Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
4.89 MB
2010-07-08 14:45:10
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
341
1471
Rövid leírás | Teljes leírás (626.16 KB)

Kanizsa 2002. 001-004. szám január

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

Nagykanizsa
REGIOK KAPUJA
XIV. évfolyam 1. szám • 2002. január 10.
Megjelenik 21.000 példányban
A Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztálya arról értesítette az önkormányzatot - mondta el Tüttő István -, hogy központi és Phare-timogatással megvalósuló települési szilárdhulladéklerakó-telep építési beruházásának tervezett befejezését és egyben a céltámogatás igénylésének végső időpontját meghosszabbították. A támogatás lehívásának a Magyar Kincstárba történő érkezésének végső időpontja 2003. december 15., amennyiben a kivitelezési szerződést ez év december 15-ig megkötik. Mindezek alapján a várva várt szeméttelep kivitelezése jövő év végére megvalósulhat.
FÉLMILLIÁRD LAKÁSOKRA
Közel félmilliárd forintot nyert az önkormányzat három pályázaton lakásépítésre és -vásárlásra. Az egyik nyertes pályázat eredményeként közel kétszázmillió forintot fordíthat a város lakásvásárlásra annak érdekében, hogy a hosszú ideje problémát jelentő belvárosi udvari lakásokat kiváltsa, a mobilitást segíthesse. A pályázaton nyert pénzből 27 lakást vásárolhat az önkormányzat. 44 lakásból álló fecskeház épül hamarosan a Dózsa György utcában. A fecskeházként funkcionáló építmény négy lépcsőházból áll majd, amelyben főként egyszobás lakások kerülnek kialakításra. Erre a célra közel 150 mil-
lió forintot nyert az önkormányzat. 46 lakás épül a közeljövőben Ligetvárosban is, e célra valamivel több mint 187 milliót nyert a város. Az új ligetvárosi lakások kialakítása annyiban tér el a már meglévőktől, hogy a szobák külön bejáratúak lesznek, és kialakításra kerül egy kifelé szellőző spejz is. A célok megvalósításához az önkormányzat mindhárom pályázat esetében 30%-os önrészt vállalt. A munkálatok a Gazdasági Minisztériumban történő szerződésaláírást követően kezdődhetnek el.
Tüttő István polgármester a nyertes pályázatokkal kapcsolatban a következőket mondta el: -
Örömmel értesültem róla - és ezt az örömömet szeretném megosztani a város lakosságával is -, hogy önkormányzatunk a Széchenyi-terv pályázati rendszeréhez benyújtott három projektjét a bírálóbizottság javaslata alapján, támogatásra érdemesnek ítélték. Erről tájékoztatott levelében Matolcsy György miniszter úr. A sikeres pályázatról szóló értesítés mellett megköszönte, hogy az önkormányzat vállalta a pályázat elkészítésével járó feladatokat, és olyan tervét nyújtott be, amely kreatív, lelkiismeretes munkát tükröz. Kifejtette azon véleményét is, hogy az önkormányzat tevékenysége a
pályázat alapján túlmutat a személyes sikereken, egy közösség sikeréhez, boldogulásához járul hozzá. Bizakodom abban, hogy a pályázat által támogatott beruházások révén 117 olyan család juthat számára hosszabb távon megoldást nyújtó lakhatási körülményekhez, amelyek több éves, de akár mondhatom több évtizedes problémákat oldanak meg. Amellett, hogy új lakásokat építünk és vásárolunk, a belváros leromlott állagú épületeit ki tudjuk üríteni. Ezek helyén új beruházások indulhatnak, és a városkép is esztétikusabbá válik - zárta gondolatait Tüttő István, városunk polgármestere.
A VOLT KATONAVÁROS
A Nagykanizsai Városvédő Egyesület és Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúák Klubja kéréssel fordul az alábbi témában a Város Lakosságához.
Véleményük szerint a város lakossága és az eljövendő generáció részére elengedhetetlen egy 100 éves múlttal rendelkező katonaváros történetének hű leírása, könyvben való megjelenése.
A város lakossága közel 100 éve együtt él az itt lévő honvédséggel, fegyveres szervekkel, az őt védelmező, létezését biztosító erőkkel. Azt tudni kell, hogy a város fejlődéséhez nagymértékben hozzájárult az itt állomásozó katonaság. Az épülő várost sok társadalmi munkával is támogatta a katonaság. Munkahelyi lehetőséget biztosított civilek számára is. E városban három igen nagy laktanya volt 4-5 egységgel, több ezer katonával. Konfliktus nélkül, szinte nélkülözhetetlen támasza volt a nehéz történelmi időszakban a katonaság. Ennek a hű leírását kívánjuk megörökíteni az utókor számára, hisz a történelmünk valós megismerését a laktanyában dolgozó, szolgálatot teljesítő katonákon kívül már más olyan társadalmi réteg nincs, aki ezt tudná, illetve segítséget tudna nyújtani. Éppen ezért kérjük mindazokat a civileket, nyugállományú katonákat,
katonai szolgálatot e laktanyában teljesítőket, akik részesei voltak a történelmi időszaknak, hogy juttassák el hozzánk mindazt az ismeretanyagot, amellyel e történetírás hű képet adna a katonaság életéből. Kérjük, aki rendelkezik behívóparancs, különböző ünnepi fényképek, megemlékezések, sajtótermékekkel, emlékiratokkal vagy a saját élményeik leírását elkészítve 2002. február 28-ig juttassák el a Fegyveres Erők Klubja (Tisztiklub Nagykanizsa, Ady Endre u. 7.) I. emeleti irodájához.
Reméljük, hogy elgondolásunk, hogy a nagy múltú katonaváros történetének feldolgozása megértésre talál és mindazok, akik tehetik, támogatják ez irányú törekvéseinket.
Közreműködésüket szervezeteink nevében várjuk, és tisztelettel megköszönjük.
Nagykanizsa, 2002. január 3.
Lovrencsics Lajos
Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnöke
Kónya István
Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományú Klubja elnöke
EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÉRÉS
¦ 2001. december 30-án egy ABC üzletből betörést jelzett a riasztó berendezés. A kiérkező járőr elfogott egy fiatalkorú fiút, aki 32 db visszaváltható üdítős palackot próbált meg eltulajdonítani a bolt udvarából. Nem egészen két óra múlva sikerült az elkövető társát is előállítani.
¦ Az óév utolsó napjának utolsó percében tett bejelentést egy férfi, mert ismeretlen tettes petárdát dobott a ház előtt parkoló személyautójára. A gépkocsi festése megsérült, melynek következtében kb. 10.000 Ft rongálási kára keletkezett a tulajdonosnak.
¦ Voltak, akik az új esztendőt nem ünnepléssel kezdték. Erről tanúskodik az a bejelentés is, mely szerint szilveszter éjszakáján ablakbetörés módszerével hatoltak be egy lakásba, ahonnan készpénzt, arany ékszert és videokészüléket loptak el ismeretlenek kb. 300.000 Ft értékben.
¦ Talán még a szilveszteri hangulatfokozó működött abban a két szomszédban, akik elsején reggel verekedtek össze. A vita eredménye 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörés lett.
¦ 2002. január 2-án reggel fél nyolckor tették meg a bejelentést, hogy ablakbetöréssel hatoltak be ismeretlenek egy presszóba, ahonnan cigarettát, szeszesitalt és a váltópénzt vitték el.
¦ Délelőtt 10 órakor a baleseti ambulanciáról jelentették be, hogy ellátásra beszállítottak egy nagykanizsai hölgyet, aki kerékpározás közben olyan szerencsétlenül esett el, hogy eltörött a csigolyája.
¦ Szintén a baleseti ambulanciáról érkezett a bejelentés 20 óra 45 perckor, mely szerint megjelent náluk ellátásra egy hölgy, akit a férje olyan súlyosan bántalmazott, hogy eltörött az orrcsontja.
¦ Január 3-án hajnali fél ötkor a járőr előállított négy férfit, akik személyautójuk utánfutóján kb.
3-4 mázsa nordmann fenyőágat szállítottak (kb. 30-40 ezer forint értékben), melynek eredetéről nem tudtak hitelt érdemlően nyilatkozni.
¦ 11 óra 45 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint egy nagykanizsai lakásba ajtóbefe-szítéssel behatoltak, s onnan mikrohullámú sütőt és fagyasztóládát tulajdonítottak el ismeretlen tettesek kb. 200 ezer forint értékben.
¦ Pénteken hajnalban 3 óra 41 "perckor tette meg bejelentését egy kaszinó tulajdonosa, mely szerint játéktermében megjelent két csuklyás, álarcos férfi, akik megtámadták az ott lévő teremőrt, fegyvernek látszó tárggyal megütötték, s a bevételt elvitték. A támadás során a teremőr 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
¦ Bár már elmúlt a fenyőszezon, mégis folyamatosan érkeznek a bejelentések fenyőfák, ül. fenyőgallyak eltulajdonításáról. így történt 11 órakor is, amikor arról kaptunk hírt, hogy 60 db nordmann fenyőt gallyaztak fel ismeretlen tettesek (kb. 6 mázsa fenyőágat vittek el!), amivel kb. 200 ezer forintos rongálási kárt okoztak az erdészetnek.
¦ 23 óra 35 perckor súlyos közlekedési baleset történt városunkban. Két huszonéves fiatalember személygépkocsijával egy villanyoszlopnak ütközött, az autó darabokra szakadt, a fiatalok kiestek a járműből, s sajnos, mindketten életüket vesztették. Az okok kivizsgálása szakértők bevonásával folyik.
¦ Január 5-én 14 óra 41 perckor tett bejelentést egy nagykanizsai lakos, hogy az éjszaka folyamán feltörték személyautóját, s abból egy 20 ezer forintos gyermekülést tulajdonított el az ismeretlen tettes.
Minden kedves olvasónknak bűn- és balesetmentes 2002-es évet kívánunk!
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
HALÁLOS BALESET
2002. január 4-én 23 óra 30 perckor halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a Petőfi utcában. (A köztudatban a helyszín a Huszti térként szerepel). A Renault Clio típusú személygépkocsi az Eötvös tér irányából a Balatoni út irányába haladt. A gépkocsiban két 22 éves fiatalember utazott, akik a helyszínen életüket veszítették. Amikor a személygépkocsi a Petőfi út 1. szám előtti útszakaszhoz ért valószínűleg a sebesség helytelen megválasztása miatt a vezető elveszítette uralmát a jármű felett, a menetirány szerinti
jobb oldali kiemelt szegélyen felha-ladt és az út melletti füves területen álló fém kandelábernek sodródott. Az ütközés következtében a személygépkocsi kettészakadt, utasai a járműből kirepültek és a helyszínen életüket vesztették. Négy szemtanú is volt, elmondásuk szerint a balesetnek nem volt külső okozója, vagyis nem igazak a híresztelések, miszerint a balesetet szenvedett autót leszorították volna. A balesetet a szakértő véleménye szerint nem az útviszonyok okozták, hanem a sebesség helytelen megválasztása.
A RENDŐRSÉG FOLYTATJA
Az ősz folyamán már hírt adtunk arról, hogy fokozott közúti ellenőrzésre számíthatnak a közlekedés résztvevői. Információink szerint a kanizsai rendőrkapitányság területén továbbra is fokozott közúti ellenőrzésekre számíthatnak az autósok, és a sebességhatárok betartatására, a passzív védelmi rendszerek használtára is hangsúlyt fektetnek a rend őrei.
2
2002. január 10.
ELMULTAK AZ ÜNNEPEK
VEGKIARUSITAS?
Bevásárlás, sütés-főzés, lázas készülődés, ajándékozás... Elteltek az ünnepeink, s visszazökkentünk újra a hétköznapokba. S vajon zökkenőmentesen? A karácsonyi és szilveszteri ünnepek történéseiről a tűzoltóságon és a rhentőállo-máson érdeklődtünk. A tűzoltóságnál akár ünnepelhették volna, mert nem történt semmi rendkívüli. De természetesen szolgálatban voltak ugyanúgy, mint a mentősök és ;a rendőrök. Eseménymentesek voltak az ünnepeink, kaptuk a tájékoztatást Egri Gyula tűzoltóparancsnok helyettestől. A szokásosnál, egy normális hétnél js kevesebb volt a baleset. A három műszaki mentést és egy tűzesetet nem lehet összefüggésbe hozni i az ünnepekkel. Karácsonyfatűzhöz nem riasztották a tűzoltókat, sőt\' petárda, vagy rakétapufogtatás\' miatt sem volt baleset. Biztonságos vá-
rosban élünk, ahol jogkövetők a polgárok, és az emberek egyre jobban vigyáznak saját magukra. A tetőkről hirtelen leolvadt a hó, a fagyást nem követte újabb hóesés, így a jégcsapok sem okoztak gondot a járókelőknek, s a nagy kamionforgalom pedig január első hetében indul be a határ felé. Semmi rendkívüli dolog nem történt a megyében az ünnepek alatt, tudtuk meg dr. Tóth Pétertől az Országos Mentőszolgálat Zala Megyei Szervezetének vezető főorvosától. Egy szánkóbalescthez kellett kivonulni a mentőknek, ami a havazáshoz kapcsolódik és nem az ünnepekhez. Az alkoholisták sem okoztak gondot szilveszterkor. Az újév napján két embert mentettek meg a mentősök a fagyhaláltól és szállították őket haza, de ez sem a városunkban történt.
B. Zs.
SZOKÁSOS FORGALOM
Szokásos volt az ünnepek idején is a nagykanizsai kórház pszichiátriai osztályának forgalma. A karácsonyi és a szilveszteri időszakban összesen öt esetben volt szükség kijózanításra, tudhattuk meg dr. Hortobágyi Tibortól. Úgy tűnik a kanizsai polgároknak
jobban sikerült az ünnepek ellenére mértéket tartaniuk, mint a nagyvárosokban, hiszen az ünnepeket követő híradások ott komoly addiktológiai forgalomnövekedésről szóltak. Droghasználat miatt egy páciens sem került Nagykanizsán kórházba.
HATALMAS TÖMEG
Komoly próbára tették az ünne-pefcr alatt bekövetkező időjárási je-lerjségek a kanizsai kórház baleseti
ambulanciáján dolgozó orvosokat, ápolókat. A havas, jeges, csúszós utak és az óvatlan közlekedés számos balesetet okoztak, ami komoly
mértékben növelte meg mind a műtéti beavatkozások, mind az egyéb gyógyító eljárások számát, mondta el dr. Muzsek István főorvos. Az amúgy is forgalmas osztályon a szokásos betegszám többszörösét kellett ellátniuk.
CSENDESEN TELTEK AZ ÜNNEPEK
veszterkor nem növekedett meg az ittas vezetés miatt számonkérhető autósok száma, e napokban sem tapasztaltak semmilyen az átlagtól eltérő, kiugró jelenséget a rend őrei, tudhattuk meg a nagykanizsai Rendőrkapitányságon.
Az ünnepek alatt semmilyen rendkívüli forgalmi, közlekedési kihágás nem volt a városban. A polgárok többsége a szabályokat szem előtt tartva közlekedett, mindössze egy-két koccanásos eset volt. Sem karácsonykor, sem Szil-
Végkiárusítás! Ha meglátjuk ezt a feliratot egy bolt kirakatán, óhatatlanul az jut eszünkbe, hogy már megint megszűnik egy bolt. Ugyanez az érzés vetődött fel bennünk, és olvasóinkban is, amikor megláttuk a népművészeti bolt kirakatüvegén látható feliratot. A boltban érdeklődésünkre elmondták, hogy a fővárosi köz-
pontjuk meghirdette a bolt eladását, de más információjuk nincs. Az eladók éppen új árut csomagoltak ki. Bízunk benne, hogy ez bíztató jel\'lehet az ott dolgozók számára és számunkra is. Talán nem kell búcsút vennünk az értékes, szép, népművészeti és iparművészeti cikkeket árusító üzletünktől.
FENYŐÁRUSOK BUDAPESTEN
Zömében sikerült a budapesti piacokra szállított fenyőfák értékesítése, ám a piac már évek óta csökkenő forgalmat mutat. A helypénzek jelentősen emelkedtek az elmúlt években, vannak olyan árusítóhelyek, ahol 200-400 ezer forintot kell fizetni az árusítás idejére. Az idei árusítás nehézkesen indult - állítják az árusok, de a karácsonyt megelőző néhány napban azért élénkült a forgalom. Már régen nem akkora üzlet a fenyőzés, mint évekkel ezelőtt volt, de a megszokás és a fenyő értéke-
sítésének kényszere még ma is sokakat az útra kelésre késztet. Az előző évekhez képest jóval kevesebb fával indultak útra Zalából, Kanizsa környékéről az idén. A fenyő ára nem emelkedett olyan mértékben, mint ahogy az árusítás és a budapesti élet költségei, hiszen az árusnak sok esetben a fák őrzéséről, szállásról, ételről gondoskodnia kell. Vannak, akik ebben az időszakban albérletben, munkásszállókon laknak, vannak, akik rokonaikhoz ké-rezkednek be, és náluk élnek az árusítás idején.
KANIZSAI ESTÉK
A Nagykanizsai Református Gyülekezet és Alapítványa, a TIT és a Zala Népfőiskolai Egyesület közös szervezésében 2002-ben Kanizsai Esték sorozatot tart. A helyszín a Református Templom vagy Gyülekezeti terem lesz. „Hazánk és egyházaink a globalizáció küszöbén" címmel indul az előadássorozat, amelyben szerepelnek: Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke, dr. Tőkéczki László történész (egyetemi docens), Tőkés László református püspök, dr. Márkus Mihály református püspök, Koszta Gabriella előadóművész, dr. Semjén Zsolt államtitkár (Kulturális Örökség Minisztériuma), Bánffy György színművész irodalmi est keretében, valamint Balogh Zoltán református lelkipásztor és egyházügyi tanácsadó.
A Postabankban a 12 európai valuta megszűnése miatt elsősorban a 2001 december második felében volt jelentős a forgalom. Ez időben sokan hozták be otthon maradt, vagy a zalakarosi üdülő kiadásából összerakott német márkáikat. A legnagyobb összeg 85.000 DEM, míg a legkisebb 10.000 ITL volt. 2002-ben nem érzékeltünk az euró bevezetése miatt kiemelkedő forgalmat. Az első pár nap tapasztalata, hogy mintegy 10%-kal nőtt a lakossági valutaforgalom. Az ügyfelek jobbára német márkát és osztrák schillinget hoznak be, és fele-fele arányban váltják át forintra, illetve rakják be számlára, hogy euró legyen belőle. A bankba történő behozatalt és át-
PÉNZVÁLTÓ EV
váltást ajánljuk minden kedves ügyfelünknek, hiszen a határidő lejárta után már nem lehet vásárlásra használni. Érdekességként jegyzem meg, hogy többen telefonon érdeklődtek, hogy meg lehet-e nézni az eurót, és sokan váltottak kisebb címletű eurót részben gyűjtési, részben ismerkedési céllal. A Postabank egyébként euro-ügyben is felkészült ügyfelei igényei kielégítésére és a gyors, sorbanállás nélküli kiszolgálására - mondta el dr. Polay József fiókigazgató.
Az ERSTE Bankban az év végén amúgy is jelentős forgalmat
még csak fokozta a 12 nemzeti valuta megszűnése miatti banki ügyintézés. Komoly mértékben nőtt a számlanyitások száma, és ez ennek az évnek az elején is folytatódott. Jelenleg is jelentős a bank valutaforgalma, hiszen a polgárok többsége még idejében szeretné euróra váltani márkáját, schillingjét.
A Budapest Bankban is megnőtt a valutabefizetés forgalma az elmúlt év végén. Az új év első néhány napján mintegy 6-7000 eurós forgalmat regisztráltak. Volt, aki mutatóba, érdekességként váltott az új pénzből, mások
utazáshoz, ügyeik intézéséhez. A nagy roham már lecsengett az él-múlt év végén, most átlagos forgalom jellemzi a bankot.
Az MKB-nál nem eredményezett rendkívüli forgalmat az euróra történő átállás. Azok a cégek, amelyek külföldi kapcsolataik révén váltásra kényszerültek, már korábban jelezték igényüket. AZ MKB-nál is voltak „pár eurós" váltások, hiszen a polgárok jó része kíváncsi az egyesült Európa új pénzére.
A téma kapcsán szerettük volna megtudni az OTP tapasztalatait is, ám többszöri megkeresésünk ellenére sem sikerült a banktól érdemi információt szerezni.
D. É.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ AZ SZDSZ-NÉL
Ali. éve megrendezésre kerülő és az országban egyetlen „Liberális bál" előtt január 5-én sajtótájékoztatót tartott Fodor Gábor, az SZDSZ országos ügyvivője, országgyűlési képviselő. Fodor Gábor beszélt arról, hogyan látják az új esztendőt, és melyek lesznek politikai szempontból a legfontosabb feladatok az SZDSZ számára. Meggyőződésük szerint az idei esztendő fontos, a kormányváltás esztendeje lesz. Céljuk, hogy április 7-től ellenzékben legyen az Orbán-kormány. Hosszan lehetne sorolni az indokokat, először is azért kell távozniuk, mert hazudtak, és becsapták a magyar választópolgárokat - mondta Fodor Gábor. Az oktatás és az egészségügy reformját ígérték, de bele sem kezdtek, ma rosszabb helyzetben vannak az egészségügyben dolgozók,
mint korábban voltak. Súlyosan téves és hibás politizálásuk a státusztörvény, és a körülötte kialakult megdöbbentő nemzetközi cirkusz. Lassan egyfajta közép-európai bajkeverő színben tűnik fel Magyarország, és ez döntően a státusztörvény miatt van, ami egy hatalmas kudarc, és rossz a romániai magyarok számára. Az SZDSZ volt az egyedüli párt a parlamentben, amely mert ellene szavazni. Büszkék erre, de nem nagy öröm a számukra. Magyarországon ma félelem van az emberekben a munkahelyek elvesztése miatt, és e térség számára is fontos, hogy a nemzetközi és a regionális esélyeket kihasználó kormány kerüljön hatalomra. Az SZDSZ helyi szervezete választási szlogenje így szól: „Újra legyen Nagy Kanizsa".
KÖLTSÉGVETÉS, ÉRTÉKESÍTÉS
Csütörtökön délután kerül sor a Pénzügyi Bizottság ez évi első ülésére. Első napirendként a költségvetés megtárgyalására kerül sor, majd két vállalkozó tartozásának részletekben történő megfizetéséről dönt a pénzügyekben, gazdasági kérdésekben illetékes bizottság. Ezt követően a kiadott napirend szerint a Batthyány-gim-názium és Egészségügyi Szak-
középiskola Perfekt Kft.-ben lévő tulajdoni hányadának értékesítéséről szóló előterjesztés vitathatják meg a bizottság tagjai. Ezt követően a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kérelme, majd a MÁV NTE kérelme kerül sorra. Ezt követően az FC. 1. Futball Klub tartozásának rende-zéséről készül javaslatról dönthetnek.
BÉRLŐKIJELÖLÉS
Kedden délután ülésezett a Szociális és Egészségügyi Bizottság. Az egyebek címszóba sűrített témák mellett a SZEB két napirendet vitat meg a kiadott meghívó szerint. Elsőként a költségvetés kerül terítékre, majd a Kodály utcában lévő Nyugdíjasházba lévő garzonlakásba jelöl ki bérlőt a bizottság.
SPORTTELEP, KITÜNTETÉSEK
Szerdán délután került sor a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2002-es évi első ülésére. A kiadott meghívó szerint a bizottság három témát tűzött napirendjére. Elsőként a költségvetés\' sel kapcsolatos kérdések megvitatására kerül sor. Ezt követően a KÖGAZ-sporttelep sorsáról, jövőjéről szóló napirend kerül sorrá. A harmadik napirend a közgyűlés által alapított kitüntetések adományozásával kapcsolatos.
ÁTADTAK AZ UJ BÉRLAKÁSOKAT
December 20-án avatták fel és adták ünnepélyesen a Széchenyiterv bérlakásépítési pályázata keretében felépült 26 darab szociális bérlakást a Ligetvárosban. Az avató ünnepségén Tüttő István polgármester hangsúlyozta: ismét gazdagabb lett Nagykanizsa, valamint azok az emberek is, akik elfoglalhatják a lakásokat, és emberibb körülmények között tölthetik az ünnepeket. Természetesen ez a 26 lakás nem oldja meg, csak enyhíti a városban jelenleg lévő bérlakásgondokat. A tervek szerint tovább folytatódnak a lakásépítéseket, és talán oda is eljuthatunk, hogy Miklósfa irányába, zöldövezeti, kertvárosi jellegű bérlakások építésére kerülhet sor. Erre reális alapot nyújt az az esemény, hogy a város 461 millió forintot nyert a Gazdasági Minisztériumhoz benyújtott pályázatokon, így 27 lakás vásárlására nyílt lehetőség, és 24 olyan lakás építésére kerülhet sor, melyet úgy hívunk, hogy ifjú házasok ún. fecskeháza. Mindezen felül, még 46 szociális bérlakást tud a város felépíttetni. Ez olyan jelentős szám, amellyel egy évtizede nem találkozhattunk, sőt a közelébe sem kerülhettünk. Nem könnyű feladat előtt áll a város, hiszen az önkormányzatnak az el-
nyert 461 millió forinthoz 250 milliót hozzá kell tennie. A lakásavató ünnepségen a történelmi egyházak nevében Fiiszár Károly katolikus plébános és Deme Dávid evangélikus lelkész a reformátusok nevében is megáldották és megszentelték a lakásokat. A ligetvárosi bérlakásépítés keretében 26 darab könnyűszerkezetes, egyenként 44 négyzetméteres, másfél szobás, önálló, sorházi jellegű lakás került megépítésre. A bérlőkijelölést bizottság határozta meg, szociális rászorultság alapján, az önkormányzati rendeletben foglaltak szerint. Sorházi jellegénél fogva elviselhető nagyságú lakbért, négyzetméterenként 105
forintot állapítottak meg egy hónapra. A bérleti díjat havonta fizetik csekken vagy átutalással a bérlők. Egy-egy lakás, bérleti díja 4620 forint, ehhez jön a 880 forint szemétszállítási előleg. A lakások egyedi központi fűtésűek, gázórával, villanyórával és vízmérő órával vannak felszerelve. Ezeket a díjakat a szolgáltató felé kell fizetni. Az IKI a lakókkal öt évre szóló bérleti szerződést kötött, akik határozatlan időre szóló bérlakásokat adtak le, itt is határozatlan idejű bérleti szerződéssel rendelkeznek. Az ünnepek után bekopogtunk néhány családhoz. Tóth Szilviáék egy egyszobás Csengery utcai szükséglakásból
költöztek a szép, új lakásba. A gyerekeknek szép karácsonyuk volt, mert külön szobába költözhettek. Az öt leány közül a legidősebb tizenegy éves, a legkisebb kilenc hónapos. A költségeket megfelelőnek tartják, nagyon meg vannak elégedve a szép, egészséges környezettel, hiszen a korábbi lakhelyükön állandóan betegek voltak a gyerekek. Idővel majd, ahogyan nőnek a gyerekek szeretnék nagyobbra cserélni... A következő lakásba a középiskolás Katona Tímea hosszabb időre rendezkedett be édesanyjával. Hét évet töltöttek albérletben, most a családi pénztárca is nyugvópontra juthat, mert úgy számolnak, hogy az egész rezsi kijön az albérleti díj összegéből. A környéket eddig nem ismerték, kicsit furcsa a buszozás, de megéri. A szomszédokkal beszéltek róla, hogy közös szilvesztert kellene tartani, de kevés volt az idő a megrendezéshez. Majd talán jövőre... A családfő is otthon tartózkodott, amikor bekopogtunk Molnárokhoz. A nyolc hónapos Norbika születésétől élnek albérletben, s ahogy tehetik, önálló lakásra gyűjtenek. Karácsonykor a nagyszülők meglátogatták őket, a szilveszter azonban, a babára való tekintettel csendesen telt el.
FAGYOS NAPPALOK ES ÉJSZAKÁK
Embertelen, igazi farkasordító hideg van - hallottuk innen is, onnan is decemberben. Saját bőrén érezhette mindenki, hogy a fagyos napok csak jöttek egymás után, s nem túrázásra, inkább a meleg szobába vágytunk. De valóban ennyire szokatlan hideg volt az idei december? Irány a meteorológiai szolgálat, ahol Pálfy János meteorológus fogadott bennünket.
- Legjobb, ha a tények vizsgálatából indulunk ki - kezdte a szakember -, s először áttekintjük a mostani december havi középhőmérsékleteket. Ha naponként ez mínusz 3,7 fok alá süllyed - mint a 200l-es decemberben átlagosan -, akkor bizony már nagyon hideg van. S a hónap napjainak a felében ezt éreztük, többek között olyan
alacsony értékekkel, mint december 14-én, 15-én, valamint 24-én és 25-én, amikoris mind a négy napon mínusz 10 fok alatti átlaghőmérsékletet regisztrálhattunk Nagykanizsán. Ez azt jelenti, hogy az adott napok éjszakáin megközelítőleg mínusz 20 fokra is süllyedt a hőmérő higanyszála. Ha csak az 199l-es decemberi középhőmérsékletet vesszük összehasonlítási alapnak, akkor ennyire hideg nap egy sem volt, mitöbb 15 napra plusz napi átlaghőmérsékleteket jegyeztünk be. Érdekesség, hogy akkor 20-tól folyamatosan nulla fok fölöttit. Abban az évben hó egyáltalán nem volt, viszont most 12-étől kezdődően havazott, karácsonyra 12-14 cm-es fehér takaró gyönyörködtette a dél-zalaiakat.
- A december hónap máskor is produkált időjárási legeket?
- Kérésére néhány év adatait kigyűjtöttem. Első mindig a havi középhőmérséklet lesz, a második a legmagasabb hőmérséklet, majd ennek az ellentettje.
1971: plusz 0,8 fok, plusz 10,7 fok, mínusz 7,7 fok
1981: plusz 0,4 fok, plusz 13,4 fok, mínusz 15,6 fok
1991: mínusz 1,1 fok, plusz 6,6 fok, mínusz 11,7 fok
1996: mínusz 1,6 fok, plusz 12,7 fok, mínusz 22,5 fok
2001: mínusz 3,7 fok, plusz 8,1 fok mínusz 20,4 fok
Most, ha ezt a kis táblázatot valaki megnézi, nyilvánvalóvá válik számára, hogy a decemberi hónapok egyre jobban „hűlnek". Ugyan extra meleg és hideg na-
pokkal a kiemelt években is találkoztunk, de valóban igaz az embereknek az a megfigyelése, hogy hosszan tartóan, egymást követően ennyire alacsony december hőmérséklet általában nem volt jellemző Magyarországon, így Nagykanizsán sem.
- Most már csak egyetlen kérdést kell feltennünk. Mi várható?
- Mivel az anticiklonális légáramlás ciklonárisra fordult, ezért enyhébb napok várnak ránk. Azt hiszem ez máris érzékelhető. Ez azonban csapadékot fog hozni, tehát havazás lesz. Lassan mozdulnak a légáramlatok, így senki ne várja, hogy a kanizsai mellékutcák jégpáncélja felolvad. Távolabbra nehéz kitekinteni, csak a változékony téli időjárást merem jósolni.
Büki Erzsébet
.! .A.. L .
2002. január 10.
5
VÁLTOZÓ DIJAK
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK
2002. ÉVI VÍZ- ÉS CSATORNADÍJAK
Megnevezés vízdíj (Ft/m") csatornadíj (Ft/m\') összesen (Ft/m\')
1. Lakossági célú felhasználás 168,00 92,00 260,00
2. Nem lakossági célú felhasználás 197,00 118.00 315,00
3. Zártkerti felhasználás 168,00 - 168,00
4. Nem a vízszolgáltató által üzemeltetett hálózatszakaszon lakossági felhasználás 168.00 168,00
A fenti díjak az áfát nem tartalmazzák.
A települési szilárdhulladék-szállítása díjak
A kötelezettek által fizetendő alapdíj mértéke:
lakosság, háztartásonként A kötelezettek által fizetendő ürítési díj mértéke:
252 Ft/hó+12% AFA
Gyűjtőedény mérete, liter Ürítés gyakorisága szerint díj, Ft/db
Heti egyszeri Heti kétszeri (átlagos)
50 68 54
60 81 64
110 149 118
120 162 129
240 324 257
770 1.041 : 825
1100 1.487 1.178
4000 5.408 4.285
A díjak a 12%-os áfát nem tartalmazzák.
A települési folyékonyhulladékszállítási díjak 2002-ben
A kötelező közszolgáltatásért a kötelezettek által fizetendő díj
a) azokon az ingatlanokon, amelyek közcsatornával ellátott közterülettel határosak és a közcsatornára kötés lehetősége adott
1250 Ft/m\' +.12% ÁFA = 1400 Ft/m\'
b) azokon az ingatlanokon, amelyek mellett a közcsatorna nem áll rendelkezésre
1100 Ft/m\' + 12% ÁFA = 1232 Ft/m\' az elszállított folyékony hulladék mennyiségének megfelelően. A csó\'fektetési díj mértéke nem változott. A tíz méteren felül fizetendő díj bruttó 40 Ft méterenként.
2002. JANUÁR 1-JETOL NAGYKANIZSÁN AZ ALÁBBI HELYLJÁRATI DÍJAK LÉPTEK ÉLETBE:
Menetjegy
- elővételben 90 Ft
- autóbuszon 115 Ft
Egyvonalas bérletjegy
- kombinált 2.080 Ft
- havi 1.960 Ft
- félhavi 1.305 Ft
Összvonalas bérletjegy
- kombinált 2.365 Ft
- havi 2.250 Ft
- félhavi 1.500 Ft
Tanuló-nyugdíjas bérletjegy 760 Ft
ÉGYÖRGY önkormányzati képviselő a 2. számú választóírja fogadóóráján 2002. január 16-án szerdán 17.30 és 19 ikolában (Sugár u. 18.). LÓ a nagykanizsai 3. számú választókerület képviselője i érdeklődőket 2002. január 16-án, szerdán 16 órától íny-gimnáziumban (Rozgonyi u. 23.). Telefonos elérhető-
KITUNTETESEK
JANUÁR 11-IG NYÚJTHATÓK BE JAVASLATOK KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRA.
Mint lapunk decemberi számaiban már részletesen közöltük, január 11-ig nyújthatók bejavaslatok önkormányzati alapítású kitüntetések adományozására. Az erre vonatkozó részletes tájékoztatót és a javaslatok benyújtására szolgáló űrlapokat a Polgármesteri Hivatal portáján, a Halis István Városi Könyvtárban és az önkormányzat internet honlapján találják meg az érdeklődők.
A HELYI IPARŰZÉSI ADO KEDVEZMENYEZETTI KÖRBE VALÓ KERÜLÉSRE
Nagykanizsa Megyei logú Város Közgyűlése a helyi iparűzési adóról szóló többször módosított 46/1997. (XII. 9.) számú rendelet 8. § (7) bekezdésében rendelkezési jogosultságot biztosít az iparűzési adó 3%-a felett azoknak az adóalanyoknak, amelyeknek helyi iparűzési adófizetési kötelezettsége meghaladja a 7,5 millió Ft-ot.
Ennek alapján támogatásban részesülhetnek azok a helyi érdekeket képviselő és a városban működő egészségügyi, szociális, kulturális és sportszervezetek, akik erre vonatkozó igényüket benyújtják. A támogatásra való bejelentkezésnek tartalmaznia kell:
- a szervezet cégbejegyzési másolatát,
- adószámát,
- bankszámlaszámát,
- a támogatás felhasználás rövid leírását (maximum egy gépelt oldal)
A kérelmeket
- az egészségügyi és szociális témakörökben Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztályára (Nagykanizsa, Eötvös tér 16. számra),
- kulturális és sport témakörökben a Polgármesteri Művelődési és Sportosztályára (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. számra) kell eljuttatni.
BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2002. JANUÁR 20.
A támogatott kör kijelöléséről a Szociális és Egészségügyi Bizottság és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság javaslata alapján a közgyűlés dönt.
Nagykanizsa, 2001. december 15.
Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöke
MINDEN GYERMEKNEK BIZTONSÁGOT!
A GYERMEKÜLÉS KÖTEEEZÖ!
A január elsején lepett életbe a KRESZ-modositas értelmében a 12 évnél fiatalabb és 150 centiméternél alacsonyabb gyermekek számára kötelező a gyermekülés alkalmazása. Hogy a jogszabályt hogyan kell értelmezni, mit jelent a gyermekülés, arról Miszlai Ákost, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársát kérdeztük.
- Csak Magyarországon jelent újdonságot ez a jogszabály, hiszen Ausztráliában már 1954 óta kötelező a biztonsági gyermekülés, és Európa több országában is évtizedes múltra tekint vissza a használata. Az 1/1975-ös KPM.BM.-Rendelet, közismert nevén a KRESZ január elsején életbe lépett módosítása előírja, minden 12. életévét még be nem töltött, és 150 centiméternél alacsonyabb gyermek számára kötelező gyermekülést használni. Kötelezővé tételét az is indokolta, hogy a közúti balesetek során több gyermek veszíti életét autóban utasként, mint gyalogosként, vagy kerékpárosként. Ütközéskor, de még erős fékezéskor is a benn ülők a sebességtől függően a testsúlyuk többszörösének megfelelő erővel vágódnak neki az előttük lévő szilárd részeknek az utasok, vagy kirepülnek a gépkocsiból, illetve súlyos, végzetes sérülést szenvednek. Ezt akadályozza meg a bekötött biztonsági öv. Ám ezeket felnőtt utasok számára tervezik. A gépkocsi passzív biztonsági berendezéseit a gyermekek méreteiknél fogva nem tudják megfelelően használni. Nem ér le a lábuk az ülésről, nem érik el a kapaszkodót, és a biztonsági öv sem nyújt megfelelő védelmet nekik. Többnyire csak csúszkálnak a felnőttek számára kialakított ülőhelyen, ami már önmagában, ütközés nélkül is veszélyforrás. Ne feledjük el, a gyermek fizikai adottságai folytán sem kisméretű felnőtt. Korának megfelelően nemcsak testi arányai mások, hanem fejlettségük is. Alkati sajátosságaik miatt egyes testrészeik is sokkal sérülékenyebbek, mint a felnőtteké. A fej, amely testük arányaihoz képes nagy, olykor testük egynegyede, rendkívül sérülékeny. Az ütközés során a gyermek fejjel vágódik előre. A picik koponyája még nyitott, a nyak és a hátizom még fejletlen, minden igénybevétel veszélyes lehet.
- Milyen biztonsági előírások vonatkoznak a gyermekülésekre?
- A védőeszközök, a gyermekülések korhoz, termethez, adottságokhoz és sérülékenységhez lettek kialakítva. E szempontokat figyelembe véve a gyermekülések az ENSZ EGB 44/03 (ECE R44/030) előírása szerint készülnek. Eszerint öt korcsoportra készülnek, bár a gyártók a hosszabb használhatóság érdekében az egyes súlycsoportokat összevonják. Az alkalmazásnál azonban a használtai utasítást figyelembe kell venni.
- Mit takar a fogalom, mi tartozik a gyermekülés kategóriájába?
- A biztonsági gyermekülés gyűjtőfogalom, ide tartoznak a kagylós ülések, és minden olyan eszköz is, amely a gyermek számára a kocsiba beépített passzív biztonsági rendszerek használatát lehetővé teszi, például övterelő, ülésmagasító, vagy energianyelő védőpárna. A gyermekülés hasonlóan a biztonsági övhöz a gépkocsi tartozéka, ezért gyártására, forgalmazására szigorú szabályok van-, nak érvényben.
- Kinek nem kell gyermekülés?
- Mentesül, akinek személygépkocsija műszakilag nem alkalmas gyermekülés beszerelésére, aki több gyermeket akar szállítani, mint ahány gyermekülés beszerelhető, vagy ha a gyermek a gépkocsi biztonsági övével biztonságosan rögzíthető.
- Sok a tévhit. A kismamáknak is kötelező a biztonsági öv?
- A gyermekek védelméről már a megszületésük előtt gondoskodni kell. A várandós anyák számára a normál hárompontos öv erre megfelelő, csak gondosan kell ügyelni kell a heveder vezetésére és felfekvésére. Az öv vízszintes
alsó ágának a comb és a has között kell futnia, a felfutó szárnak a mellek és a has között.
- Milyen ülést válasszunk?
- A picinyeket 6-7 hónapos korig legjobb fekve szállítania speciálisan erre a célra készült gyermekhordozó bölcsőben, ezek nálunk talán kevésbé hozzáférhetők. Ugyancsak a picik számára készültek a bébi ülések, amelyet a menetiránynak háttal kell beszerelni. Ez a hátranéző, félig fekvő helyzet a csecsemőnek elhelyezés és védelmi szempontból is ideális. Csecsemőt és gyermeket ölben szállítani tilos és életveszélyes. A 3-4 éves korú gyermekek bekötését még célszerű a menetiránynak háttal megoldani, hiszen ebben a korban a nyak még gyenge, sérülékeny. Az előretekintő ülések esetében nem ajánlott az alvó helyzet, mert csökken a védőeszköz védelmi képessége. A gyermek övrendszerét minden alkalommal be kell állítani, biztonsága érdekében nem szabad sajnálni az időt. A 4-12 éves gyermekek számára már a felnőtt biztonsági öv alkalmazható különböző a jóváhagyási jellel ellátott ülőkékkel. Ezek lehetnek a felsőtestet megemelő ülőpárnák, vagy oldal- és fejvédelmet biztosító háttámlás ülésmagasítók. A 12 évnél idősebb gyermekek, ha testmagasságuk eléri a 150 centimétert, a felnőtt biztonsági övet használhatják, ha nem, magasító ülőpárnát kell alkalmazni.
- Mire figyeljünk a vásárlás során?
- A vásárlás során a legfontosabb az, hogy a gyermekülés illeszkedjen a gépkocsihoz és a gyermek adottságaihoz. Vannak univerzális gyermekülések, amelyek minden
gépkocsiban alkalmazhatók, vannak speciálisak, amelyek egy meghatározott gyártmányhoz vagy modellhez készültek, és az ISOFIX + univerzális rendszerűek, amelyek egy meghatározott gyártmányú kocsi modelljeihez ISOFIX rendszerben használhatók, de biztonsági övvel rögzítve minden más gépkocsiba is beszerelhetők. A beszerelés során kövessük a használati utasítást, házi barkácsolás, egyedi megoldások kialakítása tilos és balesetveszélyes. Fontos, hogy a kiválasztott modell rendelkezzen jóváhagyásijellel. A vásárlás során kérjük ki a gyermek véleményét is, hiszen fontos, hogy ő is jól érezze magát az ülésben. A vétel előtt az ülést próbáltassuk ki a későbbi használójával, és vizsgáljuk meg, hogy személygépjárművünk adottságai megfelelnek-e a biztonsági gyermekülés beszereléséhez. Gyermekülést lehet kölcsönözni, másodkézből vásárolni, a lényeg, hogy az ülés teljesen ép és tökéletesen felszerelt legyen. Magyar nyelvű használati utasítás nélkül a gyermekülést megvásárolni nem szabad.
- Hol utazzon a gyermek?
- A gyermekeknek a legbiztonságosabb helye a védőeszköz alkalmazása ellenére hátul van, ha mégis a jobb első ülésen helyezzük el a gyermeket, akkor ezt az ülést állítsuk hátsó helyzetbe, hogy közte és a műszerfal közötti biztonsági teret megnöveljük. A legjobb pici korban hozzászoktatni gyermekeinket a biztonsági üléshez, és nem árt, ha a biztonsági öv alkalmazásával mi is jó példát mutatunk. Még egy tanács: működő légzsákkal rendelkező gépkocsi ülésére gyerekülést szerelni tilos. Erre utal a gépkocsiban elhelyezett piktogram. Hátrafelé néző gyermekülést is csak abban az esetben szabad elhelyezni ilyen ülésen, ha szakemberrel kiiktattattuk a légzsákot.
D. É.
FELNŐTT NYELVTANULOK NYÍLT HETE
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN
Egy exkluzív felmérés szerint hazánkban, a felnőttkorú lakosság kevesebb, mint harmada beszél saját bevallása szerint legalább egy idegen nyelven. Ennek apropóján, valamint az elmúlt év hasonló eseménysorozatának kiemelkedő sikerére való tekintettel rendezi meg ismételten a Dialóg Nyelvstúdió a felnőtt nyelvtanulók nyílt hetét. - Mit is jelent ez valójában? - kérdeztük Móric Józsefet, a Dialóg Nyelvstúdió igazgatóját.
- Az Európa Tanács 2001-et a nyelvek európai évének deklarálta, mely kezdeményezéshez az Európai Bizottság és az UNESCO is csatlakozott. E mozgalom célja, hogy népszerűsítse és felhívja a figyelmet a nyelvtanulás fontosságára. További cél, hogy a nagyközönséget ráébressze arra, mennyire fontos -főleg egy ilyen „kis nemzet" számára, mint a magyar - a nyelvtanulás. Az egyre gyorsabban változó világban az idősebb felnőttek munkahelye gyakran bizonytalanná válik vagy megszűnik, sokan cégen belüli átképzésre kényszerülnek. A szakértők szerint e korosztály alacsony szintű nyelvtudása komoly hátrány a fiatalokkal szemben. Ennek kiküszöbölésére, a múlt évben, az országos kezdeményezéshez városunk egyetlen, országos szakmai szervezet által is regisztrált és ajánlott nyelviskolájaként csatlakoztunk.
- Mit kínálnak az érdeklődőknek?
- Ez évben január hónapban zajlik az országos program, január 10-18-ig pedig kiemelten a város és vonzáskörzete érdeklődői számára nyílt hetet rendezünk a Kinizsi út 2/a szám alatti iskolaközpontunkban. E program keretében az érdeklődők meglévő nyelvtudását ingyenesen felmérjük, és nem csak saját besorolási rendszerünk, hanem az EU-ban használt, egységes európai szintrendszer (CEF) szerint is besoroljuk, valamint szakmai tanácsokkal, információkkal látjuk el a hozzánk fordulókat. Hozzá kell tennem, hogy a szintfelmérés és tanácsadás igénybevétele nem jár semmiféle kötelezettséggel, de lehetőséget nyújt arra, hogy eredménye alapján a nyelvet tanulni vágyó elindulhasson a kívánt szintű nyelvtanulás útján, s ehhez kiváló lehetőséget nyújtanak különböző tanfolyamaink.
- Mely életkorban érdemes idegen nyelvet tanulni?
- Mindenki képes nyelvet tanulni! A nyelvek kapukat nyitnak, tehát a nyelvtudás kitágítja lehetőségeinket. A nyelvtanulás olyan dolog, amire mindenki képes egész életén át, amihez soha sem vagyunk túl öregek vagy túl fiatalok. Bár a nyelvtanulás szempontjából a legideálisabb a 10-20 éves kor, de a nyelvek megfelelő szintű elsajátítása leginkább a tanuló szorgalmától és kitartásától függ. Nyugat-Európában például jelenleg is nagy divatja van az idősebb korban történő nyelvtanulásnak, ott erre a célra külön csoportokat hoztak létre. Egy új nyelv elsajátítása mindig kihívást jelent, de megfelelő hozzáállással jelenthet élvezetet, rengeteg örömöt is. Olyan gyakorlati készségekre tehetünk szert, melynek segítségével jobb munkalehetőségeink lesznek, külföldi útjaink is több élményt nyújtanak, nem is beszélve arról, hogy a diploma megszerzésének is előfeltétele, legalább egy nyelvből, középfokú vizsga megléte.
- Milyen előnyökkel jár a nyelvtudás?
- Azok, akik több nyelven beszélnek, teljes mértékben kihasználhatják a modern európai élet nyújtotta előnyöket. A nyelvtudás segít abban, hogy élvezzük az utazást, barátságokat kössünk. A nyelvismeret jobb álláslehetőséget jelenthet. Sok esetben alapkövetelmény, még gyakrabban pedig gyorsabb előmenetelt és magasabb fizetést biztosít. Az EU állampolgárainak jogában áll az Unió bármely részén élni és dolgozni. Mivel rövid időn belül mi is az EU teljes jogú polgárai leszünk, e jogokkal természetesen mi is élhetünk. Sokkal könnyebben élhetünk ezzel a jogunkkal, ha beszéljük annak a régiónak a nyelvét, ahová menni szeretnénk.
- Jellemzően mely korosztály tanul a DIALÓG-ban nyelvet?
- Mivel iskolánkban felnőttoktatás történik, ezért 14 éves kortól a 40-50 éves korosztályig gyakorlatilag mindenki. Nagyon sok középiskolás és főiskolás korú tanulónk van, akik nyelvvizsgát tesznek, vagy az iskolában tanult nyelven kívül egy második nyelvet tanulnak. A következő jellemző korosztály a mai 25—45 évesek, akik még orosz nyelvet tanultak az iskolában, és most tanulják az angolt, a németet vagy az olaszt, hiszen munkahelyük megőrzéséhez, netán egy jobb állás betöltéséhez elengedhetetlen, legalább egy idegen nyelv társalgási szintű ismerete.
- Hol tanuljunk?
- Mindenki, aki kiemelkedő szinten el akar sajátítani egy idegen nyelvet, tanuljon REGISZTRÁLT, MINŐSÍTETT NYELVISKOLÁBAN, (DIALÓG Nyelvstúdió) KIS LÉTSZÁMÚ CSOPORTBAN! Ha ezt választja, biztos lehet benne, hogy a legmagasabb szakmai színvonalú oktatást kapja/ lesznek társai, akik bátorítják, hiszen „családias" légkörben tanul, nem is beszélve arról, hogy a folyamatosság csakis itt biztosított. A regisztrált nyelviskolák ilyen oktatásra specializálódtak: csoportban vagy egyénileg, nyelviskolai környezetben vagy vállalatnál kihelyezve. Egyre több munkaadó ismeri fel az idegennyelv-tudás fontosságát saját területén, így sok vállalatnál indítanak nyelvtanfolyamokat. A regisztrált nyelviskolák nagyszerűen valósítják meg a tanulók valós életbéli kommunikációs igényei alapján kidolgozott, rendkívül gyakorlatias és a tanulókat nagymértékben ösztönző KOMMUNIKATÍV szemléletet.
- Mit várhat el a hallgató az Önök regisztrált, minősített és ajánlott nyelviskolájától?
• Célorientált, magas színvonalú oktatást megfelelő és hatékony módszerekkel, magasan kvalifikált nyelvtanárokat, akik rendszeres továbbképzéseken vesznek részt.
• Rendszeres, külső és belső szakmai felügyeletet a színvonal megőrzése érdekében.
• Megfelelő, kulturált körülményeket, korszerű technikai felszerelést.
• Helytálló és pontos információkat a tanfolyamokkal és a vizsgákkal kapcsolatban, hatékony szervezést és pontos adminisztrációt.
• Korrekt óradíjat.
- Mikor indulnak Önöknél legközelebb új kurzusok?
- Legközelebb január végén indulnak új tanfolyamok ANGOL, NÉMET és OLASZ nyelvből, kis létszámú csoportokban, melyekre január hónapban folyamatosan lehet beiratkozni. Párhuzamosan több csoportot indítunk a már említett nyelvekből, kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó és nyelvvizsgákra (alap, közép- és felsőfokú) felkészítő tanfolyamokat. Az órák kezdési időpontja délelőtt, délután-este, vagy csak szombat délelőtt. A január 14-ig beiratkozok, valamint a diákok és törzstanulóink számára különböző kedvezményeket is biztosítunk.
- Úgy tudom, hogy a DIALÓG Nyelvstúdióban nem csak tanulni, hanem államilag elismert nyelvvizsgát is lehet tenni.
- Igen, ez így igaz. 2001 őszétől iskolánkban ANGOL és NÉMET nyelvből, államilag elismert nyelvvizsgát lehet tenni, nem szükséges Budapestre vagy Pécsre utazni. Az önálló vizsgáztatási jog megszerzése a sok éves kiváló szakmai munkánk egyfajta elismerése. A vizsgáztatás helyben, iskolánkban történik, és vizsgáztatási jogosultsággal rendelkező saját tanáraink végzik. Ez évtől kezdődően, évente 4-5 alkalommal szervezünk államilag elismert nyelvvizsgákat.
- Milyen terveik vannak a jövőben?
- Más nyelvekből is szeretnénk vizsgáztatási jogot szerezni, ezzel is bővítve a kínálatot, illetve, hogy megőrizzük városunkban és annak vonzáskörzetében vezető szerepünket. Sok sikert az iskola vezetőjének és valamennyi tanárának, kívánom, hogy kitűzött céljaikat, elképzeléseiket mielőbb megvalósítsák.
Viszontlátásra, a legközelebb induló kurzuson!
GYEREKEKRE, CSALÁDOKRA VARX A cJAXEKXAR
Sikongató apróságok, meghatott szülők állták körül az óriástortát december 22-én a Petőfi utca 5. földszintjén.
A Nagykanizsai Mikkamakka Játéktár egyéves születésnapját ünnepelte. Aztán a finom torta elfogyasztásában elpilledt gyerekek elhelyezték apró ajándékaikat az óriás karácsonyfa alatt, majd megkezdődött az önfeledt játék. Lajos Lászlóné játéktárvezetővel kicsit félrevonulva az eltelt egy esztendőről beszélgettünk.
- Mi, pedagógusok mindnyájan hittük, hogy Nagykanizsán is szükség van egy nem szokványos játszóházra, ami nem gyermekmegőrző, hanem egy olyan hely, ahová bárki bejelentkezés nélkül ellátogathat, játszhat, tanácsot, segítséget kérhet szakképzett játékmesterektől, részt vehet közös programokon, ahol játék közben figyelhetnek egymásra felnőttek és gyerekek. Statisztikáink szerint 2438 látogatónk volt, s ezen belül, - ami nagy örömünkre szolgált - több mint négyszáz családot regisztrál-
hattunk. A legkisebb gyerek kéthónapos, a nagyobban általában 7-8 évesek voltak. A szülők véleményét is ismerve, a heti öt alkalommal történő nyitva tartás - kedden és csütörtökön délelőtt 10-12 és délután 15-18 óra között, valamint szombaton délelőtt 9-13 óráig -elegendő és jól időzített. Az éves mérleg elkészítésekor munkatársaim - 7 pedagógus és 2 óvónő dolgozik a játéktárban - felhívták a figyelmemet arra is, hogy egyre több lesz azoknak a szülőknek a száma, akik a játék kapcsán nevelési kérdésekkel is fordulnak hozzánk: például kistestvért várnak, vagy önzést tapasztaltak testvérek között. Általában anyukák hozzák a gyerekeket, szombat délelőttökön viszont az „apás" játszás a jellemző.
- Szolgáltatásaik a tervezettek szerint alakultak?
- Úgy gondolom, igen. Ha szülő, nagyobb testvér érkezik kicsivel - vendégeink zöme kétéves kor körüli kisgyerek - bejelentés nem szükséges, viszont csoportokat elő-
zetes bejelentkezés alapján, időt egyeztetve tudunk csak fogadni. Az ország másik nyolc Mikkamakka Játéktárához hasonlóan látogatott volt a családi játszóház, a csoportos játszóház, a különböző fejlesztő foglalkozások, a Maminti Klub és október óta sikerrel az óvodások és kisiskolások személyiségfejlesztő drámapedagógiai foglalkozásai. Rendezvényeink sorával - többek között a város napján, gyermeknapon, a könyvtár avatáskor -, Mikuláskor, s több alkalommal első számú pat-ronálónknál, a város egyik legnagyobb cégénél kihelyezve - úgy gondolom, hogy sikerült bizonyítanunk nemcsak létjogosultságunkat, hanem filozófiánk lényegének a tudatosítását is. Ennek lényege, hogy a játék a gyermek alapvető joga, és a demokratikus elvek érvényesülésének arra is ki kell terjednie, hogy minden szubkultúra gyermekei számára megteremtsék a felnőttek a játékunkhoz szükséges feltételeket. Mert igazán ez tenné le a társadalmi esélyegyenlőség alapkövét.
Főként a kihelyezett programjainkhoz, de a játszóházban is láthatták a felnőttek, hogy azért is meg kell tanítani a gyerekeket játszani, mert a játék teremtés, problémamegoldás, művészi alkotás, érték, erkölcs és humánum. Anyagi bázisunk megalapozásához szponzoraink támogatása mellett nagymértékben hozzájárult a város önkormányzata és számtalan nyertes országos pályázatunk is.
- Mi az, amiben talán hiányosságot érez?
- Ha összességében nézzük, a résztvevők számát, a kihelyezett programok látogatottságát, a központi alapítvány támogatását, a játéktár bővülését, akkor igazán elégedettek lehetünk. Azonban van munkánknak egy olyan kis része, amiben feltétlenül előbbre szeretnénk jutni. Meg fogjuk találni arra is a megoldást, hogy a nehezebb, hátrányosabb körülmények között élő családokban is felkeltsük a közös, a szülővel együtt történő játék utáni vágyat.
Büki Erzsébet
SZÍNEK REZDÜLÉSE
Január 8—26-ig látható G. Szabó Pálma és Göcsey József festőművészek kiállítása a Hevesi-iskola Galériájában. A kiállítást Dezső Ferenc tanár nyitotta meg, közreműködtek az iskola versmondói. G. Szabó Pálma Keszthelyen született 1962-ben. 1982-ben szerzett diplomát, mint reklámgrafikus és kiállításrendező. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Képzőművészek Szövetsége Renneé Művészeti Társaságának. Alkotásaira a színek és vonalak erőteljessége, a fény-ár-
nyék hatások erős kontrasztja, a modellek gondolaébresztő mozdulatvilága, érzelemgazdag arcjátéka és a táj romantikus felfogása jellemző. Göcsey József 1957-ben született Celldömölkön. 1980-ban szerzett rajz- és biológiatanári diplomát. 1986-ban kitüntetéssel végzett a Magyar Képzőművészei Főiskola festőszakán. Azóta tagja a Magyar Alkotóművészek, a Magyar Grafikusművészek Országos Szövetségének és a Magyar Festők Társaságának is. Tájképeiben, csendéleteiben mesteri módon alkalmazza a fények és árnyékok, a hideg és meleg színek kontrasztját.
Számtalan hazai és külföldi kiállításon szerepeltek képei.
SELYEMRE ÁLMODOTT ÉRZELMEK, HANGULATOK
Január 7-25-éig látható Kassainé Szarjas Gertrúd rajzpedagógus selyemképeinek kiállítása , a dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola galériájában. A kiállítást Balogh László tanár nyitotta meg, verssel és zenével közreműködtek a gimnázium tanulói. Az alkotó középiskolás éveiben Haraszti László festőművész szakkörében képezte
magát, majd Pécsett rajz-földrajz szakos tanári diplomát szerzett. Képzőművészeti tanulmányait művészeti szabadiskolákban, alkotótáborokban folytatta. A tanítás mellett, selyemképeket, akvarelle-ket fest.
ÉLMÉNYEIM A HSMK-BAN
Január 9-én 15 órakor került sor az „Élményeim a HSMK-ban" című rajzpályázat eredményhirdetésére a HSMK ifjúsági galériájában. A rajzokból összeállított kiállítást Papp Ferenc igazgató nyitotta meg.
B.Zs.
CEL A PARLAMENT
- A Munkáspárt helyi szervezete bemutatta országgyűlési képviselőjelöltjét. A párt jelöltje Dubb Józsefné, aki Nagykanizsán él családjával, s jelenleg egy hévízi szállodában főkönyvelő. A Munkáspárt tagja, támogatója a párt városi szervezete - mondta Tren-cséni Gyuláné, a párt nagykanizsai elnöke. - A jelölt célja között kiemelten szerepel a munkahelyteremtés. Felvállalja a dolgozók
érdekképviseletének ellátását, ezen belül különös tekintettel a nőkre, mert véleménye szerint, gyakorlatilag ők a rendszerváltás legnagyobb vesztesei.
A Munkáspárt ezen a választáson ki szeretne kerülni a legnagyobb parlamenten kívüli párt szerepéből, ezért helyi viszonylatban is a minimális célja az, hogy elérje az 5%-os parlamenti küszöböt.
KARÁCSONYI VÁSÁR
Az idén semmilyen esztétikai kifogás nem érkezett a Deák téren megrendezett karácsonyi vásár ellen. Evekkel ezelőtt az ünnepi vasaira komoly összegeket ruháztak be a kereskedők annak érdekében, hogy ott árusíthassanak. A 12 pavilonból álló árusítóhelyből származó bevételek évek óta változatlanok, tudhattuk meg Gáspár Andrástól, a VIA ügyvezetőjétől. A kereskedők ugyanazt a közterülethasználati díjat fizetik évek óta. Az üzemeltető tehát változatlan évet tudhat maga mögött, ám a kereskedők bizonyára kevesebb bevételt könyvelhettek el, mint a korábbi években, vélik a VIA-nál.
D. É.
L
Elmaradt a nagyvásár
Minden hónap első keddjén kerül sor a kanizsai nagyvásárra. A naptár tréfája folytán az idei év első vására éppen az esztendő első napjára esett. A VIA meghirdette a vásárt, de az a kereskedők távolmaradása miatt meghiúsult. Gáspár András, a VIA ügyvezetője elmondta, nem ez volt az első eset, hogy ünnepre esett a vásár időpontja, hiszen tavaly május elsején is volt vásár, és rekordot döntött a vásározók és a vásárlátogatók száma is. Előre sajnos nem prognosztizálható, hogy eljönnek-e a kereskedők, hogy lesz-e vásár, ez mindig a vásár napján derül csak ki. Az idei első elmaradt.
D. É.
Karácsonyi fények
Vízkereszt napjáig csodálhatta a város közönsége a karácsonyi díszkivilágítást. A fények mostanra kihunytak, és amennyiben az időjárási viszonyok lehetővé teszik, megkezdődik majd az égősorok leszerelése is. Az elmúlt évben mindannyiunk nagy örömére tovább bővült a rendszer, hiszen Kovács Miklós és a KM Light jóvoltából egy, a Csengery utcán átfüggesztett kompozícióval gazdagodott a díszkivilágítás. A dekorációt a cég vásárolta és ajánlotta fel a városnak, kikötésük csak annyi volt, hogy az utcai dísz a Csengery utcán kerüljön elhelyezésre. A VIA tervbe vette, hogy ebben az évben további egyeztetéseket folytatnak magánszemélyekkel, vállalkozásokkal annak érdekében, hogy a rendszer tovább bővüljön, és a Fő utcát ilyen jellegű díszkivilágítással tegvék még szebbé a következő ünnepekre.
D. É.
KÉPVISELŐJELÖLT:
MÉSZÁROS JÓZSEF
A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt 2001. december 29-én Zalaegerszegen tartotta évzáró megyei Nagygyűlését, ahol Gyimóthy Géza országos főtitkár mutatta be a zalai öt választókerület egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit.
A zalaegerszegi körzetben Czoma Kálmán megyei elnök, a nagykanizsai körzetben Mészáros József nagykanizsai elnök, a Keszthely-Hévíz körzetben Molnár Imre, a megyei közgyűlés alelnöke, Lenti térségében Pintér László pedagógus, a zalaszentgróti körzetben Csiszár László agrárüzemmérnök az FKGP jelöltje.
Gyimóthy Géza elmondta, hogy a jelöltek erős szűrésen estek át, így várható, hogy április 7-én az első három hely valamelyikén végeznek. Elhangzott, hogy az országos lista január első hetében válik teljessé, amikor még három választókerületben születik döntés a jelöltek személyéről. A 176 je-
lölt a Független Kisgazdapárt január 19-i; budapesti országos kongresszusán mutatkozik be.
Mészárosi József Zalaszent-gróton született 1946-ban. Az általános és középiskolát már Nagykanizsán végezte. 1965-ben érettségizett és szerzett kőolajbányász és mélyfúróipari technikusi oklevelet. A folyamat- és rendszerszervező diplomát 1989-ben kapta kézhez.
A közéletben betöltött tisztségei:
• Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Nagykanizsai Belvárosi Alapszervezet elnöke
• Zala Megyei Közgyűlés Nemzetiségi és Etnikai Bizottságának nem közgyűlési képviselő tagja
• A KANIZSA TV Kft. Felügyelőbizottságának elnöke
• A KANIZSA Uszoda Kft. Felügyelőbizottság tagja
A Nagy-Magyarország-emlékmű helyreállításiban jelentős szerepet vállalt, mint a szoborbizottság elnöke.
VÁSÁRCSARNOK, TELECSARNOK
Az arrajárók maguk is meggyőződhetnek arról, hogy milyen alacsony a Vásárcsarnok emeleti részein elhelyezkedő üzletek kihasználtsága. Az emeleti részeken üresen álló üzletek többségében az önkormányzat a tulajdonos, vagyis az üres, vagyis az üresen álló üzletek a városnak okoznak kárt. A magántulajdonú egységekben többnyire valamiféle kereskedelmi egység működik. Évek óta problémát jelent az üresen álló üzletek hasznosítása. A Vásárcsarnok más formában működik, mint a hozzá hasonló nagy bevásárlóközpontok, itt főként tulajdonosok vannak, akiknek érdeke több esetben eltérő, így a menedzselés kihívást, sajátos munkát jelentene annak, aki felvállalná. Készülőben van egy javaslat, amelynek lényege az, hogy egy éven át ne kelljen közös költséget fizetni a Csarnokban, és a VIA megpróbálkozna az üresen álló üzletek feltöltésével, akár az iparcikkpiacon árusító kereskedők betelepítésével, tudhattuk meg Gáspár Andrástól, a VIA Kanizsa Kht. ügyvezetőjétől. A javaslat legfontosabb eleme, hogy
egy éven át ne kelljen közös költséget fizetni, a következő évben is csak a szerződésben meghatározott összeget, és a harmadik évtől érvényesülnének tiszta piaci viszonyok azon kereskedők számára, akik legalább három éven át működtetnének üzletet a Vásárcsarnok emeletén. A szerződésnek még csak körvonalai vannak, a részletek komoly egyeztetéseket igényelnek mind a város, mind a leendő bérlők részéről. A közgyűlés, mint többségi tulajdonos ezúttal élhetne fölényével, és kedvező körülményeket teremthetne az évek óta szabad ég alatt árusító, önkormányzati területen működő kereskedők számára. Több probléma is megoldódhatna ezáltal, hiszen feltöltődne a csarnok, megszűnne a városképi okokból többször1 kifogásolt piac is. Az önkormányzati területen működő iparcikkpiac kereskedőinek száma az utóbbi években rohamosan csökkent. Egyes becslések szerint ez a tendencia annak ellenére nem állt meg, hogy a VIA ebben az évben díjat csökkentett.
| D.É.
tanítsuk írni, olvasni?
A téli estéken, hétvégeken ráérünk óvodás korú kisgyermekeinkkel, unokáinkkal foglalkozni. Behúzódunk a meleg szobába, és elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy betűvetésre tanítsuk, azzal a segítő szándékkal, hogyha ősszel iskolába megy, könnyebb legyen a dolga. De vajon jól teszik-e azok, akik így gondolkodnak? Használnak-e ezzel gyermeküknek? A kérdésre Szabóné Bohrát Margittól, a Mici Mackó óvoda vezetőjétől, és Orbánné Marton Tímea óvónőtől kaptunk választ. Tímea két diplomával rendelkezik, írást-olvasást is tanított általános iskolában. 0 szakmailag azt vallja, amikor iskolába kerül egy kisgyerek, nagyon sok új információt kap, nemcsak a környezet, hanem az egész napirend új lesz a számára. A tanító néni fokozatosan tanítja meg olvasni és írni. Azoknak a kisgyermekeknek ez unalmas lesz, akiket otthon megtanítottak rá. Nem figyelnek oda, és elsikkadnak fontos dolgok felett. Szinte minden iskolában más módszerrel tanulják a gyerekek az írást és az olvasást. Van képolvasás, szótagolva olvasás, és nem mindegy hogy hallás után, vagy képzett szakember útmutatója alapján sajátítják el. Az olvasás olyanfajta figyelmet, gondolkodást, összpontosítást igényel, amit egy kisgyermektől még nem várhatunk el. Az óvodában egy hatéves kislányuk önállóan tud írni, mert a
nagymamája megtanította. Kitalál meséket is és szépen el is meséli azokat. A karácsonyi rajza mellé le is írta a gondolatait, érthető módon sok volt benn a hibácska. Az nagyon gyakori, hogy leírják a nevüket a gyerekek, és ez nem baj. Beszélgetésünkhöz kapcsolódva a vezető óvónő is egyetértett az elhangzottakkal, és mosolyogva megjegyezte, hogy ezzel a kisgyermekkel nagyon sok baja lesz majd a tanító nénijének. Ha érdeklődik a gyermek a betűk iránt, nem kell elzárkózni ellene, a téli napokat azonban ne a tanulással töltsék, mert nem ez a dolga ennek a korosztálynak. Minden kornak megvan az érési fokozata. Sokat gyurmázzon, használja az ujjait, vegyen ceruzát a kezébe, rajzoljon, a jó ceruzafogás ilyenkor alakul ki, és meséljenek neki sokat. Az óvodában is sokat mesélnek nekik fejből, és azt a gyerekek elképzelik. Mesélés közben képeket alakítsunk ki a fejükben és tanítsuk meg őket gondolkodni. Ha a mesét megszeretik és kialakul egy belső képi világuk, akkor jól megtanulnak olvasni. Egy gyermek érzékenysége, és írni-olvasni tudása között nincs összefüggés, mert ez inkább a gyermek érdeklődésétől függ. A gyermek érzékenysége és az óvodai bánásmód között inkább. Az óvodás legfontosabb tevékenysége a játék, a mese, és a mozgás!
B. Zs.
ALLAS • ALLAS • ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Munkakör végzettség Bérezés (Ft-ban, bruttó)
Ápoló szakirányú 50.000-70.000
Vas-műszaki bolti eladó szakirányú 50.000-60.000
Vendéglátóipari eladó szakirányú 50.000
Kőműves szakirányú 50.000-90.000
Vasbetonszerelő szakirányú 50.000-90.000
Ács-állványozó szakirányú 50.000-60.000
Marós szakirányú 52.000-55.000
Vas- és fémszerkezet lakatos szakirányú 60.000-80.000
Asztalos szakirányú 80.000-100.000
Szerszámkészítő szakirányú 80.000
Mechanikus karbantartó szakirányú 70.000-80.000
Elektronikus karbantartó szakirányú 70.000-80.000
Operátor betanított 50.600
Kereskedelmi asszisztens szakközép l 70.000-100.000
(af. angol nyelvism.)
Villamosmérnök egyetem 150.000
(kf. angol nyelvism.)
Gépészmérnök főiskola 140.000
(kf. angol nyelvism.)
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendeltségén Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/311-032 Ügyfélfogadási idő:
Hétfő-kedd-szerda: 8-12 és 13-16 között
Péntek: 8-13-ig.
A KÖNYV NEM AJÁNDÉK?
Vásárolt-e a lakosság ajándéknak szánt könyveket, meséskönyvet karácsonyra? Érdeklődésünkre az egyik belvárosi könyvesboltban elmondták, szép könyvek érkeztek, bár kevesebb gyermek mesekönyvet adtak ki, mint évekkel ezelőtt. A lakosság idén kevesebb gyerekkönyvet vett, mint korábban. Nem ajándék már a könyv! A vásárló azt mondja, hogy drága, és nem vesznek mesekönyvet a gyereknek addig, amíg nem tud olvasni. Pedig ha a szülő azt akarja, hogy a gyermeke idővel olvasó ember legyen, hozzá kell szoktatnia. Fontos az is, hogy milyen könyvet adunk a gyerek kezébe. Vannak slágerkönyvek, jó lenne, ha azt is megnéznék, hogy mit vásárolnak, és nem csak az árcédulát, és a pergő ritmusú erőszakról szóló, olcsóbb könyveket. Az a vélemény alakult ki, hogy a magyar népmesékben is van erőszak. Ez igaz, de ott más felfogásban és más szituációban történik az erőszak. Sajnos, elmegyünk bizonyos irányzatok után, és félő, hogy erőszakos, indulatos ifjúságunk . női fel. Ez az erőszak az iskolásokban már tükröződik, ezért nagyon fontos, hogy mit adunk a gyerekeink kezébe. A gyerekekre fordított idő hosszú távon megtérül, lélekben gazdagabb embert tudunk belőlük nevelni, akik valóban oda tudnak figyelni saját szüleikre vagy embertársaikra. Napjainkban az erőszakosabb ifjúsági irodalom felé tolódott a vásárlás, klasszikus mesekönyvet kevesebbet vásároltak idén. Megkérdeztük utcai járókelőktől, vásároltak-e könyvet karácsonyra.
Liess József: - A családdal közösen vásároltunk gyermekkönyvet, de én is kaptam ajándékba egy fáraókról szóló, fotókkal illusztrált történelmi témájú könyvet. Meglepetés volt számomra, akitől kaptam, ismerte az ízlésemet. Könyvajándékozás jobbára csak karácsonykor van, mert év közben képtelenség könyvet venni az árak miatt. így jobb híján marad a városi könyvtár. Nem leszólni akarom ezzel a könyvtárat, örülünk neki, hogy van, de aki szeret olvasni, szereti a könyvet, az néha vásárolna is, úgy, mint hajdanán, amikor jobban volt rá lehetőségünk. Ha számomra elfogadható árban lennének a könyvek, havonta nagyon szívesen megvennék egyet, de lassan ehhez is részletfizetési kedvezményt kell kérni. A mai gyerekeknek sokszor nem érdemes könyvet venni, mert nem olvassák el, inkább videofilmeket néznek. Régebben még vásároltam könyvet ajándékba annak, akiről tudtam, hogy elolvassa, vagy gyűjti valamelyik író műveit. Azért, hogy a száját húzza, vagy rá sem néz, azért nem érdemes.
Szombathelyi Mária: - Nem kaptam könyvet karácsonyra, és nem is vásároltam, mert egyrészt drágák azok a könyvek, amelyek az én ismerőseimet érdekelnék, másrészt meg inkább olyan dolgot igyekeztem keresni, ami praktikus, tudnak használni, és kijött a pénzemből. Kiskoromban, alsós általános iskolásként nagyon sok könyvet kaptam, főleg nagy meséskönyveket rengeteg képpel. Azoknak örültem, mert mindig szerettem olvasni, de később, a bátyámmal együtt sokkal jobban örültünk a játékoknak, mint a ruhaféléknek, vagy a könyvnek. Ezt azonban a szüleinknek nem mertük megmondani.
B. Zs.
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: 310-465 • E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás: 14-18 óráig, tel.: 311-468
JANUÁR 11.18 ÓRA
PÉNTEK ESTI RANDEVÚ - pop-rockzenei sorozat B1LL HALEY-TŐL A U2-IG
Időutazás a rockzene birodalmában, sok-sok zenével.
Belépődíj: nincs JANUÁR 12.15 ÓRA TARKA-BARKA MŰHELY
Készülődés a farsangra JANUÁR 19.17 ÓRA TÁNCHÁZ - SZÉKI TÁNCOK
Vezeti: Kócza András Belépődíj: nincs JANUÁR 21.19 ÓRA HAIR - musical - HEVESI-BÉRLET A veszprémi Petőfi Sándor Színház előadása Főbb szerepekben: Balázs Áron, Mészáros Árpád Zsolt. Viczián Julianna, Halas Adelaida, Gazdag Tibor, Keresztes Gábor, Módri Györgyi, Nyirkó István, Nagypál Gábor, Koscsisák András, Cservenák Vilmos
A szövegkönyvet és a dalszövegeket írta: Gerome Rágni és James Rado Zenéjét szerezte: Galt MacDermot Zenei vezető: Horváth Károly Koreográfus: Gyenes Ildikó Rendező: Nagy Viktor Belépődíj (pótszék): 1.200 Ft A musical a hatvannyolcas életérzést tükrözi, a hippik, a „virággyermekek" életstílusát vitte színpadra. Lázadásukat a szexuális szabadságért, tiltakozásukat a vietnámi háború és harcukat a társadalmi kötöttségek ellen. Mindez ma már történelem, a musical azóta klasszikussá és világsikerré , lett.
JANUÁR 22. 17.30 ÓRA
A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁNAK ÜNNEPE
Köszöntőt mond: Tüttő István polgármester Közreműködnek: a Hevesi Sándor Általános Iskola diákjai
JANUÁR 22.19 ÓRA
HAIR - musical - BRÓDY-BÉRLET
A veszprémi Petőfi Sándor Színház előadása
Belépődíj (pótszék): 1.200 Ft JANUÁR 23. 19 ÓRA HAIR - musical - RÁTKA1-BÉRLET A veszprémi Petőfi Sándor Színház előadása
Belépődíj (pótszék): 1.200 Ft JANUÁR 25. 10 ÓRA
FICÁNKOLÓ - óvodások műsora óvodásoknak Bemutatkozik a Vackor-óvoda, a Rózsa Úti Óvoda, a Hevesi-óvoda
r rsf sro hlivi á. c i<3 :
A HSMK felvételt hirdet induló tanfolyamaira:
Foltvarró, 20 órás (heti 1x3 óra): 2.800 Ft, vezeti: Békési Józsefné
Kondicionáló aerobic (heti 2xlóra): 2.200 Ft/hó, -vezeti: Farkasné Fehér Emőke aerobic-edző
Gerinciskola, 10 órás (heti 2xlóra): 2.500 Ft, vezeti: Illés Brigitta gyógytornász
Jelentkezni lehet az információs szolgálatnál. (Telefonszám: 311-468).
Jóga, tökéletes újjászületés a WELLNESS-program keretében, 20 óra (heti 1x2 óra): 6.000 Ft Vezeti: dr. Pőcze Tiborné, a Természetgyógyász . Magazin főmunkatársa
Jelentkezni lehet az információs szolgálatnál, 2002. január 11-éig.
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
JANUÁR 21-22.
Január 21.18 óra, HONVÉD KASZINÓ
HORVÁTH ISTVÁN Radnóti-díjas versmondó és KORHECZ IMOLA versmondó irodalmi estje
Január 22.15.30 óra, BATTHYÁNY-GIMNÁZIÜM
RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA A
TÖRÖK KORI VÁRRAJZOKRÓL Vendég: Kisari Ballá György kartográfus
Január 22. 15.30 óra,
HALIS ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR
LÁTRAJZOK. TÉRKÉPEK A TÖRÖK KORBÓL-kiállítás Megnyitja: Balogh László, az OKSB elnöke. A megnyitót követően író-olvasó találkozó Kisari Ballá Györgygyei, a kiállítás rendezőjével a KARL-SRUHEI TÉRKÉPEK A TÖRÖK HÁBORÚK KORÁBÓL című kötete megjelenésének alkalmából
Január 22.17.30 óra, HSMK A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁNAK ÜNNEPE
Köszöntőt mond: Tüttő István polgármester. Közreműködnek a Hevesi Sándor Általános Iskola diákjai
Január 22.18.30 óra, HONVÉD KASZINÓ
AZ IGRICEK EGYÜTTES 15 ÉVES JUBILEUMI KONCERTJE Köszöntöt mond: Tamóczky Attila alpolgármester
NAGYKANIZSAI HONVÉD KASZINÓÉRT ALAPÍTVÁNY
Ady u. 7. Tel/fax: 93/311-036 • E-mail: honvedkaszino@mail.datanet.hu
JANUÁR 11. 18 ÓRA
Pótszilveszter - zenés, bátyus bál
JANUÁR 15. 15 ÓRA
Biokertészet: szőlő és gyümölcs fák teli. tavaszi kezelése. Előadó: Csáki László agrármérnök
JANUÁR 19. 19 ÓRA
A Szuperinfó és a Családsegítő Központ jótékonysági bálja
JANUÁR 26. 19 ÓRA Vesebetegek bálja
JANUÁR 28. 15 ÓRA
Kiállítás a Bolyai János Általános Iskola tanulóinak munkáiból.
INFORMÁCIÓ
Aerobic csütörtökönként 15.00 órától
Modern tánc - aerobic elemekkel (10-14 éveseknek) csütörtökönként 16.00-tól
Kómspróha csütörtökönkent 15.30-tól.
Rock and roll csoport szerdánként 15.30-tól.
Színjátszókor csütörtökönkent 17.00 órától.
Majorettpróba vasárnap 9.00 órától.
