Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
16.35 MB
2008-12-30 09:19:53
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
431
1551
Rövid leírás | Teljes leírás (1.25 MB)

Kanizsa 1998. 026-031. szám - július

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879


A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

VESZÉLYESHULLADÉK-ÉGETŐ
JEGYZOKONYV-RÉSZLET
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1997. II. 25.
A közgyűlés 22 szavazattal, 1 tartózkodással a javaslatot elfogadja és a következő határozatot hozza:
39/1997. számú határozat
1. A Közgyűlés egyetért a tervezett veszélyes hulladékégető telepítésének vizsgálatával a szennyvíztisztító telepen. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy a PHARE CBC projekten való részvételhez a projekt-gazdai nyilatkozatot adja ki.
Határidő: 1997. február 26. Felelős: Suhai Sándor polgármester
2. Utasítja a Polgármestert, ,hogy a hulladékégető telepítésével kapcsolatos intézkedésekről, eseményekről a Képviselőtestületnek adjon tájékoztatást. Határidő: folyamatos Felelős: Suhai Sándor polgármester
3. Felkéri a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságot, hogy beruházásnál a szakmai kérdéseket kiemelt figyelemmel kezelje.
Felelős: Dr. Fodor Csaba a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
Távol volt: Dr. Fodor Csaba. Magyar József, kost János
Sajtótájékoztató
- Információs csatornákon szereztünk információt a tiltakozó akcióról, az aláírásgyűjtésekről, amely az egészségügyi hulladékégetőmű megvalósítása ellen van folyamatban - mondta el Tüttő István polgármester, a múlt héten tartott sajtótájékoztatón. Mint elmondta, a közgyűlés 1997. február 25-én hozott döntést arról, a jelenlevők egyhangú támogatásával, hogy az egészségügyi vagy kórházi égetőmű fogadtatásával egyetért. A város akkor nem a felépítés tényét határozta el, hanem fo-gadókézségéről adott jelzést. Ezt követően kezdődtek meg a környezetvédelmi hatástanulmány-készítések, amelyek azt vizsgálták meg többek között, a kijelölt hely, a szennyvíztelep alkalmas-e egy ilyen jellegű beruházás megvalósítására. A hatástanulmányok minden szempontot megvizsgálva alkalmasnak ítélik meg a területet, most kezdődött volna az a PR-munka, amelynek során a lakosságot megismertették volna a tervezett beruházás-
sal. A beruházás megvalósítása nem kerül a városnak pénzébe. Az üzemeltetéssel kapcsolatos teendőket majd meg kívánja pályáztatni a város. Ez a beruházás nem a város szégyene, hanem előny - hangsúlyozta Tüttő István. A városban keletkező egészségügyi hulladék ártalmatlanításáról mindenképpen a városnak kell gondoskodnia, és semmiképpen nem jelenthet megoldást, ha ezek a veszélyes anyagok -szennyezett kötszerek, használt tűk, fecskendők - a kommunális lerakóra, vagy netán illegálisan kialakított telepekre kerülnének. Minden- megyének létre kell majd hoznia a maga veszélyeshulladék-égetőjét előbb vagy utóbb, és talán nem szerencsés, ha a legtöbb hulladékot termelő városok ennek gondját kisebb településekre kívánják áthárítani. Ha a hulladékégető megvalósul, nemcsak egészségügyi hulladék ártalmatlanítására lesz alkalmas, hanem más ugyanilyen technológiát kívánó szemét közömbösítésére is, így meghatározott keretek között a város korlátozott mértékben máshonnan,
kizárólag belföldről származó hulladék közömbösítését is elvégezhetné, bevétel fejében. Az ilyen szemétégetőknek nonprotitnak kell lenniük, ám a működtetésből származó plusz bevételi városüzemeltetési feladatok elvégzésére fordíthatja az üzemeltető - mondta el a polgármester. Kecskeméten mái-átadásra került egy ilyen hulladékégető, amely egy éve működik - tudhattuk meg. A közgyűlés ezt követően dönt majd a beruházás további sorsáról. Mint Tüttő István polgármester elmondta, ugyanolyan egyhangú támogatást remél, mint amikor a fogadókészség kérdésében szavazott a testület.
* * *
Csütörtöki soron kívüli közgyűlésén a testület - Magyar József kérésére -tájékoztatott arról, hogy a tender-kiíró nem abban a szellemben járt el, ahogyan a kámzsái városatyák határoztak. A közgyűlés megerősítette, hogy tartja magát a 39/1997. számú határozatához. A polgármester már jelezte a PHARE-ílletékes felé a problémát.
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ÁRA: 50 Ft
DÉL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv u. 3. y^á^ Teleíon/lax: f**
(93» 312-305 ^
ALAPÍTVA: 1989.
X. évfolyam 26. szám 1998. július 3.
KECSKEMÉTEN NEM TILTAKOZTAK
JEgy éve miíküilik mar Kecskemét városában az az egészségügyi veszel; eshulladék-égctőmú". amelyhez hasonlót kívánnak létrehozná Nagykanizsán is. Lapunk a témával kapésolatbau Rénkhoffcr lst-vánnét, a kecskeméti Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi főtanácsosát kérdezte meg. aki elmondta: városukban egy éve inár, hogy működik az égetőmű, a szenyvíztelepcn nyert kialakítást. A legközelebbi lakás egy kilométerre tálálható a teleptől, ám az ott lakóknak nimsin panasza, sem a levegő, sem a termőföld minőséget illetően, és a környez* tvédelmi szakhatóságok által folytatott gyakori mérések is azt igazolják, nincs miért aggódni, a kibocsátási értékek a megengedett értélt alatt maradnak jóval. Amikor Kecskemét városa elhatározta a beruházást, voltak tiltakozó akciók, ám nem a heruházás, hanem annak helye ellen, ezt a lakossági kérést a hivatal akceptálta, így került az égető jelenlegi helyére, a szennyvíztelepre, számos, mas a veszélye* hulladékok ártalmatlanítására berendezkedett iizemag mellé. Kezdetektőt folyamatosan tájékoztatlak a lakosságot, folyamatosan kaphattak információkat a hatástanulmányok eredményeiről, illetve a beruházás fázisairól. Nemcsak a tájékoztatási kötelezettségekben foglaltaknak, annál jóval többnek próbáltak eleget tenni. A helyi tévében, rádióban és a napilapokban folyamatos tájékoztatás folyt, ez részben a város, részben a megyei önkormányzat koordinálásában.
_
A Magyar Szocialista Párt Nagykanizsai Szervezete Elnökségének állásfoglalása a PHARE CBC támogatással tervezett veszélyes hulladék raegsemmisítőmű megvalósíthatóságáról
Az MSZP helyi szervezete elnöksége áttanulmányozta a veszélyes-hulladék-megsemmisítő művel kapcsolatban készült önkormányzati iratokat, elöntéseket, a készített hatástanulmányt, a beszerzésre vonatkozó ajánlattételi felhívást és az alábbiakat állapította meg:
1.) Nagykanizsa Megyei Jogú Város vezetése, és képviselő-testülete felelősen foglalkozott a városban és a körzetében keletkező, veszélyesnek minősülő egészségügyi és mezőgazdasági hulladékok esetleges helyi megsemmisítésének lehetőségével kapcsolatos kérdésekkel.
2.) Sem a város képviselő-testülete, sem az illetékes bizottságok egyetlen olyan döntést sem hoztak amelyek arra utalnának, hogy Nagykanizsán egy több régióban keletkezett, vagy a határainkon túlról származó veszélyes hulladék megsemmisítésére, esetleg ipari hulladék ártalmatlanítására vonatkozó előkészületek történtek.
3.) Megerősítjük, hogy a meg-semmisítőmű kérdésében amennyiben az a végleges döntés előtt érez-
hetően nem találkozik a polgárok döntő többségének akaratával, -amint az korábban már képviselői hozzászólásban is elhangzott - a szocialista párt helyi népszavazás megtartását fogja kezdeményezni.
4.) Felelőtlenségnek, a lakosság tudatos félrevezetésének, szándékos pánikkeltésének és a nagykanizsai emberek valós érdekeivel ellentétesnek tartjuk a probléma megoldását célzó előkészítés jelenlegi szakaszában elindított tiltakozó aláírásgyűjtést.
Végezetül kijelentjük, hogy a szocialista párt helyi szervezete, a szocialista önkormányzati képviselők sohasem fogják támogatni olyan veszélyes hulladék megsemmisítésére alkalmas égetőmű felépítését területünkön, amely ipari vagy városunktól nagy távolságin keletkező, illetve a határainkon túlról származó veszélyes hulladékok megsemmisítését szolgálná.
Nagykanizsa, 1998. június 30.
Böröcz Zoltán MSZP helyi szervezet alelnöke
¦...........111—............- 2 ( KANIZSA - *)ttAa» ) 1998. július 3.

p* E R / PATVAR H Dr. Varga Endre tanácsai
Olvasónk szomszédja több éve, kb. fél méterre a telek határvonalán lévő téglakerítéstől, pár díszfát ültetett. A fák időközben úgy megnövekedtek, hogy azzal a téglafal fennmaradását veszélyezteti. E veszély elhárítása érdekében megkérte szomszédjait, hogy vágják ki a falat veszélyeztető fákat, de ők megtagadták ezen kérés teljesítését
Ezzel kapcsolatban kérdezi olvasónk, hogy mit tehet
Levélírónk ügyében a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szomszédjogi szabályaiban foglaltakat kell alapul venni.
A szomszédjogra vonatkozó Ptk. 100. § értelmezésével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság kimondta (PK 3. sz.), hogy a tulajdonos az ingatlan használata során az azon lévő növényzet tekinteténen is köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat - különösen szomszédait -szükségtelenül zavarná, vagy amcly-1 yel jogaik gyakorlását veszélyeztetné.
Figyelemmel arra, hogy a bástya feldöntésével fenyegető fák a levélírónkat - a testi épségén kívül - a birtoklásban is zavarják, hiszen a kerítés eldőlésének veszélye miatt a birtok egy részét nem tudja biztonsággal használni, így a szomszédjától a fenti § alapján joggal követelheti levélírónk a fák eltávolítását.
Amennyiben levélírónk szomszédja ennek nem tesz eleget olvasónk - tekintettel a Ptk. 191. § (1) bekezdésére, mely szerint, akit birtokától megfosztanak vagy birtoklásában zavarnak - a jegyzőtől egy éven belül kérheti (1 éven túlmenően a bíróságtól is) a zavarás megszüntetését.
(Az 1 évet természetesen nem a fák elültetésétől, hanem a veszélyhelyzet bekövetkeztétől kell számítani.)
Az olvasónk a fentieken túlmenően, a Ptk. 341. § (1) bekezdéséle való hivatkozással - mint veszélyeztetett - is kérheti a bíróságtól, hogy a
szomszédját kötelezze a bíróság a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére, esetünkben a téglafal fennállását veszélyeztető fák kivágására.
Ha időközben a díszfák miatt bekövetkezne a fal ledőlése, úgy azt a Ptk. 339. § (1) bekezdésében fogfaltak alapján a fa tulajdonosának -esetünkben a szomszédnak - kell helyreállítani az ezenfelül keletkezett esetleges károk megtérítése mellett.
VÁLTOZÁSOK A GÁZDÍJSZÁMLÁZÁSBAN
A Középdunántúli Gázszolgáltató Rt. (KÖGÁZ Rt.) a közeljövőben több olyan változást fog megvalósítani, melyekkel minden földgázfogyasztó kapcsolatba fog kerülni. Ezekről kérdeztük Kovács Tamást a társaság Pénzügyi és Számviteli osztályvezetőjét.
Hogy lehet összefoglalni az újításokat?
Alapvetően három csoportba sorolhatjuk azokat a megvalósított fejlesztéseket, amelyekkel fogyasztóink találkozni fognak. A leolvasás az eddigiekhez hasonlóan folyamatosan fog történni, havi gyakorisággal, számlát a tényleges fogyasztás alapján állítunk ki. Ezt a számlát fogyasztóink a leolvasás után pár napon belül kézhez fogják kapni. Ezzel lehetővé válik a leolvasások ellenőrzése, mivel a számla kézhezvétele és a mérő leolvasása között viszonylag rövid időszak telik el. A számlához kapcsolódni fog egy készpénzátutalási megbízás, amelyen a számla
ellenértékét a postahivatalokban be lehet fizetni a többi csekkel együtt. Természetesen a lakossági folyószámlával rendelkezőkre ez nem vonatkozik. Nekik azt a többletinformációt fogjuk nyújtani, hogy a számlát jóval a banki terhelés előtt kézhez fogják kapni. A számlázási és beszedési változásokon túl létrehozunk egy olyan csoportot, amelyik csak ügyfélszolgálati funkciókat lát el. Ennek elősegítés;ree augusztusban megfogjuk nyitni a Zrínyi utcai székházunk földszintjén az új ügyfélszolgálati irodánkat, ahol kulturált körülmények között tudják fogyasztóink a szolgáltatással kapcsolatos problémáikat kezelni. Ezentúl létrehozunk egy olyan telefonos ügyfélszolgálatot, amelyet a teljes szolgáltatási területünkről kedvezményesen lehet hívni. A telefonszámot a gázdíjszámlán fogják fogyasztóink megtalálni.
Mikor fognak először a fogyasztók találkozni a változásokkal?
A Nagykanizsán s a vonzáskörzetében lakó fogyasztók a júniusi leolvasásból készített számlát már ezen a módon fogják kézhez kapni várhatóan július közepén. Az ellátási területünk többi részén szeptembertől vezetjük be.
Mik generálták ezeket a változásokat?
Társaságunk az előző két évben megfelelve a fogyasztói elvárásoknak elnyerte az Energiafogyasztók díját. Ezzel párhuzamosan azonban megfogalmazódtak olyan fogyasztói igények, amelyek lépésre késztették társaságunkat, illetve ezek az igények találkoztak társaságunk elképzeléseivel is. A változásokat azért vezettük be, hogy javíthassuk szolgáltatásunk komfortját. Amennyiben bárki úgy érzi, hogy ebben hiányosságot tapasztal, nagyon kérem, hogy bármilyen formában jelezze felénk, mivel ez magában hordozza a változtatás lehetőségét.
Már nincs visszaút!
Június végén mozgósították az összes zalai nemzetőrt, s mindnyájukat 4-4 hétre a Dráva és a Mura mellé rendelték. Gyülekezőhelyek a következő településeken voltak: Zalalövő, Zalaegerszeg, Zalaszentgrót, Nagykapornak, Keszthely, Tapolca, Nagykanizsa, Alsólend-va, Letenye, Várasd, Csáktornya és Légrád. Júüus 1 és 7 között északról Nagykanizsán keresztül vonultak a főként kaszával és kapával felszerelt nemzetőrök, akiket inkább a lelkesedés, mint a fegyelem tartott össze. Ezért rendeletben kellett szabályozni a Kanizsára történő bevonulást, állomáso-zást és a letenyei folyamatos szétosztást. Gondoskodni kellett élelemről, ruháról, fegyverről, de a lelkesedés ébrentartásáról is. Csányi ragaszkodott hozzá, hogy „az átkelésben egyik járás a másikkal össze ne keveredjen". Ezért tartotta fontosnak, hogy "hazai" emberek vezessék a járások által kiállított nemzeti őrséget. Ezek a személyek általában a főbírók voltak. Ottinger - és maga a kormánybiztos is gyakran - szemlét tartott a kanizsai központi gyülekező helyen, feleskette az embereket, csak ezután indították őket útnak Letenyére. Gasparich Márk lelkész is járta a táborokat, lelki vigaszt nyújtott, erőt öntött a csüggedőkbe.
A Zöldfa fogadóban levő főhadiszálláson egész kis biztosi szervezet működött. Itt dolgozott biztossegédként Csány fogadott fia Schmidegg Kálmán gróf, Wlassics Antal kanizsai ügyvéd, Németh János a kanizsai járás jegyzője és Inkey János. Szükség is volt az elkötelezettség mellett a szakértelemre, hiszen a haderőszervezés bonyolult munkája mellett a talán még ennél is bonyolultabb haderő ellátást is a királyi biztos hivatala végezte.
Büki Erzsébet
1998. július 3.
I
KANIZSA - *)tt&o*t
I
BŰNMEGELŐZÉS
szaz jogsértés
Horváth István őrnagy
Kanizsa város területén az elmúlt hónapokban jelentősen megnövekedett a lakásbetörések, a lakásból történt besurranással elkövetett lopások, gépkocsifeltörések és kerékpárlopások száma. A feljelentésekből és a folyamatos bűnügyi helyzetértékelésből egyértelművé vált, hogy a bűncselekmények helyszínei, az elkövetési módszer és az eltulajdonított tárgyak egy elkövetőkörre utalnak.
Sági János rendőr százados betörési és rablási csoportvezető irányításával kiemelt módon láttak hozzá e bűncselekmény-sorozat felderítéséhez. A nyomozás során megállapítottuk, hogy a jogsértéseket legnagyobb számban a Városi Fedett uszodától délre eső városrészben, illetve Kiskanizsán követték el az akkor még ismeretlen elkövetők. Az elmúlt héten a feszített munka meghozta a várt
eredményt, egy veszélyes bűnbandát sikerült felderítenünk, akik alaposan gyanúsíthatok lakásbetörések, besurranásos lopások, gépkocsi-feltörések és kerékpárlopások elkövetésével. A több fiatalkorúból álló bűnbandából a csoport vezetőjét, B. Józsefet, aki kanizsai lakos, a rendőrség indítványára a Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az eset után több órán keresztül sikerült beszélgetést folytatnom B. József gyanúsítottal, és arról kérdeztem, hogy az ő szemszögéből milyen okok és körülmények segítették és könnyítették meg a közel száz jogsértés elkövetését. Most olvasóimnak okulásképpen összefoglalom azokat a tényeket, melyet B. József mondott el:
Az emberek nagyon könnyelműen, szinte felkínálják a bűnelkövetőnek értékes vagyontárgyaikat. A gépkocsiban fényképezőgépeket, videokamerákat, nagy értékű rádiósmagnókat kézitáskákat hagynak legtöbb esetben az első ülésen vagy a kalaptartón. A gépkocsi felnyitása pár másodpercet vett igénybe, így szinte prédájává válik a bűnelkövetőknek a gépkocsi.
A lakások ajtaját nyitva hagyják és szinte szabad utat engednek a besurranásos lopást elkövetőnek, aki a lakásban már szinte másodpercek alatt megtalálja az asztalon hagyott pénztárcát, arany ékszert, készpénzt. Ha esetleg ott nincs semmi, akkor a szekrényben elhelyezett értékpapírokra is hamar rá-
lel. Ennél a bűncselekmény sorozatnál olyan eset is előfordult hogy a tulajdonos a lakásban tartózkodott, hallotta a besurranó érkezését, ki is s/óll neki. hogy ki jött. de nem győződött meg az idegen bent-tartózkodásáról, s ez elég volt ahhoz, hogy a besurranó a sértett testközeli helyzete ellenére több tízezer forintot tulajdonítson el tőle.
A lakásokba, ha besurranás módszerével nem sikerült bejutnia, akkor a nyílászárók kifeszíté-sével ezt könnyen meg tudta tenni. Minden esetben felvetődik a nyílászárók mechanikai védelmének elégtelensége.
Kérem a kedves Olvasókat hogy okuljunk a fentiekből, tegyünk meg mindent a vagyoni értékeink biztonsága érdekében, ami a fenti felsorolásból is kitűnik, hogy kellő odafigyeléssel, kis anyagi ráfordítással megoldható.
Horváth István r. őrnagy Fotók: Varga
Ilyenkor, július elején búzapánik van Magyarországon. Évről évre megjelenik, s már az lenne a furcsa, ha a magyar gazdasági életet nem nyomasztaná a hiányhelyzet vagy a felesleg kérdése. Idén éppen a több százezer tonnás felesleg teremtett „helyzetet".
A laikus teljességgel értetlenül áll a nagy búzaválság kellős közepén, nem konyítva sem a garantált áras felvásárláshoz, sem a zárt exportszabályozáshoz. Azt hiszi szegény magyar kenyérfaló átlagpolgár, hogy a búzát Péter-Pálkor el kell kezdeni aratni, majd szellős helyen tárolni, s mikor elérkezik a pihentetés vége, következik a malom. Aztán azt is gondolja ugyanez az átlagos honfi, ha sok a gabona, sebaj, olcsóbb lesz a kenyér.
Persze, könnyű elbagatellizálni
GABONAVÁLSÁG
a búzaválság kérdését könnyű le-gyintgetni, s egy új-régi megoldatlan gazdasági kérdésről papolni. Magyarország termőföldjét az isten is gabonafélékre szánta, s vétek lenne ezt nem kihasználni. A termelés egyre növekszik, a \'90-es évek elejének több százezer tonnányi mennyisége csak irányszám volt a jelenlegi termékmennyiséghez viszonyítva. Az új, ellenállóbb fajták meghonosodásával, ha nem is lettünk búza-világhatalom, de jócskán a hazai szükséglet felett termelünk. Ezt a felesleget kellene valahogy jól értékesíteni, de az idei évben éppen itt a bibi. Míg az állam által garantált ár tonnánként 18 ezer forint körül mozog, addig
a világpiacon csak 1-2 ezer forinttal kevesebbért lehet eladni. Mi itt a gond? - kérdezhetné újra a laikus. Ha annyi, hát akkor azért a pénzért kell odaadni. Inkább, mint sem megrothadjon. Igen ám, de van agrártilalom, a búzát nem lehet vagonszám keletnek vagy délnek útnak indítani. Ez nem barack, amit tetszetős ládába csomagolunk... Most jövök rá, hogy sántít a hasonlatom, hiszen a gyümölcsexporttal is gondok vannak. No, de térjünk csak vissza az előző fonálhoz! Vannak, akik úgy gondolják - s nem is laikus agyak -, hogy ha a felvásárlók exportálni akarják a gabonát, akkor az államnak a garantált és a világpiaci ár
közti különbséget meg kellene téríteni a termelőknek. Állítólag ez lenne a legolcsóbb megoldás, hiszen ez a piaci közbeavatkozás csak 4-5 milliárd forintot igényelne. Mert egyébként a termelői árbevétel-kiesés ennek csak a többszöröse lehet
Hogy ki térítsen, kinek, s mennyiség avagy minőség alapján történjen-e az ellentételezés; meg a hátrányos helyzetű térségek szempontjait figyelembe véve nyíljon avagy záruljon ez az olló... Nem, ezt már nem igen tudom nyomon követni. Talán a szakemberek! Igen ám, de éppen a/ a helyzet, hogy ők is csak tanácskoznak, míg a búza meg csak érik, érik, hiszen az a dolga.
Büki Erzsébet
( KANIZSA - *)tc6ö4* ]
TTC7TIM T DAT r* ADA/TCCTtfO TTDt
A „Za/űi flTr/ap" 7998. má;«i 26"-/ ízáma pályázati felhívást tett közzé a Phare-program keretében megvalósítandó nagykanizsai veszélyes hulladékégető létesítésére. Az ügyben keletkezett iratok áttanulmányozása után a pályázattal és a projecttel kapcsolatban sok és súlyos ellentmondás, tévedés tapasztalható:
Ellentmondás van az Önkormányzat Közgyűlésén elhangzott előterjesztés és az elfogadott határozat, a Idírt pályázat és az ÖKOHYDRO hatástanulmánya közt.
Tültő István alpolgármester Úr !997. február 10-én a Közgyűlés előtt beszámolt arról, hogy a Zala Megyei Önkormányzat PHARE CBC program keretében támogatásra nyújtott be igényt, „kórházi veszélyes hulladékok égetéssel történő ártalmatlanítása megoldására."
A két héttel későbbi, 1997. február 25-i közgyűlési jegyzőkönyv szerint is Tüttő István alpolgármester egyértelműen kórházi veszélyes hulladékégetőről beszél, és kijelenti, hogy „ipari veszélyes hulladékról jelen esetben szó sem lehet." (Jegyzőkönyv 4. old.) Mind dr. Kerekes József kérdései („A kórház veszélyes hulladékát hol és milyen költséggel ártalmatlanítják...?"), mind dr. Csákai Iván képviselő szavai („zárt rendszerben szállított fecskendők, véres anyagok, kötszerek... megsemmisítéséről") kórházi hulladékégetőről szólnak Érthetetlen, hogy - bár végig kórházi hulladékmegsemmisítőről van szó a Közgyűlésen - az alpolgármester úr előterjesztésével ellenlétben mégsem a kórházi, hanem általában egy veszélyes hulladékégető telepítésének vizsgálatáról határoznak (L 39/1997. sz. határozat) Álláspontunk szerint itt súlyos csúsztatás, tévedés történt, a határozat nem fedi az előterjesztést és még kevésbé a közakaratot.
A Közgyűlés tévedése nyilvánvaló Tüttő István polgármester úr 1998. április 20-án elhangzott szavai szerint is. Ekkor tájékoztatta a Közgyűlés a Phare-programra benyújtott pályázatokról mondván: „a kórházi veszélyes hulladékégető project végrehajtása van folyamatban. " (Jegyzőkönyv 2. o.) A pályázatot mégsem kórházi hulladékmegsemmisítőre írták ki, hanem egy veszélyes hulladékégetőre, amelyben mindenféle veszélyes hulladékot, köztük részben kórházit is, elégetnek.
Súlyos ellentmondás az is, hogy a polgármester 1998 áprilisában a kórházi hulladékmegsemmisítőről tájékoztatja a Közgyűlést, kijelentve: „... az előzetes környezeti hatástanulmány ... elkészült." Az ÖKOHYDRO 1998 márciusában készült hatástanulmánya azonban nem a kórházi veszélyes hulladékra vonatkozik, mint ahogy a Tisztelt Polgármester Úr állítja, mert az 1. pontjában az ipari és mezőgazdasági eredetű veszélyes hulladékok elégetését is célnak tekinti Nagykanizsán. Ezek szerint 2 lehetőség adott.
Vagy:
- az ÖKOHYDRO tanulmánya nem arról szól amiről kell, ezért nem lehet alapja a megvalósítandó projectnek,
- az ÖKOHYDRO önhatalmúlag túl-
lépte feladatkörét, amikor a kórházi hulladékon túlmenően vizsgálta a veszélyes hulladékégetőt.
Ezek után kijelentjük, hogy sem a tisztelt képviselők, sem a lakosság nem tudja, hogy milyen hulladékot és milyen veszéllyel terveznek elégetni Nagykanizsán.
Állítjuk hogy a Tisztelt Képviselők tévedésben vannak a hulladékégetővel kapcsolatban A Zalai Hírlap 1998. május 26-i számában megjelent ajánlattételi felhívás után szúrópróbaszerűen megkérdezett képviselők mindegyike úgy tudja, hogy kórházi hulladékmegsemmisítő létesítését határozták el! - Jóllehet a pályázatot általában egy veszélyes hulladékégető létesítésére írták ki. Elfogadhatatlan az a kijelentés is, hogy „a berendezés városunk számára nem jelent veszélyt." (Közgyűlési jegyzőkönyv 1997. február 25. 2. old.)
A veszély nagyobb minden elképzelhe-tőnél, hiszen még az angol nyelvű pályázati kiírás is nyitva hagyja azt a kérdést, hogy milyen anyagok megsemmisítését szolgálja az objektum. A „TECHNICAL Specification" 4. bekezdés utolsó mondata szerint „maximális rugalmasság szükséges, mert pillanatnyilag még nem ismertek a jövőbeni megsemmisítendő anyagok." Ha pedig nem ismert előre a megsemmisítendő anyagok köre, akkor lehetetlen adekvát technológiát tervezni. Már pusztán ebből a tényből is következik hogy a pályázati kiírás eleve alkalmatlan a megvalósításra!
- Értelmetlen, hogy olyan anyagokat zár ki a pályázat a megsemmisítendő körből, amelyek különben sem éghetők mint pl üveg, kerámia, szárazelem.
- Súlyos fogyatékossága viszont, hogy nem zár ki olyan anyagokat, melyek bár éghetők de égetésük veszélyes. Például bizonyos oldószerek égetése során (klórozottak PAH-ok stb.) - melyeket a pályázat szerint itt Nagykanizsán égetnének -, idegméreg keletkezik
- Elfogadhatatlan, hogy a pályázati kiírás mindennemű garancia és specifikum nélkül „ömlesztve" és csak általánosságban sorolja fel a megsemmisítendő anyagok körét, homályban tartva a jövőben égetendő anyagokat. Még az általunk ismert dorogi égető sem fogad be bármit, holott az nagyságrendileg nagyobb, mint a Kanizsára tervezett.
- Elfogadhatatlan, hogy az 1997. február 25-i közgyűlési jegyzőkönyv 3. oldalán írt követelményből („...fel kelUmémi, milyen anyagokat és pontosan melyik cégtói milyen mennyiségben fognak hulladékot eljuttatni") semmi nem valósult meg.
- Elfogadhatatlan, hogy az égetendő anyagokat csak szúrópróbaszerűen tervezik vizsgálni. Így bármilyen veszélyes anyag szabadon a környezetbe kerülhet.
Ezek adatok tükrében állítjuk, hogy a pályázati kiírás pontatlanságai miatt a megvalósításra teljesen alkalmatlan
Nagyfokú tájékozatlanság és ellentmondás érződik a megsemmisítendő hulladék mennyiségében is: míg az alpolgármester 1997. február 10-i közgyűlésen
évi 150 tonnában határozta meg a kórházi megsemmisítendő veszélyes hulladékot, a pályázati kiírás Zalában és Somogyban 203 039 (!) kg/év hulladékkal számol (ismét egy ellentmondás!). Az ÖKOHYDRO hatástanulmányában már 900 tonna/év kapacitású hulladékmegsemmisítőt tervez, ám egyedül Zalában e tanulmány szerint közel 11 000 tonna veszélyes hulladék keletkezik A ÖKOKHYDRO PR Összefoglaló 5. oldala szerint a hetenként elégetendő hulladék mennyisége 50,4 tonna, ami éven szinten 2,620,8 tonnát jelent. Ezért teljesen megalapozatlannak, légbőlkapottnak tűnik a kapacitás meghatározása is. Arról is szó van az iratokban, hogy Somogy megye veszélyes hulladékát - legalább is a kórházit - itt semmisítenék meg. Csakhogy az ÖKO-HKYDRO tanulmány 9. oldalán leszögezi, hogy kórházi, ipari és mezőgazdasági eredetű veszélyes hulladék összmenny-isége Zalában kb. 10.814.215 kg, ezért a somogyi hulladék megsemmisítésével kapacitányhiány miatt mégsem számolhatunk.
Elfogadhatatlannak tartjuk azt is, ami az égető gazdasági szükségessége mellett indokul elhangzott. Mint a polgármester úr előterjesztéséből kiderült, Nagykanizsán a kórházban 150 tonna/év veszélyes hulladék keletkezik. Ennek Szombathelyre szállítása és megsemmisítése kb. I millió Ft-ért megoldott. (L közgyűlési jegyzőkönyv 1997. február 25. 3. old.) Ugyanott dr. Kerekes József hozzászólásából kiderül hogy a TUNGSRAM hulladék-elhelyezése megoldott, más veszélyes hulladék a városban nem keletkezik, megsemmisítésére igény nem merül fel. A tervezett objektum 900 t/év kapacitása fölöslegesen nagy a helyi kórházhoz képest, viszont nagyon kicsi a megyében keletkező kb. 11.000 t-hoz képest, így ezt a gondot nem tudja megoldani. Arról nem is beszélve, hogy az ÖKOHYDRO tanulmánya szerint nincs Nagykanizsán olyan kényszerhelyzet, amely indokolttá tenné a veszélyes hulladékmegsemmisítő építését. Ezért határozottan olcsóbb mind a jelenben mind a közeljövőben a Szombathelyre szállítást kifizemi, mint egy ilyen objektumot Nagykanizsán megépíteni és működtetni.
A pályázati kiírás elfogadhatatlan környezetvédelmi szempontból is. Az ÖKOHYDRO tanulmánya szerint az objektum tervezett helye közvetlen közelében vasútállomás, mezőgazdasági műve-lős alatt álló terület, tejüzem van Bármilyen meghibásodás, szakszerűtlen kezelés jóvátehetetlen pusztulást jelent az ökológiában. Arról nem is beszélve, hogy a senki által nem tudott megsemmisítendő anyagoknak ki tudja milyen veszélyes melléktermékei lesznek, amelyek súlyosan veszélyeztetik Kiskanizsán az őstermelők érdekeit.
Az ÖKOHYDRO PR összefoglaló 6. oldalán „megnyugtatásul" leszögezi, hogy a környezetvédelmi előírások szerint megkívánt vizsgálatokat csak minősített (akkreditált) laboratórium végezheti. A tanulmány szerint a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola laboratóri-
1998. július 3.
um rendelkezik a szükséges jogosítvánnyal. Tudomásunk szerint a hivatkozott laboratórium víz- és légszennyezők szűrésére rendelkezik jogosítvánnyal, de a szerves szennyezők vizsgálatára sem műszerparkja, sem jogosítványa nincs!
Végezetül, de nem utolsósorban tiltakozásunknak jogi alapja is van. A Közgyűlés 1997. február 25-i jegyzőkönyv 2. oldalán ezt olvassuk: „Nekünk nem kell a lakosság helyett döntenünk " Mégis ez történik! Hivatkozott közgyűlési jegyzőkönyv 3. oldalán utalás történik arra, hogy népszavazást kell tartani. Sem ez, sem a lakosság tájékoztatása nem történt meg, amin azt a 152/1995. (XII. 12.) Korm rendelet 7. § előírja.
ÖSSZEGZÉS Mind a kórházi, mind az általános veszélyes hulladékégetővel kapcsolatban:
- A lakosság tájékoztatása nem történt meg, a tervezett és hivatkozott népszavazást nem tartották meg.
- Az önkormányzati képviselők tájékozatlansága egyértelmű: az 1997-es alpolgármesteri indítványban kórházi hulladékégetőről, és nem veszélyes (ipari és mezőgazdasági) hulladékégetőről volt szó. Az alpolgármester úr 1997. február 25-én kijelenti, hogy „ipari veszélyes hulladékról jelen esetben szó sem lehet", csak kórháziról. Ezt szavazták meg a képviselők is, erre vonatkoznak a polgármester úr 1998. április 20-án elhangzott szavai. („... a kórházi veszélyes hulladékégető project végrehajtása van folyamatban. ") Elfogadhatatlan, hogy ennek ellenére általánosan megfogalmazott veszélyes hulladékégető berendezést akarnak építeni a pályázati kiírás szerint.
Tiltakozunk mert a beruházás sem rövid, sem hosszú távon nem számol a város érdekével. Helyben keletkező veszélyes hulladék nem teszi indokolttá a beruházást, a helyi igényekre megnyugtató a jelenlegi megoldás (elszállítás).
Végezetül tiltakozunk a tervezett beruházás ellen a pályázati kiírás szakmai fogyatékossága és hibái miatt is. Tiltakozunk mert még a kapacitás és a megsemmisítendő anyagok mennyisége is légbőlkapott, ötletszerű, minden alapot nélkülöz.
Tiltakozunk mert senki nem tudja, hogy milyen anyagokat akarnak megsemmisíteni („a jövőbeli megsemmisítendő veszélyes anyagok nem ismertek" 1. „Technical Specification" 1. oldal 4. bekezdés), ezért naivitás azt hinni, hogy az objektumnak semmiféle környezetkárosító hatása nincs. Ezek után semmi és senki nem tudja garantálni az üzembiztos és veszélymentes hulladékégetést.
Mindezekből következik hogy 1.) nem áhalában veszélyes hulladékégető megvalósításáról döntött a Közgyűlés, ezért a jelen pályázati kiírás jogalap nélküli, 2.) gazdaságilag indokolatlan, 3.) a pályázati kiírás szakmailag hibás, hiányos, ellentmondásos és tévedéseket tartalmaz.
Mindezek alapján a nagykanizsai veszélyes hulladékégető megvalósítása ellen a leghatározottabban tiltakozunk Követeljük, hogy haladéktalanul vonják visz-sza a pályázati kiírást!
Tisztelettel:
Nagykanizsa, 1998. június 18. Furmen László Dr. Kalmár Béla Schmid) István Tünk sik Pál
1998. július 3. C KANIZSA - *)ttáo* ) 5

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a Janus Pannonius Tudományegyetem Szántó Kovács János úti Kollégiumában kilenc férőhellyel rendelkezik a pécsi felsőoktatási intézményekben tanuló nagykanizsai diákok számára.
A kollégiumi hely elnyerésére pályázhat az a hallgató:
• aki állandó nagykanizsai lakos,
• tanulmányait valamelyik pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatja,
• tanulmányi átlaga legalább jórendű,
• akinek kollégiumi férőhely iránti kérelmét elutasították.
A kollégiumi férőhelyre a jelentkezés pályázati formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal portáján átvehető. A pályázatokat a kért mellékletekkel együtt 1998. augusztus 20-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35/1997. (X. 7.) szám rendeletében tanulmányi ösztöndíjat alapított a felsőoktatási intézményben tanuló nagykanizsai fiatalok szakmai fejlődésének támogatására, akik kiváló vagy jó tanulmányi eredményeikkel kitűnnek társaik közül.
Tanulmányi ösztöndíjra az a diák pályázhat, akinél az alábbi feltételek együttesen fennállnak:
a) legalább négy éve nagykanizsai állandó lakcímmel rendelkezik;
b) az ország bármely államilag elismert felsőoktatási intézményének nappali tagozatos hallgatója;
c) a benyújtás időpontjában a 30. életévet még nem töltötte be;
d) az utolsó félévben elért tanulmányi eredménye minimum 4,51.
Előnyt élvez aki szakterületén kimagasló eredményt ért el, kutatómunkában vesz részt, tudományos publikációval rendelkezik, vagy tevékenysége más módon kiemelkedő.
Ösztöndíjban nem részesülhet az a hallgató, aki más önkormányzat hasonló célú ösztöndíját elnyerte.
A tanulmányi ösztöndíjra a jelentkezés pályázat formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal portáján átvehető.
A pályázatokat augusztus 15-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán.
További felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán kérhető.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály
AZ EV HAZA \'98 PÁLYÁZAT
Tisztelt Tervezők, Építtetők, Kivitelezők!
A Családi ház című folyóirat, a Lakáskiiltúra és az Otthon c. folyóiratok közreműködésével idén is építészeti pályázatot írt ki „AZ ÉV HÁZA *98" cím elnyerésére. A pályázat országos, nyilvános egyfordulós. A pályázatok beadási határideje: 1998. szeptember 18. 24.00 óra. A pályázati kiírás térítésmentesen átvehető a Polgármesteri Hivatalban (Városi Főépítészi Iroda Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 15.) munkanapokon (hétfőtől csütörtökig 8.00 órától 16 óráig, pénteken 8.00 órától 12.00 óráig).
A pályázati kiírás a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában is kifüggesztésre kerül. Nagykanizsa, 1998. április 30.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Önkormányzat
Városi Főépítészi Iroda Városfejlesztési és
Környezetvédelmi Bizottság
Nagykanizsai Megyei Jogú Város Jegyzője
MUNKATÁRSAT KERES
a Polgármesteri Hivatal számítástechnikai, informatikai munkakörének ellátására
A munkakör fő feladata a Polgármesteri Hivatal számítástechnikai eszközei és programjai működésének biztosítása. A munkakör 1998. szeptember 1. naptól tölthető be. Feltételek: - szakirányú felsőfokú iskolai végzettség,
- erkölcsi feddhetetlenség Szakmai gyakorlat előnyt jelent. Gazdasági társasági tagság kizáró ok.
A jelentkezéseket (önéletrajzzal, érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal, az iskolai végzettséget igazoló okirat másolatával) 1998. július 20-ig kell benyújtani Dr. Takács Anikó jegyző (Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) címére. (Érdeklődni lehet Bodzái Tiborné személyzeti vezetőnél a 93/313-080-as telefonszámon vagy személyesen.)
FELHÍVÁS TERVEZŐI AJÁNLATTÉTELRE!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerűsített ajánlati kiírást tett közzé Nagykanizsa, Vásárcsarnok és környéke Szabályozási Terve és a hozzá kapcsolódó Helyi építési szabályzat elkészítésére.
A pályázat célja a tervezési munka elvégzésére alkalmas vállalkozó kiválasztása.
A pályázat országos, nyilvános, titkos, azon az a belföldi vagy lakhatási engedéllyel rendelkező külföldi magán-, illetve jogi személy vehet részt, aki szakirányú tervezői jogosultsággal, kamarai tagsággal és megfelelő referenciával rendelkezik, valamint a kiírás feltételeit magára nézve kötelezően elismeri, és vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn.
A kiírás térítésmentesen beszerezhető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városi Főépítészi Irodán 1998. július 6-tól (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel/fax: 93/312-283).
FÉLFOGADÁS AZ AGRÁRKAMARA TERÜLETI IRODAJÁN
Értesítem a város lakosságát, hogy Zala Megyei Agrárkamara Nagykanizsai Területi Irodája megkezdte működését Nagykanizsán a Polgármesteri Hivatal kirendeltségén a Szent Flórián tér 30. szám alatt. Telefon/fax: 93/319-554
ÜGYFÉLFOGADÁSI REND
Páratlan hét:
Hétfő: 8.00-11.30 Kálovics József
Kedd: 8.00-12.00 Sipos Sándor
Szerda: 8.00-12.00 Sipos Sándor
13.00-15.00 Kálovics József
Csütörtök: 8.00-10.30 Sipos Sándor
10.30-12.00 Kálovics József
Péntek: 8.00-12.00 Sipos Sándor
hét:
Hétfő: 8.00 -12.00 Kálovics József
Kedd: 8.00-12.00 Sipos Sándor
Szerda: 8.00-12.00 Szabó Lilla
Csütörtök: 8.00-12.00 Tóth László
Péntek: 8.00-12.00 Sipos Sándor
I
KANIZSA- 1tú*«
I
1998. július 3.
ségügy feszítő problémái mellett mennyire fontos szerepet kapnak az ilyen rendezvények, ahol van mód egy kicsit megpihenni, kikapcsolódni. A beszédeket követően dr. Dúll Gábor orvosigazgató főorvosi kinevezéseket adott át dr. Muzsek Istvánnak és dr. Kovács Lászlónak. Adjunktussá nevezték ki dr. Orosházi Attilát.
A hivatalos rész lezárását követően ismét a vidámságé, a jó hangulaté volt a főszerep. A vendégház körül felállított bográcsokban illatos halászlé főtt. 21 benevezett csapat 210 kiló halból főzött, ki-ki a maga receptje, jól bevett szokásai alapján. Négy tagú zsűri bírálta el, kié a legjobb. Bármit is döntött a zsűri, bizonyára sokan érezték úgy, az általuk készített volt a legízletesebb, mondhat bárki bármit.
Fotók: Varga
Az elmúlt hét végén került sor az első kórházi juniálisra, amelyet a Semmelweis-nap alkalmából tartottak meg a Csónakázó-tónál. A kora délután kezdődött vidám rendezvénynek természetesen volt hivatalos része is.
Tüttő István, városunk polgármestere köszöntötte az ünneplésre egybegyűlteket. Köszöntőjében megemlékezett az egészségügyi dolgozók nehézségeiről, az általuk választott hivatás szépségéről, amely mindig egész embert kíván. Ezt követően Papp Péter gazdasági igazgató beszélt arról, hogy a mindennapi munka és az egész-
¦ 1998. július 3. ( KANIZSA - 7?fR ) 7

i
\\—m—/
KANIZSAI
NYÁRI SZÍNHÁZ
SZABADTÉRI SZÍNHÁZI RENDEZVÉNYEK AZ INTÉZMÉNY MELLETTI PARKBAN
Július 23. 21.00 óra
BOCCACCIO: DEKAMERON
Kuncognivaló pajzán komédiák, históriák a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadásában.
Főbb szerepekben: Szűcs Nelli, Kátya Alikina, Tóth László, Kristán Attila
Augusztus 17.20.00
KARÁCSONY BENŐ: RÚT KISKACSA - zenés vígjáték
A Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia és az Erdei Színház előadása.
Az úrhatnám családban nevelkedő szegény rokon kislány az úr-fiú szerelméről ábrándozik, de az egy gazdag parti miatt „dobja" a kiskacsát, akiről kiderül, hogy édesapja Amerikában meggazdagodott. Elszökik a háztól, s bonyodalmak sora kezdődik. Főbb szerepekben: Fazekas Mihály, Nagy Dorottya, Csiky Csengéié, Ferenczy Gyöngyi
Belépődíj: előadásonként 500 Ft. Jegyek kaphatók június 22-étől az információs szolgálatnál.
A színházbérlet tulajdonosok, diákok, nyugdíjasok részére 100
Ft kedvezményt biztosítunk.
FŐ TÁMOGATÓ: A KANIZSA ÚJSÁG KFT.
BAZÁR UDVARI Z-E-N*E»I E«S*T*É
K
10 EVES A BAZÁR UDVARI ZENEI ESTEK
Július 13. 21.00 MÚLTIDÉZÉS
Részlétek a Macskák és a Popfesztivál című musicalből Közreműködnek: Balázs Péter, Bencze Hona, Bodrogi Gyula Belépődíj: 500 Ft. Július 27. 21.00 KABARÉ - musical
A soproni Petőfi Sándor Színház művészeinek műsora a világhírű musicalből.
Közreműködnek: Mikó István, Szombathy Gyula, Borbás Gabi, Keresztes Ildikó. Belépődíj: 600 Ft.
FŐ TÁMOGATÓ: A KANIZSA TV KFT.
Támogatók: VIA Kanizsa Kft:, Floreat Kanizsa Alapítvány
Jegyek vásárolhatók június 22-étől az információs szolgálatnál, tel: 93/311-468.
S.B.S
8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 27. Tel/Fax: 93/318-361,93/314-076
Új köntösben...
AUTÓALKATRÉSZCENTRUM NAGYKANIZSÁN
Június 20-án délelőtt szakmai nappal egybekötött megnyitóra és sajtótájékoztatóra került sor Nagykanizsán, az Eötvös tér 27. szám alatt megújult autóalkatrész üzletben.
Az immár Alkatrész Centrummá „előlépett" üzlet képviseli és értékesíti az Autóker Gamma Kft. és a Start Autó Kft. által forgalmazott valamennyi autóalkatrészt, ápolási és felszerelési cikkeket, sőt a Valvoline kenőanyagokat is, rendkívül széles termékpalettában, kiváló minőségben. Itt egyaránt megtalálhatók a nyugati és keleti típusú személy, teher- és kisteherautókhoz szükséges kellékek.
- A régiben egykor és napjainkban is az Autóker ezen üzlete töltötte be az autóalkatrészek, felszerelések és ápolási cikkek forgalmazásával kapcsolatos feladatokat. Mivel a bolt nem tartott lépést a fejlődéssel, szükségesnek tartottuk az üzlet teljes átszervezését. Az arculat megváltoztatása és a kibővített árukészlet mellett folyamatosan átképezzük az itt dolgozó munkatársakat. Elmondhatom, hogy ami manapság hazánkban a személy- és tehergépjárművekben fellelhető alkatrész, azt a helyszíni kiszolgálás mellett 24 órán belül a megrendelőhöz - a viszonteladó boltjába, szervizbe vagy a kisiparos műhelyébe - tudjuk szállítani, külön költség felszámítása nélkül, napközben Nagykanizsa közigazgatási határán belül motoros futárszolgálattal - tájékoztatott Takács Balázs képviseletvezető.
Megváltozott az üzlet berendezkedése is: a hagyományos önkiszolgáló eladótér - a korábbinál nagyobb választékkal - továbbra is a gépkocsi-tulajdonosok, „úrvezetők" igényeit szolgálja; újdonság, hogy ajtót nyitottak az üzlet keleti, parkírozó felőli oldalán, hogy az ottani raktáráruházból az egyéb megrendelőket - viszonteladókat, szervizeket, kisiparos szerelőket -szolgálhassák ki közvetlenül, vagy kérésre házhosszállítással.
T.I.
SZERVIZ
ÉPÜLETKARBANTARTÓ ES SZERELŐ KFT.
¦ Épületgépészeti kivitelezés
¦ Hibaelhárítás
¦ Csőrepedés
¦ Dugulás
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1/B Tel.: 93/313-272. 60/398-833
Gyorsított személygépkocsivezetői tanfolyam indul
július 6-án (hétfőn) 16.30 órakor.
VIZSGA: JÚLIUS 29-ÉN!
Részletfizetés, tankönyvkölcsönzés!
Diákoknak kedvezmény!
Nagykanizsa, Fő út 24.1. em. 119. Telefon: 93/312-300
TURBÓ ATI BT.
|*>Ö>V SZABÓ ATTILA \' RTV sz műszerész <-
aiánfafa:
8800 Nagykanizsa, Teleld u. 44. Tel.: 06-93/325-903,06-30/565-117
- Híradástechnikai ^>> alkatrészek,
- műholdas antennák árusítása, telepítése,
-televízió, videomagnó, HIFI-készülékék javítása,
- TV-, video-távirányítók forgalmazása.
Nyitva: H-P.: 9.00-12.00; 13.00-17.00
8
I
KANIZSA -Vtcfo*
I
1998. július 3.
FIZETNI KELL
A tanév hivatalosan véget ért már, de a szakközépiskolákban, és a szakmunkásképző intézetekben tanuló diákok számára még tart, hiszen a szakmai gyakorlatokon - az iskolai tanműhelyekben, illetve munkahelyeken - mélyítik el szakmai tudásukat. Talán kevesen tudják, de a nyári gyakorlatért díjazás jár a diákoknak, havonta minimálisan a minimálbér tíz százaléka, vagyis 1920 forint. Ha a tanuló gyakorlati ideje meghaladja az egy hónapot, bére időarányos mértékben növekszik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kötelezőnél magasabb bérezésben csak azok a munkahelyek részesítik a diákokat, ahol szükség van munkájukra, ahol több diákot is foglalkoztatnak. Ilyen a kereskedelem, a vendéglátóipar, illetve az építőipari szakmákban gyakorló diákok keresete. Az előírások szerint a 18 év alatti diákok csak napi bét órában foglalkoztathatók, igaz, ezt sokan nem tartják be. A gyakorlaton a tanulók kedvezményes árú étkeztetést is igénybe vehetnek, amelynek a fedezetét a területileg illetékes önkormányzatnak kell biztosítania. Mint Szili Győzőtől, a
Kereskedelmi és Iparkamara képviselőjétől megtudhattuk, a kamara ellenőrizni fogja a nagykanizsai munkahelyeken - az ország más városaihoz hasonlóan-hogy a diákok megkapják-e bérüket, hogy a munkakörülményeik megfelelőek-e, illetve, hogy olyan munkakörben foglalkoztatják-e őket, amelyre a munkáltató ígéretet tett az iskola felé. Volt már példa arra az elmúlt években is, hogy a diákot olyan feladatok elvégzésére kötelezték, amely nem a szakmai tudásának elmélyítését szolgálta, igaz, kevés esetben tapasztalták ezt - mondta Szili Győző.
D. É.
ÜLÉSEZETT A CKO
A nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat soron következő testületi ülésére június 29-én került sor. Első napirendi pontként, az önkormányzat tagjai Teleki lAszló elnök beszámolóját hallgatták meg a május 27-től eltelt idő eseményeiről, majd sor került a nyári balatonmáriai cigány hagyományőrző tábor megbeszélésére. Az egyhetes tábor augusztus hetedikén kezdődik és idén először lesz egy-időben a képzőművészeti táborral. Az ülésen sor került mindkét tábor vezetőjének kijelölésére. A gyermekek táborát Molnár Jenőné, míg a képzőmű-
vészekét Ferkovlcs József fogja vezetni.
Idén augusztus elsején kerül sor a Holocaust Emlékünnepségre. Százezer forint áll e célra az önkormányzat rendelkezésére, amit a Soros Alapítvány pályázatán nyertek. A korábbiakhoz hasonlóan idén is meghívást kapnak az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal, a kormány és a nagykanizsai önkormányzat tagjai. A várhatóan szeptember 19-én megrendezésre kerülő Roma Napot pedig össze szeretnék kötni a Közösségi Ház ünnepélyes megnyitójával.
IFJÚ VÖRÖSKERESZTESEK RUHAGYŰJTÉSE
A Hevesi Sándor Művelődési Központban június 26-án ruhagyűjtést szerveztek a nagykanizsai ifjú vöröskeresztesek, név szerint: Varga Hajnalka, CsepeUa Dóra és Judit, Baj Richárd és Farics Krisztina.
- Tavaly részt vettem Luxemburgban és Svájcban egy ifjúsági vezetőképző táborban, ott tanultam, hogy hogyan kell ilyen akciókat megszervezni - meséli Varga Hajnalka. - A
gyűjtésre huszonheten hoztak be ruhákat. A férfiruhákat a hajléktalanszállóba küldtük, a női ruhák a női menedékszállóba és a rászorulókhoz kerülnek, míg a gyermekruhák a nagycsaládosokhoz és a Vöröskereszt Családi Otthonaiba.
Az ifjú vöröskeresztesek távlati tervei között szerepel egy Ifjúsági Vöröskeresztes szervezet létrehozás, ami összefogna az aktív tagokat, jövőre pedig véradást szeretnének szervezni. CsepeUa Dóra pedig július 11-én indul egy svájci vöröskeresztes táborba.
A GE Lighting Tungsram önkéntesei egy gyermekotthonért
Egyre gyakrabban fordul elő Magyarországon is, hogy a nagyvállalatok dolgozói szabad- vagy munkaidejükben társadalmi környezeti célok érdekében felajánlják önkéntes munkájukat. A GE Lighting Tungsram dolgozói két évvel ezelőtt csatlakoztak a GE nemzetközi szervezetéhez, az ELFUN-hoz a céllal, hogy önkéntes tevékenységeikkel gazdagítsák a vállalat és a környezet életét. A magyar tagozat megalakítása óta az erdőtakarítástól az iskolaszépítésig számos akcióban vettek részt, valóban önként, segítő szándékkal.
Lassan hagyománnyá válik, hogy a vállalati vezetői találkozók, konferenciák résztvevői is „feltűrik ingujjukat", és fél napot a közösségi munkának szentelnek. így tettek a GE Lighting Tungsram nagykanizsai gyárában június 23-24-én tartandó nemzetközi „Translation Congress" (azaz a vállalati tapasztalatcsere legmagasabb fóruma) résztvevői is, akik a második nap délutánján a Nagykanizsától kb. 10
km-re található Rigyáci Egészségügyi Gyermekotthonba látogattak. Az otthon mintegy 60 fizikailag és mentálisan súlyosan károsodott gyermek bentlakásos gondozását látja el. Az önkéntesek a félnapos program keretében kerítést festettek, homokozót építettek, medencét betonoztak, játékokat építettek-javítottak, fákat gallyaztak. Az eseményt - a munkához szükséges anyagok és szerszámok beszerzésével együtt - a GE Linghting Tungsram dolgozói szervezték, a kivitelezésben a konferencia résztvevőin kívül csatlakoztak hozzájuk a megyei önkormányzati vezetők, a helyi polgármesteri hivatal és a gyermekotthon munkatársai.
A vállalatnak a közösségért végzett munkájával eddig mindenki elégedett volt, és reméljük, hogy a mostani akció is sikeres lesz: hozzájárulásunk eredményeként jelentősen javul majd a gyermekek fejlesztő célú foglalkoztatásának színtere.
AZ ELFUN...
...a GE alkalmazottainak és nyugdíjasainak a világra kiterjedő szervezete, amely elkötelezettséget vállalt arra, hogy az önkéntesség, a vezető szerep felvállalása és a baráti kötődések alapján gazdagítsa közösségeinket, vállalatunkat és életünket.
AZ ELFUN TAGOK...
...lehetőségeket teremtenek és részt vesznek azon önkéntes tevékenységekben, amelyek gazdagítják közösségeinket.
...elősegítik a képzési lehetőségeket, főleg azon emberek részé-
re, akik kevésbé fejlett területeken élnek.
...az Elfun szervezetben és tevékenységekben történő részvétel révén fejlesztik az egyéni vezetői készségeket.
...további elkötelezett és motivált GE alkalmazottakat keresnek Elfun önkénteseknek, tagoknak és vezetőknek.
...élvezik a társaságok és más Elfun szervezetek bajtársiasságát és azt a lehetőséget, hogy osztozzanak a közös tapasztalatokban, információkban és előnyökben.
...mindabban, amit tesznek, emelik a GE imázsát.
AZ ELFUN-RÓL...
AZ ELFUN RÖVID TÖRTÉNETE
HOL VOLTUNK...
Az Elfun-t (az Elfun az „Electric Fund" [Electric Alap] szavak rövidítése) 1928-ban a GE vezetők szervezeteként alapították, hogy mintegy eszközt nyújtsanak a tagok részére a pénzügyi befektetésekhez, valamint önsegélyező tevékenységekhez. Ez az első 50 évben egy elit csoport volt és a tagságot a General Electric Company felső vezetésbe jutáshoz vezető útnak tekintették.
DE VÁLTOTTUNK... 1980-ban kezdte kitárni ajtait a tagság bővítése előtt. A fő irányvonal azon közösségek százaiban, ahol a GE-nek gyárai és szervezetei működnek, az önkéntesség irányába tolódott el. A cél az lett, hogy előmozdítsa GE és leányvállalatai befolyását, szolgálja azokat a közösségeket, amelyekben élünk, elősegítse tagjaink szociális ellátását és bátorítsa az együttműködést, felebarátiasságot és a jó közösségvállalást Ma az Elfun-nak 35000 tagja van - GE alkalmazottakból és nyugdíjasokból - 10 országban, s 72 szervezetben.
Az Elfun az utóbbi években követte a GE világméretű növekedését, és ennek eredményeként minden évben új tagszervezetek alakulnak az Egyesült Államokon kívül.
1998. július 3.
(KANIZSA-
Hétfőn délelőtt a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában ismét megnyílt az Identitás Szabadegyetem. A nyári kanizsai kulturális rendezvények egyik legrangosabbika idén a nagy történelmi jubileumoknak megfelelően az „Ember és forradalom" címet "viselve kívánta bemutatni az 1848-49-es forradalmi és szabadságharc hatását Európára, kisugárzását a tengerentúlra, üzenetét a mai Magyarországnak.
Tüttő István polgármester megnyitója után az első napon két történészprofesszor, dr. Egyed Ákos Kolozsvárról és dr. Gergely András (ELTE) tartott, nagysikerű előadást a magyar történelem ta-
lakta területek költői közül Tari Istvánt, Gál Sándort, Göncz Lászlót, Dobos Lászlót és Lászlóffy Aladárt, akik élénk eszmecserével vitatták meg a szabadegyetem hallgatóságával az írói felelősség kérdését a Kárpát-medencében és Európában.
megnyílt az identitás
szabadegyetem
Ián legdicsőségesebb időszakáról. Este, Jókai Anna a tőle már megismert módon, írói esten kápráztatta el a kanizsaiakat. Lapzártáig még egy jeles eseményre került sor: Nagykanizsa idén is vendégül láthatta a határainkon túli magyar
A kedd délutánt és szerdai napot Nagykanizsától távol töltötték a résztvevők. Két különböző előjelű, de klasszikus tartalmakat hordozó várost Csurgót, illetve Grazot látogatták meg.
B. E.
EURÓPAI ÖRÖKSÉG NAPOK
Az Európa Tanács kezdeményezésére 1991. óta valamennyi tagországban megrendezik az „Európai Örökség Napok -Nyitott Kapuk" programot. Ennek az akciónak az a célja, hogy az integrálódó Európa népének identitástudata erősödjön, s a helybeli örökségőrzési tevékenységre serkentőleg hasson. Elsősorban olyan intézmények megnyitására kerül sor, amelyek sokáig hozzáférhetetlenek voltak, vagy jelenleg is zárva tartják kapuikat.
Magyarország 1992-ben csatlakozott ehhez a rendezvénysorozathoz - elsősorban budapesti épületek kinyitásával. Az azóta eltelt években a hírverés nem volt elég széleskörű, ennek ellenére a kitárt kapuk száma évről-évre nő.
A Főépítészeti Irodától kapott tájékoztatás szerint az idei év szeptemberében Nagykanizsa is belép ebbe a programba. 26-27-én (szombat-vasárnap) a Zsinagóga egész nap nyitva tart, s az épületet bemutató különböző in-
formációs anyagokkal áll a nagyközönség rendelkezésére.
B. E.
LILIANE CSUKA KIÁLLÍTÁSA A ZSINAGÓGÁBAN
Tegnap délután a Zsinagógában Kotnyek István fotóművész nyitotta meg a nemzetközi Zsinagóga-lánc újabb kiállítását. A boszniai gyermekrajzok után (képünkön) most egy nem hagyományos művészeti ág képviselője mutatkozott be „Les Colonnes" (Oszlopok) című -már Európa híres galériáit megjárt - anyagával. A színes és fekete-fehér újságpapírból sodrott, tömített, hengergetett oszlopok, mint teret alakító, élénkítő formák meghökkentenek, de egyszerre el is varázsolnak.
A művész, a magyar származású Liliane Csuka Zürichben született, de jelenleg Franciaországban él és alkot. Rajzokat, szobrokat, installációkat készí-
tett, de egymás után szerezte a különböző művészeti iskolák, városok, kiállítások díjait és elismeréseit a cementből, szivacsból, szilikonból, faágakból és újságpapírból készült alkotásaival is. S vajban, Angliában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és az USA-ban már jólcsengő neve van.
A Somorját és Győrt is megjárt „Oszlopok" című kiállítási anyag Nagykanizsán július 24-ig (keddtől szombatig 14-18 óra között) tekinthető meg, majd október végéig még három zsinagóga, Szeged, Szabadka és Kolozsvár érdeklődő nézőinek szerez örömet.
B. E.
.................""".........I"
(KANIZSA-
—i
10
1998. július 3.
KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ JÚLIUSRA
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A János Pannonius Tudományegyetem Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. T/f.: 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18-ig, T.: 311-468
1. A MŰVÉSZETI SZABADISKOLA
HALLGATÓINAK ÉVADZÁRÓ KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: július 9-éig 6. AZ ÉN GYŰJTEMÉNYEM...
SZÁNTÓ FERENC LEPKEGYŰJTŐ KIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: július 10-éig 13. 21.00 BAZÁR UDVARI ZENEI ESTÉK \'98 MŰLTIDÉZÉS
Részletek a Macskák és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalekből.
Közreműködnek: Balázs Péter, Bencze Ilona, Bodrogi Gyula
Belépődíj: 500 Ft. 15. A PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA
TANULÓINAK ALKOTÁSAIBÓL KIÁLLÍTÁS
AZ IFJÚSÁGI GALÉRIÁBAN
Megtekinthető: augusztus 6-áig. 23. 21.00 KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ
DEKAMERON
Kuncognivaló pajzán komédiák, históriák Boccaccio műve alapján, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában.
Főbb szerepekben: Szűcs Nelli, Kátya Alikina, Tóth László, Kristán Attila
Belépődíj: 500 Ft, a színházbérlet tulajdonosok, diákok, nyugdíjasok részre 100 Ft kedvezményt biztosítunk. 27. 21.00 BAZÁR UDVARI ZENEI ESTÉK \'98
KABARÉ - részletek a világhírű musicalből A Soproni Petőfi Színház művészeinek előadása. Közreműködnek: Mikó István, Szombathy Gyula, Borbás Gabi, Keresztes Ildikó Belépődíj: 600 Ft.
KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ
SZABADTÉRI SZÍNHÁZI RENDEZVÉNYEK AZ INTÉZMÉNY MELLETTI PARKBAN
Július
23. 21.00 BOCCACCIO: DEKAMERON
A beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadása
Augusztus
17. 20.00 KARÁCSONY BENÓ: RÚT KISKACSA - zenés vígjáték
A marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia és az Erkel Színház előadása Fő támogató: a Kanizsa Újság Kft. Támogató: Kristóf és Kristóf
BAZÁR UDVARI ZENEI ESTÉK \'98
10 ÉVES A BAZÁR UDVARI ZENEI ESTÉK
Július 13. 21.00
27. 21.00
MÚLTIDÉZÉS
Részletek a Macskák és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalekből.
Közreműködnek: Balázs Péter, Bencze Ilona, Bodrogi Gyula KABARÉ - részletek a világhírű musicalből
A Soproni Petőfi Sándor Színház előadása
Közreműködnek: Mikó István, Szombathy Gyula, Borbás Gabi,
Keresztes Ildikó
Fő támogató: a Kanizsa TV Kft.
Támogatók: VIA Kanizsa Kft.. Floreat Kanizsa Alapítvány
KAQO&I NY AD 1998
JÚLIUS
4. NÉMET NYELVŰ OPERETT
5. LATIN COMBO
11. BUDAPEST RAGTIME BAND
17. ROCFORT EGYÜTTES KONCERTJE Vendég: Karda Beáta
18. NÉMET NYELVŰ OPERETT
24. OPERETT GÁLA
25. TÁNCDALEST
Kezdési időpontok: 21 óra, helyszín: Termál út (Gyógykert) JEGYEK KAPHATÓK: Zalakaros Tourinformban, utazási irodákban, szállodák recepcióin és a helyszínen. Jegyelővétel: Tel.: 93/341-000.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA (KISKASTÉLY)
Erzsébet tér 14-15. TeL: 313-920
6. 21.00 SZÓL A TÁROGATÓ
Kiss Gy. László klarinétművész hangversenye a képzőművészetek Háza udvarán.
Belépődíj: nincs.
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET FESTŐMŰVÉSZEK ÚJ ANYAGÁNAK KIÁLLÍTÁSA
Z. SOÓS ISTVÁN FESTŐMŰVÉSZ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA
A Képzőművészetek Háza nyitva 10-17 óráig, hétfőn szünnap. Belépődíj: nincs
ZSINAGÓGA
Fő út 6.
JÚLIUS 2. 17.00 LILIANE CSUKA KIÁLLÍTÁSA
A művésznő legújabb alkotásaival, az újságpapírból készült „Oszlopok" című szoborcsoporttal mutatkozik be. A kiállítást megnyitja: Kotnyek István festőművész Megtekinthető: júüus 30-áig
31. 16.00 HOL A VILÁG VÉGE?
Szabó Zsuzsa bábművész előadása.
A Zsinagóga nyitva: keddtől szombatig 14-18 óráig.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Hajgató Sándor u. 1. Telefon: 319-202
Július 27-augusztus 8.
VII. NEMZETKÖZI FESTŐTELEPEK
Augusztus 7-étől kiállítás a művésztelep alkotóinak munkáiból. Megtekinthető:
augusztus 30-áig. Augusztus 8.
X. ALPOK-ADRIA NÉP-
TÁNCFESZTIVÁL
Osztrák, szlovén, svéd, török,
görög és magyar együttesek
részvételével. Részletes progTam a plakátokon és szórólapokon található
ímjúBos 3. C KANIZSA - yCajttcvuUta, *u*pv$t«, J 11

JÚLIUS
6. 17.00
27. 17.00
28. 19.00
HONVÉD KASZINÓ
Ady út 7. Telefon: 311-036,314-199
KÖZTISZTVISELŐK NAPJA - ünnepi apparátusi értekezlet „EGY CSEPP MAROKKÓ"
Gyenge Éva fotóművész kiállításának megnyitója
Megtekinthető: július 24-ig
„NYÁRUTÓ"
Molnár Margit festőművész kiállításának megnyitója
Megtekinthető: augusztus 17-éig
„BAROKK ZENE GYÖNGYSZEMEI"
Közreműködnek: Bodrogi Éva (szoprán)
Kónya István (lant)
Maurice Van Lieshont (blockflöte)
Krommer Luca (viola da gamba)
Belépődíj: 300 Ft.
INFORMÁCIÓ:
.............: ..... ............::::.....
Nyugdíjas Kórus összejövetele: július 2-án 15.30 órakor. Egynapos kirándulás Szlovéniába
(Lendva-Pince-Tomyiszentmiklós-Tormaíolde): július 16-án. Elnökségi ülés és fogadónap: július 21-én 14.30 órától.
THURY GYÖRGY MÚZEUM Fő út 5. Tel.: 314-596
„A MAGYAR KIRÁLYI 17. HONVÉD GYALOGEZRED ÉS ZÁSZLAJÁNAK TÖRTÉNETE"
Megtekinthető: hétfőtől péntekig: 9-15 óráig, szombat és vasárnap szünnap.
VÁROSI KÉPTÁR (Erzsébet tér 1.)
„1848-49. ZALAI EMLÉKEI"
Megtekinthető: augusztus 22-éig,
keddtől szombatig: 10-18 óráig, vasárnap és hétfő szünnap. Belépődíj: felnőtteknek 120 Ft/fő,
diákoknak, nyugdíjasoknak, katonáknak 75 Ft/fő, családi belépődíj (minimum 4 fő) 250 Ft,
csoportos (minimum 8 fő) 100 Ft/fő.
Előzetes bejelentés alapján iskolai csoportoknak ingyenes.
KODÁLY ZOLTÁN
VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ Nagykanizsa, Csengery út 67. Telj 311-195
1. VÁRÓTERMI TÁRLAT
AZ 1848-49-ES SZABADSÁGHARC KÉPEKBEN ÉS ÍRÁSOKBAN
10.13.00 K. NAMÉNYI KATALIN, MÁRFY SZILVESZTER ÉS TARCSAY BÉLA FESTMÉNYKIÁLLÍTÁSA
Megnyitja: Péntek László 10.16.00 VASUTAS BÁL
A zenét a TONIC Együttes szolgáltatja
INFORMÁCIÓ
Évadzáró klubkirándulás Tihanyba, Balatonföldváron át, vonattal és hajóval. Indulás 5.50 órakor.
JÚLIUS 1- m
2. 18.00
16. 17.00
24. 18.00
Ady Endre u. 8. TeL: 313-040/71612 ni.
KÉPEK AZ OLAJIPAR MÚLTJÁBÓL - kiállítás
Megtekinthető: július 12-éig TÁNCHÁZ
Vezeti: Török Endre
Közreműködik: a Dél-Zala Néptáncegyüttes OLAJIPARI DOLGOZÓK ÉS NYUGDÍJASOK ULTI-VERSENYE Vezeti: Plihta Lóránt
Nevezés a helyszínen, nevezési díj: 150 Ft
AZ OLAJBÁNYÁSZ FÚVÓSZENEKAR TÉRZENÉJE
Vezényel: Ámon István
INFORMÁCIÓ:
A Méhész Egyesület szakmai fóruma:
július 6-án, augusztus 3-án. Természetgyógyászati kezelés és tanácsadás:
július l-jén, 8-án, 15-én, 22-én, 29-én, augusztus 5-én, 12-én, 19-én
és 26-án. Anonim Alkoholmentes Klub:
július l-jén, 8-án, 15-én, 22-én, 29-én, augusztus 5-én, 12-én, 19-én
és 26-án.
Nagykanizsa-Miklósfa Tel.: 318-275
JÚLIUS
6-10. KÉZMŰVES TÁBOR
, Korongozás, kosárfonás, csuhé Vezeti: Kovács Emese
KANIZSA TV MŰSORA
Július 6. hétfő
19.00 Műsorismertetés. 19.02 Hírek. 19.10 Üzen-e. 19.30 Celeste 81. rész. 20.15 Csevegő Szerdahelyi Rita fotóssal.
Július 7. kedd
17.00 Önkormányzati ülés közvetítése. 19.00 Műsorismertetés. 19.02 Tinipercek. 19.25 Természetünk - környezetvédelmi őrjárat. 19.45 Önkormányzati ülés közvetítése.
Július 8. szerda
19.00 Műsorismertetés. 19.02 Üzen-e - a hétfői adás ismétlé-
se. 19.15 Celeste 81. rész - ismétlés. 20.00 Celeste 82. rész 20.50 Jelkép.
Július 9. csütörtök
19.00 Műsorismertetés.
19.02 Hírek. 19.10 Paletta. 19.20 Rend-ben. 19.30 Jövő 7 - Utunk az Európai Unió felé.
Július 10. Péntek
19.00 Műsorismertetés. 19.02 Természetünk - a keddi adás ismétlése. 19.25 Régió - a Zala megyei helyi televíziók magazinműsora
12
(KANIZSA-
1998. július 3.
BESZÉLGETÉS A SOROS ALAPÍTVÁNY IGAZGATÓJÁVAL
Június 19-én nagy sikerrel zárult Nagykanizsán a Soros Alapítvány „Vizuális kultúra - médiapedagógia" címet viselő tanári továbbképző programja. Az ország legkitűnőbb szakértőiből álló bírálóbizottság a 106 hallgató közül egyharmadának - mintegy 35 főnek - olyan kiválóra értékelte záródolgozatát, hogy az teljes egészében vagy jelentékeny részben akár azonnal kiadásra kerülhetne. A hallgatók bizonyították az alapítvány egyik fontos célkitűzésének létjogosultságát, mégpedig a helyi erőforrások, az intellektuális kapacitások felszínre hozásának teóriáját.
A programzárón beszélgettünk dr. Bakonyi Évával, a Soros Alapítvány igazgatójával.
- Jelen pillanatban mi jellemzi legjobban az alapítvány tevékenységét?
- Az utóbbi években az alapítvány tevékenysége új szakaszához érkezett, minőségileg módosult. A támogatások hatásfoka növekedett, hatókörük kiszélesedett. Munkájában szakértők széles hálózatára tá-
maszkodik, s a nyílt pályázati rendszer korrekciójával megnövekedett az anyagi források tervszerűbb elosztása és célszerűbb felhasználása. Már 92 programunk van, legutóbb 128 féle pályázatot hirdettünk meg, amelyre mintegy 30 ezer pályázati anyag érkezett be - közülük 8 ezret valamilyen szempontból nyertesként könyveltünk el. Az 50 kuratórium 170 kurátora 35 ezer emberrel kerül kapcsolatba. A Soros Alapítvány betöltve funkcióját fokozatosan tágította a zárt magyar társadalom korlátait, mondhatnánk azt is, hogy sajátos eszközeivel hozzájárult annak ledöntéséhez. Mivel Soros és környezete alternatívákban gondolkodott, így vált filantróp humanista kezdeményezése politikát formáló erővé. Jelenleg is a nyitott társadalom mozgatóereje, hiszen előrelendíti a szabad gondolkodást és alkotást. Nagy érdeme még, hogy számít a helyi agyakra, helyi ötletekre.
- Az alapítvány napjainkban milyen központilag megfogalmazott programrendszereket működtet?
- Az irányított támogatás prioritást biztosít kiemelt, speciális feladatoknak A megváltozott körülmények között szükségessé vált a szakosítás, hiszen a régebben egyedül működő Soros Alapítvány mellett hazai és külföldi alapítványok tömege jelent meg. Nyitottságánál fogva alapítványunk szívesen fogadja és gyakorolja ezekkel az együttműködést, de nem támogat profitorientált vállalkozásokat, viszont egy-egy konkrét cél érdekében örömmel együttműködik velük Jelen pillanatban évi 3,5 milliárd forint ráfordítással a legfontosabb működő program a közoktatás-fejlesztési, az egészségnevelési, a kultúra és művészetek nevet viselő, valamint a felsőoktatási.
- Melyek a közoktatási-fejlesztési program tapasztalatai?
- Három évvel ezelőtt döntött úgy a Soros Alapítvány, hogy egy önálló közoktatás-fejlesztési programot indít el. Az elemző szakértők véleménye szerint ez egy igen eredményes program, tehát ma sincs szükség stratégiai módosításokra. Célkitűzéseink szerint a magyar
közoktatás egészének nyitottabbá, demokratikusabbá tételéhez kerestük és megtaláltuk az önerőből folyó fejlesztéseket, olyanokat, amelyek széles körben és viszonylag gyorsan megvalósíthatók Kicsit konkrétabban: arra vállalkoztunk, hogy gyerekre figyelő, a mai magyar problémákra válaszokat kereső iskolarendszer fejlesztésében vegyünk részt. Első pillanattól kezdve alapvető célként fogalmaztunk meg egy olyan információs hálózat kiépítését, amelyik hozzásegíthet ahhoz, hogy a közoktatásban érintettek tudjanak egymásról, mert együttműködő, saját erőforrásokat is mozgatni tudó partnerekre van szükség. Ilyen a „Számítógépes iskola a nyílt társadalomért" részprogram. Az első lépésben mintegy száz iskola jutott olyan eszközökhöz, amelyek során lehetővé vált a számítástechnika napi használata. Hogy ne „ragadjanak benn" az eszközök a szaktanterembe, kitágítottuk a programot az iskolai könyvtárakra, mint igazi civil helyekre.
A következő évek feladata a szó igazi értelmében vett hálózatfejlesztésen túl azoknak a kérdéseknek a vizsgálata is, hogy a Soros Alapítvány nem egy pénznyerő automata, hanem inkább az önerők, a helyi források koordinálásának mozgatója.
Büki Erzsébet
munkadíjra kifizetHETŐ összeg mindem TEKEbA-6ut ledönt sportlétesítmény pezsgő ital azonos betűk vallomást tesz ÉDES vörösbor . . . zeppelin > megtörtént dolog
a tárgy ragja A földre ADÉL német változata virág szirmainak összessége
KISEBB zenekarra fttT muzsika ez A hal nem HAL1. néma\'n segítő! nagyobb település MA&aslat l torony
PU&LILlUS SlRUS megállapítása V V V V V v v V V V 1
gabonát betakarító társaság > e helyre haji\'t nemsokára BEÁLL" > 1
ortodox RÁCUL EJtő fa ALkotmányi szobrász (alajos) v TEHER régiesen >
német NŐI NÉV nemet énekesnő
L general motor 5 v nagy víz semmikor > v LONDON része! >
a lö körme szemlélteié
autóverseny > sajtó. angolul v > v fölötte átraká v
angliai grófsa\'g arról A helyről
AMERIKAI hírügynökség > ra\'firkan-TÓ > v oxige\'n , v kozep-tónus! > EUT egyNEMŰ BET >
nemet. möv család. olasz autojel igaz, angolul s7í«é c.7. [andrás^
költemény N^l név v szór V v APRÓ rovar > V ar&tNTlN osztrák autójel
műholdas tv-csatorna tulium _ egynemű &etüi
vanádium, urán összevisz-sza mos!
v V kabátbélés v numero, rövidítVE ...- móg > v KL adige partjai 1 > osi fegyver v
torino hatairai! ZEBU egy NEMŰ se t.
r v osztrák szövetségi tar-toma\'ny > v v v
érdeklő-dést nem keltő közöl az idézet FOlV* tata\'s* >
1998. július 3. ( KANIZSA- TZuítuMiítá, Mtapvfc*) 13
1 —"-1
KÉPZŐMŰVÉSZETI SZABADISKOLA
Idén már a harmadik évfolyam végzett a Hevesi Sándor Művelődési Központ szervezte Képzőművészeti Szabadiskolában. A nyolc hónapot lezáró kiállításra június 25-én került sor a HSMK Ifjúsági Galériájában. A szabadiskola magalakulásáról, céljáról, munkájáról Kotnyek István festőművészt kérdeztük, aki az első évben és idén vezette az iskolát (a második évben Babati Csaba irányította).
- Az 1950-60-as években működött a városban Szemenyey Ferenc festőművész szakköre, majd őt követte a \'80-as évek elejéig Haraszti László (én is nála tanultam). Utánuk Nagykanizsán nem létezett vizuális művészeti műhely, ezt a hiányt szerette volna pótolni a HSMK ezzel a Képzőművészeti Szabadiskola létrehozásával.
- Milyenek a lehetőségei az iskolának?
- Az elődeinknek sokkal jobb körülményeik voltak, nékik külön termük volt felszerelésekkel, akár rézkarcot is tudtak készíteni, és a hét minden napján festhettek. A mi lehetőségeink már jóval szűkösebbek, nincs saját, csak általunk használt helyiségünk az időnk is korlátozottabb, heti egy alkalommal három óra. Nagyon hiányoltam azt is, hogy nem jelentkeztek olyan kanizsai amatőr művészek,
akik már fel tudnak mutatni valamit.
- Mivel foglalkoztak a „tanulók"?
- Az iskolába teljesen kezdők jelentkeztek, vagy olyanok, akik most szeretnének elindulni ezen a pályán. így az alapoktól, a kocka, a geometrikus testek rajzolásánál kezdtük majd jöttek a csendéletek, portrék, kipróbáltunk különböző technikákat. A foglalkozások teljesen a gyakorlatra épültek, én inkább csak irányítgatni, terelgetni próbáltam a hallgatókat, nem volt szándékom a befolyásolás. Ez a heti három óra nem elég arra, hogy valakiből festőművész legyen, hogy művészi pályázatokon induljon, de a stílus- és színérzék fejlesztésben, szemlélet-, ízlésjavításban és a technikai magabiztosság elérésében sikerült előbbre jutni.
- Hányan és kik jelentkeztek az iskolába?
- Körülbelül tízen indultak, de a végére már csak hatan marad-
tak. Közülük az egyetlen férfi idén végzett a középiskolában és grafikus szakra próbál meg felvételizni. A többiek mind felnőttek, dolgoznak és munka után jöttek ide festeni, amit nagyon dicséretesnek tartok, miután ebből kézzelfogható hasznuk nem volt. Ők nem csak tőlem, de egymástól is sokat tanultak.
- Tervezi-e a HSMK, hogy folytatja ezt a szabadiskolát?
- Ha jól tudom, a ház szeretné folytatni, de valószínűleg jövőre már nem én fogom vezetni. Távlati terv az, hogy egy olyan csapat
nevelődjön ki, akik a Filmstúdióhoz, a Fotóklubhoz hasonlóan nevet szereznek maguknak és különböző megmérettetéseken, művészeti pályázatokon szerepelnek.
A megnyitón Kotnyek István röviden értékelte „tanítványainak" munkáit:
- Nyugodtan mondhatom, hogy mindenki jól „ vizsgázott", a perspektíva és a fény-árnyék viszonyok ábrázo-
lása szinte hibátlan. Dr. Tamás Valéria orvos, nagyon sajátos a stílusa, képei különös hangulatot árasztanak kicsit szürreálisak, kiforrott a színvilága. Borsos Anita már tanult korábban Stamler Lajosnál, így ő némi alapismerettel már rendelkezett. Képei letisztultak, kidolgozottak elegáns a színérzéke. Sütő Renáta formaérzékén érezhető, hogy ő fodrász, jó a kézügyessége, alapos, jól megoldott munkái vannak, virágcsendéletén nagyon szép a színek harmóniája. Nagyméretű portréját is sikerült ügyesen, jól elkészítenie, annak ellenére, hogy ez nem egy kis vállalkozás. Szigetvári Zsuzsa kedvenc technikája a szénrajz. Visszafogott, finom munkái árnyaltak könnyű kézzel kezeli a ceruzát. Borsos Miklós munkáin látni, hogy férfi. Képei lendületesek erőteljesek, komorabbak, sötétebbek a többiekénél. Hajmásiné Török Gyöngyi pedagógus, aki több helyen is most ismerkedik a rajztechnikával. Jók a pasztelei, ő volt az aki mindent kipróbált és nem hagyta magát legyőzni. Van egy tiszteletbeli tagunk is, Hajmási Luca, Hajmásiné Török Gyöngyi kislánya, akinek egy képét szintén kiállítottuk a többi között.
A hat hallgató nyolc hónapi munkájának elismeréséül oklevélként Kotnyek István-képeket kapott
L. Zs.
14
( KANIZSA -
1998. július 3.
bejegyzések a zsinagóga vendégkönyvből
„Régi vágyunk látszik megvalósulni e rendkívüli érték felkarolásában. "
Fehér Imre
„ Gyönyörű ez a zsinagóga, nagyon remélem, hogy lesz elég kitartás és pénz a teljes felújításra!"
Bárányi Veronika
„Gyermekkorom fájó emlékei visszaköszöntek."
„Legalább ennyit már megértünk. Sok évtized után valamit láthatunk a szép épület belsejéből."
„Bízzunk a folytatásban!"
„Nászutunk alkalmával jártunk itt a templomban."
Nádai István, Nádai Istvánná
„Gyönyörű a templom, kár, hogy ilyen állapotban van. Reméljük nem lesz ez így sokáig."
Kálovics Ferenc, Kálovics Ferencné, Kálovics Dalma
„ Örülök, hogy végre belülről is láthattam. Mi, helyi lakék szívesen vennénk, ha lenne egy alapítvány - hogy segíthessünk!"
„Kifogásolom a zsinagóga propagálását és az útbaigazító tábla elhelyezését."
Egy katolikus hívő „ELITA - KRANY A LINDA
utazási iroda vendégei figyelemmel és tisztelettel tekintettük meg e gyönyörű épületet."
„Évi látogatásom alkalmából a Nácizmus Üldözöttéi Bizottság nevében és barátaim, a Fonyó család emlékére."
„Átéltem a régi emlékeket!"
Rádai András Ausztria
„Örülünk, és várjuk a folytatást!"
Dr. Dobó László
„Reméljük, újra felépül!"
Varga (Hoffmann) Judit és családja
„Jó lenne, ha minél előbb úgy járna ez a templom is, mint a zsidótemető, olyan szépen fel lenne újítva. Ezt a templomot is kezdik rendbe rakni, és ennek örülök." Becze József, Donajka Tamás
„Nagyon köszönjük a szervezők lelkes munkáját, akik kitakarították és látogathatóvá tették a zsinagógát (Ha csak rövid időre is!) Talán sikerül felújítani ezt a megmentésre érdemes épületet!"
Gayer Ildikó
„Halld Izrael, az Úr a te Istened, egyedül az Úr"
„Nagyon megrendítő belépni ebbe a csodálatos zsinagógába,
mégis azzal a reménységgel távozik és tér vissza az ember, hogy ezt az értéket nem hagyjuk elpusztulni. De azt az értéket sem, melyet az Ószövetség népének s általa minden népnek a szívébe akar helyezni az Isten, aki nekünk Keresztényeknek is atyánk "
Deme Dávid ev. lelkész
„Nagyon szép volt ez a zsinagóga. Kár, hogy még nincs annyira felújítva. Nekem a rajzok tetszettek a legjobban, amiket a bosnyák gyerekek készítettek. Tetszett a templom, de egy kicsit félelmetes."
Hegedűs Elvira
„Nem érti senki, és te sem tudod hogy halálra ítélt vágyakat húzol magad után."
Benkő Ica, Keresztes Dóra
„Nem szabad hagyni, hogy az emlékek elpusztuljanak\' Tegyünk érte valamit, hogy a pusztuló félben lévő zsinagógák közül kiemeljük a kanizsait."
Benkő Veronika
„Szorítok a zsinagóga felújításáért! "
Egy kezdő építész „Szomorú így látni e gyönyörű építészeti remeket. Bízom benne, hogy nem áll meg ezen a szinten a
felújítás, amely a város büszkesége lehet. A zsinagógát bemutató régi képeket, vallási rekvizitek másolatainak kiállítását szívesen látnám."
Dr. Wagner Jánosné
„Jöttünk láttunk, rácsodálkoztunk "
Adlovits Eszter, Biharvári József Kornél
„Nagyon szomorú, hogy a helybeliek jó része azt sem tudta, tudja, hogy ilyen zsinagóga egyáltalán létezik a városban. Végre kinyílt az ajtó egy ilyen szép műemlék épület előtt. A teljes felújítás nagy örömet szerezne a városnak, a környéknek az idegenforgalomnak egyaránt."
Apátiné
„Javaslom az adománygyűjtés lehetőségének biztosítását."
„Minden segítséget kész vagyok megadni azért, hogy a zsinagóga ismét régi pompájában álljon. Vissza kell helyezni jogaiba mindent és mindenkit, amit és akikel tönkretettek, meghurcoltak. Reménykedjünk! "
Jeszenői Csaba
„Ez egy kincs! Felújítása nagyonfontos lenne!"
Németh Tibor Büki Erzsébet
A Hevesi Sándor Művelődési Központ és a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap három fordulós szellemi játékot indít az intézmény színházi, zenei és ismeretterjesztő tevékenységével kapcsolatban. A játék feltételei:
1.) Mindhárom forduló 10 kérdésből áll.
A három lehetséges válasz közül csak egy helyes, ezt kell kiválasztani - az előtte lévő szám bekeretezésével. 2.) Az egyes fordulók kérdései és válaszai a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap 1998. július 3-10-17-ei számában jelennek meg. A megfejtéseket a következő címre lehet küldeni:
Hevesi Sándor Művelődési Központ „Szellemi játék"
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Beküldési határidő:
I. forduló - 1998. július 9.
II. forduló - 1998. július 15. III. forduló - 1998. július 22.
Kérjük, hogy a megfejtő minden esetben tüntesse fel nevét és pontos címét! 3.) A helyes megoldást beküldők között a Kanizsai Nyári Színház előadásaira fordulónként - 2 db belépőjegyet sorsolunk ki. A nyerteseket postán értesítjük.
I. forduló
1. kérdés: Milyen színházbérletek válthatók a
HSMK-ban?
1. Ódry - Hevesi - Ascher
2. Rátkai - Bródy - Hevesi X. Hevesi - Kelemen - Bródy
2. kérdés: Melyik hirdetési újságban jelenik
meg a havi kulturális melléklet?
1. Kanizsa és Vidéke Extra
2. Szuperinfó X. Mindkettő
3. kérdés: Hányadik alkalommal rendezik
meg a Kanizsai Nyári Színházat?
1. Harmadik alkalommal
2. Ötödik alkalommal X. Második alkalommal
4. kérdés: Hány éve született Hevesi Sándor?
1. 150 éve
2. 125 éve X. 100 éve
5. kérdés: Nagykanizsán járt „Winnetou". Hol
tartott előadást?
1. A Bazár Udvarban
2. A HSMK-ban
3. A HSMK parkolójában
6. kérdés: Melyik középiskola tanulói vitték színre Szophoklés: Antigoné című tragédiáját?
1. A dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulói
2. A Cserháü Sándor Szakközépiskola tanulói X. A Batthyány Lajos Gimnázium tanulói
7. kérdés: Melyik színházi előadás aratta a
legnagyobb közönségsikert az 1997-98. évadban?
1. A dzsungel könyve
2. Mirandolina (A fogadóskisasszony) X. Szerelem
8. kérdés: Melyik határainkon túli magyar
színház társulata szerepelt több alkalommal is a Kanizsai Nyári Színház programjain?
1. Komáromi Jókai Színház
2. Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház X. Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia
9. kérdés: Melyik színház adta elő a Kedves
hazug című színjátékot?
1. Nemzeti Színház (Budapest)
2. Komáromi Jókai Színház X. Veszprémi Petőfi Színház
10. kérdés: Ki írta a Színházi élet Nagykanizsán című könyvet?
1. Lehota János
2. Dr. Dobó László X. Harkány László
1998.júHus 3. (KANIZSA- JCuttunéUtá, *) 15

A LEGFONTOSABB RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK A BATTHYÁNY LAJOS GIMNÁZIUMBAN AZ 1997/98-AS TANÉVBEN
.....sokan úgy tekintenek ránk, a
Batthyány-falura a városban, mint közművelődési intézményre is!!"
- Szeptember 11-14.: Részt vettünk a Kanizsa Napokon kiállítóként.
- Szeptember 19-21.: X.
Tungsram-Batthyány Kupa Sakkverseny. Szervező: dr. Pintér Ferenc + több kolléga!
- Hyány Galéria kiálh\'tás volt az évben + HSMK Ifjúsági Galériában volt a rendező: Stamler Lajos.
- Október 2-4.: Matematika-konferencia. Szervező: dr. Pintér Ferenc és a matematika munkaközösség.
- Október 14.: Nagy Gáspár-est. Rendező: Harkány László.
- Október 22-tól: Választástörténeti kiállítás volt iskolánkban.
- Október 23-i ünnepség a Vegyi szervezésében.
- Októberben Nagykanizsa Oktatásáért kitüntetést kapott a BLG-tantestülete!
- November 10.: Nyílt Nap a 8. osztályos általános iskolásoknak.
- Novemberben „A Hét Embere" volt a Kanizsa TV-ben a BLG tantestülete!
- Novemberben vendégünk volt a fürstenfeldi gimnázium 19 fős delegációja. Szervező: a német munkaközösség.
- November 21.: Gólyabál. Rendező: a 10. C osztály!
- November 27.: a zeneiskola ifjúsági zenekarának hangversenye.
- December elejétől 16 Antigoné előadás volt!! Rendező: Harkány László + több kolléga!
- December 10.: Regionális NAT-nap.
- December 12.: Mikulás-bál.
- December 19.: Karácsonyi ünnepség. Rendező: Cseke József, dr. Szabó Csabáné, Mártonná Németh Mária
1998
- Január 17.: Alapítványi bál.
- Január 24.: Öregdiák találkozó.
- Február 14.: Nyílt Nap a 4. osztályos általános iskolásoknak.
- Február 20.: Szalagavató ünnepély (a tornateremben!).
- Február 27.: Farsangi bál.
- Március 15.: a városi 150 éves ünnepségsorozaton szereplőként és résztvevőként nagy létszámban voltunk jelen. Rendező: Lehota János. Volt az iskolarádióban is megemlékezés, melynek rendezője: Németh Ferenc.
- Március 21.: ..Értékeink" Környezeti Nevelési Konferencia. Rendező: Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, Kanizsa Dél-Zalai Hetilap, ZMPI.
- Április 3.: Diákfórum.
- Április 22.: Föld-napi megemlékezés az iskolarádióban.
- Április 23.: „Maskarades" együttes koncertje. Rendező: di-ákönkormányzat(!).
- Május 7.: „Ki mit tud?" a 8-osztályos gimnazistáknak. Rendező: Dr. Szabó Csabáné, dr. Hámori Zsoltné.
- Május 14.: „Kék Szalag Bál". Rendező: Pécsi László, Piriti János, Lehota János.
- Május 15.: PAN - Fordított Nap. Szervező: a diákönkormányzat, különösen Bányai Andrea (10. G), a DÖK vezetője.
- Május 25.: Nagykanizsai diákzeneszerzők szerzői estje. Rendező: BLG-DÖK + zeneiskola.
- Június eleje: az ünnepi könyvhéten is részt vettünk szereplőkkel és könyvbemutató is volt nálunk. -Június 11.: Juniális-bál.
- Június 12.: „Te Deum". Rendező: Mártonná Németh Mária, Harkány László.
* * *
- Megjelent ismét az évkönyvünk a tavalyi tanévről!
- Kicsit a magunkénak érezzük Lehota János „A nemzeti tudat drámája" című művét.
- Tetszetős kiadvány jelent meg a matematika konferenciára: „Új utak és lehetőségek a valószínűség számításban és a statisztikában" címmel (szerkesztő: Erdős Gábor, dr. Pintér Ferenc).
- Működik az iskolarádió, bár jó lenne, ha lenne egy tanár felelőse.
- Nincs iskolaújságunk, ezen változtatni kellene! (Viszont a 9. B-nek van osztályújsága!)
Voltak további említésre méltó, hozzánk kapcsolódó rendezvények!
- Gratulálunk a tanárainkból és diákjainkból álló Benedictus Kamarakórusnak.
- Volt görög élménybeszámoló, ír előadás és még magyar táncház is az iskolánkban!
- Immár másodszor adtunk helyet a ,3etty Memóriái" Alapítvány által szervezett 2 kategóriás, 3 fordulós, az idén 86 diákot megmozgató angol nyelvi versenynek!
- Erdős Gábor nagy szervezőmunkáját dicséri elsősorban az iskolai focibajnokság és a gombfoci-világbajnokság! De eredményesen szerepel a városi kispályás bajnokságban a „Batthyánys Vén Sasok" focicsapata is!
- Sok diákunk és kollégánk szerepel a város zenei életében, nem véletlen, hogy a zeneiskola szeret velünk összefogni ilyen eseményeken!
- Irodalmi estek szereplőiként rendezőiként is sokan támogatják iskolánkból a város kulturális életét! Ezért nem véletlen, hogy szereplőként, rendezőként, közönségként, helyszínként sokan úgy tekintenek ránk, a Batthyány-falura a városban, mint közművelődési intézményre is!!
- Szerveztünk tavaly nyáron „Ember és Természet" című nemzetközi tábort, mely az Alpok-Adria régiónak szólt!
- Hagyományosak a kollégáink által szervezett matematika táborok és külföldi utak, vándortáborok.
- Volt diákcsoportunk: Németországban (kettő is), Ausztriában, Franciaországban és Olaszországban, és az „Antigonés" csapat nyáron Görögországba megy 17 napra.
Mindezen rendezvények és az egész iskolai élet jól dokumentálva van a média által is!
Hunyadis diák voltam
E fenti mondatot jó néhányan vagyunk, kik e városban elmondhatják magunkról. Ki büszkén, mellét feszítve, ki halkan mormogva, függően attól, mire emlékszik gyermekkorának e roppant képlékeny időszakából. Én arra emlékszem, mennyi-mennyi bonyodalom árán lehettem végre e suli tanulója, csak a protekció segített, hogy ott folytathassam egy másik intézményben megkezdett iskolai tanulmányaimat. Ma már nem emlékszem, szüleim sem talán, mi volt az ok, amiért eredetileg nem fogadott ez az intézmény, de végül tanulója lehettem. Jó érzés azokra az időkre gondolni. Az én időmben még számottevő, neves iskola volt a Hunyadi, „gyermekanyagát" egyszerű, kétkezi munkából élő szülők csemetéi adták. Nem volt elitiskola a szó mai értelmében, de padjaiból számos később naggyá lett ember kikerült. Én nem rájuk, róluk akarok megemlékezni, hanem arról a képződményről, amelyet már hamarost csak múlt időben lehet emlegetni: iskola volt. Igen, iskola volt a szó nemes értelmében. Iskola volt, ahol a tananyag mellett számos emberi tartalommal is feltöltődhetett a diák Talán mindannyiunknak vannak emlékei, akik hosszabb-rövidebb időn át tartoztunk oda. Megvannak a magunk emlékfoszlányai arról, amit a Hunyadi jelentett. Talán mindannyian emlékszünk még a gyermeknapokra, ahol akár a vurstliban, célba dobhattunk, halacskára vadászhattunk, vagy asz-faltrajz-versenyt nyerhettünk. Talán még vannak olyanok, akik emlékeznek a könyvtár jellegzetes illatára, azokra a percekre, amikor órák előtt vagy után próbáltuk beszerezni a sikeres dolgozathoz szükséges könyveket. Talán a pincében kialakított tornaterem kesernyés izzadtságszagára is visszaemlékeznek sokan. A pálya salakja megannyi sebet mart a térdeinkre, de számláihatatlan győztes meccsnek is színhelyet adott. A sebek nyoma már rég nem látható, ám a győzelem mámora ma is mindannyiunkat átjár. Mindannyian emlékezhetünk a tanórákra, a felelés drukkjára, a dolgozatírás izgalmaira. Mindannyiunk szívében ott élnek ezek az emlékek. Sajnos, ki tudja miért, talán nem megfelelő cselekedetek soraként, vagy a sors akaratából, de eljött az az idő, amely után már a későbbi nemzedék nem mondhatja el magáról, hogy hunyadis diák volt.
D.É.
~16 ~T~ KANIZSA - !1/-»<ü*<»i
-x-
TÉVÉMŰSOR JÚLIUS 6-TÓL JÚLIUS 12-IG
HÉTFŐ JÚLIUS 6. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05-ll.50 Szünidőre. 12.00 Híróra. 13.00 A tóparti ház... 14.00 Cigánymagazin. 14.25 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 15.00 Derrick. 16.00 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Családorvos. 17.15 Körzeti magazin. 17.55-18.10 Gyerekeknek! 18.35 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó. 20.00 Az árnyékember. 21.00 Nyitott Száj. 22.05 Aktuális. 22.35 Publikum. 23.10 Bernardo Bertolucci.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Isméüé-sek. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipktub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Gyereknepper. 21.35 Vészhelyzet. 22.25 Hírek. 22.40 RTL Sportklub. 23.40 Dóra mozija. 0.10 Fókusz.
TV 2
6.00 Top 10. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.00 Nótaszó. 12.30 Közvetlen ajánlat. 13.00 Hétköznapok tudománya. 13.30 Stádium. 13.45 A tegnap csodái. 13.55 Satöbbi. 14.55 Csupa-csupa élet. 15.25 Igazi szeUemirtók. 15.50 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Kedves nővérkék. 20.30 Columbo. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Petrocelli 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.40 Tények. 1.05 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Zóna. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Talpra, Petőfi! 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 A sebesség bűvöletében. 21.30 Méregzsák. 23.00 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra 9.05 Szünidei matiné. 10.00 Emlékképek - régi híradók. 10.20 Közép-Európai Magazin. 10.55 Heti hírmondó. 11.45 Néptáncok.
11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés. 12.45 Úton... 13.00 Manoa, az aranyváros. 14.20 Ami igaz, az igaz. 14.35 Zengő ábécé. 14 45 Tarkabarka. 15.45 Szóbazár. 16:20 Katedra nélkül. 17.05 Az aranyló patak. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Tizenegy több, mint három. 19.15 Rahmanyinov: cisz-moU prelűd. 19.20 Esti kérdés. 19.30 Börtönrács mögül a történelembe. 20.10 Illúzió a szerelem. 21.00 Híradó. 21.40 Törésvonalak. 22.40 Gondolatok a Törzsvonalakról... 23.10 Találkozások Leszek Kolakowskival. 23.25 Híradó. 23.40 Vers. 23.45 A 2000. év felé.
KEDD JÚLIUS 7. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.05 A tóparti ház. 13.50 Mainau - a virágok szigete. 14.10 Csupa tűz, csupa láng. 15.55 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Gyerekszoba. 17.15 Ki marad a végén? 17.40 Életjel. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.45 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó. 20.00 Tattingers. 20.55 Labdarúgó-vb. Elődöntő. 23.00 Telemázü. 23.20 Szkelidek.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Süders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz 20.00 MMM 21.00 A keselyű három napja. 23.00 Hírek. 23.15 Zsaruzsenik. 0.05 Kettős bevetés. 0.55 Fókusz.
TV 2
6.00 Egérfogó 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.00 Nótaszó. 12.30 Közveüen ajánlat. 13.00 Klik. 13.30 Stádium. 13.45 A tegnap csodái. 13.55 Satöbbi. 14.55 Csupa-csupa élet. 15.25 Bölcs törpék a világ körül. 15.50 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 1.7.30 Baywatch. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00. Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Herkules. 20.50 Miért éppen Alaszka? 21.30 Családban marad. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Columbo. 0.30 Stádium. 0.45 Hajnaltól napestig. 1.10 Tények. 1.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra 13.00 Tévé-magiszter. 14.00 Talpra, Petőfi! 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Kisvárdai Színházi Fesztivál. 21.50 Twin Peaks. 23.20 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Verbunkok a Kárpát-medencében. 9.15 Forrásvidék. 9.50 Fórum. 10.50 Barangolás Írországban. 11.35 Néptáncok. 11.40 Esti kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Szlovákia műemlékei. 12.30 Törésvonalak. 13.30 Vízcsób-banás. 13.55 Édes és keserű. 15.25 Cigánykerék. 15.55 Zűrzavaros vakáció. 16.20 Katedra nélkül. 17.05 Harmónia. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Gazdakör. 18.55 Mese 19.10 Honvágy Tamás Gábor-módra. 20.05. Trópusi hőség. 21.00 Híradó. 21.40 A nantes-i Jacquot. 23.35 Híradó. 23.50 Vers. 23.55 Beszélő ritmusok.
SZERDA JÚLIUS 8. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.05 A Tóparti házj 14.00 Szlovén nemzetiségi magazin. 14.25 Román nemzetiségi magazin. 14.50 Horvát nemzetiségi magazin. 15.15 Örökségünk. 15.30 Gyereknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Civil kurázsi. 17.15 Körzeti magazinok. 18.00 Útmutató. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó. 20.00 Új szeszélyes asszony. 20.55 Labdarúgó-vb. Elődöntő. 23.00 Egyetemi napok \'98
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Süders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Cobra 11. 20.55 Brooklyn South. 21.45 Hírek. 22.00 Kész átverés. 22.30 A köd. 0.00 Fókusz.
TV 2
6.00 Hűséges az Isten. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt,
Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.00 Nótaszó. 12.30 Közvetlen ajánlat. 13.00 Titokzatos természet. 13.30 Stádium. 13.45 A tegnap csodái. 13.55 Satöbbi. 14.55 Csupa-csupa élet. 15.25 Bölcs törpék a világ körül. 15.50 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé. 16.15 A következő áldozat 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kedves nővérkék. 20.30 A hegyi doktor. 21.30 Családi kötelékek. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Herkules. 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.40 Tények. 1.05 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 14.00 Talpra, Petőfi! 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Thalassa, a tenger magazinja. 21.30 Irma Vep. 23.05 Mélyvíz
DUNA TV
5.30. Virradóra. 9.05 Szünidei matiné. 9.55 Gazdakör. 10.35 Szerelemcsütörtök. 11.45 Néptáncok. 11.55 Vers 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés. 12.45 Harmónia. 13.15 A rock hősei. 14.40 Lucky Luké és a nagyváros. 15.55 A kincses sziget térképe. 16.00 Katedra nélkül. 17.20 Amiről a kövek mesélnek. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Régiók. 18.55 Esti kérdés. 19.10 Rangon alul. 20.30 Schubert-Schumann sorozat. 21.00 Híradó 21.40 A csónak megtelt. 23.20 ója. Híradó. 23.35 Vers. 23.40 Kiadatás.
CSÜTÖRTÖK JÚLIUS 9. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom 10.10 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.05 A tóparti ház. 14.00 Nemzetiségi magazin. 14.50 Német nemzetiségi magazin. 15.20 Gyerekeknek! 15.50 Tüskevár. 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Gyorssegély. 17.10 Csellengők. 17.15 Örkény István: Egyperces novellák. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Grábóc. 18.35 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó. 20.00 Kisváros. 20.35 Telefonoskisasszonyok. 21.10 Kerge város. 21.35 Aktuális. 22.05 Szabad verseny. 22.35 Szabad verseny. 22.35 Belevaló fickók.
.......
1998. július 3.
( KANIZSA - W-Ht&wi )
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilm-klub. 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Süders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Extralarge. 21.40 Fekete vipera. 22.15. Megdöbbentő világ. 23.15 Hírek. 23.30 MMM. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.00 Segíts magadon. 12.30 Közveüen ajánlat. 13.00 Színkép. 13.30 Stádium. 13.45 A tegnap csodái. 13.55 Satöbbi. 14.55 Csupa-csupa élet. 15.25 Bölcs törpék a világ körül. 15.50 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Forró nyomon. 20.50 Rex felügyelő 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Magnum. 23.55 Stádium. 0.10 Hajnaltól napestig. 1.25 Tények 1.50 Közveüen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter 14.00 Talpra, Petőfi! 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.35 Kormányváró. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 A mi 20. századunk. 21.55 Twin Peaks. 22.40 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Régiók. 9.40 A zene arcai. 10.30 Mozgásban. 11.00 Trópusi hőség. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.30 Néptáncok. 12.35 Indiák. 13.00 Színészportrék. 14.00 Szegény gazdagok. 15.35 Billy, a macskakölyök 16.00 Katedra nélkül. 17.00 Élő forrás. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. 18.55 Esti kérdés. 19.10 Maigret. 20.35 Tony Lakatos Quartet. 21.00 Híradó. 21.35 Egy kiálh\'tás képei. 22.20 A gránátalma színe. 23.30 Híradó. 23.45 Vers
PÉNTEK JÚLIUS 10. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.05 A tóparti ház. 13.50 Mainau - a virágok szigete. 14.05 Gyerekeknek! 15.20 A Terra-misszió. 15.55 Múzeumosdi. 16.30 Űrgammák. 17.00 Évgyűrűk. 17.30 Téka. 17.40 Körzeti híradók. 18.00 Ablak. 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. 20.00 Visszatérés
Édenbe. 20.50 Négy VOLT 21.00 A három tenor koncertje, kb. 22.30 Exkluzív. 22.45 Kenó-sorsolás. 0.15 Képújság.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Isméüé-sek. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilm-klub. 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Süders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Egy ártaüan ember. 21.55 RTL Boksz Klub. 23.05 Hírek. 23.20 RTL Night Klub. 0.45 Fókusz.
TV 2
6.00 Potyautas. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.00 Gyökereink. 12.30 Közveüen ajánlat. 13.00 Lacikonyha. 13.30 Stádium. 13.45 A tegnap csodái. 13.55 Satöbbi. 14.55 Csupa-csupa élet. 15.25 Bölcs törpék a világ körül. 15.50 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.30 Gazdagok és szépek 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Férfias játékok. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Hús és vér. 1.10 Stádium. 1.25 Hajnaltól napestig. 1.50 Tények. 2.15 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Talpra, Petőfi! 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.25 Delta 2000. 17.55 Európa Galéria. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Magyar Ház. 21.30 Magyarország 2000. 22.00 Stromboli. 23.35 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Szünidei matiné. 9.45 A harapós férj. 11.05 Váltó. 11.40 Esti kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó 12.20 Lóverseny. 12.35 Megidézett történelem. 13.15 Magyar évszázadok. 13.55 Habsburg Mária. 14.25 M.S. mester: Passió. 14.55 Horgásztanya. 15.10 Póráz. 15.30 Pop-sa-rock. 16.05 Miénk a tér. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Közép-Európai Magazin. 18.55 Esti kérdés. 19.10 Összkép. 19.45 Kiadatás. 20.40 Riportré. 21.00 Híradó. 21.40 Lady Chatterley szeretője. 23.25 Híradó. 23.40 Vers. 23.45 Lady Chatterley szeretője.
SZOMBAT JÚLIUS 11. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyerekeknek! 11.00 Szenvedélyek. 11.45 Szerelmek Saint-Tropez-ban.
12.45 Válaszolunk... 13.10 Martin György gyűjtéséből. 13.25 Gaia. 13.55 Telesport. 15.10 Óriás. 17.00 Elkerülhető (?) allergia. 17.30 Úton. 18.10 Aüétikai ob. 18.30 Bálványok. 19.30 Híradó. 20.00 Robin Hood. 21.45 Bájos ellenség. 22.40 125 éves Budapest. 23.40 Aüétikai ob.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.00 Felfedező úton a Robinson család. 11.30 Mágusok 12.00 Bibliai történetek. 12.30 Szezám, tárulj! 13.00 Hírek. 13.10 Valamit visz a víz. 14.45 Csőrre töltve. 15.40 Bravó Tv. 17.30 Kedvenc. 18.00 ZenÉsz. 18.30 Fókusz plusz. 19.00 Híradó. 19.30 Kész átverés. 20.00 Eltűntnek nyilvánítva. 22.05. Esti mesék. 23.00 Hírek. 23.15 Egy ártatlan ember. 1.05 Fókusz plusz.
TV 2
6.30 Könyvek könyve. 6.55 Homokvár. 9.00 Partyzán. 12.00 Nótaszó. 12.30 Potyautas. 13.00 Fő az étel! 13.05 Gazdagok és szépek. 14.50 Családban marad. 15.15 Családi kötelék 15.40 TV a város szélén. 16.20 Csupa balláb. 18.10 Kastélyszálló. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Chiara története. 21.45 A kis szemtanú. 23.45 Titokzatos játékok 2. 1.15 Közveüen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.40 Határtól határig. 8.00 Nemzetiségi magazinok. 10.30 Válogatás. 11.20 12 hónap az erdőn. 11.45 Debussy. 12.00 Mélyvíz. 13.00 Európa Ablak. 15.00 Gyöngyök. 15.30 Magyarok Hannoverben. 16.00 IttARTunk. 16.30 Járóföld - hazai tájakon. 17.00 Forma-1. 17.45 A huszadik század nagy románcai. 18.15 Magyarok cselekedetei. 18.20 Őrjárat az égen. 20.05 Mesetár. 20.20 Híradó. 20.55 Labdarúgó-vb. Nyolcaddöntő. 23.00/23.50 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Híradó. 5.40 Gazdakör. 6.15 Élő forrás. 6.50 Harmónia. 7.20 Hubertus 8.05 Összkép. 8.40 A kincses sziget. 9.00 Balfácánok. 9.10 Ami igaz, az igaz. 9.25 Zengő ábécé. 9.35 Zöldszem, zöldiül. 10.05 Tarkabarka. 11.05 Az élet szentélyei: Dél-Afrika. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Protestáns világ. 12.35 Kelet-Európa kolostorai. 13.05 Emmy. 14.15 A tökéletesített természet. 14.40 A titkos kert. 15.15 Néhány perc Kabos Gyulával. 15.20 Hulot úr nyaral. 16.45 Helikon. 17.25 Magyar történelmi arcképcsarnok. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Muzsika-szó. 19.05 Zenés üzenetek. 20.35 Ráadás. 21.00 Híradó. 21.40 Péter Greenaway rövidfilmjeiből. 22.10 Florida, a paradicsomban. 23.35 Híradó. 23.50 Vers. 23.55 New Moming jazz-blues fesztivál.
17
VASÁRNAP JÚLIUS 11. MTV 1
6.35 Gazdaképző. 7.00 Számítógép Jogosítvány. 7.25 ,Jgy szól az Úr!" 7.30 Gyerekeknek. 9.30 Háttértudomány. 10.00 Tévémagiszter. 11.05 Púder. 11.35 Hollay Bertalan nótafelvételeiből. 12.35 Vészhelyzet. 13.25 Örömhír. \\Í .50 Walt Disney bemutatja. 14.55 Telesport. 17.05 Ön dönt! 18.05 Hello, világ! 19.00 A Hét. 20.00 Nekem ezek mesélhetnek. 20.55 Labdarúgó-vb Döntő. 22.55 Aüétikai ob. 23.25 Tonik.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.00 Felfedező úton a Robinson család. 11.30 Sweet Walley. 12.00 A Dunánál... 12.30 Európa-magazin. 13.00 Hírek. 13.10 Gorilla. 14.05 Angyali érintés. 14.55 Mentőangyalok. 15.45 Fantomas visszatér. 17.25 Filmajánló. 17.45 RTL Klub Show. 18.00 ZenÉsz. 18.30 Kulturális magazin. 19.00 Híradó. 19.30 Csíííz! 20.00 New York-i történetek. 22.10 Pusszandak, drágám! 22.45 Gyilkos sorok. 23.35 Hírek. 23.50 Országház. 0.20 Gorilla.
TV 2
6.30 Könyvek könyve 6.55 Homokvár 9.00 Szelek szárnyán. 9.50 Szegény ember narancsa. 10.40 Rögbi bunda. 12.30 Hűséges az Isten. 13.00 Nótaszó. 13.30 Sportszenzációk. 14.00 Rinaldo Rinaldini. 14.30 A következő áldozat. 16.15 Petroceüi. 17.05 Szelek szárnyán. 18.00 A Szuper csapat. 19.00 Tények. 19.10 Napló. 20.00 Chiara története. 21.45 Virágeső. 22.5 . Színkép. 23.20 Gyémántoperett. 0.10 Mozivarázs. 0.40 Napló. 1.30 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Űrgammák. 7.30 Hol-mi? 8.00 Tudóra. 10.00 Őrjárat az égen. 11.35 Cimbora-órák. 13.00 A szerelem jogán. 14.55 Bunbury. 16.30 Lyukasóra. 17.15 Az MTV 2 jövő heti műsorajánlata. 17.30 Reflektorfényben. 18.00 Cirka-firka. 18.30 Újra nyitott könyv. 19.00 A csend világa. 20.00 Én és a kisöcsém. 22.05 Amíg még élünk. 22.50 A mi filmünk tovább forog.
DUNA TV
6.30 Híradó, Reggeü muzsika. 6.40 Protestáns világ. 7.00 Animációs filmek. 8.15 Pop-sa-rock. 8.45 Miénk a tér. 9.50 Szeleburdi vakáció. 11.00 CsiUagjel. 11.30 Mi lesz holnap? 11.55 Vers. 12.10 Lóverseny. 12.25 Egri csillagok. 13.35 Ilyen Benczédi! 14.20 Trio Stendhal. 14.25 Emlékképek - régi híradók. 14.50 Sportképek. 16.35 Amit a sajtokról tudni kell. 17.05 Lakáskulcs. 17.45 Mese. 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó. 19.15 Egri csiüa-gok. 21.05. Magyar évszázadok. 21.50 Hungária Litterata. 22.35 A vizsolyi Biblia. 23.30 Ars Musica. 23.50 Vers.
18 KANIZSA - JCutttVláíiA HUXfyljiK 1998. július 3.
A közelmúltig városunk katonaváros volt. E több évszázadon át tartó állapot ebben az> évtizedben szinte egy csapásra megszűnt. Ennek egyik oldalon örülnünk kell, mert ez a tartós béke jele is, másrészről megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy városunk egy színfolttal szegényebb lett.
Elmentek ugyan a katonák, de a velük kapcsolatos emlékek (remélem többségükben kellemesek) még évtizedekig^ talán tovább is elő-elő tolulnak gondolatainkban.
A katonai ünnepségek, melyek többségében városunk lakói is részesei voltak, elevenen élnek bennünk.
A katonai életnek egyik legszebb pillanata a csapatzászló adományozása, mely mindig katonai ünnep volt. Nemrég emlékeztünk meg e lap hasábjain annak 50. évfordulójáról, hogy a város csapatzászlót adományozott a határőrségnek, ugyancsak nem olyan régen ünnepeltük a 17. gyalogezred csapatzászlójának hazatérését.
A csapatzászló a hadviselésben eredetileg a vezetést és harc közben a katonák tájékozódását megkönnyítő jelvény volt. Az idők folyamán a zászló lassan szimboliummá lett, az alakulat összetartozását jelentette, a harci sikereket, a katonai becsületet kezdte jelképezni.
A magyar sereg áttekinthetőségét, vezetését megkönnyítő zászlók alatt a XIII. századtól kezdve harcolt.
A XIX. században felállításra került nagykanizsai 20-as honvéd gyalogezred részére csapatzászló adományozása tehát már szokásos esemény volt, sőt az előző században alakult 48-as gyalogezred is rendelkezett e jelvénnyel. írásos források vannak arról, hogy már 1742-ben a soproni Andrási ezred csapatzászlót kapott.
A nagykanzisai ezredek is rendelkeztek tehát saját csapatzászlóval, melyről kutatásaim alapján néhány információt szeretnénk közre adni.
Először a 48-as gyalogezred csapatzászlójáról kívánok szólni. Mivel ennek az ezrednek a története visszanyúlik a 18. századra. (Lásd: Barbaries Lajos: MAGYAR VÁROSOK MONOGRÁFIÁJA NAGYKANIZSA 1929. 227-230. o.), csak az utolsó zászlójáról tesznek említést.
Ismert, hogy ez az ezred a Monarchia közös hadseregének (K.U.K.) része volt (sokszor nem is magyar célok érdekében alkalmazták), ennek megfelelően a császári és királyi hadsereg csapatzászlójával volt ellátva.
A Monarchia hadvezetése a magyar szabadságharc leverését követő években a közös hadseregben új csapatzászlókat rendszeresített. Ez volt az 1856 M (mintájú) zászló. Ezt kapta a 48-as gyalogezred is, melynek egy zászlóalja 1857 óta állandóan Kanizsán tartózkodott.
A ZÁSZLÓ LEÍRÁSA: alapszíne fehér, három oldalról piros és zöld lángnyelvek szegélyezik. A zászlólap egyik oldalán teljes nagyságú Mária kép van, a másikon a Monarchia cí-
A NAGYKANIZSAI 48-AS ÉS A 20-AS GYALOGEZREDEK ZÁSZLÓI
mere a kétfejű sassal. A zászlócsúcs mindkét oldalán I. Ferenc József monogramja látható. Típuszászló volt, 1918-ig, az ezred összeomlásáig volt rendszerben. Mivel az
ezredzászlók - mint említettem „típuszászlók" voltak - a megkülön-böztethetőségük érdekében megtalálható volt rajtuk az ezred száma. A Monarchiában a fegyveres
erők gerincét a KÖZÖS HADSEREG képezte. E mellett sor került a HONVÉDSÉG felállítására is.
Az 1848. évi 40. tc. egyértelműen meghatározta a honvédség helvét és
A K. u. K. 48-as gyalogezred csapatzászlója 1. oldal
A K. u. K. 48-as gyalogezred csapatzászlója 2. oldal
1998. július 3.
KANIZSA - TCuttctnáUb ttuu^vfíK
19
szerepét a Monarchia fegyveres erejében. E szerint:
A közös hadsereg és haditengerészet feladata volt:
„ Őfelsége összes birodalma, mindkét állam területének külellen-ségek elleni megvédése, a belrend és
voltak, azonban különböztek a közös ezredek zászlóitól.
A ZÁSZLÓ LEÍRÁSA:
Alapszíne ugyancsak fehér. Három oldalán piros és zöld lángnyelvekkel van szegélyezve. A zászlólap egyik oldalán a koronás magyar kö-
A 20-as honvéd gyalogezred csapatzászlója 1. oldal
biztonság fenntartása." (48. gy.e. is) Ezzel szemben a honvédség feladata volt:
„Háború idején a hadsereg támogatására és a honvédelemre, béke idején pedig kivételesen a belrend és biztonság fenntartására... van hivatva." (20-as gy.e. is)
zépcímer van két angyal által tartva. (Áz angyalok profilból vannak ábrázolva. Á későbbi 17. gyalogezred csapatzászlóján (1939) már szemben helyezkednek el a címer mellett.)
A zászlóalap másik oldalán pedig I. Ferenc József kombinált monogramja, fölötte a magyar koronával -
A 20-as honvéd gyalogezred csapatzászlója 2. oldal
A HONVÉDSÉG állományát 1869-ben 82 gyalogzászlóaljban és 32 lovasszázadban szervezték. A zászlóaljakból 1886-ban féldandárokat hoztak létre, majd ezekből 1890-ben EZREDEKET.
A 20-as honvéd gyalogezred (1886-1890-ig féldandár) 1886-ban a 76., 77., 78. honvéd zászlóaljakból lett megalakítva.
A rend az volt, hogy a legalacsonyabb hadrendi számú zászlóalj, - tehát az első zászlóalj - (jelen esetben a 76. zászlóalj) csapatzászlója „lépett elő" EZREDZASZLÓ-VÁ, így a 20-as honvéd gyalogezred a 76-os gyalogzászlóalj CSAPATZÁSZLÓJÁT kapta „örökül".
E csapatzászlók is típuszászlók
látható, mely magyar királyságára utal. A zászlócsúcs egyik oldalán a magyar címer, a másik oldalán pedig I.F.J. monogram van.
A 20-as gyalogezred zászlóalja ma is megvan, sőt az azt őrző Hadtörténeti Intézmények restauráltatta is.
Hivatalosan ez is 1918-ig volt rendszerben. Ezeket a zászlókat azonban egyes alakulatok még 1920 után is használták. A 20-as gyalogezred az első világháborúval megszűnt.
Megjegyzés: E cikk a szerző által 1998. május 21-én a Honvéd Kaszinóban megtartott „KATONÁK NAGYKANIZSÁN 1848-tól" c. előadásából tartalmaz részleteket.
Kép és szöveg: Dr. Bacsa Gábor
HATARRENDESZ FAKULTÁCIÓ
A Zsigmondy Vilmos-Winkler Lajos Műszaki Középiskolában szeptembertől határrendész fakultációs képzés indul harmadik és negyedik osztályos tanulóknak. A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság és az iskola közötti megállapodás aláírására június 25-én került sor, amelyen az aláírók, Balogh András, a Zsigmondy Vilmos-Winkler Lajos Műszaki Középiskola igazgatója és Fonyódi György dandártábornok, a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság igazgatója röviden tájékoztatót adott a képzés céljáról is.
- Iskolánk mindig törekedett arra, hogy olyan keresett képzési formákat vezessen be, amelyek széles továbbtanulási, elhelyezkedési skálát biztosítanak a fiataloknak - mondta Balogh András.
A határrendészeti fakultáció a napi órarendi elfoglaltságon kívül heti négy óra pluszt jelent az erre jelentkező tanulóknak. A polgári, a mindennapi életben is hasznosítható ismereteket, jártasságokat alakít ki. amelyek megalapozhatják, elősegíthetik a pályaorientálást. Alapvető ismeretek szerezhetők a határőrség rendészeti, határforgalmi tevékenységéről.
- A fakultáció létrehozása kölcsönös érdekeket szolgál - tájékoztat Fonyódi György, dandártábornok. - Nem titkolt az, hogy ezzel mintegy utánpótlást biztosítunk a határőrség számára, tudva azt, hogy a Zsigmondy diákjai nem csak kanizsaiak. A határőrség iránt érdeklődő fiataloknak pedig egy karrierlehetőségei tudunk biztosítani, egészen a felsőoktatás szintjéig. És ez nem csak a katonai területei érinti, hiszen például vannak nálunk jogászok, pszichológusok, orvosok is. A határőrségnél dolgozók nagy része közalkalmazott és köztisztségviselő.
A határrendész programban az oktatást a Határőr Igazgatóság Oktatási Központja látja el, tehát elsősorban a határőrség képzett, egyetemet végzett tisztjei fognak tanítani, természetesen az iskola tanárainak a segítségével. Á tantárgyak között szerepelnek jogi, határrendészeti- (határőrizeti, határforgalmi, rendészeti), lövészeti, kondicionális és önvédel-. mi, KRESZ-, valamint személy- és vagyonőri ismeretek, összesen 280 órában.
- Melyek a fakultáció előnyei?
- A fakultáció végén a diákok bizonyítványt, illetve igaz.olást kapnak a képzés eredményes befejezéséről. Ez feljogosítja őket, hogy felvétel nélkül bejussanak valamelyik halárrendész szakközépiskolába. Ha felsőfokú rendvédelmi tanintézetekbe (Rendőrtiszti Főiskolára, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Főiskolai karára) jelentkeznek, plusz pontokat kapnak. A Határőrséghez történő jelentkezésnél fizikai, pszichikai alkalmasság esetén biztos a felvétel. Az érettségit követően személy- és vagyonőri szakma megszerzéséhez nem kell külön tanfolyamot elvégezni, csak vizsgát kell tenni. Ingyenes, illetve kedvezményes sportolási lehetőséghez jutnak a fiatalok és a nyolcórás KRESZ oktatást követően kedvezményes gépjárművezetői tanfolyamot végezhetnek el, mivel az elméleti oktatás díját nem kell fizetni.
- Vannak-e tervek a fakultáció fejlesztésére?
- Ez a kétéves határrendészeti fakultáció csak az első lépés. Az iskolában végzett felmérés szerint szeptemberben lesz annyi jelentkező, hogy a tervezett keretet kitöltsék. A későbbiekben szeretnénk az alsóbb évesekel és más középiskolák diákjait is bevonni ebbe a képzésbe. A végső cél pedig az, hogy a határrendész fakultációt érettségi tárgyként akredit áltathassuk.
L.Zs.
20
KANIZSA - TCultcciátcá, maqafi*
1998. július 3.
LAGZI LAJCSI DÁRIDÓZIK
Tíz év - tíz lemez:
Sipos F. Tamás
Galambos Lajossal — alias Lagzi Lajcsi - éppen egy esztendővel ezelőtt beszélgettünk Nagykanizsán. Most újabb fellépése lehetőséget adott arra, hogy ismét találkozzunk.
- Mi történt veled az eltelt egy évben?
- Ó, nagyon sok minden! Elkezdődött a Dáridó, amely az egyik legnézettebb televíziós műsor lett. Ez a legfontosabb.
- Hogyan kerültél ebbe a műsorba?
- Úgy, hogy én találtam ki. Ezelőtt nyolc évvel.
- Nyolc évvel?
- így van. A Dáridó nevet pedig hat esztendeje „ védettem le ".
- Akkor miért csak most valósult meg?
- A Magyar Televízión nem mehetett, a kereskedelmi csatornák megjelenése adott rá lehetőséget.
- Mi alapján választod ki a szereplőket a műsorodba?
- Én nem akarok sokat szerepelni benne, inkább mindig fiatalokat kívánok bemutatni, mert - úgy gondolom -a fiataloknak nem sok alkalmuk van a fellépésre.
- Hogyan látod a Dáridó jövőjét?
- Olyan bizonytalan, mint amilyen bizonytalan az én létem... De én bizonyítottam. Ha nem megy a tv 2-n, akkor máshol fog menni. Nem tartok tőle. Más nem tudja megcsinálni.
- Készítettél új műsort a nyárra?
- Nem, de itt vagyunk Zalakaroson és játszunk egyéb rendezvényeken.
- Tervezel új kazettát?
- Az a címe, hogy Dáridó. Két-három hét múlva fog megjelenni.
- Ezen csak te énekelsz?
- Csak én, de lesz egy olyan Dári-dó-válogatás a BMG-nél, amelyen Pataki Attila és a Jimmv is közreműködik.
- Trombitásként készítesz új anyagot?
- Kizárólagos trombitásként nem.
- De ezt véglegesen nem vetetted el?
- De. Lagzi Lajcsiként viszont szívesen trombitálok.
- Mi ennek az oka?
- A közönség Lagzi Lajcsiként ismer engem, és ezt nem lehet rossz értelemben befolyásolni.
- Nyaralás?
- Dubaiba megyek, az Egyesült Arab Emirátusokba júliusban egy hétre. Ekkor engedte meg a menedzserem.
- Fellépsz is kint?
- Egy klipet forgatunk, ennyi az egész és ezt kötöttük össze a nyaralással.
- A Dáridóban lesz bemutatva, ott majd kiderül...
Horváth Ilona
Az egyik legsajátosabb hangú popénekesünk, Sipos F. Tamás adott a közelmúltban élő koncertet városunkban. Az Exoticban népszerűvé\' vált, majd évek óta szólóban is sikeres zenésszel fellépése előtt arról beszélgettünk, mit dolgozik, hogyan él ma.
- Miért vállalod azt, hogy élőben adsz koncertet, hiszen ez nem túlságosan jellemző?
- Én sem vállaltain négy éven keresztül... Amióta szólista vagyok, ez az első esztendőm. Egyébként ennek több oka van: egyrészt most lett rá igény, másrészt pedig most találtam egy olyan zenekan, amellyel érdemes kezdeni. Ez a két paraméter indokolja, hozzáteszem, én már szereltem volna korábban is... Csak hát...
- Nem bántad meg, ugye, hogy zenekari tagból szólistává léptél elő?
r- Végül is nem. ami nem azt jelenti, hogy minden síkon jó szólistának lenni. Meil jó az, hogy az emberre a pozitív dolgok egy személyben csapódnak le. de ugyanúgy a negatívak is, tehát nekem kell tolerálni minden káros befolyást. Gondolkodom most azon.
Jöttek az Amokfutók
Az Amokfutók volt az első sztárvendége a Sörfesztiválnak. A több éves múltra visszatekintő - bár közben átalakult - együttes a „Meghalok egy csókodért" című számmal vált igazán ismertté. A hazai dance-flore talán legjelentősebb képviselője Kozsó vezetésével legnagyobb slágereit adta elő - köztük a már említett dalt, s a „Van valami" című nótát.
Az Amokfutók kanizsai fellépése nagy siker volt. a vérpezsdítő, táncra „hívó" ének-zene jó hangulatot teremtett az est további részéhez.
H. I.
hogy a jövőben összeállók valakivel vagy csinálunk egy zenekan. bár ma Magyarországon - ha csak a gazdasági oldalát nézem -nem túl előnyös ez De én most vagyok olyan helyzetben, hogy arra gondolhassak, hogy a kedvtelésemet helyezzem előtérbe.
- Divatos most régi, sikeres zenekaroknak visszatérni. Terveztek ilyet az Exotickal?
- Az alapvető gondolat már nincs ellenünkre, hiszen mi úgy váltunk el \'92-ben, hogy nem annyira szereltük egymást. Az idő azonban begyógyítja a sebekel. ez egy nagy sablon, de így is van. Az viszont még nem következett be. hogy leüljünk és megbeszéljük, vagy egyáltalán kitaláljuk azt. milyen jármában is lenne ez szimpatikus. •
- A szóló fellépéseiden énekelsz exoticos dalokat is?
- A műsorba a szólólemezeim anyagából válogattam a számokat, egy-két Exolic-nótát is játszunk természetesen, és hogy színesítsük a programot - meg kísérletezzünk -. néhány külföldi szám is beugrik.
- Mivel töltöd a nyarat? Biztosan vannak meghívásaid...
- Vannak egészen nagyszabású bulik - mint a Coca-Cola Beach -. bár most egy kicsit el vagyok lazulva, mert lemezt nem teivezek idénre. Úgyhogy nyaralás maximálisan, kikapcsolódás.
- Miért nem készítesz ebben az évben új anyagot?
- Leginkább azért, mén túl sűrűnek éreztem évenként egy lemezt készíteni. Tíz esztendő óta vagyok hivatásos zenész, és tíz év alatt tíz albumot sikerült kipréselni. Ez nem túl egészséges. így utólag azt gondolom, jobb lett volna széthúzni. Aztán most akkora konkurenciaharc van. hogy hihetetlen, ráadásul köt a szerződésem a jelenlegi kiadómhoz, és én nem akarok velük újabb lemezt kihozni.
- Merre fogsz nyaralni?
- Azt hiszem. Európában. A nyáron Spanyolországban már biztos, s majd ősszel is elmegyünk valahova,
- Ha nem zenével foglalkozol, mit csinálsz?
- Sokat vagyok a kénben: szeretem gondozni és egész egyszerűen szeretek kinn ,,dögleni\'\' a napon. Szerelek horgászni is. Meg inni a barátaimmal... - Jéjezte be a beszélgetést nevetve Sipos F. Tamás.
Horváth Ilona
s 3. KANIZSA - TCutturuUiA Muu^tfct 21
„KESZUL
ff
Ebben a hónapban ünnepli 65. születésnapját az ország egyik legnépszerűbb komikája, Csala Zsuzsa- Az a színésznő\', aki önmagát sohasem megtagadva ment-megy fel a színpadra, aki a szórakoztató műfajra tette fel az életét. Nagy sikerű műsora után szerepekről, kutyákról és a nyár nagy kihívásáról beszélgettünk: Csala Zsuzsa következő fellépése a börtönben lesz.
- Most fejeződött be a színházi évad. Hogyan telt el számodra?
- Úgy, hogy nagyon sokat dolgoztam. 38 éve vagyok a Vidám Színpadnál, és egy esztendőre sem mondhattam visszamenőleg, hogy nem dolgoztam sokat. Egy bemutatóm volt - a „Kriminális kabaré" -. amelyet Juszt Laci vezet. Ebben hálás feladatol kaptam, rendőrnő vagyok, s a saját kutyámmal szerepelek benne, ami nagy boldogság. Ezt a kutyát egy éve találta nekem Bajor Imre. úgy is hívjuk, ahogy őt: Hopika. Imre a keresztpapa. Most júniusban a tv2 felvette az előadást, be is jelentettem, hogy itt van a „magyar Rex". A kutya remek színész, ezt én merem állítani. Juszt Laci különben először a legremekebb, válogatott rendőrkutyákból hozott a próbára olyan állatokat, amelyek már rablógyilkosokat fogtak el. Aztán mégis az enyém tudta legjobban „eljátszani" a szerepet. Érdekesség, hogy én tiszthelyettesként kezdtem a darabot, azóta legalább hat fokozatot léptem előre. A főkapitánytól századosi rangot kaptam... Ez volt tehát a bemutatónk, de azonkívül nagyon sokat játszom. Van egy olyan darabunk - a „ Család ellen nincs orvosság" -. amely az ötödik szezonba lépett. Akkora a siker, hogy ezt tartani kell műsoron. Ebben ápolónő vagyok, egy idegbeteg gyógyintézet főnővére, aki szintén idegbeteg. És nemcsak sokat dolgozom, hanem szívesen is. Szívesen annak ellenére,
hogy már nem vagyok fiatal, viszont úgy érzem, az energiám ugyanolyan. A kapott feladataim boldogítanak.
- A kutyák korábban is fontosak voltak az életedben. Fröccs?
- Sajnos meghalt. A kertemben van egy temető, ott már négy kutyám fekszik - mind márványtáblával. Erre büszke vagyok, nem hivalkodásból mondom. Valamennyin van egy fenyő is. Azt gondoltam, hogy a Fröccs után soha többet nem kell kutya. Bajor Imrétől hallottam, hogy „kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes", ez egyébként még Kellér Dezsőnek volt a mondása. Most a Hopika a mindenem.
- A régi szerepeid közül mit emelnél ki?
- Nagyon nehéz, mert már szinte visszaemlékezni sem tudok rájuk, de egy biztosan ide tartozik: Camoletti darabja, az „Anna csak egy van". Tíz éve játszottam, én vagyok Anna, a cseléd, az abszolút főszereplő. Most újítottuk fel „Szex a lelke mindennek" címmel, elsöprő a siker. Azt hiszem, ez a legked-
vesebb. Különben rengeteg jó szerepet játszottam... Na,, most még azt kérdezi meg, hogy „hol töltöd a nyaral?"! A minap égy tévéfelvételen erre olyan meghökkentőt mondtam, hogy az operatőr kiejtette a kezéből a kamerát...
- Jó. Hol töltöd a nyarat?
- Börtönben.
- És milyen minőségben?
- Felkéri az ENSZ egy bizonyos humán tagozata, hogy vegyek részt a munkájukban. Fegyházlátogatásra jönnek, és a bizottság mindenütt kért - az egyes országokban - egy nem szakmabeli embert, hogy nagyobb legyen a bizalom. A legkeményebb rabokkal is beszélgetni kell, megnézzük a börtönviszonyokat. En még életemben nem jártam börtönben... És képzelheted, bemegyünk a legsötétebb zárkákba. Először nemet mondtam, mert annyira megijedtem, aztán rájöttem, borzasztó élmény lesz. Én nagyon mély érzésű ember vagyok, amit a közönség nem nagyon érzékel. Tudom, rossz hatással lesz rám, de ezt is végig kell nézni. Hogy viselik el a ra-
bok annak következményeit, amit tettek? Hogyan tolerálják? Kalocsán nőkkel is kell beszélgetnem. Érdekesebb lesz a nyaram, mintha Lappföldre utaznék vagy Kenyába.
- A „szünetet" tehát színház nélkül töltöd el...
- Nem, a Vidám Színpadon egész nyáron játszunk pénteken és szombaton, az „ Utánunk a viccözön" című darabot adjuk elő. Van benne kabaré-felújítás, van duettem Lorán Lenkével és Bodrogi Gyulával, aztán lesz viccparádé és szexiskola, amelybe természetesen Rákóczi téri kurvaként járok tanulni. A ziccer megint az enyém lesz, mert egy gyermek, egy kurva mindent elmondhat, annak a szoljából mindent elfogad a közönség, mert természetes.
- Maradt-e ki valamilyen szerep az életedből?
- Tulajdonképpen nem nagyon tudok mondani, bár van
. egy vágyam, amely soha nem fog teljesülni. Nincs rá lehetőség. Az „Előttem az élet"-ben az öreg mama alakja... Tiszta szívszerep. Ilyenre vágyom.
Horváth Ilona
22
KANIZSA - TZxítunálcá, m*2*ft*
1998. július 3.
Könyvajánló
MEGJELENT!
Ez év januárjában a Kámzsa hírt adott airól, hogy a Városvédő Egyesület Berkes József szövegezésében megíratja a nagykanizsai olajipari lakótelep építéstörténetét. - (Berkes József építőmester tíz esztendőn át a zalai olajipar építkezéseit tervezte!)
A Nagykanizsai Honismereti Füzetek 18. számaként, - Dr. Cseke Ferenc szerkesztésében, - a Magyar Olajipari Múzeum által szervezett Nagykanizsai Hagyományőrző Napon, - (június 12-én) - meg is jelent a kiadvány, - kiegészítve azt Buda Ernő: Bősze KáF mán életével és munkásságával, - aki a lakótelep megteremtője és megálmodója volt!
Munkásságát fúrómunkásként, 1936 márc. 10-én, - az Inke-I, kutatófúrásnál kezdte, - de sokoldalú ismereteit már a Budafa I. és 2. sz. eredményes kutató fúrásoknál, - 1937 őszén igénybe vették!
1938-ban Bázakerettyén megindultak az építkezések! - Antal Dezső építészmérnök, - műegyetemi tanársegéd ekkor a göcseji népi építészetet tanulmányozta és még 1935-ben a képviselő-testületnek bemutatta egy göcseji ház terveit! - (Ugyanakkor göcseji hetet szándékoztak rendezni - a megyeszékhelyünkön!)
A göcseji ház építésére gyűjtést terveztek, a város 50 éves fennállásának emlékére, - a göcseji Hetet sikeresen meg is rendezték, a ház építése azonban nem valósult meg, - mindössze a Rózsa ligetben egy un. .revíziós to-
rony", - egy göcseji harangláb készült el!
Az olajipar valósította meg ezután már Antal Dezső terveit Bázakerety-tyén, - mérnökházak formájában, -majd 1941-től Lovásziban is ilyenek épültek! - (Zalaegerszeg ekkor még csak 14 ezer lakosú „kisváros" volt é.s az olajipar teremtette meg a jólétet megyénknek!)
Bár magam is írtam, - a 80-as években - egy történeti pályázatot Bősze mérnök munkásságáról, - ezt csak bevezetőnek szántam és örültem Buda Ernő méltatásának és gazdag visszaemlékezéseinek Bősze Kálmán, városunk díszpolgára életéről és munkásságáról !
Ugyanakkor a kiadványt ajánlom figyelmükbe a lakótelep lakóinak, -akik szeretnék még megőrizni a telepük eredeti szépségeit, a 32/1997. (VIII. 1.) sz 3. és 4. mellékletei előírásai szerint!
Még azt is szeretném megemlíteni, hogy a tavaszi filmfesztiválon a Corvin moziban, - ugyancsak Buda Ernő tolmácsolásában Kóthy Judit munkatársaival a dél-zalai kőolaj történetével kapcsolatban bővebben foglalkozott a lakóteleppel és annak építés-történetével és reméljük azt is, hogy sor kerül majd előbb-utóbb ennek is a bemutatására városunkban!
(A kiadvány a Deák téri könyvesboltban kapható.)
Berkes József
Nagykanizsa, Ady u. 14/d.
A programot koordinálta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Budapesti Központja
Kiemelt támogatója volt Az Egészségesebb Életért Alapítvány
A program résztvevői voltak
Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet SOTE Pulmonológiai Klinika III., IV., VIII., XIII., XIV. kerület Tüdőgondozó Intézetei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fővárosi Szociális Központ és Intézményei Oltalom Karitatív Egyesület , RÉS Alapítvány
Egészséges Légzésért Alapítvány Nógrádgárdonyi Megyei Tüdőszanatórium Szent János Kórház Tutor Alapítvány
...írásunkban a hajléktalanság és a tbc/ísszefüggéseivel foglalkozunk, részben a korábbi - e témakört is érintő - vizsgálatok tükrében, és nagyobb részben annak a programnak a tapasztalatai kapcsán, amely a fővárosban élő hajléktalan emberek tüdőszűrését tűzte ki célul. Részletesen bemutatjuk a program megtervezésének és lebonyolításának fázisait, a felmerült dilemmákat és megoldási kísérleteket, valamint a program továbbfejlesztésének, illetve elterjesztésének lehetőségeit. A szűrési program során készült „szűrési interjúk" alapján elemezzük, amit az érintett hajléktalan emberekről megtudtunk, é.s adatainkat összevetjük korábbi kutatások tapasztalataival is.
1998. Julius 3.
r
23
A FILM MEG PEREG..
Már több ízben próbáltuk olvasóinkat arról tájékoztatni, mi is lesz hányatott életű mozgóképszínházunk további sorsa. Évről évre jelentkeznek vállalkozók, akik szerencsét kívánnak próbálni, ám a szándékuktól valamiért előbb vagy utóbb, de mind elállnak - olykor elállítják őket - és minden marad a régiben. \'
Legutóbb néhány kanizsai vállalkozó kedvű fiatal próbálkozásáról adhattunk hírt. akik a mozi egy részét felújítva próbáltak volna valami életet vinni a falakba és azok közé. De a próbálkozás abbamaradt, ugyanis azt a tájékoztatást kapták illetékes helyekről, érkezik egy
képzelések, a beruházás, tekintettel a város anyagi helyzetére, saját erőből ebben az évezredben nem valósulhat meg.
Nincs jövője a mozinak, állítják sokan, hiszen a tv-
ben, az új filmek előbb vagy utóbb megtekinthetők, nem is beszélve a videóról. Nem így van, vélik a szakemberek, hiszen a filmek vászonra termettek, igazán lenyűgöző képeik csak ott
érvényesülnek. Ezzel úgy látszik- itt már senki nem törődik. A homályos képek, a kényelmetlen, szakadt bútorok, a tetőbeázás, az esernyő alatt, vagy télikabátban megtekinthető alkotások nem igazán vonzóak, még akkor sem, ha az ár kedvezőbb, mint mondjuk egy fővárosi moziban. Talán szívességből, vagy csekélyke haszonnal működik még a nagykanizsai mozi, de ki tudja, meddig. A tető be-
befektető, aki az egész ingatlant hasznosítani kívánja. Amikor a befektető kiléte után tudakozódtunk, S. Nagy Katalinra hivatkoztak a Polgármesteri Hivatalban, állítólag ő ígért olyat, hogy befektetőt küld. Azóta újabb információt nem sikerült szereznünk a dolgok állásáról, de úgy tűnik, nincsenek is. A mozi felújításának kérdése már több ízben felvetődött, de hiába a tervek-el-
ázik, a zsinórpadlás rossz állapotban van, az egész szerkezetet a műemlékfalak tartják össze MÉG.
Talán miénk az egyetlen hasonló nagyságrendű olyan város e honban, ahol nincs kertmozi, ahol a nyári fullasztó estéken vetített filme-
ket is csak a nagyteremben tekintheti meg a nagyérdemű. Kihasználatlan volt. mondhatnák sokan. Igen. valóban az volt, mert már megint olyan gazdag szegények voltunk, hogy ezt is eltékozoltuk, semmi másra nem hasznosítottuk, pedig talán annyi mindenre alkalmas lett volna még, ha nem hagyjuk, ha nem hagyják fokozatosan győzni az enyé-
KANIZSA - TCuttunáUá, tHapifi*
24
KANIZSA - TCtUtunMiA mtgtff*
1998. július 3.
Mirandolina
Carlo Goldonit, a 18. században élt olasz drámaírót elsősorban vígjátékai révén ismerjük, életét pedig francia nyelven szerzett emlékirataiból. Nagyrészt velencei színtársulatoknál, majd 1762-től Párizsban dolgozott. 250 színdarabot alkotott: tragédiákat, melodrámákat, intermezzó-kat és a már említett vígjátékokat, összesen 150-et. Legjobb munkái a polgári-népi figurákat mozgató, az emberi hibákat kicsúfoló életszerű művek, a „Két úr szolgája", „A hazug" és a „Mirandolina", amelyet utolsó bérletes előadásként láthattunk a HSMK-ban.
A „Mirandolina" (másik címén „A fogadóskisasszony") Goldoninak az a műve, amelyben az író művészien egyesíti a lélektani realizmust a környezetrajzzal. Mirandolina egyszerű fogadósnő, a vele szemben állók lovagok, grófok és márkik, akiket mind magába szédít. A címszereplő szinte szerelmes női mivoltába, szinte féltékenyen őrzi női hatalmát. Talán túlságosan is tudja, mit akar: egyoldalúan meghódítani a nőgyűlölő Ripafratta lovagot. Terve miért is ne sikerült volna, csakhogy míg a férfi érzelmei őszinték, addig Mirandoli-náéi látszatok. Goldoni tökéletes egyensúlyt teremtett a gúny, a vígjátékban lehetséges dráma, a tréfa és a szenvedély között. A tanulságot pedig mindenkinek magának kell levonnia.
A kaposvári Csiky Gergely Színház értő-szórakoztató előadásában tekintettük meg a fordulatos darabot. Keszeg László rendező pergő produkciót hozott létre - pontosan kihasználva az adott helyzetkomikumokat, a jól megrajzolt alakokat. Visszaidézte a kort, az olasz hangulatot, megteremtette a játékhoz szükséges teret. S mindebben jó partnerekre talált „színészeiben". A címszerepet Bodor Erzsébet alakította pontosan, sok rafinériával. Nagyszerű volt Bezerédi Zoltán Ripafratta lovagja, az érzelmi skála minden fokát megjelenítette. Ellentétes, de egy „célért" küzdő őrgrófot, illetőleg grófot láttunk Spindler Béla és Gyuricza István alakításában. Ki kell még emelnünk a szereplők közül az egyik színésznőt játszó Molnár Piroskát, aki az utóbbi években látott szerepeiben mindig jó volt.
A „Mirandolina" kortalan vígjáték. Más személyekkel, más korban - esetleg nem ilyen helyzetben - is játszható, élhető. Ezért nem tudunk mindig nevetni a lovag kínlódásain. Szerencsére, ő sem.
Horváth Ilona
MEGHÍVÓ
A Vadamosi Vendégség
résztvevői és a Deák Ferenc Megyei Könyvtár szeretettel meghívják az 1998. július 17-étől 26-áig tartandó
VADAMOSI VENDÉGSÉGRE.
A rendezvénysorozat védnöke Dr. Gyimesi Endre,
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere. A vendégség helye:
Vadamos, Béke u. 4. A rendezvénysorozat és az Ács József szobrász (Budapest), Brassnyő Ágnes grafikus (Zalatárnok). Nóvák Éva festő (Budapest) műveiből rendezett KIÁLLÍTÁS megnyitása: lickővadamosi Polgármesteri Hivatal (Lickő, Fő út 4.), július 18.. de. 11 óra. A rendezvénysorozatot Vajda László, a Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés osztályvezetője, a kiállítást Zöldy Pál író nyitja meg.
Közreműködik Kozkák József dudán és a Gellénházi Dalkör. IRODALMI EST ugyanaznap a Pajtában (Vadamos, Béke u. 4.), 17 órakor. Zöldy Pál: Miniatúrák c. novelláskötetét Ács József, Alaksza Ambrus: Az Utas eltéved c. posztumusz verskötetét Baán Tibor, az 1998-as Vendégség-füzetet Hules Béla mutatja be. írásaikból felolvasnak a Vendégség-füzet jelenlé-vfi szerzői. Az irodalmi estet Katona József, a térség körjegyzője nyitja meg. A Filozófiai Vitakör Vadamosi Vándorgyűlése (Vadamos, Béke u. 4.), július 24. és 26. között lesz. A Vitakör rendezte IZSÁK TMRE EM-LÉKÜLES-re július 25-én kerül sor a lickóvadamosi Polgármesteri Hivatalban, budapesti és zalaegerszegi előadókkal.
Kérjük a Vendégségen résztvenni szándékozókat, jelezzék előre részvételüket, hogy a szállást biztosíthassuk. Hálózsákot illetve sátrat, kiránduláshoz, fürdéshez alkalmas öltözéket hozni nem árt. Az ellátás önköltsége számításunk szerint napi 500 Ft. 19-én közös ebéd a gellénházi Három Fenyőben. Vonatok Budapestről Zalaegerszegre (zárójelben az érkezés időpontja): 6.00 Déli pu. (9.57) 9.00 Déli pu. (hétköznap a szombathelyi gyorsról Bobán átszállva, vasárnap közvetlen kocsikkal, 13,21) 12.00 Déli pu. (16.18) 14.50 Keleti pu. MUNTENIA (19.13) 18.00 Déli pu. (21.59) Autóbuszok Budapestről Zalaegerszegre (zárójelben a Zalaegerszegre érkezés ideje): 6.30 Erzsébet tér (10.50) 12.15 Erzsébet tér (hétfőtől szombatig, 15.40)
14.00 Erzsébet tér (17.25) 15.40 Erzsébet tér (19.45 Lentibe menő járat)
17.00 Erzsébet tér (20.25 Letenyére menő" járat)
Autóbuszok Zalaegerszeg buszpályaudvarról Vadamosra:
7.10 (szombaton), 8.25 (vasárnap), 11.40 (hétfőtől szombatig), 12.20 (vasárnap), 14.45 (hétfőtől szombatig), 15,20 (vasárnap), 16.45 (hétfőtől péntekig), 17.20 (hétfőtől péntekig ), 18.20 (hétfőtől szombatig), 19.00 (vasárnap), 20.15 (hétfőtől péntekig), 22.30 (szombaton) 22.40 (hétfőtől péntekig). A buszok a vasútállomásnál lévő távolsági autóbuszmegállóba 5 perccel később érnek. Vadamost a Lickóvada-mos, Szentkozmadombja, Zalatárnok feliratú buszok egyaránt érintik.
TELEHAZBAN
Az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának budapesti Regionális
Igazgatója a helyi gazdaságfejlesztéssel ismerkedik a zala megyei Zalalövön
Patrícia J. Lemér, az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID/Budapest) regionális igazgatója Zalalövőn a helyi gazdaságfejlesztési program résztvevőivel találkozott csütörtök délelőtt.
A zalalövői gazdaságfejlesztési program, melyet a USAID támogat a Nemzetközi Megyei és Városigazgatási Szövetségen (ISMA) keresztül modellként szolgálhat arra, hogy miként lehet a közösség tagjainak érdeklődését felkelteni és a lakosokat sikeresen bevonni a helyi gazdaságfejlesztésbe már a folyamat legelején. Tervek szerint a zalalövői gazdaságfejlesztési program módszere széles körben terjesztésre kerül, csakúgy, mint a USAID Közigazgatási Programjának egyéb eredményei, többek között távoktatási anyag formájában.
A találkozót a kultúrházban rendezték meg. amely a falu teleházának is otthont ad. A zalalövői teleház egyike azon 31 teleháznak, melyeknek létrejöttét a USAID Hálózat a Demokráciáért programja segítette. A teleház program elsősorban számítógép é.s Internet használatának lehetőségével járul hozzá a települések helyi gazdaságfejlesztési erőfeszítéseihez.
JUHUi
DEiSAUER MEGaTlIA-t if ASA
E&f KOIM MlNIiTTER ELNÖK (URTALA»)
DISZCir. LINA
(jack London)
Vi óra!
EtRZEK-
FOLDRt WNTÓ\'
ALLAM-
tudoka\'ny
SolGAR
VA\'ROS
1
A\'LLAT T-EKHELYE
MAGYAROS VISELET
HELYET FOGLAL
VÉiE T.T dra\'&akó\'
JOE (HENDRIK)
ROCK -ZENEKAR
CIÓ6
FELHANG
HAWGLE-
8ALATOUI TELEPvi-LEJ
Reausz-
&AfJ VAN !
CAMPiELL
"7-
tAliutV Mfíú
Sugar >
KELVIN
5
IDO EGYSÉG
—V—
1998. július 3.
KANIZSA - Sfi*>u
J-
25
Régi id ok focija - a régi szívvel
A hatvanas években és még a hetvenes évek elején is Kanizsán és az ellenfelek réven mondhatni országszerte „nagy név" volt labdarúgó-berkekben Lukács ImszIó neve. A Bányász, majd levezetésként a Zala-szenthalázs, játéknsedzőként pedig a kiskanizsaiak labdarúgója, ma hatvanévesen a régi szívvel - igaz, egy tavalyi szívműtét után -, a régi hévvel beszél a fociról. Látogatásunk idején is a franciaországi labdarúgó világbajnokság egyik mérkőzése ment a tévében, eközben idézgettük fel a régi idők fociját.
- Mindig \\zerettem a focit, gyerekkoromban is. Sap mint nap a labdát rúgtuk. Alig múltam tízéves, amikor toborzó volt és én is elmentem jelentkezni - emlékszik vissza az első hivatalos dologra, ami a focival volt kapcsolatos. - Végigjártam az úgynevezett szamárlétrát, az akkori kölyök-, serdü-lőcsapalot, majd még ifjúsági korúként, tizenöt évesen a Bányász felnőtt csapatában játszottam. Kiss István, a Pista bácsi volt akkor az edzőnk, az 5 nevét sokan ismerik. Sajnos már nem él. Sokat tapasztalt ember volt, sokat lehetett tanulni tőle.
- Saját képzésére önmaga is fordított időt, energiát\'.\'
- Szinte nem volt olyan edzés, ami után ne maradtam volna a pályán. Százszámra gyakoroltam a szabadrúgásokat. Mert nem elég, ha valaki elméletben elsajátít valamit, ha meccs-helyzetben, ha arra keríti a sor, elvégzi a pontrúgást. Rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy a rúgótechnika fejlődjön. A lehető legtöbb szögből, a lehető legtöbb módon meg kell tanulta, hogyan, hova nígjuk a labdát. Nem kis hangsúly van az erőn, de a legtöbb meccset fejjel lehet megnyerni.
- A szabadrúgások mestere is inkább a fejével dolgozott?
- Való igaz nem az én kenyerein volt a gürizés, az erősítő edzés, a sok futás. A legtöbb feladatot megpróbáltam fejjel, finesszel megoldani. Mindig tudni kell, mit akar az ember és egy kicsit az ellenfél fejével is gondolkodni kell.
- A sok góllal végződő szabadrúgásból eredendően a kapusok mumusa volt?
- Akkor is volt kapus, aki készült belőlem egy kis lelki hadviselés is volt, ha már beálltam a labda mögé.
A VB EGY „ÖREG" ROKA
&?J&MLs V Ü? JL
Minden szerénytelenség nélkül mondom, az esetek nagyobb százalékában sikerült gólt rúgnom. Hiába tudta egy kapus, hogy már többször berúgtam neki, hiába próbált készülni, gondolkodott az ember, és természetesen máshova, máshogyan rúgta, mint várták. De — ahogy sokszor mondják - akkor minden más volt.
- Miben volt más? Mennyire voltak amatőrök akkoriban, az aranycsapat tündöklése utáni felnőtt labdarúgóge-neráció tagjai?
- Miruienkinek volt munkahelye, egy-egy nagy cég vállalta a foglalkoztatást, biztosabb volt a háttér ilyen értelemben. Én a Gépgyárban dolgoztam akkor és végig, amíg aktív munkavállaló voltam. Mirulennap volt edzés, mint már mondtam, sok energiát fordítottak az edzők és a játékosok a technikai edzésre és a taktikára, de az egyéni képességekre is. Valahogyan más volt a hozzáállás. Nem akarom túlságosan kritizálni a mai edzéseket -persze teszem ezt nem kis számban, ha a régiekkel beszélünk —, de ezek nem alkalmasak arra, hogy lépést tartsunk a nagy csapatokkal. Mintha nem is érdekelné igazán a mostani futballistákat maga a játék. A legtöbbük nincs is birtokában a megfelelő alapképzettségnek, technikának, de ennek hiányában még futni sem futnak.
- Akkoriban, a hatvanas években megtanították a magyarok a világnak az emlékezetes 6-3 alkalmával, hogy a helyezkedés milyen fontos, nem labdával kell sokat futni, hanem helyezkedni kell, hogy legyen kihez passzolni. Ezt követték Önök is a Bányásszal?
- Mint már mondtam, nem voltam az az igazi rakkoló.s, futos fajta, de a többiek is inkább játszották a focit. Egészen egyszerűen, szerettünk futballozni.
- Két évvel ezelőtt jubileumi összejövetelre került sor Szigligeten, ahová a hajdani NB Ill-as bajnokságot nyert csapatot és a feleségeket hívták meg a szervezők. Hogyan sikerült a találkozó?
- Aki él még, eljött, eljöttek az asszonyok is. Takács Jani szervezte meg, jól éreztük magunkat, felelevenítettük a régi élményeket.
- Van, akivel a régi csapatból máig tartja a kapcsolatot?
- Dénes Sanyival gyakorta találkozunk, de egyébként nem nagyon maradt meg a kapcsolat velük. De a focival sem... Kijárok a Bányász meccseire, megnézem a focit a tévében, de most a vébé alatt is volt már, hogy elelbóbiskoltam alatta. Azért nem mondanám, hogy nem tetszik a vébé. Vannak jó meccsek a nyitómeccs meglepően jó volt, a skótok felnőttek a brazilokhoz Sokakkal ellentétben én nem imám le a németeket sem, kitartóak, erős bajnoksággal rendelkeznek, ha nem is játszanak olyan szépen, mint a dél-amerikai csapatok. Szerintem nagyon bizonytalan, ki nyer a végén, olyan meglepetések jöhetnek a nagy küzdelemben, amire nem is lehet tip-peltú.
- Mit vár a magyar profibajnokság-tól? Ön szerint megold valamit?
- Szerintem abból a szempontból eddig is profik voltak, hogy nem dolgoztak munkahelyen. Más szempontból nem ezen múlik a profizmus. Azt egy átszervezéssel nem lehet elővarázsolni. Más szemlélet kellene ide. Ki marad ma ott az edzés után, hogy órákat gyakoroljon? Mindenki siet a maga dolgára, ha vége az edzésnek. Én felállítottam a kiskaput, az volt a képzeletbeli sorfal, a kapusnak is jó volt, hogy rugdosott valaki neki. Az volt nálunk a szokás, hogy az ment a labdáért, aki hibázott. De a csapat a meccsek után is sokat volt együtt, kártyáztunk, jól éreztük magunkat. Sokszor jöttek velünk vidéki meccsekkre az aszonyok is, a törzs-szurkolók Ismertük az újságírókat is. Tihanyi Istvánnal a mai napig üdvözöljük egymást, valamikor ő maga is jó kapus volt. Aztán később a Kai.ser nevü újságíró járt hozzánk és velünk a meccsekre.
- Maradtak emlékek, újságcikkek? -Nem gyűjtöttem ezeket, ma már
egy kicsit bánom.
- A család hogyan viselte a focit?
- A feleségem is gyakran jött velünk a meccsekre, a fiam elkezdte a futballt, de abbahagyta, mert inkább a tanulást választotta, vámos lett belőle. A család volt a döntőbíró abban is, hogy nem mentem el a Dózsához. Hívtak jártak jó ideig a nyakamra, hogy igazoljak oda, majd Kaposvárra, de a biztos családi háttér mellett döntöttem. Amikor abbahagytam a Bányásznál, még levezettem Szentbalázson, beszálltam játékosedzőként Kiskanizsán. Ma\' Megállok, nézem, amikor a gyerekeket látom focizni, szeretem nézni őket. Az unokám, Lacika nagyon érdeklődik a foci és más sportok iránt is, de inkább elméleti síkon. Tízévesen nagyon tájékozott, de a pályán nem műveli a focit. Ma a gyerekeket már annyi minden érdekli, tévé, videó, számítógép, nem dobja fel őket, ha fizikai erőfeszítés árán sikert lehet elemi. Most erre más lehetőségek is varrnak. Nekünk a foci volt minden, a szívügyünk volt a labdarúgás.
Alaposan megtanulták...
Mára a családok többségét két részre osztotta a labdarúgó világbajnokság. Van, ahol közelharcot kell vívni a tévé távirányítójáért -rosszabb esetben eleve eldöntött tény, mit -néz a család -, van, ahol békében együtt izgul, csodálkozik mindenki a meccseken látottakon. Kollégánk, bűnmegelőzési rovatunk vezetője, Horváth István -rendőrválogatott labdarúgó, a Poli-ce SE tagja - gyakorta rövid értékelést tart szerkesztőségünkben.
- Nagy élvezettel nézem a mérkőzéseket, egyrészt mert szeretem a sportot magát, a legtöbb sportágat, másrészt azért is, mert magam is művelője vagyok a focinak. Tetszenek a meccsek, de szerintem nem tett jót a világbajnokságnak, hogy felemelték harminckettőre a résztvevők számát. Félő, hogy hígul a mezőny. A sok meccs elég sok energiát is kivesz a csapatokból, ez oda vezet, hogy bánni történhet: elfáradhat egy-egy csapat vagy az utolsó percek, hosszabbítások dönthetnek Ilyenkor nem biztos, hogy a jobb csapat győz, lehet, hogy pillanatnyi koncentrálási .probléma okozza egyes válogatottak kiesését. Ennek ellenére szép meccseket láthatunk. Egyes csapatok - gondolok itt elsősorban a latin focit játszókra, a dél-ameiikaiakra - nagyon szépen, a szó eredeti formájában játsszák a labda nígást. Nagyon jó a technikájuk, és ennek a tudásnak a birtokában bátrabban is játszanak. A fejlett techmka és a szép játék sokszor összekapcsolódik - vannak azért kivételek -, hiszen egyik feltételezi a másikat. A braziloknak, afrikaiaknak egyébként teljesen más a felfogásuk a fociról. De azt mondom, hogy más talán még a szervezetük, a testi-fizikai felépíté-
sük is. Rendkívül rugalmasak laza izomzatúak, fordulékonyak, élvezet őket nézni. Amikor a rendőrtiszti főiskolára jártam, jártak oda afrikai tanulók is. Jöttek Zimbabwéből, Nigériából, soha nem láttak focilabdát, szinte az őserdőn kívül semmit nem ismertek. Azt sem tudták, mit kell csinálni a labdával, nemhogy a fociról fogalmaik lettek volna. De el kell mondanom, a harmadik év végére mindenkit végigvertek, az adottságaik megvoltak, könnyen megtanulták a labdarúgást. Jópár éve látni már, hogy a fejlődő afrikai országokban hogyan fejlődött a labdarúgás, mennyi kiváló focistát neveltek ki. Most az idei vében sokakhoz hasonlóan nekem is nagyon tetszenek a brazilok, a döntőbe várom őket, szerintem nyelhetnek is. Az olaszok is tetszenek és nem szabad figyelmen kívül hagyni a házigazda franciákat sem. Nem rossz a csapatuk, és a hazai pálya minden előnye mellettük szól. Az egész család figyeli az eseményeket, mi egyébként is sportos család vagyunk. Feleségem munkája révén szoros kapcsolatban van a sporttal - a MÁV NTE-nél dolgozik - és a gyerekeimet is arra nevelem, hogy inkább sportoljanak mint lengjenek-lengjenek. Az ifjúság szempontjából nagyon fontos a sport, sokkal nagyobb gondot kellene társadalmi szinten is erre fordítani, sok más problémát megoldana, gondolok itt elsősorban az ifjúsági bűnözésre, a drog veszélyeire. Egy ilyen világbajnokság arra is jó, hogy megnyerje a fiatalokat, felkeltse az érdeklődésüket, talán arra sarkallja őket, hogy követői legyenek a focivilág sztárjaiiuik.
26 KANIZSA - Sf»nt 1<><>8. július 3.

