölcsös, 50 nm-es téglaépület, teljes felszereléssel. Villany van, víz mcgoklüat.0. Irányát: 450 ezer R (18397 K) Eladó Gel.seszigelen nagy lelek, rajta 56 nm-es épület (2 szoba, konyha, borospince), valamint 28 nm-es melléképület. Köves üt, vlz, villany van. Irányár: 600 ezer R. (18398 K) Eladó Nk-án, belvároshoz közel egy telken két önálló családi ház. Utcafronti épület; 3 szintes, fél szint eltolásokokkal, 3 szoba, nappali, 2 fürdőszoba, 2 WC, konyha, garázs, pince, kondi terem, szauna. Udvari épület: teljesen független közműellátás, saját gázkazán, kp. fűtéssel. 2 szintes, 3 szoba+zuhanyzók, 3 WC, teakonyha, mosókonyha, gaiilröhszoba, garázs. Irányár: 30
mR. (18400 K)___\'
Balatonmárián 1000 nm telken eladó egy 2 szintes épület, egy nádfedeles épület, valamint egy 6x3-as üzlet. Irányár: 10 mR.
(18401 K)_
Nk. belvárosában eladó kitűnő állapotban lévő 76 nm-es, 3 .szobás, egyedi fűtéses, parkettás, tekfonos lakás. Irányár: 3,2 mR. (18655_K)_, _
Nk. belvárosában eladó 74 nm-es, nagyon jó állapotban lévő,
elsóemek-li lakás. Irányár: 3 mR. (18656 K)_
Nk. belvárosához közel eladó 2 szobás, jó állapotban lévő, parkettás, telefonos lakás. Irányár; 1.750.000 R. (18657 K) Keresünk Nk. belvárosához közel 2 vagy 3 szobás családi házakat Ügyfeleink részére megvételre. (18658 K)
Keresünk Nk-án két család részére családi házat 8-9 mR-ig.
(18659 K)_
Eladó Nk. belvárosában rgen jő helyen lévő, 1. emeleü, 2 .szobás, 58 nm-es. egyedi gázfűtésű, parkettás, erkélyes lakás.
Irányár: 2,4 mR. (18966 K)_
Eladó Nk. Csónakázó-tó legszebb részén, a tóra néző panorámás, 6000 nm-es, jól megközelíUiető, beépíthető telek, mely megvásárlás után megosztható. Irányár: 1,6 mFt. (18967 K) Eladó Halióton családi ház kerttel. Irányár: 3 mR. (18968 K) Sürgősen keresünk Balalonpartj, igényesen kialakított nyaralókat külföldi ügyfekink részén- Keszthelytől Fonyódig. Feltétel: vízparttól maximum 300 m távolság, Fotózás után az ingat -lanokat külföklre közveütjük, (189M K)
TOMPA Ingatlanforgalmi Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 14. Tel-fax: 93/310-884
Nk-u a I\'alatán .soron 70 nm-es, 2 szobás, étkezős, erkélyes, egyedi fűtéses, lomkainrás, I. emeleti lakás eladó. Iránvár; 3 mR. (19048 K)_\'
Bartók B. utcában 54 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, vlzórás, telefonos, erkélves, redőnvós lakás elavlő. Iránvár: 1,55 mR. (19050 K) _
.Szabadhegyen 840 nm-es építési telek (vlz, gáz, villany) eladó, Irányár: 1,2 mR. ( fjq51 ki_\'
Nk. Kazanlak körülon 57 nm-es, 1 +2 félszobás, kp. fűtéses, erkélyes lakás eladó. Irányár: 2 mR. (18897 K) Nk. Városkapu körttton 67 nm-es, 3 szobás, kp. fűtéses lakáséi
adó. Irányár: 1,85 mR. (18898 K)_
Nk. Dózsa Gy. utcában 36 nmes, I szobás, fsz-i lakás pincével
eladó. Irányár; 1,5 mR. (18899 K)_
Nk. Dózsa Gy. utcában 57 nm-es. 2 szobás, földszinti lakás pincével eladó. Irányár: 3.5 mR (18900 K) Nk. Városkapu krt on 69 nmes, 4 szobás, kp. fűtéses, redőnyös, vízórás, jó állapotú, 2. emekti lakás dupla garázzsal eladó. Irányár: 3.5 inH. (189(11 K) _
Zákányban 97 nm-es, 3 szobás, étkezős, \'89-ben épülel központi fűtéses, garázsos családi ház, 2400 nm-es területtel eladó.
Irányár: 4,3 mR. (18497 K)_
Városkáéi kit on 40 nm-es 1 szobás, közponü fűtéses, vlzórás,
redőnyös lakás eladó. Irányár; 1.35 mR. (1X498 Kj _
Kiskanizsán a Bába utcában 1154 nm területen kbontásra szo-
ruló kis ház eladó, kanyar: 1,5 mR (18141 K) _
Zatakai\'oson. Harangláb utcában 2097 nm teriilet (szőlő, gyümölcsös) eladó. Irányár: 700.000 Ft. (!8142 K)
TOMPA INGATLANFORGALMI KFT. német-magyar érdekeltség Nagykanizsa, Magyar u. 14.
Tel./fax: 93/310-884 Nyitva: hétköznap 8-17 óráig
KERES
KINAI_ - CSERÉL - BERBEAD
KERESÜNK:
- Megbízóink számára eladó egyedi fűtéses lakásokat max. 4. emeletig
- Olcsó udvari lakásokat
- Kiadó lakásokat (kiadó
KÍNÁLUNK:
- Kiadó üzlethelyiségeket
részéről díjtalan lebonyolítással)
Újudvaron 1500 nm területen 140 nm-es, 5 szobás, hallos, étkezős, 2 fürdőszobás, 2 konyhás, tekfonos családi ház 42 nm-es üzlethelyiséggel, aknás garázzsal, ipari árammal eladó, Irányár: 9mR (18143 K)_
Iharosberényben 220 nm-es, 3 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás, teraszos, garázsos családi ház 1600 nm terükten 100 nm mff-liellyel eladó. Irányár: 5,5 mit. (18010 K)_ ^
Nk. Kinizsi utcában 2 szobás, 68 nmes, udvari, családi ház kis területen eladó. Irányár: 1.9 mR. (180U K)_
Ady utcában 100 nm-es, 2 szobás, hallos, telefonos családi ház garázzsal, melléképük-lekkel 1360 nm terükten eladó. Irányár: 7,2 mR (17531 K)
Rózsa utcában, 6. emekü, 2 szobás, 51 nm-es, kp. fűtéses, víz-órás, redőnyös. )ö állapotil lakás el adó. Irányár; 1.5 mR. (17532
Kj_
Rózsa utcában, 8. emeleti, 2 .szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtéses lakás el adó. Irány ár: 1,35 mR (17533 K) Eladó üj építésű, 2 szinles üzlet (alsó szint fodrászüzlet, felső szint lakás) berendezéssel vagy anélkül. Más tevékenységre is alkalma.-.. !17335 ki
Ék-i városrészben fsz i, 76 nm, 2+2 fél szobás, étkezős, redőnyös, szőnyegpadló-: laka.dad.y Irányár. 3,5 MR. (17367 K) Platán sori 2 szobás, 54 nmes, 3. em., gázfűtéses, tekfonos, redőnyös, teljesen felújított lakást cserélne 1,5-2 szobás, jő átlapoló udvari lakásra. (17368 K)_
Csengeri u. 87 nm, 2 szobás, gázfűtéses, felújított, udvari lakás. 20 nm terasszal, pincével konyha-virágoskerttel, (padlózata ta-posözott. szőnyegpadlós) eladó. Irányár: 2,7 MR. (17370 K)
Belvárosban 2 lakásból álló (2 szoba, 3 szoba) családi ház egyben és megosztva is eladó 659 nm területen. Irányár: 10.5 MR
(17371 K)_
Nagykanizsa belvárosában 24 nmes, üj, igényesen kialakítót!
üzlethelyiség kiadó. (17372 K) __
É i városrészben 9 nm fagyizó berendezéssel, gépekkel eladó.
Irányár: 850 eR. (17375 K)_
Nk.. Kisfaludy utcában 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spej-zos, garázsos, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 3,8 mR.
(16191 Kj_
Nk.. Zemplén utcában 64 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, lomkamrás, felújított, vlzórás lakás eladó. Irányár: 1,9 mR (16219 K)
Nk. Zemplén utcában 64 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, kp. fűtéses lakás eladó. Iránvár; 1.7 mR. (16221
K)_
Nk. Zemplén utcában X, emeleti. 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, kp, fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,75 mR
(16222 K)_
Elcserélném 2 db Nk-i lakásomat (Rózsa üü 2 szobás. Hátán sori I szobás, egyedi fűtéses) Nk. és környéki 3-4 szobás családi házra, 3.5 mR-ig. (16228 K)
Kiskanizsán 720 nm-es felületen, 1 szoba, konyhás, zuhanyzós parasztház (víz, villany, gáz) eladó. Irányár: 1,2 mR. (16216 K) Nk. Palinban 8250 nm-es terükten 2 szobás, konyhás paiaszt-
ház eladó. Ár: 2 mR. (16217 Kl_
Nk. Vörösmarthy utcában 80 nmes, 2.5 szobás, nappalis, konyhás, fürdős, WC-s, kamrás, garázsos, pincés családi ház ladó 518 nm-es telekkel és 40 nm-es nűhellvel. Irányár: 4,2 niR-
(16208 K)_
Nk. Katonaréten 130 nmes, -I szobás, hallos. 2 fürdős, 2 WC-s, kanrás, pincés, egyedi fűtéses, garázsos családi ház eladó.
Irányár: 6,5 iuR.(Í6203 K) _
Kiskanizsán 100 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, spejzos, garázsos családi ház a Zsigárdi közben eladó. Irányár: 3,5 mR. 0.6196 K)_
Újudvaron 90 nm es, 4 szobás, hallos, fürdős, WC-s, konyhás családi ház 1100 nm-es terükten eladó. Iránvár: 4 mR. (16213
KJ_
A 7 es főül iikllett 1020 nm teriikt eladó. Iránvár: 1,6 mR. (16232 K)_\'
Kiskanizsán 3 db építési letek egyenként 320 n.öl területtel, villannyal, gáz és víz a telektől 100 m. A telkekegyben is megvá-
sárolhatók. Irányár: 700 eFt/db. (16236 K) _
Zalakarosi Öregliegyen 3 szobás, konyhás borospince tetőtérbe -építési tehetőséggel eladó, Irányár: 2,5 mR (16619 K) Esztetegnvén 50 nm-es, 2 szobás parasztház 4819 m2 területen eladó. Irányár; 800 ezer R. (17154 K)
Halióton 3 szobás, garázsos családi ház 2800 iu2 területen eladó. Irányár: 3 mR, (17155 K)
Bagolán 4 szobás, 110 nm-es, jő állapotú, garázsos családi ház 2614 m2-es területen eladó. Irányár: 3,5 mFt. (17156 K) Szépet ne ken 3 szobás, 100 nm-es étkezős családi ház, 2400 nm területen melléképületekkel eladó. Irányár: 2.7 mR (17684 K) Király ütőn 120 nm-es, 5 szobás, 2 fürdőszobás, egyedi fűtéses, garázsos lakás eladó. Irányár: 6 mR. (18695 K) Kazanlak krt-on 70 nm-es, 2+2 félszobás, központi fűtésű lakás eladó. Irányár: 3 mFt, (18696 K)_
Fő ütőn 65 nm-es. 2 szobás, egyedi fűtéses felújított lakás eladó.
Irányár: 3 mFt. (1.W7 K) ______
Bajcsán 100 nm-es 2+2 félszobás, hallos, központi fűtéses családi ház 1600 nmes terükten eladó. Irányár: 3,5 mR(18698 K) Miklósfán 140 nm-es, 4 szobás, hallos családi ház, 2000 nm terükten, melléképükttel, parkolóval eladó, Iránvár; 7,8 mR. (18699 K) \'
SZABADPIAC
Nagyrécsén a Haladás utcában 1256 nm építési tekk eladó.
Érd.: 93/319-759 telefonon. Farkas Antal (18114 K)
Cserfői hegyen szőlőbirtok teljes felszereléssel eladó. Erd.;
93/319-804 telefonon. (18116 K)_
54 nm-es egyedi fűtéses pápai tehenu-ntcs lakás eladó vagy hasonló nagykanizsaira cseréllielő. Érd.: 93/315-532 telefonon. (I8II7K)_
Zalakarostöl 5 km-re, Zaiaszenljakabon régi nagy parasztház, 4700 nm tentleten sok melléképülettel sürgősen eladó. Érd,; Nk, Bajcsy Zs. 131. U8821 K)_
Nk án társasházban 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, egyedi fűtéses, vlzórás, foldszinü lakás eladó. Érd.: 93/314-670. 15 óra titán, (18822 K)
Nk-án a Katona réten 1 szobás, 34 nm es családi ház pincével, garázzsal eladó. Irányár: 1,9 mR. Érd.: 317-007 tekfonon, 17-20 óráig. (18823 K)_
1000 nm-es építési tekk eladó Eszteregnyén 200 ezer R-ért. Érd.: 30/590-075, 16 óra után. (4882-1 K) 3 .szobás, megvásárolható, Önkonnányzaü lakás eladó, illetve kisebbre cseréilietó. Cím a szci készt őségben. (18825 K)
Teleki utcai, 43 nm-es, 1 szobás, 2. emekti, egyedi fűtéses lakást esetéinek házrészre vagy kisebb házra Nk-án értékegyezte
téssel. Érd.; Gerő Sándor, 310-807. (18826 K)_
Belvárosi, 75 nm-es, ü*. emeleti 2 és félszobás, megvásárolható, önkormányzati lakásomat elcserélném két kisebbre; vagy egy másfélszobásra és egy egyszobásra, vagy csak egy belvárosi másíélszobásra éitékkiilönbözettel. Ajánlatokat „Választás bőven" jeligére, Nk. Ff: 154 cinre kérek. (18827 K) Nk. belvárosához közel. Király u. 21. alatt utcafronti, 63 nmes házrész vállalkozás céljára eladó. Érd.: helyszínen, első ajtó. (18829 K)
I\'alinban 700 n.öl tekk megkezdett építkezéssel, fizetési köny nyítéssel, szoc. pol, kedvezménnyel eladó. Érd.; 93/320-988, (18830 K)
Sürgősen, áron alul elcserélném vagy eladnám új, 3 szobás családi házunkat. Irányár: 2,5 mR. Érd.: Belezna. Kossuth u. 158. (18831 K)_
Kiskanizsán 2 szobás, kertes családi ház garázzsal, gazd. épü-lettel eladó. Irányár: 1,7 mRÉrd.; 93/319-327. (18832 K) 3 szobás lakás gazd. i épületekkel eladó Kiskanizsán. Érd.: Nk. AlsótenttŐ u. 11. (18833 K)
Alsórajkon családi ház olcsón eladó. Érd.: 322 135. (1883-1 K) Nk-án a Csónakázó-tó bejáratánál, közvetknül az üt mellett 1009 nmes telekrész eladó. Érd.: 93/314-751. (18835 K) Nk-án a Zemplén Gy. utcában 7. emeleten 2 szobás, felújított
lakás reális áron eladó. Érd.; 311-149. (18836 K)_
Nk-án a Magyar utcán romos családi ház 3.200 n.öl telekkel, 1200 db ezüstfenyővel eladó. Érd.: 311-149, (18837 K)
Nk-án az Irtás u. 32. 3/7. alatt 5 éves, 2,5 szobás, étkezős, cirko-fűtéses, vízórás, redőnyös I akás padlással, pincével eladó 3,5 mR-éit. Érd.: Orbán. (18838 K)
Kiskanizsán családi ház tekkkel, gazdasági é|iiktekkel eladó.
Érd.: 93/319-288 telefonon. (18839 K)_
2 szobás, összkomfortos lakás Nk-án a Rózsa utcában eladó.
Érd,; este a 93/317 309-es telefonon. (18885 K)_\'
Nagycserfőn 400 n.öl birtok üj pincével teljes berendezéssel és üj tekpllésO szólóvei eladó. Érd.: 93/314^127. (18886 K) Kiscseríőn 400 n.öl szőlő és gyümölcsös léglapincével olcsón eladó. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u. 3. Bencze. (18887 K) Vállalkozásra is alkalmas, belvárosi, 2 .szobás, udvari garázsos, tekfonos lakás eladó. Érd.: 317-735 tekfonon. (18888 K) Szoba, konyhás, fürdőszobás régi lakás eladó. Érd.: Nk. Balt
hyány u. 4. (18962 K)__
Zalakaroson üdülőtelkek, 671 nm terület olcsón eladó. Érd.: 311-149.(18963 K)
Városközpontban másfélszobás lakást vásárolnék Nk-án. Érd.:
313-578. (1896-1 Kl_
Nagykanizsán Kazanlak krt. 14/A-ban, 3 szobás, 64 nmes, első emeleti, központi fűtéses, vlzórás lakás eladó. Érd,; Hétfőtől-péntekig 18 óra után a helyszínen vagy a 93/317 878-as telefo-
non, (19000 K)_
Zemplén 7-ben 2 szobás, erkélyes, vízórás, re hu. ás lakás kedvező áron eladó. Érd.: 88/410-070 vagy a 93/313-879-es telefonon 16 óra után! (19001 K)_
Keresek 1 szoba, konyhás, külön bejárati! albérktet egyedi ffl téssel a belvárosban. Érd.: 311 -739-es telefonon, vagy kveleket „Kanizsa" jeligéié a Nk II. 154-1.« várok. (19002 K) Nk-u a Rózsa utcában II. eitrleü 2 szoba + ebédlő, egyedi fűté ses lakás eladó. Érd.; esti órákban (19 óra után) a 315 514 es te-
Icfonon. (I9QQ3 K)_
Vennék egy szoba, komfortos lakásl! Érd.: 31 l-739-es telefonon, vagy levekkel „Kanizsa" jeligére a Nk, If. 154-be várok. (19004 K)_
Nk. Irtás ii, 3, emekü 1 +3 félszobás, egyedi fűtéses lakás eladó.
Érd.: 315-514-es telefonon. (19005 K)_
Nk-n a Liszt F. utcában 4. emeleti 50 nm-es kétszobás lakás eladó. Irányár: 1.650.000.-R. Érd.: Rákóczi ti. 3/A, Varga László
* 19006 K)_ \'_
Űj családi ház eladó. Érd.: Miklósfa, Kelszabadulás u, I4/a. (19019 K)
Kis családi ház kerttel eladó. Érd.: Miklósfa, Bocskai u. 19. (19020 K)
Qregíörhénc] hegyen birtok (terméssel, felszereléssel, fizetési könnyítéssel) eladó. Érd; Nk, Dózsa Gy. u. 10. vagy tekfonon a 93/311-735. (19022 K)_
Eladó 1+2 félszobás, 55 nmes, összkomfortos lakás májusi kiköltözéssel. Ár; 48.000.-R/nm. Érd.: 93/317-882-es telefonon.
GARÁZS
Munkás ütőn 18 nm-es garázs eladó. Irányai: 600 eR Érd.; Tompa Ingatlanforgalmi Kft. Nk., Magyar u. 14. Tel./fax:
93/310-884 (17034 K)_
Keresünk kiadó garázst vagy eladó garázst a Keleü városrészben Flander IngaUanközveülö Iroda Nk. Kazanlak krt. 9/D.
Fsz/2. Tel.: 93/320-111, (18314 K)_
Nk. a K-i városrészben a Munkás utcai Városkapu felöli garázs soron aknás garázs eladó. Irányár: 500,000.-Ft Érd.: Flander Ingatlanközvetítő Iroda Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Tel.: 93/320-111. Nyitva: hétköznap 8-12: 14-17 óráig. (18518 K) Nk-án 18 nm-es, aknás garázs eladó. Irányár: 465.000 R, Erd.: TELEK Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 5/a. Tel,: 93/317-
505. (18199 K)__
Munkás üü garázssoron aknás garázs eladó. Érd.; 93/316-583-as telefonon. (18778 K)
Csengery ütőn garázs kiadó március l-ig. Bérleti díja 5000
FVhó, Tel.: 311-755. (18884 K)_
Nk-n a Véndiófa mögötti sorban garázs eladó 250 e Ft-ért. Érd.: Kárpát iné. Nk. Felöli u. 112/9. (19007 K)______
JARMU
Alfa Rómeó 33 1.8-as Turbo Dksel piros színben eladó. Érd. 93/343-977. (18873 K)
1996. augusztus 23.
KANIZSA - /Ip*
31
Wartbrug 1997 júniusig műszaki/ott ;/gk 50 ezer R-ért is váltó valamint generátor eladó. Ént.: Nk. Attila li. 12/D. m/1. Farkas Csaba. (18874 K)_
353-as Wartburg műszakival eladó. Irányár: 32 ezer FI. Érd.: Bekrzna, Kossuth u. 158. (18875 K)
Gyorsasági segédtii-torkerékpár 50 köbcentis, vízhűtéses, 6 sebességes, tárcsafékes, jó állapotban eladó ill ele seri HietŐ. Ki sebb értíkflt be&zánítok. Irányár: 95 ezer R Érd.: Cseh Tamás,
Esztcregnyc, 1\'elÓfi n. 68. (18876 K)_
Platós UAZ uHszakival eladó. 93/319-327. (18877 K) Mercedes tehergépkocsi eladó. Érd.: Nk-.Sánc, Üj Élet u 61.
(18878 K)_
OPEL RECORD 2.0S 2000 cem-es, 13 éves elsó tulajdonostól iikgkliuéllen eladó. Érd.: Nk. Maria n. 7/A. (18879 K)
1300-as, ló íves Zsiguli, egy ív műszakival eladó. Érd:. Nk. Irtás u. 32. 3/7. Orbán. (18880 K)_
Féléves, garanciális, elől-hátul teleszkópos, 18 sebességes MTB kerékpár kiegészítőkkel eladó. Érd.: Nk. Múzeum tér 5. Cseh
Attila. (18881 K)_
Lada 1200-as, 12 íves eladó. Érd: 93/314-427. (18882 K)
10 íves fehér Zaslawa jó állapotban eladó. Irányár: 210 ezer Ft
Érd.: 315 843 lek-Ionon 18.30 után. (18883 K)_
Wartburg 1,3 as, 6 íves, ínss műszakival sürgősen eladó. Érd.:
Siird. kani7-s.il ót 26. (19008 KI__
Trabant szgk. jó állapotban, felújított motorral. 6 hónap garanciával, iitíszaki vizsgával eladó. Érd.: ló öta után, Nk. Magvető
u. 11. (19080 K) _
Fiat Kegata 70-es, benzines. 1300 ccm-cs, 86-os évjáratú, friss műszaki vizsgával, vonói íoroggal, rádiós magnóval, kózponti zárral, elektromos ablakemelővel, metál kik szinten, jő esztíti-kai állapotban eladó. Érd.: 93/322-647 telefonon. (19083 KI
ALBÉRLET
Albérletet keresek július augusztus liőnapa, 3 szobásat, bútorö-zottat. Ént: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Inda, Nk Tek-ki u. 16.
Tel.: 93/313-371. (17620 K)_
Keresek 3 szobás vagy 2+félszobás bdtorozatUui lakást a K-i városrészben, egyedi fűtéssel, albérlet céljából. ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda. Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313 371. (18023
Kj_
A belvárosban 1 szobás, redőnyös, telefonos, bútorozott albérlet kiadó havi 15 eR+rezsiért. ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk.
Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371.(18024 K)_
Három szobás reprezentatív hót orozott lakások kiadók. Bérleti díj megegyezés szerint. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda,
Nk. Teleki ». 16. Tel.: 93/313-371. (1832-1 K)_
Bútorozott lakás Zeneién Gy. utcában 1 szobás központi fűti ses nő ríszére bútorozva. Havi 10.000.-I-t-trezsi. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel,: 93/313-371.
(18325 K)_
Albérletet keresünk 3 szobás (téliét 2+felszobás) lakást ill. családi házat, egyedi fittessel, lehetőleg a Keleti városrészben, hó-torozatlanul. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki 11,
16. Tel.: 93/313-371. (18541 K)_
Albérletbe ad 1 szobát bdtorozotUn, konyha fiudószoba használattal. Havi bérleti dlj 10 eR+rezsi 1/3 a. Érd.; ÉGISZ Ingat lankozvetiló Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.. 93/313-371. (18542 K) Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat, irixlalielyiségeki a kiadönak díjtalan bérlőközveUtésscI. Nálunk a bérlő legkedvezőbb fizetési feltitek-kkel veheti ki az általa kiválasztott bérleményt és hozzá megkapja a Wrleti szerződést, flánder Ingatlanközvetítő, Értékbecslő, Hirdető Iroda, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. 93/320-111, H-K-Sz-Cs.: 8-12, 14-17 óráigP.: 8-12, 14-17 éráig. 117560 K)_
t
Hálás szívvel mondunk köszönetei mindazoknak, akik
Molnár Tibor
temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, gyászunkban osztoztak.
A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat
Varga Lajost
utolsó útjára elkísérték, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, bánatunkban osztoztak.
A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik
Göndics István
temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot, helyeztek.
A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik
Szőnyi István
temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak.
A gyászoló család
Plánder Ingatlanközvetítő inda kínál bűtorozatlan és bútorozott lakásokat albérletbe; bútorozott szobákat közös fürdő-, konyha-használattal, valamint családi háznak tetőteri lakását ís garázso kai bérbe. Nk. Kazanlak krt. WD. Fsz/2. Tel./iizenetrogzítŐ; 93/320-III. Nyitva: Hétköznap 8-12; 14-17 óráig. (18606 K)
Letenyín frekventált helyen üzlethelyiség azonnal kiadó. Érd.: Telek Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505. (15458 K)_____
Belvároshoz közel, forgalmas úton 25 míves üzlethelyiség ki adó. Irányár. 35.000.-Ft/hó. Érd.: TEUiK Ingatlanközvetítő tro da. Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505. (18546 K) Albírk\'tet keresek, július-augusztus hónapra 3 szobás bútoro-zctrat. Éld.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Tekki u. 16.
Tel.: ¦ <17i:i Ki____
Keresünk kiadó albérleteket, lakásokat, családi házakat, bútoto-zottan vagy anélkül. Megtalál bennünket a Teleki Utca első négyemeletes házának földszintjen, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben. Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505. Nyitva: [( V igj 9-16 óráig, Sz : 10 12 óráig, (12028 K) Kazanlak krt-un kiadó 1 bútorozott szoba (társbérlet). Bérleti dija I főnek 13.000.-Ftrezsivel, 2 lőnek 18.000. Ft rezsivel. Nem dohányzóknak FAKTOR Iroda Nagykanizsa, Platán sor 8. Te
lefon:~93/313 673. !19060 K)_
Szoba kiadó Nk. szivében, földszinten, bútorozva, gázfűtéssel 2 férfi vagy diák részire, azonnali beköltözéssel, határozatlan időre. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó. Rezsit nem kell fizetni. Érd.; SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, ti unkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/196 (18455 K)_
Családi házielső szintje, 2 szobával, kit orozol tan, max. 6 főrészére azonnal bérbe vehető, igény szerinti időtartanra. Bérleti díj: 15.000,-Ft + rezsi/hó. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv utca 4, Tel.: 93/312-058, Rádiótelefon: 06 30/573073. munkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám:
A/200. (18596 K)_
Nk. belvárosában kiadó külön bejáratú, 1 szoba - konyhás, fur dószobás. előszobás, bútorozott, egyedi gázfűtésű, vízórás lakás, 2 fő részire, kutyatulajdonosok kivételével, Bérk-ü díj: 13.000,-FUrezsi/hó. Érd.: SIKI^ Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv utca 4., Tel.: 93/321-058, Rádiótelefon: 06-30/573 073, munkanapokon 8 17 óráig. Hivatkozási szám;
A/201. (18597 K)_\'
Családi ház alsó. vagy felső szintje - igény szennt -. 2 szobával kiadó. Nk. északi városrészében. Bérleti díj: 14.000 R+rezsi/hö. Bútorozás, garázs, pince igény szerint urgoldható. Érd.; SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk, Terv utca 4.. Tel.: 93/312-058, Rá diötelefon; 06-30/573-073. munkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/205. (18728 Kj_
Irodának, vállalkozásnak kiadő belvárosi, földszinti, 1+2 félszobás, 63 nm-es, telefonos, szeparálható, vagy egybenyitható, egyedi cirkogejzlr fűtésű, vízórás, parkettázott, redőnyös, húto rozatlan lakás, konyhával, fürdővel, azonnal 2-3 ívre. Bérleti díj: 25Ö00-R+rez5i/hő. Érd.:SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv utca 4„ Tel,: 93/312-058, Rádiótelefon: 06-30/573073, munkanapokon 8-17 óráig Hivatkozási szám:
A/206. (18729 K)_
6000 Ft ért szoba kiadó Nk. belvárosában, 1-2 fő részére, búto-rozatlanul, l. emeleten, kon vektoros gázfűtéssel Rezsit nem kell űzetni. Érd.: SIKER Ing. Közv, Iroda, Nk. Terv u. 4. Tel.; 93/312058, Rádiótelefon: 06-30/573073, niinkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám: A/207. (18912 K)_
Bérbeadók figyekili! Csak egy telefonhívásba kerül! Az irodánkban jelentkező nagy kereslet kielégítésére díjtalan bérlö-közveutéssel keresünk kiadó lakásokat, albérleti szobákat. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Terv a. 4.Tel.: 93/312-058, rádiótek-fon. 06/30-073, Munkanapokon 8 17 öráig. (18911 K) Keresek 3 szobás (vagy 2+fél.szobás) bútorozatlan lakást a Keleti városrészben egyedi fűtéssel, albérlet céljából. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki ü. 16. Tel.: 93/313-371 (17942 K)
Kazanlak körúton 1+fél szoba albérlőknek (nem dohányzó nőknek) kiadő. Bérleti dij megegyezés szerint Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Irovla Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 [179-13 K)_
Nk-án az É-i vrészben 1,5 szobás, 2. emeleti, egyedi fűtéses, bútorozott lakás kiadó. Bérleti díj: 15.000 R+rezsi/hó. (18895 K) Érd.: PANORÁMA-INKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel. 93/310-5Q1 vagy a 06 30/573-104 (18895 K)_
Nk-án az É i v.részberi 2 szobás, 2. eurleti, egyedi fűtéses lakás bútorozva vagy bülorozatlanul is kiadó. Bérk\'ti ellj; 15.000 El trezsi/hó. Érd.: PANORÁMA-INKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel
93/310 504 vagy 06-30/573-104 (18896 K)_
Nk án keleti városrészben 2 szobás, 4 em. egyedi fűtéses lakás hútorozaltanul kiadó. Bérleti dlj: 15,000 R+rezsi/hó. Érd.: PANORÁMA INKÖZ, Nk. Eötvös tér 16, Tel.: 93/310-504 vagy 06-30/573-104. (18706 K) .
Nk-án a belváros közelében I szobás, egyedi fűtéses, bútorozott udvari lakás kiadó. Bérk-ti díj: l5.000R-trezsi/hő, Érd.: PANORÁMA-INKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel.; 93/310-504 vagy 06 30/573-104. (18707 K)_
Nk-án a belvárosban 1,5 .szobás teljesen felújított egyedi fűtéses, bútorozott lakás kiadó. Bérleti dlj: 18.000 R+rezsi/hó. Érd.: PANORÁMA-INKÖZ Nk. Eötvös tér 16. Te!.; 93/310 504 vagy 30-93/573-104. (18708 K)
Kiadó Nk, belvárosában raktározásra alkalmas pince. Bérleü díj: 12 eR/liö. TERRA MiX 2001 IngatlaiUorgalmi és Beruházási Krt. Nk, Széchenyi tér 3,1, em I. Tel.; 93/310-482. (18970 K)_
Kiadő Nk. K i viészétvn 10. emeleti, . -1-^1 / •! % i.-.k.\\ L\'.éi leű díj: 12 eR+rezsi. TERKAMJX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk. Széchenyi lér 3.1 em. 1. Tel.; 93/310-182.
(18771 K)_
Keresünk 1-2 szobás bérelhető lakásokat Nk. egész területin. TERRA-MIX 2001 Ingatlanforg. és Beruházási Kft. Nk. Szé-clk-nyi tér 3. I.eiu I. Tel.: 93/UO-182. (18972 Kj_
All<irletlx- kiadó a Berzsenyi u. 2-lx\'n kétszobás, btílorozott, te lefonos lakás. Érd,: 6-8, ill. 17-22 óra között a 311 045-ös tele-
fonon. (18871 K)_
Albérleti szoba kiadó fürdőszoba, konyha használattal egy sze-
mély lészire. Érd.: 322 698. (18872 K)_\'
Bútorozott szoba, konyha, fürdőszoba használattal olcsón kiadó egy. esetleg kit nem dohányzó, urgblzható nő részire. Érd.; Nk, Kazanlak krt. 3/C DV9. (19009 K)_
Albérletbe kiadó ktilön bejáratú szoba konyha, fürdőszoba használattal egy hölgy részire. Érd.; 16 17 óra között, Nk. Ma-r-..t * i 115 Ivu. (1S>01B K)_
Vörös CSAU-CSAU fajtiszta kutyakölykök eladók. Érd.:
HSMK házfelügyelőnél. (18121 K)_
Energiatakarékos, hőtárolós vii lánykái yha eladó 30 ezer Ft-írt. Ajánlatokat „Tél" jeligére, Nk, Pf.: 154-be kérek. (18840 K) Gyűjtők figyelem! 1929-34 közötti vadász-, és halász újságok bőrkötésben kötre eladók. Ajánlatokat „Vadász" jeligére, Nk.
Pf,: 154-be kérek. (18841 K)_
Szövetkezeti üzletrész névteszőlő értékpapír eladó. Érd.: Nk.
Kazanlak krt. 1/C. 4/3. K-.iuláthy Lajos. (18842 K)_
Mérlegképes könyvelői tanlolyaura járó 31 éves nő munkát ke res. Ajánlatokat „Precíz" jeligéié kérek Nk. Pf.; 154-be. (18843
K)_
Teljesen egyedülálló, kedves nénit keres középkorú nő, nem el tartás céljából. Összeköltözés kizárva. Leveleket,.Szeretet" jeli
gire, Nk. Pf.: 154 Ív kérek. 1188-14 Ki _
Hat mlzsa morzsolt kukorica eladó. Ára 2800 FVq. Érd.: Nk. Szekeres J. ». 19, Szálai T. Telefon este: 322-466. (18845 K)
Kezest keresek ifjúházasok kólcsónéhez, mindösszt" 40.000 Ft erejéig. A két kezes közvetítői díja 3.000 Ft/fő, Rizikő .semmi.
Érd.: 322-085, 19 ikráig. (18846 K)_
Lábon álló fenyőfák (i»c) eladók. 1,5-2 m között, 30 db. Érd.: 6-8; illetve 17-22 óra között a 31 1 045 os telefonon. (18847 K)
Boroshordók eladók. 275, 240. 210 literesek. Érd.: 93/320-087-
es telefonon. (18848 K)_
Jő állapotban lévő pénztárgép 50.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. At
Illa ti. 12/D. Dl/l. Farkas Csaba. 118849 K)_
Nagyméretű akvárium, teljes (elszereléssel eladó. Érd.: 18 óra
után, 93/320-847.(18850 K)_
Mindenféle kőműves munkál vállalok. Tel.: 18 óra titán. 93/320-847. (18851 K)_
Leinformálható, megbízható hölgyet keresünk idős édesapánk nrllf ottlakSssal. Munkájáért díjazásban is részesítjük. Érd.: 311-045 számon 6-8; illetve 17-22 óra között. (18852 K) Pár évre Pianino! bérelnék Éld.: •\' V317-981. 118853 K,__
2105-ös Lada friss műszakival, 54 ezer km-rel (8 éves) 400.000 FI-éri eladó. Rádiómagnóval, üléshuzattal, négy sárvédő lobbal ellátott eladó. Nk. Irtás u. 32. 3/7. Orbán. ( IS854 Ki_
Gtlár. tangóharmonika, szinletizátor, zongora oldalast vállalok. Ugyanitt angol nyelvű szövegek lelordltását vállalom Kiss Le venie, Nk SAiv. íj Éle! u. 6|. Héifőn. 20 óta után. (18855 K)
Fehér-narancsvörös „Csongrád" márkájú konyhabútor tirgkí-mélt állapotban, vadonatúj duplanr>sogatőval, konyhaasztallal, fotelek, szőiivegek. hűt ősze kié ny s(b, reális áron eladó. Érd.: 14 óra titán, 93/316488. (1S856 K)
50 ezer Ft-os autóvásárlási utalvány feláron eladó. Érd.: 321 -955 telefonon. (18857 K)_
UNION 2M típusú lábpedálos varrógép eladó. Érd.: 322031.
(18858 K)_
Telefonügy eletet vállalnék vagy 4 órás nainkát, 93/312 677.
(18859 K)_
1 db Gabi gyemrkheveró és 2 db ágyneműtartós heverő ctadő.
Nk. Bajcsy-Zs. 131 (18860 K)__
200-as abrikter 380 Voltos villanymotorral szerelve, valamint 150-es vasipari párhuzamos satu eladó. Nk. Levente u. 17. Tel.:
313-964. (18861 K)_
Sötétkék bársony nély babakocsi eladó. Érd.: Bartók B. a. 5/A.
fsz. KissTanrisné. (18862 K)_
6 rekeszes mélyhűtő szekrény 30 ezer R-ért eladó. Érd.; Nk.
Csokonai u. 6. Ú. Ipti. 3. em takács. (18863 K)_
Eladó: 520 literes és 450 liters fehérboros hordó, nagyobb orlö és prés csere érdekel .Tel.: 321-779. (18864 K) AUTOCAD isntretekkel rendelkező középiskolások vagv most éreKségjzetlek jelentkezését várjuk. Érti: 30/590-075, 16 óra után. (18865 K)
Boxer kölyökkutya eladó, három és fii hónapos, csíkos kan.
Érd : 93/319-214.\'(18866 K)_
A Thúry György Múzeum tájékoztatja látogatóit, hogy aug. 19 20-án nyitva tart. aug. 21 és szepteiiber 8 között a nyitva tartás
szünetel. (18958 K]_
ÜzeKheTyiség kiadó illetve ugyanitt bolti mírleg eladó. Érd.:
315-203\'(18959 K)_\'
Könyvespolccal egybeépített íróasztal szikkel eladó. Érd.: 315
203. (18960 K)__
Fmzzó márkájú babáké si, kétiunktiOs. lila színidet] 71xki 11 élt eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 4/A. I. em. Balogh, Tel.: 322-274,
(18961 K)_
Gáztűzhely eladó. Három platnis, palackra is köthető. Érd.: Bar-
lóku. 1 3/3. (19010 K)_
Vállalkozók figyelem! Eladó 7 ágyas, tornáztató amerikai gépek „Slender you", 4 évesek, kevés üzemórával. Érd.: Hétfőtől pintekig: 8-16, Sz.: 8-15 a 94/359-179 telefonon. Mezősi Már
Iont 19011 K)_
[¦\'alibaba ( \'alor : esehuló. Érd.: 16 17 óra között Nk, Magyal u
115-ben. (19012 K)_
Németjuhász fajtiszta szuka kiskutya eladó. Érd.: Nk. Határőr u. 30. vagy a 93/314 896-os telefonon. (19013 K)_
Parabola antennát vennék. Teljes szettet, részletfizetéssel, lehetőleg motorosat, Érd.: 322 085-ös telefonon 18-ig. (l\'HH-1 Ki___
Eladók női ruhák, blézerek, férfi öltönyök, nadrágok, gyermek ruhák, lányka alkalmi cipő stb. Érd. Hegedűs lenőné Nagykanizsa, Platán sor 10. D. lépcső földszint 3. A termékek megvásá-
rolliatók augusztus 27 28 án. (19015 K)_
Törzskönyvezett doberivunn kiskutyák szepteni.\'er eleji elvilel lel eladók. Érd,; Simon Gabriella, Nagykanizsa, Alkotmány u.
118. vagy telefon; 93/315 244. (19016 K)___
Eladó C64 Drive + lenrzek + szakkönyvek. Érd,; 93/321 902 es telefonon. (191021 Kl
VEGYES
Törzskönyvezett dobermari telefonon\' (19084 K)
i kiskutyák eladók. Érd.
2 éves, Philips, 3 fejes, videomagnó eladó. Érd,: 16 óra után a
Nk. Magvető u. 11. (19U81 Kl_
Választ ós malacok eladók. Érd.: 16 óra után a Nk, Magvető u.
II. (19082 K)_
Bontott cserépkályhát sürgősen vásárolnék. Ajánlatokat Eszte-regnye, Petóü ti. 88-ba kérek. (19085 K)__
PARTNERKERESŐ
39/172/68 önálló egzisztenciával ís lakással rendelkező, függel-len fialakmber keresi csinos, filigrán, nemdohányzó, kanizsai lány ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Harmónia" jeligére kérem Nk. Kazanlak kit, 9/D. Fsz/2. Plánder Hirdetőbe. (16901 K)
26 íves, 180 cm magas, sportos lestalkati! fiatalember vagyok, aki éppen szabad. Szeretnék megismerkedni egy megütő, ko nwly lánnyal, aki Szeretetre vágyik. Én szeretek ulazni, kirán dúlni, szórakozni. Káró:; szenvedélyem nincs. Ha te is így élsz, kérlek írj! Nem fogsz csalódni. Levele kel „Boktogság" leligéie, Nk. Kazanlak fal. 9/D. Fsz/2. Plándei lürdelőly kérem. (18151
K)_
Fiatal, vidám természetű, csinos UBgas hölgy, jó nrgjelenésfl barátot kére:; táisaság hiányában. .Jiosszú huró nyár" jeligére leveleket a Plánder Hirdetőti.: Nk. Kazanlak kii 9/D p\'szt/2. vá
rok, (183! 8 K) ....... _
32 éves, diplomás, életvkláiii csinos, kiiátKlulásI kedvelő hölgy megismerkedne magas, jó megjelenésű, egziszletu iával bíró úr ral, aki szintén láOra vágyik Ha úgy éned, hogy te is keresel, akkor Irj Pl a (Kiér Hirdetőtx- ..Kereslek" jeligéié, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2 be. (18359 K)
41 éves özvegy asszony egy gyermekkel józané lett), megérti\' társat keres tartós kapcsolat céljából. Egy gyrnit-k nem aka dály. Fényképes leveleket .Megértés" ieligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (18378 K)
Vidám leiiiviaiik-tilumos, 40 íves csinos hölgy rucgisiuerked ne magas, jő megjelenésű, egziszten.:iával rendelkező 45 ív ko nih dij\'lomá:; tügg.elleii úrral. ,,Aki ki\'ies, az talál" jeliére Nk Kazanlak krt viT} Faz/2 Plánder HÜrrtétŐbe várom a leveleket
(18521 K)_
.Larátság" jeligére várom a leveled, ha 40 év kólUli. saládcenl rikus és nem igényes hölgy vagy. egy zárkozottabb dolgozó, független fíifinak. Leveleket Plánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak
kit, 9/D Fsz/2. várom. (18522 K)__
Nagykanizsai, 28/185 elvált férfi keresi kedvesét csinos, nem dohányzó hölgy személyében. Leveleket „Próbáljuk meg újra" jeligére. Plánder Hirdetőbe, Nk. Kazanlak krt. 9/D Fsz/2. címre kérek. (186-13 Ki__
60 as úriember partnert keres, megbízható, jólszituált korban hozzá illó hölgy szemlyében. „Tartós >Wjnte k.\\\\\\si\'laf jeligére várom leveleket a Plánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak tat. 9/D Fsz/2. Tel.; 320-111 (18805 Ki ^
39 íves Nk-i szexuuádö nem tiiggetkn lerí i vagyok. Kei esem hasonló adottságokkal rendelkező bmátnőurl tarlós, titkos kap csolatra ,J>iszkréciő" jeligére Nk, Kazanlak 9/D Fsz/2, Plánder
HirdelŐIt- várom a levelet. 118806 K}_______
46 íves özvegyasszony vagyok. Szerelném megtalálni a társam korban hozzáillő, kátot szenvedélyektől mentes lérfi személyé ben. Levelekel „Remény" jeligére. Nk. 11 154-be kérek.
(18867 K)______
49 éves, fiatalos, csinos külsővel és saját lakással lendelkezó, 165 cm magas, fekete, rövid hajú, komoly gondolkodású hölgy megértő, kilartó iais.it keres 55 éves kong. 1 evelekel ,J"Ja|>su garas ősz" jeligéié, Nk. Pl.:^ 154-tx- várok. G886H Kj 44/IÍO/54 elváll hölgy keresi józan gondolkodású láis isnerel segél, aki ottlionába költözne. Leveleket „Várlak" jeligére, Nk.
Pl.: 154t-e kélek. 08k6u K)___
165/70/61 éves férfi ezülon keresi társát szerény, kedves hölgy szeiuélyéhen 50-55 éves korig tartós kapcsolat cél jából. Levelekel „Kéknefelejcs" jeligére. Nk. F\'f.: 154 be
kérek. (18870 K)_____
„Talán ntfg nem késő 2" jeligére várom a leveled, ha 45 év kö riili, nvgíttö, társra vágyó és nem túl igényes hölgy vagy, akkoi ltj egy egzisztenciával rendelkező, rilggetleti, kissé zárkózott, 46 íves úrnak, akinek nincs távolság. Plándei Hirdetőbe k.^iem
leveleiityl.Nk. Kazanlak kit. 9/D. (18\'>56 K)__
Drága Hölgyem! Ha ügy érzi, hogy már a magány teher, szerelne megszabadulni tőle, és nem idősebb 41 évesnél, akkor én önl keresem. Magam egy független, 41 éves. biz tos anvagiakkal rendelkező úr vagyok Levelét „Üt a cél felé vezet" jeligére Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plánder
Hirdetők- várom. (18957 K) ___
60 éves özvegyasszony nemdohányzó ü> levelét várja házasság céljából, Levelekel „Orchideák" jeligére Nk. 11154 be kérek.
(19017 K)_
35 éves, 180 cm magas főiskolai végzettségű íiaUlembet rendezeti anyagiakkal mecisiu\'rkedne lajtós kapcsolat (házasság) céljából lánnyal vagy elvált asszonnyal Egy gyermek nem akadály. Középfokú végzettségű hölgyek le veiét várom, pedagógusok kíméljenek, leveleket Pf, 259,
8801 re kérek. |T«)72 K)______
41 éves vonzó értelmiségi nő szabadidejenek kelienes eltölté séhez barátot keres, magas igényes fedi személyében. Leveleket „Telefonszám" jeligére Nk, Kazanlak Krt 9/D. Fsz. Plánder Hirdetótx- kérem [19073 K(
INGYENES
lakossági apró
FELADHATÓ:
Nagykajüzsa, Terv u. 3. TELEFON:
93/310-540, 312-305
KÉRÉS AZ DCmÓhW
Jififít, ti* i tztrliatíttfUtjt&Ui it mis íiriktéátll ititi iriítJLÍiJisiJl, sírit Itrji/, tóntlmuti t lérije/ím métuttszimrt.
32 KANIZSA - 1996 . augusztus 23.
HARMASIKREK PALINBAN
Néhány hete gyereksírástól hangos Herbai Istvánék háza a palini Alkotmány utcában. Herbai Istvánné, Ildikó, július huszonhetedikén Pécsett, a nőgyógyászati klinikán hármasikreknek adott életet. A császármetszéssel világra jött fiúk - István, Péter és Gábor <-szüleinek otthonukban gratulált Suhai Sándor polgármester, valamint Bicsak Miklós önkormányzati képviselő.
Suhai Sándor elmondta, a hír hallatán szinte megható módon igyekeztek az illetékesek - elsősorban a Szociális és Egészségügyi Osztály tagjai - tenni azért, hogy a lehető legtöbb terhet levegyék a szülők válláról, támogassák, se-
MUSZAKI MENTES AZ OVIBAN
Az elmúlt héten a nagykanizsai tűzoltók a Szent Imre utcai óvodához vonultak ki, hogy eltávolítsák az óvoda udvarán álló juharfáról félig letört ágat.
GYÚJTOGATÁS
A hét közepén a délutáni órákban Pogányszentpéteren kapott lángra egy lakatlan épület. A tűzoltók kiérkezéséig a tüzet a helybeliek eloltották, s fény derült arra is, hogy gyújtogatás történt, az elkövető személye ismert.
- SS 587. Az elmúlt hét folyamán tovább csökkent városunk állandó lakosainak száma, négy fővel lettünk kevesebben. Hét csecsemő sírt fel a helyi kórházban, s tizenegyen tértek örök nyugalomra. Szombaton hét ifjú pár mondta ki a boldogító igent a házasságkötő terem falai között.
gítsék őket különösen a kezdeti időszakban. Gondoskodtak arról, hogy egy szakképzett ápolónő három éven keresztül napi nyolc órában álljon a hat tagú család rendelkezésére. Hat tagú, merthogy a csöppségeknek van egy nővére is, a négyéves Vanda, aki édesanyja elmondása szerint nagy izgalommal várta a kis-tesók megérkezését. Ildikót, a törékeny családanyát körbeveszik a fotósok, az újságírók, s ő készségesen válaszolgat, fél füllel az erősödő gyereksírásra figyelve. - Pécsett a főorvos úr azt mondta, lehet, hogy nem maradnak meg, de a tizenharmadik hét után már lehetett tudni, hogy megvannak
a babák. Gábor jött ki először, ő 1870 grammal született, együtt jött Péterrel - este nyolc óra negyvenhat perckor -, az ő súlya kétezer háromszázhatvan gramm volt, aztán egy perc múlva érkezett István, aki kétezer négyszázhetven grammot nyomott, ő a legnagyobb hármuk közül.