Hölgyklub szerdánként 18.00 órától.
Fogadóóra 4-én cs 18-án 13.00 órától.
Elnökségi ülés 4-én és 18-án 14.30 órától
ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HAZ
JANUÁR 12. JANUÁR 18-20. JANUÁR 24. 16 ÓRA JANUÁR 25. 18 ÓRA JANUÁR 26.
Ady E. u. 8. • Telefon: 312-325
A Nagykanizsai Méhész Egyesület beszámoló taggyűlése DÍSZMADÁR- ÉS KISÁLLAT-KIÁLLÍTÁS FARSANGI BÁL - az olajipari nyugdíjasok szervezésében IRODALMI KÁVÉHÁZ - Vezeti: Bakonyi Erzsébet Ruff János előadása a Méhész Eegyesület tagjai részére
INFORMÁCIÓ
TAROKK-klub:
Természetgyógyász-kezelés és -tanácsadás: Anonim Alkoholisták Klubja: Szerepjátszóklub:
7., 14.. 21. és 28-án. 2., 9.. 16.. 23. és 30-án. 2.. 9.. 16, 23. és 30-án. 4.. II., 18. és 25-én.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HAZ
Hajgató Sándor út 1. • TelVfax: 319-202
E-mail: moricz@broadband.hu JANUÁR 18. 18 ÓRA
Q.B. JAZZKONCERT - Borbély Mihály szaxofon, Horváth Balázs bőgő. György Mihály gitár. Sárvári Kovács Zsolt dob. Belépődíj: 600 Ft
JANUÁR 28. 19 ÓRA
Örkény István: Azt meséld el, Pista! Móricz-bérlct. Előadó: Mácsai Pál. Belépődíj: 1.500 Ft. Helyszín: HSMK
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA
(Kiskastély) Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
A Képzőművészetek Háza nyitva: 10-17 óráig, hétfőn szünnap. A belépés díjtalan.
THURY GYÖRGY MÚZEUM
Fő út 5. • Telefon: 314-596
EMLÉKEK A MÚLTBÓL
50 ÉVES A THURY GYÖRGY MÚZEUM Megtekinthető: szerdától vasárnapig 10-17 óráig, hétfő, kedd szünnap. Belépődíj: felnőtt 200 Ft/fő. diák. nyugdíjas: 100 Ft/fő. csoportos (8 fő: 130 Ft/fő családi jegy (minimum 4 fő): 330 Ft. Tárlatvezetés 2.000 Ft.
HALIS ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR
Kálvin tér 5. • Telefon: 509-500 Honlap: www.kanizsa.hu/konyvtár
JANUÁR 22.15.30 ÓRA
Látrajzok, térképek a török korból
- kiállítás.
Megnyitja: Balogh László, az OKSB elnöke. A megnyitót követően író-olvasó találkozó Kisari Ballá Györgygyei, a kiállítás rendezőjével a Karlsruhei térképek a török háborúk korából című kötete megjelenése alkalmából.
NYITVA TARTÁS
Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek-Szombat
13.00-18.30 9.00-16.00
13.00-18.30 9.00-18.30
13.00-18.30 9.00-13.00
12
2002. január 10.
Fenyves Attila, Fenyves Zsolt basszus operaénekesek és Horváth M. Zoltán képzőművész voltak január 4-én este a TrendArt Stúdió Galéria koktélvendégei. Ezúttal Kóczáné Hor-
várni azt az életkort, amikor már nem tud egy művész produkálni. Festészetében megtalálta azt a világot, amit magára tud szabni. Foglalkozott korábban szobafestéssel, tapétázással, ennek jelei
váth Piroska műsorvezető közvetítésével ismerkedhetett meg a közönség a művészekkel, megtudtuk hogy az operaénekes ikerpár magánénekesként, és a hivatásos Kodály Kórus énekművészeiként legtöbbször ora-tórikus művekben lép fel szerte a világban és idehaza is. Bár nem úgy akarták, zenei pályájuk hasonlóan alakult. Ha szakmai önéletrajzot kellene írniuk, elég lenne csak a keresztnevüket kicserélni, mert egy hangfajba tartoznak, azonos hangfekvésben énekelnek, s ha történik egy felkérés, olykor vita is adódik közöttük, hogy melyikük énekeljen. Meghatározó, fontos szerepe volt valamennyiük életében a tanáraiknak. A hangot csodálatos adománynak tartják, mely magától kinyílik, ha jó irányba terelik. Horváth M. Zoltán képzőművész kicsit meglepődött, hogy beszélgetésre is sor kerül az est folyamán, mivel ő kiállításra készült. A jó tanár iránymutató szerepéről tanárként az a véleménye, hogy a felszedett akadémiai tudást fiatalos lendülettel át lehet adni, nem kell feltétlenül meg-
megmutatkoztak a kiállított nagyméretű munkáin. Odafigyel a szakma, a közönség véleményére, de elengedhetetlen számára az önmagának való megfelelés. Fenyvesi Attila tapasztalatai szerint egy próbát nem lehet a koncerthez hasonlítani, a művész az előadáson szinte „más" állapotba kerül. Zsolt véleménye szerint a zeneszerző mindent beleírt a műbe, ezeket szolgai módon, de saját véleményét hozzáadva kell elénekelnie a művésznek, s ebben a folyamatban válik a kottapapír muzsikává. S ezt a pillanatot, ezt a folyamatot a Művészkoktél közönsége is megtapasztalhatta a két operaénekest hallgatva, Kollonay Zoltán zongoraművész kíséretével. A művészet Isten adománya, a mesterségbeli tudást meg kell szerezni minden művészeti ágban, de ha valakiben nincs meg a talentum, akkor nem érdemes. A művészetnek a valóságon túlit kell előhozni, a gyönyörködtető, a szórakoztató, az elgondolkodtató mélységeket, amit ezúttal is megtapasztaltunk.
B. Zs.
Ünnepi hangulatban érezhették magukat azok a nagykanizsaiak, akik szombaton este részt vettek a Nagykanizsai Zenepártolók Egyesülete által szervezett hagyományos újévi hangversenyen a HSMK-ban. A Hajdú Sándor karnagy vezette Nagykanizsai Szimfonikus zenekar az előző évek koncertjeihez hasonlóan idén is színvonalas műsort, jó szórakozást ígért újdonságokkal, zenei csemegékkel. Az est nyitányaként Tüttő István polgármester köszöntötte a jelenlévőket, s a zene szárnyán való kellemes múltbéli utazás mellé egy jobban prosperáló 2002-es Nagykanizsát kívánt mindnyájunknak. Az újévi hangverseny az előző évek - elsősorban bécsi ke-
MEGVALÓSULT BUSZÖTLET
A mai világban, a mai versenyhelyzetben pusztán az dönti el, hogy kit választanak a vásárlók a kereskedők közül, hogy ki milyen minőségű és mennyiségű terméket árul, és azt milyen áron. Továbbá az is fontos, hogy milyen szolgáltatásokat tud vásárláskor a vevő számára nyújtani. A buszötlet megvalósulásáról Holló Szabó Lajos igazgató elmondta, a csapadékos időjárás beköszöntével, novemberben indították el az ingyenes TESCO-buszjára-tot, mellyel a belvárosból ki lehet utazni az áruházig, s ugyanúgy a vásárlók visszajutásáról is gondoskodtak. A járatok az autóbusz-pályaudvarról indulnak, a Deák téri, és a Balatoni úton lévő buszmegállók érintésével. A TESCO-járat munkanapokon délelőtt 7.30-tól 12.30-ig, délután 15.30-tól 21.30-ig közlekedik óránként. Szabadnapokon: 8.30-tól
21.30-ig, munkaszüneti napokon 8.30-tól 19.30-ig közlekedik, óránként, folyamatosan. Az áruháztól pedig értelemszerűen, egész órakor indulnak vissza a városba a járatok. A tapasztalat azt mutatja, a vevők örülnek az új szolgáltatásnak, egyre többen használják az autóbuszt. Aki tehát ki akar menni az áruházba, kényelmesen kijuthat.
ringőkre és polkákra alapozott -műsorától eltérően idén sok újdonságot vonultatott fel. Különösen az első rész volt magával ragadó, hiszen többek között Csajkovszkij, Július Fucik és Haydn zeneművei teremtették meg az eseményhez illő hangulatot. Méltán jutalmazta vastaps a zongorán közreműködő 14 éves Fu-Ruit, a Farkas Ferenc Zeneiskola igen tehetséges tanítványát. A műsor második részében - bizonyára alkalmazkodva a fellépő Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház fiatal művészeinek repertoárjához -, Kálmán Imre melódiái csendültek fel, főként a Marica grófnő és Csárdáskirálynő operettekből.
B.E.
VII. ROMA NAP
A VII. Roma Napot a CKÖ a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban rendezte meg, ahol megköszönték mindazoknak a segítségét, akik Kanizsa és a régiójában élő cigányság törekvéseit segítették abban, hogy az integrálódás elérje a cigányságot. Mint azt Teleki László, a CKÖ elnöke hangsúlyozta, a jövőben szeretnének még több programot elindítani a cigányság érdekében. Tüttő István polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy jelentős változások történtek az elmúlt hét évben, a külföldi tanulmányok is azt igazolják, hogy Nagykanizsán országos példát jelentő munka folyik, ennek ellenére rengeteg közös tennivaló vár megoldásra. Az EU-ba lépésünk egyik fontos eleme a kisebbségi kérdés megoldása. A roma nemzetiségi napon kitüntetésben részesült Csongor Anna, az Autonómia Alapítvány, és Forgács István, a Roma-program vezetője, Horváth Krisztina, a közösségi.ház volt igazgatója és Balogh Imre, a barcsi CKÖ elnöke. A délutáni órákban közel százan vettek részt a közösségi házban megrendezett nyugdíjasok fenyőünnepén. Bizonyára sokáig emlékezni fognak a résztvevők az alsó osztályos Bogdán Róbert szavalatára, aki fejből elmondta Fazekas Anna „Öreg néne őziké-
je cimu verses mesejet.
B. Zs.
Tisztelt Szerkesztőség!
Ezúttal szeretném megköszönni Bicsak Miklósnak, Palin képviselőjének, hogy immáron sokadszor is felszólalt az önkormányzati ülésen Palin Alkotmány utca páros oldalán lévő járda feljavítására. Már évek óta szinte életveszélyessé vált. Sajnos minden felszólítás pusztába kiáltott szó. Mindenre a válasz, nincsen pénz. A vízvezetéket \'85-ben fektették le a páros oldalon, a járdát akkor vágták hosszában ketté. Akkor hevenyészve úgy-ahogy visszarakták a levágott részeket. A járda azóta egyre az árok felé süllyed. A páratlan oldalon is át kell menni a páros oldalra. Csúszós időben nincs sok választásunk, vagy a járdán törjük ki kezünket-lábunkat, vagy az autók alatt kötünk ki. Vajon ki vállalná a felelősséget a balesetért? Maga a károsult, vagy az Önkormányzat, akinek előbbre való az utcai harangjáték, mint az emberek egészségének megóvása. Mikor veszik már észre, hogy a régi utcákban is adófizető emberek laknak, akiktől épp úgy beszedik a 150 ezer Ft-ot a csatornaépítésre, mint az új városrész lakóitól. Itt is élnek fiatalok, iskolások, gyerekes anyák, öregek, akiknek egy combnyaktörés akár a halálát is okozhatja. Szégyen lenne az önkormányzatra, ha ennyi felszólalás után sem intézkedne.
Maradok tisztelettel:
Land Adámné
Nagykanizsa, Alkotmány u. 41.
A fél éve működő nagykanizsai Polgári Egyesület elmúlt évi tevékenységéről, és az idei évi programjaikról, a tervezett előadások témájáról tartott tájékoztatót a sajtó képviselőinek Dezső Ferenc elnök. Az egyesület feladatai között szerepel szervezeti életük erősítése, a jelenlegi 11 fős létszámukat 30 főre tervezik felemelni. To-
vábbra is legfontosabbnak tartják a polgári értékek közvetítését, továbbítását, és a hagyományok ápolását. Klubszerű működési formát kívánnak kialakítani, amire valószínű, szeptembertől kerülhet sor. Az elhangzó előadások költségeit a fővárosban működő Batthyány alapítvány támogatja.
B.Zs.
RÉPAFŐZŐ VERSENY
Január 12-én kerül sor a Miklósfai Mindenki Házában az idei év répafőző versenyére. A program este hatkor kezdődik, addigra minden résztvevőnek házilag el kell készítenie a versenybe nevezett étket. A program a korábbi évhez hasonlóan kerül megszervezésre. A Mindenki Házában a zsűri a tálakba mert, számmal ellátott répafőzeteket kósto-
lással bírálja el, és döntése értelmében kaphat arany-, ezüst-, illetve bronzminősítést egyik vagy másik répa. Minden résztvevő kap majd emléklapot, és ajándékcsuprot is, tudhattuk meg Helyes Zsuzsától, a ház szervezőjétől. Az igazi jutalom, hogy a versengést követően a résztvevők együtt fogyaszthatják el a tálak tartalmát.
D.É.
Az iskolákban a kötelező és a véletlenszerű túlórákon túl két órát kell foglalkozni hetenként a minőségbiztosítással illetve a kerettantervvel.
Ezentúl írásba kell foglalni a 40 óráig fentmaradt időt, mivel is töltjük el?
Tapasztalatom: ennek örül a fél ország, mert miért is henyéltek a pedagógusok?
„Mit henyél az a sok béres, mit henyélnek az ekék...?"
Petőfi Sándorom, akkor én most leírom neked, mit kell leadni az igazgatóiba hétfőig, gondolom minden iskolában. Ezek után lehet, minket sem találnak meg soha.
Bár az év végi rajtam is megtakarított maradványból újólag egy árva kanyi sem jutott megint, én mégis elsőnek - példát mutatva -elkészítettem 18 órás „edzéstervemet", ami nélkül munkám nem érne semmit.
Előttem első órarendem 1967-ből 36 testnevelési óra, 2 osztályfőnöki óra, 4 óra iskolai sportkör. Ez 42. Ezentúl négyszer első helyettes, kétszer második helyettes voltam (ott kellett ülni), ez 48 óra hétfőtől szombatig. Ezenkívül még volt időm élni: edzeni, edzést tartani, udvarolni stb. Az eltelt 35 év alatt lefaragták a napokat, a túlórákat, most meg avval fenyegetnek, hogy számoljak el azokkal az órákkal, ami a heti 40 órához még hiányzik. Arról nem is beszélve, hogy egy mai iskolában, egy mai gyereknek egy órát tartok, azután 39-et szédelgek, gyónok, relaxá-lok, imádkozom és pszichológushoz járok. Munkám szakmai és pedagógiai vészből áll. Amikor a szakmai részről kicsengetnek, a pedagógiairól közben nem. Ha napi 5—10 percet számolok, az heti 5 óra. Ekkor a gyerekek között vagyok, vagy a kollégák között, amikor szintén a gyerekekről, azaz a munkánkról van szó. Erre a gyerekek és a kollégák a tanúk. Napi egy órát a könyvtárban tekergek és mindenbe belelapozom ami szakma, iskola, élet stb. Ez újabb öt óra, a könyvtáros a tanú. A Nemzeti Sportot elolvasom ott-
hon, ez napi egy óra, újra 5 óra, az újságos a tanú. A tv-ben nézem a sportadást, a Sport 1-et is előfizettem, ez heti minimum 10 óra, az UPC és a családom rá a tanú. A város sporteseményeit is megtekintem - változtatva a sportágakat - ahol tanítványokat nézek, vagy tanítványokkal nézem és megbeszélem. Ez legalább két óra hetenként, a jegyszedők a tanúk. Amúgy az újság, a tv, a sportesemény és a városi könyvtár sem ingyenes. Ezentúl magam is edzem naponta egy órát, ez körülbelül 7 óra, ez volna a példaadás (nem érdekel senkit) amire nincs tanú csak én magam, hogy fiatalosan élek és versenyzek, és nem iszom és nem cigarettázom, és nem dro-gozom el az eszem, mint sok más, kit tanúként hallgatnak meg. Továbbá minden iskolai rendezvényen természetszerűen, kíváncsiságból is megjelenek, ha otthoni körülményeim engedik mostanság. Ezenfelül a városi és megyei vagy országos szinten tartott rendezvényeken is megjelenek olykor hallgatóként, néha szervezőként. Az órákat már nem is számolom.
Mindezek felett - szemben a gyerekekkel és a kollégák zömével - mindenre mindig ráérek. Kár, hogy ezt soha senki még nem vette észre. A munkavégzés nem mindig látható egy szellemi foglalkozást végzőnél (lassan majd kategorizálunk megint). Lehet, hogy nem lengetek 5 kg-os kalapácsot, hanem fagylaltot nyalok egy főutcái padon, akkor is dolgozom. Gondolkodom, tervezek, értékelek, latolgatok, keresgélek. Közben a világ elszaladt. „Ingyen" dolgozunk. Mégiscsak kéne az az 5 kg-os kalapács, mert ilyen fafejű gyerekeknél - akik munkánk tárgyai és alanyai - bekopogni jó szóval nem lehet.
A minket ellenőrizni kívánó ügyészség másutt kapirgáljon, a milliárdok nem az iskolákban tűnnek el. Innen csak az emberek tűnnek el. Ők viszont lehet, hogy milliárdokat értek volna. Inkább a 18. évemről írtam volna szívesen, 18 éven aluliaknak.
Béres Sándor
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 1. számú melléklet, XXIII. számú fejezet, 10/5/2 jogcím csoportja alapján a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (a továbbiakban: Minisztérium) pályázatot hirdet CIVIL TÁRSADALOMFEJLESZTÉSI PROGRAM támogatásának elnyerésére.
1) A pályázat célja
A pályázat célja a nemzeti kulturális örökség megőrzését segítő helyi, regionális vagy országos jelentőségű programok megvalósításának segítése. A programoknak a civil társadalom európai nemzeti kulturális kötődését kell segítenie, valamint hazánk jelen helyzetéről kell ismereteket nyújtania.
2) Pályázatot nyújthatnak be
Pályázatot nyújthatnak be azok a társadalmi szervezetek, alapítványok és intézmények, amelyek által szervezett rendezvények költségei pályázati úton a kiírás feltételeinek megfelelően támogathatóak.
3) Pályázati feltételek
Pályázati kérelmet a 2002. január 1. és december 31. között megvalósítandó rendezvények, programok megvalósításának támogatására lehet benyújtani. Az alábbi kategóriákban lehet pályázatot benyújtani:
a) a kulturális örökség megőrzését segítő konferenciák,
b) nem iskolarendszerű képzés, előadássorozat, szaktábor szervezése hagyományőrző, népismereti, néprajzi, irodalmi, illetve más kulturális jellegű témákban,
c) kulturális rendezvények, emlékünnepségek, valamint megemlékezések,
d) közösségi kötődést, összefogást segítő rendezvények.
Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be, és kizárólag egy kategóriában.
A kért támogatás 50.000 és 300.000 Ft közötti összeg lehet.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
a) a szervezet 1999-2000. évi szakmai tevékenységének ismertetőjét,
b) a szervezendő program részletes leírását, ezen belül az érintettek számát, a program megvalósításának időpontját, és egyéb jellemzőket legfeljebb 5 oldal terjedelemben,
c) egyéb szervezet esetében a szervezet - 30 napnál nem régebbi - hiteles cégkivonatát,
d) a szervezendő program részletes költségvetését, a források megjelölésével, valamint a kért támogatás összegét és pontos tárgyát,
e) az államháztartás működéséről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 83. §-a alapján mellékelt nyilatkozatot a köztartozások, közüzemi díjak teljesítéséről, valamint a mellékelt adatlapot.
A 2002. évi támogatás csak olyan szervezetnek ítélhető meg, amelyik az előző évi támogatással a megadott határidőig elszámolt. Ezek a szervezetek pályázatukhoz kötelesek csatolni a 2001. évi támogatás felhasználásáról szóló részletes tartalmi és pénzügyi beszámolót. A kiírásnak nem megfelelő, a hiányosan kitöltött adatlappal beküldött, a szükséges mellékleteket nem tartalmazó, illetve késve postára adott pályázatok nem kerülnek elbírálásra. A benyújtási határidő lejárta után hiánypótlásra nincs lehetőség, azonban a Minisztérium fenntartja magának a jogot, hogy a benyújtási határidő lejárta után is bekérhessen az elbíráláshoz szükséges bármilyen iratot a pályázóktól. A döntés felülbírálata
nem kérhető, továbbá a pályázatok visszaküldésére a Minisztériumnak nincs lehetősége.
4) A pályázat benyújtása
A pályázatot, valamint a kitöltött adatlapot a szükséges mellékletekkel együtt 2 példányban 2002. január 31-ig (postára adás napja) kell benyújtani a Minisztérium Pályázati Igazgatóságára. A pályázatokat kizárólag postán keresztül fogadja el a Minisztérium.
A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni: 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. Postacím: 1410 Budapest, Pf: 219. A borítékra írják rá:
PÁLYÁZATI IGAZGATÓSÁG
CIVIL TÁRSADALOMFEJLESZTÉSI PROGRAM
A pályázati adatlap átvehető személyesen a Minisztérium Ügyfélszolgálatán (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22., Tel: 484-7102) a hivatalos ügyfélfogadási időben (hétfőtől csütörtökig: 9.00-12.00-ig és 13.00-16.00-ig, pénteken: 9.00-12.00-ig), valamint megtalálható a Minisztérium honlapján:
www.nkom.hu
Pályázati adatlap postai úton csak felbélyegzett, megcímzett A/4-es válaszboríték megküldésével kérhető. A pályázattal kapcsolatos szakmai kérdésekben a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályán a 484-7393-as vagy a 484-7100/684l-es telefonszámon lehet felvilágosítást kérni.
A pályázat eredményének kihirdetésére 2002. március 31-ig kerül sor.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (a továbbiakban: Minisztérium) pályázatot hirdet
KULTURÁLIS KEZDEMÉNYEZÉSEK
támogatására.
1) A pályázat célja
A pályázat célja a nemzeti kisebbségi közösségek önazonosság-tudatának megerősítését szolgáló, 2002. január l-jétől december 31-ig megvalósítandó kulturális kezdeményezések támogatása összesen 22 millió Ft keretösszegben.
2) Pályázatot nyújthatnak be
A támogatási összeg elnyerésére pályázatot nyújthatnak be a nemzeti kisebbségek települési és országos önkormányzatai, települési vagy regionális önkormányzatok, a helyi, regionális és országos kisebbségi civil szervezetek, alapítványok, kulturális intézmények.
3) Pályázati feltételek
Az alábbi témakörökben lehet pályázatot benyújtani:
a) kisebbségi vonatkozású hagyományőrző programok,
b) kisebbségi vagy a kisebbségeket is érintő kulturális rendezvények, programok,
c) kisebbségi hon- és népismereti, anyanyelvi és olvasótáborok.
A pályázatnak tartalmaznia kell: 1 \' a) a kulturális rendezvény tervezett programját, időpontját, helyszínét, valamint a résztvevők tervezett
létszámát, összetételét, továbbá a korábbi hasonló rendezvények rövid ismertetését (amennyiben voltak ilyenek),
b) a rendezvény főszervezője (a pályázati megbízott) megnevezését,
c) a program tételes költségvetését a saját vagy egyéb források megjelölésével, valamint a kért támogatás összegét (legfeljebb 300.000 Ft-ot) és pontos tárgyát (a teljes összeg azon részterületének a megnevezését, amelyre a minisztériumi támogatást kéri),
d) a mellékelt nyilatkozatot.
A több kisebbséget egyidejűleg érintő pályázatok beadása is megengedett. A pályázatokat bíráló bizottság értékeli, az adott kisebbség országos önkormányzata rangsorolásának figyelembe vételével. A 2002. évi támogatás csak olyan szervezetnek ítélhető meg, amelyik az előző évi támogatással a megadott határidőig elszámolt. Ezek a szervezetek pályázatukhoz kötelesek csatolni a 2001. évi támogatás felhasználásáról szóló részletes tartalmi és pénzügyi beszámolót.
A kiírásnak nem megfelelő, a hiányosan kitöltött adatlappal beküldött, a szükséges mellékleteket nem tartalmazó, illetve késve postára adott pályázatok nem kerülnek elbírálásra. A benyújtási határidő lejárta után hiánypótlásra nincs lehetőség, azonban a Minisztérium fenntartja magának a jogot, hogy a benyújtási határidő lejárta után is bekérhessen az elbíráláshoz szükséges bármilyen iratot a pályázóktól. A döntés felülbírálata nem kérhető, továbbá a pályázatok visszaküldésére a Minisztériumnak nincs lehetősége.
4) A pályázat benyújtása
A pályázatot, valamint a kitöltött adatlapot a szükséges mellékletekkel és a nyilatkozattal együtt 2-2 példányban 2002. január 31-ig (postára adás napja) kell benyújtani a Minisztérium Pályázati Igazgatóságára. A pályázatokat kizárólag postán keresztül fogadja el a Minisztérium.
A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni: 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. Postacím: 1410 Budapest, Pf: 219. A borítékra írják rá:
PÁLYÁZATI IGAZGATÓSÁG KULTURÁLIS KEZDEMÉNYEZÉSEK TÁMOGATÁSA
A pályázati adatlap átvehető személyesen a Minisztérium Ügyfélszolgálatán (1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22., Tel:.484-7102) a hivatalos ügyfélfogadási időben (hétfőtől csütörtökig: 9.00-12.00-ig és 13.00-16.00-ig, pénteken: 9.00-12.00-ig), valamint megtalálható a Minisztérium honlapján:
www.nkpm.hu, A pályázattal kapcsolatos szakmai kérdésekben a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályán a 484-7390-es és a 484-7100/6840 vagy 684l-es telefonszámon lehet felvilágosítást kérni.
A pályázat elbírálásának várható időpontja 2002. április 30.
Rockenbauer Zoltán
a nemzeti kulturális örökség minisztere
FELVILÁGOSÍTÁS: Szőlősi Márta - Nagykanizsa, Petőfi út 5. III. emelet 307. L11. tel/fax: 536-454
2002. január 10.
15
január 2-től - január 31-ig
AKCIÓSÁN KÍNÁLUNK MÉG:
- Merinó gyapjúpárnákat, takarókat I - Steppelt selyem ágytakarókat I - Frottír lepedőket
- Női-férfi ruhaszöveteket
- Függönyöket és dekorációs anyagokat nagy választékban
- Crepp ágyn. garn. (140x200) 2200 Fjf 1800 Ft
- Flanel ágyn. garn. (140x200) 2560 Ft 2000 Ft
— Lepedő (vászon) (150x200) 880 Ft 700 Ft
- Lepedő (vászon) (180x210) 1300 Ft 1100 Ft
- Téli paplan (135x185) 2900/Ft 2560 Ft
- Téli paplan (200x220) 510(1 Ft 4800 Ft
- Nagypárna (70x90) 170* Ft 1500 Ft
- Kispárna - (40x50) 6S0 Ft 500 Ft
- Törülköző (mintás) (50x90) 5Í0 Ft 420 Ft
- Törülköző (egyszínű ) (50x90) 300 Ft 420 Ft
- Törülköző (mintás) (70x140) 1100 Ft 900 Ft
- Törülköző (egyszínű) (70x140) MOOFt 900 Ft
- Pléd (mintás) (150x200) |Í500Ft 3990 Ft
- Pléd (egyszínű) (135x195) JB500 Ft 2750 Ft
L-ZALAI AR
Nagykanizsa, Király «#. 36. Tel.: (93) 537-066
Modernizálódó életünk velejárója lett az olyan vásárlás, amikor az árut házhoz szállítják. Most nem a katalógusokban történő böngészés nyomán bekövetkező eladó-vevő kapcsolatáról szólunk, nem a csomagküldő szolgálatok tevékenységét méltatjuk, még csak a multicégek kedvezményéről, a kiválasztott és kifizetett áru hazaküldéséről se szólunk, hanem egy újfajta szolgáltatásról. Bizonyos termékek telefonos megállapodás nyomán történő házhoz szállításáról írunk. Újsághirdetéseik nyomán találomra kiválasztott két őstermelőt telefonon hívtuk fel.
-1
„Fenyőt házhoz szállítok"
Én mások hirdetései nyomán jutottam erre az elgondolásra -
mondta el B. J. -, s első kísérletemet siker koronázta. A saját területemen lévő, magam és családtagjaim által neveigetett fenyőfákat - mintegy negyven darabot -értékesítettem így. S hogy mi vezetett erre a döntésre? Az, hogy a tavalyi évben ¦rettentően sokat fagyoskodtam a piacon, s a végén, amikor már láttam, hogy mekkora a kínálat és kevesebb a kereslet, néhány nézelődőnek felkínáltam a hazaszállítást. Szinte mindegyik esetben kapva-kaptak az alkalmon. Tehát idén már eleve így indultam, meghirdettem fáimat. Számításom bevált, az azonban igaz, hogy arra azért nem gondoltam, hogy az utolsó három-négy napban rohannak meg a telefonálók. Sőt, utolsó délelőtt, 24-én is jócskán szállítanom kellett. S, hogy mi szükséges egy ilyen akcióhoz? Már az első alkalom után összegezhetem, s akár meg is oszthatom az érdeklődőkkel. Kell hozzá meg-
felelő jármű - utánfutóval rendelkező gépkocsira gondolok - legalább kétféle elérhető, vezetékes és mobil telefonszám, időben - nem is túl korán, avagy későn - megjelenő hirdetés, biz.onyos szabadidő és persze jó minőségű áru. Egyetlen esetben sem fordult velem elő, hogy minőségi panasz miatt a látatlanban lekötött ezüst-, avagy lucfenyőimet ne vették volna át. S, hogy kik voltak a vásárlóim? Senki anyagi helyzetébe nem látok bele, de úgy gondolom, a kényelem vásárlóimnak is megért néhány száz forint plusz összeget. Sokat rátenni nem szabad, mert a mohóság elriasztja a vevőket.
„Krumplit házhoz szállítok..
Mi jó pár éve foglalkozunk ezzel - mondja a nyugdíjas házaspár -, s úgy érezzük, van erre a szolgáltatásra igény. Az áruközvetítő szerepet nem vállalnánk
fel, nem kívánunk üzérkedni, csak a saját földterületünkön termelt krumpli értékesítésére választottuk ezt a módszert. Egyszerű, gyors, de erősen szezonális tevékenység. Szeptember hóban krumpliásás és néhány napos szikka-dás után máris szállítunk. Tapasztalataink szerint vásárlóink idős, beteg emberek, akiknek biztonságos és kényelmes, ha valaki odaszállítja a téli krumpliszükségletet, és még a pincébe is leviszi. Nem csak a benzint kell ilyenkor az árra rátennünk, hanem a hálózsákokat is, hiszen azt be kell szereznünk. Általában öt forinttal szoktunk többet rátenni a kilónkénti árra, ezt el is fogadják, mert minden esetben elmondjuk, hogy minőségi, kézzel felválogatott árut viszünk. Az már becsület dolga, hogy valóban olyan legyen az a krumpli, mint amilyenben megállapodtunk.
B.E.
Nyugdíj, GYES, KRESZ és egyebek
Január l-jén több jogszabály változott. így 9,7 százalékkal emelkedett az öregségi nyugdíjminimum, a saját jogú és hozzátartozói nyugellátás, valamint a baleseti járadék összege. Nőtt a traumatológiai osztályokon dolgozó orvosok és ápolók pótléka, de a tisztek és tiszthelyettes katonák fizetése is. Kilencről hat hónapra csökkent a sorkatonai szolgálati idő. Módosult a KRESZ is: kötelezővé vált a biztonsági gyermekülés használata.
Az állami szociális ellátás részeként január l-jétől az öregségi nyugdíjminimum, a saját jogú és hozzátartozói nyugellátás, valamint a baleseti járadék összege 9,7 százalékkal emelkedik, a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás összege azonban változatlan marad. Az öregségi nyugdíjminimum összege 2002-ben 20.100 Ft. Ezzel megegyező összeget kapnak havonta azok, akik gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülnek. Nem lehet alacsonyabb az öregségi nyugdíjminimumnál az ápolási díj a súlyosan fogyatékos és 18 éven aluli tartósan beteg gyermek gondozása esetén.
A nyugdíjminimum 80 százalékában - az idén 16.080 Ft-ban -meghatározott ellátások közé tartozik a rendszeres szociális segély, a nem egyedülálló időskorúak havi járadéka, valamint a halmozottan fogyatékosoknak járó támogatás magasabb összege. A fogyatékossági támogatás alacsonyabb, a nyugdíjminimum 65 százalékának megfelelő összege 13.065 forintot jelent havonta a jogosultaknak.
A gyermekgondozási díj a naptári átlagkereset 70 százaléka, az ellátás felső határa 2002-ben havi 83.000 Ft. A családi pótlék és a vele azonos összegű iskoláztatási támogatás összege nem változik a tavalyihoz képest: egy gyermek esetében marad havi 3800 Ft. A gyermekét egyedül nevelő szülő havonta 4500 Ft-ra jogosult. Kétgyermekes család esetén gyermekenként havonta 4700 Ft, csonka család esetében gyermekenként havi 5400 Ft a családi pótlék összege 2002-ben. Három- vagy többgyermekes családnál gyermekenként
havonta 5900 Ft, csonka család esetében gyermekenként havi 6300 Ft az ellátás. Tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermek után havonta 10.500 forintnyi családi pótlékot folyósítanak. A kiegészítő családi pótlék összege gyermekenként havonta 4200 forintra emelkedett.
* * *
A szolgáltatók január elsejétől nem köthetnek új alvállalkozói szerződést intézeti gyógyszertárak működtetésére az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló úgynevezett kórháztörvényben foglaltak szerint. Az Egészségügyi Minisztérium modellkórházaként működik az Országos Gyógyintézeti Központ, amely a budapesti Országos Hematológiai Intézet és a Szabolcs utcai klinikák fúziójával jött létre. A traumatológiai osztályokon foglalkoztatott orvosok 120 százalékos munkahelyi pótlékban - havonta személyenként 20.640 Ft többletdíjazásban - részesülhetnek. Az ápolók munkahelyi pótlékát a már elfogadott 120 százalékról 150 százalékra - havonta személyenként 5130 forinttal - emelik.
A január elsejétől életbe lépett KRESZ-módosítások egyik legfőbb eleme, hogy bizonyos esetek kivételével kötelezővé teszik kisgyermekek szállításánál a biztonsági gyermekülés használatát a járművekben. Ennek alapján a 12. életévüket még be nem töltött és 150 centiméternél alacsonyabb gyermeket megfelelő biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni (Bővebben a 7. oldalon!). Az autósok az autóbusz-forgalmi sáv jelzőtábla új változatával is találkoznak majd az utakon, melynek neve: Kerékpárosok által is használható autóbusz-forgalmi sáv. Az egyirányú forgalmi út jelzőtáblák alatt elhelyezett kerékpárt vagy autóbuszt szimbolizáló kiegészítő tábla azt jelenti, hogy az úttesten kijelölt kerékpársávon kerékpáros, illetve az autóbuszsávon autóbusz közlekedhet a megjelölt iránnyal szemben is. Január elsejétől, ha a
jobbra, illetve balra kanyarodni tilos, a mindkét irányból behajtani tilos, illetve a behajtani tilos táblák alatt a kiegészítő táblán kerékpárt vagy autóbuszt mutató ábra van, a tilalom nem vonatkozik a menetrendszerűen közlekedő autóbuszra, illetve a kerékpárra.
Kiszámítható életpályát és kar-riermodellt, valamint illetmény- és ösztönzőrendszert vázol fel a január l-jén hatályba lépett, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény. A jogszabály értelmében a szerződéses legénységi állomány, valamint a tiszthelyettes katonák illetménye mintegy 70 százalékkal, míg a tisztek fizetése körülbelül 50 százalékkal növekszik. Az alacsonyabb beosztásokban az átlagosnál magasabb mértékben emelkedik a katonák illetménye. Januártól a sorkatonai szolgálati idő 9 hónapról 6 hónapra, a tartalékos szolgálati idő pedig 4 hónapról 90 napra csökken. A sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítési rendjéről szóló törvények még júniusban elfogadott módosítása szerint a kétgyer-
mekes családapáknak nem kell bevonulniuk, akiknek pedig második gyermekük a sorkatonai szolgálati idejük alatt születik, azonnal leszerelhetnek.
* * *
Január nemcsak az év első hónapja, hanem sok jogszabályé is. Emlékeztetőül összegyűjtöttük, mi változik ebben a hónapban:
- A minimálbér összege 50.000 Ft-ra emelkedett.
- Büntethető a gyűlöletbeszéd stadionokban.
- A védett tanúk kaphatnak új nevet, lakhelyet, sőt múltat is.
- Azokkal a kábítószer-fogyasztókkal szemben, akik ellen még nem született első fokú ítélet, egy ízben, egyévi időtartamra fel kell függeszteni a büntetőeljárást.
- A tőzsdei ügyletek nyeresége után a magánszemélyeknek forrásadót kell fizetni.
- A távolsági buszok már 100 km/órás sebességgel hajthatnak az autópályákon.
- Módosult az adótábla.
- Már családtagonként egy gépjárművet lehet évente behozni az országba.
EGY KIS ROMANTIKA, OLCSÓBBAN
Arat emel a szolgáltató
Az év eleji áremelési hullámból nem marad ki a helyi kábelszolgáltató sem, jóllehet árai már eddig is magasabbak voltak az átlagos magyarországi áraknál. Mint a korábban kiküldött dekoratív szóróanyagokból kiderül, nemcsak áremelésre, hanem „csomagmódosításra" is sor kerül. A kategóriánként néhány száz forintos emelés elsőre nem tűnik nagynak, de ha utánaszámolunk, az infláció várható mértékét meghaladja, és éves szinten már nem kis terhet jelent az egyre rosszabbul élő átlagpolgárnak. Jó hír a romantikus lelkületű televíziónézőknek, hogy középkategóriába került át a szerelmes filmeket sugárzó Romantica adó, ebben a sávban lesz előfizethető a VIASAT 3, és a Filmmúzeum is. A kisgyermekes családok körében bizonyára nem ad okot örömre, hogy a két, népszerű gyermekműsorokat sugározó magyarnyelvű csatorna csak a családi csomagban, tehát a középkategóriás árnál drágábban hozzáférhető csak. Ugyanakkor továbbra is olcsón hozzáférhető a meséi tártalma miatt erősen vitatható amerikai gyermekfilm-csatorna, amelynek sugárzását egyes nyugat-európai országok korlátozni szeretnék. A módosításra és az áremelésre csak a hónap második harmadának végén kerül sor.
2002. január 10.
17
(január 12-től január 18-ig)
Január 12., szombat
DUNA TV
05.30 Indul a nap 09.50 klub.dunatv.hu 10.20 Aula
Í0.55 25. szélességi fok
délre 11.50 Híradó 12.10 Isten kezében 12.40 Beszélő emlékházak 13.10 Varieté
14.05 Dr. Spock, a gyermekorvos
15.00 Kolumbusz és a felfedezések kora
16.00 Az Egyesült Államok története
16.05 Irány: a jövő!
17.00 Miss Marple
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Zöld kalendárium
19.30 Tom, Dick és Harriet
20.00 Cadillac Man
21.35 „100 éve történt"
21.45 Híradó
22.00 Szorul a hurok
23.35 Folkest
23.55 Hírek
MTV1
0542 Hajnali gondolatok 06.00 Ma reggel 07.25 Rolie, Polie, Olie 07.50 Jó reggelt adj, Istenem!
08.00 Aranyfüst, avagy:
Mit üzen a múlt? 09.25 Hol-mi? 09.50 Zanzibár 11.00 Menekülés az arany
földjéről 12.00 Híradó 12.05 Téli olimpia előtt... 12.10 Bravó Tv 13.05 DRUKK! 14.00 Kincses
kolostorok 14.30 A kölcsönkapott
Föld
15.00 Századunk
15.30 Háló
16.00 TS
18.00 Bajnok
18.25 Téli olimpia előtt...
18.35 Luxor-show
19.30 Híradó
19.50 Sporthírek
20.05 Új szeszélyes évszakok
21.05 Menekülés New-Yorkból
22.45 1492 - A Paradicsom meghódítása
RTL KLUB
06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney rajzfilmek 10.30 Ausztrál expressz
11.20 Csak egy szavadba kerül
11.25 Nemek harca
12.20 Autómánia
12.50 Csak egy szavadba
kerül! 13.00 Híradó 13.10 Országház 13.35 Barátok közt 15.40 Föld 2 16.25 Kung-fu 17.05 Csíííz! 17.40 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Fókusz-plussz 19.20 Párizs -Dakar rali 19 25 Pasik
19-50 Katicák, avagy hajrá,
csajok! 21.20 Heti Hetes 22.20 Párizs-Dakar rali 22.50 Híradó 23.10 Álmodik 00.45 Fókusz plusz 01.15 Divatklip
TV2
06.00 gyökereink
06.30 TV2 Matiné
08.45 Cartoon Network
10.55 Az ifjú Herkules kalandjai
11.25 Szupersztárok
12.20 Vadvilág
13.10 Kérek egy kocsit!
14.00 Az ifjú Indiana Jones kalandjai
14.55 Címlapsztori
15.35 Egyről a kettőre
15.55 A szupercsapat
16.50 Providence
17.40 Csillagkapu
18.30 Tények
19.00 Villám Spencer - A karibi őrangyal
20.00 Mélypont
21.55 Lázadás a Marson
23.35 A gonosz árnyékában
01.20 Vers
Január 13., vasárnap
DUNA TV
05.30 Gazdakör 05.55 Kalendárium 07.05 Papírsárkány 08.45 Rendhagyó... 09.25 A szentek élete 09.30 Élő egyház 10.00 Cadobo és az újvilág 10.55 25. szélességi fok
délre 11.50 Híradó 12.05 Muzsika-szó 12.30 Csalódás 14.00 Csellengők 14.20 Emlékképek - Régi
Híradók 15.15 Reneszánsz 16.15 Lyukasóra 17.00 Csengetett, mylord?
18.00 Heti Hírmondó 19.00 Talentum 19.30 MESE 19.00 Talentum 19.30 Mese 20.00 Manhattan 21.35 Dunasport 21.50 Beavatás 22.05 Álombrigád
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Gazdatévé 06.00 Ma reggel 07.35 így szól az Úr! 07.45 Rolie, Polie, Olie 08.05 Vasárnap-sziget 09.30 Főtér 10.45 Faluház 11.00 Az év kezdetén 12.00 Hírek 12.05 Delta 12.40 Csendül a nóta 13.10 A jog hálójában 14.00 TS 16.05 Örömhír 16.35 Koffer 17.05 Androméda 17.55 Ismeretlen ismerősök
18.30. Híradó este
19.00 A Hét
19.50 Slágertévé
20.45 Ötcsillagos találkozások
21.15 Kedvenceink
22 30 Komoran: Tiltott dalok tiltott hangszereken
23.25 A birodalom romjai
RTL KLUB
06.30 Összefüggések 07.00 Kölyökklub 10.25 Második csók 10.50 Jesse
11.20 Csak egy szavadba kerül!
11.25 Legendás emberek
12.20 Receptklub
12.50 Csak egy szavadba
kerül! 13.00 Híradó 13.10 Nyaraló gyilkosok 15.10 Golyóderbi 15.35 Doktorok 16.20 Az elveszett világ 17.15 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Akták 19.50 Acélzsaru 21.25 Párizs-Dakar rali 21.55 Batman visszatér 23.40 Párizs-Dakar rali 00.10 Híradó 00.30 Országház 01.00 Legendás emberek 01.55 Divatklip
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban
07.00 TV2 Matiné 16.20 Száz kép a 20. szá- 12.45 A dadus
08.45 Cartoon Network zadból 13.10 Észak és Dél
10.50 TV2 Sport 16.30 Egyházi témák bé- 15.00 Gazdag ember, sze-
12.15 Utazás Gasztronó- lyegen gény ember
miába 16.55 Európai polgár 15.55 Kapcsoltam
12.45 Talpig pácban 17.20 Maradj velünk! 16.15 Sebzett szívek\'
13.15 Charlie - Majom a 17.30 A Black Rose vár tit- 16.45 Lucecita
családban ka 17.10 Barátok és szerel-
14.10 Herkules 18.00 Híradó mek
15.00 Mission Impossible . 18.15 Esti mese 17.35 Szeretni beindulásig
15.55 VIP 18.35 Chicago Hope Kór- 18.00 Aktív
16.45 Pacific Blue ház 18.30 Tények
17.35 JAG 19.30 Híradó 19.00 Nincs kegyelem
18.30 Napló 20.05 Kékfény 19.55 Jó barátok
20.00 Flintstones 20.45 MMM 20.25 Titánok
21.40 Magánórák 21.15 Szilveszter újra! 21.20 Pokoli történetek
23.30 Vágyrajárók 21.45 Univerzoom 22.25 Szokatlan
24.00 Magyarország, hol- 22.05 Aktuális 23.00 Jó estét Magyaror-
nap 22.25 Híradó szág!
00.30 Anyád! A szúnyogok 22.35 Téli olimpia előtt... 23.30 Az én mozim
02.10 Vers 22.40 Théma 00.35 Siska
22.55 Fogadóóra 01.25 Korridor Café
Január 14., 23.25 TS 02.25 Aktív
00.25 Kárpáti krónika 03.05 Vers
hétfő 00.30 Világhíradó
DUNA TV
05.30 Indul a nap
09.15 Ön hisz a nézettségi
mutatónak? 10.15 Rózsa Sándor 11.15 Szivárvány havasán 11.50 Híradó
12.05 A Biblia magyar fordításai
12.25 Talentum
12.50 Udvarház
13.15 Régi Híradók
13.40 Magyar történelmi arcképcsarnok
14.00 Franklin Delano Roosevelt
15.05 Erdélyi erődtemplomok
15.15 Rendhagyó történelemóra 16.00 Klipzóna 16.15 Végre szabadon! 16.40 Dunasport 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.00 Határok fölött 19.30 Pumukli kalandjai 20.00 Wanda Nevada 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája 22.40 Pócspetri
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy
család 12.00 Híradó 12.55 Téli olimpia előtt... 13.00 Roma magazin 13.30 Domovina 14.05 Szeretni kell 15.00 Magyar Ház 15.30 Váratlan utazás
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Recept Klub
09.10 Top Shop
09.25 Tiltott szerelem
09.50 Teleparti
10.40 Top Shop
11.35 Delelő
12.30 Kavalkád
13.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.00 Helene és a fiúk
14.25 JackésJill
15.15 Milagros
15.40 Csak egy szavadba
kerül... 15.45 Recept Klub 15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba
kerül
16.25 Maria Mercedes 17.15 Üstökös 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen ön is milliomos!!
19.25 Fókusz
19.55 Barátok közt
20.25 King Kong
22.45 Kincsvadászok Amazóniában
00.20 Híradó
00.40 Autómánia
01.10 Fókusz
01.40 Divatklip
TV2
-05.50 Jó reggelt Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Utazás Gasztronómiában
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.45 Riviéra
12.20 Csapodár csalogány
Január 15., kedd
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Határok fölött 09.05 Kónya-Conia 09.40 Vad sziklafalakon 10.00 Párizs blues 11.50 Híradó
12.05 A tudomány kincsesháza
12.35 Kilencedik emelet
13.05 Kilencedik emelet
13.45 Beavatás
14.05 Franklin Delano Roosevelt
14.55 Európa közelben
15.00 Katedra nélkül
15.30 Heuréka diákkör
16.00 klipzóna
16.15 Végre szabadon!
16.40 Morzsalét
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Gazdakör
19.30 Pumukli kalandjai
20.00 Koportos
2145 Híradó
22.00 Tuvalu - az álomsziget
23.25 Mozart és Salieri
MTV1
0542 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy
család 12.00 Híradó 12.55 Téli olimpia előtt... 13.00 Srpski Ekran 13.30 Unser Bildschrim 14.05 Szeretni kell 15.00 Betűvető
2002. január 10.
15.30 Váratlan utazás
16.20 Száz kép a 20. századból
16.30 Kisokos
17.00 Érintő
17.30 Katolikus krónika
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.35 Chicago Hope Kórház
19.30 Híradó
20.05 Önök kérték!
21.00 Orbán Viktor miniszterelnökkel
21.30 Panoráma
22.00 Aktuális
22.20 Híradó
22.30 Téli olimpia előtt...
22.35 Théma
22.50 Lendületben
23.20 TS
00.20 Kárpáti krónika 00.25 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli!
09.00 Recept Klub
09.10 Top Shop
09.25 Tiltott szerelem
09.50 Teleparti
10.40 Top Shop
11.35 Delelő
12.30 Kavalkád
13.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.00 Helene és a fiúk
14.25 Jack ésJill
15.15 Milagros
15.40 Csak egy szavadba
kerül! 15.45 Recept Klub 15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba
kerül!
16.25 Maria Mercedes 17.15 Üstökös 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20:25 Harmadik műszak 21.15 Halálhágó 23.30 Híradó 23.45 Művészbejáró 01.15 Fókusz 01.45 Divatklip
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország! 09.00 Sonadoras 09.45 Rosalinda 10.10 Ablak Európára 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Mi, magyarok 11.45 Riviéra
12.20 Csapodár csalogány
12.45 A dadus
13.10 Észak és Dél
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.00 Nincs kegyelem
19.55 Jó barátok
20.25 Pillangó
23.00 Jó estét, Magyarország! 23.45 A szicíliai 02.10 Aktív 02.50 Vers
Január 16., szerda
DUNA TV
05.30 Indul a nap
09-05 Arckép Mikszáth Kálmánról
10.00 Jó estét Mrs. Campbell!
11.50 Hírek
12.05 Élő egyház
12.35 A szellem órája
13.15 Heuréka!
13.50 Franklin Delano Roosevelt
14.55 Nyelvőrző
15.10 Magyar történelmi arcképcsarnok
15.25 Hungária Litterata
16.00 Klipzóna
16.15 Végre szabadon!
16.40 Szonett
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 TÉR-ERŐ "
19.30 Pumukli kalandjai
20.00 És lőn világosság
21.45 Híradó
22.00 A szellem órája
22.40 klubdunatv.hu
23.10 Mendelssohn Lipcsében 2.
23.55 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel
08.30 Topmodell
09.05 Naprakész
11.05 Derült égből egy család
12.00 Híradó
12.55 Téli olimpia előtt...
13.00 Hrvatska krónika
13.30 Ecranul nostru
14.05 Szeretni kell
15.00 Magyarország 2002
15.30 Váratlan utazás
16.20 Száz kép a 20. Századból
16.30 Útmutató
17.30 A Black Rose vár titka
18.00 Híradó. 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope Kórház 19.30 Híradó 20.05 Capitaly 20.35 Abigél 22.00 Aktuális 22.20 Híradó 22.30 Téli olimpia előtt... 22.35 Théma 22.50 TS
23.50 Kárpáti krónika 24.00 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Recept Klub 09.10 Top Shop 09.25 Tiltott szerelem 09.50 Teleparti 10.40 Top Shop
11.35 Delelő
12.30 Kavalkád
13.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.00 Helene és a fiúk
14.25 Jack ésJill
15.15 Milagros
15.40 Csak egy szavadba
kerül 15.45 Recept Klub 15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba
kerül!
16.25 Maria Mercedes 17.15 Üstökös 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szent Johanna 23.40 Híradó 24.00 Antenna 00.30 Fókusz 01.00 Divatklip
TV2
05.50 Jó reggelt, Magyarország 09.00 Sonadoras 09.45 Rosalinda 10.10 Segíts magadon! 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Mi, magyarok 11.45 Riviéra
12.20 Csapodár csalogány
12.45 A dadus
13.10 Észak és Dél
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem 19.55 Jó barátok 20.25 Benny Hill-show 21.10 BorosBochkor Show 22.10 kém Game 23.00 Jó estét, Magyarország!
23.45 Baywatch Nights 00.35 Az ígéret földje 01.25 Aktív 01.55 Mi, magyarok 02.15 Vers
Január 17., csütörtök
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Téli matiné 09.15 Szerelem első hallásra
10.10 Örökké énekelnék 11.50 Híradó 12.05 Isten kezében 12.35 Csalódás 14.00 Heuréka diákkör 14.30 Lyukasóra 15.15 Katedra nélkül 16.00 Klipzóna 16.15 Végre szabadon! 16.40 A füzéri várrom 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek
19.00 Összkép 19.30 Pumukli kalandjai 20.00 A mesztic lány 21.35 Művészetek randevúja 21.45 Híradó 22.00 Miért?
22.30 Találkozás Andrzej
Wajdával 23.15 A zeneszerző: Woj-
ciech Kilar 23.55 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel
08.30 Topmodell
09.05 Naprakész magazin
11.05 Derült égből egy család
12.00 Híradó
12.55 Téli olimpia előtt...
13.00 Slovenski Utrinki
13.30 Együtt
14.05 Szeretni kell
15.00 Sarastro hűsége
15.30 Váratlan utazás
16.20 Száz kép a 20. századból
16.30 Segítőtárs
17.00 Gaia - Ökológiai filmújság
17.30 Az utódok reménysége
18.00 Híradó hatkor 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope kórház 19.30 Híradó 20.05 Matiné 21.50 Aktuális 22.10 Híradó 22.20 Téli olimpia előtt... 22.25 Théma 22.40 TS
00.10 Kárpáti krónika 00.15 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.25 Jack ésJill 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül!
15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba kerül!
16 25 Maria Mercedes 17.15 Üstökös 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Esti Showder 22.10 Az elnök emberei 23.00 Híradó 23.20 Buli van! 23.45 Pont hu 00.15 Fókusz 00.45 Divatklip
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország 09.00 Délelőtt a tv2-vel
11.45 Riviéra
12.40 Csapodár csalogány
12.45 A dadus
13.10 Észak és Dél
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Multimilliomos
Most vagy soha! 19.55 Jó barátok 20.25 Turbo, a négylábú
zsaru
22.05 A hálózat csapdájában
23.00 Jó estét Magyarország!
23.45 Autoexpó, 2001 00.15 A Holcroft egyezmény 00.50 Aktív 02.20 Mi, magyarok 02.40 Vers
Január 18., péntek
DUNA TV
05.30 Indul a nap 09.05 A szellem órája 09.45 A Brusznyai per 10.10 Minden szerdán 11.40 „100 éve történt" 11.50 Híradó 12.05 Miért? 12.30 Zöld kalendárium 12.55 Beleszülettem a kisebbségi sorba... 13.45 A repülőgép anyahajó
14.35 Megnyerhető-e bombázással a háború?
15.30 Vad sziklafalakon 16.00 A tudomány kincsesháza 16.30 Célkeresztben 17.00 Kalendárium 18.00 Hírek 18.30 MESE 19.00 Udvarház 19.30 A holnap világa 20.00 Az eljövendő élet 21.30 Testamentum 21.45 Híradó
22.00 Gyilkossághoz öltözve
23.40 Mai magyar dzsessztükör 00.40 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel
08.30 Topmodell
09.05 Naprakész magazin
11.00 Derült égből egy család
12.00 Híradó
12.50 Téli olimpia előtt...
13.00 Körzeti magazinok
13.50 Nyitott stúdió
14.00 „Száz vasutat ezerét..."
14.30 Formatervezett élővilág
15.05 Évgyűrűk 15.30 Váratlan utazás 16.20 Száz kép a 20. századból 16.30 Tűzfal 17.05 Forrás 18.00 Híradó 18.10 Esti mese 18.30 Ablak 19.30 Híradó 20.05 Lila akác 21.35 ... hol nem volt... 22.00 Aktuális 22.25 Híradó 22.20 Théma 22.30 Téli olimpia előtt 22.35 Théma 22.55 TS
00.25 Kárpáti krónika 00.30 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Recept Klub 09.10 Top Shop 09.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 12.30 Kavalkád 13.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Norm-show 14.25 Jack ésJill 15.15 Milagros . • 15.40 Csak egy szavadba
kerül! 15.45 Receptklub 15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba
kerül
16.25 Maria Mercedes 17.15 Üstökös 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Óvóbácsik 22.00 Igaz történetek 00.30 Híradó 00.50 Fókusz 01.20 Divatklip
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország
09.00 Délelőtt a tv2-vel , 13.10 Észak és Dél
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.00 Az erőd
19.55 Jó barátok
20.00 Activity
21.00 Szilveszteri dáridó
22.25 Dáridó Top 10
23.00 Jó estét, Magyarország!
23.45 Világsztárok Frideri-kusszal
00.15 Polip
02.15 Aktív
02.45 Mi, magyarok
03.05 Arany János: Epilógus
2002. január 10.
19
Országos Ifjúsági Sakk Csapatbajnokság
EGY PONTRA A DOBOGÓTÓL
18 év alatti két lány és 4 fiú alkotta a csapatokat. A versenyt 7 fordulós svájci rendszerben bonyolították le. A Nagykanizsai Tungsram Sakk-klub versenyzői remekül szerepeltek az értékes 6-7. helyen végeztek holtversenyben. Az utolsó fordulóban a játékidő közepén a bronzérem sem tűnt elérhetetlennek, hiszen 3:0-ra vezettünk, és három nyerésre álló játékkal borzoltuk nagyobb játékerejű riválisaink idegeit, végül „csak" 5:1 sikerült.
Éltáblásaink remekül szerepeltek. A csapattagok teljesítményei táblánként: Flumbort András 1 partiból 6 pont, ami tábladíjas és hírnevéhez méltó szereplés, hiszen a világbajnokságon ő képviselte Magyarországot a 18 év alattiaknál. Szabó Virág 4 pontja kitűnő teljesítmény a kettes táblán, ahol nagyon erős, NB I-et is megjárt ellenfelek várták. Molnár Márton és Schlegl Ottó teljesítménye 5-5 pont, most nagyon jól ment nekik! Simon Kriszta és Nyizsnyik Bence 3-3 pontot szereztek. Azért Bencénél érdemes elidőzni. Bence az egész magyar mezőny legfiata-labbja, hat és fél éves. Az utolsó fordulóban, ahol a legnagyobb a nyomás, Flumbort, Szabó, Molnár mellé felnőtt és győzött.
A 47 csapatos mezőnyben - rekord létszámú - az ország színejava részt vett A hatfős bajnokság igazi seregszemléje az ifjúsági sakkozásunknak, sőt a létszámával Európában is egyedülálló rendezvény. Korcsoportos világbajnokaink, bronzérmesünk, helyezettjeink, mind-mind eljöttek. Bencének nagy élmény volt megismerkedni a 10 éves vb-aranyérme-sünkkel a paksi Fodor Tamással, sőt a 14 éves világbajnokunk, a makói Erdős Viktor csapata ellen játszhatott is!
December - bombameglepetés! A Magyar Sakkszövetség 12 millió forintot kapott az ifjúsági sakkozás jutalmazására az ISM-től. 2001-ben az elmúlt tíz év legjobb eredményeit messze túlszárnyalták
a magyar ifjúsági sakkozók. Ez nagy elismerés, óriási plusz a támogatottak fejlődéséhez!
A záróünnepségen Kállai Gábor szakmai igazgató bejelentette a pénz százalékos elosztását a következő csapatok között. BEAC és Paks 20-20%, Szombathely, Sárospaták, Bp. Statisztika 10%, a HUSI SC, a Makó, a Decs és a Csepel 7,5%.
Megjegyezném, hogy olyan egyesületet elfelejtettek támogatni, amelyik az elmúlt években több ízben is válogatott sakkozókat adott Magyarországnak. (Kiss Judit, Flumbort András, Szabó Virág) 2001-ben Flumbort országos bajnok, míg Biskopics Boglárka bronzérmes lett, de az előző évben is volt országos bajnokunk. Esetleg megjegyezném még azt is, hogy a 99-es ifi csapat Eb-re a kapitány költségeit a Nagykanizsai Tungsram Sakk-klub vállalta át a Szövetség kérésére. A kilenc támogatott egyesületből négyet lehagytunk - egy 6,5 éves csapattaggal a 18 évesek között, akit jutalomból vittem el - azt gondolom, hogy jó úton járunk. Pénzt igazságosan elosztani köztudottan nehéz. Eddig is kis pénzből dolgoztunk, eztán is így lesz. Jelezni szeretném, hogy vagyunk, és igenis számolni kell velünk. Flumbort erejű játékos kinevelését a támogatott klubok egy része sajnos nem mondhatja el magáról...
A verseny végeredménye:
1. Aquila-BEAC 36 pont
2. Paks 32 pont 3^1. Szombathely 27 pont
Sárospatak 27 pont |
5. Makó 26,5 pont
6-7. Bp. Postás 26 pont
Nagykanizsai
Tungsram 26 pont
8. HÜSISCI./Bp. 25,5 pont
9-10. Decs 24,5 pont
Dunaharaszti 24,5 pont
Bagonyai Attila
FIDE-mester utánpótlásedző
AJÁNDÉK SPECIÁLIS SZEMÜVEGEN ÁT
December 24-én a Zalai Hírlap munkatársai és tudósítói a „fa alá" tették az év sportolóinak névsorát. Nekem ajándék lett. Nekem?
A kilenc legjobb közül 6 egerszegi, 3 kanizsai lett. 76 szavazatból 31 Egerszegre, 30 Kanizsára, 9 Keszthelyre, 4 Hévízre, l-l Letenyére és Lentire jutott. Számtalan módon lehet összemérni a városokat, sportágakat, teljesítményeket, a lényeg, hogy egyféle legyen.
Érthetetlen hogy mitől a legjobb csapat a Zalahús ZTE FC? Volt egy eredményük, az majdnem kiesés lett. Ezt edzőcsere követte, majd csapatcsere. Rájöttek, hogy van olyan intézmény, ahol nem a zongoristát kell lecserélni, ha nem megy a bolt. Van egy félidei eredményük, egy elvi ezüst. Kétségtelen, hogy a leglátogatottabbak és legnépszerűbbek, de itt legjobbat kellett volna választani. A nagykanizsai Torony Szőnyegház Thury baseballcsapata egy kupa- és egy bajnoki aranyat söpört be. Ez viszont gyakorlati.
Amikor Kozáry Ágnes lett a XX. század zalai női sportolója, a Sasvári Gizella előtt, akkor a ZH széttárta a karját, hja kérem ez nem a mi asztalunk! Hát ez most az. És ez sem különb.
Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Nagykanizsa.
Hogy kerül ide? Ez a szemüvegem, ezen keresztül olvastam a cikket:
Legjobb zalai felnőtt női sportoló Piecs Adrienn (MÁV NTE, vívó), az iskola 12B-S tanulója.
Legjobb zalai ifjúsági fiú sportoló Kálóczi Árpád (MAPEI KKK, kerékpározó), Adrienn osztálytársa.
Szavazatot kapott még: Arany Alexandra (MÁV NTE, kosárlabdázó), tavaly végzett a Mezőben. Tálosi Zsófia (MÁV NTE, kosárlabdázó), Dr. Mező 12E. Bődör Viktória (Kanizsa DKK, kosárlabdázó) 10E, az iskola csapatában
játszik. Cserjés Veronika (Kanizsa KK, kajakozó), nálunk elsős.
Folytatása következik:
Gáspár Dávid (ZTE KK, kosárlabda), édesanyja Badacsonyi Ágnes a Dr. Mezőben kosarazott és végzett. Józsi György (Zalahús ZTE FC, Nagykanizsa FC, labdarúgó), édesapja itt érettségizett. Silló Dániel (CWG Nagykanizsa Vízmű SE, úszó), szülei itt spor-, toltak és érettségiztek a Dr. Mezőben, Varga Györgyi tornász, Silló Zsolt kosárlabdázó. Flumbort András (N. Tungsram, sakkozó), édesanyja az iskola tanára volt. Ferincz Vince (Nagykanizsa SE, sárkányrepülő), ő nem mezős, neki csak testnevelője voltam az ipariban és a legnagyobb reményeket hozzá fűzöm. Ő majd egyszer felvisz a mennyországba jutalomból, vagy ha nem, akkor az anyósomhoz. Mindössze egy hiányérzetem van. Nem szerepel a felsoroltak között a miklósfai labdarúgócsapat, mikor minden meccsét végignézette velünk a Városi Televízió.
Egyik évben kilenc érettségiző testnevelő tanárként képzelte el jövőjét. Hatot felvettek, de nem vette észre senki, még ők sem. Másszor az iskola „A testnevelésben és sportban" kiváló intézmény címet kapott a művelődési minisztériumtól, de mintha misem történt volna. Ez viszont tényleg nem a mi munkánk, de a felsoroltak testnevelési órán is remek közkatonák. Mi testnevelők gratulálunk nektek gyerekek, szüleiteknek köszönjük, hogy a sport felé irányítottak benneteket, edzőiteket irigyeljük, hogy hittel és kitartással dolgoztak veletek, egyesületeitek előtt le a kalappal, hogy munkátokhoz megteremtették a megfelelő környezetet.
Sportolásotokhoz kívánunk további fiatalos lendületet és boldog új évet, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola testnevelő tanárai.
Béres Sándor
KOSÁRLABDA
A kosárlabda női NB I 11 csapatos A-csoportjában gyakorlatilag a 2001/2002-es bajnokság kezdetekor borítékolni lehetett az első nyolc helyet megszerző csapatok neveit, s természetesen azokét is, kiknek kell majd küzdeniük a bentmaradásért. Utóbbiakat a BEAC és Zala Volán mellett a MÁV NTE (hivatalos nevén MÁV NTE Női Kosárlabda Club Kft.) újonc együttese képezte, s fordulóról fordulóra igazolódott is a papírforma. A riválisok közül a BEAC szerezte az első győzelmet a másik zalai csapat, a Zala Volán ellen. Az egerszegi gárda otthonában fogadta a MÁV NTE együttesét, s Kovács Nándor csapata egyfajta leckét adott csapatjátékból, s kiemelkedő egyéni produkciókból a végére teljesen szétesett voláno-soknak. Sikerükhöz jelentősen hozzájárult a centerposztra frissen igazolt ukrán idegenlégiós Kolla-rova is, a maga 18 dobott pontjával. Ez a találkozó még december közepén volt, s a másik rivális BEAC elleni már idén, a múlt hét végén került sorra, szintén idegenben. A közel egy hónapos bajnoki szünetet igyekeztek a csapatjáték csiszolásával is eltölteni a vasutasok, s talán még jól is jött a GYSEV-Ringa elleni Magyar Kupa mérkőzés december 30-án,
amelyen az ünnepek körüli forgatagban a „puding próbáját" is megtehették, azaz mennyit mentettek át a volánosok elleni formájukból. Nos, a jelek kedvezőek voltak, 55 pontot dobtak 114 ellenében az európai élmezőnyhöz is tartozó hazai sztárcsapatnak, ami figyelemre méltó. Aztán - színházi szlogennel élve - hiába volt jó a „főpróba", az „előadás" nem sikerült. Mintha nem is a „buszt elütő vonat", a soproniak ellen is kiváló dobóteljesítményt nyújtó vasutascsapat lett volna a pályán. Góber (17/15) triplaparádéja, Jocovics (13) és Tahi (10/6) kiegyensúlyozott teljesítménye kevés volt az újabb bravúrhoz. A volánosok.ellen brillírozó csapatkapitány Torna Zita és a hamar meghatározó emberré vált Kollarova csak árnyéka volt önmagának, mindössze egy-egy pontot dobtak, a máskor a palánk alatt szintén biztos kezű Antolovics pedig pont nélkül maradt. Mindezek azért is bosszantók, s minden bizonnyal a szakvezetés számára érthetetlen tények, az előzmények ismeretében. Hiába volt a jó védekező munka, aminek eredményeként
a fővárosiak csak 52 pontot értek el, ha máskor meghatározó, ponterős játékosaink közül néhányan egymást múlták „alul", s mindössze 49 pontot dobva kínosnak is mondható vereséget szenvedtek a kiesési rangadónak is titulálható találkozón. No, persze ezzel semmi sincs elveszve, hiszen hátravannak még a „visszavágók" itthon a riválisok ellen, s a már-már kötelező hazai győzelmekkel a „triumvirátus" tagjai közül a legkedvezőbb pozícióból várhatják az A-csoportban maradásért sorra kerülő rájátszást. Ez persze nem mostanában lesz, hiszen az alapszakasz április közepén fejeződik be, a hétvégén még csak az első kör záró fordulója következik. Ezen nincsenek győzelmi esélyeik a papírforma szerint Góberéknek, de remélhetőleg nem „feltartott kezekkel" állnak ki, ráadásul hazai pályán. A férfi NB I/B bajnoksága jóval előrébb tart, náluk már az alapszakasz finise következik, két forduló van hátra. Igaz, ezt először egy B-csoportos rájátszás követi a „piros" és „zöld", gyakorlatilag a keleti-nyugati csoport első négy
helyen végzett csapatok részvételével, s csak ezután jön az A-csoportba kerülésért, illetve maradásért folyó rájátszás a B-csoportban első négy, az A-ban pedig a 9-12. helyen végzett együttesek között. A Kanizsa Kosárlabda Klub-DKG-EAST csapata már tulajdonképpen teljesítette az alapvető célkitűzést, azaz a csoport első négy helyezettje között végzést a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül. Amolyan kötelező győzelmek ígérkeznek a pápaiak ellen itthon, s a Kaszások-TF ellen idegenben. A rájátszásba azonban csak a szintén bejutottak elleni eredményeket viszik, ami viszont nem a legkedvezőbb. A két soproni gárdától - a tavaly még A-csoportos Ászok KC és a SMAFC - oda-vissza kikaptak, s csupán a PVSK-t sikerült itthon legyőzniük, s a jelen helyzet szerint mindössze egy győzelmet visznek a keleti (piros)-csoport legjobbjai elleni rájátszásba. Itt már bravúrok sorozatára lesz szükségük, hogy az első négy között végezzenek, s ismét mérkőzhessenek az A-csoportba kerülésért.
Bacskay Zoltán
JUDO
Immáron negyedik alkalommal rendezte a MÁV NTE Judo Szakosztálya a Mikulás Kupa, nemzetközi judoversenyt. Három ország nyolc egyesületének közel száz judokája vett részt a hagyományos kanizsai utánpótlás-viadalon. A szervezők ennek ellenére nem voltak teljesen elégedettek, hiszen a hazai szövetség időközben ugyanarra a hétvégére egy C-korosztá-lyos bajnokságot is beiktatott, s több „szegényebb" klubnak választania kellett, melyiken vegyen részt. így fordulhatott elő, hogy horvát és szlovén versenyző annyi volt, mint magyar. A Mester József vezetőedző irányította vasutas fiatalok 23 fővel képviseltették magukat a MÁV NTE-csarnokban rendezett, színvonalas csatározásokat hozó tornán, s ha a rendezők amolyan félsikernek is vehették a mezőny létszámát, a kanizsai
„FELSIKER" A MIKULÁS KUPÁN
»» .... .........
judokák teljesítményével elégedettek lehettek. Sikerrel szerepeltek a Diák „D" (10 év alattiak) korcsoportjától a Diák „A" serdülő korosztály kategóriájáig versenyzőik, akik közül többen magasabb korcsoportban is elindultak, s ott is dobogós, illetve pontszerző helyeket szereztek. A MÁV NTE-s judokák közül kiemelkedő teljesítményt nyújtott Szentes Péter, Bogács Hajnalka, Valguth Attila és Muravölgyi Márió több dobogós, közte aranyérmes helyével. A csapatok közötti pontverseny két kategóriában folyt, a 10 év alattiaknál (Diák „D") a Varazsd gárdája lett az első a MÁV NTE és Lendva együttese előtt, míg a Diák A-B-C kategóriák összesített pontversenyét Nagykanizsa nyerte meg-
győző fölénnyel (43 pont), Mosdós (28 p.) és a horvát Kutjevo (25 p.) válogatottja előtt. Az első helyezett csapatok díszes serlegeket is átvehettek, s a szponzorok jóvoltából számos különdíj is átadásra került. A vasutas judos szakosztály kilenc éve rendez már évenként versenyt, s csupán negyedik éve év vége felé, Mikulás Kupa néven. Ahogy
Mester József vezetőedző megjegyezte, ekkorra már a legtöbb klubnál elfogy a pénz, vagy alig marad, s ha még a szövetség is „bezavar" egy ad hoc versennyel, bizony érződik a mezőny létszámán. Talán jobb lenne visszatérniük az év eleji tornákhoz, mondjuk Farsang Kupa néven.
B.Z.
SPORTPROGRAMOK
Teremlabdarúgás: Téli Kupa, városi teremlabdarúgó-bajnokság csoportmérkőzései, szombat-vasárnap 8.00, Zsigmondy-Winkler tornacsarnok.
Kosárlabda: NB I/B-s férfi: Kanizsa KK-DKG-EAST-Pápatel KC, szombat 17.00, MÁV NTE-csarnok, NB I/A-s női: MÁV NTE-Szolnoki MÁV, vasárnap 17.00, MÁV NTE-csarnok.
LABDARÚGÁS
Ev eleji
UJ EV, REGI REMÉNYEK
beszélgetés Grabant Jánossal, a Nagykanizsa FC régi-új ügyvezetőjével
Nagykanizsa minőségi labdarúgását gyakorlatilag az Olajbányász neve fémjelezte évtizedeken át. A negyvenes évek végén, majd a kilencvenes években kétszer is az élvonalba küzdötte fel magát a labdarúgócsapat, igaz csak egyetlen évadra. Azazhogy, a rendhagyónak számító 1999/2000-es alapbajnokságból nem estek ki, csak az azt követő kvalifikációs szezon után kerültek vissza a második vonalba, miután nem sikerült az első tíz között végezniük. A leghosszabb-nak mondható NB l-es évadban a futballklub ügyvezetője az egykoron olajos színekben is focizó Grabant János volt, aki a kiesést követően lemondott tisztségéről, jórészt „főállásában" megnövekedett munkahelyi elfoglaltságai miatt. A múlt év decemberében aztán visszatért a hívó szóra, és Károlyi Csaba mellett a szakmai munkáért felelős ügyvezetői posztot tölti be.
- Leköszönésekor azt mondta, hogy talán könnyebb lesz az NB I/B-ből visszajutni az élvonalba, mint ott az első tíz között végezni. Nos, ez nem jött össze, sőt a csapat osztályozós helyen végzett, majd azt elbukva még az NB l/B-ből is kiesett, s csak visszalépések miatt maradt továbbra is a második osztályban. Jó egy év távlatából, s most ismét a klub felelős vezetőjeként hogyan látja?
- Úgy vélem, hogy még a tíz között is, azaz az élvonalban is maradhattunk volna, ha az akkor közvetlen rivális ZTE elleni meccseket megnyerjük, s nem döntetlenül végződnek. A pécsi vereség már csak amolyan ráadás volt a biztos kieséshez. Sajnos, az úgynevezett kvalifikációs
szezon után kevés idő volt, s talán ezért is nem tudott új játékosokat igazolni az akkor már Marton István vezette „stáb", s az az állomány amely egyfajta kudarcsorozatban volt, folytatta mélyrepülését. Tavaly télen, amikor a szerb edzők kerültek ide, a felkészülés alatt úgy látszott, hogy helyrejött a csapat. Ekkor már nemcsak a feljutás, hanem a dobogó is messze került. Egy középmezőnybeli helyet azért szerintem el lehetett volna érni azzal a csapattal, jóval erő-sebbnek tartom, mint a jelenlegit. Meggyőződésem, hogyha a Liga nem csökkenti 12-re az élvonal létszámát, még mindig NB l-es csapata van Kanizsának. Véleményem szerint az a gárda benne volt a hazai mezőny első 18 csapatában, a mostani meg úgy a harmincnegyedik.
- A szűkös anyagiak is okai lehetnek a látványos hanyatlásnak?
- Csak részben. Annakidején, még az első osztályban fél évre hat NB I-et megjárt játékost hoztunk annyi pénzért, mint amennyit a következő szakvezetés egy játékos, nevezetesen Szabó Balázs igazolásáért fizetett, aki szerintem nem váltotta be teljes mértékben a hozzá fűzött reményeket. Jó játékos, de másodosztályú szinten.
- A jelenlegi keretet ennyire tartja csak képesnek, hogy az utolsó előtti helyen 10 ponttal álljanak 19 forduló után?
- Nem. Ennek a csapatnak 20-25 pontjának kellene lennie, mert több van ebben a gárdában. Több kedvezőtlen tényező együttes hatása váltotta ki ezt rangon aluli szereplést, de az okait elég nehéz lenne így utólag kibogozni.
- A bajnokság alapszakaszából három van még vissza, s 11 ponttal vannak lemaradva az előttük álló Pápától, a többiekről nem is beszélve. Egyfajta kihívásnak tartotta az újabb ügyvezetői megbízatást a jelen hely-
zetben? Egyáltalán milyen tervekkel, elképzelésekkel látott munkához alig egy hónapja?
- Mindenképpen meg kell erősíteni a csapatot, hiszen bizonyára ezt teszi az egyetlen mögöttünk álló -s már nem pontnélküli - Dorog, valamint a Pápa, a Százhalombatta és a Bükfürdő is, akik közvetlen riválisaink lehetnek a rájátszásban az NB I/B-ben maradásért. Realitása egyelőre annak van, hogy az osztályozós helyet meg tudjuk tartani, habár a Dorog is előbbre szeretne lépni. Természetesen megcélozzuk, hogyha lehet, egyeneságon maradjunk bent. A rájátszásban oda-vissza játszunk a mostani mezőny alsó felében végző hat csapattal, s még a pápaiak beéréséhez, illetve megelőzéséhez is bravúrok sorozatára lesz szükségünk.
- Kikkel kívánják ezt a célt elérni, hogyan alakul a játékoskeret, hiszen közel tucatnyi játékosnak járt le a szerződése?
- Elő szerződése 12 játékosnak van a klubbal, közülük Koltai Tamásra nem számítunk már a tavasszal. A fix keret jelenleg a két kapus, Kovács és Lajkó, valamint Gyulai, Hollan-der, Somogyi, Kalinics, Pong-rácz, Szabó B., Tóth Z., Farkas J. és Mikler. A lejárt szerződésű labdarúgók közül Agics, Cs. Horváth és Gordián kezdi meg a felkészülést a többiekkel, s produkciójuktól függően lehet szó szerződésük meghosszabbításáról. A többiek, a kölcsönjátéko-
sok visszatérnek korábbi egyesületükhöz. Deme, Jeger és Nóvák Kaposvárra, Crnmarkovics az FTC-hez, Józsi Gy. pedig Zalaegerszegre, Papp G. esetében pedig nem tervezzük a hosszabbítást. Természetesen a helyükre minél gyorsabban kell igazolni, a hétfői edzésen már két, a horvát első ligában is játszott labdarúgó kapcsolódott be a munkába, a csatárposztra kiszemelt Olivér Drvosek és a középpályás Josip Tetec. Elkezdi a felkészülést a sérülés miatt fél évet kihagyó Ruppert is, továbbá érkezik Siófokról Petrák Viktor, akit szeretnénk leigazolni. Természetesen még jó néhány kiszemelt játékos van, de konkrétumokról még korai lenne beszélni.
- Jövő héten kezdődik az edzések mellett az előkészületi mérkőzések sora a ZTE ellen Egerszegen. Mennyire sikerült változatos ellenfeleket találni?
- Bőzsöny János vezetőedző és Simon József technikai vezető igyekezett úgy összeállítani a felkészülési menetrendet, hogy abba erősebb és gyengébb képességű csapatok is legyenek pontosan azért, hogy minden fajta játékrendszert tudjunk gyakorolni. Szűk két hónap van a március 2-ai bajnoki rajtig, s ha azok a játékosok akiket kiszemeltünk ide is kerülnek, 5-6 hét áll a vezetőedző rendelkezésére, hogy összekovácsolja a társaságot, ami azért nem lesz annyira nehéz, hiszen az újak is rutinos labdarúgók lesznek.
B.Z.
A NAGYKANIZSA FC TERVEZETT HAZAI ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEI:
01.19. szombat 11.00: NFC-HEVIZ
01.26. szombat 11.00: NFC-NAGYATAD
01.30. szerda 14.00: NFC-NAGYBERKI
02.06. szerda 14.00: NFC-BÜDAFOK
02.13, szerda 14.00: NFC-KAPOSVÁR
02.19. kedd 14.00: NFC-BALATONLELLE
02.20. szerda 14.00: NFC-NAGYBERKI
A Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola
ALAPÍTVÁNYI BÁLT RENDEZ 2002. január 19-én 19 órakor
az iskola tornacsarnokában.
