Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
6.6 MB
2010-05-13 14:55:58
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
371
1334
Rövid leírás | Teljes leírás (597.12 KB)

Kanizsa 2000. 034-037. szám október

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

Nasykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
XII. évfolyam 34. szám • 2000. október 5. Megjelenik 21.000 példányban 1

Kanizsa Plaza - MKB Nemzetközi Jazzfesztivál
HELYE: HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Ideje: 2000. október 13-14.
j Jdzzüiiíiep ; wfógsztárokkoí
Sajtótájékoztató keretében is-;! mertették az idei nagykanizsai | jazzfesztivál programját a szerit vezők. Az október 13- 14-én | sorra kerülő rendezvényről elő-ji szór Papp Ferenc, a HSMK
igazgatója számolt be. majd * Lukácsházy Győző és Blum Jó-f zsef. a Magyar Rádió Rt. részé-, ről mutatta be a fellépő együtte-I seket. A jazzfesztiválok hagyo-| mányainak megfelelően pénte-| ken elsőként egy fiatal zenekar, | a Jazzterfield nyitja a kétnapos | eseményt. A zenekar szólistája j az a Zima Zoltán lesz. aki a ma-| gyar szaxofonosok részére kiírt | tehetségkutató verseny győzte-I seként indult el a karrier útján. | Őket a Beloop Image és a Tony
Lakatos Group követi. Ebben a 1 formációban láthatjuk a kiváló | lengyel dobost. Janusz. Ste-ifanskit, Sz.cikcsi Lakatos Belát. 1 Egri Jánosi és László Attilát. A | pénteki nap eseményeit gazda-I gítja Györgydeák György kiállí-| tása, amit Ladányi István költő | nyit meg. Az éjféli koncerten a f több formációjáról ismert Latin | Combo szórakoztatja a közön-| séget. A fesztivál másnapján, a
magyar jazz nagy öregje. Pege | Aladár és quartetje lép a I HSMK színpadára. Az idei I jazzfesztivál csúcspontjának az | amerikai Bobhy Watson | „Horizon" Quintet ígérkezik. | Bobby Watson, az Art Blakey\' I Jazz Messengers legszebb kor-I szakának volt szaxofonosa, ké-| sőbb igazgatója. A számtalan I világsztár után. akikkel Watson I együtt muzsikált - Max Roach. | George Colleman - saját együt-| test alapított Horizon néven. A | post bop zenekarban évek óta | állandó társa Victor Lewis clo-I bos. A fesztivál zárásaként a I Budapest Dixieland Band várja í a dixielandet szerető közönsé-1 get. A Magyar Rádió - mely | egyedül már csak a kanizsai 1 fesztivált tudja támogatni - élő | közvetítésben adja Tony Laka-| tos és Bobby Watson együttese-| inek koncertjét. A tavalyi év | nagy érdeklődésére való tekin-| tettel, idén sem árt időben bizto-I sítani a helyét azoknak a kaniz-I saiaknak, akik látni szeretnék a
nívósnak ígérkező koncerteket. 1 A több mint 60 cég és intéz-¦ mény támogatása azt mutatja, I hogy a vidéki jazz végváraként j számon tartott Nagykanizsán | töretlen a jazz iránti rokon-| szenv, ami jó. Ez büszkeséggel t tölthet el minden kanizsait.
Halász Gyula
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA ES LAKOSSÁGI FORUM
BIRKNER ZOLTÁN Nagykanizsa 6. számú választókerületének önkormányzati képviselője 2000. október 11-én, szerdán 17 órai kezdettel
fogadóórát és lakossági fórumot tart a Körösi Csorna Altalános Iskolában (Csokonai u. 1.) A rendezvény vendége: Törőcsik Pál, Nagykanizsa megyei jogú város alpolgármestere.
KÖZMEGHALLGATÁS
A polgármesteri hivatal tájékoztatja az érdeklődőket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Képviselő-testülete az önkormányzati törvény előírásainak megfelelően 2000. október 24-én (kedden) !6 órától a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében közmeghallgatást tart.
A közmeghallgatáson az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői számára közérdekű ügyekben kérdésfeltevésre és javaslattételre van lehetőség. ,
Meghívó
A nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat nevében tisztelettel meghívjuk
NÉPFŐISKOLAI PROGRAMUNK
rendezvénysorozatára. 2000. október 12-én csütörtökön 16.30-kor a HSMK Felnőtt Klubjában előadást tart a magyarországi horvátok történetéről dr. Sokacvics Dénes, a Pécsi Tudományegyetem Horvát nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
EBOLTAS
Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala tájékoztatja Nagykanizsa város lakosságát, hogy a város területén az ebek veszettség elleni kötelező oltását az alábbi időpontokban és helyeken tartja:
2000.október
13. (péntek) 14.00- 17.00 Nk., Ady Endre u. aluljáró (Izraelita temetőnél)
1 í (péntek) 14.00- 17.00 Kiskanizsa, Szent Flórián tér
14. (szombat) 8.00- 12.00 Nk., Thury tér
14. (szombat) 8.00- 12.00 Kiskanizsa, Szent Flórián tér
14. (szombat) 7.00- 9.00 Miklósfa, Kápolna tér
16. (hétfő) 7.00- 8.00 Korpavár
16. (hétfő) 8.30- 10.30 Palin, Tücsök presszó
16. (hétfő) 11.00- 12.00 Palin, Újtelep sportpálya
17. (kedd) 7.00- 9.00 Bajcsa
17.(kedd) 8.00- 11.00 Sánc
19. (csütörtök) 14.00- 17.00 Nk., Petőfi u. víztorony
21. (szombat) 8.00- 10.00 Bagola
21. (szombat) 10.30- 12.00 Kisíakos
21. (szombat) 12.30- 13.30 Nagyfakos
Pótoltások:
15. (vasárnap) 8.00- 8.30 Miklósfa, Kápolna tér
20. (péntek) 14.00- 17.00 Nk„ Thury tér
20. (péntek) 14.00- ¦17.00 Kiskanizsa, Szent Flórián tér
Az eboltás díja: 550 Ft.
Felhívjuk a Tisztelt ebtulajdonosokat, hogy az oltási lapot hozzák magukkal!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztály
HIRDETMÉNY
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Társaságunk veszélyes hulladékgyűjtési akciót szervez az alábbi időpontokban és helyszíneken:
1. október 6. 15.00-15.30 Katonarét, Táncsics tér
2. október 6. 15.45-16.15 Hevesi u. ABC
3. október 6. 16.30-17.00 Zemplén u. ABC
4. oktőberfi. 17.15-17.45 Rózsa u. Kispiac
5. október 6. 18.00-18.30 Alsótemplom előtti parkoló
6. október 7. 8.30- 9.00 Palin, Szálfa u.
7. október 7. 9.15-9.45 Napraforgó tér
8. október 7. 10.00-10.30 Petőfi u. - Honvéd u. sarok
9. október 7. 10.45-11.15 Kazinczy u.
10. október 7. 11.30-12.00 Kiskanizsa, Templom tér II.október 7. 12.15-12.45 HSMKparkoló
12. október?. 13.00-13.30 Miklósfa, ABC
13. október 7. 13.15-14.15 Olaj ABC
Via Kanizsa Városüzemeltető Kht.
¦ Szeptember 25-én a Kisberki utcából jelentették be, hogy egy alagsori tárolóból ismeretlen tettesek eltulajdonítottak egy 30.000 Ft MB kerékpárt.
¦ 26-án 15.30-kor telefonon szóltak be kapitányságunkra, hogy a aznap a bejelentőt három ismeretlen személy megfenyegette a Kossuth téren, melynek hatására átadta nekik 27.000 forintját. A rendőrségi kihallgatás során azonban elismerte, hogy bejelentése nem volt valós.
¦ Személyautót törtek fel 27-én 21.50-kor. A ház előtt parkoló kocsiból egy diplomata táskát tulajdonítottak el ismeretlenek, a kár 10.000 Ft.
¦ A hajnali órákban ajtóbefeszítés módszerével hatoltak be ismeretlen tettesek egy nagykanizsai kft. irodájába. A kár felmérése folyamatban van.
¦ Ugyanezen a napon a következő érdekes eset történt. Egy hölgy bejelentette, hogy eltartottjának lakásában - annak távollétében - két idegen személyt talált. A kiérkező járőröknek a lakásban tartózkodó hölgyek elmondták, hogy az eltartott férfi az ő lakásukon tartózkodik, és ő kérte meg őket, hogy náluk lakhasson, mivel csak nehezen tud gondoskodni magáról. A járőr a férfit a megadott címen meg is találta, aki elmondta, hogy valóban ő adott kulcsot a hölgyeknek, hogy a ruháját elhozzák neki.
¦ 20.15-kor jelentette be egy kanizsai lakos, hogy egy hegyi pince előtt egy nő ordítozik az úton, dobálózik, köpköd, akadályozza a forgalmat. A kiérkező járőr megállapította, hogy a hölgy erősen ittas állapotban összeveszett élettársával, ezért dühöngött az úton.
¦ 28-án az állampolgárok segítségével sikerült elfogni egy fiatal férfit. 12.50-kor ismeretlen személy telefonált be, hogy egy utcai érmével működő telefonfülkénél egy zöld rövidnadrágot viselő fiatal férfi a telefonperselyt babrálja. A helyszínre érkező járőrök előállították
a fiatulembert, aki meghallgatása során elismerte, hogy kb. három hónapja folyamatosan fosztogatja a készülékeket.
¦ 30-án egy horvát\'állampolgár hatóságunk megtévesztésével próbálkozott sikertelenül. 18.50-kor azzal állított be kapitányságunkra, hogy a használatra kölcsönkapott 4 millió Ft értékű német rendszámú terepjáró gépkocsiját ismeretlen tettes ellopta. A feljelentés megtétele után a meghallgatások során azonban elismerte, hogy feljelentése valótlan - a rendőrség véleménye szerint -, valószínűleg biztosítási csalást kívánt elkövetni.
¦ Információkat szereztünk arról, hogy egy miklósfai erdőrészen kb. másfél tonna lucfenyő-gallyat szedtek össze ismeretlen tettesek, és valószínűleg hamarosan érkeznek is érte. A rendőrök már felkészülten várták a „szállítókat". Fáradozásuk meghozta gyümölcsét, a bűncselekmény helyszínén öt elkövetőt tetten értek, és elfogtak.
¦ Október l-jén 11.30-kor jelentette be egy üzlet tulajdonosa, hogy amíg ő a raktárban tartózkodott -kihasználva a kínálkozó lehetőséget -, a nyitva hagyott pénztárgépből 25.000 Ft-ot vitt el ismeretlen tettes.
¦ 13.30-kor arról kaptunk hírt már a kaputelefonok sincsenek biztonságban városunkban. Az éjszaka folyamán a bejelentő házáról -amíg nem voltak otthon -. ismeretlenek leszerelték kaputelefonjukat és két érzékelőjüket. Káruk 30.000 Ft.
¦ 16 órakor egy férfi azért tett bejelentést, mert állítása szerint az utcán két férfi lépett hozzá, míg ő egy nővel beszélgetett. Az egyik férfi az oldalának nyomott egy kést. és felszólította, hogy adja át minden pénzét. Ő 10.000 Ft-ot adott át az erőszakoskodó férfinek. A bejelentő meghallgatása során azonban kiderült, hogy ezt a pénzt szexuális szolgáltatásért cserébe önként adta át a hölgynek.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
2000. október 5.
Európa a XXI. század küszöbé
íi
A Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 2000. augusztus 1 -tői tagja egy nemzetközi iskolai társulásnak, amelyben egy ír, két német, egy portugál és egy spanyol középiskola diákjai működnek együtt egy európai oktatási projekt keretében. A partnerintézmények közül négy már maga mögött tudhat egy sikeres 36 hónapos projektet, tehát gazdag tapasztalatokkal rendelkezik. Az új projekt címe: „Európa a XXI. század küszöbén". A projekt célkitűzései között szerepel: a kultúrák közötti különbségek tudatosítása, más nemzetek iránt megnyilvánuló tolerancia, az előítéletek és sztereotípiák leküzdése, felkészülés az európai állampolgárságra, közös és interaktív munkamódszerek fejlesztése. A projekt tudatosítani szeretné a diákokban az európai dimenzió hatását saját életükre, megváltoztatni világképüket és hozzáállásukat, lehetővé tenni részvételüket kétoldalú látogatásokban, megszerettetni és hatékonyabbá tenni a team-s projektmunkában való közreműködésüket, valamint életük szerves részévé tenni a kommunikációs technológiák használatát a kapcsolattartás és információszerzés szempontjából. A közös munka első állomásaként a projekt ún. koordinátorai a Batthyány Lajos Gimnáziumot látogatták meg. mint új tagot a társulásban. Magyarországon is először jártak a legtöbben. így programjuk alapvető részét teszi ki a Nagykanizsával, a régióval és a fővárossal való megismerkedés.
A szeptember 29-én megtartott sajtótájékoztatón Mayer Ferenc igazgató hangsúlyozta: ma egy magyar középiskolának elemi érdeke, hogy tanulóinak és nevelőinek megadja azt a lehetőséget, hogy minél előbb bekapcsolódhasson az európai vérkeringésbe, és nagyszerű lehetőség, hogy egy alakuló nemzetközi iskolatársulás tagjai lehetnek. A helyi koordinátortól. Ziegler Krisztinától megtudtuk, a projektet jóváhagyta, és támogatja az Európai Unió. Megállapodtak a közös cselekvési programban: honlapot hoznak létre, amin keresztül bemutatják egymásnak az iskolákat, leveleket írnak, és kapcsolatokat hoznak létre egymással. Tavasszal, egy újabb találkozón megbeszélik az eddigi eredményeket, mit sikerült elérni az iskolák-
2000. október. 5.
ban. hogyan sikerült végigvinni az iskola munkájában a projektet, hiszen minden iskolában másak a körülmények, és ez többletmunkát je-
lent a tanároknak és a diákoknak is. Tudatában vannak mindannyian, hogy ez a munka mindenképpen többletmunkát jelent, ennek ellenére
OLIMPIA UTAN
Nem tudom, az elmúlt hetekben a magyar kocsmákban egy-egy hazai aranyérem hírére hányan fizettek egy kört a jelenlévőknek. Mert hát Sydneyben a talponállókban duplán lehetett inni - afféle egyet fizet kettőt kap alapon -, ha a dobogó legmagasabb fokára álltak sportolóik. És ugye gyakran léphettek oda. A televíziós adásokban szereplő magyar olimpiai klubokban nagy volt a hangulat, ujjongtak a főleg fiatal résztvevők, egekig ért az öröm. írásomat azért a kocsmákkal kezdtem, mert egy kisvendéglő tulajdonosa emigyen szegezte nekem a kérdést az olimpia ideje alatt: szerintem eléggé örültek-e az emberek egy-egy magyar siker láttán? Náluk a tv szinte éjjel-nappal bekapcsolva tudósított, de a négy évvel ezelőttihez viszonyítva igen csendes volt a plebsz. Igaz is! Én is úgy éreztem, hogy valahogy nem rezgett az öröm, a megelégedés az emberekben. Cégvezető ismerősöm mesélte, hogy nyolc éve -vagy az annál előbbi olimpiákon - lelkesebben tárgyaltuk a
meccseket, szidtuk a bírókat, magasztaltuk a sikeres sportolót, letettük azt, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az olimpia miatti nem alvástól reggelente alig tántorgó dolgozó sem igen akadt - folytatta tovább a munkahelyi vezető. Mindenki félti a munkahelyét - vetettem ellen -, elég volt, ha a délutáni, esti összefoglalókból tájékozódott. De a buszon, utcán sem igen volt téma az olimpia - folytatta a figyelmem felhívását az úriember.
Valóban nem örültünk eléggé? Vagy nem mutattuk ki? Vagy otthon, családi körben éreztük csak át igazán, ha egy honfitársunk önmagáért, sportágáért, hazájáért nagyszerűen megállta a helyét? Lassan jöttek az aranyérmek, elfáradtunk a várakozásban, s az utolsó nap sikerét még meg kell emésztenünk. Talán az ezüst- és bronzérmek, a 4., 5., 6. helyezésnek nincs akkora súlya, mint kellene, mint lehetne. Pedig tessék csak elképzelni, hogy egy sportágban indul mondjuk 25-30 versenyző - a világ színe-java -, s azok közül valaki az ötödik
bizonyára sokan érdeklődnek. Egy ilyen csoport diák lesz a magja tulajdonképpen az egész projektnek, ők viszik tovább az információt az osztályokba. A külföldi diákoknak is lehetőségük nyílik, hogy tájékozódjanak a magyar életkörülményekről. A Batthyány még a régi program szerint nyerte el a pályázatot, de a most elindult „Comenius 2000-es" új programban nagyobb a diákok mobilitása, sokkal több lehetőség nyílik arra, hogy diákcseréket is létrehozzanak, diákokat utaztassanak. A vendégeknek jó benyomása alakult ki a gimnáziumról, mint mondották, nagyon jól szervezetten működik az iskola.
El sem hitték, hogy ilyen sok diák jár ide, mert minden olajozottan működött. Beszélgettek a diákokkal, meg voltak illetődve a diákok szellemi szintjétől, kulturáltságuktól, viselkedésüktől. Nagyon udvariasak voltak, és jól beszéllek angolul.
Szerelik ezt a várost, tetszik nekik az emberek vendégszeretete, kedvessége és mindannyian szeretik a magyar bort - mondták nevetve.
Bakonyi Zsóka
helyre kerül: teszem azt néhány tized (!) vagy század (!) másodperccel. Valahogy a világ úgy rendezkedett be, hogy csak a dobogó, de annak is a legteteje az igazi eredmény.
A sydneyi olimpiai szereplésünket sokan fogják még emlegetni, szakszerűen elemezni, sportvezetők keresnek majd a miértekre választ, pro és kontra. Mert hát valljuk meg, hogy több sportágban nem a várakozásoknak megfelelően szerepeltünk. S voltak olyan sportolóink is, akik nem kerültek dobogóközeibe, pedig tudásuk, felkészültségük alapján otl lett volna a helyük. Ezen sorok írójának Kőbán Rita ilyen szereplése volt a legfájóbb.
Minden jó, ha a vége jó, mondja a magyar. Az előre prognosztizált - vagy óhajtott - 18 éremből végül is 17-et sikerült megszereznünk, s a mintegy kétszáz ország versenyében egészen elől, a tizenötödik helyen végeztünk. Nem lehetünk elégedetlenek, sőt egyenesen boldognak is kell lennünk. Az igaz, hogy a magyar sportnak ez a csúcsa csak egy icipici csúcs, s alatta egy nem sportoló, egészségtelenül élő fiatalság van. De ez már egy másik történet!
Büki Erzsébet
Kedvező bérleti árak az év végén nyíló Kanizsa Plazában
A Plaza 80%-ban már bérlőkre talált
A Kanizsa Plaza új vezetőségét a napokban nevezték ki és következő lapszámainkban igyekszünk majd őket bemutatni. Most viszont arról érdeklődünk Vadas Verától, a Plaza Centen PR-igazgatójától, hogy az alig két és fél hónap múlva nyíló Kanizsa PLAZA Bevásárló és Szórakoztató Központnak mivel sikerül majd megnyerni a kanizsaiakat, hogy a Plaza legyen számukra a bevásárló- és kikapcsolódási központ.
- A Plazában minden egy helyen megtalálható az 1600 nm-es élelmiszer szupermarkettől a 4 termes, 700 férőhelyes multiplex moziig, az 500 nm-es játékteremtől a Tom Cat játéküzletig, vagy a Rossmann drogéria kozmetikai kínálatától a színvonalas sportomig. A szolgáltatók sem hiányoznak majd a bevásárlóközpontból: a kulcsmásolás, fénymásolás mellett, hogy csak néhányat említsek, a hivatalos pénzváltóig sokfajta szolgáltatás megtalálható majd a Plazában, és mint minden bevásárlóközpontban az éttermek és kávézók színes kínálata is a vonzerők közé tartozik.
A terület 80%-a már kiadásra került. A bérlők között megtalálhatóak a helyi kereskedők is. akik megismerkedtek más városokban működő Plazóinkkal és meggyőződlek róla. Iwgy a Plazában üzletel herélni, a sikertörténet részesévé válni nem rossz dolog. A na-gyobb helységeink bérleti díja 20-35 DM köz.ött mozog havonta, ami igazán kedvezel ahhoz a forgalomhoz képest, ami prognosztizálható a különböző városainkban
működő Plazákat véve alapul. A nagyobb városokban működő Plazáinkban. például a székesfehérvári Alba Plazát, vagy a miskolci Plazát említve a napi látogatottság 20-25 ezer fő között van, és előreláthatólag az un. Kis Plazák látogatottsága is eléri majd a napi 8-10 ezer főt. Ennek elérésére a Plazák managementjének már kialakult „receptje" van, hiszen 7jól működő Plaza már adhat önbizalmat számunkra. Plazáinkba a látogatók nem csak vásárolni járnak.
de szórakozni, kikapcsolódni is, igazi találkozóhellyé válnak minden korosztály számára.
A Plazák családcentrikusak. A család minden tagja talál kikapcsolódási lehetőséget az üzletközpontban. Ehhez nemcsak a mozik és az éttermek, valamim a játéktermek járulnak hozzá. - de a Plaza színpada is. ahol rendszeresek a műsorok, helyi és fővárosi művészek, együttesek felléptetését tervezzük, a gyermekműsoroktól a jazz együttesig.
A Plazák üzleteinek nyitva tartása is azt célozza, hogy munka után is lehetőség legyen még vásárolni és szórakozni. Az üzletek este 9-ig, a szórakozóhelyek, mozik, éttermek akár éjfélig is nyitva tartanak. Tudjuk, hogy ez. vidéken nem megszo-
kott, de a világ változik, és ezzel I együtt a vásárlási szokások is. Az I sem mindegy, hogy a Plazókban biztonságos az üzletek bérlése is, | meg a vásárlás is, mivel saját biz- I tonsági szolgálatunk gondoskodik a zavartalan üzemelésről.
Szeretnénk minél több helyi kereskedőnek is üzletet adni a Plazában, de az érdeklődök között § szelektálunk, mivel az üzletek marketing mixe a sikeres működtetés egyik kulcskérdése. Igyekszünk az üzleteket úgy összeválogatni Plazáinkban. hogy a kínálat teljes körű- legyen és lehetőleg azonos § profil ne sűrűn ismétlődjön. Ugyanakkor a kereskedelem személyfüg- I gö és a jó árukínálat mellett ugyanolyan fontos a kapcsolat a vevővel, vagyis tisztában vagyunk vele, hogy a vásárló szívesen követi I kedvenc üzlet tulajdonosai egy kellemes légköri sugárzó üzletközpontba. Ezért igyekszünk, többek között munkánk során prioritást adni a helyi bérlőknek.
A vásárlás fontos feltételének tartjuk, hogy a gépkocsival érkezők I számára jó parkolási lehetőséget is biztosítsunk.
A Plazában közel 50 üzlet várja majd a vásárlókat és a gépkocsival I érkezeik számára egy 300 férőhelyes ingyenes külső parkoló kialakítását is tervezzük.
A Plaza Centers Magyarországon jövő év végéig előreláthatólag I 14 Plazát jog üzemeltetni a régió más országaiban összesen további I 50 Plaza építését tervezi, A Plaza Centers hosszú távú befektető és sikeres biztosítása ugyanolyan fontos számára, mint bérlőinek elégedettsége.
I^akáspályázatok elbírálása - hatékonyabban
Tekintettel arra, hogy az IKI által lejelentett szociális bérlakásokról - főként azok műszaki állapotáról - nem rendelkezett elég információval a pályázatot elbíráló bizottság, ezért a kérdésben új döntés született. A Szociális és Egészségügyi Bizottság felkérte az IKI vezetőjét, hogy a leadásra kerülő lakások esetében a szakosztályra történő jelentéssel egyidőben mellékeljen egy. az adott lakások műszaki állapotára vonatkozó részletes szakvéleményt és a lakhatási alapfeltételek pénzügyi költségtervezetét.
Ugyan a kiírás feltételezi, eddig is minden esetben tartalmazta, hogy az adott lakás teljes vagy részleges felújításra szorul-e, azonban a teljes felújítás fogalmát konkrétumok hiányában eltérően is lehetett értelmezni. A bizottság szeptember l-én életbe lépett fenti határozatával ez kiküszöbölhető.
Az új határozat utal arra is, hogy a szociális bérlakásokra kiírt pályázatok elbírálása után az IKI a szerződések megkötésének a döntést követő 31. napon tegyen eleget.
B. E.
ZENÉLT A CSALÁD
Nagysikerű műsorral szórakoztatta a közönséget szeptember 29-én este a Kiskastélyban a népszerű Baráth család. A zenei est házigazdája Wilheim Gábor volt.
S.O.S. A FIATALOKÉRT
2000. szeptember 27-én reggel 9 órakor olyan emberek gyülekeztek a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Ház kamaratermében, akik a felnövekvő nemzedék sorsáért aggódnak. Ekkor kezdődött ugyanis az a kétnapos regionális konferencia, melyet a „Segítség a fiatalokért" Közhasznú Egyesület szervezett.
A megnyitó ünnepségen először ilr. Tuboly Marianna, Nagykanizsa jegyzője !11. a konferencia fővédnöke köszöntette a jelen lévő szakembereket és azokat a fiatalokat, akik az ifjúságot képviselték. Beszédében elmondta, hogy az ifjúságot érintő kérdések az érdeklődés homlokterében állnak, s ezért is karolta fél ezt a kezdeményezést.
Az üdvözlő beszéd elhangzása után Vajda László, a Zala Megyei Közgyűlés Művelődési Osztályának vezetője azt emelte ki. hogy az a társadalom, amely nem tesz meg mindent az ifjúság testi-lelki egészsége -érdekében, az képtelen arra is, hogy megfelelően ellássa, fejlessze saját magát. Napjainkban egyre inkább növekszik a civil szervezetek szerepe is. Sajnos ebben a régióban is vannak lemaradó környékek - elsősorban a munkahelyek hiánya miatt. Az oktatás ugyan fejlődést mutat megyénkben, sorra nyerik gyerekeink a megyei, országos versenyeket, de emellett nagyon sok a lemorzsolódó is. Végezetül kiemelte: „Amilyen ma az ifjúság, olyan lesz a jövő."
Ezek után Tüttö István. Nagykanizsa polgármestere vette át a szót, s hivatalosan is megnyitotta a konferenciát. Beszédében elmondta, hogy a fiatalok életének javítása a legfontosabb feladataink közé tartozik. Főleg azokra kell nagyon odafigyelni, akik valamilyen ok miatt - melyről ők nem is tehetnek - különösen hátrányos helyzetbe kerültek. Kár. hogy éppen ők nem tudnak jelen lenni itt mindannyian. A plenáris ülés első előadója Varga Tibor, a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal főosztályvezetője volt. aki az önkormányzati testületek ifjúságot érintő döntéseiről beszélt a törvényességi ellenőrzések tükrében. A legnagyobb problémát abban látja, hogy már nincs teljes foglalkoztatási kötelezettség. Ül. a legtöbb önkormányzatnál nincs külön személy, aki az ifjúságot érintő feladatokkal foglalkozna csak, s így megbotlik a hármas egység: feladat -szervezet - személyi feltétel.
Varga Ágnes a nagykanizsai polgármesteri hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős előadója elsősor-
ban azt emelte ki: céljuk az, hogy egyre több fiatal vegyen részt a nemzetközi programokban, még akkor is, ha nem túl jó tanulók, hiszen ez motiváció lehet, tanulási lehetőség. Ilyen utak keretében nem csak a nyelvtudás fejlődik, hanem idegen, kultúrák megismertetésével elősegíthetjük a toleranciát, a negatív előítéleteket is könnyebb leküzdeni.
Dömötör László, Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala Szociális Osztályának ügyintézője a nemzetiségi és etnikai kisebbségi fiatalok helyzetéről tartott nagyon érdekes előadást. A nemzetiségi ellentétek már a honfoglaláskor is jelentkeztek, gondoljuk csak arra, hogy a magyarok bejövetele előtt is éltek itt más népcsoportok. Ma Magyarországon tizenhárom népcsoport él. Ebből tizenkettő úgynevezett nemzeti kisebbségi (ők kötődnek egy másik anyaállamhoz - pl. horvátok, szlovének) és egy etnikai kisebbségi, a cigányság, amely egészen más jellemű problémákkal is küzd. Az 6 életük jobbításában legnagyobb szerepe az oktatásnak van. Dr. Ruttner Pál főorvos arról beszélt, hogy milyen fontos a sport szerepe az egészséges személyiség kialakításában. A sport fejleszti a munkában való kitartás képességét, jellemformáló, közösségi életre nevelő, erősíti a küzdőszellemet - amire mai világunkban nagyon nagy szükség van. Szólt arról is, hogy az egészséges életmódhoz szervesen kapcsolódik a helyes táplálkozás is, !11. a legális és illegális drogoktól való tartózkodás. A katonai sorozások eredményein lehet leginkább látni, hogy milyen sok a gyenge fizikumú fiatal. A leggyakrabban jelentkező probléma az allergia és a magas vérnyomás.
Ebéd után szekcióülésekkel folytatódott a konferencia. Az érdeklődők négy témakörből válogathattak:
1. Kultúra és oktatás
Zala megye kulturális koncepciója, különös tekintettel az ifjúságot érintő kérdésekre
2. Egészségügy és szociálpolitika Fiatalkori mentális problémák.
Miért tesszük azt, amiről tudjuk, hogy nem jó? A fogbetegségek megelőzése, fogápolás
3. Foglalkoztatáspolitika Fiatalság? Munkanélküliség?
4. Bűnmegelőzés
Bűnmegelőzés, különös tekintettel a fiatalkorú bűnözésre
Természetes, mi a negyedik témáról tudunk többet írni. A szekciónk vitaindító előadását Horváth István rendőr alezredes, Nagykanizsa MJV Rendőrkapitányságának vezetője tartotta, miután Horváth István rendőr őrnagy szekcióvezető üdvözölte a megjelenteket. Vitaindító előadásában a kapitányságvezető úr szólt a rendőrség bűnmegelőzési tevékenységéről, strukturális felépítéséről, az ide vonatkozó utasításokról és parancsokról, valamint a fiatalkorú és gyermekkorú bűnözés \' nagyságáról, sajátosságairól, lehetséges okairól. Kiemelte, hogy a rendőrség bűnmegelőzési területe most fő csapásirányként jelentkezik a rendőrségi munkában, s idén elsősorban a szülőket, családokat szeretnénk megcélozni. Munkában állandó lépéshátrányban vagyunk. A gyerekek védtelenek, a szülők gyanútlanok. Éppen ezért indul el október hónapban a Drogtan szülőknek, pedagógusoknak előadássorozat, melyben a szülők figyelmét szeretnénk felhívni azokra a jelekre, melyek gyermekük kábítószer-fogyasztására utalhatnak. A rendelkezésünkre álló adatok ugyan nem adnak okot arra, hogy vészharangokat kongassuk, de a feladatainkat azért kijelöli. Nagy probléma még a családon belüli erőszak, amely sok esetben látens. Családok nélkül azonban a magyar társadalom nem tud felépítkezni, ha a család nem működik, akkor a társadalom sem lesz működőképes. Az életnívó követése túl magas kihívásokat állít a családok elé. melynek következménye a hajszolt élet, a túl sok „műszak", így nincs idő a családra, egy jóízű beszélgetésre. A bűnmegelőzést igazán csak családok, kisközösségek szintjén lehet igazán hatékonyan megvalósítani.
Mivel próbálkozott a rendőrség Nagykanizsán?
- Minden iskolában legyen egykét speciális osztályfőnöki óra,
- D.A.D.A. program bevezetése az általános iskolákban - már amennyire személyi feltételeink engedik.
- Csellengés elleni programba kapcsolódtunk be. (Itt jegyezzük meg, hogy sajnos nagyon gyakran a szülőknek halvány fogalma sem volt arról, hogy merre jár gyermeke!)
Mi a kockázatok társadalmában élünk - folytatta a kapitány úr. A fiatalokon van most a fő hangsúly, de azért ne felejtsük el a másik korosztályt, az időseket sem. akik szintén nagyon gyakran vannak kivéve vészhelyzetnek nap mint nap. Nagykanizsán egyelőre még - szerencsére - kevés a fiatalkorú bűnöző ill., áldozat. De!: a diszkókultúrához, kapcsolódó események mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Kell-e korlá-tozni-szabályozni azt. hogy egy fiatal meddig lehet este-éjszaka házon kívül, hol tartózkodhat felügyelet nélkül? S itt megint csak a család felelősségéhez jutunk el.
A vitaindító utáni hozzászólások is elsősorban a gyermekek jogait firtatták, ill. a Drogtan szülőknek, pedagógusoknak előadássorozat lebonyolítási lehetőségeiről kérdeztek. Kisebb vita alakult arról, hogy a gyermekek iskolán kívüli viselkedési normáit, ill. hogy meddig maradhatnak éjjel az utcákon, szórakozóhelyeken kinek kellene felügyelni, ellenőrizni a fiatalságot. Meddig terjed az iskolai szabályok uralma, hol kezdődik a szülő, a család felelőssége, melyik az a pont. ahol már a rendőrségnek kell beavatkozni. A résztvevők felajánlották az együttműködésüket minden területen, hiszen közös célunk a jövendő nemzedék helyes úton tartása. Szekciónk végül négy fő irányt határozott meg. melyet másnap a konferencia elé terjesztettünk, illetve az önkormányzat felé jeleztük:
1. A családok szerepének hangsúlyozása
2. Ehhez csatlakozik a rendőrség bűnmegelőzési tevékenysége is, ahol a szülők lesznek elsősorban megcélozva a prevenció kérdéseiben.
3. A szekció javasolja az önkormányzat bizottságai felé. ill. társadalmi megvitatásra ajánlja a gyermeki jogok és kötelezettségek kérdését.
4. Erősíteni kell az együttműködést a törvény szellemében, mivel valljuk, hogy a bűnmegelőzés az ifjúság tekintetében nem csak rendőri feladat.
Bükiné Papp Zsuzsanna rendőr hadnagy Horváth István rendőr őrnagy
2000. október 5.
5
ABNAMRO Bank
KISVÁLLALATI HITELEK
Az ABN AMRO BANK Rt. egyedülálló konstrukciója a kis- és középvállalkozások számára!
GYORSASÁG:
¦ 3 napon belül megtörténik a hitelbírálat (szükséges dokumentáció beérkezéstó\'l számítva)
ELŐNYÖS FEDEZETI ELVÁRÁS:
¦ a bank a biztosítékok széles körét mérsékelt fedezeti elvárással elfogadja
¦ új gép, berendezés, ingatlan vásárlásakor a biztosíték lehet maga a finanszírozott tárgy, feltéve, ha a saját erő eléri a 20%-ot
ÁRAZÁS:
¦ versenyképes ár mellett Bankunk a Hitelgarancia Rt. garanciadíját átvállalja \\
CSÖKKENTETT ADMINISZTRÁCIÓ:
¦ minden felesleges adminisztrációt kiszűrtünk, az igénylés rendkívül egyszerű
Keresse fel fiókunkat, ahol kollégáink tájékoztatják önöket a lehetőségekről és pár napon belül hozzájuthat az igényelt forráshoz-
ABN AMRO Bank Rt.
Nagykanizsa, Fő út 16. ¦ Tel.: 93/312-225, 311-181
REAGÁLÁS
A KANIZSA Újság 12. évfolyam 29. szániában megjelent adóügyekkel kapcsolatos észrevételekre az alábbi tájékoztatást adom:
Az olvasni levél három részre tagolható:
1.) A befizetési lapok teljes kitöltöttsége. illetve a befizetési lapok száma
2.) A fizetési értesítés elkészülte és adóalanyokhoz való kézbesítés hosszú időtartama
3.) Az értesítésen szerepelő információs mondat
1.) A kézbesített értesítés című tájékoztatás az adóalanynak az egyes adószámláin egy bizonyos időpontban megállapított egyenleget tartalmazza, amely két részre bontott: már lejárt esedékességű, illetve szeptember 15-ig vagy később fizethető meg. Tehát ilyen szempontból nézve ez az irat semmilyen jogkövetkezményt nem von maga után, pusztán az adóalanyokat tájékoztatja adószámláik egyenlegéről, valamint mellékletét képezi az esetleges tartozás megfizetésére szolgáló befizetési lap.
Költségtakarékossági és célszerűségi okokból a befizetési lapokat ez évben először teljes körűen géppel kitöltöttük. Ez év január I-től minden adófajtát külön adószámlán kell kezelni. így egy-egy adóalanynak akár 7 adószámlája is lehet. A befizetési lapok tel-
jes kitöltése is az adószámlák közötti eligazodást szolgálja.
Természetesen, ha adóalany több részletben kívánja megfizetni adótartozását, akkor lehetősége van erre, csak a befizetési lapot a polgármesteri hivatal adóirodájánál be kell szereznie, vagy az átutalás (banki művelet) eszközét kell igénybe venni. Tájékoztatom, hogy kamat-visszatérítés intézménye jelenleg nincs. így az esedékesség előtt megfizetett adóra kamatot fizetni nem lehet.
2.) Az értesítés és a kézbesítés között eltelt idő hossza: Nagykanizsa városban több mint tizennégyezer értesítés kézbesítésére került sor az elmúlt időszakban. Az értesítés elkészítése számítástechnikai úton nem vesz hosszú időt igénybe. Arra kell figyelni, hogy az adózói számlákat érintő adatok feldolgozása naprakész legyen. Az adatok papírhordozóra történő nyomtatása a jelenlegi technikai felszereltségünk folytán több mint két hetet vett igénybe. A postázás - amely párhuzamosan történik - még megnöveli az elkészítés és a kézbesítés közötti eltelt időt. További szempontként, egyrészt a nyári szabadságolásokat, másrészt azt a gyakorlati tényt is figyelembe kell venni, hogy a korai kézbesítés az adóalanyok részére nem biztos, hogy ideális időpont. Ezért azt terveztük, hogy lehetőleg augusztus második felében kapják meg a befizetési lapokat az adóalanyok és a nyári szabadságolások után még maradjon elegen-
dő idő felkészülni az adó megfizetésére a szeptember 15-i határidő előtt. Mint már említettem ez az értesítés nem állapít meg befizetési határidőt. Az esedékesség meghatározása csak határozattal illetve önadózók esetében adóbevallás benyújtásával lehetséges. Tehát aki két összegről szóló már esedékessé vált, valamint később esedékessé váló tartozásról kapott értesítést, ott a késedelem már az értesítés elkészítése elölt bekövetkezett. Ezen esetekben célszerű tételesen megnézni, hogy miből adódik a tartozás. Erre ez az értesítés nem alkalmas, ennek megállapítására a már kézbesített adóiratok alkalmasak, illetve az adóügyi iroda tud pontos felvilágosítással szolgálni. 3.) Azok az adóalanyok, akik határidőben benyújtottak adóbevallásukat .a gépjárműtárolóról, most kapták kézhez ezen építmény utáni adómegállapító határozatot. Az említett mondat csak iájuk vonatkozik, amint az a mondatban szerepel. Tehát, aki nem kapott határozatot az értesítés mellékleteként, őrá nem vonatkozik.
Reményeim szerint az olvasói levélben megfogalmazott problémákra és azok okaira a Tisztelt levélíró kielégítő tájékoztatást kapott. Amennyiben ezen túlmenően is szüksége van további információra, kérjük keresse fel a Polgármesteri Hivatal Adóügyi Irodáját, ahol munkatársaink rendelkezésére állnak. Megköszönve segítő szándékú észrevételeit, tisztelettel
Polgármesteri Hivatal Adóügyi Iroda
¦éhé*
2000. október 5.
A CWG Hungary Kft. a Szikomat Nemzetközi Szivattyú, Kompresszor, Armatúra és Automatizálás-technikai Szakkiállításon
A CWG Hungary Kft. által adatait számítógépbe kell továb-
gyártott és üzemeltetett vízkezelő berendezések folyamatosan működő berendezések. Az esetek legnagyobb részében egy egész gyár termelése múlik azon, hogy a vízkezelő berendezés működik-e. Ezért alapvető előírás, hogy ezen egységek paramétereinek
bítani, amiket aztán folyamatosan regisztrálnak, figyelnek. Ezen felügyeleti rendszerre, valamint más termékeinkre szigorú normák, előírások vonatkoznak.
- Ennek megfelelően a legújabb projektjeinket, például a tiszaújvárosi elektromos áramkö-
rök készítésével foglalkozó JABIL cég vízkezelését szintén nagyon gondosan terveztük és vittük végbe, aminek eredményével, illetve legújabb termékeinkkel; többek között a PLC vezérlésű komplett vízelőkészítő rendszer modelljével kívánjuk megismertetni a nagyközönséget is -mondta Petró Gyula ügyvezető igazgató.
hungary nagykanizsa
Ez történt a SZIKOMAT 2. Nemzetközi Szivattyú, Kompresszor. Armatúra és Automatizálás-technikai Szakkiállításon szeptember utolsó napjaiban.
Hatvanéves a Cserháti Sándor Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskola
Iskolatörténeti kiállítás, ko-\' .sáliabda- és labdarúgógála, szakmai vetélkedők előzték meg a 60 éves jubileumát ünneplő középiskola jubileumi ünnepségét szeptember 29-én. Az intézmény tornacsarnokában megtartott ünnepségen Janzsó Antal igazgató köszöntötte a megjelenteket, közöttük Zakó László és Göndör István országgyűlési képviselőket. Tüttő István, Nagykanizsa polgármestere beszédében kiemelte: a szakközépiskola történelmével bizonyítja életképességét. Ez az iskola volt a mezőgazdaság egyik fellegvára a térségben, hiszen biztosí-
totta a tudást, a hátteret azon szakemberek számára, akik a mezőgazdaságot magas szintre emelték. Dr. Tamás Károly, a Föld-
művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára dr. Torgyán József nevében köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Hang-
súlyozta, a magyar agrárium felemelkedésének programja további jövőt ígér az intézménynek. Elmondta, a magyar mezőgazdaság a szerkezetváltás nehezén már túl van. Anyagi javakkal nem rendelkezünk bőven, de szellemi tőkével igen, és ennek a szellemi tőkének itt van a termőtalaja, a ma még hallgató cserhátisokban, akik a jövőben a szakma kiváló művelőiként fogják a mezőgazdaságot felvirágoztatni.
Az ünnepségsorozat kitüntetések átadásával és agrárfórummal zárult.
B. Zs.
Akció az UPC-nél
Bagladi József, az UPC Magyarország Kft. helyi üzemvezetője új akcióról tájékoztatta lapunkat. Az akció lényege, hogy október elsejétől a hónap végéig ingyen kötik be az igénylőknek az Internetet és a kábeltelevíziót is. Az akcióba magánszemélyek és vállalatok egyaránt beszállhatnak, az akció jogállástól függetlenül érvényes mindenkire, aki az adott határidőn belül rendeli meg a szolgáltatást a cégtől.
Válasz az olvasónak
Nemrégiben egy olvasó kereste fel szerkesztőségünket, azt panaszolván, hogy egy szolgáltatás árát szeretné visszakapni, illetve az ár egy részének elengedését kéri a szolgáltatótól. Akkor, amikor ő - egyedül a társasházból - szerződést kötött a céggel, még nem lépett életbe az az akció, amely most lehetővé teszi, hogy bekötési díj nélkül jussanak egy szolgáltatáshoz. Az olvasó méltánytalannak érzi a vele szembeni eljárást, hiszen neki senki nem mondta, hogy érdemes várni, az amiért
egykor jelentős összeget kellett fizetni, hamarosan ingyenes lesz. Panaszát már jelezte a cég felé, de ott nem tudtak a problémán segíteni, mondván, az akció csak arra az ügyfélre érvényes, aki akkor válik a rendszer részévé, apukor az árengedmény érvényben van. Bár a jelenség meglehetősen kellemetlen, jogorvoslat nincs, az ügyfél, aki korábban létesített jogviszonyt a szolgáltatóval, az általa nyújtott szolgáltatást már igénybe vette, annak árát nem kérheti visz-
A KORHÁZ UJ ENERGIAELLÁTÓ RENDSZERE
A múlt héten szerdán lezajlott ünnepélyes átadással lezárult egy újabb fejezet a kórház átfogó rekonstrukciójában. A majd egy évtizede tartó folyamat legújabb eredménye a 223 millió forint beruházási értékű, korszerű energiaellátó rendszer. A beruházást és a rendszer működtetését, a villamos energiaszolgáltatást, a fűtést, a használati melegvíz és a technológiai gőz szolgáltatását ugyanaz a cég végzi el. Az ünnepélyes keretek között megtartott átadáson Tüttő István, városunk polgármestere hozta működésbe egy gombnyomással az új rendszert.
Vásártéri vigasságok
A Király úton működő piac vállalkozói nevében tartottak sajtótájékoztatót a Király utcai piacon. Németh József az ott árusítók, és pavilontulajdonosok nevében ismertette a közösség terveit, elképzeléseit. Amellett, hogy a Király utcán működő pavilonsor már jelenleg is egy a kor kívánalmainak jobban megfelelő elárusító rendszer, újabb terveik vannak. A közeljövőben étterem nyílik majd, és tovább rendeződnek a már amúgy is rendezett állapotok, még tovább nő a szilárd burkolattal ellátott felület nagysága, ingyenes parkolót vehetnek igénybe a gépjárművel érkező vásárlók.
Az október első napján rendezett Vásártéri Vigasságokkal az volt a céljuk, hogy a vásárlás mellett kulturális programokat, kikapcsolódási lehetőséget is biztosítsanak az odalátogatóknak. A Király utcai piac kereskedői szeretnének mind több magyar vásárlót pavilonjaikba csalogatni, hiszen úgy vélekednek, hogy aki egyszer náluk járt, mindig szívesen tér visz-sza. Az október elején rendezett program csak az első állomása volt a kulturális programok sorának, hiszen a tervek szerint hamarosan sor kerül majd egy horvátszlovén napra is.
D. É.
IN MEMÓRIÁM
Horváth István tanár úr
Elment tőlünk Valaki. Illyés Gyula csodálatos gondolatai szerint:
„ Ügy búcsúzzál, hogy a könnyes szemed is mosolyogjon: Úgy búcsúzzál, hogy csak azok emlékezzenek Rád, akik szeretnek: Úgy búcsúzzál, hogy mindenki visszavárjon, még akkor is, ha örökre és véglegesen elköszönsz!"
Drága Halottunk, Kollégánk, Pista bácsi így búcsúzott tőlünk: mosollyal, szeretettel, megnyugvással, befejezett gondolatokkal és Istenbe vetett hittel, békével.
Ilyen volt az élete is. Nagyon szegény családban született, már fiatalon dolgoznia kellett. Szakmát tanult és évekig asztalosként dolgozott. A háború és a katonáskodás után régi álmát valósította meg, amikor leérettségizett majd felvételt nyert a tanárképző főiskolára. Tanári diplomával került 1957-ben Kiskanizsára, a Nagyrácz úti Altalános Iskolába.
Eredményes nevelői munkája mellett azonnal részt vállalt a város kulturális - művészeti életében. Évtizedekig énekelt Nagykanizsa legjobb énekkaraiban. Minden hangversenyen, kiállításon, színházi előadáson ott láthattuk baráti mosolyával, gesztusaival.
Nagyon szépen formálódott az élete: boldog házasság, gyermek, szakmai elismerés.
Sajnos_ a nagy rendező, az Élet tragikus gyorsasággal megváltoztatta a sorsukat. Felesége meghalt, felborult minden. Évekig, évtizedekig kereste önmagát, próbált emberhez méltóan élni. Soha nem tudtuk, hogy milyen fájdalmat, életérzést takart mosolya, jókedve. Munkáját eredményesen, örömmel végezte, mindenkinek segített, mindenkit tisztelt, szeretett, éppen ezért Őt is mindenki tisztelte és szerette.
A Péterfy-iskolában, isko-
lánkban 1977-től - tehát az alapok lerakásától - tanított, dolgozott. Úgy éreztük, hogy ebben a közösségben, és az újabb házasságában megtalálta önmagát. Felszabadultan, boldogan dolgozott. Sajnos felesége halála, majd az O súlyos betegsége megváltoztatott mindent.
A tragédiák közepette is méltósággal, fegyelemmel viselte sorsát. Nem lázadozott, nem káromolt senkit, talán jobban kimutatta érzéseit, ragaszkodását.
Tóth Árpád szavaival szólt az Istenhez is:
„Pénzt, egészséget és sikert Másoknak, Uram, többet adtál, Nem kezdek érte mégse pert, És nem mondom, hogy adósom maradtál"
Drága Kollégánk, Tanár Úr, Pista bácsi! Tudtuk, hogy nagyon beteg vagy, de láttuk azt is, hogy milyen lelki tartással, erővel harcolsz az életedért. Hittünk abban, hogy mosolyogva, jókedvvel visszatérsz még közénk, mindennapos vendégként a tanári szobába. Sajnos helyetted csak a nagyon szomorú hír érkezett. 75 éves korodban örökre elköszöntél tőlünk, családodtól, volt munkatársaidtól.
Most mi is fájó szívvel, őszinte baráti szeretettel búcsúzunk Tőled az iskola minden dolgozója, több ezer volt tanítványod nevében.
Sokáig emlékezni fogunk Rád! Isten Veled! Nyugodjál békében!
Péterfy-iskola Tantestülete
Tisztelt Szerkesztőség!
Úszni egészséges! Vidám dolog?
Én, mint egyszerű szülő mindig azt hittem, hogy az erre szakosodott emberekre - jelen példa szerint úszásoktatókra - nyugodt szívvel bízhatom a gyermekem okítását. Ezzel ellentétben a minap azt kellett tapasztalnom, hogy gyermekem - aki eddig szerette a vizet -, ezután nem kíván „locsizni" az uszodában, fél az úszásoktatóval való találkozás gondolatától is. Velem továbbra is szeretne „úszni", így csak remélni merem, hogy nem az oktatás minőségével vannak problémák. Az. én véleményem az, hogy nem minden gyermeknél célravezető a nyers szigor és a kényszer. Akinek nincs kellő türelme a gyermekekkel való foglalkozáshoz, és úgy viselkedik velük, mint egy kiképzőtiszt, az lehet értékes ember, azonban azon érdemes lenne elgondolkodnia, hogy miért csinál olyant, amit nem szeret. Ez másnak sem jó. Tudtommal, az úszásoktatás célja nemcsak az, hogy olimpiai bajnok úszókat neveljen, hanem hogy a gyermekekkel megszerettesse a vizet, félelmüket feloldja, s szabad mozgást eredményezzen. Egy kisgyermeket nem úgy kell bátorítani, hogyha nem mer, akkor szembefrö-csölést helyezek kilátásba. Nem hiszem, hogy a mai gyermekcentrikus oktatásban ezeket az elavult módszereket célszerű alkalmazni.
De lehet, hogy nincs igazam, nem értek hozzá.
Tisztelettel: egy szülő (név és cím a szerkesztőségben)
BIZTONSÁGOS INTÉZMÉNYEK
Konferencia a fiatalokért
A „Segítség a Fiatalokért" Egyesület kétnapos konferenciájára a múlt hét közepén került sor a HSMK-ban. Az ünnepélyes megnyitó keretében először dr. Tuboly Marianna, városunk jegyzője köszöntötte a jelenlévő ifjúságvédelemmel foglalkozó szakembereket, és az érdeklődőket. Vajda László, a Zala megyei önkormányzat művelődési osztályvezetője köszöntőjében kiemelte a felnövekvő nemzedék testi és lelki egészségének fontosságát, hiszen mint mondta, ez a jövő záloga. Beszélt arról, hogy mennyire fontos az ifjúság védelmével foglalkozó civil szervezetek jelenléte. Ezt követően Molnár Ferenc Roland, az egyesület nevében szólt, majd köszöntője végén emléklapokat adott át azon szervezetek képviselőinek, amelyek a konferencia létrejöttét támogatták. Tütlő István, Nagykanizsa polgármestere nyitotta meg hivatalosan a kétnapos tanácskozást, amelyen számos az ifjúság helyzetével, lehetőségeivel kapcsolatos előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Szó esett az oktatás, az egészségügy kérdéseiről, az ifjúság szociális helyzetéről, a bűnmegelőzés lehetőségeiről, és az ifjúság külkapcsolatairól is.
D. É.
Válogatás a Közterületfelügyeleti Iroda intézkedéseiből
A Közterület-felügyeleti Iroda munkatársai az elmúlt hét során 10 esetben intézkedtek szabálytalan parkolás ügyében.
A közterület-felügyelet az állattartási rendelet ebtartásra vonatkozó előírásainak betartását folyamatosan ellenőrzi, délután 12.00-20.00 óra közötti időszakban is. Az elmúlt hét során pórázhasználat elmulasztása miatt figyelmeztetésekre került sor a Keleti városrészben, valamint az Északi városrészben.
A felügyelők a Vízmű szakembereivel közös bejáráson vesznek részt a szennyvízcsatorna-hálózatra való rákötés ellenőrzése végett. Az elmúlt hét során ellenőrzött területek:
- KiskanizsaWárosrész, Palin városrész, Katonarét,
- Sánc.
Lakossági bejelentés érkezett a felügyeletre, mely szerint Szentgyörgyvári-hegyen a konténer mellett zsákokban hulladékot helyeztek el. Az elkövető kilétét a felügyelők nem tudták megállapítani, a gépjármű rendszámát, amiből a zsákokat odarakták a bejelentő nem tudta megmondani.
A város területén a közterület-felügyelet dolgozói a közterület-használati engedélyeket szigorúan ellenőrzik, aki a felszólítást követően sem kér engedélyt, az ellen szabálysértési eljárás indul.
A Batthyány utcában közterülethasználati engedély ellenőrzése céljából történt ellenőrzés. A közterület-felügyelet az ügy kivizsgálása céljából a tulajdonost beidéztette.
A költségvetésben minden évben szerepelnek a város által fenntartott intézmények felújítására, rendbetételére szánt összegek. Sajnos a rendelkezésre álló pénz mindig kevesebb, mint amiből a benyújtott igények megvalósíthatók lennének, így mindig rangsorolni kell, mi az, ami megvalósul és mi az, ami nem, vagy csak később. A megvalósítás sorrendjét többnyire az szabja meg, hogy az adott intézmény működését, biztonságos voltát mennyiben befolyásolja a probléma. Vannak olyan munkálatok, amelyeket az intézmények saját költségvetésük terhére végeztetnek el, de jelentkeznek olyan gondok is, amelyek or-
vosolására nem telik a szűkös intézményi keretből. Ebben az évben háromszázmillió forintot fordított a város intézmények felújítására, mondta el Zieger Vilmosné. Már készül a költségvetés tervezete, ebbe beállításra kerülnek azok a munkálatok, amelyek az intézmények biztonságos működését lehetővé teszik. Bár évről évre csökken az az összeg, amit felújításra fordíthat a város, a biztonságos működtetés még sosem jelentett problémát. Az érintésvédelmi tűzvédelmi jegyzőkönyvek felülvizsgálatáról a hivatal gondoskodik, és az ezzel kapcsolatos teendők fedezete is biztosított, tudhattuk meg.
Hét intézmény elé helyezett ki nemrégiben a Via Kanizsa Kht. figyelemfelkeltő táblákat. A „Lassíts, iskola" feliratú táblák kihelyezésével az volt a cél, hogy az
iskolák felé autózók figyelmét felhívják a fokozott gyalogosforgalomra. A táblák 140 ezer forintba kerültek, tudhattuk meg Gáspár Andrástól.
Volt szaktanácsadó
Az elmúlt tanévben a város költségére biztonságtechnikai szaktanácsadó működött az intézményekben. A város által megbízott szakember felmérte az intézmények állapotát, feljegyzéseket, jegyzőkönyveket készített a legfontosabb teendőkről, felkészítette az intézmények dolgozóit a biztonságos működtetés feladatait illetően. Ettől az évtől változott a rendszer, hiszen a központi megbízásra nem került sor, az intézményekre bízta a fenntartó, miként rendezik a kérdést, és anyagi vonzatát miből teremtik elő. Az intézményekben eddig az év elején mindenütt tartottak balesetvédelmi oktatást a felnőtt dolgozóknak. Erre sza-
kosodott, speciálisan képzett szakemberek hívták fel a dolgozók figyelmét arra, mi mindent kell figyelemmel kísérniük a biztonságos, balesetmentes működést illetően. A gyerekeket az osztályfőnökök részesítették oktatásban, erre ugyanis a vonatkozó szabályok lehetőséget adnak. Azzal, hogy a korábbi években elvonták az intézményektől a pótlékot, amelyet azoknak a pedagógusoknak folyósítottak, akik speciális képzéseken vettek részt, majd a város pályáztatás alapján egy szakembert bízott meg, megváltozott a hosszú évek folyamán egyformán működő rendszer, és az intézmények kissé tanácstalanná váltak.
MEGTALÁLTAK A SZOBORFEJEKET IS
¦
Nagy öröm érte 29-én a reggeli órákban a Nagy-Magyarország emlékmű sorsáért aggódókat. Viszonylag jó állapotban, megtalálták az 1952-ben ledöntött emlékmű négy szoboralakjának levágott fejét. A megrongálások elkerülése miatt, a szoborbizottság éjjel-nappal őriztette az emlékművet.
ORU Kl IS Kik Al jN I
Az elmúlt héten fonó hangulatú lakossági fórumra került sor a kiskanizsai művelődési házban, melyen részt vett Tüttő István, polgármester, Törőcsik Pál. alpolgármester, Antalics Dezső és dr. Gőgös Péter a településrész önkormányzati képviselői, dr. Csákai Iván. a SZEB elnöke, dr. Tuboly Marianna jegyző illetve a polgármesteri hivatal több munkatársa.
Tüttő István ismertette a jelenlévőkkel, hogy a nagykanizsai közgyűlés rendeletet alkotott, amelynek célja, hogy fiatal házasokat egy ún. Fecskeházban ideiglenes lakásokban elhelyezve elősegítse az égető lakásgondok megoldását. A volt Nagyrác iskolában kialakítandó lakásokért nemcsak bérleti díjat kell fizetniük majd. hanem a rezsiköltségeken felül előtakarékosságra is kötelezettek.
A tiltakozó kiskanizsaiak nevében Förhénci Horváth Gyula mondta el. miért nem ért egyet Kiskanizsa az önkormányzat elképzeléseivel. Dr. Gőgös Péter képviselőt - aki egyébként nem az ügyben érintett választási körzet képviselője - felszólította, hogy korábban tett nyilatkozata miatt mondjon le mandátumáról.
Dr. Gőgös Péter elmondta, amikor uszításról beszélt, nem Förhénci Horváth Gyulára gondolt és az önkormányzatnak sem volt célja az, hogy új Citromszigetet hozzon létre a Nagyráe utcában. Mint a képviselő rávilágított, pontosan utolérhető, ki volt az az egy személy, aki házról házra járva félreinformálta a lakosságot, az önkormányzat szándéka ellen hangolta a kiskanizsaiak egy részét.
Törőcsik Pál alpolgármester visszautasította azt a vádat, hogy nem hitelesen tájékoztatta az érintetteket, a megyéspüspökkel történt találkozásról. Mint az alpolgármester elmondta, éppen fordítva történt a nem hiteles tájékoztatás, az őt meghazudtoló nem mond igazat. Tüttő István polgármester hozzáfűzte, hogy egy tárgyalást megelőzően természetes, hogy a tárgyalási lehetőséget kérő levélben tájékoztatják a másik felet a megbeszélés tárgyáról, a kialakult helyzetről, a tárgyalást kérők álláspontjáról.
A fórumon az az álláspont alakult ki, hogy az önkormányzat vizsgálja felül a kiskanizsai volt oktatási-nevelési ingatlanokkal kapcsolatos döntéseit.
A kiskanizsai aktivisták kezdeményezik egy településrészi önkormányzat létrehozását valamint az is elhangzott, hogy szívesebben látnának az ott lakók egy szép parkot a Szent Flórián téri volt óvoda helyén, mint egy bizonytalan felhasználású épületet az értékesítés után.
Az ALTERRA Svájci-Magyar Kiadó - amely egyaránt nyújt lehetőséget kezdő, illetve befutott íróknak, költőknek, újabb felhívással fordul régi és új szerzőihez.
A továbbra is érvényben lévő műfaj és tartalmi megkötöttség nélküli 5 oldal terjedelmig. folyamatosan beküldhető írásokon kívül, a következő meghatározott tematikus pályázatokra várjuk írásaikat:
1. II. Világháború - háborús élmények: koncentrációstáborok, munkatáborok, hadifogság (dokumentumjellegű írások, versek, novellák 5 oldal terjedelmig)
2. A Szentföld - az ígéret földje: a földi és a mennyei Jeruzsálem (versek, esszék, novellák 5 oldal terjedelmig)
3. Gyermekkor - az elveszett Paradicsom: saját gyermekkorunkról, az emberiség gyermekkoráról az Éden ártatlan boldogságáról (versek, esszék, novellák 5 oldal terjedelmig)
4. Szerelem a költészetben - Múzsa, ihlet, alkotás: A szerelem, mint ihletforrás, mint a mű létrejöttének alapja (versek, esszék, novellák 5 oldal terjedelmig)
5. Rózsa Sándor és a betyárvilág: Betyárbecsület - zsiványság; gazdag - szegény, rabló-pandúr ellentét (versek, esszék, novellák 5 oldal terjedelmig)
6. Remix-versek, a repoetizmus jegyében: kísérlet a jövő évezred egy új poétikai irányzatának megteremtésére, mely nagy költőink műveinek, mind formai-, mind tartalmi átdolgozását, postmodernizálását. direkt aktualizálását, rap-esítését, célozza meg.
Feldolgozandó versek: Bornemissza Péter: Siralmas énnéköm
Batsányi János: A franciaországi változásokra Kölcsey Ferenc: Huszt ALTERRA-díj: a legkimagaslóbb három alkotó a szerzői önköltség alól
való utólagos felmentésen kívül 10.000 Ft-os könyvjutalomban (válogatott
ALTERRA-csomag) is részesül.
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2000. DECEMBER 31.
ALTERRA Svájci-Magyar Kiadó Kft.,
Széchenyi u. l/D, 1054 Budapest Tel./fax: 01/353-2176 alterra@elender.hu www.alterra-publishing.hu
10
2000. október 5.
Héttőn délelőtt ülésezett az ügyrendi és jogi bizottság. A felvett napirendek sorában megtárgyalták a költségvetési rendelet végrehajtásáról szóló beszámolót, és a bizottság úgy döntött, jogilag elfogadja az előterjesztést, ám az előterjesztés szakmai oldalát tekintve a gazdasági és városüzemeltetési bizottsággal ért egyet. A szabadhegyi állattartás ügyében a közgyűlés hoz majd döntést, de a bizottság tagjai úgy vélekedtek, az adott területen a továbbiakban nem célszerű az állattartás engedélyezése. Az ÜJB ülésén szó esett arról, hogy kiskanizsai polgárok aláírásával beadvány érkezett a polgármesteri hivatalba, miszerint Kiskanizsa részönkormányzatot kíván létrehozni.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 28/1995. (X. 30.) számú rendelete a településrészi önkormányzatokról
Általános rész 1.8
A közgyűlés a település elkülönült, illetőleg az egyes településrészek sajátos arculata, eltérő hagyományai, valamint a településiészen élő lakosság önszerveződő képessége erősítése céljából településrészi Önkormányzatot hozhat létre.
!\'
A településrészi önkormányzat létrehozása
ti
(1) A közgyűlés a településrészeken településrészi önkormányzatot hozhat létre az érintett részen lakó választópolgárok 10%-ának írásbeli kezdeményezésére.
(2) Eredménytelen választás esetén két éven belül nem kezdeményezhető a településrészi önkormányzat létrehozása.
(3) A települési önkormányzati választást követő három év elteltével településrészi önkormányzat létrehozása nem kezdeményezhető, egészen a következő önkotmányzati
választásig.
(4) Az írásbeli kezdeményezésnek tartalmazni kell:
településrész pontos körülhatárolását
a kezdeményezés indokait ^
(5) A településrészi önkormányzat létrehozására irányuló kezdeményezést a polgármesterhez kell benyújtani
(6) A kezdeményezést - a bizottságok véleményének kikérése után - az Ügyrendi. Jogi és Közrendi Bizottság terjeszti a közgyűlés elé.
(7) A közgyűlés a kezdeményezésről a megválasztott képviselők több mint felének igenlő szavazatával dönt,
A településrészi önkormányzati testület tagjainak és vezetőinek választása
(1) A közgyűlés a településrészi Önkormányzat tagjainak számát 1000 lakosig 3 főben. 2000 lakosig 5 főben, 2000 lakos felett pedig 7 főben határozza meg.
(2) A településrészi önkormányzat testület tagjai:
- A településrészi Önkormányzat testület vezetője -A településrészen egyéni választókerületben megválasztott képviselő(k) (függetlenül lakóhelyüktől) -az 1994. évi LXII. sz. törvénnyel módosított 1990. LXÍV. tv. (továbbiakban választási törvény) kislistás választási rendszere alapján - a települési képviselők számával csökkentett - az (I) bekezdésben meghatározott számú helyi válaszpolgár (továbbiakban településrészi képviselő).
4.$.
(1) A településrészi önkormányzat testület tagjait az érintett területen élő választópolgárok - a választási törvény kislistás választásra vonatkozó rendelkezéseinek értelemszerű alkalmazásával - választják meg. A választás egyfordulós, és akkor érvényes, ha a választásra jogosultak részvételi aránya 25%-ot eléri.
(2) A településrészi önkormányzati választás előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos feladatokat az önkormányzati képviselők választására létrehozott választási szervek (városi választási bizottság, szavazatszámláló bizottság) látják el.
(3) A jelöltállítás határidejét, a választás időpontját a vá-
lasztási bizottság tűzi ki. erről a lakosságot a városi médiákban tájékoztatni kell. A választás lebonyolítása az önkormányzati képviselők választására kialakított szavazókörökben történik.
(4) Településrészi képviselőjelöltnek az a személy tekinthető, akit a településrész választópolgárainak 1%-a jelöltnek ajánl. x
5.§
(1) A településrészi önkormányzati képviselő az a jelölt lesz. aki a legtöbb szavazatot kapta.
(2) Amennyiben a jelöltet települési képviselőnek választják meg. úgy helyébe kislistás a következő jelölt lép.
(3) A településrészi önkormányzati testület vezetője csak települési képviselő lehet, akit a közgyűlés választ meg.
(4) A településrészi önkormányzati testület tagjai választását a közgyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi.
(5) Amennyiben a településrészi képviselő megválik tisztségétől, helyébe a következő legtöbb szavazatot kapott jelölt Tép.
(6) A településrészi Önkormányzati testület megbízatása az új képviselőtestület alakuló üléséig tart.
(7) A településrészi önkormányzati testület tagjainak megválasztása a települési önkormányzati képviselők választásával egyidejűleg is történhet a már működő településrészi Önkormányzat(ok) esetében.
a testület működése 6.§
(1) A településrészi Önkormányzati testület negyedévente legalább egy ülést tart.
(2) A településrészi önkormányzati testület működési szabályait - a közgyűlés bizottságaira vonatkozó rendelkezések figyelembe vételével - maga határozza meg.
(3) A településrészi önkormányzat ülését a polgármester indítványára össze kell hívni.
(4) A településrészi Önkormányzat működési költségeit a közgyűlés határozza meg az éves költségvetési rendeletében.
(5) A településrészi önkormányzati testület működési feltételeinek megteremtése, döntéseinek előkészítése, végrehajtása a jegyző feladata.
(6) A jegyző köteles biztosítani, hogy a településrészi önkormányzat nem települési képviselő tagjai a közgyűlés határozatait megismerjék.
a településrészi önkormányzat feladat- és határkőre 7.§
(1) Véleményezi a településrészt érintő - költségvetési koncepciót, a költségvetésről szóló rendelettervezetet
Önkormányzati tulajdonban lévő föld és házingatlan (forgalomképes ingatlanok) értékesítését, vásárlását, vállalkozásba vitelét, vagy bármely módon való hasznosítását 4 önkormányzati vállalkozások létrehozását önkormányzati vállalat vagy intézmény alapítását, illetve megszüntetését
a polgármester hatáskörében hozott első fokú határozatok ellen benyújtott fellebbezéseket
- városfejlesztési koncepciót, városrendezési programot, tervet
a közgyűlés elé kerülő napirendeket
- a településrészen működő intézmények vezetőinek kinevezését, felmentését
- a településrész intézményeinek használatával és igénybevételével kapcsolatos kérdéseket
az egészségügyi alapellátás igénybevételével kapcsolatos kérdéseket
- az intézmények és egészségügyi alapellátás épületeinek felújítását, átalakítását és áthelyezését.
(2) Javaslatot tesz a települési észt érintő:
- városüzemeltetési problémák szabályozására
- kereskedelmi áruellátásával kapcsolatos feladatok megoldására
- beruházásokra, felújításokra
- a helyi jelentőségű építészeti és természeti értékek megóvására, őrzésére, fenntartására, helyreállítására
- a szociálisan rászorulók támogatására
- a helyi adóból befolyt összeg felhasználására
(3) Egy szavazati joggal részt vesz a településrészt érintő
- beruházások és felújítások megvalósítására kiül pályázatok elbírálásában
- a városüzemeltetési feladatok ellátására kiírt pályázatok elbírálásában
(4) Közreműködik a településrészi városfejlesztési koncepciók, programok, tervek kialakításában.
A településrészi önkormányzat megszüntetése 8. §
(1) A településrészi Önkormányzat megszűnéséről a Közgyűlés dönt a megválasztott képviselők több mint felének igenlő szavazatával, ha:
- a településrészi önkormányzat testülete rendszeresen nem ülésezik
sorozatosan törvénysértő döntéseket hoz Egyéb rendelkezések
(1) A településrészi önkormányzat tagjai a települési képviselő-testület és bizottságok ülésein tanácskozási joggal vehetnek részt.
(2) A településrészi önkormányzatot a vezető képviseli.
Záró rendelkezések
(1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg az 5/1994. (II. 14.) számú rendelet hatályát veszti. A rendelet a Szervezeti és Működési Szabályzat 8. számú melléklete
(2) A rendelet hatálybalépése előtt kezdeményezett ügyben a jelölés és választás lebonyolítására e rendeletben előírt szabályokat kell alkalmazni.
Nagykanizsa. 1995. október 30.
Dr. Lukácsa Erzsébet sk. Suhai Sándor sk.
aljegyző polgármester
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. TeUfax: 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás 10-18 óráig, tel.: 311-468 E-mail: hsmk@sienet.hu vagy hsmk@kanizsa.dhs.org
Október 5. 15.00 óra
NAGYKANIZSA SZEREPE AZ1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARCBAN című dokumentációs kötet bemutatója.
Házigazda: dr. Rózsa Miklós
Október 10. 17.00 óra
A MAGYAR ZENE ÉVSZÁZADAI
A magyar nemzeti opera és Erkel Ferenc
Előadó: Kocsis Katalin
Október 13. 21.30 óra
GYÖRGYDEÁK GYÖRGY képzőművész kiállítása.
Megnyitja: Ladányi István, költő
Megtekinthető: november 3-áig
Október 13-14.
KANIZSA PLAZA-MKB NEMZETKÖZI JAZZFESZTIVÁL Október 16. 17.00 óra IRODALMI SZABADEGYETEM
Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora Előadó: Harkány László A HSMK. a TIT és a Zala Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében. Október IS.
A VÁROSI KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR KIÁLLÍTÁSA az Ifjúsági Galériában
Megtekinthető: november 8-áig
Október IS. 15.00 óra
TÖRTÉNELMI SZABADEGYETEM
A szentkorona-eszme
Előadó: Dr. Kardos József (ELTE)
Október 20. 19.00 óra
DROGMENTES DISCO
D.I: Oszi
Belépés csak diákigazolvánnyal!
Belépődíj: 200 Ft
Október 21. 16.00 óra
KÖLYÖK KONCERT
PAP RITA miisora
Belépődíj: 400 Ft
Október 23. 11.00 óra
VÁROSI ÜNNEPSÉG AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 44. ÉVFORDULÓJÁN
Közreműködnek a dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulói. Köszöntőt mond: Zakó László országgyűlési képviselő
Október 24. 17.00 óra
A MAGYAR ZENE ÉVSZÁZADAI
Liszt Ferenc
Előadó: Kocsis Katalin
Közreműködik: Kollonay Zoltán zongoraművész
Október 25. 17.00 óra
IRODALMI SZABADEGYETEM
Jókai Mór: És mégis mozog a föld
Előadó: Dr. Németh József
Október 28. 15.00 óra
TARKA-BARKA MŰHELY
Állatvilág termésből
Október 28. 18.00 óra
SZOMBAT ESTE - szórakoztató sorozat fiataloknak
FEKETE VONAT EGYÜTTES koncertje
Belépődíj: 600 Ft
Október 29. 19.00 óra
VÍZKERESZT, VAGY AMIT AKARTOK - vígjáték
A kaposvári Csíky Gergely Színház előadása (HEVESI-BÉRLET)
Főbb szerepekben: Anger Zsolt. Varga Zsuzsa. Kocsis Pál, Tóth Béla
Belépődíj: 900 Ft
Október 30. 19.00 óra
VÍZKERESZT. VAGY AMIT AKARTOK - vígjáték
(BRÓDY-BÉRLET)
Belépődíj: 900 Ft
INFORMÁCIÓ
Az alábbi tanfolyamainkra fogadunk még jelentkezőket: kezdő szövő, foltvarró, népi baba- és csuhékészítő, alakformáló női-toma. step aerobic, ovis torna, társastánc.
Novembertől csütörtöki napokon GYÓGYNÖVÉNY ISMERETI tanfolyam indul, részvételi díj 1500 Ft.
Jelentkezni és érdeklődni lehet a 311-468-as telefonszámon.
SZÍNHÁZI BÉRLETHIRDETÉS 2000-2001
A régi bérletek megújítása október 2-6-áig, új bérletek vásárlása október 9-13-áig, munkanapokon 9-17 óráig.
A bérletek két részletben is fizethetők, a második részletet december 10-éig kell kiegyenlíteni.
KANIZSA PLAZA - MKB NEMZETKÖZI JAZZFESZTIVÁL
2000. október 13-14.
Október 13. (péntek) 19.00 óra
JAZZTERFIELD EGYÜTTES
20.30 óra
BELOOP IMAGE
22.00 óra
TONY LAKATOS GROUP
24.00 óra
LATIN COMBO
Belépődíj: 1.200 Ft
Október 14. (szombat) 20.00 óra
22.00 óra
24.00
Belépődíj: 1.600 Ft
PEGE QUARTET
BOBBY WATSON „HOR1ZON" (USA) BUDAPEST DIXIELAND BAND
JEGYEK IGÉNYELHETŐK a Hevesi Sándor Művelődési Központban 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Telefon: 93/311-468 E-mail: hsmk@sienet.lui, vagy hsmk@kanizsa.dlis.org FŐ TÁMOGATÓK: KANIZSA PLAZA MAGYAR KÜLKERESKEDELMI BANK Rt. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Flextronics International Kft.
Kanizsa Trend Kft. Alpok-Adria Együttműködés NÉPSZABADSÁG Rt.
Városi
KÖNrVTÁR
OLVASÁS ÉVE Kedves Felnőttek.\' Kedves Gyerekek! Könyvtárunk is csatlakozott az OLVASÁS ÉVE mozgalomhoz. Az elkövetkező hónapokban több programot is szervezünk Ezek közül az elsőnek Gyermekkönyvtárunk ad otthont (Zrínyi u. 33.. Tel.: 312-180. E-mail: gy_kvt@vkkanizsa.c3.hu. Honlap: www.vkkanizsa.c3.bu).
A sorozat címe:
„Felolvasom legkedvesebb törtenetem\'" Sokunknak van kellemes emléke szép felolvasásokról, biztosan kedves történeteink
VÁROSI KÖNYVTÁR
Nagykanizsa, Ady E. u. 14. Telefon: 310-242
is felidéződnek egy ilyen lehetőség kapcsán. Másokkal megosztani a kedves történetek keltette örömöt pedig igazi élmény lehet. Mivel ez az élmény és ez a kedv nem ismer korhatárt, ezért a hallgatóság tagjai és a felolvasók is bármely korosztályból kikerülhetnek. Találkozzunk minden hónap első csütörtökén 14 órától a Gyermekkönyvtárban! Az első találkozás október 5-én 14 órakor lesz.
Az összejövetelre érdeklődésünkön kívül legkedvesebb mesénket és történetünket kell csak magunkká] hoznunk.
HAMAROSAN!
A hangversenykórus minősítésű NAGYKANIZSA VÁROS VEGYESKARA 25. ÉVES JUBILEUMI HANGVERSENYE alkalmából sok szeretettel meghívja a kórusban korábban énekelt RÉGI KÓRUSTAGOKAT, hogy a hangverseny fő produkciójában, a KODÁLY ZOLTÁN: TE DEUM című darabjában a VEGYES KARRAL együtt fellépjenek. Vezényel: KOLLONAY ZOLTÁN Kéljük jelentkezésük esetén regisztráltassák magukat a következő telefonszámon: 93/311-468 A MŰSORBAN FELLÉPNEK: A Nagykanizsa Város Vegyeskarának előző karnagyai.
válogatva a Vegyeskar legsikeresebb darabjaiból KATONA NOÉMI . BARÁTH YVETTE SERFŐZŐNÉ HORSETZKY MÁRTA POSZAVECZNÉ ARANY IDA A MŰSOR FŐ PROGRAMJA: KODÁLY ZOLTÁN: TE DEUM ELŐADJA: NAGYKANIZSA VÁROS VEGYESKARA BUDAPESTI ÉNEKMŰVÉSZEK DÉL-DUNÁNTÚLI FESZTIVÁL SZIMFONIKUS ZENEKAR Vezényel a Nagykanizsa Város Vegyeskarának jelenlegi karnagya: KOLLONAY ZOLTÁN
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HAZA (Kiskastély)
Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
Október 18. 17.01) óra KÁRPÁTALJÁRÓL JÖTTEM
... - találkozás kárpátaljai irodalmárokkal: Ballá D. Károly költő. Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke. Bemiczky Éva novellista. Nagy Zoltán Mihály prózaíró.
A beszélgetést vezeti: Balogh László tanár
A HSMK és az Erkel Művelődési Ház Irodalmi Kávéházának közös rendezvénye.
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
A Képzőművészetek Háza nyitva: 10-17 óráig, hétfőn szünnap. A belépés díjtalan.
THURY GYÖRGY MÚZEUM
Fő út 5. Telefon: 314-596
EMLÉKEK A MÚLTBÓL 50 ÉVES A THURY GYÖRGY MÚZEUM
Megtekinthető: szerdától vasárnapig 10-18 óráig, hétfő és kedd szünnap. Belépődíj: felnőtt 170 Ft/fő. diák. nyugdíjas: 85 Ft/fő, csoportos: 110 Ft/fő családi jegy (minimum 4 fő): 280 Ft.
Előre bejelentett iskolai csoportoknak a kiállítás látogatása ingyenes.