Közben vaku villan, Gábort fotózzák. Békésen tűri, nyugodt baba. Mintha még élvezné is a nyüzsgést. Nem úgy István, aki el-elpityeredik, elfordítja fejét a kíváncsi tekintetek elől. Ildikó közben azt mondja, nem számítottak három babára, az orvosok először csak kettőt jósoltak. Meglepődtek, persze - mondja de mindannyian egészségesek, jól érzik magukat, boldogok. És ez a lényeg.
B. I.
A LIGA Szakszervezetek Dél-zalai Szövetsége PÁLYÁZATOT HIRDET
a Munkanélküliek Érdekvédelmi Ügyfélszolgálatának irodavezetó\'i beosztására, valamint a területtel kapcsolatban tapasztalatokkal rendelkező jogi szakértő megbízásos alkalmazására.
Feladatkör: a régióban érintett munkanélküliek részére ügyfélfogadás, tanácsadás, érdeksérelmek kezelése és információs szolgáltatások nyújtása.
A pályázatoknak tartalmazni kell a rövid szakmai önéletrajzot, kiemelve az érdekvédelemmel összefüggő eddigi tevékenységet. A munkakör és a megbízás határozott időre szól. Bér, illetve díjazás megegyezés szerint.
A pályázatok beérkezésének határideje 1996. augusztus 26. Cím. LIGA Dél-zalai Szövetsége, 8801 Nagykanizsa, Pf. 208.
Lenti Nemzetközi Vásár
Lentiben idén második alkalommal kerül sor a Nemzetközi Vásár megrendezésére, szeptember huszadikától huszonkettedikéig. A város szoros együttműködést alakított ki Szlovéniában a muraszombati, Horvátországban pedig a csáktornyai gazdasági kamarákkal, amelyeken keresztül Lenti szeretné elérni, hogy a kiállításon megjelenjenek és bemutatkozhassanak a szomszédos országok vállalkozásai és üzletemberei. E célt szolgálja a szakmai program keretében megvalósuló nemzetközi üzletember-találkozó és ötletbörze is, amelyre szeretettel várják az érdeklődőket. Bővebb információ a 92/353-535-ös, illetve a 92/351-129-es telefonon kérhető.
Tanévnyitó tanácskozás
A Zala Megyi Pedagógiai Intézet a következő tanév első félévi programjában „A közoktatás törvényi szabályozása, a törvény módosításából adódó szakmai feladatok" címmel meghirdetett rendezvényét illetően megállapodott a Művelődési és Közoktatási Minisztériummal. A tanácskozásra augusztus huszonegyedikén délelőtt fél tizenegykor kerül sor Zalaegerszegen, a Pedagógiai Intézetben. Az előadó Szűcs Miklós, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főosztályvezetője volt. A tanácskozáson mód nyílt szakmai beszélgetésre, konzultációra is - tájékoztatta lapunkat dr. Kotnyek István, a Zala Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója.
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dőrő János. Munkatársak: Bella Judit, Dukát Éva, Gombás Imre, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, Horváth Ilona, Sziiovicza Miklós, Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Ltvélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Coniputertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán. Kiadja a Kanizsa Ujság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. Ügyvezetője. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: a megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
NAGYKANIZSA
Figyeljen, mit hova dob! Ha nem hajlandó részt vállalni a szelektív hulladékgyűjtésből, legalább ne tegy
V C Hl 11 tv
111«! !91/IV
C K.C/ ClC11
Kezdődik...
Kezdődik: különféle hangsúlyokkal lehet mondani a szót, különösen most, amikor holnapután szeptember elseje van. De nem érdemes! Úgyis minden ősszel ez az első esemény. ISKOLA!
Inkább próbáljunk meg optimisták lenni, próbáljunk meg hinni abban, hogy van értelme. Hogy nincs más választásunk, hogy tanulás nélkül nem juthatunk messzire. Adjunk esélyt magunknak! Persze nem könnyű beülni az iskolapadba, fellépni arra a bizonyos katedrára -mindannyian tudjuk. Mégis megtesszük, pedig az. oktatásban évek óta nincs minden rendben, helyesebben: sok minden nincs rendben.
így kezdjük az 1996/97-es tanévet - bízva azért abban, talán jobb lesz. Nem véletlen a cím után a három pont.
Bagolán nem lesz szeméttelep
Augusztus huszonegyedikén Bagolán falugyűlésre került sor a kultúrházban, ahol végső döntés született a hulladéklerakó elhelyezésével - pontosabban eltávolításával - kapcsolatban. A gyűlésen jelen volt Keres-marics András, a helyi Vá-rosszépíő Egyesület elnöke, Suhai Sándor polgármester, Marton István, Bagola önkormányzati képv is élője, Czobor Zoltán, az NSR Kft. második ügyvezetője, valamint Pozsgainé Ször-csök Erika, a Polgármesteri Hivatal kihelyezett alkalmazottja .
További információk lapunk 3. oldalán olvashatók.
A hangyáké a Magyar
Kupa
Zamárdiban rendezték meg a Magyar Kupa döntőjét, a legjobb baseball csapatok rangos versengését. Az élcsapatok kupaversenyében remekelt az ANTS Thury Western ROTARY gárdája, akik megnyerték a Magyar Kupát.
Sporttudósításaink a lap 23—24-25. oldalán találhatók.
HETVENKETTEN
MAYERT VÁLASZTOTTÁK
Augusztus huszonnegyedikén került sor városunkban az időközi választásokra, amelyre - mint ismert - Kovács Tamás lemondása miatt került sor. Az érintett, 7. számú választókerületben a szavazati joggal rendelkező 2803 polgár közül két-száznegyvenketten járultak a szava-zóuruák elé, a részvételi arány még a kilenc százalékot sem érte el. A szavazók két szavazókörben voksol-
hattak, a Hevesi utca 2. szám alatt, valamint a Rózsa utca 9-ben. Az összesítő jegyzőkönyv adatai szerint a lehetséges szavazatok 2,5 százalékával, azaz hetvenkét szavazattal Mayer Ferenc, az SZDSZ jelöltje nyerte meg a választást. Őt követi negyvenkilenc szavazattal Baumgartner Péter MSZP-jelölt. A választás harmadik helyezettje negyvenhárom vokssal Török Tibor, a Munkás-
párt által indított képviselőjelölt, negyedikként Czupi Gyulát, a Magyar Demokrata Néppárt jelöltjét regisztrálták, aki harminckilenc szavazatot kapott. Pócza Attila hárompárti (FKgP-KDNP-MDF) jelölt huszonegy szavazattal az ötödik helyre került, a hatodik hely Joha-nidesz Istvánnak, az Agrárszövetség jelöltjének jutott, aki tizennyolc szavazatot kapott.
MEGJELENIK MINDEN PENTEKEN
ARA: 25 Ft
KANIZSA
DÉL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv u. 3.
Teiefon/lax:
(93)312-305
ALAPÍTVA: 1989.
VIII. évfolyam 35. szám 1996. augusztus 30.
NEM KÖNNYŰ A BÁNYÁSZ ÉLETE
A negyvenhatodik Bányásznapot ünneplik a zalai olajbányászok augusztus utolsó napjaiban. Beszélgetésünk apropóját az ünnep adja Remé-
nyi Istvánnal, a MOL Rt. Nagykanizsai Bányászati Üzemének igazgatójával. Nyilatkozatát lapunk 10. oldalán adjuk közre.
Valószínűleg az arany előbb érdekelte az embert, mint hogy létrejött volna a tulajdon, a vagyon, az áruk cseréje. Más értéket képviselt, amikor csak a szépségéért, nemességéért kedvelték, de már azokban az időkben is - talán nem véletlenül - ÉRTÉK volt. Amikor már fizetőeszközzé, a va-gyonfelhalmozás eszközévé, státuszszimbólummá vált, nemes, természetes értéke egyre fokozódott. Öltek, raboltak érte, kalandor aranyásók tömegesen keresték fel a Clondike környéki hegyeket a sárga isten fellelése érdekében. A közismert aranyásás
ARANYASZ A RÁK ELLEN
mellett azonban a folyók medréből is megpróbáltak évszázadok óta aranyat nyerni. Nagykanizsán és környékén ennek régi hagyományai voltak. Aztán az évszázad utolsó negyedében újra vannak,
akik próbálkoznak. Molnár Józsefet lapunk augusztus másodikán megjelent számában közölt írás nyomán kértük, meséljen az ara-nyászásról. sajál módszeréről. írásunk a lap 14. oldalán olvasható.
f KANIZSA - Si^ttád^ UU&eA j
1996. augusztus 30.
Oktatási, Kulturális és Sportbizottság
Kollégiumi férőhelyek
Augusztus huszonkettedikén ülésezett az Oktatási, Kulturális és Sportbízottság, amely - egyetlen napirendi pontként - a kollégiumi férőhelyek odaítéléséről tárgyalt. Elhangzott, a kilenc - öt önkormányzati és négy alapítványi - férőhelyre tizenöt hallgató adta be kérelmét, ebből egy hallgató késve, két hallgató pedig időközben kedvező
választ kapott az oktatási intézményéhez benyújtott fellebbezésére, így tízenkettőre redukálódott a jelentkezők száma.
Sajni Imre bizottsági tag elmondta, a pályázatban kiírt feltételeknek valamennyi jelentkező megfelelt, azaz a tizenötjelentkező mindegyike nagykanizsai lakos, Pécsett folytatja felsőfokú tanulmányait, intézményétől elutasító választ kapott a kollégiumi elhelyezésre vonatkozóan, s tanulmányi eredménye legalább jő minősítésű. A férőhelyek odaítélésénél elsősorban a hallgató szociális helyzete élvezett prioritást, itt az egy főre jutó kereset, illetve más egyéb családi körülmény döntött. Miután valamennyi pályázó-
Tisztelt Polgármester úr!
Nagykanizsa város önkormányzata 1994-ben alkotta meg azokat a rendeleteket, melyek jogi alapját képezik azoknak apénzbeli támogatásoknak, amely összegeket különböző bízottságok ítélnek oda az építkezni vagy lakást vásárolni illetve bővíteni kívánó nagykanizsai polgároknak. A rendeletek megalkotása őta számos nagykanizsai polgár jutott kamatmentes vagy vissza nem térítendő kölcsönhöz, melynek segítségével lakásgondjaikat megoldották. A bizottságok a bírálói munka során azonban, nagyon sok esetben kerültek olyan helyzetbe, hogy a támogatást igénylő nyilvánvalóan rászorult a pályázott összegre, de a rendelet előírásait szó szerint betartva a támogatás nem volt megítélhető.
A teljesség igénye nélkül szeretnék felsorolni néhány példát:
- A rendelet csak azoknak a polgároknak ad lehetőséget kedvezményes kölcsönök felvételére, akik lakásukat az önkormányzatnak adták el. Nagyon sokan a rendelet megjelenése előtt értékesítették lakásukat és építkezésbe kezdtek, melynek befejezéséhez igényelték a támogatást.
- A rendelet megalkotásánál nyilván nem gondoltunk arra, hogy sajnos igen nagy számbanjelentkeznek elváltak kölcsönért. Eztkülön kategóriaként kellene kezelni, mert a válások körülményei a legkülönbözőbb eseteket produkálják.
- A vagyoni helyzetek feltárása igen nehéz feladat, de azért nehéz szívvel szavazunk meg támogatást akkor, amikor az igénylő a rendelet feltételeinek papíron megfelel, ugyanakkor 96-os kiadású több imiliót érő autóval közlekedik.
- A rendelet nem ad módot támogatás adására lakásátalakítás esetében. Előfordult, hogy két lakás egybenyitásával több generáció együttélésére nyüt volna lehetőség. Az idős szülő rokkant lévén ápolásra szorult. Támogatást nem lehetett adni, mert nem lakásbővítésről volt szó.
A felsorolt esetek csak kiragadott példák és nem teljes körűen tartalmazzák a felmerült problémákat. Arra azonban véleményem szerint elegendők, hogy tisztelettel arra kérjem a Polgármester urat, hogy javasolja a közgyűlésnek a lakásépítéssel, -bővítéssel, első lakáshoz jutás támogatásával kapcsolatos rendeleteink nagyon gyors felülvizsgálatánakjóváhagyását. Javaslom, hogy a rendeletek felülvizsgálatának közgyűlési jóváhagyását követően, a Szociális Osztály készítse el a rendeletek módosításának tervezetét és az Egészségügyi és Szociális, a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság és az Ügyrendi és Jogi Bizottságok jóváhagyása után, a Jegyző az új rendelet tervezetet terjessze be a szeptemberi közgyűlés elé. Az Egészségügyi és Szociális osztály a saját tapasztalatain túlmenően a rendeletek módosításának elkészítéséhez kérje be a fent említett Bizottságok javaslatait is.
Tisztelettel:
Magyar József
képviselő
nak csaknem azonos a tanulmányi átlaga, a férőhely odaítélésekor előnyt élveztek a munkanélküli szülők gyermekei, valamint azok,akiket egy szülőtart el.
A döntés során két hallgató esett ki, mert tanulmányaikat nem fejezték be, két másik pályázó közül pedig a bizottság a kedvezőtlenebb körülmények között élő jelentkezőnek ítélte oda a férőhelyet. A bizottság tartaléksorrendet állított fel a kiesettek számára arra az esetre, ha a felvételt nyert hallgatók valamelyikének férőhelye a későbbiekben esetleg az intézmény által biztosított lesz.
B.J.
Augusztus huszonötödikén Nagykanizsa Megyei Jogú Város tűzoltósága ünnepi üléssel tisztelgett az intézmény megalakulásának százhuszonötödik évfordulója előtt. Az ülésen jelen volt Károsi Imre, a Hivatásos Tűzoltó-szakszervezet országos képviselője, Senkó Zoltán, a megyei Tűzoltó-parancsnokság képviselője, dr. Károlyi László, a BM-tűzoltóság Országos Parancsnokságának főosztályvezetője, Tüttő István alpolgármester, Göndör István országgyűlési képviselő, Szirtes Lajos, a Dél-Zala Tűzvédelmi Alapítvány kezelőbizottságának tagja, Egri Gyula, a Nagykanizsai Tűzoltóság parancsnok-he-
A Batthyány Lajos Gimnázium értesíti a nyelvvizsgázni kívánókat, hogy a nyelvvizsgára jelentkezés határideje
1996. SZEPTEMBER 20.
Az írásbeli vizsga: angol középfok október 12-én, német középfok október 19-én lesz. Jelentkezési lapot a gimnázium portáján lehet kapni.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁSON
ÉRTÉKESÍTI
a Nagykanizsa-Miklósfa városrészben, a Csiky Gergely utcában található lakótelkét.
«
A versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) A versenytárgyalás ideje: 1996. szeptember 5. 10.00 óra Részletes kiírás a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6., 9., és 10. irodájában vehető át.
A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kara
AZ 1996/97. TANÉVBEN INDÍT LEVELEZŐ KÖLTSÉGTÉRÍTÉSES FŐISKOLAI SZINTŰ GÉPÉSZMÉRNÖKI SZAKOT
minőségbiztosítási, környezetvédelmi, mechatronikai, műszaki menedzseri, gyártásautomatizálási, termelésirányítási és logisztikai, valamint informatikai szakirányokkal hétvégi oktatással.
Állástalan pedagógusok állami támogatást kérhetnek!
Oktatás helye:
Nagykanizsa, Cserháti Szakközépiskola.
Az oktatásról, a jelentkezés módjáról részletes felvilágosítás Gömbös József gazdasági tanácsadótól kérhető a 92/321-938-as telefonszámon 16-20 óra között.
1996. augusztus 30.
I
KANIZSA - ÓHá^má^yU
2
TŰZOLTÓK ÜNNEPE
lyettese, dr. Tolnai Sándor parancsnok, valamint a tűzoltóság állományának hajdani és jelenlegi tagjai.
Tiittő István bevezető beszédében köszönetét és tiszteletét fejezte ki a tűzoltók eddigi munkája iránt, majd elmondta, Nagykanizsán viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen zajlott le a szervezet önkormányzati kézbe való át-kerülése, a lakosság ezt semmilyen szempontból nem érzékelte.
Az alpolgármester hangsúlyozta, reméli, hogy ez az évforduló elgondolkodtatja majd a város lakóit, s ez nagyban hozzájárul(hat) ahhoz, hogy a tűzoltók munkája egyszerűbbé, könnyebbé, gyorsabbá váljék.
Ezt követően Horváth István versmondó rövid műsorral kedveskedett a jelenlévőknek, majd dr. Tolnai Sándor parancsnok adott áttekintést a tűzoltóság elmúlt százhuszonöt esztendejéről, kiemelve a lényeges változásokat, rávilágítva a múlt és a jelen összefüggéseire.
A parancsnok a jelenről szólva beszélt az új tűzvédelmi törvény hozta változásokról, s elmondta, a tulajdonviszonyok vegyesek, rendezetlenek, az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa nem a tűzoltóság, s nem a székhelyi ön-
kormányzat. Elhangzott, jelenleg hatvannégy fő hivatásos és két fő közalkalmazott státuszban lévő tűzoltó teljesít szolgálatot a városban. Dr. Tolnai Sándor elmondta, a technikai-műszaki állomány a darabszámot tekintve megfelelő, de a minőségi csere és a laktanya felújítása elkerülhetetlen. A körzeti települések tűzoltóságainak működési feltételei nem biztosítottak. Teljesítményével viszonylag kiemelkedik a /alak omári és a murakeresztúri tűzoltóegyesület.
A parancsnok beszámolt a pozitívumokról is, nevezetesen, hogy egyre több cég telephelyén korszerű tűzvédelmi berendezéseket létesítenek, az egész körzetben kifogástalan a telefonhálózat, az intézmény és a Tűzvédelmi Alapítvány számos vállalkozás támogatását élvezi, s a személyi állomány munkája a körülményekhez képest kifogástalan.
Az ünnepi ülés záróakkordjaként hét sorállományú tűzoltó vehetett át munkája elismeréseképpen pénzjutalmat. A nap végén szórakoztató műsort láthattak az érdeklődők a Kossuth téren.
B.J.
Bagolán nem lesz szeméttelep
Augusztus huszonegyedikén Bagolán falugyűlésre került sor a kultúrházban, ahol végső döntés született a hulladéklerakó elhelyezésével - pontosabban eltávolításával - kapcsolatban. A gyűlésen jelen volt Kercsmarics András, a helyi Városszépítő Egyesület elnöke, Suhai Sándor polgármester, Marton István, Bagola önkormányzati képviselője, Czobor Zoltán, az NSR Kft. második Ugyvezetje, valamint Pozs-gainé Szórcsök Erika, a Polgármesteri Hivatal kihelyezett alkalmazottja.
A személyeskedéstől és indulatoktól sem mentes vita kezdetén Czobor Zoltán elmondta, az előzetesen elvégzett környezetvédelmi hatástanulmány adatai alapján egy korszerű hulladéklerakó létesítése nem okozna lényeges költségemelkedést, s nagy vonalakban ismertette a lerakó működésének mikéntjét, majd ismertette a körzet lakóinak körében végzett felmérés adatait. Eszerint hetvenkét családtól érkezett be teljesen kitöltött, értékelhető kérdőív, ti-
zennégyen nem adtak részletes választ, s tizenkét család elküldte a kérdezőbiztosokat. A megkérdezettek kétharmada ellenezte a hulladéklerakó elhelyezését, s negyvenkét százalékuk véleménye szerint a lerakó a közeljövőben nem szűnik meg, mert a város - lehetőségek híján - nem tudja máshol elhelyezni.
Ezt követően Suhai Sándor tájékoztatásul elmondta, amennyiben Bagola lakosságával nem sikerül megegyezni a depó ügyében, a lerakót jövő év december harmincegyedikéig megszüntetik, a terület lefedésre, majd beültetésre kerül. A fórumon jelenlévők- egy igennel és hat tartózkodással - egyöntetűen úgy szavaztak, a lerakó másutt kerüljön elhelyezésre, reagálásul a polgármester közölte, nem ütközik akadályba, hogy a hulladékot - záros határidőn belül -Csurgóra, illetve Marcaliba szállítsák, s ígéretet tett arra, hogy megteszi a szükséges lépéseket.
B.J.
Vízműátalakítás csak jövőre?
A Dél-Zalai Víz- Csatornamű és Fürdő Vállalat igazgató tanácsa úgy határozott, hogy az alapítói jogokat gyakorló önkormányzatoknak javasolja, hogy a rendezetlen jogszabályi feltételek mellett is döntsenek a vállalat átalakításáról. Az átalakítás határnapjaként legkésőbbi időpontként 1997. december 31-ét jelölték meg. A cégjog egyébként nem ismeri ma az önkormányzati vállalati besorolást. Az öt alapító, Nagykanizsa, Letenye, Lovászi, Zalakomár és a Zala Megyei Önkormányzat egybehangzó döntése szükséges az átalakítás megkezdéséhez. A megegyezésre irányuló törekvések eddig nem vezettek eredményre.
Nem kell a mozi?
Az ApoUó Filmszínház hasznosítására kiírt pályázat ismételten eredménytelenül zárult, mert az üzemeltetés és a felújítás feltételcinek megismerése után az érdeklődők nem nyújtottak be pályázatot. A két érdeklődő konkrét ajánlattétellel nem élt. A határozat értelmében a Műszaki Osztály megkezdte az intézménynek az önkormányzati eszközökből történő felújítására vonatkozó előmunkálatait.
Már működik a klímarendszer
A Városi Kórház rekonstrukciója során jelentős csúszás következett be némely műszaki problémák miatt. Ilyen volt az is, hogy a szeUőzési és klímarendszer nem megfelelő működése miatt a műtőket nem lehetett üzembe helyezni. A gond megoldódott, várhatóan október végére befejeződik a rekonstrukció.
Megbízott vezető
A Szociális Foglalkoztató vezetőjének helyettesítésével a polgármester 1996. szeptember 1-i határidővel Mezei István műszaki vezetőt bízta meg. A megbízatással a főkönyvelő és a kereskedelmi helyettes is egyetértett.
Se pénz, se támogatás
A Szociális és Egészségügyi Bizottság legutóbbi ülésein hiába próbált dönteni a nagyszámú lakástámogatást kérő igényekről. Mivel a költségvetés által biztosított keretet a bizottság első félévben szétosztotta, a polgármester kérte a téma elnapolását. Suhai Sándor pótelőirányzat biztosítását javasolja a közgyűlésnek.
Hét érdeklődő
A Nyugdíjasház beruházásának meghirdetése a közbeszerzési törvény alapján megtörtént. Hét pályázó jelentkezett a munkákra. Döntés a hónap végén várható.
Boszniából Taszárra Kanizsán át
A taszári IFOR-erők - amennyiben a barcsi híd állapota szükségessé teszi - úgy Letenyén keresztül Nagykanizsát érintve vonják ki Boszniából a páncélosokat. Ez ügyben már tárgyalásokat folytattak a polgármesterrel.
Baj van a parkolókkal?
Suhai Sándor polgármester javasolta, hogy vizsgálják meg a VIA Kanizsa Kft. működését, de a Gazdasági Bizottság kérésére ezt elnapolták. A vizsgálatra azonban sor került, többek között egy bejelentés miatt. A hivatal jogászai és a jegyzőnő véleményének kikérése után a polgármester tájékoztatta a városvezetés véleményéről a parkolókat üzemeltető kft. vezetőjét. A vizsgálat eredménye újra a GVB, majd a közgyűlés elé kerül.
L KANIZSA - Ölt4o>lHtáX4W*t ^ 1996, augusztus 3(K
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
4
A nyári szünet utáni első közgyűlés napirendje előtt Suhai Sándor köszönetét fejezte ki Tar Mihálynak, Tarabó Évának és Zsoldos Ferencnek a raille-centenáriumi nosztalgiavonat síkeresen megszervezett útjához. Kelemen Z. Pál hozzáfűzte, hogy az eredeti ötletadó képviselőtársuknak, Röst Jánosnak is szeretne köszönetet mondani.
Ezt követően Czobor Zoltán, az SZDSZ frakcióvezetője bejelentette, hogy augusztus 31-ei határidővel lemond képviselői mandátumáról és az ehhez kapcsolódó tevékenységeiről, bizottsági tagságairól valamint az NSR Kft. ügyvezetői tisztéről. Indoklásában megfogalmazta, hogy a lépés már tavasz óta érlelődött benne, de képviselőtársai kérésére maradt és a vállalt feladatokat teljesíteni kívánta. Az elmúlt időszakban mind politikusként, mind vállalkozóként támadások érték, el kellett döntenie, hogy politikusként vagy vállalkozóként kíván-e tovább tevékenykedni. Suhai Sándor polgármester köszönetet mondott Czobor Zoltánnak eddigi képviselői munkájáért.
Zsoldos Ferenc a nosztalgiavonat sikeres útja mellett rámutatott arra is, hogy a képviselők közül csak ketten vettek részt az utazáson, majd a testület tagjait meghívta a szeptember tizenkettedikéi várkapu avatásra.
Tarnóczky Attila egy választópolgár javaslatát közvetítette, mely szerint az ország más településeihez kapcsolódóan rendezzenek Kanizsán is tanszerbörzét. Mint Papp Ferenc elmondta, hasonlót terveztek a Hely Klubban szeptember közepe felé. Mivel ez az időpont későinek tűnt, Papp Ferenc intézkedésére e hét szombatján a HSMK-ban kerül sor a börzére.
Röst János javasolta, hogy az atlantai olimpián bronzérmet nyert női kézilabda válogatott volt kanizsai játékosai, Siti Bea, Németh Helga és Mátyás Auguszta a várostól részesüljön elismerésben.
Papp Ferenc a tervezett hőerőmű beruházással kapcsolatban elmondta, hogy a tizenhatmilliárd forintos beruházás egyben a munkanélküliség kezelésében is szerepet játszhat. Felhívta a figyelmet a környezetvédelmi hatások vizsgálatára is.
Hajgató Sándor a kiskanizsai vízelvezető csatornák és a közlekedési problémák megoldását sürgette.
Marton István rámutatott, hogy az Erzsébet tér 19. felé vezető út a tér egységét megbontva nem dísz-, hanem aszfaltburkolatot kapott.
Tarnóczky Attila a polgármesteri tájékoztató Apolló Mozira vonatkozó részére utalva elmondta, hogy leírásra ke-
HASZNÁLT ISKOLASZEREK, TANSZEREK VÁSÁRA ÉS CSEREBERÉJE
aHSMK
földszinti előcsarnokában
1996. augusztus 31-én -
(szombaton).
14 órától 18 óráig. g
, <
A részvétel ingyenes. |
Minden érdeklődőt "
szeretettel várnak a rendezők
rült a mozi felújításával kapcsolatos hivatali előkészület, de előbb képviselőtestületi döntésre lenne szükség, mi legyen a mozi sorsa. A polgármesteri hivatal által négymillió-nyolcszázezer forintért vásárolt gépkocsival kapcsolatban megjegyezte, hogy ilyen mértékű kiadás nem szerepelt a költségvetésben, ugyanakkor számos megoldásra váró feladatot pénz hiányában későbbre halasztottak. Javasolta, hogy a GVB vizsgálja meg, hogyan történhetett ez.
Suhai Sándor elmondta, hogy a korábbi autó 272.000 kilométert futott, fenntartása, szervizelése sokba került, ezért cserélték le újra. A régit pedig megkapta a Humán Gesz, ahonnét az addigi autó az orvosi ügyelethez került. Az orvosi ügyelet rendkívül elhasználódott autóját pedig megkapta a Cigány Kisebbségi Önkormányzat. A polgármester hozzáfűzte, hogy így mindenki jól járt, igényeik kielégítésre kerültek.
Dr. Csákai Iván vitába szállt a polgármesterrel, rámutatva, hogy vajon a Humán Gesznél olcsóbb lesz a régi Opel fenntartása?
Suhai Sándor elmondta, hogy négy helyen oldódott meg a probléma, valamint azt, hogy az új autó árának csak a felét kellett kifizetni, ötven százalékát két év alatt kell kiegyenlíteni.
Ezt követően Czobor Zoltán a vagyonértékesítések kérdésében úgy foglalt állást, hogy azok hatékonyságán javítani kellene, más niódszereket kellene alkalmazni a sikeresség érdekében. Dr. Kerekes József szerint a mozit fel kell újítani, nincs értelme toldozgatás-nak. Hasonlóan vélekedett a volt könyvtár, korábban iparos kaszinó helyreállításával kapcsolatban is. A testvérvárosi kapcsolatokkal kapcsolatban kérte, hogy ne távolba szakadt volt városlakók miatt kössenek ilyen szerződéseket, inkább a közeli országok felé nyissanak. Úgy értékelte, hogy sem anyagi, sem kulturális haszna nincs rövid távon a partnervárosi együttműködésnek. Tiittő István szerint az akkori kapcsolatnak már most van gazdasági előnye.
Tarnóczky Attila korábbi interpellációjával kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a Szántó Miklós-féle panaszra adott választ a testület nem fogadta el, ennek ellenére nincs nyoma a polgármesteri tájékoztatóban. Dr. Takács Anikó rámutatott, hogy egyedi államigazgatási ügyről van sző, nem a testület hatáskörébe tartozik
A későbbre halasztott hulladékdíjemelés illetve a régi rendelet hatályának lejárta miatt jogtechnikai lépésként a rendeletet újra el kellett fogadnia a testületnek. Ennek ellenére csak némi vita után került sor a hulladékgazdálkodási rendelet megerősítésére.
Ezt követően a testület módosította a költségvetést, mely szerint a céltartalékkal való gazdálkodás jogköre a megszabott feladatok vonatkozásában a polgármestert illeti meg, de a rendelet
14. számú melléklete 7. és 8. pontját illetően a döntési jogkört az Oktatási, Kulturális és Sportbizottságra ruházza át.
Az oktatási-nevelési intézmények vezetői pályázatának elbírálásáig intézményvezetőket bízott meg az önkormányzat. Polgár Péternél, Dr. Szálai Árpádnét, Borsos Péternél, Paulik Dezsőnél és ismételt szavazással Zalavári Lászlónét óvodavezetőkké, Sabján Imrét és dr. Kotnyek Istvánnét a palini illetve a miklősfai iskola és összevont óvoda intézményvezetőjévé nevezte ki.
A középfokú szakképzés világbanki programjáról Janzsó Antal, a Cserháti Szakközépiskola igazgatója számolt be a programban résztvevő három iskola eredményeiről. A testület köszönetét fejezte ki a tantestületeknek és javasolta a Cserháti, a dr. Mező és a Zsigmondi Szakközépiskolákban a programban tevékenykedők anyagi elismerését is.
A kanadai-magyar ifjúsági csereprogram költségeihez 934.500 forinttal járul hozzá az önkormányzat.
Ezt követően tájékoztatót hallgatott meg a testület az önkormányzati tűzoltóság munkájáról, helyzetéről. Elismerését fejezte ki a tűzoltók munkája iránt. A jegyző eljár a megyei közgyűlésnél annak reményében, hogy a tűzoltóság épülete a város tulajdonába kerülhessen.
A polgármesteri hivatal 1995. évi munkájáról adott tájékoztatóhoz többen hozzászóltak elismerve a hivatalban dolgozók munkáját, .segítőkészségét. Tarnóczky Attila szerint a legfőbb hiányosságot a jogi szakértők hiánya jelenti. Aggodalmát fejezte ki az átszervezéssel kapcsolatban, szerinte sokfajta szervezetben lehet tisztességesen dolgozni. Zsoldos Ferenc azon a véleményen volt, hogy nem vontak le a hivatali munka értékéből sokat a botrányos ügyek. Az egyes kifogásolható esetekből nem szabad általánosítani.
Röst János szerint a statisztika arra enged következtetni, hogy esetenként nem voltak jól előkészítve a közgyűlés elé kerülő előterjesztések.
Palotás Tibor kérte, hogy a jegyző követelje meg a hivatal dolgozóitól az azonnali reagálást, ha a közgyűlés hibás döntését fedezik fel a gyakorlati alkalmazás során. Hajgató Sándor a beosztott ügyintézők munkájáért mondott köszönetet.
Balogh Tibor a felelősségre vonás kérdéseit feszegette, Kelemen Z Pál szerint pedig a felelősök meg nem nevezése a felelősség elsikkadásához vezet.
A vita után a testület úgy döntött, hogy a beszámolót elfogadja, a szervezet és a működés folyamatos vizsgálatára kéri fel a jegyzőt. Ha a feladatok hatékonyabb ellátása azt kívánja, a belső szervezeti átalakításra a jegyző tegyen javaslatot.
Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület további működéséhez százötvenezer forint támogatást kért a közgyűléstől. Dr. Kerekes József a gazdasági bizottsággal ellentétben javasolta a támogatást, hangsúlyozva, hogy az önkormányzat válláról vesz le egy nagy feladatot az egyesület. Tarnóczky Attila is támogatta a kérést. Többen rámutattak arra, hogy más feladatra is kellene támogatás, amely fontosabb célokat valósítana meg. A gazdasági osztályvezető javaslatára az állategészségügyi célra elkülönített 1,2 millió forintból, melyből eddig csak mintegy hatvanezer forintot költöttek el a kért összeg folyósításához hozzájárult a testület.
A volt Széchenyi fiúkollégium országos lapokban és a szaksajtóban újra meghirdetésre kerül. Béres Márton javaslatát támogatva a közgyűlés úgy döntött, hogy ezzel párhuzamosan tervet készít a helyi hasznosításra is, amelyre akkor kerül sor, ha érdeklődés hiányában a pályázat nem zárul sikerrel.
Magyar József képviselő önálló indítványát - amely lapunk 2. oldalán olvasható - bizottsági hatáskörbe utalta a közgyűlés.
A napirendeket követően két zárt ülésre került sor. Egyiken a fellebbezésekről döntöttek a városatyák, majd a Csurgóról hulladékelhelyezéssel kapcsolatban érkezett ajánlatról vitáztak. Erről Suhai Sándor polgármestertől kértünk tájékoztatást, aki elmondta, hogy a csurgói polgármesteri hivatalban folytatott tárgyalásról Czobor Zoltán számolt be s testületnek. Csurgó építeni szeretne egy regionális hulladék depóniát, de nagyobbat, mint amekkora Csurgó és környéke igényeit kielégítené. A gazdaságosság miatt beszállítókra van szükségük. A Kanizsáról és környékéről szállításra kerülő hulladékmennyiség közel a négyszerese, mint a csurgóiaké és más technológiával gyűjtik. A lakossági fórumok után szeptember 26-án kerül a beruházás témája a csurgói önkormányzat elé. A célra alkalmas területtel rendelkeznek, de félő, hogy a nagy tömegű idegen szemét ellenérzéseket vált ki a lakosságból. Ha a döntés pozitív lesz, a városvezetés szándéka szerint vegyes vállalkozásban történne a beruházás, a többségi tulajdonos városunk lenne. Mint a polgármester elmondta, a képviselők vegyes érzelmekkel fogadták a tájékoztatást. Többségük azon a véleményen volt, hogy a város közigazgatási határain belül kell a dapónia helyét megkeresni. A közös beruházás adta garanciák ellenére a képviselők tartanak a távolság adta szállítási költségektől, a Csurgónak való kiszolgáltatottságtól, ezért inkább a helyi megoldásokat támogatnák.
L. I.
1996, augusztus 30.
I
KANIZSA - Windete*
I
A ZALA MEGYEI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY NAGYKANIZSAI IRODÁJA A
KANIZSA NAPOK \'96
KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁRON
AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÁSOKKAL VÁRJA A VÁLLALKOZÓKAT ÉS VÁLLALKOZNI SZÁNDÉKOZÓKAT:
- Általános információszolgáltatás
a vállalkozások beindításához, működtetéséhez
- Mikrohitel információ
- Szaktanácsadás
- Szakkönyvek, kiadványok, szórólapok terjesztése
- Vállalkozói tanfolyamok szervezése, oktatás
CÍMÜNK:
NAGYKANIZSAI
VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI
IRODA
NAGYKANIZSA, BERZSENYI D. U.2/A. TEL./FAX: 93/314-559
L A L A MEGYEI VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY
ZALA MEGYE LEGNAGYOBB
ZÁLOGHÁZA
ADAS
VETÉL
HA PÉNZRE VAN SZÜKSÉGE, FORDULJON HOZZÁNK.
A DUKÁT ZÁLOGHÁZBAN MINDIG PÉNZRE TALÁL!
DUKÁT ZÁLOGHÁZ NAGYKANIZSA, MAGYAR U. 14.
NYITVA: H-P.: 8.30-17.30; SZ.: 8.30-12 óráig.
UVEG-PORCELAN BOLT AJÁNLATA
Nagykanizsa, Csengery u. 3.
MEG TART A BEFŐZÉSI, ELTEVESI SZEZON, ÜVEGEK 370 ml-1700 ml-ig csavartetővel, 2500 ml-es (nem csavaros);
SAVANYÍTÓ KŐEDÉNYEK, SAVANYÚSÁG-LESZORÍTÓK KAPHATÓK.
AJÁNDÉKOZZON MÁRIA NAPRA!
PORCELÁN ÉS KERÁMIA DÍSZTÁRGYAK; ROZSDAMENTES EDÉNYEK, KIEGÉSZÍTŐK; KRISTÁLYPOHARAK NAGY VÁLASZTÉKBAN, KEDVEZŐ ÁRON KAPHATÓK.
VÁRJUK, JÖJJÖN, SEGÍTÜNK!
TELEFON: 93/311-230
ceheié ÍMjM
FEKETE RÓZSA TEMETKEZÉSI BT.
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
/Telefon: 93/317-768 SZOLGÁLTATÁSAINK NAGYKANIZSÁN ÉS VIDÉKEN - Temetkezési kellékek - Koporsó - Hamvasztás, exhumálás - Halottszállítási ügyelet (éjjel-nappal)
- Temetésszervezés, -lebonyolítás
- Sírásás
- Kegyeleti tárgyak árusítása
Tisztelt Olvasó!
Szolgáltatásaink, melyeket kínálunk, sajnos szomorúsággal fonódnak össze: az ember életpályájának befejezésével. E nehéz napokban szeretnénk a szeretteinktói való búcsúzást megkönnyíteni, s az akkor felmerülő gondokat, utánjárást levenni a hozzátartozók válláról. Célunk diszkréten segíteni, jelszavunk az észrevétlenség.
ÜGYELETES GÉPKOCSIVEZETŐK 8-17 óráig: Széchenyi tér 3.
17 óra után: Horváth Tibor, Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. K/2. Tel.: 93/317-768
Szever Attila, Nagykanizsa, Csengery u. 28. Tel.: 93/311-572
Farkas Tibor, Nagykanizsa, Semmelweis u. 11. Tel.: 93/321-296
I
KANIZSA -
I
1996» augusztus 30.
A Providencia Osztrák-Magyar Biztosító Rt. a harmadik helyet foglalja el a magyar biztosítási piacon. Csak a két, helyzeti előnnyel Induló, az AB és a Hungária előzi meg.
A nagykanizsai kirendeltség új vezetőjétől, Szentes Lászlótól megtudom, hogy már csak hetek kérdése és rangjához méltó helyen, a Pannónia Szálló halljában, a Sugár úton fogadhatja ügyfelelt a Providencia.
- Hogyan került sor erre a lépésre?
- 1996. augusztus elsejétől vezetem a nagykanizsai kirendeltséget. Ezzel a változással összefüggésben került sor arra is, hogy a Providencia központibb, frekventáltabb helyet keressen magának a Kölcsey utca helyett. A Central Kft-vel kötött szerződés értelmében hosszútávra terveztük jelenlétünket a
Új helyre költözik a PROVIDENCIA
Pannónia Szállóban. Az ügyfélfogadót is úgy alakítjuk ki, hogy az bővíthető legyen.
- A hálózat bővítésére is sor kerül ezzel a változással kapcsolatban?
- Igen, a jól összedolgozó gárdánkat szeretnénk folyamatosan még mintegy tíz fővel bővíteni. Ezzel egyidőben szeretnénk kialakítani a letenyei fiókunkat is egy fiókvezetővel, néhány üzletkötővel.
A megbízotti állomány újjáélesztése illetve szervezése is folyik Szeretnénk elérni, hogy minden faluban legyen képviselőnk. Erre azért is szükség lenne, hogy ha valakinek valamilyen problémája van, ne kelljen rögtön beutaznia a városba. A helyi képviselőnk is tájékoztatást, segítséget nyújthat. Egy telefonhívással az országos számítógépes rendszerünk információi is hozzáférhetőek számára. Egyébként is elvünk hogy az üzletkötő alakítsa ki a maga ügyfélkörét, érje el, hogy ügyfeleinek lehetőleg mindenféle biztosítását gondozza, így kiküszöbölhetők a kellemetlen helyzetek
- Hogy alakult az idei év a Providencia s/ámára?
- Már az első félévben teljesítettük idei tervünknek több mint nyolcvan százalékát. A második félévben főleg életbiztosítási vonalon kívánunk terjeszkedni; új biztosítási módozatokkal és az üzletkötők fokozattabb érdekeltté tételével.
Üzletpolitikánk része az is, hogy egyelőre nem emeltük a Casco biztosítások díjait. S ha egy-egy nagy értékű gépkocsi tulajdonos^ - Mercedes, Audi ... - már más biztosítások terén ügyfelünk, vállaljuk a Casco biztosításuk megkötését is.
- Az előbb az életbiztosításokat említette. Vannak, lesznek ebben az évben új módozatok is?
- Természetesen van újdonság a kínálatunkban. Erősödölt a betegbiztosítási rendszerünk, melyekben nagyon kedvező módozatokat is tudunk kínálni. Köthető például műtéti, kórházi ápolási, baleseti stb. biztosítás. Érdemes meghallgatni az üzletkötőt, aki erről részletesebb tájékoztatást tud nyújtani. Például ezt azt jelenti, hogy fizet valaki havi nyolcszáz forint körüli biztosítási díjat, s ha bármilyen okból műtétet kell elszenvednie, száz-százölvenezer forint
összeget kap a biztosítótól. Ez csak egy példa, de bárkivel előfordulhat ilyen váratlan esemény.
Az év végére új nyugdíjbiztosítási módozat is várható.
És hamarosan - mihelyt az új lakástörvényt elfogadja a parlament a LAKÁS-KASSZA nevű pénzintézet (Providencia, Volksbank Generáli, Postabank, Creditenstall bank), a lakásépítéshez, -felújításhoz, -vásárláshoz kíván segítséget nyújtani egy fix kamatozású hitelt, amely már négy esztendő előtakarékosság után igénybevehető. Ha a törvény megszületik érdemes lesz benézni hozzánk.
- És milyen új munkatársakat várnak ezekre a feladatokra?
- Biztosítási szakembernek lenni nem csupán elhatározás kérdése. Kell hozzá rátermettség, színvonalas munkához magas szakmai végzettség, melyet meg lehet, és meg kell tanulni. Az átlagnál magasabb jövedelmet biztosít, de csak\'akkor, ha valaki szorgalmasan, becsületesen, korrekt módon dolgozik.
Gombás Imre
Tömegközlekedési decentrum a keleti városrészben
Ünnepélyes keretek között került átadásra augusztus tizenhatodikán a Zala Volán saját beruházásaként megépült Városkapu körúti új forgalmi decentrum. A 8,5 millió forintba kerülő 127 négyzetméter alapterületű létesítményben a forgalmi üzemi irányításon túl, az itt szolgálatot teljesítő tizenhét fő volános forgalmi dolgozó munkakörülményeit javító szociális blokk, valamint egyéb üzleti szolgáltató egységek kaptak helyet.
Szembetűnő, hogy az építmény azon felül, hogy megteremti a magas szintű forgalmi-üzemi és szociális feltételeket, kielégíti egyben az utazóközönség kulturált utazás iránti reális igényét azáltal is, hogy további kiegészítő szolgáltatások - hírlapárus, pékárus üzletek - számára is helyet biztosít.
A városrész húszezer lakosának helyi utazási igényeit egyébként - hajnali öt órától este kilenc óráig terjedő üzemidőben - az idetelepült tizennégy darab autóbusszal és tizenöt fő forgalmi sze-
mélyzettel szolgálja a Zala Volán itteni helyi üzeme. Ezek a járművek, és természetesen vezetőik, naponta 2.217 városi kilométert tesznek meg, több mint húszezer fő utas utazását biztosítva, ezáltal Nagykanizsa város tömegközlekedési teljesítményének több mint a felét produkálva.
A létesítményt Zalatnai László, a Zala Volán Rt. vezérigazgatója adta át rendeltetésének. Avató beszédében a vezérigazgató kiemelte a Zala Volán Rt. és a város önkormányzata között kialakult jó kapcsolatot, mely nélkül ez a beruházás - amit remélhetőleg a közeljövőben újabb követ - nem valósulhatott volna meg.
A városrész polgárai, utazóközönsége nevében Suhai Sándor polgármester vette át a decentrumot. Beszédében hangsúlyozta, hogy a város önkormányzata minden olyan vállalkozói kezdeményezés megoldásában, amely a polgárok életfeltételeinek és közérze-
tének javítását szolgálják, továbbra is partner lesz. Megemlítette még, hogy a Zala Volánnal való együttműködés
újabb eseménye az Autóbusz-pályaudvar környékének rendezése kérdésében érlelődik.
19%. augusztus 30.
I
KANIZSA - 7*L
I
Gyurka Pál üzemmérnök valamikor még ralin Imii kezdte a műszaki kereskedelmi tevékenységét Akik ott megkeresték, hűségesek maradtak akkor is, mikor úgy két éve megnyitotta műszaki kereskedését a Virág Benedek utcában, a Volán telep mellett. Proliival tás a költözéssel nem történt, csak bővült a kínálat Az itt eltelt k;i é\\ .\' a 11 már a kamionosok is jól megismerték, és számítanak erre a lehetőségre. Ezért a névkiegészítés, KAMION SHOP.
- Az ismétlés soha nem árt, mondjuk el, mivel találkozhatnak itt a betérők!
- Fő profilunk a haszongépjárművek alkatrészellátása IFA, az 50-es is és a 160-as is. A Barkas-tulajdonosok is nyugodtan fordulhatnak hozzánk bár erre egyre kevesebb a kereslet, legtöbben új, nyugati kocsikra cserélik, alak tehetik A másik a kamionok alkatrészellátása, Skodáid AZ és RÁBA. Felszerelési cikkek pedig minden típusú kamionhoz vásárolhatók nálunk; szélességjelző lámpától a hidraulikus emelőn, a ventillátoron át a kerékanyakulcsig. Általában kevesen foglalkoznak a LADA Nivák alkatrészeivel, nálunk viszont ezek tulajdonosai is megtalálhatják ami számukra szükséges.
- Hiánycikk nem is létezik?
- Ezt azért nem mondanám! Az az igazság, hogy a legapróbb elemekig lehet bontani egy gépkocsit. Lehetetlen, hogy ennyi féle típusból, fajtából minden apró alkatrész
AGRICO a teherautósok Mekkája
mindig legyen. Akad olyan is, ami két évig is érintetlenül heverne a polcokon. Viszont, ami a téli nagyjavítások idején várhatóan kell, vagy a betakarítás időszakában elhasználódhat, elromolhat, az általában rendszeresen kapható. Amit pedig a kamionosok keresnek, azt beszerezzük A Nagykanizsán átutazó kamionosok nagy része megfordul nálunk Ezt a határ és a vámszabad terület közelsége is befolyásolja. Az áraink ugyanis kedvezőek Jól látják ezt a hazai és a külföldi kamionosok is, hiszen járják Európát. Igyekeznek is a határon belül beszerezni, amire szükségük van. Bár a fuvarozók megemelkedett költségei, kötöttségei nem gyakorolnak kedvező befolyást az extrák iránti keresletre, így a mi forgalmunkra sem.
- Hogyan változott a forgalom az eltelt időszakban?
- Nézze, ezt grafikonon is meg tudom mutatni! Kilencvennégy októbere volt a csúcs, de egyáltalán nem egyenletes. Ha egy hónapban mondjuk két IFA-motort is vesznek, az rögtön ugrást eredményez, ami más hónapok szerényebb forgalmát kiegyenlíti.
- Hogyan szerzik be ezt a sokféle árut?
- Az ország legkülönbözőbb részeire kell érte mennünk így nyáron a fiam is besegít, most lesz vég-
zős a kereskedelmi szakközépiskolában. Igaz, továbbtanulási szándékai vannak, így egy darabig még csak a nyári szünetben segíthet. Szeretek ugyanis magam utánajárni az alkatrészeknek Bár vannak olvan nagyker cégek, akik rende-
lésre is szállítanak nekünk, szeretem saját szememmel is látni, mi a kínálat, ebből mire van igazán szükségünk Meg fontosak a személyes kapcsolatok is.
Gombás Imre
Az új fotósegység is a szakma élvonalában
Nagykanizsán az Ady Endre utcában sétálva egy sárgára festett üzlet portálja hívja fel a figyelmünket. A kirakatüvegen maci, lepkék, felirata Baba Fotó-Videó. Az üzletbe lépve egy kedves fiatalember fogad - ahogy említi az ifj ú nemzedék Árpi bácsinak szólítja. Beszélgetésünk első mondatai után toppant be a cég tulajdonosa, Vastagh Zoltán fényképész mester, a város egyik közismert szakembere, a fotós dinasztia egyik leszármazottja.