Jegyek az iskola titkárságán igényelhetők: Nk., Hunyadi u. 18. Telefon: 518-900, fax: 310-522.
KARATE
2001. december 15-én rendezték meg a Hl. Glaudius Kupa nemzetközi karatetornát Szombathelyen kata és kumite versenyszámban. A nyolc korcsoport 300 fölötti versenyzővel képviseltette magát, ahol 5 ország két-harmados többséggel szerepelt. A versenyen a Magyar Karate Szövetség bírói testület tagjai és külföldi nemzetközi bírók vettek részt. A Nagykanizsai Shotokan Karate SE a Kőnig Kft. segítségével jutott el a versenyre, a sportolók költségeit fedezte. Az öt
kanizsai versenyző: Rózsa György, Horváth Péter, Tóth Roland, Varga András, Balassa Tamás, akiket Németh István 4 dános mester, Nincsics Attila 3 dános mester edzők, Deák Tamás elnökségi tag, Varga Gábor sportoló kísért el. Az öt versenyzőből háromnak sikerült érmet szereznie kumite versenyszámban: Tóth Roland 2. hely, Rózsa György 3. hely, Horváth Péter 3. hely.
Köszönjük a Kőnig Kft.-nek a lehetőséget a versenyre történő felkészülésre és az azon való részvételre.
A KARATE LEGJOBBJAI
2001. december 15-16-án Keszthelyen megtalálhatták az ország legtapasztaltabb és legrangosabb karateembereit és edzőit Magyarország minden részéről. A képviselt városok között, mint például Eger, Paks, Budapest, Pécs, Veszprém, Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Ózd, Nyíregyháza, ott volt Nagykanizsa is nagyon jelentős számmal.
Sensei Sáfár László 8 danps mester az Amerikai JKA Technikai Vezetője és a Magyar Karate Szövetség
technikai alelnöke tartott tanítóiskola-vizsgát, illetve dan-vizsgát, 3-4 dánosok és ami az igazi mesterfokozat, 5 dánosok részére. A sikeres vizsgázók között voltak Nagykanizsáról: Béres János (4 dan), Sipos László (3 dan), Kucskó Attila (3 dan).
Ezeket az eredményeket kétéves kemény munka után érték el, és ezen keresztül egy speciális tanítócsoport jött létre itt Zala megyében, illetve Nagykanizsán, ami a karate előrelépését fogja biztosítani.
TANULNI VÁGYÓK FIGYELMÉBE! Kezdjék a 2002-es esztendőt a Pénzügyi és Számviteli Főiskolával!
Várjuk jelentkezésüket a Zalaegerszegen induló tanfolyamainkra:
Érettségizőknek: felvételi előkészítő matematika tantárgyból, hétvégi oktatással, főiskolai oktatók vezetésével (80 óra, január 12-május 4. között).
Érettségizetteknek: - középfokú pénzügyi, számviteli szakképesítő tanfolyamok az új OKJ szerint.
Diplomásoknak: - Gazdasági informatikai menedzser (ÚJ SZAK!!)
- Közgazdász szakmérnök
- Pénzügyi, vállalkozási szakértő
Egyéb: Mérlegképes könyvelő „számvitel" szakvizsgára felkészítő hétvégi oktatással, főiskolai oktatók vezetésével (24 óra, kezdés: január 26.). Érdeklődés és beiratkozás:
BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézet Továbbképzési Osztály Zidaegerszeg, Gasparich u. 18/A. Telefon: 92/509-922, Fax: 509-923
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
A Kazanlak krt-en 2,5 szobás 62 négyzetméteres, 1. emeleti lakás jó állapotban eladó. Tel.: 318-779
(4307 K)_
Gyékényesen a tóparton (A szektor/45.sz.) kétszintes, teraszos, erkélyes nyaraló (szintenként fürdővel) eladó. Irányár: 7,5 millió Ft.
Érd.: 30/227-3294_
A Téglagyári úton aknás garázs el-adó. Erd.: 20/483-4772 (4326 ) A Kazanlak körúton 1,5 éve teljesen felújított, 1+2 szobás lakás májusi kiköltözéssel eladó. Érd.: 18 óra után a 30/378-3473-as tele-fonszámon. (4327 K)_
VEGYES
Gyermekülést vennék! Érd.: 315-
559 (4331 K)_
Stihl fűrész, 0,29-es keveset használt, jó állapotú motorfűrész eladó. Irányár: 58.000 Ft. Érd.: 30/856-3666 (4332 K)_
BÉRLET
Sormáson családi ház albérletbe kiadó. Érd.: 317-160, 70/249-6137
(4328 K)_
A keleti városrészben 1 szobás, központi fűtéses, bútorozott lakás kiadó. Érd.: 316-831 (4325 K) A Városközpontban udvari, különálló, bútorozott lakás február 1-jétől kiadó. Érd.: 20/956-8553 (4330 K)__
JARMU
ZUK All-hez alkatrészek olcsón eladók. Érd.: 30/856-3666 (4308 K)_
GYÁSZJELENTÉS
Megrendülten tudatjuk mindenkivel, aki ismerte, hogy volt elnökünk,
ZIBRICZKY ISTVÁN
Nagykanizsa, Zrínyi utcai lakos 2002. január 6-án elhunyt.
Drága halottunktól 2002. január 14-én 13 órakor katonai tiszteletadással búcsúzunk a Nagykanizsai Köztemetőben.
Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka, Büki Erzsébet. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Godena Ildikó. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. 1. Tel.: 92/549-200. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
ff ik WY%
- musical
- a veszprémi Petőfi Sándor Színház bérletes színházi előadásai a HSMK-ban Január 21-én 19 órakor HEVESI-BÉRLET Január 22-én 19 órakor BRÓDY-BÉRLET Január 23-án 19 órakor RÁTKAI-BÉRLET
Belépődíj (pótszék): 1200 Ft
PÉNTEK ESTI
KANDI!/VU
- pop-rock zenei sorozat a HSMK-ban január 11-én 18 órakor
BILL HALEY-től a U2-ig
Időutazás a rockzene birodalmában, sok-sok zenével.
Belépődíj nincs.
Tanuljon és vizsgázzon helyben, a
DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN!
Ajánlatunk: 2002. januártól folyamatosan:
1. Normál és intenzív ütemű képzés (4-8 óra/hét)
2. Államilag elismert nyelvvizsgák helyben!
3. Cégek számára kihelyezett oktatás
kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó, társalgási, nyelvvizsgára felkészítő tudásszinteken
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből kis létszámú csoportokban.
Orakezdés: délelőtt, délután, este, illetve csak szombat délelőtt.
Kedvező óradíj - részletfizetési lehetőség.
Jelentős kedvezmények:
- diákoknak, törzstanulóinknak,
- a január 14-ig beiratkozok számára.
Beiratkozás: személyesen, a jelentkezés sorrendjében.
DIALÓG Nyelvstúdió és Nyelvvizsga Központ Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. TeL/fax: 93/326 413,06 80/203 541 E-mail: dialog@dialognk.hu ; Web: www.dialognk.hu
A 2>r. Mező Jerenc gimnázium és Xözyazddsáyi Szakközépiskola Alma Mater Alapítványa
2,002,. januárJL 9-én 19 órától fACapítZ\'á nyi \'BáCt rendé amelyre tisztelettel meaSkja minden kedves volt tanítványát^ támogatóját A bál színhelye az iskola tornacsarnok ahol finom vacsora, mú^dr es élőzene bizL
a jó szórakozást. ¦ További információt az iskolában szer, Nagykanizsa, (Platán S03. cin vagy telefonon a (93)310-^82 (93) 537-419 számon lehet kér,
Az Alapítvány \'Kuratóriuma
v% k ¦ C* ¦
& J
KLUBJA
A Nagykanizsai Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat
KLUBOT SZERVEZ
rákbetegeknek és hozzátartozóiknak.
Helye:
Családsegítő Központ, Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 51.
Alakuló megbeszélés: 2002. január 28-án, hétfőn 15 órakor
Programfelelős:
Nagy János családgondozó. Telefon: (93) 311-868
Szeretettel várunk minden rákbeteget és hozzátartozóit!
Képzett szakemberek segítségét kínáljuk fel az egészségünkért, gyógyulásukért tenni akaróknak.
OSSZA MEG GONDJAIT, NE LEGYEN EGYEDÜL A BAJBAN!
XIV. évfolyam 2. szám • 2002. január 17.
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
Megjelenik 21.000 példányban
PÉLDÁTLAN VANDALIZMUS
Az elmúlt hét második felében, lakossági bejelentés nyomán derült fény a nagykanizsai vandalizmus történetében eddig példátlan eseményre. Ismeretlen tettes vagy tettesek 15 kandelábert vertek szét a Sétakertben. A DÉDÁSZ Rt. az eseményt követően ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen. Mint Talián Jánostól, a nagykanizsai kirendeltség vezetőhelyettesétől megtudhattuk, az elkövetőik) beton és alumínium kandelábereket vert(ek) szét, a villamosvezetékeket, a szerelőajtókat kiszaggatták, a repülőcsészealjaknak
titulált műanyag burákat összetörték, egyszóval életveszélyes állapotokat hagytak maguk után. A szakemberek szerint ezúttal nem fémgyűjtés volt a motiváció, hiszen a tettes mindent, amit tönkretett a helyszínen hagyott. A fémgyűjtésnek ez esetben nem is lett volna értelme, hiszen egy-egy oszlop mindössze negyven hasznosítható fémet, némi műanyagot, és ilyen formában értéktelen vezetéket tartalmaz. Az elkövető(k) a bűntett során folyamatosan életveszélyben volt(ak), hiszen a feszültség alatt lévő, vagy váratlanul feszültség alá
kerülő rendszer bármikor súlyos, életveszélyes áramütést okozhat. A DÉDÁSZ Rt. munkatársai az életveszélyt elhárították, ám továbbra sincs közvilágítás a Sétakertben. A teljes helyreállításra a jövő héten kerül sor. Eddig még ilyen mérvű rongálásra nem volt példa a városban, a vandalizmus eddigi történetében alkalmanként 4-5 kandeláber szokott a csúzlizásnak áldozatul esni, főként a keleti városrészben. A Csengery utcai bújóhídnál 2-3 hetente kell munkát végeznie a DÉDASZ-nak a vandálok miatt.
D. É.
TELEKI A HARMINCNEGYEDIK
Lapunk 2001. december 13-i számában foglalkozott Teleki László az MSZP országos listájára történő jelölésével. Teleki László akkor nyilatkozatot juttatott el lapunkhoz, amelyben az állt, őt a párt nem kereste meg, és későbbi megkeresés esetén sem kíván a párt országos listáján szerepelni. A hét elején a megyei és az országos médiumok is közzétették, miszerint Teleki László az MSZP országos listáján a 34. helyet foglalja el. Ennek kapcsán kérdeztük meg Teleki Lászlót, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét.
- Mi történt december közepétől a múlt hét közepéig? Miért változtatta meg korábbi, szilárdnak látszó álláspontját?
- December 20-ig valóban nem kívántam sem politikai, sem parlamenti közelségbe kerülni, megpróbáltam mindkettőtől távol, független maradni, és a roma önszerveződések munkáját támogatni. December 21-én viszont történt egy olyan fordulópont a magyarországi cigányság életében, amely minden közéletben szereplő roma személyt a jövőről való elgondolkodásra késztetett. A FIDESZ-MPP és a Lungo Drom közötti megállapodás aláírása megtör-
te a cigányság egységét, és politikai függetlenségét. El kellett hát gondolkoznom azon, hogyan tovább. Latolgattam, hogy mi lenne a legjobb a cigányságnak, a kanizsai CKÖ-nek, és a városnak is. A mérlegelésben saját személyemet soroltam az utolsó helyre, a döntésem meghozatalakor minden más előbbre való volt.
- Mikor érkezett a felkérés?
- Röviddel a FIDESZ és a Lungo Drom között született megállapodást követően, a két ünnep között. Nem tagadom, gondolkodási időt kértem, és a végső döntést az MSZP vezetésével folytatott tárgyalások után, a múlt hét elején hoztam meg.
- Mi segítette a döntését?
- A tárgyalások során kiderült, melyik helyet ajánlja nekem az MSZP. Annak érdekében jobb döntést jelen pillanatban nem tudtam hozni, hogy az amit én egy évtizede képviselek, továbbra is tudjon érvényesülni. A korábbi nyilatkozataimban már sejtetett jövő most jött el, politikai szerepvállalás válik szükségessé ahhoz, hogy a megosztott cigányság eddig nem képviselt fele is képviselethez jusson a politikában
- Szakértőként is megkeresték?
- Nem szeretnék szakértő lenni,
hiszen úgy gondolom, hogy egy leendő kormánynak éppúgy, mint a hatalmon lévőnek rendelkeznie kell szakértői gárdával. Arról viszont szó volt, hogy az Emberjogi, Kis-sebségi és Vallásügyi Bizottságban szerepet szánnak nekem.
- Bekerülése esetén, a sikeres választásokat követően, kíván-e továbbra is a kanizsai CKÖ-ben dolgozni?
- Igen.
D. É.
ELHUNYT DR. PAPP ELEMÉR
Lapzártánkkor érkezett a hír, dr. Papp Elemér, a Zala Megyei ANTSZ tisztifőorvosa tragikus hirtelenséggel elhalálozott. 1941. január 16-án született Budapesten. Az orvosi egyetem elvégzése után 1966-ban került körzeti orvosként Kehidára. 1989-ig kisebb-nagyobb megszakítással dolgozott gyógyítóorvosként, 1989-től megyei főorvos, 1991-től megyei tisztifőorvos.
Nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezhetnek
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium a nyolcosztályos gimnázium iránt érdeklődő tanulók és szüleik számára 2002. február 2-án (szombat) órai kezdettel nyílt napot szervez.
Bár a szerződésben foglalt hárommillió forint átutalásra került, az Opera Staggione két előadással maradt adós Kanizsán. A két, egyelőre be nem mutatott darab kifizetett értéke a becslések szerint hétszázezer forint. Hogy miért maradt el a két előadás eddig, arra nem tudok válaszolni, mondta el lapunk kérdésére Balogh László, az OKSB elnöke, de információim szerint még az ünnepek előtt is folytak tárgyalások a kanizsai illetékesek és az Opera Staggione között arra vonatkozóan, mikor kerülne sorra két előadás. Bízom benne, hogy a társulat betartja a szerződést, és ebben az évben megtekintheti a kanizsai közönség a korábban beígért darabokat.
Gáz Korpaváron
40 igénybejelentés érkezett
Lapunk az elmúlt év végén tudósított arról az egyeztetésről, amely a Polgármesteri Hivatalban zajlott le és témája a palin-korpa-vári gázberuházás volt. Akkor a felek abban egyeztek meg, hogy a KÖGAZ Rt. végzi el az igényfelmérést, és a lakossággal ők tartják a kapcsolatot Korpaváron, Ká-máncspusztán. Az egyeztetést követően megtörtént az igényfelmérés, az igénybejelentések összegyűjtése. A kiértékelést követően a KÖGÁZ úgy döntött, bár a kívánt 42 igénybejelentés helyett csak 40 érkezett, bízva abban, hogy további igénybejelentések várhatók, a beruházás előkészítését folytatják. Jelenleg a hírlevélben leírt feltételekkel a szerződés készítése van folyamatban. A szerződéseket az érintettek postai úton kapják kézhez, és a szerződés mellékleteként küldött készpénzátutalási megbízáson teljesíthetik, a befizetést. A tényleges kivitelezési munkálatok megindítása a szükséges hálózatfejlesztési hozzájárulások beérkezése után lehetséges, tudhattuk meg a KÖGAZ-nál.
D. É.
¦ 2002. január 8-án 10 órakor tett bejelentést egy kanizsai férfi, mert az éjszaka folyamán ismeretlen tettes feltörte belvárosi trafikját, ahonnan különféle árucikkeket tulajdonított el.
¦ Másnap este 8 órakor a keleti városrészből érkezett a bejelentés, mely szerint egy ismeretlen férfi erőszakkal behatolt egy idős férfi otthonába. Az idegen kopogtatott, majd a nyíló ajtót belökve berontott a lakásba. Figyelmeztette a sértettet, hogy ne ellenkezzen, ha élni akar. Felszólította pénzének és személyi igazolványának átadására, majd egy dróttal hátrakötötte kezét, lábát, száját leragasztotta. Rövid kutatás után a lakásból 10.500 Ft készpénzzel, és egy személyi igazolványával távozott. A bácsit a szomszédok szabadították ki. Az elkövetőről fantomrajz készült.
¦ Január 10-én ismeretlen telefonáló tett bejelentést, mert egy helyi nagyáruházból egy férfi élelmiszert szállít el az ellenérték megfizetése nélkül egy mikrobusszal. A járőr igazoltatás után előállította az urat, aki a nála lévő áru egy részéről valóban nem tudott elszámolni.
¦ 12 óra 45 perckor egy gimnáziumból telefonáltak be, mert az iskola tornaterméből eltulajdonítottak testnevelés óra alatt 3 darab aranygyűrűt. A kiérkező járőr a terem melletti női vécé kefetartójában megtalálta a hiányzó ékszereket.
¦ Délután fél négykor két férfi távozott fizetés nélkül egy mobiltelefon-üzletből. Vásárlási szándékkal érkeztek a boltba, s a számukra megmutatott készülékekkel kifutottak az üzletből. Az egyik elkövetőt a nyilvántartásból felis-
merte a sértett, elszámoltatása folyamatban van.
¦ Január 11 -én hajnali 2 óra 10 perckor a járőr egy gépkocsit igazoltatott, melyben az átvizsgálás során betörőeszközöket és valószínűleg bűncselekményből származó dohányárut talált. A gépkocsiban ülő három férfit előállították -egyikük még fiatalkorú! -, meghallgatásuk illetve elszámoltatásuk során kiderült, hogy az éjszaka folyamán egy vidéki városban elkövetett betörésből származnak a személyautóban lévő tárgyak. Egyikük előzetes letartóztatásban várja sorsának alakulását, társai szabadlábon védekezhetnek.
¦ Délután 3 órakor bolti lopásnál kértek rendőri intézkedést. Egy hölgy 319 forint értékű áruval próbált fizetés nélkül távozni, de tettenérésekor nem tudta magát igazolni. Ellene szabálysértési feljelentés készült.
¦ 21 óra 30 perckor egy helyi lakos tett bejelentést, mely szerint egy presszó előtt álló lezáratlan kerékpárját ismeretlen tettes eltulajdonította. A kiérkező járőr a kerékpárt egy fának támasztva megtalálta, tulajdonosának visszaadta.
¦ Január 12-e gépkocsifeltörésekkel kezdődött. A keleti városrészben e napra virradóra három személyautót törtek fel, melyekből CD-ket, hangszínszabályozöt, rádiósmagnót vittek el ismeretlen tettesek.
¦ Vasárnap délután egy autószalon alkalmazottja jelentette be, hogy ismeretlen tettes megrongálta kerítésüket, mellyel kb. 300.000 forintos káruk keletkezett. A vétkes autónak egyik rendszámtáblája fennakadt a kerítésen, így nem lesz bonyolult megállapítani az elkövető személyazonosságát.
FELHÍVÁS
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozást folytat a képen látható férfi ellen, aki alaposan gyanúsítható az alábbi bűncselekmény elkövetésével.
Az ismeretlen férfi 2002. január 9-én este 20 óra körüli időpontban kopogtatott be a keleti városrész egyik lakásába. A kinyíló ajtón berontva fenyegetéssel arra kényszeritette az idős tulajdonost, hogy adja át pénzét és személyi igazolványát. Miután ezeket megkapta, a szobában egy dróttal összekötözte a sértett kezét és lábát, száját széles ragasztószalaggal leragasztotta. A lakásból rövid kutatás után távozott.
Személyleírása: 25 év körüli, kb. 170-175 cm magas, sportos testalkatú, 1,5-2 cm-es haja szőke vagy szőkésbarna.
Elkövetéskor viselt ruházata: kék színű farmernadrág, kék - feltehetően orkán anyagú - dzseki széles gallérral.
Kérjük, hogy aki a képen látható személyzet felismeri vagy felismerni véli, az jelentkezzen személyesen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon (Nagykanizsa, Király u. 49. sz.) vagy a következő telefonszámon: 06-93/312-190.
Segítségükéi előre is köszönjük!
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
PER/PATVAR
... .............. ......... ..... .............
Tisztelt Szerkesztőség!
Én 73 éves asszony vagyok. Sajnos, nagyon nehéz helyzetbe kerültem, a jóságom áldozata lettem. A házamat odaadtam a gyerekeimnek és a kisebbikkel együtt is élek. Megengedtem neki, hogy nálam maradjon a családjával, mert nehéz a sorsuk. Arra is gondoltam, ha esetleg leesek a lábamról, lesz, aki a segítségemre legyen, gondoskodjon rólam. Én mindenemet, a nyugdíjamat is nekik adom, hozzájárulok a költségeikhez, mert őszintén szólva nem dolgoznak rendesen, nekik semmi nem jó. A jóságomra ráfizettem, mert most azzal fenyegetnek, hogy kiraknak a házból, bedugnak egy otthonba, odaadják a nyugdíjamat, ahol majd gondoskodik rólam az állam. Én nem akarok bemenni az otthonba, nem kell rólam gondoskodni, el tudom magam látni. Ha nekik nem jó velem együtt lakni, akkor költözzenek el ők, én csak az unokáimat sajnálom. Tessék megírni, hogy kirakhatnak-e a házból, ami már, igaz nem az enyém, csak a haszonélvezetet tartottam fenn? Ha el akarnak költöztetni, mit tehetek, visszavehetem a házamat?
Kérem a válaszukat:
„csalódott szülő" jeligére.
Kedves Asszonyom!
A leírtakból arra következtetek, hogy Ön ajándékozási szerződést kötött a gyermekeivel a holtig tartó haszonélvezeti joga fenntartása mellett. Haszonélvezeti jogánál fogva Ön jogosult az ingatlant
birtokolni, használni, vagy akár hasznosítani is. Egyszerűen fogalmazva: Ön lakhat az ingatlanban. A tulajdonos ezeket a jogokat a haszonélvezeti jog fennállása alatt csak akkor gyakorolhatja, ha a haszonélvező e jogokkal nem él. Az ajándék visszaköveteléséről már részletesen írtam a rovatban. Van mód arra, hogy a szerződő felek okirattal felbontsák az ajándékozási szerződést. Erre az Önök esetében valószínűleg nem kerülhet sor, mivel ahhoz a felek közös akarata kellene. Peres eljárás keretében, a bíróság előtt érvényesítheti igényét a következő esetekben:
Az ajándékozó az ajándékot visszakövetelheti:
- ha arra létfenntartása érdekében szüksége van
- ha a megajándékozott, vagy vele együtt élő hozzátartozója az ajándékozó vagy közeli hozzátartozója rovására súlyos jogsértést követ el
- az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsul.
Én a levelében írtak alapján úgy ítélem meg, hogy a lakásból nem lehet akarata ellenére kiköltöztetni és szociális otthonban elhelyezni. Természetesen, ha Önök között nem jó a viszony, akkor nehéz lesz az együttélés. Tanácsolom, beszéljék meg a problémákat a családban, talán az eredményre vezet, a „békét" csak együtt teremthetik meg.
dr. Stepán Annamária ügyvéd
Városunk útjain és járdáin kisebb-nagyobb közlekedési nehézségeket okozott a decemberi havazás, illetve a havazást követő néhány napos enyhülés. December hónapban a RYNO Kft. az önkormányzat által jóváhagyott szerződéses tartalomnak megfelelően csak az autóbusz-útvonalak, főforgalmi utak és veszélyes lejtők síkosságmentesítését végezte el. Nem történt szóróanyag kijuttatás az egyéb gyűjtő- és lakóutcákban. Az ekézhető hóvastagság megjelenését követően elindultak a takarítást végző hóekék, azonban a kisebb utcákban már járművek által letaposott hóval találkoztak, így annak ekézése nem lehetett teljes körű. A néhány napos enyhébb időjárás a letaposott csapadék felszíni felső rétegének jegese-dését eredményezte, ezért januárban az általunk is tapasztalt és a lakosság, valamint az önkormányzati képviselők által sorozatosan jelzett balesetveszély miatt a teljes úthálózat sózását rendeltük el.
A későbbi havazások esetén a jegesedést és fokozott balesetveszélyt elkerülendő javaslatot fogunk tenni a közgyűlés, illetve a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság felé, hogy a sóval kevert fűrészpor, mint síkosságmentesítő anyag kijuttatását az autóbuszútvonalakon túl minimum a gyalogjárdával nem rendelkező lakóutcákban is elvégeztethessük. Szerződésmódosítást követően a gyűjtő- és lakóutcák csomóponti területein is sózást szándékozunk elrendelni, különösen az út-járda kapcsolatoknál, a gyalogosútvonalak úttesten való átvezetéseinél.
Amennyiben a hőmérséklet -5 "C alá süllyed, a só nem fejti ki olvasztó hatását, ugyanakkor a tartós fagy jelentős károkat okozott az útburkolatban.
Az útburkolatok jégmentesítését követően a téli időjárási körülmények között is alkalmazható „hideg aszfaltkeverékkel" elkezdtük a járművekre veszélyt jelentő úthibák (kátyúk) kijavítását. Az úthálózat rendszeres ellenőrzését a RYNO Kft.-nél foglalkoztatott útellenőr végzi. Ellenőrzéseit követően azonnal intézkedik a veszélyes úthiba megjelöléséről és kijavításáról.
A hulladékszállítást végző vállalkozó folyamatosan gyűjti a közterületre kihelyezett fenyőfákat. Az összegyűjtött és telephelyre szállított karácsonyfákat aprítógéppel zúzzák össze. Az így felaprí-
tott anyag a hulladéklerakó mellett kialakított komposztáló egységbe kerül elhelyezésre.
Kérjük a lakosságot, hogy a vállalkozó munkáját megkönnyítve a kidobásra szánt fákat a közös hulladékgyűjtő edények mellé, valamint a szemétszállítási útvonalak mentén szíveskedjenek elhelyezni.
A megenyhült időben folytatódott az őszi maradványlevél összegyűjtése és a közterületi takarítási munka. Az északi városrészben megkezdtük a közterületi faápolási munkákat is. Első ütemben a vérszilva, a díszalma, a galagonya és akác utcasorfákon a „földről" kézi és motoros gallyazófűrésszel végezhető munkákra került sor. Második ütemben a kosaras gépkocsi igénybevételével a vastagabb és magas állású, az épített környezetre veszélyes, indokolt mértékű felújító, koronaalakítást végeztettünk a zöldterületeinket fenntartó Park Kft.-vei.
A faápolási munka költségigényes. A rendelkezésünkre álló pénzügyi fedezetet is figyelembe véve minden évben másik területen végeztetünk felújító faápolási munkákat, ezért az egyéb területekről az egyedi kérelmek kerülhetnek csak teljesítésre.
Faápolási és fakivágási munkákat a növényzet nyugalmi állapotában - időjárás függvényében - március végzünk. Műhelymunka keretében folyamatosan javítjuk és pótoljuk a megrongált köztéri padokat. A közterületi játszóterek szabványossági felülvizsgálatának útmutatása alapján folyamatosan kerül sor az egyes veszélyes esésmagasságú, illetve beszorulásveszélyes mászókák, hinták és csúszdák átalakítására.
A társasházi lakóközösségekből érkező egyedi fakivágási kérelmeket minden esetben kérjük a lakóközösség egyetértését is igazoló közös képviselővel aláíratni és véleményeztetni, az esetleges viták elkerülése érdekében.
Társaságunk ismételten pályázott a Thury téren építendő Millenniumi játszótér, valamint Kiskanizsán a Jakabkuti és Nagyrác u. kereszteződésében játszóudvar létesítésének támogatására.
Gáspár András ügyvezető
KÖZTERÜLET-FELÜGYELET
A közterület-felügyelet januári intézkedései közül kiemelt fontosságú a Nagykanizsa és környékén lévő több mint 20 db illegális szemétlerakó hely teljes körű felmérése, melyeknek felszámolását az idei évre tervezzük.
A kihelyezett hulladékok fajtájukat tekintve sokfélék. A legkevésbé környezetszennyező építési törmeléktől kezdve, a vegyes kommunális hulladékokon át a háztartásokban keletkező veszélyes hulladékok is megtalálhatók ezeken a helyeken.
A hulladékok közterületen va-
ló elhelyezése szabálysértésnek minősül, mely 100.000 Ft-ig terjedő bírságot .vonhat maga után.
A veszélyes hulladékok elhelyezése a legkárosabb a környezetre. Az ilyen anyagok nyilvántartása és kezelése rendeletileg szabályozott, kijuttatásuk a környezetbe szigorúan tilos. A veszélyes hulladékok (selejt akkumulátor, fáradt olaj, festékek, vegyszerek, illetve ezek tárolói stb.) átvételéről az erre jogosult, engedéllyel rendelkező cégek foglalkoznak.
Az egyéb, nem kommunálisnak minősülő hulladékok hivata-
los elszállítása az évente szervezett lomtalanítási akciókban oldható meg. Kérjük, hogy ezeket az időpontokat vegyék figyelembe a hulladékok kihelyezésénél, mivel ezek számtalan esetben késve, az akciót követő napokban történnek meg.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a begyűjtési akciókat követő időszakban a keletkezett veszélyes hulladékok a nyitva tartás ideje alatt a Nagykanizsa, Tripammer utcai telephelyen is leadhatók.
Nem lehet szó nélkül elmenni, főleg a belvárosban látható falfir-
kálások mellett, melyek nagymértékben rontják a városképet. A véget nem érő küzdelem a fal-firkálókkal rengeteg pénzét emészti fel a városnak, mely más célra is felhasználható lenne. A tulajdon ellen elkövetett gondatlan rongálás szabálysértésnek minősül. A szabálysértő akár 100.000 Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható.
A közterület-felügyelet által kirótt bírságok nagy részét továbbra is a bilincselésből származó bevétel teszi ki, mely január második hetében 40 lebilincselt autót jelent.
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
Ez évi első ülését tartotta kedden városunk közgyűlése. Napirend előtt Tóth Zsuzsa kérte a polgármestert, tegyen feljelentést ismeretlen tettes ellen, ugyanis az elmúlt év végén anyagi kárt okozó, városképet rontó és valószínűleg mögöttes tartalommal is bíró graffitik csúfították el a várost. Javasolta annak megfontolását, hogy térfigyelő kamerarendszert vezessen be az önkormányzat. Tüttő István elmondta, már több feljelentést tett és pénzjutalmat is ajánlott fel hasonló vandalizmus miatt. Kelemen Z Pál napirend előtti felszólalásában egy kérdést tett fel: sértheti-e a közgyűlés méltóságát azzal egy képviselő, ha más képviselőtársára nyomást gyakorol. A frakcióvezető felidézte azt a tavaly megtörtént esetet, amikor Birkner 7x>ltán Fidesz-frakcióvezető egy döntés során kikapcsolta az alpolgármester szavazógépét, más képviselőtársait pedig mindenki szeme láttára és füle hallatára számon kért, mert nem a frakció által meghatározott módon szavaztak. Kelemen Z. Pál szerint Birkner Zoltánnak bocsánatot kellene kérnie képviselőtársaitól, a közgyűléstől, mert a demokrácia szabályait megsértette. Az érintett fideszesek bejelentették, nem kívánják a bocsánatkérést, mindenki el tudja dönteni adott esetben, miért és hogyan szavaz vagy másítja meg korábban elhibázott szavazatát. Az ügyet Tarnóczky Attila műbalhé-nak minősítette. Birkner Zoltán szerint az MSZP kampányfogása csupán az, amit Kelemen Z. Pál elmondott. Tóth László a december 18-án meghozott, a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítványt támogató 18 millió forintos határozottal kapcsolatban elmondta: alapos a gyanú arra, hogy ugyanarra a célra beadtak egy pályázatot is, amelyen 17,1 millió forintot nyertek. A tény ismert volt a döntés idején is, de Birkner Zoltán nem tájékoztatta a testületet. Az alapítvány oktatási igazgatója elmondta, hogy az újságban nyilvánosságra hozott döntést nem tekinthetik hivatalosnak, arról csak másnap kaptak levélben értesítést. A közgyűléshez beadott kérelmet - levelet - pedig nem ő, hanem S. Nagy Katalin írta. A projekt viszont nem 18 millióba, hanem legalább 35-40 millióba ke-
rül. Tóth László nem fogadta el a választ, kérte írásban az indoklást, a közgyűléstől pedig egy állásfoglalást az ügyben, mert szerinte, ha kettős finanszírozás esete forog fenn, akkor a 18 millió forintos támogatásról szóló határozatukat vissza kell vonni. Rost János kérte Tarnóczky Attila alpolgármestert, számoljon be arról, hogy eljárt-e, vagy más fideszes eljárt-e azért, hogy a lakáspályázatok sikeresek lettek, mert akkor az eddig ismert pályázatkidolgozók, lobbizók mellett a pártnak is köszönetet mond az eredményekért. Az alpolgármester elmondta, hogy ittjártakor egyeztettek az államtitkárral és a minisztériumi osztályvezetővel, a szakma felső vezetését többször győzködte a sikeres elbírálásokért, döntésekért clr. Csákai Iván. a SZEB elnöke is. Röst János szerint úgy látszik, nem igazak azok a sajtóhírek, amelyek a párt eredményes lobbitevékenységéről szóltak. Tüttő István azt kérte, hogy ha a fent említettek igaz tartalommal bírnak, akkor a fideszesek járjanak el a laktanyák megszerzése, az ipari park érdekében is. Bicsak Miklós ismételten szót emelt a Rozgonyi utcai áldatlan buszmegálló-helyzet miatt. Kérte, hogy a sok lakossági panasz miatt helyezzék át a megállót.
A költségvetés vitája során az önkormányzat könyvvizsgálója, Szita László ismertette a rendelettervezetről szóló jelentését, észrevételeit, véleményét. Mint elmondta, vizsgálta a törvényességet, a költségvetési koncepcióban tervezettek megjelenését, a pénzügyi helyzetet elemezte. Összefoglaló véleménye szerint a költségvetés egyensúlya nehezen biztosítható, a működést alapvetően befolyásolja a tárgyi eszközök értékesítése, az intézmények bevételének alakulása. A romló pénzügyi helyzetben takarékos gazdálkodás szükséges, valamint olyan szervezettség, amely szakaszosan terheli a költségvetést. A vita során Röst János rámutatott, hogy a koncepcióhoz képest 350 milliós hitelfelvétel helyett már közel 522 millió szerepel a tervezetben. Elmondta, hogy úgy tárgyalják a rendelettervezetet, hogy a szakbizottság nem tárgyalta a költségvetést nagyban befolyásoló ele-
meket - mint gazdasági társaságok üzleti terve, IKI-felújítási címjegyzéke, tárgyieszköz-értékesítés, 100 milliós munkahelyteremtő javaslat -, jellemző a vagyonfelélés, a jövő év adósságterhe már 710 millió forint. Szerinte a mai helyzet nem más, mint a város gazdaságának a csúszó leértékelése. Cserti Tibor elmondta, hogy egy költségvetés nem lehet cél, csak eszköz, egy eszközrendszer. Nincs a városnak igazi koncepciója. A költségvetés nem tartalmaz olyan elemzésre alkalmas táblázatokat, amelyek alapján a képviselők úgy dönthetnek, hogy a döntéseik mélyreható betekintésen, elemzéseken alapulhassanak. A hitelállomány következő 2-3 évre prognosztizált mértékét ill. a több évre előre tervezett bevételi-kiadási főösszegeket etikátlannak, értelmezhetetlennek és elfogadhatatlannak tartotta. Balogh László, az OKSB elnöke kérte, hogy a kulturális és sportalap a tavalyi évivel megegyező 10 millió illetve 50 millió forint legyen. Ez az összeg még az inflációval sem növelt támogatási fedezet. Böröcz Zoltán a Pénzügyi Bizottság és az MSZP képviselőcsoportja által javasolt módosításokat foglalta össze, amelynek végeredményeképpen a több mint 521 millióra tervezett hitelfelvétel összege 404 millióra csökkenthető. Mint mondta, frakciója a beterjesztett költségvetést nem tudja támogatni. A polgármesteri hivatal személyi juttatásait csökkenteni javasolta, mint elmondta, az elmúlt két évben több mint 73 százalékos növekedés volt. Erre az évre húsz százalékban maximálná ezt úgy, hogy a tavaly ki-
ugróan magas bérfejlesztésben részesülők ne kapjanak béremelést. Az önkormányzati gazdasági társaságoktól elvont 5-10 millió forintok visszapótlására tett javaslatot, majd nem támogatta a szabadtéri színpad ez évi finanszírozását. Véleménye szerint a hóeltakarításra szánt 10 millió forintot 15 millióra kell emelni, hogy a feladatot ténylegesen el is tudja látni a szolgáltató cég. Törölni javasolta a költségvetésből a szabadhegyi útra szánt 25 millió forintot, az eladóval való megegyezésig egy konkrét ingatlanvásárlásra előirányzott 25 milliós összeget. A tüdőgondozóra szánt 3,4 millió véleménye szerint olyan kevés, hogy csak látszólagos felújításról lehetne szó, helyette a végleges elhelyezésről kellene dönteni. A korábbi hivatkozások alapján kérte az önkormányzat igazgatási tevékenységére szánt összeget - irodaszerek - egymillió forinttal csökkenteni a kincstár szerepvállalásának ígérete szerint. Az intézményeket és a hivatalt érintő pénzmaradvány-visszapótlás összegét százmillióval csökkentené, mert -mint mondta - a PB érzése szerint rejtett tartalékok szerepelnek a közel háromszázötvenmilliós tételben. Rámutatott arra is, hogy az ipari park tervezett 643 millió forintos bevételei éppúgy nem szerepelnek a költségvetésben, mint a NagyPlus Rt. háromszázötvenmilliós tőkeemelése, közel százmilliós kisajátítási ill. művelési ágból való kivonás költségei.
A vita lapzártakor még tartott. A költségvetésről legközelebb a közgyűlés februári ülésén tárgyal.
L. I.
családgondozói munkakör betöltésére
A Nagykanizsai Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat igazgatója pályázatot hirdet családgondozói munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: elsősorban felsőfokú szociális irányú végzettség. A pályázathoz csatolni kell a végzettséget tanúsító okirat másolatát, önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt.
Illetmény a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint. A pályázatokat 2002. január 24-én (csütörtök) 9-11 óra között személyesen kell benyújtani az intézmény igazgatójának.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 442/2001. (XII. 18) számú határozatával rendezés alá vonta a lakáskoncepcióban lakóterületi fejlesztésre kijelölt területeket: Szentendrei utcával párhuzamosan fekvő terület, a belterületi határtól keletre lévő terület, a Pityer utca déli oldala és a Szepetneki utca déli oldala a belterületi határtól délnyugatra.
Az 1997. évi LXXVUI. törvény és a végrehajtására kiadott rendeletek előírásaira figyelemmel a terv készítésére vonatkozó döntést, a fejlesztési koncepciót és a tervezési terület lehatárolását bemutató térképet a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában előzetes véleményezésre közszemlére tesszük 2002. január 31-ig.
A tervezési területre vonatkozó javaslatokat, észrevételeiket Nagykanizsa megyei jogú város főépítészének címezve írásban lehet eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 500-735
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
BUDAI ISTVÁN önkormányzati képviselő a 7. számú választókerület polgárait várja 2002. január 25-én pénteken 17 és 19 óra között a Kazanlak körút 7. számú épület A-lépcsőházában lévő irodahelyiségben.
TÁJÉKOZTATÓ
számlavezető pénzintézet változásról
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának számlavezető pénzintézete 2002. január 1-től az OTP Bank Rt.
Kérjük, hogy a helyi adóval és költségvetéssel kapcsolatos befizetési kötelezettségeiket a továbbiakban az alábbi bankszámlaszámokra teljesítsék. Amennyiben rendelkeznek 2000-2001-ből származó befizetési lapokkal (csekk), kérjük, azokat ne használják fel befizetéseik során, hanem helyette a Hivatal Gazdálkodási Osztályán már rendelkezésre álló és átvehető új befizetési lappal teljesítsék kötelezettségeiket.
Adónem
Számlaszám
Iparűzési adó
Építményadó
Gépjárműadó
Bírság
Pótlék
Termőföld bérbead. szárm. jöv.adó
Egyéb bevétel számla
Költségvetési számla
11749015-15432694-03540000 11749015-15432694-02440000 11749015-15432694-08970000 11749015-15432694-03610000 11749015-15432694-03780000 11749015-15432694-08660000
11749015-15432694-08800000 11749015-15432694
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Gazdálkodási Osztály
ELBÚCSÚZTUNK
Elmúlt heti lapzártánkkal egyidőben - a város és a megye közéleti személyiségeivel, a Zalai Hírlap népes olvasótáborával - kísértük utolsó útjára Marton Györgyi újságírót, a megyei hírlap nagykanizsai szerkesztőségének fiókvezetőjét. A temetésen Győrffy István főszerkesztő mondott gyászbeszédet, majd Fiiszár Károly katolikus esperes búcsúztatta el az elhunytat. Harkány László az alábbi szavakkal köszönt el Marton Györgyitől:
LEVÉL „ODAATRA"...
BÚCSÚ MARTON GYÖRGYITŐL
Kedves Györgyi!
Mélyen megrendülve írom ezt a levelet, amely töredékes marad, mert a fájdalom és a szomorúság bénítja szívemet és görcsbe rántja a kezemet.
Györgyi, nincs már értelme az életről és a halálról való filozófiának. Te már tudod, hogy József Attila itt is igazat írt: „dögbugyor a vége e pokoli útnak..." Mi, akik még itt maradtunk, mégsem ezt tanulhattuk Tőled, aki régóta viaskodtál a kérlelhetetlen betegséggel, inkább a reményt tápláltad bennünk, hogy hinni kell, talán még akkor is, ha minden remény elfogyott.
Életed - talán - legfogékonyabb szakaszában találkoztunk a Landler Jenő-ma Batthyány-gimnáziumban. Az első osztályosok szavalóversenyén tűnt fel egy mosolygós tekintetű, dundi kislány, aki, ha megszólalt, azonnal az érdeklődés középpontjába került, nemcsak orgonaszerű szép, mély, alt hangjával, hanem az előadandó mű kristálytiszta értelmezésével is. Tagja lettél az intézmény akkoriban fénykorát élő diákszínpadának, s négy éven át nem hiányoztál egyetlen műsoros rendezvényünkről sem. Már érettségire készülő nagydiák voltál, amikor Bornemissza Péter: Magyar Elektrájában Te lehettél Klütaimnésztra a királynő, a darab egyik fő szereplője. Nem szeretted a férjgyilkos királynőt. Sokat beszélgettünk akkor a művészet örök titkairól, amely később, esetenkénti találkozásaink visszatérő témája maradt.
Aztán az élet robogott velünk a maga útján tovább. Örültem sikereidnek, különösen újságírói teljesítményed töltött el büszkeséggel. Szívem szerint forgattad a tollat. Toleráns, mások véleményét is tiszteletben tartó újságíró voltál. A három évtizeddel ezelőtt bemutatott Móra Ferenc emlékest alkalmával te mondhattad el a színpadról mindnyájunknak Móra szép szavait, amellyel maradandó pályaképet adott az író önmagáról:
„Nem voltam lobogó fáklyatűz, csak rőzseláng a magas puszták felett, de a rőzsetűznél is melegedhettek az emberek". Ilyen voltál Te is, emlékedet ezért is őrizzük tisztelettel, szeretettel és hűséggel.
FELHÍVÁS
¦
Bejelentették
- Országunkban a lakáshoz jutás területén 1990-től jelentős feszültségek alakultak ki, hisz az előző kormányok idején e területet eléggé mostohán kezelték - mondta el Cseresznyés Péter, a Fidesz-MPP helyi sajtótájékoztatóján, melyet Birkner Zoltánnal tartottak.
- Ezt a jelzett feszültséget felismerve a jelenlegi kormány olyan lakáspolitikai elvet dolgozott ki, mely segítségével az új lakások építése, valamint a régi otthonok felújítása is rég nem látott erőre kapott. Ennek az otthonteremtési programnak egy jelentős része az Állami Támogatású Bérlakásprogram. A program támogatásával több mint 10 év után újra jelentős számban épülhettek önkormányzati bérlakások.
Nagykanizsa városa jelentős mértékben részesedett a kormány Bérlakásprogramja kínálta lehetőségből. A 200l-es évben városunk 3 részletben valamivel több mint 160 millió forint támogatást kapott bérlakások vásárlására és építésére, valamint átalakítására, így kerülhetett már átadásra a Nagy rác Úti Fiatal Családok Otthona. Ezen a 160 millió forinton túl december utolsó napjaiban újabb három pályázatunk nyerte el a Gazdasági Minisztérium támogatását. Ez a támogatás 117 újabb bérlakás építését teszi lehetővé. Ennek a 117 bérlakásnak a kialakításához a Gazdasági Minisztériumtól 460 millió forint támogatást nyert a város.
A megépülendő lakások a szociális rászorultság alapján való lakáshoz jutást teszik könnyebben elérhetővé, lehetővé, valamint a bérlakás mobilitását teszik könnyebbé. Szükség van erre, hisz Nagykanizsa város bérlakásállománya rossz állapotban van. Szükség van azért is a megépülő bérlakásokra, hogy a saját sorsukat irányítani, önmaguk előrejutásáért tenni akaró fiatalok életkezdését megfelelően lehessen támogatni.
A Fidesz Magyar Polgári Párt helyi csoportja fenti okok miatt tett meg mindent annak érdekében, hogy a beadott pályázatok közül minél több sikeres legyen.
A sajtó kérdésére válaszolva elhangzott, hogy érthetetlen, miért nem a város, az önkormányzat vezetése tájékoztatta ez ügyben a lakosságot. Mint lapunkban olvashatták, Tüttő István a ligetvárosi lakásátadáson ezt megtette, majd elmúlt heti lapszámunkban részletes nyilatkozatot is adott.
TULZO ÁREMELÉS?
A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, mert a UPC erre az évre tervezett áremelését túlzónak véli. A civil szervezet tagjai azt remélik, hogy a Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelenül megállapítottnak tartja a társaság árait. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület véleménye szerint, a szolgál-
tató az árait jóval az inflációt meghaladóan emelte, mégpedig a fogyasztókkal folytatott érdemi tárgyalások nélkül. Az összesen 650 ezer előfizetővel rendelkező cég 40 településen szolgáltat más és más módon, így az áremelés mértéke sem egyformán érinti az előfizetőket. Van, ahol a minimumcsomagért 16%-kal, van, ahol csak 12%-kal
kell többet fizetni. A UPC Magyarország Kft. vezetése azon a véleményen van, hogy az áremeléssel egyidőben javítottak szolgáltatásukon, újabb adókkal bővítették az alapcsomagot. A cég szóvivője szerint a versenyhivatal minden évben ellenőrizte az áremelések indokoltságát, és eddig még nem talált kifogásolni valót a társaságnál.
JOL SIKERÜLT
December 27-én a Kiskas-télyban került megrendezésre a Szivárvány Énekegyüttes tíz éves jubileumi koncertje, melyre a közönség olyan nagy létszámban jelent meg, hogy nem jutott szék mindenkinek. Köszönet illeti a HSMK és a Kiskastély dolgozóit. A gyönyörű karácsonyfa alá egy nagyon szép ajándékot, CD lemezt tett az énekegyüttes. Arról, hogyan jött létre az igazán exkluzív, szép külsejű CD, Baráth Yvette, az együttes vezetője számolt be. A felvételeket
Pusztai László baráti segítségével vették fel. Köszönet illeti a Bille cég vezetőjét, a Kanizsáról elszármazott Németh Márk Botondot, és feleségét, Gyüre Júliát, aki a borítót tervezte. Nagymértékben segítették a CD létrejöttét. Az együttesről készült fotót Szerdahelyi Rita készítette. Az anyagi háttér megteremtésében külön köszönik a Kanizsa Trend Kft., a Tungsram Rt., a Siroma-Plast Kft., a Farkas Ferenc Városi Zeneiskola, a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. Nagyka-
nizsai Fiókja, a PALMÖB Kft., Höfle Béla vállalkozó, a Ryno Út-, Híd- Épületkarbantartó és Építő Kft., a Papír Király a KI-KO Trade Kft., a Dél-Zala Áruház Rt. valamint a Kanizsa Újság Kft. támogatását. Lemezt a zeneiskolában és a koncertjeiken vásárolhatnak az érdeklődők. Jelenleg egy fővárosi fellépésre készülnek, március 6-án a régi Zeneakadémiára kaptak egy koncertfelkérést, ahol Kodály Zoltán három jelentős művét mutatják be.
B. Zs.
6
2002. január 17.
Újra megvitatják a tervezetet
A Pénzügyi Bizottság január 10-ei ülésén két plusznapirendet is tárgyaltak a bizottság tagjai. Az egyik a MÁV NTE előfinanszírozási kérelme volt, mivel megnőtt a sportegyesület létszáma, és nem tudnak év elején gazdálkodni. Tarnóczky Attila alpolgármester azt javasolta, hogy kerüljön be egy pont a költségvetési előterjesztésbe, ami a nem intézményként működő szervezetek támogatását a költségvetés elfogadásáig kezeli. A másik plusz napirendi pont a I. Futball Klub tartozásrendezési kérelmének megtárgyalása volt. Böröcz Zoltán a bizottság elnöke azt javasolta, bízzák meg Budai István, Baumgartner Péter és Bicsak Miklós képviselőket, folytassanak le vizsgálatot, mert ismeretek hiányában nem hajlandóak megszavazni a kérelmet. A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány támogatási kérelmét nem támogatták, mivel nem hozott javaslatot az alapítvány képviselője. A Batthyány Lajos* Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, valamint az önkormányzat PERFEKT Kft.-ben lévő üzletrészeinek értékesítéséről szóló napirendi ponttal kapcsolatban több kérdést megfogalmaztak a jelenlévők. Budai István képviselő megkérdezte, tudja-e valaki, hogy milyen osztalékot fizetett eddig a gimnáziumnak a PERFEKT Kft., továbbá az elmúlt időszakban emelték-e a
törzstőkét, és hol van a többlet? Cserti Tibor képviselő megjegyezte, a város érdekében végeztek itt nyelvoktatást, a gimnázium nem tárgyi apporttal szállt be, használati jogot kapott meg a kft. Végül a bizottság úgy döntött, hogy a nyelvoktatás általánossá válása miatt hosszabb távon nem látják a fejlődési lehetőséget, és a névértéken történő értékesítéshez járulnak hozzá. A Segítség a Fiatalokért Közhasznú Egyesület kérelmét, valamint egy vállalkozó részletfizetési kedvezmény kérését nem támogatta a bizottság. Végezetül Szita László okleveles könyvvizsgáló ismertette az önkormányzat 2002. évi költségvetési rendelettervezetének felülvizsgálatáról szóló könyvvizsgálói jelentést, melyből összességében megállapítható, hogy az önkormányzat 2002. évi költségvetési egyensúlya a saját bevételek, az átvett pénzeszközök behatárolása, a vagyonfelélés növekedése, az eladósodottság gyorsulása következtében nehezen tartható fenn. Böröcz Zoltán bizottsági elnök javaslatára az a döntés született, hogy mélyedjenek el a pénzügyi bizottság tagjai még egyszer a tervezetben, és még a 15-ei közgyűlés előtt vitassák meg újra. Mivel az idei esztendei politikai költségvetés is lesz, nem mindegy, hogy milyen örökséget hagynak hátra maguk után.
B. Zs.
Hiányos költségvetés-tervezet
A Szociális és Egészségügyi Bizottság január 8-ai ülésének első napirendi pontjaként a 2002. évi költségvetés-tervezetét vitatták meg a bizottság tagjai. Kelemen Z. Pál képviselő megjegyezte, ebben a formában szakmailag alkalmatlan megtárgyalásra az anyag, mert nem tartalmaz részleteket, csak kaptak valami információt. Nem derül ki pl., hogy ápolási, munkanélküliek jövedelempótló támogatására, lakhatási támogatásra milyen összegek szerepelnek. Debreczeni Attila megkérdezte, lesz-e előrelépés a fogyatékossági program végrehajtásában, hogyha már hoztak rendeletet az „Akadálymentes Kanizsa" megvalósításáról, a szociális, egészségügyi, oktatási és államigazgatási intézmények akadálymentes megközelíthetőségéről a mozgássérültek számára. A kérdésre Tarnóczky Attila alpolgármester azt a választ adta, hogy 2005-ig kell a középületek akadálymentesítését elvégezni, és március 22-ig lehet ismét pályázni az akadálymentesítésre, március közepéig kell teljes tervet készíteni a beruházásokról. Dr. Csákai Iván a bizottság elnöke is hiányosnak találta a tervezetet, és megjegyezte, furcsa lenne, ha öt perccel a közgyűlés előtt kapnák kézhez lebontva az adatokat. Ezeknek a hiányosságoknak a kiegészíté-
sével, melyre a szakosztály jelenlévő képviselője ígéretet tett, a SZEB a közgyűlés elé terjeszthetőnek szavazta meg a költségvetés-tervezetet. Tóth Zsuzsa önkormányzati képviselő kérte a bizottság tagjait, támogassák a Micimackó óvoda kérését, melyben kétmillió forintot kérnek az óvoda átalakításra, illetve az Élettér Alapítvány kérését, melyben 500 ezer forintot kérnek az állatmenhely számára. A bizottság tagjai vita nélkül elfogadták az előterjesztést a Kodály Zoltán út 10. szám alatti Nyugdíjasházban lévő garzonlakás bérlőjének kijelöléséről. Dr. Csákai Iván a szakosztálytól választ kért arra, hogy beköltöztek-e mind a 26 Ligetvárosban átadott bérlakásba, továbbá van-e három fenntartott szociális bérlakás, illetve az Erzsébet téren melyik az a lakás, amit bármelyik pillanatban ki lehet utalni?! Lakásügyekkel kapcsolatban még két levél tartalmát ismertette a bizottság elnöke. Az egyikben egy Honvéd utcai lakos fordult lakáskérelmi panaszával a bizottsághoz, a másikban, a kórház főigazgatója és gazdasági igazgatója kérte a munkaerőhiánnyal küzdő kórház lakástámogatási alapjának bővítését. Végezetül zárt ülésen tárgyalt a bizottság arról, hogy kit javasoljanak Szekeres József-díjra.
B. Zs.
MÓDOSÍTÁSSAL A KÖZGYŰLÉS ELÉ
A VKB január 9-én tartott ülésének első napirendi pontjaként a 2002. évi költségvetés tervezetét vitatták meg a bizottság tagjai. Tóth László önkormányzati képviselő, bár nem szavazta meg a tervezetet, megkérdezte, kik alakították át a költségvetést, mert amíg működött a költségvetést előkészítő ad hoc bizottság, addig tudott mindent követni. Gyalókai Zoltán képviselő a
gyermekvédelmi támogatás emelkedésének mértékéről, valamint a Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a Horváth Kisebbségi Önkormányzat támogatásának mértékéről érdeklődött. A vitát követően a költségvetési tervezetet három képviselő módosító javaslatával a közgyűlés elő terjeszthetőnek szavazták meg. Kiss László képviselő módosító javaslata szerint a miklósfai kerékpárút terve-
zésénél a kerékpárút kialakításához szükséges önrész kerüljön be a céltartalékba, Tóth László képviselő javaslatára szintén a céltartalékban szerepeljen a KanizsaNet informatikai fejlesztéséhez szükséges tízmillió forint, valamint Antalics Dezső bizottsági elnök módosító javaslatára a hatáskörükbe utalt tervezési feladatok ellátásához a 23 millió helyett 38 millió forintra történő fel-
emelését támogatta bizottság. A KÖGÁZ tulajdonában lévő sportteleppel kapcsolatos napirendi pontról az a határozat született, hogy ha az önkormányzat olyan megállapodást köt a KÖGÁZ Rt.-vel, mely mindkét fél érdekét kölcsönösen szolgálja, a VKB előkészíti és soron kívül a közgyűlés elé terjeszti a rendezési terv módosítását.
B.Zs.
2002. január 17.
7
Kellemetlen, ha az ember valami okból kifolyólag összeütközésbe kerül a törvénnyel, vagy hivatalos elintézni valója akad. Ha nincsenek nyelvi nehézségek, még csak megy a dolog, ám külföldön nem könnyű. Éppúgy nem az, mint nálunk külföldiként megpróbálkozni hivatalos ügyet intézni, mert bár vannak jó példák, az általános az, hogy az európai nyelvek ismerete itt-ott hiányos. Arról, hogyan érthet szót egy külföldi a kanizsai rendőrségen, Horváth István rendőrkapitányt kérdeztük.
- Ebben a témában egy nagyon modern nyugat-európai rendszer képzetében gondolkodunk. Az elmúlt egy-két évben számtalan intézkedés történt a nyelvi nehézségek leküzdése érdekében. Egyre több kollégámnak van olyan nyelvismerete, amely alkalmas kommunikációra. A fiatal rendőrök többségének van nyelvvizsgája, főként angol illetve német nyelvismerettel rendelkeznek, de a sajátosságok miatt néhányan horvátul is beszélnek.
- Mindenkor rendelkezésre
áll valaki a rendőrségen, aki nyelvet beszél?
- Nyilvánvaló, hogy nem minden időintervallumban van ez a kérdés lefedve, erre találták ki azt az átmeneti rendszert. Az átmeneti időszakokban a megoldást az ügyeleten elhelyezett tolmácslista jelentheti. Ez több tucat nyelvnek a tolmácsolására alkalmas technikai eszközeink vannak arra, hogy kontaktust teremtsünk tolmács és ügyfél között. Az európai szabványnak megfelelő segélyhívó rendszer is rendelkezik
II
olyan lehetőséggel, amellyel az átmeneti tolmácsolás megoldható. A működési területünkön lévő tolmácsok éjjel-nappal kereshetők, így néhány perces várakozás után nagyon kultúráltan megoldhatók a nyelvi nehézségek.
- Kötelező lesz egyszer a nyelvtudás a rendőröknek?
- A HSZT előírja, hogy 2006-ig minden rendőrnek egy nyelvvizsgát kell igazolnia, onnantól ez a probléma teljesen megoldódik. Ez főként a hosz-szabb ideje a pályán lévő rendőröknekjelent újat, hiszen a fiatalok már eleve úgy végeznek a szakközépiskolában, a főiskolán, hogy többnyelvű oktatásban részesítik őket, és aki ezt komolyan veszi, jó nyelvismerettel kerül ki az iskolapadból.
- Hogyan tanulhat nyelvet önöknél valaki?
- Volt horvátnyelv-oktatás a kapitányságon, ez szakmai ismeretekkel bővített nyelvtanfolyama volt, és Phare-pénzbői finanszíroztuk. Rendszeresen jelentkezhetnek a kollégáim nyelvtanfolyamara, bár annak a keresztmetszete viszonylag szűk.
- Szolgál az élet meglepetésekkel olykor?
- Volt már arra példa, hogy az Angliából hazalátogató ügyfél éjjel beállított a rendőrségre, és rokonait kereste. Fiatal rendőrünk ékes angolnyelv-tudással üdvözölte, beült az autóba, és elkalauzolta az ügyfelet. Ez még a jövő, de egy pillantást ilyen esetek kapcsán azért vethetünk bele. A nyelvtudás a rendőr imázs alakításának egy nagyon fontos része.
D. É.
KATYUKAROK KÖLTSÉGMEGOSZTÁSSAL
Elkészült egy állapotfelmérés, 1996 óta immáron már negyedszer, amely a nagykanizsai úthálózat, járdarendszer jelenlegi állapotának kórképe. A város úthálózata jelentős, más hasonló nagyságrendű településekhez viszonyítva nagyon nagy az aszfaltozott utak aránya, és ez a fenntartás szempontjából gondot okoz.
- Országos probléma az utak rossz állapota, vagy csak Nagykanizsát jellemzi?
- Az utóbbi időben komoly sajtóvisszhangot kapott, hogy a telet követően milyen rossz állapotban vannak az utak. Mostanra, talán a nyilvánosságnak köszönhetően is, köztudottá vált, hogy komoly megterhelést
jelent az útburkolatoknak még egy viszonylag rövid tél is, nem egy olyan hosszantartó hideg időszak, mint a mostani. A folyamatosan tartó hideg idő, aztán a rövid átmeneti enyhülés, amelyet ismét fagy követ, keményen rongálja a burkolatot, nemcsak nálunk, országszerte. Ebben az évben kevesebb panasz érkezett az utak állapotára, mint a korábbi években köszönhetően annak, hogy a média országszerte foglalkozik a problémával, így köztudottá vált, hogy mindenütt vannak ilyen gondok. Ezt megelőzően többen meg voltak győződve arról, hogy ez kizárólag kanizsai specialitás, és szép számmal érkeztek az észrevéte-
lek - mondja Gáspár András, a VIA Kanizsa KHT. ügyvezetője-
- Az úthiba miatt keletkezett kárt az út kezelőjén be lehet hajtani. Volt erre példa Kanizsán?
- Volt. Egy esetben nem volt vitatható a kérdés, ott valóban az út hibája miatt következett be a károsodás. Egyértelműen kimutatható volt, hogy az eset ott, és abban a formában történt, ahol a gépjármű tulajdonosa mondta. Ebben az esetben is körbejártuk a kérdést, mielőtt fizettünk volna, de a tulajdonos állításai beigazolódtak. Költségmegosztásban egyeztünk ki, hiszen a KRESZ előírja minden autós
számára az út és látásviszonyok szerinti közlekedést. Egyértelműen kimutatható volt, hogy az eset ott, és abban a formában történt, ahol a gépjármű tulajdonosa állította. Voltak már más próbálkozások is, de nem igazolódott be az elsődleges vizsgálatok alapján az, hogy az út hibája miatt következett volna be egyértelműen a kár. A károsultak egy esetben sem fordultak bírósághoz. Igaz, hogy az utak rossz állapotban vannak, igaz, hogy nem a gépkocsivezető hibája, hogy ez így van, de az autósnak is van hol kisebb, hol nagyobb szerepe abban, ha a gépkocsija meghibásodik.
D. É.
KANIZSAI
KÖZLÖNY
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓJA
Nagykanizsa, 2002. január 17.
2002/1. szám
I
Tartalomjegyzék:
65/2001. (XII. 19.) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 65/2001. (XII. 19.) sz. rendelete
a közterületek és közterület jellegű területek használatáról ...................1
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 65/2001. (XII. 19.) sz. rendelete
A KÖZTERÜLETEK ÉS KÖZTERÜLET JELLEGŰ TERÜLETEK HASZNÁLATÁRÓL
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló mód. 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében a közterületek és közterület jellegű területek használatának előírásairól az alábbi rendeletet alkotja:
Altalános rendelkezés L§
(1) A rendelet célja a közterületek használatának városképi, városrendezési, környezetvédelmi, ellátási, valamint közlekedésbiztonsági szempontok figyelembevételével történő szabályozása.
(2) Közterületet rendeltetéstől eltérően használni a tulajdonos önkormányzat és a kérelmező közötti közterület-használati megállapodás alapján lehet.
(3) A közterület-használati megállapodást - a tulajdonos képviseletében - a Via Kanizsa Kht. köti meg.
(4) Építési engedélyhez kötött közterület-használat esetében a Via Kanizsa Kht. közterület-használati megállapodást csak az első fokú építési hatóság jogerős építési engedélyező határozata alapján az abban meghatározott feltételekkel köthet.
(5) Jogszabályban meghatározott esetekben a közterület-használathoz szakhatósági hozzájárulás szükséges, melyet a kérelmezőnek kell beszereznie.
A rendelet területi hatálya 2.§
(1) A rendelet Nagykanizsa Megyei Jogú Város (továbbiakban: város) közigazgatási területére terjed ki.
(2) E rendelet szabályait kell alkalmazni közterületnek nem minősülő területekre is, ha arra a rendelet kifejezetten felhatalmazást ad.
(3) A műemléki ingatlanokkal összefüggő eljárásokra külön jogszabály rendelkezései az irányadóak.
A rendelet személyi hatálya 3.§
A rendelet hatálya kiterjed a természetes és jogi személyekre, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre.
Értelmező rendelkezések 4.§
(1) E rendelet alkalmazásában közterületnek minősül:
a) az ingatlan-nyilvántartás helyrajzi számmutatójában közterületként, továbbá közterületi jelleggel (pl. közút, járda, tér, park stb.) nyilvántartott belterületi földrészlet;
b) a belterületi földrészletek, illetőleg építmények (pl. épületárkádok alatti járda, alul- és felüljárók közterület-használatra át-
• adott része, tulajdonviszonyoktól függetlenül).
(2) E rendelet alkalmazásában:
1. Közterület rendeltetésszerű használata különösen: a közterületnek minősülő területeken közlekedés, pihenés, sportolás.
2. Járda: a közterületnek a gyalogosok közlekedésére szolgáló elkülönített része. Ahol az úttesttel nincs elkülönítve, ott az ilyen közterületből a vele határos ingatlanhoz csatlakozóan 1 m széles területsávot kell járdának tekinteni.
3. Zöldterület: a város belterületének növényzettel fedett, más terület-felhasználási egységhez nem tartozó közhasználatú része.
4. Plakát, reklám, hirdetmény: figyelemfelhívásra alkalmas közlés, információ, amely valamely termék, szolgáltatás, ingatlan, jog és kötelezettség (áru) értékesítését, vagy más módon történő igénybevételét, a vállalkozás nevének megjelölését, tevékenységének népszerűsítését, továbbá áru vagy árujelző, tevékenység megismertetését, kelendőségének növelését szolgálja.
5. Reklám- és hirdető-berendezés: reklám-, hirdető- és cégtábla, építmény, utcabútor, a KRESZ-ben, illetve közlekedési ágazati szabványban nem szereplő tábla, plakáthordozó, valamint egyéb eszköz, amely reklám, hirdetmény elhelyezésére szolgál, illetve azt közvetíti.
6. Út: járművek közlekedésére szolgáló közterület; közút: az állami tulajdonban lévő országos közutak és önkormányzati tulajdonban lévő helyi közutak, valamint közforgalom elől el nem zárt magánutak.
7. Mobil hirdető-berendezés:
• közúti járműveken önálló tartószerkezetre elhelyezett reklámtábla, plakát vagy egyéb hirdetmény (önálló tartószer-
2 KANIZSAI W KÖZLÖNY
kezetnek minősül a tetőcsomagtartó és a jármű rakfelületén e célból elhelyezett tartószerkezet is)
• a reklámozott üzlet nyitvatartási ideje alatt kihelyezett megállító tábla
• „szendvicsember" hirdetőtáblái
A közterület-használat iránti kérelem 6.§
(1) A rendeltetéstől eltérő közterület-használatot kérelem benyújtásával kell kezdeményeznie annak, aki a közterületet rendeltetéstől eltérő célra kívánja használni. A kérelmet a tevékenység megkezdése előtt legalább 8 nappal kell benyújtani.
(2) A kérelemnek tartalmaznia kell:
a) a kérelmező nevét (elnevezését), személyazonosító adatait, állandó lakó- és székhelyének címét, telefonszámát;
b) a kérelmező vállalkozó vagy gazdasági társaság adószámát és bankszámlaszámát;
c) a közterület-használat célját, időtartamát;
d) a közterület-használat módját és helyének pontos meghatározását, szükség esetén helyszínrajzzal, fotóval kiegészítve;
e) a közterületen folytatni kívánt tevékenység gyakorlására jogosító okirat (iparjogosítvány, működési engedély, vállalkozói igazolvány stb.) megnevezését és számát;
f) az élelmiszerekkel kapcsolatos vendéglátó-ipari és kereskedelmi tevékenység gyakorlásához a kérelmezőnek a helyi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint az Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás hozzájárulását csatolni kell;
g) mutatványos tevékenység esetében az eszközök és berendezések érvényes műszaki vizsgáját bizonyító okiratot.
(3) A kérelem beadása a közterület-használat megkezdésére nem jogosít. ¦
(4) A kérelmet a Via Kanizsa Kht.-nak címezve kell benyújtani.
(5) Nem köthető közterület-használati megállapodás:
a) az idegenforgalom szempontjából jelentős közterületekre kereskedelmi tevékenység végzésére, kivéve a 13. §. (1), (2) bekezdésében meghatározott eseteket;
b) városképi, műemléki és környezeti követelményeket nem kielégítő közterület-használatra;
c) jogszabály által meghatározott közterületen nem árusítható termékek forgalomba hozatalára;
d) a közlekedés biztonságát zavaró (utak és útkereszteződések, csomópontok beláthatóságát, közúti jelzőlámpákat takaró) berendezések és anyagok elhelyezésére;
e) szeszesital és dohányáru forgalmazására, kivéve az üzletek elé történő kitelepülést és jelentősebb kulturális, sport és politikai célú rendezvényekhez, árubemutatáshoz, reklámtevékenységhez kapcsolódó alkalmi árusításra;
f) sátorgarázs elhelyezésére;
g) göngyöleg tárolására, amennyiben az nem közterületi árusításhoz vagy rakodáshoz kapcsolódó.
A közterületen elhelyezhető árusítóhelyek létesítésének szabályai
7.§
(1) Tartós elárusítóhely (pavilon) elhelyezésére csak a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság által meghatározott, pályá-
2002. január 17.
zatban megjelölt helyre és számban köthető közterület-használati megállapodás. A pályázati eljárás szabályait a rendelet 10. §-a szabályozza.
(2) Tartós elárusítóhely (pavilon) létesítésére a közterület-használati megállapodást legfeljebb 5 éves időtartamra lehet kötni, mely időtartam -\' indokolt esetben, közös megegyezéssel - meghosszabbítható.
(3) A közút területének közlekedésre szolgáló részén - a járda kivételével - kereskedelmi tevékenység nem folytatható. A közút mellett a közút forgalombiztonságát érintő kereskedelmi tevékenység csak a közút kezelőjének hozzájárulása esetén végezhető.
(4) Az üzlettel rendelkező vállalkozó (kereskedő) árukészletét -közterület-használati megállapodással - az üzlet homlokzatával érintkező közterületen idényjelleggel árusíthatja.
(5) Az üzlettel rendelkező vállalkozóval (kereskedővel) az üzlet homlokzatát meghaladó területre, továbbá a közterületre nyíló kapualjba vagy udvarra is köthető közterület-használati megálfa-podás, amennyiben a kérelem áz alapprofillal megegyező tevékenység folytatására irányul.
(6) Az üzlettel nem rendelkező vállalkozó (kereskedő) közterületen a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a szükséges hatósági engedélyek, a közterület kezelőjének hozzájárulása esetén megkötött közterület-használati megállapodás és a külön jogszabály alapján közterületen árusításra megengedett termékeket értékesíthet.
Az idegenforgalom számára jelentős közterületek használatára vonatkozó speciális szabályok
8. §
(1) A rendelet 2. sz. mellékletében meghatározott I. díjövezetben foglalt közterületekre kitelepülő vendéglátó-ipari egységek bútorzatát, valamint mobil és megállító táblákat a közterület-használati megállapodást megelőzően zsűriztetni kell a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsággal.
(2) Az idegenforgalom számára jelentős közterületeken indokolt esetben (pl. kulturális találkozók stb.) 15 napnál nem hosszabb időre kulturális, sport és politikai célú rendezvények, árubemutatás és ezekhez kapcsolódó alkalmi vásár engedélyezhető.
Közterület-használati megállapodás nélkül végezhető tevékenységek
9.§
(1) Nem kell közterület-használati megállapodás:
a) a közút (járda) építésével, javításával, fenntartásával kapcsolatban a közút (járda) területének elfoglalásához;
b) az úttartozékok és közúti közlekedés irányításának célját szolgáló berendezések elhelyezéséhez;
c) a közterületen, illetőleg az alatt vagy felett elhelyezett közművek hibaelhárítása érdekében végzett munkához;
d) az üzlethomlokzat, kirakatszekrény, hirdető-berendezés (fényreklám), cég- és címtábla elhelyezéséhez, ha az a közterületbe 10 cm-en túl nem nyúlik be;
e) a tüzelőanyagok, szervezett limlom akció keretében elhelyezett tárgyak 48 órát meg nem haladó és közlekedést nem akadályozó tárolásához, a közterületet használó felelősségére, kivéve az I. díjövezet (lsd. 2. sz. melléklet).
(2) A megállapodás nélkül végezhető tevékenységeket, ha azok huzamosabb - 48 órát meghaladó - ideig tartanak, bejelentési köte-
2002. január 17.
KANIZSAI W KÖZLÖNY
3
lezettség terheli (pl. közterületen, illetve alatta húzódó közmű javítása, karbantartása).
A közterület-használat pályáztatása
10. §
(1) Azokon a területeken, ahol az igények meghaladják a rendelkezésre bocsátható közterület nagyságát, a használatba adó az igénybe vehető közterületeket kijelöli, meghirdeti és a jelentkezők között versenytárgyalás alapján dönt.
(2) A használatba adó a médián keresztül 1 hónappal korábban közzéteszi azokat a közterületeket, valamint tevékenységek listáját, melyekre pályázati eljárás keretében kíván megállapodást kötni.
(3) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell:
a) a hasznosításra meghirdetett közterület helyét, méretét, rendeltetését, felszerelését, a tulajdonosi jogokat gyakorló szerv megnevezését;
b) a közterület-használat célját és az ott folytatható tevékenység megjelölését;
c) a közterület-használat idejét, időtartamát, jellegét;
d) a közterület-használati alapdíj összegét;
e) a pályázati ajánlat benyújtásának helyét és határidejét;
f) a pályázati jogosultak körét;
g) a pályázati tárgyalás helyét és időpontját, a bíráló bizottság tagjainak megjelölését, a bírálat főbb szempontjait.
(4) A pályázati ajánlatot a Via Kanizsa Kht.-hez írásban kell benyújtani. A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbi adatokat, valamint a kiírásban meghatározott egyéb adatokat:
a) a pályázó nevét, címét, tevékenységét és az annak gyakorlására jogosító okirat másolatát;
b) pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázati feltételeket elfogadja.
(5) Pályázati tárgyalást egynél több pályázat beérkezése esetén kell tartani, legkésőbb a pályázatok benyújtási határidejét követő 15 napon belül. A tárgyaláson csak a pályázó vehet részt, aki a pályázati ajánlatát az előírt tartalommal és határidőben nyújtotta be.
(6) A pályázati tárgyaláson a pályázók, a használatba adó vezetője vagy megbízottja, a bíráló bizottság tagjai (a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság, valamint Gazdasági és Városüze-
- meltetési Bizottság) delegáltjából álló 2-2 fő, valamint a jegyzőkönyvvezető vesz részt. A tárgyalásról jegyzőkönyvet kell készíteni, és azt a pályázók részére meg kell küldeni, mely tartalmazza
a) a pályázók nevét, címét, tevékenységi körét;
b) a legmagasabb összegű közterület-használati díjra tett ajánlat összegét, az ajánlatot tevő pályázó adatait és az utána következő legmagasabb ajánlatot tevő adatait és ajánlatának összegét.
(7) A pályázati tárgyalást követően a bíráló bizottság a résztvevők közül kihirdeti a pályázat nyertesét és egyben a pályázók között felállított sorrendet.
(8) Ha a pályázat nyertese bejelenti, hogy a közterületet nem veszi igénybe, a pályázati tárgyaláson részt vett soron következő pályázó jogosult a közterület-használatra.
(9) Azonos feltételek esetén a helyi vállalkozó előnyben részesülhet.
A közterület rendeltetéstől eltérő használata
11. §
(1) A közterület rendeltetéstől eltérő használatának egyes szabályait
e rendelet a hatályos jogszabályok figyelembevételével szabályozza.
(2) A közterület rendeltetéstől eltérő használata különösen:
a) kereskedelmi tevékenység
b) hirdető tevékenység
c) építési és bontási munkálatok, valamint építési anyagok tárolása
d) járművek tárolása, amelyet külön rendelet szabályoz
(3) Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló tv. 39. § alapján a közterületen építményt elhelyezni csak a helyi építési szabályzat alapján szabad.
12. §
(1) A használó köteles a használat befejezését követően az igénybe vett területet az eredeti állapotnak megfelelően visszaadni.
(2) A használó köteles a használatra átadott területet és annak közvetlen környékét folyamatosan tisztántartani, a használatból keletkezett hulladékot összegyűjteni és eltávolításáról naponta gondoskodni.
(3) Közterületen szervezett alkalmi rendezvény esetén a használó -a közterület-használati megállapodás előfeltételeként - az (1) és (2) bekezdésben meghatározott kötelezettsége biztosítékaként, azzal arányosan - a használatba adó által megállapított mértékű óvadékot köteles előzetesen megfizetni. Az óvadék összege csak az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feladatok elvégzésére használható fel.
A kereskedelmi tevékenység
13. §
(1) Kiskereskedelmi tevékenység keretében közterület árubemutatásra, áruk értékesítésre vehető igénybe.
(2) Vendéglátás keretében közterület helyben fogyasztás, valamint a vendégek közvetlen kiszolgálása céljából vehető igénybe. A vendéglátás minősítése szempontjából a ténylegesen végzett tevékenység irányadó.
(3) Kereskedelmi céllal mozgóboltot, egyéb mobil alkalmatosságot üzemeltetni csak az engedélyező hatóságnál beszerzett engedélyt követően lehet.
(4) A város kiemelt területein (I. díjövezet) árubemutatásra a hirdetett üzlet előtt üzletenként legfeljebb 2 m2 közterület vehető igénybe.
Reklámtevékenység
14. §
(1) Reklámhordozót csak az úttest területén kívül, az útburkolat szélétől min. 0,6 m távolságra lehet elhelyezni.
(2) Nem helyezhető el reklámhordozó bármely KRESZ- és útbaigazító tábla előtt és után - a menetirány szerinti oldalon - 10 m távolságon belül, illetve csomópont, szintbeli gyalogátkelőhely és minden esetben vasúti átjáró előtt és után 30 m távolságon belül.
(3) Azokon a helyeken, ahol a reklámhordozó mögül gyalogos léphet az útra, a reklámhordozó csak a megállapodásban meghatározott olyan magasságban helyezhető el, hogy a gépjármű vezetője alatta elláthasson. A járda felett reklámhordozó min. 2,5 m magasságban helyezhető el.
(4) Mozgatható reklámhordozó csak a hirdetett üzlet közelében, annak nyitvatartási ideje alatt lehet közterületen, ha a megállapodásban meghatározott kivitelben gyártották le, és a megállapodásban leírtak szerint helyezték el.
KANIZSAI W KÖZLÖNY
2002. január 17.
(5) A vetített/hangos reklám közterületről látható/hallható alkalmazása illetve a mobil reklám- és hirdető-berendezés, valamint a plakáthordozó és plakát elhelyezés engedélyköteles.
(6) E rendelet melléklete szerinti 1. díjövezet területén 2 m2-nél nagyobb felületű óriásplakátok ideiglenes jelleggel, legfeljebb 1 éves időtartamra, engedéllyel létesíthetők. Az építtetőnek az építésügyi hatóság felszólítására, a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül - kártalanítási igény kizárásával - a reklámhordozót el kell bontani, annak környezetét az eredeti állapotnak megfelelően kell visszaállítani.
(7) Plakátok és egyéb hirdetmények (továbbiakban: plakát) csak az erre a célra létesített hordozófelületre helyezhetők el, melyek helyét e rendelet 3. sz. melléklete határozza meg.
(8) Amennyiben a plakátragasztó helyeken üres felület található, azokon lakossági hirdetmény a rendelet előírásainak betartásával díjtalanul elhelyezhető, legfeljebb 210x297 mm nagyságú (A/4) mérettel.
(9) A plakátok, hirdetmények az aktualitásuk elvesztését követően felülragaszthatók. A plakátragasztó felületekről minden páros hónap utolsó hetében a plakátok kihelyezését engedélyező szervnek el kell távolíttatni a felgyülemlett, aktualitásukat vesztett plakátokat. A plakátok eltávolítását követően a hordozófelületet az eredeti állapotának megfelelően kell visszaállítani.
(lO)Aktuális plakátokat egymásra ragasztani (rátakarni) nem szabad. Ez alól kivételt képeznek az ingyenes lakossági hirdetmények, melyek felülragaszthatók.