LABDARÚGÁS
KÉSZEI FERENC VISSZATÉRT AZ OLAJBÁNYÁSZHOZ!
A NAGYKANIZSAI KISPADON KÉSZEI FERENC! Június 26-ától a kanizsai szakember irányítja a futballcsapatot.
OSZTÁLYOZÓ
Galambok-Gyenesdiás 4-2 (1-0)
Gólszerzők: Varga (3), Török, illetve Nikitscher J. (1 l-esből), Pátkai.
A Galambok 7-4-es összesítéssel jutott fel a megyei I-be.
Nemzetközi Zickental Kupa
Idő: 1998. június 20. Hely: Kukmirn (Ausztria)
Korcsoport: U-10: 1988. január 1. után született gyerekek. Résztvevők: 24 csapat (pl.: Bp. Honvéd, MTK, Tatabánya). Köztük: SC Nagykanizsa, Ajka, Dinamó Kijev, Fk Ausztria Memphis, SK Rapid Wien, GAK, SC Wüstenrot Salzburg. Lebonyolítás:
- 6 csoport 4-4 csapat (körmérkőzés)
- a csoportok 1. helyezettje az 1-6. helyért
- a csoportok 2. helyezettje a 7-12. helyért
- a csoportok 3. helyezettje a 13-18. helyért
- a csoportok 4. helyezettje a 19-24 helyért játszott. Eredmények:
Az F-csoportban a Rapid Wien ellen 3-Oás vereség.
Második mérkőzésen SpG Zickental ellen 4-0-ás győzelem. Gól.: Farkas Norbert 2, Bozsoki Imre, Kovács Richárd.
A harmadik mérkőzésen SV GÜSSING ellen 2-0-ás győzelem. Gól: Lődri B. 2.
A csoportban a II. helyezés a Rapid mögött.
A folytatásban a Bp. Honvéd következett nagy csatában 1-0-ás győzelem. Gól: Lődri Barnabás.
Kapfenberg ellen pedig 1-0-ás vereség. így a csapat a 9-10. helyért játszhatott. Ellenfél az SC Wüstenrot Salzburg volt. A tartalékos Nagykanizsa 6-1-es vereséget szenvedett. Gól: Kisharmadás Gábor.
Színvonalas kupán, értékes 10. helyezés.
Döntő mérkőzések:
Ausztria Memphis-MTK 5-0
Dinamó Kijev-RAPID WIEN 2-2 (Hetesekkel Dinamó Kijev)
Kanizsai csapatból kiemelkedtek: Kütsön András, Pőcze László, Bozsoki Imre, Farkas Norbert, Lődri Barnabás.
Résztvevők még: Szálai Dániel, Dénes Kálmán, Szloboda Simon, Benkő Péter, Kovács Richárd, Görcsi Péter, Dencs Tamás, Skublics Milán, Kisharmadás Gábor, Anger Tamás, Süóber Krisztián.
Edző: Faller Zoltán.
Korcsoport: U-12: 1986 január 1. után született gyerekek. Résztvevők: 24 csapat (pl. Ausztria Memphis, UFC Jennersdorf, SV Wie-nerfeld, Dynamo^ Kijev, Honvéd, MTK, Körmend, Ajka, SC Nagykanizsa. Lebonyolítás:: 6 csoport 4-4 csapat (körmérkőzés)
- csapatok 1. helyezettjei 1-6. helyért
- csapatok 2. helyezettjei 7-12. helyért
- csapatok 3. helyezettjei 13-18. helyért
- csapatok 4. helyezettjei 19-24. helyért
Az első fordulóban 3. helyezett, utána a 13-18. helyért játszott a csapat. A Dynamo Kijev ellen 2-0-ás győzelmet aratott, de a második mérkőzésen kikapott.
Végül 17. hely.
Részvevők: Mihácsi Dávid, Csordás Máté, Kovács Zsolt, Nagy Máté, Tóth Dániel, Szelei László, Járnecz István, Lukács Attila, Hajnal Gábor, Balázs Dániel, Újvári Máté, Császár Árpád, llobra István.
Kísérő: Király Endre.
* Az Iharosberény FC Szülői Munkaközösség és a versenyen kísérőként résztvevő szülők által összegyűjtött pénzből fizették a részvétel költségeit.
AFEOSZ-PRO COOP KUPA \'98 KISPÁLYÁS LABDARUGÓVERSENY EREDMÉNYEI
NŐK VERSENYE:
Gólkirálynő: Tóth Erika (8) Hajdúszövker Rt. Debrecen
Legjobb kapus: Grósz Gabriella UNIVER Szövetkezet Kecskemét i
I. hely II. hely
III. hely
IV. hely
CSAPAT
HAJDÚSZÖVKER RT. - DEBRECEN ÁFÉSZ SZEGHALOM DÉVAVÁNYA ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ UNIVER SZÖVETKEZET
FÉRFIAK VERSENYE:
Gólkirály: Vinczellér István (17) MECSEK FŰSZERT - PÉCS
Legjobb kapus: Pekk János - Nyíroátor
Ifjúsági különdíj: ÁFEOSZ ISKOLA - KECSKEMÉT
Legsportszerűbb csapat: VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKE ÁFÉSZ - GÁRDONY
I. hely II. hely
III. hely
IV. hely
NAGYKANIZSA ES KORNYÉKE AFESZ GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ - GYÖNGYÖS NYÍRBÁTOR ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ MECSEK FŰSZERT - PÉCS
OKOLVIVAS
KANIZSÁRA
KERÜLT A SAVARIA KUPA
Kanizsa Box Klub 13 versenyzője megnyerte a pontversenyt, így egy éven át Nagykanizsán őrizhetik a Savaria Kupát.
A kanizsai ökölvívók eredményei:
Ifjúsági kispapírsúly (42,5 kg): 1. Fata Szilárd. Felnőttek. Légsúly (51 kg):. 1. Török Szilárd. Pehelysúly (57 kg): 1. Bogdán Zoltán, 2. Simon Tibor, 3. Gungli Tibor. Könnyűsúly (60 kg): 1. Horváth Zoltán, 3. Bella András és Bakó Zoltán. Kisváltósúly (63,5 kg): 2. Kiss Szabolcs. Váltósúly (67 kg): 3. Balogh Szilárd. Középsúly (75 kg): 1. Orsós István, 2. Kucse-bár Zsolt. Félnehézsúly (81 kg): 3. Gál Norbert.
KERÉKPÁR
ZALA KUPA 98 III. forduló
Férfiak: 1. Kiskó Gábor (Kanizsa KK), 2. Lukács József (Pápai Fitteam), 3- Szuro-mi Bence (Kanizsa KK), 4. Takács Péter (Olympic Keszthely KC), 5. Szabó B. László (Kanizsa KK), 6. Filó László (Kanizsa KK).
NóTc: 1. Németh Diána (Kanizsa KK), 2. Bődör Krisztina (Kanizsa KK), 2. Borsody Csilla (Kanizsa KK).
HAJOMODELLEZES
A VI. Kanizsa Kupa eredményei, 3,5 ccm: 1. Tarr Tamás (ZVMK) 70 kör, 2. Christian Kucera (osztrák) 65 kör, 3. Tóth Zoltán (BKV) 63 kör. 7,5 ccm: 1. Szécsényi György (BME) 67 kör, 2. Janez Melan-sek (szlovén) 63 kör, 3. Berta András (BME) 60 kör. 15 ccm: 1. Kis Barnabás (DVMK)L 68 kör, 2. Christian Kucera 67 kör, 3. Tarr Tamás (ZVMK) 67 kör.
Csapatverseny: 1. Debreceni Városi Modellező Klub II., 2. DVMK I., 3. Budapesti Műegyetem Modellező Klub.
1998. július 3.
KANIZSA - /tfrté.
27
CSfISZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása
KORREKT ÜGYINTÉZÉS ELADÓKNAK-VEVŐKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásún k kiterjed: minden nemű ingatlan ADÁS-VÉTEL-CSE-RE-BÉRBEADÁS-„Ingatlanok becslésére" (Okirat szerkeszte.se). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek részére megbízásból.
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb teltételek x mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű L jogi teendőket. |
Az iroda nyitvatartása: X-12, 14-17 óráig. 1
LAKASOK
Nk-án a belvárosban 2+2 félszobás, 88 nm-es, 2 szintes, étkezős, 2 erkélyes, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 5,3
m Ft Kód: 308/98. (28114 K)_
Nk-n a belvároshoz közel, 1 szobás, 32 nm-es, 2 éve teljesen felújított komfortos, közös udvari lakás, beépített bútorokkal, késő nyári kiköltözéssel eladó. Irányár: 1,4 mFt.
Kód: 295/98. (28023 K)_
Nk-n a Keleti városrészben 45 nm-es, 1 +1 félszobás, erkélyes, 1 emeleti, jó állapotú, központi fűtéses lakás, rövid idejű kiköltözéssel eladó. Eladási ár: 1,8 mFt. Kód: 301/98.
(28024 K)_
Nk-án az északi v.részben 94 nm-es, 2 szoba+hálófülkés, nagy konyhás, egyedi gázfűtéses sorházi lakás eladó.
Irányár: 3,4 mFt. Kód: 292/98. (27947 K)_
Nk-n csendes utcában 2+3 félszobás, 110 nm-es, több szintes, túrdőszobás + zuhanyfülkés, 2 WC-és, garázsos, pincés, sorházi lakás, kis telekkel, azonnali beköltözéssel
eladó. Irányár 9 mFt. Kód: 280/98. (27891 K)_
Nk-n a belvárosban 3 szobás, 60 nm-es, központi fűtéses, 3. emeleti, vfzórás. redőnyös, jó állapotú lakás, eladó. Irány-
ár: 3,9 mFt. Kód: 282/98. (27892 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 57 nm-es, 2 szobás, vízórás, 2. emeleti lakás, beépített erkéllyel, zárható folyosóval, külön tárolóival eladó. Irányár: 2,2 mFt Kód: 285/98. (27893 K) Nk-n a belvároshoz közel, 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, étkezős, jó állapotú lakás, külön bejáratú, parkettá-zott szobákkal, eladó. Irányár: 3,3 mFt Kód: 272/98. (27894
s_
Nk-n az északi városrészben 3 szobás, 96 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses, társasházi lakás, tetŐtérbeépftéses lehetőséggel, 400 nm-es telekkel, részletfizetési kedvezménnyel
eladó. Irányár: 5 mFt Kód: 278/98. (27810 K)_
Nk-n az északi városrészben 3 szobás, 74 nm-es, 20 éves, egyedi gázfűtéses, vfzórás, redőnyös, társasházi lakás 100 nm-es felekkel, alápncézett garázzsal eladó. Irányár ga-
fázzsal: 5,3 mFt Kód: 267/98. (27812 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, felújított, központi fűtéses lakás eialdó. Irányár: 2,2 mFt Kód:
266/98. (27813 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, vfzórás, redőnyös, jó állapotú, tehermentes lakás, azonnali be-kóltózéssef eladó. Irányár: 1,7 mFt Kód: 252/98. (27814 K) Nagykanizsán az irtás utcában 1+3 félszobás, 69 nm-mes, étkezős, vfzórás, redőnyös, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 3,8 mFt Kód: 376/97. (24510 K)_
Nk-án a Nagyválhy utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, vlzórás, erkélyes lakás, 24 nm-es garázzsal el-adó. Irányár: S mFt+garázs 800 eFt Kód: 56/98. (26566 K) Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, vlzórás, 2 erkéfyes, 10. emeleti, központi fűtéses lakás eladó, Irányár:
2 mFt. Kód: 92/98. (26799 K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, 4. emeleti, pincés lakás eladó. Irányár: 2,7 mFt
Kód: 112/98. (27036 K)_
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, új konyhabútorral és szőnyegpadlókkal, felújított fürdőszobával, járólapozva eladó. Irányár: 2,3 mFt
Kód: 720/97. (27040 K)_
Nk-án a Kodály utcában 2 szobás, étkezős, erkélyes, kp. fűtéses, 4. emeleli lakás eladó. Irányár: 1,95 mFt. Kód:
160/98. (27366 K)_
Nk-án a belvárosban csendes utcában, 1 szobás, 46 nm-es, egyedi gázfűtéses, irodának vagy üzletnek is kialakítható lakás, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 2,5 mFt.
Kód: 170798. (27368 K)_
Nk-án a belvárosban 4 szobás, 112 nm-es, egyedi gázfűtéses, földszinti lakás üzlet kialakítására alkalmas, utcára néző 3 szobával eladó. Irányár: 6,8 mFt Kód: 195/98. (27525
K)_
Nk-án a belvároshoz közel, csendes utcában, 104 nm-es, 4 szobás, 2 erkélyes, cirkofűtéses, 2. emeleti, kitűnő állapota lakás, egyedi tervezésű konyhabútorral, igény esetén garázzsal, eladó. Irányár garázs nélkül: 9 mFt Kód: 243/98.
(27714 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, 75 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, nagy konyhás, erkélyes, 1. emeleti lakás eladó. Irányár: 3,5 mFt. Kód: 515/97. (28218 K)_
CSALÁDI HÁZAK
Paton 20 éves 120 nm-es, 3 szobás, komfortos családi ház, melléképületekkel, 1695 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4,2
mFt Kód: 313/98. (28191 K)_
Becsehelyen 80 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház, mdléKépületekkel,4u0 n-51 telekkel eladó. Irányár: 2 mFt. Kód: 321/98. (28192 K) Palinban 9 éves, 99 nm-es, 3+2 félszobás, 2 fürdőszobás, élkezős, pincés, garázsos, tetŐtérbeépftéses családi ház 707 nm-es telekkel eladó. Irányár: 11 mFt Kód: 310/98. (28116 K)_\'
Paton 90 nm-es, 3 szobás, komfortos családi ház, melléképületekkel, 766 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mFt Kód:
325/98. (28193 K)_
Nk-n 67 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, nagy konyhás, családi házrész 20 nm-es pincével eladó. Irányár: 2,8
mFt Kód: 306/98. (28194 K)_
Nk-n 95 nm-es, 2 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújított családi ház, zárt kapubejáróval, különálló új mellék-épülettel, 150 nm-es telekkel eladó. Kód: 309/98. (28195 K) Nk-án a belvároshoz közel, utcafronti, 120 nm-es, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincével, nagy udvarral, garázzsal eladó. Vállalkozási célra, komplex vendéglátóipari egységnek, irodaháznak is kialakítható. Irányár: 8 mFt. Kód: 52/98.
(27948 K)_
Kiskanizsán 1 szobás, 48 nm-es, nagy konyhás, komfortos családi ház, 342 nm-es telekkel, gépkocsibejáró nélkül el-adó. Irányár. 2,4 mFt. Kód: 281/98. (27895 K) Nk-n a déli városrészben 3+1 félszobás, 100 nm-es családi házrész, 2 különálló lakrésszel, 2 konyhával, 2 fürdő + Wc-vel, 35 nm-es pincével, 130 nm-es telekkel eladó. IrányárA:
3,8 mFt Kód: 273/98. (27817 K)_
Nk-n az északi városrészben 5 szoba, 130 nm-es, tetŐtérbeépftéses, igényesen kialakított, kitűnő állapotú családi házrész kis telekkel, részletfizetési kedvezménnyel eladó.
Irányár: 7,5 mFt Kód: 270/98. (27818 K)_
Iharosberényben 20 éves, 150 nm-es, 4 szobás, hallos, 2 fürdőszobás, központi kazán fűtéses, garázsos, pincés, családi ház, parkosított rendezett 1265 nm-es telekkel, be-rendezéssel eladó. Irányár: 6 mFt. Kód: 258/98. (27821 K) Szepelneken 107 nm-es, 4 szobás, gázfűtéses családi ház, dupla garázzsal, étkezővel, a nappaliban kandallóval, melléképületekkel, 570 n.öl telekkel eladó vagy értékegyeztetéssel 3 szobás lakásra cserélhető. Irányár: 5 mFt Kód:
238/98. (27715 K)_
Iharosberényben 110 nm-es, 13 éves, 2+1 félszobás, központi fűtéses családi ház, a tetőtéren 80 %-ban kész 1 szoba + hallal, garázzsal, pincével, melléképülettel, 1156 nm-es telekkel etadó.lrányár: 4,5 mFt Kód: 229/98. (27668 K)
Palinban 210 nm-es, 6+2 félszobás, 9 éves, 3 szintes, 3 fürdőszobás, családi ház, 40 nm-es pincével, 25 nm-es garázzsal, 2148 nm-es telekkel eladó vagy értékegyeztetéssel kisebb családi házra cserélhető. Irányár: 12 mFt. Kód:
88/97. (27669 K)_
Nk-n a Katonaréten 3 szobás, 2 szintes, teraszos, garázsos, egyedi gázfűtéses, 25 éves sorház, dupla Wc-vel, 350 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,2 mFt Kód: 210fl8. (27555 K) Nk-án az Olajtelepen 3+1 félszobás, 105 nm-es, élkezős, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, egyszintes családi ház garázzsal, pincével, nagy melléképülettel, igényesen felújított állapotban, 500 nm-es telekkel eladó. Kód: 202/98.
(27532 K)_
Palinban 10 éves, 120 nm-es, 3 szobás, családi ház, külön bejáratú tetőtérbeépítéssel, konyha+étkezővel, 2 fürdő, 2 Wc-vel, garázzsal, műhellyel, ipari árammal, 570 nm-es parkosított telekkel eladó. Irányár: 9,6 mFt Kód: 200/98. (27527 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, csendes utcában, 45 nm-es, felújításra váró, egyedi gázfűtéses, félkomfortos, 1+1 félszobás, családi házrész eladó. Irányár: 1,65 mFt. Kód: 201/98.
(27530 K)_
Palinban 9 éves, 105 nm-es, 3+2 félszobás, tetŐtérbeépftéses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mFt Kód: 609/97. (25662 K)_
Palinban 9 éves, 100 nm-es, 2+3 félszobás, tetőtébeépfté-ses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7,4 mFt. Kód: 661/97. (25957 K)_
Sormáson 2 szobás, 40 éves, 100 nm-es, egyedi gázfűtéses, félkomfortos családi ház, 20 nm-es pincével, kialakítható garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mFt
Kód: 135/98. (27148 K)_
Pelriventén 25 éves, 3 szobás, 100 nm-es, kívül-belül teljesen felújított családi ház, új konyhabútorral, igényes fürdőszobával 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,9 mFt Kód:
222/98. (27622 K)_
Kiskanizsán 2 szobás, 80 nm-es, jó állapotú, komfortos, étkezős, családi ház vállalkozásra is alkalmas, melléképületekkel, műhellyel, ipari árammal, garázzsal, 2880 nm-es telekkel, pincével eladó. Irányár: 5,1 mFt. Kód: 159/98.
(27301 K)_
Nk-án a déli v.részben 100 nm-es, 2+2 félszobás, garázsos, közös udvari családi házrész, 2 konyhával, 2 für-dó+WC-vel, nagy telekkel eladó. Kód: 312/98. (28219 K)
ALBÉRLETEK
Nk-án a Kazanlak krt-on 1 szobás, I. emeleti, kp. fűtéses albérlet kiadó. Havi bérleti dj: 13 eFt/hó+rezsi. Kód: 326/98.
(28220 K)_
Nk-án 2 szobás, egyedi fűtéses, bútorozatlan albérlet 199. január 15-ig kiadó. Havi bérleti dj: 20 eFWió+rezsi. Kód: 327/98. (28221 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán Egy szoba, konyha, lürdószoba, egyedi tüteses udvari lakás eladó Irányár 1.1 mFl Hirdsz: 30
(25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Csengery uton 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszobás, egyedi fűtéses földszínű lakás eladó. Irányár: 1,4 mFl. {25326 K) Lakás Nagykanizsán. Csengery uf elején, III. emelelen 50 nm-es, egy szobás, egyedi fűtéses lakás eladó Irányár 2,4 mFt
Hird.sz: 5/a. (25329 K>_
Lakás Nagykanizsán. Teleki u. elején, 8 emelelen, 2 szobás, 55 nm-es, közponli lútéses lakás eladó. Irányár: 2,1 mFl. Hird.sz:
47. (25330 K)_\'
Lakás Nagykanizsán Liszt F. utcában, 4. emeleten, 2 szobás, 54 nm-es, központi (üléses telefonos lakás eladó. Irányár: 2,2 mFl. Hird.sz: 16 + garázs 650 eFt. (25331 K) Lakás Nagykanizsán, Zemplén Gy utcában, 7 emelelen, 76 -es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, bmkamrás. közponli fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,35 mFt Hir.sz: 34. (25332
K)_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy. ulcában 4. emeleten, 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás, lelelonos. korszerű lakás eladó. Irányár 2,55 mFl. Hird.sz: 18. !25334 K. Lakás Nagykanizsán. Városkapuban 2+2 félszobás, étkezős, el-só emeleli, 68 nm-es, központi fűtéses, gondozott lakás. Irány-ar: 3 mFl. Hird.sz: 40. (25335 K)_
Lakás Nagykanizsán. Maori telepen kétszintes társas házban, 110 nm-es, 4 szobás, Összkomfortos házrész garázzsal, taroló-
val eladó. Irányár 11 mFt. Hird.sz: 15. (25338 K)_
Lakás Nagykanizsán. Csengery űl elején 80 nm-es, és 3 kom-lorlos, 3 szoba, előszoba, konyha, lürdószoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvarresszel. Üzletnek irodának is alkalmas. Irányár: 8,5 mFl. Garázs nélkül 7,7 mFl. Hird.sz: 69. (25366 K)
Lakás Nagykanizsán. Sugár úlon 104 nm-es, 1 emeleli, 3 szobás, ebédlős, külön WC, lürdószoba, kamra, pince, oszlallan közös udvarrész, egyedi fűtéses. Irányár: 6 mFt. Hird.sz 70
(25367 K)_
Laká,s Nagykanizsán. Levente utcai sorházban 5 szobás, fürdőszobás, 2 WC, 125 nm-es, kétszintes lakás + garázs, pince, íranvar 8 mFl Hiid s: 71 .25543 K. Eladó lakás. Berzsenyi úton 59 m-es, 2 szobás, erkélyes, padlószönyeges, kúton WC-s, kamrás lakás Irányár: 2,2 mFl, Hird
sz.: 76. (25616 K)_
Eladó lakás. 85 nm-es, 2+télszobás, lőktszinli előszobás, lürdö, külön WC, sz Intel lola sos, egyedi füléses, parkellas, járólapos lakás Irányár: 3,5 mFl. Hird.sz 86 (26052 Ki
Családiház Nagykanizsa Sanc. Tetőtér beépítéssel 120 nm-es, 4 szobás, 2 lürdőszobás, 300 n-öl telken. Irányár: 6 mFt.
Hird.sz: 26. (25342 K)_
Családihaz Nagykanizsán. 150 n-öl sarok lelken, 6 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, 2 étkező, 2 műhely garázzsal löbb célú lel-használású, pl. panzió, irodaház, KFt-nek. Irányár: 12 mFl,
Hird.sz: 53. (25343 K)_
Családiház Nagykanizsa-Palin. 260 nm-es. kétszintes. 4 szoba, 2 lürdószoba, 60 nm-es presszó, 20 nm erkély. 20 nm pince, engedélyezett vegyesbolt alapjai lerakva, nagy parkolási lehető
seggel. Irányár: 16 mFl. Hirdsz: 50. (25344 K)_
Családihaz Miklóslán. 60 nm-es régi típusú (alusiház, 2 szobás fürdőszobás, 200 n-ol területiéi Irányár 3 mFl. Hird.sz: 33.
(25345 K)_
Családi ház Eszleregnyén. Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, viz, villany van, WC. bent van. Irányár: 700 eFt. Hird.sz.: 83 (26049 K)
Családi haz Zalakomarban, 2300 n-öl telken, 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, lürdőszobás, külön WC. fél ház alatt pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsfák, gazdálkodásra ipari célra, vállalkozásra is alkalmas családiház Irányár 6 mFt. Hird.sz.:
84. (26050 K)_
Családiház Keszthelyen. Ikerház egyben is és megosztva is, 8 szoba, 2 konyha, 2 fürdő, 2 nappali, 4 WC, 2 zuhanyzó, garázs, egyedi fűtéses összkomfortos, eladó vagy önálló balloni nyaralóra cserélhető. Irányár 10 mFl. Egyben 20 mFl. Hird.sz: 44
(25346 K)_
Családiház Szepelneken. 5 éve épült, kétszobás, összkomlor-tos, 100 nm-es, garázsos egyedi gázfűtéses két teraszos. Irányár: 3,5 mFl. Hird.sz: 58. (25348 K)
Családiház Iharosberényben. 2 szintes, 5 szobás, erkélyes nagy leraszos, 100+70 nm-es, fürdőszobás, 2100 nm területlel.
Irányár: 5,5 mFl Hird sz: 34. (25349 K)_
Családiház Zalaűjlakon. Tetőtér beépítéses 4 szobás, 2 lürdőszobás, igényesen, megépílell, garázsos teljesen új családiház.
Irányár: 5,5 mFt. Hird.sz: 35. (25350 K)_
Családiház Zalaűjlakon. Szoc.pol kedvezmény igénybevehető, télkész állapotú családihaz 4 szobás, 2 fürdőszobás, 2000 nm összlerüleltel eladó. Irányár 2,2 mFt. Hird.sz: 6. (25351 K) Családiház Eszleregnyén. 114 nm-es, 3 szobás, fürdőszobás, közponli lüléses islállóval mellékhelyiségekkel 2200 nm terület -
lel Irányár: 2 mFl Hird.sz: 19. (25352 K)_
Családiház Nemesdéden. 3 szobás, fürdőszobás, beépíthető le-lölérrel, 5 éve épült új családi ház 4000 nm lerúlellel. Irányár
2,5 mFt. Hird.sz: 7. (25354 K)_
Családiház PÖlöskén. 80 nm-es alapterületű. 2 szobás, lürdőszobás, nagy nappali kamra pince, közponli tüteses, vegyes lü-zelésű kaznnal. 200 n-öl telekkel. Irányár: 1,6 mFl. Hird.sz: 63.
!25355 K)_
Családiház Nemesdéden. 120 nm-es, újonnan épült 3 szobás, fürdőszobás, előszoba, kamra, leraszos családi ház. Irányár 3 mFt. Hird.sz: 57, (25368 Kj
Családiház Iharosban. 2 szoba konyhás, lürdőszobás, 100 nm-es. lakóterületlel, melléképületekkel 2554 nm Összterülel rendezel! családihaz eladó Irányár 1 mFl Hird sz 67 (25357 K)
Családi ház, nyaraló Zalakaroson 800 m-es terülelen 140 m-es 5 szobás, konyhás, 2 fürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp fűtéses, vegyes tüzelési kazán, nagyterasz kabeí tévé, csatornazotl, parkosított udvar Üdülőnek, családi háznak alkal-
mas. Irányár 11 mFt. Hird. sz. 77 (25614 K)_
Családi ház Kiskanizsán. Kétlakásos, kél különálló házzal. 70+70 m-es. 2 szoba, hall, lürdőszobás, külön WC, 400 n.öl le-lekkel nagy üvegház fólisalor. melléképülelek Irányár: Külön: 3,5 mFt. Hird. sr.: 75 (25615 K) _
Építési telek Surdon 30 méter széles építési lelek 1664 nm közművesített terület, ervenyes epilesi engedéllyel a ház alapia levan betonozva Irányár: 650 eFt Hird.sz: 51 (25358 Kj Épilési lelek Pécsen Kismérvölgyi űton rendezell környezetben érvényes építési engedéllyel 840 nm-es közművesített területtel Irányár: 520 eFI. Hird.sz: 30. (25359 Kj Építési lelek Magyarszenlmikloson. Az elágazóban központi helyen fő űl mellel!, 800 n-öl közművesített lelek ipari célra is pl: üzemenyag lÖHő állomás, kamionos pihenő, éllerem, víz. villany van. Irányár megegyezés szerinl. Hird.sz: 62. (25360 K) Lálóhegyen szőlő gyümölcsös. 800 n-öl területlel, szőlő, gyümölcsös, málna, konyhakert, 30 nm lakóépület, alatta pince, viz,
villany van Irányár 900 eFI Hird sz 64. !25362 K)_
Szentgyörgyvári hegyen Ingatlan „ÉDENBEN" Fizetési könnyítessél 650 n-öl terület, 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümölcsfákkal, víz, villany, van és köves üt. Irányár: 900 eFt Hird.sz: 43. (25363 KI Csertői hegyen szőlő. 1200 n-öl lerületen kordonmüvelési szótő |ó karban lévő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincével lel fii (elszereléssel Irányár 450 eFt Hird sz 37 J25364 K) Oregtorhencen szóló 1100 n-ol lúgos szóló gyümölcsössel lakható épülettel teljes lelszerelessel. lerméssel egyutl villany van
Irányár 800 eR Hird sz 65 !25365 K._
Nagybagolai hegyen 223 nói bekerített zártkerti ingatlan gyümölcsös es konyhakert eladó Irányár 210 ezer Fi Hird sz 78 {25850 K)_
Lakás Nk. Zemplén Gy. űton 67 nm-es, 3 szobás, III emeleti, 2 erkélyes, padlószönyeges. vizóras, kp lüléses, lomkamrás la
kás eladó Irányár: 2,5 mFt. Hird.sz 81. (25851 Kj_
Családi haz Becsehelyen. 100 nm-es, 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, fürdőszobás, külön WC, garázzsal, melleképületekkel. 4000 nm lelek. Irányár: 1.3 mFl. Hird.sz.: 87
(26247 K)_
Családi ház Nagykanizsán, városközpontban 100 nm-es, 3 szobás, nagy, amerikai lípusu konyhával, +63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, téliesen lelújílott, minden igényi kielégítő családi ház. Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezel!, lág udvarral Irányár: 9 mFl Hird sz: 89
(26249 K)_
Családi haz Kiskanizsán. 350 n.ol lelken, 220 nm-es, kelszm-les, 4 szoba+telőtór. Nagy nappali, lagas udvar, szép környe-zelben, garázzsal, teleionnal eladó Irányár: 12 mFl Hird. sz, 91 (20414 Ki
Családi ház Dózsa Gy. úton, 64 nm-es, 2 szobás + 1 külön bejáratú szobával, fürdőszoba, külön WC, teljesen felújilol! családi ház közös udvarral. Irányár: 3,2 mFl. Hird.sz.: 96, (26593 K) Üzlet helyiség eladó Csengery és Zrínyi M. út sarkon. 30 nm-es üzlet kirakattal forgalmas helyen megegyezés szerint
Hird sz: 97. (26594 K)_
Lakás Nagykanizsán Hevesi úton 2 szoba, redőnyös, fürdőszobás, külön WC, léiig felújított, közponli lüléses, alacsony közös költség Irányár: 1,9 mFl Hird.sz.: 98 (26595 K)_
Lakás Liszl F ül löldszinti lakás, 3 szobás, vizorás, közponli lűteses, redőnyös, reluxas, szönyegpadlos. lelujitolt, új konyhabútorral. Irányár 2,3 mFt. (26596 Kj
Magyar utcán 1 szoba, konyha, fürdőszobás, WC-s lakás eladó Irányár 1,35 mFl (26597 K)
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer bolt felvásárló és takarmány árusítással gázcsere teleppel, teljesen bekerítve, zart és védett helyen, pressó létesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet eladó Irányár: 8,2 mFt Hird.sz.: 102 (26759 K) Berzsenyiben 54 nm-es, 2 szobás, 4. emeleli, egyedi lüléses lakás eladó Irányár 2,6 mFl Hird s; 104 (26911 K¦ Családiház a varoskÖzponllöl 8 km-re, 36 nm-es, 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, lürdószoba, pincevei, garázzsal, külön konyhával, melléképületekkel 60ö nöl leiekkel, gondozóit, parkosított udvarral. Irányár 2,7 mFl Hird.sz: 103 (26915 Kj Csengery úton 1 szobás, konyha, kamra, fürdőszobás, külön egyedi gázlűtéses, házrész kis kertlel eladó Irányár: 1,5 mFl
Hirdsz.: 105. (27126 K)_
Rózsa ulcai 54 nm-es, 8. emeleti, 2 szobs, összkomfortos 2 erkélyes, padlószönyeges, központi lüléses lakás eladó Irányár:
1,8 mFt. Hird.sz.. 108. (27128 Kj_
Rozsa utcai 54 nm-es, 3. emeleli, 2 szobás, 2 erkélyes „L" alakú folyosóval reluxás, vlzórás, központi fűtéses takas eladó
Irányár: 1,95 mFt. Hird sz.. 107 (27129 Kj_
Szepelneken 250 n-öt telken lüú nm-es családi ház, 3 szobás angol konyhás kamra fürdőszoba, szönyegpadlos egyedi gaztüléses. Irányár: 3,2 mFt. Hird.sz.: 109. (27130 Kj Családihaz Kiskanizsán. Teljesen felújított, 1000 nm-es telken, 90 nm-es, 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy lürdószoba, WC. garázs, műhely nyári konyha, baromli és sertés ól Vételár 3.6 mFt. Hird.sz: 110. 127135 K] Teleki ul elején VI. emeleten 2 szobás, konyha, élkezős, lürdőszobás, külön WC, szobák kivételével lambériázoll vizórás, lomkamrás lakás eladó. Vételár: 2,25 mFt Hirdsz.: 111. (27139 K)
28
KANIZSA - /tp*
1998. július 3.
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
a kanizsa és vidéke extra hirdetesfelvevö helye az Ab-aegon biztosító épületében
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA:
hétfőtől péntekig 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörű lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvczó\'bb közvetítési díj
KERESÜNK, KÍNÁLUNK: kiadó laka- S sokat, eladó lakásokat Nagykanizsán, § családi házakat, telkeket, nyaralókat. ¦
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Platán soron 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázas, parkettás, redőnyös, NY4 erkélyes, járólapozott, megkímélt állapotú 3, emeleli lakás beépített szekrényekkel ónálló pince-résszel eladó. Iá.: 3,2 mFt. 93/210-504. (28155 K) Ady utcában 1 szobás, 34 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vízórás, teljesen felújított csillagpontos kábel TV-s, magasfóldszinli lakás eladó. Ár: 1,á mFt. 93/310-504.
(28156 K)_
Péterfaí utcában 2. emeleten, 1+2 félszobás, étkezős, 67 nm-es teljesen felújított és átalakított járólapozott, új tapétás, boltíves, redőnyös, igényes kivitelű NY-i erkélyes cir-kogejzíres lakás eladó. Ar: 4,ű mFt + garázs. 93/310-504. (28158 K)_
Belvároshoz közeli utcában üzletnek, irodának is kialakítható 2 szobás, 60 nm-es parkettás, egyedi gázas felújított utcafronti lakás zárt terasszal, tárolóhefyisegget eladó, tár;
2,9 mFt. 93/310-504. (28159 K)_
Ady utcában 1. emeleten 2 szobás, nagykonyhás, 75 nm-es, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, felújított, jó állapotú lakás eladó, lár: 3,49 mFt, (L/439) 93/310-504. (28096
K)_
Csengery utcában a belváros kőzetében 3,5 szobás -szalon, nappali, háló, vendégszoba - 80 nm-es, egyedi gázas, parkettás, 2 erkélyes, telefonos, 2. emelel], azonnal beköltözhető patinás polgári lakás eladó, lár: 5,2
mFt+garázs 300 eFt 93/310-504. (28097 K)_
Zemplén utcában 1. emeleten 1,5 szobás, 43 nm-es, erkélyes, redőnyös, lomkamrás, vlzórás lakás liftes házban
eladó. Ár: 1,7 mFt 93/310-504. (28100 K)_
Városkapu körúton 1. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, új tapétás, új padlószönyeges, járólapozott lakás felújított fürdőszobával, új konyhabútorral, kitűnő állapot-ban eladó. Irányár: 2,6 mFt. 93/310-504. (28101 K) Liszt F. utcában 2 szobás, erkélyes, nagykonyhás, kp. fűtéses, szönyegpadlos, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,0
mFt 93/310-504. (28102 K)_
Belváros közelében 2 szobás, 52 nm-es, egyedi gázas udvari lakás garázzsal, műhellyel, melléképülettel, nagy telekkel eladó. Irányár: 2,9 mFt 93/310-504. (28104 K)
Zrhyi utcában 3 szobás, 75 nm-es, parkettás, ctrkogejzí-res, redőnyös, erkélyes, telefonos, 2. emeleli lakás eladó. Irányár: 5,5 mFt + 38 nm-es beépíthető tetőtér 500 eFt.
93/310-504. (28105 K)_
Belváros szívében 1. emeleten, 2 szobás, egyedi gázas, parkettás, NY-i erkélyes, csendes utcára néző megkímélt, azonnal beköltözhető lakás eladó. Ár: 3,3 mFt. (L/431) 93=310-504 (27856 K)
Fő úton 2. emeleten 2+1 félszobás, 70 nm-es, felújított, kitűnő állapotban lévő egyedi gázas, parkettás, lakás, zárt udvarban lévő garázzsal, vagy anélkül eladó. Irányár: 4,7 mFt. +garazs 1,0 mFt. (L/430) 93/310-504. (27858 K)_
Északkeleti városrészben 2. emeleten, 1+2 félszobás + étkezős, 69 nm-es, Ny-i erkélyes, nagyon jó elosztású, újszerű állapotú, cirkogejzfres, szönyegpadlos, redőnyös lakás eladó. Irányár: 4,1 mFt. (L/425) 93/310-504. (27859
KJ_•__
Pelerfai utcában 1. emeleten, 1+2 félszobás, 68 nm-es, szönyegpadlos, cirkogejzfres, nagy konyhás, lomkamrás, erkélyes, megkímélt lakás eladó. Irányár: 4,0 mFt (L/435)
93/310-504. (27860 K)_
Csengery utcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázas, parkettás, megkímélt, szép állapotban lévő, magasföld-szintj lakás pincével eladó. Irányár: 3,5 mFt (L/418)
(27610 K)_
Városkapu körúton 2+1 félszobás, 62 nm-es, szalagparkettás, erkélyes, redőnyös, vízórás, felújított, 4. emeleti lakás lambériázott konyhával eladó. Irányár: 2,5 mFt.
(L/268) (27615 K)__
Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, padlószönyeges, kifogástalan állapotban lévő lakás eladó.
Irányár: 3,1 mFt (L/354) 93/310-504. (27002 K)_
Belvárosban keresett helyen, 3+1 felszobás, 83 nm-es szönyegpadlos, loggiás, és (r.erkélyes. magasföldszinti, kp. fűtéses lakás jó parkolási lehetőséggel, sürgősen eladó. Irányár: 5,2 mFt. 2 vagy 1,5 szobás lakás beszámít-
ható. (L/421). (27717 K)_
Keleti városrészben, 2. emeleten 2 szobás, kp. fűtéses, erkélyes, telefonos lakás 4 emeletes épületben, azonnal bekáözhetően eladó. Irányár: 1,7 mFt \' 93/310-504.
(28218 K)_
Keleti városrészben 1+2 félszobás, 55 nm-es, kp. fűtéses, vízórás, Ny-i fekvésű, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,1
mFt 93/310-503. (28219 K) _
Városkapu körúton 1. emeleten 3 szobás, 68 nm-es, nagyon választékosan felújított lakás olasz járólapokkal, új padlószőnyegekkel, festhető tapétával, új konyhabútorral, redőnnyel, reluxával igényesnek eladó. Irányár: 3,35 mFt 93/310-504. (28220 K)
CSALÁDI HAZAK, TELKEK, NYARALOK
Belváros közelében 2 szobás, élkezős, 95 nm-es, udvari családi ház új tetőszerkezettel, új szigeteléssel, új szőnyegpadlóval és járólapokkal, szép állapotban, 150 nm-es telekhányaddal, önálló gépkocsibejárattal, garázzsal el-adó. 93/310-504. (28221 K)_
Északi városrészben 2 szobás, 2 konyhás, 2 előszobás, 2x42 nm alapterületű, egybenyitható, felújításra szoruló önálló családi ház gk. bejáratai 210 nm-es telekkel eladó.
Iá: 4,2 mFt (28160 K)_
Zalakarosban a fürdő közvetlen közelében 2 szoba + nappalis, étkezős, egyedi gázas, parkettás, 2 szintes, 80 nm lakóterű, jól szeparált ikernyaraló-rész 220 nm-es telekkel eladó. Ár: 10 mFt. 93/310-504. (28161 K)_
Figyeházon 3,5 szoba + nappalis egyszintes, 200 nm-es, 6 éve felújított és kibővített, külön bejáratú 2 generációs központi fűtéses családi ház 2 garázzsal, jó állapotú melléképületekkel, pincével 2136 nm-es telekkel eladó, lár: 4,3 mFt 93/310-504. (28162 K)_
Belvárosban csendes, nyugodt környezetben 1 szint + tetŐtérbeépftéses, 140 nm lakóterű, 2,5 félszobás + nagy nappalis, szép, igényes kivitelű új családi ház terasszal, 1 szoba konyhás, zuhanyzós önálló lakással, garázzsal, műhellyel, 771 nm-es parkosított udvarral, könnyűszerkezetes, különálló üzlettel eladó, lár: 29 mFt. 93/310-504.
t28106 ki_
Szepelneken 4 szobás, 107 nm-es, parkettás, egyedi gázas, 35 éves megkímélt családi ház felújított homlokzatvakolattal, 108 nm-es dupla garázs-műhellyel, 571 n.öl telek-
kel eladó \'\'i JÍC-504. \'28"10" k>_
Maort telep közelében 3+1 félszobás, galériás, 100-es, 2 konyhás, 2 fürdőszobás utcafronti családi házrész zárt terasszal, pincével, garázzsal, 500 nm-es telekhányaddal eladó, lár: 7,8 mFt. 1 vagy 1,5 szobás egyedi gázas lakás 2,0 mFt-ig beszámftható. 93/310-504. (28108 K)_
Gyékényesen a strand közvetlen közelében 2 szoba+nap-palis, tetŐtérbeépftéses, 56 nm lakóterű, 4 éves iker családi ház fele 900 nm-es telekkel, azonnal beköltözhetően el-adó. lár: 3,7 mFt. (28109 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 80 nm-es egyedi, gázas, 35 éves, gondozott, családi ház jó állapotú, gazdálkodásra alkalmas mellóképületekkel és 3100 nm-es telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 5,9 mFt (Cs/222) 93/310-
504 (27867 K)_
Dózsa Gy. utcában 4 szoba + nappalis, tetőtérbeépítéses, 130 nm lakóterű, 2 fürdőszobás, családi ház jellegű lakás, egyedi gáz, illetve cirkofűtéssel, nagyon igenyes, új választékos burkolatokkal egy tulajdonossal közösudvarral, gk, beállási lehetőséggel eladó. Irányár: 7,5 mF (Cs/216)
93/310-504. (27869 K)_
Csónakázó-tónál 2 szint+tetőtérbeépftéses 2 szoba + nappalis, élkezős, fürdőszobás, szép kivitelű, ápolt környezetű, hétvégi ház pincével, 205 n-ol telekkel, vezetékes vízzel, villannyal eladó. Irányár: 2,9 mFt. (Ny/76) 93/310-504.
(27875 K)_
Maort telepen 2 szoba+étkezős, 85 nm-es, igényes kivitelű családi házrész nagy terasszal, gondozott udvarral, ga-rázzsal eladó kanyar\'5,6 mFt 93/310-504 (?7376 Ki"
Kiskanizsán. keresett utcában, 3 szobás, parkettás és szönyegpadlos, tapétázott falú, 110 nm-es, 25 éves, kitűnő állapotban lévő, gondozott családi ház zárt terasszal, pincével, garázzsal, nyári konyhával, műhellyel, ápolt udvarral, 18 m széles, 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7,2
mFt (CS/215). (27721 K)_
Belvároshoz nagyon közel eladó 2 szintes, 162 nm lakóterű, 5 szoba+nappalis, 2 fürdőszobás családi ház, 180 nm-es telekkel. Nagyobb értékű autó, ingatlan beszámit-
ható. Irányár: 9,5 mFt. (CS/214). (27724 K)_
Csónakázó-tóra néző, jól megközelíthető, szép fekvésű, panorámás, 3200 nm területű, bekerített, zártkerti telek el-adó. Irányár: 1,5 mFt (T/28) Tel.: 93/310-504. (27728 K)
Honvéd utcában 140 nm alapterületű, több helyiségből álló, telefonos, egysed! közponli fűtéses üzlethelyiség kialakított vizesblokkal, 80 nm-es bővítési lehetőséggel, gépkocsibejárattal eladó, esetleg bérbeadó. Irányár: 6 mFt.
93/310-504. (27729 K)_
Kiskanizsán 800 nm-es telken 2 szobás, 75 nm-es, fürdőszobás családi ház melléképületekkel, pincével, valamint egy hozzá csatlakozó 720 nm-es telekkel eladó. Irányár:
3,19 mFt. (CS/194) 93/310-504. (27218 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd. épületekkel, 1 szobás, fürdőszobás, önálló épülettel, 1400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 6,4 mFt. (CS/195) 93/310-504. (27219 K) _
KIADÓ LAKASOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakáso-kat, családi házakat 93/310-504. (27032 k)_
GARÁZSOK:
Berzsenyi utcában 15 nm-es akna nélküli garázs eladó. lár: 750 eFt. 93/310-504. (28163 K)_
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, teljesen felújított társasházi lakás kis kerttel, garázzsal, ami alatt pince van eladó az É-i vrészben. Irányár: 5,3 mFt H.sz: LAK 132.
(28232 K)_
2+1 félszobás, 62 nm-es, 3. emeleli, összkomfortos lakás eladó a K-i v.részben. Irányár: 2,8 mFt Hiv.sz.: LAK 133. (28222 K)_
1 +2 félszobás, összkomfortos, 57 nm-es, erkélyes, 1. emeleti lakás, a K-i városrészben, 4 emeletes épületben eladó. A lakás teljesen felújított, parkettás a nagyszoba, 2 szoba új szönyegpadlos, lambériázott előszoba, konyha, taposós, felújított fürdőszoba, új konyhabútor. Iá.: 2,6 mFt. Hsz: LAK
131. (28025 K)_
1+2 félszobás, összkomfortos, gázfűtéses, 1. emeleti, erkélyes, 73 nm-es lakás, 18 nm-es tároló helyiséggel, pincével eladó. Iá: 4,5 mFl Hsz: Lak 130. (28026 K)_
Belvárosi 3 szobás, gázfűtése, 1. emeleti, erkélyes, 73 nm-es lakás, 18 nm-es tároló helyiséggel, pincével eladó. Iá: 4,5 mFt. Hsz: 128. (28027 K)_
2+félszobás, központi fűtéses, erkélyes, vízórás, redőnyös, parkettás, feljftott lakás, 4 emeletes épületben 4. emeletén eladó, Munkás u-i garázssoton levő garázzsal együtt. Iá:
2,5 mFt+550 eFt. Hsz: Lak 127. (2B028 K)_
3 szobás, központi fűtéses, erkélyes, nagy előszobás, víz-órás, reluxás, 4. emelet) lakás, 10 emeletes épületben el-
adó. Iá: 2,6mFt. Hsz.: Lak 126. (28029 K)_
2+1 félszobás, összkomfortos, 61 nm-es, erkélyes, vlzórás, jó állapotú, 4. emeleli lakás, 4 emeletes épületben eladó.
Irányár: 2,5 mFt. Hsz: Lak 125. (28030 K)\'_
3 szobás, központi fűtéses, erkélyes, nagy előszobás, felújításra szoruló lakás 10 emeletes épületien eladó. Iá: 2,3
mFt. Hsz: Lak 123. (28031 K)_
Nagykanizsán 2 szintes, 4 szobás, 85 nm-es, gázfűtéses, telefonos, kábel Tv, parabola, 7 lakásos társashzban lakás, terasszal, garázsai parkosított udvarral eladó, Iá: 5,6 mFt Hsz: Lak 122. (28032 K)_
CSALÁDI HÁZAK:
Szepelneken 50 nm-es 2 szobás, felújításra szoruló családi ház egyedi gázfűtéssel, 200 n.öl telekkel eladó. Irányár: 600.000 Ft készpénz + 400.000 Ft OTP átvállalás. H.sz.:
CS172. (28228 Kj_
Fityeházán 2 család részére alkalmas, 1991-ben teljesen felújított, igényes kivitelezésű, 200 nm-es családi ház 1736 nm telekkel, kp. fűtéssel, pincével, 3+fél szobával, nappalival, fürdőszobával eladó. Irányár: 4,3 mFt Hsz.: CS171
(28229 K)_
Pötrétén 1 szoba, konyha, előszoba, kamrás családi ház 200 n.öl telekkel eladó. Irányár: 900.000 Ft H.sz.: 170.
(28230 K)_
Balatonkeresztúron 3 szobás, fürdőszobás, 110 nm-es családi ház kp. fűtéssel, garázzsal, 230 n.öl telekkel, 800 m-re a víztől eladó. Irányár: 5,8 mFt H.sz.: CS 174. (28231 K) Kjsrécsén 2 szobás, konyha, előszoba, fürdő kialakítható, tégla családi ház földpincével, gazdasági épületekkel, 400 n-öl telekkel eladó. A ház parasztház jellegű, kiválóan átalakítható. Irányár: 2 mFt Hiv.sz.: Cs 169. (28112 K) Balatonkeresztúron 4 szobás, fürdőszobás, spájzos, felújításra szoruló családi hz, 4074 nm-es telekkel eladó. Csatorna, gáz a telken, melléképületek, ól, istálló, pajta, szer-számostároló, kút. Iá: 6 mFt Hsz: Cs 167. (28039 K) Szepetnek 3 szobás, fürdőszobás, gázfűtéses családi ház, 2000 nm-es telekkel, nyári konyhával, gazdasági épülettel
eladó. Iá: 2,6 mFt. Hsz: Cs 166. (28040 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, gázfűtéses, kb. 70 nm-es régi családi ház (felújított) 145 n-ÖI kerttel eladó. Fürdő nincs, de a helye ki van alakítva. Iá: 3,5 mFt. Hsz: Cs 164. (28043
K)_
Szepetneken 3 szobás, cserépkályha fűtéses, fürdőszobás, családi ház, 520 n-öl telekkel, 2 garázzsal eladó. Iá: 2,5
mFt. Hsz: Cs 159. (28047 K)_
Nagykanizsán 1 szobás, konyhás, spájzos, régi kis családi ház, 200 n-öl telekkel eladó. Víz, gáz, villany, csatorna van.
Iá: 3 mFt. Hsz: Cs158. (28048 K)_
Kiskanizsán lebontásra váró családi ház, 1300 nm-es telekkel, bontási, építési engedéllyel eladó. Víz, gáz, villany, köz-
mii van, kanyar. 1,5 m*Ft. Hsz: Cs 156. i28Ö49 K)_
Sáncban 5 szobás, 110 nm-es, szint*tetőteres, 2 fürdőszobás, parkettás, erkélyes családi ház, 600 nm-es területtel, garázzsal, külön 80 nm-es épülettel (70 %-os készenléti állapotú) eladó. Irányár: 9 mFt Hsz: Cs 152. (28050 K)
Sáncban 2 szobás, gázfűtéses, spájzos, fürdőszobás, 70 nm-es családi ház, garázzsal, pincével, gazdasági épületekkel, 1400 nm-es telekkel eladó. Iá: 4,8 mFt Hsz: Cs 159.
(28046 K)_
Palinban 2+3 félszobás, egyedi cirkogejzíres fűtésű, redőnyös, 2 fürdőszobás, szintes családi ház eladó. Iá: 7,4 mFt.
Hsz: Cs 145. (28051 K)_
Bajcsán 3 szobás, fürdőszobás, cserépkályha fűtéses, redőnyös családi hz, 800n-öl telekkel, melléképületekkel, paj-tával eladó. Iá: 5 mFt. Hsz: Cs 143. (28052 K)_
Nagykanizsán 3 szobás, 110 nm-es, gázfűtéses, fürdőszobás, élkezős, halos, redőnyös családi ház, 120 n-öl udvarral, garázzsal eladó. Az udvarban különálló szoba-konyha épület Iá: 11 mFt Hsz: Cs 142. (28053 K)_
TELEK. NYARALÓK:
Szabadhegyen 1600 nm közművesített telek a hetes főútvonal felőli oldalon eladó. Irányár: 2,8 mFt. H.sz.: T73.
(28223 K)_
Csapiban 3660 nm-es terület szántó, gyümölcsös, erdő el-
adó. Irányár: 200.000 Ft H.sz.: T74. (28224 K)_
Zalakaroson 1500 nm telek 3x3 m-es faházzal, szőlővel, gyümölcsössel eladó. Iá.: 2,2 mFt. Hsz.: T75. (28225 K) Zalakaroson 500 n.öl megosztható telek eladó. 200 négyszögölön 70% készenléti állapotú nyaraló található. Irányár: egyben 8,5 mFt. Megosztva a telek nagyságától függően.
T76. (28226 K)_
Baconaki-hegyen 2200 n.öl telek szőlővel, gyümölcsössel, veteményessel, szoba, konyhás faházzal, borospincével eladó. Villany ráköthető. Irányár: 300.000 Ft H.sz: T71,
(28227 K)_
Balatonmáriafürdőn (a vízparttól 10-15 percnyire) 682 nm-es építési telek eladó. Víz, villany, gáz, csatorna beköthető.
Iá: 1,5 mFt Hsz: T 68. (28054 K)_
Szentgyörgyvári hegy 3. hegyháton, 600 n-ól telek, 4x8 nm-es tégla épülettel eladó. Az épület szoba-konyhás, alápincézett, 10 éves, zárt elóHeres. Villany van. Az udvar bekerített. Szőlő lugas, nemesített almafák, gyümölcsfák, konyha-
kert. Iá: 90Q.000,-Ft. Hsz: T66. (28055 K)_
Új Förhéncen 740 n-öl terület, szoba-konyhás, tárolós tégla pincével eladó. Villany van, ciszterna. Veteményes, szőlő lugas, szántó. Faház, melléképletek. Iá: 450.000,-Ft Hsz:
T65. (28056 K)_._
Új Förhéncen 1200 n-ól terület tömés tégla pincével eladó. 4 éves fenyő telepítés, szőlő lugas. Villany, ciszterna. Teljes berendezéssel együtt. Iá: 220.000,-Ft Hsz: T64. (28057 K) Szentgyörgyvári hegy 2. hegyháton 900 n-öl terület, tégla épülettel eladó. A telek 2 oldalról is megközelíthető. Iá:
550.000,-FL Hsz: T63. (28058 K)_
Balatonmária-alsón 195 n-öl telek, hétvégi faházzal eladó. 2 szobás, konyha, fürdőszoba, terasz, víz, villany van, gáz, szennyvíz rákölhető. 10 percnyire a víztől. Irányár: 3,1 mFt
Hsz: T59. (28060 K)_
Balatonfenyves-alsón 150 n-öl telken 64 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, szinteltolásos nyaraló eladó. Iá: 6,5 mFt Hsz:
T55. (28061 K)___
Balatonberényben 500 nm-es telek, szint+tetőteres iker nyaralóval eladó. 2 szoba, étkező, fözőfülke, zuhanyzó, wc.
nappali, terasz. Iá: 3,15 mFt Hsz: T54. (28062 K)_
Csónakázó-tónál 1q11 nm-es telek, tégla házzal eladó. Szoba, konyha, étkezős, spájzos, fürdőszobás, garázs. Iá:
2,5 mFt. Hsz: T52, (28063 K)_
Galambokon a Campingnél 1591 nm-es telek, tömés pincével eladó. Villany van, víz megoldható. Iá: 800,000,-Ft, Hsz:
T51. (28064 K)_
Öregförhénci-hegyen 940 n-ÖI terület tégla épülettel eladó. Szőlő, gyümölcsös, szántó, villany van. Ciszterna. Teljes berendezéssel, terméssel eladó. Iá: 850.000,-Ft. Hsz: T41. (28065 K)_
GARÁZSOK:
Erdész u-ban nagyméretű aknás-pincés garázs 800.000,-Ft-ért, nagyméretű 550.000,-Ft-ért eladó. Hsz: G14. (28069 K) Kazanlak u-ban ikergarázs eladó. Irányár: 1 mFt. Hsz: G12. (28070 K)_
ALBÉRLETEK:
10.000,-Ft+3000,-Ft rezsi (1 (Ő), 20.000,-Ft+3000,-Ft rezsi
!2 főV Hsz: A 08. (28072 K)_
1 szoba közös konyha, fürdő használattal kiadó. Iá:
t2.000,-Ft Hsz: A07. (28073 K)_
1+félszobás, bútorozatlan, összkomfortos lakás a K-i városrészben kiadó. Iá: 19.000,-Ft +rezsi. Hsz: A06. (28074 K)
199X. július 3.
KANIZSA - /tp*
7
29
s^LsmA üt****
íjul** WW-m, Wl%4tK
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK, ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA. KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRÖ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
^ SIK ER
IngatlanközvetítŐ
INTERNET CEVIUNK:
http ://www. sikerimmo. sienet.hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo @ sienet .hu IRODÁNK: NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
| JE JkCL íuj^ JE^:
Alapítva: 1991-ben.
-számítógépes nyilvántartás -internetes hirdetés, külföldi vevők részére
-jíigi képviselet bérbeadóknak díjtalan bérlóktovetítés
312-058
„A misikerünk: ha Önnek sikerül!"
Nk-n a Kh városrészben, felújított, 2 szobás, I. emeleti, központi fűtéses, erkélyes lakás eladó redőnnyel, napel-
lenzővel.2,5mFt-ért. (27899 K)_
?cserélném belvárosi 2. emeleti, 56 nm-es, önkormányzati lakásomat, 2 szoba, konyha, ebédlő, fürdő, WC, hasonlóra 3 szobásig minden megoldás érdekel. Érd.: SÁBA
Hirdetőbe. (27410 K)_
Balatonfenyvesen a vízhez közel 700 nm-es telken, 110 nm-es nyaraló WC, fürdő, 4 szoba, konyha, 30 nm-es fedett terasszá eladó különálló üzlethelyiség üzleti tevé-kenységet folytatók számára. Irányár: 8,5 mFt. (27411 K) Városközponthoz közel 69 nm-es, új, 3. emeleti, 3 szobás, étkezős, cirkogejzlr fűtéses lakás igényesnek eladó
OTP átvállalással. Ár: 5,5 mFt (28093 K)_
Marcali központjában 2 szobás, 56 nm-es, 3. emeleti lakás, parkettás, cemenrJapos, redőnyös, kábeltévés, felújit-
va eladó 2,5 mFt-ért (28094 K)_
Galambokon 1160 n.öl gyümölcsös 1500 db fenyővel épF tési teleknek közművesítve eladó 1,4 mFt-ért (28095 K) ?adó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-öl telekkel, félig kész tetőtérbeépltéssel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7,2 mFt
(24S42 K)_
Eladó Galambokon 3 szintes, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, konditerem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, tele-fon, gáz van. Berendezésekkel együtt 19 mFt. (24543 K) Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n.öl telek eladó,
közművesítve: Irányár: 1,2 mFt. (24649 K)_
Orosztonyban 500 n-öl telken, jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, melléképületek.
Ára: 2,6 mFt. (23990 K) _
Felsőrajkon 500 n-öl telek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, garázs. Ára: 2,9 mFt (23992
5_
Munkás úti garázssoroc nagyméretű tégla garázs eladó,
akna és villany van. Ara: 530.000 FI (24992 K)_
Galambok központban kizárólag üzletek kialakítására alkalmas 150 n.öl telek eladó. Ára: t,2 mFt (25186 K) Nagykanizsán a belvárosban családi ház, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, pincés, fedeti bejáróval, telefonnal, egye-
di fűtéssel, eladó. Ara: 4 mFt. (25314 K)_
Nagybakonakon 1200 n.öl telken családi ház eladó, 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ara:
1,65 mFt. (25433 K)_
Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es faház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mFt-ért eladó. VIz,
villany, van. (25550 K)_
Badó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince. Ára: 4 mFt
(25556 K)_
Szentgyörgyvári hegyen 580 n-öl szőlő, gyümölcsös, kert eladó új pincével, szoba, konyha, tárolók. Villany, lúrlkút
van. Felszereléssel együtt 650 eFt (26042 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es, 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses, jó állapotban levő önkormányzati la-
kás eladó. Irányár: 2,95 mFt (26210 K)_
Badó a Nk-I Csónakázó-tónál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek Is kialakítható 120 nm-es, 3 szintes, új
hétvégi ház. Ára. 4,7 mFt. (26211 K)_
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hét-végi ház eladó 102 n-öl területen. Ára: 7,7 mFt (26213 K) Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es, felújított rduxás, vízórás, jó állapotán lévő 2 szobás lakás eladó 2,2 mFt-ért
(26491 K)_
Nagykanizsa keleti városrészében 2. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás 2,5 mFt-ért eladó. Telefonos, re-
dónyós, jó állapotán levő. (26704 K)_
Nk-n a kdei! városrészben 57 nm-es, felújított vlzórás, redőnyös, 1 emeleti lakás eladó őszi beköltözéssel. Ára. 2,5
mFt (26844 K)_
Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes, 4 szobás + nappalis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialakítható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető. Irány-
ár: 12,5 mFt (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel, 2 teljes apartman a felsőrész külön bejáratta, garázs, szatelit, terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, WC.
Irányár: 12,5 mFt (26847 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 57 nm-es, redőnyös, 3. emeleti lakás megkftidt állapotban eladó. Irányár: 2,2 mFt (26849 K)
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terület gondozott szőlővel, borospincével eladó. Ára: 500 eFt (26911 K)
Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapotban lévő, egyedi fűtéses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ára: 5,2 mFt. A garázs külön is eladó
700.000 Ft-ért. (26912 K)_
Palmban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 198 n-öl telken, földszint + tetőtérbeépítéssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, cirkogejzfres fűtéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC, nagy tárdóhetységek. Irányár:
13,5 mFt (27034 K)_
Zalakaroson 600 n-öl telken (ebből 300 n-ol külön is eladó 2,5 mFt-ért) 62 nm-es alápincézett villa dadó, 11 x 3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napall, főzőfülke, zuhanyzó, WC (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFt (27118 K)
Balatonlelvidéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén lestőr környezetben 120 n-öl területen 50 nm-es régi vöröskő parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén felette zárt terasz, tányár: 4,5 mFt (27117 K) Miklósfán SOO nm-es tdek dadó, ipari árammal, dupla tégla garázzsal, 2600 db nagyméretű téglával, közművesítve. Alj: 2,9 mFt. (27133 KI_
Miklósfán 3 szobás ház dadó 650 n-ól tdken mdlék-épúletekkd, gazdálkodáshoz, 3x3 m-es pince, konyha, WC, fürdő, spájz, KÁBEt TV. Idelon, bolthoz, buszmegál-
lóhoz kőzd. Ár: 3,950 eFt (27134 K)_
Cserfői hegyen 720 n-öl szőlő, gyümölcsös dadó új pincével, tdjes berendezéssd is. Irányár: 1,1 mFt. (27135 K) Bagdai hegyen 230 n-öl zártkerti ingatlan, 3 szines téglaépülettel dadó. Alul garázs, tárdó helység, középszinten szoba, konyha, spájz, nappali, tetőtér nincs befejezve
Ara: f,2 mFt. (27136 K)_
Förhéncl hegyen 1000 n.öl területen szőlő, gyümölcsös, szántó, erdő dadó borospincével. Ára: 450 eFt. (27486 K)
Nagykanizsán a Zemplén úton 4. emeleli lakás eladó, 63 nm-es, redőnyös, vízórás, járólapos, felújított konyhával, fürdővel, új padlószőnyeggd, két szobához erkdy, igényesen kialakított, 3 szobás. Irányár: 2,5 mFt. (27487 K) Csap új hegyen 800 n-öl szántó, erdő dadó megegyezés
szerint (27755 K)_
Csapi öreghegyen, a faluhoz kőzd papragterület erdővd
dadó 800 n-öl megegyezés szennt (27756 K)_
Nagykanizsa kdeti városrészben \'97-ben fdújftott 61 nm-es, központi fűtéses kdet-nyugati fekvésű, redőnyös, víz-órás, igényes lakás dadó. Ára: 2,4 mFt (27757 K) Kdeti városrészben központi fűtéses 61 nm-es, igényesen fdújított lakás 2,5 szobás, új tüzhdy, új padlószőnyeg, vízóra, redőny, az első emdeten alatta garázzsal eladó 3,4
mFt-ért. (27758 K)_
Zalakaroson csendes környezetben dadó fdújftott 3 szintes (3x60) hétvégi ház 4 szoba, 2 erkély, fürdő, konyha, Wc, spájz, szép környezet. Ára. 6 mFt (27759 K) Szepetneken dadó 107 nm-es, 4 szobás, dőtér, konyha, fürdő, Wc, spájz, 1 szints családi ház gazdasági épúletekkd 108 nm-es garázs (dupla, aknás) műhely wc-vd, fúr-dővd, csempézve. 571 n-ol tdek. Ára: 5,2 mFt (27760 K)
Badó Nk-n a kdeb városrészben másfdszobás, 1 emde-ö, fdújított lakás központi fűtéses, vízóra, kdet-nyugatj
fekvés. Ara: 2,3 mFt (27761 K)_
Badó Nk-a központjában vendéglátó egységnek is kialakítható jó állapotbanlevő családi házrész 78 nm-es, 3 szoba, szőnyegpadló, vízóra, 35 nm-es pince, 240 nmes IcWajdon. Ara. 7,2 mFt. (27762 K)_
ALBÉRLET:
Bdvárosban 37 nm-es hdyiség kiadó hosszabb távra.
kanyar: 50.000,-Frtió. (27234 K)_
Irodának, üzlethelyiségnek 20 nm-es hdység kiadó. Ara: 30 eFt/hó. (2790) K)_
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó mühdynek alkalmas aknás garázs (víz, villany, Wc van) dadó. Irányár:
1,150 eFt (27119 K)__
Munkás úti garázssoron aknás garázs dadó. Ár: 800 eFt
(27484 K)_
Badó Bókaházán, Keszthelytől 30 km-re 3378 nm-es területen 110 nm-es, 3 szobás családi ház. Fürdő, dőszo-ba, konyha, spájz, kamra, WC és mdlékhdyiségek a gazdálkodáshoz. Tdefon, kábd tévé, szennyvíz van. Ár: 4,8
mFt (28212 K)_
Balatonmáriafúrdóh, 10 percre a Balatontól dadó 356 n.öl területen szép gyümölcsfákkal 170 nm-es, 2 szintes nyaraló. 3 szoba (parkettásak), lambériás nappali, 2 cserépkályha, WC, fürdő, konyha, étkező, közlekedő-, taroló hdységekkd, nagy terasszal, 2 bejárattal, ásott kút van. Ár: 15,8 mFt. (28213 K)
Közvetítői díjkedvezmény! Az egyedi gázfűtésű 4 emeletesben lévő lakások tulajdonosai számára kedvezményes közvetítői dijat alkalmazunk! Keresünk eladó lakásokat Nagykanizsán. SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058. (27238 K) Keresünk kiadó lakásokat Nagykanizsán, a bérbeadók részére díjtalan bérlőközvetítéssel. Bérbeadásnál nálunk dijat csak a bérlő fizet! SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058. (27239 K) Hirdetés INTERNETen! Az egész világon látható az Ön ingatlanhírdetése! Színes fotóval, két nyelven! SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058.
(27240 K)_
Keresünk német és osztrák ügyfelek részére, internetes hirdetéssel, eladó hazakat, nyaralókat. Nagykanizsa. Zalakaros, Hévíz, Keszthely közelében. Balatonfenyvesen, Balatonmárián, Balaton déli partvidékén. SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.:
312-058.(27241 K)_
ÉRTÉKBECSLÉS! Vállaljuk ingatlanok értékesí-tés előtti forgalmi értékbecslését, kiskorú eladó esetén gyámhatóság részére értékbecslés készítését, hivatalos értékbecslői szakvélemény kiadását. Ha Ön nem tudja, mennyit ér eladó ingatlana, vagy nem tudja, mekkora értéket képvisel az Ón által kiválasztott Ingatlan, forduljon hozzánk bizalommal! SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058. (28214 K)___
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
2 szobás, 68 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, 4 emeletes 4. emeletén lévő, 1 éve szőnyegpadló-zott. 1 éve tapétázott lakás, Nk. keleti városrészében eladó. Irányár: 1,8 mFt, Hiv.szám: SIKER 2329.(27912 K)_
2 szobás. 53 nm-es. 2 erkélyes, központi fűtésű, vlzórás. liftes lakás. Nk keleti városrészében eladód. Irányár: 1.9 mFt. Hlvszám: SIKER 2338.
(27914 K)_
2 szobás, 56 nm-es. erkélyes, központi fűtésű, vízórás. 3. emeleti, 4 emeletesben lévő. felújított, megkímélt, tehermentes lakás, Nk. keleti városrészében eladó. Irányár: 2.1 mFt. Hiv.szám: SIKER
2346.(27915 K)_
Belvárosban eladó 3 szobás. 60 nm-es, központi fűtésű, vízórás, 3. emeleti lakás, faragott konyhabútorral, új tűzhellyel. Irányár: 3,9 mFt. Hiv.szám:
SIKER 2347. (27916 K)_
Egyedi gázfűtésű vlzórás 2 szobás 58 nm-es. igényesen kialakított, szép lakás, 4 emeletes épület földszintjén, Nk. egyik terétől 300 méterre, belváros közelében eladó. Irányár: 3.1 mFt Hiv.szám: SIKER 2348. (27917 K)_
1,5 szobás. 42 nm-es. erkaélyes. központi fűtésű, vízórás. telefonos, liftes lakás. Nk. keleti városrészében eladő. Irányár: 1.4 mFt. Hiv.szám:
SIKER 2349. (27918 K)_
Egyedi, konvektoros gázfűtésű. 2 szobás, 54 nm-es, parkettázott, 4. emeleti, 4 emeletesben lévő, pincével rendelkező lakás, a belvároshoz nagyon közel eladó. Irányár: 2,5 mFt Hiv.szám: SIKER 2351.(27919 K)_
Belvárosban. Fő úttól 200 méterre eladó 2.5 szobás. 58 nm-es, központi fűtésű, földszinti, tehermentes, azonnal beköltözhető lakás. Irányár: 3.6
mFt. Hiv.szám: SIKER 2353. (27920 K)_
Belvárosban egyedi gázfűtésű. 2 szobás, 74 nm-es. vízórás. telefonos, parkettázott, földszinti, tehermentes lakás eladő. Irányár: 3.6 mFt.
Hiv.szám: SIKER 2355 (28012 K)_
Egyedi cirkogejzlr fűtésű, vlzórás. 1+2 félszobás + nappalis, hivatalosan 54 nm-es, tetőtéri. 3. emeleti, kifogástalan lakás eladó. Irányár: 3,2
mFt. Hiv.szám: SIKER 2357. (26014 K)_
2. emeleti, 4 emeletesben lévő. 56 nm-es. erkélyes, központi fűtésű, vízórás. teljesen felújított, tehermentes lakás, keleti városrészben eladó. Irányár: 2,3 mFt. Azonnali, egyösszegű készpénzfizetés esetén: 2 mFt. Hiv.szám: SIKER
2360. (28015 K)_
1+2 félszobás. 57 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vlzórás, 4. emeleti. 4 emeletesben lévő lakás, a keleti városrészben eladó. Irányár: 2.5 mFt, Hiv.szám: SIKER 2362. (28016 K)
1 szoba-konyhás, lürdőszobás. 32 nm-es, egyedi gázfűtésű, vlzórás. telefonos, kábeltévés, teljesen felújított, járólapozott udvari lakás, új víz- és gázvezeték rendszerrel, új gázbojlerrel, virágos kerttel, Nk. belvárosához közel eladó. Irányár: 1.4 mFt. Hiv.szám: SIKER 2356. (28013 K)
3 szobás. 74 nm-es (+ 37 nm padlásterű), egyed fűtésű, teraszos, alápincézett, sorházi lakás, urd vari garázzsal. 100 nm-es, bekerített telekkel északi városrészben eladó. Irányár: 5.3 mFt.
Hiv.szám: SIKER 2365. (28148 K)_
2 szobás. 57 nm-es. erkélyes. 2. emeleti, liftes, központi tűtésü, vízórás lakás, keleti városrész* ben eladó. Irányár: 2.2 mFt. Hiv.szám: SIKER 2366.(28149 K)_
CSALÁDI HÁZAK KANIZSÁN
Belvárosban eladó 4 szobás, 74 nm+tetőteres. teraszos, gázkazán fűtésű, telefonos, kábeltévés, türdőszobás+zuhanyzós családi ház, 551 nm-es telekkel. Irányár: 29 mFt. Hiv.szám: SIKER 2339
(27932 K)_
Északi városrészben eladó 2 szoba-konyhás, für-dőszobás. 89 nm-es, gázfűtésű, hajópadlós. redőnyös. 60 éves családi ház. 813 nm-es telekkel. Irányár 5 mFt Hiv.szám: SIKER 2359. (28017 K) Belvárosban eladó 4 szobás, 180 nm-es, teraszos, pincés, konvektoros gázfűtésű, konytyolt nyeregtetős, cseréphéjalású. nagyon igényesen, felújított családi ház. az udvarban garázzsal. Irányár: 9.3 mFt. Hiv.szám: SIKER 2361..(28018
K)_
Kiskanizsán eladó 19 eves. 2.5 szobás 90 nm-es. teraszos, telefonos, gázfűtésű családi ház. pincével, gépkocsitárolóval, szoba-konyhás. 35 éves melléképülettel, 200 nm-es telekkel. Irány-ár: 5 mFt Hiv.szám: SIKER 2368. (28150 K) Kiskanizsán eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás. 80 nm-es. teraszos felújítandó, kb 70 éves. konvektoros gázfűtésű, telefonos családi ház. 830 nm-es telekkel. Irányár: 3,5 mFt. A telek növelhető még 1030 nm-rel. melynek irányára 1 mFt Hiv szám SIKER 2369 (28151 K)
ZÁRTKERTI INGATLAN
Zalakaroson eladó 1685 nm-es, zártkerti ingatlan, 10 éves, téglafalazatú, 2 szoba-konyhás, 45 nm-es, teraszos, pincés épülettel, villannyal, olajkályha fűtéssel, a telken szőlővel, veteményessel gesztenyefákkal. Irányár: 1.8 mFt. Hiv.szám: SIKER 2372. (28215 K)_
VIDÉKI CSALÁDI HÁZAK:
Miháldon eladó 3 szobás. 97 nm-es. tégla- és vályogfalazatú, 1945 után épült, vegyestüzelésű fűtésű családi ház, 2160 nm-es telekkel. Irányár: 2.6 mFt. Hiv.szám: SIKER 2367. (28153 K)
Hahóton eladó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás. 85 nm-es, teraszos, vegyestúzelésű. csatomázott családi ház. 400 nm-es telekkel Irányár: 3.5 mFt. Hiv.szám: SIKER 2373. (28216 K)_
BALATONI TELEK:
Balatonkeresztúron. a vízparttól 10 percre eladó
1358 nm-es építési telek, egyben, vagy 2 egyenlő részre megosztva. Irányár: 1,5 mFt. A fele rész irányára 750.000.- Ft, Hiv szám: SIKER 2371. (28217 K)_
ALBÉRLETEK
Családi ház kiadó 2,5 szobás. 83 nm-es. bútorozatlan, gázfűtésű, déli városrészben, csendes helyen, szeptember 1-től. Bérleti dj: 35.000 Ft + közelben lévő garázs 5.000 Ft/hó. Hiv.szám: Sl-
KER A/414. (27943 K)__
Becsehelyen kiadó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, fatűzelésű. kábeltévés családi ház. 2 heve-rővel. szekrénysorral, max. 5 fő részére, hosz-szabb távra. Bérleti díj: 20.000 Ft+víz. víllany/hó
Hiv.szám: SIKER A/417 (27945 K)_
Szoba kiadó bútorozva a keleti városrészben, központi fűtéssel. 4 emeletesben, 1 nő részére Bérleti dlj: 10.000.-Fi/hó. Hiv.szám: SIKER A/423. (28154 K)_
30 ( KANIZSA - síp* 1998. július 3.

ELADÁS * VETÉL ? ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. . Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig,
szombaton ZÁRVA. ,
LAKÁS:
Nk-n a keleti városrészben 2 szobás, 2 erkélyes, nagy konyhás, 2. em-i lakás felújítva MOST eladó 2,4 mFt-ért! Hiv.sz.: 06.30. (28237 K)_
Nk-n a keleti városrészben 3 szobás, fszt-i, központi fűtéses lakás eladó 2,5 mFt-ért. Hiv.szám: \'06.24. (28238 K)_
Nk-n a keleti városrészben közel az Eötvös térhez 2 szobás, egyedi fűtéses, IV-i emeleti lakás azonnal eladó 3 mFt-ért. Hiv.sz:
06.30 (28239 K)_
Nk-n a belvárostól 10 percre 1 szobás, fürdőszobás, udvari lakás eladó 1,8 mFt-ért. Hiv.sz.: 06.16. (28166 K)_
Nk-n a keleti városrészben egyedi fűtéses 4. emeleti középső lakás eladó 2,1 mFt-ért. Hiv.sz.:
06.15. (28168 K)_
Nk-n a belvároshoz közel 4 emeletes társasházban felújított, egyedi fűtéses, 2 szobás, 59 nm-es fszt-i lakás eladó 3 mFt-ért.
Hiv.sz.: 06.15. (28169 K)_
Nk. a keleti városrészben 2 szobás, 3. emeleti, 57 hm-es, erkélyes lakás albérlővel együtt eladó. Befektetésre nagyon alkalmas. Ár: 1,9 mFt. Hiv.sz: 06.04. (28173 K)_
Nagykanizsán az Erdész utcában udvari lakás (komfortos) azonnal eladó
garázzsal együtt 2 mFt-ért. Szép környezetben. Hiv.sz: 05.20. (28176 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 2 szobás, egyedi fűtéses, felújított reluxás lakás azonnal eladó 3,1 mFt-ért. Hiv.sz: 06.23. (28177 K)_
CSALÁDI HÁZ:
Nk-hoz 25 km-re családi ház nagy telekkel (gazdálkodásra alkalmas), istállóval, melléképületekkel. 2 szobás, fürdőszobás, nagy konyhával. Víz, villany, van. Ár: 1,6 mFt Hiv.sz:
06.30. (28240 K)_
Szepetneken 2 szoba, konyhás családi ház eladó. Fürdőszoba nincsen, víz az udvaron. Ár: 700 eFt. Hiv.szám: 06.16. (28167 K)
Nk-n a belvároshoz közel felújítható családi ház (55 nm) eladó nagy, hasznosítható területtel 3100 nm-el együtt forgalmas helyen 7,5 mFt-ért. (Hiv.sz.: 06.19)
(28165 K)_
Nagykanizsán a Kinizsi utcában családi házas ingatlan, felújításra szoruló, lakóval együtt eladó 4,94 mFt. Hiv.sz.: 06.10. (28170 K)
Nagykanizsán a belvárosban új családi ház, kétszintes, tetőtérbeépítéssel, gyönyörű telekkel azonnal eladó 29 mFt-ért. Hiv.szám: 06>.05. (28171 K) Bajcsán 100 nm-es, 3 szobás családi ház a főúthoz közel, pincével eladó 5,1 mFt-ért. Hiv.szám:
06.04. (28172 K)_
Újudvaron felújított 80 nm-es, 2 szobás családi ház 2 garázzsal együtt eladó 3,7 mFt-ért. Hiv.sz:
05.21. (28174 K)_
Szepetneken családi ház Nagykanizsán 2 szobás lakásra cserélhető 200 eFt ráfizetéssel. Összkomfortos, 200 nm-es, 3 szobás. Hiv.sz: 05.27. (28175 K)_
NYARALÓ:
Balatonmáriafürdőn 200 n-öl telek eladó a vízparthoz közel 1,5 mFt-ért. Hiv.szám: 06.11. (28169
K)__
Nk-n a Látóhegyen szőlő, pince, gyümölcsös, 274 n-öl, 32 nm, 1 szobás, tejaszkos, pincével, állattartási lehetőséggel azonnal eladó. Víz, villany van. Hiv.sz.: 06.29. Ár: 910 eFt. (28241 K)
Nk-n 9 nm-es faház, fűthető, bárhol lerakható, azonnal eladó 220 eFt-ért. Van hozzá riasztó is (80 eFt), de anélkül is eladó. Hiv.sz: 01.01. (28178 K)_
GARÁZS:
Nk-n a Kaán K. u-ban garázs azonnal eladó 350 eFt-ért. (28179
K)_
KIADÓ:
Nk-n Palinban családi ház garázzsal bérletbe kiadó 50 eFt/hó-ért, régi bútorokkal egy évig. A bérleti díjat a ház felújítására kell fordítani. Közelebbi felvilágosítás az Ingatlanközvetítő Irodában. Hiv.sz: 06.30. (28242 K)
TOMPA
Ingatlanforgalmi Kft.
német—magyar érdekeltség
NAGYKANIZSA, MAGYAR ÚT 12-14. T«l./lax: 93/31 0-884 R. tel.: 30-699-511 I^J^^J^T,
Nyitva: H-Cs 8-1 7, P 8-1 6 óráig X^^^^S
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
\' LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN
Zemplén Gy. utcában 67 m2-es, 3 szobás, központi fűtéses, felújított állapotú lakás eladó. Irányár: 2,4 mFt. (2B07B K)_
Berzsenyi D. utcában 55 nm-es, 2 szobás, kp-i fűtésű, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 2,2 mFt. (28077 K)_
Fő úton 71 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes, egyedi clrkofűtéses, parkettás lakás eladó. Irányár: 5,3 mFt. (28005 K)_
Rózsa utcában 56 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kp-i fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,3 mFt. (2B006 K)_
Teleki utcán 33 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses, felújított állapotú lakás eladó. Iá: 1,4 mFt. (28007 K)_
Teleki utcán 51 nm-es, 2 szobás, közp. fűté-ses lakás eladó. Irányár: 1,85 mFt. (28008 K)
Ady E. utcában 81 nm-es, 2+félszobás, hallos, erkélyes, egyedi fűtéses, telefonos, jó állapotú lakás pincével eladó. Irányár: 4,8 mFt. (27776 K)_
Dózsa Gy. utcában 130 nm-es, 2 szintes, 4 szobás, étkezős, 2 fürdőszobás, teljesen felújított lakás fedett terasszal, pincével, közös udvarral eladó. Irányár: 7,5 mFt. (27777 K) Garay utcában 2 szobás, egyedi gázfűtéses, reluxás, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 2,5
mFt. (27778 K)_
Kazanlak körúton 55 nm-es, 1+2 félszobás, összkomfortos, jó állapotú lakás eladó. Irány-
ár: 2,6 mFt. (27596 K)_
Zemplén Gy. utcában 68 nm-es, 3 szobás, erkélyes, központi fűtéses lakás eladó vagy értékegyeztetéssel kisebbre cserélhető. Irányár:
2,6 mFt. (27469 K)_
Nk. központjában 86 nm-es, 4 szobás, összkomfortos, vtzórás, Igényes kialakítású, III. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,2 mFt. (26905
K)_
Belváros közelében, 97 nm-es, 3 szobás, galériás, telefonos, felújításra szoruló, üzletnek is alkalmas lakás terasszal, garázzsal, kis
kerttel eladó. Iá.: 6,5 mFt. (26802 K)_
Nagyváthy utcában IV. emeleti, 3 szoba + étkezős, parkettás, erkéllyel, vízórával, redőnynyel elátott komfortos lakás, garázzsal együtt vagy anélkül eladó. Iá.: 4,2 mFt + 800 eFt. (26608 K)_
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN:
Babóchay utcában 100 nm-es, 2 generációs családi ház, és a hozzá tartozó, 2 szobából álló, felújításra szoruló házrész együtt, vagy külön külön is eladó. Irányár: 7,8 mFt + 1,9
mFt. (28134 K)_
Belvárosban 1996-ban épült, 2 szintes, 146 nm-es, 5 szobás, központi fűtéses családi ház garázzsal + egy 15 nm-es üzlethelyiség-
gel eladó. (28135 K)_
Miklósfán 2351 nm-es telek 60 nm-es, teljes felújításra vagy lebontásra szoruló eladó. Iá:
2,0 mFt. (28136 K)_
E-i városrészben, 120 nm-es, 2 szintes, 3 szobás, teraszos, telefonos, társasházi lakás tetőtér beépítési lehetőséggel, garázzsal el-
adó. Irányár: 6,5 mFt. (28010 K)_
Palinban 110 nm-es, 5 szobás, 2 fürdőszobás, 2 teraszos, erkélyes, társasházi lakás garázzsal eladó. Irányár: 6,3 mFt. (28011 K) Katonaréten 1000 nm-es telekkel, 2 szintes, 5 szobás, erkélyes, felújításra szoruló családi ház pincével, garázzsal, melléképületekkel eladó. Irányár: 5,5 mFt. (27780 K)
Palinban 2 szintes, 115 nm-es 3+félszobás, 12 éve épült családi ház pincével, garázzsal, műhellyel eladó. Iá.: 10,0 mFt. (28137 K) Klskanlzsán 3100 nm telekkel, 80 nm-es, gázfűtéses, cserépkályhás családi ház pincével
eladó. Irányár: 6,0 mFt. (28009 K)_
Katonarélen 1200 nm-es telekkel, 90 nm-es.
2 szobás, étkezős, hallos, kandallós caldl ház garázzsal, műhellyel eladó. Irányár: 8,5 mFt.
(27781 K)_
Kinizsi utcában 3 szobás, teljes felújításra vagy lebontásra szoruló családi házrész pincével, melléképülettel eladó Irányár: 2.1 mFt.
(27628 K)_
Palinban 150 nm-es, 2 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás, telefonos családi ház pincével, garázzsal, melléképülettel eladó. Irányár:
12,0 mFt. (27629 K)_
Klskanlzsán 2 szintes, 4 szobás, telefonos családi ház garázzsal, melléképületekkel el-adó. Irányár: 5,2 mFt. (27597 K)_
Vörösmarty utcában 134 nm-es, 3 szobás, központi fűtéses családi ház tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Irányár: 9,5 mFt, (27599
K)_
Honvéd utcában 980 nm-es telekkel 170 nm-es, 2 szintes, 4 szobás, nappalis, 2 fürdőszobás, telefonos, kiváló állapotú családi ház pincével, garázzsal, melléképülettel eladó.
Irányár: 16,5 mFt. (27491 K)_
Csendes, nyugodt helyen 90 nm-es, 3 szobás, telefonos, parkettás iker családi ház lele
eladó. Iá.: 4 mFt. (27070 K)_
Maort telepen, 75 nm-es, 2 szobás, parkettás teraszos családi ház zárt parkosított udvarral
eladó. Iá: 7,9 mFt. (26804 K)_
Maort telepen 120 nm-es, 4 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, telefonos Igényesen kialakított társasház jellegű családi ház parkosított nagy kerttel, garázzsal, plncé-
vel eladó. Iá: 12,5 mFt. (26806 K)_
Klskanizsán 3 szobás, redőnyös, telefonos családi ház kis telekkel, garázzsal eladó Iá,:
3 mFt. (26617 K)_
Petőfi S. utcában 88 nm-es, 3 szobás, nagy konyhás, egyedi gázfűtésű, felújított társasházi lakás kis kerttel, padlástérrel eladó. Iá.: 3,4
mFt (26621 K)_
Palinban 1992-ben épült, 268 nm-es, 2 szintes, 3 szoba + étkezős, padlófűtéses. telefonos, teraszos családi ház pincével, nagy garázzsal az alsó szinten vendéglátó-ipari egy-séggel eladó. Iá.: 20 mFt. (26622 K)_
Üzletek:
Nk-n a belvárosban 102 nm-es, 4 helyiségből álló, Irodának alkalmas ingatlan eladó. Iá.:
6,8 mFt. (28138 K)_
Nagykanizsától 5 km-re, 200 nmes, lamberlas, fedett teraszos, bejáratott élelmiszerbolt + söröző nagy telekkel eladó. Iá.: 14 mFt. (26631 K)_
Vidéki Ingatlanok:
Szabadhegyen 1620 m2-es közművesíthető telek eladó. Irányár: 2,8 mFt. (28079 K) Nagykanizsától 10 km-re, Hosszúvölgyön 1440 nm-es építési telek szép környezetben
eladó. Irányár: 350 eFt. (27628 K)_
Nagyrécsén 1134 nm-es, közművesített telek kész alappal, építési engedéllyel, építőanyag-
gal eladó. (27492 K)_
Nagyrécsén 1256 nm-es telek, építési engedéllyel, közmű rácsatlakozási lehetőséggel el-adó. Irányár: 1,0 mFt. (27782 K)_
1998. július 3.
KANIZSA - /Ifin*.
31
INGATLAN
Nagykanizsán, Csengery úton komplett vendéglátó egységnek - kerthelyiséggel Is - kialakítható családi ház eladó. Érd.: 16 óra után* 93/312-767
teleionon. (27342 K)_
Nagykanizsán az Olaj lakótelepen családi ház, mely 7 szobás, 2 .fürdőszobás, 2 szintes, 270 nm-es eladó. Irányár: 20 millió forint. Érd.: 30/939-636-os telefonon 8-20 óráig. (28125 K)_
Közvetlen a 8-as főútvonal mellett, kiránduló helyen, a Somló-heggyel szemben éves üzemelésű, melegkonyhás vendéglő tetöréi lakással, szobakiadási lehetőséggel, lakrésszel, berendezéssel, felszereléssel eladó. Irányán 14 mFt. Tel.: 06-
20/586-911. (279B7K)_
Platán soron 2 szobás, gázas, 4. emeleti lakás el-adő. Érd.: 324-413. (28081 K)_
Katonaréten 3 szobás, felújításra szoruló családi ház eladó. Érd.: 15 óra után a Sánci u. 6/a. alatt.
(28082 K)_
Nagykanizsán, Rózsa utcában földszinti, 2 szobás, tehermentes, telefonos lakás eladó. Érd.: 322-040. (28083 K)_
Látó-hegyen 444 n-öl telek alápincézett téglaépülettel eladó Vfz, villany van. Érd.: az esti órákban a 319-288-as telefonon vagy napközben a 06-
60/371-014-631616(0000. (28144 K)_
Eladd Nagykanizsa Városkapu kit 6/D III. em. 12-ben. egy+két félszobás lakás, azonnali beköltözéssel, sürgősen. Irányár 2,3 mFt. Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámon: 06-20/393-284.
(28145 K)_
Nagykanizsán, közel a belvároshoz, 67 nm-es, egyedi fűtéses, pincés, galériázható házrész eladó Irányár 2,700.000,-Ft. Érd.: 93/322-073. (28165 K)_
Nagykanizsától 15 km-re. Fityeházon 3 szobás, összkomfortos, 2 konyhás családi ház, részben alápincézett (44 négyzetméter), 21 négyzetméteres garázzsal, melléképületekkel, ipari árammal, reális áron eladó. Érdeklődni 17 óra után a 93/325-726-os teleionon. (28196 K)_
Galamboki Rigó-hegyen 621 n.öl telek eladó! Érd.: 320-770, Gazda Ferenc, Nk, Rózsa u.
14/B. l/S. (28197 K)_
Eladnám vagy elcserélném kisebb családi házra belvárosi, 4 szobás lakásomat értékegyeztetéssel. Érd.: 15 óra után, 323-959 telefonon. (28198
K)_
Elcserélném Maort utcai, 48 nm-es, egyedi fűtéses, 3. emeleti lakásomat kisebb, hasonló egyedi fűtésesre. Tel.: 313-040/71-426. (28199 K)
2 szobás, komfortos, kertes családi házamat elcserélném egyszobás lakásra Nagykanizsán értékkülönbözettel. Érd.: Nk. Magyar u. 115., 16 óra
után. (28200 K)_
Élettársi kapcsolat megszűnése\' miatt árverésre kerül beköltözhetően Sormás, Arany János 7. alatti, 3 szobás, összkomfortos házas ingatlan. Az árverés helye és ideje: július 22.10 óra, Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. u. 5/B. Kikiáltási ár 3.825.000-
Ft. (28208 K) _
Zalakomár I. Arany János u. 3. szám alatt, 811 nm telek, termő gyümölcsfákkal, 30 nm-es műhely, ipari árammal, áron alul eladó. Ugyanit lakóház bontásra szorul. Érd.: Nagykanizsa. Batt-hyány u. 19. Tel.: 06/93/311-704. (28209 K) Petriventén 3 szobás, összkomfortos, felújított családi ház, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel, 400 n.öl telekkel eladó. Nagykanizsai lakást beszámítok. Érd.: Petrivente. Kossuth u. 127. 06/30/864-062. (28210 K) _
BÉRLET
Nagykanizsa belvárosában 23 nm-es, galériás, telefonos üzlet ingyenes parkolási lehetőséggel hosszabb távra kiadó. Érd.: 06/30/371-101, 93/313-708. (28085 K)_
Összkomfortos, felújított, udvari, egyszobás lakás kiadó. Érd.: 93/315-665-ós telefonon. (28126 K)
Knaus 3 személyes lakókocsi bérbeadó. Erd: 93/315-865 telefonon. (2B201 K) ._
Balatonmária fürdőn olcsón kisebb nyaraló kiadó. Érd.: 93/319-333. (28206 K)_
Egy szoba, konyhás, bútorozott lakás kiadó. Tel.: 318-843. (28207 K) _
JARMU
1981-es évjáratú Trabant, zöldkártyával, jó állapotban sürgősen eladó. Érd.: esti órákban, 311-
045 telefonon. (28233 K)_
601-es Trabant friss műszakival reális áron eladó Érd.: Nk, Bartók B. 10/A. Ili/2. Perjési. (28156 K)
Mazda kisteherautó, 4 éves, platós, 1,5 tonnás, eladó 1,2 mFt-ért. Érd.: 18 óra után, 93/323^257. (28204 K)_
Trabant 20 éves, jó állapotban eladó. Érd.: Nk. Tavasz u. 23. (28205 K)
GARÁZS
NAGYKANIZSÁN A JÓKAI UTI GARAZSSORON GARÁZS ELADÓ. ÉRD.: 316-881-es telefonon. (28180 K)_
Nagykanizsán a Csengery út elején 18 nm-es garázs eladó. Érd.: 93/312-767-es telefonon. (28139 K)
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
VEGYES
5 TONNÁS IFA TEHERAUTÓVAL FUVART VÁLLALOK. Érd.: 93/321-078-as telefonszámon. (27186 K)_
SLICK-SLACK GUYS TAGOKAT VAGY MENEDZSERT KERES EGYÜTTESÉBE. Érd.: Müller
Gábor, tel.: 381-199. (27576 K)_
Zepter Bionic lámpa (vadonat új) nagyon olcsón eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa. Hunyadi u. 16., Király (27705 K)_
\'30-as években készüli fekete színű ebédlő-bútor Nagykanizsán olcsón eladó. Érd.: 93/312-767-es telefonon. (28122 K)_
Nyaralók, családi házak takarítását vállalom. Érd.: egész nap 06-60/465-440, vagy a 93/311-122-es telefonszámon. (28076 K)
120 literes villany boyler, új, Hajdú eladó. Érd.: 13 órától, Miháld, Dózsa Gy. u. 60. (28092 K)
Betonkeverőgép eladó vagy bérbeadó, valamint új korongos burkolólap vágógép eladó. Érd.: 93/315-865-ös telefonon. (28129 K)_
Nagyméretű, áthúzásra szoruló ágyneműtartós sarokulőgamrtúra eladő Ár 10
eFt. Érd.: Nk Rózsa u 4/A. Fszt/1. alatt 18 óra
után. (28130 K)_
Vásárcsarnok földszintjén 22 nm-es üzlet eladó. Érd: Nagykanizsa, Sugáru. 74. (28202 K)
Zanussi, 3 csillagos Lehel fagyasztó, 160 literes, kitűnő állapotban eladó. Érd.: 313-040/71-426.
(2B203 K)_
Pótvizsgára matematikából, fizikából felkészítés középiskolásoknak és áft. isk. 6-7-8. osztályosoknak. Érd.: Nk. Batthyány u. 19. Tel.: 311-704. (28211 K)
PARTNERKERESŐ
Keresem a társam egy őszinte szeretetre vágyó, józan életű férfi személyében. 48 éves független nő vagyok. „Szeretnélek szeretni" jeligére Nk. Pf.
154-re várok levelet. (28133 K)_
35/175 független térti megismerkedne független hölggyel komoly kapcsolat kialakítása céljából Leveleket „Magány" jeligére, Nk Kazanlak krt. 9. Plánder Hirdetőbe kérek (28234 K)_
„Nyaraljunk kettesben" jeligére írj egy utazást kedvelő, 60 éves, független hölgynek Nk. Kazan-lak krt. 9. Plánder Hirdetőbe. (28235 K)_
23/196 független férfi keresi párját magas hölgy személyében „Holdfény" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9. Plánder Hirdetőbe. (28236 K)_
KOGM
KÖZÉPDUNÁNTŰLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszánila reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-398 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
kanizsa
Trend Kft
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93) 313-106, (92) 500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
HETI PROGRAMAJÁNLÓ
- Július 1. A MŰVÉSZETI SZABADISKOLA HALLGATÓINAK ÉVADZÁRÓ KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: július 9-éig
- Július 6. AZ ÉN GYŰJTEMÉNYEM
SZÁNTÓ FERENC LEPKEGYŰJTŐ KIÁLLÍTÁSA \' Megtekinthető: július 10-éig
- Július 13., 21 óm: BAZÁR UDVARI ZENEI ESTÉK \'98 MÚLTIDÉZÉS
Részletek a Macskák és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalből.
Közteműködnek: Balázs Péter, Bencze Ilona, Bodrogi Gyula
K0NIZS0 MŰSOR
JULIUS 4. SZOMBAT
Apolló mozi: 17 és 20 óra: Boggie Nights
Stúdió mozi: 18.15 óra: Filmszakadás
JÚLIUS 5. VASÁRNAP Apolló mozi: 17 és 20 óra:
Boggie Nights Stúdió mozi: 18.15 óra: Filmszakadás
JÚLIUS 6. HÉTFŐ
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Örült város
Stúdió mozi: 18.15 óra: Playtime
JÚLIUS 7. KEDD Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Őrült város Stúdió mozi: 18.15 óra: Filmszakadás
JÚLIUS 8. SZERDA Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Őrült város Stúdió mozi: 18.15 óra: Filmszakadás JÚLIUS 9. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Az élet sója Stúdió mozi: 18.15 óra: Comic strip - Képtelen regény JÚLIUS 10. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Az élet sója Stúdió mozi: 18.15 óra: Comic
strip - Képtelen regény
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Dukát Jiva, Lukácsa Zsuzsa. Titkárság- vezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Horváth Ilona, Király Endre, Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3.. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda RL Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj. egy hónapra 200 Ft. Internet címünk: www.hcbyte.hu/kaniz.saujsag. Véleményeket, észrevételeiket e-mail címünkre várunk: kanizsaonline@hcbyte.hu ISSN 0865-3879
32
KANIZSA - IttA««
1998. július 3.
A kormány 96/1998. (V. 13.) számú rendelete a szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterheinek enyhítéséről és lakhatási körülményeinek javításáról szól. A Kormány a szociális ellátás rendszerének keretében az önhibájukon kívül szociálisan hátrányos helyzetben lévők adósságterhének rendkívül indokolt esetben történő enyhítése, lakhatási körülményeinek javítása érdekében alkotta meg rendeletét. A kormányrendeletben foglaltak szerint az összes adósság hetven százalékát vállalhatja át az önkormányzat, visszatérítendő, vagy vissza nem térítendő támogatás formájában. Az adósságkezelési támogatás körébe vonható tartozás legalább hathavi közüzemi díjtartozások bármelyike, vezetékes gáz, áram, távhő, vagy vízszolgáltatás, csatornahasználati díj, vagy szemétszállítási díj. Társasházi lakások esetén a közös költség hátralék, lakbérhátralék és a hitelintézettel kötött lakáscélú kölcsönszerződésből fennálló tartozás képezhetik az adósságkezelés alapját. Az önkormányzat az adósságkezelés során ki-fizett összegek ötvenöt százalékát, gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő a nyolcvan szá-
TÁMOGATOTT VÁLLALKOZÁSOK ÉS NEMFIZETÖK?
Kompenzálás lesz?
¦:- ¦:¦:¦:-:¦: :-:¦:¦:¦:-:•:¦:-:¦:¦:
zalékát igényelheti vissza a rendelkezésre álló központi keretből. A Kormányrendelet végrehajtására ezt követően születnek meg a helyi rendeletek. Jelenleg folynak azok a felmérések, amelyek eredményeként ismertté válik mennyivel is tartoznak az egyes szolgáltatóknak az állampolgárok. A már rendelkezésre álló adatok szerint az IKI ilyen jellegű kintlévősége 14 millió forint, 209 család tartozása ez. 220 család 2,8 millió forint értékben adósa a Vízműnek, a DÉDÁSZ Rt-nek 610.138 forinttal adósa hat hónapnál régebben 134 család, 74 fogyasztót már kikapcsoltak. Valamivel több mint ötmillió forinttal tartozik lakáscélú hitellel az OTP-nek a kanizsai
AlkatrészCentrum
Autóalkatrészek, autóápolási cikkek, kenőanyagok, autólámpák, karosszériaelemek nagy- és kiskereskedése
8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 27. sz Telefon/telefax: 06-93-318-361 * 314-076
AKCIÓ
ARFOGYATkozás!
1998. július 2-július 7-ig
ÜLÉSHUZATOK 10-20-30%-os VALVOLINE:
MOTOROLAJOK, J. "J 2%-o ADALÉKOK
CHAMPION:
LEVEGŐ-, OLAJSZŰRŐK J. 15%., ABLAKTÖRLŐLAPÁTOK
OS
ENGEDMÉNNYEL
AZ AKCÓ IDŐSZAKA ALATT: 20.000,- Ft feletti egyösszegű alkatrészvásárlás esetén egységesen 20% engedmény üzletünkben.
AlkatrészCentrum
polgárok egy része. Még nem érkezett pontos adat a KÖGÁZ Rt.-tői az adatokat bekérő Polgármesteri Hivatalhoz, de már így is kikövetkeztethető, milyen nagyságrendű saját erőre lenne szükség ahhoz, hogy a város eleget tegyen a kormányrendeletben foglaltaknak, és részben az önkormányzatok kasszájából, részben állami pénzekből ismételten megtámogassa a szolgáltatókat, és a pénzintéze-
teket. Ismételten arcul csapjuk a kuporgató, utolsó fillérjeiből számláikat kifizető, becsületes polgárokat? A Kormányrendeletben foglaltak egyébként nem kötelező érvényűek az önkormányzatokra, és lapunk információi szerint Nagykanizsa Megyei Jogú Város nem is rendelkezik olyan kerettel, amelyből ezeket a kiadásokat finanszírozni tudná. / D.É.
ÜT?
LEGYEN ON IS VILÁGJÁRÓ!
Csatlakozzon az Internet-használók, népes táborához!
MOST RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNYEK ÉS INGYEN CD VÁR MINDEN ÚJ BELÉPŐRE.
HC Wmmmmíi Byte, m Internetszolgáltató
* CIM: Nagykanizsa, líötvös tér 21. Telefon/fax: 93/314-333, 93/314-355
CRE-Art Studio
(30) 597-972, (!0) 939-94S, (30) 694-349
© WEB-lapok készítése
© dekorációk tervezése is kivitelezése
© egyéb grafikai munkák
r
SERULT UTAK
s
Nemcsak a magánházakban és a közintézményekben okozott komoly károkat a múlt hét eleji ítéletidő. Károk keletkeztek a miklósfai mészköves padkákban, a lezúduló víz számos helyen elmosta azt. A helyreállítási munkálatok jelenleg is folynak - tájékoztatta lapunkat a Via Kanizsa Kft. ügyvezetője, Gáspár András.
Vannak olyan útszakaszok -például a Kinizsi-Rákóczi út sarka -, ahol a csatornákból kitörő víz az útalap alá jutva a burkolatot felszaggatva tört a felszínre. Ma még nem lehet tudni, sőt, talán sejteni sem, hol okozott olyan károkat az útalapban a víz, hogy esetleg az az út leszakadásához vezet - állítják a szakemberek. Bár vizsgáló szerkezetek rendelkezésre állnak, a 130 kilométernyi útszakasz végigvizsgálására nincs se pénz, se munkaerő. így csak a remény marad, hogy a hatalmas erővel lezúduló eső nem mosta alá komoly mértékben az utakat. A város által kötött felelősségbiztosítás az utakra egyébként nem vonatkozik.
LAPUNK^EGjlOZELEBB JÚLIUS 24-ÉN JELENIK MEG!
SZERKESZTŐSÉGÜNK JÚLIUS 10-20. KÖZÖTT ZÁRVA TART.
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ÉÉL.
NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN ^
ÁRA: 100 Ft
DEL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv u. 3. Telefon/fax: (93) 312-305
ALAPÍTVA: 1989.
X. évfolyam 27-28. szám 1998. július 10.
Tájékoztató a Nagykanizsán létesítendő
egészségügyi veszélyeshulladék-égető beruházásról
A Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés Hivatala 1996. évben a PHARE GBC program keretében pályázatot nyújtott be kórházi veszélyes hulladékok ártalmatlanítására.
A pályázat célja az volt, hogy a megyében keletkező, elsősorban egészségügyi veszélyes hulladékok ártalmatlanítása a megye területén, a jelenlegi megoldásnál lényegesen olcsóbban kerülhessen megoldásra.
A pályázaton a PHARE CBC program keretében a berendezés telepítése 75%-os támogatást kapott, majd a fennmaradó 25%-ot a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium ajánlotta fel, tekintettel a beruházás indokoltságára.
Az elnyert pályázathoz a projektgazdái nyilatkozatot - hangsúlyozva, hogy az egészségügyi hulladékok ártalmatlanítása történhet
az égetőműben - Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 29/1997. sz. határozatával adta ki 1997 februárjában, a telepítés lehetséges helyeként a városi szennyvíztisztító telepet megjelölve.
A helykijelölés elsődleges szempontjai között szerepelt:
- a szükséges infrastruktúra közelsége, biztosítottsága,
- a lakóterületektől való távolsága,
- a keletkező energia hasznosításának megoldhatósága.
Az egészségügyi hulladékok jellemzője, hogy a használt anyagok, eszközök nem minősülnek veszélyesnek, csak a felhasználásuk után válnak azzá. E körbe tartoznak az egészségügyi intézményekben tömegesen képződő kötszerek, vatták, egyszer használatos eszközök, textíliák. Eredendően veszélyesek, és szintén tömegesen jelennek meg a fertőtlenítő szerek hulladékai, a biológiai anyagok (vér, vizelet, váladék), gyógyszerek stb.
Az elnyert projekt alapján annak részeként elkészült a beruházás előzetes környezet-hatástanulmánya, mely alapvetően a kijelölt terület adottságait, annak terhelhetőségét, a veszélyeshulladék-égetőművekre általában jellemző kibocsátási paraméterek hatásait vizsgálta.
A hatástanulmány hatósági engedélyezése folyamatban van. E folyamat lényeges eleme, hogy a szakhatósági egyeztetések lezárulása után a tervezett dokumentációt a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség teszi közzé, arra vonatkozóan mindenki információt kaphat és észrevételt tehet.
Az alkalmazandó technológia kapcsán a PHARE CBC (Határmenti Együttműködés) program keretében feltétel, hogy az az Európai Unió területén érvényes előírásoknak megfeleljen, kibocsátásai az ott érvényes szabványok szerinti határértékeket nem haladhatják meg. Az alkalmazott technológia adatai alapján elmondható, hogy az elő- és utóégetővel, füstgáztisztítóval ellátott berendezés az üzemeltetési szabályok betartásával a környezetünkre veszélyt nem jelent, kibocsátása az érvényes határértékek töredéke.
Figyelemmel az égetőmű tervezett területen való telepítésére, a beszállítói kör és égethető anyagok konkrét lehatárolására, a szakszerű üzemeltetésére elmondható, hogy a berendezés a környezetében - hasonlóan az országban eddig üzemelő berendezésekhez - veszélyt nem jelent, üzemelése szinte észrevehetetlen.
Nagykanizsa, 1998. július 1.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
|_2_l KANIZSA - <kt6o» )
JDr. Varga Endre tanácsai
Olvasónk több hónapja vett egy személygépkocsit, amit mind a mai napig nem „íratott át". Nemrégiben egy közúti ellenőrzés során igazoltatták, amikor is az őt igazoltató rendőr azzal „fenyegette" meg, hogy amennyiben nem „íratja át" forgalmi engedélyét, úgy legközelebb kivonja járművét a forgalomból.
Ezzel kapcsolatban kérdezi olvasónk, hogy valóban tehetett-e volna ilyen intézkedést az eljáró rendőr, és ha igen, akkor ott kellett-e volna hagynia személygépkocsiját az út szélén.
Igen, jogosult lett volna erre az intézkedésre az eljáró „közeg", hiszen a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról szóló 48/1997. (Vin. 26.) BM rendelet 33. § (2) bekezdés a) pontja előírja, hogy a jármű tulajdonosa a rendőrhatóságnak az e célra rendszeresített nyomtatványon, 15 napon belül köteles a forgalmi engedélybe bejegyzett adatokra vonatkozó változást bejelenteni.
A fent említett bejelentés elmulasztása esetén az intézkedő
rendőr, a már idézett rendelet 32. § (1) bekezdésébe foglaltak alapján a forgalmi engedélyt -átvételi elismervény ellenében -a helyszínen elveheti. Az ilyen esetben kiadott átvételi elismervény - melyben a jármű közlekedési sebessége is korlátozható -a lakóhelyig vagy a telephelyig történő közlekedésre jogosít.
Egyébként a rendőrhatóság a jármű forgalomból történő kivonását hivatalból rendeli el, amennyiben a jármű tulajdonosa (üzemben tartója) a már említett
bejelentési kötelezettségének 15 napon belül nem tesz eleget.
Ilyen esetben a rendőrhatóság a járművet a bejelentési kötelezettség teljesítéséig, illetőleg annak igazolásáig vonja ki a forgalomból, kivéve, ha a jármű jogszerű megszerzője e kötelezettségének önhibáján kívül, annak keletkezésétől számított 3 hónapig nem tett eleget, ilyenkor ugyanis a kivonás időtartama 1 hónaptól 1 évig terjedhet.
TÁRSADALMILAG HONTALAN
Pozsgai Imrének önmagára kirótt mondata telitalálat. A „Politikailag hontalan" kifejezéssel mostani státuszát, vagy inkább nem igényelt politikai közreműködését jellemezte. Ennél bombasztikusabbul csak azt hatott, amikor a nyolcvanas évek végének átalakuló Magyarországán a forradalom - ellenforradalom - népfölkelés Szabadegyetem utolsó napján - most már hagyományosan is -utolsó előadóként
hosszasan elemezte a következő években, évtizedekben nemcsak rá, hanem igen sokakra váró jellegzetes hontalanságot. Hallgatóságában számtalan gondolatot indított el a „levitézlése" ellenére is megbecsült politikus. Az újságíró is elkészítette kis jegyzetét,
de lehet, hogy az egészen másképpen szól, mint az elővezetésből következne.
Azt mondják a konfliktuskutatók, hogy a választók viselkedése mindig sokat megmutat a társadalom várakozásaiból. Most egyáltalán nem a „leváltani!" és a „felváltani" oldaláról közelítenék, hanem egyszerűen csak a bizalomhiányról. Az én olvasatomban hatalmas bizalmatlanság jele, ha egy ország állampolgárainak majdnem a fele nem megy el szavazni. Jó lenne tudni, hogy melyik társadalmi réteg többsége maradt otthon, kik ítélték meg úgy, hogy nincs értelme, politikai hacacáré az urnák elé járulni. Pozsgai szerint a leszakadt középréteg, s én hajlok állításának elfogadására. Igen,
köreinkben én is azt tapasztalom, hogy nagyon polarizálódott az egész társadalom, s benne a középréteg. Meghökkentő esetekről, jelenségekről hallok itt Nagykanizsán is: miszerint a jövedelmi egyenlőtlegségek sok oknál fogva már szélsőségesebbek, mint akár Németországban vagy Franciaországban. Ezért aztán egyre többen érzik úgy, hogy társadalmilag hontalanná váltak. A reményt, hogy a ténylegesen meginduló gazdasági növekedés hasznát a leendő kormányok majd igazságosabban fogják felosztani - igen sokan feladták.
Végül is kik hát a társadalmilag hontalanok? Akik nem a megszolgált bért kapják - mondanák az olvasók azonnal. Meg akik a kemény munka
nyomán sem tudják emberi módon eltartani családjukat. Meg azok, akiknek gondot okoz egy színházjegy megvásárlása, akik évek óta nem voltak nyaralni, akik egy élet munkája után nem tudtak egy lakás tulajdonáig vergődni.
Igen, ők is azok. De akiknek nincs napi kenyérgondjuk, akik esetleg nyaranta az Adriáig is eljutnak, azok is kirekesztettek, csak éppen számukra más hiányzik. Ők azok, akik nehezen tolerálják az érdekszférák nyomását, a politika mindenhatóságát, a tudás értéktelenségét, akik igazságosabb társadalmat szeretnének, akik észreveszik a periféria naponkénti növekedését és nyomását. Akik alig lelik honjukat e hazában.
Büki Erzsébet
KASZA VAGY PUSKA?
A drávai hadsereg legsúlyosabb gondja fegyvertelensége volt, ezért Csány bokros teendői között nem kevés energiát fordított arra, hogy a hatókörébe rendelt alakulatokat fegyverrel ellássa. Ennek érdekében mozgósította, akit csak lehetett, közöttük Prodanovits Dánielt, a pénzügyminiszter által a Bács megyei kincstári birtokok felülvizsgálatára rendelt királyi biztost. A biztos úrnak rövid idő alatt sikerült szereznie 500 szuronnyal felszerelt gyutacsos puskát, 400 kovács puskát, 1500 kiegyenesített nyeles kaszát. A muníciót június közepén útnak is indította Keszthely felé. Ezzel egyidejűleg a hadügyminiszter is tett intézkedéseket a drávai tábor felfegyverzésére. Utasítására az eszéki várparancsnok először 300, majd 1000 lőfegyvert adott át. Nem lévén elegendő puska, a hadikasza sem ment ki a divatból, hiszen július elején ismét jó pár darabot, mintegy 3000-et juttattak el a Dráva mentére.
Csány persze korszerű fegyvereket szeretett volna szerezni. Július 5-én arról írt Batthyány-nak, hogy akikkel szerződést kötött, azok sajnos nem teljesítették vállalásaikat. Július 7-én került kapcsolatba egy König Dániel nevű vállalkozóval, aki a szerződés szerint - darabját 165 ezüst forintért - puskákat küld Kanizsára. Július 19-én Batthyány is közölte a királyi biztossal, hogy „1000 szuronyos lőfegyver, úgy mint a szükséges lőpor, golyók és töltések már el vannak innen küldve."
A megyék is buzgólkodtak, hogy nemzetőr-alakulataikat kiképezzék. Zala például 6000 dárda készítését határozta el, s felhívást intézett magánszemélyekhez, hogy a birtokukban levő használható fegyvereket térítés ellenében adják át az államnak. Lépéseket tettek annak érdekében is, hogy a fegyvertárak rossz darabjait felújítsák.
A szedett-vedett ruházat mellett a kézi fegyverzet sem volt egységes. Például a kapornaki járás a többi zalai egységtől eltérően így állította ki regementjét: kék ingben-gatyában, nemzetszínű tollú pörge kalapban, baljukban baltával, jobb kezükben dárdával masíroztak.
Büki Erzsébet
1998. július 10.
I
KANIZSA -
I
E
<=
c
¦5
•a
C
a
a
Az elmúlt időszakban megnövekedett kerékpáros közlekedési balesetek kapcsán időszerűnek tekintettük a Kapitányság Közlekedési Alosztályával ismételten áttekinteni a kerékpárosokra és a kerékpárokra vonatkozó KRESZ, illetve a 6/1990. (IV. 12.) KÖHÉM rendelete alapján.
A kresz 54. §-a
(1) Kerékpárral a kerékpárúton, vagy a kerékpársávon, ahol ilyen nincs a leállósávon, vagy a kerékpározásra alkalmas padkán, illetőleg szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni.
(2) Lakott területen lévő olyan úton, amelyen az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül, és legfeljebb 10 km/h sebességgel a járdán is szabad közlekedni.
(3) kerékpárral az útpadkán az úttesten
BŰNMEGELŐZÉS
KERÉKPÁROZÁS
és a járdán csak egy sorban szabad haladni.
(4) kerékpárral:
a) a kerékpársávról; vagy
b) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni; továbbá
c) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni nem szabad. A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia.
(5) Kerékpár pótülésen a 18. életévét betöltött vezető egy, tíz éven aluli gyermeket szállíthat. Egyébként kerékpáron személyt szállítani nem szabad.
(6) A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani.
(7) Tilos:
a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpároz-
b) elengedett kormánnyal kerékpározni;
c) kerékpárhoz oldalkocsit, valamint - kerékpár-utánfutót kivéve - egyéb vontatmányt kapcsolni;
d) kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni;
e) kerékpáron oldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó, vagy a személyes vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani;
f) kerékpárral állatot vezetni.
6/1990. (IV. 12.) KÖHÉM rendelete: A kerékpárra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek
116. §
(1) A kerékpárt fel kell szerelni
a) könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel,
b) két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezettel. melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat,
c) hangjelző berendezéssel, amely csak csengő lehet,
d) egy előre fehér, vagy kadmium-sárga fényt adó lámpával,
e) egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával,
0 hátul egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverővel,
g) legalább az első keréken legalább 1 db boroslyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával). A g) pontban előírt fényvisszaverőt a kerékpárokra 1991. évi december hó 31. napjáig kell felszerelni.
(2) A kerékpárt fel szabad szerelni
- elől fehér,
- oldalán borostyánsárga,
- mindkét oldali lábpedálon elő] és hátul borostyánsárga fényvisszaverővel, továbbá a kerékpár bal oldalán elhelyezett szélességjelzővel, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz.
(3) A kerékpárra felszerelt fényvisszaverőknek sötétben, tiszta időben olyan járműről, amelynek távolsági fényszórója azt megvilágítja - 150 méterről ész-lelhetőnek kell lenniük.
Horváth István r. őrnagy
1 Váz 8 Hajtókar 15 Csengő
2 Villa 9 Hajtócsapágy 16 Dinamó
3 Kormány 10 Lánc 17 Elsó világítás
4 Kerékkoszorú 11 Ülés (nyereg) 18 Hátsó világítás
5 Küllő 12 Csomagtartó 19 Fényvisszaverő
6 Kerékagy 13 Sárvédő 20 Fényvisszaverő
7 Pedál 14 Kerékfék
A kerékpár
A kerékpározás mint közlekedési mód 1817-ben, az első kerékpár megjelenésével született. Professzor Kari Drais ebben az évben készítette el Iából a világ első ún. ..futó kerékpárját". 1860-ban jelentős fejlődés következett be a magasüléses kerékpár megkonstruálásával. Ez a kerékpárosoktól artista képességeket követelt, mert azt az első nagy átmérőjű kereket kellett kormányozni és hajtani, amely felett az ülést elhelyezték. Az első kerék átmérőjének mérete többszöröse volt a hátsóénak. Húsz évvel később, 1880-ban már a mai kerékpárok elődjének tekinthető mélyüléses kerékpár szolgálta a közlekedőket A kormányszerkezet ás a lánchajtás ma sem változott jelentősen.
Amikor Danlop megismertette a világot a tömlős kerékkel, minden akadály elhárult, hogy a kerékpározás robbanásszerűen elterjedjen a világon. A több mint 100 év alatt a kerékpározás meghonosodott a személy- és áruszállítás terén egyaránt A kerékpár általános felépítése^ és előírás szerinti felszerelése a mellékelt ábrán látható.
Napjainkban a kerékpárgyártás fejlődése és a kereskedelemmel szemben felmerülő igények változatossága a kerékpárok sokféle formájához, eltérő szerkezeti kialakításához vezetett A kerékpározási kiváltó okok ismeretében az igények meghatározhatók voltak. A különböző kerékpártípusok ma már ezeket az igényeket maradéktalanul kielégítik.
1*4 ímíim ( KANIZSA - Itc&ö* ) 1998. július 10.
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Mivel az ügyben érintett vagyok, helyesebben lettem - tekintettel arra, hogy bizonyos „tudatos félrevezetők" és „szándékosan pánikkeltők" hatására aláírtam a tiltakozó ívet, sőt, annak elolvasása után magam is az MSZP Elnöksége által „tudatosan félrevezető és szándékosan pánikkeltő" aláírást gyűjtő személy lettem, ezért úgy érzem, a magam mentségére is el kell magyaráznom, mi végre jutottam erre a „sorsra".
ELŐSZÖR IS MIRŐL VAN SZÓ?
Sok minden hangzott el a veszélyes égető berendezéssel kapcsolatban, amiből nyilvánvaló módon kiderült, hogy városunk politikusainak egy része - állásponttól függedenül - úgy akar ebben a kérdésben dönteni, hogy át sem gondolta. így sokan azok közül, akik nap mint nap nyilatkoznak az üggyel kapcsolatban, még azt sem tudják, hogy az égetőmű és az égető berendezés nem teljesen ugyanaz. Azt sem tudják továbbá, hogy a témát szabályozó jogszabályok nem ismernek kórházi veszélyes hulladékégetőt, csak veszélyes hulladék-égető berendezést vagy művet. Nem tudják azt sem, hogy a veszélyes hulladékot nem annak eredete (kórházi, ipari, mezőgazdasági \'stb.) szerint csoportosítják, hanem aszerint, hogy különösen, fokozottan vagy mérsékelten veszélyes.
Sőt, véleményem szerint annak sem néztek utána, hogy mi is az a veszélyes hulladék. Ezért idézném a fogalmát, melyet a 102/1996. (VII. 12.) Kormányrendelet 2. § (1) bekezdésének b) pontja pontosan meghatároz:
b) veszélyes hulladék: az a hulladék, amely vagy amelynek bármely összetevője, illetve átalakulásterméke az e rendeletben meghatározott veszélyességi jellemzők valamelyikével rendelkezik, és a veszélyes összetevő olyan koncentrációban van jelen, hogy ezáltal az élővilágra, az emberi életre és egészségre, a környezet bármely elemére veszélyt jelent, illetve nem megfelelő tárolása és kezelése esetében károsító hatást fejt ki.
AZ ÚGYNEVEZETT GAZDASÁGI ÉRVEKHEZ Először is érdemes figyelembe venni azt a tényt, hogy a városnak csak a saját intézményei által megtermelt veszélyes hulladék kezelésének finanszírozásáról kell gondoskodni, és ez gyakorlatilag teljes mértékben a kórház veszélyes hulladéka.
Nagykanizsa költségén megsemmisítendő veszélyes hulladék: össz. mennyiség: 150 tonna/év költség: 1 millió Ft/év
(forrás: 1997. február 25-ei közgyűlésről készült jegyzőkönyv 25. o.)
A beruházás létrehozásának költsége:
- ígéret szerint a PHARE CBC program fedezi
Üzemeltetés költségei:
- monitoring rendszer kiépítése és fenntartása
- közmű-költségek
veszélyes hulladék laboratóriumi bevizsgálásának költségei
ellenőrzési rendszer kiépítése és fenntartása (a végtermékek folyamatos
vizsgálatára terjed ki)
- égetés energiaköltségei
- karbantartás költségei
- tárolók (veszélyes hulladék, salak- és pernyetároló)
- égető-berendezés
- felépítmények stb.
- munkások (3-5 fő)
- munkabér + járulékai
- védőfelszerelések
- eseüeges pótlékok
adminisztráció (a vonatkozó jogszabályi rendelkezés folyamatos jegyzőkönyvvezetést stb. kíván meg.)
- salak és pernye elszállítása a nagy távolságban lévő lerakókhoz + az I. o. veszélyes hulladékok salakjának esetében az ehhez szükséges különleges konténerek
Továbbá: a környezed hatástanulmány erdősítést javasol becsült összeg: kb. 10 millió forint
*.
ÖSSZEGZÉS:
Tehát ahhoz, hogy a városnak az eddig bérégetés címén kifizetett 1 millió Ft/év költségét megspórolja - a fent már említett adatok alapján.
Az égetés irreálisan magas, 80%-os tonnánkénti árrés esetén is 12,5 x 150 t, azaz 1.875 tonna elégetése esetén keletkezne annyi haszon, amely már fedezné az éves üzemelési költségeket.
Amennyiben a város vezetői megtartják ígéretüket (900 t/év), úgy az eddig máshol 1 millió forintért elégetett veszélyes hulladékot, a 10 millió Ft/év üzemel-
tetési költséget - és a fenti valószínűüenül magas üzemeltetői árrést is - alapul véve 3.000.000 Ft, azaz hárommillió forintjába kerülne városunknak. Tehát az eddig máshol olcsón elégetett veszélyes hulladékot itthon kellene jóval drágábban és más veszélyes hulladékával elégetnünk.
Hasonlóan, mint az eddigi várossal kapcsolatba került egyéb beruházásoknál (vásárcsarnok stb.) MOST SEM ÉRTEM, HOGY MIÉRT ÉRI MEG EZ NAGYKANIZSÁNAK, vagy legalábbis polgárai többségének. Itt szeretném megjegyezni,
1. talán nem véleden, hogy az elkészült környezeti hatástanulmány azon 50,4 tonna elégetésével számol hetente.
2. a hatástanulmány szerint id. „Gazdasági szempontokat figyelembe véve célszerű a 24 órás folyamatos üzemelés."!
A VÁROSRA GYAKOROLT KÖZVETETT HATÁSOK
- környékbeli lakásingaüanok 50%-os árcsökkenés
mezőgazdasági művelés alatt álló földek forgalmi értékének csökkenése távolabbi földek esetében a mezőgazdasági termények versenyképességét nagymértékben gyengítheti az a tény, hogy a régió egyik legnagyobb veszélyes hulladékégető berendezésének a közelébe vannak. A fenti hatások egy eseüeges baleset esetén a környék ingatlan vagyonának teljes elértéktelenedéséhez és eladhatatlanná válásához vezetnének melyért kárpótlást nagy valószínűséggel senki nem fizetne.
A balesetből származó hatások - különösen kedveződen széljárás esetén - a távolabb fekvő mezőgazdasági területeket évtizedekre tenné tönkre.
És végül ki fogja ellenőrizni, hogy mit is égetnek el majd valójában a hulladékégető berendezésben:
- a vállalkozó (akinek érthető okok miatt a profitját kell szem előtt tartani)
- a város (akinek szintén nem mindegy, hogy ráfizetéses-e az égetőmű vagy sem)
AZ MSZP ELNÖKSÉGÉNEK ÁLLÁSFOGLALÁSÁHOZ;
Sajnálattal és némi meglepetéssel kellett tudomásul vennem, hogy az elnökségnek igazából nincs tudomása arról, hogy mit csinál az 6 által támogatott polgármester, a városunk választott vezetését jelentő önkormányzati testület mire kötelezte el magát, melynek pedig részben maguk is tagjai.
így nincs tudomásuk arról sem, hogy az önkormányzat nem csak „felelősen foglalkozott" a kérdéssel, hanem a veszélyes hulladék-égető berendezés fogadására adott projektgazdái nyilatkozatot - legalábbis a Polgármester Úr szerint (lásd az állásfoglalás kiadása előtt 6 nappal kelt és a közgyűlésnek címzett határozati javaslatot).
Vélemény szerint egy befogadó nyilatkozat jóval többet és mást jelent, mint egy úgynevezett „felelős foglalkozás".
Itt hívnám fel a T. Elnökség figyelmét, hogy a már említett javaslatban a Polgármester Úr a veszélyes ipari hulladék itt történő megsemmisítésére is utal (mintegy saját magának is ellentmondva, hiszen szintén a már említett javaslatban, a Polgármester Úr által előterjesztett, üzemeltetésre kiírt pályázat kizárólag Kórházi veszélyes hulladékégető üzemeltetésére szól).
Azt viszont kifejezetten felháborítónak tartom, hogy az alkotmányos jogukkal élő tisztességes és jóhiszemű emberek joggyakorlását „tudatos és szándékos pánikkeltőnek" bélyegezzék meg.
Meggyőződésem, hogy ez a fajta megbélyegzés inkább a diktatúrák, mintsem a polgári demokráciák politikai stílusát jellemzi.
(Egyébként még egy vitatható a beruházás ellen, annak megépülte előtt kell már tiltakozni és nem annak megépülte után. Az lenne felelőtlenség, ha arra buzdítanák az embereket, hogy várják meg a vitatott beruházás felépülését, majd aztán tiltakozzanak.)
Sértőnek tartom azt az „aggódást", mely az embereket az úgynevezett „pánikkeltőktől" és a „tudatos félrevezetőktől" próbálja megóvni.
Ez annak feltételezése ugyanis, hogy az emberek nem képesek a saját ügyeikben felelősen dönteni, tehát nem alkalmasak arra, hogy a saját ügyeikben döntsenek.
Végezetül, hogy Önök előtt is nyilvánvaló legyen: NEM AZ A KÉRDÉS, HOGY MENNYI ÉS MELYEN EREDETŰ VESZÉLYES HULLADÉKOT ÉGESSENEK VÁROSUNKBAN. A KÉRDÉS AZ, HOGY ÉGESSENEK-E NAGYKANIZSÁN VESZÉLYES HULLADÉKOT VAGY SEM?!!! Erre a válaszom - mivel senki nem fog meggyőzni arról, hogy mennyire jót tesz a keletkező égéstermékek különböző mérgeinek belélegzése - NEM.
Ha a lakásom volna - melyet drága pénzen, talán egy élet munkájával vásároltam volna meg -, akkor kétszeresen NEM.
Ha meg mezőgazdasággal is foglalkoznék - tekintettel arra, hogy a lehulló méreganyagok a különböző terményekben csak feldúsulnak, így amit nem sikerült belélegezni, azt megehetném, vagy mással megetethetném. Háromszorosan NEM. Nagykanizsa, 1998. július 2.
Üdvözlettel:
Dr. Varga Endre Tel.: 314-125
1998. július 10. ( KANIZSA - htodétól, ) 5

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a Janus Pannonius Tudományegyetem Szántó Kovács János úti Kollégiumában kilenc férőhellyel rendelkezik a pécsi felsőoktatási intézményekben tanuló nagykanizsai diákok számára.
A kollégiumi hely elnyerésére pályázhat az a hallgató:
• aki állandó nagykanizsai lakos,
• tanulmányait valamelyik pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatja,
• tanulmányi átlaga legalább jórendű,
• akinek kollégiumi férőhely iránti kérelmét elutasították.
A kollégiumi férőhelyre a jelentkezés pályázati formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal portáján átvehető. A pályázatokat a kért mellékletekkel együtt 1998. augusztus 20-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35/1997. (X. 7.) szám rendeletében tanulmányi ösztöndíjat alapított a felsőoktatási intézményben tanuló nagykanizsai fiatalok szakmai fejlődésének támogatására, akik kiváló vagy jó tanulmányi eredményeikkel kitűnnek társaik közül.
Tanulmányi ösztöndíjra az a diák pályázhat, akinél az alábbi feltételek együttesen fennállnak:
a) legalább négy éve nagykanizsai állandó lakcímmel rendelkezik;
b) az ország bármely államilag elismert felsőoktatási intézményének nappali tagozatos hallgatója;
c) a benyújtás időpontjában a 30. életévet még nem töltötte be;
d) az utolsó félévben elért tanulmányi eredménye minimum 4,51.
Előnyt élvez aki szakterületén kimagasló eredményt ért el, kutatómunkában vesz részt, tudományos publikációval rendelkezik, vagy tevékenysége más módon kiemelkedő.
Ösztöndíjban nem részesülhet az a hallgató, aki más önkormányzat hasonló célú ösztöndíját elnyerte.
A tanulmányi ösztöndíjra a jelentkezés pályázat formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal portáján átvehető.
A pályázatokat augusztus 15-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán.
További felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán kérhető.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály
AZ EV HAZA \'98 PÁLYÁZAT
Tisztelt Tervezők, Építtetők, Kivitelezők!
A Családi ház című folyóirat, a Lakáskultúra és az Otthon c. folyóiratok közreműködésével idén is építészeti pályázatot írt ki „AZ ÉV HÁZA \'98" cím elnyerésére. A pályázat országos, nyilvános egyfordulós. A pályázatok beadási határideje: 1998. szeptember 18. 24.00 óra. A pályázati kiírás térítésmentesen átvehető a Polgármesteri Hivatalban (Városi Főépítészi Iroda Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 15.) munkanapokon (hétfőtől csütörtökig 8.00 órától 16 óráig, pénteken 8.00 órától 12.00 óráig).
A pályázati kiírás a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában is kifüggesztésre kerül. Nagykanizsa, 1998. április 30.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Önkormányzat
Városi Főépítészi Iroda Városfejlesztési és
Környezetvédelmi Bizottság
Nagykanizsai Megyei Jogú Város Jegyzője
munkatársat keres
a Polgármesteri Hivatal számítástechnikai, informatikai munkakörének ellátására
A munkakör fő feladata a Polgármesteri Hivatal számítástechnikai eszközei és programjai működésének biztosítása. A munkakör 1998. szeptember 1. naptól tölthető be. Feltételek: - szakirányú felsőfokú iskolai végzettség,
- erkölcsi feddhetetlenség Szakmai gyakorlat előnyt jelent. Gazdasági társasági tagság kizáró ok.
A jelentkezéseket (önéletrajzzal, érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal, az iskolai végzettséget igazoló okirat másolatával) 1998. július 20-ig kell benyújtani Dr. Takács Anikó jegyző (Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) címére. (Érdeklődni lehet Bodzái Tiborné személyzeti vezetőnél a 93/313-080-as telefonszámon vagy személyesen.)
FELHÍVÁS TERVEZŐI AJÁNLATTÉTELRE
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerűsített ajánlati kiírást tett közzé Nagykanizsa, Vásárcsarnok és környéke Szabályozási Terve és a hozzá kapcsolódó Helyi építési szabályzat elkészítésére.
A pályázat célja a tervezési munka elvégzésére alkalmas vállalkozó kiválasztása.
A pályázat országos, nyilvános, titkos, azon az a belföldi vagy lakhatási engedéllyel rendelkező külföldi magán-, illetve jogi személy vehet részt, aki szakirányú tervezői jogosultsággal, kamarai tagsággal és megfelelő referenciával rendelkezik, valamint a kiírás feltételeit magára nézve kötelezően elismeri, és vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn.
A kiírás térítésmentesen beszerezhető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városi Főépítészi Irodán 1998. július 6-tól (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel/fax: 93/312-283).
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a létesítendő Regionális Logisztikai Szolgáltató Központ üzleti tervet is magába foglaló megvalósíthatósági tanulmánya elkészítésére.
A pályázat nyilvános, azon bel- és külföldi magán, illetve jogi személy részt vehet, aki a feladat végrehajtásához szükséges szakirányú képesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkezik.
A részletes pályázati kiírás térítésmentesen vehető át munkanapokon a Polgármesteri Hivatal Városi Főépítészi Irodájában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 15.) naponta 9 és 12 óra között.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
I
KANIZSA - Mm
I
1998. július 10.
Ülésezett az önkormányzat
Napirend előtt arról tájékoztatták a képviselő-testület, hogy elkészült egy olyan kiadvány tervezete, amellyel Nagykanizsa kiajánlható külföldi érdeklődőknek és befektetőknek. A közgyűlés a tervezetet támogatta.
A polgármesteri tájékoztatóhoz kapcsolódóan megismerhették a képviselők Baráth Zoltán levelét, aki a legutóbb kirobbant kovásznai küldöttségvitához kapcsolódóan írta meg véleményét. Tüttő István polgármester elmondta, hogy a többször meghirdetett Garay utcai önkormányzat által vásárolt lakás eladása nem járt sikerrel. Bejelentette azt is, hogy megkezdődött a parlagfű-gyűjtési akció.
Dr. Csókái Iván szóvátette, hogy nem szerencsés munkaidőben, reggel kezdeni a közgyűléseket. Dr. Baranyai Enikő ehhez csatlakozva kérte, hogy a példának említett Zalaegerszeget ne ebben kövesse a város, hanem inkább a költségvetés elfogadásában vagy a részvénygazdálkodás terén. Marton István szerint a negyvenmillió forintos hiánynak a Rozgonyi u. 1. hasznosításában nem lesz felelőse, ha a határozat elfogadásával lezárják az ügyet. Arra a kérdésére, hogy a megürülő volt tanácsháza és a Thury-lak-tanya hasznosításával kapcsolatban van-e terv, igenlő választ kapott. Bicsak Miklós a palini, újtelepi áramkimaradásokat, illetve a varjak elszaporodását megakadályozó tevékenység szükségességét vetette fel. Tar-nóczky Attila szerint az uszoda a nyári hónapokban nem az elvárható kulturáltsági szinten működik. Béres Márton a sajtóban már többször szereplő lakhatási tartozások önkormányzati támogatással történő rendezése felöl érdeklődve megtudhatta, hogy az önkormányzat foglalkozik a kérdéssel, a hivatal tervez, de a költségvetésben még nem szerepelhetett a kiadás. Dr. Kerekes József és a közgyűlés sem fogadta el azt az interpellációra adott választ, amely a Csónakázó-tó szennyezéséről és a csónakázási lehetőség hiányáról szólt.
Tüttő István ismertette, hogy a lemondott képviselőcsoport vezetői funkció betöltésre került: dr. Csákai Iván vezetésével tömörült frakcióba dr. Baranyai Enikő, Balogh Tibor, Hajgató Sándor és Tarnóczky Attila.
Ezt követően módosított a közgyűlés három alapító okiratot, elfogadta az Egyesített Szociális Intézmény beszámolóját, a Vöröskereszt támogatására tett javaslatot. A volt Nagyrác utcai iskolaépület szociális intézménnyé
történő átalakításának beruházási programját a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság javaslatára nem támogatta. A GVB szerint szükséges egy szakmai program, egyeztetés, majd ennek ismeretében lehet a beruházásról dönteni. A téma időszerűtlen-ségére mutatott rá Tarnóczky Attila is.
Ezt követően az egészségügyi veszélyeshulladék-égetővel kapcsolatban Tüttő István adott helyzetértékelést, tájékoztatást, majd a szakértők meghallgatása következett. Törőcsik Pál és Benedek Miklós hívta fel a figyelmet a hatástanulmányban szereplő adatok alapján a veszélyekre, a félreérthetőségre, tisztázatlan szándékokra a tanulmányt megrendelők és kivitelezők részéről. A tanulmányt készítők képviselője elmondta, hogy a pályázaton elnyert munkát a kiírásnak megfe-\' lelően készítették el, ezért szerepel a tanulmányban más is, mint egészségügyi veszélyes hulladék. Dr. Csákai Iván rámutatott, hogy nagy hiba, ha az önkormányzat szándékával ellentétben az írott anyagban több helyen nem csak egészségügyi hulladék szerepel. Rost János arról érdeklődött, hogy a kanizsai kórháznak mennyi a veszélyes hulladéka, az égetőmű bevételi oldalról milyen hatásfokú lenne. Hajgató Sándor szerint Kiskanizsán nagy ellenállásra számíthatnak, ha nem csak egészségügyi veszélyeshulladék-égetőt valósít meg az önkormányzat. Dr. Kerekes József elmondta, más gazdagabb városok arra törekednek, hogy minél messzebb vigyék a hasonló hulladékot. Dr. Baranyai Enikő szerint téves arra az útra térni, hogy azt vizsgálják, milyen bevételt hozna a megsemmisítés, az viszont tény, hogy az egészségügyi veszélyes hulladékot meg kell semmisíteni. Törőcsik Pál hangsúlyozta, hogy az aláírásgyűjtőket nem a rosszhiszeműség vezérelte, hanem az, ami a tenderkiírásban szerepelt.
Kelemen Z Pál szerint nem fér kétség ahhoz, hogy az aláírásgyűjtőket jóhiszeműség vezérelte, de az azt kezdeményezőkkel kapcsolatban már más a véleménye. Szerinte egy korábbi hozzászólás politikai síkra vezette a témakört. Marton István kételyeit fogalmazta meg, amikor azt boncolgatta, hogy az egészségügyi veszélyes hulladékkal kapcsolatban adott adatok közül valamelyik bizonyára téves, mert aránytalan a helyi mennyiség és a megyében húsz százalékkal kevesebb egészségügyi veszélyes hulladékról adtak tájékoztatást, mint Zalában. Be-
nedek Miklós az hangsúlyozta, hogy a technológia a fontos, az, hogy az égetőművet hogyan üzemeltetik, hiszen égetés közben keletkezik a több veszélyes hulladék, égéstermék. Dr. Baranyai Enikő szerint az ügyben a helyi sajtónak tisztességesen kell tájékoztatni a lakosságot. A civil szervezeteket is be kell vonni az előkészítésbe, meg kell győzni a lakosságot. A vita végén a közgyűlés úgy döntött, hogy a civil szervezetek bevonásával történik meg az előkészítés az egészségügyi veszélyes hulladékégető beruházás tekintetében.
A kedden a megyei lapban megjelentekre reagálva tárgyalta a depóniával kapcsolatos napirendet a közgyűlés. Palotás Tibor kérdése arra irányult, hogy mi lesz a következménye annak, ha a megyei főügyész helyettese által írt levélben foglaltak szerint esetleg kezdeményezik a bagolai hulladéklerakó lezárását. A képviselő azt is tudakolta, vajon meg lehet-e egyezni a bagolaiakkal, akik le akarják zárni az utat. Tüttő István szerint olyan érdekek is vezérelhetnek egyeseket, hogy ne legyen hulladéklerakó Bago-lán. Az önkormányzatnak meg kell fontolni, mit tegyen, hiszen az egész város érdeke, hogy megoldódjon a deponía kérdése, nem lehet egy kis érdekcsoport véleménye alapján dönteni. A közgyűlés már döntött, hogy Ba-golán kívánja megvalósítani a hulladéklerakót. Marton István, a körzet képviselője szerint két eset lehetséges:
vagy megtűrik a bagolaiak a hulladéklerakót, vagy ujat kell létesíteni. Mint elmondta, ráutalás történt - közvetlen információja nincs róla -, hogy a Bagolának juttatott ötmillió forint egy részét az alpolgármester utasítására tartotta vissza a hivatal. Megjegyezte, hogy milyen káros volt a korábbi polgármester ígérgetése a hulladéklerakó esetleges bezárásáról, ugyanakkor máig nincs kidolgozott program, a testület nincs döntési helyzetben. A közgyűlés úgy döntött, támogatja a Phare CBC által is támogatott hulladéklerakó beruházást úgy, hogy ahhoz saját erőt is biztosít, melyhez minden pályázati lehetőséget kihasznál. A lerakót az önkormányzat saját beruházásban kívánja megvalósítani. Az előkészítésbe bevonják a Bagolai Városszépítő Egyesületet is.
A Garay utcai garázsépítés ügyében úgy döntött a közgyűlés, hogy zárt versenytárgyaláson értékesítik a garázshelyeket. Az ezután létesítendő trafóállomás helyének a Rozgonyi u. 2. sz. alatti ingatlan területét találta legalkalmasabbnak a testület. Elfogadták a pedagógusok minőségi keresetkiegészítésére tett javaslatot, és\' a jegyző bérét a törvényi és a helyi rendeletnek megfelelően a tavalyi évhez viszonyítva visszamenőleg január elsejével 8,7%-kal megemelték. Elfogadták a könyvtárigazgatói állásra kiírt pályázatot, a gyermekorvosi körzetek módosítását, oktatási napirendeket és a Nagykanizsa és Környéke Terii- , letfejlesztési Társulás tájékoztatóját. Dr. Baranyai Enikő és Papp Ferenc képviselői indítványát bizottsági szakaszba helyezték.
L. I.
Tisztelt Paliniak!
1998. július 16-án este hét órától
lakossági fórumot tartok.
Téma:
A PALINI CSATORNÁZÁS
Vendég:
Tüttő István, Nagykanizsa polgármestere A fórum helyszíne: Palini Általános Iskola
Minden érdeklődőt szeretettel várok!
Bicsak Miklós
önkormányzati képviselő
1998. július 10. ( KANIZSA - ) 7