- Kedves mester, mi adta az ötletet egy ilyen nevű és jellegű üzlet megnyitásához? - kérdeztük.
- Az első üzletem a Rozgonyi utcában volt, ott most igazolvány-, reklám- és egyéb felvételek készülnek. A Dél-Zala áruházi fotókereskedésben és egyben automata feldolgozó ,, kisüzemünkben " Fuji gyártmányú színes filmek kidolgozása történik. A Hevesi utcában létesített, a szolgáltatóházban telepített üzletünk a ,,bejáratás" stádiumában van. Visszatérve alapkérdésére, a Baba Fotó-Video üzlettel szeretnénk a fiatal szülőknek segíteni, hiszen így olcsóbban sikerül garantáltan jó minőségű és sikeres
felvételt készíteni. Erre afelszerelt-ség és nem utolsó sorban a jelenlévő szakember a garancia. Ma egy valamire való fényképezőgép ára ötezer forintnál kezdődik a megvásárolt film, a kidolgoztatás ára bizony nem kis összegre rúg. Ha a filmet a hobbiból fotózó személy netalán több eseményre osztja, akkor a gépben tartott filmnél a hónapok során minőségi romlás következik be.
- Milyen árakon dolgoznak?
- Elfogadható. átlagáraink egyáltalán nem elriasztóak. Üzleteinkben fotósorozatokat is készítünk Jóllehet a fényképészek árai azonosak viszont ami részünkről
pluszt jelent, úgy vélem, hogy ez a szolgáltatásunk a fényképezés ideje alatt egyedülálló. Konkrétan: dolgozik egy videokameránk is, és a felvételt ajándékba adjuk a fényképek mellé. Úgy is mondhatom, hogy hangos fénykép is készül... Sok játék, öltöztető asztal, guruló fürdőkád mind-mind az igények széles skáláját kínálja. Árusítunk hang- és mesekazettákat, sőt a gyermekszobafalára szerelhető keretezett meseképeket. A képkeretek különböző változatai, továbbá a nagyobb képek bekeretezése se jelent gondot a részünkről. Vállaljuk kör. ovál és szögletes forma elkészítését is. Árusítunk amerikai gyártmányú plasztik keretanyagot, amelyet otthon bárki össze tud állítani. Majd elfelejtem egyik érdekes szakmai megoldásunkat, különböző ruhákat is biztosítunk a fotózáshoz. Az igényes szülő a fényképről nagyméretű portréfestményt is rendelhet szaküzleteinkben - mondta mintegy befejezésül a mester.
Bödör Béla
8 C KANIZSA - 7>R ) 1996. augusztus 30.

RENDŐRSÉGI TÁJÉKOZTATÓ
amit a pápalátogatással kapcsolatban tudni kell
Tisztelt Állampolgár!
Bizonyára Ön is értesült róla, hogy őszentsége II. János Pál pápa katolikus egyházfő a Magyar Köztársaság elnökének meghívására Magyarországra, ezen belül Győr-Moson-Sopron megyébe látogat 1996. szeptember 6-7-én.
Az első napot a Szentatya Pannonhalmán tölti, majd szeptember 7-én délelőtt Győrben, az Ipari Park területén szentmisét celebrál, délután pedig egyházi személyiségekkel a Győri Püspökvárban.
A Szentatya magyarországi látogatása zavartalanságának lebonyolítása érdekében a rendezvényekre látogatók tájékoztatására az alábbi sajtótájékoztatót adjuk ki:
Közlekedési tudnivalók
Legfontosabb, hogy a rendezvénysorozatok időszakában az eddig megszokottnál is nagyobb figyelemmel közlekedjenek. A KRESZ előírásait maradéktalanul betartva kerülhetik el a nem kívánt eseményeket. A rendezvények helyszíneihez való eljutást segítik az ideiglenesen kihelyezésre kerülő útirányjelző táblák.
A közlekedésük során több alkalommal fognak találkozni olyan közlekedési csomópontokkal, ahol a forgalmat rendőrök irányítják majd. Ezeken a pontokon a rendőri karjelzéseket kísérjék figyelemmel, és az utasítások szerint közlekedjenek.
Az útnak indulást megelőzően célszerű ellenőrizni a személyi és a gépjárműokmányokat. Mindenki tartsa magánál a személyi igazolványát, akik pedig gépjárművel érkeznek a rendezvényekre, szintén tartsák maguknál a gépjármű forgalmi engedélyét, a kötelező felelősségbiztosítás meglétét igazoló okmányokai, illetve a gépjárművezetői engedélyt. Ezen okmányok maguknál tartásával lerövidíthetik az esetlegesen bekövetkező közlekedési balesetek helyszínén a rendőri intézkedés során felmerülő „kényszermegállási" időket, illetve megelőzhetik a kellemetlenséget szülő lopásokat is.
A bekövetkezett közlekedési balesetek alkalmával, amennyiben szükséges, haladéktalanul értesíteni kell a legközelebbi rendőrt, az intézkedését pedig köny-nyíteni kell a mindenkitói elvárható pozitív hozzáállással.
A leparkírozott gépjárművek lezárásáról győződjenek meg, értékeiket pedig ne hagyják azokban. Nagy meleg esetén célszerű a gépjárművek utasterét belső árnyékolókkal ellátni. A rendezvények helyszínein nagy tömegre kell számítani, ezért kérjük, hogy időben induljanak útnak a pontos megérkezés végett, utazásuk során a megszokottnál nagyobb türelemmel és óvatossággal közlekedjenek. Végül egy alapvetően fontos teendő: elindulás előtt győződjenek meg a gépjármű műszaki alkalmasságáról, közlekedésben való részvételének megfelelőségéről.
A szeptember 7-én a győri parkban tartandó szentmise helyszínét és a mellette lévő parkolókat kizárólag az Ml-es autópályáról, annak a Banai úttal alkotott külön szintű csomópontján keresztül a Banai útról lehet majd megközelíteni. Ezért a rendőrség kéri a más településekről érkezőket, hogy az autópályára hajtsanak rá. Az útirányt az Ml-es autópálya győri szakaszán, a győri csomópontok előtt sárga színű táblák jelzik, melyeken a pápa címere, a „Győri Ipari Park" felirat, valamint az útirányt mutató nyű látható. A táblákat a látogatók a zöld színű útirányjelző táblák alatt, azok tartóoszlopain keressék. A Győrből gépkocsival érkező látogatók szintén az autópályáról juthatnak el a mise színhelyére. Az autópályára való felhajtásra a rendőrség a 82-83-as számú főútvonal Mar-calvárosou keresztülmenő szakaszának a Ménfőcsanak mellett lévő csomópontját javasolja. A misehelyszín gyalogosan is megközelíthető Szabadhegy felől a József Attila úton, Adyváros irányából pedig a Szigethy Attila út-Fehérvári út útvonalon. A rendezők kérik, hogy a Fehérvári úton a gyalogosok a kerékpárúton közlekedjenek, majd a vasúti átjáró után a kiépített kerékpárút megszűntével az autójavító bázis, illetve az Épfu-telep előtti úton haladjanak tovább. A misehelyszín területe lucernatábla, ezért ajánlatos vastagabb talpú cipőt felvenni.
Parkolással kapcsolatos tudnivalók
Fontos, hogy a parkolóterületre való behajtáskor ne következzen be torlódás, ezért kérik az autósokat, hogy folyamatosan haladjanak. A látogatók nagy száma miatt a parkoló feltöltése legalább hat órát vesz majd igénybe. Reggel nyolc órára már mindenkinek a mise helyszínén kell lennie, a parkolók és a misehelyszín közti távolság gyalogosan 20-25 perc. A rendőrség kéri, hogy elinduláskor vegyék figyelembe a parkolóba és a misehelyszínre való bejutáshoz szükséges hosszú időt, a lakóhelytől a misehelyszínig szükséges utazási időt, és azt, hogy torlódásokra is számítani kell. A parkolóterületeket egyébként már hajnali egy órától el lehet foglalni, de a helyszínen kijelöltek egy ideiglenes kempinget is, ahol már előző nap sátrat lehet verni. A parkolót a mise befejezte után előreláthatóan 13 órától lehet elhagyni. A Győr Egyházmegyei Pápalátogatási Iroda kéri, hogy amennyiben lehetséges, a látogatók csoportosan autóbusszal, vonattal utazzanak. A győriek lehetőség szerint a Kisalföld Volán különjáratait vegyék igénybe. A parkolóban 1400 autóbusz és 7700 személygépkocsi részére alakítottak.ki
helyet, ezért fontos, hogy mindenki jegyezze meg a szektorok és a parkolóutcák jeleit, így a mise után könnyebben megtalálják majd a járművüket. A rendezvények helyszínén és az egyes helyszínek közötti közlekedési útvonalakon és azok 50 méteres körzetében várhatóan parkolási tilalmat rendelnek el. A mégis ott várakozó járműveket elszállítják. Bírságot fizetni nem kell, a szállítás költségei viszont a tulajdonost térhetik. A parkolóterületen kívül leállított gépjárműveket a rendőrség elszállíttatja.
Tudnivalók a gépjárművek meghibásodása esetére
Műszaki meghibásodás esetén a gépjárműveket úgy állítsák le, hogy a többi autó haladását ne akadályozzák. A meghibásodott személygépjárművek javítására a Magyar Autóklub győri területi szervezete megerősített segélyszolgálatot tart fenn, egyrészt az Ml-es autópálya győri szakaszán, másrészt a misehelyszínen lévő, a parkolóba kihelyezett segélyautóval. Az autóklub segélyhívó száma: MATÁV vonal: 088,96/317-900, Westel rádiótelefon: 06-60/088. A meghibásodott autóbuszok javítására a Kisalföld Volán tart Ugyeletet a Buda utcai telephelyen. A meghibásodás jellegétől függően a helyszínre kijönnek, vagy az autóbusztjavításra a telephelyre bevontatják. A Kisalföld Volán Rt. műszaki bázisának telefonszáma: 96/313-533, 96/311-588.
Biztonsági intézkedéssel kapcsolatos tudnivalók
Tájékoztatjuk a szentmisére érkező vendégeket, hogy az alább felsorolt, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket a Győri Ipari Parkban rendezendő szentmise területére a szertartás zavartalansága, a résztvevők biztonsága és testi épségének megóvása érdekében bevinni tilos! -
- olyan szúró- és vágóeszközt, amelynek szúrőhosszúsága vagy vágóéle a 8 cm-t meghaladja,
- dobócsillagot, rúgóskést,
- testi sérülés okozására alkalmas tárgyakat: szúró- és vágóeszközt, kilövő készülékeket (íj, parittya, szigonypuska, csúzli),
- olyan eszközt, amelyből a szem és a nyálkahártyák ingerlésével védekezésre képtelen állapotot előidéző vegyi anyag lőhető, permetezhető (gázspray),
- elektromos feszültség útján átmenetileg védekezésre képtelen állapotot előidéző eszközt (elektromos sokkoló),
- fegyverutánzatot, amely megtévesztésig hasonlít a lőfegyverre, gáz- és riasztófegyverre,
- ütés céljára használható, ütés erejét, hatását növelő eszközöket (boxer, ólmosbot),
- lőfegyverre szerelhető hangtompítót, lézeres célzókészüléket, lőfegyver éjszakai irányzékát,
- gumibotot, bilincset, lánccal vagy egyéb hajlékony anyaggal összekapcsolt botokat, nehezékeket,
- üveges italt, szeszes italt egyáltalán tilos,
- pirotechnikai eszközöket, anyagokat,
- nyeles esernyőt, sétabotot,
- kempingszéket (helyette kis méretű, összecsukható, úgynevezett horgász ülőkét, párnát, vagy a helyszínen vásárolható papírból készült ülőkét)
Információ, bejelentések vétele
1996. szeptember 2-től szeptember 7-ig - a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen felvilágosításért a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon működő tájékoztató és információs szolgálathoz fordulhatnak. Az információs szolgálat az érdeklődőknek tájékoztatást ad:
- a közúti forgalomkorlátozások által érintett útvonalakról, a korlátozás várható időtartamáról, a kijelölt vagy javasolt kerülő útvonalakról,
- a rendezvények helyszíneiről, elérésük lehetőségeiről, a kért magatartási szabályokról,
- a tömegközlekedési eszközök menetrendjéről, útvonaláról, a forgalmi rend változásairól,
- a parkolásra kijelölt területekről, igénybevételük lehetőségeiről
- a talált tárgyakról, gyermekekről,
- jogsérelem esetén az eljárásra illetékes szervről, elérésének módjáról. Az információs szolgálat hívható:
- 1996. szeptember 2^t-én 08.00-16.00 óráig
- 1996. szeptember 5-7-én 00.00-24.00 óráig
Az információs szolgálat hívószámai: A 417-329-es, a 07-es, illetve a rádiótelefonról hívható 112-es díjmentes segélyhívó ügyeleti, valamint a 431-203-as, 431-208-as vagy a 431-210-es a rendezvény ideje alatt élő információs telefonszámokon.
A rendezvény ideje alatt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folyamatos kapcsolatot tart az országos és a helyi médiákkal, szükség esetén azonnali, soron kívüli együttműködésüket kérjük tájékoztatók, segítségkérések, felhívások közzétételében:
- a forgalmi viszonyokról, zsúfoltságról, kerülési lehetőségekről,
- balesetekről,
- korlátozások elrendeléséről, feloldásáról a
- eltűnt személyekről stb.
Felhívjuk a rendezvényekre látogatók figyelmét és az úton lévőknek javasol- n juk, hogy Győr és 30 km-es vonzáskörzetében kapcsoljanak az FM 103,1 rádió ° hullámhosszra, ahol a Győri BMC Rádió adását hallgatva folyamatosan közérde- g kű információkról, a forgalmi viszonyokról és korlátozásokról, esetleges balese- < tekről értesülhetnek. *
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-Főkapitányság

19% . augusztus 30. ^ KANIZSA - Windetet, Jm 9
HANNO SHOP
KISÁLLATELEDEL SZAKÜZLET NAGYKANIZSA, SUGÁR U. 6.
(volt Pannónia Szálloda mellett, a kapualjban)
Kutyatápok, cicatápok kimérve is! Fagyasztott húsok, konzervek kutyáknak, cicáknak (Darling, Darling Juwel), kiegészítők, vitaminok, felszerelések, játékok, ápolási cikkek,
díszhal-, díszmadár- és rágcsáló-eleségek, felszerelések.
Jöjjön be hozzánk! Érdemes!
NYITVA: H-P.: 9.00-12.30; 14.00-17.00; Szo.: 8.00-13.00
Telefon: 06/60/399-220; 93/319-022
PROVIDENCIA
OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT.
A PROVIDENCIA BIZTOSÍTÓ
ÉRTÉKESÍTÉSI MUNKATÁRSAKAT KERES
Vonzó jövedelmet és magas szakmai képzést biztosítunk.
Érdeklődni: 8800 Nagykanizsa, Kölcsey u. 4-6.
Telefon: 310-687
Gyorsan akar csomagolni?
SÉRÜLÉSMENTESEN akar szállítani?
KERESSEN BENNÜNKET!
Hullámkartonból készült csomagolóanyagot, gyűjtő-dobozokat, betéteket, igény szerinti papírminőségből és méretben rövid határidővel gyártunk.
NAGYKANIZSA-BAGOLA
DOBOZÜZEM Telefon/fax: 93/311-941
-
OTflRY
FÚRÁSI RT.
Fö tevékenységünkolaj-, és gázkutak fúrása mellet.
VÁLLALKOZUNK
- nagymélységű vfekutak • tsrmálvizkutak
- Fúrására
- Kiképzésére
- Javítására
Címünk: H-8800 Nagykanizsa Erzsébet tér 22, Fon: (93) 313-040 #3^.^(93) 310-155
10
Q KANIZSA - &*«ydúf«*ft. )
1996. augusztus 30.
Nem könnyű a bányász élete
A negyvenhatodik Bányásznapot ünnepelik a zalai olajbányászok augusztus utolsó napjaiban. Beszélgetésünk apropóját az ünnep adja Reményi Istvánnal, a MOL Rt. Nagykanizsai Bányászati Üzemének igazgatójával.
- Milyen a bányász élete napjainkban?
- Ha röviden kellene rá válaszolnom, akkor azt mondhatom, hogy nehéz. Nem könnyű, és ez teljes mértékben érthető, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen feltételek között alakul a bányászok élete. Nyilvánvalóan nem független a hazai olajbányászat és a nagykanizsai bányászati üzem helyzetétől, és ezek a feltételek nem lettek sokkal könnyebbek Akár a privatizációval összefüggésben, akár anélkül, nem mondhatunk le afolyama-tos racionalizálásról, a költségeink csökkentéséről, a gazdasági eredményeink növeléséről, vagy legalábbis szinten tartásáról. És ezt egy erős infláció mellett kell, hogy megtegyük akkor, amikor a tulajdonos egyre keményebb elvárásainak is meg kell felelnünk és akkor, amikor a természeti adottságok sem kedvezően változnak Természetesen ez a bányászat sajátossága. A szénhidrogén- és ásvány-vagyonkészlet nem végtelen, a megtalált készletek kitermelése a leművelés során sajnos csökken. A mezők élete véges.
A szénhidrogén-bányászat 2ala megyében már régóta jeleri van. Öregebb mezőinkből a kitermelhető készletek számottevően lecsökkentek a kitermelés költségei és a gazdálkodással szembeni elvárások növekedtek Ezekhez a tényezőkhöz alkalmazkodni kell.
- A Bányásznap mit jelent a bányászok életében?
- Régebben talán annyit jelentett, hogy megkapják a hűségjutal-
mat, abból jó minőségű sörhöz lehetett jutni, és baráti társaságban el lehetett fogyasztani. Úgy gondolom, ez jelentősen megváltozott az elmúlt időszakban, de nemcsak azért, mert a hűségjutalom rendszere átalakult, és bármikor hozzá lehet jutni jó minőségű sörökhöz, hanem azért, mert maga a bányásztársadalom is átalakult. A térségben az irányító, koordináló szerepet nagykanizsai székliellyel az NBÜ látja el. A Dunántúlon megvalósuló szénilidrogén termelés, vagy az új tevékenységként megjelenő széndioxid vagy erőmű tápként az inert tartalmú gázmezők termelésirányítása, felügyelete Nagykanizsáról történik Ebből értelemszerűen következik hogy a bányásznapi ünnepség itt lesz megtartva. Miután több olajbányászathoz kapcsolódó tevékenységű vállalkozás is működik ebben a városban, természetes, hogy együtt ünnepelünk. Telephelyeinken, Gel-lénházán, Bázakerettyén, Lovásziban és Barcson is sor kerül a méltó ünneplésre.
- Ön egy éve áll a nagykanizsai üzem élén. Mit jelent Ön számára a Bányásznap?
- Elsősorban és érthető módon a Kiskunhalasi Bányászati Üzemhez kötődnek az élményeim, ahol a területi megosztottság kisebb mértékű volt. Látványos, ezerkétszáz-ezerháromszáz fős, sátoros, bogrács főzéses ünnep volt. Úgy gondolom, nem az ünneplési módokat kell egymáshoz viszonyítani, hiszen mindenki úgy ünnepel, ahogy jónak tartja, és amilyenek az adott feltételek. A MOL alkalmazottak között létezik egy nagyfokú összetartó, kohéziós erő, ami részben a bányász mivoltból, a hagyományos bányász sajátosságbólfakad, valamint abból, hogy a MOL integrálni tudta a bányászati tevékenységet, és szociálpolitikájával megvalósította anyagi és egyéb elismerési feltételeit is. Gondolok itt a kedvezményes dolgozói részvényvásárlásra, a nyugdíjpénztárra, a tizennegyedik havi jövedebnekre.
- Milyen módon van jelen Nagykanizsa életében a bányászati üzem?
—Jelenléte nem a foglalkoztatásban jelentkezik elsősorban. Sok tekintetben kapcsolódik a város fejlődéséhez, kulturális, egészségügyi és sportéletéhez. Ennek egy látványos és hasznos megnyilvánulási formája a támogatások rendszere. A szponzori, a mecenatúra tevékenységünk egy összehangolt stratégiai terv alapján valósult meg. így támogattuk a város néhány létesítményének szebbé tételét, rekonstrukcióját, így többek között a
városkapu építését, alapítványokat, iskolákat és egyéb kulturális és sportrendezvényeket. Ki kell emelni a városi kórházat és annak alapítványait, ahol az alapítványok kuratóriumának elnökeivel és a kórház főigazgatójával személyesen találkoztunk és egyeztettünk annak érdekében, hogy a felhasználás valóban célorientált és optimalizált legyen. Itt meg kell említenem, a MOL Rt, NBÜ anyagi támogatását egy tölgyfából faragott Szent Borbála szoborral viszonozta a nyári fafaragó tábor. A bányászok védőszentjét ábrázoló szobor az irodaliáz udvarában van felállítva, és a Bányásznapon avatjuk fel. Felszentelésére ökumenikus istentisztelettel, a Nagykanizsán megrendezésre kerülő, központi Borbála-napi ünnepségen kerül sor decemberben.
- Milyen jövő vár az olajbányászokra ebben a térségben?
- Hasznos, jövőbe mutató terveket lehet felsorobii. Folytatódik a jó hatásfokú olajkitermelési eljárások alkalmazása Nagylengyel térségében. Bekapcsolásra kerülnek korábban már ismert, de termelésbe nem állított szénhidrogén előfordulások Például Bajánsenye-Őriszentpéter térségében. Folytatódik a termelési tevékenység az új kutatási területeken így az elmúlt időszak jelentős találatának minősíthető Sávoly-DK területen, ahol a próbatermelés a Sávoly DK-l-es kúton megkezdődött, a DK-2-en pedig előkészítés alatt áll Számítunk rá, hogy próbatermeltetéssel ezeket az előfordulásokat a lehető leggyorsabban termelésbe tudjuk állítani. Amennyiben megépül az észak-déli tranzitvezeték komoly realitása van a nagylen-gyeli mezőben a vezetékhez kapcsolódóan egy földalatti gáztároló kialakításának A földalatti gáztároló kialakítására tranzitvezeték nélkül is van lehetőség. Ebben az esetben nem bértárolásról hanem a hazai ellátást szolgáló tárolásról beszélhetünk ami szintén gazdaságos és hasznos jövőbe mutató tevékenység lehet.
Új színfolt tevékenységünkben az erőmű megjelenése és a széndioxid termelése. Mindkettő vegyes vállalati formában valósul meg, osztrák-német és MOL tulajdonosokkal Az INER Erőmű Kft. - hamarosan részvénytársaság keretében működik - Inke térségében. Előkészítési periódusa utolsó szakaszban van, és jövőre megkezdődik a kivitelezés. Az ezredév végére, 1999-ben az erőmű működni fog, ami nagy áttörést jelent, hiszen a korábban nem hasznosítha-
tó inertés földgázyagyon feldolgozására épül.
A széndioxid termelése szintén vegyes vállalat formájában, Ölbő térségében valósul meg. Iparigáz felhasználók számára forgalmazza egy német cég. Ezt azért említem, mert a MOL Rt. önmagában nem tudná értékesíteni a széndioxid gázt, mivel monopóliumok által befolyásolt a piaca.
Visszakapcsolódva a Bányásznaphoz, ha visszatekintünk az elmúlt időszak munkásságaira, akkor összességében ebnondfiató, hogy eredményesek voltunk de ez nem jelenti azt, hogy hátratett kézzel várhatjuk az elkövetkező időszak feladatainak magától való teljesülését. Ezt senki sem gondolja így, ezek a célok, elképzelések nagyon kemény, céltudatos erőfeszítéseket követebiek mindannyiunktól, vezetőktől és munkatársaktól egyaránt.
Bízom abban, hogy a jó hangulatban, együtt eltöltött Bányásznap újabb feltöltődést jelent, és erőt ad ahhoz, hogy céljainkat megvalósíthassuk - fejezte be e szavakkal Bá-nyásznapí gondolatait Reményi István igazgató.
Bakonyi Erzsébet
Osztói a Külkereskedelmi Főiskolán tanul
Szabó Krisztina az év júniusában 4,6 átlageredménnyel tett sikeres érettségit a Dr. Mező Ferenc Gimnázium speciális német tagozatú osztályában. Németből már egy éve középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. — Első terveim között szerepelt a pedagógus pálya valamelyik szakpárjának az elvégzése. Azóta viszont teltek az évek, változott a világ és úgy látom, hogy más foglalkozás után „kell" néznem, de ennek elsődleges feltétele a maga-
1996. augusztus 30.
[[ KANIZSA - SeAféí^eUáLÁ y
11
sabb végzettség megszerzése - magyarázta szinte felnőttes hévvel Krisztina. - Célba vettem a Külkereskedelmi Főiskola külgazdasági szakát. Nagyon sokat tanultam természetesen a többi tárgyat is mivel tudtam, hogy ez az egyik záloga a sikeres felvételinek Német-olasz szakra jelentkeztem. Központi felvételim négyes lett, szóbelit matematikából és németből tettem Budapesten egy napon belül. A fiúklányok arányát a felvételin ötvenötven százalékra taksálom.
- Távolabbi tervei?
- Hű, de nehéz erre válaszolni! A német és az olasz tárgyból a felsőfokú szakvizsga letétele az elsődleges cél és természetesen a szaktárgyakból is sikeresen vizsgázni a három év során. Az előismereteim a főiskoláról sajnos hézagosak bizony van bennem egy halom izgalom. A kollégium, a szülőktől való távollét, a helyismeret hiánya bizonyfokozza a drukkot. A felvételi pontszámban elértem a határt, így a siker első lépcsője bejött.
- Milyen az érdeklődési köre?
—Az idegen nyelvek még alaposabb ismerete mindig újabb és újabb feladatot jelent. A kifejezések alkalmazása, az olvasás nem jelent gondot. Fele-fele arányban nézem a magyar és az osztrák tévé műsorait, de nem mindegyiket, a programból kiválasztva az érdekesebbeket. Szívesen nézem és hallgatom a sporton belül a torna, az úszás, a kajak-kenu, sőt még a labdarúgás eseményeit. Az atlantai olimpia sok eseményét is nagy érdeklődéssel figyeltem.
A magyar mentalitást ismerve több aranyéremre számítottam! Megkülönböztetett érdeklődéssel nézem a Mindent vagy semmit -Vágó István által vezetett, - jól szervezett műsort. Újabban szívesen nézem a sorozatfilmeket, és a régi magyar filmeket, amelyeknek szerintem nagyon sok a mondanivalója a ma embere számára is.
A két hónapja érettségizett, majd sikeres főiskolai felvételit tett Szabó Krisztina beszélgetésünk záró gondolatainál elmondta, hogy tudja azt, hogy most jön az igazi „mélyvíz", mivel állandó tanulással tud ott is majd, a legjobbak között maradni.
Bödör Béla
A sikerek alapozója Uzsoki László
Nagykanizsához a mai napig kötődő Németh Helga, Mátyás Auguszta és Siti Beáta a ma-
gyar női kézilabda válogatott tagjaként bronzérmet szereztek a centenáriumi olimpián. Neve-ló edzőjükkel, Uzsoki Lászlóval (Mátyás Augusztával egy évig foglalkozott) beszélgettünk a kezdetekről, az olimpiáról és a kézilabdáról.
- A Pécsi Tanárképző Egyetem elvégzése után, 1966-ban került Nagykanizsára...
- Igen, a palini általános iskolában tanítottam, és a Gazdász női kézilabdacsapatával kezdtem el foglalkozni. Ezután négy évig az Andrejka-iskolában dolgoztam, 1977-ben az Olajbányász vezetőedzője lettem.
- Mikor fedezte fel a ma már világhírű versenyzőket?
- 1982-87-ig voltak a tanítványaim, kicsi koruktól kezdve napi edzésben voltak Már tizenhárom éves korukban a felnőtt csapatban játszattam őket az NBI B-ben. Biztos voltam benne, hogy megállják a helyüket, anúben sokan kételkedtek Vállaltam a rizikót, és be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ebben az évben utcahosszal nyertük az országos diákolimpiát Kecskeméten 126:52-es gólaránnyal. Rezsek Győző tanár úrral nagyszerű kettőst alkottunk, aki sokat segített nekem a Péterfy-iskolában, ahol a lányok tanultak.
- Milyen emlékeket őriz róluk, kézüabda szeretetükről?
- Fanatikusan imádták ezt a sportágat, nem lehetett mellettük nem dolgozni. Mindent alárendeltek a kézilabdának hétvégén is bementünk edzeni, amikor nem volt mérkőzés. A KÖGAZ, az Olajbányász és a Péterfy-iskola példaértékűfeltételeket biztosított, ami ma már nincs meg, éppen ezért azt a munkát, amit akkor végeztünk ma nem tudnánk véghezvinni anyagiak hiányában.
- Gondolta volna, hogy olimpiai érmet szereznek a lányok?
- Abban biztos voltam, hogy válogatottak lesznek nagyon tehetsé-
gesek voltak, én mint edző akkor voltam a csúcson. Legsikeresebb, legaktívabb időszakom volt ez, matematikai alapossággal készítettem fel csapatomat. Helga és Bea mellett tizenöt-húsz olyan jó játékosom volt, aki megállta volna helyét az NB I-ben. De amikor mi Cséplő Lászlóval elmentünk, fél év alatt abbahagyták vagy eligazoltak
- Az atlantai események megfeleltek előzetes várakozásának?
- Baráti társaságban az olimpia előtt határozottan kijelentettem, hogy harmadik helyen végez a csapat. Tudtam, hogy a dánok és a koreaiakjobbak nálunk de a többieket legyőzzük
- Mi a véleménye a szövetségi kapitány, Laurencz Lászlót ért támadásokról, és a másodedző, Fleckné Babos Ágnes lemondásáról?
- Megemelem előtte a kalapom, ahonnan elvitte idáig a válogatottat, de Korea és Norvégia ellen csapatösszeállítási gondokkal küszködött. Elismerem a szakmai tudását, de kicsit már megöregedett... Fleckné lemondása összefügg ezekkel a dolgokkal.
- Ragyoghat még régi fényben a kanizsai női kézilabda?
- A jelenlegi pénzügyi helyzet nem hasonlítható a régihez, a szakemberek döntő többsége belefáradt abba, hogy csak nevel, legfeljebb csak erkölcsi elismerésért. Hasonló korszak a közeljövőben nem fog bekövetkezni. A jelenleginél lehet jobb, de rövidtávú felemelkedés nem várható.
- Lehetnek még olimpiai érmes tanítványai?
- Jelenleg az Izzó NB l-es férfi ifjúsági csapatát edzem, a kanizsai kézilabdát ismerőknek nem lesz meglepetés a legtehetségesebb játékosaim neve: Siti Tamás, Cséplő László, Kálóczi László. Belőlük lehet válogatott, de hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom.
Kis János
Egy hetilap amit szem előtt \'kelktartani!
KANIZSA
KANIZSA
lMp,a1mwsban. <* /
Keresse péntektol az
újságárusoknál! ?
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Tisztelt Építtetők, Tervezők, Kivitelezők!
A Családi Ház a Lakáskultúra és az Otthon folyóiratok közreműködésével ismét országos, nyilvános, egyfordulós építészeti pályázatot hirdet
AZ ÉV HÁZA \'96
címen, amelynek célja az építészeti és környezetkultúra fejlődésének elősegítése, és a saját erőből megépült példás házak bemutatása. A pályázat nyilvános, azon a kész lakóház dokumentációjával részt vehet az épület tervezője és építtetője együtt vagy önállóan a másik beleegyező nyilatkozatával. A pályázók lehetőséget adnak a bíráló bizottságnak az épület megtekintésére, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a tervező(k) neve, a ház tervei és képei a sajtóban megjelenjenek. A pályázatot a Családi Ház Szerkesztőségébe kell postán beküldeni, címe: 1026 Budapest, Trombitás út 26. Benyújtási határidő: 1996. szeptember 18.
Részletes információ és kiírás a szerkesztőségben, a főépítészen hivatalokban és a 212-2378 telefonszámon kérhető. A bíráló bizottság a szakma neves képviselőiből, valamint a szakfolyóiratok főszerkesztőiből áll. A legjobb pályaművek tervezői elnyerik a Családi Ház 150.000 Ft-os fődíját, a Lakáskultúra és az Otthon díját, valamint a szakmai szervezetek különdíjait. Eredményhirdetés 1997. februárjában lesz.
A nyertes pályaműveket a sajtó ismerteti.
A pályázati anyag tartalma:
M=l:100 léptékű alaprajzok, metszetek, homlokzatok, műleírás, a beépített anyagok és szerkezetek leírása, helyszínrajz, térképvázlat a helyszíni szemléhez, pontos cím irányítószámmal és a házról készült min. 4 db. levelezőlap nagyságú fénykép (színes xerox nem felel meg).
A pályázati kiírás és a jelentkezési lap példányai átvehetők Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városi Főépítészi Irodán (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) térítésmentesen, munkaidőben.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városi Főépítészi Iroda
12
( KANIZSA - GctféttetéAtÁ j
Továbbra is az élvonalban
A kanizsai teniszezőknél végzett eredményes szakmai munka és szervezési intézkedések együttes hatására újra fellendült a minőségi sport az Olajbányász SE női csapatánál. Az évekkel ezelőtt megkezdett tevékenység kapcsán ügyes OB-s csapatot hoztak létre s a helyi tehetségek, a vendégjátékosok jóvoltából a kanizsai szakág sporttörténelmet írt. Az olajosok bejutottak az OB l-es mezőny alsó ágába. Az erőfeszítések a kezdeti években sikerrel jártak, a lányok bentmaradtak az élvonalban, majd az alsó ágon legjobb eredményként a harmadik helyen végeztek. Érthetően boldog volt Nóvák Béla, a női csapat mindenese, aki fáradhatatlanul dolgozott a minőség megtartása érdekében s aki oroszlánrészt vállalt a női szakági munkában. Az elmúlt bajnoki évben aztán nehezedett a helyzet Anyagilag és játékosállományban is meggyengültek az olajosok. Tanulmányok, sérülések miatt esetenként szűkös csapattal készültek a helytállásra, a sikeres folytatásra. A pályán elért eredmények ugyan nem jártak sikerrel, a csapat kiesett az OB I-ből, de aztán a női szakágban történt bajnoki rendszer változása kedvezően érintette az olajosokat. Újabb lehetőséget kaptak és ezzel éltek is, akik a néhány hét alatt lebonyolított idei bajnoki évben a vörös salakon is jeleskedtek. Eredményesen vették az akadályokat és továbbra is élvonalbeli az Olaj-
Kanizsán is írnak a tűzfalakra. No ilyen volt régebben is, de a klasszikus feliratok - ki kii szerel, ki kinek drukkul, ki kit hova küld és a nemi életre utaló kifejezések, a nemzetközileg is érthető, deltoid alakú ábrák — után a díszes, sokszor nagy beleélést, szerkesztést is megkövetelő már-már művészi grajfitikre kapja fel a fejét a városlakó. Garázsok oldalán, kazánházak homlokzatán, de bármely építményen próbálkoznak ügyes kezek a ki-
bányász csapata. Az előzményekről, a történésekről s a jövőről beszélgettünk a szakági megszállottal, aki a nyári szabadságát terjes egészében a csapatnak szentelte.
- Nagy örömmel mondhatom, hogy sikerült a folytonosságot biztosítani s ezzel a sikeres pótvizsgával, a kapott lehetőséggel újabb teret kapott a kanizsai minőségi szakág - kezdte Novak Béla, a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola tanára, az olajos-nők szakosztályvezetője, majd így folytatta: - Nekünk és a sportágnak is jól jött a bajnoki rendszer átszervezése, a csapatlétszám-felemelés. Ez tette lehetővé, hogy a tavaly kiesett csapatunk mégis OB l-es maradhatott s ez remélem, hogy újabb lökést ad az utánpótlás-nevelésben is.
- Mit jelentett a bajnoki rendszer változása?
- Az OB l-es mezőny alsó ágán négy csoportot hoztak létre. Minden csoportban négy csapat szerepelt, amelyek egyfordulós körmérkőzéses rendszerben mérkőztek A csoportgyőztesek mentek tovább, a harmadik-negyedik helyezettek rájátszáson vettek részt, amelyeknek a tét a további OB l-es szereplés volt.
- Mikor került sor a bajnoki évadra?
- A szövetség az elmúlt hónapban rendezte meg az idei küzdelmeket, vagyis egy hónap alatt zavarták le a bajnokságot.
- Mit reméltek az idei bajnokságtól?
- Bizonyításra készültünk bár jól tudtuk, hogy igen nehéz a helyzet. Saját játékosaink közül ugyanis hárman egyetemisták a tavaly szerepelt két ukrán idegenlégiós
vitelezésseL Ezek nem hevenyészve odavetett fércművek, az átkotok sokszor több Ütemben készíik el a színes műveket. I.:i tanulni kell. próbálgatni, gyakorolni. Most az építmények tulajdonosai a szenvedő alanyok. Bár lehet, van, akinek tetszenek a titokban, az éj leple alatt tevékenykedők munkái. Még nem tartunk ott, ahol a nagyobb városok. Nem kevés helyen előfordul, hogy közlekedési eszközök oldalát, hidakat tisztelnek meg az al-
elment. A bentmaradásban azért bíztunk
- Mire alapozták ezt?
- Mi ugyan magunkra vagyunk utalva, de úgy ítéltük meg, hogy a kapott új lehetőséget nem szabad kihagyni. Alapoztunk a saját nevelésű versenyzőinkre, köztük Nóvák Editre, Kricsfalussy Eszterre, Gaál Nórára, Farkas Juditra. Kapcsolat révén hozzánk került Bondarenkó Natasa (ukrán) és sokat vártunk a volt paksi Titkos Évától, a balaton bogiári Hankó Tildától Tehát összesen heten voltak a küzdőtéren, akik aztán nagyszerűen vették az akadályokat, csodálatosan teljesítettek. Minden dicséretet megérdemelnek a lányok, akik öregbítették a kanizsai szakág jó hímevét.
- Melyik csoportban és kikkel versengtek?
- Mi az OB l alsó ágának ,,A" csoportjában kezdtük a küzdelmeket. Olyan neves csapatok társaságában mérkőztünk, mint Szeged, Bp. Honvéd és a Nyíregyháza.
- A csoportmérkőzéseken milyen eredményt értek el?
- A Tisza-parton kezdtünk, ahol ugyan 5:4 arányban vesztettünk, de a csapat együtt volt. Különösen Bondarenkó, Hankó és Gaál remekelt az egyéniben s így 3-3-mal indult a páros játék Ebben a Bon-darenkó-Titkos duó nyert, a másik két párosunk nagy csatában maradt alul. A második fordulóban a fővárosiakat fogadtuk, akiktől nagy küzdelemben szenvedtünk 5-4-es vereséget. Győzelmeinket Bondarenkó, Titkos, valamint a Bondarenkó-Gaál és a Hankó-Titkos páros szerezték A záró fordulóban a nyírségi fővárosban szerepeltünk Kitűnő játékkal 6:3 arányban nyertünk, miközben nyert Titkos, Nóvák Hankó, Gaál,
kotok, sokszor éppen a karbantartás elmaradásának kopásait fedik eladi-szüményekkel. Nyugat-Európba, Amerika — ha néha szenved is tőle — már-már hozzászokott. Észak Velencéjében, Amszterdamban nincs olyan híd, amelynek az alját ne terítené be a sok színes, művészien megkomponált felirat. Falak—talán éppen e célra kijelölt felületek — biztosüják azt, hogy sem középületen, se ház oldalán nem láthatóak a szorgos kezek színes
1996. augusztus 30.
valamint a Bondarenkó-Novák, Hankó—Titkos duó.
- Mit hozott a rájátszás?
- Mi a Budafok csapatával mérkőztünk a további OB l-es szereplésért, oda-visszavágó rendszerben. Nos, a csapat alaposan kitett magáért, mindenki ragyogóan teljesített. Beérett, nagy lett a csapat, amely a Vár úti stadionban 7:2 arányban nyert, majd Budafokon 8-1-re diadalmaskodtunk A két mérkőzésen két-két győzelmet aratott Bondarenkó, Titkos, Nóvák, Hankó, Gaál, valamint a Bondarenkó-Novák, Hankó-Titkos páros, továbbá egy győzelmet szerzett a Kricsfalussy-Farkas duó.
- Egyénileg kik voltak a legjobbak?
- A bajnoki értékelésben a csapatot helyezem előtérbe. Mindenki sokat vállalt, sokat tett. Lelkesek küzdőképesek voltak és egyre szebben játszottak, nagyszerű teljesítményt nyújtottak A sok jó közül Bondarenkó, Titkos, Hankó, Gaál külön is elismerést érdemel, de a többiekre sem lehet panasz.
- Kik támogatták a csapatot?
-A szülők mellett feltétlen részese a sikernek az Önkormányzat, a ROTARY Rt, hiszen a támogatók nélkül ezt a szép sikert nem sikerült volna elemi. Köszönet érte.
- Mit vár a jövőtől?
- A tenisz nagyon költséges, és időigényes szakág. Nagyon bízom abban, hogy javul az anyagi háttér, sikerül megtartanunk a sikerkovács játékosokat. Remélem, hogy mielőbb beérnek a saját nevelésű tehetségek s olyan utánpótlásbázis jön létre, amelyre lehet építeni a tartós élvonalbeli szereplésben.
Balogh Antal
nlk iitiimii. Ezek egyike-másika szebb, mint az ízléstelen kirakatok, óriásplakátok, neoncégerek. Talán a lehetőség megadásával elkerülhető lenne, hogy a sokaknak tetsző művek értékes homlokzatok, nem odaillő esicsái tegyenek. A hosszú építkezések palánkjain foszladozó plakátok helyett vagy a sportpályák málló vakolatú kerítésein, netán Iskolák szürke tornatermeinek külső falún meg-meg-ujiilt\':. a tulajdonosnak pénzébe sem kerülő dekorációként színesíthetik a sokszor unalmas, sivár környezetet. Társasházak se féljenek a tűzfalak legolcsóbban így festhelők, attól sem kell félni, hogy idejüket múlják, hiszen az alkotók örömmel, önszántukból és nagy lelkesedéssel dolgoznak. Ilyen az élet! LIFE \'96 - Nagykanizsa.
ART GRAFITI
„A tűzfalakra írtam éjjel f Engem ne várjatok"(Edda)
1996. augusztus 30.
( KANIZSA - \'Se^éí^cCéAcá
13
„Én nem nőttem ki"
RÉGÉSZ SZOKNYÁBAN
/\'. Barna Judit régész, huszonhat éves. Bevallom, a vele készült interjú motivációja nem az általa vezetett szepetneki ásatás „témája" iránt érzett olthatatlan vonzalmam volt. Láttam róla egy fényképet a megyei lapban. Apró cserepeket vizsgálgat egy edényben, mögötte hatalmas földhányások. Eszembe jutott, mennyire szerettem volna én is régész lenni valamikor, olyant;i jt, amikor Mátyás király és kora volt a tananyag az általános iskolában. Aztán letettem róla, de kíváncsi voltam, mi lett volna, ha... Tessék, egy kis ízelítő.
-Amióta az eszemet tudom, mindig régész szerettem volna lenni -mondja Judit -, és amikor a szüleim hetvenhatban ellátogattak Egyiptomba, halálosan megsértődtem, hogy engem miért nem vittek magukkal. Hatéves voltam akkor. Talán így kezdődött. Már az iskolában is nagyon érdekeltek a piramisok, az egész egyiptomi kultúra. Azt hiszem, nagyon sok gyerek szeretne régész lenni. Van, akinél ez megmarad, van, aki kinövi. Én nem nőttem ki. A gimnáziumi évek alatt tudatosan készültem erre a pályára, több ásatáson dolgoztam. Aztán szép lassan kinyomoztam, hogyan lesz valakiből régész. Amikor a JATE-ra kerültem Szegedre, kicsit bonyolult volt még az ügy, mert a régészetet csak „C" szakként, harmadiknak lehetett felvenni. Úgyhogy felvételiztem magyar történelem szakra, a második évben pedig felvettem a régészetet, akkor leadtam a magyar szakot. Aztán a
történelmet is... 1993-ban vé tem el az egyetemet, de közben, egy évvel korábban már elkezdtem dolgozni a keszthelyi múzeumban, akkor adódott ott egy álláslehetőség.
- Hogy esett éppen rád a választás?
- Ez nem teljesen választás volt. Az itteni főnököm, a Balatoni Múzeum igazgatója, dr. Müller Róbert jó kapcsolatban van a mi volt professzorunkkal, dr. Trogmayer Ottóval, és ő szólt, hogy van egy üres állás Keszthelyen, így kerültem oda. A főnököm fiút szeretett volna, de azok a végzősök akik szóba jöhettek volna, már valamennyien megnősültek, Szegedliez kötődtek. Én nagyon örültem, hogy jött ez a lehetőség, és jelentkeztem. Igazából meg sem gondoltam, hogy milyen lesz itt, háromszáz kilométerre Szegedtől, fejest ugrottam az egészbe. De nem bántam meg, bár eleinte nagyon nehéz volt, hiszen fél év még hátravolt az ötödik évből, úgyhogy kéthetente jártam haza Szegedre, akkor írtam a szakdolgozatomat régészeti topográfiából, ehhez terepbejárásokat kellett végezni, elég mozgalmas volt az első év. Állandóan ingáztam Keszhety és Szeged között, mert közben Keszthelyen is volt egy leletmentésem.
- Mennyire fogadnak el egy női régészt?
- Ma már egyáltalán nem ritka, hogy valaki nő létére régész, ez is körülbelül olyan arányú, mint a tanári pályán, hiszen szép lassan az is elnőiesedett. A régész szakmában ez még nem olyan általános, de nem ritka. Nem jelent hátrányt, ha valaki nő, sőt. Bár éppen itt a szepetneki leletmentésen volt egy olyan eset, amikor engem nem vettek komolyan, de másnap, amikora kanizsai múzeum igazgatója
ugyanazzal a problémával állt elő, őt igen. De ez a ritkább eset, legtöbbször kifejezetten előny, hogy nő vagyok, könnyebben segítenek az emberek.
- Van kedvenc munkafázisod egy ásatáson belül?
—Nagyon szeretek gödröt bontani, ami azt-jelenti, hogy csináhink egy vízszintes metszetet a talajon, amikor már elérjük az altalajt. lapáttal megnyessük, ekkor kirajzolódnak a hajdani gödrök foltjai. A gödörben lévő föld ugyanis kevert, ez az elütő szín évezredeken keresztül megmarad. Tehát Ita mondjuk sárga homok vagy agyag az altalaj, abban sötétfekete foltokként kirajzolódnak a gödrök. Házak alapjai, hulladékvermek, vagy más gödrök A bontás azt jelenti, hogy ezt a kevert betöltést kell kivenni a gödörből. Tehát úgy kitisztítani a gödröt, hogy az oldala és a feneke is mindenhol sárga legyen. így tulajdonképpen a hajdani objektumok negatív formáját kapjuk meg. Ebből tudunk aztán rekonstruálni, ha lehet. Ez attól függ, mit találtunk a gödör alján. Ezt a munkát nagyon szeretem, bár igazából ez az ásatási munkások dolga lenne. A régésznek tulajdonképpen csak annyi lenne a dolga, hogy koordinálja a munkát, és elvégezze a szükséges dokumentációkat. Ezt is elvégzem persze, de a bontás a kedvencem, főleg, ha van egy érdekesebb gödör.
- Az milyen?
- Vannak sima, egyszerű gödrök, amelyeknek az alján nem találunk mást, csak a bedobált hulladékot, kerámiatörmeléket vagy állatcsontokat. De sokkal érdekesebb az olyan bontás, amelynek során megtaláljuk a ház alapárkát, az egymás mellett sorakozó cölöplyukakat. Néha előfordul, hogy egy szövőszéket is lehet rekonstruálni
az egymás mellé lezuhant szövőszék-nehezékekből. Sírt bontani viszont nem nagyon szeretek, mert az nagyon pepéeselos munka, ki kell tisztítani a földet a bordák közül, és egyebek
- Nem ijedsz meg egy földben heverő csontváztól?
- Nem, ezek a csontok már annyira régiek hogy szinte erőltetni kell köréjük az embert. Ha látnál egy ilyet, meg nem mondanád, hogy az valaha is ember volt. De az csak egy dolog, hogy mi az ásatáson feltárunk valamit, az érdekesebb munka azután kezdődik Az anyagot fel kell dolgozni, és beilleszteni valahogyan az eddigi történeti ismereteinkbe. Akkor jó, sikeres egy ásatás, ha eddig ismeretlen információkra bukkanunk Tulajdonképpen az ősrégészetben minden olyan mozaikszerűen rajzolódik ki. egy-egy lelőhelyen néhány információt tudunk gyűjteni. Ha egy kultúra ötven-száz ismert lelőlte-lyét összehasonlítjuk, és egybevetjük az azokról kialakult képet, akkor nyerünk egy olyan átfogó képet az egész kultúráról, ami tulajdonképpen már mond is valamit, ami elárulja, hogy ezek az emberek valójában hogyan éltek
- Hogyan látod, szükség van ma Magyarországon régészekre?
- Persze, szükség van, annak ellenére, hogy a múzeumok nagyon szegények némelyik iszonyú helyzetben van. De úgy érzem, igazából az oktatást kellene fejleszteni, hiszen még az egyetemeken is nagyon keveset tanul egy történelem szakos hallgató régészetből, pedig ez hozzátartozik egyrészt a szakmájához, másrészt az általános műveltséghez.
