Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
5.91 MB
2010-07-08 14:51:13
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
339
1318
Rövid leírás | Teljes leírás (540.75 KB)

Kanizsa 2002. 013-016. szám április

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

Nasykani;
REGIOK KAPUJA
XIV. évfolyam 13. szám • 2002. április 4.
Megjelenik 21.000 példányban
HIRDETMÉNY
Felhívjuk Nagykanizsa Megyei Jogú Város választópolgárainak figyelmei, hogy az országgyűlési képviselőválasztás 2002. április 7-én (vasárnap) lesz. Szavazni reggel 6 órától este 19 óráig lehet a korábban kiküldött értesítőkön megjelölt helyen az alábbiak kivételével:
3-as és a 4-es számú szavazókörök helye megváltozott. Szavazatokat leadni a TUNGSRAM helyeit a VOLT ŰRHAJÓS UTCAI ÓVODÁBAN (Központi Szociális Konyha) Nagykanizsa, Űrhajós utca 6. szám alatt lehet.
Kérjük, hogy a választáson minél nagyobb számban jelenjenek meg!
Helyi Választási Bizottság Nagykanizsa
CSERESNYES PÉTER
(FIDESZ, MDF)
DUBB JÓZSEFNÉ
(Munkáspárt)
FENYVES JENŐ
(Új Baloldal)
GONDOR ISTVÁN
(MSZP)
KOVÁCS KÁLMÁN
(SZDSZ)
MÉSZÁROS JÓZSEF JENŐ
(FKGP)
POCZA ATTILA ISTVÁN
(RKGP)
ZAKÓ LÁSZLÓ
(MIÉP)
¦ 2002. március 26-án éjszaka egy, az autóban felejtett mobiltelefon tetszett meg az ismeretlen tettesnek annyira, hogy képes volt érte betörni az utcán álló gépkocsi oldalsó ablakát is.
¦ 11 órakor három nagykanizsai nő lett előállítva tiltott kéjelgés alapos gyanúja miatt a kapitányságra. Ellenük szabálysértési feljelentés készült.
¦ Fél óra múlva ismét egy nő került az előállító helyiségbe, őt bűncselekmény elkövetésével vádolják.
¦ Éjszaka két férfi előállítására került sor, az egyikük ittas járművezetés miatt, másikuk garázdaság elkövetése miatt.
¦ Szerda reggelre virradóra ismeretlen telefonáló tett bejelentést, mert valaki berúgta egy presszó ajtaját. A helyszínen megállapították, hogy ismeretlen tettes a játékautomatából kb. 45 ezer forint készpénzt lopott el.
¦ 9 órakor a város területén egy súlyos testi sértés miatt körözött személyt állított elő a járőr.
¦ 20 óra 45 perckor a baleseti ambulanciáról jelentették be, hogy ellátásra jelentkezett náluk egy férfi, akit állítása szerint a délután folyamán megvertek, melynek következtében 8 napon túl gyógyuló sérülése keletkezett.
¦ Hajnali fél négykor ismét ittas járművezetés miatt kellett előállítani egy férfit.
¦ 28-án délelőtt egy gyermekkorú személy keresésére indultak a járőrök, aki az intézetből engedély nélkül távozott. A fiatal fiú egy szekrénybe bújt el, sikertelenül.
¦ Este nyolc órakor egy férfit azzal szólított meg egy ismeretlen személy, hogy testvére tartozik neki 50 ezer forinttal, s fizesse ki az adósságát. Mivel erre a megszólított férfi nem volt hajlandó, kérte mutassa meg neki a mobiltelefonját, amit ő át is adott az idegennek. Az közölte vele, hogy ad érte 5000 forintot és egy másik mobiltelefont, de mivel ebbe nem egyezett bele a sértett, ezért kivette a kártyát a készülékből, s eltávozott azzal, hogy holnap ugyanitt találkoznak.
¦ Hajnali kettő órakor az egyik benzinkútról kisebb plüss állatokat
és ajándéktárgyakat tulajdonított el 38.935 forint értékben egy nagykanizsai lakos alkalmi lopás módszerével, ezért őt is előállították a kapitányságra.
¦ Pénteken délután fonyódi rendőrségről jelezték, hogy városukban elfogtak egy nagykanizsai nőt, akit rablás miatt körözött a Nagykanizsai Városi Bíróság.
¦ Este 10 órakor egy helyi nagyáruház operátora tett bejelentést, mert saját dolgozójukat érték tetten, amint éppen 30 ezer forint értékben próbált meg munkahelyéről lopni.
¦ 30-án reggel érkezett a bejelentés, mely szerint egy családi ház udvarán leállított tehergépkocsiból ismeretlen tettes az éjszaka folyamán távcsöveket, lámpát, tőrt vitt el kb. 400.000 Ft értékben. Az elkövetéssel alaposan gyanúsítható személyt délután 4 óra 30 perckor már a kapitányságon hallgatták ki.
¦ Kellemetlen húsvéti élményekkel tér haza az a német állampolgár, akinek vasárnap délután ismeretlenek ellopták Mercédesz típusú személygépkocsiját, melynek értéke 45 ezer euró. (Hétfőn egy honfitársának viszont „csak" megrongálták autóját - betörték szélvédőjét.)
¦ 22 óra 15 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint két férfi házuk első emeleti folyosóján verekedik, melynek következtében az egyik 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
¦ Húsvéthétfőn locsolkodni indult a férfinép városunkban is. Talán ennek következménye volt, hogy egy nagykanizsai urat már délelőtt 10 órakor ittas járművezetés miatt kellett előállítani a rendőrségre.
Este 10 óra után egy nagykanizsai hölgy nem állt meg a rendőri karjelzésre. Mikor mégis csak sikerült megállítani, kiderült, hogy vezetői engedély nélkül közlekedett a kölcsön kapott személygépkocsival, sőt még önmagát sem tudja igazolni.
¦ 22 óra 40 perckor egy ismeretlen fiatalember kivette a bejelentő mobiltelefonjából a telefonkártyát, majd megfenyegette, hogy „szétveri a fejét", s elvette a sértettnél lévő készpénzt is.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
PER/PATVAR
Tisztelt Kanizsa Újság! Tisztelt
Perpatvar Rovat!
A következőkben leírt illetékügyben szeretném a véleményét kérni:
Kerülhet-e többe a haszonélvezettel terheli ingatlanra kirótt illeték mértéke, mint a haszonélvezettel nem terheltté? Adásvételi szerződés keretén belül vásároltuk meg egy családi ház földszintjét a feleségemmel közösen. Az Illetékhivatal ennek értékét 4.905.000 Ft-ban állapította meg, majd osztotta ketté (2x 2.452.500 Ft). A haszonélvezeti „kedvezmény" kiszámításához fontos az időpont, amely 2000. június és haszonélvező kora, akkor 65. életévét még nem töltette be. Ezek után az Illetékhivatal megállapította, hogy fejenként 72.488 Ft-ot, tehát összesen 144.976 Ft illetéket kellett megfizetnünk. Szeretném, ha válaszolnának a kérdésemre: hogy ez az összeg jogos-e vagy sem, amennyiben nem, akkor milyen lehetőség van jogorvoslatra.
Tisztelettel:
„egy olvasó" jeligére
Tisztelt „Olvasó"!
A kérdésére nem tudok konkrét választ adni a következők miatt: nem ismerem az Önök által megkötött adásvételi szerződés tartalmát, és a Zala Megyei Illetékhivatal fizetési meghagyását az illeték összegének a megállapítására. Az, hogy „nem ismerem", azt jelenti, hogy én nem olvastam. Ön közöl velem néhány konkrét adatot. Szeretnék a segítségére lenni a következők szerint:
Lakástulajdon szerzése esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja, ha a törvény másként nem rendelkezik, a lakástulajdon forgalmi értéke. Az illeték mértéke - 4 millió forintig 2%, ezt meghaladó összeg után 6%. A visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg alapított haszonélvezet esetén a tulajdonszerző a haszonélvezet értékével csökkentett for-
galmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket. A haszonélvező, használó pedig a haszonélvezet értéke után fizeti meg a szerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési il-leteket. Amennyiben a haszonélvezeti jog már fennállt, és az ingatlant e teherrel együtt vásárolja meg a tulajdonjogot szerző fél, akkor a teherrel csökkentett érték után kell a vagyonszerzési illetéket megfizetni. A haszonélvezeti jog értékének a megállapításánál valóban jelentősége van az életkornak. A vagyoni értékű jog egy évi értékéül az ezzel terhelt dolog - terhekkel nem csökkentett -forgalmi értékének egyhuszad részét kell tekinteni, amit meg kel! szorozni 4, 6, 8 vagy 10-el, az életkortól függően. Ez adja az illeték alapját, egyben csökkenti a forgalmi értéket. A 65 év esetén 4-szeres ez a szorzó. A jogszerzési illetéken kívül úgynevezett bejegyzési illetéket is kell fizetni, ami gyakorlatilag a földhivatali eljárás költsége. Ez az összeg: 2000 Ft. A fentiekből következik, hogy „az összeg jogosságának mértékére" iratok nélkül nyilatkozni nem tudok. Az illetékhivatal által kibocsátott fizetési meghagyás ellen van jogorvoslati lehetőség, tartalmazza is ezt a megküldött fizetési felhívás. Nem ismerem az Önök életkorát. Részletesen nincs is módom leírni a feltételeket, de a törvény az első lakáshoz jutókat kedvezményben részesíti, ha nincs és nem is volt lakástulajdona, lakástulajdonban 50%-ot elérő tulajdoni hányada, a lakástulajdonhoz kapcsolódó, az ingatlan- nyilvántartásba bejegyzett joga, ha a megvásárolt lakás forgalmi értéke a 8 millió forintot nem haladja meg. Ebben az esetben a kedvezmény összege a fizetendő illeték mértékének az 50%-a, de legfeljebb 40.000 Ft, amit a szerződés benyújtásával egyidőben kell kérni.
dr. Stepán Annamária ügyvéd
RENDET AZ ORSZÁGBAN, RENDET A VÁROSBAN!
Zakó László
43 éves, nős, kétgyermekes nagykanizsai lakos bányamérnök, mérnök-közgazdász, munkavédelmi szakmérnök országgyűlési képviselő (MIÉP), a Magyar Országgyűlés Gazdasági Bizottságának alelnöke
Tisztelt Választók!
Arra kérem Önöket, hogy a választások napján ne a teljesíthetetlen ígéretek özönének hatása alatt jelöljék be egyéni képviselőjelöltjük nevét, illetve a politikai pártok egyikét, hanem józan mérlegelés alapján arra az itt élőre szavazzanak, aki tett is valamit az elmúlt négy év alatt, aki hiteles és elszámoltatható, akit nem hálóztak be sötét gazdasági erők.
Hadd ajánljam figyelmükbe Petőfi Sándor A nemzethez című -napjainkra is maradéktalanul igaz - versének egy részletét:
Konduljanak meg a vészharangok!
Nekem is egy kötelet kezembe!
Reszketek, de nem a félelemtől; Fájdalom és düh habzik szívembe\'!
Fájdalom, mert düledék hazámra Új viharnak közeledtét látom, És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert Nem szakad le szemünkről* az álom.
Pillanatra fölriadt e nemzet, S szétnézett, mi zaj van a világban? És a másik oldalára fordult, S mostan újra aluszik javában.
Ébredj, ébredj, istenverte nemzet, Aki ott az elsők közt lehetnél, S kárhozatos lomhaságod által Mindig hátul és alant hevertél!
Ébredj, hazám, mert ha most nem ébredsz, Soha többé nem lesz ébredésed, S ha ébredsz is, annyi időd lesz csak, Míg nevedet sírkövedre vésed!
Megköszönve az eddigi és kérve a folytatáshoz szükséges bizalmat, tisztelettel üdvözli Önöket:
Zakó László
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
Sajtótájékoztató és választási gyűlés
Kedden este választási nagygyűlést és sajtótájékoztatót tartott a Független Kisgazdapárt. Dr. Béres Béla, a párt országos alelnöke elmondta, kevés a párt megszólalási lehetősége, a jelöltek bemutatása nehézségekbe ütközik. A párt célja a magyar szabadság és demokrácia eszményeinek, intézményeinek fenntartása. Elégséges a bizonyíték, hogy elkezdődött egy totális állam kiépítése, a kisgazdák azonban a civil társadalom kiépítését szeretnék segíteni. A kormányzati erők olyan szélsőséges erőkkel léptek szövetségre, amely miatt előbb-utóbb az
egész világgal kerül szembe a FIDESZ. A haza nem eladó, a demokrácia utolsó védőbástyája vagyunk. A szociális érzékenység hiányzik a pártokból, kisgazdák a nyugdíjkorhatár visszaállítását és az ingyenes egészségügyet ígérik. Béres Béla a zalai kampány kapcsán elmondta, hogy a nagy pártok kampányához mérten szolid és mértéktartó. Czoma Kálmán, a párt másik országos alelnöke elmondta, nagyon fontosnak tartják a mezőgazdaság problémáinak rendezését, a földkérdés megoldását, a családi gazdaságok megerősítését.
Kamarai fórum egy gazdasági információs rendszerről
Prospektus helyett internetes adatbázis
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara immár hagyományosnak mondható szakmai fórumán legutóbb egy internetes kereskedelemfejlesztő és információs szakportál lehetőségeiről hallhattak előadást az érdeklődők. A Virtuális Nemzetközi Kereskedelmi Központ TradeVisa.net programját Rezjapkin Andrej, a General MediCom Kft. ügyvezetője és Németh Krisztina regionális igazgató ismertette. A programot orosz szakemberek dolgozták ki, gyakorlatilag egy „internetes prospektus". A nyomdai úton készített cégismertetővel, katalógussal szemben viszont számos előnye van, hiszen az alapinformációk mellett lehetőség van az adatok frissítésére, változtatására, naprakésszé tételére. Oroszország-
ban és a FÁK országaiban már tavaly elkezdték a céginformációk megjelenítését a világhálón. Több mint ezer orosz vállalat, cég adatbázisa szerepel már rajta. Magyarországon február végén kezdték az adatbázis kiépítését, s már közel 400 hazai cég legfontosabb adatai, szolgáltatásai, gyártmányismertetői, s egyéb információi kerültek fel három nyelven. Az előadók felhívták az érdeklődők figyelmét a rendszer szemmel látható előnyeire, hiszen olcsón és gyorsan nyújt lehetőséget új partnerszerzés, más piacra jutás, illetve munkájuk hatékonysága növelése terén. A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara segítséget nyújt tagjainak, és minden érdeklődőnek a regisztrációs munkához.
BZ
Szavazzon a jóléti rendszerváltásra és a félelem nélküli életre! Találkozzunk 2002. április 7-én a szavazóurnáknál!
Magyarország többet érdemel!
Velünk az ország!
Alacsonyabb lesz a személyi jövedelemadó, a minimálbér után nem kell szja-t fizetni. Felemeljük, majd értéken tartjuk a családi pótlékot, az anyasági támogatást és a gyermekgondozási segélyt.
Ingyenes lesz az étkezés a böcsődékben és az óvodákban, valamint a bejáró diákok közlekedése az iskolába.
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ PITMAN, ANGOL NYELVŰ államilag elismert. nemzetközi érvényességű, szóbeli és írásbeli NYELVVIZSGÁT SZERVEZ ALAP, KÖZÉP- ÉS FELSŐFOKON.
A VIZSGA IDŐPONTJA: 2002. május 18.
Jelentkezési határidő: 2002. április 19.
Az eddigi sikeres vizsgák aránya: 86%!
DIALÓG NYELVSTÚDIÓ ÉS NYELVVIZSGA KÖZPONT Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel./Fax: 93/326-413; 80/203-541 E-mail: diaIog@dialognk.hu Honlap: www.dialognk.hu
NAGYKANIZSA
HEVESI SÁrtDOF MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
2002
KIRÁLY CSABA ORGONAESTJE
a Felsővárosi templomban április 9-én, 19 órakor. Belépődíj: 500 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak: 300 Ft
HYPPOLIT, A LAKÁJ - vígjáték
a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház bérletes színházi előadásai a HSMK-ban április 7-én 19 órakor BRÓDY-BÉRLET április 8-án 19 órakor HEVESI-BÉRLET Belépődíj (pótszék): 1.000 Ft
4
2002. április 4.
If
EGÉSZSÉG VILÁGNAPJA 2002 NAGYKANIZSÁN
A WHO javaslatára a 2002-es év az egészség világnapja a „Mozdulj az egészségedért!" jegyében kerül megrendezésre.
Nagykanizsán az ÁNTSZ, az Egészséges Városok Szövetsége és a Vöröskereszt közös szervezésében szeretnénk megemlékezni a világnapról, mely szervesen kapcsolódik az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Programhoz.
Az egészségügyi világnapi rendezvényünk programterve a következő:
2002. április 26-án pénteken 9-12 óráig „MOZOG A VÁROS" korosztályos torna a.Fő úti színpadon a MOCCANJ Fitness Stúdió vezényletével:
- óvodásoknak 9.00-10.00 óráig
- iskolásoknak 10.00-12.00 óráig
- felnőtteknek időseknek
„EGÉSZSÉGESEN ÉLNI JÓ" sátor az Erzsébet téren 10.00-17.00
- ingyenes vérnyomásmérés - testzsírmérés,
- csontsűrűség-mérés - életmód-tanácsadás
- CARDIOFIT-gépek kipróbálása
„TÁNCOL A VÁROS" táncház - április 27-én szombaton délután a Fő úti színpadon: a városban működő táncklubok 10-15 perces bemutatkozó műsora és a járókelők, nézelődők bevonása a mozgásba
FELHÍVÁS
2002. április 27-én 10.00-15.00 óráig az Erzsébet téren felállított „EGÉSZSÉG" sátorban szervezett csontsűrűség-mérésre előzetes időpont egyeztetéssel lehet jelentkezni.
Időpont kérhető Balázs Renáta védőnőtől a 06-20/497-3010 telefonszámon.
Nagykanizsa.Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
NYILVÁNOS ÁRVERÉSEN ÉRTÉKESÍTI
a Nagykanizsa, Király u. 23. szám alatti, 43 hrsz-ú ingatlant.
A versenytárgyalás ideje: 2002. április 11. 9.00 óra A versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Kikiáltási ár: 12.000 Ft/nm
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal földszint 13/a számú irodájában vehető át.
HIRDETMÉNY
Tájékoztatom Nagykanizsa Megyei Jogú Város választópolgárait, hogy a 2002. április 7-i országgyűlési képviselőválasztáshoz megalakult a helyi választási bizottság, valamint a 48 szavazatszámláló bizottság.. A bizottságok tagjainak névsora a Polgármesteri Hivatal választási irodájában (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.1. emelet 6.) munkaidőben megtekinthető. Nagykanizsa, 2002. március 28.