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének
Tárgy: Papp Ferenc önálló képviselői indítványa Tisztelt Polgármester Úr, Képviselőtársaim!
A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap szervezte „Értékeink" című konferencián javasoltam először egy nagykanizsai EZREDVÉGI ÉRTÉKLELTÁR elkészítését.
A tanácskozás szakmai közönsége, de a laikus hallgatóság is érdeklődéssel és tetszéssel fogadta kezdeményezésemet.
Mindezek alapján tisztelettel kérem a közgyűlést, támogassa indítványomat, hogy legkésőbb 2000. első felében - alapos szakmai és anyagi előkészítés után - a legkiválóbb kanizsai szakemberek bevonásával készüljön el az a „lajstrom", amely az élet szinte minden területét átfogva, leltárszerűen rögzíti és bemutatja - fotókkal illusztrálva - mindazokat a természetes módon létrejött, vagy mesterségesen előállított városi értékeket, amelyek egy kiadványban összefoglalhatók.
Meggyőződésem, hogy Nagykanizsa város csak úgy léphet emelt fővel a harmadik évezredbe, hogy csokorba gyűjti mindazokat az értékeket, amelyek fontosak a város társadalmának A kanizsai EZREDVÉGI LELTÁR ott kell, hogy legyen minden helyi diák kezében, minden iskolai könyvtár és család könyvespolcán.
Kérem á Polgármester Urat, hogy képviselői indítványomat szíveskedjen - az előkészítés érdekében - bizottsági szakaszba utalni.
Fontosnak tartom, hogy a jelenlegi közgyűlés foglaljon állást és támogassa indítványomat, majd a konkrét megvalósítást javasolja az új képviselő-testületnek
Nagykanizsa, 1998. június 23.
Tisztelettel:
Papp Ferenc
önkormányzati képviselő
Dr. Bárányi Enikő képviselő
Tisztelt Képviselőnő!
A Nagykanizsa, Batthyány u. 2. szám alatti ingatlannal kapcsolatos kérdésére az alábbi tájékoztatást adom:
Az igazgatási osztály a fenti ingatlanon lévő üzletre vagy telepre működési engedélyt nem adott ki. Az ingatlan társasházi lakóközösség tulajdonában van. Az udvar a tagok közös tulajdonát képezi, a lakások a lakók, az udvaron lévő műhely és garázs az önkormányzat tulajdonában, az IKI kezelésében van. Az IKl a 16 nm alapterületű műhelyt raktározás céljára bérbe adta Mező József Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B szám alatti lakos részére. Az ingatlan udvarának déli részén tégla van. Mivel az udvar a tagok közös tulajdonában van, az udvar hasznosításáról a tagok döntenek. A közgyűlés ide vonatkozó döntését sérelmező tag bírósághoz fordulhat a döntés megváltoztatása végett. A jegyző nem szólhat bele az udvar hasznosításába, az önkormányzat is csupán mint tag rendelkezik a tulajdoni hányadának megfelelő szavazati joggal a lakóközösség közgyűlésén,
A képviselőnő kérdése által keltett gyanú miatt azt is megvizsgálom, hogy a nevezett bérlő folytat-e, ha igen, jogszerűen folytat-e vállalkozást a Nagykanizsa, Batthyány u. 2. szám alatt vagy másutt.
Kérem a tájékoztatásom elfogadását. Nagykanizsa, 1998. június 19.
TüttőIstván
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS
KÖZGYŰLÉSE
Tüttő István
polgármester úr részére
Nagykanizsa Erzsébet tér 7.
ÖNÁLLÓ KÉPVISELŐI INDÍTVÁNY
Tárgy: ingatlannal rendelkezők a nyugdíjas házba kerülésének módosítására és ingatlanuk hasznosítására módosító javaslat.
Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő Társaim!
Megdöbbenéssel olvastam a Polgármesteri Hivatal felhívását a Garai utcai lakás értékesítéséről, melyet a közelmúltban K.L-tól a nyugdíjas házba beköltöző bérlőtől vásárolt az Önkormányzat.
Tudomásom szerint az elmúlt hét-nyolc évben önkormányzati lakásépítés nem volt, és összesen 7 db használt lakást vásároltunk, melyek ma átmeneti szállásként funkcionálnak.
Ugyanakkor a város számára egyre feszítőbb gond a lakásra várók problémájának kezelése, mert nagyon szűk az a réteg, akik 6-8 millió forintos új lakásokat tudnak vásárolni.
Az önkormányzati tisztségviselőinek fogadánapján vagy a Szociális- és Egészségügyi Osztály ügyfélfogadási napján kívánatos lenne tájékozódni arról, hogy városunkban hány család vár lakáshelyzetének átmeneti vagy végleges megoldására.
Tudom azt, hogy új önkormányzati bérlakást építeni a város mai költségvetési helyeztében nem lehetséges és nem is gazdaságos, de használt lakást vásárolni az önkormányzati lakás értékesítésből befolyt összegből és ezzel a lakásproblémát a rászorulók körében legalább részben kezelni önkormányzati kötelezettség.
Ugyanakkor a nyugdíjas ház feltöltésének akadályoztatását látom abban, ha a lakással rendelkezőktől nem vásároljuk meg a felajánlott lakást, hisz ez költségkímélő.
A Garai utcai lakás esetében 900 ezer forintért jutott az Önkormányzat egy egyedi fűtéses 2 szobás lakáshoz (1,5 millió forint adomány).
Másrészt nem lehet elvárni egy idős egyedülálló embertől, hogy a lakás eladásukat intézzék, mert nem tudják hogyan kell eljárni, számukra az Önkormányzat vásárlása jelent garanciát.
Azt irányítani, hogy a vételre felajánlott lakások csak olyan házakban legyenek ahol már tulajdonos az Önkormányzat, képtelenség.
Javaslatom szerint változatlanul az ingatlannal rendelkező, nyugdíjasházba költözőktől az Önkormányzat vásárolhasson lakást. Az ingatlanforgalmi értéke megállapítható, s ily módon az Önkormányzat rendelkezésére áll folyamatosan megfelelő minőségű, üres lakás. Ezeket javaslatom szerint nem bérlakásként, hanem átmeneti szállásként kívánatos bérbeadni, mely egyben garancia arra, hogy a bekerülő bérlő negyedáron azt ne vásárolhassa meg. Átmeneti szállásként, határozott időre történő kiutalással a lakásigénylők egyrészé-nek gondja kezelhetővé válik melyre vonatkozóan a feltételrendszert az Önkormányzat maga dolgozhatja ki.
Ezen gyakorlat mellett ugyanakkor a már működő nyugdíjas ház kihasználtságát is fokozni lehetne, mely egyben a működési költségek csökkentését is eredményezi.
Kérem Képviselőtársaimat, hogy a használt lakások vásárlására vonatkozó álláspontjukat vizsgálják felül, a nyugdíjas házba helyet kérők lakásának megvásárlásának esetében.
Határozati javaslat:
1.) Nyugdíjasházban helyetkérők lakásának megvásárlását az IKl végzi. 2.) Önkormányzati tulajdonba így került lakások átmeneti szállásra minő-sítendők.
3.) Az átmeneti szállás működésére vonatkozó feltételeket a vagyongazdálkodási osztály dolgozza ki.
4.) Átmeneti szállásként funkcionáló lakások odaítélésére javaslatot terjessze elő a Szociális- és Egészségügyi Bizottság, döntés a közgyűlési jogkörbe kerüljön.
Határidő: 1998. augusztus 15.
Felelős: Tüttő István polgármester
Nagykanizsa, 1998. június 16.
Dr. Bárányi Enikő
önkormányzati képviselő
8 ( KANIZSA -Itt&O* ) 1998. július 10.
A kanizsaiak a nyári kánikulában elmehetnek fürdőzni Zalakarosra, a Balatonra, a szomszédos városok strandjaira. Akinek pedig nincs lehetősége, pénze, ideje, az itthonmarad és a Városi Strand szolgáltatásait veszi igénybe. Jakabfy Sándortól, a Kanizsa Uszoda Kft. ügyvezetőjétől kérdeztük, hogy itt milyen körülmények, lehetőségek várják a felüdülésre váró vendé-geket.
- A körülmények ugyanazok, mint a korábbi években. Sajnos az önkormányzat kevesebb támogatásban részesít bennünket, így elmondható hogy Kanizsán van egy tíz éve épült korszerű uszoda és egy mihamarabb felújításra váró strand, aminél a medencék modernizálása, rekonstrukciója az anyagiak miatt húzódik.
• Ezek ellenére van látogatója a strandnak?
- Ez a fürdő a kanizsai lakosokat szolgálja ki, hiszen a külföldiek, a turisták nem ide jönnek. Természetesen az idő-
járás függvényében változik a vendégek száma, a kánikulai napokon akár 1200-an is megfordulnak nálunk naponta.
• Konkrétan milyen állapotban vannak a kinti medencék?
- A nagy- és a gyermekmedence 65 évvel ezelőtt épült, nem a mai kor kívánalmainak megfelelően, tehát nem szűrővízforgató rendszerrel. A pancsolómedence meg van süllyedve. A nagymedencénél 20 százalékos a folyamatos vízcsere, és négynaponta cseréljük le az összes vizet, ilyen-
kor ki kell meszelni a medencét és ki kell fertőtleníteni is. A nagy kánikulában a víz hamar algásodik, zöld színű lesz. A pancsolónál a vizet naponta le kell cserélni. Ezek a gondok a szűrő-forgató berendezéssel ellátott medencéknél nem léteznek. Közegészségügyileg azonban még megfelel a strand az előírásoknak, különben az ANTSZ bezáratná.
• Mi mindent kellene felújítani?
- Tavaly született egy rendé-, let, amely előírja, hogy 2002-ig minden medencét fel kell sze-
relni szűrő-vízforgató berendezéssel. A rekonstrukcióra vonatkozó tervek már tavaly elkészültek, csak a pénzt kellene rá előteremteni. A strand medencéit tehát hidraulikailag teljesen át kell alakítani, meg kell oldani, hogy minden korosztály megtalálja a neki megfelelő vízmagasságot. A gyermekmedencét a jelenlegi helyén nem lehet felújítani. A térburkolatot, a járdákat is újból ki kell alakítani. A tervben szerepelnek játszóterek és strandröplabda-, kosárlabda-, tollaslabda- és kispályás focipálya is.
• Az uszoda milyen nyitva tartással működik a nyáron?
- Az uszodában is szükséges bizonyos rekonstrukciókat elvégezni, ezért augusztusban egy hónapra bezár és csak az iskolai szezon kezdetekor nyit ki újra. Most is részlegesen van csak nyitva, hiszen már elkezdték az előtér, az öltözők, a vízvezetékek rekonstrukcióját. Jelenleg ide is a strandon keresztül lehet eljutni, az uszodában csak a hideg vizes blokk és a két medence üzemel.
L. Zs.
Modern uszoda, elavult strand
Fotók: Varga
WX. július 10.
I
KANIZSA - lútfo*
I
MEGBILLENT NEMZETTUDAT
A MURAVIDÉKEN
Az Identitás Szabad egyetem második napján az írói felelősség kérdéseiről volt szó a Kárpát-medencében. A belföldi és helyi írókat képviselő Jókai Annán é$ Rózsás .Jánoson kívül öt határainkon tálról érkezett magyar író mondta e) véleményét, érzéseit az írói helytállás fontosságáról, a kisebbségi lét tudatának keserveiről. Közülük a Leodván élő történész, költő Götttz Lordéval, a Magyar Nemzetiségi Művelődési intézet igazgatójával beszélgettünk.
- Ön súlyos kérdéseket feszegetett. Szlovéniában halálra íté-lődött a magyar kisebbség?
- A Mura-vidéki magyarok helyzetét tragikusnak ítéljük meg. Félreértés ne essék, a „nyomást" nem felülről, a szlovén államtól szenvedjük el, hanem mi saját magunkat szorítjuk be. Főként azzal, ha nem érezzük hovatartozásunk jelentőségét. Elsősorban a kis magyar közösségekben, a peremvidékeken vannak tragikus nemzettudat hiányok. A legkisebb dolgokért is meg kell küzdeni. Az értékrend eltolódásokat főként a vegyesházasságú családokban érezzük igazán. Ezek száma egyre nő, jelenleg már meghaladja az 50%-ot. Azért is dominánsabbá vált a többség felé hajló értékrend, mert a szlovén életszínvonal magasabb, mint a magyar, a mi vidékünkön meghatározottan érzékelhető a Burgenland-szindróma. Ha egy tízéves magyar gyerek azt kérdezi az iskolában, hogy miért beszéljek magyarul, miért kell magyar nyelvű plakát, mikor én Szlovéniában élek - akkor már baj van. Nem véletlen, hogy rájuk összpontosítunk, őket szeretnénk megnyerni. Egyszerűen kikerülhetetlen számunkra, hogy naponként valamilyen módon ne próbáljuk a magyar értékeket hozzájuk közelebb hozni.
Nagyon fájónak tartjuk, hogy a
Mura-vidéki magyarokban fokozódik a nemzeti jellegű kérdések iránti közömbösség. Persze ugyanezt elmondhatjuk az anyaországról is. Egyre többen lesznek Magyarországon olyanok, akik nem tudnak azzal mit kezdeni, ha valaki magyarul beszél, de nem Magyarországon él. Nekem sokszor elmondják az itteni magyarok, hogy átérve a határon még mindig úgy beszélnek rólunk: „megjöttek a jugók!" Ehhez ugye nem kell kommentár.
- A nemzettudat fejlesztésében mi a helyi irodalom felelőssége?
- Sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Tudatos műveletekre van szükség. A nemzetiségi író nem csak az esztétikának hódol, nem önmagának ír, feladata van, s ezt nem kerülheti ki. Lehet, hogy ez a céltudatos irodalom és az esztétikum buktatja is egymást. Nagyon nehéz nekünk, kisebbségben élő és alkotó költőknek, íróknak úgy megnyilvánulnunk, hogy a kisközösségek is megértsék, s be is tudjunk illeszkedni az irodalom egyetemességébe. Naponta el kell mondanunk, hogy ebben a Kárpát-medencében sajnos nem gondolkodunk hasonlóan, nem él egy egységes magyar nemzetkép. Tetszik, nem tetszik, itt egyetlen közös kommunikációs csatorna
van mindnyájunk számára, s ez a magyar nyelv.
- A lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet hogyan próbál ezen segíteni?
- Négy fő tevékenységi területtel dolgozunk. Az egyik a műked-velés. 45 csoportunk van, a legkülönbözőbb életkorból. Az amatőr színjátszás a legkedveltebb. A másik a magyar nyelvű könyvkiadás. Néprajz, szépirodalom, szociografikus mű, minden szerepel kiadói tervünkben. Nagyon örülünk annak is, hogy a Muratáj című irodalmi, művelődési, társadalomtudományi és kritikai folyóiratunkat ilyen jó színvonalon tudjuk útjára bocsájtani. A legutóbbi számban például terjedelmes ízelítőt adtunk a kárpát-aljai magyar irodalomból. Ugyancsak a Muratájban fogjuk lehozni az elmúlt év novemberében Lendván rendezett Kárpát-medencei Magyar Kisebbségi Kulturális Szervezetek Találkozójának előadásait. Az anyanyelv ápolására színházi előadásokat szervezünk, elsősorban a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházzal alakítottunk ki termékeny kapcsolatot. Nagyon kedvező tapasztalatokról tudok beszélni a nemrég megnyílt magyar nyelvű Bánffy Könyvesbolt munkája kapcsán. Jobban bevált, mint gon-
doltuk. Ez egy nonprofit kereskedelmi egység, alacsonyak az árak is, mert kevés adó terheli a könyveket. Bére sem kell fordítanunk, mert közhasznú munkások vezetik - igen jól - a boltot. A negyedik tevékenység a tudományos kutatás. Elsősorban a néprajz. Folyamatos hetési gyűjtőmunka folyik, Radamoson készül a tájház.
- Miben reménykedik a költő és művelődésszervező Göntz László?
- Talán elsősorban abban, hogy a Mura-vidéken a magyar értékrend nem marad alul, hogy a kisebbségi kishitűség nem gyökerezik le mélyen. Ha az anyaország és Szlovénia is igazán értéknek tartaná meglétünket, múltunkat és a jövőnkhöz hathatósabb segítséget nyújtana. Bizakodom az egyre nagyobb számú Magyarországon végzett és visszatérve munkát vállaló fiatal értelmiség példájában, húzóerejében. Végül a fiatalságban bízom, akik a Csallóközzel együtt Hódoson megrendezett ifjúsági kelepelő táborban, a \'48-49-es vetélkedőkön, a Vas megyei Szőcén szervezett Mátyás király táborban már a tömeges jelenlétükkel, de a szellemi befogadásunk irányával és igényével a megtartó magyarságot jelképezték.
Büki Erzsébet
VÉGÉTÉRT AZ IDENTITÁS SZABADEGYETEM
Július 2-án, csütörtökön befejeződött a négy napos Identitás Szabadegyetem. Az utolsó nap is bővelkedett gondolatébresztő előadásokban, hiszen Papp László kabinetfőnök - aki Kovács László ügyvezető külügyminiszter helyett tartott előadást - Magyarország NATO és EU csatlakozásának bizonyos kérdéseit taglalva jelentős vitát váltott ki. Különösen a kisebbségben élő magyarok fejezték ki elégedetlenségüket a feltételek nélküli csatlakozásoktól.
Nagy várakozás előzte meg az USA-ban élő
Radványi Miklós nemzetközi jogász előadását, aki a világpolitika mozgatóerőit és irányát bizonyos, eddig alig ismert szemszögből mutatta be. A záróelőadást Pozsgay Imre egyetemi tanár tartotta, aki már harmadik alkalommal tért vissza a szabadegyetemre. Gondolatai az EU-csat-lakozástól a hazai régiók egyenlőtlen fejlődésén át a polgárosodó Magyarország igényének megfogalmazásáig ívelt.
A szabadegyetem Cseke Zoltán titkár értékelésével zárult.
_KANIZSA - ytt&ÖH,_2_1998. július 10.
Kerékpárosbarát légkör megteremtése, a biztonságos közlekedésre nevelés
Elsődleges a kerékpárbarát légkör megteremtése, a kerékpár, a kerékpáros „egyenrangúságának" elismerése és elismertetése a közúti forgalomban, gyengeségének, végtelenségének hangsúlyozásával.
A kerékpározás elfogadásának javítását szolgálná az emberek meggyőzése a kerékpározás - egyéni és társadalmi - hasznosságáról. Ebben nagy szerepe lenne a propagandának és a személyes példamutatásnak, ismert személyek, politikusok részéről, akik rendszeresen használnák a kerékpárt a mindennapi életükben.
A kerékpárra szoktatást, a kerékpá-
rozás megtanulását és szabályainak megismerését, a nemzeti alaptanterv részeként, már óvodáskorban el kell kezdeni. Általánossá kell tenni, hogy a gyerekek a koruknak megfelelő szintű, a biztonságos kerékpározást biztosító KRESZ-ismeretek meglétéről számot adjanak, kapjanak erről igazolást, mielőtt kerékpárral bekapcsolódnak a közúti forgalomba. Biztosítani kell a „kerékpárosbarát" közlekedésszabályozást, a KRESZ-mó-dosításokkal javítani a kerékpáros lehetőségeket, minél több helyzetben biztosítani a védtelenebb kerékpárosok elsőbbségét.
A kerékpáros közlekedés szabályozásának fejlesztésé folyamatosnak tekinthető. A folyamatban lévő KRESZ-módosítás foglalkozik a kerékpárosok biztonságának javítására vonatkozó szabályozási elemek kidolgozásával. Indokolt a hazai jogszabályokat az európai gyakorlatban alkalmazottakkal fokozatosan kiegészíteni. Törekedni kell arra, hogy a kerékpárosok védelmét a kerékpárforgalom segítését biztosító jelzéseket a gépjárművezetők is megismerjék, elfogadják és betartsák. Ugyancsak javítandók a kerékpárosok közlekedési ismeretei és fegyelmük is.
A kerékpáros forgalom 1983-tól
A motorizáció alacsonyabb fokán a kerékpár elsősorban mindennapi közlekedési eszköz volt főleg a rövidebb távolságú, településen belüli úticélok eléréséhez. Mivel a települések nagy részét nem lehet, és nem is gazdaságos megfelelő sűrűségű közforgalmú közlekedéssel ellátni, ezért a nagyobb kiterjedésű községekben, a kis- és középvárosokban a hosszabb távra szóló tervezések során természetes követelmény volt a kerékpáros forgalom figyelembe vétele. Tekintettel arra, hogy a jelentős mértékű kerékpáros-és gépjárműforgalom közös felületen haladása igen balesetveszélyes, 1967 óta a települések rendezési terveiben általános törekvés volt az önálló kerékpárforgalmi hálózat megtervezése, hogy a településfejlesztés során a helybiztosítás figyelembe vehető legyen. Bár ez annak idején sok esetben csupán bizonyos „kívánság" irányok-
ba behúzott vonalakból állt, melyek mögött kismértékű építési, vagy kijelölési tevékenység volt, mégis jó kiindulási alapot ad, amikor a kerékpáros-és a gépjárműforgalom biztonsága a két közlekedési eszköz különválasztását igényli.
Néhány településen a nagy forgalmú országos közutak mellett a tervezett hálózatok egyes elemei meg is valósultak.
A gépjárműforgalom 1970-es években megindult növekedésével, amit sajnálatos módon a kerékpáros balesetek számának növekedése, majd a kerékpáros forgalom korlátozása követett az országos főúthálózaton, a Közlekedési Minisztérium Közúti Főosztálya többirányú vizsgálati, fejlesztési tevékenységbe kezdett. Az elsők között került sor kerékpárút építésére a nemzetközi teherforgalom számára T.I.R. útvonalként kijelölt hálózat
azon szakaszain, ahol a teherforgalom különösen veszélyes volt a nagy számú kerékpáros számára. A legnagyobb kerékpárellátottságú megyékben, a legbalesetveszélyesebb útszakaszon társadalmi összefogással kerékpárút építések kezdődtek. Ekkor létesült többek között Csorvás, Gyoma-endrőd községekben a kerékpárút. A tervezési munkákat az akkori megyei tanács finanszírozta, az építéshez pedig a közlekedési tárca 50%-os támogatása kötődött.
1983 előtt az országos közutak mentén épült kerékpárutak hossza 40 km körüli volt, és ezek kétharmada négy közúü igazgatóság területén helyezkedett el. Ekkor épültek a kerékpárutak Bács- Kiskun, Békés, Csongrád megye több városában, így: Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Szegeden, Kecskeméten, Hódmezővásárhelyen és Szarvason is. Sajnos a városközpontokban, ahol pedig igen jelentős igény lett volna rá, a kerékpárút építésekhez csaüakozó fontos és költséges közműátépítések miatt többnyire elmaradtak a kerékpárút építések is.
BICIKLIS-VILAG
Magyarországon a kerékpáros közlekedésnek jelentős hagyományai vannak. A motorizáció alacsony szintjén a nagyobb kiterjedésű településeken, továbbá az alföldi vidék tanyavilágában a tanya és a tanyaközpont, vagy a város között kapcsolatot biztosító közlekedési eszköz évtizedeken keresztül a kerékpár volt. A munkába járó kerékpáros hozzátartozott a települések szélén elhelyezkedő mezőgazdasági központokhoz, a kis és közepes városok szélére telepített iparterületekhez vezető közutakhoz, a nagyobb városok belső forgalmához, az országos közutak átkelési szakaszainak pezsgő világához.
A motorizáció felgyorsult fejlődésével, a közúti forgalom jelentős megnövekedésével, az 1970-es évektől vált az addig igen elterjedt, olcsó, energiatakarékos és környezetbarát közlekedési eszköz a közúti forgalom „nemkívánatos" részévé, elsősorban a balesetveszélyessége és a közúti forgalomlefolyás zavarása miatt.
Az utóbbi néhány évben azonban hazánkban is jelentősen megnőtt a kerékpározás iránti igény. Örvendetes, hogy a városi forgalomban is egyre gyakrabban jelenik meg újra a kerékpáros, és gazdasági, környezetvédelmi szempontok, „elvi megfontolások" miatt - bár nem beszélhetünk általánosságról, de - kezd „életformává" válni a kerékpározás. A mindennapi közlekedésen túl növekszik a kerékpáros túrázók száma a településkörnyéki üdülő- és pihenőterületeken, idegenforgalmi látványosságoknál, természet- és tájvédelmi körzetekben. Megindult, és növekvő tendenciát mutat a nemzetközi kerékpáros turizmus is.
1983. őszén országos kerékpárútfejlesztési program kezdődött, melynek alapja a Közlekedéstudományi Intézetben kidolgozott, helyzetfeltáró tanulmány volt. A tanulmány a helyzetfelmérésen és előrebecslésen túl javaslatot tett a legsürgősebb fejlesztési feladatokra is. A KM Közúti Főosztály kezdeményezésére a közúü igazgatóságok a kerékpáros forgalomra vonatkozó felméréseket végeztek és összeállították megyénként azoknak az utaknak, útszakaszoknak a listáját, ahol a kerékpáros forgalom segítése, a biztonság javítása szükséges.
Néhány, elsősorban alföldi városban, mint például Szegeden, Makón, Hódmezővásárhelyen, ahol a kerékpározásnak komoly hagyományai voltak, a teljes városra kiterjedő, részletes vizsgálatokon alapuló kerékpárút-hálózatok fejlesztési tervei is készültek, melyeknek elképzeléseit később a hálózat megvalósításánál, ütemezésénél figyelembe vettek.
A közúti igazgatóságok javaslatai alapján összeállított, kerékpárút építési program 1990-ig 500 km kerékpárút
A kerékpározási feltételek alakulása 1983-88 között
megvalósítását tervezte. Az induló, 1984. évi kerékpárút építési programhoz a közlekedési tárca 20 millió forintos központi keretet biztosított, amely a megvalósításhoz szükséges anyagi fedezet 50%-a volt. A fennmaradó költségeket különböző megyei szervek, üzemek adták. Megvalósításukhoz több esetben társadalmi munka végzésével járult hozzá a lakosság.
1984-ben az ország 30 tepeülésén 37 km kerékpárút illetve kerékpársáv építése kezdődött el. Az országos közutak mellett helyi szervezésekkel további, mintegy 15 km kerékpárút épült Szolnok, Borsod, Fejér és Vas megyékben. Az országos közutak menti kerékpáros létesítmények hosz-sza 1984. végére elérte a 160 km-t.
A kerékpározás biztonsága érdekében 67,5 km hosszon kerékpársávokat és 4,1 km hosszon kerékpáros utcákat
is létesítettek. A kerékpáros utca megnevezés azt jelentette, hogy ezeket az általában kisforgalmú utcákat forgalomszabályozási intézkedésekkel a kerékpárosok számára biztonságossá tették.
1993-tól kedvezően változtak meg a kerékpárutak megvalósításának rendszeres közponü támogatási lehetőségei. Az Útalapról szóló törvényjavaslat parlamenü vitája során képviselői módosító indítvány alapján került a törvényben rögzítésre a kerékpárút építésre fordítandó minimális keret.
Az Útalapról szóló - többször módosított - 1992. évi XXX. törvény úgy rendelkezik, hogy az Útalap - hitelek nélküli - fejlesztésre fordított összegének minimum 5%-át kerékpárutak építésének támogatására kell fordítani. Az így meghatározott pénzügyi keret felhasználására a Közlekedési, Hír-
közlési és Vízügyi Minisztérium - a Belügyminisztériummal, valamint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériummal egyetértésben -félévenként pályázatot hirdet.
A pályázatnak alapfeltétele, hogy a támogatást az önkormányzatok vehetik igénybe, az építést a helyi közösségnek kell kezdeményeznie, és az építési költségek egy részét (a prioritások szerint változóan 20-70%-át), saját és egyéb forrásból biztosítania kell.
Az Útalap törvény alapján a minimum keret az elmúlt években 230-420 millió forint közötti volt, a tárca azonban ezt meghaladó mértékben, 450-500 millió forintot fordított kerékpárutak pályázati támogatására. Ez évente mintegy 130-150 km kerékpárút megépítését tette lehetővé az önkormányzati és egyéb bevonható forrásokkal együtt.
1998. július 10.
I
KANIZSA -
I
11
Hogyan közlekedjünk láberejű gördülő távolságáthidaló készülékkel?
A város területén lévő kerékpáros létesítményeket három csoportba oszthatjuk. Gyalog- és kerékpárutak, kerékpárutak, kerék-
Kerékpárral Kanizsán
a 7-es menti kerékpárút a Kinizsi és Magyar utcai szakaszokon. Különleges szabályok vonatkoznak a belvárosi kerékpársáv-hálózat Rozgonyi utcai szakaszára. A Sugár u. és Erzsébet tér közti szakaszon az úttestre sárga, folyamatos vonallal felfestett szegély melletti kerékpársáv a Sugár utca felé haladó kerékpársá-vok közlekedését szolgálja. A két folyamatos vonal közti terület a gépjárműforgalom és kerékpárosok közti biztonsági sáv szerepét tölti be. Fontos szabály, hogy a kerékpársáv keleti végén a jelzőtáblának megfelelően kötelező a megállás!
Képzetlenül
Még a gyalogosnak is szüksége van némi közlekedési ismeretre ahhoz, hogy a közutakon balesetmentesen közlekedni tudjon. A gyalogos közlekedés szabályaira már az óvodától kezdve intézményesen okítják a kicsiket, nem beszélve a család nevelő hatásáról. Igaz, a többnyire autón vagy tömegközlekedési eszközzel utazó mai gyerekeknek nem sok fogalma van a gyalogos közlekedés normáiról. Mihelyt akkora korú lesz, hogy önálló közlekedési eszközt lesz képes működtetni, a bevett szokások szerint húsvétra megkapja élete első biciklijét, amivel aztán nekivághat járdának, útnak, út-talan-útnak, szegélyeknek, ki-ki vérmérséklete szerint. Ekkorra a gyermek túl nagy már ahhoz, hogy a szüleire hallgasson, az intézményes nevelésben pedig nem tananyag már a kulturált közlekedés, vagy a balesetmentes, magát és mások épségét yvó forma. Aüg ü-zenkét éves, és már útra merészkedhet a gyermek, anélkül, hogy bárki számon kérné, kérhetné, van-e némi ismerete arról, amit a köznyelv KRESZ-ként emleget. A mi dolgunk csak, hogy óvjuk őket, és tőlük magunkat?
pársávok. Gyalog- és kerékpárúton biciklizhetünk, a közúti járműforgalomtól elválasztott módon a 7-es elkerülő út melletti (Petőfi utcától Kinizsi útig terjedő), valamint a 74. főút melletti (Magyar u. 158-tól a palini faluházig terjedő) utakon. Bár a KRESZ-szabályok folyamatos kerékpárutat keresztező járműforgalomnak elsőbbségadási kötelezettséget írnak elő, célszeű fokozott figyelemmel áthaladni a csomóponti szakaszokon. (Virág B. utca, Űrhajós u.) A palini kerékpárúton veszélyt jelenthetnek a szomszédos ingatlanok kapubehajtóin közlekedő gépjárművek, ezért az aszfaltcsík keleti oldalát javasoljuk igénybe venni. Jó hír, hogy idén pályázaton nyert forrás felhasználásával tovább épül
Fotók: Varga
Bicikliűt-szemle
A Via Kanizsa Kft., a Rendőrség és a Polgármesteri Hivatal szakemberei a nyár végén közös bicikliül bejárást terveznek. A szemle célja, hogy megvizsgálják a burkolatok állapotát, minőségét, valamint a kitáblázottságoL A festett burkolati jelek felújítására nemrégiben került sor - tájékoztatta lapunkat a Polgármesteri Hivatal illetékese.
Az Erzsébet tér irányába tartó biciklisek az út jobb szélén, illetve a parkoló kocsik mellett a gépjárműforgalommal azonos sávban közlekedhetnek. Az útszakaszon érvényben lévő 30 km/h sebességkorlátozás betartása esetén a kerékpárosok előzésére ritkán kényszerülnek az autósok. Az Erzsébet téren, Fő úton és Eötvös téren a járdára felfestett kerékpársávokon bicaj ózhatunk. Ezen szakaszon figyelmet igényel a gyalogosok jelenléte. (Tapasztalataink szerint a kerékpárosok és gyalogosok jól megférnek egymás mellett, mert általában az üzletkirakatok és bejáratok mellett zajlik a gyalogosforgalom. Kerékpárról ritkán szoktunk kirakatot nézegetni.)
Fontos szabály, hogy a járdákon lévő kerékpársávokon csak olyan sebességgel szabad biciklizni, hogy a gyalogosokat ne veszélyeztessük. A kerékpársáv végét jelző táblákat vegyük mindig figyelembe.
Említést érdemel a KRESZ 54. § (2) bekezdés szerinti szabályozás. Eszerint lakott területen lévő olyan úton, amelyen az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan, a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/h sebességgel a járdán is szabad kerékpározni. Az a tény, hogy az úttesten jelzőtábla vagy egyéb szabály tiltja a kerékpározást, nem jelenti az úttest kerékpározásra való alkalmatlanságát, tehát az esetben a járdán is tilos biciklizni.
A vakáció idején és azt követően is kérjük mindenkitől az említett szabályok betartását, és balesetmentes közlekedést kívánunk.
Szabó István Városüzemeltetési csoportvezető
12
I
KANIZSA - Vttto*
I
1998; július 10.
Kisrécse • kendlima jor, 1998.06.23.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Szerkesztősége
8800 Nagykanizsa, Terv út 3.
Tisztelt Szerkesztőség
A lapjuk 1998. június 12. számában örömmel olvastam Kerekes József érdekes és értékes megfigyeléseit egy a Csónakázó-tóhoz fűződő kirándulása alkalmából. A Kerekes úr által felvetett kérdések biztosan sok nagykanizsai polgár véleményét, de mint gondolom, félelmeit is tükrözik Ugyan a Csónakázó-tó egy olyan egyedi értéket képvisel Nagykanizsa és környéke számára, amely Magyarországon csak kevés városban található.
Kerekes úr érzékelteti soraiban, hogy a Csónakázó-tó mai szerepe a város organizmusában és kulturális életében messze sem az, ami a geografikus adottságai alapján lehetne, vagy a város lakosságának igényeiből kifolyólag kellene. Ezt a felfogást tükrözi jelképesen az a tény is, hogy éppen a Csónakázó-tavon nem lehet csónakázni.
A fenti példa csak egy a sokból; néhány további hiányosságot Kerekes úr is említ levelében. Többek között a nem kielégítő vízminőséget tartja Kerekes úr a tó fejlettségének és fejlődési lehetőségeinek legfőbb meghatározójának Kerekes úr e feltételezése szerintem is közel áll a valósághoz, de a vízminőség egyedül semmiképpen sem helyettesíthet egy megalapozott és átfogó fejlesztési koncepciót, melyről az én információim szerint manapság szó sem lehet a Csónakázó-tóval kapcsolatban.
Ami magát a vízminőség kérdését illeti, ez bizony egy többré-tegűbb és komplexebb téma ahhoz, hogy egy egyszerű képlettel -mint ahogy Kerekes úr ezt a lóürülékkel megkíséreli - megoldható lenne. A tó mostani állapota egy évtizedeken át tartó, és ma is folyamatban lévő, tápanyagterhelés eredménye. Ezt a terhelést elsősorban a tavat tápláló vízfolyamok - itt mérvadóan a Bakónaki patak - okozzák, és csak minimálisan a közvetlen bemosás, ami az idézett lóürülékkel kapcsolatban veszélyes lehetne. A tó közvetlen közelében feltételezhető szennyezési potenciál elenyésző a tó vízgyűjtő rendszerének potenciáljához képest. Ezenkívül a negatív megfigyeléseket (algásodás, halpusztulás) indítványozó szennyezőanyag (növényi tápanyag) már régóta bent van a tóban - vagy kötve az iszapban, vagy oldottan a vízben -, ahol minden külső terhelés nélkül is az ismert eutrofizálódási tünetekhez vezethet, és mint ahogy tudjuk, vezet is.
A fönti tények tudatában felhívom kedves figyelmüket Kerekes úr gondolatai olyan értelmezésének veszélyére, amely szerint a Csónakázó-tó vízminőségi problémái az ottani lovassport megtiltásával megoldhatók lennének. Meggyőződésem szerint egy ilyen lépés semmit nem javítana a mostani helyzeten. A lovassportból eredő károsodási veszély nem becsülhető nagyobbra, mint az a veszély, amely az ott jelenlévő vadak mivoltából ered, sőt, még sokkal csekélyebbre, mert a lovassportból származó terhelés a vadakéval szemben nem általános, hanem csak az év néhány napjára vonatkoztatható.
A Csónakázó-tó vízminőségének jövőjét szerintem csak egy nagyon kis hányadban határozzák meg az ottani aktivitások A fő tényezőket a befolyók vízének kezelése és a már „bebunkerozott" növényi tápanyagok semlegesítése alkotják. Mindkét feladat része lehetne egy szerintem szükséges koncepcionális fejlesztési tervnek
Üdvözlettel
Dr. Czinki László
SS
ESSENBOL
Dr. Czlnki László kert- és táj-tervező mérnök jelenleg Kis-récsén, a Kendli majorban él, miután 40 év elteltével visszatért Németországból. Eletéről, munkájáról otthonában beszélgettünk vele.
• Miért, hogyan került ki Németországba?
- Zalai gyerek voltam, Újudvaron születtem. A családunké volt
1956-ban hagytam el. Erre a lépésemre helyzetem részbeni kilátás-talansága indított. Kulák családból származom, így akkoriban itthon nem járhattam egyetemre. Teljesen a véletlenen múlott, hogy Németországban kötöttem ki. Egy osztálytársammal indultunk el Ausztriába, hajnalban keltünk útra egy mozdonyon Felő-
az a föld, ahol jelenleg a TV-torony áll. Mezőgazdasági középiskolába, a jelenlegi Cserháti Sándor Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskolába jártam Nagykanizsán, majd Zalaegerszegen a Mezőgazdasági Felügyeletnél dolgoztam, az állattenyésztés volt a szakterületem. Magyarországot
rajk-Zalaegerszeg-Zalalövő útvonalon, majd gyalog mentünk át a határon. Szerencsénkre Ausztriából akkor indult egy vonat magyar menekültekkel Németországba. A kiszökés és Németországba való érkezésem között egy hét telt el.
• Hogyan kezdte el az életét egy teljesen idegen országban?
- Egy aktatáskával érkeztem és még németül sem tudtam, így teljesen elölről kellett mindent felépítenem. Mindenképpen egyetemre szerettem volna járni. Először egy nyelvtanfolyamra küldtek a Bó-deni-tó mellé, maja mezőgazdasági területen dolgoztam gyakornokként 4 hónapig, egy év múlva pedig már a müncheni főiskolán (ma már egyetem) voltam. Itt agrártudományt, kert- és tájépítészetet és ökológiát tanultam. A főiskola után egy ulmi tervezőiroda-
1998. július 10.
I
KANIZSA - 1tt6*«
I
13
JvtLIN LfjL(lr> rL
ban dolgoztam egy kerttervezőnél, annál, aki később a Müncheni Olimpia területét is tervezte. Később Essenbe mentem, én irányítottam a Rum-vidék zöldterület tervezését, gazdálkodását. Utána pedig felépítettem egy cég regionális tervezési osztályát, vezettem a kutatóágazatát. Ezeken kívül voltam a Közös Piac és a német kormány ökológiai tanácsadója is. Saját, önálló irodámat 1977-ben hoztam létre.
• Mivel foglalkozott ez az iroda?
- Ökológiai, idegenforgalmi, regionális terveket, kutatásokat, szakvéleményeket készítettünk, de végeztünk tanácsadásokat is. Körülbelül 200-250 különböző projektünk volt főleg Németországban, de dolgoztunk Ausztriában, Hollandiában, Írországban, Franciaországban is. Európán kívül Brazíliában csináltunk idegenforgalmi-, szabadidőtervet. Doktori disszertációm Nordrhein-Westfália tartomány turisztikai-, szabadidő-koncepciójának átdolgozása volt, ami más munkáimmal együtt megtalálható a Budapesten a magyar nemzeti könyvtárban is.
• Mi van most ezzel az irodával?
- A feleségem még kint van Németországban, többek között most dolgozunk az iroda visszafejlesztésén, szeretnénk ide áthelyezni, mivel nehéz innen, Magyarországról irányítani az ottani ügyeket.
• Németországban sikeres szakember volt Miért költözött vissza mégis Magyarországra?
- Másfél éve élek Kendli majorban. Az elmúlt negyven évet egy majdnem lezárult szakasznak tekintem. Teljesen nem tekinthetem befejezettnek, hiszen gyerekeim - a lányom orvos, a fiam egyetemi tanársegéd - már németek, és természetesen ők nem fognak itt élni velem és a feleségemmel. Szép volt, jó volt, szívesen voltam Németországban, dc életem hátralévő részét itt szeretném leélni. Döntésemben közrejátszott az is, hogy abban a korban vagyok, amikor lassan fel kell adnom majd a szakmai tevékenységemet, és az itteni életkörülmények, a természet közelsége jobban megfelel a stílusunknak. Teljesen mások itt a lehetőségek, mint Essenben. Németországban nem lehet például szabadon lovagolni, csak kijelölt lovasutakon, vagy a csarnokokban. Itt Kendliben pedig reggel felülök a lóra és este hazajövök, úgy, hogy köz-Fotók:
ben alig találkozom emberekkel, autókkal.
• Újudvaron született, most mégis Kisrécsén él. Miért?
- Újudvaron, Kerülőpusztán laktam, ahol körülbelül tíz család volt. Ma már nincs ott senki, még a házak sincsenek meg. Kend-liben élt egy nagynéném, így már korábban ismertem ezt a helyet és kettő unokatestvéremnek is van itt háza.
• Mivel foglalkozik most a lovagláson kívül?
- Innen bonyolítom le a még meglévő németországi megbízásokat, ezenkívül vannak kisebb munkáim kertépítésre, kerttervezésre. Nagykanizsán is van egykét olyan szakmámba vágó terület, amelyen szívesen dolgoznék. Ilyen például a Csónakázó-tó, ahol szerintem történnie kell valaminek. Korábban, még Németországban megkértek, hogy készítsek szakvéleményt a Csónakázó-tó vízminőségéről. Akkor is az volt a véleményem, hogy tenni kell valamit. Az utóbbi évek vízminőségéről nincsenek adataim, kellene készíteni egy fejlesztési vázlatot. A Csónakázó-tó tározóként működik, 70-80 százalékban bennmaradnak a víz által bemosott növényi tápanyagok, amelyek okozzák az algá-sodást. Elsősorban meg kell akadályozni azt, hogy a tápanyagok a tóba kerüljenek,
a már tárolt tápanyagot pedig ki kellene venni a vízből.
A beszélgetés után dr. Czinki László végigkalauzolt minket por-
Varga
táján, megmutatta állatait, és mesélt a velük kapcsolatos terveiről.
- Van két lovam (Hullám és Claudia), egy 1 éves (Hajnal) és egy 5 napos csikóm, aminek még nincs neve. Ezeken kívül vannak disznóim, birkáim, kutyáim, kacsáim, libáim, tyúkjaim, pulykám.
• Kedvtelésből, vagy szükségből tartja az állatokat?
- Szórakozásból, dc természeteién úgy gondoljuk, hogy ha megvannak, akkor kezdjünk is velük valamit, hiszen mint minden, ez is pénzbe kerül. Az az elképzelésünk, hogy egy élő parasztudvart hozunk létre, olyat, amilyet gyerekkoromban megismertem, ahol éltem. Amit aztán a vendégeinknek, a kívülállóknak is meg tudunk mutatni. Bemutatjuk majd a régi aratást (kézikaszával, kévekötéssel, boronálással, csépelés-
sel). Szeretnénk kisebb csoportokat fogadni disznótorra.
• Hol tart most a megvalósítás?
- Hintós kirándulásokat már most is szervezünk a vendégházban lakó német ismerőseinknek. Folyamatosan gyűjtögetjük a régi mezőgazdasági gépeket, eszközöket. Nagyon szeretnék egy régi kovácsműhelyt beszerezni, de ez eddig még nem sikerült. A telken lévő régi épületben kialakítunk majd egy régi parasztszobát, egy galériát a feleségemnek, egy régiségkereskedést, és itt kapna helyet az egérfogó-gyűjteményem is.
Búcsúzóul a házigazda megajándékozott minket saját készítésű, házias ízű, saját címkével ellátott szilvalekvárral, amivel szintén a vendégeit kínálja.
L. Zs.
14
L
KANIZSA - </tt6a«
J
1998. július 10.
I
KISEBBSÉGI HÍREK
Könyv és nyelvoktatás
Az Alpok-Adria Kisebbségi Munkacsoport soros ülésén vett részt nemrégiben Dél-Tirolban Teleki László, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Az első napon folyó*megbeszélések középpontjában egy nemsokára kiadásra kerülő, az európai nemzetiségekkel foglalkozó kiadvány állt. A fordításokkal és a szerkesztésekkel kapcsolatos árajánlatok is szóba kerültek a megbeszéléséken. Szó esett arról, hogy a költségek egy részét a részt vevő megyék állnak, ám a munkacsoport több tagja is azon a véleményen volt, hogy pályázati úton megszerzett pénzeket kellene erre fordítani. Mint megtudhattuk, a kiadvány Zala megyével kapcsolatos részének kézirata már elkészült, bizonyos részeinek fordítási munkálatai is készen vannak. A második napon az Alpok-Adria munkacsoportjaiban használatos idegen nyelvek képzéséről esett szó. Mindenképpen fontos lenne a közös nyelv megtalálása, ám ehhez mindenképpen szükséges lenne a munkacsoport tagjainak nyelvi képzése. Az oktatók és a kiadványok bizonyos költségeit az olasz állam állja majd, a többi kiadáshoz pedig pályázati úton nyert pénzeket kívánnak hozzárendelni.
Barakk berendezés
Július végén kerül sor arra az auschwitzi látogatásra, amelynek keretében a fasizmus cigány áldozatainak emlékére berendezendő barakk kiállítási anyagát válogatják össze a szakemberek. Nagykanizsáról ebben Teleki László, a CKÖ elnöke vesz részt. A kiállítás anyagát öt ország, Németország, Lengyelország, Ausztria, Szerbia és Magyarország által összeadott dokumentumokból hozzák létre. A kiállítást a tervek szerint 1999. január 24-től tekinthetik meg az érdeklődők.
Segítő képzés
Három nagykanizsai cigány származású fiatal utazhat majd 20 magyar honfitársával együtt Horvátországba. A pályázatot a Nemzeti Kisebbségi és Etnikai Hivatal írta ki olyan fiatalok számára, akik a képzést követően képesek lesznek átadni ismereteiket társaiknak. A tíz napos képzés kereté-
ben a droggal, az AIDS-szel, az alkohollal kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak a fiatalok. Nagykanizsáról Teleki András, Orsós Mónika és Nagy Evelin utazik majd.
Cigány Holocaust
Augusztus elsején kerül sor a Cigány Holocausttal kapcsolatos ünnepségekre Nagykanizsán. Az emlékműnél megrendezendő ünnepségen a tervek szerint beszédet mond dr. Hegyesiné Orsós Éva, a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Hivatal képviseletében, és Tüttő István városunk polgármestere.
Bútorozzák a házat
Pályázati úton nyert pénzekből vásárolják majd meg a Cigány Kisebbségi közösségi ház bútorait -tájékoztatta lapunkat Teleki László, a CKÖ elnöke. Jóllehet a ház bútorozásához a város segítséget ígért, nevezetesen azt, hogy a kiürítésre kerülő Hunyadi Iskola bútoraiból kaphatnak majd, de az elnök illetékes helyről, a művelődési osztályról azt a felvilágosítást kapta, hogy a fent említett bútordarabok már hasznosításra kerültek.
Kisebbségi tábor
Augusztus 7-14 között kerül sor a Cigány Kisebbségi Önkormányzat által szervezett cigány nyelvi módszertani táborra Balatonmárián. A táborba elsősorban nagykanizsai általános iskolások nyaralnak öt nevelő felügyeletével. A szokásos kirándulások és fürdés mellet lesz rendőrségi nap, találkozhatnak a Partners Hungary képviselőivel, a tervek között szerepel cigány nyelvű istentisztelet is. Emellett a gyerekek ismerkedhetnek majd a fafaragás rejtelmeivel, a hagyományos cigány népzenével, a cigányok történelmével is.
Nyertes pályázat
Közel hétszázezer forintos támogatást nyert a Cigány Kisebbségi Önkormányzat a Kanadai Nagykövetség által kiírt pályázaton - tájékoztatta lapunkat Teleki László a CKÖ elnöke. Mint megtudhattuk a pályázaton nyert pénzeket a cigány származású tanulók felzárkóztatására, fakultatív programok megszervezésére, valamint a közgyűjtemény további bővítésére fordíthatják.
D. É.
Nagykanizsa,
MEGACOMP g3/™;i54
TL-. 30/299-717 Király út 9/A
SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET
A komplett gépek összeállításától
a hálózatok megtervezéséig
állunk kedves vásárlóink rendelkezésére.
OLCSÓ ARAKf
VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Király u. 31/G (a Csavarbolt mellett) Tel.: 93/322-261 Kínálatunk:
¦ vezetékek,
¦ kábelek,
¦ szerelvények és
¦ minden, ami a villanyszereléshez kell, nálunk megtalálja!
Várjuk kedves vásárlóinkat.
Nyitva: H-P: 8.00-16.30; Szo: 8-12.
Évtizedekre nyúlik vissza az a hagyomány, hogy a köztereken, parkokban fészkelő vetési varjakat irtani kell. Amikor az irtás kezdetét vette, még egy népesnek mondható populációt vett célba, ám a vetési varjak létszáma az utóbbi években meredeken zuhan alá. Igaz még kihalás nem fenyegeti őket, de ha továbbra is folytatódik, hamarosan a védett madárfajok üstájára kerülnek. Mint megtudhattuk már voltak a vetési varjak védetté nyilvánítására vonatkozó kezdeményezések, ugyanis a vetési varjak fészkeinek leverése, lemosása, egyszóval megszüntetése más madárfajok kihalását eredményezheti. Számos olyan ragadozó madárfaj van, amely mások, többek között a vetési varjak fészkében költ. Ha a fészkeket megszüntetik, ezek a madarak is fészek nélkül maradnak. Ilyen madár a kék vércse, amely, mint köztudott védett madár. A kék
vércse állomány az utóbbi években harmadára csökkent, az utolsó példányok magyarországi megtekintésére egész turizmuság alakult ki, ezek a madarak tőlünk északra már szinte sehol sem láthatók. Szintén a vetési varjak fészkében költ az erdei füles bagoly, amelynek állománya szintén megfogyatkozott az elmúlt években. Ezeket a kérdéseket is meg kellene hát gondolni akkor, amikor egyeden madárfaj egyedeinek ritkítását döntik el. Lehet, hogy a vetési varjak zajosak, és az is igaz, hogy szemét marad utánuk, de egyet azért nem árt tudni: ezek a madarak az általunk szélhagyott hulladék eltakarítására szakosodtak, más fajokkal, például a verebekkel és a galambokkal együtt, s hogy beköltöztek a városokba, annak az az oka, hogy itt is találnak élelmet. A széthagyott szeméttel, a pénz hiányában nem megfelelően gondozott parkokban, közte-
reken öntudadanul etetjük őket, nem csoda hát, hogy városlakókká válnak. Nagykanizsán is évekre visszatekintő hagyományai vannak a varjak számának csökkentésének, volt időszak amikor riogatták őket, fészkeiket rabolták ki, most a bevett szokás az, hogy tojásrakás idején a tűzoltósággal lemosatják - vízsugárral leveretik -a fák ágai között lévő fészkeket, abban a reményben, hogy a hontalanná váló madarak így elmennek a városból. A remény hiú, mert a madarak maradnak, új életteret keresnek, s míg éveken át egy-egy telepükről tudtunk, ma már fokozatosan ellepik a játszótereket, közparkokat Zalaegerszegen a Cicconia klub irányításával létrehoztak egy telepet, ahol 150 pár vetési varjú fészkel. A telep a megyei kórház, és az azzal szomszédos területen nyúlik el, vagyis meglehetősen forgalmas helyen. Jóllehet zajosak a madarak, fészekrakás
idején több köbméternyi széthagyott ágat, gallyat takarítottak össze a klub önkéntesei utánuk, de ott védik ezeket a madarakat is, tudván egy faj irtásával sokkal több minden esik áldozatul, mint azt előre sejtenénk. Mint megtudhattuk, van mód mesterséges varjútelepek létrehozására, már vannak példák erre a világ bizonyos pontjain, de ez nagyon sokba kerül, és nagyon nehezen kivitelezhető, hiszen meglévő telep áthelyezésekor a fészkek egy része óhatatlanul megsérül, megsemmisül. Világszerte akadnak problémák az emberek és az állatok együttéléséből, Németországban például egy tó mellett lakó közösség pert indított a tóban lakó békák ellen, mert túl zajosnak ítélték őket. A felperesek azt kérték, a békákat telepítsék ki élőhelyükről, legyen nyugalom végre, de a békák nyerték a pert, és maradtak. Vajon miért gondolja azt az ember, hogy csak más fajoknak kell alkalmazkodni, életteréről lemondani, vagy legalábbis másokat odafogadni? Az erősebbjogán?
1998. július 10.
I
KANIZSA - Itt&o*
I
15
MEGSZÉPÜLT EPULET
A szerződésben foglaltak szerint június 30-ig kellett volna befejeződnie a Vasemberház felújításának - tájékoztatta lapunkat Kámán László, az IKI vezetője. A felújítási munkálatok várhatóan egy héttel húzódnak el, így a teljes rendbetétel e hét végére várható. A festési munkálatok befejeztével a ház környékének rendbetételére is sor kerül, a Park Kft. jóvoltából. Mint az IKI vezetőjétől megtudhattuk, a felújítás során nemcsak a szerződésben foglaltaknak, hanem annál többnek tettek eleget, hiszen megszépültek a folyo-
sók, mind a házasságkötő terem folyosója, mind a Népességnyilvántartóé. Kámán László hangsúlyozta: ezek a munkálatok nem képezték a szerződés részét, ám ha már kívülről megújult az épület, ne gondozatlan, koszos falú folyosó fogadja a belépőt, rendbetették. Felújításra vár még mind a Népességnyilvántartó, mind a Házasságkötő terem falépcsője. Ám, hogy erre mikor kerül sor, nem lehet tudni, pedig az összhatás érdekében erre is szükség lenne valami hatásos, de esztétikus megoldás formájában.
Ma már bárhol lehet házasságot kötni, földön, vízen, levegőben, ki ahogy szeretné. A ceremónia mindenütt lehet izzasztó csak úgy önmagától is, de a nagykanizsai házasságkötő teremben a jelenlegi viszonyok még rá is játszanak erre. Evek óta sikertelenül próbálkoznak a működtetők, hogy végre oldja meg már valaki a terem légkondicionálását, a kezdeményezés valahol mindig elakad. Annak idején már a kialakításkor beletervezték ezt az épületbe, ám a megvalósítás nem igazán sikerült. Működik ugyan egy légcserélő rendszer, de a hatásfoka nem elegendő ahhoz, hogy a termet kellő hőmérsékleten tartsa, kiegészítéséről pedig csak akkor lehetne szó, ha valaki meg tudná mondani, hogyan is működik valójában. A rendezvény stúdióban azt a felvilágosítást kaptuk, hogy jelenleg azt sem tudják, ki az a szakember, akitől az erre vonatkozó információkat megszerezhetnék Már a mostani működ-
tető elődje, a Családi Iroda is kért árajánlatokat, ám azok több millió forintról szóltak. Sajnos az sem igazán eldöntött dolog, kinek is kellene a zsebébe nyúlni. A terem jelenleg is a város tulajdona, bérmentesen bocsátja a házasodni kívánók rendelkezésére, a rendezvényeket szervező betéti társaság sem kérhet ezért bérlen díjat. A tulajdonosnak nincs pénze, a működtető pedig nem kíván egy olyan ingatlanba beruházni, amelyből nincs és nem is lehet bevétele, s amelyhez sem tulajdoni, sem bérleti jogviszony nem fűzi. (A házasságkötő termet a város bocsájtja a párok rendelkezésére az ezzel kapcsolatos szabályozók szerint.) Nem lehet hát tudni, ki és mikor oldja majd meg ezt a meglehetősen kellemetlen problémát, addig is tanácsolhatnánk a menyasszonyoknak, hogy eseüeges áldott állapotban kerülvén az áldatlan állapotok miatt öltözzenek szellősen, vagy vigyenek magukkal legyezőt.
KITÜNTETÉS A NYUGDÍ J ELŐTT
Közlekedésért Szakmai Érmet vehetett át június 27-én Gyertyánági József, a Kanizsatrans Rt. vezérigazgatója. A kitüntetést a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és Lotz Károly miniszter nevében Kovács Kálmán leköszönő államtitkár adta át.
Gyertyánági József gépkocsivezetőként kezdett el dolgozni a 27.
tunk részvénytársasággá, amelynek vezérigazgatója vagyok.
A cég nemzetközi és belföldi árufuvarozással és szállítmányozással foglalkozik. Harminckét nemzetközi fuvarozásra alkalmas járműszerelvényünk van. A tavalyi év nyaráig többek között dolgoztunk a GE Tungsramnak, ez a szerződéses kapcsolat azonban - szá-
számú Autóközlekedési Vállalatnál 1955-ben. Később négy évig dolgozott fuvarszervező beosztásban, majd csoportvezető lett.
- A Zala Volánnál teherforgalmi- és kereskedelmi osztályvezetőként fejeztem be tevékenységemet. Munkám alatt több, a közlekedési szakmában jelentős feladatot alakítottam ki az országban elsőként. Ilyen volt például a propán-bután gáz szállítása, a gépkocsin történő bútorfuvarozás, a nagy távolságú, nagy teherbírású szerelvényekkel való kavicsfuvarozás. A munkám elvégzése mellett folyamatosan képeztem magam, 1959-ben kitűnő eredménnyel érettségiztem, a Volánnál töltött éveim alatt pedig elvégeztem egy menetirányítói-, forgalmi- és kereskedelmi tisztképző iskolát is.
- Mióta működik, és mivel foglalkozik a KANIZSATRANS Rt?
- A Zala Volán vezetőinek egyetértésével, - támogatásával 1990-ben kezdtem el szervezni a Volán-Metál-Kanizsatrans Kft-t, amelynek igazgatója lettem. Ennek a cégnek a meghatározó tulajdonosa ekkor, vagyis az alapításkor a Zala Volán és a Metálimpex volt. A privatizáció felgyorsulásával, a szakmai befektetőtársakkal, valfmint a kft. dolgozóival kivásároltuk az üzletrészeket és 1997-ben ni alakul
munkra ismeretlen okokból - megszűnt. Azóta a legnagyobb árukibocsátó nagykanizsai vállalatnál nem dolgozik kanizsai fuvarozó, sőt a mi tudomásunk szerint ezt a munkát csak külföldi tulajdonú speditőrök és fuvarosok végzik a GE Tungsramnál. Ebből adódóan új piacokat kellett keresnünk, de szerencsére a cég egy-két hónapos nehéz helyzet után talpra tudott állni és ma már a megszokott módon végezzük a munkánkat. Ez részben annak is köszönhető, hogy a szakmában már elismert nemzetközi fuvarozási vállalat vagyunk, így a hazai speditőrök mindennapos megkeresésével jelentős cégekkel sikerült tartós kapcsolatot kiépítenünk. Gyakorlott, tapasztalt sofőrjeink jelentős része IZU kitüntetéssel rendelkezik, forgalomirányítóink három európai nyelvet beszélnek és széles fuvarpiaci kapcsolatokkal rendelkeznek. A társaság rendelkezik Internet-kapcsolattal, valamint ISO 9002 Minőségi Biztosítási Tanúsítvánnyal.
- További tervek?
- A közlekedésben 43 sikeres ével töltöttem el, így már megérett, hogy nyugdíjba vonuljak. A cégnél több olyan szakképzett, diplomás ember van, akinek át tudom adni a helyemet. Szereménk elérni, hogy a GE Tungsram újból a partnerünk legyen.
16
I
KANIZSA - ^tt^rn
I
1998. július 10.
Hosszú előkészítő munka után 1997 áprilisában fogadta el a Parlament a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. XXXI. törvényt (továbbiakban Gyvt), amely 1997. november 1. napján lépett életbe.
A törvényi szabályozás új gyermekvédelmi rendszer felállítását írta elő. A gyámügyi feladatokat megosztva a települési önkormányzat jegyzője, a városi és megyei gyámhivatal és a hivatásos pártfogók között. A törvény gyermekvédelmi rendszert kiegészítette a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátással, illetve új pénzbeni és természetbeni támogatási formákkal.
Tekintve, hogy a 90-es évek kezdete óta számottevően emelkedik a veszélyeztetett gyermekek száma és nem csökken nagymértékben az intézmé-
nyes ellátásban (gyermekotthon, nevelőszülő) részesülők aránya, a törvény alkotói a családból való kiszakadás megelőzésére helyezték a hangsúlyt. Ennek értelmében ahhoz kell minden állami, önkormányzati segítséget megadni, hogy a szülők a gyermeket a családban nevelhessék fel, hogy meg tudják oldani a gyermekneveléssel kapcsolatos problémákat, és ne váljon szükségessé a gyermek kiemelése a családi környezetből. A gyermekkel és szüleikkel foglalkozó valamennyi intézmény és ott dolgozók elsődleges feladata a megelőzés.
Széles körben ismert a jogszabály két alapvetése, mely szerint a gyermeket családi környezetéből kizárólag anyagi okból kiemelni nem lehet, illetve minden egyes ügy kezelése, intézése kapcsán a gyermek mindenekfelett álló érdekét kell figyelembe venni.
Helyettes szülői hálózat
Székesfehérvár után másodikként az országban kezdi majd meg működését a helyettes szülői-hálózat Nagykanizsán. Mint Simánné Mile Évától, a Gyámhivatal munkatársától megtudhattuk, a törvény szerint ennek a hálózatnak csak 1999-től kell majd működnie, ám városunk ennyivel korábban kíván majd élni a törvény adta lehetőséggel a rászorulók érdekében. A helyettes szülői hálózatot azoknak a gyermekeknek az elhelyezésére hozzák létre, akiknek a szülei átmenetileg nem képesek, egészségügyi, vagy életvezetési okokból, esedeg munkahelyi elfoglaltság miatt gyermekeiről gondoskodni. Az elhelyezés időtartama maximum hat hónap lehet, amelyet nagyon indokolt esetben egyszer meg lehet hosszabbítani néhány hónapra. Háromévesnél fiatalabb gyermeket nem helyeznek el ilyen módon, és az elhelyezés felső korhatára tizennyolc év. A testvérpárokat természetesen ez esetben sem választják el egymástól, ellátásukról együtt kell gondoskodni, vagyis egy helyettes szülőhöz kerülnek. A gyermek elhelyezése a szülő beleegyezésével történik, erről a szülőnek nyilatkoznia is kell, és az elhelyezés teljes időtartama alatt van módja a szülőnek a gyermekkel való kapcsolattartásra. Már több helyen megjelentek a
hirdetések, hogy helyettes szülőket keresnek, eddig négyen jelentkeztek, de a jelentkezés lehetősége továbbra is fennáll. A jelentkező szülőket mind pszichológiai, mind orvosi vizsgálatnak alávetik majd, és csak ezt követően láthatják el ezt a feladatot, az után, hogy a szükséges engedélyek beszerzésre kerülnek. A helyettes szülő a törvényben foglaltak szerint kap pénzt az ellátottak után, amelynek meghatározott részét kell a gyermekre költenie, és szabályozott az is, hogy a helyettes szülő milyen járandóságban részesül. A szakemberek nagyon fontosnak tartják a helyettes szülői hálózat létrehozását, hiszen a rászoruló gyermekek szempontjából is egy kedvező ellátási forma, nem is beszélve arról, hogy olcsóbb, mint egy átmeneti szálló létrehozása és működtetése. Mivel a rendszer teljesen új, még senki nem tudja megmondani, hogy lehet-e szó arról, hogy a helyettes szülőből nevelőszülővé váljon valaki, ha esedeg érzelmi okokból, illetve a gyermek ellátása miatt ez szükségessé válna. A most jelentkezett szülőknek a szakemberek hangsúlyozták, hogy a hozzájuk kerülő gyermekek ellátását csak átmeneti időre, ideiglenesen vállalják, szüleiket helyettesítik.
D.É.
A jogszabályi előírásoknak megfelelően 1997. november 1. napjától működik Nagykanizsa Megyei Jogú Város területén a Városi Gyámhivatal új székhelyen Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 51. szám alatt.
A gyámhivatal feladata a hatósági munka, amelyben támaszkodik a jegyzői munkára, a gyermekjóléti szolgálatra, a védőnőkre, a tanárokra, az óvodapedagógusokra, orvosokra és minden olyan személyre és intézményre, akik felelősséget éreznek a gyermekek iránt.
A gyermekvédelem rendszerébe az eddigi szabályozáshoz képest új jogintézmények felállítását rendelte a jogi-szabály.
Az új intézményi formák a helyettes szülői hálózat, a családba fogadás, a gyermekjóléti szolgálat kötelező működtetése azt a célt szolgálják -ami a törvény alapgondolata -, hogy a gyermekek családban nevelkedjenek.
A gyámhivatal körzeti jellege mellett megnövekedett a feladat- és hatásköre is.
A helyi gyámhivatal feladata az örökbefogadással kapcsolatos eljárás lefolytatása, amelyet korábban a Közigazgatási Hivatal látott el. A jogszabály kiszélesítette a gyermekjóléti alap- és szakellátások körét (gyermek-
jóléti szolgálat, családi napközi, házi gyermekfelügyelet, gyermekek átmeneti gondozása, helyettes szülői hálózat).
Pénzbeü ellátási formák az otthonteremtési támogatás az állami gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek részére, illetve a gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése, amelyet korábban a helyi bíróságok végeztek. Mindkét támogatási formát az állam finanszírozza.
Az elmúlt időszakban, különösen a tanév végéhez közeledve, megnövekedett a tankötelezettség elmulasztása. Az eljárások során megállapítható, a gyermekek nagy számú hiányzása mö-: gött az esetek 90%-ában a rossz családi és anyagi körülmények húzódnak meg, és csak 10%-os a gyermeki deviáns magatartás előfordulása.
A tavaszi időszaktól kezdődően szintén növekedést mutat a közlekedési szabálysértések száma, amikor is gyakorta a szülői felelősség hiánya is kimutatható.
A jegyző mint I. fokú gyámhatóság, 4 esetben határozatilag rendelte el a védelembe vételt. Négy esetben kezdeményezett feljelentést a szülővel szemben kiskorúak veszélyeztetése, megrontás, illetve más szexuális bűncselekmények miatt. Egy alkalommal rendelte el az átmeneti gondozásba vételt, két esetben pedig átmeneti elhelyezést kezdeményezett a gyámhivatalnál.
Az esetek túlnyomó többségénél a jegyzőkönyvi figyelmeztetést, valamint a folyamatos családgondozást alkalmazták.
Gyámhivatali ügyiratok
1998. év (1998. január l-jétől - június 10-ig) (városi és vidéki ügyiratok)
főszám alszám összesen
V
Működés, ügyvitel 39 60 99
Költségvetési ügyek 3 5 8
Szülői felügyelet 1 1 2
Gyámság, gondnokság 1206 2472 3678
Kapcsolattartás 16 16 32
Védelembevétel 87 70 157
Ideiglenes hat. elh. 5 11 16
Átmeneti véd. vétel 2 - 2
Vagyoni ügyek 53 47 100
Családi jogállás 38 43 81
Örökbefogadás 8 12 20
Kiskorú házasságkötése 6 7 13
Otthonteremtési támogatás 4 1 5
Tartásdíj megelőlegezés 65 89 154
Összesen: 1533 2834 4367
l998.)úBusiO,
[ KANIZSA- )
17
FELSŐFOKÚ KERESKEDELMI SZAKMENEDZSER-KÉPZÉS
A Nagykanizsai Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola - együttműködve a Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolával - iskolarendszerű, akkreditált felsőfokú kereskedelmi szakmenedzser-képzést indít
- bel- és külkereskedelmi
- marketing és reklám
- szállítmányozás szakirányokkal.
A képzés időtartama: 4 félév, heti 24-30 órában.
A képzés jellege: iskolarendszerű, nappali félfőiskolai, tandíjmentes.
A jelentkezés feltételei és módjai:
- Érettségi bizonyítvány (nyelvvizsga előny). >
- Jelentkezni jelentkezési lappal és a 2.000 Ft felvételi díj befizetésével, a végzettséget, illetve a nyelvtudást igazoló dokumentumok másolatának és 2 db saját névre és címre megcímzett és felbélyegzett boríték benyújtásával lehet. Feltétel még a felvételi vizsgán való megjelenés.
- Részletes írásos tájékoztató, jelentkezési lap és befizetési csekk az iskola titkársága címén (8800 Nagykanizsa, Kisfalu-
\' dy u. 2.) kapható, illetve igényelhető, az utóbbi kettő 500 Ft ellenében. Telefon: 93/313-307 vagy 93/312-725. Telifax: 93/314-158.
- A felvételi díj az iskola gazdasági osztályán, vagy a 11749015-15433011 számlaszámra való befizetéssel teljesíthető.
Jelentkezési határidő: augusztus 21. A felvételi vizsga időpontja: augusztus 28. Beiratkozás időpontja: augusztus 31. A képzés 1998. szeptember l-jén indul.
UJ TELEFONFÜLKE A THURY-ABC ELŐTT
DICSÉRET A matávnak!
HORVÁTH ES TÁRSA ÉPÍTŐIPARI KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÓ KFT.
^
VÁLLALJA:
¦ Elöregedett palatetők bontás nélküli felújítását olasz gyártmányú, színes, modifikált bitumenes lemezzel!
¦ Lapostetők felújítása
¦ Magastetők építése és felújítása; cserép- és palafedés, alátét-fóliázás, bitumenes zsindellyel és hullámlemezzel tetőfedés.
¦ Épületfelújítás és kivitelezés.
CÍM: NAGYKANIZSA (KISKANIZSA), MÁRCIUS 15 TÉR 38. TEL.: 06/60/398-651
PER CER
ÜVEGEZŐ-KÉPKERETEZŐ MESTER Képkeretezés magas színvonalon, korrekt árakkal.
NAGYKANIZSA, FŐ ÚT 10. TELEFON: 06-93/314-013
(Fotók: Varga)
18 ( KANIZSA - ^)_ímjataio.
TÉVÉMŰSOR JÚLIUS 13-TÓL JÚLIUS 19-IG
HÉTFŐ JÚLIUS 13. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.00 Glóbusz. 14.00 Cigánymagazin. 14.25 Szlovák magazin. 14.55 Derrick. 16.00 Gyerekeknek! 16.30 Öregberény. 17.00 Délutáni rendelés. 17.15 Körzeti magazin. 17.45 Körzeti híradók. 17.55 Gyerekeknek! 18.10 Mixishow. 18.35 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó. 20.00 Az árnyékember. 21.10 Örökös tagság. 22.10 Aktuális. 22.40 Tranzit. 23.10 Habanera.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajz-filmklub. 16.05 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Gyilkos lövés. 21.55 Vészhelyzet. 22.45 Hírek. 23.00 RTL Sportklub. 0.00 Dóra mozija. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Top 10 (slágerlista). 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.00 Nótaszó. 12.30 Közvetlen ajánlat. 13.00 Hétköznapok tudománya. 13.30 Stádium. 13.45 A tegnap csodái. 13.55 Satöbbi. 14.55 Csupa-csupa élet. 15.25 Igazi szellemirtók. 15.50 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok! 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Kedves nővérkék. 20.30 Nyár a tengerparton. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Petrocelli. 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.40 Tények. 1.05 Közvetlen ajánlat
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 A Hét. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Talpra, Petőfi! 14.25 A pampák királya. 16.10 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 A sebesség bűvöletében. 21.30 Spagetti slow. 23.15 A.K.T. 23.30 Napbúcsúztató.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Szünidei matiné. 10.05 Emlékképek - régi híradók. 10.25 Közép-Európai Magazin. 11.00 Heti hírmondó. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés. 12.45 Minoritates Mundi. 13.25 Bartók: 27 egynemű kar. 13.50 Zöldszem, zöldfül. 14.20 Ami igaz, az
igaz. 14.35 Zengő ábécé. 14.45 Tarkabarka. 15.45 Csillagjel. 16.20 Katedra nélkül. 17.05 Az aranyló patak. 1730 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Műkincsvadászok. 19.20 A külügyi népbiztos lánya. 20.10 Héthatár. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Ezredvégi krónika. 21.55 Szorításban. 22.30 Beavatás. 23.45 Híradó. 0.00 Vers.
KANIZSA TV
(Kábelen a 07-es csatornán) 19 óra: Műsorismertetés. 19.02 Krónika. 19.10 Tűzoltók (ausztrál filmsorozat 26/1. rész). 20.00 Celeste (argentin filmsorozat 83. rész).
KEDD JÚLIUS 14. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Szünidőre! 11.00 Walt Disney bemutatja. 12.00 Híróra. 13.05 Glóbusz. 14.00 Német magazin. 14.30 Szívem hölgye. 15.55 Gyerekeknek! 16.30 Öregberény. 17.00 Sorstársak. 17.15 Ki marad a végén? 17.40 Életjel. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó. 20.00 Tattingers. 21.00 Kriminális. 21.30 Telemázli. 22.10 Aktuális. 22.35 Csajok.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajz-filmklub. 16.05 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Fogyasztói magazin. 21.00 Nikita. 22.55 Hírek. 23.10 Zsaruzsenik. 0.00 Kettős bevetés. 0.50 Fókusz.
TV 2
6.00 Egérfogó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.00 Nótaszó. 12.30 Közvetlen ajánlat. 13.00 Kük. 13.30 Stádium. 13.45 A tegnap csodái. 13.55 Satöbbi. 14.55 Csupa-csupa élet. 15.25 Bölcs törpék a világ körül. 15.50 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok! 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Herkules. 20.45 Miért éppen Alaszka? 21.35 Családban marad. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 A Szuper csapat. 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.40 Tények. 1.05 Közveüen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévé-
magiszter - Repríz. 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.10 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Marseillaise. 21.25 A szabadkőművesség Franciaországban. 22.00 Twin Peaks. 22.50 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05Muzsika-szó. 9.45 Mi lesz holnap? 10.05 Héthatár. 10.40 Mű-terem-tés. 11.20 Dóry József nótázik. 11.40 Esti kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Szorításban. 13.55 Műkincsvadászok. 14.50 Opatija - Abbázia. 15.20 Balfácánok. 15.30 Zűrzavaros vakáció. 16.00 Katedra nélkül. 17.00 Heuréka! Megtaláltam! 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Gazdakör. 18.55 Nem akarják irigyelni a holtakat. 19.50 Trópusi hőség. 20.40 Ötpercesek. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Három szín-Ingmar Bergman. 22.10 Dúl-fúl és elnémul. 0.10 Híradó. 0.25 Vrs. 0.30 Beszélő ritmusok.
KANIZSA TV
(kábelen a 07-es csatornán) 19.00 Műsorismertetés. 19.02 Egészség magazin. 19.30 Magányos farkas (amerikai sci-fi vígjáték).
SZERDA JÚLIUS IS. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.00 Glóbusz. 14.00 Szerb magazin. 14.25 Román magazin. 14.50 Horvát magazin. 15.15 Örökségünk. 15.30 Gyerekeknek! 16.25 Öregberény. 17.00 Alfa szolgálat. 17.15 Körzeti magazinok. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 HIT-köznapok. 18.25 Gyerekeknek! 18.35 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó. 20.00 Trópusi hőség. 21.00 A kulcs. 21.45 Bohózatalbum. 22.05 Aktuális. 22.35 VilágKép. 23.05 Sammy és Rosie.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.05 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Cobra 11. 20.55 Brooklyn South. 21.45 Hírek. 22.00 Kész átverés. 22.30 Tüzelj vissza! 0.05 Fókusz.
TV 2
6.00 Hűséges az Isten. 6.25 Jelképkalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.00 Nótaszó. 12.30 Közvetlen ajánlat. 13.00 Titokzatos természet. 13.30 Stádium. 13.45 A tegnap csodái. 13.55 Satöbbi. 14.55 Csupa-csupa élet. 15.25 Bölcs törpék a világ körül.
15.50 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok! 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Kedves nővérkék. 20.30 A hegyi doktor. 21.30 Családi kötelékek. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Herkules. 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.40 Tények. 1.05 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.10 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Thalassa, a tenger magazinja. 21.30 Éjféli csipke. 23.20 A.K.T. 23.35 Napbúcsúztató.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Szünidei matiné. 9.55 Emmy. 11.05 Gazdakör. 11.40 Esti kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Heuréka! Megtaláltam! 13.05 Amiről a kövek mesélnek. 13.25 Helikon. 14.00 A sírkertek művészete. 14.20 Néptáncok. 14.30 Szlovákia műemlékei. 14.40 Indiák. 15.10 Billy, a macska-kölyök. 15.35 A kincses sziget térképe. 16.00 Katedra nélkül. 16.30 Magyar történelmi arcképcsarnok: III. András. 16.45 Néptáncok. 17.00 Kismamaklub. 17.30 Mese! 18.00 Híradó. 18.20 Régiók. 19.00 Sok hűség semmiért. 20.15 II Maestro: Rónai Antal. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Három szín - Ingmar Bergman. 22.45 Híradó. 23.00 Vers. 23.05 Kiadatás.
KANIZSA TV
(kábelen a 07-es csatornán) 19.00 Műsorismertetés. 19.02 Tűzoltók (ausztrál filmsorozat 26/2. rész). 19.50 Celeste (argentin filmsorozat 84. rész). 20.40 Jelkép (katolikus vallási műsor).
CSÜTÖRTÖK JÚLIUS 16. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.30 Bor és hatalom. 10.00 Szünidőre! 16.00 Gyerekeknek! 17.05 Segítség! 17.15 Csellengők. 17.20 Az andalúziai kutya éji dala. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Az utódok reménysége. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó. 20.00 Szomszédok. 20.35 Telefonos kisasszonyok. 21.10 Kerge város. 21.30 Stúdió \'98. 22.15 Aktuális. 22.45 Habanera.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér.
1998. július 10.
( KANIZSA-*<m!»... )
19
-
SZERGEJEK ÉS PIROSKÁK
Sokszor látja, hallja a laikus, hogy 424-es, M63-as, és bizony csak kevesen tudják, hogy mit jelent, legfeljebb csak annyit sejtenek, hogy mozdonyokat takar a kód.
A betűjel mindig a mozdony motorjának fajtájára utal, e szerint lehet egy mozdony villany vagy dízel hajtású.
Az első szám a hajtott tengelyek számát jelenti, vagyis az M63-as esetében hat hajtott tengelyről van szó. A harmadik szám pedig a típus sorozatszámát jelenti, eszerint lehet M61, M62, illetve M63, amennyiben a gép diesel hajtású. Ha villany akkor V46, V43, vagy V63. A 424-es sokak fülének ismerősen cseng, sokan láttak már ilyen kódjelű gőzmozdonyokat. Az első szám a hajtott tengelyek számát jelenti, az utolsó kettő pedig a víz és a szén tárolási módjának kódja.
A Déli Vasút vonalain közlekedő gőzmozdonyokat egy időben ettől eltérő logikával kódjelezték, ám az államosítást követően itt is áttértek az ország más tájain használatos rendszerre, így a 109-es sorozatból 302-es lett.
Többféle hajtott tengelyű gőzmozdony ismeretes, hajtott tengelyeinek száma szerint dőlt el, mire használták őket. A legnagyobb igénybevételhez a legtöbb hajtott tengellyel rendelkező mozdonyt alkalmazzák, hiszen a megfelelő tapadáshoz erre szükség van.
A köznyelv is elnevezi olykor a vonatokat, de a vasutas igaz szeretete, gépe iránti ragaszkodása jelenik meg abban, hogy minden mozdonynaktípusnak saját neve van, és egymás között így is nevezik őket.
Van Dácia névre hallgató, eredetére nézve román, és van Púpos, van Bobo, amely magyar gyártmány, és Muki, a pici és zöld.
Minden vasutas tudja melyik a Szili, a Csöpi, és a Gigant, a legnagyobb. Szergej név közismert, az M62-eseket nevezik így, de csak kevesen tudják, hogy a magyar gyártmányú motorvonat mozdonyának neve volt eredetileg Piroska.
egy a gozos
VASUTASNAP \'98
Beérkezett Kanizsára az utolsó gőzmozdony, a vezetőállásban Németh Antal, Bednyák György és Csöndör József.
Már nem „megy a gőzös Kanizsára"
Csak dízel- és villanymozdony közlekedik itt is
Zalai Hírlap 1985. december
Nyugdíjazták a „Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára" kezdetű, közismert nótát. Tegnap délelőtt indult el és futott be a nagykanizsai vasútállomásra az utolsó gőzvontatású vonat, s tartottak ez alkalomból bensőséges, megindítóan szép mozdonybúcsúztatót.
Reggel 6 óra 25 perckor menesztették a nosztalgiavonatot, Balatonszentgyörgyön vizet és szenet rakodtak, majd hozzákapcsoltak tehervagonokat is.
A Nurmi - így becézik a vasutasok a 424-es gőzösöket - egy perccel tizenegy óra előtt futott be a kanizsai vasútállomásra. Zászlókkal, koszorúval díszített homlokfala mögött a vezetőállásban nyugdíjasok dolgoztak: Németh Antal, Beanyák György és Csöndör József.
- ...csaknem 125 évig hordták e gőzösök a vonatokat ezen a vonalon, a kis 377-estől a hatalmas 601-esig, de
nekünk a legkedvesebb a 424-es. Kereken hatvan éve, 1924-ben készült a MÁVAG-gyárban ez a legendás mozdony... Eljárt az idő feletted is, 424-es, 236-os, 280-as. Több mint két és fél millió kilométert tettél meg, hatvanszor kerülhetnéd meg a földgolyót... Búcsúzom tőled a kanizsai vasutasok nevében - hallatszott a hangosbemondóban Kuczogi Balázs üzemmérnök el-elcsukló hangja. Később így folytatta: - Sírni tudtam volna, pedig csak a fütőházi fordítónál vezettem ilyen mozdonyt. Vége egy korszaknak!
- Nem tudom feledni a gőzös éveket - mondja Németh Antal. - A Gyurival több mint tíz éven át dolgoztunk ennek az öreg gépnek a vezetőállásában, s most, amikor az ünnepségre hívták aludni sem tudtam. Hosszú évek óta nyugdíjasok vagyunk, de gond nélkül futottunk be Kanizsára, talán egy-két perccel előbb is.
- Nem hittem volna, hogy a szenes-
lapáttal még beteríteni a tűzteret. Megértem ezt is. Arról nem is beszélve, hogy ilyen sikerem már régen volt, ennyien egyetlen aláírásomért sem álllak sorba - teszi hozzá Bednyák György, az ősz hajú fűtő.
Arra utalt, hogy amikor tegnap déli tizenkét órakor a kanizsai fűtőház volt főnöke, a nyugdíjas Somogyi Géza engedélyt adott a gőz leeresztésére, azaz a gőzmozdony temetésére, azt követően már a személyzet aláírásáéit álltak sorba az ünnepség résztvevői. Fehér kesztyűs kézzel üták az emléklapokat, miközben erejétől megfosztott öreg gőzöst egy M62-es dízel vontatta végső helyére. c
A nyugdíjazott lokomotív jövőre, a Déli Vaspálya Társaság 125 éves jubileuma alkalmából talán még egyszer kifut.. De 1985. december 21-től a kanizsai vasútállomásra már csak dízelmozdonyok s hamarosan villany-mozdonyok hozzák-viszik a személyes teherszerelvényeket.
20
j( KANIZSA-^e^^^^... )
1998. július 10.
A Nagykanizsai Vasútállomás munkájának értékelésére, a közeljövő terveinek ismertetésére Szentes Lászlót kértük meg, aki 1982-ben került Kanizsára, mint üzemfőnök, 1991 óta állomásfőnök és 1997-től csomóponti állomásfőnök. - Úgy érzem, hogy mára már a lakosság is felismerte azt, hogy nem mindegy, hogy egy településnek milyen vasútállomása van. Az biztos, hogy átrendeződött a szerepkörünk, feladatunk. Valamikor elszaladt a vasút a teherszállítás irányába, ezen a téren most fordulat látszik, hiszen az áruszállítás csökkenése mellett előtérbe került a személyszállítás, így nekünk is mindinkább az utasok kiszolgálásának tökéletesítésére kell fordítanunk a hangsúlyt.
Az utóbbi évek nagy változásokat hoztak a nagykanizsai vasúti csomópont életébe, körülményeibe. Nagyon régi, komoly probléma oldódott meg azzal, hogy az állomáson meg tudtuk építeni a magasperonokat. Az utaskiszolgálásnak ez volt az egyik legsar-kalatosabb kérdése, hiszen utazóközönségünk jelentős része idősebbekből, gyermekekből áll, akik korábban féltek attól, hogy hogyan szállnak fel, vagy le a vonatról. Ezek a peronok már a villamosításhoz igazodva készültek el. Megváltozott az állomás nyugati oldala is, ahol átépítésre kerültek a buszmegállók, parkolók. Ebben az
önkormányzat részéről is jelentős támogatást és segítséget kaptunk. Ezzel az állomás összképe is átalakult talán jobb benyomást kelt az emberekben, akik innen utaznak el, vagy ide érkeznek meg.
A vasútvillamosítási munkálatok 1990-ben Balatonszentgyörgyön megálltak, ami nagyon nagy gondot jelentett a kanizsai állomásnak. Nem gondoltuk akkor, hogy ez el fog húzódni egészen addig, hogy \'98-at írunk mire a villamosítás új-bóL elérhető közelségbe kerül. Szeptember 30-ig tulajdonképpen be fognak fejeződni a szerelési munkálatok, valamint a Balato-nszentgyörgy-Murakeresztúr szakasz teljes egészében megépül.
Fontos lépés volt az is, hogy sikerült a városban, a Deák téren egy menetjegyirodát nyitni. Itt elsősorban a jegyelővételi gondokat, a nemzetközi utazással kapcsolatos menetjegykiadásokat, felvilágosításokat kívánjuk megoldani. Természetesen ettől függetlenül az állomáson is működnek a pénztárak és az utasfelvilágosító rendszer, de alighanem nyugodtabb és jobb körülményeket tudunk biztosítani a menetjegyirodában, mivel az ottani ügyintéző több időt tud egy-egy emberre fordítani.
A menetrendváltozással, május 24-én Intercity összeköttetés is létesült Nagykanizsa és Budapest között. Igaz, hogy az optimális _ feltételek nincsenek még meg az IC-hez, de Budapestre két óra ötvenhét perc alatt el lehet jutni még úgy is, hogy Balatonszentgyörgyön rá vagyunk kényszerülve arra, hogy a dízel-mozdonyt lecseréljük villanymozdonyra.
Az IC-vel megnőttek a feladataink is, mert az eddigi személykocsipark mellett az
IC-kocsikkal is kell foglalkoznunk, amelyek külön gondoskodást, szakértelmet igényelnek. Terveinkben szerepel az IC szerelvények kiszolgálási bázisának tökéletesebb kiépítése, megvalósítása. Személykocsi telepállomás jellegünket erősíteni fogja az is, hogy a villamosvontatás teljes körűvé válásával Dombóvár-Kanizsa szakaszon tudunk személyszállító vonatokban gondolkodni, így jobb lesz Nagykanizsa-Kaposvár-Csurgó térségének összeköttetése. Központosabb fekvésünk miatt a személyszállításban még nagyobb feladatok hárulnak ránk. A csomópont műkö-
dése akkor lenne teljes, ha Szombathely felé is megvalósulna a villamosvontatás, ez azonban csak a hosszabbtávú tervekben szerepel.
Terveink között szerepel az utaskiszolgáló létesítmények feljavítása. Van egy műemléknek minősített utascsarnokunk személypénztárakkal, de az ehhez kapcsolódó WC-k, várótermi részek és a vasúti kiszolgáló-személyzet körülményei elég mostohák. Ezeket szeretnénk a mai igényeknek megfelelő szintre emelni.
Feladataink közé tartozik még, hogy a MÁV is jelentős szerepet kíván vállalni a logisztikai központ megvalósításában.
Fotók: Varga
1998. július 10.
( KANIZSA - TH&w * <^... J
21
VONTATÁS ES GÉPESZET
Beszélgetés Illés Endrével
A MAV Rt. nagykanizsai Vontatási Főnöksége a város egyik legnagyobb üzeme. Nemrég még majdnem ezer embernek adott kenyeret, az elmúlt évek hozta változások eredményeként ma már csak félezer vasutas dolgozik ott. A Vontatási Főnökség mindennapjairól az ott folyó mindennapi és rendkívüli dolgokról Illés Endrével, a Vontatási Főnökség vezetőjével beszélgettünk.
- Milyen szakembergárdával dolgoznak?
- A vasút legjobban képzett szakembereit foglalkoztatja a Vontatási Főnökség, sok a felsőoktatási intézményben végzen dolgozó, szám szerint harminc, a foglalkoztatottak legnagyobb többsége pedig speciálisan képzett szakmunkás. Mindössze tíz betanított munkás dolgozik itt. Körülbelül kétmilliárdos költségvetéssel dolgozó egység vagyunk, meglehetősen nagy üzem, ennek ellenére sokan nincsenek tisztában azzal, milyen munkát is végzünk itt. Vannak olyanok, akiknek a vasútállomással egyenlő a MA V.
- Mivel telnek itt a hétköznapok?
- A gépek javításával, karbantartásával, mozdonyok, személy és tehervagonok rendbetételével, illetve a MAV által használt tehergépkocsi-állomány karbantartásával. Jelenleg 55 mozdony és 120 személyvagon tartozik ide - ahogy a szakma mondja ide vannak állomásítva. A tehervagonokra ez nem vonatkozik, azok ahol állnak, ott javítják őket.
- Miként módosulnak a feladataik, ha végre beköszönt a villamosítás Nagykanizsára is?
- Megváltozik az életünk. Az egyik szemem sír, a másik nevet, ha erre gondolok. Alig néhány marad majd meg a mostani mozdonyokból, jórészük valószínűleg selejtezésre kerül. A maradókra azért lesz szükség, hogy továbbra is elláthassuk majd azokat a vonalakat, amelyek még nincsenek villamosítva.
A villamosítást követően átstrukturálódnak a feladataink is, bár az újak elvégzésére is képesek lennénk. Kérdés, sikerül-e elérni, hogy itt tartsuk karban a villanymozdonyokat, itt folyjon egy magasabb szintű javítás, ne csak Dombóváron. A jelenlegi felállás szerint a nagyobb javítási munkálatokra nekünk is Dombóvárra kell vin-
nünk a gépeket, helyettük majd onnan kapunk. A rendszerben az én véleményem szerint nem sok logika van, hiszen kiesik Dombóvár a mi vonalunkból, meg kell szervezni a szállítást, az oda- és visszajutást. Egyelőre nem bíztatnak ez ügyben bennünket, pedig jó lenne, ha sikerülne itt tartani a
szabályokat, és még a bevezetésük előtt rendet tenni a környezetvédelem terén is, ezért szeretnék minél előbb egy környezeti mérnököt foglalkoztatni.
- Más létszámbővítést is szeretne?
- Terveim között szerepel ilyen, hi-
tervszerű karbantartásra a gépeket, ha ez képezhetné a munkánk 80%-át, hiszen munkahelymegtartás szempontjából sem lenne ez közömbös. Az emberi oldaláról nem is beszélek, hiszen mindenki tudja mennyire más a viszonya az embernek egy olyan szerkezethez, amelyet sajátjának tekint, mint amelyiket mások bíznak rá.
- A környezetvédelmi előírásoknak eleget tudnak tenni?
- Egyelőre elég sok kérdés szabályozatlan még, de gondolom, az EU-csatlakozás kapcsán minket is elérnek az ide vonatkozó szabályozások. Régebben működött üt egy hulladékégető, ahol a keletkezett olajos hulladékot közömbösítettük, de amikor a jogszabályok megváltoztak, kellett volna egy utóégetőt építeni, bezárták, lévén erre nem volt pénz. Ma elszállítjuk az ilyen hulladékot. A vasúti személykocsik mosásához, takarításához használt víz a földbe szivárog, tisztítás, szűrés nélkül Ezt a dolgot rendezendő - a legfrissebb információim szerint — ebben a hónapban indul meg az a beruházás, amelynek eredményeként a személykocsik mosásakor keletkezett szennyvizet tisztítás után juttatnánk a városi szennyvízcsatorna-hálózatba. A beruházás bekerülési költsége előreláthatólag 20 millió forint lesz. Én szeretném megelőzni a
szen a változó világ kihívások elé állít minket is. Az új berendezések elektronikája már egészen más, ezek javításához, karbantartásához jól képzett szakemberekre van szükség, ilyenekkel szeretnénk bővíteni az állományt.
- Javítanak, felújítanak régi eszközöket, gépeket is?
- Igen, ha erre van megrendelés. Éppen most újítottunk fel egy 424-est a Közlekedési Múzeumnak, amelyet a Városligetben állítanak majd ki a Vasutasnapon. Ez már nem az első ilyen munkánk, ha mégbíznak bennünket, mi szívesen vállaljuk.
- Önök miként viszonyultak annak idején a vasúti skanzen kérdéséhez?
- Mi is szerettük volna, de a fenntartás költségeit nem vállalhattuk volna, és ez egy olyan kardinális kérdés, ami nélkül bele sem lehetett volna kezdeni a megvalósításba.
- Azért van önálló kiállításuk?
- Igen, valóban van egy kisebb tárlatunk ahol olyan a vontatásban használatos eszközöket tekinthetnek meg az érdeklődők amelyek szinte már sehol sem láthatók. Sajnos a tároló helyiséget már lassan kinőjük, ezért aztán olykor vissza kell utasítanunk a felajánlott tárgyakat.
- Itt kinn a város végén nem kell
attól tartaniuk hogy lába kél a tárgyaknak?
- Rengeteg gondunk van a lopásokból. Mindent elvisznek, ami csak mozdítható, szemetesek hamutartók a vagonokból, tűzoltó készülékek. Iszonyatos károkat okoznak a rongálások és a lopások a MAV-nak
- Az ön által vezetett egységhez tartozik a MÁV legfetisizáltabb csapata, a mozdonyvezetők is. Lehet egyensúlyt tartani köztük és a többi dolgozó között?
- Nem könnyű. Ez egy nagyon jól szervezett, egységes csapat, szinte 100%-os szakszervezeti tagsággal, tartanak tőlük, mint ahogy ezt a sztrájkok során tapasztalhatta is a közvélemény. Ennek ők tudatában vannak.
- Ezt a csapatot is emberek alkotják, akik önhibájukon kívül gyakran válnak emberi tragédiák vétlen részeseivé. Miként lehet ezt kezelni?
- Nincs erre központilag kiadott utasítás. Ha egy mozdonyvezető baleset résztvevőjévé válik mindig rá van bízva, miként kezeli a dolgot. Ha kívánja orvoshoz mehet, táppénzes állományba veszik. Ott azonnal, a baleset helyszínén is kérheti a leváltását, és azt követően is kérhet orvosi segítséget. Mint mondtam, ezek nem szabályozott dolgok, és talán nem is szükségesek, hiszen ha köteleznénk a mozdonyvezetőt minden alkalommal az orvosi, netán a pszichológusi vizsgálatokra, lehet, hogy akkor ültetődne el benne az a gondolat, hogy hibázott.
- Ön is képes lenne elvezetni egy mozdonyt?
- Igen. Mind a dízel-, mind a villanymozdonnyal elboldogulok. Alapvégzettségemet tekintve egyébként a Bánki Donát Műszaki Főiskolán végeztem, de mellette sok, a munkám maradéktalan elvégzéséhez szükséges dolgot is meg kellett tanulnom. Emellett közgazdász- és mérlegképes könyvelői végzettségem is van, s amikor még Szombathelyen dolgoztam, elvégeztem egy mozigépész-tanfolyamot is. Emellett kiváló rádiótávírász vagyok ezt még a seregben tanultam. Az igazság az, hogy bármelyik végzettségem által szerzett tudásom nagyobb anyagi biztonságot eredményezhetne, mint a
mostani foglalkozásom De én ezt sze-
i
retem.
D. É. Fotó: Varga
22
( KANIZSA - *7Ke^ *, $8#i4,... )
1998. július 10.
CSALÁDI EMLÉKEK
BEKEVONAT
Nagykanizsa 1953. augusztus 8-án a vasutasnapon induló békevonat.
Lukácsa József művezető Venczel Sándor és Dani József fűtők
Budapest, Nyugati-pályaudvar 1995. június 25.
A magyar VIT-delegációt vitte
Záhonyig Lukácsa József m.v. (jutalomként)
1942. április 30-án műhelygyakorlati vizsga alkalmával
Arató Károly fűtőház főnök
Ambrus István művezető
Bárdos Pál
Gálfi Mátyás
Gelencsér György
Hermán János
Fehér Gyula
Jakubecz József
Fülöp Viktor
Kovács István
Koza József
Lukácsa József
Paulik József
Csáki István
Rózsahegyi István
Ságodi László
Szigeti István
Várnai Tivadar
1998. július 10.
( KANIZSA - Ittew *, $g$ö4,... )
23
NÉHAI LUKÁCSA JÓZSEFTŐL...
A mozdony fő részei
Indigátor-diagram működési görbe
Feszmérő
Expanziós tolattyú
24
( KANIZSA- 0)Hew)
1998. július 10.
Skanzen nem lesz?
Éveken át húzódott a vita, sok fórumon hallhattuk: jó lenne ha már ilyen komoly vasutas múlttal rendelkezik a város ilyen formában is emléket állítani ennek. A próbálkozás sajnos sikertelen maradt, de szerencsére vannak olyan emberek, akik belső késztetésből vállalják, megőrzik a múlt egy-egy darabját. Nem a szó megszokott értelmében nyilvános az a tárlat, és nem is a szokványos körülmények között ad otthont speciális kiállítási tárgyaknak, amely a Vontatási Főnökség egyik szerelőcsarnokában nyert kialakítást. Az ott látható, laikus szemlélő számára is számos érdekességet, látványt nyújtó egykori eszközök, ma is működőképes berendezések a bizonyítékok arra, van mit megőrizni. A bemutatásra kerülő tárgyakat részben itt gyűjtötték össze, vagy a többi vontatási főnökségtől, az ország különböző
pontjairól kapták. A tárlat egyre nagyobb helyet igényelne, ám ez egyre nehezebben kivitelezhető, így most már van példa arra, hogy a felajánlott tárgyat kénytelenek visszautasítani.
Ha már nem lehetett skanzen, talán el lehetne gondolkozni azon, nem kellene-e az érintett szakemberekkel konszenzusra jutva létrehozni egy, ezeket a tárgyakat, berendezéseket bemutató kiállítást, akár a mostani helyén, akár másutt?
A tárlat jelenlegi helyén munkaidőben bármikor megtekinthető, kérésre akár szakember útmutatása mellett is. Sokszor merül fel a város vezetőiben, prominens személyiségeiben, mi az, ami megmutatható lenne? Talán a Déli Vasút megnyitásának 140. évfordulója méltó időpontja lehetne egy ilyen jellegű tárlat megnyitásának.
Bilincs a parkolóban
Számos gond akadt régebben a Vontatási Főnökség parkolójában abból, hogy illetéktelenek foglalták el a dolgozók gépjárművei számára kijelölt parkolókat. Azóta bevezették a parkolócédulák használatát, amellyel minden érintettet elláttak, és a parkoló őrzésével megbízott vállalkozást szerződésben kötelezték a parkolócédulák ellenőrzésére. A gyakori illetéktelen parkolásokat visszaszorítandó a kerékbilincselést is bevezették, saját gyártmányú szerkezeteket alkalmazva, amelyeket csak a kiszabott bírság lefizetése után távolítottak el az illetéktelenül ott tartózkodó autókról. Bírság kiszabására ritkán került csak sor, igaz, mielőtt ezt a drasztikusnak tűnő eljárást alkalmazták volna, előzőleg több ízben is figyelmeztették a szabálytalanul parkoló autóst. -
A loksit adták érte
A Vasutasnap alkalmából a budapesti Városligetben kerül kiállításra az a 424-es mozdony, amelynek a felújítását nemrégiben fejezték be a nagykanizsai Vontatási Főnökségen, a
kálataiban a festők mellett számos olyan szakember is részt vett, akik minden csínját, apró kis részletét is ismerik, képesek arra, hogy ismét működőképessé tegyék. A frissiben felújí-
Közlekedési Múzeum megbízásából. A mozdony Horvátországból került haza, pár éve találtak rá Zágrábban, meglehetősen rossz állapotban. Kormányközi egyezmények eredményeként kerülhetett ismét haza, az immáron régi fényében tündöklő masina. Cserébe a 424-esért két
tott mozdonyt még útnak indítása előtt sikerült fotósunknak lencsevégre kapnia, ezt követően már csak Budapesten találkozhatunk a mozdonnyal. Ottj áruinkkor szorgos, szakértő kezek éppen a pálya hibája, gyengesége miatt kisiklott mozdonyt irányították vissza a sínre. A Vontatási
mozdonyt kértek, egy 376-ost és egy 377-est, köztük a Lokomotív büfé néven ismertté vált mozdonyt adták át. A 424-es felújítási mun-
Főnökség dolgozói már újítottak fel olyan mozdonyt is, amely azóta nosztalgiavonatként rója a vaspályát.
Fotók: Vi
1998. július 10.
( KANIZSA - TKew * )
25
. \' :. . .; . • ........... ...
„ARCCAL A VASÚT FELE!"
A vasút hatalmas gépezetében mindennek pontosan illeszkednie kell. Menetrendek, csatlakozások, állomások, jelzőrendszerek, elektromos táblák és mozdony-monstrumok ha másodpercre, milliméterre és lóerőre mind passzolnak egymáshoz, akkor az utas időben célba ér. Ha valamilyen munkahelyen igaz, akkor a vasúton érvényesül, hogy a technika mellett - és sokszor azt pótolva is - az emberek munkája a fogaskerék részeként kapcsolódik egymáshoz. János bácsi aprócska szerkezetként működött a MÁV nagy gépezetében, de azon a poszton, ahová őt a sors állította, az adott pillanatban „pici, de fontos ember" volt. Jól ismert alakja hosszú évekig színfoltként tűnt fel a nagykanizsai vasútállomáson.
- Vasutas családból származott? - kérdezem az immár tíz éve nyugdíjas idős embert.
- Nem, s egyáltalán nem is akartam az lenni. Anyám kiskanizsai születésű volt, apám a Czerkovitz Antal féle borpincészet bormestereként elfogadható életkörülményeket teremtett nekünk. Aztán jött a háború, és 1945. február 2-án mint levente gyereket bevagoníroztak. Irány Ausztria, majd Németország. Hazatérve, 1945. november 17-én kaptam meg azt a hivatalos passzust, amelyikben elírták a nevemet Paál-ra. Azóta így szerepelek, pedig a tisztességes, szüleimtől kapott nevem Pál János. A Következő évi Sarlós Boldogasszony napja - mert ekkor van a születésnapom - már munkában talált. 18 éves voltam, nem lóghattam a szüleim nyakán. A Papp borkereskedőnél voltam kocsis, majd útkaparó, aztán a Magasépítő Vállalatnál próbálkoztam. No, itt alacsony termetem nem volt éppen egy ajánlólevél. Az
„Arccal a vasút felé" jelmondat még az ötvenes években is jól csengett, gondoltam, én is megpróbálom. Hát így kezdődött!
- Kanizsán sokan a kapusi posztból ismerik János bácsit. De nem itt kezdte?
- Persze, hogy nem. Ki akar, mint fiatal ember kapus lenni. 1962-ig vonatkísérő voltam, majd zár- és vegyes fékező. Szerettem ezeket a munkákat, az utazást, a változatosságot, a sok em-
lámpa kezelő voltam, 1969-től \'88-ig, nyugdíjbavonulásom idejéig meg kapus. A „bajszos János" - így hívtak. Szerettem ezt a munkát is: az indulás előtti nyüzsgést, a felvilágosítást kérő embereket, a kigördülő vonat utáni csendet.
- Hogyan változott meg a vasút világa a 38 évi szolgálata alatt?
- Hát erről aztán lehetne mesélni sokat. Amikor engem felvettek,
APRO KIS FOGASKEREK VOLT A MÁV NAGY GÉPEZETÉBEN
bert, de egy baleset végett vetett „utazó" vasutasságomnak. Történt pedig, hogy kihelyeztek Balatonföld várra sorompókezelőnek. A régi szakállas sorompó haj tokárja mások figyelmetlensége miatt úgy fejbekólintott, hogy hallássérült lettem. No, ugye vége lett a szép életnek. A MÁV rendes volt velem, foglalkoztattak, rehabilitációs munkakörökbe osztottak be. Pl.: laktanyás, majd
az volt a jelszó: „Vár a MÁV". A kettő között hatalmas a különbség. Az ötvenes években csak protekcióval lehetett az ember vasutas, amikor meg nyugdíjba vonultam, felvettek akárkit. Vasutasnak lenni rang volt, most meg olyan itt is minden, mint egy nagy átjáróház. Az egyenruhának tekintélye, rangja volt, meg is becsülték magukat az emberek. Manapság fülbevalós fiúk is szolgálatba
léphetnek. A ranglétra tetején akkor is, meg ma is a mozdonyvezetők álltak. A pályafenntartók meg a sor végén. Az emberek is sokat változtak. Ha mostanában lekéste valaki a vonatot, számtalanszor előfordult, hogy nagyhangon engem hibáztatott, miért zártam le a peron és sínek közötti kaput. Pedig én csak a kötelességemet teljesítettem. Hajléktalan, csövező emberek régen is voltak, csak nem annyian, mint később. A menetrendet, azt nagyon tudtam mindig, ezért voltak a leghálásabbak az utasok.
- János bácsi, hogyan lelnek a napok? - Csendesen. A Magyar utcában, abban a házban lakom, amit még öregapám épített. Kibővítettem, most van két szoba, előszoba, fürdőszoba is. Disznót már nem nevelek, de baromfiakat igen. Most is van 40 darab csirkém. A feleségem is nyugdíjas, hármasban éldegélünk, mert a fiam még nem nősült meg.
Büki Erzsébet Fotó: Varga
26
( KANIZSA - Iftew «, <wö*... )
1998. július 10.
B. József már több mint egy évtizede nem dolgozik, negyvenéves munkaviszony után ment nyugdíjba a MÁV-tól, korkedvezménnyel, ahogy a mozdonyvezetőknek ez megadatott. Józsi bácsi betegsége folytán sajnos már a kis családi házukat elhagyni sem tudja, de állítja, hogy egy mozdonyt - legyen az gőz-, vagy dízel - bizony bármikor elvezetne, ezt nem lehet elfelejteni. A múltra vegyes érzelmekkel emlékszik vissza, nehéz volt ez a kenyérkereset, de ha másért nem, a fiatalságáért és az egészségéért visszasírná azt. Ezekről az időkről kérdeztük őt és feleségét.
nyugdíjban a vasutas
gőzmozdonyon utaztam sokáig. Aztán később a dízelvonatra Szegeden kellett vizsgát tennem.
- Régen is, és talán most is tisztes, felelősségteljes polgári foglalkozásnak számított a mozdonyvezetői. Hogy érzi, megbecsülték Önöket anyagilag, erkölcsileg?
- Igen, felelősségteljes, az biztos, és ezért idegőrlő is ezt hosszú évekig csinálni, nem hiába megyünk mi korábban nyugdíjba. Kevés az olyan közöttünk, aki még sokáig tudja élvezni nyugdíjas napjait, mindegyikünk ilyen-olyan súlyos
- Valóban - veszi vissza a szót a feleség -, abban az időben bizony nem volt ritka, hogy éjfélkor zörgetett az „értesítő" (telefon hiányában), és ha esett, ha fújt, ha hóvihar volt, legtöbbször egy óra múlva jelentkeznie kellett a férjemnek a munkahelyén. Nem volt ritka, hogy éjjel gyalog tette meg az 5 kilométeres utat, hiszen a zord időjárás miatt még biciklire sem tudott ülni. Mit tehettem, akkor bizony gyorsan nekiálltam valami meleg ételt készíteni, ha volt még annyi idő, és több napi élelemmel bocsátottam útra páromat,
- Kiskanizsán régen divat volt a leánynak mozdonyvezetőhöz férjhez menni, hisz utána ingyen vihették a háztájiban termeiteket más városokba. Talán ez is benne volt a pakliban annak idején?
- Szó sincs róla, nálunk ez nem így volt, különben is, mikor megismertem a férjemet még csak lakatosként dolgozott a vasúton -kezdte a beszélgetést a feleség, Erzsi néni. - A kertünkben pedig soha nem termeltünk eladásra. Ez a „sáska"-kereskedőszellem sajnos hiányzott a családunkból.
- Tehát nem mindjárt a mozdonyon kezdte Józsi bácsi?
- Persze hogy nem. Lakatosként kezdtem, az inaséveimet is ott töltöttem a vasúton, aztán Dombóváron tettem le a mozdonyvezetői vizsgáimat - persze először még 328-as és 424-es
1957-ben a 424-es gőzmozdony.
betegséggel nyűglődik már, pedig én is „még csak" hatvanhat éves vagyok. Harminc-valahány évet töltöttem el a mozdonyon, és negyedévenként mindig vizsgáznunk kellett a gyorsan változott műszaki fejlesztés és egyéb szabályok miatt. Ez így volt jól, hiszen emberi életek és tehervonat esetén anyagi értékek voltak ránk bízva. Erkölcsi elismeréssel tele van a padlás - mutatja a nagy dobozzal teli kitüntetéseit -, de anyagilag bizony nem voltunk túlfizetve, bár három gyermeket neveltünk fel úgy, hogy a feleségem nem dolgozott Csak miután a gyerekek felnőttek azután ment el munkát keresni, mert félő volt hogy énutánam ő nem kap majd semmi j árandóságot
- Úgy tudom, hogy a mozdonyvezető feleségek általában nem is dolgoztak, nekik egy külön állás volt folyton utazó férjüket ellátni.
Fotó: Varga
hiszen sokszor 3-A nap múlva jöhetett csak haza. A gyerekeket szinte egyedül neveltem. Nekünk itthon maradottaknak is nehéz volt
- Abban az időben úgy tudom, ajánlatos volt a párttagság a vasútnál. Látta ennek valami előnyét Ön?
- Igen, ez a találó szó, ajánlatos volt. Belépésemnek külön története van. Sokáig nem akaródzott belépnem, azt mondtam, hogy a feleségem nem enged, aztán egy munkahelyi ünnepségen tudtomon kívül elkezdték agitálni. Akaratlanul is kényszerhelyzetbe hozott. Azt mondta, hogy ő ebbe nem szól bele; másnap már elém tették a belépési nyilatkozatot persze hogy aláírtam. Aztán álltam is nemegyszer a szőnyegszélen, hogy a feleségem miért járatja a gyermekeinket hittanra. De ebből
meg a feleségem nem engedett, így mindhárom gyermekünk elsőáldozott és bérmálkozott is. Előnyöm származhatott volna a párttagságból, mert nem sokkal később felajánlottak egy tanácsi lakást a belvárosban - amit a mai napig bánok, hogy nem fogadtam el. De így tudom legalább, hogy megdolgoztam azért, amim van. Kis családi házunk építkezésére is kölcsönt vettünk fel annak idején, amit több évtizeden keresztül törlesztettünk.
- Veszélyes helyzetek adódtak-e munkája során?
- Több is, egyiket a mai napig emlegetek is a családnak. Egyik alkalommal a nagy hóesés miatt elakadt egy Pécsre tartó vonat, tele hazautazó diákokkal. Én mentem egy másik vonattal kimenteni őket, aztán mi is ott rekedtünk. Három napig voltunk a hó fogságában, a gyerekeknek már nem volt ennivalójuk, így a vonatvezetővel meg a fűtővel együtt osztogattuk szét az ennivalónkat. Őrültünk, hogy segíthettünk.
- Van valami, ami különösen nyomot hagyott Önben a mozdonyvezetői múltjában?
- Igen, sajnos valószínű, hogy már a halálomig cipelem azt a lelki terhet amit a mai napig feldolgozni nem tudtam. Ugyanis nem egy életet oltottam ki vétlenül -ez a legnagyobb foglalkozási ártalma ebben a szakmában dolgozóknak - úgy, hogy a mozdony elé ugrottak vagy figyelmen kívül hagyták a sorompó jelzését Itt nem lehet félrerántani a kormányt, mint az autónál. Ezt kitörölni az emlékezetemből nem lehet.
- Szép emlékek is maradtak
azért?
- Hazudnék ha nemet mondanék. Persze, például brigádvezetői múltamra visszaemlékezve, sok szép dologról is beszélhetnék. Annak is voltak előnyei, hogy a munkán kívül is összejöttünk a kollégákkal. Egyszer például a „Ki tud többet a Szovjetunióról?" vetélkedő területi versenyén elsők lettünk, majd az országoson harmadikok, ahol már nemcsak vasutasok versenyeztek, hanem a MALÉV-től, a Közlekedési Minisztériumtól stb., is voltak csapatok. Azért a szép emlékek ellenére sem csinálnám még egyszer végig. Remélem, hogy a mostani fiataloknak valamivel könnyebb az élete, mint az enyém volt.
1998. július 10.
( KANIZSA - * $&$ö4,... )
27
VONATOK BALLADÁJA
Magyar költők versei a vasútról
Gyűjtötte, válogatta, szerkesztette, az utószót és a bibliográfiát készítette
BÉNYEI JÓZSEF
BUDAPEST, 1996
I §
I
Sipos Gyula
VONATON
Nyolc,
Nyolcszáz,
Nyolcezer,
százezer férfi bóbiskol.
Indul reggel a városba,
Indul este a városból.
És nyáron kelő nap ragyog,
erdők vannak meg madarak.
Eső veri az ablakot.
A szél kavarja a havat.
Mindegy. A gyerek majd megfőz.
Anyja kapál a téeszben.
Nem aludtam ki magamat
tegnap sem, meg az éjjel sem.
Mindenük megvan. Szombaton
veszek egy liter pálinkát.
Új házat épít a sógor
és azt mondta, hogy számít ránk.
Állomás. Újra indulunk.
A vekker sose hallgat el.
Mit is mondott a kisfiúnk?
Hogy holnap számtanból felel?
Messze van minden. A falu
fiit templomostól, házastól.
Nyolc,
nyolcszáz,
nyolcezer,
százezer férfi bóbiskol.
Szemlér Ferenc
VONATOK VONULÁSA
hallom vonatok vonulását a földtani korú völgyön át egész éjszaka hallom
kerekek konok kopogását széles szakadékok alján fekete fenyvesek tövében
tompa távoli zajokat amint messziről közelegnek száguldozva szaladnak felém
sebten felelő füttyeiket kanyarokban hidak előtt állomások előjeleire
¦
éjszaka éppúgy hallom mikor megébredek riadtan magamat se tudva sehol
sietve szunnyadok vissza burkolózom ismét az álom mámorító mély melegébe
| vonatok vonulnak a völgyben | titkos törvényszerű tökéllyel 1 kedves nyugtató zajaikkal
d/Töszöntő
Öröm és meglepetés kézbe venni ezt a verseskötetet. Mindenekelőtt meglepetés. Azt tudtuk, hogy a vasúti közlekedés indulása óta témája volt politikusoknak, közgazdászoknak, még egyházi személyeknek is. Tudtuk, hogy az egyetemes költészet nagyjai közül többen, pl. Walt Whitman, Carl Sandburg, Charles Baudelaire verseket szenteltek a gőzvontatta gépnek már a múlt században. Tudtuk, hogy újságcikkek sokasága foglalkozott a magyar vasúttal is. Az a gazdagság és bőség azonban, amely ebből az antológiából, a benne közölt versekből és bibliográfiából kiderül, s amit a szerkesztő ehhez még sejteni enged, igazi meglepetés.
Örömteli meglepetés. Mert igaz, hogy a költők látták és látják a vasút árnyoldalait is, a zsúfoltságot, a sínhez kötöttséget, általában és egészében azonban mind gondolatilag, mind érzelmileg felismerik a lényeget: a távolságok legyőzésének a tér uralásának egyik fontos, jelentőségéből máig mit sem vesztett eszköze a vasút. Mindegy, hogy konkrétan a vonat, a mozdony vagy a vasutasok arcát jelenítik meg a versek vagy általában a távolságokkal, az utazás egyetemes élményével foglalkoznak, kiderül, hogy a költők értik, érzik a vasút jelentőségét. S a költők szava sokat jelentett és jelent ma is.
Örömünket csak gazdagítja, hogy a gyűjtemény a magyar vasút megszületésének 150. évfordulójára jelenik meg. Ez a jubileum számvetésre késztet mind-
annyiunkat, akik ma a vasút gondjait bármilyen szinten váltunkon viseljük, és ehhez a számvetéshez fontos hozzájárulás a költői vallomások sora. Bizakodunk abban, hogy a Petőfi Sándor által igényelt „száz vasutat, ezret" üzemeltető Magyar Államvasutak Rt. méltó folytatója is, nem csak őrzője a magyar vasutashagyományoknak.
Éppen ezért az antológia megjelenése alkalmából nemcsak magát a könyvet kell szeretettel köszönte-nünk, hanem a versekkel és azon túl is a mai MAV minden dolgozóját, minden magyar vasutast, akik szolgálatnak tekintik munkájukat. És minden utasunkat, fuva-roztatónkat, akiknek túlnyomó többsége gondjainkat megértve, megbecsüléssel veszi igénybe szolgáltatásainkat, és magáénak érzi a síneket, a mozdonyokat, a kocsikat. Legyen hát ez a gyűjtemény híd, összekötő kapocs a vasút és a közönség között, szolgálja mindannyiunk javára azt a társadalmi összképet, amely a vasútról kialakult, ám amely tovább árnyalható, gazdagítható.
És mert a vers azt is segíti, hogy érzelmileg, emberileg, morálisan gazdagodjunk, színesedjék ezzel a kötettel minden olvasó világképe. Mert nemcsak a tér egyes pontjai közötti távolságokat kell legyőzni, hanem az egyes emberek közöttieket is. És lehet, hogy ez a nehezebb feladat.
Káinoki Kis Sándor,
a MÁV Rt. elnöke
Rigó Zoltán,
a MÁ V Rt. vezérigazgatója
28
|[ KANIZSA - Itten * 9&$ö&... J
1998.júlios 10.
Marót Lászlóné egy hónappal ezelőtt adományozta férje hagyatékát, mozdony-modellekét és egy mozaikképet a Nagykanizsai Vasútállomásnak.
- Férjem Miskolcról került Budapestre a vasúthoz - meséli Marót László özvegye. - Az édesapja is a vasútnál dolgozott osztálymérnökként, ő volt az, aki Sátoraljaújhely és Miskolc között eperfákat ültettetett a sínek mellé, amelyről a termést aztán a szegények leszedhették és megehettek. Az ő akarata volt, hogy a fia minden létrafokot bejárjon a vasútnál, így a férjem forgalmistaként kezdett el dolgozni és 30 évesen már tanácsos volt. A Vasúti Főosztályon 42 évig dolgozott, mialatt a jogi egyetemet is elvégezte. Sokáig volt titkára a MÁV vezérigazgatójának és főtanácsosként ment
nyugdíjba. Nagyon szerette a sportot, a vasútnál sportelnök is volt. A lányom itt él Kanizsán, ezért költöztünk mi is ide hat év-
vel ezelőtt. Férjem tavaly, 80 éves korában halt meg, és pár hónapja sikerült .rászánnom magam, hogy rendezzem a hagyatékát. Egyik
gyermekem sem lett vasutas, de szerettem volna, ha férjem emlékei olyan helyre kerülnének, ahol igazán értékelik, tudom, hogy ő is
így szerette volna. Ezért a modelleket és a képet az állomásnak adtam. Inkovics Balázsnak pedig könyveket, iratokat ajándékoztam, amelyek a környező országok vasútjait mutatják be.
A felújított és helyreállított modelleket, a gőz- és dízelmozdonyt ábrázoló mozaikképet a Vasutasnap alkalmából, július 12-én állítják ki az állomás várótermében, r-
Az érdeklődők a következő mozdonyok kicsinyített másait láthatják a vitrinekben: Mól sorozatú dízel-villamos mozdony:
A MÁV 1963-64-ben a svéd NOHAB gyártól 20 darab 1435 kW teljesítményű villamos hajtásrendszerű dízelmozdonyt vásárolt. A mozdonyba beépített General Motors gyártmányú kétütemű dízelmotorral hajtott főgenerátor termeli a vontatómotor hajtásához szükséges villamosenergiát. Az Mól sorozatú dízelmozdonyok a MÁV-nál is jól beváltak, és igen megbízható üzemű járműveknek bizonyultak a nagytömegű személyszállító vonatok továbbítására. Tapolcán jelenleg is üzemben van körülbelül 7-8 darab.
M62 sorozatú dízel-villamos mozdony:
A fővonali tehervonatok továbbítására a MÁV 1965-től kezdte meg ezeknek a szovjet gyártmá-
1998. július 10.
j[ KANIZSA - * ??$?1... )
29
nyű villamos hajtásrendszerű dízelmozdonyok beszerzését. Ezek a mozdonyok - a kezdeti nehézségek után - lényegesen hozzájárultak a vontatás korszerűsítéséhez. A mozdonyokból 1965-74 között a MÁV 288 darabot szerzett be. Ma már nem igazán mondható korszerűnek, a nem villamosított útvonalakon, Balatonszentgyörgy és Murakeresztúr között személyes tehervonat továbbítására használják.
M63 sorozatú dízel-villamos mozdony:
A\' nagytömegű fővonali személyszállító- és tehervonatok továbbítására rendelte a MÁV a Ganz-MÁVAG-tól, amelyek közül az első kettő 1970-ben készült el. A mozdony hajtóerőgépe a licencia alapján gyártott Ganz-MÁVAG SEMT Pielstick dízelmotor. Ezek a mozdonyok konst-
rukcióhibák miatt ma már nem közlekednek.
424 sorozatú szerkocsis gőzmozdony:
Az első ilyen mozdony 1924-ben készült el. Ez a típus a MÁV legjobban bevált fővonali mozdonytípusa lett, amely egyaránt használható volt gyors-, személyes tehervonatok továbbítására. A mozdonyt az évek során folyamatosan korszerűsítették. A 424-esből 1924 és 1958 között a MÁV részére 356 darab készült, de szállítottak ilyen mozdonyokat Szlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió és Korea számára is. Ma már csak nosztalgiavonatként üzemel.
A mozdonyok modelljein kívül még megtekinthető egy szárazjeges hűtőkocsi és egy a német vasútnál használt nagysebességű I. osztályú személykocsi makettje is.
30
( KANIZSA - \'THaw «, J
1998. július 10.
SZENVEDÉLYE
Inkovics Balázst többen ismerhetik Nagykanizsán, ha nem személyesen, akkor a televízióból, hiszen 1993-ban szerepelt Geszti Péter ÁSZ című műsorában, majd feltűnt Friderikusz Sándor egyik showjában is. Különlegessége a hobbija, a vasút iránt érzett szenvedélye. Balázzsal otthonában beszélgettünk, ami már magában is érdekes, egyedi. Szobája falán mozdonyok képei, térképek, menetrendek lógnak, polcai roskadoznak a vasútról szóló könyvektől, emléktárgyaktól, modellektől, menetrendektől.
- Nem csak modelleket, képeket, hanem könyveket is gyűjtök a vasútról. Kedvenceim között van a Nagy vonatrablás című regény, egy kiadvány, amit a MÁV 125 éves évfordulójára írtak, a Vasúti lexikon, egy verseskötet, amelyben magyar költők vallanak a vasútról. A mozdonyok közül pedig leginkább a dízelüzeműek érdekelnek.
> Hogyan kezdődött ez a különlegesnek mondható hobbi?
- Már általános iskolásként is nagyon érdekeltek a buszok és a vonatok. Ekkor még gyerekesen álltam hozzá, vasúti táblákat készítettem tartókkal, és képzeletben elkezdtem vonatozni, buszozni, börrögtem, én voltam a busz és a vonat Középiskolás koromban tértem át a menetrendek gyűjtésére, és később ez vált igazán a hobbimmá. Némelyik menetrendet meg is tanultam, és még ma is kívülről fújom a legtöbb menetrendi adatot. Érdeklődésem nem merül ki abban, hogy megtanulom, hanem úgymond fel is dolgozom a menetrendeket bejelölöm ben-
nük az esetleges változásokat Jegyzékeket címkéket készítek, kiírom a fontosabb dolgokat hogy könnyebben átlássam. Külön ki vannak gépelve például a kanizsai állomásról induló és az oda érkező vonatok, az, hogy az egyes vonatokhoz mikor van buszcsatlakozás. Ugyanezt megcsinálom a budapesti pályaudvaroknál. Már megvan az új, a májusban megjelent menetrend, de ezzel még egy kicsit cl vagyok maradva. Amióta dolgozom, sajnos kevesebb időm jut az ilyen „adminisztrációs" dolgokra, de most a nyáron talán sikerül bepótolnom. Természetesen nem csak a menetrendet hanem a busz- és vonatjegyárakat is folyamatosan figyelemmel kísérem. Sokan kérdezgetik, hogy miért kell ezeket megtanulni, hiszen minden le van írva. Igazából nem tudok nekik válaszolni, bár most már részben szükség van erre a munkámban is. Most már lassan egy éve dolgozom a vasúton,
kalauzként. A foglalkozásomnál is nagy előny, ha rögtön tudok válaszolni az utasok kérdéseire, ha meg tudom mondani, hogy pontosan mikor, hány perc múlva érkezik a vonat a kérdéses állomásra.
> Mi történt veled az ÁSZ óta, amikor is először megismerhettünk?
- A műsor után megkerestek a MÁV budapesti vezérigazgatóságától, kaptam tőlük egy egyéves szabadjegyet így ingyen utazgathattam bármelyik vasútvonalon. Ezt követően is folyamatosan tartottam a kapcsolatot a MÁV-val, és kisebb-nagyobb kitérők után tavaly végre sikerült elhelyezkednem a vasúton. Azóta azt csinálhatom, ami igazán érdekel. Közben, lassan több mint egy éve jelentkeztem a Friderikusz-showba, amiben Friderikusz Sándor olyan embereket keresett, akiknek valamilyen idegesítő hobbija van. Nagyon tetszett, találónak tartottam ezt a címet hiszen
amellett, hogy sokaknak okoztam örömet, szép számmal akadtak olyanok is, akiket kimondottan idegesítettem a vasutas-szenvedélyemmel, néha még a szüleimet is. A műsor lényegében jól sikerült és így az egész ország megismerhette, hogy mivel foglalkozom. Véleményem szerint Fridi is örült hogy talált egy ilyen embert, mint én.
> A vasúton kívül belefér még valami az éltedbe?
- Nagyon érdekelnek a buszok is. Kiskoromban buszvezető szerettem volna lenni, de aztán a vonatoknál maradtam, ez valami miatt jobban megtetszett A buszokról is készítettem táblákat, ugyanúgy feldolgozom a menetrendjüket Középiskolás koromban, hétvégéken, szünetekben órákat tudtam buszozni itt a városban. A legtöbb járatot már a hangjáról is felismerem, például jellegzetes hangja van a 19-esnek. Észreveszem azt is, ha valamelyik busznak lecserélték a
1998. július 10.
[ KANIZSA - * mű... )
31
A VASÚT
Egyet le kell adni a kiinduló állomáson, kap egyet a mozdonyvezető és a célállomás is, ahová beérkezik a vonat Mi végezzük a kitáblázást is, azt, hogy melyik kocsi hová megy. Ezt szeretem a legjobban csinálni -csillan fel az ifjú kalauz szeme.
sofőrjét, mert mindenkinek másmilyen a vezetési stílusa, máshogyan fékeznek, veszik a kanyarokat, váltják a sebességet. A buszokon törzshelyem is van, ha van rá mód, akkor mindig ezeken a helyeken utazok. Például amikor a 33-sal jövök haza a vasútállomásról, akkor vagy a sofőr mögött, a bal oldalon, a harmadik ülésen, vagy pedig a jobb oldalon az első két ülésen foglalok helyet. Régebben szerettem figyelni a buszokra kihelyezett táblákat is, de ma már a legtöbbnél sajnos csak a járatok számát tüntetik fel.
> Említetted, hogy kalauzként dolgozol. Miből áll a munkád?
- Hivatalosan vezető jegykezelő vagyok, a kalauz csak a köznyelvi megnevezés. Sokan gondolják azt, hogy nagyon könnyű a kalauz munkája, nincs más dolga, csak a jegyeket kezeli és néha felvilágosítást ad. Pedig ez nem így van. Nagyon összetett a feladatkörünk. Mű-
szakilag át kell nézni indulás előtt a vonatokat, hogy indítható-e, nincs-e valami probléma. A kalauz végzi el a vonatterhelést, azt, hogy meg van-e fékez-
ve a vonat, fontos ez a feladat is, hiszen baleseteknél ezt is mindig előveszik. A személyvonat-terhelési kimutatást három példányban kell elkészíteni.
Feladataink közé tartozik az utasfelvilágosítás, valamint a jegykezelés. Itt pontosan fel kell ismerni a jegyek fajtáit, amiből olyan sok van, hogy külön tanulmányt lehetne belőle írni. Nagykanizsa-Budapest és a Kanizsa-Pécs vonalon vagyok kalauz, ezeken kívül a pesti szakaszon van olyan vonat, ami csak Fonyódig, vagy Szentgyörgyig megy. A szolgálat ideje változó, a legrövidebb nyolc óra, a leghosszabb pedig tizennégy óra körül van. A munkámmal kapcsolatban az a legfontosabb, hogy szeretem csinálni. Meglátásom szerint nagyon ritka az olyan ember, mint én, aki szívesen csinálja a kötelességét és nem muszájból. Nekem öröm munkába menni.
> Végezetül még egy kérdés, ha menekülni kellene, mi az amit mindenképpen magaddal vinnél?
- A vasúti menetrendet, a buszmenetrendet és az ima-
32
( KANIZSA - TtUpt * j
ím júiíus 10.
ar Állam ví
Széchenyi-hegyi
GYERMEKVASÚT
A természeti szépségekben és történelmi nevezetességekben gazdag Budapest egyik nagyszerű értéke, hogy a városközponttól alig félórányi utazással jó levegőjű, középhegységi jellegű parkerdőben találhatja magát a kikapcsolódásra vágyó városlakó, vagy a távolról érkezett vendég.
Itt, a Budai-hegység árnyas lombjai alatt kanyarog a Gyermekvasút keskeny vágánya, érintve néhány híres és kellemes kirándulóhelyet.
Az izgalmas és romantikus utazás során nem csak az egyedülálló panorámában és a csodaszép erdőségekben gyönyörködhet az ide látogató, de megfigyelheti a kis gyermekvasutasokat is, akik, bár még csak 10-14 évesek, önállóan és felelősségteljesen látják el a különböző vasúti szolgálatokat, úgymint: jegyvizsgáló, pénztáros, váltókezelő, forgalmista - természetesen felnőtt felügyelettel. Idestova ötven éve létezik és üzemel ez a kisvasút, ez a „nagy gyermekjáték", ahogyan a külföldiek mondják. Működése alatt több millió utast szállított, s ma is kedvelt kiránduló célpont. A szolgálatot ellátó gyermekek lelkesen végzik a vonatforgalom irányítását, sokan közülük élethivatásnak választják a vasúti szolgálatot. S aki más területen tevékenykedik majd élete során, az is elviszi magával a vasút szeretetét. A MÁV Rt. jóvoltából napjainkban is zavartalanul zakatolnak az apró vonatok a festői környezetben, napról napra gyarapítva utasainak és barátainak számát, öregbítve Budapest és a Vasút hírnevét itthon és határainkon túl egyaránt.
A Gyermekvasút (volt Úttörővasút) építésűnek gondolata 1947-ben vetődött fel először. Többféle helyszín is szóbajött: Gödöllőn a királyi nyaraló környéke, vagy például a Margitsziget. Végül is a Budai-hegyvidéket jelölték ki, mert így nem csak a gyermekek szórakozását és nevelését szolgálja, de a kirándulóknak is megkönnyíti a festői hegyvidék látogatását. Fontos szempont volt a Csillebércen létesítendő Úttörőtábor megközelíthetősége is. A kisvasút kezdőpontjául a Széchenyihegyet jelölték ki, hogy csatlakozást biztosítsanak a Fogaskerekű Vasúttal. A végpont az első terveken még Zugliget volt, de a nagy szintkülönbségre és a rövid távolságra tekintettel ezt később elvetették. Ekkor Hűvösvölgyet nevezték ki a másik végállomásnak.
A vasutat 1848 Centenáriumára kívánták a forgalomnak - és a gyermekeknek - átadni. Tekintettel azonban a rövid időre és a hegyi vasút építésével járó összetett feladatokra, a vasutat szakaszosan helyezték üzembe.
A Széchenyi-hegy tetején a Rege és a Hegyhát út találkozásánál kezdődött meg az építkezés 1948. április 11-én, s ma már szinte hihetetlen, hogy 66 munkanap alatt elkészült az első szakasz, három állomás (Széchenyi-hegy, Úttörőváros, Előre) valamint egy megállóhely (Normafa) 3,1 km hosszúságban. Az első szerelvény 1948. július 31-én ünnepélyes megnyitó keretében indult útjára.
Az építkezés rohamléptekkel haladt. Egy év múlva újabb két állomást (János-hegy, Ságváriliget) adtak át. Ezen a szakaszon az építőknek lényegesen nehezebb terepviszonyokkal kellett megküzdeniük. Át kellett vágniuk egy mészkővonulatot, és a meredek hegyoldalban több támfalat és bélésfalat kellett emelniük. A terjes vonalat 1950. augusztus 19-én helyezték üzembe. Megépült a Kis-Hárs-hegy megállóhelyen és Hárs-hegy állomáson át a pálya utolsó szakasza Hűvösvölgyig. (Kis-Hárs-hegy megállót 1951-ben megszüntették). E szakasz terepviszonyai tették leginkább próbára az építőket: két hidat, és egy 198 m hosszú, patkó alakú alagutat kellett elkészíteniük. 1951 óta üzemel a hűvösvölgyi Vontatási Telep, melynek egyik érdekessége a fordítókorong. Az 1973-ban tartott 25 éves jubileumra Ságváriuget állomáson az addigi vál-
tózáras biztosítóberendezést Dominó-55 típusúra cserélték. A 70-es évek közepe táján Normafa megállóhelyet (eredeti helyétől kb. 400 m-re) a felépült Olimpia szállóhoz, és a busz megállójához helyezték át. 1979-ben a Konkoly Thege Miklós úti átjáróban a teljes sorompót fénysorompóra cserélték. Az eredetileg 23,6 kg-os sínekből épített pálya az elhasználódás és a fenntartási lehetőségek szűkülése nyomán 1989-re forgalomveszélyessé vált. Dönteni kellett végleges lezárásáról vagy átépítéséről. A MÁV Keleti PFT Főnökség Műszaki Kollektívája az átépítés három ütemben történő lebonyolításáról döntött. 1990. július 6-ától a szerelvények a pálya teljes hosszában az újonnan lefektetett - a nagyvasútról kiváltott, de itt megfelelő - 48-as síneken közlekedtek. A vonalon 8 kitérőt új, rugalmas kivitelűre cseréltek (egyedi gyártású szerkezetek), melyek a forgalombiztonság érdekében kampózárral is el lettek látva. Több kitérő cseréjére került sor a vontatási telep vágányzáriban is. A lassújelek nagy része azonban továbbra is megmaradt, mert a felépítménycserét követően a vágány nem lett szabályozva. Erre 1995-ben került sor, mikor is a Jászkiséren gyártott keskeny > nyomközű aláverőgép - próbaüzeme során - a szükséges szabályozási munkákat elvégezte.
• A Gyermekvasút vonala teljes egészében Budapest területén, a II. és a XII. kerületekben húzódik.
• A környék nagy része természetvédelmi terület.
• A nyomtávolság a hazai szabványnak megfelelően 760 mm.
• A vonal teljes hossza 11,2 km, (+ 0,5 km vontatási telep)
• A megengedett legnagyobb sebesség 20 km/ó.
• A menetidő a végállomások között kb. 45 perc.
A legnagyobb emelkedő 32%.
• A jellemző ívsugár 80-110 m, a legkisebb ívsugár 60 m.
• Az alagút hossza 198 m, benne az ívsugár 80 m, az esés 20%.
• A vontatási telepen található fordítókorong átmérője 13,6 m.
• Valamennyi állomáson két vágány található.
A vonal egyenes folytatása általában az első vágány, kivéve Széchenyi-hegy és Szépjuhászné állomáso-
kat, ahol a második vágányra vezetnek az egyenesben álló váltók. Széchenyi-hegyen a második vágányhoz csatlakozik az üzemen kívüli motorszín egy fedett és két szabadban álló tárolóvágánya. Hűvösvölgyben az állomás folytatásához csatlakozik a vontatási telep 3 motorszíni, 2 körüljáró, 6 tárolóvágánya és 1 rakodóvágánya.
A Gyermekvasút járműveinek története
Az 1948. július 31-i megnyitóra készült egy piros motorkocsi két azonos szerkezetű pótkocsival. A gyerekek „Kis-Piri"-nek nevezték el. (Makettje a Gyermekvasút Múzeumában látható.) A forgalom óriási volt, ezért Lillafüredről másik motorkocsit és egy pótkocsit hoztak. Ez. nem más, mint a ma közlekedő nosztalgia motorkocsi. Hamarosan egy harmadikat is be kellett állítani: Békéscsabáról került ide egy háromtengelyes dízelvillamos mozdony, 2 db kéttengelyes pótkocsival. A második szakasz átadásakor 3 db olajtüzeléses gőzmozdony, valamint 2 téü és 4 nyári kocsi került a vonalra. Ilyen U\'pusú gőzmozdonyt látható Hűvösvölgy állomáson kiállítva. A meredek hegyi pálya azonban a gőzmozdonyoknak nem kedveztek, kellemetlen volt a füst és a szikrák könnyen tüzet okozhattak. Üzemi szempontból is sok probléma adódott, ezért hamarosan kivonták azokat az itteni forgalomból, helyükre egy másik motorkocsi érkezett Lillafüredről. A teljes vonal átadására a GANZ-MÁVAG 2 motor- és 4 téli kocsit gyártott, melyek közül a 4 téli kocsi ma is közlekedik (makettjük a Gyermekvasút Múzeumában van kiállítva). A motorkocsik a pótkocsikkal azonos kivitelben középajtókkal készültek. (Erdekességkén megemlítjük, hogy az átadáskor felsorakoztatott szép kivitelű motorkocsik még üzemképtelenek voltak. Forgalomba állításukra néhány hónapot várni kellett.) 1951-ben még egy, az előzővel csaknem azonos szerkezetű motorkocsi készült. Az Úttörővasút saját állományának gyarapodásával a más vas-utakról idehozott kocsik fokozatosan visszakerültek a honos állomásaikra. 1959-ben, Debrecenben 8 db kiskilátó kocsi készült 4 tengelyes kivitelben. Egy ma is forgalomban van, alkalmanként közlekedik. 1961-től pár évig 4 db Mk 48-as típusú dízelmozdony is szolgált, zöld színük miatt a gyerekek "Spenót"-nak nevezték el. Ilyen mozdonyok közlekednek majdnem az összes magyar-országi kisvas-úton. 1962-ben a Győri Vagongyár 7 db Mk 49-es diesel mozdonyt készített, 5 db Hűvösvölgybe, 2 db Sárospatakra került. Forgalomba állításukkal az utolsó lillafüredi motor-
( KANIZSA - \'?H*w * ggy&t... ) 33
1998. július 10.
kocsi is visszakerült Miskolcra, ahol 1980-ig közlekedett. 1963-ban ugyancsak Győrből 8 db nagykilátó kocsi, 1964-ben 4 db téli kocsi érkezett, valamennyi ma is közlekedik. 1971-ben egy fűtőházi tűzben 2 db Mk 49-es mozdony használhatatlanná vált, pótlására Sárospatakról idekerült másik kettő. A meredek pálya azonban nagyon igénybe vette a vontató járműveket, szükségessé vált a lecserélésük. 1973-ban Romániából 10 db Mk 45-ös diesel mozdonyt vásárolt a MÁV 6 db 4 db Sárospatakra került. Ezen mozdonyok beállításával a korábbi motorkocsikat és mozdonyokat leselejtezték, sajnos darabokra vágtak. Ma már csak fényképek őrzik az emléküket. Az Mk 49.2006 pályaszámú mozdony Széchenyi-hegy állomáson látható. 1980-ban, a Bodrogközi Kisvasút felszámolásakor a 4 db Mk 45-ös mozdony Nyíregyházára, majd 1994-ben üzemképtelen állapotban Hűvösvölgybe került. 1984-ben Debrecenben felújítottak 8 db sárospataki személykocsit és idekerülésükkel a kiskilátókat kivonták a forgalomból, 7-et szétvágtak. A 8 db „debreceni"-nek elnevezett kocsik közül egyet laborkocsivá alakították. Az asztalokkal és padokkal felszerelt kocsiban iskolai órát lehet tartani - akár filmvetítéssel is egybekötve. Ez a kocsi büfékocsiként is közlekedtethető. 1990-ben Lillafüredről egy nosztalgia motorkocsi érkezett 4 pótkocsijával.
A Gyermekvasút jelenlegi járműparkja (1996) normál nosztalgia
• 9 Mk 45-ös diesel mozdony 1 lila motorkocsi (Abmot 2)
• 11 téli kocsi 3 lila mellékkocsi
• 1 laborkocsi (büfékocsi) 1 lila szalon kocsi
• 8 nyári kocsi 1 kiskilátó kocsi
• 7 teher kocsi
A Lillafüredi Állami Erdei Vasúttól (LÁEV) átvett Nosztalgia motorvonat
1991 nyarán egy motorkocsiból és négy meUékkocsiból álló nosztalgia motorvonattal gazdagodott a Gyermekvasút jármű-állománya. A szép, korhűen felújított és lefestett kocsik a 20-as, 30-as éveket idézik. A LÁEV 1928-ban a megnövekedett személyforgalom lebonyolítása érdekében 2 db 1-2. osztályú motorkocsit, 1 db 1. osztályú pótkocsit, továbbá a reprezentációs különmenetek céljára 1 db. szalonszakasszal és poggyásztérrel ellátott 1. osztályú pótkocsit a Ganz és Társa, Danubius Gép-, Vagon- és Hajógyár Rt.-től, valamint 2 db 2. osztályú és 1 db. 2. osztályú poggyászteres - a Ganz kocsikkal megegyező kivitelű - pótkocsit az Orenstein és Koppéi Magyar Rt. Keskenyvágányú Vasutak Gyárától rendelt meg. A motorkocsikat 66 kW teljesítményű hathengeres benzinmo-
torral, 4 fokozatú mechanikus sebességváltóval és Knorr-légfékkel szerelték fel. A motorkocsi konstrukciós sebessége 30 km/ó. Az utasok 12 ülőhelyes 1. osztályú, és 28 ülőhelyes 2. osztályú termekben foglalhattak helyet, amelyeket tolóajtó választott el egymástól. A motorkocsi érdekessége, hogy a motorhoz való könnyű hozzáférhetőséget a középső kettős ülések leemelésével biztosították. Az utastereket a motor hűtővize fűti. A pótkocsikon 40 db ülőhelyet részben hosszrészben keresztirányban helyezték el, fűtésük kályhával történik, a világítást akkumulátor szolgáltatja. A szalonkocsiban illemhelyiséget is kialakítottak, illetve a egyik végében körpanorámás kilátás és tetőszellőző tette kellemesebbé az utazást. A teljes motorvonat 1929-ben készült el. A harmincas években a Ganz-gyár ezen járműveket vette alapul keskeny nyomtávolságú járműajánlataihoz. 1929-től 1948-ig a LÁEV személyforgalmának nagy részét a két motorkocsi és mellékkocsijai biztosították. A lillafüredi Palota Szálló vendégei luxusvonaton utazhattak a festőién szép bükki tájakon, de a kirándulók is szívesen vették igénybe ezt a közlekedési eszközt. A motorkocsikat egy-egy pótkocsival az 50-es években "kölcsönadták" a Széchenyi-hegyi Ut-törővasútnak a megnövekedett forgalom kiszolgálása érdekében. A járművek, az Úttörővasút saját járműparkjának gyarapodásakor kerültek vissza Miskolcra.
A 70-es évek végétől a LÁEV-nek évről évre több gondot jelentett a muzeális értékű motorkocsik üzemeltetése. Az egyiket 1980-ban selejtezték, a másikat azonban a Közlekedési Múzeum védetté nyilvánította. Felmerült a Nagycenki Járműskanzenbe történő telepítésük több más motoros járművel együtt, de végül is - szerencsérefelújításuk mellett döntöttek. 1989-ben a LÁEV lemondott a motorkocsiról és öt pótkocsijáról az Úttörővasút javára, cserébe 4 debreceni kocsiért. A járműveket a MÁV járműjavító üzemei az eredeti kivitelnek megfelelően újították fel. (Kivéve a Bdax 41 jelű 2. osztályú poggyászteres kocsit, amely jelenleg is Debrecenben vár felújításra.) 1991 őszétől - jelesebb alkalmakkor, illetve külön megrendelés esetén-a szerelvény a Gyermekvasút vonalán nosztalgia vonatként közlekedik. A termes szalonkocsi tárgyalások, ünnepségek lebonyolításához bérelhető.
A vonatszámozási rendszer a nagyvasútinak megfelelő. Valamennyi vonatszám a keskeny nyomközű közlekedésre utalva 31-el kezdődik, a további három számjegy közül az első pedig a szerelvény aznapi sorszáma
A menetrend alapvetően két típusra épül. Nyári hétköznapokon és télen egy kétszerelvényes menetrend, amely 60 perces gyakoriságot biztosít (téü
hétköznapokon csak egy szerelvény jár - 2 óránként -, ekkor minden második vonat kimarad.) A vonatkeresztezésekre Szépjuhászné állomáson kerül sor. Nyári munkaszünetes napokon egy háromszerelvényes menetrend alapján közlekednek a vonatok, ez 45 perces gyakoriságot biztosít. Vonatkeresztezésre ekkor Hárs-hegy, Szépjuhászné, Virágvölgy és Csillebérc állomásokon egyaránt sor kerül. A gyermeknap, a vasutasnap és az alkotmány ünnepe hétvégéjén, valamint nagy utasforgalom, illetve külön megrendelés esetén a nosztalgia szerelvény, mint „nosztalgia-gyorsmotorvonat" közlekedik - természetesen ez is csak 20 km/ó sebességgel közlekedik, de csak a forgalmasabb állomásokon áll meg. Ez a vonat a két végállomáson, illetve János-hegyen találkozik a többi szerelvénnyel. A kisvasút kereskedelmi tevékenysége is lényegében a nagyvasutat mintázza. Megtalálhatók a pénztárakban a kéregjegyek, űrje-gyek, körkeletbélyegző stb. A vonatokon viszont utánfizetési űrjegy helyett utánfizetési bárcajegyeket adnak ki a jegyvizsgáló pajtások.
A gyermekvasutasokról
Az Úttörővasút építésének egyik fő célja volt, hogy a gyermekeknek legyen egy játékvásárjuk, ahol a gyermekek látják el a vasúti szolgálatot is, ezáltal a játék mellett önállóságra, a közösségben végzett munka örömére és a vasút szeretetére nevelve, egész életre szóló élménnyel gazdagítva őket. E cél a vasút megindításától napjainkig folyamatosan megvalósult. Ezt a kisvasutat valóban a gyermekek irányítják, ők látják el a jegypénztáros, jegyvizsgáló, váltókezelő, sőt még a forgalmi szolgálattevői feladatokat is. Csak az állomásfőnökök, és a moz-donysaemélyzet tagjai felnőttek.
A Gyermekvasutasok szervezetéről
Az egykori Úttörővasúton a gyermekekkel kapcsolatos szervezési feladatokat, és szolgálaton kívüli programokat az Úttörő-szövetség végezte. 1957-68 között külön terüleü Úttörőcsapat, a 24. sz. Hámán Kató Úttörőcsapat működött itt. 1990-ben a rendszerváltás során az Úttörővasút nevét Gyermekvasúira változtatták (ekkor néhány állomás is új nevet kapott). Az Úttörőszövetség kivonult, egyedüli működtető minden szempontból a Magyar Államvasutak maradt. A megváltozott társadalmi és politikai körülmények között szükségessé vált a gyermekvasutasok új helyzetének rendezése. Ennek első lépéseként 1995-ben, a gazdasági feltételek biztosítása érdekében a Magyar Államvasutak kezdeményezésére, a Fővárosi Főpolgármesteri Hivatallal és a Baráti Kör az Úttörővasútért Egyesülettel kö-
zösen egy Alapítványt hoztak létre „Gyermekvasutasokért Alapítvány" néven. Napjainkban van előkészület alatt egy gyermekszervezet létrehozása is.
Sokan csodálkoznak: hogyan is képesek 10-14 éves korú gyermekek felelősségteljes vasúti szolgálatokat ellátni? Márpedig ötven év igazolja, hogy képesek! A jelentkezőknek először is meg kell felelniük az alábbi feltételeknek:
- legalább 4-es tanulmányi eredmény,
- egészségügyi alkalmasság,
- iskolai ajánlás,
- szülői (gondviselői) hozzájárulás.
A jelentkezők szeptember végén vagy a február elején induló gyermekvasutas tanfolyamon vesznek részt. Hetente kétszer, hétfőn és pénteken vannak a foglalkozások, délután 15-18 óráig. Havonta egyszer gyakorlati foglalkozáson mutatjuk meg a valóságban is az eszközöket berendezéseket. A kb. négyhónapos tanfolyam vizsgával zárul.
Egy nap szolgálatban a Gyermekvasúton
A pajtások reggel 7.00 és 7.30 között gyülekeznek a Gyermekvasutas Otthonban. Átöltöznek egyenruhába, majd a reggelizés és az aznapi szolgálati beosztás ismertetése következik A gyermekek minden szolgálatban másmás beosztást kapnak, hogy megismerkedhessenek a különböző munkakörökkel. A váltókezelő a vonatok útját a váltó állításával lezárásával és ellenőrzésével biztosítja. A naplózó a Forgalmi napló vezetésén kívül a vonatok fogadását, és menesztését végzi. A rendelkező az állomáson szolgálatot teljesítő pajtások munkáját irányítja, és ő tartja a kapcsolatot a szomszéd állomásokkal is. Ez a legfe-lelősségteljesebb, s talán a legizgalmasabb beosztás is egyben. A pénztáros a menetjegyeket adja ki az utasok részére. A jegyvizsgáló a vonaton ellenőrzi és kezeli a jegyeket, vigyáz az utasokra, segítséget és információkat nyújt. A pajtások az otthonból a Hűvösvölgy állomás előtti térre mennek, ahol felvonják a nemzeti lobogót, majd együtt utaznak az első vonattal a kijelölt szolgálati helyükre. A szolgálatot a megismert szabályoknak megfelelően önállóan, de a felnőtt dolgozók felügyelete mellett látják el. A délelőtt hamar eltelik és máris jön az ebédet szállító vonat. A nap folyamán a gyermekek napi ötszöri díjmentes étkezésben részesülnek. A szolgálat végén a felnőtt dolgozók értékelik az egész napi munkát. A pajtások a szolgálatos vonattal utaznak vissza Hűvösvölgybe. A zászlólevonás és a vacsorázás után a csoportot érintő kérdések (túrák, programok) megbeszélése következik, de mindig marad idő egy kis játékra is. Este 19 órakor indul a csoport közösen a Moszkva térre.
I 34
[ KANIZSA - Ittew *, pSy*... I
1998. július 10.
JÁTSSZ VELÜNK!
Ha - kis gazdám - engem viszel póráz meg szájkosár is keli, és bizonyítvány: oltási, mert a büntetés: oltári! Meg jegy is kell! De ne feledd: Párnásba nem megyek veled!
Nekem nem kell szájkosár, csak egy láda vagy kosár, Meg egy olcsó állatjegy, pénz nélkül vonat se megy!
Ha nem piszkítok a földre, mert ketrecbe rak a Gergő, utazhatok. S velem nejerp, kis tyűkocskám, mind a kettő.
Csak a ketrec kell nekem, s ha megvetted a jegyem, Tégy macskádtól távolabb, s indulhat is a vonat.
Mikor velem akars2 menni a vonaton, megígérem: hogy ne kelljen jegyet venni, megbújom a halászlében.
1. Melyik évben kezdték építeni a gyermekvasutat?
2. Mi volt az előző neve a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúinak?
2. Milyen kisállatokkal lehet utazni a vasúton? (Legalább kettőt sorolj lel!)
VONATTAL EURÓPÁBA
A vasút reneszánszát éli Európában, egyre többen választják 300-600 km-es utazásaikhoz a .személygépkocsi illetve a repülőgép helyett, a kényelmesebb, kevesebb stresszel járó vonatot.
EwoCity-j aratóinkkal \'könnyedén elérhetők Európa nagyvárosai, utasaink elégedettségét a vonat magas minőségi követelményeit előíró kódex garantálja.
Mindazoknak, akik a nappalt munkával töltik, az éjszakai utazás lehetőségét is biztosítja a MAV Rt., hiszen háló- illetve fekvőkocsijain reggel kipihenten érkezhet a kontinens nagyvárosaiba.
Ady Endre IC Budapest - Kolozsvár — Budapest
Bartók Béla EC Debrecen -Bécs - Frankfurt/M. - Debrecen
Comettius EC Budapest - Prága
- Hamburg - Budapest Hungária EC Budapest - Prága
- Berlin - Budapest
Hunyadi IC Budajx^.st - Belgrád
- Budapest
Ister EN Budapest - Bukarest -Budapest
Ivo Andric IC Budapest - Belgrád - Budapest
Kvarner IC Budapest - Zágráb -Budapest
Lehár EC Budapest - Bécs - Budapest
Liszt Ferenc EC Budapest -Bécs - Doitmund - Budapest
Mathias Corvinus IC Budapest -Prága - Budapest
Polónia EC Budapest - Varsó -Budapest
Traianus EC Budapest - Bukarest - Budapest
Zürichsee EN Budapest - Zürich
- Budapest
BIJ
Kedvezményes menetjegyek fiataloknak!
A BIJ kedvezményt 26 év alatti fiataloknak nyújtjuk. Meghatározott kiinduló és célállomások között kedvezményes menetjegyek válthatók Európa legtöbb országába.
Ajánljuk azoknak, akik egy vagy két várost akarnak felkeresni, vagy egy adott útvonalat bejárni.
A kedvezményt mértéke országonként eltérő. 30-50% közötti (MÁV 40%). Csak 2. kocsiosztályon vehető igénybe.
Részletesebb információért forduljon nemzetközi pénztárainkhoz, vagy hívja a központi információt a (06-1) 342-9150 vagy a (06-1) 322-4052-es telefonszámon !
Egy vagy több országot akar beutazni vonattal.\'
Be akarja járni egész országot vasúton?
Keresse INTER RAIL és EURO DOMINÓ Junior ajánlatunkat!
mmm
1 c 8 » t t ü
(Háló- illetvg feftvff- kocsikkal kéztekedik)
hui «s
199X. júli os 10. KANIZSA - TKew «, fSjöá,... 35
Az InlerCity vonalok elődje az „exp-resszvonati rendszer" volt, amelynek földrajzi elhelyezkedését, bekapcsolt állomásán, pálya- és forgalmi viszonyait szinte teljes mértékben átvette. A koncepció azonos volt a két rendszer kidolgozásánál: a megyeszékhelyek összeköttetésének gyors és jó minőségű biztosítása. Az exprésszvonatok csak az első feltételnek tudtak változó hatékonysággal megfelelni, minőségi színvonaluk az átlagos személyvonat! szinten rekedt. A jóval magasabb utazói igényeket kielégítő és a 90-es évek elején forgalomba állított InlerCity indításával az expresszvonatok rendszerére a lassú kihalás várt.
A következőkben a hazai InterCity forgalom beindításának lépcsőit mutatjuk be:
1. Az első InterCity vonat a főváros hazánk második legnagyobb városával, 180.005 (A lakossági adatok a KSH 1996-os népességstatisztikai adatain alapulnak.) lakosú Miskolc-cal kötötte össze. A kétvágányú. 80-as Budapest-Miskolc vonalon az IC forgalom 1991. június 2-án indult meg. A pálya hossza 181.5 km. amit a vonat menetrend szerint 1 óra 47 perc alalt tesz meg. Budapest-Miskolc között 5 pár InterCity vonat közlekedik, amelynek kiegészítő szolgáltatásai közé tartozik a vonaton elhelyezett telefon, a bisztrókocsi, a gépkocsibérlés, a helyfoglalási rendszer akár telefonos rendeléssel is. Az utasok tájékoztatása többnyire az állomási és vo-natszemélyzet feladata, de a szélesebb rétegeket érintő figyelemfelhívást a jól ápolt sajtókapcsolatok is segítik. Az InterCity legnagyobb előnye mégis a pontosságnak, a
Intercity
tisztaságnak, a komfortérzet javításának és az eljutást idő csökkenésének könyvelhető el.
2. A következő InterCity járat. Debrecen felé 1992/93-ban indult. A 270 km-es kétvágányú pálya Budapestet kötötte össze Debreccennel (210.143 lakos). Nyíregyházával (113.136 lakos), Hajdúszoboszlóval (23.438 lakos) és Szolnokkal (73.398 lakos). A menetidő a pálya teljes hosszán 2 óra 55 perc. amit naponta 4 pár járat tett meg. Az InterCity vonatok már megismert előnyein kívül ebben az esetben az utasok különösen az utazási komfortra, menetrendszerűségre, gyakoriságra, biztonságra és a személyzet munkájára figyeltek fel. Ma már az egyik legjelentősebb IC vonatrész, napi 5 pár közlekedésével.
3. 1994. május 27-én Kecskemét
(105.058 lakos) és Szeged (167.170 lakos) is csatlakozott az InterCity hálózathoz. A 191 km-es pályát 2 óra 7 perc alatt teszi meg naponta négy pár InterCity. Az utasok kérésére hétvégenként a vonat Cegléden is megáll. Ezt az InteiCity-t Ganz-Hunslet motorvonatok mozgatják. Azzal, hogy az utasok számára egyre természetesebb lett a korábbinál jobb kiszolgálás a vonalokon, megindultak a vasút felé a szolgáltatás javítását szorgalmazó utasigények, melyek közül a legfontosabbak: a légkondicionálás megoldása.
a személyzet magatartásának utas-közelibbé tétele.
4. Pécsre az InterCity először szintén 1994. május 27-én érkezeit. A 161.216 lakosú várost naponta négy pár InterCity kötötte össze a fővárossal, ami 1996. július 14-ével öt párra bővült. Ugyanettől a naplói Szentlőrinc (7161 lakás) is bekapcsolódott az IC forgalomba. A pálya Budapest és Pusztaszabolcs között kétvágányú, összesen 228 km hosszú, amit a vonatok 1996-ig 2 óra 38 perc alatt tettek meg. 1996-lól menetidő-csökkenést sikerült elérnünk, így az utazás időtartama 2 óra 28 percre redukálódott, .uni 92,7 km/h-s átlagsebességet jeleni. Az 1996-ban az utazóközönség körében végzett kérdőíves felmérés alapján az utasok 98%-a soknak tartja az IC vonat megállásainak számát, és az InterCity komfortosságának fenntartásában alapvelőnek érzi a személyes tulajdon féltését. További utasigények alapján 1997. február 2-ától két-két InlerCity járat megáll Dombóváron (20.858 lakos)
5. A leghosszabb IC vonalon 1995. május 28-án indult meg a forgalom Budapest - Tatabánya (72.510 lakos) - Győr (127.404 lakos) -Csorna (10.625 lakos) - Szombathely (83.425 lakos) - Sopron (53.362 lakos) között. A 234 kilo métert 2 óra és 58 perc alatt leszi
meg a napi 4 pár vonat. Szombathely-Csorna között 72 km-t dízelmozdony vontalja az IC-t, egyébként minden egyéb vonalon a villa-masmozdonyok közlekednek.
6. A fejlesztés következő lépcsője 1997. június 1-től a 41-es vonalon a Somogy-express InterCity-vel való kiváltása volt. fgy Kaposvár (68.485 lakossal) és Sárbogárd (13.432 lakassál) kapcsolódhal a rendszerbe. Ezzel a forgalmi megoldással a 195 km-es utazás menetideje valószínűleg növekedni fog, és a Pécsről induló IC-nél elért me-nelidőcsökkenést elveszítjük és a MÁV Rt. számára veszít rentabilitásából. A minőségi cserének ezzel a megoldásával 1997-ben az IC utasszám 75.000 fővel történő emelkedése várható.
7. Ugyancsak 1997. június 1-től történi meg Békéscsaba (65.039 lakos) bekapcsolása az InterCity forgalomba. A 196 km-es utal 2 óra 38 perc alalt teszi meg az InterCity.
8. 1997. július 13-tól Keszthely (22.234 lakossal) bekapcsolódott az IC forgalomba, míg Zalaegerszeg
(62.212 lakos) a nyári szezonra IC busz összeköttetéssel.
9. 1998. május 24-én indult meg az InlerCity közlekedés Budapest és Nagykanizsa (54.052 lakosi kőzött. A vonat a 30-as vonalon közlekedik, egyvágányú pályán. A pálya hossza 221 km, a menetidő 2 h 57 perc. Nyáron 2 pár Intercily közlekedik a főváros és a megyei jogú város közölt. A téli InterCity közlekedés menetrendje még tervezés alatt áll.
MÁN\' által elszállított utasok száma (millió fő)
36
KANIZSA - *nU<w * ?SfiHi...
1998. július 10.
Áttekintés belföldi vasúti kedvezményeinkről
Gyermeke jelentős kedvezménnyel utazhat külföldre!
Az egyes európai országok különböző mértékű kedvezményeket biztosítanak a gyermekek részére. Az ajánlatot ismerje meg Ön is!
A gyermekek betöltött 4. életévükig díjmentesen utazhatnak, ha nem foglalnak el külön ülőhelyet. 4-12 éves korig a felnőttekre megállapított menetdíj felét fizetik. A következő országokban a korhatár 12 évnél magasabb:
Gyermekkedvezmények
Anglia és Észak-Írország 16 év
Ausztria 15 év
Dánia 15 év
Finnország 17 év
Horvátország 15 év
Írország 16 év
Magyarország 14 év
Norvégia 16 év
Svájc 16 év
Svédország 16 év
Szlovénia 15 év Ha a 4 évesnél fiatalabb gyer-
mek külön ülőhelyet foglal el (pl. saját helyjeggyel utazik), akkor neki is 50%-os mérséklésű menetjegyet kell váltani.
Az életkor meghatározásánál az utazás napjáig betöltött évek száma a mérvadó. A felső korhatár elérése már nem jogosít a kedvezmény igénybevételére.
A fent leírtaktól külföldi jegyváltás esetén lehetnek eltérések.
Részletesebb információért for-
duljon nemzetközi pénztárainkhoz, vagy hívja a központi információt a (06-1) 342-9150 vagy a (06-1) 322-4052-es telefonszámon!
Rokonaival, barátaival kíván együttutazni?
Keresse csoportos kedvezményeinket:
Euro-Minicsoport, 1 PLUS, City-Star-Ticket.
Gyermeke már átlépte a gyermek-korhatárt?
Keresse a 26 éven aluli fiatalok részére ajánlott BIJ, EURO DOMINÓ Junior és INTER RAIL-26 kedvezményeinket!
-7-*- 1998. júHus 10. KANIZSA - 7HLw * fSfö^... 37

Családi City-Star-Ticket
Utazzon Ausztriába családjával!
Ha Ausztriát gyermekével, unokájával vagy egész családjával kívánja felkeresni, a Családi City-Star kedvezményt ajánljuk.
A Családi City-Star jegy ára az Ausztriában megtett távolságtól függően 117 ECU (400 km-ig), ill. 170 ECU (400 km felett). Ennyiért a család 1 vagy 2 felnőtt tagja és összes gyermekük együtt utazhat oda-vissza.
Az együttutazók minimális létszáma: egy felnőtt és egy gyermek. Nagyobb családoknak különösen megéri a Családi City-Star kedvezmény, hiszen ezzel a gyermekek és unokák 17 éves korukig ingyen utazhatnak szüleikkel, nagyszüleikkel Ausztriába.
A családdal együttutazó kutyák is díjmentesen szállíthatók.
A Családi City-Star jegyek 1 hónapig érvényesek, velük az utazás az érvénytartamon belül bárhol megszakítható. A menetjegyekkel odautazni leg-
később az első érvényességi napot követő hétfőn 10:00 óráig, visszautazni legkorábban az érvényesség első napját követő szombaton (hajnali) 3:00 órától lehet.
H K Sze Cs P Szo V H
t
Odautazás lehetséges Visszautazás nem lehetséges
3 órától
10 óráig
visszautazás lehetséges
A Családi City-Star 2. kocsiosztályra és menettérti (oda-vissza) útra
váltható.
EuroCity (EC) vonatokra is érvényes, a pótdíj megfizetése alól mentesít. Részletesebb információért forduljon nemzetközi pénztárainkhoz, vagy hívja a központi információt a (06-1) 342-9150 vagy a (06-1) 322-4052-es
telefonszámon!
Ausztriába kíván utazni? Keresse még az 1 PLUS kedvezményt, a City-Star jegyet továbbá a Budapest-Bécs kirándulójegyet és bérletjegyet!
38 KANIZSA - 1H*w «, jifyk,... 1998. jlílill ; 10.
MOZGÁSKORLÁTOZOTT SZEMÉLYEK
UTAZÁSA VASÚTON
Tájékoztató a mozgáskorlátozott személyek vasúti utazási feltételeiről
A MÁV Rt. és a GySEV 1997. május 9-től kísérleti jelleggel, a technikai eszközök által korlátozott módon és mértékben lehetővé tette a mozgáskorlátozott személyek vasúti utazását.
A mozgáskorlátozottak vasúti utazásaik alkalmával igénybe vehetik az őket bármely jogon megillető menetdíj kedvezményt (gyermek, tanuló, dolgozó, nagycsaládos, nyugdíjas, életkorhoz kötött, fogyatékosságban szenvedő, szociális otthonban gondozott és látogatói, hadirokkantak - kísérőik - és családtagjaik kedvezménye... stb.).
A kerekesszékével együtt utazó mozgáskorlátozott személy kerekesszékének szállítása a magyar vasúton díjmentes.
Az igénybevehető vonatok kijelölt kocsijában 2 kerekesszék rögzítésére alkalihas hely van kiképezve (a rögzíthetőség még nem megoldott) és 2 ülőhely van fenntartva a mozgáskorlátozottak részére. Az utas dönti el, hogy a kereskesszékben, vagy az ülőhelyen kíván e utazni. A kerekes-
széket csak saját fékjével kell rögzíteni.
Kizárólag ezekre az ülőhelyekre írunk elő előzetes és kötelező, díjmentes helybiztosítást.
A szabadon maradt „mozgáskorlátozott" hely(ek) előzetes helyfoglalás nélkül igénybe vehetőek. Az így utazónak az útközben esetlegesen jelentkező helyfoglalással rendelkező utas részére a helyet feltétel nélkül át kell adnia.
A mozgáskorlátozottak a részükre fenntartott helyeken túl, a kijelölt kocsikban szabadon lévő ülőhelyeken, utastérben saját kerekesszékükben, továbbá a részükre ki nem jelölt vonatok speciális berendezésekkel fel nem szerelt kocsijainak ülőhelyein, egyéb utasterein is szabadon utazhatnak saját felelősségükre.
Ezekben az esetekben azonban a vasút a kapcsolódó szolgáltatások - a vasúti kocsiba/ból történő be/kiemelés, a célállomás értesítése, kerekesszék-rögzítő berendezés, kerekesszékkel is járható WC, a vasúti jármű megfelelő, legalább 70 cm-es ajtószélessége, stb., nem áll rendelkezésre - biztosítását nem szavatoja, de időben történő helyszíni igénybejelentés esetén - a vonat indulása előtt 1 óra - a lehetőségek függ-
vényében - részben, vagy egészben - megkísérli.
Az IC, vagy más kijelölt vonatokon a pótdíjat abban az esetben is meg kell fizetni, ha az utas ülőhelyet nem foglal el (saját kerekesszékében utazik).
A kapcsolódó szolgáltatások (telefonon történő helybiztosítás, jegyrendelés, vasúti kocsiba történő be és kiemelés) díjmentesek.
Csoportos utazások bejelentése
Mozgáskorlátozott személyek csoportos utazásaihoz speciális vasúti kocsi rendelhető a MÁV Rt. Vezérigazgatóság Személyszállítási Szakszolgálatnál.
Legalább 10 fő mozgáskorlátozott együttutazása esetén 50% menetdíjkedvezmény vehető
igénybe.
Tel.: (1) 34-28-393
Az igénybevehető vasútállomások
A mozgáskorlátozottak (kerekesszékek is) vasúti kocsiba/ból történő be/kiemelésére szolgáló mobil-emelővel az alábbi vasútállomások vannak ellátva:
Budapest Keleti pu. (1)322-56-15
Budapest Nyugati pu. (1) 149-85-03
liimon olcsóbban itthon és külföldön! ff
Belf&di menetdijak;
(Érvényes 1998. január 01 -tői, egy útra, 2. osztályon)
km teljesé™ 20%-os 33%-OS 50%-os 67.5%-os 90%-oí herékpér/éSSáí
10 80 30 54 43 77 115 3« 27 Aft íz,.::- 18 31 47 5 10 14 59 59 59
9*;. 144 64 ae *f<3 ::¦¦:¦: 72
40 iso 152 127 95 62 19 59
50 234 187 Í57 117 76 23 59

60 302 242 202 151 < 185 98 120 30 76
70 370 296 248 37 93
80 90 100 432 500 570 346 400 456 269 335 382 216 250 285 140 163 185 43 50 57 106 125 143

120 684 547 458 342 222 68 171
140 800 640 536 400 260 80 200
160 t RA 912 1026 1140 730 821 912 611 687 456 513 570 296 333 371 91 103 114 228 287 285
i iPW 200 784

220 1234 987 1064 1141 1218 1296 827 891 955 1020 1085 617 665 401 432 463 123 133 309 333 357
260 1420 713 761 810 143
280 300 1582 ¦ 1620 495 527 152: 162 381 405

350 400 450 500 550 600 1734 1848 1964 • 1387 1478 1571 1664 1760 1853 1946 2040 1162 " 1238 1316 1394 1474 1552 1629 1709 867 924 982 1040 1100 1158 1216 1275 564 601 173 185 196 208: 434 462
638 676 716 753 790 829 491 52q
2080 2200 2316 220 232 243 255 550
579
650 700 €432 2550 608 638
Budapest Déli pu Székesfehérvár Kecskemét Szeged Komárom Szolnok Győr Gyula
Hegyeshalom Debrecen Sopron
Hajdúszoboszló Szombathely Nyíregyháza Zalaegerszeg Eger
Szentgotthárd Salgótarján Pécs
Esztergom Szekszárd Szob Veszprém Miskolc Kaposvár
(1) 175-65-93 (22) 312-293 (76) 323-721 (62) 310-136 (34) 342-456 (56) 420-330 (96) 312-831 (66) 361-212 (96) 220-029 (52) 346-312 (99) 311 415/73-56 (52) 362-391 (94) 312-050 (42) 421-111 (92) 311-183 (36) 314-264 (94) 380-334
(32) 314-000 (72) 215-003
(33) 313-402 (74) 311-953 (27) 370-148 (88) 325-039 (46) 412-212
(82) 424-896 (82) 320-411/33-16
Balatonfüred
(87) 342-650
A felsorolt állomások közötti forgalomban a menetrend piktogrammal megjelölt vonatokkal, illetőleg egyes IC-vonatokkal a férőhelyek függvényében a MÁV által biztosított feltételek szerint utazni szándékozó mozgáskorlátozottaknak a fenti telefonszámotokon) a tervezett utazás előtt - 2 hónapon belül - legalább 7 nappal be kell jelentkezniük. A MÁV a bejelentett igényt 24 órán belül visszaigazolja.
Az így biztosított helyet az utas az indulás előtt 1 órával lemondhatja. Menetjegyét a visszaváltási szabályoknak megfelelően a kezelési költség felszámítása mellett visszaválthatja.
Az igénybevehető vonatok
Az igénybevehető vonatok és kocsik a vasúti menetrendben megfelelő piktogrammal vannak megjelölve. Ezek a kocsik kerekesz-székekkel járható WC-vel és egyéb berendezésekkel lettek felszerelve.
A MAV Rt. Információs Szolgálata, a Személyszállítási Értékesítési Központok és a vasútállomások készséggel nyújtanak további információt.
Utazzanak vasúton kerekesszékkel is.
Jó utazást kíván a MÁV Rt.
1998. jűliqs 10. KANIZSA - IKew *, 39
UTAZZON EGYÜTT KERÉKPÁRJÁVAL
Tájékoztató kerékpárral való együttutazáshoz
Kedves Kerékpárosok!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a MAV Rt. tovább bővíti a nagy népszerűségnek örvendő szolgáltatás, a vasúton történő kerékpárszállítás és kerékpárral való együttutazás feltételeinek megteremtését.
Biztonságosan, gyorsan és olcsón elhagyhatja a füstös, egészségtelen, zsúfolt városokat. Együtt utazhat kerékpárjával vasúton az ország egész területén, útközben óvhatja, vigyázhat rá, sőt, azt a kerékpárzárjával a tárnhoz is rögzítheti.
Már 1996 tavaszától a MÁV 100 új, nagysebességű kerékpárszállító vasúti kocsit állít forgalomba! Valamennyi vasúti fővonalon (4000 km-en) a távolsági forgalmú személy-, gyors- és egyes Intercity vonatokkal is közlekednek kerékpárszállító kocsik. Legújabb szolgáltatás: változatlan áron, kerékpárszállító kocsikban az együttutazással történő tömeges kerékpárszállítás bevezetése! Ezekben a kocsikban típustól függően már kocsinként 16-58 kerékpár helyezhető el biztonságos tárnokon.
Belföldi forgalomban
Mindazon állomások és megállóhelyek viszonylataiban, ahol a megfelelő peronmagasság lehetővé teszi a kerékpárral együtt történő biztonságos le- és felszállást, megengedett a kerékpárral való együttutazás. Az igénybevehető állomások és megállóhelyek jegyzékét a vasútállomásokon teszik közzé. Ezeken az állomásokon - térben és időben némi korlátozással - a belföldi forgalomból kizárt nemzetközi és egyes Intercity vonatok kivételével minden vonat igénybevehető kerékpárral történő együttutazásra.
A menetrendben az igénybevehető vonatokat kerékpár, illetve bőrönd képjelek jelölik.
Minden utas egy db kétkerekű, együléses, motor nélküli kerékpárt vihet magával. A 12 éves kort be nem töltött gyermek csak abban az esetben, ha legalább egy felnőtt kíséretében utazik. Minden felnőtt annyi gyermeket kísérhet, amennyi felett a felügyeletet gyakorolni tudja.
Az utasnak kell a kerékpárt be- és kirakni, a MÁV által nyújtott tájékoztatás szerint elhelyezni és őrizni A kerékpárok le- és felrakása alatt azon csomagok nem lehetnek. Balesetveszélyes! A kerékpárokat a vasúti kocsi előterében úgy kell elhelyezni, hogy az a többi utasnak ne okozzon kellemetlenséget. A kerékpár megrongálásáért, elvesztéséért, más utas testi épségében ili. poggyászában, ruházatában, a vaniti kocsiban stb. okozott kárért a felügyeletét ellátó utas (tulajdonos) anyagilag felelős. Az egyes kocsitípusokon a kerékpárok rögzítésére az utasnak egy kampót, mint a kerékpár tartozékát magával kell vinnie. A vasút más alkalmas eszközzel való rögzítést is elfogad (pl. gumipók stb.).
A kerékpárszállító kocsikban és szakaszokban biztonságos kerékpárt ámok vannak, azokon a kerékpárok könnyen, sérülésmentesen helyezhetők el.
A helyszűke miatt, zsúfoltság esetén előfordulhat a kerékpárok szállításának megtagadása, illetve visszautasítása. Ilyen esetben a vasút semminemű felelősséget nem vállal. Ez a korlátozás kerékpárszállító, poggyászkocsikban, illetve szakaszokban szállított kerékpárokra nem vonatkozhat.
A kétüléses motor nélküli kerékpár (tandem) és a könnyű kerékpárutánfutó csak kerékpár- vagy poggyászszállító kocsiban, illetve szakaszban szállítható 2 kerékpárjegy, illetve viteldíj ellenében. Együttutazásnál ezek be- és kirakásáról, átrakásáról is az utasnak kell gondoskodnia.
Minden kerékpáros saját részére igénybeveheti az. őt megillető menetkedvezményt (tanuló, nagycsaládos, dolgozók havijegye, nyugdíjasok, sportolók és természetjárók, csoportos utazók kedvezménye stb.).
A kerékpárviteldíj bármely formában való kerékpárszállítás esetén az adott távolságnak megfelelő teljesárú menetdíj 25%-a.
Kerékpárszállítási módok, lehetőségek
1. „Együttutazással kerékpárjeggyel". A kerékpárjegy elővételben is megváltható a menetjeggyel együtt.
2. „Poggyászként elővételben".
Új szolgáltatásként vezettük be a menetrendben bőrönd képjellel megjelölt vonatokon ezt az. új feladási lehetőséget. Ez. azt jelenti, hogy az. elővételben történő feladáshoz nem kell kivinni a kerékpárt a vasútállomásra, csak a menetjegyet és a kerékpárjegyet - ezúttal poggyászve-vényt - kell megvenni az utazás napja előtt 2 hónapon belül bármikor -, amikor az utasnak éppen dolga akad valamelyik vasútállomás közelében. Az utazás napján az utas a kerékpárjával érkezhet a vasútállomásra és ott a kerékpárt a vonat indulása előtt személyesen adhatja át a vonat poggyászkocsijában dolgozó vasutasnak, aki azt a célállomáson a vonat érkezése után azonnal a vonatról a tulajdonosnak adja le.
3. „Poggyászáruként". Természetesen megmaradt ez. a hagyományos poggyászáruként való feladási lehetőség is. Ebben az esetben a feladó a menetrendben bőrönd képjellel megjelölt, poggyászkocsit is továbbító vonat indulása előtt legalább fél órával korábban kiviszi a vasútállomásra a kerékpárját és azt ott feladva a vasutasok gondjaira bízza.
4. „Csoportos kerékpárszállítás". A csoportos utazási igényt az utazás előtt legalább egy héttel korábban kérjük bejelenteni bármely vasútállomáson.
A kocsitípusonként szállítható kerékpárok mennyisége
- a kerékpár szállító, poggyász és poggyászíeres kocsikban típustól függően tárnokon kocsinként 16-32-58 kerékpár,
- a kijelölt Bh és Bhv típusú kocsik középső peronján átlósan a lezárt ajtók feletti csomagtartóra függesztve 2-2 kerékpár, kocsinként így 4 kerékpár,
- a Bz motor és mellékkocsik kis fülkéjében a felhajtható ülések előtt a csomagtartóra függesztve kocsinként 6 kerékpár,
- a villamos motorvonatok motorkocsijainak poggyászterében tárnokon kocsinként 3 kerékpár,
- a villamos motorvonatok vezérlőkocsijainak többcélú terében a felhajtható ülések előtt 4+2, kocsinként 6 kerékpár,
- a többi személyszállító kocsiban, ha más kocsi nincs kijelölve, általában a vonat első és utolsó 2. osztályú kocsijának első és utolsó peronján kocsitípustól függően 1-2 kerékpár - a Bh, Bhv típusú kocsik középső peronján 2+2 kerékpár -szállítható a vasút által meghatározott helyen és módon elhelyezve.
Piktogramok, jelölések
1. A vonat kerékpárszállító kocsit továbbít, férőhely kocsitípustól függően 16-32-58 kerékpár: (Jj^)
2. A vonaton a piktogrammal megjelölt helyeken kerékpár is szállítható, férőhely típustól függően kocsinként 2-3-4-6 kerékpár: jSH
3. A vonat poggyászkocsit továbbít, férőhely a beépített tárnok számától függően 9-58 kerékpár: | |~| |
4. Más kijelölt kocsi hiányában a vonat igénybevehető első és utolsó 2. o. kocsiját külön nem jelöljük.
Korlátozások
Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon: nincs időbeni korlátozás! Valamennyi kijelölt vonat igénybevehető időben korlátozás nélkül a kocsitípusnak megfelelő számú kerékpárral történő együttutazásra.
Hétfőtől péntekig munkanapokon: Budapest és a vidéki városok elővárosi, illetve hivatásforgalmában közlekedő helyközi (regionális) vonatokon reggel 6.00 órától 8.00 óráig, és du. 14.00 órától 15.30 óráig csak a vonat utolsó kocsijában, a kijelölt helyen és darabszámban szállítható kerékpár együttutazással.
A korlátozások bármely vonat együttutazásra kijelölt kerékpárszállító, poggyászkocsijában, illetve terében és a külön kocsikban szállított kerékpárokra nem vonatkoznak.
Nemzetközi forgalomban
Poggyászáruként: Európa csaknem valamennyi országába feladható a kerékpár (Németországba csak csomagolva).
Együttutazással nemzetközi kerékpárjeggyel (az utas felügyeletében): jelenleg csak Németország csaknem valamennyi vasútállomására és Ausztriába, de csak Bécsbe, illetve az osztrák-német határállomásra Passauba adható fel a kerékpár.
Mindkét esetben a kerékpárviteldíj a távolságtól függetlenül odaútra 7 ECU-nek megfelelő forintösszeg - kb. 1000 Ft. A visszaútra a kerékpárviteldíjat nem sokkal drágábban, a külföldi vasútnál kell valutában megfizetni. Nemzetköz! kerékpárszállítási ügyekben részletes felvilágosítási és segítséget nyújtanak a nagyvárosok MÁV menetjegyirodáiban és a nagyállomások nemzetközi pénztáraiban, információs szolgálataiban.
Érdeklődjenek és utazzanak! Külföldre is kerékpárral, vasúton!
A vasút veszélyes üzem!
Kérjük a kerékpárral utazókat, hogy a bejáratoknál és a peronokon a vonatközlekedés rendjét, biztonságát ne akadályozzák. Óvják és védjék saját és utastársaik testi épségét, elsősorban a vasúti közlekedés utasokra vonatkozó szabályainak betartásával, a mulasztók, a figyelmetlenek segítésével és a vasutas dolgozók segítségével.
A vasúti létesítmények egész területén a kerékpározás tilos!
Nem szabad a vonat teljes megállása előtt a mozgó kocsi ajtaját kinyitni, illetve a vágányok közé lépni, a peronokon várakozni, kivéve a biztonságos, széles szigetperont.
Kérjük, hogy fegyelmezett közlekedéssel, a szabályok betartásával járuljanak hozzá ahhoz, hogy a kísérleti jelleggel indított akciónk sikeres legyen, és azt az utazóközönség egésze elfogadja.
Őrizzük meg a vasúti kerékpárszállítás vonzó tulajdonságait, de mindenek előtt a balesetmentességet! Eddig 240.000 kerékpáros utazott vasúton abszolút balesetmentesen! Ez nem kis eredmény! Csak közösen tudjuk hosszú időkre megtartani.
Kedyes Utasaink!
Kérjük segítségüket! Önökön is múlik, hogy tartósan biztosíthatjuk-e ezt a kedvező lehetőséget.
Jó utat és kerekezést kívánunk a környezet- és kerékpárosbarát Magyar Vasúton is.
MÁV Rt. Vezérigazgatósága
40 KANIZSA - 7K*w * .. 1998. július 1«.
Szőnyeg, függöny és terítők nélkül a lakás mezítelen, hideg. Hiába a legszebb berendezés, a leglakályosabb ülőalkalmatosságok, a lakásban megborzong a lakó, az idegen, és talán rá sem jön. mi hiányzott, míg egyszer mások biztatására, vagy belső indíttatásból el nem kezdi felöltöztetni otthonát. Ma már számos textília, kiegészítő közül választhat, aki akar, de a modern vívmányok mellett ismét teret hódítanak a régen bevált megszokott szép rongy-és gyapjúfonalból szőtt faliszonye-gek, párnahuzatok, ágytakarók, szőnyegek.
FONALVILÁG
velem. Sok kelyen látni a harsány színekből komponált lakástextíliákat, köztük szőnyegeket is, de tőlem ezek távol állnak. Ügy vélem egyetlen tárgy sem lehet kirívó része a lakásnak, egyetlen textília sem lehet túl hangsúlyos, mindnek egységben kell lennie a
TAJKEP KÉKBEN
- Almom lenne, ha végre ebből élhetnék, ha sikerülne úgy felfuttatni a vállalkozást, a szövést, hogy csak ezzel foglalkozhatnék. Munkanélküliként tanultam a szövést, és mostanra nagyon kedves lett nekem, és nagyon fontos is - meséli magáról Csepella Vera.
- Miben különbözik egymástól a rongy- és a gyapjúszőnyeg?
- A technikát illetően talán semmiben. A rongyszőnyeg gyorsabban elkészül, a gyapjú azonban szebb és tartósabb, igaz. drágább is.
- Megtervezi az textíliát, mielőtt belekezd?
- Igen. Milliméterpapíron kirajzolom, megtervezem a színeket is. Ez különösen akkor van \'így. ha valami bonyolultabb dolgot szeretnék elkészíteni.
- Melyik színvilág áll közel önhöz?
- A természetes tiszta színeket ked-
többivel. nem vonhatják magukra a tekintetet kirívóságtikkal.
- Miért választotta ezt a hivatást?
-- Én ezt szeretem csinálni, ehhez értek. Én nem tudnék egy irodában nyolctól négyig dolgozni, az nem nekem való.
- Mióta készít szőnyegeket, lakástextíliákat?
- Tavaly végeztem el a tanfolyamot.
- Vannak-e tervei?
- Természetesen? Szeretném, ha mindenki által használt, közkeletű dolgok lennének a rongyszőnyegek, és a gyapjúszőnyegek, és így megvalósulhatnának az elképzeléseim, hogy ebből éljek. Van konkrétabb tervem is. Most tanulom a babaszövést. Ha sikerül elsajátítanom, akkor ezt tanítani is szeretném, ugyanis erre gyerekek is megtaníthatok, örömet, elfoglaltságot jelentene nekik.
D.É.
- !994. december 30-án vettem a kezembe először ecsetet. Akkor egy olyan súlyos trauma ért, hogy ez volt talán az egyetlen dolog, ami valamiféle\' megoldással kecsegtetett. Akkor azt mondtam, vagy kinevetnek, vagy megbecsülnek ezért. Szerencsére az utóbbi sikerült, és ez nekem végtelen nagy erőt ad. Nagyon jó, hogy az emberek bíznak bennem, hitet ad a hitük, nélkülük nem menne. Igyekszem mindent megtenni, ne okozzak csalódást nekik, ne veszítsék el belém vetett bizalmukat - mondja magáról Tarcsay Béla.
- Volt a családban más is aki festett?
- Igen. H. Gelencséty Mária rokona vagyok, a génjeimben benne volt a lehetőség, de kellett hozzá valami, ami elindított ezen az úton. Nem vagyok hívő ember, de egy jel volt nekem az. hogy festeni kezdhettem, mindenben segített a festészet.
- Tervei vannak a művészettel?
- Igen, szeretnék nevet szerezni mint festő. Igyekszem tanulni a festőművész barátaimtól, mind több dolgot magamba szívni étről a csodáról.
- Kedvenc témái?
- A tájképek. Gyakran megyek ki a természetbe fényképezőgéppel, vagy vázlatfüzettel, hogy megörökítsem a
dolgokat, hogy aztán otthon újraalkossam, olyanra, amilyennek én látom, amilyennek bennem él a táj. Vamuik tájak, amelyket kékben festettem nmg. Hogy miért? Erre nem tudok igazán válaszolni. Mindenesetre komoly sikere volt a kék képnek, és ez, iám ösztönzőleg hatott. Csodás dolog, hogy ugyanazt a tájat látva mind mást rajzolunk, festünk, mindenkinek más a fontos, más a lényeges, a lényegtelen. Azonos tájról sem születhet két azonos alkotás, hiszen mindenkiben máikéul dolgozódik fel a látvány, és mindenki másként vetíti ki a befogadott képet.
- Mennyi idő alatt készül el egy alkotás?
- Az. attól függ. Van, hogy este leülök, és festek valamit, csodálom, tetszik, büszke vagyok rá, aztán reggel felébredek, és nem hiszem el hogy én festettem, mert annyira rosszul sikerült, legalábbis akkor meg úgy látom. Nincs befejezett alkotás szerintem. Nincs olyan kép, amihez még ne tenne hozzá valamit az alkotó.
- Munka és festészet?
- A munka feltétlenül szükséges a mindennapi élethez, a festészet meg az a cél, amelyért érdemes élni.
D.É.
A versben beszélve
- Már gyermekkoromban nagyon szerettem az irodalmat, szívesen olvastam verset, mesét, novellákat, gyerekeknek szóló regényekel. Mark Twain regényei nagyon kedvesek voltak nekem, annyiszor elolvastam őket, hogy már bizonyos fejezeteiket kívülről tudtam. Szívesen jártam könyvtárba, és már korán felfigyeltek rám a tanárok, hogy könnyen tanulok verseket - meséli magáról Mátyás László szavaló.
- Mikor mondott első alkalommal verset?
- Még általános iskolás koromban kaptam lehetőséget arra, hogy közönség elé álljak. Középiskolás koromban volt alkalmam diákszínjátszóként részt venni a Helikonon, emlékszem bronz minősítést kap-
uink. Egy középkori darabot adtunk elő, én a falu félkezű bírójának szerepét játszottam. Az egész előadás alatt hátra volt kötve a kezein, nem volt kellemes dolog.
- Milyen hatással van ön szerint az ember lelkére az irodalom\'.\'
- Finomodik általa. Nemcsak az ember nyelvi képességein csiszol az irodalom, az olvasás, hanem a lelkét is fogékonyabbá teszi olyan dolgokra, amelyek mellett más esetben elmenne.
- Miként került Nagykanizsára?
- A munkalehetőség hozott ebbe a városba. Először az Izzóban kaptam munkát, és ott alkalmam nyílt a szavalásra is, hiszen akkor már működött a Tungsram Versmondóköre, Schimdt István vezetésével. Átkerültem a MÁV-hoz, de a szavalás megmaradt. 22 éve már, hogy a MÁV-nál dolgozom.
- Van lehetőség a megmutatkozásra?
- Igen. Hívnak rendezvényekre is, és van mód arra is, hogy a szavalóversenyeken részt .vegyek. 1996-ban indultam a József Attila szava lóversenyen, a területit megnyertem, az országoson különdíjat kaptam. Ugyanez ismétlődött meg az idén is, a területin sikerült nyernem, az országoson most is a szakszervezet különdíját sikerült megkapnom.
- Vannak kedvencei?
- Igen, természetesen. Ady Endrét nagyon szeretem, Nagy Lászlót is. József Attila egy-egy verse gyakran kötelező a versenyeken, de az ő gondolatvilága nem áll olyan közel hozzám.
- Mit jelent önnek az irodalom, a vers?
- Úgy vagyok a versekkel, mint a szép asszonyokkal: rabul ejtenek, és csak nagyon nehezen szabadulok meg tőlük, a lelkemben örökké nyomot hagynak.
KANIZSA - IHew «,
1998. július 10.
41
KEPÉK, XIXKOK
- GYES-en voltam, amikor elő- szeretnék. Igaz, mindig vonzottak a szőr úgy gondoltam, hogy én festeni képek, ha csak tehettem elmentem a
kiállításokra, sűrűn megfordultam a Képcsarnokban. Egy ilyen látogatás alkalmával fogalmazódott meg bennem az, hogy nekem is meg kell próbálnom, milyen érzés, milyen élmény a festészet. Már az iskolában felfigyeltek arra, hogy van tehetségem a rajzoláshoz, a festészethez., mi tagadás, tetszett is a dolog, már akkoriban is - meséli magáról Ne-ményi Katalin.
- Volt mestere?
- Nem. Csak mások kész alkotásait látva próbáltam tanulni, kikövetkeztetni, ki mit hogyan csinál. Persze ma már komoly segítséget adnak az alkotótáborok, ott van kivel megbeszélni a dolgokat, van kivel megosztani örömet, bánatot.
- Sajátos gyűrt technikával készíti a képeit. Miben mások ezek, mint a többi?
- Egyrészt mert minden gyűrt kép más és más ha más az alkotó, hiszen mindenkinek megvan a maga specialitása. Másrészt az én gyűrt képeim vászonból készülnek, speciális eljárással, és nem bőiből. Öt
éve készítek gyűrt képeket, ezek hálom dimenziós alkotások, amelyet nemcsak megfestek, hanem formázok is. Hogy pontosan milyen technológiával készülnek ezek a képek, maiadjon az én titkom.
- Kinek készülnek az alkotásai?
- Részben a magam szórakoztatására, részben pedig el is adom őket.
- Volt már önálló kiállítása?
- Igen. Pécsen a Gyöngy Galériában, Szegeden és Fehérváron.
- Ügy tudom, nem egyedüli „festő" a családban.
- így igaz. A kisunokámmal szoktam együtt festeni. Most ötéves, de már nagyon szívesen fest. Neki is vau állványa, nekem is, együtt alkotunk. Olykor úgy, hogy ő az ölemben ül.
- Ön milyennek tartja az alkotásait?
- Minden alkotásomba szeretném a magam realista világnézetét belevinni. Megmutatni a nyugalmat, a természetességet, amely a minket körülvevő világban még fellelhető.
Pesszioptimista
Számos önálló és közös - tárlaton csodálhatta már meg a nagyközönség Márfy Szilveszter mukáit, jelenleg a Kodály Zoltán Művelődési Házban láthatók.
- Gyermekkorom óta rajzolok. Ahány pályázaton elindultam, mindig sikerrel jártam. A középiskolában Rak-sányi Gyula volt a mesterem, nagyon sokat tanultam tőle. Amikor bevonultam, a seregben dekoratőrként dolgoztam. Egy alkalommal meghívást kaptam Egervárra, de nem engedtek el. Ekkor szakítottam a festészettel, azt gondoltam, soha többé nem veszek ecsetet a kezembe.
- Mikor folytatta ismét a festést?
- 1992-ben kezdtem ismét, és meg kell mondanom sok mindent újra kellett tanulnom, mert a több mint egy évtized alatt sokat felejtettem. Egy hirdetés hatására kezdtem el ismét festeni.
- Kedvenc témái?
- Elsősorban az életképek, amelyek a felszínen túl is mondani kívánnak valamit, amelyeken a látvány mellett valami mélyebb emberi tartalommal is igyekszem megragadni a néző figyelmet, érzéseket, hangulatokat szeretnék a kép nézője felé tolmácsolni.
- Milyenek ezek az üzenetek?
- Pesszimisták, amelyek az optimizmus felé tartanak, de kiindulásuk alap ja mindig valamiféle pesszimizmus.
- Aktokat is készít?
- A másik ked\\\'elt témám az emberi test. A szép női testek.
- Van mód a fejlődésre?
- Igen. Az. alkotótáborok megfelelő
keretet biztosítanak ehhez Nemrégiben jöttem meg a Tokajban rendezett alkotótáborból, számos élménnyel lettem gazdagabb, és sokat is tanultam. Az új, a modem dolgok elsajátításához, illetve azok megismeréséhez elengedhetetlenül fontosak az alkotótáborok, hiszen másutt nekünk nem lenne módunk ismerkedni a festészet új technikáival. Festeni nem lehet nyolctól négyig, kell az ihlet, az elképzelés. Ha megrendelésre dolgozom akkor nyilván köt a határidő, de ez a ritkább. Ha megígérek valamit igyekszem teljesítem, és a muszáj dolgokban is legfeljebb az első fél óra a nehéz utána már megy a dolog magától.
- Egyeztethető a napi munka az alkotással?
- Nem könnyű feladat. Folyamatosan változik a világ, egyre nehezebb lépést tartani vele. Az elektronikában, amellyel foglalkozom a MÁV-nál, folyamatosan napra késznek kell lenni, ugyanakkor nem árt, ha a festészet vívmányaival is boldogulunk. Ennek ellenére hiszem és tudom is, hogy minden megoldható. Egy pesszioptimista ember vagyok, aki mindig a sötét oldalról indul, de a fényre ér, vagy legalábbis reméli.
D.É.
42
[ KANIZSA - Tfcw <* pfyU... J
1998. július 10.
99
TŰVEL, CÉRNÁVAL,
Nem szégyellem bevallani, nekem tetszenek a kézimunkák, a hímzett terítők, futók. Mindegy melyik tájegység formai jegyeit, színeit hordozza a kézimunka, egyaránt csodálattal tölt el, és különösen szeretettel nézem szűkebb hazám, a zalai táj jellegzetes hímzéseit. Kevesen művelik ezt a műfajt, és még kevesebben vannak, akik ahhoz méltón, csak tiszta forrásból merítve alkotják
TÜRELEMMEL
alkalommal Kerecsényi Edit muzeológus azt mondta, miért nem szűkebb hazám mintáival, módszereivel dolgozom. Szót fogadtam, elkezdtem kutatni ezeket a mintákat. Múzeumokban, közgyűj-
teményekben kutattam utánuk, olthatatlan vágy és kíváncsiság fűtött. Napokat töltöttem a minták rajzolásával, másolásával. Kezdetben nehezebben ment, ma már gyorsabb vagyok, igaz, a tapasztalatom is több.
- Másolatok ezek, vagy saját mintavilággal dolgozik?
- Igyekszem mindent megtanulni a zalai vagdalásosokról, ám a mintát, amelyet kihímezek, magam alkotom azokból az elemekből, amelyeket a múzeumban tárolt textíliákon találok.
- Megalkotja papíron a mintát?
- Nem a teljeset. Vannak fecnik, amelyek az eligazodást segítik, de a teljeset nem vetem papírra. Mielőtt hímzésbe fogok, beszegem az anyagot, kiterítem, majd napokig nézegetem, elképzelem, mi lenne jó rá, s csak utána kezdek neki a varrásnak.
meg ezeket a csodás holmikat, de szerencsére még vannak. Szörcsök Lászlóné közülük való.
- Hogyan került kapcsolatba kézimunkázással?
- Ha az ember tizenöt éven át van GYES-en, sok mindent megpróbál, hogy valami kitörési pontot találjon. Nekem a kézimunká-zás adta meg ezt.
- Kézimunkázni sokféleképpen lehet, de csak keveseknek adatik meg, hogy alkossanak, mint ön. Kitől tanulta?
- Egy alkalommal engem küldtek egy továbbképzésre, ahol a zobor-vidéki vagdalásos módszerrel ismerkedhettem. Mi tagadás, magával ragadott a dolog, de egy
- Ha elkészül a terítő, akkor sem örökíti meg a mintát?
- De igen. Kezdetben rajzolgattam, de rájöttem, a terítők fénymásolhatók, ezáltal jól megörökíthető a rájuk alkotott minta.
- Van két egyforma terítő?
- Nincs. Hasonlóak, de sohasem egyformák ezek a textíliák. Első ránézésre talán a tapasztalatlan szemlélőnek egyformák, de nem így van.
- Mennyi idő alatt készül egy ilyen „vágott-mintájú" terítő?
- Függ a nagyságától, de közel egy év kell hozzá.
- Kiállításra, zsűriztetésre vitte már a munkáit?
- Igen. A zalaegerszegi falumúzeumban augusztus végéig láthatók a munkáim. A zsűriztetésre ezt követően szeretnék felkészülni, már dolgozom azokon a textíliákon, amelyeket zsűriztetni szeretnék, hogy megkapjan a Népművészet mestere címet.
- Mit csinál a hétköznapokban?
- Fuvardíj-számfejtő vagyok a MAV-nál. Az. egy egészen más világ, mint a kézimunkázás.
- Mikor jut ideje a kézimunkákra?
- Este, miután a család elcsendesül leülök és dolgozom. Emellett hagyom a családom tagjainak, hogy sikerélményük legyen, hiszen minden munkát rájuk hagyok, amelyet el tudnak végezni maguk is. Én nem varrok fel leesett gombot, nem varrok hasadt nadrágot, ezt a férjem is meg tudja csinálni, mint ahogy az ételkészítésből is ki tudják venni a részüket.
[ D. É.
1998. július 1«.
KANIZSA - IKew *,
43
A Kodály Zoltán Művelődési Ház nyugdíjas klubjának és kertbarát körének rendezvényeit időről-időre a Zöld Mező nevű együttes színesíti. Az együttes alig néhány évvel ezelőtt alakult Csáki László vezetésével, aki az együttes dobosa. Mellette Kovács László és Tislér István képezik az együttes tagságát.
- Mióta zenél?
- Már egész kora gyermekkorom óta. Sopronban születtem, ahol a város fele sváb, és komoly zenei hagyományok vannak. A svábok éppúgy, mint a magyarok, mulatós vidám népek, a zene pedig ehhez elengedhetelen. Az ifjúsági szervezetekben kezdtem zenélni, később aztán az iskolában is.
- Mindig dobolt?
f.....iiip v"v"isigm
- Hetente egy-két órát. Mindig ott jövünk össze, ahol nem zavarunk a gyakorlással.
- Zenészként bizonyára lányok kedvence volt. Volt mód az ismerkedésre akkoriban, amikor még szaxizott?
- Mivel nagy zenekar volt a miénk, meg tudtuk oldani, hogy egyikünk-másikunk táncoljon egy keveset.
- Mire emlékszik vissza szívesen zenész, múltjából?
- Nem. Egykor szaxofonos voltam, de ma már nem bírnám, ezért is dobolok.
- Hogyan vezetett az út Kanizsára?
- Eredendően szőllész-bo-rász vagyok, és a munkehelyi lehetőségek így hozták. Amikor ideköltöztünk, arról volt szó, hogy csak egy évre jövünk. Aztán ittragadtunk, 39 éve már, hogy Nagykanizsán élek.
- Hogyan került kapcsolatba a művelődési házzal?
- Először csak a kertbarát körbe hívtak, aztán tanácsokat adtam a szőlészethez, a borászathoz, később vetődött fel a zenekar Ötlete. Már öt éve, hogy működünk, azóta lépünk fel a kertbarát kör és a nyugdíjas klub rendezvényein. Többnyire néhány órát vállalunk csak, legfeljebb este tizenegyig, több már nem megy. Régebben csak magnó-
ról szólt a zene, de az nem\' volt elég jó, így született meg az ötlet.
- Milyen zenét játszanak?
- Régi számokat, keringőt, faxot, tangót, csárdást, mikor mire van igény.
- Mennyit gyakorolnak?
- Nagyon kedves emlékem, amikor Sopronban egy szilveszter éjjelén a templomtoronyban adtunk éjjeli zenét. Rengetegen jöttek meghallgatni. Egy alkalommal meg akartam lógni az egyik lakodalomból, mert már pihenni akartam, ám a násznép néhány szemfiiles tagja kifigyelt, utánam jöttek, a ház falához támasztott létrához kötöztek és visszavittek zenélni.
- A zenélésen és a kertbarát klubon kívül mivel tölti hétköznapjait?
- Nemrégiben választoltak meg a Komári hegyközség hegybírójává.
- Mit jelent ez, mi a feladata?
- A feladatom a hegyközség által kitűzött célok megvalósítása. A fajtatelepítésben kikérik a véleményemet, és akkor is, ha kivágásra kerül valahol a szőlő. Feladataim közé tartozik a szüret idejének megállapítása, a borkezeléssel kapcsolatos tanácsadás, nagyobb mennyiségű eladás esetén a származási bizonyítványok kitöltése is.
D. É.
KANIZSA - \'TKcw *, pSjü...
1998. július 10.
A \\WCíTíA T V
99
52 éves a Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Ház
44
Nagykanizsára 1860-ban köszöntött be a vasúti közlekedés. Az utazási és szállítási lehetőségeken túl családok ezreinek biztosította megélhetését. Társadalmi, politikai tényezővé vált, és napjainkig kiható kulturális-társaséleti színteret hozott létre.
Ha egy negyven évnél idősebb városi polgár azt hallja, hogy a „szakiban" ismertem meg a feleségemet, vagy férjemet, rögtön tudja, hogy a vasutas kultúrházról, a Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házról van szó. erről az egyemeletes, alagsoros, hosszú Csen-gery utcai épületről a vasút közelében.
Az épületet a vasutasok a háború után, 1946-ban nagy akarással újjáépítették romjaiból, majd átépítették. Először használatba, később tulajdonukba kapták és társaséletük mozgalmas színterévé tették.
Nem új keletű kulturális igényét elégítette ki itt egy szakma, hiszen a múlt század végéről rangos zártkörű táncestélyek meghívóit őrzi „múzeumunk". Megtalálhatók ott a Nagykanizsai Fűtőházi Kézművesek Önsegélyező és Önképző Egyesülete Vegyeskarának, valamint színjátszóinak, a Vasutas Dalkörnek, az Osztálymérnökség Kórusának fényképei is. A székházalapítás is század eleji törekvés, hiszen a vasúti tiszti tekepálya, a kuglizó is megépült ebben az időben (ma lakóház, az állomásépület mellett, északi irányban).
A Mozdonyvezetők Nagykanizsai Otthona (a mai Vasutas Óvoda) könyvtárral is rendelkezett már.
A székházzá vált Lányi-ház 1944-ben az udvari fronton, a környék szőnyegbombázása során komolyan megsérült. Remény sem volt rá, hogy az idős tulajdonosnő bérházát, amely a földszinten két 3 szobás, az emeleten négy 2 szobás lakásból állt, újból lakhatóvá tudja tenni. Ezért a várost irányító Nemzeti Bizottság, a helyreállítás fejében a vasúti munkásságnak adta használatba.
Ezzel megkezdte a vasutasság a birtokbavételt. A kevésbé sikerült földszinten a déli termekben a szakszervezet kapott helyet, míg az északi helyiségeket a Mozdonyvezetők Otthona kapta meg. Az épület hivatalos megnevezése ekkor: Magyar Vasutasok és Hajósok Országos Szabad Szakszervezetének Nagykanizsai Helyi Csoportja volt. A második fázisban a lebombázott udvari rész felújítási munkái következtek. Az emeleten, az utcafronti oldalon, a lakásokból, egy nagyobb termet
alakítottak ki. Az északi lakást színpaddá alakították.
A .színjátszáshoz szükséges technikai rendszert, színpadi világításrendszert, súgólyukat, öltözőket, a két emelet közé egy félemeletet alakítottak ki a kellékeknek. Az oszlopos színházteremben vetítésre és bábszínházra alkalmas lehetőséget teremtettek. Az emeleten helyet kapott még egy kártyaszoba is. Eredetileg nagyobb előtér kapcsolódott a felső szinthez, ebből először fotólabort választottak le, ami a későbbiekben átalakult büfévé.
A Jakabos György karnagy által dirigált időszak volt az énekkar-életében a leghosszabb és legjelentősebb. A kórus és a művelődési ház abban az időben vette fel Kodály Zoltán nevét. A lelkes szervezőnek, elnöknek, Tézer Antalnak kapcsolatai révén Nagy Antallal és Ágh Gézánéval felkeresték a mestert. Meghívták Kanizsára és engedélyt kértek nevének felvételére. Kodály a meghívást nem tudta elfogadni, de engedélyt adott arra, hogy amíg a kórus és a művelődési ház a kultúrát és a közönséget híven szolgálja, viselheti nevét. 1954. szeptember 25-én és 26-án a nagykanizsai vasutasok újjáépült kultúrotthonukat avatták, ekkor vették fel Kodály Zoltán nevét.
A hősi időszakban alakult meg a vasutasok első néptánccsoportja. Több mint egy évtizeden át a helyi közönségen túl Balaton környéki színpadokon, Pécsett, Dunántúl sok városában szerepeltek. A második néptánccsoport az intézmény történetében nagy szünet után lépett színpadra. Horváth Zoltán, szakképzett néptáncoktató, MÁV raktári dolgozó csoportja 5 éven át működött. A táncruhákat maguk varrták, ez akkor természetes volt. A ház ötödik évtizedének elején - a feloszlott tánccsoport helyett - képzett, valamint tanulékony, néptáncot szerető fiatalok közösségéből alakult meg Papp László, a nagy néptáncos egyéniség, együttesvezető szervezésében és vezetésével a rövid időn belül aranyérmes nagyegyüttes, a MÁV-Szöv(etkezeti) Dél-Zalai Táncegyüttes. Vasúti, szö-
vetkezeti, téesz, alkalmanként városi finanszírozással működött. Műsoraikat a tánckultúra hagyományai, szabályai szerint állították össze az együttes vezetői, vagy hivatásos tánckoreográfusok táncaiból. A Dél-Zalai Táncegyüttest kezdetben a Boglya Együttes kísérte, majd létrehozta kísérő zenekarát, a Patkó Banda Népzenei Együttest.
Az 1960-as években került elérhető közelségbe a vizuális kultúrának egy új ága, az amatőrfilmezés. A Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házban 9 évig működött az amatőr filmesek klubja, a Kamera 67 Szentgyörgyi Levente vezetésével. 1967. május 18-án alakult. E klub tagjaival kezdte meg működését a kanizsai Város Televízió. A klubot a későbbiekben átvette a Hevesi Sándor Művelődési Központ.
Az aktív korosztályon kívül a nyugdíjasok is részesei lettek a klubéletnek. Korábban a szakszervezet évente egy alkalommal rendezett ugyan találkozókat, vigal-makat számukra, azonban ez kevésnek bizonyult. 1976-ban He-tyési Lászlóné vezetésével megalakult a nyugdíjasklub. Kezdetben kéthetenként találkozott a déli városrészben élő zömmel vasutas tagság.
A művelődési ház lelkes rétegklubja a Kertbarát kör. Hobbiját érintő minden információra éhes társaság. 1975 óta tartják foglalkozásaikat.
A Kodály Zoltán Művelődési Ház - mint más MÁV művelődési intézmény - a szakszervezet fenntartásában és irányításában működött létrehozása óta 1993-ig. A csomóponton a kijelölt szakszervezeti bizottság hatáskörébe került, ugyanakkor a szakszervezet székházaként is működött - innen a SZAKJ kifejezés. Több évtizeden át Tóth János, a vasútállomás szakszervezeti bizottságának titkára felügyelte és patronálta az intézményt. Nemcsak a rendeltetésszerű működést figyelte, hanem a kulturális munka létjogosultságának elismertetését is segítette a vasútort.
A sokrétű feladat koordinálására - az átépítés után - igazgatót választottak és neveztek ki. Az első igazgató Nagy Antal Géza pályafenntartási tisztviselő volt. ő 1954-től 1956-ig állt a ház élén. Öt követte Kertész Vince vonalfőnökségi alkalmazott 1960-ig, 1960-tól 1975-ig Honfi Ferenc volt az intézmény vezetője. 1976-tól Juhászné Mónai Zsuzsanna látja el a vezetői teendőket.
A város déli részének művelődési otthona is a ház. Közéleti színtér, ünnepségek, gyűlések, vásárok, esküvők, lakodalmak, bemutatók zajlanak itt. A kulturális rendezvények minden városlakó számára nyitottak, hiszen a művelődési ház fenntartásában az állam is szerepet vállal. A város pályázati úton ad segítséget a működéshez. A nagykanizsai vasút - történetének 136. évében - változik, szépül, villamosításra vár, a nemzetgazdaság korántsem használja ki „teherbírását".
A ház dolgozói közössége megfiatalodott, az elmúlt években sokan vonultak nyugállományba. A művelődési ház a korunkra jellemző kulturális-társaséleti színvonalat kívánja biztosítani a vasutasok és Nagykanizsa déli városrészének.
Az évtized elején történt társadalmi változások nem múlnak el nyomtalanul* a Kodály Zoltán Vasutas Művelődési HÁz életében. A szakszervezeti fenntartású intézményből a MÁV részvételével létrejött egyesület fenntartásába kerültünk, mint minden vasutas művelődési ház. Ez az egyesület a Vasutas Országos Közművelődési Egyesület. Ez önállóságot jelent a működési feltételek előteremtésében, és nagy felelősséget a működés tekintetéhen. A nyolc főből álló intézmény létszáma a felére csökkent. E sorok írásakor az intézmény igazgatója mellett Pesz-legné Hajdú Erika adminisztrátor, pénztáros; Kiskovács Lászlóné technikai dolgozó és Pálfi Miklós könyvtáros, népművelő dolgozik a művelődési házban.
Mónai Zsuzsanna
1998. július 10.
KANIZSA - 1Kcw « ftyb...
45
2347 pályaszámú CIWL étkezőkocsi
1876-ban alakult meg Brüsszelben a „Compagnie Internationale des Wagons-Lits et des Grands Express Européens" (CIWL) vállalat, mely 1883-tól indította menetrendszerűen a nemzetközi forgalomban az „Orient Express" vonatokat Pá-rizs-Bécs-Budapest-Orsova-Bukarest és Giurgiu útvonalon, közvetlen csatlakozással Konstantinápolyig és vissza. Ez háló- és „vendéglő"-ko-csikból álló luxusvonat volt.
A magyar hálózaton már a két világháború közötti időszakban közlekedett a CIWL 2347 számú étkezőkocsi, melyet a MÁV, a CIWL-lel kötött szerződés értelmében, 1948-ban megvásárolt. A kocsit a smicho-wi Ringhoffer kocsigyár építette 1912-ben, 81913 gyári számmal. A kocsi menetrendszerűen közlekedett az ország határain belül közlekedő gyorsvonatokkal 1955-ig. Ezt követően Xp. 3413 pályaszámmal a Távközlő és Biztosítóberendezési Szakszolgálat vette igénybe. A 60-as években a budapesti Közlekedési Múzeum felfigyelt a műemlék jellegű kocsira, s 1965-66-ban a MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzem, részint eredeti rajzok és fényképek se-
gítségével, felújította a kocsit, s azt 1967. március 11-én felállították a múzeum előtti parkban mint az Utasellátó Vállalat „Múzeumi Presszó"-ját. A kocsi, építési korának megfelelően favázas, négytengelyű, gyorsvonati kocsi. A forgó-csapok távolsága 12870, a forgózsámolyok tengelytávolsága 2500, a kocsi teljes hossza ütközők között 19740 mm. A favázas kocsi alvázában középütt két erős idomacél, a kocsiszekrény hosszában, a két szélen két-két I-tartó szolgál alvázfőtartóként. A mellgerendára rögzített rugós ütközők dinamikai erőhatását elsősorban a két középső tartó veszi föl, de a forgózsámoly fölött elhelyezett kovácsolt keresztmerevítése-ken át a szélső hossztartók is átveszik. Az alvázat hossz- és keresztirányban tölgyből készült rácsos merevítő faszerkezet tartja össze. Az 1030 mm átmérőjű kerekeket, az előbbi típusoknál már ismeretetett, „közép-európai" típusú személykocsi forgóvázba ágyazták. A kocsi két végén behúzott, zárt előtér van. A kocsi elején az előtérből ajtó vezet a konyhába, melyben az öntöttvas idomokból és vastag lemezek-
ből szerkesztett tűzhely a fő látnivaló.
Ugyanitt, a kisméretű, homályos üvegű ablakok mögött mosogatót találunk. Továbbhaladva újabb kis ajtón át a pincér, ill. egyéb személyzet fülkéje van, amely a tálaló szolgálat ellátását teszi lehetővé, de ott-tartózkodásra is alkalmas. A konyha mel- , lett csapóajtóval két részre választott folyosó vezet az utastérbe, amely ezúttal étterem. Az utastérben oldalanként hét nagy ablak van. Minden nagy ablak előtt, a padlóhoz rögzítve asztal van. A konyha oldalán levő hosszabb asztalok mellett négynégy bőr bevonatú támlásszék található, a kocsi túlsó oldalán ugyanilyen elrendezésű kisebb asztalok állnak, oldalanként egy-egy székkel. A két asztalsor között van a kocsi hosszanti átjárója. A konyha felől számított harmadik és negyedik ablak között egy vékony válaszfal található, mely azonban nem ér a mennyezetig, így az álló pincér fölötte átlát egyik szakaszból a másikba. A kocsi végében bal oldalt WC-vel kombinált mosdó, velem szemben jobb oldalt a kocsi műszaki berendezéseinek kezelésére szolgáló
fülke kapott helyet. (Világítás, fűtés stb.)
A CIWL a kocsik külső megjelenésére is nagy súlyt helyezett. Az oldalfalak masszív favázára kb. 100 mm széles teakfa léceket helyeztek burkolásul. A léceket facsavarokkal rögzítették és ízléses meleg-barnára pácolták. A belső tér burkolata nyers színű jávorfa lemezekből készült, melyek szép erezete emeli a kocsi esztétikai küllemét. A kocsi fedelén középütt, a gerincszerűen végighúzódó hosszanti üregben van a tetővilágítás, s oldalán további szellőzte-tőablakok találhatók. Az utastérben 42 ülőhely, a kocsi mindkét végén átjáróajtó, csapódhíd és zárt átjáró van. Áz átjáró mellett, a műszaki személyzet részére, függőleges hágcsó vezet a tetőre, a korábbi gázvilágítás és a szellőzők, kivezető kémények kárbantartásának megkönnyítésére.
A MÁV História Bizottságának javaslatára a budapesti Közlekedési Múzeum előtt felállított étkezőkocsit leemelték talapzatáról, s a MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzemben a kocsit kívül-belül felújították és futóképes állapotba hozták.
MAJDAN JÁNOS
A „VASSZEKER" DIADALA
A magyarországi vasútépítés 1914-ig
Előszó
Az emberiség történetében a nagy találmányok gyakran megváltoztatták az addigi körülményeket, átalakították a korábban megszokott életformát. Olyan gyorsan elterjedő és oly sok embert érintő váltást azonban kevés új eszköz hozott - még az utolsó két évszázadban is -, mint a vasút. A gőzmozdony azon kevés újdonságok közé tartozott, amely néhány évtized alatt.alapvetően átalakította az utazási szokásokat. Az első próbaút után nem telt el ötven év, s minden kontinensen emberek milliói szálltak vonatra, megszámlálhatatlan tonnányi árut továbbítottak a szerelvények. Alig másfél száz éve működnek a vasutak, de a mindennapi élethez szerte a világon szorosan hozzátartoznak. Időközben az autó és a repülőgép megváltoztatta ugyan a vasutak feladatát, de az új körülmények között is nagy szerepet kap a „vaspályán futó vasszekér".
A közlekedési szokásokat és életmódot átalakító vasutak Magyarországon is gyorsan elterjedtek. A lóvontatás néhány kísérletét leszámítva a hazai hálózaton 1846-tól gőzmozdonyok húzták a szerelvényeket. A kezdeti időszak nehéz-
ségei után előbb a magántársaságok, majd a XIX. század utolsó harmadában a magyar állam építtetett vonalakat. Az országban lezajlott hálózatbővítés történetét követi nyomon ez a könyv, melyben a különböző időszakok eltérő érdekeinek kitapintására és bemutatására történik kísérlet. A kötet az építkezések körüli bonyodalmakat, az államosítások gondjait, az átszervezett hálózat működését mutatja be az első világháborúig. Néhány fejezet az építkezéseken dolgozókról, a vasutasokról és az utasokról szól, de e témák részletes elemzése már nem tartozik a könyv célkitűzései közé.
A magyarországi vasutak történetét bemutató írás remélhetően hozzájárul múltunk jobb megismeréséhez.
Tartalom
A lokomotív diadala Országgyűlési tárgyalások és viták
Vasúti törvények a rendi diétákon
Az 1848-ig elkészült magyar vonalak
Az első lóvasutak
Párhuzamos vonalak a Duna partján
•A Középponti Vaspálya
Gőzmozdonnyal Sopronba és Pozsonyba
Elképzelések a jövőről
Vukovár vagy Buda?
Széchenyi István centrális hálózati terve
A vasút ügye a polgári forradalomban
Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára
Kísérlet az államvasúti rendszer megvalósítására
Vasútfejlesztés birodalmi célokért
A vasútfejlesztés magyar bírálata A kiegyezés utáni hálózatbővítés Az állam engedélyezési gyakorlata
Fővonalak, pályaudvarok - parlamenti jóváhagyással
Megváltozott körülmények -megváltozott módszerek
A Magyar Államvasutak
Csődből dicsőség
Állami érdekek - állami építkezések
A „vasminiszter" államosít Egységes állomások, mozdonyok, kocsik
Az olcsó vasutak
Helyi érdekek - helyi vasutak
Girbegurba vonalak
Az utolsó békeévek építkezései
A keleti vidékek fejlesztése
Vasúti hidak a Dunán
A keskeny nyomtávú vasutak
Működik a vasút
A vasút mindent begyűjt
Vasutasok...
...és az utasok
Kitekintés Európára és a világra Az ipari fejlettség és a közlekedés
A belső piac és a stratégiai szempontok hatása a vasúthálózat építésére
Vasutak Európában és más kontinenseken
Utazás Brassóból Pöstyénbe
FEL! ÚJÍTUNK!
A 70-e.s évek folyamán Európa-szerte elkezdődött egy nosztalgiahul-lám, amely kiterjedt a vasúti járművekre és műtárgyakra is. Ennek eredményeként a vasutak nemcsak a régi állomásépületek, vontatójárművek, személy- é.s teherkocsik műemlék jellegű megőrzésére törekedtek, hanem arra is, hogy a történelmi értékű járműveket üzemképes állapotba hozva azok üzembe helyezésével felidézzék a va.sút hőskorát. Az eredeti szépségükben helyreállított szerelvényekkel nevezetesebb évfordulókon különjáratokat közlekedtetnek számos országban. A jelenség Angliából, a mozdony őshazájából indult ki, de csakhamar elterjedt egész Európában, sőt azon kívül is.
A Magyar Államvasutak vezetői korán felismerték a mozgalom jelentőségét. Az elmúlt években több régi mozdonyt és kocsit újítottak fel a járműjavítók, 1985-86-ban pedig döntés született egy volt „déli vasúti gyorsvonat" felújítására, mely a 109 109 psz. gőzmondonyból, a Da 15383 sz. poggyászkocsiból, a Ca ü 14821 sz. személykocsiból és a CIWL 2347. sz étkezőkocsiból áll.
46
[ KANIZSA - 1H*w «, J