CSILLAGASZATI SZABADEGYETEM
10. jubileumi sorozat a TIT és a HSMK közös szervezésében
November 8. 17.00 óra MAI CSILLAGÁSZAT - AMATŐRÖKNEK ÉS HIVATÁSOSOKNAK
Amatőr távcsövek bemutatása. Elektronika az optikában. Előadó: Mizsér Attila
November 15. 17.00 óra
HOL A VILÁGEGYETEM SZÉLE, AVAGY MEDDIG LÁTUNK EL - A MÚLTBA
Modem nagy teleszkópok Előadó: dr. Both Előd
November 22. 17.00 óra
ŰRSZONDÁK KUTATJÁK A NAPRENDSZERT
Újdonságok a HST eredményeiről Előadó: dr. Horváth András
November 29. 17.00 óra
VAN ALAPJA A KATASZTRÓFA-JÖVENDÖLÉSNEK? Ismert és ismeretlen kisbolygókról. Előadó: Sámeczky Krisztián
December 6. 17.00 óra
KIS NAPRENDSZEREK A NAPRENDSZERBE
Lehetett volna kettőscsillag is a Napunk?
Előadó: Illés Erzsébet A bérlet ára 250 Ft, október 20-ától válthatók az információs szolgálatnál.
HONVED KASZINÓ
Ady E. u. 7. Telefon: 311-036
Október 19. 18.00 óra ÍRÓ-OLVASÓ TALÁLKOZÓ
Önpöigés - Kositzky Attila nyugállományú altábornagy könyvének bemutatója. ,.A vadászpilóta magányossága"
Október 20. 15.00 óra
IDŐSEK KÖSZÖNTÉSE Zenés, táncos
bemutató Október 25. 17.00 óra „Fák, virágok, fény, emberek" LICHTENWALLER ZOLTÁN FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA. Megnyitja: Járási Ildikó iparművész
FILHARMÓNIA BUDAPEST ES FELSŐ-DUNÁNTÚL KHT
2000/2001 évi ifjúsági bérleti hangversenyei
November 23.
MŰHELYTITKOK AZ OPERÁBÓL
Közreműködnek: Óhegyi Filoretti - ének. Kozári Andrea - ének. Kovács Szilveszter -ének, Bodnár Gábor - zongora 2001 február 22.
A GYŐRI KLAR1NÉTEGYÜTTES koncertje
Bogdán Gábor. Füke Géza. Kerti István. Szabó Ferenc 2001. május 20. \\
A SZOMBATHELYI SZIMFONIKUS ZENEKAR hangversenye Kodály Zoltán: HÁRY JÁNOS - részletek Közreműködnek a Magyar Állami Operaház énekművészei
A bérlet ára: 450 Ft. október 25-étől megvásárolható Kovácsné Mikola Mária szervezőnél.
VOKE KODÁLY ZOLTÁN VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ
Csengery út 67.
Október 1.
VÁRÓTERMI TÁRLAT
140 ÉVES A NAGYKANIZSAI VASÚT - kiállítás
Megtekinthető: október 31 -éig
Október 7. és 14. 22.00 óra
IFJÚSÁGI TÁNCEST a 70-80-90-es évek zenéjére
Október 21. 22.00 óra
POKOLGÉP ROCK-KONCERT
Október 24. 13.00 óra
VASÚTTÖRTÉNETI KLUB
Október 25. 11.00 óra
NYUGDÍJAS VASUTASOK SZAKSZERVEZETI GYŰLÉSE
Október 26. 17.00 óra
KERTBARÁTOK - a 2000. év tapasztalatai, a következő kertészeti év tervezése
Tel.: 311-195
INFORMÁCIÓ
Asszonytorna-sorozat indul 1 l-én 15.45 órakor.
Kezdő és haladó kosárfonó tanfolyam
indul 16-án 16.00 órakor. Fafaragó szakkör 18-án 16.00 órakor. Énekkari és tánckari próhák 19-én 9
órakor.
A Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola szeretettel várja a régi diákokat és az érdeklődőket iskolaelődje alapításának 235. évfordulója ünnepélyes eseményeire október 6-7-én
Október 7-én 18.00 órakor GÁLAMŰSOR a HSMK-ban. utána tisztelettel várják a volt és jelenlegi diákokat osztálytalálkozóra.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HAZ
Október 2.
A ZALAI NEMZETKÖZI FESTŐMŰVÉSZ TÁBOR RÉSZTVEVŐINEK ÉS MUNKÁCSI ZSOLT NAGYKANIZSAI AMATŐR FESTŐMŰVÉSZ KÖZÖS KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: október 30-áig. Október 20. 19.00 óra
TÁNCHÁZ A BOJTÁR EGYÜTTESSEL
Vezeti: Tóth István
Belépőjegy: 3oo Ft Október 26. 9.00 és 1400 óra
NAGY AKAROK LENNI - zenés bábjáték.
A budapesti Fabula Bábszínház előadása
Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ. Jegyek ára: 300 Ft
ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HÁZ
Ady E. u. 8. Telefon: 313-040/71612
Október 6. 16.00 óra
SAÁRY ÉVA FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
Megnyitja: Kostyál László művészettörténész. Megtekinthető: november 10-éig.
Október 14. 19.00 óra
ROCK AND ROLL DISCO a 60-as. 70-es évek slágereiből. A keverőpultnál: Kertész János és Kovács Béla. Belépődíj: 300 Ft
Október 17. 8.00 óra
KÖNYVKIÁLLÍTÁS ÉS BEMUTATÓ
Október 18. 17.00 óra
IRODALMIKAVEHAZ
Kárpátaljáról jöttem - találkozás kárpátaljai költőkkel. írókkal. Házigazda: Balogh László tanár
Október 19. 15.00 óra
„HOGY NE LEGYEN OLY RIDEG A TÉL" - egészségügyi előadás. Előadó: Dr. Bedő Ildikó és Plichta Zollánné
Október 26. 17.00 óra
ULTIVERSENY
Olajipari dolgozók és nyugdíjasok részére Vezeti: Plichta Lóránt. Nevezést díj: 150 Ft. Nevezés a helyszínen.
2000. október 5.
13
A PÁLYA MÚLTJA ES JOVOJE
A négy generáció - gyémánt- és vasdiplomás pedagógusok, pályakezdők, újonnan kinevezett igazgatók és kiváló tanulók - ünnepén arcok, életpályák, sorsok és elhatározások mutatkoztak be. Közülük a pálya múltjának egyik „nagyhírű" képviselőjét és egy ígéretes frissdiplomás pedagógust mutatunk be.
ELETEM VEGÉIG PEDAGÓGUS MARADOK
SZERETNEM MEGÁLLNI A HELYEMET...
Ezeket a szavakat a meghatott Fehér Lajos nyugállományú iskolaigazgató akkor mondta, amikor a hivatalos ünneplés után úgy is köszöntötték őt. mint hosszú idő óta az első férfi pedagógust. aki v a s d i p 1 omáj á t személyesen is átvehette. Pedig nem mondható könnyűnek a több, mint nyolcvan évet átfogó élete, s nem írható le néhány mondatban az igen gazdag pedagógus életpálya sem.
Több zalai faluban, mint igazi néptanító tette a dolgát, szétosztotta mindazt, amivel a Kőszegi Tanítóképző Intézetben felvértezték. Fiatalon lett igazgató: először Kiskomáromban, majd a Ligetvárosi Iskolában, aztán utolsó állomáshelyére, az Ady Iskolába került. Változó világunkban ma már lassan elképzelhetetlen, hogy egy intézmény élén megbecsülve akár egy évtizedet is vezetőként meg lehet érni. de a hatvanasnyolcvanas években többen is voltak -közöltük Fehér Lajos is -, akik ezt a megtiszteltetést élvezhették. A nagyka-
nizsai pedagógus „nagy öregek" egyik utolsó tagjaként - a már húsz éve nyugdíjas - Fehér Lajos az ünnepségen arra is emlékeztette itjú kollégáit, hogy a szakértelem, a korszerű módszerek megvalósítása mellett az iskolai élet alapköve volt és marad a rend és
a fegyelem, a követelve szeretlek és az igényesség gyereknek, felnőtteknek csak előnyére válhat. Erre tanította azokat a kezdő iskolaigazgatókat is, akik tanácsért gyakran bekopogtak ajtaján.
Mint családapa is példát mutatott, hiszen a mindig szűkös pedagógusbérből öt gyereket nevelt fel és adott diplomát a kezükbe.
Saját szavai szerint az idő. a betegség megtépázta egészségét, érőnlétét, időnként emlékező tehetségét is, de utolsó leheletéig az marad, aminek született: pedagógus, a szó legnemesebb értelmében.
Fehér Lajos
SZOLGÁLTATÁSBŐVÍTÉS?
A televíziózással kapcsolatos szokások és elvárások átalakulásának idejét értjük. A nézők igényei és a szolgálttitók ajánlatai egyre jobban összefutnak, s az eredmény egy olyan információs képi bázis, amit otthonában bárki elérhet. Nagykanizsa földrajzi fekvése -három ország közelsége - meg egyenesen kínálja a televíziós szolgáltatások bővítését.
Ezek az elgondolások vezérelték városunk horvát anyanyelvű lakóit, amikor azzal az igénnyel keresték meg a helyi Horvát Kisebbségi Önkormányzat, hogy kezdeményezze a Horvát TV3 műsorának Nagyka-
nizsán és körzetében történő sugárzását. Ez a kereskedelmi akció elsősorban szórakoztató műsoraival, zenei és sportadásaival keltette fel a helyi horvátok figyelmét. Bagladi Józseftől, az UPC Magyarország Kft. nagykanizsai üzemének vezetőjétől megtudtuk, hogy örömmel fogadták a felvetést - tekintettel arra, hogy a kisebbségi igények kielégítését fontos feladatuknak tartják, s jelen pillanatban keresik a sugárzás műszaki lehetőségét.
Vargovics Józsefné önkormányzatvezető várja az igénylők jelentkezését telefonon vagy személyesen.
B.E.
Sólyomvári Eszter pályakezdő pedagógus vagyok. Azon szerencsés fiatalnak tarthatom magam, aki azonnal állást kapott: a T h ti r y György SZK Iskolában angoltanárként alkalmaztak. Az eskütétel utáni meghatott pillanatokban arra gondoltam, hogy belecsöppentem egy feladatba, még nem látom át, de elkezdtem felmérni, hogy tulajdonképpen mivel is jár a pedagóguspálya. Elhatároz-
tani, hogy nem azzal a lelki teherrel indulok neki, hogy ez milyen nehéz lesz, hogy mennyi negatívum válhat rám, hanem a hivatásos előnyeit tartom szem előtt -ezért lettem pedagógus -, s mindenképpen szeretném megállni a helyemet. Van előttem szép családi példa is, hiszen nagyszüleiül - Sólyomvári György és felesége - mindketten a város ismert pedagógusai voltak.
B.E.
Sólyomvári Eszter
Fiiszár Károly esperes-plébános még az év elején fordult kérésével a nagykanizsai képviselő-testülethez. A beadványt, amely szerint 1,8 millió forintot kér felújítási célokra a költségvetésből, elutasították az augusztus 22-i közgyűlésen. Lapunk kérdésére Fiiszár Károly elmondta, az általa kért összeg messze nem fedezi azt a kiadást, amennyibe a beadványban vázolt célok megvalósítása kerül, de ő csak ennyit kér a várostól, a többit közadakozásból, és a hívek által elvégzett munkából kívánják megvalósítani. Az egyik megvalósítandó cél a Kisfakos városrész központjában jelenleg raktárként funkcionáló egykori iskolaépület rendbetétele, és közösségi célokra való hasznosítása lenne. Az épület
nagyobbik terme jelenleg a könyvtár egyik raktárbázisaként funkcionál, de az ott tárolt dokumentumok a kisebb helyiségben is elleniek. így a nagyobb terem hasznosítására lenne lehetőség. Mint Fiiszár atya elmondta, nem kizárólag hitéleti célokra válna alkalmassá az ingatlan, hanem más a közösség életében fontos események megrendezésének is teret adhatna. Fiiszár Károly előző beadványában a templom festésére kért támogatást, a festési munkálatok időközben befejeződtek, ám a kérelmet továbbra is fenntartja, hiszen a tervek között szerepel a plébániahivatal felújítása, homlokzatának rendbetétele, így a támogatásra továbbra is szükség van.
D.É.
14
2000. október 5.
Augusztusban új vezetőt nevezett ki a közgyűlés több nagykanizsai intézményben, így a Péterfy-isko-lában is. Az augusztus 22-én meghozott döntés értelmében az iskola új igazgatója Bagarus Ágnes lett. Terveiről, elképzeléseiről kérdeztük.
- Ez a tizenegyeilik tanévem a pályán, négy évvel ezelőtt jöttem ebbe az iskolába, előtte Gelsén tanítottam, és gyeseit voltam közben. Megüresedett itt egy földrajz-biológia szakos állás, mert a kolléganő nyugdíjba ment. Négy évig dolgoztam, mint tanár, volt osztályom is. tavaly búcsúztak el.
- Miért pályázta meg az igazgatói széket?
- Beosztott kollégaként is gyakran eljátszik a gondolattal az ember, hogyan oldana meg egy problémát vagy egy helyzetet, ha ő lenne az igazgató. De nem ez volt az. elsődleges szempont, hanem a kollégák biztatása, támogatása. Nincs messianizmus tudatom, de amikor tavaly felreppent az összevonás híre, akkor úgy éreztem, elég nagy gondban van az iskola, és talán én is tudnék segíteni. Valami azt súgta, meg kellene próbálnom. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy az. én személyem biztosíték az. összes probléma megoldására.
- Az összevonás máig napirenden maradt, ön miként vélekedik erről\'?
- Hamarosan le kell adnunk egy anyagot, amelyben mi azokra a tényekre, szakmai ellentmondásokra szeretnénk rávilágítani, amelyek az összevonás ellen szólnak, és ponto-
san szeretnénk látni azokat a pozitívumokat, amelyekről biztosították iskolánkat, egy esetleges összevonás esetére.
- A tanévkezdés időpontját tekintve önök az utolsó pillanatban láthattak munkához.
- Egy teljesen új csapat kezdte meg a munkát az. augusztus 22-én született döntés után. Ami nehéz, volt, hogy a felsős igazgatóhelyettes elment Palinba dolgozni, itt maradtunk egy alsós igazgatóhelyettessel, akinek egy év tapasztalata van e téren. Elment az iskolatitkár is. helyette is új van. A 28-án kezdődő tanévet megelőzően két nap állt a rendelkezésünkre ahhoz, hogy mindent előkészítsek. Nem kis erőfeszítéssel, de sikerült ennek ellenére úgy elindítanunk az új tanévet, hogy ebből a szülők és a gyerekek semmit nem érzékeltek. Ehhez természetesen kellett a kollégák segítsége is, akik mindannyian igyekeztek a munkájukat végezni, és nem azt kérdezték, hogy ez vagy az, miért nincs még készen.
- Milyen elképzelésekkel pályázott?
- Az, iskola az. oktató-nevelő mun-
A KISALFÖLD NÉPMŰVÉSZETE
Kisalföld élő népművészetével ismerkedhetnek október 10-ig az érdeklődők a HSMK kiállítótermében.
A médiák közvetítésével az a kép alakult ki bennünk, hogy a tájegység fantasztikusan fejlődő, Nyugat-Európához hasonló térség. A néprajzi irodalom, 35-40 éven keresztül Kisalföldet dinamikusan, gyorsan fejlődő vidéknek könyvelte el, ahol a parasztság kultúrája olyan magas színtű lett, illetve olyan hamar tűnt el, hogy gyakorlatilag nyoma sincs. Polgá-
riasult modern vidék volt a századfordulón. Bár a területet éppúgy érintették azok a történelmi események, amik az ország többi részét. A kiállításon látható textíliák, szőttesek, kékfestő anyagok és kerámiák a hagyományőrzés szép példái. A TIT- tel közösen szervezett kiállításon közreműködött a dunaszegi Rezeda népzenei együttes.
Végezetül, a kisalföldről jött vendégek, rábaközi kóstolóval kínálták meg a közönséget.
Bakonyi Zsóka
ka színtere, ezzel foglalkoztam legtöbbet a pályázatomban. TantestüIe -tünk nagyobb része olyan kollégákból áll, akik erre szintén komoly hangsúlyt fektetnek. Az. idejáró gyerekek nagyobb része átlagos képességű, vannak közöttük kiemelkedően jók, de nem ez. a jellemző. Úgy gondolom, az. igazi pedagógiai feladat felfedezni azt, hogy egy átlagos képességű gyerekben mit lehet fejleszteni. Felfedezni, és megtenni azt az. utat, amit egy gyerekkel megtehet a pedagógus. Ez. számomra az igazán tekintélyt, és csodálatot parancsoló feladat, ezt szeretném folytatni, ehhez szeretnék a kollégáknak biztatást, segítséget adni. Természetesen az. előbb elmondottakkal nem akarom a tehetséggondozás feladatát lebecsülni, hiszen az épp olyan fontos, mint a fejlesztő munka. A nevelésen belül a magatartásra, az etikai, erkölcsi normák, a megfelelő viselkedés kialakítására szeretnénk komoly hangsúlyt fektetni, annál inkább is, mert ezeknek a dolgoknak a megtanítása is, akár bevalljuk, akár nem, egyre inkább az. iskolára hárul. Mindezt csak akkor
lehet elérni, ha egységesek vagyunk, ha a nevelőtestületen belül egységesen gondolkozunk.
- Mennyiben kíván ebben a munkában a szabadidő-szervezőre támaszkodni?
- Marics Zsuzsi az. iskola szabadidő-szervezője. Nagyon agilis kolléganő, hamar elfogadta a tantestület, és hamar beilleszkedett közénk. Rengeteg új szabadidőtervem volt a pályázatban, és ez.ek megvalósításában komoly segítségei kapok tőle. Hamarosan beindul az. iskolarádió, nemrégiben alakítottuk ki a stúdiót, iskolaújságot szerkesztenek a gyerekek és a kollégák. Délutánonként szabadidő klub működik, ebben az. alsósok a tanuláson kívüli időben vehetnek részt. Mivel testnevelő-tagozatos az iskola, ám a hagyományos labdajátékok mindenütt hozzáférhetők, úgy gondoltuk, mi a baseballozást kínáljuk lehetőségként. Lesz az iskolának egy baseballcsapata, amelyei a nagy csapat edzői edzenek majd.
- Terveik megvalósításához milyen anyagi lehetőségek állnak rendelkezésükre?
- Egészen jól működik az iskola alapítványa, szép összegek érkeznek a számlára a szülők áldozatvállalásaként, A legutóbbi kuratóriumi ülésen személyi változások miatt megújult az. alapítvány kuratóriuma is. A szülők támogatják az intézményt, ezt ezúton is szeretném megköszönni. Az alapítvány vagyona valamivel több. mint másfélmillió forint, ezt az. összeget a gyerekekre kívánjuk költeni.
D.É.

ÁLLÁS • ÁLLÁS
ÁLLAS •
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az aláb-
bi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Szakmaa Képesítés Bérezés (Ft-ban, bruttó)
Pék szakmunkás 46.000-72.000
Húsipari munkás szakmunkás 35.000
Varrónő szakmunkás 32.000-45.000
Asztalos szakmunkás 33.000-80.000
CNC-esztergályos szakmunkás 50.000-60.000
Karbantartó géplakatos szakmunkás 40.000-50.000
Villanyszerelő szakmunkás 32.000-80.000
Kőműves szakmunkás 50.000-120.000
Ács- állványozó szakmunkás 50.000-120.000
Vasbetonszerelő szakmunkás 50.000-120.000
Bádogos szakmunkás 40.000-60.000
Gipszkarton-szerelő szakmunkás 50.000-85.000
Festő-mázoló szakmunkás 37.000-50.000
Víz-, gáz- és központifűtés-szerelő szakmunkás 50.000
Erdészeti munkás betanított munkás 40.000
Nehézföldmunkagép-kezelő betanított munkás 55.000
Igazgatási ügyintéző érettségi KJT szerint
Idegenvezető (német nyelw zsga) érettségi 30.000-60.000
Irodavezető (angol nyelvismeret) érettségi 60.000
A HŐSÖKET TISZTELNI KELL
Egy hét van vissza az Aradi Vértanúk Emlékműve ünnepélyes felavatásáig. Sokan kételkednek abban, hogy elkészül-e vajon addig az emlékmű
- fordultunk kérdésünkkel Lovrencsics Lajoshoz, a Városvédő Egyesület elnökéhez.
- Késésben voltunk az. indítással, mert sajnos késéin kapta meg a város a jogerős építési engedélyt, holott augusztus 26-án jogerőre emelkedett az eredeti építési engedély. Szeptember 12-én kaptuk kézhez, s ennek alapján indult meg a munka. Köszönet illeti mindazokat, akik részt vesznek a kivitelezésben, így van esély arra, hogy október 6-ra elkészüljön, és az. egész tér avatásra alkalmas legyen. Látni, hogy azok a munkások, akik ott tevékenykednek, szívvel lélekkel, örömmel végzik a munkájukat. Szombat-vasárnap is dolgoznak, mindenki igyekszik, hogy elkészüljön, és ez az egyetlen garancia. Hétfőn kezdődhet a szobrok, a posztamensek felállítása. Október 6-án 17 órakor kezdődik az. átadási ünnepség. Iskolások adnak műsort, az átadást követően fogadást ad a város azok számára, akik ténylegesen részt vettek és komoly adományokkal segítették elő, hogy az alkotások elkészüljenek. A Városvédő Egyesület a várossal együtt, szép emlékérmét és emléklapot ad át, tiszteletül mindazoknak, akik támogatásával ez a gyönyörű alkotás elkészülhetett.
- Önnek tevékenysége során talán ez az emlékmű okozta a legnagyobb hareot?
- Sok mindent sikerült keresztül vinnünk az elmúlt 15 esztendeiben, itt az. jelentette a legnagyobb problémát, hogy műemlékterületről volt szó, és sajnos a műemlékvédelem nem nagyon volt kedvező partnerünk. Ok 2-3 alkalommal kifogásoltak, építési engedélyt megtagadtak, új és új indokokat hoztak fel, mely mind
Készül az emlékmű.
időhúzás volt. Ennek köszönhető, hogy nem készült el már tavaly. Sok gondot, feszültséget okozott, de hátunk mögött éreztük a lelkes támogatókat, akik egyetértettek velünk, így kiböjtöltük és megvártuk azt, hogy eSy jogerős építési engedély alapján az alkotás méltó helyre kerüljön. Biztos vagyok benne, hogy mindazoknak, akik korában
ellenezték valamilyen oknál fogva, túlnyomó többségüknek megnyeri a tetszését. Úgy érzem méltó helye lesz, az udvar hosszú ideje el volt hanyagolva. Csendes hely, és mégis a város központjában van, a teret teljes mértékében kitölti, nagyon szép ligetes pihenőhely lesz, 16 fát ültetnek köréje. - Sokan nemtetszésüket fejez-
MEGHÍVÓ
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nagykanizsai Városvédő Egyesület
tisztelettel meghívja Önt, kedves Családját és Barátait
2000. október 6-án (pénteken) 17 órára a Vasemberház udvarán tartandó
MEGEMLÉKEZÉSRE, AZ ARADI VÉRTANÚK SZOBORCSOPORT AVATÁSÁRA.
A megjelenteket köszönti: Ünnepi beszédet mond: Közreműködnek:
fi
Tüttő István
polgármester
Lovrencsics Lajos elnök Tüttő István polgármester Állami Zeneiskola Hevesi Sándor Altalános Iskola Kanizsa Táncegyüttes Horváth István Radnóti-díjas versmondó Bedő Csaba Radnóti-díjas versmondó
Lovrencsics Lajos
Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnöke
ték ki a közeli házasságkötő teremmel kapcsolatban.
- Ez. egy olyan emlékhely - a magyar történelemnek a legtragikusabb emléke -, amelynek kialakítására a város büszke lehet. Bízom abban, hogy tényleg emlékhellyé fog válni, és még az is elképzelhető, hiszen vannak ilyen szokások többfelé is, hogy a házasulok a házasságkötést követően egy-egy szál virággal tisztelegnek a hősök előtt. A hősöket sohasem kellett szégyellni. Többféleképpen lehet tisztelni, és ennek a módját mindenkinek joga van megválasztani. Biztos vagyok benne, hogy amikor a piacsor üzletei elbontásra kerülnek, egy szép, /ásított parkolót lehet kialakítani. Összekapcsolható a két tér, és a városnak egy második ún. sétálóhelye lehet.
- Mit láthatunk az ünnepségen.
- Este 17 órakor megkondulnak a város harangjai. Minden szobrot a támogatók fognak leleplezni. Népviseleti ruhába öltözött lányok és fiúk viszik a babérkoszorúkat. Nagy szeretettel várunk mindenkit. Egy ekkora szoborcsoportra büszke lehet a város, hiszen a mai pénztelen világban, több mint 60-70%-a társadalmi összefogással készült el. A város közel 9-10 millió forinttal járult hozzá, a Városvédő Egyesület ennél sokkal többel. Nyomdára kész az a kiadvány melyben az átadás pillanatai is megörökítésre kerülnek, bízok abban, hogy 2 héten belül meg is jelenhet és mindazok, akik bármilyen össz.eggel támogatták, kapnak egy tiszteletpéldányt. A kiadványban szerepel az aradi kivégzés napja és színhelye a hősök életrajzi!, elmondjuk a szoborcsoport történetét, és bemutatjuk az aradi szobrot, a támogatók, tervezők, kivitelezők, alkotók névsoréit. Teljes információt szeretnénk, adni, hogy történeti anyag legyen. Szeretnénk a város minden iskolájának emléklapot ajándékozni.
Bakonyi Zsóka
2000. október 5.
BESZÉLGETÉS A FRANCIA NAGYKÖVETTEL
Az Európa Napok megnyitóján részt vett, és véleményének elmondásával több alkalommal is megtisztelte a nagykanizsaiakat Paul Poudade, Franciaország magyarországi nagykövete. Örömmel fogadta, hogy - akár egy villáminterjú keretében is - lapunk hasábjain keresztül szólhat városunk minden polgárához.
- A fiatalok Európa Napján mivel biztatja Ön a nagykanizsai ifjúságot?
- Szeretném felhívni a figyelmüket azokra a határtalan lehetőségekre, amelyek előtt állnak. Ma még jogosan úgy érzik, hogy mindenütt korlátokba ütköznek, hiszen utazásaikat anyagi és nyelvi megfontolások vezérlik, sőt rengeteg fórumon mellébeszélést is tapasztalnak. Franciaország, mint ebben a hat hónapban az. EU soros elnöke, mindent elkövet azért, hogy ez. a helyzet megváltozzon. Októberben egy nemzetközi ifjúsági rendezvényre elkészítjük a fiatalok fehér könyvét, amelyben felsorakoztatjuk a problémákat és az. ajánlott megoldási módokat is, így a köny-nyebb mozgást az országok között, a fiatalok ismerkedésének szélesebb lehetőségeit, az új képzési formákat, a zöld utat kapó diplomákat, az információk kötöttségek nélküli áramlását, a perifériára szorul! fiatalokkal való foglalkozást. Európának a tudás földrészévé kell válnia, s ez. csak a fiatalok útján valósulhat meg. Decemberben Nizzában fogadjuk az. unió országainak állam- és kormányfőit
csúcstalálkozón, s az. általunk készített összefoglaló ajánlásban is mindezeket megfogalmazzuk. Két kollokviumot szervezünk a fiatalságnak, egyiket októberben „Ismerjük meg Európa történetét!", a másikat november 22-én „Diákszalon" címmel. A nagykanizsai tehetséges fiatalokat is várjuk, keressék nagykövetségünket, vagy az. ISM illetékes osztályait!
- Mennyire él még rólunk, magyarokról torz kép a francia társadalomban?
- Valóban voltak nem megfelelő jelenségek, észrevételek, kapcsoló-
rizsban, de Franciaországban is annyi Magyarországot megismertető kulturális és gazdasági rendezvény, mint az. utóbbi években: filmnapok, koncertek, találkozók. Őszinteség van a két nép kapcsolatában, s ennek olyan eredményeit is tapasztalhatjuk, hogy az. utóbbi években háromszor annyi francia turista látogatott Magyarországra, mint előzőleg. Nagyon fontosnak tartom a cserekapcsolatokat. Tudom, hogy Nagykanizsán is két középiskolának van élő diákkapcsolata. Vidéki útjaim során ugyanezt látom más városokban is.
dások, azonban az. utóbbi tíz. évben mindkét ország mindent elkövetett azért, hogy ez megszűnjön. És nem csak államfői, avagy diplomáciai síkra értem ezt- Soha nem volt Pá-
- Nagykövet úr! A fiatalságot nagyon érdekli az unión belüli szabad munkaerő mozgás kérdése.
-r Természetes, ha Magyarország csatlakozik az Unióhoz., ak-
Paul Poudade
kor főként a fiatalság előtt nagyobb perspektívák állnak. Célkitűzéseink között szerepel az. olyan gazdasági fejlődés megteremtése, ahol mindenki érzi majd a polgáraihoz közel álló Európát, ahol a jelenleginél jobb lesz a foglalkoztatottság és felfelé ívelő a társadalmi fejlődés. Magyarország jelenlegi ilyen irányú gondjain Franciaország úgy is próbált segíteni, hogy három nagy elektronikai céget telepített ide. Én egyáltalán nem osztom azokat a nézeteket, amelyek egy Keletről fenyegető nagy munkaerő-beáramlást inváziótól tartanak. Nem kell túldramatizálni ezt a helyzetet. Magyarország jelenlegi gazdasági fejlődése meg egyenesen biztosíték arra, hogy a foglalkoztatási problémákat megoldja. A fiatalság feladata az, hogy olyan ismeretekkel vértezze fel magát - elsősorban virtuális téren -. hogy alkotó közreműködője legyen az. ország előtt álló hatalmas változásoknak.
UTÓIRAT
Az Európa Nap értékelése alkalmából Tüttő István polgármester elmondta, hogy a nagykövet úr előtt nemcsak hivatalból volt ismerős Nagykanizsa neve. mái-diákkorában is tudott erről a magyar városról. Ennek pedig az volt az oka, hogy Paul Poudade urat városunk hírneves szülöttje. Fejtő Ferenc tanította a Sorbonne Egyetemen. Ezért is emlékezett meg beszédében olyan tisztelettel a híres történész íróról, akit így jellemzett: „a politika soha nem tudta megérinteni".
A polgármester úrtól még megtudtuk, hogy Poudade úr kezdeményezte azt is, hogy a francia nagykövetség és Nagykanizsa városa közösen helyezzen el emléktáblát Fejtő Ferenc szülőházán.
Büki Erzsébet
2000. október 5.
17
A tizediken
- Nincs kielégítetlen információéhséged? - kérdezte szomszédasszonyától Szilvi.
- Én éhes vagyok. Fél éve leszokott a Jani a dohányzásról, azóta csak hízik. Olyan kielégíthetetlen éhségérzete van, hogy amit kettőnknek főzök, ő bedolgozza egyedül.
- Szerinted megkapunk minden információt a városról, amire szükségünk van?
- Abban nincs hiány! Az eseményeken annyi a sajtos, hogy szerintem egymásról sem tudják, hogy ki kicsoda! A városnak gazdagodni kell, fel kell nőnie a sokféle médiához.
- Mit szólnál hozzá, ha nekünk is lenne médiahajónk?
- Már csak az hiányzik! Van elég felhajtás, látnivaló szerencsére a városban így is. Csak győzze az ember idegileg követni. Bár lehet, hogy nem ártana az előrelátó polgárainknak egy nagy hajót építeni, mert amilyen gyorsan süllyed a pórnép, az egyszerű ember életszínvonala, kell valami, hogy a
felszínen maradhassunk! De térjünk vissza az információhoz. Találkoztam egy közeimúltban operáción átesett, lábadozó értelmiségi ismerősömmel, és eszembe juttatta, hogy jövőre, nyaralás helyett nekem is be kell terveznem egy epeműtétet.
- Vajon mennyi lehet egy epeműtét árfolyama hálapénzben átszámítva?
- Én is azt szeretném tudni. Megkérdeztem Hubát, de ő szabadkozott, azt válaszolta, hogy nem fizetett sehol semmit. Közalkalmazotti fizetésből él ő is -magyarázta egy vállrándítással. Elbeszélgettem az orvossal, udvariasan érdeklődtem munkája felől. Őneki bizonyára tetszett az érdeklődésem. Amikor kész voltam, s kijöttem a kórházból, gratuláltam neki a sikeres munkájához. Ennyi az egész. A műtét jól sikerült, táppénz nélkül, a szabadságom alatt megoldottam.
- Óh! - Hogy ez nekem eszembe sem jutott? Jövőre majd, én is kipróbálom!
Mindennapi gondjaink
Mindenki hallott már a káposztáskő történetéről. Egy lány olyan problémával küszködött, amit mi nevetségesnek tartunk.
Pedig szinte mindannyiunknak vannak „káposztáskövei". A leggyakorib-bakkal foglalkozunk most.
Tárgyak nem találása vagy elvesztése. Bizonyára találkoztak olyan emberre], aki sose találja a kulcsát, a feljegyzéseit, a szemüvegét, s egyéb dolgait. Azért nem mer nekiállni egy egyszerű munkának, mert sok idő telik el azzal, hogy előkerüljenek a szükséges szerszámok, eszközök. Jó, ha már a gyermekkorban rendre tanítjuk gyermekeinket. Ez megkíméli őket felnőtt korban is a keresgéléstől. Ha mindennek megszokott helye van, akkor ott megtalálható. (Természetesen ezzel együtt jár. hogy oda vissza is kell tenni, még akkor is. ha ez nem igazán erősségünk.) Van, aki - ahol csak megfordul -, elveszít valamit. Ha rendet tartunk, s odafigyelünk, sok bosszúságot kerülhetünk el.
Külső megjelenés a következő gyakran jelentkező gond. Aki szőke, az barna, az alacsony magas, a sovány erősebb testalkatú, a fehérbőrű kreol, s a zöld szemű barna szemű szeretne lenni. Egy biztos: a szomszéd rétje mindig zöldebb. Pedig ő megint más szeretne lenni. Sok esetben a szépségkirálynő vagy híres manöken sincs megelégedve önmagával. Fogadjuk el. hogy mi úgy vagyunk a legjobbak, ahogy vagyunk! Ez természetesen azokra a dolgokra vonatkozik, amiket nem változtathatunk meg. Természete-
sen fogyni - normális mértékben -szabad. Biztos, hogy mindenkinek van vagy volt az életében valaki, aki különös hatással volt rá, s elsők között van a szívében. Ilyen lehet az édesanya, tanár, nagyszülő stb. Az ő fizikai kinézetén legtöbbször keresztülsiklottunk, mert nem az orra, szája vonala érdekelt bennünket, hanem a személyisége fogott meg minket. Tehát a személyiség több mint pusztán a külső. A külsőn nem változtathatunk, de mosolyogni, megértőnek lenni megtanulhatunk. Már sokszor láttam olyan embert, aki nem volt előnyös külsejű, de személyisége révén nagyon kellemes benyomást keltett. Ne sopánkodjunk a tükör előtt. Mosolyogjunk, s legyünk elkötelezettek arra, hogy odafigyelünk másokra. Ez csodát tesz.
Túl sok tennivaló a harmadik tényező gondjaink sorában. Az a tapasztalatom, hogy nem tudunk reálisan tervezni. A legtöbb ember „túltervezi" a napját. S így elvégzetlen dolgai csak halmozódnak. Tervezzünk lazábban, s merjünk nemet mondani olyan feladatoknak, amelyek teljesítőképességünk határán túl vannak. Nem tesz. jót sem nekünk, sem akinek ígértünk valamit, hogy kapacitás hiányában nem teljesítettük. Szálljunk ki néha a mókuskerékből! Nem kell mindennap főzni, nem kell mindent kivasalni, nem kell naponta nagytakarítást végezni.
Egy kívülállónak jó tanácsokat tudnánk adni. Lássuk el most ezekkel önmagunkat!
Gyürüs István
2000. IV. NEGYEDÉVI TURATERV
Október 8.:
GYULAJI VADREZERVÁTUM
Indulás: 7 óra KÖGÁZ-parkoló. Érkezés: 19 óra KÖGÁZ-parkoló. Gyalogtúra: Hőgyész nevezetességei és a Gyulaji Vadrezervátum. Táv: 14 km. Részvétei díj: 600 Ft.
Október 15.: FÖRHÉNCI HEGY
Indulás: 8.30 óra Petőfi utcai víztorony.
Érkezés: 17 óra Petőfi utcai víztorony.
Gyalogtúra: Víztorony - Vajda-cserfői út - Förhénci hegy és vissza. Táv: 14 km. Részvételi díj: -
Október 21-29.: ZEMPLÉNI HEGYSÉG
Program: szállás függvényében később kerül meghatározásra.
November 5.: PORROGI ERDŐ
Időpont: 7.10 autóbusz-állomás. Érkezés: 17.20 autóbusz-állomás. Gyalogtúra: Somogybükkösdi elága-
zó - Porrogszentpál - Nemespátró -Miklósfa. Táv: 17 km. Részvételi díj: 280 Ft.
November 12.: SZAPLÁNYOS Indulás: 10.20 óra autóbusz-állomás. Érkezés: 16.35 óra autóbusz-állomás. Gyalogtúra: Surd. Táv: 15 km.
Részvételi díj: 268 Ft, bérlettel 96 Ft.
November 19.: BÓNIHEGY Indulás: 10.30 óra autóbusz-állomás. Érkezés: 17.10 óra autóbusz-állomás. Gyalogtúra: Semjénháza - Újtelep -Bónihegy - Fityeház - Szépeinek. Táv: 14 km. Részvételi díj: 264 Ft.
November 26.:
POGÁNYSZENTPÉTERI HEGY Indulás: 7.35 óra autóbusz-állomás. Érkezés: 17.42 óra autóbusz-állomás. Gyalogtúra: Pogányszentpéter - szőlőhegy - Alsószentpáli erdő - Teréz-laki erdő - Bagolafakos-alsó._
December 3.: MIKULASTURA
Indulás: I 1.30 óra autóbusz-állomás. Érkezés: 16.25 óra autóbusz-állomás vagy gyalog.
Gyalogtúra: Csapi - Új hegy - Antalhegy - Bacónaki hegy - Felsőerdő - Nagykanizsa. Táv: 15 km. Részvételi díj: 264 Ft.
December 10.:
PERESZKE TÚRA
Indulás: 10 óra autóbusz-állomás.
Érkezés: 17.25 óra autóbusz-állomás.
Gyalogtúra: Rigyác - Secai erdő -
Csuszu hegy - Eszteregnye.
Táv: 14 km.
Részvételi díj: 264 Ft.
December 17.:
MERENYEI ERDŐ
Indulás: 8.30 óra autóbusz-állomás.
Érkezés: 16.35 óra autóbusz-állomás.
Gyalogtúra: Zalakaros - Merenyei
erdő - Hervaszkuti forrás - Zalakaros.
Táv: 14 km.
Részvételi díj: 344 Ft._
December 26.:
SÉTA LÁTÓHEGYEN
Indulás: 12.40 óra autóbusz-állomás.
Érkezés: gyalog.
Gyalogtúra: Alsóerdő - Látóhegy -Szentgyörgyvári hegy - Nagykanizsa.
Táv: 14 km.
Részvételi díj: 79 Ft._
Megjegyzés:
1. Különjáratú autóbuszos túra: X. 8. Jelentkezés minden időpontot megelőző 15 nap.
2. Túravezető: Szűcs Rózsa.
3. A vezetőség fenntartja a jogot a túra megváltoztatására!
Minden Kedves Túratársunknak kellemes időtöltést, jó túrázást kívánunk és azt kérjük, hogy tervezett túráinkon minél több alkalommal vegyenek részt.
Jó szerencsét!
Olajipari Természetbarát Egyesület Vezetősége Nagykanizsa
2000. október 5.
BŰNMEGELŐZÉS
Több hónapi kemény nyomozás eredményeképpen az elmúlt napokban nyolc főből álló veszélyes bűnbanda került rendőrkézre a Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozóalosztály felderítése nyomán. Erről, valamint a napi tennivalókról kérdeztük meg Sági János rendőr őrnagyot, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály megbízott Nyomozó Alosztály vezetőjét.
- Hogy sikerült a nyomára bukkanni e csapatnak? - tettem fel az első kérdést az alosztályvezetőnek.
- A 2000-es év május, június, július és főleg augusztus hónapjában arra lettek figyelmesek az. ériékeléssel foglalkozó kollégáim, hogy a város területén jelentősen megszaporodtak a gépkocsifeltörések, ill. a gépkocsitulajdonosok sérelmére elkövetett „benzin-leszívások ".Ez. roppant kellemetlen, pl. ha az. ember reggel megy dolgozni, és azt észleli, hogy üres a benzintankja, nem is beszélve arról, hogy ilyen drága benzinárak mellett nem engedheti meg senki, hogy naponta a tolvajoknak tankoljon. Ezekkel a jelenségekkel egyidőhen a Nagykanizsa környéki hegveken, de főleg az. újudvari hegyháton rengeteg pincefeltörést találtunk, amelyek soréin az ismeretlen elkövetők időnként jelentős értékeket - főleg mezőgazdasági gépeket -, időnként pedig csak a megélhetéshez, szükséges élelmiszereket ill. bort tulajdonítottak el.
- Milyen módszerekkel jutottak be a pincékbe az elkövetők?
- A pincékbe általában ajtó befeszítessél, -berúgással, ablakbefeszítéssel jutottak be az elkövetők, de előfordult egy helyen tetőbontás is.
- Hogyan kerültek a rendőrség látókörébe az elkövetők?
- Amikor a betörések megsokszorozódtak egy adott területen, az operatív felderítéssel foglalkozó idősebb kollégák, a területen heteken keresztül végeztek adatgyűjtést, puhatolást. Ennek köszönhetőén az. utolsó egy hónapban már szinte teljes bizonyossággal kísértük figyelemmel az. elkövető betörőbanda ténykedését és az ún. realizálás időszakában már szinte 100 százalékos bizonyossággal tudtuk, hogy kik az elkövetők.
- Mindjárt sikerült elfogni őket, vagy hosszabb időbe telt míg az elfogatóparancs alapján tartózkodási helyüket realizálták?
- Azért voltunk nehéz, helyzetben ebben az ügyben, mert az elkövetők létszáma nagyon nagy volt. Az. első körben 3-4 elkövető került előtérbe, ezek közül egy, előzetes letartóztatásba került, a többiek pedig a nyomozati cselekmények hatására elrejtőztek a hatóság elől. Sikeres intézkedéseket foganatosítottunk a felkutatásukra, ennek során tnég egy fő került előzetes letartóztatásba, három további elkövető pedig szabadiéiban folytatja a büntetőeljárás befejezését.
- Hány elkövetővel számolunk ebben az ügyben?
-Aj ügycsoport összességét tekintve kh. 7-8 elkövető neve merült fel ez ideiig. Ezek közül nyomozás alá vontunk eddig hat főt, két fő ismeretlen hetven tartózkodik. ¦ )
- Több helyszínt is említett, melyeket valamilyen közlekedési eszközzel meg kellett közelíteniük. Mivel közlekedtek?
- Az elkövetők 2 db Lada típusú gépkocsival közlekedtek, amelyeknek műszaki vizsgája lejárt volt, a gépkocsit adás-vételi szerződései rendezetlen viszonyokéit tükröztek. Ezek miatt járőrkollégáink többször is bírságolták már ezeket a személyeket, sőt előállításuk is megtörténi, éppen ebből kifolyólag. Ezeket a kocsikat - mivel fogyasztásuk nagyon nagy - nem benzinkúton tankolták, hanem a kanizsai polgárok gépkocsijaiból lopták ki hozzájuk a benzint éjszaka, s ezért is sokasodtak meg azok a a bejelentések, melyek ilyen témájúak voltak.
- Ezért is fordulunk most a lakossághoz, mert ezek az emberek nem csak a tudomásukra jutott - bejelentett - 2-3 gépkocsiból loptak benzint, hanem 40-50 esetről beszélnek. Miben kérjük konkrétan a lakosság segítségét?
- Kérjük a kanizsai állampolgárok segítségét abban, hogy aki úgy érezte esetleg, hogy az elmúlt 2-3 hónapban a kocsija nagyon rosszul fogyasztott, vagy tapasztalta, hogy 10-15 liter benzint leszívtak rétid, az nyugodtan jöjjön he a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra és tegye meg a feljelentést az ügyben azért, hogy az ügy teljesen kiszélesedjen és le tudjuk zárni megnyugtatóan a nyomozást ezzel kapcsolatban. Még egyszer hangsúlyozom, hogy legalább 40 gépkocsiról szívtak le benzint és még több, mint 30 sértett ismeretlen.
- A képen is látható csövet és tankokat az elfogás során találták, vagy a házkutatás folyamán lettek lefoglalva?
- A képen látható eszközöket egy házkutatás során foglalták le kollégáim, de ezen házkutatás után a helyszínen egy előállítást is foganatosítottak, melyből később őrizetbe vétel, majd előterjesztésünk alapján a városi bíróság előzetes letartóztatását is elrendelte az elkövetőnek.
- Mire hívnánk fel a polgárok figyelmét? Mire kell odafigyelniük, hogy ilyen cselekmény sértettjei ne legyenek? Milyen pozitív tapasztalatok vannak arra vonatkozóan, hogy az állampolgárok jeleznek olyan dolgokat, amelyek alapján a rendőrség érdemben tud intézkedni, el tudjuk fogni az elkövetőket?
- Általában azon gépkocsikat támadtak meg a benzinleszívásokkal kapcsolatban, melyeknek viszonylag köny-nyen nyitható a tanksapkája, tehát komoly zárral nem rendelkezik a benzintankrész, (pl. Wartburg, Lada, Trabant személygépkocsik) ezeket kis erőfeszítéssel ki tudták nyitni.
- Visszakanyarodva a bűncselekményekhez, a sértetteket is elsősorban az ilyen típusú személygépkocsival rendelkezők köréből várják?
- Így van. A pincebetörésekkel kapcsolatosan: ajtóberúgással csak a nagyon gyenge minőségű ajtókat lehet beszakítani, egy stabil keresztpántos ajtót az életben nem tudnak berúgni. Így javaslom, az ajtók megerősítését, ajtópántok felszerelését, a nyílászárók ráccsal történéi felszerelését.
- Az elkövetőkről mit lehet tudni? Voltak már büntetve?
- Az elkövetők közül többen voltak büntetve, nem volt köztük elsőbűn-
fényes, sőt érdekességképpen elmondom, hogy volt olyan elkövető, aki már nyolc évet is börtönben töltött, s tavasszal szabadult.
- Tehát ezek elég masszív, kemény bűnözők?
-Igen. Egyikük - ahogy már jeleztem - ez. év tavaszán szabadult több éves börtönbüntetéséből hasonló bűncselekmények elkövetése, miatt, másikuk szintén az idei év januárjában szabadult, őt a kanizsai kapitányság vette előzetes letartóztatásba még a tavalyi évben súlyos bűncselekmények elkövetése miatt és lám megint az utcákon kóborolt.
- Felhasználva ezt a lehetőséget, hogy néhány szóban tájékoztattuk a Kanizsa Újság hasábjain e sikeres elfogásról az olvasókat megkérdezem, hogy milyen más ügyben várjuk még a lakosság segítségét? Gondolok itt például a Sétakertben elkövetett rablásra ami a múlt héten történt. Amikor is egy ott sétálgató hölgynek levették a táskáját erőszakkal a válláról. Van-e ebben az ügyben valami újabb fejlemény.
- A Sétakertben elkövetett lopással kapcsolatban a grafikai rajz. készítése van folyamatban, viszont valóban várjuk a lakosság segítségét, mert olyan egyedi módon hajtotta végre az elkövető cselekményét, s olyan precízen, ami arra vall, hogy nem az első eset volt ez., csak még mi nem tudjuk, valami oknál fogva. Az. elkövető személyleírása: 20-30 év körüli 165-170 cm magas, arányos, kisportolt testalkatú, rövid fekete hajú, szakállt, bajuszt nem viselt. Ruházta: fekete nadrág, kockás ing. szürkés színű dzseki.
- Milyen más ügyek vannak, amik most az alosztályt a legjobban foglalkoztatják?
- Az elmúlt időszakban elszaporodtak a gépkocsifeltörések. (Erről következő számunkban részletes írást is olvashatnak a bűnmegelőzési főrovatunk-ban). Ezért arra szeretném a lakosság figyelmét felhívni, hogy a halottak napja közeledtével a temetőben szeretteink sírjait, síremlékeit rendezgetve a gépkocsit kint hagyjuk a temető-parkolóban. Ilyenkor még mindig nagyon nagy értékeket hagynak ott az. autóban: videokamerától kezdve értékes rádiósmagnót, utazótáskát, autóstáskát pénzzel, iratokkal. Mint tudjuk, az. iratlopásban az. a szörnyű, hogy az. utánajárás nagyon sok időt vesz igénybe, s az iratokkal minden esetben vissza is élnek. Kérem a lakosságot, hogy ha bemennek a temetőbe, vigyenek mindent magukkal, egy ..üres" kocsit hagyjanak kint, de azt is lezárva, ablakok felhúzva. Természetesen ez. a tanács nem csak a temetők előtti parkolókra vonatkozik, hanem mindenhol mindenkire.
Horváth István rendőr őrnagy Bükiné Papp Zsuzsanna rendőr hadnagy
2000. október 5.
9
A hivatásos állomány jogállásáról szóló törvény kimondja, hogy a hivatásos rendőrök 50 év alatti tagjainak fizikai alkalmasságát a HSZT 75. § (1) bekezdés meghatározott követelmények szerint, évente egy alkalommal fizikai felmérésen kell ellenőrizni.
Erre került sor az elmúlt héten, a Mindenki Sportpályáján. A felmérést a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Személyzeti Osztályáról Keskeny László rendőr alezredes, az Oktatási és Kiképzési Alosztály vezetője irányította, aki elmondta, hogy öt különböző feladat végrehajtása várt az előzőleg orvosi vizsgálaton átesett állományra. Naponta 40 fős csoportokban felülés, ingafutás, húzódzkodás, fekvőtámasz, s 2000 méteres futást kellett teljesíteni, természetesen szintidők és előre megadott mennyiségű gyakorlatok alapján. A hivatásos állományt életkor alapján négy csoportba osztották:
1. korcsoport 18-25 éves
2. korcsoport 26-35 éves
3. korcsoport 36-45 éves
4. korcsoport 46 év felett
Az éves felmérés nem térnélküli, mondta az alezredes, mivel a törvény kimondja, hogy aki a szinteket nem tudja teljesíteni, úgy neki egyéni edzésterv alapján
kell felkészülni, s ha itt sem felel meg, akkor az egészségügyi szolgálat bevonásával vizsgálni kell az okokat, s az érintett személynek beosztás ellátására való alkalmasságát. Az sem mellékes, hogy aki kiváló eredményt ért el, annak egy nap jutalomszabadság is jár azon felül, hogy kondícióját a legnagyobb rendben tudhatja. Úgy gondolom, nem haszontalan néhány gondolatban kitérni arra az edzéstervre, mely alapján az éppen nem könnyen teljesíthető feladatsort végre lehessen hajtani. Az edzésterv ajánlja, hogy heti legalább három alkalommal tréningezzünk szabadidőnkben, mert ez a sűrűség minimálisan szükséges ahhoz, hogy a szervezet egy a terhelés által kiváltott válaszreakcióra, tehát alkalmazkodásra késztessük. Az alkalmazkodás magasabb teljesítőképesség kialakulását jelenti.
A kanizsai rendőrök nagy elszántsággal, fáradságot nem kímélve vetették magukat a gyakorlatok végrehajtásába, melynek eredményeképp a felmérésben résztvevők egyöntetűen tudták teljesíteni a nem könnyű szintidőket, s gyakorlatokat.
Horváth István
rendőr őrnagy
ATLÉTIKA
Dobogó és helyezések az ob-n
A közelmúltban az UTE Szilágyi úti atlétikai centrumában került megrendezésre a serdülő korosztály számára az összetett és az egyéni országos bajnokság, melyen részt vettek a Nagykanizsai Olajbányász és az A.C. fiatal versenyzői is. A vidékbajnokság sikerei után az országos seregszemlén is letették a névjegyüket: megszerezték az első ob-érmüket. Ez óriási siker, hiszen újjáalakulásuk után ez volt a második országos bajnokság, amin részt vettek. A népes mezőnyben - szinte nem is volt olyan versenyszám, ahol ötvennél kevesebb induló lett volna - az érem
mellett még számos értékes helyezést is szereztek. Eredmények:
Négypróba „B" változat - 13 éves fiúk: 2. Biliege Dávid: 1776 pont (80 m gát: 13.6 mp. 300 m: 42.2 mp, távolugrás: 528 cm, 1000 m: 3:05,1 perc).
Négypróba „B" változat - 13 éves lányok: 14. Takó Helga.
Négypróba „B" változat - 14 éves fiúk: 12. Gulyás Gorán.
80 m síkfutás - 13 éves lányok: 9. Takó Helga: 11,33 mp.
80 m gátfutás - 13 éves fiúk: 9. Biliege Dávid: 12.75 mp.
Távolugrás - 13 éves lányok: 5. Takó Helga: 483 cm.
Távolugrás - 14 éves fiúk: 10. Gulyás Gorán: 538 cm.
300 m síkfutás - 13 éves fiúk: 4. Biliege Dávid: 41,26 mp.
300 in síkfutás - 14 éves fiúk: 11. Gulyás Gorán: 41,54 mp.
800 in síkfutás - 14 éves lányok: 12. Gregor Anita - 2:33.6 perc.
VÍVÁS
Újonc férfi tőr
A MÁV NTE rendezésében öt egyesület (Gyula, MTK, Veszprém, ZVE, MÁV NTE) 24 versenyzője vett részt az országos újonc tőrversenyen. A magyar ranglista legjobbjai indultak.
A verseny végeredménye: 1. Kövi Dániel (MTK), 2. Kulcsár Gergely (MTK), Patkós Máté (VDDSE), 4. Kancsó Márton (MTK). 5. Dubecz Ádám (MTK). 6. Horváth Marcell (MTK), 7. Horváth Áron (ZVE), 8. Orbán Győző (MTK).
A kanizsaiak eredményei: 10. Szantner Ádám, 15. Kiss Zoltán, 16. Gajer Roland, 17. Ferenczy László.
Az MTK versenyzői kiemelkedtek a mezőnyből.
Bagonyai újra a dobogó tetején
A Magyar Vívó Szövetség Budapesten rendezte meg junior tőr váló-
TRIATLON
Tizedik alkalommal került megrendezésre Győrben az Országos Senior Triatlon Verseny, melyen a Zalatriatlon és a TRI-CO nagykanizsai triatlonistái képviselték megyénket. A jó hangulatú, színvonalas versenyen 64 versenyző vágott neki a 3 km futás -\'16 km kerékpározás - 0,3 km úszásból álló versenytávnak, melyen megyénk képviselői eredményesen szerepeltek. A 40^44 éves nők verse-
gató versenyét. Az ankarai Európa-bajnokságra utazók kiválasztása történik ezzel a versennyel is. Bagonyai László a MÁV NTE kiválósága veretlenül nyerte a viadalt. Nagy lépést tett a törökországi utazáshoz a versenyző.
Bartha Péter a 32-42 között végzett a válogatón. 52-en indultak, a magyarok mellett a szlovákok is részt vettek a versenyen.
Ülésezett a VIVERE kuratóriuma
A VIVERE Gyermekvívásért Alapítvány újjáválasztott kuratóriuma megtartotta első ülését Cseni Tibor elnök vezetésével. Értékelték az alapítvány helyzetét. Körvonalazták a további munka fő feladatait, a munka- és ülésterv témáit. A kuratórium meghatározta további működési rendjét.
H.Gy
nyében Németh Mária (Zalatriatlon) első helyezést ért el, míg a 45-49 éveseknél Bán Zsuzsanna (Zalatriatlon) ötödikként ért célba. A férfiak viselkedésében a 40-44 éveseknél Rohonci Tivadar (Zalatriatlon) hatodik. Molnár Ferenc (TRI-CO) nyolcadik, a 45^49 éveseknél Horváth József (TRI-CO) második, az 50-54 éveseknél Csőgör János (TRI-CO) második, Kárász Pál (Zalatriatlon) negyedik, míg az 55-59 éveseknél Csonka Ferenc (TRI-CO) hetedik helyezést ért el.
20
2000. október 5.
GYŐZELMEK ZSINÓRBAN
KOSÁRLABDA
A hétvégén sor került a hazai szezonnyitóra is kosárlabdacsapatainknál. A MÁV NTE női és a Kanizsa Kosárlabda Klub DKG-East férfi együttese ismét az NB I/B-ben kezdte a pontvadászatot, miután egyiküknek sem sikerült kiharcolnia az A-csoporlba kerülést a múlt szezon rájátszásában. A vasutas hölgyeknél ez úgy értendő, hogy nem jutottak vissza a „felső házba", ahol a korábbi évadot töltötték. A kosárklubos férfiak közelebb álltak a kvalifikációhoz, végül a 15. helyen zártak, ami előrelépés az előző évekhez képest. Az új szezonra sem egyértelműen kitűzött cél az A-csoportba kerülés egyik gárdánál sem. Elvárás viszont, hogy az alapszakasz első négy helyének valamelyikén végezzenek, s jogot nyeljenek a legjobbak közé kerülésért folyó rájátszásba. Ott pedig már benne van a „pakliban" a feljutás lehetősége. A MÁV NTE együttesénél nem volt nagy változás a keretben, a csapat gerince megmaradt. Új játékosnak számít a Kanizsa DKK-ból érkezett Arany Alexandra, valamint a régi-új Antolovics Adél. aki az A-csoportos évadban már játszott színeikben. Idegenben kezdték a szezont, méghozzá a tavaly még A-csoportos Ikarus ellen. Az új szabályokhoz -közte a 4x 10 perces negyedekre osztott játékidő. 30 mp helyett 24 mp-es támadási idő - a jelek szerint a vasutas lányok alkalmazkodtak jobban, már az első negyedben hétpontos előnyre (13-20) tettek szert. A második tíz perc kiegyenlített játékot hozott (15-16). majd a harmadikban bebiztosították győzelmüket kiváló védőmunkájukkal és gyors támadásokból szerzett parádés kosaraikkal
SAKK
Az 1988-ban indult Tungsram-Kanizsa Kupa sakkverseny rövid idő alatt valóságos nemzetközi sakkfesztivállá nőtte ki magát, s része lett a Magyar Grand Prix-nek. A hazai élgárda mellett Európa számos országából érkeztek a nyári viadalra kiváló sakkozók, különösen a Szovjetunióból, majd annak szélhullása után a FÁK-orszá-gokhól. Egyes kategóriákban olykor utóbbiak „házi versenye" volt már a küzdelemsorozat. Talán ez is közrejátszott, hogy a rendező Tungsram Sakk Klub 1996-ban fordított egyet a dolgon és az utánpótlás-korosztály országos versenyévé szervezték át. Ötletüket felkarolta a Batthyány Gimnázium vezetése, s immár ötödik alkalommal zajlóit az intézmény falai közt a nemzetközivé szélesedett ifjúsági sakk egyéni és csapatverseny. Az ország egyik legrangosabb viadalára idén is közel más-
Tomáék (8-18), s az utolsó negyedben már csak a vezetés megtartására kellett ügyelniük (16-16). A jó nevű ellenfél otthonában aratott 70-52-cs győzelem remek csapatjáték eredménye, Góber (25/9) és Tahi (21/9) ponterős játéka is döntően hozzájárult a sikerhez. A hazai szezonnyitó sem tűnt „sétagaloppnak", hiszen a Simi-GySEV együttesét, a nemzetközi szinten is jegyzett soproni gárda utánpótláscsapatát fogadták. A hazai éllovas második sorát képező játékosok rendre helyet kapnak az A-csoportos együttesben, köztük az egykori kanizsai diákkosarasok, Horváth Zsuzsa, István Linda és Zsovár Orsolya. Horváth és Zsovár szerepelt most a vendégeknél, s csapatuk legjobbjai között voltak. Az ő eredményes játékuknak is köszönhették a soproniak, hogy a rendes játékidőben nem tudták döntésre vinni a dolgot a rutinos játékosokból álló kanizsai vasutasok (19-10, 12-26, 19-11, 17-20). A 67-67-re végződött rendes játékidő után következett ötperces hosszabbításban aztán már a hazaiak bírták jobban idegekkel, s rutinjuknak is köszönhetően végül 76-72-re nyerték a nagyon fontos találkozót. A KKK DKG East férfi együttesénél jóval nagyobb változás történt a játékoskeretben. A tavalyi gárdából nyolc játékos távozott, s hat új, jórészt fiatalok érkeztek. A fiatalítást részint az új versenykiírás is indokolta, hiszen csak hat felnőtt játékos lehet a tizes keretben. A távozók közt két rutinos center is volt - Molnár és Vojvoda -. helyükre sikerült leigazolni a legutóbb Nyíregyházán játszó, 206 cm magas
félszázán jöttek Szombathelytől Szegedig, s természetesen szép számmal indultak ifjú kanizsai reménységek is. A kilencfordulós, svájci rendszerben bonyolított versenyen azonos csoportban mérkőztek leányok és fiúk. de külön kerültek értékelésre. A legtöbb kategóriában jól helytálltak városunk fiataljai, közülük is kiemelkedett Flumbort András és Szabó Virág produkciója. A Tungsram SK NB l-es csapatában mind többször szóhoz jutó, s értékes bajnoki pontokat szerző kiválóságok ezúttal a házigazda Batthyány Gimnázium színeiben ültek asztalhoz a „legidősebbek", az 1980-84 között születettek mezőnyében. Az utolsó fordulóban mindkettőjüknek
Miilei Attilát, s egy fiatal orosz idegenlégióst, a CSZKA Moszkva utánpótlás együttesének kiválóságát. Alekszej Szmirnovot. Igaz. ő még nem játszhatott a Fehérvár KC elleni szezonnyitón, ám ez nem volt akadálya, hogy a kosárklubosok magabiztosan győzzenek. A régiek, köztük Gáli (34/18), Horváth (24/6) és Farkas (20) parádés játékának is köszönhetően 103-8l-re nyertek Fehérváron. A kosárlabda klub vezetése a sikeres rajt után tartott sajtótájékoztatón ismertette az idei szezon célkitűzéseit, amelyben a 12-14. hely megszerzést várják a csapattól. Ebben természetesen benne van az A-csoportba kerülés is, amitől nem esnének pánikba. A B-csoportos évadra biztosított az anyagi háttér, a mérkőzéseket - a női csapatéhoz hasonlóan — ingyen tekinthetik meg a szurkolók a MÁV NTE-csamokban. A múlt hét keddi sajtótájékoztató időpontjában még kérdéses volt az orosz idegenlégiós bemutatkozása a hazai nyitányon is, ám időközben vízuma is rendeződött, s a Gödi SE ellen már pályára léphetett. Az újonc gödiektől tartott a kosárklubos szakvezetés, hiszen fővárosi csapatokból erősítettek, s amolyan „sötét lónak" számítanak a csoportban, amelynek létszámát tízcsapatosra emelték. A találkozón aztán egyre világosabbá vált, hogy a kosárklubos gárda minden tekintetben felülmúlja ellenfelét. Amolyan „repülőrajtot" véve. tízpontos előnyre tettek szert már a harmadik percre (17-7), amit a folytatásban aztán még növeltek is. Időnként a vendégek is elkapták a fonalat, s rövid időre egyszámje-
győzelem kellett kategóriájuk első helyének megszerzéséhez. A sorsolás szeszélye folytán egymással kellett mérkőzniük. s kettőjük csatáját Flumbort nyerte, s fél pont előnnyel lett az abszolút verseny és természetesen a fiúk mezőnyének első helyezettje. Szabó Virág ezüstérmes lett a szegediek kiválósága. Barcsi Judit mögött. Ebben a korcsoportban a szintén batthyányis színekben induló Schwarcz András hetedik. Molnár Márton nyolcadik lett. A B-csoport-ban. az 1985-88 között születetlek mezőnyében a Tungsram SK színeiben induló Biskopics Boglárka jeleskedett, a 13. helyen végzett.
B.Z.
gyűre csökkentették hátrányukat, ám hamarosan helyreállt a „rend" és Gállék húsz pont körülire is növelték vezetésüket. A végén még rátettek egy „lapáttal", s ismét 100 pont fölöttit dobva. 107-8l-re (27-15. 26-21. 18-23. 36-22) nyerték a hazai évadnyitót. Csapataink remek győzelmi sorozattal kezdték a 2000/200 l-es bajnokságot, amely lökést adhat a sikeres folytatáshoz.
Bacskay Zoltán
ÚSZÁS
VII. KERKA KUPA
A Lentiben rendezett hagyományos nemzetközi utánpótlás korosztályú úszóversenyen ismét remekeltek a CWG-NVSE ifjú úszói. A 33 1/3 m-es medencében zajlott viadalon arany-, ezüst- és bronzérmek egész, sorát szerezték az egyes úszásnemekben és távokon. Kiemelkedett Silló Dániel és Szakony Sára akik ezüst mellett két-két első helyet értek el.
A vízniűs úszók dobogós helyezettjei:
1988-89 születésűek: 66 2/3 fiú gyors: I. Silló Dániel, 2. Magyar Márton. 66 2/3 fiú hál: 1. Silló Dániel. 3. Magyar Márton. 100 m fiú mell: 2. Silló Dániel. 3. Magyar Márton. 100 m leány gyors: 2. Miatta Mercédesz. 13.3 1/3 m leány vegyes: 3. Horváth Eszter. 199(1-91 szül.: 33 1/3 m leány gyors: 1. Szakony Sára. 33 1/3 m leány mell:
1. Szakony Sára. 1992 és fiatalabb: .33 1/3 m leány gyors: 2. Csorba Zsuzsa. 33 1/3 m fiú gyors:
2. Mihalecz Dávid. 33 1/3 ni fiú mell: 2. Mihalecz Dávid. 33 1/3 m leány mell: 3. Csorba Zsuzsa. 4x33 1/3 m leány gyors váltó: 2. CWG-NVSE (Miatta Mercédesz. Szakony Sára, Gutta Andrea. Füredi Petra).
Az összesített pontversenyben a CWG-NVSE a 2. helyen végzett a zalaegerszegi Team 2000 csapata mögött. A legeredményesebb fiúversenyző különdíjai Silló Dániel kapta.
Szép sikert ért el a kaposvári Doniján József emlékversenyen Császár Krisztián, aki az elmúlt év után ismét diadalmaskodót! a 100 m-es mellúszásban (1:2.3.93), amelyet a jeles utánpótlásedző Ketskés Endre emlékére írlak ki. A CWG-NVSE úszója díszes serleget és ajándékot vehetett át a Ketskés családtól produkciójáén.
XIII. Tungsram Batthyány Kanizsa Kupa
2000. október 5.
21
Tisztelt Olvasók!
2000. szeptember 14-én a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapban megjelent írásunkra reagálva - amelyben a Pannon Tükör volt főszerkesztőjének felmentéséről és annak okairól tudósítottunk - Pék Pál ügyvédje útján helyreigazítási kérelemmel élt.
Mivel tudósításunk alapjául a Zalai írók Egyesületének határozata szolgált, nem áll módunkban Pék Pál kérelmét helyreigazítási kérelemnek tekinteni. A cikkben nem állítottuk valótlanul a kifogásoltakat, azt pedig visszautasítjuk, hogy a felmentett főszerkesztő kollégánkat meghazudtolta, s utólag nyilatkozatát letagadta. Azt nem tudjuk, hogy „a Kanizsának nyilatkozott volna" mondat lapunkat illeti-e, a város hetilapjának neve ugyanis Kanizsa Dél-Zalai Hetilap. Ezt azonban Pék Pál bizonyára tudja, hiszen a lap valamikori szerkesztőjének valószínűleg tudomása van arról, mi a neve Nagykanizsa Megyei Jogú Város egyszemélyes önkormányzati tulajdonában lévő gazdasági társasága által kiadott hetilapnak.
Hetilapunk színvonala kizárja, hogy más újságra tett megjegyzésére - „a Kanizsa című hetilap színvonala eleve kizárja..." - lapunk szerkesztősége reagáljon.
Olvasóink tisztánlátása érdekében azonban közöljük Lackner László, a Pannon Tükör kiadójának levelét, amely valószínűleg hozzájárul az ügy tisztázásához.
Szerkesztőségünk számára azonban értelmezhetetlen, hogy Pék Pál hogyan kíván a Pannon Tükör szerkesztési munkálataiban részt venni, ha kétségbe vonja a kiadó eddigi ténykedését és az egyesület elnökségének több tagját teszi felelőssé, közreműködővé olyan tevékenységéhez, amelynek révén saját céljait - verseskötete kiadását - helyezte előtérbe akkor, amikor az általa előidézett hiány pótlását nem hajtotta végre.
Lukács Ibolya főszerkesztő
Kanizsa Dél-Zalai Hetilap
Szerkesztősége Nagykanizsa
Alulírott Pék Pál, 8800 Nagykanizsa, Ady út 12/B. sz. alatti lakos a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap 2000. szeptember 14-én „Továbbra is lesz Pannon Tükör" című cikkével kapcsolatosan a Ptk. 79. §. (I) bekezdése alapján sajtóhelyreigazítási kérelmet terjesztek elő.
Kérem szíveskedjenek közzé tenni a következő tartalmú helyreigazítást: A 2000. szeptember 14-én a „Továbbra is lesz Pannon Tükör" cikk a folyóirat főszerkesztőjéről. Pék Pálról valótlanul állította, hogy:
- az 1999. évi lapkiadás során 700.000 forint adósságot halmozott fel,
- hogy meghatalmazás nélkül szerződést kötött
- hogy felhatalmazás nélkül kiadóként tüntette fel magát.
Valótlan az az állítás is, hogy a fentiekről Pék Pál a Kanizsának nyilatkozott volna.
Indoklás:
A Pannon Tükör anyagi ügyeit 1995. október 1-től 2000. március 8-ig Lackner László intézte, kiadóként: a számlákba betekintést nem engedett, ezért a felhalmozott adósságért egyszemélyben felelős. Miután Pék Pál a Zalai írók Egyesületének ügyvezető elnöke (s mint ilyen: az egyesület ügyeit. Orsós Jakab elnökkel egyeztetve, az Alapszabály értelmében önállóan intézhette), a Pannon Tükör ügyleteit irányította. Az Alapszabály külön felhatalmazásról nem beszél.
Végezetül: a Kanizsa című hetilap színvonala eleve kizárja, hogy Pék Pál bármilyen nyilatkozatot tegyen.
Nagykanizsa. 2000. szeptember 28.
Tisztelettel:
Pék Pál képv.
Nagykanizsa 1. Sz. Ügyvédi Iroda Dr. Noll László
(mellékelve: 1 db. ügyvédi meghatalmazás)
Zalai írók Egyesülete Zalaegerszeg, Európa tér 4. V/38. Telefon: 92/311-389 Este: 92/321-398 (üzenetrögzítő) Kanizsa Dél-Zalai Hetilap Szerkesztősége Nagykanizsa
Tisztelt Szerkesztőség!
Pék Pál egykori főszerkesztő helyreigazítási kérelmére az alábbi tájékoztatást adom:
1. A kiadó 1997. július 17-én kelt 1.001/1997. számú levelében pontosan közölte a lap megjelenésének kötelező paramétereit, amit a főszerkesztő rendre túllépett. Ezeket az anyagi konzekvenciákat a kiadónak kellett rendeznie, nem kis erőfeszítéssel. Az 1999. évi kiadás során a kiadó keményen figyelmeztette a főszerkesztőt, hogy be kell tartania az előírást, ellenkező esetben a lap csődbe megy. Pék Pál egy újabb „túlszerkesz-tést" követő kiadói feddés után vállalta, hogy az oldalszámnöveléshez (színes betéthez) megszerzi a többletforrást, amit részben teljesített, azonban ezt az összeget nem a hiány fedezésére, hanem saját verseskötetének kiadására fordította. Ekkor elmérgesedett a viszony közöttünk, ő kiadónak nevezte ki magát, és ekkor került sor a megbízatása visszavonására.
2. Pék Pál soha nem kapott megbízást -kiadói feladatok ellátására, erre csak a Zalai írók Egyesületének elnöksége lett volna jogosult, állítása szerint egyeztetett Orsós Jakab elnökkel, ezt azonban elnök úr nem ismeri el, egyébként sem lett volna elég az elnök hozzájárulása az elnökség nélkül.
Tárgy: Pék Pál helyreigazítási kérelme
3. A volt főszerkesztő indoklásként az Alapszabályt említi, de neki tudnia kellene, hogy az csak az egyesület szervezeti életét szabályozza, míg a lapkiadás ügyvitelét, a hatásköröket a Szervezeti Működési Szabályzat rögzíti, amiből egyértelműen látható, hogy főszerkesztőként kiadói jogkört nem gyakorolhat. Végezetül idézek a megbízatását visszavonó határozatból, amit Pék Pál nem vett át:
„... Pék Pál főszerkesztő sorozatosan megszegte az egyesület SZMSZ-ében foglalt rendelkezést, miszerint köteles betartani a kiadó által a lap paramétereire vonatkozó előírásokat. Ezzel a magatartásával jelentős veszteséget okozott az egyesületnek. Továbbá három alkalommal jogosulatlanul kötött kiadói szerződést (megyei önkormányzat, zalaegerszegi önkormányzat és Gura Nyomda), így a kiadó pályázatával elnyert, támogatásként kapott összeget kivonta az elszámolási rendszerből, nem az egyesület lapkiadási adósságának törlesztésére fordította, hanem szabálytalanul a nyomdának utaltatta át. A fenti akcióval kiadói döntés ellenére kiadta a Pannon Tükör 3/2000. számát, amiben magát felhatalmazás nélkül kiadónak tüntette fel, majd fedezet nélkül elindította a 4. szám kiadásának nyomdai munkálatait..." Zalaegerszeg, 2000. október 3.
Lackner László - kiadó

„Helyi érdekű írók útjában álltam"
Leváltották Pék Pált, a Pannon Tükör főszerkesztőjét
Lackner László, a Pannon Tükör lapigazgatója érdeklődésünkre elismerte, hogy Pék Pál főszerkesztő becsületes munkával öt év alatt igényes, kiváló, országos szintű folyóiratot teremtett. Ám a lapban túlsúlyba került az irodalom, s a szerkesztő a helyi alkotók rovására túlságosan preferálta a Magyar írók Szövetsége tagjait. Ráadásul szinte minden egyes számnál túllépte a megbeszélt terjedelmi korlátokat. A lapigazgató hozzátette, hogy idén sajnos kevesebb többletköltségek támadtak, ami abból is fakadt, hogy Pék Pál olykor túl nagylelkű honoráriumot adott a lap prominens szerzőinek. Lackner László sajnálja a történteket, hiszen Pék Pál valóban nívós munkát végzett, ráadásul a lap szerkesztőgárdájához hasonlóan, tiszteletdíj nélkül. Ám egy kis költségvetésű, vidéki kulturális lap - vallja Lackner László - nem engedhet meg
Megjelent a Magyar Nemzet szeptember 13-i számában
magának ilyen nagystílű és nagylelkű szerkesztői koncepciót."
„... Lapunk megkereste Pék Pált, aki leváltásának okai között a szerkesztőségen belüli - a kezdetek óta meglévő -nézetkülönbségeket tartja elsődlegesnek. ... Pék ugyanakkor leszögezi: a Pannon Tükör esetében országos horizontra tekintő, irodalomtörténeti léptékben gondolkodó fórumról van szó, a lapnak, és a helyi alkotóknak egyaránt érdeke, hogy nagy formátumú egyéniségek művei avassák rangossá. A lap megjelenését a megyei önkormányzaton kívül segítette Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely, Hévíz és egy ideig Lenti is. Az impresszumban is szereplő Zalai írók Egyesülete, Orsós Jakab elnökletével elvben támogatta a lapot. 1995 óta máig a lap elismerést vívott ki
határainkon innen és túl. Nőtt azonban a feszültség az eredeti koncepcióhoz hű alapítók és a kiadó, illetve a Zalai írók Egyesülete között, míg végül a főszerkesztőt a Zalai írók Egyesülete a megyei közgyűlés jóváhagyásával - az érdekelt távollétében - fölmentette főszerkesztői tisztségéből. Az indoklás szerint Pék háttérbe szorította a zalai alkotókat, s túl sok művet közölt bizonyos nem igazán kívánatos személyektől. Többek között Nagy Gáspár, Villányi László, Perneczky Géza, Bujdosó Alpár, Nagy Pál, Vitéz György, Kibédi Varga Áron minősült persona non gratának." ... „A leváltás indokai között szerepelt továbbá, hogy a lapban alig jelent meg honismereti tanulmány, illetve hogy a főszerkesztő túlságosan preferálja a letűnt polgári kultúrát (név sze-
rint Márai Sándort, Hamvas Bélát), túlexponálja a Trianon-témakört és 1956-ot. Ráadásul - úgymond - túllépte a számára kijelölt anyagi kereteket, így a lap kiadója már nem tudja a nyomdaszámlákat kifizetni." ... „Valójában azért kellett megszabadulni főszerkesztői okvetlenkedéseimtől. hogy ne álljak helyi érdekű alkotók útjában."
A teljes cikk olvasható az INTERNETEN a Magyar Nemzet honlapján.
Lackner László a Pannon Tükör kiadója lapunk megkeresésére elmondta, hogy Pék Pál egyszemélyben döntött a megjelentetett művekről, az Egyesület nem szólt bele abba sem, hogy milyen szerzőtől, mit közölt a lapban. Sem írásban, sem szóban nem minősített senkit az Egyesület persona non gratanak. Lackner László helyreigazítási kérelemmel élt a Magyar Nemzet felé.
22
2000. október 5.
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
muRÁnvi
INGATLAN
Nk-án Városkapu 10-ben 61 nra-es, 2,5 szobás, központi fűtéses, jó állapotú lakás, közvetlenül alatta lévő 18 nm-es garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: 30/262-7496
(31160 K)_
Katonaréten családi ház eladó. Érd.: Szombat-vasárnap a helyszínen (Nk., Bagolai u. 57.) vagy a
30/340-1289-es (31171 K)
telefonszámon.
BÉRLET
Kiskanizsán 6 szobás családi ház, hosszabb távra kiadó. Érd.:
30/901-5222 (31164 K)_
Nk-án 40 nm-es raktáros belvárosi üzlet bármilyen célra, olcsón kiadó. Érd.: 319-405, 30/282-6967 (31175 K)
T R I <f> AUTÓMENTES
0-24 ÓRÁIG KÜLFÖLDÖN - BELFÖLDÖN Telefon: 06-30-2399-555 • 60/399-399
Autó
NAGYKANIZSA, Mentő
krúdy gy. u. 4 Lakatos
AHOL AZ ÁR ÉS A MINŐSÉG TALÁLKOZIK.