(11) A plakátokon jól olvashatóan meg kell jelölni a hirdető nevét, címét, vagy más elérhetőségét, a plakát aktualitásának végnapját pontos dátummal (év, hónap, nap).
(12) Választással, szavazással kapcsolatos plakátok díjtalanul a meglévő üres plakátragasztási helyeken és az e célra készített mobil plakáthelyeken is kihelyezhetők. Ezek eltávolításáért a választási, szavazási eseményt követő 15 napon belül a kihelyező, illetve a plakáton szereplő személy felel.
(13) Az engedélyesnek az építésügyi hatóság felszólítására a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül - a kártalanítási igény kizárása mellett - a reklámhordozót el kell bontania, annak környezetét az eredeti állapotnak megfelelően kell visszaállítani.
(14) A hangos reklám este 22.00 órától reggel 8.00 óráig nem üzemeltethető. Kivételt jelent ez alól a rendkívüli állapot és vészhelyzet.
(15) Reklámok, hirdetmények elsősorban magyar nyelven jelentethetők meg. A magyar nyelvű hirdetmény mellett azzal azonos tartalommal más nyelvű szöveg is feltüntethető.
15. §
(1) Tilos olyan reklámhordozók elhelyezése, amelyek összetéveszthető a közúti jelzésekkel vagy a forgalom szabályozására szolgáló berendezésekkel, csökkentik azok láthatóságát vagy hatásosságát, vakítják az út használóit vagy olyan módon (pl. KRESZ-ben alkalmazott színkombinációt, betűtípus és jelrendszer alkalmazásával) terelik el figyelmüket, hogy a veszélyezteti a közlekedés biztonságát.
(2) Tilos reklámot elhelyezni közúti jelzésen, annak tartóelemén vagy bármely más, a forgalom szabályozására vagy védelmére szolgáló berendezésen, úttartozékon.
16. §.
(1) Rögzített reklám- és hirdető berendezések közterületről látható -felsőbb szintű jogszabály által nem szabályozott - helyen és mó-
don történő elhelyezéséhez 1 m2-t meghaladó méret esetén építési engedély szükséges. Az önálló betűkből és szimbólumokból kialakított hirdetés méretének meghatározásakor az önálló betűk által elfoglalt, négyszöggel határolható felület az irányadó.
Az engedélyezési eljárást az építési engedélyezési eljárásról szó-%lő hatályos jogszabály előírásai szerint kell lefolytatni.
(2) Az építési engedélyt, illetve a közterület-használati megállapodást vissza kell vonni, és a használót a reklámhordozó eltávolítására kell felszólítani, ha:
a) a reklámhordozó, illetve közterület-használat a közlekedés biztonságát kedvezőtlenül befolyásolja;
b) az útszakaszon a forgalmi körülmények jelentősen megváltoznak;
c) a használó vagy megbízottja tisztántartási, karbantartási vagy felújítási kötelezettségének felszólításra sem tesz eleget;
d) használó a reklámhordozó méretét a megállapodásban rögzítettektől eltérően megváltoztatta;
e) használó a reklámhordozót nem a megállapodásban foglaltaknak helyezte el.
17. §
A reklámhordozó tulajdonosának, kezelőjének gondoskodni kell a reklámhordozók karbantartásáról, az elavult reklámok eltávolításáról a közterület szennyezése nélkül, a közterület eredeti állapotnak megfelelő helyreállításáról.
Építési és bontási munkálatok
18. §
(1) Tilos a közterületen bontásból, tatarozásból származó hulladék anyag tartós tárolása. A város kiemelt területein, a rendszeres autóbusz-forgalom által igénybe vett utakon és az ehhez csatlakozó közterületeken, valamint a műemléki környezetben elhelyezett ilyen anyagokat 24 órán belül, egyéb területekről pedig 3 napon belül kell a kijelölt törmelék-lerakóhelyre elszállítani.
(2) Közterületen építési anyagot tárolni, amennyiben az építési telken belül erre nincs lehetőség, kérelemre a lehető legkisebb hely- és időigénnyel, a megállapított díj ellenében lehet, a gyalogos és járműforgalom akadályozása nélkül, a beláthatóság biztosításával.
(3) A város kiemelt területén bontott anyagot, törmeléket csak konténerben szabad tárolni.
(4) Ha a közterület használata során a burkolt felületen, zöldsávban, növényzetben kár keletkezik, annak helyreállításáról a használó 30 napon belül saját költségén köteles gondoskodni.
(5) Nagykanizsa közigazgatási területén belül végzett építési, felújítási, bontási munkálatok során keletkezett hulladék, törmelék elhelyezéséről a munkák engedélyesének dokumentummal kell rendelkezni. A dokumentum kizárólag a törmeléket befogadó által kiállított nyilatkozat vagy számla lehet, melynek tartalmaznia kell a törmelék mennyiségét, az elhelyezés időpontját.
Egyéb használati módok
19. §
(1) Cirkuszi sátor felállítására, a kapcsolódó létesítmények (lakókocsik, ketrecek stb.) elhelyezésére a Cirkusztéren (Nagykanizsa, Camping út) kerülhet sor.
(2) Film- és televízió-felvételek céljára használt és emiatt a forgalom elől időszakosan lezárt területeken lévő üzletek, közintézmények megközelítését a használónak kell biztosítani, ennek
KANIZSAI W KÖZLÖNY 5
2002. január 17.
meghiúsulása esetén az ebből eredő károkat a károsult részére a használónak meg kell téríteni.
(3) A közút nem közlekedési célú használatához mellékelni kell az érintett útvonalon tömegközlekedést lebonyolító szervezettel történt egyeztetési jegyzőkönyvet, a Rendőrkapitányság, valamint az útkezelő hozzájárulását.
(4) Taxikiállás céljára használati megállapodás csak erre a célra kijelölt közterületre köthető. A taxikiállási helyeket minden közterület-használati megállapodással rendelkező taxis alanyi jogon, érkezési sorrendben, a KRESZ előírásait betartva használhatja.
(5) Epületekből, építményekből a közterületre történő szolgáltatás, illetve árusítás a szolgáltatást igénybe vevők által elfoglalt területre megkötött megállapodás és használati díj megfizetése alapján folytatható.
(6) Kerékpártárolók elhelyezése - amennyibe reklámhordozóként is funkcionál - megállapodás alapján történhet.
(7) Konténer, zárt árutároló szekrény elhelyezésére ideiglenes jelleggel megállapodás köthető.
A közterület-használat díj mértéke, a megfizetés módja és mentességek
20. §
(1) A közterület-használati díjak legalacsonyabb mértékét a rendelet 1. sz. melléklete, a díjövezeteket a 2. sz. melléklet tartalmazza. A díjtételek használati módonként nem vonhatók össze. A használatba adó a melléklet szerinti díjaktól a megállapodásban felfelé eltérhet.
(2) A kérelmező (használó) a közterület-használati díjat a megállapodás aláírását követő 8 napon belül, de legkésőbb a közterülethasználat megkezdéséig használatba adó számlájára köteles befizetni. A fizetési kötelezettség átutalással is teljesíthető.
(3) Használó a díj befizetését köteles a használatba adónál igazolni, aki az igazolással egyidejűleg a megállapodást záradékkal látja el.
(4) A használó köteles a közterület-használati megállapodást, valamint a tevékenység folytatásához szükséges engedélyeket (pl. vállalkozó, működési engedély stb.) a helyszínen tartani, és azokat az önkormányzat ellenőrzéssel megbízott szerve, a használatba adó képviselője, a szakhatóságok vagy a rendőrség ellenőrzése esetén kérésre felmutatni.
(5) Megállapodás nélküli közterület-használat esetén használatba adó kétszeres használati díj felszámítására jogosult, melynek megfizetése iránti követelést fizetési meghagyás útján érvényesítheti.
(6) Késedelmes díjfizetés esetén a késedelmi kamat a felszámítás időpontjában érvényes - a közterület-használati díjra vetített -hatályos jogszabályok szerinti mértékű.
(7)A közterület-használati díj megfizetése szempontjából minden megkezdett m2, valamint az 1. sz. mellékletben felsorolt tevékenységek mértékegységének megfelelő nap, hét és hónap egésznek számít.
21. §
(1) A használatba adó fizetési halasztást vagy részletfizetési kedvezményt adhat, ha a használó igazolja, hogy a díj egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni vagy szociális körülményeire tekintette aránytalanul súlyos megterhelést jelentene számára.
(2) A használatba adó indokolt esetben méltányosságból az 1. sz. mellékletben határozott közterület-használati díjat 50%-ig mérsékelheti.
(3) Nem kell közterület-használati díjat fizetni:
a) a választási kampány idején a bejegyzett pártoknak és más
társadalmi szervezetek helyi csoportjainak és a választáson indulóknak az általuk elhelyezett reklámhordozók és választási kampánnyal összefüggő tevékenységeik után (kivéve kereskedelmi tevékenység);
b) jótékonysági tevékenységet végző természetes vagy jogi személynek;
c) egészségvédelmi, környezetvédelmi rendezvények és vallási ünnepek után;
d) közcélú, sport- és kulturális rendezvények után;
e) művelődési házak rendezvényei után.
(4) A (3) bekezdés szerinti közterület-használat esetében a 12. §, valamint jelen rendelet közterület-helyreállításra vonatkozó egyéb rendelkezései alkalmazandók.
A közterület-használattal kapcsolatos eljárási kérdések
22. §
(1) A közterület rendeltetésszerű használatára előírt rendelkezések betartásának ellenőrzését Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője gyakorolja, az általa megbízott belső szervezeti egység útján, akik jogosultak külön jogszabályok szerint, valamint az e rendeletben foglalt jogkövetkezményeket alkalmazni (helyszíni bírság, szabálysértési eljárás). -
(2) Megállapodás nélkül és a megállapodástól eltérő használat esetén a használatba adó (a felszólításban foglaltak nem teljesítése esetén) a használó költségére jogosult eltávolítani és köteles 30 napig díj ellenében tárolni. Ezt követően a reklámhordozót a használatba adó szabadon felhasználhatja.
Szabálysértések
23. §
(1) Szabálysértést követ el az, és 30.000 Ft-ig terjedő - a szabálytalan állapot megszüntetéséig ismételhető - pénzbírsággal sújtható, aki:
a) e rendelet 3. §-22. §-ban meghatározott feltételektől eltérően cselekszik,
b) a hirdető-berendezést megrongálja, nem rendeltetésszerűen használja,
c) a rendeletben meghatározott közterület-használati megállapodás köteles tevékenységet megállapodás nélkül vagy a megállapodásban előírtaktól eltérően végzi.
(2) Szabálysértés esetén a közterület-felügyelő helyszíni bírságot szabhat ki, mely összeget a bírságolástól számított 8 napon belül az Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjába kell átutalni.
Záró rendelkezés
24. §
A rendelet 2002. január 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a 41/1999. (VII. 14.) sz. rendelet hatályát veszti.
Nagykanizsa, 2001. december 18.
Szabóné Dr. Csányi Mariann Tüttő István
jegyző polgármester
A kihirdetés napja: 2001. december 19.
KANIZSAI W KÖZLÖNY
2002. január 17.
/. sz. melléklet
A KÖZTERÜLET-HASZNÁLAT DÍJAK LEGALACSONYABB MÉRTÉKE
Ssi, Köz terület-használat célja Mértékegység Fizetendő használati díj (ÁFA nélkül)
I. II. III.
díjövezet
1. Közterületbe 10 cm-en túl benyúló kirakatszekrény, előtető, ernyőszerkezet, hirdető-berendezés Ft/m2/hó 600 300 200
2. Árusító- és egyéb építmény Ft/m2/hó 300 200 150
3. Árusítóasztal, pult, kézikocsi, büfékocsi (alapterület kétszerese) Ft/m2/hó 900 600 300 -
4. Taxik állomáshelye Ft/gk/hó 3.000
5. Közvilágítási kandeláberen lévő hirdetőberendezés Ft/m2/hó 2.000 1.500 1.000
6. Önálló hirdető-berendezés (hirdetési felület nagysága szerint) - rögzített - elmozdítható Ft/m2/hó Ft/m2/hó 1.000 Í.500 700 1.200 400 900
7. Totó-, lottó-, sorsjegy-, újság-, könyvárusítás Ft/m2/hó 800 600 200
8. Építési céllal a kivitelezési munkához felhasznált állvány elhelyezése Ft/m2/nap 200 150 100
9. Építőanyag és törmelék elhelyezése Ft/m2/hó 160 120 6 hónapig díjmentes, utána 100
10. Út és járda lezárása építési célra Ft/m2/nap 100 80 60
11. Közút részleges vagy teljes igénybevétele egyéb célra (közcélú rendezvények kivételével) Ft/m2/nap 200 150 100
12. Tüzelőanyag-tárolás (fa, szén stb.) Ft/m2/nap 20 10 10
13. Idényjellegű élelmiszerárusítás (burgonya, dinnye, alma, hagyma stb.) Ft/m2/nap 500 400 100
14. Idényjellegű, ünnepekhez kapcsolódó árusítás (fenyő, koszorú, trombita, virág stb.) Ft/m2/nap 1.200 1.000 200
15. Alkalmi mozgóárusítás Ft/m2/nap 1.000 800 200
16. Árubemutatás Ft/m2/hó 2.000 1.600 1.000
17. Az üzlet működéséhez szükséges terasz, előkert Ft/m2/hó 600 300 150
18. Mutatványos tevékenység Ft/m^/nap 100 40 30
19. Cirkuszi tevékenység Ft/m2/nap _ 20.000 _
20. Kerékpártároló elhelyezése reklámhordozóval Ft/m2/hó 1.000 800 500
21. Előlépcső Ft/m2/év 15.000 12.000 10.000 .
22. Tárolási díj (20. § (2) bek.) Ft/nap 500
23. Egyéb célú, az előzőekben fel nem sorolt közterület-használati kérelem esetén A díj mértékét a fenti díj övezeten kénti minimális és maximális összegek között a használatba adó állapítja meg
2002. január 17.
KANIZSAI
KÖZLÖNY
2. sz. melléklet
DÍJÖVEZETEK
I. díjövezet:
Katona j. u., Kórház u., Kossuth tér, Eötvös tér, Rozgonyi u., Magyar u., Báthory u., Autóbusz-állomás, Király u., Zrínyi u. által határolt területek.
II. díjövezet:
Az I. díjövezethez nem tartozó összes városi terület, Csónakázó-tó.
III. díjövezet:
Kiskanizsa, Bajcsa, Palin, Korpavár, Sánc, Bagola, Fakos, Miklós-fa, és Szabadhegy.
3. sz. melléklet
RÖGZÍTETT PLAKÁTRAGASZTÓ-HELYEK JEGYZÉKE
Belváros
a) Deák tér 3.
b) Deák téri taxibejárat
c) Eötvös tér 1.
d) Széchenyi tér
e) Rozgonyi u. 13.
- 2 m2 hirdetőtábla
- 2 m2 hirdetőtábla
- 6 m2 falon lévő hirdetőtábla
- 2 m2 hirdetőtábla
- 6 m2 falon lévő hirdetőtábla
j) Platán sor 10.
k) Platán sor büfé mellett
1) Rózsa u. pékáru-bolt előtt
m) Kórház u.-Szekeres u. csomópont
Déli városrész
a) Csengery u. uszoda mellett
b) Ady u. 16.
c) Ady u. 33.
d) Ady u. 42.
e) Ady u. Kanizsa Trend előtt
f) Ady u. vasúti átjáró
g) Ady u. teniszpályával szemben
h) Ady u. Cserháti SZKl-val szemben
i) Ady u. Bécsi korzó mellett
Kiskanizsai városrész
a) Hunyadi tér labdarúgópálya mellett
¦ 2 m2 hirdetőtábla
¦ 2 m2 hirdetőtábla 2 m2 hirdetőtábla
2 m2 hirdetőtábla
¦ 9 m2 hirdetőtábla
¦ 2 m2 hirdetőtábla • 2 m2 hirdetőtábla
¦ 2 m2 hirdetőtábla
- 9 m2 hirdetőoszlop
¦ 2 m2 hirdetőtábla
¦ 2 m2 hirdetőtábla
9 m2 hirdetőoszlop
¦ 2 m2 hirdetőtábla
-2 m2 hirdetőtábla
f) Teleki u.-Kórház u. DK-i sarok -9 m2 hirdetőoszlop
g) Zrínyi u. KÖGÁZ-parkoló - 9 m2 hirdetőoszlop
Északi városrész
a) Magyar u.-Árpád u. csomópont - 2 m2 hirdetőtábla
Keleti városrész
a) Városkapu krt. 3.
b) Városkapu krt. 7.
c) Városkapu krt. buszmegállóval szemben
d) Kazanlak krt. 3.
e) Kazanlak krt. 4.
f) Kazanlak krt. 11.
g) Kazanlak krt. Jerikó fagyizó mellett
h) Hevesi u. ABC-parkoló mellett
i) Platán sor 5.
¦ 2 m2 hirdetőtábla
¦ 2 m2 hirdetőtábla
- 2 m2 hirdetőtábla • 2 m2 hirdetőtábla
¦ 2 m2 hirdetőtábla
- 2 m2 hirdetőtábla
¦ 2 m2 hirdetőtábla
- 1 m2 hirdetőtábla
¦ 2 m2 hirdetőtábla
4. sz. melléklet
IDEIGLENES PLAKÁTRAGASZTÁSI HELYEK LÉTESÍTHETŐK AZ ALÁBBI HELYSZÍNEKEN:
1.) A Vásár utcai autóbusz-pályaudvar területén a Volán hozzájárulásával
2.) A Vasútállomás területén a MÁV Rt. hozzájárulásával
3.) Az autóbusz decentrumok területén
4.) Az autóbusz-megállók 10 m-es környezetén belül
5.) Önkormányzati szervezetek épületeinek 10 m-es környezetében
6.) 300 m2 bruttó alapterületet meghaladó kereskedelmi egységek 10 m-es környezetében
KANIZSAI
KÖZLÖNY
Szerkeszti: a KANIZSA Dél-Zalai Hetilap, Nagykanizsa, Király u. 47. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Király u. 47. Felelős kiadó: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540. Tel./fax: 93/312-305. Megjelenik: a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap mellékleteként. Fénymásolatban nem terjeszthető!
8
KANIZSAI W KÖZLÖNY
2002. január 17.
2001-2002. ÉVI KÉMÉNYSEPRŐI DÍJAK ÖSSZEHASONLÍTÓ TÁBLÁZATA
2001. évi díj 2002. évi díj
1. Használatban lévő lakóépületi kémények műszaki felülvizsgálata,
ellenőrzése, tisztítása ¦
Égéstermék maradéktalan eltávozásának műszeres ellenőrzése
(csak gáztüzelés esetén) • i
a) Egyedi kémény
- szilárd és olajtüzelésű 570 Ft/db/év 627 Ft/db/év
- gáztüzelésű 560 Ft/db/év 616 Ft/db/év
b) Gyűjtőkémény
- szilárd és olajtüzelésű 570 Ft/rákötési szint/év 627 Ft/rákötési szint/év
- gáztüzelésű 560 Ft/rákötési szint/év 616 Ft/rákötési szint/év
c) Füstgáz-levegő kémény
- gáztüzelésű 560 Ft/rákötési szint/év 616 Ft/rákötési szint/év
d) Központi kémény (64x64 cm-nél kiseBb, fűtési célú)
- szilárd és olajtüzelésű 660 Ft/fm/év 726 Ft/fm/év-
- gáztüzelésű 606 Ft/fm/év 666 Ft/fm/év
e) Üzemi kémény (64x64 cm-nél kisebb, technológiai célú)
- szilárd és olajtüzelésű 1.205 Ft/fm/év 1.325 Ft/fm/év
- gáztüzelésű 569 Ft/fm/év 626 Ft/fm/év
f) Gyári jellegű kémény (64x64 cm-nél nagyobb) 936 Ft/fm/év 1.029 Ft/fm/év
2. Lakóépületi tartalékkémények műszaki felülvizsgálata, ellenőrzése és szükség
szerinti tisztítása 241 Ft/db/év 265 Ft/db/év
3. Használatban lévő üdülőtelepi kémények műszaki felülvizsgálata,
ellenőrzése, tisztítása - ¦\'
Égéstermék maradéktalan eltávozásának műszeres ellenőrzése
(csak gáztüzelés esetén) ¦ ¦
a) Egyedi kémény ....
- szilárd és olajtüzelésű 1.195 Ft/db/4 év 1.314 Ft/db/4 év
- gáztüzelésű" 836 Ft/db/év 920 Ft/db/év
b) Gyűjtőkémény .
- szilárd és olajtüzelésű 1.195 Ft/rákötési szint/4 év 1.314 Ft/rákötési szint/4 év
- gáztüzelésű 836 Ft/rákötési szint/év 920 Ft/rákötési szint/év
c) Füstgáz-levegő kémény
- gáztüzelésű 836 Ft/rákötési szint/év 920 Ft/rákötési szint/év
4. Üdülőépületi tartalékkémények műszaki felülvizsgálata, ellenőrzése és
szükség szerinti tisztítása 488 Ft/db/év 536 Ft/db/év
5. Kémények használatával összefüggő ellenőrzések
a) Kivitelezés közben (eltakarás előtt) nyilatkozattal
- egyedi 1.424 Ft/db 1.566 Ft/db
- gyűjtő 2.848 Ft/db 3.132 Ft/db
-füstgáz-levegő 8.545 Ft/db 9.400 Ft/db
- központi, üzemi, gyári jellegű 8.545 Ft/db 9.400 Ft/db
b) Kivitelezés befejeztével, kész kémény esetén
-egyedi 1.424 Ft/db 1.566 Ft/db
- gyűjtő 2.848 Ft/db 3.132 Ft/db
- füstgáz-levegő 2.848 Ft/db 3.132 Ft/db
- központi, üzemi, gyári jellegű 8.545 Ft/db 9.400 Ft/db
6. Kémények használatával összefüggő szakvélemények és kiszállási költség
-egyedi 3.420 Ft/db/kémény 3,762 Ft/db/kémény
- gyűjtő 3.420 Ft/db/kémény 3.762 Ft/db/kémény
-füstgáz-levegő 3.420 Ft/db/kémény 3.762 Ft/db/kémény
- központi, üzemi, gyári jellegű 3.420 Ft/db/kémény 3.762 Ft/db/kémény
7. Füstgáz-levegő kémények égési levegő ellátásának és esetleges
égéstermék átszivárgásának műszeres ellenőrzése 1.366 Ft/szint 1.502 Ft/szint
A soronkívüli kéménytisztítás és kiégetés, amennyiben a munka elvégzését a tulajdonos a sormunka során lehetővé tette, díjmentes.
A fenti árakat a mindenkor érvényben lévő ÁFA terheli.
„SEGÍTS MAGADON! AZ ISTEN IS MEGSEGÍT."
A városért kívánnak tenni
Az év első klubfoglalkozása ünnepnapnak számított a Vállalkozók Klubja Nagykanizsáért Egyesület életében. A találkozó első programjaként Iván Endre, a klub elnöke okleveleket, valamint az egyesület címerét ábrázoló, gépjárműre és bejárati ajtóra ragasztható matricákat adott át a 24 alapító tagnak. Ezt követően megismerkedtek a kanizsai Cserjés Veronika 15 éves kajak-kenuzóval, aki sporteredményével eljutott a magyar bajnoki dobogó legfelső fokára, és világversenyen is várnak tőle eredményt. Az eredmények eléréséhez azonban pénz kell, támogatókra van szükség. Erről a kérdésről, a támogatás lehetőségéről a klub tagjai a jövőben még szót ejtenek. Meghívott vendégként Tültő István polgármestert arról faggatták, hogyan látja Nagykanizsa jövőjét, gazdasági életének alakulását, hol tart az Ipari Park és a Logisztikai Központ kialakítása, az autópálya építése, a városfejlesztési koncepcióban milyen szerepe van a városközpontnak, mert úgy érzékelik, elveszíti súlyát a közelmúltban átadott nagy áruházak miatt. A beszélgetés során elhangoztak ötletek és negatív tapasztalatok, közöttük az is, hogy a városban óriási erők működnek azért, hogy a befektetők ne Kanizsára jöjjenek. Felhozott példák alapján kritika érte a helyiek tárgyaló- és együttműködési készségét. A nap házigazdája Doucha Ferenc elmondta, hogy a klub szeretne Kanizsáért tenni, azon gondolkodnak, hogyan lehet a várost kihúzni ebből a nehéz helyzetből. Ma valaki végigmegy a városon, azt a bűvös szót látja megismétlődni, hogy „végkiárusítás!" Arra kérték a polgármestert, lehessen nagyobb lehetőségük beleszólni a város életébe, a döntések előkészítésébe, teremtse meg a lehetőségét, hogy elképzeléseiket megvitathassák kompetens személyekkel. Tüttő István polgármester válaszában megfogalmazta, hogy a hjvatal átalakítását el kell végezni, a technikai és a személyi feltételeket meg kell teremteni az eredményesség érdekében. ígéretet tett az együttműködés erősítésére, sor kerülhet a bizottságok előtti találkozókra, hiszen javaslattételi joggal rendelkeznek.
B. Zs.
A Zala Megyei Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete 1991 óta működik Nagykanizsa székhellyel a megyében. Célja: A nyugdíjaskorú állampolgárok életminőségének javítása, érdekeik védelme, társadalmi aktivitásuk fenntartásának elősegítése. E célok megvalósulását a városban és a megyében működő nyugdíjasklubok programjainak összehangolásával, ismeretterjesztéssel, az időseket érintő tipikus problémák összegyűjtésével, tanácsadással próbáljuk elérni. Segítjük a nyugdíjas versmondók, énekesek, zenészek, amatőr művészek megismerését és egymás közti versengését. Egészségmegőrző szűrővizsgálatokra mozgósítjuk az időskorúakat. Csoportos gyógyüdülési lehetőséget biztosítunk számukra, személyenként 10.000 Ft állami támogatás igénybevételével. A rendkívüli kiadás felmerülése miatt válsághelyzetbe került nyugdíjasok egyszeri szociá-
Lapunk 2001/1 l-es számában foglalkozott először a Zrínyi-iskolából elbocsátott tanár esetével. Akkori írásunk arról szólt, hogy szabályosan lefolytatott fegyelmi vizsgálat során a háromtagú fegyelmi tanács tagjai bizonyítottnak találták a nevelő ellen felhozott vádakat, vagyis a nevelő fenyegette, személyiségi jogaiban, méltóságában megsértette az iskola egyik tanulóját, így elbocsátás volt a fegyelmi büntetés. Ezt követően az érintett nevelő élve törvényadta jo-
lis segélyben részesítését kezdeményezzük a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Minden héten két alkalommal ügyfélfogadást tartunk a Nagykanizsa, Petőfi u. 5. szám földszintjén lévő irodánkban. Tanácsot adunk eltartási és életjáradéki szerződések megkötéséhez, különböző ügyes-bajos ügyek elintézéséhez. Ügyfélfogadást keddenként 9-1 l-ig, csütörtökön 14-16 óráig az elnökség tagjai tartanak. Tervezzük a jelenlegi nyugdíjasklubhoz nem kapcsolódó, de önkéntes társadalmi munkát vállalni kész nyugdíjasok részére egy új klub megalakítását. Ehhez várjuk Nagykanizsán és környékén lakó nyugdíjastársaink jelentkezését. Érdeklődési körük szerint vállalhatnak a klub tagjai kulturális és sportrendezvények szervezésében való részvételt, előadások megtartását, helyi önkormányzatokban, civil szervezetekben idősügyi érdekképviseletet, fogyasztóvé-
gával, munkaügyi bírósághoz fordult. A munkaügyi bíróság első fokon a Zrínyi-iskola fegyelmi tanácsa által hozott határozatot hatályon kívül helyezte, és az alperest arra kötelezte, hogy a felperes elmaradt illetményét, és 2001. augusztus 15-től a kifizetés napjáig terjedő időszakra annak 20%-os kamatát is kifizesse, valamint 45 ezer forint perköltséget. Az első fokon született ítélet indoklásában az olvasható, hogy „A bíróság álláspontja szerint nem volt meg-
delmet, egyedülállók látogatását stb.
„Öreg ember nem vén ember" címmel 2002-ben sportvetélkedőt szervezünk a megyében, valamint megtartjuk a Nyugdíjasok napját. Ez utóbbit kultúrműsorral, kiállítással kívánjuk színessé tenni. Este jótékonysági nyugdíjasbált tervezünk tombolával, melynek bevételét működési költségeink fedezésére kívánjuk fordítani. Kérjük nyugdíjastársainkat, hogy szorgalmazzák családtagjaiknál az SZJA 1%-ának felajánlását szervezetünk részére, mivel központi támogatást nem kapunk, költségeink fedezetéről magunknak kell gondoskodnunk.
Minden nyugdíjast arra kérünk, hogy vegyen részt a munkánkban. Tegyük széppé együtt életünk alkonyát!
Szervezetünk hívható a 93/358-596 és a 93/386-218 számon.
Dr. Szabó Erzsébet
elnök
állapítható, hogy a pedagógus a tanulót lelkileg fenyegette volna, a személyiségét, emberi méltóságát, jogait nem tartotta tiszteletben." A bíróság álláspontja szerint ezen ügy mozgatórugója a két család (a tanuló és a felperes családja) között elmérgesedett, rossz viszony kialakulása. A bíróság döntése ellen az alperes a megadott határidőn belül fellebbezett, tudhattuk meg dr. Nemes Páltól, az alperes jogi képviselőjétől.
D.É.
NEM AZ ELBOCSÁTÁSRA
ítélet, fellebbezés
TÉVÉMŰSOR-AJÁNLAT
(január 19-től január 25-ig)
Január 19., szombat
DUNA TV
09.25 Nyelvőrző
09.55 klub.dunatv.hu
10.25 Aula
11.00 Föld és vér
11.50 Híradó
12.05 Muzsika-szó
12.30 Isten kezében
13.00 Beszélő emlékházak
13.30 Avelemi vízimalom
13.50 Kulhavy Marianne-portré
14.40 Az amisok
15.05 Kolumbusz és a felfedezések kora
16.05 Az Egyesült Államok története
16.10 Irány: a jövő!
17.00 Miss Marple
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Dunatáj
19.30 Tom, Dick és Harriet
20.00 Az eljövendő élet
21.25 Pécsi Bazilika
21.45 Híradó
22.00 Gyilkosság kékben
23.40 Mozart G-dúr hegedűverseny KV216
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág-válogatás 06.00 Ma reggel 07.25 Rolie.Polie, Olie 07.50 Jó reggelt adj, Istenem!
08.00 Aranyfüst, avagy: Mit üzen a múlt?
09.25 Hol-mi?
09.50 Zanzibár
11.00 Menekülés az arany földjéről
12.00 Híradó
12.05 Téli olimpia előtt...
12.10 Bravó Tv
13.05 DRUKK!
14.00 TS
16.00 Műkorcsolya Eb 18.00 Bajnok 18.25 Téli olimpia előtt... 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 Szatelit-kabaré 21.05 A Sárkány éve 23.20 TS
RTL KLUB
06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney rajzfilmek 10.30 Ausztrál expressz 11.20 Csak egy szavadba kerül
11.25 Nemek harca 12.20 Autómánia 12.50 Csak egy szavadba kerül!
13.00 Híradó 13.10 Országház 13.35 Barátok közt 15.40 Föld 2 16.25 Kung-fu 17.05 Csíííz! 17.40 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Fókusz-plusz 19 20 Pasik
19.50 Az istenek a fejükre
estek 2. 21.35 Heti Hetes 22.40 Híradó 23.00 Spawn, az ivadék 00.40 Fókusz plusz 01.10 Divatklip
TV2
06.00 Gyökereink
06.30 TV2 Matiné
08.45 Cartoon Network
10.55 Az ifjú Herkules kalandjai
11.25 Szupersztárok
12.20 Vadvilág
13.10 S Club 7
13.40 Kérnék egy kocsit!
14.30 Az ifjú Indiana Jones kalandjai
15.25 Egyről a kettőre
15.55 A szupercsapat
16.50 Providence
17.40 Csillagkapu
18.30 Tények
19.10 Villám Spencer - A karibi őrangyal
20.00 Mad Max 2.
21.40 A látnók
23.20 Los Angeles-i pros-tiháború
01.10 Vers
Január 20., vasárnap
DUNA TV
05.30 Gazdakör
05.55 Kalendárium
06.55 Hírek
07.05 Papírsárkány
08.40 Hej, hej, helyes beszéd!
08.50 Rendhagyó...
09.30 Élő egyház
10.00 Katolikus szentmise
11.00 Felelet az életnek
11.30 István, az apostoli király
11.50 Híradó
12.05 Táncház
12.30 Ugrásváltás
12.55 Népszerű operamelódiák
13.05 egy szív megáll
14.25 Csellengők
14.45-Régi Híradók
15.05 A 20.századi sámán
16.00 Gary Cooper
17.00 Csengetett, Mylord?
18.00 Heti Hírmondó
19.00 Talentum
19.30 MESE 19.00 Talentum 19.30 Mese 20.00 Bűnök és vétkek 21.45 Cantata profana 22.10 Dunasport 22.30 Mennyegző
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Gazdatévé
06.00 Ma reggel
07.35 így szól az Úr!
07.45 Rolie, Polie, Olie
08.05 Vasárnap-sziget
09.30 Főtér
10.45 Faluház
11.00 Ordass
12.00 Hírek
12.05 Delta
12.35 Csendül a nóta
13.00 Századunk
13.30 Európa kék szalagja,
a Duna 14.00 TS 15.55 Örömhír 16.25 TS
18.00 Ismeretlen ismerősök
18.30. Híradó este
19.00 A Hét\'
19.50 A KOÓS
20.45 Szféra estély
21.50 Regős Bendegúztől Szakállas Ábelig
22.20 Kormorán: Tiltott dalok tiltott hangszereken
23.10 Médiamix
RTL KLUB
06.30 Összefüggések 07.00 Kölyökklub 10.25 Második csók 10.50 Jesse
11.20 Csak egy szavadba kerül!
11.25 Legendás emberek
12.20 Receptklub
12.50 Csak egy szavadba
kerül! 13.00 Híradó 13.10 Sztárok a szüleim 13.35 Sherlock Holmes
New Yorkban 15.35 Golyóderbi 15.55 Doktorok 16.45 Az elveszett világ 17.35 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Akták 19.50 Robbanáspont 21.35 Különleges osztag 23.10 Híradó 23.30 Fókusz portré 24.00 Országház 00.30 Legendás emberek 01.20 Divatklip
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban
07.00 TV2 Matiné
08.45 Cartoon Network
10.50 TV2 Sport
12.15 Utazás Gasztronómiába
12.45 Talpig pácban
13.15 Charlie - Majom a családban
14.10 Herkules
15.00 Mission Impossible
15.55 VIP
16.45 Pacific Blue
17.35 JAG
18.30 Napló
20.00 Szemtől szembe
22.55 Dermesztő csönd
00.35 Magyarország, holnap
01.05 A ravasz asszony 03.10 Vers ,
Január 21., hétfő
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Heti hírmondó
09.15 Dr. Spock, a gyermekorvos
10.10 Zénó
10.20 Kötéltánc
11.50 Híradó
12.05 Talentum
12.30 Udvarház
12.55 Emlékképek
13.15 Magyar történelmi arcképcsarnok
14.05 Kortársunk, Vörösmarty
15.00 Katedra nélkül
15.10,,100 éve történt"
15.15 Rendhagyó történelemóra
16.00 Klipzóna
16.15 Végre szabadon!
16.40 Szent Szórád
16.55 Ötórai tea
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Határok fölött
19.30 Pumukli kalandjai
20.00 Dunasport
21.45 Híradó
22.00 A szellem órája
22.40 Szép város
22.55 ..... törvénysértés
nélkül..."
00.30 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy
család 12.00 Híradó 13.00 Roma magazin 13.30 Domovina 14.05 Szeretni kell
15.00 Magyar Ház 15.30 Váratlan utazás 16.20 100 kép a 20. századból
16.30 Keresztény könnyűzene napjainkban
16.55 Úton
17.20 Maradj velünk!
17.35 A Black Rose vár titka
18.00 Híradó 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope Kórház 19.30 Híradó 20.05 Kékfény 20.45 Pesty Fekete Doboz 21.15 Sikkes 21.40 Univerzoom 22.00 Aktuális 22.20 Híradó 22.35 Théma 22.50 Fogadóóra 23.20 A bűn szépsége 01.05 Kárpáti krónika 01.15 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Ismétlések
09.25 Tiltott szerelem
09.50 Teleparti
10.40 Top Shop
11.35 Delelő
12.30 Kavalkád
13.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.00 Helene és a fiúk
14.25 JackésJÍII
15.15 Milagros
15.40 Csak egy szavadba
kerül... 15.45 Recept Klub 15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba
kerül
16.25 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen ön is milliomos!!
19.25 Fókusz
19.55 Barátok közt
20.25 Szupermozi
22.15 Száguldás a milliókért
23.45 Híradó
00.00 Autómánia
00.35 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Utazás Gasztronómiában
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.45 Riviéra
12.20 Maggie
12.50 A dadus
13.10 Észak és Dél
14.50 Gazdag ember, szegény ember
15.45 Kapcsoltam
16.10 Sebzett szívek
16.35 Lucecita
17.05 Barátok és szerelmek
17.30 Szeretni beindulásig 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem 20.00 Jó barátok 20.25 Titánok 21.25 Légi zsaruk 22.25 Szokatlan 23.00 Jó estét Magyarország! 23.45 Siska 01.15 Korridor Café 00.45 Háló világ 01.15 Aktív 01.45 Mi, magyarok 01.50 Vers
Január 22., kedd
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Határok fölött
09.05 Megnyerhető-e bombázással a háború?
10.05 WandaNevada
11.50 Híradó
12.05 Ugrásváltás
12.35 A tudomány és a művészet
12.55 A tudomány és a művészet palotái
13.25 Célkeresztben
13.50 Franklin Delano Roosevelt
15.00 Katedra nélkül
15.30 Heuréka diákkör
16.00 Klipzóna
16.15 Végre szabadon!
16.40 Szent Erzsébet
16.55 Ötórai tea
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Gazdakör
19.30 Pumukli kalandjai
20.00 Egy kicsit én, egy kicsit te
21.25 Maurice Ravel: Tzigane
21.35 Művészetek randevúja
21.45 Híradó
22.00 Mozgó Kép
22.30 A magyar kultúra napján
22.35 Vörösmarty Mihály:
A bujdosók 00.40 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel
08.30 Topmodell
09.05 Naprakész magazin
11.05 Derült égből egy család
12.00 Híradó
13.00 Srpski ekran
13.30 Unser Bildschrim
14.05 Szeretni kell
15.00 Betűvető
15.30 Váratlan utazás
16.20 Száz kép a 20. századból
16.30 Gyerekeknek!
17.00 Családfa
17.30 Katolikus krónika
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.35 Chicago Hope Kórház
19.30 Híradó
20.05 Zsaruvér és Csigavér
21.05 Millenniumi mesék 21.35 Panoráma 22.05 Aktuális 22.25 Híradó 22 40 THÉMA 22.55 Lendületben 23.25 Hangyaboly 01.00 Kárpáti krónika 01.05 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli!
09.00 Recept Klub
09.25 Tiltott szerelem
09.50 Teleparti
10.40 TopShop
11.35 Delelő
13.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.00 Helene és a fiúk
14.25 Jack ésJill
15.15 Milagros
15.40 Csak egy szavadba
kerül! 15.45 Recept Klub 15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba
kerül!
16.25 Maria Mercedes 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Harmadik műszak 21.15 Halálhágó 22.50 Híradó 23.10 Művészbejáró 01.00 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Ablak Európára
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.45 Riviéra
12.20 Maggie
12.45 A dadus
13.1.0 Észak és Dél
14.50 Gazdag ember, szegény ember
15.45 Kapcsoltam
16.10 Sebzett szívek
16.35 Lucecita
17.05 Barátok és szerelmek
17.30 Szeretni beindulásig
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.00 Nincs kegyelem
19.55 Jó barátok
20.25 A profi
22.30 Bázis
23.00 Jó estét, Magyarország! 23.30 Párbajhősök 01.30 Aktív 02.10 Vers
Január 23., szerda
DUNA TV
05.30 Indul a nap 09.05 Kastélysors Erdélyben
09.45 Vad sziklafalakon
10.15 Az eljövendő élet
11.50 Hírek
12.05 Élő egyház
12.35 A szellem órája
13.15 Bartók Béla: Magyar képek
13.30 Heuréka!
14.00 Mac Arthur\'
15.00 Nyelvőrző
15.15 Magyar történelmi arcképcsarnok
15.30 Hungária ütterata
16.00 Klipzóna
16.15 Végre szabadon!
16.40 Dobsinaí körkép
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 TÉR-ERŐ
19.30 Pumukli kalandjai
20.00 Öldöklő angyal
21.30 Dunasport
21.45 Híradó
22.00 A szellem órája
22.40 klub dunatv.hu
23.10 Szergej Rahmanyi-nov visszaemlékezései
23.55 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel
08.30 Topmodell
09.05 Naprakész
11.05 Derült égből egy család
12.00 Híradó
13.00 Hrvatska krónika
13.30 Ecranul nostru
14.05 Szeretni kell
15.00 Magyarország 2002
15.30 Váratlan utazás
16.20 Száz kép a 20. századból
16.30 Mai hitvallások
17.30 Szószóló
17.35 A Black Rose vár
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.35 Chicago Hope Kórház
19.30 Híradó
20.05 Capitaly
20.35 Kisfilmek a nagyvilágból
22.05 Aktuális
22.25 Híradó
22.40 THÉMA
22.55 Fehér György-sorozat
00.30 Kárpáti krónika 00.40 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Recept Klub
09.10 TopShop
09.25 Tiltott szerelem
09.50 Teleparti
10.40 TopShop
11.35 Delelő
12.30 Kavalkád
13.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.00 Helene és a fiúk
14.25 Jack és Jill
15.15 Milagros
15.40 Csak egy szavadba
kerül 15.45 Recept Klub 15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba
kerül!
16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.40 Híradó
23.00 Az igazság zsoldosai 23.50 Antenna 00.20 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt, Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Segíts magadon!
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.45 Riviéra
12.20 Maggie
12.50 A dadus
13.15 Észak és Dél
14.50 Gazdag ember, szegény ember
15.45 Kapcsoltam
16.10 Sebzett szívek
16.35 Lucecita
17.05 Barátok és szerelmek
17.30 Szeretni beindulásig 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem 19.55 Jó barátok 20.25 Benny Hill-show 21 00 Poénbomba 22.10 Kém Game 23.00 Jó estét, Magyarország!
23.45 Baywatch Nights 00.35 Az ígéret földje 01.25 Aktív 02.05 Vers
Január 24., csütörtök
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Tér-Erő 09.05 Anziksz 09.20 Üzenet 10.20 Az eljövendő élet 11.50 Híradó 12.05 Isten kezében 12.35 Alkalom
13.55 Heuréka diákkör 14.25 Országok,.emberek,
kalandok 15.10 Katedra nélkül 16.00 Klipzóna 16.15 Hárman a korallszi-
geten 16.35 Mennyei kapuk 17.00 Kalendárium .18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.00 Összkép 19.30 Néhány perc Kabos
Gyulával 19.45 Olaszország nemzeti
parkjai 19.55 Sellők 21.45 Híradó 22.00 Miért? 22.30 Magyar Tarka 23.45 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel
08.30 Topmodell
09.05 Naprakész magazin
11.05 Derült égből egy család
12.00 Híradó
13.00 Rondó
13.55 Van öt perce?
14.05 A kakasdombi zsaru
15.00 Fésős Éva, a mesemondó
35.30 Váratlan utazás
16.20 Száz kép a 20. századból
16.30 A sziget
17.00 ... az én váram
17.30 kapás van!
18.00 Híradó hatkor
18.15 Esti mese
18.35 Chicago Hope kórház
19.30 Híradó
20.05 Balázs kabaré
20.35 Zorán koncert
22.10 Aktuális
22.30 Híradó
22.45 Théma
23.00 +1
23.55 A nők nem hazudnak
01.20 Kárpáti krónika 01.30 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 TopShop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.25 Jack és Jill 15.15 Milagros 15.40 Csak egy szavadba kerül!
15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba kerül!
16 25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Pótszilveszter 22.00 Az elnök emberei 22.50 Híradó
23.10 Pont hu 23.40 Oblong család 00.10 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország
09.00 Délelőtt a tv2-vel
11.45 Riviéra
12.40 Maggie
12.45 A dadus
13.10 Észak és Dél
14.50 Gazdag ember, szegény ember
15.45 Kapcsoltam
16.10 Sebzett szívek
16.35 Lucecita
17.05 Barátok és szerelmek
17.30 Szeretni beindulásig 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem 19.55 Jó barátok 20.25 Turbo, a négylábú zsaru
22.05 A hálózat csapdájában
23.00 Jó estét Magyarország!
23.45 Autoexpó, 2001 00.15 Véres angyal 01.50 Aktív 02.30 Vers
Január 25., péntek
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 „Amiről a kövek mesélnek"
09.00 Összkép
09.25 A szellem órája
10.05 Tisztelt Cím
10.20 Magányosok klubja
10.35 koportos
11.50 Híradó
12.05 Miért?
12.30 Dunatáj
12.55 Testvérek, Kincsesek
14.00 Navigátor 14.55 Vad sziklafalakon 15.25 Olaszország nemzeti parkjai
15.30 Szilárd Leó és az atombomba
16.25 A tudomány kincsesháza
17.00 Kalendárium
18.00 Hírek
18.30 MESE
19.00 Udvarház
19.25 A holnap világa
20.00 Az eljövendő élet
21.30 Népszerű operamelódiák
21.45 Híradó
22.00 Henry Fool
00.10 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.00 Derült égből egy
család 12.00 Labdarúgó Eb 12.40 Híradó 13.00 Körzeti magazinok
13.50 Zenelánc 14.00 „Száz vasutat ezerét..."
14.30 Formatervezett élővilág
15.05 Évgyűrűk
15.30 Váratlan utazás
16.20 Száz kép a 20. századból
16.30 Gyerekeknek!
17.05 Forrás
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.35 Ablak
19.30 Híradó
20.05 Négybalkezes
21.35 Európai arcok
22.05 Aktuális
22.25 Híradó
22.40 Théma
22.55 Érzelem
00.50 Kárpáti krónika
00.55 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Recept Klub
09.10 Top Shop
09.50 Teleparti
10.40 Top Shop
11.35 Delelő
12.30 Kavalkád
13.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.00 Norm-show
14.25 Jack és Jill
15.15 Milagros
15.40 Csak egy szavadba
kerül! 15.45 Receptklub 15.55 Híresek és gazdagok 16.20 Csak egy szavadba
kerül
16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.10 Igaz történetek 00.05 Híradó 00.25 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország
09.00 Délelőtt a tv2-vel
13.15 Észak és Dél
14.50 Gazdag ember, szegény ember
15.45 Kapcsoltam
16.10 Sebzett szívek
16.35 Lucecita
17.05 Barátok és szerelmek
17.30 Szeretni beindulásig
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.00 Az erőd
19.55 Jó barátok
20.00 Activity
21.10 Drakula halott, és élvezi
22.30 Dáridó Top 10
23.00 Jó estét, Magyarország!
23.45 Világsztárok Frideri-
kusszal 00.15 Polip 02.00 Aktív 02.40 Vers
2002. január 17
19
BA*Jf OA CSEPEG
AZ INKONTINENCIA MEGELŐZHETŐ
A vizelet a hasűri nyomás fokozódásakor cseppen el, akarattól függetlenül. Mindez szégyenérzetet kelt, sok kényelmetlenséget okoz, és nagyon megkeseríti az érintett nők mindennapjait. Különösen át-érezzük kínjaikat, ha azt is tudjuk: néha bizony a házasélet alatt is elfolyik a vizelet. Ez a fajta inkonti-nencia egyértelműen a medencefenék-izomzat gyengeségével függ össze, ami több okra vezethető visz-sza. A leggyakoribb, hogy a szülések során kitáguló, esetleg sérülő medencefenék-izomzat nem regenerálódik megfelelően. Egyébként az életkor előrehaladtával - különösen a nemi hormontermelés csökkenése (klimax) után - ezek az izmok sorvadnak. Az okok közé sorolható még az elhízás és az állandó székrekedés is. Mi is az a medencefenék-izomzat? Képzeljünk el egy fenék nélküli tálat. Ilyen a csontos medence, amely a szemérem- és ülőcsontokból, valamint a keresztcsontból áll. Ezek között „függőágyszerűen" feszül ki a medencefenék-izomzat, és így képezi a medence alját - hasonlatunk szerint - a tál fenekét. A szeméremcsonttól a keresztcsontig húzódó izomzat biztosítja a hólyag, a
méh, a végbél alátámasztását. A „függőágy" résein át jut a külvilágra a húgycső, a hüvely és a végbél. Az izomzat biztosítja a nyílások megfelelő zárását: Könnyen elképzelhető tehát, hogy az izomzat meggyengülésével a kismedencei szervek lesüllyednek, és romlik a záró funkció. A húgycsövet az izomzat nem veszi körül olyan szorosan, mint kellene, s minden alkalommal, amikor a hólyag nyomás alá kerül (köhögés, futás, aerobic stb.) a vizelet kipréselődik, elcseppen. Mit tehetünk? A medencefenék izomzatának éppúgy rendszeres tréningre van szüksége, mint bármely más izmunknak, különben ezek is sorvadnak, teljesítőképességük romlik. A medencefenékizomzat tornáztatása a világ számos helyén (Távol-Kelet, Afrika) a kultúra része, évezredek óta ismert és alkalmazott tevékenység. Ezekben az országokban igen ritkák az inkontinenciás panaszok.
TORNAGYAKORLAT | A MEGELŐZÉSHEZ |
A szakirodalomban Kcgel-félc
gyakorlatok néven vált ismertté a medencefenék-torna. Ennek rövid lényege: a medencefenék-izomzatot szándékosan összehúzzuk, majd elernyesztjük. Ahhoz azonban, hogy ezt meg tudjuk tenni, először is fel kell fedeznünk izmainkat, majd meg kell tanulnunk ezeket akaratunk szerint mozgatni.
A folyamat tanulható és gyakorolható. Üljünk a vécére, és széttett lábunk mellett figyeljük meg, képesek vagyunk-e a lábak mozdítása nélkül vizeletünk ürítését elállítani, illetve újra indítani. Ha ez már sikerült, gondoljunk arra, hogy visz-sza kell tartanunk a vizeletünket, vagy a szelek távozását akarjuk megakadályozni, illetve szeretnénk-a hüvelybemenetet összehúzni. Mindig csak a megfelelő izmok működhetnek. Az alhasra tett kézzel ellenőrizhetjük, hogy ezek az izmok dolgoznak. Az alhasi izomzat nem húzódhat össze. Segíthet az ujjteszt is: próbáljuk a hüvelybe vezetett középső és mutató ujjúnkat megszorítani. (E gyakorlatokat könnyen érthető módon Martica K. Heaner írta le, „7 perc szex titok" című, a közelmúltban megjelent könyvében.) Miután sikerült iz-
maink működését irányítanunk, naponta 5-10 percig végezzünk gyakorlatokat. A tanulási időszakot leszámítva ezt akár tv-nézés, akár sorban állás, várakozás közben is végezhetjük. Igyekezzünk a szorításokat minél erősebbé tenni, illetve minél hosszabb ideig fenntartani, majd mindig teljesen lazítsuk el az izmot, csak ezt követően húzzuk össze újra. Mind a szorítás, mind az elernyesztés legyen tudatos.
A torna semmibe sem kerül, de vajon milyen eredményt várhatunk tőle? A gyakorlatok megfelelő alkalmazása mellett csökken a vize-letcsepegési panasz. Idővel javul a szexuális élet és ezzel együtt nő az önbizalom is. Szülés után a gát regenerációja jobbá és gyorsabbá válik, sőt a hüvely fiatalossága megőrizhető, akár idősebb korban is.
A gyakoriátok bármely életkorban elsajátíthatók. Igazán előnyös tinédzserkorban, illetve az első terhesség vállalása előtt kezdeni. Ez nyilván számos korosztálynál elmaradt, a tréning ezért kevésbé szolgálhatja a megelőzést, ám a panaszokat jelentősen csökkentheti! Érdemes megpróbálni.
IAz utóbbi néhány évben elszoktunk a kemény, hideg téltől. De vajon a vadállomány szervezete tudott-e alkalmazkodni, nem síny-lette-e meg a hideget? - kérdeztük Feiszt Ottót, a ZALAERDŐ Rt. vezérigazgatóját.
- A fakitermelési munkákat segíti ugyan a hideg idő, de a vadállomány jobban megsínyli a hideget, hiszen a fagyos, havas talajon nehezebben fér hozzá a táplálékhoz. Már december elején tapasztaltuk, hogy a szarvasállomány elég nagy számban húzódott be az erdőkbe, ahol rügyek, hajtások, szederindalevelek fogyasztásával könnyebben átvészeli a telet, mint a szántóföldeken. Az erdészeti vadászterületeken ún. erőtakarmánnyal, zab, búza és kukorica keverékével etetik a szarvasokat és az őzeket, de havas időben szívesen fogyasztja a jó minőségű szénái is. A vaddisznónak is szüksége van etetésre, mert nehezebben tudja a megfagyott földet feltúrni. Főleg a kukorica a kedvenc takarmánya. A vadállomány-átte-leltetésben segít az elfogadható magtermés is.
- Az apróvadak és a madarak milyen gondot okoznak?
- Az apróvadállomány Tálában elég kicsi, etetésük, sem a nyúl- sem a fácánállomány esetében nem okoz különösebb gondot főleg azokon a vadászterületeken etetünk gabonafélékkel, ahol fácánt tenyésztünk. Ezt kihasználják az erdő más madarai is, a disznószórókra rájárnak pl. a szajkók. Az utóbbi időben megyénkben elszaporodott a hollóállomány. Érdekes jelenség, hogy vadászat idején a lövésekre megjelennek a hollók. Biztosan összefüggésbe tudja már hozni a lövést a táplálékkal, mert a vadászat alkalmával a kimaradó zsigerekből talál magának táplálékot. A rókák veszettség-mentesítése megtörtént a Dunántúlon. Idén mégis kevesebb rókát lehet látni, mert a rühesség jelentősen lecsökkentette számukat. Úgy látszik, most más betegség szabályozza a rókaállományt. Különösebb táplálékgondjuk nincs, mert a szárazság következtében elég nagy számban vannak rágcsálók az erdőben. A vadászatokon elejtett rókák
jó kondíciót mutatnak, ugyanez mondható a vadállományra is.
- A vadállomány is felkészült a télre?
- A vadállomány felkészült a télre, bundája, szőrzete alkalmas arra, hogy átvészelje. A nagyon magas hó és a nedves hideg idő veszélyesebb számára, mint a száraz hideg. A vaddisznó ilyenkor is feltöri a források környékét, a mínusz 15 fokban is belefekszik a hidegvízbe. Vastag szalonnarétegével jól szigeteli magát, a 39 fokos testhőmérséklete pedig magasabb, mint a szarvasé vagy az. emberé. Különleges szabályozása van pl. a szarvas fül vagy a láb vérellátásának, egy speciális vércserélő rendszerrel „fűti" a lábát. Szél esetén a szélvédettebb domboldalra vonulnak, abban a sűrűben fekszenek el, ahol kellemesebb, temperáltabb a hőmérséklet. Ami gondot jelent, a vaddisznóknál megkezdődött a malacozás. Sajnos már találtak megfagyott malacokat. Elles idején, ha megzavarják a vad-
disznót, és kénytelen elhagyni a vackot vagy fészket, a malacok köny-nyen kihűlnek. Általában az elles február végén, március elején jelenik meg tömegével, de ilyenkor is előfordul. A kirándulók ilyenkor kis létszámban követik az. erdőkben a túraútvonalakat, ami a vadállományra veszélyes, az ezután fog következni. Az agancskeresők azonban kárt okoznak a vadállomány fölösleges zaklatásával. Ha egy kevesebb táplálékhoz jutó vadat megzavarnak februárban, valószínű idegesebb, stresszesebb állapotba kerül, és akkor okozza a legtöbb kárt a szarvas, mert nem tud kellően ké-rődzni, a stresszhatást úgy mérsékli, meghántja a fenyőfákat, leharapja a csúcsrügyeket. A tél végére kifogy a vad vitamin- és energiatartaléka. Ezért sínyli meg kevésbé a hideg decemberi és januári telet, mint a februárit vagy márciusit. Szervezete felkészül a hidegre, az elraktározott zsírdepókat használja fel az ínsége-sebb időszakokban, de ez a tél végére elfogy. A vad szervezetéből is több energia megy el a test „fűtésére"^ Silóval és lédús takarmánnyal kelt etetni, mert inni is kevesebbet tud, bár a hóból tudja pótolni szükségletét.
B.Zs.
20
2002. január 17.
KOSÁRLABDA
A hétvégén hazai pályán szerepelt mindkét kosárlabdacsapatunk. A női NB I A-csoportjába ismét feljutott MÁV NTE együttesének a tisztes helytállás lehetett a célja a jobb játékerőt képviselő, két kiváló ausztrál idegenlégióst is felvonultató Szolnoki MÁV ellen az alapszakasz első körének záró fordulójában. A Tisza-parti vasutasok a mezőny első felében állnak, benn-maradási gondjaik nincsenek, igaz egyelőre dobogós esélyeik sem a PVSK, a GYSEV és a BSE mellett. Akik amolyan „le kell játszani" mérkőzésnek tartották a két vasutasgárda összecsapását, ugyancsak kellemesen csalódtak Góberék produkciója láttán. Egyáltalán nem „nyusziként" léptek pályára a talán kicsit nagyobb mellényt is felöltő szolnokiak ellen. Az első negyedet 21-19-re nyerték, s nem várt meglepetést engedtejc sejtetni, mintegy feledtetni a BEAC elleni fiaskót. A második játékrészben sem lankadt lendületük, mindig akadt valaki, aki kiváló egyéni teljesítményével partiban tartotta a kanizsai gárdát a ma-
gassági fölényben is lévő vendégekkel. A félidő végére aztán érvényesült kissé a „papírforma", a szolnokiak öt ponttal nyerték a második negyedet, s húsz perc után már náluk volt az előny, 44-4l-re vezettek. Szünet után is egy harcos, küzdeni tudásból jelesre vizsgázó kanizsai gárdának tapsolhatott a publikum, s nem tűnt behozhatatlannak a 3 pontos hátrány. Kollarova (18) ismét centerhez méltót nyújtott a „tripla-királynő" Góber Eszter (25/21) mellett, aki hét három pontot érő kosarat is dobott a mérkőzés folyamán, de dicséretes Jocovics (13/3) és a csereként beállt Tubics (14) teljesítménye is. A harmadik negyedet egálra (25-25) hozták még ki, de a hajrát már nem bírták annyira, mint a jól megtermett vendégek. 90-8l-re kikaptak ugyan a favoritnak számító szolnokiaktól, ám ez egyfajta győzelemnek is beillik elsősorban kishitűségük fö-
lött. Remélhetőleg a jövőben hasonló elánnal lépnek pályára a többi jó nevű csapat ellen is, s ha nem is nyernek ellenük, de kellő önbizalmat szereznek az „igazi" riválisok, a Zala Volán és a BEAC elleni összecsapásokra, akikkel a visszavágó sorozatban hazai pályán mérkőznek. Férfi kosárlabdacsapatunknak, az NB yB-s Kanizsa KK DKG-EAST gárdájának szinte kötelező volt nyerni a pápaiak ellen az alapszakasz hazai záró meccsén már csak azért is, hiszen Pápán is legyőzték őket. Elég döcögősen indult a játék, talán azért is, mivel a karácsonyi ünnepek előtt volt az előző forduló. A háromhetes szünet alatt a gépgyáriak sem a szokott ritmusban és gyakorisággal edzettek, s csak a második félidőre „rázódtak" bele igaziból a számukra tétmeccsnek számító összecsapáson. A tét jószerivel az volt, hogy vagy ezen, vagy az óbudai Kaszások-
TF elleni idegenbeli találkozón nyerniük kell, hogy bebiztosítsák helyüket az első négy között, a rivális veszprémiek előtt. A félidei hétpontos vezetést a végére sikerült jócskán „megfejelniük", s a várakozásnak megfelelően magabiztos, 115-78 arányú győzelmet arattak. A február 2-án kezdődő B-csopor-tos rájátszásba így a nyugati (zöld) csoport negyedik helyezettjeként kerültek be a Soproni Ászok, a SMAFC és a PVSK mögött, mindössze egy győzelemmel, amit a pécsiek ellen értek el itthon. Ez elég soványka produkció, hiszen a keleti (piros) csoportból bejutottak is legalább 3 győzelmet hoznak magukkal. Ahhoz, hogy a B-cso-portos rájátszás első négy csapata között végezzenek - s mérkőzhessenek az A-csoportba kerülésért - ugyancsak bravúrok sorozatára lesz szükségük.
B.Z.
SAKK
A Tungsram Sakk Klub NB l-es sakkcsapata az elmúlt évben mintegy feltette a koronát egy évtizedes élvonalbeli szereplésére a bajnoki bronzéremmel. A parádés produkció megismétlése újabb kihívást jelent az összetételében gyakorlatilag változatlan együttesnek, mivel a többi gárda jelentős erősítésekkel büszkélkedhet. A sorsolás szeszélye folytán a Makó (9:3) kivételével a mezőny első feléhez tartozó csapatokkal kezdtek, s a legtöbb találkozón döntetlenek, illetve döntetlenhez közeli eredmények születtek. A szakvezetés célkitűzése az idei szezonra legalább a bronzérmes hely megtartása, de az előbbre lépést sem vennék persze „zokon". A kedvezőtlennek mondható sorsolás ellenére az élmezőnyben foglalt helyet a kanizsai gárda a másik zalai csapat,
a bajnokaspiránssá előlépett Csuti SK-val egyetemben. A megerősödött és kedvezőbb anyagi háttérrel rendelkező egerszegiek jobban kezdték a szezont, s Ribliék előtt állnak. A hétvégi fordulóban a kanizsai gárda a tehetséges fiatalokkal teli Haladás VSE-t fogadta, melynek első táblása Ruck Róbert nemzetközi nagymester tagja volt a sakk vb-n 5. helyet szerzett magyar válogatottnak, de az ötödik asztalnál is ifjú kiválóság, Lakos Nikoletta nemzetközi női nagymester vette fel a küzdelmet. Az izzós szakvezetés legalább egy minimális győzelemben bízott, amivel
megerősíthetik pillanatnyi dobogós helyüket. Már az elején kitűnt, hogy nem lesz könnyű nyerni a yasi gárda ellen, akik szintén az élmezőnyben szeretnének végezni. Egymás után születtek a döntetlenek, majd nem kis meglepetésre nyerő állásból Flumbort elvesztette játszmáját, és Végh is feladni kényszerült a partit. A nagy becsvággyal küzdő szombathelyi sakkozók ellen csak Faragó Iván és Vajda Szidónia nemzetközi nagymestereknek sikerült nyerni. A két-két hazai, illetve vendéggyőzelem mellett nyolc játszma ért véget remivel, s végül a csapatküzdelem is döntet-
lennel, 6-6-tal végződött. A Tungsram SK együttesére a következő két fordulóban újabb kemény megmérettetés vár. Először a jó erőkből álló Paks otthonába látogatnak január 27-én, majd a listavezető zalaegerszegi Csuti SK csapatát fogadják a február 10-i megyei rangadón. A kanizsai élcsapat az új évben új helyszínen, a Halis István Városi Könyvtár földszinti előadótermében játssza hazai mérkőzéseit. A premier döntetlent hozott, de remélhetőleg kanizsai csapatsikerek is születnek a folytatásban az impozáns intézményben zajló sakkcsaták során.
Bacskay Zoltán
KULTURÁLIS AJÁNLÓ
¦
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsnik@broadband.hu
Jegyárusítás 14-18 óráig. _Tel.: 311-468_
Január 21. 19 óra: HAIR - musical - HEVESI-BÉRLET. A veszprémi Petőfi Sándor Színház előadása.
Január 22. 17.30 óra: A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁNAK ÜNNEPE. Köszöntőt mond: TUttő István polgármester. Közreműködnek: a Hevesi Sándor Általános Iskola diákjai.
Január 22. 19 óra: HAIR - musical - BRÓDY-BÉRLET. A veszprémi Petőfi Sándor Színház előadása. Belépődíj (pótszék): 1200 Ft.
Január 23. 19 óra: HAIR - musical - RÁTKAI-BÉRLET. A veszprémi Petőfi Sándor Színház előadása. Belépődíj (pótszék): 1200 Ft.
Január 25. 10 óra: FICÁNKOLÓ - óvodások műsora óvodásoknak. Bemutatkozik a Vackor óvoda, a Rózsa úti óvoda, a Hevesi óvoda.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA (Kiskastély) Erzsébet tér 14-15. _Telefon: 313-920_
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
HALIS ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR Kálvin tér 5. Telefon: 509-500 Honlap: www.kanizsa.hu/konyvtár
Január 22. 15.30 óra: LÁTRAJ-ZOK. TÉRKÉPEK A TÖRÖK KORBÓL - kiállítás. Nyitva tartás: Hétfő: 13.00-18.30 Kedd: 9.00-16.00
Szerda: 13.00-18.30 Csütörtök: 9.00-18.30 Péntek: 13.00-18.30 Szombat 9.00-13.00
Ha a házipatikánk jól felszerelt, nem érhet bennünket kellemetlen meglepetés az éjszaka közepén, ha fogfájásra ébredünk, lázas a gyerek, vagy hasogat a nagymama háta. Lehet láz, hányás, hasmenés, gyulladás, legyünk felkészültek. Arra azonban figyelnünk kell, hogy a gyógyszeren lévő utasítást betartsuk, gyermekeknek csak a nekik készült, illetve általuk is szedhető termékeket adjuk, valamint figyelnünk kell a szavatosságra.
Mindig tartsuk otthon a következőket:
- lázmérő
- fájdalomcsillapítók (fog, fej, izom, egyéb)
- lázcsillapító (tabletta, gyermekeknek kúp)
- hányáscsillapító (tabletta, gyermekeknek kúp)
- görcsoldó
- gyulladáscsökkentő (tabletta, , külső kezelésre kenőcs)
- kalcium (allergiás tünetek, méhcsípés, gyulladásos állapot enyhítése)
- hashajtó, székletfogó
- égésre kenőcs, vagy hab
- orrcsepp
Történhetnek apróbb balesetek, ezek ellátásához tartsunk:
- gézhenger, gézlap, ragtapasz
- gyorstapasz
- fertőtlenítő oldat, sebhintőpor

ÁLLAS • ÁLLAS • ÁLLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége
az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezke-
dési lehetőséget:
Munkakör végzettség Bérezés
- (Ft-ban, bruttó)
Ápoló szakirányú 50.000-70.000
Vendéglátó-ipari eladó szakirányú 50.000
Kőműves szakirányú 50.000-90.000
Vasbetonszerelő szakirányú 50.000-90.000
Ács-állványozó szakirányú 50.000-60.000
Marós szakirányú 52.000-55.000
Vas- és fémszerkezet lakatos szakirányú 60.000-80.000
Bútorasztalos szakirányú 53.000-100.000
Szerszámkészítő szakirányú 80.000
Mechanikus karbantartó szakirányú 70.000-80.000
Elektronikus karbantartó szakirányú 70.000-80.000
Operátor betanított 50.600
Hirdetésszervező érettségi 50.000
Műszaki mérnök egyetem 100.000
Villamosmérnök (kf. angol nyelvism .) egyetem 150.000
Gépészmérnök (kf. angol nyelvism.) főiskola 140.000
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendelt-
ségén Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/311-032
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő-kedd-szerda: 8-12 és 13- 16 között
Péntek: 8-13-ig.
SPORTPROGRAMOK
Kosárlabda: Thury Kupa-Russay Olivér Nemzetközi Emléktorna, szombat 10.30, Thury SZKI tornaterme.
Labdarúgás: előkészületi mérkőzés: Nagykanizsa FC-Hévíz, szombat 11.00, Olajbányász-stadion.
HA BAJ
VAN...
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274._
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Pető-fi S. út 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14 óráig a (Szent Imre u. 1.) 313-131 -es telefonszámon.
Mentők:
104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107
Természetjárás
Január 20.: SÁGOTI ERDŐ
Indulás: 11.20 autóbusz-állomás. Érkezés: 16.30 gyalog. Gyalogtúra útvonala: Galambok szőlőhegy - Ságoti erdő -Zalasárszeg - Nagyrécse bejárati út. Táv: 14 km.
Két vak ül a moziban. Kérdi egyik a másikat:
- Látsz?
- Nem.
- Akkor cseréljünk helyet.
* * *
Elmegy a rendőr télen horgászni. Vág egy léket, bedobja a csalit. Erre megszólal egy hang:
- Ne horgássz itt rendőr, mert úgysem fogsz halat!
A rendőr körbenéz, nem lát senkit. Öt perc múlva megint megszólal a hang:
- Ne horgássz itt rendőr, mert úgysem fogsz halat!
Megint körbenéz, türelmét vesztve felkiált:
- Ki vagy te, hang?!
- A műjégpálya hangosbemondója!
A nagykanizsai Zrínyi Miklós Általános Iskolában
2002. január 23-án 8 órától 11 óráig
NYÍLT NAPOT
szervezünk
az iskola iránt érdeklődő, a 2002/2003. tanévben első osztályba lépő gyermekek szülei részére. Minden látogatót szeretettel várunk!
Iskolavezetés
Kedves Szülők!
Szeretettel meghívjuk Önöket és leendő első osztályos gyermekeiket 2002. január 19-én (szombaton) 14 órakor a Zrínyi Miklós Általános Iskolába.
A gyermekeknek játékos sportfoglalkozást szervezünk a tornateremben (tornacipő szükséges!).
A szülők találkozhatnak a leendő első osztályos nevelőkkel.
m DL ÜÁLll&ií
ü,\'JTÍü,JÍ
Szükség van rájuk. Feladatuk a bűnmegelőzés, a lopások megakadályozása, az anyagi javak megvédése. Önként vállalt feladatukért fizetség nem jár. Van, aki megkérdezi tőlük, hogy miért zavarja őket az, ha valaki lop, de a többség megköszöni tevékenységüket. Együttműködés alakult ki közöttük a közterület-felügyelettel, sőt feladattal is megbízták őket. Mindennapjaikról, tevékenységükről, három polgárőrt kérdeztünk meg. Eredményeik között Varga Gyula, a látóhegyi Polgárőr Egyesület elnöke az őrbódéjukról készült képet mutatja. A tízezer literes hordóból kialakított helyiségben egy asztal és négy szék is elfér. Induló létszámuk a 63 főről 56-ra csökkent. Megalakulásuk előtt szinte hetente voltak betörések. Besötétedés-től napfelkeltéig szolgálnak, három fővel adnak éjszakai őrséget. A tagsági díjból tartják fenn magukat. Baján Tibortól, a tavaly májusban alakult Kis-bagolai hegyi Polgárőr Egyesület elnökétől megtudtuk, alapvetően a gazdagabb réteg zárkózik el a tevékenységüktől arra hivatkozva, hogy van biztosításuk. Számukra nem jelent problémát, ha ellopnak tőlük pl. egy értékes kapálógépet. Jelenleg 39
tag teljesíti a 10-12 órás szolgálatot, de az egyesület elnöke a mindenes, sőt a kiadásai is megnőttek. Úgy tudják, faluhelyen támogatják a polgárőrséget, bíznak abban, hogy talán Kanizsán is lesz majd változás. A hegyközség megalakulásával kétfelé fizetnek egyelőre tagsági díjat. Miklósfán több mint 30 fővel alakították meg az egyesületet, de számuk sajnos azóta csökkent. Bóha János alelnök szerint egy-egy polgárőr tevékenysége csak hátránnyal jár. Ők elmondhatják magukról, hogy nagyon jól alakult a kapcsolatuk a polgármesteri hivatallal, a rendőrséggel, az önkormányzati képviselőjükkel, csak a Városszépítő Egyesülettel nem sikerül. igazán együttműködniük. Közös helyiségük, irodájuk nincs, azt sem nagyon mondhatják el, hogy kapnának támogatást, egy-két vállalkozó kivételével. Szinte a saját zsebükből vették meg azt, amijük van. Nagy eredmény és segítség lenne számukra, ha lenne joguk ahhoz, hogy megkérdezzék az arra járkáló idegentől, hogy kit keres, vagy netán elkérjék az igazolványát! Addig is, amit vállaltak, igyekeznek teljesíteni.
B. Zs.
Köszönetnyilvánítás
Hálás köszönetemet fejezem ki György Pál Úrnak, aki gazdáját, és kicsinyét kétségbeesve kereső kutyámat megtalálta, majd a kutyamenhelyre szállította. Köszönöm a menhely dolgozóinak gondoskodását, hálám nem marad el.
De nagyon elítélem azokat, kik bekerített udvaromról a kicsinyét szoptató kutyát valamilyen módon „földönfutóvá" tették, ezzel az állatok életét veszélyeztették, és több személynek gondot, bánatot okoztak!
Jassó László
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
A Kazanlak krt-on 2,5 szobás 62 négyzetméteres, 1. emeleti lakás jó állapot-ban eladó. Tel.: 318-779 (4307 K) Gyékényesen a tóparton (A szektor/45, sz.) kétszintes, teraszos, erkélyes nyaraló (szintenként fürdővel) eladó. Irányár:
7,5 millió Ft. Érd.: 30/227-3294_
A Kazanlak körúton 1,5 éve teljesen felújított, 1+2 szobás lakás májusi kiköltözéssel eladó. Érd.: 18 óra után a 30/378-3473-as telefonszámon. (4327 K) Kisberki utca 19. II. emeleten kétszobás, étkezős, egyedi fűtéses lakás eladó vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: 321-506, 20/911-9003, 30/235-8893 (4333 K)
BÉRLET
A Városközpontban udvari, különálló, bútorozott lakás február l-jétől kiadó.
Érd.: 20/956-8553 (4330 K)_
I. emeleti, 1,5 szobás, egyedi fűtéses, bútorozott lakás hosszabb távra kiadó.
Érd.: 30/388-6449 (4334 K)_
Belvárosi 31 nm-es üzlethelyiség bármilyen célra (irodának is) kiadó, vagy eladó. Lakást beszámítok. Érd.: 312-650
(4335 K)_
A keleti városrészben kétszobás, bútoro-zott lakás kiadó. Érd.: 323-631 (4336 K) Hermán Ottó úton garázs kiadó. Érd.: 324-735 (4337 K)_
JARMU
ZUK All-hez alkatrészek olcsón el-adók. Érd.: 30/856-3666 (4308 K)
Trabant személygépkocsi, 2003. évi műszakilejárattal eladó. Irányár: 90.000 Ft. Érd.: 20/462-5772 (4338 K)
VEGYES
Gyermekülést vennék! Érd.: 315-559
(4331 K)_
Két darab ágyneműtartós gyermekheverő (150 cm hosszú) eladó. Érd.: 324-
894 (4339 K)_
Ericson TlO-es, egyéves, kék mobiltelefon töltővel, chatboard-dal, (Westel hálózaton használható) eladó. Ár: 16.000 Ft. Érd.: 30/993-2534 (4341 K)
SZOLGÁLTATÁS
Németnyelv-oktatás, érettségire felkészítés és korrepetálás! Érd.: 19 óra után a 322-286-os telefonszámon.
(4340 K)_
PEDAGÓGIAI FELNŐTTKÉPZÉS! Nyolc általánossal hétvégenként színvonalas óvodai gyermekgondozó, érettségivel emelt szintű pedagógiagyógypedagógiai asszisztens szakképzés indul áprilistól Kaposváron felsőfokú tananyaggal. Érd.: Krúdyné 1024 Budapest, Lővőház u. 17. Telefon: 06-1-32-13-519.
TÁRSKERESŐ
49/157/54 elvált hölgy, káros szenvedélyektől mentes urat keres. Leveleket „Liliom" jeligére a szerkesztőségbe várok.
KANIZSA Dél-Zatai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Büki Erzsébet. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Godena Ildikó. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.! 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. 1. Tel.: 92/549-200. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@>broadbancftiu. ISSN 0865-3879
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
Január 22.17.30 óra, HSMK:
Köszöntőt mond: Tüttő István polgármester.
Közreműködnek a Hevesi Sándor Altalános Iskola diákjai.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
2002. január 18-án (péntek) 18 óra:
QUARTETT B. JAZZKONCERTJE
Borbély Mihály - szaxofon, Horváth Balázs - bőgő, György Mihály - gitár, Sárvári Kovács Zsolt - dob. Helyszín: Móricz Zsigmond Művelődési Ház. Belépődíj: 600 Ft.
MORICZ-BERLET - 2002. január 28-án 19 óra:
AZT MESÉLD EL PISTA - „ÖRKÉNY ISTVÁN AZ ÉLETRŐL"
Előadó: Mácsai Pál. Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Ház. Belépődíj: 1500 Ft.
A „Batthyány Lajos Középiskoláért" Alapítvány Kuratóriuma 2002. január 26-án, szombaton 19 órától rendezi hagyományos
ALAPÍTVÁNYI BÁLJÁT.
Az alapítvány kuratóriuma és az iskola közössége tisztelettel és szeretettel hívja és várja mindazokat, akik az iskola célkitűzéseit\' támogatják és lehetőségük van a részvételre.
Belépőjegyek a Batthyány Lajos Gimnázium titkárságán személyesen, levélben vagy telefonon igényelhetők.
Cím:
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23. Telefon: (93) 311-239
A Batthyány Lajos Gimnázium Szülői Munkaközössége A Batthyány Lajos Gimnázium Igazgatósága „Batthyány Lajos Középiskoláért" Alapítvány Kuratóriuma
Tanuljon és vizsgázzon helyben, a
DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN!
Ajánlatunk: 2002. januártól folyamatosan:
1. Normál és intenzív ütemű képzés (4-8 óra/hét)
2. Államilag elismert nyelvvizsgák helyben!
3. Cégek számára kihelyezett oktatás
kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó, társalgási, nyelvvizsgára felkészítő tudásszinteken
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből kis létszámú csoportokban.
Órakezdés: délelőtt, délután, este, illetve csak szombat délelőtt.
Kedvező óradíj - részletfizetési lehetőség.
Jelentős kedvezmények:
- diákoknak, törzstanulóinknak,
- a január 14-ig beiratkozok számára.
Beiratkozás: személyesen, a jelentkezés sorrendjében.
DIALÓG Nyelvstúdió és Nyelvvizsga Központ Nagykanizsa, Kinizsi út 27a. Tel./fax: 93/326 413,06 80/203 541 E-mail: dialog@dialognk.hu ; Web: www.dialognk.hu
ÉLMÉNYEIM A HSMK-BAN
PÁLYÁZAT EREDMÉNYE
6 általános iskolából és óvodából 300 db pályamunka érkezett, melyből 150 db került kiállításra. A képek a legkülönbözőbb technikával készültek: festmény, grafika, tusrajz, zsákvászonra ragasztott természetes anyagok, pálcikababák.
Díjak: I. helyezett: 4000 Ft értékű könyvutalvány, //. helyezett: 3000 Ft értékű könyvutalvány, ///. helyezett: 2000 Ft értékű könyvutalvány.
Óvodás korcsoport I. helyezett:
II. helyezett megosztva: III. helyezett megosztva:
Alsó tagozatosok: I. helyezett megosztva:
II. helyezett megosztva:
III. helyezett megosztva:
Felsős korcsoport: I. helyezett:
II. helyezett: III. helyezett:
DÍJAZOTTAK:
Vackor Óvoda nagycsoportja Nóvák Natália - Hevesi óvoda Barabás Gergő - Hevesi óvoda Nóvák Rebeka - Rózsa úti óvoda Dolezsár Izabella - Hevesi úti óvoda
Pálvölgyi Máté - Bolyai J. Alt. Isk. Rajztanár: Majorosné Németh Ildikó Cseh Zsófia - Hevesi Általános Iskola Szántó Erika - Bolyai Alt. Iskola Rodek Marcell - Hevesi Altalános Iskola Wéber Vivien - Hevesi Altalános Iskola Szmodics Aletta - Hevesi Altalános Iskola Vajda Edina - Hevesi Altalános Iskola Rajztanár: Nagyné Nagy Henrietta
Kolarics Enikő - Hevesi Altalános Iskola Rajztanár: Kassai Zoltánná Mocsári Viktória - Hevesi Altalános Iskola Vékási Edina - Palin Altalános Iskola
A Hevesi Általános Iskola a beérkezett legtöbb pályamunkáért 20 főre szóló tiszteletjegyet kapott színházi előadásra.