1998. július 10.
Kegyelettel adóznak
Közel húsz éve már, hogy áll egy emlékmű a Vontatási Főnökség udvarán, amelyet az ott dolgozók emeltettek azon munkatársaik emlékére akik életüket hivatásuk teljesítése közben veszítették el.
PILLANATKÉPEK MA...
1998. július m
[ KANIZSA - 7*V-mu4*>i )
47
13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajz-filmklub. 16.05 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Extralarge. 21.40 Fekete vipera. 22.15 Megdöbbentő világ. 23.15 Hírek. 23.30 Fogyasztói magazin. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.00 Segíts magadon! 12.30 Közvetlen ajánlat. 13.00 Színkép. 13.30 Stádium. 13.45 A tegnap csodái. 13.55 Satöbbi. 14.55 Csupa-csupa élet. 15.25 Bölcs törpék a világ körül. 15.50 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok! 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Forró nyomon. 20.50 Rex felügyelő. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Magnum. 23.55 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.40 Tények. 10.5 Közvetlen ajánlat.
MTV 2 ¦
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 16.05 Repeta. 17.35 Kormányváró. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00\' Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 A mi 20. századunk. 22.00 Twin Peaks. 22.50 Mélyvíz. 23.55 Napbúcsúztató.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Kismamaklub. 9.35 Régiók. 10.10 Eigel Ist-ván-Tassy Klára ri-portré. 10.35 A levendula. 10.50 Trópusi hőség. 11.40 Esti kérdés. 11.50 Vers. 16.00 Katedra nélkül. 17.05 Európa hite. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. 19.00 Maigret. 20.30 Trió Stendhal. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Éjszakai járat. 22.20 1789. 0.45 Híradó. 1.00 Vers.
KANIZSA TV
(kábelen a 07-es csatornán) 19.00 Műsorismertetés. 19.02 Krónika. 19.10 Ments meg (amerikai vígjáték).
PÉNTEK JÚLIUS 17. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Szünidőre! 11.30 Szomszédok. 12.00 Híróra. 13.05 Glóbusz. 14.05 Gyerekeknek! 16.25 Űrgam-mák. 16.55 Játék határok nélkül - előzetes. 17.00 Évgyűrűk. 17.30 Téka. 17.40 Körzeti híradók. 18.00 Ablak. 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. 20.00 Visszatérés Édenbe. 20.50 Öt VOLT. 21.00 Ötszemközt. 21.45 Exkluzív. 22.15 Aktuális. 22.40 Magasfrász.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér.
13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajz-filmklub. 16.05 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17:25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Koldusbottal Beverly Hillsben. 21.50 Életveszélyben. 22.50 Hírek. 23.05 RTL Night Klub. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Potyautas. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.00 Gyökereink. 12.30 Közvetlen ajánlat. 13.00 Lacikonyha. 13.30 Stádium. 13.45 A tegnap csodái. 13.55 Satöbbi. 14.55 Csupa-csupa élet. 15.25 Bölcs törpék a világ körül. 15.50 Willy Fog utazása a Föld középpontja felé. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok! 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Kínai negyed. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Krómkommandó. 0.30 Forma GT. 1.30 Stádium. 1.45 Hajnaltól napestig. 2.10 Tények. 2.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.10 Repeta. 17.20 Háttértudomány. 17.55 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Magyar Ház. 22.00 John Fitzgerald Kennedy. 23.25 A.K.T. 23.40 Napbúcsúztató.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Virradóra. 9.05 Szünidei matiné. 10.00 Rangon alul. 11.20 Váltó. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés. 12.45 Lakáskulcs. 13.25 A vörösnyakkendős Mary Pickford. 14.55 Színek Amerikából. 15.30 Pop-sa-rock. 16.05 Miénk a tér. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Közép-Európai Magazin. 18.55 Összkép. 19.30 Kiadatás. 20.25 20. századi kamarazene. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Agónia. 0.00 Híradó. 0.15 Vers. 0.20 Todo Modo.
KANIZSA TV
(kábelen a 07-es csatornán) 19.00 Műsorismertetés. 19.02 Szerencsés katonák (amerikai akciófilm).
SZOMBAT JÚLIUS 18. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyerekeknek! 11.00 Szenvedélyek. 11.55 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.45 Válaszolunk... 13.10 Népzenei magazin. 13.35 A kölcsönkapott Föld. 14.05 Azok a csodálatos állatok. 14.30 Divat \'98. 15.00 Óriás. 16.30 Játék határok nélkül. 16.50 Manőver. 17.30 Zóna. 18.00 Állatok és artisták a porondon. 19.30 Híradó.
20.00 Telefon. 21.50 Szombat esti Sztáro(c)k.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.00 Felfedező úton a Robinson család. 11.30 Mágusok. 12.00 Bibliai történetek. 12.30 Szezám, tárulj! 13.00 Hírek. 13.10 Tökéletes férfi. 14.25 Csőrre töltve. 15.20 BRAVÓ Tv. 17.30 Kedvenc. 18.00 ZenÉsz. 18.30 Fókusz plusz. 19.00 Híradó. 19.30 Kész átverés. 20.00 Négykezes géppisztolyra. 21.55 Esti mesék. 22.50 Hírek. 23.05 Koldusbottal Beverly Hillsben. 0.45 Fókusz plusz.
TV 2
6.30 Könyvek könyve. 6.55 Homokvár. 9.00 Partyzán. 12.00 Nótaszó. 12.30 Potyautas: 13.00 Fő az étel! 13.05 Kétszínű igazság. 14.50 Családban marad. 15.15 Családi kötelékek. 15.40 TV a város szélén. 16.20 Love Story. 18.10 Kastélyszálló. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Airplane! 21.30 Vadászat a Vörös Októberre. 23.45 Titokzatos játékok 3. 1.15 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.40 Határtól határig. 8.00 Nemzetiségi magazinok. 10.30 Válogatás. 12.05 Mélyvíz. 13.00 Európa Ablak. 15.00 Triangulum: Az Őrség. 15.30 Zöldövezet. 16.00 Berzsenyi Dániel: A táncok. 16.30 Nap a Holdhoz. 17.25 Princ, a katona. 18.30 A huszadik század nagy románcai. 19.00 Az elefánt. 19.55 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Építem a csatornámat. 22.00 Vízi zsaruk. 22.50 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.30 Hírek. 5.40 Gazdakör. 6.15 Európa hite. 6.50 A velemi vízimalom. 7.10 Néptáncok. 7.20 Kismamaklub. 7.50 Hírek; Reggeli muzsika. 8.05 Összkép. 8.35 Fonalból szőtt mesék. 8.40 Rupert maci kalandjai. 9.05 A kincses sziget térképe. 9.30 Ami igaz, az igaz. 9.45 Zengő ábécé. 10.00 Tarkabarka. 11.00 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot. 11.45 Néptáncok. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Élő egyház. 12.35 Fohász. 12.45 Tkuma - az első ötven év. 14.30 Avraham Burg. 14.35 Bábeli zsidók. 15.15 Mimuna ünnepség. 15.20 Kisebbségek Izraelben. 15.50 Beszélgetés. 15.55 „Nekünk a Messiás hívó szava volt..." 16.10 Beszélgetés Joel Alonnal. 16.15 Fekete zsidók. 16.50 Deir-el-Assad. 17.00 „Egy nap... és évtizedek". 17.15 Cfát - a szent város. 17.45 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Maagan. 18.50 Közép-Európai Magazin. 19.25 Míg a halál el nem választ. 21.00 Híradó. 21.35 Herziliai beszélgetés. 22.00 Túl az óceánon. 23.30 Egy magyar sztár Izraelben. 0.20 Híradó.
VASÁRNAP JÚLIUS 19. MTV1
7.00 Számítógép. 7.25. „így szól az Úr!" 7.30 Gyerekeknek! 9.30 Delta
2000. 10.00 Tévémagiszter. 11.00 Református ifjúsági istentisztelet. 12.30 Mérce. 130.5 Vészhelyzet. 14.40 Taljánok Csizmaországban. 15.10 Csellengők. 15.40 Örömhír. 16.10 Walt Disney bemutatja. 17.10, Hello, Magyarország! 17.55 Önök kérték! 19.00 A Hét. 20.00 Játék határok nélkül. 21.20 A gazember. 23.00 A tánc világnapja, 2.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.00 Felfedező úton a Robinson család. 11.30 Sweet Valley. 11.55 A Dunánál... 12.25 Európa-magazin. 13.00 Hírek. 13.10 A leghitványabb állat a világon? 14.05 Életveszélyben. 14.55 Mentőangyalok. 15.45 Fantomas a Scotland Yard ellen. 17.45 RTL Klub Road Show. 18.00 ZenEsz. 18.30 Dóra mozija. 19.00 Híradó. 19.30 Csíííz! 20.00 Végtelen szerelem. 22.00 Kai ser Klub. 22.30 Gyilkos sorok. 23.20HÍ-rek. 23.35 Országház. 0.05 A leghitványabb állat a világon?
TV 2
6.30 Könyvek könyve. 6.55 Homokvár. 9.00 Szelek szárnyán. 10.00 Szegény ember narancsa. 10.50 A delfin napja. 12.30 Hűséges az Isten. 13.00 Nótaszó. 13.30 Sportszenzációk. 14.00 Rinaldo Rinaldini - A haramiák kapitánya. 14.30 A következő áldozat. 16.15 Petrocelli. 17.05 Szelek szárnyán. 18.00 A Szuper csapat. 19.00 Tények. 19.10 Napló. 20.00 Közkívánatra! 22.00 Osztrigás Mici. 0.30 Egy város titkai: Amszterdam. Kb. 1.00 Napló. Kb. 1.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Űrgammák. 7.30 Hol-mi? 8.00 Tudóra. 10.00 Sándor Mátyás. 11.05 Tökjó. 12.30 7. Nemzetiségi Találkozó. 12.55 A Tisza. 13.25 A film és a mozi. 14.15 Hello, világ! 15.00 Napforduló. 16.45 Az MTV 2. 17.00 Zenés nyáresték Keszthelyen. 17.30 Kánon. 18.00 Árnyékfogó. 18.30 Kisimbisz, pengő húsz. 19.00 A kisfiú meg az oroszlánok. 20.05 Titkosírás. 20.35 1. Magyar Táncfesztivál. 21.35 Amíg még élünk. 22.25 Telesport. 23.10 Szabófalvától San Franciscóig: Emeric.
DUNA TELEVÍZIÓ
6.30 Hírek; Reggeli muzsika. 6.45 Élő egyház. 7.00 Néptáncok. 7.15 Animációs filmek gyerekeknek. 7.50 Pop-sa-rock. 8.25 Miénk a tér. 9.25 Nyelvőrző. 9.55 Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepe. 11.00 Beavatás. 11.15 Forrásvidék. 11.50 Vers. 12.10 Lóverseny. 12.25 Álmodik az állatkert. 13.40 Száz vitéz. 14.25 Emlékképek - régi híradók. 14.50 Sportképek. 16.35 Amit a sajtokról tudni kell. 17.00 Talpalatnyi zöld. 17.40 Mese. 18.00 Heti hírmondó. 18.50 Híradó. 19.15 Rosencrantz és Guildenstern halott. 21.15 Fórum. 22.15 „...Megbocsáthatatlanul szeretem a földet..." 23.00 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakának vizsgaelőadása. 0.00 Vers.
48
I
KANIZSA - OttA**
i
1
1998. Julius 10.
KÖVEK A NAGY
Már több ízben írtunk arról, hogy négy lány a Fitness Centerből meghívást kapott Kínába. A kéthetes út véget ért, Melles Csillának, Szakái Szabinának, Vágó Alexandrának és Vágó Dianának olyan élményekben volt része, amellyel csak nagyon kevés gyerek büszkélkedhet Magyarországon. Egészen más világ az ottani, mint a mienk, a csillogó, csodás szállodák mellett közvetlen közelségben ott a nyomor, a nincstelenség. Az emberek egy része az utcákon alszik, újságokon, rongyokon. Meglepve tapasztalták, hogy bárki bárhol mindenféle büntetés nélkül elvégezheti dolgát. Kínában a bicikli az uralkodó közlekedési eszköz, autója csak a nagyon gazdagoknak van, ott csak a nagyon drága márkák is-
meretesek, olcsó kis kategóriás autók nincsenek. Csodás építményekkel büszkélkedhet Kína, a lányokat elbűvölték a sajátos formájú templomok, középületek. ízletes a kínai konyha, de nekik job-
ban ízlik eztán is a magyar. Mindenki azt gondolná, rizst ettek rizzsel, nos azt mesélték, kevesebb rizst ettek, mint itthon. Jól boldogultak az evőpálcákkal, igaz gyakorolták is itthon, és azóta
is előveszik, ha csak lehetik. Örömmel tapasztalták, hogy a vendéglátásra berendezkedett tengerparton a tapasztalatlan turistákra számítva villát is készítenek a teríték mellé. Jártak viszont egy vendéglátó-
1998. július 10.
KANIZSA - -fttfk*
49
FALBÓL
ipari középiskolában, ahol nagyra nyílt szemmel bámulhatták a leendő szakácsok kézügyességét, akik kés helyett baltával aprítják szinte hajszálvékonyra az ételbe valót. Bűvölettel töltötte el őket a zöldségekből faragott ehető dísztárgyak serege, mint mondták, nézni maga volt a gyönyör, ám vezetőik tanácsára nem kóstolták meg azokat. Ellátogattak egy farmra is, ahol a rizstermelés fogásai mellett az igazi kínai konyhával is megismerkedhettek, hiszen 24 fogásból álló ebéddel várták őket. Jártak a Tiltott Városban az Ég és a Föld templomában és egy óvodában, ahol megtapasztalhatták, van még mit tanulni a kínaiaktól mozgáskultúra terén, hiszen pár éves gyerekektől olyan gyakorlatokat láthattak, amely egy itteni iskolás csapatnak is becsületére válna. Jártak a Csodák Palotájában, ami egy olyan múzeum, ahol nemcsak megnéz-
ni lehet a kiállított tárgyakat, hanem van mód a kipróbálásukra is. Természetesen megnézték a Nagy Falat is, köveket is hoztak belőle emlékül. Barátságosnak találták a kínaiakat, akik állandóan közös fényképeszkedésre biztatták a lányokat, hiszen feléjük szőke lányt csak európait látni. Mindenütt kedvesen fogadták a messziről jött vendégeket, ajándékokkal halmozták el őket, és nagy-nagy ünnepségeket szerveztek, amerre
a lányok csak megfordultak a magyar küldöttséggel. Jelentkeztek Buddhánál is, és a harang meg-kondulása jelezte nekik, Buddha befogadta a messziről érkezetteket. Jártak az Óceán Múzeumban, ahol a tenger gazdag élővilága tárult eléjük,
megnézték a Soong Ching Ling Palotát is, amely a Kínai-Magyar Barátság Alapítványnak ad otthont.
Jól érezték magukat Kínában, bár kissé elfáradtak, két hét alatt öt alkalommal mutathatták meg, mit is tudnak, mindenütt sikerrel jártak.
50
L
KANIZSA - 7avW
1
::::-:;::>:::;\\v:::::yx:::::::\'::.:::::::
1998. július 1«.
NO A VOLÁN MÖGÖTT
Városunkban jónéhány autósiskola van, az azonban még mindig szokatlan - igaz nem példa nélküli -, hogy a gyengébb nem képviselője üljön azon a bizonyos jobb első ülésen, vagyis az oktató helyén. Egy ilyen foglalkozást űző hölgy Radák Zsuzsanna is, vele beszélgettünk munkájáról.
- Hogyan „kötött ki" ennél a szakmánál, lehet egyáltalán egy nő álma, hogy vezetni tanítson másokat?
- Igen, természetesen. Nekem ez az álmom már akkor elkezdődött, amikor annak idején beültem az első órára vezetési gyakorlatra, Mondtam is mindjárt az oktatómnak ilyen irányú ambícióimat, persze kinevetett. De hál itt vagyok... Aztán nem kellett messze mennem, hogy az autóőrület szele megcsapjon, hiszen bátyám és most már a fia is autóversenyzők, nem is rossz eredményekkel.
- Nehéz volt az út idáig? Gondolom nem talált kitaposott ösvényekre.
- Valóban, nem ment minden nehézség nélkül, nehéz volt egy nőnek ilyen területre bekerülni,\' de én nem adtam fel. Sok éves munkaviszony után aztán lehetőségem nyílt másodállásban dolgozni egy autósiskolánál, tíz éve pedig már főállású vagyok. Van is egy kedves kis történetem még a kezdetekről. Egy tizenhét éves fiú (tizenhatnak se nézett ki) ült mellettem éppen a volánnál, mikor egy motoros bácsi a másik sávban mellénk állt. Rámnézett, majd a fiúra, aztán vissza, végül odakiabált: .....és most ki az oktató?"
- A kollégák fenntartással viszonyultak Önhöz?
- Ha így is volt, nem adtak hangot ennek, bár biztos akadt, aki azt gondolta: „Mit akar itt ez a nő?". Úgy érzem, hamar elfogadlak, még talán fiúsítot-tak is. Előttem is meg tudnak mindent beszélni, én pedig szerelek köztük lenni. Konfliktushelyzetek nincsenek köztünk.
- Az autósiskola vezetője szerint Ön nagyon népszerű a tanulók körében. Hogy érzi, minek tulajdonítható ez? Talán a női mivolta ad valami pluszt?
- Lehetséges, talán nyugodtabban állok hozzá a tanulókhoz, és talán többet el tudok tő-
MAS SZEREPBEN
lük viselni, mint egy férfi. De a kollégáim is a legmesszebbmenőkig segítik tanítványaikat felkészülni. Türelem nélkül ezt nem lehet csinálni.
- Fiúk vagy inkább lányok választják oktatójukká?
- A legfurcsább, hogy inkább fiúk jönnek többségben, de vannak lányok is. Ami a bánásmódot illeti, természetesen egyfor-
Azokban az esetekben főleg, mikor tudom, hogy az a tanuló nagyon felkészült, és ott a vizsgán valami oknál fogva mégsem tudott produkálni. Ilyenkor az ember magába száll, és felteszi a kérdést: Vajon most mit rontottam el? Letargikus hangulatomban mondom is otthon a férjemnek: „Hát ezt abba kell hagyni, ezl nem lehet kibírni!"
- Általában a férjem. A jobb első ülés pedig az enyém, ide nem ülhet senki. De ha az unokám is az autóban van, akkor természetesen hátul ülök mellé.
- Meg tudja állni, hogy ne kritizálja a párja vezetési stílusát?
- Sajnos nem mindig. Sőt. mikor megyünk valahová, én automatikusan mondom, hogy
ma, a cél: mindegyikei megtanítani vezetni.
- Ha valaki hibázik az utakon, élből feltételezik, hogy nő, és azt mondják rá: „Egy nőtől mit várjunk?" Ön szerint a férfiak tényleg ügyesebbek?
- Ezt így nem állítanám. Mindkét nemben van, akinek nagyobb érzéke van hozzá, mint a másiknak. Éppen úgy vannak női vezetők, akik a minimum óraszám után átmennek a vizsgán, mint férfiak, akiknek még a negyven óra is kevés.
- Előfordult már, hogy egy sikertelen vizsga után olyan kudarcélménye maradt, hogy elgondolkodott az állásváltoztatá-son?
- Sajnos igen, többször is.
- A családdal, a háztartással könnyen összeegyeztethető a hivatása?
- Ebből problémáink soha nem adódlak: A nagyobbik lányom gimnazista volt már, mikor elkezdtem a szakmólt, mára pedig mindkettő kirepüli a családi fészekből. Egyébként mindkél lányomnak én voltam az oktatója. Mondták is, hogy talán nem a legjobb, hogy én oktatom őket. Sokkal szigorúbb voltam hozzájuk, olyanokért is kaptak, amiért másnak nem szóltam, és ők,. ezt tudták. Férjem pedig buszsofőr, ő is reggeltől estig dolgozik, mint én. ezért nagy zökkenők nem adódtak a munkám miatt.
- Munkán kívül ki vezet a családban?
most jobbra megyünk, most balra... stb. O meg mondja: Te, hát nem a tanulód ül itt!
- Mi a tapasztalata az utakon, a többi autós segíti az Önök munkáját?
- Vannak nagyon aranyos sofőrtársak, akik segítik az embert, hogy egyről a kettőre jusson, de olyan is akad, aki dudál, integet, mutogat, ordít, hogy ennek az oktatónak a jó édes... Az ilyen dolgok elég kellemetlenül érintenek. Pedig a tanuló általában nem hibázik, csak betartja a szabályokat. Ha meg butaságot csinálunk, azért van a T-bettt rajtunk, hogy figyeljenek ránk. Ezek az emberek hamar elfelejtették, hogy ők is ilyen autóban kezdték.
Bencze Ildikó
......... KANIZSA - \')tt6*«
1998. július 10. 51
ÚJRA DOLLY ROLL
- A Dolly Roll életében nagy esemény volt a május 30-ai koncert Budapesten. Hogyan sikerült?
- Nagy örömmel mondhatom, fantasztikus volt. Nagyon sokan jöttek el, szinte a „csilláron " is lógtak az emberek. Forró volt a hangulat, nem akartak elengedni bennünket. Hat számot ismételtünk, utána abba kellett hagynunk, bár mondták, hogy: „Ne men-je-tek el!" De nem tudtunk mást tenni, mert a koncert után még következelt egy fergeteges „ rockadilly-party ".
- Bíztatok benne, hogy ilyen jól fog sikerülni?
- Nézd, a sok reklám, a jegyek elővétele azért utalt arra, hogy nagy buli lesz. Úgy is történt.
- A koncertről készül videó- és hangkazetta. Lesz más folytatás is?
- Valóban lesz videokazet-
A közelmúltban gyermekműsorral lépett fel Nagykanizsán a Dolly Roll. Koncertjük előtt az együttes énekesnőjével, Dollyval arról beszélgettünk, mit hozott a nagy visszatérés, hogyan alakul a zenékar további sorsa.
tat ni. Hanganyagot is készítettünk természetesen, már csak az utómunkálatok vannak hátra. Folytatás? Majd meglátjuk, de van komoly érdeklődés irántunk. Elképzelhető, hogy ősszel csinálunk egy országos turnét ezzel a felállással, és talán új lemezt is készítünk.
- Marad a régi stílus?
- Igen, a Dolly Roll stílusa alapvetően nem változott meg soha, a popos, jókedvű, nosztalgikus zenét szeretjük, s ugyanakkor lírai nótákat is énekelünk. Az új albumra mindenkinek sok jó ötlete van, ezeket fogjuk összehozni.
- Nagyon régen észrevettük, hogy a gyermekek csapatostul jönnek a bulijainkra, a régi nagy számok - mint a Vakáció - vonzották őket is. így jött az ötlet a kiadónk részéről hat évvel ezelőtt, hogy csináljuk gyermekkoncertet és ehhez külön gyermekanyagot. Először ellenálltunk, nagyon nem akartuk, mert ezt a „műfajt" Magyarországon eléggé lejáratták. Aztán végiggondoltuk a dolgot, mert - ugye -bármilyen gyermeklemezt lehel készíteni... Végül elhatároztuk, hogy készítünk ilyet, de csak a szövegek fognak különbözni a „rendes" Dolly Roll-lemeztől, zeneileg ugyan-
ta, hiszen a televízió profin rögzítette, és az MTV 1-en megnézhetik azok, akik lemaradtak a buliról. Valószínűleg jövő hónapban fogják bemu-
- Most viszont gyermekanyaggal jöttetek Kanizsára. Honnan jött az ötlet, hogy ezekkel a számokkal is megpróbálkozzatok?
olyan lesz. Akkor született a Tipi Tapi Dinó - teljesen véletlenül, mert az eredeti kazettán nem lett volna rajta, viszont a Dinó-őrület „meg-
határozó" volt. Aztán gyorsan jött a folytatás: a Tipi Tapi Party. A megjelenéskor hatalmas sikerük volt ezeknek a számoknak, a diszkókban a felnőtt közönség követelte őket. És ha valaki meghall-" gátja, tényleg meggyőződhet róla, hogy a hangszerelés ugyanaz, mint a felnőtt daloknál. Gondolkodtunk is rajta, hogy írunk rá új szövegeket... Büszkék vagyunk a gyermeklemezeinkre, színvonalas anyagok lettek. Tavaly kijött a harmadik, az utolsó ilyen munkánk, azt hiszem, többet nem fogunk csinálni. Az volt az ötletünk, hogy a gyermekeket elvigyük „Meseországba", ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a számítógépek világában a gyermekek nem olvasnak. Nagyon sokan nem ismerik a klasszikus meséket, és elhatároztuk, hogy Tipi Tapit elvisszük „Meseországba". Egy két újabb mesét - a Hupikék Törpikéket - is belevontunk, a szereplőket kicsit megváltoztattuk. Abban bízunk, ha a kazettát meghallgatják, a mesét is el fogják olvasni a gyermekek. Szerencsére ennek is nagy sikere van. A Tipi Tapi koncerteken egyébként nemcsak ezekből az anyagokból adunk elő, hanem azokat a felnőtt számokat is játsszuk, amelyek játékosságuknál fogva vagy ritmikailag beleillenek a sorba.
- Milyen feladataitok lesznek a nyárra?
- Elég sok meghívásnak Jogunk eleget tenni, ebben van gyermek- és felnőttelőadás, és megyünk külföldre is. Közben elkezdjük szervezni azt a bizonyos őszi turnét, s nekiállunk már az új anyagnak. Mi sohasem állunk le, nálunk nincs olyan, hogy nyári szünet, szabadság, dolgozni fogunk.
- Külföldön hol léptek fel?
- Most először Szlovákiába megyünk át, és van egy-két meghívásunk délre, északabbra, is, majd meglátjuk...
Horváth Ilona
52
KANIZSA - <ktt*«
1998. július 10.
Az elmúlt időszak egyik legsikeresebb televíziós műsora a Kifutó volt, amelyben tehetségesnél tehetségesebb fiatalok tűntek fel. Sokuk számára ez újabb lehetőségeket hozott a fellépésre, így találkozhattunk Kanizsán Gaál Szilviával és Baranyai Katalinnal. Mindketten a neves budapesti énektanárnőnél, Sík Olgánál tanulnak a Kőbányai Zeneiskolában, s azt csinálhatják, amit igazán szeretnek: énekelnek.
- A Kifutó című műsorban ismertünk meg benneteket. Mit jelentett ez a számotokra?
Szilvi: - Elsősorban egy közönség előtti bemutatkozást, először szerepelhettünk ilyen nagy nyilvánosság előtt, sőt. a televízióban is mint szólista. Nagyon nagy élmény volt. A megmérettetést szintén fontosnak tartottam,
Kati: - Gyakorlatilag nekem is ugyanezt jelentette, valamint azt,
BEFUTOTTAK A KIFUTÓN
mondanunk... Nagyon sok jó versenyző volt, aki nem került be a döntőbe.
Szilvi: - Erős volt a mezőny, sok jó énekes volt... Az első pillanatban valószínűleg mindenki egy
úgyis hallotta a közönség a zsűri döntésétől függetlenül... Egyébként fontosnak tartom, hogy sokat tanultunk egymástól.
- Milyen lehetőségeket hozott számotokra a Kifutó?
Szilvi: - Ezt a vidéki körutat, amely hétvégenként van. Különféle rendezvényeken énekeljük a Kifutó slágereit. Volt egy-két zenekar általi megkeresésünk is. de
mivel mindketten már zenekarban dolgozunk, így ez nem volt aktuális.
Kati: - Megkerestek lemezfélvételre, de az együttesünk miatt nem vállalhattam el.
- Hol énekeltek még a nyáron? Szilvi: - Most jöttünk haza a
közös zenekarunkkal Németországból, oda is megyünk vissza, júliusban Berlinben dolgozunk. A nyár további részében pedig a Balatonon leszünk.
Kati: - A német út mellett a Pesti Vigadóban dolgozom vokál-énekesnőként a ..Musical World 1998" című produkcióban.
- Mi a célotok énekesnőként?
Kati: - Minél többet megtanulni az éneklésből... Hiszen minél többet tanulok, annál inkább rájövök, hogy mit nem tudok még. És szeretnék jó énekesnőként isméit lenni.
Szilvi: - Egyetértek Kulival. Szerelném a lehetőségeket kihasználni, bár hozzá kell tenni, hogy ebben a szakmában nagyon sok minden a szerencsén múlik...
Horváth Ilona
hogy elmehetünk fellépni ezzel a produkcióval.
- Mennyire vagytok elégedettek az elért eredményetekkel?
Kati: - Azt hiszem, nem illik
kicsit elkeseredett, ha nem jutott tovább. Utána azonban a szereplés ténye már fontosabb volt, és azért a felvételek önmagukért beszéltek. Ha jól énekelt valaki, azt
I 1998. július IO.
KANIZSA - <?aú»t
53
SZELLEMI TESZTJATEK
hhhhhmhhhhc
1. kérdés: Ki adott nagysikerű koncertet 1998 áprilisában a HSMK-ban?
1. St. Martin
2. Zorán
X. Komár László
2. kérdés: Milyen előadások voltak a Kanizsai Nyári Színház 1997. évi programjában ?
1. Svejk - Mirandolina -Szeressük egymást gyerekek !
2. Operettgála - Indián nyár - Svejk 5.
X. Operettgála - Ez aztán kabaré - Svejk
3. kérdés: Ki alkalmazta színpadra „Az út, avagy Svejk, a derék katona további kalandjai" című komédiát?
1. Verebes István
2. Mikó István
X. Balázsovits Lajos 6.
IL FORDULÓ
4. kérdés: Melyik zenekar szerepelt a Tavaszi Zenei Fesztivál (1998) nyitóhangversenyén ?
1. Budapesti Fesztiválzenekar
2. Pécsi Szimfonikus Zenekar
X. Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar
kérdés: Kinek az előadásában szólalt meg Liszt Ferenc: Négy elem című műve a HSMK színpadán 1998-ban, a Város Napján?
1. HSMK Vegyeskara
2. Honvéd Együttes Férfikara
X. Vikár Béla Kórus kérdés: Melyik színház
művészei szerepeltek a „Kellene ma éjjel..." című operettgálán?
1. Pécsi Nemzeti Színház
2. Operettszínház (Budapest)
X. Hevesi Sándor Színház Zalaegerszeg
7. kérdés: Hányadik alkalommal kerül megrendezésre a Bazár Udvari Zenei Esték?
1. Ötödik alkalommal
2. Tizenkettedik alkalommal
X. Tizedik alkalommal
8. kérdés: Melyik pénzintézet az Alpok-Adria Nemzetközi Jazzfesztivál főszponzora?
1. MKB
2. ÁÉB X. OTP
9. kérdés: Mely városok kórusai vettek részt 1998 áprilisában a Három Város Kórustalálkozóján ?
1. Veszprém Város Vegyeskara - HSMK Ve-gyeskara - Helikon Kórus
2. Helikon Kórus - HSMK ¦ Vegyeskara - Zalaegerszegi Városi Vegyeskar
X. HSMK Vegyeskara -Vox Varietas Letenye -Zalaegerszegi Városi Vegyeskar
10. kérdés: Milyen minősítéssel rendelkezik a HSMK Vegyeskara?
1. Fesztiválkórus
2. Arany
3. Hangversenykórus
¦MMMUMAHHMMMMHMM
1. kérdés: 1997. október 1-jén - a Zene Világnapján - híres operaénekesnőnk festményeiből nyílt kiállítás a HSMK-ban.
1. Rost Andrea
2. Sass Sylvia X. Marton Éva
2. kérdés: „Megyek a vers után" címmel kinek a szerzői estjét rendezték meg 1997 októberében Nagykanizsán?
1. Nagy Gáspár
2. Szoliva János X. Pék Pál
3. kérdés: A felsorolt klubok közül melyek működnek a HSMK-ban?
1. Fitness-klub - Fotóklub - Modellezők klubja
2. Mazsorett csoport -Filmklub - NTT UFÓ-klub
X. Kertbarát klub - Fotóklub - Eraklin táncklub
4. kérdés: KI tartott előadást idén tavasszal a
Történelmi Szabadegyetemen „Nagykanizsa és környéke a forradalomban és szabadságharcban" címmel?
1. Dr. Horváth György
2. Lehota János
X. Dr. Márkus Ferenc
5. kérdés: Az elmúlt évben mely szabadegyetemeken tartottak sikeres előadásokat a HSMK-ban?
1. Képzőművészeti szabadegyetem - Filmművészeti szabadegyetem -Történelmi szabad-
• egyetem
2. Csillagászati szabadegyetem - Történelmi szabadegyetem - Humánökológiai szabadegyetem
X. Történelmi szabadegyetem - Képzőművészeti szabadegyetem - Csil-
lagászati szabadegyetem
6. kérdés: 1997 decemberéhen hány éves volt a Kanizsa Fotóklub?
1. Negyven
2. Huszonöt X. Húsz
7. kérdés: Ki koncertezett 1997 decemberében a HSMK színpadán?
1. Demjén Ferenc
2. Charlie
X. Koncz Zsuzsa
8. kérdés: Ki az a nagykanizsai festőművész, akinek 1998. április 20-án - a Város Napján -nyílt meg a kiállítása a HSMK-ban?
1. Erdős László
2. Kotnyek István X. Stamler Lajos
9. kérdés: Mi a címe Kot-
nyek István új fotóalbu mának?
1. Pergő képek
2. Talált tájaim Zalában X. Eletünk Zalában
10. kérdés: Melyik évben nyitotta meg kapuit városunk művelődési központja?
1. 1974.
2. 1979. X. 1976.
A
MEGFEJTÉSEKET A KÖVETKEZŐ CÍMRE LEHET KÜLDENI:
Hevesi Sándor Mií\\i ¦ló\'dési Központ
„Szellemi játék"
8X00 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.
Itekiildési határidő: 1998. július 22.
54
KANIZSA - 1ttt*«
1998. július 1».
DÍJAZOTT A KANIZSA FOTÓKLUB
xv. mafosz szalon
Díjátadás
Szerdahelyi Rita egyik díjnyertes képe: ÁBRÁND
A Magyar Fotóklubok és Szakkörök Szövetsége évente megrendezi tagegyesületei részvételével a MAFOSZ Szalont. Ennek a rangos kiállításnak mindig az a város ad otthont, ahol a szövetség központi alkotótelepét is megrendezik. Az idén Kaposvár hívta meg az ország alkotóközösségeinek képviselőit.
A XV. MAFOSZ Szalont július 4-én a Helyőrségi Művelődési Házban nyitotta meg Kaposvár polgármestere, Szita Károly.
A szalonra 34 tagegyesülettől 549 kép érkezett be, a kiállításra pedig 31 tagegyesülettől 123 felvételt fogadott el az öttagú zsűri, Eifert János fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnöke, Szarka Klára fotóművész, szakíró, dr. He-felle József fotóművész, a MAFOSZ szakértői bizottsága elnöke, Müllcr Ferenc fotóművész, Péter
1998. július 10.
KANIZSA -
55
Schiller fotóművész, az Osztrák Amatőrfotográfiai Egyesületek Szövetsége képviselője.
A MAFOSZ Szalonon a nagykanizsai művészek is képviseltették magukat, Kaposvár polgármesterének különdíját a Kanizsa Fotóklub (Lipódi László, Peterman Károly, Szerdahelyi Rita, Varga György) kollekciója érdemelte ki, míg Szerdahelyi Rita Ábránd és Tanulmány című képeivel a Magyar Művelődési Intézet .különdíját nyerte el.
A MAFOSZ Szalon kiállítást az érdeklődők július 18-ig tekinthetik meg Kaposváron a Helyőrségi Művelődési Házban.
Érdeklődők a kanizsai kollekció előtt
Lapunk fotósa, Varga György képe: ALACSONY NAPÁLLÁS
56
KANIZSA -
július 10.
Kovács Kalmárt átlépett...
Juniális az SZDSZ-nél
Az országgyűlési választási kampány fáradalmait az immár hagyományos ju-niálison próbálta feledni az
SZDSZ Nagykanizsai Szervezete és mindazok, akik éltek az SZDSZ-es invitálással. A nap folyamán
nem maradhatott ki a programból a foci sem (első képünk). Kovács Kálmán volt országgyűlési képviselőjelölt, az országos listán a Parlamentbe jutott honatya nemcsak képviselői
irodát nyit Kanizsán, de mint lapunkat tájékoztatták róla, július l-jétől átlépett a kanizsai SZDSZ-szerve-zetbe. A napot a Csőnaká-zó-tónál gulyás-parti zárta (második képünk).
FRANCIA izél Ai
AZ ALKO TÓ TUDAT
SZO»a
HOZ
ELBOCSÁTOTT KATONA
fii me»
-v—
EZ A HAL NEM HAL

OKOÜI KELTA tAP
META
EGVNEnU
ÄETui
VÉGEI A KÖNVv YEL
WUMf ftu -V-
ROMAI 500
fejek
hegyei kozie\'g
poga\'ui laIzadó
sec
ILONA
JUTA-VAGV KENDE*. VA\'iZON
variálható lak-
riti ta\'k &r
l
•w
5
VÉ*GE AZ ESŐNEK
M C IMF -RE L
WF.hA
nota!
HONOS IETŰK
HAJÓZÁS
FLUOR
FA\'RA
ftiTÍTT
"7-
LÉGIPOSTA
lesiklok
egy AUTéÍ. WYI A\'ftU
TARKtT -7-
foszfor, mangan
jap. VA\'ftűS lakója
Si\'KSA\'G
PENGSZ-DARAfc!
iULY
FÓ\'üTÓ\'E\'f? -y~
FINN AUTo\'jEL
ROMAI 1000
tASA\'GI TA\'RSULA\'S
izzd-
MA\'RKA
TAG, »ETU1 -7-
ALL ALATTI tu* PÁRNA
NAGYRADA ftí**Zl!
SZINEiZ
(FRANCO)
CSENDES DIVJAMÓ!
Am Gol
FFINÉV
usa-ta<
a\'liau
Közép-kelet !
OROÍZ
VÁLTOTT
evc;zo-
LAPAT
HAZAI ZENEKAR
ABLAk--V-
HALVAVfAN ELŐTŰNIK AZ tMLEK
PAPLANT LEHÚZ
FEL^Z!
E
L)U MÁK) tuli FÜftDÓ\'-VA\'RűSRA VALÓ
—7-
1998. július 1«.
KANIZSA - OttA**
57
VÉGRE ITT A NYÁR!...
Balatonmárián június 22-28-ig sok gyerek kiáltotta ugyancsak a címszóban szereplő régi sláger kezdősorait. Igaz, hogy a folytatás nem mindig így szólt, hogy „Meleg az idő", de a hangulat és a jókedv annál jobb volt, mint a Medárdot idéző, naponként megjelenő eső és zivatar.
Az Altalános Iskola Kiskanizsa közreműködésével szervezett Ifjúsági Üdülőtábor első turnusában a Környezet és életmód táborban a Nógrádból jött salgótarjáni gyerekek, a Határőrség Patrónus Kft. Mentálhigiénés csapata és a város különböző iskoláiból jatt gyerekek töltöttek el élményekben gazdag hét napot.
A tarjániak augusztus elején viszont fogadják a kis-kanizsai kosárlabdázókat. így már nem lesznek ismeretlenek a zalai gyerekek a nyár utolsó hónapjában a vendéglátóknak.
A felhős időszakokat a környék megismerésére, kirándulások Balatongyörökre, hajóval Badacsonyba történő utazások színesítették. A „Ki, mit tud?" esti
bemutatkozáson megismerhették egymás rejtett tehetségét. Az egyik I. helyezést elért fiú ötletes módon parodizálta reggeli torna kínkeserveit. A délelőtti és délutáni órákban \\í/\\izsgálatok, növény- és állatfelismerési gyakorlatok mellett a csapadékmérést is bőven szemléltethettük. Mindezt kárpótolta a finom és változatos és bőséges étkeztetés. Valamennyiünknek lepattant a farmernadrág gombja a táborozás végére.
Minden elismerést megérdemelnek a szervezők és a táborban dolgozók, akik nagy lelkesedéssel és tennia-karással tették emlékezetessé a balatonmáriai hét napot.
Kedves Manyi néni, .Imi néni, Magdi néni, Józsi bácsi és valamennyi konyhai dolgozó: a gyerekek nevében ez úton köszönünk meg mindent, és a további turnusokhoz, az egész nyárra jő erőt, egészséget kívánunk.
Dömötör Miklősné turnus vezető
C4IKV GERGELY
P6YETEMI DISZCSAIl-
MŰANYAG DO&OZKA
kommuwis-ta politikus
(¦BU-Ts)
MASrtN-, HANGZo\' PA\'ft
KERESZTÜL ROHAN
ara&
ffinév
nemet
va\'rös ERREFELE !
litlum -7-
TETEJÉRE zuhanó
6 oro G "A" &ETÜ
PL. a &oc í.&űc tarka
ÁT1ROPAP1R
TELI JARÓESZKÖZ
1 >
A lfgfe-HÉRE&B &Ú7AŐRIEP MÉNY
mag a ssa
HAJIT
LIUM, JÓD
DUPLÁN édesse\'g ré-szbtk] agra\'p* )
EURÓPAI.
röv.
eadílyi
HEGYSE\'G
SIC ITUR AD ...
JOL BEOLVAS
—v—
OLA jSZAR MAZÉK >
DEL-AMER.
hegvsé\'g
#N EGYE DÜL
olasz ffiwf-\'v
PAP R ITA PARTNERE
TttetmZT sz ín j/ít-szó
olasz va\'ROi
ÉSZAKI
FPinév
OLASZ AUTÓJEL
\'.7 ;nt sz
(ja\'nűs)
~~v—
azonos &etuk
LENGYEL AUTÓJE; L
KE C.
ILDIKÓ
SAKKOZÓ
(utvaIm)
kínai
Hossz-
MERTE1*
FÉL öl!
MENY-AÜZűNY
EDITOR E GYM. BET.
nitrogen
ANATÓMIAI RÉSZLET!
GERENDA
OROLZ TIT-KosSZOLG. ---7"
DOKTOR LE»
mló\'le!
ARRA A HELYRE
INDÍTÉK
—v—
szélső >
OPEL „ EGYNEMŰ HE.TŰI -7-
6E4 .
(kosztola-¦VI t>)
levtf.á-
vel működte -
TtTT
(hangszer)
TÖPRENGJ
KÖTÓ-SZO
-7"
P
SUTA SZERVEZET
58
KANIZSA - Sp»u
1998. július 1».
SAKK
Isolyth Kupa Nemzetközi Junior Sakkverseny Tapolca
1998. 06. 14-21.
A Tapolcai Honvéd-Isolyth Városi SE már hagyományos 12 fős zárt női körversenyt rendezett szlovén, román és a magyar utánpótlás tehetségei részére. Több zalai leány is meghívást kapott - a Nagykanizsai Izzó Sakk Klubtól Szabó Virág és Bis-kopics Boglárka, a Z. Volántól Németh Diana és a vonyarcvashegyi Hegyvári Brigitta. A magyar lányok a szervezők céljának megfelelően kitűnő mezőnyben játszhattak, hiszen a külföldiek 4 évvel idősebbek - Boginál nyolccal(!) - Eb- és vb-he-lyezettek -, sőj volt közöttük olyan román hölgy, aki tíz évesen világbajnok is volt. A murecki EB-re (Ausztria) készülő Szabó Virág lett a legjobb magyar, 11 partiból 6 pontot gyűjtve 5. lett és sikerült megelőznie a nála két évvel idősebb Décsey Katát, aki két éve a zánkai Eb-n U20L korcsoportban 6. lett! A jól játszó Németh Diana és Hegyvári Brigitta a 7. és 8. helyen zártak. Németh Dia több figyelemre lenne érdemes, Biskopics Bogi számára már a meghívás is nagy eredménynek számított.
Harmadik Csütörtök IM Címszerzö Sakkverseny Szeged
1998. 06. 18-27.
Flumbort András Szegeden vett részt a Harmadik Csütörtök elnevezésű 9 fordulós meghívásos nemzetközi c,ím szerzésére minősítő körversenyen. Andrást a versenyre Kustár Sándor nemzetközi mester kísérte el, akit a Nagykanizsai Izzó Sakk Klub már leigazolt. Kustár 7 pontot gyűjtve a verseny győztese lett, míg András 4 pontot szerzett és az 5. helyezést érte el. A verseny rangját az is jelzi, hogy az INTERNET-en is követhető. A rendező szegedi*Koszta István úr a Portál ^SE NB l-es sakkklub menedzsere, Sakk Kávéházában minden hónapban a 3. csütörtökön kezdődnek (nála) a rangos tornák. Versenyzőink a kitűnő tapasztalatok után már bejelentkeztek az augusztusi versenyre is. Koszta Istvánról azt kell tudni, hogy a magyar sakkozók évtizedes elmaradását pótolva O újította fel játékunk talán legnagyobb alakjának tiszteletére aMaróczy Géza Emlékversenyt - XIII. kategória(!) -, amin Ribli Zoltán, a kanizsaiak él-táblása lett tavaly a legjobb magyar versenyző. A sportágnak sok ilyen lelkes és elkötelezett támogatóra van szüksége.
Paks Open
1998. 06. 24-28.
A szegedi versennyel egyidőben Szabó Virág, Biskopics Boglárka, Horváth Péter nemzetközi mester és Bagonyai Attila FIDE-mester Paksra utazott. A másodszor megrendezett Paks Open 7 fordulós svájci rendszerű versenyének fő csoportjában nagy siker született, Horváth Péter 5 ponttal második, Bagonyai Attila szintén öt ponttal 3. lett a 40 fős erős mezőnyben.
Szabó Virág, Bagonyai Attila, Ladányi Zsolt, Flumbort András a paksi döntő eredményhirdetése után
Szabó Virág 3,5 ponttal a torna legjobb női versenyzője lett, több jó játszmát váltott köztük francia ellenfelekkel szemben is. A Paksi Atomerőmű SE az ország egyik legjobb nevelőegyesülete. A 18 éven aluliaknak is rendezett versenyt, amin Biskopics Bogi indult, és 3 pontjával a 9. helyen végzett. Az Atomerőmű kiemelten jól díjazott versenye szakmailag is nagyszerű fejlődési lehetőséget biztosított fiatal versenyzőinknek.
* * *
A Nagykanizsai Izzó Sakk-Klub utánpótlás edzője, Bagonyai Attila köszönetet mond a NISK elnökének. Takács Zoltán úrnak és Szabó Imre úrnak, akik a Klub tehetséges fiataljainak júliusi ausztriai Eb és az októberi vb - Oropesa del Mar (Spanyolország) - felkészítését és versenyeztetését koordinálják. Köszönet minden szponzorunknak, hiszen a versenyek rendkívül költségesek...
LABDARÚGÁS Felnőtt: Ifjúsági:
25. MÓRICZ Őrtorony u.-Halis u. 1-3 Homokkomáromi u.-Cigány u. 1-7
Körmös u. [.-Körmös u. 11. 12-0 Templom tér-Pivári u. 1-5
KUPA Szent Flórián tér-Bajcsai II. 6-1 Serdülő:
I. FORDULÓ Körmös u. I.-Bajcsai u. I. 1-0 Homokkomáromi u.-Bajcsy Zs. u. • 2-1
Öregfiú: Homokkomáromi u.-Kisrác u. 10-0 Nagyrác u.-Homokkomáromi u. 8-0
Cigány u.-Homokkomáromi u. 1-4 Cigány u.-Pápai u. 2-5 Nagyrác u.-Bajcsy Zs. u. 4-0
Körmös u.-Jakabkuti u. 1-2 Kőrisfa u.-Bajcsai u. I. 1-3 Pivári u.-Rozmaring u. 0-3
(hélméteresekből) Varasdi u.-Kőrisfa u. 6-1 (Pivári u. nem jelent meg)
Bajcsai u.-Cigány u. 6-1 Körmös u. D.-Varasdi u. 2-4 Nagyrác u.-Rozmaring u. 4-3
Jakabkuti u.-Hornokkomárorni u. 0-4 Nagyrác u.-.Iakabkuti u. 2-4 Homokkomáromi u.-Pivári u. 11-2
1998. július 10.
KANIZSA - /tfm*
59
CSHSZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetíté.s, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS ELADÓKNAK-VEVŐKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
LAKASOK
Nk-n a Garay utcában 2 szobás, 54 nnves, egyd gázfűtéses, erkélyes, vízórás, redőnyös, megkírtéll álapotú, 4. emeleti lakás eladó, rányár: 2,3 mR. Kód: 33298 (28274 K)_
Nk-n az olarlelep közelében 1 szobás. 40 nm-es, egyedi gázlűté-ses, komlortos, garázksos, pincés, udvari házrész, azonnali beköltözései eladó Irányár: 1,6 mR. Kód 338/98. (28275 K) Nk-an a belvárosban 2*2 lélszobás, 88 nm-es, 2 szintes, étkezős, 2 erkélyes, kp fűtéses lakás eladó, frányán 5,3 mR. Kód: 308/98.
(28114 K)_
Nk-n a belvároshoz közel, 1 szobás, 32 nnves, 2 éve teljesen lel-ujiott. komfortos, közös udvari lakás, beépített bútorokkal, késő nyán kiköltözéssel eladó Irányár. 1,4 mR. Köd: 295/98. (28023 K) Nk-an az északi v.részben 94 nm-es, 2 szoba+halólükes, nagy konyhás, egyedi gázfűtéses sorházi lakás eladó. Irányár: 3,4 mR.
Köd: 292/98. (27947 K)_
Nk-n csendes ulcában 2+3 lélszobás, 110 nm-es, löbb szinles, fürdőszobás + zuhanyfürkés, 2 WC-és, garázsos, pincés, sorházi lakás, kis telekkel, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 9 mR.
Kód 280/98 Í27891 K)_
Nk-n a belvárosban 3 szobás, 60 nm-es, központi (üléses, 3. emeleli, vizórás, redőnyös, jó állapotú lakás, eladó. Irányár: 3,9
mR. Kód: 282/98 (27892 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 57 nm-es, 2 szobás, vizórás, 2 emeleti lakás, beépíefl erkélyei, zárható folyosóval, külön tárolóival eladó
Irányár 2.2 mft Kód: 285/98. (27893 K)_
Nk-n a bek/ároshoz közel. 2 szobás. 54 nm-es, egyedi gázfűtéses étkezős, jó álapotú lakás, külön bejáratú, parketlázotl szo-
bákkal, eladó kanyar: 3,3 mR Kód 27298 (27894 K)_
Nk-n az északi városrészben 3 szobás, 96 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses, társasházi lakás, tetötérbeépléses lehetőséggel. 400 nnves telekkel, reszletlizetési kedvezménnyel eladó. Irányár:
5mR.Kód: 278/98. (27810 K)_
Nk-n az északi városrészben 3 szobás, 74 nm-es, 20 éves, egyedi gázfűtéses, vizórás, redőnyös, lársasházi lakás 100 nm-es telekkel, alápincézeti garázzsal eladó. Irányár garázzsal: 5,3 mR.
Kod: 267/98. (27812 K)_-_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, felújíotl, központi fűtéses lakás elakJó. Irányár: 22 mR. Kód: 26698.
(27813 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás. 57 nm-es, erkélyes, vízórás, redőnyös, jó álapotú, tehermentes lakás, azonnal bekörfizóssel
eladó, Irányár 1,7 mR Kód. 25298 (27814 K)_
Nagykanizsán az kiás utcában 1+3 félszobás, 69 nnvmes, étkezős, vizórás, redőnyös, 3. emeled lakás eladó. Irányár: 3,8 mR.
Kód: 376/97. (24510 K)_
Nk-án a Nagyváthy utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, vizórás, erkélyes lakás, 24 nm-es garázzsal eladó. Irányár: 5
mR+garázs 800 eR. Kód: 56/98 (26566 K)_
Nk-án a Zemplén ulcában 3 szobás, 67 nnves, vízórás, 2 erkélyes. 10. emeleti, központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2 mR.
Kód: 92/98. (26799 K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, 4 emeleli, pincés lakás eladó. Irányár: 2,7 mR. Kód: 11298.
(27036 K)__
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nnves, 2 erkélyes, földszinti lakás, új konyhabútorral és szőnyegpadlókkal, lekjjíott fürdőszobával, járólapozva eladó. Irányár: 2,3 mR. Kód: 720/57.
(27040 K)_
Nk-án a Kodály ulcában 2 szobás, étkezős, erkélyes, kp (üléses. 4 emeleti lakás eladó frányát. 1,95 mR. Kód: 160/98. (27366 K) Nk-án a belvárosban csendes utcában, 1 szobás. 46 nm-es, egyedi gázfűtéses, irodának vagy üzletnek is kialaklhaló lakás, azonnali beköHözéssel eladó. Irányár: 2.5 mR. Kód: 17098.
(27368 K)_
Nk-án a belvárosban 4 szobás, 112 nm-es. egyed gázfűtéses, főldsznti lakás üzlet kialakiasara alkalmas, utcára néző 3 szobá-
val eladó. Irányár: 6,8 mR. Kód: 195/98. (27525 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, csendes utcában, 104 nm-es, 4 szobás, 2 erkélyes, ctrkofütéses, 2. emeleti, krtűnö álapotú lakás, egyed lervezésű konyhabútorral, igény esetén garázzsal, eladó.
Irányár garázs nélkül: 9 mR. Kód: 243/98 (27714 K)_
Nk-án a bervároshoz közel, 75 nm-es, 2 szobás, egyed fűtéses, nagy konyhás, erkélyes, 1. emeleti lakás eladó, irányár: 3,5 mR.
Köd 515/97 (28218 K)_
Nk-n a Rátán sori III. emeleti 2 szobás, 54 nnves, pincés, egyed gázfűtéses, felújíotl lakás eladó. Irányár: 3 mR. Kód: 371. (28273
K)_
CSALÁDI HÁZAK Zákányon 100 nm-es. 4 szobás, központi tűléses, összkomfortos család ház, 4320 nm-es telekkel, mellékepületekkel, ipari árammal, műhellyel, garázzsal eladó Irányár: 3,2 mR Kód: 33598.
(28276 K) _
Nk-n a belvárosban. 2 szobás, egyed gázfűtéses, 60 nm-es, felújításra szoruló különálló család ház, 354 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 7 mR. Kód- 337/98. (28277 K)_
Eszleregnyén 10 éves, 4 szobás, étkezős, letőtórbeépléses, étkezős, 178 nnves család ház, mellekepületekkel, bevezethető gazzal 2680 nm-es leiekkel, eladó Irányár: 6 mR. Kód: 33998. (28278 K)
Pálon 20 éves 120 nm-es, 3 szobás, komfortos család ház, melléképületekkel, 1695 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4.2 mR. Kód.
313/98. (2B191 K)_
Becsehelyen 80 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, egyed gázlűlé-ses, komfortos család ház, mel&épületekkél.400 n-öl telekkel el-
adó. Irányár: 2 mR. Kód: 321/98. (28192 K)_
Pálon 90 nm-es, 3 szobás, komfortos család ház. melléképületekkel,766 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mR. Kód
\'^\'.-f- .?$19-3 Ki_
Nk-n 67 nm-es. 2 szobás, egyed gázfűtéses, nagy konyhás, család házrész 20 nm-es prtcével eladó Irányár: 2,8 mR. Kod:
306/98. (28194 K)_
Nk-n 95 nm-es, 2 szobás, étkezős, egyed gázfűtéses, lelújiotl család ház. zárt kapubejáróval, különálló üj melléképüleltei. 150
nm-es leiekkel eladó. Kód: 309/98. (28195 K)_
Palinban 9 éves, 99 nnves, 3+2 félszobás, 2 (ürdószobás. étkezős, pincés, garázsos, letőtérbeépüéses család ház 707 nm-es leiekkel eladó\' Irányár: 11 mR. Kód: 310/98 (28116 K)_
Nk-án a bervároshoz közel, utcafronti, 120 nm-es, 4 szobás csalá-á ház 120 nm-es pncével, nagy udvarral, garázzsal eladó. Válal-kozási célra, komplex vendéglatóipan egységnek, irodaháznak is
kialaklhaló. Irányár: 8 mR. Kód: 52/98. (27948 K)_
Kiskanrzsán 1 szoba;. 4.c nm-es. nagy konyhás komfortos csala-d ház, 342 nm-es telekkel, gépkocsibejáró nélkül eladó. Irányár
2,4 mR. Kód: 281/98 f.27g->-:\' K._
Nk-n a déli városrészben 3+1 félszobás. 100 nm-es család házrész, 2 különálló lakrésszel, 2 konyhával. 2 fürdő + Wc-vel. 35 nm-es pincével, 130 nm-es telekkel eladó. IrányárA: 3,8 mR. Kód:
273/98. (27817 K)_
Nk-n az északi városrészben 5 szoba. 130 nnves, letőtérbeépüéses, igényesen kialaklott, kitűnő állapotú család házrész kis telekkel, részletfizetési kedvezménnyel eladó Irányár: 7.5 mR. Kód:
270/98. (27818 K)_
harosberényben 20 éves. 150 nnves, 4 szobás, halos, 2 fürdőszobás, központi kazán (üléses, garázsos, pincés, család ház. parkoslott rendezeti 1265 nm-es leiekkel, berendezéssel eladó.
Irányár: 6 mR. Kód: 258/98. (27821 K)_
Szepetneken 107 nm-es. 4 szobás, gázfűtéses család ház, dupla garázzsal, étkezővel, a nappalban kandallóval, meléképületekkel, 570 n.öJ telekkel eladó vagy értékegyezteléssel 3 szobás lakásra
cseréhető. Irányár: 5 mR. Kód: 238/98. (27715 K)_
tiarosberényben 110 nm-es, 13 éves, 2+1 félszobás, központi tűléses család ház, a tetőtéren 80 %-ban kész 1 szoba + halai, garázzsal, pincével, meléképülettel, 1156 nm-es telekkel el-adó.lrányár: 4,5 mR. Kód. 229/98. (27668 K)_
Palinban 210 nm-es, 6+2 félszobás, 9 éves, 3 szintes, 3 fürdőszobás, család ház, 40 nnves pincével, 25 nm-es garázzsal. 2148 nnves telekkel eladó vagy értékegyeztetéssel kisebb család ház-
ra cserélhető Irányár 12 mR Kod: 8897 (27669 K)_
Nk-n a Kalonaréten 3 szobás, 2 szinles, teraszos garázsos, egyed gázfűtéses, 25 éves sorház, dupta Wc-vel, 350 nm-es te-
lekkel eladó irányár: 5,2 mR Kód: 210/98. (27555 K)_
Nk-án az Olajtelepen 3+1 félszobás, 105 nm-es, étkezős, egyed gázfűtéses + cserépkályhás, egyszintes család ház garázzsal. pt>cóvel, nagy melléképülettel, igényesen felújíotl állapotban, 500 nm-es telekkel eladó Kod 202J9S [27532 K) _____ Palnban 10 éves, 120 nm-es, 3 szobás, család ház, külön bejáratú telŐlérbeépitéssel, konyha+ótkezövel, 2 fürdő, 2WC-vel, garázzsal, műhellyel, ipari árammal, 570 nm-es parkosított leiekkel
eladó. Irányár: 9,6 mR. Kód: 200/98. (27527 K)_
Nk-án a bervároshoz közel, csendes utcában, 45 nm-es, felújításra váró. egyed gázfűtéses, félkomfortos, 1+1 télszobás, család házi ész eladó Irányai n,R Kc-j ^vü ,,7-vóK,
Palinban 9 éves, 105 nm-es, 3+2 félszobás, tetőtérbeéptéses, 2 fürdőszobás, egyed központi fűtéses család sorház, 20 nm-es garázzsal. 200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mR Kód: 60997
(25662 K)_
Palinban 9 éves. 100 nm-es, 2+3 lélszobás. letőlébeépiéses, 2 fürdőszobás, egyed központi lűtéses család sorház. 20 nm-es garázzsal. 500 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 7.4 mR. Kód
66197 (25957 K)_
Srxmáson 2 szobás, 40 éves, 100 nnves, egyed gázfűtéses, (ól-komfortos család ház, 20 nm-es pincével, kialaklhaló garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mR. Köd: 135/98. (27148
K)_
Petriventén 25 éves, 3 szobás, 100 nnves, kívül-belül teljesen lel-újlotl család ház, új konyhabútorral, igényes fürdőszobával 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,9 mR. Kód: 222/98. (27622 K) Kiskanrzsán 2 szobás, 80 nm-es, jó álapotú, komlortos, étkezős, család ház válalkozásra is alkalmas, meléképületekkel, műhefy-lyel. ipari árammal, garázzsal, 2880 nm-es telekkel, pncével el-adó. Irányár: 5,1 mR. Kód: 159/98. (27301 K)_
Nk-án a déli v.részben 100 nm-es, 2+2 félszobás, garázsos. közös udvari család házrész, 2 konyhával, 2 fürdŐ+WC-vel, nagy telekkel eladó Kód- 312^8.^28219 K)_
TELEK:
Gyenesdás belterületén 751 nnves telek közművekkel a telekha-laron eladó. Irányár: 3 mR Kód: 33698. (28279 K)_
Eszteregnyén 1000 nm-es éplósi lelek, közmüvekkel a telek szelén eladó. Irányár: 350 eR Kód: 340/98. (28280 K)
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADAS-VETEL-CSE-RE-BÉRBEADÁS-„Ingatlanok becsi ésére" (Okirat szerkesztése). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek rés/.érc megbízásból.
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb feltételek * mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű ^ jogi teendőket. |
Az iroda nyitvatartása: 8-12, 14-17 óráig. 1
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Egy szoba, konyha, fürdőszoba, egyedi lútéses udvari lakás eladó Irányár 1.1 mFt. Hird.sz: 30.
(25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Csengén/ úton 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszobás, egyedi lűtéses földszinti laké* eladó Irányár 1,4 mPt. (25326 K)
Lakás Nagykanizsán. Csengery ut elején. III emeleten 50 nm-es, egy szobás, egyedi fűtéses lakás eladó Irányár 2,4 mFt
Hird.sz: 5/a. (25329 K)_
Lakás Nagykanizsán. Teleki u. elején, 8 emelelen, 2 szobás, 55 nm-es, központi (üléses lakás eladó. Irányár 2,1 mFt. Hird.sz: 47 (25330 Ki_
Lakás Nagykanizsán. Liszt F. utcában, 4 emeleten, 2 szobás. $4 nm-es, központi lútéses leielonos lakás eladó Irányár: 2.2
mFt. Hird.sz: 16 * garázs 650 eFI. (25331 K)_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy. utcában, 7 emeleten, 76 nm-es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, lomkamrás, köz-ponli lűtéses lakás eladó. Irányár 2,35 mFt. Hir.sz: 34. (25332
K]_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy ulcában 4 emelelen. 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás, leielonos, korszerű lakás el-
ado. Irányár. 2,55 mFt Hird.sz: 18. (25334 K)_
Lakás Nagykanizsán. Városkapuban 2+2 lélszobás, étkezős, első emeleti, 68 nm-es, központi tűléses. gondozott lakás. Irány-
ár: 3 mFI. Hird.sz: 40. (25335 K)_
Lakás Nagykanizsán. Maori telepen kétszintes társas házban, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos házrész garázzsal, tároló-
val eladó. Irányár 11 mFt. Hird.sz: 15. (25338 K)_
Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején 80 nm-es. és 3 komlortos, 3 szoba, előszoba, konyha,.lürdőszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvanésszel Üzletnek irodának js alkalmas. Irányár 8,5 mFt. Garázs nélkül 7.7 mFt. Hird.sz: 69 (25366 K>
Lakás Nagykanizsán. Sugár úton 104 nm-es. 1 emeleti. 3 szobás, ebédkSs, külön WC. fürdőszoba, kamra, pince, osztatlan közős udvarrész, egyedi fűtéses. Irányár 6 mFt Hird.sz: 70
(25367 K)_
Lakás Nagykanizsán. Levente utcai sorházban 5 szobás, (ürdószobás, 2 WC, 125 nm-es, kétszintes lakás + garázs, pince Irányár 8 mFI. Hirdsz: 71 (25543 K) Eladó lakás. Berzsenyi úton 59 m-es, 2 szobás, erkélyes, pad-lószőnyeges, külön WC-s, kamrás lakás. Irányár: 2,2 mFl. Hird
sz.: 76 (25616 K)_
Eladó lakás. 85 nm-es, 2+félszobás, földszinti előszobás, fürdő, külön WC, szinteltolásos, egyedi tütéses, parkettás, járólapos
lakás Irányár 3.5 mFt. Hird.sz.: 86 (26052 K)_
Családiház Nagykanizsa Sánc Telölér beépítéssel 120 nm-es. 4 szobás, 2 fürdőszobás. 300 n-öl telken Irányár 6 mFt
Hirdsz: 26. (25342 K)_
Családiház Nagykanizsán. 150 n-öl sarok telken, 6 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, 2 étkező, 2 műhely garázzsal több célú felhasználású, pl. panzió, irodaház. KFt-nek. Irányár 12 mFt
Hird.sz: 53. (25343 K)_
Családiház Nagykanizsa-Palin. 260 nm-es. kélszinles, 4 szoba. 2 fürdőszoba. 60 nm-es presszó, 20 nm erkély. 20 nm pince, engedélyezett vegyesbolt alapjai lerakva, nagy parkolási lehelő\'
seggel. Irányár 16 mFl. Hird.sz: 50. (25344 K)_
Családiház Miklósién. 60 nm-es régi típusú falusihaz, 2 szobás fürdőszobás, 200 n-öl területtel. Irányár 3 mFt Hird.sz: 33 (25345 K)_
Családi ház Eszteregnyén. Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, víz, villany van, WC bent van. Irányár 700eFl. Hird.sz.:
83. (26049 K)
Családi ház Zalakomárban, 2800 n-öl telken. 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, fürdőszobás, külön WC (él ház alall pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsfák, gazdálkodásra ipari célra, vállalkozásra is alkalmas csaladiház Irányár 6 mFI. Hirdsz..
84. (26050 K)_
Családiház Keszthelyen. Ikerház egyben is és megosztva is. 8 szoba, 2 konyha, 2 fürdő, 2 nappali, 4 WC, 2 zuhanyzó, garázs, egyedi tütéses összkomfortos, eladó vagy önálló baltoni nyaralóra cserélhető. Irányár 10 mFt Egyben 20 mFt Hirdsz: 44
(25346 K)_
Családiház Szepetneken. 5 éve épült, kétszobás, összkomfortos, 100 nmes, garázsos egyedi gázlütéses kél leraszos Irányár 3,5 mFI Hird.sz: 56. (2534S K)_
Csalá"diház Iharosberényben. 2 szinles, 5 szobás, erkélyes nagy teraszos, 100+70 nm-es, lürdöszobás, 2100 nm területtel.
Irányár 5,5 mFt. Hird.sz: 34. (25349 K)_
Családiház Zalaújlakon. Tetőtér beépítéses 4 szobás, 2 fürdőszobás, igényesen, megépített, garázsos teljesen üj csaladiház
Irányár 5,5 mFt. Hird.sz: 35. (25350 K)_
Családiház Zalaújlakon. Szoc.pol kedvezmény igénybevehetó, félkész állapotú családiház 4 szobás, 2 fürdőszobás, 2000 nm összterülettel eladó, Irányár 2,2 mFt. Hird.sz: 6. (25351 K}
Családiház Eszleregnyén. 114 nm-es, 3 szobás, lürdöszobás, központi (üléses islállóval mellékhelyiségekkel 2200 nm területtel. Irányár 2 mFt Hirdsz: 18. (25352 K) Csaladiház Nemesdéden. 3 szobás, fürdőszobás, beépíthető tetőtérrel, 5 éve épült új családi ház 4000 nm területiéi. Irányár
2,5 mR. Hird.sz: 7. (25354 K)_
Csaladiház Poloskán 80 nm-es alapterületű. 2 szobás, fürdőszobás, nagy nappali kamra pince, központi fűtéses, vegyes tüzelésű kaznnal, 200 n-ől telekkel. Irányár 1,6 mR. Hird.sz: 63 (25355 K)_
Családiház Nemesdéden. 120 nm-es, újonnan épült 3 szobás, lürdöszobás, előszoba, kamra, teraszos családi ház. Irányár: 3 mR. HMsz: 57. {25368 K) _
Családiház Iharosban. 2 szoba konyhás, lürdöszobás, 100 nm-es, lakóterülettel, melléképületekkel 2554 nm összterület rendé-zelt családiház eladó Irányár 1 mFl. Hird.sz: 67. (25357 K) Családi ház, nyaraló Zalakaroson. 800 m-es területen 140 m-es 5 szobás, konyhás. 2 lürdöszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp fűtéses, vegyes tüzelési kazán, nagylerasz kábel levé, csatornázott, parkosított udvar Üdülőnek, családi háznak alkalmas Irányár: 11 mR Hird. sz.: 77. (25614 K)_
Családi ház Kiskanizsán. Kétlakásos, két különálló házjal. 70+70 m-es. 2 szoba, hall, fürdőszobás, külön WC. 400 n.öl telekkel nagy üvegház fólisátor, mellékepületek Irányár: Külön
3.5 mFl. Hird sz 75 !25615 Ki__
Építési lelek Surdon 30 méter széles építési telek 1664 nm közművesített terület, érvényes építési engedéllyel a haz alapja levan betonozva. Irányár 650 eFt. Hirdsz: 51. (25358 K) Épftási lelek Pécsen. Kismérvölgyi ülőn rendezett környezetben érvényes építési engedéllyel 840 nm-es közmüvesitell területlel. Irányár 520 eFl. Hirdsz: 30. (25359 K) Építési telek Magyarszentmiklóson Az elágazóban közponli helyen tő üt mellett, 800 n-öl közművesített lelek ipari célra is pl: uzemenyag töltő állomás, kamionos pihenő, étterem, víz, villany van. Irányár megegyezés szerint. Hird.sz: 62 (25360 K) Lálóhegyen szőlő gyümölcsös. 800 n-öl területtel, szőlő, gyümölcsös, málna, konyhakert, 30 nm lakóépület, alatta pince, viz, villany van. Irányár: 900 eFl. Hird.sz: 64 (25362 K)_
Szenlgyörgyvári hegyen Ingatlan .ÉDENBEN" Fizelesi könnyítéssel 650 n-öl terület. 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümókslákkal, viz, villany, van és köves üt.
Irányár 900 eFt. Hirdsz 43 ( 25363 K)_
Csertői hegyen szőlő. 1200 n-öl területen kordonmüvetesi szóló |ó karban lévő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincével tel-jes telszereléssel Irányár 450 eFt Hird sz: 37 (25364 K) Oregtorhencen szőlő. 1100 n-ől lúgos szőlő gyümölcsössel lakható épülettel leljes (elszereléssel, terméssel együtt villany van
Irányár 800 eFt. Hird.sz: 65 !25365 K)_
llagybagolai hegyen 223 n.oí bekerítell zártkerti ingallan gyümölcsös és konyhakert eladó. Irányár 210 ezer Ft. Hird. sz: 78 (25850 K)
Lakás Nk. Zemplén Gy. úton 67 nm-es, 3 szobás. III, emeleli, 2 erkélyes, padlószönyeges, vizórás. kp lútéses, lomkamras la-
kas eladó. Irányár 2,5 mFt. Hird.sz.: 81 (25851 K)_
Családi ház Becsehelyen, 100 nm-es, 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, lürdöszobás, külön WC. garázzsal, mel-léképülelekkel, 4000 nm telek. Irányár: 1,3 mFt. Hird.sz.: 87 (26247 K)_
Családi ház Nagykanizsán, városközpontban. 100 nm-es, 3 szobás, nagy. amerikai típusú konyhával, +63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen lelújitott. minden igényt kielégítő családi ház. Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezett, tág udvarral. Irányár 9 mFt. Hird.sz.: 89.
(26249 K)_
Családi ház Kiskanizsán, 350 n oi lelken, 220 nmes. kétszm les. 4 szoba+tetötér Nagy nappali, lágas udvar, szép környezetben, garázzsal, telelonnal eladó Irányár 12 mFt. Hird. sz: i-1 |26414 K)
Családi ház Dózsa Gy. ütőn, 64 nm-es, 2 szobás + 1 külön be-fáralú szobával, lürdőszoba, külön WC, teljesen felújítóit családi ház közös udvarral. Irányár: 3,2 mFI Hird.sz.: 96. (26593 K) Üzlet helyiség eladó Csengery és Zrínyi M. út sarkon, 30 nm-es üzlet kirakattal forgalmas helyen megegyezés szerint.
Hird sz. 97. 126594 K)_
Lakás Nagykanizsán Hevesi ulon 2 szoba, redőnyös, fürdőszobás, külön WC, léiig felújított, közponli lűtéses, alacsony közös
kÖllség. Irányár: 1,9 mFl Hird.sz: 98 (26595 K)_
Lakás Liszt F. ül. földszinti lakás, 3 szobás, vizórás, központi lűtéses, redőnyös, reluxás, szönyegpadlos, telujilott, U( konyhabútorral. Irányár 2,3 mFt. (26596 K)_
Magyar utcán 1 szoba, konyha, lürdöszobás. WC-s lakás eladó Irányár 1,35 mFt. (26597 K)
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer bolt lelvásarío es takarmány árusítással, gázcsere teleppel, teljesen bekerítve, zárt és védeti helyen, pressó létesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet eladó
Irányár 3,2 mFt. Hirdsz.: 102. (26759 K)_
Berzsenyiben 54 nm-es. 2 szobás, 4. emeleli, egyedi luteses lakás eladó. Irányár 2,6 mFt. Hird sz.. 104 !26914 K) Csaladiház a városközponttól 3 km-re. 86 nmes, 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, pincevei, garázzsal, külön konyhával, melléképületekkel 600 n.öl telekkel, gondozott, par-kosrlolt udvarral. Irányár 2.7 mFt. Hird.sz.: 103. (26915 Kf
Csengery úton 1 szobás, konyha, kamra, fürdőszobás, külön egyedi gázfűtéses, házrész kis kerttel eladó Irányár 1,5 mFt
Hird.sz.: 105. (27126 K)_
Rózsa utcai 54 nm-es, 8. emeleli, 2 szobs, összkomlortos 2 erkélyes, padlószönyeges, közponli fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,8 mFI. Hird.sz.: 108. (27128 K)_
Rózsa utcai 54 nm-es, 3. emeleti. 2 szobás, 2 erkélyes „L" alakú lotyósóval reluxás. vizórás. közponli lűtéses lakás eladó
Irányár 1,95 mFt. Hird sz.: 107. (27129 K)__
Szepetneken 250 n-öl telken 100 nm-es családi ház, 3 szobás angol konyhás kamra fürdőszoba, szönyegpadlos egyedi gazlu
téses. Irányár 3,2 mR. Hird.sz. 109. (27130 K)_
Családi ház Kiskanizsán Teljesen lelűjílott. 1000 nm-es lelken, 90 nm-es, 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy fürdőszoba, WC. garázs, műhely nyári konyha, baromli és sertés ol. Vételár 3,6 mR. Hird.sz.: 110. (27138 Kj Teleki ul elején VI emeleten 2 szobás konyha, elkezös, lürdöszobás, külön WC, szobák kivételével lambenázott vízórás, !¦ n. kamrás lakás eladó. Vételár 2.25 mFt. Hirdsz.: 111. (27139 K)
60 KANIZSA - /íp* 1998. július 10.
INGi
inkö; lanközve
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ES VIDÉKE EXTRA HIRDETÉSFELVEVÖ HELYE AZ AB-AEGON BIZTOSÍTÓ EPÜLETÉBEN
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA:
hétfőtől péntekig 9-12; 14-17 óráig.
Teljesköríí lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
KERESÜNK, KÍNÁLUNK: kiadó laka- g sokat, eladó lakásokat Nagykanizsán, § családi házakat, telkeket, nyaralókat. ¦
ELAD0 LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Rózsa utcában 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, nagy-konyhás, központi fűtéses lakás frissen festve és tapétázva, új szerelvényekkel, új PVC padlóval szép állapotban
eladó, lár: 2,35 mFt 93/310-504. (26265 K)_
Nagyváthy utcában 3 szobás, parkettás, 75 nm-es, egyedi gázas, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 4,5 mFt+garázs
700 eR. (L/446) 93/310-504. (2S266 K)_
Munkás utcában 2. emeleten 1 szobás, 39 nm-es központi fűtéses erkélyes, nagy konyhás, megkímélt lakás eladó.
lár: 1,7 mFt. L/364. 937310-SŐ4. (26267 K)_
Rátán soron 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázas, parkettás, redőnyös, NY-i erkélyes, járólapozott, megkínált állapotú 3. emeleti lakás beépített szekrényekkel önálló pince-résszel eladó. Iá.; 3,2 mFt. 93/210-504. (2S155 K)
Ady utcában 1 szobás, 34 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vlzórás, teljesen felújított csillagpontos kábel TV-s, magasföldszint! lakás eladó. Ár: 1,9 mFt 93/310-504.
(28156 K)_
Péterfai utcában 2. emeleten, 1+2 félszobás, étkezős, 67 nm-es teljesen felújított és átalakított járólapozott, új tapétás, boltíves, redőnyös, igényes kivitelű NY-i erkélyes cir-kogejzlres lakás eladó. Ár: 4,ű mFt + garázs. 93/310-504. (28153 K)_
Belvároshoz közeli utcában üzletnek, irodának is kialakítható 2 szobás, 60 nm-es parkettás, egyedi gázas felújított utcafront lakás zárt terasszal, tárolóhelyiséggel eladó. Iái:
2,9 mFt. 93/310-504. (28159 K)_
Ady utcában 1. emeleten 2 szobás, nagykonyhás, 75 nm-es, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, felújított jó állapotú lakás eladó, lár: 3,49 mFt (L/439) 93/310-504. (28096 K)
Csengén/ utcában a belváros közelében 3,5 szobás -szalon, nappali, háló, vendégszoba - 80 nm-es, egyedi gázas, parkettás, 2 erkélyes, telefonos, 2. emeleti, azonnal beköltözhető patinás polgári lakás eladó, lár: 4,3
mFt+garázs 300 eFt 93/310-504. (28097 K)_
Városkapu körúton 1. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, új tapétás, új padlószőnyeges, járólapozott lakás felújított fürdőszobával, új konyhabútorral, kitűnő állapot ban eladó. Irányár: 2,6 mFt. 93/310-504. (28101 K)
Liszt F. utcában 2 szobás, erkélyes, nagykonyhás, kp. fűtéses, szőnyegpadi ós, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,0 mFt, 93/310-504. (28102 K)
Belváros közelében 2 szobás, 52 nm-es, egyedi gázas udvari lakás garázzsal, műhellyel, melléképülettel, nagy telekkel eladó. Irányár: 2,9 mFt 93/310-504. (26104 K)
Zrhyi utcában 3 szobás, 75 nm-es, parkettás, arkogejzl-res, redőnyös, erkélyes, telefonos, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,5 mFt + 38 nm-es beépíthető tetőtér 500 eFt. 93/310-504. (28105 K)_
Belváros szf/ében 1. emeleten, 2 szobás, egyedi gázas, parkettás, NY-i erkélyes, csendes utcára néző megkímélt azonnal beköltözhető lakás eladó. Ár: 3,3 mFt (L/431)
93=310-504 (27856 K)_
Északkeleti városrészben 2. emeleten, 1+2 félszobás + étkezős, 69 nm-es, Ny-i erkélyes, nagyon jó elosztású, újszerű állapotú, cirkogejzí-es, szőnyegpadlós, redőnyös lakás eladó. Irányár: 4,1 mFt. (L/425) 93/310-504. (27859
K)_
Péterfai utcában 1. emeleten, 1+2 félszobás, 68 nm-es, szőnyegpadlós, cirkogejzlres, nagy konyhás, lomkamrás, erkélyes, megkímélt lakás eladó. Irányár: 4,0 mFt (L/435
93/310-504. (27860 K)_
Városkapu körúton 2+1 félszobás, 62 nm-es, szalagparkettás, erkélyes, redőnyös, vízórás, felújított 4. emeleti lakás lambériázott konyhával eladó. Irányár: 2,5 mFt.
(L/268) (27615 K)_
Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, padlószönyeges, kifogástalan állapotban lévő lakás eladó. Irányár: 3,1 mFt (U354) 93/310-504. (27002 K)_
Belvárosban keresett helyen, 3+1 félszobás, 83 nm-es szőnyegpadlós, loggiás, és fr.erkélyes. magasfóldszinti, kp. fűtéses lakás jó parkolási lehetőséggel, sürgősen eladó. Irányár; 5,2 mFt 2 vagy 1,5 szobás lakás beszámft-
ható. (L/421). (27717 K)_
Keleti városrészben, 2. emeleten 2 szobás, kp. fűtéses, erkélyes, telefonos lakás 4 emeletes épületben, azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 1,7 mFt. 93/310-504. (26218 K)_
Keleti városrészben 1+2 félszobás, 55 nm-es, kp. fűtéses, vlzórás, Ny-i fekvésű, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,1
mFt 93/310-503. (28219 K)_
Városkapu körúton 1. emeleten 3 szobás, 68 nm-es, nagyon választékosan felújított lakás olasz járólapokkal, új padlószőnyegekkel, festhető tapétával, új konyhabútorai, redőnnyel, reluxával igényesnek eladó. Irányár: 3,35 mFt 93/310-504. (28220 K)__
CSALÁDI HAZAK, TELKEK, NYARALOK
Müdóslán alagsor, földszint + tetőtérbeépltéses, 218 nm lakólerű 5 szoba + nappalis, amerikai konyhás, 2 fürdő-
szobás, télikertes, 80 %-os készültségű családi ház garázzsal, műhellyel, 20x40 m-es telekkef, fizetési könnyítesse! eladó, lár: 6,5 mFt Cs/234. 93/310-504. (28268 K) Szabadhegyen 20x80 m-es, jó fekvésű saroktelek üzlet + lakóház építésére készített tervekkel eladó. Irányár: 2,8 mFt T/38. 907310-504. (28269 K)_
Hahót közponljában 18 m utcafronti szélességű 6164 nm területű építési telek, kis épülettel eladó, lár: 450 eFt.
T/37. 93/310-504. (28270 K)_
Zalakarosban 2x30 nm lakóterü, 3 szobát nappalis, 2 zuhanyzós, 2 főzőfúlkés, tetŐtérbeépítéses nyaraló, 123 n-öl telekkel eladó. Ár: 7,5 mFt (NY/81) 93/310-504. (28271
K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 95 nm-es, 7 éve felújított kibővített, szigetelt családi ház új homlokzattal, garázzsal, 2 műhellyel, gazdasági épületekkel, 1500 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 2,8 mFt. (CS/203) (28272 K)_
Belváros közelében 2 szobás, étkezős, 95 nm-es, udvari családi ház új tetőszerkezettel, új szigeteléssel, új szőnyegpadlóval és járólapokkal, szép állapotban, 150 nm-es telekhányaddal, önálló gépkocsibejárattal, garázzsal el-
adó. 93/310-504. (28221 K)_
Északi városrészben 2 szobás, 2 konyhás, 2 előszobás, 2x42 nm alapterületű, egybenyitható, felújításra szoruló önálló családi ház gk. bejáratai 210 nm-es telekkel eladó. Iá: 4,2 mFt (28160 K)_
Zalakarosban a fürdő közvetlen közelében 2 szoba + nappalis, étkezős, egyedi gázas, parkettás, 2 szintes, 80 nm lakólerű, jól szeparált ikernyaraló-rész 220 nm-es telekkel
eladó. Ár: 10 mFt. 93/310-504. (28161 K)_
Figyeházon 3,5 szoba + nappalis egyszintes, 200 nm-es, 6 eve felújított és kibővített külön Bejáratú 2 generációs központi fűtéses családi ház 2 garázzsal, jó állapotú mellékepületekkel, pincével 2136 nm-es telekkel eladó, lár: 4,3 mFt 93/310-504. (28162 K)_
Szepetneken 4 szobás, 107 nm-es, parkettás, egyedi gázas, 35 éves megkímélt családi ház felújított homlokzatvakolattal, 108 nm-es dupla garázs-műhellyel, 571 n.öl telek-kel eladó. 93/310-504. (28107 K)_
Maort telep közelében 3+1 félszobás, galériás, 100-es, 2 konyhás, 2 fürdőszobás utcafronti családi házrész zárt terasszal, pincével, garázzsal, 500 nm-es telekhányaddal eladó, lár; 7,8 mFt. 1 vagy 1,5 szobás egyedi gázas lakás
2,0 mFt-ig beszámítható. 93/310-504. (28108 K)_
Gyékényesen a slrand közvetlen közelében 2 szoba+nap-palis, tetŐtérbeépítéses, 56 nm lakóterű, 4 éves iker családi ház fele 900 nm-es telekkel, azonnal beköltözhetően el-adó. lár: 3,7 mFt, (26109 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 80 nm-es egyedi, gázas, 35 éves, gondozott, családi ház jó állapotú, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel és 3100 nm-es telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 5,9 mFt (Cs/222) 93/310-
504 (27867 K)_
Dózsa Gy. utcában 4 szoba + nappalis, tetŐtérbeépítéses, 130 nm lakóterű, 2 fürdőszobás, családi ház jellegű lakás, egyedi gáz, illetve cirkofűtéssel, nagyon igenyes, új választékos burkolatokkal egy tulajdonossal Közösudvarral, gk. beállási lehetőséggel eladó, irányár: 7,5 mF (Cs/216)
93/310-504.(27869 K)_
Csónakázó-tónál 2 szint+tetőtérbeéprtéses 2 szoba + nappalis, étkezős, fürdőszobás, szép kivitelű, ápolt környezetű, hétvégi ház pincével, 205 n-ol telekkel, vezetékes vízzel, villannyal eladó. Irányár: 2,9 mFt. (Ny/76) 93/310-504.
(27875 K)_
Kiskanizsán, keresett utcában, 3 szobás, parkettás és szőnyegpadlós, tapétázott falú, 110 nm-es, 25 éves, kitűnő állapotban lévő, gondozott családi ház zárt terasszal, pincével, garázzsal, nyári konyhával, műhellyel, ápolt udvarral, 18 m széles, 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7,2
mFt (CS/215). (27721 K)_
Belvároshoz nagyon közel eladó 2 szintes, 162 nm lakóterű, 5 szoba+nappalis, 2 fürdőszobás családi ház, 180 nm-es telekkel. Nagyobb értékű autó, ingatlan beszámlt-
ható. Irányár: 9,5 mFt. (CS/214). (27724 K)_
Honvéd utcában 140 nm alapterületű, több helyiségből álló, telefonos, egysedi központi fűtéses üzlethelyiség kialakított vizesblokkal, 80 nm-es bővítési lehetőséggel, gépkocsibejárattal eladó, esetleg bérbeadó. Irányár: 6 mFt. 93/310-504. (27729 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd. épületekkel, 1 szobás, fürdőszobás, ónálló épülettel, 1400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 6,4 mFt. (CS/195) 93/310-504. (27219 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakáso-kat családi házakat. 93/310-504. (27032 K)_
GARÁZSOK:
Berzsenyi utcában 15 nm-es akna nélküli garázs eladó. lár: 750 eFt. 93/310-504. (28163 K)__
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
1+félszobás lakás a Keleti városrészben 10 emeletes ház első emeletén eladó. Jó állapotú, 41 nm-es, összkomfortos.
Irányár: 1,6mFt. Hiv.szám: L 43. (28281 K)_
1+2 félszobás, 55 nm-es, összkomfortos, jó állapotú lakás négyemeletes ház harmadik emeletén a Keleti városrészben eladó vagy kisebbre cserélhető. Irányár: 2,4 mFt
Hiv-sz.: LAK 134. (28262 K)_
2 szobás, 51 nm-es, jó állapotú lakás 4 emeletes ház 4. emeletén a belvárosához közel eladó. Tégla épületben egyedi fűtéssel és pincerésszel rendekezik. Irányár: 2,6 mFt. Hiv.sz.:LAK241 (28283 K)_
2 szobás, 54 nm-es, felújított lakás 4 emeletes ház 2. emeletén a Keleti városrészben eladó. A lakás összkomfortos, nagy konyhás. Irányár: 2,4 mFt H.sz.: 242. (28284 K)
Nagykanizsa belvárosában két szintes 100 nm-es, 3+2 félszobás lakás eladó. Irányár: 7 mFt Hiv.sz.: LAK 135. (28285 K)_
3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, teljesen felújftott társasházi lakás kiskerttel, garázzsal, ami alatt pince van eladó az É-i v.részben. Irányár: 5,3 mFt. H.sz: LAK 132. (28232 K)_
2+1 félszobás, 62 nm-es, 3. emeleti, összkomfortos lakás eladó a K-i viészben. Irányár: 2,8 mFt Hiv.sz.: LAK 133.
(28222 K)_
+2 félszobás, összkomfortos, 57 nm-es, erkélyes, 1. emeleti lakás, a K-i városrészben, 4 emeletes épületben eladó. A lakás teljesen felújított, parkettás a nagyszoba, 2 szoba új szőnyegpadlós, lambériázott előszoba, konyha, taposós, felújított fürdőszoba, új konyhabútor. Iá.: 2,6 mFt Hsz: LAK 131. (28025 K)_
2+félszobás, központi fűtéses, erkélyes, vízórás, redőnyös, parkettás, feljftott.lakás, 4 emeletes épületben 4. emeletén eladó. Munkás uh garázssoron levő garázzsal együtt Iá: 2,5 mFt+550 eFt Hsz: Lak 127. (28028 K)_
3 szobás, központi fűtéses, erkélyes, nagy előszobás, víz-órás, reluxás, 4. emeleti lakás, 10 emeletes épületben el-
adó. Iá: 2,6 mFt. Hsz.: Lak 126. (28029 K)_
2+1 félszobás, összkomfortos, 61 nm-es, erkélyes, vízórás, jó állapotú, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben eladó. Irányár: 2,5mFt. Hsz: Lak 125. (26030 K)_
3 szobás, központi fűtéses, erkélyes, nagy előszobás, felújításra szoruló lakás 10 emeletes épületben eladó. Iá:- 2,3 mFt. Hsz: Lak 123. (28031 K)_
Nagykanizsán 2 szintes, 4 szobás, 85 nm-es, gázfűtéses, telefonos, kábel Tv, parabola, 7 lakásos társashzban lakás, terasszal, garázsai parkosított udvarral eladó. Iá: 5,6 mFt. Hsz: Lak 122. (28032 K)_
CSALÁDI HÁZAK:
Nagykanizsa belvárosában 580 nm-es területen 2 lakásos, tetŐtérbeépítéses családi ház, bármilyen ipari tevékenységre alkalmas műhellyel, ipari arammal, aknás garázzsal el-i. Irányár: 25 mFt. Hiv.sz.; CS 175. (28286 K)_
Szepetneken 50 nm-es 2 szobás, felújításra szoruló családi ház egyedi gázfűtéssel, 200 n.öl telekkel eladó. Irányár: 600.000 Ft készpénz + 400.000 Ft OTP átvállalás. H.sz.:
CS172. (28228 K)_
Fityeházán 2 család részére alkalmas, 1991-ben teljesen felújftott igényes kivitelezésű, 200 nm-es családi ház 1736 nm telekkel, kp. fűtéssel, pincével, 3+fél szobával, nappalival, fürdőszobával eladó. Irányár: 4,3 mFt Hsz.: CS171.
(28229 K)_
Pötrétén 1 szoba, konyha, előszoba, kamrás családi ház 200 n.öl telekkel eladó. Irányár: 900.000 Ft H.sz.: 170.
(28230 K)_
Balatonkeresztúron 3 szobás, fürdőszobás, 110 nm-es családi ház kp. fűtéssel, garázzsal, 230 n.öl telekkel, 800 m-re a víztől eladó Irányár. 5.6 mFt H sz : CS 174 1.28231 Ki Kisrécsén 2 szobás, konyha, előszoba, fürdő kialakítható, tégla családi ház földpincével, gazdasági épületekkel, 400 n-öl telekkel eladó. A ház parasztház jellegű, kiválóan átala-kftható. Irányár; 2 mFt Hiv.sz.: Cs 169, (28112 K)_
Balatonkeresztúron 4 szobás, fürdőszobás, spájzos, felújításra szoruló családi hz, 4074 nm-es telekkél eladó. Csatorna, gáz a telken, melléképületek, ól, istálló, pajta, szer-számostároló, kút Iá: 6 mFt Hsz: Cs 167. (26039 K) Szépeinek 3 szobás, .fürdőszobás, gázfűtéses családi ház, 2000 nm-es telekkel, nyári konyhával, gazdasági épülettel
eladó. Iá: 2,6 mFt. Hsz: Cs 166. (28040 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, gázfűtéses, kb. 70 nm-es régi családi ház (felújított) 145 n-öl kerttel eladó. Fürdő nincs, de a helye ki van alakítva. Iá: 3,5 mFt Hsz: Cs 164. (2B043 K) Szepetneken 3 szobás, cserépkályha fűtéses, fürdőszobás, családi ház, 520 n-öl telekkel, 2 garázzsal eladó. Iá: 2,5 mFt Hsz: Cs 159. (28047 K)__
Sáncban 2 szobás, gázfűtéses, spájzos, fürdőszobás, 70 nm-es családi ház, garázzsal, pincével, gazdasági épületekkel, 1400 nm-es telekkel eladó. Iá: 4,8 mFt. Hsz: Cs 159.
(28046 K)_
Nagykanizsán 1 szobás, konyhás, spájzos, régi kis családi ház, 200 n-ÖI telekkel eladó. Víz, gáz, villany, csatorna van.
Iá: 3 mFt Hsz: Cs 158. (28048 K)_
Kiskanizsán lebontásra váró családi ház, 1300 nm-es telekkel, bontási, építési engedéllyel eladó. Víz, gáz, villany, közmű van. Irányár: 1,5 mFt Hsz: Cs 156. (28049 K)
Sáncban 5 szobás, 110 nm-es, szint+tetőteres, 2 fürdőszobás, parkettás, erkélyes családi ház, 600 nm-es területtel, garázzsal, külön 80 nm-es épülettel (70 %-os készenléti ál-lapotú) eladó. Irányár: 9 mFt Hsz: Cs 152. (28050 K) Palinban 2+3 félszobás, egyedi arkogejzíres fűtésű, redőnyös, 2 fürdőszobás, szintes családi ház eladó. Iá: 7,4 mFt
Hsz: Cs 145, (28051 K)_
Bajcsán 3 szobás, fürdőszobás, cserépkályha fűtéses, redőnyös családi hz, 800 n-öl telekkel, melléképületekkel, paj-tával eladó. Iá: 5 mFt Hsz: Cs 143. (28052 K) . Nagykanizsán 3 szobás, 110 nm-es, gázfűtéses, fürdőszobás, étkezős, halos, redőnyös családi\'ház, 120 n-öl udvarral, garázzsal eladó. Az udvarban különálló szoba-konyha épület. Iá: 11 mFt. Hsz:Cs 142. (28053 K)_
TELEK, NYARALÓK:
Nagykanizsa - Kisfakoson régi rjpusú pmceépúlef teljes felszereléssel, 5466 nm szőlővel, gyümölcsössel eladó. Víz, villany van. Irányár: 1,2 mFt. Hiv.sz: T 77. (28288 K) Szabadhegyen 1600 nm közművesített telek a hetes főútvonal felőli oldalon eladó. Irányár: 2,8 mFt H.sz.: T73. (28223 K)_
Csapiban 3660 nm-es terület, szántó, gyümölcsös, erdő el-
adó. Irányár; 200.000 Ft H.sz,: T74. (28224 K)_
Zalakaroson 1500 nm telek 3x3 m-es faházzal, szőlővel, gyümölcsössel eladó. Iá.; 2,2 mFt, Hsz,: T75, (28225 K) Baconaki-hegyen 2200 n.öl telek szőlővel, gyümölcsössel, veteményessel, szoba, konyhás faházzal, borospincével eladó. Villany ráköthető. Irányár: 300.000 Ft H.sz: T71. (28227 K)_
Balatonmáriafürdőn (a vízparttól 10-15 percnyire) 682 nm-es építési telek eladó. Víz, villany, gáz, csatorna beköthető.
Iá; 1,5 mFt Hsz: T 66. (28054 K)_
Szentgyörgyván hegy 3. hegyháton, 600 n-öl telek, 4x8 nm-es tégla épülettel eladó. Az épület szoba-konyhás, alápincézett, 10 éves, zárt előteres. Villany van. Az udvar bekerített Szőlő lugas, nemesített almafák, gyümölcsfák, konyhakert Iá: 900.000,-Ft Hsz: T66. (28055 K)_
Uj Förhéncen 740 n-öl terület, szoba-konyhás, tárolós tégla pincével eladó. Villany van, ciszterna. Veteményes, szőlő lugas, szántó. Faház, melléképletek. Iá: 450.000,-Ft Hsz:
T65. (28056 K)_
Uj Förhéncen 1200 n-öl terület tömés tégla pincével eladó. 4 éves fenyő telepítés, szőlő lugas. Villany, ciszterna. Teljes berendezéssel együtt. Iá: 220.000,-Ft Hsz: T64. (28057 K) Szentgyörgyvári hegy 2. hegyháton 900 n-öl terület tégla épülettel eladó. A telek 2 oldalról is megközelíthető. Iá:
550.000,-Ft. Hsz: T63. (28058 K)_
Balatonmária-alsón 195 n-öl telek, hétvégi faházzal eladó. 2 szobás, konyha, fürdőszoba, terasz, víz, villany van, gáz, szennyvíz ráköthető. 10 percnyire a víztől. Irányár: 3,1 mFt
Hsz: T59. (28060 K)_
Balatonfenyves-alsón 150 n-öl telken 64 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, szinteltdásos nyaraló eladó. Iá: 6,5 mFt Hsz:
T55. (28061 K)_
Balatonberényben 500 nm-es telek, szint+tetőteres iker nyaralóval eladó. 2 szoba, étkező, főzőfülke, zuhanyzó, wc,
nappali, terasz. Iá: 3,15 mFt Hsz: T54. (28062 K)_
Csónakázó-tónál 1911 nm-es telek, tégla házzal eladó. Szoba, konyha, étkezős, spájzos, fürdőszobás, garázs. Iá:
2,5 mFt Hsz: T52. (28063 K)_
Galambokon a Campingnél 1591 nm-es telek, tömés pincével eladó. Villany van, víz megoldható. Iá: 800.000,-Ft. Hsz:
T51. (28064 K)_
OregfÖrhéna-hegyen 940 n-öl terület tégla épülettel eladó. Szőlő, gyümölcsös, szántó, villany van. Ciszterna Teljes berendezéssel, terméssel eladó. Iá: 850.000,-Ft. Hsz: T41. (28065 K)_
GARÁZSOK:
Erdész u-ban nagyméretű aknás-pincés garázs 800.000,-Ft-ért nagyméretű 550.000,-Ft-ért eladó. Hsz: G14. (28069 \'
S_
Kazanlak u-ban ikergarázs eladó. Irányár 1 mFt,
Hsz:G12. (28070 K)
W^- testit ctütMiüf 1-1 í, füJtcit* 1-1 tf Mif
HÁZAK. LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE: RAKTÁRAK, IRODÁK. ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRŰ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRSKERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
Nk-n a K-t varosrészben, felújftott 2 szobás, I. emeleti, központ fűtéses, erkélyes lakás eladó redőnnyel, napd-
lenzővd. 2,5 mFt-ért. (?7899 K)_
Elcserélném belvárosi 2. emeleti, 56 nm-es, önkormányzati lakásomat, 2 szoba, konyha, ebédlő, fürdő, WC, hasonlóra 3 szobásig minden megoldás érdekel. Érd.: SÁBA
Hidetőbe. (27410 K)_
Balatonfenyvesen a vízhez közel 700 nm-es telten, 110 nm-es nyaraló WC, fürdő, 4 szoba, konyha, 30 nm-es fedett terasszal eladó különálló üzlethelyiség üzleti tevé-kenységet Idyfatok számára. Irányár: 6,5 mFt." (27411 K) Városközponthoz közel 69 nm-es, új, 3. emeleti, 3 szobás, éfcezős, drkogejzfr fűtéses lakás igényesnek eladó OTP átvállalással. Ar: 5,5 mFL (28093 K)__
Marcali központjában 2 szobás, 56 nm-es, 3 emeleti lakás, parkettás, cementlapos, redőnyös, kábeltévés, felujrt-
va eladó 2,5 mFt-ért (26094 K)_
Galambokon 1160 n.öl gyümölcsös 1500 db fenyővel épf-tési teleknek közművesítve eladó 1,4 mFt-ért (28095 K) Badó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-öl telekkel, féeg kész tetőtérbeepltéssej, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ara: 7.2 mFt
(24S42 K)_
Badó Galambokon 3 szintes, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, konditerem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, tde-Ion, gáz van Berendezésekkel együtt 19 mFt, (24543 K) Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n.öl telek eladó, közművesítve: Irányár: 1,2 ma (24648 K)_
Orosztonyban 500 n-öl teJken. jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, melléképületek
Ara: 2,6 mFt. (23990 K)_
Felsőrajkon 500 n-öl telek családi házzal eladó, 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, garázs. Ara: 2,9 mFt (23992
K)_
Munkás úb garázssoron nagyméretű tégla garázs eladó,
akna és vilany van. Ara: 530.000 Ft (24992 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására al-kalmas 150 nd telek eladó, Aia 1,2 mFt (25186 K) Nagykanizsán a belvárosban családi ház, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, pincés, fedett bejáróval, telefonnál, egye-
á fűtéssel, eladó. Ara: 4 mFt (25314 K)_
Nagybakónakon 1200 n.öl telken családi ház eladó 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ara:
1,65 mFt. (25433 K)_
Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es faház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mFt-ért eladó. Víz,
villany, van, (25550 K)_
Badó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince. Ára: 4 mFt (25556 K)_
Szentgyórgyvári hegyen 580 n-öl szőlő, gyümölcsös, kert eladó új pincével, szoba, konyha, tárolók. Viany, fürtkút van Fdszeielessel együtt 650 eFt 1,26042 Kl_
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es, 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses, jó állapotban levő önkormányzati la-
kás eladó, kanyar: 2,95 mFt. (26210 K)_
Badó a Nk-i Csónakázó-tónál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek is kialakítható 120 nm-es, 3 szintes, új
hétvégi ház Ára. 4,7 mFt (26211 K)_\'
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hét-végi ház eladó 102 n-öl területen Ára: 7,7 mFt (26213 K) Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es, felújftott, retuxás, vlzórás, jó állapotban lévő 2 szobás lakás eladó 2,2 mFt-ért
(26491 K)_
Nagykanizsa kdeb városrészében 2, emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás 2,5 mFt-ért eladó. Telefonos, re-dőnyős, jó állapotban levő, (26704 K)_
Nk-n a keleti városrészben 57 nm-es, felújított vízórás, redőnyös, 1 emeleti lakás eladó őszi beköltözéssel. Ára. 2,5
mFt (26844 K)_
Zalakaroson a fürdőhöz közei 2 szintes, 4 szobás + nappalis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletiek kialakítható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető Irány-ár: 12,5 mFt (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes-viHa eladó a fürdőhöz közel, 2 teljes apartman a felsőrész külön bejárattal, garázs, szateht terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, WC.
kányát: 12,5 mFt (26847 K)_
Nagykanizsán a kelet) városi észben 57 nm-es, fedónvös, 3. emeleti lakás megkímélt állapotban eladó. Irányár 2,2
mFt (26849 K)_
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terület gondozott szőlővel, borospincével eladó. Ára: 500 eFt (26911 K)
Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapotban lévő, egyedi fűtéses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ára: 5,2 mFt. A garázs külön is eladó 700.000 Ft-ért (26912 K)_
Palinban újtelepen 200 nm-es alapterület] új ház eladó 198 n-öl telken, földszint * tetőtérbeépftéssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, drkogejztres fűtéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC, nagy tárolóhelységek. Irányár:
13,5 mFt. (27034 K)_
Zalakaroson 600 n-öl telken (ebből 300 n-öl külön is eladó 2,5 mFt-ért) 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11 x 3 Kies terasz, 3 szoba, 1 napali, főzőfúlke, zuhanyzó, WC ipince nincs betejezvei lianvar <• mFt ..\'7115 K> Balatonfelvidéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén festői környezetben 120 n-öl területen 50 nm-es régi vöröskő parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén felette zárt terasz, kányár: 4,5 mFt (27117
k)_
Miklósfán 800 nm-es telek eladó, ipari árammal, dupla tégla garázzsal, 2600 db nagyméretű téglával, közmüve-
sftve. Ára: 2,9 mFt (27133 K)_
Miklósfán 3 szobás ház eladó 650 nü leken meMk-épúletekkel. gazdálkodáshoz, 3x3 m-es pince, konyha, WC, fürdő, spájz, KÁBEL TV. lelefon, bolthoz, buszmegál-lóhoz közel. Ár: 3,950 eFt. (27134 K)_
Cserfői hegyen 720 n-öl szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFt (27135 Ki
Bagdai hegyen 230 n-öl zártkert ingalan, 3 színes téglaépülettel eladó. Aki garázs, tároló helység, középszinten szoba, konyha, spájz, nappali, tetőtér nincs befejezve.
Ára: 1,2 mFt. (27136 K)_
Fórhénd hegyen 1000 n.öl területen szőlő, gyümölcsös, szántó, erdő dadó borospincévd. Ára: 4S0 eFt. (27486 K) Nagykanizsán a Zemplén úton 4. emdett lakás dadó, 63 nm-es, redőnyös, vlzórás, járólapos, felújftott konyhával, fürdövd, új padlószőnyeggd, két szobához erkély, ige-nyesen kialakított. 3 szobás, kányát: 2,5 mFt (27487
Csapi új hegyen 800 n-öl szántó, erdő dadó megegyezés
szerint (27755 K)_
Csapi öreghegyen, a faluhoz közd papragterület erdővd
dadó 800 n-öl megegyezés szennt (27756 K)_
Nagykanizsa kdeti városrészben \'97-ben felújftott 61 nm-es, központ fűtéses kdet-nyugab fekvésű, redőnyös, víz-órás, igényes lakás dadó. Ara: 2,4 mFt (27757 K) Kdet városrészben központ fűtéses 61 nm-es. igényesen felújftott lakás 2,5 szobás, új tózhdy, ú) padlószőnyeg, vízóra, redőny, az dső emdeten alatta garázzsal dadó 3,4
mFI-ért. (27758 K)_
Zalakaroson csendes környezetien dadó fdújftott 3 szintes (3x60) hétvégi ház 4 szoba, 2 erkély, fürdő, konyha, Wc, spájz, szép környezet Ára. 6 mFt (27759 K) Szepetneken dadó 107 nm-es, 4 szobás, dőtér, konyha, fürdő, Wc, spájz, 1 szmts családi ház gazdasági épületekkel 108 nm-es garázs (dupla, aknás) műhdy wc-vel, fürdövd, csempézve. 571 n-öl tdek. Ára: 5,2 mFt
(27760 K)_
Badó Nk-n a kdeti városrészben másfdszobás, 1 emde-b, felújított lakás központ fűtéses, vízóra, kdet-nyugab
fekvés. Ára: 2,3 mFt (27761 K)_
Badó Nk-a központéban vendéglátó egységnek is kialakítható jó állapotianlevő családi házrész 78 nm-es, 3 szoba, szőnyegpadló, vízóra, 35 nm-es pince, 240 nm-es ladyajdon. Ara, 7,2 mFt (27762 K)_
ALBÉRLET:
Bdvárosban 37 nm-es helyiség kiadó hosszabb távra.
Irányár: 50.000,-Frhó. (27234 K)_
Irodának, üzlethelyiségnek 20 nm-es hdység kiadó. Ara: X eFttló. (27901 K)_
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (víz, viany, Wc van) dadó. kányár:
1,150 eFt (27119 K)__
Munkás úti garázssoron aknás garázs dadó Ar: 800 eFt (27484 K)_
Badó Bókaházán, Keszthelytől 30 km-re 3378 nm-es területen 110 nm-es, 3 szobás családi ház. Fürdő, dőszo-ba, konyha, spájz, kamra, WC és mdlékhdyiségek a gazdálkodáshoz. Telefon, kábd tévé, szennyvíz van. Ar: 4,8
mFt (28212 K)_
Balatonmánafürdőn, 10 percre a Balatontól dadó 356 n.öl területen szép gyümölcsfákkai 170 nm-es, 2 szintes nyaraló. 3 szoba (parkettásak), lambériás nappali, 2 cserépkályha, WC, fürdő, konyha, ékező, közlekedő-, tárdó helységekkel nagy terasszal, 2 bejárattal, ásott kút van. Ar: 15,8 mFt. (28213 K)
INTERNET CÍMÜNK:
http://www.sikerimmo.sienet.hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo @ sienet.hu IRODÁNK: NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
SIJC E R
Ingatlanközvetítő
I R O I> A
Alapítva: 1991-ben.
-számítógépes nyilvántartás -internetes hirdetés, külföldi vevők résíüére
-jogi kéjívUelet ~bérbe<u"lókn<tk díjtalan béílákőzvetítjés
312-058
,A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!\'
Közvetítőt díjkedvezmény! Az egyedi gázfűtésű, 4 emeletesben lévő lakások tulajdonosai számára kedvezményes közvetítői díjat alkalmazunk! Keresünk eladó lakásokat Nagykanizsán. SIKER Ingat-
lankózvetilő. Tel.: 312-058. (27238 K)_
Keresünk kiadó lakásokat Nagykanizsán, a bérbeadók részére díjtalan bérlőközvetítéssel. Bérbeadásnál nálunk dijat csak a bérlő fizet1 SIKER Ingatlanközvetítő.
Tel.: 312-058. (27239 K)_
Hirdetés INTERNETen! Az egész világon látható az Ön ingatlanhírdetése! Színes fotóval, két nyelven! Sl-KER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058, (27240 K)
Keresünk német és osztrák ügyfelek részére, internetes hirdetéssel, eladó házakat, nyaralókat, Nagykanizsa, Zalakaros, Hévíz, Keszthely közelében, Balaton-fenyvesen. Balatonmárián, Balaton déli partvidékén. SIKER Ingatlanközvetítő. Tel: 312-058. (27241 K)
ÉRTÉKBECSLÉSI Vállaljuk ingatlanok értékesítés el-őtti forgalmi értékbecslését, kiskorú eladó esetén gyámhatóság részére értékbecslés készítését,.hivatalos értékbecslői szakvélemény kiadását. Ha Ön nem tudja, mennyit ér eladó ingatlana, vagy nem tudja, mekkora érteket képvisel az Ón által kiválasztott ingatlan, forduljon hozzánk bizalommal! SIKER Ingat-lankózvelítő. Tel: 312-058. (28214 K)_
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN:
2 szobás, 68 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, 4 emeletes 4. emeletén lévő, 1 eve szőnyegpadlózott, 1 éve tapétázott lakás, Nk. keleti városrészében eladó. Irányár: 1,8 mFt. Hiv.szám: SIKER 2329. (27912 K)
2 szobás, 53 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, víz-órás, liftes lakás, Nk. keled városrészében eladód. Irányár: 1,9 mFt. Hiv.szám: SIKER 2338. (27914 K)
2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vlzórás, 3. emeleti, 4 emeletesben lévő, felújított, megkímélt, tehermentes lakás, Nk, keleti városrészében eladó. Irányár: 2,1 mFt, Hiv.szám: SIKER 2346. (27915
K>_
Belvárosban dadó 3 szobás, 60 nm-es, központ fűtésű, vízórás, 3. emeleti lakás, faragott konyhabútorral, új tűzhellyel. Irányár: 3,9 mFt. Hiv.szám: SIKER 2347.
(?7916 K)_
Egyedi gázfűtésű, vízórás, 2 szobás, 58 nm-es, igényesen kialakított, szép lakás, 4 emeletes épület földszintjén, Nk, egyik terétől 300 méterre, belváros közelében eladó. Irányár: 3,1 mFt. Hiv.szám: SIKER 2348. (27917 K)_
1,5 szobás, 42 nm-es, erkaélyes, központi fűtésű, vízórás, telefonos, liftes lakás, Nk keleti városrészében eladó. Irányár: 1,4 mFt. Hiv.szám: SIKER 2349. (27918 K)_
Egyedi, konvektoros gázfűtésű, 2 szobás, 54 nm-es, parkettázott, 4. emeleti 4 emeletesben lévő, pincével rendelkező lakás, a belvároshoz nagyon közel eladó. Irányár: 2,5 mFt. Hiv.szám: SIKER 2351. (27919 K)\'
Belvárosban, Fő úttól 200 méterre eladó 2,5 szobás, 58 nm-es, közponb fűtésű, földszinti, tehermentes, azonnal beköltözhető lakás. Irányár: 3,6 mFt. Hiv.szám: SIKER 2353, (27920 K)_
Belvárosban egyedi gázfűtésű, 2 szobás, 74 nm-es, vlzórás, telefonos, parkettázott, földszinti, tehermentes lakás eladó. Irányár: 3,6 mFt. Hiv.szám: SIKER 2355, (28012 K)_
1 szoba-konyhás, fürdőszobás, 32 nm-es, egyedi gazfűtésű, vlzórás, telefonos, kábeltévés, teljesen felújított, járólapozott udvari lakás, új víz- és gázvezeték rendszerrel, új gázbojlerrel, virágos kerttel, Nk. belvárosához közel eladó. Irányár: 1,4 mFt. Hiv.szám: Sl-
KER 2356. (28013 K)_
Egyedi cirkógejzlr fűtésű, vízórás, 1+2 félszobás + nappalis, hivatalosan 54 nm-es, tetőtéri, 3. emeleti, kifogástalan lakás eladó. Irányár: 3,2 mFt. Hiv.szám: SIKER 2357. (28014 K)_
2. emeleti, 4 emeletesben lévő, 56 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vfzórás, teljesen felújított, tehermentes lakás, keleti városrészben eladó. Irányár: 2,3 mFt. Azonnali, egyösszegű készpénzfizetés esetén: 2 mFt. Hiv.szám: SIKER 2360. (28015 K)_
1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vlzórás, 4. emeleti, 4 emeletesben lévő lakás, a keleti városrészben eladó, Irányár: 2,5 mFt. Hiv.szám: Sl-KER 2362. (28016 K)_
3 szobás, 74 nm-es (+ 37 nm padlásterű), egyedi fűtésű, teraszos, alápincézett, sorházi lakás, urdvari garázzsal, 100 nm-es, bekerített telekkel, északi városrészben eladó. Irányár: 5,3 mFt. Hiv.szám: SIKER 2365. (26148 K)___
2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, 2. emeleti, liftes, központi fűtésű, vfzórás lakás, keleti városrészben eladó. Irányár: 2,2 mFt. Hiv.szám: SIKER 2366. (28149 K)
Egyedi gázfűtésű, 2 szobás, 60 nm-es, teraszos, vlzórás, kábeltévés, parkettázott, tehermentes, udvari lakás, a déli városrészben dadó. Irányár: 2,5 mFt. Hiv.szám: SIKER 2374. (28250 K) _
1 + 2 félszobás, központi fűtésű, vízórás, kábeltévés, földszinti, 4 emeletesben lévő, felújftott lakás, a keleti városrészében eladó. Irányár: 2,35 mFt. Hiv.szám; Sl-
KER 2375. (28251 K)_
Belvárosban egyedi gázfűtésű, 3 szobás, 73 nm-es. erkélyes, 1. emeleti, parkettázott, telefonos, kábeltévés, 22 éves lakás eladó. Irányár: 4,3 mFt. Hiv.szám: SIKER 2377. (28252 K)_
CSALÁDI HAZAK KANIZSÁN
Belvárosban eladó 4 szobás, 74 nm+tetőteres, teraszos, gázkazán fűtésű, telefonos, kábeltévés, fürdő-szobás+zuhanyzós családi ház, 551 nm-es telekkel Irányár: 29 mFt. Hiv.szám: SIKER 2 339. (279 32 K) Északi városrészben eladó 2 szoba-konyhás, fürdŐ-szobás, 89 nm-es, gázfűtésű, hajópadlós, redőnyös, 60 éves családi ház, 813 nm-es telekkel. Irányár: 5
mFt. Hiv.szám: SIKER 2359. (28017 K)_
Belvárosban eladó 4 szobás, 180 nm-es, teraszos, pincés, konvektoros gázfűtésű, konytyolt nyeregtetős, cseréphéjalá5Ú, nagyon igényesen, felújított családi ház, az udvarban garázzsal. Irányár: 9,3 mFt. Hiv.szám: SIKER 2361. (28018 K)_
Kiskanizsán eladó 19 éves, 2,5 szobás, 90 nm-es, teraszos, telefonos, gázfűtésű családi ház, pincével, gépkocsi tárol óval, szoba-konyhás, 35 éves melléképülettel, 200 nm-es telekkel. Irányár: 5 mFt.
Hiv.szám. SIKER 2368. (28150 K)_
Kiskanizsán eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 80 nm-es, teraszos, felújítandó, kb. 70 éves, konvektoros gázfűtésű, telefonos családi ház, 830 nm-es telekkel. Irányár; 3,5 mFt. A telek növelhető még 1030 nm-rel, melynek irányára 1 mFt. Hiv.szám: SIKER 2369. (28151 K)_
Kiskanizsán családi okok miatt eladó 2 szobás, amerikai konyhás, fürdőszobás, 80 nm-es, gázfűtésű, 40 éves, palatetős, felújított, jól szigetelt családi ház, pincével, padlással, 2520 nm-es telekkel, gépkocsibejáróval, 40 nm-es műhellyel, ipari árammal, 70 nm-es raktárépülettel. Irányár: 4,8 mFt. Hiv.szám: SIKER 2376. (28253 K)__
GARÁZS:
Keleti városrészben, lakóépület alsó szintjén lévő iker garázs fele, 10,5 nm-es eladó. Irányár: 380 eFt. Hiv.szám; SIKER 2379. (28254 K)_¦
ZÁRTKERTI INGATLAN
Zalakaroson eladó 1685 nm-es, zártkerti ingatlan, 10 éves, tégla falazatú, 2 szoba-konyhás, 45 nm-es, teraszos, pincés épülettel, villannyal, olajkályha fűtéssel, a telken szőlővel, veteményessel, gesztenyefákkal. Irányár: 1,8 mFt. Hiv.szám: SIKER 2372. (28215 K)
VIDÉKI CSALÁDI HAZAK:
Miháldon eladó 3 szobás, 97 nm-es, tégla- és vályogfalazatú, 1945 után épült, vegyestüzelésű fűtésű családi ház, 2160 nm-es telekkel. Irányár: 2,6 mFt. Hiv.szám: SIKER 2367. (28153 K)_
Hahóton eladó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, 85 nm-es, teraszos, vegyestűzelésű, csatornázott családi ház, 400 nm-es telekkel Irányár: 3,5 mFt. Hiv.szám:
SIKER 2373, (28216 K)_
Hahóton eladó 2 szobás, 40 nm-es, tégla falazatú, kábeltévés, vegyestüzelésű családi ház, vízvezetékkel, fürdő és wc nélkül, 1480 nm-es telekkel Irányár: 800 eFt. Hiv.szám: SIKER 2378. (28255 K)_
ALBÉRLETEK
Családi ház kiadó 2,5 szobás, 83 nm-es, bútorozatlan, gázfűtésű, déli városrészben, csendes helyen, szeptember 1-től. Bérleti díj: 35.000 Ft + közelben lévő ga-rázs 5.000 Ft/hó. Hiv.szám: SIKER A/414. (27943 K)
Becsehelyen kiadó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, fa-tüzelésű, kábeltévés családi ház, 2 heverővel, szekrénysorral, max. 5 tő részére, hosszabb távra. Béried dh: 20.000 Ft+vlz, villanyíhó. Hiv.szám: SIKER A/417. (27945 K)_.
Szoba kiadó bútorozva a keled városrészben, központi fűtéssel, 4 emeletesben, 1 nő részére. Béried díj: 10.000,-Ft/hó. Hiv.szám: SIKER A/423. (281S4 K) Belvárosi, 2,5 szobás, 58 nm-es, magasföld szinti, közponb fűtésű, bútorozott lakás kiadó, 1-2 fő részére. Béried dij; 22.000,-Ft + rezsi/hó. Közös költség: 8.000,-Ft/hó. Hiv.szám: SIKER A/ 424, (28256 K) Belvárosban 1 szoba-konyhás, fürdőszobás, egyedi gazfűtésű, vlzórás, telefonos, 40 nm-es, földszinti, emeletes épületben lévő, bútorozatlan lakás, IRODA, VAGY LAKÁS CÉLJÁRA kiadó. Béried díj: 20.000,-Ft+rezsi/hó. Hiv.szám: SIKER A/425. (28257 K)
62
i
KANIZSA - /4pni
1
1998. július 10.
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
LAKÁS:
Nk-n a keleti városrészben 2 szobás, 2 erkélyes, nagy konyhás, 2. em-i lakás felújítva MOST eladó 2,4 mFt-ért! Hiv.sz.: 06.30.
(28237 K)_
Nk-n a keleti városrészben 3 szobás, fszt-i, központi fűtéses lakás eladó 2,5 mFt-ért. Hiv.szám:
06.24. (28238 K)_
Nk-n a keleti városrészben közel az Eötvös térhez 2 szobás, egyedi fűtéses, IV-i emeleti lakás azonnal eladó 3 mFt-ért. Hiv.sz:
06.30 (28239 K)_
Nk-n a belvárostól 10 percre 1 szobás, fürdőszobás, udvari lakás eladó 1,8 mFt-ért. Hiv.sz.: 06.16.
(28166 K)_
Nk-n a keleti városrészben egyedi fűtéses 4. emeleti középső lakás eladó 2,1 mFt-ért. Hiv.sz.: 06.15. (28168 K)_
Nk-n a belvároshoz közel 4 emeletes társasházban felújított, egyedi fűtéses, 2 szobás, 59 nm-es fszt-i lakás eladó 3 mFt-ért.
Hiv.sz.: 06.15. (28169 K)_
Nk. a keleti városrészben 2 szobás, 3. emeleti, 57 nm-es, erkélyes lakás albérlővel együtt eladó. Befektetésre nagyon alkalmas. Ár: 1,9 mFt. Hiv.sz: 06.04.
(28173 K)_
Nagykanizsán az Erdész utcában udvari lakás (komfortos) azonnal eladó
garázzsal együtt 2 mFt-ért. Szép környezetben. Hiv.sz: 05.20. (28176 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 2 szobás, egyedi fűtéses, felújított reluxás lakás azonnal eladó 3,1 mFt-ért. Hiv.sz: 06.23. (28177 K)_
CSALÁDI HÁZ:
Nk-hoz 25 km-re családi ház nagy telekkel (gazdálkodásra alkalmas), istállóval, melléképületekkel. 2 szobás, fürdőszobás, nagy konyhával. Víz, villany, van. Ár: 1,6 mFt Hiv.sz:
06.30. (28240 K)_
Szepetneken 2 szoba, konyhás családi ház eladó. Fürdőszoba nincsen, víz az udvaron. Ár: 700 eFt. Hiv.szám: 06.16. (28167 K)
Nk-n a belvároshoz közel felújítható családi ház (55 nm) eladó nagy, hasznosítható területtel 3100 nm-el együtt forgalmas helyen 7,5 mFt-ért. (Hiv.sz.: 06.19) (28165 K)_
Nagykanizsán a Kinizsi utcában családi házas ingatlan, felújításra szoruló, lakóval együtt eladó 4,94 mFt. Hiv.sz.: 06.10. (28170 K)
Nagykanizsán a belvárosban új családi ház, kétszintes, tetőtérbeépítéssel, gyönyörű telekkel azonnal eladó 29 mFt-ért. Hiv.szám: 06.05. (28171 K) Bajcsán 100 nm-es, 3 szobás családi ház a főúthoz közel, pincével eladó 5,1 mFt-ért. Hiv.szám:
06.04. (28172 K)_
Újudvaron felújított 80 nm-es, 2 szobás családi ház 2 garázzsal együtt eladó 3,7 mFt-ért. Hiv.sz:
05.21. (28174 K)_
Szepetneken családi ház Nagykanizsán 2 szobás lakásra cserélhető 200 eFt ráfizetéssel. Összkomfortos, 200 nm-es, 3 szobás. Hiv.sz: 05.27. (28175 K)_\'
NYARALÓ:
Balatonmáriafürdőn 200 n-öl telek eladó a vízparthoz közel 1,5 mFt-ért. Hiv.szám: 06.11. (28169
K)_
Nk-n a Látóhegyen szőlő, pince, gyümölcsös, 274 n-öl, 32 nm, 1 szobás, teraszkos, pincével, állattartási lehetőséggel azonnal eladó. Víz, villany van. Hiv.sz.: 06.29. Ár: 910 eFt. (28241 K)
Nk-n 9 nm-es faház, fűthető, bárhol lerakható, azonnal eladó 220 eFt-ért. Van hozzá riasztó is (80 eFt), de anélkül is eladó. Hiv.sz: 01.01. (28178 K)_\'
GARÁZS:
Nk-n a Kaán K. u-ban garázs azonnal eladó 350 eFt-ért. (28179
K)_
KIADÓ:
Nk-n Palinban családi ház garázzsal bérletbe kiadó 50 eFt/hó-ért, régi bútorokkal egy évig. A bérleti díjat a ház felújítására kell fordítani. Közelebbi felvilágosítás az Ingatlanközvetítő Irodában. Hiv.sz: 06.30. (28242 K)
TOMPA
NAGYKANIZSA, MAGYAR ŰT 12-14. TMJtajri 93/310-884 R. tel.: 30-699-511 Nyitva: H-Ca 0-17, P 8-16 órala
Ingatlanforgalmi Kft.
német-magyar _^
érdekeltség -^^^i ¦ y_
HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRTÉKBECSLÉS
INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS) TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Zemplén Gy. utcában 67 m2-es, 3 szobás, központi fűtéses, felújított állapotú lakás el-adő. Irányár: 2,4 mFt. (28078 K)_
Berzsenyi D. utcában 55 nm-es, 2 szobás, kp-i fűtésű, jö állapotú lakás eladó. Irányár:
2,2 mFt. (28077 K)_
Fő úton 71 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes, egyedi clrkofűtéses, parkettás lakás eladó. Irányár: 5,3 mFt. (28005 K)_
Rózsa utcában 56 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kp-i fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,0 mFt.
(28006 K)_
Teleki utcán 33 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses, felújított állapotú lakás eladó. Iá: 1,4 mFt. (28007 K)_
Teleki utcán 51 nm-es, 2 szobás, közp. fűté-ses lakás eladó. Irányár: 1,85 mFt. (28008 K)
Ady E. utcában 81 nm-es, 2+félszobás, hallos, erkélyes, egyedi fűtéses, telefonos, jó állapotú lakás pincével eladó. Irányár: 4,8 mFt.
!27776 K)_
Dózsa Gy. utcában 130 nm-es, 2 szintes, 4 szobás, étkezős, 2 lürdőszobás, teljesen felújított lakás fedett terasszal, pincével, közös udvarral eladó. Irányár: 7,5 mFt. (27777 K)
Garay utcában 2 szobás, egyedi gázfűtéses, reluxás, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 2,5
mFt. (27778 K)_
Kazanlak körúton 55 nm-es, 1+2 félszobás, összkomfortos, jó állapotú lakás eladó. Irány-
ár: 2,6 mFt. (27596 K)_
Zemplén Gy. utcában 68 nm-es, 3 szobás, erkélyes, központi fűtéses lakás eladó vagy értékegyeztetéssel kisebbre cserélhető. Irányár:
2,6 mFt. (27489 K)_
Nk. központjában 86 nm-es, 4 szobás, összkomfortos, vlzőrás, Igényes kialakítású, III. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,2 mFt. (26905
K)_
Belváros közelében, 97 nm-es, 3 szobás, galériás, teleionos, felújításra szoruló, üzletnek is alkalmas lakás terasszal, garázzsal, kis
kerttel eladó. Iá.: 6,5 mFt. (26802 K)_
Nagyváthy utcában IV. emeleti, 3 szoba + étkezős, parkettás, erkéllyel, vízórával, rédőny-nyel elátott komfortos lakás, garázzsal együtt vagy anélkül eladó. Iá.: 4,2 mFt + 800 eFt. (26608 K)_
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN:
Dózsa György utcában 80 nm-es, 3 szobás telefonos családi ház pincével, garázzsal + különálló 1 szobás lakrésszel eladó. Iá.: 7,0 mFt. (28246 K)_
Palinban 11 éve épült. 180 nm-es. 2 szintes 5 szobás, telefonos, családi ház pincével, ga-rázzsal eladó. Iá.: 9,4 mFt. (28247 K) Sáncban 1200 nm-es telekkel, 80 nm-es, 2 szobás, felújítására szoruló családi ház el-adó. Iá.: 3,5 mFt. (2824B K)_
Sáncban 2 szintes, 5 szobás, telefonos 2 generációs családi ház dupla garázzsal, pincével, üzlethelyiséggel eladó. Iá.: 14,0 mFt.
(28249 K)_
Babóchay utcában 100 nm-es, 2 generációs családi ház, és a hozzá tartozó, 2 szobából álló, felújításra szoruló házrész együtt, vagy külön külön Is eladó. Irányár: 7,3 mFt + 1,9 mFt. (28134 K)_
Belvárosban 1996-ban épült, 2 szintes, 146 nm-es, 5 szobás, központi fűtéses családi ház garázzsal + egy 15 nm-es üzlethelyiséggel eladó. (28135- K)
Palinban 2 szintes, 115 nm-es 3+félszobás, 12 éve épült családi ház pincével, garázs-zsal, műhellyel eladó. Iá.: 10,0 mFt. (28137
K)_
Klskanlzsán 3100 nm telekkel, 80 nm-es, gázfűtéses, cserépkályhás családi ház pincével
eladó. Irányár: 6,0 mFt. (28009 K)_
E-I városrészben, 120 nm-es, 2 szintes, 3 szobás, teraszos, telefonos, társasházi lakás tetőtér beépítési lehetőséggel, garázzsal el-
adó. Irányár: 6,5 mFt. (28010 K)_
Palinban 110 nm-es, 5 szobás, 2 fürdőszobás, 2 teraszos, erkélyes, társasházi lakás garázzsal eladó. Irányár: 6,3 mFt. (2801 1
K)_
Katonaréten 1000 nm-es telekkel, 2 szintes, 5 szobás, erkélyes, felújításra szoruló családi ház pincével, garázzsal, melléképületekkel el-
adó. Irányár: 5,5 mFt. (27780 K)_
Kinizsi utcában 3 szobás, teljes felújításra vagy lebontásra szoruló családi házrész pincével, melléképülettel eladó. Irányár: 2.1 mFt.
(27628 K)_
Palinban 150 nm-es, 2 szintes. 5 szobás, 2 fürdőszobás, telefonos családi ház pincével, garázzsal, melléképülettel eladó. Irányár:
12,0 mFt. (27629 K)_
Vörösmarty utcában 134 nm-es, 3 szobás, központi fűtéses családi ház tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Irányár: 9,5 mFt. (27599
K)_
Csendes, nyugodt helyen 90 nm-es, 3 szobás, teleionos, parkettás Iker családi ház fele
eladó. Iá.: 4 mFt. (27070 K)_
Maort telepen, 75 nm-es, 2 szobás, parkettás, teraszos családi ház zárt parkosított udvarral eladó. Iá: 7,9 mFt. (26804 K) Maort telepen 120 nm-es, 4 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, telefonos Igényesen kialakított társasház jellegű családi ház parkosított nagy kerttel, garázzsal, plncé-vel eladó. Iá: 12,5 mFt. (26806 K)_
ÜZLETEK:
Nk. belvárosában 16 nm-es üzlet II 18 nm-es
garázs bérleti joga eladó. (28243 K)_
Nk-n a belvárosban 102 nm-es, 4 helyiségből álló, Irodának alkalmas ingatlan eladó. Iá.:
6,8 mFt. (28138 K)_
Nagykanizsától 5 km-re, 200 nmes, lamberlas, fedett teraszos, bejáratott élelmiszerbolt + söröző nagy telekkel eladó. Iá.: 14 mFt.
(26631 K)_
VIDÉKI INGATLANOK: Nk-Palinban 2100 nm-es megosztható telek lebontásra szoruló házzal eladó. Iá.: 3,7 mFt.
(28244 K)_
Balatonmáriafürdőn, 72 nm-es, 2 szintes, 4 szobás nyaraló garázzsal eladó. Iá: 5.2 mFt.
(28245 K)_
Miklósfán 2351 nm-es telek 60 nm-es, teljes felújításra vagy lebontásra szoruló eladó. Iá:
2,0 mFt. (28136 K)_
Szabadhegyen 1620 m2-es közművesíthető telek eladó. Irányár: 2,8 mFt. (28079 K) Nagykanizsától 10 km-re, Hosszúvölgyön 1440 nm-es építési telek szép környezetben eladó. Irányár: 350 eFt. (27628 K) Nagyrécsén 1134 nm-es, közművesített telek kész alappal, építési engedéllyel, építőanyag-
gal eladó. (27492 K)_
Nagyrécsén 1256 nm-es telek, építési engedéllyel, közmű rácsatlakozási lehetőséggel eladó. Irányár: 1,0 mFt. (27782 K)_
1998. július 10.
KANIZSA - /tftns
63
INGATLAN
Nagykanizsán, Csengery úton komplett vendéglátó egységnek - kerthelyiséggel is - kialakítható családi ház eladó. Érd.: 16 óra után a 93/312-767
teleíonon. (27342 K)_
Nagykanizsán a Maort telepen 4 szobás, 2 fürdőszobás családi ház, nagy garázzsal, pincével eladó. Irányár 20 mFt. Erd.: 93/313-908 vagy a
30/939-836-os telefonon. (28125 K)_
Közvetlen a 8-as főútvonal mellett, kiránduló helyen, a Somló-heggyel szemben éves üzemelésű, melegkonyhás vendéglő tetőréi lakással, szobakiadási lehetőséggel, lakrésszel, berendezéssel, felszereléssel eladó. Irányár 14 mFt. Tel.: 06-
20/586-911. (27987 K)_
Platán soron 2 szobás, gázas, 4. emeleti lakás el-adó. Érd.: 324-413. (28081 K)_
Katonaréten 3 szobás, felújításra szoruló családi ház eladó. Érd.: 15 óra után a Sánci u. 6/a. alatt
(28082 K)_
Galamboki Rigó-hegyen 621 n.öl telek eladó! Érd.: 320-770, Gazda Ferenc. Nk, Rózsa u.
14/B. 1/5. (28197 K)_
2 szobás, komfortos, kertes családi házamat elcserélném egyszobás lakásra Nagykanizsán értékkülönbözettel. Érd.: Nk Magyar u. 115., 16 óra
után. (28200 K)_
Élettársi kapcsolat megszűnése miatt árverésre kerül beköltözhetően Sormás, Arany János 7. alatti, 3 szobás, összkomfortos házas Ingatlan. Az árverés helye és Ideje: július 22.10 óra. Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. u. 5/B. Kikiáltási ár 3.825.000,-
Ft. (28208 K)_
Zalakomár I. Arany János u. 3. szám alatt, 811 nm telek, termő gyümölcsfákkal, 30 nm-es műhely, pari árammal, áron alul eladó. Ugyanitt lakóház bontásra szorul. Érd.: Nagykanizsa. Batt-hyány u. 19. Tel.: 06/93/311-704, (28209 K)
Petriventén 3 szobás, összkomfortos, felújított családi ház, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel. 400 n.öl.telekkel eladó. Nagykanizsai lakást beszámítok. Érd.: Petrivente, Kossuth u.
127. 06/30/864-062. (28210 K)_
ELADÓ Nagykanizsa Városkapu krt 6/D. III. em 12-ben egy + két félszobás lakás, azonnali beköltözéssel, sürgősen. Irányár 2,3 mFt. Érdeklődni lehet az alábbi telefonszámon:06-20/393-284. (26258 K)_
Letenyén összkomfortos régi típusú ház eladó vagy elcserélhető Nagykanizsai lakásra. Érd.: 93/344-099-es telefonszámon. (28259 K)
Nagykanizsa belvárosában 3 szobás családi ház külön, vagy az azt övező telkekkel, ugyanitt szétszedhető garázs eladó. Tel: 93/313-271 vagy 30/941-556. (28289 K)_
Gyékényesen a tóhoz közel, a falu legcsendesebb utcájában, közművesített, 2400 nm-es telek eladó. Érd.: 93/313-271 vagy a 30/941-556-os te-
lelonon. (28290 K)_
Zákány. Dráva u. 60. sz. alatt családi ház eladó. Érd.: Zákány, Tüzép-telepen, vagy a 82/496-022 és 82/496-594-es telefonszámokon. (28291 K) _
BÉRLET
Balatonmária fürdőn olcsón kisebb nyaraló kiadó. Érd.: 93/319-333. (28206 K)_
Egy szoba, konyhás, bútorozott lakás kiadó. Tel.: 318-843. (28207 K)_
Bútorozott albérleti szoba kiadó. Erd.: 316-839 vagy a 323-593-as telefonon. (28261 K)_
JARMU
601-es Trabant friss műszakival reális áron eladó. Érd.: Nk, Bartók B. 10/A. Hl/2. Petjésj. (28156 K)
Nagyon jó állapotban lévő. ötajtós, fehér Lada Samara 1300 köbcentiméteres személygépkocsi új gumikkal, riasztóval, rádióval eladó! Erd.: 06-
30/664-922. (28260 K)_
Babetla Jawa automata sebváltós, kitűnő állapotban eladó. Érd.: 93/315-865-ös teleionszámon. (28295 K)_
GARÁZS
NAGYKANIZSÁN A JÓKAI UTI GARAZSSORON GARÁZS ELADÓ. ÉRD : 316-881-es telefonon. (28180 K)_
Nagykanizsán a Csengery út elején 18 nm-es garázs eladó. Érd.: 93/312-767-es telefonon. (28139 K)
VEGYES
SLICK-SLACK GUYS TAGOKAT VAGY MENEDZSERT KERES EGYÜTTESÉBE. Érd.: Müller
Gábor, fel.: 381-199. (27576 K)_
Zepter Bionic lámpa (vadonat új) nagyon olcsón eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Hunyadi u. 16., Király (27705 K)_
\'30-as években készült fekete színű ebédlő-bútor Nagykanizsán olcsón eladó. Érd.: 93/312-767-es telefonon. (28122 K)_
Németországi munkára keresünk csőszerkezetlakatosokat, lakatosokat, kőműveseket és hegesztőket. Nyelvismeret előny. Önéletrajzos leveleket: Nóvák László, Nagybakónak, András u. 10-re várunk. (28280 K)
Nyaralók, családi házak takarítását vállalom. Erd egész nap 06-60/465-440. vagy a 93/311-122-es telefonszámon. (28076 K)
Vásárcsarnok földszintjén 22 nm-es üzlet eladó. Érd.: Nagykanizsa, Sugár u. 74. (28202 K) Pótvizsgára matematikából, fizikából felkészítés középiskolásoknak és ált. isk 6-7-8. osztályosoknak. Érd.: Nk. Batthyány u 19. Tel.: 311-704. (28211 K)_
Az JPM 1984-89 évi számainak 68 kötete kitűnő állapotban 65,-Ft-os egységáron, valamint Barabás G. 40x50-es „Sóstóhegy" című akverel festménye eladó. Érd.: Sabján István Nagykanizsa, Sugár u. 34. (28262 K) _
Esztergált bölcső eladó Erd: 17 óra után a 323-
198-as telefonon. (28263 K)_
2 szárnyú bejárati ajtó, belső ajtók és ablak el-
adó. Érd: 93/315-865. (28292 K)_
110 db gyeptégla eladó. Erd.: 93/316-518-as tele-
fonon. (28293 K)_
Kombi gyerekágy eladó. Irányár 10 eFt, Erd.: 06-30/560-150-es teleionon, (28294 K)
PARTNERKERESŐ
Keresem azt a férfit páromnak vagy barátomnak akinek szeretetre, megbecsülésre van szüksége. Komoly szándékú józan életű és megbízható 48 éves özvegyasszony vagyok. „Tartós kapcsolat" jeligére Nk. Pf. 154-be várok levelet. (28264 K)
60/168 hölgy keresi azt az urat, aki káros szenvedélytől mentes, utazási kedvelő, -intelligens. „Jogosítvány" jeligére Nagykanizsa. Kazanlak 9. Plánder Hirdetőbe várok levelet. (28287 K)
26 éves magas, barna, érettségizett térti keresi komoly kapcsolatra őszinte, kedves lány ismeretségét. „Nyári randevú" jeligére Nk. Pf. 154-re várok levelet. (28294 K)_
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
KAROSI NYAR RENDEZVÉNYSOROZAT 1998.
TERMÁL-TEÁTER (kezdési időpontok 20.00
illetve 20.30 óra) helyszín: a Gyógyfürdő területén kialakított színtér, illetve rossz idő esetén a Kert mozi
Július 11. Budapest Raejinie Band
Július 12. Folklórest. Budapest vagy Duna Művész Együttes - Somogy Táncegyüttes
Július 17. Budapest Rocklort együttes
Július 18. Német nyelvű operett gála
Július 19. Esztrád est Július 24. Operett gála műsor Július 25. Táncdal est Július 26. Rocfort együttes
KOG^Z
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-398 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kft
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa. Ady út 45. Tel.: (93) 313-106, (92) 500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
A
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
HETI PROGRAMAJÁNLÓ
- 13-án 21.00 órakor: BAZÁR UDVARI ZENEI ESTÉK \'98 MÚLTIDÉZÉS Részletek a Macskák és a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalekből.
Közreműködnek: Balázs Péter, Bencze Ilona. Bodrogi Gyula.
- 15-én: A PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK ALKOTÁSAIBÓL KIÁLLÍTÁS AZ IFJÚSÁGI GALÉRIÁBAN
Megtekinthető: augusztus 6-áig
MOZIMŰSOR
JÚLIUS 11. SZOMBAT Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra:
Az élet sója Stúdió mozi: 18.15 óra: Coniic Strip - Képtelen regény JÚLIUS 12. VASÁRNAP Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Az élet sója Stúdió mozi: 18.15 óra: Comic Strip - Képtelen regény JÚLIUS 13. HÉTFŐ Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Az ember, aki túl sokat tudott Stúdió mozi: 18.15 óra: Tiltott
JÚLIUS 14. KEDD
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Az ember, aki túl sokat tudott
Stúdió mozi: 18.15 óra: Comic Strip - Képtelen regény JÚLIUS 15. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Az ember, aki túl sokat tudott
Stúdió mozi: 18.15 óra: Comic Strip - Képtelen regény JÚLIUS 16. CSÜTÖRTÖK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Tűzvihar
Stúdió mozi: 18.15 óra: Felemás
JÚLIUS 17. PÉNTEK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Tűzvihar Stúdió mozi: 18.15 óra: Felemás
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Dukát Éva, Lukácsa Zsuzsa. Titkárság- vezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Horváth Hona, Király Endre, Varga György Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kii. Nagykanizsa, Terv u. 3.. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a MagyarPosta és a Kanizsa Újság Kit Előfizetési díj: egy hónapra 200 Ft. Internet címünk: www.hcbyte.hu/kanizsaujsag. Véleményeket, észrevételeiket e-mail címünkre várunk: kaniz.saonlineCihcbvte.hu ISSN 0865-3879
64
KANIZSA - OteáöH,
1998. július 10.
AUSZTRIÁBAN TÚRÁZTAK
A MEZŐSÖK
Ötnapos ausztriai túrán vettek részt a Dr. Mező Ferenc Gimnázium diákjai és néhány pedagógusa Hodák Sándor tanár szervezésében. Ezúttal a Lienzi-Dolomitok volt az al-pin tábor célja, s a kirándulók a Tristacher-tó mellett vertek sátrat.
Az első napon a túrázók megtekintették Karintia egyik legszebb várát, a 681 méter magasan fekvő Hochoslerwit-zet. A csúcson épült erődítmény bizonyos mértékben emlékeztet Árva várára is, az építmény csigaformán csavarodik a sziklán. A hely a tartomány igen jellegzetes pontja, messzire uralkodik a tá-
jon. Ezt követően a szurdoktúra következett, ahol a többi programhoz hasonlóan a természet szépségeiben gyönyörködtek a résztvevők.
Az út során két magashegyi túrát teljesítettek a tanulók, a Lienzi-Dolomitokban a Karlsbader Hütte (2260 m), illetőleg a Spitzkofel elérése szerepelt a programban, míg a Ma-gas-Tauernben a Blauspitze és a Kendlspitze megmászása. (Utóbbi csúcs 3088 m magas.) Az említett helyekről és a valamivel alacsonyabban
KÖZVILÁGÍTÁS - MAJD
A Vágóhídi úttól Kiskanizsa városrész határáig a Kábeltel Kft. beruházásában légkábeles kábel-TV nyomvonal építése történik. A létesítési engedély szerint a gerinckábel faoszlopokra kerül.
A telepített oszlopokra közvilágítási berendezéseket felszerelni nem lehet, mivel azok fénypontmagassága a vonatkozó szabvány előírásainak nem felel meg.
Amennyiben a későbbi években az önkormányzat költségvetése az említett útszakasz közvilágításának létesítésére előirányzatot biztosít, annak megépítése külön hálózatként a villamos szabványnak megfelelő oszlopsoron történhet. ."
AZ OLAJTELEPTOL A VÁSÁRCSARNOKIG
A reggeli órákban az Erdész - Tripammer utcákból és az Olaj lakó\'telep K-i területéről a 6,45 órakor a KÖGÁZ teleptől induló - autóbusz-pályaudvarig közlekedő - 12 M jelű járattal, a 6,46 órakor induló 12-es jelű járattal érhető el a Vásárcsarnok.
A 7,00 órakor Miklósfáről induló 14-es helyijáratra 7,14 órakor van felszállási lehetőség a Tripammer úton. Az Ön által említett 8,10-es indulású autóbusz már az 1997. évi menetrendben sem szerepelt, s az idei menetrend-módosítás előkészítése során ezen utazási igényről jelzés a hivatalhoz nem érkezett. ¦
A ZALA VOLÁN illetékeseitől kérték annak felülvizsgálatát, hogy a 8,00 órakor indulói 14-es járat évközi menetrendmódosítással közlekedhet-e „T" jelzéssel az Erdész u. - Tripammer u. - Vécsey u. érintésével.
fekvő Glocknerblickről kitűnő kilátás nyílt a 3797 méter magas Grosslocknerre.
A két túra között a kirándulók megtekintették a kis város, Liens nevezetességeit; a mintegy 13000 lakosú település éghajlata mediterrán jellegű, főterén pálmákat és más déli jellegű növényeket találhatunk. A harmadik napon nyílt lehetőség az Isel folyón való raftingolásra is.
Hazafelé a Wörthi-tó északi partján haladt el a csapat, és felkereste Klagenfurt egyik
legérdekesebb, legismertebb látnivalóját, a Minimundust. A „Mini világ" még mindig nagyon sok érdeklődőt vonz, a Föld különböző pontjain lévő híres építmények kicsinyített másai - impozáns környezetben - meglepik a látogatókat.
A mezős túrázók ezzel a kirándulással Ausztria és az európai hegyek újabb szép és kimagasló helyeit ismerték meg útjuk során. A túrák és az egyéb programok jól kiegészítették egymást, továbbá lehetőséget nyújtottak a tiroli és a karintiai emberek életébe való betekintésére is.
Horváth Ilona
LEGYEN ON IS VILÁGJÁRÓ!
Csatlakozzon az Internet-használók népes táborához!
MOST RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNYEK ÉS INGYEN CD VÁR MINDEN ÚJ BELÉPŐRE.
HC Byte, az Internetszolgáltató
CIM: Nagykanizsa, Eötvös tér 21. Telefon/fax: 93/314-333, 93/314-355
CRE-Art Studio
(J0) 597-972, (30) 939-945, (30J 69t-3*9
© WEB-lapok készítése
© dekorációk tervezése is kivitelezése
© egyéb grafikai munkák
Újjáalakult a kanizsai FIDESZ
Újjáalakult a FIDESZ-Ma-gyar Polgári Párt kanizsai csoportja
A tagság Törőcsik Pált választotta elnöknek. Az elnökség tagjai: Balogh László. Dr. Boa László, Dr. Csákai Iván és Rajnai Miklós.
Ügyfélfogadás: minden kedden 18-20 óra között a Király utca 47. szám alatti irodában. Telefon: 93/312-078.
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ÁRA: 50 Ft
KANIZSA
DÉL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv u. 3.
Teleton/Iax:
(93)312-305
ALAPÍTVA: 1989.
X. évfolyam 29. szám 1998. július 24.
HULLADÉKÉGETŐ NEM LESZ!
Kedden délután szakértők bevonásával került sor arra a sajtótájékoztatóra, ahol Tültő István városunk polgármestere bejelentette, Nagykanizsán nem épül hulladékégető. Ennek oka az, hogy a város nem tud anyagi eszközöket elkülöníteni a beruházásra. Amikor a projekt befogadásra került, szó sem volt arról, hogy városunknak is kellene önerővel rendelkezni a beruházás megvalósításához. A Phare által előirányzott összeg még a technológia megvásárlásához sem elegendő. 50-60 ezer ECU-val kevesebb. A járulékos beruházások pedig további anyagi terhet rónának a városra. A polgármesteri hivatal jelezte ezt a megyei közgyűlésnek, ahol azt a választ kapták, hogy a téma a Phare-ra tartozik. A Phare Irodánál való tudakozódás eredményeként az derült ki. hogy erre a beruházásra nincs több pénz. Tüttő István több ízben hangsúlyozta, a beruházás anyagi okokból és nem a lakossági tiltakozás miatt nem valósul meg. Nem a négyezer aláírás figyelembevételével hozták meg ezt a döntést, amely ennek ellenére összahang-ban van a lakossági kezdeményezéssel. A kényes részletek még előttünk sem ismertek, technológia
JAZZLAND CSERFŐ \'98
Immár hagyományosan megrendezésre kerül a hétvégén Tiborcz Iván cserfői hegyi birtokáé a JAZZLAND CSERFŐ \'98 programsorozata. Helyi ismert muzsikásokon kívül közreműködnek liissin végzett fiatal jazz-zenészek is. Várnak minden zeneszerető érdeklődőt. A zenén kívül büfc is várja az odalátogatókat. A város önkormányzata 150.000 forinttal támogatja a drogmentes rendezvényt.
csak a pályázat jóváhagyása után vált volna ismertté. A szakértői vélemények nagyon megosztottak e kérdéskörben, és sajnálatos módon csak azok kerültek felszínre, amelyek a beruházás megvalósítása ellen érveltek. Az egyik szemem sir, a másik nevet - mondta Tüttő István. Az egyik szemem azért sír, mert a szeméi marad, a szemét semlegesítésének kérdései eztán is megoldatlanok maradnak Nagykanizsán. Hosszú távon megoldást kell találnunk, ám erre lehet, hogy évtizedekel kell várni. A beruházás meghiúsulása közegészségügyi szempontból rejti a legnagyobb veszélyeket, hiszen egyetlen orvosi rendelő sem hajtja végre maradéktalanul az egészségügyi hulladékelhelyezéssel kapcsolatos feladatokat. A másik szemem azért nevel, meri nem erőltettünk a város környezetére veszélyes, nem elfogadott rendszert.
A polgármester bejelentését követően dr. Bárányi Enikő kért szót. A képviselőnő azt javasolta, hogy vizsgálják meg az illetékesek az első megjelenítéstől a végkicsengésig a teljes folyamatot.
- Csak a Phare állal kiírt pályázatból tudhattuk meg, hogy milyen fajsúlyos kérdésről is van szó. A legelső közgyűlési előterjesztés még egészségügyi veszélyeshulladék-égetőről szólt, a határozati javaslatban már csak veszélyeshulladék-égetőről volt szó. Tüttő István elmondta, hogy a döntéshozók előtt is csak később vált egyértelművé, hogy olyan kategória, mint kórházi veszélyes hulladék, nincs, csak veszélyes hulladék van, amely lehet veszélyes, vagy fokozottan veszélyes.
(Dr. Bárányi Enikő a helyszínen ismételten elkérte a február 24-i ülésen tárgyalt előterjesztés), bizonyítékul az általa elmondottakra.) A képviselőnő azt javasolta, hogy hangsúlyozzák, a lakossági tiltakozást figyelembe véve került elutasításra a beruházás. A képviselőnő hangsúlyozta, hogy
nem politikai akcióról volt szó. hanem a lakosság köréből induló kezdeményezésről. amely az egyik képviseIRi fogadóóráján indult el. Ezt követően dr. Csákai Iván kért szót. A képviselő sajnálatát fejezte ki. hogy a hulladékégető nem valósul meg. Véleménye szerint ebben a városban semmit nem lehet megvalósítani, mert ez a város minden ellen tiltakozik. A kórházban keletkezett veszélyes hulladék számított kezelési költségei várhatóan a jövő évben ötszörösére nőnek, és ezt a kórház valószínűleg nem lesz képes kifizetni.
Törőcsik Pál - meghívott szakértő - üdvözölte a tényt, miszerint a veszélyes hulladékégető ILYEN formában nem valósul meg. A biztonságos üzemeltetést megfelelő mennyiségű pénz nélkül nem lehet megoldani. A hulladékelhelyezés problémáját mindenképpen meg kell oldani, de biztonságosan. Törőcsik Pál több ízben hangsúlyozta, nem politikai okokból vállalta fel az ügyet, amelynek nem elindítója volt. később csatlakozót hozzá, kizárólag szakmai okokból. Mint Törőcsik Pál elmondta, ma Magyarországon nincs egyetlen olyan kórházi
veszélyeshulladék-égető sem. amely akár csak egy éves referenciával is rendelkezne, és nincsenek olyan intézmények sem, amelyek szakmai útmutatással tudnának szolgálni arra vonatkozóan, hogy egy ilyen hulladékégető milyen előírások betartatása mellett üzemeltethető. A mérések, a kibocsátási értékek értékelésére hivatott intézményt sem tudtak megnevezni, holott több helyen is tudakozódott ez ügyben. Nádasi Tamás, az Aquaprofit Kft. vezetője felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy egy jobb lakossági kapcsolattartással nem jutott volna idáig az ügy, a megfelelő információáramlás megelőzhette volna a tiltakozási akciót. Bognár László, az Erdőgazdák Zala Megyei Szövetségének képviselője elmondta, hogy ők felkeresték a Kecskeméten az ottani hulladékégetőt. Mint elmondta, olyan biztonsági rendszer működik ott, hogy nem juthattak be az üzemi területre. Illetékessel nem tudtak beszélni, csak egy valakivel, aki annak idején az ottani tiltakozó akció vezetője volt, aki ma már úgy nyilatkozott, az lett volna a baj, ha az ottani beruházás nem készül el.
Amit több mint négyezren aláírtak:
„TILTAKOZUNK
a tervezett kanizsai veszélyeshulladék-égető ellen!
Az objektum
- ellentétes a lakosság és a város érdekével,
- súlyosan veszélyezteti az itt élők megélhetését, életminőségét és egészségét.
- a város régióban betöltött kereskedelmi és turisztikai szerepét,
- gazdaságilag teljesen indokolatlan,
- felesleges és megalapozatlan.
Mindezek alapján a nagykanizsai tervezett veszélyeshulladék-égető megvalósítása ellen a leghatározottabban tiltakozunk. Követeljük, hogy haladéktalanul vonják vissza a pályázati kiírást! Köveleljük, hogy vállaljanak garanciát arra, hogy sem most. sem a jövőben ilyen jellegű objektumot nem építenek!"
KANIZSA-
2
1998. július 24.
PER/PATVAR Dr. Varga Endre tanácsai
Olvasónk előrehaladott kora miatt végrendelkezni szeretne. Ezzel kapcsolatban kérdezi, hogy tehet szabályos végrendelethez kell, szükséges-e ügyvéd vagy közjegyző közreműködése.
A téma terjedelme miatt a választ két részletben közöljük, jelen számban a közvégrendeletet és a szóbeli végrendelet szabályait, míg a következő számunkban az írásbeli magánvégrendelet módját.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 624-635. §-ai határozzák meg a végrendelet fajait és szabályait. Ezek szerint végrendelkezni közvégrendelettel vagy írásbeli magánvégrendelettel lehet; míg szóbeli végrendelkezésnek csak a törvény által külön meghatározott esetekben van helye.
Közvégrendelet:
Közvégrendeletet közjegyző vagy helyi bíróság (városi, fővá-
rosi kerületi bíróság) előtt lehet tenni.
(Itt jegyzem meg, hogy korlátozottan cselekvőképes személy csak közvégrendeletet tehet)
A közvégrendelet alaki érvényességére - formájára - a közjegyzői okiratok érvényességét szabályozó rendelkezések irányadók.
Szóbeli végrendelet
Szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető rendkívüli helyzetben van, és írásbeli végrendeletet egyáltalán nem vagy csak jelentős nehézséggel tehetne.
A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által értett nyelven végakaratát egész terjedelemben szóval előadja (pl. „Minden vagyonomat a fiamra hagyom."), és ez alkalommal kijelenti, hogy szóbeli nyilatkozata az ő végrendelete.
A szóbeli végrendelet érvénytelen, ha a tanú
a) a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására nem képes;
b) kiskorú, vagy cselekvőképességét érintő gondokság alatt áll;
A szóbeli végrendelet tanúja, illetőleg ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen.
A tanú, illetőleg a hozzátartozója részére szóló juttatás akkor nem érvénytelen, ha a végrendelkezésnél - rajta kívül - két tanú működött közre.
CSATORNÁZÁS PALINBAN
- Ha minden jól megy, nyár végén, ősz elején elkezdődhemek végre a palini csatomázás munkálatai, ami már több évtizede a falu lakosságának vágyálma, hiszen ezzel is csökken a régi és az új falurész közötti különbség, ellentét - tudtuk meg Bicsak Miklós önkormányzati képviselőtől.
- Pontosan hol fognak csatornázni?
-A régi Palin, az „öregfalu", az Alkotmány út, a Napsugár utca, a Magvető utca és a Kalász utca csatornázása fog megvalósulni. A csatornázás gondolatával 1995-ben kezdtem el komolyabban foglalkozni, látva, hogy Kiskanizsán már megvalósult, Sáncban pedig már folyamatban volt a csatornázás. Ekkor fordultunk őri Sándor miklósfai képviselőtársammal önálló képviselői indítvánnyal a közgyűléshez, valamint a Műszaki Osztályhoz, hogy szeretnénk a csatornázást a mi területünkön is elindítani. A
munkálatok elkezdésének feltételeként címzetes támogatás igénylésére pályázatot kellett benyújtani, amit Palin és Miklósfa is elnyert.
- Hány családot érint a csatornázás?
- Körülbelül 500 családot. Még a tavaly év elején készítettem egy felmérést, miszerint a lakosság 98 százaléka akarta a csatornázást. Pár idősebb ember idegenkedett, arra hivatkoztak, hogy nem tudják fizetni a csatorna közműdíját, a beszerelést és a bekapcsolást.
- Mennyibe fog kerülni a csatomázás?
- A címzetes támogatással 200 millió forintot nyertünk, a többi a lakosság és az önkormányzat költsége lesz. Egy családnak 150 ezer forintot kell fizetni, amit a lakosságnak OTP hitel formájában tíz év alatt kell törlesztenie, ez havonta körülbelül 1300-1500 forintot fog jelenteni. Ez természetesen kamatmentes, mivel
kommunális és szolgáltatási kölcsönről van szó.
- Ki lesz a kivitelező, milyen nehézségek merülhetnek fel?
- Nehézségek biztos lesznek, mert a régi falu a templomtól Zalaegerszeg felé mélyebben van. A szintkülönbséget átemelő rendszerrel kell kiküszöbölni, így lehet csak biztosítani a csatorna elfo-lyását az alacsonyabb területről a központi rendszerbe. Bízom benne, hogy a paliniak is türelemmel viselik majd a munkálatokat, azt, hogy esetleg fel kell ásni a kerteket. A kivitelezéssel pedig mindenképpen helyi céget szeretnénk megbízni, ezzel is növelve a nagykanizsaiak munkalehetőségeit. Mint képviselő és mint palini is nagyon örülök, hogy nem hiába dolgoztam, és az iskolaépítés, a 2-es bekötőút, a korpavári új ravatalozó, a palini temető rendbetétele, és az Alkotmány úti árkok mélyítése, tisztítása után végre a csatornázás is megvalósulhat.
AZ ORVONALAK MEGGYENGÜLNEK
A júüus hónap felszínre vetette ennek a hadseregnek az összes problémáját. Nemcsak a nem kielégítő élelmezéssel, a rossz szállásokkal, a tragikusnak mondható egészségügyi ellátással, a gyenge felszereltséggel volt probléma, hanem a szolgálati rendszerrel is. Súlyos gondot jelentett, hogy az őrvonalak bármikor meggyengülhettek. Nemzetőr kevés volt, a sorkatonaság a magyar kormánnyal szemben leplezetlenül illojálisan viselkedett, a délvidéki helyzet napról-napra romlott.
A nemzetőrség szolgálati idejével kapcsolatosan Urbán Aladár írta, hogy a „szolgálati idő Csány számára nem volt olyan nagy probléma, mint a déli táboroknál. Igaz, Baranya és Somogy itt is 2 hetes felváltást vezetett be, de Tolna, Veszprém és Zala 4 hétre, Vas megye pedig 3 hónapra küldte le nemzetőreit. A felváltások is tűrhető rendben történtek, csak azzal kellett számolnia a kormánybiztosnak, hogy az újonnan érkező csapatok kisebb létszámúak lesznek." Mindez kétségtelenül gond volt, de nem itt kell keresnünk a bajok gyökerét. Az emberek mozgatása, ide-oda vonultatása jelentős többletköltségbe került, és az újonnan jöttek azzal az igen kevés katonai tapasztalattal sem rendelkeztek, amelyre az általuk felvázolt csapatok a körülbelül egy havi tábori szolgálat idején szert tettek. Ezek a problémák Csányt arra indították, hogy a nemzetőrség mobilizálásánál hatékonyabb módszert keressen. Ezt azért is fontolgatni kellett, mert a parasztság körében a nemzetőri szolgálattal szemben változatlanul nagy volt az ellenszenv. Nem csoda, hiszen táborba szállásuk a nyári munkák elmaradását eredményezte.
A régi szisztémát azonban nem lehetett egyik napról a másikra felszámolni, meg önkéntesnek vagy hosszabb szolgálatra kevesen jelentkeztek. Különböző rendelkezések születtek, hét hétre, négy hétre szólt a vezénylet (Csány felhívása 10 hetet kért!), összevissza vonultattak embereket, s így szeptemberben be is következett a „rettegett" idő, elnéptelenedtek az őrvonalak.
Büki Erzsébet
IV98. július 24.
[[ KANIZSA - *)tt&QH, j
ZALA MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG, ZALAEGERSZEG P.20.058/1998. szám
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesterének
Nagykanizsa Erzsébet tér 7. 8800
Tisztelt Polgármester Úr!
Nagykanizsa-Bagola Városszépítő Egyesület a megyei főügyészséghez fordult kérelemmel. A kérelemben a főügyészséget kérték, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával, vagy Közgyűlésével szemben indítson keresetet környezetkárosító magatartástól való eltiltás miatt. A kérelem szerint a város hivatala a Nagykani-zsa-bagolai szeméttelep fenntartásával környezetkárosító magatartást folytat olyan mértékben, amely sérti a környék lakóinak érdekeit, egészségüket károsítja. A beadványhoz csatoltak az ügyben korábban birtokukba jutott hivatalos iratok mellékleteit, továbbá fényképeket a szeméttelep működéséről. A kérelem szerint a környéken lakók részéről elfogadhatatlan állapotban van a szemétlerakó, ezért azX szeretnék meg-szüntettetni. Igényük van a szemétlerakó közelében területtel bírók kártalanítására, illetve a lerakó kulturált környezetszennyezéstől mentes helyrehozatalára. A kérelemhez csatolt fényképfelvételek szerint a szeméttelep nem őrzött, oda szabadon bárki, bármit ellenőrzés nélkül lerakhat, vagy bejuthat. Bejuthat amiatt is, mert üzemidőn kívül is nyitva van a telep bejárata, kerítése pedig a telepnek nincs, ezért nincs mód a bejutás megakadályozására. Az üzemeltetés folyamatosan ellenőrizetlen emiatt, ott idegen személyek rendszeresen előfordulnak. Korábban a szeméttelepet takaró erdő kivágásra került, ezért még fokozottabban szétterül a természeti elemek közreműködésével az odahordott szemét a környéken. A telep környékén nincs megoldva a csurgadék-vizek összegyűjtése, ezért arra alkalmas időben azok a telepen átszűrődve károsítják
3
a környék talaját és szennyezik a levegőt is. A szigetelő réteg nem került szakszerűen kialakításra, a kihordott szemét nincs záróréteggel lefedve. A környéken illegális hulladék-lerakó alakult ki, ennek megakadályozására sem tesz semmit az üzemeltető, de ugyanígy nem gondoskodik a természeti elemek által a környéken széthordott hulladékok összegyűjtéséről sem. A telepre veszélyes hulladékok ellenőrzés nélküli kihordása és elhelyezése is történik. A rágcsálók patkányok irtásáról nem gondoskodnak. Mindezen állítások a csatolt fényképfelvételekkel dokumentáltak.
A társadalmi szervezet kérelmét követően megkerestem az illetékes hatóságokat azzal, hogy álláspontjukat a szeméttelep működésével kapcsolatban közöljék A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség arról is tájékoztatott, hogy a szeméttelep betelt, ott a szemételhelyezést meg kell szüntetni. Időközben arról is értesültünk, hogy az új szeméttelep kialakításának engedélyét a megyei közigazgatási hivatal hatályon kívül helyezte.
Ez utóbbira is figyelemmel kérem szíveskedjék 30 napon belül tájékoztatni arról, hogy tervezik-e társadalmi szervezet által leírt és fényképekkel dokumentált állapot megszüntetését, a szeméttelep bezárását. Tervezik-e .megfelelő lakóövezetektől távoli területeken új és a mai követelményeknek mindenben megfelelő szemétkezelő telep kialakítását. Kérem intézkedjen abban is, hogy a telep jelenlegi kezelője az üzemeltetésre vonatkozó hatósági előírásokat e telepnek bezárásáig tartó működése során maradéktalanul betartsa.
Arról is tájékoztatom, hogy amennyiben felhívásomnak megfelelően nem történik intézkedés a telep üzemeltetésével kapcsolatos állapot megváltoztatására, úgy abban az esetben megfontolás tárgyává kell tennem a környezetvédelmének általános szabályairól szóló 1995. évi UH. tv. 109. §-ában az ügyésznek biztosított jogkörben eljárva kereset benyújtását az önkormányzat vagy annak polgármesteri hivatala ellen a tevékenységtől való eltiltás miatt.
Zalaegerszeg, 1998. június 25.
Dr. Kocsis Gyula megyei főügyész-helyettes
wm íwmss w wm itow?
.....
A magyar szólás-mondás szerint az ember gyereke bármennyi pénzt el tudna költeni, hiszen a „Neked még a Krisztus pénze se lenne elég" kifejezi telhetetlenségünket. El lehetne költeni, mindent lehet is kapni: az ennivalók finomsága, a kosztümök eleganciája, a bútorok célszerű és korszerű szépsége ragadhat magával. Tehát Nagykanizsán is lehet költeni, ha van miből.
A miből költhetünk tényét havonként és időszakonként kiszámítják azok, akinek ez a dolguk. Ezen a helyen csak az átlagkeresetek és a létminimumok összegére szeretnék érintőlegesen utalni, éppen csak annyira, hogy néhány kérdést megfogalmazhassak. A statisztikák kimutatása szerint ez év január és május közötti időszakában Magyarországon a bruttó átlagkereset 64.240 forint volt: ezen belül a szellemi foglalkozásúaké 102.610 forint, a fizikai állo-
mánycsoportba tartozóké 47.070 forint. Nem kívánok kitérni arányokra, lehetőségekre, társadalmi munkamegosztásra, csak egyetlen összehasonlító adatra. Mégpedig arra, hogy ki, melyik réteg keresete hány százalékát költi élelmiszerre. A fizikai állományúak bérük több mint egyharmadát hagyják az ABC-k, húsboltok, piacok pénztárainál, míg a szellemi foglalkozásúak csak negyedét. Na már most, ez a negyed rész forintösszegben mégis csak többet tesz ki - mondhatnánk -, mint az alacsonyabb keresetek harmada. De talán nem is itt van a kutya elásva! Hanem ott hogy a kisebb keresetűek értéktelenebb élelmiszert vásárolnak, a tejtermékeket, gyümölcsöt, finom felvágottakat nélkülözik. Biztosan nem közülük került ki az a hölgy sem, aki a minap a vásárcsarnokban szemrebbenés nélkül leszurkolta a tíz kg kajszibarackért a négyezer forintot. Bár ki tudja?
Ha igaz a magyar mentalitás egyik jellemzőjeként emlegetett haspókság, akkor ekkora áldozatra még egy kiskeresetű család háziasszonya is képes. Csak azért, mert hát a magyar kamra polcán ott kell lennie a baracklekvárnak. Egy biztos: sokkal többet költünk enni- és innivalóra, mint tőlünk nyugatabbra. Képesek vagyunk még az újságokat is lemondani, de a hasunknak dosztig tele kell lennie. No, ez csak úgy mellékesen kívánkozott ki belőlem!
A tavalyi létminimum-számítások is a fenti adatokat támasztják alá, miszerint annak is több mint egyharmadát élelmiszerre költjük. Egy kereső felnőtt 23.709 forintból tudott megélni (élelemre 35,6%), két aktív korú felnőttből és két gyerekből álló háztartásra jutó 68.800 forintnak mintegy 49,2%-a fogyott el élelmiszerre.
Büki Erzsébet
I
KANIZSA - 1tt6*K
I
1998. július 24.
BŰNMEGELŐZÉS
halmozott értékeknek. Ezt akár a rendőrségre, vagy már nagy számban működő vagyonvédelmi és vagyonőrző cégekhez rá lehet kötni. Ha a lakókörnyezetbe ide-
E
t
o S
„Lakások veszélyben". Ezt a nem éppen szívderítő megállapítást tehetjük az elmúlt napokban a médiában megjelent információk alapján. Nagykanizsa város területén a keleti városrészben és Kiskanizsán megszaporodtak az ilyen jellegű jogsértések, melyet ez idáig ismeretlen tettesek követnek el, nappali időszakban ajtóbe-feszítés és ablakbenyomás módszerével. A lakásokat - s ez lehet családi ház, társas ház, illetve többemeletes panelházban lévő lakás, szisztematikusan átkutatják, s főleg arany ékszer, készpénz,
Kanadában a hatvanas évek elején tömegesen nagy számban jelentek meg nagyvárosokban, s főleg blokkházakban a lakásbetörések. Szociológiai tanulmányok foglalkoztak vele, s erre most külön nem kívánok kitérni, hogy a viszonylag kis területre összezsúfolt embercsoportok a felhőkarcolókban, a panelházakban egymástól elhidegültek az emberek, jószerivel a szomszédjaikat sem ismerték, a közömbösség vált uralkodóvá. A felmérések alapján ez is közrejátszott a lakásbetörések ilyen irányú növekedéséhez. Ezen próbáltak változtatni és olyan szlogeneket találtak ki és természetesen tartalommal töltöttek meg, mint például a szomszédok egymásért mozgalom. E mozgalom keretében ismét sikerült felkelteni egymás iránti felelősséget, a közömbösséget és az elhidegü-lést kiküszöbölni és egymásra való figyelmet felkelteni. Miben nyilvánult ez meg? A szomszédok többször ellenőrizték egymás lakását, egy-egy hosszabb távollét esetén postaládájukat ürítették, azt
kötvények, betétek után kutatnak. Sajnos azt is meg kell állapítani, hogy a betörések alkalmával nem üres kézzel távoznak az elkövetők.
Mind bűnmegelőzési szakember, nem a felderítés eddigi eredményeiről kívánok beszámolni, hanem a megelőzés már bevált hazai és külföldi példáival megpróbálom felébreszteni figyelmüket a vagyoni érték biztonságos és megnyugtató megóvása céljából.
a látszatot keltették, mintha a lakótársuk otthon lenne. A lakóközösségek megismerték egymást, s ki tudták szűrni az idegen nem ott lakó bűnözői célzattal érkező személyeket. Felosztották egymás között a figyelési időpontokat, s ezzel is saját biztonságuk alapjait valósították meg. Ezek nem nagy dolgok, de mégis egy közösséget eggyé kovácsolt és felelősséggel bírtak mások iránt. A keleti városrészben a panelházakban egyre
többször találkozunk központi bejárati ajtózárakkal, mely jól szolgálja azt, hogy a lakótömbben csak ott lakók, illetve annak tudtával jusson be bárki. Azt is tapasztaljuk viszont, hogy ez sok esetben nem használják, vagy nyitva felejtik az ajtót, vagy mechanikailag annyira elhasználódott, hogy egy erősebb rántással ki lehet nyitni az ajtót. A lakások mechanikus védelme kívánnivalót hagy maga után, mivel nem szolgálja a vagyonbiztonságot. Az ajtózárak gyengék, a keret szintén könnyen enged a kisebb nyomásnak is. Minden esetben felhívom figyelmüket a nyílászárók mechanikus védelmének megerősítésére. Ha a lakásból eltávoztunk, próbáljuk meg nagyobb értékeinket, készpénzt arany ékszert, értékpapírt, betétkönyvet biztonságos helyre elhelyezni testvérünknél, szüléinknél, barátainknál. A lakásokat lehetőség szerint elektromos riasztórendszerrel lehetne védeni, ennek beszerzési ára csak töredéke a lakásban elhelyezett és fel-
gen személyek érkeznek és vélhetően rossz szándékkal jönnek - általában nem a lakótömbben lakó személyt keresnek, valaki után érdeklődnek, aki éppen nem tartózkodik otthon - figyeljék meg, távolról kövessék, majd távozásukkor, ha esetleg lehetséges, a gépkocsi rendszámát jegyezzék fel. A rendőrkapitányság bűnmegelőzési csoportja az esetlegesen felmerülő kérdésekre szívesen megadja a felvilágosítást, ezért kérem, hogy bizalmukkal tüntessenek ki.
Horváth István
rendőr őrnagy Fotók: Varga
hm. jé-14, ( KANIZSA - 1tt/«w ) 5
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a Janus Pannonius Tudományegyetem Szántó Kovács János úti Kollégiumában kilenc férőhellyel rendelkezik a pécsi felsőoktatási intézményekben tanuló nagykanizsai diákok számára.
A kollégiumi hely elnyerésére pályázhat az a hallgató:
• aki állandó nagykanizsai lakos,
• tanulmányait valamelyik pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatja,
• tanulmányi átlaga legalább jórendű,
• akinek kollégiumi férőhely iránti kérelmét elutasították.
A kollégiumi férőhelyre a jelentkezés pályázati formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal portáján átvehető. A pályázatokat a kért mellékletekkel együtt 1998. augusztus 20-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35/1997. (X. 7.) szám rendeletében tanulmányi ösztöndíjat alapított a felsőoktatási intézményben tanuló nagykanizsai fiatalok szakmai fejlődésének támogatására, akik kiváló vagy jó tanulmányi eredményeikkel kitűnnek társaik közül.
Tanulmányi ösztöndíjra az a diák pályázhat, akinél az alábbi feltételek együttesen fennállnak:
a) legalább négy éve nagykanizsai állandó lakcímmel rendelkezik;
b) az ország bármely államilag elismert felsőoktatási intézményének nappali tagozatos hallgatója;
c) a benyújtás időpontjában a 30. életévet még nem töltötte be;
d) az utolsó félévben elért tanulmányi eredménye minimum 4,51.
Előnyt élvez aki szakterületén kimagasló eredményt ért el, kutatómunkában vesz részt, tudományos publikációval rendelkezik, vagy tevékenysége más módon kiemelkedő.
Ösztöndíjban nem részesülhet az a hallgató, aki más önkormányzat hasonló célú ösztöndíját elnyerte.
A tanulmányi ösztöndíjra a jelentkezés pályázat formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal portáján átvehető.
A pályázatokat augusztus 15-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán.
További felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán kérhető.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály
VERSENYTÁRGYALÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata kedvező feltételekkel
BÉRBE ADJA, ILLETVE ÉRTÉKESÍTI
a Vásárcsarnok emeletén lévő üzleteit.
Érdeklődni személyesen a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájában vagy telefonon a 313-080/152 és 112 melléken lehet.
1 FOGADÓÓRA
DR. BÁRÁNYI ENIKŐ képviselő 1998. augusztus 2-án vasárnap 17 órától a Nagyrác utcai Általános Iskolában tartja fogadóóráját.
TISZTELT NAGYKANIZSAI LAKOSOK!
A Zsinagóga-lánc és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata örömmel tapasztalta, hogy a Zsinagóga ismételt megnyitása, a hasznosítására tett első lépések a lakosság körében nagy arányú támogatottságra találták Ezt támasztja alá az épületben kihelyezett vendégkönyv és az abban található bejegyzések. A beírok közül többen igényelték, hogy az épület felújításához nyújthassanak anyagi támogatást.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy ilyen célra befizetés a „ Kanizsa Zsinagóga Alapítvány" Budapest Bank Nagykanizsai Fiókjánál vezetett 10104985-65525763-11000003 számú számlájára lehetséges. Támogatásukat előre is köszönjük
Az épület felújításához {anyagok munka stb.) is szívesen fogadunk, melyek erősítik a város lakóinak közös cél iránti összefogását.
Segítséget várunk a város lakóitól a nemrégiben eltulajdonított csillárok ügyében is. A réz világítótestek szinte pótolhatatlanok eredeti formában. Kérjük, aki valamilyen információval rendelkezik, azt juttassa el hozzánk.
További segítséget várunk a Zsinagóga orgonájával kapcsolatosan is. A hangszer a II. világháború során került el Nagykanizsáról. Hiteles, dokumentumokkal alátámasztott információk alapján lehetőség van az orgona visszaszerzésére, vagy pótlására. Aki valamilyen dokumentumról tud, vagy birtokában van, kérjük segítse, hogy az orgona ismét megszólalhasson eredeti helyén.
Köszönjük hogy közös törekvéseinket segíti.
Nagykanizsa, 1998. július
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
FELHÍVÁS TERVEZŐI AJÁNLATTÉTELRE
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerűsített ajánlati kiírást tett közzé Nagykanizsa, Vásárcsarnok és környéke Szabályozási Terve és a hozzá kapcsolódó Helyi építési szabályzat elkészítésére.
A pályázat célja a tervezési munka elvégzésére alkalmas vállalkozó kiválasztása.
A pályázat országos, nyilvános, titkos, azon az a belföldi vagy lakhatási engedéllyel rendelkező külföldi magán-, illetve jogi személy vehet részt, aki szakirányú tervezői jogosultsággal, kamarai tagsággal és megfelelő referenciával rendelkezik, valamint a kiírás feltételeit magára nézve kötelezően elismeri, és vele szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn.
A kiírás térítésmentesen beszerezhető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városi Főépítészi Irodán 1998. július 6-tól (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel/fax: 93/312-283).
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázati felhívást tesz közzé a létesítendő Regionális Logisztikai Szolgáltató Központ üzleti tervet is magába foglaló megvalósíthatósági tanulmánya elkészítésére.
A pályázat nyilvános, azon bel- és külföldi magán, illetve jogi személy részt vehet, aki a feladat végrehajtásához szükséges szakirányú képesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkezik.
A részletes pályázati kiírás térítésmentesen vehető át munkanapokon a Polgármesteri Hivatal Városi Főépítészi Irodájában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 15.) naponta 9 és 12 óra között.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
6 ( KANIZSA - *7tt6o* Ifi