Bella Judit
Fotók: Tóth Ferenc
|T KANIZSA -/4*uufáyy )
1996, augusztus 30.
14
Valószínűleg az arany előbb érdekelte az embert, mint hogy létrejött volna a tulajdon, a vagyon, az áruk cseréje. Más értéket képviselt, amikor csak a szépségéért, nemességéért kedvelték, de már azokban az időkben is talán nem véletlenül ERTEK volt. Amikor már fizetőeszközzé, a vagyonfelhalmozás eszközévé, státuszszimbólummá vált, nemes, természetes értéke egyre fokozódott Öltek, raboltak érte, kalandor aranyásók tömegesen keresték fel a Clondike környéki hegyeket a sárga isten fellelése érdekében. A közismert aranyásás mellett azonban a folyók medréből is megpróbáltak évszázadok óta aranyat nyerni. Nagykanizsán és környékén ennek régi hagyományai voltak. Aztán az évszázad utolsó negyedében újra vannak, akik próbálkoznak. Molnár Józsefet lapunk augusztus másodikán megjelent számában közölt írás nyomán kértük, meséljen az aranyászásról, saját módszeréről.
- Mi keltette föl érdeklődését az aranymosás iránt? Hogyan került kapcsolatba az arannyal?
- Az aranyászásnak volt egy nagy publikációs hulláma úgy \'82-\'83 táján - kezdte Molnár József.
- Akkortól sikerült egy-két cikket, publikációt beszereznem. Nem volt más probléma, mint a műszaki megoldatlanság. Néprajzosok körében, folyóiratokban folyt a polémia a kérdést illetően. Felvetődött bennem is, hogy lehet, hogy ennyi idő után nem tudják megoldani a kérdést. Nem mintha én meg tudtam volna oldani, fogalmam se volt róla. Publikáció szinten és irodalmilag volt érdekes számomra az aranyászás, aztán el kezdett érdekelni a technikája is.
- A néprajzosok azzal az oldalával foglalkoztak az aranymosásnak, amely szerint egy hajdani foglalkozási tradíció volt?
- Igen, valamikor ősi, népi foglalkozási ág volt. Különösen érdekes a dolog Kanizsán, hiszen a század elejéig Kanizsa aranybeváltó hely volt. És csupán kettő volt az országban, a városunkon kívül Győrben volt a másik Csáktornyán és a Dráva menti helységekben szépirodahni anyag maradt fenn, de a pécsi főiskola horvát tanszékén is be lehet szerezni a dokumentációt.
- A munkájához volt valami kapcsolata az aranynak?
- Nem volt semmi köze hozzá. Az új lehetőségek ragadtak meg. Az is felkeltette az érdeklődésemet, hogy miért nem csinálják ma is, ha régen sikeresen művelték az
aranyászást. Az érték megvan, csak nagy részét kiaknázatlanul elviszi a víz. És ez olyan érték, amely állandóan újratermelődik Ez az érték nemcsak az aranyat jelenti, hiszen más anyagok is megtalálhatók a víz hordalékai között.
- Kimutatható, hogy milyen jelentős aranymennyiség vein a különböző folyókban? Milyen helyet foglal el ezek között a Mura és a Dráva?
- Van egy táblázatom, amely 1902-ig mutatja ki az arany meny-nyiségét. Nagykanizsa viszonylatában ez évi 10 kilogramm aranyat jelentett. Itt, a Muraközben sokkal többet váltottak be, mint a Duna mellett, és a pikkelyek is nagyobbak
- Mi határozza meg, hogy melyik folyóban mennyi arany található?
- Az, hogy honnan ered, milyenek a vízgyűjtő terület geológiai viszonyai, milyen eróziók folytán jut el ide. A Duna és a Dráva a Tauemből ered ott pedig behinté-ses formában vannak a nehézfémek Ez a távolság és a folyó energiája biztosítja azt, hogy mire a harminc-negyven centiméteres görgetegek ideérnek, annyira felaprózódnak, hogy a bezárt anyagok kiszabadulhatnak és a vízben, a fenékközeiben lebegnek Ezek nem szemcsék hanem pikkelyek amelyeknek a nagysága még az egy millimétert sem éri el. A lebegő anyagnak kell csapdát állítani a víz alatt, mert különben elviszi őket a víz, ha nem rakódnak le a zátonyokon őrtilos, Zákány közelében. Ezen a részen volt sok ősi, hagyományos aranymosó, lapátoló. Egyikük a zalakarosi Lakos Pista bácsi. Egy kanizsai asztalos csinált aranymosópadot is, igaz, azt nem nagyon használták Ez a bizonyos ősi módszer kemény, nyolc-tíz órás lapátolást jelent, amivel nem egészen egy grammnyi aranyra lehet lelni. Érteni kell, hol lehet egyáltalánfelkutatni az aranyat. A barcsi Tanár úr, László Endre erre alapozott, hogy a part közeli, elérhető zátonyokat, dúsulásokat dolgozza fel Annak ellenére, hogy a Dunán is, és \'45 előtt is voltak egész komoly kísérletek arra, hogy ne ezt csináljuk. Több társaság közül az AURA nevű volt az, amelyik sok emberrel dolgozva napi két-háromszáz köbméter nagyságrendű kotrást végeztetett. Egy év alatt ötven kiló aranyat tudtak nyerni. Más kérdés, hogy ennek az értéke sem érte el a befektetett összeget. A
gépet, a munkaerőt, az energiát meg kellett fizetni.
- Ezt a munkát hol végezték?
- Ács és Komárom között, mintegy harminc folyamkilométeres szakaszt béreltek ki. Az ötvenes években új technológiákkal is próbálkoztak Arra gondoltak, hogy ha a víz nem rakja ki a zátonyokra az aranypikkelyt, akkor le kell menni érte a folyóba és úgynevezett flotálással kell a felszínre hozni. Ez azt jelenti, hogy egy csővezetéken sűrített levegőt nyomatnak a víz alá - ez buborékoltatás —, erre habképző anyagot szórnak amely megfogja az aranypikkelyeket. Szép eredményeket értek el, de a technológia, maga a habképző anyag sokkal többe kerül mint az érték amit ki lehetett hozni belőle. Azt a következtetést azonban le lehetett vonni, hogy nemcsak a parton, hanem a mederben is van arany a többi anyag között. A mederben pedig van egy úgynevezett sodorvonal amelyben — ha nem kerül ki a sodrásból és a víz nem tudja kitenni a partra - ha nem állítunk neki csapdát, az arany elúszik elkopik Tulajdonképpen a bizonyíték adta az ötletet, hogy foglalkozzam a mederben való csapdaállítással. 1988-ban, a Gondolat Kiadónál megjelent egy könyv, amelyben különböző kísérletekről van szó. A Kanizsa-környék anyaga is benne van, ezt én gyűjtöttem össze, tehát ismerem. De vannak olyan ősi módszerek amelyek fölött egyszerűen átsiklottak pedig bennük van a hatékony megoldás kulcsa És hozzátenném, hogy nagyon egyszerű a megoldás. A tökéletes műszaki megoldásokat mindig a természet adja. Sikerült ezt elcsípnem, persze sok kísérletezgetés közepette. Barccsal, szemben a horvát oldalon, Virovicánál volt egy aranymosó ember, aki húsz-huszonkét emberrel dolgozgatott. Ezek az emberek nagyon sok tapasztalatot szereztek ismeretet gyűjtöttek. Készült egy tanulmány is arról hogy csapda-rendszert készítenek így nem a partot kell tönkretenni, baggerek-kel összetúmi. Ez is engem igazolt: másnak is eszébe jutott, hogy lenne más, hatékonyabb módszer, mint a lapátolás. Mert a kemény munka mellett a lapátolás komoly tudást is igényeli. Nem mindegy hol lapátoljuk le a part felső öt-tíz centiméterét.
- Logikusan arra következtetett, hogy a sodorvonalban több anyagnak kell átmennie, mint amennyi a parton megülepszik?
JÍOxntt aianyberáltús:
ut A gyort b) A nagykanizsai
Kvszain m. kir. ndúhlvata Inai
nyomai; i színarany arany 1 nyerssúly színarany ni-any
kilogramm •>ban kilogramm •o-ban
18*4 2.969 2-80044 94-62 7.268 6-76713 98-17
1886 2.471 2-83676 94\'67 9.173 8-64692 98-16
1886 •.800 4-66190 »4-88 7.878 7-82027 92 98
1887 2.954 2-80701 96-02 8.292 7-72578 93-18
1888 2.884 2-66323 92-87 12.689 11-80720 88-06
1889 ¦ 4.646 4-24684 93\'40 9.804 S-13352 93-17
1890 4.216 3-63047 98-24 9.468 8-80308 98 18
1891 2.997 2-88208 94-49 11.189 10-40719 93-02
1892 2.167 2-79041 94-06 11.286 10-60655 93 09
1893 1.267 1-16764 92-16 4.647 4-80649 92-67.
1891 1.727 1-00127 92-72 10.742 10 00619 98-15
1896 1.138 1-06272 »2-91 12.492 U\'64988 93\'26
18% 0.901 0-84068 93-2U 14.696 12-70004 93 27
1897 1.880 1-73396 92-60 16.000 18-96693 93 11
1898 1.680 1-66841 »2-76 14.420 13-39837 92-91
1899 0.720 0-68727 .94-88 11.897 11-06741 98-03
1900 0.797 0-75411 »4-60 13.246 12-38208 98\'U
1901 0.776 0-72469 93-61 11.975 11-11725 »2-84
1902 0.629 0-5S48U 92-9.S 11.362 10-55088 92-95
EfryUtt : 12.319 89-6779« 98-76 2117.487 1112\'Hill 92-5»
Atta»! | 2.227 20ÍS31 «8-76 I 10.»20 1011111 92\'59
A táblázat mutatja a nagykanizsai és a győri magyar királyi adóhivatalnál beváltott mosott aranymennyiséget az 1884-tól egész 1902-ik évig terjedő időközben, mely időszakaszban Nagykanizsa 207487 kgr., Győrött 42319 kgr. nyers mosott arany lett beváltva.
19%, augusztus 30.
( KANIZSA - j4n<uufá^ ] j
15
A
- Ez természetes, hiszen a folyó energiájával nem lehet konkurálni, a sodrás hatalmas mennyiségű anyagot visz magával A medrekben is sok törmelék rakódik le, nincs is kotróhajó. Pedig ebben a kőtörme-lékes, kavicsos, homokos üledékben vannak az értékes anyagok
- Az aranypikkelyek olyanok, mint amilyen formájában mi az aranyat ismerjük? Sárgásán csillognak?
- Tessék nézni az üveget. Ez már sűrítmény, benne az ezerszámra csillogó kis aranypikkelyekkel. Ebből a kis tormásüvegnyi sűrítményből öt grammnyi aranyat lehet nyerni. Van hasonló más anyag is, de a fajsúlyuk különbözősége miatt könnyen megkülönböztethető és elválasztható az aranytól Az aranypikkelyek szögletesek így könnyen megtapadnak elfoghatok Kell hozzá egy olyan anyag, amin az arany megtapad, de a homok, a ka-
vics nem. így marad a csapdában az aranypikkely, amely a 0,1 milliméteres vastagságot sem éri el. Ezeket megfelelő eljárással szét kell választani az olvasztáshoz.
- Mennyi aranyat lehet nyerni egy nap alatt az Ön módszerével?
- A polcon látható drávai nagy kavics huszonnégy óra termésével van bevonva. Ez 4,5 grammnyi arany. Amit azon kit, egynapi mosás nyomán összejött színarany bevonat, de hozzátenném, hogy a fo-
lyó teljes szélességében elhelyezett csapdán gyűlt össze ennyi. Az aranymosáshoz nem kötődik állami monopólium, ha valaki tömböt olvaszt össze, azt a Magyar Nemzeti Banknál kell beváltani, az angol tőzsde aznapi árfolyamán.
- Kanizsaiak foglalkoznak más módszerekkel is?
- Éppen itt, Nagykanizsán van a kettő közül az egyik gép, amellyel aranyat mosnak Aki ezt csinálja, nagyon komoly munkát végez és
A FELSZARVAZOTT ZSARU
Minden gyanú felett
Párkapcsolati problémákkal küszködő kisvárosi macsók számára kötelező tantárgyként lehetne vetíteni ezt a filmet, akkor legalább valami tényleges haszna is lenne. Mert amúgy elég sekélyes, sablonproblémát sablonmegoldással feldolgozó másfél órában lehet részünk, ha már elkövettük azt a hibát, hogy jegyet váltottunk rá.
Igazából kár is a moziban vetíteni, mert a kereskedelmi televíziók kínálata pont ebből a műfajból a leggazdagabb. Vacsora és két esti sör közötti pótlékként még elmegy, helyénvalónak tűnik mindegyikük. (Be is mutatta augusztusban az HBO.) Mert ezek mind abszolút műfaji filmek, melyeket, ha a maguk közegében nézünk, a leggyakorlatla-nabb néző számára is érthetővé tesz a kissé primitívre csiszolt
szerkesztés. Egyszerű a jelképrendszerük, az érzelmi hatáskeltés eszközei, a feszültségkezelésük. Egy ilyen film egyszerűen nem engedheti meg azt a luxust, hogy a néző valamit ne értsen meg akár a képi világból, akár a dramaturgiából.
Jó példa erre a Minden gyanú felett. Adott egy jó zsaru, akit felszarvaz a felesége, ráadásul a saját öccsével. Mármint a zsaruéval. Férfiember gyomra ezt be nem veszi, s vérmérséklettől függően vagy felpofozza, vagy lelövi mindkettőt. A tökéletes rendőr azonban nem elégedhet meg efféle indulatvezérelt bosszúval, neki zsaruként is, bűnözőként is egyaránt tökéleteset kell alkotnia. A képlet máris egyszerű: el kell követni az abszolút bűntényt, hideg logikával, mely az igazságon is győzedelmeskedik. Az ér-
dekes csak az, hogy ezúttal tényleg győzedelmeskedik. Amerika középmezőnye ennyire nem viseli el az érzelmi kudarcot? „Dugtak egymással" - elegendő indok lehet az önbíráskodásra és a gyilkos erkölcsi felmentésére? Mert a győzedelmeskedő gyilkos itt a szegény, megcsalt és kiszolgáltatott áldozat, akit épp legválságosabb időszakában, egy súlyos sebesülése utáni kórházi lábadozás idején szarvaznak fel. Mellesleg ennek a jelenetnek a szervezése a film egyik szerkezeti mélypontja, legbanálisabb közhelye: a sebesült elkeseredett, ám de szívós és kemény kórházi tornagyakorlatainak összevagdalása a feleség és az öcsi fürdőszobai hancúrozásával. Az erőlködés és az izzadás szinte ugyanaz, csak az élvezet előjele fordított.
Nagy Csaba
komoly szakmai elképzelései vannak Beruházásra is készül a területen. Azt kell mondanom, hogy érdemes, hiszen az anyag, tmgymeny-nyiségben megvan, nincs hajóforgalom a Murán és a Dráván, bármikor lehet végezni a munkát. Az én módszerem ráadásul nem jár sok és nehéz munkával. Ki kell helyezni a csapdát, később be kell szedni, itthon pedig ki kell mosni, finomítani kell.
- Ha már az eredeti célkitűzést elérte, megtalálta a hatékonyabb technológiai megoldást az aranyá-szás területén, mi motiválja a továbbiakban?
- Amellett, hogy bizonyos jövedelmet is jelent, újabb kísérletezésbe kezdtem az arannyal. Angliában kezdték el azt vizsgálni, hogy a felaprózott aranyat a DNS-ve juttatva hogyan hat az a rákos elváltozásokra.
- Atomizálni lehet az aranyat?
- Közel atomnagyságig kell felaprózni Az arany a DNS-be kerülve megszünteti a rákot. Az a lényege, hogy a minél kisebb egységek bejuthassanak a véren át. A dolog részemről nem maradt elméleti szinten. Sármelléken egy hónapja már isszák a ,, készítményemet.
- Lehet, hogy valamikor ez jelenti az arany igazi értékét?
- Ezt nem én állítom, az angol rákkutató tudósok állítják Talán egyszer nem a tömbökben és a díszes ékszerekben, evőeszközökben jelenik meg az arany igazi értéke, hanem a rák legyőzésében.
Lukács Ibolya
16
KÁMZSA - 791*9*1**
2
1996. augusztus 30.
A XVUI. Muramenti Napok jeles rendezvénye volt Váradi Horváth Zita és barátainak hangversenye Letenyén.
A nagyon kiválóan szerkesztett, jól felépített műsorban a következő művészek léptek fel: Váradi Horváth Zita és Kovács Etele, a debreceni opera tagjai és Szvétek László, a Magyar Állami Operaház művésze. Neumark Zoltán volt a zongorakísérő.
A letenyei származású művésznő 1995 óta dolgozik Debrecenben főszerepekben. Leoncavallo „Ba-jazzók", Mozart „Figaro házassága", Lehár „Luxemburg grófja", Donizetti „Szerelmi bájital" pályájának fontos állomásai.
Az est első felében Mozart, Puccini és Verdi operáiból hangzottak el áriák, duettek magasan izzó előadásban, kiváló hanganyaggal és művészi játékkal. A szünet után operett- és daljátékrészletek következtek. Kiváló művek (Csárdáskirálynő, János vitéz, Víg özvegy, Marica grófnő, Sybül, Cigánybáró) kiváló interpretálásban csen-
OPERA ES OPERETT
A LETENYEI SZÍNPADON
Vendégünk: Váradi Horváth Zita
dűltek fel a színpadon. A megérdemelt siker nem maradt el.
Az est műsorvezetőjének szövege a közönségnek alapos, a lényeget jól kiemelő információkat adott. Egy-egy ária helyét értően helyezte el a mű egészében, megvalósította a nézői „tisztánlátást". Ez is Váradi Horváth Zita érdeme, akivel a koncert után beszélgettünk:
- A zalaegerszegi zeneiskola indított utamra - emlékezett a művésznő.
- Mennyire nehéz ma operaénekessé válni?
- Nagyon. Tulajdonképpen ez komplex dolog. Sok fiatal énekes van, és nem támogatják őket meg-
felelően hírnevet szerezni Persze a kultúra sem kap kellő anyagi támogatást.
- És Debrecen?
-A budapesti operában sok a tehetséges fiatal énekes. Nincs igazán lehetőség nagy szerepre és szerepekre. Debrecenben kicsi a társulat. Egyszerűbb és kézenfekvőbb a több alakítás.
- Melyik a legkedvesebb szerepe?
- Négy szerepet játszom most. Cherubin áll nagyon közel hozzám. Sok játéklehetőséget is ad. Érdekes egy fiú bőrében lenni. Nemcsak énekelni kell, hanem az alakot meg is jeleníteni.
Váradi Horváth Zitának a Figaro
házasságában Suzanne az egyik szerepálma. Úgy érzi, színpadi és hangi fejlődése ezt kívánja meg. Miért ne teljesülhetne az álom?
A látott és hallott műsor több tényt is bizonyított. Mutatta, hogy kell egy színpadon énekelni, játszani. Igazolta, hogy milyen tehetséges művészeink vannak és hogyan tudják szolgálni a színházat. Az előadást nagy tetszéssel fogadó közönség elsősorban a művészetnek tapsolt, a tehetségnek.
Olyan est volt ez Letenyén, amely csak példaértékű lehet.
Várjuk a művésznő kanizsai bemutatkozását.
Horváth György
A HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
FELVÉTELT HIRDET
OKTÓBER HÓNAPBAN INDULÓ TANFOLYAMAIRA:
Kezdő szabó-varró
30 óra (heü 1x3 óra) - 3000 Ft. Haladó szabó-varró
45 óra (heü 1 x3 óra) - 4500 Ft. Társastánc 10-14 éveseknek 24 óra - 2000 Ft. Társastánc 14 éven felülieknek 24 óra - 2000 Ft. Haladó szövő 30 óra - 3000 Ft. Virágkötő 30 óra - 3800 Ft+anyagköltség Népi kismesterségek
30 óra - 3000 Ft + anyagköltség Kezdő angol és német nyelvtanfolyam
80 óra - 9000 Ft. Délelőtti asszonytorna (havi négy alkalom)
- 500 Ft/hó
Délelőtti baba-mama torna (heü egy alkalom)
- 500 Ft/hó
Kondicionáló női torna (heü 2x1 óra)
-800 Ft/hó Játékos gyermektorna (óvodásoknak)
heü 2x1 óra-700 Ft/hő Jóga 30 óra (heü 1 x2 óra) - 3500 Ft. Svéd típusú női gyógytorna
(vitalizáló, erőnléü^relaxációs gyakorlatok)
30 óra (heti 1 x2 óra) - 3000 Ft Alapfokú videós tanfolyam
20 óra (heü 1 x2 óra) - 3500 Ft. Művészeti szabadiskola
(festészet, grafika) heü 1x3 óra - 1000 Ft/hó
Jelentkezni lehet a részvételi d ÍJ 50% -ának befizetésével szeptember 2—18-lg az Információs szolgálatnál (Tel.: 311-468)
OLIMPIAI SIKEREINK
Az ötkarikás játékok időről időre nemcsak a szurkolók érdeklődésének kerülnek középpontjába, de megihletik a számok embereit, a statisztikák kedvelőit, sőt készítőit is. Összeállításomban 1896-1996-ig a magyar vonatkozású eredményeket szeretném bemutatni a teljesség igénye nélkül.
Elöljáróban annyit, Athéntől Atlantáig sportolóink 141 olimpiai bajnoki címet szereztek, 416 dobogós helyezést értek el, 2964 olimpiai pontot gyűjtöttek. Eredményes szereplésük során eddig 14 sportágban nyertek olimpiai bajnokságot, 18-ban szereztek dobogós helyezést, és 26-ban végeztek pontszerző helyen. Néhány sikersportágunkban az eddigi olimpiai eredmények alapján Magyarország ott van a legjobban szerepelt országok sorában. Két sportágban vezetjük az olimpiai éremtáblázatot, kettőben másodikak vagyunk, és még hatban a tíz legjobban szerepelt ország között található hazánk. A vízilabda élcsoportja: 1. Magyarország - 6 arany, 3 ezüst, 3 bronz. 2. Nagy Britannia - 4 arany, —. 3. Jugoszlávia: - 3 arany, 4 ezüst, -. Labdarúgás éremtáblázata: 1. Magyarország - 3 arany, 1 ezüst, 1 bronz. 2. Szovjetunió - 2 arany, -, 3 bronz. 3. Uruguay és Nagy-Britannia - 2-2 arany. Öttusa: 1. Svédország - 9 arany. 2. Magyarország - 8 arany. Öttusán belül a csapatversenyben: 1. Magyarország 4 aranyéremmel. Vívás: 1. Olaszország - 36 arany. 2. Magyarország és Franciaország - 32-32 arany. A víváson belül
kardvívás és női tőrben első Magyarország 22 illetve 5 bajnoki címmel.
A következő sportágakban tartozunk még a közvetlen élcsoportba: kajak-kenu; 1. Szovjetunió - 30 arany,... 5. Magyarország 10 arany. Úszás: 1. USA - 177 arany,... 4. Magyarország - 22 arany. Ökölvívás: 1. USA - 47 arany,... 6. Magyarország - 13 arany.
A magyar sportolók a következő sportágakban szerepeltek a legeredményesebben az olimpiákon: 1. Vívás: 32 arany, 20 ezüst, 25 bronz. 2. Úszás: 22 arany, 19 ezüst, 16 bronz. 3. Birkózás: 18 arany, 13 ezüst, 17 bronz.
Néhány versenyszám kuriózumai: A légsúly a legeredményesebb súlycsoportunk birkózásban, ahol a két fogásnemben öt aranyérmet nyertek sportolóink. Légsúlyban mindhárom nehézatlétikai sportágban van aranyérmesünk: birkózásban öt, ökölvívásban három, súlyemelésben egy. Atlétikában a kalapácsvetés a legeredményesebb versenyszám négy arany-, két ezüst-, két bronzéremmel. Tornában a lólengés a legjobb szerünk négy aranyéremmel. Sportlövészetben kiemelkedő versenyszámunk a kisöbű puska fekvő testhelyzet, ahol négy sportlövőnk öt érmes helyezés birtokosa.
Sportolóink ezekkel a csodálatos eredményekkel hozzájárultak az olimpiai gondolat népszerűsítéséhez, hazánk jó hímevének öregbítéséhez.
Kis János
KANIZSAI MŰSOR
19%
(
», augusztus » 3u. V
KANIZSA - Ümcfi
1
AZ ÁLLAMALAPÍTÓ
ÜNNEPÉN
A Himnusz hangjaira méltóságteljesen kúszott fel a nemzeti lobogó az árbocon a Deák téren. Ezzel kezdődött az augusztus 20-a alkalmából rendezett nagykanizsai ünnepségsorozat.
A Rover Mazsorettek díszes ruhában, szép bemutatóval köszöntötték a megjelent ünneplőket, majd Molnár Bernadett, a Kisebbségi Önkormányzat versmondója István király személyiségével hívta fel a figyelmet a honfoglalás, az államalapítás nemzetünk létét meghatározó szerepére.
Ezután Tiittő István alpolgármester úr tartotta meg ünnepi beszédét. ,, Őseink Árpád vezetésével a Kárpát-medencében hont foglaltak. Egységes nemzetté váltak, s az új évezred küszöbén erős, nyugati mintájú királyságot alkottak Ez a folyamat azonban magas szintű műveltséget, sokféle tudást, nagy tapasztalatot követelt meg eleinktől, mellyel valóban rendelkeztek" - ezekkel a gondolatokkal kezdte a megemlékezést. Rámutatott a honfoglalás tenyéré, a magyarság helyzetére, így fogalmazott: Örök talány marad minden bizonnyal a Kárpát-medencei fogadtatás. Tetszetős mondáink részben ötletes, ravasz cselhez kötik de nagy valószínűséggel akkor, ezeregyszáz évvel ezelőtt mi voltunk az erősebbek A szónok megrajzolta amagyarság helyét ezen földrajzi egységben, rámutatott akkori helyzetünkre, állapotunkra. Messzi keletről érkeztünk szilaj, vad, pogány népként vettük birtokba a Kárpát-meden-
cét, majd rákényszerültünk a letelepedésre, az életmód-, a vallás-, a kultúraváltásra, de valójában soha nem lettünk igazán - a mostanában olyannyira áhított - Nyugat része, viszont már túl messzire kerültünk Kelettől is. A következőkben a város alakulásának és fejlődésének fontos állomásait emelte ki. Külön hangsúlyozta a kiegyezés hatását a nagykanizsai iparfejlődésre, valamint elemezte Nagykanizsa mai helyzetét is.
Az ünnep első királyunk szellemiségének a magasztalása is. Személyisége könnyen válhatott eszmévé, hisz emlékét jóformán csak alkotása őrizte meg. Aligha volt nemzedéke a magyar népnek, amely valami módon ne Szent Istvánhoz, illetve mindegyik generáció ne a maga Szent István képébe sűrítette vobxa össze mindazt, amit politikája eszményének tartott.
Optimista mondatokkal zárta Tüttő István a beszédét: Bízom a jövőben, bízom az új huszonegyedik század Nagykanizsájában. Az ország és a város képes lesz a megújhodásra!
A zeneiskola énekegyüttese Baráth Yvette vezetésével emelte az ünnep fényét. Kiváló volt Kőbán Mónika versmondó is. A megemlékezés első napját a Kanizsa Táncegyüttes színvonalas műsora zárta, közreműködött még az Olajbányász Fúvószenekar.
Augusztus 20-án este istentisztelettel folytatódott az 1100. esztendő megünneplése. A Jézus Szíve Templom előtti téren Rózsás László kaposvári püspöki helynök mondott szentbeszédet az egybegyűlteknek. Az ünnepély hivatalos része a katonai tiszteletadással kísért zászlőlevonással ért véget.
A jubileumi programsorozat ezzel azonban még nem fejeződött be, nagy érdeklődés mellett került sor a tárogatóestre az Erzsébet téri Török-kútnál. Országosan egyedülálló produkciót láthatott a közönség, hiszen a Magyar Állami Operaház zenekarának klarinét-művészei hazánkban először vállalkoztak arra, hogy négy tárogatót szólaltatnak meg együttesükben. A régi táncok, a kuruc-, és Kossuth-nóták közben felelevenedett a hangszer története, Bartók és Kodály dallamainak felidézése során megismerhettük a jellegzetes tárogatóhangot. Az opera négy művésze -Mali István, Vadász Antal, Király Tibor, Kfer György -igazán méltón járult hozzá az ünnephez, szépen szólt a tárogató.
Mali István, a tárogatóegyüttes vezetője az est folyamán elmesélte, a hangszert a kuruc korban jeladásra is használták. Legyen az augusztus 20-ai tárogatószó jeladás -ahogy Tüttő István alpolgármester is mondta - a huszonegyedik század felé - Nagykanizsának!
Horváth György
ERIKA ES GEORG
Színvonalas kiállítás nyílt az elmúlt héten a Trend Art Stúdió Galériában, melyet Wilheim Gábor, a Kanizsa Trend vezetője ajánlott az érdeklődők figyelmébe. Erika Hoványi textil- és Georg Brandner festőművész alkotásai láthatók egy hónapon keresztül a Kanizsa Trend bútoráruházában kialakított galériában.
Erika Hoványi - mint a név is utal rá - magyar származású, Leobenben élő művész. Georg Brandner - a tengerentúlon is ismert festő - szintén az osztrák városban alkot, 1977 óta készíti merész színösszeállítású képeit, s
KIÁLLÍTÁSA
mindketten a Steier Művészeti Alap tagjai.
A kiállítás létrejöttéről a megnyitó után Wilheim Gábor beszélt:
-A házavatás óta működik a stúdió galéria, havonta egy-egy festőnek, szobrásznak kívánunk lehetőséget nyújtani a bemutatkozásra. Mi ezzel próbáljuk támogatta a művészetet, bérleti díjat nem kérünk, és örömmel mondhatom, hogy eddig minden kiállítónak si-
került eladnunk alkotását. Erika Hoványit és Georg Brandnert Ausztriában ismertük meg egy művészeti táborban, s így hívtuk meg őket Nagykanizsára. A kiállítókat Ludvig Zoltán művészeti vezető választja ki, és legközelebb alkalmazott textilművészeti bemutatót tekinthet meg a közönség, azt követően pedig nagykanizsai alkotó kiállítását rendezzük meg.
Horváth Hona
AUGUSZTUS 31. SZOMBAT
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Még zöldebb a szomszéd nője
Stúdió mozi: 18.15 óra: Ace Ventura 2. - Hív a természet
SZEPTEMBER 1. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Még zöldebb a szomszéd nője
Stúdió mozi: 18.15 óra: Ace Ventura 2. - Hív a természet
SZEPTEMBER 2. HÉTFŐ
18 óra: Kanizsai fafaragók és népi bútorfestők kiállításának megnyitója a HSMK-ban
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Minden gyanú felett
Stúdió mozi: 18.15 óra: Ace Ventura 2. - Hív a természet
Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen Kanizsa TV: 19 óra: - Hírek - Sporthírek
- Kanizsa Tv-mozi
SZEPTEMBER 3. KEDD
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Minden gyanú felett Stúdió mozi: 18.15 óra: Ace
Ventura 2. - Hív a természet
SZEPTEMBER 4. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Minden gyanú felett Stúdió mozi: 18.15 óra: Ace
Ventura 2. - Hív a természet Az UHF 55-ös csatornán és a C2-
es kábelen Kanizsa TV:
19 óra: - Mozaik - Sport -
Jel-Kép.
SZEPTEMBER 5. CSÜTÖRTÖK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Drágám, add az életed
Stúdió mozi: 18.15 óra: Dr. Jekyll és Hyde kisasszony
Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen Kanizsa TV: 19 óra: - Híradó - Kulturális híradó - KÖRJÁRAT - Természetünk - Biztonsági zóna
- Atlantisz és a magyarok
SZEPTEMBER 6. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18 és 20
óra: Drágám, add az életed
Stúdió mozi: 18.15 óra: Dr. Jekyll és Hyde kisasszony
18
KANIZSA - 7H4x
1996. augusztus 30.
AMIT TUDNI KELL A SZEXRŐL
A szexnek a fajfenntartásban betöltött szerepét hangsúlyozza az a Finnországban nemrégiben forgalomba hozott játék, amely most minden 14-16 éves finnt izgalomban tart. A „Hogyan csináljunk gyereket?" címre hallgató játék egyúttal azokra a hatásokra is felhívja a gyerekek figyelmét, amelyeket a kicsik életében a szülő helytelen életmódja okoz. A játék nagyon népszerű á gyermekek körében, akiknek spermium-petesejt feliratú dobókockával kell eltalálniuk az ovulációs ciklus közepét jelző termékenységi területet.
KEVESEBB, MINT TÍZ SZÁZALÉK
Az összlakosság kevesebb, mint tíz százalékát teszik ki a fehérek Dél-Afrikában, legalábbis erre enged következtetni az a népszámlálás, amelynek befejeződése ez év végére várható. A népszámlálás más szempontból is meglepetést tartogatott, hiszen ennek kapcsán derült ki, hogy a 41-43 milliósra becsült országot legalább ötvenmillióan lakják.
WELLINGTON CILINDERE
Kalapács alá került az északolasz Trénóban Sztálin díszszemléken használatos fejfedője, s tizennyolcmillió lírát kértek érte. Ugyancsak árverésre bocsáttatott a Waterlooi győztes hadvezér cilindere is, amelynek ára huszonnyolcmillió líra volt.
RENDETLEN SVÉDEK?
Az Európai Unió tengerparttal rendelkező tizenhárom országa közül a svédek mindössze két strandja felel meg az EU normáinak. Mindez igazán nehezen érthető, hiszen a svédek ez eddig meglehetősen híresek voltak tisztasági követelményeikről, rendmániájukról. A megfelelő vizű országok között első helyen Írország, második Görögország és a harmadik Belgium.
JÓ, DE BUTÍT
A cuclizás butítja a gyerekeket, állítja kél angol kutató, akik véleményüket ezer 1920 és 1930 között született személy vizsgálatára alapozták. A Lancet című szaklapban közzétett tanulmány szerint igaz, hogy a cumizás megnyugtatja a gyermeket, de
szellemi fejlődését is akadályozza, hiszen tompítja a külvilágból érkező ingereket, s ilyen mód fékezi a felfedezési vágyat.
MERV ROMJAI
A középkor egyik legnagyobb városállamánál, a türkmenisztáni Merv városánál végez kutatásokat egy brit régészcsoport. A Karakum-sivatagban a Selyemút mentén felépített város városok rendszere volt. amely egyedülálló volt a maga nemében. A legnagyobb szabású közép-ázsiai archeológiai feltárások során megállapítást nyert, hogy Mérvben századokkal, mint feltételezték, már ipari eljárással készítettek damaszkuszi acélt.
PORSZÍVÓZOTT PRÉRIKUTYÁK
Hatalmas porszívókkal járják a texasi határt a prérikutyavadá-szok, hogy összeszedjék a mókusnagyságú állatokat. Az egy szippantásai befogott prérikutyák aztán darabonként hétszáz dollárért lelnek új gazdára Japánban, ahol nem a konyhaművészek, ha nem az ölebimádók áldozataivá lesznek. Az állatkák egyébkénl idomíthatok, s harminc centiméternél nem nőnek nagyobbra.
PÁRODAT A HANGJÁRÓL
Két angol zoológus meglepő felfedezést tett, amikor egy régi áruház ablakainál lakó csüllőte-lepet tanulmányozott. A vándorló madarak hazatértükkor hangmemóriájuk segítségével ismerik fel párjukat. A madáfaj arról is híres, hogy szeret ugyanazon a helyen költeni, így mikor hazatértükkor a régi áruház behálózott ablakai fogadták őket, felköltöztek a huzatos tetőre, de nem álltak odébb.
A LEGNAGYOBB CSALÁD
Az egy háztartásban élő kínai családok legnagyobbika százhatvan főt számlál - közölte a Venhuj Pao című lap. Öt nemzedék él együtt egy parasztportán Csiangszu tartomány egyik falujában. A legidősebb nemzedéket egy 95 éves asszony és 97 éves férje képviselik, mindketten jó egészségnek örvendenek.
LEFEJEZETT CSALÁDFŐ
Nem tűrte tovább férje önkényét egy fiatalasszony Sri Lankán, így az amikor ismét része-
la r.ochef0u cauld aforizmája sejlik
számozott sorokban
TAKARl\'T
ÉPÜLETSZINT
világ-szervezet
aktinium
—v—
előtag, jelenté-
se- leg, legi-
parancsj MOKI
röv.
kizsa\'kma\'nyoló azonos cetok
idegen pé\'te r
motorolaj márka
csapadék
mutató
névmás
"7-
bifláz
magyar
szármáz.
művész
stoul folyója
franz kafka regénye
-,
L
mólnak ferenc hőse
brazil szövetsé gl terület
cirkóni uh
gyermekjáték.
angolul
helyesel
masina -7-
berreg
Európai főváros -!-
törté ne tet mond
pa\'rlxjc-macska
FRANCIA ARANY
c
ae.cug -7-
FÜGGESZTŐ _
relé egynemű betű)
strong ¦ um
níveló\'
délszla\'v ffinév -7-
kártya-letét
—7—
olasz zeneszerző
spanyol autók
jelzése
CIPlgCSKE
TISZTELETTEL MEGSZÓLÍT
spanyol ül ka
gramm
némán l\'v e l !
helyez,
rak -7-
KEREKPAR-ALK.RÉyZ
j féket e ! istván jregény-: hgse
hajókaraván
gali&a egyh.bet. --7-
nagyki kin da része !
orosz
FFlNE\'y
pamela egyn.set —T"
I
időszámításunk
alapja
vissza ÁLLÓvi\'z
félelem! ír
filmszl\'-nészy
(richard)
jelentős
dolgot
sejtető
táblázatja. kimuta ta\'s
felev\' -!-
5
rohan
gépkocsi mXrka
ESD
Beküldési határidő: szeptember 6.
Lapunk 33. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése:
A szolgaság terhe sokszor Mihály olvasóink nyertek aján-
könnyebb a szabadság terhének dékiitalványt vagy negyedéves
A sorsoláson Bagó Imre, Dttg- Kanizsa Dél-Zalai Hetilap elSfi-
manitsué Molnár Petra, Deli zetést, melyet szerkesztSscgiink-
Mariann, tvony Tamás cs Sánta ben vehetnek át.
HOROSZKÓP
A 36. HÉTRE
1996, auuiis/tus M.
KANIZSA - -nUx
gen tért haza és féltékenységi jelentet rendezett, az asszony kapta a fejszét és fejét vette a problémának. A rendőrségen azzal védekezett, hogy amikor férje hazatért a szomszédoknál bújt el, s néhány óra elteltével ért csak haza, ám a férje kezében fejszével várta. Amikor az egy pillanatra egyensúlyát veszítette, az asszony kikapta kezéből a fejszét, s megölte a fér-jét.
OROSZORSZÁG ÁTÖLTÖZÖTT
Az oroszok nyolcvan százaléka szemétbe dobta a szovjet korszakból származó ruháit, s külföldi cuccokat vásárolt helyettük. Becslések szerint a kereskedők nyolcmilliárd dollár értékben importálnak ruhaneműket, hogy tizenhárommilliárdért adják tovább őket. Főleg Törökországból, Kínából és Indiából szerzik be a felölteni valót, de van olyan kereskedő is, aki Dél-Amerikáig megy a tarka holmikért.
MEGTARTÓ SZOKÁS
Japánban a népes, összetartó családokban nagy tisztelet övezi ?17 időseket. Számítanak a böl-
csességükre, tapasztalataikra. Az idősek pedig tudják, még van dolguk a világon, s ez az érzés életben tartja őket.
EZ AZTÁN A CSODA
Picassot, a spanyol származású francia festőt egyszer megkérdezték mit tart a világ legnagyobb művészi csodájának? . - Rubens festményeit.
- De miért?
- Azért, mert abból a kétezer festményből, amelyet Rubens alkotott, máig négyezer maradt.
A BABA ÉS A HANGOK
A kisgyermekkori hallászavarokra, halláskárosodásra rendszerint viselkedési zavarokból következtethetünk. Árulkodó lehet, ha a kicsi nem reagál a zajokra, zörejekre, vagy ha a gügyögés utáni időszakban elnémul. Fontos a korai felismerés,
mert az idejében megkezdett kezelés után jóval nagyobb a siker valószínűsége. A hallásfejlődcs-nek az alábbi mérföldkövei vannak: hat hónapos korig a csecsemő bizonyos hangúk hallatán megnyugszik, erős zaj hatására a hangforrás irányába fordul. Egyéves korig a gyermek megtanul gügyögni, észreveszi az óra ketyegését, figyel az emberi hangra, zenére. A második életévben megnevez bizonyos tárgyakat, rövidebb dalokat énekel, két-három szóból álló mondatokat mond.
HOGY MIK
VANNAK.
valamiről el* ragadtatással nyilatkozó
Tóit, MAR NEM FÉR BELE (l «Ó)
MIKSZÁTH HŐS
(hiklós)
HANGZd pa\'r
HIBÁT ELHA\'KÍT
MULATO KURJANTÁS
szent, Ro
vidi\'tve
TAEGYRAG>
CSEVEGÉS
életfeltétel
más.
NEVET AD NEKI
JELFOGÓ
-7-
MURI
(Móricz)
-GÁT,-.
val,-
egyiptomi napisten
arai ferf|né\\
ING RÉSZE
HAJIT
azonban
—V
viccrészlet!
zúdít
RUHA^
TISZTITÖ
eszuox
—"v-
CVERMEK-INTÉZ-MÉNJY, TRÉFA1 SAN
8
ceruzahegy i
RITKA .
férfinév
MAGA»
talál —v~
HANGVERS HELYSZÍNE
kávé üledéke
—v—
fél a\'r i
kezével jelez
sugar
HClYRAG
V7
A száminál jelölt négyzetekbe írt betűket sorrendben összeolvasva egy kedvelt magyarországi fürdőhely nevét kapjuk.
Beküldési határidő: szeptember 6.
Lapunk 33. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: OROSHÁZA
A sorsoláson Bojt Laura, Fülöp Miklós, Gilicz Imréné, Jávor Alexandra, S aj ii i Gergely olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa Dél-Zalai Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Kus: III. 21-IV. 20.
A nyár vége neked nemcsak azt jelenti, hogy újra bele kell vágni a nagy munkába, hanem azl is, hogy egyre közeledsz valaminek a végéhez. Arra ügyelj, hogy az a vég jól sikerüljön.
Bika: IV. 2I-V. 20.
Eltűnésed sokak számára azt jelenti, hogy végleg eltűnni készülsz. Ha ez a süllyesztő, akkor legalább egy búcsúüzenetet tégy meg korábbi kapcsolataid felé Ha Honolulu, akkor ne.
Ikrek:
W
m
V. 21-VI. 21.
A vereség felér számodra egy győzelemmel - ha jól taktikázol. A győzelemben azonban benne van a vereség lehetősége is. Hogy neked melyik jut - talán hamarosan kiderül.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Mindenki a fedélzeten? Indul-EfcjjSH bal a vitorlázás? Hogy milyen rJ^»j-J vizek felé evezünk, azt nem-|L2FmH csa-L ha."\'. a rajta levők, de a szél is befolyásolja. Azért mindennap lapátolni is kell.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Nyugi, pihi. reláxalas. Ne tedd tönkre magad, elsősorban saját érdekeidet tartsd szem előtt. Nem tanultál még abból, hogy jótett helyébe ne várj jót? Na majd most!
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Ne csüggedj, ha most nem is tudod, merre van a kivezető ¦lV út, hosszútávon csak győztes Bl leheLsz. Tudod, a nagy emberek korábban mind szenvedtek, nélkülöztek, meg nem értettek.
Mérleg:
IX. 24-X. 23.
Kezdheted erődet újítani, mert tárt karok és megoldatlan feladatok várnak rád. Ne légy pesszimista, meg fogsz felelni az elvárásoknak. Önbizalom, határozottság, széles mosoly és előre.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Előtted áll egy nagy lehelőség, mintha Isten meghallgai-UfföWJ| la volna kívánságaidal II.\' ezt ¦¦L¦?¦1 nem használod ki. a világ szamara vagy. Később nem hivatkozhatsz arra, hogy rossz a világ...
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Ne tömd tele a hasad szilvával, készülj a szüretre. Pia nélkül nem ősz az ősz, majd télen kikúrálod vedeléseid hatásait. Azt el ne felejtsd, hogy borban az igazság - szádra ügyelj.
Bak: XII: 23-1. 20.
(J2L Tisztázni végre közös dolgáéi! inkát - ez a mi munkánk és nem is kevés. Na de végre öntsük azt a tiszta vizet bármilyen pohárba! Amíg nem kezdjük el, a munkánk csak több lesz és nehezebb.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Némi pénzmaggal belevághatsz egy kis vállalkozásba, de inkább válaszd a biztos utat. Teremis elő még egy kis tőkét, alapozd meg jobban a vállalkozást és sikert arathatsz.
Halak: II. 21-111- 20.
Változtass a fordulatszámokon és lépj a tettek mezejére. Kevesebbet várj a jobb lehetőségekre, azokat magad teremtsd meg. Nem kell jó színben feltűnnöd, inkább az eredményre koncentrálj.
20 5 F *...... KANIZSA - 7Uhl caoÁ kSátteÁ ¦ i\'ti in• i # 1
V ^ . ... *l 11 ^ u > /. 1
KI A HIftflS?
MEDDŐSÉGI STATISZTIKA
* A párok 2-5 %-a mondható valóban meddőnek.
* A meddő párok 40%-ában a nő, 40%-ában a férfi, 20%-ában mindkettő felelős a gyermekáldás elmaradásáért.
* A párok tizede hosszabb-rövidebb próbálkozás után szakemberhez fordul tanácsért. Sokukat azonban csupán azzal küldi el az orvos, hogy próbálkozzanak tovább.
* A mesterséges megtermé-kenyítési kísérletek 8-15%-a sikeres.
* A terhességek 10-20%-a vetéléssel végződik.
A NŐIES NOK
ÉS A TEHERBEESÉS
Sok okkal magyarázható, ha egy párnak minden erőfeszítés ellenére sem sikerül utódot nemzeni. Lehet problémája a nőnek, a férfinak, mindkettőjüknek. A kutatók kiderítették, hogy a gyermekáldás a nők testalkatával is összefüggésben van. A nőies nők köny-uyebben esnek teherbe. Ötszáz olyan nő közül, akik nemző-képtelen partnerük miatt mesterséges megtermékenyítésre szorultak, a nőies idomokkal rendelkezők fele, míg a keskeny csipőjű nők mindössze egyharmada esett teherbe egy éven belül. Az is beigazolódott, hogy a testen lerakódott zsír mennyisége is hat a fo-gamzóképességre. A gyermekáldás elmaradásában olykor a túlsúly is szerepet játszik. Diétával is csak a nőies nők segíthetnek magukon, a férfias testfelépítésű hölgyek teherbe-esási lehetőségei a fogyókúra ellenére sem növekednek.
KOLESZTERINTŐL IS LEHET?
A túl magas koleszterinszint impotenciához vezet. Gátolja ugyanis a vérerek átjárhatóságát, így a péiiiszét is. Azoknál a férfiaknál, akiknek a koleszterinszintje magas, 6 mmol/1 vagy több, kétszer gyakoribbak a merevedési zavarok.
A meddő családokban gyakran mutogatnak egymásra a házaspár családtagjai. Inkább ők azok, akik a „hibás" fél felelősségét hangsúlyozzák, mint maguk a házaspárok. Sokszor elhangzott már, hogy a meddőségért nem mindig a nő okolható. Mégis neki kell orvostól orvosig járkálnia, míg kiderül, férjében keresendő a hiba.
FÉRFIMEDDŐSÉG Számos külső tényező lehet rossz hatással a spermiumok termelődésére. Első helyen szokás kiemelni a magas hőmérsékletet. Több foglalkozás rejteget veszélyt a férfi nemzőképessé-gére; a szakácsok és a pékek melegben dolgoznak, panaszkodnak is a gyermekáldási zavarokra. Veszedelmet jelent a
hímivarsejtek számára, ha a férfi mérgező anyagokkal foglalkozik, például vegyi üzemben dolgozik. Fizikai megterhelés is csökkentheti a spermiumtermelődést. Egyes kutatók szerint az elmúlt évtizedekben a környezeti szennyezettség növekedése miatt tíz-tizenöt százalékkal csökkent a férfiak nemzőképesssége. A hímivarsejtek számának csökkenéséért a divat is felelős. A szoros alsónadrágok, a feszes farmerek megnyomorítják a heréket, amelyek így nem képesek megfelelően ellátni a feladatukat, korcs sejteket termelnek.
NŐI HIBÁK. A női meddőségért főként olyan foglalkozások okolhatók, amelyek megzavarják a bioritmust és a menst-
ruációs ciklust. Rendszertelen életmódra kényszerülnek például a légikisasszonyok, nem véletlen, hogy oly kevés gyermeket szülnek.
Sokan attól tartanak, hogy művi terhességmegszakítás miatt nem lehet gyerekük. Pedig a megfelelő körülmények között végrehajtott abortuszt követően kevesebb a komplikáció, mint mondjuk a spirál kivétele után. Ezt a fogamzásgátló módszert azoknak a nőknek javasolják, akik már szültek, és nem akarnak több gyereket.