Szabóné dr. Csányi Mariann
jegyző, a Választási Iroda vezetője
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A TESTVÉRVÁROSI ALAP 2002. ÉVI TÁMOGATÁSÁNAK ELNYERÉSÉRE
A pályázat célja:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város testvérvárosaihoz fűződő kapcsolatok fejlesztése, a lakosság és civil szervezetek ez irányú működésének támogatása, a szervezetek biztonságos tervezésének elősegítése. A pályázók köre:
Civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, intézmények, öntevékeny csoportok. Pártot, pártpolitikai tevékenységet nem támogat az alap. A pályázat általános feltételei:
• Pályázatot csak Nagykanizsa Megyei Jogú Városban működő szervezetek, pályázati űrlapon nyújthatnak be 2002. július 1. és 2003. június 31. között megrendezésre kerülő rendezvények támogatására.
• A tervezett projektnek Nagykanizsa Megyei Jogú Város testvérvárosai -Akkó, Gleisdorf, Kazanlak, Kovászna, Puchheim, Salo - valamelyikében működő partnerszervezet aktív együttműködésével kell megvalósulnia. A külföldi partner együttműködésről szóló írásos nyilatkozatát a pályázathoz csatolni kell.
• Csak társfinanszírozással, tehát a pályázó saját forrásainak legfeljebb 50%-os kiegészítése céljából lehet pályázni részletes költségvetéssel alátámasztott, részletesen kidolgozott projektre. Önerő lehet más pályázaton nyert forrás is, de szervezési költség nem számolható el.
• Az elnyert támogatást - testvérvárosonként összesen legfeljebb 200 ezer Ft-ot - utólagos elszámolással, számlákkal igazolt kiadásokra, az önrész felhasználása után biztosítja az alap. A nyertes pályázó a teljes költségvetés - az önrész és a támogatási összeg - felhasználásáról köteles elszámolást, a program elvégzéséről pedig beszámolójelentést készíteni. A támogatási összeg folyósítására ezek benyújtása után kerülhet sor.
Előnyben részesülnek azok a pályázók, melyek nem csak erre az alapra nyújtanak be pályázatot. A párhuzamos pályázat benyújtását a pályázónak igazolnia kell. Ha a pályázó párhuzamos pályázaton is nyer támogatást, az alap - a támogatási ígérvényben megjelölt összegtől függetlenül - legfeljebb a projektben rögzített költségvetés összegéig finanszírozza a projektet. A Testvérvárosi Alapból elnyert támogatást a pályázó más pályázatokon önerőként tervezheti,
Egy pályázó több célra is nyújthat be pályázatot. Ez esetben célonként külön űrlapot kell kitölteni. Egy postai küldeményben csak egy pályázat adható fel. A nyertes pályázó köteles támogatási szerződést kötni Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával.
A Polgármesteri Hivatal fenntartja a jogot a nyertes programok ellenőrzésére. A benyújtási határidő után postára adott pályázatok nem kerülnek elbírálásra. A hiányosan beküldött pályázatok érvénytelenek. A határidő módosítására és hiánypótlásra nincs mód. A döntésről minden pályázó értesítést kap. A támogatási ígérvényt elnyerő pályázók jegyzékét a Polgármesteri Hivatal a sajtóban közzéteszi. A pályázaton nem vehet részt olyan szervezet, mely a Polgármesteri Hivataltól korábban kapott egyéb támogatással nem számolt el. A pályázatot a pályázati felhívás mellékletét képező pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével kettő példányban kell beküldeni a következő címre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Polgármesteri Kabinet 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Pályázati adatlapok ezen a címen kaphatók, vagy az önkormányzat internet honlapjáról www.nagykanizsa.hu tölthetők le. A faxon vagy e-mailen beküldött pályázatok nem kerülnek elbírálásra. Beküldési határidő: 2002. május 10. A postabélyegző legkésőbbi időpontja: 2002. május 10.
ÁRVERÉS
mm9 rnámm
MINDENKIT SZERETETTEL VÁR!
Autósiskola oktatóinak bemutatása Kőműves Tibor gyakorlati szakoktató bemutatásával folytatódik, aki 1983 óta dolgozik kisebb megszakításokkal a gépjárművezető-képzésben.
Valamikor az oktatást itt kezd-
adandó első alkalommal vissza is jöttem. Szeretek itt dolgozni, itt mindenki odafigyel a másikra és a tanulókkal is úgy dolgozunk, mint a gondjainkra bízott gyermekkel. Miértcz Lajos, ahogy a többiek
Miértcz Lajos
| tem, majd volt egy kisebb idő-
I szak, amikor abbahagytam, és
I
| más területen dolgoztam. Azonban mindig újra akartam kezdeni. A volt MHSZ megszűnt, a Technikánál pedig nem volt lehetőség, így egy másik képzőnél folytattam. Mindig visszavágytam a régi kollektívába és az
Kőműves Tibor
hívják Lajos bácsi már szerepelt rovatunkban, de ismerősei hiányolták a bemutatásakor a fényképét, melyet most pótolunk.
Miértcz Lajos az elméleti oktatásban ragyogó sikereket ér el folyamatosan, és nagyon szeretik a hallgatók - tudtuk meg Kovács Tibor ügyvezető igazgatótól.
MSZP-sajtótájékoztató Kökény Mihállyal
TALPRA ÁLLÍTJÁK AZ EGÉSZSÉGÜGYET
Lényegében ez volt a mot- működési feltételeinek javítá-
tója dr. Kökény Mihály MSZP-s képviselő, a parlament egészségügyi bizottsága elnökének múlt pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottaknak. A szocialista honatya véleménye szerint az egészségügy a leköszönő kormány mostoha gyermeke volt. Az emberek joggal várják, hogy méltányos ellátást kapjanak, amikor erre szükségük van, ám ehhez az elmúlt négy évben nem kerültek közelebb. Az MSZP-nek kidolgozott modernizációs programja van, amelyet kormányra kerülésük esetén az elsők között valósítanának meg. Évente mintegy 150 milliárdot fordítanának az ágazatra, amely biztosítaná a megfelelő béremelést és az intézmények
sát. Az elmúlt időszakban történtek jó dolgok is, mint az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program beindítása. A jókat megtartják, de nem folytatják az egészségügy kézi vezérlését. A jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnének az ápolásra, a fogyatékosok, idősek otthoni ápolási munkáját nyugdíjba beszámító munkaviszonynak ismernék el. Dr. Szabó Csaba MSZP-s képviselőjelölt, a városi kórház főigazgatója a gyógyszerárak mielőbbi normalizációját tartaná fontosnak, mivel a betegek többsége az olcsóbb, kevésbé hatékony gyógyszereket íratja fel, mert csak ezeket tudják megfizetni.
BZ
VIHAR A PARADICSOMBAN VIGYÁZAT ROBBAN! TŰZ! SEGÍTSÉG!"
A fentiek műsorcímek a televíziós műsorfüzet március 27-i napjától. Eztán már csak így is folytatnám:
„Nézzünk szét az országban! Vekker! Jó reggelt Magyarország! Kalandozás a régiókban. Isten óvja ezt a várost!
Az ígéret földje. Jövőnk forrása. Kettétört élet. Vészhelyzet. Rekviem egy álomért.
A kambodzsai királyi balett bemutatkozik.
Az örökös. A hosszú előszoba. Fehér névjegykártya. Kísért a múlt. Hazudós Jakab. Váratlan utazás. Tengernyi titok. Láthatatlan ember. A találékony ember. A pénzügyi ta-
nácsadó. A diótörő. Turbó. A kisvakond.
Egy rém rendes család. Pasik és csajok. Hazai pályán. Nap mint nap. Pár-beszéd. Torpedó játék. Szabad a vásár. Földért, vízért, levegőért. Kétkezes, négykezes, nyolckezes.
A vidéki orvos. A bennfentes. Szuperhekus kutyabőrben. Jeannie a háziszellem. Bűbájos boszorkák. Herkules. Gazdagok és szépek. Kicsik és nagyok. Gyilkolásra született. Kemény Henrik. Sorstársak. Naptár lány. Betűvető. Családomban egyéb állatfajták. Sebzett szívek. Vakmerő bűnözők.
Nincs kegyelem. Tények. Kerge város.
Egymás között. Vörös fejezetek. Gondolkodó gyerekek. Családi párbaj. Tanár-diák párbaj. Miért törnek ki a lázadások? Pénzügyi tanácsadó. Kulturális híradó. Híd a Kwai-folyón. Futballmagazin. Az öreg bánya titka. Záróvonal. Fiatalkorúak bírósága. Varázslatos iskolabusz. Gazdakör. Ranglista. Déli harangszó. Szülők iskolája. Drágán add az életed. Vadászat-mentes övezetek. Hetedik mennyország. A világmindenség. Kultúrpercek. Chicago Hope Kórház.
Oldalpillantások. Mizujs? Izé. Apró csodák. Esti mese. Egyszer volt... Szkander vetélkedő. Szerepjátékok. Csak természetesen. Fura mesék. Nyelv-sáv. Mit szól hozzá? Egy óra múlva itt vagyok.
Napnyugta. Vészhelyzet a vadonban. Eltévedve. Záróra.
Szót kér a természet. Magyarország választ. Csak egy szavadba kerül. Heuréka! Megtaláltam. Divat klip. Európai Utas.
Jó estét, Magyarország!
Elveszett civilizációk nyomában. Emberközelben."
Béres Sándor
6
2002. április 4
Labirintus játék
TAVASZI VÁSÁR
a TORONY SZŐNYEGHÁZBAN
szőnyeghez
PVC ¦
SZŐNYEG ¦
PADLÓSZŐNYEG ¦
LAMINÁLT PARKETTA ¦
PARAFÁK
Karnisok
30-40% engedménnyel PARAFA faburkolat 3 mm vastag 2.990 Ft/nm helyett
2.200 Ft/nm-től PADLÓSZŐNYEGEK már
625 Ft/nm-től Hagyományos csaphornyos parketta-akció, natúr és rusztikus kőris 3.990 Ft/nm
Laminált parketták
már 1.390 Ft/nm-től Közületi parketta
már 1.990 Ft-tól INGYEN ALÁTÉTFÓLIÁVAL! A Torony Szőnyegház a Thury-basebaUcsapat hivatalos támogatója.
Kovács Kálmán
Göndör István
Cseresnyés Péter
8800 Nagykanizsa, Petőfi Sándor utca 93/b Tel.: 06-93/323-119 • Fax: 06-93/323-118 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig.
Ki jut be a Parlamentbe?
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS ¦
Társaságunk a tavalyi évekhez hasonlóan hulladékgyűjtő konténert helyezett ki Nagykanizsa város hegykapuiba. A 4 m\'-es konténerek a Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft. munkatársai által március végén kerültek kiszállításra.
A hulladékgyűjtő edények környezetét szállítás előtt megtisztítottuk a folyamato-1 san odarakott illegális hulladéktól.
Kérjük a zártkerti ingatlan-
I tulajdonosokat, hogy kizáró-
I
I lag a telkükön keletkezett I kommunális hulladékot gyűjtsék az edényzetbe, továbbá felhívjuk a figyelmüket arra is, hogy az edény mellett lévő
hulladékot nem áll módunkban elszállíttatni.
Társaságunk nem tud további faápolási, fakivágási igényeket tavaszi teljesítéssel elfogadni. Ezen munkálatokat az elbírált engedélyek birtokában ősztől, a vegetáció befejezését követően folytatjuk.
Kérjük a lakosságot, hogy a magánterületekről növényi nyesedéket és egyéb növényi hulladékot ne rakjanak ki közterületre, ugyanis ennek elszállítása a közterületeket fenntartó vállalkozásoknak díjmentesen nem feladata.
Áprilisi első hetében több helyszínen platán, hárs, kőris, celtisek, cserjék, valamint örökzöldek kerülnek ültetésre
közterületeinkre összesen 170 db famennyiséggel.
Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy segítsenek megőrizni növényeinket, és lépjenek fel a rongálókkal szemben.
Előzetesen is tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a 2002. évi városnapi rendezvényekre április 26-28-án (péntek-vasárnap) kerül sor. A rendezvénysorozat idején teljes útlezárásra kerül sor a Fő úton a Terv utcától a Csen-gery útig, valamint az Erzsébet téren. A forgalmi rend részletes ismertetőjét hamarosan közzétesszük, valamint a lakókat, az üzlet- és intézményüzemeltetőket is értesítjük. A helyi járati autóbusz-
közlekedés változásairól is tájékoztatást adunk.
Kérjük Önöket, hogy a tér, illetve a Fő út járműforgalomtól mentes időszakában a gépjárműveik elhelyezéséről, illetve az üzletek árufeltöltéséről a kora reggeli órákban szíveskedjenek gondoskodni. 8 óra után gépjárművel e területekre behajtani nem lesz lehetőség.
Bízunk abban, hogy rendezvényeink az üzletmenetet a lehető legkisebb mértékben zavarják, sőt a térre szervezett programok résztvevői az üzletek napi forgalmát is növelik.
Gáspár András
ügyvezető
2002. április 4.
88
Nagykanizsán már a múlt századfordulón divat volt a házi muzsikálás, zenekarok működtek, magán zeneoktatók játszottak és tanítottak, tehát aktív és élénk zenei élet folyt. Mindezek megérlelték a gondolatot a város akkori vezetőiben, hogy szükséges egy zenét oktató városi intézmény, egy zeneiskola alapítása. Dr. Sabján Gyula polgármester, dr. Krátky István polgármesterhelyettes, főjegyző, aki maga is aktív zenész volt és Hemmert Károly főszámvevő lelkes hozzáállásának köszönhető, hogy 1926. szeptember 1-én Vannay János igazgató - aki a kor ismert zeneszerzője is volt -, vezetésével megnyithatta kapuit a Király Pál u. 2/B szám alatti kétszintes épületben a Városi Zeneiskola.
A beiratkozott növendéklétszám 55 fő. Az érdeklődés azonban oly nagy volt, hogy a növendéklétszám emelkedésével évközben magánének és fúvóstanszak felállítása vált szükségessé. Az első évet az iskola 4 főtanszakon 3 rendes és 3 óraadó tanárral, valamint 99 növendékkel zárta. A zeneiskola hamarosan a város zenei életének fontos meghatározója lett. A tanárok aktívan kapcsolódtak be a hangversenyéletbe. Liceális matinékat rendeztek, ahol a komolyzene népszerűsítése mellett a másik fontos cél volt növendékek megnyerése a
75 EVES A NAGYKANIZSAI
zeneoktatás számára. Ezenkí vül még több alkalommal sze repeltek különféle intézmé nyek jótékony célú hangverse nyein és a magvát adták a szimfonikus zenekarnak is. Az iskola emlékkönyve őrzi, hogy az itt szereplő világhírű művészek elis-méréssel nyilatkoztak a zeneiskola munkájáról. 1940. július elsejével a Városi Zeneiskola átköltözött a mai épületébe, a Sugár u. 18. szám alá. A 40-es évek végén ugrásszerűen megnövekedett a zenét tanulni vágyók létszáma, amit az iskola már nem tudott befogadni. Részükre a zenetanulás lehetőségét a Népművelési Minisztérium engedélyével 1949. februárjában létrejött Zeneoktatói Munkaközösség adta meg. Létrehozója és vezetője Klatt Aurél, a Városi Zeneiskola zongoratanára volt. 1950. január 1-én állami kezelésbe került az eddigi Városi Zeneiskola. Iskolánk az idők folyamán számos híres zeneművészt adott az ország zenei életének, sok zenetanár kezdte itt zenei tanulmányait. (A nyilvántar-
tott, zenei pályára került volt növendékek száma 191 fő A napjainkban folyó munka eredményeképp reméljük, hogy ez a jövőben is így lesz. Mit jelent számomra, számunkra ez a jubileum? Mindenekelőtt jelenti a folytonosságot. Folytonosságot a működésben, a szakmai-pedagógiai koncepcióban, a városi polgárok szeretetében. Érdekes összehasonlítani az induláskor, az alapszabályban meghatározott célt a maival. Szabályrendelet a Városi Zeneiskoláról. (1928) I. Altalános határozmányok.
1. § Az általános zenekultúra terjesztésére és fejlesztésére Nagykanizsa r. t. város Városi Zeneiskolát állít fel.
2. § Az iskolát Nagykanizsa r. t. város közönsége tarja fenn, amely a Városi Tanács útján a helyiséget, fűtést, világítást adja, fizeti a tanszemélyzetet és fedezi a folyó, valamint a felszerelési kiadásokat. Ennek ellenében szabadon rendelkezik a befolyó jövedelmek felett.
3. § Az iskola célja és hivatá-
sa: Alapos zenei képzésben részesíteni minden jelentkező növendéket, kik a felvétel feltételeinek megfelelnek és akikben a zenei tanulmányok elsajátításához megfelelő képesség rejlik. Ezen felül oly növendéket, kik zenei pályára készülnek, amennyiben az ehhez szükséges tehetség bennük megvan, a legfelsőbb tanulmányokra előkészíteni. Ezen felül az iskola rendeltetése még a helybeli zenekultúra ápolása és fejlesztése. * * *
A múlt század végéig ezeknek az alapelveknek megfelelően működött az iskola. A 90-es évek elejéig átlagosan 100 gyermeket kellet a felvételiken elutasítani egyrészt helyhiány, másrészt elégtelen alapok miatt. Ezek a Zeneoktatói Munkaközösség keretein belül tanulhattak. Financiális problémák miatt mára a munkaközösség megszűnt, ugyanakkor működni kezdett a városban a Szent Cecília magán zeneiskola. A felvételik és a felvett növendékek későbbi tanulmányai tapasztalatai azt mutatták, hogy nem mindig derülnek ki a felvételiző gyermek zenei adottságai, ezért egyrészt módosítottuk a felvételi követelményrendszert, másrészt a kiselő-képző és zeneovi szorgalmazásával igyekeztünk segíteni a kisgyermekek zenei adottságai-
nak fejlesztésében. A kodályi elv: „a zene mindenkié", megvalósulni látszik. Nemzetközi dekrétumok, a magyar oktatáspolitika, az új művészetoktatási tantervek mindezt, a régóta kimondott elvet támogatják. A mi iskolánk ezért ma minden tanulni vágyó gyermek és felnőtt számára biztosítja a zenetanulás lehetőségét. Tartalmi szempontból: a múlt század közepétől kezdett rangot nyerni a jazz, az autentikus - elsősorban hangszeres - népzene, és szalonképessé lett az igényes könnyűzene. Rá kellett jönnünk, hogy a zeneiskola alapfokon minden zenei stílus alapját kell, hogy adja, hisz kezdőként majdnem minden stílus elméleti és hangszertechnikai alapjai azonosak. Azonban nagyon fontosnak tartjuk, hogy zenei nevelésünk mindig az igazi értékek mentén haladjon. Célunk ma, és ígéretünk a jövőre nézve az, hogy a lehető legjobb tudásunk szerint biztosítjuk ezeket az alapokat. Esetenként és igény szerint jóval magasabb szinten is, de örömet szeretnénk adni a zenetanulásban azoknak is, akik csak az igényes időtöltés miatt döntenek a hangszertanulás mellett. A legfontosabb módszerünk a motiváció, amelyet az egyéni szerepléseken kívül az együttesek munkája reprezentál. A
A LELKET SZÓRA BÍRNI
el magáról, hogy 75 éves. 1926-ban a zene-
A 75 EVES FARKAS FERENC ZENEISKOLÁNAK AJÁNLOM
A hanggal bajlódtam, szó lett belőle,
hangjegyet írtam eléje.