^Vagykanixsa
MURAFÉM KFT.
a lakosság kiszolgálását és a környezetvédelem fokozását az alábbi tevékenységekkel igyekszik elősegíteni:
Átvesz vonzáskörzetében a legmagasabb áron:
¦ savas akkumulátorokat
¦ lemez-, vasforgács-, nehézacél-, öntvényhulladékot
¦ alumínium-, réz-, bronz-, horgany-, ólom-, krómnikkelhulladékot
¦ hullám- (karton-), újság- és vegyes papírhulladékot, zsugorfóliát.
Fizetés készpénzzel telephelyünkön vagy átutalással. Nagykanizsa, Csengery u. 84. Tel.: 93/312-004,93/310-951,60/399-168
Nyitva: h-p.: 7.00-15.20 óráig.
ÓVJUK EGYÜTT KÖRNYEZETÜNKET!
Megújul a tető és a lépcső
Előreláthatólag július végén fejeződnek be azok a munkálatok, amelynek eredményeként megújul majd a református templom lépcsője és tetője. Mint Balogh Tibor lelkésztől megtudhattuk, a lépcső felújítására azért volt szükség, mert megsüllyedt, megrepedezett, félő volt, hogy hibái miatt az esővíz az alap alá folyik. A betonozási munkálatok már véget értek, ezt követően kerül majd sor műkő borításra.
SZERVIZ
ÉPÜLETKARBANTARTÓ ÉS SZERELŐ KFT.
¦ Épületgépészeti kivitelezés
¦ Hibaelhárítás
¦ Csőrepedés
¦ Dugulás
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1/B Tel.: 93/313-272, 60/398-833
^ FÁZIS f
VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Király u. 31/G (a Csavarbolt mellett) Tel.: 93/322-261
Kínálatunk:
¦ vezetékek,
¦ kábelek,
¦ szerelvények és
¦ minden, ami a villanyszereléshez kell, nálunk megtalálja!
Várjuk kedves vásárlóinkat.
Nyitva: Hétfő-péntek: 8.00-16.30, szombat: 8-12.
Ki gondolná mennyi minden lehet értékemelője egy háznak. Most ne gondoljon plusz szobára, tenyérnyi erkélyre, vagy padlófűtésre, kedves olvasó. Én ugyanis az eszmei értékemelő tényezők egyikéről szólnék. Házvásárlási szándékkal járom olykor a város utcáit, s nemrég éppen egy kedvemre valóval hozott össze a jó szerencsém. A ház szemlátomást gyönyörű, gondozott, frissen felújított, szóval egyben minden, amit csak vásárló kívánhat. Amikor a ház áráról tudakozódtam, az eladó reális árat mondott, aztán hozzá tett még valamit. Valami olyat, ami minden városát, otthonát szerető polgárnak szívet me-
lengető. Valami olyat, ami minden díjat életre hívónak álma, hogy az általa alapított díjat mind a díjazott, mind a közvélemény valós, értékes eüsmerésnek tekintse. A hölgy ugyanis érdeklődésemre annyit tett hozzá az árhoz, hogy azért annyi, mert ez kérem egy díjazott ház, a város elismerte, tavaly kapta meg a Környezetvédelmi Alapítvány díját. Ezt olyan mély hittel, tisztelettel mondta, mintha a világ legnagyobb elismerését kapta volna, és ebben nem is tévedett, hiszen ebben a városban ez az a legnagyobb elismerés, amit csak kaphatott, és a világ nekünk ez itt, ez akis város.
-d-
HASZONLESŐK...
Nem tudom vannak-e törvények, jogszabályok, amelyek tiltják a kéregetést, a koldulást, de néha már ott tartok, jó lenne ha lennének. Szemlesütve közlekedek az utcán, lehajtott fejjel kerülöm ki pénzemre, egyéb javaimra éneklő hangon ácsingózó embertársaimat, akikről (legalábbis egy részükről) a legutóbbi időben derült ki, jobban kereső polgárai e honnak, mint sok bérből és fizetésből élő munkás. Egyre szemérmetlenebb méreteket ölt a koldulás, és minden elképzelhető helyen találkozhatunk már vele. Nekem a legutóbb a legnagyobb megdöbbenést a templomi kéregetés okozta. Nem tudom, van-e valamiféle szabály, ami ezt meggátolja vagy megengedi, de én úgy gondolom nincsen rendjén az, hogy valakit az Isten Házában „lejmolnak le". Templomba nem megyünk pénzzel, legfeljebb^ perselybe szánttal, kellemetlen hát, ha elkéregetik tőlünk, de legalább olyan kellemetlen megtagadni a kérőt, ott, ahol irgalomra, emberiességre okítanak.
D. É.
1998. július 24.
KANIZSA- fttfo*
I
GORKORIS SZEMETESEK
mmmmMmii mmrnm®mm>m
A belváros utcáin görkorcsolyás fiatalok tűnnek fel szemeteskukával, a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft. egyenruhájában, amint egy mechanikus eszközzel, „csipesszel" szedegetik a szemetet a Fő úton. Hogy kik is ők, azt Ferencz Krisztiántól kérdeztük, aki főiskolás, és nyári gyakorlatként irányítja a görkorcsolyás „szemeteseket".
- Ők tulajdonképpen a környezetkultúra önkéntes nagykövetei, hírnökei. Elsődleges feladatuk, hogy reprezentálják a Sauber-macher-Ryno szemléletét, filozófiáját, amely úgy hangzik, hogy „A környezetért, amelyben érde-
wmmm®
képpen a szemetelő felnőttek, az ingatlanok tulajdonosainak feladatát végzik el.
A görkorcsolyások július elsejétől szeptember elsejéig róják a Fő utat, egyenlőre csak a Deák tértől a Dél-Zala áruházig. Jelenleg két pár dolgozik négy órában, reggel nyolctól délig és délután egy órától ötig. A terv azonban az, hogy az út mindkét oldalán 2-2 pár görkorcsolyás legyen, tehát minimum nyolc fiatal, akiknél feltétel, hogy tudjanak görkorcso-lyázni. A Saubermacher-Ryno fizet a tevékenységért és görkorcsolya használatáért. Ezenkívül biztosítja a ruhát és az eszközöket, a szemeteskukát és az angol
Mim*.....................sííís.......m.........i
mes élni". Emellett azonban fontos, hogy így mozgó hulladékgyűjtő edények vannak a városban és a fiatalok összeszedik a nagyobb terjedelmű hulladékokat is.
- Hogyan jött ez az egyedülálló ötlet?
- Az alapötletet a Ryno Kulturális Menedzseriroda Görkorcsolya Csapata adta még tavaly, de akkor nem valósult meg. Ezzel a Saubermacher-Ryno hármas célt tűzött ki maga elé, az egyik az, hogy javuljon a cégről alkotott kép és a város tisztasága. De véleményem szerint Nagykanizsa hírét is növelheti, ha az ország más területein is megismerik ezt a tevékenységet. Ezeken kívül még kereseti lehetőséget is biztosítanak a fiataloknak, akik érzik hogy ez a munka nem szégyen, ők tulajdon-
gyártmányú teleszkópos „csipe-getőt".
- És mit szólnak hozzájuk a járókelők?
- Nagy érdeklődés kíséri őket,
bár van aki nem nagyon érti. hogy mit csinálnak és miért. Sokan azt hiszik, hogy a szemétszedő eszközöket reklámozzák, és kérdezgetik hogy hol lehet ilyet kapni. Vannak akik információkat, útbaigazításokat kémek tőlük Érdekes, hogy a német turis-
ták nagyon dicsérték őket, de sajnos volt olyan is, hogy odatolták valakihez a szemetest, hogy abba szemeteljen és erre köszönöm helyett ez volt a válasz.\' „Szerencsétek, hogy idehoztátok különben a földről kellene összeszednetek a szemetet."
SS
TETOTER-BEEPITES
A járókelők felfigyelhettek arra, hogy Nagykanizsán a Múzeum tér és a Fő út sarkán lévő épületen tetőtér-beépítés folyik, annak ellenére, hogy az elmúlt években az ilyen irányú kérelmeket elutasí-
tották. Szamosi Gábortól, a Főépítészi Iroda munkatársától azt kérdeztük, hogy ezek ellenére hogyan kerülhetett sor erre az építkezésre.
- A korábbi évek városrendezési tervei valóban nem tették le-
hetővé a lapos tetős házakra a magastető építését. A tavalyi év városrendezési terve azonban ezt már megengedi, ezért kezdhették el ezt az építkezést a Múzeum tér és a Fő út sarkán. A rendelet
megváltozását követően a korábban elutasított Platán sor , 9/d épület tetőtér-beépítésére is már beérkezett a kérelem.
- Mi épül a Múzeum tér sarkánál?
- Az engedély
arra szól, hogy a padlástér már meglévő tetejét lebontják és a tetőtér beépítése során négy lakást alakítanak ki. Az építtető az Alap 98\' Kft. - mondta Tóth József, az Építési Hatóság vezetője.
8
I
KANIZSA
1
1998. július 24.
A kanizsai vásárcsarnok árusainál az iránt érdeklődtünk, hogy mennyire sínylette meg a termes a nyári esőket, záporokat, zivatarokat, jégveréseket.
ARTOTT-E
- Pátróról jöttem ide árulni a vásárcsarnokba - meséli az egyik árus, aki apró szemű
kor már az is gond, hogy a nagyobb tyúkok már kitojták magukat, a kisebbek meg még nem kezdték el.
Surdi árusok:
- Most vagyunk itt először ebben a csarnokban, mi csak azt a terményt áruljuk, ami a
család szükséglete felett van. Surdon hála istennek jég nem volt, de eső annál inkább, ami bizony ártott a gyümölcsnek. Ami rajta volt a fán az mind megérett, de a nedvesség miatt hamarabb megrohadnak.
Volt nálunk jég, eső minden mennyiségben - mondja egy kiskanizsai termelő. -A cukorborsót, a káposztát elverte a jég, ezeknek nem ilyennek kellene lenniük. A zöldbabbal szerencsénk volt, annak csak a levelét vitte el a jég, mert még nem virágzott. Ettől függetlenül szép az áru, csak hamar elrohad. Nem nagyon emlékszem ekkora esőre. Legutóbb talán csak 1994-ben volt ehhez hasonló.
körtét árul. - Hallottam, a kanizsai árusoktól, hogy itt is nagy eső és jég volt, de sajnos ez Pátrót sem kímélte meg. Nem rossz, ha esik, de ilyen sok csapadék tönkreteszi az idei termést, mindenünk vízben áll, elrohad a sárgarépa, a hagyma. Egy nagyrécsi árus:
- Tojást árulok. Sokan hiszik azt, hogy a tyúkoknak biztosan nem árt az eső. Pedig ők is megszenvedik, nem tudnak kint lenni, a szabadban csipegetni, enni. Be kell húzódniuk a tyúkólba és ilyenkor sajnos nincsen annyi szép tojás sem. Ilyen-
1.998. július 24.
I
KANIZSA- fefe*
I
AZ ESO?
Egy kiskanizsai árus: lett volna ennyi. Azért sze- viszonteladót is, őt vajon
- Egy héten kétszer-há- rencsére szépek lettek a ter- hogyan érintette az eső:
romszor járok ide árulni. Jól menyeim, a sárgarépám. - Az árut nem én veszem,
jött az eső, de azért nem kel- Végül megkérdeztünk egy én csak árulom. A termékek-
nél mi nem nagyon érezzük azt, hogy az esők és a viharok ártottak volna a zöldségeknek, gyümölcsöknek. Szerencsére hozzánk már csak a szép, jó minőségű „készáru" jut el. De meglátásom szerint van minden a piacon, függetlenül attól, hogy mindenki siránkozik a rossz időjárás miatt.
Fotók: Varga
10
I
KANIZSA - Itc&o*
1
1 WS. július 24.
Környezeti nevelés Svájcban
FEJ, SZÍV, KEZ
A budapesti Öko-Fórum és a svájci Stiftung Oekolngie Helvetta-Hungária együttműködése kereteben egy hétig ta-nulinányo/tuk Luzern kantonban a környezetvédelmi és környezeti nevelési módszereket. A tapasztalatcsere célja, hogy a magyarországi tanártovábbképzés anyagába beépítsük az ott tapasztaltakat.
Pestalozzi szellemisége hatotta át azokat a módszereket, melyekkel közvetlen kapcsolatba kerültünk. Azt, hogy a környezetet igazán meg tudjuk védeni, a szíven keresztül vezet az út a fejhez, hogy aztán a kéz cselekedni tudjon. Nagy hagyományokkal és rendezett struktúrával kiépített mind a környezetvédelem, mind a környezeti nevelés rendszere. Lépten-nyomon tapasztalhatja mindenki ebben a kis országban, hogy az iskolában tanítottak kisugároznak az élet minden területére. Iskolalátogatá-
sok során meggyőződhettünk arról, hogy milyen közelségben vannak a diákok környezetükkel. Nemcsak a tanórai foglalkozások, hanem az iskolán kívül eltöltött időt is a természet szeretete és védelme hatja át.
Tanulmányoztuk az emberiség számára egyik legnagyobb problémát jelentő hulladékkérdés kezelését.
Luzern városában 1971 óta égetik a szemetet környezetbarát módszerrel. A város és a hozzákapcsolódó települések kommunális, egészségügyi
hulladékát adalékanyagok nélkül, úgy égetik el, hogy a keletkező hővel a közeli kórház energiaszükségletét biztosítják és jelentős mennyiségű elektromos áramot is termelnek.
A Svájcban töltött egy hét rengeteg jó tapasztalatot és ötletet adott számunkra, melyeket magyarországi tanártovábbképzésben fogjuk hasznosítani.
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület két helyszínen szervezi a magyarországi kurzust, Tokajban és Kaposvárott.
Nagyon örülünk, hogy a svájci kollégákkal jó együttműködést sikerült kialakítani és minden reményünk megvan ahhoz, hogy a megkezdett munkát tovább folytassuk Magyarországon és Svájcban.
Benedek Miklós
Kreatív Klub
nyáron is-demásképp
A „klubfoglalkozás" helye most Gyékényes volt a megszokott Thury szakközépiskola helyett. Cseke /.oltári, a klub irányítója csodálatos környezetbe vezette el a tagságot, Még útközben is volt „feladat": egy szép térségben lévő templom és a panoráma megtekintése, majd az őrtilosi 1848-49-es emlékmű előtti tisztelgés.
Gyékényesen viszont a szórakozás, a foci, a kötetlen beszélgetés kapta a hangsúlyt, és a nagyon kedves vendéglátásé volt a ló-szerep.
Nagyszerű kikapcsolódási lehetőség volt a találkozás, és egyben erőgyűjtés is az őszi kreati vitáshoz.
H. Gy.
Visszapillantás az „Identitásra"
Újra jöttek a már itt volt előadók - vidékiek, kanizsaiak és határon túliak -; újra jöttek hallgatók - már „törzsvendégek" és újak - a magyarságtudat erősítéséért, a hazafiságért.
1848 szelleme volt a meghatározó, az apropó, de újra a teljes fogalmat akarta, próbálta átfogni a szabadegyetem - sikerrel. írók vallottak nézeteikről, előadók -egy-egy témakör kiváló ismerői - mutatták meg nemzettudatunkat, helyünket és szerepünket a világban. A magyarság gondolata volt a vezéreszme, a nemzettudat volt az összekötő kapocs, amely szolgálta a hazafiságot.
És a megújulni tudás nagyszerű példája volt a grazi kirándulás, ahol az egyetemen Szabó Péter, a Kodolányi Főiskola főigazgató-helyettese tartott na-
gyon kiváló előadást az identitás egyetem hallgatóinak és az ausztriai magyar közösségek, civil szerveződések vezetőinek. A tanácskozás újat jelentett ma-
gyarságtudatunk értékelésében, feladatainkban, a kapcsolatok ápolásában. Újra identitás volt a javából hagyományos és új keretek között. Cseke Zoltán főszer-
vező és társai nemcsak vetettek, hanem újra - minden résztvevővel együtt - arattak szép és gazdag termést.
Horváth György
A pajtából is lehet a világnak?
A pajtából is lehet szólni a világnak. Ezt bizonyította a vadamosi vendégség megnyitó napja is.
Hules Béla újra hívta az írókat, művészeket vendégségbe, és jöttek. A vadamosi polgármesteri hivatal szép aulájában köszöntötte a szervező a kiállításon megjelenteket. Vajda László, a megyei művelődési osztály vezetője megnyitotta a negyedik művészeti napokat, míg Zöldy Pál három művész kiállítását ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
És délután jött a nevezetes pajta. Ahol először Alaksza Ambrus posztumusz kötete került bemu-
tatásra. A Vadamosi Füzetek 11. kötetéből Alaksza Tamás, az egykori nagykanizsai tanár úr fia olvasott fel a versekből, majd Zöldy Pál Mini-atúrák novelláival ismerkedhettek meg a hallgatók. Ezután a Vadamosi Vendégség 1998-as számának szerzői tártak elénk műveikből Hules Bélától Baán Tiboron át - nagyon sokan - Pék Pálig.
Szálltak a gondolatok, koszorúkat fontak a metaforák, a pajtát az irodalom szelleme töltötte be. És a hallgató egyértelműen érezte, innen is szállhatnak gondolatok a világnak. És szálltak is.
H. Gy.
1WK. július 24.

KANIZSA - 1tt/u>*L
I
11
FERENCES TÁBOR
A TANYÁN
Tizenhét településről érkezett 53 gyermekkel kezdte meg működését a Ferences Ifjúsági tanyán a Területfejlesztési Társulás tábora. 10-15 éves gyerekek vehettek részt teljesen költségmentesen e táborozáson. Mint Dara Tímea táborvezető elmondta a tábor teljesen önellátóan működik, a félszáz diák ellátásában, felügyeletében öt nevelő és két> konyhás vett részt, munkájukért semmilyen járandóságot nem kaptak. A Ferences Ifjúsági tanya körülményei meglehetősen nomádak, de a gyerekek szemlátomást élvezték a matracon alvást, a faházat, az erdő közelségét, és a táborozás adta szabadságot. A táborozók naphosszat játszhattak a tábor területén, volt módjuk a háziállatokkal való ismerkedésre is, hiszen a tábor melletti telepen disznót nevelnek, kecskékkel, lovakkal oszthatják meg a zöld gyepet. Hosszabb-rövidebb kirándulásokra is sor került, kicsik és nagyok együtt indultak útnak, hogy felfedezzék az erdő-mező szépségeit, hogy begyalogoljanak Fakosra, illetve ellátogassanak a kissé messzebb eső Csónakázó-tóhoz. Voltak vetélkedők, ahol bátorságukat, ügyességüket, merészségüket mérhették
össze a gyerekek, rajzolhattak, a termésekből képeket, dísztárgyakat készíthettek. A tábor területét az ügyeletes táborőrök mellett kisebb-nagyobb kutyák őrzik, akik ha leszáll az est, még a táborlakókat is megugatják, figyelmeztetvén mindenkit, az alvók álmát óvni kell.
Fotók varga
12
( KANIZSA - *)ttAo«, )
1998. július 24.
PARLAGFU-IRTAS
Már két hete tart a városban a parlagfű gyűjtési akció a városban. Évről-évre meghirdetésre kerül ennek az allergiás megbetegedésekben fontos szerepet játszó növénynek az irtási akciója, ám a siker elmarad a várttól. Vannak olyan városok, ahol ez évek óta nagyon szervezett formában zajlik, ebből adódik a siker is. Gyerekekre alapozva hirdetik meg az akciót, ám amikor az beindul a legtöbb nebuló éppen nyaral, így utolérhetetlen. Természetesen a parlagfűnek megmondani nem lehet, hogy tanév közben nőjön, hajtson, virágozzon, ám a tanév alatt a gyerekek felkészíthetők lennének az akcióra. Legalább magát a növényt képről megismerhetnék, azért, hogy legközelebb az árok parton, vagy másutt látva kitéphessék
azt. Már a parlagfű gyűjtési akció alatt érkezett meg a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályára annak módszertani munkafüzetnek a mintapéldánya, amely az óvodapedagógusoknak ad némi támpontot a gyerekek felkészítéséhez. A Szociális és Egészségügyi Bizottság már korábban döntött arról, hogy az Egészségvédelmi Alap kasszájából vásárol ilyen kiadványokat, meg is rendelték, ám azok mind a mai napig nem érkeztek meg, az előbb említett példányt kivéve. A kiadvány egyébként Pakson készül, és darabonként kilencven forintba kerül, s ha az idén már nem is használhatják azok, akiknek készül. Sebaj, akció! ...És parlagfű nagy valószínűséggel lesz jövőre is.
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szociális és Egészségügyi Bizottsága, a Nagykanizsa Környezetvédelméért Alapítvánnyal közösen a város területén
PARLAGFŰ GYŰJTÉSI AKCIÓT szervez augusztus 13-ig.
A begyűjtött növényeket az alábbi gyűjtőhelyeken és időpontokban lehet leadni:
Palin Mezőgép előtt és Kiskanizsa Szent Flórián tér:
1998. júüus 27-én 1998. augusztus 3-án 1998. augusztus 6-án 1998. augusztus 10-én 1998. augusztus 13-án
13.00-14.00 óra között 13.00-14.00 óra között 13.00-14.00 óra között 13.00-14.00 óra között 13.00-14.00 óra között
Miklósfa Kápolna tér és Nagykanizsa Thury tér: 1998. júüus 27-én 14.00-15.00 óra között
1998. augusztus 3-án 14.00-15.00 óra között
1998. augusztus 6-án 14.00-15.00 óra között
1998. augusztus 10-én 14.00-15.00 óra között 1998. augusztus 13-án 14.00-15.00 óra között
A gyűjtők 10 kg-ként sorsjegyet kapnak. Az akció végén a Városi Tv-ben értékes ajándékokat sorsolunk ki.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki érzékeny a különféle virágporokra, vagy ún. szénanáthája van, saját érdekében ne gyűjtsön parlagfüvet!
A felhívásunkhoz várjuk a lakosság széles körű csatlakozását! A díjak körének szélesítése érdekében felajánlásokat elfogadunk, a támogatók névsorát kívánságra nyilvánosságra hozzuk.
Dr. Csákal Iván Tattá István
biz. elnök polgármester
ÜVEGEZŐ-KÉPKERETEZŐ MESTER Képkeretezés magas színvonalon, korrekt árakkal.
NAGYKANIZSA, FŐ ÚT 10. TELEFON: 06-93/314-013
Augusztus hónapban induló tanfolyamaink:
augusztus 3-án 16.30 órakor
GYORSÍTOTT NEHÉZPOTKOCSI és AUTÓBUSZVEZETŐI
augusztus 10-én 16.30 órakor GYORSÍTOTT SZEMÉLYGÉPKOCSI-VEZETŐI
(Szeptember 7-ére tervezzük a TIR és C+E tanfolyamokat) Nagykanizsa, Fő u. 24. 1/119. Telefon: 93/312-300 TURBÓ ATI BT.
^ r
SZABÓ ATTILA ~"lrf>-RTV tz. műszerész ^
aíánfafa;
8800 Nagykanizsa, Teleki u 44. T»l.: 06-93/325-903,06-30/565-117
^4
\'-Híradástechnikai ^ alkatrészek,
- műholdas antennák árusítása, telepítése,
-televízió, videomagnó, HIFI-készülékek javítása, •
- TV-, vldeo-távIrányítók forgal-mdzásd
Nyitva: H-P.: 9.00-12.00; 13.00-17.00
l
IWX. Julius 24.
( KANIZSA - cute kSáteá, J
13
Legtöbb nőre csak úgy rászakad a háztartásvezetés. Dehogy a „vezetés"! Inkább az, hogy főzni, mosni, vasalni kell, s az sem árt, ha a pénzt hó elején ügyesen dobozokba rakva szétosztja. Azután meg jól beosztja. A mi társadalmi berendezésünkben asszonynak lenni, az egyenlő azzal, hogy kiszolgálni a családot, rendben tartani házunk táját. Vajon így volt-e ez régebben is? A harmincas évek háztartását kutató F. Tóth Emmával egy rövid nagykanizsai rokonlátogatás során beszélgettünk.
- Mi a legnagyobb problémája ma a háziasszonyoknak?
- Először azt mondanám, hogy napjainkban ezerféle kedvező hatás éri az asszonyokat - válaszol az idős hölgy -, de nem használják ki úgy a lehetőségeiket, mint tehetnék Próbálja csak összeszámolni, hogy hányfajta gép, szerkentyű, eszköz, anyag, módszer segíthetné ma a háztartási mun-
A háztartásvezetést is tanulni kell!
kát, ennek ellenére rengeteg időt töltenek a nők - elsősorban - a konyhában. Azután nézze meg egy nagyáruház vásárlóit! Ide kapnak, onnan rángatnak le valamit. Nincs lista a kézben, tehát nincs tudatos, előre eltervezett vásárlás sem. Pedig a jó, gazdaságos konyha előszobája a tervszerűség. E nélkül összeomlik vagy sántít a családi költségvetés. Nagyon sok szakácskönyv jelenik meg - a bravúros nyomástechnika miatt borsos áron -, de alig történik utalás arra, hogy mit és hogyan lehet olcsóbban, egyszerűbben, kevesebb időráfordítással, célszerűen elvégezni.
Olasz
LA»DA-
RÚ&o
(PAOLo)
ARRAÍ.B,
tauíta\'s
ta\'ha\'s
JAPA\'n
J a\'tík
nvüla\'nk
ja? AN autó jele
"a\'liati"
SPORT
FÜP.Do\\
nímitül
Rési
fi HZ
UMIUSi\'-
tS t«rn* GTAKoRi*
EALKE2ES
FRI SS TERMÉK
HŐI ÉNEKHANG "7-
C&ÖKKEN
KlMHU-
YÍJE
(ANTAL)
HOLLAND OK-JEL
CSOKIS,
lEKVA\'o.05
ÜJTtMÍN*
GRAMM -7—
PLANÉTA Ríilt!
A FÖLDRE
»AN VAN
06*00 TÖRZS
DEÁK &YULA
Rón. 1000
SÍPÉT KI KAPCSOL
;—v—
MNtfií-TETT KKfr kehó\'r
~7-
I >
c »»W
SIKSA\'g
N
5 akkor most direktbe válaszolok a feltett kérdésre. Az időhiány a legnagyobb probléma. A nő ma a családon kívül nemcsak a munkahelyén akar helytállni, hanem esetleg tanul, fitness-klubba jár, olvasni is szeretne, meg pihennie sem ártana. Mindezt tanítani kéne, tehát a háztartásszervezés tudományát, mert az újabb tapasztalatok, felmérések szerint a serdülő lányok a rossz mintákat veszik át a családban. Ha egyáltalán átveszik! A kislányokat apró koruktól tudatosan kellene arra nevelni, hogy felkészülten irányítsák a háztartást. Higgye el, kevesebb lenne a boldogtalan család, csökkenne a válások száma.
- Mit tanulhatnánk a harmincas évek háziasszonyaitól?
- Először is az ésszerű pénzbeosztást. Kutatásaim nyomán megállapítható, hogy a polgári háztartásokban elképzelhetetlen volt a rendszertelen étkezés, főleg az ebéd kimaradása. Tulajdonképpen erre az időre alakult ki a háromfogásos főétkezések rendje: leves, hús, főzelék mindig került az asztalra. A menüt nemcsak megtervezték, hanem ki is porci-ózták 6-8 deka hús került a tányérokba. Nem volt repeta, de nem volt maradék sem. A generációról generációra öröklődött háztartási naplók tanúsága szerint szigorú tervszerűség élt, minden fillérnek helye volt.
Azután: a kamrák, pincék polcai roskadoztak a tárolt zöldségektől, szárazáruktól Ma még az ötkilós lisztes zacskó is kimegy a divatból. Máról holnapra élünk nem spejzolunk be télire. Ha a lakótelepi konyhák kicsik is, de a fagyasztóládák sok mindent megoldanak. De azt is használni kell tudni. Például rokonaim panaszolták hogy a tavalyi leveszöldség kilója ezer forint fölé kúszott. És hol van, amit a kiskertben ter-
meltetek? - kérdeztem. Sajnos megrothadt - szólt a válasz. Tehát megelőzve a bajt, koratavasszal nem dolgozták fel konyhakészre, nem fagyasztották le a zöldség maradékát. Persze, hogy panaszkodunk így a megélhetésre!
- Mi ne köszönjön vissza a régi életformából?
- Nem aratnék sikert, ha ma napi 10-12 órás házimunkára serkenteném a háziasszonyokat. A gazdasági világválság idején, ha egy nő jól el akarta látni családját, akkor összeroskadásig dolgozott, hiszen a polgári léthez oly igen hozzátartozó alkalmazottat, a cselédlányt már nem tudta megfizetni.
A nemzetközi konyha vívmányaiból akkor csak a német jöhetett szóba, míg ma vígan rotyog egymás mellett a kínai, olasz avagy a francia eredetű étel. A hatvanashetvenes években elutasítottuk a csak piacon vásárolt friss árut, a saját gyúrású tészta, és a házilag készült lekvár teóriáját. Polgári csökevénynek tartottuk. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van. Ésszerűsítsünk, fagyasszunk, gyúrjunk tarhonyát, vásároljunk készételeket, száraztésztákat, de könyörgöm, ne akkor, amikor éppen vacsorát kell főzni, hanem akciók kiárusítások alkalmával. A kevésnek a maradéknak is legyen becsülete!
* * *
A beszélgetés végén a háztartáskutató és az újságíró, aki gyakorló háziasszony is, megállapították, hogy a 20. században talán soha nem volt ilyen képlékeny, átalakuló, naponként formálódó a háztartás, mint napjainkban. Nincsenek biztos fogódzók, rendszerek, társadalmi elvárások.
Egy azonban biztos: a jól szervezett háztartás a családi élet motorja, s a kormánynál a nőnek kell állnia.
Büki Erzsébet
( KANIZSA - Wsc nuu^űt )
199«. július 24.
Házi tartósítás
Az önellátásra berendezkedett parasztság ősidők óta igyekezett a nem termő évszakokra magának élelmiszert tartalékolni. E tartalékolást csak különböző eljárásokkal tudta biztosítani, ami lehetővé tette, hogy télen, a nyáron termett zöldségféléket, nyáron pedig a télen levágott sertés húsát tudta fogyasztani. A tartósításnak sok kitűnő módja alakult ki. Jelenleg a tartósító ipar rengeteg jó minőségű tartósított élelmiszert hoz forgalomba. Ennek ellenére is érdemes házi tartósítással is foglalkozni, mert a saját magunk által megtermelt termények házi tartósítása sokkal olcsóbb és saját ízlésünket jobban kielégíti.
A legelterjedtebb tartósítási el-járások voltak:
A savanyítás, a befőzés, az aszalás, a szárítás, a sózás-füstölés, a zsírban eltevés, a vermelés.
A tartósítás feltétlen gondosságot, tisztaságot igényel. Fontos, hogy minden hozzá szükséges anyagot előre elkészítsünk.
NEDVES GOZOLES
béleljük ki takaróval, vagy párnával, ebbe tesszük a forró, lezárt, újságpapírba csomagolt üvegeket. Az üvegeket szorosan takarjuk le takaróval és legalább egy napig hagyjuk így, csak azután szedjük ki az üvegeket. Töröljük le meleg vizes ruhával és rakjuk a helyükre.
Tartósításhoz szalicilt, újabban nátriumbenzoátot használunk (ebből valamivel több kell) a cukron, són és eceten kívül.
Régebben a savanyításhoz kizárólag fakádakat használtak (káposzta, répa, paprika). Újabban inkább műanyag edényeket alkalmaznak. Ezeket az edényeket is fedővel kell ellátni és ugyanúgy préselni kell.
Ha marad fűszeres, ecetes lé, zárjuk üvegekbe és a következő elrakásnál elhasználhatjuk. Cukros szirupot csak egy napig tegyünk el, de forraljuk fel, ha fölhasználjuk.
(Részletek Ábrahám Gézáné Vasi, zalai parasztételek és házi tartósítás című könyvéből)
PARADICSOM
PARADICSOM TELIRE
A zöld, vagy enyhén rózsaszín paradicsomokat megmossuk és üvegekbe tesszük. Minden üvegbe rakunk egy-két szelet tormát, néhány erős paprikát, egész fekete borsot és egy-két babérlevelet. Megmérjük, hogy az üvegekbe mennyi víz fér és minden liter vízhez két dekagramm sót, 4 dekagramm cukrot és két deciliter 20 százalékos ecetet teszünk.
Felforraljuk, majd kihűtjük és beleöntjük az üvegekbe. Ha nincs csavaros üvegünk, akkor előbb celofánnal, majd alufóliával kötjük le.
SAVANYU ZÖLD PARADICSOM
A zöld paradicsomokat lecsumázzuk, megmossuk, majd üvegekbe tesszük. Néhány szem cseresznyepaprikát, vöröshagymát, uborkát, 2-3 karika sárgarépát és egy szelet tormát is rakunk bele. Fűszerezzük egész fekete borssal, mustármaggal, babérlevéllel, köménymaggal. A paradicsomot forró vízzel kétszer leforrázzuk, J a második forró vizet lábosba szűrjük, ízesítjük cukorral, sóval és ecettel, majd még egyszer felforraljuk. A paradicsomra forrón öntjük, a tetejére szórunk tartósítót, lefedjük és szárazgőzben hagyjuk kihűlni.
Megfelelő nagyságú edény (fazék, vagy lábas) aljára rácsot, vagy újságpapírt tegyünk. A gyümölccsel tele üvegeket zárjuk le, csomagoljuk be újságpapírba és ne nagyon szorosan állítsuk egymás mellé, az edénybe tett rácsra, vagy papírra. Az edénybe annyi vizet öntsünk, ami az üvegek kétharmadáig ér. A forralást nem túl erős tűzön végezzük. A gőzölési időt a
Czeglédi Károly 1906-os Süteményeskönyvéből:
yy
A SÜTÉSRŐL
A legtöbb tortaféle és süteményeknél fődolog a tojássárgának czukorral való habosra keverése. Ezt legkönnyebben és leggyorsab-
A befőzés szabályai
Csak egészséges zöldséget, gyümölcsöt használjunk fel a kompóthoz, lekvárhoz, savanyúsághoz. Az elkészült finomságokat alaposan kimásolt üvegekbe tegyük. A gyümölcsök keverésére csak fém, vagy csak erre a célra használt fakanalat használjunk. Ha lehet a szirupot előre készítsük el, hogy a gyümölcsök minél előbb üvegbe kerülhessenek, így kevesebb ideig érintkezik levegővel. Befőttel többféleképpen készíthetünk, például gőzöléssel, duosztolássai (száraz gőzben).
forrás megkezdésétől kell számítani. A gőzölő edényt takarjuk le. Az üvegeket a vízben hagyjuk kihűlni, kivéve a puha húsú gyümölcsöket.
SZÁRAZ GOZOLES
Erre, legalkalmasabb egy nagyobb kosár, vagy láda. A ládát
ban a habárával érjük el, a mely-lyel épen ugy körben kavarjuk a tésztafélét mint a kanállal szokás.
Az esetleg bele tartozó czitrom levét csak a habosra keverés után csurogtatjuk bele, mig egyéb fűszereket, mint például vanília, fahéj stb. mindjárt a keverés kezdetén bele tehetünk.
Ha a süteményhez vajat is kell vennünk, akkor legelőször ezt keverjük igen habosra és csak azután tesszük ebbe a többi kelléket.
A tojáshabot mindég legutoljára kell beletenni a tésztakeverékbe és ezt gondosan egyenletesen elkeverni minden félelem nélkül, mert a keverés által a hab nem romlik el.
A sütőpléhet, tortaformát hígabb tésztáju süteményeknél leginkább vajjal kenjük meg és por-czukorral hintsük be, mi által szép sima és Ízletes lesz azoknak kérge. Apró süteménynél, melynek tésztája többnyire keményebb és szárazabb még alkalmasbb a sütőtepsi dióval való megolajozása.
Minden tésztát a melyben vaj van, erősebb tűznél sütünk, mig csak tojást, czukrot és egyéb nyersen is élvezhető dolgokat tartalmazó sütemény csak lassú tüzet igényel. Erősebb tűznél ugy óvjuk a tésztát a megégéstől, ha miután
már vékony hártyát fogott a tészta felülete, azt letakarjuk tiszta papirossal. Ha a sütőcső hibás szerkezete folytán alulról a kelleténél több hőséget ad, akkor akár tepsi, akár a tortaforma alját jól zsírozott tiszta papirossal béleljük ki, természetesen mielőtt a sütendő anyagot bele töltenők.
Sok házban kedvelik és sok süteményhez tartozik is a vanília. Ezt olcsóbban és kényelmesebben szerezhetjük aképpen, hogyha készletben tartunk egy jól elzárható szelencében porczukrot, a melybe beledugunk egy rud vaníliát, miáltal a czukor pár nap alatt vaníliás izü és szagú lesz. Használatkor csak a czukrot vesszük ki és a vaníliára uj czukrot tölthetünk, a melyet néhány nap múlva ismét használhatunk.
Ugyancsak gazdaságosabb a sütéshez használandó csokoládét nem reszelni, mert ez által sok kárba vesz, hanem a szükséges mennyiségű csokoládét porczellán tányéron 10 perczig a langyos sü-tőcsőben hagyjuk, miáltal ez megpuhul és alkalmassá válik a keverés, gyúrás stbhez.
1998. július 24.
( KANIZSA - TtSi )
15
ZÖLDSÉGFÉLÉK TARTÓSÍTÁSA
Gomba gőzölve ] [ Zöldbab
Egy kg gombát (csiperke vagy vargánya) megtisztítunk, megmosunk, és szeletekre vágva kisebb üvegekbe rakunk. A tetejére egy mokkáskanálnyi szalicilt szórunk, és felöntjük felforralt, majd kihű-tött sós vízzel. Az üvegeket lekötjük, és addig gőzöljük, amíg a bennük levő víz gyöngyözni nem kezd. A vízben hagyjuk kihűlni.
Tejfölös gombának, mártásnak, levesnek stb. használjuk.
Karfiol
A szép, fehér, tömött karfiolt rózsáira szedjük, többször váltott vízben megmossuk, majd sós vízben kb. 10 percig forraljuk. A karfiolrózsákat üvegekbe rakjuk, a főzővízbe citromlét csavarunk, hogy enyhén savanyú legyen, a karfiolra öntjük, tetejére egy kevés szalicilt vagy benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük és 30 percig gőzöljük. Az üvegeket hagyjuk a vízben, majd másnap ismét 15-20 percig gőzöljük.
Tölteni való paprika
A hibátlan, friss, húsos zöldpaprikákat megmossuk, kicsu-mázzuk, és miután a végüket 1-2 helyen bevágtuk, egymásba dugjuk (azért kell a végüket bevágni vagy megszurkálni, hogy a lé jól átjárja őket és ne maradjon köztük levegő). Az egymásba dugott paprikákat - a nyitott részükkel fölfelé - üvegekbe rakjuk, hideg vizet öntünk rájuk (így mérjük meg, hogy mennyi lére lesz szükség), majd minden liter vízhez egy kávéskanál szalicilt teszünk és felforraljuk. Ha kihűlt, ráöntjük a paprikákra, és azokat kissé megmozgatjuk az üvegben, hogy a lé mindenüvé eljusson. Az üveget lekötözzük és hűvös helyre tesszük. Gőzölni nem kell. Használatkor a paprikát átmossuk, és úgy készítjük el, mint a frisset.
A gyenge zöldbabot megtisztítjuk, esetleges szálkáit lehúzzuk. A hüvelyeket egészben hagyva bő, forrásban lévő vízbe tesszük és kb. 5 percig forraljuk. Ekkor szitára öntjük, lecsurgatjuk és üvegekbe rakjuk. Főzőlevéből ízlés szerinti ecetes-sós salátalevet készítünk, felforraljuk, majd langyosan a babra öntjük. A tetejére zsírt vagy olajat öntünk, úgy, hogy a babot kb. kétujjnyira ellepje. Az üvegeket lekötjük, és 10-15 percig gőzöljük. Ha az üveget felbontjuk, a zsírt leszedjük és az étel elkészítéséhez felhasználjuk. A zöldbabot salátának a levével együtt, főzeléknek, rakottan stb. pedig lecsurgatva csináljuk meg.
Kapor ecetben
Melegítsünk borecetet, ha forr, dobjunk bele annyi száráról leszedett, megmosott kaprot, hogy könnyen megforgathassuk benne. Ha meglankadt, tegyük üvegbe. Ezt ismételjük addig, amíg a kaporból tart vagy az üveg megtelik. A megmaradt ecetet ontsuk rá, hogy ellepje. Kössük le és tegyük sötét, hűvös helyre. Bármikor kivehetünk belőle, de arra vigyázzunk, hogy az ecet mindig ellepje a kaprot.
Padlizsános lecsó
Három nagyobb padlizsánt a tűzhely lapján minden oldalon átsütünk, amíg héja megbarnul, majd rozsdamentes késsel lehámozunk és feldarabolunk. 8-10 paradicsompaprikát megmosva kicsumázunk, és nyersen ledarálunk. Fél kg megtisztított hagymát apróra vágunk, másfél dl olajban megpárolunk, hozzáadjuk a padlizsánkockákat, a ledarált paradicsompaprikát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, forrón üvegekbe töltjük, tetejére ujjnyi olajat öntünk, késhegynyi szalicilt szórunk, lekötjük és-kigőzöljük.
SAVANYÚSÁGOK
Hagymás uborka
Középnagyságú, friss uborkákat leforrázunk, a vízben hagyunk kihűlni, majd hámozatlanul meggyalulunk. Az üvegbe egy sor gyalult uborkát, egy kávéskanálnyi sót, egy réteg karikára vágott vöröshagymát, majd ismét uborkát, sót és hagymát teszünk, amíg az üveg meg nem telik. Közbe tehetünk egy-egy sor metéltre vágott, szép piros színű paprikát is. Felforralt és kihűtött borecetet vagy hígított ecetet öntünk rá, amibe egy kevés cukrot és mustármagot is kevertünk. Az üveget nem kötjük le, mert az ecet leapad. Két-három napon át az ecetet mindig pótoljuk, majd az üveget légmentesen lekötjük és hűvös helyre tesszük.
Marinált paradicsompaprika I
Piros vagy zöld, húsos paradicsompaprikákat jól megmosunk, kicsumázunk és nagyobb gerezdekre vágva gyengén besózunk (1 kg paprikához 5 dkg sót vegyünk). Egy-két órai állás után üvegekbe rakjuk a kissé megpuhult paprikaszeleteket. Tetszés szerint hígított, lehetőleg borvagy gyümölcsecetet felforralunk 1-2 babérlevéllel, egy pár szem egész borssal, egy kevés cukorral és langyosan a paprikára öntjük. A tetejére egy borsónyi benzoesavas nátriumot szórunk, és annyi olajat öntünk rá, hogy a paprikát legalább egyujjnyira ellepje (ezért a paprikaszeletekkel az üveget ne rakjuk teljesen tele). 8-10 percig gőzöljük - de ne tovább, mert a paprika megpuhul.
Patisszonsaláta
A meghámozott patisszonokat ujjnyi darabokra vágjuk, üvegbe rakjuk, esetleg néhány zöld paradicsommal, kisebb uborkával együtt, ízlés szerint hígított ecetet sóval, cukorral, szemes borssal, mustármaggal, tormaszeletekkel, kaporral felforralunk, belekeverünk egy késhegyni szalicilt és forrón a
kovászos uborka
Egy liter víz, 1 evőkanál só, 1 szelet pirított kenyér, 1 szelet friss kenyér, 2-3 gerezd fokhagyma.
Közepes nagyságú uborkákat megmossuk, a két végét levágjuk, villával megszurkáljuk. A pi-
rított kenyeret, a kaprot, a fokhagymát az üveg aljára tesszük. Rárakjuk az uborkát. A vizet a sóval fölforraljuk, langyosra hűtjük és az uborkára öntjük. Tetejére tesszük a szelet friss kenyeret, kistányérral lefedjük, meleg helyen, vagy napon érleljük. Négy-öt nap alatt megérik és fogyasztható.
zöldségfélékre öntjük. Az üveg tetejére néhány kaporlevelet, sárgarépa-karikát teszünk. Az üveget lekötjük és száraz gőzbe tesszük.
Cukkinisaláta
A nagy uborkához hasonló, sötétzöld héjú cukkinit meghámozzuk, hosszában kettévágjuk és magos részét kikaparjuk. Ezután félujjnyi szeletekre vágjuk és egy edénybe téve besózzuk. Egy-két óra után a sóból kivesszük, és néhány szál zöld kaporral rétegezve lazán üvegekbe tesszük. ízlés szerint hígított ecetet felforralunk egy kevés cukorral, egy fej tisztított, egészben hagyott vöröshagymával, 1 gerezd fokhagymával, néhány szem egész borssal és köménymaggal. Belekeverünk egy késhegynyi szalicilt vagy benzoesavas nátriumot és forrón a cukkinira öntjük. Az üveget lekötjük és száraz gőzbe tesszük.
Reszelt cékla J
A megmosott céklagumókat nyersen meghámozzuk és nagy lyukú reszelőn megreszeljük. Egy kg céklához egy fél pohár ecetes reszelt tormát, egy kávéskanál sót, egy mokkáskanál köménymagot keverünk. Néhány óra hosszat állni hagyjuk, ezalatt levet ereszt. A céklát levéből kinyomva szorosan üvegekbe rakjuk, a levét tetszés szerint savanyítjuk bor- vagy gyümölcsecettel, ízesítjük egy kevés cukorral, az üvegekbe rakott céklára öntjük, a tetejére egy mokkáskanálnyi benzoesavas nátriumot szórunk, lekötjük, és a víz forrásától számított 8-10 percig gőzöljük. A vízben hagyjuk kműlni.
Ribiszke ecetben (vadhúsok mellé)
Fél liter gyenge borecetből és 30 dkg cukorból szirupot főzünk, amit egy darabka fahéjjal és néhány szem szegfűszeggel ízesítünk. Forralás közben a habját leszedjük és a fűszereket is kiszedjük. Ha a szirup már elég sűrű és nem habzik, beleteszünk másfél kg megmosott, leszemezett ribiszkét, az egészet egyszer felforraljuk és félretesszük. Másnap és harmadnap leszűrjük róla a levet, és felforralva, lehűtve ismét ráöntjük a gyümölcsre. Utoljára a gyümölcsöt üvegekbe töltjük, ráöntjük a hideg szirupot, az üveget lekötjük, és a víz forrásától számítva 10 percig gőzöljük.
16
( KANIZSA - TV-ntZvw )
1998. július 24
mm
J
TÉVÉMŰSOR JULIUS 27-TOL AUGUSZTUS 2-IG
HÉTFŐ JÚLIUS 27. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.30 Bor és hatalom. 10.05-11.50 Szünidőre. 12.00 Híróra. 13.05 Forma 1... 14.00 Cigánymagazin. 14.25 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 14.50 Derrick. 15.55 Gyerekeknek! 16.25 Öreg-berény. 17.00 Délutáni rendelés. 17.15 Körzetí magazin. 17.55 Gyerekeknek! 18.35 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó. 20.00 Teljes biztonsággal. 21.00 Kerge város. 21.30 Aktuális. 22.00 Provokatív. 22.30 Végső csábítás.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Mr. Végzet. 22.00 Vészhelyzet. 22.5G Hírek. 23.05 RTL Sportklub. 0.05 Dóra mozija. 0.35 Fókusz.
TV 2
6.00 Top 10. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.30 Nótaszó. 13.05 Csupa-csupa élet. 13.30 Közveüen ajánlat. 14.00 Stádium. 14.10 Hétköznapok tudománya. 14.40 Satöbbi. 15.40 A tegnap csodái. 15.50 Szemtanú. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Columbo. 21.30 Egy úr az űrből. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Petrocelli 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.30 Tények. 1.00 Közveüen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Zóna. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Vb-repeta. 22.00 Nyavalyás kölykök.
DUNA TV
5.30 Virradóra 9.05 Szünidei matiné. 9.30 Emlékképek - régi híradók. 9.50 Közép-Európai Magazin. 10.25 Heti hírmondó. 11.45 Néptáncok. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 A természettudomány
és a technika mérföldkövei. 12.50 A bálnák szigete. 13.45 Zöldszem, zöldfül. 14.15 Ami igaz, az igaz. 14.30 Zengő ábécé. 14.45 Tarkabarka. 15.45 Kalliopé dalnokai. 16.20 Katedra nélkül. 17.10 Az aranyló patak. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Műkincsvadászok. 19.10 Hortobágyi lovasnapok. 20.10 Héthatár. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 22.40 Beavatás. 22.55 Híradó. 23.10 Vers. 23.15 Miénk a gyár...
KEDD JÚLIUS 28. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.05 Forma 1. 13.55 Mesélő cégtáblák. 14.25 Hogyan legyünk nők anélkül, hogy belehalnánk? 15.55 Gyerekeknek! 16.30 Öregberény. 17.00 Gyerekszoba. .17.15 Ki marad a végén? 17.40 Életjel. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó.,20.00 Tattingers. 21.00 Kriminális. 21.30 Telemázli. 22.00 Aktuáüs. 22.30 Médiamix. 23.05 Édes Emma, drága Böbe.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajz-filmklub 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17:25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz 20.00 Angel FaUs. 21.30 MMM 22.30 Hírek. 22.45 Zsaruzsenik. 23.35 Kettős bevetés. 0.25 Fókusz.
TV 2
6.00 Egérfogó 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.30 Nótaszó. 13.05 Csupa-csupa élet. 13.30 Közvetlen ajánlat. 14.00 Stádium. 14.10 Kük. 14.40 Satöbbi. 15.40 A tegnap csodái. 15.50 Szemtanú. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Herkules. 20.45 Kaméleon. 21.30 Családban marad. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Columbo. 0.30 Stádium. 0.45 Hajnaltól napestig. 1.10 Tények. 1.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30
Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Sok kis falu sokra megy... 21.55 Twin Peaks. 22.45 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Kapcsok. 9.40 Mi lesz holnap? 10.00 Héthatár. 10.40 Hangverseny az Operaházban. 10.55 Al Manach. 11.45 Esti kérdés. 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 VirTUS 12.45 Napló helyett. 13.15 Miénk a gyár. 14.15 Műkincsvadászok. 15.15 Gyepsori krónikások. 15.35 Kalandok Kythera szigetén. 16.20 Katedra nélkül. 17.05 Heuréka! Megtaláltam! 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Gazdakör. 18.55 Hortobágyi lovasnapok. 19.55. Trópusi hőség. 20.45 Ördögök, ördögök. 23.00 Híradó. 23.15 Vers. 23.20 A blues mesterei.
SZERDA JÚLIUS 29. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.05 A Forma 1. 14.00 Szerb nemzetiségi magazin. 14.25 Román nemzetiségi magazin. 14.50 Horvát nemzetiségi magazin. 15.15 Örökségünk. 15.30 Gyereknek! 16.30 Öregberény. 17.00 Alfa szolgálat. 17.15 Körzeti magazinok. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Kommentár. 18.20 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A nagykövet asszony. 19.30 Híradó. 20.00 Új szeszélyes asszony. 21.00 A kulcs. 21.45 Bohózatalbum. 22.05 Aktuális. 22.35 VilágKép. 23.05 A Dreyfus-ügy.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 flírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Cobra 11. 20.55 Brooklyn South. 21.45 Hírek._ 22.00 Kész átverés. 22.30 Harley. 23.50 Fókusz.
TV 2
6.00 Hűséges az Isten. 6.25 Jelképkalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.30 Nótaszó. 13.05 Csupa-csupa élet. 13.30 Közvetlen ajánlat. 14.00 Stádium. 14.10 Titokzatos természet. 14.40 Satöbbi. 15.40 A tegnap csodái. 15.50
Szemtanú. 16.15 A következő áldozat 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Miért éppen Alaszka? 21.00 A hegyi doktor. 21.30 Családi kötelékek. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Herkules. 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.40 Tények. 1.05 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter - Repríz. 14.00 Kémek 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Vb-repeta. 22.00 A nagy umbulda.
DUNA TV
5.30. Virradóra. 9.05 Szünidei matiné. 9.55 Gazdakör. 10.30 Makacs Kata. 11.50 Vers 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés. 12.45 Heuréka! Megtaláltam! 13.15 Apa és fia. 13.55 Miénk a gyár. 14.55 India. 15.20 Kövek, várak, emberek. 15.50 A kincses sziget térképe. 16.15 Katedra nélkül. 17.00 Kismamaklub. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Régiók. 19.00 Bolondos vakáció. 20.20 Kelemen Barnabás hegedül. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó 21.40 Wight-sziget, 1970. 23.05 Híradó. 23.20 Vers. 23.25 Kiadatás.
CSÜTÖRTÖK JÚLIUS 30. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.30 Bor és hatalom 10.05 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.05 Forma 1. 14.00 Nemzetiségi magazin. 14.50 Német nemzetiségi magazin. 15.20 Gyerekeknek! 16.25 Öregberény. 17.00 Segítőtárs. 17.15 Csellengők. 17.20 Andalúziai kutya éji dala. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 A remény öt évszázada. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 Christy. 19.30 Híradó. 20.00 Szomszédok. 20.30 Telefonos kisasszonyok. 21.05 Kerge város. 21.25 Stúdió \'98 22.10 Aktuális. 22.35 A Dreyfus-ügy.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajz-filmklub. 16.10 Az első csók. 16.35 A
( KANIZSA - 7<V-ȟ<4a>i ) 17
im július 24.
farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Extralarge. 21.35 Fekete vipera. 22.10 Megdöbbentő világ. 23.10 Hírek. 23.25 MMM. 0.25 Fókusz.
TV 2
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.30 Segíts magadon. 13.05 Közvetlen ajánlat. 14.00 Stádium. 14.10 Művészetek völgye: Kapolcs. 14.40 Satöbbi. 15.40 A tegnap csodái. 15.50 Szemtanú. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Forró nyomon. 20.55 Rex felügyelő 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Magnum. 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.40 Tények. 1.05 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.35 Kormányváró. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 A mi 20. századunk. 21.50 Twin Peaks. 22.45 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Kismamaklub. 9.35 Régiók. 10.10 Táncház. 11.35 Néptáncok. 11.45 Esti kérdés. 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Nótacsokor. 12.40 Szlovákia műemlékei. 12.50 Egy legenda életre kel. 13.40 Ló és ember. 14.35 Csodálatos vízi utak. 15.20 Két macska egy kutya. 15.30 Kalandok Kythera szigetén. 16.00 Katedra nélkül. 17.00 A béke kikötői. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. 19.00 Maigret. 20.35 Nagymesterek kamarazenéje. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Mozgó kép. 22.20 Kígyók vára. 0.00 Híradó. 0.15 Vers
PÉNTEK JÚLIUS 31. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Szünidőre! 11.30 Szomszédok. 12.00 Híróra. 13.05 Forma 1. 13.50 Örökségünk. 14.05 Gyerekeknek! 16.25 ŰrgammaTc. 15.44 Játék határok nélkül. 17.00 Évgyűrűk. 17.30 Téka. 17.40 Körzeti híradók. 18.00 Ablak. 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. 20.00 Visszatérés Édenbe. 20.45 hét VOLT 21.00 „Éljen a magyar!" 22.00. Exkluzív. 22.25 Aktuális. 22.55 Csapó, indul!
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilm-klub. 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Süders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Földrengés. 22.05 Életveszélyben. 23.05 Hírek. 23.20 RTL Night Klub. 0.45 Fókusz.
TV 2
6.00 Potyautas. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.30 Gyökereink. 13.05 Cégbíróság. 13.30 Közvetlen ajánlat. 13.00 Lacikonyha. 13.30 Stádium. 14.00 Stádium. 14.10 Lacikonyha. 14.40 Satöbbi. 15.40 A tegnap csodái. 15.50 Szemtanú. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.30 Gazdagok és szépek 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Polip. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Szolid motorosok. 0.45 Stádium. 1.00 Hajnaltól napestig. 1.25 Tények. 1.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.20 Zöldposta. 17.55 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Magyar Ház. 22.00 Nenette és Boni.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Szünidei matiné. 9.40 A harapós férj. 10.20 OtheUo Gyulaházán. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés. 12.45 Néptáncok. 12.50 Egy legenda életre kel. 13.40 Kedves. 14.20 Elveszett őrjárat. 15.30 Pop-sa-rock. 16.05 Miénk a tér. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Közép-Európai Magazin. 18.55 Esti kérdés. 19.30 Kiadatás. 20.25 Rátkay Endre profán ikonjai. 20.45 Esti kérdés. 21.40 Django. 23.10 Híradó. 23.25 Vers. 23.30 Nemek harca.
SZOMBAT AUGUSZTUS 1. MTV 1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyerekeknek! 11.00 Szenvedélyek. 11.50 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.40 Válaszolunk... 12.55 Telesport. 14.05 Életjel. 14.35 Velence, nyár, szerelem. 16.20 Divat \'98. 16.50 Játék határok nélkül. 17.10 Más szemmel. 17.40 Zóna. 18.10 Cristy. 19.30 Híradó. 20.00 Halálforgas. 21.40 Charüe a Tabánban. 23.15 Bájos ellenség.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.00 Űrapu. 11.30 Mágusok. 12.00 Bibüai kalandok. 12.30 Szezám, tárulj! 13.00 Hírek. 13.10 Fekete gyémántok. 14.35 Csőrre töltve. 15.30 Bravó Tv. 17.30 Kedvenc. 18.00 ZénÉsz. 18.30 Fókusz plusz. 19.00 Híradó. 19.30 Kész átverés. 20.00 Talpig zűrben 2. 21.35 Esti mesék. 22.30 Hírek. 22.45 Földrengés. 0.45 Fókusz plusz.
TV 2
6.30 Könyvek könyve. 6.55 Homokvár. 9.00 Partyzán. 12.00 Nótaszó. 12.30 Potyautas. 13.00 Klipösszeállítás. 13.15 Fő az étel! 13.20 Superman és a sötétség hatalma. 14.45 Családban marad. 15.15 TV a város szélén. 15.50 Furcsa pár. 17.40 Kedves nővérkék. 18.10 Kastélyszálló. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Szeptember. 21.45 Véres játék. 23.25 Y-akták. 0.00 Az éjszaka ritmusa. 1.30 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.40 Határtól határig. 8.00 Nemzetiségi magazinok. 10.05 Királyi szakácsok nyomdokán. 10.30 Válogatás. 12.10 Mélyvíz. 13.00 Királyi szakácsok nyomdokán. 15.00 Donátor. 15.30 Balaton. 16.00 A múzsa csókja. 16.30 Glória. 17.15 Királyi szakácsok nyomdokán. 17.45 Princ, a katona. 18.30 A huszadik század nagy románcai. 18.15 Magyarok cselekedetei. 19.00 Mosoly a javából. 19.55 Mesetár. 20.30 Híradó. 21.00 „Nevezz csak cucinak!" 21.50 Vízi zsaruk. 22.35 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Híradó. 5.40 Gazdakör. 6.15 Élő forrás. 6.50 Harmónia. 7.20 Hubertus 8.05 Összkép. 8.30 A kincses sziget. 8.55 A lochnagari legenda. 9.20 Balfácánok. 9.35 Ami igaz, az igaz. 9.50 Zengő ábécé. 10.00 Tarkabarka. 11.00 Stanislaw Lem. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Élő egyház. 12.35 Nótacsokor. 12.55 Pusztai királykisasszony. 14.15 A tökéletesített természet. 14.45 Néhány perc Kabos Gyulával. 15.00 Én no spik inglis. 16.30 Ötpercesek. 16.40 A zene arcai. 17.20 Magyar történelmi arcképcsarnok. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Színészportrék. 18.55 Egy éj Velencében. 21.00 Híradó. 21.35 Cigánylélek. 23.15 Híradó. 23.30 Vers. 23.45 New Morning jazz-blues fesztivál.
VASÁRNAP AUGUSZTUS 2. MTV1
7.00 Számítógép Jogosítvány. 7.25 „így szól az Úr!" 7.30 Gyerekeknek. 9.30 Delta 2000. 10.00 Tévémagiszter. 11.00 Örömhír. 11.30 Szabó Szilvia nótákat énekel. 12.30 Új Reflektor
Magazin. 13.05 Vészhelyzet. 13.55 Telesport. 16.05 Walt Disney bemutatja. 17.10 Hello, Magyarország! 17.55 Önök kérték! 19.00 A Hét. 20.00 Játék határok nélkül. 21.20 A gazember. 23.00 Ricter - a titok.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.00 Űrapu. 11.30 Sweet WaUey. 11.55 A Dunánál... 12.25 Antenna. 13.00 Hírek. 13.10 Caribou: A végtelen utazás. 14.05 Életveszélyben. 15.00 Mentőangyalok. 15.50 Az asszony és a baba. 17.45 RTL Klub Road Show. 18.00 ZenÉsz. 18.30 Dóra mozija. 19.00 Híradó. 19.30 Csíííz! 20.00 Bozontos eb. 21.35 Kaiser Klub. 22.05 Gyilkos sorok. 22.55 Hírek. 23.10 Országház. 23.40 Caribou: A végtelen utazás.
TV 2
6.30 Könyvek könyve 6.55 Homokvár 9.00 Szelek szárnyán. 10.00 Szegény ember narancsa. 10.50 Amikor Georgiában kihunytak a fények. 12.30 Hűséges az Isten. 13.00 Sport-szenzációk. 13.30 Rinaldo Rinaldini. 14.00 A következő áldozat. 15.50 Családi kötelék. 16.15 Petrocelli. 17.00 Szelek szárnyán. 17.45 Kedves nővérkék. 18.05 A Szuper csapat. 19.00 Tények. 19.10 Napló. 20.00 Szeptember. 21.45 Gól! Gól!! Gól!!! 22.40 Fenyő ünnep. 23.35 A festészet titkai. 0.05 Napló. 1.00 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Űrgammák. 7.30 Hol-mi? 8.00 Tudóra. 10.00 Sándor Mátyás. 11.05. Tökjó. 12.30 7. Nemzetiségi találkozó. 13.00 A Tisza. 13.30 A film és...l4.20 Hello, világ! 15.10Fent a Spitzbergáknál. 16.45 Az MTV 2. 17.00 A Szombat este sztárjai. 17.30 Magyar szentek érmeken. 18.00 Mesélő cégtáblák. 18.30 Európa színpadán. 19.00 Csak a testvérem. 20.00 Valahol Európában. 20.55 Amíg még élünk. 21.45 Telesport. 22.45 Volt egyszer egy Teenager Party. 23.20 Universitás.
DUNA TV
6.30 Híradó, Reggeli muzsika. 6.40 Élő egyház. 7.00 Fiúk, fel a fejjel! 7.50 Táncműhely. 8.20 A bársony nyúl. 8.45 Két macska egy kutya. 8.55 Pop-sa-rock. 9.25 Miénk a tér. 10.30 Szóbazár. 11.00 Forrásvidék. 11.35 Beavatás. 11.55 Vers. 12.10 Lóverseny. 12.25 A törökfejes kopja. 13.55 Amit a sajtokról tudni kell. 14.25 Emlékképek - régi híradók. 14.50 Sportképek. 16.50 Csajkovszkij: Keringő. 17.00 Minoritates Mundi. 17.40 Mese. 18.00 Heti hírmondó 18.50 Híradó. 19.15 Az imposztor. 21.40 Latin-amerikai táncok formációs Európa-bajnoksága. 22.30 Fórum. 23.30 Vers
MINI RECEPT-TÉKA
Recept, az ugye, rengeteg van. Bárki kapásból felsorolja a legkedvesebbeket, a dédi örökségéből megtartottakat, az ősi magyaros ízeket megcsillantókat, az olaszosokat, a franciásakat. Lassan odajutunk, hogy minden magára valamit is adó sajtótermék műsorismertetést és receptet feltétlenül közöl. A recept, ez a kis ételleírás, szájhagyomány útján is terjed, s bárki fantáziával, ügyeskedéssel alakíthatja, variálhatja.
Horváth Karolina néni is - aki egyébként még ahhól az igen kiváló régi magyar gazdaasszonyok fajtájából való - három olyan ételleírást mondott el nekem, amelyikben nincs semmi ördöngösség, hagyományokon alapul, megtartotta a magyar konyha jellegzetességeit, bárki továbbfejlesztheti, nemcsak új alapanyagot használhat fel, hanem gépesített háztartásunk minden vívmányát bevetheti. Nézzük a recepteket!
A LEVES
(rántott leves vegetával)
Hagyományos rántott leveshez készülünk: zsírban vagy olajban lisztet pirítunk. Amikor a rántás már szép aranybarna, vegetát hintünk bele, s ezzel egykét percig még keverjük. Azután néhány evőkanál tejfölt csapunk bele, s ezzel is kevergetjük egy pici ideig. (Vigyázat! Ez nem tejfölös leves, ezért valóban elég, ha csak ízesítésnek néhány kanál tejfölt használunk). Aki a savanykás ízeket szereti, nyugodtan használhat kefirt is. Ezután felöntjük rántásunkat hideg vízzel, s elkezdjük forralni. Levesbetétnek egy tojást ütünk bele, amit jól elkeverünk. Akár négy személy részére is elég egy tojás. A sót persze ne felejtsük ki, de vigyázzunk, mert a vegeta sózott. Aki
még pikánsabb ízű levest szeretne, nyugodtan tegyen bele egy csokorra való zöldségzöldet, hagymaszárat; télen egész fej vöröshagymát, 5-6 gerezd fokhagymát. Tessék kipróbálni, ez a leves a legfinomabb krémlevesekkel vetekszik!
A HÚSÉTEL
(Zalai hústekercsek ,,Karolin"-módra)
Aki ezt a húsfélét megtanulja elkészíteni, az soha nem mond le róla. Ezekre az okokra majd menet közben utalok. Nézzük tehát a munka sorrendjét! Sertéshúsból féltenyérnyi szeleteket vágunk, majd kikloffol-juk őket. Nem muszáj drága karajt venni, ehhez a recepthez az olcsóbb tarja vagy lapocka is megteszi. A hússzeleteket egymás mellé sorban lefektetjük, és elkezdjük fűszerezni. Kerülhet rájuk bors, flekken fűszer, kakukkfű, majoránna sth. Egyikre ez, a másik szeletre az, ahogyan esik. A következő műveletben az előre már kisujjnyinál vékonyabbra szelt tekercsbetéteket rakjuk fel: mindegyikbe kerüljön füstölt szalonna, kolbász (inkább az olcsóbbat használjuk!) és vöröshagyma. Tehetünk bele paradicsomszeletet is, vagy a kolbász helyett sajtrudacs-kát. A fűszerezést és a belevalókat számtalan ízre, alapanyagra variálhatjuk, csak a füstölt szalonna ne maradjon el, mert az megsülve, különleges aromát ad a húsnak. Ezután szorosan feltekerjük a megtöltött szeleteket, s kívülről kevés (!) sóval bedörzsöljük. Fogpisz-kálóval össze is lehet tűzni, de ha a jól kizsírozott tepsiben szorosan egymás mellé rakjuk őket, nem bomlanak ki. Sülés közben húslapáttal megforgatjuk a mutatós kis húsrudakat, hogy mindkét oldalukon szép pirosak le-
gyenek. Vigyázzunk arra, hogy ne száradjanak ki, mert ez a húsétel akkor fölséges, ha kívül picit ropogós, belül omlós. Tört burgonyát adunk hozzá.
Az ízek számtalan variációja mellett azért is kedvencünk lehet a Göcseji szűztekercs, mert előre elkészíthető. Fagyasztóban bármeddig eláll: vagy tepsiben teljesen konyhakészen tesz-szük el, vagy a tekercsekből egy-két adag kerüljön a fagyasztózacskóba. Tepsiben azért praktikusabb lefagyasztani, mert ezzel a módszerrel azonnal a sütőbe kerül.
A mi háztartásunkban -mondja Karolina néni -mindig akad ebből a húsételből előre elkészítve néhány adag. A család tagjai,
a vendégeink egyformán imádják.
A DESSZERT
(gyors gyümölcsös palacsinta)
Ezt az ízletes tésztafélét akkor készítem, ha vágyunk az édességre, de kevés az időm. Bárki kipróbálhatja, rettentő gyorsan elkészül:
Először is - szódavízzel -a szokásosnál sűrűbb palacsintatésztát készítünk. Lereszelünk 2 db almát, azonnal a masszába forgatjuk, és máris sütjük a vastag palacsintát. Vaníliás vagy fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk. Az alma helyett kerülhet bele kimagozott meggy és cseresznye (kompót vagy friss gyümölcs), csak arra vigyázzunk, hogy ezeket előre jól le kell csurgatni! . Jó étvágyat kívánunk a mini recept-téka három ételéhez!
Büki Erzsébet
ma g y a r köz- l. l cm r6cínye cink *s van/dilim TAHa\'l Fontolgat , mérlegel megmosolyog
kondás \\ í \\ V V V V D
u4a-tac,-a\'llam > >
kéjenc TŰ >•
gallium > el hömero\' tartóté-ka
litera\'tok san . . . (a g1u-mea7za stadion Ngi níve) > V tala\'l oxigén >
>• V tanta\'l cseh te Niszezo (david) >
megolvadt vas ! > Rádiusz > v római 1000 >
slimelyt-tSl larda\'t toya\'irít
ostt«a\'« autójel > rénysürü-gt| 6jles rt lí.e je i > V Y
of tikai késiülek nyílása V jafa\'n dra\'mai müfaj
gyorsan tovatűnik >• 1 V
p siolmiiX-c lós hamg

1998. júli as 2 4.
KANIZSA - 7fa
19
GYUMOLCSZORPOK, GYÜMÖLCSBOROK
Málnaszörp
Az érett málnát összezúzzuk, és egy nagyobb uborkásüvegbe rakjuk. Az üveget ritka szövésű vászondarabbal lekötjük, és langyos helyre tesszük. A gyümölcs előbb habos lesz, forrni kezd, majd egy hét múlva a leve letisztul. Ekkor szitára tett tiszta vászonruhán a levet átszűrjük, és a gyümölcsöt jól kinyomjuk. A málnalét fele mennyiségű vízzel hígítjuk. Az így nyert lé minden literjéhez 1 kg cukrot teszünk, jól elkeverjük, és kb. 10 percig forraljuk. Forrón üvegekbe töltjük, lekötjük és száraz gőzbe rakjuk.
Rózsaszörp
Ezt a valódi különlegességet a piros, illatos rózsaszirmokból készítjük. Harminc dkg szirmot 2 liter hideg vízzel fölteszUnk főni, és addig forraljuk, amíg a víz megpirosodik, a szirmok pedig színtelenek lesznek. Ekkor a levet szűrőbe tett tüllön átszűrjük, vele azonos mennyiségű cukorral kb. 15 percig főzzük, kiforrázott üvegekbe töltjük, lekötjük vagy -dugaszoljuk, ás száraz gőzbe rakjuk.
Bodzavirágszörp
Tíz-tizenkét tenyérnyi bodzavirágot egyenként vízbe mártunk és lecsurgatva egy vagy két nagy edénybe - műanyag vödörbe - teszünk. Két kg cukrot felfőzünk 6 liter vízzel, ha kihűlt, elkeverjük másfél dkg borkősavval ás ugyanennyi citromsavval (a gyógyszertárban kapható) és a bodzavirágokra öntjük. Három-négy napig hűvös helyen állni hagyjuk, azután leszűrjük és belekeverünk egy ká-véskanálnyi szalicüt. A szörpöt üvegekbe töltjük, lekötjük és hűvös helyre tesszük. Hígítva fogyasztható.
Paradicsom ivólé
A jó érett paradicsomot megmossuk, szárától, zöld részeitől megtisztítjuk és paradicsompasszíro-zón áttörjük. Az áttört lébe beleteszünk egy csokor jól megmosott zellerzöldet, 1-2 kicsumázott zöldpaprikát ás egyszer felforraljuk. A zellert ás a paprikát kiszedjük, a
forró lét kiforrázott üvegekbe töltjük, azonnal lekötjük ás száraz gőzbe tesszük.
Nagyon jól hasznosíthatjuk a paradicsomlé eltevéséhez a csavaros szörpös, kristályvizes stb. üvegeket. Ilyenkor az üveg szájára tegyünk egy darabka megnedvesített celofánt, úgy csavarjuk rá a kupakot.
Fügebor
Harminc dkg egészen apróra vágott fügét kétliteres befőttes üvegbe teszünk 1/2 dkg elmorzsolt élesztővel vagy egy evőkanál sörrel. Egy liter vízzel felforralunk 25 dkg cukrot, és ha kihűlt, a fügére öntjük. Az üveget lekötjük papírral, és három hétig meleg vagy napos helyen tartjuk. Ezalatt kiforr a fügebor. Ha a füge már leszállt az üveg aljára, és a leve üszta, merőkanállal óvatosan leszedjük (az üveget ne döntsük meg, hogy a lé zavarossá ne váljék), azután sűrű vásznon vagy szűrőpapíron átszűrjük egy másik edénybe. Ha leülepedett, újra átszűrjük. Az így készített fügebor színe, íze az aszúboréhoz hasonlít.
Almabor
A különböző fajtájú, érett almákat jól megmossuk, a férges, romlott részüket kivágjuk. Ezután lereszeljük, megdaráljuk (darabokra vágva, húsdarálón), majd gyümölcsprésbe tesszük. A kipréselt levet szűrőruhán átszűrjük. Ha a lé túl savanyú, akkor adhatunk hozzá egy kevés vizet, amibe literenként 20 dkg cukrot kevertünk. Az almalét kis hordóba vagy de-mizsonba tesszük, a dugóba ,Jco-tyogót" ülesztUnk, amely a képződő erjedési gőzöket élvezed, ás egyben megakadályozza, hogy az almalét levegő érje. (A levegőben levő ecetbaktériumok hatására a gyümölcslé megsavanyodna.) A fő erjedés néhány nap alatt lezajlik, de a folyamat csak hetek múlva fejeződik be teljesen. Ekkor a bort másik edénybe, demi-zsonba fejtjük le (gumicsővel leszívjuk) ás újabb néhány heti pihentetés után palackozzuk.
KÖRTE, RINGLÓ SZIRUPBAN
Egy liter Vízhez 30 dkg cukrot adunk és -/irupot főzünk belőle. Ha forr a <iik rtis v íz, a habját eltávolítjuk. Közben a megtisztított üvegeket meg-(¦•ltjuk a gyümölccsel, rázogatva, hogy minél több beleférjen és vízzel félig telt tepsibe állítva a tűzhelyre tesszük, ágy, hogy az üvegek átmelegedjenek. Ha forr a szirup kanalanként szedjük az üvegekbe. Ezután az üveg .száját lezárjuk egy kanállal és a szirupot viss/a..iitjtik a fazékba. Ha forr megismételjtik a luáVclctct. Háromszor forrázzuk le a gyümölcsöt Ha ezzel elkészültünk az élőre odakészííeM celofánnal kössük lé gyorsan és tegyük pokrócok közé. Egy napig hagyjak a szárazgözben. Ha körtét rakunk el. akkor üvegenként számít sa egy citrom levét is tegyünk a szirupba, ez ugyanis megakadályozza, bogy a színe megsötétedjen.
.#»\'",\':\'>x\':\':>
GYUMOLCSSAJTOK, -KOCSONYÁK
ÖSZIBARACKSAJT
Az őszibarackokat forró vízbe tesszük, egyszer felforraljuk és leszűrjük. A héjukat lehúzzuk, a gyümölcsöt kimagozzuk és áttörjük. A gyümölcspéphez vele azonos súlyú cukrot teszünk, egy darabka vaníliával is ízesíthetjük. Lassú tűznél főzzük, állandóan keverjük, miközben a habját szűrőkanállal leszedjük. Addig forraljuk, amíg a tányérra cseppenteit pép meg nem kocsonyásodik. Lapos formába vagy tányérra öntjük úgy, hogy ne legyen 2 ujjnyinál vastagabb réteg. Ha a teteje megszikkadt, zsírpapírt teszünk rá, de nem borítjuk ki, csak fogyasztáskor.
ALMASAJT
Gyengébb minőségű, hullott gyümölcsből is készUlhet.
A jól megmosott almákat, miután a hibás részeket kivágtuk belőlük, hámozás nélkül, magházukkal együtt felszeleteljük. Nagyon kevés vízzel, gyenge tűzön teljesen puhára főzzük, majd áttörjük. Minden kg almapéphez 70 dkg cukorból és 2 dl vízből sűrű szirupot főzünk, a habját leszedjük. Amikor a cukoroldat már törni kezd, beletesszük az almapépet, egy evőkanálnyi reszelt citromhéjat adunk hozzá, és állandóan keverve addig főzzük, amíg a lábostól el nem válik. A pépet vizezett tényérra vagy tepsibe simítjuk, kb. ujjnyi vastagon, és meleg helyre téve hagyjuk megszikkadni. (Pl.: a langyos sütőbe tesszük, amelynek az ajtaját nyitva hagyjuk.) Néhány nap múlva kis szeletekre vágjuk, és porcukorral rétegezve dobozba rakhatjuk.
ALMAKOCSONYA
Az éretlen, hullott almát is felhasználhatjuk hozzá, ebben ugyanis sok a kocsonyásító anyag, a pektin. Az almát megmossuk, és miután hibás részeit kivágtuk, héjastól, magostól annyi vízben, amennyi éppen csak ellepi, gyenge tűzön teljesen puhára főzzük. A levét leszűrjük, és néhány óra hosszat ülepedni hagyjuk. (A visszamaradt gyümölcsöt áttörjük, és lekvárt főzünk belőle.) A tiszta almalét átöntjük egy másik edénybe, minden liter léhez 40 dkg cukrot teszünk, és habját leszedve, mézsűrűségűre főzzük. Kisebb üvegekbe töltjük, és ha kihűlt, lekötözzük.
RIBISZKE- ÉS MÁLNAKOCSONYA (zselé)
A gyümölcsöt lecsumázzuk (a hibásakat kiválogatjuk belőle) és víz hozzáadása nélkül addig pároljuk, anúg a szemek kissé összeesnek. Ekkor áttörjük, és a levet 10-15 percig erős tűzön forraljuk, majd -minden liter léhez 80 dkg cukrot adva - állandóan keverve addig főzzük, amíg tányérra cseppentve kocsonyásodni nem kezd. Kisebb üvegekbe töltjük, de csak másnap kötjük le. ha a teteje megbőrösödött.
BEFŐTTEK
Som
Minden kg gyümölcshöz ugyanannyi cukor kell. A cukorból nagyon kevés vízzel sűrű szirupot főzünk. Ha a cukor .szálasadni kezd, belerakjuk a somot, forraljuk 2-3 percig, majd letakarva félretesszük másnapig. Ekkor leszűrjük, a gyümölcsöt üvegekbe rakjuk, levét sűrűre beforraljuk, ráöntjük, az üvegeket lekötjük és 5-6 percig gőzöljük.
Körte
A nyári körték közül legjobb befőzésre a citrom vagy muskotálykörte. A gondosan lehámozott körtét egészben (ha nagyobbak, félbevágva) azonnal citromos vízbe tesszük, hogy ne barnuljon meg. Ha mindet meghámoztuk, a citromos vizet le-öntjük, majd üvegekbe rakjuk, és azonnal leöntjük a sziruppal úgy, hogy ellepje.
A szirupot úgy készítjük, hogy minden kg tisztított gyümölcsre 30 dkg cukrot és fél liter vizet számítunk, egy darabka vaníliával vagy citrom-
héjjal felfőzzük. Langyosan önjtük a gyümölcsre. A körték tetejére egy borsónyi benzoesavas nátriumot .szórunk, az üvegeket szorosan lekötözzük, és a víz forrásától számított 10 percig gőzöljük.
Mézes dió
A friss dióbélről a barna hártyát lehúzzuk, és a megtisztított gerezdeket kisebb üvegekbe rakjuk. Annyi hígítás nélküli mézet öntünk rájuk, amennyi jól ellepi, lekötjük, és a víz forrásától számított 10 percig gőzöljük.
Őszi- vagy sárgabarack szódavízzel
Az érett, de még kemény gyümölcsöt meghámozzuk, félbevágjuk é.s kimagozzuk. Azonnal citromos vízbe tesszük, hogy ne barnuljon meg. Ezután szűrőn lecsurgatjuk, ki-forrázott üvegekbe rakjuk. Egy literes üveghez 5 evőkanál kristálycukrot szórunk (rétegesen) a gyümölcsre, a tetejére késhegyni szalicilt hintünk. Feltöltjük szódavízzel. Megnedvesített dupla celofánnal lekötjük - de még jobb, ha fedeles konzervüvegekbe rakjuk. Azonnal végleges helyére állítjuk.
20 KANIZSA - TtSí ma^^jÍK 1998. július 24.

CUKROZOTT GYÜMÖLCSÖK
DULCSÁSZA (román recept)
Bármilyen gyümölcsből, vegyesen is készíthetjük. Két kg gyümölcshöz 3 kg cukrot vegyünk. A gyümölcsöt meghámozva, szeletelve, kimagozva rétegesen a cukorral üvegekbe rakjuk, alul és felül cukor legyen. Lekötözzük, és a víz forrásától számítva 15 percig gőzöljük.
GÖRÖGDINNYEHÉJ CUKORBAN
A dinnye külső zöld héját lehámozzuk úgy, hogy a piros húsából egy vékony csíkot rajta hagyunk. (Csak vastag héjú dinnye alkalmas.) Lehetőleg cifrázókéssel ujjnyi darabokat vágunk a héjból, amelyeket erősen ecetes vízben addig főzünk, amíg megüvegesed-nek. Szűrőbe öntjük és lecsurgatjuk. Ugyanolyan súlyú cukorból, mint amennyi a megpárolt dinnyehéj, nagyon kevés vízzel szirupot főzünk, a habját leszedjük, beletesszük a dinnyehéjat, és 20 percig együtt főzzük. Másnapig félretesszük. A felhígult szirupot másnap a gyümölcsről leszűrjük, és mézsűrűségűre beforraljuk, ízesítjük egy darabka vaníliával, a dinnyehéjat visszatéve még egyszer felforraljuk, üvegekbe töltjük, lekötjük és száraz gőzbe tesszük.
ZÖLD DIÓ CUKORSZIRUPBAN
A zöld dió akkor jó az eltevéshez, ha annyira zsenge, hogy tűvel könnyen átszúrhatjuk.
Kb. 100 szem zöld diót több helyen megszurkálunk, és többször váltott hideg vízben 3 hétig áztatunk (ezalatt elveszti keserű ízét). Mikor a vízből kivesszük, minden dióba beleszúrunk egy fél szegfűszeget. A dió súlyával azonos mennyiségű cukorból nagyon kevés vízzel sűrű szirupot főzünk. Belerakjuk a diókat, egy darabka fahéjat, citrom- vagy narancshéjat, és rövid ideig forraljuk. Ügyeljünk arra, hogy a diók ne legyenek túl puhák vagy ráncosak! Fedő alatt hagyjuk egy napig állni, ekkor a diót tegyük üvegekbe, a levet főzzük mézsűrűségűre és öntsük rá. Kihűlés után az üvegeket kötözzük le és 10 percig gőzöljük.
CUKROZOTT NARANCSHÉJ
A narancsok héját lehetőleg cikkekbe vágva hámozzuk le, és tegyük egy befőttes üvegbe. Az üveget öntsük tele hideg vízzel és naponta cseréljük. Négy-öt nap múlva a narancshéjakat friss hideg vízzel tegyük fel főni, és forraljuk kb. 10 percig. Ezután a főzővizet öntsük le, és a narancshéjat hideg vízzel öblítsük le (így elveszti a keserű ízét). Ezután vágjuk félujjnyi csíkokra, tegyük tiszta lábosba, és hintsünk rá narancsonként kb. 2 evőkanálnyi cukrot. Gyenge tűzön, kevergetve, a megolvadt cukorszirupban főzzük addig, amíg a cukor kezd kristályosodni és a narancshéjak már nem ragacsosak. Ekkor szétterítjük egy tálon száradni. Azonnal fogyasztható, vagy porcukorral rétegezve csavaros üvegben tárolhatjuk.
HÁZILAG KÉSZÜLT SÓS MANDULA
Tetszés szerinti mennyiségű tisztított mandulát for-rásban lévő vízbe dobunk és az újrafiurastól számított 3-4 percig főzzük. Ezután a vizet kiintjük róla és leszűrjük, így a héját már egy mozdulattal lehúzhatjuk, A fehér mandulát ismét dobjuk forrásban lévő, de erősen sós vízbe (3 deciliter vízhez szarjunk egy teáskanál
sót), és főzzük két percig. Ezalatt annyi sot szív magába, hogy íze kelleuieseji sós lesz. Szűrjük lé, majd terítsük szét egy sütőlemezen és toljuk az előmelegített, de nem túl forró sütőbe. Néhány percnyi szikkadás után fordítsuk meg a maii-dulaszetneket, majd addig pirítsuk amíg szép világosbarna nem lesz.
ÍZESÍTŐK
Ételízesítő
Egyenlő mennyiségű sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert, karalábét és vöröshagymát (ez lehet kevesebb is) jól megmosva, megtisztítva apróra vágunk, és nagyon kevés vízben vagy gőzben egészen puhára párolunk, majd átdarálunk (elturmixolunk). Minden kg zöldségpéphez 10 dkg sót keverünk. A pépet néhány percig forraljuk, majd kisebb üvegekbe töltjük, szorosan lekötjük és 20-25 percig gőzöljük.
a paprikával együtt megdarálunk húsdarálón, majd lekvár .sűrűségűre főzünk. Hozzákeverünk egy késhegynyi szalicilt, kisebb üvegekbe töltjük, lekötözzük és kigőzöljük.
Paprikalekvár
Zöldségkeverék sótlanul
Egyenlő mennyiségű húsos zöldpaprikát és piros paradicsompaprikát megmosunk, kicsumázunk, fölszeletelünk és fedő alatt, nagyon kis lángon, hogy le ne égjen, puhára párolunk. Ezután szitán áttörjük és még 20-25 percig főzzük, hogy besűrűsödjön. Belekeverünk kilogrammonként 5 dkg sót, és kis üvegekbe töltve lekötjük.
A jól megmosott, megtisztított sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellergumót, pasztinákot, karalábét tetszés szerinti arányban a tormare-szelőn megreszeljük, és szorosan kis üvegekbe nyomkodjuk, kb. az üveg háromnegyed részéig. Ezután az üvegeket annyi olajjal vagy olvasztott zsírral öntjük fel, hogy a zöldséget legalább egy ujjnyira ellepje. Lekötjük és a víz forrásától számított 20 percig gőzöljük. Használatkor a zsírt vagy olajat leszedjük a tetejéről - ez is jó ízesítő -, a zöldséget pedig saját zsírjában kissé átpirítjuk, és így tesszük a levesekbe, mártásokba. Ha marad belőle, az üveget újra kössük le, és a hűtőszekrényben néhány napig még eltarthatjuk.
Gombapor
A megbízható ehető kerti vagy erdei gombák bármelyikéből, esetleg többféléből vegyesen is készíthetjük. A megtisztított, megmosott gombát vékony szeletekre vágjuk, és a napon vagy a sütőben csontkeményre szárítjuk, mozsárban megtörjük és csavaros fedelű üvegbe tesszük. Ebből a gombaporból személyenként egy kávéskanálnyit számítva mártást készíthetünk, vagy levest, pecsenyéiét stb. ízesíthetünk vele.
Petrezselyem-, zellerzöld vagy kapor sóban
ízesítő paprikából és paradicsomból
Három kg húsos zöldpaprikát kicsumázunk és ereit bennehagyva jól megmosunk, lec.surgatunk. Egy kg paradicsomot meghámozunk és
A megmosott petrezselymet apróra vágjuk, sóval elkeverjük (5 evőkanálnyi zöldhöz 1 evőkanálnyi sót adjunk), kis üvegekbe szorosan betömjük, a tetejére is sót hintünk, lekötjük és hűvös helyre rakjuk. Ugyanígy tartósíthatunk zellerzöldet és kaprot.
GYÜMÖLCSÍZ, LEKVÁR, DZSEM
Sárgadinnyedzsem
A gerezdes. kantalup típusú diny-nyéből a legjobb. A dinnyét meghámozzuk, húsát a magoktól megtisztítva kis kockákra vágjuk. Minden kilogrammhoz egy egész megmosott citromot kockára vágunk, és 40 dkg cukorból 1 dl vízzel sűrű szirupot főzünk. Beletesszük a dinnyét a citrommal együtt, kb. 10 percig főzzük. Ha túl híg lenne, a gyümölcsöt szűrőkanállal kiszedjük, és levét sűrűsödésig forraljuk, fonón az üvegekbe tett gyümölcsre öntjük, lekötjük és 15 percig gőzöljük. A szirupba főzhetünk egy darabka vaníliát is.
Paradicsomlekvár
Az érett paradicsomokat fonó vízbe mártjuk, és miután a héjukat lehúztuk, kettévágjuk és a magjaikat ki-
kaparjuk. Erős tűzön, gyakran kevergetve addig főzzük, amíg a massza egyharmadára be nem sűrűsödik. A paradicsompép felének megfelelő mennyiségű cukrot, néhány citromszeletet és egy kettéhasított vaníliarudat téve hozzá, addig főzzük, amíg a citrom üveges lesz. Forrón üvegekbe töltjük, száraz gőzbe rakjuk.
Ribiszkeíz
Az érett ribiszkét megmossuk, lecsurgatjuk, kocsányáról leszemezzük, és nagyon kevés vízben (1 kg gyümölcsöt 3-4 deciliterben) felfőzzük úgy, hogy a szemek jól elfőjenek, majd áttörjük. Egy liter léhez 70-75 dkg cukrot keverünk és felfőzzük. Közén az áttörésnél visszamaradt sűrűjét egy nagyobb edényben, hideg vízben átmossuk: a magok a víz aljára szállnak, a víz tetejére feljövő héjakat pedig szűrőkanállal leszedjük, és a cukros ribiszkelébe tesszük. Kb. 20 percig főzzük, habját leszedjük, és ha kezd kocsonyásodni, forrón üvegekbe töltjük. Lekötve száraz gőzbe rakjuk.
1998. július 24. KANIZSA - Tfa •h^síh ] .......................--------- 21
AZURLEPKEK, PILLANGÓK
Az „Én gyűjteményem" sorozatban július 6-10-ig Szántó Ferenc nagykanizsai lepkegyűjtő kiállítását láthatják az érdeklődők a Hevesi Sándor Művelődési Központ kiállítótermében. A tárlaton többek között gyönyörködhetünk azúrlepkékben, tarkalepkékben, fehérlepkékben, tündérlepkékben, holdas szövőlepkékben, pillangókban.
- Tízéves koromban kezdtem el gyűjteni a lepkéket, rovarokai, abban a korban, amikor véleményem szerint mindenki kíváncsian fordul a világ apró és varázslatosan különös dolgai felé. Később egyre inkább tudományosan és céltudatosan specializálódtam a lepkék felé. Gyűjteményem elsősorban hobbi jellegű, de tudományos jelentősége is van - meséli Szántó Ferenc. - Ez nem egy otthonülő hobbi, mint például a bélyeggyűjtés. A lepkék után ki kell menni a természetbe, és így szinte teljesen észrevétlen módon lesz valakiből amatőr természetbúvár, hiszen akaratlanul is megfigyeli az erdőkben, mezőkön található élőlényeket, növényeket, állatokat.
- Hogyan kell, hogyan lehet lepkéket gyűjteni? \'
- Többféle módon lehet begyűjteni őket. A legnyugodtabb
módja az. ha kinézzük a szakkönyvekből, hogy melyik fajnak hol tenyészik legnagyobb számban a tápnövénye. Ha ez megvan, a megjelelő időben elmegyünk erre a helyre és a növényen biztosan találunk bábot, hernyót, amit otthon fel lehet nevelni. Ez a módszer azért is jó, mert így nem kell a természetben ritkítani a lepkéket, hiszen ilyen módszerrel több generációt is fel lehet nevelni. Egy másik, talán a legismertebb módszer, amikor hálóval rohangászunk utánuk, ez elég fárasztó. Lepkéket lehet fogni éjszaka is, sőt még talán köny-nyebb, mert 90 százalékuk éjjeli. Az éjszakai „vadászatnál" szükség van egy erős, lehetőleg
UV tartományban is sugározni tudó lámpára, vagy egy fehér lepedőre, amit kifeszítünk két bot közé. A világosra odasereg-16 lepkéket pedig hálóval össze lehet gyűjteni.
- Mekkora a gyűjteménye?
- Körülbelül 10 ezer lepkém van, erre a kiállításra kétezret hoztam el. Ezek a számok azonban nagyon változók, nem minden lepke van kipreparálva, a csereanyagot tasakokban őrizzük, így küldi el az egyik gyűjtő a másiknak. A tasakokban lévő lepkék teljesen ki vannak száradva, amikor megkapom, beteszem egy üvegbúm alá, amiben van egy vizestál. Az ebben keletkező százszázalékos párában
olyan lesz a lepke, mintha akkor gyűjtöttem volna, ki lehet nyitni a szárnyait. Miután így visszanyerte eredeti alakját, ráhelyezem a preparáló deszkára és két hét alatt újból kiszárad.
- Igényelnek a kipreparált lepkék valamilyen különleges kezelést?
- Vegyszerrel nem lehet kezelni, mert azok kifakítják. A tárolódobozba valamilyen rnolyir-tószert kell tenni, valamint óvni, kell a természetes fénytől mert ettől is kifakulnak. Ez alól csak az azúrlepkék, vagy más néven Moifók a kivételek, ezek pikkelyei ugyanis nem a festékanyagtól kapják a színűket, hanem fizikai szerkezelüktől, olyanok mint a prizmalemezek, amelyek csak a kékeslila színt verik vissza.
- Melyik a kedvenc lepkéje?
- Az afrikai óriáspillangó. Részben azért, mert nagyon ritka faj. rajtam kívül Magyarországon csak egy gyűjtőnek van. Eszmei értéke körülbelül 3-4 millió forint. A trópusi pillangóknak csodálatos, egyedi a szín- és formavilága. Természetesen számos szép, hazai lepkém is van, de ennek ellenére nem igazán ajánlom senkinek sem a hazai lepkék gyűjtését, ugyanis nagyon sok közöttük a védett Jaj. hasonlóságuk alapján pedig nagyon nehéz őket megkülönböztetni a többitől.
L. Zs.
A kiállítás címe azt a népszerű szólást idézi föl bennem, hogy „a cseppben benne van a tenger". S valóban, a képeket szemlélve egy különös világ tárul elénk, amelyet egy olyan ember mutat meg nekünk, akinek lenyűgöző tehetsége van, hogy a táj és az ember, a föld és a tenger, az ég és a meggyötört kopár vidék felejthetetlen egységben épüljön bele szívünké, lelkünkbe, tudatunkba.
Szó nincs hagyományos, „szép" tájak idézéséről, felületes ismereteinket igazoló egzotikus kuriózumok bemutatásáról. Ez a kiállítás rendkívül tudatos válogatásról, a lírai költészet eszköztárába tartozó tömörségről, a mozaikként megörökített afrikai valóság olyan szerkesztettségéről tanúskodik, ahol a gondolkodó ember megleli a kollekció azon többletjelentését, amely
Egy csepp Marokkó...
í (Pappert Éva fotókiállítása)
„„«.....¦ .;«
Pappert Éva ajándéka mindnyájunknak.
Az évszázados fatörzsek meggyőtőrtsége a sokat szenvedett ember kálváriáját idézi, a zúgó tenger partján az évszázadokkal dacolt erődítmény mellvédjén egy kiszolgált ágyúcső mementóként figyelmeztet a mindig törékeny békére, a föld, a víz, az ég találkozását idéző, megjelenítő képek pedig az őselemek szükséges együvétartozására intenek. Itt élünk, ebben a világban, s azért, hogy „valahol otthon legyünk benne" - ahogy Tamási Áron tanít bennünket. S rövid életünk afet sugallja, hogy találjuk meg a szépet, a világ
¦ .......m : :: m mmmW
harmóniáját, úgy, miként Pappert Éva képei felvillantják az álom és valóság csodálatos színeit, a tenger kékjét, a zöld, sárga, terakotta mellett azt a sok meleg-barnát, amely egységbe fogja az egész kollekciót.
Nem akarok mások helyett látni, nem akarom a kiállított műveket magyarázni, de a képek titkainak fölfejtéséhez még valamit el kell mondanom. Az életszeretet, a derű, az emelkedett lélek harmóniáját egy olyan ember ajándékozza nekünk, aki sokat betegeskedett, szinte kilátástalan küzdelmet vívott egy alattomos kórral. Győzött, egész-
séges, derűs, mély gödörbe zuhanva is megragadta a remény egyetlen sugarát, kijött a fényre, s arra tanít bennünket, hogy Marokkó szép. az „élet szép és élni akar..."
A csepp és a tenger összetartozásával indult a megnyitó, most befejezésül Ady szép gondolatát idézem, aki az „Értől indult s eljutott az óceánig". Valamikor régen egy cérnavékony gimnazista kislány gyönyörű irodalmi dolgozatokat írt, egy pályakezdő tanár jó szívvel és őrömmel dicsérté és biztatta tanítványát, aki teljesítette a klasszikus feladatot: a tanár igazi őrömére, a tanítvány túltett mesterén, így történt. A cérnavékony kislány Pappert Éva fotóművész lett, az egykori kezdő tanár pedig a kiállítás megnyitója, aki elsőként és szívből gratulál Évának.
Harkány László
22
KANIZSA -
1998. július 24.
TÁBOR A FALUHÁZBAN
Július 6-tól fogadta az a kézműves tábor az érdeklődőket, amelyet Kovács Emese vezetésével rendeztek a miklósfai „faluházban". A résztvevők egy héten át ismerkedhettek az agyaggal, a kerámiakészítés rejtelmeivel. Emellett volt csuhézás, szalonnasütés, uszoda, és sok-sok játék. A tábor résztvevői között a miklósfai gyerekek mellett voltak budapestiek, esztergomiak is, akik rokonaiknál nyaralva szereztek tudomást a faluházban zajló táborról.
- Hogyan jött létre a tábor?
- Helyes Zsuzsa keresett meg az ötlettel, és nekem tetszett, hogy van lehetőség arra, hogy egy kicsit az agyaggal ismerkedjenek a gyerekek - válaszol Kovács Emese Virág, a tábor vezetője.
- Minden körülmény adott egy ilyen kézműves táborhoz?
- Sajnos nem, nincsen korongunk, és kemence sem, ahol az agyagot ki tudjuk égetni. A korong kicsit hiányzik, igaz ennyi idő alatt csak kevesen tanulnak meg korongozni, de látványnak, és tapasztalatnak fontos. Az agyag kiégetését én vállaltam, esténként egy ismerő-
sömnél majd kiégetem a gyerekek által készített tárgyakat.
- Csak tárgyakat készítenek?
- Nem. Első nap kirándultunk az arborétumban. Le-
veleket, ágakat, növénydarabokat gyűjtöttünk, azért, hogy a következő napi fantáziagyakorlat során az agyagba komponáljuk. Nagyon szép kompozíciók jöttek létre, némelyik gyerek-
nek csodálatos fantáziája van.
- Mennyire köthetők le kézműveskedéssel a gyerekek?
- Minden gyermek más, más az érdeklődési köre, de hoszabb-rövidebb ideig mindegyik megpróbálkozik \'az agyagozással.
- Hogyan szereztetek tudomást a táborról?
- Az apu olvasta fel a hirdetést az újságból. Már nem először táborozunk itt a Faluházban, eddig még mindig jól éreztük magunkat - válaszol Karácsony Koppány.
- Mi mindent készítettetek eddig?
- Mindenfélét lehet itt csinálni, tegnap csuhédisznól készítettem, ma meg hamu-
--r y 1998. júiíus 24. [ KANIZSA -/ke4a4P 23