JARMU
Lada Kombi 1200-es 198 l-es, piros, lejárt műszakival eladó. Irányár: 80.000 Ft. Érd.: 30/9932-534 (31027 K) Yugo 45-ös, friss műszakival, extrákkal eladó. Érd.: 20/918-0083 (31144K) Trabant 60 l-es speciál, 50.000 Ft-ért eladó. Érd.: 30/23 3 -8 1 67 (31176 K)
VEGYES
A Murányi Kereskedőház elektronikai cikkeket forgalmazó, jelenleg 17 üzlettel rendelkező országos kiskereskedelmi hálózat. Nagykanizsán a Plazabarj nyitandó üzletünkbe keresünk munkatársakat az alábbi munkakörökbe:
ELADÓ, PÉNZTÁROS, SZÁLLÍTÓ, RAKTÁROS
ELVÁRÁSOK:
• jó kommunikációs készség
• vevőorientált gondolkodás
• pénztárosoknál számítógépes Ismeret
• idegen nyelv Ismerete előny
AMIT KÍNÁLUNK:
- CÉLPOPíTBAN AZ ÖN EGÉSZSÉGE ÉS SZÉPSÉGE!
NÁLUNK FOLYTATÓDIK A NYÁR!
3-as gépünkbe új szoláriumcsövek érkeztek! AKCIÓ AZ A VONNÁL! - Diamond és Gold készletünkhöz most AVON termékeket ajándékozunk Önöknek! Továbbra is bejelentkezés nélkül várjuk Kanizsa » jJLf"^ legnagyobb Szolárium Stúdiójában. \' f r
CÍM: Célpont Üzletház, Zrínyi u. 15. Tel.: 93/310-329 NYITVA TARTÁS: H-P.: 8-22 óra, Sz.: 8-20 óra.
Félpáncéltőkés versenyzongora felhangolatlan állapotban, 100.000 Ft irányáron eladó. Érd.: 30/9932-
534 (31028 K)_
Kerítést és lugast építők figyelem! 45 mm-es külső, 3,7 m hosszú, vastag falú, bontott acélcsövek el-adók. Érd.: 60/399-153 (31168 K) Nagyméretű, esztétikai hibás franciaágy nagyon olcsón eladó. Érd.:
30/910-6430 (31172 K)_
Költözködés miatt eladó: új, garanciális hűtőszekrény, mosógép, MATÁV-vonal telefonnal. Érd.:
• eredményorientált jövedelem
• rendszeres szakmai továbbképzés és fejlődési lehetőség
• dinamikus, fiatalos csapat
Fényképes önéletrajzokat a megpályázott pozíció
megjelölésével az alábbi címre várjuk: Mamut Üzletközpont R4 Murányi Kereskedőház 1024 Budapest, Lövőház u. 2-6.
16-18 óra között a 320-822-es telefonszámon. (31177 K)
SZOLGÁLTATÁS
Tisztaságra igényes, nem dohányzó bejárónőt keresek. Lehetőleg telefonszámos leveleket várok, „REND" jeligére a szerkesztőség-¦be (Pf:154)(31l70K)_
Hasábfa - gyertyán és tölgy - eladó!
Ara: 8.000 Ft/m*
Nagykanizsán díjtalan házhozszállítás!
Érd.: 30/9017-958, 93/334-082
Müller Sándor
háztartási- és vegyiáru kereskedő
Üzlet: 8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 41. Tel/fax: 93/320-982, Tel.: 60/399-022, Lakástel.: 323-754
Modakril homlokzati festék, Héra belsőfesték, Lignodekor (Sziládékor) Finn festékrendszer és URKl autófesték
SZÍNRE KEVERVE
• Háztartási vegyiáruk
• Aulófestékek
• Hazai festékek és tapéták
• Festőszerszámok
HITELKÁRTYÁT IS ELFOGADUNK!
Király u. 14. szám alatt teljesen felújított irodaházban, még egy db 10 nm-es és
4 db 15 nm-es iroda komplett szolgáltatással KIADÓ.
Mindegyik helyiség telefonvonallal ellátott.
Érd.: 20/956-2405
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács.Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka, Büki Erzsébet. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Ti hamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Benedek Miklós. Halász Gyula. Horváth István. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király n. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. PL: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kit. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: C\'zirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. 1 -mail címünk: kanizsahetilapCrtbroadbaml.hu. ISSN 0S65-3879
MIKKAMAKKA
Lapunk előző számában jeleztük, hogy a Nagykanizsán működtetendő Mikkamakka játékközpont engedélyezésére vár. Az intézmény pedagógusaitól megtudtuk, hogy az elmúlt napokban Harrach Péter szociális és családügyi miniszter aláírta az alapító okiratot, így december hónapban sor kerülhet a hivatalos és ünnepélyes megnyitóra. A pedagógusok még elmondták, hogy a szülők máris olyan nagy számban igényelték szolgáltatásaikat, hogy engedély nélkül is kinyitottak, s hetente két alkalommal: kedden 9-1 l-ig és 14—17-ig, valamint szombaton 9-12 óráig várják az apróságokat.
OSZ ES TAVASZ
„Ősz és tavasz, ringó földi álom, kacagás, napsugár, s búmat nem találom.
Dr. Erdödy Gáborral kezdődött
A városi Millenniumi Történelmi Emlékbizottság előadás-sorozatot szervez Történelem szabadegyetem címen. Elsősorban az ELTE professzorai látogatnak Nagykanizsára. A Képzőművészetek Házában dr. Erdődy Gábor A magyar államiság 1000 éve címmel tartott előadást a szépszámú hallgatóság előtt.
Horváth György
Virágoznak a Vár út száradó gesztenyefái.
a Pannon-vidék gondolkodását tükrözze
Sajtótájékoztatón mutatta be a megyei média képviselőinek Czupi Gyulát, a Pannon Tükör új főszerkesztőjét a kiadó Zalai írók Egyesülete nevében Lackner László szeptember 22-én, Zalaegerszegen, a Megyeházán.
Lackner László elmondta, nem munkáltatói, hanem munkára való megbízást ad át Czupi Gyulának, a nagykanizsai könyvtár igazgatójának. A szerkesztőség továbbra is Nagykanizsán marad, és a jelenleg még épülő új könyvtárban lehetőség nyílik gyümölcsöző műhelymunka kialakítására.
Czupi Gyula elfogadta a megbízást, mely munkajogi problémák nélkül visszavonható. Mint hangsúlyozta, kihívást lát ebben a megbízatásban. A feladat nem ismeretlen számára, voltak próbálkozásai, szerkesztett már kiadványokat. Fontosnak tartja a lap folyamatosságát, és azt, hogy legyen a megyének kulturális sajtója, egy olyan szellemiségű lapja, ami a Pannonvidék gondolkodását visszaadja.
Célja: minél több helyi szerzőt publikálni és a bizonytalanokat segíteni. A szerkesztőbizottság korábbi tagjain kívül új tagokat is felkért az együttműködésre. A korábbi főszerkesztőtől, Pék Páltól megkapta a még közölhető kéziratokat. Úgy érzi, minden esély megvan a pozitív együttműködésükre.
Vajda László, a megyei önkormányzat művelődési osztályának vezetője, a szerkesztőbizottság elnöke hangsúlyozta, semmiféle beleszólást nem tettek, és nem tesznek a lap tematikájának kialakításában. Legnehezebb és legfontosabb feladatuk, hogy megteremtsék az évi 3,5 millió forintba kerülő kiadás pénzügyi feltételeit. Ennek érdekében arra törekednek, hogy hosszú távú elkötelezettségeket, szerződéseket kössenek az önkormányzatokkal.
Azt is megtudtuk, hogy Pék Pál pert indít a Zalai írók Egyesülete, a kiadó, és a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap ellen.
Bakonyi Zsóka
EGRESI ZSUZSA
grafikusművész
PÁGYI ZSÓKA
keramikusművész
KIÁLLÍTÁSA
A PETRÓ GALÉRIÁBAN október 21- november 3,
KINIZSI
Nagykanizsa RÉGIÓK KAPUJA
XII. évfolyam 35. szám • 2000. október 12. Megjelenik 21.000 példányban
MEG IDEN BEKÖLTÖZNEK
[
Év végéig beköltözhetnek a Thury-laktanya csapatrendelőjéből átalakított szociális intézménybe a gondozottak
Szállodai színvonal fogadja -az önkormányzati beruházásként, a volt Thury-laktanya csapatren-delőjéből átalakított - leendő szociális otthon és gondozóház lakóit az év végén. Az építkezésen Tarnóczky Attila alpolgármester vezetésével a szakemberek, és az Egyesített Szociális Gondozóház igazgatója szemlét tartottak. Tarnóczky Attila elmondta, az intézmény felépítésére szánt 173 millió forintos keretet - köszönhetően a kivitelező Kanizsa Kft. jó munkájának és Krémer József tervezőnek - tartani tudják. Az eredetileg bizonytalannak tűnt munkák, az új külső burkolat hőszigetelése, a lift teljes megépítése, a nyílászárók cseréje is megvalósul. A korábbiaknál sokkal kényelmesebb körülményeket biztosító intézményt 71 gondozott elhelyezésére szánták. Itt 8 négyzetméteres élettér jut egy-egy személyre, arról nem is beszélve, hogy az alkalmazottak körülményei is javulni fognak. Az épületben 8 db 4 ágyas, 1 db 3 ágyas, 17 db két ágyas, 2 db 1 ágyas, és 6 emelt színtű ellátású szobát alakítanak ki. Ez utóbbi saját mosdó-
helyiséggel rendelkezik. A 173 millió forintból 7 millió forintért bútort vásárolnak, s Koller Jutka igazgatónő érdeme, hogy pályázat útján a mosodaberendezés vásárlásához 3 millió forintot nyertek.
Cseke Csaba, a kivitelező Kanizsa Kft. ügyvezetője bejelentette: ha az időjárás engedi, október 23-ig megtörténik a műszaki átadás, és az érintettek még az idén beköltözhetnek.
Tárnok Ferenc, a polgármesteri hivatal munkatársa elmondta, helyre állították az épület teljes
hőszigetelési rendszerét. Ez és a korszerű fűtési rendszer adja az épület korszerű üzemeltethetőségét. Az építkezéssel párhuzamosan megépül a terület belsővízgerinc-hálózata, illetve a villamosenergia-hálózata, beleértve a nagycsaládosok átmeneti otthonát és a csapatművelődési otthont is. Önálló gázbekötés épült, tárgyalás alatt van a kábeltelevíziós rendszer üzembe helyezése. Technikailag tovább léptek bizonyos dolgokban. Lesz nővérhívó és telefon minden szobában.
Koller Jutka igazgatónő elmondta, a tervező, a kivitelező nagyszerű csapatmunkájának köszönhető, hogy rövid idő alatt, -hiszen június 5-én kaptak egy területet - lebonyolították ezt a nagy értékű beruházást.
Tarnóczky Attila még elmondta: folytatódnak a rekonstrukciós munkálatok, évente 2-300 millió forintot fordítanak erre a célra. Van egy pályázata az önkormányzatnak a parlamentnél, amellyel a lazsnaki szociális otthont szeretnék az Űrhajós utcai óvoda bővítésével átalakítani.
Bakonyi Zsóka
Megbékélve
A minap olvasónk a Megbékélés Napjára figyelmeztetett. Lelkiismeretemet ébresztgetve megkérdezte tőlem, hogy megbékélve töltöttem-e el ennek a hétfőnek az óráit. Tanácstalanságomat látva hosszasan fejtegette, hogy mit is kellene tennem a családban, a munkahelyen, az üzletben és mindenütt, amerre járok. Aztán Isten áldását kérve rám, utamra engedett.
A rendkívüli világnapon - ha, az volt egyáltalán (!) - nem csodálkoztam, hiszen lassan már szinte hetente akad olyan különleges esemény, amit a világ egyes pontján, vagy az egész földtekén megünnepelnek. Már aki egyáltalán megünnepli! Inkább beszélni szokás róla, gondolatébresztő eszmefuttatásokat írni, meg esetleg vitát kezdeményezni lényegéről, jelentőségéről, hatásáról.
Szóval, szöget ütött a fejemben a MEGBÉKÉLÉS - így csupa nagybetűvel -, főként az. hogy mit is jelent számunkra ma, ez a fogalom. Meg tudunk-e békülni a másik emberrel, önmagukkal, lehetőségeinkkel, mennyiben kínál a nagyvilág, saját társadalmi közegünk, személyiségünk erre lehetőséget, tudunk-e élni vele, s ha visszaéltünk adottságaival, ennek mi lett az ára. Sorozatban idéződtek fel az otthonunkba beszökő hazai és világhírek: megbékéltek-e Nagykanizsán az aradi szobor-csoportozat elhelyezésének ellenzői, de lelkükben megbékélve álltak-e a bitó alá az aradi tizenhármak azon a ködös októberi hajnalon? Nem tudom! Úgy tűnik, viszont idén Arad román lakóinak többsége megbékélve tűrte, hogy a magyarok a vesztőhelyen emelt emlékműnél tisztelegjenek azon férfiak előtt, akik a szó legnemesebb értelmében „nemzetközi brigádot" alkottak, és a szabadságért áldozták életüket. Az ünnep idején a világ egy más pontján, más korban, de soha nem szűnő békétlenséggel áll szemben egymással Izrael és Palesztina. Meddig még?
Vajon igazán megbékélve él-e kis nyugdíjából a mozgásában egyre korlátozottabb ismerősöm? S igazán békétlen-e az a fiatalember, akinek a lottózóból kijőve arcára íródott a keserűség? Nem tudható! A hajnali miséről hazatérő elnyerte-e legalább egyetlen napra lelki békéjét? Érezteti-e mindezt a jót környezetével? Tetteinkkel, szavazatainkkal legalább egyetlen napra le tudjuk-e csitítani önmagunkat és a világot? Kérdés, kérdés hátán!
B. E.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK
DR. HORVÁTH GYÖRGY önkormányzati képviselő a 2. számú választókörzet polgárait várja fogadóóráján 2000. október 18-án (szerdán) 17.30-19 óra között a Zeneiskolában (Sugár u. 18.) DR. HORVÁTH GYÖRGY önkormányzati képviselő a 2. számú választókörzet polgárait várja fogadóóráján 2000. október 18-án (szerdán) 17.30-19 óra között a Zeneiskolában (Sugár u. 18.)
Tisztelt Választópolgár! Kedves Belvárosi Lakos!
Engedje meg, hogy ezúton tiszteletlel meginvitáljam Önt, valamint családtagjait, barátait rendhagyó képviselői fogadóórám keretében tartott lakossági fórumra.
A fórum célja a közvetlen tájékoztatás, környezetünket érintő kérdések megvitatása, illetve a belvárost érintő problémák átbeszélése az alábbi témakörök alapján: - Aktuális kérdések a belvárosban, •
- Lakossági problémák, felvetések,
- „Visszhang" azaz Öné a szó - vélemények a városvezetés
munkájáról. A fórum vendégei:
Gyalókiii Zoltán, a Gazgdasági- illetve Városfejlesztési Bizottság tagja,
Dr. Boa László, a Fidesz-MPP nagykanizsai ügyvezetője,
Gáspár András, a VIA Kanizsa Városüzemeltetési Kht. ügyvezetője.
A rendezvény helye és időpontja: Zrínyi Miklós Altalános Iskola, Nk. Zrínyi
u. 38. 2000. október 18. szerda. 17.30 óra.
Kérem jöjjön el, segítse képviselői munkámat kérdéseivel, felvetéseivel! Megjelenésére feltétlen számítok!
Tóth Zsuzsa önkormányzati képviselő
KÖZMEGHALLGATÁS
A polgármesteri hivatal tájékoztatja az érdeklődőket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Képviselő-testülete az önkormányzati törvény előírásainak megfelelően 2000. október 24-én (kedden) 16 órától a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében közmeghallgatást tart.
A közmeghallgatáson az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői számára közérdekű ügyekben kérdésfeltevésre és javaslattételre van lehetőség.
Nagykanizsa MJV Közgyűlése 127/2000. (IV.25.) számú határozatában döntött új közterületi elnevezésről, így a Szentgyörgyvári hegyi utak nevéről is. E döntéshez kapcsolódóan határozta meg azt a feladatot, hogy a további „hegyi utakat" is névvel kell megjelölni. Ennek keretében lehetőséget kell biztosítani minden érdekeltnek, hogy az egyes „hegyhátakon" lévő utcák nevére javaslatot tegyen.
A javaslatokat írásban kell benyújtani 2000. október 27-ig a városi főépítésznek címezve (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735). A javasolt közterületi elnevezés mellé kérjük megjelölni a „hegy" nevét, az út helyrajzi számát.
városi főépítész Nagykanizsa
EBOLTAS
Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala tájékoztatja Nagykanizsa város lakosságát, hogy a város területén az ebek veszettség elleni kötelező oltását az alábbi időpontokban és helyeken tartja: 2000. október
8.00-10.00 Bagola 10.30-12.00 Kisfakos 12.30-13.30 Nagyfakos
21. (szombat) 21. (szombat) 21. (szombat) Pótoltások: 15.(vasárnap) 20. (péntek) 20. (péntek)
8.00-8.30 Miklósfa, Kápolna tér 14.00-17.00 Nk.,Thurytér 14.00-17.00 Kiskanizsa, Szent Flórián tér Az eboltás díja: 550 Ft.
Felhívjuk a Tisztelt ebtulajdonosokat, hogy az oltási lapot hozzák magukkal!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztály
¦ Október 2-án 17.30-kor személyesen tett bejelentést egy kanizsai hölgy. Ugyanis felismerte fia ruháit - amelyeket szeptember 25-én tulajdonított el ismeretlen tettes a ruhaszárító kötélről - egy férfin. Az URH járőr előállította a hajléktalan személyt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.
¦ Alig egy óra múlva ismét előállításra került sor. Három kanizsai fiatalember olyan MTB kerékpárokat tolt az utcán, amelyek eredetét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Kapitányságunkon beismerték, hogy a bicikliket Nagykanizsa területén a mai napon tulajdonították el, amellyel 100.000 Ft-os kárt okoztak volna.
¦ 4-én 7.30-kor tettek bejelentést, hogy az éjszaka folyamán Rákóczi utcai lakásuk ablakát ismeretlen tettes téglával bedobta. A keletkezett rongálási kár kb. 40.000 Ft.
¦ 16.08-kor egy kft. jogi képviselője jelentette be, hogy az általuk bérelt - de használaton kívüli - üres irodahelyiségüket ismeretlen tettes elfoglalta, és ott szintén egy irodát működtet. A bejelentő elmondta, hogy az irodában eltulajdonításra alkalmas érték nem volt. Intézkedő rendőreink az irodában tartózkodókat felszólította a helyiség kiürítésére, elhagyására illetve hogy a kulcsokat adják át a tulajdonosnak. Az ügyben vizsgálat indult.
¦ 5-én a déli órákban tettek bejelentést a baleseti ambulanciáról, hogy egy olyan hölgy jelentkezett náluk ellátásra, akit még 2-án saját fia vert meg. A verés következtében három bordája is eltörött.
¦ A hajnali órákban érkezett a hír, hogy az éjszaka folyamán a bejelentő lakásában hengerzártörés módszerével betörtek. A lakásból az elkövető cigarettát és hitelkártyát tulajdonított el.
¦ 6-ára virradóra egy osztrák állampolgár tulajdonában lévő családi házba hatoltak be ablakbetöréssel. Az elsődleges megállapítás - mivel a ház felügyeletével megbízott magyar személy jelentette be az
eseményt - alapján a lakásból színes tévét, és parabola beltéri egységet loptak el 100.000 Ft értékben.
¦ 16.25-kora mentőállomásról tettek bejelentést, mely szerint a Teleki utcában egy személygépkocsi gyalogost ütött el. melynek következtében az elgázolt személy 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A baleseti helyszínelők megállapították, hogy a fiatal lány körültekintés nélkül lépett az úttestre.
¦ Hajnali negyed háromkor egy vagyonvédelmi kft. diszpécsere telefonált rendőrségünkre, hogy ismeretlen tettes egy téglával betörte egy általános iskola bejárati ajtajának üvegét. A rongálási kár 50.000 Ft.
¦ Negyed óra múlva a járőröző rendőrök a város területén elfogtak egy hajléktalan férfit, akit a Fonyódi rendőrkapitányság lopás miatt körözött.
¦ 7-én 15.23-kor jelentették be, hogy egy személyautót ismeretlen módszerrel felnyitottak, s abból műszaki cikkeket, okmányokat loptak 200.000 Ft értékben.
¦ 19.44-kor a mentőügyeletről jelentették, hogy a 61 -es főúton egy személygépkocsi elgázolta a kerékpárját toló ismeretlen gyalogost, aki 8 napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.
¦ 23.20-kor állampolgári bejelentést érkezett, hogy két ismeretlen tettes a ház előtt parkoló Trabantok motorháztetejét felfeszítették, s az autókból benzint lopnak. Az azonnal kiérkező járőrök a helyszínen tetten érték az elkövetőket.
¦ Másnap éjszaka szintén állampolgári bejelentés alapján sikerült elfognunk egy gépkocsi feltörőt. A bejelentő az ablakán kinézve látta, hogy egy férfi a parkoló kocsik között gyanúsan viselkedik, az egyikbe be is Itt, s megkísérli beindítani a gépkocsit. A kiérkező járőrök megállapították hogy két autót is feltört az elkövető. A személyleírás alapján hamarosan sikerült elkapni a menekülő tettest.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
TILOS AZ ÜGYNÖKI
TEVÉKENYSÉG
ÁLLÁS • ÁLLÁS • ÁLLÁS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Vadkapitalizmusban élünk. Az üzletszerzés törvényes és törvénytelen formáinak ezrével találkozhatunk nap mint nap, és nincs ellene védelem, legfeljebb a közömbösség. No, de ki tud közömbös maradni, ha postaládájából, a televízióból, ismert és ismeretlen helyekről folyamatosan ömlik rá a reklám, hogy ezt vagy azt vegyen, ilyen vagy olyan hitelkonstrukcióba vágjon bele, vagy mivel előlegezze meg gondtalan öreg napjait. A sok helyről érkező, folyamatos beetetés vagy fásulttá tesz, vagy felettébb idegesítővé válik. Nem kéne már meglepődni, ha a gyermek az óvodából, vagy az iskolából egyik vagy másik biztosítótársaság ajánlatát ismertető prospektussal tér haza, vagy a fogorvos néni névjegyét szorongatja, esetleg a divatos biopatika őszi ajánlatát találjuk a kabátzsebében, mert az öltözőszekrényében volt. Nem kéne meglepődni, de azért mégiscsak fura, hogy a gátlástalan üzletszerzések egyre gátlástalanabb méreteket öltenek, és védekezésképtelen korosztályt vesznek célba. Bár jogszabályok tiltják az ügynöki tevé-
kenység folytatását az oktatási intézményekben, a jegyző indokolt esetben, ha az adott intézmény kéri, kivételt tehet. A biztosító társaságokra vonatkozó jogszabályok nem szólnak arról, hogy hol nem szabad üzletet kötni, de a biztosítós szakemberek egy része úgy véli, lezárt borítékban, személytelenül, a szülőknek ajánlatot tenni nem etikus. Márpedig akad erre is példa. Vannak biztosító társaságok, amelyek különféle kedvezményeket, esetleg pénzt ajánlanak fel a kötvények bevételéből az intézménynek cserébe a biztos üzletért, a többszáz, szinte munka nélkül megszerzett ügyfélért. A fenntartó szemet huny, hiszen az amúgy is szűkös költségvetés legalább valamennyivel nő, és nem a központi költségvetés terhére, legalább szemléltető eszközt, játékot vagy más alig nélkülözhető tárgyat vehet belőle az intézmény. A szülő sem ágál, hiszen szinte mindegy, milyen formában, végül mégiscsak kikerül az a pénz a zsebéből, de legalább egy részének hasznát csemetéje élvezheti.
D. É.
Munkakörök
Pék
Húsipari munkás Vendéglátóipari eladó Édesipari termékgyártó Varrónő Asztalos
CNC esztergályos Kőműves Ács - állványozó Vasbetonszerelő Bádogos
Gipszkarton szerelő Festő - mázoló
Víz-, gáz- és központi fűtésszer. Erdészeti munkás Tolmács (német nyelvtudás) Irodavezető (angol nyelvtudás)
Végzettség Fizetés (Ft-ban, bruttó)
46.000-72.000 35.000 40.000-50.000 45.000 32.000-45.500 33.000-80.000 50.000-80.000 50.000-120.000 50.000-120.000 50.000-120.000 40.000-60.000 50.000-85.000 37.000-50.000 50.000 40.000 45.000 60.000
szakmunkás szakmunkás szakmunkás betanított munkás szakmunkás szakmunkás szakmunkás szakmunkás szakmunkás szakmunkás szakmunkás szakmunkás szakmunkás szakmunkás betanított munkás érettségi érettségi
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK kirendeltségén, Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/311-032.
Ügyfélfogadási idő:
h-k-sze.: 8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között, péntek: 8.00-13.00 óra
ÁLLÁS • ÁLLÁS • ÁLLÁS
ENNI NE ENGEDD!
Új, és cseppet sem emberhez méltó módszerek vannak terjedőben annak érdekében, hogy az étkezési díjat valamilyen okból fizetni nem tudó szülőket rákény-szerítsék a díj kifizetésére. A módszert egyes források szerint a megyeszékhelyen már egy-két helyen bevezették, és nemrégiben hallottuk, hogy az egyik nagykanizsai intézményben is tettek javaslatot az alkalmazásra. A módszer egyszerű. A díjat nem fizető gyermeket is le kell vinni az ebédlőbe, elkülönítetten leültetni, és végignézetni vele, amíg a többi, fizetni tudó gyermek jóízűen falatozik. Állítólag a módszer nagyon hatásos, még a legkeményebb idegzetű gyerekek is megszerzik egy hét után az étkezési díjra valót. Szívesen megnézném azt az
embert magamnak, aki ezt kitalálta, és azt is, aki ezt végig tudja nézni anélkül, hogy a szíve össze ne facsarodjon. Nagyon meg lenne a véleményem arról a fenntartóról mind emberileg, mind szakmailag, amelyik ezt járható útnak tartja akár csak az ötlet szintjén is. Ha az én gyermekemmel vagy bármelyik csoporttársával vinnék ezt végbe, vélhetően nem hagynám szó nélkül. Lehet, hogy azok a szülők, akiknek gyermekével ezt már megtették, hallgatnak, hiszen ki hinné el neki, hogy a gyermekük büntetésből volt az ebédlőben, és nem azért, mert a napközis tanár nem tud két helyen jelen lenni, így az egész csoportot le kellett vinni az étterembe. Vagyis soha, semmilyen körülmények között nem tudná bebizonyítani,
hogy a gyermekét az iskolában büntetik.
A téma kapcsán kikértük Dr. Bárányi Enikő, gyermekgyógyász véleményét, aki elmondta, szerinte a módszer elfogadhatatlan, teljesen ellentmond az emberi humánumnak, káros és elutasítandó. Nem elég, hogy a gyerekek egy része azért nem kap enni az oktatási intézményben, mert a szülő valamilyen okból kifolyólag nem fizet térítési díjat, azzal még pluszban megbüntetni egy vétlen áldozatot, hogy nézze, amíg a többi eszik, úgy gondolom megengedhetetlen. Ilyen pszichés terhelésnek egyetlen gyermeket sem szabad kitenni.
Balogh László, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke elő-
ször hihetetlennek tartotta a felvetést, úgy vélte, ilyet ember nem találhat ki. Végül megígérte, hogy hivatalból vizsgálja ki az ügyet, és a vizsgálat eredményéről értesítést is kapunk.
Simánné Mile Éva, a Szociális és Egészségügyi Osztály megbízott vezetője úgy vélekedett, hogy a gyermeket semmiképpen sem szabad a szülő tettéért felelősségre vonni, büntetni. Ilyen, és ehhez hasonló módszereket véleménye szerint egyetlen helyen sem vezethetnek be, ha el is hangozna netán valahol valamikor ilyen ötlet, ez semmiképpen sem lehet egy hivatalos utasítás, erre engedélyt a fenntartó soha semmilyen körülmények között nem adhat, és nem is ad.
D. É.
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
A nagykanizsai önkormányzat keddi soros ülésén napirend előtt Antalics Dezső képviselő szóvá tette azt, hogy a Nagyrác utcai iskola udvarán áldatlan állapotok alakultak ki, amely az eső hatására sártengeré változtatta a talajt. A képviselő kérte, hogy az eddigiekkel ellentétben sürgős intézkedést kér, nemcsak ígéreteket. Röst János a tíz éves önkormányzatiságról emlékezett meg, az első szabad választások közelgő jubileuma alkalmából köszönetet mondott a rendszerváltóknak és városunk első polgármesterének. Ezt követően Röst János szót emelt az ellen, hogy a GVB immár többször határozatképtelen volt, az utóbbi három alkalomból kettőben, amikor rendkívül fajsúlyos kérdésekről, többek között a költségvetést is érintő gazdasági témákról kellett volna tárgyalni. Felszólította az MSZP- és a Fidesz-frakciót, tegyenek rendet e téren, a hiányzó bizottsági tagok, képviselők pedig máshol keressenek maguknak elfoglaltságok, ne munka nélkül, a város pénzén jussanak jövedelemhez. Kelemen Z. Pál, az MSZP frakcióvezetője elmondta, hogy nem a bizottság elnökén múlik, hogy egy bizottság határozatképes-e vagy sem. Birkner Zoltán fideszes frakcióvezető rámutatott, hogy a legutóbbi esetben téves időpontközlés miatt szervezte meg sok bizottsági tag a napirendjét, amikor pedig korrigálták az ülés meghívóját, már nem sikerült biztosítani a határozat-képességet. Közölte azt is, hogy képviselőcsoportjuk bizottsági tagjai illetve a külsősök 77,8 százalékos részvételi arányt tudnak felmutatni a bizottsági üléseken. Dr. Fodor Csaba, a GVB elnöke lemondta, hogy a polgármesteri hivatal hibázott, amint észrevette a hibát, ő mint bizottsági elnök azonnal kérte, hogy korrigálják a téves időpontot. Zsoldos Ferenc köszönetet mon-
dott mindazoknak, akik segítséget nyújtottak az Aradi Vértanúk Emlékműve megvalósításához, hiszen a város támogatásán felül huszonegymillió forinttal járultak hozzá a költségekhez.
A közgyűlés Mayer Ferenc javaslatára úgy határozott, hogy Siti Beának, olimpiai ezüstérmes kézilabdázónak, városunk szülöttének jókívánságait, gratulációját fejezi ki. Kiss László arra kérdezett rá, hogy a tájékoztatóban írtak szerint a visszautasított pályázat azt jelenti-e, hogy 2001-ben sem lesz ipari park Nagykanizsán. Törőcsik Pál elmondta, hogy továbbra is pályáznak, de ezt az adódó alkalmat nem szabadott volna elszalasztani. Tóth László javasolta, hogy a PB előtt számoljon be a kincstár kinevezett vezetője eddigi tevékenységéről, mert ma annak jelei látszanak, hogy január elsejéig nem áll fel a kincstár. Rost János által felvetett kérdésre válaszolva dr. Tuboly Marianna jegyző elmondta, hogy az Államháztartási Törvény a költségvetés tervezéséhez gördülő tervezést ír elő, tehát az önkormányzatnak kötelessége két évi költségvetést készíteni, amelyhez az alpolgármester üzleti terveket kért a gazdasági társaságoktól. Cserti Tibor rámutatott, hogy a szavatossági idő lejárta után állagmegóvó munkálatok várnak az önkormányzatra a temetői híddal kapcsolatban - ha már elszalasztottá a város azt, amire egy éve hívta fel a figyelmet, még a szavatossági időn belül. Kiss László azt kérdezte, mit kell tenni, hogy a Vagyongazdálkodási Irodához elküldött kérelmek rövidesen a gazdasági bizottsághoz kerüljenek és ne csak kivételezett esetekben a pályázati kiírás megjelenésének napján. Gyalókai Zoltán szóvá tette, hogy 1998 óta nem jutottak hozzá a város vagyonkataszteréhez, vajon kitől kell kérni - kér-
dezte a képviselő. Gyórek László azt tette szóvá, hogy városunk és a polgármester nem képviseltette magát a környező települések ünnepségein, rendezvényein, véleménye szerint ez is közrejátszott abban, hogy nem megfelelően alakult a város és környéke kapcsolatrendszere. Tüttő István elmondta, hogy a hét végi nagykanizsai rendezvények is lefoglalják és nemcsak őt, hanem az alpolgármestereket is, de legközelebb hasonló megkeresések alkalmával a képviselőtestület tagjait is felkérheti különböző rendezvényeken a város képviseletére. Bicsak Miklós a Múzeum tér 5. Szám alatti lakók csapadékvíz-elvezetési gondjai miatt interpellált valamint kérte, hogy a város tegyen azért, hogy a közintézmények előtt helyezzenek el kerékpártárolókat. Kérte azt is, hogy a palini orvosi rendelő beázását szüntessék meg. Tóth Zsuzsa felszólalt annak érdekében, hogy a
Vasemberház társasházasítását nem szabad tovább halogatni. Kérdést intézett a polgármesterhez annak tárgyában is, hogy a Vasemberház udvara melletti parkoló kialakításához ki adott annak idején engedélyt. A közgyűlés döntött abban is, hogy Kiskanizsa településrészi önkormányzatot hozhasson létre az érvényes rendelet alapján. A jegyző elmondta, hogy a kislistás szavazás előkészítésére, lebonyolítására- amelyet a testület támogatott - 1-1,5 hónapra van szükség. Dr. Gőgös Péter javasolta, hogy kiskanizsai ingatlanok sorsáról a továbbiakban ne döntsenek, amíg fel nem áll a településrészi önkormányzat.
Zárt ülést tartott a közgyűlés Törőcsik Pál fegyelmi ügyének kivizsgálása ügyében, de a döntést elnapolták.
A közgyűlés lapzártakor még tartott, a megtárgyalt napirendekről tájékoztatjuk olvasóinkat.
L. I.
BICSAK MIKLÓS
önkormányzati képviselő Nagykanizsa, Felsőerdő u. 40.
2000. szeptember 12-i önkormányzati ülésen feltett kérdésére az alábbiakban válaszolunk.
Korpavár városrész csatornázása a várostól észak-nyugatra lévő települések regionális csatornahálózatához kapcsolódik. A csatornázás engedélyezési tervei elkészültek, vízjogi létesítési engedéllyel rendelkezünk. A céltámogatási igényt 2000. évi induló beruházásként 2000. április 1-én benyújtottuk. Ez évben céltámogatást nem nyertünk, így a támogatási igény a jövő évben ismét benyújtásra kerül. A beruházás indítása a céltámogatás elnyerése után lehetséges.
Korpavár gázellátására a KÖGÁZ 10 millió Ft beruházási költséggel tett ajánlatot. Az önkormányzat 2000. évi költségvetésében a beruházásra előirányzat nem áll rendelkezésre, így azt a 2001. évi költségvetésben szerepeltetjük attól függően, hogy a lakosság milyen arányban igényli a gáz bevezetését és milyen mértékű hozzájárulást tud a lakosság felvállalni.
A lakossági igények és a hozzájárulás mértékének felmérésében kérjük képviselő úr szíves közreműködését. Ezzel kapcsolatban segítséget a Vagyongazdálkodási és Beruházási Irodán Imre Béla beruházási főmunkatárstól kérhet.
Tisztelettel:
Tüttő István
polgármester
4
2000. október 12.
Tervek, elképzelések a belvárosban
Legutóbbi lapszamunk egyikében, a belváros képviselőjével az Aradi Vértanúk nemrégiben átadott emlékművéről beszélgettünk. Már akkor felvetődött, hogy számos más, sok szempontból fonto-sabb beruházás is elkelne a belvárosban. A részleteket illetően megkérdeztük a képviselőt, Tóth Zsuzsát.
- Egyik legfontosabb kérdésnek tartom a sétakerti „kishíd" újraépítését. Már két évvel ezelőtt is interpelláltam e témában, akkor nemleges választ kaptam arra való hivatkozással, hogy a város anyagi terhei, a hitelállomány nem bírná el még pluszban a kishíd várható költségeit. Azóta eltelt időben, az ilyen-olyan célokra kiadott, előre nem tervezett összegek a kishíd bekerülésének többszörösére rúgnak. Úgy érzem, nem halogatható tovább a gyalogos felüljáró elkészítése. Ennek több oka is van. Egyrészt, a lakossági igények, mivel a MAORT telep és környéke, illetve a temető gyalogos megközelítése a híd elkészültével ismét sokkal egyszerűbb lenne, másrészt az idő előrehaladtával egyre magasabb költségeket von maga után a kivitelezés. Harmadrészt a tervezett Séta-
kert-rekonstrukció szinte elképzelhetetlen a kishíd nélkül, mivel a parkba újra életet kell lehelni, ami a jó megközelíthetőség nélkül lehetetlen. Mindenképpen ragaszkodni fogok hozzá, hogy a híd újraépítése külön soron szerepeljen a jövő évi költségvetésben.
- Partner lesz a képviselő-testület kishíd témában?
- Reményeim szerint igen. Már Tüttő István polgármester úr és Tarnóczky Attila alpolgármester úr is biztosított támogatásáról, ők is szorgalmazzák a felüljáró meg-építtetését.
- Ezenkívül melyek azok a területek, ahol tovább már nem halogatható a rendbetétel a belvárosban?
- Megtörtént a Vasemberház udvarának parkosítása. Eddig is joggal kifogásolták sokan a piac
régi helyének rendetlenségét, az új tér mellett pedig még erősebb a kontraszt. Véleményem szerint mihamarabb szükség volna a terület rendezésére.
- Úgy tűnik, a belváros egyik fájó pontja a Fő út-Ady út-Zrínyi utca, valamint a Dél-Zalai Áruház által határolt terület.
- Igen. A legutóbbi közgyűlésen interpelláltam az 1961/3, illetve az. 1961/4 jelű területek, azaz az Ady u. 4 illetve az OTP ház mögötti részbe is benyúló parkoló területe miatt. Zűrzavarosnak tűnik a fenti két számon jelezett területen kialakított parkolórész sorsa, mivel semmilyen dokumentum nem lelhető fel arra vonatkozóan, hogy a területen parkoló építésére ki adott megbízást, engedélyt, illetve ki és milyen jogcímen alakított ki ott gépkocsiparkolót. Ezenkívül maradéktalanul el kell végezni a Vasemberház „ társasházasítását is. Ez az IKI feladata, és fontos feladata, ugyanis ez is egy lépés a jelzett tömb körüli anomáliák végleges rendezéséhez.
- A belváros túlnyúlik a fent említett tömbön. Vannak gondok arrafelé is?
- Természetesen vannak. Talán aprónak tűnnek, de a lakosság szemszögéből nézve fontos kérdések. Már-már vesszőparipámnak tűnhet a Batthyány utca járdaburkolata, amelynek felújítását két éve szorgalmazom. Igaz történtek kisebb kifoltoz.ások, de a burkolat ettől függetlenül is rendkívül rossz, állapotú. Itt a belvárosban sokkal kevésbé tolerálják a lakosok a rossz minőségű, kátyús, gidres-gödrös utakat.
- Úgy tudom, a sok kellemetlenség ellenére pozitív dolgokról is beszámolhat.
- A lakosság sok esetben pozitív példával jár elől, és nem vár a városra, maga rendezi környezetét. A Király u. 31. szám alatti\'lakók egy csapata például tíz. facsemetét kért és kapott az önkormányzattól, hogy környezetük parkosítását, szebbé tételét sajátkezűleg megoldják.
D.É.
Hangvételében is új kisgazdapárt megteremtésén fáradoznak
A FKGP nagykanizsai belvárosi szervezetének történéseiről Mészáros József elmondta, hogy úgy vidéken, mint a városban egységesítést kezdtek meg. Egységes kisgazdapártot akarnak létrehozni, hogy a 2002-es választásokon eredményesebben tudjanak szerepelni. Sikernek könyvelik el, hogy a belvárosi szervezetnél az utolsó egy hónapban másfélszeresére nőtt a tagság létszáma, ami azt mutatja, hogy jó úton járnak, és egy hangvételében is új kisgazdapárt megteremtésén fáradoznak, ami érződik is az utóbbi féléves tevékenységükben. Közös folyamat, ahogy a kisgazda alapszervezeteket egységbe akarják tömöríteni, ugyanúgy a 2-es számú választókörzetet is. Közös munka folyik ebben a pillanatban Bajcsán az alapszervezet elnökével Rózsahegyi Józseffel és Miklósfán Köteles Mihállyal. Palinban is kezd szorosabbá válni a kapcsolatuk. A kisgazdapárt kivette a részét egy hónappal ezelőtt az országos parlagfűirtási akcióban -sorolja az eredményeket Mészáros József. Palini tagtársuk, Papp István nevét emeli ki, aki sok munkát végzett ezen a területen. Ez is jelzi, hogy a kanizsai alapszervezetek valóban egységesen kezdenek dolgozni. Fontos feladatuknak tartják a felvilágosító tevékenységet a szövetkezeti üzletrész felvásárlásáról. Országgyűlés előtt van egy rendelet, a tsz-ek kívülálló üzletrészeivel kapcsolatban. Járják a falvakat, beszélgetnek a kisgazdapárt tagjaival és a lakossággal, mert nem szeretnék, ha a kívülálló üzletrészek további vagyonvesztést okoznának az egyszerű emberek számára. Központilag megmaradt üzletrészek végső privatizációjáról van szó, nagyon olcsó pénzért, az ár 8-10 százalékáért szeretnék felvásárolni ezeket az üzletrészeket. A 29-ei megyegyűlésen megszületett végre a döntés a polgári frakciónak köszönhetően, hogy legyen ismét onkológiai osztály Zala megyében, így nem kell Pécsre, vagy más városokba utazni a vizsgálatokra a
hölgyeknek. Ennek érdekében, a városkörnyéki falvakban aláírást gyűjtöttek a kisgazdák. Nem szeretné szó nélkül hagyni a Nagy-Magyarország emlékmű körüli rongálási kísérletet, amit minden jóérzésű ember elítél. Remélik, egyedi jelenségről van szó.
Az FKGP minden szerdán este 18-19 óra között fogadóórát tart a Petőfi utcai irodában.
Hittel és szeretettel Továbbra is kérik a lakosság segítségét
A szeptember 14-ei megalakulásuk óta a Független Női Szövetség Nagykanizsai Szervezetében a tagok létszáma a duplájára emelkedett. Az alapszervezet elnöke, Mészáros Béláné szeretné megköszönni a tagok hozzáállását lapunkon keresztül is. Úgy tapasztalta, érzik a tagok, hogy olyan feladatot vállaltak fel, ami a gyerekeknek, a rászorulóknak nagyon nagy segítség lenne, ha igazán elindulna, és anyagiakban is tudnák támogatni őket. Ezek a gyermekek valamikor gyönyörűek, egészségesek voltak és egyik napról a másikra mozgásképtelenné váltak, szellemileg leépültek. Látja a szülők fájdalmát, részt vesz az életükben, órákig ott van velük, csodálatos érzés mosolyogni látni őket. Ez újabb erőt ad. Hittel és szeretettel lehet végezni ezt a munkát - vallja Mészáros Béláné. Szeretnének köszönetet mondani a lakosság, és a kisvállalkozók, a szakorvosok pozitív hozzáállásért, köszönik a média segítségét, valamint a Független Női Szövetség elnök asszonyának, dr. Torgyánné Cseh Máriának megígért támogatását, aki jelezte egy közeli látogatását is.
B. Zs.
Szervezetten és nagyfokú szociális érzékenységgel
Az asszony elesetten es végtelen szomorúsággal beszéli el sorsát. Kopott melegítőjében szinte eltűnik sovány alakja. Mögötte átkínlódott évek, hónapok, előtte kilátástalan jövő. Az albérletét felmondták, két gyermekével utcára kerül, ha nem kap segítséget. A Rendelőintézet padján ülve bizalommal kapaszkodik az utolsó szalmaszálba: a szociális és egészségügyi bizottság vezetőjébe.
- Gyakran találkozik ennyire elesett emberekkel? - kérdeztük dr. Csákai Iván bizottsági elnököt.
- Sajnos igen. Az természetes számukra, hogy nem várják meg a következő fogadóórámat, hanem a kórházban, a rendelőintézetben, az utcán mondják el problémáikat. A legnagyobb gond a lakás. Illetve, annak a hiánya. Akit ez a kérdés nem érint, az el sem tudja képzelni, hogy milyen nehéz dönteni, ha három szociális bérlakás van és hozzá hatvan igénylő. És szinte valamennyien vagy ezért, vagy azért jogosultak lennének lakásra. A szociális és egészségügyi szféra az a terület, ahol a legelesettebb emberekkel lehet találkozni, ahol legnagyobb a hiányhelyzet, amelyik így vagy úgy, de átfogja a teljes lakosságot.
- Tekintettel az ellátandó feladatokra, nem kellene a két területet szervezetileg is szétválasztani?
- Már volt erről szó: két osztályra bontani a szociális és egészségügyi osztályt, ugyanígy az önkormányzat illetékes bizottságát is. Az átszervezést indokolná az a tömérdek feladat, amit meg kell
vizsgálni, s úgy dönteni, hogy már előre mérlegelve minden igennek és nemnek a várható hatását is. Ha végiggondolom, csak az utóbbi két évet, szinte felsorolhatatlan hányféle témát tárgyaltunk: egészségügyi intézmények átszervezését és átvilágítását, szociális intézmények összevonását, privatizációs kérdéseket, műszerellátottságot és -beszerzést, folyamatosan a segélyezést, egészségnevelési programot, rehabilitációs és szocializációs terveket, a lakosság egészségügyi állapotát... Még hosszasan folytathatnám ezt a sort. Ami végül is ellentmond a terület szétválasztásának, azt pedig röviden úgy lehetne megfogalmazni: egy-egy kérdés meddig egészségügy és hol a szociálpolitikai határa? Ki döntheti ezt el? Ki vállalja fel, hogy úgy lemerevíti a rendszert, hogy a két terület közé határvonalat húz. Beszéltünk erről, nem megy. Nem vállalható fel.
- Akkor csak igen szervezett munkával lehet átfogni a kettős területet.
- Ezzel maximálisan egyetértek. Meg nagyfokú szociális érzékenységgel. Az osztály munkáját illető-
en úgy látom, hogy az utóbbi időben nagyon jól előkészített anyagok kerültek a bizottság elé. A közgyűléssel kapcsolatosan meg el kell mondanom - mivel a harmadik ciklusban vagyok már képviselő és bizottsági elnök -, hogy kilenc év után az idén volt az első olyan költségvetés, amelyikben az önkormányzat nem nyúlt a szociális juttatások összegéhez, nem faragta meg jelentősen az ágazatot. Lehet, hogy időnként a bizottság tagjai úgy érzik, hogy túl határozott kézzel fogom össze a területet, de sajnos nem tehetek mást. Mindenkitől felkészültséget, tájékozottságot kérek, úgy kisebb az eshetősége annak, hogy nem a legmegfelelőbben döntsünk. Képviselőtársaim többsége átérzi a terület gondjait - hiszen körzetünkben is gyakran szembesültek vele -, ennek ellenére mégis előfordul, hogy egyes döntéseket mondvacsinált, pártszínezetű, de egyéni ellentétek, személyeskedések vezérelnek. Jó partnernek találom még a lakosságot is, hiszen nemcsak hátrányos helyzetű, elesett emberek peresnek meg, hanem olyanok is, akik szerencsére nem szorulnak támogatásra, de véleményükkel, jó ötleteikkel segítik a munkámat.
- Mire a legbüszkébb?
- Ezen a területen nem igen lehet büszkélkedni, mert gyakran nehéz emberi sorsokkal találja
szemben magát az ember, meg néha úgy is- érezheti, hogy szélmalomharcot vív. Ennek ellenére az utóbbi években volt néhány sikerélmény. Az egyik ilyen a nyugdíjasház. Létrejöttét sok vita előzte meg, sok érdek csapott össze, de végül is a város gazdagodott egy igen szép és korszerű szociális intézménnyel. Más városokból csodájára járnak. Arról most ne beszéljünk, hogy olcsóbban is ki lehetett volna vitelezni. A másik: a szociális intézmények átszervezése. Most már nyugodt vagyok, jó sínen fut az ügy, a volt laktanya területén nemsokára átadhatjuk ezt a korszerű intézményt, s a méltatlan körülmények között élő öregeknek emberi környezetet tudunk biztosítani. S végül itt van a szociális bérlakás program. A Kis-kanizsán épülő Fecskeházban és Ligetvároson együttesen több mint száz ember juthat megfelelő otthonhoz. Nagy eredménynek tartom, hogy valami ezen a téren is végre elindult, hogy Nagykanizsa is ki tudja használni a kormány kedvező rendeletét. Ugyan a Nagyrácz utcai épület körül most egy nem egészséges és - véleményem szerint - nem is eredményre vezető hangulat alakult ki, de bízom abban, hogy az önkormányzat ebben a kérdésben továbbra is a város egészének érdekeit tartja szem előtt.
Büki Erzsébet
A SÓSAV MEGENGEDETT
Az olvasói levél kapcsán megkérdeztük Czoma Pétert, az Uszoda Kft. vezetőjét, aki elmondta, ezt követően tervezik a sósav bevezetését az uszodában. Eddig nem használták ezt a vegyszert, ám a víz pH-értékének csökkentésére mind a sósav, mind a kénsav használata megengedett. A mindkét vegyület a vízbe kerülés pillanatában reakcióba lép a vízzel, így semmilyen károsodást nem okoz, annál inkább sem, hogy nem közvetlenül a medence vízébe kerülnek, hanem még a szűrőberendezés előtt adagolják a vegyületeket. A hét körüli pH-érték elérésére a komfortérzet megteremtése miatt van szükség, hiszen az emberi bőr ezt az értéket kedveli a jobban, másrészt a pelyhesítéshez is az alacsonyabb pH-érték a kedvező. A pelyhesítés, mint megtudhattak, egy kémiai úton történő víztisztítási eljárás, amelynek során a vízbe kerülő hámdarabkákat, hajszálakat, egyéb apró szennyeződéseket alumíniumszulfáttal gyűjtik össze. A fürdőruhák károsodását semmiképpen nem okozhatja az uszodavíz, tette még hozzá végezetül Czoma Péter.
D. É.
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Tájékoztatni szeretném Önöket arról, ami a minap ütötte meg a fülemet a buszon. Két szülő arról beszélgetett, hogy fiaik - akik rendszeresen járnak az uszodába - úszónadrágjai egyszerűen szétfoszla-nak rövid igénybevétel után, pedig mindegyik a márkásabb fajtából való. Ezen tanakodván, egy harmadik szülő is beszállt a beszélgetésbe. Értesülései szerint az uszodában a helytelen vegyszerhasználat miatt vannak ezek a gondok. Állítólag egy speciális, savas fertőtlenítő anyag helyett, a jóval olcsóbb sósavat használják a víz fertőtlenítésére. Ez okozza a textíliák károsodását. Én nem tudom elhinni, hogy ilyent, az ezért felelős személyek meg mernének tenni.
Önökön keresztül szeretném megtudni, lehetséges ez?
Tisztelettel: egy olvasó (név és cím a szerkesztőségben)
A Vasemberház udvarára tervezett Aradi Vértanúk emlékmű kivitelezése a szűkre szabott határidők miatt nem kis feladatot jelentett az építőknek és lebonyolítóknak. A rendelkezésre álló 17 rtap első kétharmadában az időjárás is kedvezett az építési munkáknak, így a kivitelező cég szinte teljes dolgozói létszáma az emlékmű építésén szorgoskodott. A Via Kanizsa Kht. által foglalkoztatott 100 fős közhasznú keret néhány tagja is besegített a térvilágítás építésének kézi földmunkáiban.
Az önkormányzattal létrejött megállapodás alapján társaságunk szervezi az Eötvös téri emlékmű feltárási munkáit. Öt fő közhasznú dolgozó működött közre a szobor kiásásában. Csütörtökön, a mun-
kák előrehaladott állapotában a további földkitermelést leállítottuk, mivel az emlékmű helyzete a szakértői helyszíni szemlét már lehetővé tette, viszont a munkagödör további mélyítéséhez már jelentős összeget igénylő dúcolás szükséges.
Remélhetően az utolsó kaszálási munkák folynak a Kodály, Bartók, Liszt, Munkás úti lakótelepen, a Rózsa utcai részen, a kispiac környékén, a Garay utcában és a Dózsa Gy. utcában. Padkakaszálás történik Szabadhegyen.
Az északi és déli városrészben játszótérjavítás, játékok átvizsgálása, homokozók takarítása a heti feladat. A Zemplén utca környékén sarabolási munkákat végeznek, míg a város egyes területein a
jelzőlámpák és közúti jelzőtáblák elé lógó ágakat távolítják el.
A szökőkutak és ivókutak téliesítését a kezelő vállalkozás október végén, november elején végzi el.
A Csónakázó-tónál a part mentén sétányoknál elhelyezett padok javítási, festési munkái folynak.
Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy közterületre csak engedéllyel ültethető növényzet. A növényzet szakszerű ápolása, gondozása a zöldterületeket fenntartó Park Kft. feladata, szerződéses jogviszony alapján. Magánszemélyeknek közterületen a növényzet kivágása, gallyazása nem megengedett. Fakivágást csak a közigazgatási osztály határozata alapján a Park Kft. végezhet.
A nagyobb méretű, kosaras gépjárművet igénylő gallyazások október második felében kezdődnek meg, és március végéig fejeződnek be.
Megtörtént a száraz, beteg fák szemléje, illetve néhány olyan lakóközösségi, illetve lakossági igény elbírálása, melyeket az elmúlt hónapokban nyújtottak be társaságunkhoz. A fakivágási kérelmek nagy számban a nyírfákra irányulnak.
Felhívjuk a lakosság szíves figyelmét, hogy a magánkertekből az utcára kihordott lomb, gally és egyéb kerti hulladék díjtalan elszállítása nem kötelessége a tevékenységet közterületen végző szolgáltatónak.
Gáspár András
ügyvezető
Válogatás a Közterület-felügyeleti Iroda intézkedéseiből
¦ A Közterület-felügyeleti Iroda munkatársai az elmúlt hét során 15 esetben intézkedtek szabálytalan parkolás ügyében, a szabálysértések elkövetése miatt helyszíni bírság kiszabására került sor.
¦ A közterület-felügyelők folyamatosan ellenőrzik a belvárosban a közterületen kihelyezett reklámtáblákat, aki nem rendelkezik engedéllyel, azt felszólítják a felügyelők, hogy kérje meg a szükséges közterülethasználati engedélyt.
¦ A nagyvásár területén egy fő román állampolgár engedély nélkül árusított, az esetről jegyzőkönyv készült, valamint a szabálysértés elkövetéséért helyszíni bírság lett kiszabva.
¦ A Thury téren és a Hevesi ABC előtt árusító személyeket a felügyelet továbbra is folyamatosan ellenőrzi, a héten történt ellenőrzések során minden árus rendelkezett érvényes közterület-használati engedéllyel.
¦ A város területén lévő illegális hulladéklerakókat a héten 10 alakommal ellenőrizték a felügyelők, tettenérés sajnos nem történt.
¦ Lakossági bejelentés alapján tartott szemlét a felügyelet az Erkel utcában, ahol egy személy közterületen szándékozta festeni gépjárművét. A felügyelők felhívták a figyelmét, hogy a fenti cselekmény szabálytalan; mivel a munkát még nem kezdte meg, bírságolásra, valamint feljelentés kezdeményezésére nem került sor.
¦ Az állattartási rendelet ebtartásra vonatkozó előírásainak ellenőrzése során póráz nélküli sétáitatás miatt történt figyelmeztetés a Széchenyi téren, a Kodály Z. utcában, a Kazanlak körúton, valamint a Garay utcában.
¦ A szennyvízrákötést továbbra is folyamatosan ellenőrzi a felügyelet a VÍZMŰ-vel közösen, a héten Kiskanizsa városrész lett ellenőrizve.
¦ Magas gyomnövényzet kaszálása, valamint parlagfűirtás elmulasztása miatt felszólításra került sor Kiskanizsa városrészben, és az Északi városrészben.
Illatos árkádok
Elmúlt egy ünnep, és az ünnep ezúttal nemcsak szellemiekben gazdagította a város népét, hanem egy emlékművel is gazdagabbak lettünk. ...Elmúlt egy ünnep, és ránk hagyott egy emléket, amelyet még sokáig és sokan, többször elzarándokolnak megnézni. Akármerről is érkeznek, árkádok, falak között lépnek be a térre, falak között, amelyek az ünnep, és az ott álló emlékműhöz méltatlan illatokat árasztanak, és méltatlan körülményeket idéznek. Sokszor szóltunk már a nyilvános illemhelyek hiányáról, és most megint erről kell szólnunk, kissé talán ünneprontó hangulatban. Talán nem illő vér, könnyek, és vértanúk mellett erről szót ejteni, és nem kéne, ha kellően felnőttek lennénk, de valamiért nem így van. Nem illik a vértanúk emlé-
kéhez a vizeletszagú, galambpiszkos árkád, amely a Király utca felől érkezőt fogadja elsőként, és a piac maradékain döngő legyek sem. és nem illő a szeméttárolók nyári délutánokon szétáradó bűze sem. Talán csodás az emlékmű egy pontjáról a Hild kapun át kitekinteni, de nem szép, ha az Erzsébet tér impozáns látványát a kapu árnyékában dolgát végző ember tarkítja. Nem csoda, ha az ember, azt kívánja, hogy a tér oldalából kitörni készülő szuronyos hányja már szuronya élére a kegyeletsértőt. Ha már volt akarat ana. hogy ez az emlékmű e sokat vitatott helyen nyerjen elhelyezést, akkor talán arra is célszerű volna gondot fordítani, hogy e hely minden szempontból méltó legyen, hozzánk és az emlékműhöz egyaránt.
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
A sajtó nyilvánosságát szeretném felhasználni arra, hogy véleményemet fejtsem ki az Aradi Vértanúk terével kapcsolatban. Az avató ünnepségen is jelen voltam, s a szoborcsoport emelkedett eleganciája lenyűgözött. Nagyon érdekes a márványtalapzaton álló szoborfejek elszórt elrendezése.
Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni viszont, hogy a Vasember étterem kerthelyiségének fala nincs összhangban a tér hangulatával. Felvonulási épületek ideiglenes körbekerítésének hatását kelti. Nagyon jó dolognak tartom a nyílt teraszos, hangulatos éttermeket, ezért gondoltam, hogy egy tanáccsal élnék az étterem tulajdonosa felé. Jól illeszkedne a tér hangulatához, s mediterrán kávéházi hangulatot keltene egy kovácsoltvas kerítés. Nagyon romantikus lenne, s mellette elegánsan divatos is. (Ötvözné a régit, az újjal.) Mivel a hidegek miatt a teraszt gondolom elbontják, ezért ezt javaslom jövő nyáron megvalósítani.
Tisztelettel egy olvasó
(Név és cím a szerkesztőségben)
Kik érted haltak...
Október 6-án ünnepi rendezvény keretében felavatták az Aradi Vértanúk emlékhelyét.
TISZTELET ES BÜSZKESÉG
Városunk legrégebbi és neves oktatási intézménye, a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola az elmúlt hét végén ünnepelte iskolaelődje alapításának 235. évfordulóját. A patinás iskola kétnapos rendezvénysorozattal em lékezett meg arról a szellemiségről, amelyik a magyar oktatásnak a fellegvára volt évszázadokon keresztül, amelyik kiváló embereket nevelt, és amelyik ma is élen jár nemcsak eredményeivel, dc közösségi létével és városunkra jellemző meghatározó szerepévej
IS.
Az iskolai ünnepélyen Maycr Ferenc igazgató elmondta, hogy a ma tanárai és diákjai büszkén vállalják az intézmény múltját, mindenkor fejet hajtanak az iskolaalapító gróf Batthyány Lajos emléke előtt,
s nem sajátítják ki iskolaelődjük, a Piarista Gimnázium dicső rangját sem. Az ünnepségen szót kért az iskola volt neves diákja, Ádám Veronika, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektorhelyettese, aki
élete meghatározó időszakának tartotta a hajdani Landler Gimnáziumban töltött éveket. Ezt követően Tüttő István polgármester az évforduló tiszteletére zászlót adományozott az iskolának.
Az esti gálaműsor közönségében a batthyánysok, landleresek mellett ott ültek a legidősebb generáció, az 50-es években Irányi Dániel nevet viselő intézmény diákjai is, akik közül többen már unokáik szereplésében gyönyörködhettek. A jól szerkesztett és színvonalas műsorban egymás után léptek pódiumra az iskola jeles művészeti együttesei és szólistái, jelképezve azt a sokszínű kulturális tevékenységet, aminek az iskola tág teret ad. A gálán díszvendég Balázsovits Lajos színművész, a Játékszín igazgatója Harkány Lászlóval, egykori tanárával történő beszélgetésben - a soha cl nem múló kötődésről vallott, ami Nagykanizsához, és ehhez az iskolához kapcsolja.
B.E.
8
2000. október 12.
/ / /
KANIZSA FELSŐOKTATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY
UNJTVERSITAS NYELVISKOLA Cím: Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. TeL/fax: (93) 312-052 • e-mail: kfa@mail.sienet.hu
Folyamatosan
kezdő, újrakezdő, haladó, vizsgára felkészítő normál és intenzív nyelvtanfolyamokat indít 40 órás egymásra épülő egységekben
ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OROSZ nyelvből, 6-10 fős csoportokban, illetve egyéni képzés formájában.
Cégeknél igény szerinti csoportösszeállításban.
Speciális tanfolyamok:
• Üzleti szaknyelvi
• Szintentartó társalgási
• Nyelvvizsgára előkészítő
• Felvételi vizsgára előkészítő (középiskolásoknak, érettségizetteknek)
• Gyermektanfolyamok (általános iskolásoknak)
• Készségfejlesztő (nyelvtani rendszerező, szókincs-fejlesztő, olvasás, írás. hallás utáni értés, ill. beszédkészség-fejlesztő) kurzusok
Órák: délelőtt, délután, este, illetve szombat délelőtt. Standard tanfolyamok: heti 2x2 óra. Intenzív tanfolyamok: heti 4x2 óra. Szombati tanfolyam: 1 x 4 óra.
Óradíj: 350 Ft/fő, speciális kurzusra 400 Ft/fő (2800-3500 F-csoport), részletfizetési lehetőség. Törzshallgatóknak 10% kedvezmény.
Jelentkezés és beiratkozás: Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány Universitas Nyelviskola Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 33. Tel./fax: (93) 312-052
A minőséget diplomás oktatóink garantálják.
A tizediken
VIZUÁLIS FANTÁZIA
- Képzeld Eszti! - találkoztam a főtéri lámpáknál egy művész ismerősömmel - kezdte beszámolóját két csésze kávé között szomszédasszonyának Szilvi.
- Jó a vizuális fantáziád? -kérdezte tőlem.
- Jó - válaszoltam higgadtan.
- Akkor használd. Adtam egy pofont a nyomoromnak, meg a pénztárcámnak. Hónapok óta nézegettem, és hirtelen felindulásomban vettem a piacon 2 db libamájat, potom 1800 forintért, és hozzá egy pulykamellet. Tepsiben burgonyával összesütöttem, fenséges lakomát csaptunk belőle este.
- Nyeltem egy nagyot, fenséges lakomáról ugyan nem tudtam beszámolni, de feltettem én is egy keresztkérdést. „Csip end dél"...só. -ejtettem ki szűkszavúan.
- Mit ettél? - kérdezett vissza értetlenül. Valami kínai kaját?
- Férfi sztriptíz - vágtam rá tájékozottan.
- Itt ebben a városban? Ki tud ezért pénzt kiadni?
- Van, aki tud! - Nyugtattam meg szűkszavúan, s kihúztam magam. Nyugati nagyváros körvonalai rajzolódnak ki körülöttünk, és te észre sem veszed! Hol élsz? Jó a vizuális fantáziád? - kérdeztem vissza én is.
-Jó! - bólintott.
- Akkor figyelj. Izmos tuti hapsik „denszelnek", feszegetnek a színpadon, kegyetlenül jó összhatást keltve. A végén alsónadrágra vetkőznek, vendégeket hívnak fel a színpadra, s körbetáncolják őket. Akad vállalkozó gádzsi, aki fölmegy, és ők is tekernek. - soroltam közönyösen, ahogy egy sznob, a jól sikerült élménybeszámolót.
- Mondd csak! Neked ilyen luxusra is jut? - kérdezte fanyarul.
- Csak a vizuális fantáziámat használtam!
"KANIZSA Kft.
JL Jk. Bútorstúdló
Kanizsa Kft. Bútor Stúdió 2000
8800 Nagykanizsa, Kinizsi utca 2/B. Tel/fax: 06-93/317-338, 06-60/376-069
EGYEDI BÚTOROK TERVEZÉSE, KIVITELEZÉSE IGÉNY SZERINT.
VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. NYITVA: H-P.: 8.00-17.00 ÓRÁIG.
Őrzött lakások
Havi, körülbelül harmincezer forintba kerül az IKI-nek az, hogy a városban lévő 5-6 üres lakástól távol tartsák az illegális lakásfoglalókat. Amióta ez a rendszer él, vagyis 1996-tól, nem volt lakásfeltörés, vagy önkényes beköltözés a városban, mondta el lapunk kérdésére Kámán László, az IKI vezetője. Az az összeg,
amit az IKI saját bevételeinek terhére kifizet, sokkal kevesebb, mint az illegális lakásfoglalók kiköltöztetésével járó jogi procedúra ára. A folyamatos ellenőrzést végző gazdasági társaság alkalmazottainak jogosítványa van arra, hogy a lakásokba engedély nélkül beköltöző személyeket fizikailag távolítsák el.
Őrzik éjjel nappal
Kezdetben csak az éjszakai órákban őrizték a nemrégiben kiásott Nagy-Magyarország emlékművet, ám mostanra az őrzés folyamatossá vált, tudhattuk meg a MERA Kft. vezetőjétől. A folyamatos, határozatlan ideig tartó őrzésre azért van szükség, mert már az első éjszakától fogva vannak olyan polgárok, akik ara törekszenek, hogy a szoborban kárt tegyenek. Vannak, akiket csak a rombolás élménye késztet, mások a szobrok kiemelésével kapcsolatos ellenérzéseiket kívánják így a nyilvánosság elé tárni. Komolyabb atrocitásra az utóbbi időben nem került sor, annak ellenére sem, hogy a szobor körüli munkálatok élénk érdeklődés mellett zajlanak, tudhattuk meg.
¦ ¦ ¦ "
Feszültségmentesítés
16-án délelőtt többen is meglepődve tapasztalták a belvárosban, hogy áramszünet van. Mint a DÉDÁSZ Rt. szakembereitől megtudhattuk, tervezett feszültségmentesítésre került sor, amelyet a jogszabályok szerint meg is hirdettek egy alkalommal, október 3-án. A szélesebb körű tájékoztatással kapcsolatos kérdésre azt a választ kaptuk, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint jártak el, és az, számukra egyetlen hirdetést tesz kötelezővé.
Van, akinek a munkaidőbeosztás fontosabb, van, akinek...
Hatalmas, tágas tér, a törtfehér falakat zöld ajtók bontják meg, a műhelycsarnokba széles üvegfelületeken át árad be a fény. Olyan az udvar és a fogadó előtér is, mintha egy neves szállodába érkeznénk meg. Az ebédlő csillogó rozsdamentes tálalópultjával, ízlésesen megterített asztalaival felvehetne a versenyt akár egy jó színvonalú vendéglővel is. Nincs emberpróbáló hőség, zaj, nem érezni a sarkokban lerakódó nikotin és a gyárakra jellemző megülepedett por kesernyés szagát sem. Szinte hihetetlen, hogy ipari üzemben járunk.
- A környezet, amiben dolgozunk, valóban esztétikus, de igen célszerű is - reagál kalauzolás közben Hiesz Miklós, a Satronic cég igazgatója. Úgy érzem, aki ide jön dolgozni, értékeli is ezt. Aki pedig nem ehhez volt szokva, az is hamar átáll, hiszen ezek a körülmények vonzóak, könnyen bele lehet szokni a jobb munkafeltételekbe. A Honeywell cég - az amerikai tulajdonos - ezt a követelményt állította fel, de nem volt ez másként cégelődjénél, az alapító svájci tulajdonosnál sem. Gyártmányainkat, a teljes egészében külföldi piacra kerülő olaj- és gázégővezérlő készüléket - és újabban a kazánokba szerelhető légcsappantyú vezérlő motort - a főként női munkaerő tágas, szellősen berendezett világos csarnokokban készíti. Oly annyira tiszta munka ez - mutat rá az igazgató a munkapadoknál ülő csinosan és változatosan öltözött nőkre -, hogy nem szükséges a munkaruha, mindenki abban dolgozik, amiben jól érzi magát.
- Hogyan funkcionál a szociálpolitika ma Magyarországon, egy száz százalékban külföldi érdekeltségű cégnél?
- A magyar viszonyokat abszolút értelemben nem tudom értékelni, de a nálunk meghonosított gyakorlatról szívesen beszámolok. Sorrendet sem kívánok felállítani, hogy a munkabér nagyságán kívül melyik fontosabb a dolgozónak. Van, akinek az itt élvezhető térítésmentes étkezés, van, akinek a munkaidő beosztás az előny. Vegyük ezeket sorjában! Dolgozó-
inknak mintegy 50%-a a KÖGAZ-ból vált ki, de a lassan felfejlődő üzem többi munkavállalója is -mivel a teljes létszám 95%-a nő -azt hiszem elsősorban az egy műszakos munkarendet értékeli legjobban. Nyugodtan mondhatom, mert ismerem a véleményüket, hogy egy családanya számára végtelenül előnyös a 7-16 óráig tartó műszak. Közben van harmincöt perces ebédszünet, és napközben kétszeri leállással, huszonöt percnyi reggeliző, uzsonnázó, avagy cigarettaszünet - ki, mire használja. Mindenki számára biztosított az ingyenes ebéd (egy cégen kívüli kft főz, más nagykanizsai intézményeket is ellát), étteremben, leülve, kultúrált körülmények között fogyaszthatják el.
Italautomatáinkból kávé, tea korlátlan mennyiségben kapható. A büfé szendviccsel, üdítővel önköltségi áron áll a dolgozók rendelkezésére. Ma már nem szokás, hogy a munkapadon, papírból egyenek a dolgozók. Fix bér van, ami nem jelentheti azt, hogy nem lehet felállni, az elgémberedett tagokat megmozgatni. Nem tilthatjuk meg természetesen a dohányzást sem, van erre kijelölt hely. Mivel ebben a betanított munkában minimális a selejt, a hulladék, ezért a munkacsarnokban gépe, asztala körül mindenki maga takarít. Ezt - hazatérés előtt - a monotónia egyféle feloldásának is felfoghatjuk. Nagyobb takarításra pénteken délután kerül sor. Megelőzve kérdését elmondom még, hogy nálunk nincs jutalom, viszont él egy ún. hiányzási pré-
mium. Ez negyedévente kilencezer forint, s mindenki részesülhet belőle, aki ebben az időszakban csak maximum egy napot volt betegállományban. Dolgozóink 70-80%-a ezt elnyeri. Fontos a munkahely - de nem mindenáron? - fontosak az itt biztosított jó körülmények és az itt kialakult légkör. Mindezek együttvéve azt eredményezik, hogy szinte minimális a fluktuáció.
- Mi a szerepe az érdekképviseleti szerveknek?
- Szakszervezet nem működik, de természetesen az üzemi tanács megkapta jogosítványait. Mivel kis cég vagyunk - összesen 188 dolgozóval - itt mindenki ismer mindenkit, az alá és fölérendeltségi viszonyok talán nem érvényesülnek annyira, mint teszem azt egy nagy gyárban. Itt pici az üzemi vízfej, a termelést végzők mellett összesen 18 fő dolgozik, beleértve az igazgatóból a főkönyvelőn át a takarítónőig mindenkit. Személyzeti vezetőt is csak az utóbbi időben alkalmaztunk. A termelést művezetők irányítják, akik nemcsak értik az ezekkel kapcsolatos feladataikat, de fogadókészek a dolgozók mindennemű problémájára. Névnapot, születésnapot bármikor rendezhetnek dolgozóink, üzemrészlegbuli is akad, évente egyszer nyílt napon mutatkozunk be, de a cég igazi nagy ünnepe mindig karácsony előtt van. Ilyenkor a Satronic teljes állománya egy vacsorával egybekötött kellemes estet tölt el Keszthelyen, a Helikon Szállóban. Úgy érzem, a jövőre fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő cég -fejezte be Hiesz Miklós a tájékoztatást - mára Nagykanizsának egy jelentős ipari egységévé nőtte ki magát, ahol nemcsak a termék minősége, de a dolgozók munkakörülményei is igen fontosak.
Büki Erzsébet
Tavasszal megszólal a harangjáték
- A 12 harangból álló harangjáték megvásárlásához, az adományozóktól kettő kivételével megérkeztek a szerződések.a pénzösszegek átutalása folyamatban van -kaptuk a tájékoztatást Tarnóczky Attila alpolgármestertől. A harangok legyártási ideje és Magyarországra hozatala három hónapot vesz igénybe. A javaslat szerint még a millennium évében, jövő év március 15-ére felállítják, és az adományozók nevét bronztábla örökíti meg. Közgyűlés elé kerül javaslatként, hogy írjanak ki országos pályázatot háromszor egyperces dallamra. A beérkező pályaművek előzetes véleményezésére felkérik a kanizsai zenészekből álló zsűrit, és a lakosságot. A vélemények figyelembevételével a közgyűlés választja ki a város szignálját, ami ünnepségeken is el-hangzana. A harangjáték automatikusan késő reggel, déltájban és kora este szólal meg. Ha az elképzelések szerint 2002-ben sétáló utcává alakul az Ady utca-Fő út és a posta közti szakasza, sétálóutca rendszer alakul ki a Dél-Zalai Áruház és a Csengery utca között, vonzó színfoltja lesz a városnak. Az Ady út I. számú ház erkélye fölött felszerelt harangjáték élőkoncertek adását is lehetővé teszi, különleges zenei élményt nyújtva a városlakóknak, és az ide látogatóknak egyaránt. Az alpolgármester elmondta azt is, hogy a 11 harangtulajdonos készségesen állt a kéréshez, bár az összeg nem volt kicsi, hiszen egy harang ára 500 ezer forint. Volt rá eset. pl. a CWG-nél, ahol pénzt nem. de 1,5 millió forintos szökőkút szerkezetet ígértek zenével, fényjátékkal, így az Erzsébet tér is megszépülhet. Érződött, hogy a városért sokan akarnak tenni, és tesznek is.
Végezetül álljon itt az adományozó cégek neve - egyelőre újságpapíron, nyomdafestékkel kinyomtatva -. akiknek támogatásával városunk ismét szebb, gazdagabb lesz.
DRILL-TRANS Rt., GE Hungary Rt., Kanizsa Kft., Kanizsa Trend Kft., MOL Rt„ Ryno Land, Satronic Hőtechnikai Kft., Szabadics Kft Zalakaros, Zalaerdő Rt., Zala Volán Rt., ZÁÉV Rt., és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata.
B.Zs.
10
2000. október 12.
Pannónia számadója kézfogások megőrzője
Tüskés Tibor köszöntése a HSMK-ban
Az intézmény és a társrendező TIT, Öveges József Ismeretterjesztő Egyesület nevében Papp Ferenc igazgató köszöntötte a Tüskés Tibor jubileumi estjére megjelent mintegy 200 főnyi közönséget. A családi okok miatt megjelenni nem tudó Monostori Imre irodalomtörténész, az Új Forrás című folyóirat főszerkesztőjének laudációját, születésnapi köszöntőjét Baloghné Harkány Judit tanárnő olvasta fel. Az esten a Batthyány Gimnázium egykori és mai tanulói a kortárs költők, Tüskés Tiborhoz írt verseit tolmácsolták.
A köszöntések sorában Tarnóczky Attila alpolgármester adott át kitüntetést. A közgyűlés Tüskés Tibor írónak, irodalomtörténésznek, főszerkesztőnek kiváló munkájáért, városunk hírnevének öregbítéséért, Nagykanizsa MJV Címere emlékplakettet adományozta, valamint az adományozást megörökítő díszoklevéllel ismerte el kiemelkedő közéleti munkásságát. "A Városvédő Egyesület nevében
Lovrencsics Lajos köszönte meg az író értékes munkáját.
- Az „Exponált idő" - című, születésnapjára megjelent kötetének dedikálását követően megkérdeztük az írót, hogy érezte magát.
- Amikor beléptem az épületbe, kezembe nyomtak egy újságot. Ez azt mutatja, hogy mi ismerjük egymást, bár személyesen most találkoztunk először. Ez az alkalom számomra ünnep, és az ünne-
pekre az ember életében szükség van. Csak hétköznapokból nem állhat sem a naptár, sem az emberi élet. Ha egy ember a születésnapján maga elé tesz egy üveg bort és egy üres poharat, \'az egy szomorú, magányos ember, de aki mellett társak, barátok vannak, az ünneppé tudja tenni az idő múlását, mert a születésnap végül is arra figyelmeztet bennünket.
- Mit jelentenek az Ön életében a kézfogások?
- Van Illyés Gyulának egy nagyon szép verse az emberi kézfogásokról. A tovább adható, a tovább adott és a kapott melegségről. A kézfogás tulajdonképpen energiaátadás. Van egy jelképi értelme. Én örülök annak, hogy életemben sok értékes ember nyújtotta nekem a
Hegyi túrán
Az őszi évadot ismét élménygyűjtő kirándulással kezdték, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban működő Kanizsa Műhely, és a köréjük csoportosuló közönség tagjai. A szemerkélő
eső ellenére útnak indultak, hogy a városkörnyék újabb tájait, nevezetességeit fogalmazzák bele gondolataikba, írásaikba. Nyirkos ködbe burkolózva fogadta a messze földön is híressé vált
homokkomáromi templom, a köhécselő; fázós csapatot. Jól esett kicsit elidőzni a rendház társalgójában, ahol Klára nővér adott ismertetőt a „Nyolc Boldogság Katolikus Közösség" életéről. A hagyományos rendektől eltérően nem mondhatók szerzetesrendnek, hanem életközösségnek, mert nemcsak örökfogadalmas nővérek, hanem papok, családosok és egyedülállóak is lehetnek közöttük. Hivatásuk lényege a szemlélődő jellegű imádság. A francia alapítású, 25-26 évvel ezelőtt alakult közösség - a hagyományos rendekkel ellentétben - hazánkban kevésbé jellemző. A szívélyes vendéglátás viszonzásaképpen a kiránduláson résztvevő költők verseiből olvasott fel a közösség jelenlévő tagjainak a Kanizsa Műhely állandó partnere, a kanizsaiak verseit is kedvelő Horváth István Radnóti-díjas versmondó.