Hogy dal fakadjon, ének szóljon, s tanítson hinni, s lelket szóra bírni.
Szóval köszöntöm, a hangokat, az iskolát, mely közelbe hozta, Bartókot és Kodályt,
Légy te a dal, ma. S a zene, s az életünk hangoddal legyen tele.
2001/2002-es tanév 552 fős indító növendéklétszáma visszajelzés számunkra, hogy az említett magán zeneiskola és a 2000 szeptemberében indult Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola mellett, és annak ellenére, hogy a városban évente kb. 50-el kevesebb gyermek születik, iskolánk népszerű. Kevés zeneiskola mondhatja
iskola indításának évében, országos szinten is csak néhány zeneiskola működött. A kanizsai zeneiskola bábáskodott a megye zene-iskoláinak születésében. Ebben a tekintetben működésünk túlmutatott a városon. Ma is rendszeres és jó kapcsolatban vagyunk a megyei zeneiskolákkal, meghatározó elemei vagyunk a megye zenei életének. Rendkívüli öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy iskolánk 75 év után igazi nevet kap, és ez a név Farkas Ferencé. Soha nem volt kétséges, hogy a kanizsai zeneiskola kinek a nevét vegye fel! A név kötelez, a névadó fontos üzenetet jelent számunkra. Ez az üzenet, ame-
Dezső Ferenc
lyet a mester temetésének napján Petrovics Emil mondott el, a következő: „Szellemének termékenyítő tüze azonban nyugodtan és méltóságteljesen figyelmeztet bennünket a következő évezredben való tájékozódás roppant nehézségeire: szemérmesen világítja meg azt a magányos ösvényt, amelyen a zene, a művészet tisztességével, szeretettel haladhat az emberi élet szebbé tételének csapdákkal teletűzdelt útján..."
A jubileum alkalmából köszöntöm azokat a távolélő volt növendékeinket, tanárainkat, akik csak a sajtó útján értesülnek e számunkra fontos eseményről.
Ezúton szeretném megköszönni mindazoknak a segítő tevékenységét, akik a múltban támogatták a zeneiskola munkáját. Kérem őket és másokat, akik tehetik, hogy tegyék ezt a jövőben is, hogy mindnyájunk megelégedésére tudja végezni munkáját a Farkas Ferenc Városi Zeneiskola.
A városi jubileumi ünnepséget és volt növendékek hangversenyét április 13-án 18 órakor tartjuk a Hevesi Sándor Művelődési Házban. Előtte 17 órakor kerül sor az iskola dokumentumainak és évkönyvének bemutatójára.
Baráth Zoltán igazgató
2002. április 4.
FARKAS FERENC VÁROSI ZENEISKOLA
..... ...... > .............. .-,............. ¦¦ * . . . ..............->-...... ................
FÉLIDŐBEN A FESZTIVÁLRÓL
Félidejéhez ért a nagykanizsai Tavaszi Művészeti Fesztivál. Számos szép, színvonalas rendezvény lebonyolódott, ezért is kértük félidei fesztiválértékelésre Papp Ferencet, a HSMK igazgatóját.
- A fesztivál közel egy hónapig tartó rendezvénysorozata beváltotta remélt elképzeléseinket. A város és vonzáskörzetének lakossága megfelelően volt informálva az adott programokról. Bizonyítja ezt, hogy a fesztivál látogatottsága - a város nem éppen rózsás helyzetére való tekintettel is - az elvárásnál jóval nagyobb volt. Összességében elmondhatjuk, hogy a Tavaszi Művészeti Fesztivál mind szakmailag, mind az érdeklődés tekintetében felülmúlta előzetes várakozásunkat és ez erőt, hitet, reményt jelent a jövőt illetően.
- Melyik rendezvény volt a legsikeresebb?
- Az eddig megtartott rendezvények közül is kiemelném a következőket: Orosz Gergő és Arvay Zolta képzőművészek kiállítása volt a nyitórendezvényünk és adta meg a fesztivál
alaphangulatát. A kiállítást eddig körülbelül 2000-en látogatták. Az esti rendezvény Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész és a Városi Zeneiskola kiválóságainak hangversenye forró hangulatot teremtett, a teltházas kamarateremben. A Benkó Dixieland Band a tőle megszokott magas színtű produkciót nyújtotta. Megemlíteném, hogy Benkóék egy zalaegerszegi rajongója, azontúl, hogy kíváncsi volt a hangversenyre, személyesen is köszöntötte a névnapját ümiep-lő művészi.
- Volt olyan rendezvény, amely a vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlott?
- Bródy János koncertjét (március 22.) a nagy érdeklődés miatt a kamarateremből a színházterembe kellett áttenni. Akik ott voltak, azt hiszem, nem csalódtak. Bródy még mindig korszerű és időszerű.
Majd minden dalának mélyreható gondolatai vannak, a közönséget egyszerűen magával ragadta, amit a háromszori ráadás is bizonyított. Az ÁLLAMI NÉPI EGYÜTTES március 27-ei fergeteges előadása egyszerűen elvarázsolta a közönséget. Kellemes gond, de gond volt, hogy már előtte lévő nap nem nagyon lehetett az előadásra jegyet vásárolni.
- Sikeresek voltak a gyermekrendezvények?
- Azt hiszem, a számok magukért beszélnek. A Zala Megyei Gyermekek Művészeti Találkozója területi bemutatóján 600 gyermek több kategóriában 90 műsorszámmal szerepelt. A gyermekek nagy örömére a pécsi Harmadik Színház bemutatója, a Csillaglány - mesemusical mindkét előadásán zsúfolásig megtelt a színházterem. A parkoló tele volt a környék intézményeiből érkező autóbuszokkal.
- A „tragédiák" korát éljük...
- Madách: Az ember tragédiája
(márc. 24.) - a beregszászi Illyés Gyula Színház előadása nagy tetszést aratott a közönség körében. Csillogó szemmel jöttek ki az előadásról és még az előcsarnokban percekig elemezték a látottakat, összehasonlítva a Nemzeti Színházi előadással. Ez az eredeti Madách előadás nagyobb sikert aratott, különösen dicsérték a Lucifert alakító Trill Zsolt művész játékát. A tragédiára a városkörnyék is megmozdult, például Miháld község - vasárnap lévén nem volt megfelelő buszjárat, a szülők vállalták, Hogy saját gépkocsikon hozzák be a gyermekeket az előadásra.
- Mennyiben valósult meg az az elképzelés, hogy a fesztivál a városon kívül élőket is megérintse?
- Örömmel állapítottuk meg, hogy több előadásra még a megye határain kívülről pl. Fonyód, Csurgó, Nagyatád, Gyékényes, illetve a megye összes városából is voltak érdeklődők.
D. É.
EGÉSZSÉGES ETELÉKET A VENDÉGLÁTÁSBAN!
ZOLD PIRA.
A Népegészségügyi Programiroda pályázatot írt ki, hogy a vendéglátásban is elterjedjenek az egészséges ételek, hogy az éttermek kínálatában is megjelenjenek. A program részleteiről dr. Búzás Judit tiszti főorvost kérdeztük.
- Nagyon fontos, hogy az egészség mint érték bekerüljön a mindennapi életbe. Olyan ételeket, és olyan arányban fogyasszunk bizonyos alapanyagokat, amelyek inkább támogatják az egészséget, mint az eddig megszokottak. Új fogalmat is bevezet a népegészségügyi program, mindenki legalább háromtenyérnyi zöldséget, gyümölcsöt fogyasszon naponta. Ez a tenyérméret mindenkire vonatkozik, a kisgyermek tenyere kisebb, arányosan kevesebb zöldségre, gyümölcsre van szüksége, de éppúgy háromtenyérnyire, mint a felnőttnek.
- Más nemzetekhez viszonyítottan mennyire egészségtelen a magyar konyha?
- A lakosság élettartam-muta-
10
tóit vizsgálva, és más nemzetekével összevetve, hamar kiderül, mennyire fontos a táplálkozás, a helyes táplálkozási szokások kialakítása. A mediterrán országok lakosságának élettartam-mutatói jobbak, a jelenségre magyarázat az, hogy ezekben az országokban messze több zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak, és ételeik elkészítéséhez növényi olajat használnak. A kis mennyiségű alkohol, főként vörösbor fogyasztását preferálják a táplálkozástudományi szakértők.
- Mindig ennyire egészségtelenül étkeztünk?
- Nagyanyáink is ismerték az egészséges ételeket, részét képezték a magyar konyhának egykor, ám ezeket elfeledtük, vagy időközben átalakultak ezek a receptek. A
régi receptek, hagyományos ételkészítési formák felelevenítése fontos volna.
- Mi a zöld piramis?
- Az Egészséges Nemzetértprogram keretében a Népegészségügyi Programiroda akciót kezdeményezett a vendéglátók számára. Az akció keretében a vendéglátók elnyerhetik a „zöld piramis" logó használatának jogát mindazon ételeik megjelölésre, amelyek megfelelnek a korszerű egészséges étel kritériumainak. Feltétel, hogy minden ételféleségben legalább két ilyen választható étel legyen. A lógót az adott ételek megjelölésére étlapjukon, menükártyáikon valamint cégérükön is használhatják. A cél, hogy minél több étterem minél több étele mellett jelenjen meg a logó.
- Hogyan lehet jelentkezni?
- A jelentkezési lap február 20-tól lehívható az Egészségügyi Minisztérium honlapjáról. A lapon
meg kell adni az adott étel hozzávalóit, valamint az ételkészítés rövid technikai leírását, különös tekintettel a sütés-főzés eszközeire, módszereire, oly módon, hogy az ételkészítésben járatos szakemberek számára megítélhető legyen az étel minősége. A jelentkezési lapokat postán kell visszajuttatni. A zöld piramis logó odaítéléséről öttagú népegészségügyi, dietetikus és vendéglátó szakemberekből álló zsűri dönt majd. A zsűri döntéseit negyedévente hozzák nyilvánosságra.
- Ki ellenőrzi ezeknek az ételeknek a minőségét?
- A lógóval jelzett ételek megfelelő minőségét félévente-évente ellenőrzik a vendéglős költségére. Ha az ellenőrzés a logó jogosulatlan használatát észleli, azt megvonják a vendéglőtől, és ezt megfelelő publicitással közzéteszi az ítélőbizottság.
D.É.
2002. április 4.
A Medgyessy-kormány
első 100 napjának programja
¦MSZP
MiNÍSZTERELNÓK-JELOLT
1. Egyszeri juttatásként visszaadjuk a nyugdíjasoknak azt a fejenkénti 19.000 Ft-ot, amit a Fidesz-kormány elvett tőlük.
2. Szeptember l-jével a pedagógusok fizetését megemeljük 50%-kal.
3. Az egészségügyben dolgozók és más közalkalmazottak bérét október 1-jével 50%-kal megnöveljük.
4. Október l-jétől adómentessé tesszük a minimálbért.
5. Módosítjuk a Munka Törvénykönyvét, ezen belül visszaállítjuk a heti két pihenőnapot, amelyből az egyiknek vasárnapra, kell esnie.
6. Augusztus 1 -jével a termőföldről szóló törvény módosításával helyreállítjuk a földtulajdonosok jogait és társadalmi ellenőrzés alá vonjuk a nemzeti földalap működését.
7. A szőlő- és bortermelők érdekében, még a szüret előtt módosítjuk a jövedéki törvényt.
8. A magyar mezőgazdasági termelők érdekében haladéktalanul tárgyalásokat kezdünk az EU-val a csatlakozás pénzügyi feltételeinek javítása érdekében.
9. Azonnali hatállyal megszüntetjük az Országimázs Központot, és a megtakarított pénzt átcsoportosítjuk az ingyenes gyermekétkeztetés céljaira. 2002 augusztusától, az iskolakezdést megelőzően minden évben kéthavi családi pótlékot fizetünk.
Szeptember l-jétől 30%-kal emeljük meg a főiskola és egyetemi ösztöndíjakat.
12. Július l-jétől eltöröljük a TV előfizetési díjakat
13. Kezdeményezzük az Orbán-Nastase paktum újratárgyalását. +1. Helyreállítjuk a demokratikus közéletet:
• azonnal párbeszédet kezdeményezünk a civil szervezetekkel, a szakszervezetekkel és a munkaadókkal;
• helyreállítjuk a parlament hetenkénti ülésezését;
• helyreállítjuk a közszolgálati TV és rádió függetlenségét, a tájékoztatás pártatlanságát;
• beindítjuk az üvegzseb programot, mellyel átláthatóvá és ellenőrizhetővé tesszük az állam gazdálkodását.
Budapest, 2002. március 28.
Medgyessy Péter
10
11
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
A névtelen levelekről
Mióta közszereplő vagyok mindig kaptam névtelen leveleket. A rejtőzködésük okát soha nem sikerült megfejtenem. Tapasztalatom, hogy mások is kapnak hasonlókat, és különbözően reagálunk. Van, aki felolvassa, van, aki olvasatlanul kidobja, én elrakom és próbálok hasonlóságokat keresni. Ma már tudom, hogy néhányuk visszatérő ügyfél. Vannak szép számmal, akik javaslatokat tesznek a parlamenti munka, a törvényhozás javítására. Ha vállalnák a nevüket, a részletkérdésekről vitatkozhatnánk. Még akkor is, ha menetközben kiderülne, egyéni élethelyzetük javítása a végső cél.
A gyalázkodók, ők vannak kevesebben, tömegesen sorolnak fel egyéni sérelmeket és mocskolódnak a legválogatottabb módon. Őket a lények abszolút nem zavarják. Valamilyen korábbi sérelmükért ezúton akarnak elégtételt venni. Nekik nem számít munka, család, életkor, egyáltalán semmi.
Egy valamiben minden névtelen levelező azonos, imádja az egyoldalú kommunikációt, nem kíváncsi a másik fél véleményére, ő kinyilatkoztat és kész. Esélyt sem akar adni a másik félnek a megszólalásra, a véleménynyilvánításra. Számomra ez elég diktatórikus.
Nem különbözik tőlük az a szülő, aki sötét estén a filctollakat a kezében szorongatva asszisztál tizenéves leányának a választási plakátok trágár
kidekorálásához. Ő nem csak önmagát nem vállalja, hanem a gyermekei is erre neveli, pedig fejlődő demokráciánkban az lenne az egyik lehetőség, hogy elfogadjuk a másik másként gondolkodását, és türelemmel, érvekkel próbáljuk meggyőzni igazunkról.
A nevemmel, a közszerepléseimmel vállalom a múltam és a jelenem.
Jelentem 1956-ban 6 éves voltam, sem én, sem szüleim nem szervezték a szövetkezetekel, anyai és apai nagy-szüleim nem önként dalolva mentek a szövetkezetbe. A tanulmányaimat nem Nagykanizsán folytattam. 1971 óta élek Nagykanizsán a családommal. 1988-ban alapítója voltam a reformkori mozgalomnak és megingathatat-lanul hiszek abban, hogy hozzájárultunk a békés átmenethez. Az országban elsőként Zala megyében megalakítottuk a szociáldemokrata alapokra épített szocialista pártol. Négy barátommal koszorút helyezhettem el Nagy Imre ravatalánál. 1990-től vagyok közszereplő, és büszkén vállalom, hogy mindenkor hideg fejjel, meleg szívvel és tiszta kézzel végeztem a munkám.
Ünnepélyesen ígérem, hogy lakossági fórumokon, egyéni fogadóórán készséggel válaszolok a legkényesebb kérdésre, de kérem, adjon esélyt a válaszadásra.
Nagykanizsa, 2002. április. 1.
Göndör István országgyűlési képviselő
Trianon a költészetben
A Bocskai István Szabadegyetem rendezésében került sor a Zemplén Győző Általános Iskola nagytermében, a Trianon a költészetben című verses, zenés estre. Az előadást Győri Béla vezette be, majd Ady E., Juhász Gy., Reményik S., Tóth A., Wass A. versei siratták a megcsonkított hazát Balogh M., Csurka L., Dörner Gy., Hegedűs Zs., ifj. Jászai L. előadásán keresztül. A költők csak azt adták, amit Trianon után elsirattak. A teremben puha csend honolt, s a színpadon zengett a dal „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország" és hangzott a vers. A csend és az értelmes dübörgés egymásra találása harmóniát teremtett. A szűnni nem akaró taps szólt az alkotóknak, s az előadóknak egyaránt. Benne fájdalom és öröm vegyült. Az említett költőkön kívül, meglepetésként hatott József A. 1922-ben írt Nem! Nem! Soha! című versének előadása, mely így fejeződik be: „Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: Nem engedjük soha! Soha Árpád hónát!" A műsor a szózat hangjaival ért véget. Reményik kis magyar tüzei csak égjetek tovább, és melegítsetek!
Dezső Ferenc
A Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány közhasznúsági jelentésének kivonata 2001-ről
KANIZSAI ZENEISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNY 2001. ÉVI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY BESZÁMOLÓJA
2001. nyitó egyenleg Alapítványi vagyon 50.000 Ft 140.374 Ft 98.191 Ft 288.565 Ft
induló tőke tőkeváltozás \\% maradvány összesen:
2001. évi bevétel 2.811.217 Ft
Támogatások: Vállalati, lakossági 2.232.091 Ft
Közhasznú tevék, bevétele 507.500 Ft
Adóalapot nem képező 10.000 Ft
Kamat 61.626 Ft
Összesen: 2.811.217 Ft
2001. évi kiadás 2330.187 Ft
Anyag, áru, eszközök 1.393.198 Ft
Személyi: 921.098 Ft
Járulékok 15.891 Ft
Összesen: 2.330.107 Ft
Banki egyenleg 2001. december 31. 930.508 Ft
Pénztári egyenleg: 2001 december 31. 20.601 Ft
2001. évi záró pénzkészlet: 951.109 Ft
Követelés: 2001. dec. 31. OFi
Kötelezettség: 2001. dec. 31. SZJA 1%-os 279.705 Ft
2001. záró egyenleg: Alapítványi vagyon: 50.000 Ft 621.404 Ft 279.705 Ft 951.109 Ft
induló tőke tőkeváltozás 1% maradvány összesen:
A Kanizsai Zeneiskoláért Alapítvány 2001-ben is az alapszaba lyokban rögzített feltételek szerint működött.