tálat. Jó hogy haza is vihetjük amiket készítünk, így mindig megmarad majd. Nagyon élveztem a horoszkó-pos medálkészítést, csinál-
unatkoznak. Pedig sok érdekeset lehet itt látni-ta-nulni. Nemcsak az agyag, meg a csuhé, hanem a zenehallgatás, a kirándulás
tam egy pisztolyos fantáziaemberkét is, de az sajnos szétesett.
- Szerinted miért van az, hogy csak kevésen jelentkeztek egy-egy táborba?
- Sokan mennek nyaralni, mások meg inkább otthon
is nagyon jó. Otthon csak unatkoznánk, legfeljebb füvet nyírnánk az udvaron, vagy láb alatt lennénk, mert otthon éppen a tetőteret csinálják - mondja Karácsony Kolos. - Milyen a társaság?
- A lányokat ismerem szinte mind, a fiúkat kevésbé. A miklósfai fiúk nem jöttek el, pedig jó itt. Egész
nap ehetünk, naponta ötször van evés, és nagyon finom, és mindig annyit eszünk, amennyi belénk fér.
VAKÁCIÓZZ VELÜNK!... MAJD MÁSUTT!
Július 3-án ért véget az idén, a IISMK „Vakációzz velünk!" elnevezésű programja. Az idén mindössze három héten át várta az érdeklődőket, akik mint megtudhattuk meglehetősen kevesen voltak, még a legforgalmasabb napon is csak tizenöten. Nem lehet tudni, hagy a városban szerveződő nyári programok égy*része miért nem vonzó az otthon unatkozó kulcsosgyerekek számára Nagykanizsán, de nem elképzelhetetlen, hogy a hiba nemcsak a gyerekekben vau. A strandolás, a videózás, a rajzolás talán nem olyan vonzó a mostani gyerekek számára, mint 10-15 éve volt, A művelődési intézményeknek nincs pénze, és olykor kifejezetten erre szakosodott szakembere sem, nem csoda hát ha a gyerekeknek szerveiéit programok csekély résztvevővel zajtattak. Persze az is lehet, hogy önszerveződő baráti közösségek, magánkezdeményezések, iskolai programok olyan szép számmal vannak a városban, hogy a lehetséges résztvevők száma ennyire megoszlik. Nem valószí-
24
KANIZSA - Vttto*
1998, július 24.
Már több éve működik a Csónakázó-tónál a gyermekek napközis tábora, a Zöldtábor. Ide olyan gyerekek jönnek egy, vagy több hétre, akikre a szüleik nem tudnak vigyázni a nyáron. A tábor június 22-től augusztus 16-ig üzemel. Ottjártunkkor 104 vidám kisgyermek játszott, futkosott a tábor parkjában. A programokról Béli Ferencnél, a Zemplén Győző Általános Iskola pedagógusát kérdeztük.
ZOLD
hez hasonlóan tartanának ügyességi versenye-\' ket, bemutatókat a gyerekeknek. Sokat kirándulunk, sétálunk a szigeten, a parton, rendezünk futó-, rajz-, sakkversenyt. Nagy hiány az, hogy idén anyagi okok miatt nem lehet megoldani a kirándulást, például a Balatonra, vagy a kistolmácsi tóhoz. Reggel nyolckor indul a buszunk a városból ki a táborba és délután háromkor indulunk le a Csónakázó-tó parkolójába, hogy elérjük a fél négyes járatot.
A tanár néni után a gyerekek véleményét is megkérdeztük a táborról, akiket csak nagy nehézségek árán lehetett elcsalni a játéktól.
Dancs Judit, a Zemplén iskola 6. osztályos tanulója:
- Most vagyok itt először és két hétig leszek a táborban. Szeretek sétálni a tóparton. Jól érzem magam, hiszen sok barátom van és itt gyerekek között lehetek.
Konc/ok Csilla, 5.
osztályos a Zemplén iskolában:
- A tábort a Zemplén iskola üzemelteti. Négy pedagógus vigyáz a város iskoláiból jelentkezett 104 gyerekre, de még jött 12 kisgyermek a palini családi otthonos nevelőszülőktől is. Az ételt pedig a Körösi Csorna Sándor Altalános Iskolától kapjuk. A program egyelőre szabadjáték, most folynak a tárgyalások a rendőrséggel, a határőrséggel és a tűzoltósággal, szeretnénk, hogy ha a korábbi évek-
1998. július 24.
I
KANIZSA -
25
TABOR
- Három hetet leszek a táborban, nagyon jó, hogy sokat lehet játszani, ugrókötelezni, tollasozni.
Rodek Mártont focizás közben zavartuk meg, ő volt a kapus:
- Ez már a harmadik év, hogy itt vagyok a nyáron, bár csak két hetet maradok. Sokat lehet játszani a barátaimmal, focimeccseket rendezünk. - És már rohant is vissza a kapuba.
Simon Vivien, Kurta Lilla és Sasvári Mercédesz a „csocsózást"
hagyta abba a kedvünkért:
- Lehet fütközni az erdőben, pingpongozni, sakkozni, labdázni, fára mászni. Mindenfelé elkószálunk, de ennek a tanár nénik nem örülnek annyira. Ha esik az eső akkor sem unatkozunk, ilyenkor TV-t nézünk, újságot olvasunk, társaso-zunk. A fiúk szoktak focizni, és horgászni is járnak egypáran.
- Én a barátaimmal futkozok, nem focizok, mert még nem tudok cselezni - meséli a hét éves Vámos Ádám, aki a He-
vesi Sándor „Kigyó" Iskolába jár. - Építettünk már várat homokból, de azt mindig szétrombolják a nagyobbak. Nagyon szeretnék halat is fogni, de még anyukám nem vett nekem zsebpecát. Jó
itt lenni, csak a kishugi-cám hiányzik, olyan aranyos, amikor alvás közben nevet. Kár, hogy nem lehet fürödni, meg megbirkózni egymással. Jó, hogy körbe van a tábor kerítésezve, de a lyukakon még így is be tud jönni a farkas, aki a nagy fekete erdőben lakik. Megtanultam fára mászni is a fáramászós cipőmben.
L.Zs.
26
KANIZSA - ^rw
1998. július 24.
LABDARÚGÁS
TOBORZÓ
A MÁV NTE labdarúgó szakosztálya július 27-én 14.30 órakor várja az 1983-86-ban született fiatalokat.
ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS
Zalahús ZTE FC-N. Olajbányász FC 4-0 (1-0)
Zalaegerszeg, 300 néző. Jv.: Halász ZTE: Vlaszák - Kocsárdi
(Csóka) Szabó I. (Strasszer), Molnár B. (Tóth Z.), Filó -Szőke, Szabó II. (Somfalvi), Németh (Molnár A.) - Kálmán (Arany). Sebők, Casoltan (Varga). Edző: Strausz László
Olajbányász: Horváth G. (Gelencsér) - Kenéz (Kor-pics) - Pálfi, Crnomarkovics (Pongárcz) - Himics (Papp), Kiss, Horváth Z., Agics. Kol-tai (Lukács) - Horváth Gy. (Borda), Farkas. Edző: Készei Ferenc.
Gólszerzők: Szőke, Casoltan, Sebők (2, az elsőt 1 l-esből).
SZOMBATON INDUL AZ NB I
Július 25-én elkezdődik az 1998-99-es bajnoki pontvadászat. A Nagykanizsai Olajbányász FC új szakvezetővel vág neki a bajnokságnak. Készei Ferenc némi vargabetű után visszatért a legnagyobb sikere helyszínére, szülővárosába. A közelgő rajt kapcsán őt kérdeztük:
- Hogy sikerült a csapat felkészülése?
- Felkészülés? Hagyott némi kívánni valót maga után. Későn érkeztek új játékosok, fizikális lemaradást is pótolnunk kellett, ráadásul számtalan sérülés is hátráltatta a munkánkat. A jelenlegi játékoskeret azonban jónak mondható, de mivel az előbb említett nehézségek nem tették ideálissá a felkészülést, ezért a csapatépítés sajnos a bajnokságra marad.
- Hány foglalkozást vezényelt a fiúknak?
- Szám szerint harmincölöt, ebbe beletartozik a hét lejátszott edőmérkőzésünk, ahol többé-kevésbé lemérhető volt az. hogy hol tartunk a csapatépítésben.
- Milyen változások voltak a játékoskeretben?
- Kezdeném azokkal, akik nincsenek velünk a tavalyi keretből. Czigóth Szabolcsról nem tudok semmit. Szálai, Somogyi Hévízre szerelne igazolni, ám ez az MLSZ új átigazolási szabályzata szerint igencsak kérdéses, de mindenesetre nem velünk edzenek. Horváth L. Ger-
sics. Csörnyei az NB Ill-han szereplő Ajka SE-hez igazollak Érkeztek viszont jónéhányan. Kenéz Szabolcs és Himics Viktor Balatonlelléről. Horváth Zoltán Kaposvárról. Koltai Tamás Nyíregyházáról, Borda Norbert a Vasúiból. Balogh Zoltán a volt Zetés Ausztriából, valamint Szlavisa Mitrovics szerb támadó. Harmadik számú kapusunk lett Sebestyén László. A felnőtt csapat keretével készül két tehetséges saját nevelésű játékosunk Korpics Krisztián és Pongrácz László. Visszatért hozzánk a Vasútnak kölcsönadott Balogh Attila is.
- Szombaton 17.30-kor a Komárom gárdáját fogadják a bajnoki rajton. Milyenek a kilátások?
- Ismerjük az ellenfelünket. Egységes, nagyon jó csapat, akik toronymagasan nyerték a bajnokságot, ráadásul együtt is maradtak, sőt. erősíteni is sikerült nekik. Mi ettől függetlenül nyerni szeretnénk, ehhez pedig óriási akaratra, lelkesedésre, kimagasló egyéni teljesítményekre, valamint a tizenkettedik emberre, azaz a közönség buzdítására lesz szükségünk. Az azonban biztos, hogy a várhatóan szép számú szurkolósereg nem láthatja a pályán Kovács Lacit. Balogh Attilát. Visnovi-csot. Balogh Zoltánt, hiszen ők szinte az egész felkészülés alatt sérüléssel bajlódtak, de kérdéses Gordian játéka is.
K.E.
LABDARÚGÁS
XXV. MÓRICZ KUPA 2. forduló
Homokkomáromi-Rozmaring serd. 0-0 (7-esekkkel Rozmaring) Homokkomáromi-Halis felnőtt 1-
0
Szent Flórián-Pápai felnőtt 0-2 Körmös I.-Kőrisfa felnőtt 3-0 Homokkomáromi-Ortorony felnőtt 2-1
Bajcsai II.-Pápai felnőtt 2-4 Szent Flórián-Cigány felnőtt 8-0 Jakabkuti-Pivári felnőtt 0-1 Homokkomáromi-Pivári ifi 3. helyért 7-0
Szent Rókus-Pivári felnőtt 1-2 Bajcsai l.-Varasdi felnőtt 4-1 Cigány-Kőrisfa ifjúsági 3-0 Körmös-Cigány öreg öregfiúk 3-
0
Nagyrác-Szentrókus felnőtt 1-2
Kisiác-Halis felnőtt 0-3
Körmös II.—Bajcsai I. felnőtt 3-3 (7-esekkkel Körmös II.)
Homokkomáromi-Bajcsai öregfiúk 1-0
Homokkomáromi-Szentrókus „a" felnőtt 5-0
Bajcsai-Körmös öregfiúk .3-2 Bajcsai I.-Pápai „d" felnőtt 2-0 „a" Homokkomáromi-„b" Körmös I. felnőtt 3-1
Jakabkuti-Cigány öregfiúk 3-0 Körmös I.-Szent Flórián „b" felnőtt 2-1
Kőrisfa-Pivári ifi 3.helyért 5-3 Pivári-Halis „c" felnőtt 1-0 Hoinokkomáromi-Körmös öregfiúk 2-2 (7-kel Körmös)
„c" Bajcsai l.-,.d" Piváns felnőtt 3-2
DÖNTŐK
1998. július 26. (vasárnap)
9.00 óra: Cigány-Homokkomá-rom ifi döntő
9.45 óra: Pivári-Körmös I. felnőtt 3. helyén
10.30 óra: Bajcsai I.-Homokkomárom felnőtt 1. hely
11.15 óra: Ünnepélyes eredményhirdetés
A díjakat PINTÉR ATTILA 22-szeres MAGYAR VÁLtXiATOTT labdarúgó adja át.
Díjai kap valamennyi korosztály első három helyezett csapata, valamint a legtöbb gólt elért játékosok.
SIKEREK A HŰSÉG VÁROSÁBAN
A Kanizsa Box Klub bunyósai ezúttal a Sopron Kupán tették le névjegyüket. A rangos mezőnyben négy első és három második helyezést értek el.
Az érmesek eredményei:
OKOLVIVAS
Felnőttek: 51 kg: 1. Török Krisztián, 54 kg: 2. Horváth Szilveszter. 60 kg: 1. Horváth Zoltán, 75 kg: 1. Orsós István.
Ifjúságiak: 42,5 kg: 2. Fata Sziláid. 63 kg: 1. Szekeres László.
Serdülők: 30 kg: 2. Szabadi Márton.
KERÉKPÁR
Szép sikereket értek el a Kanizsai Kerékpáros Klub versenyzői a Gemenci Nagydíjon. A rangos nemzetközi mezőnyben Kiskó Gábor a legjobb magyarként a 6. helyen fejezte be a versenyt. A csapat-küzdelmekben is kitettek magukért a kanizsaiak, hiszen az igen sűrű mezőnyben a Kiskó. Filó, Szabó. Farkas, Szeredi összetételű Kanizsa KK az előkelő hatodik helyen zárta a három napon át tartó viadalt.
Zala Kupa (Nagykanizsa, Csónakázó-tó)
Abszolút sorrend (A KKK versenyzőinek eredményei): 1. Kiskó Gábor, 4. Szeredi Róbert, 7. Szabó B. László, 14. Farkas Gyula, 16. Szuromi Bencze.
1998, júh US 24. KANIZSA - /ípuj. 27
CSflSZl
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS ELADÓKNAK-VEVŐKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
LAKASOK
Nk-n a Garay utcában 2 szobás, 54 nm-es, egydi gázfűtéses, erkélyes, vlzófás, redőnyös, megkhiélt állapotú, 4. emelei lakás eladó. Irányár: 2,3 mFt Kód: 332/98. (28274
K>_
Nk-n az olajtelep közelében 1 szobás, 40 nm-es, egyedi -gázfűtéses, Komfortos, garázksos, pincés, udvari házrész, azonnali beköltözései eladó. Irányár: 1,6 mFt. Kód: 336798.
(28275 K)_
Nk-n a belvároshoz közel, 1 szobás, 32 nm-es, 2 éve teljesen felújított komfortos1 közös udvari lakás, beépített bútorokkal, késő nyári kiköltözéssel eladó. Irányár: 1,4 mFt.
Kód: 295/98. (26023 K)_
Nk-án az északi v.részben 94 nm-es, 2 szoba+háfófülkés, nagy konyhás, egyedi gázfűtéses sorházi lakás eladó.
Irányár: 3,4 mFl Kod: 292798. (27947 K)_
Nk-n csendes utcában 2+3 félszobás, 110 nm-es, több szintes, fürdőszobás + zuhanyfülkés, 2 WC-és garázsos pincés, sorházi lakás, kis telekkel, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 9 mFt Kód: 280/98. (27891 K)_
Nk-n a belvárosban 3 szobás, SO nm-es, központi fűtéses, 3. emeleti, vfzórás, redőnyös, jó állapotú lakás, eladó. Irány-
ár: 3,9 mFt Kód: 282/98. (27892 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 57 nm-es, 2 szobás, vlzórás, 2. emeleti lakás, beépített erkéllyel, zárható folyosóval, külön tárolóival eladó. Irányár: 2,2 mfc Kód: 285/98. (27693 K)
Nk-n a belvároshoz közel, 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, étkezős, jó állapotú lakás, külön bejáratú, parkettázott szobákkal, eladó. Irányár: 3,3 mFt. Kód: 27219$. (27894
K}_
Nk-n az északi városrészben 3 szobás, 96 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses, társasházi lakás, tetőtérbeépítéses lehetőséggel, 400 nm-es telekkel, részletfizetési kedvezménnyel
eladó. Irányár: 5 mFt Kód: 278/96. (27810 K)_
Nk-n az északi városrészben 3 szobás, 74 nm-es. 20 éves. egyedi gázfűtéses vlzórás, redőnyös, társasházi lakás 100 nm-es felekkel, alápincézett garázzsal eladó. Irányár ga-
rázzsal: 5,3 mFt. Kód: 267/98. (27812 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, felújított, központi fűtéses lakás elaldo. Irányár: 2,2 mFt Kód:
266/98. (27813 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, víz-órás, redőnyös, jó állapotú, tehermentes lakás, azonnali be-költözéssel eladó. Irányár: 1,7 mFt. Kód: 252/98. (27814 K)
Nagykanizsán az Irtás utcában 1+3 félszobás, 69 nm-mes, étkezős, vlzórás, redőnyös, 3. emeleti lakás eladó. Irányár:
3,8 mFt Kód: 3?6/97. (245Í0 K)_
Nk-án a Nagyválny utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, íizórás, erkélyes lakás, 24 nm-es garázzsal eladó. Irányár: 5 mFt+garázs 300 eFt Kód: 56/98. (26566 K) Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, vízórás, 2 erkélyes, 10. emeleti, központi fűtéses lakás eladó. Irányár:
2 mFt. Kód: 92/98. (26799 K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 2 S20tas. 54 nm-es, eqyedi gázfűtéses, 4. emeleli, pincés lakás eladó. Irányár: 2,7 mFt
Kód: 112/98. (27036 K)_
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, új konyhabútorral és szőnyegpadlókkal, felújított fürdőszobával, járólapozva eladó, irányár: 2,3 mFt Kód: 720/97. (27040 K)_
Nk-án a Kodály utcában 2 szobás, étkezős, erkélyes, kp. fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,95 mFt. Kód:
160/98. (27366 K)_
Nk-án a belvárosban csendes utcában, 1 szobás, 46 nm-es, egyedi gázfűtéses, irodának vagy üzletnek is kialakftha-tó lakás, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 2,5 mFt Kód. 170\'9S ;:73S3Ki_
Nk-án a belvárosban 4 szobás. 112 nm-es. egyedi gázfűtéses, földszinti lakás üzlet kialakítására alkalmas, utcára néző 3 szobával eladó. Irányár: 6,8 mFt Kód: 195)98. (27525
K)_
Nk-án a belvároshoz közel, 75 nm-es, 2 szobás egyedi fűtéses, nagy konyhás, erkélyes, 1. emeleti lakás eladó. Irányár: 3,5mFt. Kód: 515/97. (28218 K)_
Nk-án a Platán soron III. emeleli, 2 szobás, 54 nm-es, pincés, egyedi gázfűtéses, felújított lakás eladó. Irányár: 2,8 mFt Kod: 37T. (28296 K)
CSALÁDI HAZAK
Sormáson 3+1 félszobás. 2 fürdőszobás, élkezős, 5 éves családi ház garázzsal, 1423 nm-es telekkel eladó. Irányár:
5,3 mFt Kád: 342/98. (28298 K)_
Palinban 70 nm-es, 2+1 félszobás, egyedi gázfűtéses 38 éves családi ház garázzsal, pincével, 3000 nm-es telekkel vagy anélkül eladá Kód: 346/98. (26299 K)_
Szepetneken 2+1 félszobás, 90 nm-es, komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház melléképületekkel, 2200 nm-es leiekkel eladó vagy 2 szobás nagykanizsai lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 2,1 mFt Kód: 347/98. 28300
dK)_
Nk-án 2 szobásL 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, 2 konyhás, fürdőszoba nélküli, felújításra szoruló családi ház, 2 külön bejárattal, melléképületfel, 300 nm-es telekkel eladó. Irány-
ár: 4,2 mFt Kód: 352/98. (28301 K)_
Beleznán 4 szobás, 120 nm-es családi ház 20 nm-es nappalival, melléképületekkel, 830 n.öl telekkel, gyümölcsössel,
gesztenyefákkal eladó. Irányár: 2,8 mFt Kód: 669. (28302
Zákányon 100 nm-es, 4 szobás, központ fűtéses, összkomfortos családi ház, 4320 nm-es telekkel, melléképületekkel, ipari árammal, műhellyel, garázzsal eladó.
Irányár: 3,2 mFt Kód: 335/96. (28276 K)_
Nk-n a belvárosban, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, 60 nm-es, felújításra szoruló különálló családi ház, 354 nm-es te-lekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Kód: 337/98. (28277 K) Eszteregnyén 10 éves, 4 szobás, élkezős, tetőtérbeépíté-ses, étkezős, 178 nm-es családi ház, melléképületekkel^ bevezethető gázzal, 2680 nm-es telekkel, eladó. Irányár: 6
mFt Kód: 339/98. (28278 K)_
Becsehelyen 80 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház, mellék épületekkel,400 n-öl telekkel eladó. Irányár: 2 mFt. Kód: 321/98. (28192 K) Paton 90 nm-es, 3 szobás, komfortos családi ház, meilék-épületekkel,766 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mFt Kod:
325/98. (28193 K)_
Nk-n 67 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, nagy konyhás, családi házrész 20 nm-es pincével eladó. Irányár: 2,8
mFt. Kód: 306/98. (28194 K)_
Nk-n 95 nm-es, 2 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújított családi ház, zárt kapubejáróval, különálló új mellék-épúlettel, 150 nm-es telekkel eladó. Kód: 309/98. (28195 K) Palinban 9 éves, 99 nm-es, 3+2 félszobás, 2 fürdőszobás, étkezős, pincés, garázsos, tetőtérbeépítéses családi ház 707 nm-es telekkel eladó. Irányár: 11 mFt Kód: 310/98. (28116 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, utcafronti, 120 nm-es, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincével, nagy udvarral, garázzsal eladó. Vállalkozási célra, komplex vendéglátóipari egységnek, irodaháznak is kialakítható. Irányár: 5 mFt Kód: 52/9B,
(27^48 K)_
Kiskanizsán 1 szobás, 48 nm-es, nagy konyhás, komfortos családi ház, 342 nm-es telekkel, gépkocsibejáró nélkül el-
adó. Irányár. 2,4 mFt. Kód: 281/98. (?7895 K)__
Nk-n a déli városrészben 3+1 félszobás, 100 nm-es családi házrész, 2 különálló lakrésszel, 2 konyhával, 2 fürdő + Wc-vet, 35 nm-es pincével, 130 nm-es telekkel eladó. IrányárA:
3,8 mFt Kód: 273/98. (27617 K)_
Nk-n az északi városrészben 5 szobaA 130 nm-es, tetőtérbeépiléses, igényesen kialakított, kitűnő állapotú családi házrész kis telekkel, részletfizetési kedvezménnyel eladó. Irányár: 7,5 mFt. Kód: 270/98. (27818 K)_
Iharosberényben 20 éves, 150 nm-es, 4 szobás, hallos, 2 fürdőszobás, központi kazán fűtéses, garázsos, pincés, családi ház, parkosított rendezett 1265 nm-es telekkel, berendezéssel eladó. Irányár: 6 mFt. Kód: 258/98. (27821 K) Szepetneken 107 nm-es, 4 szobás, gázfűtéses családi ház, dupla garázzsal, étkezővel a nappaliban kandallóval, melléképületekkel, 570 n.öl telekkel eladó vagy értékegyeztetéssel 3 szobás lakásra cserélhető. Irányár: 5 mFl Kód:
238/98. (27715 K)_-
Iharosberényben 110 nm-es, 13 éves 2+1 félszobás, köz-
rtj fűtéses családi ház, a tetőtéren 80 %-ban kész i szo-+ hallal, garázzsal, pincével, melléképülettel, 1156 nm-es telekkel efadó.lrányár: 4,5 mFt Kód: 229/98. (27668 K) Palinban 210 nm-es, 6+2 félszobás, 9 éves. 3 szintes, 3 fürdőszobás, családi ház. 40 nm-es pincével, 25 nm-es garázzsal, 2148 nm-es telekkel eladó vagy értékegyeztetéssel kisebb családi házra cserélhető. Irányár: 12 mFt Kod:
88/97. (27669 K)_
Nk-án az Olajtelepen 3+1 félszobás, 105 nm-es, élkezős, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, egyszintes családi ház garázzsal, pincével, nagy mellék épülettel, igényesen fetúií-fott állapotban, 500 nm-es telekkel eladó Kód: 202/98.
(?7532 K)_
Palinban 10 éves, 120 nm-es, 3 szobás, családi ház, külön bejáratú tetőtérbeépítéssel, konyha+étkezövel, 2 fürdő, 2 WC-vel, garázzsal, műhellyel, ipari árammal. 570 nm-es parkosított telekkel eladó. Irányár: 9,6 mFt Kód: 200/98.
(27527 K)_
Nk-án j belvároshoz közel csendes uk.ib.in. 45 nm-es. felújításra váró. egyedi gázfűtéses félkomfortos, 1+1 félszobás, családi házrész eladó. Irányár: 1,65 mFt Kód: 201/98.
(27530 K)_
Palinban 9 éves, 100 nm-es, 2+3 félszobás, tetőtébeéplté-ses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es telekkel dadó. Irányár: 7,4
mFt Kód: 661/97. (25957 K)_
Sormáson 2 szobás, 40 éves, 100 nm-es, egyedi gázfűtéses, félkomfortos családi ház, 20 nm-es pincével, kialakítható garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mFt.
Kód: 135/98. (27148 K)_
Petriventén 25 éves, 3 szobás, 100 nm-es, kfvül-belül teljesen felújított családi ház. új konyhabútorral, igényes fürdőszobával 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2",9 mFt Kód: 222/98. (27622 K)_
Kiskanizsán 2 szobás, 80 nm-es, komfortos, étkezős, jó állapotú, vállalkozásra is alkalmas családi ház melléképületekkel, 2880 nm-es telekkel, pincével, műhellyel eladó.
Irányár: 4,8 mFt Kód: 159/98. (28297 K)_
Nk-án a déli v.részben 100 nm-es, 2+2 félszobás, garázsos. közös udvari családi házrész, 2 konyhával, 2 für-dő+WC-vel, nagy telekkel eladó. Kód: 312/98. (28219 K)
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u> 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADÁS-VÉTEL-CSE-RE-BÉRBEADÁS-„Ingatlanok becsi ésére" (Okirat szerkesztése). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek részére megbízásból. ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
Ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb feltételek mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű jogi teendőiket.
Az iroda nyitvatartása: 8-12, 14-17 óráig.
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Egy szoba, konyha, fürdőszoba, egyedi fűtéses udvari lakás eladó. Irányár 1,1 mFl. Hird.sz: 30. (25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Csengery űlon 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszobás, egyedi (üléses lőklszinli
lakás eladó. Irányár: 1,4 mFt. (25326 K)_
Lakás Nagykanizsán Csengery út elején, III. emeleten 50 nm-es, egy szobás, egyedi lüléses lakás eladó. Irányár 2,4 mFt.
Hird.sz: 5/a (25329 K)_
Lakás Nagykanizsán, Teleki u. elején, 8 emelelen. 2 szobás, 55 -es, központi lüleses lakás eladó. Irányár: 2,1 mFl. Hird.sz:
47 (25330 K)_
Lakás Nagykanizsán. Liszt F. utcában, 4 emeleten, 2 szobás, 54 nm-es, központi fűtéses telefonos lakás eladó Irányár 2,2 mFl Hird.sz: 16 + garázs 650 eFt (25331 Kj_
Lakás -Nagykanizsán. Zemplén Qy, utcában, 7 emelelen, 76 -es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, lomkamrás, központi (üléses Lakás eladó. Irányár: 2,35 mFl. Hir sz: 34. (25332
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy. utcában 4. emelelen, 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás, teleionos, korszerű lakás eladó. Irányár 2,55 mFl. Hirdsz: 18. (25334 K)
Lakás Nagykanizsán. Városkapuban 2+2 léiszobás, étkezős, első emeleli, 68 nm-es, központi fűtéses, gondozott lakás. Irányár 3 mFt. Hird.sz: 40. (25335 K)
Lakás Nagykanizsán. Maori telepen kétszintes társas házban, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos házrész garázzsal, i^r-;.| ¦
val eladó. Irányár: 11 mFl. Hird.sz: 15 (25338 K)_
Lakás Nagykanizsán Csengery út elején 80 nm-es, és 3 komfortos, 3 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvarrésszel. Üzletnek irodának is alkalmas. Irányár 8,5 mFl. Garázs nélkül 7,7 mFt. Hird.sz: 69 (25366 Ki
Lakás Nagykanizsán. Sugár úton 104 nm-es, 1 emeleti, 3 szobás, ebédlós, külön WC, fürdőszoba, kamra, pince, osztatlan közös udvarrész, egyedi fűtéses. Irányár 6 mFt. Hird.sz: 70
(25367 K)_
Lakás Nagykanizsán. Levente utcai sorházban 5 szobás, lürdő-szobás, 2 WC, 125 nm-es, kétszintes lakás + garázs, pince. Irányár 8 mFl, Hird.sz: 71. (25543 K)
Eladó lakás. Berzsenyi úton 59 m-es. 2 szobás, erkélyes, pad-lószőnyeges, külön WC-s, kamrás lakás. Irányár 2,2 mFl. Hird
sz.: 76. (25616 K)_
Eladó lakás. 85 nm-es, 2+lélszobás, lőklszinli előszobás, lürdo, külön WC, szinteltolásos, egyedi lüléses, parkettás, járólapos
lakás. Irányár: 3,5 mFl. Hirdsz.: 86 (26052 K)_
Családiház Nagykanizsa Sánc. Tetőtér beépítéssel 120 nm-es. 4 szobás, 2 lúrdőszobás, 300 n-öl telken. Irányár 6 mFl. Hird.sz: 26. (25342 K)
Családiház Nagykanizsán. 150 n-öl sarok telken, 6 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, 2 étkező, 2 műhely garázzsal löbb célú lel-használásu, pl. panzió, irodaház, KFI-nek. Irányár. 12 mFl
Hird.sz: 53. (25343 K)_
Családiház Nagykanizsa-Palin. 260 nm-es. kétszintes, 4 szoba, 2 lürdőszoba. 60 nm-es presszó, 20 nm erkély, 20 nm pince, engedélyezett vegyesbolt alapjai lerakva, nagy parkolási lehetőséggel, kanyar. 1G mFl Hird.sz 50 |25344 K) Családiház Miklósién. 60 nm-es régi lipusú lalusiház, 2 szobás fürdőszobás, 200 n-öl lerülellel. Irányár 3 mFl. Hird.sz: 33
(25345 K)_
Családi ház Eszteregnyén. Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, víz, villany van, WC. bent van. Irányár 700 eFt Hird sz.:
83. (26049 K)_
Családi ház Zalakomárban, 2800 n-öl telken, 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, fürdőszobás, külön WC. léi ház alatt pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsiák, gazdálkodásra ipari célra, vállalkozásra is alkalmas családiház Irányár 6 mFl, Hirdsz.
84. (26050 K)_
Csaladiház Keszthelyen. Ikerház egyben is és megosztva is. 8 szoba, 2 konyha, 2 türdő, 2 nappalt, 4 WC, 2 zuhanyzó, garázs, egyedi lüléses összkomfortos, eladó vagy Ónálló baltoni nyaralóra cserélhető. Irányár: 10 mFt. Egyben 20 mFt. Hird.sz: 44.
(25346 K)_
Családiház Szepetneken. 5 éve épült, kétszobás, összkomfortos, 100 nm-es, garázsos egyedi gázfűtéses két teraszos. Irányár 3.5 mFt. Hird.sz: 58. (25348 K)
Családiház Iharosberényben. 2 szintes, 5 szobás, erkélyes nagy teraszos, 100+70 nm-es, lúrdőszobás, 2100 nm területtel.
Irányár 5,5 mFl. Hirdsz: 34. (25349 K)_
Családiház Zalaújlakon. Tetőtér beépítéses 4 szobás, 2 fürdőszobás, igényesen, megépített, garázsos teljesen új családiház
Irányár: 5,5 mFt. Hird.sz: 35. (25350 K)_
Családíház Zalaújlakon. Szoc.pol kedvezmény igénybevehető, félkész állapotú csaladiház 4 szobás. 2 lúrdőszobás, 2000 nm >sszlerúletlel eladó. Irányár 2,2 mFl. Hird.sz: 6. (25351 K) Családiház Eszleregnyéa 114 nm-es, 3 szobás, fürdőszobás, központi lüleses istállóval mellékhelyiségekkel 2200 nm lerülellel. Irányár: 2 mFt. Hird.sz: 19. (25352 K) Csaladiház Nermsdéden. 3 szobás, fürdőszobás, beéprihelő le-lőlérrel, 5 éve épült új családi ház 4000 nm területtel. Irányár:
2,5 mFt Hirdsz: 7. (25354 K)_
Családiház Pölöskén. 80 nm-es alapterületű, 2 szobás, fürdőszobás, nagy nappali kamra pince, központi fűtéses, vegyes tüzelésű kaznnal, 200 n-öl telekkel. Irányár 1,6 mFt. Hird.sz: 63 (25355 K)
Családiház Nemesdéden. 120 nm-es, újonnan épült 3 szobás, fürdőszobás, előszoba, kamra, teraszos családi ház. Irányár 3 mFt. Hird.sz: 57. (25368 K)
Csaladiház Iharosban. 2 szoba konyhás, fürdőszobás. 100 nm-es, lakóterülettel, melléképülelekkel 2554 nm összterület rendezett családiház eladó. Irányár: 1 mFt. Hird.sz: 67. (25357 K) Családi ház, nyaraló Zalakaroson 800 m-es területen 140 m-es 5 szobás, konyhás, 2 lürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp. lüléses, vegyes tüzelési kazán, nagylerasz kábel tévé, csatornázott, parkosított udvar. Üdülőnek, családi háznak alkal-mas. Irányár 11 mFt. Hird. sz.: 77 (25614 K)_
Családi ház Kiskanizsán. Kétlakásos, két különálló házzal 70+70 m-es. 2 szoba, hall, fürdőszobás, külön WC. 400 n.öl le-lekkel nagy üvegház fólisálor. melléképületek. Irányár: Külön:
3,5 mFt. Hird sz: 75 {25615 K i _
Építési telek Surdon 30 méler szeles eprtesi telek 1664 nm közművesített terület, érvényes építési engedéllyel a ház alapja levan betonozva. Irányár 650 eFt. Hird.sz: 51. (25358 K) Építési telek Pécsen. Kismérvökjyi úton rendezel! környezetben érvényes építési engedéllyel 840 nm-es közművesített területtel. Irányár: 520 eFt. Hird.sz: 30. (25359 Ki
Építési telek Magyarszenlmikioson Az elágazóban központi helyen lő út mellett, 600 n-öl közművesített telek ipari célra is pl: üzemenyag töltő állomás, kamionos pihenő, étterem, víz, villany van. Irányár megegyezés szennt. Hird.sz: 62. (25360 K) Latóhegyen szőlő gyümölcsös. 800 n-öl lerülellel, szőlő, gyümölcsös, málna, konyhakert, 30 nm lakóépület, alatta pince, víz, villany van. Irányár: 900 eFt Hird.sz: 64 (25362 K)_
Szentgyörgyvári hegyen Ingallan. „ÉDENBEN" Fizetési könnyítessél 650 n-öl terület, 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümölcsfákkal, víz, villany, van és köves ül. Irányár 900 eR. Hirdsz: 43. (25363 K>_
Csertői hegyen szőlő. 1200 n-öl terülelen kordonművelési szőlő jó karban lévő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincével lel-les felszereléssel. Irányár: 450 eFI. Hirdsz: 37. (25364 K) öregförhéncen szőlő. 1100 n-öl lúgos szőlő gyümölcsössel lak- \' ható épülettel teljes leiszere léssel, lerméssel együtt villany van. Iranvar 500 eFl Hird sz 65 (2536Í K)
Nagybagolai hegyen 223 n.öl bekerített zártkerti ingallan gyümölcsös és konyhakert eladó. Irányár: 210 ezer Ft. Hird. sz.
78. (25850 K)_
Lakás Nk. Zemplén Gy. úton 67 nm-es, 3 szobás. III. emeleli, 2 erkélyes, padlószőnyeges, vlzórás, kp. fűtéses, lomkamras lakás eladó Irányár: 2.5 mFl Hird sz. 31 (25851 K,_
Családi ház Becsehetyen, 100 nm-es, 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, fürdőszobás, külön WC, garázzsal, melléképülelekkel, 4000 nm lelek Irányár 1,3 mFl. Hird.sz\' 87 (26247 K)_
Családi ház Nagykanizsán, városközpontban 100 nm-es, 3 szobás, nagy, amerikai lipusú konyhával. +63 nm kübn szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen lelújAoll. minden igényt kielégítő családi ház Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezett, tág udvarral. Irányár 9 mFl. Hird.sz.\' 89.
(26249 K)_
Családi ház Kiskanizsán, 350 n.öl lelken, 220 nm-es, kétszintes, 4 szoba+tetótér. Nagy nappali, lágas udvar, szép környezetben, garázzsal, teleionnal eladó. Irányár: 12 mFt, Hird. sz.: 91 (26414 K)
Családi ház Dózsa Gy. úton, 64 nm-es, 2 szobás + 1 külön bejáratú szobával, fürdőszoba, külön WC, teljesen felújított családi ház közös udvarral. Irányár 3,2 mFt. Hirdsz,: 96, (26593 K)
Üzlel helyiség eladó. Csengery és Zrínyi M. út sarkon, 30 nm-es üzlet kirakattal forgalmas helyen megegyezés szennt.
Hird.sz.: 97. (26594 K)_
Lakás Nagykanizsán Hevesi úton. 2 szoba, redőnyös, lúrdőszobás, külön WC, félig felújított, központi lütéses. alacsony közös
költség. Irányár 1,9 mFl. Hird.sz.: 98. (26595 K)_
Lakás Liszt F. út. lőklszinli lakás, 3 szobás, vízóras, központi lüléses, redőnyös, reluxás, szönyegpadlos, felújított új konyhabútorral. Irányár 2,3 mFl. (26596 K)_
Magyar utcán 1 szoba, konyha, fürdőszobás. WC-s lakás eladó
Irányár: 1,35 mFl. (26597 K)_
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer bolt felvásárló és takarmány árusítással, gazcsere teleppel, teljesen bekerítve, zárt és védeti helyen, presso létesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet eladó.
Irányár: 3,2 mFt. Hird.sz.: 102. (26759 K)_
Berzsenyiben 54 nm-es, 2 szobás. 4. emeleti, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár 2,6 mFt. Hird.sz: 104. (26914 K) Családiház a városközponttól 8 km-re, 86 nm-es, 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, lürdőszoba, pincével, garázzsal, külön konyhával, melléképülelekkel 600 n.öl telekkel, gondozóit, par-kosftott udvarral. Irányár 2;7 mFl. Hird.sz.: 103. (26915 K) Csengery úton 1 szobás, konyha, kamra, lürdőszobás, külön egyedi gázlütéses, házrész kis kerttel eladó. Irányár 1,5 mFt.
Hirdsz: 105. (27126 Kj_
Rózsa utcai 54 nm-es, 3 emeleti, 2 szobs, összkomfortos 2 erkélyes, padlószőnyeges, központi lüléses lakás eladó Irányár
1,8 mFt. Hird.sz.: 108 (27128 K)_
Rózsa utcai 54 nm-es, 3. emeleti, 2 szobás, 2 erkélyes „L" alakú lolyósóval reluxás, vízóra*, központi lüleses lakás eladó Irányár: 1.95 mFt. Hird.sz. 107 (27129 K) Szepetneken 250 n-öl lelken 100 nm-es családi ház, 3 szobás angol konyhás kamra fürdőszoba, szönyegpadlos egyedi gázfűtéses Irányár 3.2 mFt. Hird sz. 106. (27130 Kj_
Családi ház Kiskanizsán. Teljesen felújított, 1000 nm-es telken, 90 nm-es, 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy fürdőszoba, WC. garázs, műhely nyári konyha, baromfi és sertés ól Vé-lelár 3,6 mFl. Hird.sz.: 110. (27138 K)_
Teleki út elején VI. emelelen 2 szobás, konyha, étkezős, fürdőszobás, külön WC, szobák kivételével lambériázolt vizórás, lomkamrás lakás eladó. Vételár 2,25 mFt. Hird.sz.: 111. (27139 K)
28
KANIZSA - AptS
19vS. július 24. j
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉSFELVEVÖ HELYE AZ AB-AEGON BIZTOSfTÖ (PllLHÉBtN
AZ IRODA KERES-KÍNAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8—12; 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA:
hétfőtől péntekig 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörű lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
KERESÜNK, KÍNÁLUNK: kiadó laka- 5 sokat, eladó lakásokat Nagykanizsán, | családi házakat, telkeket, nyaralókat. ¦
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Rózsa utcában 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, nagy-konyhás, központ fűtéses lakás frissen testve és tapétázva, új széf érvényekkel, új PVC padlóval szép állapotban eladó, tár: 2,35 mPt 93/310-504. (28265 K)_
Nagyválhy utcában 3 szobás, parkettás, 75 nm-es, egyedi gázas, jó állapotú lakás eladó. Irányár; 4,5 mFt+garázs
700 eFt. (17446) 93/310-504. (28266 K)_
Munkás utcában 2. emeleten t szobás, 39 nm-es központi fűtéses erkélyes, nagy konyhás, megkímélt lakás eladó
lát: 1,7 mR. LQ64. 937310-504. (2626? K)_
Platán soron 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázas, parkettás, redőnyös, NY-i erkélyes, járólapozott megkímélt állapotú 3. emelet lakás beépített szekrényekkel önálló ptnce-résszel eladó. Iá.: 3,2 mR. 93110-504. (28155 K)
Ady utcában 1 szobás, 34 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vízórás, téliesen felújított csillagpontos kábel TV-s, magasföldszint lakás eladó. Ár: 1.9 mFL 93/310-504.
^26156 K)_
Péterfai utcában 2 emeleten, U2 félszobás, étkezős, 67 nm-es teljesen felújított és átalakított járólapozott új tapétás, boltíves, redőnyös, igényes kivitelű NY-i erkélyes ar-kogejzfres lakás eladó. Ar: 4,ű mPt + garázs 93/310-504
¦ 25158 K)_
Belvároshoz közeli utcában üzletiek, irodának rs kialakítható 2 szobás, 60 nm-es parkettás, egyedi gázas felújított utcafront lakás zárt terasszal, tárcJóheiyiséggeJ eladó, lár: 2,9 mR. 93/310-504, (28159 K)_
Ady utcában 1. emeleten 2 szobás, nagykonyhás, 75 nm-es, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, felújított, jó állapotú lakás eladó, lár: 3,49 mPt (L/439) 93/310-504. (28095 K)
Csengery utcában a belváros közelében 3,5 szobás -szalon, nappal, háló, vendégszoba - 80 nm-es, egyedi gázas, parkettás, 2 erkélyes, telefonos, 2. emelet, azonnal beköltözhető patnás polgári lakás eladó, lár: 4,3
mFt+garázs 300 eFt 93/310-504. (28097 K)_
Városkapu körúton 1 emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, új tapétás, új padiószönyeges, járólapozott lakás felújított fürdőszobával, új konyhabútorral, kitónő álapot-ban eladó. Irányár: 2,6 mR. 93/310-504. (28101 K)
Liszt F. utcában 2 szobás, erkélyes, nagykonyhás, kp. fűtéses, szőnyegpadlós, 3. emelet lakás eladó. Irányár: 2,0
mFL 93/310-504. (28102 K)_
Belváros közelében 2 szobás, 52 nm-es, egyedi gázas udvari lakás garázzsal, műhellyel, melléképülettel, nagy telekkel eladó. Irányár: 2,9 mFl 93010-504. (28104 K)
Zrínyi utcában 3 szobás, 75 nm-es, parkettás, arkogejzf-res, redőnyös, erkélyes, telefonos, 2. emelet lakás eladó. Irányár: 5,5 mR + 38 nm-es beépíthető tetőtér 500 eFt.
9a\'310-504. (28105 K)__
Belváros szívében 1 emeleten, 2 szobás, egyedi gázas, parkettás, NY-i erkélyes, csendes utcára néző megkímélt azonnal beköltözhető lakás eladó Ar 3,3 mFt (L/431)
93=310-504 (27856 K)_
Északkelet városrészben 2. emeleten, 1+2 félszobás + étkezős, 69 nm-es, Nyn erkélyes, nagyon jó elosztású, újszerű állapotú, arkogqzlres, szőnyegpadlós, redőnyös lakás eladó Irányár: 4,1 mFt (L/425) 93010-504. (27859
K>_
Pélerfai utcában 1 emeleten, 1+2 félszobás, 68 nm-es, szőnyegpadlós, arkogejzíres, nagy konyhás, lomkamrás, erkélyes, megkímélt lakás eladó. Irányár: 4,0 mFt (L/435)
93/310-504. (27860 K)_
Városkapu körúton 2+1 félszobás, 62 nm-es, szalagparkettás, erkélyes, redőnyös, vízórás, felújított 4. emeleti lakás lambénázott konyhával eladó, irányár: 2,5 mFt
(L726S)(2761SK)_
Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, padtó-szőnyeges, kifogástalan állapotban lévő lakás eladó. Irányár: 3,1 mFt (L/354) 93010-504. (27002 K)
Belvárosban keresett helyen, 3+1 félszobás, 83 nm-es szőnyegpadlós, loggiás, és fr.erkélyes. magasföldszint], kp. fűtéses lakás jó parkolási lehetőséggel, sürgősen eladó. Irányár: 5,2 mFt 2 vagy 1,5 szobás lakás beszámí-hatt. (L/421), (27717 K)_
Kelet városrészben 2. emeleten 2 szobás, kp. fűtéses, erkélyes, telefonos lakás 4 emeletes épületben, azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 1,7 mFt 93010-504.
(28218 K)_
Kelet városrészben 1 +2 félszobás, 55 nm-es, kp. fűtéses, vlzórás, Nv-i fekvésű, 4. emelet lakás eladó. Irányár: 2,1
mFt 93010-503. (28219 K)_
Városkapu körúton 1 emeleten 3 szobás, 68 nm-es, nagyon választékosan felújított lakás olasz járólapokkal, új padtószőnyegekkei, festhető tapétával, új konyhabútorral, redőnnyel, reluxával igenyesnek eladó. Irányár: 3,35 mFL 93010-504. (28220 K)_^
CSALÁDI HAZAK, TELKEK, NYARALOK
rvttdósfán alagsor, földszint + tetőtérbeépKéses, 218 nm lakóterű 5 szoba + nappalis, amerikai konyhás, 2 fürdő-
szobás, tékkertes, 80 %-os készúltségű családi ház garázzsal, műhellyel, 20x40 m-es telekkel, fizetési könnyités-sel eladó, lár: 6,5 mFL Cs/234. 93010-504. (28268 K)
Szabadhegyen 20x80 m-es, jó fekvésű saroktelek üzlet + lakóház építésére készített tervekkel eladó Irányár: 2,8
mFL T/38. 90/310-504 (28269 K)_
Hahót központjában 18 m utcafront szélességű 6164 nm területű építési telek, kis épülettel eladó, lár: 450 eFt
T/37. 93/310-504. (28270 K)_
Zalakarosban 2x30 nm lakóterű, 3 szoba+nappalis, 2 zuhanyzós, 2 főzőfülkés, tetőtérbeépltéses nyaraló, 123 n-öl telekkel eladó. Ar: 7,5 mFt (NY/81) 93/310-504. (28271
K)_
Kjskanizsán 3 szobás, 95 nm-es, 7 éve felújított kibővített szigetelt családi ház új homlokzattal, garázzsal, 2 műhellyel, gazdasági épületekkel, 1500 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 2,8 mFt (CS/203) (28272 K)_
Belváros közelében 2 szobás, élkezős, 95 nm-es, udvari családi ház új tetőszerkezettel, új szigeteléssel, új szőnyegpadlóval és járólapokkal, szép állapotban, 150 nm-es telekhányaddal, önálló gépkocsrbejarattál, garázzsal el
adó. 93/310-504. (28221 K)_
Északi városrészben 2 szobás, 2 konyhás, 2 előszobás, 2x42 nm alapterület], egybenyitható, felújításra szoruló önálló családi ház gk bejáratai 210 nm-es telekkel eladó
Iá: 4,2 mR (28160 K)_
Zalakarosban a fürdő közvetlen közelében 2 szoba + nappalis, étkezős, egyedi gázas, parkettás, 2 szintes, 80 nm íakóterű, jól szeparált ikernyaralóvész 220 nm-es telekkel eladó. Ar: 10 mFL 93/310-504. (28161 K)_
Figyeházon 3,5 szoba + nappalis egyszintes, 200 nm-es, 6 éve felújított és kibővített külön bejárati 2 generációs központ fűtéses családi ház 2 garázzsal, jó állapotú mellékepületekkel, pincével 2136 nm-es telekkel eladó lár: 4,3 mFt 93/310-504. (28162 K)_
Szepetneken 4 szobás, 107 nm-es, parkettás, egyedi gázas, 35 éves megkímélt családi ház feiú|ílott homlokzatvakolattal, 108 nm-es dupla garázs-műhellyel, 571 n.öl telek-kel eladó. 93010-504. (28107 K)_
Maort telep közelében 3+1 félszobás, galériás, tOO-es, 2 konyhás, 2 fürdőszobás utcafront csaláá házrész zárt terasszal, pincével, garázzsal, 500 nm-es telekhányaddal eladó, lár: 7,6 mFt 1 vagy 1,5 szobás egyedi gázas lakás 2,0 mFt-ig beszámítható. 93/310-504. (28108 K) Gyékényesen a stand közveten közelében 2 szoba+nappalis, tetőtérbeépltéses, 56 nm lakóterű, 4 éves iker családi ház fele 900 nm-es telekkel, azonnal beköltözhetően ti-
adó. lár: 3,7 mFL (28109 K)_
Kiskanizsán 3 szobás 60 nm-es egyedi, gázas, 35 ever, gondozott, családi ház jó állapotú, gazdálkodásra alkalmas meíeképületekkel és 3100 nm-es telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 5,9 mFt (Cs/222) 93/310-
504 (27867 K)_
Dózsa Gy. utcában 4 szoba + nappalis, tetőtérbeépltéses, 130 nm lakóterű, 2 fürdőszobás, családi ház lellegü lakás, egyedi gáz, illetne arkofűtéssel, nagyon igényes, új választékos burkolatokkal egy tulajdonossal közösudvarral, gk. beállási lehetőséggel eladó. Irányár: 7,5 mF (Cs/216)
93010-504. (27869 K)_
Csónakázó-tónál 2 szmt+tetőtérbeépltéses 2 szoba ¦ nappalis, étkezős, fürdőszobás, szép kivitelű, ápolt környezetű, hétvégi ház pincével, 205 n-ol telekkel, vezetékes vízzel, villannyal eladó. Irányár: 2,9 mFt (Ny/76) 93010-504.
(27875 K)_.
Kiskanizsán, keresett utcában, 3 szobás, parkettás és szőnyegpadlós, tapétázott falú, 110 nm-es, 25 éves, kitűnő állapotoan lévő, gondozoll családi ház zári terasszal, pincével, garázzsal, nyári konyhával, műhellyel, ápolt udvarral, 18 m széles, 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7,2
mFt (CS/215). (27721 K)_
Belvároshoz nagyon közel eladó 2 szintes, 162 nm lakóterű, 5 szoba+nappalis, 2 fürdőszobás családi ház, 180 nm-es telekkel. Nagyobb értékű autó, ingatlan beszáml-
ható. Irányár: 9,5 mR. (CS/214). (27724 K)_
Honvéd utcában 140 nm alapterület], több helyiségből álló, telefonos, egysedi központ fűtéses üzlethelyiség kialakított vizesblokkal, 80 nm-es bővítési lehetőséggel, gépkocsiba arattál eladó, esetleg bérbeadó. Irányár: 6 mFL
93/310-504. (27729 K) _
KJskamzsán 3 szobás, 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd. épületekkel, 1 szobás, fürdőszobás, ónálló épülettel, 1400 nm-es telekkel eladó Irányár: 6,4 mFt (CS/195) 90010-504. (27219 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakáso-kat családi házakat 93010-504 (27032 K)_
GARÁZSOK:
Berzsenyi utcában 15 nm-es akna nélküli garázs eladó, lár: 750 eFt. 93/310-504. (28163 K) _
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
1+léJszobas lakás a Keleti városrészben 10 emeletes ház első emeletén eladó. Jó állapot), 41 nm-es, összkomfortos
Irányár: 1,6 mFt Hiv.szám:143. (28281 K)_
1+2 félszobás, 55 nm-es, Összkomfortos, jó állapotú lakás négyemeletes ház harmadik emeletén a Keleti városrészben eladó vagy kisebbre cserélhető. Irányár: 2,4 mFL Hrv.sz.: LAK 1&(28282 K)_
2 szobás, 51 nm-es, jó átlapolj lakás 4 emeletes ház 4. emeletén a belvárosához közel eladó. Tégla épületben egyedi fűtéssel és pincerésszel rendekezik Irányár: 2,6 mFL Hiv.sz.: LAK 241 (282B3 K)_
2 szobás, 54 nm-es, felújított lakás 4 emeletes ház 2. emeletén a Kelet városrészben eladó. A lakás összkomfortos, nagy konyhás, kanyar: 2,4 mFL H.sz.: 242. (28284 K)
N.j.jvkamzsj belvárosában kef szintes 100 nm es, 3+2 félszobás lakás eladó. Irányár: 7 mFL Hrv.sz.: LAK 135. (28285 K)_
3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, teljesen felújított társasházi lakás kis kerttel, garázzsal, ami alatt pince van eladó az É+ vjészben. Irányár: 5,3 mFL H.sz: LAK 132.
(28232 K)_
2*1 félszobás, 62 nm-es, 3. emelet, összkomfortos lakás eladó a K-i v.részben. Irányár: 2,8 mFL Hrv.sz.; LAK 133
(28222 K)_
1+2 félszobás, összkomfortos, 57 nm-es, erkélyes, 1. emeleti lakás, a K-t városrészben, 4 emeletes épületben eladó. A lakás teljesen felújított parkettás a nagyszoba, 2 szoba új szőnyegpadlós, lambénázott előszoba, konyha, taposós, felújított fürdőszoba, új konyhabútor Iá.: 2,6 mFt Hsz: LAK
131. (28025 K)_
2+félszobás, központi fűtéses, erkélyes, vízórás, redőnyös, parkettás, feljftott lakás, 4 emeletes épületben 4. emeletén eladó. Munkás u-i garázssoron levő garázzsal együtt Iá: 2,5 mFL+550 eFt Hsz: Lak 127. (28028 K)_
3 szobás, központ fűtéses, erkélyes, nagy előszobás, vízórás, reluxás, 4, emelet lakás, 10 emeletes épületben el-
adó. Iá: 2.6 mFt Hsz.: Lak 126. (28028 K)_
2+1 félszobás, összkomfortos, 61 nm-es, erkélyes vízórás, jó állapotú, 4. emelet lakás, 4 emeletes épúlelben eladó Irányár: 2,5mFt. Hsz: Lak 125. (28030 K)_
3 szobás, központi fűtéses, erkélyes, nagy előszobás, felújításra szoruló lakás 10 emeletes épúlelben eladó. Iá: 2,3
mFL Hsz: Lak 123. (28031 K)_
Nagykanizsán 2 szintes, 4 szobás, 85 nm-es, gázfűtéses, telefonos, kábel Tv, parabola, 7 lakásos társashzban lakás, terasszal, garázsai parkosított udvarral eladó. Iá: 5,6 mFL
Hsz: Lak 122. (28032 K)_
2 szobás, nagykonyhás, vízórás, redőnyös, Összkomfortos, 4. emelet ház 3. emeletén lakás eladó a keleti városrész-ben Iá 2 mFt Hsz.: LAK 243. (28381 K)_
CSALÁDI HAZAK:
Nagykanizsa belvárosában 580 nm-es területen 2 lakásos, letőtérbeépítéses családi ház, bármilyen ipari tevékenységre alkalmas műhelyei, ipari árammal, aknás garázzsal el-
adó. Irányár: 25 mFt Hrv.sz.: CS 175. (28286 K)_
Szepetneken 50 nm-es 2 szobás, felújításra szoruló családi ház egyedi gázfűtéssel, 200 n.öl telekkel eladó Irányár: 600.000 Ft készpénz + 400.000 Ft OTP átvállalás. H.sz.:
CS172. (28228 K)_
Fityeházán 2 család részére alkalmas, 1991-ben teljesen felújított igényes kivitelezésű, 200 nm-es családi ház 1736 nm telekkel, kp. fűtéssel, pincével, 3+fél szobával, nappalival, fürdőszobával eladó. Irányár: 4,3 mFt Hsz.: CS171.
(28229 K)_
Pőtrétén 1 szoba, konyha, előszoba, kamrás családi ház 200 n.öl telekkel eladó. Irányár: 900.000 FL H.sz.: 170.
(28230 K)_
Bal atonkeresztúron 3 szobás, fürdőszobás, 110 nm-es családi ház kp fűtéssel, garázzsal, 230 n.öl telekkel, 800 m-re
jvizf^ei^J-. irányár S»mR Hsz CS T4 (28231 <¦ Kjsrecsén - szobás konyha előszoba fürdő kialakítható tégla családi ház földpincével, gazdasági épületekkel, 400 n-d telekkel eladó. A ház parasztház jelegű, kiválóan átaia
kftható. Irányár: 2 mFL Hrv.sz.: Cs 169. (28112 K)_
Bal atonkeresztúron 4 szobás, fürdőszobás, spájzos, felújításra szoruló családi hz, 4074 nm-es telekkel eladó. Csatorna, gáz a telken, melléképületek, ól, istálló, pajta, szer-számostároló, kúL Iá: 6 mFt Hsz: Cs 167. (28039 K) Szepetnek 3 szobás, fürdőszobás, gázfűtéses családi ház, 2000 nm-es telekkel, nyári konyhával, gazdasági épülettel
eladó. Iá: 2,6 mFL Hsz: Cs 166. (28040 K)_
KJskanizsán 3 szobás, gázfűtéses, kb. 70 nm-es régi családi ház (felújított) 145 n-öl kerttel eladó. Fürdő nincs, de a helye ki van alakftva. Iá: 3,5 mFt Hsz: Cs 164. (28043 K) Sáncban 2 szobás, gázfűtéses, spájzos, fürdőszobás, 70 nm-es családi ház, garázzsal, pincével, gazdasági épületekkel, 1400 nm-es telekkel eladó. Iá: 4,8 mFL Hsz: Cs 159. (28046 K)
Szepetneken 3 szobás, cserépkályha fűtéses, fürdőszobás, családi ház, 520 n-öl telekkel, 2 garázzsal eladó. Iá: 2,5
mFL Hsz: Cs 159. (28047 K)_
Nagykanizsán 1 szobás, konyhás, spájzos, régi kis csatád) ház, 200 n-öl telekkel eladó. Víz, gáz, villany, csatorna van.
Iá: 3 mFt Hsz: Cs 158. (28048 K)_
Kiskanizsán lebontásra váró családi ház. 1300 nm-es telekkel, bontási, építést engedélyei eladó. Víz, gáz, villany, köz-mú van. Irányár: 1,5 mFt. Hsz: Cs 156. (28049 K)
Sáncban 5 szobás, 110 nm-es, szinl+tetőteres, 2 fürdőszobás, parkettás, erkélyes családi ház, 600 nm-es területtel, garázzsal, külön 80 nm-es épülettel (70 Vos készenlét állapotú) eladó. Irányár: 9 mFL Hsz: Cs 152 (28050 K)
Palmban 2+3 félszobás, egyedi arkogejzlres fűtésű, redőnyös, 2 fürdőszobás, szintes családi ház eladó. Iá: 7,4 mFL
Hsz: Cs145. (28051 K)_
Bajcsán 3 szobás, fürdőszobás, cserépkályha fűtéses, redőnyös családi hz, 800 n-öl telekkel, melléképületekkel, paj-
tával eladó. Iá: 5 mFL Hsz: Cs 143. (28052 K)_
Nagykanizsán 3 szobás, 110 nm-es, gázfűtéses, fürdőszobás, élkezős, halos, redőnyös családi ház, 120 n-öl udvarral, garázzsal eladó. Az udvarban különálló szoba-konyha épüleL Iá: 11 mFL Hsz: Cs 142. (28053 K)_
TELEK. NYARALÓK:
Nagykanizsa- Kisfakoson régi tbusú pinceépület teljes felszereléssel, 5466 nm szőlővel, gyümölcsössel eladó. Víz, villany van. Irányár: 1,2 mFt Hrv.sz: T 77. (28286 K) Szabadhegyen 1600 nm közművesített lelek a hetes főútvonal felőli oldalon eladó, kanyar: 2.6 mFt H.sz: T73.
(25223 K)___
Csapiban 3660 nm-es terület szántó, gyümölcsös, erdő el-
adó. Irányár: 200.000 Ft H.sz.: T74. (28224 K)_
Zalakaroson 1500 nm telek 3x3 m-es faházzal, szőlővel, gyümölcsössel eladó. Iá.: 2,2 mFt Hsz.: T75. (28225 K) Baconaki-hegyen 2200 n.öl telek szőlővel, gyümölcsössel, veteményessel, szoba, konyhás faházzal, borospincével eladó. V*any ráköthető. Irányár: 300.000 Ft H.sz: T71
(28227 K)_
Balatonmáriafürdón fa vízparttól 10-15 percnyire) 682 nm-es építési telek eladó. VIz. vitany, gáz, csatorna bekólhető
Iá: 1,5 mFt Hsz: T 68. (28054 K)_
Szentgyörgyvári hegy 3. hegyháton, 600 n-öl telek, 4x8 nm-es tégla épülettel eladó. Az épület szoba-konyhás, alápincézett 10 éves, zárt eJőteres. Villany van. Az udvar bekerített SzŐlŐ lugas, nemeslett almafák, gyümölcsfák, konyhakert Iá: 900.000,-Ft Hsz. T66. (28055 K)_
Uj Förhéncen 740 n-öl terület szoba-konyhás, tárolós tégla
Encével eladó. Villany van, ciszterna, veteményes, szőlő gas, szántó. Faház, melléképletek Iá: 450.000.-Ft Hsz:
T65. (28056 K)_
Uj Förhéncen 1200 n-öl terület tömés tégla pincével eladó 4 éves fenyő telepítés, szőlő lugas. Villany, ciszterna. Teljes berendezéssel együtt. Iá: 220.000,-Ft Hsz: T64.
(28057 K)__
SzentgyÖrgyván hegy 2. hegyháton 900 n-öl terület tégla épülettel eladó. A telek 2 oldalról is megkózelflhető. Iá:
550.000,-Ft Hsz: T63. (28058 K)_
Balatonmária-alsón 195 n-öl telek, hétvégi faházzal eladó. 2 szobás, konyha, fürdőszoba, terasz, víz, villany van, gáz, szennyvíz ráköthető. 10 percnyire a víztől, kányár: 3,1 mFt
Hsz: T59. (28060 K)_
Balatonfenyves-alsón 150 n-öl telken 64 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, szinteltolásos nyaraló eladó. Iá: 6,5 mFt Hsz:
T55. (28061 K)_
Balatonbefényben 500 nm-es telek, szint+telóteres éter nyaralóval eladó. 2 szoba, étkező, fózőfúlke, zuhanyzó, wc. nappali, terasz. Iá: 3,15 mFt Hsz: T54. (28062 K) Csónakázó-tónál 1911 nm-es telek, tégla házzal eladó. Szoba, konyha, éftezős, spájzos, fürdőszobás, garázs. Iá:
2,5 mFL Hsz: T52. (28063 K)_
Galambokon a Campingnél 1591 nm-es lelek, tömés pneé-vel eladó. Villany van, víz megoldható Iá. 800.000,-Ft. Hsz:
T51. (26064 K)_
Oregförhénci-hegyen 940 n-ól terület tégla épülettel eladó Szőlő, gyümölcsös, szántó, villany van. Ciszterna. Teljes berendezéssel, terméssel eladó. Iá: 850.000,-FL Hsz: T41 (28065 K)_
Csónakázó-tónál 1003 nm-es telken lévő lakható faház 2 szobás, főzőfülkés. WC, teraszos, eladó. Iá.: 850.000 Ft H.sz: T79. (28382 K)_
GARÁZSOK:
Erdész u-ban nagyméret] aknás-pncés garázs 800.000,-Ft-ért nagyméretű 550 000,-R-ért eladó. Hsz: G14. (28069
K)_
Kazanlak u-ban ikergarázs eladó Irányár: 1 mFt Hsz: G12. (26070 K)_
¦\\J4„< n/no-m W11UK
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK, ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS: CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS: TELJESKÖRŰ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
INTERNET CEVIUNK:
http://www.sikerimmo.sienet.hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo @ sienet.hu IRODÁNK: NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
SIKER
Ingatlanközvetítő
IRODA
Alapítva: 1991-ben.
-számítógépes nyilvántartás -internetes hirdetés, külföldi vevók részere
-jogt képviselet -bérbeadóknak díjtalan, bérlákőzvetítés
312-058
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
Nk-n.a Kh városrészben, felújított, 2 szobás, I. emeleti, központi fűtéses, erkélyes lakás eladó redőnnyel, napellenzővel. 2,5 mFt-ért. (27899 K)_
Elcserélném belvárosi 2. emeleli, 56 nm-es, önkormányzati lakásomat, 2 szoba, konyha, ebédlő, fürdő, WC, hasonlóra 3 szobásig minden megoldás érdekel. Érd.: SÁBA
Hirdetőbe. (27410 K)_
Balatonfenyvesen a vízhez közel 700 nm-es telken, 110 nm-es nyaraló WC, fürdő, 4 szoba, konyha, 30 nm-es fedett terasszal eladó különálló üzlethelyiség üzleti levé-kenységet folytatók számára. Irányár: 6,5 mFt. (27411 K)
Városközponthoz közel 69 nm-es, új, 3. emeleti, 3 szobás, étkezős, cirkogejzír fűtéses lakás igényesnek eladó
OTP átvállalással. Ar: 5,5 mFt (28093 K)_
Marcali központjában 2 szobás, 56 nm-es, 3. emeleti lakás, parkettás, cementlapos, redőnyös, kábeltévés, lelújít-
va eladó 2,5 mFt-ért (28094 K)_
Galambokon 1160 n.öl gyümölcsös 1500 db fenyővel épí-tési teleknek közművesítve eladó 1,4 mFt-ért (28095 K) Badó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-öl telekkel, félig kész tetőtérbeépftéssel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7,2 mFt
(24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szintes, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, konditerem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, tele-fon, gáz van. Be/endezésekkel együtt 19 mFt. (24543 K} Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n.öl telek eladó,
közművesítve: Irányár: 1,2 mFt. (24649 K)_
Orosztonybán 500 n-öl telken, jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, melléképúi etek.
Ara: 2,6 mFt (23990 K)_
Felsőrajkon 500 n-öl telek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, garázs. Ára: 2,9 mFt. (23992
K}_
Munkás úti garázssoron nagyméretű tégla garázs eladó,
akna es villany van. Ára: 530.000 Ft (24992 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására al-kalmas 150 n.öl telek eladó. Ára: 1,2 mFt (25186 K) Nagykanizsán a belvárosban családi ház, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, pincés, fedett bejáróval, telefonnal, egye-
di fűtéssel, eJadó. Ára: 4 mFt (25314 K)_
Nagybakónakon 1200 n.öl telken családi ház eladó 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ára:
1,65 mFt. (25433 K)_
Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es faház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mFt-ért eladó. VIz,
villany, van. (25550 K)_
?adó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince. Ára 4 mFt
(25556 K)_
Szentgyörgyvári hegyen 580 n-ÖI szőlő, gyümölcsös, kert eladó új pincével, szoba, konyha, tárolók. Villany, fúrtkút
van. Felszereléssel együtt 650 eFt (26042 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es, 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses, jó állapotban levő önkormányzati la-
kás eladó. Irányár: 2,95 mFt. (26210 K)_
Eladó a Nk-i Csónakázó-tónál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek is kialakítható 120 nm-es, 3 szintes, új
hétvégi ház. Ára. 4,7 mFt (26211 K)_
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hétvégi ház eladó 102 n-öl területen. Ára: 7,7 mFt. (26213
K)_
Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es, felújított, reluxás, vízórás, jó állapotban lévő 2 szobás lakás eladó 2,2 mFt-ért (26491 K)_
Nagykanizsa keleti városrészében 2. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás 2,5 mFt-ért eladó. Telefonos, re-
döhyós.jó állapotban levő. (26704 K)_
Nk-n a kelek városrészben 57 nm-es, felújított vízórás, redőnyös, 1 emeleti lakás eladó őszi beköltözéssel. Ára. 2,5
mFt (26844 K)_
Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes, 4 szobás + nappalis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialakítható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető. Irány-
ár: 12,5 mFt (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel, 2 teljes apartman a felsörész külön bejárattal, garázs, szateJit, terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, furdo, konyha, WC.
Irányár: 12,5 mFt (26847 K)_
Nagykanizsán a keled városrészben 57 nm-es, redőnyös, 3. emeleti lakás megkinélt állapotban eladó. Irányár: 2,2 mFt (26849 K)____________
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terület gondozott szőlővel, borospincével eladó. Ára: 500 eFt (26911 K)
Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapotban lévő, egyedi fűtéses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ára: 5,2 mFt. A garázs külön is eladó
700.000 Ft-ért (26912 K)_
Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 198 n-öl telken, földszint + tetőtérbeépftéssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, drkogejzfres fűtéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC, nagy tárolóhelységek. Irányár: 13,5 mFt. (27034 K)_
Zalakaroson 600 n-öl telken (ebből 300 n-öl külön is eladó 2,5 mFt-ért) 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11 x 3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napali, főzőfülke, zuhanyzó, WC (pince nmes befejezve). Irányár: 9 mFt (27118 K) Balatonfetvidéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén festői környezetben 120 n-öl területen 50 nm-es régi vöröskő parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén felette zárt terasz. Irányár: 4,5 mFt. (27117
K)_
Miktósfán 800 nm-es telek eladó, ipari árammal, dupla tégla garázzsal, 2600 db nagyméretű téglával, közműve-
sftve. Ara: 2,9 mFt (27133 K)_
Miklósfán 3 szobás ház eladó 650 n-öl telken melléképületekkel, gazdálkodáshoz, 3x3 m-es pince, konyha, WC, fürdő, spájz, KÁBEL TV. telefon, bolthoz, buszmegál-lóhoz közel. Ár: 3,950 eFt. (27134 K)_
Cserfői hegyen 720 n-öl szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFt. (27135 K)
BagoJai hegyen 230 n-öl zártkerti ingallan, 3 színes téglaépülettel eladó. Alul garázs, tároló helység, középszinten szoba, konyha, spájz, nappali, tetőtér nincs befejezve.
Ára: 1,2 mFt. (27136 K)_
Förhéna hegyen 1000 n.öl területen szőlő, gyümölcsös, szántó, erdő eladó borospincével. Ára: 450 eFt. (27486 K) Nagykanizsán a Zemplén úton 4. emeleti lakás eladó, 63 nm-es, redőnyös, vlzórás, járólapos, felújított konyhával, fürdővel, új padlószőnyeggel, két szobához erkély, igényesen kialakított, 3 szobás. Irányár: 2,5 mFt (27487 K) Csapi új hegyen 800 n-öl szántó, erdő eladó megegyezés
szerint (27755 K)_
Csapi öreghegyen, a faluhoz közel papragterület erdővel eladó 800 n-öTmegegyezés szerint, (27756 K) Nagykanizsa keleti városrészben \'97-ben felújított 61 nm-es, központi fűtéses kelet-nyugati fekvésű, redőnyös, víz-órás, igényes lakás eladó. Ara: 2,4 mFt (27757 K) Keleti városrészben központ fűtéses 61 nm-es, igényesen felújított lakás 2,5 szobás, új tűzhely, új padlószőnyeg, vízóra, redőny, az első emeleten alatta garázzsal eladó 3,4
mFt-ért. (27758 K)_
Zalakaroson csendes környezetben eladó felújított 3 szintes (3x60) hétvégi ház 4 szoba, 2 erkély, fürdő, konyha, Wc, spájz, szép környezet. Ára. 6 mFt (27759 K) Szepetneken eladó 107 nm-es, 4 szobás, előtér, konyha, fürdő, Wc, spájz, 1 szmts családi ház gazdasági épületekkel 108 nm-es garázs (dupla, aknás} műhely wc-vel, für-dővel, csempézve. 571 n-öl telek. Ára: 5,2 mFt (27760 K) Eladó Nk-n a keleti városrészben másfélszobás, 1 emeleti, felújított lakás központi fűtéses, vízóra, kelet-nyugat) fekvés. Ára: 2,3 mFt (27761 K)_
Eladó Nk-a központjában vendéglátó egységnek is kialakítható jó állapolbaníevő családi házrész 78 nm-es, 3 szoba, szőnyegpadló, vízóra, 35 nm-es pince, 240 nm-es fóldUajdon. Ára. 7,2 mFt (27762 K)_
ALBÉRLET:
Belvárosban 37 nm-es helyiség kiadó hosszabb távra.
Irányár: 50.000,-Fthó. (27234 K)_
Irodának, üzlethelyiségnek 20 nm-es helység kiadó. Ára: 30 eFt/hó. (27901 K) _
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (víz, villany, Wc van} eladó. Irányár:
1,150 eFt (27119 K)__
Munkás úti garázssoron aknás garázs eladó. Ár: 800 eFt
(27484 K)_
Eladó Bókaházán, Keszthelytől 30 km-re 3378 nm-es területen 110 nm-es, 3 szobás családi ház. Fürdő, előszoba, konyha, spájz, kamra, WC és mellékhelyiségek a gazdálkodáshoz. Telefon, kábel tévé, szennyvíz van. Ár: 4,8
mFt (28212 K)_
Balatonmáriafürdón, 10 percre a Balatontól eladó 356 n.öl területen szép gyümölcsfákkal 170 nm-es, 2 szintes nyaraló. 3 szoba (parkettásak}, lambériás nappali, 2 cserépkályha, WC, fürdő, konyha, étkező, közlekedő-, tároló helységekkel, nagy terasszal, 2 bejárattal, ásott kút van. Ár: 15,8 mFt. (28213 K)_
Karesünk kiadó lakásokat Nagykanizsán, a bérbeadók részére díjtalan bérlöközvel üéssel Bérbeadásnál nálunk diai csak a bérlő tizet! SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058
(27239 K}_
Hirdelés INTERNETen! Az egész világon látható az ön ingatlanhír delése! Színes fotóval, két nyefveni SIKER Ingal
fankörvelílő Tel 312-058 (27240 K)_
Keresünk német és osztrák ügyfelek részére, inlernetes hirdetéssel, eladó házakai, nyaralókat Nagykanizsa, Zalakaros. Hévíz, Keszthely közelében, Balatonién yvesen. Bala-lonmárián, Balaton déli partvidékén. SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058. (27241 K)_
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN:
2 szobás, 53 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, vízórás. liftes lakás, Nk keleti városrészében eladód Irányár 1 9 mFl. Hrv.szám: SIKER 2338. (27914 K)_
2 szobás, 56 nm-es. erkélyes, központi lűlésü, vízórás, 3 emeleli, 4 emeletesben lévő. lelújrloH, megkrnért. tehermentes lakás, Nk. keleti városrészeben eladó. Irányár: 2,1 mFl. Hiv.szám: SIKER 2346. (27915 K)_
Belvárosban, FÖ úttól 200 méterre eladó 2,5 szobás, 58 nm-es, központi fűtésű, földszinti, tehermentes, azonnal beköltözhető lakás kányár: 3,6 mR Hív szám: SIKER 2353 (27920 K)_
Belvárosban egyedi gázlűlésü, 2 szobás. 74 nm-es, viz-órás. telefonos, parkeltazotl, lóldszínli, tehermentes lakás eladó. Irányár: 3,6 mR Hiv.szam: SIKER 2355. (28012 K)
1 szoba-konyhás, lürdőszobás. 32 nm-es, egyedi gázfűtésű, vizórás, teleionos, kábeltévés, teljesen felújított, járólapozott udvari lakás, új víz- és gázvezeték rendszerrel, új gázbojlerrel, virágos kerttel, Nk. belvárosához közel eladó. Irányár: 1,4 mR. Hív szám: SIKER 2356. (28013K) Egyedi cirkogejzir fűtésű, vizórás, 1+2 léiszobás + nappalis, hivalalosan 54 nm-es, tetőtéri, 3. emeleti, krlogáslalan lakás eladó. Irányár: 3,2 mFl Hivszám: SIKER 2357
(28014 K)_
1+2 félszobás, 57 nm-es. erkélyes, központi fűtésű, víz-órás, 4. emeled, 4 emeletesben lévő lakás, a keleti városrészben eladó. Irányár: 2.5 mR. Hiv.szám: SIKER 2362 (28016 K)_
3 szobás, 74 nm-es [+ 37 nm padlásterű), egyedi fűtésű lakás, udvari, alápincézett garázzsal. 100 nm-es, bekeríteti telekkel, északi városrészben eladó Irányár 5.3 mFl Hív.szám. SIKER 2365 (28148 K)_
2 szobás, 57 nm-es. erkélyes, 2. emeleli, liftes, központ" lűlésü. vízórás lakás, keleli városrészben eladó Irányár 2,2 mFl. Hivszám- SIKER 2366 (28149 K)_
Egyedi gázfűtésű. 2 szobás, 60 nm-es, teraszos, vízórás, kábeltévés, parketiazott. lehermenles, udvari lakás, a déli városrészben eladó. Irányár: 2.5 mFl. Hrv.szám SIKER 2374 (28250 K)_
1 + 2 léiszobás. központi tütésű, vizórás. kábeltévés, lóldszínli, 4 emeletesben lévő, felújítóit lakás, a keleti városrészében eladó. Irányár: 2,35 mFt. Hív.szám: SIKER 23 7 5.
(28251 K)_
Belvárosban egyedi gázlúlésü, 3 szobás. 73 nm-es, erkélyes, 1. emeleti, parkettázoll, lelelonos, kábeltévés, 22 eves lakás eladó Irányár: 4,3 mR. Hív.szám: SIKER 2377.
(28252 K)_
Belváros közepén eladó 3 szobás, étkezős, 3. emeleti, központi fűtésű. 3 emeletesben lévő, azonnal beköltözhető lakás, pince- és padlásrésszel Irányár: 3,4 mFt. Hív szám. SIKER 2381.(28351 K)_
2 emeleli, 2 szobás. 57 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vizórás, telefonos, igényesen telúiiotl, nagy konyhás, lilles lakás a keleti városrészben eladó. Irányár: 2,5 mFl
Hivszám: SIKER 2382. (28352 K) _
Platán soron eladó 2 szobás, 53 nm-es, erkélyes, egyedi gázlűlésű, vizórás, telefonos, járólapozott, nagy konyhás, szép lakás, 4 emeletesben. Nem a negyediken! Bővebbel a közvelHő irodában! Irányár: 2,8 mFt Hivszám SIKER 2384 (28353 K)_
1.5 szobás, 42 nm-es, erkélyes, közponlí fűtésű, liftes lakás a keleti városrészben eladó. Irányár: 1,95 mFt. Hív.szám SIKER 2385 (28354 K)_
Egyedi gázfűtésű, 2 szobás, 58 nm-es, redőnyös, lehér járólapos, tükórcsempés, 4. emeleli, 4 emeletesben lévő, tehermentes lakás, a központtól 300 méterre eladó Irányár.
3,1 mFt. Hiv szám: SIKER 2388 (28355 K) _
Belvárosban egyedi gázfűtésű, 2,5 szobás. 64 nm-es, vizórás, telefonos, új járolapos, jó állapotú, tehermentes lakás, 2 lakásos udvarban eladó. Irányár: 2,9 mR Hivszám: Sl-KER 2389. (28356 K)_
Egyedi gázfűtésű, 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, vizórás, redőnyös, azonnal beköltözhető, 4 emeleti, 4 emeletesben lévő lakás az északi városrészben eladó. Irányár 2,3 mFl Hivszám: SIKER 2390. (28357 K)_
Belvárosban eladó 1,5 szobás, 46 nm-es, földszinti, központi fűtésű, vizórás,\'szönyegpadlos, tapétázott, kábeltévés, tehermentes lakás. Irányár: 3.2 mFt. Hrv.szám: SIKER
2391.(28358 K)_
2 emeleli, 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, központi lűlésü, tehermentes lakás, 4 emeletesben, a keleli városrészben eladó Irányár: 2,35 mFl. Hivszám: SIKER 2394 (28360 K)
2. emeleti, egyedi cirkogejzr lűlésü, 1+2 léiszobás, 69 nm-es. erkélyes, tehermentes, 1 héten belül beköltözhető lakás az észak-keleli városrészben eladó. Irányár: 4,1 mFt hiv.szám: SIKER 2392. (28359 K)_
CSALÁDI HÁZAK KANIZSÁN
Kiskanizsán eladó 19 éves. 2,5 szobás, 90 nm-es, teraszos, telefonos, gázfűtésű családi ház, pincével, gépkocsi-lárolóval, szoba konyhás, 35 eves melléképületlel, 200 nm-es telekkel Irányár 5 mFt Hrv.szám: SIKER 2368. (28150
K)_
Kiskanizsán eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 80 nm-es, leraszos, felújítandó, kb. 70 éves, konvekloros gázfűtésű, telefonos családi ház, 830 nm-es telekkel. Irányár: 3.5 mFt. A lelek növelhető még 1030 nm-rel, melynek irányára
1 mFt Hív szam: SIKER 2369 (28151 K)_
Kiskanizsán családi okok miatt eladó 2 szobás, amerikai konyhás, fürdőszobás. 80 nm-es, gázfűtésű, 40 éves, pala-letös, lelujitc.lt. jól szigetelt családi ház, pincével, padlással, 2520 nm-es leiekkel, gépkocsibejáróval. 40 nm-es műhely-lyel, ipari árammal, 70 nm-es raktárépülettel, Irányár: 4,8
mR. Hiv.szám- SIKER 2376 ( 28253 K}_
Bajcsán eladó 2 szoba-konyhás, 50 éves, tégla- és vályog-talazalú, beton alapú ház, íatüzelóssel. fürdőszoba nélkül Viz. villany van. A telek 1879 nm Irányár: 1,5 mFt Hiv.szám SIKER 2387. (28361 K_
ÉPÍTÉSI TELEK KANIZSÁN
Szabadhegyen eladó 2 ház építésére is alkalmas, 2102 nm-es, 20 méter széles, bekerítell lelek, melyből 540 nm szőlő. A lelken fenyőtel építés, 1 szobás, 16 nm-es, légla falazatú, pincés épület található Vezetékes víz az udvaron, gázvezeték az utcában Irányár: 3,5 mR Hiv .szám: SIKER 2380 (28362 K)_
ZÁRTKERTI INGATLAN
Becsehely mellell eladó 2304 nm-es, gépkocsival megközelíthető, zártkerti ingatlan, szőlővel, ú| pincével, teljes leiszereléssel, hordókkal, darálóval, tehermentesen. Ásott kúl a közelben Irányár: 600 eR Hiv.szám: SIKER 2386
(28363 K)_
Öreg-Förhéncen szép helyen, 7200 nm-es, zártkerti ingatlan, kordonos szőlővel (2160 nm), kaszálóval, 27 gesztenyefával, szántóval, diófákkal, pmceépülettel és udvarral (1060 nm), az épületben 2 szobával, terasszal, konyhával, présházzal, pincével, bútorokkal, teljes felszereléssel, vil-ianydarálóval motoros permetezővel, hordókkal (4500 li-ler), fűnyíróval, betegség miatt eladó, akár 3-4 részre megosztva is. Az épület lakóháznak is alkalmas. Irányár- 1 2
mFl. Hív szám: SIKER 2393 (28364 K)_
Gyékényesen horgásztanya eladó, osztatlan, közös tulajdonú telken álló, 9 éves, tégla lalazatú. 1 szoba+nappalis, lürdőszobás épülettel, vízzel, villannyal, vilianyboyférrel, csaptelepekkel, 6,4 x 3,6 méleres. szinteNdásos nappalival, konyhaként használható élelmi szertárolóval, lehermenle sen. Irányár: 4 mFl. Hiv.szám: SIKER 2396. (28365 K)
VIDÉKI CSALÁDI HÁZAK
Miháldon eladó 1 szint+ tetőteres, félig kész családi ház. 7,5 x 15 méleres alapterülettel, fűtés- és vízszerelés, padlózat, tetőtér kialakítása nélkül, 5760 nm-es telekkel. Irányár. 3,3 mFt Hiv szám: SIKER 2383 (28366 K)_
Zalaszenlbalázson eladó 3 szobás, 110 nm-es, tégla lalazatú, cserépkályhás, szőnyeg- és műanyagpadós, vízórás, kívülről lelujioit családi ház. garázzsal, melléképűielekkel, 800 n öl leiekkel. Irányár: 2.8 mFl Hrv szám: SIKER 2395 (28367 K)_
ALBÉRLETEK
Családi ház kiadó, 2,5 szobás, 83 nm-es, bútorozatlan,
gázlúlésü, déli_
városrészben, csendes helyen, szeptember 1-től Bérleli dí 35.000 Ft + közelben lévő garázs 5 000 Ft/hó Hiv szam SIKER A/414 (27943 K)_
2 szobás, bútorozott, központi lűtésű. 2 emeleti, keleli városrészben lévő lakás kiadó. 1-2 tő részére, október 31-ig Bérleti dí: 23.000 Ft + rezsi/hó. Hiv.szám: SIKER A/427.
(28368 K)_
Házaspár vagy család részére kiadó 2 szobás, bútorozatlan, egyedi gázfűtésű, vizórás, kábeltévés, parkettázotl. tapétázott, lóldszinti, 4 emeletesben lévő lakás a keleti városrészben, a belvároshoz közel Bérleti díj: 18.000 R + rezsi/hó. Közös költség: 1.800 RAó. Hív szám: SIKER A/428
(28369 K)__
Szeptembertől kiadó 1 szobás, bútorozatlan lakás, egyedi gázfűtéssel, vízórával, 1-2 lő részére, gyermek nélkül. Bérleti díj: 16,000 FI + rezsi/hó Hiv.szám: SIKER A/429
(28370 K)_
Szoba kiadó a keleti városrészben, bulorozollan, központi fűtéssel, 1 (Ő részére. Bérleti d(: 8.000 Ft/hó. Rezsit nem kell lizelni! Hiv szám: SIKER A/430. (28371 K)_
GARÁZS. RAKTÁR:
Keleti városrészben 18 nm-es, villannyal ellát ott, épület alsó színt|én lévő garázs kiadó, akár raktár céljára is. Bérleti dj: 8 000 Ft/hó Hivszám: SIKER A/431. (28372K)
30
L
KANIZSA - /tfmi
1
1998. július 24.
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel,: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
LAKÁS:
Nk-n a keleti városrészben 2 szobás, 2 erkélyes, nagy konyhás, 2. em-i lakás felújítva MOST eladó 2,4 mFt-ért! Hiv.sz.: 06.30.
(28237 K)_
Nk-n a keleti városrészben 3 szobás, fszt-i, központi fűtéses lakás eladó 2,5 mFt-ért. Hiv.szám:
06.24. (28238 K)_
Nk-n a keleti városrészben közel az Eötvös térhez 2 szobás, egyedi fűtéses, IV-i emeleti lakás azonnal eladó 3 mFt-ért. Hiv.sz:
06.30 (28239 K)_
Nk-n a belvárostól 10 percre 1 szobás, fürdőszobás, udvari lakás eladó 1,8 mFt-ért. Hiv.sz.: 06.16. (28166 K)__
Nk-n a keleti városrészben egyedi fűtéses 4. emeleti középső lakás eladó 2,1 mFt-ért. Hiv.sz.:
06.15. (28168 K)_
Nk-n a belvároshoz közel 4 emeletes társasházban felújított, egyedi fűtéses, 2 szobás, 59 nm-es fszt-i lakás eladó 3 mFt-ért.
Hiv.sz.: 06.15. (28169 K)_
Nk. a keleti városrészben 2 szobás, 3. emeleti, 57 nm-es, erkélyes lakás albérlővel együtt eladó. Befektetésre nagyon alkalmas. Ár: 1,9 mFt. Hiv.sz: 06.04.
(28173 K)_
Nagykanizsán az Erdész utcában udvari lakás (komfortos) azonnal
eladó_
garázzsal együtt 2 mFt-ért. Szép környezetben. Hiv.sz: 05.20.
(2,8176 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 2 szobás, egyedi fűtéses, felújított reluxás lakás azonnal eladó 3,1 mFt-ért. Hiv.sz: 06.23. (28177 K)_
CSALÁDI HÁZ:
Nk-hoz 25 km-re családi ház nagy telekkel (gazdálkodásra alkalmas), istállóval, melléképületekkel. 2 szobás, fürdőszobás, nagy konyhával. Víz, villany, van. Ár: 1,6 mFt Hiv.sz:
06.30. (28240 K)_
Nk-n a belvároshoz közel felújítható családi ház (55 nm) eladó nagy, hasznosítható területtel 3100 nm-el együtt forgalmas he-
lyen 7,5 mFt-ért. (Hiv.sz.: 06.19)
(28165 K)_
Szepetneken 2 szoba, konyhás családi ház" eladó. Fürdőszoba nincsen, víz az udvaron. Ár: 700 eFt. Hiv.szám: 06.16. (28167 K) Nagykanizsán a Kinizsi utcában családi házas ingatlan, felújításra szoruló, lakóval együtt eladó 4,94 mFt. Hiv.sz.: 06.10. (28170 K) Nagykanizsán a belvárosban új családi ház, kétszintes, tetőtérbeépítéssel, gyönyörű telekkel azonnal eladó 29 mFt-ért. Hiv.szám: 06.05. (28171 K) Bajcsán 100 nm-es, 3 szobás családi ház a főúthoz közel, pincével eladó 5,1 mFt-ért. Hiv.szám:
06.04. (28172 K)_
Újudvaron felújított 80 nm-es, 2 szobás családi ház 2 garázzsal együtt eladó 3,7 mFt-ért. Hiv.sz:
05.21. (28174 K)_
Szepetneken családi ház Nagykanizsán 2 szobás lakásra cserélhető 200 eFt ráfizetéssel. Összkomfortos, 200 nm-es, 3 szobás.
Hiv.sz: 05.27. (28175 K)_
NYARALÓ:
Balatonmáriafürdőn 200 n-öl telek eladó a vízparthoz közel 1,5 mFt-ért. Hiv.szám: 06.11. (28169
K)_
Nk-n a Látóhegyen szőlő, pince, gyümölcsös. 274 n-öl, 32 nm, 1 szobás, teraszkos, pincével, állattartási lehetőséggel azonnal eladó. Víz, villany van. Hiv.sz.: 06.29. Ár: 910 eFt. (28241 K)
Nk-n 9 nm-es faház, fűthető, bárhol lerakható, azonnal eladó 220 eFt-ért. Van hozzá riasztó is (80 eFt), de anélkül is eladó. Hiv.sz: 01.01. (28178 K)_
GARÁZS:
Nk-n a Kaán K. u-ban garázs azonnal eladó 350 eFt-ért. (28179
K)_
KIADÓ:
Nk-n Palinban családi ház garázzsal bérletbe kiadó 50 eFt/hó-ért, régi bútorokkal egy évig. A bérleti díjat a ház felújítására kell fordítani. Közelebbi felvilágosítás az Ingatlanközvetítő Irodában. Hiv.sz: 06.30. (28242 K)
TOMPA*
Ingatlanforgalmi Kft.
német-magyar
érdekeltség ^^iftí^ r~ 1.111\'1\'1\'1.
NAGYKANIZSA, MAGYAR ÚT 12-14. T*l./f»: «3/310-8*4 R. t.l.: 30-699-511 Nyitva: H-Cs S-17, P 8-1G óráig
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú -lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN
Péterfai utcában 10 éves társasházban 2. emeleti, 68 nm-es, 1+2 félszobás, egyedi cirkofűtéses, felújított lakás eladó. Iá.: 4
mFt. (28303 K)_
Teleki úton 10 emelefes épület 5. emeletén 51 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,8 mFt. (28304
Kj_
Teleki úlon 4 emeletes épület földszintjén egyedi fűtéses, 2 szobás, 58 nm-es, felújí-tott lakás eladó. Irányár: 3 mFt. (28305 K) Zemplén Gy. ufcában 10 emeletes épületben 4. emeleti, 67 nm-es, 3 szobás, kp. fűtéses, jó állapotú lakás eladó. Iá.: 2,4 mFt.
(28306 K) -_
Nyírfa utcában 2 szintes, 120 nm-es, 3 szobás-étkezős, jó állapotú társasház, gázkonvektor fűtéssel, virágoskerttel, ga-rázzsal eladó. Iá.: 6,5 mFt. (28307 Kj
Garay utcában 4 emeletes épület 1. emeletén 49 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, felújított lakás eladó. Iá.: 2,5 mFt.
(28308 K) _
Fő úton 10 éves épületben, 71 nm-es, 1+2 félszobás, étkezős, egyedi cirkofűtéses la-kás eladó. Irányár: 5,3 mFt. (28309 K) Dózsa Gy. utcában 2 szintes, 130 nm-es, 4 szobás, kp. fűtéses, igényesen felújított lakás kerttel, pincével eladó. Irányár: 7,5
mFt. (28310 K)_
Berzsenyi utcában 10 emeletes épületben 55 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kp. fűtéses, jó állapotú, parkettás lakás eladó. Iá.: 2,2 mFt. (28311 K)_
Csengery utcában (belvároshoz közel) 102 nm-es, 4 szobás, irodának is kialakítható lakás eladó. Iá.: 6,8 mFt. (28312 K) Kisfaludy ufcában, utcafronti, 1+2 félszobás, fürdőszobás, gázfűtéses, parkettás udvari ház eladó. Iá.: 2,9 mFt. (2B313 K) Teleki utcában 33 nm-es, 1 szobás, egyedi fűtéses, felújított állapotú udvari lakás el-adó. Iá.: 1,4 mFt. (28314 K)_
Ady E. utcában 81 nm-es, 2+félszobás, hallos, erkélyes, egyedi fűtéses, telefonos, jó állapotú lakás pincével eladó. Iá.: 4,8 mFt. (28315 K)_
ÜZLET, IRODA NAGYKANIZSÁN
Fő úton 36 nm-es üzlethelyiség, utcafronti kirakattal kiadó. (28316 K)_
2 szintes vendéglátó komplexum, igényes
emeleli lakással eladó. (28317 K)_
Kiskanizsán 70 nm-es, bevezetett presszó eladó. Iá: 3,5 mFt. (28318 K)_
ELADÓ TELKEK
Miklósfán 800 nm-es, teljesen közművesí-lelt telek, dupla garázzsal eladó. Iá.: 2,8
mFt. (28319 K)_
Palinban 2100 nm-es, vállalkozásra alkalmas főút melletti telek, 160 nm pincével el-
adó. Iá.: 3,7 mFt. (28320 K)_
Miklósfán 2300 nm-es terület lebontásra v. felújításra szoruló épülettel eladó. Iá.: 2 mFt. (28321 K)_
Szabadhegyen 1600 nm-es, központi helyen fekvő telek, közműrácsatlakozási lehetőséggel eladó. Iá.: 2,B mFt. (28322 Kj
ELADÓ CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN
Maort telepen 2 szintes, 120 nm-es, 4 szo-ba+hallos társasház pincével, garázzsal, kis telekkel eladó. Iá.: 12,5 mFt. (28323
KJ_
Babóchay utcában 2 generációs, 100 nm-es, önálló családi ház lakhaló melléképülettel, garázzsal, 1200 nm területen el-
adó. Iá.: 9,2 mFt. (2B324 K)_
Dózsa Gy. utcában önálló, 80 nm-es, 3 szobás családi ház külön bejáratú szoba-konyha-fürdős lakrésszel, garázzsal eladó.
Iá.: 7 mFt. (28325 K)_
Maort telepen 75 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, teraszos iker jellegű családi ház nagy telekkel eladó. Iá.: 7,5 mFt. (28326 Kj_
Vörösmarty utcában 134 nm-es, 2+lélszo-bás, hallos, kp. fűtéses családi ház, tetőtérbeépítési lehetőséggel eladó. Iá.: 9,5
mFt. (28327 K)_
Kiskanizsán 30 éve épült 3 szobás családi ház, 500 nm területen eladó (fürdőszoba kialakítható). Iá.: 3 mFt. (28328 K) Kiskanizsán ónálló, 80 nm-es, 3 szobás családi ház gazdasági épületekkel, 3100 nm területen eladó. Iá.: 6 mFt. (28329 K) Katonarélen 80 nm-es önálló családi ház léikész tetőtérrel, pincével, garázzsal, 1000 nm területen eladó. Iá.: 5,5 mFt.
(28330 K)_
Palinban 115 nm-es, 3+félszobás, 2 szintes, teraszos családi ház pincével, garázs-zsal, 500 nm területen eladó. Iá.: 10 mFt.
(28331 K)_
Palinban 2 szintes, 150 nm-es, 5 szobás, 2 fürdőszobás, pincés, garázsos, |ó állapotban lévő, 13 éves családi ház nyári lak-
kal eladó. Iá.: 13 mFt. (28332 K)_
Palinban 2 szintes, 180 nm-es, 5 szobás, 11 éves családi ház garázzsal eladó. Iá.:
9.4 mFt. (2B333 K)_
Sáncban 40 éves, 80 nm-es, 2 szobás, konyhás családi ház terasszal eladó. Iá.:
3.5 mFt. (28334 K)_
ELADÓ INGATLANOK ZALAKAROSON
Lakóövezetben 60 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses, telefonos lakóház 2300 nm területen, teljes közművel eladó. Iá.: 4,2 mFt.
(28335 K)_
70 nm-es, 3 szobás, gázfűtéses, 1985-ben épült nyaraló 420 nm-es, parkosított területen, teljes közművel eladó. Iá.: 9 mFt.
(28336 K)_
Frekventál! helyen, 75 nm-es, 2 szintes, 2 szoba+hallos nyaraló, 360 nm területen el-
adó. Iá.: 8,5 mFt. (28337 K)_
Üdülőövezetben 60 nm-es, felújításra szoruló nyaraló 730 nm területen eladó. Iá.: 3,8 mFt. (28338 K)_
1998. julios 24.
KANIZSA -/ep*
31
INGATLAN
Nagykanizsán, Csengery úton komplett vendéglátó egységnek - kerthelyiséggel is - kialakítható családi ház eladó. Érd.: 16 óra után a 93/312-767 telefonon. (27342 K)
Nagykanizsán a Maort telepen 4 szobás, 2 fürdőszobás családi ház, nagy garázzsal, pincével eladó. Irányár: 20 mFt. Érd.: 93/313-908 vagy a 30/939-836-os telefo-
non. (28125 K)_
Közvetlen a 8-as főútvonal mellett, kiránduló helyen, a Somló-heggyel szemben éves üzemelésű, melegkonyhás vendéglő tetőréi lakással, szobakiadási lehetőséggel, lakrésszel, berendezéssel, felszereléssel eladó. Irányár 14 mFt. Tel.: 06-20/586-911. 27987 K)_
2 szobás, komfortos, kertes családi házamat elcserélném egyszobás lakásra Nagykanizsán értékkülönbözettel. Érd.: Nk. Magyar u. 115., 16 óra után. (28200 K)
Petriventén 3 szobás, összkomfortos, felújított családi ház, gazdálkodásra alkalmas melléképületekkel, 400 n.öl leiekkel eladó. Nagykanizsai lakást beszámítok. Érd.: Pet-nvente, Kossuth u. 127. 06/30/864-062. (28210 K)_
ELADÓ Nagykanizsa Városkapu krt. 6/D. III. em. 12-ben egy + két félszobás lakás, azonnali beköltözéssel, sürgősen. Irányár 2,3 mFt. Érdeklődni lehet az alábbi telefon-számon:06-20/393-284. (28258 K)
Eladnám vagy elcserélném kisebb családi házra belvárosi, 4 szobás lakásomat értékegyeztetéssel. Érd.: 15 óra után, 323-959 telefonon. (28339 K)_
Nagykanizsához közel, Látó-hegyen 500 n.öl málnával és szederrel beültetett ingatlan eladó. Irányár 270 ezer Ft. Érd.: esti órákban, 317-836 teleionon. (28340 K)
Nagykanizsa, Liszt F. 1/B. H/3, alatt 2 szobás, 54 nm-es, vízórás, központi fűtéses lakás eladó. Érd.: helyszínen vagy telefonon: 326-272. (28341 K)_
Csónakázó-tónál a Látó-hegyen 440 n.öl terület alápincézett téglaépülettel eladó. Villany, víz van. Érd.: este: 319-288, napköz-ben:06/60/371-014 telefonon. (28342 K)
Keleti városrészben 1+2 félszobás, III. emeleti, összkomfortos lakás eladó vagy elcserélhető kisebbre + készpénzre. Érd.:
93/316-758. (28349 K)_
Nagykanizsán a Petőfi utcában régi ház telekkel eladó. Érd.: 93/325-370-es telefonon. (28373 K) _
BÉRLET
Nagykanizsán, Csengery út elején albérleti szoba kiadó. Érd.: 93/312-767 telefonon. (28343 K)_
JARMU
601-es Trabant friss műszakival reális áron eladó. Érd.: Nk, Bartók B. 10/A. 11l/S. Perjé-si. (28156 K)_
Moszkvics 2140-es, \'83-as évjáratú, lejárt műszakival, új motorral áron alul eladó. Érd.: 320-239. (28344 K) _
GARÁZS
NAGYKANIZSÁN A JÓKAI ÚTI GARÁZS-
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
SORON GARÁZS ELADÓ. ÉRD.: 316-881-
es telefonon. (28180 K)_
Nagykanizsán a Csengery út elején 18 nm-es garázs eladó. Érd.: 93/312-767-es telefonon. (28139 K)_
VEGYES
SLICK-SLACK GUYS TAGOKAT VAGY MENEDZSERT KERES EGYÜTTESÉBE. Érd.: Müller Gábor, tel.: 381-199. (27576
K)_
Zepter Bionic lámpa (vadonat új) nagyon olcsón eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Hu-nyadi u. 16., Király (27705 K)_
\'30-as években készült fekete színű ebédlő-bútor Nagykanizsán olcsón eladó. Érd.: 93/312-767-es telefonon. (28122 K) Vásárcsarnok földszintjén 22 nm-es üzlet eladó. Érd.: Nagykanizsa, Sugár u. 74. (28202 K)_
Az JPM 1984-89 évi számainak 68 kötete kitűnő állapotban 65,-Ft-os egységáron, valamint Barabás G. 40x50-es „Sóstóhegy" című akverel festménye eladó. Érd.: Sabján István Nagykanizsa, Sugár u. 34. (28262
K)_
Kombi gyerekágy eladó. Irányár 10 eFt. Érd.: 06-30/560-150-es telefonon. (28294
K)_
2 pár felnőtt emu eladó 450.000 Ft/pár. 3 db növendék emu eladó 50.000 Ft/db. Érd.: 20 óra után: 93/348-068. (28347 K) Exkluzív környezetben, jól felszerelt apartmanban pihenhet itthon vagy külföldön. Balatonparti örökös üdülési jog eladó. Érdek-
lődni: 93/316-758. (28350 K)_
1,4 m széles új vasajtó 3 db ablakkal együtt eladó. Érd.: 93/320-760-as telefonon. (28374 K)_
KF04-es kapálógép és fűnyíró (4 üteműek) eladók. Érd.: 315-865. (28375 K)_
KNAUSZ 3 személyes lakókocsi bérbeadó vagy eladó. Érd.: 315-865. (28376 K)
Parkettmintás bejárati ajtó, belső ajtók, ablak (kompletten) eladók. Tel.: 315-865.
(28377 K)_
35-40 év körüli lányt keresünk, aki otthonunkba költözne és a házkörüli munkában segítene. Vidéken élő család. Leveleket „Megbízható" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9. Plánder Hirdető (28378 K)
PARTNERKERESŐ
Keresem azt a férfit páromnak vagy barátomnak akinek szeretetre, megbecsülésre van szüksége. Komoly szándékú józan életű és megbízható 48 éves özvegyasszony vagyok. „Tartós kapcsolat" jeligére Nk. Pf.
154-be várok levelet. (28264 K)_
26 éves magas, barna, érettségizett férfi keresi komoly kapcsolatra őszinte, kedves lány ismeretségét. „Nyári randevú\' jeligére Nk. Pf. 154-re várok levelet. (28294 K)
170/70 52 éves, független férfi keresi korban hozzáillő, egyszerű hölgy ismeretségét. Levelet „Boldogság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérnék. (28378 K)_
40/173 csinos, reprezentatív nő káros szenvedélytől mentes úr ismeretségét keresi 55 éves korig. Leveleket „Talán nem késő" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9. Plánder Hirdető-
be kérek. (28379 K)_
Még nem tudom, mennyi vagy nekem, s mennyit érek. írj „Nyár2" jeligére, 30/82 fiúnak, aki társra találhat benned. Nk. Kazanlak krt. 9. Plánder Hirdető. (28380 K)
m
KOGAZ
KÖZÉPDUNÁNTŰLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíj.számla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-398 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kft
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93)313-106, (92)500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 311-468
. HETI PROGRAMAJÁNLÓ
- 27-én 21 órakor: BAZÁR UDVARI ZENEI ESTÉK \'98
KABARÉ - részletek a világhírű musicalből A soproni Petőfi Sándor Színház művészeinek előadása.
Közreműködnek: Mikó István, Szombathy Gyula, Borbás Gabi, Keresztes Ildikó
MOZIMŰSOR
JÚLIUS 25. SZOMBAT
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Gyilkosok gyilkosa Stúdió mozi: 18.15 óra: Lesz
ez még így se! JÚLIUS 26. VASÁRNAP Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Gyilkosok gyilkosa Stúdió mozi: 18.15 óra: Lesz
ez még így se!
JÚLIUS 27. HÉTFŐ Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Gyilkosok gyilkosa Stúdió mozi: 18.15 óra: Tűzvirágok
JÚLIUS 28. KEDD Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Gyilkosok gyilkosa Stúdió mozi: 18.15 óra: Lesz
ez még így se!
JÚLIUS 29. SZERDA Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Gyilkosok gyilkosa Stúdió mozi: 18.15 óra: Lesz
ez még így se! JÚLIUS 30. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16.45, 18 és
20.15 óra: Életre-halálra Stúdió mozi: 18.15 óra: Vörös
sarok
JÚLIUS 31. PÉNTEK Apolló mozi: 16.45, 18 és
20.15 óra: Életre-halálra Stúdió mozi: 18.15 óta: Vörös
sarok
KANIZSA Déi-Zalai Hetilap
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Dukát Éva. Lukácsa Zsuzsa. Titkárság- vezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Horváth Ilona, Király Endre, Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3.. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Cziikl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft Előfizetési díj: egy hónapra 200 Ft. Internet címünk: www.hcbyte.hu/kanizsaujsag. Véleményeket, észrevételeiket e-mail címünkre várunk: kaniz.saonliue@hcbvte.hu ISSN 0865-3879
32
KANIZSA - ^»W
1998. július 24.
AlkatrészCentrum
8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 27. sz. Telefon/telefax: 06-93/318-361 * 314-076
A statisztikák szerint minden harmadik autó veszélyek forrása lehet. Az ok: hibás lengéscsillapítók. Az Ön autója biztonságos? Az ingyenes BOGÉ lengéscsillapító vizsgálat néhány perc alatt választ ad erre a kérdésre.
AKCIÓ
1998. július 20-tól július 31-ig.
INGYENES LENGÉSCSILLAPÍTÓ MÉRÉS AZ ÜZLET PARKÍROZÓJÁBAN.
+ AZ AKCIÓ IDŐSZAKA ALATT 1 0% KEDVEZMÉNNYEL VÁSÁROLHAT BOGÉ LENGÉSCSILLAPÍTÓKAT ÜZLETÜNKBEN vagy SZERZŐDÖTT SZERVIZPARTNEREINKNÉL.
+ SZERVIZEINKBEN TOVÁBBI KEDVEZMÉNYEK ÉS TERMÉSZETESEN GARANCIÁVAL SZERELIK BE AUTÓJÁBA AZ ÚJ LENGÉSCSILLAPÍTÓKAT.
START-BOGE SZERVIZEK: GREGOROVICS József autószerelő\' mester 8868 Letenye, Ságvári u. 13. (93) 343-339 • HORVÁTH János autószerelő mester 8800 Nagykanizsa, Akácfa u. 10. (93) 313-664 • PÁVLICZ Lajos autószerelő mester 8834 Murakeresztúr, Arany J. u. 2/b. (93) 369-022 • SZEKERES KER. és SZOLG. E. CÉG 8800 Nagykanizsa, Vár u. 7. (93) 314-527 • VALGUTH Bt. VALGUTH Attila autószerelő mester 8800 Nagykanizsa-Palin, Herkules u. 19. (93) 315-329
AlkatrészCentrum
Gyermek háziorvosi körzethatár-módosítás
ATADO KÖRZET
8. sz. körzet: Rozgonyi u. 5.
Orvos: Dr. Nagy Marietta
7. sz. körzet: Rozgonyi u. 5.
Orvos: Dr. Térbe Enikő Átadandó utca: Hermán O. I X lő
Kórház u. 52 fő
Eötvös tér 39 fő
Batthyány u. 37 fő Kossuth tér 15 fő
8. sz. körzet: Rozgonyi u. 5.
Orvos: Dr. Nagy Marietta Átadandó utca; Honvéd u. 44. 8 fő.
4. sz. körzet: Hevesi u. 6.
Orvos: Dr. Kolonics Gyula Átadandó utca: Király u. 106 fő
ATVEVO KÖRZET
2. sz. körzet: Hevesi u. 6.
Orvos: Dr. Teffer Éva
4. sz. körzet: Hevesi u. 6.
Orvos: Dr. Kolonics Gyula
1. sz. körzet: Garay u. 14.
Orvos: Dr. Szokola Ágnes
7. sz. körzet: Rozgonyi u. 5.
Orvos: Dr. Térbe Enikő
LEGYEN ON IS VILÁGJÁRÓ!
Csatlakozzon az Internet-használók népes táborához!
MOST RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNYEK ÉS INGYEN CD VÁR MINDEN ÚJ BELÉPŐRE.
HC Byte, az Internétszolgáltató
CIM: Nagykanizsa, Eötvös tér 21. Telefon/fax: 93/314-333, 93/314-355
CRE-ArtStudio
(30) 597-972, (30) 939-9*5, (30) 694-349
© WEB-lapok készítése
© dekorációk tervezése és kivitelezése
© egyéb grafikai munkák
KISGAZDA KIZÁRÁSOK
Komoly átalakulások vannak folyamatban a Kisgazdapárt helyi szervezeténél. A páll életével, a kizárt és a kizárandó személyek kilétével kapcsolatosan szereltünk volna információkat kérni Czoma Kálmántól, a párt megyei elnökétől. Czoma úr a kért információk közlése helyett több izben egy volt párttagjuk által írott olvasói levél kapcsán sértő szavakkal illette lapunkat, jóllehet a levelet lapunkban nem olvasta, mondván eddig még nem tudta megszerezni. Mivel többszöri kérésre sem tudtunk meg tőle érdemi információkat, a telefonbeszélgetésnek lapunk munkatársa véget vetett. Más forrásokból tudjuk, hogy folynak a kizárások, felfüggesztések. Idősebb és ifjabb Lakatos István kizárása megtörtént, a többi eljárás is folyamatban van. Igaz, a fegyelmi tárgyalások elhalasztását, különféle indokokra hivatkozva többen kérték. Egyes információk szerint a folyamatban lévő ügyek lezárása a nyár végérc várható.
Lapunk - ahogyan eddig is -ezután is helyt ad jogszabályt nem sértő reagálásnak, véleménynyilvánításnak a - mind a korábbi, mind a mai ellenzék által többször értelmezett, kívánt vagy nem kívánt - sajtószabadság értelmében.
EXEMPLUM
DÍJ KANIZSÁRA
„Alternatívák a kistérségi kulturális együttműködés modelljére" című pályázatával Papp Ferenc kiemelt, 50 ezer forintos ösztöndíjat nyert a budapesti Exemplum Alapítvány országos nyilvános pályázatán.
Az alapítvány szakértői tanácsa a HSMK igazgatójának dolgozatában a téma fontosságát és a benne lévő kulturális innovációt értékelve döntött az elismerésről.
LAPUNK LEGKÖZELEBB AUGUSZTUS 14-EN JELENIK MEG! SZERKESZTŐSÉGÜNK JÚLIUS 31-AUGUSZTUS 10. KÖZÖTT
ZÁRVA TART.
MSZP-JELÖLTEK
Az MSZP nagykanizsai szervezetének összevont taggyűlése 1998.07.23-án az önkormányzati képviselő választáson induló polgármesterjelölt, egyéni képviselőjelöltek és a pártlista kérdésében az alábbiak szerint döntött: Az MSZP polgármester-jelöltje: TÜTTŐ ISTVÁN
Választókörzetenkénti jelöltek:
1. BICSAK MIKLÓS
2. DR. HORVÁTH GYÖRGY
3. ZÖLDVÁRI ANTAL ZOLTÁN
4. TÓTH LÁSZLÓ
5. BAUMGARTNER PÉTER
6. KELEMEN Z. PÁL
7. BUDAI ISTVÁN
8. VINCZE FERENC
9. DR. FODOR CSABA
10. KISS GYÖRGY
11. WOLF ISTVÁN
12. KALMÁR ISTVÁN
13. ŐRI SÁNDOR
14. KÉSZEI FERENC
15. ROÜEK GYÖRGY
Az összevont taggyűlés megválasztotta az. MSZP 1998
Kompenzációs lista: TÜTTŐ ISTVÁN BÖRÖCZ ZOLTÁN ÓTH LÁSZLÓ ELEMEN Z. PÁL DR. FOPOR CSABA KALMÁR ISTVÁN BAUMGARTNER PÉTER LOVREK KATALIN ZIBRICZKY ISVÁN
10. ŐRI SÁNDOR
11. BICSAK MIKLÓS
12. HAÁSZ GYÖRGY
13. PAPP GYŐZŐNÉ
14. VASS PÉTERNÉ
15. KISS GYÖRGY
;zeptemberi kongresszusára a küldötteit. A kongresszusi küldöttek: DR. FODOR CSABA, SCHMIDT ISTVÁN
A kongresszus teljes jogú résztvevője GÖNDÖR ISTVÁN országgyűlési képviselő.
Böröcz
Helyi Szervezet a
Zoltán
lelnöke
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ÁRA: 100 Ft
KANIZSA
DEL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv u. 3.
Telefon/lax:
(93) 312-305
ALAPÍTVA: 1989.
X. évfolyam 30-31. szám 1998. július 31.
NAGYKANIZSAI VÁROSI BIROSAG 4. B. 417/1998/3.
A Nagykanizsai Városi Bíróság Nagykanizsán, 1998. július 14. napján meghozta a következő:
VÉGZÉST
KELEMEN PÉTER feljelentőnek Dr. Kovács Attila Legfőbb Ügyészségi ügyész budapesti lakos ellen hűtlen kezelés bűntette miatt tett feljelentését megküldi a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatala Budapest V. ker. Markó u. 27. szám alatti cím részére.
A végzés ellen fellebbezésnek helye nincs.
INDOKLÁS
Kelemen Péter nagykanizsai lakos azért tett feljelentést Dr. Kovács Attila Legfőbb Ügyészségi ügyész budapesti lakos ellen, mi-
vel ,egy korábbi büntetőügyében megítélése szerint nevezett ügyész folytatta re a vizsgálatokat, és ennek során büntető anyagi szabályokat sértett, ezeket feljelentésében részletezi is.
A bíróság nyomozati tevékenységet sem közvádas sem magánvá-das ügyben nem végez, illetőleg az elkövetés helye szerinti eljárás lefolytatására az arra illetékes Fővárosi Ügyészségi Nyomozóhivatal jogosult.
A bíróság ezért az iratokat a Be. 313. § (3) bek. a) pontja alapján megküldi az eljárás lefolytatására illetékes ügyésznek, mivel a feljelentés és az iratok tartalma alapján olyan bűncselekmény lát-, szik megállapíthatónak, ahol a vád képviselet a vádképviselet feladata.
Nagykanizsa, 1998. július 14.
Dr. Hajdú Ildikó s. k.
bíró
2 ( KANIZSA - VttA** ) 199«. július 31.

PER/ PATVAR Dr. Varga Endre tanácsai
Olvasónk előrehaladott kora miatt végrendelkezni szeretne. Ezzel kapcsolatban kérdezi, hogy tehet szabályos végrendeletet kell, szükséges-e ügyvéd vagy közjegyző közreműködése.
írásbeli magánvégrandelel:
írásbeli magánvégrendelet csak olyan nyelven lehet érvényesen tenni, amelyet a végrendelkező ért, és amelyen írni, illetőleg olvasni tud.
Az írásbeli magánvégrendeletet a végrendelkező akár maga írhatja, vagy akár mással írathatja. A gépírás akkor sem számít saját írásnak, ha magától a végrendelkezőtől származik, továbbá a gyorsírással vagy a közönséges írástól eltérő egyéb jel- vagy számjegyírással készült magánvégrendelet érvénytelen.
Az írásbeli magánvégrendelet érvényes, ha annak végrendeleti minősége, keltének helye és ideje magából az okiratból kitűnik, továbbá ha a végrendelkező azt
a) elejétől végig maga írja és aláírja; vagy
b) kél tanú együttes jelenlétében aláírja, vagy ha azt már aláírta, az aláírást két tanú előtt a magáénak Ismeri el, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is - e minőségük feltüntetésével - aláírják; vagy
c) aláírja és akár nyílt, akár zárt iratként a közjegyzőnél - végrendeletként feltüntetve - személyesen letétbe helyezi.
A több különálló lapbél álló írásbali magánvégrendelet csak akkor érvényes, ha minden lapját ellátták folyamatos sorszámozással, továbbá a végrendelkező és -ha a végrendelet érvényességéhez tanúk alkalmazása szükséges - mindkét lanú aláírásával.
Az írásbeli magánvégrendelet érvényességének nem feltétele, hogy a tanú a végrendelet tartalmát ismerje, vagy tudjon ar-
ról, hogy végrendelet tételénél működött közre.
Az írásbeli magánvégrendelet érvénytelen, ha a tanú
a) a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására nem képes;
b) kiskorú, vagy cselekvőképességet érintő gondnokság alatt áll;
c) írástudatlan.
Az írásbeli magánvégrendelet tanúja vagy más közreműködő személy, Illetőleg ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen, kivéve ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó sajátkezűleg írta és aláírta.
A tanú, illetőleg a hozzátartozója részére szóló juttatás akkor sem érvénytelen, ha a végrendelkezésnél - rajta kívül - két tanú működött közre.
(Tehát ügyvéd jelenláte nem kötelező, do - az öröklés egyéb szabályai miatt is -Igencsak ajánlott.)
ELMENNEK A VÁSÁRRA
Ez évben is megrendezésre kerül a „Kanizsa Napok" kiállítás és vásár. A Területfejlesztési Társulás már a tavalyi évben is képviseltette magát a rendezvényen, igaz, akkor még csak Nagykanizsával közösen. Ez évben úgy döntött a Taggyűlés, hogy önállóan kívánnak részt venni a vásáron. Ezt követően készül majd el a településeket bemutató tájékoztató füzet, emellett a településeken még fellelhető, hagyományos eszközöket felvonultató kiállítás tárgyainak gyűjtését is hamarosan el kell kezdeni az érintetteknek.
Amerikai stílus
Jelenleg egy építkezés folyik Újudvar határában az amerikai típusú házakra emlékeztető formában-tájé-koztatta lapunkat Gregor Tiborné. Mint megtudhattuk, 17 telek vár még gazdára, hogy ott is elindulhassanak a rövid határidővel, viszonylag olcsó kivitelezésben folyó építkezések.
ÚJUDVAR ES KÖRNYÉKE
Munkahelyteremtésre alkalmas
Három hete került aláírásra az a szerződés, amelynek eredményeként az ÁPV Rt. átadta a volt KÖGÁZ ingatlanokat Újudvarnak, kétéves huzavona után. Mint Gregor Tiborné, a település polgármestere elmondta mintegy öt hektáros, közművesített területről van szó, amely munke-helyteremtésre alkalmas. A terület egyébként a falu felett helyezkedik el.
Hittantábor
A vártnál jóval több résztvevővel kezdődött el, az immáron második éve megrendezésre kerülő újudvari Hittantábor. Az első napokban a legkisebbek ismerkedhetnek a nomád életmóddal a napi hittan oktatás mellet, a második időszakban a felsősöket várják, majd az általános iskolából kikerülő korosztályt. A kezdeményezés az újudvari plébános nevéhez fűződik. A tábor a résztvevőknek ingye-
nes, az ellátást adományokból, báli bevételekből finanszírozzák. A TV-torony alatti tisztáson a gyerekek többszemélyes sátrakban laknak, ennivalóról a helyi általános iskola konyhásai gondoskodnak.
Találkozó
Augusztus 23-án tartja kulturális és sport-találkozóját a Zalaapáti-háti Kistérségi Társulás a településekhez közel eső szurdoknál. Mint Gregor Tiborné elmondta ezek a rendezvények nagyon jó alapot adnák a közös gondolkodáshoz, egymás jobb megismeréséhez.
Testületi kirándulás
Július 31-én Burgenlandba kirándul az újudvari polgármesteri hivatal. A dolgozók mellett az énekkar, valamint néhány falulakó vesz még részt a kiránduláson, amelynek célja a köztisztviselők napjának megünneplése, amellett hogy Ausztria tájaival ismerkedhetnek.
Nyertes pályázat
Hétezer ECU-t nyert az újudvari önkormányzat környezetvédelmi célok megvalósítására a Phare CBC program keretében. Mint ismeretes, Újudvar közelében számos olyan védendő természeti érték van, amelyeknek megóvása mindannyiunk közös célja.
A KENYÉR ROSSZ, A HÚS DRÁGA
A drávai táborban nem csak gyakorlatozni, de enni, inni is kellett, és szállást találni napi gond volt. A kormánybiztosság a szükséges élelmiszerek beszerzését kereskedőkkel kötendő szerződések útján kívánta biztosítani. „Kenyér - írta Edvi Illés Pál visszaemlékezésében
- Kanizsáról szállíttatott. Hús helyben volt található. Hanem a további élelmezés... igen sovány lett, nem kielégítő, és valami jóféle étkek pénzért sem voltak kaphatók... Bor és víz rendkívül rossz..." Ha áttanulmányozzuk a Csány irathagyatékából fennmaradt töméntelen létszámkimutatást, élelmezési lajstromot, fizetési jegyzékeket, nyugtákat, akkor azt a következtetést vonjuk le, hogy a drávai táborban szolgálatot teljesítő nemzetőrök csak a kenyér fejadagjukat kapták meg természetben, a többit zsoldjukból maguk állták.
A kenyér biztosítása mellett
- ma már talán nem is gondolunk rá - a tűzifa megteremtése is jelentős feladat volt. Mivel a környéken nem akadt az egész tábor szükségleteinek fedezésére elég tűzifa, ezért a bizottmány kénytelen volt azt az ország távolabbi vidékeiről beszerezni. Még Pozsony megyéből is érkezett szállítmány. Az elszállásolásokról táborba vonuláskor, az őrvonalokon, valamint az elvonulások idején gondoskodni kellett. A fent idézett Edvi arról is panaszkodott, hogy a „szállások rondák, úgyhogy a szállók inkább a kinti gádorokban vagy pajtákban háltak."
A szállások minősége tehát rossz volt, a kenyér gyakran az ehetetlenségig elfogadhatatlan, a hús ára a csillagokat verte. Mit tehet a katona? Megdézsmálta a falusiakat vagy felkereste a markotányosnőt. Egy tüzér így jellemezte ezeknek a hölgyeknek a külsejét; „... a valódi markotányosné már kora javát elérő, közönséges vagy még ennél is kellemetlenebb külsejű asszony, kinek hátára egy nagy terhes nyaláb van feltüntetve ... mind a két karján kosarat visz élelemmel, mind a két markában itallal teli korsó van, és még elől a kötényében is visz könnyebb nemű élelmet/\'
Büki Erzsébet

július 31.
kanizsa - *)tc&ö*t
2
pályázati felhívás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a Janus Pannonius Tudományegyetem Szántó Kovács János úti Kollégiumában kilenc férőhellyel rendelkezik a pécsi felsőoktatási intézményekben tanuló nagykanizsai diákok számára.
A kollégiumi hely elnyerésére pályázhat az a hallgató:
• aki állandó nagykanizsai lakos,
• tanulmányait valamelyik pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatja,
• tanulmányi átlaga legalább jórendű,
• akinek kollégiumi férőhely iránti kérelmét elutasították.
A kollégiumi férőhelyre a jelentkezés pályázati formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal portáján átvehető. A pályázatokat a kért mellékletekkel együtt 1998. augusztus 20-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály
pályázati felhívás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a 35/1997. (X. 7.) szám rendeletében tanulmányi ösztöndíjat alapított a felsőoktatási intézményben tanuló nagykanizsai fiatalok szakmai fejlődésének támogatására, akik kiváló vagy jó tanulmányi eredményeikkel kitűnnek társaik közül.
Tanulmányi ösztöndíjra az a diák pályázhat, akinél az alábbi feltételek együttesen fennállnak:
a) legalább négy éve nagykanizsai állandó lakcímmel rendelkezik;
b) az ország bármely államilag elismert felsőoktatási intézményének nappali tagozatos hallgatója;
c) a benyújtás időpontjában a 30. életévet még nem töltötte be;
d) az utolsó félévben elért tanulmányi eredménye minimum 4,51.
Előnyt élvez aki szakterületén kimagasló eredményt ért el, kutatómunkában vesz részt, tudományos publikációval rendelkezik, vagy tevékenysége más módon kiemelkedő.
Ösztöndíjban nem részesülhet az a hallgató, aki más önkormányzat hasonló célú ösztöndíját elnyerte.
A tanulmányi ösztöndíjra a jelentkezés pályázat formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal portáján átvehető.
A pályázatokat augusztus 15-ig kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán.
További felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán kérhető.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály
versenytárgyalás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata kedvező feltételekkel
BÉRBE ADJA, ILLETVE ÉRTÉKESÍTI
a Vásárcsarnok emeletén lévő üzleteit
Érdeklődni személyesen a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájában vagy telefonon a 313-080/152 és 112 melléken lehet.
felhívás pályázatra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
PÁLYÁZATI KIÍRÁST TESZ KÖZZÉ
Nagykanizsa befektetői információs kiadványa megjelentetésére (nyomdai munkák)
A pályázati kiírás térítésmentesen átvehető a Polgármesteri Hivatal Városi Főépítészi Irodán (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 15.) 1998. július 27-től munkanapokon 8.00 órától 16.00 óráig (pénteken 12.00 óráig!) A pályázat célja: a fenti kiadvány megjelentetésére alkalmas vállalkozó kiválasztása.
A pályázat nyílt, országos, névaláírásos.
pályázati hirdetmény
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szociális és Egészségügyi Osztálya pályázatot hirdet a Kodály Zoltán u. 10. szám alatti nyugdíjasok bérházában lévő lakások bérletének elnyerésére.
1. Pályázhatnak:
- nagykanizsai állandó lakos(ok),
- öregségi nyugdíjas(ok) vagy öregségi nyugdíjkorhatárt elérteik),
- önmaga vagy legalább egyikük önmaga ellátására képes,
- a lakással kapcsolatos fizetési kötelezettségeket vállalja(ák) és annak eleget tud(nak) tenni,
- aki legalább komfortos önkormányzati tulajdonú lakással rendelkezik, azt térítésmentesen a bérbe adó rendelkezésére bocsátja,
(azönkormányzati tulajdonú lakást rendelkezésre bocsátók a leadott lakás nagyságának sorrendjében kerülnek kijelölésre)
- aki a kiválasztott lakás nagyságától függő adományértéket felajánlja,
(ha egy lakásra több jelentkező van, akkor, aki a licit alapján a legmagasabb összegű adományt ajánlja fel, az nyeri el a lakásbérletet).
2. Lakások adatai 3. Adomány összege: „A" épület
Földszint: 1 szobás garzonlakás 3 db 25,26 m2 1.000.000 Ft 1,5 szobás lakás 1 db 42,36 m2 1.400.000 Ft
(akadálymentesített)
Emelet: 1 szobás garzonlakás 5 db 25,26 m2 1.000.000 Ft 1,5 szobás 1 db 32,13 m2 1.200.000 Ft
„B" épület
Földszint: 1,5 szobás 4 db 36,76 m2 1.300.000 Ft
1,5 szobás 2 db 45,53 m2 1.500.000 Ft
4. Bérleti díj összege:
Földszinti lakásokban: 61,80 Ft/m2 Emeleti lakásokban: 64,90 Ft/m2
Aki a lakásbérletet pénzbeni térítés ellenében nyeri el, az bérleti díjat nem, csak közös költséget fizet.
5. Bérlakás leadása esetén a leadandó lakás címét, méreteit, komfortfokozatát meg kell jelölni.
6. A bérlemény megtekinthető: munkanapokon reggel 8.00-15.00 óráig, az ott működő Idősek Klubja vezetőjénél kell jelentkezni.
7. A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos.
8. A pályázatot két példányos adatlapon a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályán lehet beadni. (Nagykanizsa, Király u.47.1/l.sz.)
A pályázatról a Szociális és Egészségügyi Bizottság a pályázat beadását követő két héten belül dönt. Nagykanizsa, 1998. június 15.
Dr. Nemesvári Márta
osztályvezető
I
KANIZSA - *)tt/ío*t
2
1998. július 31.

ERI K - RL ND
Törőcsik Pállal gombolja újra a mellényt a Fidesz
A sok vihart megélt kanizsai Fidesz.-csoporl feloszlatása, majd újjáalakítása után a Fidesz-MPP helyi szervezete Törőcsik Pált választotta elnöknek, akivel röviddel a megválasztása után beszélgetett lapunk munkatársa a közelmúlt eseményeiről, az új elnök addigi politikai útjáról és az általa remélt jövőről.
- A kérdés nagyon egyszerű: mit keres Törőcsik Pál a kanizsai Fidesz-cso-port élén?
-A válasz is egyszerű: megválasztottak a Fidesz-Magyar Polgári Párt újjáalakult nagykanizsai csoportja elnökének, úgy, hogy a jelöltek közül megkaptam a többség szavazatát. Magához a Fideszhez pedig ágy kerültem közel, hogy az MDF és a Fidesz jelölne voltam az országgyűlési választáson. Ez az értékrend mindig is közel állt hozzám, a Fideszhez vezető utam egyenes volt. A választások előtt az MDF és a Fidesz megyei elnöksége keresett meg különböző ajánlások alapján, hosszasan győzködtek, hogy vállaljam el a jelöltséget
- Honnét került az Önt ajánlóknál képbe Törőcsik Pál? A szakmájában szerzett olyan érdemeket, hogy ott kitűnt?
- Az én szakmám az agrárágazathoz kötődik, a megyei agrár- és erdészetivadászati körökben kerültem szóba.
-Tiz az a. fajta jelölés volt, amikor valaki a saját környezetében, társaságában fejti ki a véleményét, „mondo-galódik" és ezek során kikristályosodik egy véleményhalmaza, amelyet mások is magukénak vallanak, benne társra találnak és felbíztatják, hogy vegye kezébe a zászlót?
- Véleményem szerint az affinitás alapján találnak rá az emberre. Az én affinitásom, a mozgásterem, amely a munkámból adódóan több megyére is kiterjed, akár országos viszonylatot is mondhatok - gondolva a közvetlen kapcsolatokon kívül a televízióra, amelyben oktatófilm készült a mi vállalkozásunkban alkalmazón technikáról. Az MDF-ben és a Fidesz-ben olyan embereket kerestek politikai munkára, képviselőjelöltségre, akik hiteles személyiségek és a szakmájukban is maradandót alkottak, eredményt értek el saját erőből -így kerültem a képbe.
- Az országgyűlési kampány megpróbáltatásait már sikerült megemésztenie?
- Sikerült, hiszen kezdettől fogva nem személyes kudarcként éltem meg a választást, hanem úgy, hogy az az ügy, amely mellett kiálltam és amelyet én is képviseltein, az győzött. Én ezt nagy sikernekfogtam fel.
- Melyek az elkövetkezendő idő feladatai az Ön számára megválasztott kanizsai Fidesz-elnökként?
- A Fidesz megyei vezetése keresett meg, hogy közreműködésemet kérje a kanizsai szervezet újjáalakításában. Nem voltam ugyan tagja semmilyen
pártnak, de az engem indító párt, az MDF vezetőségének a véleményét kikértem, akik felhatalmazták, bíztattak arra, hogy teljes mellszélességgel vágjak bele ebbe a dologba A régi vezetéssel és tagsággal már nem lehetett előbbre lépni. A feloszlatás egy korábbi határozat eredménye volt, amivel én nem akarok foglalkozni, nem is tudok erről nyilatkozni Újra kellett gombolni a mellényt, az újraszervezéshez kérték az én közreműködésemet is. Az újjáalakult tagság választotta meg a szervezet vezetőségét.
- Nem hallatszott a régiektől az a vélemény, hogy puccsszerű megoldás volt az, hogy új emberek jöttek, akik vezetői is lettek a szervezetnek?
- Az alakuló ülés nyitott volt, aki a megyei szervezethez beadta a jelentkezését és azt a megye minősítette, az tag lehetett. Aki a régi Fideszesek közül beadta a jelentkezését és ott volt az alakuló ülésen, tag is lett az új szervezetben. Most harmincegy fő a tagok száma. Ennek talán a fele a régi Fideszesek száma. Köztük vannak olyanok is, akik régen tagjai voltak a csoportnak, de valamilyen okból az idők folyamán lemorzsolódtak. Nagy kvalifikáltságú, hiteles emberekből áll az új tagság, sok értékes emberünk van, orvosok, tanárok, vállalkozók egyaránt. Nagyon színes a tagság és olyan holdudvara is van, akik érzik a mi tenniakarásunkat. Ismert vállalkozói név a Gerő, a Hómon, a Nóvák, a Kondricz név. Szekeres Sándor neve -mind olyanok, akik már a saját területükön elértek egy magas szintet, nem az önkormányzattól, a pártpolitikától várnak valami előnyt. Említhetnék tanárokat is, mint Pusztai tanár úrét. A Bat-thyány-gimnáziumból is tagok lettek tanárok Az alakuló tagságon kívül többen jelezték csatlakozási szándékukat, hiszen olyan tagságunk van, amely vonzza az embereket, akik azt mondják: ha ő is ott van, én is közéjük akarok tartozni. Ezért vannak nekem nagy reményeim Nem akartunk túl nagy alakuló tagságot, egyik lépést kövesse a másik A szervezet nyílt, nyitott, nem elsősorban politikai kategóriákban, hanem szándékaink szerint értékrend mellett gondolkodik
- A most újonnan jelentkezettek eddig miért nem kerültek közelebbi kapcsolatba a Fidesszel? Mondhatja ma bárki, ellenzék, nem ellenzék egyaránt, hogy a párt országos győzelme farvizén, sodrásában szeretnének közelebb kerülni a politikai élethez. Kanizsán a helyzet annyiban lehet más, hogy a korábbi rendezetlen viszonyok is visszatarthatták a potenciális tagságot. A helyzetet azonban mindkét oldalról lehet magyarázni...
- Nem csak az ellenzékben, de másokban is felvetődik: egy győztes pártnak mindig van tagsága. Azonban azt is tudni kell, hogy már a választások előtt, a kampány idején is sokan érdeklődtek, hol van a Fidesz, hogyan lehet felvenni
a kapcsolatot, sokan akartak segíteni, nagy volt a lelkesedés. Persze mindenki csak a saját gondolataiért, céljaiért tud felelősséget vállalni. Azt sem akartuk, hogy egy steril pártcsoportot hozzunk létre, inkvizíciós módszerekkel, mindenféle háttér-információkkal biztosítsuk az, hogy csak olyan emberek kerüljenek közénk, akik biztosan csak ezért az eszméért éltek születésüktől fogva, gáncs-talan lovagok, akiknek eddig egyetlen reményük volt, hogy valaha Fidesz-tagok legyenek. Az emberek nem kategorikusan fehérek vagy feketék
- És akik már színes politikai múlttal rendelkeznek?
- Kétségkívül vannak ilyenek Az alakuló tagságban azonban nincs olyan, aki hitelét vesztette volna, akinek olyan tevékenysége lett volna, amely nyomán hiteltelenné vált volna. Tagságunk képes lesz arra, hogy további tagokat vonzzon a Fideszhez, és el tudja azt is dönteni, hogy alkalmasak-e a jelentkezők a tagságra.
- Mitől hitelesek azok az emberek, akik alakuló szervezeti tagságot szereztek, akik elnökségi tagok lettek?
- A hitelesség általános emberi tulajdonság, egy érték.
- Tiz egyenlő a politikai hitelességgel is? De kérdezhetem azt is: hányszor lehet köpönyeget fordítani ahhoz, hogy politikailag hiteles maradjon valaki?
- A rendszerváltás idején volt egy szlogen: Nagy a tolongás a damaszkuszi úton. Saul bibliai példája mutatta a politikai helyzetet.
- Hányszor lehet a damaszkuszi úton Paulusszá válni?
- Erre nincs recept, tűrőképesség kérdése. Nekem magánemberként akkor van nagyon rossz érzésem, ha eggyel többször néznek hülyének, mint amennyire kalibrálva vagyok A politikában ez annyit jelent, hogy mindenkiben kialakul egy értékrend, amely mellett leteszi a voksát. Ezt egy élet során olyan sokszor nem tudja cserélni anélkül, hogy valamilyen egyéni érdeknek a nyomára ne lehetne bukkanni. Nem az a fontos, hogy Iá lionnan indult hanem az, hogy hova érkezik el. De ha valaki mindig az éppen aktuális napos oldalon tűnik fel és próbálkozik, az elgondolkodtató vagy annak az embernek rossz a tájékozódási képessége.
- Az értékrend mindig változik a pártváltoztatással?
- Nem lehet ezt sem mereven kezelni, ami a demokrácia változásával együtt lezajlik az egyben egy letiszlulási folyamat is. Mindenki emlékszik, hány párt alakult vagy alakult újjá a rendszerváltás táján, mára viszont az uniósodásra való törekvések törnek felszínre. Ha nem is alakul egy bipoláris rendszer, de közelítünk felé. Közép-Európa sokkal színesebb, minthogy két párttömörülés politikai váltógazdálkodást valósítson meg, szerintem nálunk négy-öt párt le tudja képezni a magyar viszonyokat, a történelmi utat, ami idáig vezetett. Ha
ez kialakul, nem lesz már olyan fontos, hogy ki honnan indult. Természetesen nem szélsőségekre gondolok Miiuleakit a cselekedetei minősítenek majd, a politikai ténykedése határozza meg, hogy az ember mennyire tud hiteles maradni. Ha valakinek a politikai életét pártviszályok, pártszakadások kísérték, arra oda kell figyelni, ott valami nincs rendben. Nekünk nincs olyan kényszerünk, hogy tömegpárttá váljunk. A gyújtőpárt fogalma egy minőségi szintet is jelent és nem azonos a tömegpártisággal. A mi szervezetünk, a mi pártunk senkinek nem tud sem tisztességet, sem hozzáértést, sem egzisztenciát, sem tenniakarást adni, mindenki magával hozza azt. A párt olyan lesz, amilyenek az emberek, akik a tagságot alkotják. Az önkormányzati választásokon is azt az eredményt szeretnénk elérni, amit az országgyűlési választásokon. Fel kell, hogy ismerjék a választók, hogy ez az út, amelyen az önkormányzat lialad, nem az az út, amely oda vezet, ahova akarjuk Remélem, jól látom, hogy a változtatási igény elemi erővel tör fel az emberekben. A mi pártunkba senki nem azért jön, hogy csak tag legyen, mindenki feladatért jön, azért, amiben segítséget tud nyújtani. Azt kérik, mondjuk meg, miben tudnak hasznosat tenni. Nem azt kérdezi egyik sem, hogy neki milyen haszna lesz mindebből.
- Mindez nagyon tisztességesnek tűnik, de nem túl meseszerű a mai racionális, piaci világban, amikor mindenki gyanakszik?
- A gyanakvás bennünk van. De be lehet bizonyítani, hogy aki hozzánk csatlakozott, komolyan gondolja-e, amit ma felvállal. Rövidesen kiderül, ki az, aki belefeszül a hámba és ki az, aki azt mondja, nem erre számított.
- Ön egy rövid időintervallum alatt lett ismert politikai, közéleti szereplő, egy helyi pártszervezet elnöke. Merre indul tovább a politikai úton?
- Mindig a következő feladatot akarom megoldani. Ez a feladat, amellyel most megbíztak, szép, de nem kis feladat. Nem titok: ha a választások előtt szövetségre lépnek azok a pártok szervezetek amelyeknek az értékrendje megegyezik az enyémmel, és felkérnek hogy vállaljam el a polgármester-jelöltséget, az egy újabb szép és megoldásra váró feladat lenne a számomra. Ha tehát megtörténik a megállapodás és alkalmasnak találnak a feladatra, felkérnek, elvállalom a jelölést. Azt azonban szeretném elmondani, hogy ha nem sikerül úgy a feladat ellátása, ahogyan kellene, nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy a civil életbe való úton ne tudjak visszafordulni. Leliet, liogy nem vagyok a mai értelemben vett profi politikus, de nem fogok mindenáron ragaszkodni valamihez, amivel esetleg majd nem értek egyet, ami a már sokat emlegetett értékrendemnek nem felel meg. A vállalkozásomban ma a csúcsra jutottunk mindig van azonban olyan kihívás, amelynek meg kell tudni felelni, ha nem akarunk lemaradni. A vállalkozás ügyvezetését átvette a szakirányú diplomával rendelkező lányom. Olyan a helyzet, ltogy a működéssel nincsenek mindennapi gondjaink a feladatainkat ma már a szakmai kihívásoknak eleget téve meg tudjuk oldani.
L.I.
1998. július 31.
I
KANIZSA -
I
CSALÁDGONDOZÓT KERESNEK
A Nagykanizsai Családsegítő Központ vezetője pályázatot hirdet a Gyermekjóléti Szolgálat családgondozói munkakörének betöltésére pályakezdő fiatal részére.
Pályázati feltételek: főiskolai vagy egyetemi humán végzettség. A pályázathoz csatolni kell a végzettséget tanúsító okirat másolatát, önéletrajzot, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Illetmény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv szerint. A pályázatokat 1998. augusztus 3-án (hétfő 9-12-ig) személyesen kell benyújtani a családsegítő központ vezetőjénél (Nagykanizsa, Erzsébet tér 21.).
BÁBSZÍNHÁZ A ZSINAGÓGÁBAN
PÁLYÁZATI KIIRAS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános, egyfordulós pályázatot ír ki a központi céltámogatással megvalósuló palini, illetve miklósfai városrészek szennyvízcsatorna-hálózat építésének teljes körű lebonyolítási munkálataira. A részletes pályázati dokumentáció átvehető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 2. sz. irodájában 1998. július 27-től 29-ig munkaidőben. Pályázatok beadási határideje: 1998. augusztus 7. Beruházások befejezése: Palin esetében 1999. december, Miklósfa esetében 2000. december.
Július 31-én - pénteken este -18 órai kezdettel bábelőadás lesz a nagykanizsai zsinagógában. A nemzetközi Zsinagóga-Lánc szervezésében színre kerül a Holdbéli Csónakos című utcaszínházi produkció. A Weöres Sándor műve nyomán készült kamaradarabban bábfigurák eleve-
nítik meg Vitéz Lászlót, Paprika Jancsit, Bolond Istókot, Pávaszemet, Medvefiát, na meg a Holdbéli Csónakost. A helyi szerve-. zők gyerekeket és felnőtteket egyaránt szívesen látnak az előadáson. Az utcai színházi előadás megtekintése díjtalan.
Büki Erzsébet
VENDEGEK A BALATONON
Azt mondják a balatonfenyvesi ősnyaralók, az idősebb kanizsai villatulajdonosok, hogy július utolsó vasárnapján volt a Balatonon az első teltházas nap. Végre beindult a szezon! Tehát igaz, amit az előző napokban innen-onnan hallottam, hogy az 1998-as nyár nemcsak időjárási pluszokkal és mínuszokkal állított fel rekordokat, hanem a mindenkori legkésőbbi évadkezdéssel is. A balatoni nyaraláshoz jó idő kell, s ugye a májusi kánikula korán jött, a július véginek meg alaposabban be kellett mutatkoznia.
Ha későn, hát későn, de megtelt a balatonfenyvesi rész is. Elsősorban szombat-vasárnap, de a német üdülni vágyók már
az előző napokban birtokba vették magyar ismerőseik nyaralóit, vagy először próbálkoztak ezzel az ideális partszakasszal. A magyar szó mellett a német lebeg leginkább a levegőben, de az idén nyáron az olaszok is a szokásosnál mintha többen érkeztek volna ide. S hogy a német társadalom melyik rétege képviselteti magát a Balatonon, azt nem igen lehet tudni, de a szobakiadók véleménye szerint vendégeik egyre kisebb és egyszerűbb felszerelési tárgyakkal érkeznek. Egyébként ez világjelenség, nem a flancos strand-cucc, a márkás fürdőnaci számít, hanem inkább a pihenés, a kikapcsolódás lehetőségének megteremtése.
Apropó! Pihenés! -A szokottnál kisebb zajjal fürdik, sétál, ejtőzik ez a hatalmas embersereg. Pedig pléd a plédet éri. Nem bőg a megafon, nem láttam egyetlen táskarádiót sem. Viszont annál több hófehér test próbálgatja a 25 °C-os fodrozódó hullámokat. Hogy a felnőttek nem szedtek magukra egy kis színt, azt - habár nehezen -csak megértem, de hol volt eddig „bezárva" ez a sok gyerek? Régebben az iskolai évzáró után másfél hónappal egy valamire való srác már aranybarnán rohangászott.
S ha már a pihenésnél tartunk, az is megjegyezhető, hogy a balatonfenyvesi szabad strand lassan utolsó a maga nemében.
Mert hát ingyenes! Hogy az önkormányzat miből pótolja ezt a kieső jövedelmet, s miből tartja példásan rendben a hatalmas zöldfelületet, nem tudom, de Balaton fenyves ma is tiszta, virágos, emberléptékű. A büfétulajdonosok viszont azt mondják, ne dicsérgessem az itteni hivatalt, megsarcolja az őket eléggé. A labdát azzal dobom vissza, hogy ők meg minket, vendégeket, az áraikkal.
A szezon, ha későn is, de végre megkezdődött. Kinek egy hónap, kinek 8-10 nap, de az is jó, ha egy-egy hétvége jut az embereknek. Nekünk, magyaroknak, mert elsősorban azért ez a mi tengerünk!
Büki Erzsébet

6 \\ KAiNlZöA — fttüött ) 1998. július 31.
A város utcáit járva néha kellemetlen érzése támad az embernek, hiszen a kereskedelemből megélni próbáló tömegek bizony alaposan meg tudják változtatni az utcaképet. A sebtiben kialakított elárusító helyek hiányzó vagy nem elégséges kirakatai helyett mind gyakoribb a portéka az ajtóra, az ajtó elé való aggatá-sa. Nem példanélküli a járdára, a közterületre való kirakodás sem. Jelenleg is van érvényben a közterületek árubemutatásra történő használatát szabályozó rendelet, de betartatása nehézkes. Számtalanszor fordul elő, hogy a kereskedő portékáját a közterületen árulja, olykor engedély nélkül, máskor engedéllyel, ám az esztétikus megjelenítés és szabályokba nem foglalható, számon nem kérhető, így csak álom marad több helyen a rendezettnek látszó utcakép.
Mi a közterület rendeltetése?
Bármilyen hihetetlen, a közterületek rendeltetése elsősorban a közlekedés, a pihenés, a sporto-
lás. A rendeltetéstől eltérő használatának módját jogszabályok írják elő, ennek értelmében a közterület kereskedelmi és hirdető tevékenységre, építési és bontási anyagok átmeneti tárolására, járművek parkolására használható. Ez utóbbit külön rendelet szabályozza. A hatályos rendelet szerint az eredeti rendeltetéstől eltérő használatért díjakat kell fizetni.
Csak tisztán, gondozottan
Az utcai árusok kötelesek a használatra engedélyezett területet és annak közvetlen környékét tisztán tartani, az árusításból összegyűlt hulladékot összegyűjteni, elszállításáról naponta ellenőrizhetően gondoskodni. Tilos a közterületen üres göngyöleget tárolni, a szállítási előkészületeket kivéve. A kiadott engedély visszavonható, ha hirdetőberendezés, illetve a közterület használata kedvezőtlenül befolyásolja a közlekedés biztonságát, ha az engedéllyel rendelkező nem tesz eleget a hirdető-beren-
dezés, illetve a közterület tisztántartási és karbantartási feladatainak, ezt a felszólítás ellenére elmulasztja. Az engedély visszavonható akkor is, ha a kérelmező nem az engedély-kérelemhez csatolt tervek alapján valósítja meg a reklámhordozót, illetve nem az engedélynek megfelelő helyen helyezi el. A hirdetőnek gondoskodnia kell az elavult hirdetések eltávolításáról, a közterület eredeti állapotának visszaállításáról. Ez utóbbi rendelkezésnek megint csak nehéz érvényt szerezni, gondoljunk csak a választási kampányok idején kiragasztott plakátokra. Nem lenne érdemes leszedetni legalább azokkal, akiknek megválasztására buzdítanak??? Vagy teljesen felesleges, így a helyhatósági választások közeledtén, hiszen a helyi politikus-jelöltek arcképeivel úgyis felülragasztják, és átmenetileg gondozottnak hat majd a plakáterdő?
Kis kupac, nagy kupac
Tilos a közterületen bontásból,
tatarozásból származó hulladékanyag tartós tárolása. A város kiemelt területein, rendszeres autóbusz-forgalom által igénybe vett utakon és az ehhez csatlakozó közterületeken, valamint a műemléki környezetben elhelyezett építési, bontási anyagokat 24 órán belül köteles elszállítani a kérelmező, más területeken ehhez legfeljebb három nap áll rendelkezésére. A törmeléket minden esetben kijelölt lerakóhelyre lenne köteles elszállítani, az akit erre a jogszabály kötelez. Közterületen építési, bontási anyag, illetve törmelék csak abban az esetben tárolható, ha az a telken belül nem megoldható. A város kiemelt területein bontott anyagot, törmeléket csak konténerben szabad tárolni.
Ki mit fizet?
A közterület használtának díját rendelet szabályozza, a kérelmező a díjat a határozat jogerőre emelkedésétől számított nyolc napon belül köteles megfizetni. A választási kampány idején a bejegyzett pártoknak és más társadalmi szervezetek helyi csoportjainak és a választáson indulóknak a kampánnyal összefüggő tevékenységeik után nem kell díjat fizetni. Mentességet élveznek a díj megfizetése alól a jótékonysági tevékenységet végzők, az egészségvédelmi, környezetvédelmi bemutatót végzők, a vallási ünnepen résztvevők.
Bírság
A közterület használatának díját rendelet szabályozza...
Aki a közterületet engedély nélkül használja, szabálysértést követ el, 10.000 forint bírsággal sújtható, amely a szabálytalanság megszűntéig ismételhető. Az is büntethető, aki a közterületet nem az engedélynek megfelelően használja. Az engedély nélkül kihelyezett reklámberendezést a közterület kezelője a felszólításban foglaltak nem teljesítése esetén a tulajdonos költségére köteles eltávolítani és napi díj ellenében tárolni. Ha a közterület használata esetén a burkolt felületben, zöld sávban, vagy a növényzetben kár keletkezik, annak helyreállításáról az engedélyes köteles 30 napon belül gondoskodni.
D. É.
1998. július 31
KANIZSA - Vttáo*
1
A közterülethasználati díjak mértéke
S.sz. Közterülethasználat Mértékegység Fizetendő használati díj célja I. II. üi.
díjövezet
1. Közterületbe 10 cm-en túl benyúló Ft/m7hó kirakatszekrény, üzleti védőtető,
előtető ernyőszerkezet, hirdetőberendezés
2. Árusító és egyéb építmény Ft/mVhó
3. Árusító asztal, pult, kézikocsi,
büfékocsi (alapterület 2x) Ft/m!/hó
4. Taxik állomáshelye Ft/gk/hó
5. Közvilágítási kandelláberen lévő hirdetőberendezés
6. Önálló hirdető berendezés (hirdetési felület nagysága szerint)
- rögzített FVmVhó
- elmozdítható Ft/mVhó
7. Totó-lottó, sorsjegy, újság,
könyv árusítása Ft/m7hó
8. Építési céllal a kivitelezési munkához felhasznált állvány
elhelyezése Ft/mVnap
9. Építőanyag és törmelék
elhelyezés Ft/m2/hó
10
11
600,- 300 - 200-
Út- és járdalezárás építési célra
Közút részleges vagy teljes igénybevétele egyéb célra (közcélú rendezvények kivételével)
12. Tüzelőanyag tárolás (fa, szén)
13. Idényjellegű árusítás élelmiszer (burgonya, dinnye, alma, hagyma stb.)
14. Idényjellegű árusítás
fenyő, koszorú, trombita, virág
15. Alkalmi és mozgóárusítás
16. Árubemutatás
17. Az üzlet működéséhez szükséges terasz, előkert ,
18. Mutatványos tev.
19. Cirkuszi tevékenység
200-
900-3.000-
160,-
600,-
120-
300,-
Ft/mVhó 2.000- 1.500- 1.000-
900- 600-1.500- 1.200-
300-900-
800 - 600 - 200,-
200- 150- 100,-
160,-
120,- 6 hóig díjmentes 100-
FünWhó
Ft/mVnap Ft/mVnap
100-
200-!20,-
80-
150-10,-
60,-
100-10-
Ft/m7nap 500 - 400- 100-
Ft/mVnap 1.200- 1.000 - 200-
Ft/mVnap 1.000 - 800 - 200-
Ft/m7hó 2.000- 1.600- 1.000-
Ft/mVhó Ft/m\'/nap Ft/nap
600- 300-100- 40-20.000-
150-30,-
20. Egyéb célú, az előzőekben fel nem sorolt közterülethasználati kérelem esetén a díj mértékét a fenti díjövezetenkénti minimális és maximális összegek között a jegyző esetileg állapítja meg.
Piac úton, útfélen
A megélhetésért vívott harc eredményeként mind többen próbálják a kertjeikben, gyümölcsöseikben termett zöldséget, gyümölcsöt eladni. Mindez nem is lenne gond, ha a dolog minden esetben szabályozottan menne. Egyre gyakoribb jelenség a város különböző pontjain való illegális élelmiszerárusítás. Legnagyobb méreteket jelenleg a Thury ABC és az egykori Kispiac melletti zöldségest összekötő járda két oldalán ölt. Piaci napokon, különösen szombaton délelőttönként szinte járhatatlanná teszik a járdákat a leterített nejlonokról, gyékényekről portékájukat kínáló nénikék. Ha a zöld terület felázik, akkor szinte összeérnek az egymással szemben árulók, és a közlekedést lehetetlenné teszik. A Piacfelügyelőség vezetője lapunk kérdésre elmondta: a Kispiac hivatalosan 1994. január elseje óta nem működik, mivel nem volt rá igény. Az árusítás céljára kialakított placcot nem veszik igénybe az árusok, asztalok pedig nincsenek már. Helyette szabályozatla-
nul és szabálytalanul a járdán működik a kispiac, ahol időnként műszaki áruk színesítik a kínálatot, hiszen az Erdélyből tisztázatlan körülmény között átmenetileg áttelepült állampolgárok is itt próbálnak az általuk kínált tóvliból némi pénzt szerezni a megélhetésükhöz.
Közben bevételtől esik el a város, hiszen a közterületet ingyen használják, és bosszankodik a járdahasználó, mást nem igen tehet. A polgármesteri hivatalban azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársainak kellene érvényt szereznie a rendeletnek, de ez többszöri próbálkozásukra sem sikerült, jóllehet, már lakossági panasz is érkezett a hivatalba. Sikerült megtudnunk azt is, hogy a ZETA Rt. egyetlen árusnak adott engedélyt arra, hogy kertje javait a bolthoz tartozó területen értékesítse, a többiek a terület használatának díját kötelesek lennének megfizetni.
D.É. Fotó: Varga
DÍJÖVEZETEK
I. DÍJÖVEZET
Katona J. u., Kórház u„ Kossuth tér, Eötvös tér, Kozgonyi ¦ i.. Magyar u., Báthory u.. Autóbusz-állomás, Király n.. Zrínyi u. áltál hatimit területek.
II. DÍJÖVEZET
Az l-es és a 111-as díjövezetluv nem tartozó összes városi terűiét, Csónakázó-tó.
Ili. DÍJÖVEZET Kiskani/.sa, Bajcsa, Palin, korpavár, sánc. Bagola, lakos, Miklósit! és Szabatlhegv terülele.
TARTAS ES GONDOSKODÁS
A lakáshoz jutás mostanság egyik bevett módja az eltartási szerződés. A szerződés megköttetik, aztán mindenki vár. Az egyik fél arra, hogy megüresedjen a lakás, a másik, hogy ellássák. A tartási szerződés gondoskodást feltételez, akinek \'van eltartója arról vajon miért a városnak kellene gondoskodnia. Pedig sokan próbálkoznak, próbálkoztak ezzel, mondta el dr. Nemesvári Márta, a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetője. Mivel a jelenség gyakori, ezért az osztályon úgy döntöttek, a kérelmezők közül kiszűrik azokat, akiknek van eltartója, akik eltartási szerződésük fejében ellátást, segítséget várhatnak. A vonatkozó rendelet ugyan nem tiltja meg kifejezetten, hogy támogassák az olyan kérelmezőt, aki eltartási szerződést kötött, de van a hivatalnak mérlegelési jogköre, és nem kíván ilyen kérelmeket támogatni. Mielőtt eltartási szerződést kötnek az idős emberek, kérjenek tanácsot, mire kell odafigyelniük, és mi az, amit a szerződés fejében számon kérhetnek. Sajnos nagyon sok a szívszorító, szomorú példa, hiszen az öregeket alig védi valami. Vannak, akik nem nagykanizsai lakosként kötnek szerződéseket a kanizsai lakás reményében, de az idős
ember ellátását nem tudják, és nagyon sok esetben nem is akarják megszervezni. Vannak szerződések, amelyek úgy kerülnek megkötésre, hogy a gondoskodás pénzzel is megváltható, de az át-
adott pénz többnyire nem fedezi az idős ember szükségleteit. A pénz önmagában nem is elég, hiszen az idős ember nem képes egyedül elmenni a boltba, főzni, mosni, vagy éppen orvost hívni,
ha szükséges. Nagyon sok ember tapasztalatlansága, jóhiszeműsége miatt rövid idő alatt kiforgat-tatik minden vagyonából, és ellene utólag már nem tehet semmit. Volt rá példa, hogy egy nénike feje felől unokája meglátogatása idején adták el a tetőt, s ma az idős asszony kegyelemből egyik gyermekénél lakik, de soká ott sem lesz maradása.
D.É.
LAKÁSMAFFIA KANIZSÁN?
Egyre többet hallani a lakásmaffiák működéséről országszerte. Egyes megfigyelők szerint bizonyos jelenségekből arra lehet következtetni, hogy már Nagykanizsán is jelen vannak. A Szociális és Egészségügyi Osztály munkatársai egyre gyakrabban találkoznak olyan esetekkel, amikor látszólag teljesen szabályos procedúra végén kerül egy család az utcára, hogy utána a város gondoskodjon a hajléktalanokról. Az alapsztori általában úgy indul, hogy az ön-
kormányzati bérlakásban lakó család nagyobb, kényelmesebb otthonról álmodozik. Jön a vállalkozó, aki azt ígéri, ha megvásárolja a mostani lakását, átveszi tőle,, és az árát beszámítja. No de melyiket? Természetesen azt az árat, amennyiért polgárunk a lakást az Önkormányzattól lakottan, olykor lelakot-tan megvásárolta. A polgár boldog, hiszen nincs gondja a lakáseladással, s már költözhet, és ott van még a szoc. pol. is. Csak két dolgot nem tud, hogy a
szoc. pol. nem csökkenti a megvásárolandó lakás árát, hiszen az annyival drágábban lett értékesítve. A másik az, hogy nem lesz képes a több milliós tartozás törlesztésére, hiszen többnyire családi pótlékból, jövedelempótló támogatásból tengeti létét. Amikor ez kiderül, visszakapja a lakása árát, vagyis azt a pénz, amelyből már nem lesz képes még akkora lakást sem vásárolni, mint amekkorát eladott, és ott áll tető nélkül. A vállalkozó jól jár, hiszen fillé-
rekért szerzett egy lakást, amelyet kis ráfordítás után többszöröséért adhat el. Az abszolút vesztes az önkormányzat, hiszen a jelenség hatásaként folyamatosan zsugorodik a bérlakás-állomány, és folyamatosan nő azoknak a száma -egyéb okokból is -akiket önkormányzati bérlakásban kellene elhelyezni, mert másként a hajléktalanok számát gyarapítják. Vajon van megoldás? Mi lenne, ha bérlő bérlővel cserélne, ki-ki igényei szerint?
Kiutalás bizottsági véleményezéssel
Szerencsés lenne, ha a lakáskiutalások egészéről lenne információja a Szociális és Egészségügyi Bizottságnak - hangzott el a bizottság legutóbbi ülésén. Nem szerencsés, hogy egyetlen ember hatáskörébe tartozik egy ilyen kérdés, célszerű a lakáskiutalás rendszerén változtatni, javasolták többen is. Lehet, hogy nem szükséges az ezzel kapcsolatos rendelet módosítása, más módszerrel is megoldható - hangzott el egy javaslat. Célszerű lenne, ha bizonyos kiutalások időbeli megkötéssel történnének, vagyis a polgárt mindenképpen ösztönözni kellene az átmeneti lakás elhagyására, lakáshelyzetének végleges, megnyugtató rendezésére.
KOMPENZÁLÁS
Szeptember végére legkésőbb el kell készülnie annak a rendelet-tervezetnek, amely lehetővé teszi, hogy a fél évnél régebben közműdíjakkal tartozó polgárok helyett részben állami részben helyi forrásokból kifizessék hátralékaikat - hangzott el a Szociális és Egészségügyi Bizottság legutóbbi ülésén. Egyelőre nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges pénz, ennek ellenére a Szociális és Egészségügyi Osztályon azt ígérik, kiderítik, kik azok, akik ténylegesen rászorulók, és akiket
ilyen módon feltétlenül segíteni kell. Javaslatként hangzott el, hogy azok, akik lakásfenntartási támogatásban részesülnek, ne kapjanak ilyen formában is segítséget. Voltak kezdeményezések arra is, hogy felmérjék a városban a közös költség hátralékokat is, de ez egyelőre kivitelezhetetlen, és egyes vélemények szerint ezek a tartozások megjelenítésre kerülnek a közműtartozásokban is. Ez azonban nem állja meg a helyét, hiszen a közös költség hátralék nem jelenik meg a villany, a víz, vagy a gázszámlán, erről vélhetően valós kimutatással csak a közös képviselők rendelkeznek.
IWK. július 31.
I
KANIZSA - Ittfo*
I
OLVASÓINK KÉRÉSÉRE
TÁJÉKOZTATÓ KIVONATOS MENETREND
Nagykanizsáról Végállomásra
indul érkezik
BUDAPEST FELÉ
3.45 személy 4.49
Közi.: a hét első munkanapján
5.35 gyors Bp. Déli pu. 9.17
5.53 sebes Bp. Déli pu. 10.28
6.10 IC. Bp. Déli pu. 9.07
KANIZSA-INTERCITY
7.30 gyors Bp. Déli pu. 11.10
8.07 szem. Balatonszentgyörgy 8.47
8.52 gyors Bp. Keleti pu. 12.41
Tlmisoara 20.23
VENEZIA
10.30 gyors Bp. Déli pu. 14.18
MAESTRAL
11.10 sebes Bp. Déli pu. 15.28
13.23 gyors Bp. Keleti pu. 17.38
Humenné
SIRAVA
14.20 IC. Bp. Déli pu. 17.16
BAROSS-INTERCITY
14.58 gyors Bp. Keleti pu. 19.07
NYÍREGYHÁZA 23.06
AVAS
15.40 sebes Bp. Déli pu. 20.10
16.22 IC Bp. Keleti pu. 19.28
MURA-INTERCITY
Közi.: a hét első munkanapját megelőző napon
16.57 gyors Bp. Déli pu. 20.34
17.30 sebes Bp. Déli pu. 22.52
Nem közi.: XII.24., 31.
19.24 gyors Bp. Keleti pu. 22.48
DRÁVA
19.30 szem. Fonyód 20.43
Nem közi.: XII. 24., 25., 31., 1.1.

Nagykanizsára Ind. állomásról
átkozik i n d u 1
BUDAPEST FELŐL
5.08 szem. Balatonszentgyörgy 4.30
Közi.: hétköznapokon
6.38 szem. Fonyód 5.15
Nem közi : XII. 25., 26., 1,1, 2.
8.49 szem. Bp. Déli pu. 4.00
9.22 IC. Bp. Keleti pu. 6.15
DRAVA-INTERCITY
10.59 szem. Balatonszentgyörgy 10.15
12.10 sebes Bp. Déli pu. 8.00
14.08 gyors Nyíregyháza 5.47
Bp. Keleti pu. 10.10
AVAS
16.20 gyors Humenné 5.26
Bp. Keleti pu. 12.05
SIRAVA
17.44 sebes Bp. Déli pu. 13.00
18.48 gyors Bp. Déli pu. 15.12
MAESTRAL
20.56 gyors Bp. Déli pu. 17.12
21.01 gyors Bp. Keleti pu. 17.35
VENEZIA
21.49 IC. Bp. Déli pu. 18.54
KANIZSA-INTERCITY
22.31 sebes Bp. Déli pu. 18.06
Nem közi.: XII. 24., 31
Nagykanizsáról Végállomásra
indul árk a z i k
PÉCS FELÉ
4.30 szem. Pécs 7.55
6.25 szem. Pécs 10.51
7.05 gyors Pécs 10.25
Kaposvár-Dombóvár-alsón át
9.26 gyors Mkeresztúr-Venezia 19.25
DRÁVA
11.02 szem. Pécs 14.05
14.11 gyors Gyékényes-Zagreb 16.13
AVAS
15.05 szem. Pécs 18.35
16.40 szem. Gyékényes 17.15
18.43 gyors Pécs 21.17
Közi.: VI. 12-ig és VIII. 30-tól
XII. 18-ig és 1.3-tól a hét
utolsó munkanapján és a hét
első munkanapját megelőző napon
18.51 gyors Mkeresztúr-Zagreb 22.05
Split (IX. 12-ig) 7.13
MAESTRAL
19.25 sebes Pécs 21.53
21.04 gyors Gyékényes-Venezia 9.18
VENEZIA
21.15 szem. Barcs 22.53
Nagykanizsára Ind. állomásról
érkazik indul
PÉCS FELŐL
5.23 szem. Gyékényes 4.40
6.46 szem. Barcs 5.15
8.03 sebes Pécs 5.40
8.48 gyors Venezia-Gyékényes 21.56
VENEZIA
10.07 szem. Pécs 7.05
10.28 gyors Split (IX. 14-ig) 21.40
Zagreb-Murakeresztúr 7.00
MAESTRAL
13.19 szem. Pécs 10.05
14.53 gyors Zagreb-Gyékényes 12.40
AVAS
16.17 szem. Pécs 13.09
18.41 szem. Pécs 15.45
19.21 gyors Venezia-Murakeresztúr 9.50
DRÁVA
19.55 gyors Pécs 16.45
Dombóvár-alsó-Kaposváron át
Nagykanizsáról indul
Végállomásra érkazik
SZOMBATHELY-ZALAEGERSZEG FELÉ
3.50 szem. Szombathely 6.14
5.32 szem. Zalaegerszeg 6.59
Nem közi.: XII. 25., 26., I.-1., 2.
7.40 szem. Zalaegerszeg 9.05
8.11 sebes Szombathely 9.40
Sopron 11.16
11.30 szem. Zalaegerszeg 12.55
14.30 szem. Szombathely 17.11
15.15 seb./gyors Szombathely 16.45
Győr 19.57
Bp. Keleti pu. 21.33
Közi.:
16.22 Közi.:
16.48 18.50 Közi.: 19.59 21.35
a hét első munkanapját megelőző napon
sebes Zalaegerszeg 17.20
VI. 12-ig és VIII. 30-tól
XII. 18-ig és 1.3-tól a hét utolsó munkanapján
és a hét első munkanapját megelőző napon
szem. Szombathely 19.41
szem. Szombathely 21.00
munkanapokon
gyors Szombathely 21.26
szem. Zalaegerszeg 23.05
Nagykanizsára érkazik
Ind. állomásról indul
SZOMBATHELY-ZALAEGERSZEG FELŐL
5.25 Nem közi
7.03
9.58 13.48 15.51 17.11 Közi.:
17.11 Közi.:
18.29 18.36 Közi.:
19.11
21.07 0.04 Közi.:
szem. XII. 25 gyors szem. szem. szem. szem.
26.,
Zalaegerszeg 4.06 1.1,2.
Szombathely 5.30
Szombathely 7.35
Szombathely 11.35
Zalaegerszeg 14.33
Zalaegerszeg 15.33 a hét utolsó munkanapján és a hét első munkanapját megelőző napon
szem. Zalaegerszeg 15.44 a hét utolsó munkanapja és a hét első munkanapját megelőző nap kivételével naponta
szem. Szombathely 16.24
gyors Zalaegerszeg 17.37 VI. 12-ig és VIII. 30-tól-XII. 18-ig és l. 3-tól a hét utolsó munkanapján és a hét első munkanapját megelőző napon
sebes Sopron 16.02
Szombathely 17.40
szem. Szombathely 18.50
szem. Szombathely 21.48 munkanapokon
Utazással kapcsolatos felvilágosítást a 93/311-059-es telefonszámon szíveskedjenek kérni!
JO UTAZÁST KÍVÁNUNK!
10
I
KANIZSA - Ottt™
I
IWK. július 31.
KIE A JÁTSZÓTÉR?
A kérdés megválaszolása csak látszólag egyszerű. A gyerekeké - mondanák rá sokan. Érdekes, hogy ezt a tényt a kutyatulajdonosok valamiért nem akarják tudomásul fenni. Minden szívfájdalom nélkül viszik le kedvenceiket a köztéri parkok mellett a játszóterekre is. A hiba nem a kutyákban van. Nekik maguktól eszükbe sem juma a homokozóba kakilni, vizelni, ha a gazdi rá nem kényszeríti erre őket. Hiába születnek a rendeletek, a szabályozók, senki érvényt nem tud, és talán nem is akar szerezni nekik Közben nem marad más, mint a bosszankodás. Hagyján, ha csak belelép az ember, a cipőjéről viszonylag könnyen távolítja el az orrfacsaró bűzt árasztó kutyagumit, de ha a gyermek a köztéri homokozóban beletenyerel, csak hosszas gyaloglás után van mód a mosakodásra, hiszen a köztéri kutakat már régen szétverték a vandálok, vagy nem is volt. A szakemberek szerint komoly betegségeknek lehet alapja egy ilyen kaland, de ezzel a kutyások mit sem törődnek. Mit számít, ha az ő kényelmük árát a kisgyerekes szülő fizeti meg. A keleti városrész játszóterei mindinkább elnéptelenednek, mert a kicsik egyike-másikafél a póráz és szájkosár nélkül sétáltatott ebektől, a másik ok, hogy a fertőzött, szennyezett homok komoly visszatartó erő. Még van egy-két kevésbé koszos játszótér, ahol a szülők szövetkeznek, és kitisztítják a homokot, időnként felássák És van olyan hely is, amelyet elkerülnek a kutyák és gazdáik, mert egyszer-kétszer már összetűzésbe kerültek a gyermekeiket féltő szülőkkel. A kutyafuttató helyek száma nem változott a város területén, ma is csak az az öt hely áll rendelkezésre ahhoz, hogy házikedvencüket póráz és szájkosár nélkül sétáltassák A kutyafuttató helyek nincsenek táblával ellátva, így még a jóakaratú gazdi sincs mindig tisztában azzal, hol lehet a kutyázás szenvedélyének hódolni. Persze a szabályok nem ismerete nem mentesít senkit. Egyre több helyen hangzik el, hogy a játszótereket kellene zárni, s azok kivételével mindenütt másutt lehetne az ebeket sétáltatni. Ez is egy megoldás lenne, ha lenne rá pénz, de az még a játszóterek mostani karbantartásához is kevés, nem a bekerítésükhöz. Egyébként tőlünk nyugatra jócskán akad példa erre, persze nem zsebkendőrtyi, egy mászókás-hintás játszóterekről van szó. Egyébként nem valószínű hogy egyik vagy másik fél ki- illetve bezárása lenne a hathatós megoldás, inkább a kultúrált együttélés. Rendelet van, ami alapján bírságolhatóak lennének a kutyatulajdonosok, ha megszegik a kutyatartással kapcsolatos szabályokat, ám számos más feladata mellett ezt is a Környezetvédelmi Felügyelet apparátusának kellene elvégeznie, ha lenne rá kapacitása. Szép bevétele származna a városnak egyébként a rendelet betartatásából, de hát ki törődik ezzel, amikor a szabálytalankodó autósokról mindig újabb és újabb bőr húzható le.
D.É.
Öt helyen szabad
Nem változott meg a kutyafuttató helyek száma a városban, mondta el lapunk kérdésére a Polgármesteri Hivatal illetékese. A keleti városrészben továbbra is csak a Kazanlak krt. és a Városkapu krt. által határolt területen, a szánkódomb kivételével futtathatók az ebek. A második kijelölt hely az Irtás utca és 7-es főközlekedési út közötti terület, Kis-kanizsán a Március 15. tér, a Herkules utca nyugati oldala, Miklósfán a Sportpálya környéke, és a Trippamer úttól a Szent-györgyvári hegyre vezető út.
Nincs kijelölt hely
Nagykanizsán és környékén nincs a kutyák úsztatására, fürdetésére kijelölt hely. A kutyák emberekkel való együtt fürdetését szabályok tiltják, vagyis a fürdésre kijelölt helyeken az ebek áztatása tilos. Azokon a helyeken, ahol az emberi fürdés últott, van mód a kutyák úsztatására, de csak abban az esetben, ha más szabályozók nem tiltják.
Az éppen szükségét a városi aszfalton végző ebről és gazdájáról készült kép nem kanizsai eseményt ábrázol..., de ábrázolhatna azt is.
SZABÁLYSÉRTÉSI RENDELKEZÉSEK
(1) Szabálysértést követ el és 2.000 Ft-ig terjedő helyszíni bírsággal sújtható, aki:
a) ebet közterületen póráz nélkül szabadon enged,
b) harapó, támadó természetű, őrző-védő kutyát közterületen szájkosár nélkül vezet,
c) kutyát játszótérre, Sétakertbe bevisz, illetve beenged,
d) állat által közterületen okozott szennyeződést nem távolítja el,
e) aki az eb által okozott szennyeződés eltávolításához nem tart magánál eszközt.
f) nem a tulajdonában, illetve használatában lévő gyepterületen legeltet.
(2) Helyszíni bírság kiszabására a Polgármesteri Hivatal, valamint a Környezetvédelmi Felügyelet arra felhatalmazott dolgozói jogosultak.
(3) Szabálysértést követ el és 3.000-5.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki:
a) úgy tart állatot, hogy veszélyezteti állat és ember egészségét, testi épségét, életét,
b) nem biztosítja az állat oly módon történő tartását, hogy azok a környező ingaüanokra ne tudjanak átjutni,
c) állatáról nem gondoskodik megfelelően, éhezteti, kínozza vagy kóborolni hagyja,
d) úgy tartja állatát, hogy a több szintes lakóépületek közös használható helyiségeit, a lakások erkélyét, teraszát, loggiáját, ablakpárkányát, a liftet szennyezi,
e) belterületen és mezőgazdasági rendeltetésű területen (korábban zártkert) hulla-\' dékhússal táplált prémes állatot tart,
f) aki nem biztosítja ingatlanán az állattartási szabályok ellenőrzésének lehetőségét,
g) almostrágyát ingaüanán, szabadon, fedetlenül tárol, szag-
talanításáról nem gondoskodik,
h) ebét úgy tartja, hogy az többi lakás lakóinak nyugalmát zavarja,
i) felvonóban ebet az utasok bármelyikének tiltakozása ellenére szállít,
j) tulajdonosi, bérlői beleegyezés nélkül állatot tart, k) az adott városrészben meghatározott létszámú állatnál többet tart, m) állatot kínoz. (4) Tízezer Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki:
a) Elhagyja, vagy a város belterületén felügyelet nélkül bocsátja, vagy nem pórázon vezeti, illetőleg vadászterületen kolonc nélkül elengedi kutyáját.
b) kutyáját szájkosár nélkül tömegközlekedési járművön szállítja, vagy harapós kutyáját nem zárt helyen tartja,
vagy nem helyezi el a ház, lakás, telek bejáratán a harapós kutyára utaló megfelelő figyelmeztető táblát,
c) a kutyát vendégforgalmat lebonyolító nyilvános helyiségbe vagy élelmiszer-elárusító üzletbe beenged, illetőleg be visz.
d) aki a 4. § a-c. bekezdésében meghatározott magatartással másnak 8 napon belül gyógyuló sérülést okozza.
e) a veszettség elleni oltás kötelezettségét elmulasztja.
(5) Az eb kiirtatását vonja maga után
- az oltási kötelezettség elmulasztása
- ha embert mar meg,
- ha veszett, vagy veszettségre gyanús
(6) Pénzbírság és az állattartás jogának korlátozása együtt és külön-külön is alkalmazható.
(7) A szabálysértési eljárás lefolytatása a jegyző feladata.
[ KANIZSA - *}tt&**t )
11
AGRÁRKAMARA KANIZSÁN
1998. július 31.
Kiskanizsán, a Templom téren található a Zala Megyei Agrárkamara* Nagykanizsa Területi Irodája, aminek átadására június 8-án került sor. Az ott folyó munkáról Szigetvári József okleveles agrármérnök tanácsossal, az iroda vezetőjével beszélgettünk.
- Miért volt szükség az Agrárkamara kanizsai irodájának megnyitására?
- Az Agrárkamaránál már régóta felvetődött, hogy Nagykanizsán is kell nyitni egy irodát, mivel nagy számú magántermelő van ebben a térségben. Ezt bizonyítja az az adat is, hogy a múlt évben mintegy 25 ezer őstermelői igazolvány került kiadásra Zala megyében. A kanizsai gazdajegyzői körzetben pedig ez a szám 3500. Ha azt vesszük alapul, hogy az egész megyében 21 gazdajegyzői körzet van, akkor ebből meg lehet állapítani, hogy Kanizsa térségében nagy igény volt az őstermelői igazolványok kiváltására. Én január elsejétől kerültem a kamarához, azzal a céllal, hogy kollégáimmal együtt szervezzem meg ezt a kanizsai irodát. Ehhez természetesen kellett az önkormányzat segítsége is. Már korábban működött ebben az épületben gazdajegyzői hivatal, ami csak időszakos megoldás volt. Régebben a rendőrség körzeti megbízottja volt ebben a két helyiségben, amiben most az irodánk van, és mivel a rendőrség nem tartja időszerűnek ennek a rendőrőrsnek a visszaállítását, így ezt a két irodát az önkormányzat rendelkezésünkre bocsátotta.
- Milyen az ügyfélforgalmuk?
- Lassan talán tudatosodik az emberekben, hogy Nagykanizsán megnyílott ez az iroda. Naponta minimum 4-5 ember fordul meg itt. Ennél több feladatot is el tudnánk látni, de még meg kell szokni a termelőknek, hogy ügyeikkel nem kell Zalaegerszegig elmenniük. A szakmai jellegű kérdésekkel sajnos még nem nagyon keresnek meg bennünket, talán szégyellik, úgy érzik, hogy csorbítja a szakmai tekintélyüket, pedig szerintem természetes, hogy nincs mindenkinek minden területről tökéletes információja, ismerete. Sokan érdeklődnek a különböző támogatások igénybevételéről, például a gép-, a földalapú-, és a gázolaj támogatásokról. Bármilyen mezőgazdaságot érintő támogatási igényt lehet nálunk jelezni, és mi a gazdajegyzőkön keresztül az FM hivatalnál és az adóhatóságnál is megpróbálunk mindent elintézni. Már lefutott a gabona garantáltáras jelentkezése, így most rengetegen fordulnak hozzánk azzal a kérdéssel, hogy hová lehet beszállítani ezt a gabonát. Ez a névsor a
rendelkezésünkre áll, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az egyes felvásárló szervezetekkel, közraktárakkal, terméktanácsokkal, hogy ha valakinek ilyen problémája van, tudjunk segíteni, friss információval szolgálni. Már kérik a nyomtatványokat a kukorica garantáltáras bejelentkezésére is. Ezeken kívül természetesen foglalkozunk az őstermelői igazolványok kiadásával.
- Milyen nagyobb problémát kell most megoldania a kamarának?
- Nagy gondot okoz a tejtermelőknek és nekünk is a Kanizsatej jelenlegi
gazdasági helyzete. A cég fizetési gondokkal küzd, most folynak a tárgyalások a Parmalaltal az üzem megvételéről. A Kanizsatej komoly összegekkel tartozik a ternuilőknek, mi azon dolgozunk, hogy ezt a kieső részi milyen forrásokból lehetne kifizetni a gazdáknak. Ennek érdekében küldtünk levelet az Agrárkamara főtitkárának, a Terméktanács elnökének és a földművelésügyi miniszternek A Kanizsatej fi-zetésléptelensége nagyüzemeket is érint (például a kanizsai, a miklósfai, a csurgói, a gelsei, a szepetneki szövetkezeteket), ezek azonban már más
feldolgozókat kerestek, de ettől függetlenül nekik is nagy összegekkel tartoznak. A nagyobb problémát az a huszonhat 20-30-40 telienes gazda jelenti, akik most kezdték el fejleszteni gazdaságaikat. Van olyan tejtermelő, aki kénytelen volt tenyészállatokat eladni, hogy pótolja a bevételkiesést. Jelenleg is szállítanak 3500 liter tejet naponta a Kanizsatejhez, mivel egyelőre nincs más lehetőség. Remélem - és biztató jelek is vannak -, hogy sikerül ezt a problémát megoldanunk, ez számunkra is nagy siker lenne.
L. Zs.
fürödnek, boroznék, nyaralnak
A balatonmáriai Ifjúsági Táborban nyaralhatott június 29-től július 5-ig a Rózsa Úti Altalános Iskola, a volt „Kisegítő Iskola" 15 tanulója. A gyermekek üdülését teljes egészében az iskola által létrehozott "Alapítvány a fogyatékosokért" fizette, a gyerekeknek csak költőpénzt kellett hozni.
- A 15 táborozó gyereket több szempont alapján választottuk ki -mondta Horváth Istvánná, az iskola igazgatója. - Szerepet játszott a családok szociális helyzete, hiszen többen az alapítvány segítsége nélkül nem jutottak volna el a Balatonra. Emellett figyelembe vettük az érdemeket is, azt, hogy mennyit tettek a gyerekek, esetleg a szüleik az iskoláért.
A tábor életéről Gór Ferenc, a nyaraló diákok felügyelő tanára beszélt:
-A reggelt tornával kezdjük, persze ez nem kötelező. A program igen egyszerű, ha tehetjük egész nap fürdünk. Ez nagyon nagy élmény a gyerekeknek hiszen páran még a Balatont sem
látták eddig. Volt, aki indulás előtt azt kérdezte: „ Feri bácsi ez olyan, mint a Csó-tó?". Egy napra elmegyünk majd Tihanyba, Földvárig vonattal, onnan pedig hajóval utazunk. Esténként a nagyobbak diszkót rendeznek és 22 órakor van a takarodó.
A Rózsa Úti Altalános Iskola tanulóival egy időben nyaralnak a balatonmáriai táborban az Altalános Iskola Kiskanizsa által meghirdetett bőrtárgy készítő tábor lakói is. A tizenhárom lelkes diák Nagykanizsáról és környékéről jelentkezett a táborba. Őket Németh Istvánné vezette be a „bőrözés" rejtelmeibe.
- Délelőtt és délután tartunk foglalkozásokat, amelyekre az „én" gyerekeimen kívül a másik csoportból is átlátogathatnak az érdeklődők
- A „műhely" egyik sarkában nagy kupac bőr van felhalmozva, mellette mindenféle titokzatos eszköz. Honnan szerezték be ezeket az alapanyagokat, szerszámokat?
- Hulladékbőrrel dolgozunk, amelyet gyáraktól, üzemektől kaptunk, hiszen ők már semmire sem tudják használni. Az egyéb kellékeket, cipészszerszámokat, bőrragasztókat pedig a tábor vezetése biztosította. A kiskanizsai iskolában is tartok szakköröket, technikaórákat, ahol szintén ilyen nyakláncokat, karkötőket, erszényeket, tarsolyokat készítünk. A gyermekek így észrevétlenül megtanulják a bőrtárgykészítés alapműveleteit, munkafolyamatát. Itt a táborban a fürdések közötti időt is jól ki lehel használni. Nagyon élvezik a gyerekek és biztos, hogy motiválja őket, hogy az elkészített tárgyakat megtarthatják.
A beszélgetés után" Németh Istvánné nekünk is bemutatja egy bonyolultnak tűnő karkötő elkészítését, ami a gyakorlott kezeknek csupán fél óra munkába került.
L.Zs.
MEGACOMP
Nagykanizsa, Király út 9/A
Tel.: 50/406-640
SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET
A komplett gépek összeállításától
a hálózatok megtervezéséig
állunk kedves vásárlóink rendelkezésére.
OLCSÓ ÁRAK!
12 ( KANIZSA - Ved** ) 1998. július 31.

Még a tanév vége előtt minden alap és középfokú oktatási intézmény vezetőjét levélben kereste meg a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztálya, és tájékoztatást kért a következő tanévben osztályonként várható tankönyvárakról, annak érdekében, hogy a hozzájuk forduló állampolgárok kérelmeit érdemben bírálhassák el. Mint Simonka Lászlóné osztályvezető helyettes elmondta, a beadott kérelmek elbírálása folyamatos, az eddig be-
TANKÖNYVTÁMOGATÁS VAGY BEISKOLÁZÁSI SEGÉLY
adottakat alig néhány kivétellel feldolgoztak már. Ez az első év, amikor a középiskolásokat is bevonták a támogatási körbe, ez azért is kedvező, mert az idei középiskolás tankönyvcsomagok ára mind gyakrabban haladja meg a tízezer forintot. A beadott kérelmek elbírálását helyi rendelet szabályozza, ám a határozat meghozatalánál mindig a kérelmező ér-
dekét tartják szem előtt, azt, hogy melyik támogatási formával enyhíthetők nagyobb mértékben a kérelmező anyagi gondjai. Az előző évek gyakorlatától eltérően az idén a beiskolázási segélyeket készpénzben és nem utalvány formájában bocsátják a segélyezettek rendelkezésére. A készpénzen a szülő azt az iskolaszert vásárolhatja meg gyermekének, amelyre
leginkább szüksége van. A készpénz bármi másra is elkölthető, de az utalványokat is el lehet adni, így ha valaki nem gyermekére, hanem valami más célra kívánja fordítani a segélyt, így is, úgy is megtalálja a megoldást. Az iskolakezdést megkönnyítő támogatási formákra négymillió forintot különítettek el a költségvetésben, de Simonka Lászlóné elmondta: ha szükséges, máshonnan csoportosítanak át, vagyis egyetlen rászoruló sem marad támogatás nélkül.
KI KÉRHET, KI KAPHAT?
Gyermeknevelési támogatás
(1) A megállapításra a Sztv. 27. §-31. § rendelkezései vonatkoznak.
(2) A kérelemhez csatolni kell:
- a közös háztartásban élő családtagok utolsó 3 havi nettó átlagkeresetéről szóló igazolásokat.
- a kérelemhez kiadott jövedelemnyilatkozatot,
- a támogatásra jogosító gyermekek születési anyakönyvi kivonatának másolatát,
- igazolást arTÓl, a kérelmező 180 nap biztosítási idővel rendelkezik,
- a nem hivatásos nevelőszülő esetén a nevelői szülői jogviszonyt igazoló megállapodást,
- az apa részére megállapított gyermeknevelési támogatás esetén a munkáltató, vagy az oktatási intézmény igazolását arról, hogy az anya keresőtevékenységet, illetve tanulmányokat folytat.
(3) A gyermeknevelési támogatás iránti igényt a kérelmező lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerint illetékes jegyző bírálja el.
Rendszeres gyermekvédelmi támogatás
(1) A rendszeres gyermekvédelmi támogatás megállapítására a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 19. § és 20. § rendelkezései irányadóak.
(2) Kivételesen meg kell állapítani a rendszeres gyermekvédelmi támogatást az egyedülálló, vagy az egészségileg károsodott gyermeket nevelő szülők esetében, ha a családban az egy főre jutó nettó jövedelem a nyugdíjminimum összegét legfeljebb 20%-kal haladja meg.
(3) A rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege havonta, gyermekenként a mindenkori nyugdíjminimum 20%-a.
(4) A rendszeres gyermekvédelmi támogatás á kérelem benyújtásának hónapjában a megállapított ellátás
a) teljes összege, ha a kérelmet a tárgyhónap 16-át megelőzően nyújtották be;
b) összegének 50%-a, ha a kérelmet a tárgyhónap 15-ét követően nyújtották be.
(5) A megállapított rendszeres gyermekvédelmi támogatást tárgyhónapot követő hónap 5-éig kell folyósítani.
(6) A kérelemhez csatolni kell:
- a gyermeket gondozó családban élő személyek utolsó hat havi nettó átlagkeresetéről szóló jövedelemigazolásokat,
- a gyermek elhelyezése, vagy ideiglenes hatályú elhelyezés és gyámrendelés tárgyában hozott bírósági és gyámhatósági határozatot, illetőleg jegyzőkönyvet,
- a tartósan beteg, illetőleg fogyatékos gyermek esetén a gyermek egészségi állapotára vonatkozó igazolást,
- középfokú, vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló gyermek esetén az intézmény igazolását a tanulói, vagy hallgatói jogviszony fennállásáról.
(7) A kérelem megállapításáról a polgármester dönt.
Rendkívüli gyermekvédelemi támogatás
(1) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítására a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény 21. § rendelkezései irányadóak.
(2) Elsősorban azokat a gyermekeket kell alkalmanként rendkívüli támogatásban részesíteni, akiknek családja létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, illetve alkalmanként jelentkező többletkiadások miatt anyagi segítségre szorul. így különösen:
- a szülő saját vagy gyermeke tartós betegsége miatt 1 hónapot meghaladóan táppénzre szorul,
- a tanköteles, illetve iskolai oktatásban részesülő gyermek iskolakezdésével járó többletkiadások.
(3) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás készpénzben, vagy utalvány formájában adható.
(4) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítását nevelési-oktatási intézmény, gyámhatóság, továbbá más, családvédelemmel foglalkozó intézmény, illetve természetes személy vagy a gyermekek érdekeinek védelmét ellátó társadalmi szervezet kezdeményezheti. A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapításánál fokozottan érvényesül a család szociális helyzetének, körülményeinek vizsgálata. A kérelmek elbírálása intézményi javaslat, valamint helyszíni környezettanulmány alapján történik.
(5) A kérelemhez csatolni kell a szülők utolsó három havi nettó áüagkeresetéről szóló jövedelemigazolást, családi póüék, gyermektartásdíj, vagy egyéb rendszeres pénzellátásról szóló igazolásokat, vagy nyilatkozatot.
(6) A kérelem megállapításáról a polgármester dönt.
Térítési díj kedvezmény
(1) Térítési díj kedvezményben részesülnek azok a
gyermekek, vagy nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatók, akiknek családja (szülője, gondozója, vagy nevelője) a térítési díj megfizetésére önhibáján kívül képtelen.
(2) A térítési díj kedvezmény mértéke:
13.700 Ft egy főre jutó nettójövedelem alatt 100%
13.701 Ft-15.200 Ft egy főre jutó nettó jövedelem között 50% 15.201 Ft-16.700 Ft egy főre jutó nettó jövedelem között 25 %
(3) Azok a családok, akik lakásfenntartási támogatást kapnak, térítési díj kedvezményben nem részesíthetők.
(4) A kérelemhez csatolni kell a szülők utolsó három havi nettó átlagkeresetéről szóló jövedelemigazolást, családi pótlék, gyermektartásdíj, vagy egyéb rendszeres pénzellátásról szóló igazolásokat, vagy nyilatkozat.
(5) A kérelem megállapításáról a polgármester dönt.
Beiskolázási segély
(1) Beiskolázási segélyben kell részesíteni azokat a családokat, akiknél az iskola kezdés súlyos anyagi gondot okoz.
(2) A beiskolázási támogatás összege gyermekenként legfeljebb a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összegének kétszerese lehet.
(3) A kérelemhez csatolni kell a szülők utolsó három havi nettó átlagkeresetéről szóló jövedelemigazolást, családi pótlék, gyermektartásdíj, vagy egyéb rendszeres pénzellátásról szóló igazolásokat, vagy nyilatkozatot.
(4) A kérelem megállapításáról a polgármester dönt.
Tankönyv-támogatás
(1) Tankönyv-támogatást azon alap- és középfokú oktatásban részt vevő gyermekek részére kell megállapítani, akiknek családja a tankönyv teljes árának megfizetésére önhibáján kívül képtelen. A tankönyvtámogatás mértéke a tankönyvek iskola által igazolt költségének meghatározott része:
10.000 Ft egy főre jutó nettó jövedelem alatt 100%
10.001 Ft-13.700 Ft egy főre jutó nettó jövedelem között 50% 13.701 Ft-16.000 Ft egy főre jutó nettó jövedelem között 30%
(2) Beiskolázási támogatás és tankönyv-támogatás közül egy naptári éven belül ugyanannak a családnak a részére csak az egyik támogatási forma állapítható meg.
(3) A kérelemhez csatolni kell a szülők utolsó három havi nettó átlagkeresetéről szóló jövedelemigazolást, családi pótlék, gyermektartásdíj, vagy egyéb rendszeres pénzellátásról szóló igazolásokat, vagy nyilatkozatot.
(4) A kérelem megállapításáról a polgármester dönt.
IWK. július 31.
I
KANIZSA- Itti**
I
13
TÁRSULÁSI HÍREK
NAGYKANIZSA ES KÖRNYÉKE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS
Új képviseld
Július elsejétől Póczai Zoltán képviseli térségünket a Megyei Területfejlesztési Tanácsban. Mint ismeretes, Póczai Zoltán megválasztását kisebb-nagyobb huzavonák előzték meg, hiszen elődei valamivel tovább töltötték be ezt a posztot, mint azt az előzetes egyeztetések lehetővé tették volna.
Phare-pályázat
A Phare CBC szentgotthárdi irodája pályázatot hirdetett Magyarország-Szlovénia-Ausztria program kisprojektekre. Pályázni lehet a területi tervezés fejlesztés témakörében, a gazdaság élénkítésére, gazdasági együttműködésekre, emberi erőforrás fejlesztésére, természet- és környezetvédelmi témákra. A pályázaton elsősorban a szlovén, a magyar, és az osztrák határmenti térség szereplői között kialakuló együttműködésre, közvetlen kapcsolattartásra , rendezvényekre, natúrpark létrehozására. A programokhoz 10% saját erő szükséges. A Társulás taggyűlése legutóbbi ülésén felhatalmazta a térségmenedzsert a pályázat előkészítésére.
Társulási ülés
Nemrégiben került sor a Nagykanizsa és a Környező Települések Területfejlesztési Társulásának taggyűlésére. Az ülést az elnök távollétében Gregor Tiborné, az újudvari polgármester vezette.
Első napirendi pontként a gyermekjóléti szolgálat felállításával és működésével kapcsolatos napirenddel foglalkoztak ajelenlévők,
majd a térségi koncepcióról hallgathattak meg tájékoztatót. A koncepció még nem készült el, és feltehetőleg a kitűzött határidő lejártáig sem fejeződnek be az ezzel kapcsolatos munkálatok.
Elfogadásra került Homokkomárom csatlakozási kérelme is. Mint ismeretes, Homokkomárom eddig nem volt tagja a társulásnak, jóllehet a környező települések közül, amelyek körjegyzőséget alkotnak, Fűzvölgy kezdettől fogva tagja a társulásnak. A csatlakozási kérelem elfogadását követően kerül majd sor a belépéssel kapcsolatos adminisztrációs és egyéb teendők lebonyolítására.
Ezt követően Farkas Csilla, ifjúsági referens beszámolóját hallgathatták meg a nyári táborozások eddigi tapasztalatairól.
A közhasznú társaság szabályzatainak megtárgyalása és elfogadása után tájékoztató hangzott el az aktuális pályázatokról.
Területi Vízgazdálkodási Tanácsok
A Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság megkereste a Nagykanizsa és a Környező Települések Területfejlesztési Társulását a Területi Vízgazdálkodási Tanácsok megalakítása kapcsán létrehozandó albizottságba való delegálással kapcsolatban.
A társulás elnökével történt egyeztetés után a társulás Schmidt Istvánt, Fűzvölgy polgármesterét javasolja a Nyugat-Dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács Zala Megyei Önkormányzati Albizottságába, aki vízellátási csatornázási üzemmérnök szakképzettséggel rendelkezik.
Pályázat
Nagykanizsa és a Környező Települések Területfejlesztési
Pingponglabda-tánc.
Társulása pályázatot nyújt be a Zala Megyei Területfejlesztési Tanácshoz a térségfejlesztési koncepció készítésének költségeire. Mint ismeretes, a koncepció elkészítésére már más forrásból állnak rendelkezésre pénzeszközök, ám ezek a feladatok befejezéséhez nem elégségesek. A taggyűlés biztosítja a pályázatban saját forrásként megjelölt közel félmillió forintot.
Szennyvíztisztító telep
A zalaegerszegi Landorhegy Alapítvány megkereste a Területfejlesztési Társulást és segítségét ajánlotta fel egy szennyvíztisztító telep létrehozásának kérdésében. Tájékoztatójuk szerint Duna-varsány térségében nyolc település összefogásával új eljáráson alapuló szennyvíztisztítót hoztak létre. A szennyvíztisztítás lehető leggazdaságosabb módon történik, amellyel nemcsak a szennyvíztisztítás gondjai, hanem a környező mezőgazdasági területek öntözési problémái is megoldódnak. Ilyen szennyvíztisztító létrehozásában tud segítséget nyújtani az Alapítvány.
Szlovén tábor
Július 9-15 került sor a Területfejlesztési Társulás szlovéniai táborára 19 gyermek részvételével. A Hódoson megrendezett tábor résztvevőivel kegyetlenül bánt az időjárás, hiszen mindössze egyetlen nap jó idejük volt, ekkor Muraszombaton strandolhattak. A rossz idő ellenére jókedvűen teltek a napok, az erdő közepén elterülő táborban minden nap voltak tréfás vetélkedők, jó hangulatú erőpróbák.
Átváltoztatjuk (fiúból lányt)
Utolsó vacsora Hódoson.
f A
14 19»«. júliu s 31.
CIGÁNY HOLOCAUST MEGEMLÉKEZÉS
1998. augusztus 1-je, szombat 18.00 óra
Helye: a Cigány Holocaust Emlékmű (Nagykanizsa, Vár út, Ifjúsági Park)
A MEGEMLÉKEZÉS PROGRAMJA 18.00 Magyar és cigány himnusz
Közreműködik: Horváth Krisztina és Kozák János 18.10 Bari Károly: Emlékezzetek!
Előadja: Horváth István Radnóti díjas versmondó 18.15 Megemlékező köszöntőt mond:
Teleki László, Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Cigány Kisebbségi Önkormányzatának elnöke 18.20 Megemlékező megnyitó beszédet mond:
Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke 18.30 Megemlékező beszédet mond:
Dr. Dávid Ibolya igazságügy miniszter 18.55 Megemlékező szavakat mond:
Göndör István országgyűlési képviselő 19.05 Megemlékező szavakat mond: Horváth Gyula, a Zala
Megyei Önkormányzati Közgyűlés alelnöke 19.15 A meghívott megemlékezők kegyeleti koszorúinak
elhelyezése
Közreműködik: a Fehér Kígyó Hagyományőrző Együttes 19.50 A kegyeletüket lerovó polgárok koszorúinak és virágainak elhelyezése 21.00 Közös gyertyagyújtás
FELSŐFOKÚ KERESKEDELMI SZAKMENEDZSER-KÉPZÉS
A Nagykanizsai Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola - együttműködve a Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolával - iskolarendszerű, akkreditált felsőfokú kereskedelmi szakmenedzser-képzést indít
- bel- és külkereskedelmi
- marketing és reklám
- szállítmányozás szakirányokkal.
A képzés időtartama: 4 félév, heti 24-30 órában.
A képzés jellege: iskolarendszerű, nappali félfőiskolai, tandíjmentes.
A jelentkezés feltételei és módjai:
- Érettségi bizonyítvány (nyelvvizsga előny).
- Jelentkezni jelentkezési lappal és a 2.000 Ft felvételi díj befizetésével, a végzettséget, illetve a nyelvtudást igazoló dokumentumok másolatának és 2 db saját névre és címre megcímzett és felbélyegzett boríték benyújtásával lehet. Feltétel még a felvételi vizsgán való megjelenés.
• - Részletes írásos tájékoztató, jelentkezési lap és befizetési csekk az iskola titkársága címén (8800 Nagykanizsa, Kisfaludy u. 2.) kapható, illetve igényelhető, az utóbbi kettő 500 Ft ellenében. Telefon: 93/313-307 vagy 93/312-725. Tel./fax: 93/314-158.
- A felvételi díj az iskola gazdasági osztályán, vagy a 11749015-15433011 számlaszámra való befizetéssel teljesíthető.
Jelentkezési határidő: augusztus 21. A felvételi vizsga időpontja: augusztus 28. Beiratkozás időpontja: augusztus 31. A képzés 1998. szeptember l-jén indul.
idegenforgalmi konferencia
IV. Nagykanizsai Idegenforgalmi Konferenciára kerül sor a VIII. Kanizsai Napok nyitó rendezvény keretében 1998. szeptember 09-én, a Vasemberház, Erzsébet tér 21. sz. alatt, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Irodája, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Nagykanizsai Irodája és a MOL Hotels Szállodai és Turisztikai Részvénytársaság szervezésében.
A rendezvény védnökei: Varga László, Zala Megye Közgyűlésének elnöke; Tüttő István, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere; Dr. Somogyi Zoltán, az IKIM turizmusért felelős helyettes államtitkára és Dr. Meggyes István, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója.
Meghívott vendégek: Zala, Somogy, Vas megye utazási irodáinak, szállodáinak, ven-
déglátó helyeinek képviselői; Zala, Somogy, Vas megye Tourinform irodáinak képviselői; Zala megyei önkormányzatok képviselői; Nagykanizsa testvérvárosainak idegenforgalmi szakemberei, valamint a szakmai szervezetek képviselői.
A résztvevőknek megjelenési lehetőséget biztosítunk a konferencia ideje alatt a helyszínen. Mivel a konferencia a VIII. Kanizsai napok - szeptember 10-13. (csütörtök-vasárnap) - nyitórendezvénye, bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a résztvevőknek a nagyközönség felé a vásár Turizmus-strandján.
PROGRAM:
9.30-10.00 óra Regisztráció 10 óra Megnyitó
10.20 A magyar idegenforgalom helyzete, aktuális kér-
dései, fejlődésének lehetőségei:
- Általános értékelés, stratégia
- Felkészülés az EU-csatlakozásra. Lehetőségek, veszélyek az idegenforgalomban.
előadó: Dr. Meggyes István, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója. 11.00 Szálláshelyek, vendéglátó egységek kategorizálása
Előadó: Bozzay Andrásné, az IKIM Turisztikai Szakterület Turizmuspolitikai Főosztályvezetője 11.20-11.45 Kávészünet
11.45 Zala megye és a régió
- A Regionális Idegenforgalmi Bizottságok szerepe, hatásköre, működése
- Balaton, Hévíz, Zalakaros, Lenti - az önkormányzat és a helyi turizmus
Előadó: Adorján András, a Nyugat-Dunántúli Regionális Bizottság elnöke 12.30 Idegenforgalmi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségei
a testvérvárosokkal
- Puchheim, Németország
- Kovászna, Románia
- Salo, Finnország
- Acco, Izrael
- Gleisdorf, Ausztria
Előadók: a testvérvárosok turisztikai szakemberei 14.00 Állófogadás
1998. július 31.
kanizsa - IttátM,
I
15
Nyaralunk
Ez a nyár egy kicsit esős, egy kicsit meleg, de az időjárástól függetlenül aki teheti, egy-két hétre elmegy nyaralni. Itthagyja Nagykanizsát és világot, országot lát. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ki hol tölti nyári szabadságát.
- Két hét szabadságom van, amikor elmegyünk a vőlegényemmel észak Olaszországba
- meséli egy fiatal kozmetikus. - Az eredeti terv Prága volt, de úgy gondoltuk, hogy két hét túl sok idő ahhoz, hogy egyetlen városban töltsük el. Olaszországban sem egyhelyben leszünk, barangolni fogunk a kempingezést, a szabadságot, a kötetlenséget szeretjük, és persze ez olcsóbb is. Egy pedagógus:
- Angolt tanítok egy kanizsai általános iskolában. Régóta szerettem volna eljumi Angliába, amióta dolgozom csak erre gyűjtögetek. Minden megspórolt pénzemen FoMot vettem, hogy be tudjak jutni a londoni múzeumokba. Busszal mentünk, ami Sopronból indult és 10 napot töltöttünk Londonban a barátommal.
- Mi nem tervezünk semmi különöset a nyárra - mondta egy idős házaspár - van egy kis nyaralónk a Balatonon, Vonyarcvashegyen. Ott töltjük szinte az egész nyarat a két kis unokánkkal. Most is csak bevásárolni jöttünk haza, aztán két nap múlva már megyünk is vissza.
Váradi Istvánná, CKÖ elnök-helyettes: - augusztus elején, megyek szabadságra. Egy hétig nyaralok majd Balatonmárián a családommal együtt.
Beznicza Miklós, a polgármesteri hivatal gazdasági osztályának vezetője: - még nem voltam nyaralni, és nem is megyek. Természetesen szabadságra elmegyek, de nem utazom sehová Hogy miért? Talán mert nincs kedvem.
Bicsak Miklós, vállalkozó:
- Bevallom tisztességgel, három
- négy nap szabadságot szeretnék kivenni, legfeljebb egy hetet, és a Balatonnál szeretném eltölteni. Miért csak ennyit? Mert nagyon sűrű a programom, elvállaltam néhány nagyon kényes könyv bekötését, és ezt csak ilyenkor, uborkaszezonban lehet megcsinálni.
Míg baj nem lesz?
Tavasz végén, nyár elején gombamód szaporodnak meg a motorosok az utakon. Nagy teljesítményű motorjaikon a sebességkorlátozásoknak fittyet hányva, magukat, és a békés közlekedőket veszélyeztetve száguldanak végig az utcákon. Eddig még nem okoztak balesetet, de talán nem kellene megvárni, hogy így legyen. Lapunk kérdésére, hogy miként lehet kezelni a problémát, Renkó Zoltán, a nagykanizsai rendőrkapitányság illetékese elmondta: előtte is ismert a jelenség, mind magánemberként, mind rendőrként vannak tapasztalatai róla. Elmondta azt is, nincs könnyű dolga a rendőrségnek, hiszen a rendelkezésre álló eszközállomány nem elégséges. Bár igyekeznek ezt a jelenséget is visszaszorítani, de az elsődleges feladatuk az, hogy a hangsúlyozottan balesetveszélyes útszakaszokon tartassák be a szabályokat fokozottabb ellenőrzéssel (is). Gond az, hogy ezeket a szabálysértéseket is bizonyítani kell, és ez nem könnyű, hiszen az elsuhanó motoros sebességének és zajának érzékelése még önmagában nem von maga után eljárást, ha azt nem tudja bebizonyítani senki, hogy a motoros vétséget követett el. A száguldozó motorosoknak elsősorban a zaja a zavaró -véli a szakember - ezek a gépek ugyanis nem kell hogy nagy sebességgel haladjanak ahhoz, hogy pokoli zajt csapjanak. Azt is megtudhattuk, hogy a motorosok által közkedvelt szakaszokon nem voltak az elmúlt évben olyan közlekedési balesetek, amelyek ilyen okokra vezethetők vissza.
D.É.
16
I
KANIZSA- <kct*»