És a lélek? Lelki okok is találhatóak a gyógyítható meddőségek hátterében; a fogamzásgátló tablettát szedő nők túlnyomó része fél, hogy később nem tud teherbe esni. Az újabb, kis mennyiségű hormont tartalmazó készítmények után azonban gyorsan helyreáll a termékenység. Két-három hónap után bátran vállalható terhesség.
11 FIATALOK HUSCGCSCOBCK?
Számos fiatal kisgyerekes nő elégedetlen az otthoni helyzetével, ezért létesít külső párkapcsolatot. Egy közvéleménykutatás az alábbiakat derítette ki.
=K A 18-29 évesek közül minden második létesítene külső kapcsolatot.
* A 30-44 évesek között már 63% felelt igennel, s csupán 37% állította, hogy soha nem csalná meg partnerét.
* A 45-60 esztendősek 66%-a lépne félre folyamatosan.
* Negyvenöt és hatvan között csak minden harmadik nő volt hű a férjéhez.
* Nehezen kezdik a félrelépést, és leginkább azért, mert otthon nem kapnak meg valamit -nem mindig a szexről van szó.
* A nők egy része bosszút áll a férjen vagy az érdeklődését akarja felkelteni.
* A nők 44%-a magabiztosabbá, öntudatosabbá válik, ha szeretőt tart. Érzi, hogy van, akinek szüksége van rá, vágyódik utána. Ezt az érzést ugyanis a férfiak többsége nem képes nyújtani a házasság hosszú évei után.
HÁROM SZ
Szappan: Sok nő alaposan szappanozza a hüvelyét, van aki naponta többször is. Esetleg olyankor is használ hüvelytisztító kúpot, ha nincs kóros folyása. Az erőteljes szappano-zás, fertőtlenítés tönkreteheti a hüvely nyálkahártyáját. Aki mindenképpen szappanozni akar, válasszon speciális intimszappant.
Szex: Ha csak hetente egyszer él nemi életet a pár, ezzel felére-negyedére csökkentik a teherbeesés valószínűségét. A visszafogott nemi élet egyébként csökkenti a hímivarsejtek termelődését, a gyakori szeretkezések viszont serkentik a heréket, így nő a megtermékenyítés valószínűsége is.
Számok: A nő nemcsak a peteérés napján fogékony. A hímivarsejt akár 24 óráig életben tud maradni, ezért a peteérés előtti és utáni egy-két nap mindenképpen termékeny időszaknak tekinthető.
IICTCGeS FAAADTSAG
Az Egyesült Államokban krónikus fáradtsági tünetegyüttesnek nevezik azt a jelenséget, amelytől világszerte többmillió-an szenvednek. A fáradtság természetes állapot, amely az egész napi fizikai munka vagy szellemi erőfeszítés után • lép fel. Normális esetben alvással ez az állapot megszüntethető. Néhány éve azonban egyre növekszik azoknak a száma,. akik állandó kimerültségtől szenvednek, s nem találnak magyarázatot panaszaikra. Ezek \'az emberek a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem képesek ellátni napi teendőiket. A betegség általában az influenzához hasonló tünetekkel kezdődik, s ezt szellemi és fizikai kimerültség követi. Mindehhez elesettség, koncentrációs zavarok és erős fejfájás társul, olykor depresszióval. A szakemberek azt gyanítják, a betegséget
az ideg-, a hormon- és az immunrendszer együttműködési zavarai okozzák. Az idegrendszeri zavarok oka az állandó stressz, a túlhajszoltság lehet. Bizonyos vírusok, a környezeti ártalmak, az allergének, vitamin- és nyomelemhiány szintén segítenek a betegség kialakulásában. A tünetekkel küszködőkön vizsgálatok egész sorát végzik el az Egyesült Államokban, hogy más betegségeket kizárjanak. Dollármilliókat költenek magára a betegség kutatására is, s egyre több kutató vallja meggyőződéssel, hogy a betegséget valami ismeretlen vírus váltja ki. Ma még nem ismerjük az ellenszerét ennek a kórnak, a gazdagokat vitamincsodákkal kezelik, több-kevesebb sikerrel, akik ezt megfizetni nem tudják, nekik méregtelenítő kúrát javasolnak.
m:.....; \' ^
199-6, í lllgt 1 s / 1 II i M. KANIZSA - tt&Ueá, ........ v 21
ALMIUNK €AD€K€A€N
PLÉD HÁZILAG
Csillagfényes nyárestén a teraszon ülve, a hűvös borzongás ellen jó segítőtárs lehet egy puha, házilag készített pléd. Talán elsS nekifutásra meglepő, hogy takarót készítsünk házilag, de higgyék el, nem is olyan ördöngösség. Az üzleteket járva választhatunk gyapjúszöveteket, termovelúrt, a szegeseket készíthetjük selyemszalagból, a széleseket selyemből, vagy a pléd anyagával megegyező, de eltérő színű anyagokból. Ne féljünk a kék és a zöld illesztésétől, s a rózsaszínes, lilás színek is mutathatnak a bordó alapanyagon. Készíthetünk szabályos bordűrt is, de akinek kedve és ideje van hozzá előzőleg kisebb-nagyobb eltérő téglalapokból is összevarrhatja a szegélyt, s csak eztán illeszti a plédre. A házilag készített pléd ágyteritőként is szolgálhat. Ilenkor érdemes annyival több anyagot vásárolni, hogy a díszpárnákat is bevonjuk a szegélynek szánt anyaggal. A szegélyt mindig csak az egyik oldalon varijuk géppel, a másik oldalon egész finom kézi öltésekkel tegyük, így a varrás nem látszik majd a takarón. A kezdőknek mindenképpen a színben harmonizáló egy darabból álló szegéllyel való próbálkozást ajánljuk, amelynek szélessége 15-15 centiméter lehet. A haladók megpróbálkozhatnak a kisebb-nagyobb téglalapokból készített szegéllyel, amelynek szélét élénk színű himzőfonal-lal látványos nagy öltésekkel varrhatjuk. A másik oldalt természetesen géppel varrjuk le. A lenti mintának egy variációja, ha az egy darabból álló bordűr szélét nem hagyjuk egyenesen, hanem kisebb-nagyobb kiszegeléseket hagyunk benne. Az így kialakuló téglalapok szélessége és magassága legyen eltérő. A minta kialakítását méretarányos rajzon előbb érdemes megtervezni, s csak aztán nekifogni a munkának. A magukban nagy tehetséget érzők megpróbálkozhatnak a takaró szélének csíkokból való összeállításával. Ezt is érdemes papíron megtervezni, hogy a sarkok szépek legyenek.
Ma már nagyon sokféle ágynemű van forgalomban, olykor nem könnyű kiválasztani a legmegfelel-bőbet. Mivel paplant és párnát nem veszünk minden héten, érdemes hát egy kicsi többet áldozni, és jobb minőséget vásárolni, higgyék el, a pénz megtérül. Az olcsó műszálas ágyneműk nem engedik lélegezni a testet, fokozottabban izzadunk használatkor, igaz ezek otthon is tisztíthatók. A tollal vagy gyapjúval töltött paplanok tovább tartanak, egészségesebbek, igaz tisztításukat érdemes szakemberre bízni, de erre öt-hat évente van csupán szükség. A tollból készült paplan alapanyaga lehet kacsa- vagy libatoll, egyetlen hátránya, hogy a pihécskék olykor ki-
bújnak az anginból. A pehelytoll-ból készült paplan alapanyagát az állat melléből tépik, ez sokkal finomabb alapanyag, akár húsz évig is használható, egyetlen hátránya az ára. A lúdtollból készült paplan is hosszúéletű, de ma már ritkán kapható. A birkagyapjúval töltött paplant elsősorban fázósaknak és reumásoknak ajánljuk. Vannak selyemmel töltött paplanok is, ezek általában nyári takarónak jók. A tiszta natúr selyem jó hőszigetelő. A selyemmel és gyapjúval töltött paplanokat friss levegőn naponta szellőztessük ki. Nem probléma ha van némi nedvesség a levegőben, ettől ugyanis az összeesett töltés visszanyeri természetes rugalmasságát.
VARRNI SEM KELL
Percek alatt készíthetünk néhány új párnát, amivel aztán hangulatosabbá tehetjük a szobát, és kényelmesebbé az ágyat. Nem kell hozzá más, mint a megunt régi párna, vagy párnák, egy vagy több nagyobb textildarab, lehet akár kendő is. Ha
akarjuk beszeghetjük az anyagot, ha nem akarjuk s nem bom-lékony nem muszáj. Ha új anyagot vásárolunk, mindenképpen avassuk be használat előtt. Terítsük ki az anyagot, rakjuk bele a párnát, és a közepén kössünk egy jóképű csomót. Az ilyen módon újjávarázsolt párna kellemes dísze a lakásnak.
Hozzávalók: 1/2 kg zöldpaprika, 1/2 kg paradicsom, 10 dkg rizs, 6 dkg olaj, 1 fej li;»^yma. mi, 2> dkg főzőkolbász vagy virsli.
A hagymát karikákra vágva a/ olajban im jilonns ászt juk. A paradicsomot* a paprikát meg? i iis/híjuk, karikákra vágjuk és a hagymához u<fjuk Megszórjuk 10 dkg rizzsé!-, és annyi vizet ün (link r;i. hogy épp csak ellepje. Lefedve addig főzzük, ainíy a rizs megpuhult. (Ugyanígy készül tarhonyával is.) Pár perccel a rizs mégpuhulása etÖtt tesszük bele a karikákra vágott fozSkolbászt vagy virslit.
Hozzávalók: 1/2 kg zöldpaprika, 1/2 kg paradicsom., 3 fej hagyma, 1/2 dl olaj, 4 egész tojás, só, pirospaprika.
A hagymát karikákra vágva forró olajban világosra pirítjuk, pirospaprikával megszór-jnk. Hozzáadjuk a felszeletelt paprikát, sx hámozott, magvai-i t\'d megtisztított, felszeletelt paradicsomot, megsózzuk és addig főzzük, amíg minden nedvessége elpárolog. / sírjára siit-r jük, ráöntjük az elltabart tojásokat, es addig kavargatjuk, amíg szilárdulni kezd. (Kolbász-szal dúsíthatjuk.)
LECSÓS
Hozzávalók; 1/2 kg zöldpaprika* 1/2 paradicsom,; 1 fej hagyma, zsír, só, 7$ dkg burgonya* 2 <H tejföl.
Hagyományos módon Iccsnt készttünk, közben héjában megfőzzük a burgonyát, majd karikákra vágjuk. Zsírozott lábasba vagy tűzálló tálba soronként felváltva *gy evőkanál le-
PRAKTIKUS TANÁCSOK
* A sajt ideális tárolóhelye a hűs pince vagy a 12 Celsius-fokos éléskamra. Hűtőszekrényben tegyük a zöldségtároló rekeszbe. Mivel könnyen kiszárad, ugyanakkor levegőre is szükség van, nehogy megpenészedjen, célszerű légáteresztő fóliába vagy réteges csomagolópapírba göngyölni.
* Ahhoz, hogy a felfújt jól sikerüljön, többféle tűzálló tálra van szükségünk, amely lehet üveg, porcelán, kerámia, öntöttvas vagy kőedény. Ezek különféle nagyságban és formában kaphatók.
* Csak u frissen őrölt borsnak van intenzív aromája, ettől lesz jellegzetesen fűszeres az étel, ezért szerezzünk be egy borsőrlőt vagy mozsarat.
* A kézi keverőgép a tojás és tej vagy tejszín elke-veréséhez, valamint a tojásfehérje és tejszín felveréséhez kiválóan alkalmas.
* Ha nagyon zavaros lesz a hús- vagy csontleves, egy tojásfehérjét egy kanál vízzel gyenge habbá verünk, és azt a levesbe öntjük. Addig forraljuk, amíg a tojásfehérje megtúróso-dik és a zavarosságot magába veszi (5-10 perc). Utána sűrű szitán leszűrjük, szép tiszta levest kapunk.
csóvál lerakjak. .Minden sort meglocsolunk kevés olvasztott zsírral és tejföllel. Tetejét le-öiiljiik tejföllel és meleg sütőben átsütjük.
Hozzávalók: 60 dkg patisz-szim. 20 dkg zöldpaprika, 15 dkg paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 4 dkg zsír, 15 dkg vöröshagyma, só, törött bors, fűszerpaprika.
A finomra vágott vöröshagymát zsírban a mikrobán 3-4 percig üvegesre hevítjük, meghintjük a fűszerpaprikával, fél dl vízzel felöntjük, sóval, törött borssal, zúzott fokhagymával i/i.jtjiik. Hozzáadjuk a cikkekre vágott zöldpaprikát, paradicsomot és a kockára vágott patisszont, Mikrobán ó-7 percig pároljuk. Forrón, ri/.skörettel tároljuk.
22
( KANIZSA - léuKöittsé J
1996. augusztus 30.
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
A KANIZ6A ÜJ6ÁG KFT.
újatok •szórólapok • nóvjcgykáftyák • nyomtatványok • könyvek # meghívók és minden c^féb nyomdai munka sasácséi, tördelését valamint nyomdai kiviicfezcsét
OLCSÓ AR, MEGBÍZHATÓ MINŐSÉG!
LAPOSTETŐ-SZIGETELÉS
leinformálható referenciákkal, szaktanácsadással
Tetőfedés, bádogos munkák, épületfelújítás, korszerűsítés.
TERVEZÉSTŐL AZ ÁTADÁSIG!
Pluszt adunk önnek: garancia, minőség, kedvező ár!
Tel.: 93/310-796, 60/399-651 Nagykanizsa, Deák tér 2.
- Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni,
fagyizni?
Térjen bc hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk
KREMZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Nagykanizsa, Eötvös tér
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313 040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG
1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 2. II. eat. Postacím: 1519 Budapest, Pf.: 248 Telefon: 250-0020,250-0311 Telefax 185-1268
INFORMÁCIÓ még ma.
CGMUTATÓ
a holnap
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
1996. augusztus 30.
KANIZSA - Sfiott
23
A labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában szereplő Olajbányász gárdája, a sikeres paksi idénynyitó után a bajnoki pontok gyarapítására készült. Erre bőven volt lehetőség, hiszen a sorsolás jóvoltából az utóbbi két fordulóban hazai környezetben léptek a küzdőtérre. Az ellenfelek sorában újonc, majd alsóházi együttes várt a piros-kékekre.
A kanizsai tervek aztán csak felerészben teljesültek, s ezért a csapat hibáztatható, amely bizony adós maradt. A második fordulóban sorra került hazai idénynyitón elmaradt a kötelező győzelem, a kedvencek képtelenek voltak betalálni a kapuba, holott rengeteg helyzetet dolgoztak ki, s bizony nem volt jó a hangulat a csapat háza táján.
A harmadik fordulóban újra hazai pályán készültek a győzelemre, a sikeres bemutatkozásra a piros-kékek. Nos, ezúttal nem volt különösebb gond, biztosan született meg a
Sporthétvége
PÉNTEK
Labdarúgás. Városi kispályás (öregfiúk), Mindenki Sportpályája, 17.15.
SZOMBAT
Labdarúgás. NB II. Ifjúságiak: Olajbányász-Tatabánya, Volán-Dózsa pálya, 13.00 (B-csapat: 11.00). Megyei: MÁV NTE-Z. Volán Teskánd, MÁV NTE pálya, 15.30.
VASÁRNAP
Kosárlabda. NB I. Nők: MÁV NTE-Szarvas, MÁV NTE munkacsarnok, 16.00.
Labdarúgás. Megyei: Miklósfa-Becsehely, 15.30. Városkörnyék: Bajcsa-Ga-lambok, 15.00. Zalakaros-Murakeresztúr, 15.00. Esz-teregnye-Nk. LK, 15.30. Sand-Szepetnek, 15.30.
Természetjárás. Az Olajipari TBE túrája. Indulás: vasútállomás, 7.25. Gyalogtúra: Balatonberény-Csillagvár-Vörs. Táv: 13 km. Visszaérkezés: 17.15.
HÉTFŐ
Labdarúgás. Városi kispályás, II. osztály (hat mérkőzés), Mindenki
Sportpályája, 17.15.
KEDD
Labdarúgás. Városi kispályás, I. osztály (hat mérkőzés), Mindenki Sportpályája, 17.15.
fölényes győzelem, az első hazai siker, ami viszont jóval nagyobb arányú is lehetett volna.
Az olajosok a hazai idénynyitón a kötelező győzelem begyűjtésére készültek, de ebből nem lett semmi.
Olajbányász-Gázszer FC Agárd 0-2 (0-0)
A hidegzuhany a mérkőzés kezdete előtt egy órával kezdetét vette, amikor hatalmas zápor zúdult a városra. A mély küzdőtér, a vizes és víz-tócsákkal borított pálya gyakran megtréfálta a játékosokat, és még a rutinos fiúk egy részét is erősen zavarta az irreális körülmény.
Az első negyedórát, egy óriási hibát követően - amikor Kiss hazaadása leragadt a sárban, Tieber rácsapott a labdára, de kihagyta a nagy ziccert - feljöttek az olajosok. Sorra dolgozták ki a helyzeteket, de Vidóczi és Csörnyei azokat mind kihagyta.
Szünet után előbb Pécsi és Agics, majd Vidóczi hibázott el igen jó lehetőségeket. Aztán talált góllal vezetéshez jutott az újonc az ötvenharmadik percben. Balogh egy ártalmatlan támadást hazaadással akasztott meg, akinek labdáját Czigóth a tizenhatoson tartózkodó Toldira lőtte, akiről a labda az üres kapuba vágódott. 0-1.
A felszabadító rúgásból, ritkán látható szerencsés gól letörte a hazaiakat, akik még fel sem ébredtek, amikor Toldi lerendezte őket, és a hatvanadik percben látványos fejes góllal állította be a 0-2-es végeredményt.
A piros-kékek kettős cserével kísérleteztek. Volt lehetőségük a fordításra is, de a kínálkozó helyzeteket elpuskázták, sőt Vidóczi még büntetőt is hibázott - gyatrán fölé lőtte a labdát -, Pécsi a kapufát találta el, Gordian közelről fejelt a kapu fölé.
így lett teljes a hazai hidegzuhany, holott egy kicsit jobb összpontosítással az olajosok ezt a mérkőzést gólokkal nyerhetlek volna.
A mérkőzés után Madár Gábor érthetően nem volt örömében, aki így összegezett:
- Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, annyit, amivel, mécseseket lehet nyerni. A fiúk most pontatlanok voltak, néhányan fegyelmezetlenek, hiszen külön is felhívtam a figyelmet, hogy ilyen pályán életveszélyes a hazaadás. Az újonc helyzet nélkül nyert, elvitték a három bajnoki pontot. Mi nem
HATBÓL HÁROM
adjuk fel az elkezdeti munkál, tovább megyünk és biztos vagyok abban, hogy a befektetések megtérülnek.
A hazai idénynyitón vereséget szenvedett csapat: Czigóth (4) - Svélecz (6) - Gyulai (6), Koller (5) - Kiss (5), Agics (6) - Heiczinger (5), Csörnyei (6), Balogh (5) - Vidóczi (5), Pécsi (5). Csereként szerepelt Visnovics, Gordian, Kovács.
Az újabb hazai mérkőzésen azután
Olajbányász-Balatonfüred 4-0 (2-0)
A jól felkészített, feltüzelt olajosok egyből nekimentek a vendégeknek. Egyre-másra vezették a támadásokat, Csörnyei kétszer, Agics egyszer került nagy ziccerbe, de a kapus remekelt.
Az első negyedóra legnagyobb helyzetét Visnovics hagyta ki, akit Gordian, a nigériai idegenlégiós pazar labdával indította. A középpályás elment a kapus mellett is, akinek gólbatartó labdáját a visszafutó védők kivágták. Ezután Balogh, a másik oldalon Majer veszélyeztetett.
Az olajosok nagy fölénye a 28. percben érett góllá, amikor Agics tálalt Gordian elé, aki lefordult a védőkről és a tizenhatos sarkáról kilőtte a hosszú sarkot. 1-0. Nem sokkal később a füredi kapus bravúrral mentette Vidóczi közeli fejesét.
A támadásban lévő olajosok a 38. percben növelték előnyüket, amikor Agics baloldali beadását Balogh a védőket megelőzve emelt öt méterről a kapu közepébe. 2-0. Ezután kitámadtak a vendégek. Majer elől Koller az utolsó pillanatban mentett, majd Szálai II. labdáját a védők a jobb sarok elől vágták szögletre.
Szünet után, a 47. percben Csörnyei szerezhetett volna gólt, de .gólbatartó labdáját Pap kivágta. Nyolc perccel később Vidóczi keverte meg a védőket, labdáját Csörnyei két lépésről lőtte a kapu mellé, majd Visnovics ügyetlenkedett el kecsegtető helyzetet.
A 65. percben Pap kezezett a tizenhatoson. Vidóczi szabadrúgása a védőkről Balogh elé pattant, aki tizennégy méterről bombázott a kapuba. 3-0. Négy perccel később, egy szép támadás végén Agics mesteri labdáját Csörnyei hat méterről perdítette a kapuba. 4-0.
A találkozó hajrájában változatos játék alakult ki. A kapuk gyakran forogtak veszélyben, de az egyik oldalon Czigóth jó formában védett, míg a másikon a kapufa mentett két alkalommal is.
Könnyen született meg a győzelem, amely nagyobb arányú is lehetett volna. A fürediek halvány teljesítményt nyújtottak, nem voltak egy súlycsoportban a nagy kedvvel játszó olajosokkal, akiknél többen is remekeltek.
A mérkőzés végén Madár Gábor edző így nyilatkozott:
- Ezen a mérkőzésen akár gólkülönbséget is javíthattunk volna.
Steierlein István, a fürediek edzője:
- Hagytuk a Kanizsát játszani, amely élt a lehetőségekkel.
Szálai Géza elnökségi tag:
- Végre megszületett a várt hazai győzelem. A játék kezd megnyugtatóvá válni, a helyzetkihasználásban azonban előbbre kell lépni - értékelt, majd így osztályozta a játékosok helytállását: Czigóth (6) -Svélecz (7) - Szálai (6), Koller (5) - Agics (6), Kiss (5) - Csörnyei (6), Balogh (8), Visnovics (5) - Vidóczi (6), Gordian (6).
Csereként szerepelt Pécsi, Heinczinger és Gyulai.
A piros-kékek hétvégén Veszprémben szerepelnek, ahol győzelmi esélyük van. A Jutás ugyanis eddig még nem szerzett pontot, míg a hatpontos Olajnak gyarapodhatnak a bajnoki pontok, de ehhez az kell, hogy javuljon a helyzetek kihasználása, természetesen a szilárd védekezés mellett.
Balogh Antal
...............--/ -_-
24 KANIZSA - Sfiont _á 1996. augusztus 30.
RAJTOLNAK A KOSARASOK
Az új bajnoki küzdelemsorozat, az 1996/97-es évad szinte minden labdajátékban nagy bizonytalansággal kezdődik. Nagyon nehezen alakulnak ki az egyes bajnoki osztályokban szereplő csapatok, számosan az anyagi gondok miatt visszalépnek, sőt csapatokat kénytelenek megszüntetni az egyesületek.
A kosárlabdázás élvonalának B-mezőnyében is sok még a bizonytalanság, annak ellenére, hogy a hét végén rajtol a bajnoki évad. Az biztos, hogy a MÁV NTE női együttese megkezdi nyolcadik bajnoki évét, sőt ha kialakul az anyagi feltételrendszer, akkor az utóbbi tíz év egyik legnagyobb sikerét érhetik el a vasutasok. Ugyanis a csapat kezd összeállni, amelyben sikerre számítanak a régi-új játékosok. Mindenesetre az állomány arra enged következtetni, hogy megszűnhet a kanizsai szürkeség.
A mezőny tizennegyedik csapata viszont még nem ismert, természetesen a lapzártakor. A még kiadó helyre több csapat is pályázik, köztük a Kanizsa Diák Kosárlabda Klub fiatal együttese, mely-. nek háza táján Gábor Erzsébet és Kovács Magdolna szakvezetők egyaránt bizakodnak.
- A kiadó helyet mi is megpályáztuk. Az MKSz-től, nevezetesen Horváth Frigyes főtitkártól kedvező választ kaptunk. A döntés azonban a liga kezében van. Az ülésre hét közben - lapzárta után - kerül sor. ott döntenek arról, hogy melyik csapat lesz a kedvezményezett. Mindenesetre mi úgy készülünk, hogy a hét végén csapatunk megkezdheti NB I B-s szereplését Szolnokon - tájékoztatott Kovács Magdolna.
A MÁV NTE együttese a nyári időszakban nagy változásokon ment át, már ami a játékosállományt illeti. Az anyagi háttér, a feltételek azonban nem segítik az eredményesebb szereplést, hiszen lapzártakor még szerelésgondok is voltak a vasutasoknál, így aztán hallatlanul nehéz lehet megvalósítani a tervet, a szakmai előre lépést.
- Az erőket sikerült felsorakoztatni a minőségi kosárlabdázás érdekében. Hozzánk kerül Zsolnai. Brandt, Gulyás, Rábai, visszajött Lackner és Bogyay. Rendelkezésre áll Si-monné, Torna. Bedő. Lánczos, Szabó és a fiatal Paizs. Borsi. Ugyanakkor Földesi, Petényi nincs, lányaim. Viktróia és Krisztina Zalaegerszegen tanulnak, ott kosaraznak - kezd-
te Vágvölgyi Tamás, a vasutasok szakvezetője.
Úgy tűnik, hogy Vágvölgyi-éknél a személyi feltételek adottak, bár a csapatépítés nyilvánvalóan több időt követel. Egyénileg jók a lányok, képességekkel nincsenek gondok s ha összejönnek a dolgok, akkor most lehet valamit kezdeni a minőséggel. Meglehetne a nagy terv, az A-csoportos szereplés kiharcolása is.
- A bajnokság átszervezése következtében ebben a bajnoki évben a csúcsra kellene jutni. Egy évvel később már sokkal nehezebb, hiszen csökkentik a minőségi létszámot. Nos. ezt tudják a riválisok, köztük a Szarvas. Beac, TF, Szeged, Szolnok vezérkara is, vagyis nagy harcra van kilátás. Úgy ítélem meg, hogy néhány forduló után összeáll, a csapat, amellyel sikerrel vehető az alapszakasz, aztán jöhet a mindent eldöntő rájátszás -hangoztatta az edző.
A vasutasok a bajnoki idénynyitót vasárnap délután hazai környezetben kezdik délután négy órakor. Ekkor a volt A-csoportbeli Szarvas lesz a kanizsaiak ellenfele, amikor sikeres bemutatkozást várnak a vasutasok háza táján.
B.A.
VÁROSKÖRNYÉKI
FOCI
Az 1996/97. évi labdarúgóbajnokságban nagy küzdelmek várhatók a városkörnyéki küzdelemsorozaton. Az első osztályban tizenhat csapat küzd a bajnoki pontokért, míg a második osztály A-csoportjában kilenc, a B-ben nyolc csapat szerepel.
Az elmúlt bajnokság első osztályából a szebb napokai is megélt Fityeház gárdáját soro-zatps ki nem állások miatt törülték. Ncmespátró együttese visszalépett. Az új bajnokságban a kél újonc - Zalakaros, Molnári - mellett első osztályú lett a Semjénháza csapata is. amely az osztályozón biz-
tosította helyét a legjobbak mezőnyében.
- Az új sorozatban is fegyelmezett, izgalmas versengést várok. Az első osztályban több csapat is esélyes a megyei szereplést jelentő bajnoki elsőségre, köztük nagy versenyfutás várható Galambok, Bel.e7.na. Murakeresztúr között, de több csapattal, is számolni kell - vélekedett Kiss Ernő, a városi Labdarúgó Szövetség titkára.
Az idénynyitón döntetlent hozott a Bajcsa-Belezna (2-2), a Borsfa-Police (l-l), Liszó-Felsőrajk (0-0) találkozó és a négyszáz (!) néző előtt sorra
ÍKÍÍÍHÍÍÍíHiK
került horvát szomszédvári rangadó, a Molnári-Semjénhá-za mérkőzés (l-l). Bázake-rettye 2-1 arányban nyert Zalakaros ellen, Zalakomárban biztosan nyert Galambok 4-1-re és Miháldon 2-1-re győzött Murakeresztúr.
A másodosztály két csoportjában vasárnap kezdődnek el a bajnoki küzdelmek._
B.A.
A megyei labdarúgó-bajnokságban szereplő városi és városkörnyéki csapataink az idénynyitó forduló után már túlvannak az újabb hármas szakaszon, amikor sűrített fordulókra került sor.
A Kiskanizsa folytatta jó szereplését, a Sáskák továbbra is veretlenek, akik bravúrra is képesek voltak. A bajnoki címre is esélyes Miklósfa nagy léptekkel halad előre. A MAV NTE szeszélyes, az újonc Zalaszentbalázs lelkes, amely négy ponttal várja a folytatást.
A második fordulóban, négyszáz néző előtt hazai környezetben mutatkozott be az újonc balázsi gárda: Pesti -Gerencsér, Németh I., Gál, Tamás Gy., Beke (Tamás .1.), Kollár, Péter, Szekeres, Horváth, Kiss (Miilei). Edző: Hozbor Tibor. A vendég Le-tenye nagy küzdelemben nyert 1:0 arányban. Keszthelyen magabiztos győzelmet aratott a MÁV NTE 3:0 arányban (gól: Dezső, Németh, Kovács J.). Miklósfa hazai környezetben Lovkó találatával nyert Zalaszentgyörgy ellen. Kiskanizsa eredményes játékkal 5-1-re verte a gyenesdiásiakat (gól: Anek 2, Somogyi 2, egyet 11-esből, Vass).
A soron következő fordulóban a listavezető Kiskanizsa Csesztregen bravúros, 3-2-es győzelmet aratott. A Sáskák 0-2-ről, negyedóra alatt fordítottak Vass (2) és Pati (1 l-esből) revén. Rédicsen újoncrangadót nyeri Zalaszentbalázs 2-0-ra (Koller volt eredményes). Meglepő, 0-0-ás döntetlen! hozol! a MÁV NTE-Kemendol-lár találkozó. Miklósfán a hazai csapa! 4-0-ra kerekedett (elül Tótszerdahely ellen. Csáki - Lánczos, Itjovics, Kapus, Hoffmann (Dóra), Felső, Kovács Sz. (Dékány), Lovkó, Skublics, Mózes, Gerencsér. Edző: Balogh Attila. Gól: Skublics (2, egyet 1 l-esből). Kapus, Lovkó.
A bajnokság negyedik fordulójában csak a bajnokesélyes miklősfaiak gyűjtötték be a három bajnoki pontot, míg a többi csapatok csak pontosnak bizonyultak.
Hazai környezetben játszott a Kiskanizsa. A Sáskák l-l-re végeztek a Z. Volán-Teskánd ellen (gól: Matola). Nagyiramú, változatos összecsapást és 2-2-es végeredményt hozott a Zalaszentbalázs-MÁV NTE találkozó. A hazaiaknál Tamás Gy. és Horváth L. volt eredményes, míg a vasutasok közül Grabant kétszer talált Pesti
199<í. augusztus M.
KANIZSA
25
A SÁSKÁK VERETLENEK
kapujába. Pacsán az újonc hazaiak a félidőben még 1-0-ra vezettek, de aztán felülkerekedett a Miklósfa és Mózes, Skublics és Kovács Sz. találatával nyertek 3-1-re.
A bajnokság soron következő fordulóját a hét végén rendezik meg. Ekkor a MÁV NTE csapata a Z. Volán-Tes-kánd együttesét fogadja (holnap 15.30-kor), míg vasárnap délután a Miklósfa otthon játszik Becsehely csapatával. A Kiskanizsa Tótszentmárton, a Zalaszentbalázs Gyenesdiás vendége lesz.
Az őszi idény további menetrendje.
Szeptember 8-án: Kiskani-zsa-Tótszerdahely, Zalaszent-balázs-Csesztreg, Letenye-Miklósfa, Zalaszentgyörgy-Kiskanizsa.
Szeptember 14-én: MÁV NTE-Pacsa. 15-én: Miklósfa-Páka. Becsehely-Kiskanizsa, B agod-Zalaszentbalázs.
Szeptember 22-én: Kiskani-zsa-Páka, Zalaszentbalázs-FC Napred. Letenye-MÁV NTE, Rédics-Miklósfa.
Szeptember 28-án: MÁV NTE-Rédics. 29-én: Miklósfa—Kiskanizsa. Tótszerdahely-Zalaszentbalázs.
Október 5-én: MÁV NTE-Miklósfa. 6-án: Zalaszentbalázs-Becsehely. FC Keszt-hely-Kiskanizsa.
Október 13-án: Kiskanizsa-Kemendollár, Miklósfa-FC Keszthely, Gyenesdiás-MÁV NTE, Páka-Zalaszentbalázs.
Október 19-én: MÁV NTE-Csesztreg. 20-án: Zalaszentba-lázs-Kiskanizsa, Gyenesdiás-Miklósfa.
Október 23-án: Miklósía-Kemendollár, Kiskanizsa-Z. Volán Teskánd, Bagod-MÁV NTE, FC Keszthely-Zalaszentbalázs.
Október 26-án: MÁV NTE-FC Napred. 27-én: Zalaszent-balázs-Kemendollár. Cseszt-reg-Miklósfa, Zalaszent-
györgy-Kiskanizsa.
November 3-án: Kiskanizsa-Pacsa, Miklósfa-Zalaszentba-lázs, Tótszerdahely-MÁV NTE.
November 9-én: MÁV NTE-Becsehely. 10-én: Ba-god-Miklósfa. Letenye-Kiska-nizsa, Z. Volán Teskánd-Zala-szentbalázs.
November 17-én: Miklósfa-Z. Volán Teskánd, Kiskani-zsa-Rédics. Zalaszentbalázs-Zalaszentgyörgy.
A HANGYÁKÉ A MAGYAR KUPA
Zamárdiban rendezték meg a Magyar Kupa döntőjét, a legjobb baseball csapatok rangos versengését. Az élcsapatok kupaversenyében remekelt az ANTS Thury Western RO-TARY gárdája, amely az elmúlt évi bajnoki ezüstérem után eddigi legnagyobb sikerét érte el, a kanizsai hangyák nagyszerű teljesítményt nyújtottak, akik megnyerték a Magyar Kupát.
A kanizsaiak az elődöntőben a győri Dark Horses csapatával mérkőztek, akiknek nagyon • jól sikerült a főpróba, hiszen magabiztos játékkal 23:8 arányban győzték le a győri gárdát. \'
A másik ágon az OB l-es alapszakasz legjobbja, a megerősített Szentendre harcolta ki a döntős szereplést s így a fináléban a kanizsaiak a Duna-partiakkal mérkőztek a díszes kupáért.
Thury Western ROTARY-Szentendre 14-4
A kupadöntő első szakasza nagy küzdelmet hozott, egyik csapat sem tudott elmenni. A fordulat a hetedik „szettben" történt, amikor a hangyák 4-3 után a szentendreiek fölé nőttek. Sorozatban érték el pontjaikat és kitűnő játékkal elhúztak 10-3-ra, majd előnyüket tovább fokozták és a vártnál könnyebben született meg a fölényes győzelem, az első kupasiker.
A Magyar Kupa győztes csapata: Barbalics, Szécsényi, Y. Koichi, Ivanics, Weinausz, Nakagawa, Traub, Poprádi, Gondi, Szili. Csapatkapitány: Barbalics László.
Bronzérem a Zamat Kupán
A siófoki baseballosok Zamárdiban bonyolították le a
Zamat Kupa nemzetközi tornát, amelyen nyolc csapat, köztük az ANTS Thury Western ROTARY OB l-es csapata is szerepelt.
Az erős mezőnyben a magyar dobogós csapatok, a magyar ligaválogatott, két A-ka-tegóriás szlovén, egy moldáviai együttes és a horvát CEB kupagyőztes vett részt a több-szakaszos kupaversenyen.
A több napos rendezvényen a szlovén Golovec csapata szerezte meg a győzelmet. A kanizsaiak bronzérmesek lettek, akik a csoportmérkőzések során 7-2-re verték a későbbi kupagyőztest.
A softballosok is pályára léptek a Balaton-partján, ahol a kanizsai lányok ugyancsak sikeresen szerepeltek, hiszen a szlovén Golovec együttesét két alkalommal is legyőzték.
_B.A.
TÁJFUTÓK A ZSELIC KUPÁN
A Zalaerdő tájfutói is részt vettek a Kistolmács térségében rendezett Zselic Kupa rangsoroló versenyen, ahol a kanizsai tájfutók több jó helyezést értek el.
F 14 B-ben negyedik lett Vilhoffer István, ötödik helyen végzett Varga Zsolt. F 35-ben Varga József bronzérmes lett. F 40-ben Bálint Zoltán a negyedik helyet szerezte meg. N 21 C-ben Hans Katalin a hatodik lett.
ZALAKERÁMIA GÖCSEJ KUPA
Zalaegerszegen huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Zalakerámia Göcsej Kupa nemzetközi kosárlabdatornát, amelyen szerepelt a MÁV NTE alakuló női csapata.
A kanizsaiak a B-csoport-ban kezdték a bajnokságra való felkészülést jól segítő kupaküzdelmeket. A négycsapatos mezőnyben egy győzelmet szereztek, a ZKK Celje együttesét győzték le 72:70 arányban. Legjobb dobók: Bogyai 17, Gulyás 12. A másik két mérkőzésen vereséget szenvedtek.
A helyosztón az ötödik helyért mérkőztek a PVSK-Dália csapata ellen. A félidőben még 41-41 volt az állás, ám végül a pécsiek 96-69-re nyertek s ezzel ők szerezték meg az ötödik helyet. Ld.: Zsolnay 11, Rébai 9._
_B^A.
26
KANIZSA - /tfinS
1996. augusztus 3t>.
ITsJGATLATM-
CSASZI Ingatlanügynökség Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
Nk-tól 10 km-re 106 nmes, bevezetett vegyesbolt teljes berendezéssel, raktárhelyiségekkel, riasztóval felszerelve eladó.
IrányAr: 2,5 111r. Kód: 483.(18672 K)_
Nk-án a K-i vrészlvn 51 rini-es, 1+1 félszobás, 6. emeleti, viz-ötás erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 1,5 mR. Hiv. sz.:
314.(18924 K)_
Becsehelyen 100 niuf, 3 szobás, 20 éves, étkezős, telefonos családi ház 100 nm-es pincével, garázzsal, 1600 nmes telekkel eladó. Irányár: 3 niFl. Köti: 279. (1S925 K)_
OHárcon Nk-tól 30 km-re, 70 nm-es, 2+1 félszobás, fiflkontfot-tos családi ház 2700 nm-es leiekkel, tégla mel léké pl k-iekkel el-
adó. Irányár; 350 eR. Kód: 482. (18929 K)_
Murakeresztüi on 100 nm-es. 4 szobás, 2 szirtes, erkélyes, 15 éves családi ház 2 táltosai, múlrllyel. iitllékérXIlelekkeí, 10(55 nm-es parkosított Imával, gyatawfc.sfákkal. szőlőnigással ellátott, rendezeti letekkel eladó. Irányár: 5,2 mR. Kód: 452. (18931 K) Nk-án a Katonaréten 2+2 félszobás, 100 nm-es, 2 szintes, 2 fürdőszobás családi ház garázzsal, pincével, kialakításra váró felső szinttel, 576 nm-es telekkel, mellékejxilettel eladó. Irányár; 6,5
mR. Kód: 457. (18932 K)_
Gyékényesen a tóhoz közel 100 nm-es, 2 szobás, 30 éves családi ház különálló, 40 nm-es épülettel, 6000 nm-es telekkel, letek
nélkül is eladó. Irányár: 4 mR. Kód: 403 (lK9.v Kt_
Hahoton befejezés előtt álló, 80 nm-es, 3 szobás, tetőtérbeépíté-ses családi ház 2447 nm-es leiekkel eladó. Lakhatási engedély még nincs, szoc. pol. támogatás felvehetni. Iránvár; 3,8 mR.
KM: 431. (18937 K) _
Nkán a Rózsa utcában 1 +1 félszobás, kp. fűtéses, 48 nm-es, földszinti lakás vízórával, tehetnie Mesén azonnal beköltözhető állapotban eladó. Irányár: 1,55 mR. Kód: 496. (18939 K) Nk-án a belvároshoz közel 70 nm-es, 2 szobás I. emeleti, egyedi gázfűtéses, étkezős lakás eladó. Irányár. 2,8 mR. Kód: 507,
(18940 K)____
Kiskanizsáii 150 nm-es 4 szobás, 20 éves, komfortos családi ház 75 nm-es gazdasági épülettel, 200 nm-es zárt tárolóval, pincével, garázzsal, 2700 nm-es telekkel, parkosított udvarral eladó. Irányai: |ü mR. KM. 5ü\'>. <1*941 K)_
Nkán 140 nm-es, 5 szobás, 40 éves, 2 szintes családi ház 30 nm-es pincével, kÖZÖs bejáradul, 120 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 6,8 mR, Kód: 500. (18942 K)_
Kiskanizsán 70 nm-es 2 .szobás, 60 éves, komfort nélküli családi ház 900 nm-es telekkel, nr! te kerületekkel eladó. Iránvár: 2
mR. Kód: 508, (18943 K)_\'
Nagyradán 3 szobás. 100 nm-es étkezős, hallos, teraszos családi ház 1400 nmes telekkel, melléképületekkel eladó. Irányár: 4 mR. Kód: 51 1, ilS\'j4-l K)_
Nagykanizsán a Bartók utcában 54 nm-es 2 szobás, egyedi gáz-tfitéses, 4. énekli, erkélyes, vlzórás lakás eladó. Irányár; 1.55
mR. Kód: 517. (19025 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 57 nmes, 2 szobás, 2 erkélyes 10. emeleti lakás, fizetési könnvltéssel. OTT\' átvállalással is eladó. Irányár: 1,6 mR. Kód: 444 (19026 K)_
Nk-n a belvárosban 52 nm-es. 1 + 1 félszobás, egyedi gázfűtéses, garázsé*, üzlet he rviségnek kialakítható lakás eladó. Iránvár: 1,8 \'mR, Kód: 15 (19Ó38 K) _\'
Iharosberényben 25 éves 150 nm-es, 4+1 félszobás, teraszos családi ház 2076 nm-es telekkel, ntlléképülettel, garázzsal el-
adó. Irányár: 3 mR. Kód: 523. (19173 K)_
Palinban 8 éves, 121 nm-es, 6 szobás, 2 .szintes, 2 fürdőszobás pincés, 2 garázsos családi ház csendes helyen 600 nmes telekkel eladó. Irányár; 16 mR. Kód: 515. (19174 K)_
Kerkabarabáson 3754 r 526. (19175 K)
I lelek eladó. Irányár; i mR, Kód:
Nk-án az É-i v.részben 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses garázsos, földszinti lakás eladó. Irányár: 2,65 mR. Kód: 538.
(19176 K) _
Nk-án a Rózsa utcában 2+2 félszobás, 68 nm-es, földszinti, teljesen felújított lakás eladó. Irányár: 2,6 mFt. Kód: 533. (19177
K)_
Kiskanizsán 16 éves. 120 nm-es. 6 szobás, 2 szintes, garázsos, komfortos családi ház különálló 2 szobát konyha lakrésszel, 700 nm-es telekkel, ipari árammal eladó. Iránvár; 13 mR. Kód:
537. (19178 K)_
Nagyrécsén 1256 nmes, 19 m széles telek, érvényes építési engedéllyel eladó. Irányár; 500 eR, Kód: 540. (19179 K)
Nk-án a Ki v.részben 1 +2 félszobás 58 nu+es, erkélyes, 3. emeleti, vízórás, kp. fűtéses lakás eladó, Irányár; 1,98 mR.
Kód: 539. (19180 K)_
Szépet neken 9 éves, 120 nm-es, 5 szobás, 2 szintes, 2 fürdőszobás, garázsos. erkélyes családi ház I07\'J nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Kód": 545. (19181 K)_
Kiskanizsán 4 szobás 120 nm-es, 15 éves 2 szintes, 2 fürdőszobás, egyedi gázfűtéses, garázsos családi ház 1260 nm-es telekkel eladó. 2 .szobás lakás beszámítható. Irányár: 6 mR. Kód:
544. (19182 K)_
Nk-án a belvárosban 88 nm-es, teleionos, I, emeleti üzlet eladó
vagy bérbeadó. Hiv. sz.: 285. (19183 K)_
Nk-án a belvárosban 65 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, 2. emeleti lakás eladó vagy. kisebb egyedi fűtéses lakásra cserélhető. Irányár: 3,3 mR. Kód: 426. (19184 K)_
Nk-án az É-i v.részben 3 szobás, 78 nm-es, 2 szintes, 2 garázsos, pincés, társasházi lakás 80 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4,5 ml-t. Kód: 422.(19185 K)
Nk-án a Zemplén utcában 4. emeleti, 3 szobás 70 nm-es, víz-órás erkélyes lakás eladó vagy ráfizetéssel Nk-i családi házra
cserélhető". Irányár: 2,6 mR, Kód: 411. (19186 K)_
Kiskanizsán 2+1 félszobás, 95 nm-es, 16 éves családi ház garázzsal, pincével, tetőtérbeépítési lehet őséggel, 846 nm telekkel
eladó. Irányár: 5.2 mR. Kód: 413. (19187 K)_
Kisrécsén 75 nm-es, 2+1 félszobás, komfortos, 28 éves családi ház 1884 nm-es telekkel, mellékéül let ékkel, pincével, nyári konyhával eladó vagy Nk-i 2 szobás lakásra cserélheti*. Irányár:
1,7 mR. Kód: 394. (19188 K)_
Nk-tól 15 km-re, főútvonal mellett, 5500 nm-es telken 300 nm-es régi épület fürdőszobával, ót i félszobával, 200 nm-es melléképülettel, ipari árammal, 60 nm-es pincével eladó. Irányár:
6,2 mFt. Kód: 389. (19189 Kj_
Nk-án az Irtás utcában 3+2 félszobás 90 nm-es, erkélyes, 3. emeleti lakás, 2WC-vel, egyedi cirkó fűtéssel eladó. Irányár: 4,5 mR. Kód: 386. (19190 K)
Dióskálon 85 nmes, 3 szobás, garázsos, komfortos családi ház parkosított udvarral, melléképtlletekkel, 3500 nm-es telekkel el-
adó. Irányár: 5,2 mR, Kód: 393. (19191 K)_
Nk-án a Városkapu krt-on 2+2 félszobás, 67 nmes, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,5 mR. Kód: 327. (19192 K)_
Bagolán 20 éves, 140 nm-es, 3 szobás, telótérbeépítéses családi ház 2808 nm telekkel, műhellyel, iitl te képületekkel eladó vagy Nk-i 3 szobás egyedi ÍCÍtéses lakásra ill. családi házra cserélhető, értékcgyeztetéssel. Irányát: 4 mR. Kód: 366, (19193 K)
Holládon 5307 nm-es zártkert présházzal, pincével, beköthető vízzel, villannyal eladó. Irányár: 500 eR. Kód: 380. (19194 K) Nk-án a Liszt F. utcában 2 szobás 54 nm-es, 2 erkélyes, 4. eiveteti lakás eladó. Irányár: 1,6 mR. Kód: 330. (19195 K) Faunban 2610 nm-es telek, építési engedéllyel, félkész garázs-zsal, kiásott és lealapozott pinceszintlel eladó. Szoc. pol. támo-gatás igénybe vehető. Irányár: 2,5 nfL Kód: 481. (19196 K) Nk-án az Irtás utcában 80 nm-es, 2+1 félszobás, étkezős, cirko-gejzlr fűtéses, tehermentes lakás eladó vagy bagolai ill. kisíako-si családi házra cserélhető. Irányár: 3.5 mR. Kód: 333. (19197
K)_
Szabadhegyen komfort nélküli, zártkerti ház villannyal, a telken vízzel, 915 nm-es gondozott telekkel eladó vagy egyedi fűtéses I. ill. n. emeleti 13-2 szobás lakásra cserélhető ráfizetéssel.
Kód: 331. (19198 K)_
Kisbagolán 2 szintes, 2 szobás, vízzel, villannyal ellátott zártkerti ház 1156 nmes leiekkel, 12 nm-es pincével, bútorozottan, a konyhában pb. gáztűzhellyel, hűtőszekrénnyel eladó. Irányár: 1,2 mFt. Kód: 33S. (19199 K)_
Nk-án a Kazanlak körúton 2 szobás 56 nmes, vízórás, I, eme-
leti lakás eladó. Irányár: 2 mR Kód: 343. (19200 K)_
Sormáson 110 nm-es, 2 szobás, 60 éves, egyedi gázfűtéses családi ház 1465 nm-es telekkel, melléképületekkel eladó. Irányár:
1,7 nft. Kód: 347.(19201 K)_
Nk-án a Zemplén utcában 57 nm-es, 2 szobás, felújított, víz-órás redőnyös, I. emeleti lakás eladó. Irányár: 2 mR. Kód: 349.
(19202 K)_
Nk-án az Olajtelepen 80 nmes, 2 szobás, pincés, igényesen kialakított családi ház 827 nm-es telekkel eladó. Irányár: 83 mR.