Nagymértékben segítette a zeneiskola működését, javította a zenetanítás feltételeit, koncertek szervezését e művé-
szeti munka színvonalának emelését.
1998-ban „közhasznú" alapítványi bejegyzést kapott, melynek feltételei szerint látta el tevékenységét.
A kuratórium a beszámolót 2002. március 27-én elfogadta.
Baráth Zoltán, a kuratórium elnöke
Hónapok óta dolgozik már a szervezőbizottság a Város Napja előkészületein. Az eddig megszokott programok mellett lesznek újak, hagyományteremtő szándékkal, és az eddig szokásosak is bővülnek majd.
Harmadik éve van egy csapat, amelyik a Város Napját szervezi, a zongoraművésztől a villanyszerelőig, a népművelőtől az autószerelőig mindenki megtalálható benne. A közös cél működteti ezt a csapatot, mindenki játéknak fogja fel, nem egy görcsös bi-zottság-z a g ú szerveződés ez. Minden programnak önálló gazdája van. Bárki bármikor csatlakozhat, ha ötlete van. Az egész városnapi hangulat, az egész program egy játék köré szerveződik. A fő célunk egy olyan vásárt, olyan városnapot szervezni, amely idővel turisztikai látványossággá növi ki magát. Rengeteget kutattunk, mi lenne ez a látványosság, ami a várost meg tudná mozgatni. Gondoltunk bajvívásra, de ez nem vált be. Ekkor akadtunk a gólyalábra, amelynek az a sztorija, hogy annyira sáros volt a város, hogy a fő utcán az egyik oldalról a másikra csak gólyalábbal lehetett átkelni. Azt szeretnénk, hogy ebből valamiféle bajvívás legyen, és azt is szerettük volna, hogy minél többen legyenek, és ne csak gyerekek, így a csapatok összéletkorát is meghatároztuk. Komoly díjat tűztünk ki tavaly is, és az idén is mondja Ferencz József, a Város Napi Szervezőbizottság elnöke.
Hogyan jött a gólyalábas világjátékok ötlete?
Önálló programként a gó-lyalábazás sehol a világon nem szerepel, ezért gondoltuk, hogy mi ezt megcélozzuk. Gólyalábas
fellegvárrá szeretnénk fejleszteni ezt a várost. Az idei rendezvényre az ország összes ismert gólyalábas csapatát meghívtuk. Ez egyfajta művészeti produkciót is jelent a látványosságon túl, hiszen lesz negyvenperces gólyalábon előadott színdarab is. A nemzetközi jellegét a játékoknak a testvérvárosok, testvérváros környéki gólyalábas csapatainak meghívása adja. Találtunk egy Namur névre hallgató belga kisvárost is, ahol 1400-tól van nyoma a gólyalá-bazásnak. 1600-ban Albert herceg hadba szólította a vallonokat, a namuriak gólyalábon hadtestet állítottak. Ez annyira tetszett a hercegnek, hogy a városka évekre felmentést kapott a söradó megfizetése alól. 1951 óta a Vallon Napok keretében évről évre vannak gólyalábas produkciók. Meghívtuk őket, de valószínűleg ez csak jövőre realizálódik.
- Új szlogen is született.
- A pénteki városnapot követően a szombati nap lesz Sár Ünnepe. A programok között többször megjelenik a sár, a gó-lyalábazásban is, a népi játékokban is, például a sutyikázás-ban. Sárból készítünk pénzeket, amelyek a „sárec" nevet kapják majd. A játékok során be lehet majd váltani almára, édességre. Szeretnénk agyagozási lehetőséget biztosítani a résztvevőknek, egy-egy témát agyagba foglaltatni. Szeretnénk felvenni a kapcsolatot a Téglagyárral, hiszen komoly hagyományokkal bír. Szeretnénk, ha kijönnének, és téglát vethetnének. Várunk vályogvetőket is. Várunk további ötleteket is, minden olyat, ami a sárral összefügg. ... És szeretnénk megtalálni az év sárdobá-lóját is...
Kedves Kanizsai Polgárok!
Gyönyörű tavaszunk van, és ünnepre készül Nagykanizsa.
Április végén az Erzsébet téri szökőkút avatásával veszi kezdetét, és még három napig tart a város napi rendezvénysorozat. Városunk mindig büszke volt hagyományaira. Az immáron nyolcadik alkalommal megrendezett programok ismét a száz évvel ezelőtti Kanizsa életét, a főtéri vásárt, a gólyalábon járás szokását jelenítik meg. A vásári forgatagot színesítik a korabeli hangulatot felelevenítő diákok, mint utcai zenészek, vándorszínészek, virágárusok, valamint a népi kismesterségek képviselői, rőfósök, csuhébaba-készítők, bőrmívesek. Újra megnyitja kapuit a Central Kávéház, Gólyalábas világjátékokat, táncházat, koncerteket szervezünk, és még számtalan érdekes program várja a részvevőket.
Keressük az utat, hogy minden évben többet és jobbat kínálhassunk Önöknek. Célunk, hogy olyan turisztikai eseménnyé nője ki magát ez a programegyüttes, ahol minden kanizsai polgár és valamennyi vendégünk korosztálytól függetlenül önfeledten szórakozhat, részese lehet egy nagy közösségi játéknak és élvezheti az együttlét örömét. Mindez azonban nem sikerülhet az Önök közreműködése nélkül. A korábbi évekhez hasonlóan most is számítunk a városlakók játékos kedvére, ötleteire, részvételére a programokon, melyek természetesen térítésmentesek.
Szeretettel hívom Önöket, és Önökön keresztül családjukat, barátaikat, ismerőseiket az április 25-28. közötti város napi programokra, ünnepeljünk együtt!
Tüttő István polgármester
A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetségnek 1992-től alapító tagja a „Kanizsa" Lovasklub SE. Személyes képviselője Dobri Lajos lovasklub-titkár, huszár őrnagy.
tes részvételre. A bekért költségvetések alapján három, rosszabb minőségben öt huszárruha gyártására lett volna elegendő a megszavazott összeg. Kapcsolataink felhasználásával, a Minőség Kft. szakmai
- 2001-ben a nagykanizsai képviselő-testület a költségvetésből egymillió Ft-ot szavazott meg huszárruhák beszerzésére, valamint szerződést kötött a lovasklubbal, a város rendezvényein való díjmen-
felkészültségével hét db komplett öltözetet tudtunk előállítatni. A huszárok vállalták a csizma és a kard költségeinek viselését. Jelenleg a Huszár és Katonai Hagyományőrző Nagykanizsai Szövetsé-
12
2002. április 4.
„Kanizsai utca sáros szokott lenni, annak közepébe vásár szokott lenni..." (Zalai népdal)
KEi LKAD
A VAROS NAPJÁN
A tavalyi évhez hasonlóan ez évben is egyik kiemelkedő eseménye lesz a városnapi rendezvénysorozatnak a kézművesek vására és bemutatója. A szervezés során közel 40 mester jelezte részvételi szándékát. A kanizsai és városkörnyéki résztvevők mellett számos dunántúli, dél-magyarországi és alföldi kézművesműhely képviselője látogat el városunkba. Fazekas, mézeskalácsos, háziszőttes-készítő, kosárfonó, órakészítő, fafaragó, gyertyaöntő, bőrdíszműves, viseletkészítő, népi és gyermekhangszer-készítő kínálja majd portékáit. Az ékszerkészítők, csuhézók, gyöngyfűzők, szövők bemutatót is tartanak.
Külön szeretettel várjuk a kisgyermekes családokat, hiszen marionettfigurákat, fajátékokat, rongybabákat, textilbábokat és gyöngyzsák-figurákat vásárolhatnak a kicsiknek. A kézműves vásár és népi kismesterségek bemutatója április 26-án pénteken és 27-én szombaton 10-19 óráig várja Nagykanizsa apraját és nagyját.
gének 17 tagja van. így az öltözetünket a fenti darabszámra kell kiegészíteni. Ez támogatás nélkül nem megy, de 2002-ben erre nem volt lehetőség. Részt veszünk minden évben a március 15-i ünnepségen Nagykanizsán, ill. a környező településeken pl: Miklósfán díjmentesen. Ezen felül egységünknek részt kell venni országos rendezvényeken, ill. határon túli szlovák és erdélyi gyakorlatokon, lovas képzéseken, díszelgéseken, ünnepélyes megemlékezéseken. Ezen költségek a részvevőket terhelik. Öltözetünk színe azonos az I. huszárezred 1798-1848-ban Zala megyében használt egyenruhák színével.
- Városnapi rendezvény: 2002. április 26-27. - ismét a huszárokkal?
- A városnap megnyitása a huszárok, lovasok, fogatok felvonulásával a zászlófelvonással kezdődik. Sajnos ezzel a mi részvételünk be is fejeződik.
- Miért sajnos?
- Nagykanizsán a városnapok nagyon a gyerekekre, tanulókra
2002-BEN IS GÓLYALÁBON JÁRÁS A VÁROS NAPJÁN
Az elmúlt esztendő Nagykanizsán a gólyalábazók éve is lett. Sokan megtanultak gólyalábon járni. Ez az új „tudomány" a századforduló hangulatát idéző 2001. évi Város Napján, április 27-28-án egy még koráb-
épülnek, és ebből a felnőtt lakosság, a vendégeskedésre vágyók ki vannak felejtve, pedig ez nem erről szól. Szerintem túlságosan pedagógus-centrikus a rendezvény, így a vállalkozási szellem nem érvényesül. Terveztünk egy XVIII-XIX. századi vásári hangulatot a régi piactérre, ami úgy a tanulókat, mint a felnőtteket tudta volna programmal, szórakozással ellátni. Tervünk az volt, hogy egy élőállatkiállítást és -vásárt hozunk létre az ide tartozó vásári hangulattal, ökörsütéssel, csapra ütve egy-két hordó bort, sört. Mellette nyugdíjas és aktív népdalénekesek hozzák hangulatba a nagykanizsai és más helyekről érkező vendégeket. Ez a terv olcsó és kulturált szórakozást kívánt biztosítani az ide látogató részére. Nem vagyok a gyermekrendezvények ellen, de feltétlenül ki kell terjeszteni a rendezvényt a lakosság szórakoztatási igényének megfelelően. A rendezvény színvonalának vonzó ereje legyen a máshol élő magyar és főleg külföldi vendégek részére.
bi időszak felelevenítését is segítette. Az esős időszakban sárral küszködő 19. századi kanizsaiakra emlékeztünk általa.
Egykoron sáros időben ugyanis az utca egyik oldaláról a másikra falábon keltek át a városlakók, az ő „produkciójukat" felidéző, sokakat megmozgató gólyalábon járó versenyt szerveztünk.
Bárki kezdeményezhette egy-egy csapat létrejöttét, bárki lehetett bandagazda.
így lesz ez ebben az esztendőben is. A bandagazdának csak egy mozgósító erejű 1 milliós célt kell találnia, és maga mellé kell állítania 50 főt, akik közös életkora legalább 1000 év, és hajlandók megmérkőzni a Város Napján 2002. április 27-én, szombaton gólyalábon járásban az Erzsébet téren.
A múlt évi tapasztalatok nyomán a szabályokat is módosítjuk.
A nagy versenyre előzetes viadalokkal is lehet készülni. Ezeken a viadalokon még nem kell teljes létszámmal indu,lni, és a részvételi díjat, vagy annak felét is meg lehet nyerni (ennek részletei alább olvashatók). Az ez évi verseny fontos újdonsága lesz az együttes gólyalábon vonulás mellett az, hogy a szervezők a részvételi díjat befizetők, vagy a díjat megnyerők számára a versenyig gólyalábakat biztosítanak. A városban egyébként hamarosan bárki vásárolhat gólyalábat.
Előzetes viadalok a részvételi díj vagy annak fele megnyeréséért:
Az első viadal 2002. március 27-én, szerdán 16 órakor az Erzsébet téren került megrendezésre.
A versengéshez nagyszerű nyeremény (1 millió Ft értékben) tartozott. Ez a nyeremény azonban nem volt teljesen „szabad" pénz. Az 1 millió Ft-ot a közvetlen vagy távolabbi környezetünk jobbítására, javítására, kényelmesebbé tételére lehetett felhasználni a Via Kanizsa Kht. „hatáskörébe" tartozó területen. Minden induló csapat a maga megfogalmazta célért küzdött, melyet előzetesen a Via Kanizsával egyeztetett. Értelmes, értékes célért álltak össze tehát a versengők.
Ezen a viadalon olyan csapat vehetett részt, mely korábban vagy a verseny színhelyén érvényes Igazolás-ra tett szert a Via Kanizsa Kht. vezetőjétől, és azt a bandagazda átadta Czupi Gyula játékmesternek.
Eredmények:
Az Erzsébet téren rendezett versenyt a Cserháti szakközépiskola csapata nyerte, dobogós helyen végzett még miklósfai csapata és a könyvtárosok csapata. Negyedik lett a ryno-s csapat, ötödik helyen a batthyánys diákok végeztek.
2002. április 4.
13
AJÁNDÉK A VÁROSNAK
Ferencz József küllőidről hozta az ötletet, amelynek eredményeként kedves színfolttal gazdagodott a város. A két legforgalmasabb csomópont, a Kaposvári úti és a Balatoni úti körforgalmak zöldsávjába az ünnep örömére fából készült nyuszik költöztek. A piros és kéknyakkendős nyulak komoly érdeklődést váltottak ki, szép számmal akadtak autósok, akik tiszteletköröket tettek az alkalmi látványosságok körül.
A múlt héten zsúfolásig megtelt a Honvéd kaszinó tükörterme. A vendég, akire oly sokan vártak, Vágó István volt, aki Kovács Kálmán és a Nagykanizsai Liberális Klub meghívására érkezett városunkba. A népszerű televíziós személyiség közel negyedszázada tűnt fel a Riporter kerestetik tehetségkutató verseny helyezettjeként és lett országosan ismert játékvezető. A kereskedelmi televíziózás beindulását követően az ország egyik legnézettebb kvízműsorának sztárja lett. A jó hangulatú est során kiderült, hogy Vágó István a Tényeket Tisztelők Társaságának elnökségi tagja és a Favágók együttes basszusgitárosa. Rendkívül színes programja során a műsorkészítés kulisszatitkairól, a Pi-vízről, a távgyógyításról, a vitalitásmérőről is szót váltott a lelkes közönséggel. És természetesen játékra is sor került, ahol talán nem véletlenül a szebbik nem képviselői diadalmaskodtak. A rendezvény végezetével adott interjút a Kanizsa újság számára.
- Az első kérdésem talán kissé szokatlannak tűnik majd, de nem kihagyható. Vágó úr! Emlékei szerint hol volt ön 1980. augusztus első napjaiban?
- Fogalmam sincsen, de ha azt mondja, hogy ez a nyár \'80 nyara volt, akkor valószínűleg valahol külföldön voltam. Feltételezem, hogy ön jobban tudja mint én, ezért tette fel ezt a kérdést.
- A helyszín Görögország. A jósdájáról híres város Delfi/Delphi. A tikkasztó hőségben éppen az athéni polgárok kincseskamrája előtt álltam, amikor egy ismerős hangra lettem figyelmes. „Ez itt az athéniak sztoája" hangzott az akkurátus tájékoztatás részeként egy férfi hangja. Ezt csak azért idéztem fel, mert úgy tudom Görögország az egyike azoknak a helyeknek, ahová szívesen jár és ez a hobbijával is kapcsolatos.
- Nekem a legjelentősebb, legintenzívebb hobbim, a nyelvtanulás. Azért szeretek Görögországba járni, mert ott ismerem fel azokat a hétköznapi életben használt szavakat, amelyeket teljesen más területről ismerek a tudományban. Köztudott, hogy elég sok ógörög szót használunk mi is, teljesen más értelemben. Van is egy rövid történetem ezzel kapcsolatban. Az
ön által említett Delphiben, ógörög nevén Delphoiban láttam először azt a szót egy felfelé vezető úton, hogy anodosz. Ebből én kitaláltam, hogy a lefelé vezető utat csak katodosznak hívhatják. Az anódot és a katódot mindannyian ismerjük és ha az ember csak azt tudja, hogy Görögországban az utcát odosznak nevezik, akkor meg is van a megfejtés. A nyelvekkel való törődés számomra nagyon fontos és a legnagyobb élmények közé tartozik. Azt hiszem, sokan emlékeznek a majd tíz évig látható, Álljunk meg egy szóra tv-s sorozatra. Vallom, hogy minél több nyelvet tud az ember, annál jobban értékeli a saját anyanyelvét.
- A kvízműsor vezetése és az Internet mellett - életútját ismerve - feltételezem, hogy valami új dolgon is töri a fejét. Természetesen tudom, hogy a kereskedelmi tv-vel kötött szerződése alapján konkrétumokat nem áruihát el, de talán annyit mégis megtudhatunk, mikor rukkol elő valami újdonsággal?
- Dolgozom egy új ötlet megvalósításán, ami valószínűleg ősszel kerül adásba, de ennek részleteiről most többet nem mondhatok.
- A program meghívójából kiderül, hogy Kovács Kálmán és a Nagykanizsai Liberális Klub invitálására érkezett Kanizsára. Járt már máskor is városunkban?
- Kovács Kálmánnal a nemrég lezajlott Kos-suth-vetélkedő kapcsán ismerkedtem meg, amelynek ő volt a főszervezője. A vetélkedő országos döntője Budapesten volt, melyre minden megye egy-egy csapattal érkezett. A vetélkedő szervezése és kivitelezése is remek volt. Itt kötöttem barátságot Kovács Kálmánnal. Kérdésére, hogy eljönnék-e Nagykanizsára találkozni és játszani a kanizsaiakkal, örömmel mondtam igent. Engem mindig felvillanyoz, ha személyesen találkozhatok a közönséggel. Kanizsán ezt megelőzően csak egyszer jártam egy Favágókkoncert alkalmából. Akkor is késő este érkeztem Nagykanizsára így nem volt módom megnézni ezt a szép várost, de megígérem, ha a Balaton közelében járok, újra eljövök.
- Azt tudjuk, hogy volt már egy kanizsai milliomos, aki az ön műsorában nyert. A játék, mint már kiderült nem élőben, hanem felvételről kerül sugárzásra. Volt-e, lesz-e még kanizsai milliomos az ön által vezetett játékban?
- Hát, az attól függ, hogy mikor kerül adásba, de annyit azért elmondhatok, hamarosan megismerhetik az új kanizsai nyertest.
H.GY.