A kiállítás megtekinthető: február 8-áig.
24
2002. január 17:
XIV. évfolyam 3. szám • 2002. január 24.
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
Megjelenik 21.000 példányban
ii ii //
POLGÁRMESTERI K0SZ0NT0, REMÉNYEKKEL
Január 17-én délután került sor a HSMK kamaratermében a hagyományos polgármesteri tájékoztatóra, ahol az önkormányzati képviselők mellett vállalkozók, intézmények, pénzintézetek, gazdasági társaságok, részvénytársaságok képviseltették magukat. Az oldottabb hangulat lehetőséget kínált az egymás felé fordulásra, hiszen olyan útra kíván lépni a város, melynek kikö-vezése együtt valósulhat meg. A tájékoztatón Tüttő István polgármester ismertette azt a koncepciót, amelyet 1997-ben alkottak meg, és 2002-ig terjesztettek ki. A koncepcióban a stratégiai- célokat hat pontban határozták meg: infrastruktúra-fejlesztés, iparte-
lepítés, kereskedelem-fejlesztés, idegenforgalom-fejlesztés, városmarketing és egyebek. Ezek sorában a polgármester felvázolta, hogy mit tudtak megvalósítani, és mit nem, vagy az élet úgy hozta, hogy nem vált szükségessé megvalósításuk. Dr. Polay József, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke vezetésével munkacsoportok dolgozták ki a programot, amely mélyreható, széles körű elméleti munkát tükröz. Tüttő István átadta a szót a közgazdasági társaság elnökének, aki az elképzelésekbe beavatta a jelenlévőket. Nagykanizsa fejlesztési koncepcióját a közgyűlés is megtárgyalja a közeljövőben.
B. Zs.
PÁLYAZATOK ES NYERTESEK
Az interneten a pályázati kiírásokat és a nyertes pályázatokat böngészve nemcsak az anyagi források pályázati úton elnyerhető keretösszegeiről szerezhetünk tudomást - és élhetünk a lehetőséggel -, de most már kanizsai vállalkozások pályázatainak pozitív elbírálásáról is értesülhetünk. A sokszor emlegetett és reklámozott Széchenyi-terv pályázatainak nyertesei között szerepel - a vállalkozáserősítő programok között - a Tungsram, a DKG, a MÁV Rt„ PHMSZ, a TT Kanizsa Bau, a Rotary Rt., a Murafém, a Kalória Kkt., a Kanizsanett, a Kanizsaber, a Fa-Feri, a CWG, a Kanizsa Sprint, a Radler-fuva-
rozás, a Magyar Gázmérők, a Vilitek Kft. A turisztikai programok között a Zalai Erdészeti és Fafeldolgozó, a Kanizsa Uszoda valamint kétszer kétmillió forinttal városunk önkormányzata. A kiírt pályázatokról folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy minél többen élhessenek a pályázati források adta lehetőségekkel. Lapunk 3. ill.\' 17. oldalán olvashatnak újabb kiírásokat, amelyek iránt szerkesztőségünk mellett Szőllősi Márta MEH térségi megbízottnál (Nk., Petőfi út 5. III. emelet 307. Telefon/fax: 536-454) érdeklődhetnek. Az internetezők a szmarta@imail.hu címen juthatnak információkhoz.
Kevesebb adó, több hozzájárulás
A dolgozóinak étkezési utalványt adó cégek túlnyomó többsége azonnal megemelné hozzájárulása mértékét, ha a magasabban állapítanák meg az étkezési jegy adómentes részét. A vállalatok, vállalkozások jó része jelenleg semmilyen étkezési támogatásban nem részesíti alkalmazottait, de az adómentes határ emelése esetén egynegyedük élne a szociális gondoskodás e formájával. Jelenleg az adómentes értékhatár hideg étkezésre szóló jegy esetén 1.400 forint, meleg ételre érvényes jegynél 2.200 forint. Az adómentes határról szóló kérdést már két alkalommal is tárgyalta a parlament, ám a költségvetés érdekeire tekintettel mindkét esetben leszavazták. Az Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége azon a véleményen van. hogy az adómentes értékhatár emelése nyomán jelentősen növekedhetne az éttermek, vendéglátóegységek forgalma (az elmúlt évben átlag 10%-os forgalomcsökkenést regisztráltak), ezáltal a költségvetés is több adóhoz jutna, amely ellensúlyozna az étkezési jegyek adótartalmának csökkentése folytán kiesett bevételt.
Nem volt gyermekülés
Bár a rendőrök egyelőre csak figyelmeztetnek a gyermekülések hiányára, de ha baj történik, esetleg balesetet okoz a gyermekülést nem tartalmazó, de gyermeket szállító autó vezetője, akkor ezzel is bővül a KRESZ-szabályok megszegéséről szóló bűnlajstroma. A múlt héten történt egy kisebb közlekedési baleset a városban, amelynek során szerencsére nem történt komoly baj, de a károkozó autójában ülő gyermek nem a jogszabálynak megfelelően volt elhelyezve. Az autó vezetője ellen folytatott eljárásban a biztonsági gyermekülés használatának elmulasztása, a többi szabálysértés mellett, mint szabályszegés szerepel.
Nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezhetnek
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium a nyolcosztályos gimnázium iránt érdeklődő tanulók és szüleik számára 2002. február 2-án (szombat) 9 órai kezdettel nyílt napot szervez.
EGY PALYAZO
Egyetlen pályázat érkezett be a megadott határidőn belül a város napi programok szervezésére, bonyolítására. A pályázati határidő lezárását követően döntés is született, az idei város napját ugyanaz a csapat szervezi, amely korábban is, tudhattuk meg Burján Emesétől, a polgármesteri kabinet munkatársától.
NEM AZ ÁLTALÁNOS
Az idei évtől a 8 osztályos gimnázium felvételi rendje megváltozik - hallottuk a Batthyány-gimná-ziumban. A jelentkezés a továbbiakban nem az általános iskolákon keresztül történik, hanem egyénileg. Az általános iskola visszajelzést értesítés formájában csak a tanuló esetleges felvételéről kap. A híresztelések ellenére a jelentkező tanulókról a felvételi eljárás során csak szóbeli információkat gyűjtenek - ami intelligencia szintjükről, kommunikatív képességükről, logikus gondolkodásukról nyújt képet -, s a 2. és 3. osztályos év végi, valamint a 4. idei félévi érdemjegyeket veszik figyelembe. A beszélgetésen a szülők részt vehetnek.
Megtudtuk még. hogy az intézményben 1990-ben indult a 8 osztályos gimnázium két osztállyal, 28-28 fővel, s már két évfolyam jutott el a/, érettségiig. Az itt tanulók folyamatosan kiváló eredményeket értek el, s tehetséggondozás szempontjából ez az oktatási szervezeti forma azzal is bizonyított, hogy a felsőfokú intézményekbe történő beiskolázás száz százalékos volt. A demográfiai változások miatt azonban 2000-től már csak egy osztályt indítanak 30 fővel. Nagy az érdeklődés, máris látszik, hogy idén is legalább duplája jelentkezik a fel vehetőknek. A február 2-án 9 órakor tartandó nyilvános tájékoztató nyomán e hó 15-éig kell a jelentkezési lapokat benyújtani, amit március elején követ a tanulókkal történő elbeszélgetés.
B. E.
¦ 2002. január 14-én 10 óra 37 perckor tett bejelentést egy nagykanizsai férfi, mert műhelyéből két fűnyíró, egy kompresszor és egy kerékpár tűnt el. A szemlebizottság megállapította, hogy az épület kulcsa az ajtó közelében volt felakasztva, s ennek segítségével könnyen bejuthattak az elkövetők. Az értéktárgyak az előző két hét alatt folyamatosan tűntek el, de a sértett eddig azt hitte, hogy a fia vittel el a gépeket. Kára kb. 160.000 Ft.
¦ 15 óra 5 perckor kaptuk a bejelentést, mely szerint a Teleki utcában személyautó kerékpárost gázolt, melynek során a kerékpárosnak eltört az orrcsontja. A balesethelyszínelő megállapította, hogy a kerékpáros szabálytalanul és ráadásul egy teherautó takarásából akart befordulni a keresztező utcába, és eközben ütközött a külföldi állampolgár által vezetett kocsival.
¦ 16-án egy helyi középiskolából tettek bejelentést, mert egyik diákjukat öt társa megfenyegette, majd elvette arany fülbevalóját és pénzét. Az elkövetéssel alaposan gyanúsítható személyeknél a fülbevalóról kiállított zálogjegyet meg is találták. A sértettnek kb. 10 ezer forintos kára keletkezett.
¦ Délután 4 órakor vette észre egy sértett, hogy az egyik bizományi üzletbe az ő autójából ellopott hangszínszabályozót próbálja beadni egy ismeretlen. A férfi gyanúsítottként lett kihallgatva.
¦ 04 óra 50 perckor két szlovén kamionnal ütközött egy magyar személygépkocsi a 7-es számú főúton. A személyautó női vezetője a helyszínen életét vesztette. Mind a személyautó, mind az egyik kamion az árokba borult.
¦ Orvvadászaton ért tetten két személyt egy vadásztársaság elnöke hétfőn délelőtt. A lefolytatott eljárás során megállapítást nyert, hogy az előállított két személy még csak fegyvertartási engedéllyel sem rendelkezik. Az elkövetők ellen őrizetbe vételük mellett folyik az ügy kivizsgálása.
¦ Már korán reggel ittasan vezette gépkocsiját az a nagykanizsai férfi, akit pénteken 8 óra 10 perckor iga-
zoltattak. Menet közben az is kiderült, hogy ráadásul eltiltás hatálya alatt vezette személyautóját. Vérvételre előállították, majd feljelentést tettek ellene.
¦ 12 óra 30 perckor jelentették be egy helyi gyermekotthonból, hogy az éjszaka folyamán valaki eltulajdonította a közös helyiségből a videomagnót és a színes televíziót. A kiérkező járőr megállapította, hogy a szoba kulcsa a nevelői szobában volt, ahonnan ismeretlen körülmények között eltűnt, az ajtókon erőszakos behatolásnak nincs nyoma. Az adatgyűjtés során hamarosan látótérbe került egy fiatalkorú fiú, aki elismerte, hogy ő tulajdonította el a műszaki cikkeket. A videót már eladta, a tévé azonban eltűnt onnan, ahova ő rejtette.
¦ Háromnegyed egykor a baleseti ambulanciáról jelentették, hogy megjelent ellátáson náluk egy fiatalkorú fiú, akit állítása szerint egy diáktársa úgy lefejelt, hogy eltörött az orrcsontja. A sértettet azonban nem lehetett meghallgatni, ugyanis az orvosi vizsgálatok közben ismeretlen helyre távozott.
¦ 13 óra 50 perckor egy férfi jelent meg a kapitányságon, mert egy ismeretlen személy elvette a kb. 100 ezer forintot érő mobiltelefonját és aranyláncát. A támadó ököllel fenyegette meg a sértettet, hogy adja át telefonálás céljára mobilját, majd az úgy megtetszett neki, hogy közölte, megtartja. Ezután látta meg a nyakában lévő ékszert, amit leszakított. Az elkövetőnek egy társa távolról figyelte az eseményeket, majd együtt távoztak.
¦ 19-én kettő darab fúrógéppel (38 ezer forint értékben) próbált fizetés nélkül távozni egy helyi nagyáruházból egy férfi, sikertelenül. Az a hölgy sem járt jobban, aki csak egy zacskó száraztésztát (174 Ft) szeretett volna eltulajdonítani.
¦ Egy szórakozóhelyről jelentették be vasárnap délután, hogy zárás előtt ismeretlen tettes eltulajdonította pénztárgépüket, melyben kb. 30\'ezer forint készpénz is volt. Erőszakos behatolás nem történt, nyitáskor nem találták a gépet.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
PÁLYÁZAT
Kiíró:
Pályázat címe: Pályázhatnak: Beadási határidő:
Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány „Karácsony Sándor emlékére" Szakalapítvány Karácsony Sándor emlékére - helyi hagyományápolás Kulturális közösségek, egyesületek. 2002. március 20. Célja: a helyi művelődési igények kielégítésére, a hagyományok ápolására
szerveződő kulturális közösségek, egyesületek támogatása. Pályázni lehet: a helyi hagyományok feltárására, ápolására, újraélesztésére szerveződött közösségek, egyesületek, csoportok, alkotóműhelyek tevékenységének támogatási igényével. Az idei évben kiemelten támogatjuk azokat a közösségeket, amelyek az egyes foglalkozási csoportok, régi mesterségek hagyományait újítják meg, munkakultúrájának emlékeit tárják fel. Újrateremtik a régi közösségeket, megismertetik településük lakóival saját múltjukat, közös értékeiket. Az elbírálás során előnyben részesülnek hagyományőrző, hagyományteremtő civil közösségek.
Az alapítvány nem tud támogatni egyéni pályázatokat, iskolai csoportokat, önkormányzati iskolákat és művelődési intézmények által szervezett programokat, fesztiválokat, külföldi utakat és nagy értékű beruházásokat, beszerzéseket, üzleti célú kezdeményezéseket.
A pályázat feltételei: a pályázatokat csak pályázati űrlapon, 2 példányban lehet beküldeni az alapítványhoz. A hiánytalanul kitöltött adatlap mellett a pályázók legfeljebb 2 oldalnyi terjedelemben írják le helyzetüket, működési feltételüket, korábbi tevékenységüket.
A pályázatnak tartalmaznia kell a támogatandó tevékenység részletes leírását, a résztvevők körét és a felhasználásra vonatkozó tételes költségvetést, benne a más forrásból kapott támogatást.
Egy pályázatra 20-150 ezer forinttámogatás adható. Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2002. március 20.
ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELTÉTELEK Pályázatot csak alapítványi pályázati űrlapon, a szükséges mellékletekkel kiegészítve fogadunk el. Az űrlapok - a „Kollégiumokért" szakalapítványét kivéve - egységesek, minden szakalapítványi pályázathoz felhasználhatók, fénymásolhatók. Egyéni űrlapot kell kitölteni, ha egy. kollektívet, ha egynél több személy, csoport, intézmény pályázik. Pályázati űrlap igényelhető személyesen a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány titkárságán vagy a recepción (Professzorok Háza 1146 !!]>.. Ajtósi Dürer sor 19-21.), illetve postai úton nagyalakú, (A4-es) felbélyegzett válaszboríték küldésével. A felhívásokat az interneten www.prof.iif.hu/prc alatt is közzétesszük, ahonnan a szükséges pályázati űrlapok is - a „Kollégiumokért" szakalapítványé kivételével - letölthetők.
A teljes pályázati anyagot - beleértve az olvashatóan kitöltött, aláírt űrlapot is - 2 példányban, külön-külön összetűzve kell benyújtani; postai úton vagy személyesen a titkárságon, legkésőbb a beadási határidő napján. Az űrlap\'jobb felső sarkába be kell írni a megpályázott szakalapítvány nevét. Amennyiben a formális feltételek nem teljesülnek, a pályázat automatikusan kizáródik. Pályázati anyagok megőrzése, illetve visszaadása nem áll módunkban. Pályázatot, vagy annak utólagos kiegészítését a határidő lejárta után nem fogadunk el. A korábban már támogatásban részesített pályázók újabb pályázatot csak akkor nyújthatnak be. ha elszámolási (beszámolási) kötelezettségüknek eleget tettek. A fentiekkel kapcsolatban érdeklődni lehet az alapítvány titkárságán személyesen, vagy a 343-3913, 343-9706 számú telefonon hétfőtől csütörtökig 10-15 óráig, pénteken 10-12 óráig.
ELÖREGEDETT A HÁLÓZAT
A HSMK-ban egy 1998-ban elvégzett villamos tűzvédelmi, szabványossági felülvizsgálat „Nem megfelelőnek" minősítette az intézmény villamos tűzvédelmi állapotát, és a hibák kijavítását szükségesnek tartotta. Az intézményt, a törvényben meghatározott módon, előírásszerűen ellenőrzik - tudtuk meg Papp Ferenc igazgatótól. Érintésvédelmi vizsgálatokat háromévenként, elektromos tűzvédelmi vizsgálatot és villámvédelmi vizsgálatot hatévenként végeztetnek. Az érintésvédelmi jegyzőkönyvben felsorolt hibák közül azokat, amelyek közvetlen szereléssel, karbantartással kijavíthatok voltak, folyamatosan kijavították. Azokat a hibákat, amelyek falbontással, véséssel, állványozással, csak egy nagyobb felújítás keretében javíthatók, még hátra van. Az egész épületben a villamos dobozkötések sodrottak, szigetelőszalagosak, elöregedésük tűzveszélyt jelenthet. El kell kezdeni az elöregedett kis automaták lecserélését is. A helyi tűzoltóság alkalomszerűen ellenőrzi az intézményt, de mivel nagy létszámú közönség is tartózkodik a házban, ezért kiemelt figyelmet fordítanak rájuk. Az ellenőrzéskor elkérik az elektromos tűzvédelmi jegyzőkönyvet, és felszólítják a hiányosság megszüntetésére az intézményt. A hiányosság megszüntetését önkormányzati segítség nélkül nem tudják megoldani. A hivatalban látják a gond súlyosságát, ezért fe-
lülvizsgáltatták a rendszert. 2001-ben pályázatot írtak ki az elektromos hálózat felújításának megtervezésére, kivitelezésére. A felújításra, áthúzódó beruházási összegként 30 millió forint volt betervezve, amit néhány, többnyire egyéni választókerületi képviselő soknak tartott, és a testületi ülés elvetett. A hivatalnak azt az ajánlatát is elvetették, hogy a Széchenyi-tervben kiírt pályázatra jelentkezzenek, amivel jelentősen csökkenthetnék a felújítás városi pénzből történő finanszírozását. Valós tény, hogy az 1976-ban átadott intézményben elöregedtek a vezetékek, megnőtt a nagyteljesítményű gépek száma, és az energiaigény. Működés közben sok áramszünet rongálja a számítógépeket, a biztosítékok nem bírják a terhelést. Ezek a hibák az irodákban csak a munkát nehezítik, de a közösségi helyiségekben, a színházteremben balesetilletve életveszélyt is okozhat, ha elmegy az áram. Voltak mindezekre példák, megtörtént, hogy a konnektor, az elosztó, a falra szerelt világítótest kigyulladt, lángolt, nemcsak füstölt. Szerencsére nem okoztak nagy kárt, mert mindig volt ott valaki, aki kihúzta a konnektorból a dugót, vagy azonnal tudta, hogy hogyan kell eloltani az éppen magasról lefolyó, lángoló armatúrát. A felújításhoz kért tétel összegéről majd a költségvetés megszavazásakor dönt a közgyűlés.
B. Zs.
VAN RA ESÉLY
A kórházrekonstrukció egy további lépéseként a kórház vezetése arra kérte a tulajdonos önkormányzatot, hogy a volt gyermekosztály épületét tovább hasznosíthassa. A megvalósítás reális esélyéről dr. Szabó Csaba főigazgató kérdésünkre elmondta, hogy az épület egyik szintjére a bőr-és nemibeteg gondozót valamint a tüdőgondozót szeretnék behozni, a másik szintjén pedig ápolási osztályt létesítenének. Pályázatukban még az ideggyógyászat, a rehabilitációs osztály és a pszichiátria épületének a befejezése is szerepelne, ahol hiányoznak a kórtermekből a fürdőszobák. Erre tervpályázatot írtak ki a tu-
lajdonos önkormányzat felhatalmazásával. A tervpályázat egy kicsit bonyolultabb, mint a közbeszerzés, ugyanúgy átfutási ideje van. 90 napnál rövidebb idő alatt nem is tud lebonyolódni. Az önkormányzatok címzett támogatásának beadási határideje 2002-ben április közepe. Majd az elbírálás után lehet arról beszélni, hogy van-e reális esély a megvalósulásra. Addig is mindent megtesznek azért, hogy reális jövőkép legyen a nagykanizsai kórház számára, de mint minden pályázat, természetesen ez is kétesélyes -összegezte dr. Szabó Csaba.
B. Zs.
A13 valóban 13?
A költségvetés tárgyalásakor a polgármesteri hivatalban dolgozók számára a személyi juttatások csökkentését javaslókhoz csatlakozott Gyalókai Zoltán képviselő. Az önkormányzati képviselők nem mindig elégedettek a hivatal munkájával, a polgármesteri beszámolók gyakran szólnak határidő hosszabbításról, és az 1998 óta kért vagyonkataszter sem készült el. A 13. havi bér valóban 13. havi legyen, és ne plusz másfél hónap. Ezzel a költségeket és a hitelfelvételt is lehetne csökkenteni.
Felkészülés
A 2002. évi országgyűlési választások első és második fordulójára április 7-én és 21-én kerül sor. A választások igazgatási, technikai lebonyolításáról dr. Fendrík Gyula főjegyző adott tájékoztatást január 17-én a Vasemberház Dióssy-termében, ahol a környező települések jegyzői is részt vettek. A választások jogi környezetéről, a választásokkal kapcsolatos legfontosabb jogszabályokról Rácz Jenőné dr. szólt. Többek között elmondta, hogy nemcsak személyigazolvánnyal, hanem útlevéllel, vagy jogosítvánnyal is lehet szavazni. A továbbiakban Zsupanek Péter a névjegyzékekkel, ajánlószelvényekkel kapcsolatos tudnivalókról szólt Az értesítőket és az ajánlószelvényeket február 4-8. között el kell juttatni a választópolgárokhoz. Az országgyűlési választásokkal kapcsolatos megbeszélés a jegyzők eskütételével fejeződött be.
B. Zs.
Egyik fele kész
A költségvetés vitája során Marton István felvetette, hogy szükséges a Teleki út családi házas oldalán az árkok bűzelvezetésének megoldása. A kellemetlen illatok terjedését a napokban megkezdődött hóolvadás még fokozza. Az utca másik oldalán, az emeletes házak által határolt szakaszon nincs ilyen gondja a lakosságnak, mert tavaly nyárra elvégezték a vízmű szakemberei a munkálatokat, az árkok tisztítását.
Fokozott közúti ellenőrzés
Fekete hónapként vonul be a közlekedési balesetek nyilvántartásába az idei január. Két hét leforgása alatt három halálos kimenetelű közlekedési baleset történt. A balesetek okai között többnyire a sebesség helytelen megválasztása, az elsőbbségi jog meg nem adása szerepel. A közlekedési morál fejlesztése, és a balesetek megelőzése érdekében rendeltek el fokozott közlekedési ellenőrzéseket me-gyeszerte január 16-án. A kanizsai rendőrkapitányság terültén 9-15 óráig tartó akcióban 26 rendőr vett részt. Az akció során kirívó szabálysértéseket nem tapasztaltak. A rend őrei nyolcvanezer forint helyszíni bírságot szabtak ki, 11 esetben tettek feljelentést, és két személyt jelentettek fel tiltott kéjelgésért. A bírságok kiszabására műszaki hiányosságok, hibák, a zöldkártya, a műszaki érvényesség lejárta, és a passzív biztonsági berendezések mellőzése, és menet-közbeni szabálysértések miatt került sor. A hiányzó biztonsági ülések hiánya miatt egyelőre csak figyelmeztettek a rendőrök. Mint Miszlai Ákostól, a rendőrség balesetmegelőzési előadójától megtudtuk, a biztonságos közlekedés érdekében akciók folytatódnak
NOTTAZ
JAVÍTÁSI költséghez hozzájárulnak
Az elmúlt hideg időszakban többször is elhangzott az országos sajtóorgánumokban, hogy a lakossági fogyasztás biztonságának megteremtése érdekében kérik a nagy gázfelhasználókat, hogy válasszanak más energiaforrásokat. Az egyik ilyen alternatív áramforrás a villamos energia lehetne, bár ez - mint a Várfalvi Ferenccel, a DÉDÁSZ Rt. helyi üzemvezetőjével készített írásból kiderül - elsősorban a lakossági fogyasztók esetében jöhet szóba.
- A DÉDÁSZ illetékességi területén érzékelhetően növekedett-e az áramfelhasználás az elmúlt hideg időszak során, vagyis alternatív energiaforrásként használja-e a lakosság illetve a nagyfogyasztók a villamos energiát? Felkészült-e a szolgáltató az esetleges nagyarányú fogyasztásnövekedésre?,
- A DÉDASZ területén az időjárás miatti fogyasztásváltozás nem elsősorban a nagyfogyasztóknál, hanem a kisfogyasztói körben tapasztalható. Ez érthető is, hiszen a nagyfogyasztói körben a villamos energiát elsősorban technológiai célra használják. Ott technikai eszközök beruházása nélkül nem képzelhető el az energiahordozók közötti gyors váltás. A kisfogyasztói körben, ezen belül elsősorban a lakossági fogyasztók körében más a helyzet. Itt pl, a villamos kisegítőfűtés reális alternatíva. A lakossági kör fogyasztásában érzékelhető kisebb mértékű növekedés, pl. decemberben a DEDASZ területén a lakossági tarifával vételező fogyasztók 6,4%-kal több villamos energiát fogyasztottak az előző évihez képest. Ez a növekedés nem jelentős. Ilyen, vagy akár még nagyobb igény kielégítésére megbízhatóan képesek a hálózataink. Egyre hívjuk fel ügyfeleink figyelmét, ha fogyasztás növekszik, kérjék a havi részszámla hövelését, hogy a nagy összegű elszéimolószámla elkerülhető legyen.
- Gyakran érezzük úgy, hogy néhány pillanatig tartó folyamatossági hiány következik be az áramszolgáltatásban. Ezt a köznyelv általában áramingadozásnak nevezi. Mit jelent a szakember számára az áramingadozás?
-A köznyelvben elterjedt „áramingadozás" alatt rövid ideig tartó feszültségcsókkenéseket vagy feszültségkimaradásokat értjük. Ezek az ingadozások keletkezhetnek a DEDASZ Rt. illetve a mért fogyasztói halomiból. A DÉDÁSZ Rt. hálózatán keletkezett ingadozásokat elsősorban a hálózati hibák gyors megszűntetését szol-
gáló automatika-működések okozzák, melyek nagyon rövid időre és a lehető legkisebb területre korlátozzák az áramszüneteket. Ezek száma a város területén az elmúlt évek során kismértékben, a város környékén drasztikusan csökkent. Az, hogy az emberek növekedést éreznek, úgy vélem a szolgáltatással szembeni kritikusabb elvárás, illetve a háztartásokban egyre nagyobb számban előforduló, a hálózati feszültségre érzékenyebb elektronikai berendezések (szórakoztató elektronika, számítástechnika) növekvő száma okozza. A mért fogyasztói hálózatban az okok között a rossz villamos kötéseket, a nem megfelelő keresztmetszetű, esetleg elöregedett vezetékeket említhetem.
- Az áramingadozás bármely formája okozhat-e károsodást a villanyárammal működő gépekben, akár háztartási gépben, akár irodatechnikai felszerelésben, számítógépben?
- A hálózati feszültségnek a fent említett okokból történő csökkenése kellemetlenségen kívül ( video-audio készülék kikapcsolása, számítógépen adatvesztés) tényleges kiírt nem okozhat. Aliol viszont a számítógépes adatvesztés gazdasági kárt okoz, mindenképpen indokolt szünetmentes áramforrás telepítése.
- Van-e arra törvényes lehetőség, hogy a fogyasztó az áramingadozás miatt tönkrement technikai eszköz árát. vagy annak egy részét, illetve a tönkremenetel miatt keletkezett egyéb kárát érvényesítse a szolgáltatón? Volt erre példa az önök működési területén?
- A szabványostól eltérő túlfeszültség megjelenése hálózatunkon villámcsapásból illetve kismértékben hálózati üzemzavarbé>l előfordulhat. Ez utóbbiról elektronikus nyilvántartással rendelkezünk, és amennyiben ez egybecseng egy szerviznek egy készülék meghibásodásról alkotott szakvéleményével, vizsgálatot folytatunk le. Ha a kár a DÉDASZ Rt. hálózatából eredően keletkezett, nem zárkózunk el a javítás költségének megtérítésétől.
Ez évi két-három esetben előfordul, mely szám a közel százezres fogyasztói létszámhoz viszonyítva rendkívül elenyésző. Azokért a károkért, melyeket a légkörből származó túlfeszültség, a villámcsapás okoz, és amely
többféle úton is kárt tehet készülékeinkben, és nem csak a villamos készülékekben, természetesen felelősséget, így anyagi kártérítést sem tudunk vállalni.
D.É.
A ZSIGMONDY VILMOS ÉS SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA
NAGYKANIZSA, HUNYADI ÚT 18.
2002. JANUÁR 31 ÉN, 15 ÓRÁTÓL
A SUGÁR ÚTI TORNACSARNOKÁBAN
BEISKOLÁZÁSI NYÍLT NAPOT TART.
A nyílt napon bemutatásra kerül a 9. évfolyammal induló általános műveltséget adó, valamint a 11. és 13. évfolyamoktól induló szakképzési program.
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK
TÉRINFORMATIKAI TALÁLKOZÓ
A Nagykanizsai Térinformatikai Találkozót január 23-án délelőtt 10 órakor nyitotta meg Tüttő István polgármester a Halis István Városi Könyvtárban. Az egész napos program során előadások hangzottak el a térinformatika magyarországi fejlődéséről, a regionális fejlesztések és a térinformatika kapcsolatáról, valamint a térinformatikai oktatás helyzetéről a Zsigmondy-Széchenyi Szakképző
Iskolában. Szó volt a térinformatikai képzés és továbbképzés új útjairól, a térinformatikai rendszerekkel szembeni elvárásokról az önkormányzati munkában. A résztvevők hallhattak a nagykanizsai digitális térkép előállításának történetéről és jelenlegi állapotáról. A találkozó ideje alatti kiállításon bemutatásra kerültek különböző számítástechnikai, geodéziai és képfeldolgozó eszközök is.
2002. január 24.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK %
BUDAI ISTVÁN önkormányzati képviselő a 7. számú választókerület polgárait várja 2002. január 25-én pénteken 17 és 19 óra között a Kazanlak körút 7. számú épület A lépcsőházában lévő irodahelyiségben.
TÓTH ZSUZSA önkormányzati képviselő 2002. január 30-án szerdán 16 órától 17 óráig várja a 11. számú választókerület polgárait a FIDESZ-MPP nagykanizsai irodájában a Rozgonyi u. 1. szám alatt.
FELHÍVÁS
2002. március 8-án 14 órai kezdettel kerül sor az Ambrózia Étteremben (Nagykanizsa, Szent Flórián tér) a hagyományos nagykanizsai
BORVERSENYRE. -
A verseny kiírója és rendezője:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város, Nagykanizsai Hegyközség. Nevezési feltételek: a versenyre azok a bortermelők nevezhetnek, akik a Nagykanizsai Hegyközség területén termett, származási bizonyítvánnyal igazolt szőlőből készített (fajtánként legalább 200-200 liter) borral rendelkeznek, és a Város Bora cím elnyerése esetén (a zsűri által meghatározott áron), hajlandó a városnak eladni azt. Nevezni írásban Förhénci Horváth Gyula hegybírónál - a fajták és a tételszámok megjelölésével 2002. március 4-ig beérkezően - lehet. A minták begyűjtését 2002. március 5-én és 6-án (előzetes egyeztetés után) a hegybíró személyesen végzi. Nevezési díj: fajtánként 1.000 Ft, amely tartalmazza az egységes üvegek és dugók árát is. Befizetésének lehetőségéről a hegybíró gondoskodik.
A BÍRÁLAT NYÍLT ÉRTÉKELÉSSEL TÖRTÉNIK! A zsűri elnöke: Zalai Zoltán borász, az 0.1.V. (Nemzetközi Szőlészeti Borászati Hivatal) Borbíráló Bizottságának tagja.
A zsűri tagjai: Bock József, „Az év bortermelője" (1997) cím kitüntetettje -Villány; Figula Mihály, „Az és bortermelője (2000) cím kitüntetettje -Balatonfüred.
A borverseny fődíjai: „A város fehérbora" és „A város vörösbora" cím elnyerése. A borverseny díjai: minden résztvevő emléklapot, a díjazottak díszoklevelet és értékes emléktárgyat kapnak.
A díjakat a helyszínen, a fődíjakat pedig a város napja rendezvényen a Hevesi Sándor Művelődési Központban adjuk át.
A BORVERSENYT ÜNNEPI VACSORÁVAL ÉS BORKÓSTOLÓVAL ZÁRJUK. Minden további információért forduljanak Förhénci Horváth Gyula hegybíróhoz!
NAGYKANIZSAI HEGYKÖZSÉG
8800 Nagykanizsa, Jakabkutí utca 86. Telefon: 06-93-329-375,06-20-9193-308
VÁLOGATÁS A KÖZTERÜLET-FELÜGYELET INTÉZKEDÉSEIBŐL
Az elmúlt héten a közterület-felügyelet munkatársai 63 esetben szólították fel az ingatlantulajdonosokat az épületetek előtt húzódó járdaszakaszokon található hó eltakarítására, illetve a csúszásmentesítésére. A felhívásnak minden esetben határidőre eleget tettek.
A kerékbilincs 30 alkalommal került felhelyezésre szabálytalan parkolás miatt, melynek kétharmad része a megállni tilos szakaszokon, valamint a mozgássérülteknek fenntartott parkolókban történt.
Két alkalommal került sor éjszakai zajszintmérésre, melynek célja a beérkezett lakossági panaszok kivizsgálása volt, hogy az adott területre meghatározott zajhatárértéket túllépi-e az üzlethelyiség a működése során. A mérés az egyik esetben a lakossági panaszt igazolta, míg a másik esetben nem lépte túl a megadott zajszintet az üzlethelyiség tevékenysége.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése
PÁLYÁZATOT HIRDET
oktatási-nevelési intézmények vezetői állásaira.
Az állás betöltésének ideje: 2002. augusztus 1.
A kinevezés 5 tanévre szól. 2002. augusztus 1-2007. július 31. A pályázathoz csatolni kell:
szakmai önéletrajzot, vezetői programot, a végzettséget igazoló oklevélmásolatot, erkölcsi bizonyítványt.
A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya címére 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. kell megküldeni 2002. január 29-ig.
A pályázatot meghirdető szerv 1. Meghirdetett munkahely 2. Képesítési és egyéb feltételek 3. Juttatások (Ft) illetmény, pótlék, egyéb 4.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Pipitér-óvoda intézményvezető 8800 Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. E. u. 67. Felsőfokú szakirányú végzettség 5 év szakmai gyakorlat Bér, pótlék a KJT alapján PEHI: 2002.03. 30. ÁEI: 2002. 08.01.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa, 8800 Erzsébet tér 7. Rozgonyi-Arany-óvoda intézményvezető 8800 Nagykanizsa. Rozgonyi u. 7. Felsőfokú szakirányú végzettség 5 év szakmai gyakorlat Bér, pótlék a KJT alapján PEHI: 2002.03. 30. ÁEI 2002. 08.01.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Hevesi-óvoda intézményvezető 8800 Nagykanizsa, Rózsa u. !7/b. Felsőfokú szakirányú végzettség 5 év szakmai gyakorlat Bér, pótlék a KJT alapján PEHI: 2002.03.30. ÁEI: 2002. 08.01.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Hevesi Sándor Általános Iskola igazgató 8800 Nagykanizsa, Hevesi u. 2. Felsőfokú szakirányú, elsősorban tanári végzettség, 5 év szakmai gyakorlat Bér, pótlék a KJT alapján PEHI: 2002.03. 30. ÁEI: 2002. 08.01.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola igazgató 8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 9. Felsőfokú szakirányú végzettség elsősorban gyógypedagógiai végzettség, 5 év szakmai gyakorlat Bér, pótlék a KJT alapján PEHI: 2002.03. 30. ÁEI: 2002. 08. 01.(
TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZAT ÜLÉSE
A Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat 2002. január 31-én, csütörtökön 18 óra 30 perckor a Polgármesteri Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén tartja soron következő ülését.
KÖLTSÉGVETÉSI ALTERNATÍVA
Kisebb mértékű bérfejlesztés
MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY
Böröcz Zoltán és Budai István átfogó módosító javaslatot terjesztettek be az idei év költségvetési tervezetéhez. A módosítás lényege és legfontosabb célja a költségvetés hiányának mérséklése volt. Évről évre nő a város adóssága, és a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a hiteleket is működésre költjük. Hogy a város költségvetésének egyensúlya a következő évben helyreálljon, a működési kiadások tekintetétben mintegy 2-2,5 Batthyány-gimnázium működési költségét kellene megtakarítani. A példa érzékelteti, hogy milyen óriási mértékű az a működési költségtöbblet, amire nincs fedezet. Az MSZP képviselőcsoportja évről évre kísérletet tesz a költségvetés hiányának mérséklésére. A módosító indítvány a bevételeket elfogadhatónak tartja, így azzal kapcsolatos mellékletek változtatására nem tesz javaslatot. A kiadások esetében azonban több módosítást is javasolnak. A vizsgálatok során megállapítást nyert, hogy az elmúlt évben jelentős, 30% feletti bérfejlesztést hajtottak végre a Polgármesteri Hivatalban, elsősorban a magasabb beosztásban lévő dolgozók számára. Amennyiben jóváhagynák az ez évi költségvetés eredeti tervezetét, abban az esetben ez újabb 33,03%-os bértömeg-növekményt jelentene. Az előirányzat mértékét a szocialisták túlzónak tartják, ezért a bértömeg növekedését 20%-osra korlátozzák, meghagyva a másfél havi jutalomkeretet. A módosítás szerint a rendszeres személyi juttatások összesen 475.915.000 forintról
427.793.000 forintra, a járulékok 160.429.000 forintróí
145.050.000 forintra csökkennének. A módosításban a két képviselő arra is javaslatot tesz, hogy az idei évben csak azok a dolgozók részesüljenek bérfejlesztésben, akik tavaly nem kiemelt bérfejlesztést kaptak. A tavalyi év során ugyanis az osztályvezetők és az irodavezetők körében egyszeri, több tízezer forintos bérfejlesztésre került sor. A módosítást követően az eseti jutalom 5 millióról 3,628 millió forintra csökken.
VÁROSÜZEMELTETÉS
Böröcz Zoltán és Budai István javasolta, hogy a városüzemeltetési feladatok között szereplő 1.880.000 összegű tételt töröljék, hiszen a 2002-es rendelettervezet nem tartalmaz hulladékgyűjtés díjkülönbözet címen kötelezettséget.
ÖTMILLIÓ VISSZA
A város tulajdonában lévő gazdasági társaságok veszteségmentes működési feltételeinek biztosítása érdekében azt javasolják, hogy 5-5 millió forintot a pótbefizetés elkerülése végett adjanak át a társaságoknak. Az eredeti tervezetben szereplő csökkentés értelmetlen és felesleges, nem ad reálisan megvalósítható célt a társaságoknak.
2003. végéig kell az önkormányzatoknak elkészíteni vagyonkataszterüket. Nagykanizsán - a két képviselő tapasztalatai szerint - e kérdés meglehetősen előkészítetlen. Bár a kormányhatározat 200l-es, még nem lehet tudni, Nagykanizsán milyen formában készül el ez az adatfeldolgozást,
egyeztetést kívánó munka. Az idei költségvetésbe, anélkül, hogy előzetesen bárki felmérte volna, mennyibe is kerülhet a vagyonkataszter elkészítése, harmincmillió forintot terveztek be. A módosító indítvány céltartalékként 10 millió forint elkülönítésére tesz javaslatot, annak érdekében, hogy a munka elkezdődhessen, befejezése úgyis a következő évre húzódik át.
A Péterfy-iskola előtt kialakítandó szabadtéri színpadra elkülönített 1.875.000 forintot törölni javasolják azzal az indokkal, hogy megvalósítását e költségvetés keretei között nem tartják lehetségesnek. A hóeltakarításra elkülönített tízmillió forint 5 millióval történő emelésére tettek javaslatot, mert az elkülönített összeg csupán a készenléti díjakat fedezi.
TÖRÖLT PONTOK
A beruházási célú kiadások sorából a Szabadhegyi út közművesítésére előirányzott 25 millió forintot töröltetni kívánják, mivel a beruházással szemben jelentős lakossági ellenállás mutatkozik. Az Ady u. 31. szám alatti ingatlan kezelői jogának megvásárlására előirányzott 25 millió forint törlését is javasolják, mivel a vevő és az eladó között nincs megegyezés, mi több, jelentős különbség mutatkozik. Amennyiben a Szabadhegyi út közművesítésére illetve az Ady u. 31. kezelői jogának megvásárlása tárgyában még ebben az évben megegyezés történne, a probléma a módosító javaslatot tévők szerint a költségvetés módosításával orvosolható.
Böröcz és Budai képviselők sze-
rint a tüdőgondozó végleges, a kornak megfelelő elhelyezésére megoldást kell keresni, így a jelenlegi épület felújítását nem látják indokoltnak, az előirányzott pénz törlését javasolják.
DOLOGI KIADÁSOK
A városi kincstár létrehozásával a polgármesteri hivatal dologi költségeinek csökkentésével számoltak, ám az eredeti előterjesztés szerint például az irodaszerek esetében csökkenés helyett növekedéssel számolt az előterjesztő. Böröcz és Budai képviselők az irodaszer-előirányzatot egymillió forinttal kívánják csökkenteni.
HIÁNYZIK A KÖLTSÉGVETÉSBŐL
Az ipari park lebonyolításával kapcsolatos kiadások és bevételek teljes egészében hiányoznak a költségvetésből. A számokat tekintve ez azt jelenti, hogy a költségvetés nem számol 643 millió forint bevétellel a földterületből adódóan. A költségvetésnek ugyanakkor terhei is vannak, a területkisajátítási költség közel 50 millió forint, a termőföldből való kivonás körülbelül negyvenmillió, a NagyPlusz Rt. tőkeemelése 350 millió forint, és a Trendtől 284 millióért vásárolunk. A kiadás és a bevétel különbözete 77 millió forint.
ÖSSZEGEZVE
Amennyiben Böröcz Zoltán és Budai István módosító javaslatait átvezetik az idei költségvetésbe, akkor a hiány 521.632 millióról 404.176 millióra csökken.
SZOCIÁLIS ELŐIRÁNYZATOK
- Nem kérek pluszpénzeket, mert aki ezt teszi, az a város gazdaságának a sírját ássa - Ezzel a mondattal vezette fel a költségvetés-tervezettel kapcsolatos észrevételét Kelemen Z. Pál önkormányzati képviselő, amikor felvetette a legutóbbi SZEB-ülésen, hogy akkor fogadják el a költségvetést, ha két melléklettel, a szociálpolitika forrásaival és a kiadá-
Balogh László képviselő a legutóbbi közgyűlésen kifogásolta azokat az elképzeléseket, hogy azoknak a civil szervezeteknek, amelyek részesülnek az iparűzési adó felajánlható részéből, nem kellene támogatás kapniuk a közgyűlés által létrehozott alapokból.
- Két problémára hívtam fel a figyelmet az ezzel kapcsolatos felszólalásom során. Az elmúlt három évben mindig eljátszotta azt a közgyűlés, hogy a végső szavazáskor felemelte a Kulturális Alap és a verseny- és élsport támogatási keretösszegét. E két tétel a költségvetés tervezésekor mindig egy reális szintről indul, a faragás időszakában mindig sérül -
pedig egyébként a szavak szintjén mindannyian kultúrapártolók, sportbarátok vagyunk így lett most is a Kulturális Alap 5 millió, a verseny- és élsportra szánt keret 40 millió - csökkentett - keretösszegű. Ez egy megyei jogú városhoz méltatlan és nevetséges összeg. Kívánom minden tisztelt képviselőtársamnak, hogy a civil szférában megfordulva szembesüljön ezzel a ténnyel.
- Van, aki úgy gondolja, hogy vannak más források is e két szféra támogatására.
- Nem érv, hogy a két keret-
saival bővül a tervezet, mert hiányzik a forrásoldal kimunkáltsága. Ez azért fontos, mert nem tudják, hogy mennyi az állami normatíva, és ehhez mennyivel járul hozzá a város. Mindig azt hallani, hogy milyen sokkal, több mint a felével. A tervezetben nem követhető a szociális szférára fordított pénzek útja, mert a 795,905 millió forint beleolvadt a városi
összeg kiegészül az iparűzési adóból. Akik plusz támogatást kaptak, a helyi iparűzési adó ked-vezményezetti listájáról, azoknál ez legfeljebb a lobbiképességet méri. De ennek, a lobbiképességnek ez nem minden szempontból reprezentatív felmérése, és nem is mindig jól célzott ez a támogatás. Való igaz, hogy a cégek által felajánlott húszmillió forint bekerült a város civil életének támogatási rendszerébe, de ez az önkormányzatot nem mentesíti feladatai alól... Amikor a helyi iparűzési adóról szóló rendeletünket módosítottuk, úgy gondoltuk, hogy ez egy plusztámogatás, afféle jutalom a jól lobbizóknak, amely persze csak akkor lehetséges, ha az adott szervezet jól is dolgozik. Arról volt szó; hogy ez plusz, és nem arról, hogy egy az egyben be lesz építve a támogatási rendszerünkbe. Mert ha így lenne, akkor nincs is értelme, az egésznek. Vegyünk egy példát: X sportegyesület Y millió helyi iparűzési adójából származó bevételét is számítsuk bele a sporttámogatási rendeletünkbe?! Ez a jelenlegi rendeleti szabályozók szerint sem lehetséges, és nem is lenne fair play.
D. É.
kincstár költségvetésébe. A szociálpolitika kiadásai a 23-as mellékleten 366,370 millió forint, és a szociálpolitika forrásai a bizottsági tájékoztató anyagban 795,905 millió forint. Minden tételnek megvan a bevétel-kiadás oldala, ennek nincs. A munkanélküliek jövedelempótló támogatása, a rendszeres szociális segély, az időskorúak járadéka, és a rendsze-
Önálló képviselői indítvány
Tisztelt Polgármester Úr!
Indítványozom, hogy a közgyűlés hozzon határozatot Nagykanizsa város közigazgatási területén a kerékbilincselések 2002: január 1-jével történő megszüntetésére.
Indítványomat a következőkkel indokolom:
A város lakosainak észrevételei és személyes tapasztalatom alapján állítom, hogy a kerékbilincselésekkel több morális kárt okozunk, mint amennyi annak anyagi hasznában jelentkezik. Ez különösen érezhető volt a bevásárlóturizmus virágzása idején, de jelenleg is tapasztalható, hogy az eljárás túlságosan szigorú következményei rontják a közhangulatot.
Természetesen egyetértek azzal, hogy a szabálytalankodókat meg kell büntetni, de úgy gondolom, hogy erre vannak más, nem ennyire drasztikus módszerek is. Erre más városokban jó példák találhatók. \' Kérem tehát, hogy szíveskedjen a közgyűlés elé a következő határozati javaslatot beterjeszteni:
Határozati javaslat:
1. A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Nagykanizsa város közigazgatási területén a kerékbi-lincselést 2002. január l-jével megszüntetni.
Határidő: 2002. január 1. Felelős: Tüttő István polgármester
2. A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a rendőrség illetékeseit, hogy kerékbilincselést csak a KRESZ szabályainak durva megsértőivel szemben alkalmazzon. Határidő: 2002. január 1. Felelős: Tüttő István polgármester Tisztelettel:
Budai István
önkormányzati képviselő
res gyermekvédelmi támogatás beazonosítható. Ezekben a tételekben az állami támogatás a 75%-ot teszi ki. Az önkormányzat csak az egynegyedével - minden állami három forinthoz egy forinttal - járul hozzá a költségvetésben a szociálpolitikai kiadásokhoz. Szemben az oktatással, ahol a támogatás fele központi, másik felét az önkormányzat biztosítja.
Önálló képviselői indítvány
Tisztelt Polgármester Úr!
Választókörzetem területén élők olyan társasházban laknak, melyek 25-30 évvel ezelőtt épültek, így nem felelnek meg a mai hőtech-nikai szabványok előírásainak. E házak lakói örömmel üdvözölték a Széchenyi-terv nyújtotta lehetőséget, miszerint a költségek 33%-ának biztosításával a házak energiamegtakarítást eredményező felújítására pályázat nyújtható be, ugyanis a társasházak saját erőből történő felújításához szükséges forrással nem rendelkeznek. Megítélésem szerint nincs olyan felmérés, mely megnyugtató módon rögzítené, hogy a pályázat milyen terheket jelentene a város költségvetésére, ezért indítványozom, hogy a közgyűlés hozzon olyan határozatot, hogy az IKI (vagy más szervezet) mérje fel a városban az ilyen irányú igényeket, hogy annak ismeretében megnyugtató választ tudjunk adni a lakosság ilyen irányú felvetéseire. Kérem a Tisztelt Polgármester Urat, hogy a közgyűlés elé a következő határozati javaslatot szíveskedjen beterjeszteni:
HATÁROZATI JAVASLAT:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a város lakásállományának energiamegtakarítást eredményező felújítására vonatkozó felmérés készüljön.
A felmérés elkészítésével..........
bízza meg.
Határidő: 2002. június 30. Felelős: Tüttő István polgármester
Nagykanizsa, 2002. január 3.
Tisztelettel:
Budai István
önkormányzati képviselő
LOBBIES TÁMOGATÁS
2002. január 24.
7
NAPJÁNAK ÜNNEP
CSÖND, BEKE...
Amikor 1823-ban január 22-én Kölcsey Ferenc Himnusz című verse alá kanyarította a dátumot, még nem sejtette, hogy a magyarság múltjának és jövőjének kifejezésévé válik verse - mondta Tüttő István polgármester a Magyar Kultúra Napja tiszteletére kedden este rendezett ünnepségen. Majd úgy folytatta, hogy nemzetünk kultúr-ja egyszerre őrzés és továbbadás, egyszerre a hagyomány megtartó ereje és a remény. Ennek a lehetőségnek letéteményesei a kultúra munkásai, közöttük a népművelők, a muzeológusok, a könyvtárosok, mindazok, akik naponként bizonyítják, hogy a magyar népművészet, a magyar nyelv és kulturális közegünk ezernyi ága-boga nemzeti hovatartozásunk és megmaradásunk jele, amiben harmónia van, szépség és szeretet.
A polgármesteri köszöntő után kiállt a Hevesi Sándor Altalános Iskola hat tanulója, s versben, dalban, csengő, tiszta hangon idézte meg nemzetünk kultúrájának azokat az értékeit, amelyeket a költő úgy zengett meg, hogy „...a víz szalad, a kő marad "¦; amiben megmérettetik az
ember, a magyar. A Dékány Beatrix tanárnő által szerkesztett és betanított műsor az évezredes népi kultúra alapjáról indult, majd Pál apostol levelével folytatódott, „Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek." Az ünneplő közönség szinte rezzenéstelenül hallgatta tovább az ősi hitvallást, miszerint élni érdemes, de úgy, hogy kinyíljon előttünk a világ, szépségével, minden szeretetével. Ott, a HSMK ünnepivé alakított termében elhittük mi, felnőttek, a velünk szemben álló, tiszta tekintetű 10-13 éves gyerekeknek, hogy kezet nyújthatunk egymásnak, „... és leszünk Egy Cél és Egy Akarat." A rövid, de felemelően szép műsorból természetesen nem hiányozhatott sem Vörösmarty Szózat-a, sem Kölcsey Himnusz-a, az a vers, amelyiknek a születésnapja 1989 óta ünnep, a Magyar Kultúra Napja.
Az ünnepi esten Papp Ferenc, a HSMK igazgatója mondott pohárköszöntőt, s egyben az ünneplő közönséget a Magyar Kultúra Napjának záró programjára invitálta a Honvéd Kaszinóba.
B. E.
Csönd, béke, fény... Korhecz Imola és Horváth István Rádnóti-díjas versmondók irodalmi estjével vette kezdetét a Honvéd Kaszinóban a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett városi rendezvénysorozat. Korhecz Imolát már hallhattuk verset mondani Kanizsán 1995-ben, a II. Csengey Dénes Vers- és Prózamondó Verseny abszolút győzteseként. Tíz éves korától tanult versmondást Szabadkán egy művészeti körben. Azóta számtalan vers és prózamondó versenyen vett részt, ta-
valy fejezte be a Színház és Filmművészeti Egyetemet. Jelenleg Budapesten él és televíziós újságíróként dolgozik az MTV-ben. A versmondás sokat jelent a számára, az lenne az igazi, hogyha az előadóművészetet önálló foglalkozási ágként lehetne művelni. Kanizsai előadásának címét Weöres Sándor Dob és tánc című verséből kölcsönözte, mert úgy érezte, ha egy versmondó estre eljönnek az emberek, csöndre, nyugalomra és békére vágynak.
B. Zs.
Kulturális zarándoklat a Kaszinóba
A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozatának végállomására, a 15 éves Igricek Együttes jubileumi koncertjére zarándokolt át a HSMK-ból a közönség a Honvéd Kaszinóba. Köszöntőjében
Tarnóczky Attila hangsúlyozta: „az emberi társadalom kultúra, művészetek nélkül nem lenne emberi, sőt, társadalom sem. Egy alkotás révén, egy alkotás közvetítése révén az egyén olyan élményekhez juthat, amelyek egyébként nem adatnának meg neki. Láthatunk mások szemével, hallhatunk mások fülével, érezhetünk mások szívével, gondolkodhatunk mások fejével, és ennek révén túlléphetjük saját korlátunkat. És ez az, amiben
a kiemelkedő képességű művész emberek bennünket, átlagembereket tudnak segíteni. Nekünk viszont az a kötelességünk, hogy ennek a feltételeit tudjuk számukra biztosítani." A továbbiakban az alpolgármester „nagy öregjeinkre", az Igricekre hívta fel a figyelmet. Indoklásul a 15 éves együttmuzsi-kálást, a fesztiváldíjakat, és a kitüntetéseket hozta fel. A közel kétórás műsorban meghívott vendégként fellépett a Kanizsa Csillagai Együttes, és a közönség soraiból jelentkező bátor apróságok is hangszert kaptak. Az est igrices hangulatban, beszélgetéssel, zenével, tánccal fejeződött be.
B. Zs.
8
2002. január 24.
Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
INFORMÁCIÓS FÜZET VESZÉLYHELYZETRE
Előszó
A szavak, idézetek érzelmeket és emlékeket elevenítenek fel, melyek többsége kellemes. Sajnos az ellentétére is vannak példák. Seveso, 1976
- Olaszország: dioxin-kiszabadulás, Csernobil, 1986: atomerőműi katasztrófa a legismertebbek, de sorolhatjuk tovább a katasztrófákat:
- Flixborough, 1974 - Anglia: 50000 tonna ciklohexán-kiszabadulás, robbanás, 24 hektáros üzemi terület rombolódott, a lángok 100 méter magasra csaptak, 28 ember meghalt, 89 fő megsérült;
- Basel, 1986 - Svájc: 1250 tonna főként peszticid tüze, a környező településeket mérgező füst borította, 10000 m3 mérgező anyagokat tartalmazó víz a Rajnába került;
- Frankfurt, 1993 - Németország: o-nitro-anizol szabadba kerülése, Frankfurt környékét porszerű, közepesen mérgező anyag borította be;
- Zürich, 1994 - Svájc: 20 db vasúti tartálykocsi, 320.000 liter benzin égése, Zürich-Affoltern állomás lángoló pokollá, környezete égő terü-
- letté változott, a csatornafedelek a baleset helyszínétől több kilométerre is a robbanások miatt a levegőbe röpültek;
- Nagybánya és más bányák, 2000 - Románia: cián- és nehézfémszennyezések - Tisza folyó ökológiai katasztrófa.
És ezek csak a legnagyobb európai technológiai, szállítási katasztrófák. Nem soroltuk fel a világ többi részén bekövetkezett katasztrófát, veszélyhelyzetet, a természeti katasztrófákat és az európai kisebb eseményeket.
A sevesoi esemény fordulópontot jelentett a nemzetközi és a hazai katasztrófavédelemben. 1982-ben az Európai Közösség elfogadta az első irányelvet az ilyen ipari balesetek kezelésére, majd ezt szigorították. Ezeket az irányelveket „Seveso I. és II." néven nevezik és ezek alapján egyezmény aláírására is sor került. A magyar jogszabályokban többek közt a katasztrófavédelmi törvényben ezek az elvek meghatározásra kerültek, melynek fő céljai a balesetek kockázatának lényeges csökkentése, a baleseti hatások minimalizálása, a lakosság hatékonyabb tájékoztatása. Az 1999. évi LXXIV. törvény szerint:
Minden állampolgárnak, illetve személynek joga van arra, hogy megismerje a környezetében lévő katasztrófaveszélyt, elsajátítsa az irányadó védekezési szabályokat,... Ezen tájékoztatóval is ezt kívánjuk elősegíteni.
Zala megye településeinek
A megye 257 települése veszélyeztetettségi elemzésének adatai: Összesített kimutatás besorolás szerint:
/. veszélyességi osztály: 6 db (Lenti, Bázakerettye, Nagylengyel, Kiscsehi, Pusztaederics, Zalakomár).
(Fő veszélyforrás: kőolaj-kitermelés során felhasznált C02 és a nagy mennyiségű földgáztárolás.)
//. veszélyességi osztály: 12 db
(Fő veszélyforrás: kőolaj-kitermelés során felhasznált C02 és a nagy mennyiségű földgáztárolás, H-fluorit és ammónia nagy mennyiségű használata.)
///. veszélyességi osztály: 56 db
(Fő veszélyforrás: A településen tárolt vagy gyártott nagy mennyiségű veszélyes anyag. A veszélyesanyag-szállítás, az árvíz veszélye és az államhatár közelsége.)
IV. veszélyességi osztály: 113 db
(Fő veszélyforrás: Elsősorban a veszélyesanyag-szállítás közúti és vasúti szállítás balesete, az államhatár közelsége.)
Nem sorolt települések száma: 70 db
Zala megye hazánk délnyugati térségében 3784 km2-en terül el. A megyére az aprófalvas, kis lakos számú, kis határú településszerkezet jellemző. Ezt a sajátos arculatú településhálózatot a jellegzetes dombos-völgyes vidék természetföldrajzi adottságai magyarázzák. A 257 önkormányzat területén több mint 300 ezer ember él, melyből a városi lakosság az összlakosság több mint felét teszi ki.
Északon Vas megyével, keleten Veszprém, illetve Somogy megyével határos, nyugati és déli szomszédjai a Szlovén Köztársaság és a Horvát Köztársaság.
A megye felszíne erősen tagolt, dombos, jelentős területeket borítanak erdők, melyek többségében lombosak, de megtalálhatók a tűlevelűek is. Az uralkodó szélirány északi, éghajlata hűvös, jellemző a nagy mennyiségű és egyenletes eloszlású csapadék.
Az országban itt a legalacsonyabb a napsütéses órák száma (1750-1850 óra/év).
A 670-822 mm-es évi csapadékátlagot a Zala, a Mura és a Kerka folyók vezetik le.
A megye területén lévő csatornák közül megemlítendő a Principális csatorna, amely a megye keleti részét északi-déli irányban szeli át, valamint a keszthelyi öbölnél lévő csatornarendszer. Vízszintjük stabil, zsilipelé-sük miatt kevésbé ingadozó, veszélyforrássá kiemelten nagy csapadékhulláskor válhatnak.
A Balaton 23 km hosszúságban képezi a megye határát keleten, vízutánpótlásában kiemelten fontos szerepet játszik a Zala, amely a 22 km2 területű Kis-Balaton víztározón át jut a Balatonba. A mértékadó vízszintmegtartásra és a nagy mennyiségű csapadék felfogására a Kis-Balatonnál négy záportározó szolgál.
A megye területén két vízügyi szervezet végzi az árvízvédelemmel kapcsolatos szakmai irányító tevékenységet, a Zalaegerszegi Szakaszmérnökség, illetve a Kis-Balaton Üzemmérnökség. A kiépített 83 km-es töltéshossz túlnyomóan önkormányzati kezelésben van, 32 település árvízvédelméről gondoskodik.
A megye közútjain és vasútvonalain rendszeresen, nagy mennyiségben szállítanak veszélyes anyagokat.
Más bármely településen bekövetkezhető események (tartós havazás, helyi viharkár, földcsuszamlás, humán- és állategészségügyi járvány, bajbajutott légi jármű) elleni védekezéssel kapcsolatos tervezést a megyei veszély-elhárítási tervben terv tartalmazza.
A katasztrófavédelem fogalma
Katasztrófavédelem: a különböző katasztrófák elleni védekezésben azon tervezési, szervezési, összehangolási, végrehajtási, irányítási, létesítési, működtetési, tájékoztatási, riasztási, adatközlési és ellenőrzési tevékenységek összessége, amelyek a katasztrófa kialakulásának megelőzését, közvetlen veszélyek elhárítását, az előidéző okok megszüntetését, a károsító hatásuk csökkentését, a lakosság élet- és anyagi javainak védelmét, a katasztrófa sújtotta területen az alapvető életfeltételek biztosítását, valamint a mentés végrehajtását, továbbá a helyreállítás feltételeinek megteremtését szolgálják.
A katasztrófák megelőzése és az ellenük való védekezés nemzeti ügy.
Ki irányítja a katasztrófavédelmet?
A védekezés egységes irányítása állami feladat, melyet a kormány, a kormányzati koordinációs bizottság, a belügyminiszter, az illetékes miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetői, a megyei, fővárosi és helyi védelmi bizottságok, a megyei közgyűlés elnökei (Budapesten a főpolgármester), a polgármesterek végzik.
A védekezést és a következmények felszámolását az erre a célra létrehozott szervek és a különböző védekezési rendszerek működésének összehangolásával, valamint a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény alapján létrehozott polgári védelmi szervezetek, a hivatásos katasztrófavédelmi szervek, a hivatásos önkormányzati tűzoltóság, a gazdálkodó szervezetek, a Magyar Honvédség, a Határőrség, a rendvédelmi szervek és az állampolgárok, továbbá az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Országos Mentőszolgálat, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az önkéntesen részt vevő társadalmi szervezetek, valamint a civil és az erre a célra létrehozott köztestületek, továbbá a nem természeti katasztrófák esetén annak okozója és előidézője, az állami szervek és az önkormányzatok bevonásával, illetve közreműködésével kell biztosítani.
A katasztrófavédelem megvalósításában részt vevő hivatásos szervek a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, területi
szervei a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok, amelyek alárendeltségében helyi szervként polgári védelmi kirendeltségek és irodák működnek.
A feladatok ellátására a polgári védelmi kötelezettség alatt álló állampolgárok köréből területi (megyei), települési és munkahelyi polgári védelmi szervezetek lettek létrehozva, illetve minősített időszakban (rendkívüli állapot, szükséghelyzet, veszélyhelyzet) lesznek kiegészítve.
Melyek a katasztrófavédelem feladatai?
a) a lakosság felkészítése a védekezés során irányadó magatartási szabályokra;
b) a polgári védelmi szervezetek létrehozása és felkészítése, valamint a működéshez szükséges anyagi készletek biztosítása;
c) a figyelmeztetés, a tájékoztatás, a riasztás;
d) az egyéni védőeszközökkel történő ellátás;
e) az óvóhelyi védelem;
f) a lakosság kimenekítése és kitelepítése;
g) a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak (különösen víz-, élelmiszer-, takarmány- és gyógyszerkészletek, állatállomány) védelme;
h) az elsötétítés, a fényálcázás;
i) a kárterület felderítése, a mentés, az elsősegélynyújtás, a mentesítés és a fertőtlenítés, illetőleg az ezzel összefüggő ideiglenes helyreállítás, továbbá a halálos áldozatokkal kapcsolatos halaszthatatlan intézkedések;
j) a polgári védelmi tervezés, szervezés;
k) a szakhatósági tevékenység ellátása;
1) a települések veszélyeztetettségének felmérése;
m) közreműködés a lakosság légiriasztásában, a kulturális javak védelmében, a vizek kártételei elleni védekezés külön jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásában, a menekültek elhelyezésében és ellátásában, továbbá a tűzoltásban, illetőleg a nemzetközi szerződésekből adódó tájékoztatás és kölcsönös segítségnyújtás feladatainak ellátásában.
o) helyreállításban való közreműködés
A lakosság felkészítése, tájékoztatása
A polgári védelmi felkészítés, tájékoztatás során a lakosságot meg kell ismertetni:
- lakóhelye, közvetlen lakókörnyezete, munkahelye veszélyforrásaival
- a riasztás, tájékoztatás formáival, jelzéseivel
- a védekezés lehetőségeivel
- katasztrófa bekövetkezése esetén a követendő magatartási szabályokkal
- a kimenekítés, kitelepítés tervezett rendjével
- az ön- és kölcsönös segélynyújtás legfontosabb tudnivalóival.
A katasztrófák hatása elleni védekezésre történő polgári védelmi felkészítés a munkaviszonyban állók részére a munkahelyen, a munkaviszonyban nem állók részére lakossági tájékoztatással, tömegkommunikációs eszközök bevonásával, kiállítások, bemutatók, versenyek szervezésével történik.
Az ifjúság felkészítésének segítésére versenyek, pályázatok, táborok, kiállítások kerülnek kiírásra, illetve megszervezésre.
A veszély lehetséges forrásai
- Ipartelepek: veszélyes anyagokat használnak, dolgoznak fel és tárolnak.
2
- Szállítás: veszélyesanyag-szállítást közúton az ADR, vasúton a RID, belvízen az ADN, tengeren IMDG, levegőben ICAO szabályozza.
- Mezőgazdaság: nagy mennyiségben fordul elő műtrágya és növényvédő szer, melynek tűz esetén bomlástermékei mérgezőek.
- Élelmiszeripar: hűtéshez ammóniát használnak, mely mérgező és maró.
- Sport- és szabadidő-létesítmények: ammónián kívül klórt is használnak, fertőtlenítésre.
- Háztartási kiszolgáló rendszerek: nagyobb méretű propán-bután tartályok, jelentősebb tüzet, robbanást okozhatnak. A műanyagok egy részéből égésük során mérgező gázok szabadulnak fel.
- Terrorakciók: pl. szarin alkalmazása a tokiói földalattiban 1995.
Veszélyes anyagok hatásai:
- Mechanikai hatások: a robbanás lökéshulláma az épületekben károsodást és személyeknél sérüléséket okozhatnak.
- Tűz, hősugárzás és hideg hatása: az anyagok egy része tűzveszélyes, melyek égése égési sérüléseket okozhatnak és más anyagokat is meggyújthatnak. A cseppfolyós és mélyhűtött cseppfolyós gázok fagyási sérülést, a mélyhűtött cseppfolyós gázok légszomj érzése nélkül fulladást okozhatnak.
- Veszélyes anyaggal szennyezett levegő belégzése: a kiszabadult anyag a levegőben jelentős távolságra is eljuthat. Belégzése egészség károsodást, halált okozhat.
- Szennyezett étel lenyelése.
- Személyek ruházatának, bőrfelületének, környezetének szennyeződése. Egyes veszélyes anyagok bőrön keresztül is felszívódhatnak.
Megelőzés:
A veszélyes anyaggal foglalkozók, az önkormányzatok, a kárelhárító szervezetek nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra, a megelőzésre. A káros események ennek ellenére bekövetkezhetnek, az adatok alapján 50% emberi hiba, 25% műszaki hiba, 10% szabályozatlan kémiai reakció, 15% külső tényező miatt.
A káros hatások csökkentésére saját érdekében a lakosság is sokat tehet a felkészülés, megelőzés időszakában az alábbiak szerint:
- Figyelemmel kíséri, részt vesz a lakosság katasztrófavédelmi felkészítésben, tájékoztatásban, az ismereteket elsajátítja.
- Figyelemmel kíséri a veszélyes anyagot gyártók, tárolók, felhasználók tájékoztatását.
- Célszerű a következőkkel rendelkezni:
+ széles ragasztószalag az ajtók és az ablakok szigeteléséhez
+ műanyag fólia a szellőzőnyílások tömítéséhez
+ gyógyszer vész esetére
+ személyi higiéniához szükséges dolgok
+ telepes rádiókészülék tartalék elemekkel
+ szűrős gázálarc menekülésre
- Élelmiszer tartalékolása: veszélyes anyagokkal kapcsolatos katasztrófák esetére külön nem szükséges, mert viszonylag rövid ideig tart és kis területre korlátozódik. A többi veszélyhelyzetre való általános felkészülés miatt mégis célszerű élelmiszert tartalékolni.
- Célszerű a védelem lehetőségét megismerni és megteremteni a védekezéshez szükséges feltételeket saját otthonunkban.
Ezen tevékenység még fontosabb akkor, ha a lakos á veszélyes anyagot használó helyhez közel lakik.
nekülés, kitelepítés gyakran nem valósítható meg. Az ilyen körülmények között mindenkinek fontos a saját otthona által nyújtott védelem. Célszerű lenne ha a lakások rendelkeznének hermetizálható résszel, mely általában a lakás közepén van, mely a legszilárdabb építésű, nincs ablaka, légmentesen zárható ajtajai vannak és emberi erővel is működtethető légszűrő berendezéssel van ellátva. Sok ilyen lakás épült Izraelben és Finnországban.
Az épületen belül minden olyan helynek, melyet védelemre szántak, meg kell felelnie a következőknek:
- A lehető leginkább légmentesen zárható legyen, ne, vagy csak kevés és nagyon tömören záró ablaka, ajtaja legyen, nincs más nyílása ( pl.: szellőző, kémény).
- A lehető legmagasabban feküdjön, ne legyen a pincében, földszinten).
- Az ablakok ne a veszély felé nézzenek.
- Megfelelő szilárdsággal rendelkezzen.
Az így kiválasztott és kialakított zárt helyiségek az esetek döntő többségében megfelelő szintű védelmet biztosíthatnak. A modern energiatakarékos ablakok a szennyezőanyag-szintet kb. 90%-kal, a régebbiek 50%-kal csökkentik. A régebbi ablakok védőképessége növelhető fóliázással, széles ragasztószalag, vizes szövetek, függöny alkalmazásával. Fontos a nyílászárók időben történő bezárása, de a szellőztetés is a mérgező felhő áthaladása után. Egy nagyon jól szigetelt 20 m2-es helyiség egy 4 tagú családnak biztosítja a szükséges levegőt a veszélyesanyagfelhő átvonulási idejére (3-5 óra).
A lakosság riasztása
A polgári védelem lakossági riasztórendszerének rendeltetése: katasztrófák esetén a lakosság gyors, megbízható riasztása, értesítése, tájékoztatása. A riasztás történhet elektromos szirénával, a tájékoztatás pedig hangosbemondó segítségével, rádió, televízió útján és egyéb helyi eszközökkel Az elektromos sziréna természeti, vagy ipari katasztrófa, illetve légitámadás esetén minden állampolgárnak szóló rövid, jól hallhatón figyelmeztető jelzést ad. A szirénajelzést követően, illetve olyan helyeken, ahol a sziréna hangja nem hallható, hangosbemondó, mozgó hangosbeszélő útján tájékoztatják a Isakosságot a katasztrófáról, a szükséges tennivalókról és a követendő magatartási szabályokról.
A lakosság riasztása
Vészhelyzet esetén a következő riasztójeleket hallhatjuk: KATASZTRÓFARIADÓ: 2 percig tartó folyamatos, váltakozó hangmagasságú szirénahang.
LÉGIRIADÓ: 3x30 másodpercig tartó váltakozó hangmagasságú szirénahang, 30 másodperces szünetekkel.
VESZÉLY ELMÚLT JELZÉS: 2x30 másodpercig tartó állandó hangmagasságú szirénahang 30 másodperces szünettel.
MIT KELL TENNI VESZELYESANYAG-BALESET ESETÉBEN?
Védelem a négy fal között
Minden veszélyhelyzetben a veszélyzóna elhagyása lenne a legjobb megoldás. Veszélyesanyag-kiszabadulás hirtelensége, a rendkívüli közlekedési körülmények és a várható családi és szociális problémák miatt a kime-
Személyi védelem a mérgező felhő áthaladása előtt
Ha elegendő idő maradt:
¦ Vigyék be a kint maradt dolgokat és a háziállatokat.
¦ Figyelmeztessék a szomszédokat, gondoskodjanak arról, hogy a gyerekek és a segítségre szoruló személyek biztonságban legyenek.
¦ Zárják be az üvegházakat.
¦ Vigyék a legelő állatokat istállóikba.
¦ Keressenek védelmet otthonukban vagy más megfelelő helyen.
¦ Menjenek a magasabb szinten levő helyiségekbe, azokba, melyek nem a veszély felé néznek.
¦ Kapcsolják be a rádiót és/vagy a televíziót.
¦ Csukjanak be minden ablakot és ajtót (beleértve a ház bejárati ajtaját
is). .
¦ Kapcsolják ki a szellőzést.
¦ Csukják be a redőnyöket, spalettákat (repülő törmelék, tűz).
¦ Kerüljék el a légbeszívást, ellenőrizzék a kéménynyílásokat és a szellőzőrendszereket, melyeken keresztül külső levegő léphet be.
¦ Szigeteljék az ablakokat és az ajtókat széles ragasztószalaggal.
¦ Szilárd falú helyiségekben keressenek védelmet (védelem a robbanás és a repülő törmelék ellen).
¦ Ne hívják a védelmi szolgálatokat tájékoztatásért.
¦ Ne telefonáljanak feleslegesen.
¦ Ha a baleset során éghető gáz szabadult ki, vagy arra gyanakszanak, akkor azonnal kapcsolják ki az áramot (robbanásveszély).
¦ Kövessék a hatóságok utasításait.
• Minden nap zuhanyozzanak, alaposan mossák meg kezüket, hajukat és szakállukat.
• Vízsugárral mossák le a házat és a környező területet (behajtókat, lépcsőket, erkélyeket, teraszokat és hasonlókat).
• A takarítás során ne verjék fel a port.
• Ne egyenek otthon termett gyümölcsöt és zöldséget.
• Csak vákuumcsomagolású élelmet fogyasszanak, mossák meg vagy dobják el azt az élelmiszert, mely szennyeződhetett.
• Gondoskodjanak arról, hogy a kisgyermekek ne vegyenek szennyezett tárgyakat szájukba (különösen szabadtéren).
Természetes sugárzás
Az embert mindig éri természetes sugárzás. Ez egyrészt a földben lévő természetes sugárzó anyagok, másrészt a Földünket érő kozmikus sugárzás okozza. Ez így van évezredek óta. Ez a sugárzás nem okoz károsodást.
Civilizációs sugárhatások
Személyi védelem a vegyi baleset mérgező felhőjének áthaladása alatt
¦ Tartózkodjanak otthon, vagy más, védelmet nyújtó helyen.
¦ Maradjanak távol az ablaktól, mivel a környéken bekövetkező robbanás esetében az ablakok vannak leginkább kitéve a repülő törmelék és a nyomáshullám hatásának.
¦ Ne hívják fel a helyi hatóságokat vagy a gyárat.
¦ Ne torlaszolják el a gyárhoz vezető utakat.
¦ Annak érdekében, hogy elkerüljék az érintkezést a mérgező felhővel, ne tartózkodjanak szabadtéren. Ha ki kell menniük, fedjék el szájukat és orrukat nedves ruhával, vagy használjanak menekülő gázálarcot.
¦ Ne kapcsolják be a ventillátort, még akkor se, ha azt felszerelték szűrővel.
¦ Szilárd falakkal és kevés ablakkal, ajtóval rendelkező helyiségekben keressenek menedéket.
¦ Mindig a föld felett elhelyezkedő helyiségeket használják, mivel a levegőnél nehezebb gázok az alacsonyan fekvő helyiségekben gyűlnek
össze.
¦ Ne hagyjanak levegőt kívülről bejutni.
^ Személyi védelem akkor, amikor a mérgező felhő áthaladt
Várják meg, míg a veszélyhelyzet feloldást a televízión, a rádión vagy hangosbeszélőn meg nem teszik.
A feloldás megadása után szellőztessék ki a helyiségeket. Tartsák be a helyi hatóságok utasításait (rádió, televízió, nyomtatott sajtó, röplapok, közvetlen levél, hangosbeszélő). Hagyják az állatokat az istállóban, és ne táplálják azokat helyi takarmánnyal addig, míg a feloldást meg nem kapták. Ha olyan mérgező felhő haladt át, melyből szennyeződés ülepedett ki a talajra vagy más felületre, a tisztaság nagyon fontos:
• Mielőtt belépnének otthonukba, vegyék le cipőjüket.
• Nedves ruhával tisztítsák meg a padlót, a fűtő radiátorokat, a lámpákat és hasonlókat. Mossák le az ablakokat és az ablakpárkányokat, tisztítsák meg habbal és porszívóval a szőnyegeket. Csak mikroszűrős porszívót szabad használni!
Nagyobb veszélyt jelenthetnek az alábbi események:
- Atomfegyverek alkalmazása helyi háborúkban, vagy atomfegyvert szállító repülőgép lezuhanása.
- Sugárveszélyes szállítmányok közúti vagy vasúti balesetei, vagy sugárforrást hordozó repülő, ill. műhold lezuhanása.
- Atomerőműben bekövetkező baleset.
Védelmi intézkedések
mmmmmmtmmm
Az atomerőművek szerves részét képezik az energiaellátás rendszerének. Magyarországon a paksi erőmű az ország energiaszükségletének mintegy felét állítja elő. Igen nagy gondot fordítanak a szakemberek az erőművek biztonságára, de előre nem látható okok, vagy emberi mulasztás folytán mégis előfordulhat olyan baleset, mely nagy területet érintő veszélyhelyzetet okozhat. Magyarország körül számos atomerőmű üzemel, melyek potenciális veszélyforrást jelenthetnek.
Védelmi intézkedések egy bekövetkezett sugárszennyeződés esetén:
• nem szennyeződött élelmiszerek fogyasztása (élelmiszer otthoni tartalékolása!)
• a szennyeződött élelmiszer forgalomba hozatalának megtiltása
• haszonállatok szabad tartásának megszüntetése
• szükségvédő-eszközök használata
• mentesítés a lakásba való belépés előtt
• nyílászárók szigetelése
• lakás elhagyása csak szükséges esetben
• védett helyiségekben való tartózkodás
• lakóterületek és utak mentesítése
• a szükségellátás bevezetése
• mentőalakulatok tevékenysége stb.
Magatartási rendszabályok
Ha a baleset következtében veszélyes méreteket ölt a sugárszennyezettség, az ott élők riasztása megtörténik.
Ha nagy területet érint a veszély, a mentőalakulatok nem tudnak mindenütt azonnal megjelenni. Órák telhetnek el megérkezésükig. Ebben a helyzetben az ott élők csak magukra számíthatnak.
4
Addig tartsák be az alábbi szabályokat:
• kapcsolják be a rádiót, vagy a tv-t
• kövessék az abban elhangzó utasításokat
• értesítsék szomszédaikat
• arra az esetre, ha el kell hagyni lakóhelyüket, állítsanak össze kézipoggyászt (ruházat, iratok, értéktárgyak és egynapi élelem)
• menjenek a pincébe, vagy a lakás legbelső helyiségébe (rádiót vigye- ¦ nek magukkal!)
• folyamatosan figyeljék a hangszórós gépkocsik közleményeit.
i - x
FONTOS!
Őrizzék meg nyugalmukat, ne essenek pánikba! Ha nem feltétlenül fontos, ne hívja telefonon a mentési szervezeteket, mert így akadályozhatják az életmentő hívásokat!
Védelem a sugárzás ellen
Radioaktív sugárzás esetében a veszélyt a balesetkor levegőbe került por, szennyeződés jelenti, mely az ember szervezetébe lélegzés, vagy táplálkozás útján bejutva okozhat károsodást.
A legjobb védelmet a sugárzás ellen egy jól funkcionáló óvóhely jelenti, melynek gázzáró ajtaja és szűrőkkel ellátott szellőzőberendezése és saját, védett kútja van. Ilyen óvóhely azonban körzetünkben nem áll a lakosság rendelkezésére.