) 1 >9«.. iúlius 31.
A HOLOCAUST századunk legsúlyosabb következményekkel járó tragédiája. Az a folyamat, amely egyes emberek, népek a társadalomból való törvényi kirekesztéstől a haláltáborok gázkamráikig szedte áldozatait, nem kímélte a magyarországi cigányságot sem. A kis népcsoport létszámához képest jelentős veszteséget szenvedett. Családok százai vesztettek embert a lágerekben és a munkatáborokban fertőzés, golyó, gáz, éhség támadása, következtében, miközben pusztultak cigány fiatalemberek a magyar hadseregben is. A magyarországi cigányság áldozott embert, mint magyar állampolgárt, és áldozott embert, mint „nemzetidegent". MegT szenvedett hazájáért és cigányságáért.
A nagykanizsai Cigány Holocaust Megemlékezésen erre emlékezünk a Cigány Holocaust Emlékműnél minden év augusztusának elején. Azért akkor, mert Auschwitzban, az Auschwitz-Birkenau II. E táborban - közkeletű nevén cigánytáborban - 1944. augusztus 2-án, 3-ára virradóra több mint háromezer cigány származású embert, férfit és nőt, gyereket és idősét végeztek ki a tábor felszámolása miatt. Akikkel nem végzett az éhség, a járvány, akik megélték még ezt a napot ott a táborban és reménykedtek abban, hogy túlélik; egy éjszaka alatt kiirtód-tak az emberiség testéből. A gázkamrák felé tereléskor - a visszaemlékező német őr leírása szerint - rájöttek a cigány férfiak a szörnyű tervre, és fegyvertelenül is megpróbáltak ellenállni. A küzdelem eredménye csak annyi volt, hogy a gáz helyett a golyó, a meszesgödör tüze, a vasrúd végzett az ellenállókkal, s valami máig ható emberi méltóság, mely akkor is lázad az erőszak ellen, ha látszatra nincs értelme e lázadásnak.
Mi ezt a lelkületet szeretnénk megőrizni és továbbadni, hogy mindenkor készek legyünk megvédeni szabadságunk, életünk. Gyászunk ezért nemcsak a múltnak szól, hanem a jövőnek is, hogy a rasszizmus és a fajgyűlölet ne indítson el olyan folyamatot, mely újabb emberek kivégzéséhez vezet! Soha többé!
Kardos Ferenc -Teleki László
CIGÁNY HOLOCAUST MEGEMLÉKEZÉS
Nagykanizsa, 1998
„Évszázados njúltunk, kegyetlen, mostoha. Rajtunk csapódik mégis a hazugság ostora."
(KáSltti Ce/áfte.i
AZ EV MÁSODIK NAPJA
Mi lesz
velem Uram,
a jövendők mit hoznak?
Angyalaid csendőr éveket hoznak?
S mi lesz
tevéled Uram,
neked az évek mit hoznak?
Új kereszteket
ácsolnak
Uram?
S mi lesz a kis
népekkel:
koponyaheggyé, Auschwitz-i hamuvá válnak Uram?
S az emberiséggel mi lesz Uram?
Milliárdoknak
a jövendő ezrednek
mit hoznak?
1WS. július 31.
KANIZSA - Ittfo*
I
17
KÉMIAI ETIMOLÓGIA VILÁGÁBA
Fülöp József könyvéről
Ünnep helyi kulturális - jelen esetben tudományos is - életünkben, ha kanizsai szerző könyvét foghatjuk kezünkbe. Legjobb tudomásunk szerint országosan egyedülálló műről van szó, melyet Fülöp József, a Cserháti Sándor Szakközépiskola volt kémia-fizika szakos tanára, nyugalmazott kémia szakfelügyelő készített el. A közelmúltban jelent meg a „Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár" című könyve, erről beszélgettünk az író otthonában.
- A szótár mintegy 20 éves múltra tekint vissza - meséli a mű születéséről Fülöp tanár úr. -Nyugodtan mondhatom azonban, hogy születésem óta a különlegességek érdekelnek, mindig információéhségem volt. Jelenleg is bármilyen felfedezés a természetben foglalkoztat, talán ezért ragaszkodom annyira a csillagászathoz, meg az anyagszerkezettan-kutatáshoz. A miért-keresés érdekel, s ez visszavezet az alapokhoz. Valahogy így jutottam el az etimológiához, gyakorlatilag 20 esztendeje gyűjtögettem az anyagot. Az 1970-es évek végén a Középiskolai Kémiai Lapokban már megjelent ebből 14 folytatás. A könyv írásának valamivel több mint két éve álltam neki. Janzsó igazgató úr mindjárt támogatást ígért, látta, hogy ebben van fantázia. Különböző helyeken próbáltam még segítséget kérni - kicsit sérelmeztem, hogy a Zala Megyei Pedagógiai Intézet semmiféle támogatást néni nyújtott - és így
jutottunk el Szebenyi Máriával (a szótár egyik bírálója is ő volt) Celldömölkre. Végül az ottani Pauz-Westermann Kiadóval kötöttem szerződést. Nagyon sokat segített az egész munka során az iskolám, Janzsó úr erkölcsileg, Csizmadia Zsolt pedig gyakorlatilag - a számítógépes munkákban. Egyébként külföldről kaptam szakkönyveket - különféle nyelven - és CD-t, amelyeket jól tudtam hasznosítani a hazai segédanyagok mellett.
- Mit tartalmaz a szótár?
- Mintegy 1100 címszót, amelyek kémiai szakjellegűek, de van biológiai és fizikai vonatkozásuk is, mert ezeket nem lehet szétválasztani. Az értelmező rész nagyon rövid, a cél nem is az értelmezés volt elsősorban, hanem az etimológia, ettől függetlenül a rövid definíciók lexikális tudást kölcsönöznek
- Kinek ajánlja a könyvet?
- Kémia iránt érdeklődőknek, kémiatanároknak akik ennek segítségével könnyen fel tudják eleveníteni a lexikális tudást, másrészt memorizálásra is alkalmas. Diákoknak szintén ajánlom általános iskolás kortól az egyetemistákig.
- Milyen érdekességeket tudna említeni a szótárból?
- Az alkohol elnevezése például arab szó, egy speciális por nevéből származik Aztán közös szóból ered a kripton és a kripta, azt jelenti, hogy „rejtett", mert magának a kriptonnak mint nemesgáznak rejtettek a tulajdonságai, és a
kripta is rejti a halottat. Sok ilyen érdekesség van benne. Emellett a könyv tartalmazza a legújabb dolgokat is. A I.U.P.A.C. - a Tiszta és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Egyesülete az elmúlt év szeptemberében megváltoztatta egyes transzuránoknak (uránon túli elemek) az elnevezését, erről három héttel később már tudomásom volt.
- Ki volt a mű lektora?
- Lendvay György, a kémiatudományok kandidátusa, az MTA önálló - elméleti - kutatója, akivel napokon keresztül nagyon alaposan átnéztük a címszavakat.
- Hol lehet hozzájutni a könyvhöz?
- A kiadótól megrendelhető, aztán rajtam keresztül. Azért érdemes a kiadótól kérni, mert tőlük olcsóbban hozzá lehet jutni - 960
Ft-ért, - a szakkönyvek ugyanis drágák. Kanizsán nem tudom, meg lehet-e venni, a könyvtár mindenesetre megkapta az ismertetőben. Egyébként próbálkoztam a könyvhéten az egyik kanizsai szervezőnél, hogy mutassák be, de ő azt mondta, nem illik bele a sorba...
- Ezután az igényes, szép kivitelű szótár után mivel lepi meg a kémia iránt érdeklődőket?
- Ha lesz energiám szeretném a régi kémiai nyelv szavainak összegyűjtését, és esetleg ugyanennek a könyvnek a függelékében vagy kiegészítéseként való megjelentetését. És talán közre fogok működni a hirtelen elhunyt Kárpáti László -az első Apáczai-díjas kémiatanár -hátrahagyott tudományos anyagának a febJolgozásában.
Horváth Ilona Fotó: Varga
18
| KANIZSA - |
199B7JÓ1ÍOS31.
Szabina vidám, cserfes, örökmozgó kislány volt Jól tanult a Péterfy Sándor Általános Iskolában, jól kosarazott és népitáncra járt Élete 1994 április 17-én éjszaka változott meg. Otthonában szüleivel beszélgettünk, akik a sírással küszködve mesélték el Szabina történetét, harcát egy ismeretlen betegséggel, miközben a már 16 éves lányuk csendesen ült az ágyon.
- Azon az áprilisi éjszakán volt először görcse Szabinának. Azonnal bevittük a Kórházba, bent is tartották két hétig. Vizsgálatokon esett át, amelyek minimális lassulást mutattak az agyműködésében
és magas volt a vérnyomása. Pénteken engedték ki Szabinát, mivel a kórházban egyszer sem
vesztette el az eszméletét. Vasárnap, május elsején kimentünk a Csónakázó-tóra, itt újra jött a görcs. A kaposvári kórházba vitték, ahol az agyában egy körülbelül négy centiméteres gyulladásos gócot találtak. Budapesten a Szent László Kórházban az EG vizsgálat eredménye már rossz volt, de négy hét tünetmentes időszak után hazaengedték. Hazafelé ismét rosszul lett. Egyre romlott az állapota, már 20-25 másodpercekre is elvesztette az eszméletét.
Elvittük Szabinát Miskolcra dr. Belkey Imre kandidátus, gyermekneurológushoz. Itt egy epilepsziához hasonló betegségre gyanakodtak, ami a központi idegrendszert támadja meg. Az orvosnő - aki a CT vizsgálatot végezte - is csak két ilyen esettel találkozott. Erről a betegségről szinte semmit nem lehet tudni, az első leírása 1996-ban volt az Orvosi Hetilapban. A vizsgálatok során Szabinánál nem találtak sem vírust, sem baktériumot. Hogy mégis mitől lett beteg? Ez örök rejtély marad. Csak találgattak az orvosok is, lehet, hogy így született és egy ütés vagy esés váltotta ki.
Miskolcon egyre rosszabbul lett, nem tudott levegőt venni, mert a beszédközpontját támadta meg a kór, másfél perces görcsei
voltak, naponta körülbelül nyolcvan. Június végén elvittük a budapesti Bethesda Gyermekkórházba. Szabina már nem tudott beszélni, de mindent megértett, folyt a nyála, augusztusban már nem tudott járni és egész nap görcsölt, felpuffadt a hasa. Novemberben az intenzív osztályra került, semmi kontaktusunk nem volt vele. Gégemetszést végeztek az orvosok De semmi sem segített, nem voltak reakciói, kómába esett.
A szobára csönd telepedett, Szabina nyújtotta a zsebkendőt édesanyjának.
- Az orvosok azt mondták, hogy csupán két-három hét van hátra az életéből. Hazahoztuk, hogy ne legyen olyan messze ha megtörténik... A csoda 1995. január 28-án történt. Szabina magához tért. Éjszaka kihúzkodta a vénájából az infúziót és kértük, hogy ne ültessenek be újat. A szájon át adagolt gyógyszereket is kihányta, de érdekes módon az ételt nem. A görcsök megmaradtak, de állapota szépen javult. Húsvétkor itthon volt, már mi ápolhattuk.
- Milyen reményei voltak Szabinának, miután visszatért a kő-mából?
- Mindent elfelejtett, amit az iskolában tanult. Nem tudott írni, olvasni, beszélni. Folyamatosan járt hozzá konduktor és masszőr. Írni a bal kezével kellett megtanulnia, mivel a jobb csuklóját még most sem tudja mozgatni, de sok mozgással ezt is lehet javítani. Közösségbe nem lehetett vinni, hiszen csak akkor volt biztonságban ha feküdt, ezért kaptunk egy szakvéleményt a zalaegerszegi Képességvizsgáló Intézettől, ami alapján elkezdett jámi hozzánk Horváth Ferencné, a Rózsa Úti Altalános Iskola pedagógusa, aki a mai napig is tanítja többek között írni, olvasni Szabinát. A belső ol-
1998. július 31. ( KANIZSA - Své^é? ] ) 19

vasas már jól megy, de a hangos olvasással sokat küszködik. A görcsök azonban még mindig kínozták. A gyógyszeres kezelés továbbra sem használt, az orvosok még mindig nem tudtak semmit sem csinálni. Végül Debrecenbe vittük el az atomkutató intézetbe, ahol felvételeket készítettek Szabina agyáról és tavaly a budapesti Amerikai Úti Kórházban megműtötték. Az öt és fél órás műtét jól sikerült, most már naponta csak 1-2, maximum három enyhébb görcse van. A jobb bokáját meg kell még műteni, mert speciális cipó nélkül nem tud járni.
- Mennyire változtatta meg a család életét Szabina betegsége?
- Gyökeresen átalakult az életünk, azóta korlátok között élünk. Kaptunk segítséget, így ki tudtuk cserélni a kétszobás lakásunkat, azóta nem kell Szabinának egy szobában laknia a bátyjával. Az önkormányzattól kapjuk a gyermeknevelési támogatást, a hivatalos ügyekben való eligazodásban nagy segítségünkre van Simánné Mile Éva. Amire szükség van, arról mind tudunk gondoskodni,
csak a luxusra nem jut. Szabina a betegsége előtt is nagyon szeretett rajzolni, így nagyon örült, amikor kapott egy számítógépet és festőállványt, amelyeken most tanul rajzolni. Ez azért is fontos, mert így valamivel le tudja kötni
magát. Meg kellett tanulnunk, azt, hogy hogyan kell használni a tolókocsit, nem gondoltuk volna soha, hogy ez ilyen nehéz. A lakást körbe raktuk korláttal, hogy könnyebben tudjon közlekedni. Csináltunk egy bordásfalat és
vettünk egy szobakerékpárt, így mifiden nap van lehetősége tornázni. Nagyon bánt minket, hogy nincsen a lányunknak vele egykorú társasága, a volt osztálytársai, barátnői is elkoptak mellőle.
- Miket szoktál csinálni? - kérdeztük Szabinától, aki bátortalanul, dc pár szóban azért válaszolt:
- Számítógépezek, játszom, tornázom, tévét nézek és keresztrejtvénytfejtek.
- Még nem tudott írni, amikor már a műsorújságban aláhúzta, hogy miket szeretne megnézni -veszi át a szót az édesanya. -Ezek leginkább a rajzfilmek, az ismeretterjesztő- és természetfilmek voltak.
Búcsúzóul Szabina megmutatta, hogy milyen rajzokat készített eddig a számítógépen, és nekünk is csinált egy tájképet.
L. Zs.
A számítógép és a festőállvány átadása utáni napokban egy magát megnevezni nem kívánó magánszemély egy nyomtatót ajánlott fel Szabina számítógépéhez.
E KANIZSA - Stévpfy )
1998. július 31.
ÉLETTÉR - KUTYÁKNAK
20
A kutya társ, jó barát -mondjuk, mégis nem ritkán találkozhatunk az utcán magányosan kódorgó, gazdátlan állattal. Mi lesz a sorsuk? Hiszen bármennyire sajnáljuk is őket, haza nem vihetjük valamennyit. Ezen a helyze-
Iten próbál segíteni, segít Nagykanizsán a Teleki utcai laktanya után kialakított kutyaotthon, melyet az Élettér, Állat és Természetvédő Egyesület működtet A szervezet elnökével, dr. Apáthy Zsuzsanna ügyvéddel a menhely életéről beszélgettünk a helyszínen.
- Mióta működik a kutyamenhely?
- 1995. szeptember 4-én az önkormányzat kezdeményezésére létrehoztuk az Élettér, Állat és Természetvédő Egyesületet, majd az azt követő napokban megalapítottuk az Együttérzés Alapítványt. A menhely rendeltetésének megfelelően 1995 decembere óta működik ekkor kaptuk az önkormányzattól ingyenes használatra ezt a területet.
- Eddig hány kutyát tudtak „megmenteni"?
- Az otthon létszáma általában száz. A kóbor kutyák kerülnek be hozzánk többnyire a szukákat teszik ki gazdáik. Sajnos nincs anyagi lehetőségünk az ivartala-nításra, ezért azokat kevésbé is viszik el tőlünk Kapósabbak a kiskutyák és a kanok az elvitelt illetően. A szukák miatt tehát több állat kerül ide, mint amennyi gazdára talál.
- Hoznak is be kutyákat?
- Eredeti célját tekintve kimondottan a kóbor állatok befogadására létesült az egyesületünk, és ezért működtetjük a menhelyet, kifejezetten erre specializálva a tevékenységünket.
- Milyen a fajtiszta és a keverék kutyák aránya?
- Többnyire az utóbbiak vannak, de a fajtisztáknak szinte minden változata megfordult már itt -kisebb létszámban. Ám miután Magyarországon kutyadömping van, ma már az is gyakori, hogy fajkutyákat látunk el.
- Ha valamelyik állatot nem viszik el, akkor korlátlan ideig maradhat itt?
- Igen, még nem kerültünk abba a helyzetbe - és remélem, nem is fogunk -, hogy az el nem vitt állatokat valamilyen módon kiiktassuk, gondolok itt az elaltatásra.
Tehát, ha nem kell az állat senkinek mi továbbra is gondozzuk, etetjük, orvosilag ellátjuk. Végül is azért írtuk ki a menhely kapujára, hogy kutyaotthon.
- Mi a teendője azoknak, akik szeretnének maguknak kutyát? Kell-e érte fizetni?
- Mi a kutyákért „árat" nem kérünk de mivel oltóanyagot kell vásárolnunk - ez elengedhetetlen -, ugyanis a szakhatósági engedély kihangsúlyozza, hogy a ve-szettségi oltást minden évben minden körülmények között be kell adnunk az összes állatnak ezért igyekszünk az orvosi költségeket
kifizettetni. Az oltásokat a kutya kiadásakor igazoljuk az egészségügyi kiskönyvvel. Az emberek mindezt tudomásul veszik, az anyagi térítés nem okoz problémát. Egyébként valamennyi állat évről évre megkapja a kombinált oltást is, ezzel el tudjuk kerülni azt, hogy fertőzött kutyatelepet működtessünk Ami pénzt ezenkívül kapunk, az számunkra adomány.
- A kiírás szerint szombaton lehet Önöktől kutyát elvinni...
- Ekkor van kint az egyesület tagsága; mi is szeretnénk meggyőződni arról, hogy a kutyáink jó
helyre kerülnek, ezért szerepel a táblán, hogy szombaton 2-lől 4-ig van erre lehetőség. Azonban örömmel mondhatom, hogy az itt dolgozó állatgondozók is átlátják az egyesület célját, működését, feladatát, és ők is adnak ki hétköznapokon kutyát.
- Kitől, kiktől kapnak segítséget ahhoz, hogy a menhely működése biztosított legyen?
- A város szinte minden cége biztosít számunkra ennivaló-maradékot, így a DKG-tól kezdve - a KOGAZ-on kérésziül - a különböző intézményekig, iskolákig. Ez is nagy segítség nekünk, de a kennelek építéséhez is szükségünk van anyagokra, téglára, drótra és elsősorban fára. Ezeket szintén megkapjuk a támogatóinktól, akiket a legfőbb szponzorainknak tekintünk: a Csengery útifűrésztelepet, az 1. számú Téglagyár Kft-t, a hulladékgyűjtőt és a már említett DKG-t.
- Milyen további segítségre lenne szükségük?
- Pénzre, pénzre, pénzre. És mindenfajta társadalmi munkára, amelyet a lakosságtól eddig is kaptunk, és remélhetőleg a jövőben is így lesz Segít némely falu önkormányzata azzal, hogy közhasznú munkásokat bocsát ren-
1998. július 31.
I
KANIZSA - Syé&sAév
1
-
21
delkeiésünkre, s az 6 tevékenységükért nem kell fizetnünk. Kiemelném még egyszer a város lakosságát - úgy látjuk örülnek az otthon működésének -, hiszen az elveszett kutyáját hol máshol találná meg, mint a menhelyen.
- Gyakori, hogy valaki itt lel rá elveszett állatára?
- Előfordul, hogy a gazdi nálunk találja meg kedvencét. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy nem régen a Környezetvédelmi Felügyelőség akciót hajtott végre kóbor kutyák befogására. Mint utólag kiderült, többnyire gazdák kutyája került altatólövedék alá. A gyepmesterrel kötött megállapodás alapján az ilyen ebek hozzánk „jönnek", így ha valakinek hiányzik a kutyája, nálunk érdeklődhet utána és megkaphatja.
- Említette Ön a társadalmi munkát. Mit takar ez konkrétan?
- Mindent. Kutyaólak készítését, tereprendezést, a kutyák gondozását, sétáitatását, takarítást, főzést és egyéb munkákat.
- Tervezik a telep bővítését?
- Egyelőre nem. Én nagyon szeretnék a kóbor macskáknak is otthont teremteni, de az anyagi lehetőségeink annyira szűkösek,
hogy ezt most nem tudjuk megvalósítani. A szükséges épületek létrehozásához - egy kutya-környezetben - különleges követelményeket kellene teljesíteni. Ennek ellenére az egyik egyesületi tagunk foglalkozik a kóbor macskák sorsával, csak nem itt a menhelyen oldja meg. De ha másfajta, sérült állattal találkozunk, amelynek segítségre van szüksége, intézkedünk, hogy megfelelő helyre jusson. így segítettünk legutóbb egy sérült gólyán.
- Mi okozza a kutyákkal kapcsolatban a legnagyobb problémát?
- A túlszaporulat, amely Magyarországon van. Ennek nem szabad tovább fokozódnia. Mi mindent megteszünk azért, hogy a hozzánk bekerült kutyákat megpróbáljuk ivartalanítani. Nagy probléma, hogy nálunk az emberek ismeretanyaga hiányos e téren. Sajnos a tenyésztők is túlsza-porulatot hoznak létre, és ha ez van a fajkutyáknál, akkor milyen túlszaporulat lehet a keverék állatoknál?! Ezért nagy szerepe lenne a felvilágosító munkának, hogy legalább az emberek tudják, mi a teendő.
Horváth Ilona Fotó: Varga
...egy félév köriili busky keverék, amelynek különös Ismertető*
jele, hogy az egyik szeme barna, a másik világoskék, ...egy nagyon szép komondor, .„egy fehér színű puli,
... három öthetes bernáthegyi-berni pásztor keverék
„. és még nagyon sok kutya, amelyek közül lehet választani.
A kutyák elvihetők az Élettér, Állat és Természetvédő Egyesület gondozásában működő „kutyaotthonból". Helye: Nagykanizsa, Teleki«. Telefonszáma: 334-025
De kutya hőség van!
Hogyan segítsük négylábú társunknak elviselni a kánikulát?
Hosszú még az előttünk álló nyár, s a kánikulát ilyenkor csak ritkán enyhíti néhány hűvösebb nap. Négylábú barátaink többsége legalább olyan nehezen viseli a hőséget, mint mi magunk.
Természetes védelem a kánikulával szemben
Mivel kutyánk minden tekintetben ránk utalt, arra is nekünk kell vigyázni, hogy ne szenvedjen a hőségtől. Semmi esetre sem szükséges persze a bundáját „levenni", hiszen az nyáron mindenképpen vékonyabb, s ugyanúgy védi viselőjét a hőségtől, mint ahogyan télen a hidegtől. Akad néhány fajta, amelynek szőrzetét időről-időre trimmelni vagy nyírni kell, de bármilyen hőség legyen odakünn, akkor se kopaszít-suk le teljesen. Ez ugyanis a kutyát esetenként lelkileg annyira megviseli, hogy a nyírási procedúra után napokig gubbaszt egy sötét sarokban.
Ugyanilyen helytelen és mellesleg kilátástalan próbálkozás volna rábírni a blökit arra, hogy a kánikulában csukott szájjal üldögéljen. A földig lógó nyelv ugyanis a kutya természetes klímaberendezése.
A kutya tehát természeténél fogva alapvetően felkészült az időjárás viszontagságaira. A probléma ott kezdődik, amikor bezárjuk egy forró, szűk helyiségbe, például egyedül hagyjuk a naptól felhevült autóban. 5-10 percnél tovább semmiképpen ne hagyjuk a kutyát a parkoló autóban, de ha mégis rákényszerülünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy a korábban árnyékos parkolóhely rövid idő elteltével forró katlanná válhat. Mindig hagyjuk kicsit lehúzva az ablakot, hogy a kutyus elegendő friss levegőhöz jusson.
Apropó, friss levegő: sokan szeretnek teljesen lehúzott ablakokkal utazni, hiszen a hőségben igen jólesik az autót átjáró huzat. Megárthat viszont a velünk utazó négylábúnak, mivel többségük szeme és orra különösen érzékeny. Jobb tehát, ha csak egy ablakot nyitunk ki, s azt is csak annyira, hogy a kutyus ne tudjon kiugrani a robogó kocsiból.
Az éltető víz
Hosszabb utazáson álljunk meg időről-időre, hogy a kutya elvégezhesse dolgát, és kimozoghassa magát, de forgalmas út mellett mindig tartsuk pórázon. Feltétlenül gondoskodjunk arról, hogy az utazás alatt is legyen kellő mennyiségű tiszta ivóvize. Bizonyos - főleg déü - országokban útközben csak fogyasztásra
alkalmatlan ivóvízhez juthatunk. Kutyusunkat se kínáljuk ilyen vízzel, vásároljunk inkább számára is ásványvizet, de nem a szénsavas fajtából.
A száraztáp mindenképpen a legalkalmasabb az útközben! táplálásra, hiszen tiszta, egyszerű a tárolása és kínálása, és minden tápanyag benne van, amelyre az állatnak szüksége van. Ugyanakkor feltétlenül gondoljunk arra, hogy a száraztápot fogyasztó kutya sokkal több vizet igényel, mint különben. Minden lehetséges alkalommal adjunk neki vizet. Nem fog a kelleténél többet inni, hiszen pontosan érzi, hogy mennyire van szüksége.
Hűsítő habokban
Nyári hőségben mind a két-, mind pedig a négylábúaknak a legtökéletesebb felüdülést nyújtja egy frissítő fürdőzés. Ügyeljünk azonban arra, hogy csak olyan helyen fürödjön a kutya, ahol ez nem tiltott, illetve ahol nem zavarja az embereket.
A kutyatulajdonosnak meg kell békélnie azzal a gondolattal, hogy nem mindenki szeret egy „medencében" fürdeni a kutyákkal, az pedig valóban nem túl kellemes, ha naptól felhevült testünket váratlan hideg zuhany éri, amikor mellettünk egy ázott bobtail szőrzetét szárítgatja.
Elképzelhető, hogy a hely ugyan alkalmas a fürdőzésre, viszont kutyánk - legalábbis kezdetben - fél a víztől. Ilyenkor menjünk be a sekély vízbe, és csalogassuk magunk után. Vigyünk magunkkal játékot vagy akár egy botot, amit el is dobhatunk. Ne féltsük kedvencünket: minden kutya tud úszni anélkül is, hogy Széchy Tamástól vett volna órákat. Fürdés után felesleges a kutyát megtörölni, hagyjuk inkább egy darabig futkározni, így a levegőn magától megszárad a szőrzete. Érdemes azonban kendővel szárazra törölni a fülkagylóit, különösen a hosszú fülű fajtákét.
A fagylalt még hőségben sem kutyának való csemege
Mint a fentiekből kiderül, sok minden alkalmas arra, hogy egyaránt enyhítse ember és négylábú társa kánikula okozta kínjait. Sokak vélelme ellenére azonban a fagylalt nem tartozik ezek közé. Ne szánjuk meg a blökit akkor sem, ha könyörögve és vádló szemekkel nézi, amint mi jóízűen nyalogatjuk a jeges csemegét. A fagylalt, mint annyi más, embernek készült nyalánkság, árthat a kutya emésztésének. Kárpótoljuk inkább egy számára készült jutalomfalattal, bizonyára meg fog enyhülni irányunkban.
22__KANIZSA - SyéAf&p_J__1998.júlias31.
EGÉSZSÉG-TÉRKÉP
A lakosság életkörülményei, fogyasztási szokásai, egészségi állapota
KÖRNYEZETI HATÁSOK Levegőminőség
Nagykanizsa város környezeti állapotának egyik legfontosabb meghatározója a levegő tisztaságának helyzete. A Zala megyei ANTSZ Intézete végez légszennyezettségi méréseket 3 ponton AEROMAT OH 601/1 típusú készülékkel, melyek elhelyezése országos szisztéma szerint történt.
Ipari környezet - Kenyérgyár Sűrű, belvárosi hely - Csengery u. 2. ANTSZ épülete Zöldövezet (kontroll terület) - Hámán Kató Leánykollégium. Mintavételezés naponta történik, kiértékelést havonta felküldik Budapestre az OKI levegőhigiénés osztályra.
A mért adatok alapján indokolt lenne a városközpont közlekedési útjának tehermentesítése, mivel ezeken a helyeken általános iskolák, óvodák találhatók.
A LÉGSZENNYEZŐK EGÉSZSÉGÜGYI HATÁSAI Kéndioxid (S02)
Színtelen, szúrós szagú gáz. A légtérbe kerülő kén-dioxid légzés útján jut a szervezetbe. A nedves légúti nyálkahártyákon kénes savvá, illetve kénsavvá alakul. Érzékeny egyéneknél, főleg gyerekek, idősek, dohányzók, idült légcsőhurutot okoz. Magasabb koncentrációban (1500-3000 |igramm/m3) légutak szűkületét, tüdővizenyőt, légzésbénulást okoz. Határértéke a levegőben lakott területen 150 |J.gramm/m3 (24 órás átlagérték).
Nitrogéndioxid (N02)
Tömény állapotban vörösesbarna színű gáz. Alacsony koncentrációban színtelen. Iparon kívüli gépkocsik kipufogógázaiból, a háztartási fűtőgázból kerül a levegőbe. A szem és a légutak nyálkahártyáit izgatja, a kéndioxidhoz hasonlóan savas hatása miatt. Kis koncentrációban tartósan belélegezve fáradékonyságot, ingerlékenységet, fejfájást okoz. Határértéke a levegőben lakott területen 85 |igramm/m3 (24 órás átlagérték).
Por
A por széles szemcsemérettartományú szilárd lebegő anyag, melynek 10 |J.m alatti tartománya közvetlenül a tüdőbe jut. 10-100 p.m közötti frakcióját az orr-garat járatok nagyrészt leválasztják. Egészségügyi hatása kettős. Az egyik a fizikai ingerlő hatás a tüdőben és a légutakon, mely hosszú idő alatt különböző légúti megbetegedésekhez vezethet. A másik a poron kötött kémiai anyagok hatása, melyek a nyálkahártyákon felszívódnak.
A légszennyezettség és a légúti megbetegedések kapcsolata
A légszennyezettség hatással van az emberek egészségi állapotára, különösen, ha figyelembe vesszük - a háziorvosi körzetek megbetegedési adataiból kitűnik -, hogy Nagykanizsán az utóbbi években jelentősen növekedett a légúti megbetegedések száma.
Az asztmás betegek több mint 70%-a exogén asztmás, azaz valamilyen külső környezetszennyező faktor a kiváltó ok.
Jelenleg a pollen érzékenység megelőzésében, hatékonyságról nem
beszélhetünk, hiszen a tisztiorvosi szolgálatok, így a városi intézet is a megelőzés tekintetében az önkormányzatok rábeszélésén kívül nincs más eszköze, hogy foglalkozzanak a parlagfű, illetve a gyomirtással. Térben és időben összehangolatlan, pedig a pollen mint légszennyező nem ismer határokat.
Megyeszékhelyen 1993 óta működik pollencsapda, mely számunkra követendő példa lehetne.
Az 1996. évben végzett légszennyezettségi mérések átlagértékei
Hely Kéndioxid ,95 96 Ülepedő por 95 96 Nitrogén-dioxid 95 96
Kenyérgyár Kinizsi u. 95. 2,04/m3 3,93/m3 5,65 g/m 5,92 g/m 2x30 nap 2x30 nap 10,35/m3 17,8/m3
Hámán Kató Koll. Petőfi u. 5. 3,91/m3 12,9/m3 7,65 g/m 6,36 g/m 9,51/m3 7,71/m3
ÁNTSZ 2,62/m3 3,79/m3 6,03 g/m 6,0 g/m 19,88/m3 17,0/m3
Légszennyezettségi maximumok
Mérőhely Nitrogén-dioxid Ülepedő por Kéndioxid
Megeng. határért. Maximum Mcgcng. határéit Maximum Megeng. hátaiért Maximum
95 96 95 96 95 96
Kenyérgyár Kinizsi u. 95. 70 tig/m1 184,0 ug/m1 93 tig/m1 16,0 g/m 11,6 g/m 11,3 g/m 70 (ig/m1 14 ug/in5 135 ng/m1
Hámán Kató Leánykollégium 70 ug/ní 103,0 iig/W 93 fig/m5 16,0 g/m 36,0 g/m 14,8 g/m 70 tig/m1 3,1 ugAn\' 24 (Jg/m1
ÁNTSZ Nk., Csengery u. 2. 70 ug/irf 250 tig/m5 220 ng/m? 16,0 g/m 9,50 g/m 13.5 gAn 70^ 25ugAni 27 ugAn5
A légszennyezettség határértékei
A légszennyezők vonatkozásában a mérési adatok ismeretében elmondhatjuk, hogy bár a légszennyezettségi adatok átlagát ismerve, az egészségügyi határértékeket nem lépte át, de az egyes mérések alkalmával a megengedett egészségügyi határértéket többszörösen is meghaladja-
Ez a tény önmagában is figyelemreméltó, tekintve, hogy a légszennyezők mérése a belvárosban mért adatok alapján a nitrogéndioxidot figyelembe véve a legmagasabb. Ennek oka elsősorban a közlekedésből ered. Indokolt lenne a belvárosi közlekedés átszervezése ezen adatok ismeretében.
Vízellátás, vízminőség
A megye városai közül az egészséges ivóvízzel való ellátottság Nagykanizsán a legjobb, itt a közüzemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya 1996 év végén meghaladja a 98%-ot. A város ivóvízellátása a Mura Vízmű bázistól történik. Az ivóvíz minőségét kifogásoló panaszok a Vízmű működése óta megszűntek. A laboratóriumi vizsgálatok éves ütemterv alapján negyedévenként a Vízművel közösen az ANTSZ végzi. Szabványnak megfelelő ivóvizet szolgáltat. A Vízmű nagykanizsai szennyvíztelepén lévő akkreditált laboratóriumában az alábbi gyakorisággal végez ellenőrző ivóvíz-vizsgálatokat:
- Nagykanizsa város átemelő telepén és az ivóvíz hálózaton havonta,
- Mura Vízműnél (Molnári) kutakból és a tárolókból havonta két alkalommal.
Az elmúlt évben Nagykanizsa városban szennyvízcsatorna-hálózat bővítés nem volt. A közüzemi szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakások aránya 76%. Jelenleg is csatornázatlan terület: Ligetváros,
1998. július 31. C KANIZSA - Stéw** )_23
--
NAGYKANIZSÁRÓL
Miklósfa, Palin, Bagola, Bajcsa, Szabadhegy, ezért változatlanul higiénés problémát vet fel a szippantott szennyvizek szállítása, illetve elhelyezése. Kiskanizsa városrész csatornahálózat kiépítése részben megtörtént, de a mai napig sem 100%-os a rákötés. 1400 lakásból 834 kötött rá a csatornahálózatra, melynek oka a magas közműdíj. Az új rendelet szerint jegyzői hatáskörben kötelezővé lehet tenni a kiépített csatornahálózatra való rákötést, a szabályszegőkre környezetterhelési díjat lehet kiróni, mely háromszorosa a csatornázási díjnak. A murai vízbázis védelmére központi pénzből a vízbázis területén, illetve környékén észlelő kutakat fúrtak, folyamatos ellenőrzés folyik, melynek eredményeiből eldöntik, hogy a védelem érdekében kell-e beavatkozás vagy nem. A szennyvíziszap végleges elhelyezése nem megoldott, a talajba injektálása nem végleges megoldás. \'
Költségoldalról sem jó és a káros hatása sem kiszámítható előre. Ez jelenleg a Principális és a Bajcsa közti területre kerül. Végleges megoldást kell találni az elhelyezésre.
Köztisztaság, hulladék kezelés
A kommunális hulladék gyűjtése és elszállítása a város területén megoldott. Szemétszálh\'tást a SAUBARMACHER-RYNO Kft. végzi, szelektív hulladékgyűjtés az Olaj Lakótelepen és a Katonaréten történik. Változatlanul megoldatlan az a gyűjtő edények, illetve konténerek mosása, fertőtlenítése. A kommunális, szilárd hulladékok végleges elhelyezése a bagolai szeméttelepen történik. A környező községekből (kb. 30) is ide történik a hulladék szállítása. A városban keletkező lakossági, veszélyes hulladékok átmeneti gyűjtésére hatóságilag engedélyezett gyűjtőudvar került kialakításra. A gyűjtőudvarból szerződés alapján, rendszeresen a szombathelyi MEGOLDÁS Kft. szállítja el ártalmatlanítás céljából a veszélyes hulladékokat.
Ezenkívül évente két alkalommal akció formájában is összegyűjtik a lakossági veszélyes hulladékokat. A közterületek tisztántartását a Parkfenntartó Kft. végzi az önkormányzattal kötött szerződés alapján.
A város köztisztasági helyzete változó egyes területek nagyobb odafigyelést igényelnének. Gondot okoz az ebtartók nem megfelelő viselkedése.
Környezeti zaj- és rezgésvizsgálat
Mérési pont száma Mérési pont helye
Nappal Éjjel
I. Hotel Central 74,1 66,3
n. Garay u. 5/a 60,3 57,5
í. Fő u.-Petőfi S. u. 65,2\' 60, r
2. Fő u.-Hevesi S. u. 64,7\' 60,2"
3. Hevesi S. u.-Munkás u. 69,1* 63,0*
4. Kaposvári u. Laktanya 66,8\' 60,3\'
5. Teleki u. 67, V 6i,r
6. Széchenyi tér 71,1 58,9
7. Király u.-Terv u. 76,5 67,2
8. Ady E. u.-Zrihyi u. 73,8 67,3
9. Csengery u.-Kisfahidy u. 69,2 63,5
10. Kossuth tér-Kórház 65,1 58,1
11. Magyar u.-Arpád u. 74,9 68,2
12. Magyar u. Űrhajós u. 63,0 58,1
13. Sugár u.-Király P. u. 68,8 63,1
14. Gyékényes u.-Sörgyár 68,0\' 65,0\'
Nagykanizsa városában folyamatos vizsgálat nincs, csak ad-hoc vizsgálatok történnek. Legutoljára 1993-ban végeztek vizsgálatokat. A város két, forgalom szempontjából jellemző pontján a környezeti zajhelyzetet a 24 órás folyamatos mérések eredményei jól jelzik. A városközpontban lévő l-es mérési ponton a közúti közlekedési zaj dominál. Nappal gyakorlatilag állandó, eltekintve a tömegközlekedés időszakos sűrítése idejére eső időpontokat. 18 óra után a zajszint aránylag egyenletesen csökken 23 óráig, majd erőteljesebb csökkentés észlelhető hajnali 3-ig. A kismértékű ingadozás azt jelzi, hogy éjszaka\' is előfordul egy-egy zajesemény pl.: nehézjármű, mentő vagy teherautó elhaladása. 5 órakor az autóbusz-forgalom indulása zajszintnövekedést okoz. A II. mérési ponton a háttérzaj görbéje is párhuzamosan halad, ami folyamatos, egyenletes elosztású forgalomra utal. A kapott eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy környezetvédelmi szempontból az országos főutak a várost elkerülő szakaszainak megépítése nagyon előnyös. A zaj ellen védendő létesítmények közül a városközpontban lévő Kórház kiemelkedő. Itt a közlekedéstől származó zaj a megengedettnél nagyobb szintű zajterhelést okoz. A külföldi és hazai felmérések eredményei szerint a lakosság zajterhelése nappal 75 dBA fölött veszélyes mértékűnek, 100 dBA körül súlyosnak, 65-70 dBA között elfogadhatónak, 65 dBA-ig megfelelőnek tekinthető.
Éjszaka az egyes kategóriák 7 és 10 dBA-val kisebb értékűek (68 fölött veszélyes, 60 körül súlyos). Eszerint Nagykanizsán a közlekedési útvonalak mellett élők közül a Király út mellett élők helyzete veszélyes mértékűnek, a városi főútvonalak (Széchenyi tér, Deák tér, Fő út, Magyar u.) mellett élők helyzete súlyosnak tekinthető, a többi út, beleértve a 7-es út elkerülő szakasza mellett élőké, elfogadható, illetve megfelelő. A főútvonalaktól távolabb (50-100 m-re), illetve azokon a teriileteken, ahol a közlekedési zajt az út melletti épületek árnyékolják a lakosság megfelelő zajhelyzetben él.
Az ipari üzemek által okozott zajterhelést a lakóterületek legközelebbi lakóépülete előtt vizsgálták.
Mérési pont száma Mérési pont helye
15. Űrhajós u.—Tungsram 45
16. Űrhajós u.—Tungsram 46
17. Kinizsi u. 44-
18. Camping u. 43
19. Király u. 44\'
20. Csány L. u. 41
21. Gyékényes u.—Sörgyár 48
A zajterhelés a nappali időszakban a közlekedés által okozott zaj egyenértékű szintjénél alacsonyabb, a táblázatban szereplő értékek csak a forgalom szüneteiben észlelhetők. Az üzemek által okozott zajterhelés a háttérzaj értékeinél kb. 3-5 dBA-val volt alacsonyabb. Az ipari üzemek zaja jelenleg sehol sem meghatározó, a háttérzajból csak néhány helyen (pl.: Tungsram, Sörgyár) főleg a csendesebb késő esti órákban emelkedik ki. Hangsúlyozzuk, hogy az idevonatkozó mérések tájékoztató jellegűek az 1993-as helyzetet tükrözik a város ipari zajkibocsátását hosszú időre nem prognosztizálja. Az 1993-as adatokból kiindulva fontos lenne a város legalább évenkénti zajszint és rezgés vizsgálatának elvégzése.
24
( KANIZSA -Syév^éy.
GOMBA
Ismét megjelentek erdős, füves területeinken a szabadban termő, ízletes, ehető gombák. De megjelentek az enyhébb-súlyosabb megbetegedést és mérgezést okozók is. Az emberek az összegyűjtött gombát sokszor gombaszakértői vizsgálat nélkül viszik haza, és családi-baráti körben elfogyasztják. Ezt követően 0,5-5 óra múlva, súlyosabb esetben 6-36 óra elteltével jelentkeznek a megbetegedés tünetei hányás, hasmenés, illetve mérgezéstípustól függően (jelenleg 11 típust különböztetünk meg) az idegrendszeri, máj-, illetve vesekárosodás jelei. A legtöbb gomba eredetű megbetegedés, illetve gombamérgezés az elmúlt 10 évben a hétvégi, alkalmi gombagyűjtések után következett be. Évi átlagban 300-600 esetben 400-1100 ember került kórházba gombafogyasztás következtében, és több mint egy százalékuk meghalt.
A LEGTÖBB HALÁLOS GOMBAMÉRGEZÉST
hazánkban a gyilkos galóca és fehér galóca okozza. Ezeket fiatal korban burok veszi körül, termőtestük tojás alakú. Később felnyílnak, és kalapos gomba alakúak lesznek. Jellemzőjük a tönk felső részén levő fehér, lelógó gallér, és a tönk tövében hüvelyszerűen elálló fehér bocskor. A gyilkos galócán a kalap színe igen változatos, sárgától szürkéskéken át a zöldesbarnáig változhat, sőt ismeretesek fehér kalapú változatai is. A fehér galóca kalapszíne mindig
Leggyakrabban a galambgombákkal, a pereszkékkel és a csiperkefajokkal szokták összetéveszteni ezeket az életveszélyesen mérgező fajokat.
Okoznak halálos kimenetelű mérgezést egyéb gombafajok is (pl. begöngyölt szélű cölöpgomba, a vörhenyes őzlábgomba stb.). Az elmúlt évben a parlagi tölcsérgomba és a nagy döggomba okozott halált, súlyos tévedés tehát, hogy csak a gyilkos galócától kell félni. Egyes embereknél még az enyhén mérgező gomba fogyasztása is járhat életveszéllyel (pl. a citromgalóca méreganyaga a simaizomzatot és a véredényeket összehúzza, ezért a magas vérnyomásban, trombózisban szenvedők halálát okozhatja).
ve korától függően 2-3 napig, vagy mélyhűtőben a húsfélékhez hasonlóan. Felhasználás előtt forraljuk át.
Figyeljünk a különböző gombafajok elkészítésére vonatkozó konyhatechnikai előírásokra. Bizonyos gombafajok csak akkor fogyaszthatók, ha legalább 20 percig főztük őket, különben hányást,
ba, a késői laskagomba és rokonai. Le kell húzni egyes gombafajok kalapbőrét, mivel annak nyál-kaanyaga allergiás tüneteket eredményezhet. Ilyen például a zöld harmatgomba, a téli fülőke, a csi-gapereszke, a vöröses nyálkásgomba, a fenyőtinórú és rokonai, a gyűrűs tinórúk. Szintén allergiás bőr-, gyomor-, bél- és nyálkahár-
GOMBASZAKERTO A VÁSÁRCSARNOKBAN
Vasárnap kivételével minden nap reggel hattól délután kellőig várja a gombaszedó\'kel n Vásárcsarnokban működő gombavi/sgálö iroda, ahol három szakellenőr végzi az erdőn-mezőn szedett
gombák ellenőrzését. Vasárnapunkéi reggel hal és nyolc óra kii/ölt várják ugyanott a gombászo-kal - tájékoztatta lapunkat a Piacl\'elügvelőség munkatársa.
SAJNÁLATOS MÓDON NEM TERJEDT EL A KÖZTUDATBAN,
hogy az ehető gombák is okozhatnak hányást hasmenést stb., ha nem megfelelő módon készítik el, vagy nem megfelelő minőségű, korú gombát használnak fel. Még gyakoribb, hogy az elkészített gombás ételt hosszabb ideig tárolják a megengedettnél. Az elmúlt
A TIT nem szervez
Évek óta még csak szórványelőadások formájában sem szervez a TIT nagykanizsai szervezete tanfolyamokat, amelyek keretében az ehető és a mérges gombákkal ismerkedhetne a nagyközönség. Nem tudni, mi az oka a jelenségnek, de igény lehet, hogy lenne rá, hiszen a gombákkal foglalkozó ismeretterjesztő irodalom pillanatok alatt fogy el a könyvesboltok polcairól.
fehér. Emellett mindkét gombafajnak fehérek, sűrűn állók a lemezei, húsuk puha, melynek szaga igen kellemetlen. Már májusban megjelenthetnek, és október végéig teremnek. Elsősorban lombos erdőben fordulnak elő, de megtalálhatók füves területen vagy egyes fenyőerdőkben is.
években a megbetegedések 54 százalékát ehető gombák okozták.
Vannak általános szabályok, melyeket feltétlenül ismerni kell, ha gombát vásárolunk. Csak friss, fiatal, nem kukacos, nem rovarrágott gomba használható fel. Gombát tárolni csak hűtőszekrényben szabad, a gomba állapotától, illet-
hasmenést okoznak (gyűrűs tuskó-gomba, csoportos tuskógomba, selyemgomba és rokonai, piruló galóca és rokonai, vörösbarna tejelőgomba, változékony tinóru). A sárga korallgomba ágvégeit le kell vágni, majd a gombákat felhasználás előtt forrázni szükséges, és a forró vizet kiönteni, különben fogyasztásuk hasmenéssel jár. Egyes gombafajok csak fiatalon ehetők, mert hamar romlanak illetve idős példányaik keményebb, rostos húsuk stb. miatt az emésztőrendszert megterhelik. Ezek: nyárfagomba, késői laskagomba, sárga gerebengomba, pisztricgomba, sárga gé-vagomba, májgomba, bimbós pö-feteg, óriás pöfeteg, szürke pöfe-teg, csapjas tintagomba. FONTOS, HOGY ISMERJÜK AZOKAT A GOMBAFAJOKAT, melyeknek csak a kalapja fogyasztható, mivel a tönk szívós, rostos húsa emésztőszervi panaszokat okoz: ilyenek a csengettyűgombák, a nagy és a piruló őzlábgomba, fehér és barna porhanyós gomba, déli és ízletes tőkegomba, téli, árvégű és rozsdás szárú fülőke, mezei és erdei szegfűgom-
tya-elváltozásokat idéz elő némely igen aromás gombafaj, mint a lila pereszke, a szürkés tölcsérgomba, a zöld ánizsgomba. Ezeket csak fűszerként illetve gombakeverékhez kis mennyiségben adva ajánlatos felhasználni.
A felsorolt néhány gombafaj a hazánkban leggyakrabban gyűjtött, illetve fogyasztott szabadban termő gombák közé tartozik. Van még számos ehető faj, de ezek csak egyes vidékeken fordulnak elő.
ÁLTALÁNOS TANÁCS
minden gombagyűjtő számára, hogy feltéüenül vigye el gombáit szakértőhöz. Az érdeklődők számára ajánljuk dr. Kalmár Zoltán és dr. Makara György Ehető és mérges gombák című könyvét, illetve dr. László Nándor Mérges gombák, gombamérgezések című művét. Sajnos valamennyi, e tárgyról szóló könyv igen gyorsan válik hiánycikké, a felsoroltak is jobbára csak könyvtárakban hozzáférhetők. Emellett aki mélyrehatóbban szeretné megismerni a gombák változatos világát, elvégezheti az általános gombaismerő tanfolyamot.
Fotó: Varga
1998. július 31. ( kanizsa - * J 25

LEGFŐBB HALÁLOKOK KANIZSÁN
Az elmúlt években Nagykanizsán -hasonlóan a megyerikhez és az ország egészéhez - legtöbben szív- és érrendszeri megbetegedésben haltak meg. Ezen belül tovább romlott ishaemiás betegségben meghaltak és a heveny szívinfarktusban, valamint az agyi- keringési zavarban meghaltak száma. Stagnál a magas vérnyomásban meghaltak halálozása. Második helyen a daganatos megbetegedési főcsoport szerepel, ezen belül tüdő-, hörgőrák, másodikként gyomorrák, harmadik helyen a női emlőrákban meghaltak halálozása szerepel. Tudni kell, hogy a nők viszonylatában az emlőrák vezető helyet foglal el. Negyedik helyen a méhnyakrák, ötödik helyen a végbélrák okozta halálozás szerepel. A harmadik haláloki főcsoportba került az emésztőrendszeri megbetegedésben meghaltak magas halálozása, ezen belül a májzsugor emelkedik továbbra is. Negyedik haláloki főcsoportba kerültek balesetek, mérgezések, és az erőszak okozta halálozások. Az ötödik helyre légzőrendszer betegségei kerültek. A halálozási trend jellegzetessége összefügg a társadalom nem kielégítő fizikai állapotával, rossz táplálkozási szokásokkal, a helytelen életmóddal, az élvezed cikkek nagyarányú fogyasztásával a romló életszínvonallal.
VEZETŐ HALÁLOKOK 10.000 LAKOSRA JUTÓ ARANYA NAGYKANIZSÁN
1990 1991 1992 1993 1994 1995
II. Daganatok: 25.3 23,9 23,7 23.6 24,1 14,3
- vastagbél 2.6 1.5 1,2 1.3 1,1 0,9
- végbél 2,0 2,6 2,2 2,4 1,8 1,3
- női emlő 1,3 1.3 1,5 1,8 1.7 1,9
- légcső, hörgő, tüdő 4.5 3.0 3,6 3,9 4.1 4,5
s VII. Keringési rendszer betegségei 61,5 57,4 63,4 64,9 66,0 67,5
- isch. szívbetegség 29,6 27,1 33,4 36,0 38;4 39.1
- heveny szívizom infarktus 13,8 10,8 11,7 13,9 16,5 17,3
- cerebrovascularis 22,0 18,9 18,5 17,7 17,3 17,1
VIII. Légzőrendszer betegségei 4,3 3,0 4,1 4,8 5,0 5,8
- idült obstruc. tüdőbetegség 3,2 2,4 3,6 3,9 4,4 5.1
IX. Emésztőrendszer betegségei 6,0 8,0 8,4 8,8 8,9 9,2
- májzsugor 2,6 5,6 6,8 7,5 7,5 7,9
XVII. Balesetek, mérgezések, erőszak 11,2 8,8 8,7 8,4 8,0 8,3
- öngyilkosság 1,3 1.9 1,7 1,8 2,0 2,6
Mindösszesen: 191,2 176,2 192,5 200,7 207,5 195,2
jules renard szavai olvashatók a fősorok-eah
SZÁNDÉK
e*rve\'nye-,_
6i\'tese\'nek képessege
lyen bírósági el JA\'ra\'s IS vam
FEJÉR M HELYSÉG\' BE való
KAMPÓ
V—
malaysia autójele
TOLNA M HELYSÉG
-V—
KETTŐS BETŰ
KEREK SZÁM
OROSZ VA\'ROS
DAGOVER
"7-
MUTATO [CSENDES NE\'VflXS MÓKAl ~V--V-
ELŐTAGXéVtiKETTŐS- >
ERRŐL A MELYRŐL
FEKTELEN MULATÓZ A\'S
világvége
ZSINeSft- . MERTEK, |> SZABIIT
női név
név
PUSKA\'vAL KILYUKASZT
-V—
SZÍNÉSZ
(ahdra\'s)
BuCSUZO szónés
mezägaz
dasa\'gi
F.
tama\'s
hat betű
MÉRTANI
TEST__
DÉL-AM.-1 FOLYAM
"7—
M JORDAN
ligXja
cyőr-s m község
—V—
inas hu s jelzője
foszfor
társad.
csoport ndia\'ban -1-
a tárgy ragja
—7—
fehérva\'r melletti helysíg
sértetlen_
a\'lloviz -7-
eltulaj donit a\' -7-
az ezüst vegyjele
részben
kiiktat\'
józsef a verse
ÉTELT
i\'zesi\'to
lábbeli -
marosparti varos
-V
vörösre színez
Noi
lelkész
GoRÓG BETŰ
makó folyója
popzene kar
—V—
sétapa\'l-
ca
patika
EGVN BET,
neman
evez!
-V-
HASZTALAN BESZÉL
sajtszelet!
aluminum
—V—
logikai összefüggés
kötőszó -7--
BOLDOG
sa\'g
26
( KANIZSA - Syévstév )
1998. július 31.
ANYATEJES VILÁGNAP 1998
Az idei évben is megrendezésre keiül a hagyományoknak megfelelően, „Természetesen anyatejjel" címmel a jól szoptató és anyatejet leadó édesanyák ünnepe.
Az Egészségügyi Világszervezet augusztus elsejét nevezte meg az Anyatej Világnapjának, augusztus első hetét az Anyatejes Világhétnek.
Az egész világon ilyenkor köszön-
tik azokat az anyákat, akik gyermeküket sokáig szoptatták, vagy édesgyermekük táplálása mellett még lefejt női tejjel más gyermekek fejlődését, gyógyulását is segítik, segítették.
Magyarországon országszerte megrendezésre kerülnek e családias hangulatú ünnepségek a védőnők szervezésében. A rendezvények sorát az országos ünnep nyitja meg, amelynek idén Szeged városa ad otthont.
Ezt követik a helyi szervezésű ünnepségek, ahol a városoktól a falvakig köszöntjük gondozottainkat. A Magyar Védőnők Egyesülete védnöksége alatt néhány év eltelte után az anyák már igénylik is az ünnepi megemlékezést.
Nagykanizsán a szervezésben segítséget nyújt az ÁNTSZ is, a rendezvény idén is közösen kerül megszervezésre.
A helyszín a tavasz folyamán átadott Központi Tanácsadó lesz. Jó idő esetén szeretnénk kihasználni a környező kertet, így szabadtéri keretek között hallgathatják a meghívottak előadóinkat, és lehetőség lesz kerekasztal beszélgetésre is.
Ha az időjárás nem lesz kegyes hozzánk, az újonnan átadott épület belsejében tartjuk ünnepségünket augusztus hetedikén, délelőtt tíz órakor.
A meghívókat a védőnők adják át az édesanyáknak. Sajnos a helyszín befogadókészsége véges, így nem tudunk mindenkit meghívni, akit szívünk szerint szeretnénk, így ezúton is szeretnénk köszönteni minden édesanyát, aki ügyesen szoptat. Hiszen a szoptatás néha fáradságos dolog, ren-
geteg dologTa kell odafigyelni az édesanyának, a megfelelő táplálkozástól a helyes szoptatási helyzet megtalálásáig.
De még így is egyszerűbb, mint a tápszerrel bajlódni, nem beszélve arról a csodálatos kapcsolatról, ami a baba és a mama között jön létre e meghitt együttlét során. Köszönetet mondunk azon cégeknek, magánszemélyeknek is, amelyek segítsége nélkül rendezvényünk nem jöhetett volna létre.
Szabó Andrea
MA VE Szakosztályvezető
1990. augusztus l-jén Firenzében született meg az „Innocenti Dec-laration on Protection, Promolion and Support of Reast-feeding" c. nyilatkozat, amely szerint minden év augusztus elseje a szoptatás világnapja.
Az okmányban kitűzött cél, hogy minden ország egészségpolitikája tegye lehetővé, hogy a csecsemőket 4-6 hónapos korukig kizárólagosan szoptassák Az UNICEF és a WHO azt a célt tűzte ki 2000-re, hogy a csecsemők 80%-a az élet első 4-6 hónapjában kizárólagosan szopjon. A Magyar Védőnők Egyesülete 1991. óta szervezi a világnapi ünnepségeket.
1992-ben bocsátotta útjára a WHO és az UNICEF egyéb szervezetektől (WABA, IBFAN) támogatva a „Baby Friendly Hospitál" - „Baba-barát kórház" programját, hogy meggyőzzék az egészségügyi dolgozókat és a szülőket arról, hogy a szoptatás a legelőnyösebb a születés utáni időszakban
BAR A FÉRFIAK A TEREMTÉS KORONÁI, de az élet, a jövő fenntartói az anyák, akik az életet tovább adják a gyermeken keresztül. A gyermek viszont nem játékszer, hanem ember, a holnap felnőttje, és nem utolsósorban munkaerő utánpótlás, ami viszont az utóbbi időben elég rosszul alakul, mivel egyre több eltartott kerül egy-egy dolgozóra. Jó lenne ha a korfa kiegyenesedne és nem hasonlítana a karácsonyfához, különösen napjainkban újra változik, amikor a népesség fogyása állt be. Ezért megállítani csak a gyermeket szerető, gyermeket váró nők, az anyák tudják, ha merik vállalni a több gyereket. Napjainkban különösen nem köny-nyű. El kell odáig jutni, hogy a gyermek ne legyen teher a családon, mert amíg a gyermek az, az öreg is teher lesz a társadalom számára. Már pedig aki fiatalon meg nem hal, az megöregszik. Ezért a társadalom számára egyformán fontos kell, hogy legyen minden korosztály. A mennyiség mellett döntő tényező még a minőség, hogy egy gyermek minél egészségesebben jöjjön a világra. Ehhez már a szülők élete adja az alapot. Úgy kell élni, ahogy azt a gyermekeinktől elvárnánk. Nagyon fontos a tu-
datformálás, hogy csak oda és akkor szülessen a gyermek, ha már erre teljesen felkészültek, tehát várják. II. János pápa azt mondta, hogy „a jövő a családokon múlik." A szolnoki dr. Vidra József osztályvezető belgyógyász főorvos azt mondta „a holnap embereinek jól kell megválasztani a szüleit". De hát kinek van ehhez lehetősége? Oda és akkor születünk, ahol éppen életre hívtak bennünket.
AZ MÁR KÜLÖN ÖRÖM egy gyermek számára, ha a terhesség nem teher, hanem áldott állapot az anya számára, ha várja, ha készül a fogadására és születésre után szeretettel veszi ölelő karjaiba a teremtmények legcsodálatosabb alkotását, az embert, aki legtehetetlenebb, mert törődés, gondozás, ápolás nélkül életképtelenné válik. Mindezek után nagyon fontos, hogy az anya tudja, milyen nagy felelősség-get vállal a gyermeke érdekében. Van aki önként vállal, lemondásokkal, hogy gyermeke egészséges legyen, nem sajnálja a fáradságot, hogy az anyatej meginduljon és különösen az első 3 hónapban azzal táplálkozzon a csecsemő. Itt aztán bőven van tanács, csak bizonyos időközökben szabad szoptatni, mások szerint amikor kéri a baba, vagyis sír. Hogy kinek mi
válik be, azt mindenki önmaga dönti el. Az biztos, az első gyerek ellátása, szoptatása nem könnyű feladat. Sok mindent meglehet és meg kell tanulni a gyermek érdekében. Előfordul, hogy a kis mellel induló anyukának később bőven van teje, amíg a nagyobb mellel rendelkező anyukának nincs teje. De az is előfordul, hogy nincs türelme, hogy a tejmirigyek megfelelően működésbe jöjjenek. Nagyon fontos a folyadékfogyasztás, legyen az bármi, tej, gyümölcstea, anyatej szaporító tea stb. Fontos a nyugodt körülmény. Nagy segítség az orvos, a védőnő tanácsa az emlőgyulladás fájdalmassá válása esetén. Ilyenkor könnyen szokott elapadni a gyermeket éltető, tápláló, az élet számára fontos anyagokat tartalmazó édes anyatej, ha nem vigyázunk kellőképpen és nem tartjuk be a megfelelő tanácsokat.
A KÉSŐBBIEK FOLYAMÁN az anyatejjel táplált gyermekek könnyebben átvészeük a betegségeket. Érdemes tehát vele foglalkozni, oda figyelni mindent megtenni, hogy ameddig csak lehet ezt az éltető nedűt szívja magába minden piciny újszülött az édesanyjából az egészsége érdekében.
Molnár Ferencné szolnoki nagymama
1998. július 31.
( KANIZSA - Syéigtev- )
27
BABABARÁT SZEMLELET AZ ÚJSZÜLÖTT OSZTÁLYON
Az élet legnagyobb csodája maga az élet, a megszületés. Egyetemes, filozófiai értelemben csakúgy, mint az egyén, a család szempontjából. Igazi csoda minden új lény megjelenése, és mindegyik kis élet egyszeri, megismételhetetlen csoda.
A modern kor célszerűsége folytán a kis emberi életek kórházban születnek, s nekünk jutott a feladat, hogy az első néhány életnapban vigyázzuk őket.
Kórházunkban a \'90-es évek elejétől évente 1000-1100 újszülött született. 1996-ban azonban a születésszám drámai módon csökkent, míg az elmúlt évben mérsékelt, de reményadó emelkedés volt tapasztalható. Az egyén, a család, a társadalom, a nemzet léte és jövője szempontjából döntő fontosságú, hogy a szülőszobák, újszülött osztályok csecsemősírástól legyenek hangosak.
A hazai neonatológiai szemlé-
ben végzett elsődleges újszülött ellátás, „rooming in" ápolás, a szülők felé „nyitott" újszülött osztály.
Kórházunkban már öt éve működik a ..rooming-in" módszer, mely lehetőséget biztosít az anya és az újszülött egy egységben történő ápolásához. Erre a célra külön kórtermeket alakítottak ki, ahol a mamák mellett lévő kocsikban vannak elhelyezve az újszülöttek. Ez az ellátási forma a hagyományos módokkal szemben többszörös előnnyel bír:
- A pszichés kötődés szempontjából nagyon fontos a testi közelség.
- A mamák megismerik az újszülöttek fiziológiás életjelenségeit.
- Megtanulják a pelenkázást, bőrápolást, köldökellátást és egyéb ápolási műveleteket.
- Mód van az igény szerinti szoptatásra, ami. a tejelválasztás
ezen bimbóvédő alkalmazásával lehet segítem.
- Túl feszes a mell, ilyenkor a szoptatás előtti fellazítást és fejést javasoljuk.
- Ha az anyatej-elválasztás még kevés, a két mellből való szoptatást forszírozzuk.
Minden kismamának személyre szabott tanácsokkal próbálunk segíteni, bemutajjuk a külpnböző szoptatási technikákat és életmódra vonatkozó tanácsokkal látjuk el őket.
A tejelválasztás beindulása után megismertetjük a kismamákkal a fejéstechnikáját, különböző módozatait, a mell ápolását, s szükség esetén tanácsot kapnak a megfelelő mellszívó kiválasztására is.
A „rooming in" rendszeresen elhelyezett újszülött, nyugodt, jól szopik, az anya kiegyensúlyozott, kapcsolatuk harmonikus. Segítségünkkel az anya megismeri az újszülött normális jelenségeit, szo-
letben, újszülöttellátásban, ugyanúgy osztályunk gyakorlatában mmdinkább előtérbe kerülnek a családközpontú baba-barát elemek: az apás szülés lehetősége, megszületés után a szoros testi közelség, bőrérintkezés biztosítása, szülőszobás, az anya közeié-
beindulásakor különös jelentőséggel bír.
Az anyák többsége szeretné szoptatni csecsemőjét, anyatej-elválasztása is időben indul, azonban van néhány eset, mikor a szoptatás nehézségekbe ütközik:
- A mell alakja nem megfelelő,
kasait, megtanulja az ápolási műveleteket, s ez biztonságérzettel tölti el az otthoni ápolás során, amikoris kezdetét veszi az igazi anyaság.
Hajnaliné Kozári Ivett
kórházi védőnő Városi Kórház Nagykanizsa
ANYATEJES VILÁGNAPON
A legtöbb anyukánál előbb vagy utóbb eljön az az időpont amikor az anyatej már nem elég ahhoz, hogy fedezze a kisbaba táplálékigényét.
Ha hirtelen csökken az anyatej mennyisége akkor sajnos mindenképpen be kell vezetni a gyümölcsöt, főzeléket és tápszert a baba étrendjébe, természetesen attól függően, hogy hány hónapos a csecsemő.
De ha csak lassan csökken az anyatej mennyisége - délutánra, estére kevesebb lesz -akkor sem nyúlnak azonnal tápszerhez. Ellátjuk az anyát táplálási tanáccsal, megnyugtatjuk, megbeszéljük, hogy szedjen A-vitamin kapszulát, igyon szoptatós teákat, rendszeresen mérje, hogy a csecsemő mennyit szopik etetésenként. Ezután várunk pár napig, figyelve az anyatej mennyiségének változását.
Történet: Kata 3-4 hónapos volt, amikor édesanyja jelezte, hogy az anyatej mennyisége csökken. Nem nyúltunk azonnal tápszerhez, hanem lassan bevezettük a gyümölcsöt, főzeléket. Kata elkezdett szépen hízni. Egy hónap múlva megint csökkent az anyatej mennyisége pár napra. Ekkor már naponta egyszer vagy kétszer igényelt tápszert pótlóként. De anyja mindent elkövetett, hogy növekedjen az anyatej mennyisége, így pár nap után elég volt megint az anyatej. Ez így ment több hónapig. Jelenleg Kata 11 hónapos, és még mindig szopik.
Ebben az anya szerepe nagyon fontos volt. Nem adta fel már az elején, nem nyúlt azonnal a tápszerhez. Betartotta a táplálási utasításaikat és nagyon fontos volt, hogy nem idegeskedett.
Fontosnak tartom a jó anyaorvos-védőnő kapcsolatot, az állandó kapcsolattartást. Az anya érezze, hogy hozzánk mindig bizalommal fordulhat. Nagyon fontos, hogy tanácsainkat elfogadják és betartsák.
Mikó Andrea
28
( KANIZSA - Syéwé* )
1998. július 31.
SZOPTATÁS?
Óröm, boldogság, de egyben kihívás is. Óröm, mert tudom, hogy a legjobbat adom gyermekemnek, boldogság, mert ismét ketten egyek vagyunk. Kihívás, mert sohasem dúskáltam az anyatejben, szinte „tudatosan kellett termelnem" azt.
Még csak áldott állapotban voltam első fiammal, Regővel (aki most 9 éves), de már akkor elhatároztam, hogy én szoptatni akarok, s ennek érdekében megteszek mindent. Mivel a tejképződésnek fokozatosan kell beindulnia, türelemre, kitartásra s természetesen gyakori mellre tételre van
s tartott 15,5 hónapig (6 hónapig csak anyatejet kapott).
Harmadik babámmal, Damjánnal (aki most 3 éves) már azt hittem, minden tudok a szoptatásról, bár az elején vele is, mint mindegyikkel izgultam, lesz-e elegendő tejem, aggasztott a megfelelni vágyás.
Háromszor gyulladt be a mellem, háromszor kellett megküzdenem, hogy a tejem el ne apadjon, de a védőnők és a baba segítségével túljutottam a nehézségeken. Külön köszönet ezért Zsókának (Kónya Istvánné), aki önfeláldozóan segített végső elkeseredé-
szükség - a naponként 2-3 liter folyadék (ásványvíz, gyógytea, kis mennyiségben tej) többször apránként történő elfogyasztása mellett -, hogy a kellő mennyiségű tej minél hamarabb termelődjön. Ezt én is csak később láttam be, mert nem bíztam abban, hogy eredményre vezethet az, hogy akkor is mellre kell helyezni a babát, ha a tej hiánya miatt nem tud eleget szopni.
így a tejképződés nehezen indult be, pótlást kellett adnom az első hetekben. Mindezt nehezítette, hogy nem kettő mellből szoptattam - akkoriban ezt nem javasolták -, s hogy háromóránként kellett a babákat szoptatni, és nem a baba igényei szerint. Ma már tudom, semmi értelme nincs valamilyen ritmust erőltetni gyermekünkre.
Regőt 11,5 hónapig tudtam anyatejjel táplálni. Második fiammal, Markóval (aki most 6 éves) tapasztaltabb voltam, rögtön két mellből, a baba igényeit figyelembe véve szoptattam. Gondtalan, örömteü korszak volt,
semben. Neki köszönhetem, hogy a tejem megmaradt és így Dámján boldogan szopizott 19,5 hónapig.
Jelenleg a 4,5 hónapos kicsi Flórával élvezem a szoptatást. Flóra erős, egészséges, nyugodt, kiegyensúlyozott, vidám baba. Csak szopik és számára ez minden. Egy-egy szoptatás után örömtől sugárzó arca, beszélő szemei elárulják, hogy mennyire szereti, és ez a számára olyan fontos, szoros viszony, amely a 9 hónap alatt kettőnk között kialakult, csak a szoptatás által tud folytatódni, amely során az anya önmaga egy valóságos részét nyújtja a gyermekének. Szoptatás alatt mindketten egy külön világba kerülünk, ellazulunk, hiszen a szoptatás alatt is endorfmok (a szervezet saját kábítószerei) szabadulnak fel.
Érzem, tapasztalom fiaim kötődését, szeretetét. Érzelmi kapcsolatunkat nézve bizton tekinthetek a jövőbe, hiszen azt a szoptatással jó alapokra helyeztem.
Bárhol voltam gyermekeimmel,
nem kellett hazasietnem az evés miatt, a szoptatás mindig kéznél volt, (egy diszkrét helyen). Ez kényelmet, könnyebbséget jelentett.
Hogy milyen a fiúk egészségi állapota? \' Az anyatejnek köszönhetően erősek, energikusak, erős immunrendszerrel bírnak. Ha meg is betegszenek, hamar túljutnak rajta, többnyire gyógyszer segítsége nélkül. Kis fáradsággal a szoptatást könnyebb biztosítani csecsemőnknek, kisgyermekünknek, hogy védőanyagokat juttassunk szervezetébe, mint hogy a betegségek hosszú sorát gyógyítsuk nagy fáradtsággal és drága gyógyszerekkel.
A szoptatás kiküszöböli az étkezési problémákat, székrekedést. Az anyatejben lévő fehérjék, tápanyagok azok, amelyek legkevésbé veszik igénybe a csecsemő anyagcseréjét, és az allergiás reakciók is kizárhatók. Ha a csak szoptatott gyermeknél pl. bőrkiütés jelentkezik, akkor az az anya táplálkozásából eredően adódik.
Ez történt Flórával, mikor 6 hetesen bőrkiütések jelentek meg ar-cocskáján, egyre több és több. Nem próbálkoztam gyógyszeres (szteroid tartalmú) kenőcsökkel, hanem gondolkodni kezdtem, mi az amit elfogyasztok. S rájöttem, hogy valószínűleg a narancsital (mivel maga a narancs nem saját égövünkön terem, tartósítani kényszerülnek).
Igazam volt, abbahagytam teljesen, s két hét alatt teljesen eltűntek a kiütések.
Véleményem szerint minden anyának arra kellene törekednie, hogy gyermekét mindenképpen szoptatni tudja, s nagyon fontos, hogy az anya ezt természetes folyamatnak tartsa. Akármennyi teje van bízzon abban, hogy gyermekét hosszú hónapokig tudja majd táplálni.
Tehát a siker attól is függ, hogy mennyi időt és energiát fordítunk rá, mennyire hízunk önmagunkban, és nem csak alkati adottságainak eredménye.
Megkérdeztem 6 éves fiamat, hogy jó volt-e neki, hogy olyan sokáig szoptattam. Igen! - volt a válasz. És miért? - kérdeztem. Hát attól lettem ilyen erős! - felelte.
Molnárné Gulyás Enikő,
a szerző évek óta szponzorálja az Anyatejes Világnap nagykanizsai rendezvényeit.
Bizonyára sok kismama küzd olyan szoptatási problémákkal, amelyeket én is átéltem Kristóf fiam születésekor. Hiába vártam a „csodára", -amelyről annyi -gyönyörűségeset hallottam, - a kórházban eltöltött napokban egyáltalán nem tudtam szoptatni. Talán másnak is ismerősek azok a jelenségek mint: begyulladt, kőkemény mell; állandóan alvó, lusta kisbaba; az egyre erősödő szorongások, a tehetetlenség érzése; és végül ennek eredménye, hogy tápszerrel kezdik táplálni a gyermeket.
így jöttünk haza mi is a kórházból, szerencsére még időben. A segítség a védőnőnk, Virovecz Ildikó személyében érkezett. Hiába telt el hat nap, ő még bátorított, hogy van remény. Órákig lazította, masszírozta a mellem, mire végre megindult a várva-várt tej, persze először minimális mennyiségben. O nógatta a babát, és bíztatott engem napokon keresztül, míg végre mindketten megtanultuk ezt a természetesnek hitt, csodálatos „műveletet". Nagyon hálás vagyok ezért, sokat köszönhetünk Neki! Majd három hónap kellett míg „belejöttünk" a szoptatásba, aztán Kristóf tizenhat hónapos koráig abba sem hagytuk. Persze ennek ára volt. Szinte egész nap szoptattam, fejtem a mellem, -ha kellett éjszaka többször is. Rengeteg folyadékot ittam, főleg a tejelválasztást serkentő készítményeket. Vállaltam a bizonytalanságot, hogy vajon jól és helyesen döntöt-tem-e, amikor nem folytattam az idősebbek jól bevált táplálási módszereit.
Én szoptatni akartam, és élveztem azt a meghitt közelséget, ami ilyenkor kialakul anya és gyermeke között. Tudtam, hogy annál szebb érzést anya nem kaphat, mint mikor arra a rövid időre szorosan összebújik gyermekével.
Ma még inkább tudom, hogy helyesen döntöttem. Második gyermekem most tizennégy hónapos, és még ő is szopik, mindkettőnk nagy-nagy megelégedésére; - pedig születésekor újra jelentkeztek a problémák. Nagyon jó volt, hogy ő már a babaszobában tölthette velem a napjait, de nem tudtunk megfelelni a kórházi mértéknek, ő is nagyon keveset szopott. Éreztem, hogy csak akkor indul meg igazán a tejem, amikor hazamegyünk, és én is megnyugszom, lehiggadok, így is lett. Bálintka hamar behozta a kezdeti lemaradást, sőt fél éves koráig csak anyatejjel táplálkozott. Egészséges, fejlett baba - én pedig elégedett, boldog anya vagyok.
Hiszem, hogy csak akarni kell, - és másnak is sikerülni fog, hogy mindezt a CSODÁT megismerhesse, átélhesse!
Kovács Istvánné
Miklósfa
1998. július 31.
[ KANIZSA - S^á^ )
29
VEDONOI PÁLYAFUTÁSOM egyik legemlékezetesebb anyukája az az édesanya, akinek nagyon súlyos szájpadhasadékkal született a kislánya. ^
Amíg a kislányt a pécsi klinikán műtötték az édesanya itthon 4 óránként rendszeresen fejte a mellét, hogy ha hazakerül a baba legyen neki anyatej.
Egy éves kora körűiig kapott is anyatejet a kislány. Bár szopni nem tudott kiskanállal kapta a számára legelőnyösebb anyatejet. Aztán elkerültek a körzetemből.
S amikor én is már mint iskola védőnő dolgoztam, 12 év múlva összetalálkoztam az iskolában ezzel a kislánnyal. Bár nem sikerült tökéletesen eltüntetni a rendellenesség nyomát az arcáról és a beszédén is érződött. A kislány kitűnő tanuló és nagyon kiegyensúlyozott személyiség volt.
S AKKOR NAGY MELEGSÉGGEL GONDOLTAM VISZ-SZA az édesanyjára s azt gondoltam, hogy aki jó anya az mindig jó anya, s tudja mi a legjobb a gyerekének.
SZOPTATÁSOM TÖRTENETE
Nagyon várt gyerek volt a kisfiam. Nagyon akartam szoptatni. Már három hónapos volt a kisfiam és csak anyatejet kapott, amikor elkezdtem a terhesség miatt abbahagyott autóvezetési órákat. Majdnem öt hónapos volt, amikor a vizsgára sor került. Sikerült a vizsgám. De amikor hazamentem sírva néztük egymást a kisfiámmal, mert nem volt egy csepp tejem sem. így tápszert kellett utána adnom neki.
Számomra az a legszomorúbb ebben a történetben, hogy csak később tudtam meg, hogy tejre jöhettem volna újra, ha egy szakember segített volna nekem akkor. Örömmel hallom, hogy most a hétvégeken is van anyatej-ügyelet a védőnők részéről a Csokonai utcai Védőnői Központban. Kérem kedves sorstársaimat vegyék igénybe a legkisebb szoptatási gondjuk esetén is. Ne járjanak úgy mint én, hogy tudatlanságukkal megrövidítik gyermeküket alapvető szükségletük, a tökéletes anyatejjel való ellátás terén.
Bognárné Sziklai Abigél
HA AZ ANYATEJ SOK, VAGY KEVÉS...
Miért van szükség az anyatej gyűjtésére?
Minden élőlény számára a szülők biztosítják a táplálékot. Az emberi újszülött, csecsemő számára a legideálisabb táplálék az anyatej, amely a születést követő időszakban önmagában is elegendő, és csak néhány hónap elteltével van szükség arra, hogy más ételekkel egészítsük ki az anyatejes táplálást.
Az anyatej összetétele teljesen igazodik a baba igényeihez, korához. Egyetlen tápszer sem pótolhatja azokat az összetevőket, amelyek megtalálhatók benne, ráadásul a tápszerek bármennyire kezelt állapotúak is, azért az emberi faj számára idegen fehérjéket tartalmaznak. Ezért fordulhat elő az, hogy a kisbaba akit valamilyen oknál fogva az édesanyja nem tud szoptatni, nem fogadja el a tápszert, vagy nem tudja megemészteni ül. allergiás reakcióval reagál a táplálékra. A koraszülött, vagy beteg gyermek fejlődését, gyógyulását semmi nem segíti annyira a gyógykezelés mellett, mint az anyatej.
Természetesen a legideálisabb erre a célra a saját édesanyjának a teje, de ha a szoptatás valamilyen akadályba ütközik, jobb a lefejt női tej, mint a tápszer. Itt lép be a rendszerbe az Anyatejgyűjtő Állomás.
Amennyiben anyatejre van szükség, a gyermek háziorvosa jelzi az állomásnak. Az
igénytől függően gyűjtjük össze az anyatejet leadni tudó anyáktól a lefejt női tejet.
Jelenleg öt anyától gyűjtjük, de az igények növekedésével szükség van még anyatejre. Ilyenkor a védőnőket keressük meg, hogy ki tud olyan anyáról, aki saját csecsemője szoptatása mellett még tud, és akar leadni anyatejet.
Ezután vizsgálatok következnek, amelyek negativitása esetén elkezdődhet a lefejt női tej gyűjtése. A női tejet reggelente hozzuk el az anyáktól, és pasztörizálás után adjuk az azt igénylőknek. Elsőbbséget a beteg gyermekek élveznek, így a kórház mindig megkapja a kért mennyiséget. Ezek után az alapellátás következik. Az igények változnak, jelenleg négy csecsemő kap női tejet az anyatejgyűjtőből. Az elmúlt években az anyatejigénylés hullámzó tendenciát mutatott, ennek bemutatására szolgáljon néhány adat:
Az igényelt anyatej mennyisége:
1993-ban a Kórház: 131340 gr az alapellátás: 257130 gr
1994-ben a Kórház: 350900 gr az alapellátás: 236850 gr
1995-ben a Kórház: 244920 gr az alapellátás: 238630 gr
1996-ban a Kórház: 91510 gr az alapellátás: 418520 gr
1997-ben a Kórház: 96360 gr az alapellátás: 187010 gr anyatejet igényelt.
Az igénylés ebben az évben ismét emelkedő tendenciát mutat. Ennek oka a jó kapcsolat az alapellátással, és az anyukák jó áldozatvállalási készsége. Hiszen nem a legkönnyebb dolog még éjszaka is fejni, csak azért, hogy több tej jusson az arra rászorulóknak.
A reggel korai ébresztő ellenére is szívesen fogadják az anyatejgyűjtő dolgozóját. Előfordult olyan, hogy az anya ezért lemondott a hétvégi üdülésről is. Ezúton szeretnénk megköszönni minden anyatejet leadó anyának, hogy segítséget nyújt a rászoruló babáknak.
Rájuk gondolva is szervezzük idén augusztus 7-re az Anyatejes Világnapi rendezvényünket, ahol megköszöntjük a jól szoptató és anyatejet leadó édesanyákat. Szeretnénk megadni a lehetőséget, hogy azok, akik számára a lefejt anyatej nélkülözhetetlen, továbbra is megkaphassák azt.
Szükség van olyan édesanyákra, akik más gyermekének fejlődését, gyógyulását szem előtt tartva vállalkoznak e nemes feladatra.
Szita Károlyné az Anyatejgyűjtő Állomás vezetője
30
( KANIZSA - Syév$4é? ]

199«. július 31.
FOGAMZÁSGÁTLÁS
Bár a (adomány a férfiak számára is felfedezett már ilyet, használatára a hölgyek körében lehet inkább számítani.
A fogamzásgátló tabletták elsősorban a petesejt érésének gátlása által hatnak. A mai tablettákban igen kicsi hormontartalom van a régiekhez képest, ezért sokáig, évekig lehet szedni, orvosi felügyelet mellett, ha nincs panasz.
A fogamzásgátló tabletta szedéséhez el kell érni bizonyos testi érettséget. Azt megelőzően a szervezet fejletlen még, a hormonális rendszer nem kellően kialakult.
Az ideális az lenne, ha a fiatal 18 éves kora után kezdene csak nemi életet élni. De ha már előbb sor kerül erre, kérje ki időben a szakember tanácsát. A kivizsgálás és az előzmények kikérdezése után a szülészorvos felírja a legmegfelelőbb tablettát és elmondja a tudnivalókat ezzel kapcsolatosan. Még mindig jobb, ha egy kis hormontartalmú tablettát szed valaki rendszeresen, mintha kockáztatja, hogy abortuszra kerüljön sor.
Aki fogamzásgátló tablettát akar szedni, ne dohányozzon!
- 35 év felett a dohányzás ellenjavallatot jelent a tabletta felírásánál. Sokszoros kockázatot jelent a dohányfüst beszívása az érrendszeri problémákra. A környezet dohányzása ugyancsak veszélyt jelenthet. Tartsuk hát tisz-
teletben mindenki jogát az egészségre és ne dohányozzunk őt veszélyeztetve.
Bizonyos betegségek kizárják a tablettaszedést, mások relatív ellenjavallatot jelentenek. A szakorvos dönti el, szedheti-e valaki a tablettát, vagy sem. A mai igen kicsi hormontartalmú tabletták között van olyan, amelyiket jól beállított cukorbetegség mellett is lehet szedni, természetesen rendszeres ellenőrzés mellett.
A tabletta szedését a vérzés 1. vagy 5. napján kell elkezdeni, és a szokásos (3 hét szedés - 1 hét szünet) módon folytatni. A vérzés a szedési szünetben szokott megjönni, és általában a végéig be is fejeződik. De akár befejeződött, akár nem, a következő levél tablettát el kell kezdeni szedni a szokásos napon. A szokásos nap mindig ugyanaz! - Ha pl.: kedden kezdte el az első szemet, kedd lesz a kezdőnapja több év után is mind a szedésnek, mind a szünetnek.
Célszerű azonos órában bevenni, ne térjen el ettől. (1-2 óra eltérés nem probléma.)
Ha elfelejtette, minél hamarabb pótolja! - Lehetőleg 12 órán belül. - Ha bármiben bizonytalan, keresse fel orvosát.
Ha a védettség nem biztosított, kiegészítő védekezési módszerre van szükség (erre legmegfelelőbb az óvszer)!
Az elmúlt években több új fogamzásgátló tabletta is megjelent, a választék bőséges. Panaszmentesség esetén, ellenőrzés mellett (évi 1-2-szer vérnyomás-súlymérés, és vérvétel) sokáig, hosszú évekig szedhető a tabletta.
A tabletta a második levéltől nyújt teljes biztonságot. Mellette - különösen tizenéves korban -ajánlott az óvszer használata. így a védelem kétoldalú. Ez azi ún. „kettős védekezési módszer" egyre elterjedtebb külföldön is. Az óvszer nem csak a nem várt terhesség ellen, de a nemi betegségek ellen is véd.
Más gyógyszerek közömbösíthetik a védettségi hatást, s ezáltal létrejöhet egy peteérés. Ebből rögtön baba lehet! Ezért minden gyógyszerszedés előtt ki kell kérni az orvos tanácsát és tájékoztatni kell őt a fogamzásgátló szedéséről. (Akkor is, ha előzőleg ő írta fel azt.) A háziorvos is felírhatja a tablettát, ha szükséges.
Hányás, hasmenés csökkentheti a tabletta felszívódását, ezáltal a hormonszintet. Ezért a kiürült hormont pótolni ajánlatos egy újabb (ugyanolyan színű) tablettával. A pótlás egy másik levélből
történjen (hisz nem lenne elég a három hétre), és azt a levelet tegye félre.
Az új, kis hormontartalmú tabletták nem jelentenek „veszélyt" általában sem a hízásra, sem a szőrösödésre, s némely esetben bőrproblémák is megoldódnak általa.
A fogamzásgátló tabletta
kifejezett előnyei:
• véd a nem várt terhesség ellen
• a vérzést szabályossá teszi, ha az nem így volt
• véd a vashiányos vérszegénység ellen (a vérzés mennyisége csökken)
• véd a kismedencei gyulladásos betegségek ellen
• késlelteti a csontritkulás folyamatát
• véd a petefészekrák és egyéb daganatok ellen
Tartós, hosszú távú kapcsolat esetén ezek a kis hormontartalmú tabletták ajánlhatók.
Kivételes esetben, „vészhelyzetben" van két tabletta, amely megelőzheti a nem várt terhességet. 72 órán belül - de minél hamarabb! - fel kell ilyen esetben íratni és utasítás szerint ismételni. Ez a két tabletta igen erős, épp azért használható csak ritkán! De a „nem védett együttlét" után, kivételesen, alkalmazható. (Max. havi adagja 4 tabletta!)
A fogamzásgátló tablettákhoz hasonló igen jó védettséget adnak a méhen belüli eszközök (spirálok). .
AZ ALKOHOLRÓL
Még azon szülőknek is nehezére esik, hogy az alkoholról beszélgessenek csemetéjükkel, akik amúgy szilárdan ellenzik, hogy a gyerek bármiféle drogot kipróbáljon. Az alkoholfogyasztás ugyanis a felnőttek számára legális, társadalmilag - bizonyos határok között -elfogadott, még néhány egyházi szertartásnak is része csekély meny-nyiségű alkohol elfogyasztása. Ezért úgy tűnhet, hogy az alkohol jóval veszélytelenebb, mint a többi drog. A tények azonban nem ilyen biztatóak:
• A középiskolás korosztály megkérdezéséből kiderült, hogy a fiatalok nagy része már 12-15 éves kora óta fogyaszt alkoholt.
• A középiskolások 46,7%-a már volt részeg életében legalább egyszer (14,5%-uk pedig már 10-nél többször rúgott be eddig).
• Az alkoholos befolyásoltság állapotában bekövetkezett balesetek vezetik a 15-24 éves fiatalok halállistáját.
• Azon fiataloknak, akik már egészen korán elkezdenek alkoholt fogyasztani, a későbbiekben lényegesen több alkoholfogyasztásból eredő problémájuk adódik, gyakrabban nyúlnak illegális droghoz, többször kerülnek szembe a törvénnyel.
A DOHÁNYZÁSRÓL
Statisztikai tény, hogy a dohányosok körében tízszer nagyobb a tüdőrák kialakulásának veszélye, háromszor gyakoribb á fiatalkori szívinfarktus bekövetkezésének valószínűsége. Az Egyesült Államokban rögzített adatok szerint 1985-ben a fiatalkori elhalálozások vezető oka felnőtek között a dohányzás volt. A dohányzók kevesebb, mint 20%-a képes arra, hogy abbahagyja a dohányzást, amikor csak akarja. Mindezek ellenére sok fiatal mégis dohányzik.
• A középiskolások 70%-a próbálta már ki a cigarettát, 40%-uk 11-14 éves kora között kezdte, 26%-uk napi rendszerességgel dohányzik.
• A 16 év körüli fiúk 8,5%-a, a lányok 3,7%-a tíz, vagy még több szál cigarettát szív el naponta.
• A dohányzó fiatalok gyakrabban próbálnak ki más drogokat is.
• Egyetlen szál cigaretta 4000-fél károsító anyagot tartalmaz, melyek közül több rákkeltő.
• A középiskolás fiatalok dohányzásra való rászokását elsősorban a baráti társaság, majd az iskolatípus, a dohányzó tanár látványa és a család befolyásolja.
I998.jú8us 31.
( KANIZSA - Syxyié? )
31
1. Melyik a leggyakrabban használt drog Magyarországon?
a) heroin
b) extasy-tabletta
c) alkohol
d) marihuána
2. Nevezze meg azt a három drogfajtát, amit a fiatalok leggyakrabban fogyasztanak!
3. Melyik tartalmazza az alább felsoroltak közül a legtöbb alkohol?
a) egy üveg sör
b) két deci vörösbor
c) fél deci pálinka
d) mindegyik kb. azonos mennyiségű alkoholt tartalmaz
4. Magyarországon ma a kábítószer-fogyasztás
a) szabálysértés
b) bűncselekmény
c) erkölcstelenség
5. Azok az emberek, akik 20 éves koruk előtt rendszeresen fogyasztanak alkoholt vagy kábítószereket
a) valószínűleg nem válnak a későbbiekben fizikailag függővé
b) valószínűleg kevésbé lesznek alkoholfogyasztásból vagy droghasználatból eredő problémáik
c) nagyobb a valószínűsége, hogy a későbbiekben fizikailag függővé válnak
6. A testépítők által használt egyes fehérjekoncentrátumok (anabolitikus szteroidok, pl. a Nerobol) azért veszélyesek, mert:
a) zavarokat okozhatnak a normális testi fejlődésben, a növekedésben
b) nőknél férfias külső jegyek fejlődhetnek ki
c) károsítják a májat és a keringési rendszert
d) fokozott agresszióra késztetnek
7. Mennyi alkoholt fogyaszthat egy terhes nő?
a) két deci bort ebédhez
b) naponta két üveg sört
c) hetente egy kupica pálinkát
d) semmit
8. Melyikhez lehet a legolcsóbban hozzájutni Magyarországon?
a) 1 gramm hasis
b) 1 LSD bélyeg
c) 1 extasy tabletta
d) 1 gramm marihuána
9. Tudja-e mi a különbség a testi és a lelki függőség között?
A HELYES VÁLASZOK
1. c) Az alkohol, bár fogyasztása felnőttek esetében legális és bizonyos erkölcsi korlátok között társadalmilag is elfogadott
2. Alkohol, cigaretta és marihuána. Ezek az ún. „bevezető" drogok, amelyekkel először találkozhat a gyerek. Fogyasztásuk gyakran a keményebb drogokra való áttéréshez vezet.
3. Mindhárom kb. 18-20 gramm alkoholt tartalmaz.
4. b) A kábítószer-fogyasztó magatartása bűncselekmény, melyet a Büntető Törvénykönyv 282. §-a rendel büntetni. A kábítószer-fogyasztó nem az elfogyasztás, hanem az annak érdekében történő termesztés, előállítás, megszervezés, vagy tartás által követi el a bűncselekményt. Megjegyezni kívánjuk azonban, hogy a kábítószerfogyasztók - és kizárólag csak ők - mentesülhetnek a büntetőjogi következmények alól, ha egy hat hónapig tartó, kábítószer-függőséget gyógyító, megelőző kezelésen önként vesznek részt.
5. A fiatalkori alkohol- és drogfogyasztás erősen összefügg olyan későbbi problémákkal, mint például a függőségre (addikcióra) való hajlam.
6. Valamennyi válasz helytálló. A szteroidfogyasztók fhaguk több, mint hetven mellékhatásról panaszkodnak. A máj, a keringési, valamint a reprodukciós rendszer erősen megsínyli a szteroidokat. Emellett nőknél visszafordíthatatlan férfias vonások jelenhetnek meg.
7. Az orvosi kutatások eddig még nem állapítottak meg olyan alkoholmennyiséget, ami tiszta lelkiismerettel ajánlható lenne terhes nők számára.
8. d) A jelenlegi „piaci viszonyok" között:
1 gramm marihuána ára kb. 600-1200 Ft (minőségtől függően)
1 gramm hasis ára kb. 1000-1500 Ft
1 db LSD bélyeg ára kb. 1000-1500 Ft
1 db extasy tabletta ára kb. 2500-3000 Ft
1 adag speed ára kb. 1800-2500 Ft
9. Testi függőségről akkor beszélünk amikor az adott szervezetben a normális testi funkciók csakis az adott anyag jelenlétében mennek végbe. Ilyenkor ugyanis a szervezet sejtjei oly mértékben szoktak hozzá a droghoz, hogy csak akkor tudják ellátni feladatukat, ha rendszeresen hozzájutnak az anyaghoz. A szervezet sejtjei szinte „megszokják" az adott szert.
A függőség lehet lelki (pszichés) is, ez a gyakoribb. Akkor beszélhetünk lelki függőségről, ha valakiben kialakul az a kényszer, hogy egy drog rendszeres bevételével biztosítsa a maga számára lelki békéjét, a megelégedettség érzését. A lelki függőség tehát nem más, mint kínzó vágy a drog után.
Mit tehetünk mi, felnőttek?
A gyermeknevelés az élet egyik legnehezebb feladata, mégis a legkevésbé tudunk rá felkészülni. Szülői ismereteinket leginkább saját szüleink nevelési gyakorlatából másoljuk, napjainkban azonban az alkohol és a kábítószerek terjedése olyan méreteket öltött, amit 30-40 évvel ezelőtt talán még elképzelni sem tudtak. Mindezek sajnos nem tőlünk távol, illetve rajtunk kívül álló problémák. Gyermekeink, családunk, sőt az egész társadalom veszélyeztetett.
A nyugati országos tapasztalatai azt mutatják, hogy a kábítószerek elleni küzdelem csak össztársadalmi méretekben érhet el jelentős sikereket, pozitív eredményeket. Összefogással elérhető az eseti fogyasztók számának csökkentése, a drogokkal kapcsolatos ismeretek bővülnek, az attitűdök átalakulnak, lehetőséget adva, hogy minél hatékonyabban tudjuk gyermekeinket távol tartani drogoktól.
Szülőként leginkább úgy illeszkedhetünk ebbe a folyamatba, ba családunkon belül erős, meleg szeretetteljes kapcsolatot alakítunk ki gyermekeinkkel, megtanítjuk nekik, hogy mi a jó és mi a rossz, meg-
ismerjük és továbbítjuk feléjük a valós tényeket a drogokkal kapcsolatban.
Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a normákat, szabályokat értékeket?
Minden családban vannak íratlan szabályok arról, hogy mi a kívánatos és elfogadott viselkedés. Ezeket összefoglaló néven „családi normáknak\' nevezzük. Azokat a fiatalok akik nem fogyasztanak alkoholt, cigarettát vagy kábítószereket, általában azért teszik ezt mert olyan erős ellenérzésük meggyőződésük van a drogokkal szemben, amely valószínűleg a család által közvetített értékek, normák talaján gyökeredzik. Ez lehetőséget ad számukra, hogy tudjanak és merjenek nemet mondani a csábításra.
Néhány lehetőség, hogyan tehetjük gyermekeink számára még világosabbá, mi az amit elvárunk tőlük:
¦ Fogalmazza meg az Ön által helyesnek tartott magatartást nyíltan, konkrétan!
¦ Ismerje fel, mennyire befolyásolja az Ön viselkedése gyermeke alakuló nézeteit, véleményét!
¦ Figyeljen arra, hogy amit mond és amit tesz, összhangban legyen!
¦ Győződjön meg arról, hogy gyermeke valóban tisztában van azzal, milyen viselkedést várunk el tőle!
¦ Legyen alapos!
¦ Legyen következetes!
¦ Legyen méltányos!
Nézzünk szembe a tényekkel!
Ahhoz, hogy gyermekeinket hiteles és meggyőző információkkal láthassuk el, tisztában kell lennünk a drogokra vonatkozó alapvető ismeretekkel, megjelenési formájukkal, élettani hatásukkal (beleértve a cigarettát és az alkoholt is). A tájékoztatott szülők egyrészt sokkal hatékonyabban adhatják át ismereteiket, másrészt fogékonyabbak azokra a rejtett jelekre, amelyek jelezhetik ha a gyereknek problémái vannak.
A legkevesebb, amit tudunk, ismernünk kell:
¦ a leggyakrabban használt alkohol, cigaretta és kábítószerfajták (felismerése, hatásai, kockázati tényezők)
¦ a kábítószerek fogyasztásához, tárolásához használatos kellékek, eszközök
¦ a drogok rendszeres fogyasztásának külső jegyei
¦ hová fordulhatunk segítségért, ha felmerül a gyermek drogfogyasztásának gyanúja.
32 ( KANIZSA - 71/-*hűú*>i ) i^júii.*31.
TÉVÉMŰSOR AUGUSZTUS 3-TÓL AUGUSZTUS 9-IG
HÉTFŐ AUGUSZTUS 3. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.30 Bor és hatalom. 10.05-11.50 Szünidőre. 12.00 Híróra. 13.05 Forma 1... 14.00 Cigánymagazin. 14.25 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 14.54 Derrick. 15.55 Gyerekeknek! 16.20 Öregberény. 17.00 Családorvos. 17.15 Körzeti magazin. 17.55 Gyerekeknek! 18.10 Mixishow. 18.35 Christy. 19.30 Híradó. 20.00 Teljes biztonsággal. 21.00 Nyitott száj. 22.00 Aktuális. 22.30 A gyilkos szalamandra.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilm-klub. 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 18.05 Süders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 A doktor. 22.05 Vészhelyzet. 22.55 Hírek. 23.10 RTL Sportklub. 0.10 Dóra mozija. 0.40 Fókusz.
TV 2
6.00 Top 10. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.30 Nótaszó. 13.05 Csupa-csupa élet. 13.30 Közvetlen ajánlat. 14.00 Stádium. 14.10 Hétköznapok tudománya. 14.40 Satöbbi. 15.40 A tegnap csodái. 15.50 Szemtanú. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Columbo. 21.30 Egy úr az ŰLthől. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Petrocelli 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.30 Tények. 1.00 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 A Hét. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.30 Indába 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Vb-repeta. 22.00 Halálos tézis.
DUNA TV
5.30 Virradóra 9.05 Szünidei matiné. 10.05 Emlékképek - régi híradók. 10.25 Közép-Európai Magazin. 11.00 Heti hírmondók. 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés. 12.45 Folk-show a Hősök terén. 13.30 Fantasztikus utazás az élővilág-
ba. 14.20 Ami igaz, az igaz. 14.35 Zengő ábécé. 14.45 Tarkabarka. 15.45 Szóbazár. 16.20 Katedra nélkül. 17.05 Az aranyló patak. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Műkincsvadászok. 19.20 A lepke. 19.50 László Gyula a honfoglaló magyarokról. 20.35 Rahmanyinov: cisz-moll prelűd. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 22.40 Ezredvégi krónika. 22.45 Találkozások Leszek Kolakowskival. 23.00 Híradó. 23.15 Vers. 23.20 Ezredvégi krónika.
KEDD AUGUSZTUS 4. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.05 Forma 1. 13.55 Titokban Hongkongban. 15,40 Gyerekeknek! 16.30 Öregberény. 17.00 Segítőtárs. 17.15 Ki marad a végén? 17.40 Életjel. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 Christy. 19.30 Híradó. 20.00 Tattingers. 21.00 Kriminális. 21.30 Telemázli. 22.00 Aktuális. 22.30 Publikum. 23.05 Rám csaj még nem volt ilyen hatással.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz 20.00 Angel Falis. 21.35 MMM 22.35 Híradó. 22.50 Zsaruzsenik. 23.40 Kettős bevetés. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Egérfogó 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.30 Nótaszó. 13.05 Csupa-csupa élet. 13.30 Közvetlen ajánlat. 14.00 Stádium. 14.10 Kük. 14.40 Satöbbi. 15.40 A tegnap csodái. 15.50 Szemtanú. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Herkules. 20.45 Privát Kopó. 21.45 Családban marad. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Columbo. 0.30 Stádium. 0.45 Hajnaltól napestig. 1.10 Tények. 1.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kin-
csestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 A sebesség bűvöletében. 21.30 Ez tiszta Hawaii. 22.00 Twin Peaks. 23.30 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Forrásvidék. 9.40 Fórum. 10.40 Mozgó kép. 11.25 A vén tölgyfa. 11.40 Esti kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Szlovákia műemlékei. 12.30 Acélkapocs. 13.35 Meddő. 14.50 Műkincsvadászok. 15.50 Kalandok Kythera szigetén. 16.20 Katedra nélkül. 17.05 Harmónia. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Gazdakör. 18.50 Holtvágány. 19.55 Trópusi hőség. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó.21.40 Bolondok. 22.55 Híradó. 23.10 Vers. 23.15 Beszélő ritmusok.
SZERDA AUGUSZTUS 5. MTV1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.10 Forma 1. 14.00 Szerb nemzetiségi magazin. 14.25 Román nemzetiségi magazin. 14.50 Horvát nemzetiségi magazin. 15.30 Gyereknek! 16.30 Öregberény. 17.00 Civil kurázsi. 17.15 Körzeti magazinok. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Útmutató. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 Christy. 19.30 Híradó. 20.00 Új szeszélyes asszony. 21.00 Samba \'98. 21.55 Aktuáhs. 22.25 Szabad verseny. 22.55 Bwana.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Isméüé-sek. 13.00 Hírgk. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Cobra 11. 20.55 Brooklyn South. 21.45 Hírek. 22.00 Kész átverés. 22.30 Menekülés New Yorkból. 0.10 Fókusz.
TV 2
6.00 Hűséges az Isten. 6.25 Jelképkalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.30 Nótaszó. 13.05 Csupa-csupa élet. 13.30 Közvetlen ajánlat. 14.00 Stádium. 14.10 Titokzatos természet. 14.40 Satöbbi. 15.40 A tegnap csodái. 15.50 Szemtanú. 16.15 A következő áldozat
17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni, akarok. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Miért éppen Alaszka? 20.45 A hegyi doktor. 21.30 Családi kötelékek. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Herkules. 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.30 Tények. 1.00 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter - Repríz. 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.10 Repeta. 17.30 Indába. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Vb-repeta. 22.00 Széttört álmok.
DUNA TV
5.30. Virradóra. 9.05 Szünidei matiné. 9.55 Gazdakör. 10.30 Pusztai királykisasszony. 11.55 Vers 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Esti kérdés. 12.45 Harmónia. 13.15 Folkest. 13.55 Egri csillagok. 15.05 India. 15.25 A hetedik kontinens felfedezése. 15.55 A kincses sziget térképe. 16.15 Katedra nélkül. 17.05 A magyar dal ezer éve. 17.20 Amiről a kövek mesélnek. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Régiók. 19.00 Elsietett házasság. 20.15 „November angyalához" 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó 21.40 Hol az igazság? 23.10 Híradó. 23.25 Vers. 23.30 Kiadatás.
CSÜTÖRTÖK AUGUSZTUS 6. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.30 Bor és hatalom 10.05 Szünidőre! 11.35 Erdőjárók 12.00 Híróra. 13.05 Forma 1. 14.00 Együtt. 14.50 Német nemzetiségi magazin. 15.20 Gyerekeknek! 16.25 Öregberény. 17.00 Gyorssegély. 17.10 Csellengők. 17.15 Túrabakancs. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 „Az élet - élet, amelyet meg kell menteni" 18.20 Gyerekeknek! 18.35 Christy. 19.30 Híradó. 20.00 Kisváros. 20.35 Telefonos kisasszonyok. 21.10 Kerge város. 21.35 Stúdió \'98 22.05 Aktuális. 22.05 Miss World Hungary - döntő. 23.05 Drága papa.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Isméüé-sek. 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilm-
[ KANIZSA - *7<V-»aiu»t ) 33
1998. július 31.
klub. 16.10 Az első csók. 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Extxalarge. 21.35 Fekete vipera. 22.10 Megdöbbentő világ. 23.10 Hírek. 23.25 MMM. 0.25 Fókusz.
TV 2
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.30 Segíts magadon. 13.05 Közveüen ajánlat. 14.00 Stádium. 14.10 Színkép. 14.40 Satöbbi. 15.40 A tegnap csodái. 15.50 Szemtanú. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok. 18.30 Gazdagok és szépek. 19.00 Tények 19.30 Szerencsekerék. 19.55 Forró nyomon. 20.50 Rex felügyelő 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Magnum. 0.00 Stádium. 0.15 Hajnaltól napestig. 0.30 Tények. 1.00 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter 14.00 Kémek. 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.35 Kormányváró. 18.00 Magyarország ma. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 A mi 20. századunk. 21.55 Twin Peaks. 22.40 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Kismamaklub. 9.40 Régiók. 10.20 A mátrai múzsa. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.30 Egri csillagok. 13.55 Ló és ember. 14.45 Csodálatos vízi utak. 15.30 Kalandok Kythera szigetén. 16.00 Katedra nélkül. 17.00 Szegletkő. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Váltó. 19.00 Maigret. 20.20 Vajda Lajos élete. 20.40 Sziklák és keresztek. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Egy kiállítás képei. 22.20 Szent Klára. 23.45 Híradó. 0.00 Vers
PÉNTEK AUGUSZTUS 7. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Szünidőre! 12.00 Híróra. 13.05 Forma 1. 13.55 Gyerekeknek! 16.25 Orgammák. 15.55 Játék határok nélkül - előzetes. 17.00 Évgyűrűk. 17.30 Téka. 17.40 Körzeti híradók. 18.00 Ablak. 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó. 20.00 Visszatérés Édenbe. 20.45 nyolc VOLT 21.00 Ötszemközt. 21.45 Exkluzív. 22.15 Aktuális. 22.45 Életben maradni.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 9.00-12.57 Ismétlések 13.00 Hírek. 13.10 Élettér. 13.20
Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klipklub. 14.45 Rajzfilm-klub. 16.10 Az első csók 16.35 A farm, ahol élünk. 17.25 100-ból egy. 18.05 Sliders. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Borzasztó emberek. 22.40 Életveszélyben. 22.40 Hírek. 22.55 RTL Night Klub. 0.20 Fókusz.
TV 2
6.00 Potyautas. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 12.30 Gyökereink. 13.05 Csupa-csupa élet. 13.30 Közveüen ajánlat. 14.00 Stádium. 14.10 Lacikonyha. 14.40 Satöbbi. 15.40 A tegnap csodái. 15.50 Szemtanú. 16.15 A következő áldozat. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 Baywatch. 18.25 Mindent tudni akarok. 18.30 Gazdagok és szépek 19.00 Tények. 19.30 Szerencsekerék 19.55 Polip. 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Rosemary gyermeke. 1.15 Stádium. 1.30 Hajnaltól napestig. 1.50 Tények. 2.15 Közveüen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Tanoda. 10.00 Szomszédok. 10.30 Kincsestár. 12.00 Híróra. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Kémek 14.25 A pampák királya. 16.05 Repeta. 17.25 Delta 2000. 17.55 Alpok-Duna-Adria. 18.30 Kincsestár. 20.00 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Magyar Ház. 21.30 Magyarország 2000. 22.00 Szomorúság városa.
DUNA TV
5.30 Virradóra. 9.05 Szünidei matiné. 9.45 Bolondos vakáció. 11.05 Váltó. 11.40 Esti kérdés. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Lóverseny. 12.35 Minoritates Mundi. 13.15 A Seuso-kincsek rejtélye. 14.25 Rose. 14.55 Horgásztanya. 15.10 Póráz. 15.30 Pop-sa-rock. 16.05 Miénk a tér. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Közép-Európai Magazin. 18.55 Összkép. 19.30 Kiadatás. 20.20 Chopin: 12 etűd op. 25. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.40 Jöttem, láttam lőttem. 23.15 Híradó. 23.30 Vers. 23.35 A nantes-i Jacquot.
SZOMBAT AUGUSZTUS 8. MTV 1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyerekeknek! 11.05 Szenvedélyek 11.55 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.50 Válaszolunk... 13.10 Ó-Európa. 13.30 Amőba. 13.50 Zöld béka. 14.05 Leg... leg... leg... 14.40 Játék határok nélkül. 15.00 Az üldözők. 17.00 Baktatásaim találkozásai 17.30 Úton. 18.10 Cristy. 19.05 Lottó-show. 19.30 Híradó. 20.00 Csalafinta szerződés. 21.45 Szombaton este. 23.20 Esküdt ellenség.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.00 Űrapu. 11.30 Mágusok 12.00 Bibliai kalandok. 12.30 Szezám, tárulj! 13.00 Hírek 13.10 Fekete gyémántok 14.35 Csőrre töltve. 15.25 Bravó Tv. 17.10 így készült: I Lova You. 17.30 Kedvenc. 18.00 ZenÉsz. 18.30 Fókusz plusz. 19.00 Híradó. 19.30 Kész átverés. 20.00 Spartacus. 21.50 Esti mesék 22.45 Híradó. 23.00 Borzasztó emberek 0.35 Fókusz plusz.
TV2
6.30 Könyvek könyve. 6.55 Homokvár. 9.00 Partyzán. 12.00 Nótaszó. 12.30 Potyautas. 13.00 Fő az étel! 13.05 A kis herceg. 14.35 Családban marad. 15.00 Fesd át a kocsidat. 17.40 Kedves nővérkék. 18.10 Kastélyszálló. 19.00 Tények 19.30 Szerelem első látásra. 20.00 Börtöncsapda. 21.45 Vadlibák - Rudolf Hess elrablása. 23.35 Y-akták 0.10 Szexuális bűnök 1.40 Közveüen ajánlat.
MTV 2
7.00 Híradó. 7.15 Aktuális. 7.40 Határtól határig. 8.00 Nemzetiségi magazinok. 10.30 Válogatás. 12.05 Mélyvíz. 13.00 Európa Ablak 15.00 Gyöngyök. 15.30 12 hónap az erdőn. 15.50 „Itt ARTunk". 16.20 Járóföld 16.50 Lőcsei krónika. 17.10 Kínai szindróma. 17.55 Princ, a katona. 18.30 A huszadik század nagy románcai. 19.00 Mosoly a javából! 19.55 Mesetár. 20.20 Magyarok cselekedetei. 20.30 Híradó. 21.00 Hofélia. 22.15 Vízi zsaruk. 23.00 Mélyvíz.
DUNA TV
5.30 Híradó. 5.40 Gazdakör. 6.15 Élő forrás. 6.50 Harmónia. 7.20 Hubertus 8.05 Összkép. 8.40 A kincses sziget térképe. 9.05 Ami igaz, az igaz. 9.20 Zengő ábécé. 9.30 Zöldszem, zöldfül. 10.00 Tarkabarka. 11.00 A kifosztott Angkor. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Protestáns világ. 12.35 Mesék a felkelő nap országából. 12.45 Szeptember végén. 14.15 A tökéletesített természet. 14.45 Néhány perc Kabos Gyulával. 15.00 Nyomorultak 16.45 Helikon. 17.20 Magyar történelmi arképcsamok. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Muzsikaszó. 19.05 Ablak az élet napos oldalára. 20.05 A látó ember. 21.00 Híradó. 21.40 A nap. 23.10 Híradó. 23.25 Vers. 23.30 A nap.
VASÁRNAP AUGUSZTUS 9. MTV1
6.35 Gazdaképző. 7.00 Számítógép Jogosítvány. ,7.25 „így szól az Úr!" 7.30 Gyerekeknek 9.25 Gazdit keresünk! 10.00 Tévémagiszter. 11.00 Púder: 11.30 Solti Károly nótafelvételeiből. 12.30 Családi napló. 13.05 Vészhelyzet. 14.40 PoüTour 15.05 Öröm-
hír. 16.00 Walt Disney bemutatja. 17.10 Ön dönt! 18.10 HeUó, világ! 19.00 A Hét. 20.00 Játék határok nélkül. 21.20 Emésztő tűz. 22.50 „Navigare necesse est..."
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.00 Űrapu. 11.30 Sweet Walley. 11.55 A Dunánál... 12.25 Antenna. 13.00 Hírek. 13.10 A Kalahári-sivatag élővilága. 14.05 Életveszélyben. 15.00 Mentőangyalok. 15.50 A cigánylány. 17.45 RTL Klub Road Show. 18.00 ZenÉsz. 18.30 Dóra mozija. 19.00 Híradó. 19.30 Csíííz! 20.00 Spartacus. 21.30 Pusszantlak, drágám! 22.05 Gyilkos sorok. 22.55 Hírek. 23.10 Antenna. 23.40 A Kalahári-sivatag élővilága.
TV 2
6.30 Könyvek könyve 6.55 Homokvár 9.00 Szelek szárnyán. 10.00 Szegény ember narancsa. 10.50 Flashdance. 12.30 Hűséges az Isten. 13.00 Sportszenzációk 13.30 Rinaldo Rinaldini. 14.00 A következő áldozat 15.50 Családi kötelék 16.15 PetroceUi. 17.00 Szelek szárnyán. 17.45 Kedves nővérkék. 18.05 A Szuper csapat. 19.00 Tények. 19.10 Napló. 20.00 Közkívánatra: Páratlan prédikátor; Álmodj rózsaszínt! Gyerekes szerelem. Kb. 22.00 Gól! Gól!! Gól!!! Kb. 23.20 Bakaruhában. Kb. 0.20 A festészet titkai. Kb. 0.50 Napló. Kb. 1.40 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.00 Űrgammák. 7.30 Hol -mi? 8.00 Tudóra. 10.00 Sándor Mátyás. 11.00 Cimbora-órák. 12.10 Hangverseny. 12.40 A Tisza. 13.15 A film és... 14.05 Hello, Magyarország! 14.50 Koldusopera. 16.25 Az MTV 2. 16.40 Lyukasóra. 17.25 Dallamról dallamra. 17.55 Cirka-firka. 18.25 Új Nyitott könyv. 19.00 A Csillagszemű. 20.00 Arany és ezüst. 21.30 Amíg még élünk. 22.20 Telesport. 23.20 Szabófalváról San Franciscóig.
DUNA TV
6.30 Hírek Reggeli muzsika. 6.40 Protestáns világ. 6.55 Animációs filmek gyerekeknek 8.25 Pop-sa-rock. 9.00 Miénk a tér. 10.00 A sivatagi Atlantisz. 11.00 Csillagjel. 11.30 Mi lesz holnap? 11.55 Vers. 12.10 Lóverseny. 12.25 Bolondságok a bohókás bolygóról; Balfácánok 12.45 Nyomorultak 14.25 Emlékképek - régi híradók. 14.50 Sportképek 16.50 Képek életről, halálról: Nagaszaki. 17.40 Mese. 18.00 Heti hírmondó. 18.50 Megidézett történelem. 19.15 Hajdúk 20.55 Magyar évszázadok 22.20 Ars Musica. 22.50 Virágozó asztalosok. 23.10 Vers.
34 KANIZSA - 1998. július 31.

Miért vagyok allergiás?
Az allergiás betegségek pontos oka ismeretlen. Az allergiás betegekben bizonyos allergének (olyan anyagok, amelyek a nemallergiásoknál kóros reakciót nem okoznak) túlzott mértékű ellenanyag (antitest) termeléséhez vezetnek. Amikor a szervezet ismételten találkozik az allergénnel (kiváltó okkal) olyan antigén-antitest kölcsönhatás jön létre, melynek során kémiai anyagok szabadulnak fel a szervezetben, és jellemző allergiás tüneteket okoznak.
Az allergiás náthának milyen formái ismertek és ezeket mi váltja ki?
Szezonális: mely az év bizonyos szakaszában (szezonjában) jelentkezik, mindig valamely pollent (virágport) termelő növény virágzásakor. A mogyoró allergizáló virágporai már a tél végén megjelennek, ezt követi a tavaszi fák virágzása márciusban és áprilisban. Májusban és júniusban a pázsitfűfélék, majd augusztustól októberig a nyárvégi gyomok (főként a parlagfű).
Perennális „egész éven át tartó": A kiváltó ok olyan allergén, mely egész évben megtalálható a környezetünkben. Például: kutyamacskaszőr, aranyhörcsög, tengerimalac, ill. egyéb állati szőrök, azok nyála, vizelete, tollak, penészgombák spórái, háziporban található atkák, melyek a légutakba jutnak és ott okozzák a jellemző tüneteket.
Az egész éven át tartó náthának van egy speciális formája is, melyet nem allergének, hanem irritáló (nyálkahártyát izgató) anyagok váltanak ki. Például: kipufogógáz, cigarettafüst, kozmetikumok, erős fűszerek belégzése (pl. bors).
Milyen tünetekkel jár az allergiás nátha?
Négy vezető tünete van: Orrviszketés, tüsszögés, vizes orrfolyás, orrdugulás, mely tünetek közül a legkínzóbb a nappali tevékenységet, illetve éjszakai alvást zavaró orrdugulás.
Emellett szénanáthában gyakori még a szem kötőhártyájának gyulladása is. Az egész éven át tartó nátha legjellemzőbb tünete az orrdugulás.
Örökölhető-e az allergiás betegség?
Az allergiás betegség nem öröklődik, de családi halmozottság egyértelműen kimutatható. Ha csak az egyik szülő beteg, a kockázat kb. 30%-os, ha mind a két szülő allergiás, akkor 70% a valószínűsége annak, hogy gyermekük is allergiás betegségben fog szenvedni. Bizonyos adatok szerint ha valaki az allergiás szezonban született, akkor nagyobb az allergiás betegség kialakulásának a veszélye.
Gyógyítható-e az allergiám?
Sajnos az allergiás betegség jelenleg még nem gyógyítható, de jól gondozható, és a modern készítményekkel hosszútávon is tünetmentesség érhető el.
Megkaphatja-e más az allergiás betegséget? Fertőz-é?
Az allergia nem fertőző betegség, nem terjed emberről-emberre, a betegségre való hajlam genetikusan öröklődik.
Milyen változások várhatók betegségemmel kapcsolatban:
enyhülés, súlyosbodás?
Az allergiás nátha lefolyása megjósolhatatlan, enyhülés, súlyosbodás és teljes gyógyulás egyaránt előfordulhat. A kezdeti orrtünetekhez később tüdőasztma is társulhat. Bizonyos adatok szerint a szakszerűen gondozott és kezelt betegekben kisebb valószínűséggel jelentkeznek szövődmények és társult betegségek.
Kinó\'heti-e a gyermek az allergiás nátháját?
Mint említettük, a betegség kimenetele előre nem jósolható meg, általában azonban serdülőkorban a tünetek enyhülni szoktak, különösen a fiúgyermekeknél. A betegség lefolyása egyénenként változhat, jobb-rosszabb periódusok, esetlegesen panaszmentes időszak is lehetséges.
Miért pont most jelentkeztek a panaszaim, eddig miért
nem tudtam róla?
Az allergiás betegségre való hajlam genetikus, tehát születésünktől fogva jelen van. Különböző kiváltó okok - stressz, fertőzés, hormonális és anyagcsere-változások, klimax stb. - hatására a betegség és tünetei megjelenhetnek. Leggyakrabban fiatal felnőttkorban jelentkezik először, de kisgyermekkori vagy idősebb felnőttkori megjelenése sem ritka.
Milyen gyakori betegség az allergiás nátha?
Pontos statisztikai adat nem áll rendelkezésünkre, de a felmérések és becslések szerint Magyarországon minden 10-15. ember szenved ennek a betegségnek valamilyen formájában.
Milyen intézkedésekkel csökkenthetők, illetve előzhetők
meg az allergiás tünetek?
Tavasztól őszig a virágporok általában reggel találhatók meg a legnagyobb koncentrációban a levegőben, míg esős, párás időben csökken a légköri pollenkoncentráció, ezért a szabadban végzett tevékenységeket ezeknek megfelelően tanácsos időzíteni. A füvet vágni, gyomot gyakran kell irtani. Száraz, napos időben általában erősödnek a panaszok. Az atkák a párás, nedves környezetet szeretik, szaporodásuk és számuk ennek megfelelően - lakásban, istállókban a fűtési szezonban - magasabb.
Óvintézkedések virágpor-allergiásoknak:
1. Maradjunk lakáson belül, amikor magas a pollenszám.
2. Zárjuk be az ajtókat, ablakokat, amikor magas a pollenszám. Kerüljünk bizonyos szabadban történő tevékenységeket (pl. fűnyírás).
3. Használjunk légkondicionálót, nem ózon-termelő légtisztítót, vagy szűrőberendezést (lakásban, autóban).
4. Esetenként a lakáson kívül a szem szemüveggel történő védelme ajánlható.
5. Esténként mossa haját, a pollen-szezon idején.
6. Nyaralását az adott pollen virágzási időszakához igazítsa!
7. Pihenéséhez keresse a magas hegyvidéket, a tiszta levegőjű tengerpartot, barlangtúrát.
KANIZSA -
1998. júlins 31. 35
AMIT AZ ALLERGIÁS
NÁTHÁRÓL TUDNI KELL...
Környezetrendezés - háziporatka, penészgomba:
1. Allergeni át nem \'engedő (műbőr huzatú vagy polifoam) matrac, mosható párna, takaró használata.
2. Alapos porszívózás hetente, szűrővel ellátott porszívóval.
3. Távolítsuk el a limlomokat, szőnyeget, gyapjútakarót, melyek az atkák kedvelt tartózkodási helyei.
4. Csökkentsük a relatív páratartalmat! A relatív páratartalom 50% alatt legyen, mert a párás levegő elősegíti az atkák szaporodását.
5. Esetenként atkaötó kémiai anyagok is segíthetnek.
6. Ajánlott a falakon lévő penészesedés megszüntetése.
7. A virágföld eltávolítása.
A városi légszennyezettség, cigarettafüst lehet-e oka az
allergiás betegségemnek?
Nem oka, csak ronthatja a betegség tüneteit. Ugyanis az izgató anyagok károsítják az orrnyálkahártya működését, fokozzák a gyulladásra való készséget, elősegítik az allergének bejutását és fokozzák az allergénne adott szervezeti reakciókat. Ezáltal súlyosabbak lesznek a betegség tünetei. Nem csak az allergiát okozó anyag, pl. pollen váltja ki panaszait, hanem bármilyen levegőben lévő szennyezettség, kémiai anyag is.
Hogyan lehet igazolni az allergiámat? Fájdalmas-e az allergiás vizsgálat és mennyi ideig tart?
Az allergiás náthát bizonyító és egyértelműen megállapító vizsgálatok egyszerűek, pontosak, nem fájdalmasak és viszonylag gyorsan elvégezhetők. A bőrpróba során a vizsgálni kívánt allergeni tartalmazó oldat 1 cser5pjét karcoljuk be a bőr külső rétegébe, mely kisebb gyermekekben ijedséget kelthet. Általában öt éves kor felett nehézségek nélkül elvégezhető. Az alapvizsgálatok kb. egy órát vesznek igénybe. Bizonyos esetekben - ritkább allergén, nem allergiás nátha és gátolt orrlégzéses beteg vizsgálata - a vizsgálatok hosszabb időt vehetnék igénybe, és vérvizsgálat is szóbajön.
Úgy hallottam, hogy egy injekcióval az egész szezonban tünetmentesség érhető\' el...
Hosszúhatású hormontartalmú (depo-szteroid) injekcióval hosz-szabb ideig is - akár az egész szezon időtartamára - tünetmentessé tehetők a betegek. Ez azonban számos ok miatt veszélyes, több súlyos mellékhatással járhat, ezért sem hazai, sem külföldi szakemberek nem alkalmazzák a mindennapi gyakorlatban. Ezzel szemben az immunterápia (az allergén fokozatosan emelkedő dózisban történő bevitele) elfogadott kezelési mód. Virágzási időn kívül, injekció formájában, emelkedő adagban adjuk a bőr alá az adott allergének oldatát. Immunterápiát szakorvos végezhet, olyan feltételek mellett, hogy az esetleges súlyos mellékhatásokat el tudják hárítani. Általában 2 éves kezelés után remélhető, hogy a szervezet megtűri a kérdéses növény pollenjét és kóros reakció így elkerülhető.
Mely tünetek megszüntetésére alkalmas a tablettás antihisztamin?
Csak az allergiás nátha enyhe eseteiben, és csak a tüsszögés, orrfolyás és orrviszketés megszüntetésére alkalmas. Az orrdugulással járó esetekben más kezelést (pl. orrba juttatott szteroid) ajánlott választani.
Van-e különbség a spray (hajtógázas), oldat (mechanikus pumpa), és a száraz por belélegzólcészülék (turbuhaler) között?
A hajtógázas kiszerelésű spray-k freon gázt tartalmaznak, mely a környezetet és az orrnyálkahártyát is károsítják. Az oldat (mechani-
kus pumpa) kiszerelésű készítmények korszerűek. A betegnek a legkényelmesebb adagolási mód a száraz por inhaláló (Turbuhaler) készülék.
Félek a szteroidkezeléstől és annak veszélyeitől, nem
lehetne más gyógyszert alkalmazni?
A szteroidok a ma ismert leghatásosabb gyulladáscsökkentő gyógyszerei az allergiás szezonális és egész éven át tartó náthának. Az orrnyálkahártyára juttatott gyógyszer bizonyítottan biztonságos, általános mellékhatások kialakulásának kockázatával a kicsiny gyógyszermennyiség miatt általában nem kell számolni.
Miért veszélyes a lohasztó orrcseppek tartós használata?
A lohasztó orrcseppek (pl. Nasivin, Afrin, Naphazolin, Novorin, stb.) csak 7 - legfeljebb 10 napig alkalmazható, a hozzászokás veszélye (addikció) és az orrnyálkahártyát károsító hatás miatt. Hosszas használat esetén számolni kell a hatásuk fokozatos csökkenésével és a tünetek fokozódásával.
Mennyi ideig lehet veszélytelenül használni az
antiallergiás gyógyszereket?
Napjainkban igen sokféle gyógyszernek van allergiaellenes hatása, ezért általános válasz nem adható. Minden esetben a kezelőorvos döntsön a kezelés időtartamáról és a gyógyszer adagjáról. Általában elmondható, hogy a gyógyszerek többsége - kivétel az orrnyálkahártyát lelohasztó orrcseppek - tartósan szedhető és biztonságosan alkalmazható - az orvos által előírt dózisban.
Terhességben használható-e antiallergiás szer?
Terhességben lehetőleg kerülendő bármilyen gyógyszernek a szervezetbe történő bejuttatása. Azonban mérlegelni kell azt, hogy a betegség tünetei - kezelés nélkül - ül. minimális gyógyszer alkalmazása - károsítja-e jobban a csecsemőt. Ha mégis gyógyszeres kezelés mellett dönt az orvos, akkor a helyileg ható szerek ajánlhatók, mivel ezek az orrnyálkahártyán fejtik ki hatásukat.
Megoldható-e műtéttel az allergiás nátha?
Nem, illetve csak akkor javíthatók a tünetek, ha valamilyen anatómiai vagy az orrüregben kialakult rendellenességnek, gátolt orrlégzést is okozó betegségnek (orrpolip) is szerepe van a panaszok létrejöttében.
Mi a haszna a természetgyógyászatnak, akupunktúrának,
homeopathiának, lézerterápiának, illetve az okkult
tudományoknak az allergia gyógyításában?
Ez talán a legnehezebben megválaszolható és legvitatottabb kérdések egyike. Az akadémikus tudomány, a nemzetközi és a magyar egységesített állásfoglalás szerint a fenti módszereknek igen korlátozott a szerepe mind a diagnosztikában, mind a terápiában. Egyes növényi anyagoknak igazolt antiallergiás hatása van, ezek alkalmazása elfogadott. Az okkult módszereket (inga, fül. talp, írisz csillag, elektroakupunktúra stb. - diagnosztika), a specifikus allergén bejuttatása nélkül végzett komputeres vizsgálatot egyértelműen elvetjük. A többi - fent említett - eljárás általában „áthangoló" jellegű, és az eredmények átmenetiek.
Milyen pályát válasszon az allergiás náthában szenvedő beteg?
Minden esetben olyat, ahol nem találkozik az allergiás vagy nem allergiás nátháját kiváltó okkal. Pl.: Ne legyen erdész, aki fapolle-nekre, gombaspórákra allergiás, vagy pék, aki a lisztportól tünetes. Kérje ki allergológus tanácsát!
36 r-\' KANIZSA - S$é4j4é<? 1998. július 31.

ÁTVITT A7 AQ7TMAPHT
TUDNI KELL...
Mi az asztma?
- Az asztma idült légúti betegség, amely a hörgők időszakos szűkületével jár, amit a beteg rohamszerű légszomjként, sípoló légzésként él meg.
örökli a betegségre való hajlamot, szülei, nagyszülei között is voltak asztmások.
Másoknál ez az örökletes vonás nem fedezhető fel. Valószínű, hogy náluk is
A levegő szennyezettsége, dohányzás, párolgó vegyi anyagok belégzése önmagában valószínűleg nem okoz asztmát, de a hajlamnak betegséggé való válásában nagy szerepe van.
- A fejlett országokban a felnőtt lakosság 5%-a, a gyermekek 10%-a asztmás.
Miért lettem asztmás?
- Az asztma létrejöttének okát nem ismerjük.
- A betegek egy része
van valamilyen veleszületett fogékonyság, ami hajlamossá teszi őket a betegség kialakulására.
- Sokkal gyakoribb az asztma azoknál, akik valamilyen egyéb allergiás betegségben szenvednek (szénanátha, ekcéma stb.).
Meggyógyulhatok-e az asztmámból?
- Mai ismereteink szerint az asztma nem gyógyítható, de kezelhető. A tünetei visszaszoríthatok, azaz a rohamok megelőzhetők, és így az asztmás beteg is teljes, aktív életet élhet,
mint az egészséges emberek.
Megkaphatják-e tőlem mások is, például a gyermekeim, az asztmát?
- Az asztma nem fertőző betegség, nem terjedhet egyik emberről a másikra.
- Az előzőekben már említettük, hogy az asztmás hajlam öröklődik. Az asztmás szülők gyermekei gyakrabban szenvednek asztmában, de ez nem jelenti azt, hogy az asztmás betegnek törvényszerűen asztmás lesz a gyermeke is.
Miben különbözik az asztmás beteg az egészséges emberektől?
- Csak abban, hogy légutai, a hörgői érzékenyebbek az átlagosnál. A nem asztmás ember is asztmás tüneteket mutat, ha nagy töménységben lélegez be ingerlő légnemű anyagot, mivel a szervezet ilyenkor hörgőgörccsel akadályozza meg annak a tüdőbe jutását.
Miért túlérzékenyek
az asztmás beteg hörgői?
- Asztmásoknál a hörgők falát borító nyálkahártya idült gyulladásos elváltozást mutat. A gyulladás következtében a sejtek elpusztulnak, a hörgők nyálkahártyája károsodik és emiatt tapasztalható a túlérzékenység.
199*. július 31. KANIZSA - Spwé? 37
Melyek az asztma tünetei?
- Az asztma legjellegzetesebb tünete a zihálás, a sípoló nehézlégzés, amelyet a beteg fulladásos rohamként él meg. A beteg úgy érzi, hogy a levegő beszorul a mellkasába, csak erőlködve tudja azt kifújni, erős szívdobogása van, nyugtalan.
- Az enyhe asztma tünete lehet a köhögés és a mellkasi szorító érzés.
- Jellemző lehet, hogy ezek a tünetek terhelésre vagy éjszaka jelentkeznek.
Mi történik
a légutakban
az asztmás roham alatt?
- Az asztmás roham alatt a légutak, azaz a hörgők beszűkülnek.
Mi okozza a hörgők beszűkülését?
- izomgörcs: a hörgők falában lévő körkörös izomzat összehúzódik;
- nyálkahártya-duzzanat: a hörgő falát bélelő nyálkahártya megduzzad, tovább szűkítve a hörgő átmérőjét;
- fokozott nyáktermelés - a nyálkahártyában lévő nyáktermelő sejtek több váladékot termelnek, így az elzárhatja a hörgőket.
Mi válthatja ki
az asztmás rohamot?
- allergia: házipor (a benne lévő atka), pollen, állati szőrök, penészgombák és más anyagok belélegzése;
- légúti fertőzés: általában vírus okozta megfázás;
- fizikai terhelés: futás, lépcsőn járás;
- érzelmi felindulás; félelem, harag;
- dohányfüst: feltétlenül kerülendő;
- időjárás: hideg levegő be-légzése, fronthatás;
r i l \\_________. tünetek csúcsáramlási értékek
: I hetente 1-2 alkalommal .........................................¦*.......................-........-..............-......... a tünetmentes időszakok
enyhe asztma 1__ 4 óránál rövidebb ideig tart éjszaka csak havonta egyszer alatt normális, fulladáskor a normális érték 80%-a
1 S mérsékelt asztma 1 hetente több mint 3 alkalommal fél napig is eltart ¦ ¦ \'¦ éjszaka havonta többször is nem kevesebb, mint a normális érték mn -a, és a reggeli-esti értek között nagy a különbség
i !¦ súlyos 1 ¦ asztma L_i folyamatosan jelentkeznek napokig is eltartanak éjszaka is rendszeresen vannak kevesebb mint a normális érték nV í -a
- étel: ritkán, de előfordul - az asztmás betegnek nem kell diétát tartania;
- gyógyszerek: aszpirin, más fájdalomcsillapítók.
Miért fontos
megakadályozni
a rohamok kialakulását?
- A gyakori fulladások maradandó tüdőkárosodást okozhatnak és légúti rokkantsághoz vezethetnek.
- A súlyos roham olymértékű oxigénhiányt okozhat, hogy fulladásos halál következhet be.
A gyógyszeres kezelésen kívül van más gyógymód is?
- Vannak olyan eljárások, amelyek előnyösen befolyásolják a gyógyszeres kezelés hatékonyságát.
Légzőtorna: megtanulhatja azt a légzési módot, ami a legkevésbé ingerli a légutakat, kiküszöböli azokat a hirtelen légvételeket, amelyek köhögést, majd fulladást idézhetnek elő.
Relaxáció: testi-lelki ellazulást tesz lehetővé, a fenyegető, kezdődő roham elején alkalmazva meg lehet előzni a fulladásos roham kialakulását.
A különböző állapotjavító eszközök (légtisztítók, sokamra, atkairtók) és eljárások (akupunktúra, gyógy-teákkal végzett ivókúrák, stb.) kiegészítői lehetnek a gyógyszeres kezelésnek, de nem helyettesíthetik azt, mert nem tudják megszüntetni a légutak nyálkahártyájának gyulladását, és az ezzel járó hörgő-túlérzékenységet.
Azt tartják, hogy a sportolás javíthat az asztmás beteg állapotán, én viszont fulladok ha futok...
- A sportolás fokozott légzést igényel, a mély légvételek köhögésbe, fulladásba mehetnek át. Ez azonban a nem megfelelő kezelt asztmára jellemző.
- Ha megfelelő az asztmás beteg kezelése, a fizikai terhelés nem váltja ki az asztmás rohamot, különösen akkor nem, ha a terhelés előtt hörgőtágítót lélegez be.
- Az asztmás beteg számára ajánlott a rendszeres úszás.
- A rendszeres sportolás hosszú távon javíthatja a légzésfunkciós értékeket.
38 KANIZSA - Spxyty 1998. július 31.
KÖNYVAJÁNLÓ
A hajléktalanság és a TBC
A kötet a Soros Alapítvány Egészségügyi Rendszerfejlesztési Programja keretében készült.
© Dávid Bea - Oross Jolán - Vecsei Miklós Budapest 1998
Az új tbc-s betegek számának alakulása nemek szerinti bontásban
A HATTER
A tbc újraéledése a világban
A nyolcvanas évek elején az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világ Egészségügyi Szervezet és Tbc Ellenes Unió (IUAT) szerint az ezredforduló tájékán a tbc csak szórványos megbetegedésként fordul elő. A WHO 1989-1990-ben a gümőkór helyzetéről az egész világra kiterjedő felmérést végzett és jelentése szerint az újraéledt tbc több ember életét fenyegeti, mint a HIV fertőzés. A malária mellett ma a tbc a legtöbb áldozatot követelő fertőző betegség. A WHO becslései szerint a tbc-vel fertőzöttek száma 1,7 milliárd. Az új megbetegedések száma kb. 8 millió és ennek 95%-a a fejlődő országokban mutatható ki. 1990-ben 3 millió áldozatot szedett a tbc, többet, mint a századforduló körüli mélyponton, amikor 2.1 millió ember életét követelte. A WHO előrejelzése szerint 2000-ben 3,5 millió ember halálát okozza majd a tuberkulózis és elsősorban a fejlődő országokban, amennyiben a jelenlegi WHO stratégia széles körű alkalmazása elmarad.
A betegség terjedésének általános oka a szegénység - a rossz szociális és egészségügyi körülmények -, az alultápláltság és a gyógyszerhiány, valamint a HTV fertőzöttek számának emelkedése. (Az AIDS-szel veszélyeztetett országokban a tbc-incidencia (az egy évben nyilvántartásba vett új betegek száma) az előző évekhez képest megduplázódott, megháromszorozódott. Becslések szerint 1993-ban kb. 5 millió ember egyaránt szenvedett tbc-ben és AIDS-ben. Az USA-ból származó adatok szerint 100 tbc-vel fertőzött AIDS-es hajléktalan beteg közül húsz-harminc olyan is akad, akinél hatástalan marad a hagyományos gyógyszerekkel történő kezelés, ami akár 30-szorosára is növelheti az amúgy nem túlságosan drága gyógyszerelés költségeit).
Nyugat-Európa legtöbb országában minden százezer lakosra mintegy 20 új tbc-s beteget regisztrálnak évente. (Ez alól kivétel Portugália, ahol ez az arány közel 50. Svédországban, Norvégiában és Dániában viszont 8-10 új beteg kerül ki százezer emberből).
Kelet-Európában az új megbetegedések száma százezer lakosonként közel 50. A WHO 1994-cs adatai szerint Magyarországon 41. Romániában. Lengyelországban, a volt szovjet államokban ennél magasabb. Csehországban, Szlovákiában. Bulgáriában. Szlovéniában ennél alacsonyabb.
A tbc újraéledése Magyarországon
Hazánkban a tbc-s járványügyi helyzet századunk első felében rendkívül kedvezőtlen volt. 1910-ben a tbc még az első helyen állt a halálokok között. 1930-ban a harmadik, 1960-ra a hatodik helyre került. A század elején százezer lakosból négyszázan, a második világháború utáni években mintegy százan haltak meg tbc-ben, 1995-ben ez az arányszám 6,16 volt.
Az 1950-es évek elején 30-35 ezer új tbc-s beteget regisztráltak, s közülük több mint 5000 gyermek volt. A tbc-s helyzet javulása az 1960-1980-as évekre esik. A 90-es évektől viszont a tbc-s betegek száma újra lassan emelkedik, és elsősorban az aktív korban lévők között. A következő két táblázat a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a nyilvántartott és az új tbc-s betegek számának alakulását mutatja.
A nyilvántartott tbc-s betegek számának alakulása
1980 1990 1993 1994 1995
1980 1990 1993 1994 1995
Férfi 3566 2533 2908 2880 3011
Nő 1846 1055 1301 1283 1328
Összesen 5412 3588 4209 4163 4339
A tízezer lakosra jutó új tbc-s betegek száma 1990-ben 3,50, 1993-ban 4,10, 1995-ben 4,24 volt.\'
A gümőkóros helyzet rosszabbodását okozó tényezők feltárása a tbc elleni küzdelem szempontjából elengedhetetlen. Dr. Schweiger Ottó négy ilyen tényezőt emelt ki:
* A hiányzó vagy nem hatékonyan működő tbc elleni program.
* Népességi hatások. (Olyan országokban, ahol a tbc gyakori és a népszaporulat nagy, a lakosság nagyobb fertőzési hatásoknak van kitéve. Hatással van a tbc-járványra az adott lakosság korösszetétele is. Ahol a közép- és időskorúak aránya növekszik, ott szintén szaporodik a tbc.)
* A lakosság tbc iránti fogékonysága. (A tbc szaporodásáért felelőssé tehetők a szervezet tbc-vel szembeni ellenálló képességét befolyásoló rizikófaktorok. Ezek között nem csupán a korábbi tbc-s vagy akár HÍV fertőzések szerepelhetnek, hanem egyéb krónikus betegségek is. mint a diabetes. alkoholizmus stb., amelyek száma állandóan növekszik.)
* A szociális-gazdasági helyzet hatása. (A tbc és a gazdasági helyzet összefüggésein túl a bevándorolt tbc-s betegekre hívja fel a figyelmet a szerző. A 90-es évek elejétől ezzel u jelenséggel is számolni kell a rizikótényezők között.)
Ma már elfogadott - összegzi a szerző -, hogy az utóbbi években a hazai lakosság elöregedése és egészségi állapotának rosszabbodása következett be. Rosszabbodott a gazdasági-szociális helyzet. Újként jelentek meg a bevándorló tbc-betegek. Közben változott a hazai egészségügyi struktúra. A kórházi központú ellátás helyett a járóbeteg-ellátás (háziorvosi rendszer) kapott elsőbbséget. Ez a tüdőgyógyászati hálózatban bizonytalansághoz vezetett. A megoldást - a szerző véleménye szerint - az jelentheti, ha az eddig alkalmazott tbc-elleni programot a bekövetkezett változásoknak megfelelően módosítják, és a tbc elleni küzdelem a fertőző tbc-s beteg felkutatására és mielőbbi meggyógyítására irányul.
1995-ben 629 ember halt meg tbc-ben.
15-34 éves 24 fő
35-49 éves 145 fő
50-59 éves 133 fő
60 évnél idősebb 327 fő
A százezer lakosra jutó halálozás 6,16.
A tbc miatti halálozás alakulása:
1948 1960 1970 1980 1985 1988 1990 1991
1992 1995
15548
11176
11404
1895
12190
9972 3097 1991 1245 834 670 699 702 727 629
Míg régen főként a csecsemőket, a gyermekeket, a 20-30 év körüli fiatalokat sújtotta a tbc. addig ma az idősebb férfiak számára jelent halálos kórt ez a betegség. Az elhunytak többsége 60 év fölötti, de aranyuk egyre csökken. Tíz évvel ezelőtt még csak minden nyolcadik tbc-s halott tartozott a fiatalabb, 38-49-es korosztályhoz, mostanra minden ötödik. Az 1992-ben a tbc miatt meghalt 727 ember 21%-a, 1995-ben a tbc-ben meghalt 629 fő 27%-a volt 50 évnél fiatalabb.
Meg kell jegyezni azonban, hogy a tbc miatti halálozási adatokat óvatosan kell értékelni, mivel ezek jelentős részében a közvetlen halálok nem tbc volt.
Ha a tízezer lakosra jutó tbc halálozásokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy míg az 1980-ban 1,2 volt. addig 1990-ben 0,67. 1993-ban 0.68. 1994-ben 0,64 és 1995-ben 0,61, tehát folyamatos csökkenést mulat.
1998. július 31.
KANIZSA - S^éf
39
A tuberkulózis ma már gyógyítható betegség. A már ismert tbc-s betegek gyógyítása nemcsak egyéni,\'hanem járványügyi szempontból is lényeges. A sikertelen kezelésnek többnyire a beteg nem megfelelő együttműködése az oka (a gyógyszereket nem szedi elég ideig vagy rendszertelenül szedi azokat, stb.).
A tüdőszűrések tapasztalatai
Egy 1972-es jogszabály többek között rendelkezett a lakossági szűrővizsgálatokról is. Elővezettetést és szabálysértési eljárást, valamint végső esetben kényszergyógykezelést helyezett kilátásba azokra az esetekre, amikor a güműkóros beteg elmulasztja a kezeltetési kötelezettségét.
Amíg a korábbi években a lakosság pénzbüntetés terhe mellett volt kötelezve a tüdőszűrésre, addig annak elmulasztása ma már semmilyen büntetést nem von maga után. Napjainkban a magyar lakosság nem tart a gümőkórtól és nem jár szűrésre sem. Amíg húsz évvel ezelőtt mintegy 7 millió ember jelent meg a szűrővizsgálatokon, addig 1995-ben csupán 4,2 millió. Ma Budapesten a felnőtt lakosságnak csak mintegy 60%-a vesz részt szűrésen, és a hiányzók pontosan a legveszélyeztetettebbek körébe tartoznak. •
Egy Budapesten zajló modellvizsgálat rámutatott arra, hogy a vizsgált kerületben (Kőbánya) a szociálisan legveszélyeztetettebb réteg (pl. az ideiglenes lakosság - munkássszállók, hajléktalanszállások, szociális otthonok lakói, stb.) körében volt a legmagasabb azoknak az aránya, akik nem jelentek meg tüdőszűréseken és e körből kerültek ki később a gyors lefolyású, súlyos tüdő tbc-s betegek is. A vizsgálat tapasztalatai szerint a kerületben élő ideiglenes lakosság körében (12-15 ezer fő) 1981-1993 között 72 fő betegedett meg tbc-ben, akiknek 53%-a nem rendelkezett korábbi ernyőfelvétellel. Ez az arány lényegesen magasabb, mint az állandó lakosok körében, ahol a betegek csupán 8%-ánál nem volt ernyőkép előzmény.
Rizikócsoportok
A szakemberek ma a teljes népesség ernyőkép szűrése helyett a rizikócsoportba tartozók szűrését tekintik indokolt és hatékony módszernek. Ennek keresztülvitele viszont sokkal nehezebb. A rizikócsoportba tartozók kiválasztása, regisztrálása komoly szervezést igényel. Ezek a speciális lakossági csoportok nem mindig együttműködők a szűrés tekintetében, ezért nagyobb propanganda és meggyőzés szükséges.
A tbc szempontjából magas rizikójú egyének, csoportok közé tartoznak mindazok, akiknek családjában, környezetében már fordult elő fertőző tuberkulózis, vagy más veszélyeztető betegségekben szenvednek (pl. cukorbetegség, szilikózis, súlyos vesebetegségek, stb.), vagy krónikus köhögök. A magas rizikójúak csoportjába tartoznak az alkohol- és drogbetegek, a különböző zárt intézmények vagy személyes gondoskodást nyújtó intézmények lakói (pl. börtönök, szociális otthonok, átmeneti szálláshelyek-menhelyek, stb.).
Az idős kor, a hátrányos szociális helyzet, a nem megfelelő lakáskörülmény, a hiányos táplálkozás is komoly veszélyforrást jelenthet a tbc kialakulásában.
A magyar börtönlakók között 1990-ben a tbc fertőzöttség az átlag lakossághoz viszonyítva közel ötszörös, 1994-ben több, mint nyolcszoros volt.,Ugyanakkor 1995 óta nem történt szűrés a budapesti börtönökben. Ennek alapvető oka, hogy a főváros nem rendelkezik mobil szűrőállomással.
Fogvatartottak Tbc-s beteg
Fogvatartottak TbcrS beteg
Budapesti börtönökben
1990
13562 26
1994
12846 48
Hajléktalan emberek körében Budapesten az átlaglakossághoz képest kétszeres: az állandó köhögés, az állandó idegesség, az álmatlanság, a szívinfarktus, a rossz hallás és a rossz látás aránya; háromszoros: a fulladásos panaszok és az epilepszia; négyszeres: a depressziós panaszok; ötszörös: a különböző végtagtörések, beszédzavarok aránya; hat-hétszeres: az öngyilkossági kísérletek előfordulása; tízszeres: a tbc előfordulása; tizenötszörös az esélyük élősködőkre; közel hússzoros az alkoholelvonó-kon előfordulásuk gyakorisága.
A hajléktalan emberek és a tbc
A hajléktalan emberek egészségi állapotára vonatkozó külföldi és hazai kutatások egyaránt kiemelik a tüdőbetegségek, és közöttük a tbc előfordulásának nagy arányát. Például Svédországban 1975-ben az átlagné-pességhez viszonyítva a hajléktalan emberek halálozási okai között a tbc 6-szor volt gyakoribb. NewYork-ban egy gyermekegészségügyi projekt kimutatásai szerint 1987-ben a városi kórház gyermekosztályán a 3871 légúti megbetegedésben szenvedő csaknem egyharmada hajléktalan volt. A hajléktalan gyermekek között kétszer annyi a légúti megbetegedés a teljes gyermek-populációhoz képest.
Egy Baltimore-ben 1989-ben elvégzett vizsgálat szerint 298 férfi és 230 női hajléktalan között mindkét nemben 40% a légúti megbetegedések aránya.
1991-ben végzett angol mortalitás vizsgálat szerint a hajléktalan emberek körében 2,8-szor gyakrabban fordult elő haláleset, mint az átlag lakosság körében. Ezen belül háromszor nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy tüdőmegbetegedésben haljanak meg.
A National Ambulatory Medical Care Survey (NACMS) 199l-es adatai szerint a hajléktalan populációban hatszor több légúti megbetegedés fordul elő, mint az átlaglakosság között.
Oroszországban (Szentpétervárott) 1991-ben 600 hajléktalan embert vizsgáltak meg. A szűrőviszgálaton átesettek 55 %-a valamilyen légúti, vagy tüdő megbetegségben szenvedett.
Hajléktalan emberek egészségi állapotára vonatkozóan magyarországi adatok is fellelhetők. A hajléktalanság tömeges újbóli megjelenését követő első vizsgálatok egyike 1991-ben kimutatta, hogy a menhelyre kerüléskor a megkérdezetteknek több mint 60%-áról derült ki, hogy évek óta nem volt tüdőszűrésen. A hajléktalan emberek különféle betegségeit vizsgálva a tüdőmegbetegedések aránya 11,5%-os volt. 1994 tavaszán folyt az első magyarországi, a hajléktalan emberek egészségi állapotát vizsgáló kontrollmintás kutatás. Tapasztalatai alapján a hajléktalan emberek között a tbc gyakorisága tízszer nagyobb, mint a fővárosi kontroll férfi lakosság körében.
1995 februárjában kezdte meg működését Budapesten a Dankó utcában az Oltalom Kórház, amely hajléktalan emberek gyógyítására rendezkedett be. Egyéves működése alatt 446 felvételre került sor, ebbő 43 fő tbc-s beteg volt.
A hajléktalan emberek tbc és tüdő megbetegedéseinek magas arányához külön veszélyeztető ténykéntt járul hozzá a hajléktalan létformából adódó fellelhetési bizonytalanság, a kezelési, utógondozási nehézségek, és az ezekből fakadó fertőzésveszély. Mind a betegek megtalálása (kiszűrése, majd kezelésbe vonása), mind kezelésük és utógondozásuk más megközelítést és speciálisan bővített feltételrendszert igényel, mint az a „lakó" népesség gyógyítása esetén szükséges.
A tbc-beteg hajléktalan emberek kiszűrést; és kezelése sokrétű feladat, amely csak az egészségügyi és a szociális hálózat szoros együttműködésével lehet igazán hatékony.
A hajléktalan emberek súlyos veszélyeztetettségét és az életformából adódó sajátosságok alapján fokozott fertőzésveszélyt látva a szakterületen dolgozók évek óta egyik legfontosabb feladatuknak tekintik a hajléktalan emberek tüdőszűrését és a kiszűrt betegségek kezelésének megszervezését. Ez részben abban nyilvánul meg, hogy a hajléktalan átmeneti szállásokon a beköltözéskor vagy az azt követő napokban kötelező a tüdőszűrésen való részvétel. Ez azonban nem várható a jelenlegi szállás-rendszer 30%-át jelentő, illetve a népkonyhák szolgáltatásait igénybevevőktől. Ezek az intézmények elvileg és amennyiben megfelelő módon működnek, mintegy az „életbenmaradás jogán", beutalás nélkül kötelesek fogadni azokat, akik szolgálatatásaikat igénylik, és az igénylők forgása ezekben az intézményekben meglehetősen gyors,
Mezei György 1995-ben a budapesti éjjeli menedékhelyeken megforduló hajléktalan emberek alvási szokásait vizsgálva, a menhelyen töltött - egyébként rövid - idő figyelembevételével úgy találta, hogy a fővárosi hajléktalan embereknek kb. a fele jut menhelyi ágyhoz. Egyébként a menhelylátogatók 5-10%-a választ törzshelyének egy-egy éjjeli menedékhelyet, míg minden hetedik menhelylátogató „átmozog", megtalálható más menhelyen is.
Ez megnehezíti a beteg, netán tbc-s hajléktalan emberek kiszűrését, megtalálását. Még inkább speciális módszereket igényel ez azoknál a hajlék nélkülieknél, akik nem találhatók meg a szállást nyújtó helyeken, hanem a közterületen, illetve valamilyen lakáspótló helyen (bódé, barlang, lépcsőház, pince, stb.) lelhetők csak fel.
40
KANIZSA - Stévpá? |
J 998. július 31.
Takács Ferencné a szociálpolitikában dolgozott, a Polgármesteri Hivatal egészségügyi csoportvezetőjeként ment nyugdíjba 1994. január elsején. Idén a Város Napja alkalmából Szekeres József Díjat kapott, amelyet az egészségügyben és a szociálpolitikában dolgozók részére alapítottak. Takács Ferencnével otthonában beszélgettünk, pályájáról, munkájáról.
- A Landler Jenő (ma Batthyány) Gimnáziumban érettségiztem 1959-ben. Utána a kórházban kezdtem el dolgozni ápolónőként. Munka mellett végeztem el a a két éves ápolónőképzőt. A gyennekeim születése miatt 1964-ben ott kellett hagyni a munkahelyemet. Egy évre fizetés nélküli szabadságot vettem ki, mivel akkor még GYES nem volt. Körzeti ápolónőként Letenyén tudtam újból elhelyezkedni. így naponta utaztam Nagykanizsa-és Letenye között. Fárasztó volt, de sok mindent meg tud tenni az, aki igazán dolgozni akar. Ezt mondom most azoknak a fiataloknak is, akik munkahelyi gondokra, nehézségekre panaszkodnak.
- Hogyan került vissza Nagykanizsára, a Városi Tanácshoz?
- A Tanács egészségügyi osztályára 1972-ben kerültem. Ekkor kezdett kiépülni a házi szociális ellátás, és én, mint ápolónő kaptam itt vezető gondozói állást. Ennek a feltétele az volt, hogy el kellett végeznem a Gyógypedagógiai Főiskola szociális szervező szakát.
- Soha nem bánta meg, hogy az ápolónői munkát otthagyta a hivatali munkáért?
- Ápolónőként is szerettem dolgozni, de a gyerekek mellett fárasztó volt a napi utazgatás. A váltásért nagy árat kellett fizet-
DIJAT KAPOTT SZOCIÁLIS MUNKÁJÁÉRT
4» *>
szorulóknak. Akkoriban hoztuk létre teljesen társadalmi munkában az Idősek Klubját Kiskatii-zsán. \'Végül is akkor épült ki az egész, szociális intézményrendszer, az ebben végzett munkám elismeréséül kaptam most ezt a Szekeres József Díjat is, amit nagyon nagy meghatottsággal és örömmel fogadtam. Szerettem a munkámat, hozzám akkor is jöhettek tanácsért, segítségért, ha nem volt ügyfélfogadás. Segítettem megoldani a problémákat, azokat is, amelyek nem tartoztak szorosan a munkámhoz. Például odafigyeltem az ügyfelek családi gondjaira, arra, hogy az igényelt támogatáson kívül milyen más juttatásokra jogosult. A munkámat a rendszerváltás zűrzavaros időszakában - felbomlott az egészségügyi osztály, a szociális igazgatás is két részre vált, külön irányították az. intézményi vezetést és a hatósági munkát - is megpróbáltam tökéletesen végezni.
- A nyugdíj óta van valamilyen kapcsolata a mostani szociális és egészségügyi osztállyal?
- Természetesen hiányzik a munka, most is benézek néha a hivatalba, beszélgetek a régi munkatársaimmal. Ilyenkor a hivatali dolgokat is megtárgyaljuk. Engem is nagyon érdekel a nyugdíjasház ügye, hiszen ez a rendszerváltás ¦ óta sincs szabályozva és kimaradt a szociális törvényből is. A nyugdíjasház-rendszer
nem, hiszen négy évig a saját költségemen kellett tanulnom, de utána a fizetésem, és ma már a nyugdíjam is jóval magasabb lett. Az ápolónőképzőben tanultakat egyébként a hivatalnál is tudtam hasznosítani. Az ügyfelek zárójelentéseiben szereplő diagnózisok felismerésével azonnal tudtam,
KEPÉK A MÚLTBÓL
hogy ezzel a betegséggel mire képes, milyen munkát tudna elvégezni, milyen juttatásokra tarthat igényt.
- A \'70-es, \'80-as években mi volt a jellemző a szociális helyzetre?
- A szociális helyzet akkor kezdett megváltozni. Többek között új gondozási és ellátási fonnákat kezdtek el bevezetni. Bővült az öregek napköziotthona, létrejött a Corvin Gondozóház, ami átmeneti gondoskodást biztosított a rá-
valamikor az. önkormányzati lakások eladására épült, így véleményem szerint 15 évvel ezelőtt meg tudták volna tölteni. Akkor terveztünk is egyet az Eötvös téri sarokház udvari szárnyába, ahová több, mint 30 család jelentkezett. Sajnos ez a terv meghiúsult.
L.Zs.
1998. Julius 31.
KANIZSA — "KftUwiAioi ttmqtvfíit
41
TANÁR, KOLTO, SZERKESZTŐ, FELFEDEZŐ, SZERVEZŐ, KIADÓ:
Bizony már régen állt a katedrán a 72 éves Hules Béla tanár úr. De megmaradt akkori énjéből a lelkesedés, a tenni akarás, a segítő, felemelő szándék. Keresi a barátokat, hogy barátságokat teremtsen. Barátian tud összefogni - amely nagyon szép érdem - írókkal, művészekkel. Együtt tud velük dolgozni, sőt mi több: dolgoztatja őket. Verset írat és bíráltat, kiadásra ösztönöz és pódiumra állít. A vadamosi ház, a pajta fogalommá vált, csarnokká, a művészet csarnokává. Olyan puritánul lett alkotóház, amilyennek kell lenniük a művészetek képviselőinek, amilyen Hules Béla is. Talán ebben van összefogó, szellemi tekintélye, amellyel erősítik a magyar irodalmat, művészetet.
- Tisztelt Tanár Úr! Vadamos már országos fogalom. Hogyan jutott el idáig?
- A semmiből. Megvettük ezt a házal zalai, göcseji nosztalgiából. Ez az én részemről állt fenn. a feleségem pedig beleszeretelt ebbe a vidékbe. Aztán vonzotta a budapesti barátainkat, és 4alán az első években még nagyobb volt a nyüzsgés, mint mostanában, hiszen akkor alakult ki a társaság, a stáb, amely a „Vadamosi Vendég-
HULES BELA
ség" résztvevőinek nevezi magát.
- Szellemi műhelynek is tekinthetjük az itt-tartózkodást?
- Feltétlenül. Szép időben ebben a szobában - meg a másikban - most is összejött a társaság, s éjfelekig folyt a versek felolvasása, elemzése, tartottak a prózai, filozófiai viták.
- Mit ad Vadamos az íróknak?
- Valamennyien „elvadamo-siasodnak"... Valaki megismertet valakivel egy jó költői, akitől kapunk, netán ajánlanak nekünk verset, és a következő évben itt találjuk Vadamoson.
- Mi tarthat össze egy író-művész társaságot, hiszen köztudott, hogy ilyen körökben nem mindig békés az egymás közötti kapcsolat, s itt éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk?
- A hely szelleme biztosan belejátszik. Itt nem lehel veszekedni. Este a. szentjánosbogarak világítanak, hajnalban a madarak zsizsegnek, éjjel a csillagokat lehet látni, a hattyú délnek úszik ilyenkor. Ahogy most is többen megjegyezték, ez a csöd és a békesség birodal-
ma. Voltak például ebből a társaságból, akik fent aludtak a szénapadláson. Van még hely...
- Milyen további vadamosi tervek vannak?
- Jaj, ez keserves! Mi tulajdonképpen sehol sem vag.yunk. Vadamosra nem tudunk annyit lejönni, amennyit szeretnénk. Mivel négykerekünk nincs, nehéz megoldani a közlekedést. Nagyon hiányzik itt valami összekötő kapocs, bázis, a Pestről irányított „ vadamosiság " nem fog a végtelenségig menni, és én is érzem az éveket.
- És melyek az Ön személyes elképzelései, írói tervei, vágyai?
- Arról nem szívesen beszélek. Nem babonából, de amit az ember mond vagy gondol, az semmilyen hatással nincs arra, ami valójában történni fog. Két kötetem van „ szerkesztó\'ileg"
. elfogadva, és várják a támogatást. Egy esszékötetem is készül, azzal valószínűleg „beleszemtelenkedem" a saját sorozatunkba. Talán még ebben az évben meg is jelenik.
- Hogyan emlékezik vissza Kanizsára, amelyhez életének egy időszaka kötődött?
- Nem is akármilyen időszaka... Annyit hadd mondjak el, hogy Zalabérben születtem, s élelem első több mint 30 évét Zalában töltöttem el. Zalaegerszegen jártam gimnáziumba, utána Nagykanizsán tanárkod-Itattam néhány évet. Ragyogó, felejthetetlenül kitűnő, fogékony gyermekeknek taníthattam a magyart és fegyelmezetten tanuló diákoknak a latint. Ragyogó volt a tanári kar is. amelyből mindjárt kialakult a baráti kör, a helyi írók, művészek társasága, de ez sajnos elsüllyedi az idővel. A volt kollégák jó része, akiket nagyon szerettem, már nem él. többek között Alak-sza Ambrus. Nagykanizsa egy darabja az életemnek, a lelkemnek, amely ott maradt.
- Ünnep-e az említett Alak-sza Ambrus posztumus kötetének a megjelenése?
- A maga nemében valamennyi kötet megjelenése ünnep. Mindegyik kötet más, így külön sajátos ünnepet jelentenek. A vadamosi füzetekből, amelyre szívem mélyén törekedtem, kialakult egy egységes kép. mintha valami tőlem független hatalom azt a tervet valósította meg, amely rejtetten élt bennem. Szépet, minőséget, modernet létrehozni.
Horváth György
RENESZÁNSZ ES BAROKK KAMARAZENE
:x-:^-:-x>->:-:-:-:-:\'::- \'
T. Tasso: Tancred és Clorinda párviadala című történet Pb. Verdelot, G. de Wert, C. Monteverdi és G. Frescobaldi művei alapján az 1998. Budapesti Holland-Magyar Barokk Zenei Fesztivál zárókoncertjének műsora
Bodrogi Éva - két hazai kamarazenekar, az Ensemble Philippe és az Erdődy Kamarazenekar állandó szólistája. Az együttesekkel számos koncertet adott a Zeneakadémián, a Mátyás templomban, önálló koncertet pedig Németországban, Ausztriában és Belgiumban. Számos CD és rádiófelvétel készült vele. 1998 őszétől a Londoni Guildhall Főiskolán folytatja tanulmányait.
Maurice van Lieshout - a Tilbur-gi majd a Hágai Királyi Konzervatóriumban szerzett zenei diplomát. Európában s Dél-Amerikában koncertezett, számos CD és rádiófelvételt készített. Tanárként Lipcsében, Hágában és Leuvernben tevékenykedik. 1996-tól a Szom-
KOZREMUKODNEK:
Bodrogi Éva - szoprán Krommer Luca - viola da gamba Maurice van Lieshout - furulya Kónya István - lant
bathelyi Régi Zene Nyári Akadémián is tanít. Krommer Luca - először a Budapesti Zeneakadémián szerzett cselló diplomát, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatán folytatott viola da gamba tanulmányokat, ahol 1997-ben diplomázott. Jelenleg a Bécsi Zeneművészeti Főiskola gamba tanszakának hallgatója. Szólistaként és zenekarok tagjaként több európai országban koncertezett. Kónya István először történelem
szakon szerzett diplomát S zom-bathelyen, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán folytatott gitártanulmá-nyokat. 1989-tól a Hágai Királyi Konzervatóriumban tanult reneszánsz- és barokklanton, azonkívül arciliutón és chitarronén, ahol 1994-ben diplomázott. Szólistaként és különböző zenekarok tagjaként Európa számos országában koncertezett. A Szombathelyi Régi Zene Nyári Akadémia művészeti vezetője és lant tanára.
A szöveg Torquanto Tasso „A megszabadított Jeruzsálem" című eposzának XII. énekéből való (1581), aminek versrészleteit számos reneszánsz és barokk zeneszerző megzenésített. A történet Tanc-red kereszteslovas és Clorinda szaracén leány éjszakai találkozását, harcát beszéli el az ostromlott Jeruzsálem falain kívül. Clorinda a harc közben nem fedi fel kilétét szerelmese előtt, de párviadalukban Tancred lesz a győztes. A haldokló Clorinda arra kéri a lovagot, hogy keresztelje meg. Tancred ekkor leveszi a lány sisakját, s döbbenten ismeri fel szerelmesét. Időpont: 1998. július 28. 19.00 Hely: Honvéd Kaszinó, Nagykanizsa, Ady u. 7. Tel.: 93/311-036
42
KANIZSA - SpéAyiéq,
1998. július 31.
SPORTOS CSALÁD
Vízen, vízben, két keréken, korcsolyával és labdával egyaránt jól elképzelhetők a Magyar család tagjai. No de nem is várhat mást az ember, ha jól meggondolja, hiszen a feleség, az anyuka Magyarné Lukács. Márta a Polgármesteri Hivatal Sportirodájának dolgozója, és maga is sportol.
- 1980. június 13-án érettségiztem, és öt nappal később már az akkori Tanács Sportfelügyelőségén
ma is visszaemlékezni. A röplabdával eljutottunk az NB II-ig a hét év alatt. Ma is szívesen részt veszek min-
kell, segíteni tudjak neki. Emellett a Bolyai-iskolába járok asszony tornára, ezt is fontosnak tartom.
dolgoztam. Igaz, felvettek a Hamburger óvodába képesítés nélküli óvónőnek, de aztán mégis itt vállaltam munkát. Jónéhány ismerősöm dolgozott ott, nem mentem idegenek közé.
- Kapcsolata a sporttal jóval korábban kezdődött?
- Igen, még az általános iskolában, atlétizálással kezdtem, aztán jött a zsinórlabda, majd a röplabda. Nem egy országos döntőn részt vehettünk, ezekre jó
Horvátországi jutalomutazás
denben, aminek köze van a sporthoz. Hetente egyszer még lejárok röplabdázni, korábban úszni is jártam. Ez is a középiskolában kezdődött, egyszer az Ifjú Gárda kapcsán valaki bejött az iskolába és megkérdezte, ki tud úszni. Jelentkeztem, az országos döntőig meg sem álltunk. Az úszást mostanában kénytelen-kelletlen kihagyom, mert a nagyobbik fiam a kiskamasz korban jár, és úgy érzem fontos, hogy szem előtt legyen, ha
- Meddig edzősködött?
- Három éven át, 1983-tól 1986-ig, a nagyobbik fiam megszületéséig.
- Az első munkahely nemcsak mint munkahely töltött be fontos szerepet az életében.
- Ha arra gondolok, hogy az akkori Sportfelügyeleten ismerkedtem meg a férjemmel, akit a Határőrség sporttisztje küldött oda, akkor valóban így van. Első látásra szerelem volt.
- A férje is sportol?
- Igen, ő focizik. A helyi öregfiúk csapatában, és a vései csapatban is, ő ugyanis oda való.
- A fiúk miért nem édesapjuk nyomdokait követték?
- Kezdetben egy kicsit bántotta a férjemet, hogy Máté és Marci úsznak, de aztán belenyugodott. Egyre gyakrabban kerül elő a labda, és a fiúk dekáznak. Olyankor látom, örömmel figyeli a fiúkat. Egyébként a fiúk eredményeire mindketten nagyon büszkék vagyunk, és talán nem alaptalanul, hiszen nagyon ügyesek mind a ketten.
- Együtt is sportol a család?
- Mindannyian biciklizünk, korcsolyázunk. Részt vettünk a „Közlekedik a család" országos döntőjén is, miután a helyit és a megyeit megnyertük. Az országos döntőn húsz csapatból kilencedikek lettünk. A verseny ideje alatt teljes ellátást kapott az egész család a Benczúr Hotelben, és kirándulásokat szerveztek, megnézhettük Budapest nevezetességeit. Szánios neves művésszel is találkozhattak a gyerekek, ma is szívesen
1998. július 31.
KANIZSA - SpéáyUf
43
Fittnek lenni9 formában maradni
emlékeznek Xantus Barbarára, és a Spáh ikrekre is. Még a t megyei versenyen nyertük azt a kétszázezer forintos utazást, amelyből az idén a tengerparton nyaraltunk.
amikor a lányos anyukák elismerő szemeket meresztenek a fiúk testfelépítése láttán.
- Mekkora áldozatot kíván a szülőktől, hogy gyermekük sportol?
Xantus Barbarával
A Spáh ikrekkel
- Milyen érzés két sportos ifjú édesanyjának lenni?
- Büszkeség. Nagyon boldog vagyok, ha a fiúk jó eredményt érnek el, bárhol versenyeznek is, én mindenhová elkísérem őket. Ha kell, jegyzőkönyvet vezetek, ha kell másban segítek. Egyébként nagyon jó a kapcsolatom a többi gyerek szüleivel is, nagyon jó társaságot alkotunk. Jó érzés látni,
- Én azt hiszem, ezt nem áldozatként éli meg az ember. Segít, ahol tud a gyerekének. Én is háromnegyed ötkor kelek, hogy odaérjenek az uszodába, ha hajnali edzés van, de ez számomra természetes.
- A szüleik is sportoltak?
- Nem. A bátyám versenytáncos volt, de amikor az edzőjük visszament Pestre,
Marci repül
abbamaradt a dolog. Akit Zalaegerszegről irányítottak ide, már nem tudott újat mutatni, így befejeződött a dolog, hiába voltak már
Marci és Máté
„A" kategóriások. Én is abbahagytam a táncot, és röp-labdázni kezdtem. A sport szeretete öröklődött azon az ágon is, hiszen az unokaöcsém focizik, Viki meg nyolc éve tornászik a Fitnes Centerben.
- Ön milyennek látja a tömegsport helyzetét?
- A foci nagyon népszerű, a röplabda és a tenisz is. Sokan járnak futni a Mindenki Sportpályájára, de aztán a többi ág szinte vegetál.
- Mit jelent önnek a sport?
- Fittnek lenni, és formában maradni. Ez szerintem nagyon fontos.
D. É.
KANIZSA -
1998. július 31.
HÁROM NAP JAZZ CSERFON
Az immár hagyományosnak tekinthető jazzkurzus a múlt hét csütörtökén nyitotta meg kapuit Tiborcz Iván cserfői birtokán. Különösen Olaszországban van nagy kultusza a nyári jazztáboroknak, ahol világhírű zenészek irányítása mellett zajlanak a programok. A hazai jazzisták a Tatabányai Nemzetközi Jazztáborban kaphatnak magas fokú elméleti és gyakorlati képzést. Más koncepcióval, kisebb költségvetéssel ugyan, de mégis büszkén vállalható a Cserfői Jazz-Land. Hogy miért ? Egyrészt azért a haladó hagyomány továbbviteléért, ami már az első nagykanizsai jazzfesztiválón (1973) megfogalmazódott. Jelesül az, Nagykanizsa felvállalja és örömmel fogadja a
került sor. Zenei csemegének számított az Oláh Árpád - Kiss Gábor - Kőfalvi Csaba trió Her-bie Hancock „Cantaloupe Is-land" adaptációja.
A főszervező Tiborcz Iván zongorán és szaxofonon is frenetikus sikert aratott. Nem feledkezhetünk meg Szalay Gáborról, gitárosról sem, aki befutott zenészként is hűséges résztvevője a cserfői buliknak. Újra itt volt Nesztor Iván, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékének dob-tanára és a tőle megszokott szerénységgel szervezte a zenei programokat. Remélhetőleg tudásuk alapján Oláh Zoltán bőgős és Kőfalvi Csaba dobos is egyre ismertebbé válnak a hazai jazz-pódiumokon.
OLAH ARPAD
A házigazda TIBORCZ IVAN
fiatal tehetségeket. Másrészt azért az a jó hangulatú műhelymunkáért, ami évről évre jellemzi az itt folyó tevékenységet.
A délelőtti konzultációk és próbák után, az esti koncerteken mindenki számára adott a lehetőség a bemutatkozásra. Az ideális környezet, a lelkes közönség garancia arra, hogy az ifjú muzsikusok átessenek a tűzkeresztségen. Az idei Jazz-Land meglepetésembere, Oláli „Cumó" Árpád, aki nemrég nyerte meg a Füsti Balogh Gábor* zongoraversenyt. Az első díj mellé a nyertes öthetes ingyenes jazzstúdiumot végezhet a világ egyik legrangosabb jazzegyete-mén, a bostoni Berkeley College óf Music-on. Aki Cserfőn élőben látta, vagy a Kossuth Rádió csütörtök esti jazzműsorában hallotta, meggyőzödthetett róla, hogy méltán érdemelte ki a rangos zsűri elismerését. A három nap alatt több kiemelkedő koncertre
A Tiborcz trió két tagjával, Murka Lászlóval és Inoka. Zsolttal az októberi jazzfesztiválon találkozhatunk újra. Tóth Tamás dobos zenei fejlődésének ígéretes jeleit mutatta fel az örömzenék alkalmával. A vendéglátók, Balogh Tünde vezetésével gondoskodtak arról, hogy a napi 110-120 érdeklődő ne csak a zenét, hanem a finom ételeket és italokat is élvezzék. A drogmentes rendezvény szombati zárónapján kitettek magukért a zenészek. Nem csoda hát, hogy néhányan táncolni kezdtek, megcáfolva azt az időnként még felbukkand téves felfogást, miszerint a jazz-zenére nem lehet táncolni. A jövő évi programokról Tiborcz Iván elmondta, hogy szeretné meghívni Cserháti Zsuzsa énekesnőt és ha újra sok dobos lesz a táborban, akkor egy dobshow-t is tartanak. Addig is bizakodjunk, hogy megújul a cserfői út bevezető szakasza és nem „tankcsapdá-
kon" keresztül juthatunk a kis éji zenék színhelyére. Egy biztos, ha Tiborcz Ivánon és a lelkes cserfőieken múlik, nem marad el a folytatás.
Halász Gyula
Füsti Balogh Gábor a 80\'-as évek jazz-zongorista nemzedékének egyik fiatalon elhunyt képviselője üstökösként robbant a hazai zenei életbe, majd hullócsillagként távozott. E kivételes tehetség emlékét őrzi a róla elnevezett tehetségkutató verseny.
KŐFALVI CSABA
199$, július 31. KANIZSA - 7Cuitc4fuU4A J 45
Boccaccio: Dekameron
A modern korban a Dekameron főképp erotikus meséiről, mulatságos és fordulatos házasságtörési históriáiról nevezetes. Nemre); még szokás volt csodálkozni rajta, milyen illetlenül beszélnek benne a férfiak magas rangú nők előtt, sőt a nők sem sokkal illedelmesebbek. Boccaccio felfogása a nemi morál körül nem túlságosan aszkétikus, a házasságtörést, ha sikerül, nemcsak nem ítéli cl, hanem szemlátomást az ügyes, fortélyos asszony pailjan van. A másik vonás, ami a modern olvasónak szemébe tűnik, az az egyáltalán nem díszes szerep, amelyet egyházi személyek, különösen szerzetesek .játszanak ezekben a novellákban. A Dekameron legerősebb írói tulajdonsága a humor, vagy talán inkább az a vidámság, amelyet humora tükröz. Mulatságos történetei sokkal jobban sikerültek a komolyaknál. Csirkefogói és tréíaisinálói, kivált a két csodálatos festő, lirnno és Biiffahnacco, akik lóvá teszik ostoba kartársukat, Calandrinót, felejthetetlenek.
(Szerb Antal)
-
Az 1992-ben alakított Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház július 23-án a Kanizsai Nyári Színház keretében lépett fel, Boccaccio Dekameron-jával. A társulatról a főrendezővel, Vidnyánszky Attilával beszélgettünk.
- Kárpátalján állandó hivatalos magyar színház sohasem működött. Színházunk az Ukrán Kulturális Mi-, nisz.térium döntése értelmében, a. Magyar Művelődési és Kulturális Minisztérium, valamint az Illyés\' Alapítvány támogatásával jött létre. Tulajdonképpen politikai döntés volt. A Kijevi Színművészeti Főiskolára 1989-ben vettek fel egy osztály kárpátaljai magyar „gyereket", ők heten képezik a társulat alapját. Ebből adódóan nagyon fiatal, egyívású a csapat. Most végez, majd még tizenhat 21-22 éves fiatal, így már igazából nem lesz olyan darab, amit színészhiány miatt ne tudnánk eljátszani.
- Milyen körülmények között dolgoznak?
- Állami színházként működünk, nehéz körülmények között. Nagyjából mindenki el tudja képzelni, hogy a gazdaságilag széteső Ukrajnában mennyi pénz jut a kultúrára. Márciusban kaptunk utoljára előlegel a fizetésünkből, ami olyan nevetségesen
SZÍN HÁZ
TETTET? \'YPf*{SL,7 W *7:if*\\ TVf
kevés, hogy nem lehet megélni belőle. Emellett egyre többet utazunk. Ha tehetjük, mindent bejárunk, mert sajnos a kőszínházi szezonban otthon nem tudunk játszani. Bezárják a kultúrházakat, művelődési házakat, kikapcsolják az áramot, nincs fűtés. A színházi szezon nekünk októberig tart, és akkor kezdünk el utazgatni. A téli hónapokban pedig próbálunk.
- Merre lépnek fel? Milyen sikereik vannak?
- Egyre több európai megmérettetésre jutunk el és vannak szép eredményeink is, amelyekre nagyon-nagyon büszkék vagyunk. Havonta, kéthavonta otlvagyunk Európa valamelyik országának fesztiválján. A legbüszkébbek a lengyelországi Kontakt Fesztiválon elért sikerünkre vagyunk. Ez Európa legszínvonalasabb fesztiválja, ahol a színházvilág legnagyobbjai fordulnak meg. Itt tavaly nyertünk díjat a Gyilkosság a székesegyházban című előadásunkkal. Nagy eredmény volt ez azért is, mert a színházi világ központja még mindig nem nyugatra, hanem inkább
keletre van. Oroszországban is komoly elismeréssel nyilatkoznak rólunk. Abból adódóan, hogy nagyon nehéz otthon megélni, most már „exportáljuk" magunkat. Engem hívnak rendezni, én pedig viszem magammal a színészeimet. így voltunk tavaly Egerben, a kisvárdai várszínházban, volt idén Kassán egy közös produkciónk a kassai Tháliá-val. Budapesten lesz. decemberben egy előadásunk a Közép-Európa Táncszínházzal.
- Milyen színdarabokat játszanak?
- Egy darabon hónapokig tudunk dolgozni, és utána még évekig csiszolgatjuk. Ez egy olyan előny, amely egy repertoár-színházban elképzelhetetlen. Alapelv, hogy csak jó, színvonalas irodalmat játszunk. Már a kezdet kezdetén is eldöntött volt, hogy nem akanmk beállni a sorba, és leziilleni egy bizonyos szint alá. Mivel egy-egy előadáson nagyon sokat dolgozunk, ezért nem mindegy, hogy például a „csókold meg a fülcimpámat" eszméje és filo-
zófiája körül forog az életünk, vagy Eliot, Shakespeare, Beckel, vagy az Ember tragédiájának gondolatisága köríti. Fiatalok játszanak, úgy gondoltuk, hogy fejlődésük szempontjából is jobb, ha csak kiváló irodalmat dolgozunk fel.
- Miért a Dekameront választották a mai estére?
- A Dekameron nagyon nyári darab, fiatalos, életigenlő, dúsvént Jelenleg öt előadásunk fut, ebből kettő - a Dekameron és egy Csehov-mű -vidám hangvételű.
- Milyen vágyai, tervei vannak a társulatnak?
- A hét színészből ötöt hívtak már magyarországi, ukrajnai színházakhoz. Valamilyen oknál fogva ők feladták ezt. Talán amiatt, hogy van még bennünk egy-két izgalmas produkció. Talán ezért a vándorcirkuszos életformáért, ami rettenetesen izgalmas, romantikus. Nincsenek nagy vágyaink, de annak örülnénk, ha valaki egy kicsit könnyítene az életkörülményeinken, a hétköznapjainkon, azon, hogy ne legyen gond az evés, ivás, a lakás, az, hogy a gyerekeinknek megvegyük a tanszereket. Ha ezeket megoldaná valaki, akkoi sokáig léteznénk, ha nem, akkor nem tudom, meddig tart a lelkesedés. Családot alapítunk, és így már nagy a kísértés egv másik életforma felé.
L.Zs.
46 -. -KANIZSA - TCuttwiáióá, *ut$*$c* J 1998. július 31.
Kilenc európai nagyvárost felölelő promóciós turnéjának egyik állomásaként Siófokon, a Coca-Cola Beach House-on vendégszerepel az amerikai Fastball együttes.
A feltörekvő texasi trió július 28-án este 8 órakor Siófokon a Coca-Cola szabadtéri színpadán ad ingyenes élő koncertet a dallamos rockot kedvelő hazai közönségnek.
Bár a hazai füleknek valószínűleg még nem cseng ismerősen a Fastball név, az Egyesült Államokban azonban igen sikeres az együttes: második albumuk, melynek címe: Ali The Pain Money Can Buy, a Bill-board 200-as listáján olyan hírességeket előz meg, mint Gloria Estefan, a Metallica vagy Janet Jackson.
A kritikusok szerint a Fastball-nak sikerült egyfajta új hangzást becsempésznie a modern rockzene világába.
Az amerikai csapatnak természetesen fontos, hogy
FASTBALL
magyarországi bemutatkozó koncertjüket minél többen hallják és élvezzék, így szívesen fogadták a meghívást
a Coca-Cola Beach House-ba: hiszen az ingyenes élő koncerteket fiatalok ezrei látogatják.
A koncert közönsége igen kellemes estére számíthat, hiszen a fülbemászó zenéhez kifejezetten jó dalszövegek társulnak; a koncert egyúttal kitűnő alkalom arra, hogy itthon is megismerkedjünk a közeljövő egyik ígéretes csapatával.
la rochefoucauld mxgállapi\'ta\'sa gyümölcs -...\'.-KI > NÉHAI miniszterELNÖK (JÓZSEf) TESSE*. vedd EL\'. KÖRÜL" hata\'rol kávé T FOGYASZtó MOHÓN iszik ellenzéki kerekasztal japán autók JELZÉSE V ... pra-oesh(indi- teniszezés kelléke
orosz tagada\'s FÖLD ala\' rejt édes SZEszes ital
olvasható A balatomi helység helyrag wra\'tlan
számoZOTT sorokban \\ 1 2\\ V V NY V V v V V V V V V K
ELHAMARkodva cselekszik ˇ > K.OLTO (árpád) NAGYMACSKA * I
a\'lomba RINGATA\'S MEZŐGAZD ESZKÖZ a2 ELE jén v őriz egynemű betűi lekvár >
r montor értelmi képesség > v . . . muri (mórkz) PUSZTl\'T • V EGYRElBÓR TERMESZE-tesebb-nek érez >
sva\'jci moralista folyadék szaIjureg része > V előkelő > verskellék > v m zsákutca kezdete! > v
v1ta-réízlet! japa\'N va\'ROS LÁBBELIKÉ sziTÖ vagyont elkölt
orosz vadászrepülőgép > v ételize- > v 60 hónap WÍViLÓ\'5 vasúti pa\'LTA > v VALLONÉ > v DUPLA\'N: édesség >
&2orit0-eszköz légelha\'-ritó ágyú PER szeREPLŐJE
osztra\'k autójel > bútordarab > v v 2Sl\'r05 LÉ GENERAL hotors company > v ang isko-l a va\'ros > v
heves. m. Község a\'llami bevétel
ne\'met va\'ros V ARZÉN óda KEZdete! > SZI\'npadi táncosnő uníted Hl NGDOM V > FÉNYES bevonat, nvl-vel\' azonosak V
[ { v v forró égövi növény kötőszó v •
IMTÍZ-míwy felügyelő hatósa\'ga N m V T
199», július 31.
KANIZSA - TCuttunátób fHaycvjíH,
47
MINDENKI SPORTPÁLYÁJA
A Mindenki Sportpályáján már lassan tíz éve sportolhatnak, mozoghatnak a nagykanizsaiak, rendezhetnek sportnapot, versenyeket az iskolák. A sportlétesítmény történetéről Kápolnás Zoltánt, a Sportiroda\' vezetőjét kérdeztük:
- Nagykanizsa dél-keleti részében a kihasználatlan volt téglagyári terület célszerű hasznosítására gondolva az 1980-as években az akkori Városi Tanács egy szabadidős sportközpont kialakításáról döntött. Ennek a nagyszabású tervnek, elképzelésnek a megvalósításában szinte minden jelentősebb nagykanizsai gazdasági szervezet részt vett, amelynek eredményeként 1989-ben sor
kerülhetett a létesítmény ünnepélyes felavatására.
A lelátóként is funkcionáló, háromnegyedes körív által határolt területen megépült egy nagyméretű labdarúgópálya, egy 6 sávos, 400 méteres atlétikapálya, dobó- és ugróhely ékkel Ezeken kívül kialakítottak még öt teniszpályát, két salakos 20x40-es kispálya, egy röplabda- és egy aszfaltos 30x60-as vegyes használatú pálya,
amelyen kézilabda-, kosárlabda-játékokat, ügyességi versenyeket lehet lebonyolítani. A pályák melletti kiszolgáló épületben helyezték el a négy fürdővel ellátott öltözőt, a játékvezetői öltözőt, a kondicionáló termet és a büfét.
- Az, elmúlt egy évtizedben a Mindenki Sportpályája a szabadidősport egyik fő bázisává vált. Itt bonyolódnak a diákolimpia városi versenvei, a városi
kispályás labdarúgó-bajnokságok küzdelmei, vállalati, üzemi, iskolai sportnapok, de a létesítmény • már több országos sportrendezvénynek is helyet adott.
- Mennyiért használhatják a nagykanizsaiak ezeket a pályákat?
- A sportpályákat a város lakossága általában
\' díjtalanul használhatja, ez alól a teniszpálya kivétel, amelyet minimális óradíjért lehet igénybe venni.
- Pár éve létesült egy szálló a pálya mellett. Mi célból?
- A 13 szobás, 36 férőhelyes Sport Szállót 1992-ben alakították ki a kiszolgáló épület tetőterében. A szálló az eltelt rövid időszakban közkedvelt helyévé vált az edzőtáborozó csapatoknak, turistáknak és az. átutazó vendégeknek.
L. Zs.
48
KANIZSA - TZdCvnjUa, m***9áá J
1998. július 31.
GYÜMÖLCS MINDEN FORMABAN
EPERKREM
Hozzávalók (4-6 személyre): fél kg eper, 2,5 dl tejszín, 20 dkg cukor, 6-8 babapiskóta, 2 dkg zselatin, egy fél citrom.
5 dkg cukrot 1 dl vízzel 5 percig forralunk, majd hozzáadjuk az előzőleg kevés langyos vízben megáztatott zselatint. Az epret folyóvíz alatt gondosan megmossuk, lecsurgatjuk, kicsumázzuk, 6-8 szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit áttörjük, hozzáadjuk a citromlét, majd a zselatinnal elkevert szirupot, alaposan összekeverjük. A maradék cukorral kemény habbá verjük a tejszínt (egy keveset félreteszünk a díszítéshez), és ezt is hozzáadjuk. Egy kuglófformát kiöblítünk vízzel, belesimítjuk az eperkrémet, a tetejét befedjük a babapiskótákkal. 2-3 órára a hűtőbe tesszük, majd a tálalótálra borítjuk. A félretett tejszínhabbal és eperszemekkel díszítjük.
EPERITAL
Személyenként két tojássárgáját egy evőkanál cukorral, 10 dkg eperrel és 2 dl tejjel a turmixban felverünk. Azonnal fogyasztható. (A tej legyen hideg!). Ezt az italt egy-két evőkanál rummal ízesítve is elkészíthetjük.
GYÜMÖLCSFAGYLALT
Hozzávalók (4-6 személyre): 1/2 1 víz, 400 g cukor, 400 g érett gyümölcs (málna, eper, őszibarack stb.), 1 citrom, 1 dl narancslé (juice is jó), illatos likőr.
5 percig forraljuk a vizet a cukorral, aztán finom szitán átszűrjük és kihűtjük. A megmosott, lecsorgatott, a szárától ül. magjától megtisztított gyümölcsöt összeturmixoljuk, finom szitán leszűrjük, hozzáadjuk a citrom lereszelt héját, a kifacsart és megszűrt levét, a narancslét, valamint a szirupot, összekeverjük, fél óráig pihentetjük, majd finom szitán még egyszer átszűrjük az egészet, és egy nagy felületű fémedénybe öntjük. Alufóliával lefedjük és betesszük a mélyhűtőbe. Kb. 40-45 perc múlva az edényt kivesszük, egy fa lapáttal megkeverjük és újra visszatesszük a hűtőbe. Ezt a műveletet félóránként megismételjük, mindaddig, amíg kásás, krémszerű állaga nem lesz a keveréknek.
Rendkívül üdítő, könnyű fagylalt, hiszen tej ill. tejszín nélkül készül, ízlés szerint ostyával, gyümölcsszemekkel, illatos likőrrel le-öntve is kínálhatjuk.
TURMIXITALOK 4 személyre
Meggyes üdítő: 4 dl rostos meggylé, 2 dl tej, 2 dl kefir, kevés édesítő, csipetnyi só.
Összibarackturmix: 2 dl frissen préselt, rostos őszibaracklé, 1/2 dl citromlé, 4 dl kefir, 1 1/2 dl tej, 2 ek finomra datált mandula, ízlés szerint édesítő, csipetnyi só.
Turmixot egyébként bármilyen gyümölcsből készíthetünk. A gyümölcsöt turmixolás előtt magozzuk ki és vágjuk apróra!
MEGGYKOCSONYA
Hozzávalók: 20 dkg kimagozott meggy, fél csomag gyümölcskocsonya-por, 2,5 dl víz, egy kanál kristálycukor, a díszítéshez tejszínhab.
A gyümölcsöt tálba rakjuk, a kocsonyaport az előírásnak megfelelően elkészítjük és a gyümölcsre öntjük és lehűtjük.
SZŐLŐTORTA (16 szelet)
Hozzávalók: a tésztához: 25 dkg liszt, 2 dl víz, 15 dkg vaj, 1 tojássárgája, 1 teáskanál porcukor, 1 mokkáskanál só; a töltelékhez: 50 dkg nagy szemű, kevés magvú kék és fehér szőlő vegyesen, 1 doboz citrom ízű gyümölcskocsonyapor, kevés cukor.
Előkészítése: a vajat szitán átnyomom. Nagy tálba szórom a lisztet, amelynek a közepébe mélyedést vájok. Ide öntöm a víz felét, a tojássárgáját, a sót, a cukrot és a megreszelt vajat. Jól összegyú-
rom, közben még annyi vizet adok hozzá, hogy rugalmas, nyújtható legyen. Cipóba formálom, fóliába csavarom és a hűtőszekrényben két órán át pihentetem. Közben a szőlőt leszemezem. megmosom, lecsöpögtetem, a kocsonyaport előírásszerűen feloldom, de csak két és fél deci vízben. ízlés szerint kevés cukorral ízesítem.
Elkészítése: a tésztát kissé kinyújtom, egy jókora gyümölcstortaformába nyomkodom, és peremet is készítek az oldalára. Előmelegített fonó sütőbe tolom, és kb. 20 percig sütöm közepes lángon. Ha a széle sárgásbarna, akkor sült meg. A még forró tésztát óvatosan kibqrítom, és hagyom, hogy kihűljön. Ezután telerakom szőlőszemekkel, és a hűtőszekrényben jól lehűtöm. A már dermedni készülő kocsonyával teleöntöm, majd a hűtőben legalább fél napig dermesztem.
ECETES SÁRGADINNYE
Hozzávalók: félérett sárgadinnye tetszés szerinti mennyiségben, 1 kg tisztított dinnyeliúshoz 30 dkg kristálycukor, 2 dl borecet + annyi, amennyi a dinnyehúst ellepi, 1 kis csokor friss kapor, 1 babérlevél. 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, néhány szem koriander és mustármag, literes üvegenként késhegynyi nátrium-benzoikuin.
Előkészítése: A meghámozott sárgadinnye belsejét kikaparom, a húsát kockákra vágom és lemérem. Annyi borecetet öntök rá, amennyi éppen ellepi, és egy napig hagyom állni benne. Leszűröm. A megadott mennyiségű cukrot a literenkénti 2 dl borecettel sziruppá főzöm a fűszerekkel együtt, de a kaprot még nem teszem bele. Egy-két percig forralom. Közben a dinnyekockákat üvegekbe rakom, mindegyikbe teszek egy-egy kaporszálat. A forrásban lévő levet ráöntöm a dinnyére. A tartósítót is rászórom, majd azonnal lekötöm, és száraz gőzben hagyom állni egy napig.
VÖRÖSBOROS MEGGY
(savanyúságnak és desszertnek is)
A nagy szemű üvegmeggyet befőzhetjük maggal vagy mag nélkül, de számítsunk arra, hogy bármilyen gondosan magozzuk ki, mindig marad benne néhány szem. Ezekre természetesen a vendég harap majd rá.
Hozzávalók: 2 kg érett üvegmeggy, 1 kg kristálycukor, 2 dl víz, 1 liter félszáraz vörösbor, 1 mokkáskanál nátrium-benzoikuin (tartósítószer).
Előkészítése: a meggyet megmosom, leszedem a szárát, váltott vízben újra megmosom, lecsöpögtetem, majd az előkészített tiszta üvegekbe töltöm. A cukrot fazékba szórom, ráhintem a tartósítót és ráöntöm a vizet. Folytonos keverés közbén addig főzöm, amíg a cukor elolvad benne.
Elkészítése: ha a szirup már méz sűrűségű, ráöntöm a bort és erős lángon felforralom. Azonnal lehúzom a tűzről és nagyon forrón rámerem a gyümölcsre. Légmentesen lekötöm, és másnapig száraz gőzbe teszem.
Megjegyzés: legalább 4 hónapig ne bontsuk ki, mert az ízek ösz-szeéréséhez bizonyos idő szükséges! Kacsasülthöz, libasülthöz köretnek és savanyúságnak egyaránt tálalható, rendkívül finom. A már kibontott meggyet hűtőben kell tárolni.
VEGYES GYUMOLCSTORTA
Hozzávalók: 20 dkg liszt, 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 4 tojás, 1 citrom reszelt héja, késhegy ni sütőpor. A tetejére: 4 őszibarack, 1/2 zöldbélű dinnye, 20 dkg szeder, 1 csomag citrom ízű gyümölcskocsonyapor.
A vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojássárgáját, a sütőporral elkevert lisztet, a vaníliás cukrot és a reszelt citromhéjat. Végül hozzá adjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét is. Kivajazott gyümölcstortaformába öntjük, és meleg sütőben kb. 25 perc alatt aranysárgára sütjük.
A barackot néhány percre forró vízbe mártjuk, majd héját lehúz-
1998. július 31.
KANIZSA - TCtUtmáitA m^ttf*
49
- RECEPTEK -
zuk. félbevágjuk, kimagozzuk. A gyümölcs húsát vastagabb cikkelyekre vágjuk s a torta szélétől kezdve tetőcserépszerűen lerakjuk. A középső körbe a karalábévájóval kivágott dinnyegolyókat rakjuk, majd középre a szedret. A gyümölcskocsonyát a dobozban található\' előírás szerint elkészítjük és bevonjuk vele a tortát.
tejét apróra vágott cukrozott narancshéjjal megszórjuk, egy-két órára hideg helyre állítjuk.
EGRESTORTA
Hozzávalók: 1 csomag mirelit leveles tészta, 50 dkg egres, 1 tojássárgája, 10 dkg porcukor, 20 dkg őszibarackdzsem.
A felengedett leveles tésztát vékonyra nyújtjuk, majd kivágunk belőle egy 30 cm átmérőjű kört és gyümölcstortaformába fektetjük úgy, hogy pereme is legyen. Ráfektetünk egy zsírpapírból azonos méretűre kivágott kört. majd beleszórunk egy maroknyi száraz babot vagy borsót. Előmelegített sütőben 10 percig sütjük. A babot és a papírt eltávolítjuk (nem kell kidobni, mert sütéshez többször is felhasználható), megkenjük a dzsemmel és kirakjuk a megmosott, megtörölt gyümölccsel. A maradék tésztából csíkokat vágunk ki és rácsszerűen a tortára helyezzük. Megkenjük tojássárgájával és közepes lángon készre sütjük.
HÁLÓS SÁRGABARACKTORTA
Hozzávalók: a tésztához: 30 dkg kukoricapehely (cornflakes), 10 dkg vaj vagy Rama margarin, 20 dkg cukor, 2 dl tejszín. A tetejére: 1 kg sárgabarack, 10 dkg sárgabaracklekvár, 25 dkg cukor.
A vajat vagy margarint felolvasztjuk, hozzáadjuk a cukrot és addig főzzük, amíg enyhén karamellizálódik. Felöntjük a tejszínnel, felolvasztjuk, majd hozzákeverjük a kukoricapelyhet is. Kis lángon kb. 2 percig főzzük, majd sütőpapírral kibélelt tortaformába öntjük. A tésztát lenyomkodjuk, szélén alacsony peremet képezünk. 200 fokos sütőben 10 percig sütjük. A formából kivéve megkenjük a sárgabaracklekvárral. A gyümölcsöket 1-2 percre fonó vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, félbevágjuk és kimagozzuk. A torta tetejét sűrűn kirakjuk a félbevágott barackokkal. A maradék cukrot kb. 0,7 dl vízben feloldjuk, majd gyenge tűzön karamellizáljuk. A még folyós cukormasszából egy fakanál segítségével a torta tetejére keresztül-kasul csíkokat csorgatunk, azaz „behálózzuk" a tortát. Ne hagyjuk sokáig állni, mert az alja megpuhul. Ezt a tortát lisztérzékenyek is fogyaszthatják.
Narancstorta
Hozzávalók: 1 kerek piskótalap, 1 dl tej, 5 cl rum, 1 narancs leve. A krémhez: 2 ek tej, 4 tojássárgája, 1 egész tojás, 2 narancs lereszelt héja, 1 narancs leve, 20 dkg porcukor, 20 dkg margarin, egy kevés baracklekvár.
A kész piskótatortát három lappá elvágjuk. 1 dl felforralt, de hideg tejben 1/2 dl rumot, egy narancs kicsavart levét elkeverjük, a piskótalapokat ezzel a keverékkel meglocsoljuk és amíg a rumos keverék a piskótában jól felszívódik, elkészítjük a krémet: 2 ek tejet. 4 tojássárgáját és egy egész tojást, 2 narancs lereszelt héját és egy narancs kicsavart levét 20 dkg porcukorral nagyon jól összekeverünk, vízfürdőre állítunk, és állandó kevergetéssel sűrű krémmé főzzük. A vízfürdőről levesszük, kevergetve kihűtjük, 20 dkg előzőleg habosra kevert margarinnal jól átkeverjük, a piskóta legfelső lapját nagyon vékonyan lekvárral megkenjük, a krém maradékával a tortát bevonjuk. Narancsszeletekkel díszíthetjük.
NARANCSKREM
Hozzávalók: 4 tojás, 15 dkg porcukor, 1 narancs lereszelt héja, kb. 1 narancs kicsavart leve, 1 púpozott ek zselatinpor, 1 dl tejszín.
A tojások sárgáját a porcukorral nagyon habosra keverjük. Apránként, állandó kevergetéssel a narancs lereszelt héját és levét is hozzáadjuk. A zselatint hideg vízben feloldjuk, hozzákeverjük. A tojásfehérjék keményre vert habját, a felvert tejszínhabot óvatosan a masszába forgatjuk. Talpas poharakba vagy üvegtálba töltjük, te-
CITROMDZSEM
Ha nincs gyümölcsszezon, akkor is készíthetünk finom dzsemet. Vékony héjú citromot megmosunk, és hajszálvékony karikákra vágjuk. Citromonként 5 dl vizet számítva, 24 óráig áztatjuk, majd tűzre tesszük, amíg az áztató lé kétharmad részét el nem vesztette. A maradék egyharmadhoz citromonként 20 dkg cukrot teszünk, és addig főzzük - nagyon kis lángon - tovább, amíg kocsonyásodni nem kezd. Forrón üvegbe rakjuk, lezárjuk. Szalicil, dunsztolás nem kell. Ha a dzsemhez narancsot is adunk (3-4 citromhoz egy narancsot), akkor az angol reggeli elmaradhatatlan keserű-édes „marma-lade"-jához hasonló finomságot kapunk.
GYUMOLCSLEPENY
Hozzávalók a tésztához: 21 dkg liszt, 14 dkg vaj, 7 dkg cukor, 2 tojássárgája, egy csipetnyi só, 60-70 dkg idénygyümölcs (cseresznye, meggy, stb.), 5 dkg zsemlemorzsa, 16 dkg darált dió, 5 dkg porcukor; a felső réteghez: 2 tojássárgája, 2 ek cukor, 2 ek rétesliszt, 1 dl tejföl, 4 tojásfehérje.
Deszkán összedolgozzuk a finomlisztet, a vajat, a cukrot, 2 tojássárgáját és egy csipet sót. A simára dolgozott tésztát kinyújtjuk, és tepsibe téve addig sütjük, amíg kissé bőrösödni nem kezd. Ekkor kivesszük, sűrűn kirakjuk megtisztított friss gyümölccsel. A gyümölcsréteget bőven meghintjük morzsával vagy darált dióval kevert porcukorral, majd egyenletesen bevonjuk a következő keverékkel: 2 tojássárgáját habosra keverünk 2 ek cukorral, hozzáadunk két ek réteslisztet, 1 dl tejfölt és 4 tojás fehérjéből vert kemény habot. Az így elkészített tésztát újra a sütőbe toljuk, és aranysárgára sütjük.
ALMAS BELES
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 12 dkg vaj vagy 10 dkg zsír, 2 kanál cukor, 1 egész tojás, 1 kanál tejföl, egy csipet só, a töltelékhez: 1 kg alma, 10 dkg cukor, fahéj.
Töltelék: az almát legyaluljuk uborkagyalun, a cukorral addig pároljuk, amíg a levét el nem főtte. Fahéjjal ízesítjük, ha kihűlt, a tésztára kenjük.
Az anyagokat összegyúrjuk, a tésztát két lapba kinyújtjuk. A nagyobbik lapot tepsibe helyezzük, s egy marék dióval vagy finom zsemlemorzsával meghintjük: rákenjük az almatölteléket, majd ráhelyezzük a másik lapot. A tetejét tejjel vagy tojással megkenjük és megsütjük. Sütés után deszkára borítjuk, kockára vágjuk, cukorral meghintjük.
ALMAS VANILIAPUDING
Hozzávalók: 40 dkg alma, 5 dkg cukor, egy ek víz, 2 ek rum, 1 cs vaníliás pudingpor, 4 dkg cukor, 1 tojás, fél liter tej.
A meghatározott és feldarabolt almát 5 dkg cukorral és 2 evőkanál vízzel pároljuk puhára. Ha már kissé kihűlt, hozzákeverjük a rumot is. A pudingport keverjük simára néhány evőkanál hideg tejjel, a 4 dkg cukorral és a tojássárgával. A tejet forrósítsuk fel, majd húzzuk le a tűzről, és öntsük hozzá a pudingkrémet. Egy pillanatra tegyük vissza a tűzre, hogy felforrjon, de vigyázzunk, a tojás ne ugorjon össze. Hűtsük ki, keverjük hozzá előbb a tojás keményre vert habját, utána pedig a már szintén kihűlt almát. Töltsük üvegpoharakba, és tálalásig tartsuk hűtőszekrényben.
HIDEG ALMALEVES
4 nagy almát meghámozunk, cikkekre vágunk, majd cukorral, kevés fahéjjal, egy szelet citromhéjjal úgy főzzük meg, ahogyan kompótnak szoktuk, aztán félreállítjuk. Ha kihűlt, az épen maradt szép cikkeket tányérra helyezzük. Közben az almahéjat vízben tűzre tesszük, és 20 percnyi forralás után rászűrjük a kompót levére. Egy evőkanálnyi rizslisztet hideg vízzel simára keverünk, a kompótot a levével együtt felforraljuk, adunk bele egy jó pohár fehérbort, s amikor forr. habverővel belehabarjuk a folyós rizslisztet. Tíz percnyi forrás után szitán áttörjük, belekeverünk egy deci tejszínt, és hidegre állítjuk. Külön tányéron apró darabokra tördelt piskótát adunk hozzá, s egy-egy almagerezddel díszítjük.
50
KANIZSA - TZfdCcvtälca, ktmjtiMm
1998. július 31.
Elmaradt kiállítás
A Honvéd Kaszinóban július 27-én délután öt órakor került volna megnyitásra Molnár Margit festőművész „Nyárutó" című kiállítása, amely technikai okok miatt sajnos elmaradt.
Festötelep
A július 27-től augusztus 8-ig tartó VII. Zalai Nemzetközi Festőtelepek keretében 8-10 zala megyei település fogad magyar és külföldi festőket, köztük Nagykanizsa is. A Móricz Zsigmond Művelődési Ház szervezésében három ukrán (Szergej Dubovec, Szaller Róbert és Vladim Haraba-ruk) és egy orosz (Pjotr Pavlovics Mironyenko) festőművész alkot a városban. Képeikből augusztus 6-án 18 órakor nyílik kiállítás a Móricz Művelődési Házban.
CKÖ ülés
Július 29-én került sor a Cigány Kisebbségi Önkormányzat soronkövetkező ülésére. Az elnöki beszámolót követően a Holocaust megemlékezéssel kapcsolatos teendők megbeszélésre került sor, majd a balatonmáriai tábor szervezési kérdései kerültek sorra. Ezután a Kisebbségi Házban zajló munkálatokról hallhattunk, megtudhattuk, hogy folyamatban van a ház bebútorozása, a tárgyalóasztalok, és a többi asztal elkészült már, a székvásárlás is folyamatban van.
Hétvégi kollégium
A tervek szerint szeptember 10-én kezdi meg majd működését a Cigány Kisebbségi Házban a hétvégi kollégium. A kezdeményezés célja, hogy szaktanárok közreműködésével segítsenek a rászoruló gyerekeknek a következő héten várható tudáspróbákra, feleletekre, dolgozatokra való felkészülésben. Mint Teleki Lászlótól megtudhattuk a közreműködő tanárok a város különböző oktatási intézményeiből kerülnek ki, egyedi szerződéseket kötnek velük. A tanulásban nyújtandó segítség mellett számos más, érdekes program várja az érdeklődőket. A részvétel mindenki számára ingyenes, egy tízórai és egy ebéd erejéig pedig még vendégül is látják a gyerekeket.
HATA\'RoZAT "MGLÉKE-
MIW KUL EH
LtHETäje\'o
"Al utcXra
4tiw0mal
ke GEI SVE-le"«
.. KATE
r
fokozott,
Ht&OKO
LATIAN JÓKEDV
ta\'rgykag
-VA,-. . .
OYUMOL-
csös
tanuló, regiesen
bA\'DOG
VA\'LTO- f> F"TA\'s
enyves-KtzU
A iEMMI-
&3l létrehozó -7-
HELYftAG
MARHAFÉLE
CSEREMISZ >
SZERVÍROZ -V-
NYILVÁNOSAN
US. A ron
MALTA AUTOJELE
SÚROLÓ ESZKÖZ
GAU S.Í,
gyumoic*
MAISAL
ti HE PZt LES
E «AK- AMERIKAI vir Iiis
c7ucior gergely a\'lneve
nagyon verejtékezik
CHAHFoRT GONDOLATA MAJONÉZ Al APU PlXllAS LAKODALMI vew-DCGSEREG esküvőt követi V nag,07em huzal * darai! TvZ IFA APR ITASA sáncol csúsza\'s MÜirAKt nyelven magával ragadás KÉZUAE-Po&*T Alpe li LEGElÓ\' folyékony ORVOSSÁgot A Ci A colo
szociális JUTTATÁS meghökkenve <*ÍZ\\ kelvin kiejtett MTÜ
> V V V V V V V V V / A
TALAJ TERJTEKENF —ˇ— kóvályog test > »
r erkölcs > V vagon RAK* EMtLVÉNY >
vizitál or0 47 teher gk.
Gtz ALAP > • törvínyc- V > V NEMET TOJA\'*, >
KÜLSo ftésr ! ATON A HELYEN
Só» is RADON EWNYt A fnAGYAft tQAZSAG A TETEJE". RC helyei és.ócsa-TOHiVA V > hunyorog EZT jele\'i TI A tsA "öviDÍrci, > V ARRA A HELYRE TÜtEL
NEWTON > WEM AD EiMNi > V V • TÁRGY -rag v római so one . . . (A FOXTROTT ŐSI1 > ffrtinev > V
al&sria, KIKÖTŐ somogyi KOZirG iPANYűt női NtV
r V malo g a-TKl , > V V JÓD > V ito EfcWAltD
6elten-ger ! we\'íjren hi&a\'s ! re5zle&ES MEGtKwX\'!
hava4i («ŰVENY) > RÁZKÓDIK > V belesne « való pamutvászon > v V DCPlA\'M: varosunk BPRKÉL\'UM >
irídium -KA,-. . . TlTA\'N
IDE -ODA PAKOL > V v veDEftfce római 100 v
Lü v siem^LY-wfvma\'s >