GYÁSZ
Azt hiszem, Jézust a legnagyobb csalódás nagycsütörtökön érte, mikor elárulták, bár Ő tudta, előre „megjósolta" Péter tagadását, Júdás árulását. Mégis a beteljesülés katarzisa a tudottat meg nem történtté nem teheti.
Mennyire így van ez életünkkel, a halálos betegséggel, aztán a halállal. Az elfogadás szörnyűséges tudata megbénít bennünket, tehetetlenné tesz, mert tudjuk, hogy nem segíthetünk. Hisz az ember csak önmagának birtokosa, s vele csak Isten rendelkezhet. Tudjuk, de mégis számunkra megfejthetetlen és elviselhetetlen. Ilyen elviselhetetlenül tárult ki a halál S. András előtt is, mint Pilinszky írta: „Mert fogadásunkra már készen, akár egy megnyíló karám, kapuit vadul széttaszítva sarkig kitárult a halál."
És kitárult, és bezárult egy tehetségesnek induló élet. A sakkjátszma véget ért. Ki fizet érte? Ki ad enyhet érte, beletörődést a lehetetlenbe?
Közhely, de az élet megy tovább, mi öregszünk, de ő fiatal marad mindörökké, majd elmosódik az arc, csukva marad a száj, de az emlék a lélekbe mélyen beásta magát. Az idő a feledést nem oldja föl, mégis hadd fogjam meg a testvér, s a szülők kezét, mert még most talán sötét van, de a sötétben tisztábban látunk. A napi fájdalomban adjon erőt a női rend megalapítójának gondolata: „Az volna életem legszomorúbb napja, ha Jézusért nem kellene szenvednem naponta."
A napi Golgota-járás során hiszem, hogy el lehet jutni majd a fájdalmas megnyugvásba.
Dezső Ferenc
14
2002. április 4.
Oné
az egész világ!
Ajándék webkamera minden új előfizetőnknek!
Fizessen elő 2002. március 22. és április 30. között a BROADBAND szupergyors, szélessávú internetszolgáltatásunkra, és egy webkamerát adunk Önnek ajándékba! Ráadásul az akció ideje alatt elengedjük a 25 000 Ft-os egyszeri bekötési díjat!*
\'Ajánlatunk 1 éves hűségnyilatkozat aláírása esetén érvényes. Az akció a készlet erejéig tart. A megrendelést csak olyan UPC területről tudjuk elfogadni, ahol elérhető a szolgáltatás.
(BROADBAND)
2002. április 4.
15
Gondolatok Kossuth Lajos születésének 200. évfordulója alkalmából
"... az egyén a közre hatva nyeri valódi bevégzett-ségét, s hogy viszont minden hódítás az egyéni fejlődés terén a közéletet szilárdítja, erősíti."
Kemény Zsigmond
Az évfordulók mindig lehetőséget adnak a visszatekintésre, az elmúlt események és személyiségek újbóli értékelésére. Az időbeli eltávolodás -mint természetszerű objektivitás - több idősík egybevetését teszi lehetővé, hiszen a múlt történetét a jelennel hozhatjuk összefüggésbe, ugyanakkor a közbeeső idő eseménysorát is számba vehetjük. Ilyenformán a múlt eseményeit nem szerencsés a krónika muzeális értékeként kezelni, mindig azt kell megvizsgálni, hogy a múlt - a történések láncszerű folyamatát is figyelembe véve - milyen jelenidejűséget eredményezett. A jelen idő nagyon bonyolult tartam tehát, mindig benne van a múlt idő valamennyi következménye, és egyben a jövő lehetőségét is magában hordja. Az az ember vagy nagyobb embercsoport, amelyik távlatokban akarja látni az életét, nem engedheti meg, hogy vakon történjenek vele események, hanem az első lehetséges állomásnál visszatekint, hogy az így kapott múlt és jelen pontjából láthassa a bekövetkezőt.
Ha a kérdést részletesen dolgoznám ki, a legnagyobb irodalmi példákat elemezném először a jövőbelátás képességének megszerzéséről. így csak megemlítem a legnagyobb alkotásokat, amelyek mind arról szólnak, hogy az ember nem láthatja a jövőt, ha előbb nem néz bele a múltjába Oidi-
puszhoz hasonlóan, aki ilyen vakságban élt. Odüsszeusz az első, aki hosszú tévelygés után a múltjának elemzése alapján tudja meg azt, hogy milyen akadályokat kell legyőznie a célbaérkezéshez. Vergilius, Dante, Milton, Goethe és Madách Imre is azok között van, akik - József Attila szavaival -„tudatos jövőbe" láttatják hőseiket. Két nagy nemzeti énekünket, a Himnuszt és a Szózatot sem hagyhatom ki e sorból. Kölcsey és Vörösmarty is a Honfoglalás dicsőséges és valóságos történelmi eseményét teszi meg a legtávolabbi múlt első pontjának, és mindketten történelmi állomáshelyeket felvonultatva jutnak el a jelenükig, hogy aztán jövőt vetítsenek ki. Egyetlen összefüggést szeretnék kiemelni e két énekből a múlt és a jelen kapcsolatáról: Mindkét mű a több mint 900 esztendős múltbéli időszakot átívelve úgy ítéli meg, hogy a haza, amelyet őseink Isten segítő keze és Árpád hős magzatjai által megszereztek és megtartottak, veszélybe került és válságban van, mindenképpen változásra, változtatásra van szükség. „Kizökkent az idő", mondhatnám irodalmi párhuzammal élve, ha az idő tényezőjét kapcsolom a gondolatmenetbe. Mi az a tartalom, amely ezt a két végpontot, a honfoglalást és a reformkort így kapcsolja egybe? A föld és a haza összefüggése nagy történelmi változáson ment át. Európában ekkorra már a feudális társadalmat felszámolták, vagy ha még annak folyamata nem is ért véget, a föld már régen megszűnt feudum lenni. A föld ősi tulajdonjoga önmagában már nem jelentett politikai jogot, hatalmat, nem eredmé-
nyezett személyi függést. Magyarországon viszont ez a karddal és hősi harccal megszerzett föld lett a rendi kiváltságok alapja, ez teremtette és szilárdította meg a nemesi nemzetet, ez jelölte ki annak határait is. Ez a kiváltságokon alapuló társadalmi rend került nálunk is válságba, és ez a válság a haza fogalmát is átértékeltette. Elmaradásunkat még az is sokszorozta, hogy míg Nyugat-Európában már nem a földalapú, hanem az ipari termelésen alapuló gazdaságok alakították és változtatták a társadalom szerkezetét, addig Magyarországon az elég rossz minőségű mezőgazdasági termékek jelentették a gazdaságot egyre szűkebb piaccal. így a társadalom szerkezete lényegében nem változott, és a kiváltságos rend nem is törekedett annak megváltoztatására. A honfoglalást követő 900 év elteltével tehát új haza- és nemzetteremtés vált szükségessé. Szükségessé, ezt senki nem vitatta, ebben minden említésre méltó politikus személyiség egyetértett. A hogyanban támadt és folyt vita.
Ünnepi megemlékezésünk rövidebbre szabott idejében nem szólhatok e kor nagyhatású eszmei-politikai összecsapásairól. De Kossuthra emlékezve nem hagyhattam hangsúlytalanul azt, hogy legnagyobb társadalmi változásunk szükségessége emelte ki őt az ismeretlenségből, hogy egy magyarországi nagyságrendű „napóleoni" pályát futhasson be. Ugyanakkor ezzel összefüggően hasonló nagyságrendű személyiségeket is megszült ez a kor, tehát korántsem egyetlen személyre korlátozva kell vizsgálnunk magát Kossuthot sem,
vagy bárkit közülük. Ám az is igaz, hogy a vizsgálat alapja sem lehet más, mint az a végpont, hogy ezek közül is kiemelkedett a legmagasabbra, és miért éppen Kossuth emelkedett, emelkedhetett a legmagasabbra.
Az évforduló mindig lehetőséget nyújt az értékelésre. Történészeink elismerik, hogy megírásra vár egy újabb nagyszabású Kossuth-értékelés. A számos monográfia és elemzés ellenére ismét elemzés tárgyává kell tenni Kossuthot és mindazt, ami vele összefügg, mert oly nagy mértékű eszmeipolitikai nézőpontúság rakódott rá, amelytől mindenképpen meg kell szabadítani, ha róla és nem az értékelőkről akarunk képet kapni. Milyen tényezők nehezítik meg Kossuth megítélését? Elsődlegesen az, hogy ő több egymással ellentétes történelmi kor vezető egyénisége volt: a reformkor Kossuthja, a Petőfiék által kivívott márciusi forradalom következményeinek nem-forradalmár államférfija, a rövid ideig tartó szakasz szinte diktátorszerű államférfija, majd a függetlenségét kimondó nemzet államfője, aztán az emigráció politikai személyisége. Minden korszakban nagy ellenponttal kellett megküzdenie, egyszer Széchenyivel, azután Batthyányval, utána Görgeyvel és végül Deákkal. E hatalmas ellentmondásos korszak más-más Kossuthot is követelt, aminek ő meg is felelt. Megítélését nagyban meghatározza ez az újbóli és újbóli fennmaradása. Miközben ellenfelei sorban eltűnnek a politika vezető tiszteiről, ő készen áll az új helyzet megragadására és irányítására. Mindenkori
16
2002. április 4.
megítélésébe tehát egymással is ellentétes múlt idő játszik bele. Ezt az ellentmondásosságot tovább bonyolítja az a körülmény, hogy Kossuth utóéletének korszakai is ellentmondásosak voltak. A dualizmus, a Horthy-rendszer, a rövid ideig tartó demokratikus rendszer, a Rákosi-féle szocialista diktatúra, a Kádár vezette „nemzetibb" szocialista rendszer és végül egy ismételten kívülről megteremtett olyan demokratikus rendszer, amelynek még nincs önmagáról valós ítélete. Ha a jelenből származ\'tatott múltértékelést és az abból következő jövőképet csak Kossuth megítélésére vonatkoztatom, akkor úgy vélekedem, hogy rendkívül ellentmondásos ítéleteket mondhatnak róla ma is, mint ahogy azt az elmúlt korszakokban is tették. A dualizmus korában hivatalosan megfosztották állampolgárságától, természetszerű, hogy a hatalomból kirekedt ellenzékiség nagy Kossuth-párti lett. Díszpolgárrá avatták számos városban, szobrokat kapott még életében. De Kossuth lett a Rákosi-rendszer egyik ideológiai-politikai példaképe is Petőfivel együtt. Az ő álmaik megvalósulását mondták ki a nép hatalmának államával; a forradalom mint a társadalmi fejlődés egyetlen lehetséges módja is Kossuth és Petőfi nevével kapcsolódott egybe, szemben minden reálpolitikai vagy racionális elmélettel. Kossuth jelenlegi értékelésébe óhatatlanul belejátszik az is, hogy ma ki milyen viszonyban van a dualizmussal, a Horthy-rendszerrel, a szocialista rendszer korszakaival, illetve milyen viszonyban van a mindenkori jelen idő rendszerével. Megítélésem szerint ma még olyan „rendezetlenség" van a fejekben, olyan nagyságrendű személyes-érzelmi és sérelmi kötődések választanak szét egymástól embereket, és kapcsolják őket az elmúlt fél évszázad korszakaihoz, hogy sértések, sérelmek, hántások nélkül nem születhet meg még át-
fogó értékelés Kossuthról és a nevével összekapcsolt és összekapcsolódó korszakokról.
Értékelésre így természetszerűen magam sem vállalkozom. A Kossuth-évforduló ünnepélyességét és a mi megemlékezésünk kereteit figyelembe véve azonban szeretnék néhány gondolatot felvetni Kossuth Lajos szerepét illetően. Mit is vegyek elsőnek? Talán szerencsés abból kiindulnom, hogy a polgári világrend megszületésének hajnalán tűnik fel személyisége. Személyével tehát olyan ember lép a politika színterére, aki nem a vagyonáért vagy annak alapjáról politizál, hanem a maga megélhetéséért, egzisztenciájának megteremtéséért, minél magasabbra való felemelkedéséért. Cselekedeteinek alapja a tehetség, a szorgalom, a politika bonyolult játékszabályainak legteljesebb kihasználása. Mindezek a pozitív tulajdonságok - Kossuth esetében még inkább jellemzően - mégis kaphatnak ellenkező előjelet is - hiszen megtámadhatóak: a hazát vagy önmagát tekintette-e kiindulópontnak? Helyzeteket teremtett, hogy abban szerepet nyerjen, vagy a történelem adta helyzeteket teljesíti ki?
A másik gondolat, amit az elsőhöz kapcsolva folytathatok: a polgári társadalom kétpólusú, ellentéteket tartalmazó rendszer. Mi magyarok közel ezeréves feudális viszonyainkban és diktatórikus rendszereinkben nem ismerjük a polgári viszonyok eme tartalmát. Kossuth ízig-vérig a polgári világ embere, aki azonnal látja az ellenérvet, a másik oldalt, a másik lehetőséget.
Számára a legtermészetsze-rűbb magatartás az ellenkezés. A mi egypólusú gondolkodásunk még kizáróan ítél, kizárja a másik fél gondolkodását. így kizárja Kossuthot Széchenyivel szemben, vagy fordítva. Hatalmas eszmei fejlődésnek tartom, hogy bizonyos történelmi ellentétpárok megítélésében már lassan-lassan eltűnik ez a kizárás, és az összebékítő emléke-
zés egymás mellé tudja őket állítani, ahogyan azt József Attila fejlett történelemszemlélete tanítja: „Árpád és Zalán, Ver-bőczy és Dózsa." Ugyanakkor nem hagyhatom figyelmen kívül azt a törvényt sem, hogy az ellentétek egymásmellettisége csak közös alapon jöhet létre, tehát ha ezt a nagy paradigma váltást alaposan elemezni kezdjük, kikerülhetetlen annak eldöntése, hogy vajon a reformkor kezdetén közös alapon állott-e Kossuth és Széchenyi, Kossuth és Batthyány, kikkel állt közös alapon a Honvédelmi Bizottság elnökeként, közös alapon állt-e Görgey vei. Mert ha nem, akkor az egyiket valóban ki kell zárni. És ha az egyik kizáródott, akkor az záródott-e ki, akinek valóban ki kellett záródni, és ennek a kizárásnak mikor és milyen következményei mutatkoznak meg, mutathatók ki?
Kossuth és Széchenyi kapcsán is szeretnék kiemelni néhány gondolatot. Magyarország sorsát a XIX. században már egyértelműen csak az európai erőviszonyok ismerete alapján lehet alakítani. Ezt a viszonyrendszert az Európát járt, utazó, a napóleoni háborúkban részt vett, nagyobb körökben mozgó és egyébként nagyon széles látókörű Széchenyi jobban ismerte Kossuthnál. Kossuth csak emigrációjában ismeri meg a világpolitika bonyolult rendszerét. Elemzést igényel annak megítélése is, hogy mekkora horderejű a következménytartománya, ha az az elv győzedelmeskedik, hogy előbb a magyarországi viszonyokat akarjuk beilleszteni Európában, és nem az európai viszonyokhoz igazítjuk a magyarországiakat. Kettejük párharcának másik nagy eldöntésre váró kérdése, hogy a néptömeget mennyire, milyen mértékben szabad és lehet érzelmileg befolyásolni, felszítani, amikor már nélkülük nem lehet politikát csinálni. Széchenyi szerint szabályozhatatlanná és kiszámíthatatlanná válik a rendszer, ha a tömegeket lázítják. Ezzel
összefüggésben tehetjük fel azt a nem kis horderejű kérdést, hogy szabad-e a tömeget olyan harcba vinni, amelynek a végeredménye kétséges illetve kudarc. Sütő András is felveti a kérdést és válaszol is rá. Válasza nagyon éles: „tömeggyilkosságnak" nevezi az ilyen végeredményű mozgósítást. De tudunk ellenpéldákat is mondani a történelemből: a finnek hónapokig harcoltak kilátástalannak mondható helyzetben a támadó Szovjetunió ellen.
Számos kérdést vethetnék még fel, amelyre így is és úgy is válaszoltak vagy válaszolhatnak. De vajon az ilyen ellentétesen megválaszolható kérdésekre adott válaszok egységben, összefüggésben vannak-e egymással, vagy egymást kizáró ellentéteket fogalmaznak meg? Vajon van-e olyan sorsdöntő nagy kérdése e korszaknak a kérdések között, amelyikre a válasz döntően meghatározta Magyarország további sorsát, amelyik a XX. század nagy történelmi katasztrófáját is lényegileg befolyásolta?
Az évfordulók sohasem haszontalanok, ha tudunk tanulságokat levonni. Kossuth személyisége, pályája, eszmerendszere olyan gazdag, olyan nagyformátumú, hogy ha a történelem menetéből kiemelve tekintünk is rá, akkor is és minden korban tudunk tőle értékeket nyerni. Mit emelek ki az ő örökségéből személyének nagyságán kívül? Elsősorban azt, hogy az emberi és polgári szabadságjogok egyik kimagasló képviselője és politikus személyisége volt. Ezt a nevével is fémjelzett eszmét ne hagyjuk soha veszni. Ezen kell munkálkodnunk egyre szélesebb körökben, hogy valósággá váljon és teljesedjen ki ez az eszme. És az örök, soha nem szűnő munkálkodó emberi és politikusi magatartást is ő mutatta fel legteljesebben, tehát sohasem mondhatjuk, hogy az emberi viszonyok „rendezése" befejeződött.
Lehota János
2002. április 4.
17
TÉVÉMŰS O R~AJAN LAT
(Április 6-tól április 12-ig)
Április 6., szombat
DUNA TV
05.30 Indul a nap 07.05 Papírsárkány 07.55 A varázslatos iskolabusz
08.20 Kicsi a bors, de erős 08.45 Varázsló 09.00 Hej, hej helyes beszéd! 09.10 Nyelvőrző 09.25 klub.dunatv.hu 09.55 Aula
10.25 Heuréka! Megtaláltam!
11.00 Barátok a strandon 11.50 Híradó 12.10 Táncház 12.40 Isten kezében 13.10 Szerelmes földrajz 13.40 A nagyberényi fazekas
13.55 Autonómia
14.30 Balkán Bioscope-A
némafilm története
a Balkánon 15.35 Az Egyesült Államok
története 15.40 Irány: a jövő! 16.30 Equatorklub 17.00 Bűvölet 18.00 Híradó 18.30 Mese 19.00 Szívzűrök 19.50 Anthony Perkins
születésnapjára
Phaedra 21.45 Híradó 22.05 Színek 00.00 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 07.25 Gyerekeknek 07.50 Jó reggelt adj, Istenem!