Veszélyhelyzetben a radioaktív sugárzás hatásait saját eszközeikkel is jelentősen tudják mérsékelni:
• ajtók és ablakok tömítése, nyílászárók földdel való feltöltése kívülről
• zsilip kialakítása a lakásban, ill. pincében (pl. előszoba vagy zárt terasz)
Az így kialakított védett helyiséget csak feltétlenül szükséges esetben és rövid időre hagyják el.
Használjanak szükség-védőruhát és légzésvédő eszközt.
• szükség-védőruha: kapucnis anorák, overall, esőkabát, gumikesztyű, csizma stb.
• szükség-légzésvédő: nedves többrétegű kendő a száj és orr elé kötve.
Védett helyiségbe visszatérés előtt a zsilipben vegyék le a felsőruházatot. Mosakodjanak meg alaposan szappannal. Ügyeljenek arra, hogy eközben ne jusson víz a szembe, orrba, fülbe, szájba.
Sugárzásmérő-hálózat
Magyarországon több mint 70 helyen műszerek mérik állandóan a háttérsugárzási értékeket. A mért adatok számítógépes adatszolgáltatás útján jutnak el a Nukleáris Baleset-elhárítási Kormánybizottsághoz és -többek közt - a Katasztrófavédelem szerveihez is, akik veszélyes érték észlelése esetén megteszik a szükséges intézkedésekét.
HNHÍ AZ ÉLELMI S2 !ER" rARTALÉK
NEM 1 LUX US
Információk veszélyhelyzetekre!
Veszélyhelyzetek és katasztrófák a világban bárhol, bármikor előfordulhatnak.
Valószínűsége nagyban függ a térség veszélyeztetettségétől.
Milyen veszélyhelyzetekre kell felkészülnünk a mindennapok során?
• közlekedési balesetek
• üzemi balesetek
• sportbalesetek
• természeti katasztrófák:
- árvíz, - tűzvész, - jégeső, - földrengés, - szélvihar stb.,
• technikai, (technológiai) katasztrófák:
- robbanás, - tűzvész, - mérgezések
• társadalmi katasztrófák:
- betegségek, - járványok, - háborúk, - terrorizmus
Tartsunk mindig otthon 1 hétre való élelmiszert!
Miért?
Mert a veszélyhelyzeteket nem lehet kizárni az életből! Mit?
Élelmiszereket, gyógyszereket, szükség-főző eszközöket (kemping gázfőző, petróleummelegítő), szükség világító eszközöket (zseblámpa, ak-kus lámpa), Tisztálkodó- és tisztítószereket.
Mennyit?
Egy hétre elegendőt.
Egy hét külső segítség nélkül?
Igen, előfordulhat:
• katasztrofális méretű havazás, járhatatlan utak
• árvíz
• áramszolgáltatás hosszabb kiesése
• földrengés
• illetve minden olyan esemény, ami az. életet és az egészséget fenyegeti
„A természetet nem lehet legyőzni, de a veszélyt igen!" Ne várjon! Legyen állandó tartaléka!
„Ha a veszély küszöbön áll, akkor már késő felkészülni!"
Célszerű tartalék élelmiszermennyiség egy személyre:

Liszt 0,5 kg
Kenyér (vákuumcsőm.) 1 kg
Rizs 0,5 kg
Burgonya 1,5 kg
Száraztészta 1,5 kg
Leveskocka vagy levespor 6 adag
Keksz 1 csomag
Cukor 0,5 kg
Befőtt 2 üveg
Készételkonzerv 6 db
Húskonzerv 4 db
Halkonzerv 2 db
Étolaj 0,5 liter
Tojás 5 db
Tartós tej 1 liter
Májkrém 6 db
Gombakonzerv 1 db
Citromlé 0,5 liter
Vaj, zsír 0,25 kg
Füstölt kolbász 0,25 kg
Sajt 0,25 kg
Lekvár (méz) 1 üveg
Kávé, tea egyéni igény szerint
Kakaó, fűszerek egyéni igény szerint
Ezen kívül ásványvíz, édesség, bébiételek szükség szerint.
A felsorolt élelmiszer sokáig eltartható. Hűtést nem igényel. Nagy része minden háztartásban már most is megtalálható.
Ha komolyan vesszük a felsorolt veszélyhelyzeteket, néhány hét alatt apránként beszerezhetjük ezt a mennyiséget.
Kísérjük figyelemmel a lejárati (eltarthatósági) határidőket és azokon belül használjuk fel az. adott élelmiszert, de gondoskodjunk pótlásáról.
Kitelepítés - kimenekítés!
Előfordulhatnak olyan események, amelyek következtében az érintett területen élőknek ideiglenesen el kell hagyniuk lakóhelyüket, amíg a veszély el nem múlik, illetve a lakóhelyük újra lakhatóvá válik.
ket. A lakásból való távozás előtt kapcsoljuk ki, illetve zárjuk el a villany-, víz- és gázvezetékeket és oltsuk el a kályhában égő tüzet. Feltétlenül jelentkezzünk a gyülekezőhelyeken, hogy az ott dolgozók tudják, ki hagyta el a települést és ki nem.
Végül fontos tudni azt is, hogy ilyen esetekben a hátrahagyott értékek őrzéséről a hatóságok gondoskodnak.
Hol leszünk elhelyezve?
A veszélyeztetett területekről kitelepített-kimenekített lakosok olyan településeken kerülnek elhelyezésre, amelyek távol esnek a veszélyzónától, így biztonságot nyújtanak az oda érkezőknek is.
Ezeken a településeken az érkezőket kétféleképpen fogják elhelyezni:
1. Olyan intézményekben, melyekben egyszerre sok embert lehet elhelyezni, pl. sportcsarnok, kollégium, üresen álló épületek stb. Nagy létszám elhelyezésére azonban ilyen módon kevés településen van lehetőség.
2. így lakóházaknál, családoknál kell a veszélyeztetett területről kimentett embereket elhelyezni.
Ez természetesen nem csak a befogadó családoknak jelent megterhe-; lést, de a település életében is nagy gondot okoz a megnövekedett létszám, gondoljunk csak az iskolára, óvodákra, ellátásra stb.
Befogadás, de hogyan?
Melyek lehetnek ezek?
1. Nagy árvíz, mely elöntéssel fenyegeti a gátak mögötti területet.
2. Baleset következtében sugárszennyezett terület kialakulása.
3. Mérgező anyagok levegőbe kerülése ipari, vagy közlekedési katasztrófa következtében.
4. Fegyveres konfliktusok esetén a harcok adott területre történő átterjedése.
A lakóhely elhagyása történhet előzetes értesítés és felkészülés után, vagy anélkül, attól függően, hogy a veszély előre jelezhető, vagy sem.
Mit vigyünk magunkkal?
Ha nem áll rendelkezésre saját jármű, mellyel elhagyhatjuk ilyen esetekben lakóhelyünket, akkor korlátozva van, hogy milyen mennyiségű és méretű személyes tárgyat lehet a szállításhoz biztosított járművön magunkkal vinni.
Ennek egy célszerű változata az alábbi:
1. Személyi okmányok, értéktárgyak.
2. 2-3 napra elegendő élelem, legalább 1 liter ivóvíz. v
3. Váltás fehérnemű, lábbeli, ruházat.
4. Tisztálkodóeszközök.
5. Legfontosabb gyógyszerek.
6. Takaró, pléd, esetleg gumimatrac.
Néhány jó tanács:
Csomagunk súlya lehetőleg ne haladja meg a 20 kg-ot. A gyermekek ruházatára írjuk, vagy varrjuk fel nevüket, születési évüket és lakóhelyű-
Veszélyhelyzetben mindenkinek nagy segítséget jelent, ha rászorultságában valaki segít neki.
így van ez a befogadás során is, hiszen azok az emberek, akik szinte minden vagyonunkat hátrahagyva kénytelenek lakóhelyüket elhagyni, rá vannak szorulva embertársaik segítségére.
Ha egy településen a befogadást lakóterületi elhelyezéssel kell megoldani, akkor az állampolgároknak az alábbi kötelezettségei vannak:
Lakóházába köteles befogadni a részére meghatározott létszámú embereket.
Biztosítania kell:
• alapvető pihenési feltételeket (csak azt, ami a saját szükségleten felül rendelkezésre áll).
• főzési, tisztálkodási lehetőségeket (konyha és a fürdőszoba használatának biztosítása)
Mentés közvetlen veszélyhelyzetből!
Ha a sérült mozgásképtelen, az alábbi módszer szerint járjon el:
Tegye a sérült kezét keresztbe a mellén. A sérült mögül nyúljon be a hónaljai alatt és fogja meg mindkét kezével az egyik alkarját, és térdére támasztva húzza biztonságos helyre.
Sérültet csak közvetlen veszély esetén mozgasson! (pl. tűz, robbanásveszély, gáz stb.)
6
Közlekedési balesetnél tartsa be az alábbiakat:
- A helyszín biztosítása, megjelölése (elakadásjelző háromszöggel, illetve zseblámpával)
- A balesetes járműből mindig vegyük ki a gyújtáskulcsot (tűzveszély!)
- Mentők és rendőrség értesítése.
Mentők: 104, Rendőrség: 107, Tűzoltók: 105, Nemzetközi segélyhívó: 112
- Eszméletlen sérültet ne hagyjon magára.
- A sérültet védjük a lehűléstől, de a közvetlen napsugárzástól is.
Eszméletlen sérült elhelyezése!
A légutakat (száj, orr) szabaddá kell tenni!
Távolítsa el az idegen testeket (pl. protézis), a vért, illetve hányadékot. Szűk ruházatot megoldani! Azonnal stabil oldalfekvő helyzetbe kell fektetni!
Módszere:
A sérült mellé térdelve, a fej hátrahajtásával nyissa meg a légutakat. A lábakat húzza fel és egyik karjával megemelve a térdeknél, a távolabb cső kart helyezze a medence alá. Majd a sérültet a másik kezével vállánál fogva fordítsa át a másik oldalra. Az alsó lábat térdben és csípőben hajlítsa meg, hogy jó támasztást biztosítson a testnek. A másik láb maradjon kinyújtva. A fenti kezét helyezze az arca alá, hogy a fejét is megtámassza vele. A test mögötti kezét kissé húzza kifelé, hogy megakadályozza a visszafordulást.
Próbálja ki, hogy ha mozgatja a testét, nem borul-e arcra illetve hanyatt. Hívja ki a mentőket. Maradjon a sérült mellett és folyamatosan ellenőrizze a légzést.
Vérzéscsillapítás és sebellátás
Súlyos külső vérzés esetén járjon el az alábbiak szerint:
- Tegye hozzáférhetővé a sebet
- Nyomjon steril gézt, vagy tiszta ruhát a sebre
- Emelje fel és tartsa a sérült végtagot úgy, hogy a seb sérült szívénél magasabban legyen
- Segíthet, ha a sérültet lefekteti. Ez csökkenti a sebhez áramló vér mennyiségét.
- A seben lévő eredeti gézt a helyén hagyva, készítsen steril nyomókötést. Ha a vér átüt a kötésen, tegyen újabb szoros pólyát az előző tetejére.
- Helyezze nyugalomba a sérült testrészt.
- Értesítse a mentőket.
Sokkos állapotú sérült ellátása:
(fehér, vértelen arc, hideg végtagok, gyors, de alig tapintható pulzus)
- Lábait felpolcolni, feje mélyebben legyen.
- Takaróval, vagy kabáttal betakarni, melegen tartani.
ÉLETVESZÉLY! MENTŐT VAGY ORVOST HÍVNI!
Törések rögzítése
Általános szabályok:
Ne mozdítsa meg a sérültet, amíg a sérült részt nem rögzítette, csak ha
az illető veszélyben van.
Ne adjon semmilyen ételt vagy italt neki.
Ellátás rendje:
1. Mondja meg a sérültnek, maradjon nyugodtan, támassza meg és tartsa a sérült részt kezeivel, míg nem rögzítette.
2. A rögzítést úgy végezze, hogy a sérült testrészt rögzítse az ép testrészhez (kart a törzshöz, lábat a lábhoz).
3. Ha lehet, emelje meg a sérült végtagot. Értesítse a mentőket.
Az itt leírt fogásokat alkalmazhatja a mindennapi élet során közlekedési baleseteknél illetve bármilyen beavatkozást igénylő esetben, ha nincs a közelben orvos.
NEMZETKÖZI SEGÉLYHÍVÓ: 112
MENTŐK: 104 RENDŐRSÉG: 107 TŰZOLTÓK: 105
OTTHONAINK TŰZVÉDELME
Évente 100-200 ember veszti életét tűz, vagy füst által. A sérültek száma ennek általában két-, háromszorosa. A tűzesetek jókora hányada lakóházakban keletkezik, évente több száz millió forint kárt okozva. Mit tehetünk ez ellen? Ehhez adunk most néhány jó tanácsot.
Tűzveszély a lakásokban
- dohányzásból,
- elektromos berendezések meghibásodásából,
- tűzveszélyes folyadék szabálytalan használatából,
- gyermekjátékból,
- tüzelő- és fűtőberendezések szabálytalan használatából alakulhat ki.
Megelőzési szabályok a háztartásban
- Elektromos készülékek, csatlakozók és kapcsolók rendszeres felülvizsgálata.
- Főzés közben nc hagyjuk felügyelet nélkül a tűzhelyet.
- A kenyérpirítót se hagyjuk magára üzem közben.
- Vezetékes gáz esetén szivárgáskor, tűz keletkezésekor a főelzáróval meg kell szüntetni a gázellátást.
- Kazánt, cserépkályhát, olajkályhát tisztítsuk meg a fűtési idény előtt.
- Megdermedt fűtőolajat sose tegyünk a kályhára.
- Kályhából, kazánból a forró hamut biztonságos helyre ontsuk.
- Mielőtt hosszabb ideig használaton kívül álló fűtőkészüléket (hősu-gárzó, gázkályha) kapcsolunk be, gondosan ellenőrizzük és szakemberrel vizsgáltassuk be.
- Gyertyát tilos felügyelet nélkül égve hagyni.
- Ne gyújtsunk gyertyát függöny közelében, vagy száraz fenyőfán.
- Garázsban ne tároljunk lomot, tűzveszélyes folyadékot, gázpalackot.
- Égő cigarettát, gyufát ne tegyünk olyan helyre, ahol az tüzet okozhat.
Gyermekeink védelmében
.. .
A kíváncsiság, a kísérletezés, az utánzás és a meggondolatlanság következtében minden gyermek lehet tűz okozója. A tragédiák elkerülése érdekében: -• Zárjuk el a gyújtóeszközöket.
- Kísérjük figyelemmel játszó gyermekeinket.
- Ne hagyjuk magára a gyermeket olyan helyiségben, ahol tüzelőberendezés van.
- Ne bízzuk rájuk a tűzgyújtást, cigaretta és gyufa vásárlását.
- Magyarázzuk meg gyermekeinknek a tűz fontosságát, de veszélyességét is.
Mit tegyünk ha mégis tűz üt ki?
Legfontosabb teendőnk a tűzoltóság riasztása. Telefonszámuk: 105,112. Tűzjelzéskor közöljük a tűzoltókkal
- hol van tűz,
- mi ég,
- vannak-e sérültek, emberélet van-e veszélyben,
- mi a tűzjelző személy neve, címe, telefonszáma.
MENTES: a bajba jutottakon segíteni, a veszélyes zónát elhagyni, a helyzettől függően értékek és vagyontárgyak mentése.
OLTÁS: próbáljuk meg a tüzet minden rendelkezésre álló eszközzel oltani, de legalább továbbterjedését megakadályozni.
CÉLSZERŰ: a lakásban legalább ldb tűzoltó készüléket tartani.
Néhány szabály tűzoltáshoz
A tüzet általában vízzel próbáljuk meg oltani, de van 3 fontos kivétel:
1. A tűzveszélyes folyadék
A víz felszínén szétfut és nagyobb felületen ég tovább, lehetséges homokkal, földel letakarni.
2. Forró fémfelület, áram alatt álló eszköz"
Intenzív gőzfejlődés, mely égési sérüléseket okozhat, illetve az áramütés veszélye áll fenn. Porral, halonnal, C02-vel oltó tűzoltó készülékkel oltható.
3. Egő ruházatú ember
Műszálmentes textíliával való letakarás a leghelyesebb oltási mód.
Ha a menekülési útvonalunk el van zárva:
- Tartsuk magunkat a tűz fészkétől minél messzebb.
- A tűz és magunk között zárjuk be az ajtókat, a réseket tömjük be nedves ruhával.
- Panelépületben a tűzzel ellentétes oldalon nyissunk ablakot.
- Védjük testünket (bőrünket) műszálmentes, nedves ruhadarabokkal.
- A forró (mérgező, rákkeltő stb.) füst ellen tegyünk szánk és orrunk elé nedves kendőt.
Őrizzük meg nyugalmunkat és kövessük a mentésünkre érkező tűzoltó utasításait
Védje magát az esetleg lehulló tárgyak ellen! Keressen menedéket az épület szilárd belső helyiségeiben, akár egy erős asztal alatt, kerülje a dőlésveszélyes tárgyak, ablakok közelségét. Autóval is így álljon le, lehetőleg távol a dőlő tárgyaktól. Oltsa el a nyílt lángot!
Kapcsolja be a rádiót, tv-t, figyeljen a külső tájékoztatásra, hangosbeszélőre, szirénára, informálja a szomszédokat is! Ne telefonáljon, csak segélykérési céllal! Ha tűz keletkezik, próbálja azonnal eloltani, lokalizálni! Készítse össze a magával viendő tárgyakat, értékeket, élelmiszereket, gyógyszert, ruhát stb.!
Zárja el és kapcsolja ki a gázt, villanyt, vizet ha elhagyja a lakást és zárja az ajtókat, ablakokat is!
A csomagot hátizsákban, vagy válltáskában vigye, kezei maradjanak szabadon!
Öltözzön rétegesen, kényelmesen, nadrágot, sapkát is vegyen magára!
Gondoljon a családtagok szükségleteire is!
Kövesse a katasztrófavédelem illetékesei által adott utasításokat!
A megadott gyülekezőhelyet gyalog közelítse meg!
A liftet ne használja, autóját állítsa le!
Csoportosan közlekedjen, hogy segíthessen másokon!
Védje a fejét, arcát, szemét és szükség esetén a szabad bőrfelületet is!
Nedves ruhával védekezzen a gázok és a füst ellen.
A gyülekezőhelyen várja meg a további utasításokat!
Ne hallgasson a rémhírekre, ne terjessze azokat!
Bízzon azokban, akik felkészültek a védelmére és önért is vállalják a veszélyt!
Intézkedési sor
A rendkívüli események felszámolása és káros hatásainak mérséklése érdekében teendő intézkedések sorrendje:
1. Megelőzés - előrejelzés, veszélyelemzés, hatásvizsgálat, katasztrófavédelmi tervezés, felkészítés, védelmi rendszabályok és ellenőrzés.
2. Kármérséklés - riasztás, tájékoztatás, lokalizálás, kimenekítés, életmentés, értékmentés.
3. Műszaki felderítés, kárelhárítás, üzemzavar-elhárítás, kárstabilizálás.
4. Károsultak részére gyors segítségnyújtás, átmeneti ellátás és elhelyezés.
5. Ideiglenes helyreállítás, közműkiváltás, szükséglétesítmények létrehozása.
6. Tapasztalatok értékelése, hasonló esetek elkerülésére teendő intézkedések, végleges helyreállítás.
A KATASZTRÓFAVÉDELEMRŐL ÁLTALÁBAN
Általános magatartási szabályok rendkívüli események bekövetkezésekor
(japán tapasztalatok felhasználásával)
Maradjon nyugodtan ott ahol van, semmiképp ne rohanjon ki a szabadba, amíg az elengedhetetlenül nem szükséges! (erős füst, tűz, robbanásveszély, jelentős romosodás)
További információ és felvilágosítás:
ZALA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG - ÜGYELET
Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5. Telefon: 92/311-020, 598-775
Széchenyi-terv pályázatai 2002. -1. Vállalkozáserősítő Program
Jogszabályváltozás miatt szükséges telephely-változtatás (SZT-2002-VE-1)
A támogatás célja az EU-csatlakozás jogszabályi harmonizációja alapján a jogszabályváltozás miatt szükségessé váló kényszerű telephely-változtatás megkönnyítése. A támogatás mértéke a. nettó összköltség legfeljebb 40%-a, ami a tavalyi 3 millió Ft-ról emelkedett maximum 50 millió Ft-ra. További jelentős változás, hogy nem csak a mikro- és kisvállalkozások, hanem a közepes méretű vállalkozások is pályázhatnak.
Pályázhatnak: Vállalkozók, gazdasági társaságok, szövetkezetek.
Az Európai Unióhoz való csatlakozásra történő felkészülés (SZT-2002-VE-4)
A támogatás célterületei az EU-felkészülés előmozdítása érdekében: információ-szolgáltatás, oktatás, kiadványkészítés. Pályázhatnak: alapítványok, közalapítványok, közhasznú társaságok, országos gazdasági érdekképviseleti szervezetek, országos szakmai szövetségek, kamarák. A támogatás mértéke a nettó összköltség legfeljebb 50%-a, maximum 10 millió Ft.
Pályázhatnak: Alapítványok, közalapítványok, közhasznú társaságok, gazdasági érdekképviseleti szervezetek, szakmai szövetségek, kamarák.
Háziorvosi működtetési jog megvásárlását vagy az egészségügyi közszolgáltatás nyújtását segítő kamattámogatás: (SZT-2002-VE-7)
A támogatás a háziorvosi működtetési jog és/vagy a szakmai működéshez szükséges gép, műszer, egyéb berendezés vásárlásához kapcsolódó hitelekhez vehető igénybe. A támogatás mértéke folyamatosan csökkenő, a jegybanki alapkamat 70-30%-a.
Pályázhatnak: Háziorvosok, gyermekorvosok, fogorvosok, háziorvosi vállalkozások.
A kereskedelmi szálláshelyek bővítése és a hozzá kapcsolódó vendéglátás feltételei
(SZT-2002-VE-8)
Olyan beruházási programokat támogat, amelyek a kereskedelmi szálláshelyek vagy a hozzájuk kapcsolódó vendéglátó tevékenység fejlesztését eredményezik. A támogatás mértéke a fejlesztés nettó összköltségének legfeljebb 30%-a, maximum 75 millió Ft. Amennyiben a beruházás az SZT-TU-1 jelű pályázaton támogatást nyert településen (kivéve Budapest) valósul meg, a támogatás mértéke a nettó összköltség legfeljebb 40%-a, maximum 90 millió Ft lehet. Pályázhatnak: Vállalkozók, gazdasági társaságok, szövetkezetek.
A kis- és középvállalkozások fejlesztéseit segítő kamattámogatás (SZT-2002-VE-9)
Támogatást a vállalkozás piaci pozícióit, versenyképességének javulását eredményező beruházásokhoz, illetve önkormányzati tulajdonban lévő helyiségek megvásárláshoz lehet igényelni. A támogatás mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat legfeljebb 50%-a, maximum 4 éven keresztül. Pályázhatnak: Vállalkozók, gazdasági társaságok, szövetkezetek.
Versenyképes beruházások (SZT-2002-VE-12)
A támogatás célja, hogy elősegítse a magyar ipar nemzetközi versenyképességének javítását, szerkezet-átalakításának gyorsítását, a működőtőke bevonását. Ennek érdekében támogatja a nagy hozzáadott érték tartalmú feldolgozóipari termékek gyártására alkalmas új termelőkapacitások létrehozását, vagy a már meglévő kapacitások jelentős bővítését szolgáló beruházásokat. Olyan beruházáshoz igényelhető, amelynek költsége meghaladja a 100 millió Ft-ot. Ez esetben a támogatás mértéke a nettó beruházási költségekből meghatározott vetítési alap 20%-a, maximum 100 millió Ft. 3 milliárd Ft értéket meghaladó beruházás esetén maximum 200 millió Ft.
Pályázhatnak: Vállalkozók, gazdasági társaságok, szövetkezetek.
Európai regionális vállalati központok kialakítása (SZT-2002-VE-13)
A támogatás célja, hogy elősegítse az olyan európai regionális hatáskörrel rendelkező vállalati központok Magyarországon történő létrehozását, amelyek a több országban működő vállalatok feldolgozóipari, csúcstechnológiát képviselő informatikai fejlesztési és szolgáltatási feladatainak ellátásához kapcsolódó alrendszerek (pl. informatikai, elosztási, kereskedelmi, pénzügyi, szerviz- és vevőszolgálati, képzési) tevékenységeit - legalább 75%-ban - több országra kiterjedő hatáskörrel ebből a központból irányítják. A támogatást 200 millió forintot meghaladó fejlesztésekhez lehet igényelni. Mértéke a központ-létrehozás és/vagy a központ beindulásához és működéséhez szükséges szakemberképzés nettó költségeinek legfeljebb 20%-a, maximum 100 millió Ft, illetve a legked-
vezőtlenebb helyzetű megyékben a költségek legfeljebb 25%-a, maximum 125 millió Ft.
Pályázhatnak: Gazdasági társaságok.
Minőség- és környezetirányítási rendszerek bevezetése és tanúsíttatása (SZT-2002-VE-14)
A támogatás célja, hogy elősegítse az EU-csatlakozásra történő felkészítést, az európai közösségi jogi szabályozásnak megfelelő minőség- és környezetirányítási rendszerek bevezetését, kidolgozását és tanúsíttatását, a minőségi menedzsment kialakítását, a minőségi és környezetközpontú szemlélet erősítését, a vállalkozások versenyképességének javítását, beszállítói kapcsolataik bővítését, a nemzetközi szabványoknak való megfelelést. A támogatás mértéke a költségek legfeljebb 50%-a. illetve a vállalkozás létszámától függően 800 ezer és 1,6 miU lió Ft közötti sávokban meghatározott összeg, amely integrált irányítási rendszerek kialakítása esetén 100%-kal növelhető.
Pályázhatnak: Gazdasági társaságok, szövetkezetek, vállalkozók, közhasznú társaságok, vízgazdálkodási társulatok.
A belföldi közúti közlekedési szolgáltatás területén működő mikro-, kis- és
középvállalkozások gépjárműparkjának fejlesztése
(SZT-2002-VE-17)
A támogatás célja a belföldi közúti áru- és személyszállítási teljesítmények káros környezeti hatásainak mérséklése, valamint a belföldi közúti árufuvarozás és személyszállítás versenyképességének növelése érdekében a járműpark cseréjének támogatása. A támogatás mértéke változó, a nettó összköltség legfeljebb 30%-a, maximum 20-25 millió Ft, járművenként legfeljebb 5-8 millió Ft. Pályázhatnak: Vállalkozók, gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, szövetkezetek.
A mikro-, kis- és középvállalkozások technikai korszerűsítését eredményező műszaki berendezések, gépek beszerzése (SZT-2002-VE-18)
A támogatást kizárólag az EU követelményeinek megfelelő műszaki berendezések, gépek beszerzésére lehet fordítani. A támogatás belföldi használt gépek beszerzésére, járműbeszerzésre, mezőgazdasági, egészségügyi gépek, berendezések beszerzésére, valamint informatikai fejlesztésre nem fordítható. A támogatás mértéke a beruházás nettó összköltségének legfeljebb 50%-a, maximum 50 millió Ft.
Pályázhatnak: Vállalkozók, gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, szövetkezetek.
Mikrohitel kamattámogatása (SZT-2002-VE-19)
Kamattámogatásra csak azok a vállalkozások, vállalkozók nyújthatnak be kérelmet, amelyek a fejlesztés megvalósítását szolgáló mikrohitel folyósítására hitelígérvénnyel vagy kölcsönszerződéssel rendelkeznek. A kamattámogatás mértéke a mikrohitel kamatának (jegybanki alapkamat) legfeljebb 50%-a. Pályázhatnak: Vállalkozók, gazdasági társaságok, szövetkezetek.
A mikro-, kis- és középvállalkozások által üzemeltetett önálló kiskereskedelmi üzletek, vendéglátóhelyek és lakossági szolgáltató helyek bővítése, felújítása, korszerűsítése (SZT-2002-VE-20)
Célja a kiskereskedelem, a vendéglátás és a lakossági szolgáltatás területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások üzlethelyiségei bővítésének, korszerűsítésének támogatása. A támogatás kapcsolódhat ingatlanbővítéshez és/vagy korszerűsítéshez, illetve a telephelyen szükséges berendezések fejlesztéséhez. A támogatás mértéke a beruházás nettó összköltségének legfeljebb 50%-a, maximum 10 millió Ft.
Pályázhatnak: Vállalkozók, gazdasági társaságok, szövetkezetek.
Környezetvédelmi szempontú technológiaváltás (SZT-2002-VE-21)
Célja, hogy elősegítse az EU-csatlakozásra való felkészülés során a magyar ipar nemzetközi versenyképességének javítását, szerkezet-átalakításának gyorsítását, a fenntartható fejlődés érdekében a környezeti terhelés jelentős csökkentését. A nemzeti környezeti normáknak való megfelelés érdekében támogatja a feldolgozóipari technológiák környezetvédelmi szempontú rekonstrukcióját, a környezetbarát, tisztább technológiák bevezetését. Legalább 10 millió forint értékű beruházásokhoz igényelhető. A támogatás mértéke a nettó beruházási költségekből meghatározott vetítési alap legfeljebb 30%-a, maximum 30 millió Ft, a legkedvezőtlenebb helyzetű megyékben legfeljebb 40%, maximum 40 millió Ft.
Pályázhatnak: Vállalkozók, gazdasági társaságok, szövetkezetek.
(január 26-tól február 1-jéig)
Január 26., szombat
DUNA TV
05.30 Indul a nap
07.05 Papírsárkány
08.40 Kicsi a bors, de erős
09.10 Hej, hej helyes beszéd
09.20 Nyelvőrző
09.35 Ami igaz, az igaz
09.50 klub. dunatv.hu
10.20 Aula
11.00 Föld és vér
11.50híradó
12.05 Táncház
12.30 Isten kezében
13.00 Szakmák dicsérete
13.15 Beszélő emlékházak
13.45 Ártéri halászat Ko-pácson
14.20 Navigátor
15.20 AzAttilán-tó .
16.05 Az Egyesült Államok története
16.10 Irány: a jövő!
17.00 Miss Marple
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Equator klub
19.30 Tom, Dick és Harriet
20.00 Az eljövendő élet
21.25 Tony Lakatos Quartet: Filenes
21.45 Híradó
22.00 Majd megdöglik érte 23.40 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág-válogatás 06.00 Ma reggel 07.25 Rolie.Polie, Olie 07.50 Jó reggelt adj, Istenem!
08.00 Aranyfüst, avagy:
Mit üzen a múlt? 09.25 Hol-mi? 09.50 Zanzibár 11.10 Indába 12.10 Bravó Tv 13.05 DRUKK! 14.00 TS 17.35 Háló 18.00 Bajnok 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 NÉVshowR 21.50 Csodavilág 22.45 Féktelen folyó
RTL KLUB
06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney rajzfilmek 10.30 Ausztrál expressz 11.20 Csak egy szavadba kerül
11.25 Drágám, a kölykök (már megint) összementek
12.20 Autómánia
12.50 Csak egy szavadba
kerül! 13.00 Híradó 13.10 Országház 13.35 Barátok közt 15.55 Föld 2 16.45 Kung-fu 17.35 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Fókusz-plusz 19 20 Pasik 19-50 Szupermozi 21.40 Heti Hetes 22.40 Híradó 23.00 Piszkos üzlet 00.50 Fókusz plusz
TV2
06.00 gyökereink 06.30 TV2 Matiné 09.00 Cartoon Network 10.55 Az ifjú Herkules kalandjai 11.25 Szupersztárok 12.20 Vadvilág 13.05 S Club 7 14.00 Xena
14.50 Az ifjú Indiana Jo-
. nes kalandjai 15.40 Egyről a kettőre 16.10 A Szupercsapat 17.00 Providence 17.45 Csillagkapu 18.30 Tények
19.00 Villám Spencer - A
karibi őrangyal 20.00 Junior 21.50 Robbanófejek 23.40 Gormeghast 01.50 Vers
Január 27., vasárnap
DUNA TV
05.30 Gazdakör
05.55 Kalendárium
06.55 Hírek
07.05 Papírsárkány
08.40 Hej, hej, helyes beszéd!
08.50 Rendhagyó...
09.30 Élő egyház
10.00 Szentek élete
10.05 A szépség és a szörnyeteg
11.05 A nagy titkok tudói
11.40 Olaszország nemzeti parkjai
11.50 Híradó
12.05 Déli muzsika
12.30 A szűz és a gödölye
14.00 Csellengők
14.20 Emlékképek
14.40 Giorgio Armani
15.20 Népszerű operamelódiák
15.30 Krisztus nyomában 16.00 Fénnyel írt legendák 17.00 Csengetett, Mylord? 18.00 Heti Hírmondó 19.00 Talentum 19.30 MESE
19.00 Talentum 19.30 Mese 20.00 Torzók
21.40 Arcképvázlat Sop-
sits Árpádról 22.00 Dunasport 22.15 Beavatás 22.30 Lőporos hordó 00.00 Vers
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Gazdatévé
06.00 Ma reggel
07.35 így szól az Úr!
07.45 Rolie, Polie, Olie
08.05 Vasárnap-sziget
09.30 Főtér
10.45 Faluház
11.00 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre..."
12.05 Delta
12.35 A jog hálójában
13.25 Századunk
14.00 TS
16.00 Örömhír
16.30 Európa kék szalagja, a Duna
17.00 THÉMA
18.00 Ismeretlen ismerősök
18.30 Híradó este 19.00 A Hét 19.50 Slágertévé 20.45 Ötcsillagos találkozások 21.15 Poénról poénra 22.10 Karesz végakarata 22.55 A birodalom romjai 23.25 Ted Curson Quartet
RTL KLUB
06.30 Összefüggések 07.00 Kölyökklub 10.25 Második csók 10.50 Jesse
11.15 Csak egy szavadba kerül!
11.20 Irán-Dél ékkövei
12.15 Recept klub
12.40 Csak egy szavadba
kerül! 12.45 Üstökös 13.00 Híradó 13.10 Bevetés 13.40 Moonwalker 15.35 Golyóderbi 15.55 Doktorok 16.45 Az elveszett világ 17.35 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Akták 19.50 Szupermozi 21.30 Fehér sivatag 23.15 Híradó 23.35 Fókusz portré 00.05 Országház 00.35 Irán - Dél ékkövei
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban
07.00 TV2 Matiné
09.00 Cartoon Network
11.00 TV2 Sport
12.30 Utazás Gasztronómiába
13.00 Talpig pácban
13.25 Charlie - Majom a családban
14.20 Herkules
15.10 Mission Impossible
16.00 VIP
16.55 Pacific Blue
17.40 JAG
18.30 Napló
20.00 Pénzvonat
21.50 Ördögszoros
00.10 Magyarország, holnap
00.30 Sako mennyegzője 02.20 Vers
Január 28., hétfő
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Heti hírmondó
09.15 Távoli rokonság -Japán
09.45 Filmregény
11.50 Híradó
12.05 Emlékképek
12.50 Udvarház
13.15 Magyar történelmi arcképcsarnok
13.30 Mac Arthur
14.30 Halld Izrael!
15.00ZengőÁBC
15.10 Fabulák
15.15 Rendhagyó történelemóra
15.55 Európa közelben
16.00 Klipzóna
16.15 Hárman a korallszi-geten
16.35 Szakmák dicsérete 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.00 Határok fölött 19.30 Európa legszebb kertjei
20.00 Balra a nap nyugszik
21.30 Zárás
21.45 Híradó
22.00 A szellem órája
22.40 Sváb passió
00.05 Hírek
00.10 Vers
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy
család 12.00 Híradó 13.00 Roma magazin 13.30 Domovina 14.00 Hírek
14.04 Kakasdombi zsaru 14.50 Magyar Tambura
zenekar 15.00 Magyar Ház 15.30 Váratlan utazás 16.20 100 kép a 20. századból 16.30 Egyháztörténészek 16.55 Európai polgár 17.20 Maradj velünk! 17.30 A Black Rose vár titka
18.00 Híradó 18.10 Az olvasás éve 18.15 Esti mese 18.40 Chicago Hope Kórház 19.30 Híradó
20.05 Kékfény 20.45 MMM 21.10 Hírek 21.15 Koffer 21.40 Univerzoom 22.00 Aktuális 22.20 Híradó 22.35 Théma 22.50 Fogadóóra
23.20 Szerelmes történetek
00.40 Kárpáti krónika 00.50 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli
09.00 Ismétlések
09.25 Tiltott szerelem
09.50 Telep\'arti
10.40 TopShop
11.35 Delelő
12.30 Kavalkád
13.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.00 Helene és a fiúk
14.20 A végtelen szerelmesei
15.15 Milagros
15.40 Csak egy szavadba kerül...
15.45 Recept Klub
15.55 Hitesek és gazdagok
16.20 Csak egy szavadba kerül
16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen ön is milliomos!! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 21.55 Én, meg én, meg én 23.35 Híradó 23.55 Autómánia 00.25 Fókusz 00.55 Divatklip
TV2
-05.50 Jó reggelt Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Utazás Gasztronómiában
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Riviéra
12.35 Maggie
13.00 A dadus
13 25 Emberrablók
15.00 Gazdag ember, szegényember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem 19.55 Jó barátok 20.25 Titánok 21.20 Légi zsaruk 22.30 Szokatlan 23.00 Jó estét Magyarország! 23.45 Az én mozim 00.35 Siska 01.25 Korridor Café 01.35 Háló világ 02.25 Aktív 03.00 Vers
Január 29., kedd
DUNA TV
09.05 A nagy titkok tudói 09.30 Filmregény 2. 11.50 Híradó
12.05 A tudomány kincsesháza
12.35 Ami igaz, az igaz
12.50 Mozgókép
13.20 Egy másik világ
14.00 MacArthur
15.00 Heuréka! Megtaláltam!
15.30 Heuréka diákkör 16.00 Klipzóna 16.15 Hárman a korallszi-geten
16.35 Szakmák dicsérete
16.55 Ötórai tea
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Gazdakör
19.30 „100 éve történt"
19.35 Néhány perc Kabos Gyulával
19.50 „100 éve történt"
20.00 I Love Budapest
21.20 In flagranti
21.40 Művészetek randevúja
21.45 Híradó
22.00 Sophie választás
00.25 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág O6.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin
11.05 Örök időre 12.00 Híradó 13.00 Srpski ekran 13.30 Unser Bildschrim 14.05 A kakasdombi zsaru 15.00 Hírek 15.05 Betűvető 15.30 Váratlan utazás 16.20 Száz kép a 20. századból 16.30 Gyerekeknek! 17.00 Hírek
17.30 Katolikus krónika 18.00 Híradó 18.15 Esti mese 18.40 Chicago Hope Kórház
19.25 Szót kér a természet! 19.30 Híradó 20.05 Önök kérték! 21.05 Millenniumi mesék 21.30 Panoráma 22.00 Aktuális 22.20 Híradó 22 35 THÉMA 22.50 Lendületben 23.20 Iszony 01.10 Kárpáti krónika 01.20 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli! \'
09.00 Recept Klub
09.25 Tiltott szerelem
09.50 Teleparti
10.40 TopShop
11.35 Delelő
13.00 Híradó
13.10 Teleparti
14.00 Helene és a fiúk
14.20 A végtelen szerelmesei
15.15 Milagros
15.40 Csak egy szavadba kerül!
15.45 Recept Klub
15.55 Híresekés gazdagok
16.20 Csak egy szavadba kerül!
16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Harmadik műszak 21.15 Pótszilveszter 22.50 Híradó 23.10 Őrjöngés 01.15 Fókusz 01.45 Divatklip
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Ablak Európára
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Riviéra
12.35 Maggie
13.00 A dadus
13.25 Emberrablók
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecíta
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig 18.00 Aktív
18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem 19.55 Jó barátok 20.25 Kék villám 22.25 Bázis
23.00 Jó estét, Magyarország!
23.45 Gyilkos hatalomvágy 01.20 Aktív 02.05 Vers
Január 30., szerda
DUNA TV
11.35 „A létet kell kibírni"
11.50 Hírek
12.05 Élő egyház
12.35 A szellem órája
13.15 Heuréka! Megtaláltam!
13.30 Heuréka!
13.45 Beavatás
14.00 Caboto és az új világ
15.00 Nyelvőrző
15.15 Magyar történelmi arcképcsarnok
15.30 Hungária Litterata
16.00 Klipzóna
16.15 Hárman a korallszl-geten
16.35 Szakmák dicsérete 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.00 TÉR-ERŐ 19.30 Európa legszebb
kertjei 20.00 Paszport 21.10 Kedd
21.30 Farkas Ferenc: Régi
magyar táncok 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája 22.40 klub dunatv.hu 23.10 Ahogy az Isten elrendeli... - Olga filmje 00.20 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész 11.00 Hírek 11.05 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Hrvatska krónika 13.30 Ecranul nostru 14.00 Hírek
15.00 Magyarország 2002 15.30 Váratlan utazás 16.20 100 kép a XX. századból 16.30 Mai hitvallások 17.00 Hírek
17.30 Black Rose vár titka
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.40 Chicago Hope Kórház
19.30 Híradó
20.05 Capitaly
20.35 Köszönök mindent
22.05 Aktuális
22.25 Híradó
22.40 THÉMA
22.55 Fehér György-sorozat
00.35 Kárpáti krónika 00.45 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Recept Klub 09.10 TopShop 09.25 Tiltott szerelem 09.50 Teleparti 10.40 TopShop 11.35 Delelő 12.30 Kavalkád 13.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.20 A végtelen szerelmesei
15.15 Csak egy szavadba
kerül! 15.20 Receptklub 15.35 Milagros 16.20 Csak egy szavadba
kerül 15.45 Recept Klub 16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Wyatt Earp 23.40 Híradó 00.00 Antenna 00.30 Fókusz 01.00 Divatklip
TV2
05.50 Jó reggelt, Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Segíts magadon!
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Riviéra
12.35 Maggie
13.00 A dadus
13.25 Shaugnessy
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.10 Nincs kegyelem 20.00 Jó barátok 20.25 Benny Hill-show 21 10 BorosBochkor show 22.15 Kém Game 23.00 Jó estét, Magyarország!
23.45 Baywatch Nights 00.35 Az ígéret földje 01.25 Aktív 02.15 Vers
Január 31., csütörtök
DUNA TV
09.05 A guatemalai Atti-lán-tó
09.50 Anziksz
10.05 Az eljövendő élet
11.35 Dalok tüzes szekerén - Ady Endre versei
11.50 Híradó
12.05 Isten kezében
12.35 Szinusz
14.15 Heuréka diákkör
14.45 Hungária Litterata 15.30 Virtus 16.00 Özvegy és leánya 16.55 Ötórai tea 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.00 Összkép 19.30 Halló, halló! 20.00 A Jávor 21.45 Híradó 22.00 Miért? 22.30 Afta
22.50 Nincsen nekem vágyam semmi 00.10 Hírek 00.15 Vers
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Slovenski Utrínki 13.30 Roma Fórum 14.00 Hírek
14.05 A kakasdombi zsaru 15:00 Hírek 15.30 Váratlan utazás 16.20 100. kép a XX. századból
16.30 Don Bosco és a sza-
léziak 17.00 Hírek
17.30 A Black Rose vár titka
18.00 Híradó hatkor 18.15 Esti mese 18.40 Chicago Hope kórház 19.30 Híradó
20.05 Az utolsó nagy király
21.50 Aktuális
22.10 Híradó
22.20 Téli olimpia előtt...
22.25 Théma
22.40 +1
23.35 Az alkimista és a szűz
01.15 Kárpáti krónika 01.20 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 TopShop 11.35 Delelő 12.30 Kavalkád 13.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.20 A végtelen szerelmesei
15.15 Csak egy szavadba
kerül! 15.20 Receptklub 15.35 Milagros 16.20 Csak egy szavadba
kerül!
16 25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön Is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Esti Showder 22.10 Az elnök emberei 23.00 Híradó 23.20 Pont hu 23.50 Oblong család
00.15 Fókusz 00.45 Dívatkltp
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország
09.00 Délelőtt a tv2-vel
11.50 Riviéra
12.20 Maggie
12.45 A dadus
13.10 A magányos cowboy
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig 18.00 Aktív 18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem 19.55 Jó barátok 20.25 Turbo, a négylábú zsaru
22.05 A hálózat csapdájában
23.00 Jó estét Magyarország!
23.45 Autoexpó, 2001 00.15 Keserű ébredés 01.50 Aktív 02.20 Mi, magyarok 02.40 Vers
Február 1., péntek
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Összkép
09.05 A szellem órája
09.45 Versről versre
10.00 Micsoda buli
11.35 A levendula
11.50 Híradó
12.05 Néptáncok
12.15 Miért?
12.40 Zöld kalendárium
13.05 A damasztvirágok rajzolója
13.30 Kéri Kálmán
14.40 Amikor az istenek táncot járnak
15.20 Dönitz elveszett tengeri farkasa
16.20 A tudomány kincsesháza
17.00 Kalendárium
18.00 Hírek
18.30 MESE
19.00 Udvarház
19.30 A holnap világa
20.00 Egy kínai viszontagságai Kínában
21.35 Trió Stendhal: Last Song
21.45 Híradó
22.00 Prérifarkas
23.50 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Örök időkre 12.00 Híradó 12.55 Téli olimpia előtt... 13.00 Körzeti magazinok 13.50 Van öt perce? 14.00 „Száz vasutat, ezerét..."
14.30 Formatervezett élővilág
15.05 Évgyűrűk
15.30 Váratlan utazás
16.20 Száz kép a 20. századból
16.30 Tűzfal
17.05 Forrás
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.35 Ablak
19.30 Híradó
20.05 BAT 21
21.55 Aktuális
22.15 Híradó
22.25 Téli olimpia előtt...
22.30 Théma
22.45 Tüzelj vissza!
00.15 Kárpáti krónika
00.20 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Recept Klub 09.10 Top Shop 09.25 Tiltott szerelem 09.50 Teleparti 10.40 TopShop 11.35 Delelő 12.30 Kavalkád 13.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Norm-show 14.20 A végtelen szerelmesei
15.15 Csak egy szavadba
kerül! 15.20 Recept Klub 15.35 Milagros 16.20 Csak egy szavadba
kerül!
16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen ón is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt • 20.25 Árnyékember 22.05 Igaz történetek 00.25 Híradó 00.55 Fókusz 01.25 Divatklip
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország
09.00 Délelőtt a tv2-vel
11.55 Riviéra
12.40 Maggie
13.05 A dadus
13.30 Ursus bosszúja
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szivek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.00 Az erőd
19.55 Jó barátok
20.25 Activity
21.05 Robin Hood, a fu-szeklik fejedelme
23.00 Jó estét Magyarország!
23.45 Polip
01.30 Világsztárok Frideri-
kusszal 02.00 Aktív 02.40 Vers
2002. január 24
19
- Mi a jogszabályi háttere az új rendszer bevezetésének?
- A 41/2001-es GM-EÜM-FVM reiulelet, amely előírja, hogy a vendéglátásban, a közétkeztetésben, a hidegkonyhai termékek előállítása során a vendéglátónak, a közétkeztetőnek saját élelmiszerbiztonsági rendszert kell működtetnie a biológiai, a kémiai, és a fizikai veszélyek megelőzését szolgáló „ Veszélyelemzés Kritikus Szabályozási Pontok (HACCP)" rendszer elvei alapján - válaszol Sipos Judit.
- Mikortól kötelező a rendszer?
- A jogszabály szerint már ez év január elsejétől valamennyi közétkeztető- és vendéglátóhelyen saját • minőségbiztosítási rendszert kellene működtetni, de a jogalkotó adott egy év haladékot. Igaz az alapokat képező jó higiéniai gyakorlat, az élelmiszerbiztonság m inden közétkeztető- intézményt kell, hogy jellemezzen, hiszen másként nem is működhetnének, az új rendszer csak szabályozottabbá teszi a munkánkat - válaszol Pap Józsefné.
- Mi a konkrét feladat a rendszer megalkotása érdekében?
- Ennek érdekében részleteiben
Ma még csak kevesen tudják, mit is jelent a HACCP rendszer, de nem volt ez másként annak idején az ISO minősítésekkel sem. Sokan valami bűvös, nehezen végrehajtható különcségnek gondolták, nem a mindennapokat szabályozó, a teendőket, felelősséget nyomon követni segítő rendszernek. Ilyen a HACCP rendszer is, amely nem sokára bevezetésre kerül a közétkeztetésben. Mit is jelent ez a rendszer, és mikortól kötelező, arról Sipos Judittal, a Városi Kincstár munkatársával és a központi óvodai konyha vezetőjével, Papp Józsefnével beszélgettünk.
meg kell ismerni, fel kell tárni a lehetséges okokat, amelyek az élelmiszerbiztonság sérüléséhez vezethetnek, a munkát úgy kell szervezni, szabályozni, és végezni, hogy a veszély bekövetkeztének kockázata elkerülhető legyen, vagy az elfogadható szintre csökkenjen. Ez a HACCP lényege, igaz, ezt már a rendszer bevezetése előtt is próbáltuk így csinálni, ezt követően annyival bővül a munkánk, hogy az elvégzett teendőket dokumentáljuk is - mondja az élelmezésvezető.
- Mit jelent az önök esetében a nyomon követés, az ellenőrzés?
- Az áru megrendelésétől a készétel feltálalásáig valamennyi munkafázist szabályozottan kell végezni, megőrizve a nyers-
anyagok és a készételek megfelelő biztonságát. Ennek elérésében egyik legfontosabb az emberi tényező. Fontos, hogy mindenki pontosan Judja, mi a feladata, azt hogyan kell elvégeznie, milyen veszélyekkel, problémákkal kell számolnia - válaszol a „konyhafőnök"
- A rendszer bevezetéséhez technikai feltételek is szükségesek?
- Igen, de nemcsak konyhatechnológiáról van szó, bár ez is nagyon fontos kérdés. A korszerű, minden igényt kielégítő üzemi környezet önmagában sem elegendő az élelmiszerbiztonság megteremtéséhez megfelelő és a napi gyakorlatban hasznosított tudás nélkül, de jól szervezett, tudatosan,
ellenőrzötten végrehajtott feladatok nem igazán korszerű, szerényebb körülmények között is eredményesek - mondja Pap Józsefné.
- Milyen formában jutnak el az ismeretek a konyhai dolgozókhoz?
- A munkáltató felelőssége, \'hogy az élelmiszerbiztonsági ismeretek eljussanak a dolgozókhoz. Eredményesek csak akkor lehetnek ezek az információk, ha a saját munkaterületén mindenki részletesen és pontosan ismeri a munkavégzés szabályait, képes azok következetes betartására, a szabálytalanságok felismerésére, a lehetséges megoldások közül a megfelelő kiválasztására. Hogy a kérdésre válaszoljál:, valóban leszúek képzések. Már kértünk ajánlatokat a különböző cégektől ennek érdekében, de hogy pontosan milyen formában is kerül erre sor, még nem tudjuk - válaszol Sipos Judit.
- Mennyi pénz van erre a célra a város költségvetésében?
- Mivel még nincs elfogadott költségvetés, nem tudok pontos összeget mondani, de a bevezetés és a képzés költségei mindenképpen tervezésre kerültek - válaszol a Kincstár munkatársa.
D.É.
PARTNERSÉG A KÖZLEKEDÉSBEN
A Kanizsa Transznál megrendezett évzáró ünnepségre meghívást kapnak a rendőrség munkatársai is. A KRESZ kamionosokat érintő változásairól, a legújabb szabályokról kapnak tájékoztatást az érintettek. Terített asztal várja a meghívottakat, ám ennek az asztalnak - állítják a rendőrök - van egy különlegessége is. Nincs rajta sem bor, sem sör, a meghívottak üdítő, és ásványvíz mellett ünnepelnek. A fórum keretében kérdésekre, válaszokra, eszmecserére is sor kerül, és többnyire jócskán meghaladja az eredetileg tervezett időt. Rengeteg, a mindennapok gyakorlatából adódó kérdés merül fel ezeken a találkozókon, és a rendőrök is informálódhatnak a kamionosok által ismert külföldön hatályos szabályozókról, szokásokról, tudhattuk meg Miszlai Akos,
Az utak vándorai
baleset-megelőzési előadótól. A kamionosok beszámolnak arról, hogy országonként is nagyon eltérőek a jogszabályok, de arra is jócskán akad példa, hogy tartományonként is változnak a közlekedési szabályok. Szó esik e fórumokon a ka-mionosokkal szembeni elvárásokról is, a sebességről, a közlekedési, parkolási szokásaikról. A statisztikák szerint a kamionosok többnyire az előzéssel, az elsőbbségadással kapcsolatos szabályokat hágják át, nem a gyorshajtás miatt következik be a legtöbb baleset. Előfordulnak magatartási hibák, a fáradtságból adódó problémák is sajnos. Gondok vannak a morállal, a közlekedés többi szereplőjével szemben tanúsí-
tott magatartással is. A kamionosok egy része úgy gondolja, ha vele szemben a többi közlekedő agresszív, udvariatlan magatartást tanúsít, akkor ő is jogosult erre. Ha a közlekedés összes szereplője vélt, vagy valós sérelmeit nem feledve folyamatos retorziót alkalmaz, nem vezet sehová, mutatnak rá a rendőrök. Előrelépés a közlekedési morál területén csak akkor várható, ha mindenki megpróbál legalább egy kicsit humánusabban viselkedni. A kamionosoknak is van mit a többi közlekedő szemére hányni. Gyakoriak az előzéssel kapcsolatos problémák, amelyeket a személygépkocsival közlekedők okoznak. A személyautóval közlekedők többnyire
nem veszik figyelembe, hogy a kamionok gyorsulási lehetőségei mások, és kivágnak eléjük, állítják az utak sokkeréken közlekedő vándorai. A kamionokkal kapcsolatosan az egyik leggyakoribb kifogás, hogy konvojokat alkotnak, többnyire nem tartják be azt a szabályt, hogy két kamion között legalább annyi helynek kell lennie, hogy minimum egy személyautó előzés után biztonságosan beférjen közéjük. A rendőrök felhívták a figyelmüket arra, hogy ezzel a magatartással súlyos torlódásokat okoznak, lehetetlenné teszik az előzést, bénítják a közlekedést. Van, aki elismeri ezt, van, aki nem. A magatartás mögött egyébként jól felfogott érdekek állnak, a kamionosok szempontjából többnyire logikusak is.
D.É.
KOSÁRLABDA
A hétvégén az NB l/B-s férfibajnokságban már befejeződött az alapszakasz, míg a női A-csoportban csak az első kör ért véget. A MÁV NTE élvonalban ismét újonc női együttese mindössze egy győzelemmel zárta az alapszakasz félidejét, az „odavágó" sorozatot, miután csak az egyik rivális, a megyeszékhelyi Zala Volán gárdája ellen sikerült nyerniük, igaz idegenben. Kedvezőbb pozícióból várhatná Kovács Nándor edző együttese a folytatást, ha nem „siklanak ki" a fővárosban a BEAC ellen, azon a bizonyos feledhető találkozón. Sokak, köztük a szakvezetők előtt még mindig talány az ottani produkció, az 52 ellenében szerzett 49 pont, amelynél többet még erősebb csapatoknak is dobtak már. A visszavágó sorozatban jöhet a javítás, hiszen a rivális vo-lánosokkal és a fővárosi egyetemistákkal itthon játszanak, s ugye ezeket a meccseket „kötelező" nyerni. Arról nem is beszélve, hogy ezek mellé még egy bravúr is „becsúszna", minden bizonnyal sikerülne megkapaszkodniuk ezúttal
az A-csoportban. A gépgyári férfigárda az idei bajnokságban tulajdonképpen teljesítette az alapvető célt, csoportjában az első négy között végzést. Ezzel bejutottak a B-csoportos rájátszásba, amelynek nyolc csapata közül az első négy helyen végző mérkőzhet az A-csoportba kerülésért, az élvonal 9-12. helyén végzett együttessel. A szabályok értelmében a rájátszásokba a szintén oda bejutott csoportbeli gárdák elleni eredményeket viszik, s újabb győzelmeket csak a másik csoportból bekerültek ellen szerezhetnek. Nos, a jövő hét végén kezdődő B-csoportos rájátszásba ezúttal mindössze egyetlen győzelemmel érkeznek, mivel a másik három csoportbeli továbbjutó közül csupán a PVSK-t tudták legyőzni itthon, a két soproni csapattól pedig mindkétszer kikaptak. Az alapszakasz záró meccsének eredménye már lényegtelen volt a rájátszás szempontjából, amit az egyik
sereghajtó, az Óbudai Kaszások-TF otthonában játszottak. A papírforma, no meg az illendőség úgy kívánta volna, hogy fölényes győzelmet arassanak a csoport egyik leggyengébb csapata ellen. A támadásokkal nem is volt különösebb gond, olykor parádés megoldásokat mutattak be, de a védekezésre jóval kevesebb gondot fordítottak. Az óbudaiaknak jóval nagyobb volt a tét, hiszen ha nyernek, osztályozó nélkül bentmaradnak a B-csoportban. Éltek a felkínált lehetőséggel, s az első negyedet 27-24-re, a másodikat 28-24-re nyerve a végkimenetel szempontjából „behozhatatlan" előnyre tettek szert. A harmadik játékrész 22-22-es döntetlennel végződött, a befejezőt pedig már 22-20-ra megnyerték Pallagék, ám ez csak a hátrány faragásához volt elég, s meglepetésnek számító 97-92-es vereséget szenvedtek. No, de most már „spongyát rá", arccal a ráját-
szás felé, melyben először a Kecskemét otthonába mennek, a hazai folytatás február 6-án lesz a Salgótarján ellen. Egy sikeres rajt reményt adhat a jó folytatáshoz, s a kosárlabdabarátok népes tábora minden bizonnyal lelkes szurkolással segíti kedvenceit a titkon áhított cél - az A-csoportba jutás -eléréséhez. Egy esetleges élvonalba kerülés újabb lökést adhatna az utánpótlásnak, akik a hétvégén rendezett Thury Kupa-Russay Olivér Kosárlabda Emléktorna kapcsán is felvillantottak tehetségükből. Az immáron 14. alkalommal rendezett viadalon a házigazda kerisek csapatában több kosárklu-bos ifista is szerepelt, s jelentősen hozzájárultak a thurysok első helyéhez, akik az A-csoportos Alba-comp és két csáktornyai első ligás együttes kadettválogatottját megelőzve lettek első ízben a kupa győztesei.
Bacskay Zoltán
LABDARÚGÁS
A Nagykanizsa FC NB I/B-s labdarúgócsapata tovább folytatta egyfajta „mélyrepülését" az NB I-ből való kiesést követően a 2001/2002-es szezonban is. A bajnokság alapszakaszának 19 fordulója alatt mindössze két győzelmet és négy döntetlent sikerült elérniük, amivel szinte lekopírozták az előző évad produkcióját, azaz „kibérelték" az utolsó előtti helyet a még náluk is nyeretlenebb sorozattal bíró Dorog előtt. A téli szünetben nem pihent a szakvezetés, dolgoztak a játékoskeret megerősítésén a klubhoz visszatért régi-új ügyvezető Grabant János és a tulajdonos MÁV NTE elnökének, Károlyi Csabának vezérletével. A lejárt szerződésű és kölcsönjátéko-sok zömére nem tartanak igényt, s jó néhány új szerzemény próbajátékára kerül sor a múlt héten elkezdődött előkészületi mérkőzések során. Az átigazolási időszak február közepéig tart ugyan, de Bőzsöny János vezetőedző január végéig szeretné kialakítani a tavaszi folytatásban jóval eredményesebben szereplő húszas keretet. Az első felkészülési találkozón 2-0-ra kikaptak az NB I-ben második helyen álló ZTE otthonában, ám a
vereség ellenére elégedett volt a csapat akarásával, küzdeni tudásával Bőzsöny János. Az első hazai előkészületi meccsen a csoportbeli rivális Hévíz LC gárdáját fogadták. A stadion mögötti salakos edzőpályára felhordott több, mint tíz teherautónyi fűrészporral remek feltételeket sikerült biztosítaniuk a játékhoz. Az első 45 percben a Kuczkó - Gyulai, Hollen-der, Ruppert, Mikler - Farkas, Tetec, Szabó B., Pongrácz - Tóth Z., Azoitei, a másodikban a Kovács - Kalinics, Agics, Török, Bencsik - Lukács, Virág, Laba-nics, Gordian - Horváth R, Drvo-szek összeállítású gárdát szerepeltette Bőzsöny edző. Az első játékrész kanizsai fölényt hozott, s Tóth Z. két góljával (a másodikat büntetőből lőtte) realizálták is. A második félidőben pályára lépett NFC-s gárda már nem volt ilyen sikeres a csak néhány poszton cserélő hévíziek ellen. A horvát „vendégmunkás" Drvoszek találatára hárommal válaszoltak Szőczéék-, s
így végül igazságosnak mondható 3-3-as döntetlennel zárult az első hazai előkészületi találkozó. A következő edzőmeccsre szombaton kerül sor ismét hazai pályán, a Nagyatád együttesét fogadják. A
folytatásban aztán sűrűsödik a program, lesz olyan hét, hogy három előkészületi mérkőzés is lesz, s természetesen nemcsak itthon, hanem idegenben is.
B.Z.
USZAS
Téli úszófesztivál tMolgaisokkd
A Bolyai DSE ifjú úszói közül többen szép sikerrel szerepeltek január 12-13-án, a szlovéniai Ravne városában rendezett hagyományos nemzetközi Téli úszófesztiválon. A házigazdák mellett horvát, bosnyák, osztrák, olasz és a magyar egyesületek kiváló ifjú úszói indultak, s bi-
zony a bolyaisoknak az első tízbe kerülés is már jó eredménynek számított a népes és erős mezőnyben. Külön dicséretes és figyelemre méltó Both Péter (\'88-\'89-es születésűek) teljesítménye, aki 50 m mellen negyedik, 100 m mellen pedig az ötödik helyet szerezte meg, míg gyorsúszásban 50 m-en tizedik, 100 m-en tizenegyedik lett. Farkas István (\'86-\'87) 6. helyen végzett 100 m mellen, 100 m gyorson 14., 200 m gyorson 12., míg 200 m vegyesben 13. lett. Porpáczy Ádám (\'86- 87) 11. helyen végzett 100 és 200 m háton, 200 m vegyesen a 14. lett időeredménye alapján.
B.Z.
2002. január 24.
21
- Engem nagyon érdekel a katonai pálya, a jövőmet hivatásosként képzelem el - mondja Rátkai Erika 8. osztályos kislány, a becsehelyi iskola tanulója, aki sok-sok kérdést tett fel a Zala Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság Toborzó Irodája által szervezett nagykanizsai tájékoztatón. Mivel pályaválasztás előtt áll, itt első kézből jutott megfelelő információkhoz.
- Kérdéseire kielégítő választ kapott? - kérdeztük a mintegy ötven főnyi huszonéves fiatal férfiak egyikét, a 25 éves Hermán Jánost.
- Engem elsősorban a szerződéses szolgálati viszony létesítése érdekelt. Autószerelő szakmunkás a végzettségem, s mint szerződéses katona, kimondottan szakszolgálatot szeretnék ellátni: vonz a honvédségi járműtechnika, gépkocsizó szeretnék lenni. Szüleimmel végigbeszéljük az itt hallottakat, aztán döntünk.
- Sajnos, nekem a szerződéssel letöltendő meghatározott szolgálati idő nem vállalható fel. Hiába érdekel a katonai pálya -csatlakozik társához a 21 éves fyíolnár Csaba -, azonban nős vagyok, pici gyerekem is van,
Sajtótájékoztatót tartott a közelmúltban a Principális-menti Önkormányzatok Társulása. A társulást a következő 18 település önkormányzata alkotja: Al-sórajk, Börzönce, Bocska, Felső-rajk, Fűzvölgy, Gelse, Gelseszi-get, Hahót, Homokkomárom, Hosszúvölgy, Kacorlak, Kere-cseny, Kilimán, Magyarszerdahely, Magyarszentmiklós, Pölös-kefő, Pötréte, Zalaszentbalázs. Rácz József, a társulás elnöke, Gelse polgármestere először a tavalyi esztendőt értékelte, majd megosztotta a társulás idei évi elképzeléseit az írott és elektronikus sajtó képviselőivel.
Szólt az infrastruktúra fejlődéséről, a gáz- és a szennyvízberuházás jelenlegi helyzetéről.
nem tudok Zalától távoli helyőrségeken kiképzést vállalni. így hát maradok a hentes szakmában.
- Ezek a fiatalok mindnyájan saját indíttatásuktól jöttek el ide ma - vette át a szót Férge László őrnagy, a Zala Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság Toborzó Irodájának a vezetője -, mert jövőt látnak a Magyar Honvédségben. Altalános és középiskolás tanulókkal beszélgettünk, akik pályaválasztás előtt állnak, de jócskán vannak közöttük dolgozó fiatalok is, akik érdekesebb, változatosabb, nagyobb kihívást jelentő életpályára vágynak.
- Nagykanizsai tájékoztatójuk afféle modern toborzás?
- Úgy is lehet mondani! A magyar katonaéletnek jellemzője volt mindig is a toborzás, csak a formák és módszerek változtak. November 15-én kezdtük a megyében toborzókörutakat, s igyekszünk eljutni minden megnyerhető fiatalemberhez. 110 osztályfőnöki órán vettünk részt, a megye közép- és általános iskoláit végiglátogattuk. Megkerestük a munkaügyi központokat, a médiákat, igyekeztünk sokoldalú tájékoztatást adni.
A szennyvízberuházást a települések egy öt- és egy hétfős csoportban próbálják megvalósítani. Sajnos komolyabb előrelépésről csak az egyik csoportnak sikerült beszámolni, ők a 43 millió Ft vízügyi céltámogatás mellé 127 millió Ft környezetvédelmi alap céltámogatást nyertek, még a címzett támogatás elnyerése hiányzik ahhoz, hogy a beruházást megkezdhessék. Nagy sikere volt, és így ebben az évben is újból megszer-
- Minek néz elébe egy szerződéses katona?
- írásbeli szerződés szabja meg kétoldalúan a kötelmeket. Hat hónap próbaidő után a szerződésfelbontható, de közös megállapodás nyomán meg is hosszabbítható. A szolgálati idő együttes tartalma tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztás esetén a 20 évet, tisztesi beosztás esetén a 15 évet nem haladhatja meg. Legalább öt évi szerződéses szolgálati viszony után - ha a katona rendelkezik az előírt feltételekkel - kérheti hivatásos állományba vételét. Ha a jelentkező esetleg nem töltötte be sorkatonai szolgálatát, akkor a szerződés megkötése előtt három hónap időtartam alatt ezt teljesíteni kell.
- Netán beiskolázási gondjaik vannak? - fordultunk ezután Borkai Zsolt őrnagyhoz, a Győrben székelő Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatójához.
- Erről szó nincs. A bentlakásos, 8 osztályos, 240 fős intézményünkbe szeptemberben is arra alkalmas 50 fiút és 10 lányt iskolázunk be. Ezért veszünk részt toborzókörutakon. Isko-
vezésre kerül az a kétnapos polgármester-tréning, melynek tavaly Bázakerettye adott otthont. Az idei program helyszíne e hét végén Lenti lesz. Az ISM egy pályázat pozitív elbírálásával szeptembertől egy esztendőre ifjúsági referens alkalmazását tette lehetővé, akinek feladata a fiatalok összefogása, a már hagyománnyá vált, forgószínpad-szerűen havonta más-más településen megrendezésre kerülő térségi ifjúsági program, az AT-
lánkban a kerettanterv felett el-sajátítandók az ún. katonai alapismeretek, s reggel 6-tól este 21 óráig az életkornak megfelelő katonai napirend van. Tanítványaink kiemelt óraszámban, csoportbontásban tanulják a matematikát, fizikát, valamint a választható két idegen nyelvet. Növendékeink szerződésben vállalják a Nemzetvédelmi Egyetem főiskolai karain, vagy a tiszthelyettes szakképző iskolán való továbbtanulást, a katonai pálya hivatásként történő választását. Természetesen a szerződés -megfelelő feltételek közepette -menet közben is felbontható. Kollégiumunk ingyenes, alap- és pótösztöndíjban és számtalan más kedvezményben tudjuk részesíteni tanítványainkat.
Beszélgetésünk zárásaként elhangzott, hogy az új struktúrájú és szervezeti keretekben működő Magyar Honvédség nagyszerű lehetőségeket kínál azoknak, akik ezt hivatásként vállalják, de szívesen fogadja azokat is, akik néhány évre itt keresik a megélhetésüket. Nem véletlen tehát a toborzás jelmondata: „A haderő átalakul. Alakuljon veled!"
Büki Erzsébet
JÁRÓ további színesítése, a részvételi arány növelése. Az elmúlt évben megrendezett kulturális bemutató is újból lebonyolításra kerül. A területfejlesztő csoport munkájának köszönhetően a térségbe mintegy 20 mii-. lió Ft pályázati pénz áramlott. Az OFA 7 millió Ft támogatást szavazott meg a társulásnak, így az 5 fő területfejlesztő továbbfoglalkoztatása ebben az esztendőben nem jelent anyagi megterhelést az önkormányzatoknak. Szó esett még a Gelsén épülő termálfürdőről, amely most jutott a konkrét megvalósítás szakaszába és természetesen az egész térségnek nyújt majd lehetőséget a sportolásra, a kikapcsolódásra.
A TÉRSÉG HÍREI
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségeben (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
ÁLLÁS • ÁLLÁS • ÁLLÁS
INGATLAN
Kisberki utca 19. II. emeleten kétszobás, étkezős, egyedi fűtéses lakás eladó vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: 321-506, 20/911-9003, 30/235-8893
(4333 K)_
Csengery úton társasházi, 1,5 szobás, 43 nm-es, egyedi fűtéses, parkettás, járólapos, teljesen felújított lakás sürgősen eladó. Azonnali beköltözési lehetőség! Irányár: 3,8 millió Ft. Érd.:
30/987-2255 (4344 K)_
Kiskanizsán a központhoz közel, 110 nm-es családi ház nagy műhellyel, garázzsal eladó. Érd.: 20/510-2751 (4345 K)
BÉRLET
A városközpontban udvari, különálló, bútorozott lakás február l-jétől kiadó. Érd.: 20/956-8553
(4330 K)__
A keleti városrészben két szobás, bútorozott lakás kiadó. Érd.:
323-631 (4336 K)_
A belvárosban kétszobás, gázas, bútorozott lakás hosszú távra kiadó 30.000 Ft-ért. Érd.: 319-189 (4346 K)_
JARMU
ZUK Al l-hez alkatrészek olcsón eladók. Érd.: 30/856-3666
(4308 K)_
Trabant személygépkocsi, 2003.
Ficánkoló
Ficánkoló címmel, január 25-én délelőtt 10 órakor mutatkoznak be zenés, játékos műsorukkal a HSMK-ban a Vackor, a Rózsa és a Hevesi óvoda nagycsoportosai. A délelőtt folyamán, közel száz óvodás lép színpadra, és szórakoztatja a város valamennyi óvodájának nagycsoportosait.
évi műszakilejárattal eladó. Irányár: 90.000 Ft. Érd.: 20/462-5772 (4338 K)_
VEGYES
Gyermekülést vennék! Érd.:
315-559 (4331 K)_
Két darab ágyneműtartós gyermekheverő (150 cm hosszú) el-adó. Érd.: 324-894 (4339 K) Fehér, kétajtós beépített szekrény megkímélt állapotban olcsón eladó. Érd.: az esti órákban a 310-561-es telefonszámon. (4347 K)_
TÁRSKERESŐ
30 éves, független fiatalember, rendezett anyagiakkal társat keres. Ha független, nem dohányzó 25-28 év közötti szőke lány vagy, írj „Tavaszi boldogság" jeligére a szerkesztőségbe. (4348 K)_
30 éves, független, roma származású férfi vagyok. Keresem azt a 25-30 év közötti független lányt, akivel megoszthatnám az életem. Leveleket „Régóta kereslek" jeligére a szerkesztőség-be kérek. (4349 K)_
31 éves, 175 cm magas, barna szemű, nőtlen férfi keresi korban hozzáillő, nem dohányzó, csinos lány ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Együtt köny-nyebb" jeligére a szerkesztőség-be kérek. (4350 K)_
Február 4-én hétfőn kerül sor az Egyen velem következő miklósfai programjára. A meghívott vendégek ezúttal Bálint gazda és Kovács Kálmán lesznek. A menüről még nem sikerült részleteket megtudni, de azt igen, hogy továbbra is helyi különlegességgel várják a közönséget. Belépőjegyek 1000 forintért vásárolhatók a Mindenki Házában.
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége
az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezke-
dési lehetőséget:
Munkakör végzettség Bérezés
(Ft-ban, bruttó)
ápoló szakirányú 50000-70000
kőműves szakirányú 50000-90000
vasbetonszerelő szakirányú 50000-90000
ács-állványozó szakirányú 50000-120000
marós szakirányú 52000-55000
esztergályos szakirányú 50000-80000
bútorasztalos szakirányú 53000-100000
szerszámkészítő szakirányú 80000
üvegfúvó szakirányú 50000-70000
elektronikus karbantartó szakirányú 70000-80000
operátor betanított 50600
hirdetésszervező érettségi 50000
műszaki mérnök egyetem 100000
villamosmérnök
(kf. angol nyelvism.) egyetem 150000
gépészmérnök
(kf. angol nyelvism.) főiskola 100000-150000
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendelt-
ségén Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/311-032
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő-kedd-szerda: 8-12 és 13- -16 között
Péntek: 8-13-ig.
A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete tájékoztatja az érdekelteket, hogy KÖVETKEZŐ KLUBFOGLALKOZÁSÁT január 25-én, pénteken 15.30-kor tartja a kórház
tanácstermében, amire miden érdeklődőt szeretettel vár. Téma: Metabolicus syndroma és diabetes.
Előadó: Dr. Sebestyén Miklós
főorvos.
Természetjárás
Január 27.:
BUNYAIERDŐ
Indulás: 12.10 autóbusz-állomás.
Érkezés: 17.00 gyalog. Gyalogtúra útvonala: Pogány-szentpéter - Halastavak -Örömhegy - Miklósfai parkerdő - Nagykanizsa. Táv: 15 km.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Büki Erzsébet. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán, Godena Ildikó. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. 1. Tel.: 92/549-200. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
A HSMK felvételt hirdet induló tanfolyamaira:
Foltvarró, 20 órás (heti 1x3 óra): 2800 Ft. Kondicionáló aerobic (heti 2 x 1 óra): 2200 Ft/hó. Társastánc haladóknak: 24 órás (heti 1 x 3 óra), 3200 Ft, vezeti: Füstös Gábor.
Kosárfonó-tanfolyam haladóknak: 40 órás (heti 1 x 4 óra).
Jelentkezni lehet az információs szolgálatnál február 22-éig. (Telefonszám: 311-468).
Agykontroll-tanfolyam indul gyerekeknek Kelemen Gyula vezetésével a HSMK-ban március 2-án és 9-én. Érdeklődni lehet a 30/929-9752 telefonszámon.
Tanuljon és vizsgázzon helyben, a
DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN!
Ajánlatunk: 2002. januártól folyamatosan:
1. Normál és intenzív ütemű képzés (4-8 óra/hét)
2. Államilag elismert nyelvvizsgák helyben!
3. Cégek számára kihelyezett oktatás
kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó, társalgási, nyelvvizsgára felkészítő tudásszinteken
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből kis létszámú csoportokban.
Orakezdés: délelőtt, délután, este, illetve csak szombat délelőtt.
Kedvező óradíj - részletfizetési lehetőség.
Jelentős kedvezmények:
- diákoknak, törzstanulóinknak,
- a január 14-ig beiratkozok számára.
Beiratkozás: személyesen, a jelentkezés sorrendjében.
DIALÓG Nyelvstúdió és Nyelvvizsga Központ Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel./fax: 93/326 413,06 80/203 541 E-mail: dialog@dialognk.hu; Web: www.dialognk.hu
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
MÓRICZ-BÉRLET - 2002. január 28-án 19.00 óra
AZT MESÉLD EL, PISTA!
„ÖRKÉNY ISTVÁN AZ ÉLETRŐL"
Előadó: MÁCSAI PÁL. Összeállította: Bereményi Géza, Mácsai Pál. Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ. Belépődíj: 1500 Ft. Jegyek a helyszínen válthatók, vagy a 319-202-es telefonszámon rendelhetők.
8800 Nagykanizsa, Jakabkuli utca 86. Telefon: 06-93-329-375, 06-20-9193-308
FELHÍVÁS, HEGYBÍRÓI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE!
A Nagykanizsai Hegyközség pályázatot hirdet hegybírói állás betöltésére!
A pályázati feltételeket és a hegybírói feladatokat, az 1994. évi Hegyközségi és az 1997. évi Bortörvény tartalmazza. Pályázni írásban, részletes szakmai önéletrajzzal, 2002. február 15-ig a fenti címen lehet! A jelölteket szóbeli meghallgatásra hívjuk be. Bérezés megegyezés szerint!
Steinhardt László - elnök
P" festőművész grafikusművész
alkotásából választhat nálunk !
Adulov Kabul Portré
Borsos Miklós, Szász Endre, Macskássy Izolda, Artner Margit, Gross Arnold, Victor Vasarely, Reich Károly, Varga Imre, Hincz Gyula, Würtz Ádám, Berki Viola, Gyulai Líviusz...
A PETRÓ GALÉRIA
^gflPfr. lo út 19. Tel.: 93/333-744
nyitva: hétfő-péntek: 10-1 7,30 szombat:! 0-12,30
24
2002. január 24
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
XIV. évfolyam 4. szám • 2002. január 31.
Megjelenik 21.000 példányban
IPARI PARK - EMBEREK TÍZEZREI VARJAK
Január 25-én sajtótájékoztatón ismertette Tüttő István polgármester illetve Wilheim Gábor az önkormányzat és a Kanizsa Trend Kft. közötti földvásárlás tényét. Az elmúlt héten az önkormányzat határozatának megfelelően sor került a Kanizsa Trend Kft. és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata között a szerződés aláírására mely szerint az önkormányzat megvásárolta a Kanizsa Trend tulajdonában lévő kilenchektáros földterületet. A következő feladat az, hogy a még hiányzó 12 hektárt kisajátítási eljárással megszerezze a város. A múlt hét végén megérkezett a kisajátítási határozat, melynek értelmében elhárult az az akadály, amely a földterület biztosítása hiányában megkérdőjelezheti az első ütem végrehajtását. Jelenleg 45,7 hektár földterület áll rendelkezésre. A polgármester azt is jelezte, hogy a kisajátítási eljárásnál a tulajdonosok nem emeltek jogi kifogást a kisajátítási eljárás ellen. Ha kifogást emelnek, az csak a vételár elfogadása körül alakulhat ki. Elfogadták azt az összeget, amelyet a közigazgatási hivatal által kirendelt, megbízott szakértő megálla-
pított. Az összeg fedezete rendelkezésre áll. Schmidt László, az Ipari Park Fejlesztő Kht. ügyvezetője elmondta, a kisajátítás 17 tulajdonost érint. A kisajátítási eljárásra egy kicsivel magasabb összeget költ a város, de lényegesen nem tér el attól az összegtől, amennyiért az önkormányzat a többi területet megvásárolta. Az önkormányzat elképzelése szerint ez év végégig a következő szakasz, a plusz 55 hektár biztosítását is meg kell oldani. Vagy a laktanyák területét szerzik meg. vagy 55 hektár földet vásárolnak fel abban a körzetben, amelyik az ipari parkhoz csatolható. Reményeik szerint ebben az évben megoldódik a laktanyákkal kapcsolatos kérdés. A szándék az állam részéről újra fennáll, mely szerint apportként ismét szóba jöhet a laktanyák behozatala a beruházásba. Az önkormányzat szerint az álam jelenléte garanciát is jelent egyben, és olyan cégek bevonását is biztosíthatja, mint a MÁV, valamint olyan kedvezményeket is tud adni a külföldi befektetők számára amit az önkormányzat nem. Bizonyos információk arra utalnak, hogy felgyorsulnak az események,
szakértői csoportok jártak a helyszínen, és feladatuk az ingatlanok korrekt értékének a meghatározása. A polgármester szerint ezek a jelek a megoldás közeledtét jelentik. Nemcsak az önkormányzat várja, hogy elinduljon a beruházás, hanem az emberek tízezrei is. Tüttő István polgármester azt is elmondta, hogy az olasz fél az utóbbi időben jelentette be, hogy csak az önkormányzaton keresztül kívánja megvásárolni a Kanizsa Trend volt területét, ezért kellett ezt az utat választani. Ez pedig november 29-e után derült ki. Kemény tárgyalások folytak, amit Wilheim Gábor, a Kanizsa Trend Kft. ügyvezető igazgatója is megerősített. Mérlegelniük kellett azt, hogy egyben értékesítik a területet az önkormányzatnak, vagy várnak vele. Úgy döntöttek, hogy támogatni kívánják az ipari park létrehozását, és a múlt héten megállapodtak egy vásárlási szerződés formájában. Végezetül Tüttő István elmondta, hogy az ipari parkkal az önkormányzatnak az volt a célja, hogy elindítson egy folyamatot, ami a munkahelyteremtésben nyilvánul meg.