B. Zs.
kezét. Tanárként, szerkesztőként, íróként, kötelességemnek éreztem, hogy a fiatalokhoz forduljak. Fontosnak tartom, hogy azt a melegséget, amit én kaptam a ma már nem élő, de jeles férfiaktól, tovább adjam azoknak a fiataloknak, akik elhozták nekem az írásukat, első versüket és szeretném, ha a tehetségük kibontakozna. Ezt szeretném a magam kézfogásával bennük fejleszteni.
- És mindez talán azért sikerülhetett, mert szerette az embereket!
- Nem könnyű az. embereket elfogadni. Saját magunkat sem könnyű sokszor megérteni, de ez. az egyetlen lehetőségünk. Az ember közösségi létre termett, és embertárssal tudja csak kiegészíteni az egyébként egyedül csonka életét.
Bakonyi Zsóka
Sabián Ferenc:
Lábnyomok a homokon
Belteljes a tartalom,
„Nyolc Boldogság" , szabadon, Több mint szó a szavakon. Csend csendjében utazom, Csendetek nem tilalom. Érintettem utamon; Lábnyomom a homokon. Zord világot szaggatom,
Miértjét nem is tudom.
A REND ERDEKEBEN
Miklosfai polgárőrök
Majdnem két éve már, hogy polgárőrség működik Miklósfán. Működésük eredményeként érezhetően visszaesett a bűnelkövetések száma. Mint minden más önkéntes szervezet, a miklósfai polgárőrség is nehézségekkel küzd, de sikerekkel is büszkélkedhet. Erről a polgárőregylet két vezetőjével, Bóha Jánossal és Molnár Lajossal, és az egylet többi tagjával beszélgettünk.
- Miért hozták létre a polgárőregyletet?
- Már korábban is voltak olyan elképzelések, főként betöréseket, kocsifeltöréseket követően, hogy kellene polgárőrség a településrészen. Egy nagyobb kocsifeltörés sorozatot követően aztán 24 fővel, 1999. február 12-én alakultunk meg.
- Hogyan, milyen „munkarend" szerint dolgoznak?
- Esténként tíz órakor három ember kel útra - minimum három ember kell egy járőrhöz és késő éjszakáig, vagy éppen kora hajnalig járja a városrész utcáit, hol autóval, hol gyalog. Az általunk felvállaltakat teljesen társadalmi munkában végezzük, nekünk ezért senki nem fizet. Van néhány megszállott tagunk, akik esőben, sárban, ha kell hóban is, járják az utcákat, és az úttalan utakat is, csak azért, hogy akik bent a meleg szobában, a függöny mögül lopva figyelik őket, nyugodtan aludhassanak.
- Honnan kapnak támogatást?
- Egy vállalkozó támogat bennünket a Miklósfán élő százból, Benkő Dezső személyében. Minden fél évben kapunk tőle egy bizonyos összeget. Vannak vál-
lalkozók még a csapatban, de mi nem adunk külön összegeket, mi a működtetés költségeiből vesszük ki a részünket. Havonta száz forint a tagdíj, ez képezi az
- A pincetulajdonosok hogyan reagáltak erre?
- Tulajdonosonként felajánlottak havi száz forintot. Ez mind nagyon szép, de ettől még nem működik jobban a rendszer, hiszen a százforintosra nem lehet polgárőrmellényt húzni, és nekünk nem pénz, hanem polgárőrök kellenek, akik már jelenlétükkel is egyfajta visszatartó erőt
egyetlen tervezhető bevételt. Bevételünk származott még a tavalyi évben a polgárőr bálból.
- Hogyan alakul a működésük óta a bűnözési statisztika?
- Jócskán visszaesett a betörések és a gépkocsifeltörések száma a településrészen, és a bűnelkövetések többségére is nappal kerül sor. A Szentgyörgyvári hegyen is komoly eredményeket ért el a polgárőrség, felére esett vissza a betörések száma. Talán a mi jelenlétünknek köszönhetően álltak el valakik a plébánia feltörésétől. Miután felfedeztük az idegen autót, gyakran járőröz-tünk arra, polgárőreink folyamatos jelenléte miatt végül felhagytak a terepszemlével, és elmentek a kiszemelt helyszínről.
képezhetnének. Hiába lenne pénzünk, ha nincs, aki az utcán őrködjön. Nagyon jó lenne, ha még lenne legalább tíz aktív tagunk, de valamiért nem jönnek az emberek, pedig az ő biztonságukról is szó van. Van, akinek gondot jelent, hogy a miklósfai polgárőrség egy kocsmában működik, ez funkcionál irodaként, és ez ad színteret a találkozásoknak, a közös megbeszélnivalóknak, másra nem telik. És talán nem is ez a legfontosabb, bár vannak, akik nem nézik jó szemmel ezt.
- Milyen az elfogadottságuk?
- Van egy réteg, amely azzal sincs tisztában, hogy vagyunk, működünk. Van egy másik rész, aki tudja, hogy létezünk, de csak
akkor gondol ránk, ha valami káreset volt. A harmadik rész, egy szűk réteg, amely ellenzi a létünket.
- A rendőrség berkeiben milyen fogadtatásra találtak?
- Kezdetben nagyon jó volt az együttműködés, volt egy időszak, amikor rendőrségtől nagyon sok segítséget kaptunk. Mára a helyzet változott, pedig nagyon jó lenne, ha ismét a régi keretek között működhetnénk.
- Kértek valamilyen támogatást a városvezetéstől is?
- Igen. Kértük, hogy kerüljön ki a településrész nevét jelző tábla alá, hogy polgárőrség által őrzött terület. Erre ígéretet kaptunk, de azóta sem valósult meg. Szeretnénk egy működő rádiót kapni, komoly segítség lenne a munkákban, de talán nem telik a költségvetésből. Jól jönne néhány gumicsizma, esőköpeny, néhány lámpa, és polgárőrmellények is.
- Edzettségüket, felkészültségüket illetően a legutóbb bizonyítottak.
- Valóban, harmadikak lettünk a megyei polgárőrnapon. Ez nemcsak erőpróba, hanem baráti összejövetel is, amelyen volt focimeccs, sakkverseny, borverseny, főzőverseny, és strandröplabda is bajnokság, és bemutatókat is megtekinthetett a közönség. Az ünnepélyes nyitó és zárórendezvényen ott volt a megyei rendőrkapitány, a polgárőrség megyei és országos vezetői is. A napi munka mellett már újabb rendezvény előkészítésén dolgozunk, hiszen az idén is lesz Polgárőr Bál Miklósfán. A rendezvénynek a Mindenki Háza ad majd otthont november 25-én.
D. É.
12
2000. október 12.
JÚNIUS 4-ÉN AVATJÁK FEL AZ EMLÉKMŰVET
A Nagy-Magyarország emlékmű felállításának újabb epizódjaként, az elmúlt héten Nagykanizsán járt Bencsik István a restaurálási és pótlási munkákkal megbízott pécsi szobrászművész, és Zalaváry Lajos, a budapesti KÖZTI Kft. vezető tervezője. Megállapították, hogy a szobor felállítható, jelképes összegért, önköltségi áron. Október második hetében a kőfaragómunkálatokat végző budapesti Reneszánsz Rt. elnöke, Balogh Miklós is részt vesz, a kiemelés módjának a megbeszélésén. A költségbecslést is ekkor végzik el, amit az önkormányzat elé terjesztenek, hogy érdemben tudjanak dönteni a további lehetőségekről. A MERA őrző-védő Kft. éjjel-nappal őrzi a helyszínt, a biztonsági őrök elmondása szerint 10 lakosból 2 fejez ki negatív véleményt a szobor felállításával kapcsolatban. A helyreállítási munkákhoz, Nemeskürthy István, a Millenniumi Emlékbizottság elnöke 10 millió forintot ígért, a város önkormányzata 3,5 millió forinttal járul hozzá. További pénzadományozás lehetőségeiről a Kormánybiztosi Hivatal vezetőségi tagjai döntenek, és ellenőrzik az eddig végzett munkát. A szoborbizottság a megbékélés szándékával az egyházakat is megkeresi, nem adományokat, hanem erkölcsi támogatást kérnek. A szobor története internetre kerül. A külföldön élő magyarok több helyről jelezték, támogatási szándékukat. A szoborbizottság nem akar a város terhére lenni, pályázatokkal szeretnének még pénzhez jutni. Folyamatban van pályázatuk beadása a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumnak a helyi értékek megőrzésére meghirdetett pályázatára. A szobrok restaurálását, a korábbiakkal ellentétben, nem Pécsett, hanem itt a városban végzik el, egy bérelt üzemcsarnokban. A környezetszépítéshez a fákat és a cserjéket térítésmentesen kapják. Megkezdődött a tér kivilágításának, díszkivilágításának tervezése. Közgyűlés dönt szintén arról, hogy hol állítsák fel majd az 1919-es emlékművet, Kerényi Imre szobrászművész alkotását. A szoborbizottság tervei szerint májusra elkészülnek a felújítással, és június 4-ére tervezik a Nagy-Magyarország emlékmű felavatásának időpontját.
B. Zs.
A felvételt Dr. Lenk András készítette 1939 karácsonyán.
A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap .
PÁLYÁZATOT ÍR KI
Az a pillanat
címmel
Várunk olyan amatőr fotókat - régi és új -, amelyek valamilyen személyt, építményt, tájat, tárgyat, eseményt sajátos módon jelenítenek meg.
A LEGJOBBAK FOLYAMATOSAN MEGJELENNEK ÚJSÁGUNKBAN.
A fotókat a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap Szerkesztőségébe (Nk., Király 47.) személyesen vagy postán (Pf.: 154) lehet eljuttatni.
(A fotók megjelenés után a szerkesztőségben átvehetők.)
Halk kopogás és az ajtó kitárul, az asztalon tea, kávé gőzölög, s mint palackból a szellem sorra megjelenik a vendégeket hívó Baráth család, az anya (Baráth Yvette), az apa (Baráth Zoltán), s a két gyermek, - a már legényke -István és a csillogó Éviké. És mi nézők, hallgatók nézünk és bámulunk milyen összeszedett, rendezett a család, mint egy zenekari mű. E családnak azonban van egy jelzője is: zenészcsalád.
És e család ezen a szeptemberi estén, szépszámú közönség előtt kitárulkozott, avatott „riporter" Wilheim Gábor - a Trend igazgatója - közreműködésével, aki elismerésre méltóan nemcsak kultúrát szerető, de támogató is. És aztán a szó-zene-család hármas egységbe olvadt, s már hallottuk is a szebbnél szebb dallamokat, zeneszámokat, énekeket.
A család zenélt, a zene - mint megtudtuk - életelemük, élményt adó, feszültséget oldó, bút kergető öröm. Ezen örömforrás átszövi mindennapjaikat. Pedig hát késő
estig tanítással telik el a nap, s az igazgató apa nemcsak tanít, igazgat, de művészeti iskolát is szervez, s közben zenét szerez. Aztán jön az otthoni munka, a hétköznapok taposómalma őket sem kíméli, de őket a zene - Illyés Haza a magasban című verscímét plagizálva -náluk a magasba emel. Aztán szóba került az amatőr és a hivatásos művészek közötti polémia, amire a vá-
KÖSZÖNET!
Ezúton szeretne köszönetet mondani a Közgyűlés MSZP-frakciójának az a hétgyermekes kanizsai család, akik iskolás korú gyermekeinek étkezési díjához a frakció vezetése anyagilag hozzájárult.
Bagolán már a korábbi években is működött fiókkönyvtár, ám ez a szolgáltatás egy ideje szünetel a településrészen. Mint Czupi Gyulától, a Városi Könyvtár igazgatójától megtudhattuk, novemberben ismét megnyitja kapuit a fiókkönyvtár a városrészben, heti egy órában várják majd az olvasnivalót kereső polgárokat. A Miklósfai Városvédő Egyesület és a Városi Könyvtár kö-
zött megállapodás született, hogy a miklósfai Mindenki Házában a közeljövőben egy könyvtársarkot alakítanak ki a városrész polgárai számára. Már a korábbi években is voltak próbálkozások, de eddig nem valósultak meg. Czupi Gyulától megtudhattuk, hogy november elején ünnepélyes keretek között avatják majd fel az új könyvtársarkot a Mindenki Házában.
lasz - s ők ezt tartják a legfontosabbnak - a hatni tudás s az élmény átplántálása a fontos és ezt a Baráth család tudja. És ez már művészet.
Művészet az, ahogy köréjük telepszik a barátságon is alapuló éneklő csoport - akik már komoly elismert minősítésben részesültek -, akik szinte a családhoz tartoznak. Az együttlét belső erővé válik, s így fölszabadul a hangszálak fi-
Ollóvágta
Lengyák István tanár „Ollóvágta" című munkáját mutatták be október 2-án a Zemplén Győző Altalános Iskolában. A szerző az Állatok Világnapja alkalmából a helyszínen bemutatta a város iskolásainak a könyv felhasználásának kiváló lehetőségeit. Ez alkalomból rajzversenyt és a Határőrség közreműködésével kutyabemutatót szerveztek.
nom effektusa, ami profi módon szárnyal gyönyörű dallamokban.
És hogy a kép teljes legyen, nemzetközivé váljon, a barátság kifürkészhetetlen útjain odavezetett Baráthékhoz egy német házaspárt, akik szintén zenészek. A más nép a más zene különbsége nem elválasztott, de összekötött együvé kovácsolt a közönség nagy ámulatára.
Egy család és a barátai zenéltek, hírt adtak magukról, s meglepően nem a panasz a fáradtság, de az öröm zenéje szólt a Kiskastélyból fel a magasba. Kívánom, hogy vigyék magukról tovább a hírt, a zene mindent feloldó igézetét, a közönség örömére és a maguk világának kiteljesítésére, várva más zenészcsaládok bemutatkozását.
Befejezésül had idézzem Illyés Gyulát: „így maradok meg hírvivőnek őrzeni kincses temetőket. Homlokon lőhetnek, ha tetszik, mi ott fészkel égbemenekszik."
Mi ott élve-égve együtt a zene szárnyán, hiszem égbemeneked-tünk.
Dezső Ferenc
Megszerettetni az értő olvasást
Az olvasás évéhez kapcsolódva, minden hónap első csütörtökén legkedvesebb olvasmányélményeit oszthatják meg egymással a gyermekkönyvtárba látogatók. A világban azok az emberek tudnak jól tájékozódni, akik értően olvasnak. A könyvtár ebben próbál segíteni, az október első csütörtökén beindított sorozatával, amikor is Czupi Gyula könyvtárigazgató olvasott fel egy századfordulós kanizsai történetet.
JO ÜTEMBEN EPUL
Ütemszerűen épül a könyvtár, mondta el lapunk kérdésére Tárnok Ferenc, a polgármesteri hivatal munkatársa. Az épület, várhatóan ez év végéig tető alá kerül, a téliesítést követően a belső
munkálatok elvégzésére is sor kerülhet. A beruházás jelenleg az eredetileg megszabott pénzügyi keretek között zajlik, rendszeres műszaki ellenőrzés mellett.
14
2000. október 12.
Nagykanizsa Város Vegyeskara a 2000. - millenniumi - évben ünnepli megalakulásának 25 éves jubileumát. Jubileumi hangversenysorozatukkal nagyszabású programokat ígérnek a közönségnek. Ebből az alkalomból hívta sajtótájékoztatóra a sajtó képviselőit Kollonay Zoltán karnagy a Kiskastélyba.
Nagykanizsa Város Vegyeskara 1975-ben alakult, - mondotta elöljáróban. Az eltelt évek során, meghatározó szereplőjévé vált Nagykanizsa és Zala megye kulturális életének. Az olaszországi Riva del Gardán 1996-ban megrendezett IV. Nemzetközi Kórusversenyen ezüstdiplomát kapott. Két ízben „Fesztiválkórus" és 1997-ben a Vegyeskar „Hangversenykórus" minősítést ért el. Ugyanebben az évben megkapta a „Nagykanizsa Város Kultúrájáért" kitüntető címet. Karnagyai voltak: Poszaveczné Arany Ida (alapító tag), Baráth Yvette, Katona Noémi, Serfőzőné Horsetzky Márta és 2000. január l-jétől Kollonay Zoltán a Vegyeskar állandó vezetője és karnagya. A Vegyeskar 1998 óta dolgozik együtt Kollonay Zoltán zongoraművésszel, aki az elmúlt években a kórus művészeti vezetője, és az Oratóriumok karmestere volt. A kórus repertoárját a zeneirodalom legnépszerűbb remekművei alkotják. Rendszeresen együtt dolgoznak a Pécsi, a Szombathelyi, és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekarral. A kórus baráti kapcsolatot tart fenn Zalaegerszeg, Keszthely, Marcali és Kaposvár vegyeskaraival. Felléptek több külföldi ország, így Németország, Olaszország, Finnország, Norvégia, Ausztria, Csehország, Horvátország kórustalálkozóin.
- Ünnepi programsorozatuk első állomásaként - a Zene Világnapja alkalmából -, október l-jén, este 7 órakor adtak hangversenyt vendégeikkel, a Felsővárosi Templomban. Az együttesek a zene szeretete miatt készültek az ünnepre. Szeretnék, ha ez a hangverseny mindig belépődíjmentes lenne, és ismét hagyománnyá válna a városban.
- Régóta tartozik a Vegyeskar a városnak CD-felvétellel. Jubileumi programjuk október 28-29-én CD-felvétellel egészül ki. Az elkészült CD-anyagot a „Karácsonyi Hangverseny és CD-bemu-tató Koncert"-en - hallhatja a közönség.
- A Vegyeskar Jubileumi Hangversenye november 12-én lesz. A műsorban fellépnek az előző karnagyok is. Szeretnék, ha a régi kórustagok is részt vennének fő produkciójukban, Kodály Zoltán: Budavári Te Deum című művének előadásában. Nagykanizsán még nem látott, hatalmas kórus szereplése várható, kb. 100 taggal. Várják a korábbi tagok jelentkezését, a HSMK 311-468-as telefonszámán.
- Múzeumi Hangverseny a Magyar Nemzeti Galériában. A november 26-ai hangversenyen városunk zeneileg is képviselteti magát Budapesten és az országos média előtt.
- December 3-án Baráti Hangverseny a Kiskastélyban, a meghívott vendégekkel, a Zalaegerszegi Vegyeskarral és Hajdú Sándor karnaggyal. Legjobb kapcsolatuk a leg-
közelebbi együttessel van, s nem csak a távolság miatt, hanem mert sok program közös tervek alapján, egymást segítve, programjaikat kiegészítve valósul meg. A kórustagok és a karnagy között is kialakult az ismertség, barátság. Hajdú Sándor karnagy pedig éppen nagykanizsai származású.
- December 17-én Karácsonyi Hangverseny és CD-bemu-tató Koncert. A CD anyaga a karácsonyhoz kapcsolódó, boldogságot és melegséget sugárzó ismertebb és kevésbé ismert remekművek gyűjteménye lesz.
- A Vegyeskar újabb minősítő hangversenyére 2001. júniusáig kerül sor. A házigazda szerepét Nagykanizsa tölti be. A Tavaszi Fesztiválon való szereplésük továbbra is megtisztelő feladatuk. Az évadot, külföldi fesztivállal zárja a Vegyeskar, mely lehetőséget ad szakmai versengésre és kirándulásra, kikapcsolódásra egyaránt.
A sajtótájékoztatón Kollonay Zoltán karnagy hangsúlyozta, a Vegyeskar mind a hangversenyeken, mind külső megjelenésében új arculatot kapott. Az új hangzási és művészi cél: a vegyeskari hangzás markánsabb, egyértelműbb, határozott kiállás, profi és őszinte, intenzív művészi színvonalú muzsikálás. A Vegyeskar művészi átalakulását külső megjelenésében is átalakulás követte. Elkészült az új koncertruházat. A fellépőruhát Rákhely Zsófia ruhatervező iparművész tervezte, és Laky Zsuzsa, a Zala Szépe mutatta be a sajtó képviselőinek. Elkészült a Vegyeskar új lógója,
Ludvig Zoltán festőművész tervezésében. Készülőben van az egységes arculathoz igazodó levélpapír, boríték, prospektus.
A kórus által legkedveltebb műfaj az oratórium. Az együttes oratóriumsorozatot indított útjára. Minden évben bemutatnak egy-egy oratóriumot. Ez a műfaj, mely hangzásában egyesíti a szólista énekművészeket, a vegyeskart és a szimfonikus zenekari hangzást.
Tarnóczky Attila alpolgármester megerősítette, az önkormányzat, lehetőségeihez képest továbbra is segíti a Vegyeskart.
Papp Ferenc, a HSMK igazgatója emlékeztetett rá: megfigyelhettük, hogy a városi vegyeskar, korábbi nevén, a HSMK vegyeskara, milyen lendületes fejlődésen ment keresztül az elmúlt háromnegyed évben. Kollonay Zoltán személyében nagyon szerencsésen ötvöződik a profizmus, a kulturális menedzseri szemlélettel, hiszen valamit nemcsak ki kell találni, meg kell valósítani, hanem a tevékenységet el kell adni a városban, a régióban, de országosan is. A névváltozás nem sértette a HSMK ambícióit, és személy szerint őt sem, sőt úgy látják, a névváltozás óta, mintha az önkormányzat is jobban magáénak érezné a kórust. Bejelentette, hogy a HSMK hat év óta minden évben kiad egy 30 ezer forintos művészeti díjat, melyet ebben az évben a Vegyeskar vehet át a november 12-ei ünnepségen.
Szányi Gábor a kórustagok nevében elmondta, a profi szemlélet áthatja a próbákat, minőségbeli előrelépést éreznek. A Vegyeskar amatőr kórus, a zene nyelve köti össze őket.
Bakonyi Zsóka
VÍZILABDA
OB II. 2. forduló. Kaposvár, 2000. 09. 30. Vezette: Olajos, Tibai. CWG KANIZSA-DUNAÚJVÁROSI VSE 22-6 (S-l, 4-2, 5-2,8-1)
CWG Kanizsa: Kiss - Bagi, Karácsony, Tóth, Szabó Sz., Horváth P., Szabó D. Csere: Dr. Csetneki, Horváth D., Ludvig. Edző: Komlósi János.
Góllövők: Karácsony 10, Szabó D. 4, Szabó Sz. 3, Tóth 2, Dr. Csetneki, Horváth D., Ludvig l-l.
Jók: Kiss, Karácsony, Szabó D., Szabó Sz.
Karácsony Tibor rendkívül gólerős játékával született meg a főlényes győzelem.
CWG KANIZSA-TATABÁNYAI VSE II. 8-12 (1-3,4-2,1-3, 2-4)
Vezette: Tibai, Genser. CWG Kanizsa: Kiss - dr. Csetneki, Karácsony, Tóth, Szabó Sz., Horváth
A „felnőttek
P., Szabó D. Csere: Bagi, Horváth D., Ludvig. Edző: Komlósi János.
Góllövők: Szabó D. 5, Tóth, Horváth P., Szabó Sz. l-l
Jók: Szabó D., Kiss, Szabó Sz.
KVSE.
A második negyed közepén döntetlen állásnál Karácsony fegyelmezetlenségét, cserével történő végleges kiállítással büntették a játékvezetők, ami rányomta bélyegét a mérkőzés hátra lévő részére.
15, Jubileumi Kaísers-Plus Budapest Nemzetközi Maraton „irottkő 2000
hegyi futóverseny
Október elsején ragyogó időben rendezték meg Budapest legszebb utcáin 2432 fő részvételével a versenyt. Nagykanizsáról négy sportember vállalkozott, hogy a profi atléták mellett lefutja a 42195 méteres versenytávot. Ez a verseny a magyar maraton bajnokság is, így nagyon sok remek atlétát felvonultatott a szervezőbizottság. Az amatőr versenyzőknek sok beleszólásuk nincs a dobogós helyezésekbe, a részvétel a fontos.
A versenyzők eredményei a következők: Ács László 3:07:14 (153. helyezés), Fehér László 3:30:21 (441. helyezés), Tóth Péter 3:34:37 (740. helyezés), Németh Imre 4:05:42 (1182. helyezés).
Jövőre, reméljük még több induló teljesíti a versenyt. Gratulálunk a sportolóknak.
2000 október 7.
18. alkalommal rendezték meg ezt a hegyi futóversenyt. A táv 18 km (600 m szintkülönbség leküzdése) Kőszeg-Velem- Kőszeg között. Városunkat a Tri-Co Triatlon Klub versenyzője Ács László képviselte.
USZAS
18.
NITROKÉMIA ÚSZÓSPORT VERSENY
Balatonfűzfő, 2000.10.07
A Bolyai DSE eredményei:
50 m felnőtt női mell (\'87 és idősebb): 3. Papp Viktória 36.07, 12. Kercsmarics Marietta 38.48
50 m gyermek leány pillangó (\'88-89): 4. Pintér Kitti 33,25.
50 m gyermek leány gyors (\'88-89): 5. Pintér Kitti 30.75.
A sprintversenyek történetében a legszínvonalasabb, nemzetközivé bővült, hatalmas létszámmal megrendezett (kb. 500 versenyző) viadal. Versenyszámonként átlag 50 induló!
Papp Miklós
A nagyon zord időjárási viszonyok között, szakadó esőben megrendezett versenyen 2/3 részben erdei ösvényen kell futni, sík terep nincs is. 82 fő adta le a nevezését és teljesítette is a távot. Az 1 óra 31 perc 28 másodperc helyezésileg a 12. helyre lett elég.
A MAGYAR FUTBALL KUDARCÁNAK OKAI
- Mi késztette arra, hogy tollat fogjon, és könyvet írjon a fenti címmel? - kérdeztük a kiskanizsai Szálai Ferencet.
- Miután magam is fociztam, végigkísértem a labdarúgás történetét. Úgy ítéltem meg, hogy súlyos szakmai hiányosságok juttatták ide a magyar labdarúgást. Akik a labdarúgás jelenlegi helyzetét megítélik, 90%-ban a támogatás hiányában keresik a problémát. Véleményem szerint nem ez, hanem a támogatás célszerűtlen felhasználása volt az. ok. A világ élvonalából viszonylag rövid idő alatt esett visz-sza a labdarúgás. Már az 1960-as években elindutt a folyamat. Illúzió lenne azonban azt hinni, hogy a magyar labdarúgás most van a legmélyebb pontján. Elképzelhető, hogy még mélyebb pontra tud kerülni. A \'60-as években állami támogatásokkal, vagy nagyvállalatok támogatásával külön prioritást élvezett más sportágakkal szem-
ben. Köztudott, hogy egyetlen sportág sem kapott olyan kiemelkedő, akár központi, vagy más háttértámogatást, ennek ellenére megtörténtek a súlyos szakmai tévedések. Akkor jelentek meg az ún. módszertani szaktanácsadók, akiknek a zöme soha nem volt futballista, ezért nem is érthetett a játékhoz, de ők adták a pénzt, ebből eredően ők irányították a magyar labdarúgást. Szakmai hiányosságukból eredően sokat ártottak a labdarúgásnak, ami oda vezetett, hogy a volt edzők egyszerűen elhagyták a pályát. Kiöregedett, neves, világhírű futballisták távoztak a \'60-as években az edzői élvonalból, és elmentek külföldre. Azok az emberek, akik elvégeztek egy testnevelési főiskolát, mint tornatanárok, kaptak egy papírt, ami igazolta, hogy ők labdarúgóedzők is. Rövid időn belül felmérték, hogy így sokkal egyszerűbb nagyobb pénzhez jutni, mint az iskolában. Azzal
érveltek, hogy azért kapnak ki mindig, mert csak trükközni tudnak, nincs erőnléte a csapatnak. Komoly pozícióhoz jutva, azóta sem tudták a magyar labdarúgást felemelni erőnlét szempontjából, sőt odáig jutottunk, hogy trükközni sem tudunk, pedig az a magyar labdarúgás tartozéka. Ha belegondolok, az elmúlt 20 év távlatából -talán a Détárin kívül -, nem nevelődött ki igazán olyan nemzetközi klasszis, akit a világ elfogadott. Ez súlyos probléma, napjainkban is ez látható, hiszen egy világhírű Varga Zoltánt nem fogadott be sem az edzői kar, sem a labdarúgás prominens vezetői. Azok az emberek ágállnak folyamatosan az. anyagi természetű dotálás miatt, akik ide juttatták. Napjainkban a magyar labdarúgás léte forog kockán a pénz miatt. De nem a pénz miatt jutott ide, hanem amiatt, hogy olyan MLSZ-elnökök kerültek az élre, akik szurkolói szinten értettek
a magyar futballhoz. Mondhatom azt is akár, hogy politikai döntésként. De nem is ez. a probléma, hiszen életünk elválaszthatatlan a politikától, csak a döntésnek nem volt pozitív hatása.
- Mitől meddig focizott?
- 1952-1960-ig, itt Kanizsán, illetve a katonaság alatt. Sajnos 14 éves koromban egy baleset miatt orvosi javaslatra abba kellett hagynom a labdarúgást. A könyvet 1995-ben fejeztem be.
- Kinek szánta a kiadásra váró könyvet?
- Elsősorban a közvéleménynek szánom, elég népes a szurkolók tábora. A sportminisztériumba adtunk be pályázatot, és 1000 példányban szeretném megjelentetni.
- A könyvet nem a saját nevén akarja megjelentetni. Szerénységből teszi?
- Úgy érzem nem a nevem a fontos, hanem a jó szándék.
B.Zs.
16
2000. október 12.
LABDARÚGÁS
A honi labdarúgás 2000/2001. évi, rendhagyónak is mondható szezonjának alapszakasza a finiséhez érkezett. A Nagykanizsa FC az NB I-ben, a MÁV NTE az NB II-ben küzd a tagság megtartásáért a nyolccsapatos csoportokban. Az élvonalban maradáshoz az első hat között kell végezni, míg a további NB Il-es szerepléshez az 1-2. hely valamelyikének megszerzése szükséges, illetve a harmadik helyezettek közül négy kvalifikálhatja még magát. Csapataink közül a vasutasok voltak kedvezőbb pozícióban az első kör után, a listavezető Balatonlelle mögött álltak, míg a Mihalecz-legénység alulról számolva volt a második, mindössze 4 pontot szerezve a hét forduló alatt. A visszavágó sorozatot mindkét
gárda jól kezdte, a vasutasok idegenben is legyőzték paksiakat, Popovicsék pedig itthon a Videotont. A folytatás a vártnál is rosszabbul alakult, noha a Nagykanizsa FC-nek a ZTE elleni 2-2-es döntetlenjét akár sikernek is elkönyvelhetjük, hiszen kétgólos hátrányból egalizáltak. Talán a MÁV NTE első hazai veresége sem számíthat fiaskónak, hiszen nagy csatában, némi balszerencsével kaptak ki az éllovas lel leiektől. Sokkal kínosabbak voltak a mögöttük állóktól elszenvedett vereségek, aminek következtében a vasutasgárda lecsúszott a negyedik, azaz biztos kieső helyre. Legutóbb a Beremend otthonában már döntetlent értek el, ami sovány vigasz, mivel a cementgyáriak
nem tartoznak a riválisok közé. A hétvégén hazai pályán fogadják a szintén NB Il-es tagságra aspiráló Kapos-völgye csapatát, akik ellen nyerniük kell, hogy megmaradjanak esélyeik. A Nagykanizsa FC élvonalban maradásához sem fűzhetünk vérmes reményeket. Lehet, hogy kedvezőbben alakultak volna az események, ha a visszavágó sorozatot jó passzban kezdő gárda az eredeti időpontban mérkőzik az MTK-val. Lehet, hogy nem kaptak volna barátinak éppen nem mondható „ötöst" és harcosabb szellemben állnak ki a már befutónak számító Debrecen ellen. No. persze a „ha" és a „volna" a labdarúgásban sem változtatja meg a tényeket, s ahogy az Apos-
tol együttes egyik slágerében is elhangzik: „... utólag már sopánkodni kár". Rá kell csak pillantani a tabellákra, amelyekből kiderül, hogy NB-s focicsapataink jelenlegi osztályban maradásához a körülmények kedvező alakulása szükséges. Alapvető dolog, hogy győzniük kell a hátralévő fordulókban, a riválisoknak pedig nem szabad pontokat szerezni. Amennyiben nem jönne össze, akkor sem kell kétségbe esni. hiszen a tavaszi szezonban egy sikeres szerepléssel kiharcolható a visszakerülés a magasabb osztályba. No. de ne menjünk ennyire előre, hiszen ahogy mondani szokás, a remény hal meg utoljára.
B.Z.
KAJAK-KENU
Kisebb jubileumához érkezett a Kanizsa Kajak-Kenu Klub hagyományos hazai évadzáró versenye, amelyen a dunántúli klubok fiataljai mellett évek óta részt vesznek a szomszédos országokból is jó nevű egyesületek utánpótlás korosztályú kajakosai. Nem volt ez másképp a szeptember végi idei viadalon sem. a helyieken kívül a Dunaferr, a Vértesi Erőmű és Tata válogatottja alkotta a magyar mezőnyt, a nemzetközi jelleget pedig a horvát Kostajnica, a szlovén Ránca Ptuj és Ankarán ifjú kiválóságainak indulása biztosította. A különböző korcsoportokban és távokon közel nyolcvanan szelték a Csónakázó-tó szellőtől alig fodrozó víztükrét. Az egyéni dicsőség mellett egyesületük sikeréért is lapátoltak, az összesített pontverseny első helyezett csapata lett egyben a kupagyőztes is. Az aranyérem tíz pontot ért, de
XV. OLAJOS-KUPA
még a kilencedik helyért is járt egy pont. A tucatnyi versenyszám után kétszer állhatott kanizsai versenyző a dobogó legmagasabb fokára, miután K-l kölyök korcsoport 4000 méteres futamát a lányoknál a korosztályos válogatott Cserjés Veronika, a fiúknál Kovács Gábor nyerte. Emellett még számos dobogós és pontszerző helyet értek el Héder István tanítványai, s 116 pontot gyűjtve lettek a csapatverseny győztesei a 107 pontot elérő Dunaferr és a 96 pontot szerző tatai klub előtt. A kanizsai dobogós helyezettek: K-l kölyök leány 4000 m: 1. Cserjés Veronika, K-l kölyök fiú 4000 m: 1. Kovács Gábor, 2. Németh Ádám, MK-1 kölyök leány 2000 m: 2. Takács Tímea, K-l ifi női 4000 m: 2. Fehér Mária, MK-1 kölyök fiú 2000 m: 2. Szakony Gergő, K-l serdülő fiú 4000
m: 2. Horváth Zoltán, MK-1 gyermek leány 2000 m: 2. Imrei Zsófia.
Az Olaj-kupa meghívásos verseny eredményei nem számítottak bele a magyar bajnoki pontversenybe, ám így is előbbre lépett az egyesületek közötti értékelésben a Kanizsa Kajak-Kenu Klub. A 67 hazai egyesület rangsorában a tavalyi 32. helyről várhatóan a 26. helyre rukkolnak elő az előzetes számítások alapján, amelyet döntően a vidékbajnokság fordulóiban elért sikereikkel harcoltak ki, elsősorban a leányok. Cserjés Veronika 47,75 pontot szerezve „nyerte" a házi ranglistát Fodor Krisztina (44 p.) és Kovács Edina (25,75 p.) előtt, míg a fiúk közül Szakony Gergő 14, Horváth Zoltán 10 ponttal járult a sikeres évadhoz.
B.Z.
HÍREK röviden
NB I/B-s kosárlabdacsapataink Pécsett léptek pályára a bajnokság alapszakaszának harmadik fordulójában, mindketten PVSK-s együttesek ellen. A Kanizsa KK DKG East férfigárdájának ezúttal nem jött ki a lépés, a jól védekező és lelkesen játszó pécsiek megszerezték első győzelmüket (95-81), a kosárklubosojí pedig elszenvedték első vereségüket. A MÁV NTE női együttese viszont folytatta győzelmi sorozatát. A Simi-GYSEV után a PVSK alapítványcsapatánál is jobbnak bizonyultak, 62-48-ra nyertek a magyar bajnok Autópark-PVSK néven szereplő utánpótlás-gárdája ellen.
* * »
NB Il-es kézilabdacsapataink a negyedik fordulón jutottak túl a hétvégén. A női együttes ugyan már begyűjtött égy vereséget, ám ezt jósze-
rivel feledtették a rivális Fonyód otthonában elért bravúros, 29-25 arányú győzelemmel. Félidőben még a Balaton-partiak vezettek 15-1 l-re, s innen fordítottak Lászlóék. Az izzós férfiak szereplése még sikeresebbnek mondható, hiszen egy idegenbeli döntetlentől eltekintve nyerték meccseiket. A legértékesebbnek a legutóbbi, az előző szezont előttük záró Harkány elleni győzelem számít, amelyet végig szoros, izgalmas csatában hoztak az utolsó másodpercben lőtt góllal 20-19-re. * * *
Az Ants Thúry NB l-es baseball-csapata egy évtizedes fennállásának legmozgalmasabb évadját zárta a hétvégi bajnoki döntővel. Talán túlságosan is sűrű lett a programja az európai „A" ligába feljutott gárdának, hiszen a magyar bajnoki és ku-
paküzdelmek mellett az Interligában, a kontinens legjobbjai között, a fél csapatnak pedig még a válogatottban is helyt kellett állnia. A sportágat munka és tanulás mellett űző „hangyák" végül nem tudtak megkapaszkodni a 24 csapatos A-csoportban, a Magyar Kupa döntőjébe sem jutottak be, végül bronzérmesek lettek. Beve-rekedték viszont magukat a bajnoki döntőbe, ahol ismét a régi rivális, Szentendre Sleepwalkers volt az ellenfelük. A három győzelemig tartó fináléból végül a külföldi profi játékosokkal teli „alvajárók" kerültek ki győztesen, s védték meg bajnoki címüket. A kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes thurysoknak természetesen nincs szégyenkezni valójuk az ezüstérmes hellyel az egyre erősebb hazai mezőnyben.
B.Z.
USZAS
Sprinttávú sikerek
A hétvégén Balatonfűzfőn rendezték a XVIII. Sprintbajnokságot, amelyen 41 egyesület - közte hat külföldi - mintegy 400 versenyzője mérte össze gyorsaságát 50 m-es távon a különböző úszásnemekben és korcsoportokban. Nagykanizsát ezúttal is a Bolyai DSE és a CWG-NVSE ifjú úszói képviselték, megint szép sikerrel. Utóbbiak különösen kitettek magukért, hiszen két aranyas egy ezüstéremmel gazdagították gyűjteményüket, s megjavítottak két korosztályos megyei csúcsot is. A népes és erős mezőnyben a legjobb nyolc közé kerülni sem volt kis teljesítmény, a dobogós, vagy ahhoz közeli helyekről nem is beszélve.
A kanizsai úszók kiemelkedő eredményei: 50 m gyors: 1988/89-es születésűek: I. Silló Dániel (CWG-NVSE) 28,33 mp, új korosztályos megyei csúcs. 7. Magyar Márton (CWG-NVSE) 30,68 mp, a lányoknál 5. Pintér Kitti (Bolyai DSE) 30,75 mp. 50 m hát: 4. Silló Dániel 35,71 mp. 50 m mell: 1990-es és fiatalabb: 5. Szakony Sára (CWG-NVSE) 44,22 mp, 1988/89-es szül.: 2. Császár Krisztián (CWG-NVSE) 37.60 mp, új korosztályos megyei csúcs, 5. Silló Dániel 39,92 mp, 1986/87-es szül.: 8. Domina Tamás (CWG-NVSE) 36,01 mp, 1987-es és idősebb: 3. Papp Viktória (Bolyai DSE) 36,07 mp, 5. Kovács Patrícia (CWG-NVSE) 36,92 mp. 50m pillangó: 1988/89-es szül.: 1. Silló Dániel 30,63 mp, 8. Magyar Márton 33,61 mp, a lányoknál 4. Pintér Kitti 33,35 mp.
A négy úszásnemben elért eredményekért pontok is jártak, a fiúk mezőnyében Silló Dániel az előkelő második helyet szerezte meg 1656 ponttal.
B.Z.
2000. október 12
17
Sz. Gémes Éva
a Balaton, Bada-csonytördemic szülötte. Bevallottan ihletője, a számunkra is kedves pannon táj és géniusz, így lelki rokonságban áll Egry Józseffel és Udvari Erzsébettel is. Bár egyéni, sajátos, csak őrá jellemző művészete és stílusa természetesen másképp fejezi ki az ugyanazon egy lényeget. Színgazdagsága, témái, lelki mélységei mindenkit, kicsit és nagyot megragadnak. Ezért is szerepelhetett az
alkotó oly sok tárlaton Európában nagy sikerrel. Képei többek között eljutottak: Bécsbe és Budapestre, Klagenfurtba és Pécsre, Oslóba és Sopronba, Rómába és Szegedre, Velencébe és Veszprémbe, Vil-lachba és Badacsonytördemicre.
Mit látunk itt és most? Vegyes technikájú akvarelleket és olajképeket egymást kiegészítve. Az ak-varellek témái több vidámságot, életörömöt, sokszínűséget, játékot hordoznak. Aki egyszer figyelmes szemmel és szívvel, lélekkel ráfeledkezik ezekre a képekre, nem könnyen feledi a táncoló napraforgókat, ahol sellőszerű, hol kalapos szép női figurákat, a nyári orgonák felrajzását, a vitorlások kavalkádját, a sok reneszánszos elemet, meg a három Madonna-kép finom nőiségét... Az olajképekben több a filozófia, az életismeret. Még a látszólagos velencei tájképeken is a részletgazdagság a víz és a házak játékával egy elvontan ábrázolt tájjá változik. Mintha nagyítón, mikroszkópon keresztül néznénk a barlangvilágot, s benne a hajszálerek, idegszálak, sejtek játékát. Örvénylő vízalagútja megborzolja az ember idegeit, s az áradat mintegy továbbsodró alagúttá válik. De sokszor megjelennek hagyomá-
nyos emberalakok is képein az absztrahált tájban. Sz. Gémes Éva kulcsfontosságú műveinek érzem a Metamorfózis és a Fényben címűt. Benne az emberalakok a Teremtés vagy a Jelenések mítoszát is belefantáziálva a sötétből, tűzből jönnek, de az ég felé, a fény felé tartanak.
Beszélő képei mindig a természetből indulnak ki, de végül fantasztikus realizmussá válnak. Látomásos, organikus, kozmikus képi világ az övé. Az árnyak és fények harmóniája teremtődik meg itt, melynek nyüzsgő lüktetésében lényegesebb a finom ragyogás. Egyik értő kritikusa szerint.: „Sz. Gémes Éva igyekszik teljesebbé, átélhetőbbé tenni a világot, elviselhetőbbé varázsolni ezredvégi, roncsolt, tényektől agyonszabdalt valóságunkat, vallván, hogy lelke vagyon még a holtnak, élettelennek látszó matériának is. „Ha így tekintünk a világra, bizonyos vagyok benne, hogy lelkünk jobb kedvre derül.
Elhangzott 2000. szeptember 28-án 14.15 órakor a Hevesi Sándor Altalános Iskola Galériájában Sz. Gémes Éva festőművész kiállításának megnyitóján.
Elmondta: Balogh László
Bachra emlékezve
Orgonakoncert a Felsőtemplomban
2000. október 19-én, csütörtökön este 8 órakor Johann Sebastian Bach halálának 250. évfordulóján, a valaha élt legnagyobb zeneszerző életművének remekeit hallgathatják meg: Nagykanizsán a Jézus Szíve templomban. (Deák F. tér, Felső templom)
Az orgonánál Rákász Gergely, az ország legfiatalabb koncertorgonistája, aki a hangversenyt a szerző életének ritkán hallott érdekes részleteivel egészíti ki, amelyek közül néhány talán azoknak is újdonság lesz, akik több Bach életrajzi könyvet is olvastak.
Jegyeket a helyszínen válthatnak a hangverseny előtt. Felnőttjegy: 400 Ft, nyugdíjas-, diákjegy 300 Ft.
Rákász Gergely 1977 karácsonyán született Győrben. Édesapja Rákász Márton villamosmérnök, valamint a Győr-révfalui Szent Háromság templom orgonistája. Édesanyja Rákászná Takács Zita üzletkötőként dolgozik a győri Graboplast cégnél. Mindketten amatőr zenészek, így fiuk élő zenei környezetben nevelkedett.
Iskolái:
A győri Bartók Béla Zenei Altalános Iskola elvégzése után a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában az orgonajáték alapjaira Hoffmann László tanár úr tanította. Főként Liszt-, Bach-, Caesar Franck-műveket gyakoroltak. Az orgona szakot jeles eredménnyel végezte el. A középiskola évei alatt több kurzuson is részt vett és igyekezett mindenkitől azt elsajátítani, amiben a leg-járatosabb. Karasszon Dezsőtől régi zenei kurzusokat hallgatott. Gárdonyi Zsolt, a würtzburgi egyetem professzora a francia romantikus előadásmódban képezte. Következő mentora Baróti István, az Esztergomi Bazilika orgonistája leginkább Liszt műveiben képezte. Varnus Xavértól a hangszer játéktechnikáját és Bachot tanult. Ingolstadtban az Audi cég által támogatott Improvizációs és huszadik századi mesterkurzuson vett részt, ahol Dániel Roth úr - aki a Párizsi St. Sulpice orgonistája - és Péter Planyavsky - a Bécsi Stephans Dom orgonistája - voltak a tanárai.
1996 és 2000 között Budapesten az ELTE Ének-Zene-Karvezetés tanszékének növendéke volt, énektanári és karvezetői diplomát szerzett. 2002-től a wa-
shingtoni egyetemen folytatta tanulmányait. Tanult nyelvek:
Folyékonyan ír, olvas, valamint beszél angolul, alapfokon németül, kezdő szinten spanyolul.
Jelenlegi státusz:
A Magyar Rádió Győri Stúdiójának munkatársa, koncertorgonista.
Fontosabb események:
Tizenhat éves kora óta ad hangversenyeket Magyarországon és külföldön. A hagyományos orgonadarabok mellett orgonaátiratokat is játszik, melyeket maga készít. Úgy, mint: Dvorak Újvilág szimfóniájának, Grieg Peer Gynt-jének részletei, Bartóktól a Román Népi Táncok, vagy Saint-Saens Haláltánca, illetve musicalátiratok, például a Jézus Krisztus Szupersztárból, vagy az Operaház Fantomjából. Nikolaj Rimszkij Korszakov Operájának részletét a Dongót szintén átírta és a világon elsőként szólaltatta meg orgonán, a Győri Bazilikában. Ingolstadtban a kurzus folyamán koncertet is adott, s ezt követően a helyi koncertszervezők ismét meghívták hangversenyezni. 1999 nyarán az Egyesült Államokban volt hangversenysorozata, amelyek főbb állomásai: Seattle, Miami, Ft. Lauderdale, Chicago, Madison, Milwaukee. A jövő nyáron élve a meghívásokkal, hasonló útnak néz elébe, kibővítve több kanadai szerepléssel.
Mindezek mellett a Magyar Rádió Győri Stúdiójában az Intermezzo című komolyzenei műsort szerkeszti és vezeti, amely hasonló a hangversenyeihez: komolyzenei darabok közül válogat, majd beszél a műről, a szerzőről, vagy az alkotói korszakról.
DR. HORVÁTH ISTVÁN Y * KÜLKERES KEDELMI
ÜGYVÉD ÉS EURÓPA JOG
SZAKJOGÁSZ
HAláNI 1ÜEQPAI Ü1IŐHQ1 OiATLAKOMil FOLYAMATA
Az 1989/1990-es évek nem csak politikai rendszerváltást, de a gazdaságunk megváltozását is eredményezték. Tulajdoni, termelési rendszerünk szerkezetét tekintve a nyugat-európai országokhoz vált hasonlóvá. Ez megadta az alapokat ahhoz, hogy megtörténjék a politikai közeledésen túl erőteljes bekapcsolódásunk a nyugat-európai, illetve az Európai Közösségek gazdaságába, piacába. Magyarországnak nyitni kellett Nyugat felé, ugyanakkor a Közösség is készen állt a változásaink elismerésén túl gazdaságaink egymáshoz közelítésére.
A viszonylag gyorsan létrejött, 1991. december 16-án Brüsszelben aláírt ún. Európa Megállapodás alapvetően a szerződő felek közötti szabadkereskedelmi övezet kialakítását célozta. Magyarország szeretett volna az egyezmény szövegébe bevenni egy olyan formulát, hogy a társulás elvezet a tagsági státuszunkhoz, azonban abba a Közösség óvatos közeledése miatt csak ködös, kötelezettséget nem vállaló szöveg került.
Az egyezmény a három gazdasági közösség és annak tagországai, illetve Magyarország között jött létre (az Európai Unióról csak 1993 óta beszélhetünk). A megállapodás a szabadkereskedelmi övezetet egy 10 éves időszak alatt kívánja létrehozni, elsősorban az ipari termékekre vonatkozóan. Ehhez a kereskedelmet akadályozó vámokat és mennyiségi korlátozásokat kell közösen lebontani. A vámok lebontása aszimmetrikusan és fokozatosan, de sok termék esetében azonnal megtörtént. Az aszimmetria azt jelenti, hogy a
Közösség gyorsabban törölte el a vámokat, mint Magyarország. A Magyarországról származó árukra a közösségi importvámok jelentős részét azonnal, a maradékát a szerződés megkötése után 3 vagy 4 évvel teljesen eltörölte, míg a Közösségből származó áruk magyarországi vámjai teljes lebontására csak 2001. január l-jén kerül sor.
Hasonló módon történik meg a mennyiségi korlátozások felszámolása is.
A mezőgazdasági termékekről az egyezmény külön fejezete foglalkozik. Itt már jóval több megkötés, korlát marad fenn tartósan. Ennek magyarázatát a sorozatunkban bemutatott Közösség mezőgazdaság-politikája adja. A Közösség túltermelése miatt a mezőgazdasági termelés túlszabályozott, jelentősen támogatott. Ezt a kényes egyensúlyt veszélyeztetik a kelet-európai -így hazánk - országok jelentős mezőgazdasági termelése, exportja.
Meg kell említenünk az Egyezmény II. fejezetét a letelepedésről, mert az idén nyáron életbe lépett kölcsönösen az önálló vállalkozók részére a másik fél tagországába történő letelepedési jog.
A Társulási Egyezmény 67. cikke foglalkozik a jogszabályok közelítésével, melyben Magyarország vállalta, hogy jogát közelíti „amennyire lehetséges" a Közösség jogszabályaihoz. A szöveg néhány jogterületet nevesít is, mint pl. vámjog, társasági jog, bankjog, környezetvédelem stb. Itt célszerű kihangsúlyoznunk, hogy e dokumentumban írt jogharmonizációs kötelezettségünktől teljesen eltér, a tagje-
lölt státuszunkkal együtt járó, a csatlakozási folyamat végére á teljes uniós joganyag átvételi kötelezettségünk.
Magyarország az Európai Megállapodást távlatibb célokkal kötötte meg, azzal a szándékkal, hogy felkészüljön a Közösséghez történő mielőbbi csatlakozásra.
1993-ban az Európai Tanács kidolgozta azokat a tagfelvételi kritériumokat, melyeket a jelölt országoknak teljesíteni kell ahhoz, hogy tagfelvételi kérelmét az Európai Unió befogadhassa. A magyar kormány - az országgyűlés felhatalmazása alapján -1994. április l-jén átnyújtotta a Magyar Köztársaság kérelmét az Európai Unióhoz való csatlakozás tárgyában. Ezt az Európai Unió Miniszteri Tanácsa két hét múlva tudomásul vette, és megbízta a Bizottságot, hogy dolgozza ki csatlakozási kérelemmel kapcsolatos véleményét. Ennek kidolgozása hosszabb időt igényelt. A jelölt országok, így hazánk is 1996-ban igen részletes, 150 oldalas kérdőívet kaptak. Az erre adott több ezer oldalas válasz (a magyar válasz 4481 oldal) alapján a Bizottság 1997 nyarán kialakította véleményét a felvételét kérő országról. E jelentést megkapta az Európa Tanács, az Európai Parlament és hazánk is. A Tanács 1997 decemberében döntött a tárgyalások megkezdéséről, melynek eredményeképpen 1998. március 7-ével megkezdődtek az érdemi csatlakozási tárgyalások.
A tárgyalások két szakaszban folynak. Az első szakasz a tényfeltáró szakasz, az ún. átvilágítás. Ennek feladata a közösségi joganyag 31 témakörre bontott
részeinek áttekintése, a halasztást igénylő területek kijelölése. E folyamat fontos eleme a jogrendszerünk Európai Unióhoz közelítése, az ún. jogharmonizáció. Ez utóbbi részünkre nem kis munkát jelent. Míg az 1986-ban csatlakozó Spanyolországnak és Portugáliának „csak" 44-45.000 közlönyoldalnyi anyagot kellett átvennie, addig mára (2000 nyarára) ez a mennyiség 130-140.000 oldal.
A tárgyalások második szakasza a kormányközi konferencia. Magyarország kidolgozott egy felkészülési tervet, amely szerint 2002. január l-jével készen állunk a csatlakozásra. Az Európai Unió a cikksorozat előző részeiből ismerhetően tartósan nem tudja megoldani belső problémáit, ezért az új tagok felvételének határidejét „lebegteti". Egyes vélemények szerint legkorábban csak 2003-ban, pesszimista vélemények szerint csak 2010-ben lehetünk teljes jogú tagjai az Európai Uniónak.
A szerző szerény véleménye, hogy minimum 2-3 éves további felkészülésre szükségünk van. Elegendő csak a fentebb jelzett hatalmas tömegű átveendő, majd alkalmazandó jogszabályra utalni.
Talán e 21 részes, tartalmi okokból csupán a leglényegesebbnek vélt kérdések nem részletező bemutatásával sikerült egyrészt azt bemutatni, hogyan működik a Közösség, melynek tagja kívánunk lenni, másrészt ez milyen tennivalót követel meg a kormánytól kezdve az egyes állampolgárokig.
Megköszönöm az olvasók kitartó, lankadatlan érdeklődését, mellyel e cikksorozatot fogadták és végigkísérték.
RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS
Előző számunkban Sági János rendőr őrnagy a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztályának vezetője röviden tájékoztatta írásunkban az olvasókat arról a rablási ügyről, mely a Sétakertben történt az elmúlt héten.
Röviden mi is történt:
Egy idős hölgy a déli órákban sétálgatott az üzemen kívül helyezett nyilvános WC környékén, amikor is egy ismeretlen férfi a WC irányából a bokrok közül előjött, és valószínűleg hátulról egy kődarabbal több esetben fejbeütötte a hölgyet. Az ütések következtében a nő a földre esett, és a támadó a földön lévő hölgy kezéből a táskáját kikapta, majd elmenekült. A nő segítségért kiabált, amit többen is hallottak és üldözőbe vették a rablót. A rabló, látva hogy többen üldözik, a táskát eldobta és a vasúti töltésen leereszkedve a Csengery utca irányába elmenekült.
Mint Sági János rendőr őrnagy elmondta, a támadóról nagyon jó személyleírással rendelkeznek és folyamatban van egy grafikai rajz elkészítése is. Ez azóta már rendelkezésünkre is áll.
Kérjük a lap olvasóit, hogy ha bármiféle érdemleges információval rendelkeznek a képen látható személlyel kapcsolatban, jelezzék a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon, a Király u. 49. szám alatt, a 107 segélyhívón vagy bármely rendőrnél. Bejelentésüket előre is köszönjük.
Személyleírás:
20-30 év körüli, 170-180 cm magas, barna bőrű, de nem cigány kisebbséghez tartozó, arányos testalkatú, rövid, fekete hajú. Ruházata: fekete nadrág, kockás ing, szürke dzseki.
Napjainkban egyre több gépkocsi-feltörésről illetve gépkocsilopásról lehet olvasni a napi krónikákban. Az esetek nagy többségében sajnos maga a sértett okolható a bűncselekmény bekövetkezéséért hiszen olyan tárgyakat, értékeket hagyott autójában, amely erősen csábította az erre szakosodott emberkéket. A kísértésnek pedig nehéz ellenállni!
A gépkocsilopásoknál a tolvajok a nagy értékű autókat részesítik előnyben. Az idegenforgalmi szezon alatt jó pár lóerőt lovasítottak meg Magyarországon, s feltételezések szerint vitték tovább ezeket más országokba. Bűnüldözési szakemberek véleménye szerint azonban a gépkocsilopások nagy százalékát maga a „sértett" rendeli meg: az autót jó pénzért eladja, majd kétségbeesve rohan a rendőrségre, hogy tegyenek valamit, azonnal nyomozzák ki, hogy ki, hol, miért lopta el az ő drága autóját. A hivatalban kapott igazolással pedig azon melegében rohan a biztosítójához, hogy fizessék már ki neki a gépkocsi értékét, de azonnal! így persze egy autóról kétszeres hasznot húz le. (Egy lóról két bőrt? Nem sok ez egy kicsit?) Hasonló eset fordult elő az előző napokban szűkebb hazánkban, Nagykanizsán is. A különbség csak annyi, hogy most bizony ez a terv nem jött össze, a horvát állampolgár belebukott a mutatványba.
2000. szeptember 30-án 18 óra 50 perckor egy horvát állampolgárságú férfi kopogtatott feldúltan kapitányságunkon, kezében egy nagy értékű gépkocsi forgalmi engedélye
és a hozzátartozó indítókulcs. Kétségbeesve mesélte, hogy a kölcsönkapott 4 millió forint értékű terepjáróját ellopták tőle, míg ő bevásárlását intézte. Feljelentésében elmondta, hogy ő horvát állampolgár, de Németországban van vendéglátóipari vállalkozása. Egy kintlevő barátjától kapta kölcsön azt a Land Rover típusú terepjáró autót, mely-lyel hazalátogatott Horvátországba. Onnan rándult át hozzánk egy kis bevásárlásra is. Elmondása szerint a déli órákban lépte át a határátkelőhelyet Letenyén, s Nagykanizsára érve a városközpontban állította le az autót egy fizetőparkolóban. Mire a vásárlásból visszatért, az autónak csak hűlt helyét találta. Mi lesz most?
Az ügyben azonnal nyomozást indítottunk és első lépésként megkerestük a Határőrséget, akitől segítséget kértünk, abban a tekintetben, hogy erősítsék meg, illetve adjanak véleményt a horvát állampolgár által elmondottakról. A határátkelőhelyeken ugyanis már működik egy határregisztrációs rendszer, mely segítségével megállapítható volt, hogy mikor és mivel lépett be Magyar Köztársaság területére a feljelentő. Gyorsan és pontosan egyértelműsítettük, hogy más forgalmi rendszámú személyautóval lépte át az úriember a magyar határt, s a pontos idő sem stimmelt, mivel nem is a déli órákban, hanem csak délután fél háromkor lépett be. Ezen bizonyítékokat a bejelentő elé tártuk. Erre már kénytelen volt elismerni, hogy a gépkocsilopásról szóló története bi-
zony sok helyütt valótlanságokat tartalmazott. Az újabb verzió szerint az eddigiekből annyi igaz, hogy ez a bizonyos autó kölcsönben volt nála, de még Horvátország területén ellopták. Ott be is ment az ottani rendőrségre, de érdemben nem nagyon foglalkoztak vele, sőt még arról sem adtak neki semmilyen hivatalos papírt, hogy az autó ellopását bejelentette. Erre pedig szükség lett volna a németországi biztosító felé. Ezek után egy barátja azt tanácsolta neki, hogy jöjjenek át Magyarországra, itt gyorsan felveszik a feljelentést, sőt mindjárt igazolást is kap arról, hogy az autót ellopták. Erre aztán már fel lehet venni Németországban a biztosítási pénzt. A tanácsot megfogadva át is jött kis hazánkba, s a megbeszélés alapján megtette a feljelentést.
Igaz. sikerrel nem járt. Sőt! Sértettből gyanúsítottá „lépett elő" és a hatóság félrevezetése, valamint biztosítási csalás miatt, büntetőeljárást kezdeményeztünk vele szemben őrizetbe vétele mellett. Október 3-án délelőtt 11 órára már meg is született a bírósági ítélet: a horvát állampolgárságú urat 40.000 Ft pénzbírságra ítélték, s mellékbüntetésként egy évre kitiltották Magyarország területéről. Az ítéletet a vádlott és az ügyvédje, !11. az ügyész is elfogadta, így az jogerőre emelkedett.
Legyen ez tanulság mindenki számára! Próbálkozni lehet, de nem érdemes.
Bükiné Papp Zsuzsanna
rendőr hadnagy Horváth István
rendőr őrnagy
KÖZLEKEDÉSI OSZTÁLY FELHÍVÁSA
2000. október 7-én 19 óra 40 perckor a 61 számú főút Nagykanizsa-Pogányszentpéter közötti útszakaszán személygépkocsi kerékpárost gázolt el. A baleset során meg-
sérült kerékpáros eszméletlen állapotban van, jelenleg sem lehet vele kommunikálni, személyazonossága nem ismert.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedési Osztálya kéri az olvasókat, hogy aki ruházat alapján felismerni véli a sérültet, vagy tud olyanról, aki október 7-e óta nem tért haza, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon személyesen a Király u. 49. szám alatt, vagy a 312-190 illetve a 107 segélyhívó számon, vagy bármelyik rendőrnél.
A sérült 50-55 év körüli, kb. 160 cm magas. Ruházata: kopott, kék színű, erősen elhasználódott farmernadrág, kék-piros-fehér vízszintes csíkozású, kékgalléros dzseki, alatta halvány árnyalatú, csíkos bordó-lila színű, kerek nyakkivágású pulóver, barna színű műanyagkeretes erős lencséjű, ún. SZTK-szemüveget viselt, illetve nála P20 márkájú cigaretta volt.
Fekete színű, régi típusú, női kerékpárral közlekedett, rajta piros színű Jéé diszkont feliratú reklámtáska volt.
Bükiné Papp Zsuzsanna rendőr hadnagy Horváth István rendőr őrnagy
20
2000. október 12.
BŰNMEGELŐZÉS
Az összbűncselekmények 2/3 része vagyon elleni bűncselekmény kategóriájába tartozik a nagykanizsai rendőrkapitányság illetékességi területén. Az elkövetett vagyon elleni bűncselekmények egy jelentős részét a gépkocsik sérelmére elkövetett jogsértések teszik ki, amiből az elmúlt időszakban szinte minden napra jutott egy-egy. Az is előfordult azonban, hogy néhány napi csend után egy éjszaka vagy egy délután 3-4 gépkocsifeltöréssel is találkoztunk. Ezért kérdeztem meg Koczfán Csaba rendőr főhadnagyot a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztály Vegyesvagyonvédelmi Csoport gépkocsivonal-tartóját, hogy foglalja össze azokat a tudnivalókat a Kanizsa Hetilap olvasóinak, melyek elősegíthették a bűncselekmények elkövetését.
A gépkocsifeltörések - kezdte a főhadnagy -, sajnos már nem a szezonális bűncselekmények kategóriájába tartoznak. Évszaktól, időponttól függetlenül már találkozunk ilyen cselekménnyel. A gépkocsifeltörők szemtelensége, talán leleményessége szinte már nem ismer határokat. Erre volt példa az az eset, amikor egy kanizsai polgár fényes nappal lakásába csak egy percre ugrott be, de az elkövetőnek ez elég volt ahhoz, hogy az ablakot kifeszítse és az ülésen hagyott autóstáskát, valamint az abban lévő félmillió forinttal kereket oldjon. Ehhez nagyon hasonló módon loptak meg egy kamionost, aki -szükségleteinek elvégzése miatt - kiszállt járművéből a belváros egyik parkolójában, s néhány perc múlva amikor visszaért azt tapasztalta, hogy ismeretlen tet-
tes a kamion ablakát kitörte, és az első ülésen hagyott bőrtáskáját - benne irataival, pénzével -elvitte.
Nagykanizsa város területén kiemelni olyan részeket, ahol nagyobb százalékban jelentkeznek ezek a jogsértések nem lehet, de ízelítőül néhány esetet nem árt megemlíteni:
Szeptember 21-én éjszaka két gépkocsit törtek fel a Kassai és a Dózsa György utcában ablakbetörés módszerével autóstáska, iratok, rádiós magnó bánta a hívatlan látogatást.
Szeptember 13-án nappal és éjszaka is történt ilyen jogsértés, amikor egy nyitott autóból, illetve ablakbetörés útján jutottak az
ottfelejtett vagy otthagyott értékekhez az elkövetők.
Szeptember 5-én délután és éjszaka is ablakbetörés módszerével nyitottak ki személyautókat a Bagolai soron, a Nagyváthy utcában és a Zrínyi utcában, s mindhárom esetben az ülésen hagyott táska keltette fel figyelmét az elkövetőnek, mert azt vitte el.
Mindezek felsorolásából egyértelműen látszik, hogy az elkövetők minden esetben szigorúan büntetnek bennünket állampolgárokat azért a gondatlanságunkért. Nagy a kísértés, s ennek nem tudnak, s nem is akarnak ellenállni az ilyen szándékú bűnözők.
TISZTELT HÖLGYEM, URAMÍ „Alkalom szüli a tolvajt"
Ön értékeket hagyott gépkocsija utasterében. A bűnözőknek ezek eltulajdonítása csak pár másodpercig tart!
KÉRJÜK, NE KÍNÁLJA TÁLCÁN A LEHETŐSÉGETT
BALESETMENTES KÖZLEKEDÉST KÍVÁNUNK!
Mint bűnmegelőzési szakember, természetesen nem mehetek el szó nélkül az esetek mellett. A megelőzési munkában óriási jelentőségű lenne, ha az állampolgárok végre felismernék és ezek alapján be is tartanák azokat az alapvető szabályokat, melyre sajnos csak a bűncselekmények bekövetkezése után késve döbbennek rá, hogy azokkal megelőzhető lett volna a baj. Ha értékeinket nem az első ülésen hagynánk, a bőrkabátunkat -melynek értéke több tízezer forint - hanyagul nem felejtenénk a nyitott gépkocsiban, a nagy értékű kivehető magnórádiónkat, mobiltelefonunkat nem hagynánk éjszakára az utcán parkoló gépkocsinkban.
Itt szeretném felhívni a lakosság figyelmét arra is, hogy a közelgő mindenszentek, halottak napja számszerűségében is meg szokta növelni a gépkocsifeltörések, s hasonló jogsértések számát. A temetőket már korábban sírrendezés céljából felkeresik a hozzátartozók, s ilyen esetekben nem egy alkalommal az értékeket is a gépkocsiban hagyják, mely ismételten lehetőséget teremt a bűncselekmény elkövetésére. A gépkocsiforgalom növekedésével a balesetek száma is növekedni szokott, ezért nem csak arra szeretném felhívni figyelmüket, hogy az alapvető vagyonvédelmi szabályokat szem előtt tartva cselekedjenek. A közlekedési szabályokat is maradéktalanul tartsák be, közlekedjenek óvatosan, körültekintően, toleránsán, fegyelmezetten. Szíves közreműködésüket előre is megköszönöm.
Bükiné Papp Zsuzsanna rendőr hadnagy Horváth István rendőr őrnagy
2000. október 12.
:(:í;,\' |
21
Vajon mi lehet e szám mögött? Találgathatnánk napestig, ezért elárulom: egy verseny végeredménye.
Miklósfán a Mindenki házában e nyáron is szerveződött egy környezeti neveléssel foglalkozó tábor természetszerető gyerekekkel. A változatos programból nem hiányozhattak a versenyek sem. Meghirdettünk egy parlagfűgyűjtő akciót a csapatok között, ami a várakozáson felül sikerült. A gyere-
kek a környékről eltüntették a parlagfüvet, a három csapat együttesen 17982 db gyökeres példányt szedett össze. A növények közül elvétve akadt virágzó példány, így különösebb veszélyt senki számára nem jelentett a gyűjtés.
A városi akció előtt zajló tábor megelőzte a hivatalos gyűjtést, így az összegyűjtött mennyiség a Kápolna-tér növényeinek tápanyaga utánpótlását segítette. Se sorsjegy se nyeremény, de emlékezetes verseny az igen, az volt a javából.
Jövőre ismét megpróbáljuk!
Benedek Miklós
A Hevesi Sándor Altalános Iskola Alapítvány köszönetét fejezi ki az adózó polgároknak az 1999. évi adójukból felajánlott 1%-ért. Az összeget az alapító okiratban meghatározott célokra használta fel az alapítvány. További támogatásukat előre is köszönjük.
Hevesi Sándor Általános Iskola Alapítvány 8800 Nagykanizsa, Hevesi út 2.
Adószám: 18953288-1-20
A Zalaerdő-Hevesi DSE köszönetét fejezi ki az adózó polgároknak az 1999. évi adójukból felajánlott 1%-ért. Az összeget az alapító okiratban meghatározott célokra használta fel az egyesület. További támogatásukat előre is köszönjük.
Zalaerdő-Hevesi DSE Közhasznú Szervezet 8800 Nagykanizsa Hevesi u. 2.
Adószám: 19267072-2-20
KÁRPÁTALJÁRÓL JÖTTÜNK
„Szülőföld ibolyányi ölelésnyi töredék házacska szeretsz-e szeretsz-e még minket konokul hűséges fiaidat..."
A kérdésre választ kapunk azon az irodalmi esten, melyre tisztelettel meghívjuk
2000. október 18-án 17 órára a Képzőművészetek Házába,
ahol találkozhattunk kárpátaljai irodalmárokkal:
Ballá D. Károly költő, Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke, Berniczky Éva novellista, Nagy Zoltán Mihály prózaíró.
Házigazda: Balogh László tanár.
Megjelenésére számít a HSMK és az Erkel MH. Irodalmi Kávéháza.
Belépődíj nincs.

| Egyedülálló publikáció az országban _1
Október 5-én mutatták be a HSMK-ban a zalaegerszegi Dr. Hermann Róbert történész és Molnár András, a Zala Megyei Levéltár megbízott igazgatója kétkötetes munkáját.
A könyv méltatásaként dr. Rózsa Miklós helytörténész, a Monográfia 2. kötetének szerkesztője kiemelte: nemcsak módszertani szempontból, hanem ismeretterjesztési szempontból is hasznos a kétkötetes okmánytár, jó kiegészítője a Monográfia \'48-49-es fejezetének. Végezetül idézett Urbán Aladár lektori jelentéséből: szerencsés vállalkozás a kötet, mert az eddig ismeretlenként szerepeit adatokat sokkal jobb megvilágításba hozza. A publikációt egyedülállónak tartja, nincs még egy olyan város Magyarországon, amelyiknek a \'48-49-es eseményekkel kapcsolatos forrásanyagai ilyen
nagy mennyiségben jelentek volna meg.
Molnár András elmondta: a vármegye levéltárában viszonylag kevés olyan irat állt rendelkezésükre azokról az eseményekről, amelyek Kanizsa várost érintve a térségben zajlottak és amelyek a szabadságharc kitörésének heteiben az egész ország figyelmét erre a térségre irányították. Kutattak a környező megyék levéltáraiban, a Pannonhalmi Apátság levéltárában. Nagykanizsa \'48-49-es történetének páratlan gazdag a magyar, horvát és osztrák forrásanyaga, de legizgalmasabb része a két kötetnek az osztrák Hadik levéltárból származik. Az ott feltárt dokumentumok ugyanis a magyar forrásoknál sokszor pontosabban tükrözik a város lakosságának azonosulását a magyar szabadságharc ügyével. Jelentősen túllépték
a terjedelmet a bécsi iratanyagnak köszönhetően.
Az iratanyagnál ragaszkodtak ahhoz, hogy Kanizsa és közvetlen környezetére vonatkozó iratokat tegyenek közzé. 1848 szeptemberétől kezdve, kevés olyan város és régió volt, amelyik annyi keserűséget okozott a horvát hadseregnek, mint ez a város - hallhattuk Dr. Hermann Róberttől. A közösségi szolidaritás példáira is találtak utalást. Más városokban is voltak népfelkelések 1848-49-ben, más települések is megpróbálták a megszálló osztrák, horvát és másmilyen csapatokat kiűzni, azonban kevés város volt az országban, amelyik úgymond olyan olcsón megúszta, mint Kanizsa. Derültséget jelentett a történésznek az a megjegyzése, miszerint hétszent-séges népség élhetett annak idején Kiskanizsán. Kezdődött a válasz-
tási verekedéssel, és befejeződött azzal, hogy \'49 június - júliusában fejbe csaptak még néhány horvát határőrt. Itt mindig sikerült elkerülni a komolyabb retorziókat. A közösségéi szolidaritás szép példája volt az is, hogy nem akadt ember Kanizsán, aki följelentett másvalakit. Példaként említhető ez a magatartás az akkori és a mai Magyarországon is. Abban reménykedik, - mondotta befejezésül, hogy más városok is megirigylik Kanizsa példáját, és hajlandóak lesznek a saját történetüket könyvben kiadni.
A kötetet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata adta ki. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Millenniumi Titkársága az 1948-as kiadványok alapjából, országosan is jelentős pénzösszeggel támogatta a kiadványt.
B.Zs.
Tur i vrt -rTir"T*im
Kanizsa Kft. Bútor Stúdió
Nagykanizsa Kinizsi utca 2/B.
Tel.: 06-93/317-338. 06-30/237-8640
Kanizsa Kft. Lapszabászati és Bútorgyártó műhely
Nagykanizsa. Petőfi u. 99. Tel.: 06-93/318-333. 06-60/466-612
Az Egyesített Szociális Intézmény lakói és dolgozói ezúton mondanak köszönetet mindazoknak, akik támogatásaikkal segítették a Senior Sportnapok rendezvényét.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Nk-án Városkapu 10-ben 61 nm-es, 2,5 szobás, központi fűtéses, jó állapotú lakás, közvetlenül alatta lévő 18 nm-es garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: 30/262-
7496 (31160 K)_
Nk-án Sugár úton, 3,5 szoba, előszoba, hallos, parkettás, egyedi fűtéses magasföldszinti lakás irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas lakás eladó. Irányár: 11,5 millió Ft. Érd.: 315-755,311-393 (31179 K) Elcserélném Magyar u. 2. szám alatti 1,5 szobás, komfortos, vízórás, felújított földszinti önkormányzati lakásomat belvárosi komfortosra, 1,5 szobásra. Faház szükséges. Érd.: a fenti cí-men, Bor lakás. (31180 K) Csokonai u. 8-cal szemben
Király u. 14. szám
alatt teljesen felújított irodaházban, még egy db 10 nm-es és 4 db 15 nm-es iroda komplett szolgáltatással
KIADÓ.
Mindegyik helyiség telefonvonallal ellátott.
Érd.: 20/956-2405
lévő garázssoron garázs eladó. Érd.: 311-856, 20/311-
4303 (31181 K)_
Városkapu körúton 1+2 félszobás, központi fűtéses, felújított lakás eladó. Érd.: 30/993-2534 (31186 K)
BÉRLET
Kiskanizsán 6 szobás családi ház, hosszabb távra kiadó. Érd.: 30/901-5222
(31164 K)_
Csengery úton garázs kiadó! Érd.: este a 311-802-es telefonszámon. (31178 K)
SZOLGÁLTATÁS
PARKETTÁS MUNKÁK! Érd.: 321-011 (31183 K) Angol- és spanyolnyelv-oktatást vállalok. Érd.: az esti órákban a 311-053-as telefonszámon. (31184 K)
JARMU
Lada Kombi 1200-es 1981-es, piros, lejárt műszakival eladó. Irányár: 80.000 Ft. Érd.: 30/9932-534 (31027
K)__
1310-es Dacia eladó elsőkézből, friss műszakival, 62.000 km-es. Érd.: 17 óra után a 311-604-es tele-fonszámon. (31182 K)_
TRIÓ
00/36/06/30/2399-555, 06/60/399-399, 06/93/318-289 NONSTOP
AUTÓMENTÉS
Lakatos István autómentő kisiparos. Autóklubok, autókereskedők Nagykanizsa, Krúdy Gyula út 4. szerződéses partnere.
Yugo 45-ös, friss műszakival, extrákkal eladó. Érd.: 20/918-0083 (31144 K) Trabant 601-es speciál, 50.000 Ft-ért eladó. Érd.: 30/233-8167 (31176 K) Riga motorkerékpár újszerű állapotban eladó. Érd.: Városkapu 6/D, IV. emelet, Somogyi István. (31185 K)
VEGYES
Félpáncéltőkés versenyzongora felhangolatlan állapotban, 100.000 Ft irányáron eladó. Érd.: 30/9932-534 (31028K) Költözködés miatt eladó: új, garanciális hűtőszekrény, mosógép, MATAV-vo-nal telefonnal. Érd.: 16-18 óra között a 320-822-es telefonszá-mon. (31177 K)
Muller Sándor
háztartási* és vegyiáru kereskedő
Üzlet: 8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 41. Tel/fax: 93/320-982, Tel.: 60/399-022, Lakástel.: 323-754
Modakril homlokzati festék, Héra belső festék, Lignodekor (Sziládékor) Finn festékrendszer és URKl autófesték
SZÍNRE KEVERVE
• Háztartási vegyiáruk
• Autófestékek
• Hazai festékek és tapéták
• Festőszerszámok
HITELKÁRTYÁT IS ELFOGADUNK!
GomputerElektronika
Számítástechnikai és Elektronikai Szerviz
Nagykanizsa, Felsőerdő út 87. Tel./fax: 93/315-313, Mobil: 06/30/2771413
- Új számítógépek, nyomtatók
- Hálózatépítés
- Számítógépjavítás, -bővítés
- Nyomtató- és szünetmentes-javítás
- Szoftvertelepítés, -karbantartás
- Beléptető- és felismerő-rendszerek
SZÁMÍTÓGÉPBONTÓ
- Használt tesztelt számítógépek, részegységek, felújított nyomtatók adásvétele.
Nagykanizsa területén ingyenes kiszállás, helyzetfelmérés, szaktanácsadás.
KANIZSA Dét-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Büki Erzsébet. Dukál Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tólh Tihamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Benedek Miklós. Halász Gyula. Horváth István. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 880I Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelel. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelel Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kaniz.sa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
Kanizsa Plaza - MKB Nemzetközi Jazzfesztivál
HELYE: HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Ideje: 2000. október 13-14.
Október 13. (péntek) 19.00 óra
JAZZTERFIELD EGYÜTTES
20.30 óra
BEI.OOP IMAGE
22.00 óra
TONY LAKATOS GROUP
24.00 óra
LATIN COMBO
Belépődíj: 1.200 Ft
Október 14. (szombat)
20.00 óra PEGE QUARTET
22.00 óra BOBBY WATSON „HORIZON" (USA)
24.00 BUDAPEST DIXIELAND BAND
Belépődíj: 1.600 Ft
JEGYEK IGÉNYELHETŐK a Hevesi Sándor Művelődési Központban 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Telefon: 93/311-468 E-mail: hsmk@síenet.hu, vagy hsmk@kanizsa.dhs.org
DOMUS
oszi
AJÁNLAT
lkk»>..____«?«11
egyszerűtől a luxusig
Egészségcenteres Cardo-matracok szuper áron!