08.00 Aranyfüst avagy: Mit
üzen a múlt? 09.20 Hol-mi? 09.50 Kölyökidő 10.10 Zanzibár 11.05 Indába
12.00 Déli harangszó
12.01 Hírek, időjárás-jelentés
12.05 Bravó TV
13.05 Androméda
13.50 Útravaló
14,05 Magyar főúri paloták
Bécsben 14.35 Beszéljünk a jövőnk-
ról
14.50 Delta 15.20 Háló 15.50 Bajnok 16.25 TS
18.35 Luxor-show 19.30 Híradó este
20.05 Új szeszélyes évszakok 21.05 6:3
22.40 Mulholland -gyilkos negyed
RTL KLUB
06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney-rajzfilmek 10.30 Második csók 11.25 Csak egy szavadba
kerül! 11.30 Nikki
11.55 Csak egy szavadba kerül!
12.00 RTL Klub Híradó
12.10 Tengerjáró
12.40 Doktorok
13.30 Drágám, a kölykök (már megint) összementek
14.20 Autómánía
14.50 Barátok közt
17.05 Melrose Place
17.55 Csííz!
18.30 RTL Klub Híradó
18.50 Fókusz plusz
19.25 Pasik
19.55 Mr. Beán
22.00 Fogságban
22.45 Híradó
00.05 Fókusz plusz
TV2
06.00 Gyökereink 06.30 Tv2 matiné 08.45 Cartoon Network 10.15 Spinédzserek 10.40 JAM Boree 11.40 Autóexpo 12.10 Vad világ 13.00 Britney Spears koncert 14.20 Diresta
14.45 Az S club 7 Los Angelesben
15.10 Egyről a kettőre
15.35 Providence
16.30 A szupercsapat
17.30 Hawaii üzenetek
18.30 Tények
19.00 Spinédzserek
21.00 Posztárok
21.30 Duplacsavar
23.30 Nincs kegyelem tanár úr!
01.10 Vers éjfél után
Április 7., vasárnap
DUNA TV
05.30 Gazdakör 05.55 Kalendárium 07.10 PAPÍRSÁRKÁNY 08.15 A varázslatos iskolabusz
08.40 Hej, hej, helyes beszéd!
08.50 Rendhagyó történelemóra
10.00 Kalandozás Dávid Attenborough-val
10.55 Agatha Christie: Poirot
11.50 Híradó
12.10 Az ember tragédiája 12.20 Madách: Egy ember
tragédiája 13.45 Csellengők 14.05 Emlékképek - Régi
Híradók 14.25 Európa legszebb
kertjei 14.55. A divat története 15.55 Lyukasóra 16.35 Agatha Christie:
Miss Marple 17.30 Mese 18.00 Híradó, sport 18.50-0.00 Választás
2002
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Gazdatévé 06.00 Ma reggel 07.30 „így szól azúr!" 07.40 Gyerekeknek 08.05 Vasárnap sziget 09.30 Főtér 10.45 Faluház 11.00 Kánon
11.30 Élő magyar zsoltárok
12.15 Csendül a nóta 12.45 A jog hálójában 13.35 Választás, 2002-03-28
13.45 Kedvenceink 14.55 Örömhír 15.25 Választás 2002 15.30 Drukk! 16.20 Koffer
16.49 Választás, 2002. 16.55 Emberré válás 17.48 Választás, 2002. 17.55 Ismeretlen ismerősök
18.20 Választás, 2002 18.30 Híradó este
18.50 Sporthírek 19.00 Választás 2002 23.30 Gól!
00.30 Választás, 2002
RTL KLUB
06.30 Csodák világa 07.00 Kölyökklub 10.00 Második csók 10.25 Csak egy szavadba kerül
10.30 A dicsőséges 20. század
11.30 Receptklub
11.55 Csak egy szavadba kerül!
12.00 Híradó
12.10 Ötletház
12.35 Mike Hammer magándetektív
13.30 Forma-1 magazin
14.05 Big Man
15.55 Hatoslottó
16.25 Az elveszett világ 17.05 Miami Vice 17.55 Sztár a háznál 18.30 RTL Klub Híradó 18.50 Választás.2002 19.50 Szupermozi 00.00 Híradó 00.20 Fókusz portré 00.50 A dicsőséges 20. század
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban
07.00 Tv2 matiné
08.45 Cartoon Network
10.45 tv2 Sport
12.15 Utazás Gasztronómiában
12.45 Talpig pácban
14.00 Charlie - Majom a családban
14.55 Mission Impossible
15.50 VIP
16.40 Pacific Blue
17.30 J.A.G. - Becsületbeli ügyek
18.30 Tények
19.50 Mindhalálig
22.05 Magyarország választ
23.50 Hamvadó cigarettavég
02.20 Vers
Április 8., hétfő
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Heti Hírmondó
09.15 Elfeledett tájakon
09.45 Magyar tarka
10.40 Egri csillagok
11.50 Híradó
12.10 Tér-Erő
12.40 Régi híradók
13.00 Talentum
13.30 Magyar történelmi arcképcsarnok
14.00 Magyarok az emberevők földjén
14.25 A holnap világa
14.55 Katedra nélkül
16.00 25. szélességi fok délre
16.55 Ötórai zene
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Határok fölött
19.30 Út az ismeretlen felé
19.50 Agyő, édes otthon!
21.45 Híradó
22.45 ..... törvénysértés
nélkül..." ítéletlenül 24.00 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel 09.00 Sonadoras - Szerel-
08.30 Topmodell mes álmodozók
09.05 Naprakész 09.45 Rosalinda
magazin 10.10 Utazás Gasztronó-
11.05 Örök időkre miába
12.00 Híradó 10.40 Mi, magyarok
13.00 Roma 11.50 Riviéra
13.30 Domovina 12.35 Maggie
14.00 Tengerparrti álmok 13.00 Egyszer élünk
15.00 Magyar Ház 14.40 Szeretni beindulásig
15.30 Váratlan utazás 15.10 Kapcsoltam
16.20 100 kép a 20. szá- 15.30 Lucecita
zadból 16.30 Barátok és szerel-
16.30 Gyümölcsoltó bol- mek
dogasszony 17.00 Claudia
16.44 EU-talkshow 18.00 Aktív
17.20 Maradj velünk! 18.30 Tények
17.30 így készült a Hídem- 18.55 Jó barátok
ber 19.25 Nincs kegyelem
18.00 Híradó 19.55 Mr. Beán
18.15 Esti mese 20.30 Az elveszett ereklyék
18.40 Chicago Hope Kór- fosztogatói
ház 21.30 Légi zsaruk
19.30 Híradó 22.30 Negyedik műszak
20.05 Kékfény 23.00 Jó estét, Magyaror-
20.45 MMM szág!
21.15 Forradalom a jog út- 23.45 Színkép
ján 00.35 Az én mozim
21.40 Bonusz 01.35 Siska
22.00 Aktuális 02.25 Korridor Café
22.20 Híradó 02.35 Aktív
22.30 Théma 03.15 Vers
22.45 Fogadóóra 23.20 TS 00.10 Kárpáti krónika
Április 9.,
00.15 Világhíradó RTL KLUB kedd
DUNA TV
06.30 Reggeli 05.30 Indul a nap
09.00 Recept klub 08.40 Határok fölött
09.10 Top Shop 09.10 Miért?
09.25 Julieta 09.50 Zólyom-Zvolen
09.50 Teleparti 10.20 Egri csillagok
10.40 Top Shop 11.50 Híradó
12.00 Híradó 12.10 A tudomány kin-
12.45 Kavalkád csesháza
13.10 Teleparti 12.40 Mozgó Kép
14.00 Helene és a fiúk 13.10 Lyukasóra
14.30 Kalandos nyár 13.50 Magyarok az ember-
15.30 Csak egy szavadba evök földjén
kerül! 14.20 A holnap világ
15.35 Recept Klub 14.50 Katedra nélkül
15.45 Milagros 16.00 25. szélességi fok
16.15 Csak egy szavadba délre
kerül! 16.55 Ötórai zene
16.20 Vad szenvedélyek 17.00 Kalendárium
17.10 Mónika 18.00 Híradó
18.00 Találkozások 18.30 Mesefilmek
18.30 Híradó 18.55 Hej, hej helyes be-
18.55 Legyen ön is millio- széd
mos!! 19.00 Gazdakör
19.25 Fókusz 19.25 Jövőnk forrása
19.55 Barátok közt 19.30 Néhány perc Kabos
20.25 Royce - Titkos ügy- Gyulával
nök a pácban 19.40 A világörökség kin-
22.15 Civakodók csei
00.15 Híradó 20.00 Én, a tolvaj
00.35 Autómánia 21.45 Híradó
01.35 Divatklip 22.05 Talentum
22.35 Nosztalgia
TV2
05.50 Jó reggelt, Magyar- MTV1
ország 05.42 Hajnali gondolatok
2002. április 4.
05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.00 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Srpski Ekran 13.30 Unser Bildschrim 14.05 Tengerparti álmok 15.00 Betűvető 15.30 Váratlan utazás 16.20 100 kép a 20. századból 16.30 Kisokos 17.00 Érintő 17.30 Katolikus krónika 18.00 Híradó
18.13 MTV X. Nemzetközi
karmesterverseny 18.20 Esti mese 18.40 Chicago Hope 19.30 Híradó 20.05 Önök kérték 21.05 Választás, 2002 22.00 Híradó 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 Lendületben 23.15 kultúrpercek 23.25 TS
00.15 Kárpáti krónika 00.15 Kárpáti krónika 00.20 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli! 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 TopShop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.30 Kalandos nyár 15.30 Csak egy szavadba
kerül! 15.35 Recept Klub 15.45 Milagros 16.15 Csak egy szavadba
kerül!
16.20 Vad szenvedélyek 17.10 Mónika 18.00 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Vészhelyzet 21.25 Szupermozi 23.15 Híradó 23.35 Művészbejáró 01.05 Fókusz 01.35 Divatklip
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Ablak Európára
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Maggie
13.00 Rózsatövisek
14.40 Szeretni beindulásig
15.10 Kapcsoltam
15.30 Lucecita
16.30 Barátok és szerelmek
17.00 Claudia
18.00 Aktív
18.30 Tények
18.55 Jó barátok
19.25 Nincs kegyelem
19.55 A L\'art pour l\'art kabaré
20.25 Forró nyomon 21.30 Az amerikai látnók 22.25 így készült... 23.00 Jó estét, Magyarország!
23.45 Ablak Európára 00.15 Vágy a szilfák alatt 03.10 Aktív 03.35 Mi, magyarok 03.55 Vers
Április 10., szerda
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Gazdakör
09.10 Equatorklub
09.40 Magyar tarka!
10.25 Élve vagy halva
11.50 Híradó, vers
12.10 Élő egyház
12.40 Hodászi töredékek
13.40 Autonómia
14.10 Magyarok az emberevők földjén
14.40 A holnap világa
16.00 25. szélességi fok
16.55 Ötórai zene
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
18.55 Hej, hej, helyes beszéd
19.00 Égtájak
19.25 Jövőnk forrása
19.30 A kísértetjárta ház
20.00 Hogy szaladnak a fák...
21.20 József Attila verseiből
21.45 Híradó
22.05 A szekszárdi híd és
környezetvédelem 22.45 klub.dunatv.hu 23.15 Az ember lánya 24.00 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Hrvatska krónika 13.30 Ecranul nostru 14.05 Tengerparti álmok 15.00 Magyarország 2002 15.30 Váratlan utazás 16.20 100 kép a 20. századból
16.30 A reménység Szigete
17.00 Pongrácz Zoltán portré
17.30 Igy készült a Hídember
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.40 Chicago Hope Kórház
19.30 Híradó
19.53 Sporthírek
20.00 Millenniumi Mesék
20.35 TS
22.45 Aktuális
23.05 Híradó
23.15 THÉMA
23.30 Kultúrpercek
23.35 TS
00.25 Kárpáti krónika 00.35 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.10 TopShop 09.25 Julieta 09.50 Teleparti 10.40 TopShop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.30 Kalandos nyár 15.30 Csak egy szavadba
kerül! 15.35 Receptklub 15.45 Milagros 16.15 Csak egy szavadba
kerül
16.20 Vad szenvedélyek 17.10 Mónika 18.00 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Bátrak igazsága 22.40 Michael Hayes 23.30 Híradó 23.50 Antenna 00.20 Fókusz 00.50 Divatklip
TV2
05.50 Jó reggelt, Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Segíts magadon!\'
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Riviéra
12.20 Maggie
12.45 Gáz van jövünk 2.
14.40 Szeretni beindulásig
15.10 Kapcsoltam
15.30 Lucecita
16.30 Barátok és szerelmek
17.00 Claudia
18.00 Aktív
18.30 Tények
18.55 Jó barátok
19.25 Nincs kegyelem
19.55 Benny Hill-show
20.25 Activity-show
21.15 Boros-Bochkor show
22.25 Kém Game - A harcnak nincs vége
23.00 Jó estét, Magyarország!
23.50 Baywatch Nights 00.40 Az ígéret földje 01.25 Aktív 02.10 Mi, magyarok 02.30 Vers
Április 11., csütörtök
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Égtájak 09.10 A Látó ember 10.05 Lumiere
gyermekei 11.50 Híradó 12.10 Isten kezében 12.40 Halálos csók
14.10 Legenda a svábok hazájából
15.10 Katedra nélkül
16.05 Barátok a strandon
16.55 Ötórai tea
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
18.55 Hej, hej, helyes beszéd
19.00 Váltó
19.25 Jövőnk forrása
19.30 Halló, halló
20.00 Választás 2002
21.15 Versösszeállítás kortárs magyar költők műveiből
21.45 Híradó
22.05 Költők a damaszkuszi úton 22.45 Összkép 23.15 Határtalanul
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel
08.30 Topmodell
09.05 Naprakész magazin
11.05 Örök időkre
12.00 Híradó
13.00 Slovenski Utrinki
13.30 Együtt
14.05 Tengerparti álmok
15.00 Alpok-Duna-Adria
15.30 Váratlan utazás
16.20 100 kép a 20. századból
16.30 Segítőtárs
17.05 A költészet napja
17.30 Az utódok reménysége
18.00 Híradó
18.20 Esti mese
18.40 Chicago Hope Kórház
19.30 Híradó
20.05 Névtelen vár
21.15 AGurkha hadtest
22.20 Aktuális
22.40 Híradó
22.50 THÉMA
23.00 Kultúrpercek
23.10 Gól!
00.50 Kárpáti krónika 00.55 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.30 Kalandos nyár 15.30 Csak egy szavadba
kerül! 15.35 Receptklub 15.45 Milagros 16.15 Csak egy szavadba
kerül!
16 20 Vad szenvedélyek 17.10 Mónika 18.00 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Esti Showder 22.20 Az elnök emberei 23.10 Híradó 23.30 Pont hu 24.00 Hype
00.25 Fókusz 00.55 Divatklip
TV2
05.50 Jó reggelt, Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Szokatlan
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Maggie
13.00 Ellenséges fegyverek
14.40 Szeretni beindulásig
15.10 Kapcsoltam
15.30 Lucecita
16.30 Barátok és szerelmek
17.00 Claudia
18.00 Aktív
18.30 Tények
18.55 Jó barátok
19.25 Nincs kegyelem
19.55 Poénbomba
20.30 Fantasztikus Európa
22.00 A hálózat csapdájában
23.00 Jó estét Magyarország!
23.45 Autoexpó
00.15 Sörlegendák
00.25 Gyilkosságok forgatókönyve
02.10 Aktív
02.45 Mi, magyarok
02.45 Vers
03.05 Vers
Április 12., péntek
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Váltó
09.10 A szekszárdi híd és
környezetvédelem 09.50 Magyar villa 10.30 Választás, 2002 11.50 Híradó
12.10 A találkozás elkerülhetetlen
12.50 Énekelt versek
13.00 Összkép
13.30 Szerelmes földrajz
14.00 Töredezett világ
14.40 És lőn a világosság
16.25 A tudomány kincsesháza
16.55 Ötórai zene
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mese
19.00 Udvarház
19.25 Jövőnk forrása
19.30 Dunasport
19.40 A kozmosz titkai
19.50 Süvölvények
21.45 Hírek
22.05 Tetthely
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész
magazin 11.05 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Körzeti magazinok 13.50 Van öt perce? 14.05 Cohakia, Amerika
elsüllyedt metropolisa
15.05 Évgyűrűk
15.30 Váratlan utazás
16.20 100 kép a 20. századból
16.30 Tűzfal
17.00 Forrás
17.30 Panoráma
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.35 Ablak
19.30 Híradó
20.05 Névtelen vár
21.15 Választás 2002.
22.10 Híradó
22.20 Aktuális
22.45 THÉMA
22.55 Kultúrpercek
23.10 Első számú közellenség
00.35 Kárpáti krónika
00.45 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 Top-shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Norm-show 14.30 Kalandos nyár 15.30 Csak egy szavadba
kerül! 15.35 Receptklub 15.45 Milagros 16.15 Csak egy szavadba
kerül!
16.20 Vad szenvedélyek 17.10 Mónika 18.00 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Ahol a grizzlyk élnek 22.10 Igaz történetek 23.50 Híradó 00.10 Hype 01.35 Fókusz 01.05 Divatklip
TV 2
05.50 Jó reggelt Magyarország! 09.00 Délelőtt a TV2-vel 10.10 Gyerekszáj 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Mi, magyarok 11.50 Riviéra
13.00 Banditák a jenkik földjén
14.40 Szeretni beindulásig
15.10 Kapcsoltam
15.30 Lucecita
16.30 Barátok és szerelmek
16.30 Sebzett szívek
17.00 Claudia
18.00 Aktív
18.30 Tények
18.55 Jó barátok
19.25 Nincs kegyelem
19.55 Uborka
20.30 Irigy Hónaljmirigy
21.05 Armstrong
23.00 Jó estét Magyarország!
23.45 Gyilkos szem
01.45 Világsztárok Frideri-kusszal
02.35 Aktív
02.55 Vers
2002. április 4.
19
HAMVASlTÓ MÁRKA
AKÁCFA TETEJE!
IMEGFEJTÉS ELSŐ RÉSZE
LAPU TALP ALÁ K0|
MEGFEJTÉS MÁSODIK R.
I NITROGÉN
¦ MARIE KE-I VERVE
IFENYÖFÉLE
IGUBOS NÖVÉNY
I készítette Ih.t.
ILONA BEC.
CSIGAFAJTA
RUK TÁVIRATBAN
EGYIPTOMI ISTENNŐ
O
TETEJÉRE
KÁROLY (FESTŐI
RÖVID I T"
NEWTON
SZÉNVJ.
HÁLÓZAT
OLASZORSZÁGI VULKÁNT
EME
KATONAI TÖMB
DÜLEDÉK
TÉR OLASZU!
..-VÖLGY
CSAPADÉK
SÖTÉTBEN
ANGOLUL EZ| f
ELŐADÓ RÖVIDEN
NÉMET AJ
AFRIKAI ÁLLAM
A REIKI EGYIK ÁGA
TESTNEVELÉ] Sl EGYETEM
Ő. 0.