B.Zs.
KANADÁBÓL KÖNNYEBB
Akik az internetet adatszolgáltatásra, levelezésre szeretnék használni, és a broadband-esek, hosszú ideje akadozó szolgáltatással találják szembe magukat. A probléma hátterében egy szolgáltatócsere áll. Jó ideje tapasztalhatták már a rendszer használói, hogy a nagykanizsa.hu weblapra való bejutás nehézkes, így a türelmetlenebb világháló-járók ki sem várták a bejelentkezést. Mivel az oldal számos új információt tartalmaz folyamatosan, így a KanizsaNet KHT szerette volna elérni, hogy a weblapra ne kelljen várni, ám a szolgáltató többszöri felkérésre sem tett semmit. Ezt követően a KanizsaNet más szolgáltatóval kötött szerződést, így a nem broadband-os előfizetők számára akár Kanadából, akár Új-Zélandról is könnyebb megtekinteni a város weblapját, mint annak, aki itthonról próbálja. A jelenség magyarázata az, hogy a korábbi szolgáltató a felkérés ellenére sem törölte rendszeréről a weblapot. A problémát tovább bonyolítja, hogy a kanizsai közintézmények jó része ma is broadband-os előfizető, így mostanra a szolgáltató makacssága már a hatósági munkát is nehezíti, ami újabb lépéseket vonhat maga után a szolgáltatás megrendelője részéről.
Elhunyt Z. Soós István
Eletének 102. évében 2002. január 26-án Kaposváron elhunyt Nagykanizsa Megyei Jogú Város Díszpolgára. Z. Soós István festőművész, városunk szülötte. Temetéséről később intézkednek.
A VTA KÉRI...
A téli növénygondozási, gallyazás munkák keretén belül a keleti városrészben is dolgozik a parkgondozást végző kft. A biztonságos és balesetmentes munkavégzést azonban az út szélén parkoló gépjárművek helyenként akadályozzák. A legnagyobb gondot a Kazanlak krt. páros oldala előtt parkoló autók okozzák.
Kérjük a Kazanlak krt. 2-4-6. és 10. sz. lakóit, illetve ingatlantulajdonosait, hogy 2002. február 5-én az említett útszakaszon ne parkolják le gépkocsijukat. A megállási tilalmat táblákkal is megerősíti társaságunk. A gallyazási munkán kívül az úttisztítási feladatok is elvégzésre kerülnek a fenti napon.
Gáspár András ügyvezető
ÉRTESÍTÉS!
A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap 2002. január 18-i számának mellékletét képezte a közgyűlés 65/2001. (XII. 19.) számú rendeletével elfogadott, a közteriiletek és közterület jellegű területek használatáról szóló rendelet. Technikai hiba miatt a rendelethez tévesen a korábbi közterület használati díjakat tartalmazó táblázatot csatoltuk. A hibáért szíves elnézésüket kérjük.
Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztály A helyes táblázat lapunk 7, okialán olvasható.
KORHÁZI ÁLLÁS
Nagykanizsai Megyei Jogú Város Kórháza (8800 Nagykanizsa, Szekeres József út 2-8.) főigazgatója pályázatot hirdet az intézmény központi laboratóriumába gyógyszerész vagy vegyészmérnöki állás betöltésére.
Az állásra egyetemi végzettségűek jelentkezését várjuk. Pályázathoz kérjük csatolni a végzettséget tanúsító okirat hiteles másolatát és három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt.
Pályázati határidő a megjelenéstől számított 30 napon belül.
Pályázatokat a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza címére dr. Szabó Csaba főigazgatóhoz kérjük benyújtani. A meghirdetett munkakörrel kapcsolatos feladatokról felvilágosítást a 93-502-090-es telefonszámon kapható.
¦ 2002. január 22-én 17 óra 30 perckor egy férfit éppen aközben értek tetten, mikor egy alumínium villamos doboz fedelet próbált eltulajdonítani, melynek értéke kb. 1.200 forint. (Nem valószínű, hogy ennyit kapott volna érte a fémhulladék-felvásárlótól!)
¦ Este hat után egy fiatal lányt sikerült megtalálni, akit kapitányságunk már régóta körözött eltűnés miatt, mert engedély nélkül távozott a nagykanizsai TEGYESZ-ből. Meghallgatása után oda lett visszaszállítva.
¦ Szerdán délután vette észre egy helyi lakos, hogy az alagsori tárolóhelyiségébe ismeretlen tettes ismeretlen módon behatolt, s onnan mintegy 20 ezer forint értékben vitt el különböző szerszámokat.
¦ Csütörtökön két olyan személyt is sikerült előállítani a kapitányságra, akik alaposan gyanúsíthatok bűncselekmény elkövetésével.
¦ Reggel 8 órakor érkezett a bejelentés, mely szerint egy helyi üzembe az éjszaka folyamán ismeretlen tettes ablakbetöréssel behatolt, s az egyik irodaépületből számítógépeket tulajdonított el, melyek együttes értéke kb. 650.000 Ft.
¦ 10 óra 13 perckor a mentők ügyeletéről érkezett a bejelentés, mely szerint a 7-es főúton személyautó frontálisan ütközött egy kisteherautóval, majd a tehergépkocsiba egy személyautó is belecsúszott. A baleset során egy fő 8 napon túl gyógyuló súlyos-életveszélyes sérülést szenvedett. A helyszínelés és a műszaki mentés miatt le is kellett zárni az utat Nagyrécse és Nagykanizsa közötti útszakaszon 11 óra 10 percig.
¦ Háromnegyed 11-kor ismét olyan személyt állítottak elő a járőrök, akik alaposan gyanúsítható bűncselekmény \' elkövetésével. Ügyében a vizsgálatot a bűnügyi osztály folytatja.
¦ 10 óra 59 perckor a Tűzoltóság értesítette hatóságunkat, hogy az Eötvös téren egy személygépkocsi nekiütközött egy villanyoszlopnak. Szerencsére személyi sérülés nem keletkezett.
¦ 16 óra 30 perckor isinél közlekedési balesetről kaptunk hírt. Ebben az esetben a baleseti ambulanciáról érkezett a bejelentés, mely szerint megjelent ellátáson egy fiatal fiú, akit állítása szerint egy iskola előtt gázolt el egy személygépkocsi, melynek következtében 8 napon belül gyógyuló sérülés keletkezett. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy figyelmetlenül egy megforduló személygépkocsi elé lépett, mely átment a lábán.
¦ Este háromnegyed kilenckor jelentette be egy kanizsai lakos, hogy a tömbházi folyosón tárolt lezáratlan kerékpárját ismeretlen tettes eltulajdonította.
¦ Január 25-én délután tettek bejelentést egy drogériából, hogy bolti lopáson értek tetten egy hölgyet, aki 4119 Ft értékkel próbált fizetés nélkül távozni, igazolni viszont nem tudja magát. Ellene szabálysértési feljelentést tettek.
¦ 21 óra 23 perckor ismét körözés alatt álló férfit sikerült járőreinknek előállítani. A férfit a Zalaegerszegi Városi Bíróság kereste.
¦ Szombaton délben utcai verekedéshez kellett a járőröknek kimenni. Szomszédok vesztek össze annyira, hogy a fiatalabb családtagok „egymásnak is ugrottak". Ellenük szabálysértési feljelentést tettek a járőrök.
¦ Este háromnegyed hatkor ismét verekedésnél kellett a járőröknek intézkedni. Egy italboltban három személy szóváltása fajult verekedéssé, az elkövetők rendzavarásért lettek feljelentve.
¦ 22 óra 20 perckor kaptuk a hírt, mely szerint a borsfai elágazónál egy kamion a jeges úton megcsúszott, és a szalagkorlátot átszakítva az árokba csúszott. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de a járműben és a közút tartozékokban a baleset következményeként kb. 2.200.000 Ft-os kár keletkezett.
¦ 27-én reggel ismét egy körözött személyt sikerült járőreinknek előállítani. Ezt a férfit is a Zala Megyei Bíróság körözte bűncselekmény elkövetése miatt.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
PER/PATVAR
Tisztelt Per/Patvar!
Nagyon jó lenne, ha meg tudnának nyugtatni. Én megözvegyültem, sajnos, a feleségem már három éve meghalt. Egy kis családi házban lakom, aminek most fele részben a ket gyerekem a tulajdonosa, nekem van özvegyi jogom.
A nagyobbik fiam most azt kéri tőlem, hogy adjuk el a házat, mert talált rá egy jó vevőt, én meg költözzem hozzá. Egyébként neki nincs szüksége a pénzre, csak azért teszi velem, mert megismerkedtem egy özvegy asszonnyal, aki hozzám költözött. Most attól félnek, hogy talán neki adom a részemet. Én megmondtam, hogy a házban én szeretnék életem végéig lakni, hiszen oda születtem, de ha akarja, én még életemben odaadom neki a részemet. Ez kis időre megnyugtatta, de legutóbb azt mondta, hogy nem vagyok normális. Nem normális, ha egy 75 éves ember élettársat talál magának. Elintézi, hogy gyámság alá helyezzenek, mert nem vagyok beszámítható. Énnekem nem volt a fejemmel soha baj, nem kezelt engem orvos, nem kell nekem gyám, tudom én, hogy mit csinálok. Mindent magam intézek. Hála Isten, jó egészségben vagyok. Mondják meg, hogy mit tegyek.
egy rendszeres olvasójuk
TISZTELT URAM!
Az Ön esete több jogi problémát is felvett. Én kizárólag a kérdésére próbálok meg válaszolni. Azt gondolom, hogy nem kell semmit tennie. Egy rövid ismertetést adnék azonban, a gondnokság alá helyezésről, hogy megnyugtassam. Valóban van arra lehetőség, hogy akinél annak indokai fennállnak, azt cse-
lekvőképességet korlátozó, vagy cselekvőképességet kizáró gondokság alá helyezzék a bíróság ítéletével. Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá az a nagykorú személy helyezhető, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - pszichés állapota, vagy szellemi fogyatkozása miatt - állandó jelleggel hiányzik. Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá az a nagykorú személy helyezhető, akinek belátási képessége pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt általános jelleggel, vagy csak egyes ügycsoportokat érintve, de tartósan, vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent. A gondnokság alá helyezési eljárást a bíróságon kell megindítani, ott kell a kereseti kérelmet előterjeszteni. Meghatározott azoknak a személyeknek a köre, akik ezt az eljárást kezdeményezhetik. A gyermek, mint egyenes ági rokon, a per megindítására jogosult. Szolgáljon azonban megnyugtatására, hogy a bíróság az eljárásban széles körű bizonyítást folytat le. Igazságügyi orvosszakértőt rendel ki a perben. Alapos megfontolás és mérlegelés után dönt a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján. Nem egyoldalú elhatározás kérdése az, hogy valakit gondokság alá helyezzenek. Az Ön leveléből én arra a következtetésre jutottam, hogy nem kell aggódnia, félnie, egy ilyen tartalmú pertől, hiszen annak feltehetően semmi alapja az Ön esetében nincs. Gyermeke talán dühös volt, és mérgében tette ezt az elhamarkodott, nem megfontolt kijelentést. Lehet, hogy azóta már meg is bánta.
dr. Stepán Annamária ügyvéd
Te kit választanál?
A verseny január 22-i indulásához a szolgáltatóknak összekacso-lási szerződéseket kellett kötniük - ezek részben vannak meg. A Hírközlési Felügyelet (HíF) a távközlési verseny megindulásához szükséges, az ügyfelek számára a szolgáltató-választást lehetővé tevő előhívószámokat kiosztotta. A Matáv Rt. szolgáltatása a 1515, Tel Magyarország Távközlési Kft. a 1522, V-fon a 1553, V-com Rt. a 1555, PanTel Rt. a 1588 előhívószámmal választható. Ahhoz, hogy a fogyasztók a belföldi távolsági, illetve a nemzetközi hívások lebonyolításakor szolgáltatót választhassanak a megadott előhívószámokat kell tárcsázniuk. A fogyasztók választhatnak szolgáltatót minden hívásra vagy csak távolsági beszélgetés esetére. így lehetőségük lesz arra, hogy a korábbi távközlési szolgáltatón keresztül bonyolítsák le valamennyi telefonhívásukat, ám új szolgáltatót is választhatnak a beszélgetéseikhez. Új szolgáltató választása esetén csak az új szolgáltatóval kell szerződést kötniük, s a választott cég az ezzel kapcsolatos valamennyi további eljárást köteles lefolytatni. Ha az előfizetők csak a távolsági, illetve a nemzetközi beszélgetésre akarnak új szolgáltatót választani, akkor csak ezzel a céggel kell szerződést kötniük a megadott hívásokra. Az előfizetőknek lehetőségük lesz távolsági hívásonkénti választásokra is. Ebben az esetben az ügyfeleknek egy-egy távolsági beszélgetés aktiválásakor a megszokott telefonszám elé egy négyjegyű kódszámot kell beütniük, ami az általuk kiválasztott szolgáltatóhoz rendeli a hívást. Ahhoz, hogy január 22-t követően meginduljon a távközlési verseny, nem csak az előhívószámok kiosztása volt szükséges, hanem az is, hogy a szolgáltatók összekapcsolási szerződéseket kössenek egymással. A Vivendi már kötött a Matávval összekapcsolási szerződést, míg a PanTel és a Matáv között vita alakult ki ennek kapcsán. Az összekapcsolási szerződések megkötése egyik fél részéről sem húzható el a végtelenségig, mivel ha valamelyikük hivatalosan a HíF-hez fordul, akkor a szervezet döntőbizottsága 30 napon belül azonnal végrehajtandó határozatot hoz az összekapcsolásról.
D. É.
ÖSZTÖNDÍJ ES AMI MÖGÖTTE VAN
Február hóban kereshetik a középiskolás végzősök a fenti ösztöndíjpályázat kiírását. A Bursa Hungarica mellett ez megyénkben leginkább igényelt támogatási forma. Mint a Zala Megyei Közigazgatási Közalapítvány kuratóriumának titkárától, Karvalits Ferenctől megtudtuk, az előző tanévre 15 intézményből 59 pályázat érkezett be, s 43 érvényes pályázó közül került ki az a 30 fő, amelyik - ha felvételt nyert felsőfokú tanintézetbe -részesült az „Esélyt a tanulásra"-ösztöndíjban. Jelenleg 35 nyertesből 28 zalai egyetemista és főiskolás - egyharmaduk Nagykanizsán végzett - élvezi a havonkénti juttatást. Két fiatalt kerestünk meg azzal a kérdéssel, hogy a család, a diák maga és a különböző díjak anyagilag mennyiben járulnak hozzá a diploma megszerzéséhez.
FOGARASI KLAUDIA:
- Mezőben végeztem nem négy, hanem öt év alatt. Tanulmányi eredményem 4,6 alatt sosem volt. Jelenleg a Veszprémi Egyetem nagykanizsai főiskolai karán az idegenforgalmi szakon másodéves hallgató vagyok. 2000 februárjában megpályáztam az „Esélyt a tanulásra" pályázatot és kétlépcsős elbírálás nyomán a főiskola első évében havi 7700 Ft támogatást kaptam. A második évben ezt megvonták tőlem mondván, nem vagyok a megfelelő kategóriában; Ez a Bursára is vonatkozik! Nem értettem, hiszen félárva vagyok, anyukám rokkantnyugdíjas, nagyon alacsony nyugdíjjal. Testvérem nincs! Most is jó a tanulmányi eredményem, így 17 ezer forint ösztöndíjat kapok havonta. Ha nem otthon laknék és étkeznék, akkor nem is tudom hogyan tudnék tanulni. Életkörülményeink bizony nem rózsásak, sőt kimondottan nehezek.
CSEH ATTILA:
- A Szegedi Tudományegyetem Élelmiszeripari Karának első éves hallgatója vagyok. Immár
24 évesen, hiszen kicsit kacska-ringósan jutottam el idáig. A Zsigmondy-Széchenyiben szakmunkásként végeztem, dolgoztam is, aztán leszolgáltam a katonaidőmet, majd nappali tagozaton két év alatt megszereztem az érettségit. Ösztöndíjat először félévi eredményem alapján most fogok kapni. Én is olvastam azokat a statisztikákat, miszerint legalább 45 ezer forint kell havonta egy diáknak, de én jóval kevesebből is kijövök. Elnyertem az Esély-ösztöndíjat - most ez 6.500 forint havonta -, félárvaként 15 ezer forintot kapok, s ehhez még járul egy kevés szociális támogatás. Sok évfolyamtársam igen nagy lábon él, 18-19 évesek, rengeteget buliznak, ami sokba kerül. Úgy tűnik, hogy a szülőknek megéri, tömik őket pénzzel még akkor is, ha netán évismétlők lesznek. Nekem se időm, se pénzem nincs bulikra -édesanyám nem igen tud támogatni, munkavégzésre sincs lehetősége - én tanulni mentem Szegedre, élelmiszertechnológus mérnök szeretnék lenni.
B. E.
MIEP-HÍREK
Ajánlószelvények leadhatók:
Petőfi u. 5. - MIEP-iroda, minden nap 17-18 óráig.
Leveli Optika Deák tér 6.
Tandem Autókereskedés.
Unitech Bt. Kinizsi u. 17.
Zakó László országgyűlési képviselő irodája, Rozgonyi u. 1.,
vagy: 06-20-9292-846 telefonszámon jelezni a szándékot.
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
BÖLCSEK KLUBJA
Nem régen hírt adtunk arról, hogy a Nyugdíjasok Zala Megyei Érdekképviselete újrarendezte sorait, s jobban meg kíván felelni a szervezet iránt támasztott elvárásoknak. Közöttük a semmilyen klubhoz, civil szerveződéshez nem tartozó nyugdíjasok összefogásához, közéleti aktivitásuk felfrissítéséhez. Dr. Szabó Erzsébet elnök elmondta, hogy tudomásuk van arról, hogy a városban nagyon sok olyan nyugdíjas él, aki jó egészségnek örvend, családi körülményei is megengedik, hogy újra közösségi életet éljen. Szeretnék, ha ezekét a nyugdíjasokat össze tudnák fogni, s a most induló Bölcsek Klubjába - a név természetesen igény szerint változhat - be tudnák vonni. A 386-218-as és a 358-596-os számon várják mindazok jelentkezését, akiknek már megszakadt, avagy laza a kapcsolódásuk volt munkahelyükhöz, akik felkészültségüknél fogva netán előadásokat tudnának tartani, akik szívesen részt vennének közös kirándulásokon, kulturális programokban.
B.E.
VETÉLKEDŐ A HORVÁT ÖNKORMÁNYZATNÁL
Harmadik alkalommal rendezte meg a Nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat a „Ki tud többet Horvátországról?" című játékos vetélkedőjét, amelyen az alábbi eredmények születtek:
I. Horváth Zsófia 8. b, Horváth Réka 6. a (Batthyány-gimnázium)
II. Kuzma Klaudia 7. a (Rozgo-nyi-iskola)
III. Kanizsai Rita 6. osztály (Piarista Iskola)
Termálfürdő vagy gyógyfürdő?
Termálfürdő vagy gyógyfürdő épül Kanizsán? Vetődik fel a kérdés sokakban, amikor a város termálprogramjáról hallanak. A kérdésre Czoma Pétertől, az Uszoda Kft. ügyvezető igazgatójától kaptunk választ. A szakirodalom meghatározása szerint termálvíz minden olyan víz, amely mélyről jön és 30 foknál melegebb. Ez a termálvíz lehet csak termálvíz, vagy gyógyvíz, attól függően, hogy mit tartalmaznak az alkotóelemei. Ha tartalmaznak olyan anyagokat, amelyeket gyógyászati célra fel lehet használni, akkor sok vizsgálat, és kórházi kísérletek alapján minősítik. Ha megfelel a különböző gyógyászati hatásoknak, akkor gyógyvízzé nyilvánítják. Pl. a zalakarosi fürdő vize, eleve termálvíz és gyógyvíz. A nagykanizsai strandfürdőn egy bajcsai termálkút 51 fokos vizét használják fel, ami ivóvíz minőségű, de gyógyvíznek soha nem lehet nevezni, mert nem tartalmaz gyógyászati célra használható alkotóelemeket. Nagykanizsa termálprogramja csak akkor valósulhat meg, ha a Széchenyi-terv keretén belül nyer a pályázatuk, mert jelen pilla-
natban a strandrekonstrukció megvalósítására van meg a pénz. A termálprogram úgy lenne teljes, ha egy különböző masszázsokkal, jó közérzetet biztosító élménymedence is készülne, amit egy fedett kijáró-val meg lehetne közelíteni a fedett uszodából. A Széchenyiterv pályázatra egy 300 millió forintot meghaladó programmal indul az Uszoda Kft., az önkormányzat segítségével. Nyerés esetén, két éven belül termálfürdő lesz a strand területén. A pályázat elkészítése jelenleg félidejében van, a legnagyobb probléma az volt, hogy informálisan tudták csak, hogy október második felében megnyerték a megvalósíthatósági tanulmányhoz szükséges pénzt, de hivatalosan csak január 3-án kaptak értesítést, a munka tehát ezután kezdődhetett meg. A pályázatkészítő cég ígérete szerint, február közepéig be tudják adni a pályázatot. Ha nem nyernek, akkor nem lesz termálmedence, viszont vízforgatókkal év végéig mindenképpen el kell látni a strandmedencéket, vagyis, csak a strandrekonstrukció folytatódhat.
B. Zs.
A város költségvetésének tárgyalása kapcsán a közgyűlésen elhangzott, hogy a demográfiai változások következtében beálló tanulólétszám-csökkenés ellenére több intézményben mégis nem lefelé, hanem felfelé ívelő tendenciának lehetünk tanúi. Tarnóczky Attila alpolgármestertől megtudtuk, hogy ennek elsősorban az az oka, hogy beléptek a 13., 14. évfolyamok is, a középiskolákban az érettségit tettek jelentős része nem hagyja el 4 év után az oktatási intézményt, hanem 6 évig tanul. így például az 1998/1999-cs tanévben működtetett 163 középiskolai osztály helyett idén 173 osztályban tanul a város és környékének 14 év fölötti iskolás népessége. A többletfeladatok ellátása több pedagógust igényel, viszont a nem szakmai álláshelyek száma nem növekedett a városban. Azt, hogy a szakképzett oktatói státuszokat főállásban, részfoglalkozásban vagy óraadóként töltik-e be, az az ellátandó feladat jellegétől függ, s az intézményvezetés feladata. Például a Thury György Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában a szakmai álláshelyek száma az előző tanévben 66,7 volt, idén ez 79,66-ra emelkedett.
A 12 fős létszámtöbblet okáról az iskola igazgatója, Cseke Zoltán elmondta, hogy az iskola statisztikai kimutatásai és pedagógiai programja egyértelműen jelzik az osztályok, a létszámok és az ellátandó feladatok növekményét. Mindezt a következőkkel támasztotta alá: 1995/96-os tanévben az iskola létszáma 701 volt, idén 1081 (!), az osztályok száma 24-ről 35-re változott, de a következő tanévben is nőni fog egy osztállyal. Az osztálylétszámok se csökkenek, sőt nőnek, három éve ez a mutató átlagosan 29,8 volt, idén már 31,7. A jelenleg érvényben lévő közoktatási programok szerint egy ilyen szélesebb szakmai feladatokra felkészítő iskolában, mint a Thury, például a szakmunkástanulók a 3. osztály, a szakközépiskolások pedig a 12. osztály után nem hagyják el az iskolát, mint régen. A technikus képzés és főiskolai oktatás a pedagóguslétszám emelése mellett felvet még olyan személyzeti kérdéseket is, miszerint bizonyos alacsony óraszámú kurrens tárgyakat - pl.: logisztika, vámügyintézés - az iskola csak külső szakemberekkel tudja ellátni.
Büki Erzsébet
TANFOLYAM VAKOK RÉSZÉRE
A Munkaügyi Központ a Halis István Könyvtárban heti négy napban vakok és csökkentlátók részére számítógépes tanfolyamot szervezett. Lukács Gyuláné, a Vakok és Gyengén Látók Szervezetének ügyiptézője érdeklődésünkre elmondta, hogy a decembertől június közepéig tartó tanfolyam megvalósulásával egy régi vágyuk
teljesült, hiszen olyan tagjaik, akik munkaképesek, de munkanélküliek - jó ha rokkantsági nyugdíjjal rendelkeznek - egy olyan hasznosítható képzésben részesülnek, aminek a végén talán munkát találnak maguknak. Az első hónap után az a 20-45 év közötti két nő és hat férfi, aki vállalta a tanulást, úgy nyilatkozott,
hogy szívesen jár délelőttönként a könyvtárba, s a 4x50 perces napi oktatást nem tartja megterhelő-nek. A könyvtárban, a Kardos Ferenc igazgatóhelyettes által irányított team egyik oktatójától, Tábori Imrétől megtudtuk, hogy a hallgatók először letapogatással megismerték a terepet, a környezetet, majd szétszedtek egy számítógé-
pet, így ujjaik segítségével sajátították el a rész és egész kapcsolatának tudnivalóit. Lépésenként haladtak tovább, gépelést tanultak, jelen pillanatban pedig a parancsokat gyakorolják, s márciusban jutnak el odáig, hogy a grafikus felületű operációs rendszerekben is el tudnak igazodni.
B. E.
4
2002. január 31.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK
BICSAK MIKLÓS az I. számú választókerület (Garai, Űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2002. február 6-án, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a GE Tungsram gyár I, számú bélyegzőgyártó irodájában. Aznap 18 órától 20 óráig BICSAK MIKLÓS Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini Új Általános Iskolában. DR. HORVÁTH GYÖRGY a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője 2002. február 6-án szerdán 18 órától 20 óráig fogadóórát tart a Pálma Étteremben (Magyar u. 80.).
FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Varos Közgyűlése 393/2001. (X. 30.) sz. és 394/2001. (X. 30.) számú határozatával rendezés alá vonta a Nagykanizsa, volt Thury György Laktanya és környéke területét.
A rendezési terv módosításának célja:
- a tervezés alá vont terület OTÉK alapú szabályozásának módosítása a jelentkezett lakossági igényeknek megfelelően,
- a már meglévő és várható fejlesztések illeszthetőségének vizsgálata, azok környezeti összhangjának biztosítása,
- munkahelyteremtő beruházások létesítésének elősegítése.
A módosítás a laktanya korábbi főbejárat mellett, attól keletre lévő porta épület és a valamikori csapatművelődési otthon környezetét érinti. Az új rendezési terv készítéséhez várjuk előzetes javaslataikat, észrevételeiket, melyeket Nagykanizsa Megyei Jogú Város főépítészének címezve írásban lehet megtenni az alábbi címre: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735
Polgármesteri Hivatal városi főépítész
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 467/2001. (XII. 19.) számú határozatával rendezés alá vonta a Nagykanizsa. Városközpont 001/A. jelű tömb (Kalmár u.-Vásár u.-Terv u.-Király u. által határolt) területét. A rendezési terv módosításának célja:
- a tervezés alá vont terület OTÉK alapú szabályozásának módosítása a jelentkezett lakossági igényeknek megfelelően,
- a már meglévő és várható fejlesztések illeszthetőségének vizsgálata, azok környezeti összhangjának biztosítása,
- a Király utca menti terület beépítettségi lehetőségének mérséklése, az északi kötelező építési vonal törlésének vizsgálata.
- új parkolóhelyek kialakításának vizsgálata a Kalmár utca keleti és a Vásár utca déli oldalán.
Az új rendezési terv készítéséhez várjuk előzetes javaslataikat, észrevételeiket, melyeket Nagykanizsa Megyei Jogú Város főépítészének címezve írásban lehet megtenni az alábbi címre: Nagykanizsa. Erzsébet tér 7. Fax: 93/500-735
Polgármesteri Hivatal városi főépítész
VÁLOGATÁS A KÖZTERÜLET-FELÜGYELET INTÉZKEDÉSEIBŐL
• A közterület-felügyelet által lebilincselt gépjárművek száma az elmúlt héten 30-ról 43-ra növekedett. Ez legfőképpen a jó idő beálltával megnövekedett gépjárműhasználatnak, illetve a keleti városrészre kiterjesztett ellenőrzésnek köszönhető.
• Munkatársaink folyamatosan mérik fel az közterület használatra vonatkozó új rendeletnek megfelelően a városban elhelyezett reklámhordozókat.
A Kanizsa Uszoda Kft.
nyilvános pályázatot hirdet
a strandfürdőn és a fedett uszodában lévő büfé bérleti formában való üzemeltetésére.
A bérleti szerződés 3 évre szól.
A pályázat kiírási dokumentáció átvehető január 28-án 8 órától február l-jén 13.30 óráig munkaidőben a kft. irodájában. (Nagykanizsa, Papp Simon sétány 1., Telefon: 93/311-312)
Kanizsa Uszoda Kft.
STRANDFELUJITAS
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából a Kanizsa Uszoda Kft. (8800 Nagykanizsa, Csengery u. 49.)
nyilvános pályázatot hirdet
a Nagykanizsai Városi Strandfürdő területén lévő szabadtéri úszómedencéhez kapcsolódó vízforgató berendezés generálkivitelezési munkáira.
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSI HATÁRIDEJE: 2002. február 20. (szerda 11 óra)
A KIVITELEZÉS TERVEZETT KEZDÉSI IDŐPONTJA: 2002. március 1.
A KIVITELEZÉS TERVEZETT BEFEJEZÉSI IDŐPONTJA: 2002. április 30.
A részletes pályázati kiírás: 20.000 Ft+áfa vissza nem térítendő díj befizetése ellenében megvásárolható az AQUAPROFIT Rt. Nagykanizsa, Kölcsey u. 13. sz. alatti irodájában 2002. január 28-tól, 2002. február 6-ig, 8 órától 16 óra közötti munkaidőben.
A pályázatról tájékoztatást ad az AQUAPROFIT Rt.-nél Zakál Lajos (Telefon: 93/516-000)
VÁLASZTÁSI ELŐKÉSZÜLETEK
Á 2002. áprilisi országgyűlési képviselő választások előtt a Via Kanizsa Városüzemeltető Kht. egyeztető tárgyalásra hívja azon szervezeteket és magánszemélyeket, akik a választási kampány idején közterületi plakát, hirdetőtábla elhelyezését tervezik, illetve közterületen a választással kapcsolatos programot szerveznek.
AZ EGYEZTETÉS IDŐPONTJA: 2002. FEBRUÁR 6. (SZERDA)
Helyszín: Via Kanizsa Városüzemeltető Kht. irodája, Nagykanizsa, Zrínyi u. 35.
Via Kanizsa Városüzemeltető Kht.
PÁLYÁZAT
FELHÍVÁS
Hétről hétre kisebb írások keretében mutatjuk be a Technika Kft-nél folyó munkát. Olvasóink megismerkedhetnek a képzésekkel, és azokkal az emberekkel is, akik a tanfolyamokat szervezik, és a legfrissebb ismereteket oktatják. Az egykori MHSZ utódszervezete a TECHNIKA Gépjárművezető-képző Kft. Az egész megyét átfogja, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Keszthelyen, Lentiben állandó képviselettel rendelkeznek, Zalaszentgróton és Zalalövőn pedig képzéseket bonyolítanak. Minden képzési kategóriában szerveznek képzéseket, és további szaktanfolyamokkal kívánják a palettát bó\'víte-
- Az értelmező szótár alapján a technika jelentése műszaki tudomány, gyakorlás, eljárásmód,
| módszer, kezelésmód, kézügyességjártasság, rutin, tehát a név kötelez bennünket - kezdi a beszélgetést Beké Ivett, a kanizsai kirendeltség vezetője.
- Milyen szervezeti formában dolgozik a TECHNIKA Kft.?
A KIRENDELTSÉGVEZETŐ
- Minden kirendeltségen van egy kirendeltségvezető, egy iskolavezető, és természetesen az. oktatók.
- Mivel kell foglalkoznia a kirendeltség élén?
- A tanfolyamok szervezése, a vizsgák kiírása, a tanulóelosztások, az ezzel kapcsolatos feladatok bonyolítása. Az oktató és a tanuló közötti kapcsolat megalapozása, az információátadás segítségével. A
gazdasági pénzügyi leendők elvégzése. A napi kapcsolattartás a leendő ügyfelekkel, a tanulókkal, az. oktatókkal, és a külső sz.er\\>ekkel, hivatalokkal. Úgy is fogalmazltat-nék, hogy a feladatom a napi operatív irányítás. Tagja vagyok a Városi Balesetmegelőzési Bizottságnak, amelynek kapcsán értesülhetünk balesetekről, az utakon történő dolgokról. Ez azért fontos, mert a kapcsolat eredményeként az itt
tanulók naprakészen tájékozódhatnak olyan példaértékű esetekről, amelyek a jövőben talán segítségei nyújthat az ő biztonságos közlekedésükhöz.
- Milyen végzettséggel látja el ezt a feladatot?
- Főiskolát végeztem. De azt gondolom, nemcsak a végzettség, hímem az emberi adottságok is kellenek minden olyan feladathoz, ahol emberekkel kell nap mint nap foglalkozni.
- Többnyire férfi kollégák veszik körül a hétköznapokban. Nem jelent cz problémát?
- Valóban elférfiasodott szakma a gépjárművezető-képzés. Az oktatók többsége férfi, bár vannak hölgyek is, sőt jelentkeznek is már néha erre a pályára. A tanulók 40%-a lány, asszony, tehát nem vagyok egyedül. Ezt a feladatot szerintem egy kicsit megszállottan kell végezni, és mi hölgyek erre szerintem alkalmasabbak vagyunk.
(X)
VESZPRÉMI EGYETEM
Kihelyezett Képzési Hely Nagykanizsa Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. • Tel./fax: (93) 312-052, e-mail: kfa@mail.sienet.hu
A VESZPRÉMI EGYETEM és a KANIZSA FELSŐOKTATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY
februári, illetve márciusi indítással a következő képzéseket hirdeti meg:
A VESZPRÉMI EGYETEM
másoddiplomás menedzser szakmérnök képzést indít. A képzés célja:
vezetői hatékonyság növelése, a menedzseri életminőség javítása.
Időtartama: 4+1 félév
Jelentkezés feltétele: egyetemi vagy főiskolai diploma megléte
. A diploma megszerzéséhez nyelvvizsga nem szükséges.
Indulás: 2002. március 1. (A képzés kéthetente péntek du. és szombat de. van.)
A képzés ára: 120.000 Ft/félév (GYES-en, GYED-en lévőknek a képzés ingyenes, csak tankönyvköltséget kell fizetni.)
Jelentkezési határidő: 2002. február 26.
Jelentkezés: Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 33. Tel./Fax: (93) 312-052
NYELVTANFOLYAM
Kezdő, haladó, vizsgára felkészítő nyelvtanfolyamok indulnak folyamatosan
40 órás egymásra épülő egységekben
ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, OROSZ, HORVÁT nyelvből, 6-10 fős csoportokban, illetve egyéni képzés formájában.
Cégeknél igény szerinti csoportösszeállításban. Órák: délután vagy este, heti 2x2 óra. Óradíj: 400 Ft/fő, részletfizetési lehetőség.
Törzshallgatóknak 10% kedvezmény. Jelentkezési határidő: 2002. február 11. A minőséget diplomás oktatóink garantálják. Jelentkezés és beiratkozás: Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány Universitas Nyelviskola Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 33. • TelJFax: (93) 312-052
Kérjük Önöket a KANIZSA FELSŐOKTATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY nevében, hogy adójuk 1 %-ával szíveskedjenek támogatni a nagykanizsai felsőoktatást.
Adószámunk: 18959521-1-20
2002. január 31.
A közterület-használat díjak legalacsonyabb mértéke
S.sz. Közterület-használat célja Mértékegység -- Fizetendő használati díj (áfa nélkül)
I. II. III.
díjövezet
1. Közterületbe 10 cm-en túl benyúló kirakatszekrény, előtető, ernyőszerkezet, hirdetőberendezés Ft/m7hó 800 500 300
2. Önálló hirdetőberendezés (hirdetési felület nagysága szerint) - rögzített - elmozdítható - plakát Ft/mVhó Ft/mVhó Ft/m7hét 1.500 2.000 500 1.000 1.500 400 500 1.000 300
3. Közvilágítási kandeláberen lévő hirdetőberendezés Ft/m7hó 3.000 2.000 1.000
4. Járdafelületre festett reklám Ft/mVhó 2.000 1.000 500
5. Reklám hordozó személyek közterületen történő tartózkodása („szendvicsember") Ft/m2/nap 1.000
1 6. Hangos reklám Ft/gk/nap 5.000
1 7. Kerékpártároló elhelyezése reklámhordozóval Ft/mVhó \'- 800 500
1 8. Üzlet előtti árubemutatás és árusítás Ft/mVhó 4.000 2.000 1.000
9. Az üzlet működéséhez szükséges terasz, előkert Ft/mVhó 1.000 600 300
1 10. Árusító- és egyéb építmény Ft/mVhó 2.000 1.000 500
1 11. Árusítóasztal, -pult, kézikocsi, büfékocsi (alapterület kétszerese) Ft/mVhó 1.200 900 600
1 12. Totó-, lottó-, sorsjegy-, újság-, könyvárusítás Ft/mVhó 1.500 1.000 500
13. Idényjellegű élelmiszerárusítás (burgonya, dinnye, alma, hagyma stb.) Ft/mVnap 500 400 100
| 14. Idényjellegű, ünnepekhez kapcsolódó árusítás (fenyő, koszorú, trombita, virág stb.) Ft/mVnap 1.200 1.000 200
15. Alkalmi mozgóárusítás (pattogatott kukorica, fagylalt, vattacukor) \' Ft/m!/nap 1.000 800 200
p 16. Üzletek árutároló konténere Ft/mVnap 500
1 17. Tüzelőanyag-tárolás (fa, szén, göngyöleg stb.) Ft/mVnap 30* 20* 10**
|S 18. Építőanyag és törmelék elhelyezése Ft/m7nap 20* 15* 10**
1 19. Építési céllal a kivitelezési munkához felhasznált állvány elhelyezése Ft/mVnap 200 150 100
20. Út- és járdabontás, valamint lezárása építési célra Ft/mVnap 100 80 60
1 21. Zöldterület-bontás, valamint lezárása építési célra Ft/mVnap 50
I , 22. Közút részleges vagy teljes igénybevétele egyéb célra (közcélú rendezvények kivételével) Ft/mVnap 200 150 100
| 23. Taxik állomáshelye Ft/gk/hó 3.000
1 24. Előlépcső Ft/m7év 15.000 12.000 10.000
1 25. Cirkuszi tevékenység Ft/mVnap - 30.000 -
1 26. Mutatványos-tevékenység (körhinta, céllövölde, dodgem stb.) Ft/mVnap - 100 80
1 27. Film-, videó-, hang- és tv-felvétel Eseti megállapodás szerint
1 28. Egyéb célú, az előzőekben fel nem sorolt közterület-használati kérelem esetén A díj mértékét a fenti díjövezetenkénti minimális és maximális összegek között a használatba adó állapítja meg
* 48 óráig díjmentes (amennyiben a 48 órát meghaladja, az engedélyes az 1. naptól köteles díjat fizetni) ** 6 hónapig díjmentes
AZ OKTATÁS KONSZOLIDÁLÁSA
NE A SZOMSZÉDBA VIGYÉK SZAVAZATUKAT...
A MIÉP országgyűlési képviselője, Balczó Zoltán volt a vendége annak a sajtótájékoztatónak, amelynek bevezetőjeként Zakó László bejelentette: elkészült saját honlapja, amelyet az internetet használók tájékozódásul igénybe vehetnek, valamint amelyen keresztül kapcsolatba léphetnek a képviselővel.
Balczó Zoltán pártjuk oktatáspolitikájáról elmondta, hogy annak kiemelt feladata a nevelés, amely az oktatás alapja. Nagy hangsúlyt kell fektetni az értéknyújtásra, a világszemlélet kialakítására. Szerinte nincs semleges világnézet, csak az ateista, materialista, ezzel szemben a keresztény szemlélet elsődlegességét kell hangsúlyozni. Mint mondta, az ember társas lény, csak közösségben tud a személyisége kibontakozni, az individualizmus az ember elidegenedéséhez vezet. A MIÉP szerint át kell világítani a nevelés-oktatás dokumentumait, az átalakítás alapja pedig az kell, hogy legyen, hogy az állam feladata az állami oktatás finanszírozása és tartalmi-szakmai ellenőrzése. Felül kell vizsgálni a fel-
sőoktatásban lezajlott integráció hatásait, a szakképzésben pedig előtérbe kell helyezni a képzés és a gazdaság szorosabb kapcsolatát, a gazdaság igényét. Az oktatásügyre fordítandó anyagi források összegét legalább az 1992-es szintre kell visszaállítani, amikor a GDP 6,3 százaléka volt az éves támogatás. Egyszeri radikális béremelést látna szükségesnek a MIÉP az oktatásban, amely a szféra konszolidálását jelentené. A 2006-ra tervezett, a nemzetgazdasági átlag 126 százalékát jelentő bérbeállás szerinte elfogadhatatlan, a felsőfokú oktatásban inkább a köztisztviselőkhöz hasonló béremelés, amely mintegy 70 százalékos emelést jelentene az egyetemi-főiskolai tanároknak, inkább támogatandó a MIÉP részéről - mondta Balczó Zoltán, a parlamenti frakció vezető-helyettese.
A nap Zárásaként Miklósfán a L/egyen Velem programján vett részt Balczó Zoltán, ahol vendég volt még Balczó András olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó.
L. I.
...azok, akik a kormány leváltását akarják, akik a szabaddemokraták céljaival egyetértenek, akik megelégelték a tisztességtelenséget - mondta Kuncze Gábor, pártelnök pénteki zalai kampánykörútján Nagykanizsán, útban Lenti, Zalaegerszeg és Hévíz között. Arra a kérdésre, hogy le lehet-e váltani a kormányt, azt válaszolta, hogy nem csak le lehet, de le is kell, s ennek a célnak az eléréséhez szükség van az SZDSZ szavazóira. S hogy ez hány százalékra tehető, annak pontosítására nem vállalkozott, mondván, nem kíván részt venni a jelenlegi magyar választási számháborúban, aminek ha összeadjuk a tételeit, akkor nem száz, de legalább 140 százalékos választásra jogosult össznépesség jön ki. Beszélt árról is, hogy az SZDSZ
programját kiváló szakértők készítették elő, szem előtt tartva az átláthatóbb közéleti viszonyok megteremtésének és a gazdaságpolitikai jogegyenlőség módszereinek a kidolgozását. így hát nem véletlen, hogy szlogenjeik élén ez a mondat áll: „Otthon érezzük magunkat itthon, Magyarországon". Már a kampánynyitón, Újpesten is érezhető volt - hallottuk -, hogy a többi jelmondatuk, közöttük a „Lop! Stop!", az „Orbán-Torgyán-kof-fer" és a „Hol a lé?" telibe talált, s a jó hangulat megalapozásán túl azonnal érezhették az emberek, hogy véget kell vetni a korrupciónak, a rasszizmusnak. Ehhez azonban az SZDSZ nem elég - de egyedül más sem tudja véghezvinni - mondta Kuncze Gábor.
B.E.
„KISEBBSÉGEKÉRT"-DÍJ
December 18-án az oktatásban, a kultúrában, a tudományban az egyházi életben, a tömegtájékoztatásban és a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző hazai, vagy határon túli személyek, szervezetek vehették át még az előző kormány által alapított a „Civil Társadalomért és Ki-sebbségekért"-díjakat. A díjban részesült a Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat is, akik (Teleki László, Váradi Istvánná, Nagy József, Molnár Jenőné és Lendvai Ferenc) Orbán Viktor miniszterelnöktől - Mádl Ferenc államfő, Dávid Ibolya igazságügyminiszter és a kabinet több tagja jelenlétében - vehették át az elismerést. Az ünnepségre a kisebbségi önkormányzatot elkísérte Tüttő István polgármester is, akit a díjazottak érdemeiről kérdeztünk:
- Az 1994-ben alakult Cigány Kisebbségi Önkormányzat egy olyan cigány közéleti mag - fogalmazta meg a polgármester -, amelynek a kisugárzása nemcsak Nagykanizsán és környékén érezhető, de más megyékben, sőt országosan és nemzetközi vonatkozásban is meghatározó ereje van.
1988-ban újraválasztott elnöke etnikuma érdekeinek elkötelezett, független politikusa, karizmatikus közéleti és vezető és egyéniség. A legutóbbi ciklusban városunk többségi önkormányzatának tagjaként szociális és egészségügyi kérdésekkel foglalkozik. A kisebbségi önkormányzat igen jó kézzel nyúlt saját szervezeti rendjének, munkaprogramjának és együttműködéseinek kialakításához, illetve továbbfejlesztéséhez, ezért is képes megfelelni a helyi cigányság elvárásainak és kivívni a többségi társadalom megbecsülését és elismerését. Számtalan olyan programot bonyolítottak le, amellyel nemcsak példát mutattak etnikumuk önkormányzatainak, de minden esetben módszertani tanácsokkal is szolgáltak. Bizottságaik mintaszerűen vettek részt - állás, lakás és különféle érdekképviseleti ügyekben az esetek jelentékeny részében a hozzájuk fordulóknak érdemben segítséget tudtak nyújtani. Rendezvé-
nyeik - cigány holocaust, roma kulturális nap, gyermeknap, hagyományőrző tábor - olyan értékeket mutattak fel, amelyek országosan is elismertekké váltak. Ezek anyagi alapját nyertes pályázataikkal fedezik. 1995-től folyamatosan szervezik a város összes iskolájában a cigány népismereti oktatást, aminek a módszertana ma már országos oktatási projekt lett. A Délnyugat-dunántúli Cigány Közgyűlés létrehozásával a hagyományok ápolása mellett a cigány kultúra fejlesztését tűzték ki célul. Hogy folyamatosan képesek megújítani céljaikat, s azt tudatosan végig is viszik, mi sem bizonyítja jobban, mint az 1998-ban létrejött Kisebbségi Közösségi Ház és Hétvégi Kollégium. Ezen indokok alapján javasolta Nagykanizsa önkormányzata a Cigány Kisebbségi Önkormányzatot erre a magas kitüntetésre.
- Hogyan érezte magát, mint polgármester az ünnepségen?
- A Parlamentben már jártam, de ilyen rangos rendezvényen még nem vettem részt. Felemelő érzés volt maga az esemény, az épület rendkívülisége és az ország vezetőivel való találkozás. Amikor a nagykanizsaiak érdemeit olvastak fel, büszkeség fogott el, hogy amit közösen végeztünk, az a munka beérett, s az az út, amire ráléptünk, helyes és példamutató is. Alkalmam volt Orbán Viktor miniszterelnök úrral is néhány szót váltani, akinek Teleki László elnök úr úgy mutatott be, hogy a települési önkormányzat segítő közreműködése nélkül nem jutottak volna el idáig. A néhány szavas beszélgetésünkkel azt juttattam kifejezésre, hogy Nagykanizsa városa több területen is bizonyítékokat tud hozni társadalmi és közéletének fejlődésére, de szükségünk van a kormányzat elismerésére. Ez egy ilyen alkalom volt.
Büki Erzsébet
PARTNERSÉG A KÖZLEKEDÉSBEN
Elégtek a gyertyák, elhervadtak a virágok a Petőfi út Huszti térrel szembeni oldalán. Csupa fiatal őrizte lehajtott fejjel, késő estébe nyúlva a gyertyalángokat. A gyertyák és virágok napokig jelezték két fiatalember földi életének utolsó állomását. Hogyan közlekedünk, mennyire vagyunk partnerek egymással a közlekedésben, mit lehetne tennünk, hogy kevesebb baleset történjen városunkban? A kérdésről két buszsofőrrel beszélgettünk.
i- Mekkora a felelőssége az oktatóknak?
- Az oktatóknak nagy a felelőssége - összegezte Fehér Gábor helyi járatos sofőr. - A legnagyobb forgalom idején, amikor amúgy is késésben vannak a járatok, pl. akkor tolatgatnak be két jármű közé a Platán soron a tanulóvezetők. A megállókból a kiindulás sem zökkenőmentes, sokszor, pl. a Teleki úton 50 autó is elmegy, mire egy kiengedi a buszt. A gyalogosok sem mérlegelik azt, hogy télen nehezebben áll meg a jármű, lelépnek a járdáról. Az úrvezetőknek is át kellene
esni egy pszichológiai vizsgálaton, hogy kiderüljön, egyáltalán alkalmasak-e a vezetésre. A buszsofőrök évente kötelesek felújítani az ismereteiket, és az új rendelkezésekből vizsgát tesznek. Jó lenne a személykocsi vezetőket is bizonyos idő eltelte után kontroll alá venni. Helytelen parkolással gyakran szabálytalanságra kényszerítik a buszsofőrt. Mivel nem tud párhuzamosan beállni a megállóba, leszálláskor baleset érheti az utast, a csuklós buszoknál emiatt nem lehet látni a hátsó ajtót, és csengetéskor oda lehet csukni bárkit. A Fő út, Ady út és Erzsébet
tér közötti szakasza a legveszélyesebb, mert rendszeresen a busz elé vágnak a személykocsikkal a belső sávból az Ady út felé haladók. A hirtelen fékezés miatt, ilyenkor mindenki a buszsofőrt szidja. Az igazi megoldás a Fő utcán a forgalomkorlátozás bevezetése lenne, ahol a gyalogosokon kívül csak az autóbuszok közlekedhetnének. A parkoláshoz visszatérve, a forgalmas Rozgonyi utca egyik oldalán járművek parkolnak, a másik oldalán kerékpárút van kialakítva. Valamelyiket meg kellene szüntetni a biztonságos közlekedés érdekében, s nem ártana az sem, ha a Sugár úton félig a járdára húzódva parkolnának a személykocsik. Az is előfordul, hogy a tilosban megállnak és kiteszik az elakadásjelzőt arra az időre, amíg bekísérik a gyereket az iskolába, azzal nem is törődve, hogy fenntartják a forgalmat.
- Mi a véleménye a fiatalok bravúros vezetéséről?
- A fiataloknak óvatosabban kellene vezetni - mondta Szabó József. - Számtalan esetben hirtelen fékezésre kényszerülnek a buszok a gyors nyugati kocsik miatt. Szinte érzékelni sem tudják, pillanatok alatt nagy sebességre felgyorsul az autójuk, és ha hirtelen meg kell állni, baj van. Én Lentiből járok be Kanizsára, van összehasonlítási alapom a két város közlekedéséről. A rendőrök ott jobban odafigyelnek a fiatalokra, sőt, hétvégén a szórakozóhelyeken is megjelennek. Talán azért nem történik ott súlyos baleset, mert a fiatalok nem mernek alkoholt inni, vagy kábítószert fogyasztani vezetés előtt. Tanulnunk kell, és tanítani kell a partnerséget a közlekedésben, s ebben nagy szerep és felelősség hárul az autóvezetést oktatókra is.
B.Zs.
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉG KANIZSÁN
Nagykanizsán felsőfokú intézményben, államilag finanszírozott szakon továbbtanulni csak rövid ideje van mód. Arról, hogy ez mit is jelent, milyen lehetőségeket rejt magában dr. Pintérné Grundmann Fridát, a művelődési osztály osztályvezetőjét kérdeztük.
- Örömteli dolog az, hogy Nagykanizsán 2000 szeptembere óta államilag finanszírozott nappali felsőfokú képzés folyik. Főiskolaszintű közgazdászokat képeznek idegenforgalmi és szállodai szakon. 2002 szeptemberétől indul a főiskolai szintű műszaki informatikus szakember képzés államilag finanszírozott formában. Mindkét szak gazdája a Veszprémi Egyetem, így a következő tanévtől a Veszprémi Egyetem már két szakkal van jelen a városban.
- A magyar felsőoktatást is egyre jobban jellemzi a sok az eszkimó, kevés a fóka jelenség. Milyen stratégiát alkalmaz a sikeres beiskolázás érdekében a kanizsai intézmény?
- Annak érdekében, hogy minél sikeresebb legyen a beiskolázás, és
hogy minél többen ismerjék meg ennek a két kiváló szaknak a lehetőségeit, egy mindenre kiterjedő beiskolázási stratégiát állítottak össze a kanizsai főiskolán. A cél az volt, hogy elsősorban Zala megye, Dél-Vas, és Nyugat-Somogy településeinek végzős középiskolásai ismerjék meg a kanizsai továbbtanulási lehetőségeket Több mint ötven középiskolában jártak, és valamivel több, mint háromezer diákkal találkoztak, és tájékoztatták őket a kanizsai lehetőségekről. Nagyon fontosnak tartják a főiskola alkalmazottai, szervezői azt, hogy a mi épülő főiskolánk legalább két beiskolázási körből álljon.
- Honnan várnak jelentkezőket?
- Elsősorban Nagykanizsáról és a közvetlen vonzáskörzetből várnak diákokat, hiszen azért hozták
létre a nappali, államilag finanszírozott főiskolai szakokat, hogy a nagykanizsaiaknak ne kelljen távolra utaznia ahhoz, hogy két nagyon kurrens szakmát sajátíthassanak el. Az lenne a szerencsés, ha a hallgatók fele Zala megyéből, illetve a város közvetlen környezetéből kerülne ki. A másik fele a régióból, vagy az ország távolabbi pontjáról, hiszen akkor válik egy intézmény országos hírűvé, ha az ország minden pontjáról vannak hallgatói. Erre is törekedett az intézmény, amikor a beiskolázási stratégiáját kidolgozta. Az, hogy sikeres volt-e azt majd a felvételi fogja eldönteni.
- Milyen eszközöket vesznek még igénybe a tájékoztatáshoz?
- A személyes találkozásokon túl a médián keresztül kívánnak információt eljuttatni az érintettekhez. Emellett minden középiskolás hamarosan megkapja azt a figyelemfelhívó plakátot, amelyen minden, a döntéshez szükséges információ rajta van. Készül az intézmény honlapja is, amelyen a felvételivel kapcsolatos információk teljes tárháza olvasható lesz.
- Ha valaki személyesen szeretne információhoz jutni, hogyan teheti meg?
- A hétköznapokon 8-16 óra között nyitva van a főiskola, bárki kérhet információt, a főiskola alkalmazottai minden felmerülő kérdésre válaszolnak. A személyes találkozások, információszerzések azért is szerencsések, mert az érdeklődő a helyszínen győződhet meg arról, milyen kiváló lehetőségekkel bír az intézmény.
- A távolabbról jelentkezőknek milyen szálláslehetőségeket biztosít az intézmény?
- Minden igénylőnek tudnak kollégiumot biztosítani, ami nem kis teljesítmény, hiszen a magyar felsőoktatási intézmények többsége 20%-os kollégiumi ellátottsággal bír. Ebben az évben havonta 3.500 forintot kellett a kollégiumért fizetni.
- Milyen különleges lehetőségek várnak még a hallgatókra?
- Az államilag finanszírozott szakokon tanulók ingyen sajátíthatnak akár idegen nyelvet. A számítógép-használat lehetőségei is szinte pártatlanok, hiszen három hallgatóra jut átlagosan egy gép, és naponta hat órán keresztül használhatják ingyen a világhálót. Ezek azok a pluszok, amelyek Nagykanizsán egy nagy egyetemhez képest megvannak.
Olvasóinkat érdekli - többen rákérdeztek -, hogy a különböző lapokban megjelent elhelyezkedési lehetőségek és a mellérendelt bérek táblázata, ugyan hogyan is áll össze. Kérdésünkkel először a Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltségére kopogtattunk be. Ekkor már ismeretes volt előttünk a kórház főigazgatójának, dr. Szabó Csabának a levele, amiben reagált olvasóink véleményére is.
- A foglalkoztatási törvény előírja, hogy a cégeknek, vállalkozásoknak e téren bejelentési kötelezettségeik vannak - kezdte Somos Béláné kirendeltségvezető. - Ezek alapján készíti el kirendeltségünk - hetente -álláskínálatát. Ezen a szakmát, illetve a munkakört jelöljük meg, természetesen mellérendelve a szükséges képzettséget, végzettséget és a felkínált munkabért is. Ez elég széles körű, hiszen például az ipari szakmunkás asztalos, marós, édesipari termékgyártó mellett keresnek fodrászt, pedikűröst, de az egészségügyi közalkalmazott is megjelenik a palettán ápolói, avagy orvosi állás formájában.
- Helyben vagyunk! Olvasóink egy része pontosan ezt nem értette - mi több kifogásolta -, hogy szakorvosoknak esetenként 30-40 ezer forinttal kevesebb bérrel hirdetnek állást, mint teszem azt egy betanított munkásnak.
- Nemcsak eltérő végzettség, képzettség esetén lehet ezt a kérdést feltenni, de azonos ágazatban, azonos munkaköröknél is. A bérmeghatározásnak a béralku szabadságára épülő új rendszerében a keresetek alakulása sokkal inkább függhet a munkáltatói döntésektől, mint a kollektív béralkutól. így aztán
nem ritka, hogy egy szakmunkásnak 80-90 ezer forint induló bért is adnak. A közalkalmazottaknál a bértábla függvényében hirdetik meg az állást, de ez nem zárja ki azt, hogy például egy oktatási avagy egészségügyi intézmény ne adhasson ennél magasabb bért. Tudomásul kell vennünk azt is, hogy a munkaerőnek is piaca van, s ott sajátos törvények uralkodnak. Ezután egy olyan cégnél érdeklődtünk, ahol végzettség, képzettség, beosztás szerint széles a skála. Kérdéseinkre Pataki Károly a Zéta Rt. vezérigazgatója válaszolt:
- A kereskedelemben köztudottan nem rózsásak a bérek. Erre pontos adatokkal is szolgálhatok: cégünknél a fizikai állománynak átlagkeresete - tehát a jutalékkal, jutalommal, prémiummal együtt - a tavalyi I—III. negyedévi adatok alapján 56.637 forint. Például egy pénztáros 51-52 ezer forintot keres. Gondoljuk végig, milyen felelősségteljes poszt ez. A szellemi foglalkozásnak kicsit magasabb, átlagosan 85.845 forintra tehető. Évtizedek óta alulfizetett ágazat ez, s nem is értem, amikor arról beszélnek, hogy netán az egészségügyből ide áramlana munkaerő. Dolgozóink legalább tíz százalékkal magasabb bérekhez
juthatnának, ha például nem kellene a cégnek az egzisztenciahitelt visszafizetnie, lévén 360 dolgozó által alapított részvénytársaság vagyunk. Ez 2008-ig terhel bennünket. Lehetne aztán árakat is emelni, s a nagyobb bevételből emelni a béreket. Ez ugye nem megy, hiszen mi mindenkor a valós piaci igényekhez igazítjuk az árakat, s a szerényebb, tisztes haszon elérése a célunk. Az alacsony keresetek ellenére dolgozóink érezhetnek egyfajta biztonságot, értékelik a családias légkört.
- Hogyan érinti a Zéta Rt.-t a minimálbér-növelés?
- Megint egy adattal kell kezdenem. A 28 üzletünkben - és a hozzájuk tartozó kiszolgálóegységeinkben - 334 fő dolgozik. Ebből a minimálbér-emeléssel érintett létszám 213. Vagyis dol-
gozóink 63,8 százaléka. Ugye ez az adat önmagáért beszél. Direkt költségkihatása évi átlagban 18 millió Ft körül alakul. Itt most nem arról van szó, hogy minek ez, véleményem szerint már 1-2 évvel ezelőtt is meg kellett volna lépni - sőt akár 60 ezer forint is lehetne a minimálbér -, hiszen EU-csatlakozásunkkor a bérrendszerünk komoly feszültséget fog okozni. Ilyen nagyságrendű minimálbér-emelés akkor lehetne, ha a járulékai csökkennének. Ez csak a kormány számára kedvező, hiszen rejtett adóemelést foglal magában. Lassan minden dolgozó bekerül a 40 százalékos adósávba. így aztán a bérek eltérése még kevésbé fogja tükrözni a szakképzettségben és a munka minőségében lévő különbségeket.
1 Büki Erzsébet
ALLAS • ALLAS • ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Munkakör végzettség Bérezés (Ft-ban, bruttó)
Ápoló szakirányú 50.000-70.000
Kőműves szakirányú 50.000-90.000
Épületbádogos szakirányú 50.000-80.000
Esztergályos szakirányú 50.000-80.000
Kárpitos szakirányú 60.000
Varrónő szakirányú 50.000-65.000
Bútorasztalos szakirányú 53.000-70.000
Üvegfúvó szakirányú 50.000-70.000
Hirdetésszervező érettségi 50.000
Műszaki mérnök egyetem 100.000
Villamosmérnök egyetem 150.000
(kf. angolnyelv-ism.)
Gépészmérnök egyetem 100.000-150.000
(angol-, németnyelv-ism.)
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendeltségén Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon: 93/311-032 Ügyfélfogadási idő:
Hétfő-kedd-szerda: 8-12 és 13-16 között
Péntek: 8-13-ig.
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. TeL/fax: 310-465 • Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@broadband.hu • Jegyárusítás: 14-18 óráig. Tel.: 311-468
Február 2.15 óra
TARKA-BARKA MŰHELY Farsangi dekorációkészítés Február 4.10 és 14 óra
A FÉLŐLÉNY - zenés mesejáték. Belépődíj: 300 Ft A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása 10 órakor: Mazsola-. 14 órakor Tapsi-bérlet
Február 7.10 és 14 óra
A FÉLŐLÉNY - zenés mesejáték. Belépődíj: 300 Ft
10 órakor: Táltos-, 14 órakor Manó-bérlet Február 8. 10 és 14 óra
A FÉLŐLÉNY - zenés mesejáték. Belépődíj: 300 Ft
10 órakor: Vackor-. 14 órakor Hápi-bérlet Február 8.17 óra
A FOLT-MTX CSOPORT (Szombathely) és a Kanizsa Foltvarrókör közös kiállítása. Megnyitja: Kissné Szendi Katalin. Közreműködik: Tulman Géza (gitár) és Horváth Tibor (harmonika). Megtekinthető: február 28-áig.
Február 10.19 óra
UTAZÁS NÉNIKÉMMEL - vígjáték. (Bródy-bérlet) A budapesti Éjszakai Színház előadása Főszerepben: Esztergályos Cecília, Bitskey Tibor Rendezte: Kőváry Katalin. Belépődíj: 1200 Ft. A 75 éves tiszteletreméltó nagynéni magával cipeli unokaöccsét rejtélyes célú utazásaira. Ezek során fény derül a matróna viharos múltjára, és nem csekély találékonyságot igénylő jelenére.
Február 11.15 óra „KOROK ÉS STÍLUSOK"
A Körösi Csorna Sándor Általános Iskola tanulóinak rajzkiállítása. Megnyitja: Vizeli József igazgató. Megtekinthető: március 1-jéig az Ifjúsági Galériában
Február 12.17.30 óra EVEREST LHOTSE-EXPEDÍCIÓ - diaképes élménybeszámoló. Előadók: Kovács András és az expedíció tagjai. A HSMK és a Zala Megyei Természetbarát Szövetség közös rendezvénye. Belépődíj: nincs
Február 13.15 óra
AKTUÁLIS VÁROSPOLITIKAI KÉRDÉSEK
Előadó: Tüttő István polgármester A Belvárosi Nyugdíjasklub rendezvénye. Február 18.15.30 óra
SPANYOLORSZÁG - diaképes útiélmény-beszámoló
Előadó: Buda Ernő Február 22.18 óra
PÉNTEK ESTI RANDEVÚ - pop-rockzenei sorozat BILL HALEY-TŐL A U2-1G II.
Időutazás a rockzene birodalmába sok-sok zenével
Belépődíj: nincs Február 23.17 óra TÁNCHÁZ - széki táncok III.
Vezeti: Kócza András. Belépődíj nincs
Február 25.19 óra
MESE HABBAL - vígjáték (Rátkai-bérlet) Szereplők: Bencze Ilona. Kovács István, Gryllus Dorka. Jegercsik Csaba. Rendezte: Kovács István Fergeteges bulvárvígjáték, melyben egy szerelmi háromszöget négyen bogoznak ki. Mértani pontossággal kidolgozott hihető és hihetetlen helyzetek nyomán oldódik meg a mulatságos és képtelen szerelmi történet. Hogyan lesz a középkorú férfi saját ifjú szeretőjének az apja, miközben váratlanul megkérik tőle a saját felesége kezét? Belépődíj (pótszék): 1.200 Ft
Február 28.19 óra
VOLT EGYSZER EGY BOLOND NYÁR! Csoportos röhögés két felvonásban A Vidám Színpad előadása. Belépődíj: 1.200 Ft Szereplők: Mikó István. Rátonyi Hajnal, Csala Zsuzsa. Straub Dezső. Forgács Gábor. Szabó Anikó. Zene: Ligeti Duó. Rendezte: Straub Dezső
INFORMÁCIÓ:
A HSMK felvételt hirdet induló tanfolyamaira:
Foltvarró, 20 órás (heti 1x3 óra): 2.800 Ft. vezeti: Békési Józsefné
Kondicionáló aerobic (heti 2xlóra): 2.200 Ft/hó. vezeti: Farkasné Fehér Emőke aerobic-edző
Társastánc haladóknak: 24 órás (heti 1 x 3 óra), 3.200 Ft. vezeti: Füstös Gábor
Kosárfonó tanfolyam haladóknak: 40 órás
(heti 1x4 óra), vezeti: Hadiné Szálai Gabriella, népi iparművész
JELENTKEZNI lehet az információs szolgálatnál február 22-éig. (Telefonszám: 311 -468).
Agykontroll- tanfolyam indul gyerekeknek Kelemen Gyula vezetésével a HSMK-ban március 2 és 9-én. Érdeklődni lehel a .W/9299-752 telefonszámon.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Hajgató Sándor út 1. • TeL/fax: 319-202
E-mail: moricz@broadband.hu Február 20.19 óra
Raymond Quencau: STÍLUSGYAKORLATOK
A Komédium Színház előadása Szereplők: Bán János. Dömer György. Gáspár Sándor Belépődíj: 1.500 Ft Helyszín: HSMK színházterme
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HAZA
(Kiskastély) Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
S ASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
A Képzőművészetek Háza nyitva: 10-17 óráig, hétfőn szünnap. A belépés díjtalan.
THURY GYÖRGY MÚZEUM
Fő út 5. • Telefon: 314-5%
EMLÉKEK A MÚLTBÓL
50 ÉVES A THURY GYÖRGY MÚZEUM
Megtekinthető: szerdától vasárnapig 10-17 óráig, hétfő, kedd szünnap. Belépődíj: felnőtt 200 Ft/fő. diák. nyugdíjas: 100 Ft/fő, csoportos (8 fő: 130 Ft/fő családi jegy (minimum 4 fő): 330 Ft. Tárlatvezetés 2.000 Ft.
NAGYKANIZSAI HONVED KASZINÓÉRT ALAPÍTVÁNY
Ady u. 7. Tel/fax: 93/311-036 • E-mail: honvedkaszino@mail.datanet.hu
Február 2.19 óra
A Bolyai János Általános Iskola Alapítványi Bálja Február 8.19 óra
A Farkas Ferenc Városi Zeneiskola
Szülői Munkaközösségének Bálja Február 9.19 óra
A Rehabilitációs Intézet Alapítványi
Bálja Február 12. 17 óra Kiállítás Mezei László festményeiből Megnyitja: Járási Ildikó iparművész Február 16. 19 óra Sakkozók Bálja Február 23.19 óra
A Zrínyi Miklós Általános Iskola
Bálja Február 25.18 óra
Emlékműsor Marton Györgyi újságíró tiszteletére.
Vezeti: Arany Horváth Zsuzsa, a Zalai Hírlap kulturális rovatának vezetője.
Pék Pál költő
Közreműködnek: Horváth István Radnóti-díjas versmondó. Zalán Barbara és Tulman Géza.
ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HAZ
Ady E. u. 8. • Telefon: 312-325
Február 2.8 óra Előadás az Országos Terméktanács működéséről
Előadó: Kékes Gábor és Léner József. A Méhész Egyesület rendezvénye Február 9. 8 óra Előadás a növényvédelemről és a méhészkedésről
Előadó: dr. Gubicza András egyetemi tanár Február 14. 15 óra Olajipari nyugdíjasok zenés teadélutánja Február 14.18 óra Irodalmi Kávéház
Vendég: Rózsás János író Február 15.17 óra Az Olajipari Természetbarát Egyesület fotókiállítása
Megtekinthető: február 28-áig Február 16. 20 óra Szcgfűbál
Február 23. 20 óra Rock and Roll Diszkó (A 60-as. 70-es évek slágerei.)
A keverőpultnál: Kertész János és Kovács Béla Február 28.18 óra Kanizsa Műhely. Vezeti: Bakonyi Erzsébet
HALIS ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR
Kálvin tér 5. • Telefon: 509-500 Honlap: www.kanizsa.hu/konyvtár
Február 23.15 óra
Emlékülés Halis István halálának 75. évfordulója alkalmából
Előadások; Illés Mária: Halis István munkássága. Kunics Zsuzsa: Halis-emlékek a Thury György Múzeumban? Czupi Gyula: Hogyan lettünk Halis István Városi Könyvtár? Steinhardt László: Halis István családja
Kísérőrendezvény:
Kiállítás Halis István műveiből NYITVA TARTÁS
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat
13.00-18.30 9.0Ö-16.00
13.00-18.30 9.00-18.30
13.00-18.30 9.00-13.00
KODÁLY ZOLTÁN VASUTAS MŰVELŐDÉSI HÁZ
Csengery út 67. Tel.: 311-195
F\'ebruár 1.17 óra
ALKOHOLMENTES TINIDISZKÓ Február 5.16.30 óra FELKÉSZÜLÉS A TAVASZI K1S-KERTI MUNKÁKHOZ
Előadó: Szabó Péter kertészmérnök
Február 12. 17 óra
FARSANGI BÁL A NYUGDÍJASKLUBBAN Fánk- és jelmezverseny
Február 15.15 óra
ÓVODÁSOK FARSANGI BÁLJA
Február 19.15 óra JÓ ÉTVÁGYAT! - képkiállítás a magyar és más nemzetek ételeiből, a gasztronómia világából
Február 22. 18 óra FARSANGI BÁL
NEMZETISÉGI KAPCSOLATOK HÁZA
Városunk közgyűlése felkérte a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságot, hogy a Sugár úti moziépület hasznosítására tegyen javaslatot. A korábbiakban a témában több javaslat, előterjesztés készült, de végleges döntés nem született. A viták során felmerült, és egyre erősebb irányvonalat képvisel, egy, „Nemzetiségi kapcsolatok háza" hasznosítási javaslat. Az ingatlankezelési intézmény az épület műszaki állapotára vonatkozóan részletes szerkezeti felülvizsgálatot készíttetett. Egyéni képviselői indítványra a közgyűlés több határozatával is állást foglalt a város részére szükséges konferenciaközpont létesítésére a funkcióját vesztett mozi épületében. A kapcsolható funkciók mellérende-
lésével az az elképzelés született, hogy egy vegyes üzemeltetésű konferenciaterem, turisztikai központ létesüljön, kiszolgáló vendéglátóegységgel. A közgyűlés elé kerülő előterjesztés szerint a fenti tervvel megoldódna a rendkívül leromlott épület sorsa, a belvárosi tömb a könyvtárral, filmszínházzal, a város egyedülálló polgári jelképévé válhatna a Károlyi-kert felújítandó környezetében. Az moziépület külső bővítése nélkül, belső átalakítással vállalkozói üzemeltetésű konferenciaterem, idegenforgalmi centrum, Tourinform-iroda, kiszolgáló vendéglátó egységgel, vendég-apartmanokkal kerülne kialakításra. Az épület elvárt reprezentatív megjelenését annak felújítása és megfelelő műemlék jellegű
restaurálása biztosítaná. A környezet teljes igényű parképítéssel kapná meg végleges formáját az új könyvtártól a Sugár útig behatárolt területen (Károlyi-kert) út, járda, parkoló, térburkolatok, zöldfelületek, növényzet, kerti létesítmények és kerti bútorok tekintetében. Az önkormányzati rész az épület előcsarnoka, a nézőtér és a kapcsolódó helyiségek lennének. A vállalkozói rész, az épület keleti szárnya (zsinórpadlás és kapcsolódó helyiségei) az épület új funkcióihoz vendéglátói szállás és lakossági szolgáltatás biztosítására szolgálna. Az önkormányzati funkcióban maradna az önkormányzati, ünnepi, alkalmi (dísz) ülésterem, fogadások, konferenciák, kistérségi nemzetiségi központ, zenei, irodal-
mi és kamaraszínházi rendezvények, kiállítások, bemutatók, idegenforgalmi központ, információs és marketingiroda céljára használható épületrész. A vállalkozói részben igényes gasztronómiai szolgáltatások, exkluzív étterem, panzió jellegű szállásbiztosítás, kapcsolható lakossági szolgáltatások kapnának lehetőségek.
Az elkészített 2001. évi árszintű költségkalkuláció szerint a három éves beruházás összköltsége közel fél milliárd forint lenne. Amennyiben a közgyűlés elfogadja a tervezetet, az.idei költségvetésben 14 millió Ft-ot kell biztosítani a tanulmányterv, a részletes megvalósulási program és a majdani engedélyezési dokumentáció finanszírozására.
BÉRBEADÁS, HASZNOSÍTÁS
A költségvetés-tervezet tárgyalása során több alkalommal felmerült az oktatási intézményeket érintően a dologi költségek csökkentése, és a saját bevétel növelése. A tantermek és egyéb helyiségek hasznosításáról kérdeztük Mayer Ferenc, Czupi Gyula és Cseke Zoltán intézményigazgatókat.
- Az intézmények bevételi kötelezettségének megemelése nehéz helyzetbe hozza az intézményeket. Eddig is túlságosan nagy súllyal szerepelt a költségvetésben, és ennek a további emelése egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Ha egy oktatási, nevelési intézmény az alapfeladatait ellátja, akkor bevételt hozó tevékenységre alig van lehetősége. Egyetlen lehetőségként marad az intézmény helyiségeinek, tornatermének a bérbeadása, aminek egyáltalán nem vagyok híve, mert a rendszeres bérbeadásokból befolyt pénzösszegek nem fedezik az ezzel járó kiadásokat. Mi az iskola területén működő büfé helységét kiadjuk, de nem növelhetjük a végletekig a bérleti díját, mert akkor nem fogja senki vállalni. A tornatermünket szoktuk szerény mértékben kiadni, de sokkal jobban féltem az intézmé-
nyi vagyont, minthogy ezek bérbeadásából bevételt nyerjünk. Egyéb érdemi lehetőségünk a bevételünk növelésére nincs. Az alapítványnak semmi köze nincs az iskolai költségvetéshez, a kettőnek nincs kapcsolata. Az alapítvány működését az határozza meg, hogy milyen célokra szerveződött. Bevételeit csak és kizárólag azoknak a céloknak a megvalósítására fordíthatjuk, ami az alapítóokiratban szerepel. Pl.: a tanulók külföldi tanulmányútjainak a támogatása, a diákcsere-kapcsolatok, a tanulók tantárgyi, kulturális, sport- és egyéb szaktáborokban való részvétele, a kiemelt teljesítményt produkáló tanulók jutalmazása, elismerése. Egy ekkora intézményben, ahová több mint ezer gyermek jár, az alapítványba befolyó bevételek el is mennek ezeknek a céloknak a megvalósítására - válaszolt Mayer Ferenc, a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatója.
- A dologi kiadások tekintetében módosult a költségvetés, hiszen másik épületbe költöztünk. Fő téma esetünkben a költségvetési bevételek növelése. A múlt évben kétmillió forintot kellett tejesíteni, ezt nö-
velték hárommillió forintra. Remélhetőleg sikerül a termeket bérbe adni, ami pluszbevételt tesz lehetővé. Ha a terveink megvalósulnak, akkor a növekményt teljesíteni tudjuk. Nem lesz könnyű, az igazi nagy baj ebben az esetben, hogy a közbevételeknél nem lehet pluszcélokat megnevezni. Ezek a bevételek a működéshez kellenek majd, nincsen olyan plusz dologi cél a költségvetésünkben, amire felhasználhatnák ezt a plusz egymilliót. A könyvtár legfelső szintjén található a reprezentatív terem, azt reméljük, hogy a vállalkozók itt tudják tartani éves közgyűléseiket, a vendégeikkel való találkozást. Van iránta érdekelő-dés, de nehezen tervezhető, mert pontosan a mértékét nem ismerjük. Nem csak a termet adjuk ki, hanem a teremmel együtt géphasználatot is biztosítunk, és a kollégáink is részt vesznek magában az oktatásban is -összegezte Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.
- Az iskolánk a saját bevételét, a tervét a tanfolyamok szervezésével tudja biztosítani. Tornatermünket a tanulói elfoglaltságok mellett bérbe adjuk, de itt is a tornaterem megvilágítása, az öltöző, a mosdási lehe-
tőségek biztosítása olyan energiafelhasználással jár, hogy ebből megtakarítás szinte nincs. Autósiskolái képzés is történik az iskolában, különböző rendezvények, állófogadások bonyolítására, a tankonyhán elkészített ételekkel tudunk bevételhez jutni, de ezek nem olyan nagyságrendű bevételek, amivel az iskola a fenntartását, a tönkrement eszközök pótlását tudná biztosítani. Minimális bevételek a dologi tárgyi feltételek javítására fordíthatók, de nem meghatározók. Az alapítvány a tanulók szakképzését célozza meg, a szakképzési alap pedig a szakképzéshez szükséges eszközök beszerzését jelentheti. Más bevétele nincs az iskolának. Nincs kollégiumunk, ahol ki lehetne adni a szállásokat, nincs olyan konyhánk, ahol lakodalmakat tudnánk kifőzni, mert nagyüzemi főzésre nem alkalmas. Ha lenne az iskolának tanszállója, utcára nyitható cukrászdája, tanétterme, egy autóbusza, akkor a nemzetközi turizmusba bekapcsolódva olyan turisztikai vállalásokat tudnánk végezni, amiből nagyobb hasznot lehetne hozni -mondta Cseke Zoltán, a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet igazgatója.
B. Zs.
12
2002. január 31.
„Most tél van és csend és hó és halál" - írja Vörösmarty az Előszó című versében, megrendítő a kép, de kitárultak a Hevesi-iskola ajtói, és a Galéria megtelt élettel, fénynyel, a színek sokféleségével, egy változatos világgal, amit Göcsey József és G. Szabó Pálma festőművész házaspár hozott el nekünk. Az ellentétek vonzásában nekünk mégis e téli napon az itteni csendesség és az abban rejlő élet, fény, képzelet, színek harmóniája felel vissza Vörösmartynak.
Képek nélkül milyen is lenne a világ? Szegény, mert csak a valóság tűnne elénk. De nekünk szükségünk van a valóságtól való elrugaszkodásra, és a képzelet világában kell megtalálnunk a benső szépséget, és magunkban hordozni tovább a varázslatot.
Göcsey József visszajár Erdélybe töltekezni, mert lenyűgözi a természet testet-lelkct tápláló gyönyörűsége, és ezen impressziók hatására festi a nevezetes régi épületeket, utcákat, tájképeket, hangulatos udvarokat, amelyekben megjelenik az impresszionizmus hatása és visszatükröződik a benne éltek személyisége, tisztasága, ami a képeken jelen van. Kiváló rajztudásának köszönhető a részletek megkomponálása.