Hiv. száiu 495. (19207 K)_
Palinban 5 szobás, 146 nm-es, 5 éves, 2 szintes amerikai konyhás, 2 fürdőszobás, 3 garázsos családi ház terasszal, pincével, 114 nm-es vállalkozásra is alkalmas üzletrésszel, 800 nmes telekkel, tehermentesen eladó. Irányár 18 mR. Kód: 513. (19208
K)___
Nk-án az Éi v.részben 3 szobás, 78 nm-es 2 szintes, 2 garázsos, pincés, társasházi lakás 80 nm-es telekkel eladó. Itányár: 4,5 lift. Kód: 422. (19209 K)_
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Nk-án Csengery utcában 2 és fél .szobás 2 fürdőszobás,¦felújított családi ház, egyedi fűtéssel eladó. Irányár: 5 MR. (14859 K) Somogycsicsón (Nagykanizsától 25 km-re) 1,5 szobás, fürdőszobás, előszobás, előteraszos családi ház, gazdasági épületek-
kel eladó. Irányár. 1,4 mFt (18710 K) _
Balalonmagyaródon 23 szobás, konyhás ház eladó. Fürdőszoba hely kialakítva. Zuhanyozási lehetőség van. Külön WC helyiség, derítővel. A csatornázás 1996. évre tervezve, A házhoz kb. 800 nm terület (udvar, kert) tartozik. Irányár: 23 MR, (14861
Kj_
Zalakaros Felsőhegyen kb. 200 n.öl szőlő téliesített Dopibóvári faliázzal (30 nmes) eladó, A házon nyitott terasz, két hálófülkc, főzőfiilke és tusoló van. A terasz mellett külön tároló van.
Irányár: 1,7 MR, (14862 K)_
Nk Szabadhegyen kb. 500 n-Öl tetek,kitűnő helyen, romos épü-
letiel eladó. Irányár: 950 eFt (18712 K)_
Vajda-Cserfőn 700 n-Öl ingatlan pincével együtt eladó. Az ingatlan két tagból áll, melyben 300 n-öl szóló, gyümölcsfákkal van telepítve. A pincén három helyiség, melyből a présház és a szoba cem-ntlapos. A gazda.ság kitűnőién gondozott, igen jó állapotban van. A pincéhez portalanított út vezet, a panoráma
igen tetszetős. Irányár: 300 eFt. (18713 K) _^
Sandon két szoba, konyha, kanra, fürdőszobás, előszobás ház eladó. A ház kb 40 éves a fürdő és előszoba 2 éves. A hozzátartozó teriilet kb. 1.400 n.öl, melyen 900 db 4 éves fenyő és kb 300 n.öl berekfás erdő is van. Irányár: L5 MR (14868 K)
Katonaréten 3 szoba, konyha, fürdőszoba, előszobás házrész eladó. Az udvaron garázs, sertésól van. Az épület kb. 20 éves, azonnal beköltözhető. A házban víz, gáz villany csatorna és telefon van. Az épülethez udvar, kert tartozik. A ház 92 nm, összterület 500 nm. A tető pala. az épület felújított. Irányár: 3,5
MR. (14872 K)_
Zalaszentjakabon 200 nmes épület eladó. Az épületen belül 70 nm-es, 1.5 szobás fürdőszobás külön WC-es egyedi fűtésű lakás van. Az épület többi része köziiűvesítetl. osztatlan bármilyen (vállalkozási) célra kialakíthalő. Az ingatlanhoz tartozik tidvar, kert szántóföld összesen: 6.600 nm. Az objektum a falu belterületén, jó helyen van. Irányár: 2.8 MR. (14875 K)
Kodály utcában 3 szoba, fürdőszoba, konyha külön WCés tárolós központi fűtéses 65 nm-es földszinti lakás eladó. A ház kb. 20 éves (4 emeletes), A lakás földszinti ezért vállalkozásra is felhasználható, Irányár: 1.9 MR. (14877 K)_
Csengery utca külső végén 2 db 1 szoba, fürdőszobás önkormányzati lakás földszintes ill. 2. erieleten eladó. Irányár: I
MFt\' 1.14878 K)_
Kiskanizsán 2,5 szobás családi ház nagy konyhával, fürdőszobával, beépíthető tetőtérrel eladó. Az udvaron garázs és mtiliely van. Az összterület 500 nm. Irányár: 3.5 MR. (14879 K) Buszpályaudvarnál 1 szoba+3 félszobás, fürdőszobás, 82 nm-es lakás egyedi fűtéssel (cirkogejzkes) új téglaépületben eladó. A félszobák 11 nm-esek a lakás reprezentativ. Irányár. 43 MR.
(14881 K)_
Építési telek Szepetneken a Kiskanizsa felőli részen 430 n-öl eladó. A telek közművesített, az tttca portalanított Irányár. 500
eFT.(18714 K)_
Dózsa Gy. utcában 60 nemes családi ház garázzsal eladó. A ház régi építésű, korszerűsítésre szorul, de lakható. Irányár. 3
mR. (18715 K)_
Nagyrécsén a főutcában 3 szobás fürdőszobás, zárt verandás teraszos családi ház eladó. Víz, gáz, villany csatorna van. A ház alapterülete 105 nm, összterület 1,000 n-Öl. Irányár: 3.6 mR.
(18716 K)_
Belvárosban 3 szobás családi ház - régi építésű - 102 nm alapterülettel boltíves, téglapincével eladó. A házban víz, gáz, vil-lany van. Udvar, kert 130 n-öl. Irányár: 5,5 mR (18717 K) Katonaréten 4 szobás 140 nm alapterületű családi ház mellék
épületekkel együtt eladó. Irányár: 7 mFt. (18718 K)_
Hahót on 3 szobás, fürdőszobás garázsos 120 nm alapterületű családi ház eladó. A ház egyedi központi fűtéses kb, 30 éve épült palatetős kifogástalan állapotban. Ekserélni Nagykanizsán legalább 2,5 szobás lakással, irányár: 2,5 mR. (18719 K)
Látóliegyen a Kaposvári üt mellett 2 szobás, családi ház 1540 nm telekkel eladó, A ház 2 szintes, mellette is lakóépületek van nak. Két szintes tusoló, Wc van. Irányár: 2,7 mR (18720 K) Erzsébet téren 1+2 félszobás központi fűtéses, fürdőszobás, sző-nyegpadlós lakás eladó. A lakás a 2. emeleten van felette a nagyméretű padlás használható, irányár: 4 MR (14884 K) Csengery utca közepe táján 2,5 szobás házrész eladó. Irányár:
2.4 MR. (14886 K)_
Kölcsey utcában 2 szobás egyedi fűtéses 64 nmes házrész el adó. A házhoz kis udvar és garázs tartozik. Irányár: 3 MR.
(14888 K)_
Dózsa Gy. utcában 1+3 félszobás egyedi fűtéses redőnyös tcle-fonos 2. emeleti lakás eladó. Irányár 3.7 MR (14892 K)
Gyenesdiáson lakóház bárhelyiséggel eladó.- Az épület 2 szintes teljesen új, modem. Az öszterttlet 480 n.öl a beépített 50 n.öl. A kert, udvar gondozott, kultúrált, esztétikus Az ingatlan a főútvonal mellett a Balatonhoz közel fekszik. Irányár: 30 MR.
(14899 K)_
Vécsei utcában 5 szobás, fürdőszobás ház kis előkerttel eladó. Az épület teljes nagyságában alápincézett. Irányár 8,1 mR
(16079 K) _
Zemplén Gy. utcában a 6. emeleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s Összkoníortos lakás, azonnal, teköltözlietóen eladó. A lakáshoz két erkély tartozik. Irányár: 1,6 MR. (17382 K) Liszőn 2 szobás, tctWérbeépíléses, fürdőszobás erkélyes, alápincézett, íélkséz családi ház eladó. Az udvaron 56 nm-es garázs Alapterület 81 nm. Összterület 10.000 nm Irányár; 2,2
mR. (17383 K)_\'
Kiskanizsán 4 szobás letőtérbeépltéses családi ház 2 db garázzsal 250 n.öl összterülettel eladó. Irányár: 4.8 MR (17385
K)_
Kisfaludy utcában 3 szobás, egyedi fűtéses 1. emeleti lakás eladó. Alapterület 80 nm. A ház téglából épült, reprezentatív épület, kitűnő állapotú. A lakás Ősszel lesz beköltözhető. Iránvár: 4
MR (17389 K)___
Balatonfenyvesen 2 szobás 57 nm-es családi ház eladó. Az udvarban külön 1 szoba, konyha WC-s lakrész eladó. Összterület 350 nm. Irányár: 4 MR. (17391 K)
Borsfán 4 szoba hallos, tetőtér beépítéses, befejezetlen családi ház 1200 n.öl összterülettel eladó. A ház alapterülete 110 nm.
Irányár: 3,5 mR. (18537 K)_
Sugár úton 3 szobás, egyedi fűtéses 89 nmes lakás félemeleten eladó kitűnő állapotban. Irányár; 3.8 mFt. (18540 K) Kazanlak krt-on 2+2 félszobás, kp. fűtéses, 4. emeleti lakás el-
adó. Irányár: 2,2 mR (18973 K)_
Palinban 1 szoba-konyhás, kamrás ház 800 nöl telekkel eladó
Irányai-: 3 lift, (18974 K)_
3 szobás, bútorozott lakások igényes bérlőknek meghatározót]
időre kiadók. Bérlet-megállapodás szerint. (18980 K)_
Családi házat keres 3 szobásat a K-i v.részben 3 mR-ig vagy felújításra szoruló is lehet, (18981 K)_
ELADÁS * VETÉL * CSERE
CSflSZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG
Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012, 06/30/592-254 Családi házak, lakások, telkek nyaralók, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása. Értékbecslés. MEGBÍZÁSOKAT 1 ÉVES IDŐTARTAMRA VÁLLALUNK, AKÁR DÍJMENTESEN IS. A NAGYKANIZSAI IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig. KIRENDELTSÉGEINK: LETENYE, FENYŐ U. 10. KISKANIZSA, ZSIGÁRDI KÖZ 22.
Tel.: 93/343-515 Tel.. 93/319-770
Nyitva tartás: Nyitva tartás:
szerda: 15.00-18.00-ig csütörtök: 17.00-20.00-ig
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
NYITVA: munkanapokon 10-12 és 14-18 óráig
Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók, telkek és mindennemű egyéb ingatlan ADÁSVÉTELÉT, cseréjét, bérbeadását. Széles választékunk bővítése érdekében keresek és kínálok zalakarosi nyaralókat, családi házakat (Nagykanizsán és környékén), albérleteket, (bérbeadóknak ingyenes vállalás), lakásokat (központi- és egyedi fűtéssel). Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett irodánkban ellátom a szorosan vett forgalmazási teendőkön túlmenően a szükséges mindennemű jogi teendőt.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
1996. augusztus 30.
KANIZSA - rffin*
27
Teleki u. környékén 1,5 v 2 szobás egyedi fűtéses lakást keresünk. Irányár: 2 niR (18982 K)_
Kodály Z. utcában 2 szobás, 59 nni-es, önkormányzati, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: i,2 ruFL {18983 K)
Kazanlak krt-on 2+2 félszobás, 70 nm-es, kp. fűtéses önkor-mánvzati lakás eladó fizetési könnyítéssel. Irányár: 2,8 mR
(18984 K)_
Nk-lól 8-10 km-re családi házat keresünk a főútvonal mellett.
Irányár: 34 niR. (18985 K)_
Kodály Z. utcában 2,5 szobás, kp. ffltéses lakás a 9. emeleten eladó. A lakás felújításra szorul. Irányár: 1,7 mFt (18999 K) Zalakaroson 2 .szintes, 2 szobás, 44 nm-es, panorámás, téliesített liétvégi ház eladó. Villany, víz van. Az alsó .szintes borospince is ki van alakítva. A hozzátartozó terület 150 n.öl. Irányár. 2,5
mR. (19117 K)_
Katonaréten kétszintes, 4 szobás, fürdőszobás, nagy konyhával és előszobával rendelkező családi ház eladó. Az udvaron 12 nm-es nyári konyha és 16 nm-es garázs van. A ház víz-, gáz-, és villannyal ellátott, telefon is van. A ház nem régen épült, kitün-tiö állapotban van és azonnal beköltözhető\'. Összterület 306 n.öl.
Irányár: 7 tifl. (19118 K)_
fipítési telkek Kiskanizsán, 3 db egyenként 320 n.öl, köznűve-sltett környezetben eladó. Irányár: 700 eRAlb. (19119 K) Katonaréten, Kaán K. utcai sorházban 8 éves. 136 nm hasznos alapterületű. 5 szobás, telefonos, 2 erkélyes, zöldövezeti, szin-teltolásos lakás garázzsal, pincével azonnali beköltözéssel el-
adó. Irányár 6,7 mR (19120 K)_
Fő utón 3 szobás, egyedi fűtésts lakás (nagyméretű) eladó. A lakás földszintes vállalkozás részére irodának is kiválóan alkal-mas. Irányár: 5,5 mR. (19121 K)_
Fóldingatlan a Csónakázó-tónál, 1900 n.öl, gazdálkodásra vagy hétvégi ház kialakítására kiválóan alkalmas. Közművesítés a szomszédban, buszmegálló 5 percre. Irányár: 300 eFt. (19122
K)_
Eötvös téren 1+2 félszobás, 64 nm-es, tetőteres, egyedi ffltéses lakás eladó (3. emeleten). A lakás egyedi (ctrkogejzlr) fűtésű.
irányár: 3 mFt. (19123 K)_
Csengery u. elején 2 szobás, fürdőszobás, egyedi fűtéses, egyedi vízórás lakás magasföldszinten eladó, azonnali beköltözéssel. Irányár: 2,5 mFt. (19124 K)_
FAKTOR IRODA
Nagykanizsa, Platán sor 8. Tel.: 93/313-673
Nk-án a Liszt F. utcában 61 nm-es, 2 szobás, kp. ffltéses, vlz órás, I. emeleti lakás felújított házban eladó. Irányár: 1,9 mFt. (19133 K)
Nk-án a Kazanlak krt-on 1 +2 szobás, 58 mu-es, kp. fűtéses, víz-órás lakás - konyha, WC csempézett, fürdő, WC külön, K-i fekvésű, erkélyes, lomkamra tartozik hozzá - eladó. Irányár; 1,9
mFt. (19134 K)_
Inkén 3533 nm-es telken 88 nm-es 2 szobás, fürdőszobás, parkettás, teraszos családi ház eladó. Az ingatlanon még található garázsnak kialakítható épület, pajta, ólak, valamint dió- és gyümölcsfák és kordonszőlő. Irányár:
1.600.000 Ft. (18700 K)_
Nk-án a Zemplén Gy. utcában X. emeleti, 57 nm-es, 2 szobás, 2 erkélyes, összkomfortos lakás eladó. Irányár: 800.000,- Ft készpénz+600.000 Ft részletre,, vagy
1.600.009.-Ft. (18357 K)__
Pogányszentpéteren kb. 100 nm-es, 3 szobás, felújítandó családi ház villannyal, a telken vízvezetékkel, akácossal, 10.838 nm (területiéi (hosszan a. főútvonal mentén) eladó. Irányár: 1 mFt.
f18006 K)_\' _
Bagolai hegyen - Szőlőskert Fogadótól 5 percre - 500 n.Ö! teritlel szőlővel, 1 szobás, présházas pincével, benne 6 hordóval, teljes felszereléssel eladó. Köves üt víz és villany van. Irányár:
800,000 R (18144 K)_
Zalakomáron eladó 600 n.öl telken kétszintes - szintenként külön bejárattal - összkomfortos, telefonos, kábeltévés családi ház - szintenként 3 szoba+nappali+ebédlő+konyha tfürdőszoba -, a ház mögött akár vállalkozásra is alkalmas gazdasági épületekkel, uűheltyel. Az ingatlan nagyon jól karbantartod, jó állapotú. Irányár: 7.500.000,- Ft. (18145 K)
Magyarszentmiklóshoz tartozó 1402 nm-es és 1084 nm-es belterületi telek közvetlenül a főútvonal mellett eladó. Irányár:
300.000,-R (18146 K)_
Zalakaroson két 200 n.öl zártkerti telek (iskolától 200 m-re) eladó. Víz. villany a telek előtt. Irányár: 500.000 Ft/telek. (18147 K) _
Zalakaros üdítiŐövezetében 400 n.öl telek 2 szintes épülettel eladó. Pincehelyiség a földszinten, fent 2 szoba erkéllyel, elóte-
rasszal. Irányár: 2,5 mR. (18148 K)_
Bagola zártkertben (Kisfakos félé) kb. 400 n.öl gyümölcsös, 1 f félszobás, fürdőszobás, konvhás lakható épület pincével eladó. Irányár: 1,2 mFt. (18007 K)
Zalakaroson 320 n.öl terület, felújítandó, 2 szobás, konyhás téglaépülettel, 200 tő szőlővel és gyümölcsfákkal eladó. Irányár:
2,2 uft. (18008 K)_
Kacorlakon 3 szobás, összkoníortos, 145 nm-es családi ház gazdasági épülettel 1300 n.öl telken eladó. Irányár: 2,8 niFt.
í. 18009 K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 1,5 szobás 42 nm-es felújított
lakás eladó. Irányár: 1,3 MFt (17326 K)_
Nk-án a K-i városrészben 1,5 szobás, 44 nm es, kp.fíltéses, szŐ-nyegpadlős lakás eladó. A konyha, fürdőszoba csempézett, az
erkély üvegezel!. Irányár: 1.350.000 Ft. (17158 K)_
NK. É-i városrészében 2 szobás, nagy konyhás, zárt teraszos, komfortos, pincés, garázsos családi ház, megkezdett tetőtérbeé-p/téssel, illetve felújítással, éleltiiiszcriizk-ltel eladó. Irányár: 4 MFt (16747 K) _
Oltárcon családi ház kelttel, udvarral, 3284 nm összterületen cl-adó. Irányár: 2 MFt (16748 K)_
Magyarföldön 2998 nm telken eladó 90 nm-es, felújításra szo ruló téglaépítésű, köreszigetelt családi ház, jó állapotú istállóval, pajtával, magtárral, disznóóllal. Víz, villany van. az ingat-
lan tehermentes. Irányát: 1,9 MFt (16749 K)_
Kerkakútason 2 és fél szobás téglaépítésű családi ház, ntllék-éptiletekkel eladó. Víz, villany van. telefon májusi beszereléssel lesz. A telek 7800 nm-es, bekerített. Irányár: 2 MFt. (16750 Kj .
Szíjáitóházán 800 n.öl telken - melyen .szántó, erdő van - 128 nm-es lakás vízzel, villannyal, kábeltévével eladó. Irányár 950 eFt. (16751 K)
Pusztamagyaródon 670 n.öl telken 70 nm-es, 2 szobás, konvektorig fűtésű, komfortos családi ház műhellyel, pincével eladó. Az udvarban r.azda.íági épületek vannak i hegv szőlővel, pincé-
vel. Irányár: 1.2MFt.. (16752 K)_
Zalakomáron 3 .szobás, fürdőszobás családi ház újonnan tatarozva, vízzel, gázzal, .szennyvízcsatornával, villannyal, garázs-zsal, új gazdasági épületekkel. 400 nm kerttel, telefonnal 4 MFt
irányáron eladó. (16753 Kj_
Murasze menyén a bányatavak közelében 96 nm-es 3 szobás, komfortos, családi ház 4145 nm-es, területtel, garázzsal eadó.
Irányár: 2,6 MFt. (16755 K)_
Bagódon 1316 nm-es területen, 110 nm beépített alapterületű 3 .szintes, garázsos, központi fűtéses családi ház eladó. Irányár:
7.5 MFt.( 16756 K)_
Zalakomárban 1800 n.öl területen, frekventált helyen 6 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 6 egyéb lielységből álló családi ház ladő. Az épület 25 éves, víz, villany, gáz, telefon, van. A melléképületek vállalkozásra is alkalmasak. Irányár: 5,8 mFt,
(16621 K)_
Beleznán 120 nm-es családi ház eladó melléképületekkel, garázzsal, pincével, ipari árammal. Irányár: 1,4 mFt. (16622 K) Letenyén 630 n.öl (elken 140 nm-es családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. A ház 70%-ban felújított 4 szobás, 2 előszobás, gázzal, vízzel, villannyal ellátott. Két család részére is
alkalmas. Irányár: 1,8 mFt. (16353 K)_
Hahóton eladó 3 szobás, 120 nm-es, jó állapotban lévő, 30 éves, kőporos vakolatú, padlószőnyeges, központi ffltéses (vegyes tüzelésű\' kazán) családi ház, nagy méretű melléképületekkel, garázzsal, 2800 nm-es telekkel. Irányár: 2,7 MR Nagykanizsai
2,5 szobás, cserelakás beszámítható. (17048 K) _
KeszuVly-kertvárosában 160 nm-es terület 100 nm-es házzal, 2x3 mes fürdőmedencével az udvarban, a ház alagsorában .szuterén, fent 2 szoba, galéria beépíthető. Víz, villany van - gáz az
udvarban. Irányár: 4,8 MFt (17049 K)_
Nagybakónakon hegyi ingatlan pincével, 1 hold gyttmöksössel (diófák, gesztenyefák, egyéb gyümök-sfák) eladő. Irányár: 60.000 FI. (1705Ó K)_
Szentgyörgyvári hegy II. Itegyháton 800 n.öl terület, iiklynek fele .szőlő, gyümölcsös, 30 éves, léglaépftésű pincével, fedett terasszal, teljes felszereléssel (kapálógép, beépített konyhaszekrénnyel, stb) eladő. Az épület 2 helyiséges, alatta föklpince. A telken kerítés, ciszterna, villany van. Iránvár: 600 eFt. (17051
K)_
Városkapu krt.-on 2+2 félszobás, I. emeleti 68-70 nm-es telefonó.?, központi fűtéses lakás, cseuíVzed, lapozott fürdőszobával, leépített szekrénnyel eladő. Alatta ikergarázs egyben, vagy külön-külön is eladó\'Irányár: 2.5 MR., garázs: 800.000 Ft. Nagykanizsán 2-3 szobás családi házra cserélhető. (17052 K) Nagybakónakon 1 forrásnál, erdő mellett 5 hektár terület eladő. Horgászhely, hor^ásztő létesítésére alkalmas. Irányár: 5 MR.
(J7Ó54K) _
Csónakázó-tónál 600 n.öl telek 200 db 5-6 éves fenyvessel (luc és ezüst) eladó. Irányár: 80.000 Ft. (17055 K)_
Nk-án Városkapu körúton j szobás, összkomfortos, szőnyeg-padlós, II. emeleti, 45 nm-es lakás eladő. Irányár: 15 MR.
(17056 K)_
Nk-SzabíKlhegyen 2 db 3500 nm-es építési telek eladó. A telkek kb. 25 m szélesek, e^yik telekliez van jogerős építési engedély.
Irányár: 1.000,000.-Ft/db. (17057 Kj_
Nagykanizsa északi városrészében 80 nm-es 3 szobás, fürdőszobás, teraszos, felújításra szoruló, alápincézett családi ház 300 nm-es telekkel eladó. Irányai-: 2.5O0.OOO.-R (17668 K)
Kazanlak krt-on eladó 25 szobás, összkomfortos lakás. Irányár;
2.100.000.-R. (17900 K)_
Kodály Z. utcában eladó 3 szobás, parkettás, összkontfortos la-
kás. Irányár: 1.450.000-R. (17902 K)_
Zalakaroson 2954 nm-es öregltegyi zártkert, 1 szobás, előtera-szos, pincés téglaépülettel eladó. Irányár; 1.6 mR. (18149 K) Nk. Platán soron II. emeleti 54 nm-es, 2 szobás egyedi gázfűtésű, redŐnvos, telefonos, lakás pincével eladó. Irányára:
2.100.000.-R. (19061 K)__\'
Nk. belvárosában 1 +2 szobás családi ház külön műterem résszel eladó. A ház hajőpadlós, összkomfortos, nagy belmagasságú és felújítandó. Irányár: 3.700.000.-R. (19062 K)_
Nk. belvárosában 500 nm-es telken 3 szobás, 2 konyhás, 2 spej-zos, pincés 102 nm-es családi ház eladó. A ház felújítandó, fürdőszoba nincs benne. Víz, gáz, villany bent van, személygépko-
csi bejárás van. Irányár^.000.000.-R (19063 K)_
Nagykanizsa-Bagolán 3 szobás családi ház 780 n-öi telekkel (két bejárat, két telekszélesség) eladó. Gáz, villany, víz, kábel TV, ipari áram van. Az ingatlanon pajta, ntléképütetek-itiííhely (árammal ellátottak), kerti csap. ásott lajt, gyümölcsfák, garázs
található, Irányár: 4.000.000.-R. (19064 K)_
N.kanizsa, Kaposvári alton 72 nn+es 2+fétszobás családi ház aknás garázzsal eladő. Az épület 3 m bel magasságú, összekom-fortos, melk-tte egy lakatos ulthelv ipari árammal. A telek kb. 1260 nm-es. Irányára: 5.400.000.-R. Cserélhető l+fé1szobás I. vagy II. emeleti lakásra. (19065 K)
Nagykanizsa-Pau\'nban eladó 800 n-öl terület gyümölcsössel, rajta 40 nm-es 1 szobás, pincés családi házzal, A házban vil-lany. gáz van, Ii.miyjii: :.--IW.i.xXj. R. [ 1 \'x)66 Kj
Nk, Deák téren I. emeleti 128 nm-es, 3 szobás, parkettás lakás nagy belmagasságai eladó: Irányár: 4.600.000.-R, vagy beszámítunk 1 + félszobás lakást maximum 1.500.000.-R értékig.
i, 19067 K)_
Nemespátróban 800 n-öl telken eladó két különálló élpiilet. Egyik 8 éves, másik 31 éves és felújított. Vlz, gáz van mndket-tőben. Az épületek palatetősek, üvegteraszosak. Istálló, pajta és 2 garázs tartozik hozzá. Irányár: 2.000.000.-R. Ezzel együtt, vagy külön is eladó 8 éves, lakható állapotú borospince a falu végén - lugasszólővel. Irányár: 1.500.000.-R (19068 K) Csurgón 130 nm-es, I. emeleti társasházi lakás - hozzá gazdasági épület és vetemínyeskert - eladó. A lakás 3+félszobás, WC, fürdő külön, gáz nincs bent, parkettás, 3,6 m belmagasságú.
Irányár; 2.200.000. R. (19069 K)_
Nk-n a Dózsa Gy. utcában 400 nm-es lelken komfortos, pincés családi ház garázzsal eladó. Irányár: 3300.000.-Ft. (19070 K) Nagykanizsán 57 nm-es kétszobás, egyedi gázfűtésű, vlzörSs 1a-kás eladó. Irányár: 1.700.000.-Ft. (19071 K)_
PANORAMA-INKOZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504,30/573-104
Pogányszentpéteren 2 szoba hallos, 80 nm-es családi ház 650 n.öl telekkel, melléképületekkel eladó. Irányár: 2,4 niR. Azono-
sftójel: CS/19 (18385 K)_
Zákányban, főút mellett 3 szobás, 100 nm-es, kp. fűtéses családi ház 2 garázzsal, melléképületekkel 2600 n.öl telekkel, 2700 db fenyővel eladó. Irányár: 3,8 mR Azonosító jel: CS/22 (18386 K)
Gyékényes központjában 2 szobás. 100 nm-es, felújításra szoruló családi ház n*lléképületekke1, 2463 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 1,5 mR. Azonosító jel: CS/23 (18387 K)_
Murakeresztúron 4 szobás, 100 nm-es családi ház garázzsal, melléképületekkel, 800 n.öl telekkel eladő. Irányár; 2,2 ml-t .Azonosító jel: CS/20 (18388 K) _
Nk-án K-i vrészben 2 szobás, 56 nm-es, 3. elteleti, kp, fűtésű lakás eladó. Irányár; 1,8 mFt. Azonosító jel: L/17 (18389 K)
Nk-án D-i v.részben I szobás, 47 nm-es, egyedi fűtésű, 2. ent-leti lakás eladó. Irányár: 1,3 mFt Azonosító jel: L/18 (18390 K)
Nk-Sáncban 3 szobás, 72 nm-es családi ház aknás garázzsal, műhellyel, ipari árammal, nagy telekkel eladó, Iránvár: 5,3 mR Azonosító jel: cg/24 (18391 K)_\'
Nk. belvárosában 2 szoba hallos, 80 nm-es, nagy belmagasságú, igényesen felújított lakás garázzsal 3,8 mR-ért eladó. Orvosi rendelőnek is alkalmas Azonosító jel: L/15 (18393 K) Zalaszentbalázson 25 szobás, 75 nm-es családi ház in-lkH. épületekkel, 800 n.öl telekkel eladő. Irányár: 2 mR Azonosító jel: CS/18 (18394 K)__
Csónakázó-tónál Bagola-Látóhegyen 27 nm-es, 1/3 részben alápincézett hétvégi ház 550 n.öl bekerített telekkel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 1,2 mFt. Azonosító jel: NY/05 (18396 K)
Nk-án a K-i városrészben 1+2 félszobás, 55 nm-es, központi fű téses, 3. emeleti lakás eladó i.ár; 2.15 mR. Azonosító jel: L/02 (176-19 K|
Zalakaroson új 3 szintes, egyenként 75 nm alapterületű, 3 fürdőszobás, erkélyes nyaraló 560 nm-es telekkel eladó. I.ár: 7 mR, Azonosító\'jel: NY/01 (17652 K)_
Szentgyörgyvári hegyen, 4. hegyháton 1374 nm-es telek eladó.
I.ár: 250 eR. Azonosító jel: T/02 (17653 K)
Nk-án a belvároshoz közel 270 nm-es építési telek eladó. I.ár;
1,95 uiFI. Azonosító jel: T/01 117654 K)__
Nk. belvárosához közel 3 szobás, egyedi gázfűtéses, 84 nm-es, felújításra szoruló családi ház eladó. Iránvár: 3 mR Azonosító
jel; CS702 (18027 K)_
Nagybakónakon szép fekvésű, ÍJ szobás, kp. fűtéses családi ház melléképületekkel eladő. Irányár: I mR Azonosító jel:
CS/03 (18028 K)_
Nk-án, belvároshoz köze] 2 szobás, 80 nm-es családi ház 120 nm-es kialakítható tetőtérrel 2,8 mR-ért vágy 60 nm-es üzletlel együtt 4,2 mR-ért eladó. Azonosító jel: CS/04 (18029 K)
Nk. belvárosában 2,5 szobás, 2. emeleti, kp. ffltéses, 76 nm-es, telefonos lakás eladó. Irányár: 50.000 Ft/ntu Azonosító jel: L/04 (18033 K)_
Nk-án a K-i v.részben 10 enk-letes épületben 2 szobás, felújított, 53 nm-es, 2 erkélyes lakás eladó. Irányár: 1,7 mFt Nagyobb lakásra vagy családi házra cserélhető értékegyezietés-
sd. Azonosító jel: L/05 (18034 K)__
Budapesten, VI. kerületben, zöldövezetre néző, 93 nm-es, 3 szobás, hallos. 2. emeleti lakás eladó. Irodának is használható.
Irányár: 5,9 mR. Azonosító jel: 1707 (18036 K)_
Keresünk Nk. belváros déli részéhez közel, eladó 1,5-2 szobás
I- II. eiifcleti, egyedi fűtésű lakási. t\\\')\\V> K)_
Nk-án 10 emeletes épületben 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, felújítod, 3, emeleti lakás eladő. Irányár: 1,45 mR vagy Nk-i családi házra cserélhető értékegyeztetéssel 2 mR-ig. Azonosító jel:
U10 (18187 K)_
Balatonfenyves-alsón 1 szobás, 42 nmes nyaraló gázbekötés) tehetőséggel, 220 n.öl megosztható letekkel teljes, berendezés-sel eladó. Irányár: 2,1 mR. Azonosító jel: NY/04(18189 K) Keszlhcly frekventált lészén 50+50 nm-es, 2 szobás, szuteré-nos, átalakításra szoruló ikeinyataló gázbekötési lehetőséggel 80+80 n.öl telekkel egyben 5,2 mR, vagy fele részben 2,6 mR-os irányáron eladó. Azonosító jel: NY/03 (18190 K)_
Zákányban, a gyékényesi vasútállomáshoz és a bányatóhoz közel 98 nm-es, 15 éves családi ház 2 szobával, nappalival, 30 nm-es szuterénnel, gazdasági épületekkel, 1304 nmes telekkel eladó. Irányár: nú\\. A/oiu*ltó n\'l: CS/09 (18191 K) Zákányi Magas-hegyen - szép kilátássá! a községre, a Drávamenti síkság magyar és horvát területeire - 80 nm-es, 2+1 félszobás, fürdőszobás, felújításra szoruló családi ház pincével, 900 n.öl telekkel, szőlővel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 3
mR, Azonosító jel: C.S/10 (18193 K)_
Nk. E-i v.részl.vn 2 szobás, 54 nm-es, 2. elteleti, egyedi fűtésfl, VÍZórás, teljesen felújított parkettás lakás eladó. Irányár. 2 mR. Hasonló típusú I vagy 1.5 szobás, erkélyes lakáscsere is lehet-e s érlékegyeztetésscl. Azonosító jel: í/12 (18194 K)
Nk. K-i vrészben 2+1 félszobás, 62 nm-es, 3. emeleti, lomkam rás, erkélyes, felújított, teheruvntes lakás eladő, a közelben lévő 18 nmes garázzsal együtt. Irányár: 1,85 mR + 650 eR. Azono-
sftó jel; L/13 (18195 K)_
Kisrécsén 2 szoba+éfkezős, 70 nm-es, 1/3 részben alápincézett családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel, 750 nmes telek kel 1.7 iiiR-érteladó vagy 2 illetve 2+1 félszobás, Nk-i lakásra cserélhető. 10 emeletesben 4, em-ig, 4 emek-lesben 2. tneTe-
üg. Azonosító jel: CS/ll (18196 K)\'_
Kiskaiuzsán 110 nm-es 3 szobás, 2 hallos, 2 fürdőszobás, lető-térbeépítéses, alápincézeti családi ház garázzsal, 220 n-öl telek-kel eladó. I.ár: 6,2 mR. Azonosító jel: CS/I5 (18266 K)
Nk-án, Katonai éten, teljes felújításra szoruló, vagy lebontható 3 szobás, 100 nm-es családi ház 409 nm-es jó építési tehetöségfl telekkel eladó, I.ár: 3,0 mR. Azonosító jel: CS/16 (18267 K)
Nk-án É-i városrészben 2 szobás, parkettás, 54 nm-es teljesen felújított egyedi fütésfí, telefonos, földszinti lakás pincével, ga-ráz/sal, 2.7 niH én eladó. Azonosító |d: U\\<\\ (18269 K)
Zalaszentjakabon 2 szobás, 72 nm-es lakás 150 n-öi telekkel, garázzsal eladó. Irányár; 1,5 mR. Azonosító jel: CS/I7 (18524 K)
FAKTOR IRODA
NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 8. TEL.: 93/313-673
IRODÁNK KERES-KINAL CSALÁDI HAZAKAT, LAKÁSOKAT, GARÁZSOKAT, TELKEKET, KIADÓ ALBÉRLETEKET.
ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÁS - A HÉT MINDEN NAPJÁN HÍVHATÓ: 93/321-640
KŐMŰVES MUNKÁK; HIDEG-MELEG BURKOLÁS; PARKETTÁZÁS; FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS; VÍZ-, VILLANYSZERELÉS; KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELÉS; TETŐFEDÉS ÉS BÁDOGOS MUNKÁK.
8-
L
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉSFELVEVO HELYE az áb-aegon biztosító épületében
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket
Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK:
korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés.
DR. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUMMAL SZEMBEN! NYITVA: H-I\\: 8-12; 13-17 óráig
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 órái
KANIZSA - ?pié
1996. augusztus 30.
Nagykanizsa belvárosában 2 szobás 52 nm-es egyedi fűtéses, vlzórás, földszinti lakás eladó. Irányár: 2,5 niFt. Azonosító jel:
L/28 (18525 K)_
Nagykanizsa belvárosában 1,5 szobás 40 nm-es egyedi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas.
l.ár: 2,8 mFt Azonosító jel: L/21 (18526 K)_
Gyékényesi szölóhegyen a bányatóhoz 300 m-re 2 db 2494 nm összterületű panorámás telek eladó. Víz, villany bekötése megoldható. Irányár: 450 eR. Azonosító jel:T/05 (18527 K) Balatonniaria-furdőn 32+32 nm alapterületű, egyenként 1 szoba hallos ikernyaraló l-l garázzsal, 2x93 n-öl telekkel egye 4,0 mR, külön-külön 2,0 mFt-os irányáron eladó. Azonosító jel:
NY/08 (18528 K)__
A Panoránia-Inköz keres Nagykanizsa belvárosában eladó 2-3 szobás, egyedi fűtéses lakásokat 1. emeletig. (18530 K)
Pogányszentpéteren 4 szobás+étkezős, 120 nm alapterületű, te-lőtérbeépítéses családi ház aknás garázzsal, ipari árammal, 2009 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,6 mR, Azonosító jel: CS/25
(18660 K)_
Nk. belvárosában 1+2 félszobás, 63 nm-es. 2. emeleti, cirkogej-zíres lakás eladó. Irányár: 3,8 mR. Ugyanitt garázs 800 ezer Ft-
ért eladó. Azonosító jel: L/23 (18662 K)_
Nk-án, Kazanlak körúton 2 szobás, 54 míves, kp. fűtésű, felújított, egyedi vlzórás, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,6 mR
Azonosító jel: 1727 (18663 K)_
A Panoráma-lnköz keres: Balatonmárián és Balatonfenyvesen a
vízpart közelében tevő eladó nyaralókat. (18664 K)_
Nk-án Városkapu krt-on 2 szobás, 54 nm-es, redőnyös, teljesen felújtított központi fűtésű, 2. emeleü lakás eladó. Irányár: 1,8
mR. Azonosító jel: 1724 (18701 K)_
Nk-án a K-i vrészben, 4 emeletes épületben 2 szobás, 54 nm-es, vízóra.?, kp. fűtéses, 2. emeleti lakás eladó. Irányár; 1,7 mR.
Azonosító jel: 1725. (18702 K)__
Nk-án K-i városrészben, 2 szobás, vízórás, központi fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 1,55 mR Azonosító jel: L/26
(18703 K)_
Becsehelyen, főút mellett 4 szobás, 120 nm-es alapterületű, alápincézett, kp. fűtésű családi ház garázzsal, 1644 nm telekkel sürgősen eiadó. Irányár 3 mR. Azonosító: CS/30. (18891 K) Kiskanizsán 3 szoba-hallos, 90 nm alapterületű, tetőtérbeépíté-ses családi ház melléképületekkel sürgősen eladó. Irányár: 4
mR, Azonosító: GS/29. (18892 K)_
Nagykanizsán a belváros közelében 1,5 szobás 58 nm-es, felújított udvari lakás garázzsal, melléképületekkel, kertrésszel eladó.
Irányár: 2 mR Azonosító: CS/28. (18893 K)_
Miklósfán 2 szoba-hallos, étkezős, 110 nm alapterületű, alápincézett, egyedi, igényes belső kialakítású családi ház garázzsal, 800 n.ől telekkel eladó. Irányár: 5,2 mR Azonosító; CS/27. (18894 K)_
Bagolán 3 szobás, 135 nm-es, gázas családi ház műhellyel, gazd.-i épületekkel, 780 n.öl telekkel eladó, Irányár: 4 mR.
Azonosító: CS/32. (19126 K)_
Pogányszentpéteren 2 szoba-hallos, 80 nm-es családi ház 650 n.öl telekkel, melléképületekkel eladó, Irányár: 2,44 mR. Nk-i 1,5 vagy 2 szobás, egyedi fűtéses lakásra is cserélhető ette ke
gyeztetéssel, Azonosító: CS/19. (19127 K)_
Nk-án a ÉK-i vrészben 1+3 félszobás, 76 nm-es, cirkogejzíres, jő állapotú lakás eladó, Irányár: 3,5 mR. Azonosító: L/33.
(19128 K)__
Nk-án a belvároshoz közel, egyedi fűtéses, teljesen felújított, 2 szobás, 50 nm-es, parkettás, 3. emeleti lakás sürgősen eladó,
Irányár: 2.1 mR Azonosító: L/34, (19129 K) _
Nk-án a K-i v.részben 2+1 félszobás. 60 nm-es, egyedi fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,1 mR. Azonosító: L/36.
(19130 K)_
Gyékényes! szőlőhegyen, a bányatótöl 1500 m-re 800 n.öl panorámás telek szőlővel, termő gesztenyefával, régi pincével, teljes berendezéssel eladó. Irányár 250 eR Azonosító; TA)3.
(19131 K)_
Gyékényesi vasútállomás közelében, főút mellett 1300 nm-es, megosztható építési telek eladó, Irányár: 980 eR Azonosító: 1706. (19132 K)_
PLANDER Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Kazanlak krt. 9/1). k,,iJ2. Tel.: 93/320-111
Mórichely-hegyen 646 n.öl szölő-gyümöfcsös-veteményes téglaépülettel+garázs és faház eladó. A telekhez aszfaltos út vezet villany van. Irányár: 700.000 R. (17191 Kj_.
Csónakázó-tó körzetében, Látóhegyen, a Szőlőskert fogadó közelében, a favár határában telkek hétvégi házzal, lakóházzal el-
adók 500,000 R-tól 3 mR-ig. (17194 K)_
921 nm-es telek rajta lévő szigetelt, lakható, hétvégi faházzal, szerszámos kantával, teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tónál, a favártól 500 m-re. A telken 110 tőke lugas csemege szőlő, gyümölcsfák, konyhakert található. Víz a telken, villany a
telek végében. Irányár: 370.000 R. (17552 K)_
3+1 félszobás 2 szintes társasházi lakás eladó Zalakomárban. Fűtése egyedi cirkógejzír fűtéses, telefonos + garázs, pince és 200 n-öl telek tartozik a lakáshoz. Nyílászárók redőnnyel van-nak ellátva. (17708 K)_
2 szobás felújított elsőemeleti erkélyes, vízórás összkomfortos lakás eladó a Rózsa utcában. A lakás konyhája és előszobája ta-posós és lambériázott. A konyha ablakán reluxa az erkélyen ár-nyika napellenző van felszerelve. Nagy konyhás amiben a konyhaszelvény ajtói faajtóra vannak cserélve. Külön helyiségben található a spájz. Igény esetén 2+2 félszobás 1-3, emeletig
lévő lakásra cserélendő. Irányár: 1.8 mR. (17711 K)_
Családi házak eladók Szentliszlőn, Söjtorön, Pacsán, Palínban, Murakeresztúron, Miklósfán, Zalaszentivánon, Becsehelyen, Kilimánban, Zalakaroson, Miháldon, Zalakomárban, Garabon
con, Újnéppusztán, (18156 Kj_
Balatonmária-Alsón iker családi ház fele, ani teljesen leválasztott, eladó. Az ingatlanon 2 szoba, nappali, előszoba, fürdő, fő-zőftilke, WC, terasz található szint és: niandzár elosztásban. A telek 400 nm-es. Igény esetén teljes berendezéssel is. Irányár: 2
mR. (18157 K)_
Kisrécsénél, Ádám-hegyen 800 n.öl terület eladó, ami áll szántóból, kaszálóból és gyümölcsösből. Telken kisméretű faház található, a telek köves úton közelíthető meg. Irányár: 60.000 R
(18159 K) _
Balatonfenyvesen 597 nm-es belterüleü építési telek eladó. Vlz-gáz megoldható, ugyanitt, a telek végében külterületi, 6437 nm-es telek eladó, igény esetén a telek megosztható. Irányár:
700.000 R. (18367 K)_
4 lakásos társasházban 3 szobás, 2 szintes, egyedi fűtéses, 90 nm-es alapterületű, üvegteraszos családi ház jellegű lakás 1200 n.öl telekkel, aknás garázzsal eladó Becsehelyen. Irányár: 2,8
mR. (18368 K)_
409 nm-es telek, rajta lévő épület bontási engedéllyel eladó. A telekre - 27 ni széles és 18 m hosszú - építési engedély van.
Irányár: 3,2 mR. (18370 K)_
Becsehelyen kínálok eladó 3 szobás, fürdőszobás, telefonos, étkezős, központi fűtéses családi házat Az ingatlan 120 nm-es, ami alatt pince található. Kábel TV és ipari áram van. A telek
nagysága 1644 nm-es. (18513 K)_
Nk-Sáncban kisebb fürdőszobás családi ház, a telken 1.000 db.
4 éves telepített fenyővel sürgősen eladó. Irányár: 2,5 mR, (18515 K)_
3 szobás, étkezős, fürdőszobás, 120 nm-es családi ház 1644 nm-es telekkel, kp. fűtéssel, telefonnal, kábel tévé beszerelve, ipari
arammal és pincével eladó Becsehelyen. (18599 K)_
91 nm-es lakás (belül szintes) ház alatti garázzsal eladó, A lakás egyedi fűtéses, vízórás, parkettás, nagy és egy kicsi terasz tartozik hozzá. Igénv esetén a garázs külön is megvásárolható. A la-kás irányára 4,^ mR, a garázsé 900,000 R, (18601 K)
2 szobás, felújított, vfzőrás, redőnyös, lamfcériázott, csempézett, fürdőszobás lakás eladó 10 emeletes ház Vin, emeletén. Irány-ár: 1,5 mR, (18603 K)_
5 szobás, 2 szintes + tetőteres, kp, fűtéses, 3 fürdőszobás, telefonos, 230 nm-es családi ház 850 nm-es telekkel eladó Zalakomár frekventált helyén. A ház szintenként erkélyes, az alsó szint üzletként is működtethető (régen vegyesboltként üzemelt, most la-
kásként funkcionál). Irányár: 5,5 mR. (18604 K)_
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyhátán 920 nm terület, „zárt kerti ingatlan" lakható hétvégi házzal eladó. Víz, villany van. A hétvégi ház teljes felszerelése az ingatlannal együtt is eladó. Irányár: 750.000.R Érd.: 320-144-es telefonon Fitos József. (18810 K)
Inre hegyen 1835 nm-es terület eladó. Az ingatlanon szőlő és veteményes található, A rajt lévő téglaépület amiben beton prés, pince és lakrész van, külön bővítési lehetőség, mivel tégla- és építőanyag már oda szállítva. Teljes felszereléssel 100.000 Ft
irányárért sürgősen eladó. (18811 K)_
800 n-öl zártkerti ingatlan szőlő, gyümölcsös, honyhakert, panorámái udvarral, 3 szintes liétvégi házzal eladó Galambok ha-lastó közelébe Rigó hegyen. Irányár: 1 mFt. (18812 K) Zalasárszegi zártkerti ingatlan a Fő út mellett eladó, a rajt lévő 2 szobás, faházzal vagy igény esetén nagykanizsai lakásra elcserélnénk vagy személygépkocsit beszállítanánk. Minden megoldás érdekel. Irányár: 1,2 mR. (18813 K)_
3800 nm-es telek szőlővel, szántóval, gyümölcsössel, tömés présházzal, boros pincével éslakrésszel eladó a galamboki campingnél lévő bekötő út nrllett. Víz, villany megoldott. Irányár;
800.000 R (18815 K)_
Balatonfenyvesen építési telek és külterüleü telek eladó igény esetén nagykanizsai lakásra cserélendő. Vfz, gáz az utcában. (18816 K) _
Rigyáci-öreghegyen 1,400 n-öl telek hagyományos és lugas rendszerű szőlővel, tégla lakható hétvégi házzal eladó. Irányár:
300.000 R (18817 K)_
Ealatonedericsen közművesített 1.000 nm-es telek Balatonbe-rényben 1784 nm-es külterület kedvező áron eladó. (18818 K) Kínálok 2 szobás felújított vízórás, redőnyös, lantériázott, csempézett, fürdőszobás lakást tízemeletes ház Vin. em„ II. em,, VI. emeletén a keleti városrészben és a belvárosban. Irány-
ár: 1,4 mR-tól - 1,7 miR-ig.(18819 K)_
Palínban társasházban kertes társasházi családi ház eladó. Az alsó szinten 2 szoba, konyha, fürdő zuhanyzóval, WC-vel, spájz, szélfogó, közlekedők és fűtött garázs található. Az alsó szinten van a terasz és a terasznál lehet kimenni a panorámás, zöldövezeti kertbe. A szinten fürdőkádas fürdő, WC, 3 szoba, + egy félszoba, közlekedő és erkély található. Egyedi gáz és víz-órás, a telefon a házban marad vonallal egyetemben. Irányár:
5,5 mFt (!8945 K)_
Megvéteke ajánlom Bagolai szint+tetőteres , 7800 n.öl telkes családi házam. Az alsó szinten 3 szoba, fürdőszoba, WC, spájz, nappali, a tetőtér nincs befejezve. Egyedi gáz és vlzórás + cserépkályha vegyes tüzeléssel, ipari árain telefon van. Nyílászárók redőnnyel felszerelve. Az ingatlanon 2 kapubejáró van.
Irányár: 4 mR (18946 K) \'_
Belvárosnak mondható, csendes környezetben 76 nm-es, 3 szobás, pincés + mfíhetyrészes, telefonos lakás eladó. Irányár: 3,8
mR. (18947 K)_
2 szobás, 57 nm-es, II. emeleti, beépített ablakos, erkélyes, nagy előszobás, beépített, igényes szekrénnyel vagy anélkül, felújított lakás eladó a K-i vrészben. lépcsőházon belül lezárt, .saját folyosóval, A lakás egyedi vízórával felszerelve. Irányár: 1,8 mR, Igény esetén 3 szobás lakásra cserélendő értékegyeztetéssel.