LITER, TONNÁ-
RA TÁVIRAT BÁN
CSAPAT ANGOLUL
VÉS
ÉS PÁRJA
IZMAIMAT ERNYESZTED
DÉLELŐTT PL.: ÖRÁN
BABA KÖSZÖNÉS
TÁRS-I BEILL; ZAVAR
PARKOLÓ
ENERGIA
T
TÖMEG JELE! A FIZIKÁBAN
¦
HOSSZ JELE A FIZIKA BAN
RÉSZ
AZ ATYAI (KÉT SZÓ)
KÉRDÉS TÁRGYRA
Az e heti rejtvény helyes megfejtését kérjük küldjék be szerkesztőségünkbe, a Pf.: 154-re. A helyes beküldők között Illés Lajos: Magyar Ének (Cantus Hungaricus) 1—11—111. kazettáit sorsoljuk ki.
ALLERGIA (1.)
Az allergia napjainkban már népbetegség. Nem új keletű, sőt híres történelmi alakok is szenvedtek ebben a betegségben. Az elmúlt évszázadokban fennmaradt írásos emlékek igen szegényesek, hiszen a kolera, fekete himlő, tüdővész ellenében az allergia panaszai eltörpültek. Egyes feltevések szerint III. Richárd földieperérzékeny volt, így a gyümölcs csalánkiütést " okozott neki, amikor evett belőle. Ha hihetünk a szóbeszédnek, a király remekül ismerte panaszainak okát és a kifejlődéshez szükséges időt, és a kiütések feltű-
nése jó ürügyül szolgált arra, hogy valakit boszorkányságért vagy mérgezésért elítéltessen. Az orvosok akkor ugyanis nem ismerték a csalánkiütést és annak okát.
Az ember egy külső hatásra háromféle reakciót mutathat, ami tulajdonképpen a gyulladás mértékétől függ: 1. Normergia, amikor egy külső hatás teljesen normális reakciót vált ki az emberből. Ilyen, amikor az egészséges ember szervezetébe kórokozó kerül, ami miatt ellenanyagot termel. Ezt
használják ki az oltásoknál is.
2. Anergia, amikor a szervezet nem reagál a külső hatásra, vagyis nem termel ellenanyagot a bejutott kórokozó ellen.
3. Hiperergia, amikor a beteg túlzott ellenhatást mutat a külső hatásra, és már nem a kórokozó, hanem maga ez az erős ellenhatás lesz a betegség okozója.
Bár a köznyelvben ezt az állapotot nevezzük allergiának, tudnunk kell, hogy az allergia tulajdonképpen a normális reakciótól való eltérés.
KULTURÁLIS PROGRAMOK
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Telefax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk É-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
Április 8. 19 óra: HYPPOLIT, A LAKÁJ - vígjáték. HEVESI-BÉRLET. Április 9. 19 óra: TAVASZI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL. KIRÁLY CSABA ORGONAESTJE a felsővárosi templomban. Április 11. 14 óra: KIÁLLÍTÁS A ZRÍNYI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK MUNKÁIBÓL AZ IFJÚSÁGI GALÉRIÁBAN. Április 13. 15 óra: TARKA-BARKA
MŰHELY. Mozaikkészítés. Április 13. IS óra: TAVASZI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL. A NAGYKANIZSAI FARKAS FERENC VÁROSI ZENEISKOLA JUBILEUMI HANGVERSENYE.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA (Kiskastély)
Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
Április 10. 18 óra: A KÖLTÉSZET NAPJA. „ARCOK" - a Kanizsa Műhely alkotóinak antológiája - könyvbemutató.
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Hajgató S. u. 1. Telefon/fax: 319-202 E-mail: moricz® broadband.hu
Április !2-14.:
V. KÁRPÁT-MEDENCEI „CSENGEY DÉNES" VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY.
Programja: 13. 9.30: Versenyprogram I.. 15.00: Versenyprogram II. 20.00: Kísérő rendezvény: Az Illéstől az Attiláig - közönségtalálkozó Szörényi Levente zeneszerzővel. Helyszín: Honvéd Kaszinó tükörterme 14. 10.00: Gálaműsor. Helyszín: HSMK színházterme.
HALIS ISTVÁN VÁROSI
Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Telefon: 509-500 Honlap: www.kanizsa.hu/konyvtar
Április 8. 18 óra: FERKOVICS JÓ ZSEF GRAFIKUS KIÁLLÍTÁSA NAK MEGNYITÓJA.
Nyílva tartás:
Hétfő: 13.00-18.30
Kedd: 9.00-16.00
Szerda: 13.00-18.30
Csütörtök: 9.00-18.30
Péntek: 13.00-18.30
Szombat: 9.00-13.00
20
2002. április 4.
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
K&9BTA* SOKNAK!
Hármat Tizet - nciL>\'bt vihet!
VIDÉKI
EE.TOTA-
GOSNAX1
Hf\'tvégl kcrivC2BK;D>
:í\'K Sw9Y
: .Kettőt íí/tt
- hármat viliét!
(A Ren^rsséjj utcája.)
Tel.: 93/315-907
FILMAJÁNLÓ! halálos iramban
FSZ.: Vin Diesel, SZ.: Rob Cohen
A halálos iramban eszeveszett tempójú, adrenalinnal hajtott autósakció a Los Angeles-i illegális utcai versenyek heves és tébolyult világában játszódnak, ahol a győzelem a hatalomhoz vezető út.
8800 \'Jínftijíuuiii*rt. 5>eóli tér 11 Lcl.: 93/313-057
A KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA
RÉSZEGES-ROZMARINGOS
BÁRÁNYCOMB
(8-10 személyre)
SPORTPROGRAMOK
Vízilabda: OB j7B-s férfi: CWG Kanizsa-TIPO, szombat 16.00, Fedett uszoda.
Kézilabda: NB Il-es női: MÁV NTE-Csurgó, vasárnap 9.30, MÁV NTE-csarnok.
Labdarúgás: megyei I. o.: Kiskanizsa-Zalaszentiván, vasárnap 10.45, Kiskanizsai pálya.
Sakk: NB l-es: Tungsram SK-Bp. Vasas, vasárnap 11.00, Városi Könyvtár.
Kosárlabda: NB l/A-s női: MÁV NTE-BEAC, vasárnap 17.00, MÁV NTE-csarnok.
Hozzávalók: 1 db hátsó báránycomb egészben (2 kg), 7 dl száraz fehérbor, 1 dl gyenge borecet, 1 dl olívaolaj, 1 nagy fej hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 ág rozmaring (vagy ek. szárított), 1 kk. szárított zsálya, só, bors.
Két nappal a sütés előtt bepácoljuk a húst. Gondosan megtisztítjuk a faggyútól, és a hártyáktól, megmossuk, éles hegyű késsel megszurkáljuk, a nyílásokat zúzott fokhagymával megkenjük, bedörzsöljük sóval, frissen őrölt borssal, majd egy
hibátlan zománcú tepsibe tesszük: megszórjuk a rozmaringgal, zsályával, betakarjuk a felkarikázott hagymával, ráöntjük az olajat és a borecetet, lefedjük, hidegre tesszük, napjában többször megforgatjuk.
Sütéskor aláöntjük a bort és lefedve - gyakorta megforgatva, levével locsogatva - puhára pároljuk (kb. két óra). Előmelegített tálra tesszük, csak az asztalnál szeleteljük - a csontokkal párhuzamban. A pecsenyelét leszűrjük, külön csészében tálaljuk. Párolt zöldségféléket, vegyes salátát kínálhatunk mellé!
mmmmmmmmmmmmmmmmmmiim
HA BAJ
VAN...
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274._
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Petőfi S. út 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14 óráig a (Szent Imre u. 1.) 313-131 -es telefonszámon.
Mentők:
104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107
Mi az, ami holtában is percenként 4-5-öt fordul???
-Grillcsirke...
* * *
- Mi az? Feldobod, és sose látod többé?
- A talpad.
* * *
- Feldobják: anyós, és nem esik le, mi az?
- Ritka nagy szerencse...
AZ ESZTÉTIKAI PLASZTIKAI SEBÉSZETRŐL - RÖVIDEN
AZ ORRPLASZTIKA
Az orr csontos-porcos vázának fejlődése a 16-18. életév között fejeződik be. Az orrplasztikát korábban, a kamaszkor vége előtt csak kivételes esetben végzik el.
Az orrplasztikára jelentkező páciensek jelentős részé „egészséges", jól működő orrának átformálását kéri. Az előnyösebb megjelenés igénye mellett azonban a legtöbb esetben fizikális panaszok is fennállnak, vagy sérülés, esetleg műtét következtében szerzett torzulás miatt indokolt a beavatkozás. A műtéti terv felállítását gyakran előzi meg több szakorvosi vizsgálat, melyek során az orr esztétikai egységeit érintő alakváltozásokat elemzik. A csontos-porcos orr 5 kisebb részre (esztétikai egységre) bontható, úgymint orrgyök, orrhát, orrcsúcs, orrszárnyak, és az orrnyílásokat elválasztó „hidacska" a felső ajak és az orrcsúcs között. A páciens által panaszolt bántó torzulás korrekciójakor figyelembe kell venni egyrészt az orr alkotó részeinek egymáshoz, másrészt az orr egészének az arc karakteréhez történő megváltozását!
A szokásos műtét előtti kivizsgálás során fül-orr-gégészeti szakvizsgálat, szükség esetén rtg.-vizsgálat is (pld.: melléküreg-rtg.) történik. A beavatkozás erős nyugtatók adása mellett helyi érzéstelenítésben is elvégezhető bizonyos esetekben. Általában az orr egészét érintő műtéteket altatásban végzik. A metszéseket az orrnyílásokon belül, rejtett helyen ejtik, így látható, külső heg nem marad vissza. Sokfajta orrelváltozás operálható: eltávolítható az orrháti csontos-porcos púp;
rövidíthető és megemelhető a hosszú, lógó orrcsúcs; keskenyíthető a széles orrgyök-orrhát; kiegyenesíthető a ferde orr; kecsesebbé tehető a széles, szögletes, vaskos orrcsúcs stb. Az orrsövényferdülés megoldása együlésben elvégezhető. A műtét után a szemek körül duzzanatok és bevérzések alakulnak ki, melyek 10-14 napon belül nyomtalanul felszívódnak. Sebfájdalommal nem kell számolni, de a műtét végén kötelezően behelyezett orrtamponok feszülő érzést okozhatnak. Külső gipszrögzítés átlagosan 10 napig szükséges. A tamponok eltávolítása után a páciens otthonába távozhat, ahol pihenés, és az orr óvása javasolt. Orrfújás 2 hétig tilos!! Az orrnyilasok nyálkahártyáját orrkenőccsel kell kezelni a pörkösödés megelőzésére. Felszívódó fonalak használata miatt varratszedés nincsen. A gipsz eltávolítása után láthatóvá válik az elért alakváltozás, de a végleges eredmény a műtéttől számított 8-12. hétre alakul ki, mivel az orr bőrének idomulnia kell a csontos-porcos vázhoz.
Az orr az arc karakterét döntően meghatározó esztétikai egység. Torzulásait más előnytelen és bántó testi deformitásokkal ellentétben nem lehet leplezni. Emiatt fokozott a páciensek esztétikai igénye, és másfelől a műtétet végző sebész felelőssége!
Dr. Kelemen Ottó sebész-plasztikai sebész adjunktus, a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság tagja
P
SAKK
Motorkiállítás
ESÉLY AZ ARANYRA
A Tungsram Sakk Klub egy évtizedes élvonalbeli tagságának legeredményesebb évét zárta az elmúlt évi bajnoki bronzéremmel. Az évadzáró banketten természetesen az elismerő szavak voltak többségben az országos szövetség, a meghívott vendégek, szponzorok képviselői részéről. A szakvezetés és a versenyzők nem kis büszkeséggel hallgatták a dicsérő szavakat, de tudták, hogy az elért szintet megtartani, netán túlszárnyalni jóval nehezebb lesz. Nem is tűztek ki az idei évadra még magasabb célokat, az elsődleges elvárás a dobogó közeli hely. jó esetben az elmúlt évi teljesítmény megismétlése volt. Ez különösen akkor tűnt reálisnak, mikor az új bajnokság kezdetekor kiderült, hogy a riválisok mennyire erősödtek. A sorsolásuk nem volt éppen kedvező, mindjárt az elején jó néhány favorittal kellett megmérkőzniük. Egy-két megingástól eltekintve a várakozásnak megfelelően szerepeltek. A koronát a jelentősen megerősödött, jóval kedvezőbb anyagiakkal rendelkező, s már a szezon elején bajnokjelöltnek kikiáltott Csuti SK elleni 7-5-ös győzelemmel tették fel produkciójukra. Ezzel felcsillant a remény a dobogós helynek még az előző évinél is magasabb fokára lépésre. Nem is ok nélkül, hiszen a riválisok zömén túljutva, már az alsóházi ellenfelek következtek a sorban. Sikerült is nagy
pontkülönbségű csapatgyőzelmeket elérniük, különösen az egykoron szebb napokat is megért Vízügy SC elleni 11-l-es, „kiütéses" idegenbeli győzelem volt meghatározó, amely-lyel karnyújtásnyira került még a dobogó legmagasabb foka is. Tíz játszma végződött kanizsai győzelemmel, ami ugyancsak ritkaság az NB l-es mezőnyben. A parádés sikerrel 1,5 pontra felzárkóztak a tavalyi bajnok miskolciakkal együtt a listavezető egerszegi Csuti SK mögé. A hétvégi, utolsó előtti forduló bizonyára „vízválasztó" lesz. A bajnokjelölt csutisok ugyanis a többszörös bajnok borsodi gárdát fogadják, míg Ribliék a tabella alsó felében álló Bp. Vasast. Az egerszegi találkozón várhatóan döntetlen körüli eredmény lesz, míg a Tungsram csapatának újabb nagyarányú győzelem megszerzésére van esélye, mégha nem is a Vízügy elleni méretűre. Kedvező esetben jelentős pontelőnyre tennének szert, s az utolsó fordulóban gyakorlatilag a két zalai gárda között dőlne el a bajnoki cím sorsa, attól függően, hogyan szerepelnek az idegenbeli szezonzárókon. Ez kicsit odébb van, most még a vasárnapi. Vasas elleni találkozóra kell koncentrálniuk a lámpagyáriaknak, hogy egy 9-10 pontos győzelemmel megalapozzák akár a bajnoki aranyat is.
Bacskay Zoltán
es vasár
2002. április 6-7-én
a Kögáz Rt. Király u. 2. sz. alatt
KOSÁRLABDA
A női kosárlabda NB 1 A-csoportjába ismét felkerült MÁV NTE csapatának a sorsolás szeszélye folytán az alapszakasz záró fordulóiban kerülnek sorra a riválisok elleni találkozók. Az erőviszonyokat, s az eddigi eredményeket tekintve a vasutasok mellett a megyeszékhelyi Zala Volán és a BEAC gárdája küzd a bentmaradásért. A legjobb pozícióban eddig a fővárosi egyetemisták vannak, akik mindkét zalai gárdát legyőzték az első körben, míg a MÁV NTE-nek csak az egerszegiek ellen sikerült nyerniük. A vasutas hölgyek most némi helyzeti előnyben vannak, hiszen mindkét rivális ellen hazai pályán mérkőznek. Amolyan felkészülési mérkőzéseknek is beillettek a szolnokiak, illetve a szegediek elleni idegen-
KÉZILABDA
Kézilabdacsapataink ismét sikeres hétvégét tudhatnak maguk mögött. Különösen a MÁV NTE NB II-es női együttese remekel már hetek óta jó nevű Baranya megyei gárdák ellen. A tavaszi szezonra jelentősen megerősödött Kozármisleny elleni 23-19-es hazai győzelmet követően idegenben is „hengereltek" a Mecsek-aljai csapatok ellen. Két hete a Pécsvárad együttesét verték meggyőző játékkal 35-23-ra, a múlt hét végén pedig a Pécsi Térni fölött is diadalmaskodtak végül 28-25-re. Utóbbi azért is figyelemre méltó, hiszen a Temi gárdája volt. hogy nyolc góllal is vezetett a mérkőzés folyamán. Szlobodáék a győzelmi sorozattal megerősítették dobogós helyüket, s közelebb kerültek a legmagasabb fokához. A legnagyobb rivális Tamási csapata lett az aranyérmes hely eléréséhez, akik ha botlanak a folytatásban, az immár vasutas szí-
GYŐZELMEK ITTHON ÉS IDEGENBEN
nekben szereplő kanizsai női kézisek pedig folytatják remek sorozatukat, hamarosan a bajnoki cím, ezzel az NB I/B-be visszajutás is elérhető közelségbe kerül. A legközelebbi megmérettetés a régi rivális Csurgó ellen következik ismét hazai pályán. A vasárnapi találkozó elég korai időpontban, vasárnap délelőtt fél tízkor kezdődik a MÁV NTE-csamokban. Az Izzó SE NB I/B-s férfigárdája nem tudta folytatni győzelmi sorozatát idegenben, ám újabb hazai találkozójuk után ismét győztesként ünnepelhette őket egyre népesebb szurkolótáboruk. Ellenfelük a tabella hatodik helyén álló Siklós együttese volt, akiket az egykoron kanizsai színek-
ben szerepelt Becskei neve is fémjelez. A Koleszár-legénység - folytatva jó tavaszi hazai sorozatát - elsősorban parádés második félidei játékával magabiztos, 32-27 arányú győzelmet aratott a siklósiak ellen Már az első félidőben is elhúztak négy góllal, de ezt még egalizálták a baranyaiak (13-13). A második játékrész közepétől aztán már állandósult négy-öt gólos vezetésük, s a végjátékban sem hibáztak. A bravúrosnak is mondható győzelemmel ha még nem is kerültek ki a sereghajtók közül, de jelentős lépést tettek a középmezőny felé tartó felzárkózáshoz.