1998 . jűlit IS 31
KANIZSA - TCtUtunáltá, ggtgggdg
51
MULTIDEZES A BAZAR
UDVARBAN
Ebben az esztendőben tizedszer Nagykanizsa egyik nyári kulturális programja a Bazár Udvari Zenei Esték. Az idén utoljára(?) a közönség elé kerülő rendezvény első estje épp ennek szellemében jött létre. Az előzetes tervek szerint a múltat Balázs Péter, Bencze Ilona és Bodrogi Gyula idézte volna fel, azonban
- A pletyka tehát nem igaz...
- Nem, nem vették le a műsorról a Macskákat - kezdi a beszélgetést Bencze Hona. - A Madách átépítése miatt - állítólag 1999-ben tudunk az újban kezdeni - most a Thália Színházban játszunk, olt adjuk elő a továbbiakban a musicalt. Mint említettem a műsorban, a 968.(!) előadásnál tartottunk.
Balázs Péter a Háry János szegedi (váratlan) főpróbája miatt le kellett, hogy mondja a fellépést. Hiányzott Bodrogi Gyula is, aki váratlanul megbetegedett, így a Múltidézés című esten Bencze Ilona mellett Hegedűs D. Géza szórakoztatta a nézőket Blum József zeneszerző-zongorista kíséretében. A két művész régi dalokat, sanzonokat, slágereket, ismert és megismerésre váró musical-részleteket adott elő, továbbá hallhattunk néhány számot a magyar színpad két nagyon sikeres, most már legendásnak mondható zenés darabjából, a Macskákból és a Popfesztiválból.
De miért is olyan emlékezetesek ezek az előadások? Mitől nem lehet elfelejteni őket?
Bencze Ilona 15 éve játszik a Macskákban (ennyi ideje is megy a darab a Madáchban), Hegedűs D. Géza pedig főiskolásként került a Popfesztiválba. Mindketten két szerepet kaptak a produkciókban, illetőleg Bencze Ilona egyet ma is alakít. Velük emlékezünk a két zenés sikerre.
és az a minimum, hogy ezerig ..elmegyünk". de szerintem annál tovább is... A Macskák akkor robbant be a magyar színházi életbe, amikor még nem volt a musicaleknek ilyen dömpingje. A finomabb, pasztellebb műveket játszották - Hello. Dolly.\', West Side Story -. amelyek azért pasztellebbek a Macskáknál, mert az volt az első olyan musical, melyben egyetlen mondat nem hangzott el, csak dal és tánc. Nekünk óriási erőpróba volt, s a közönség ezt oly módon méltányolta, hogy a mai napig is megnézi. Ugyanis mindig felnő egy generáció, amelyik meg akarja tekinteni ezt a színdarabot. Nem. talán nem is színdarab ez... Eliot-versek - jó zenével. Aki látta, az tudja, hogy végül is ez nem szól semmiről, mégis van valami varázsa, amiért el kell jönni rá.
- Először Bombalurinát alakította, aztán most már Grisa-bellát játssza. Melyik szerep áll közelebb Önhöz?
- Amikor elkezdtem, az előbbi állt közelebb hozzám, ma szívesebben játszom Grisabellát, s remélem, még sokáig jogom is,
mert ebből nem lehet kiöregedni. Ez már az öreg macska...
- A pályáján meghatározó ez a darab?
- Hát, hogyne! Nem hiszem, hogy Magyarországon van olyan színész, aki 15 éven keresztül ugyanabban a darabban szerepelt volna. Ez példa nélküli. Annyira meghatározó az élelemben, hogy egyszeri és megismételhetetlen.
- Volt-e valamilyen különlegesen emlékezetes előadás?
- Nagyon sok. Ilyennek mondható, amikor a szerző eljött, aztán amikor a !00., 500., 800.. 900. előadást ünnepeltük. Közben a 10, 15 éves évforduló... És el tudom képzelni, hogy az 1000. majd fantasztikus este lesz...
- Nagyon csodálatos előadás a Macskák - folytatja Hegedűs D. Géza -. egy fantáziajáték, egy álomjáték... De nagy hitű.
műfaj micsoda közönséget vonzó erő. Aztán Déry írásaiból Marton László rendező Presser Gáborral és Adamis Annával szövetkezve létrehozta az első magyar musicalek egyikét. És ez robbantott valójában, ez bátorította fel a többi színházal ilyen jellegű produkciókra. Rólunk szóló, nekünk szóló, a mi problémáinkat körbejáró, igenis ide gyökerező alkotások szillettek meg. Presser munkáira gondolok, Szörényi-Bródy alkotásaira, a Kőműves Kelemen című rockballadára, amelynek magam is részese voltain. Folytathatom A dzsungel könyvével, ezt nekem volt szerencsém kitalálni, s a munkához megszerezhettem szövetségesnek Dés Lászlót és Geszti Pétert.
- 25 éves a Popfesztivál. Önben milyen fontos gondolat, üzenet maradt meg az akkori előadásból?
hihetetlen, szenvedélyes produkció volt a Popfesztivál is, amelybe főiskolásként kerültem be 1974-ben. Ennek most vem 25 éve. Annak idején ez óriási színházi tett volt. mert addig magyar színpadon magyar zeneszerzők által létrehozott, ilyen műfajú darab még nem jelent meg. Ez dicséri a Vígszínház akkori igazgatóját, Várko-nyi Zoltánt, az ő bátorságát, hogy abban az időben felismerte azt, hogy egy ilyen populáris
- A fináléban elhangzott az a sor. hogy: „Arra születtünk, hogy a. Föld sebeit begyógyítsuk. " Eltelt 25 év, és belegondolok, hogy a naiv hitünk bizonyára, megkopott, a Föld sebei csak gyarapodtak, és csak abban reménykedhetünk, hogy majd talán a mi gyermekeinknek sikerül a jövő évezredben valami jobb. emberibb világot megteremteni. Köszönöm.
Horváth Ilona
52
KANIZSA - \'TCuttuntUcá, jgagárfg
1998. július 31.
Eltéved-e az Utas?
(Alaksza Ambrus posztumusz kötetéről)
Hules Béla úr, az egykori nagykanizsai tanár, költő hozta létre a Vadamosi Füzetek sorozatot. Ennek 11. kötete Alaksza Ambrus 1945 után írt verseiből ad válogatást Baán Tibor szakavatott szerkesztésében.
Adósságtörlesztés történt, hiszen 1935-ben jelent meg első önálló kötete (A vándor visszanéz) Alaksza tanár úrnak. Most a szépre sikerült kötet - Az Utas eltéved - az emberi lét gyötrelmeit, kínszenvedéseit közvetíti, üzeni a mának is. Mennyire igazak napjainkban is szavai!
..Látjátok: szörnyű vihar a lét,
a gyávát, az anyátlant szerteszét szórja.
s a történelem elítélt népeit, korcsait
az ördög se védi. az isten sem óvja. "
[Halotti beszéd (1954)]
Érezzük a sorokból, hogy az élet szüntelen harc. A harcot nap mint nap meg kell vívni, és csak magunkra számíthatunk. A versek mélyén mindig ott a küzdelem szükségessége, ott van valamiféle rezignáció, de ugyanakkor biztatnak is a sorok, erőt adnak.
A Szöcske énekelt című alkotásában nemcsak a költő, hanem az EMBER is ott van, mindnyájan ott vagyunk:
..Hidd el: csak egy kis szöcske volt, aki énekelt
a Sárga folyam mellett, amikor a nap épp ott térdepelt. "
Megrendítő tükör szemünk előtt az Út előttünk című „Kis ballada". Önkéntelenül is azt kell mondani: Igen! Ilyen helyzetben vagyunk. Igen! Ezek vagyunk.
A művek hangneme pesszimistára sikerült. Még a játékosnak tűnő írások mögött is ott a szomorúság. Nem kell ezen csodálkozni. Aki csak egy kicsit is ismeri Alaksza Ambrus élettörténetét, tudja, hogy a sors egyáltalán nem volt kegyes hozzá. Hatalmas műveltsége, világismerete, embersége még évtizedek múlva is csak példa lehet azok számára, akik ismerték, akiket tanított - pedig különösen.
Alaksza tanár úr hitt a költészet erejében, hitt a kimondott, a leírt szó hatásában. A vers kikel kősírjából című mű így szól hozzánk:
.....emlékezzél ó
ami írva volt az írva volt és elporlik a közöny haloványul. a gyáva egyszercsak mindent látni lehet és a vers
legyőzött halálról énekel föltámadottként elevenen... "
A legyőzött halál nem lehet más, mint a mi munkánk, cselekedetünk, a mi naponta újra induló küzdelmünk az értelmes életért. Ehhez azonban erő kell, hit, optimizmus.
A Nyugat nemzedékéhez tartozó költő több versében ír Kosztolányiról, akihez meleg barátság fűzte. (Fiának, Tamásnak keresztapja volt.) A folyóirat szelleme később is hatott a szerzőre, aki mindig kereste önmagát, kereste a helyét szűkebb környezetében, kereste a világban.
Az egykori tanítvány különösen érzi a mondatok súlyát, a mélyből jövő szavak igazát:
..Ingyen semmihez sem jutottam:
ezerszeres árat fizettem minden jóért, amit megértem.
és tízezerszeresen fizettem minden botlásért, amit elkövettem..."
(Csak vendég vagyok)
Ő ilyen volt, pedig mást, sokkal jobbat érdemelt volna. Sokszor tizetett az életnek, amelytől nagyon keveset kapott.
A míves kötet verseit Alaksza Annamária és Tamás mint jogutódok bocsátották a szerkesztő rendelkezésére.
Az Utas nem tévedt el - bizonyítja az 57 vers. Az Utas járt az úton, a maga útján, rögös úton. Büszke lehet rá.
Dr. Horváth György
Alaksza Ambrus:
Ugy emlékezzetek majd vissza...
Úgy emlékezzelek majd vissza rám,
hogy annak lássatok, aki valóban voltam: csillagnak vagy fonnyadó földi fénynek,
ki derültem, sírtam, gyötrődtem, mosolyogtam.
Úgy emlékezzetek majd akkor vissza rám,
hogy az egyszerű esőt szerettem, s a szürke szép szelet, a csend csodáit s a. lassú szív szavát,
a szerelmet és a fáradt felleget.
Úgy emlékezzetek majd egyszer vissza rám,
hogy annak lássatok, aki valóban voltam: embernek lássatok, csillagnak, földi vagy égi fénynek.
élőnek lássatok. Sohase, sohase lássatok holtnak.
etette OROK
(nvéntv
KIJELENTÉSE.
1
HATARO¦
roTT
NEVELŐ\'
TELI RUHADARAB
MENNYISÉGET JELÖL
BUCSLíSIO
... ES. CLARK (SUPEA.MAK SOROZAT)
RÓMAI S00
ANYA, HÁMÉTÓL
MEDVF-iOCS
RÓMAI IGY !
P«LIN (EOLO. IRJf
Jo Foci ITA "KINCSE
(ANNAMARIA)
EGESZÉN
ra\'tapad
-»-
Mt&sea-2ETT
LANTOM
KIM R HA TATLANOK
ILYEN RIGÓ IS VAN -7—
AZ ELÉN >
HATVA S
kira\'ly fia (ja\'nos) "V—
RAGo-SZFRV
V
PORTUGAL NORVÉG THAIFÖLDI AUTÓJEL
TANTAL
SZEL
FELŐLI
OLDAL
FINN AUTÓJfL
Ra!diuíz -v—
TA\'RSADA-LOMMZTo Si\'ta\'s
RÓMAI 50 -T~
EGYE !
roll
RÉMRE RONTA
OTTHON VAN A
nüvéize-
TEK0.CN
D
1998. július 31.
KANIZSA - TCuttanáícá, *Kcxycv}cK
53
EGY ELŐADÁS HÁTTÉRINFORMÁCIÓI
Beszélgetés Egyed Akos kolozsvári történésszel
Előadása után olyan kérdésekkel „leptem meg" a professzor urat, amelyeket a szűkreszabott szabadegyetemi időbeosztás nem engedett alaposabban kifejtenie.
- A forradalom előtt hogyan élt egymás mellett Háromszék jobbágy és határőr foglalkozású lakossága?
- Statisztikával kezdem a válaszadást: Háromszék ebben az időben a legnépesebb székely szék volt, !03 településen százezer körüli ember élt. Négy mezővárosa - Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Bereck, Illyefalva - közül keltő még ma is meghatározó szerepű település. Habár az itt élő emberek foglalkozásuk szerint földművesek voltak, a társadalomban elfoglalt helyüket illetően lényegesen különböztek egymástól a határőrök és a jobbágyok. Míg az előzők a saját földjükön gazdálkodó szabad emberek voltak, addig az utóbbiak feudális függőségben éllek. Ez azérl fontos, mert 1848-49-ben is meghatározza majd forradalmi magatartásukat.
A katonarendű családok szabad státusza azonban inkább fikció volt, mint valóság, hiszen fölöttük katonai kormány rendelkezett, s ennek osztrák főparancsnoka volt. Például a halárőröknek nem volt szabad engedély nélkül kölcsönt felvenni, birtokaikat eladni, gyermekeiknek az iskoláztatását a kerületen kívül megoldani. Hatalmas teher nyomta ezeknek a családoknak a vállát: őrizlek a határokat, részt ketíett venniük fegyveres gyakorlatokban, meg kellet művelniük az idegen eredetű lisztek kertjeit, mindemellett ruházatukról, élelmükről is maguk gondoskod-lak. Érthető, hogy már előzőleg is, de 1848-ban Csík és Háromszék lakói szerettek volna a katonai szolgálattól -amit 1764-ben erőszakkal kényszerítenek rájuk - megszabadulni.
No, ugyebár azt kérdezte, hogy milyen volt a katonaren-
1998-ban a világ magyarsága együtt emlékezik a forradalom és szabadságharc dicső napjaira, de 1848-ban a magyarság egyszál árván vívta harcát Európa közepén - ezekkel a szavakkal kezdte Egyed Akos történész, a kolozsvári egyetem professzora nagysikerű előadását az Identitás Szabadegyetemen, majd a kis népen belüli kis közösség, Erdély, illetve Háromszék népi harcának történetét kezdte el boncolgatni. Azt a forradalmi hevületet, amelyiknek a céljai között a szülőföld védelme mellett olyan Európa-szerte haladó eszmék megvalósulása is szerepelt, mint a jobbágyfelszabadítás, a törvény előtti polgári egyenlőség, a közös teherviselés, a népjogok kivívása, de legfőképpen a nemzeti szabadság tiszteletben tartása.
dűek és a jobbágyok közötti viszony. A kél réteg anyagi helyzete nem sokban különbözött egymástól, csak a hierarchiában elfoglalt helyüket őrizték a katonacsaládok. Alapvető ellentmondás nem volt közöttük, s ennek tudható be, hogy 1848-ban együtt vagy legalábbis egyidőben léptek fel a Habsburgok és a főnemesség ellen.
- Ön az előadásában azt állította, hogy a balázsfalvi román nemzetgyűlés hatása még ma is érezhető.
- Igen, mondhatnánk úgy is, hogy meghatározta Erdélyben a magyarság sorsát. Az 1848. szeptember 15-25-ig tartó román nemzetgyűlés siettette a székelyföldi események kibontakozását. A román képviselők követelték a parasztok elleni erőszakos akciók megtiltását, a robot minden formájának eltörlését, javasolták olyan úrbéri bizottságok felállítását, amelyek kivizsgálják a volt földesurak és a szabaddá vált parasztok közötti viszályokat és perlekedéseket. Ez a gyűlés elutasította Magyarország és Erdély unióját, és határozatot hozott az erdélyi románok felfegyverzésére, román nemzetőrség felállítására, a magyarok teljes lefegyverzésére. Balázsfalván beérett a két nép közötti szakadás, hiszen a magyar uralkodó osztály a jogos román nemzeti törekvéseket semmibe vette. Ennek ellenére a román és magyar nemzeti mozgalmak
között maradtak olyan kapcsolatok, amelyek a forradalmi erők összefogását sürgették az idegen elnyomás ellen. Ilyen irányú tevékenységet folytatott a nagy forradalmi demokrata Nocilae Balcoscu, Teleki László, a magyar külügyi megbízóit és Anion Kurz Bem német származású titkára. 48 októberére Erdély a Habsburgok szemszögéből ítélve „törvénytelen" hellyé nyilváníttatott, ostromállapot kezdődött és megindult a teljes meghódolás követelése. A székelységnek választania kellett: meghódol vagy a fegyveres önvédelem útját járja. Ezt a dilemmát az agyagfalvi székely nemzetgyűlés oldotta meg, de ez már a történelem menetének másik szála.
- Nemrégen Erdélyben jártam, s volt alkalmam megtapasztalni, hogy székely származású kísérőnk Szelindek várának romjai között szinte áhítattal beszélt 1849 teléről, tavaszáról. Mit melenget a szívében ebből az időből még mindig a székely ember?
- Az köztudott, hogy Bem megjelenése új fejezetet nyitott a szabadságharc történetében, mind hadászati, mind politikai tekintetben. Mint az erdélyi hadak fővezére harcképes állapotba tette a Szilágyság csapatait, felszabadította decemberben Kolozsvárt, januárban Marosvásárhelyt, de Szebent elsőre nem tudta bevenni. Ekkor kiáltványt intézett a székely székekhez,
számított erre a szer\\<ezetl haderőre. A csatlakozás meg is történt. Nem ezért cserébe, de a sikeres tavaszi hadjárat után - amikor megtörtént Erdély katonai, majd polgári ál-szervezése - Bem Székelyföldet különálló katonai kormányzás alá helyezte. Itt rövidesen jelentős katonai erő szerveződött, Háromszék több mint 6000 embert állított ki.
A fegyvergyártás központja is itt alakult ki, gondoljunk Gábor Aron ágyúöntő műhelyére. Azonban fokozatosan éleződött a katonai és polgári közigazgatás közötti ellentét is. Ez viszont kártékonyán hatott a forradalom és szabadságharc ügyére, mert a nyár elejére megbénította a télen olyan jól kialakult együttműködési szellemet. Ebben a periódusban a népi öntevékenység, az önkéntes áldozatvállalás nem emelkedhetett, tartósan olyan szintre, mint ezt megelőzően. Mert ugye a rendeletekkel való kormányzás az mégiscsak más, mint az a joga a székelységnek, hogy falu- és népgyűléseken döntő módon befolyásolhassa a közügyek intézését, főleg pedig a védelem kérdését. Erre még ma is szívesen emlékeznek, , meg arra is, hogy volt idő, amikor az erdélyi hadseregben minden tizedik katona háromszéki volt. Az viszont feledésbe merült, hogy a nemesség és a tisztek jórésze békepárti volt, hogy a belső egység napról-napra hogyan bomladozotl, az osztályellentétek miként újultak ki.
A történésznek az is a feladata, hogy Erdély 1848-49-es történelmi tényei közön a maga helyén értékelje a háromszékiek szerepét, ezeket a sajátos, önálló úton fejlődő, a helyi személyi és technikai erőforrásokat igen jól mozgósítani tudó eseményekel, amelyek népi önvédelemhez, fegyveres felkeléshez vezetlek -fejezte be Egyed Akos professzor a beszélgetést.
Büki Erzsébet
54 .....—......r \\- KANIZSA — tKuLt«<ruilt& t*utycvfi*i 1998. július 31

Z*E
BAZAR UDVARI N*E*I E*S-T*É
K
Kander-Ebb: KABARÉ
Amikor 1965-ben Hal Prince producer-rendező azt mondta, hogy olvasott egy könyvet, Christopher Isherwood „Isten
veled Berlin" című művét, és azt hiszi, hogy ragyogó musicalt lehetne belőle csinálni, akkor senki sem hitte, hogy a film
telitalálat lesz. A Broadway-musicalt 1966-ban mutatták be, John Kander írta a zenét, Fred Ebb. pedig a szöveget. A színpadi változat Sallyjét Jí 11 Ha-worth játszotta, és a Kabaré a Broadwayn az Év Musicalje lett. A filmváltozat előkészítésénél azonban Fred Ebb már Liza Minnellit ajánlotta Sally szerepére, aki akkor már minden műsorában énekelte a „kabarédalokat".
A Kabarét 1971-ben kezdték el forgatni Münchenben, Bob Fosse rendezésében, aki egyben koreográfus is volt. A film azonban nem választható el Liza Minnelli személyétől. Minel-li és Joel Grey (a konferanszié) némelyik táncos kabarészáma pedig mint dal is világsikernek számít, leginkább talán a kettősük, a „Money, money". Liza Minnelli ezzel az alakításával megnyerte a Golden Glohe-dí-jat, a Donatello-díjat és az Angol Akadémia díját. Amerikában pedig Oscar-díjra jelölték, mint az év legjobb színésznőjét. A Kabaré összesen 7 Oscar-díjat nyert, köztük Bob Fosse a rendezésért, Joel Grey, mint a legjobb férfi mellékszereplő, Liza pedig mint a legjobb női főszereplő.
A KABARÉ
TÖRTÉNETE:
Egy sovány pénztárcájú angol fiatalember. Brian Roberts (Michael York) nyelvóraadással
tölt el egy furcsa nyarat az 1930-as évek elején az akkori Berlinben. Az olcsó panzióban megismerkedik az amerikai kabaré-énekesnővel, Sally Bow-lesszal (Liza Minnelli), aki Berlinben szeretne l\'ilmszínésznővé lenni, és ezért sok mindenkivel hajlandó megismerkedni, lefeküdni. Brian bizonytalan saját nemi vonzalmait illetően, a nők inkább csak taszítják, mégis összejön az ellenállhatatlanul életvidám Sallyvel. Életük fő színtere amúgy a Kit Kat Club nevű zenés mulató, ahol Sally dolgozik, s amelynek igazi mozgatója a konferanszié (Joel Grey). A nácik már feltűntek Berlin utcáin, viszont a kabaréban úgy folyik az élet, mintha odakinnt semmi sem történne. Fosse egészen zseniálisan valósította meg az ellentétet a romlott, túlfűtött kabaréban fellépő kifestett szereplők pozitív emberi magatartása, és a szőke, kékszemű, ártatlan külsejű éneklő ifjúság álarcában megjelenő náci pusztítás között. Az egyik legszuggesztívebb jelenete a filmnek épp erről szól. A napfényes nyári hegyoldal vendéglő udvarán üldögélők előtt egy tiszta tekintetű, szép szőke fiú kezd csengő hangon énekelni. Dala a német nép, a szülőföld dicséretét zengi. Elbűvölő. Aztán ahogy egyre veszít lágy -ságából és szelídségéből az ének, ahogyan ritmusában és szövegében is egyre agresszívabbá válik, úgy támad fel az indulat a közönség soraiban is. A végén már ifjú nácik karlendítve hörgik hazájuk „szeretetét".
19V8. július 31.
KANIZSA - Xtdtunáíiá,
55
A Bazár Udvari Zenei Esték rendezvényen július 27-én a Soproni Petőfi Sándor Színház művészei, Mikó István, Szombathy Gyula, Borhás Gabi és Keresztes Ildikó lépett fel. A késő estébe nyúló műsorban népszerű musical és operett részleteket láthattunk, hallhattunk. Az előadás előtt Mikó Istvánnal, a soproni színház igazgatójával, színésszel, zeneszerzővel, énekessel és rendezővel beszélgettünk.
- Sikeres színészként miért vállalta el egy „vidéki" színház igazgatóságát?
- Szerintem nincs különbség vidéki és fővárosi színház, között, csak színházak és nézők vannak. Miért vállaltam az igazgatást\'/ Mert feladatokat kap az ember, mert feladatokat adhat és oldhat meg. Persze ez nem jelenti azt, hogy a saját magam ura vagyok. Sok összetevője van a színházigazgatásnak, de azért mégis az enyém az utolsó szó. Kétlaki vagyok, Budapesten éppen úgy ját-
Vár
- Mi alapján választották ki a ma előadott dalokat?
- Az elhangzó daloknak mondanivalója is van, ugyanakkor régi, szórakoztató nóták. Olyan mu-, zsikák, amelyek benne vannak abban a közös kosárban, amit kultúrának nevezünk. Mindegyik előadott dalhoz tartozik egy-egy kedves emlék, történet. Részleteket adunk elő a „Kabaré" című musicalből, ami talán a legnagyobb sikerünk minden évadban. Sally Bowles (a filmben Liza Minnelli játszotta) szerepét Keresztes Ildikó énekli, aki idén elnyerte a legjobb musical-énekesnő díját. Schneider kisasszonyt Borbás Gabi, az özvegy fűszerest pedig Szombathy Gyula játssza. Biztos, hogy már sosem játszha-
szorn most is, mint Sopronban, és a kollegáim is ugyanezt teszik. Elsősorban azonban színész vagyok, színpadi színész. Sajnos azonban egyre ritkábban lehet találkozni élő közönséggel, így ezt a mai alkalmat külön meg kell ünnepelni. Már felléptem itt négy évvel ezelőtt, akkor is így nézegettek a lakók, akik talán még mindig ugyanott élnek.
tom el Webber „Az Operaház Fantomja" című musicaljének főszerepét, de most eléneklem az egyik legszebb dalt belőle. A pályámon volt egy időszak, amikor nem játszottam zenés darabokban, csak prózai szerepekben. Természetesen nagyon örültem, amikor az Operettszínház akkori igazgatója megkeresett és felajánlotta a „ Csárdáskirálynő"
egyik főszerepét. Miska főpincért játszottam és játszom ma is, nem csak Magyarországon, hanem külföldön, németül is. A fináléban ma este ebből az operettből énekeljük el a „Hajmást Péter, Hajmást Pál" című slágert.
* * *
A legnagyobb közönségsikert az idei utolsó Bazár Udvari Zenei
Estén Keresztes Ildikó érte el. aki többek között a „Kabaré" címadó dalát és Liza Minnelli „New York, New York" című számát énekelte fergeteges taps kíséretében. De élvezettel hallgathattuk Szombathy Gyula és Borbás Gabi bájos kettősét a „Házasság-dalban", vagy Mikó Istvánt, mint Csárdáskirálynőt.
L.Zs.
56 ..................... r KANIZSA - Sftont \\- 1998. július 31.
_i Síi

Labdarúgás
DÖNTETLEN A BAJNOKI NYITÁNYON
Nagykanizsai Olajbányász FC-Komáromi FC 2-2 (0-0)
Nagykanizsa, 1000 néző. V.: Kéri Olajbányász: Gelencsér - Kenéz - Pálfi, Cromarkovics - Farkas, Agics, Kiss I., Horváth Z., Himics (Pulai) - Gordian (Gyulai), Horváth Gy. Edző: Készei Ferenc.
Komárom: Bíró - Wohl — Ma-tics, Szalma - Dupcsik, Letenyei, Szenes (Bognár), Rózsahegyi (Horváth L.), Megyesi - Ugrai, Szabó T. (Jankóczy). Edző: Kardos József Sárga lap: Dupcsik, Agics Gólszerzők: Horváth Gy. 2, Dupcsik, Jankóczy
Ahhoz képest, hogy az idénynyitó mérkőzésre került sor, meglehetősen kevesen voltak kíváncsiak az összecsapásra. A Bányász lépett fel valamivel kezdeményezőbben, ennek eredményeképpen némi mezőnyfölényre tettek szert, de igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki.
Fordulás után sokáig nem változott a játék képe, aztán az utolsó negyedórában felpörögtek az események. A 80. percben Horváth Gy. szemfulessége révén kétgólos előnyre tettek szert a hazaiak. A vendégek azonban nem adták fel, a 82. percben szabadrúgásból előbb szépítettek, majd öt perccel később egy szöglet után az egyenlítés is sikerült nekik. A mérkőzés tanulságát Készei Ferenc így fogalmazta meg: -Mindig a találkozó utolsó pillanatáig kell koncentrálni.
Kardos József, a vendégek mestere így vélekedett: - Az első játékrészben úgy játszottunk, mint az „újoncok", elég későn jöttünk rá, hogy tudunk futballozni.
SORSOLÁS - NB I OSZ
01. Forduló 1998. 07. 25
Nagykanizsai 1, FC Kft.-Komáromi FC
02. Forduló 1998. 08. 01.
Előre FC Kft. - Nagykanizsai 1. FC Kft.
03. Forduló 1998. 08. 08.
Nagykanizsai 1. FC Kft.-Kabai Cukor FC-Hajdúszoboszló
04. Forduló 1998. 08. 15.
Kaposvári RKFC-Nagykanizsai 1. FC Kft.
05. Forduló 1998. 08. 22.
Nagykanizsai 1. FC Kft.-Tiszaújvárosi Futball Club Kft.
06. Forduló 1998. 08. 29.
Szeged-Dorozsma ESK-Nagykanizsai 1. FC Kft.
07. Forduló 1998. 09. 05.
Nagykanizsai 1. FC Kft.-MATÁV Futball Sport Szolg. Kft.
08. Forduló 1998. 09. 12.
Demecser „Kinizsi" SE-Nagykanizsai 1. FC Kft.
09. Eorduló 1998. 09. 19.
Nagykanizsai 1. FC K^t.-Kecskeméti FC Kft.
10. Forduló 1998. 09. 26.
Komlói BSK-Nagykanizsai 1. FC. Kft.
11. Forduló 1998. 10. 03.
Nagykanizsai 1. FC Kft.-Új Lombard Labdarúgó Kft.
12. Forduló 1998. 10. 10.
Nagykanizsai 1. FC Kft.—Soproni Dreher FAC
13. Forduló 1998. 10. 17.
X-Nagykanizsai 1. FC Kft.
14. Forduló 1998. 10. 24.
Nagykanizsai 1. FC Kft.-Salgótarjáni BTC Sportalapítvány
15. Forduló 1998. 10. 31.
Érdi Városi SE-Nagykanizsai 1. FC Kft.
16. Forduló 1998. 11. 07.
Nagykanizsai 1. FC. Kft.-Szolnoki MÁV SE NEUSIEDLER
17. Forduló 1998. 11. 14.
ICN Alkaloida SE Tiszavasvári-Nagykanizsai 1. FC Kft.
18. Forduló 1998. II. 21.
Nagykanizsai 1. FC Kft.-Tisza Sport Kft. (Tiszakécske)
JEGYÁRAK:
ülő: 350,- Ft, álló: 250,- Ft, nyugdíjas és diák: 150,-
Ft
KERÉKPÁR
A Kanizsai Kerékpáros Klub országszerte kivívta magának az elismerést, egyre több és nagyobb dicsőséget szerezve. Németh Zoltánt, a klub titkárát faggattuk a közelmúlt nagy sikereiről.
- Öl évvel ezelőtt, \'93-ban alakult meg a KKK. Akkor az volt a célunk, hogy a tiszta amatőr, kerékpározni szerető fiatalokat a soraink között tudhassuk. Természetesen már akkor versenyeztünk, de csak amatőrök között. Túra. mountainbike. és országúti versenyeken vettünk részt. Azóta a túra bringázás teljesen eltűnt a palettánkról. A minőségi változás akkor következett be a klub életében, mikor Jankovics Ferenc edző három esztendővel ezelőtt hozzánk érkezett. Azóta már a profi kerékpársportban jeleskednek a versenyzőink. Nagy büszkeségünkre idén az országúti számban Magyarország csapatbajnoka az egyesület. Megelőzve a Postás MATÁV és az FTC Stollwerk csapatát. Egyéniben pedig úgy lett a mi Kiskó Gáborunk az ötödik, hogy a legeredményesebb magyar volt, hiszen a többi, előtte végzett versenyző mind-mind olasz vagy francia nagy-profi klubok tagjai voltak. A győztes csapat tagja volt még Farkas Gyula (egyéniben 11.). Filó László (18). Szabó B. László (33). Szeredi Róbert csak egyéniben indult, ő a 22. helyen végzett.
- Az .egyenkénti időfutam OB-n is volt szép siker?
- Igen. Kiskó Gábor itt is kitett magáért. A 6. helyen fejezte be a versenyt. Megint csak olyan magyarok tudták
JOL MEGY A DRÓTSZAMÁR
megelőzni. akik külföldön profiskodnak.
- Mi történt a hármas időfutam csapatbajnokságon?
- Ezen két csapatunkkal is ki tudtunk állni. A Farkas. Filó. Kiskó összetételű I. csapat a 2. helyen végzett, míg a Szabó, Szeredi, Szuromi II. gárda 5. lett.
- Giro Hungária Kupa?
- Erről azt kell tudni, hogy 112 km hosszú országúti mezőnyverseny, ami egyben a magyar amatőr bajnokság egyik fordulója. Nos itt megint jeleskedett Kiskó\'Gábor. Remek versenyzéssel győztesként ért a célba. A hölgyeknél Németh Diána pedig a. dobogó fokára állhatott.
- Milyen eredményeket értetek el?
- Ez. egy magas kategóriájú Elité verseny volt. ahol a magyar válogatottal öt kanizsai és egy siófoki kerekes képviselte. Sajnos az eredmények ről nem tudok még beszámolni, mert a jegyzőkönyv még nem érkezett meg. de vérmes reményeink nem lehelnek. Úgy gondolom a középmezőnyben végeztünk.
- Legközelebbi terveitek?
- Nyakunkon a Coca-Cola Tour de Hongrie. ahol szeretnénk tisztesen helytállni, ami annyit jelent, hogy a magyar csapatok közül bent lenni az első háromban.
K.E.
ÚJRA PACSAN A VÍVÓK
Az új versenyévadra való ¦ felkészülés augusztus elején kezdődik. Hagyományosan Paesára ntegy edzőtáborozásra a MÁV NTE töbh miut 30 vívója. Most is Tesznek „vendégek", Paksról hét fiatal jön a közös eló\'készü-
let re, az együtt dolgozásra. Kiss György vezetőedző bízik abban, hogy továbbra is nagyszerű feltételek mellett edzhet, erősíthet a gárda, amely a további sikerek egyik alapja lehet.
H.Gy.
1998. július 31. KANIZSA - Sfeott 57

25. MÓRICZ KUPA
DONTOK EREDMÉNYEI
Ifjúságiak I. helyért: Cigány-Honiokkomáromi 0-3
Felnőttek III. helyért: Pivári-Körmös I. 5-1
/. helyért: Homokkomáromi-Bajcsai I. 1-0. Gl.: Ambrus
A győztes csapat tagjai: Ambrus István, Nóvák Gábor, Nagy György, Pati Antal, Kuzma László, Balogh József, Soós András, Jakupánecz Zsolt, Hegedűs Sándor, Pintér Ferenc, Horváth Ferenc. Edző: Beke Barnabás.
A NÉGY KATEGÓRIA VÉGEREDMÉNYE:
Serdülők: 1. Nagyrác utca, 2. Rozmaring utca, 3. Homokkomáromi utca
Ifjúságiak: 1. Homokkomáromi utca, 2. Cigány utca, 3. Kőris-fa utca
Öregfiúk: I. Homokkomáromi utca, 2. Bajcsai utca, 3. Körmös utca
Felnőttek: I. Homokkomáromi utca, 2. Bajcsai utca I., 3. Pivári utca
GÓLKIRÁLYOK
Serdülők: Dara István 18 gól Ifjúságiak: Kondákor András 10 gól, Cserfő Liijos 10 gól Öregfiúk: Grácz József 4 gó! Felnőttek: Póka Ferenc 8 gól Nagy érdeklődés mellett -mintegy 250-300 ember - zajlott le a jubileumához érkezett Móricz Kupa. A 25. alkalomhoz illően izgalmas csatákban dőltek el a végső helyezések. Reggel kilenckor az ifik döntője adta meg az alaphangot, ahol igen változatos volt a játék képe. A gólokat a Homokkomáromi utcaiak szerezték, pedig az ellenfélnek, a Cigány utcának is volt jó néhány lehetősége a gólszerzésre. Azt azonban nehéz lenne vitatni, hogy a jobbik csapat megérdemelten szerezte meg a trófeát.
A felnőttek bronzcsatájával folytatódott a program. Erre már az energiát adó égitestünk is kíváncsibb lett, igaz a gyepen levők inkább azt érezték, hogy inkább elveszi tőlük az erőt, mint adná, hiszen alaposan „befűtött" a játékosoknak. A meleg ellenére jó mérkőzést láthatott a publikum. A Pivári öt góllal terhelte mfcg a Körmös I. csapata hálóját, amire az utóbbi csak eggyel tudott válaszolni. Megvolt tehát a bronzérmes, de vajon ki nyeri a felnőttek mezőnyében a kupát? A Bajcsai I. vagy a Homokkomáromi utca csapata. Nos ez egészen a mérkőzés lefújása előtt egy perccel még nem dőlt el. Ádáz küzdelem folyt a pályán. Gyarmati Tibor FIFA-játékvezető na-
gyonalúan vezette az egyébként sportszerű mérkőzést. Helyzetek alakultak ki itt is, ott is, de ezek az igazán preztízscsatában sorra kimaradtak, míg végül, hogy az ellenfélnek ideje se maradjon egyenlíteni, Ambrus „beköszönt" az addig nagyszerűen védő Der-valics kapujába. Az öröm határtalan volt a Homokkomárom utcaiaknál. Minden dicséretet megér-
hozzátenni: FOLYTASSA KIS-KANIZSAÜ!
ÍGY LÁTTÁK A RÉSZTVEVŐK
Kápolnás Zoltán - főszervező: - Nagy öröm volt számunkra, hogy most a 25. alkalommal megrendezett Kupára az. egvik legnagyobb számú nevezés érkezett.
demel a vesztes csapat is. Derekasan küzdöttek, de ilyen a futball; aki több gólt rúg, az nyer, ez pedig most nem nekik sikerült.
A győztesek hangos örömujjongása után következhetett az ünnepélyes díjátadás, amit meg-
Összesen csapat nevezett. Ebből 17 felnőtt, 6 ifi, 5-5 serdülő és öregfiú volt. Hét hétvégén bonyolítottuk le a versenyt. Örülök, hogy ismét nagyon jól sikerült, remélem, jövőre ismét ilyen szép számú érdeklődő csapat és szurkoló lesz.
tisztelt jelenlétével Pintér Attila, volt _22-szeres válogatott labdarúgó. O gratulált, adta át a díjakat a gólkirályoknak és a tizenkét jutalmazott csapatnak az okleveleket, kupákat, illetve a győzteseknek még a vándorserlegeket is.
Aki jelen volt ezen a szép hagyományokkal rendelkező Móricz Kupán, talán csak annyit tudna
Pintér Attila - 22-szeres válogatott labdarúgó, jelenleg az NB II-es Sárvár szakvezetője: -Örömmel jöttem Kanizsára! Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy meghívtak. Mindig szívesen teszek eleget az ehhez hasonló felkéréseknek, hiszen én szinte mindent a labdarúgásnak köszönhetek, és ha az. ilyen - mégha rö-
vid is - látogatásokkal tudom népszerűsíteni ezt a gyönvörű sportágat, akkor már megérte focizni. Jólesik, hogy nem felejtették még el a nevem. Egyébként sok helyen jártam már az országban, de ehhez fogható tornával még nem találkoztam. Itt akár három generáció is futballozhat, unoka a serdülőben, apa a felnőtteknél, míg a nagyapa az öregfiúk között kergetheti a labdát, ígérem, bármerre járok, ezt mindenhol el fogom mesélni. Nagy élmény volt!
Ifj. Grác József - Én a serdülők között fociztam, de sajnos nem volt elég jó a csapat és kiestünk. Arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy apukám lett az öregfiúk közölt a gólkirály.
Vass László - játékos, aki tökéletesen megjósolta a végeredményt: - Mi sajnos az. előző héten kiestünk, de ismerem a többieket, tudom mire képesek. Ugye mondtam, hogy az Ambrus rúgja a győztes gólt a döntőben.
Polgár László - a Homokko-máromi utca öregfiúk csapatának legidősebb tagja: - Jó érzés volt megint átvenni a kupát. Összeszokott gárda a miénk, nem lepődtünk meg, hogy megint nyertünk. No meg van egy olyan kapusunk, mint a Szokol Laci, aki annak idején magyar ifiválogatott volt.
Dervalics György - a Bajcsai I. kapusa: - Először indultunk el a Móricz Kupán. Sejtettük, hogy egy gól el fogja dönteni a találkozó sorsát. Most pechünk volt, de reméljük, jövőre miénk lesz. a kupa.
A HOMOKKOMÁROMI UTCA
Az utca csapatai négy kategóriából háromban első helyet szereztek meg, a serdülők pedig harmadikok lettek.
Horváth Ferenc szponzor, csapatvezető, játékos így értékelt: - Mindenféleképpen nagy siker ez. A lehető legjobban szerettünk volna szerepelni a jubileumához érkezett tornán. Úgy érzem, ez sikerült is. Mi nagyon régi játszótársak vagyunk, 1976 óta együtt van a csapat. Bármilyen sportrendezvény van, biztos, hogy ott vagyunk, és most nemcsak futballfól van szó. Szeretünk együtt lenni, sportolni, örülni a sikereknek.
Zárószóként hozott két vaskos naplót, amelyekben az elmúlt 22 év minden krónikája benne van. Fényképek, jegyzőkönyvek, humoros kommentárok. Irigyeltem őket! Ebben a rohanó világban ők ráérnek egymásra. Szívet gyönyörködtető közösségre leltem!
K.E.
58
KANIZSA - /&t*
1998. július 31.
cseszi
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa/ Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS EL ADÓKNAK-VE VÖKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
LAKASOK
Nk-n a Garay utcában 2 szobás, 54 nm-es, egydi gázfűtéses, erkélyes, vízórás, redőnyös, megkfriélt állapotú, 4, emeleti lakás eladó. Irányár: 2,3 mFt Kód: 332/98. (28274
3_
Nk-n az olajtelep közelében 1 szobás, 40 nm-es, egyedi gázfűtéses. Komfortos, garázksos, pincés, udvari házrész, azonnali beköltözései eladó. Irányár: 1,6 mFt Kód: 338/98.
(28275 K)_
Nk-n a belvároshoz kózel, 1 szobás, 32 nm-es, 2 éve téliesen feluiíott, komfortos^ közös udvan lakás beépített bútorokkal, késő nyári kiköltözéssel eladó. Irányár: 1,4 mFt
Köd: 295/98. (25023 K)_
Nk-án az északi v.részben 94 nm-es, 2 szoba+hálófűlkés, nagy konyhás, egyedi gázfűtéses sorházi lakás eladó.
Irányár: 3,4 mFt. Kód: 292/98. (27947 K)_
Nk-r i rendes ukjbdn 2+3 félszobás, 110 nm-es, több szintes, fürdőszobás + zuhanyfűlkés, 2 WC-és. garázsos. pincés, sorházi lakás, kis telekkel, azonnali beköltözéssel
eladó. Irányár: 9 mFt. Kód: 280/98. (27891 K)_
Nk-n a belvárosban 3 szobás, 60 nm-es, központi fűtéses, 3. emeleti, vízórás, redőnyös, jó állapotú lakás, eladó. Irány-
ár: 3,9 mFi Kód: ?82/98. (27892 K) _
Nk-n a Zemplén utcában 57 nm-es, 2 szobás, vízórás, 2. emeleti lakás, beépített erkéllyel, zárható folyosóval, külön tárolóival eladó. Irányár: 2,2 mFt Kód: 285/98. (27893 K)
Nk-n a belvároshoz közel, 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, élkezos, ió állapotú lakás, külön bejáratú, parkettázott szobákkal, eladó. Irányár: 3,3 mFt Kód: 272/9Í (27894 K)_
Nk-n az északi városrészben 3 szobás, 96 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses, társasházi lakás, tetőtérbeépftéses lehetőséggel, 400 nm-es telekkel, részletfizetési kedvezménnyel eladó. Irányár: 5 mFt Kód: 278/98. (2781QK) Nk-n az északi városrészben 3 szobás, 74 nm-es. 20 éves, egyedi gázfűtéses, vízórás, redőnyös, társasházi lakás 100 nm-es telekkel, alápincézett garázzsal eladó. Irányár ga-
rázzsal: 5,3 mFt Kód: 267/98. (27812 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes felújított, központi fűtéses lakás elaldó. Irányár: 2,2 mFt Kód:
266/98. (27813 K)_
Nk-n a Zempjén utcában 2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, vízórás, redőnyös, jó állapotú, tehermentes lakás, azonnali be-költózéssel eladó. Irányár: 1,7 mFt Kód. 252/98. (27814 K) Nagykanizsán az Irtás utcában 1+3 félszobás, 69 nm-mes, étkezős, vízórás, redőnyös. 3. emeleli lakás eladó. Irányár: 3,6 mFt Kód: 376/97. (245J0K)_
Nk-án a Nagwáthy utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, vízórás, erkélyes lakás. 24 nm-es garázzsal el-adó. Irányár: 5 mFt+garázs 800 eFt Kód: 56/98. (26566 K)
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, vízórás, 2 erkélyes, 10. emeleti, központi fűtéses lakás eladó. Irányár:
2 mR. Kód: 92/98. (26799 K)_
Nk-an a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, új konyhabútorral és szőnyegpadlókkal, felújított fürdőszobával, járólapozva eladó. Irányár: 2,3 mFt
Kód: 720797. (27040 K}_
Nk-án 3 Kodály utcában 2 szobás, étkezős, erkélyes, kp. fűtéses, 4. emelet lakás eladó. Irányár: 1,95 mFt Kód:
160796. (27366 K)_
Nk-an a belvárosban csendes utcában, 1 szobás, 46 nm-es, egyedi gázfűtéses, irodának vagy üzletnek is kialakítható lakás, azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 2,5 mFt
Kód: 170/98. (27368 K)_
Nk-an a belvárosban 4 szobás, 112 nm-es, egyedi gázfűté-ses, földszinti lakás üzlet kialakítására alkalmas, utcára néző á szobával eladó. Irányár: 6,8 mFt Kód: 195798. (27525
K)_
Nk-án a belvároshoz közel, 75 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, nagy konyhás, erkélyes, 1. emeleti lakás eladó
kanyar: 3,5 mFt. Kód: 515A97: (28216 K)_
Nk-án a Platán soron III. emeleti, 2 szobás, 54 nm-es, pincés, egyedi gázfűtéses, felújított lakás eladó. Irányár: 2,8 mFÍ Köd: 37T. (28296 K) _
CSALÁDI HAZAK
Somogy megyében 27 éves, 190 nm-es 4 szobás, 2 külön bejárati, konyhás, komfortos családi ház. melléképületekkel. 3600 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3 mFt
Kód: 355/98. (28442 K)_
Kiskanizsán 2 szobás, 75 nm-es, felújított családi házrész, 2 garázzsal, udvarban lévő 2 különálló felújításra váró szobával, 720 nm-es telekkel eladó vagy Nk-i lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 4 mFt Kód: 356/96. Í28443 K)
Paíinban 70 nm-es. 2+1 félszobás, egyedi gázfűtéses. 38 éves csaíáá ház garázzsal, pincével, 3000 nm-es telekkel
vagy anélkül eladcT Kód: 34679B. (28299 K) _
Szépeineker. 2+1 félszobás, 90 nm-es, komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház melléképületekkel, 2200 nm-es telekkel eladó vagy 2 szobás naqykanizsai lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 2,< mFt Kód: 347/98. (28300
dK)_
Nk-án 2 szobásL80 nm-es, egyedi gázfűtéses, 2 konyhás, fürdőszoba nélküli, felújításra szoruló családi ház, 2 külön bejárattat melléképülettel, 300 nm-es telekkel eladó, Irányár: 4,2 mFt. Kód: 352/98. Í28301 K)_
Beteznán 4 szobás, 120 nm-es családi ház 20 nm-es nappalival, melléképúi etekkel, 830 n.öl (etekkel, gyümölcsössel, gesztenyefákkal eladó. Irányár: 2,8 mFt Kod: 669. (28302
Zákányon 100 nm-es, 4 szobás, központ fűtéses, összkomfortos családi ház, 4320 nm-es telekkel, melléképületekkel, ipari árammal, műhellyel, garázzsal eladó. Irányár: 3,2 mFt Kód: 335/98. (28276 K)_
Nk-n a belvárosban, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, 60 nm-es, felújításra szoruló különálló családi ház, 354 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mFt Kód: 337/98. (28277 K) Eszteregnyén 10 éves, 4 szobás, étkezős, tetötérbeépité-ses, étkezős, 178 nm-es családi ház, melléképületekkel, bevezethető gázzal, 2680 nm-es telekkel, eladó. Irányár: 6
mFt Kód: 339/98. (28278 K)_
Becsehelyen 80 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház, méllekéouletekkel.400 n-öl telekkel eladó. IrányáT2 mFt kőd: 321/98. (28192 K)
Paton 90 nm-es, 3 szobás, komfortos családi ház, melléképületekkel, 766 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mFt. Kód: 325798. (28193 K)_
Nk-n 67 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, nagy konyhás, családi házrész 20 nm-es pincével eladó. Irányár: 2,8 mFt Kód: 306/98. (28194 K)_
Nk-n 9S nm-es, 2 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújított családi ház, zárt kapubejáróval, különálló új meJlék-épülettel, 150 nm-es telekkel eladó. Kód: 309/98. (?6195 K) Paíinban 9 éves, 99 nm-es, 3+2 félszobás, 2 fürdőszobás, étkezős, pincés, garázsos, tetőtér beépítéses családi ház 707 nm-es telekkel eladó. Irányár: 11 mFt Kód: 310/98.
(28116 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, utcafront, 120 nm-es, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincével, nagy udvarral, garázzsal eladó. Vállalkozási célra, komplex vendéglátóipari egységnek, irodaháznak is kialakítható. Irányár: 8 mFt Kód: 52/98.
(27J48 K)_
Kiskanizsán 1 szobás, 46 nm-es, nagy konyhás, komfortos családi ház, 342 nm-es telekkel, gépkocsibejáró nélkül el-
adó. Irányár. 2,4 mFt Kód: 281/98. (?7895 K)_
Nk-n a déli városrészben 3+1 félszobás, 100 nm-es családi házrész, 2 különálló lakrésszel, 2 konyhával, 2 fürdő + Wc-vel, 35 nm-es pincével. 130 nm-es telekkel eladó. IrányárA:
3,8 mFt Kód: 273/98. (27817 K)_
Nk-n az északi városrészben 5 szoba, 130 nm-es, tetőtér-beépítéses, igényesen kialakított, kitűnő állapotú családi házrész kis Menni, részletfizetési kedvezménnyel eladó. Irányár: 7,5 mFt Kód: 270/98. (27818 K) Iharosberényben 20 éves, 150 nm-es, 4 szobás, hallos, 2 fürdőszobás, központ kazán fűtéses, garázsos, pincés, családi ház. parkosított rendezett 1265 nm-es telekkel, berendezéssel eladó. Irányár: 6 mFt. Kód: 258/96. (27821 K) Szepetneken 107 nm-es, 4 szobás, gázfűtéses családi ház, dupla garázzsal étkezővel, a nappaliban kandallóval, mellék épületekkel, 570 n.öl telekkel eladó vagy értékegyezte-tésseJ 3 szobás lakásra cserélhető. Irányár: 5 mFl Kód:
238/98. (27715 K)_
Iharosberényben 110 nm-es, 13 éves, 2+1 félszobás, központ fűtéses családi ház, a tetőtéren 80 %-ban kész i szoba + hallal, garázzsal, pincével, melléképülettel. 1156 nm-es telekkel eladó.Irányár: 4,5 mFt Kód: 229/98. (27668 K) Paíinban 210 nm-es, 6+2 félszobás, 9 éves 3 szintes, 3 fürdőszobás, családi ház. 40 nm-es pincével, 25 nm-es garázzsal, 2148 nm-es telekkel eladó vagy értékegyezletóssel kisebb családi házra cserélhető. Irányár: 12 mFt Kód:
88/97. (27669 K) _
Nk-án az Olajtelepen 3+1 félszobás, 105 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses + cserépkáryhás, egyszintes családi ház garázzsal, pincével, nagy melléképületfel, igényesen fetúif-fott állapotban, 500 nm-es telekkel eladí Kód: 202/98.
(27532 K) _
Paíinban 10 éves, 120 nm-es, 3 szobás, családi ház, külön bejáratú tetőtér beépítéssel, konyha+étkezővel, 2 fürdő, 2 WC-vel, garázzsal, műhellyel, ipari árammal, 570 nm-es parkosított telekkel eladó. Irányár: 9,6 mFt Kód: 200/98. [27527 K)___^_
Nk-án a belvároshoz közelj csendes utcában, 45 nm-es, felújításra váró. egyedi gázfűtéses, félkomfortos, 1+1 félszobás\' családi hizrész eladó. Irányár: 1,65 mFt Kód: 201/98.
(27530 K)_
Paíinban 9 éves, 100 nm-est 2+3 félszobás, tetőtébeépfté-ses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház. 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7,4
mFt Kód: 661/97. (25957 K)_
Sormáson 2 szobás, 40 éves 100 nm-es, egyedi gázfűtéses, felkomfortos családi ház, 20 nm-es pincével, kialakítható garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó Irányár: 2 mFt
Kod: 135/98. (27148 K)_
Petriventén 25 éves, 3 szobás, 100 nm-es, kívül-belül téliesen felújított családi ház, új konyhabútorral, igényes fürdőszobával 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,9 mFt Kód:
222/98. (27622 K) _
Kiskanizsán 2 szobás. 60 nm-es. komfortos, étkezős, tó ál-lapotú, vállalkozásra is alkalmas családi ház melléképületekkel. 2880 nm-es telekkel, pincével, műhellyel eladó.
Irányár: 4,8 mFt Kód: 159/96. (28297 K)_
Nk-án a déli v.részben 100 nm-es, 2+2 félszobás, garázsos, közös udvari családi házrész, 2 konyhával, 2 tör-dő+WC-vel, nagy telekkel eladó. Kód: 312/98. (28219 K)
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u> 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADÁS-VÉTEL-CSE-RE-BÉRBEADÁS-„Ingatlanok becslés ére" (Okirat szerkesztése). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek részére megbízásból.
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
Ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb teltételek mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű jogi teendőket.
Az iroda nyitvatartása: 8-12, 14-17 óráifi.
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Egy szoba, konyha, fürdőszoba, egyedi lüleses udvari lakás eladó. Irányár 1,1 mFt Hird.sz: 30. (2S32S K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Csengery uion 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszobás, egyedi fűtéses földszinti lakás eladó. Irányár 1,4 mFt (25326 K)
Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején, III. emeleten 50 nm-es, egy szobás, egyedi (üléses lakás eladó. Irányár 2,4 mFl.
Hird.sz: 5/a. (25329 K}_
Lakás Nagykanizsán Teleki u elején. 8 emeleten. 2 szobás, 55 nm-es, központi lűléses lakás eladó. Irányár 2,1 mFl Hird.sz
47. (25330 K)_
Lakás Nagykanizsán. Liszt F. utcában, 4. emeleten, 2 szobás, 54 nm-es, központi lűléses telefonos lakás eladó. Irányár 2,2
mFt Hird.sz: 16 + garázs 650 eFt. (25331 K)_
Lakás Nagykanizsán Zemplén Gy. utcában, 7 emeleten, 76 nm-es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, lomkamrás, központi lüleses lakás eladó Irányár 2,35 mFl. Hirsz: 34. (25332
K)_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy utcában 4. emeleten, 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás. lelefonos. korszerű lakás eladó. Irányár 2,55 mFt. Hird.sz: 18. (25334 K) Lakás Nagykanizsán Városkapuban 2+2 félszobás, étkezős, első emeleti, 68 nm-es, központi lűléses, gondozott lakás Irány-
ár 3 mFl. Hird.sz: 40 (25335 K)_
Lakás Nagykanizsán. Maori telepen kétszintes társas házban, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos házrész garázzsal, lároló-
val eladó Irányár 11 mFl. Hird.sz: 15. (25338 Kj_
Lakás Nagykanizsán. Csengery ut elején 80 nm-es, és 3 komfortos, 3 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvarrésszel Üzletnek irodának is alkalmas. Irányár. 8,5 mFl. Garázs nélkül 7.7 mFl Hirdsz; 69.
(25366 K)_
Lakás Nagykanizsán Sugár úton 104 nm-es, 1 emeleli. 3 szobás, ebedlós, külön WC. fürdőszoba, kamra, pince, osztatlan közös udvarrész. egyedi fűtéses. Irányár 6 mFl Hird.sz: 70 (25367 Kj_
Lakás Nagykanizsán. Levente utcai sorházban 5 szobás, fürdőszobás, 2 WC, 125 nm-es, kétszintes lakás + garázs, pince.
Irányár: 6 mR. Hirdsz: 71. (25543 Kj_
Eladó lakás Berzsenyi úton 59 m-es, 2 szobás, erkélyes, pad-lóizönyeges, külön WC-s, kamrás lakás Irányár 2,2 mR Hird
sz.. 76 125616 K)_
Eladó lakás 85 nm-es, 2+4>lszobás, földszinti előszobás, fürdő, külön WC, szinleltolasos, egyedi lüleses, parkettás, járólapos
lakás. Irányár 3,5 mFl. Hird.sz.: 86. (26052 K)_
Családiház Nagykanizsa Sánc. Tetőtér beépítéssel 120 nm-es, 4 szobás. 2 fürdőszobás. 300 n-öl telken. Irányár: 6 mFt.
Hirdsz: 26 (25342 K)_
Családihaz Nagykanizsán 150 n-öl sarok lelken, 6 szobás. 2 fürdőszobás. 2 WC, 2 étkező, 2 műhely garázzsal több célú fel -használású, pl. panzió, irodaház, KFt-nek. Irányár. 12 mFl
Hird.sz: 53. (25343 K)_
Családihaz Nagykanizsa-Palin. 260 nm-es, kétszintes. 4 szoba, 2 fürdőszoba. 60 nm-es presszó, 20 nm erkély. 20 nm pince, engedélyezett vegyesbolt alapjai lerakva, nagy parkolási lehelő-seggel. Irányár 16 mFl. Hird sz 50. (25344 K| Családiház Miklósfán. 60 nm-es régi típusi) lalusiház, 2 szobás fürdőszobás. 200 n-öl területtel Irányár 3 mFl. Hird.sz: 33. <25345 Ki_
Családi ház Eszteregnyén Kétszobás, konyhás, lürdőszobás, gázas, víz. villany van, WC bent van Irányár 700 eFI. Hird.sz
83. (26049 Kj_
Családi ház Zalakomarban, 2800 n-öl telken. 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, lürdőszobás, külön WC léi ház alatt pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsfák, gazdálkodásra ipari célra, vállalkozásra is alkalmas családiház Irányár 6 mFt. Hird.sz.:
84. (26050 K)_
Családiház Keszthelyen Ikerház egyben is és megosztva is, 8 szoba, 2 konyha, 2 fürdő, 2 nappali, 4 WC. 2 zuhanyzó, garázs, egyedi lűléses összkomfortos, eladó vagy önálló baltoni nyaralóra cserélhető. Irányár 10 mFt. Egyben 20 mFt. Hird.sz: 44.
(25346 Kj_
Családihaz Szepetneken. 5 éve épült, kétszobás, összkomfortos, 100 nm-es. garázsos egyedi gázlűtéses kél teraszos Iránv-
ár 3.5 mR. Hird.sz: 58. (25348 K)_
Családiház Iharosberényben. 2 szintes, 5 szobás, erkélyes nagy teraszos, 100+70 nm-es. fürdőszobás, 2100 nm területiéi. Irányár 5.5 mFl. Hirdsz: 34. (25349 Kj_
Családiház Zaladjlakon Tetőtér beépítéses 4 szobás. 2 fürdőszobás, igényesen, megépített, garázsos teljesen ú| családiház
Irányár 5.5 mFt. Hird sz: 35. (25350 K)_
Családiház Zalaújlakon. Szoc.pol kedvezmény igény bevehető, félkész állapotú családiház 4 szobás, 2 fürdőszobás, 2000 nm összterülettel eladó. Irányár 2.2 mFt. Hird.sz: 6. (25351 K) Családihaz Eszteregnyén 114 nm-«s. 3 szobás, lürdőszobás, központi luieses istállóval mellékhelyiségekkel 2200 nm lerütet-
lel. Irányár 2 mFl. Hird.sz: 19. (25352 K)_
Családihaz Nemesdéden. 3 szobás, lürdőszobás, beépíthető tetőtérrel. 5 éve épült uj családi ház 4000 nm területtel Irányár
2.5 mFl. Hird.sz: 7. (25354 K)_
Családiház Pölósken 50 nm-es alapterületű, 2 szobás, fürdőszobás, nagy nappali kamra pince, központi liüéses. vegyes tüzelésű kaznnal, 200 n-öl telekkel Irányár 1.6 mR Hirdsz: 63
?25355 K) _
Családihaz Nemesdéden. 120 nm-es, űjonnan épült 3 szobás, lürdőszobás, előszoba, kamra, teraszos családi ház. Irányár 3 mFt Hird.sz: 57. (25368 K) ____
C \'.aladihaz Iharosban. 2 szoba konyhás, lürdőszobás, 100 nm-es, lakóterülettel, melléképületekkel 2554 nm összterület rende-zett családiház eladó. Irányár 1 mR. Hirdsz: 67. (25357 K) Családi ház, nyaraló Zalakaroson. 600 m-es területen 140 m-es 5 szobás, konyhás, 2 lürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp lüleses, vegyes tüzelési kazán, nagyterasz kábel téve, csatornázott, parkosított udvar. Üdülőnek, családi háznak alkal
mas. Irányár 11 mR. Hird. sz.: 77. (25614 K)_
Családi ház Kiskanizsán. Kétlakásos, két különálló házzal 70+70 m-es 2 szoba, hall, lürdőszobás. külön WC. 400 n.öl telekkel nagy üvegház fóNsálor. melléképületek Irányár KüJÖn: 3,5 mFl. Hird. sz 75. (25615 K)
Építési lelek Surdon. 30 méter széles építési lelek 1664 nm közművesített terület, érvényes építési engedéllyel a ház alapja levan betonozva. Irányár 650 eFt. Hird.sz: 51. (25358 Kj Építési telek Pécsen Kismérvólgyi úton rendezett környezetben érvenyes építési engedéllyel 840 nm-es közművesített területtel
l.-m.ar 520 ePl Hird.sz. i25ic-\'> K,___
Építési telek Magyarszenlmikioson. Az elágazóban központi helyen lo üt mellett, 800 n-öl közművesített lelek ipari célra is pi: üzemenyag töltő állomás, kamionos pihenő, étterem, víz, villany van Irányár megegyezés szennl Hird.sz: 62 ( 25360 K) Látóhegyen szőlő gyümölcsös 800 n-öl területtel, szőlő gyümölcsös, málna, konyhakert, 30 nm lakóépület, alatta pince, víz.
villany van Irányár 900 eFt. Hird sz 64 (25362 K)_
Szent györgyvári hegyen Ingatlan .ÉDENBEN" Fizetési könnyítéssel 650 n-ÖI terület, 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümölcsfákkal, víz, villany, van és köves üt.
Irányár 900 eR. Hird.sz: 43. (25363 K)_
Cserfői hegyen szőlő. 1200 n-öl területen kordonműveié ti szőlő K> karban levő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincevei lel-les leiszerelessel Irányár 450 eFt. Hird.sz: 37. (25364 K) Öreglörhéncen szőlő. 1100 n-ŐI lúgos szőlő gyümölcsössel lakhaló épülettel teljes felszereléssel, terméssel együtt villany van.
Irányár 800 eR. Hird.sz: 65. (25365 K)_
Nagybagolai hegyen 223 nőt bekerített zártkerti ingatlan gyümölcsös és konyhakert eladó Irányár 210 ezer Ft. Hird sz.
78. (25850 K)_-
Lakás Nk. Zemplén Gy. úton 67 nm-es, 3 szobás, III. emeleti, 2 erkélyes, padlószőnyeges, vízórás, kp. lűléses. lomkamrás la-
kas eladó rányai 2,5 mFl Hird sz 51 (25851 K)__
Családi ház Becsehelyen, 100 nm-es, 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, lürdőszobás, külön WC, garázzsal, melléképületekkel. 4000 nm telek. Irányár 1,3 mFt Hirdsz: 87.
(26247 K)__
Családi ház Nagykanizsán, városközpontban. 100 nm-es, 3 szobás, nagy, amerikai típusú konyhával, +63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen felújított, minden igényt kielégítő családi ház. Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezett, tág udvarral. Irányár 9 mFt Hird sz 89
(26249 Kj_
Családi haz Kiskanizsán, 350 női telken, 220 nm-es, kétszintes, 4 szoba+létótér. Nagy nappali, tágas udvar, szép környezetben, garázzsal, telefonnal eladó. Irányár 12 mFt. Hird. sz
91 (26414 Kj_
Családi haz Dózsa Gy úton. 64 nm-es, 2 szobás + 1 kúton bejárató szobával, fürdőszoba, külön WC, teljesen telújftotl családi ház közős udvarral. Irányár 3,2 mFt Hird.sz.: 96. (26593 Kj Üzlet helyiség eladó. Csengery és Zrínyi M. üt sarkon, 30 nm-es üzlet kirakattal forgalmas helyen megegyezés szerint,
Hirdsz.: 97. (26594 K)__
Lakás Nagykanizsán Hevesi úton 2 szoba, redőnyös, lürdőszobás. külön WC, félig felújított, központi fűtéses, alacsony közös
költség. Irányár 1,9 mFt. Hird.sz: 98. (26595 K)_
Lakás Liszt F ut földszinti lakás, 3 szobás, vízórás, központi fűtéses, redőnyös, reluxás, szónyegpadlős, felűjílott, új konyhabútorral Irányár: 2,3 mFt. (26596 Ki_
Magyar utcán 1 szoba, konyha, fürdőszobás. WC-s lakás eladó
Irányár 1,35 mFl (26597 K)_
Varoskörnyéki Vegyes Élelmiszer bolt felvásárló és takarmány árusítással, gázcsere teleppel, teljesen bekerítve, zárt és védett helyen, pressó létesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet eladó.
Irányár: 3,2 mFt. Hird.sz.: 102. (26759 K)_
Berzsenyiben 54 nm-es, 2 szobás, 4 emeleti, egyedi lüteses lakás eladó. Irányár. 2.6 mR Hirdsz 104. (26914 !0 Családiház a városközponttól 8 km-re. 86 nm-es. 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, pincével, garázzsal, külön konyhával, melléképületekkel 600 n.öl telekkel, gondozott, parkosított udvarral. Irányár 2,7 mFt. Hirdsz.: 103. (26915 K) Csengery úton 1 szobás, konyha, kamra, lürdőszobás, külön egyedi gázfűtéses, házrész kis kerttel eladó Irányár: 1.5 mFt
Hirdsz: 105. (27126 K)_
!¦¦.\'..¦¦ utcai 54 nm-es, 8. emeleti, 2 szobs, összkomfortos 2 erkélyes, padlószönyeges, központi lűléses lakás eladó Irányár
1 5 mFt Hirdsz.: 108. (27128 K)_
Hozsa utcai 54 nm-es. 3 emeleti, 2 szobás, 2 erkélyes .L" ala-kű folyosóval reluxás. vízórás, központi lűléses lakás eladó
Irányár: 1.95 mFl. Hird.sz.: 107. (27129 K)_
Szepetneken 250 n-öl lelken 100 nm-es családi ház, 3 szobás angol konyhás kamra lürdószoba, szőnyegpadlós egyedi gazfü-
leses Irányár 3,2 mFl Hird.sz 109. (27130 K)_
Családi ház Kiskanizsán Teljesen felújított, 1000 nm-es telken, 90 nm-es, 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy fürdőszoba, WC. garázs, műhely nyári konyha, baromli es sertés ól. Vé-telár. 3,6 mR. Hirdsz.: 110. (27138 Kj_
Teleki út elején VI. emeleten 2 szobás, konyha, étkezős, fürdőszobás, külön WC, szobák kivételével lambériázott vízórás, lomkamrás lakás eladó. Vételár 2.25 mFt. Hird sz : 111 (27139 K)
KANIZSA - ftpn.
9900 H*frU<~p+, Uf4*.ait.f.c»*Ut
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE: RAKTÁRAK. IRODÁK, ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; AL B ÉRLETKÜZV ETlTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA: ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRŰ LEBONYOLÍTÁS. KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT: DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
19J>8. július 31.
Pécsi albérletek közvetítését vállaljuk! Eladó Nagykanizsán 3 emeleti, 55 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás. Ára: 2,6 mR. (28399 K)_
Nagykanizsán eladó 3. emeleti, egyedi fűtéses, 2 szobás lakás. 2 szoba, előszoba, WC, spájz, beépített szekrény, nagy erkély, 53 nm-es. Ára: 2,7 mR. (28401 K) Nagykanizsán a keleti városrészben eladó 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, nyugati redőnyös, Keleten reluxás, központi fűtéses lakás megkímélt állapotban. Ara: 2,2 mR.
(28402 K)_
Eladó a Zemplén utcában másfélszobás, központi fűtéses, kábeltévés, 47 nm-es la-
kás. Ár: 1,7 mR. (28403 K)_
Nk-n a K-i városrészben, felújított, 2 szobás, I. emeleti, központi fűtéses, erkélyes lakás eladó redőnnyel, napellenzővel. 2,5
mR-ért. (27899 K)_
\' Elcserélném belvárosi 2. emeleti, 56 nm-es, önkormányzati lakásomat, 2 szoba, konyha, ebédlő, fürdő, WC, hasonlóra 3 szobásig minden megoldás érdekel. Érd.:
SÁBA Hirdetőbe. (27410 K)_
Eladó Galambokon kertes családi ház 1052 nm-es területen. 1 szoba, nappali, konyha, fürdő, spájz, gazdasági épületek.
Ára: 3mR. (28400 K)_
Látóhegyen eladó 1200 n-öl szőlő, gyümölcsös, vezetékes víz, villany van. Palatetős pince, szoba, konyha, présház, földpin-ce, hordók. Ara: 1,5 mR. (28404 K) Eladó Molnáriban 1354 nm-es területen 3 szobás, fürdő, WC, nappali, konyha, spájz, pince, melléképülettel. Kanizsai csere is ér-dekelne. Ára; 1,7 mR. (28405 K)_
Eladó Szepetneken 2000 nm telek, 3 szobás, családi ház előszoba, fürdő, konyha, 2 kamra, nyárikonyha. Gázfűtés van. Ára:
1,5 m Ft. (28406 K)_
Balatonfenyvesen a vízhez közel 700 nm-es telken, 110 nm-es nyaraló WC, fürdő, 4 szoba, konyha, 30 nm-es fedett terasszal eladó különálló üzlethelyiség üzleti tevékenységet folytatók számára. Irányár: 8,5 mR. (27411 K)_
Marcali központjában 2 szobás, 56 nm-es, 3. emeleti lakás, parkettás, cementlapos, redőnyös, kábeltévés, felújítva eladó 2,5 mR-ért. (28094 K)_
Galambokon 1160 n.öl gyümölcsös 1500 db fenyővel építési teleknek közművesítve
eladó 1,4 mR-ért. (28095 K)_
Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-öl telekkel, félig kész tetőtérbeépítéssel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7,2 mR. -(24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szintes, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, konditerem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, telefon, gáz van. Berendezésekkel együtt 19 mR. (24543 K)_
Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n.öl telek eladó, közművesítve: Irányár: 1,2 mR. (24649 K)_
Orosztonyban 500 n-öl telken, jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, kony-
ha, fürdő, spájz, melléképületek. Ára: 2,6
mR. (23990 K)_
Felsőrajkon 500 n-öl telek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba,
garázs. Ára: 2,9 mR. (23992 K)_
Munkás úti garázssoron nagyméretű tégla garázs eladó, akna és villany van. Ara:
530.000 Ft. (24992 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására alkalmas 150 n.öl telek eladó. Ára 1,2 mR. (25186 K)_
Nagybakónakon 1200 n.öl telken családi ház eladó, 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ára 1,65 mFt, (25433 K) Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es faház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mFt-ért eladó. Víz, villany, van.
(25550 K)_
Eladó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince. Ára: 4 mFt. (25556 K) Szentgyörgyvári hegyen 580 n-öl szőlő, gyümölcsös, kert eladó új pincével, szoba, konyha, tárolók. Villany, fúrtkút van. Felszereléssel együtt 650 eFt. (26042 K)
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es, 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses, jó állapotban levő önkormányzati lakás eladó. Irányár: 2,95 mFt. (26210 K)_
Eladó a Nk-i Csónakázó-tónál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek is ki-alakitható 120 nm-es, 3 szintes, új hét-végi ház. Ára. 4,7 mR. (26211 K)
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hétvégi ház eladó 102 n-öl terü-
leten. Ára: 7,7 mR. (26213 K)_
Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es, felújított, reluxás, vízórás, jó állapotban lévő 2 szo-bás lakás eladó 2,2 mFt-ért. (26491 K) Nagykanizsa keleti városrészében 2. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás 2,5 mFt-ért eladó. Telefonos, redőnyös, jó álla-potban levő. (26704 K)_
Nk-n a keleti városrészben 57 nm-es, felújított vízórás, redőnyös, 1 emeleti lakás eladó őszi beköltözéssel. Ára. 2,5 mR. (26844 K) Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes, 4 szobás + nappalis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialakítható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető. Irány-ár: 12,5 mR. (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel, 2 teljes apartman a felsőrész külön bejárattal, garázs, szatelit, terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, WC. Irányár: 12,5 mFt. (26847
K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 57 nm-es, redőnyös, 3. emeleti lakás megkímélt állapotban eladó. Irányár: 2,2 mFt.
(26849 K)_
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terület gondozott szőlővel, borospincével el-
adó. Ára- 500 eFt. (2691ÍK)_
Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapotban lévő, egyedi fűtéses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ára: 5,2 mFt. A garázs külön Is eladó
700.000 Ft-ért. (26912 K)_
Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 198 n-öl telken, földszint + te^ tötérbeépítéssel, 2 nagy terasszal, garázs-zsal, cirkogejzíres fűtéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC, nagy tároló-helységek. Irányár: 13,5 mFt, (27034 K) Zalakaroson 600 n-öl telken (ebből 300 n-öl külön is eladó 2,5 mFt-ért) 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11x3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napali, főzőfülke, zuhanyzó, WC (pince nincs befejezve). Irányán 9
mR. (27118 K) ._
Balatonfelvidéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén festői környezetben 120 n-ö! területen 50 nm-es régi vöröskő parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén felette zárt terasz. Irányár: 4,5 m Ft. (27117 K)_
Miklósfán 800 nm-es telek eladó, ipari árammal, dupla tégla garázzsal, 2600 db nagyméretű téglával, Közművesítve. Ára:
2,9 mFt. (27133 K)_
Miklósfán 3 szobás ház eladó 650 n-öl telken melléképületekkel, gazdálkodáshoz, 3x3 m-es pince, konyha, WC, fürdő, spájz, KÁBEL TV. telefon, bolthoz, buszmegálló-hoz közel. Ár 3,950 eFt. (27134 K) Cserfői hegyen 720 n-öl szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is.
Irányár 1,1 mFt. (27135 K)_
Bagolai hegyen 230 n-öl zártkerti ingatlan, 3 szines téglaépülettel eladó. Alul garázs, tároló helység, középszinten szoba, konyha, spájz, nappali, tetőtér nincs befejezve.
Ára 1,2 m Ft. (27136 K)_
Förhénci hegyen 1000 n.öl területen szőlő, gyümölcsös, szántó, erdő eladó borospin-
cével. Ára: 450- eFt. (27486 K)_
Nagykanizsán a Zemplén úton 4. emeleti lakás eladó, 63 nm-es, redőnyös, vízórás, járólapos, felújított konyhával, fürdővel, új padlószőnyeggel, két szobához erkély, igényesen kialakított, 3 szobás. Irányár: 2,5
mFt. (27487 K)_
Csapi új hegyen 800 n-öl szántó, erdő eladó megegyezés szerint. (27755 K) Csapi öreghegyen, a faluhoz közel paprag-
59
terület erdővel eladó 800 n-öl megegyezés
szerint. (27756 K)_
Nagykanizsa keleti városrészben \'97-ben felújított 61 nm-es, központi fűtéses keletnyugati fekvésű, redőnyös, vízórás, igé-nyes lakás eladó. Ára: 2,4 mFt. (27757 K)
Keleti városrészben központi fűtéses 61 nm-es, igényesen felújított lakás 2,5 szobás, új tűzhely, új padlószőnyeg, vízóra, redőny, az első emeleten alatta garázzsal el-adó 3,4 mFt-ért. (27758 K)_
Zalakaroson csendes környezetben eladó felújított 3 szintes (3x60) hétvégi ház 4 szoba, 2 erkély, fürdő, konyha, Wc, spájz, szép környezet. Ára. 6 mFt.
(27759 K)_
Szepetneken eladó 107 nm-es, 4 szobás, előtér, konyha, fürdő, Wc, spájz, 1 szints családi ház gazdasági épületekkel 108 nm-es garázs (dupla aknás) műhely wc-yel, fürdővel, csempézve. 571 n-öl telek. Ára:
5.2 mFt. (27760 K)_
Eladó Nk-n a keleti városrészben másfélszobás, 1 emeleti, felújított lakás központi fűtéses, vízóra, kelet-nyugati fekvés. Ára:
2.3 mR. (27761 K)_
Eladó Nk-a központjában vendéglátó egységnek is kialakítható jó állapotbanlevő családi házrész 78 nm-es, 3 szoba, szőnyegpadló, vízóra, 35 nm-es pince, 240 nm-es földtulajdon. Ára. 7,2 mR. (27762 K)
ALBÉRLET:
Belvárosban 37 nm-es helyiség kiadó hosszabb távra. Irányár: 50.000,-Ft/hó. (27234 K)_
Irodának, üzlethelyiségnek 20 nm-es hely-ség kiadó. Ára: 30 eFt/hó. (27901 K)
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (víz, villany, Wc van) eladó. Irányár: 1,150 eFt.
(27119 K)_
Munkás úti garázssoron aknás garázs el-adó. Ár: 800 eFt. (27484 K)_
Eladó Bókaházán, Keszthelytől 30 km-re 3378 nm-es területen 110 nm-es, 3 szobás családi ház. Fürdő, előszoba, konyha, spájz, kamra, WC és mellékhelyiségek a gazdálkodáshoz. Telefon, kábel tévé, szennyvíz van. Ár: 4,8 mFt. (28212
jQ__
Balatonmáriafürdőn, 10 percre a Balatontól eladó 356 n.öl területen szép gyümölcsfákkal 170 nm-es, 2 szintes nyaraló. 3 szoba (parkettásak), lambériás nappali, 2 cserépkályha, WC, fürdő, konyha, étkező, közlekedő-, tároló helységekkel, nagy terasszal, 2 bejárattal, ásott kút van. Ár: megegyezés szerint. (28213 K)_
60
KANIZSA - /ípi*
1998. július 31.
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉSFELVEVO HELYE A VOLT ÁB-AEGON BIZTOSÍTÓ ÉPÜLETÉBEN
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel,
értékbecslés, földmérés 5
Az iroda nyílva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA:
hétfőtől péntekig 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörű lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
KERESÜNK, KÍNÁLUNK: kiadó laká-
sokat, eladó lakásokat Nagykanizsán, ¦\' családi házakat, telkeket, nyaralókat. ¦
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Alsóvárosi templom közelében 1 sobás, 38 nm-es. egyedi gázas, parkettás, felújítást Igénylő lakást eladó. Ár: 1,76 mFt (1/471)93/310-504. (28411 K)_
Corvin utcában 2+1 félszobás 61 nm-es egyedi gázas, parkettás, erkélyes, 2 éve felújított járólapozotf, 3. emeleli lakás eladó, lár: 3,8 mFt (L/476) 93/310-504. (28412 K) Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es egyedi gázas, padló-szőnyeges, frissen festett és mázolt jó állapotban lévő 4. emeleti, azonnal beköltözhető lakás eladó. Iá: 2,75 mFt
L=467. 93/310-504. (2S413K)_
Hátán soron 2 szobás, e.gázas, parkettás, vízórás, az-konnal beköltözhető 4. emeleti lakás új konyhaszekrénynyel, új gáztűzhellyel, pincerésszel eladó, lár: 2,45 mFt
(L/464) 93/310-504. (28414 K)_
Belvárosi mellékutcában 2 szobás, 65 nm-es, parkettás, e.gázas, nagy belmagasságú, redőnyös, vízórás, irodának, üzletnek is alkalmas földszinti lakás utcafronti ablakkal, közös kapubejárattal eladó, lár: 3,2 mFt (L/469)
93/310-504. (2841SK)_
Északi városrészben 2 szintes, 3 szoba + élkezős, 120 nm-es parkettás, egyedi gázas, iárólapozott, kitűnő állapotban lévő társasházi lakás garázzsal, erkéllyel, nagy te-rasszaí eladó. Ar: 6,5 mFt 93/310-504. (28416 K)
Északi városrészben 3 szobás, 75 nm-es, parkettás, e.gá-zas. vízórás, frissen festett társasházi lakás előkerttel, kertrésszel, alápincézett 15 nm-es garázzsal eladó, lár:
5,3 mFt. (L/466) 93/310-504. (28417 K)_
Nagyváthy utcában 3 szobás, parkettás, 75 nm-es, egyedi gázas, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 4,5 mFt+garázs
700 eFt. (L/446) 93/310-504. (28266 K)_
Munkás utcában 2. emeleten 1 szobás, 39 nm-es központi fűtéses erkélyes, nagy konyhás, megkímélt lakás eladó.
lár: 1,7 mFt, L/364. 937310-504. (26267 K)_
Ady utcában 1 szobás, 34 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vízórás, teljesen felújított csillagpontos kábel TV-s, magasföldszinti lakás eladó. Ár: 1,9 mFt 93/310-504. (26156 K)_
Péterfai utcában 2. emeleten, 1+2 félszobás, étkezős, 67 nm-es teljesen felújított és átalakított iárólapozott új tapétás, boltíves, redőnyös, igényes krvttetű NY-i erkélyes cirkogejzíres lakás eladó. Ár: 4,ű mFt + garázs. 93/310-504.
{28156 K)_
Ady utcában 1. emeleten 2 szobás, nagykonyhás, 75 nm-es, egyedi gázas, parkettás, erkélyes, felújított, jó állapotú lakás eladó, lár: 3,49 mFt (L/439) 93/310-504. (28096 K)
Csengery utcában a belváros közeieben 3,5 szobás -szalon, nappali, háló, vendégszoba - 80 nm-es, egyedi gázas, parkettás, 2 erkélyes, telefonos, 2. emeletj, azonnal beköltözhető patinás polgári lakás eladó, lár: 4,3
mFt+garázs 300 eFt 93/310-504. (28097 K)_
Városkapu körúton 1, emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, új tapétás, új padlószőnyeges, járólapozott lakás felújított fürdőszobával, új konyhabútorral, kitűnő állapot-ban eladó. Irányár: 2,6 mFt. 93/310-504. (26101 K) Északkeleti városrészben 2. emeleten, 1+2 félszobás + étkezős, 69 nm-es, Ny-i erkélyes, nagyon jó elosztású, újszerű áilapobi, arkoqetzres. szónyegpadlos, redőnyös lakás eladó. Irányár: 4,1 mFt, (L/425) 93^310-504. (27859
K)_
Városkapu körúton 2+1 félszobás, 62 nm-es, szalagparkettás, erkélyes, redőnyös, vízórás, felújított, 4. emeleti lakás lambénázott konyhával eladó. Irányár: 2,5 mFt
(1/268) (27615 K)_
Belvárosban keresett helyen, 3+1 félszobás, 83 nm-es szónyegpadlos, loggiás, és fr.erkéiyes. magasföldszint), kp, fűtéses lakás jó parkolási lehetőséggel, sürgősen eladó. Irányár: 5,2 mFt. 2 vagy 1,5 szobás lakás beszámlt-
ható. (L/421). (27717 K)_
Keleti városrészben 1+2 félszobás, 55 nm-es, kp. fűtéses, vlzórás, Ny-i fekvésű, 4. emeleli lakás eladó. Irányár: 2,1 mFt 93/3Í0-5Q3. (28219 K)_
CSALÁDI HAZAK, TELKEK,
Palm Alkotmány utcában 2,5 szobás, 65 nm-es, e.gázas, fürdőszobás, 40 éves, 10 éve felújított, szigetelt, családi ház, 50 férőhelyes sertésóllal, garázzsal, műhellyel, fedett géptárolókkal, melléképűletekkel, 600 nm-es telekkel eladó, lár: 6,0 mFt + igény szerint 2400 nm-es telek 2 mFt-ért 93/310-504. (28420 K)_
Katonaréten 400 n-öl telken 2 szoba + nappalis, 80 nm-es szépen felújított és karbantartott családi ház új tetőszerkezettel és héjazattál, garázzsal, műhellyel, ipari árammal, parkosAott udvarral eladó, lár: 7,8 mFt Cs/246. 93/310-504. (26421 K)_
Katonaréten 1 szobás, 40 nm-es, bővíthető udvari családi házrész közös kapubejárattal, 376 nm-es telekkel eladó.
lár: 2,8 mFt. Cs/242. 93/310-504. (28421 K)_
Belvárosban csendes helyen 3 szobás, 85 nm-es, e. gázfűtéses, részben felújított, családi ház garázzsal, nagy pincével, közös kapubejárattal, 162 nm-es önálló telekkel eladó, tar: 5,5 mFt (Cs/238) 93310-504. (28422 K)
Sáncban 2 szobás, 70 nm-es, egyedi gázas, 40 éves, sátortetős, felújítást igénylő családi ház melléképűletekkel, 2120 nm-es telekkel sürgősen eladó, lár: 3.1 mFt
(Cs/239) 93/310-504. (28423 K)_
Petriventén 3 szobás, fürdőszobás, 100 n m-es, 25 éves családi ház gazd. épületekkel. 400 n-öl telekkel eladó, vagy nagykanizsai lakásra cserélhető, lár: 2,5 mFt
(Cs/244) 93310-504. (28424 K)_
Miklósfán alagsor, földszint + tetőtérbeépítéses, 218 i lakóterű 5 szoba + nappalis, amerikai konyhás, 2 fürdőszobás, télikertes, 80 %-os készültségü családi ház garázzsal, műhellyel, 20x40 m-es tétekkel, fizetési könnyftes-sel eladó, lár: 6,5 mFt Cs/234. 93/310-504. (28268 K) Szabadhegyen 20x80 m-es, jó fekvésű saroktelek üzlet * lakóház építésére készített tervekkel eladó. Irányár: 2,8
mFt T/38. 90/310-504. (28269 K)_
Hahót központjában 18 m utcafronti szélességű 6164 nm területű építési telek, kis épülettel eladó, lár: 450 eFt.
T/37. 93/310-504. (28270 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 95 nm-es, 7 éve felújított, kibővített, szigetelt családi ház új homlokzattal, garázzsal, 2 műhellyel, gazdasági épületekkel, 1500 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 2,8 mFt, (CS/203) (28272 K)_
Belváros közelében 2 szobás, étkezős, 95 nm-es, udvari családi ház új tetőszerkezettel, új szigeteléssel, új szőnyegpadlóval és járólapokkal, szép állapotban, 150 nm-es telekhányaddal, önálló gépkocsibejárattal, garázzsal el-
adó. 93/310-504. (28221 K)_
Északi városrészben 2 szobás, 2 konyhás, 2 előszobás, 2x42 nm alapterületű, egybenyitható, felújításra szoruló Önálló családi ház gk. bejáratai 210 nm-es telekkel eladó.
Iá: 4,2 mFt (28160 K)_
Figyeházon 3,5 szoba + nappalis egyszintes, 200 nm-es, 6 éve felújított és kibővített, külön bejáratú 2 generációs központi fűtéses családi ház 2 garázzsal, jó állapotú mellék épül etekkel, pincével 2136 nm-es telekkel eladó, lár: 4,3 mFt 93/3t0-504. (28162 K)_
Szepetneken 4 szobás, 107 nm-es, parkettás, egyedi gázas, 35 éves megkímélt családi ház felújított homlokzatvakolattal, 108 nm-es dupla garázs-műhellyel, 571 n.öl telek -
ket eladó. 93/310-504. (28107 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 80 nm-es egyedi, gázas, 35 éves, gondozott, családi ház jó állapotú, gazdálkodásra alkalmas melléképűletekkel és 3100 nm-es telekkel, azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 5,9 mFt (Cs/222) 93/310-
504 (27867 K)_
Dózsa Gy. utcában 4 szoba + nappalis, tetőtérbeépítéses, 130 nm lakóterű, 2 fürdőszobás, családi ház jellegű lakás, egyedi gáz, illetve arkofűtéssel, nagyon igényes, új választékos burkolatokkal egy tulajdonossal Közösudvarral, gk. beállási lehetőséggel eladó. Irányár: 7,5 mF (Cs/216)
93/310-504. (27869 K)_
Honvéd utcában 140 nm alapterületű, több helyiségből álló, telefonos, egysedi központi fűtéses üzlethelyiség kialakított vizesblokkal, 80 nm-es bővítési lehetőséggel, gépko-csibejárattal eladó, esetleg bérbeadó. Irányár: 6 mFt 93/310-504. (27729 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd. épületekkel, 1 szobás, fürdőszobás, ónálló épülettel, 1400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 6,4 mFt (CS/195) 93/310-504. (27219 K)_
NYARALÓK:
Zalakarosban 2x30 nm lakóterű, 3 szoba+nappalis, 2 zuhanyzós, 2 főzőfúlkés, tetőtérbeépítéses nyaraló, 123 n-öl telekkel eladó. Ár: 7,5 mFt (NY/81) 93/310-504. (28271
K)_
Zalakarosban a fürdő közvetlen közelében 2 szoba + nappalis, étkezős, egyedi gázas, parkettás, 2 szintes, 80 nm lakóterű, jól szeparált ikerny arai ó-rész 220 nm-es telekkel
eladó. Ár: 10 mFt. 93/310-504. (28161 K)_
Gyékényesen a strand közvetlen közelében 2 szoba+nappalis, tetőtérbeépítéses, 56 nm lakóterű, 4 éves iker családi ház fele 900 nm-es telekkel, azonnal beköltözhetően el-
adó. lár: 3,7 mFt (28109 K)_
Gyékényest bányatónál, építési telkek, horgásztanyák, Gyékényes községben családi házak, telkek eladó.
93/310-504. (28425 K) \'_
Zalakarosban a fürdőhöz nagyon közel 80 nm-es ikernyaraló fél 10 mFt-ért, a fürdőtől 700-1000 m-re 3 szintes 6 szobás nyaraló 1000 nm telekkel 14,95 mFt-ért 3 szintes 6 szobás, felújítást igénylő nyaraló 7,5 mFt-ért. 3 szoba + nappalis, tetőtér beépftéses. 7,5 mFt-ért eladó. 93/310-504.
(26426 K)_
Balatonfenyvesen 2 szobás nyaralók 4-5-5,5 mFt- között Fonyód-Bélatelepen 5 szobás nyaraló 6,5 mFt-ért eladó. 93/310-504. (28427 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakásokat családi házakat 93310-504. (27032 K)
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
1+fétszobás lakás a Keleti városrészben 10 emeletes ház első emeletén eladó. Jó állapotú, 41 nm-es, összkomfortos. Irányár: 1,6 mFt. Hiv.szám:! 43. (28281 K)_
1+2 félszobás, 55 nm-es, Összkomfortos, jó állapotú lakás négyemeletes ház harmadik emeletén a Keleti városrészben eladó vagy kisebbre cserélhető. Irányár: 2,4 mFt
Hrv.sz.:LAK134. (28282 K)_
2 szobás, 51 nm-es, jó állapotú lakás 4 emeletes ház 4. emeletén a belvárosához közel eladó. Tégla épületben egyedi fűtéssel és pincerésszel rendekezik. Irányár: 2,6 mFt. Hiv.sz.:LAK241 (28263 K)_
2 szobás, 54 nm-es, felújított lakás 4 emeletes ház 2. emeletén a Keleti városrészben eladó. A lakás összkomfortos, nagy konyhás. Irányár: 2,4 mFt H:sz.: 242, (28284 K) Nagykanizsa belvárosában két szintes 100 nm-es, 3+2 félszobás lakás eladó. Irányár: 7 mFt Hiv.sz.: LAK 135. (28285 K)_
3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, teljesen felújított társasházi lakás kis kerttel, garázzsal, ami alatt pince van eladó az E-i v.részben. Irányár: 5,3 mFt. H.sz: LAK 132.
(28232 K)_
2+1 félszobás, 62 nm-es, 3. emeleti, összkomfortos lakás eladó a K-i v.részben. irányár: 2,8 mFt Hiv.sz.: LAK 133. (28222 K)_
+2 félszobás, összkomfortos, 57 nm-es, erkélyes, 1. emeletj lakás, a K-i városrészben, 4 emeletes épületben eladó. A lakás teljesen felújított, parkettás a nagyszoba, 2 szoba új szónyegpadlos, lambériázott előszoba, konyha, taposós, felújított, fürdőszoba, új konyhabútor. Iá.: 2,6 mFt. Hsz: LAK
131. (28025 K)_
2+félszobás, központ fűtéses, erkélyes, vízórás, redőnyös, parkettás, feljflott lakás, 4 emeletes épületben 4. emeletén eladó. Munkás u-i garázssoron levő garázzsal együtt. Iá:
2.5 mFt+550 eFt Hsz: Lak 127. (28028 K)_
3 szobás, központi fűtéses, erkélyes, nagy előszobás, víz-órás, reluxás, 4. emeleli lakás, 10 emeletes épületben el-
adó. Iá: 2,6 mFt Hsz.: Lak 126. (28029 K)_
2+1 félszobás, összkomfortos, 61 nm-es, erkélyes, vízórás, jó állapotú, 4. emeleli lakás, 4 emeletes épületben eladó. Irányár: 2,5mFt. Hsz: Lak 125. (28030 K)_
3 szobás, központi fűtéses, erkélyes, nagy előszobás, felújításra szoruló lakás 10 emeletes épületben eladó. Iá: 2,3
mFt. Hsz: Lak 123. (28031 K)_
Nagykanizsán 2 szintes, 4 szobás, 85 nm-es, gázfűtéses, telefonos, kábel Tv, parabola, 7 lakásos társashzban lakás, terasszal, garázsai parkosított udvarral eladó. Iá: 5,6 mFt.
Hsz: Lak 122. (28032 K)_
2 szobás, nagykonyhás, vízórás, redőnyös, Összkomfortos, 4. emeleti ház 3. emeletén lakás eladó a keleti városrész-ben. Iá.: 2 mFt. Hsz.: LAK 243. (28381 K)_
CSALÁDI HAZAK:
Nagykanizsa belvárosában 580 nm-es területen 2 lakásos, tetőtérbeépítéses családi ház, bármilyen ipari tevékenységre alkalmas műhellyel, ipari árammal, aknás garázzsal el-
adó. Irányár: 25 mFt Hiv.sz.: CS 175. (28286 K)_
Szepetneken 50 nm-es 2 szobás, felújításra szoruló családi ház egyedi gázfűtéssel, 200 n.öl telekkel eladó. Irányár: 600,00(3 Ft készpénz + 400.000 Ft OTP átvállalás. H.sz.:
CS172. (28228 K)_
Fityeházán 2 család részére alkalmas, 1991-ben teljesen felújított, igényes kivitelezésű, 200 nm-es családi ház 1736 nm telekkel, kp fűtéssel, pincével 3+íéJ szobával nappali val, fürdőszobával eladó. Irányár: 4,3 mFt Hsz.: CS171.
(28229 K)_
Pötrétén 1 szoba, konyha, előszoba, kamrás családi ház 200 n.öl telekkel eladó. Irányár: 900.000 Ft H.sz.: 170.
(28230 K)_
Balatonkeresztúron 3 szobás, fürdőszobás, 110 nm-es családi ház kp. fűtéssel, garázzsal, 230 n.öl telekkel, 800 m-re a víztől eladó. Irányár: 5,8 mFt H.sz.:CS 174. !?8231 Ki Kisrécsén 2 szobás, konyha, előszoba, fürdő kialakítható,^ tégla családi ház földpincével, gazdasági épületekkel, 400 n-ol telekkel eladó. A ház parasztház jellegű, kiválóan átalakítható. Irányár: 2 mFt Hrv.sz.: Cs 169. (28112 K)_
Balatonkeresztúfon 4 szobás, fürdőszobás, spájzos, felújításra szoruló családi hz, 4074 nm-es telekkel eladó. Csatorna, gáz a telken, melléképűletek, ól, istálló, pajta, szer-számostároló, kút Iá: 6 mFt. Hsz: Cs 167. (28039 K) Szepetnek 3 szobás, fürdőszobás, gázfűtéses családi ház, 2000 nm-es telekkel, nyári konyhával, gazdasági épülettel
eladó. Iá: 2,6 mFt Hsz: Cs 166. (28040 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, gázfűtéses, kb. 70 nm-es régi családi ház (felújított) 145 n-öl kerttel eladó. Fürdő nincs, de a helye ki van alakítva. Iá: 3,5 mFt. Hsz: Cs 164. (28043 K)
Sáncban 2 szobás, gázfűtéses, spájzos, fürdőszobás, 70 nm-es családi ház. garázzsal, pincével, gazdasági épületekkel, 1400 nm-es telekkel eladó. Iá: 4,8 mFt Hsz: Cs 159. (28046 K)
Szepetneken 3 szobás, cserépkályha fűtéses, fürdőszobás, családi ház. 520 n-öl telekkel, 2 garázzsal eladó. Iá: 2.5 mFt Hsz: Cs 159. (28047 K)_
Nagykanizsán 1 szobás, konyhás, spájzos, régi kis családi ház, 200 n-öl telekkel eladó. Víz, gáz, villany, csatorna van.
Iá: 3 mFt. Hsz: Cs 158. (28048 K)_
Kiskanizsán lebontásra váró családi ház, 1300 nm-es telekkel, bontási, építési engedéllyel eladó. Víz, gáz, villany, köz-
mű van. Irányár: 1,5 mFt. Hsz: Cs 156. (28049 K)_
Sáncban 5 szobás, 110 nm-es, sant+tetőteres, 2 fürdőszobás, parkettás, erkélyes családi ház, 600 nm-es területtel, garázzsal, külön 80 nm-es épülettel (70 %-os készenléti ál* lapotú) eladó. Irányár: 9 mFt Hsz: Cs 152. (28050 K) Palmban 2+3 félszobás, egyedi arkogejzíres fűtésű, redőnyös, 2 fürdőszobás, szintes családi ház eladó. Iá: 7,4 mFt
Hsz: Cs 145. (28051 K)_
Bajcsán 3 szobás, lürdőszobás, cserépkályha fűtéses, redőnyös családi hz, 800 n-öl telekkel, melléképűletekkel, paj-
tával eladó. Iá: 5 mFt Hsz: Cs 143. (28052 K)_
Nagykanizsán 3 szobás, 110 nm-es, gázfűtéses, fürdőszobás, étkezős, haios, redőnyös családi ház, 120 n-ÖI udvarral, garázzsal eladó. Az udvarban különálló szoba-konyha épület Iá: 11 mFt Hsz: Cs 142. (28053 K)_
TELEK, NYARALÓK:
Nagykanizsa - Kisfakoson régi tpusú pinceépúlet teljes fel- \\ szereléssel, 5466 nm szőlővel, gyümölcsössel eladó. Vlz, villany van. Irányár: 1,2 mFt. Hrv.sz: T 77. (282B8 K) Szabadhegyen 1600 nm közművesített telek a hetes főútvonal felőli oldalon eladó. Irányár: 2,8 mFt Hsz.: T73.
(28223 K)_
Csapiban 3660 nm-es terület, szántó, gyümölcsös, erdő el-
adó. Irányár: 200.000 Ft. H.sz.: T74. (28224 K)_
Zalakaroson 1500 nm telek 3x3 m-es faházzal, szőlővel, gyümölcsössel eladó, fá.: 2,2 mFt. Hsz.: T75. (28225 K) Bacon aki-hegyen 2200 n.öl telek szőlővel, gyümölcsössel, veteményessel, szoba, konyhás faházzal, borospincével eladó. Villany ráköthető. Irányár: 300.000 Ft H.sz: T71.
(28227 K)_
Balatonmáriafürdőn (a vízparttól 10-15 percnyire) 682 nm-es építési telek eladó. Víz, villany, gáz, csatorna beköthető.
Iá: 1,5 mFt Hsz: T 66, (28054 K)_
Szentgyörgyvári hegy 3. hegyháton, 600 n-öl telek, 4x8 nm-es tégla épülettel eladó. Az épület szoba-konyhás, alápincézett, 10 éves, zárt előteres. villany van. Az udvar bekerített Szőlő lugas, nemesített almafák, gyümölcsfák, konyhakert lá: 900.000,-Ft Hsz: T66. (28055 K)_
Uj Förhéncen 740 n-öl terület szoba-konyhás, tárolós tégla pncével eladó. Villany van, ciszterna. Veteményes, szőlő lugas, szántó. Faház, melléképletek, lá: 450.000,-Ft Hsz: T65. (28056 K)_
Uj Förhéncen 1200 n-öl terület tömés tégla pincével eladó. 4 éves fenyő telepítés, szőlő lugas. Villany, ciszterna. Teljes berendezéssel együtt, lá: 220.000,-Ft Hsz: T64.
(28057 K)_
Szentgyörgyván hegy 2. hegyháton 900 n-ÓI terület, tégla épülettel eladó. A telek 2 oldalról is megközelíthető lá:
S50.000.-Ft Hsz: T63. (28058 K)_
Balatonm ária-alsón 195 n-öl telek, hétvégi faházzal eladó. 2 szobás, konyha, fürdőszoba, terasz, víz, villany van, gáz, szennyvíz ráköthető, 10 percnyire a víztől. Irányár: 3,1 mFt
Hsz: T59. (28060 K)_
BaJatonfenyves-alsón 150 n-ÖI telken 64 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, szinteltolásos nyaraló eladó, lá: 6.5 mFt Hsz:
T55. (28061 K)_
Balatonberényben 500 nm-es telek, szint+tetőteres iker nyaralóval eladó. 2 szoba, étkező, főzőfülke, zuhanyzó, wc,
nappali, terasz, lá: 3,15 mFt. Hsz: T54. (28062 K)_
Csónakázó-tónál 1911 nm-es telek, tégla házzal eladó. Szoba, konyha, étkezős, spájzos, fürdőszobás, garázs lá:
2,5 mFt Hsz: T52. (28063 K)_
Galambokon a Campingnél 1591 nm-es telek, tömés pincével eladó. Villany van, vfz megoldható, lá: 800.000.-Ft. Hsz:
T51. (26064 K)_
Oregföfhénci-hegyen 940 n-öl terület tégla épülettel eladó. SzÖlÖ, qyümölcsös, szántó, villany van. Ciszterna. Teljes berendezéssel, terméssel eladó, lá: 850.000,-Ft Hsz: T41.
(28065 K)_
Csónakázó-tónál 1003 nm-es telken lévő lakható faház 2 szobás, főzőfúlkés, WC. teraszos, eladó. Iá.: 850.000 Ft H.sz.: T79. (28382 K)_
GARÁZSOK:
Bdész u-ban nagyméretű aknás-pincés garázs 800.000,-Ft-ért nagyméretű 550.000,-Ft-ért eladó, Hsz: G14. (28069
3_
Kazanlak u-ban ikergarázs eladó. Irányár: 1 mFt. Hsz: G12. (28070 K)___
1998. július 31. KANIZSA - /ífiú 61

ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
LAKÁS:
Nk-n a keleti városrészben 2 szobás, 2 erkélyes, nagy konyhás, 2. em-i lakás felújítva MOST eladó 2,4 mFt-ért! Hiv.sz.: 06.30. (28237
KJ_
Nk-n a keleti városrészben 3 szobás, fszt-i, központi fűtéses lakás eladó 2,5 mFt-ért. Hiv.szám: 06.24.
(28238 K)_
Nk-n a keleti városrészben közel az Eötvös térhez 2 szobás, egyedi fűtéses, IV-i emeleti lakás azonnal eladó 3 mFt-ért. Hiv.sz: 06.30
(28239 K)_
Nk-n a belvárostól 10 percre 1 szobás, fürdőszobás, udvari lakás eladó 1,8 mFt-ért. Hiv.sz.: 06.16.
(28166 K)_
Nk-n a keleti városrészben egyedi fűtéses 4. emeleti középső lakás eladó 2,1 mFt-ért. Hiv.sz.: 06.15.
(28168 K)_
Nk-n a belvároshoz közel 4 emeletes társasházban felújított, egyedi fűtéses, 2 szobás, 59 nm-es fszt-i lakás eladó 3 mFt-ért. Hiv.sz.:
06.15. (28169 K)_
Nk. a keleti városrészben 2 szobás, 3. emeleti, 57 nm-es, erkélyes lakás albérlővel együtt eladó. Befektetésre nagyon alkalmas. Ár: 1,9 mFt. Hiv.sz: 06.04. (28173 K)
Nagykanizsán az Erdész utcában udvari lakás (komfortos) azonnal eladó
garázzsal együtt 2 mFt-ért. Szép környezetben. Hiv.sz: 05.20.
(28176 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 2 szobás, egyedi fűtéses, felújított reluxás lakás azonnal eladó 3,1 mFt-ért. Hiv.sz: 06.23. (28177 K)
CSALÁDI HÁZ:
Murakeresztúron családi ház (3 szobás, összkomfortos, telefonos, 100 nm alapterületű, 800 nm telekkel) eladó. Ár: 3,6 mFt. Víz, villany van. Vegyes tüzelésű kazánfű-téses. 1+2 fél vagy 2+félszobás lakást beszámítok értékkülönbözettel.
(28442 K)_
Nk-hoz 25 km-re családi ház nagy telekkel (gazdálkodásra alkalmas), istállóval, melléképületekkel. 2 szobás, fürdőszobás, nagy konyhával. Víz, villany, van. Ár: 1,6 mFt Hiv.sz: 06.30. (28240 K)
Nk-n a belvároshoz közel felújítható családi ház (55 nm) eladó nagy, hasznosítható területtel 3100 nm-el együtt forgalmas helyen 7,5 mFt-ért. (Hiv.sz.: 06.19) (28165 K) Szepetneken 2 szoba, konyhás családi ház eladó. Fürdőszoba nincsen, víz az udvaron. Ár: 700 eFt. Hiv.szám: 06.16. (28167 K)
Nagykanizsán a Kinizsi utcában családi házas ingatlan, felújításra szoruló, lakóval együtt eladó 4,94 mFt. Hiv.sz.: 06.10. (28170 K) Nagykanizsán a belvárosban új családi ház, kétszintes, tetőtérbeépítéssel, gyönyörű telekkel azonnal eladó 29 mFt-ért. Hiv.szám: 06.05.
(28171 K)_
Bajcsán 100 nm-es, 3 szobás családi ház a főúthoz közel, pincével eladó 5,1 mFt-ért. Hiv.szám: 06.04.
(28172 K)_
Újudvaron felújított 80 nm-es, 2 szobás családi ház 2 garázzsal együtt eladó 3.7 mFt-ért. Hiv.sz:
05.21. (28174 K)_
Szepetneken családi ház Nagykanizsán 2 szobás lakásra cserélhető 200 eFt ráfizetéssel. Összkomfortos, 200 nm-es, 3 szobás. Hiv.sz: 05.27. (28175 K)_
NYARALÓ:
Balatonmáriafürdőn 200 n-öl telek eladó a vízparthoz közel 1,5 mFt-ért. Hiv.szám: 06.11. (28169 K) Nk-n a Látóhegyen szőlő, pince, gyümölcsös, 274 n-öl, 32 nm, 1 szobás, teraszkos, pincével, állattartási lehetőséggel azonnal eladó. Víz, villany van. Hiv.sz.: 06.29.
Ár: 910 eFt. (28241 K)_
Nk-n 9 nm-es faház, fűthető, bárhol lerakható, azonnal eladó 220 eFt-ért. Van-hozzá riasztó is (80 eFt), de anélkül is eladó. Hiv.sz: 01.01. (28178 K)_
GARÁZS:
Nk-n a Kaán K. u-ban garázs azon-nal eladó 350 eFt-ért. (28179 K)
KIADÓ:
Nk-n Paíinban családi ház garázs-zsal bérletbe kiadó 50 eFt/hó-ért. régi bútorokkal egy évig. A bérleti díjat a ház felújítására kell fordítani. Közelebbi felvilágosítás az Ingatlanközvetítő Irodában. Hiv.sz: 06.30. (28242 K)
TOMPA
Ingatlanforgalmi Kft.
német-magyar érdekeltség >~7>-r-
NAGYKANIZSA. MAGYAR ŰT 12-14. T.l./tax: 93/310-884 R. tal.: 30-699-511 Nyitva: H-c» 9-17, P 9-16 oraig
HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRTÉKBECSLÉS
INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS) TELJESKÖRÜ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS. KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN
Zemplén Gy. utcában 67 nm-es, 3 szobás, erkélyes, központi lűléses, reluxás lakás eladó. Iá.: 2,5 mFt. (28407 K)_
Zemplén Gy. utcában 57 nm-es, 2 szobás, központi fűtéses, redőnyös, teleionos, teljesen felújított, kiváló állapotú lakás eladó.
Ár: 2,4 mFt. (28408 K)_
Eötvös téren 67 nm-es, 1+2 fél szobás, étkezős, egyedi fűtéses, telefonos, jó állapo-tú lakás eladó. Iá.: 5,5 mFt. (26409 K)
Péterfal utcában 10 éves társasházban 2. emeleti, 68 nm-es, 1+2 félszobás, egyedi cirkofűtéses, felújított lakás eladó. Iá.: 4
mFl. (28303 K)__
Teleki úton 10 emeletes épület 5. emeletén 51 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,8 mFt. (28304
K)_
Zemplén Gy. utcában 10 emeletes épületben 4. emeleti, 67 nm-es, 3 szobás, kp. fűtéses, jó állapotú lakás eladó. Iá.: 2,4 mFt.
(28306 K)_
Garay utcában 4 emeletes épület 1. emeletén 49 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, felújított lakás eladó. Iá.: 2,5 mFt.
(28308 K) _
Fő úton 10 éves épületben, 71 nm-es. 1+2 félszobás, étkezős, egyedi cirkofűtéses la-kás eladó. Irányár: 5,3 mFt. (28309 K) Dózsa Gy. utcában 2 szintes, 130 nm-es, 4 szobás, kp. fűtéses, igényesen felújítóit lakás kerttel, pincével eladó. Irányár: 7,5
mFt. (2B310 K)_
Berzsenyi utcában 10 emeletes épületben 55 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kp. fűtéses, jó állapotú, parkettás lakás eladó. Iá.: 2,2
mFt. (28311 K)_
Csengery utcában (belvároshoz közel) 102 nm-es, 4 szobás, irodának is kialakítható lakás eladó. Iá.: 6,8 mFl. (28312 K) Kisfaludy utcában, utcafronti, 1+2 félszobás, fürdőszobás, gázfűtéses, parkettás udvari ház eladó. Iá.: 2,9 mFt. (28313 K)
Teleki utcában 33 nm-es, 1 szobás, egyedi fűtéses, felújított állapotú udvari lakás el-
adó. Iá.: 1,4 mFl. (26314 K)_
Ady E. utcában 81 nm-es, 2+félszobás, hallos, erkélyes, egyedi fűtéses, telefonos, jó állapotú lakás pincével eladó. Iá.: 4,8 mFl. (28315 K)_
ÜZLET, IRODA NAGYKANIZSÁN
Fő úton 36 nm-es üzlethelyiség, utcafronfi
kirakattal kiadó. (28316 K)_
2 szintes vendéglátó komplexum, igényes emeleti lakással eladó. (28317 K)_
Kiskanizsán 70 nm-es, bevezetett presszó eladó. Iá: 3,5 mFt. (28318 K)_
ELADÓ TELKEK
Miklósfán 800 nm-es, teljesen közművesített telek, dupla garázzsal eladó. Iá.: 2,8
mFl. (28319 K)_
Paíinban 2100 nm-es, vállalkozásra alkalmas főút melletti telek, 160 nm pincével el-
adó. Iá.: 3,7 mFt. (26320 K)_
Miklósfán 2300 nm-es terület lebontásra v. felújításra szoruló épülettel eladó. Iá.: 2 mFt. (28321 K)_
Szabadhegyen 1600 nm-es, központi helyen fekvő telek, közműrácsatlakozási le-hetőséggel eladó. Iá.: 2,8 mFt. (28322 K)
ELADÓ CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN
Paíinban 9 éve épült 2 szintes, 100 nm-es, 5 szobás, erkélyes, telefonos, jó állapotú sorházi lakás garázzsal, kis parkosított kerttel eladó. Iá.: 6,6 mFt + 800 eFt,
(28410 K)_
Maort telepen 2 szintes, 120 nm-es, 4 szo-ba+hallos társasház pincével, garázzsal, kis telekkel eladó. Iá.: 12,5 mFl. (28323 K) Babóchay utcában 2 generációs, 100 nm-es, önálló családi ház lakható melléképülettel, garázzsal, 1200 nm területen el-
adó. Iá.: 9,2 mFt. (28324 K)_
Dózsa Gy. utcában önálló, 80 nm-es, 3 szobás családi ház külön bejáratú szoba-konyha-fürdős lakrésszel, garázzsal eladó. la.: 7 mFl. (2B325 K)_
Maort telepen 75 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, teraszos iker jellegű családi ház nagy telekkel eladó. Iá.: 7,5 mFt. (28326
K)_
Vörösmarty utcában 134 nm-es, 2+félszobás, hallos, kp. fűtéses családi ház, tetőtérbeépítési lehetőséggel eladó. Iá.: 9,5 mFt. (2B327 K)_
Kiskanizsán 30 éve épült 3 szobás családi ház, 500 nm területen eladó (fürdőszoba kialakítható). Iá.: 3 mFt. (28328 K) Kiskanizsán önálló, 80 nm-es, 3 szobás családi ház gazdasági épületekkel, 3100 nm területen eladó. Iá.: 6 mFl. (2B329 K) Katonaréten 80 nm-es önálló családi ház félkész tetőtérrel, pincével, garázzsal, 1000 nm területen eladó. Iá.: 5,5 mFt.
(28330 K)_
Paíinban 115 nm-es, 3+félszobás, 2 szintes, teraszos családi ház pincével, garázs-zsal, 500 nm területen eladó. Iá.: 10 mFt.
(2B331 K)_
Paíinban 2 szintes, 150 nm-es, 5 szobás. 2 fürdőszobás, pincés, garázsos, jó állapotban lévő, 13 éves családi ház nyári lak-
kal eladó. Iá.: 13 mFl. (28332 K)_
Paíinban 2 szintes, 180 nm-es, 5 szobás, 11 éves családi ház garázzsal eladó. Iá.:
9.4 mFt. (28333 K)_
Sáncban 40 éves, 80 nm-es, 2 szobás, konyhás családi ház terasszal eladó. Iá.:
3.5 mFt. (28334 K)_
ELADÓ INGATLANOK ZALAKAROSON
Lakóövezetben 60 nm-es, 2 szobás, gázfűtéses, telefonos lakóház 2300 nm területen, teljes közművel eladó. Iá.: 4,2 mFt.
(28335 K)_¦
70 nm-es, 3 szobás, gázfűtéses, 1985-ben épült nyaraló 420 nm-es, parkosított területen, teljes közművel eladó. Iá.: 9 mFl.
(28336 K)_
Frekventált helyen, 75 nm-es, 2 szintes, 2 szoba+hallos nyaraló, 360 nm területen el-
adó. Iá.: 8,5 mFt. (28337 K)_
Üdülőövezetben 60 nm-es, felújításra szoruló nyaraló 730 nm területen eladó. Iá.: 3,8 mFl. (28338 K)_
Keresünk kiadó lakásokai Nagykanizsán, a bérbeadók részére díjtalan bérlöközvetitéssef. Bérbeadásnál nálunk díjat csak a bérlő fizet! SIKER Ingatlanközvetítő.
Tel.: 312-058. {27239 K)_
Hirdetés INTERNETen! Az egész világon látható az Ön ingatlanhírdetésel Színes fotóval, két nyelven! Sl-KER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058. (27240 K)
Keresünk német és osztrák ügyfelek részére, internetes hirdetéssel, eladó házakat, nyaralókat, Nagykanizsa, Zalakaros, Hévíz, Keszthely közelében, Balatonfenyvesen, Balatonmárián, Balaton déli partvidékén. SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058. (27241 K)
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN:
2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, 2. emeleti, 4 emeletesben lévő, központi fűtésű, keleti városrészben lévő la-kás eladó. Ára: 1,8 mFt. Hiv.szám: 2308. (28363 K)
3 szobás, 74 nm-es (+ 37 nm padlásterű), egyedi fűtésű lakás, udvari, alápincézett garázzsal, 100 nm-es, bekerített telekkel, északi városrészben eladó. Irány-ár: 5,3 mFt Hiv.szám: SIKER 2365. (28148 K)
2 szobás, 57 nm-ís, erkélyes, 2. emeleti, liftes, központi fűtésű, vízórás lakás, keleti városrészben eladó. Irányár: 2,2 mFt. Hiv.szám: SIKER 2366. (28149 K) Egyedi gázfűtésű, 2 szobás, 60 nm-es, teraszos, vízórás, kábeltévés, parkettázott, tehermentes, udvari lakás, a déli városrészben eladó. Irányár: 2,5 mFt.
Hiv.szám: SIKER 2374. (28250 K)_
1 + 2 félszobás, központi fűtésű, vízórás, kábeltévés, földszinti, 4 emeletesben lévő, felújított lakás, a keleti városrészében eladó. Irányár: 2,35 mFt. Hiv.szám: Sl-KER 2375. (28251 K)_
Belvárosban egyedi gázfűtésű, 3 szobás, 73 nm-es, erkélyes, 1. emeleti, parkettázott, telefonos, kábeltévés, 22 éves lakás eladó. Irányár: 4,3 mFt. Hiv.szám:
SIKER 2377. (28252 K)_
Belváros közepén eladó 3 szobás, étkezős, 3. emeleti, központi fűtésű, 3 emeletesben lévő, azonnal beköltözhető lakás, pince- és padlásrésszel. Irányár: 3,4
mFt. Hiv.szám: SIKER 2381. (26351 K)_
2. emeleti, 2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vízórás, telefonos, igényesen (elújított, nagy konyhás, liftes lakás a keleti városrészben eladó. Irányár: 2,5 mFt. Hiv.szám: SIKER 2382. (28352 K) Platán soron eladó 2 szobás, 53 nm-es, erkélyes, egyedi gázfűtésű, vízórás, telefonos, járólapozott, nagy konyhás, szép lakás, 4 emeletesben. Nem a negyediken! Bővebbet a közvetítő irodában! Irányár: 2,8
mFt. Hiv.szám: SIKER 2384. (28353 K)_
1,5 szobás, 42 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, liftes lakás a keleti városrészben eladó. Irányár: 1,95 mFt.
Hiv.szám: SIKER 2385. (28354 K)_
Egyedi gázfűtésű, 2 szobás, 56 nm-es, redőnyös, fehér járólapos, tükörcsempés, 4. emeleti, 4 emeletesben lévő, tehermentes lakás, a központtól 300 méterre eladó. Irányár: 3,1 mFt. Hiv.szám: SIKER 2388.
(26355 K)_
Belvárosban egyedi gázfűtésű, 2,5 szobás, 64 nm-es, vízórás, telefonos, új járólapos, jó állapotú, tehermen tes lakás, 2 lakásos udvarban eladó. Irányár: 2,9 mFt.
Hiv.szám: SIKER 2389. (28356 K)_
Belvárosban eladó 1,5 szobás, 46 nm-es, földszinti, központi fűtésű, vízórás, szónyegpadlos, tapétázott, kábeltévés, tehermentes lakás. Irányár: 3,2 mFt.
Hiv.szám: SIKER 2391. (28358 K)_
2. emeleti, egyedi cirkogejzír fűtésű, 1+2 félszobás, 69 nm-es, erkélyes, tehermentes, 1 héten belül beköltözhető lakás az észak-keleti városrészben eladó. Irány-ár: 4,1 mFt. Hiv.szám: SIKER 2392. (2B359 K) 2. emeled, 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, tehermentes lakás, 4 emeletesben, a keleti városrészben eladó. Irányár: 2,35 mFt. Hiv.szám: SIKER
2394. (28360 K)_
Amerikai stílusú, szintéi tol ásos, 3 szoba + nappalis, tetőteres, 110 nm-es, egyedi cirkogejzfr fűtésű lakás, garázzsal, előkerttel eladó. Irányár: 8,4 mFt. Hiv.szám: SIKER 2397. (28384 K)_
CSALÁDI HÁZAK KANIZSÁN
INTERNET CHVTUNK:
http://www.sikerimmo.sienet.hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo@sienet.hu IRODÁNK: NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
SIKER
Ingatlanközvetítő
IRODA
Alapítva: 1991-ben.
-számitógépes nyilvántartás -internetes hirdetés, külföldi vev6k részére
-jogi kéjjyisclet --bérbeadóknak díjtalan bérlőkitevetftés
312-058
„A misikerünk: ha Önnek sikerül!"
Kertvárosi részen eladó 2 szintes, 125 + 110 nm-es, 2 üzletet magába foglaló, 2 szoba-hallos, étkezős, fürdőszobás, luxus családi ház, üzletberendezéssel együtt Irányár: 30 mFt. Hiv.szám: SIKER 2277. (28385 K)
mölcsössel, 40 db, 7-8 méteres tujával. Gáz, víz, telefon beköthető. Irányár: 3 mFL Hiv.szám: SIKER 2127. (28386 K)_
Sáncban eladó 2 szoba-konyás, 65 nm-es, teraszos, 40 éves családi ház, garázzsal, melléképületekkel, 1400 nm-es telekkel. Irányár: 4,3 mFt
Hlv.szim: SIKER 2291. (28386 K) _
Kiskanizsán családi okok miatt eladó 2 szobás, amerikai konyhás, fürdőszobás, 80 nm-es. gázfűtésű, 40 éves, palatetős, felújított, jól szigetelt családi ház, pincével, padlással, 2520 nm-es telekkel, gépkocsibejáróval, 40 nm-es műhellyel, ipari árammal, 70 nm-es raktárépülettel. Irányár: 4,8 mFt. Hiv.szám: SIKER
2376. (28253 K)______
Bajcsán eladó 2 szoba-konyhás, 50 éves, tégla- és vályogfalazatú, beton alapú ház, fatűzeléssel, fürdőszoba nélkül Víz, villany van. A telek 1879 nm Irány-ár: 1,5 mFt Hiv.szám: SIKER 2387. (28361 K) Északi városrészben eladó 2 szobás, 89 nm-es konyhás, fürdőszobás, hajópadlós. teraszos, redőnyös, kb. 60 éves családi ház, 813 nm-es telekkel. Irányár: 5 mFt. Hiv.szám: SIKER 2399. (28387 K)_
ÉPÍTÉSI TELEK KANIZSÁN
Szabadhegyen eladó 2 ház építésére is alkalmas, 2102 nm-es, 20 méter széles, bekerített telek, melyből 540 nm szőlő. A telken fenyőtelepítés, 1 szobás, 16 nm-es, tégla falazatú, pincés épület található. Vezetékes víz az udvaron, gázvezeték az utcában. Irányár: 3,5 mFt. Hiv.szám: SIKER 2380. (26362 K)_
ZÁRTKERTI INGATLAN
Rigó-hegyen eladó 1080 nm-es, zártkerti Ingatlan. 36 nm-es épülettel, 1 szobával, főző- és mosdófülkével, pincével, nyitott terasszal, gyümölcsfákkal, 80 töke szőlővel. Irányár: 2,1 mFt. Hiv.szám: SIKER 2322. (28389 K)_
Garaboncon eladó 50 éves, tégla falazatú pinceépület, szobával, présházzal, borospincével, wc-vel. melléképületekkel, teljes berendezéssel, faragott asztallal, paddal, rekamléval, 2160 nm szőlővel, 1440 nm kaszálóval, gyümölcsössel, 1440 nm szántóval, forrásvízzel. Irányár: 1,3 mFt. Hiv.szám: SIKER 2370. (28390 K) _
Csornycföldön eladó 17 éves, 3 szintes épület, 3 szoba+nappallval, konyhával, zuhanyzóval, terasszal, borospincével, teljes felszereléssel, 11 hordóval, faragott nagy préssel, villannyal, fatűzeléssel, ciszternával, 1597 nm szőlővel, 852 nm gyü-
Öreg-Förhéncen, szép helyen, 7200 nm-es, zártkerti ingatlan, kordonos szőlővel (2160 nm), kaszálóval, 27 gesztenyefával, szántóval, diófákkal, pinceépülettel és udvarral (1080 nm), az épületben 2 szobával, terasszal, konyhával, présházzal, pincével, bútorokkal, teljes felszereléssel, villanydaráló val, motoros permetezővel, hordókkal (4500 liter), fűnyíróval, betegség miatt eladó, akár 3-4 részre mégosztva is. Az épület lakóháznak Is alkalmas. Irányár: 1.2 mFt Hiv.szám: SIKER 2393. (28391 K)
Becsehely mellett eladó 2304 nm-es, gépkocsival megközelíthető, zártkerti ingatlan, szőlővel, új pincével, teljes felszereléssel, hordókkal, darálóval, tehermentesen. Ásott kút a közelben. Irányár: 600 eFt
Hiv.szám: SIKER 2386. (28363 K)_
Gyékényesen horgásztanya eladó, osztatlan, közös tulajdonú telken álló, 9 éves, tégla falazatú, 1 szo-ba+nappalis, fürdőszobás épülettel, vízzel, villannyal, villanyboylerrel, csaptelepekkel. 6,4 x 3,6 méteres.
szintéi tol ásos nappalival, konyhaként használható élelmi szer tárolóval, tehermentesen. Irányár: 4 mFt
Hiv.szám: SIKER 2396. (28365 K) _
Nagyrécsén eladó zártkerti ingatlan, gyümölcsfákkal, szántóval, kis erdővel, 8 sor lugasszőlővel, lebontandó épülettel. Villany-bekötés folyamatban. A telek aszfalt-úton megközelíthető. Irányár: 250 eFt. Hiv.szám: Sl-
KER 4000. (28392 K)_
Szentgyörgyván-hegy IV. hegyháton (.Éden\'-ben) eladó 1115 nm-es, zártkerti ingatlan, gyümölcsőssel, 1 szint + padlásteres, 40 nm alapterületű, szerkezetkész épülettel, benne vízzel, villannyal, tehermentesen, aszfaltúton megközelíthető helyen. Irányár: 1 mFt. Hiv.szám: SIKER 2401. (28393 K)_
VIDÉKI CSALÁDI HÁZAK
Mihaldon eladó 3 szobás, 97 nm-es családi ház, 2160 nm-es telekkel. Irányár: 2,6 mFt Hiv.szám: SIKER 2367. (28394 K)__
Zákánytetepen eladó 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, zárt teraszos, vegyestüzelésű, kábeltévés, egyedi tervezésű családi ház, 1296 nm- telekkel, pincével, melléképületekkel. Irányár: 4,2 mFt.
Hiv.szám: SIKER 2271.(28395 K)_
Miháldon eladó 1 szintt tetőteres, félig kész családi ház, 7,5 x 15 méteres alapterülettel, fűtés- és vízszerelés, padlózat, tetőtér kialakítása nélkül, 5760 nm-es telekkel. Irányár: 3,3 mFt. Hiv.szám: SIKER 2383
(26366 K)_
Zalaszentbalázson eladó 3 szobás, 110 nm-es, tégla falazatú, cserépkályhás, szőnyeg- és műanyagpadlós. vízórás, kívülről felújított családi ház, garázzsal, melléképületekkel, 800 n.öl telekkel. Irányár: 2.8 mFt Hiv.szám: SIKER 2395. (28367 K) _
ALBÉRLETEK
Családi ház kiadó, 2,5 szobás, 83 nm-es, bútorozatlan, gázfűtésű, déli
városrészben, csendes helyen, szeptember 1-től. Bér leti dlj: 35.000 Ft + közelben lévő garázs 5.000 Ft/hó
Hiv.szám: SIKER A/414. (27943 K)_
2 szobás, bútorozott, központi fűtésű, 1. emeleti, keleti városrészben lévő lakás kiadó, 1 -2 fő részére, október 31-ig. Bérleti dij: 23.000 Ft + rezsi/hó. Hiv.szám: Sl-KER A/427. (26368 K)_
Házaspár vagy család részére kiadó 2 szobás, bútorozatlan, egyedi gázfűtésű, vízórás, kábeltévés, parkettázott, tapétázott, földszinti, 4 emeletesben lévő lakás a keleti városrészben, a belvároshoz közel. Bérleti díj: 18.000 Ft + rezsi/hó. Közös költség: 1.800 Ft/hó.
Hiv.szám: SIKER A/428. (28369 K)_
Szeptembertől kiadó 1 szobás, bútorozatlan lakás, egyedi gázfűtéssel, vízórával, 1-2 fő részére, gyermek nélkül. Bérleti díj: 16.000 Ft + rezsi/hó. Hiv.szám: Sl-
KER A/429. (28370 K)_
Szoba kiadó a keleti városrészben, bútorozottan, központi fűtéssel, 1 fő részére. Bérlett dij: 8.000 Ft/hó Rezsit nem kell fizetni! Hiv.szám\' SIKER A/430.
(28371 K)_
Belvárosi, 1,5 szobás, bútorozott, egyedi fűtésű, vízórás, 1. emeleti lakás kiadó, maximum 3 fo részére, augusztus 1-től, hosszabb távra. Bérleti dij: 25.000.-Ft + rezsi /hó. Hiv.szám: SIKER A/432. (28396 K)
GARÁZS, RAKTÁR:
Keleti városrészben 18 nm-es, villannyal ellátott, épület alsó színijén lévő garázs kiadó, akár raktár céljára is. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó. Hiv.szám SIKER A/431 (28372 K)_
ÜZLET:
Belvárosi, 28 nm-es + 20 nm galériás, fényes gránit lappal burkolt üzlet eladó, forgalmas helyen. Irányár: 6,8 mFt + ÁFA. Beszámítható belvárosi lakás. 2.5 mFt-ig, vagy kanizsai családi ház, 5 mFt-ig. Hiv.szám SIKER 2398. (28397 K)_
1998. július 31.
KANIZSA - /tp*
63
INGATLAN
Látó-hegyen 250 n-öl lelek, valamint Homokkomáromban 1600 n-öl telek - megosztva is - eladó. Érd.: 319-732-es telefon-
számon. (28429 K)_
Nagykanizsán, Csengery úton komplett vendéglátó egységnek - kerthelyiséggel is - kialakítható családi ház eladó. Érd.: 16 óra után a 93/312-767 telefonon. (27342 K) Nagykanizsán a Maort telepen 4 szobás, 2 fürdőszobás családi ház, nagy garázzsal, pincével eladó. Irányár: 20 mFt. Érd.: 93/313-908 vagy a 30/939-836-os telefo-
non. (28125 K)_
Közvetlen a 8-as főútvonal mellett, kiránduló helyen, a Somló-heggyel szemben éves üzemelésű, melegkonyhás vendéglő tetöréi lakással, szobakiadási lehetőséggel, lakrésszel, berendezéssel, felszereléssel eladó. Irányár. 14 mFt. Tel.: 06-20/586-911. (27987 K)_
Újudvan TV-torony alatt, két irányból is megközelíthető helyen kicsi szőlő, konyhakerttel eladó. Érd.: 93/315-559-es telefon-
számon. (27430 K)_
Alsóvárosi-templom közelében 1 szobás, 38 nm-es, egyedi gázas, parkettás, felújítást igénylő lakás eladó. Ár: 1,8 mFt. Érd.: 16.00-19.00 óráig. Nk, Zárda u. 3. Fszt/4.
(28431 K)_
Látó-hegyen 274 n-öl szőlő, gyümölcsös, házzal eladó. Víz, villany van. Érd.: Szabó István, Nk, Bartók 10. (28432 K)_
2 szobás, komfortos, kertes családi házamat elcserélném egyszobás lakásra Nagykanizsán értékkülönbözettel. Érd.: Nk. Magyar u. 115., 16 óra után. (28200 K)
Eladnám vagy elcserélném kisebb családi házra belvárosi, 4 szobás lakásomat értékegyeztetéssel. Érd.: 15 óra után, 323-959 telefonon. (28339 K)_
Keleti városrészben 1+2 félszobás, III. emeleti, összkomfortos lakás eladó vagy elcserélhető kisebbre + készpénzre. Érd.: 93/316-758. (28349 K)_
Nagykanizsán a Petőfi utcában régi ház telekkel eladó. Érd.: 93/325-370-es telefonon. (28373 K)_
Nk-n a Keleti városrészben 4. emeleti, 1+2 félszobás lakás áron alul eladó. Érd.: 321-343-as telefonon. (28444 K)_
Cserelakást (egyedi fűtéses) beszámításával eladó sorházban 100 nm-es családi ház jellegű lakás. Érd.: Nk, Vadalmás u. 2/7. (28445 K) _
BÉRLET
Nagykanizsán, Csengery út elején albérleti szoba kiadó. Érd.: 93/312-767 telefonon. (28343 K)
JARMU
Moszkvics 2140-es, \'83-as évjáratú, lejárt műszakival, új motorral, áron alul eladó. Érd.: 320-239-es telefonon. (28428 K)
Opel Kadett 1,7-es, dízel, 1990-es évjáratú
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
tehergépkocsi eladó. Érd.: 06-30/398-327-
es telefonon. (28433 K)_
Opel Kadett Kombi 1,6-os, dízel, (CSEPP), 1986-os, friss műszakival eladó. Érd.: 06-30/567-043-as telefonon. (28434 K) Kis DUTRA BLOKK traktort keresek. Érd.: Csapi, Kossuth u. 4. (28446 K)_
GARÁZS
NAGYKANIZSÁN A JÓKAI ÚTI GARÁZSSORON GARÁZS ELADÓ. ÉRD.: 316-881-es telefonon. (28180 K)_
Nagykanizsán a Csengery út elején 18 nm-es garázs eladó. Érd.: 93/312-767-es tele-fonon. (28139 K)_
VEGYES
Egyetemista lány angol, valamint német nyelv tanítását, korrepetálását vállalja. Érd.: 321-077-es telefonon. (28435 K)_
SLICK-SLACK GUYS TAGOKAT VAGY MENEDZSERT KERES EGYÜTTESÉBE. Érd: Müller Gábor, tel.: 381-199. (27576 K) Zepter Bionic lámpa (vadonat új) nagyon olcsón eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Hu-
nyadi u. 16., Király (27705 K)_
30-as években készült fekete színű ebédlő-bútor Nagykanizsán olcsón eladó. Érd.: 93/312-767-es telefonon. (28122 K)
Exkluzív környezetben, jól felszerelt apartmanban pihenhet itthon vagy külföldön. Balatonparti örökös üdülési jog eladó. Érdek-lődni: 93/316-758. (28350 K)
Palackos gázrezsót vennék. Tel.: 93/315-559. (28441 K)__
Egyetemista lány gyermekfelügyeletet vállalna. Érd.: 321-077-es telefonon. \'(28436
Kj_
1,4 m széles új vasajtó 3 db ablakkal együtt eladó. Érd.: 93/320-760-as telefonon.
(28374 K)_
KF04-es kapálógép és fűnyíró (4 üteműek)
eladók. Érd: 315-865. (28375 K)_
KNAUSZ 3 személyes lakókocsi bérbeadó vagy eladó. Érd.: 315-865. (28376 K) Parkettmintás bejárati ajtó, belső ajtók, ablak (kompletten) eladók. Tel.: 315-865. (28377 K)_
Rotweller kiskutyák kitűnő szülőktől eladó. Érd.: 323-098-as vagy a 06-60/495-518-as telefonon 15 óra után. (28437 K) Eladó: Tologatós mérleg (10 kg), onginált Braun villanyborotva, függőágy, spárgából (selyemből) csillár, 50 éves rádió. Érd.:
311-739-es telefonon. (28438 K)_
Vennék 44-45-os férfi cipőket, szandálokat, szegény családoknak, ármegjelöléssel. Ajánlatokat „Titok" jeligére Nk. Pf. 154-es számra várok. (28439 K)
Klíma berendezés eladó, amely nagy teljesítményű, hűt és fűt. Érd.: 06-60/461-660. (28440 K)
PARTNERKERESŐ
170/70 52 éves, független férfi keresi korban hozzáillő, egyszerű hölgy ismeretségét. Levelet ..Boldogság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérnék. (28378 K) _
m
KOQrXZ
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások. gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-398 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kft
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93)313-106, (92)500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
LAPUNK ÁRUSÍTÁSÁRA UTCAI ÁRUSOKAT KERESÜNK -CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁNTÓL ... SZOMBAT DÉLELŐTTIG!
FIZETÉS TISZTA
JUTALÉKOS RENDSZERBEN!
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Dukát Éva, Lukácsa Zsuzsa. Munkatársak: Bencze Ildikó, Miilei- Szilvia. Külső munkatársak: Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Király Endre. Varga Cíyörgy. Szei-kesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3, Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3, Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl Cíyörgy. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 200 Ft. Internet címünk: www.lKbslc.hu/kanizsaujsag. Véleményeket, észrevételeiket e-mail címünkre várunk: kanizsaonlineíí^ hcbvle.hu ISSN 0865-3879
64
KANIZSA -
1998. július 31.
TISZTELT NAGYKANIZSAI LAKOSOK!
A Zsinagóga-lánc és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata örömmel tapasztalta, hogy a Zsinagóga ismételt megnyitása, a hasznosítására tett első lépések a lakosság körében nagy arányú támogatottságra találtak. Ezt támasztja alá az épületben kihelyezett vendégkönyv és az abban található bejegyzések. A beírok közül többen igényelték, hogy az épület felújításához nyújthassanak anyagi támogatást.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy ilyen célra befizetés a „Kanizsa Zsinagóga Alapítvány" Budapest Bank Nagykanizsai Fiókjánál vezetett 10104985-65525763-11000003 számú számlájára lehetséges. Támogatásukat előre is köszönjük.
Az épület felújításához (anyagok, munka stb.) is szívesen fogadunk, melyek erősítik a város lakóinak közös cél iránti összefogását.
Segítséget várunk a város lakóitól a nemrégiben eltulajdonított csillárok ügyében is. A réz világítótestek szinte pótolhatatlanok eredeti formában. Kérjük, aki valamilyen információval rendelkezik, azt juttassa el hozzánk.
További segítséget várunk a Zsinagóga orgonájával kapcsolatosan is. A hangszer a II. világháború során került el Nagykanizsáról. Hiteles, dokumentumokkal alátámasztott, információk alapján lehetőség van az orgona visszaszerzésére, vagy pótlására. Aki valamilyen dokumentumról tud, vagy birtokában van, kérjük segítse, hogy az orgona ismét megszólalhasson eredeti helyén.
Köszönjük, hogy közös törekvéseinket segíti.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város , Önkormányzata
SORMASI KACSA
...EZ NEM KACSA, HANEM
KRUMPLI!
...amelyet Németh Istvánná
olvasónktól kaptunk
Sormásról.
LEGYEN ON IS VILÁGJÁRÓ!
Csatlakozzon az Internet-használók népes táborához!
MOST RENDKÍVÜLI KEDVEZMÉNYEK ÉS INGYEN CD VÁR MINDEN ÚJ BELÉPŐRE.
HC Byfc e, az Intemetszolgáltató ................................:...........:¦::: _¦: .:..
CIM: Nagykanizsa, Eötvös tér 21 Telefon/fax: 93/314-333, 93/314-351
CRE-ArtStudio
(30) 597-972, (30) 939-9*5, (30) 69*-3f9
© WEB-lapok készítése
© dekorációk tervezése és kivitelezése
© egyéb grafikai munkák

Insert failed. Could not insert session data.