Riviéra matrac: 160 x 200 cm 180 x 200 cm
Já^ű04=Hieryerr j62L09-FrtP»tyéTF
39.900 Ft 46.900 Ft
Függönyök 210 és 270 cm-es féláron! Gyapjúpaplanok:
Tollpárnák: 60 x 80 cm
70 x 90 cm 36 x 48 cm
Franciaágy-takarók:
Plédek:
150x200 cm 5.500 Ft-tól 220x240 cm 7.500 Ft-tól
2.900 Ft-tól
1.200 Ft 1.400 Ft 550 Ft 6.000-15.900 Ft
mm,, m,m n t^g
Panellüggöny
180x 130 cm Ára: 850 Ft i
Billerbeck pehely- és gyapjúpaplanok széles választékban kaphatók.
EGRESI ZSUZSA
grafikusművész
PÁGYI ZSÓKA
keramikusművész
KIÁLLÍTÁSA
A PETRÓ GALÉRIÁBAN október 21- november 3
Megnyitó: október 21. szombat 18 óra Nyitva:
hétfő-péntek: 10-17.30 szombat: 10-12.30
PAGYI ZSOKA FIGURA
EGRESI ZSUZSA: A RAIZÓLO
24
2000. október 12.
XII. évfolyam 36. szám • 2000. október 19.
Megjelenik 21.000 példányban
(fv&ghívó
Nagykanizsa MJV Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom az 1956-os forradalom és szabadságharc 44., és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 11. évfordulójára, 2000. október 22-23-ára szervezett ünnepi rendezvényekre.
TUttő István
polgármester
PROGRAM
11.00 óra:
10.20 óra: 10.30 óra: 10.40 óra: 11.00 óra:
18.00 óra:
OKTÓBER 22. Ünnepi megemlékezés Kiskanizsán, a Millenniumi emlékműnél
OKTÓBER 23.
Térzene - Deák tér (Olajbányász Fúvószenekar) Zászlófelvonás
Koszorúzás a Károlyi-kertben a Kopjafánál
Ünnepi műsor a Hevesi Sándor Művelődési Központ színháztermében. Emlékbeszédet mond: Zakó László országgyűlési képviselő. Az ünnepi műsorban közremű\' ködnek: a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákjai Emlékező séta: Kossuth tér (Kórház kápolna)-Károlyi kert (Kopjafa) Köszöntőt mond: Háncs Lajos - Erzsébet tér (Városháza)-Deák tér (Petőfi szobor)
SZERZŐDÉST BONTOTTAK
Már nem Mihalecz az edző
A Nagykanizsai 1. Futball Club Kft. vezetése kedden 13 órakor sajtótájékoztató keretében ismertette a labdarúgócsapatnál történt változásokat, valamint azok kiváltó okait. A legjelesebb, hogy a Pécs elleni 5-l-es vereséget követően hétfőn délután összeült a futballklub felügyelőbizottsága és személyi kérdésekről is tárgyalt, illetve döntött. Ennek értelmében a Nagykanizsai 1. Futball Club Kft. és Mihalecz István vezető edző közös megegyezéssel, 2000. október 31-ei hatállyal a közöttük fennálló szerződést felbontotta, egyben Mihalecz István vezetőedző munkavégzésétől, október 17-től kezdődően a klub eltekint. Marton István ügyvezető elmondta, hogy a kvalifikációs szakasz hátralévő két mérkőzésére az eddigi pálya-
edzőt, Iványi Lajost bízták meg a csapat irányításával, de már elkezdték az új edző keresését is. Szólt arról is, hogy a csapat utóbbi mérkőzésein lélektelen játékot tapasztaltak, s ezt büntették a prémium csökkentésével, nem az eredménytelenséget. Amennyiben Pécsett nyernek, a Videoton és a ZTE ellen megkeresett prémiumhoz (2 millió Ft mínusz 25%) újabb 1,5 millió Ft járt volna. A vereséggel utóbbi elúszott és a korábbi 2 millió Ft kétharmadát - a további egyharmadát, bent-maradásuk esetén - kapták volna meg. A vezetőedző menesztésével kapcsolatban hozzátette, hogy a legkevésbé drága megoldást sikerült megtalálni, összegről azonban nem nyilatkozott.
B.Z.
FARKAS FERENC
Kétszeres Kossuth-díjas zenészerző, kiváló művész
Nagykanizsa, 1905. december 15.-Budapest, 2000. október 11.
Farkas Ferenc Nagykanizsa Díszpolgára címet kapott 1965-ben.
Temetése: 2000. október 24-én (kedden) 14.15-kor Budapesten a Farkasréti temető művész parcellájában. Búcsúztatás a Makovecz-ravatalozóban, illetve előtte.
Farkas Ferencet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata saját halottjának tekinti.
Tisztújítás a szocialistáknál
Október 12-én városi taggyűlést tartott a Magyar Szocialista Párt városi szervezete. A késő estébe nyúló gyűlésen elfogadták a városi szervezet új alapszabályát. Beszámolót hallgattak meg az elnökség és a frakció eddig végzett munkájáról. Elkezdődött a „Milyen Magyarországot akarunk?" című program vitája. A dokumentum 10-15 éves időtávra határozza meg a szocialisták célkitűzéseit. E program lesz az alapja a választási és később a kormányprogramnak. Tisztújítást hajtott végre a szervezet. Tizenhárom tagú elnökséget választottak. A városi szervezet elnöke ismét Göndör István. A két alelnök: Böröcz Zoltán és Tóth László. A kongresszuson Göndör István, dr. Fodor Csaba, Tüttő István és Stahl György képviseli a kanizsai szocialistákat. Az október 28-i megyei küldöttértekezletre 25 fős delegációt választottak.
- A Szocialista Párt városi szervezetének új címe: Ady u. 2.
- Az állami tulajdonban lévő ingatlanból a törvényben rögzített határidőre kiköltöztek.
- A taggyűlés üdvözölte hogy Kiskanizsán megalakulhat a településrészi önkormányzat.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK k
GYALÓKAI ZOLTÁN és GYÖREK LÁSZLÓ a 8. és 9. választókörzet képviselői fogadóórát tartanak október 26-án (csütörtök) 17.00-18.30-
ig. Helyszín: a Városi Könyvtár Fiókkönyvtára, Hevesi út (Szolgáltatóház)
ANTALICS DEZSŐ önkormányzati képviselő a 14. választókerület polgárait várja a 2000. október 26-án (csütörtökön) 18 órakor a Nagyrác utcai Általános Iskolában.
DR. GŐGÖS PÉTER önkormányzati képviselő a 15. választókeriilet polgárait várja 2000. október 26-án (csütörtökön) 18 órakor a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
BUDAI ISTVÁN önkormányzati képviselő a 7. számú választókerület polgárait várja 2000. október 27-én pénteken 17 és 19 óra között a Kazanlak körút 7. számú épület A lépcsőházában lévő irodahelyiségben.
KISS LÁSZLÓ önkormányzati képviselő 2000. október 28-án szombaton 10 és 11 óráig várja fogadóóráján a 13. számú választókerület polgárait Miklósfán, a Mindenki Házában.
EBZARLAT NAGYKANIZSÁN
A megyei kerületi főállatorvos felhívása alapján tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Nagykanizsa MJV közigazgatási területén 2000. október 16-november 3-ig ebzárlat és legeltetési tilalom lépett életbe. A tilalom oka a rókák veszettség elleni immunizálása. Kérjük a lakosságot, hogy a helyi állatorvosnak jelentsék az elhullott vadakat. Gyermeknevelési intézmények a jelzett időszakban Nagykanizsa külterületein kirándulást ne szervezzenek.
Megértő közreműködésüket köszönjük.
Nagykanizsa MJV jegyzője
KÖSZÖNJÜK!
Köszönetünket fejezzük ki az állampolgárok gyors és hathatós közreműködéséért, melynek segítségével már a megjelenés napján azonosítani tudtuk a közlekedési balesetben megsérült személyt!
Nagykanizsa Rendőrkapitányság Közlekedési Osztálya
PÁLYÁZAT
A TERVEZETT HARANGJÁTÉK ZENEI MŰKÖDTETÉSÉNEK FELTÉTELEIRE NAGYKANIZSA MJV ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET
Nagykanizsa. Ady E. u. I. szám alatt elhelyezendő kültéri harangjátékra írott reggeli, déli, esti zenedarahok komponálására vagy feldolgozás írására.
A harangjáték adottságai: 12 dinamikus hang, a kis C-től az F-ig (a törzshangok kis b-vel egészülnek ki). A „hangszer" több szólamot is képes egyszerre eljátszani. Figyelembe kell venni, hogy a harangok viszonylag hosszabb lecsengéssel szólnak.
A nyertes művek először 2001. március 15-én hallhatók. Pályázati feltételek:
1. A beadott művek játékideje nem haladhatja meg az egy percet.
2. A darabok hangulata, tempója lehetőleg illeszkedjen a napszakhoz.
3. Pozitív elbírálásban részesül, aki nagykanizsai kötődésű részletet, feldolgozást illeszt bele, dolgoz fel kompozíciójában. Kivételt képez a „Megy a gőzös..." című közismert dal.
4. A kompozíciót standard midi fájlban kell benyújtani mágneslemezen.
5. A pályázatban való részvételnek nincs személyi, kor, vagy lakóhely megkötése.
6. A pályázó a pályázat benyújtásával tudomásul veszi, hogy az a pályázat eredményessége esetén a kiíró tulajdonába kerül és azzal kapcsolatban a pályázó díjazáson felül semmilyen követelményt nem támaszt.
A pályázatokat jeligésen kell beküldeni, külön lezárt borítékban megadva a pályázó adatait. A pályamunkákat a szakmai zsűri, illetve a nagyközönség véleményezése után a közgyűlés bírálja el.
A pályázat benyújtásának határideje: 2001. január 15.
A pályázat benyújtásának helye: Polgármesteri Hivatal, Tamóczky Attila alpolgármester
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Eredményhirdetés: 2001. március l-ig.
A pályázat nyertese(i) a három napszakra írott kompozícióért, napszakonként 100.000 Ft díjazásban részesülnek.
A nyertesek díjazásukat 2001. március 15-ig vehetik át a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Osztályán.
A pályázatokkal kapcsolatban levélben, vagy telefonon érdeklődni lehet Tarnóczky Attila alpolgármesternél (Polgármesteri Hivatal 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel.: 500-705)
¦ Október 9-én két gépkocsi feltörésről is érkezett bejelentés.(Sajnos nem ez volt az egyetlen a héten!) Az egyik esetben az ismeretlen elkövető az autó jobb oldali első üvegét kitörve egy női táskát emelt ki a gépkocsiból, melyben iratok, bankkártya és mobiltelefon volt. A második alkalommal a bal oldali hátsó ablak kitörésével egy sporttáskával lett gazdagabb a tettes. A kárérték összesen: 100 ezer Ft.
¦ 10-én a délutáni órákban a Csengery utcában két ismeretlen férfi támadott meg egy koldulásból élő nőt, s elvették tőle az aznapi adományokat. A kiérkező járőrök a pontos személyleírás alapján hamarosan előállították az elkövetéssel alaposan gyanúsítható személyeket.
¦ 14.30-kor az Alkotmány úton egy lovasfogat - melynek vezetője láthatóan ittas volt - nekihajtott az út szélén várakozó két gépkocsinak is, amelyekben vezető illetve utasok tartózkodtak. A fogatos megállás nélkül elhajtott a helyszínről, azaz cserbenhagyta áldozatait. Az adatgyűjtést követően a járőr felkutatta, vérvételre előállította a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható férfit. Az anyagi kár: 400 ezer Ft, személyi sérülés szerencsére nem történt.
¦ 16 órakor ismét sikeres rendőri intézkedés történt, hiszen sikerült elkapni egy nagykanizsai férfit, akit betöréses lopás elkövetésével gyanúsítunk.
¦ Másnap 13.30-kor nagy vihart kavaró bejelentés érkezett kapitányságunkra. Egy kanizsai ékszerüzletből jelentették be, hogy egy ismeretlen személy eltulajdonított egy tálca arany ékszert, s elmenekült vele. Futás közben azonban az üzlet közelében az ékszereket eldobta, így a lopási kár (800 ezer Ft) teljes egészében megkerült. Az elkövető személyről a fantomkép készítése folyamatban van.
¦ Ezen a napon a kerékpárok is nagy veszélyben voltak, ugyanis 3 db MTB kerékpárt loptak el a délután
folyamán, melyek összértéke 137 ezer Ft.
¦ 12-én 10.30-kor a baleseti ambulanciáról jelezték, hogy egy olyan hölgy jelentkezett ellátásra, akit még az előző nap reggelén ütött el egy személygépkocsi. A helyszínen az autó vezetője megállt, de a nő közölte vele, hogy orvosi ellátásra nincs szüksége. Azonban mivel a lába egyre jobban fájt, kénytelen volt ellátásra jelentkezni, melynek során megállapították, hogy sérülése nyolc napon túl gyógyuló lábujj törés.
¦ 13-én pénteken, egy figyelmetlen motoros a Vásárcsarnok parkolójában gyakorolta tudását, de sajnos a falnak ütközött, melynek következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
¦ Rá két órára egy kerékpáros járt szerencsétlenül, ugyanis akkorát esett, hogy nyolc napon túl gyógyuló kulcscsonttörést szenvedett.
¦ A kora esti órákban egy nevelőotthonból értesítettek bennünket, hogy ismeretlen tettes a szúnyogháló ki-szakításával behatolt irodájukba, s eltulajdonított kb. 65 ezer Ft készpénzt. A járőröknek hamarosan sikerült előállítani az elkövetéssel alaposan gyanúsítható fiatalkorút.
¦ 15-én egy mezei úton közlekedett egy férfi kerékpárral, akinek szerencsétlenségére régi haragosai személyautóval szintén arra jártak. A gépkocsiban ülő három férfi kiugrott, fellökte, majd bántalmazni kezdte a biciklist. Ennek következményeként a férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az elkövetőket hamarosan sikerült elfogni, kihallgatni.
¦ 13.30-kor ismét cserbenhagyásos gázolásnál kellett intézkedni járőreinknek. A bejelentő személygépkocsijával egy zebránál állt, amikor hátulról nekiütközött egy ismeretlen, aki a balesetet követően elhajtott a helyszínről. A balesetet okozó személygépkocsi vezetőjét a járőr hamarosan előállította, majd ezt követően kihallgatta.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
1VIEGALÁZVA ISIMET A BILLÁBAN
2000. október 13-án délelőtt 10.15 tájban, a Billa áruház pénztára előtt fizetésre várakoztam. Az előttem álló hölgyet a pénztárosnő felszólította, hogy mutassa meg a táskáját. Ekkor én a pénztárosnőnek a következőket mondtam: Éppen nemrég láttam a tévében a Nem Jogerős című műsorban, hogy csak megfelelő indokkal lehet erre felszólítani valakit, s ő közölje ezt az indokot, amely okot adott a motozáshoz. A hölgy erre annyit motyogott, hogy neki ezt kell csinálni. Újra megismételtem: az indokot közölje, amiért az előttem álló hölgy gyanúra adott okot. 0 még mindig nem adott érdemi választ. Közben a hölgy táskáját átkutatták, nem volt benne semmi. Ekkor odalépett egy vezetőnek látszó férfi és közölte velem, hogy büntetésből, mivel beleszóltam a dolgokba, én is mutassam meg a táskámat. Megkérdeztem mi ez. áruház vagy javító-nevelő intézet. Azonban nyugodtan megnézheti a táskámat - közben ki is nyitottam. Őt is megkértem, közölje határozottan és egyértelműen az indokot, miszerint nálam szükségesnek látszik a motozás.
Azt felelte, olvassam el a táblát. Mire én azt választom, vásárolni jöttem, ha olvasni akarok, könyvtárba megyek. A stílusom láthatóan nem tetszett, de a tárgyra irányuló kérdésre még mindig nem kaptam választ. Ekkor jött a fordulat. A táskámban volt két konzerv, amelyet - számlával tudok bizonyítani - hogy kb. fél órával azelőtt a Dél-Za-lai Áruház élelmiszer osztályán vásároltam. Ezt közöltem is a vezetőnek látszó „úriember"-rel, s ekkor ő a blokkot kérte. A blokkot azonban nem találtam, nem sejtettem, hogy kötelességem lett volna megőrizni és a Billában felmutatni. Erre ő azt mondta - mivel ők is tartanak hasonló árut -, ki kell fizetnem. Szóváltás kerekedett, én számon kértem a jogállamiság adta személyiségi jogokat az ártatlanság vélelméről, s kértem hadd bizonyíthassam a Dél-Zala igazoló blokkjával, hogy a konzervek nem a Billából származnak. A kutatás során a táskámban felül 3 hetilap volt, amit ő félrehajított azzal, hogy nem tőlük származnak, és alóluk húzta ki a konzerveket. A táska adottságait tekintve technikailag kivitelez-

ÁLLAS • ÁLLAS • ÁLLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az
alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehe-
tőséget:
Munkakörök Képesítés Fizetés (Ft-ban, bruttó)
Pék szak- vagy betan. munk. 46.000-72.000
Húsipari munkás szakmunkás 35.000
Vendéglátóipari eladó szakmunkás 40.000-50.000
Édesipari termékgyártó betanított munkás 45.000
Varrónő szakmunkás 32.000^15.500
Asztalos szakmunkás 33.000-80.000
CNC-esztergályos szakmunkás 50.000-80.000
Hegesztő szakmunkás 35.000-40.000
Kovács szakmunkás 35.000^10.000
Vas- és fémszerkezeti lakatos szakmunkás 35.000^10.000
Kőműves szakmunkás 50.000-120.000
Ács- és állványozó szakmunkás 50.000-120.000
Bádogos szakmunkás 40.000-60.000
Gipszkarton szerelő szakmunkás 50.000-85.000
Festő-mázoló szakmunkás 37.000-50.000
Kereskedelmi ügyintéző érettségi 60.000-70.000
(német- vagy angolnyelv-tudás)
Tolmács (németnyelv-tudás) érettségi 45.000
Külkereskedelmi ügyintéző főiskola 100.000
(német vagy angol nyelvtudás)
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK kirendeltségén.
Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/311-032.
Ügyfélfogadási idő:
h-k-sze.: 8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között,
péntek: 8.00-13.00 óra
ÁLLÁS • ÁLLÁS • ÁLLÁS
hetetlen lett volna, hogy alájuk rejtsek két kis dobozkát. Továbbá a Billában vásárolt mélyhűtött zöldségemet 2.000 forintossal fizettem, akkor miért szorultam volna 100 Ft értékű holmi eltulajdonítására. Másodszor: miért nem vett fel jegyzőkönyvet, ha csakugyan tolvajnak tartott. Gyanítom, mert érezte hogy nem „tiszta" amit csinálnak. De amit a legnevetségesebbnek tartottam, az az, hogy azt mondta kereskedő létére nekem, a vásárlónak, hogy menjek innen, hagyjam őket dolgozni. Tudtommal én vagyok a munkájuk tárgya, és jövedelemszerzésük alanya. A Billa megnyitása óta rendszeresen járok oda. Közöltem az úrral, hogy visszamegyek a Dél-Zalába, hozok
igazoló blokkot, és feljelentem nyilvánosság előtti rágalmazásért, személyiségi jogaim megsértéséért. A Dél-Zala készségesen adta a blokkot. S a dolog poénja, hogy otthon megtaláltam a táskám alján az eredetit is. tehát végig velem volt.
Ezek után megteszem a feljelentésemet a Zala Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalnál, s a Billa felügyeleti szerveinél, valamint valószínűleg polgári pert indítok erkölcsi kártérítés megítéléséért, de egyre egészen biztosan nem tartok igényt, hogy ez az ember tőlem elnézést kérjen.
Tisztelettel:
egy olvasó
(Név és cím a szerkesztőségben)
A PLAZA HAZA
A Kanizsa Plaza rohamléptekben épül. Tegnapelőtt még dózerolták a helyén a földet, tegnap betonoszlopok nőttek ki a földből, mára már az üzletek 80%-át előzetesen ki is bérelték. Ha minden a terv szerint halad - és miért ne haladna - a karácsonyi nagybevásárlást már itt ejthetjük meg.
Arról ugye már teljességgel felesleges eszmecserét folytatni, hogy városunknak ez az új létesítménye kire és miként hat. A városfejlődést megállítani úgy sem lehet, viszont az új üzletközpont rendkívüli adottságaival olyan szolgáltatásokat nyújthat majd. amelyekkel eddig nem rendelkezett városunk. A meglévő két ilyen komplexum - központi áruházunk, valamint piacunk - mellé ez a Plaza a jövőt is jelenti. A vásárlói szokások teljes átstrukturálódását, a vásárlás és a szórakozás összekapcsolódását, de ami a legfontosabb, versengést a lakosság megnyeréséért.
A keleti városrész áruházainak egymásra hatását nem ismerem, de azt tudom, hogy a Vásárcsarnok megépítése előtt például a szemközti élelmiszeráruház felett megkongatták a vészharangot. S íme a kettő, szemben egymással, nagyszerűen megfér. Nem csak pénteken és szombaton, de a hét más napján is megvan a törzsközönség, gyakran hosszú sorokba rendeződve, tömegesen, hogy szinte alig lehet a kőasztalok között előzni, vagy a másik helyen a pénztárhoz jutni. Ami nagyszerű, hogy ezek a kereskedelmi egységek - mert mindegyik más műfaj: piaccsarnok, élelmiszer-nagyáruház, illetve a leendő nagy bevásárlóközpont - Nagykanizsán nem rontják a városképet. Szabad területre, nem zsúfolt belvárosi foghíjtelekre épültek. A Kalmár utca - aminek a területe nem is
olyan régen még mező. majd egy eldugott városi zug volt. most lassan Kanizsának egy új központjává kezd alakulni. Hihetetlen előnye az is, hogy tőszomszédságában van az autóbuszpályaudvar, s becsatlakoztatták a helyijárat útvonalába is. Ezen a területen -mint más városi plazák környékén -nincsenek leromlott állagú házak, városrészek, így nem kell attól tartani, hogy egyfajta gettósodás alakulna ki.
A minap kezembe került statisztika szerint 2001-ben már száz bevásárlóközpont lesz az országban. Ezek egyikeként, szemünk előtt épül a Kanizsa Plaza. Hogy a piac még nem telített, s megéri a befejezőknek az építkezés, azt az is jelzi, hogy a fentebb említett két élelmiszer ániház szomszédságában, a város keleti részén már a Tesco munkálatai is folynak. Ebből a statisztikából az is megtudható, hogy Magyarországon az egy főre eső bevásárlás-központi négyzetméterek száma megegyezik az európa uniós átlaggal, viszont több, mint a hasonló méretű Ausztriában, Belgiumban és Svájcban. A betérők számát vizsgáló adatokból még az is kitűnik, hogy egy hét átlagában a magyar lakosságnak mintegy húsz százaléka betért ezekbe az üzletközpontokba. Ez meghaladja a hasonló amerikai adatot, de .fele az európai heti látogatók arányának. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a mieink nem mindig vásárolnak, inkább csak nézelődnek, és a multiplex mozit látogatják.
Szóval Nagykanizsára is betör néhány héten belül az életmódváltozásnak ez az érdekes, újszerű eleme. Kikerülni nem lehet - de miért is kellene? - előnyeit, hasznát meg meg kell tanulnunk értékelni.
Büki Erzsébet
2000. október 19.
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Kérem szíveskedjenek a „Nyugdíjasok nevében" a következő dolgokat meghallgatni és ha lehet, tájékoztatni segíteni.
A Nk-i Posta nyugdíj kifizetéseiről lenne szó. Tudomásunk szerint a nyugdíjintézet egy összegben utalja át a nyugdíjakat, minden hó 7-10 között. Akkor hogy lehet, hogy a postás még a hó 28-29-30-án is a nyugdíjat hordja. Addig hol az összeg? Ugyanakkor, ha az OTP-be van átutalva, már fel lehet venni 10-12. körül.
Van olyan hónap, amikor az illető megkapja a nyugdíjat pl.: 22-én, a másik hónapban 28-án. Miért? Hogy lehet majd egy hét eltolódás, ami nem kis idő. Jó, közbe jön a szombat, vasárnap, de az nem jelentheti, hogy valaki majd egy hetet várjon. Mert a munkahelyen ilyen nem fordulhat elő, ott a fizetési napon minden hónapban fizetni kell. Ott nincs egy hét eltérés. Ezért a nyugdíjért nagyon sokan 35-40 évet dolgoztunk, és kapunk 20-40 ezer Ft-ot. Nem beszélve
ÁRVERÉS
A Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala
NYILVÁNOS ÁRVERÉSEN ÉRTÉKESÍTI
a BXP-860 forgalmi rendszámú, 199l-es gyártási évi, fehér színű, 1108 köbcm-es Renault Express típusú totálkáros kisteherautót 160.000 Ft+áfa kikiáltási áron.
Árverés időpontja: 2000. október 25.10 óra Árverés helye: polgármesteri hivatal alagsori
tárgyalóterme (Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7.)
Érdeklődni: a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beruházási Irodájában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., 13/a) lehet. Telefonszám: 93/500-739
arról, hogy a posta már egy-egy épületet is kettéoszt, egy napon belül. Miért? Jó, megvan a szabály, hogy mennyi összeget hozhat ki a kézbesítő, de mivel nem egy postahivatal van Nagykanizsán - sőt elég eltérő körzetben vannak -, ezért megoldható lenne a postásnak odamenni és átvenni a következő összeget. Nem megosztani a 65-76 lakásos épületeket két napra. Mert nem hiszem, ha 9-10 órakor már ott van az első lépcsőházban, akkor nem lehetne kifizetni az egész épületet. Hiszen az épület lakóinak zöme nem nyugdíjas. Nem beszélve arról, hogy a postahivatal ott van (több körzetet, utcát is érintve) 2-5 percre, ahol fel lehetne venni a következő összeget.
Elég sokat utazom, és hallgatom végig az emberek felháborodását, elmondásait a problémákról. Nem egyszer láttam, hogy a kézbesítők már 11-12 órakor mennek vissza a postára. Ugyanakkor számtalanszor láttam, amikor 8-1/2 9-kor autóbuszra száll-
nak és indulnak a város keletidéli városrészeibe. Nem beszélve arról, hogy befizetendő csekkeket kb. 20-áig rendezni kell, mert azokat a leveleket megkapják jóval előbb, mint be kell fizetni, ott nem késik a kihordási idő (gáz, villany, Matáv). Ha valaki 20-a után kapja a nyugdíjat, volt eset, hogy egyfajta befizetés hétkor is beleesett, és ha nem fizet az illető, hamar küldik a felszólítást. Volt olyan eset is, hogy a befizetés határideje a következő módon történt: 11 -én kezdték hordani és még 30-án is hordták a nyugdíjat. Erre szeretnék és kérünk választ, hogy van-e engedélye a Nagykanizsai Postahivatalnak, hogy ilyen határidőkkel dolgozzanak. Vagy esetleg törvényes rendelet szabályozza, hogy így lehet a nyugdíjakat kézbesíteni.
Csak érdekességképpen: decemberben már 11-12-én kézbesítik a 27-28-án esedékes nyugdíjakat. Ezért is érthetetlen más hónapokban az eltolódás, hiszen a decemberi posta amúgy is zsúfolt.
A másik a tévédíj beszedése, ott is állandóan változik a befizetési határidő. Hol 20-a, hol 25-e, míg 1999-ben a hó utolsó napja volt. A kézbesítő már ennek ellenére szedi az összeget 3-ától. Miért? Vagy van olyan, ha előbb beszedik, akkor százalék jár? Szeretnénk tudni, hogy mi a valóság ezekkel a témákkal kapcsolatban, mert csak így lehet a befizetéseket pontosan megoldani.
Van-e rendelet, vagy postai szabályzat, amely így rendelkezik?
Kérjük segítségüket és tájékoztatásukat, előre is köszönjük, ha tájékoztatni fognak bennünket.
Tisztelettel:
Nyugdíjasok
(Név és cím a szerkesztőségben)
Tisztelt Olvasók!
Amennyiben az illetékes hivatal a felvetett kérdésekre tájékoztatást ad, azt lapunkban közöljük.
NHbMbHBNHHHWHHNHNHHHHBHHHHHNMNHmWMMHHh
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 363/11/2000. (X. 10) számú határozatával rendezés alá vonta a Nagykanizsa, Városközpont 003 jelű tömböt (Sugár u.-Rozgonyi u.-Kálvin tér-Kölcsey út-Deák tér által határolt tömb).
A RENDEZÉSI TERV KÉSZÍTÉSÉNEK CÉLJA:
- a tervezés alá vont terület OTÉK alapú szabályozásának megalkotása,
- az új városi könyvtár elhelyezéséből adódó környezeti változások rendezési tervi szabályozása
- a tömb további fejlesztési vizsgálata, szabályozása
- a már ismert és várható fejlesztések vizsgálata, azok környezeti összhangjának biztosítása.
Az új rendezési terv készítéséhez várjuk előzetes javaslataikat, észrevételeiket, melyeket Nagykanizsa MJV városi főépítészének címezve írásban lehet megtenni az alábbi címre: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735
A rendezés alá vont terület lehatárolását bemutató térképszelvényt a polgármesteri hivatal előcsarnokában kifüggesztjük.
Polgármesteri Hivatal városi főépítész
EMLÉKLAP
Az 1848-49. évi magyar forradalom és szabadságharc Aradon kivégzett vértanú honvédtábornokai emlékművének létrehozásához nyújtott anyagi és erkölcsi támogatásért emléklapot adományozott Lovrencsics Lajos a Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnöke, valamint Tüttő István Nagykanizsa MJV polgármestere.
Az emléklapot az október 6-ai avató ünnepségen vették át a támogató cégek, intézmények képviselői. A Városvédő Egyesület minden nagykanizsai iskolának el kívánja juttatni az emléklapot.
„Rozsda marja ..." és „Ej, ráérünk arra még!**
Örömmel olvastam a közgyűlési tudósításban, hogy Csetti képviselő úr sürgeti a Temető-híd állagmegóvását, ha már tavaly, garanciális időn belül elmulasztotta a város. Azok számára, akik nem jártak gyalog rajta: rozsdásodik. Kérdéseim a következők:
- Akik tavaly úgy döntöttek, ne fessék újra garanciális időn belül, átvállalják a költségeket a választók, vagy meg kell vámunk, még a bíróság kártérítésre kötelezi őket?
- A Sétakerti híd újjáépítése melletti érvekkel (annyi fölösleges dologra elment a város pénze, éppen a kishídra ne futná?), de mi a biztosíték, hogy nem eszi meg azt is a rozsda?
Papp János
Ónálló képviselői indítvány
Tisztelt Polgármester Úr!
Mint a 13. sz. választókerület önkormányzati képviselője, azzal a javaslattal fordulok városunk Közgyűléséhez, hogy a város déli részén jelentkező közlekedési gondok megoldása céljából létesítsen kerékpárutat a Csengery úton az Erdész utcából a miklósfai Szentendrey utcáig. Kettős célú - gyalogjárda és kerékpárút - létesítmény megépítését több dolog is indokolja:
1. Az utóbbi időszakban rendkívüli módon megnövekedett a város déli irányú főútvonalának, a Csengery útnak a tehergépjármű forgalma.
2. A telefonhálózat rekonstrukciója kapcsán, valamint az egyéb - a gyalogjárdákat igénybe vevő - építési tevékenységeket követően a járda helyreállítását nem megfelelően végezték el, így az, ma jórészt használhatatlan.
3. A Ligetváros és Miklósfa közti útszakaszon jelentős kerékpáros és gyalogosforgalom is van a közúti járműforgalom mellett, ami rendkívül balesetveszélyessé teszi ezt az útszakaszt.
Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a fenti létesítmény megépítéséhez a 2001. évi költségvetésben a szükséges forrásokat biztosítani szíveskedjenek.
Tisztelettel:
Kiss László
önkormányzati képviselő
Támogatás a Pannon Tükörnek
A Pannon Tükör című folyóirat országosan is elismert, igényes tartalmával mutatja be szűkebb környezetünket az olvasóközönségnek. Jelenleg a lap megjelenésének fedezete hiányos, így az ez évi 4-5. szám kiadásúhoz 100.000 forintos támogatási igénnyel élnek. Kérik továbbá, hogy a megállapodás alapján, a város hosszabb távon vállalja fel a folyóirat rendszeres, költségvetésben címzetten megjelenített támogatását, így a 2001-es költségvetési évben 700.000 forintos nagyságrendben. A kérelmet lapzártánk időpontjában tárgyalta az oktatási, kulturális és sportbizottság. A határozati javaslat szerint a Pannon Tükör ez évi 4-5. számának kiadásához szükséges 100.000 forintot a Kulturális Alap tartalékából lehetne fedezni.
Öblítsük ki a fürdőgatyót!
Együttérzéssel olvastam a fürdőruha széteséséről írott levelet. Hasonló jelenséggel magam is találkoztam. A gumiházban lévő madzag magában tartotta a vegyszert, ami kifehérítette csíkban a piros fürdőgatyót. Ugyanis klór is lehet á vízben és nincs okunk, hogy féljünk a vegyszerektől, hogy ne bízzunk az uszoda dolgozóiban, akik egészségünk védelmében példás tisztaságot tartanak.
Mindössze annyi a megoldás: úszás után a zuhany alatt állva (majd esetleg otthon is) öblítsük ki a fürdőgatyót!
Egy olvasó
2000. október 19.
r
A világ legnagyobb pénzügyi vállalkozásainak egyike
Az AXA Colonia Biztosító Rt. nagyügyféltalálkozója a Képzőművészetek Házában
Magyarország egyik legdinamikusabb, legstabilabb vagyonbefektető cégének vezetői, dr. Csurgó Ottó vezérigazgató és Karácsony Ottó régióigazgató, Palotás
Tiborné megyei igazgató a hagyományoktól eltérően, nem a hagyományos környezetben találkozott ügyfeleivel. A kultúra a képzőművészet jegyében, műkincsek között, az ideális környezetet biztosító, neoklasszicista stílusú Képzőművészetek Házában találkoztak, ahol tárlatlátogatás és játék várta a meghívottakat, a megye vezetőit, azzal a céllal, közelebb hozza a befektetőket a művészetekhez.
A hagyományoknak megfelelően személyesen tájékoztatták a partnereket az AXA Colonia Biztosító Rt. .„V.I.P. akció 2000 ősz" című új akciójukról.
Az AXA nemcsak a világ legnagyobb biztosítási vállalkozása, hanem a harmadik legnagyobb vagyonkezelési vállalat, megelőzve számos bankot és nyugdíjalapot. Ebben a körben alapvetően életbiztosítással, nyugdíjprogramokkal és más vagyonkezelésekkel foglalkoznak. A megjelenteknek - mint munkaadóknak -, ajánlották fel és ismertették új terméküket, az élet különböző fázisaiban, nagyon sok alkalomra védelmet adó Életfát, a rugalmas, 5-25 évre köthető életbiztosítást.
Vince Csaba, a nyugdíjpénztár regionális vezetője elmondta, az elmúlt két év alatt
a legnagyobb nyugdíjpénztárak közé emelkedtek. A továbbiakban ismertette a megjelentekkel azokat a kedvezményeket, amiket egy cég, egy munkáltató igénybe vehet.
A találkozó kellemes beszélgetéssel fejeződött be. Bizonyára mindenki hasznos információkkal távozott.
Palotás Tiborné tájékoztatott az AXA stratégiai szempontjairól és ennek megyei vonzatáról. A majdnem 200 éve a világ pénzpiacán működő AXA célkitűzése, hogy a magyar piacon is vezető helyet vívjon ki magának. „Mind közelebb aZ ügyfélhez" vezérfonalra fűzte fel taktikai döntéseit a piacnyerésre. Míg más biztosítótársaságok általában a centralizálásra törekednek, addig az AXA a megyei „szervizcentrumok" kialakításával a „lokálisan cselekedni" jelszó égisze alatt a decentralizálás mellett döntött. Zalában a térségek összefogásával négy iroda működik, Nagykanizsán a megyei igazgatóság, Zalaegerszegen egy vezérügynökség és egy ügyfélszolgálati iroda, Keszthelyen szintén ügyfélszolgálati iroda. Részvénytársaságunk a cégek és a lakosság teljes körű ki-
szolgálására törekszik. Alapelve, hogy a biztosítási üzletkötő „együtt éljen" az ügyfelével, az élet minden nagy eseményében a család védelméről, biztonságáról gondoskodjék és igazi megbízható „házi" gazdasági tanácsadó legyen Sze-
retnénk, ha az ügyfelek ezer szállal kötődnének cégünkhöz a kölcsönös előnyök maximális kihasználásával. Meg akarjuk valósítani a „Nagy hármast" az ügyfél, az üzletkötő és az AXA COLONIA közös alapon nyugvó érdekeltségével. Az AXA nyereségéből az együttgondolkodás égisze alatt, az ügyfél és az üzletkötő is részesül, mégpedig évenként és készpénzben. Ez így működik, mint egy örök körforgás. Ha az ügyfél nyereségjuttatást kap, akkor az ügynök állománya igényes gondozásáról tanúskodik, így ő is pLusz jutalékot kap, következésképpen mindenki jól jár. Elindítottuk a Multi Partner- és Multi Cbnío-mozgalmat, amelynek keretében az ügyfél mindig kap vissza pénzt. Ha nem volt kára, akkor 10%-os díj arányos nyereséghez juthat. Megjegyezni kívánom, hogy az AXA hosszú évek óta egyik legnagyobb nyere-
séget produkáló biztosító társaság.
Az AXA Colonia egy területen, a termékek minőségében és fejlesztésében soha nem alkuszik. Módozataink általában új értéken térítenek és az árak piacképesek. Az életbiztosításokat a bankokkal együttműködve tettük valódi pénzpiaci termékké. Tőkeképzés, hitelnyújtás és a biztosítás együttes „mindentudó" kreációja. A nyugati piacon fantasztikus sikerpályát befutó és Magyarországon is üstökösként feltűnő Multi Cash biztosításunk hosszú lejáratú (15 éves) hitelfelvétel lehetőséget rejt magában. A konstrukció szerint a hiteltörlesztést a biztosító vállalja magára. 2000. félévtől az új törvényi szabályozás lehetőséget ad, hogy a biztosítók a díjtartalékuk meghatározott hányadában jelzáloghitelt nyújtsanak. Cégünk „elsőként" azon dolgozik, hogy az ügyfeleit komplikációmentes, gyors és olcsó hitelhez jutassa vonzó termékstruktúra keretében. A kreativitás az innováció és a gépesítési programok nélkül elképzelésein csak „álmok" maradnának. Az üzletkötők személyi számítógéppel készítik az ajánlatokat. A kárszakértők a legmodernebb nyugati módszerekkel dolgoznak. Számítógéppel a helyszínen kiszámolják a kárösszeget és annak elfogadása esetén szinte azonnal szám-fejthetők a járandóságok.
A Bocskai István Szabadegyetem Nagykanizsán
i------------------------1
honvéd hagyományőrző egyesület
Az idei évben a Bocskai István Szabadegyetem Nagykanizsán is elindítja hat kurzusból álló őszi szemeszterét. Az egyetem helyi szerzője Papp Gábor, a MIÉP Zala megyei elnöke. Az egyetemet 1999-ben Csurka István író alapította. Az alapító egyik alapgondolata az volt, hogy a Bocskai István Szabadegyetem nem karriereket akar elindítani. Nem kapcsolódik bele a szellemi-kulturális árutermelésbe, a hírnévgyártásba és a sztárcsinálásba. Az elemzőkézséget, a mögélátás képességét, s ebből fakadóan az egyetemes látás nagyszerűségét akarja kifejleszteni a fogékonyakban. Egészen egyszerűen: látni kell megtanulnunk. Látni önmagunkat, világunkat, életünk lehetőségeit. A Bocskai István Szabadegyetem a magyar látás egyeteme kíván lenni.
Az idei és az elmúlt évben az országos szemeszterek alatt több száz hallgatót regisztráltunk, akik az előadásokon kapható jelentkezési lapok és jelenléti ívek kitöltésével látogatási könyvhöz juthattak hozzá. Ebben, a más felsőoktatási intézményekhez hasonlóan az előadók aláírásukkal hitelesítik a részvételt. Ez a rendszer itt is, így fog működni.
Most ősszel az ország 15 nagyvárosában kezdődnek előadásso-
rozatok. Korábban megyénk már számos városában voltak sikeres előadásaink. Szívesen látunk akár egész iskolai osztályokat mivel a tapasztalataink alapján az itt elhangzottak beépíthetőek az iskolai tanórák közé is. De lehetőség van arra a későbbiek folyamán, hogy akár délelőtt tanórák keretében - pl. Hévíz, Bibó I. Gimnáziumban volt - is meghallgathassák az előadókat.
Nagykanizsán zenetörténeti, irodalomtörténeti, egészségügyi, művészettörténeti, sport és egyháztörténeti témakörökben tartanak ismert és neves személyiségek előadásokat. Többek között Balczó András olimpikon, Medveczky Ádám karmester-főiskolai tanár, dr. Medvigy Endre irodalomtörténész, Legéndy Péter művészettörténész. Szabó László Zoltán politológus és Bene Éva főorvos. Az előadások látogatása minden esetben díjtalan. Mindenkit várunk, azokat is, akik akár csak egyetlen téma iránt érdeklődnek. Az egyetemmel kapcsolatos bármilyen információt a 20/9720-225-ös számon lehet kapni.
A Bocskai István szabadegyetem voltaképpen szellemi mozgalom a magyarság megmaradásáért.
BOCSKAI ISTVÁN SZABADEGYETEM NAGYKANIZSAI ELŐADÁSAI:
Október 24. (kedd) 18.45-kor megnyitó:
Nagykanizsa, Felső templom (Deák tér 4.)
Balczó András (olimpiai bajnok): sport, politika, hit A következő előadások helyszíne és időpontjai:
Nagykanizsa, Vasember ház, házasságkötő terem
(Erzsébet tér 1.) 18 óra Október 31. (kedd): Legéndy Péter (művészettörténész)
Az Európa-iskola, az 1945 utáni magyar művészet November 7. (kedd): Medveczky Ádám (karmester)
A nemzeti zene hazánk és a világ zenetörténetében November 14. (kedd): Szabó László Zoltán (politológus, szociális)
Az amerikai konzervativizmus a XXI. század elején November 24. (péntek): Dr. Bene Éva (főorvos)
Az abortusz és következményei November 28. (kedd): Dr. Medvigy Endre (irodalomtörténész)
Wass Albert élete és írásai
Az előadások látogatása díjtalan. A „Magyarok Mózese", Bocskai István a kálvini tanítás parancsát követve, magát isteni küldöttnek tekintette, aki fellázadt „az isteni törvényt semmibe vevő zsarnokkal szemben", A Bocskai István Szabadegyetem voltaképpen szellemi mozgalom a magyarság megmaradásáért.
IVO
2000. október 27-én (pénteken) 15 órára
a nagykanizsai temetőben lévő DONI EMLÉKOSZLOP és KERESZT megkoszorúzására.
Hívunk és várunk minden doni bajtársat, hozzátartozót, a II. világháború volt katonáit, városunk lakosságát.
Rendezőség
Hozzunk egy szál virágot, gyújtsunk gyertyát halottaink emlékére! i________________________i
A TEMETŐ NYITVA TARTÁSA
2000. október 28-november 2-ig
Dátum Nap Lakosság Gépkocsi- Ügyelet
részére behajtás
10. 28 szombat 7-20 7.00-15.00 9.00-15.00
10. 29 vasárnap 7-20 7.00-15.00 9:00-15.00
10. 30 hétfő 7-20 7.00-12.00 7.30-15.30
10.31 kedd 7-20 7.00-12.00 7.30-15.30
11.01 szerda 6-22 7.00-13.00 7.30-17.00
11.02 csütörtök 6-22 7.00-13.00 7.30-15.00
• 2000. november 1-2-án csak külön engedéllyel.
• 2000. október 30-31-én a temetési időpontokhoz igazodva.
dffieghívó
Tisztelettel meghívjuk Ont, családját és barátait
az 1956. október 23-i
forradalom alkalmából tartandó MEGEMLÉKEZÉSÜNKRE, amelyet 2000. október 22-én, vasárnap Nagykanizsán rendezünk.
15 órától a Vasember-ház házasságkötő termében, dr. Zétényi Zsolt: „A magyarok vére" címmel tart előadást. Az előadás után a hallgatóság közösen átvonul a Károlyi kertbe az \'56-os kopjafához, ahol
16 órától Rozgonyi Ernő, a MIÉP országgyűlési képviselője tart megemlékező beszédet. Közreműködik Pál Patrícia versmondó. Az ünnepség végén koszorúzással adózunk a hősök emlékének.
HIRDESSEN NÁLUNK!
Ugye Ön is tudja, hogy lapunk minden nagykanizsai családhoz INGYENESEN ELJUT!
Lakossági apróhirdetés:
400 Ft/db, kétszer egymás után a kettő már csak 600 Ft/db
Vállalkozási apróhirdetés:
800 Ft/db, kétszer egymás után a kettő már csak 1.200 Ft/db
Akció közületeknek és vállalkozóknak!
Karácsony előtti hét héten
keresztül - minden szerkesztőségben leadott hirdetés után
50% kedvezményt adunk!
További hirdetési áraink után érdeklődjenek telefonon vagy személyesen!
2000. október 19
7
r
VISSZATÉRT A NYÁR
Már búcsút intett, de levetette ködruháját, s néhány napra, újra visszatért a nyár.
Gyakran hallani - közgyűléseken is már többen szóvá tették -, hogy városunk nem rendelkezik bizonyos adatokkal, egyes kérdésekben nem ismerjük a kiindulási alapot, néha a döntések meghozatalakor nem a reális helyzet az a bázis, ami nyomán az illetékesek esetleg feladatterveket készíthetnek. Erről a feltáró és elemző munkáról kérdeztük Simánné Mile Évát, a szociális és egészségügyi osztály megbízott vezetőjét legutóbb akkor, amikor a város kibontakozási programjához a véleményét kifejtette.
Az osztályvezető asszony elmondta, hogy már régóta érlelődik benne a gondolat, hogy Nagykanizsán feltétlenül szükség lenne egy olyan szociológiai felmérésre, ami őszinte tükröt tarthatna az itt élők életmódja és azon belül szociális helyzetük bizonyos elemei elé. Kérdésünkre Simánné Mile Eve részletezte, hogy mire is gondol tulajdonképpen. Ezek a kérdések elsősorban a lakáshelyzettel, a jövedelemszerzéssel, a le- és betelepedéssel foglalkozhatnának.
Mennyire fontos lenne végre megtudni, hogy tulajdonképpen hány háztartás van Nagykanizsán,
WJWl í^lrW JS\'Slf** S^fc
NÉPSZÁMLÁLÁS FEBRUÁRBAN
Idestova már egy esztendeje ismert, hogy a tízévenként esedékes következő népszámlálásra 2001. február 1. és 21. között kerül sor. Egy ezzel kapcsolatos megyei előkészítő után kerestük fel a polgármesteri hivatal közigazgatási
osztályának vezetőjét, Partiné Szmodics Gyöngyit.
- Az előző népszámlálásoktól eltérően újdonság az üdülők összeírása - kezdte Partiné lapunk tájékoztatását. Ez már augusztus hónapban le is zajlott. Ene azért volt szükség, hogy az állam számba vegye az állampolgároknak ezt az ingatlan vagyonát. Nem a megadóztatás, hanem a pontos nyilvántartás a cél. A statisztikai feldolgozás után az adatlapokat megsemmisítik, tehát illetéktelen kezekbe sem kerülhetnek.
Felmérésre került minden olyan zártkerti ingatlan, amelyik a pihenést, az üdülést szolgálja, alapterülete 12 négyzetméternél nagyobb - egy legalább 6 négyzetméteres szobát is magában foglal -, s van lehetőség a tisztálkodásra. Nagykanizsa körzetében - többek között Förhéncen, Látóhegyen, a Csónakázó tónál - 2300 ilyen építményt vettek számba.
- Mi volt a következő munkafázis?
- Az üdülőösszeírással szinte egyidejűleg - az augusztus 7. és szeptember 14. közötti időben - valamennyi önkormányzat a címregisztert készítette el. Ez az összeállítás egy tényleges bejárás alapján állt össze, vagyis a helyszínen, tételesen kellett ellenőrizni valamennyi utca összes épületét. Ez nemcsak lakó-
házakatjelent, hanem üzemeket, hivatalokat, intézményeket is. Nagykanizsa MJV címregiszterébe 28 ezer cím került be.
Jelenleg - a települési jegyző koordinálásában - a megyei KSH-val közösen a számlálókörzetek kialakítása folyik, majd a számlálóbiztosok megbízása következik. Ezek, a lehetőleg megnyerő magatartású személyek felkészítésen vesznek részt, mielőtt a nagy munkát megkezdik. Egyébként egy számlálóbiztosra 60-80 család összeírása vár.
- A kérdésekről előzetesen mit tudhatunk meg?
- Az adatlapot nem láttuk, de a megyei felkészítésen elmondták, hogy a szokásos és hagyományos kérdéseken kívül - amelyekre minden állampolgár köteles választ adni -, vannak újak is, mint például a vallási és nemzetiségi hovatartozás utáni érdeklődés. Ezekre a válaszadás megtagadható. Ugyanígy a marketingcélra felhasználható válaszokat sem köteles megadni az állampolgár, teszem azt, ha azután érdeklődik a kérdezőbiztos, hogy melyik márkájú mosóport részesíti előnyben.
Ez úton is szeretném eloszlatni az állampolgárok népszámlálással kapcsolatos aggodalmait, főként azt, hogy netán illetéktelenek használják fel adataikat. Habár pontos név és cím megjelölésével történik a népszámlálás, ennek ellenére a statisztikai összegzés után ezeket a lapokat is megsemmisítik.
Az elemzésre jó pár hónapot bizonyára várnunk kell.
Büki Erzsébet
egységek milyen és hány lakásban funkcionálnak, valamint milyen tulajdonviszonyok kapcsolódnak hozzájuk. És egyáltalán: az a lakásmennyiség, amivel ma a város rendelkezik, milyen igényeket tud kielégíteni. Egy jövőbemutató lakáskoncepció ilyen sarkalatos kérdése a jövedelemszerzés, s rögtön két tényezővel is alátámasztotta megjegyzését: az egyik a munkanélküliek életkörülményeivel függ össze, a másik a szociális támogatásokat igénylők jogosultságához fűződik. Ezen utóbbival kapcsolatosan az osztályvezető asszonynak - tekintettel arra, hogy e területen speciális ismeretei vannak - bőven volt észrevétele. Ez a felmérés esetleg választ adhatna sok olyan fontos kérdésre - hallottuk -, mint például, hogy miből élnek városunkban az emberek, miből élnek a munkanélküliek, életmódjuk arányban van-e jövedelmükkel, illetve szükséges-e segélyezésük. Ebbe a kérdéskörbe tartozik az is, hogy mekkora volumenű a feketemunka Nagykanizsán, aki úgy dolgoztat, annak miért éri meg a törvényesség kikerülése, és egyáltalán: miért nem lehet legálisan ugyanezt elvégeztetni, a munkavállaló meg valóban rákényszerül-e arra, hogy ezt az utat járja. A helyileg adózók számára és a belső arányokra is kitérhetne a felmérés.
Meg lehetne kérdezni a betelepülőket - folytatta az osztályvezető asszony -, hogy milyen indokok alapján választották lakhelyül Nagykanizsát, mit várnak az elkövetkezendő évtizedtől. Ugyanígy fontos lenne az ifjúságkutatás: a végzősök elmondhatnák, hogy miért élnének itt, avagy miért hagyják el ezt a várost.
Végül néhány technikai kérdés is felmerült. így: természetesen névtelenül és nem kötelező jelleggel történne a kérdőívek kitöltése, a felmérés megtervezésére és megszervezésével pedig nem kellene drága pénzen vállalkozói irodákat megbízni, a városban már legalább egy tucatnyi szociológiai végzettségű ember él, ők végezhetnék el ezt a munkát.
Büki Erzsébet
2000. október 19.
FRANCIA KAPCSOL
Gróf Alexandre de Urechia, a Colmari Francia-Magyar Baráti Társaság, valamint a Colmari Rádió elnöke Nagykanizsán vendégeskedett. Szívügyének tekinti, hogy Európa megismerje még
zést szereztek. Utána a Petró Galériába kalauzolták, ahol képek, kiállítások cseréjéről esett szó. Az Alsó-templomban - a gróf úr orgonaművész is - kipróbálta az orgonát, de játszott rajt Mecz
Wilheim Gábor, a vegyeskar egy nagy mecénása, illetve több olyan barát, akik segítik a kórus munkáját. Ezen a fogadáson a vegyeskar előadott egy Liszt művet és Kollonay Zoltán kompozíció-
hiszen a mai művészetben sokszor sajnos épp a zene az, amit nélkülöznek, a zajt, a csörömpölést, és a különféle effektusokat nevezik kortárs zenének. Ő azt emelte ki, hogy a mű melodikus, ér-
az uniós csatlakozás előtt a kelet-európai kortárs művészetet.
Urechia gróf városunkban tett látogatásáról Kollonay Zoltán, Nagykanizsa Város Vegyeskarának karnagya adott tájékoztatást lapunknak.
A grófot, Keszthelyen ismerte meg a közelmúltban egy hangversenyen, ahol fellépett a város vegyeskara és bemutatták Kollonay Zoltán egyik saját kompozícióját is. Akkor még nem tudta, hogy milyen célból tartózkodik a gróf Magyarországon, aki gratulált az együttesnek, tetszett neki a kórus hangzása. A gróf erdélyi származású, magyar az édesanyja, Franciaországban illetve Németországban él, és az elzászi rádió elnöke. Szívügyének tekinti Magyarország megismerését és megismertetését az európai uniós csatlakozás előtt. Abból a célból vendégeskedett Zalában, hogy feltérképezze a megye művészeti, kulturális életét, és szeretné bemutatni a térséget Franciaországban. A karnagynak véletlenül tudomására jutott, hogy a Zala Rádió meghívására Kanizsára jön, és programja a rádiólátogatás és az Állami Zeneiskola látogatása után véget ér, ezért felajánlotta, hogy a gróf urat továbbkalauzolja. Megmutatta neki a várost és az éppen fellelhető zenei érdekességeket. Az egész találkozás olyan jól sikerült, hogy bizonyáfa Nagykanizsáról távozott a leggazdagabb élményekkel. Bemutatták a piarista iskolában működő Szent Cecília Zeneiskolát, majd az iskolát, magát. Kiderült, hogy a gróf vatikáni nagykövet is volt, a piaristáknál szokott köszöntéssel köszönt az igazgatónak. Bemutatkozott a piaristáknál működő Gregorián Scola, Ráczné Bella Cecília vezetésével. Nagy értéke a városnak, hiszen nemrégiben egy nemzetközi versenyen első helye-
László orgonaművész - kántor, és Kollonay Zoltán is. A Felsővárosi templomban Nagykanizsa Város Vegyeskara és barátai fogadták, jelen volt Papp Ferenc a HSMK igazgatója,
ját. Németül elmondott gondolataiban, a legmagasabb színtű dicséretet hallották tőle. Külön gratulált a kanizsai karnagynak, kifejtette, a mű, amit alkotott, egy üde színfolt a kortárs művészetben.
o
Posta Bank
és Takarékpénztár Rt.
TISZTELT ÜGYFELEINK!
Nagykanizsa Fő u. 24. szám alatt megnyílt fiókunkban a következő vállalati és vállalkozói szolgáltatásokkal várjuk Önöket:
I. VÁLLALATOKNAK
• Vállalati forint és devizaszámla-vezetés
• Home Banking
• Folyószámlahitel, rövid- és középlejáratú hitel
II. KISVÁLLALKOZÓKNAK
• Megújuló kölcsön
1.000.000-9.999.000 Ft-ig már 16%-os kamattól
• Jelzáloghitel
1.000.000 Ft-tól 30.000.000 Ft-ig, 9 hónaptól 3 évig terjedő futamidővel
• Praxis hitel orvosoknak
Fiókunk szeretettel várja régi és leendő ügyfeleit! NYITVA TARTÁS:
Hétfő-szerda:
Csütörtök:
Péntek:
8.00-16.00 óra 8.00-17.00 óra 8.00-14.00 óra
TELEFON: 93/537-660
zelemfűtött és szívhez szóló. Ígéretet tett rá, hogy a francia médiákban folyamatosan leközlik a felvételeket. Asszisztensnője digitális készülékkel, kis mini stúdióval rögzítette a műveket, így fognak megszólalni Nagykanizsa orgonái, a gyerekek és a vegyeskar Franciaországban.
A HSMK-ban, Tüttő István polgármester megszakítva az önkormányzati ülést, fogadta Urechia grófot. Éppen a városi tv költségvetését tárgyalták. Meg is üzenték telefonon Maros Sándor stúdióvezetőnek, hogy tartozik nekik egy üveg pezsgővel, mert pillanatok alatt sikerült megszavaztatni a költségvetésüket. Az egész programsorozatot Petrányi Mihály menedzserük segítségével sikerült kivitelezni. A beszélgetések alkalmával körvonalazódott egy következő találkozás lehetősége is. Elhangzott a gróf úrnak egy olyan mondata, ami Kollonay Zoltán személyének szólt, miszerint Nagykanizsa város örülhet, jó befektetést tett, azáltal, hogy idecsalogatták, mert művészetével segítheti a város hírnevét elterjeszteni más országokban.
Kollonay Zoltán karnagynak, a gróf úr látogatásával az volt a célja, hogy véletlenül se maradjon ki a város ebből a körből, és ráirányítsák Nagykanizsára a reflektorfényt, mert vannak itt tehetségek, értékek, meg kell ragadni minden eszközt a publikálásukra.
A program zárásaként, egy magyaros vacsorával látta vendégül a grófot.
- Remélem, hogy visszavárhatjuk azokra a programokra, amiket megígért, hiszen felkérte a vegyeskart egy koncertturnéra, és CD-felvétel készítésére -mondotta befejezésül Kollonay Zoltán karnagy.
Bakonyi Zsóka
2000. október 19.
„AZ A PILLANAT"
Ezen a héten beérkezett amatőr pályamunkák közül Vincze Adél fotója nyerte el leginkább szerkesztőségünk tetszését. Kivitelezésben és látványban is első osztályú. A címét nem áruljuk el, mert ezzel választ adnánk következő kérdésünkre, amely egy többfordulós játék bevezetője.
Várjuk telefonjaikat az épület megnevezésével, s annak pontos helyével. A jó megfejtők sorsoláson vesznek részt, melynek díja könyvnyeremény. Jó játékot a kívánunk!
Épül a körforgalom
Két aszfaltmarógéppel távolítják el a régi aszfaltréteget a Magyar utca és a várost elkerülő 7-es főút kereszteződésében (képünkön) a Mélyépítő Budapest Kft. szakemberei.
Hétköznap és hétvégeken, naponta 10 órát dolgoznak, - a folyamatos, nagy forgalomban - hogy a tervezett időpontra, október 30-ra átadják a körforgalmat.
JAVÍTVA változtatni
A Zala Megyei Bíróság a Zala Megyei Levéltárral, a Magyar ¦ Jogászegylet Zala Megyei Szervezetével és a Zala Megyei Területi Ügyvédi Kamarával együttműködve ki-
adta Deák Ferenc pályakezdő írásait .Javítva változtatni" címmel. A könyv bemutatója Zalaegerszegen, a Zala Megyei Bíróság dísztermében zajlott. A program keretében
az előbbi intézmények vezető személyiségei tartottak előadásokat, melyek után a könyv megvásárlására a helyszínen is lehetőség kínálkozott. A könyv kiadását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is támogatta.
I A tizedilcerL
ŐSZINTESÉG
- Jó. hogy vannak becsületes, őszinte emberek! - mutatja elveszettnek hitt buszbérletét szomszédasszonyának Eszti. Egy taxisofőr unokaöcsém hívta fel a figyelmemet, hogy látta a buszpályaudvar információs irodájában. Már mindegy volt, mert vettem másikat. A becsületes megtaláló a műanyag tasakot magánál tartotta, de az igazolványt leadta. Jó, hogy vannak félig lelkiismeretes emberek is! - elmélkedett.
- Az apósom pont erre fizetett rá - magyarázta Szilvi. Szombat délelőtt mentem vásárolni, hát mit látok az utcán? Az intenzíven veszekedő anyósomat és apósomat. Hát ezek nem tudták otthon befejezni? - tűnődtem magamban. Ketten vannak,
annyi idejük van mindenre, amennyit akarnak. Az anyósomnak pergett a nyelve, mint a motolla, mert kiváló beszélőképessége van. Az apósomnak meg nagyon jó az immunrendszere. Sokáig hallgat, és ha már nem bírja, szó nélkül lelép otthonról. Ott a helyszínen megállapítottam, hogy ezen a hétvégén sem eszünk túrós rétest, mert anyósom nyugalmának erre a hétvégére is lőttek.
- Mondd már, mi váltott ki apósodból őszinteségi rohamot?
- Várta anyósomat, az áruház előtt, hogy segítsen neki cipekedni. Sétált le-fel a járdán, közben elcsa-linkázott mellette néhányszor egy kiscsaj, s beszólt neki, hogy eljössz velem?
- Az apósod szólt be?
- Á, dehogy! A kiscsaj! Apósomra nem volt jellemző, hogy a felkínálkozó esztétikai élményeknek valaha is ellenállt volna, de most az egyszer megbotránkozott. A lány inkább az unokája lehetett volna életkorban, mint a lánya. Kiöntötte a lelkét a feleségének, de ő nem hitt neki.
- Kétségbeejtő ez az eset. Miért kényszerül rá erre a megalázó lépésre egy fiatal lány?
- Itt a nyakunkon a hideg idő. Nézd meg a kirakatokban, mennyibe kerül egy divatos csizma, vagy egy dzseki. Ha egy négytagú családban a szülők hazavisznek nettó 80 ezer forintot, akkor ők jól keresnek. De ebből a pénzből, még divatos cipőt sem tudnak venni. Mit tehet a szerencsétlen? Vagy otthon toporzékol, s lehúznak neki egy frászt, vagy kínjában ő is kipróbálja az ősi mesterséget. Pénzt is kap érte, meg talán ideig-óráig tartó szeretetet is. Ez elgondolkodtató...
KIE LEGYEN AZ ÚT?
Szerdai ülésén tárgyalta a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság a nagykanizsai Pedagógus Lakásfenntartó Szövetkezet kérelmét. Az előterjesztés szerint a lakásfenntartó szövetkezet egy jelenleg magántulajdonban lévő utat kíván felajánlani az önkormányzatnak. A szóban forgó út a Nagyváthy utca folytatása, amely eredendően az ott lakók érdekében épült, ám mostanra a kérelmező szerint közforgalmú útként működik. Az előterjesztésben olvasható a VIA Kanizsa Kht. véleménye is, eszerint az út önkormányzati tulajdonba vétele nem célszerű, annál inkább sem, mert az út a közforgalmú utakra vonatkozó szabványoknak nem felel meg.
10
2000. október 19.
Időről időre foglalkozunk a településrészeken élő emberek gondjaival problémáival. Minél távolabb lakik valaki a városközponttól, annál nagyobb ellátásbeli különbségek jelentkezhetnek, holott, a terhek, a befizetendő adók, járulékok az ott élőkre ugyanúgy vonatkoznak. A gondok megoldását sokban segítheti a nyilvánosság, ezért is veszik igénybe előszeretettel ezt a lehetőséget a képviselő-testület tagjai. Ezúttal Bicsak Miklós, az egyes számú választókörzet képviselője beszélt körzete gondjairól.
- A városból kifelé haladva az első, már hosszú ideje megoldatlan probléma az Űrhajós utcában a gyalogjárda hiánya. Ez nemcsak az ott lakóknak jelent gondot, hanem azoknak az embereknek is, akik a gyárba mennek dolgozni. A költségvetésből a probléma rendbetétele folyamatosan kimarad, annak ellenére, hogy egy nagyforgalmú utcáról van szó. Próbálkozások már éve óta vannak arra vonatkozóan, hogy miként lehetne a járdát kiváltani, volt már kőzúzalékolás, egyéb próbálkozások, de ezek nem pótolják a járda hiányát. Még mielőtt beáll a tél, azt szeretném elérni, hogy a Ma-
gyar utcától a gyár előtti „S" kanyarig az útszéleket murvakővel borítsák le.
- Ön már többször kért szót a buszvárók kapcsán. Megoldódtak ezek a problémák?
- Megjött az ősz, elkezdődött az iskola, idősek és fiatalok egyaránt kénytelenek szembesülni azzal a problémával több helyen is, hogy Palinból befelé nincs buszmegálló, az út szélén kell esőben, sárban várakozni. A 74-es út Zalaegerszeg felőli oldalán a Gelse felőli leágazásnál jobb oldalon nincs buszmegálló, váró. Az emberek a szabad ég alatt kénytelenek várakozni. Évek óta próbálok megöl-\'
dást találni erre a problémára, . mindeddig nem sikerült. A gyógyszertár melletti oldalon is komoly bajok vannak a buszmegállóval. Ott ugyan van megálló, de rossz helyen, mivel az út szintjéhez képest mélyebben, és beljebb van, a várakozók nem látják a buszt, így nem veszik igénybe azt. Célszerű lenne a megállót áthelyezni, olyan helyen kialakítani, ahol képes a funkcióját betölteni. A következő problémás megálló a faluház utáni, ahol csak a Kanizsa felőli oldalon van buszváró, a másik oldalon nincs, így a Kanizsa felé utazni szándékozóknak nincs lehetősége az időjárás viszontagságai elől elbújni. Egyet tehetnek csak, az érkezési oldalon várakoznak, ami balesetveszélyes, hiszen a busz előtt kell átmenniük a túloldalra. Az út bal oldalán lévő váró a lakók véleménye szerint felesleges, hiszen a buszról leszállva mindenki igyekszik haza. Ugyanezen a helyen szeretnénk, ha egy gyalogot-
Tisztelt Szerkesztőség!
Valamelyik legutóbbi lapszámukban olvastam egy írást arról, hogy mit kellene csinálnom azokkal a holmikkal, amelyek nem férnek a kukámba. Nagyon meglepődtem az íráson, főként azért, mert bár egy lehetőséget, egy szolgáltatást kínál benne a szemetes cég illetékese, de olyat, amit dolgozó ember nem tud igénybe venni. Aki hétfőtől péntekig dolgozik, az ebben az időben nem tudja kivinni a szemetét a Tripammer utcába, arról nem is beszélve, mit csináljon, ha nincs autója. Többnyire az emberek hétvégeken vannak otthon, ilyenkor állnak neki a feleslegesen felgyülemlett holmik kiselejtezésének, ilyenkor lesz dugig a kuka, és nincs hová tenni a normál szemetet. Én egy olyan házban lakom, ahol tizenkét lakásra jut két kuka, ami még alapban is kevés, nem akkor, ha egyik vagy másik lakótársam selejtezni kezd. Én megértem a lakóközösséget is, nincs több hely a kukának, de akkor mit lehet tenni? Ilyenkor ősszel sor kerül a nagytakarításra,
az év során összegyűlt holmik selejtezésére a régi, rossz üvegek kidobálására, a tavalyi, tavalyelőtti megromlott befőttek, savanyúságok szanálására. Ám ez a normál mennyiségű szemét miatt nem fér a kukába, és ilyenkor nincs mit tenni. A házmester a legutóbb is tájékoztatott, hogy ne tegyek ki zsákot, mert azt nem viszik el, és csak útban van a szemetem. Kérem, járjanak utána, hogy mit kellene tennem, hogy a felesleges holmijaimtól legálisan meg tudjak szabadulni, mert valahogy nem akaródzik az illegális lerakóra kivinnem, még akkor sem, ha jelenleg ez tűnik a legkézenfekvőbb, vagy legalábbis a legtöbbek által javasolt megoldásnak.
(Név, cím a szerkesztőségben)
KEDVES OLVASÓ!
Az ön által felvetett problémák nagyon sokunknak okoznak látszólag megoldhatatlannak tűnő gondot, pedig a megoldás egyszerű. Az összegyűlt, kukába nem férő szemetével nem kell az
illegális telepekre vándorolni, mi több egy újat kialakítani, van megoldás. A VIA Kanizsa Kht.-nál, a Zrínyi utca 35-ben, és a Saubermacher-Ryno Hulladékszállító Kft. Csengery utca 98 sz. alatti telephelyén 120 Ft-ért szerezhetők be olyan speciális, felirattal ellátott szemeteszsákok, amelyek űrtartalma egy 110 literes kukáénak felel meg. Az ebben szabályszerűen, szállításkor kirakott háztartási hulladékot a szolgáltató minden esetben köteles elszállítani, tájékoztatott bennünket Szabó István. A zsákok árában nemcsak a zsák önköltségi ára, hanem a szállítás díja is benne van. Mint a VIA Kanizsa Kht. munkatársa elmondta, a fenti megoldás csak esetenként alkalmazható, a folyamatos edényhiány kiváltására nem alkalmas. Ha a lakóközösség, vagy a tulajdonos folyamatosan túllépi a rendelkezésre álló edényzet űrtartalmát, előbb-utóbb felhívja a figyelmét a szolgáltató, hogy a felhasználás arányában szíveskedjen módosítani a szolgáltatóval kötött szerződését.
D.É.
kelőhelyet alakítana ki az önkormányzat, erre ugyanis komoly igény mutatkozik.
- A csatornázást követően minden burkolati probléma rendeződött már?
- Nem. A Kalász utca lakói már nagyon várják, hogy a csatornázásból visszamaradt problémákat elhárítsák. A pénz már megvan az aszfalt rendbetételére, de a munkálatok még nem kezdődtek el, holott a tél már nagyon közel van.
- Úgy tudjuk, az Újtelep környékén is gond van a közlekedéssel...
- A kettes bekötőútnál, az Újtelepen és a közelben lakó felnőttek és gyerekek nagyon várják már, hogy a játszótér közelében kialakítsák a buszfordulót, hogy néhány helyijáratnak legyen módja bejárni oda, mert nagyok a távolságok, főleg ha kisgyermekkel, babakocsikkal közlekednek az ott lakók.
D. É.
Decemberig érvényes
Talán másoknak is feltűnt, komolyan megfogyatkozott az utcai könyvárusok száma a városban. Többen a közelgő télben lelték felfedezni a jelenség okát, mások úgy tudják, hogy a közterület-használati engedélyek jártak le mostanra. Mint Szabó Istvántól, a VIA Kanizsa Kht. munkatársától megtudhattuk, december 31-én járnak majd le azok az engedélyek, amelyek a Zárda utcai, a Deák téri, illetve a Fő utcai árusítást lehetővé teszik. Szabó István elmondta azt is, hogy az árusításhoz szükséges bútorzat is csak az engedélyek érvényességi idejéig maradhat az utcán, azt követően a tulajdonosok kötelesek elszállítani azt. Amennyiben ez nem történik meg, az illetékesek a tulajdonosok költségére elszállítat-hatják.
D. É.
2000. október 19
FELAVATTAK AZ UJ BÜSZKESÉGET
Birtokba vették a gyerekek a játszó- Még pénteken is - az addig is a legtöbbet segítők - dolgoztak a kosárlabda- Zakó László országgyűlési képviselő teret, a Hunyadi téri szabadidőpark- pálya elkészítésén és Németh Antal jóvoltából felajánlott pingpongasztalok mondott avatóbeszédet, han. felállításán.
Tiittő István polgármester mondott köszönetet minden közreműködőnek az elvégzett feladatért. Elmondta, hogy sok-sok felajánlás, munkavégzés mellett az önkormányzat is kivette részét a megvalósításból, közel 1,5 millió forinttal. Erdős Géza esperes áldotta meg a játszóteret.
Az Igricek dallamaira táncra perdültek, a műsorukkal jókedvet varázsló Fi- A Frici Fogadó adott helyet az állófogadásnak, ahol Scheier Gábor szakács, pitér ovisok és a jelenlevő gyerekek. műremek hidegtálak és finom nedűk várták a meghívottakat.
A kosárlabdapálya mellett fákat ültettek a közreműködők.
Majdan ez a pavilon gyermeknek, felnőttnek pihenésre, beszélgetésre szolgáló kiváló hely lesz. Vasárnap innen figyelték gyermekeiket anyukák, nagymamák, apukák és nagypapák. De itt szolgálták fel a vadpörköltet is, amelyből bárki falatozhatott.
Balról a főszervező Polai József az egyik legaktívabb segítő, Scheier István társaságában hallgatja az avatóbeszédet.
A kereskedelmi televíziók által közvetített kultúrmocsok helyett ajánlotta Zakó László a gyermekeknek az ilyen esztétikus szabadidőparkokat tartalmas, egészséges játékra, szórakozásra.
Köszönetet mondunk az alábbi vállalkozóknak, gazdáknak, magán-
h> f<iVjt\'!\'\' .a i
Borsodi Sörgyár Rt. - Polosics Antal, Domborai Ferenc hentesáru-kereskedő, Dolmányos József hentesáru-vállalkozó, Frici Fogadó - Szerdahelyi Sándor, Horváth József - Ági Fagyizó, Horváth Zoltán hentesáru-vállalkozó,
Juszu - magántámogató, Koszorú Ferenc - Central Kft., Knausz József - magánszemély, Kálovics László bortermelő, Kaposvári Medve, Lengyel Győző bortermelő,
Mujzer László bortermelő, Mihalecz László zöldségkereskedő, Rátkay István - pizzéria, Szokol Pál zöldségkereskedő, Szabó Ferenc - Papírkirály, Szerdahelyi Lászlóné bortermelő, Kiskanizsai Általános Iskola, Vajda Antal - italdiszkont, Venezia presszó, Kondricz Pékség, Beke János - magánszemély.
Lapunk már sokszor foglakozott a Király utca 31. lakóinak sorsával. Több alkalommal is lehetőséget adtunk a különböző álláspontok ütköztetésére, bizottsági, bírósági döntésekről tájékoztattuk az olvasókat. Mivel a téma a város lakosságának egy viszonylag szűk részét érinti, úgy gondoljuk a későbbiekben csak abban az esetben kívánunk a témával foglalkozni, ha az adott területen valami rendkívüli dolog történik. Erre a mostani, reményeink szerint az utolsó „visszatérés"-re is csak azért adtunk lehetőséget, mert a Sajtótörvény vonatkozó paragrafusai köteleznek erre. Az egyik laptársunk nemrégiben foglalkozott ugyanis a témával, ám az írás tartalma nyilatkozó véleménye szerint nem felel meg a valóságnak. Baracskai László többször is jelezte ezt laptársunk felé, ám ott kérelmének nem adtak helyt, így a Sajtótörvény vonatkozó paragrafusainak megfelelően hozzánk fordulhatott, igazát nálunk keresheti.
- A cikk a 31/11 hrsz-ú ingatlan tulajdon jogvitájáról szólt, mely a fent említett lakóházakat öleli körbe, mint úszó telek. A szóban forgó terület jelenleg három tulajdonos osztatlan, de megosztott használatú tulajdonában van, melyből két tulajdonos a Király u.31-ben lévő ingatlanához vásárolta meg, mint parkoló. A gond a harmadik tulajdonos használatában lévő terület, mely a fent említett Tanép-es házak mögött húzódik, amit az ott lakó 80 lakástulajdonos a Tanép csődeljárása során megvásárolhatott volna a felszámolást végző kft. által biztosított elővásárlási jo-
6 m^M
ga alapján. Ezzel a lehetőséggel nem éltek a közös képviselőjük javaslatára, aki a Polgármesteri Hivataltól követelte, hogy vásárolják meg számukra azt a szükséges számú parkolót, melyet az építtetőnek a csődeljárás miatt már nem volt lehetősége számukra biztosítani. A hivatal ezt visszautasította, mivel anyagi kiadásain felül egyéb kötelezettségekkel is járt volna számára, úgymint zöldterület karbantartása úthálózat tisztítása, karbantartása télen, nyáron, közvilágítás finanszírozása, csatornahálózat javíttatása. Ezeket a tényeket figyelembe véve nem biztos, hogy a város lakossága által fizetett helyi adóból kéne 80 lakónak ingyenes parkolót vásárolnia a Polgármesteri Hivatalnak a belvárosban, ahol a város többi adófizető polgára csak fizetőparkolót tud igénybe venni - mondja Baracskai László, közös képviselő.
- Mi volt még ön szerint helytelen az írásban?
- A RUBAU KFT. által épített ház lakói nem tudnak, és nem is akarnak beleszólni az udvarban kialakult helyzetbe, ez az írásban helytelenül jelent meg.
A másik helytelen megjegyzés, hogy az ingatlan nem attól lesz közterület, hogy a hivatal a rendezési tervében közterületnek nyilvánítja, hanem akkor lesz csak közterület, ha a kisajátítást lejegyezteti az önkormányzat és a jelenlegi tulajdonosokat a törvényben meghatározott módon, kártalanítja.
Ez a folyamat azért várat magára, mert a fentiekben említett csődeljárás során az önkormányzat szerint a felszámolást végző Kft. az ingatlan értékesítése során törvénytelenséget követett el. Ezt a pert, melyet az önkormányzat utasítására a hivatal kezdeményezett, elsőfokon el is vesztette a hivatal
Ez eddig a városnak 800 ezer forintba került. Végül a mai napig minden lakó ingyen és bérmentve parkol a tulajdoni viszonyoktól függetlenül, sőt sok idegen a „KRESZ"-táblákat is figyelmen kívül hagyva. Az itt kialakult tulajdonviszonyokat csak az érintett felek együttes megállapodásával lehet gyorsan rendezni.
- Önök a Király 31. kapcsán csak egy ideje hallatják hangjukat, eddig az ügyeket más képviselte...
- Fenyves úr eddig sem volt megbízva a mi ügyeink képviseletével, sőt azt is megkockáztatom, hogy senki sem bízta meg az ügyek rendezésével, inkább csak, mint önjelölt járt el. A mi lakóközösségünknek már eddig is sok bajt okozott, de remélhetőleg a jövőben távol tartja magát az ügyeinktől, ha nem, kénytelenek leszünk a törvény adta eszközökkel fellépni ellene.
D.É.
14
2000. október 19.
Fél évtizede szól
A nagykanizsai Alarm együttes 1994 áprilisában alakult. Az évek során több tagcsere után az együttes tagjai Klaszán Sándor (ének), Bandi András (gitár), Pálos Róbert (dob), Vadász Gábor (gitár), Eisenscheriber József (basszus), és Czebei Tibort (billentyű). Az együttes történetéről, múltjáról, és jövőjéről Klaszán Sándorral beszélgettünk.
- Hogyan kezdődött?
- Valamikor nyolc évvel ezelőtt egy szép napsütötte napon gitárzene ütötte meg Bandi Andreis fülét a Kazanlak 9. egyik második emeleti lakása előtt. András, aki ez idő tájt éppen kazánfűtőként és házmesterként dolgozott, éppen felmosott. Maga is folyton a gitárt nyúzta, így aztán a szívének kedves hangok hallatéin becsengetett a lakásba, és hamar megtudta, a lakás egy bérlője az, ki a hangokat gitárjából csalogatja. Még két év telt el ezt követően, amikor egy áprilisi napon négy taggal a tűzoltóság pincéjében megalakult a későbbi Alarm együttes.
- Első sikerek?