Addig G. Szabó Pálma a Balatonfelvidék szerelmese, tájképei a kör-nyéket tárják elénk, a hófödte szőlőket, bazaltkúpos tájat.
Amíg Göcsey realistább, addig G. Szabó Pálma a valóság és
a fantázia ötvözetét adja. Képeiben ott van a képzelet szülte többlet. Egyéniségével alakítja át a tájat, dúsítja képeit, mint egy gazdag öröm tündökölve néz ránk. Beleolvadunk e képzelet szülte világba, nosztalgiázunk, mert csendéletei közelebb hozzák a régi polgári miliőket. A pasztellportrék pszichikai hatása lenyűgöző. A festő ecsetvonásának összességéből alakul a kép, minden ecsetvonás egy betű, a betűkből szavak, a szavak-
ból vers lesz, addig az ecsettel felhordott színekből kép. A fény és árnyék játéka még inkább fokozza a hatást, így a fantázia és a valóság újraéledését érjük és éljük meg. Színeik nem harsa-nyak, de élénkségükkel vidám hangulatot teremtenek. A kiállítás „A színek rezdülése" címet kapta, ami a változatosságot, villódzást, a fény csillogását, a tisztaságot tükrözi, a színek keltette érzésvilág vidám hangulatot kelt, ahogy egy-egy képen a szín az élénkből a halványabb színbe rezdül át, úgy rezdül át a festmények képi világa, szépsége leikünkön. Ámulunk és bámulunk e gazdag élményanyagon, amit a művészek képeiken
keresztül zúdítanak ránk. De amit a festők ecsetje sem mond el, azt nekünk kell megfejteni, nekünk kell megjárni az utat - a művészek vezetésével - a felismerésig, a rá-csodálkozásig, hogy igazán be tudjuk fogadni.
Ezt korbácsolja fel - jó értelemben - bennünk G. Szabó Pálma és Göcsey József képeinek hangulata, mintha egy vidám vásár tarka forgatagában lennénk.
Ahogy nézzük a két művész képeit, felfedezzük a kettősségben az egységet, a hitet és a szeretetet, ami átsugárzik a képeiken. Mert velük gyógyítanak, ahogy a szeretet meggyógyít mindenkit, azt is aki kapja, és azt is, aki adja. Ebben teljesedik ki a művészetük.
A képek beszélnek, hírt adnak két művész munkájáról, életfilozófiájáról. Látjuk a valót és a képzelet világát. S e képek hatása nem marad el. A tájak, csendéletek, a színek bennünk rezdülnek tovább. Követve az olvasott életfilozófiát: „A valódi ÉLETBÖLCSESSÉG abban van, hogy a mindennapokban észrevegyük azt, ami CSODÁLATOS."
E képek éppen ezen igényünket elégítik ki.
Dezső Ferenc
Legfiatalabb ünnepünk leglátványosabb programja - mint ahogy Balogh László bizottsági elnök megnyitójában elmondta - valószínűleg a Magyar Kultúra Napja ünnepségsorozata keretén belül a „Látrajzok, térképek a török korból" címmel megrendezett kiállítás és vele együtt egy könyvbemutató volt. Kisari Ballá György kartográfus az „egész életét arra tette fel" -mint állította magáról -, hogy várrajzokat, térképeket gyűjtsön és azokat kiállításokon és magánkiadás keretén belül be is mutassa. 1996-tól immáron öt könyve jelent meg, s a legutóbbit a „Karlsruhei térképek a török háborúk korából" címűt - ami ráadásul helyi nyomdában készült - a Halis István Könyvtár érdeklődő közönsége örömmel vehette kézbe, s közben a volt
egyetemista baráttal, Zsoldos Ferenccel való évó\'désnek is tanúja lehetett. A hangulatos beszélgetésbe később dr. Bacsa Gábor kutató is bekapcsolódott. Miután mindenki kigyönyörködte magát a kiállítóteremmé változott könyvtári kávézó paravánjai előtt, három kérdéskör köré csoportosult a beszélgetés.
- Miért a török korból maradtak fenn elsősorban ezek a térképek?
- A 15-16. századra fontossá vált -hallottuk a kartográfus írótól -, hogy elsősorban hadmérnökök, de szállásmesterek is elkészítsék a várrajzokat, amelyek - Czupi Gyula könyvtárigazgató találó megjegyzése szerint - afféle logisztikai dokumentumok voltak, hiszen nemcsak az alaprajzok maradtak fenn, hanem rajtuk különféle bejegyzések is: ágyuk, raktárak, konyhák, istállók megjelölése.
utak, útvonalak feltüntetése, táborhelyek rajzolata is. Különösen az. olaszok remekeltek e téren, hiszen a legkorábbi, elég hitelesnek tartott ilyen munka Angielini hadmérnök nevéhez fűződik az 1570-es évekből, aki Magyarországról és Horvátországról készült várrajzokat hagyott az. utókorra. A török elleni háborúk olyan méretűek voltak, hogy szinte megkövetelték a rendszeres térképészeti tevékenységet is. Az viszont igaz -hangzott el -, hogy sokszor nincs rajtuk a szerző neve, s semmi sem utal a méretarányra.
- Hogyan kerül Karlsruhe neve a kartográfia történetébe?
- Érdekességként megtudtuk, hogy viharos történelmünk miatt ezek a kéziratos térképek zömmel elkerültek hazánkból: hogy Bécsbe, az még érhető, de Slokholmba. Spanyolországba is. Leggazdagabb
ilyen gyűjteménye a Rajna-parti Karlsruhénak van, az állami levéltárban több száz. - közöttük hazánkat is érintő - várrajz, országtérkép, valamint menet-, tábor- és csatatérkép lelhető fel. Tudniillik, a karlsruhei őrgrófok a török elleni harcokban magas katonai tisztségekre tettek szert, hadmérnökeik rajzait a csaták után hazavitték, s a családi levéltárban megőrizték. A badeni uralkodók támogatták ezt a tevékenységet, s így jött létre ez a párját ritkító gyűjtemény.
- És Kanizsa Vára? - tettük fel a kérdést Kisari Ballá Györgynek. Megtudtuk, hogy városunkról és környékéről több mint száz térkép, alaprajz készült - ezek főleg Bécsben vannak -, de nem egészen megbízhatóak. Talán egy 1680-ban keletkezett kémjelentés hevenyészett vázlata a leghitelesebb.
Büki Erzsébet
A KRESZ 2002. január l-jén életbe lépő változásai
Az Autóbusz-forgalmi sáv jelzőtábla új változatával is találkozhatunk majd útjainkon, melynek neve a Kerékpárosok által is használható autóbusz-forgalmi sáv. Ez a tábla azt jelzi, hogy az autóbusz-forgalmi sávon a kerékpárosok közlekedése is megengedett. A módosított szabályhoz hozzá kell tenni, hogy ez nem jelenti azt, hogy minden autóbuszsávban számítani kell kerékpárosok megjelenésére. Csak ott helyezik el ezt a jelzőtáblát, ahol a forgalmi sáv szélessége lehetővé teszi a kerékpárosok és az autóbuszok biztonságos egymás melletti elhaladását.
KIVÉVE
Ha az Egyirányú forgalmi út jelzőtáblák alatt elhelyezett kiegészítő táblán kerékpárt és/vagy autóbuszt mutató ábra látható, ez azt jelenti, hogy az úttesten kijelölt kerékpársávon kerékpáros, illetve az autóbusz-forgalmi sávon autóbusz közlekedhet a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben. Természetesen ilyen estben a kerékpársáv/autóbuszsáv ugyanúgy útburkolati jellel van elválasztva a többi közlekedőtől, mint a kétirányú forgalmi úton az egymással szemben haladók sávja. A többi kapcsolódó jelzést is hozzá kellett igazítani az említett forgalomszervezési lehetőségekhez. Amennyiben a Jobbra bekanyarodni tilos, a Balra bekanyarodni tilos, a Mindkét irányból behajtani tilos és a Behajtani tilos jelzőtáblák alatt a kiegészítő táblán kerékpárt és/vagy autóbuszt mutató tábla van, a jelzőtáblával jelzett tilalom nem vonatkozik a menetrend szerint közlekedő autóbuszra, illetve a kerékpárra. A fentiek miatt pontosítani kellett a KRESZ beka-nyarodásra vonatkozó előírásait is: „A kerékpársávot, továbbá egyirányú forgalmú úton az ellenirányba kijelölt autóbuszsávot a besorolás szempontjából figyelmen kívül kell hagyni".
A Kerékpáros közvetett kapcsolata tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésnél a kerékpáros-íak, amennyiben balra kíván továbbhaladni, a kerékpárról leszállva, a keresztező út menetirány szerinti jobb oldalán közlekedő járművekhez kell besorolnia és az útkereszteződés-
Ében áthaladnia.
I
Újdonság az Előretolt kerékpáros felálló hely balra bekanyarodó kerékpárosok számára elnevezésű útburkolati jel. A forgalomirányító fényjelző készülékkel szabályozott útkereszteződésben, az oda kerékpársávon érkező és balra bekanyarodni szándékozó kerékpárosoknak, a megállás helyét jelölő vonalak közötti, kerékpárt ábrázoló sárga színű útburkolati jellel megjelölt úttest-részre csak a tilos fényjelzés ideje alatt szabad a többi jármű elé besorolva a továbbhaladáshoz felkészülni.
A korszerű biztonsági berendezésekkel felszerelt távolsági autóbuszok részére több országban engedélyezték autópályán a 100 km/óra megengedett legnagyobb sebességet. Hazánkban is indokoltnak látszott a külföldi gyakorlat bevezetése, ezért a meghatározott követelményeknek megfelelő autóbuszok - amennyiben műszaki vizsgájukon engedélyezték - autópályán 100 km/óra sebességgel is haladhatnak.
Közúti jelzőtábláink száma tovább bővült. Ezek közül az egyik a Hólánc használata kötelező elnevezésű utasítást adó tábla. Ha ezt a jelzést a közúti határátkelőhelyen helyezik el, akkor csak azok a járművek léphetnek be hazánkba, amelyeken készenlétben van legalább egy hajtott tengely gumiabroncsainak felszereléséhez szükséges hólánc. Egyébként a jelzőtábla minden más helyen azt jelzi, hogy az úton közlekedő járműnek legalább egy hajtott tengelyén a gumiabroncsokat hólánccal kell felszerelni. E tábla hatályát a Hólánc használata kötelező vége jelzés szünteti meg. Az egységes közútkezelői gyakorlat érdekében az ilyen jelzőtáblák kihelyezésének feltételeit és a közlekedők tájékoztatásának módját szabályozni fogják. Természetesen csak havas, jeges úton helyezik ki e táblákat, és csak annyi időre, amíg a biztonságos közúti közlekedés érdekében ez feltétlenül szükséges. A tábla megjelenése hazánkban nem jelenti automatikusan a hólánc megvásárlásának, illetve készenlétben tartásának kötelezettségét. Akik azonban a téli havas időszakban a gépkocsijukat állandóan használni kívánják, azoknak tanácsoljuk a hólánc megvásárlását. Ez a szabály már 2001. május l-jétől érvényben van, azonban az időjárás miatt csak most vált aktuálissá.
Az autóvezetők többsége, ha tanulóvezetőt lát, türelmetlenkedni kezd. Vagy hangosan, vagy halkan, olykor ki sem mondva, de megteszi, vagy csak a dudát nyomja. Nem mindenkinek jut eszébe, hogy egykor ő is így kezdte, gyakorlatla-nul, bizonytalanul, tétován. Miért nem tudjuk úgy kezelni a tanulóvezetőt, mint a járni tanuló gyermeket, óvón, védőn, minden lépését segítve? Mert ugyebár a dudát ő is tudná nyomni, a felmenőket a tanulóvezető is tudná bántani, pláne akkor, amikor egy úrvezető szabálytalansága miatt bukik meg a vizsgán. Azért mert a jogosítvánnyal rendelkező autós sodorta őt olyan helyzetbe, amelyet tapasztalan-ságából adódóan, vagy a szabályok áthágása nélkül nem tudott megoldani. Akad erre példa, mint az a Kovács Tiborral készített beszélgetésből kiderül.
- Sajnos az a tapasztalatunk, hogy az autóvezetők egyike-másika nincs tisztában a KRESZ egyes szabályozóival, például az egyíves megfordulás esetében. A tanuló az oktatás során tanulja, hogyan kell megfordulni szabályosan. Az érvényben lévő szabályokra oktatjuk őket, és a vezetők közül néhányan, akik ezt rég tanulták, kikiabálnak a tanulóra. Ma már külön van a rutinvizsga meg a forgalmi vizsga. Az alapok elsajátítását valóban a rutinpályán kezdjük, a kuplunggal, a kormánnyal, egyéb kezelőszervekkel ott ismerkedik először a tanulóvezető. Egy rutinvizsga
után kerül ki a forgalomba, de akár tetszik akár nem, ekkor még nem gyakorlott vezető. Dudálnak, megjegyzéseket tesznek a tanulóra - mondja az autóstársadalom toleranciája kapcsán a Technika Gépjárművezető-képző Kft. ügyvezetője.
- Olykor nem veszélytelenek a helyzetek sem, amiben a tanulónak bizonyítani kell.
- Néha kénytelenek vagyunk belevinni olyan helyzetbe is a tanulót, ami az életben is előfordulhat. A sikéres vizsgát követően, már nélkülünk, ő is ugyanolyan közlekedővé válik, mint a többiek. Baj lenne, ha akkor, és nem a tanulás sorcin találkozna váratlan, élet által produkált érdekes helyzettel először, és nem akkor, amikor ott van mellette valaki, aki segít. Ha ott van a pótfék, aminek segítségével elkerülhetővé válik a probléma.
ELFELEDETT ETIKA |
- Nem tapasztalnak segítőkészséget az utakon?
- Vannak pozitív tapasztalataink is, olykor segítőkészek az emberek. Az autóstársadalom többsége a szabályokat betartja, a másik érdekét is figyelembe veszi a közlekedés sorcin. Ennek ellenére gyakori gond az, hogy az emberek elfelejtik, ők is voltak tanulók, és nekik is akadtak nehézségeik, és hajlamosak azt is elfelejteni, amit akkor tanultak a vezetés etikájáról. Néha vizsgán tapasztalunk olyat, hogy a tanulókocsi irritálja egyik-másik autóst, mert lassan fog menni. Olyan helyzetekben előzik meg, kerülik ki, amikor nem lehet, például járműforgalom elől elzárt területen. Egy párhuzamos közlekedési úton, például a Fő utcán, a Muskátli előtt bevág az autós a szembelévő forgalmi sávba, és onnan előzi meg a tanulóvezetőt, mert a másik sáv telített. A tanuló, amikor sávot
vilit, egy nyíló sávba megy át, és nem számít arra, hogy gépjármű közlekedik ott, és megbukik. Ennyire nem segítjük őket. Talán intő példa annak, aki emiatt bukik meg, de a többieknek nem az. Többet kellene a tanulóknak segíteni, talán tudomásul kellene venni, és nem elfelejteni, hogy mindenki ott kezdte. Annak ellenére, hogy a gépkocsivezetés veszélyes szakma, szinte mindenki úgy érzi, ért hozzá. Én még olyan gépkocsivezetővel nem találkoztam, aki azt mondja, ő nem vezet jól.
PSZICHOLÓGUS SEGÍTSÉGÉVEL
- Célszerű volna mind többet foglalkozni a közlekedési morállal, mert mostanra ebben is jócskán elszabadult a pokol, nem engedjük el a gyalogost, és nem adunk elsőbbséget. A gyalogosok sem mindig vannak tisztában a jogaikkal, csak azt tudják, hogy a zebrán elsőbbségük van, de azt csak kevesen, hogy nem minden áron. Csak akkor van elsőbbségünk, ha megadják, ezt nem árt fejben tartani. Vannak olyan ifjú közlekedők, akik direkt a tanulóautóval szembeni szabálytalanságokra specializálódnak. Fiatal lányok és fiúk csoportja szalad ctt gyakran a tanulóautó előtt, azt hangoztatva, ebben két fékpedál van.
- Kikből lesz az utak réme?
- A tapasztalataink azt mutatják, hogy többnyire azok válnak renitens közlekedési szabályszegőkké, akik gyengélkedtek az oktatójuk mellett. Ezzel a magatartásukkal akarják egyensúlyba hozni a mérleget, az oktató mellől kikerülve akarják megmutatni, hogy egyedül mire képesek. Gyakran vezet ez a magatartás balesethez. Az egyéves jogosítvány a legveszélyesebb, amikor a vezető már úgy érzi, hogy ura a kocsinak, és ez messze nem így van.
- Nem lenne célszerű időről időre megismételni a képzést, valami módon számon kérni az autóst az új szabályokról, egyéb ismereteiről?
- Régóta szeretnénk elérni azt, hogy legyen ciklusos a képzés, hogy meghatározott időközönként ismét beszámoljanak az autósok szabály- és vezetési ismereteikről. Sajnos nincs mód erre, mert ehhez talán még az Alkotmányt is módosítani kellene. Szükség lenne erre a tapasztalataink szerint, de jelenleg az az általános álláspont, hogy megszerzett jog nem vehető vissza. Olyan emberek számára tartunk úgynevezett utánképzéseket a Zala Megyei Közlekedési Felügyelet megbízásából, akiknek elvették a jogosítványát. A pszichológusaink a tesztek, vizsgálatok során olyan problémákra mutatnak rá, amelyek további veszélyek forrásai lehetnek. A vezetési mintákat éppúgy, mint az összes többit a családból hozzuk. Aszerint vezetünk, ahogy a szüléinktől, oktatóinktól láttuk Ha az oktató magatartásával ráerősít a helytelen mintára, akkor ez komoly problémákhoz vezet.
- Mit lehet ez ellen tenni?
- Az. oktatóknak félévente a jövőben pszichológiai vizsgálaton, tréningen kell átesnie. Mindezt annak érdekében, hogy kibeszéljük azokat a helyzeteket, amer lyek bennük tüskét hagytak, hogy ezekből a helyzetekből, és azok kezeléséből mások is okuljanak. Azért, hogy az oktató minden esetben pozitív példát tudjon mutatni, és olyan autóvezetőt képezzen, aki megértő a közlekedés többi szereplőjével szemben, és aki az életadta helyzetekben a lehetőségekhez képest a legjobban boldogul.
D.É.
FARKAS FERENC RELIKVIÁK
Tavasz, nyár, ősz, tél
A SZIVÁRVÁNY ÉNEKEGYÜTTES ÚJ CD-JE
Második CD-jét tehette le nemcsak képletesen, hanem valóságosan is a Farkas Ferenc Zeneiskola Szivárvány Énekegyüttese 2001. decemberében karácsonyfája alá. Már maga a tény is rendkívül nagy dolog. A megvalósításban anyagilag segítők hosszú listáját olvashattuk e lap hasábjain, a január 17-i számban. Ennyi szponzort, segítőt szerezni valószínűleg még több erőfeszítésébe került Baráth Yvette karnagynak és az együttesnek, mint maguk a próbák, a zenei műhelymunka, s a felvételek elkészítése. Hiszen ez a kórus annakidején úgy jött létre, hogy talán nem is gondoltak konkrét kórusalapításra, hanem csak az együtténeklés öröméért társultak. De szerencsére soksok próba, fellépés, nyári zenei tábor és szaporodó szakmai elismerések után, mint Szivárvány Énekegyüttes eljutottak fejlődésüknek erre a pontjára, amelyet a „Hangversenykórus cum laude" cím, a két CD és a közönség osztatlan elismerése és szeretete jelez.
Új CD-jük borítója külsőre is nagyon szép, jó kézbe venni, s a rajta közölt információkkal, a Kodály-idézettel, a kórusról közölt alapvető adatokkal igazi profi munka. Talán ha igazán maximalisták akarnánk lenni, akkor hiányolhatunk egy kísérőfüzetet a művek szövegével és az idegen nyelvűek magyar fordításával, de a CD enélkül is maradéktalanul élvezhető, elhagyásának minden bizonnyal anyagi oka van.
E második CD felépítése is a bemutatkozó elsőt követi annyiban, hogy évszázadokat átívelő klasszikus kórusművek mellett spirituálék és könnyedebb, „ráadás" darabok szerepelnek rajta.
Annyiban azonban egységesebb koncepciójú az elsőnél, hogy gerincét a közelmúltban elhunyt, nagykanizsai születésű Farkas Ferenc kórusművei alkotják.
Látvány nélkül, a hangzáson keresztül is tökéletesen átsüt a lemezről az együtténeklés öröme. Ez persze nem lenne elegendő, ha nem alapozná meg az a csak erre a kórusra jellemző, az egy iskolán nevelkedett és ebből kibontakozó egységes hangzásvilág, amelyet kiegészítenek a legapróbb részletekig kidolgozott ritmikai és dinamikai árnyalatok.
így képesek élménytadóan tolmácsolni a gregoriánelemeket is tartalmazó spanyol misetételeket, az olasz madrigált, a magyar népdalfeldolgozást, vagy a bájosan vidám és virtuóz könnyűzenei feldolgozásokat. Talán csak P. Martini Plaisir d\'amour-jának megszólaltatása sikerült egy kissé édeskésre.
E sorok írójának ezen a lemezen a legnagyobb élményt Farkas Ferenc Hajnali nótájának és Vallon szerenádjának tolmácsolása jelenti. Külön köszönet illeti a kórust Magyari Zita remek Zsoltárainak felfedezéséért és rögzítéséért. Legjelentősebb viszont a lemeznek is címet adó Tavasz, nyár, ősz, tél című Farkas Ferenc-ciklus előadása.
A CD-vel az énekegyüttes ismét bizonyította, mennyire megérdemelték a 2000-ben elnyert „Hangversenykórus cum laude" címet. S ha hozzátesszük, hogy mindössze három év alatt jutottak el idáig a korábbi „Fesztiválkórus" címtől, azt hiszem, nem járunk messze az igazságtól, hogy az ország egyik legjobb ilyen jellegű formációja él és dolgozik Nagykanizsán.
Kocsis Katalin
Aki Farkas Ferenc zeneszerző emlékét keresi Nagykanizsán, az a róla elnevezett zeneiskola első emeletén, szemben a lépcsővel, először Andrássy Kurta János reliefjével találkozik. Szemüvege mögül bronzderűvel néz le ránk az az öregúr, aki mindig is büszkén emlegette szülővárosát, aki zeneművekkel adózott neki, s aki, ha tehette, mindig hazalátogatott.
2001. december 15-én a város már nélküle emlékezett meg róla. Ekkor került a zeneiskolába és a Vörösmarty utcai szülőházra egy-egy emléktábla, s lelkes zeneiskolai tanárok munkája nyomán létesült egy kis emléksarok. Aki megtekinti ezt a kis gyűjteményt, az elgondolkodhat, hogy a helyszűke és egyéb gondok ellenére mégis sikerült városunk szülöttéről ezen a módon is megemlékezni. Tárlóban, asztalokon, a nagyterem falán fotók, kották, tablók, katalógusok, plakátok, meghívók, apró tárgyak regélnek - elsősorban a mester nagykanizsai jelenlétéről. Az 1965-ös - a mester 60. születésnapjára rendezett - emlékkoncertről, még a Sugár utca 3-ban, ahol a
DKG akkori híres kórusa énekelt, 10 forint volt a belépőjegy, s olyan kuriózum is műsoron volt, mint két dal Shakespeare „Ahogy tetszik" című vígjátékából. Aztán a zeneiskola emlékkönyvére esik a tekintet: a bejegyzés 1976. március 27. Farkas Ferenc örömét fejezi ki, ahogy újra itt lehet, a nagy múltú intézmény fennállásának 50. évfordulóján. Fotókon látjuk az idős mestert otthonában, kedvenc zongorája előtt, aztán fogadását a nagykanizsai pályaudvaron, meg a koncertek emelkedett hangulatában helyi előadókkal. Fia elhozta ajándékba apja néhány személyes tárgyát: szemüvegtok, borotva, egy különleges plakett, tollak. Ezek is kiállítási tárgyak lettek. A zeneiskolában elmondták, hogy sajnos csak a nagyterem egyik sarkát tudták erre a célra berendezni, hiszen teremben szűkölködnek, de ennek ellenére szeretnék a kiállítást bővíteni, ezért várják a nagykanizsaiak e célú felajánlásait. Könyvek, kották, hanglemezek, fotók tovább gazdagíthatják a gyűjteményt.
B.E.
ZENEVARÁZSLÓ-TANONCOK HANGVERSENYE
A Farkas Ferenc Városi Zeneiskola rendhagyó farsangi hangversenyre készül február l-jén, pénteken este 18 órától a HSMK színháztermében.
A koncert idejére egy misztikus, mágikus, mozivászonra illő világgá alakul át a zeneiskola kis közönsége. Az együttesek tagjai, vezetői koboldokká, varázslókká - és talán boszorkányokká is -változnak, hogy zenéjükkel, játékukkal elbűvöljék a nagyérdeműt.
Tehát pénteken este a Verry Bottal Hangvarázsiskola Farsangi Hangvarázslata látható és hallható.
A Nívós Nincs-Dics Kupáért a Fanyüvők tokkal-vonóval, a Szving-legek, a Fa-ütők, a Fújj-lakkok szállnak ringbe a nagy
tekintélyű mágus-professzorok, Árpi Bottal, Csacsi Bottal, Ángi Bottal és Laci Bottal vezetésével.
Az est végére kiderül, melyik csapat lesz a boldog tulajdonosa a „Senki nem cum laude", vagy az „Unicum laude" kitüntető bizonyítványnak.
Hangulatfokozó látványosságként a Koboldok Jelmezversenye színesíti az estét.
Iskolánk célja, hogy a zene szeretetét az ilyen rendhagyóan vidám, közvetlen hangulatú koncertekkel is erősítsük növendékeinkben és közönségünkben egyaránt.
Akinek felkeltettük az érdeklődését, azt szeretettel várjuk családtagjaival, barátaival együtt farsangi hangversenyünkön.
A GYOGYTESTNEVELES HELYZETE
és szakember, sok diák
A tavalyi tanévben közel háromszáz olyan diákot tartottak nyilván, akinek valamilyen okból kifolyólag gyógy-testnevelést javasolt a szakorvos. A szám nagy, és a szakemberek tapasztalatai szerint évről évre nő. A gyógytestnevelés helyzete, mint a tavalyi év során a testnevelés városi helyzetét taglaló anyagból kiderül, a növekvő szükséglet ellenére, egyre rosszabb. Csökkent a szakemberek száma, és az egyéb feltételek sem abban a formában adottak, ahogy az szükséges volna, jóllehet a fenntartó részéről folyamatosan vannak próbálkozások. A gyógytestnevelés helyzetéről Horváth Istvánnéval, a Rózsa úti Altalános Iskola igazgatójával beszélgettünk. - A gyógytestnevelés egy pedagógiai szakszolgálati tevékenység, amelyet már évek óta a mi iskolánk lát el. Ma már talán senki sem tudná megmondani, miért is került hozzánk mint feladat, de a döntéshozót talán az késztette, hogy nevében benne van a „gyógy" szócska, és akkor ahhoz az intézményhez kell tartoznia, ahová a gyógypeda-
gógiafeladatok is tartoznak. Szakmailag ez nem indokolt, de idekerült, bár volt olyan időszak is, amikor a Nevelési Tanácsadóhoz tartozott.
- Ténylegesen annyira rossz a helyzet, mint az összefoglaló anyagból kiderül?
- Komolyak a problémáink, nincs kellő számú szakember, és a diákok időbeosztásába, tanórák rendjébe is csak nagy nehézségek árán tudjuk beilleszteni a gyógy-testnevelési órákat. Evek óta megoldatlan probléma a szakemberhiány, és nem is nagyon van esély a helyzet javulására. Átszervezésre lenne szükség, arra, hogy még több iskola bevonásával lássuk el ezt a kötelező feladatot. Biztosítani kellene a problémák (deformitások) szerinti csoportosztásokat is, és megfelelő számú órát kellene hozzárendelni ehhez.
- Hány gyógytestnevelő dolgozik a városban?
- Hosszú évek óta két gyógytestnevelő tanította a gyógytest-nevelésre utalt tanulókat, jelenleg csak egy főállású szakember van a városban, igaz. megbízás alapján még három gyógytestnevelő! sikerült a munkába bevonni. Ez a létszám az. évek óta növekvő ellátotti
létszámhoz, képest nagyon kevés. Egy csoportban, a Közoktatási Törvény előírása alapján nem lehet több 15 diáknál, ha az ellátottak számát elosztjuk, akkor látszik, hogy közel húsz csoportot kellene alakítani, akiknek heti három alkalommal kellene foglalkozáson részt venni. Ez a jelenleg rendelkezésünkre álló gyógytestnevelők számát is figyelembe véve lehetetlen.
- Csak gyógytestnevelő képesítéssel lehet a gyerekeket fejleszteni?
- Igen. A Közoktatási Törvény szerint a feladat ellátásához szakember szükséges. A tanulók besorolását az iskola illetve az ifjúsági orvosok végzik évenkénti szűrések és a szakorvosi vélemények alapján. A tanulók besorolásának három kategóriája van, A könnyített testnevelés, amikor a tanuló a normál testnevelésórán vesz részt, és a testnevelő tanéira irányításával speciális feladatokat is végez. A gyógytestnevelés során a tanuló részt vehet a testnevelésórán - a számára ellenjavallt gyakorlatok kivételével - és még a gyógytest-nevelés-óríikat is köteles látogatni. Ennek egy másik válfaja, amikor a tanuló felmentést kap a testnevelés-óra látogatása alól, és számára
csak a gyógytestnevelés-órákon való részvétel a kötelező. A teljes felmentés azt jelenti, hogy a tanuló nem vehet részt semmilyen csoportos testnevelési foglalkozáson. Teljesfelmentést csak nagyon indokolt esetben szoktak kapni a tanulók.
- Hol zajlanak a gyógytestneve-lési órák?
- Nagyobbrészt a mi iskolánkban, de vannak órák a Batthyány-gimnáziumban, a Bolyai-iskolában, a Dr. Mező-gimnáziumban és a kiskanizsai általános iskolában is. Városunk önkormányzata a gyógy-testnevelésre utalt tanulóknak - térítésmentesen - biztosítja az uszodát, így minden csoportnak heti egy úszásórája van. Ez nagyon indokolt, hiszen minden deformitás korrigálására javasolt az úszás. A különböző intéunényekben dolgozó kollégák területi feladatokat látnak el, a saját diákjaik, mellett a körzetileg odatartozó, a korcsoportnak megfelelő diákokat is tanítják Azt, hogy valamiféle decentralizálódás ebben a kérdésben elindult, köszönhetjük a Művelődési Osztály koordinálásának. Ennek következtében legalább a helygondok megoldódtak, de továbbra is problémát jelent a képzett szakemberek száma.
D.É.
Horváth Györgyék látóhegyi telkének szinte minden szegletében található madáretető. Megcsodálják az ismerősök, készít is időnként ajándékba egyet-egyet. Nyírfából, hulladék fából, vagy palából készíti, mikor mi van kéznél. Füstölt szalonnával, napraforgómaggal várják a madarakat, de nem jönnek. Hogy mi okból, nem tudni. Ősszel még a gyümölcsfákon röpködtek, aztán eltűntek. A hideg miatt talán a közeli erdőben húzódtak meg! Horváth László hegyi szomszéd is így vélekedik. Még a lábuk nyomát sem látta a hóban. Otthon, a Katona-réti kertes házuk környékére sem jönnek a madarak, pedig a rigókat nagyon szereti. A napokban Ilonkával, a feleségével, éppen arról beszélgettek, hogyan lehetnek a madaraik. Hírmondó sincs belőlük. Sőt, a verebeknek is talán 20-30 százalékát
látja a környéken. A tuják olajos magvaira rájárva olyan ricsajt szoktak csapni, hogy nem lehetett tőlük szót érteni! Most néma csend van, kb. két hete látott egy kis rajt a ház körül. A korábbi években tavasztól őszig a teraszra jártak fütyörészni, s míg a konyhaablakban ették a napraforgómagot, beszélgetett velük. Régebben, szőlőérés idején seregélycsapatoktól sötétedett a felhő, ravaszul dolgoztak, oda kellett figyelni rájuk. Az elmúlt évben már erősen lecsökkent a számuk. Ottjártunkkor, a csendes téli hétköznapon szemerkélt a hó, s a két hegyi gazda a közeli sorompónál fészket rakó gólyacsaládot idézte fel ¦emlékezetében. Azt a szép látványt, amikor repülni, fészekre szállni tanítják a kisgólyákat az öregek. Ebben szoktak tavasszal gyönyörködni...
B. Zs.
-.XL
EVEMÜBOE-ArJANLAT
HHHHBMHMHHHHHHHBHHHlBtal^l^HMHSHIHiH
(február 2-tól február 8-ig)
Február 2., szombat
DUNA TV
05.30 Indul a nap 07.05 Papírsárkány 09.00 Varázsló 09.25 Nyelvőrző 09.40 Ami Igaz, az Igaz 09.55 klub.dunatv.hu 10.25 Aula 11.00 Föld és vér 11.50 Híradó
12.05 Erdélyország sok
szép vize 12.30 Isten kezében 13.00 Beszélő emlékházak 13.30 Eötvös Péter 14.05 Irány a Hold! 15.10 A 12-es vonata utasa 16.00 Az Egyesült Államok
története 16.05 Irány: a jövő! 17.00 Mlss Marple 18.00 Híradó 18.30 Mesefilmek 19.00 Talpalatnyi zöld 19.30 Tom, Dlck és Harriet 20.00 Lady Audley titka 21.35 Olaszország nemzeti
parkjai 21.45 Híradó
22.00 Szex, hazugság, videó
23.35 Dresch Dudás Mihály
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág-válogatás 06.00 Ma reggel 07.25 Rolle.Polle, Olie 07.50 Jó reggelt adj, Istenem!
08.00 Aranyfüst, avagy:
Mit üzen a múlt? 09.25 Hol-mi? 09.50 Zanzlbár 11.10 Indába 12.10 Bravó Tv 13.05 DRUKK! 14.00 Útravaló 14.15 Kölcsönkapott Föld 14.45 Századunk 15.15 Jani házhoz megy... 15.50 TS 18.00 Bajnok 18.25 Téli olimpia előtt... 18.35 Luxor show 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 Kató néni kabaréja 21.05 Marvin szobája 22.45 Szamba
RTL KLUB
06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney rajzfilmek 10.30 Ausztrál expressz 11.20 Csak egy szavadba kerül
11.25 Drágám, a kölykök
(már megint) összementek
12.-20 Autómánia
12.50 Csak egy szavadba kerül!
13.00 Híradó
13.10 Országház
13.35 Barátok közt
15.55 Extralarge
17.35 Melrose Place
18.30 Híradó
18.50 Fókusz-plusz
19 20 Pasik
19-50 Szupermozi
21.30 Heti Hetes
22.30 Híradó
22.50 Mortal Kombat - A
második menet 00.30 Fókusz plusz 01.00 Divatklip
TV2
06.00 gyökereink 06.30 TV2 Matiné 08.45 Cartoon Network 11.00 Az ifjú Herkules kalandjai 11.25 Szupersztárok 12.40 Vadvilág 13.30 S Club 7 14.00 Xena
14.50 Az Ifjú Indlana Jones
kalandjai 15.40 Egyről a kettőte 16.10 A Szupercsapat 17.00 Providence 17.45 Csillagkapu 18.30 Tények
19.00 Villám Spencer - A
karibi őrangyal 19.50 Az ötödik elem 21.55 Éjféli leszámolás 23.45 Gormeghast 02.00 Vers
Február 3., vasárnap
DUNA TV
05.30 Gazdakör 05.55 Kalendárium 06.55 Hírek 07.05 Papírsárkány 08.55 Rendhagyó... 09.35 Élő egyház 10.05 A kis vörös farkas 10.55 Poirot 11.50 Híradó 12.05 Déli muzsika 12.30 Emmy 13.40 Csellengők 14.00 Régi híradók 14.20 Szép város... 14.35 Giannl Versace 15.35 Bach: II. (h-moll)
szvit 16.00 Mae Wesr... 17.00 Csengetett, Mylord? 18.00 Heti Hírmondó 19.00 Talentum 19.30 MESE 19.00 Talentum 19.30 Mese
20.00 Egy másik asszony
21.20 Eltáncolt versek
21.35 Dunasport
21.50 Citromfej, avagy vigyázz, mert úgy maradsz!
22.35 Beszélő fejek
23.05 Köd
23.10 Öt után, hat előtt 23.30 Alexandriai dohányból
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Gazdatévé
06.00 Ma reggel
07.35 így szól az Úr!
07.40 Marsupilami
08.05 Vasárnap-sziget
09.30 Főtér
10.45 Faluház
11.00 Élő magyar zsoltárok
11.10 A tereskei katolikus templom
11.20 A nagybörzsönyi bányásztemplom
11.30 „Mily kedves a Te hajlékod..."
12.00 Hírek
12.05 Delta
12.35 Csendül a nóta
13.00 A jog hálójában
13.50 Kantár a nyakon
15.15 Örömhír
15.45 Európa kék szalagja, a Duna
16.45 Sikkes
17.15 Androméda
18.00 Ismeretlen ismerősök
18.30. Híradó este 19.00 A Hét 19.50 Évszakok 20.45 Angyali hármas 21.15 Az örök Jávor 22.10 Karesz végakarata 23.10 Leonldas Kavakos és a Nemzeti Filharmonikusok hangversenye
RTL KLUB
06.30 Összefüggések 07.00 Kölyökklub 10.25 Második csók 10.50 Jesse
11.15 Csak egy szavadba kerül!
11.20 Irán-Észak titkai
12.15 Recept klub
12.40 Csak egy szavadba
kerül! 12.45 Üstökös 13.00 Híradó 13.10 Sztárok a szüleim 13.40 Tarzan és asszonya 15.30 Golyóderbi 15.55 Doktorok 16.45 Az elveszett világ 17.35 Melrose Place 18.30 Híradó 18.50 Akták 19.50 Szupermozi 21.30 Szexközeiben
23.55 Híradó 00.15 Fókusz portré 00.45 Országház 01.15 Irán-Észak titkai 02.10 Dlvatkllp
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban
07.00 TV2 Matiné
08.45 Cartoon Network
11.00 TV2 Sport
12.30 Utazás Gasztronómiába
13.00 Talpig pácban
13.25 Charlle - Majom a családban
14.20 Herkules
15.10 Mission Impossible
16.00 VIP
16.55 Pacific Blue
17.40 JAG
18.30 Napló ,
20.00 IQ - A szerelem relatív
21.45 Családi tűzfészek 23.20 Vágyrajárók 23.50 Magyarország, holnap
00.20 Szomorú vasárnap 02.20 Vers
.......
Február 4., hétfő
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Heti hírmondó 09.15 Ártéri halászat Kopá-cson
09.55 Történelmi kertek 10.15 Marcello Mastroianni 11.50 Híradó
12.10 A Muzsikás együttes játszik
12.25 Talentum
12.50 Emlékképek
13.10 Udvarház
13.35 Ránk bízott örökség
13.50 Magyar történelmi arcképcsarnok
14.05 Kolumbusz és a felfedezések kora
15.00 Katedra nélkül
15.00 Zengő ÁBC
15.10 Európa-közeiben
15.15 Rendhagyó történelemóra
16.00 Özvegy és leánya
16.35 Szakmák dicsérete
16.55 Ötórai tea
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Határok fölött
19.30 Kis Malac nagy története
20.15 Frankié és Johnny 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája 22.40 Te még élsz? 00.15 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Örök Időkre 12.00 Híradó 13.00 Roma magazin 13.30 Domovina 14.00 A kakasdombi zsaru 15.00 Magyar Ház 15.30 Váratlan utazás 16.20 100 kép a 20. századból
16.35 Élő magyar zsoltárok 16.55 Úton 17.20 Maradj velünk! 17.30 Capltaly 18.00 Híradó 18.10 Esti mese 18.40 Chicago Hope Kórház 19.30 Híradó 20.05 Kékfény 20.45 Pesty Fekete Doboz 21.15 Szigorúan bizalmas 21.40 Bonusz 22.00 Aktuális 22.20 Híradó 22.30 Théma 22.45 Fogadóóra 23.15 Vágta 00.55 Kárpáti krónika 01.05 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.25 Tiltott szerelem 09.50 Teleparti 10.40 TopShop 11.35 Delelő 12.30 Kavalkád 13.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.20 A végtelen szerelmesei
15.15 Csak egy szavadba
kerül! 15.20 Receptklub 15.35 Mllagros 16.20 Csak egy szavadba
kerül... 16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen ön is milliomos!! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.00 Párbaj a városban 23.45 Híradó 00.05 Autómánia 00.35 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország! 09.00 Sonadoras
09.45 Rosallnda
10.10 Utazás Gasztronómiában
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Ml, magyarok
11.50 Riviéra
12.35 Maggle
13.00 A dadus
13 25 Mozidélután
15.00 Gazdag ember, szegényember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek -
17.35 Szeretni beindulásig
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.00 Nincs kegyelem
19.55 Jó barátok
20.25 Titánok
21.20 Légi zsaruk
22.20 Szokatlan
23.00 Jó estét Magyarország!
2345 Siska
00.35 Korridor Café
00.45 Háló világ
01.35 Aktív
02.20 Vers
Február 5., kedd
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Határok fölött
09.10 Halld, Izrael!
09.40 Tájak, fortélyok, asszonyok. Zirc
10.00 Újrakezdem háromról
11.50 Híradó
12.10 A tudomány kincsesháza 12.35 Ami Igaz, az Igaz 12.40 Lélek és test hajléka 13.25 Virtus
14.00 Kolumbusz és a felfedezések kora
14.55 Európa közelben
15.00 Katedra nélkül
15.30 Heuréka diákkör
16.00 Özvegy és leánya
16.35 Szakmák dicsérete
16.55 Ötórai tea
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Gazdakör
19.30 Kultúrkincseink
19.45 Néhány perc Kabos Gyulával
20.00 Együttélés
21.20 Szibériai nyár
21.35 Művészetek randevúja
21.45 Híradó
22.00 Talentum
22.30 Mozgó Kép
23.00 Az Inforg stúdió filmjeiből
00.00 Hírek
í
2002. január 31.
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel
08.30 Topmodell
09.05 Naprakész magazin
11.05 Örök időre
12.00 Híradó
13.00 Srpski ekran
13.30 Unser Bildschrim
14.00 A kakasdombi zsaru
15.00 Betűvető
15.30 Váratlan utazás
16.20 Száz kép a 20. századból
16.30 Gyerekeknek!
17.00 Családfa
17.30 Katolikus krónika
18.00 Híradó
18.10 Esti mese
18.35 Chicago Hope Kórház
19.30 Híradó
20.05 NÉVshowR
21.00 Millenniumi mesék
21.30 Panoráma
22.00 Aktuális
22.20 Híradó
22 30 THÉMA
22.45 Lendületben
23.10 Kultúrpercek
23.15 A Dunánál
01.20 Kárpáti krónika
01.30 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli! 09.00 Recept Klub 09.25 Tiltott szerelem 09.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 13.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.20 A végtelen szerelmesei
15.15 Csak egy szavadba
kerül! 15.20 Recept Klub 15.35 Milagros 16.20 Csak egy szavadba
kerül!
16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 13.55 Barátok közt 20.25 Harmadik műszak 21.15 Szupermozi 22.50 Híradó 23.10 Alvajárók 00.40 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Ablak Európára
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Riviéra
12.35 Maggie
13.00 A dadus
13.25 Mozldélután
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.00 Nincs kegyelem
19.55 Jó barátok
20.25 A keselyű három napja
22.30 így készült...
23.00 Jó estét, Magyarország!
23.45 Fehér Kobra akció 01.05 Aktív 01.50 Vers
Február 6., szerda
DUNA TV
05.30 indul a nap 08.40 Gazdakör 09.10 Talpalatnyi zöld 09.35 Lepereg az év. Közeleg a rév, közeleg az Úr
10.05 A Jávor
11.50 Hírek
12.10 Élő egyház
12.40 A szellem órája
13.20 Énekelt versek
14.00 Kolumbusz és a felfedezések kora
14.55 Katedra nélkül
15.10 Magyar történelmi arcképcsarnok
15.25 Hungária Litterata
16.00 Özvegy és leánya
16.55 Ötórai tea
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Égtájak
19.30 Európa legszebb
kertjei 20.00 Háry János 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája 22.40 klub dunatv.hu 23..10 Érintések 00.10 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.00 Hírek 11.05 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Hrvatska krónika 13.30 Ecranul nostru 14.00 A kakasdombi zsaru 15.00 Magyarország 2002 15.30 Váratlan utazás 16.20 100 kép a XX. századból
16.30 A pápa hívó szavára
17.00 Capitaly
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.35 Chicago Hope Kórház
19.30 Híradó
20.05 Capitaly
20.35 Kisfilmek a nagyvilágból
22.05 Aktuális
22.25 Híradó
22.35 THÉMA
22.45 Kultúrpercek
22.55 A bosszú
23.50 Kárpáti krónika
00.00 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Recept Klub 09.10 Top Shop 09.25 Tiltott szerelem 09.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 12.30 Kavalkád 13.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.20 A végtelen szerelmesei
15.15 Csak egy szavadba
kerül! 15.20 Receptklub 15.35 Milagros 15.15 Csak egy szavadba
kerül 15.20 Recept Klub 16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18Ü5 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 23.00 Híradó
23.20 Az Igazság zsoldosai 00.10 Antenna 00.40 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt, Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Segíts magadon!
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Riviéra
12.20 Maggie
12.45 A dadus
13.10 Mozidélután
15.00 Gazdag ember, szegényember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.10 Nincs kegyelem
19.55 Jó barátok
20.25 Benny Hill-show
21 15 B.Ú.E.K.!
22.15 Kém Gamé
23.00 Jó estét, Magyarország!
23.45 Baywatch Nights 00.35 Az ígéret földje 01.25 Aktív 02.15 Vers
Február 7., csütörtök
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Égtájak 09.10 Kusztos Endre 09.40 A toll
10.00 Marcello Mastroianni 11.50 Híradó 12.10 Isten kezében 12.40 Emmy 13.50 Heuréka diákkör 14.20 Amikor az istenek táncot járnak
15.05 Katedra nélkül
15.45 Nagy László: Vértanú arabs kanca
15.55 A Magyar Olimpiai Akadémia olimpiatörténeti vetélkedője
16.55 Ötórai tea , . .
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó .\';
18.25 Országértékelés
19.30 Halló, halló!
20.00 Beskempir, a fogadott fiú
21.20 A gyulafehérvári érseki székesegyház
21.45 Híradó
22.00 Miért?
22.30 Összkép
23.00 Magyar tarka
23.45 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell > 09.05 Naprakész magazin 11.05 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Rondó 13.30 Együtt
14.00 A kakasdombi zsaru 15.00 Alpok-Duna-Adria 15.30 Váratlan utazás 16.20 100. kép a XX. századból
16.30 Az első Mária-ikon? 17.00 Szószóló 17.30 Kapás van! 18.00 Híradó
18.25 Orbán Viktor miniszterelnök országértékelő beszéde
19.30 Híradó
20.10 Köszöntjük Hofi Gé-
í. zát 21.30 Aktuális 21.50 Híradó 22.00 Választási vitafórum 22.50 Théma 23.10+1
00.00 Kárpáti krónika 00.10 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 12.30 Kavalkád 13.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.20 A végtelen szerelmesei
15.15 Csak egy szavadba
kerül! 15.20 Receptklub 15.35 Milagros 16.20 Csak egy szavadba
kerül!
16 25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.10 Az elnök emberei 23.00 Híradó 23.20 Pont hu
23.50 Oblong család 00.15 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország
09.00 Délelőtt a tv2-vel
09.45 Rosalinda
10.10 Szokatlan ,
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Maggie
12.15 A dadus
12.45 Mozidélután
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.00 Nincs kegyelem
19.55 Jó barátok
20.25 Turbo, a négylábú zsaru
22.05 JAG - Becsületbeli ügyek
23.00 Jó estét Magyarország!
23.45 Autoexpó, 2001 00.15 Copland 02.05 Aktív 02.30 Mi, magyarok 02.50 Vers
Február 8., péntek
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Mirjam Róth meseíró
09.10 A szellem órája
09.50 Építészek a Vittarks-tó partján
10.20 Egy kicsit én, egy kicsit te
11.50 Híradó
12.10 Miért?
12.40 Összkép
13.10 Szerelmes földrajz
13.45 Navigátor
15.20 Dönitz admirális tengeri farkasai
16.25 A tudomány kincsesháza
17.00 Kalendárium
18.00 Hírek
18.30 MESE
19.00 Udvarház
19.30 A holnap világa
20.00 Palermo-Milánó -Egyszeri utazás
21.45 Híradó
22.00 Magyar tánc
22.50 Tékozló apa
00.10 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Körzeti magazinok 13.50 Van öt perce? 14.00 „Száz vasutat, ezerét..."
14.30 Formatervezett élővilág
15.05 Évgyűrűk 15.30 Váratlan utazás 16.20 Száz kép a 20. századból 16.30 Jó utat! 17.00 Forrás
17.30 Unokáink sem fogják látni
18.00 Híradó
18.10 Esti mese
18.30 Ablak
19.30 Híradó
20.05 A kispapa
21.40 ...hol nem volt...
22.10 Aktuális
22.30 Híradó
22.40 THÉMA
22.50 Kultúrpercek
23.00 Az ártatlanság elvesztése
00.45 Kárpáti krónika
00.55 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Recept Klub 09.10 Top Shop 09.25 Tiltott szerelem 09.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 12.30 Kavalkád 13.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Norm-show 14.20 A végtelen szerelmesei
15.15 Csak egy szavadba
kerül! 15.20 Recept Klub 15.35 Milagros 16.20 Csak egy szavadba
kerül!
16.25 Vad szenvedélyek 17.20 Mónika 18.05 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 A cég embere 22.00 Igaz történetek 00.20 Híradó 00.50 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország
09.00 Délelőtt a tv2-vel
11.50 Riviéra
12.15 Maggie
12.45 A dadus
13.15 Mozidélután
15.00 Gazdag ember, szegény ember
15.55 Kapcsoltam
16.15 Sebzett szívek
16.45 Lucecita
17.10 Barátok és szerelmek
17.35 Szeretni beindulásig
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.00 Az erőd
19.55 Jó barátok
20.25 Activity
21.10 Dáridó
23.00 Jó estét Magyarország! 23.45 Polip
01.30 Világsztárok Frideri-
kusszal 02.00 Aktív 02.40 Vers
2002. január 31
19
ELT EGY KIS VIRÁG...
Közép-Európában több helyen is élt egy kis virág, az orchideaflóra talán legnagyobb ritkasága. Karcsú száron hófehér virágok az elegancia botanikai megtestesítői. A főként Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Dél-Németországban, a Kárpát-medencében és attól délre megtelepedett nyári füzértekercs jelenleg ismert képét egy Németországban fellelt virág fotója nyomán tudjuk már csak beazonosítani, mert sajnos a mi vidékünkön kipusztult. Utoljára Károlyi Árpád kutató egy városkörnyéki homokbányában lelte fel. A nyári füzértekercs (latin nevén spiran-thes aestivalis) jelképpé vált: a város virágaként került be a zászló, a logó, a címer mellett a települési arculati kódexbe.
Most úgy tűnik, hogy a nyári füzértekercs újra életre kelhet. Jelképesen és valójában is.
HIMNUSZ A VÁROS VIRÁGÁHOZ
A Gála 7 ünnepi pillanataiban 2001. december 8-án az új RynoLander-díjasokat egy erre
az alkalomra komponált megzenésített vers köszöntötte. Költője - és egyben zeneszerzője is -, Kollonay Zoltán zongoraművész a himnikus virágköszöntő születéséről így beszélt:
- A vers még 1999-ben született egy baráti összejövetelre, ahol születésnapot ünnepeltünk. Én úgy gondoltam, hogyha versbe öntöm a város virágával megjelenített helyi környezetvédelmi díjat, akkor kétszeresen is ajándékot adok: először az ünnepeltnek, másodszor a majdani díjazottaknak. A vers modern hangvételű - popelemeket is felvonultató -, a himnusz stílusjegyeit magánviselő zenét kapott. Mondhatjuk azt, hogy a mű ősbe mutatója a decemberi Gálán volt, ahol Magyarkúti Nóra operaénekes adta elő. A kíséretet az esten fellépő big-band adta, akiket előzetesen Budapesten személyesen tanítottam be
A zenemű ugyan alkalmi darab, ennek ellenére örülnék - mert a város hírét, nevét vinné el -, ha valamelyik rádióadó műsorára tűzné.
VIRAGKUTATO EXPEDÍCIÓ
Ferencz József, a környezetkultúra, az általa kezdeményezett RynoLander-díj odaítélésének évenkénti megszervezője, a legutóbbi díjátadás kapcsán egy nagyszerű ötlettel állt elő. A virágkutató expedíció tervéről lapunkat így tájékoztatta:
- Mint ismerétes, a nyári füzértekercs városunkban ma már nem lelhető fel. Mivel a virág meszes, bővizű forráslápokban és lápréteken - főleg csátés társulásokban - él olyan növényritkaságok társaságában, mint a hazánkból már kipusztult hosszúlevelű harmatfű, havasi hízóka, pázsitliliom és rozsdás csaté, sajnos városunk természeti környezete ezeket a feltételeket már nem tudja biztosítani. Amikor 7 éve útjára bocsátottuk a RynoLander-
díjat, akkor úgy fogalmaztunk, hogy úgy kellene élnünk, védenünk környezetünket, olyan ökológiai egyensúlyt kellene teremtenünk, hogy a virág nálunk újra gyökeret ereszthessen. A virághoz képletesen közelebb kerültünk, hiszen felhívtuk a figyelmet a helyi környezetvédelem, a környezeti nevelés fontosságára. Ennek legszebb tanújelét többek között, a díjazottak tevékenysége bizonyítja. Szeretnénk azonban azt is, ha a virágot élő valójában is láthatnánk, ezért úgy gondoltuk néhányan,. hogy virágkutató expedíciót szervezünk. Szlovéniába és Horvátországba, mert ott még fellelhető. Terveink között az szerepel, hogy egy 8-10 fős diákcsoport - helyi valamint horvát és szlovén szakemberek közreműködésével - indulna felfedezőútra, olyan fiatalok, akik esetleg életpályájuknak is ezt vállalják fel. Az expedíció költségét is maguk teremtenék elő. Szeretném kérni, hogy ez az írás egyben üzenet is legyen azok felé, akiket érdekel ennek a botanikus ritkaságnak a sorsa, esetleg kanizsai jövője.
Büki Erzsébet
A Nagykanizsai Városvédő Egyesület és Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubja kéréssel fordul az alábbi témában a Város Lakosságához.
Véleményük szerint a város lakossága és az eljövendő generáció részére elengedhetetlen egy 100 éves múlttal rendelkező katonaváros történetének hű leírása, könyvben való megjelenése.
A város lakossága közel 100 éve együtt él az itt lévő honvédséggel, fegyveres szervekkel, az őt védelmező, létezését biztosító erőkkel. Azt tudni kell, hogy a város fejlődéséhez nagymértékben hozzájárult az itt állomásozó katonaság. Az épülő várost sok társadalmi munkával is támogatta a katonaság. Munkahelyi lehetőséget biztosított civilek számára is. E városban három igen nagy laktanya volt 4-5 egységgel, több ezer katonával. Konfliktus nélkül, szinte nélkülözhetetlen támasza volt a nehéz történelmi időszakban a katonaság. Ennek a hű leírását kívánjuk megörökíteni az utókor számára, hisz a történelmünk valós megismerését a laktanyában dolgozó, szolgálatot\'teljesítő katonákon kívül már más olyan társadalmi réteg nincs, aki ezt tudná, illetve segítséget tudna nyújtani. Éppen ezért kérjük mindazokat a civileket, nyugállományú katonákat, \'Smammmmm:.....m.....mm.......wmm amm.........mmmmm.....¦fmmmmmmm......mm
katonai szolgálatot e laktanyában teljesítőket, akik részesei voltak a történelmi időszaknak, hogy juttassák el hozzánk mindazt az ismeretanyagot, amellyel e történetírás hű képet adna a katonaság életéből. Kérjük, aki rendelkezik behívóparancs, különböző ünnepi fényképek, megemlékezések, sajtótemlékekkel, emlékiratokkal vagy a saját élményeik leírását elkészítve 2002. február 28-ig juttassák el a Fegyveres Erők Klubja (Tisztiklub Nagykanizsa, Ady Endre u. 7.) I. emeleti irodájához.
Reméljük, hogy elgondolásunk, hogy a nagy múltú katonaváros történetének feldolgozása megértésre talál és mindazok, akik tehetik, támogatják ez irányú törekvéseinket.
Közreműködésüket szervezeteink nevében várjuk, és tisztelettel megköszönjük.
Nagykanizsa, 2002. január 3.
Lovrencsics Lajos
Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnöke
Kónya István
Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományú Klubja elnöke
VÍZILABDA
A Kanizsa Vízilabda SE pólósai szinte „alig lesznek kint" a vízből a tavaszi szezon folyamán. A viszonylag rövid téli szünetet követően január 3-án kezdték meg a felkészülést korosztályos csapataik. A legfiatalabbak - 1989-ben és később születettek - Szabó Szilárd, a ,,\'87-esek" és az OB I/B-s felnőtt gárda Komlósi János vezetőedző irányítása mellett végzik a tréningeket, s készülnek a tavaszi szezon bajnoki és kupamérkőzéseire. A „kicsiknek" már el is kezdődött az új évad. túl vannak három meccsen, melynek mérlege két győzelem, egy vereség. A rajt nem a legjobban sikerült, 11-9-re kikaptak a PVSK-TÁSI gárdájától. A folytatás már jobb volt, 13-1 l-re nyertek a Duna-
KOTELUGRAS
A Diákolimpia mintegy harminc sportága közül kétségtelenül nem a legnagyobb tömegeket vonzó versenyszám az egyszerűségében is nagyszerű kötélugrás. Művelői nincsenek különösképp reflektorfényben, noha mind figyelemre méltóbb eredményeket érnek el. A Vágó Lászlóné nevével is fémjelzett Fitness Centerben szakavatott kezek irányítása mellett edzenek, s készülnek a versenyekre. Legutóbb a Diákolimpia Zalaegerszegen rendezett megyei döntőjén vettek részt a kanizsai kötelesek, s mind egyéniben, mind formációban remekeltek, 5 bajnoki címet, 3 ezüst- és két bronzérmet szereztek, ezúttal iskoláik színeit képviselve. Egyéni eredményeik: „B" kategória ÍII. kcs.: 1. Hárs Gergő (Zrínyi), 2. Csermák Nikolett (Rozgonyi), 3. Katz Mariann (Batthyány), IV. kcs.: 2. Völgyi Szabina (Kis-
újvárosi VSE, 15-9-re a Nova-Vízcoop Kaposvár fiataljai ellen. Hamarosan vízbe szállnak a nagyobbak is. A csoportjában első helyen álló, s bajnoki címre aspiráló \'87-es gyermekcsapat február 3-án Kaposvárott egy farsangi tornán kezdi a megmérettetést, majd edzőmérkőzésekkel tarkított programmal készülnek a március 23-án induló tavaszi szezonra. A CWG Kanizsa OB I/B-s újonc felnőttegyüttese február 9-én Magyar Kupa-találkozóval kezdi a térmérkőzések sorát Pécsett, a visszavágó egy hét múlva itthon. Az összecsapás tétje a legjobb 16 közé jutás.
Amennyiben sikerrel veszik az akadályt, a következő körben OB l-es favoritokkal kerülhetnek össze, s az FTC. a BVSC, a Vasas, vagy a Honvéd kiválóságait láthatjuk jóvoltukból a Fedett uszodában. Ha nem jutnának a 16-os táblára akkor sem pihennek, a tavalyi CWG Kanizsa Kupát nyerő szlovén VK Maribor együttesének vendégei lesznek egy nemzetközi torna kapcsán. Az első márciusi hétvégén a hagyományos Hullám Kupán vesznek részt a baranyai megyeszékhelyen, a következőn pedig házigazdái lesznek az immár VI. CWG Kanizsa Kupa nemzetközi vízilab-
da-tornának. Március 16-án aztán a tavaszi szezon bajnoki rajtja Egerben, melyet a 12 csapatos OB I/B-s mezőny 10. helyéről várnak. A közelmúltban tartott - jó hangulatú farsangi bállal egybekötött -, az elmúlt évi munkát is elemző összejövetelükön az egyesület vezetése megjutalmazta a legjobb teljesítményt nyújtókat. A szakmai zsűri -csapatkapitányok, edzők, szakvezetők - által megválasztott „Év játékosa" címet a gyermekkorcsoportban Dávid Szabolcs, a felnőtteknél Szabó Dénes érdemelte ki, ők díszes vándorserleget vehettek át.
B.Z.
kanizsa), V-VI. kcs.: 3. Vágó Alexandra (Dr. Mező). A formációk közötti versengésben aztán verhetetlenek voltak „négyesfogataik", valamennyi korcsoportban aranyérmes helyet, megyebajnoki címet szereztek. II. kcs.: Horváth Ramóna-Szakács Tímea-Agoudan Virág (Zrínyi)-Baumgartner Nóra (Batthyány), III. kcs.: Hetési Violetta-Hárs Gergő (Zrínyi)-Puskár Kitti (Kőrösi)-Szekeres Barbara (Bolyai), IV. kcs.: Völgyi Szabina-Cser Edina-Péter Kitti-Péter Klaudia (Kiskanizsa), V-VI. kcs.: Szakács Zsófi-Vágó Alexandra (Dr. Mezó\')-Vágó Diána (Thury)-Marczinka Aliz (Batthyány). A középiskolás lányok (V-VI. kcs.) első
helye azért is elismerésre méltó, hiszen maguk mögé utasították a világkupát is nyert zalaegerszegi Speed köteleseit. Mind a 20 kani-
zsai induló továbbjutott a március 22-24. között Dombóváron sorra kerülő országos döntőre.
B.Z.
JUDO
Hétből négyen érmesek
A MÁV NTE ifjú judósai a decemberi Mikulás Kupával zárták itthon a versenyévadot, s rövid téli szünetet kivéve folyamatosan edzettek, hiszen január közepén már elkezdődött számukra az idei szezon a szlovéniai Lendván rendezett nagyszabású nemzetközi versennyel. Négy ország - a házigazdák mellett magyar, horvát és bosnyák klubok - versenyzői in-
dultak az 1988/89-ben és az 1990-ben és később születettek korcsoportjában, összességében 38 klub közel 400 fővel. Hazánkat négy megye 8 egyesülete képviselte, közte három zalai, a MÁV NTE. a Lenti TE és a Zalaegerszegi Police Klub. A vasutasok 7 fős „maroknyi" csapata a körülményekhez képest sikerrel helytállt a népes és erős mezőnyben, hiszen négyen éremmel, közte arannyal térhettek haza. Az aranyérmet Aczél Éva (1994-es születésű) a 24 kg-os súlycsoportban. A három bronzot Mihovics Szabina (\'92) 32 kg-os, Aczél László (\'90) 45 kg-os és Gyimesi Bettina (\'88/89) 52 kg-os kategóriában szerezte.
B.Z.
USZAS
A CWG-NVSE úszószakosztályának régóta jó kapcsolata van a szlovéniai Ravne városában működő egyesülettel. így természetes, hogy a vízműs versenyzők legjobbjai is ott voltak a hagyományos ravnei nemzetközi téli úszófesztiválon, ahol hat ország 18 klubjának közel 300 versenyzője mérte gyorsaságát a különböző távokon és úszásnemekben. No. és ha már ott voltak vízbe is szálltak, s az 1988-89-ben születettek korcsoportjában több számban is remek időeredményeket produkálva fényes „éremgyűjteménnyel" térhettek haza. Ezúttal is kimagaslott közülük Silló Dániel teljesítménye, aki aranyérmet szerzett 50 m és 100 m pillangón, s ezüstöt 50 m gyorson az erős nemzetközi me-
zőnyben. Császár Krisztián 100 m mellen harmadik, 50 m mellen negyedik lett. A vízműs úszólányok közül Miatta Mercédesz nyakába akasztottak aranyérmet 100 m gyorson elért időeredménye alapján. 400 m vegyesben negyedikként ért célba. Horváth Eszter is kitett magáért különösen pillangóúszásban. 200 m-en ezüst-, 100 m-en bronzérmet szerzett. 200 m gyorson elért ötödik helye is dicséretes.
B.Z.
SPORTPROGRAMOK
Torna: Diákolimpia I—IV. korcsoport „B" kategória városi, városkörnyéki döntő, péntek 14 óra. Hevesi S. Általános Iskola tornaterme. Kézilabda: VI. Fekete Zoltán Emléktorna, szombat 8.30, Olajbányász-csarnok.
Teremlabdarúgás: Téli Kupa városi
teremlabdarúgó-bajnokság csoportmérkőzéseinek zárónapja, vasárnap 8.00, Zsigmondy-Winkler-csarnok. Kosárlabda: férfi NB 1 „B" csoportos rájátszás: Kanizsa KK-DKG-EAST-KNC-Fekete Sasok (Salgótarján), február 6-a szerda, 19.00, MÁV NTE-csarnok.
TIT-programok az ev eleien
Horváthné Polai Mária, a TIT Öveges József Egyesület nagykanizsai irodájának vezetője alapfunkciójukról, az ismeretterjesztő programokról elmondta, 10 évig szervezték a Csillagászati Szabadegyetemet, és idén úgy döntöttek, az érdeklődés csökkenése miatt váltanak. A sikerre való tekintettel, az Irodalmi Szabadegyetem folytatódik. Márciusban indul az Arany János Szabadegyetem a HSMK-val közös szer-
vezésben, ahol Harkány László tanár és dr. Németh József irodalomtörténész tait előadást Arany János balladaköltészetéről. A közönségszervezésnél a középiskolásokra, és a törzstagjaikra számítanak. Másik nagy rendezvényük, az „Ingyen lakoma" is folytatódik, öt előadásból áll, kettőt tavasszal, és három előadást őszre terveznek. Neves, Kanizsáról elszármazott írók, költők, tudósok, nyelvészek meghívása szerepel a
programban. Az iroda ismeretterjesztő munkája kiegészül városkörnyéki előadásokkal. Nagy-récsén népfőiskolai előadássorozat indult, Molnáriban.már felkérték őket néhány előadásra, és Murakeresztúron népfőiskolai sorozat indulását várják. Ezeket az előadásokat erkölcsileg és anyagilag is támogatják. A tanfolyamaik ősszel beindultak, nagy szelete munkájuknak a munkaerőpiaci képzés. Nagyon jó a kap-
csolatuk a munkaügyi központtal. Beadták az ez évi pályázatokat, bíznák abban, hogy sikeresek lesznek. Pillanatnyilag ingatlanközvetítő, vámkezelő, kisteljesítményű kazánfűtő tanfolyamok zajlanak, de szeretnének indítani számítógépes tanfolyamot, és foglalkoznak a kereskedők, vendéglátósok HACCP-rendszerre való felkészítésével az ANTSZ-szel közösen.
B. Zs.
EGYSZER MAR VISSZAHÚZTA A SZIVE
Galambok a világ közepe, ahonnét félóránként indulnak a buszok a különböző égtájak felé - tudtuk meg Borsfai Zoltánné egykori országgyűlési képviselőtől, akit hogyléte felől érdeklődve látogattunk meg otthonában. Eta néni 40 éves korában került a parlamentbe, két ciklusban, tíz éven keresztül volt országgyűlési képviselő. Parasztkörzetben, ahogyan ő mondta, és Pat, Sand, Zalaszabar, Orosztony, Gelse, Gelsesziget, Fűzvölgy, Hahót, Zalaszentbalázs és Homokkomárom tartozott hozzá. Hogy miért van napjainkban szemmel láthatóan kevés nő a parlamentben, és egyáltalán a közéletben, azt azzal magyarázta, hogy nehéz egy nőnek gyermeknevelés mellett ilyen feladatot elvállalni. Akkor a képviselőknek az egyharmada nő volt. Zalából az első ciklusban ketten, a második ciklusban a kilenc férfi mellett ő volt az egyedüli nő. Az első öt évet csodálatosnak tartotta, mert akkor igazán dolgozott a parlament. Nem fordult elő, hogy valaki azt mondta volna, hogy mondjon le a miniszter! Az utolsó év már nagyon keserves volt a számára. Jöttek a különböző pártok, nem
lehetett tudni, mi lesz a vége. Részt vett azon az éjsza-k á n , azon a megyei csetepatén, ahol már összecsaptak az indu-latok. Megkezdődött a rendszerváltás. A zalai csapat kitűnő csapat volt. Voltak kisebb nézeteltérések közöttük, de arra soha nem gondolt senki, hogy feljelentse a másikat. Nagyon hálás a sorsnak, hogy bejutott a Parlamentbe, és sok ismert emberrel találkozhatott. Ha netán rendeznének egy „nyugdíjas találkozót", szívesen elmenne, de 1998 előtt már visszahúzta a szíve, s Göndör István országgyűlési képviselő segítségével újra végigjárta az ismert folyosókat, a társalgót, és a karzatról meg-
nézte az Uléster-m e t . Olyan szívszorongást érzett, mint legelőször. Nagyon fontosnak tartja azt, hogy a képviselő jól öltözött, jó megjelenésű legyen. A parlamentbe mindig úgy lépett be, mint egy templomba. Akkoriban negyedévenként kötelező volt körbejárni a tanácskörzetet, most egészen más világ van! - évődik gyakran úgy családi körben, mert eljárogatni nem tud hazulról, a fájós izületei miatt. Hát szükség van erre a sok pártra? Az emberben egy dac alakul ki, ha nézi a híradót a tv-ben. Hármat is megnéz naponta, hogy értse az eseményeket. Időnként önkéntelenül megjegyzi, hogy nem így kellene fi-
úk! Annak idején ővele is előfordult a gyakorlatban, hogy összevitatkozott a mezőgazdasági miniszterrel, de csak úgy négyszemközt, ahogyan kibuggyant belőle a paraszti szellem. Megkérdezte tőle, milyen miniszter maga, hogy nem tudta elintézni azt a bizonyos fontos kérdést! A miniszter pedig visszakérdezett: tudja, hogy hány főnököm van, akik mind dirigálnak nekem? S amikor megkérdezte, tőle, hogy mennyi a fizetése, azt a választ kapta, hogy tízszer annyi, mint az övé. Elfogadhatónak tartotta ezt a különbséget Eta néni, hiszen ő a tsz-ben fizikai munkát végzett. A kőfejtésen kívül, mindenféle munkát el kellett végeznie. A napjait otthon tölti, nagy megtiszteltetés volt számára, amikor a millenniumi zászlóátadáskor őt kérték fel zászlóanyának a községben. Féltett kincsként őrzi szekrényében, a rendszerváltás történetéről szóló nagykönyvet, amit minden országgyűlési képviselő megkapott, no és még valamit: a leányunokájának szánt szebbnél szebb gyöngyös fejkötőket.
B. Zs.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kit. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Kisberki utca 19. II. emeleten kétszobás, étkezős, egyedi fűtéses lakás eladó vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: 321-506, 20/911-9003, 30/235-8893
(4333 K)_
Csengery úton társasházi, 1,5 szobás, 43 nm-es, egyedi fűtéses, parkettás, járólapos, teljesen felújított lakás sürgősen eladó. Azonnali beköltözési lehetőség! Irányár: 3,8 millió Ft. Érd.: 30/987-2255 (4344 K) Kiskanizsán a központhoz közel, 110 nm-es családi ház nagy műhellyel, garázzsal eladó. Érd.:
20/510-2751 (4345 K)_
Nk-án kétszobás, kéterkélyes, központi fűtéses, 53 nm-es lakás sürgősen eladó. Érd.: 30/351-
8604 (4351 K)_
Gyékényesi kavicsbánya-tónál lévő horgásztanya a B/5 szektorban eladó. Érd.: Zákány, Rózsa u. 2. Szamosi, vagy a 82/735-319-es telefonszámon.
(4352 K)_
Csapi Öreghegyen 473 négyszögöl zártkerti telek eladó. Érd.: 30/374-8903 (4353 K) 3 millió Ft-tal + OTP-átvállalás-sal lakást keresek. Érd.: 30/374-
8903 (4354 K)_
Nagyrécsén 1120 nm-es, közművesített építési telek eladó. Alap kész, tervek, engedélyek rend-ben. Érd.: 314-260 (4357 K) Gyékényesi tónál az „A" szektorban, vízparthoz közeli telek eladó. Érd.: 18 óra után a 82/735-316-os telefonszámon.
(4359 K)_
Nk-án egyedi fűtéses lakást + garázst, házat (romosat is!) vennék készpénzért, akár adóssággal terheltet is. Érd.: 20/9919-726 (4361 K)___
BÉRLET
A keleti városrészben egyszobás, bútorozatlan lakás kiadó.
Érd.: 323-631 (4355 K)_
Nk-án albérleti szoba kiadó fürdőszoba- és konyhahasználattal. Érd.: 15 óra után a 313-017-es telefonszámon. (4360 K)_
JÁRMŰ
ZUK All-hez alkatrészek olcsón eladók. Érd.: 30/856-3666 (4308 K)_
VEGYES
Két darab ágyneműtartós gyermekheverő (150 cm hosszú) el-adó. Érd.: 324-894 (4339 K) 6 db egyforma csillár, csak 2,5 méternél magasabb terembe, szobába olcsón eladó. Érd.: 20/911-9003 K (4356 K) 43 db 7-11 méteres telefonoszlop egyben eladó. Irányár: 130.000 Ft. Érd.: 314-260 (4358 K)_
TÁRSKERESŐ
30 éves, független fiatalember, rendezett anyagiakkal társat keres. Ha független, nem dohányzó 25-28 év közötti szőke lány vagy, írj „Tavaszi boldogság" jeligére a szerkesztőségbe. (4348 K)
30 éves, független, roma származású férfi vagyok. Keresem azt a 25-30 év közötti független lányt, akivel megoszthatnám az életem. Leveleket „Régóta kereslek" jeligére a szerkesztőség-be kérek. (4349 K)_
31 éves, 175 cm magas, barna szemű, nőtlen férfi keresi korban hozzáillő, nem dohányzó, csinos lány ismeretségét házasság céljából. Leveleket „Együtt köny-nyebb" jeligére a szerkesztőség-be kérek. (4350 K)_
j L/Egyen velem I
I Február 4-én hétfőn kerül sor I
I az Egyen velem következő I
I miklósfai programjára. A I
I meghívott vendégek ezúttal I
I Bálint gazda (Bálint György) I
I és Kovács Kálmán lesznek. A I
I menüről még nem sikerült I
I részleteket megtudni, de azt I
§ igen, hogy továbbra is helyi I
I különlegességgel várják a kö- I
I zönséget. Belépőjegyek 1000 I
I forintért vásárolhatók a Min- I
I denki Házában.
„SEGÍTS AZ ÉLET ALKONYÁN" ALAPÍTVÁNY
tisztelettel kéri a lakosságot, hogy adójuk 1%-ának felajánlásával időseinket szíveskedjenek támogatni.
Támogatásukat előre is köszönjük.
Adószám: 18958276-1-20
A Kodály Zoltán Művelődési Házban
FAFARAGÓ KÖR indul.
Nagykanizsa, Csengery út 67.
A Zalai Vadász-Alkotók Egyesülete tagjainak, fotósoknak és festőknek nyílt kiállítása január 28-án a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Galériájában. Zala megye abban a kivételes helyzetben van, hogy jó néhány vadász és nem vadász alkotó választhatja témájának a természetet, a természetben élő vadat és a vadászatot. Az alkotók 1998-ban, a sohollári vadászati évadnyitón mutatkoztak be először. Az elmúlt év
A Zsigmondy Vilmos-Széchenyi István Szakképző Iskola
tisztelettel kéri Önöket, hogy a 2001. évi személyi jövedelemadójuk 1%-ával szíveskedjenek támogatni iskolánk alapítványát.
Az alapítvány neve: Zsigmondy Vilmos Szakközépiskola Alapítványa
Támogatásukat előre is köszönjük!
19275323-1-20
Természetjárás
Február 3.: MÁNTAI DŰLŐ
Indulás: 12.25 autóbusz-állomás. Érkezés: 17.25 autóbusz-állomás. Gyalogtúra útvonala: Fűzvölgy templom - Alsó Csinga Homokkomárom - Mántai dűlő -Sormás. Táv: 13 km.
márciusában alapították meg az egyesületet többek között azzal a céllal, hogy Zala megye növény- és állatvilágának, természeti értékeinek szépségeit a művészetben megjelenítsék, és a vadászati kultúrát, a vadászati hagyományokat megőrizzék. A kiállításon február 15-ig láthatók Adorján Péter, Bodai György, Jakabfi Tamás, Polster Gabriella fotói, valamint Kun Edit, Marics Attila, Pásztor László és Rékasi Csaba festményei.
Diákok, szülők, pedagógusok!
A Bolyai János Általános Iskola diákjainak, a szülőknek és az iskola pedagógusainak alkotásaiból nyílt kiállítás január 28-án a Honvéd Kaszinóban.
A február 10-ig megtekinthető tárlatot Lengyák István tanár nyitotta meg.
Műsorral közreműködtek az iskola tanulói.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Büki Erzsébet. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamémé. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Godena Ildikó. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. 1. Tel.: 92/549-200. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
VADÁSZ-ALKOTÓK
HEVESI SÁNDOR
MUVELU
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
FELHÍVÁS
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a Zala Megyei Bíróság | által kibocsátott elfogatóparancs alapján több rendbeli lopás bűntette miatt országos körözését rendelte el a képen látható
TARKA-BARKA MŰHELY
Farsangi dekoráció készítés a HSMK-ban február 2-án 15 órakor. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A FÉLŐLÉNY
- zenés mesejáték A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában a HSMK-ban
Február 4-én:
10 órakor: MAZSOLA-BÉRLET, , 14 órakor: TAPSI-BÉRLET.
Február 7-én: 10 órakor: TÁLTOS-BÉRLET, 14 órakor: MANÓ-BÉRLET.
Február 8-án:
10 órakor: VACKOR-BÉRLET, 14 órakor: HÁPI-BÉRLET.
Belépődíj: 300 Ft.
CSOR GÁBOR
24 éves nagykanizsai férfinak.
Kérjük, hogy aki a képen látható személyt felismeri, hollétéről információval rendelkezik, az jelentkezzen személyesen a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon (Nagykanizsa, Király u. 49. sz.) vagy a következő telefonszámokon: 06-93/312-190/57-74-es mellék, vagy a 06-80/555-111.
Segítségüket előre is köszönjük!
Nem a szokásos kiállításmegnyitók hangulatában érezte magát a nagyszámú megjelent érdeklő a TrendArt Stúdió Galériában január 12-én, amikor a téli művésztelep záróakkordjaként, az egy hét termését bemutató kiállítást jöttek megtekinteni. A Városi Vegyeskar előadását követően Lehota János tanár szólt a tárlat üzenetéről. Ezúttal nem a művek és az alkotók felé terelte a figyelmet, hanem a művésztelepet, mint alkotást állította a kiállítás homlokterébe. Azt az alkotást, amit emberi szellem teremtett, és az
év rövid szakaszában, nyáron két hétre, télen pedig egy hétre varázshellyé változik. Nincs hi-
valkodó szépsége, egyszerű természetes környezetbe lép be, és kívül hagyhatja gondjait az, aki
Kendlimajorba tér be. Termékeny ott töltött hetet tudhatnak maguk mögött a Magyarországról és külföldről érkezett festők, grafikusok, szobrászok és iparművészek. Alkotásaiknak csupán egy része látható Kanizsán, mert előző nap Zalaegerszegen, az Altamira Galériában is bemutatkoztak. Végezetül a házigazda, Páli László vállalkozó és Ludvig Zoltán, a művésztelep vezetője megköszönték a művészek részvételét, a művészetpártoló kanizsaiak segítségét, a fogadtatást és a családias légkört.
B.Zs.

Insert failed. Could not insert session data.