(18948 K)_
2 szobás, egyedi gázfűtéses, IV. emeleti és I. emeleti belváros-hoz közeli lakótelepi lakások sürgősen eladók. (18949 K) Szabadhegyen 600 n.öl építési telek eladó a rajta lévő szoba, konyha, spájzos családi házzal, gazdasági épületekkel. Víz, gáz, villany a telken. A telken van új ház építésére építőanyagok betongerenda, kába 1-3 tégla, bontott tégla, kefni, zsaluzó alapelemek. A telek megosztva is eladó, mivel 2 út vezet a telek miind-két. végében, + 4000 nm-es üres építési telek is eladó, (18950 K) Belvárosnak mondható helyen 75 nm-es, 3 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, teljesen átépített lakás eladó. A lakás belső építész által tervezett, igényes, étkező és konyha között a vezetékek átszerelve, csaptelepek kerámia betétesek luxus igénveket kielégítő lakás. Irányár: 4,5 mR. (18^52 K)_"
Miháldon, Sáncban családi házak eladók v rélhetők. (18953 K)_
y Nk-i lakásra ese-
505 n,öl telken beültetett, értékesíthető fenyővel, lugas szőlővel, a rajta lévő szintes családi házzal eladó Sáncban. A családi ház egyedi gáz és kp. rendszerű, 5 szobás, étkezős, 2 fürdőszobás, erkélyes, külön mosókonyhás, 2 garázsos, írelléképületekkel, a nyílászárók redőnnyel felszereltek. Irányár: 6,5 mFt. 0 8954 K) Plánder Ingatlanközvetítő Hirdető Értékbecslő Iroda a meghirdetett ingatlanokon kívül sok más ingatlannal áll ügyfelei rendelkezésére, ezért érdemes érdeklődni a 93/320-11 l-es telefonon vagy személyesen irodánkban felkeresni bennünket. Kiná-htnk albérleti lakásokat, szobákat, házakat, üzleteket. (18955 K)
Garaboncon 3 szobás, fürdőszobás, 2 konyhás, spájezos 1.600 n-öl telkes családi ház eladó. Ugyanitt a telken gazdasági épületek és bontott, épület anyagok is eladók, Kiválóan alkalmas Zalakaros közelsége miatt vállalkozásnak nyara Itatásnak kialakít-ható. Kínálok eladó 1 pár lószerszámot. (19074 K)_
Balatonfenyvesen 120,8 n-öl építési telek eladó, A telek sík terület 15 m széles és 30 m hosszú. Bevásároló központ közeié -
ben, a strand kb, 180 m-re található. (19075 K)_
Belvárosi udvaros családi házban lévő 1 + 1 félszobás, 52 nm-es felújított, lakás, egyedi gáz-víz órával, udvarral garázs megoldással sürgősen kedvező áron eladó. A lakáshoz pince és szerszámtároló is tartozik. Kiváló lakásnak de elhelyezkedése miatt vállalkozás kialakítási tehetőségnek legkedvezőbb, Irányár; 1,8
mR, Alkudni kötelező. (Í9077 K)_\'
Galambok frekventált helyén 3 szobás, fürdőszobás, nagy konyhás, spájzos, pincés, garázsos családi ház eladó. Egyedi gáz és hőtároló fűtéses, 2874 nm-es a telek igény szerint nni-ert vásá-rolhat. Teljes teleknagysággal ist Irányár: 4,5 mFt, (19210 K) Belvároshoz közeli udvari 57 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, vlzórás + telefonos, fürdőszobás, garázsos, családi házrész eladó. A házrészhez előkelt is tartozik. (19211 K)_
2 szobás, nagykonyhái, erkélyes, vlzórás, külön spájzos, IV. emeleü lakás sürgősen kedvező áron eladó. (19212 K)
Áron alul eladó VIII. emeleti teljesen felújított 2 szobás erké-lyes lakás a keleti városrészben. (19213 K)_
Balatonedericsen 1,000 nm-es, üres építési telek, Balatonbe-rényben telek B.márián és D.fenyvesen is eladók. (19214 K) flánder Ingatlanközvetítő Iroda keres csere önkormányzati lakásokat; 3 szobásat cserélne 2 szobásra. Garzont cserélne udvari komfort nélkülire. (19215 K)_
2 szobás, erkélyes, külön komfortos, vízórás, redőnyös, VI. emeleti lakás, ami jó állapotú, újonnan festett sürgősen kedvező áron eladó a keleti városrészben. Irányár: 1,5 mR (19216 K) 4 szobás, 2 fürdőszobás, WC-s, egyedi gáz-vízórás, pincés, pad-lásos erkélyes, családi ház garázzsal, a nyílászárók reluxa és redőnnyel felszerelve jő állapotú 1335 nm-es telekkel eladó Sáncban. Irányár: 6,2 mR Igény esetén kisebb családi házat értéke -
gyeztetéssel beszámítok. (19217 K)_
66 nm-es, 2+1 félszobás belvárosi egyedi cirkógejzír fűtésű erkélyes, vízórás lakás eladó hozzá tartozó pince és padlástérrel Igény esetén egyedi fűtéses lakást Leszámítok éitékcgyeztetés-
set Irányár: 4,2 mR. (19218 K)_
1 szoba, konyha fürdőszoba, spájzos udvari ház kis telekkel, melléképülettel eladó a Csengery utcában. A ház egyedi fi leses.
vízórás, parkettás. (19219 K)_
1+1 félszobás, összkomfortos, külön lomkantás, erkélyes, vlzórás lakás eladó a keleü városrész tíz emeletes házban, A lakás jő állapotú azonnal beköltözhető állapotban. Irányár: 1,35 mR.
(19220 K)_
Kínálunk Inkén 2 szinles 5 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, nagy konyhás, erkélyes, bevezetett ipari áram és ipari kúttal, Az nd var panorámásan kialakítva. A lakásterillet 132 nm. A lelek 3160 n-öl. Igényes kivitelezésű ház. Eladási sürgősség miatt
áron alul megvásárolható. Irányár: 4 mR, (19221 K)_
Keresek megvásárlás céljából készpénzfizetéssé] eladó telket a Baconaki hegyen minden megoldás érdekel, ajánlatokat Plánder IngaUanközvetítőbe kérem. Tel.: 93/320-111. (19222 K)
Tisztelt lakástulajdonosok! Ha bérbe kívánja adni lakását, szobáját, garázsát akkor csak egy telefonhívás és kívánságára, igénye szerint közvetítjük a bérlött Díjtalan bérlÖ-közveütés. Kívánságára időpont egyeztetéssel otthonában megkeressük, Igény esetén a bérleményt az iroda mutatja meg a bérlőnek. Hívjon vagy személyesen keresse irodán kat. Plánder Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Kazanlak Krt, 9/D a íerikő presszónál lévő buszmegállónál a nagy parkolónál. Tel,: 93/320-111. Nyitva: munkanapokon 8-12, 14-
17 óráig. (19223 K)_
Ügyfelek! A Plánder Ingatlanközvetítő Iroda kínál kiadó lakásokat, házakat, garázsokat, irodákat, Üzleti helyisége-ket, szobákat. Keressen a kínálatunk bőséges! Külön felsorolást nem tartjuk szükségesnek csak a fontosabb közlenié nyek helyét rabolják el. Bérlő legkedvezőbb közvetítési díj ellenében költözhet az általa kiválasztott bérleménybe. Nk., Kazanlak Krt. 9/D. Tel.: 93/320-111, Munkanapokon 8-12, 14-17 óráig, (19224 K)_
SIKER
Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Terv u. 4. Telefax: 93/312-058
Eladó Zalaszenibalázson I szoba-konyhás, előszobás, fürdőszobás, kamrás családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel, 1200 n.öl szántóterülettel, konyhakerttel, Irányár: 850 eR, Hív, szám;
1360. (18452 K)_
Eladó Kiskaruzsán 4 szobás. 118 nm-es, 25 éves, fedett len szos, jó állapotban lévő, parkettázott, konvektoros és cserép kályhás, *95 nyarán festett családi ház 450 n.öl telekkel, ga rázzsal és műhellyel, melléképületekkel. Irányár: 5,8 mR. Hiv.
szám: 1361.(18453 K)_
Eladó Nk. keleti városrészében, 2 szobás, 54 nnves. 2 erké lyes,központi fűtésű, szőnyegpadlós, 1 éve tapétázott, teljesen új linóleumos, 4, emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakás. írtnyár:
1,6 mFt. Hiv, szám: 1362 (18587 K)_
Eladó Nk, belvárosához köze] 2 szobás, 51 nm-es, erkélyes, víz-órás, redőnyös, tapétázott szőnyegpadlós, beépített szekrényes, kábeltévés, larobériás. új csempés, újjárólapos,központi fűtésű, liftes, 8, emeleti lakás. Irányár: 1,95 mR. Hiv. .szám; 1363.
(18588 K)_
ügyfelünk venne Nk. keletil városrészében egyedi fűtésű, 2 szobás, kb. 50-55 nm-es, erkélyes, 1-2-3. emeleü lakást, 4. emeletes épületben, maximum 2 millió forintért, készpénzzel! Hiv, szám: 1364.(18589 K)__
Eladó Kiskanizsán 3 szoba - hallos, fürdőszobás, kamrás családi ház, 700 nmes telekkel, konyhakerttel, udvarral, gépkocsibejáróval A szolgák hajópadlósak és szőnyegpadlósak. Az épület felújítandó. Irányár; 3,8 mR. Hivatkozási szám: 1366. (18590
K)_\' _
Eladó Nk. belvárosától északra 2 szobás, 53 nmies, fürdőszobás, egyedi fűtésű, vízórás, redőnyös, parkettázott, galeri ázható, belül 6 éve teljesen felújított családi ház., 4 darab, utcára néző ablakkal garázzsal, itdvan tárolóval, padlásrésszel. Az udvar 4 lakással közös. Irányár: 2,65 mFt Hivatkozási szám: 1367 (18591 K)_\'_
PLANDER
Ingatlanközvetítő Hirdető Iroda
Nagykanizsa, Kazanlak Krt. 9.D. Fsz.
Tel: 93/320-111 (A Jerikó melletti buszmegállónál)
ELADÁS * VETÉL * CSERE * ALBÉRLET
A Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői, értékbecslői szakvizsgával rendelkezik.
Irodánk teljeskörű lebonyolítással, ügyvéd által írt szerződéssel, kedvező közvetítési díjjal, korrekt ügyintézéssel várja önöket.
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap újságok hirdetésfelvevő helye.
Már csütörtökön kapható a KANIZSA újság az Irodában. NYITVA TARTÁS: munkanapokon 8-12; 14-17 óráig.
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Tel./iax: 93/312-058, Tel: 30/573-073 A rendőrség melletti utcában, a Stop presszó mellett. Nyitva: munkanapokon 8-17-ig
• tagja az Ingatlanközvetítői Szakmai Klubnak (Budapest)
• szerepel az Ingatlanközvetítői Névjegyzékben
• rendelkezik a Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői szakvizsgával (kiváló minősítés)
• tagja a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának
• az Ingatlanpressz Országos Ingatlanhirdetési Magazin hirdetésfelvevő helye
• előfizetője az Ingatlanpiac, Ingatlan Infó és Ingatlanpressz országos szakmai lapoknak
• rendszeres hirdetőpartnere a Zalai Hírlapnak, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapnak, a Kanizsa és Vidéke EXTRÁ-nak. a Nagykanizsai Szuperinfőnak, a kanizsai KÁBELTEL Kft. Wisyo Képújságjának 1
• 6 éves szakmai tapasztalattal bír
• ügyfeleinek teljeskörű lebonyolítást nyújt
• alacsony közvetítői díjjal dolgozik
• díjtalan címkiadást és bérbeadást biztosít
• korrekt üzleti partner :
1
A SIKER 12 PONTJA
1996. augusztus 30.
KANIZSA - /ifin*
29
Eladó Nk. belvárosában fiatal, 10 éves, 3 szobás, nagy konyhás, beépített szekrényes, központi fűtésű, kábeltévés, leliementes, parkettázott és szőnyegpadlós, tapétázott, jó állapobi lakás, közös pincével, padlással. Irányár; 4,2 mR Hivatkozási szám;
1368 (18592 K)_
Eladó Nk. északi városrészében 80 nm-es, 2 szoba + nagy nappalis, 2 erkélyes, egyedi gázfűtéses, vízórás, telefonos, 2. emeleti, tégla épületben lévő, igényesen felújított, esz tétikus, színvonalas lakás, parkettázolt szobákkal, parkettázott és járólapozott nappalival, mennyezetig csempézett fürdővel, WC-vel, konyhával, kamrával, saválló lemezzel borltou küszöbökkel, fehérre festett falakkal és nyílászárókkal, kifogástalanul csiszolt és lakkozott parkettával, fedett erkélyekkel, esztétikus csaptelepekkel, Ízléses szani-teránival, modern világítótestekkel, 4 emeletes társasházban, nem lakottan, azonnal beköltözhetően, az épület, alsó szintjén saját garázzsal. Irányár; 4,5 mFt+700 eR. garázs.
Hivatkozási szám: 1369. (18593 K)_
Eladó Nk. Katonaréten 409 nm-es, bekerített, 18x27 méteres építési telek, vízzel, villannyal, gázzal, csatornabekötési lehetőséggel, gépkocsibejáróval, tel te mentesen. A telken 3 szobás, 100 nmes. 1 .szintes, alápincézett, lebontandó ház áll, bontási engedéllyel, újrahasznosítható építőanyaggal, garázs, illetve fodrászüzlet építésére szóló engedéllyel. Irányát; 3,1 mR. Hi-
vatkozási szám: 1370. (18594 K)_
A Csónakázó-tónál, a tótól 50 méterrel eladó 3060 nm bekerített, zártkerti, 2 egyenlő részre negosztott lenlk-l, közvetlen út nellett, villanyrákötési lehetőséggel. Irányár: 1,6 niFL Hivatko-
zásj szám 1371 (18595 K)_
Eladó Zalakomárban 100 nm lakható alapterületű, 3 szoba-hallos, nagykonyhás, nagy fürdőszobás. 2 teraszos, teljes alapterületiben alápincézett, beton pincés, 1 szintes, tégla falazatú, cseréptetős családi ház új tetővel, egészséges faszerkezettel, igény szerint berendezéssel, 400 n.öl kerttel, bel ónozott gépkocsibejáróval, kő kerítéssel. Az épület 40 éves, festést követően azonnal lakható. Minden közművel ellátod: víz, villany, gáz, csatornabekötés van. A lelken találiató még egy szoba-konyhás, kamrás, 50 éves épük-t és gazdasági ncüéképük-tek. Irányár: 4,5
ruRHiv. szám 1372. (18686 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel egyedi gázfűtésű, felújított, D-i fekvésű, 2 szobás, 56 nm-es, 3, emeleti lakás 4 emeletes épület-ben. Irányár 2,25 mFt. Hiv. szám: 1373. (18687 K)_
Eladó Nk. szívében 1. emeleti, új, 53 nm-es, 3 önálló helyiségből álló, vállalkozásnak kiváióan alkalmas, szőnyeg-padlós, wc vei és kézmosóval ellátott lakás, ÁFA-vissza-igénylés lehetőségével Irányár; 3,6 mFt. Hiv. szám: 1374. (18688 K)_
Eladó Szabadltegyen belterületi, 915 nm-es családi ház építésre alkalmas telek vízzel, villannyal, gázzal, gyümölcsfákkal, málnással, konyhakerttel, 12x4 méteres, tégla falazatú nellék-épulctiel. A lelek 12 méter széks. Irányár: 1,6 mFt. Hiv. szám:
1375. (18689 K)_
Eladó Nk. Éi v.részében egyedi gázfűtésű. 1. emeleti, 2 szobás. 54 nm-es, erkélyes, vlzőrás, parkettázott, beépített szekrényes, kábellévés. tehermentes lakás, nem lakottan, azonnal beköltözhetően, Irányár: 2 mFt. Hiv. szám: 1376.
(18690 K)_
Eladó Nk. északi városrészben 5 szoba+hallos, 2 erkélyes, 2 fürdőszobás, kb, 150 nm-es 3 szintes, egyedi, konvektoros gázfűtésű, redőnyös, társasház lakás, alatta dupla garázzsal, kis virágoskerttel. Irányár: 7,25 iiFL Beszámítható 1,5 szobás, egyedi gázfűtésű, 1-2. emeleü lakás, a keleti városrészben. Hiv. szám:
1379. (18721 K)_
Eladó Gyékényesen, a tó partján 2 szintes, új épület, vízzel, villannyal, kábeltévével, cserépkályhával, PB-gázas boylerrel, az alsó szinten 16 nm-es szobával, konyhával, fürdőszobával, a felső szinten hálószobával, erkéllyel, terasszal. A felső szint lanbériázott szőnyegpadlós, a mennyezet fagerendás, a fürdő szoba jlrólapozott, a szoba tapétázott. Irányár: 2,8 mFt. Hiv.
szám 1380,(18722 K)_
Eladó Nk. belvárosában, csendes, központhoz közeli helyen, 3 szobás, 76 nm-es, egyedi gázfűtésű, redőnyös, parkettázott, telefonos, teljesen felújított, 3. emeleti lakás, konyhabútorral, rar> dern csillárokkal, íényeröszabályzós villanykapcsolókkal, eneg-natakarékos fényforrásokkal, pincerésszel, közös tárolólielyi-séggel, 500,-Ft-ért bérelhető nűielyrésszel. Irányár: 3,15 mR
Hiy,szám: 1383 (18725 K)_
Eladó Zalakarosban, az Alsó-hegyen, 554 n-öl, aszfaltozott úton megközelíthető, rendezési terv szerint beépíthető, üres telek, korábban szőlős. Villany a szomszéd telekig kiépült. Irányár: 900
eR. Hiv.szálii: 1384.(18726 K)_
Eladó Zalakarosban 200 n-öl, zártkerti, könnyen megközelíthető, csendes helyen lévő telek, nyaralóépületektől 200 méterre, a hegyben. Jelenleg kaszáló. Vízvezeték a telek előtt Irányár: 550
eR. Hiv.szám: 1385. (18727 K)_
Eladó Nk, É-K-i vrészében 1+3 félszobás, 76 nm-es, étkezős, erkélyes, egyedi cirkogejzír fűtésű, vízőrás, beépített szekrényes, német járölapos, festett, mázolt, igényes, tehermentes, 3. emeleti lakás. Irányár: 4 mR. Hiv. szám: 1386.(18902 K)__
Eladó Nk. K-i v.részében 2 szobás, 49 nmes, erkélyes, redőnyös, beépített szekrényes, kábeltévés, tehermentes, felújított, szőnyegpadlós, tapétázott, kp. fűtésű, liftes, 5. emeleü lakás.
Irányár: 1,7 mR. Hiv. szám 1388. (18903 Kj _
Eladó Nk-án, Katonaréten, 2 szintes, megemelt tetőterű, 2 lakásos, 6 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 2 wc-s, 190 nm-es, erkélyes, 26 éves, jó állapotú, vízzel, villanyal, gázzal, csatoma-bekötéssel, 2 telefon fővonallal rendelkező, vállalkozásnak kiválóan alkalmas családi ház garázzsal, melléképülettel, kábeltévével, 150 n.öl saroktelken. Irányár: 20 mR. Hiv, szám: 1389. (18904 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel, 2 szobás, 54 nmes, erkélyes, vízórás. beépített szekrényes, kábeltévés, felújított, új konyha-bútoros, festett tapétás, szőnyegpadlós, linóleumos, faburkolatos, 3. emeleti, kp. fűtésű, liftes lakás. Irányár: 2,05 mR. Hiv. szám: 1390. (18905 K)_
Eladó Nk. K-i vrészében 1,5 szobás, 42 nmes, magasföldszin-li, redőnyös, felújított, telefonos, kp. fűtésű, szőnyegpadlós, 10 emeletesben lévő lakás. Irányár; 1,6 ruR Hiv. szám 1392.
[IS\'AK. K)_
Eladó Látóhegyen 240 n.öl, 10 niHer széles hobbikert, alma-, dió-, fenyőfával. Jelenleg kaszáló. A telken 3x3 méteres betonpince, felette 2 ablakos, palatetős, házilagos faház. Irányár: 200 eR. Hiv. szám: 1393. (18907 K)_
Eladó a Szentgyórgyvári-hegyen, D. hegyháton, 700 n.öl lu-gasszŐIŐ, 15 éves, tégla falazatú pincével, 1 szobával, főzőfül-kével, présházzal, foldpincével. szerszámoskamrával, teljes felszereléssel, villannyal, ciszternával. Irányár: 550 eR. Hiv.
szám: 1394.(18908 K)_
Eladó Bagolán, Angyal-hegyen 500 n.öl bekerített telek szóló vei, gyümölcsfákkal, 5 éves, 80% ban kész, tégla falazatú, Bramac -tetős, 1 méteres beton alapú, földpincés, iker épíílel egyik felével, villannyal. Irányai: I mR. Az épület és a lelek másik
fek- is megvehető. Hiv. szám: 1395. (18909 K)_
Eladó Nk. belvárosában 1,5 szobái, 44 nm-es, egyedi, konvektoros gázfűtésű, parketlázott, vízórás, kábellévés, jő állapotban lévő, földszínű lakás, egyszintes épületben, önálló padlással, közös pincével, osztatlan, közös udvarral. Ez az egyedüli lakás az udvarban. Mellette üzletek vállalkozások vannak. Irányár:
2,1 lift. Hiv. szám: 1396. (19135 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel, 1.5 szobás, 42 nmes, teljesen felújított, egyedi fűtésű, földszínű lakás, 4 emeletes, tégla falazatú épületben Irányár 1,7 mR. Hivatkozási szám: 1397
(19052 K)_
Eladó Balatonmária-Fürdőn 2 szintes, fiatal, 11 éves, iker nyaraló egyik fele. Az alsó szinten hall, szoba, konyha, fürdő, wc, a felső szinten 2 szoba, mosdó tárolóhelyiség található. A hasznos alapterület 72 nm a telek nagyság a 92 n-öl. Irányár: 4 mR. Hi-
vatkozási szám: 1398 (19053 K)_
Eladó Nk. keleü városrészében 2 szobás, 54 nmes, 2 erkélyes, vlzórás, 2. emeleü, jó állapotban lévő, járóiapozott, központi fűtésű lakás. 4 emeletes épületien. Irányár: 1,75 mR. Hiv.szám: 1399(19054 K)_
Eladó Zalakomárban 3 szobás, fürdőszobás, 100 nmes, lera-szos, konvektoros gázfűtésű, redőnyös, jó állapotban lévő családi ház, aknás garázzsal, 3300 nm telekkel, udvarral, konyhakerttel, szántóval, gyümölcsfákkal. Irányár: 4,5 mR. Hiv.szám:
1400(19055 K)_
Eladó Nk. belvárosában 1,5 szobás, 52 nm-es, egyedi fűtésű, vlzórás, jó állapotban Wvö, földszinti lakás, garázzsal, pincével, tárolóval Irányár 1,85 mR. Hiv.szám: 1401 (19056 K) Ügyfelünk venne Katonaréten 2-2,5-3 szobás, jő állapotban lévő családi házat, kisebb telekkel, max. 4,3 uiFt-ig. Hiv.szám:
1402. (19057 K)_
Eladó Nk. keleti városrészeién 2 szobás, 54 nm-es. erkélyes, egyedi gázfűtésű, vlzórás. redőnyös, telefonos, jő állapotban lévő, 4. emeleü, 4 emeletes, tégla falazatú épületben lévő lakás.
Irányár: 1,55 mR. Hiv.szám: 1-104 (19059 K)_
Eladó Nk. Éi v.részében 1,5 szobás, fürdőszobás, előszobás családi ház, műhellyel, 200 n.öl telekkel, házhellyel, építési en-gedéllyel. Irányár: 3,3 mR. Hiv. szám: 1405. (19136 K)
Eladó Nk. K-i v.részében 3 szobás, 64 nmes, 2 erkélyes, jó állapotban lévő. kp. fűtésű, 7. emeleü lakás. Irányár 1.75 mR
Hiv. szám 1406,(19137 K)_
Eladó Nk K-i vrészében 2 szobás, 57 nmes, erkélyes, egyedi gázfűtésű, 2. emeleti lakás, 4 emeletes téglaépületben. Irányár;
2,3 rtiFt. Hiv.szám: 1407. (19138 K)_
¦ Eladó Kacorlakon (Nk-tól 15 km-re) 145 nmes családi ház, 2 külön bejáratú - egy 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, és egy 1 ¦tóba, fürdőszobás, WC-s, kamrás - lakrésszel, szőnyegpadlós szobákkal, kp. kazánfűtéssel, telefonnal, vízzel, villannyal, csatornabekötéssel, tégla garázzsal, gazdi nielléképtiletckkel, 110 n.ol telekkel, 500 db 2 éves fenyővel. Irányár. 2,6 mR. Hiv.
szám 1408. (19139 K)_
Eladó Nk. K-i v-iészében 2+2 félszobás, 68 nmes, kp. fűtésű, új szőnyegpadlós, új tapétás, újonnan festett és mázolt, beépített szekrényes, tehermentes, földszínű lakás, 4 emeletes épületben. Irányár:\'2,6 mR. Hiv.szám: 1410. (19140 K)_
„TELEK" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. S/a. Is/,. Tel.: 93/317-505
Keresünk Nk-án és környékén egyedi fűtésű lakásokat, telkeket családi házakat, önkormányzati lakásokat. Nálunk a közvetítői díj csak az irányár 1%-a. Megtalál bennünket a Teleki u, első 4-emeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejára-
tával szenten. (11385 K)__
Nk-án (LE217) D-i vrészben 2 szobás, 56 nmes, egyedi fűtéses, vlzórás, erkélyes, spájzos lakás kamrával együtt eladó. Irányár: 2,3 mR. (18101 K)__
Nk-án (LE254) É-i vrészben 2 és félszobás, étkezős, egyedi kp. fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 3.5 mR. (18104 K) Nk-tól 15 km-re (CSK90) 140 rmi<-;> ..saládi ház 1 lu>kl területtel eladó. Irányár: 700.000 M. (18108 K) Nk-n (LE46) belvárostól 5 percre, 79 nmes, 2 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, I. emeleti lakás azonnal eladó. Irányár: 2,6 mR. (18299 K)_
Nk-n (CSE96) belvárostól 5 percre 120 nmes, 4 szobás, családi ház I5Q n ol telekkel eladó. Irányár: 6,4 mR (18300 K(
Nk-án (LE264) K-i v.részben 3 szobás, 67 nmes, kp. fűtéses la kás tízemeletes épületben eladó. Irányár: 1,85 mR (18443 K) Nk-án (LE261)D-i v.részben i szobás, komfortos, udvari lakás pincerésszel, faházzal, kis kertlel eladó. Irányár: 900.000 R.
(18445 K)_
Nk-án (CSE97) Katonaréten 409 nmes telek régi házzal és ga rázz.-*! együtt eladó, lianvar \'.2 mFt. (18446 Ki_
Nk-án (LE263) belvároshoz közel 1 szobás, 40 nmes, egyedi fűtéses, íökiszinti lakás eladó. Irányár: 1,5 mR. (184-17 K)
Nk-án (1.E260) K-i v.részben 3 szobás, 67 nmes. erkélyes, kp, fűtéses lakás tízemeletes épületben eladó. Irányár; 1,7 mFt.
(18448 K)_
Gyékényesen (Nye 19) 35 nm-es, 2 szobás faház, 1000 nm-es telekigI, vízparthoz közel eladó. Irányár: 2 mR. (18544 K)
Nk-n (CSE 103) belvároshoz közel. i .szobás, 20 nm-es udvari lakás eladó. Irányár; 730.000. R, (18545 K) Nk-án (LE239) belvárosban 3 szobás, 76 nmes, telefonos, egyedi fűtéses, ül. emeleti lakás azonnal eladó. Irányár: 3.8
mR. (18649 K)_
Nk án (LE268) K-i v.részben 1\\1 félszobás. 70 nm-es, kp. fűtéses, erkélves, 4. emeleti, ónkormánvzaü lakás eladó Irányár: 2.8 nft. (18650 K)_
Nkán (LE267) belvárosban 2 szobás, egyedi fűtéses, felújított parkettás, vízórás, II. emeleü, pincés, spájzos lakás eladó. Irány-
ár: 3.3 mR. (18651 K)_
Nkán (LE266)Éi v.részben 2 szobás, 54 nmes, egyedi fflté ses, vízórás, erkélyes, parkettás lakás eladó. Irányár; 2 mR.
(18652 K) _
Nk-án (LE269) belvároshoz közel 2 szobás, 54 nmes, I. emelc-ü, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,5 mR. (18653 K)
Nk-n (LE 277) K-i városrészben, belvároshoz közel, 2 szobás, 54 nmes, ebédlős, központi túléses lakás a kilencedikemeleten eladó. Irányár: 1,7 mR. (18986 K)_
Nk-n (LE 276) K-i városrészben 2 szobás,központi fűtéses,
földszínű lakás eladó. Irányár. 1.5 mR. (18987 K)_
Nk-n (LE 275) K-i városrészben 2,5 szobás, 63 nmes. központi fűtéses, vlzórás. felújított, D. eirrleü lakás eladó. Irányár: 2.5
mR. (18988 K)_
Nk-n (LE 274) K-i városrészben 2 szobás, 55 nm-es, közponü fűtéses önkoránvzaü lakás tízemeletes épületben eladó. Irányár:
1.7 nft (18989 K)_
Nk-tól (CSE 104)Z5 km-re 3 szobás, 110 nmes, egyedi köz ponti fűtéses családi ház 2800 nmes telken, 500 db ienyővel, 60 nmes melléképülettel, garázzsal együtt eladó. Iránvár; 3
mR. (18990 K)_\'
Zalakarosban (TE 69) 2991 nm-es zártkerti ingatlan présházzal, melléképülettel, fallázzal eladó. Irányár: 1,5 mR. (18991 K) Nk-n (LE 270) K-i városrészben 2 szobás, 59 mes, központi fű-leses III. emeleti lakás eladó, Irányár: 1,65 mR. (18992 K)
Nk-n <GE 22) 17 nmes garázs eladó. Iránvár: 270.000.-R.
(18993 K)_
Balatonmárián (NYE 23) 20 nmes faház 15 nmes félig üvege-zett terasszal 190 n öl telekkel eladó. Irányár: 1,3 mR. (18994 K) Nk-n (CSE 105) 3 szobás, hallos, 140 nmes, családi ház 780 n-öl telken, melléképületekkel, faházzal, nűhellel, ipari árammal eladó. Vállalkozásra és gazdálkodásra is egyaránt alkalmas. Irányár: 4 nft (18995 K)__
Nk-n (LE 278) K-i városrészben 1+2 félszobás, 55 nmes, központi fűtéses, vlzórás, felújított, I. emeleti önkormányzaü lakás
eladó. Irányár. 2,4 mR. (18996 K)_
Keszhelyen (NYE 24). 6 szobás, emeletes épület 220 n-öl telken, parkosított udvarral eladó. Kiválóan alkalmas vendégfoga-
dásra. Irányár: 20 mR. (18997 K)_
Nk-n (CSE 56) belvárosban 102 nm-es, 3 szobás családi hz, 515 nmes telekkel eladó. Vállalkozáshoz is kitűnően alkalmas.
Irányár: 4,9 mFt. (18998 K)_
Balatonmárián (TE67) 5703 nm területen liegy pincével, szőlővel, gyüiiiilcsössel, panorámás kilátással eladó Irányár:
500.0(10 R. [19156 Ki_
Nk-án (LE281) É-i v.részben 2,5 szobás, egyedi fűtéses, vlzórás, ül. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,8 mR. (19157 K( Nk án (I 1I2NU) telvároshoz közel 2 szobás, étkezős, 70 nm es, egyedi iflléses, vízórás, kanra;,, I. emeleü lakás eladó. Irányár:
2,95 nft. (19158 K)_
Nk án il F.27\'>) lelvároshoz közel 2 szobás, 54 nmes, egyedi fűtéses, pincés, Dl. emeleü lakáseladó. Iránvár: 2,1 mR. (19159
K)_
Nk-án (LE106) belvároshoz közel 2 szobás, 55 nm-es, kp. fflté -ses, vízórás, 6. elteleti lakás eladó. Irányár: 1,6 mR. (19160 K) Nk-hoz (CSE1I3) közel 110 nmes, 3 szobás, étkezős, garázsos, pincés családi ház eladó. Ipari áram van. (19161 K)
Nk-tól (CSE38) 25 km-re 104 nm-es. 2 szobás családi ház 1840
nmes telekkel eladó. Irányár. 2 5 mR (19162 K|_
Hétvégi telek családi házzal, Nk hoz közel, vízzel, villannyal, olcsó áron azonnal eladó. Irányár: 1,3 mR. (19163 K) Nk-án (LE284) É-i vrészben 1+3 félszobás, 76 nm-es, egyedi kp. fűtéses, I. emeleti lakás eladó. Irányár: 3,8 iuR. (19164 K) Nk-án (LE24Í) K-i vrészben Ii2 félszobás, kp. fűtéses, vlzórás, Ili. emeleti, felújított lakás eladó. Irányai: 1,<J8 mR.
(19165 K)__
Nk-hoz közel (CSE112) 400 n.ol zártkert, 1,5 szobás téglaépülettel, pincével, láskaurával, szőlővel, gyümöksössel azonnal
el.kló. Iiiinv.ir. 1,4 mR. iWK.<. Ki _
Nk-án (CSEHI) 110 nmes, 3 szobás, 2 nappalis, 2 fürdőszobás családi ház pincével, garázzsal, kerttel, udvarral eladó. Irányár:
6,5 ml-i. (19167 K)_
Nk-tól (TE10) 25 km-re kb. 600 n.öl üres telek eladó. Irányár:
1.2 uJMlKi____
Nk-án (LE285) belvároshoz közel 1,5 szobás, 41 nmes, egyedi fűtéses, vlzórás, felújított, 4, eueleti lakás eladó. Irányár; 1,6
mR. (19169 K)_
Nk-án (LE286) K-i v.részben 2 szobás, kp. fűtéses, vízórás, felújított lakás az 5. emeleten eladó. Irányár: 1,7 mR. 119170 K) Nk án (I E259) Ki v.részben 2 szobás, egyedi fűtéses, ID eme
leti lakás eladó. Irányár: 2 mR. (19171 K)__
Nk-án (LE285) belvároshoz közel 1,5 szobás, 41 nmes, egyedi fűtéses, vízórás, felújított, pincés, 4. emeleti lakás eladó. Irány ár: 1,6 mFt. (19172 K)_
TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk., Széchenyi tér 3.1. em. 1. Telefax: 93/310-482
Eladó Nk. Batthyány utcában 5 szobás, 2 szintes lakás. Jelenkg befejezés alatt áll, a burkolatok kiválasztásánál vevő igénye
még figyelembe vehető. Irányár: 7.5 MR. (17331 K)_
Eladó NK. városközpontban 2 szobás, igényesen felújított egyedi gázfűtéses lakás külön bejárad] üzlettel. Irányár; 4,5 MR Kód: 22. (17333 K)_
Eladó NK.-Bagolán 136 nmes, családi ház, 5 SZcba+Mppali, kél fürdőszoba, garázs, egyedi ko/ponü fűtés. Iránvár; 7,5 MFt (17336 K)_
Eladó Újudvaron főút nellett 130 nmes sorházi lakás4 szoba, c.araz... eyyedi ga/iűtés. Irányár: 4,8 MR. Kód: 26. (17337 K) Eladó Sand községben 2 szobás, felújításra szoruló családi ház 200 n.öl telekkel, víz. villany van. Irányár: 1,5 MR. Kód: 25.
(17340 K)_
Eladó sandi szőlőhegyen szőlő, gyümölcsös, erdő, kis házzal.
pincével. Irányár: 500 eR. Kód: 24. (17341 K)_
Eladó Zalakaros-Alsóhegyen 228 n.öl bekerített telek gyU-möksössel szőlővel, kis házzal, víz, villany, aszfaltút van.
Irányár: 1,37 mR. Kód: 29. (17347 K)_
Eladó Zalakomárban főút mellett vállalkozási célra is alkalmas 1200 n.öl telken 97 nm-es 3 szobás, központi fűtéses családi ház. Irányár: 4 MFt Kód: 28. (17348 K)_
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK" INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505
(Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek,
nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA.
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat.
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig,
szombaton
10.00-12.00-ig.
TERRA-MIX 2001
INGATLANFORGALMI ÉS BERUHÁZÁSI KFT.
TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK:
- ingatlanközvetítés teljeskörű bonyolítással, jogi képviselettel
- ingatlanok értékbecslése
- teljeskörű építőipari tervezés, műszaki tanácsadás
- építőipari kivitelezés, épületfenntartás, -korszerűsítés
Keresünk és kínálunk eladó családi házakai, telkeket, nyaralókat, bérelhető és eladó ipari csarnokokat. Közvetítés külföldi partneren keresztül
Rendkívüli nyári AKCIÓ:
1996. július-augusztusban megkötött üzletek után vevőink a közvetítési díjból 50% kedvezményt kapnak!
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. 1/1, g-
IRODÁNK NYITVA: |
hétfő-kedd-csütörtök 9-18 óráig; szerda-péntek 9-16 óráig ^
vagy előzetes időpontegyeztetéssel bármikor á
Tel./fax.: 93/310-482 <
TERRA-MIX 2001 KFT. \\
-EGY ESÉLY A FÖLDÖNKÍVÜLIEKNEK \\
30
KANIZSA - /iptÁ
1996. augusztus 30.
Ipán tevékenységre alkalmas területek eladók Nk-án, FŐ u. mel-
lett, (17353 K) _
Keresünk ipari tevékenységre, raktározásra alkalmas . .hh^\' kat Nagykanizsa területén 2t»-2000 nm között. (17357 K|
Keresitnk Nagykanizsán 1,5 2 szobás, egyedi ffltéses lakásokat
(17358 K)_
Keresünk Kiskanizsán köznűvcsflett lakótelkeket vagy telket
lebontandó épülettel í 17359 K)_
FJadó TótszenUiiártonban 12Ü nm-es családi ház, központi ffltés szilárd tüzelővel és gázkazánnal, 3 és fél szoba+nappali. Telken garázs, gazdasági épület és gyümölcsös. Nagykanizsán lakótele -pi lakás beszámítható Irányár: 4.2 MFt Kód: 11. (17362 K)
FJadó Kiskanizsán igényesen kialakított, 4 szobás családi ház nagy telekkel, nel léké pillétekkel. A melléképület önálló lakássá átalakítható. Telek 756 n.öl összköznílvcs, gazdálkodásra alkal
mas. Irányár: 11 MFt. Kód: 21. (17363 K)_
FJadó Nagykanizsa központjában 1. emeleti 80 nm-es 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás, az udvarban garázs kialakításának lehetőségével. Cserelakás 1-1.2 mRig beszámítható. Irányár: 2.8
mFt. Kód: 19. (17729 K)_
Balatonkereszn.il on nyaraló eladő 200 n-öl telek, 68 nm-es épü let, 3 hálófülke, nagy nappali. I főzőfülke, 1 fürdőszoba ¦ WC, terasz, 6x4-es csónakház. Irányár 5 mFt. Kód: 20. (17730 K)
FJadó Nk-án a Rákóczi utcában családi ház kis udvarral, 2 szo ba, előszoba, étkező, konyha, egyedi fűtésű, felújított. Irányár:
3,6 nft (17731 K)_
FJadó vagy bérelhető Gelse központjában 55 nm alapterületű üzlet 18 nm tárolóval, berendezéssel. Villany, víz van, csatorna csatlakozás biztosított. Irányár: 950.000. Ft vagy 15.000 Ft/hó
bérleti díj. Kód: 15. (17733 K)_
FJadó Nk. centrumában 38 nm-es fólszinti 1 szobás lürdöszo-bás, egyedi fűtésű lakás. Irányár 1.3 mR Kód. 17. (17735 Ki FJadó Nk belvárosban családi ház, 500 nm telek, rajta 120 nmes épület 3 szoba, 2 konyha, 2 kanra, fürdőszoba kialakítható, alápincézett, irányár: 5,5 \'mR (17736 K)_
FJadó Szépeinek közelében 60 nm-es, 2 szobás, külterületen fekvő családi ház. Az épület tetőtere lieépíthető. Irányár: 900
eR Kód: 9.(17961 K)_
FJadó Kiskanizsán 100 nm-es, 3 szobás, 2 fürdőszobás alápm cézett 19874xn épült családi ház 200 n-öl telekkel Irányár. 6,5
mR. Kőd: 10. (17962 Ki_
FJadó Belüákpusztán 2 szintes, 4 szobás, 2 fürdőszobás alápin cézetl hétvégi ház 400 n öl telettél. Az épület szintjei önállóan használhatók, külön bejáratnak. Zalakarosi gyógyfürdő 15 peri-gyalog az ingatlantól. Víz-villany van, a telken szőlő és gyü-möksós található, melynek mrtvettetése megoldható. Irányár:
3,6 luRKÓd: 12. (17963 K)_
FJadő Nk. K-i városrészében 100 nm-es, 3 szobás, nappalis, ét-brzőkonyhás, egyedi-központi fűtésű lakás. Irányár: 5,8 mR.
Ki\\l. i.i.\' (17964 K)_\'
Nk Ulvarosában 1 szobás, egyedi fűtésű, 2. emeleü lakás 1.5
mFt-os irányáron eladó. Kód: 3. (18060 K)_
FJadó Miklósfán 110 nm-es, 2 szobás, új családi ház tetőtérbeé-pftési lelietőséggel 400 n.öl telken. Irányár. 7 mFt. Kód: 4.
(18061 K)_
FJadó Nk. K-i v.részében a belvároshoz közel 2 szobás, telier-ntntes, egyedi ffltésű, teljesen felújított lakás. Irányár. 2,5 mR.
Kód: 6. (18062 K)_
FJadó Nk. Ki vrészében 2 szobás, kp. fűtéses, X. emeleti lakás fizetési könnyítéssel. Irányár: 1,3 mR. Kód: 31. (18187 K) FJadó Nk. K i v.részében 4. envleti, 2 szobás, egyedi ffltésű la-
kás. Irányár: 1.650.000 Ft. Kód: 1, (18189 K)_
Balatonberényben nyaraló 200 n.ol lelken, a vízparttól 100 m re
elatló. Irányár: 3 mR Kód: 5. (18192 K)_
FJadó Nagybakónak Öreghegyen bekeríteti nagy telek, rajta szőlő, gyümölcsös. 50 nm-es téglaépület teljes fel szere léssel. Vjllanv van, víz megoldható. Irányár: 450 ezer R. Kód: 39.
(18397 K)_
FJadó Nk án. belvároshoz köze! egy telken két Önálló családi ház. Utcafronti épület 3 szintes, fél szint eltolásokokkal, 3 szoba, nappali, 2 fürdőszoba. 2 WC konyha, garázs, pince, konditerem, szauna. Másik épület: teljesen független közműellátás, saját gázkazán, kp. fűtéssel. 2 szintes, 3 szoba*-zuhanyzók. 3 WC. teakonyha, mosókonyha, gardróbszoba, garázs. Irányár: 30
mFt. Kód: 43. (18400 K) _
Üalatonmárián 1000 nm telken eladó egy 2 szintes épület, egy nádf edek-s épület valamint egy 6x3 as üzlet Irányár: 10 mR
Kód: 2. (18401 K)_
Nk. belváiosában eladó kitflnő állapotban lévő 76 nm es, 3 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, telefonos lakás. Irányai: 3,4 mR.
Kód: 34. (18655 K)_
Nk. belvárosában eladő 74 nmes. nagyon jő állapotban lévő. elsőenrleti lakás. Irányár. 3 mR. Kód: 35. (18656 K) Nk. belvárosához közel eladó 2 szobás, jó állapotban lévő, parkettás, telefonos lakás. Irányár: 1.750.000 R Kód; 36. (18657 K)
FJadó Nk. belvárosában igen jó helyen lévő, 1. emeleü, 2 szobás, 58 nmes, egyedi gázfűtésű, parkettás, erkélyes lakás.
Irányár: 2,6 mR. (18966 K)_
FJadó Nk. Csónakázó-tó legszebb részén, a tora néző panorámás, 6000 nm-es, jól megköze Üthető, beépíthető telek, mely megvásárlás után megosztható. Irányai: 1,6 mR (18967 K) Sürgősen keresünk Balatonparti, igényesen kialakított nyaralókat külföldi ügyfeleink résziére Keszthelytől Fonyódig. Feltétel: vízparttól iinxiniim 300 m távolság. Fotózás után az ingat-
lanokat kullöklrc közvetítjük, ( 18969 K)_\'
Nk. K i v.részélvn 3. elteleti. 1 +2 félszobás, kp. fűtéses, telje-sen felújított lakás eladó. Kód: 45. Irányár: 2 mR. (19142 K) Nk-Sánc vrészben 130 nm alapterületű, egyedi ffltésű családi ház 390 n.öl telekkel eladó. 2 konyha, 2 fürdő, 2 WC van a ház-ban. Irányár: 6.2 mR. Kód: 44. (19143 K)_
Nk. központjától pár percre 1 szobás, 42 nmes, egyedi fűtésű társasházi lakás eladó. Irányár: 1.85 mFt. Kód: 42. (19144 K) Nk. K-i v.részben 9. emeleti. 3 szobás, 67 nm-es, kp. fűtéses, jó állapotban lévő lakás eladó. Irányár: 1.7 mR. Kód: 38. (19145
K)_
Nk. D-i vrészben 3 szobás, egyedi ffltéses családi ház garázzsal és barkacsutfhellvcl eladó. Irányai. 7.5 mFt. Kód. 32. (19146 k) _
TOMPA Ingatlanforgalmi Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 14. TeUfax: 93/310-884
Palinban 91-benépült 130 nmes, hallos, étkezős, garázsos, kp. ffltéses családi ház eladő. (Tetőtér nincs kész.) Irányár: 4,5 mR.
(19262 K)_
Takarék utcában 300 nm-es telek eladó. Irányár: 2,4 mR
(19263 K)_
Nk-n a Palatán soron 70 nmes. 2 szobás, étkezős, erkélyes, egyedi ffltéses. lomkamrás. I. emeleti lakás eladó. Irányár 3
mR. (19048 Ki_
Bartók B. utcában 54 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, vízórás, telefonos, erkélyes, redőnyös lakás eladó. Irányár: 1.55 mR.
(19050 K)_
Nk. Kazanlak körúton 57 nm-es, 1 »2 félszobás, kp, fűtéses, er-
kélyes lakás eladó. Irányár: 2 lift. (18897 K)_
Nk. Városkapu könlton 67 nm-es. 3 szobás, kp. fűtéses lakás el-
adó. Irányár: 1,85 mR. (18898 K)_
Nk. Dózsa fiy. utcában 36 nm-es, I szobás, fsz-i lakás pincével
eladó. Irányár: 1,5 mR. (18899 Kj_
Nk. Dózsa Gy. utcában 57 nm-es, 2 szol\'ás, földszinti lakás pin-
cével eladó. Irányár: 3,5 mFt (18900 K)_
Nk. Városkapu krt-on 69 nm-es, 4 szobát, kp. fűtéses, redőnyös, vízórás, jó állapon!, 2. emeleti lakás dupla garázzsal eladó. Irányár: 3,5 mR. (18901 K)_
Zákányban 97 nm-es, 3 szobás, étkezős, \'89-ben épület központi ffltéses, garázsos családi ház, 2400 nm es területtel eladó.
Irányár: 4,3 mR. (18497 K)_
Kiskanizsán a Bába utcában 1154 nm területen lebontásra szo-
ruló kis ház eladó. Irányár: 1,5 mR. (18141 K)_
Zalakaroson. Harangláb utcában 2097 nm terület (szőlő, gyü
mölcsös) eladó. Irányár; 700.000 Ft. (18142 K)_
Újudvaron 1500 nm területen 140 nmes, 5 szobás, hallos, étke zős, 2 fürdőszobás, 2 konyhás, telefonos családi ház 42 nm-es üzlethelyiséggel, aknás garázzsal, ipari árammal eladő. Irányár:
9mR. (18143 K)_
Iharosborényben 220 nm-es, 3 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás, teraszos, garázsos családi ház 1600 nm területen 100 nm mfl-
U-Ilvcl eladó. Irányár: 5.5 mFt. (18010 K)_
Nk. Kinizsi utcában 2 szobás. ő8 nm-es, udvari, családi ház el adó. Irányár. 1,9 mR. (18011 K)_
Ady utcában 100 nm-es, 2 szobás, hallos, telefonos családi ház garázzsal, nielté képit le lekkel 1360 nm területen eladő. Irányár:
7,2 mR. (17531 K)_
Rózsa utcában, 6, emeleü, 2 szobás, 51 nm-es, kp. fűtéses, vízórás, redőnyös, jó állapotú lakás eladó.Irányár: 15 mR. (17532
K)_-_
Rózsa utcában, 8, emeleti, 2 szobás. 54 nm es, 2 erkélyes, kp
ffltéses lakás eladó.Irányár: 1.35 mR. (17533 K)_
FJadó új építéséi, 2 szintes üzlet (alsó szint fodrászuzlei, lelső szint lakás) berendezéssel vagy anélkül. Más tevékenységre is alkalmas. (17535 K)
TOMPA INGATLANFORGALMI KFT. német-magyar érdekeltség Nagykanizsa, Magyar u. 14.