- Első sikert arató bemutatkozó fellépésünk 1995 februárjában volt a Thury laktanyában. A jó hangulat, és a remélt siker aztán erőt adott a továbblépéshez. Ezt követően egy öt fellépésből álló koncertsorozat következett, amelynek bevételét az iskoláknak ajánlottuk fel. Ezt követően beneveztünk a „Tavaszi Zsongás" nevet viselő rockfesztiválra, és különdíjat nyertünk. 1995 júniusában a P. Mobil koncertjén előzenekarként léptünk fel, majd a keszthelyi rockfesztiválon, a zalaegerszegi juniáli-son és a kanizsai motoros- és bogártalálkozón zenéltünk. Szeptember másodikán a Nagy Generációs Koncerten, mint a feltö-
rekvő reménység zenekara léptünk színpadra, és nagyon nagy élmény volt. A következő évben is volt tizenegy koncertünk, és a Ki Mit Tud megyei döntőjéről eljutottunk a szentendrei tévés előselejtezőig. Ebben az évben sikerült egy nyolc számból álló demót készítenünk, amelynek elég jó volt a fogadtatása. 1996-97 több hullámvölgyet is hozott az együttes életében, többször is
megfordult a fejünkben a feloszlás gondolata. 1998-ban csatlakozott hozzánk Szántó László, és ismét a régi formáját hozta a csapat. Több koncertet adtunk, mint valaha, jártuk az országot, volt olyan hónap, hogy hat koncertet adtunk. A tavalyi év mérlege 21 koncert, és egy újabb nyolcnótás demo. Augusztusban napfogyatkozás-buli, előtte az RTL Klub Road Showján léptünk fel. Mindent egybevetve az elmúlt valamivel több, mint fél évtized alatt majdnem száz koncertet adtunk, kicsit kiismertük a hazai élet zegzugos útvesztőit. Ma már tudjuk, nem mindegy miről szólnak a dalok, hogy csak a legsajátosabb mondanivalót szabad zenével kifejezni.
- Főállású zenészek vagytok?
- A zene a tagok számára munka melletti hobbi, de nagyon komoly hobbi. A zene valójában egy életforma, a hangok elkísérnek bennünket a nap minden órájában. A jó zenéért bármilyen erőfeszítésre képesek vagyunk, mindig szakítunk rá időt. Heti két alkalommal próbálunk a kiskanizsai Móricz Művelődési Házban.
- Ki a zeneszerző?
- A zene közös munka, a szövegeket én írom. Számainkat, amelyben megtalálható a hard rock, a heavy metál, a blues és a funky egyes elemei, a dallamosabb rock kategóriába soroljuk. A többnyire a saját szerzeményeinkből álló egy-két órás műsorunkat a közönség és a műsorszervezők kérésére feldolgozásokkal is színesebbé tettük. Játszunk nótákat a Deep Purple-től, a Bikinitől, a Scorpionstól, és a P. Mobiltól is. Rendszeres fellépői vagyunk a környék nagyobb rendezvényeinek, megmozdulásainak, amelyhez komoly segítséget kapunk a kanizsai szervezőktől és a zalaegerszegi Lőrincz Kálmántól is.
- Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
-Először is szeretnénk elnézést kérni azoktól a vendégektől, akik a legutolsó fellépésünkön, szeptember 8-án a Mojo klubban láttak bennünket. Sajnos nem sikerült megoldanunk a hangosítást, emiatt nem úgy sikerült a buli, ahogy mi szerettük volna. Bízom benne, hogy a jövőben még sok jó hangulatú koncertünk lesz. Jó lenne, ha a városban működne egy zenei klub, ahol havi egy-két alkalommal megmutatkozhatnánk. Természetesen jövőre is lesz Fonyódi Rock és Blues Fesztivál, amit az ötleteink alapján idén már második alkalommal bonyolított le a Fonyódi Művelődési Héiz. Ez a fesztivál egy bemutatkozási lehetőség a térség (Zala, Somogy és Baranya megye) legtehetségesebb rock- és blueszenészeinek. Kiadót is szeretnénk keresni, ehhez legalább demo-minőségben fel kell vennünk a legújabb számainkat. Dolgunk tehát van elég, munka mellett nagyon nehéz a szabadidőnket úgy beosztani, hogy mindenre jusson egy kicsi, de azt hiszem, a többiek nevében is mondhatom, hogy addig fogunk zenélni, amíg mozogni tudunk és élünk.
- Úgy tudom, van egy ars poeticátok...
- Hisszük és terjesztjük, hogy a rockzene nem erőszakot, durvaságot, drogozást és alkoholizmust fejez ki, hanem erőt és energiát sugároz a hétköznapok nehézségeinek leküzdéséhez. Nevünket az angol szótárból választottuk, riadót, ébresztőt jelent. Azt fejezi ki, hogy figyeljünk oda, eltűnőben van az élő zene, eltűnőben vannak az együttesek, ahol a tagok egyéni tudása adja meg a zene igazi ízét. (A zenekar elérhetősége www. Zkp.50g.com)
2000. október 19.
15
KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. TeL/fax: 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás 10-18 óráig. Tel: 311-468 E-mail: hsmk@sienet.hu vagy hsmk@kanizsa.dhs.org
Október 23. 11.00 óra: VÁROSI ÜNNEPSÉG AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 44. ÉVFORDULÓJÁN. Közreműködnek a dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulói. Köszöntőt mond: Zakó László országgyűlési képviselő.
Október 24. 17.00 óra: A MAGYAR ZENE ÉVSZÁZADAI -Liszt Ferenc. Előadó: Kocsis Katalin. Közreműködik: Kollo-nay Zoltán zongoraművész.
Október 25. 17.00 óra: IRODALMI SZABADEGYETEM - Jókai Mór: És mégis mozog a föld. Előadó: Dr. Németh József.
Október 28. 15.00 óra: TARKA-BARKA MŰHELY. Állatvilág - termésből.
Október 28.18.00 óra: SZOMBAT ESTE - szórakoztató sorozat fiataloknak. FEKETE VONAT EGYÜTTES koncertje. Belépődíj: 600 Ft.
Október 29. 19.00 óra: VÍZKERESZT, VAGY AMIT AKARTOK - vígjáték. A kaposvári Csíky Gergely Színház előadása (HEVESI-BÉRLET). Főbb szerepekben: Anger Zsolt, Varga Zsuzsa. Kocsis Pál. Tóth Béla. Belépődíj: 900 Ft.
Október 30. 19.00 óra: VÍZKERESZT VAGY AMIT AKARTOK - vígjáték (BRÓDY-BÉRLET). Belépődíj: 900 Ft.
VOKE
KODÁLY ZOLTÁN VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ
Nagykanizsa, Csengery út 67.
Október 24.13.00 óra: VASÚTTÖRTÉNETI KLUB Október 25. 11.00 óra: NYUGDÍJAS VASUTASOK SZAKSZERVEZETI GYŰLÉSE Október 26. 17.00 óra: KERTBARÁTOK - a 2000. év tapasztalatai, a következő kertészeti év tervezése.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Október 26. 9.00 és 14.00 óra: NAGY AKAROK LENNI - zenés bábjáték. A budapesti Fabula Bábszínház előadása. Helyszín; Hevesi Sándor Művelődési Központ. Jegyek ára: 300 Ft.
ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HÁZ
_Ady E. u. 8. Telefon: 313-040/71612_
Október 26. 17.00 óra: ULTIVERSENY. Olajipari dolgozók és nyugdíjasok részére. Vezeti: Plichta Lóránt. Nevezési díj: 150 Ft. Nevezés a helyszínen.
HONVÉD KASZINÓ
_Ady E. u. 7. Telefon: 311-036_
Október 25. 17.00 óra: „Fák. virágok, fény, emberek" LICHTENWALLER ZOLTÁN FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA. Megnyitja: Járási Ildikó iparművész.
Kalendárium
Október hónapot írunk, amely különböző rendszerek szerint mindszent hava, őszhó hava, mérleg hava. A hónap 31 napos. A 43. hét első napján a holdfázis csökkenő, majd 27-én születik az újhold, ami másnapra a dagadó stádiumba ér.
Október 23. hétfő. Nemzeti ünnep - a köztársaság kikiáltásának ünnepe. „János napi zivatar, 40 napig elkavar" -tartja az e napra rendelt népi bölcsesség. A mai nap névnapjai: Gyöngyi, Gyöngyvér, Ignác, János, Koppány, Stefánia. A Gyöngyi női név, a Gyöngy névből -i képzővel alkotott újabb kori név, egyben a Gyöngyvér becézője és a Gyöngyike rövidülése is.
Október 24. kedd. A mai nap névnapjai: Salamon, Rafael, Ráhel. A Rafael, a Salamon, a Ráhel mindegyike héber eredetű bibliai név. A Rafael férfinév, jelentése: Isten meggyógyított. A Salamon azt jelenti békés, szelíd. A Ráhel bárány, anyajuh jelentéssel bír.
Október 25. szerda. A Skorpió jegyében rossz idő van. Még hó is akadhat, a napok egyre jobban rövidülnek. A mai névnapok: Blanka, Bianka, Bonifác, Döme, János, Dafné, Margit. A Blanka női név, germán eredetű névnek a latinosított formája. A spanyol nyelvből vált ismertté Európa-szerte. Magyarországon a XIX. század óta használatos. Jelentése: fényes, ragyogó, fehér.
Október 26. csütörtök. Dömötör napja. Dömötör napja a második pásztorünnepnap - az első Vendel napja után. Ilyenkor a hideg ellen a kinn didergő juhászok inkább táncra perdülnek, a fagyhalál elkerülése végett. A mára rendelt névnapok: Albin, Dömötör, Amanda, Ametiszt, Szamanta.
Október 27. péntek. Az ezen a napon Skorpióban született fiúgyermek rendkívül gonosz lesz, de emiatt minden vagyonát elveszíti, gyakorta betegeskedik. Végül felgyógyul, s az emberek is megbecsülik majd. Jövendölni is tud, 57 évesen hal meg. Ezt tartja a fáma. A mai, Szabina napja, a Szabin férfinév női párja, jelentése: szabin nő.
Október 28. szombat. Simon-Júdás napja a tél kezdete, ekkor már fel kell húzni a melegebb ruhákat, be kell hajtani a jószágot a legelőről. Időjárásjóslás: amilyen a mai idő, olyan lesz a téli idő. A mai napi névnapok: Simon, Szimóna, Szimonetta, Alfréd, Zsálya. A Simon a Simeon név görög Szimón alakváltozatából származik, férfinév. A Szimóna pedig a Simon férfinév latinos női párja. A Zsálya szintén női név. Újabb keletű magyar névalkotás a hasonló növénynévből. \'
Október 29. vasárnap. A Csillagjóslás című könyv szerint a Skorpióban született lánygyermek csendes lesz, de álnok. A mai névnapok: Nárcisz, Teofil, Zénó, Melinda, Őzike. A Nárcisz eredetileg a Narcisszusz férfinév női párja. Az ismert virágnév szintén a férfinévből származik.
HA BAJ
VAN...
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274._
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Petőfi S. út 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14 óráig a (Szent Imre u. 1.) 313-131-es telefonszámon.
Mentők:
104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107
VICC
A bátor nyuszi
Ül a nyuszi az erdőben, s egy hatalmas reszelővel élesíti körmeit. Arra megy a róka.
- Mit csinálsz, nyuszi?
- Hegyezem a körmöm. Ha idejön az oroszlán, széttépem!
A róka úgy megijed a harcias nyúltól, hogy beveti magát a sűrűbe. Jön a farkas.
- Mit csinálsz, nyuszi?
- Hegyezem a körmöm. Ha idejön az oroszlán, széttépem.
- Megvadult ez a nyúl! - kiáltja a farkas, és usgyé, be az erdőbe! Arra megy a medve is.
- Mit csinálsz, nyuszi?
- Hegyezem a körmöm. Ha idejön az oroszlán, széttépem.
Ijedten siet el a medve, ám hatalmas horkantásokkal feltűnik az oroszlán.
- Mit csinálsz, nyuszi? - kérdi.
- Manikűrözök, s közben hülyeségeket fecsegek.
KöNfvrÁR
Ha a személyi jövedelemadója a 1%-áról kíván intézkedni, ismét gondoljon arra, hogy a
KÖNATÁR
(Nagykanizsa, Ady E. u. 14.) a
Könyvtárpártoló Alapítványon
keresztül segíthető! Adószám: 19272588-1-20
Köszönjük, hogy ilyen sokan segítettek.
Az 1999. évi támogatás 506 ezer Ft volt. Ezen összeg felhasználásával bútorokat (50 db széket, asztalokat) 108 ezer Ft-ért, a könyvtár számítógépes hálózatának fejlesztéséhez pedig egy hálózati eszközt (Switch 3 Com) vásároltunk 403 ezer Ft értékben. Maga a Városi Könyvtár is kapott támogatást, 1200 Ft-ot, ezt az összeget dokumentumbeszerzésre fordítottuk.
mindig rendelkezésére áll.
Bennünket támogasson adójával!
Információ: 311-163. Honlap: www.vkkanizsa.c3.hu Nyitva:
hétfőtől péntekig 13-18.30-ig, szombaton 8—12-ig.
(Rendelkező nyilatkozat és boríték - előre nyomtatott formában - a könyvtárban folyamatosan kérhető.)
Köszönjük.
2000. október 19.
A XX. századi névdivat alapját a XVIII. század vetette meg
Az államalapítás kori magyar nevekről, valamint a török és a magyar eredetű nevekről tartott előadást Ördög Ferenc nyelvész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Széchenyi professzori ösztöndíjas egyetemi docense az Erkel Ferenc Olajipari Művelődéséi Ház Irodalmi Kávéházában. Az előadás kapcsán beszélgettünk munkájáról és az oktatásról.
- Veszprémből, a Veszprémi járás földrajzi nevei könyvbemutatójáról érkezett haza éppen a tanár úr. Elöljáróban hallhatnánk arról az eseményről is?
- A megújult Eötvös Károly megyei könyvtárban mutatták be. Teljessé vált a Zala megye földrajzi nevei sorozat, melyben a Veszprémi járás, továbbá a történelmi Zala megye, azaz a Balatonfüredi járás, a Balaton északi partjának a keleti része, Alsóörs, Felsőörs stb. gazdag névanyaga került feldolgozásra. Ez egyben azt is jelenti, hogy befejeztük Veszprém megyében a helynévgyűjtés és -vizsgálódási munkálatokat. De folytatódik az ország egész területére kiterjedően az a nagyszabású gyűjtő-, feldolgozómunka, ami az 1960-as évek elején Zala megyében kezdődött, a megye földrajzi neveivel.
- Országos szinten, mint az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, ön a munkálatok tudományos irányítója és egyik szerkesztője. Mi teszi Európában is egyedülállóvá munkájukat?
- Nemcsak feldolgozzuk a határnevek, dűlők és országutak neveit, hanem térképezve meg is jelentetjük. így a forrásanyag betölti szerepét, mert hozzáférhetővé válik minden érdeklődő számára.
- A másik nagy témája az 1975-ben megkezdett Zala megye XVIII. századi népesség-
összeírásainak és egyházlátogatási jegyzőkönyveinek feldolgozása és kiadása. 1990-től folyamatosan jelentek meg a kötetek. Hányadik kötet kéziratain dolgozik?
- A forráskiadás befejeződött a 4. kötettel és a mellékletekkel. Ez egy olyan parádés összeírás Zala megye 309 településéről, amely sokáig lappangott a veszprémi püspöki levéltárban. Ezekben a remek népszámlálási jegyzőkönyvekben, esperesi kerületenként 1745-1771 között háromszor összeírták egy-egy település lakóit úgy, hogy nemcsak a családfő teljes nevét tüntették fel, hanem a feleség, a gyermek teljes nevét, életkorát, társadalmi helyzetét, vallását is megjelölték. Ezekből az adatokból nagyon fontos következtetést von-
hat le a nyelvtudomány, a névtudomány, amely a családnevek, keresztnevek eredetével, változásával, divatjával foglalkozik. Fontos következtetésre juthatnak a demográfia, településtörténet, a magyar művelődéstörténet kutatói is. Mint kiemelt témát kezeli a magyar tudományosság is.
- Azért kapta a Széchenyi professzori ösztöndíjat négy évre, hogy csak ezzel a témával foglalkozzon, és ezzel párhuzamosan, félállásban tanítson a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az 5. kötet milyen témára épül?
- A megjelent négy kötet folytatásaként megvizsgálom, hogyan keletkeztek 1745 és 1771 között a Zala megyében használt családnevek. 220.000 összeírt személyről van szó. Megállapítom, hogy
VESZPRÉM MEGYE FÖLDRAJZI NEVEI
Veszprém Megye Önkormányzata, az Eötvös, Károly Megyei Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete és az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram támogatásával, államalapításunk és a kereszténység felvételének 1000. évfordulójára jelentette meg Veszprém megye földrajzi nevei című kiadványát a Magyar Nyelvtudományi Társaság. A Veszprém megye földrajzi neveit tartalmazó sorozat tudományos irányítója és egyik szerkesztője Ördög Ferenc nyelvész.
melyeket adták a magyarok, melyeket az idegenek, főleg a németek és a szlávok. El kell különíteni a magyar neveket a nem magyar nevektől, azután a magyar neveket vizsgálom abból a szempontból, hogy mi válthatta ki a családnév megjelenését. Kiválthatta mindenekelőtt az, hogy honnét került ide a személy, melyik faluból. Minket elsősorban a horvát meg a szlovén hatás ért, illetőleg a német. Legismerősebbek az i képzős helynevek. Ha valaki pl. a Somogy megyei Aszalóról jött ide, és Aszalóituik nevezték, nyilvánvaló, hogy könnyen meg lehet ragadni az ősének eredeti lakóhelyét. De vannak olyan nevek, amelyeken nincs rajt az i képző, elég nehéz utánamenni, kideríteni, hogy melyik településről van szó. Vannak különböző tulajdonságok alapján keletkezett nevek pl. Kis, Nagy Hosszú, Széles, és lehetne sorolni hosszasan. Vizsgálom azt is, hogy a magyar nyelv hogyan alkotja meg a családneveket. Foglalkozom a keresztnevek művelődéstörténeti indítékaival, azzal hogy miért válik divatossá egy név, vagy miért szorul holttérbe, és hogyan mozognak a XVIII. században. A XX. századi névdivat alapjelt ugyanis a XVIII. század vetette meg, amelyben szentek tisztelete fölerősödött és lecsapódott a keresztnévválasztásnál.
- Napjainkban milyen divat van hatással a keresztnévválasztásra?
- Ma már a film-, a regényhősök, a popsztárok neveit lehet kimutatni a magyar keresztnevekben.
- Mikorra készül el az 5. kötet?
- Az ösztöndíj lejártának a végéig, 2002-ig remélhetőleg elkészítem. Jól haladok a munkálatokkal.
Azt szeretnénk, hogy minél több szakember kezébe kerüljön ez a forrás, és 30-40 év múlva is hozzáférhessenek a kutatók.
Bakonyi Zsóka
>o s
Ezt a címet adtuk papírra vetett gondolatainknak, mert jobb, helyénvalóbb címet nem találtunk azokra az élményeinkre, melyeket az elmúlt héten tapasztaltunk egy esti ifjúságvédelmi razzia alkalmával.
A rövid történet a következő: a kora esti órákban több konkrét céllal megkezdett ellenőrzésünk során a város több pontján részeg, megbotránkozta-tóan viselkedő fiatal - kihangsúlyo-zoml4-16 éves - középiskolásokkal találkoztunk.
A szolgálati törvény alapján igazoltattuk, majd a szükséges intézkedést foganatosítottuk a beszélni alig-alig tudó, a földön fetrengő, s hadd ne részletezzem milyen más dolgokat művelő tinédzserekkel szemben. Túl a rendőri intézkedéseken, túl az iskolák értesítésén, mint az ifjúsággal foglalkozó rendőrtisztnek, friss diplomával rendelkező egészségfejlesztő és mentáihigiéniásnak, s nem utolsó sorban háromgyerekes családapának, komoly félelmeim és aggályaim vannak a felnövekvő ifjúság helyes irányba történő fejlődésével kapcsolatosan.
Úgy gondolom, nem árt, ha becsületesen, korrektül végigjárjuk azokat a jogszabályokat, melyek szabályozzák a fiatalok jogait, kötelességeit, a fiatalokkal kapcsolatos tiltásokat. Pl. a szeszesitallal történő kiszolgálás témakörében. Természetesen a teljesség igénye nélkül, de a legfontosabb jogszabályokat megemlítve.
Az 1999. évi XXXI. törvény, mely a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szól. E törvény 6. szakasza a gyermekek jogairól, a 10. szakasz a gyermekek kötelességéről szól. Tisztázni kell azonban előtte, hogy ki is a gyermek, mivel a törvény e meghatározást alkalmazza a kiskorúval szemben. A Polgári Törvénykönyv szerint 18. életévét be nem töltött személy tekintendő gyermeknek. Tehát a 6. szakasz - mely a gyermekkorú személy jogairól szól - szó szerint idézve: „A gyermeknek joga van ahhoz, hogy fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön." Ezzel összhangban a 10. § (1) bekezdés c. pontja szerint a gyermek kötelessége, hogy tartózkodjék az egészségét károsító életmód gyakorlásától és az egészségét károsító szerek használatától.
A törvényalkotó a különböző jogszabályok alkotásakor figyelembe vette a gyermekvédelmi törvény szellemét, s az 1999. évi LXIX. törvény valamint a 218/1999. (XII. 28.) kor-
BŰNMEGELŐZÉS
mányrendeletben 12. § (1) bekezdésben tiltja a 18 éven aluli személyek szeszesitallal történő kiszolgálását, illetve a d. bekezdés tiltja közterületen vagy nyilvános helyen fiatalkorúak szándékos lerészegítését. Aki ezen tilalmakat megszegi 50.000 Ft pénzbírsággal sújtható, melyet a rendőrség, a közterület-felügyelőség, illetőleg az ÁNTSZ egyaránt kiszabhat.
Mentálhigiéné szempontból ki kell emelni, hogy a kiskorúak, már 12-14 éves korukban megismerkednek a legá-
ben 8 év lemaradást, rövidebb életet jelent. Természetesen erről a témáról hosszú-hosszú oldalakon lehetne elmélkedni - társadalmi viszonyok, környezeti, szociológiai kérdések -, de tény, hogy országosan és Nagykanizsa viszonylatában is sok tennivaló vár ránk. Ezért is javasoltuk az S.O.S. a Fiatalokért Konferencia Bűnmegelőzési Szekciójában a Megyei Jogú Város Közgyűlésének, hogy vitassa meg a gyermekek jogainak és kötelezettségének témakörét (akár társadalmi megvi-
lis drogokkal: az alkohollal, cigarettával. Az ÁNTSZ 1995-ös és 2000. évi felmérésében - melyet az európai vizsgálat keretében a középiskolások alkohol- és egyéb drogfogyasztásáról készítettek - elgondolkoztató adatok láttak napvilágot. Konkrétan az alkoholfogyasztásra vonatkozóan a középiskolás tanulók 85%-a ivott már, 25-30%-a volt már részeg állapotban több alkalommal is. A dohányzás tekintetében a megkérdezettek több, mint 70%-a legalább egy alkalommal dohányzott már, rendszeres dohányos a megkérdezettek több, mint 30%-a volt. Természetesen az adatok életkorra és iskolatípusra lebontva más más tapasztalatot tükröznek, de lényegében mégadják a fiatalok e szerekhez történő vonzalmát. Arról már nem is kell beszélnünk - hiszen minden nap hallhatunk róla a médiában -, hogy a felnövekvő ifjúság egészségi állapota különböző felmérések, alkalmassági vizsgálatok során (sorozás, testnevelésből felmentve) nem éppen rózsás. Ilyen alapokon nem is kell csodálkozni azon, hogy a születéskor várható időtartam kis hazánkban férfiaknál 69, nőknél 77 év. Ez fejlett országok adataihoz viszonyítva (pl. Ausztria) férfiak esetében 10 év, nők tekinteté-
tatás szintjén is), mivel azt tapasztaljuk, hogy nincs megnyugtatóan rendezve e kérdés. Tévedés ne essék, mi nem csorbítani akarjuk a gyermekeink jogait! Sokkal inkább a jogszabályok által adott kereteket kívánjuk tartalommal megtölteni.
Nem vitás, hogy ma a kockázatok társadalmában élünk, ahol a család -mint alapvető mikroközösség - feladatát nem tudja maradéktalanul ellátni, az iskolákban a hangsúly eltolódott az oktatás irányába, a nevelés háttérbe szorult. A versenyszellem játszik szerepet társadalmunkban, az értékrendben az anyagiak váltak uralkodóvá. Az emberi kapcsolatokat az elhidegülés, a közömbösség jellemzi, s ez mind-mind a fiatalság helyes irányú, egészséges fejlődését nehezíti meg. A fiatalok útkeresését a média sem könnyíti meg, konfliktushelyzetek megoldására a filmekben látott erőszakot alkalmazzák elsősorban gyermekeink, esetleg pótszerekhez nyúlnak...
Egy szebb jövő érdekében a változtatás közös érdekünk.
Horváth István
rendőr őrnagy Bükiné Papp Zsuzsanna
rendőr hadnagy
FELHÍVÁS
A- Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes vagy tettesek ellen alkalmi lopás módszerével elkövetett bűncselekmények alapos gyanúja miatt. A város területén két alkalommal, valamint Letenye város területén lévő ékszerboltokat loptak úgy meg, hogy a kérdéses arany- és ékszerboltokba több alkalommal bementek, s az eladókban olyan bizalmat ébresztettek, mely komoly vásárlási szándékban nyilvánul meg. A bizalmukkal az eladók éberségét kijátszva, valamint más személyek figyelem elterelő akciójának köszönhetően, a kis időre eléjük letett arany ékszerekkel teli tálcákat magukhoz vették, s az üzletből eltávoztak. Nagykanizsán az egyik szálloda épületében lévő ékszerboltból 800 ezer Ft értékű aranyáruval távoztak, de itt még sikerült a lopás tenyéré a járókelők figyelmét felhívni az eladóknak, így a bűncselekmény elkövetője menekülés közben elszórta az ékszereket. A Dél-Zala Áruház egyik ékszerboltjából már 800 ezer Ft árú ékszerrel el tudtak távozni. Lete-nyén közel kétmilliót érő arany ékszerrel távozott a tettes.
Az elkövetők a nyomozás adatai szerint egy elkövetői körhöz tartoznak, valószínűleg ketten vagy hárman vannak, s az alábbi személyleírás áll rendelkezésre, melyet a közeli időben grafikai rajzzal is kiegészítünk.
Az elkövető: 25 év körüli, 170— 175 cm magas, valószínűleg roma származású, kisebb bajuszt viselt, arca borostás. Különös ismertetőjele: arca bal oldalán szemtől a szája felé, kb. 3 cm nagyságú korábbi sérüléstől származó heg látszik, melyet ragtapasszal fedett le. Haja sötét vagy fekete, hosszú, melyet a kabát alá tűrve hord. Körmei rágot-tak, repedezettek. Keze munkáskéz, erős, izületes, bőrkeményedé-ses. Ruházata: fekete, lábszárig érő ballonkabát, fekete melegítőszerű nadrág, fekete sportcipő, magában mintás, hosszú ujjú fehér ing, szennyezett, kék baseballsapka, barna-bordós műanyagkeretes napszemüveg.
Kérjük, azoknak a kedves olvasóknak a jelentkezését, akik az eltulajdonított ékszerekről vagy az elkövetőről bármiféle érdemleges információt tud. jelentkezzen a Nagykanizsai . Rendőrkapitányságon (Nagykanizsa, Király u. 49. szám alatt a 107-es segélyhívón vagy személyesen bármely rendőrnél. Bejelentésüket előre is köszönjük.
18
2000. október 19.
Az egészség olyan összetett fogalom, mely az emberi lét különböző szintjei közti kapcsolatokat fejezi ki. Az egészségről alkotott elméletek eredendően két egészségfogalomról szólnak, a megőrzött egészségről és a betegség gyógyításával visszaadott egészségről. Ez utóbbi elmélet lett az általános. Az egészségügyet az akut ellátást biztosító kórház képe uralja, ahol technológia-eszközök koncentrálódnak, és kevés figyelmet fordítanak a betegségek természeti-társadalmi-környezeti és magatartásbeli meghatározóira. A magyar társadalom egészségi állapota, a többi kelet-európai országéhoz hasonlóan nagyon kedvezőtlen. Közel 300 olyan tényező ismeretes, amelyek külön-külön is, de együtt még inkább elősegítik a krónikus nem fertőző betegségek kialakulását, rontják az életminőséget, és rövidítik tartamát. E tényezőket kockázati tényezőknek nevezik. Ma a magyar lakosság életmódja nem alkalmas az egészség megőrzésére, a hosszú élettartam biztosítására. A szakemberek jórésze úgy véli, nem a kialakult bajokat kell orvosolni, hanem a megelőzésre, az egészségfejlesztésre kell komoly hangsúlyt fektetni. Már évekkel ezelőtt több főiskola, egyetem tűzte ki célul, hogy egészségfejlesztő, mentálhigiénés szakembereket képez ki, olyan szakembereket, akik az élet különböző területein fejtik ki tevékenységüket, egy közös csak bennük, napi feladataik ellátása mellett, illetve aközben az egészségfejlesztésre is
hangsúly fektetnek, és tevékenységük nyomán a munkavégzés körülményei lelki szempontból egészségesebbé válnak. Mint egészségfejlesztő, mentálhigiénés szakember szerzett nemrégiben diplomát Horváth István rendőr őrnagy, akitől azt tudakoltuk, hogy a képzés során szerzett tapasztalatait hogyan hasznosítja a mindennapokban.
- Ma már mind többen elfogadják azt az álláspontot, miszerint minden betegség eredendően lelki bajokból alakul ki. Evekkel ezelőtt még elutasí-\' tották ezt a szemléletet, ma már egyre többen azonosulnak vele, mi több, tanítják. Sajnos a kockázatok korát éljük, ennyi kockázatnak még soha eddig nem volt kitéve az emberiség, ennyi egészségromboló tényezővel sohasem kellett még szembenéznie, és ennyire talán még sohasem volt védtelen. A folyamatos stressz, a ránkzúduló problémák, a környezeti ártalmak csökkentik a bajokkal szembeni ellenálló képességünket. A védekezésül használt pótszerek, amelyek a problémákat elkendőzik, de meg nem oldják, mind az egészségünket rongálják, életesélyeinket csökkentik. Sajnos az emberiség a pótszerekhez nyúl, és nem képes megoldani a gondjait, halogatja, odázza azokat. A problémák sokasodnak, stresszhelyzeteket teremtenek, a folyamatos stressz pedig lassan kitermeli a testi bajokat. Az első apró jelektől a nagyon súlyos, gyógyíthatatlan betegségekig vezet az út. Az egészségfejlesztő szakember sokat tehet önmagáért, és azért a közössé-
gért, amelyben dolgozik, birtokában vannak azok az információk, amellyel segíteni tudja a problémákkal küzdőket.
- Ön miként hasznosítja ismereteit, mint rendőrtiszt?
- Rendőrként a bűnmegelőzés a szakterületem. Vallom, hogy azok a fiatalok, akik egészséges lélekkel nőnek fel, nagyobb eséllyel maradnak meg a jó úton, kisebb arányban válnak bűnelkövetővé. A fiatal korosztály még megmenthető, és úgy gondolom a DADA oktatásába a lelki egészség megőrzése, illetve fejlesztése éppúgy beletartozik, mint a drogról, az alkoholról, vagy az AlDS-ről való beszélgetés. Véleményem szerint azok a fiatalok, akik magukra maradnak a problémáikkal, akik senkitől nem remélnek segítséget, könnyebben lesznek bűnelkövetők, mint akik megkapják a szükséges segítséget a felnőtt társadalomtól. Nagy tehát a mi felelősségünk, úgy gondolom, egészségről, lelki egészségről nemcsak az egészségügyben dolgozó szakembereknek kell és lehet beszélni, hanem nekünk is. A felnövekvő korosztályt a különböző szakterülteken dolgozók együttes munkával még megmenthetik, segíthetik a problémák megoldásában, egy egészségesebb, önvédelemre alkalmasabb létrejöttét segíthetik elő. A szakdolgozatom részét képezi az a felmérés, amely a városban élő fiatalok kábítószerezési szokásairól készítettünk. Az eredmények megdöbbentőek, sokak számára pedig meglepőek, ugyanis vannak, akik nem hiszik el, hogy a helyzet mennyi-
re súlyos. Nemcsak a felmérést készítettük el, hanem kidolgoztunk egy cselekvési programot is, amelynek részét képezi egy drogambulancia létrehozása. Már korábban is volt szó erről, ám akkor a közakarat hiányzott a létrehozásához, de most úgy tűnik, kormányprogramot dolgoznak ki erre is, így megvalósulhat.
- Mi a helyzet a rendőrség egészségi állapotával?
- Nagy vonalakban ugyanaz jellemzi, mint az egész magyar társadalmat, vagyis nagyon kedvezőtlenek a mutatók. Evek óta nem volt már kolléga, akit a normál nyugdíjba vonulás időpontjában búcsúztattunk volna el, mindenki él a korkedvezményes nyugdíj lehetőségével, és ennek hátterében, a legtöbb esetben az egészségi állapot megromlása áll. Elfáradnak a kollégák, komoly kihívásoknak kell eleget tenniük nap, mint nap, a rekreációra pedig nem nagyon van lehetőség, hiszen sok esetben a minimális feltételek sem adottak. A rossz egészségi állapotnak egyaránt megvannak az objektív és a szubjektív okai is, nekünk egészségfejlesztő szakembereknek pedig az a dolgunk, hogy mind az egyént, mind a társadalmat segítsük a helyes út megtalálásában, mert a jövőnk múlik ezen. Ezt nálam sokkal szebben fogalmazta meg Bárczi Gusztáv, aki azt mondja: „Szeresd az egészségedet, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ez a jövő. Őrizd szüleid egészségét! -mert a múlton épül fel a jelen és a jövő."
D.É.
Hogyan tovább kanizsai foci?
LABDARÚGÁS
A 2000/2001-es labdarúgó-bajnokság rendhagyónak számít az előző évekhez képest is. A sokak által indokolatlannak tartott professzionális titulus kikerült a legmagasabb osztály elnevezéséből, s visszatértek a jól megszokott NB I-hez. A profizmushoz való közelítést természetesen nem vetette el a megújult szövetség, de külön kezelik az amatőr és profi vonalat, s alszövetségek is ehhez idomulva jöttek létre. Az őszi szezon tulajdonképpen egy alapszakasza az idei évadnak, amelynek végén alakul ki az egyes osztályok mezőnye. Az NB I két nyolcas csoportjából 6-6 együttes marad a tavaszi szezon 12 csapatos küzdelmeire. A profizmus egyes kluboknál a játékosok és szakvezetők díjazásánál már megvalósult, noha a mutatott játék még nem adott elég alapot hozzá. Némely egyesületnél csak úgy röpködnek a tíz-, meg a százmillió forintok, míg mások néhány csordogáló milliócskának is örülnek. Sajnos, az utóbbiak közé tartozik városunk élvonalbeli együttese,. a most már csak Nagykanizsa FC nevet viselő labdarúgócsapat, lévén fő „szponzora" az önkormányzat, amely a klubot működtető kft. tulajdonosa. Néhány tíz milliónál nagyobb támogatást nem tudnak adni évek óta, ám rendre így is kivívják a többi sportág szakvezetésének nemtetszését, akik ezzel
SOFTBALL
©fen
Az Ants Thury Baseball Klub női softballegyüttese évekig a „menők", az NB l-es férfi gárda „holdudvarában" érte el mind szebb sikereit. Tavaly már ők is a fénybe kerültek, mintegy lekoppintva a férfiak korábbi produkcióját, megnyerték a Magyar .Kupát és a bajnokságot is. Az idei szezonban sem akarták alább adni, s ehhez az első lépést már megtették bajnoki címük megvédésével. A vártnál azonban nehezebben sikeredett, mivel a nagy rivális Bp. Honvéd United együttese válogatottak sorával erősített. A három nyert mérkőzésig tartó bajnoki döntő első négy összecsapása után 2-2-re állt az eredmény. Következett a mindent eldöntő találkozó, amelyre ha-
20
megrövidítve érzik magukat, mármint sportágukat, a szükségesnél kisebb összeg tekintetében. A gyakorta emlegetett külső befektetők nem nagyon tolonganak a futballklub ajtajánál, s a csapat rossz szereplése ráadásul olaj a tűzre, elfecsérelt pénznek tartják az évek alatt fenntartásukra fordított, már százmilliót is meghaladó összeget. Ez persze amolyan „22-es csapdája", hiszen a kevés pénzből nem lehetett vásárolni meghatározó tudású játékosokat, a „szegény ember vízzel főz" effektus pedig magában hordozza a negatív spirál kialakulását. Még egy „öregedő félben" lévő ismert focista is nevetségesnek tartotta azt az összeget, amit a klubvezetés fel tudott ajánlani idejövetele esetén. Jellemző, hogy szinte csak a bajnoki rajtra sikerült a végleges keretet kialakítani, figyelemre méltó igazolások nélkül. Az alapszakasz első körében mindössze 4 pontot gyűjtöttek, s egy sikeresebb folytatásban bízott a szakvezetés, élén Mihalecz István vezetőedzővel. Nem is kezdték rosszul a visszavágó sorozatot, hiszen nyertek a Videoton ellen, majd döntetlen a ZTE otthonában. A lendületet talán az elhalasztott MTK elleni meccs is megtörte, s vereségek következtek. A tulajdonos önkormányzat időközben új ügyvezetőt
zai környezetben, a Thury-pályán került sor. Darabos Gábor edző tanítványai parádésan kezdtek, s a második inning után már 5-0-ra vezettek. A válogatottakkal teli fővárosiak azonban megmutatták, hogy idegenben is képesek bravúrra. A harmadik játékrészt 4-0-ra, az ötödiket 1-0-ra nyerve kiegyenlítették az állást. Az ötödik aztán ismét a hazaiak előnyével zárult, ám a kétgólos előny kevésnek bizonyult, mert a következőt 4-2-re ismét az United nyerte, s a döntő inning előtt nyílt volt a találkozó, ezzel a bajnoki cím sorsa. A finálé idegölő küzdelmét végül a thurysok bírták jobban, s ha csak egy pontot is szerezve, de a maguk javára fordították az eredményt. 10-9-es győzelmük egyben bajnoki címük megvédését is eredményezte. Nem dőlhetnek azonban még kényelmesen hátra a karosszékben, hiszen kettőjük párharca a Magyar Kupa döntőjében folytatódik a hétvégén, de ez már a fővárosban lesz. Amennyiben sikerül ezt is nyerniük, túltesznek a férfiak produkcióján is, akiknek még nem adatott meg mindkét trófeában a címvédés.
B.Z.
nevezett ki Marton István személyében, a lemondott Grabant János utódjául. Az önkormányzati képviselőként megfontoltságáról, alaposságáról is ismert mérnök-közgazdász Marton István sem tudott azonban csodát művelni. A debreceniektől, majd az MTK-tól is elszenvedett hazai vereségek után bejelentett prémiummegvonás sem érte el a remélt hatást, talán még ellenkező előjellel is hatott. A sereghajtó pécsiek megalázónak is beillő vereséget mértek Popo-vicsékra, akik az első két potyaízű gól után már-már hagyományos módon „padlót fogtak". A baranyai gárda öt gólt rúgott, pontosan annyit, mint az előző tizenegy fordulóban összesen. Csapatunk becsületét az a Nagy Csaba mentette meg, akinek mesterhármasával itthon legyőztük a PMFC-t. A pécsiek pontszámban (8 pont) beérték az NFC-t, s mivel az egymás elleni mérleg nekik kedvez, a tabellán meg is előzték. A kanizsai gárda így az utolsó helyre csúszott le, s valljuk be, vajmi kevés reménye van már a bentmaradás kiharcolására. Mihalecz edző rendre optimista volt, bízott játékosai küzdőszellemében, abban, hogy a labda gömbölyű, s bármi megtörténhet, még a „kapanyél is elsülhet". Nos, az a bizonyos kapanyél el is sült, csak sajnos
VÍZILABDA
Ob II. 3. forduló. CWG Kanizsa-Székesfehérvár 5-0
Játék nélkül, az ellenfél nem jelent meg.
CWG Kanizsa-Nova Vizcoop Kaposvár 10-7 (2:3,4-1, 3-0,1-3)
Vezette: Tibai, Sancsecz.
CWG Kanizsa: Kiss - Lukácsa, Karácsony, Tóth, Kaszper Gy., Csente, Szabó D. Csere: Dr. Csetneki, Ludvig, Horváth D., Szabó Sz. Edző: Komlósi János.
Góllövők: Karácsony 4, Kaszper 3, Szabó D. 2, Lukácsa 1.
Jók: Kiss Cs. és a csapat
Szikrázóan kemény, színvonalas mérkőzésen, nagyszerű játékkal nyert a hazai csapat.
Gyermek edzőmérkőzés: CWG Kanizsa-Nova Vizcoop Kaposvár 9-4 (3-0,1-3, 3-0,2-1) CWG Kanizsa: Bántó -Erhetics, Dávid, Szili, Kalmár, Oláh, Laky. Csere: Hartai, Tegzes, Lengyel, Marton, Magyar, Gáspár, Cserti. Edző: Komlósi János.
Góllövők: Dávid, Marton 2-2, Hartai, Magyar, Laky, Szili, Erhetics l-l.
visszafelé az utóbbi találkozókon. A kiesőjelöltek közül a ZTE van a legkedvezőbb helyzetben 13 pontjával, de még nekik is pontot, pontokat kell szerezni a hátralévő két fordulóban a biztos élvonalban maradáshoz. Még az az eddig szóba nem jöhetett variáció is előállhat, hogyha a két zalai együttes mindkét meccsét elveszti -a ZTE az MTK-val otthon, a Debrecennel idegenben, az NFC az UTE-val a fővárosban, a Vasassal hazai pályán mérkőzik -, a pécsiek pedig mindkétszer nyernek, ők maradnak NB l-esek, a zalai csapatok pedig kiesnek. No, persze ez már az extrém esetek kategóriájába tartozik, jóllehet a magyar fociban manapság minden megtörténhet.
Még az is, hogy a MÁV NTE NB Il-es tagságért küzdő együttese sem marad a folytatásban a harmadik vonalban, sőt meg is szűnhet. A nagy múltú, 1866-ban alakult NTE jogutódját képező MÁV NTE múlt heti elnökségi ülésén ugyanis ez is szóba került, miután bejelentették, hogy a MÁV Rt. kivonul a támogatók sorából, s ez mintegy évi 8 millió forint elapadását jelenti. A kedvezőtlen hírek ellenére a Szálai Zoltán edző vezette csapat győzelmi ambíciókkal fogadta a hazai zárómeccsen a rivális Kaposfüred együttesét, akik szintén az NB II-ben maradásért küzdenek. Amelyikük nyer, még esélyes lehet a bentmaradást jelentő 2. hely, vagy a négy legjobb harmadikba tartozóként a magasabb osztályban maradásra. A vége aztán igazságosnak, de barátságosnak egyáltalán nem mondható l-l-es döntetlen lett, ami egyik csapatnak sem kedvezett. A „nevető harmadik" Baja viszont simán nyert és előrerukkolt a már befutó Balatonlelle mögé a második helyre, amelyen a vasutasok álltak hosszú ideig. Kalinicsék ezzel a döntetlennel lecsúsztak az 5. helyre, s már arra sincs nagy esélyük, hogy a legjobb harmadik helyezettek között legyenek, mégha nyernek is a sereghajtó Decs otthonában a zárófordulóban. A pontszámokat természetesen viszik magukkal az alsóbb osztálybeli folytatásba a csapatok, de vajon a vasutasoknak lesz-e folytatás az NB III-ban is? A közeli napokban, hetekben várhatóan felgyorsulnak a két kanizsai egyesületnél az események, amelyeknek szervezeti, szervezési (át, vagy össze) vonatkozásai is lehetnek, s talán tisztul majd a kép. A kérdés persze továbbra is napirenden maradhat, mármint hogyan tovább kanizsai foci?
Bacskay Zoltán
2000. október 19.
ASZTALITENISZ
Hajdanán több férfi asztaliteniszszakosztály is működött városunkban, a Kanizsa Bútorgyár női csapata pedig az élvonal stabil tagja volt, a vidék legjobbjainak sorába tartoztak, nemzetközi szinten is jegyezték őket. A kilencvenes évek elejére aztán eltűntek a város sportpalettájáról, szép csendben felszámolták valamennyit, olykor egyetlen tollvonással. Az évtized közepén aztán lelkes sportbarátok Jakabfi Imre vezérletével újjáélesztették a minőségi megszűnte után csupán a diáksportban jelen lévő sportágat. A férfiak a sörgyári egyesület, a nők a Körösi DSE égisze alatt kezdték, illetve folytatták
Kevésbé a reflektorfényben
a munkát az előbbre lépés reményében. A fejlődés a férfiaknál volt látványosabb, felküzdötték magukat az NB I/B-ig, ám megkapaszkodni nem tudtak. A megfelelő anyagiak hiánya aztán a folytatásban is „begyűrűzött", nem tudták megtartani magasan kvalifikált játékosaikat, s az idei szezont már az NB IJJ-ban kezdték. Néhányan abba is hagyták az aktív játékot, s helyi fiatalok léptek helyükbe. A régiek közül jószerivel Beck Gábor maradt, valamint a tavaly visszatért Zborai Gyula, ám ő sajnálatos balesete miatt egyelőre nem állhat rendelkezésre?" Az NB ül
ATLÉTIKA
Az elmúlt hét végén Zalaegerszegen egyidőben került megrendezésre a serdülő atléták összetett minősítő versenye, valamint a Vas és Zala megyék közösen rendezett nyílt bajnoksága. Az N. Olajbányász AC versenyzői mindkét versenyen eredményesen képviselték magukat és városunkat.
A serdülő összetett versenyen Gulyás Gorán révén aranyjelvényes, Gregor Anita és Tóth Lívia révén két ezüstjelvényes minősítést szereztek. A jó eredmények jó helyezésekkel is párosulva jelentettek értékes sikereket.
Eredmények:
Négypróba B változat:
14 éves lányok: 1. Gregor Anita 2191 pont.
14 éves fiúk: 1. Gulyás Gorán 1759 pont.
13 éves lányok: 2. Tóth Lívia 1846 pont.
12 éves lányok: 2. Simon Bernadett 1765 pont, 3. Tamberger Ágnes 1656 pont, 4. Hári Kata 1446 pont.
A közös rendezésű Vas-Zala megyei nyílt bajnokságon tapasztalatszerzés céljával vettek részt néhány serdülő korú versenyzővel, akik önmagukhoz képest nagyon jól teljesítettek (ezt egyéni csúcsok jelzik) a népes -válogatott versenyzőket és olimpikonokat is felvonultató - felnőtt mezőnyben.
Egy sikeres idény zárása
A fiatal kanizsai atléták jobb eredményei és helyezései:
100 m síkfutás női: 6. Takó Helga 13,2 mp.
4x100 m váltó női: 4. N. Olajbányász AC 54,4 mp (Katona Mária, Gregor Anita, Tóth Lívia, Takó Helga).
200 m síkfutás férfi: 6. Biliege Dávid 25,9 mp.
800 m síkfutás férfi: 7. Varga Zsolt 2:18,2 perc.
Távolugrás férfi: 7. Gulyás Gorán 569 cm.
Magasugrás férfi: 3. Biliege Dávid 150 cm.
Ezzel a versenynappal lezárult a 2000. évi szabadtéri atlétikai idény. A szárnyait bontogató kanizsai klub Parti Tibor és Kertész Tamás edzők irányításával megvetette a lábát a honi atlétika porondján. Három aranyjelvényes szintet teljesítő versenyzővel, az első megszerzett Oberemmel, a 7 vidékbajnoki címmel és a számos egyéb értékes helyezéssel sikeres évet zárt az N. Olajbányász AC. Gratulálunk hozzá! Amennyiben munkájukat továbbra is ilyen odaadással végzik a fejlődésük töretlen lesz, akkor a következő évben és években még sok sikert és örömöt fognak szerezni maguknak, támogatóiknak és városunknak.
Mechlovics-csoportjában szereplő gárda többnyire a Beck, Holecz, Varga Zs., Kun összeállításban állt asztalhoz, s parádés sorozatot produkált. Mindössze a csoport favoritjának számító dunaújvárosiaktól kaptak ki, a többi együttest magabiztosan győzték le, ráadásul idegenben. A PEAC Il-t 12-6-ra, a hévízieket 13-5-re, lengyeltótit 12-6-ra, legutóbb pedig az élvonalbeli Harkány második csapatát 16-2-re. A szezon elején kicsit távolinak tűnő bajnoki cím elnyerése így egyre reálisabbá válik, hiszen a folytatásban zömmel hazai meccsek következnek. A Körösi DSE színeiben szereplő női csapat kezdetben a diákolimpiákon sikeresen szereplő fiatalokból verbuválódott, s változó sikerrel szerepelt az NB JJ-es mezőnyben. A tehetséges fiatalok - Horváth Viktória, Újházi Csilla -mellé eleinte csak alkalmi jelleggel, többnyire a hazai találkozókon
„beszálltak" az egykori bútoros kiválóságok, Bizó Mária, Mausz Éva, Boldizsár Gabriella. A rutinos játékosok óriási húzóerőt jelentettek, s az eredmények egyre figyelemre méltóbbak lettek. Az idei szezonban már Körösi Kanizsa Kft. DSE néven induló gárda a dobogós helyek valamelyikét célozta meg. Az eredmények bizonyítják, hogy nem is alaptalanul. Neves klubok - Tolna, Statisztika - második, illetve harmadik számú csapataitól is már csak minimális különbségű vereségeket szenvedtek, a hasonló kaliberű együttesek ellen pedig rendre nyernek. Legutóbbi hazai mérkőzésükön 15-3-ra győztek a szekszárdiak utánpótlás-gárdája ellen. Jelenleg a 2-3. helyen állnak, de túl vannak már minden nehéz ellenfélen, így fennállásuk legeredményesebb évadjára van kilátásuk.
B.Z.
PRO G RAMAJÁNLAT
KINAI-BOX BAJNOKI DONTO. Az Elit-Profi Harcművészeti SE rendezi idén a Leopard-Boksz Wu-Tang Harcművészeti Bajnokságot, amely során a kanizsai egyesület versenyzői is ringbe szállnak a Kínai-Box Magyar Bajnoka címért. A versenyen pusztakezes és fegyveres formagyakorlatokat, valamint light-contact küzdelmeket láthatnak az érdeklődők. Kezdés: szombat 11 óra, MÁV NTE-csarnok.
* * *
VÍZILABDA. A felnőttek után a gyermek korosztályúak 2000/200l-es bajnoki küzdelmei is elkezdődnek a hétvégén. A dunántúli csoportban szereplő CWG-Kanizsa VSE ifjú pólósai többek között Kaposvár, Pápa és Tatabánya csapataival mérik össze tudásukat. A kuparendszerben zajló bajnokság nyitófordulóját Nagykanizsán, a Fedett uszodában rendezik. Komlósi János edző tanítványai az első körben Kaposvár és Pápa együttesével mérkőznek. Szombat 10 óra: CWG-Kanizsa VSE-Kaposvár, 13.30: CWG-Kanizsa VSE-Pápa.
KÉZILABDA. A megszűnő Olajbányász SE kötelékéből kivált női kézilabdacsapatot a MÁV NTE vette „pártfogásba". Az ideiglenesen Nagykanizsa Kézilabda Club néven szereplő NB Il-es gárda remek produkcióval fejezte ki „köszönetét", az eltelt öt fordulóban négy győzelmet arattak, ebből kettőt idegenben. A jó sorozat folytatásában bíznak újabb hazai találkozójukon a mohácsiak ellen. Kezdés: vasárnap 11 óra, MÁV NTE-csarnok.
* * *
KOSÁRLABDA. NB l/B-s kosárlabdacsapataink győzelmi szériája folytatódhat az ünnepi hétvége hazai mérkőzésein. A sorsolás szeszélye folytán mindkét gárda a Testnevelési Egyetem együtteseivel mérkőzik a bajnoki pontokért a MÁV NTE-csarnokban. A találkozókat továbbra is ingyen tekinthetik meg az érdeklődők. Vasárnap 17 óra: MÁV NTE-TFSE, hétfő 16 óra: KKK DKG East-Kaszások-TF.
2000. október 19.
21
A Fekete Vonattal indul a „Szombat este"
A HSMK és a Városi Diákönkormányzat közösen elhatározta, hogy havi rendszerességgel „Szombat este" címmel, rendezvénysorozatot indít fiataloknak. Visszatérő probléma városunkban, hogy főleg hétvégeken, a diszkó-záson kívül, nem tudnak mit kezdeni magukkal a fiatalok. Szeretnének igényesen szórakozni. Ezt a hiányosságot kívánja pótolni a HSMK. Változatos műsoraikkal azt akarják elérni, hogy a középiskolások térjenek be az intézménybe. Mit is kínálnak? Különböző stílusú zenei programokat, lehet könnyűzene, folklór, irodalom, vagy helyi amatőr csoportok fellépése. Ha nincs ilyen, az sem baj, hasznos lehet egy jót beszélgetni, egy videofilmet megnézni, kielemezni, vagy lazán, két-három órát együtt lenni, ismerkedni, délután 4-5 órától, este 8-9 óráig.
- Hívunk sztárzenekart is — kezdte a felsorolást Szakács Gábor. - Az első szombat estét, a
CKÖ anyagi segítségével, október 28-án, 18 órakor, a Fekete Vonat nevű együttes nyitja, melyre a belépődíj 600 forint. Igyekszünk, hogy 5-600 forintnál ne legyenek drágábbak a jegyek. November 11-én a dzsessz műfajában, Vasvári Pál lemezbemutató turnéját hallhatják, kísér az In Line együttes. December 2-án a két népszerű parodista, Bagi Iván és Nacsa Olivér lép fel, egy bűvész és egy táncosnő kíséretében. A műsorok főleg a színházteremben és előcsarnokában zajlanak. A Városi Diákönkormányzat is részt vesz a rendezvénysorozatban, ötleteiket figyelembe vesszük, közösen adtunk be pályázatot a Mobilitás Ifjúsági Irodához Győrbe, talán kapunk támogatást onnét is. Úgy tervezzük, főleg a tavaszi időszakban, kivisszük más intézményekbe, pl. a Zemplén Győző iskolába, vagy szabadtérre, pl. a Hevesi Iskola parkjába a szórakoztató programokat.
Bakonyi Zsóka
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívjuk Önt, családját és barátait 2000. október 19-én 18 órára KOSITZKY ATTILA
nyugállományú altábornagy ÖNPÖRGÉS című könyvének bemutatójára „A vadászpilóta magányossága ". Az est házigazdája: Halmos Ildikó A Honvéd Kaszinó tükörtermében. (Nagykanizsa, Ady u. 7. Tel.: 93/311-036)
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívjuk Ont, családját és barátait LICHTENWALLER ZOLTÁN
festőművész „Fák, virágok, fény - emberek"
című kiállítására.
A kiállítást megnyitja: Járási Ildikó - iparművész.
Megnyitó időpontja: 2000. október 25. 17 óra.
Megtekinthető: 2000. november 1 l-ig
a Honvéd Kaszinó galériájában (Nagykanizsa, Ady u. 7. Tel.: 93/311-036)
MEGHÍVÓ
Tisztelettel meghívjuk Önt a Pipitér Óvoda két épületének - Nagyrác út 26., Bajcsy-Zs. út 67. -ünnepélyes átadására.
Az ünnepélyes műsort a Pipitér Óvoda óvodásai, valamint a Zeneiskola növendékei, volt óvodásaink adják. Ideje: Nagyrác út 26.: 2000. október 23. 14 óra Bajcsy-Zs. út 67.: 2000. október 23. 15 óra
Óvoda vezetése
Pécsi művészek az Egry Galériában
Strabinger Ferenc és Péger József pécsi művész-tanárok kiállítása látható október 10-től november 10-ig az Egry József Galériában.
Strabinger Ferenc 1959-ben született. Tanítás mellett végez alkotómunkát. Elsősorban tájképeket fest. A Nagykanizsán látható kiállítási anyaga, olaj- és akvarellképei főleg lakóhelyét, Bogyiszló környékét mutatják be. Tagja a pécsi Bárka Művészeti Egyesületnek. Képzőművészeti kiállítások rendszeres résztvevője. A főiskolán tanára volt a Nagykanizsán élő Rétfalvi Sándor szobrászművész.
Péger József 1947-ben született. Önálló alkotóművészként dolgozik, saját galériája van. A kanizsai közönség a szigligeti művésztelepen készült akvarelljeit, a nyár hangulatát idéző balatoni tájképeit láthatja (képünkön).
Meghívó
A Horvát Kisebbségi Önkormányzat szervezésében 2000. október 22-én (vasárnap) délután 5 órakor horvát nyelvű szentmise lesz az Alsóvárosi Szent József templomban. A szentmisét celebrálja: Blazs Horvát kotoribai esperes.
Szeretettel várunk minden kedves hívőt.
MEGNYÍLT!!!
ARCULAT SZEPSEGSTÜDIO
Nk., Teleki út 3. Tel.: 20/9311-905
Nyitva tartás: hétfő, szerda, péntek: 10—18-ig, kedd, csütörtök: 12—20-ig, szombat: bejelentkezés szerint!
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Nk-án Városkapu 10-ben 61 nm-es, 2,5 szobás, központi fűtéses, jó állapotú lakás, közvetlenül alatta lévő 18 nm-es garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: 30/262-7496 (31160 K) Nk-án Sugár úton, 3,5 szoba, előszoba, hallos, parkettás, egyedi fűtéses magasföldszinti lakás irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas lakás eladó. Irányár: 11,5 millió Ft. Érd.: 315-755, 311-393
(31179 K)_
Elcserélném Magyar u. 2. szám alatti 1,5 szobás, komfortos, vízórás, felújított földszinti önkormányzati lakásomat belvárosi komfortosra, 1,5 szobásra. Faház szükséges. Érd.: a fenti címen, Bor lakás. (31180
K)_
Városkapu körúton 1+2 félszobás, központi fűtéses, felújított lakás eladó. Érd.: 30/993-2534
(31186 K)_
Nk-án lilás utcákon 1+3 szobás I. emeleti lakás eladó. Érd.: 30/217-0390 (31187 K)
BÉRLET
Csengery úton garázs kiadó! Érd.: este a 311-802-es telefonszámon. (31178 K) Kiskertes családi házat bérelnék Nk-án és környékén, hosszabb távra. Ajánlatokat kérek: 30/256-9929-es telefon-
számra. (31188 K)_
A Hevesi úton az Arai kút mellett garázs kiadó. Érd.: a 312-607-es telefonszámon 7-10 óráig._
JARMU
Lada Kombi 1200-es 198l-es, piros, lejárt műszakival eladó. Irányár: 80.000 Ft. Érd.: 30/9932-534 (31027 K) Trabant 60l-es Speciál, 50.000 Ft-ért eladó. Érd.: 30/233-8167
(31176 K)_
Riga motorkerékpár újszerű állapotban eladó. Érd.: Városkapu 6/D, IV. emelet, Somogyi
István. (31185 K)_
Ford Escort Tuscany 1,6-os, kétéves, 30.000 km-rel, hitelátvállalással is eladó. Érd.:
TRICÍ> autómentés
wmmmmmm 0-24 óráig külföi .dón - belföllx in
1 Teiefon: 06-30-2399-555 • 60/399-399
Autó
nagykanizsa, Mentő
krúdy gy. u. 4 Lakatos
AHOL AZ ÁR ÉS AMINŐSÉG TALÁLKOZIK.
A „Hevesi Óvoda Gyermekeiért Alapítvány" Adószáma: 18955022-1-20
Tájékoztatja tisztelt támogatóit, hogy a SZJA 1 %-ot óvodai egészségnevelés célját segítő mozgásfejlesztő felszerelések vásárlására fordította.
A hozzájárulásokat tisztelettel megköszöni az alapítvány Kuratóriuma.
Meghívó
A Pedagógus Szakszervezet
nyugdíjas klubjába 2000. október 30-án (hétfő) 16 órakor szeretettel várják a kollégákat. Helye:
Leánykollégium (Petőfi u. 5.)
Pedagógus Szakszervezet Nyugdíjas Tagozat
30/237-8640 (31189 K)
VEGYES
Félpáncéltőkés versenyzongora felhangolatlan ál-1 a p o t b a n , 100.000 Ft irányáron eladó. Érd.: 30/9932-534 (31028 K) Whirpool 26 literes új (garanciális) mikrohullámú sütő, és 5 literes új kukta eladó. Érd.: 311-739 (31190 K)
Muller Sándor
háztartási* és vegyiáru kereskedő
Üzlet: 8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 41. Tel/fax: 93/320-982, Tel.: 60/399-022, Lakástel.: 323-754
Modakril homlokzati festék, Héra belső festék, Lignodekor (Sziládékor) Finn festékrendszer és URK1autófesték
SZÍNRE KEVERVE
• Háztartási vegyiáruk
• Autófestékek
• Hazai festékek és tapéták
• Festőszerszámok
HITELKÁRTYÁT IS ELFOGADUNK!
A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap
pályázatot ÍR ki
„Az a pillanat" címmel
Várunk olyan amatőr fotókat - régi
és új -, amelyek valamilyen személyt, építményt, tájat, tárgyat, eseményt sajátos módon jelenítenek meg.
A LEGJOBBAK FOLYAMATOSAN MEGJELENNEK ÚJSÁGUNKBAN.
A fotókat a Kanizsa Dél-Zalai
Hetilap Szerkesztőségébe (Nk., Király 47.) személyesen vagy postán (Pf.: 154)
lehet eljuttatni. A fotók megjelenés után a szerkesztőségben átvehetők.)
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Büki Erzsébet. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Benedek Miklós, Halász Gyula. Horváth István. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt Zalaegerszeg. Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
CSAK MEZŐGAZDASÁGI CÉLRA ALKALMAS?
A természetjáró ember mindig örül, ha újabb kirándulóhelyet fedez fel. Különösen, ha csend és nyugalom párosul a táj szépségéhez. A barangoló ilyenkor úgy érezheti, hogy még megmaradt az erdő, a rét, a tó, ha nem is érintetlenül, de a maga valóságában. Ilyen hely a Feketesári-tó és környéke is.
- Ki birtokolja ezt a tavat? - kérdeztük a példásan rendben tartott környezet láttán egy éppen ott tevékenykedő férfit.
- A tó és közvetlen környezete a nagykanizsai Gyümölcskert Rt. tulajdonában van
- válaszolt Varga Zoltán -, az erdei út - amelyik Jankapuszta felől leágazik ide -, s a környező erdők surdi gazdáké. Néhány száz méterre található innen a volt állami gazdasági nagy gyümölcsös, amelyet ebből a tóból öntöznek. Én tartom rendben a környezetet, a nagyobbik tavat pedig bérlem. Öntözésen kívül más haszon is származik innen, hiszen halakat telepítettem, decemberben folyik a lehalászásuk.
- Járnak erre kirándulók?
- Egyre inkább! A csend, a jó levegő sokakat vonz, s a három tó partján - mert beljebb is van még két kisebb - kellemes séta tehető. Könnyű megközelíteni, hiszen jó időben autóval egészen a legnagyobb tó partjáig be lehet jönni, de autóbusszal is elérhető, a jankapusztai elágazástól 10-15 perces könnyű sétával ide lehet érni. Sokan keresik a forrást - folytatja Varga Zoltán - j nem csak azért mert megszomjaztak -, hiszen azt hiszik, hogy az. táplálja a tavakat. Sajnos ezek nem természetesen tavak, víztározóból alakította ki a hajdani tulajdonos. A tó neve is lápos, mocsaras mélyedésre utal.
- A környék valóban nagyon szép - húzta alá állításunkat Sipos
Nyugalom, gondozott környezet a tóparton.
Gyula, a tulajdonos Gyümölcskert Rt. vezérigazgatója. - Számunkra azonban fontosabb, hogy vizét fel tudjuk használni öntözésre, hiszen mintegy száz hektárnyi újtelepítésú körtésünk van Jankapusztán. Csak exportra szállítunk a skandináv államokba, s egyáltalán nem mindegy, hogy szárazabb időjárás mellett mekkora lesz a termés. Az nekünk biztonság, hogy a bérlő gyakran ott tartózkodik, mindent rendben tart, mert előfordult már, hogy a tó partján állló épületet, meg a környékét is feldúlták.
- Nem gondoltak arra, hogy kirándulóhellyé fejlesszék a feketesári tavakat?
- Természetesen foglalkoztunk vele, hogy egy kisebb kirándulócentrumot, vagy akár campinget létesítsünk Mert ugye a hasznosításnak az öntözővíz csak egyik lehetősége lehet, elképzelhető lenne akár többnapos itt-tartózkodás is. Azonban több oka is van, hogy mindez nem kivitelezhető. A legdöntőbb: a területen nincs villany és ivóvíz. Idevezettetni ugyan a surdi elágazótól lehetne, de mindez hatalmas pénzbe kerülne. Azután itt van magának a tónak a problémája. Fürdésre teljesen alkalmatlan, részint a víz összetétele miatt, részint a meder tele van tuskókkal, gyöke-
rekkel. Maga a vízszint is változó - mivel nincs tápláló forrás -, előfordult már hogy a nagyobbik tó is majdnem teljesen kiszáradt. Arról már ne is beszéljek, hogy csak a tó közvetlen környezete cégünkké, még az erdei utat is meg kellene váltanunk, ha ide tömegeket akarnának mozgósítani, így aztán a Feketesári-tó megmarad elsősorban mezőgazdasági célú területnek. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a kirándulók gyönyörködjenek a természet itteni szépségeiben - fejezte be Sipos Gyula a tájékoztatást.
Büki Erzsébet
EGRESI ZSUZSA
grafikusművész
PÁGYI ZSÓKA
keramikusművész
KIÁLLÍTÁSA
A PETRÓ GALÉRIÁBAN október 2 1- november 3
Megnyitó: október 21. szombat 18 óra Nyitva:
hétfő-péntek: 10-17.30 szombat: 10-12.30
PACYI ZSQKA FIGURA
EGRESI ZSUZSA: A RAIZÓLO
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
XII. évfolyam 37. szám • 2000. október 26. Megjelenik 21.000 példányban
helyezték el a kopjafánál. Ezt követően Orbán Nándor, a nagykanizsai nemzetőrség parancsnokának emléktábláját koszorúzták meg a Sugár utcai épület falán. Az ünnepi megemlékezésre a Hevesi Sándor Művelődési Központ színháztermében került sor. Emlékezőbeszédet Zakó László, városunk kisgazdapárti országgyűlési képviselője mondott. A színvonalas, kordokumentumokat is felvonultató ünnepi műsort Teleki Tünde rendezésében
A FORRADALOM ÜNNEPEM
Október 23. alkalmából országszerte, így Nagykanizsán is rendeztek ünnepségeket.
Vasárnap a MIÉP megemlékezésére került sor, a résztvevők az ünnepi előadás után a Károlyi kerti kopjafánál koszorúztak.
Kiskanizsán a Millenniumi Hősi Emlékműnél tartottak műsoros megemlékezést az \'56-os forradalom és a köztársaság kikiáltásának évfordulóján.
Másnap került sor a Pipitér Óvoda két tagóvodájának avatásá-
ra a felújított Nagyrác utcai és Bajcsy-Zsilinszky utcai ovikban.
23-án a Deák téri térzenét és zászlófelvonást követően az ünneplő közönség a Károlyi-kertbe vonult át, ahol a pártok és társadalmi szervezetek az emlékezés virágait
a Dr. Mező Ferenc Gimnázium diákjai mutatták be. Az ünnepnapi megemlékezés záróeseménye az emlékező séta volt, amely a Kórházkápolna elől indulva járta be a nagykanizsai forradalmi színhelyeket. D. É.
Zakó László országgyűlési képviselő ünnepi beszéde 2000. október 23-án Nagykanizsán, a HSMK-ban rendezett megemlékezésen
Tisztelt Honfitársaim! Tisztelt Nagykanizsaiak! Kedves Diákok!
A kereszténység születésének kétezredik, a magyar államiság -tehát létezésünknek - ezredik esztendejében fokozott jelentősége van minden nemzeti ünnepünknek. Nemrég emlékeztünk meg államalapító Szent István királyunkról, akinek köszönhetjük, hogy ezer év elteltével hazánk létezik, ünnepelhet, emlékezhet a múltjára, és bizalommal tekinthet egy újabb évezred elé. A mai napon a 44 évvel ezelőtti forradalmi eseményekre tekintünk vissza.
A millennium évében, államalapításunk ezredik esztendejében az átadott emlékzászlók kapcsán különösen sokat hallunk és beszélünk a zászlók jelentőségéről. Arról, milyen mondanivalót hordoznak magukban, mik a színek, a címerek jelentése, arról, milyen egységbe kovácsoló erejük van. Egyszóval mindarról, amit a lobogóra pillantva érzünk, amit a puszta látványa kivált belőlünk. 1956 kapcsán azonban egy olyan zászló jut az eszünkbe, amiről valami hiányzik. Hiányzik valami, aminek éppen a hiánya tölt el jóleső érzéssel bennünket. Arról a nem-
zeti színű zászlónkon kivágott lyukról beszélek, amin keresztül 1956-ban megláttuk a vasfüg-
gönyön túli világot. 1949-ben Rákosi rendszere a szovjet mintára alkotott búzakalászos, kala-
Fotó: Bakonyi
pácsos, vörös csillagos címert vezette be. E gyűlölt jelképet söpörte el az 1956-os szabadságharc.
A kereszténység kétezredik évében járunk. A kétezer év alatt számtalan kísérlet történt a kereszténység megdöntésére. Ezek közül a legutolsó a bolsevizmus kísértete volt, amelyikről az Internacionálé egyszerűen így szól: „ez a harc lesz a végső", és hogy „nemzetközivé lesz holnapra a világ". Az abban megénekelt holnapot most éljük a 2000. évben. Szemtanúi és részesei lehetünk annak, hogy ez az elképzelés miként nem vált valóra. A bolsevizmus száz évet sem ért meg, megdöntése a bálványok lerombolásával kezdődött, viszont az idáig vezető utat százmilliónyi ártatlanul meggyilkolt áldozat teteme szegélyezi.
Tisztelt Megemlékezők!
Negyvennégy évvel ezelőtt, 1956. október 23-án Budapesten egy éles kiáltás hangzott fel, csupán ennyi: „Elég volt!" Ez a kiáltás végigjárta a főváros utcáit, behatolt minden családi otthonba és munkahelyre, majd eljutott hazánk minden településére.
(Folytatás a 10. oldalon.)
Igazolás csak az ellenőrzőben
Évről évre egyre komolyabb méreteket ölt az iskolai lógás. A gyermekvédelmis szakemberek ezért újabb és újabb intézkedéseket vezetnek be. Már működik a városban az ifjúsági őrjárat, amelynek keretében ifjúságvédelmisek és rendőrök járják a város szórakozóhelyeit, a város cukrászdáit, hogy felderítsék, kik azok a diákok, akik tanóra helyett e helyeken múlatják a délelőttjüket. Az ifjúsági őrjárat ténykedése nyomán érezhetően visszaesett az iskolaidőben cukrászdázók száma. A gyermekvédelemmel foglakozó szakemberek körében felmerült, hogy mi történik, ha a folyamatos ellenőrzésekkel azt érik el, hogy a diákok a lógások helyszínét ellenőrizhetetlen szférákba, például magánlakásokba teszik át. Oda már valóban nem terjed ki a gyermekvédelmisek hatásköre, de hát a lógások visszaszorításában a szülőnek épp olyan felellősége van, mint az ezzel a jelenséggel foglalkozó szakembereknek. Újabb kihívást jelent a hamisított igazolások esete. Az utóbbi években jelentősen megnőtt a hamisított igazolások száma. Egyrészt a diákok átírták a háziorvos által adott igazolás dátumát, másrészt maguk készítettek igazolást maguknak, miután az ehhez szükséges eszközöket olykor bűncselekmények árán megszerezték. Az ifjúságvédelemmel foglalkozó szakemberek úgy döntöttek, hogy megkeresik a háziorvoso-
kat, hiszen a probléma csak velük együtt kezelhető. Simánné Mile Éva, a szociális és egészségügyi osztály megbízott vezetője nemrégiben találkozott a háziorvosokkal, és ott az a megállapodás született, hogy a hiányzást, vagy az orvosi vizsgálaton való részvételt az orvos csak az ellenőrző könyvben igazolja. Erről az általános és középiskolák is tájékoztatást kaptak, ezért október elsejétől az iskolákban csak az ellenőrzőbe a szülő által is igazolt hiányzást fogadják el. Simánné Mile Éva elmondta azt is, hogy levélben fordult a kórház igazgató főorvosához, hogy amennyiben lehetséges, az ellenőrző könyvbe írt igazolás rendszere kerüljön bevezetésre a szakrendeléseken is.
Az iskolák is igyekeznek kivenni a maguk részét abból, hogy a lógások számát csökkentsék. Van olyan iskola, ahol a tanítás ideje alatt zárva van a kapu, és az iskolát csak nagyon megalapozott indokkal lehet elhagyni. Az év elején változott a Közoktatási Törvény is, amelynek értelmében egy adott tantárgy összes óraszámának 20%-át lehet „ellógni", ha többet hiányzik a diák, akkor osztályvizsgára kötelezhető. Egy diák maximum 250 órát hiányozhat, ha a hiányzás ezt mennyiséget meghaladja, akkor a tantestület osztályvizsgára, vagy tanévismétlésre kötelezheti a diákot.
D.É.
KERESSÜK ŐKET EGYÜTT!
Kovács Ferenc Orsós György
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi:
Kovács Ferencet, aki a Letenyei Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekotthonból 2000. augusztus 9-én engedély nélkül távozott. A gyermek 14 éves, kb. 140 cm magas, vékony testalkatú, barna szemű, sötétbarna hajú. Eltűnésekor kék pólót, zöld vászonnadrágot, kék szandált viselt. Vélhetően Nemes-viden tartózkodik.
Orsós Györgyöt, aki 2000. július 7-én távozott szentliszói otthonából, s azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A 34 éves férfi pszichiátriai kezelésre szorul, cselekvőképtelen, gondnokság alatt áll. Személyleírás: 175 cm magas, erős testalkatú, sötétbarna hajú, barna szemű. El- jük!
tűnésekor sötét színű kockás mintás jersey nadrágot, fehér pólót és barna fűzős cipőt viselt zokni nélkül.
Bogdán Sándor Józsefet, aki
2000. október 12-én engedély nélkül távozott a Zala Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat nagykanizsai gyermekotthonából. A 15 éves fiú kb. 175 cm magas, kisportolt testalkatú, kerek arcú, kék szemű, vastag ajkú, sötétbarna hajú. Feltételezett tartózkodási helye Böde, Zalaegerszeg, Szentpéterúr.
Bogdán Ritát, aki szintén a nagykanizsai gyermekotthonból távozott engedély nélkül ismeretlen helyre 2000. október 12-én. A 13 éves kislány kb. 165 cm magas, zömök testalkatú, kerek arcú, zöld szemű, széles orrú, barna vállig érő hajú, ajka vastag. Vélt tartózkodási helye Szentpéterúr vagy Böde.
Bejelentését a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon (Nagykanizsa, Király u. 49. szám alatt Tel.: 312-190) a 107-es segélyhívón vagy személyesen bármely rendőrnél. Segítségüket előre is köszön-
Az utóbbi időben rendkívüli módon megszaporodtak a kerékpáros közlekedési balesetek. Október 16-án egyetlen nap alatt négy ilyen eseményről érkezett bejelentés. Az első esetben a nagykanizsai férfit kerékpárjával egy személyautó lökte fel, amely a helyszínről megállás nélkül távozott. A kerékpáros szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A következő baleset is csak könnyű sérüléssel járt, a hölgy kerékpározás közben egyszerűen csak elesett. A harmadik helyszínen a kerékpáros ittassága okozta a balesetet, míg az utolsó alkalommal egy személygépkocsi ütötte el a biciklist. Szerencsére ő is csak 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
¦ A hajnali órákban nyomozóinknak egy betöréshez kellett kivonulniuk. Egy presszó ablakát törte be ismeretlen tettes, s az üzletből cigarettát tulajdonított el.
¦ Október 17-én 12.34-kor tettek bejelentést egy kanizsai áruházból, hogy tetten értek egy ismeretlen személyt, amint megpróbált ellopni egy 1.350 Ft értékű harisnyanadrágot. Miután az illető nem igazolta magát, így a rendőröknek kellett intézkedni.
¦ Az esti órákban Homokkomárom külterületén egy kilőtt szarvastetemet találtak a vadászok, melyről az elkövető eltulajdonította az állat fejét valamint négy combját. A vad kb. 1 millió Ft-ot ér.
¦ Hajnalban egy kanizsai cukrászüzemből jelezték, hogy betörtek hozzájuk az ablakrács kifeszítessél, és az ablak befeszítésével. A helyszínről 4.000 Ft-ot és két csomag kávét vitt csak el az ismeretlen tettes, de a rongálással okozott kár 50.000 Ft.
¦ 18-án a Nagybagolai hegyen 18 db tuját, és 15 ezüstfenyőt gallyazott le ismeretlen tettes valamint 10 db fenyőt tulajdonított még el. Az összes kár 250.000 Ft.
¦ Este 20 órakor a Nagykanizsa és Budapest között közlekedő gyorsvonat elé lépett egy férfi, öngyilkossági szándékkal. A Csengery utcai vasúti átjárótól kb. 300 méterre életét vesztette.
¦ 19-én 11 órakor tett bejelentést egy kanizsai hölgy, hogy a délelőtt folyamán ismeretlen tettes lakásából egy színes TV készüléket tulajdonított el kb. 50.000 Ft-os értékben. Elmondása szerint költözködtek, és amíg a teherautóval fordultak egyet, addig - kb. egy óra időtartamra - a lakás ajtaját nyitva hagyták.
¦ 15.18-kor jelentette be egy kanizsai kft. társtulajdonosa hogy ismeretlen személy, ismeretlen módon behatolt zárt raktárukban, s két palack whiskyt tulajdonított el 12.000 Ft-os kárértékben. Az adatgyűjtést követően hamarosan előállították az elkövetőket, akiktől a két üveg ital lefoglalásra került.
¦ Délután négy órakor egy óvónő kért rendőri intézkedést, mert egy általa ismeretlen fiatal nő erőszakkal megkísérelt magával vinni egy öt éves kisgyereket. Hamarosan megállapításra került, hogy ki volt a zavartan viselkedő hölgy, akit a kórház pszichiátriai osztályára szállítottak.
¦ 16.40-kor egy műszaki üzletbe tért be két ismeretlen személy, akik egy-egy fúrógépet magukhoz véve, fizetés nélkül távoztak. A bejelentő utánuk ment, az egyik elkövető a lopott áruval elmenekült, míg a kiérkező járőr a másik személyt elfogta és előállította.
¦ Hajnali fél egykor a nagykanizsai MÁV állomásról jelentették be, hogy a Kaposvári úti vasúti átjáróban -műszaki hiba miatt - a síneken veszteglő kamionba rohant a Budapest felé közlekedő tehervonat. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de a műszaki mentés miatt a 61-es út 4.30-ig teljes szélességében le volt
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
2000. október 26.
PER/PATVAR
Hallotta...?
Bravúros MERA-akció
A MERA Kft. riasztórendszer távfelügyeleti központjába 2000. október 17-én a hajnali órákban a letenyei Óvoda riasztórendszere betörést jelzett. A jelzés vétele után a kft. diszpécsere akciócsoportot küldött a helyszínre. A beérkező jelzésekből biztosra vehető volt hogy az objektumban betörő mozog, ezért a diszpécser azonnal értesítette a letenyei rendőrséget, valamint az óvoda vezetőjét. A riasztórendszer által nyújtott információk alapján, a kiérkező rendőrök és a MERA akciócsoportja rövid időn belül elfogta az épület mellékhelyiségében bujkáló betörőt.
Világ takarékoskodói, egyesüljetek!
Amikor sok-sok évvel ezelőtt -első nyugati utazásom során -Ausztriában jártam, a Stephan Dóm és Mozart szülőháza mellett áruházakba, mi több húsboltokba is betértem. Ott szembesültem először azzal a sokat hallott ténnyel, hogy a sógorok a vasárnapi ebédre szánt húst nem kilogrammban, hanem szeletben kérik. Ez azért van - mesélte Innsbruckban az ott élő magyar származású idegenvezető -, mert ezzel is, mint mindennel takarékosan bánnak az osztrákok. Amszterdamból hazatérő ismerősöm meg a kancsó víz történetével bizonygatta a hollandok garasoskodását. Vagyis a nagy melegben az őt befogadó család ha friss, hideg vizet akart inni, akkor nem csurgatta percekig a csapot, hanem a hűtőszekrénybe előre bekészített kancsóból töltött. Nem igen vált ez sem nálunk gyakorlattá.
Az viszont valós, hogy már évtizedek óta október 31-én hangzatos szavakkal emlékezünk meg a Takarékosság Világnapjáról, s ha máskor nem, ilyenkor szó esik a félretett garasokról. Mondom, pénzről, mert úgy tűnik, kis hazánkban a takarékosságnak ez lett a mértékegysége. Igaz, hogy az utóbbi időben már hallani itt-ott, hogy a gázzal és a villannyal is takarékoskodni kell, de nem abszolút értelemben, csak azért, mert áruk nőttön-nő. Hogy még mennyi mindennel lehet és kellene is, arról már kevesebb szó esik.
A Takarékossági Világnapon talán más oldalról is el lehetne indulni. Tételesen onnan, hogy Magyarország a világnak egyik olyan pontja, amelyik egyre nevezetesebb lesz egy bizonyos, kettősnek tűnő, de egybefutó ténnyel, mégpedig azzal, hogy itt egymás mellett nagyszerű-
en megfér a pazarlás és a hiányhelyzet. Mert kérem, ebben a kis országban jut mindenre: milliókért felújítani muzeális értékű irodabútort a legfőbb vezetőnek, olyan tűzijátékkal ünnepelni jubileumot, hogy még annak is fáj a foga a pénzherdálás miatt, aki nem ludas az ügyben. Lehet sok-sok millióért kiásni és felállítani régen elföldelt szobrokat, létrehozni bt.-ket, társaságokat, kft.-ket olyan célokra, amelyek amúgy munkaköri kötelezettségei lennének valakiknek. Lehet adni emberek sokaságának akár három-négy jogcímen is fizetést, habár mindenkinek csak egy élete és 24 órás napja van. A sort hosszasan lehetne folytatni tovább!
Természetesen, ha minderre jut, akkor naná, hogy nincs pénz az iskolák lyukas tetejére, korszerű orvosi műszerekre, a nehéz testi munkát végzők méltó bérezésére, vállalati üdülők fenntartására, de még a kis város fő utcájának virágosításá-ra sem. Amit itt szóvá tettem, az is csak ennek a sornak a legeleje. Szóval összekuszálódott ez az egész nagyon! így aztán a Takarékossági Világnap is mostanság nálunk igencsak más értelmet nyert. Vagyis, amíg az egyik ember takarékoskodjon a fürdővizével, a tejjel, de még a mindennapi betevő kenyérrel is, addig a másik eldöntheti azt, hogy össztársadalmi mértékben nézve hová kell csapni a milliárdokat. Aztán nem is kell hozzá sok idő - előfordult, hogy néhány hónap alatt bebizonyosodott -, senki nem tudja mivé, kinek a hasznára vált mindez. Itt ismét pazaroltak, amott meg újabb hiányhelyzet lett.
Talán az örök takarékoskodóknak kellene egyesülnie!
Büki Erzsébet
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Szeretném, ha tanácsot tudnának adni a következő ügyben: Sajnos a szüleink meghaltak. A családi házat mi örököltük a testvéremmel, amiben most ő bent is lakik a családjával. Ezt én nem is bánom, de nekem is szükségem lenne az örökrészemre, pénzhez szeretnék jutni, hogy nagyobb lakásba költözhessek.
Kedves Olvasó! Ön a mindennapi életben nagyon gyakran előforduló kérdésre, probléma megoldására keresi a választ. Induljunk ki az általános szabályból, miszerint senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy a tulajdonközösséget fenntartsa, ha nem akarja. Ugyanis a Polgári Törvénykönyv (Ptk. 147. §) rendelkezése alapján a "... közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs követelhetiA tulajdonközösség megszüntetésének a módjára elsősorban a felek megállapodása az irányadó, ennek hiányában az előterjesztett kereseti kérelem alapján a bíróság ítéletében dönt.
Ezúton nem tudok kérdést feltenni, s a leveléből nem tűnik ki, hogy a testvérével próbált-e már megállapodásra jutni a közös tulajdon megszüntetésében. Elsősorban ezt tanácsolnám, mert az a legjobb megoldás, ami mindkettőjüknek elfogadható. E körben a következő a teendő:
Meg kell Önöknek határozniuk a közös tulajdonukat képező ingatlan forgalmi értékét, ehhez ingatlanforgalmi szakértőt is igénybe vehetnek. Megállapodhatnak abban, hogy az ingatlanból önt
kifizeti a testvére, amennyiben erre ő nem képes, úgy ezt Ön is megteheti. Kifizetheti készpénzben, de felajánlhatja a jelenlegi lakását csereként az értékkülönbözet elszámolásával. Az ingatlanukat közösen értékesíthetik, és a vételárat megoszthatják.
Ha sikerül megállapodniuk, a tulajdonközösség okirattal megszüntethető.
Amennyiben a tulajdonközösség megszüntetésében egyezségre nem jutnak, nem kerülhető el a bírósági eljárás. Elvileg a tulajdonközösség megszüntetésének három fő módja ismert: az ingatlan természetbeni megosztása, megfelelő ellenérték fejében a tulajdonostárs tulajdoni részének a megváltása, az ingatlan árverési értékesítése. A bíróságot ítéletének meghozatalánál köti a törvényben felsorolt sorrend. A peres felek ettől kérelmükben eltérhetnek. A törvényi módozatok közül sem alkalmazhatja azonban a bíróság a közös tulajdon megszüntetésének azt a módját, amely ellen minden tulajdonostárs tiltakozik.
Dr. Stepán Annamária ügyvéd
CUKORBETEGEK KÉPZÉSE!
A Nagykanizsai Cukorbetegek Testülete tájékoztatja az érdekelteket, hogy az október havi klubfoglalkozását 27-én pénteken 15.30-kor tartja a kórház tanácstermében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Az előadás a cukorbetegek érrendszeri problémáival és annak kezelésével foglalkozik. Előadás után bemutató.
2000. október 26.
KÖZMEGHALLGATÁS
A keddi közmeghallgatás kezdetén Tóth Zsuzsa képviselő mondott köszönetet azoknak a belvárosi lakóknak, akik lakossági fórumát megtisztelték jelenlétükkel, problémáikkal, javaslataikkal felkeresték a Zrínyi-iskolában tartott rendhagyó fogadóóráján.
A lakosság részéről első felszólalóként Ferincz Jenő mondta el panaszait, észrevételeit négy témában. Az önkormányzat szociális támogatásokról szóló rendeletének alkotmányellenességét tette szóvá, kiemelve azt. hogy diszkriminatív a három és többgyermekes családokra nézve az. hogy ki vannak zárva a térítésidíj-támogatásból. A Nagy-Magyarország emlékmű újbóli felállítása kérdésében helyi népszavazást javasolt, mert szerinte a lakosság megosztott az ügyben. A hulladékszállítást végző gazdasági társaság úgy adta be a pályázatát a szolgáltatás elvégzésére - mondta Ferincz Jenő -, hogy a pályázat kiírása idején még nem is létezett. Utolsó kérdésként Törőcsik Pál alpolgármester elleni fegyelmi eljárással kapcsolatban mondta el. hogy a megyei főügyészség eljárására tett panasza következményeként a Legfőbb Ügyészség vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Fenyves Jenő a lapunkban megje-
lent, Király u. 31. körüli problémákkal foglalkozó nyilatkozat miatt mondta el negatív észrevételeit rámutatva, hogy személyiségi jogai sérültek. Békési József kérte, vizsgálják felül a nagykanizsai röntgenosztály működését és a hulladékgyűjtés rendszerét. Szót emelt a Munkás utcai illegális szemétlerakó felszámolása ügyében és a parkolási rend anomáliái miatt. Javasolta azt is, hogy a rendőrség tartson közmeghallgatást. Molnár Ferenc Roland, az S. O. S. A Fiatalokért Egyesület elnöke köszönetet mondott azoknak, akik munkájukat segítették, kérte, hogy az OKSB elnöke támogassa az eddigieknél jobban egyesületük tevékenységét. Hajgató Sándor kiskanizsai közlekedési problémákat vetett fel és kérte, hogy bontsák le a Szent Flórián téri volt óvodaépületet. Békési Attila korpavári megoldatlan problémák miatt emelt szót. Többek között a gázprogram megvalósításával mondta el véleményét. Rámutatott, hogy a gáz bevezetésével kapcsolatos költségek nem úgy alakulnak, ahogyan arról az önkormányzat tájékoztatta a lakosságot. Ebben közrejátszik az idő múlása és az is, hogy a gázszolgáltató marketingosztályán nem kértek megalapozott adatokat - erre a lakosság részé-
ről viszont történt lépés. Hajnóczi Gyula kifogásolta, hogy az önkormányzat rendeletei, határozatai nincsenek hiánytalanul végrehajtva, a szabálysértéseket nem követik szankciók. Ebtartási, köztisztasági, közlekedési ügyekben kérte a testület hathatós közreműködését. Bagonyai József azt kérte, mondja ki a jegyző, hogy a Fasori dűlőben közgyűlési felhatalmazás nélkül
nem létező tulajdonosoktól vásárolt meg az önkormányzat ingatlanokat. Mint emlékeztetett az ügy több tízmilliós kárt okozott a városnak, az önkormányzatnak. ugyanakkor egyesek meggazdagodtak - bűncselekmény árán. Felszólalások hangzottak el a Volán pályaudvarral, a tüdőgondozóval és a Szabadhegyi vízközmű-vagyonnal és a miklósfai sportegyesület működési nehézségeivel kapcsolatosan. Béres Sándor a sporttámogatás rendszeréről, a Sétakert és a strand felújításáról, a működés racionalizálásáról mondta el véleményét.
Soron kívüli közgyűlés
Zárt ülésen tárgyalt a közgyűlés kedden az első osztálytól búcsúzó nagykanizsai futballcsapatot működtető gazdasági társaság kéréséről. A döntés értelmében még idén harmincmillió forinttal járul hozzá az önkormányzat a felhalmozódott tartozások kiegyenlítéséhez. A szavazás az alábbiak szerint történt:
Igennel szavazott: Bicsak Miklós, Cserti Tibor, Dr. Fodor Csaba, Dr. Horváth György, Dr. Kalmár Béla, Kelemen Z. Pál, Kiss László Sándor, Marton István, Röst János, Teleki László, Tóth László, Törőcsik Pál, Tüttő István, Zsoldos Ferenc.
Nemmel szavazott: Antalics Dezső, Balogh László, Dr. Bárányi Enikő, Birkner Zoltán, Böröcz Zoltán, Budai István, Dr. Csákai Iván, Dr. Gőgös Péter, Gyalókai Zoltán, Györek László, Tarnóczky Attila, Tóth Zsuzsanna.
Nem szavazott: Mayer Ferenc
A forrás a plusz adóbevétel. Az ügyvezetőt felkérte, folytasson tárgyalásokat befektetőkkel illetve készüljön előterjesztés a MÁV NTE és az 1. FC Nagykanizsa közötti további kapcsolatról.
LAKOSSÁGI FORUM A BELVÁROSBAN
Rendhagyó képviselői fogadóórára és lakossági fórumra várta a belváros lakóit, választópolgárait Tóth Zsuzsa önkormányzati képviselő. A Zrínyi-iskola egyik tantermét megtöltötték az érdeklődők, akik megköszönték a képviselőnő munkáját, a választókörzet érdekében kifejtett eddigi tevékenységét, azt, hogy problémáikat közvetítette az önkormányzat,
a hatóságok felé, elősegítve azok megoldását. A felvetett kérdésekből kiderült, hogy vannak még gondok a belvárosban is, amelyek orvoslásához kérték a további segítséget mind Tóth Zsuzsától, mind Gáspár Andrástól, a VIA Kanizsa Kht. ügyvezetőjétől. A felvetett problémák többsége közlekedéssel, parkolással, a belvárosban lakók mindennapi
életét zavaró olyan tényezőkkel kapcsolatos, amelyekben az önkormányzat sürgős intézkedését kérték. Szó volt tarthatatlan közlekedési anomáliákról, amelyek veszélyeztetik a Múzeum téren lakók biztonságát, a közterületet rongálókról. A belváros több helyén felvetődött az, hogy az udvarokban oly mértékben megszaporodott az idegen parkolók szá-
ma, hogy mind egészségügyi, mind közlekedési problémát jelent az ott lakóknak. A szabálytalan parkolás a közelmúltban halálesethez is vezetett, mert a mentő nem tudta megközelíteni azt a lakást, amelyben egy öreg néni rosszul lett. A belváros egyik kulturális intézményében rendszeresen zajló lakodalmak, összejövetelek kapcsán felvetődött közegészségügyi, köztisztasági gond megoldását kérte egy a közelben lakó. A Szent Imre utcai Óvoda képviselői kérték, hogy az önkormányzat az ovi épületének felújítását próbálja meg a jövő évi költségvetésbe betervezni. A lakosság részéről több javaslat is elhangzott a belváros problémáinak megoldása érdekében. A felvetett kérdésekre lapunk további számaiban visszatérünk.
4
2000. október 26.
A sörfesztivál utóélete
A nagykanizsai Sörfesztivállal kapcsolatban a 2000. szeptember 12-i közgyűlésen felvetettekhez az alábbi tájékoztatást adta a polgármester:
„A Zárda utcai sporttelep magánterület, szórakoztató rendezvény tartásához hatósági engedélyre nincs szükség, engedélyt a Sörfesztivál rendezésére sem a rendőrség, sem a jegyző nem adott, nem adhatott ki. A hatályos jogszabályok alapján, a magánterületen tartott rendezvények megtiltására nincsen hatásköre sem a jegyzőnek, sem a rendőrségnek.
A Sörfesztivál rendezésében érdekelt a rendező, a területet rendelkezésre bocsátó és a fesztivál közönsége. Ugyanakkor a forgalom növekedése és a zajhatás zavarja a fesztivál közelében lakókat. Tudomásunk szerint a fesztivált a Borsodi Sörgyárak rendelte meg ez évben, azt szombathelyi illetőségű magánszemély szervezte, illetve rendezte meg. Tiltást lehetővé tevő hatáskör hiányában a megrendelő Sörgyárral célszerű megállapodni, hogy az önkormányzattal egyeztetett másik területen - pl. vásárcsarnok környéke - kérje a jövőben a Sörfesztivál megrendezését. Ez esetben a Zárda utcai Sport Kft. esik el bevételtől.
Szabálysértési eljárást kezdeményezünk a fesztivál rendezőjével szemben a 218/1999 (XII. 28.) sz. korm. rendelet 6. § (1) bekezdésében foglalt csendháborítás szabálysértése miatt, mert a rendezvényen a zajkibocsátás az önkormányzat 43/1996 (XII. 3.) sz. rendelet 1. sz. melléklet 2. pontjában megengedett 40 dB zajkibocsátási határértéket 22 óra után jelentősen túllépte, a mérési jegyzőkönyvek tanúsága szerint.
Mivel Czári Istvánné lakótársaival együtt egyúttal birtokhá-borítási eljárást is indított a Sörfesztivál miatt, egyben pártatlan hatóság kijelölését kérte, ezért az ügy iratait felterjesztettük a Zala Megyei Közigazgatási Hivatalhoz. Más hatóság kijelölését mi is kérjük, hiszen az ügyben előzetesen állást foglalt a képviselők egy része, miután az ügy tárgyilagos megítélése már nem biztosított a polgármesteri hivatalon belül.
Uj helyen a Családsegítő Központ
Október elején már lehetősége volt a szakembereknek az új Családsegítő Központ kialakítási terveit megtekinteni. A Családsegítő Központ a polgármesteri hivatal egykori ebédlője és konyhája helyén kerül kialakításra, várhatóan az év végéig.
A szakma elégedettséggel fogadta a terveket, hiszen az új egység minden szakmai kívánalomnak megfelel, biztosítja a munkavégzés feltételeit, és lehetőséget ad az ügyfelekkel elkülönítetten való foglalkozásra is.
Minőségügyi rendszer a hivatalban
A polgármesteri hivatali minőségügyi rendszer kidolgozásának az önkormányzatot terhelő költségeket a hivatal szándékában áll pályázaton nyert összeggel csökkenteni. Már elkezdődött a minőségügyi rendszer kidolgozása, amikor megjelent az Ormos Alapítvány e témára vonatkozó pályázati kiírása. A pályázati kiírásban feltételként szerepelt, hogy csak az el nem indított munkákat támogatja, így nem volt lehetőség pályázat benyújtására.
A minőségügyi eljárási utasítások elkészültek, melyek a TÜV Rheinland Hungarya VRF képviselőivel egyeztetésre került. A részletszabályok kidolgozása folyamatban van.
DÖNTÖTT A BIROSAG
Mint az egyik érintettől megtudhattuk, hosszú huzavona után végre döntés született a Városi Bíróságon a garázsok használatbavételi díjának ügyében. A döntés szerint a befizetett összeg a garázs megvásárlásakor nem jár vissza a bérlőnek. A döntés ellen információink szerint senki nem fellebbezett.
A fellebbezést elutasították
Úgy tűnik, lassan lezárul a CT és a mammográf beszerzése körüli bonyodalom, és talán az év végére mindkét diagnosztikai berendezés munkába állhat a kanizsai kórházban. Mint legutóbb tájékoztattuk olvasóinkat, a közbeszerzési eljárás során az egyik pályázó a megszületett döntés ellen kifogással élt, így azt az illetékes szerveknek meg kellett vizsgálniuk. Mint Beznicza Mik-
lóstól, a polgármesteri hivatal gazdasági osztályának vezetőjétől megtudhattuk, a vizsgálat befejeződött, és a bizottság nem adott helyt az egyik pályázó által benyújtott óvásnak, így a korábbi döntés maradt érvényben. A város a GI Medical System Európa Sa-tól vásárolja meg a két berendezést, miután a szükséges szerződéseket aláírták.
D. É.
Tábori beszámoló
A balatonmáriai tábor június 26-tól augusztus 19-ig 54 napon át nyújtott sok örömet, szórakozást, pihenést a diákoknak és kísérőiknek. Volt az idén környezetvédelmi életmódtábor, képzőművészeti tábor, művészeti tábor, karatetábor, és gólyatábor is Balatonmárián. Mint a működtető, Hevesi-iskola által készített beszámolóból kiderül, bár a tábor kihasználtsága nagyon jól alakult, apróbb gondok azért adódtak. A nyár folyamán két alkalommal tett látogatást a táborban az ÁNTSZ, és felhívta a működtető figyelmét, hogy a fürdőben cél-
szerű volna a zuhanytálcák cseréje, másrészt a szobákban tapasztalható zsúfoltságot is meg kellene szüntetni. A tábor rendjével és tisztaságával minden alkalommal elégedettek voltak a hatóság szakemberei, ám a tábor berendezésével, annak kiegészítőivel, például az ágyak és az ágyneműk állapotával kapcsolatosan emeltek kifogást. A működtető által összeállított anyagból kiderül, a Hevesi-iskola nem képes a problémákat saját erőből orvosolni, ehhez az önkormányzat segítségét szeretnék igénybe venni. D. É.
Vízgépház átadása
Közgyűlési határozat alapján a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Ingatlankezelési Intézménye felvette a kapcsolatot a Nagykanizsa Rózsa utca 11., 13., 15. számú társasházak közös képviselőivel. A közös képviselőkkel történt többszöri egyezetés eredményeként mindhárom társasház képviselője írásban úgy nyilatkozott, hogy a megjelölt vízgépház tulajdonjogát nem kívánják átvenni.
Ezt követően az intézmény megvizsgálta annak a lehetőségét, hogy peres eljárás keretében van-e esély arra, hogy bírósági határozattal a nevezett társasházak tulajdonába adja a Vízgépházat, vagyis kötelezhetők-e a társasházak a tulajdonjog átvételére. Megállapították, hogy az intézmény erre irányuló igénye bírósági úton sikerrel nem érvényesíthető. Ezek után az IK1-nek kezdeményezni kell a megnevezett társasházakkal kötött 1995. március 1-én kelt üzemeltetési és szolgáltatási megállapodás közös megegyezéssel történő módosítását. A szerződésmódosítás során az intézmény azt kívánja elérni, hogy mint üzemeltető az általa nyújtott szolgáltatásokért a jövőben magasabb összegű, tisztességes hasznot is tartalmazó ellenértékre legyen jogosult a társasházaktól.
Mégis vállalkozásban?
Dr. Csákai Iván képviselő az intenzív osztály orvosainak kérelmével kapcsolatban tett észrevételt, melyre az alábbi tájékoztatást adta Tilttő István polgármester:
A városi kórház anesthesiológiai osztály orvosainak kérésével 2000. március 16-a óta többször foglalkozott a szociális és egészségügyi bizottság. A kórház főigazgatója feladatot kapott az SZMSZ módosítására, részletes anyagok kidolgozására. Az előterjesztések feltételezhetően nem feleltek meg a bizottság elvárásainak, amely az ismételt előterjesztéseket eredményezte. Véleményem szerint a bizottság egy egyszerű SZMSZ módosítással az egyes munkakörök vállalkozásban történő végzését a főigazgató hatáskörébe utalhatta volna - tájékoztatási kötelezettség mellett. A bizottságnak ezzel kapcsolatban van egy élő 120/2000. (VIII. 15.) határozata, amelyben lényegében egyetért az intenzív osztály orvosainak vállalkozási tevékenységével. Ezen az ülésen a főigazgató úr is részt vett, tehát semmi akadálya nincs az engedély megadásának.
(Idézet a polgármesteri tájékoztatóból.)
2000. október 26. ¦
HIR El
A Via Kanizsa Kht. által irányított, szokásos városüzemeltetési munkákon felül számos olyan esemény történt városunkban, melyek külterületeink állapotának javítását célozták. Új irodánk környékén, a Bazárudvarban 4 db utcai hulladékgyűjtő edényt helyeztettünk el. Ezen edényekre az udvaron áthaladó gyalogosok és az udvari üzlettulajdonosok egyaránt évek óta vártak.
A terület önkormányzati képviselőjének javaslata, valamint a Király u. 31/a-h. lépcsőházai lakóinak kezdeményezése alapján az őszi faültetések első ütemében a Kalmár utcában és a Vásárcsarnok parkolójában került sor ültetésre. Reméljük, hogy a jelentős összegért beszerzett facsemeték nem lesznek a vandálok célpontjai, és néhány év múlva a fák árnyékában közlekedhetnek a buszpályaudvarhoz és Vásárcsarnokhoz igyekvő gyalogosok. A Kalmár utcában elültetett fák többsége Celtis (ostorfa), mely jól tűri a városi utca-
sorfák életkörülményeit. A Celtisek mellett platánfák ültetésére is sor került. A fapótlási kötelezettség teljesítésének második ütemében mintegy 100 égerfa ültetését tervezzük a Vásárcsarnok parkolójának környékén.
A kirendeltségi területeken és a központi temetőben foglalkoztatott közhasznú dolgozók legfőbb feladata az elmúlt napokban a temetői területek fokozott gondozása volt. A halottak napja és Mindenszentek idején - október 30-tól november 2-ig terjedő időszakban az elmúlt évekhez hasonlóan forgalmirendváltozásra lehet számítani a Tripammer utcában és a MAORT-lakótelepen. Az egyirányúsítások és az ideiglenes megállási tilalmak vélhetően elősegítik a megnövekedett járműforgalom zavartalanságát. A megállási tilalmakat a tömegközlekedési járművek közlekedésének biztosítása miatt szigorúan ellenőrzik és forgalmat akadályozó, szabálytalanul várakozó jármű esetében
Válogatás a Közterület-felügyeleti Iroda intézkedéseiből
¦ A Közterület-felügyeleti Iroda munkatársai a szabálytalanul parkoló gépjárművekre kerékbilincset helyezhetnek, az elmúlt hét során 33 esetben került sor kerékbilincselésre.
¦ A közterület-felügyelők folyamatosan ellenőrzik a belvárosban a közterületen kihelyezett reklámtáblákat. Aki nem rendelkezik engedéllyel, azt felszólítják a felügyelők, hogy kérje meg a szükséges közterülethasználati engedélyt. A közterület-használati engedély hiánya miatt egy személyt idézett be a felügyelet (kiskanizsai városrész), több alkalommal pedig felszólította a lakókat, hogy a törmeléket, tűzifát, építőanyagot ne tárolja közterületen.
¦ A Thury téren és a Hevesi ABC előtt árusító személyeket a felügyelet továbbra is folyamatosan ellenőrzi. A héten történt ellenőrzések során egy árus ellen kezdeményezett a szabálysértési eljárást a felügyelet, mivel nem rendelkezett közterület-használati engedéllyel.
¦ A város területén lévő illegális hulladéklerakókat a héten hét alkalommal ellenőrizték a felügyelők. Hulladékelhelyezés-ügyben három főt beidézett a felügyelet, mivel tömbházak konténere mellé nagy mennyiségű szemetet helyeztek el. (keleti városrész, észak-keleti városrész), a kivizsgálás folyamatban van.
¦ Magas gyomnövényzet-kaszálás, valamint parlagfű-irtás elmulasztása miatt két esetben szabálysértési eljárás kezdeményezésére került sor.
¦ Kisebb mennyiségű veszélyeshulladék-égetés ügyében helyszínelt a felügyelet az északi városrészben. A tüzet felszólításra azonnal eloltották, a szabálysértés elkövetéséért helyszíni birság kiszabására került sor.
élnek az elszállítás lehetőségével. November l-jén délután és este a Tripammer utcában a Papp S. sétány és Vécsey u. között szintén egyirányúsításra kerül sor. A várhatóan nagy gyalogosforgalom miatt ezen útszakaszon csak a belváros irányába lehet járművel közlekedni. A temetőgondnokság munkatársai az október 28-november 2-ig terjedő időszakban mindennap rendelkezésre állnak a sírhelymegváltások meghosszabbítása és egyéb, a temetővel kapcsolatos ügyekben.
Az őszi lombhullás idején a nagyobb zöldterületeken és parkokban találkozhatunk több m3-nyi összegyűjtött falevéllel, melyet az erre szakosodott vállalkozás speciális lombszívó gépei gyűjtenek össze és szállítanak el.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ebben az évben is megtartotta a város területén lévő véd-műhálózaton az őszi felülvizsgálatát. A bejárás során megállapították.
hogy az önkormányzati tulajdonú és társaságunk kezelésében lévő Principális- és Lazsnak-csatorna bal parti védtöltése jó állapotú. A fenntartási munkálatok rendben megtörténtek. Az 1999-ben épített Lazsnak-csatorna védtöltés-szakasza stabilizálódott, védőképessége és fenntartottsá-gi állapota az előbb említett szakaszokkal megegyezik.
Egyre népszerűbbek a lakosság körében a társaságunk által is forgalmazott 120 l-es hulladékgyűjtő zsákok, melyek lehetőséget adnak a háztartásokban keletkező többlethulladék szállítási napon történő kihelyezésére.
Kérjük, a konténeres szállításra szerződött lakóközösségeket, hogy lehetőség szerint vásároljanak a forgalmazott "egyenzsákokból", mert konténer mellől csak az ilyen zsákba elhelyezett hulladékot viszi el a szállítással foglalkozó vállalkozó.
Gáspár András ügyvezető
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata és a Zalai „A Nostru" (Miénk) Egyesület DANONE Aktív szünidei programot szervez a város és városkörnyék cigány származású és minden hátrányos helyzetű gyermeke számára. Szünidő időpontja: 2000. november 2-4.
csütörtökön, pénteken: 8.00-17.00
szombaton: 8.00-13.00 Szünidő helyszíne: Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Ház
(8800 Nagykanizsa, Teleki u. 14.) SZÜNIDŐ PROGRAMJA:
Nagyon sok szeretettel várunk minden cigány és nem cigány származású gyermeket, lesz sok játék, ajándék, vetélkedő!
Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon a nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat irodájában: 8800 Nagykanizsa, Ady u. 1. Tel.: (93) 312-649 Horváth Krisztina Teleki László
intézményvezető CKÖ elnök
A programot az Országos Gyermekvédő Liga támogatja.
A VIA KANIZSA VÁROSÜZEMELTETŐ KHT.
felajánlja segítségét a nagykanizsai temetőkben lévő síremlékek, sírkövek és kripták szakszerű, környezetkímélő kézi és gépi tisztításának lebonyolításában. A mohás, szennyezett síremlékek, sírkövek tisztíttatási szándékát a hozzátartozók a Zrínyi u. 35. sz. alatti irodánkban, illetve a Tripammer úti temetőgondnoksági irodánkban jelezhetik, munkaidőben.
6
2000. október 26.
¦
ÚJ HULLADÉKRENDELET KÉSZÜL
A kanizsai közgyűlés október 10-én tartott ülésének napirendjei között tárgyalt a testület a hulladékszállítási rendelet módosításáról. Mivel a képviselő-testület elé tartalmi változást érintő kérdések nem kerültek viszont az előterjesztés tartalmazta a szociális kompenzáció csökkentését, a testület több tagja is tiltakozott a rendelet ilyen jellegű megváltoztatása ellen. Budai István képviselő kérte, hogy tekintsék át a hulladékszállítás teljes kérdéskörét a szállítási szerződés pályáztatásától kezdődően, hogy folyamatában látható legyen, hogyan alakult ki az a mai helyzet, amely - többük véleménye szerint is - csak a szolgáltatónak előnyös.
A képviselő - ismereteit összefoglalva lapunk olvasóit is tájékoztatja az ezen a téren az elmúlt években történtekről. írásának címe megegyezik a hajdani pályázati kiíráséval,,ezzel indítva a kronológiai áttekintést. Következő oldalainkon közöljük Budai István és Marton István képviselők hulladékszállítás-ügyben beadott önálló képviselői indítványát is. A közeljövőben ismét napirendre tűzi a rendelet módosítását illetve új rendelét elfogadását az önkormányzat, hiszen a közgyűlés úgy döntött, hogy el kell készíteni az új rendelettervezetet.
NAGYKANIZSA VÁROS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSÁNAK REKONSTRUKCIÓJA (Helyzetértékelés)
Az 1990-es évek elején a város hulladékgazdálkodásának legégetőbb pontja volt, hogy a bagolai szeméttelep megtelt. Akkor úgy prognosztizálták, hogy 1994-1995. években a szeméttelep teljesen betelik, így oda tovább szemetet lerakni nem lehet.
A probléma megoldására 1992 októberében a város önkormányzata pályázatot írt ki. A pályázati kiírás II. fejezet 1. pontja szerint a pályázat célja a következő:
- jelenlegi hulladékgyűjtő-rendszer korszerűsítése,
- a keletkező hulladékmennyiség minél nagyobb hányadban történő újrahasznosítási lehetőségének feltárása, a lerakásra kerülő hulladékmennyiség csökkentése,
- a jelenlegi hulladéklerakó helyett - a megjelölt területekre adaptálható - új környezetbarát technológia megvalósítása.
A pályázati kiírásra 12 pályázat érkezett, melyből a bírálóbizottság 8 pályázatot értékelt. A pályázat elbírálásának körülményeivel ezen írásomban nem kívánok foglalkozni. A nyertes pályázóval a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 1993 július 14-én Együttmű-
2000. október 26. "i^™^^^^^^™
ködési és megbízási szerződést kötött. Vizsgáljuk meg, hogy a nyertes eddig mit valósított meg a pályázat céljai közül, fontossági sorrendben:
1. A szerződés tárgya: Nagykanizsa város hulladékgyűjtése, szállítása, ártalmatlanítása. A szerződés a depónia megítélésével már nem is foglalkozik, arra önkormányzati többségi tulajdonú gazdasági társaságot kívánnak alapítani. Az ártalmatlanítást kizárólag csak a veszélyes hulladékra vonatkoztatja, holott a pályázatban a Nagykanizsa város területén keletkezett kommunális szilárd hulladék gyűjtésére, hasznosítására és ártalmatlanítására tett ajánlatot. A később alapított hulladéklerakót üzemeltető kft. tevékenysége is csak a szeméttelep üzemeltetésére szorítkozik, új szeméttelep építésére nem, annak ellenére, hogy a pályázat elbírálásakor alacsony kamatozású osztrák hitel igénybevételével szeméttelep építését ígérték. Láthatjuk tehát, hogy a pályázat legfontosabb célja a mai napig nem valósult meg, sőt megvalósítása kizárólag az önkormányzatra vár.
2. A keletkező hulladék-mennyiség minél nagyobb hányadban történő újrahasznosítását, a lerakásra kerülő hulladék-mennyiség csökkentését a szelektív hulladékgyűjtési technológia bevezetésével kívánja megoldani a nyertes pályázó. A hivatkozott együttműködési és megbízási szerződés III. fejezet 1. pontja erre vonatkozóan a következőket tartalmazza: „A hulladékszállítási körzetnek megfelelően, a megbízott vállalja, hogy a VGV-től átvett edényzet és géppark folyamatos cseréje mellett, (2. sz. melléklet) és szükséges edényzet biztosításával 1998. december 31-ig ütemterv szerint (3. sz. melléklet) megvalósítja a BIO-PA-Ü technológia (4. sz. melléklet) bevezetésével a szelektív hulladékgyűjtést." A fentiek szerint a szolgáltató arra vállalt kötelezettséget, hogy 1998. december 31-ig, 21.000 nagykanizsai lakást kapcsol be a szelektív hulladékgyűjtés rendszerébe. A jelenleg bekapcsolt lakások száma mintegy 2.500-ra tehető. A szolgáltató a lemaradás okát azzal magyarázza, hogy az ehhez szükséges edényzet beszerzéséhez szükséges pénzügyi fedezetet az önkormányzat nem biztosította. A hivatkozott együttműködési és megbízási szerződés szerint az ehhez szükséges edényzet biztosítása a szolgáltató feladata. Hivatkozik a szolgáltató arra is, hogy az inflációs mérték feletti 10%-os áremelés az edényzet beszerzésének forrása és az önkormányzat közgyűlése ezt soha nem szavazta meg. 1993. április 26-án megtartott közgyűlés 6. napirendi
pontja értékelte a versenyben maradt pályázatokat. Az előterjesztő a közgyűlést úgy tájékoztatta, hogy „A 10% a lerakóbővítés költségeinek fedezetéül szolgál." Megítélésem szerint a szolgáltató a 10%-os többlet áremelésre nem volt jogosult, mert a szerződés V. fejezet 4. pontja kimondja: „A megbízott nem jogosult az adott évben a 10%-os díjemelésre, ha a szelektív gyűjtés megvalósításának feltételeit nem a programnak megfelelően biztosítja, és ezért az ütemtervben közölt határidőt - neki felróható okok miatt - nem teljesíti". Úgy gondolom, hogy az ütemtervet a szolgáltató már kezdettől nem tartotta be, ugyanis a szerződés szerinti ütem már 1994-ben egy évet késett. Megjegyzem, hogy az évenkénti áremelés üteme átlagosan jelentősen meghaladja az infláció mértékét, (lásd: Kanizsa Dél-Zalai Hetilap 2000. február 3-i számának 11. oldalát) 1998. április 7-én a felek újabb szerződést kötöttek, ami megítélésem szerint a város számára még hátrányosabb. Ez hatályon kívül helyezi a korábbi szerződéseket, és a szelektív szemétgyűjtést már meg sem említi. Ezt a szerződést éppen a hátrányai miatt az akkori jegyző nem is jegyezte ellen. A szerződéssel egyidejűleg létrejött egy együttműködési megállapodás, mely a szelektív hulladékgyűjtés teljes felelősségét az önkormányzatra hárítja. Láthatjuk tehát, hogy a pályázati kiírás másik fontos feltétele sem teljesült, ennek megvalósítása is az önkormányzatra vár.
3. A pályázati célok egy ponton látszanak megvalósulni, ez pedig a hulladékgyűjtő-rendszer korszerűsítése. A gépkocsipark cseréje megtörtént, ami elsősorban a szolgáltató érdekeit szolgálja. A lakosságnak teljesen közömbös, hogy az összegyűjtött szemétjét Mercedes tehergépkocsival, vagy IFA tehergépkocsival szállítják el. A lényeg az, hogy időben és olcsón történjen meg a szolgáltatás. A technikai korszerűsítés nagyobb hasznot eredményez, mely a szolgáltatót gazdagítja, különben nem csinálná.\' Tisztelt Olvasó!
Tisztában vagyok azzal, hogy a leírtakon változtatni már nagyon nehéz. Csupán szerettem volna megismertetni a város lakosságával, hogy a szolgáltató az akkori önkormányzat segítségével hogyan vezette félre a város lakosságát.
Szeretném elérni, hogy okulva a korábbi hibákból, hasonló eset nem ismétlődhessen meg, a város lakossága számára ilyen előnytelen helyzet ne alakulhasson ki.
Nagykanizsa, 2000. október 24.
Budai István
önkormányzati képviselő
BUDAI ISTVÁN
7. számú választókerület képviselője
Nagykanizsai megyei jogú város polgármesterének Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Tisztelt Polgármester Úr!
Képviselői indítványom megírására a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap 1999. szeptember 23-i számában megjelent „Szelektíven, de mikor?" című cikk késztetett. A cikk megállapítja, hogy „Evek óta bővül a szelektív szemétgyűjtésbe bevont területek száma. ... a megtorpanás mögött anyagi indokok állnak."
E cikkben a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft. ügyvezetője Makrai Márton elmondja, hogy „az olcsó áron korábban megvásárolt edényeket egy ideig tárolta a szemétgyűjtésre szakosodott vállalat, aztán értékesítette egy közeli országba. A 2000 edényt a horvát hulladékgyűjtő vállalat vette meg."
Az ügyben a következőket kívánom előadni a tisztán látás érdekében: 1993. július 14-én kelt együttműködési és megbízási szerződés III. fejezet (Megbízott kötelezettségei) 1. pontjában a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft., (megítélésem szerint jogosulatlanul elnyert pályázat alapján)- arra vállalt kötelezettséget hogy: „a hulladékszállítási körzetnek megfelelően a megbízott vállalja, hogy a VGV-től átvett edényzet és géppark folyamatos cseréje mellett" (2. számú melléklet) és a szükséges edényzet biztosításával, 1998. december 31-ig, ütemterv szerint (3 számú melléklet) megvalósítja a BIO-PA-Ü technológia (4. számú melléklet) bevezetésével a szelektív hulladékgyűjtést."
1998. év elején bizonyossá vált, hogy a szelektív hulladékgyűjtés kudarcot vallott és annak bevezetése a vállalt határidőre nem teljesíthető, a megbízott kezdeményezésére 1999. április 7-én új, a város számára még előnytelenebb szerződés jött létre, mely szerződést éppen az előnytelensége miatt, az akkori jegyző nem is jegyzett ellen.
Ebben a szerződésben a szelektív hulladékgyűjtés bevezetéséről, annak bővítéséről és határidejéről már szó sem esik. A szerződéssel egyidejűleg együttműködési megállapodás is létrejött a szerződéses felek között, melynek 4. pontja a következőképpen szól:
„A hulladékgyűjtési körzetnek megfelelően a kft. vállalja, hogy 2002. december 31. napjáig, az önkormányzat pénzügyi lehetőségeinek figyelembevételével, közgyűlési határozatban évente pontosított ütemterv szerint, (1. számú melléklet) a Környezetvédelmi Információs Irodával (tudomásom szerint nem működik) közös szervezésben előkészíti a BIO-PA-Ü technológia bevezetésével a szelektív hulladékgyűjtés megvalósíthatóságát."
Tárgy: önálló képviselői indítvány a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban.
„A megvalósításhoz szükséges edényzetet az önkormányzat anyagi lehetőségei szerint biztosítja." Ebben a megállapodásban sem vállal kötelezettséget a megvalósításra, csupán arra, hogy előkészíti a szelektív hulladékgyűjtés megvalósíthatóságát. E megállapodással a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésének teljes felelősségét az önkormányzatra hárítja. Az 1997. július 1-én megtartott közgyűlés 202/1997. számú határozata a következő:
„Nagykanizsa MJV Közgyűlése megerősíti a szelektív hulladékgyűjtési rendszer bevezetésére irányuló szándékát. A bevezetéshez szükséges önkormányzati támogatást a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő kft. részére az alábbi ütemezésben biztosítja, mindkét támogatás elnyerése esetén:
1997 - 3 millió (jóváhagyott költségvetés)
1998 - 10 millió
1999- 10 millió
2000- 10 millió
1997 évben a 3 millió Ft a kft. részére kifizetésre került. Feltételezhető tehát, hogy az önkormányzat által finanszírozott edényzetről van szó a fent hivatkozott újságcikkben. Az 1998. április 7-én kelt vállalkozási szerződés V. fejezetének 4. pontja szerint; „a szerződő felek úgy állapodnak meg, hogy jelen szerződés a szelektív gyűjtés teljes bevezetését követő további 10 évig nem mondható fel."
A fentiekben vázolt körülmények ismeretében a hivatkozott szerződés örök időkre érvényes, ugyanis a szelektív hulladékgyűjtés feltétele (anyagi, személyi, technikai, stb.) belátható időn belül nem oldható meg.
A leírtakból világosan kitűnik, hogy a megbízott nem teljesítette a Nagykanizsa város hulladékgazdálkodásának rekonstrukciója kiírt (1992. november) pályázati kiírásra beadott pályázatában, valamint az ezen alapuló együttműködési és megbízási szerződésben vállalt kötelezettségeit. Indítványozom, hogy a polgármester úr tegyen intézkedéseket a megbízási szerződés feltételeinek megteremtésére. Amennyiben erre nincs lehetőség új pályázat kiírását kell kezdeményezni.
Nagykanizsa, 1999. december 30.
Tisztelettel:
Budai István
»
képviselő
8
2000. október 26.
ÖNÁLLÓ KÉPVISELŐI INDÍTVÁNY
TISZTELT KÖZGYŰLÉS!
A közgyűlés 382/1999. (XII. 21.) számú határozatában felkérte a polgármestert, hogy vizsgáltassa felül a lakossági szilárd hulladék gyűjtését, szállítását és ártalmatlanítását szolgáló kötelező közszolgáltatás elvégzésére a Sauber-macher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft.-vel megkötött vállalkozási szerződést.
Időközben az alábbiak jutottak tudomásomra a Vikárius Kft. által végzett, a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft-vel kötött vállalkozási szerződés elemzéséből:
A vizsgálatra megküldött okiratok között elfekvő, az önkormányzat és a Sauberma-cher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft. (vizsgált társaságnál kisebbségi tulajdonos) közötti vállalkozási szerződésre tett észrevételek:
1. A szerződés V. fejezet 4. pontjának rendelkezése akként értelmezhető, hogy a vállalkozóval kötött szerződés végső soron egyben koncessziós szerződésnek is minősülhet, mivel a szerződés 10 éves határozott ideig teljes körű hulladékgyűjtési monopóliumot keletkeztet a vállalkozó számára 5 évenkénti felülvizsgálati és módosítási szabállyal. Ha és amennyiben ténylegesen koncessziónak minősül a vállalkozói monopolpozíció elérése az önkormányzat illetékességi területén, önkormányzati kötelező feladatellátás körében, úgy kevéssé érthető, hogy a vállalkozó e jogot miért nem koncessziós szerződés alapján, koncessziós díj fizetése ellenében kapta meg.
2. A szerződés IV. fejezete rendezi a vállalkozói díjra vonatkozó szabályokat. E fejezet rendelkezéseiből hiányoljuk a vállalkozói díj meghatározására vonatkozó analitikát. Az analitika hiányában nem ismert az, hogy valójában a közszolgáltatást végző vállalkozó a vállalkozási díjat a „legkisebb költség elvének" figyelembevételével kalkulálja-e. Ennek jelentősége abban áll. hogy a vállalkozói díjat az önkormányzat köteles megfizetni, illetve a IV. 5. pont szerint a lakossági díj és vállalkozói díj közötti különbözetet szintén az önkormányzatnak kell vállalkozó javára megfizetni. Tekintettel arra, hogy egyéb forrásokból szerzett adatok alapján a Saubermacher-Ryno, más önkormányzatok illetékességi területéről is végez szemétgyűjtést és szállítást, nem garantálható az, hogy a különböző relációkban végzett szolgáltatási tevékenységek különböző költségei nem keverednek egymással. A Nagykanizsai MJV Önkormányzat, mint szolgáltatást megrendelő terhére, esetleges kárára a szemétgyűjtés, szállítás, lerakás költségei aránytalanul, méltánytalanul kerülhetnek meghatározásra: egyszóval félő, hogy az önkormányzat állja részben más önkormányzatok illetékességi területéről teljesített szolgáltatások költségeinek bizonyos hányadát.
3. A vizsgált vállalkozási szerződés nem tar-
talmaz a vállalkozó esetleges különböző jogcímű szerződésszegése esetére szankciós, (kötbér, kártérítési), valamint ezek végrehajtására eljárási rendelkezéseket. A vállalkozó a szerződés II. 2-4. pontjában csupán szavatosságot vállal a szerződésszerű teljesítésre, viszont ezen szavatossági nyilatkozatok az önkormányzat, mint megrendelő jogos és törvényes érdekeit nem kellő mértékben védik, megítélésünk szerint a vállalkozó esetleges szerződésszegése esetére.
4. A szerződés V. 4. pont felmondásra, illetve rendkívüli felmondásra vonatkozó rendelkezései azok szövegszerű értelmezése alapján kétséges, hogy az önkormányzat, mint megrendelő érdekeit kielégítenék, ugyanis a szerződés mellékleteként nem kerültek csatolásra azon kimutatások illetve számítási formulák, amelyek a különböző jogcímű szerződés megszűnésének beálltakor jogkövetkezményként alkalmazandó kötelezettség, vagyon, jogátszállások okszerűégét és gazdaságosságát az önkormányzat szempontjából, annak érdekei figyelembevételével garantálják.
Különösen zavaró az, hogy a rendes felmondás alkalmazása esetén figyelembeveendő felmondási időt a szerződés nem rendezi, viszont a vizsgált szerződés 4. c pontja a rendkívüli felmondás időtartamát 6 hónapban határozza meg, megítélésünk szerint logikátlan, okszerűtlen módon, ti. a rendkívüli felmondás gyakorisága esetén az arra jogosult félnek olyan súlyos érdeksérelme áll be, amely a szerződést a maga részéről tarthatatlanná teszi. A 6 hónapos felmondási idő alkalmazása e körülmények figyelembevételével túlzottan hosszú. Megítélésünk szerint a rendkívüli felmondás miatti átadás-átvételi, elszámolási újjászervezési feladatok 30-60 nap alatt elvégezhetők, így a felmondási idő rövidítésével felek közötti terhes viszony időtartama jelentősen rövidíthető, ebből következően továbbá a felmondási időre járó vállalkozói díj is csökkenthető.
JAVASLATOK:
- Az irathiányok alapján vélelmezett társasági jogi törvényességi kérdések tisztázására javasolt az önkormányzati többségi tulajdonú cégnél részletes, teljes körű iratnyilvántartási eljárást tartani, az esetlegesen feltárt, ténylegesen fennálló hiányosságokat pótolni.
- A fentiek szerint kimutatott csatolt vállalkozásból adódó esetleges tényleges elszámolási, díjmegállapítási, stb. szabályok felülvizsgálatát el kell végezni, különös tekintettel a legkisebb költség elve szerinti ár- és díjszámítás rendszerének kialakítására.
- A fenti két szükségszerű eljárás eredményének ismeretében megvizsgálni célszerű azt. hogy a hulladéklerakó és hulladékgyűjtő Kft. mint de facto csatolt vállalkozás miként alakítható át, olvasztható egybe közös részvénytársasággá.
Fenti javaslatunkat az indokolja, hogy a cégegyesítéssel az Önkormányzat illetékességi területén a szilárd hulladék kezelés teljes vertikuma egy jogi személy kezébe kerül, ezért e tevékenység szervezeti hatékonysága és gazdaságossága jelentős mértékben javulhat, az Önkormányzat ellenőrzési, érdekképviseleti érdekei hatékonyabban érvényesíthetők, a különböző díjmegállapítások és díjfizetések jogcímei és kalkulációi az Önkormányzat részéről jobban ellenőrizhetővé válnak, és nem utolsó sorban a két cég esetleges szervezeti összevonása folytán a szilárd hulladék-kezelés szervezeti költségei összességében jelentősen csökkenhetnek."
Az Alkotmánybíróság 6/1999 (IV.21.) AB határozatában felszólította az Országgyűlést, hogy az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995 .évi XLII. törvényt egészítse ki a garanciális rendelkezésekkel, mert annak hiányában alkotmányellenes helyzet áll fenn. Kimondta továbbá az Alkotmánybíróság, hogy a vizsgált önkormányzati rendeletek nem a tényleges szemétkibocsátáshoz és az elszállított szemét mennyiségéhez igazodóan állapították meg a díjfizetés alapjául szolgáló mutatókat ezzel megsértették a polgári jog egyik alapvető elvét, a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének követelményét.
Ahhoz, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az alkotmányosság követelményének - és ezzel polgáraink érdekeinek - meg tudjon felelni, az alábbi határozati javaslatot terjesztem a Tisztelt Közgyűlés elé elfogadásra: HATÁROZATI JAVASLAT:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alkotmánybíróság hivatkozott határozatában kifogásolt garanciális szabályok biztosítása érdekében felszólítja a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft-t, hogy bocsássa rendelkezésre az önkormányzattal kötött vállalkozási szerződése IV. fejezet 1. pontjában meghatározott vállalkozói díj mértékét megalapozó költségelemzést két variációban, szelektív hulladékgyűjtéssel, illetve annak figyelmen kívül hagyásával.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése megbízza a Vikárius Kft.-t. hogy a vállalkozói díj mértékét megalapozó költségelemzés, valamint az átvilágítási megállapításai alapján tegyen javaslatot a vállalkozói szerződésmódosítására az átvilágítási szerződés keretén belül.
(a határozat elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel)
Határidő: 15 nap a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft.-nek és 15 nap a Vikárius Kft-nek.
Felelős: Tüttő István polgármester a felszólításért
Nagykanizsa. 2000. január 5.
Marton István
képviselő
2000. október 26. i
Zakó László országgyűlési képviselő ünnepi beszéde 2000. október 23-án Nagykanizsán, a HSMK-ban rendezett megemlékezésen
Hazai földdel hintik körbe az emlékművet
- Egy kis félreértés miatt néhány napot késik a Nagy-Magyarország-emlékmű kiemelése - kaptuk az információt Mészáros Józseftől, a szoborbizottság tagjától. - A budapesti Reneszánsz Rt. már a kiemelésre érkezett, ám most derült ki, hogy ránk vár az emlékmű talapzata alatti kb. három tonnás csonknak a lefaragtatása, és a kiemelés után ők vágják el a két címerpajzsos részt. Pillanatnyilag vállalkozón keresünk erre a munkára, hogy a jövő hét elején ki tudjuk emelni. A kiemeléshez elő kell készíteni a területet a darunak és a nagy teherautónak, amivel le tudjuk szállítani az emlékművet a restauráláshoz, Ryno Kft. Csengery utcai telephelyére. Erre a munkálatra, hogyha találunk vállalkozót, meg kell kérnünk - ahogy eddig is - ingyenesen bocsássák számunkra a munkagépet. Egy újfajta elképzelés alapján fogjuk kiemelni a kb. 33 tonnás emlékművet, temünk szerint szerdán.
- Annak idején, az ország 63 vármegyéjéből hoztak ide jelképesen egy kis zsák földet. így lesz ez az emlékmű felállítása után is?
- Ugyanezt tervezzük. Annak idején, az emlékmű egy 1 méter magas látszólagos dombon feküdt, oldalt fűvel volt beültetve. Az a föld most is ott van, a vasbeton alap alatt. A felszentelés idejére a clombocskát hazai földből, a 63 vármegyéből származó földdel fogják körbe hinteni, majd beültetik fűvel és virágokkal. A kapcsolatrendszer megvan mindegyik, volt vármegye jogú várossal, onnét el fognak jönni az avatásra és hoznak jelképesen egy kis zsák földet.
- Kik a szobor-ügy támogatói?
- Ebben a pillanatban személyiségi jogokba ütközne, ha megmondanám. Vaunak, akik kifizetnek majd 100, 500 forintot, és nem mindenki akarja, hogy nyilvánosságra kerüljön a nevük. Eddig is volt egyfajta félelem az emberekben, nem mertek beszélni az emlékműről. Most hozzák a régi képeiket, látják, hogy szabad, mert valamilyen változás történt. Azt is megkérdik, hogy tudnak-e segíteni. A nagyobb adományozók nevét majd meg tudjuk adni. Már elkészültek a csekkek, hamarosan szétosztjuk azok számára, akik kérnek. Jelenleg van 1 millió forint, amit az önkormányzat adott. A költségvetésnél jóval magasabb összeg jön ki, mint amit beadtunk az önkormányzathoz, mert abból le kell számítani azokat a munkákat, amiket ingyért el tudunk végeztetni. Amikor mindenki megadja a saját árajánlatát, azután fogunk egy kicsit alkudni. ígéreteket kaptunk, ami millió forintokat fog jelenteni - összegezte Mészáros József.
B. Zs.
(Folytatás az 1. oldaról.)
- Ezt a kiáltást a rádióadókon keresztül meghallotta az egész világ, és úgy az elnyomott, mint a szabad nemzetek is felfigyeltek rá. Ez a kiáltás, ez a hang, amit a pesti egyetemisták és munkások erősítettek fel, megkerülte a földet. Mit jelentett ez a két szó, hogy „Elég volt!"? Elég volt a zsarnokságból, a politikai gyilkosságokból, a padlásseprésekből, a börtönökből, az internáló táborokból, Recskből és minden megaláztatásból, ami ezt a nemzetet érte.
Elég volt a csengő-frászból, a megkínzottak szenvedéséből, elég volt a nemzet nyakára ültetett idegen ügynökökből, elég volt a vallásüldözésből, a nemzetköziséget és materializmust hirdető intézkedésekből, a sajtófélórákból, elég volt az agymosásból és a felszabadítóknak nevezett megszállókból, akik kifosztották, porig alázták a magyar nemzetet, ezzel olyan szintre kívánva süllyeszteni, mint amilyent az ő megszálló hordáik képviseltek. Elég volt abból, hogy a szolgalelkűség emlékműveket állított azok tiszteletére, akik kifosztották hazánkat, a Gulágra hurcoltak nemzetünkből százezreket, meggyalázták asszonyainkat, és ránk telepedve, számunkra idegen törvényekkel letiporták ezt a szerencsétlen országot.
Az október 23-án felhangzott kiáltás, amelyet egy nemzet sikolyaként is fel lehet fogni, olyan döbbenetes vihart kavart, amelynek hullámai nemcsak a hozzánk hasonlóan letiport nemzeteket ébresztették fel, hanem a szabad világ lelkiismeretét is. Ez az október 23-i kiáltás egységbe tömörítette nemzetünket. Kart karba fűzve elindult a menet, hogy ledönt-sék az istentelenség bálványát: a Sztálin-szobrot. Ne felejtsük el, és legyünk büszkék rá: a világon elsőként a kis Magyarország próbálta meg elsüllyeszteni Sztálin nimbuszát. Napokon belül az összetartozásban olyan erős lett ez a nemzet, hogy szembe mert szállni az akkori idők legnagyobb katonai hatalmával. A Sztálin-
szobor ledöntését minden településen egységesen követte az uralkodó hatalom kényszerére felállított szolgai emlékművek eltakarítása, és szinte napok alatt megtisztult az ország. Megújult a Magyar Rádió, amely saját beismerése szerint „hazudott reggel, hazudott délben, hazudott minden hullámhosszon". A megtisztult Magyar Nemzetgyűlés kihirdette hazánk örökös semlegességét, és kérte az ENSZ támogatását. Talán nem árt, ha tudjuk: egyetlenegy ENSZ megfigyelőt nem küldtek ide, egyetlen szabad állam sem ratifikálta Magyarország örök semlegességét. Segítséget sem kaptunk egyetlen nyugati államtól sem, akik „páholyból" figyelték -talán hitetlenül és elcsodálkozva -azt az élethalálharcot, amelyet ez a kis ország kezdett a legteljesebb reménytelenségben. A zsarnok azonban nem késlekedett. Százezres sereggel, több ezer harckocsival elindult, hogy vérbe fojtsa szabadságküzdelmünket. Azt hitték, könnyű dolguk lesz, azonban csalódniuk kellett. Szembetalálták magukat a pesti srácokkal, akik agyafúrt eszközökkel, ötletesen rögtönzött benzines palackjaikkal megfékezték a páncélosok áradatát, míg a fiatalság egy másik része fegyvert fogott, és súlyos küzdelmek közepette olyan veszteségeket okozott az inváziós hadseregnek, amiről később hadi jelentésben kellett beszámolniuk. A pesti harcok megszentelt helyei most is élnek azok emlékezetében, akik részt vettek ebben a küzdelemben. A Corvin közben áll a pesti srác szobra, de számtalan utca, tér van még, ahol az ötvenhatos forradalmárok vére folyt, ahol életüket áldozták a hazáért. A külső túlerő, és belső kiszolgálóik - akik közül sokan közöttünk élnek még, és köszönik, nagyon jól érzik magukat - a magyar nép magára hagyott szabadságharcát letiporták, azonban ez a harc mégsem volt hiábavaló. Az októberi magyar forradalom hullámai - ha megkésve is - túlterjedtek hazánk határain. Tizenkét
évvel később a „prágai tavaszt" is vérbe fojtották, de ott már sokkal kevesebb volt az áldozat. A vasfüggöny sötét oldalán érdekes módon értelmezett nemzetköziség emlékművei, a Sztálin-szobrok az egész világon mindenütt porba hulltak, a kommunizmus eszméit hirdető pártok bomlásnak indultak, és néhány évtized kellett ahhoz, hogy a világ leghatalmasabb, világuralomra törő országa, a Szovjetunió is darabokra hulljon szét. Szétesett tehát minden olyan ország, amelyet korábban politikai kényszerből egyesítettek, és egyesült az, amelyik politikai kényszerből lett kettészakítva. Ugyanígy megszűnt a rabság a körülöttünk lévő államokban is, és hogy most szabadok és függetlenek lehetünk, jórészt az is az ötvenhatos magyar forradalomnak köszönhető. Legyünk büszkék arra, hogy ez a kis magyar nemzet volt az, amelyik ezt a folyamatot elindította! így, augusztus 20. után október 23-a - március 15-e mellett - a legkimagaslóbb nemzeti ünnepünk. Ne feledkezzünk meg azokról az 56-os hősökről, akik életük kockáztatásával végig-küzdötték ezt a feledhetetlen szabadságharcot, amiért semmiféle különösebb megbecsülést nem kaptak. Végtelen szeretettel és tisztelettel őrizzük meg azok emlékét, akik életüket áldozták hazánk szabadságáért. Gondoljunk arra, hogy amíg lesznek ilyen áldozatkész magyarok, addig a haza és a magyarság nem pusztulhat el. Mai, demokratikus viszonyaink között mi is legyünk valamennyien hazánk hasznos polgárai, és úgy próbáljuk meg minél hamarabb ledolgozni a kommunizmus ránk kényszerített eszméjének ápoltatása során szerzett lemaradásunkat, hogy eközben nem gázolunk át egymáson, segítjük a gyengébbet, és ami a legfontosabb: magyarként, magyar érdekek szerint gondolkodjunk és cselekedjünk. Kedves Nagykanizsaiak!
Isten áldása legyen rajtunk az elkövetkező, harmadik évezredben is!
Köszönöm figyelmüket.
Nagykanizsa gazdasági életének jó ideje napirenden lévő kérdése egy Ipari Park létesítése és vele párhuzamosan a Logisztikai Szolgáltató Központ megvalósítása. Elkészültek ezek üzleti tervét is magában foglaló megvalósíthatósági javaslatok. A város tehát rendelkezett tervekkel, megtörtént - javunkra - a Gazdasági Minisztérium döntése is, mégis időnként olyan érzése támadt a .városlakóknak, hogy az ügy megfeneklett. Az utóbbi napokban azonban sínre került - legalább is ami a szervezeti előkészítését illeti - az Ipari Park ügye.
- Valóban, megalakult a helyi Ipari Park Fejlesztő Közhasznú Társaság - reagált felvetéseinkre Schmidt László, a társaság frissen kinevezett ügyvezetője. Ennek a stratégiai projektnek az a célja, hogy egy városi léptékkel mért nagyobb, összefüggő, ipartelepítésre alkalmas területen - mint ismeretes, ez Nagykanizsa északi részén lenne -, állami és európai uniós források bevonásával közmű- és infrastruktúra-fejlesztést hajtsuk végre, és az így kialakított ingatlanokat munkahelyteremtő beruházásokra hasznosítsa a város. Ezek a feladatok folyamatos, összehangolt munkát igényelnek, nagyfokú egymásra épültségük és sokrétűségük
A megvalósulás útján
miatt csak együttesen kezelhetők. Ebből következik, hogy miért is volt szükség erre a fejlesztő szervezetre, ami egyébként 100 százalékosan önkormányzati tulajdonban van. Megtörtént az alapító okirat benyújtása is a cégbíróságra.
- Felvetődhet az a kérdés, hogy a város miért ezt a gazdálkodási formát hozta létre.
- Azzal kezdeném, hogy az Ipari Park cím olyan értéket képvisel, amelyet a fejlesztések kezdeti szakaszában célszerű minden önkormányzatnak saját berkeiben tartania. Ugyan az önkormányzat haszna kezdetben nem a költségvetés bevételi oldalán mérhető, csak közvetetten jelenik meg, viszont létrejövő új munkahelyekben és letelepülő vállalkozások iparűzési- és építményadó fizetésében mutatkozik majd meg. Maga az, hogy céget. kell alapítani, az egy előírás, a fejlesztésnek csak az lehet a szervezeti kerete. Mindemellett azok a tények sem elhanyagolhatók, hogy a gazdasági alapokra helyezett fejlesztéseket az önkormányzat adózástechnikai okok miatt kedvezőbb
Az Opera
Stagione Társulat azzal az ötlettel kereste meg a várost, hogy ötmillió forintért 14-16 opera, illetve klasszikus operettelőadást rendeznének a 2000-200l-es évadban a városban. Az OKSB október elején azt javasolta a közgyűlésnek, hogy hárommillió forinttal támogassa a kezdeményezést, és ennek fejében az
évadban 8-10 opera- és operettelőadásra kerüljön sor a városban. A nyolc előadás jegybevétele a HSMK-t illetné meg. Papp Ferenc, a HSMK igazgatója az egyeztetések során vállalta, hogy 1-2 klasszikus operaelőadás megtekintését a város középiskolás fiatalságának ingyenesen biztosítaná. Az OKSB tagjai a té-
ma tárgyalása során úgy foglaltak állást, hogy a város opera- és operettkedvelő közönsége bizonyára örömmel fogadja majd a kezdeményezést, és a színesebb színházi paletta a városima-ge kialakítása szempontjából is fontos volna. A javaslatot a gazdasági és városüzemeltetési bizottság is támogatta.
D.É.
feltételek között tudja megvalósítani, valamint bizonyos pályázatokban való részvételnél kedvezőbb az önkormányzati jelenlét. És végül, de nem utolsó sorban az uniós pénzforrások bevonása szempontjából is ez a forma kecsegtet előnyökkel.
- A fejlesztő kht. milyen tevékenységgel kezdi meg munkáját?
- Négy témakörbe sorolnám ezeket a feladatokat. Az első ütemben kerül sor közműfejlesztés lebonyolítására, területértékesítésre, területvásárlásra, különböző vételi konstrukciók kidolgozására és a fentiekkel kapcsolatos különféle pályázatok kidolgozására. Amennyiben tető alá kerül a laktanyák megvásárlásának ügye - amiben feltétlenül bízunk -, akkor ezen a téren is el kell végeznünk a vagyonértékelést, a közműállapot felmérést és ezzel párhuzamosan hasznosítási modelleket kell kidolgoznunk. A következő lépés: Phare-pályázat előkészítése, a logisztikai központba szakmai befektetők kiválasztása, részükre tájékoztatók szervezése. Meg kívánom jegyezni, hogy ezek-
ben a feladatokban feltétlenül számítunk a helyi gazdasági kamarával történő szoros együttműködésre. Végül az első ütemben kell felállítani egy olyan adatbázist, ami a befektetőket folyamatosan informálja, és alkalmas az ipari park benépesítéséhez szükséges széleskörű marketing tevékenységre. Mindezekhez az induló tőkét a városnak célszerű biztosítania, viszont a későbbiekben már alapozni lehet pályázati úton elnyert összegekre, és a bevonható tőkéstársakra is.
- Milyen személyi állománnyal indul a kht?
- A tevékenység ellátásához jól kommunikáló, kvalifikált műszaki és gazdasági szakemberekre van szükség. Az ügyvezető mellett 2-3 fő alkalmazása tűnik célszerűnek. A személyi feltételek megteremtésénél fontosnak tartjuk a szakmaiságot, olyan munkatársak alkalmazását, akik könnyedén be tudnak kapcsolódni a projektbe, és úgy tudják azt menedzselni, hogy az önkormányzatnak ne legyen sem időben, sem pénzben vesztesége.
B. E.
Felújításra vár
A Zöldtábor a Csónakázó-tó festői környezetében, zárt területen az erdő közelében található. A főépülethez tíz faház, egy vizesblokk tartozik. A főépületben egy melegítőkonyha, százfős ebédlő és egy irodablokk található. A tábor célja, hogy a város iskolás korosztálya számára biztosítsa a nyári szünidő idejére a felügyelttel történő elhelyezést, és a napi háromszori étkezést. Tartalmas szabadidős programok biztosításával segíti az ingerszegény környezetből érkező kisgyermekek személyiségformálását. A tábor működtetésének fontosságát az elmúlt nyár is bizonyította, sokan szinte egész nyáron a tábor lakói voltak, mivel ez a fajta nyaralási forma
az egyetlen, ami még a családok számára megfizethető. A Zemplén iskola által készített beszámolóból kiderül, hogy a barátságos környezetben, számtalan színes mozgalmas programmal, nagyobb rendbontás, károkozás nélkül telt el a nyár. A beszámolóban az is olvasható, hogy a tábor állaga évről évre romlik, a faházak felszereltsége nem kielégítő, egy teljes körű rekonstrukció már nem sokáig halogatható, ám az intézményi keretből nem finanszírozható. Új játékok vásárlására a működtetőnek nincs kerete, minden évben saját napközis játékaikat viszik ki a táborba, amelyek gyorsan tönkremennek, nehezen pótolhatók.
D.É.
2000. október 26. i
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Telifax: 310-465 Információs szolgálat jegyárusítás 10-18 óráig, tel.: 311-468 E-mail: hsmk@sienet.hu vagy hsmk@kanizsa.dhs.org
November 3.17.00 óra A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA
Régészeti ásatások helyzete Nagykanizsán és környékén
Előadó és tárlatvezető: Dr. Horváth László régész *
A TIT Városi Szervezetének rendezvénye.
November 6. 17.00 óra
IRODALMI SZABADEGYETEM
JÓKAI MÓR: AZ ARANYEMBER
Előadó: Szeglet Lajosné
A HSMK és a TIT közös szervezésében
November 7.17.00 óra A MAGYAR ZENE ÉVSZÁZADAI -zenei előadássorozat a magyar millennium tiszteletére BARTÓK BÉLA Előadó: Kocsis Katalin
November 7.19.00 óra
A KÖLYÖK - musical (Hevesi-bérlet) A Komáromi Jókai Színház előadása Főbb szerepekben: Kukola József, Benes Nagy Anna. Motyl Attila. Gönczöl Péter Rendező: Mikó István Belépődíj (pótszék): 900 Ft
November 8.15.00 óra TÖRTÉNELMI SZABADEGYETEM - előadássorozat a magyar millennium tiszteletére
A HABSBURGOK A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN
Előadó: dr. Kalmár János (ELTE) November 8.17.00 óra
CSILLAGÁSZATI SZABADEGYE-TEM
Mai csillagászat - amatőröknek és hivatásosoknak
Amatőrtávcsövek bemutatása. Elektronika az optikában. Előadó: Mizsér Attila Bérlet ára: 250 Ft. szólójegy: 80 Ft
November 8. 19.00 óra
A KÖLYÖK - musical (Rátkai-bérlet) Belépődíj (pótszék): 900 Ft
November 11.10.00 óra ORSZÁGOS JUBILEUMI ÉREMKIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR - az éremgyűj-tők klubja 30. évfordulója alkalmából
November 11. 19.00 óra SZOMBAT ESTE
VASVÁRI PÁL LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE
Közreműködik: az In Line együttes Csepregi Gyula - szaxofon. Balogh István - dob. Nagy János - zongora Belépődíj: 500 Ft November 13.18.00 óra XXVII. ÉLETÜNK - kiállítás az országos fotópályázat alkotásaiból Megnyitja: dr. Horváth György, a nagykanizsai Millenniumi Történelmi Emlékbizottság elnöke
Közreműködik: Gyurina Zsuzsanna - fuvola
Megtekinthető: november 30-áig. November 13.16.30 óra
LÉPJÜNK KI EURÓPÁBÓL
Buda Emő diaképes élménybeszámolója November 14.19.00 óra
KONCZ ZSUZSA-KONCERT
Belépődíj: 1.700 Ft
November 15.17.00 óra
CSILLAGÁSZATI SZABADEGYETEM
Hol a világegyetem széle, avagy meddig látunk el - a múltba. Modern nagy teleszkópok. Előadó: dr. Both Előd Bérlet ára: 250 Ft, szólójegy 80 Ft
November 18.14.30 óra
TARKA-BARKA MŰHELY Állatok papírból
November 18.16.00 óra
AEROBIC- ÉS FITNESS-FESZTIVÁL Sztárvendégek: Csollány Szilveszter olimpiai bajnok, a Pécsi Sasok, Fazekas Attila és Maroshévizi Krisztina
November 21.17.00 óra
A MAGYAR ZENE ÉVSZÁZADAI -zenei előadássorozat a magyar millennium tiszteletére. KODÁLY ZOLTÁN Előadó: Kocsis Katalin
November 22.17.00 óra
CSILLAGÁSZATI SZABADEGYETEM Űrszondák kutatják a naprendszert Újdonságok a HST eredményeiről Előadó: dr. Horváth András Bérlet ára: 250 Ft. szólójegy: 80 Ft
November 23.14.30 MŰHELYTITKOK AZ OPERÁBÓL A Filharmónia Budapest és Felső-dunán-túl Kht. bérletes hangversenye fiataloknak.
Közreműködnek: Öhegyi Filoretti - ének, Kozári Andrea - ének. Kovács Szilveszter - ének. Bodnár Gábor - zongora Bérlet ára: 450 Ft. szólójegy: 200 Ft
November 23. 10.00 óra
FICÁNKOLÓ - óvodások műsora óvodásoknak a Vackor Óvoda szervezésében. Szereplők: Hevesi-óvoda, Platán Sori Óvoda, Rozgonyi-óvoda
November 24.15.00 és 19.00 óra BÁNK BÁN - opera Rendezte: Frigyesi Tibor Zenei vezető: Nagy Ferenc Közreműködik a Magyar Állami Operaház Kórusa, az Opera Stagione Zenekara.
November 25. 20.00 óra KATALIN-BÁL Zene: Fantázia tánczenekar Belépődíj: 800 Ft
November 27.19.00 óra
„Táncra lábam, kutya a föld, eb az ég..." Emlékest Papp László néptánc-oktató halálának 10. évfordulójára. Közreműködnek: Zala megye néptánc-együttesei.
November 29.10.00 és 14.00 óra
A FARKAS SZEMPILLÁJA - zenés mesejáték - a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása. 10.00 óra: MAZSOLA -BÉRLET 14.00 óra: TAPSI-BÉRLET Belépődíj (pótszék): 350 Ft
November 29.15.00 óra
TÖRTÉNELMI SZABADEGYETEM Magyarország és a kereszténység Előadó: Dr. Gergely Jenő (ELTE)
November 29.16.30 óra CSILLAGÁSZATI SZABADEGYETEM Van alapja a katasztrófa-jövendölésnek? Ismert és ismeretlen kisbolygókról. Előadó: Sárneczky Krisztián Belépődíj: 80 Ft
November 30.10.00 és 14.00 óra
A FARKAS SZEMPILLÁJA - zenés mesejáték
10.00 óra: TÁLTOS-BÉRLET 14.00 óra: HÁPI-BÉRLET
Belépődíj (pótszék): 350 Ft December 1.10.00 és 14.00 óra
A FARKAS SZEMPILLÁJA - zenés mesejáték
10.00 óra: VACKOR-BÉRLET 14.00 óra: MANÓ-BÉRLET
Belépődíj (pótszék): 350 Ft
INFORMÁCIÓ
GYÓGYNÖVÉNY-ISMERETI tanfolyam indul a HSMK-ban november 9-étől. Részvételi díj: 1500 Ft. jelentkezni lehet az információs szolgálatnál, vagy a 311-468-as telefonszámon. GYERMEKAGYKONTROLL-tanfolyam az őszi szünidőben, november 2-3-án a HSMK-ban.
Vezeti: Kelemen Gyula (tel:30/929-9752)
Részvételi díj: 5600 Ft
NAGYKANIZSA VÁROS VEGYESKARA
A Hangversenykórus minősítésű Nagykanizsa város Vegyeskarának jubileumi hangversenysorozata alkalmából SOK SZERETETTEL MEGHÍVJUK ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT A NAGYKANIZSA VÁROS VEGYESKARÁNAK a 25. éves jubileumi hangversenyére november 25-én 19.00 órára FELSŐVÁROSI TEMPLOMBA A hangversenyt megnyitja: Tüttő István polgármestre Közreműködnek:
A vegyeskar korábbi karnagyai Poszaveczné Arany Ida. Baráth Yvette. Serfőzőné Horsetzky Márta, Katona Noémi, régi tagjai, Nagykanizsa Város Vegyeskara és a Dél-dunántúli Fesztivál Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Kol-lonay Zoltán. Külön sok szerelettel meghívjuk a kórusban korábban énekelt régi kórustagokat hogy a hangverseny fő produkciójában, a MOZART: KORONÁZÁSI MISE című művében a Vegyeskarral együtt fellépjenek. Kérjük a régi tagokat, jelentkezésük esetén regisztráltassák magukat a HSMK telefonszámán. 93/311-468 A belépés ingyenes.
A Cantare \'97 Alapítvátfy és a Nagykanizsa Város Vegyeskara sok szeretettel meghívja Önt és Kedves Családját november 17-ére, a HSMK-ban tartandó CANTARE-BÁLRA Menü: Hotel Central összeállítása Zene: Húros Tibor
Műsor: Nagykanizsa Város Eszeskara Belépődíj: 4000 Ft. vásárolható a HSMK-ban.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA (Kiskastély)
Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművé szek kiállítása.
Z. SOÖS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
A Képzőművészetek Háza nyitva: 10-17 óráig, hétfőn szünnap. A belépés díjtalan.
ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HÁZ
Ady E. u. 8. Telefon: 313-040/71612
November 1.
SAÁRY ÉVA festőművész kiállítási)
Megtekinthető: november 10-éig
November 3.18.00 óra KANIZSA MŰHELY Kanizsai írók. költők randevúja Vezeti: Bakonyi Erzsébet
November 10. 16.00 óra
MOL Rt. nyugdijasok találkozója
November 10. 18.00 óra
A HÉT CSATORNA ÉS A KOLOSTOROK VIDÉKE FINNORSZÁGBAN -előadás Előadó: Pintér Pál, a körmendi Ma-gyar-Finn Baráti Kör titkára
November 18.19.00 óra
JÓTÉKONYSÁGI BÁL - a „Segítség a Fiatalokért Alapítvány" rendezvénye. Belépődíj: 3.500 Ft Jegyek elővételben válthatók a művelődési házban.
November 24. 18.00 óra IRODALMI KÁVÉHÁZ „Csillagokkal koccintok" - Dezső Ferenc szerzői estje. Vezeti: Bakonyi Erzsébet
November 25. 19.00 óra
ROCK AND ROLL DISZKÓ A 60-as. 70-es évek slágereiből A keverőpultnál: Kertész János és Kovács Béla. Belépődíj: 300 Ft.
THURY GYÖRGY MÚZEUM
Fő út 5. Telefon: 314-596
EMLÉKEK A MÚLTBÓL 50 ÉVES A THURY GYÖRGY MÚZEUM
Megtekinthető: szerdától vasárnapig 10-18 óráig, hétfő és kedd szünnap.
Belépődíj: felnőtt 170 Ft/fő. diák. nyugdíjas: 85 Ft/fő. csoportos: 110 Ft/fő családi jegy (minimum 4 fő): 280 Ft.