Tel./fax: 93/310-884 Nyitva: hétköznap 8-17 óráig
KERES - KINAL - CSERÉL - BERBEAD
KERESÜNK:
- Megbízóink számára eladó egyedi fűtéses lakásokat max. 4. emeletig
- Olcsó udvari lakásokat
- Kiadó lakásokat (kiadó részéről díjtalan lebonyolítással)
KÍNÁLUNK:
- Kiadó üzlethelyiségeket
FJt-i varostészben fsz-i, 76 nm, 2+2 fél szobás, étkezős, redőnyös, szőnyegpadlós lakás eladó. Irányár: 3,5 MR (17367 K)
Platán sori 2 szobás, 54 nm-es, 3. em, gázfűtéses, telefonos, redőnyös, teljesen felújított lakást cserélne 1,5-2 szobás, jó állapo-
tú udvari lakásra. (17368 K)_
Csengeri u. 87 nm. 2 szobás, gázfűtéses, felújított, udvari lakás, 20 nm terasszal, pincével konyha-virágoskerttel, (padlózata ta-I-.sózott, szőnyegpadlós) eladó. Irányár; 2,7 MR. (17370 K) Belvárosban 2 lakásból álló (2 szoba, 3 szoba) családi ház egyben és megosztva is eladó 659 nm területen. Irányár; 10,5 MR.
(17371 K)_
Nagykanizsa belvárosában 24 nm-es, új, igényesen kialakított
üzlethelyiség kiadó. (17372 K)_
É-i városrészben 9 nm íagyizó berendezéssel, gépekkel eladő.
Irányár: 850 eR. (17375 K)__
Nk.. Kisfaludy utcában 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spej-zos. garázsos, egyedi ffltéses lakás eladó. Irányár 3,8 mR
(16191 K)_
Nk., Zemplén utcában 64 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, lomkamrás. felújított vízórás lakás eladó. Irány-
ár: 1,9 mR. (16219 Kj_
Nk. Zeneién utcában 64 nn+es, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár; 1,7 mR. (16221
K)_
Nk. Zemplén utcában X. emeleü. 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, kp. ffltéses lakás eladó. Irányár: 1,75 mR.
(16222 K)____
Elcserélném 2 db Nk i lakásomat (Kózsa úti 2 szobás, Platán sori 1 szobás, egyedi ffltéses) Nk, és környéki 3-4 szobás csalá-
di házra, 3,5 mR-ig. (16228 K)_
Nk. Palinban 8250 nm-es területen 2 szobás, konyhás paraszt-ház eladó. Ar: 2 mR. (16217 K)_
Nk. Katonaréten 130 nm-es, 4 szobás, hallos. 2 fürdős, 2 WC-s, kanrás, pincés, egyedi ffltéses, garázsos családi ház eladó.
Irányár: 6,5 mR. (16203 K)_
Kiskanizsán 100 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, .spejzos, garázsos családi ház a Zsigárdi közben eladő, Irányán 3,5 mR.
(16196 K)_
Újudvaron 90 nm es, 4 szobás, hallos, fürdős, WC-s, konyhás családi ház 1100 nm es területen eladó. Irányár: 4 mR. (16213 K)_
A 7 es főút melleit 1020 nm terület eladó. Irányár: 1,6 mR
(16232 K)_
Kiskanizsán 3 db építési telek, egyenként 320 n.öl területtel, villannyal, gáz és víz a telektől 100 m, A telkek egyben is megvá
sárolhatók. Irányár 700eFt/db. (16236 K)_
Zalakarosi Öreghegyen 3 szobás, konyhás borospince tetőtérbe -épltési lelietőséggel eladó. Irányár: 2,5 mR. (16619 Kj Eszteregnvén 50 nm-es, 2 szobás parasztház 4819 m2 lerületen
eladó. Irányár: 800 ezer R. (17154 K)_
Hahóton 3 szobás, garázsos családi ház 2800 m2 területen el-
adó. Irányár: 3 mit, (17155 K)_
Bagolán 4 szobás, 110 nm-es, jó állapotú garázsos családi ház 26Í4 m2-es területen eladó. Irányár: 3,5 nft. (17156 K) Szepetneken 3 szobás. 100 nm-es étkezős családi ház, 2400 nm területen mcl léké pille lekkel eladó. Irányár: 2,7 mR. (17684 K) Király úton 120 nm-es, 5 szobás, 2 fürdőszobás, egyedi fűtéses,
garázsos lakás eladó. Irányár 65 mFt- (18695 K)_
Kazanlak krt-on 70 nm-es, 2+2 félszobás, központi Ifltésű lakás
eladó. Irányár: 2,6 mR. (18696 K)_
Kő úton 65 nm-es, 2 szobás, egyedi ffltéses felújAott lakás eladő.
Irányár: 3,3 mR. (18697 K) _
Bajcsán 100 nm-es 2+2 félszobás, hallos, központi fűtéses családi ház 1600 nmes területen eladó. Irányár: 3.5
mFt.(18698 K)_
Miklósfán 140 nmes, 4 szobás, hallos családi ház, 2000 nm területen, ntlléképülettel, parkolóval eladó. Irányár; 7,8 mR. (18699 K) _ _
SZABADPIAC
Nagyrécsén a Haladás utcában 1256 nm építési telek eladó.
f-rJ.. H/311\' ly> teleionon. Farkas Antal (ISI 14 K)_
Cserfői hegyen szőlőbirtok teljes felszereléssel eladó. Érd.:
93/319-804 telefonon. (18116 K)_
54 nm-es egyedi ffltéses pápai lenemé nles lakás eladó vagy hasonló nagykanizsaira cserélhető. Érd.: 93/315-532 telefonon.
(18117 K)_
Zalakarostót 5 km-re. ZalaszentJakabon régi nagy parasztház, 1700 nm területen sok iirlléképüiettel sürgősen eladó. Érd.: Nk.
Eajcsy-Zs. 131.(18821 K)_
KjscserfŐn 400 n.öl szőlő és gyümölcsös léglapincével olcsón eladó. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u. 3. Bencze. (18887 K) Nagykanizsán Kazanlak krt. 14/A-ban, 3 szobás, 64 nm-es. első emeleü, központi fűtéses, vízórás lakás eladó. Érd.: Hétfőtől-péntekig 18 óra után a helyszínen vagy a 93/317-878 as telefo
non. (19000 K)_
Zemplén 7 ben 2 szobás, erkélyes, vízórás, rehtxás lakás kedvező áron eladó. Érd.: 88/410 070 vagy a 93/313-879-es telefonon
16 óra után! (19001 K)_
Nk-n a Rózsa utcában II. emeleti 2 szoba + ebédlő, egyedi ffltéses lakás eladó Érd.: esti órákban (19 óra után) a 315-514-este-
lefonon. (19003 K)_
Vennék egy szoba, komfortos lakást! Érd.: 311-739-es telefonon, vagy leveleket „Kanizsa" jeligére a Nk. Pf. 154 be várok.
(19004 K)_
Nk. Irtás a. 3, emeleti 1+3 félszobás, egyedi fűtéses lakás eladó.
Érd.: 315-514-es telefonon. (19005 K)_
Nk-n a Liszt F. utcában 4. enrleli 50 nm-es kétszobás lakás eladó. Irányár: 1.650.000.-R. Érd,; Rákóczi u. 3/A. Varga László
(19006 K)_
Új családi ház eladó. Érd,; Miklósfa. Felszabadulás u. 14/a.
(19019K)__
Kis családi ház kerttel eladó. Érd,: Miklósfa, Bocskai u. 19.
(19020 K)_
Örcgförhénci hegyen birtok (terméssel, felszereléssel, fizetési könnyítéssel) eladó. Érd: Nk, Dózsa Gy. ü. 10. vagy telefonon a 93/311-735. (19022 K)__
FJadó 1+2 félszobás, 55 nu+es. összkomfortos lakás májusi ki költözéssel, Ár: 48.000.-Ft/nm. Érd.: 93/317-882-es telefonon.
(19047 K)_
Rózsa utcában 2 szobás, igényesen felújított vízórás, V. emeleü lakás eladó. Érd.: 06-60/433-464. (19086 K)_
FJadó Miklósfán 148 nnxrs családi ház 1684 míves telekkel.
Irányár: 12 nft. Tel.: 93/320-084. (19087 K.)_
Galambokon 2 család részére is alkalmas, 110 nmes családi ház 500 n.öl területen - víz, gáz, ipari áram, telefon - eladó vagy elcserélhető Nk-i családi házra értékegyeztetéssel. Érd.:
93/358-622 vagy 06730/573-786. (19088 K)_
Tízemeletes, liftes házban lévő, 4, emeleü, 2 szobás, 46 nm-es lakás, redőnyös, hideg-meleg vízórás, (folyi»só lambériázott) ol csón eladó vagy kisebbre cserélhető. Érd.; Fauplné, Nk. Bartók
B. 6 ÍV. cm. 4. Tel.: 322 146. (19089 K)_
Sürgősen, áron alul, 2 nFt készpénzért eladó vagy Nk-i 2 vagy 3 szobás lakásra cserélhető új, 130 nmes, 3 szobás, nappalis családi házunk. (2370 nm terület, dupla garázs, Bramac cserép.) Minden megoldás érdekel. Érd.: Belezna, Kossuth u. 158.
(19090 K)_
Nk-án a művelődési ház mögött, a Kórház u. 10. 3/6. alatt 66 nm-es, 3. emeleti, 2+1 szobás, erkélyes, cirkoffltéses. vízírás lakás pincerésszel eladó. Irányár: 4,2 mR. Érd.: a helyszínen 18 20 óráig vagy telefonon 8-16 óráig, 311 -293/19 mellék. (19091
k)_
Nk-án 2 szobás, 55 nm-es, jó állapom lakás, azonnal be költői lietó, sürgősen eladó. Érd.: Nk Piván n. I [. i l\'/Q\'C K) Kertes családi ház gazd. épületekkel, gyümölcsössel, 2218 nm összterületlel eladő. Villany, gáz, víz, villany, szennycsatorna beszerelve. Gazdálkodásra alkalmas. Irányár. 2 mR. Megvásárlási szándék esetén előre levélben időegyeztetést kérek. Esetleg elcserélném Nk i. egyedi fűtéses, 2 szobás, esetleg másíélszo öás lakásra. Cím: Zalakomár I, PetŐli út K2, (19093 K) Csónakázó-tónál 205 n.öl telken igényesen kialakított, 3 szintes, lakható épület, víz, villany van, gyüniöJcsössel, kis faházzal el adó. Érd.: 93/319-047 és 06/30 467 175. (19094 K)_
Nk-án belvárosi, egyedi fűtésű, 2,5 szobás, 3. emeleü lakás tető térbeépítési lelietőséggel eladó. Irányár: 2,9 mR. 93/3 í2-646, 30/532-731. (19095 K)_
Nk-án városközponthoz közel elcserélném 72 nm-es, fürdőszoba nélküli, udvari házrészemet garázzsal kiskerttel komfortos. 2 szobás, tehermentes lakásra Nk án vagy a város környékén. FJ-adás esetén a házrész irányára: 1.5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 64.
Horváth, (19095 K)_
Nk-án a K-i v.részben 3 szobás, összkomfortos, vízórás lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd,; 312 224, munkaidőben
(19243 K)_
Zalakaroson. a fürdőtől 15 percre 84 nm-es, 4 szobás, 2 fürdő szobás. 2 konyhás, alápincézett villa eladó. A telek 12«) niu gyümölcsössel, szőlővel. Érd.; 8-14 óráig. 311-300/45-83 nrl
lék, S/alV. tivorgyné. (19244 K)_
Nk án, Kazanlak körúton 1 +2 félszobás. 3. encleti lakás és Za lasárszegen 200 n.öl zártkeit gyümölcsössel, veteményessel eV
adód. Érd,: 320-137. (19245 K)_
1 .is/ón ki.s h.V. Ix-rendezve eladó. Érd.: 314 972. (19246 K) Liszt F. utcában 54 nm-es, 2 szobás, II. emeleti, 2 erkélyes, víz órás lakás, valamint a Szőlőskert Fogadótól 300 m-re, a Kaposvári úton erdős telek eladó. Érd.: 93/317-205 telefonon. (19247
FJadó vagy elcserélhető Pat Fő út 47. alatti, 2 szobás családi ház, gazdálkodásra alkalmas ntHéképÜlette] Nk-i 1 szobás, földszínű vagy 1. emeleti lakásra. 93/320-217. (19248 K) Csónakázó-tó környékén hétvégi házat vennék kis telekkel. Ajánlatokat uunkaidőben a 93/310-686 -os telefonszánra kérek.
(19249 K)_
400 n.öl cserfői birtok, szőlő, gyümoksös, kis faházzal eladő. Víz, villanylehetőség van. Irányát; 110.000 R Érd.: 93/315 512. esti órákban, napközben: 93/310-687-es tefeíonon.(l9250
K)_
Nk-án 2+2 félszobás lakás eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 14/C.
IV/16. Szabó. Munkanapokon, 17 19 óráig. (19251 K)
2 szobás, egyedi ffltésű lakást vásárolnék 3. emeletig Nk-án
keszi.enzert.Tel.: 313-578. (19252 K)_
Nk-án, Kazanlak könlton 2.5 szobás, felújított lakás \'97 nyári költözéssel eladó. Frd.. IS óra után. 312 557. !19253 K) Az autóspihenővel szemben, galamboki Rigó-hegyen 621 n.ol lelek eladó. Érd.: Gazda Ferenc, Nk. Kózsa a. 14/B. 1/5, 320 770, (19254 K)__
GARÁZS
Munkás úton 18 nm-es garázs eladó. Irányár: 600 eR Érd.: Tompa Ingatlanforgalmi Kft. Nk., Magyar u. 14. Tel./íax:
93/310-884 (17034 K)_
Nk, a K-i városrészben a Munkás utcai Városkapu felőli garázs-soron aknás garázs eladó. Irányár: 500.000. R Érd.: Plánder In gatlanközvetJtó Iroda Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2, Tel,: 93/320 iii, Nyitva: hétköznap 8 12; 14-17 óráig. (18518 K\\ Nk-n a Véndiőfa mögötti sorban garázs eladó 250 eFt-ért. Érd.:
Kárpátiné, Nk, Petőfi u. 112/9. (19007 K)_
FJadó Nk-án a téglagyári garázssoron, tégla épületben garázs, villannyal. Irányár: 300 eR. Érd.: SIKER Ingatlanközv. Iroda, Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, rádiótelefon: 06 30/573-073, munkanapokon 8-17 óráig. Hív, szám: 1409. (19141 K) Nk. D-i v-részben garázs eladó. Irányár: 650 eR, Kód: 41. Érd,. TERRA MIX 2001 Ingatlanforg. Kft. Nk. Széchenyi tér 3. I.
etu i. Tel.: 93/310-482. (19147 K)_
Nk-án a téglagyári garázssoron aknás garázs eladó. Irányár; 450
eR. Kód: 527.(19203 K)_
Munkás utcai garázssoron és a Kaán Károly utcai garázssoton aknás és akna nélküli garázsok sürgősen, kedvező áron eladók vagy bérletbe, és a bérlő megvásárolná lehetőséggel. Érd.: Fián der Ingatlanközvetítő Iroda. Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Jeri kó buszmegállói parkolónál. Nyitva: hétköznap 8-12; 14-17
óráig. Tel.: 93/320-111. (19204 K)_
Nk-án a Muskátli utcában aknás garázs sürgősen eladó Érd. 318-170.(19225 K)_
JARMÜ
Wartburg 13-as, 6 éves, friss műszakival sürgősen eladó. Érd.:
Surd, Kanizsai út 26. ri9O08 K)_
Trabant szgk. jő állapotban, felújított motorral, 6 hónap garanci-\' ával, műszaki vizsgával eladó. Érd.: 16 óra után. Nk, Magvető u. 11. (19080 K)__
Fiat Regata 70-es, benzines, 1300 cenves. 86-os évjáratú, friss műszaki vizsgával, vonóhoroggal, rádiósmagnóvai, központi zárral, elektromos ablakemelővel, metál kék színben, jó esztéti-kai állapotban eladó. Érd.: 93/322-647 telefonon (19083 K) Eladó nyerges Rába kamion fuvarfeladattal. Irányár. 1,5 mR.
Tel.: 93/320-084.(19111 K)_
Wartburg 353-as eladó. Irányár: 30.000 R. Érd.; Belezna, Kos-
suthn. 158.(19112K) _
Figyelem! Új állapotban lévő Al-es Woodlans kerékpár, 8 év vázgaranciával, papírokkal, automata sebességváltóval sürgősen
eladó. (19240 K)_
Trabant 601 TX 7 éves. kitűnő állapotban eladó. Érd.; Nk.
Zemplén 7/B. X/61. Tel.: 93/311-527. (19241 K)_
Swaldi segédmotorkerékpár, Simson sztár motoros, 30 eR-ért eladó. Ajánlatokat levélben: Kovács János, 8751 Zalakomár I.
Petőfi ii. 82. cinre kérek. (19242 K)_
Mercedes tehergépkocsi eladó. Nk-Sánc, Új Élet u, 61. (19255
K)_;_
1984-es Renault 25 V.GJ. eladó ill. kisebbre cserélhető. Iránv-ár; 390.000Ft Érd.: 06-93/321-361. (19257 K)
ALBÉRLET
Kere,sünk kiadó lakásokat, családinazokat, irodahelyiségek a kiadónak díjtalan bérlőközvetítéssel. Nálunk a bérlő legkedvezőbb fizetési leltételekkel veheü ki az általa kiválasztott bérleményt és hozzá megkapja a bérleti szerződést. Plánder Ingat lankozvelllö, Értékbecslő, Hirdető Iroda, Nk. Kazanlak krt 9/D. Fsz/2. 93/320-111, H-K-Sz-Cs.; 8-12. 14-17 óráigP.: 8-12, 14-
17 óráig. (17560 K)_
Belvároshoz közel, forgalmas uton 25 nmes üzlethelyiség kiadó. Irányár: 35,000.-Ft/hó, Érd.; TELEK Ingatlanközvetítő Ir©-da, Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505. (18546 K) Albérletet keresek, jübus-aiigusznis hónapra 3 szobás bíitoro-zottal. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nk, Tekki n. 16
Tel.: 93/313-371 (17121 K)_
Keresünk kiadó albérleteket, lakásokat családi házakat, bútoro-zoltan vagy anélkül. Megtalál bennünket a Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben. Nk. Teleki u, 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505, Nyitva: fí-P-ig: 9-16 óráig, Sz.: 10-12 óráig. (12028 K) Kazanlak krt-on kiadó 1 bútorozott szoba (társbérlet), Bérleti díja 1 főnek 13,000.-Ft rezsivel, 2 főnek 18.000.-R rezsivel. Nem dohányzóknak. FAKTOR Iroda Nagykanizsa. Platán sor 8. Te-
lefon: 93/313-673. (19060 K)_
Szoba kiadó Nk. szívében, földszinten, bútorozva, gázfűtéssel 2 ff ifi vagy diák rés/ere. azonnali beköltözéssel, határozatlan idő re. Bérleti díj: 8,000 R/lió. Rezsit nem kell fizetni. Érd,; SIKER IiigaUanközvetítö Iroda, Nagykanizsa. Terv u. 4„ Tel,: 93/312-058, uunkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/196
(18455 K)_
Családi ház felső szintje, 2 szobával, butorozottan, max. 6 fő részére azonnal bérbevehető, igénv szerinti időtartanra. Bérkti díj: 15.000, R + rezsi/hó. Érd.. SÍKER IngaUanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv utca 4, Tel.: 93/3124)58, Rádiótelefon: 06-30/573-073, uunkanapokon 8-17 óráig Hivatkozási szám;
A/200, (18596 K)_
Nk. belvárosában kiadó külön bejáratú, I szoba - konyhás, fürdőszobás, előszobás, bútorozott, egyedi gázfűtésű, vízórás la kás. 2 fő részére, kutyatulajdonosok kivételével. Bérkti díj: 13.000,-R+rezsimó. Érd.: SIKER IngaUanközvetítő Iroda, Nagykanizsa. Terv utca 4„ Tel.: 93/321-058, Rádiótelefon: 06-30/573073, uunkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám:
A/201. (18597 K)_
Családi ház alsó. vagy felső szintje - igény szerint -, 2 szobával kiadó, Nk. északi városrészében. Bérleti díj: 14.000-R+rezsi/hó. Bútorozás, garázs, pince igény szerint mrgokOiatö. Érd,: SIKER
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Kulcsár Pálné
temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, gyászunkban osztoztak.
A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat
Illés Györgyöt
utolsó útjára elkísérték, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, bánatunkban osztoztak.
A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik
Varga Béla
temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot, helyeztek.
A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik
Horváth Istvánné
temetéséri megjelentek, gyászunkban osztoztak.
A gyászoló család
IngaUanközvetítő Iroda, Nk, Terv utca 4, Tel.: 93/312-058, Rádiótelefon; 06-30/573-073, uunkanapokon 8-17 óráig. Hivafko-
zási szám: A/205. (18728 K)_
Irodának vállalkozásnak kiadó belvárosi, földszínű, 1 +2 félszobás, 63 nm-es, telefonos, szeparálható, vagy egybenyitható, egyedi cirkógejzír fűtésű, vlzórás, parkettázott, redőnyös, bútorozatlan lakás, konyhával, fürdővel, azonnal 2-3 évre. Bérkti díj: 25000-R+rezsi/hó. Érd.:SLKER IngaUanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv utca 4., Tel.: 93/312-058, Rádiótelefon: 06-30/573-073, uunkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám:
A/206. (18729 K)_
6000 R^rt szoba kiadó Nk. belvárosában. 1-2 fő részére, büto-rozatlanul, 1. emeleten, konvektoros gázfűtéssel. Rezsit nem kell fizetni. Érd.: SIKER Ing. Közv. Iroda, Nk, Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, Rádiótelefon: 06-30/573-073, uunkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám: A/207. !18912 K)
Nk-án az É-i vrészben 1,5 szobás, 2. emeleti, egyedi fűtéses, bútorozott lakás kiadó. Bérkti díj: 15.000 R+rezsi/lió. (18895 K) Érd.: PANORÁMA-INKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel. 93/310-504 vagy a 06-30/573-104 (18895 K)_
Nk-án a belváros közelében 1 szobás, bútorozott, udvari lakás kiadó. Bérleti díj: 14.000 R+rezsi/hó. Érd.: PANORÁMA IN KÖZ Nk Eötvös tér 16, Tel 93/310-504 vagy 06-30/573-104
(19151 Ki__
Palínban 2 szintes, 5 szobás + étkezős, 2 fürdőszobás, bútorozatlan családi ház kiadó. Bérleü díj: 30 ezer R+rezsi/riő. Érd,; PANOKÁMA-INKÖZ, Nk Eötvös tér 16. Tel,: 93/310-504
vagy 06-30/573-104. (19152 K)_
Nk-án K-i vrészben 2*1 félszobás, 2. emeleti lakásban 1 szoba butorozottan 1 vagy 2 hölgy részére albérktbe kiadó. Bérleü dój rezsivel együtt: 1 fŐ^13.000 R/hő. 2íö=18.000 Ft/hó. Érd.: PA NORÁMA-INKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310 504 vagy
06-30/573-104. (19153 K)_
Nk-án K-i vrészben 2 + 1 félszobás, I. emeleti, kp, fűtésű lakásban I szoba butorozottan albérletbe kiadó i vagy 2 személy részére. Bérleti díj rezsivel együtt: 1 fő=I0.000 Ft/hó, 2 íő=I2.OO0 Ft/hó. Érd.; PANOR ÁM A-IN KÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 vagy 30-93/573-104.
(19154 K)_
irodánk keres kiadó lakásokat Nk. egész lerüktén. PANOKÁMA-INKÖZ Nk, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 vagy
30/93/573-104.(19155 K)_
Kiadó Nk. belvárosában raktározásra alkalmas pince. Bérkti díj: 12 eR/hó. TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk. Széchenvi tér 3.1. em 1. Tel.: 93/310-482. (18970 K)_
Nk, K-i vjészében 1+2 félszobás, bútorozatlan lakás kiadó. Irányár: 16 eRAió+rezsi. Kód: 46. TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk. Széchenyi tér 3. I. em. I.
Tel.: 93/310-482. (19148 K)_
Keresünk 12 szobás bérelliető lakasokat Nk. egész területén. TERRA-MIX 2001 Ingatlanforg. és Beruházási Kft. Nk. Szé
clieiiyi tér 3. Lem. 1. Tel.: 93/310-482, (18972 K)_
Nk. K-i vrészben I+félszobás lakás bútorozatlanul kiadó. Irányár: 13 eFt/hó+rezsi. Érd,: TERRA-MLX 2001 Ingatlanforg. Kft.Nk. Széchenyi tér 3.1. em. 1.Tel.: 93/310-482. (Í9149 K) Nk K-i vrészben 2 szobás, 2. emeleti lakás bútorozatlanul kiadó. Irányár: 13 eFttrezsi Érd.: TERRA-MIX 2001 Ingatlanforg. Kft. Nk. Széchenyi tér 3.1. em 1. Tel.: 93/310-482.
(19150 K)_
Bútorozott szoba, konyha, fürdőszoba használattal olcsón kiadó egy, esetleg két nem dohányzó, megbízható nő részére. Érd,:
Nk, Kazanlak krt. 3/C JJ79. (19009 K)_
Albérktbe kiadó külön bejáratú szoba-konyha, fürdőszoba használattal egy hölgy részére. Érd.: 16-17 óra között, Nk. Ma:
gyár u. 115-ben il^ls Ki____________
Nemdohányzó, házias nőnek albérlet kiadó szeptember l-lől,
r,t Ukarit,-!-., fid. Nk. Csányi út 30. (19113 K)_
Iliken 2 szobás ház kerttel, butorozottan, határozatlan időre ol csőn kiadó. Érd.; Inke, Rákóczi u. 151. (19114 K)_
Másfélszobás, összkomfortos lakásban fél szoba kiadó diáklány résíére butorozottan konyha és fürdőszoba használattal. Érd.; szombat déklőtti órákban, Nk. Tekki 3/A. 1/8. Mórt János,
(19257 K)_
Nk, Platán soron 1,5 szobás, Kitorozott, telefonos lakás kiadó garázzsal vagy anélkül. Érd : esti órákban, 93/320-682-es tek
fonón. (19258 K)_
14 és 19 éves gyermekeket egyedül nevelő nő olcsó albérktet keres. Lehet udvari, külön bejáratú és bútorozott. Ajánlatokat „Nyugalom" jeligére, Nk lf.: 154-be kérek (19259 K)
Udvari lakást vagy liétvégi házat bérelnék hosszabb időre szep-tenter 1-től. Tel.: 06/20/385-040. (19260 Kj
VEGYES
Törzskönyvezett doberruann kiskutyák eladók. Érd.; 319-759
telefonon. (19084 K)_
Vörös CSAU-CSAU fajtiszta kutyakölyke* eladók. Érd.:
HSMK házfelügyelőnél. (18121 K)_
Gáztűzhely eladó. Három platnis, palackra is köthető. Érd.; Bartók u. 1 3/3. (19010 K)_
Vállalkozók Ggyekm! Eladó 7 ágyas, tornáztató amerikai gépek „Slender you", 4 évesek, kevés üzemórával. Érd.: Hétfőtől-péntekig: 8-16, Sz.: 8-15 a 94/359-179 telefonon. Mezősi Már-
ton.(19011 K)_
Falibaba Calor 2-es eladó. Érd.: 16-17 óra között Nk, Magyar u.
115-ben. (.19012 K)_
Németjuhász fajtiszta szuka kiskutya eladó. Érd.: Nk, Határőr u.
30. vagy a 93/314-896 os telefonon. (19013 K)_
Parabola antennát vennék. Teljes szettet, részletfizetéssel. Lehetőleg motorosat. Érd.: 322 085-ös telefonon 18-ig,
(19014 K)_
Eladók női ruháfc blézerek, férfi öltönyök, nadrágok, gyermek ruhák, lányka alkalmi cipő stb. Érd. Hegedűs Jenőné Nagykanizsa, Platán sor 10. JX lépcső földszint 3. A termékek megvásárolhatók augusztus 27-28-An. (19015 K)_
Törzskönyvezett dobermann kiskutyák szeptember ekji elvitellel etadók. Érd.: Simon Gabriella, Nagykanizsa, Alkotmány ti.
118. vagytekfon: 93/315-244. (19016 K)___
Eladó C64 Drive + lemezek + szakkönyvek. Érd.; 93/321-902-
es telefonon. (191021 K)_
2 éves, Philips, 3 fejes, videomagnó eladó.. Érd.:16 óra után a
Nk, Magvető u. 11, (19081 K)_
Választás malacok eladók. Érd.; 16 óra után a Nk, Magvető u. II. (19082 K)_
Bontott cserépkályhát sürgősen vásárolnék. Ajánlatokat Eszte-regnye. Petőfi u. 88 ba kérek. (190S5 K)_
Szövetkezeti üzletrész, névreszóló értékpapír megegyezéssel sürgősen eladó. Kibocsátotta az Áíész, 1992, július 1. Minden évben osztalék jár utána. Érd.: Nk. Kazanlak 1/C. PV/3. (19096
K)_
Új, kihúzható, 2 személyes gyermek kanapé sürgősen eladó.
Nk. Varasai u. 3/b. (19097 K)_
Sport babakocsi, pőlyásnak is megfeklö eladó. Nk. Zemplén
Gy. 3/B, 1/7. (19098 K)_
2 funkciós EASTEAM típusú, biztonsági öves babakocsi láb zsákkal megkímélt állapotban 10 cR-ért eladó. Érd.: Nk. Hátán
sor 9/C. I. Iph. I. eiu 2. (19099 K)_
Bélyeggyűjtők figyelem! Eladnám bélyegeimet: sorok blokkok kisfvek. Érd.: Nk. Munkás ti. 12/B. Szabó. 18 óra után.(19100K) Telefonügyelekt, gyemtkfelügyeletet vállalok. Érd.: 93/314-
698. (19101 K)_
Gázkonvektor F-8-as 8.000 R-, Promonton 6,000 R, ÓNIX 3.000 R öntvény fürdőkád 8.000 R zuhanytálca 3.000 R, sző-lődaráló 5.000 R, szőlőprés 80 literes 10.000 Ft, eladók Tel.: 93/319-047, 06-30/467 475. Cím: Nk. Szigeti út 19. (19102 K)
120 literes fagyasztószekrény eladó. Érd.: 93/317 645 egész
nap, vagy 93/315-732 az esti órákban. (19103 K)_
Szőnyegek (4x3-as, 3x2-es), antik rádió, szentképek 60x60 cm es hőszigetelt új ablak és új gerendák oksón eladók. Érd.: Belezna, Kossuth ii. 158. (Templommal szemben.} (19104 K) Belvárosi nagy udvar lerakat céljaira kb. 70 nm raktár-lehető seggel kiadó. Egyéb hasznosítás is érdekel. Érd.; Nk. Csányi üt 30. (I\'>I05 Kl_
Takarítást, bármilyen házimunkát vállal megbízható, középkorú nő. Érd.: 93/314 f.98. (I91U6 K)_
Erika írógép új állapotban eladó. Irányár: 13 ezer R Érd,: Fa uplné, Nk. Bartók B. 6. IV. cm. 4. Tel.: 322-146. (19107 K) Vásározók, butikosok figyelmébe! Vállalom gyermekruhák pulóverek, szabadidőruhák varrását, Nk, Garay u. 12/D. Szabó.
(19108 K)_
HI-FI szekrény eladó. Fekete, füstüveg ajtós, állítható pókok kai, Li\'tároló résszel. Érd.: munkanapokon, 17 óra után, Kazan-
lak krt. 3/C. 11/8. Cscjlei. (19109 K) (19109 Kj_
LP-ket vásárölnék a "70-es évek magyar előadóitól. Elsősorban Koncz Zsuzsa, Fonográf érdekel. Érd.: tuiiikanapokon, 17 óra után, Kazanlak krt. 3/C, II/8. Csejtei. vagy 312 548-as lelefo
non. (19110 K)_
Egyedülálló, 46 éves özvegyasszony barátnőt keres szabadideje tartalmas eltöltéséhez. Hasonlóan élő, fiatalos hölgyek levekit varom,.Barátnő" jeligére, Nk.Pf.: 154-lv. (19116 K) Erdészeti hulladékfa 2 IFÁ-val eladó. Érd.: 321-161. (19233 K) Eladó szőlődaráló, 100 literes prés. Érd.. Nk. Petőfi ti. 75.
(19234 K)__
Angol nyelv oktatását magyarból korrepetálást vállalok Érd: Nk Platán sor 8/A. IP. iph. II. em Vincze. (19235 Kj Lakhegyi mezes, Zalagyöngye és Rizlingszilvániból nyert must eladó. Érd.: Nk. Bajcsy-Zs. u. 14/A. vagy 320-590 telefonon.
(19236 K)_
Másfél éves, fehér szamojéd (szánhúzó) kan kurva eladó. Érd.:
Nk. Zemplén 7/B, X/61. Tel.: 93/311-527. (19237 K)_
Casio HT-3000 MIDI-S szintetizátor 45 ezer R-os irányáron el-adó. Eid.: 93/369-250-es telefonon, 18 óra után. (19238 K) AT 286-os számítógép Soung Blaster hangkártyával, programokkal 35 ezer R-os irányáron eladó. Érd.; 93/369-250-es tek-íonon, 18 óra után. (19239 K)
Szerető gazdit keresünk egy elhagyott, kistermetű, fiatal, keverék kan kutyusnak Kérjük aki tud, segítsen! Érd.: Zemplén Gy.2/B. IIl/ll. (19240 K)_
Postai levekzésl keresek megvételre, 1910-1955 közötti idfJ-szakból. Érd.: 93/319-975.17-20 óra között. (19241 K) Pianlnót bérelnék pár évre. 93/317-981. (19242 K)_
Német és horvát nyelv korrepetálást, középfokú nyelvvizsgára
való leikészítést vállalok. Tel.: 316-642. (19243 K)
Prés. hordó jó állapotban, reális áron eladó. Tel.: 93/351-170.
(19244 K)_
Gitár, tangóharmonika, .szintetizátor, zongora oktatást vállalok. Ugyanitt angol nvelvfl szövegek fordításai vállalom. Kiss Le-vente, Nk-Sánc. Új Élet u, 61. Hétfőn, 20 óta után. (19256 K}
PARTNERKERESŐ
39/172/68 önálló egzisztenciával és lakással rendelkező, íugget len, diplomás fiatalember keresi csinos, filigrán, nemdohányzó, kanizsai lány ismereteégét házasság céljából. Levekkel „Harmónia" jeligére kérem Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plánder
Hirdetőbe. (16901 K)_
32 éves, diplomás, éktvidám, csinos, kirándulást kedvelő hölgy megismerkedne magas, jő megjeknésű, egzisztenciával bíró úrral, aki szintén társra vágyik. Ha úgy érzed, hogy te is keresel, akkor írj Plánder Hirdetőbe „Kereslek" jeligére, Nk. Kazanlak
krt. 9/D,Fsz/2-be. (18359 K)_
Vidám teriperanfcnturuos, 40 éves csinos hölgy megismerkedne magas, jó megjeknésfl, egzisztenciával rendelkező 45 év kö ruli diplomás, független úrral ..Aki keres, .vi talál" jeligére Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2 Plánder Hirdetőbe várom a kveleket
(18521 K)_
Nagykanizsai, 28/185 elvált férfi keresi kedvesét csinos, nemdohányzó hölgy személyében. Levelekel „Próbáljuk meg újra" jeligére, Plánder Hirdetőbe, Nk, Kazanlak krt, 9/D. Fsz/2. cíure
kérek. (18643 K)_
39 éves Nk-i szeximWó nem fiiggelkn férfi vagyok. Keresem hasonló adottságokkal rendelkező barátnőmet tartós, titkos kapcsolatra „Diszkréció" jeligére Nk Kazanlak 9/D Fsz/2. Plánder
Hirdetőbe várom a levelet. (18806 K)_
46 éves özvegyasszony vagyok. Szeretném megtalálni a társam korban hozzáillő, káros szenvedélyektől mentes férfi személyében. Leveleket ..Remény" jeligére. Nk, II: 154-be* kérek. (Í8867 K)_
49 éves, fiatalos, csinos külsővel és saját lakással rendelkező, 165 cm magas, fekeie, rövid hajú, komoly gondolkodású hölgy megértő, kitartó társat keres 55 éves korig. Levekkel „Napstt-
garas ősz" jeligére, Nk. Pl.: 154-be várok (18868 K)_
„Talán míg nem késő 2" jeligére várom a levefcd, ha 45 év körüli, luegértő, társra vágyó és nem túl igényes hölgy vagy, akkor írj egy egzisztenciával rendelkező, fliggetkn, kissé zárkózott, 46 éves úrnak akinek nincs távolság. Plánder Hirdet Őbe kérem
leveleimet, Nk. Kazanlak krt. 9/D. (18956 K)_
Drága Hölgyem! Ha úgy érzi, hogy mar a negány teher, szerel ne nrgszabadulni tőle, és nem idősebb 41 évesnél, akkor én önt keresem Magam egy független, 41 éves, biztos anyagiakkal rendelkező úr vagyok. Levelét „Út a cél felé vezet" jeligére Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plánder Hirdetőbe várom. (18957 K)
60 éves özvegyasszony nemdohányzó úr kvelét váija házasság céljából. Leveleket „Orchideák" jeligére Nk, Pf. 154-be kérek. (19017 K)_
35 éves, 180 cm maga\'; főiskolai végzettségű fjaiakmber rendezett anyagiakkal megismerkedne tartós kapcsolat (házasság) céljából lánnyal vagy elvált asszonnyal. Egy gyerurk nem akadály. Középfokú végzettségű hölgyek kvelét varom, pedagógu-sok kíméljenek. Levekkel Pf, 259, 8801-te kérek, (19072 K) 41 éves vonzó értelmiségi nő szabadidejének kellemes eltölté ¦éhes barátot keres, magas igényes férfi személyében. Leveleket „Telefonszám" jeligére Nk. Kazanlak Krt. 9/D. Fsz. Plánder Hirdetőbe kérem. (19073 K)__
63 éves nyugdíjas úr keresi azt a hölgyet, aki Nk-án lakik és szeretné megtalálni az élek párját Leveleket ,Rossz egyedül"
jeligére. Nk Pf.: 154-be kérem. (19115 K)_
Fiatalos, optimista, (íO-as úr keresi hasonló adottságokkal ren-delkezö, nem túl molett hölgy ismeret seggét tartós, diszkrét kapcsolat céljából 55 éves korig. Leveleket „Romantika" jeligére, Plánder Hirdetőbe kérem. Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. (19205
K)_
Nyugdíjas, 63 éves, független, stabil egzisztenciával, saját otthonnal rendelkező, vidám lernészetű, 165 cm magas úriember keresi azt a korban hozzáillő hölgyet, akivel hátralépő perceiket nx\'gszépftenék egymásnak boldog öregkort biztosítanának mivel már a magány elviselhetetkn ebben a szép korban. Levek-ket „Talán míg nem késő" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D.
Plánder Hirdetőbe kérem. (19206 K)_
47 éves barna özvegyasszony józanéktű, urgértö társat keres. Leveleket „Szerekt" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek (19226 K) Egyedülálló. 4ó éves özvegyasszony barátnőt keies szabadideje tartalmas eltöltéséhez. Hasonlóan élő, fiatalé* hölgyek kvelét
várom,.Barátnő"jeligére. Nk.Pf.: 154-be. (19227 K)_
27 éves fiataleiiTber teres hosszabb távú, komoly kapcsolatra olyan lányt vagy elvált asszonyt, akinek kölcsönös sziiupátia esetén az otthonába költözne. Gyermek nem akadály. Leveleket „Találjunk egymásra" jeligére, Nk. Pf.: 154-he kérem. (19228
K}_
Egyedül élő, 64 éves özvegy, családtalan. belvárosi lakással rendelkező férfi iirgisnrrkedne házias és tisztaságszerelŐ 60-
64 éves özvegy vagy elvált asszonnyal. Komolytalan próbálko zök kJtuéijenek Levelekel „Szeretet és szép otthon" jeligére. Nk. Pf: 154-be kérek. (19229 K)__
Menedzser kevés szabadidővel keres független vagy elvált, szőke vékony testalkatú, sportos, űalal hölgyet, aki kedven\' a szórakozást szereti a kirándulásokat, a zenét. Egy vagy kél gyermek nem akadály. Csak kézzel írott, fénykép-s kvelekre válaszolok.
„Telefonszám" jeligére, Nk. Pf: 154-be. (19230 K)_
41 éves, elvált, diplomás férfi keresi korban hozzáillő, intelligens, csinos hölgy ismeretségét leveleket .Szimpátia" jeligére,
Nk. Pf.: 154-be kérek. (19231 K)_
21 éves kanizsai fiatalember keresi társát komoly kapcsolatra. Leveleket .Magányos üú" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (19232 K)_
Eladó: 1 db eke, borona, lókapa, tehenes szekér. Érd.; Nagyré-
cse, Petőfi u, 42/a. Tel.: 321-161. (19233 K)_
2 iunkciós hla babakocsi eladó. Irányár. 8500 R. Nk. Üriiajős IX
18/a. Marton. (19234 K)_
Eucaltptus Torquata és viminalis 600, 400 R-os áron eladók 1000 R-os vásárlás esetén ajándékot; pillangóra, seiyemakác. niocsárciptus, Southern Beik Hibiseus és eucaltptus citriodora közül választhat. Ezen kívül még sok más érdekességeket találhat. Érd.: 93/311-867 telefonon személyesen, szombat, vasár-
nap, Nk. Teleki u. 22. Forgó. (19235 K)_
Kombi kiságy gyermeki leverővel eladó. Nk. f\'élerfai u. Il/B.
Fsz/1. Esti órákban. (19236 K)_
Német magántanltást vállalok. Érd.: 15 órától, Nk. Dózsa Gy.
114/8. Tóth. (19237 K)_
Vállalkozáshoz, társat keresek sürgősen, aki miniiium 50 ezer R-tal és autóval rendelkezik. Clm a tekfon a szerkesztőségben.
(19238 K)____
2 személyes rekamié, 3 részes szekrénysor, 3 üveges toaktt, tükör, 27 literes boroshordó, 10-20-25 literes iivegballon költözés
miatt olcsón eladó. Érd.; 322-135. (19239 K)_
39/182/74. elvált gyeiurktekn. házias, kár.* szenvedélyektől mentes, egyedülálló férfi saját lakással, kocsival tárral keres komoly, tartós kapcsolatra, karcsú vagy arányos alkani. nemdohányzó, rendes, házias, tisztaságot, rendet szerető hölgy személyében, maximum egy gyermekkel. I^vekket „Társ minckn-ben" jeligére, Nkf. Pl.: 154-he kérem. (19261 K)_
INGYENES
lakossági apró
FELADHATÓ:
Nagykanizsa, Terv u. 3. TELEFON:
93/310-640, 312-305
KÉRÉS AZOCVASÓHOZ/
Je/ífétl em t tttrdétzttrífit* itlUti if mát íirdttát/ ttui érdUÉtlítill
mtftJttt tiimm.
32 KANIZSA - Wíneá 1996. aug us/tus 3«.
NEM POLITIKA MOTIVÁLTA A TOLVAJT?
Augusztus elején a belvárosban feltörték Röst János személygépkocsiját, amelyből többek között fontos iratokat is elvittek. A képviselőtől a részletek felől érdeklődtünk.
- A Zrínyi utca elején parkoltam, a Helyőrségi Klub épületénél, ahol 12 és 13 óra között nemes egyszerűséggel betörték az autóm hal hátsó ablakát és elvitték a táskámat.
- Milyen kár keletkezett, mit vittek el?
- Az összes anyagi kár körülbelül egyhavi fizetésem, a táskában igazolványok, személyes iratok, vállalati és SZDSZ-es okmányok, SZDSZ-bélyegző, valamint számomra nem pótolható, nagy ér-
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./íax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 8-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
HETI PROGRAMAJÁNLÓ: ÉRDEKES TÁJAK - NYÁRI ÉLMÉNYEK
A HSMK szívesen várja mindazok jelentkezését, akik szép hazai és külföldi tájakon vagy érdekes országokban jártak és megosztanák élményeiket az érdeklődőkkel, videofilmes, diaképes előadások formájában. Jelentkezni lehet személyesen az információs szolgálatnál, vagy a 311-468-as telefonszámon. AZ ÉN GYŰJTEMÉNYEM A HSMK továbbra is kiállítási alkalmat biztosít mindazoknak, akiknek olyan hobbigyűjteményük van, amely érdekessége miatt bemutatható. Így pl. szívesen várnak képeslap, jelvény, festmény, reprodukció, makett, szalvéta, stb. gyűjtőket. Érdeklődni lehet az információs szolgálatnál, vagy a 311-468-as telefonon.
tékkel bíró családi fényképek, emlékek voltak.
- Lehetett-e politikai indítéka, tekintettel arra, hogy időközi választások előtt voltunk akkor?
- Nem hiszem, hogy politikai indítékai lettek volna, bár tűntek el Mayer Ferenc SZDSZ-es akkor még képviselőjelölttel kapcsolatos iratok is, de ezek pótolhatóak voltak és nerif befolyásolták a választási kampányt. Szerintem olyan ember követhette el, aki a nagyfokú lebukást is megkockáztatta a várható pénz reményében — minden mindegy alapon.
- Mi a véleménye arról, hogy ilyen eset megtörténthet?
- Elképesztőnek tartom, hogy fényes nappal a város szívében, az
egyik legforgalmasabb helyen ez előfordulhat. Másrészt azt kérem mindenkitől, hogy ne legyenek közömbösek az ilyen vagy ehhez hasonló esetekben és legalább személyleírással segítsék a rendőrség munkáját, hogy Nagykanizsán ne a tisztességes embereknek kelljen félniük az utcákon. Képviselőként pedig támogatni fogok minden olyan kezdeményezést, amely a rendőrség munkáját segíti Nagykanizsa város közbiztonságában.
Röst János a három héttel ezelőtti eseményekről, a nyomozás eredményéről lapzártánkkor még nem tudott bővebb felvilágosítással szolgálni.
L.I.
- 55 586. Fogyunk: a mögöttünk álló hét folyamán ismét eggyel kevesebben lettünk. Nyolc család gyarapodott egy-egy csemetével, s kilenc polgár tért örök nyugalomra. Szombaton hét fiatalember adta nősülésre a lejét.
HUSEVO DOHÁNYOS TOLVAJOK
Az elmúlt héten egy helyi kft. lerakatából csaknem egymillió forint értékű dohány-és hentesárut tulajdonítottak el ismeretlen tettesek.
„KERTÉSZKEDŐK"
Kiskanizsán a Varasdi utca egy családi házának melléképületéből tűntek el kerti szerszámok, fűnyíró, kapáló-gép. A kár százezer forint..
BOMBAJÓ...
A Magyar utca egyik bontásra ítélt épületének padlásán egy második világháborúból ittfeledt kézigránátot találtak, amelyet a rendőrség tűzszerészei hatástalanítottak.
KONZUMHÖLGYEK(?) ISTÁLLÓBAN
Az elmúlt héten Lovászi
külterületén egy elhagyott istállóban hat fő jogsértő külföldi - szlovén, moldáv, ukrán — jogsértőt fogtak el a határőrség munkatársai. N. V. szlovén állampolgár anyagi ellenszolgáltatás fejében vállalta, hogy négy 22-23 éves konzumnőt Szlovéniába juttat. A hölgyek érvényes okmányokkal léptek be az országba, s Lentinél csatlakozott hozzájuk két jugoszláv férfi. Valamivel később megérkezett a szlovén „partner", aztán hamarost befutott az akciót irányító embercsempész is. A kis csapatot - az idegenrendészeti eljárás lefolytatásáig - a közösségi szálláson helyezték el.
SZEMÉTTÁROLÓBAN OLASZORSZÁGBA
Egy román állampolgár a gyékényesi vasúti átkelőhe-
Tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a Thury György Múzeum kiállításainak nyitvatartási rendje
megváltozott és 1996. augusztus 21- s szeptember 8. között á a múzeum ZÁRVA TART. |
lyen került határvadász-kéz-re, a kilépő Venezia gyorsvonat szeméttárolójában megbújva szeretett volna Olaszországba jutni. Elmondása szerint legálisan érkezett hazánkba, de mivel okmányait és értéktárgyait Budapesten elvesztette, így szeretett volna - munkavállalás céljából - Itáliába jutni.
ÉGŐ „KISPOLÁK"
Viszonylag eseménytelen hetet zártak a nagykanizsai tűzoltók: mindössze egy műszaki mentéshez kellett kivonulniuk. Egy Fiat 126-os személyautó gyulladt ki a benzincső meghibásodása miatt. A tüzet a helyszínen tartózkodók még a szakemberek kiérkezése előtt eloltották, ám a gépjármű így is tízezer forintos kárt szenvedett.
-- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő; Dórő János. Munkatársak: Bella Judit, Dukát Éva, Gombás Imre, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, Horváth Ilona, Szirovicza Miklós. Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.l 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Coniputerteclinlka: Antal Lívia, Borda Menyhért ás Foga Kálmán. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: a Kanizsa Űjság Kft. ügyvezetője. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor Ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: a megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879

Insert failed. Could not insert session data.