Előre bejelentett iskolai csoportoknak a kiállítás látogatása ingyenes.
i2000. október 26.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HAZ NOVEMBERI RENDEZVÉNYEI
4. 17.00 Aprók tánca táncház általános iskolásoknak
Zene: Bojtár együttes 10.19.00 A Türei Népzenei Együttes (Kalotaszeg) koncertje
A koncert után táncház
Belépőjegy 300 Ft 13.19.00 Mrozek: Striptease-komédia
Két férfi egy-egy ajtón át bekerül valahová. Sorsukat innentől nem maguk
irányítják. Miként élik meg azt az időt amíg& !? Mrozek komédiája ismerős
történet számunkra is.\'
A Komédium Színház előadása
Szereplők: Eperjes Károly, Gáspár Sándor. Rendező: Taub János Helyszín: Hevesi S. Művelődési Központ színházterme (Móricz-bérlet) Belépőjegy: 1.200 Ft 15.18.00 Mezőgazdasági ismeretterjesztő előadás
Házigazda: Förhénci Horváth Gyula - hegybíró 16.9.00 Pinocchio zenés mesejáték
A szegedi Mini Színház előadása Gyermekszínházi bérletes előadás Belépőjegy: 300 Ft
Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ 18.10.00 Aprók tánca a Bojtár együttessel
18.19.00 Húszon Túliak Klubja - Egy kellemes este ifjú és kevésbé ifjú házasoknak!
Erzsébetek és Katalinok köszöntése Vendég: Petronella bűvész show. Zene: Zserbó duó Belépőjegy: 800 Ft (Erzsébeteknek és Katalinoknak ingyenes!) Vacsorajegy: 800 Ft. Asztalfoglalás: 319-202 25.19.oo Fokú drákuluj Ördög tüze
A Kanizsa Csillagai Együttes lemezbemutató koncertje Közreműködik: Vizin Antus tangóharmónika. Szatmári László hegedű, nagybőgő. Horváth Péter nagybőgő, valamint a cigány Kisebbségi Önkormányzat versmondó köre Belépőjegy: 300 Ft
A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
A MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ KAMARASZINHÁZI BÉRLETES ELŐADÁSAI 2000. NOVEMBER-2001. ÁPRILIS
Mrozek: STRIPTEASE
Két férfi egy-egy ajtón át bekerül valahová. Sorsukat innentől nem maguk irányítják. Miként élik meg azt az időt. amíg ...!? Mrozek komédiája ismerős történet számunkra is. Szereplők: Eperjes Károly, Gáspár Sándor. Rendezte: Taub János A Komédium Színház előadása
Az előadás időpontja: 2000. november 13. (hétfő) 19 óra Molnár Ferenc: JÁTÉK A KASTÉLYBAN - vígjáték három felvonásban -A színdarab egy tengerparti kastélyban játszódik. A szereplők magyar színészek és színpadi szerzők, akik egy pillanatig sem tagadják meg hivatásukat, és játszanak. Különösen Turai. a szerzőpáros egyik tagja, a játék motorja, kifogyhatatlan az ötletekből, amelyekkel a primadonna és a fiatal szerző zsákutcába került szerelmét kívánj a megmenteni. Szereplők: Mécs Károly. Tóth Enikő. Nemcsák Károly, Kovács István, Kelemen István. Eless Béla. Wodala Márk 1 Rendezte: Cseke Péter Az előadás időpontja: 2000. december Mulli r Péter: SZOMORÚ VASÁRNAP - kamaramusical két részben -Seress Rezső dalai
Seress Rezső, kicsoda az? - kérdik sokan. A „füttyös muzsikus", a „kis Seress", a Fizetek, főúr!, a Szeressük egymást gyerekek című dalok szerzője, magyarázzák az idősebbek. Egy jó humorú, apró termetű kis ember, aki az életét a Kulacs, majd a Kispipa vendéglő barna pianínója mögött töltötte, és elbohóckodta az életét. Szereplők: Bodrogi Gyula, Voith Ági, Garas Dezső. Rendezte: Sándor Pál
Hamvai Kornél: MÁRTON PARTJELZŐ FÁZIK Szereplők: Jordán Tamás. Meszléry Judit. Soltész László, Papp Zoltán; Gőz István. Rendezte: Lengyel Pál A Merlin Színház előadása
Paul Claudel: AZ ANGYALI ÜDVÖZLET - dráma két részben -Egy kizökkent, emberi ésszel alig értelmezhető, vérzivataros, erőszakos világban hogyan őrizhető meg a családi boldogság? Jogunk van-e a boldogságra, ha körülöttünk szenvedést tapasztalunk?
Szereplők: Blaskó Péter. Eperjes Károly. Győry Emil. Vencel Vera. Dér Denisa. Nagy-Kálózy Eszter
Rendezte: Dér András. Zene: Tóth Benedek, ifj. Sapszon Ferenc
A Merlin Színház és a Pécsi Harmadik Színház közös produkciója
Az előadások helye: Hevesi Sándor Művelődési Központ színházterme
A bérletek ára: 4500 Ft. (diákoknak és nyugdíjasoknak 4000 Ft)
Részletfizetési lehetőség!
A jegyek ára előadásonként: 1200 Ft
A BÉRLETEK MEGVÁSÁROLHATÓK:
október 24-étől. munkanapokon 9-12 és 14-18 óráig, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. INFORMÁCIÓ: (93) 319 202, (60) 468 430
KODÁLY ZOLTÁN
VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ
Csengery út 67. Tel.: 311-195
November 1. November 3. 17.00 óra
VÁRÓTERMI TÁRLAT A kultúra perspektívája - előadás
140 éves a vasút Nagykanizsán - kiállítás November 8.16.30 óra
Megtekinthető: december 3 l-éig Generációs gondok, az öregség prob-
November 1.17.00 óra lematikája
Kodály Zoltán Művelődési Házi Napok - előadás
- előadássorozat. Környezetünk jövőbe- November 23.17.00 óra
ni esélyei Katalin-bál
Városi VÁROSI KÖNYVTÁR
JQWIAR^ Nagykanizsa, Ady E. u. 14. Információ: 311-163
A „két jó burát", a számítógép és az ol-
Bővebben olvashatnak programjainkról honlapunkon: www.vkkanizsa.c3.hu, e-mail: admin@vkkanizsa.c3.hu Gyermekkönyvtár, Zrínyi u. 33. Információ: 312-180, e-mail: gy_kvt@vkkanizsa.c3.hu Felolvasom legkedvesebb történetem (az Olvasás éve programsorozat novemberi találkozója felnőtteknek és gyerekeknek) november 2-án 14 órakor a Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában.
Kötetbemutató november 3-án 17 óra* kor a Városi Könyvtárban. A kötet címe: Napnyugati magyarok (interjúkötet tíz nyugaton élő magyar íróval). Vendég: Tar Ferenc, aki az interjúkat készítette. Nagy Pál, a párizsi Magyar Műhely alapító szerkesztője és András Sándor az Arkánum (amerikai magyar folyóirat) alapító szerkesztője.
A kötet a Pannon Tükör könyvek sorozatban jelent meg. A kötet kiadója Pék Pál.
Miklósfán újra megnyílik a fiókkönyvtár november 8-án 18 órakor a Mindenki Házában (Kápolna tér. tel.: 318-275) Megnyitja: Kiss László Önkormányzati képviselő. író-olvasótalálkozó: vendég Rózsás János emlékiratíró.
vasas, (az Olvasás éve programsorozat novemberi rendezvénye) november 23-án 16 órakor a Városi Könyvtár zenei részlegében. Előadó: dr. Kokas Károly, a szegedi egyetemi könyvtár osztályvezetője. A programot a 12-16 éves korosztálynak ajánljuk.
Számítógépesítés a magyarországi könyvtárakban november 23-án 18 órakor a Városi Könyvtár zenei részlegében. Előadó: dr. Mader Béla. a szegedi egyetemi könyvtár igazgatója. A programot könyvtárosoknak ajánljuk.
Ki legyen a Városi Könyvtár névadója?
A sikeres névadói felhívás javaslattevői elmondják éi-veiket az érdeklődök előtt, majd közösen megvitatjuk a javaslatokat. Első találkozás november 27-én 18 órakor a Városi Könyvtár zenei részlegében. Ki legyen a Városi Könyvtár névadója? Javaslatod a városi könyvtár honlapján. A sikeres névadói felhívás javaslattevői elmondják érveiket az érdeklődők előtt, majd közösen megvitatjuk a javastatokat. Második találkozás december 4-én 18 órakor a Városi Könyvtár zenei részlegében.
MINDENKI HAZA
Kápolna tér, telefon: 318-275
November 8.
Kulturális nap Miklósfán a Közművelődési és Városszépítő Egyesület és a Városi Könyvtár közös szervezésében.
A városrész vendége ezen a napon Rózsás János emlékiratíró, Nagykanizsa díszpolgára
13.30-tól a miklósfai Altalános Iskola diákjaival találkozik Rózsás János
15.30-tól találkozik Rózsás János az érdeklődőkkel a Mindenki Házában egy kötetlen beszélgetés keretében. Ekkor megtekinthető A magyar Iván
Gyenyiszovics című portréfilm Rózsás Jánosról. A filmet Farkas Tibor és Nagy Imre készítette. (39 perc) 18 órakor Szakos Károly kanizsai festő képeiből kiállítás a Mindenki Házában. A kiállítást megnyitja: Lengyák István. Közreműködik: Csákvári Tímea, a festő unokája
18.15 órakor Kiss László önkormányzati képviselő megnyitja a működését újra megkezdő fiókkönyvtárat. Utána tró-ol-vasótalálkozó Rózsás Jánossal. Házigazda: Czupi Gyula, az egyesület elnöke.
KIEMELKEDŐ SPORTRENDEZVÉNYEK
november 2.18.00 óra: november 5. 10.45 óra: november 5.11.00 óra: november 5. 11.00 óra: november 5. 11.00 óra: november 5.13.00 óra: november 5.17.00 óra: november 8.18.00 óra november 11. 17.00 óra: november 12.11.00 óra: november 12.17.00 óra: november 19.11.00 óra: november 19. 11.00 óra: november 19.17.00 óra: november 25. 17.00 óra: november 29. 18.00 óra:
Kanizsa KK DKG-EAST-Veszprém ESC. NB l/B-sffi kosárl. MAV-csarnok Kiskanizsai Sáskák-Zalaszcntbalázs. megyei I. osztályú labdar-m. Kiskanizsa Nagykanizsa KC-TERNI Pécs. NB ll-cs nöi kézil.-in.. MÁV-csarnok Körösi Kanizsa Kft.-Csanádi KS1. NB ll-cs nöi asztaláén.. Körösi-iskola Kanizsa Sörgyár-Komló. NB Ill-as ffi. asztaliten. Sörgyári terein Bagola-Zalaszcntiván. megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Bagola MÁV-NTE-lkarus. NB 1 B-esop. női kosárl. MÁV-csarnok Kanizsa KK DKG-EAST-DVMSE. NB 1 B-csop. Ili. kosárl. MÁV-csarnok N. Izzó SE-Mccscknádasd NB II-cs ffi. kézilabda. Zsigmondy-csamok Kanizsa Sörgyár-Kaposvár. NB 111-as ffi. asztaliten.. Sörgyári terem Kanizsa KK DKG-EAST-Fchcrvár KC. NB 1. B-s ffi. kosárl. MÁV-csarnok Kanizsa Sörgyár-Polgárdi. NB lll-as ffi. asztalitenisz. Sörgyári terem Nagykanizsa KC-Balatonboglár. NB II-cs női kézilabda. MAV-csamok MÁV NTE-PVSK Autópark. NB I B-s női kosárlabda. MÁV-csarnok N. Izzó SE-Balatonboglár, NB ll-cs ffi. kézilabda. Zsigmondy-csarnok Kanizsa KK DKG-EAST-PVSK. NB 1 B-s ffi. kosárlabda. MÁV-csarnok
2000. október 26
13
A GREGORIÁNTÓL FARKAS FERENCIG
A két nagyszerű énekes -Simándy József és Komlóssy Erzsébet - hangja betölti a HSMK kamaratermét. Bánk és Gertrúd nagy kettősének zenében és képben is tanúi vagyunk. Azt a jelenetet látjuk, halljuk - videón, CD-n -, amikor a nagyúr a királyné fejére olvassa bűneit: az ország tönkretételét, valamint szerepét abban, hogy Ottó elcsábította Melindát. A közönség áhítattal hallgatja Kocsis Katalint, a zenei est előadóját és háziasszonyát, aki éppen arról beszél, hogy a verbunkos hogyan épült be Erkel zenéjébe. Itt az idegen és a magyar világ csap össze -fejti ki az ismert zenei könyvtáros -, a jelenet alaphangja mégis a verbunkos, amely azt fejezi ki, hogy Bánk az erősebb egyéniség kettejük közül, és az igazság is az ő oldalán áll. De nemcsak a Bánk Bán című operában, hanem más műveiben is elementáris erővel törtek elő ezek a pontozott ritmikai, nagyívű, szabályosan periodizált dallamok. Míg a Bátori Máriában ez csak próbálkozás volt - folytatta Kocsis Katalin -, addig ezt a zenei nyelvet Erkel a Hunyadi László című operájában már zseniálisan ötvözte a korabeli olasz-francia-német operajellegzetes keretei között.
- Ön rengeteg életrajzi és zenei csemegével szolgált hallgatóságának - fordultunk az est végén Kocsis Katalinhoz.
- Örülök, hogy ennek az értő, de
főleg a zenét szerető közönségnek olyan kuriózumokat is elmondhattam, amelyek valóban túlmennek egy életrajz, de még egy szaklexikon adatain is. Régi vágyam teljesült akkor, amikor nyáron Gyulára látogattam, s ott végigböngésztem Erkel szépen rendben tartott szülőházának relikviáit. Itt figyeltem fel például arra, hogy húszévi együttélés után feleségétől, Adler Adél zongoraművésztől külön költözött, s ennek tényleges okát még ma sem ismerjük. Vagy arra, hogy nyarait az egyre népszerűbbé váló zeneköltő mindig Gyulán, s nem valami divatos külhoni fürdőhelyen töltötte. Amikor az Erkel-versenyre készültem, már akkor kezembe került a korabeli zenekritika egy-egy ér-
(Fotó: Bakonyi)
dekes megnyilvánulása. A „Meghalt a cselszövő" című betétdal a bemutatón hiába aratott elementáris erejű sikert, a kritika - igaz még erősen gyermekcipőben járva - csak fanyalgott. Sőt Vahot Imre az első nagy történelmi opera, a Bátori Mária színrevitele után egyenesen ellenzéki álláspontot képviselt, amikor azt mondta, hogy nemzeti nagyjainkat megalázza a magyar operában történő kornyi-kálás.
- A hallgatóságnak többek között nagyon tetszett a Hunyadi László premierjén történő zeneszerző-karmester elismerésének módja.
- Hát igen, ma már ha kétszer-háromszor visszatapsolják a művé-
szeket, az nagy szó. Ezt a neves eseményt a közönség tömegesen felkelve helyéről, kendőket, kalapokat lobogtatva, éljenezve ünnepelte, többször követelte a „Meghalt a cselszövő" kardal ismétlését, a zeneszerzőt pedig számtalanszor kihívták a lámpák elé. Megható volt a zenekar elismerő gesztusa is: Erkelnek értékes ezüst babérkoszorút, s billikomot nyújtottak át.
- Most térjünk át szervezési kérdésekre! Milyen szempontok alapján állította össze zenei sorozatának témáját?
- Örömmel fogadtam a nagykanizsai Millenniumi Emlékbizottság és a HSMK felkérését ennek a zenei sorozatnak az, megtervezésére és levezetésére. A millennium helyi megünneplésének talán ez is fontos eseménye lehet. Természetesen, csak magyar zeneszerzőket választottam, a legnagyobbakat, Erkelt, Lisztet, Bartókot és Kodályt. Az első és utolsó előadás témáján töprengtem egy kicsit tovább, végül is úgy döntöttem, hogy a „ Gregoriántól a verbunkosig" zenei ívvel vezetem be a hallgatóságot a magyar zene történetébe. A kortárs zeneszerzők közül azért Farkas Ferencre esett a választásom, mert ő Nagykanizsa szülöttje. Ekkor még nem sejtettem, hogy az utolsó, a december 5-én tartandó előadás egyben tisztelgés is lesz. a néhány napja elhunyt zeneszerző emléke előtt.
Büki Erzsébet
MUNKA KÖZBEN
A MILLENNIUMI EMLÉKBIZOTTSÁG
A nagykanizsai Millenniumi Emlékbizottság legutóbbi ülése után találkoztunk dr. Horváth Györggyel, a bizottság elnökével. Megtudtuk, hogy az esztendőre tervezett feladataikat folyamatosan és időarányosan végzik, sem személyi, sem anyagi probléma nem hátráltatta az évfordulós tevékenységet. Már az első előadások jelezték - mondta Horváth György -, hogy a „Magyar zene évszázadai" és a „Történelmi szabadegyetem" sikeres rendezvények lesznek. A történelmi előadásokra neves szakembereket hívtak meg, akik az ELTE-n tanítanak, s egy-egy témakörben a legrangosabb kutatások eredményeit összegzik, így kerül sor például november fián dr. Kalmár János, „A Habsbur-
gok a magyar történelemben" és november 28-án dr. Gergely Jenő „Magyarország és a kereszténység" című előadására. Ide elsősorban pedagógusokat és középiskolásokat várnak. Az előadássorozat utolsó témája (december 13-án) ezektől eltérően a zalai kistérségi kérdésekkel és a megyei millennium megünneplésével foglalkozik majd. Az előadó Hóbor József, a Pénzügyi és Számviteli Főiskola tanára lesz. Olyan érdekességről is beszá-
molt Horváth György, amelyeket az emlékbizottság azért vállalt fel, mert részben hiánypótló munkák, részben különlegességek. így sajtó alá rendezik Takács Ince: A ferencesek története című könyvét. A másik, a képeslapok ügye, a gyűjtők bemutatkozásának lehetősége is mindig szem előtt volt Nagykanizsán, ezért javasolták dr. Ferencz Sándor gyűjteményének bemutatkozását. A két világháborút felelevenítő képeslapokból álló kiállítást december 20-tól láthatjuk
a HSMK-ban. Mivel többször előfordult - folytatta az elnök úr -, hogy a város múltját bemutató, éppen fontosnak ítélt képeslapok hiányoznak a múzeum, vagy a magánosok gyűjteményeiből, ezért az emlékbizottság a Szerencsi Országos Képeslap Múzeumból szeretné ezeket lefotózva pótoltatni.
Végül szó esett a beszélgetésben még arról is, hogy az évszázadot, illetve az évezredet a város -a bizottság szervezésében - december 28-án egy nagyszabású gálával zárja, ahol a nézők keresztmetszetet kaphatnának a város kulturális életéből, s mindazok pódiumhoz jutnak, akik a „Nyugat kapujában" országos millenniumi bemutatón is részt vettek.
Büki Erzsébet
14
2000. október 26.
NÖVELJE FELVÉTELI ESÉLYEIT!
JELENTKEZZEN A BGF PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR SZERVEZÉSÉBEN ZALAEGERSZEGEN INDULÓ ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOKRA!
A novemberben, MATEMATIKA és KÖZGAZDASÁGTAN tantárgyakból induló képzés jelentkezési határideje október 31!
Jelentkezés, felvilágosítás:
BGF PSZF Továbbképzési Osztály Zalaegerszege, Gasparich út 8/a. Tel.: 92/509-922, 509-923
Törődött arcok, megfáradt szemek, féltve őrzött alkalmi ruhák. A Zrínyi utcai Idősek Klubjának tagjai csendesen beszélgetnek, de a levegőben ott érezni az ünnep izgalmát, a várakozás légkörét. Ezek az idős emberek olyan köszöntőre érkeztek, amikor őket ünneplik, amikor az életkor elismerést érdemel.
Nemcsak az év egyetlen hetében, de mindig éreztetnünk kell önökkel a tiszteletet és a megbecsülést - mondta a kis ünnepség meghívott vendége, Bárányi Enikő képviselőasszony köszöntőjében, majd úgy folytatta, hogy nagy érték a tapasztalat, a bölcsesség, s azt kívánta, hogy a fiatal generáció sokáig élvezze az idős családtagok, rokonok, ismerősök jelenlétét, igényelje szellemi tartalékaikat, és szerető gondoskodással vegye őket körül. Kedves gesztus volt a képviselőasszonytól, hogy felemlítette a vele együtt élő 76 éves, jó egészségben lévő édesanyját is, akinek az üdvözletét tolmácsolta a klubtagoknak. Az ünnepi szavak után a Bolyai-iskola tanulói adtak igényesen összeállított műsort, majd virággal és maguk készítette kis ajándékkal köszöntötték az ünnepelteket.
Mielőtt az idős emberek a szponzorok által finanszírozott uzsonnához ültek volna, Koller Jutka intézményvezető tájé-
koztatta a jelenlévőket arról, hogy az Egyesített Szociális Intézmény Nagykanizsa MJV Önkormányzatával, a „Segíts az Elet Alkonyán" Alapítvánnyal és a Szociális és Egészségügyi Osztállyal karöltve, idén több helyszínre szervezte az „Idősek Hetét". Az ünnepi megnyitón a HEMO-ban Tüttő István polgármester, Tamóczky Attila alpolgármester, dr. Csákai Iván bizottsági elnök és Simánné Mile Éve megbízott osztályvezető mondott köszöntőt, illetve adott tájékoztatást a helyi szociális ellátó rendszer változásairól. A Szent Imre herceg utcai Idősek Otthonában Bicsak Miklós, a Kiskanizsai Gondozóházban dr. Csákai Iván, a Kodály utcai Idősek Klubjában Kelemen Z. Pál, és a Corvin utcai Gondozóházban Balogh László képviselő tisztelte meg az öregeket. A vezetőnő azt is elmondta, hogy valamennyi színhelyen műsoros köszöntőnek is örülhettek az idős emberek, a Kaposvári Csiky Gergely Színház művészeinek, a Csokonai Óvoda apróságainak, a Szepetneki Általános Iskola, a Péterfi Általános Iskola valamint az Állami Zeneiskola tanulóinak előadásában.
A programsorozatot Gallainé Cséplő Doloresz, a Szociális és Családügyi Minisztérium idősügyi referense zárta.
B.E.
Kanizsa Kft. Bútor Stúdió 2000
8800 Nagykanizsa, Kinizsi utca 2/B. Tel/fax: 06-93/317-338, 06-60/376-069
EGYEDI BÚTOROK TERVEZÉSE, KIVITELEZÉSE IGÉNY SZERINT.
VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. NYITVA: H-P.: 8.00-17.00 ÓRÁIG.
Bakonyi Zsóka:
LATJATOK TESTVÉREK...
„Látjátok testvérek, ennyi az élet,
Zárul földi pályám, én már sírba térek."
És szólt a Halál: Te jó voltál, húzzál új lapot. Hosszú a sor mögötted, Sok van, ki meghátrál.
Újra látsz fényt, a félhomályban,
Tágul előtted tér-idő, Szalad feléd zsibongva, Sok gond, s elvégzendő.
Gyermeked féltő aggodalmát, Nincs semmi baj, Anyám? Türelmed csitítja el, S hint reá altató, szép jóéjszakát.
Kedvesed ismét téged vár, Fejét elfordítva nem illan el, Ha tekintetetek véletlenül Összefut a zebrán.
Hangodban, ifjúi hév lobban, Korán jött ősz zenéje, Alig hallhatón, mint megkésett Szerelmes vallomás reménye.
Végre boldog vagy, Mint akkor télen,
(Fotó: Bakonyi)
Amikor első rongybabád ringattad,
A családi szeretet tűzhelye melegében.
A másvilág titkos pecsétje, Jelet hagy hamvadó arcodon, S veled tart, míg fáradt tested Fényből, mélybe száll.
Némán hallgat a lélekharang, Hihetjük-e a csodát Ha élünk végig emberül, Amíg az időnk lejár.
HALOTTAK NAPJÁRA
2000. október 26.
15
Kanizsa Plaza-MKB Nemzetkö;
íazzfesztivál
Világsztárok és pályakezdők Nagykanizsán
Minden évben van két nap, amikor megpezsdül a kanizsai zenei élet. A rendszeres jazzkoncert-látogatók mellett ilyenkor feltűnnek a helyi jazzremeték, jelezve azt, hogy a jazzfesztivál számukra is fontos esemény. De nem csak a helyiek, hanem a fő-
városi és a vidéki jazzrajongók beveszik a hazai jazz egyik utolsó végvárát. Igaz már közel sem akkora létszámban, mint a hetvenes-nyolcvanas években, amikor tömegével érkeztek hálózsákos fiatalok Kanizsára és volt valami happening jellege a jazz-tésztiváloknak. Elmúlt a fesztiválon való részvétel ellenzékiséget demonstráló varázsa s maradt tisztán csak a zene. Nagykanizsa nem törekszik az 5-6 napos európai fesztivál-átlag elérésére, de reális célokat kitűzve mindig sikerül egy-két olyan világsztárt meghívni, akire a hazai jazz társadalom is felfigyel. Imponáló „skalpokat" tudhat magáénak Nagykanizsa az elmúlt évekből.
Don Cherry, Archie Shepp, Ray Brown és John Patitucci mellé idén Bobby Watsont is begyűjtötte. A hagyományoknak megfelelően, idén is lehetőséget kaptak fiatal zenekarok a bemu-
tatkozásra. A HSMK színpadán elsőként a székesfehérvári Jazz-terfield lépett fel. Jazz-rock programjukat nagy lelkesedéssel adták elő, de a túlerősített dob és basszusgitár hangzása miatt a fúvósok és a gitárosok játéka alig volt élvezhető. Némi felüdülést csak Zana Zoltán szólói jelentettek. Az őket követő Beloop Image muzsikusai képzettebb, érettebb játéka mindenképpen biztató lehet az együttes szempontjából. A fesztivál kísérőprogramjában Györgydeák György kiállítása nyílt meg a művelődési házban. Györgydeák organikus alkotásai jól illeszkedtek a jazzfesztivál hangulatához. Hiába, aki a jazzt szereti, rossz ember nem lehet. A pénteki napon Tony Lakatos koncertjére csaknem telt ház lett. Az alkalmi
műsorával indult. Pege jó szokásához híven most is tehetséges fiatal jazzistákat vett maga mellé, vérbeli profizmussal egyengetve a trónkövetelők útját. A nagybőgő Paganinije, ahogy egykor Pegét méltatták ezúttal is kitett magáért. Egy szám erejéig tisztelgett J. S. Bach emlékének, bizonyítva, hogy életében a klasszikus zene éppolyan fontos, mint a jazz.
A zenekar produkciójának végétjelentő vastaps után a HSMK és a kanizsai jazzbarátok egy tortával kedveskedtek a 45 éve az előadóművészi pályán lévő Pege Aladárnak, a magyar jazz egyik utazó nagykövetének. Pegének nemcsak koncertjeiért lehet hálás a kanizsai publikum, hanem azért is mert az 1980-ban megjelent lemezén található az
együttesben Szakcsi Lakatos Béla zongorázott, Egri János bogozott, László Attila gitározott. Idegenlégiósként érkezett a kvintettbe a kiváló, lengyel származású dobos Janusz Stefanski.
Műsoruk igazi profi teljesítmény volt. Az éjféli koncerten a Latin Combo szórakoztatta a közönséget a hangulatosan berendezett koktélbárban. A szombati nap Pege Aladár kvartettjének
egyetlen forgalomba került hangzó anyag a nagykanizsai jazzfesztiválokról!!
Kis túlzással állítható, ha másért nem is, de Bobby Watson koncertjéért már érdemes volt megrendezni a fesztivált. Watson Horizon formációjával érkezett Nagykanizsára. Az európai turnén részt vevő kvintett vérbeli maistream zenét játszott. Az értő és hálás közönség nagy ováció-
val fogadta az amerikai együttes programját. Nem csoda, hiszen a saját kompozíciók mellett Jack Walrath trombitás mind improvizációjában, mind témában felidézte Seres Rezső világhírűvé vált dallamát, a Szomorú vasárnapot, kedveskedve ezzel a ma-
gyar közönségnek. Ettől azonban nem lett szomorú, ellenkezőleg nagyon is vidám hangulatban folytatódott tovább a koncert. Az igazi black music és az összeszokottság\' diadala volt ez az előadás. Watson társaként, Curtis Lundy (bőgő) és Victor Lewis (dob) alkotta a ritmus-szekciót. Érdemes kiemelni a kvintett zongoristáját, Orrin Evanst, aki csodát művelt a végóráit élő zongorán. A fesztivál jó hangulatban záródott azok számára is, akik meghallgatták a záró együttes, a Budapest Dixieland Band vidám dixie-estjét. Eredményesnek mondható a huszonegyedik kanizsai jazzfesztivál, de a továbblépéshez feltétlenül szükséges a külföldi kulturális intézetek bevonása és egy olyan jegykonstrukció, amely a diákok számára is megteremti mindkét nap megtekintésének lehetőségét.
Kép és szöveg: Halász Gyula
16
2000. október 26.
A MŰVÉSZET OTTHONT AD MAI MODERN VILÁGUNKBAN
Págyi Zsóka keramikus- és Egresi Zsuzsa grafikusművész kiállítása a Petró Galériában
Novemberben lesz egy éve, hogy megnyílt a Fő úton a képzőművészetek iránt érdeklődők körében egyre több kellemes visszhangot kiváltó Petró Galéria. A nyári szünet után, az ősz első kiállítási eseménye Egresi Zsuzsa grafikusművész és Págyi Zsóka keramikusművész kiállításának megnyitója volt október 21-én.
Egresi Zsuzsa 1981 óta él Milánóban, a Brera Akadémia díszlettervező szakán végzett. Pályáját autodidaktaként kezdte. A magyar grafika tradicionális vonalát követve, kiemelkedő technikai készséggel alakította ki egyéni stílusát. Rézkarcokat, színes és fekete-fehér cinkkarcokat, olajfestményeket készít.
Págyi Zsóka régóta jár Nagykanizsára, Ludvig Zoltán művésztelepének állandó résztvevője. Budapesten él és alkot. Húszévesen keramikus, az agyag érdekelte, az az anyag, ami megmunkálható, s ami egyben ellenáll a megmunkálásnak.
A kiállítást Lehota János, a
főiskola művészettörténet tanára nyitotta meg.
- Két teljesen más képzőművészeti műfajt láthatunk -hangsúlyozta. - A térbeli művészet és a síkábrázolás kettőssége tárul a néző elé, a Petró
Galéria égisze alatt. Közösségteremtő a művészet, egységet tud alkotni, otthont tud adni modern világunkban. A két művész nem ismerte egymást korábbról. A választás abból adódott, hogy szeretetet árasztanak, a személyiségük is és alkotásaik is.
A megnyitó utáni sorsoláson Egresi Zsuzsa „Rajzoló" című képét dr. Kaszás Gizella nyerte meg, a mintegy 150 megjelent vendég közül.
- Rövid visszatekintést téve, milyen programokat láthatunk a galériában a következő hónapokban? - kérdeztük Petró
Gyulánét, a galéria vezetőjét.
- Az eltelt időszakban, Szurcsik József, és Stefano-vics Péter Munkácsy-díjas művészeknek, volt kiállítása. A kiállítások nagyon népszerűek, nagyon sokan vesznek részt rajtuk. A megnyitók után jönnek iskolások, óvodások, akiket nagy szeretettel várunk. Szerintem örülnek a kanizsaiak annak, hogy gazdagodott a város egy új kiállítóhelységgel. Bent van a városközpontban, gyalog elérhető. Nem csak a kiállítások, hanem a thalk show műsoraink is népszerűek. November 17-én pénteken lesz az őszi első, Növényi Norbert és Abaházi Csaba részvételével. November 24-én Gross Arnold kétszeres Munkácsy-díjas grafikusművész kiállítását láthatjuk. Januárban kamarazenével szeretnénk folytatni, bővíteni programunkat. Az egyik vendég Tiborcz Iván, a másik a mostani kiállításon szereplő keszthelyi fuvolaművész, Varga Endre, aki Reneszánsz együttesével, korabeli öltözékben és korabeli hangszerekkel, ad elő reneszánsz zenét. Szándékunk van a maihoz hasonlóan, minden alkalommal egy-egy alkotást kisorsolni. Kép és szöveg:
Bakonyi Zsóka
2000. október 26
17
BŰNMEGELŐZÉS
Horváth István őrnagy
Az elmúlt időszak egyik legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye egy négyéves kisfiú tragikus eltűnése volt. A Kapitányságvezető Úr nagy létszámot igénybe vevő körözési akciót rendelt el a galamboki szőlőhegy alapos átfé-sülésére. Sajnálatos módon azonban mire egy ország összefogásával megtalálták a gyermeket már késő volt... Sajnos nem ez az egyetlen eltűnési eset, évente több száz ilyen és ehhez hasonló bejelentés érkezik hatóságunkhoz. Kapitányságunkon külön csoport működik az ilyen jellegű események megoldására, melynek vezetője Eszenyi Ambrusné rendőr őrnagy. Ot kérdeztem meg erről a sokrétű munkáról.
- Mi minden tartozik hozzátok, milyen feladataitok vannak?
- A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon a Bűnügyi Osztályon belül működik az ún. Körözési és Panaszfelvevő Csoport. Ez a kis csapat négy főből áll, akiknek a feladatkörébe tartozik a személyi körözés, tárgykörözés és más hatóságoktól érkező bűnügyi megkeresések is. Ez így nagyon egyszerűen hangzik, azonban a dolog ennél sokkal bonyolultabb, ugyanis a személyi körözésbe beletartozik a fiatalkorúak körözése, felnőttkornak körözése és a számunkra a legnagyobb problémát és gondot okozó külföldiek körözése. Tudni kell, hogy Nagykanizsa városban van a Határőrség Közösségi Szállása, ahol azok a személyek vannak elszállásolva, akik a hazánkból való ki- illetve beutazás törvényeit megsértve, leginkább a zöldhatáron próbálkoznak közlekedni. A jogszabály lehetőséget biztosít nekik, hogy a Közösségi Szállást elhagyják abban az. esetben, ha megfelelő mennyiségű pénzük van. Ezek az emberek a legtöbb esetben - mondhatnám azt is, hogy 99 százalékban - nem térnek vissza a számukra kijelölt szállásra. Ez már jogalapot képez arra, hogy őket eltűnés miatt körözzük. A gond az, hogy amikor őket elkapják akár a határon, akár embercsempészekkel való közremű-
ködés közben lebuknak, akkor a többségük valótlan adatotokkal próbálja magát legalizálni. Ezen adatok ellenőrzése pedig nagyon hosszú időt vesz igénybe, főleg amikor bangladesieket, irakiakat, ghánaiakat, afgánokat - és sorolhatnám tovább az egyéb afrikai, ázsiai országbelieket - a külföldi képviseletek (éppen a valótlan adatok miatt) nem tudják azonosítani. Míg ez nem történik meg, addig Magyarországon kerülnek ezek az emberek elhelyezésre. Az azonosítás pedig általában hosszú hónapokat vesz igénybe, de sok esetben akár éveket is. Én ezzel nem igazán értek egyet, de hát én nem vagyok jogalkotó, csak egy jogalkalmazó. Ha kiengedik őket, kapnak egy ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, de azt a kapun kilépve akár el is téphetik, így attól a pillanattól kezdve azt sem tudjuk, hogy ez az ember kinek mondta egyáltalán magát, ha igazoltatására kerül sor. Tehát keresünk, kutatunk hónapokon keresztül egy fantomot. Ezen emberek körözése rengeteg adminisztrációval is jár, mert értesíteni kell a szomszédos kapitányságokat vagy akár az egész országot, beleértve Budapestet is. Levelezgettünk, míg elérünk odáig, hogy utoljára az Interpol-irodát keressünk meg. Azért nem írhatunk először oda, mert a kellő adatgyűjtést el kell végezni, ami bizony nagyon sok munkát és persze időt vesz igénybe. Ok legtöbbször azt írják vissza, hogy ilyen adatokkal és ilyen állampolgársággal nincs senki sem regisztrálva. Tehát valójában akkor derülhet ki, hogy ki is volt az illető. Ebben azt a veszélyt látom leginkább, hogy ez az ember, akiről azt sem tudjuk, hogy kicsoda, bármikor áldozattá válhat. De természetesen a bűn útjára is léphet, elkövethet különböző bűncselekményeket és mi bottal üthetjük a nyomát. A Közösségi Szállás mellett a Gyermekvédő Intézet Nagykanizsán is ad elég feladatot. Letenye is hozzánk tartozik, ahol szintén van egy Altalános Iskola és Diákotthon, melyben olyan rossz családi körülményekből kiemelt gyermekek laknak, élnek, akiket nagyon sok esetben nem is látogat-
nak szüleik. Mikor a serdülőkort elérik elszökdösnek, azt sem tudjuk merre indulhattak, hiszen ezeknek a fiataloknak nem pontosan feltérképezett a szociális helyzetük, kapcsolatkörük. Megérkezik a bejelentés az eltűnésükről, keressük őket égen-földön, de nem találjuk. Ilyen most például Kovács Ferike, aki egy éven keresztül ültetett fel bennünket, mert hol az egyik, hol a másik szülőhöz szökdösött, akik örökké letagadták. Még fényképeket sem sikerült sokáig róla beszerezni, mert ő ugye még csak !3 éves, s eddig sehol sem készült róla fénykép még okmányhoz sem. Tehát hiába is igazoltatnák a rendőrök, senki sem ismerné fel. Még az is előfordulhatott, hogy már ellenőrizték is őt, de bármit is mondhatott. Nagyon sokan elszökdösnek még az újnéppusztai Szociális Otthonból is. Ok ugyan felnőttkornak, de ha úgy vesszük, hogy gondnokság alá helyezett felnőttek, akkor mind-mind a gyermekkorúakhoz és fiatalkorúakhoz hasonlóan azon-nalos kötelezettségeink vannak velük kapcsolatban. A körözési munkákhoz mindezek mellett a tárgykörözés is beletartozik. Ez azt jelenti, hogy ha az állampolgár sérelmére elkövetnek akárhol betörést, s bármilyen tulajdonát elveszik, nekünk azt is a körözésbe fel kell vinnünk, illetve egyéb adminisztratív dolgunk van vele. A bűnügyi megkeresések is ide tartoznak, tehát ha más hatóságtól érkezik bármilyen megkeresés, azzal is foglalkoznunk kell. Csak hogy érzékeltessem, hogy milyen sok: most például itt van a kezemben a tárgykörözés -amibe ugye az okmánykörözés is beletartozik -, s ebben a pillanatban vittem fel a 669. számú körözést.
- Most ugye arról van szó, amikor például gépkocsifeltörések alkalmával okmányokat, iratokat is ellopnak a járművekből. Ezek is mind itt csapódnak le, ennél a csoportnál?
- így van. A személyi körözésekre visszatérve most egészen pontosan 269 fő ellen indult körözés ebben az évben. Jelen pillanatban körülbelül 200 élő körözésünk van, s ezenfelül kb. 120-130fő ellen elfo-
gatóparancs van kiadva. Okét is keressük.
- Csak hogy tudja a kedves olvasó, hogy mi a különbség az eltűntek és az elfogatóparancsosok között: Az elfogatóparancsost egy büntetőeljárás során kell megtalálnunk, mert gyanúsítottként szerepel az ügyben.
- Igen, az elfogatóparancsok egy részét a bíróság, az ügyészség, a Határőrség Bűnügyi Felderítő Szolgálata vagy az adóhivatal adja ki, de mindig bűncselekmény elkövetése miatt. Küldheti a bíróság akkor is, ha végrehajtandó szabadságvesztés letöltése miatt nem vonult be valaki a börtönbe. Tárgykörözésen belül is kettéválasztjuk az okmányokat illetve az egyéb tárgyakat. Ami plusz leterhelést jelent még számunkra, az a panaszfelvétel. Ez egész napos munkát jelent. A statisztikai adatokat figyelembe véve ebben az évben már legalább 80-90 fővel többen tettek írásban feljelentést, mint az. elmúlt év azonos időszakában.
- Ez a panaszfelvevő munka egy egész ember állandó leterhelését jelenti.
- Igen, reggel 8-tól délután négyig folyamatosan dolgozik, hiszen naponta 10-15 ember panaszát kell felvenni. Mindenkit végig kell hallgatni, s megkapják a jogi felvilágosítást, hogy ez nem rendőrségi hatáskör, hanem polgári peres úton lehet csak rendezni az ügyet. Vagy gyakran összekeverik a csalást és a szerződésszegést, melyek közül az. utóbbi polgári peres eljárás útján rendezhető, míg az előbbi rendőrségi ügy. A lényeg az, hogy mindenkinek nagyon szerteágazó, összetett feladatköre van.
- A körözési munkának hány százalékát teszi ki a fiatalkorúak illetve gyermekkornak eltűnése?
- Az. eltűntek jelentős hányada fiatalkorú. A felnőttkornak eltűnésével kapcsolatban azt kell tudni, hogy ha nincs bűncselekményre utáló körülmény, akkor általában csak a tartózkodási hely megállapítását kérik. A felnőttkorú oda távozik önszántéiból, ahova akar. Viszont, ha olyan körülmény merül fel, hogy esetlegesen a háttérben bűncselekmény állhat, áldozattá
2000. október 26.
válhatott vagy gyanús körülmények között tűnt el, akkor nyilvánvalóan ugyanolyan hatékonyan próbálunk ráállni, mint a fiatalkorúakéra, azaz, azonnal intézkedünk. Éppen úgy, mint a már említett Bogdán Tamáska ügyében, amelyben este 7 óra körül szóltak nekem, s egész éjjel kutattunk a váltás megérkezéséig. Tehát ha gyermekkorú tűnik el, akkor azonnal el kell rendelni a „K" akciót, amelyben mindenki, aki él és mozog, dolgozik.
- Befejezésül még egy kérdés, mivel Bűnmegelőzési rovatba készül az interjú: Miben tudnának az olvasók, a lakosok, a panasztevők segíteni, tehát mivel érkezzenek a bejelentők a rendőrségre - miután ez is segítheti a munkátokat.
- A legfontosabbnak tartom, hogy eltűnés bejelentése esetén mindenképpen fényképpel jelenjenek meg, s a lehető legpontosabb személyleírást próbálják megadni a keresett személyről: ismertető jegyek, műtéti hegek, csonttörés, betegségek (ez.ekről jó orvosi igazolást is hozni), ismerősök, rokonok, osztálytársak listája amerre el lehet indulni. Mindenképpen úgy gondolom, hogy a szülőknek, pedagógusoknak és a rendőrség bűnmegelőzési csoportjának is össze kell fogni, mert a fiatalkor, a serdülőkor kiszámíthatatlan dolgokat eredményezhet, s a baj megelőzésében együtt kell működnünk.
- A panaszfelvételné! leggyakrabban azonban bűncselekményeket jelentenek be. Ilyen esetben mit hozzanak magukkal az állampolgárok?
- Ez mindig attól függ, hogy milyen jellegű az. a bűncselekmény. Tanácsolhatom, hogy betörések esetén amennyiben olyan tárgyakat lopnak el, melyeknek van azonosító számuk, gyártási számuk, ezeket az adatokat hozzák magukkal. Kerékpárlopások esetén a vázszámot át lehet ütni, ezért azt szoktam javasolni, hogy egy eldugott helyen jelölje meg a tulajdonos valamilyen egyedi azonosító jellel (pl.: monogram) a biciklijét, s ezt közölje velünk, mert nagyon sokat jelent a kutatás sikerében. Egyre több okmány is eltűnik, s már azt vizsgáljuk, hogy nincs e valami szándékosság emögött, tudniillik ezekkel vissza lehet élni. Sajnos ma nagyon közönyösek az emberek, kérem, sokkal jobban figyeljünk egymásra!
- Köszönöm szépen a beszélgetést!
Bükiné Papp Zsuzsanna
rendőr hadnagy
Horváth István
rendőr őrnagy
Más gyerekét vitte el
A város egyik óvodájából az egyik szülő saját gyermeke helyett „megfontolt szándékból" egy másik kisgyermeket vitt el. Az óvónők szerencsére idejében felfedezték a dolgot, így az anyuka után siettek, és 200 méterre az intézménytől a kisgyermeket elvették tőle. Ezt követően kihívták a rendőrséget is. Az asszony saját bevallása szerint egy belső hang késztetésére cselekedett. Az elkövető az elsődleges orvosi vélemény szerint a tett elkövetésekor nem volt beszámítható állapotban. Az esetet a megyei rendőrkapitányság vizsgálja, személyi szabadság megsértéséért indítottak eljárást az asszony ellen. A „tévedésből" elvitt kisgyermeknek az ijedtségen kívül más baja nem esett, de szülei úgy döntöttek, az esetet követően nem viszik vissza abba az óvodába, ahol a fentiek történtek, így e héttől már másik intézménybe jár-
FELHÍVÁS!
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes ellen, aki az elmúlt időszakban több esetben is ékszerboltokból nagy mennyiségű és értékű ékszert lopott.
Az elkövetőről grafikai rajz készült. Személyleírása: 25 év körüli, 170-175 cm magas, barna bőrű, valószínűleg roma származású. Kisebb bajuszt viselt, arca borostás. Különös ismertetőjele: arca bal oldalán szemtől a szája felé, kb. 3 cm nagyságú korábbi sérüléstől származó heg látszik, melyet ragtapasszal fedett le. Haja sötét vagy fekete, hosszú, melyet a kabát alá tűrve hord. Körmei rágottak, repedezettek. Keze munkáskéz, erős, izületes, bőrkeményedéses. Tetoválás nem volt rajta, ékszert nem viselt. Ruházata: fekete, lábszárig érő ballonkabát, fekete, melegítőszerű nadrág, fekete sportcipő, magában mintás, hosszú ujjú fehér ing, szennyezett, kék baseballsapka, barnabordós műanyagkeretes napszemüveg.
Kérjük, hogy aki felismerni véli a grafikai rajzon látható férfit, az jelezze a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon (Nagykanizsa, Király u. 49. szám alatt a 107-es segélyhívón vagy személyesen bármely \'rendőrnél. Bejelentésüket előre is köszönjük.
A 32-es busz végállomásánál egy kiskorúakat zaklató személyt fogtak el a múlt héten a rendőrök, miután jelzés érkezett a kapitányságra, hogy egy férfi kiskorú lányokat zaklat. A rendőrök a hajléktalan, magát igazolni nem tudó férfit előállítottak, de mivel a pedofíliára utaló tevékenység nem nyert egyértelmű bizonyítást, így az elkövetőt sza-
badon engedték, és szabadlábon védekezhet. Nem lehet tudni, hogy ez az elkövető azonos-e azzal a férfivel, aki az Attila utcai garázssor és a Balatoni utcai lejáró között ijesztgeti az iskolából érkező kisgyermeket. Erről már érkeztek szerkesztőségünkbe is jelzések, bár állítólag több eset is volt, sem a környékbeli iskolák, sem a szülők nem tet-
tek bejelentést a rendőrségre, így a rendőröknek nem volt lehetőségük sem az esetek kiderítésére, sem az esetleges felismertetésre. A rendőrök ezúton is kérik a szülőket, és a pedagógusokat, ha ilyen eseteket tapasztalnak vagy gyermekeik ijesztgetésekről számolnak be, tegyenek bejelentést, mert a felderítés csak azt követően kezdődhet meg.
2000. október 26.
19
Az önkormányzatiság megerősödésével párhuzamosan egyre több település készíttette el - hagyományos vagy vadonatúj elemekből - címerét. Ezek a jelképek elsősorban az adott falunak, városnak jelentenek értéket, de egymás mellé téve a magyar történelem darabkáját mutatják be.
A nagykanizsai Polgármesteri Hivatal első emeleti tárgyalójában kialakított címerfal jó elgondolás, szép látvány. Mint Tarnóczky Attila alpolgármestertől megtudtuk, annak ötlete, hogy a Nagykanizsa környéki települések így is bemutatkozzanak, címereik egymás mellé kerülve a területi összetartozás érzését erősítsék - tőle származott. Minden megkeresett település örömmel fogadta az ötletet, s ha már volt címere, el is küldte azt. Csatlakozott az ötlethez Somogy megyéből Csurgó és kistérsége több települése is. Jelen pillanatban 31 címer látható egymás mellett, középen Zala megye, Nagykanizsa,
Zalakaros és Letenye címerével, de itt található többek között Újudvar, Magyarszerdahely, Szepet-nek, Borsfa, Petrivente, Zalako-
GONDOZOTT VIRÁGOS ÉPÜLET
A „Gondozott virágos épület" pályázatra benyújtott pályamunkákat a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága - figyelemmel a szakértői zsűri ajánlatára - elbírálta, és két díjat adott ki.
(Fotó: Bakonyi)
„Gondozott virágos épület" címben részesítette: a Berzsenyi Dániel út 14/B. sz. társasházat (képünkön), valamint az Űrhajós út 12/3. sz. sorház egy lakásának a kertjét.
A díjjal járó emlékplakettet és oklevelet várhatóan a VKB következő ülésén adják át.
(Fotó: Bakonyi)
már, Pat, Fityeház, Csurgó, Iharos, Pogányszentpéter, Nemesdéd és Csurgónagymarton települések jelképe is.
Milyenek ezek a címerek? Egy heraldikus esetleg találna kivetni valót rajtuk, de akik az adott településen élnek, bizonyára minden színt és formát jelképértékűnek tartanak. Alaposan megtekintve szembetűnik, hogy szinte mindegyik alapját címerpajzs képezi, amelyikben a legjelentősebb elem a víz, a folyó, valamint a fa, a lomb. Jelezve annak a vidéknek földrajzi környezetét. Több címeren van épület: templom vagy vár; állat: oroszlán, sas, egy avagy két fejjel. Akadnak egyedi szimbólumok is, mint Újudvar esetében a méhkas, Zalakarost pedig a gyógyítás kígyója jelképezi. Két község névadóját komponáltatta címerébe, Magyarszentmiklóson Szent Miklós püspököt, Galambokon pedig egy hófehér galambot.
A színek a heraldika szabályai szerint főként vörösben, zöldben, aranyban, ezüstben és kékben pompáznak.
B.E-
Kanizsa Dél-Zalai Hetilap Szerkesztősége Nagykanizsa
Tisztelt Szerkesztőség!
A következőkről szeretném Önöket, és Önökön kívül a Közvéleményt tájékoztatni. A téma közérdekű. 1997. július l-jével az OTP lakossági folyószámlákon egyoldalú szerződés-módosítással bevezette az úgynevezett havi zárlati díjat. Mivel a bank részéről ez a lépés jogi szempontból teljes mértékben alaptalan és megalapozatlan volt, ezért bepereltem a pénzintézetet. A bírósági eljárás során az OTP végig kizárólag gazdasági szempontokra hivatkozott és az eljárást üzleti érdekeivel próbálta magyarázni. A bíróság jogerős ítélet keretében megállapította, hogy az OTP egyoldalú szerződésmódosításra nem jogosult, a havi zárlati díj bevezetése törvénytelen. A bíróság azt is megfogalmazta ítéletében, hogy a gazdasági érdekekek nem előzhetik meg a jogszerűséget, tehát semmiféle gazdasági érdeket nem lehet jogerősen megvalósítani. Ezt megerősíti az is, hogy a pénzintézet a havi zárlati díjért semmiféle tényleges és valós szolgáltatást nem nyújt, ugyanis a per során bizonyítást nyert, hogy a folyószámlával kapcsolatos valamennyi valós költséget a pénzintézet az egyes tételek tranzakciós díjaiban már egyszer felszámolja. Ezért az OTP havonta országos szinten kb. 450 millió forintot szed be a lakosságtól a semmiért. Az OTP a jogerős ítéletet nem fogadta el, törvénysértésre való hivatkozással megtámadta a jogerős ítéletet és felülvizsgáltai kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságra. A legfőbb bírói fórum 2000. október 17-i határozatában helyben hagyta a jogerős ítéletet, s megerősítette, hogy a pénzintézet eljárása volt jogsértő és törvénytelen. Azt is megerősítette, hogy a havi zárlati díj egyoldalú bevezetésére az OTP nem volt jogosult. Kötelezte a pénzintézetet, hogy a bevezetés óta felszámolt zárlati díjat fizesse vissza és írja jóvá a folyószámlán.
Nagykanizsa, 2000. október 24.
Ferincz Jenő
Nagykanizsa, Zemplén Győző u. 3/B
20
2000. október 26.
KOSÁRLABDA
Az NB I/B-s bajnokság idei küzdelmei egyszerre kezdődtek ugyan a nőknél és a férfiaknál, ám közel sincsenek szinkronban egymással. A különbség már a mezőnyök létszámainál is fellelhető, ugyanis a férfiaknál tízcsapatosra emelték fel a keleti és nyugati, pontosabban a „zöld" és „piros" csoport létszámát, míg a nőknél maradtak a nyolccsapatos csoportok. A MÁV NTE csoportjában ráadásul az Államigazgatási Főiskola együttese visszalépett a küzdelmektől, így hétről hétre egy csapat „szabadnapos". A hétvégén a Kanizsa KK DKG East férfi csapata már a hatodik bajnoki fordulón jutott túl, míg a vasutas hölgyek a negyedik bajnoki meccsüket játszották, s voltak már szabadnaposak is. A mérleg egyiküknél sem rossz idáig, hiszen a MÁV NTE csapata valamennyi mérkőzését megnyerte, s a kosárklubosoknak is csak egy vereségük van, a korábban „A" csoportos PVSK otthonában kaptak ki. Az ünnepi hétvégén hazai pályán szerepeltek, s a sorsolás szeszélye folytán TF-es gárdák ellen. A nőknek nem volt ismeretlen a TFSE csapata, hi-
szen a múlt évadban is nagy csatákat vívtak az alapszakaszban. Az egyetemistáknak jött ki jobban a lépés, s gyakorlatilag ők ütötték el a vasutasokat az első négy között való végzéstől, ezzel az „A" csoportba visszakerülés lehetőségétől. Tomáé-kat természetesen fűtötte a visszavágás vágya is, jó sorozatuk folytatása mellett. Remekül is kezdtek, az első negyedet 16-10-re, a másodikat parádés játékkal 21-6-ra nyerték és a 21 pontos félidei vezetés (37-16) magabiztos győzelmet ígért. A folytatásban aztán mintha árok ült volna Kovács Nándor edző együttesén, szinte semmi nem jött be. A vége az lett, hogy 19-8-ra elvesztették a harmadik negyedet, s tíz pontra fogyott előnyük. Az utolsó tíz percben aztán ismét „sínen" voltak, s a végig kiemelkedően jó teljesítményt nyújtó és ponterős Góber Eszter (25/3) vezérletével 23-15-re nyerték a negyedik negyedet, a mérkőzést pedig 68-50-re. A vasutas lányok így továbbra is veretlenek, de még hátravan az első körből a Tatabánya és az OSC el-
leni idegenbeli találkozó. Amennyiben ezeket is sikerrel veszik, nyugodtan várhatják a visszavágó sorozatot. A MÁV NTE női együtteséhez hasonlóan jól rajtolt az új szezonban a Kanizsa KK DKG East férfi gárdája is, akiknél azért figyelemre méltó ez a produkció, mivel náluk lényegesen nagyobb változás történt a játékoskeretben, s gyakorlatilag egy összeszokás időszakában lévő csapattal érték el. Az elmúlt hétvége különösen erőltetett menet volt Gálléknak, hiszen öt nap leforgása alatt három mérkőzést is kellett játszaniuk. A „húzós szendvics" -két bajnoki között egy kupameccs -mesteri módra sikeredett, miután valamennyit megnyerték. Csütörtökön Sárváron kezdték a sorozatot és elsősorban remek védőmunkájuk eredménye a bravúros, kilencpontos (60-69) győzelem. Az egykoron szebb napokat is megélt, jelenleg NB Il-es Siófok a vártnál jobban megizzasztotta a gépgyári együttest (20-20, 19-16, 11-25. 26-38), akik a második játékrészben fordították a
maguk javára a találkozót, s jutottak ezzel a legjobb 16 közé a kupában. A bajnoki sorozat hétfőn, az „A" csoportos álmokat is szövögető Kaszások-TF együttese ellen folytatódott. Az óbudai gárda amolyan „vegyes felvágott", számos élvonalbeli együttest is megjárt kosárlabdázó - Szőke, Sebők, Bitvai. Balogh. Neszmélyi - képezi a csapat gerincét, s a látottak alapján számolni kell velük a négy közé kerülésért. A kaszások ellen is gyakorlatilag a mérkőzés utolsó negyedében sikerült dűlőre vinni a dolgot (22-22, 26-21. 21-19, 28-17), akik ezzel is bizonyították,\'hogyha csapattá érnek, komoly vetélytársai lehetnek a felső házba pályázó együtteseknek. A ko-sárklubosok néhány nehéz akadályon túl vannak már, de még korántsem teljes a skála, hiszen hátravan az első körből a Baja, a Veszprém és a Dombóvár elleni összecsapás, amelyek után körvonalazódnak az erőviszonyok és lehet az esélyeket latolgatni.
Bacskay Zoltán
LABDARÚGÁS
A hétvégén végleg elszálltak NB-s csapataink magasabb osztályban maradási esélyei. Az NB Il-es tagság megtartásáért a MÁV NTE együttesének az első két hely valamelyikén kellett volna végezni, szerencsés esetben a négy legjobb harmadik közé tartozva is elérhette volna. Az alapszakasz félidejében még biztos befutónak számító vasutasok a visszavágó sorozatban minden várakozás! alulmúltak, s a finisre lecsúsztak az ötödik helyre. A zárófordulóban a négy ponttal sereghajtó Decs otthonában szerepeltek, s ha nyernek, kedvező esetben a harmadik helyet megcsíphetik. Ehhez az előttük állóknak - Kaposvölgye, Szentlőrinc - ki kellett volna kapni. Ez sem jött össze, miután 2-0-s vereséget szenvedtek, s végül az ötödik helyen végeztek. A rövid, érzelmek nélküli összegzés ennyi lehetne a vasutasok két évtized utáni újbóli NB ll-es félszezonjáról. Aki kicsit is figyelemmel kísérte sorsukat tudja, hogy a vereségek mögött lélektani mozzanatok is vannak. Több fordulóval ezelőtt már szóbeszéd tárgya volt focista körökben, hogy akár bennmaradnak, akár nem, megszüntetik a felnőtt csapatot és az utánpótlás-bázisa lesz a vasutas labdarúgó-szakosztály, olyan variációban is, hogy a Nagykanizsa FC-vel fuzionálnak. A „zuhanyhíradóban" elhangzottak azóta már ilyen-olyan formában illetékesek
szájából is elhangzottak, leginkább azzal indokolva, hogy a MÁV Rt. kivonult a támogatók sorából, így jószerivel csak az önkormányzatra tá-\' maszkodhatnak. Károlyi Csaba, a MÁV NTE elnöke még azt is felvetette, hogy a „MÁV" ki is kerülhet az egyesület nevéből, s az alapítás évét tüntetik fel benne, s így „1866 NTE" néven fognak a jövőben szerepelni. Nem sikerült hát szépnek a vasutas focicsapat búcsúja, de ezért nem tehet senki szemrehányást a helyzetét hetek óta bizonytalannak látó együttesnek. A Nagykanizsa FC élvonalban maradási reményei már matematikailag is elszálltak a ZTE győzelmével, illetve az UTE-tól elszenvedett vereségükkel. A zárófordulö előtt egyébként valamennyi kieső sorsa tisztázódott, a „B" csoportból a „Bányász" mellett a Pécs esik ki, az „A"-ból pedig a Haladás és a Nyírség gárdája. Az NFC-nél történt edzőváltás sem tett, nem is tehetett csodát, jóllehet a hét közben vezetőedzővé előlépett pályaedző, Iványi Lajos mindent megpróbált a sikeres szereplésért. Az újpesti gól egalizálásához negyed óra sem kellett, a hazai gólgyáros Nagy Csaba jóvoltából, majd a második félidő elején Toleski fejesgóljával
már a vezetést is átvették. A „dózsá-sok" ezután újragombolhatták a mellényt, s a rutinos Urbánnak köszönhetően végül nyertek. Erre mondhatjuk, hogy vereség és vereség közt van különbség. A zárófordulóban hazai pályán fogadják a Vasas gárdáját, akiket sokáig fenyegetett a kiesés réme, de a végére bebiztosították helyüket. A debreceniek elleni 3-l-es győzelmük pedig jelzi, hogyha lassan is, de dr. Mezey György keze alatt összerázódtak, s elsősorban Kabát révén olykor „zakókat" is osztogatnak. Popovicsék hazai szezonzárója nem ígérkezik tehát könnyed játszadozásnak, de ha meg tudják ismételni az újpestiek elleni jó játékot, élvezetes küzdelmet vívhatnak. Ezzel talán visszaszerezhetik megcsappant szurkolótáboruk bizalmát is, ami azért is kellene, hiszen csak csatát vesztettek, a „háborúnak" nincs vége, következik a folytatás az NB I/B-ben. Itt bizonyíthatják, hogy mégiscsak helyük van a legjobbak között, s kiharcolhatják a visszajutást. Ez persze a jelenlegi viszonyok ismeretében nem tűnik könnyűnek, elsősorban az anyagi hátteret kell stabilizálni, újabb - tőkeerős - befektetőket megnyerni az ügynek, mert a most még egyedüli
tulajdonos önkormányzat lehetőségei korlátozottak. A pénzügyi háttér ismerete, nagysága nélkül badarság bármit is tervezni, konkrét tárgyalásokat folytatni játékosokkal, edzóje-löltekkel. Az idő kevés, s gyorsan, hathatósan kell cselekedni, ha azt szeretnék, hogy a jövőben is legyen élvonalbeli csapat és minőségi foci városunkban.
B.Z.
USZAS
VIII
KÖZTÁRSASÁG NAPJA NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY
Székesfehérvár X. 21-22.
Hat nemzet (olasz, francia, szlovák, jugoszláv, román, magyar), közel 40 egyesület sportolója vett részt a versenyen.
Bolyai DSE eredményei:
1988-89-es születésű leány: 50 m gyors: 5. Pintér Kitti 30,91. 50 m mell: 7. Pintér Kitti 40,27.50 ni pillangó: 7. Pintér Kitti 33,81. 100 m gyors: 11. Pintér Kitti 1:08,34.
1986-87-es születésű leány: 50 m mell: 7. Kercsmarics Marietta 38,00.
1984-85-ös születésű leány: 100 m mell: 5. Papp Viktória 1:18,96.
Papp Miklós
2000. október 26.
21
„ROSSZ A VILÁG? LEGY JO TEHÁT MAGAD! ÜRES A LET? ADJ TARTALMAT NEKI! AZ EMBER SZOLGA MIND? LÉGY TE SZABAD! HÍDD SORSODAT BÁTOR VERSENYRE KI!"
t (Komjáthy )m
A 44. hét első napján a holdfázis dagadó, majd 4-én kezdődik az első negyed, amiből 5-én dagadó Hold lesz.
Október 30. hétfő. A mai nap névnapjai: Alfonz, Aszter, Roderik, Fáni, Fanni, Stefánia. Az Alfonz, germán eredetű férfinév. Elemeinek jelentése: nemes + kész, hajlandó. Egyik aranyos becézése a Fonzi. Egyéb névnapok: január 23., augusztus 1., 2., október 31.
Október 31. kedd. A mai nap névnapjai: Farkas, Kristóf, Roderik, Cseke. A Farkas régi magyar személynév (férfi). Azon ritka eredeti magyar nevek egyike, melyeket nem szorítottak ki a használatból a keresztény nevek. A Farkas nevet a középkor óta folyamatosan viselték, ha ritkán is. Jól becézhető: Fadi, Fadika, Fadka, Fadó, Fadóka, Farkaska. Egyéb névnapok: augusztus 23., szeptember 1.
November 1. szerda. A hónap 30 napos. Ez a hó különböző rendszerezés szerint Szent András hava, Őszutó hava, Skorpió hava. November, az ősz utolsó hónapja. „November, december, lábon áll a hóember". Nemsokára itt a tél. A mai nap Mindenszentek napja, ekkor látogatják a temetőket, rendbe rakják a sírokat, a halottak emlékére gyertyát gyújtanak. A katolikus naptár szerint mindenszentek napja, amikor az élők, gyertyát gyújta-
Városunk mai területén falvak még a középkorban léteztek, ám folyamatosan elnéptelenedtek. Ezen települések közül itt feküdt Aty, a mai Sánc területén, Csákány a Ligetváros, Lazsnak az Inkey kápolna környékén és a mai Kiskanizsa területén Tői. A városhatártól keletre a Bakónaki patak mellett Besenyő, Nagyrécse felé pedig Bille település állt. Szentgyörgy falu nevét a mai Szentgyörgyvári szőlőhegy őrzi. A liszói útkereszteződésben állt valamikor Mórichely. Venéce település a bajcsai mocsár mellett feküdt.
nak a halottak tiszteletére. A mai névnapok: Marianna, Benke, Igor. A Marianna női név, a latin Marianus (magyarul: Marián) férfinév női alakjából, a Marianna névből származhat, jelentése lehet a Mariann továbbképzése is. Ma már a Mária és az Anna összetételének tekintik a legtöbb nyelvben. Az 1960-as, \'70-es és \'80-as években gyakori volt, ma ritka. Hagyományosnak mondható becenevei vannak: Marcsa, Marcsi, Mari, Marian, Marianka, Marika. Egyéb névnapok: április 27., 30.,
November 2. csütörtök. A mai névnapok: Achilles, Tóbiás, Viktor, Vitéz. Az Achilles az Akhilleusz görög mitológiai név latin formájából származik. Jelentése: a kígyó fia. Férfinév. Egyéb névnapjai: április 23., május 12.
November 3. péntek. A mára rendelt névnapok: Győző, Bálint, Bertold, Hubert, Ida, Szilvia. A Győző a XIX. századi nyelvújító névalkotás, a Viktor fordítása. Ritkán használt férfinév. Becenevek: Győzi, Győzike, Győzőke, Viki, Viktor. Egyéb névnapok: február 26., május 8., július 28.
November 4. szombat. Névnapok: Károly, Mózes, Karola, Karolina, Sarolta. A Károly eredetileg
régi magyar férfinév, a török eredetű karul, karvaly madárnévből származik. Már a középkorban azonosították azonban a germán eredetű német Kari (francia, angol: Charles) névvel, mivel ennek a latinosított Carolus formája az -us végződés nélkül hasonlóan hangzott, mint a magyar név. A germán név jelentése: szabad (férfi), legény, paraszt. Becenevek: Csikar, Karcsi, Karcsika, Karesz, Kari, Kari, Káró, Károlyka. Egyéb névnapok: január 28., március 2., szeptember 27.
November 5. vasárnap. A mai névnapok: Imre, Töhötöm, Zakariás, Avarka. Az Imre a germán Amalrich, Emmerich névből származik. Férfinév. Latinosított formája: Emericus. A név első eleme az Amal gót királyi család nevéből való, ez pedig egy szorgalmas, munkás jelentésű szóval függ össze. A második elem jelentése: hatalmas, uralkodó. Szent Imre hercegnek, István király fiának a tisztelete nyilván hozzájárult a név XIX-XX. századi népszerűségéhez. Binci, Binkó, Imcsi, Imi, Imike, Imkó, Imrécske, Imri, Imrike, Imris, Imriske, Imrus, Imruska, Imrüs, Imrüske, Inci, Pinke, .Pinkó.
FASITJAK A KALMÁR UTCÁT
A Király utca 31. sz. ház lakóinak közbenjárására megkezdődött a Kalmár utca mindkét oldalának parkosítása, fásítása. A VIA Kht. segítségével kaptak facsemetét, és együttesen a lakókkal, valamint a vásárcsarnok takarítását végző
Tisztaság 93 Bt. munkatársainak példamutató részvételével szépítik a nagy forgalmú városrész utcáját. Kérik az önkormányzat további segítségét, hogy az utca végéig, árnyat adó, és a szennyezett levegőt megszűrő szép fák díszítsék az utcát.
B. Zs.
HA BAJ
VAN.-
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274.
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Petőfi S. út 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-I4 óráig a (Szent Imre u. 1.) 313-131 -es telefonszámon.
Mentők:
104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107
PROGRAMAJÁNLAT
LABDARÚGÁS
NB l-es mérkőzés: Nagykanizsa FC-Vasas DH, szombat 14.30, Olajbányász stadion. A már kiesett kanizsai gárda remélhetőleg szépen, s csak időlegesen búcsúzik az. élvonaltól. A zárómeccsen sem játszhat Zahorán, aki november közepéig tartó eltiltási kapott kiállítása miatt.
KÉZILABDA
NB Il-es férfi mérkőzés: Izzó SE-PEAC, szombat 17 óra, Zsigmondy-Winkler csarnok. A hetek óta jó passzban lévő izzások tartalékosán léptek pályára Simontornyán, s háromgólos vereség lett a vége. Itthon remélhetőleg mindenki rendelkezésre áll, s legalább hazai veretlenségi sorozatukat folytatják.
Kapás
A horgász háta mögött megszólal egy kibic:
- Na, van kapás? Van kapás?
- Igen - morogja a horgász. -Éppen az előbb fogtam egyet, és bedobtam a folyóba.
- Miért? Méreten aluli volt?
- Ugyan! Akkora volt, mint maga. Csak folyton azt kérdezte: van kapás, van kapás?!
22
2000. október 26.
> KANIZSA ^ Kanizsa Kft. Bútor Stúdió Kanizsa Kft. Lapszabászati és Nagykanizsa Bútorgyártó műhelj [ fc /W. iAÉ W-^liWHW Tel.: 06-93/317-338,06-30/237-8640 Tel: 06-93/318-333,06-60/466-612 rTIfHM^mM

A Nagykanizsa Szent Imre úti Napközi Otthon Óvoda Gyermekeiért Alapítvány Kuratóriuma ezúton is megköszöni mindazoknak az anyagi segítségét, akik az. 1999. évi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával az alapítványt támogatták. A felajánlott összeget az alapító okiratban meghatározott célokra - játékeszközök vásárlására - használta fel.
Önzetlen támogatásukra a továbbiakban is számítunk.
Szent Imre úti Napközi Otthon Óvoda Gyermekeiért Alapítvány 8800 Nagykanizsa, Szent Imre út 14.
TR|<^ ^UTÓjVIEjNTTÉS
0-24 ÓRÁIG KÜLFÖLDÖN - BELFÖLDÖN Telefon: 06-30-2399-555 • 60/399-399
Autó
NAGYKANIZSA, Mentő
krúdy gy. u. 4 Lakatos
AHOL AZ ÁR ÉS A MINŐSÉG TALÁLKOZIK.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
letes épületben 1,5 szobás, 43 nm-es lakás eladó. Irányár: 3,6 millió Ft. Érd.: 326-543 (31192 K) _
Nk-án Városkapu 10-ben 61 nm-es, 2,5 szobás, központi fűtéses, jó állapotú lakás, közvetlenül alatta lévő 18 nm-es garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: 30/262-7496 (31160 K) Nk-án Sugár úton, 3,5 szoba, előszoba, hallos, parkettás, egyedi fűtéses magasföldszinti lakás irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas lakás eladó. Irányár: 11,5 millió Ft. Érd.: 315-755,311-393 (31179 K) Városkapu körúton 1+2 félszobás, központi fűtéses, felújított lakás eladó. Érd.: 30/993-2534
(31186 K)_
Nk-án Városkapu körúton 1+2 félszobás, telefonos, központi fűtéses II. emeleti (4 emeletes épületben) lakás eladó. Irányár: 4,5 millió Ft. Érd.: 323-504
(31191 K)_
Nk-án Bartók Béla úti 10 eme- Ford Escort Tuscany 1,6-os,
BÉRLET
Csengery úton garázs kiadó! Érd.: este a 311-802-es tele-
fonszámon. (31178 K)_
Kis kertes családi házat bérelnék Nk-án és környékén, hosszabb távra. Ajánlatokat kérek: 30/256-9929-es telefonszámra. (31188 K)
JARMU
Lada Kombi 1200-es 198l-es, piros, lejárt műszakival eladó. Irányár: 80.000 Ft. Érd.: 30/9932-534 (31027K) Riga motorkerékpár újszerű állapotban eladó. Érd.: Városkapu 6/D, IV. emelet, Somogyi István. (31185 K)
kétéves, 30.000 km-rel, hitelátvállalással is eladó. Érd.: 30/237-8640 (31189 K)
VEGYES
Félpáncéltőkés versenyzongora felhangolatlan ál-1 a p o t b a n , 100.000 Ft irányáron eladó. Érd.: 30/9932-534 (31028K) Whirpool 26 literes új (garanciális) mikrohullámú sütő, és 5 literes új kukta eladó. Érd.: 311-739 (31190 K)
SZOLGÁLTATÁS
PARKETTÁS MUNKÁK! Érd.: 321-011 (31193 K)_
A BATTHYÁNY KÖZÉPISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY TÁJÉKOZTATÓJA
1999. évi. SZJA-felajánlásból kapott, illetve az APEH által átutalt 1% összege 1.191.205 Ft
Az alapítvány kuratóriuma tisztelettel megköszöni a támogatást és egyben tájékoztatja a közvéleményt, hogy a befolyt összeget az alábbi célok megvalósítására fordították:
Lóczy-verseny részvételi díja 8 tanulónak 5.600 Ft
Helikoni ünnepségek részvételi díja, 117 tanuló 234.000 Ft
Sítáborban résztvevő tanulók útiköltség-támogatása, 36 tanuló 80.000 Ft
20 tanuló franciaországi cserekapcsolatban való részvételének útiköltség-hozzájárulása 75.000 Ft
Földrajz fakultációs tanulóink - 30 tanuló - útiköltségének részbeni fedezetére 200.000 Ft
Matematikatréningben résztvevő 45 tanuló részvételi díjának részbeni fedezetére 200.000 Ft
Tanulók tanév végi jutalmazására könyv, kiadvány, könyvutalványra 200.000 Ft
Természetjáró diákok szlovákiai útiköltségének részbeni fedezetére 200.000 Ft
Összesen tanulók részére kifizetve 1.244.600 Ft
Mayer Ferenc - a kuratórium elnöke
Muller Sándor
háztartási- és vegyiáru kereskedő
Üzlet: 8800 Nagykanizsa, Hunyadi u. 41. Tel/fax: 93/320-982, Tel.: 60/399-022, Lakástel.: 323-754
Modakril homlokzati festék, Héra belső festék, Lignodekor (Sziládékor) Finn festékrendszer és URKI autófesték
SZÍNRE KEVERVE í i • Háztartási vegyiáruk
• Autófestékek
• Hazai festékek és tapéták
• Festőszerszámok
HITELKÁRTYÁT IS ELFOGADUNK!
Computerelektronika
Számítástechnikai és Elektronikai Szerviz
Nagykanizsa, Felsőerdő út 87. Tel./!ax: 93/315-313, Mobil: 06/30/2771413
- Új számítógépek, nyomtatók
- Hálózatépítés
- Számítógépjavítás, -bővítés
- Nyomtató- és szünetmentes-javítás
- Szoftvertelepítés, -karbantartás
- Beléptető- és felismerő-rendszerek
SZÁMÍTÓGÉPBONTÓ
- Használt tesztelt számítógépek, részegységek, felújított nyomtatók adásvétele.
Nagykanizsa területén ingyenes kiszállás, helyzetfelmérés, szaktanácsadás.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka, Büki Erzsébet, Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Benedek Miklós, Halász Gyula, Horváth István. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Levélcím: 880I Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
2000. október 26
23
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT j
A Januus Pannonius Tudományegyetem Gyakorló Intézménye 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Telefon: 311-4S4, Telefon, fax: 310-465 8801 Nagykanizsa Pf.: 164
KONCZ ZSUZSA KONCERT
a HSMK-ban, november 14-én, kedden 19 órakor.
Belépődíj: 1.700 Ft
A TŰZOLTÓSÁG JELENTI
Az elmúlt héten négy eseményhez riasztottak bennünket, ebből egyszer tűzesethez, háromszor pedig műszaki mentéshez.
Legjelentősebb bevetésünk 2000. 10. 10-én a sánci vasúti sorompónál volt. Műszaki hiba miatt a vasúti átkelőhelyen veszteglő szlovén illetékességű kamiont a nagykanizsai vasútállomásról Budapest irányába haladó tehervonat 200 métert tolta maga előtt. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős.
Október 26-án csütörtökön 14 órakor az Erzsébet téren az IVECO MAGIRUS cég munkakosárral ellátott gépezetes tolólétrabemutatót tart, ami azért is időszerű mivel a jelenlegi 21 éves IFA-létrákat rövid időn belül vagy teljesen fel kellene újítani vagy pedig kivonni a forgalomból. Az IVECO MAGIRUS gépezetes tolólétra megvásárlásával újabb 15, 20 évre megoldanánk körzetünk ilyen irányú védelmét.
CSOTÓ-PARTI ÚM%
A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban megrendezett Kanizsa Plaza-MKB Nemzetközi Jazzfesz-tivál sikeréhez hozzájárultak a szponzorok is.
Kiemelt támogatók: KANIZSA PLAZA, MAGYAR KÜLKERESKEDELMI BANK Rt., NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA, FLEXTRONICS INTERNATIONAL KFT., KANIZSA TREND KFT., ALPOK-ADRIAI MUNKAKÖZÖSSÉG. NÉPSZABADSÁG Rt.
Támogatók: ÁB-AEGON Rt., ALKOTMÁNY TSZ, AUTÓJAVÍTÓ KFT. SUZUKI MÁRKAKERESKEDÉS, BALANCE KKT., BALASSA ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT., B-J. ROTARY KFT., BONBONETTI Rt., BRAU UNION HUNGÁRIA SÖRGYÁRAK Rt., CWG HUNGARY KFT., DÉDÁSZ Rt.. DÉL-ZALAI VÍZMŰ, DOMUS ÁRUHÁZ, DUNAFERR ÁRUHÁZ, EMTO-TECH BT., ERSTE BANK Rt., FEKETE RÓZSA BT., FÜSTFARAGÓK KFT., G.E. HUNGARY TUNGSRAM Rt., GEJZÍR KFT., HÓMAN KERESKEDELMI KFT., I. sz. TÉGLAGYÁR KFT,, IRODATECH BT., KANIZSA FŰRÉSZ KFT., KANIZSA RUHAIPARI SZÖVETKEZET, KANIZSABER KFT., KANIZSA CENTRAL KFT., KANIZSAI NYOMDA KFT., KANIZSATEX KFT., KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA, LUDVIG STÚDIÓ, MÁTRIX MARKETING MŰHELY, NÁDASI TAMÁS. NAGYKANIZSAI ÁFÉSZ, NYUGAT-DUNÁNTÚLI TÜZÉP Rt., PARK KFT., PILLÉR-I. KFT., RIG SERVICE KFT., RIO \'95 BT., ROTARY FÚRÁSI Rt., SATRONIC HŐTECHNIKAI KFT., SZATÓCS BT„ SZŐLŐSKERT FOGADÓ KFT.. SZUPERINFÓ, UPC MAGYARORSZÁG KFT., ZALA MEGYE KÖZGYŰLÉSE, ZALA PATYOLAT KFT., ZALA VOLÁN Rt., ZALAERDŐ Rt., ZALAGÁZ KFT., ZALA-PETROLTRANSZ KFT., ZALA RÁDIÓ.
Önzetlen segítségüket ezúttal is tisztelettel megköszönöm:
Papp Ferenc igazgató
P E T R O
Nyitva: hétfő-péntek: 10-17.30 szombat: 10-12.30
va- ~
GALERI
Fő út 19. Tel.: 93/333-744 30/9939-940
Festmények, szobrok, grafikák Munkácsy-díjas alkotóktc Kerámiák már 650 Ft-tól, Gross Arnold poszterek, rézkarcok már 2.000 Ft-tól, üvegtálak, vázák, finn formatervezett evőeszközkészletek, terítők, réz íróasztalkésziet.
(Fotó: Bakonyi)
24
2000. október 26.

Insert failed. Could not insert session data.