B.Z.
beli találkozók. A szolnoki vasutasok ellen a sorsolás szerint a záró fordulóban kellett volna játszaniuk, ám a Tisza-parti városban egy új sportcsarnok avatása kapcsán előbbre hozták a találkozót. Kovács Nándor együttese nem volt „ünneprontó", igaz nem is volt esélyük a győzelemre a jobb játékerőt képviselő, magassági fölényét maximálisan kihasználó szolnoki gárda ellen. A kirobbanó formában játszó jugoszláv idegenlégiós Petrovics egymaga 33 pontot dobott, s nagyban hozzájárult a szolnokiak 90-44 (22-13, 23-13. 28-8, 17-10) arányú győzelméhez. Nagyszombaton ismét egy Tisza-parti városban vendégszerepeltek Góberék. A szegediekkel egykoron nagy csatákat vívtak a B-cso-portban is, váltakozó sikerrel. Az idei szezonban a szegediek vették jobban az akadályokat. Az oda-vágó sorozatban 20 ponttal nyertek december elején Kanizsán, s az időközben egységesebbé, ütőképesebbé formálódott vasutasgárda nem is titkoltan visszavágásra készült. Nos, ez majdnem sikeredett is a csongrádi megyeszékhelyen sorra került szombat esti találkozón. Mindössze 7 pontos, 71-64 arányú vereséget szenvedtek csak. ami bizonyítja a MÁV NTE együttesének dinamikus fejlődését, élvonalbeli megerősödését. A szegediek ezzel a győzelemmel gyakorlatilag is biztosították helyüket az első nyolc között, azaz az A-csoportban maradásukat, míg a vasutas lányok játéka biztató a riválisok elleni fináléra. Az eddig még nyeretlen ZTE-Zala Volán ellen szerdán, lapzártánk után ért véget az első nagy derbi. A megyeszékhelyieknél edzőváltás volt. Halász Istvánt a kanizsai gárda korábbi edzője, Vág-völgyi Tamás váltotta a kispadon. Vasárnap a volánosokat és vasutasokat is legyőző BEAC együttesét fogadják Tomáék. A MÁV NTE-nek nyerni kellene mindkét riválisa elleni találkozót,, hogy ismét ne csak „átszálló jegyet" váltsanak az A-csoportba.
B.Z.
22
2002. április 4.
JUDO
ISMÉT NEMZETKÖZI JUDOSIKEREK VÁROSUNKBÓL
A MÁV-NTE Judo Szakosztály judosai március 23-án szombaton, Muraszombaton a Szlovén Bajnokság következő fordulóján vettek részt.
A nívós versenyen 5 ország 25 csapata, mintegy 200 fővel képviseltette magát, 6-20 éves korú fiatalokkal. Hollandia, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia mellett Magyarországot 3 csapat, köztük egyedüliként Zalából, Nagykanizsa MÁV-NTE judocsapata képviselte 14 fővel. Eredményként egy I., két II., egy III., és négy V. pontszerző helyet szereztek.
Az 1990-ben és később születettek között (fiúk-lányok együtt): 35 kg-ban Gaál András I., 45 kg-ban Aczél László II., 50 kg-ban Szentes Péter III., 28 kg-ban Aczél Éva és Nagy Márk V.
Az 1966-89 fiúk között: 50 kg-ban Muravölgyi Márió V.
Az 1983-1987 között született fiúk: 90 kg-ban Molnár Tamás II., 73 kg-ban Németh József V.
A csapatversenyben az 1990-ben és később született korosztályban II. helyen végzett a MÁV-NTE csapata.
Nagyon örülünk az eredménynek, főként Gaál András szereplésének, hiszen ő minden mérkőzését ipponnal (10 pont) nyerte, fölényes technikai tudással. Többen fényesebb éremmel térhettek volna haza, ha a döntő pillanatban a versenyszellemük keményebb. Folyamatosan bizonyítják judokáink, hogy a nemzetközi judos körökben is helyük van!
Ha támogatóink is úgy látják, áprilisban Szarajevóban is elindulnánk a még több nemzetet felvonultató Szerb Bajnokságon, azután pedig a hazai Diákolimpiákra, korosztályos rangversenyekre összpontosítunk.
Mester Józsefhé - edző
Április 5-6-7-én (péntek-szombat-vasárnap)
INGYENES JUDO-ÉS ÖNVÉDELMI OKTATÁS
a MÁV NTE judotermében (Ady út 78.)
A H-TURUL MOTOROS KLUB EGYESÜLET 1998. december 2-án alakult 32 alapító taggal Nagykanizsán. Régi hiányt pótol a Klub Kanizsán, az addig magányosan motorozok megtalálták azt a környezetet és a barátokat, akik az országúton csak köszöntek és visszaköszöntek egymásnak. A klub tagsága ugyanolyan heterogén, mint az Élet, biztosítja azt az összetartó erőt, ami a gyűléseken tettenérhető. Az alapszabály is erre a filozófiára épült, biztosítja a tervek megvalósulását, tanulni egymásért, dolgozni, de ugyanakkor valamennyiünk gondolkodásá-
nak középpontjában álló életszemlélet, a MOTOROZÁS megvalósítása érdekében. A klubnak jelenleg 38 tagja van.
A IV. Kanizsai Motorkiállítás és vásár április 6-7-én kerül megrendezésre a Kögáz Rt. Király út 2. szám alatt, a volt Flamtronic csarnokban, 9-19 óráig. Pénteken 15 órakor motoros felvonulással kezdődik a rendezvénysorozat, ezt szombaton 15 órakor Mókus „Tróger Fájter" show-ja követi a Tesco parkolójában, majd este 19 órától motoros buli lesz a Zoom music pub-ban.
DR. ZADRAVECZ ZOLTÁN
foglalkozás-egészségügyi és urológus szakorvos Nagykanizsa, Király út 29.
Rendelési idő: Hétfő, szerda: 8.30-11.00 Péntek: 14.00-16.00
Tel.: 310-966
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Másfél vagy kétszobás lakást vennék, egyedi fűtéssel, lehetőleg újszerű állapotban, készpénzért. Érd.: 30/316-8861,
30/295-3788 (4416 K)_
Mórichegyi szőlőhegyen 700 négyszögöl szőlő új pincével, felszerelési tárgyakkal együtt eladó. Érd.: 322-828 (este). (4419 K) A Tv-torony alatt fekvő, két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő konyhakertre alkalmas szántóval, pince nélkül eladó. Érd.: 315-559 (este) (4420 K) 200 nm-es kertes családi ház Kiskanizsán eladó. Érd.: 30/901-
5222(4434 K)_
Nk-án, zöldövezetben a MAORT-telepen, kétszobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes földszinti lakás eladó. Érd.: 315-301, 30/388-2969
(4438 K)_
Kodály utcában központi fűtéses, Teleki utcában egyedi fűtéses, kétszobás lakások eladók. Érd.: 20/9510-850
BÉRLET
Városközpontban albérlet kiadó! Érd.: 20/9568-553 (4429 K)
JARMU
I Parancsnoki UAZ teljesen új-
szerű állapotban, két év műszakival, sürgősen eladó. Akku van. Tel.: 20/547-3203, 20/982-
2786(4430 K)_
Eladó Alfa-Sud 1,5-ös friss műszakival. Érd.: 20/9568-559, valamint este a 323-619-es telefonszámon. (4441 K)_
VEGYES
Két db 4 méter hosszú, 22,5 cm átmérőjű, 11 mm falvastagságú műanyag cső eladó. Érd.: 315-
559 (este)(4422 K)_
160 cm-es sarokkádra szerelhető, RABAK zuhanypanel, új, bontatlan csomagolásban eladó.
Érd.: 30/262-7496_
Eladó: félautomata mosógép 7.000 Ft, komposztáló-aprító-gép (elektromos) 30.000 Ft, gázrezsó (3 égős) reduktorral 6.000 Ft, gyermekruhák (1 és fél éves korig) negyedáron eladók. Érd.: 315-668 (17 óra
után) (4439 K)__
Eladó keverőtárcsás mosógép 8.000 Ft-ért,\'centrifuga 7.000 Ft-ért. Érd.: 326-166 (4440 K)
SZOLGÁLTATÁS
Szakdolgozatok gépelését rövid határidővel vállalom. Érd.: 30/4898-744 (4432 K)_
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamémé. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Halász Gyula. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. T. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
Újra legyen „nagy Kanizsa"!
Együtt a családért, együtt a szeretetért.
Együtt a demokráciáért.
Együtt Kanizsáért.
Bálint gazda (Bálint György) Ajánlom figyelmükbe nagy szeretettel Kovács Kálmán barátomat azért, mert szellemi és emberi tulajdonságait nagyon jól ismerem
Kocsis Katalin zenei könyvtáros a „Legyen ön is milliomos"-vetélkedő győztese, Kovács Kálmán nem csak szereti a zenét, hanem műveli is. Felesége, gyerekei egyaránt zenélnek. Jó szívvel ajánlom képviselőnek. Az SZDSZ-nek pedig azt kívánom, hogy az SZDSZ Is legyen milliomos a szavazatokban!
Varga Istvánné nyugdíjas Nagyon jó egészséget, további sikereket városunk felvirágzása jegyében kívánok Kovács Kálmánnak!
Ludvig Zoltán festőművész Kálmánnál a mérnöki precizitást jól egészíti ki a széles körű humán műveltsége, az irodalom, a művészet szeretete.
Magyar Bálint, korábbi kultuszminiszter Kálmán ízig-vérig politikus. Azt tudja, amit egy politikusnak tudnia kell: hogyan lehet egy térség polgáraiért a legtöbbet tenni, hogyan lehet a problémákra megoldásokat találni, és a megoldásokért a mégfelelő harcot megvívni.
Röst János önkormányzati képviselő Kanizsán létkérdés a kormányváltás! Munkahelyteremtésben, gazdasági fejlesztésben csak az tud segíteni, aki az új kormányban meghatározó szakmai és politikai súllyal rendelkezik. Ilyen jelölt Kovács Kálmán, akiből lehet miniszter.
Szavazzon Kovács Kálmánra!
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
24
2002. április 4.
XIV. évfolyam 14. szám • 2002. április 11.
Nasykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
Megjelenik 21.000 példányban
A MÁSODIK FORDULÓBA JUTOTTAK
GONDOR ISTVÁN
(MSZP)
CSERESNYES PÉTER
(FIDESZ, MDF)
KOVÁCS KÁLMÁN
(SZDSZ)
HIRDETMÉNY
Értesítjük a Zala megyei 02-es számú országgyűlési egyéni választókerület választópolgárait, hogy a 2002. április 7-én megtartott országgyűlési képviselőválasztás előzetes választási eredménye az alábbi:
A választási névjegyzékben felvett
szavazóként megjelentek száma
A leadott érvényes szavazatok száma
Cseresnyés Péter FIDESZ-MDF-jelölt Dubb Józsefné Munkáspárt-jelölt Fenyves Jenő Új Baloldal-jelölt Göndör István MSZP-jelölt Kovács Kálmán SZDSZ-jelölt Mészáros József Jenő FKGP-jelölt Pócza Attila István RKGP-jelölt Zakó László MIÉP-jelölt Nagykanizsa, 2002. április 9.
48.654 választópolgárból 34.352 fő 70.6 %
34.044, melyből
12.463 szavazatot kapott 711 szavazatot kapott 151 szavazatot kapott 14.339 szavazatot kapott 3.436 szavazatot kapott 205 szavazatot kapott 57 szavazatot kapott 2.682 szavazatot kapott
36,61%
2,09%
0,44% 42,12% 10,09%
0,60%
0,17%
7,88%
Helyi Választási Bizottság
iÉill
¦ Lakónegyed
7. oldal
¦ Rajkó zenekar
9. oldal
¦ Csengey-vers-mondó verseny
9. oldal
¦ Költészet napja
11. oldal
¦ Városvédő Egyesület
12-13. oldal
¦ Vakok világa
14. oldal
¦ Tarka-barka
15. oldal
¦ Filmajánló
17. oldal
¦ Az ünnepek előtt hatoltak be abba a borospincébe, ahonnan már egy 60 ezer forintos fűnyírót el is vittek az ismeretlen tettesek. Egy másik tulajdonosnak viszont az alumínium-kordonját lopták el a szőlőjéből.
¦ A rendőri karjelzés ellenére sem állt meg az a motorral közlekedő nagykanizsai férfi, aki az üldözés során összeütközött a rendőrautóval, s ennek következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Természetesen az igazoltatást, s előállítást nem kerülhette el, kezén bilincs csattant.
¦ A délután folyamán megjelent a vezetői engedélyéért a kapitányságon egy férfi, aki ellen a délelőtti órákban ittas vezetés miatt tettek szabálysértési feljelentést. Az okmány ellenőrzése közben azonban megállapítást nyert, hogy az hamis vagy hamisított, s ezért ellene még közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt is eljárás indult.
¦ Hajnali egy órakor telefonált be egy úr, mert gépkocsijából azt észlelte, hogy a Sugár utcában több helyen is égnek a választási plakátok. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy nem a plakátokat gyújtották meg, hanem az utcán álló négy műanyag szemétgyűjtőt találta valaki égetnivalónak.
¦ Egy fehérneműboltból érkezett a bejelentés, mert egy férfi és egy nő melltartókat lopott az üzletből. Az eladó észrevette, hogy fizetés nélkül akarnak távózni, ám mikor szólt nekik érte, akkor belökték a pult mögé, majd távoztak.
¦ Fél egykor jelentették be, hogy egy csónakházban is idegenek jártak az éjszaka folyamán. Az ismeretlen tettesek rácslevágás és ajtóbefeszítés módszerével hatoltak be az épületbe, majd onnan távcsővel és mikrohullámú sütővel távoztak, melyek együttes értéke kb. 70.000 Ft, ám a rongálással további 40.000 Ft-os kárt okoztak a tulajdonosnak.
¦ 17 óra 50 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint egy lakáson egy férfi úgy megszúrta két társát - mellbe Hl. hasba -, hogy azok sérülései életveszélyesek. Az elkövetőt sikerült elfogni.
¦ A Munkás és Hevesi kereszteződésében este 6 óra előtt pár perccel egy gyalogátkelőhelyen ütött el egy kerékpárost egy személygépkocsi. A keletkezett sérülés szerencsére 8 napon belül gyógyul.
¦ 20 óra 24 perckor egy férfi telefonált a rendőrségre. Elmondta, hogy egy nőt vitt fel magához, aki meglopta, míg ő kiment a szobából: a pénztárcájából kiemelt 30 ezer forintot, majd rosszullétre hivatkozva eltávozott.
¦ Hajnali háromnegyed háromkor telefonált be egy nagykanizsai férfi, mert észrevette, hogy egy parkolóban gyanúsan viselkedő férfiak mozgolódnak, számítógépeket cipelnek. A helyszínre érkező járőr megállapította, hogy egy közeli orvosi rendelőbe törtek be ajtókifeszítéssel, ám mivel megzavarták őket, a számítógépet eldobták a parkolóban, majd elmenekültek.
¦ 11 óra után két gyermekkorút értek tetten egy áruházban, miközben szépítőszereket és bizsut próbáltak lopni egy áruházból 19 ezer forint értékben.
¦ Április 6-án reggel vette észre egy autó tulajdonosa, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettes leszerelte járművének két Jiátsó kerekét (50 ezer forint). A bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható személyek délután fél négykor már a rendőrség vendégszeretetét élvezhették.
¦ A választás reggele sem kezdődött eseménytelenül. Egy büfébe törtek be az akkor még ismeretlen tettesek, ám hamarosan fény derült kilétükre, s az elkövetéssel alaposan gyanúsítható fiatalokat előállították, kihallgatták.
¦ Az országgyűlési képviselőválasztás során rendőri intézkedést igénylő esemény nem történt.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
Tisztelt Perpatvar Rovat!
Ez év januárjában egy elég jó állást kaptam. Megkötöttük a munkaszerződést, amiben nekem három hónapos próbaidőt kötött ki a munkaadóm. Ezzel nekem nem is leli volna bajom, de most kaptam egy írásbeli értesítést, hogy a próbaidőt egy hónappal meghosszabbítják, így én április 30. napjáig próbaidőn lennék. Én mondtam a munkáltatómnak, hogy ezt nem fogadom el, ő azt mondta, hogy úgy döntök,„ahogy akarok, el is mehetek. Az az igazság, hogy én szeretnék itt tovább dolgozni, mert elég jók a feltételek, de úgy gondolom, hogy nekem a próbaidő hátrányos.
Kérem, adjanak tanácsot, mit tehetnék, az állásomat szeretném megtartani, de rendes státuszba akarok kerülni.
Válaszukat „Sürgős" jeligére vá-
TISZTELT OLVASÓ!
Megpróbálok a kérdésére mielőbb válaszolni. A munkaszerződés tartalmát nem ismerem, így nem tudom, hogy a munkaviszony létesítésekor a munkaviszonya meghatározott időre vagy határozatlan időtartamra jött-e létre. Mindkét esetben kiköthető a próbaidő. A próbaidő tartama 30 nap. de a felek ettől eltérően is megállapodhatnak, azonban a próbaidőt kikötni legfeljebb 3 hónapra terjedő időre lehet. A Munka Törvénykönyve rendelkezik arról is, hogy a próbaidő meghosszabbítása tilos, ettől érvényesen eltérni nem lehet. A munkáltatók általában ismerik ezt a szabályt, és nem is szokták megsérteni. A próbaidőhöz valóban kapcsolódnak olyan jogosít-
ványok, amelyekkel a felek élhetnek. A próbaidő tartama alatt a munkaviszonyt bármelyik fél például azonnali hatállyal megszüntetheti, ezt lényegében indokolni sem kell. Az Ön által leírt esetből az következik, hogy a munkaadójának az eljárása törvényt sért. Mint azt a fentiekben leírtam, a törvényi rendelkezés tiltja a próbaidő meghosszabbítását, ugyanakkor arra következtetek, hogy Önnek eleve három hónapos próbaidőt kötöttek ki, ami a törvényben előírt maximum.
Tekintettel arra, hogy én az Ön munkaszerződését nem olvastam, szeretném felhívni a figyelmét arra is, hogy határozott időre létesített munkaviszony esetén a meghatározott idő bekövetkeztével a munkaviszony megszűnik. A határozott időre létesített munkaviszony esetén a munkaadóval újabb hasonló jellegű munkaviszony létrehozásában állapodhatnak meg, azonban ennek időtartama - összesen - az 5 évet nem haladhatja meg. A határozott idejű munkaviszony határozatlan idejűvé alakul, ha a munkavállaló az időtartam lejártát követően legalább egy munkanapot közvetlen vezetője tudtával tovább dolgozik. Természetesen itt is figyelemmel kell lenni a jogszabályi előírásokra.
Én azt gondolom, hogy a munkáltatójával meg kellene beszélnie ezt az esetet, mert úgy gondolom, hogy ő sem akar a törvényben előírtakkal ellentétes tartalmú munkáltatói döntést hozni.
Remélem, hogy a problémája rendeződik és a munkaviszonya, a munkahelye megmarad.
dr. Stepán Annamária ügyvéd
SS
KÉPVISELŐI INDÍTVÁNY NYOMÁBAN
A legutóbbi közgyűlésen tárgyalta a testület Kiss László képviselő önálló képviselői indítványát. Az indítványt a testület nem támogatta. A javaslatról a képviselőt kérdeztük.
- A kamara elnökségi ülésén beszéltünk a témáról, aztán vállalkozói körben is felmerült az igény, annál inkább is, mert más városokban ez már gyakorlat. Ennek alapján gondoltam, hogy a mi önkormányzatunk is tehetne egy gesztust a vállalkozók felé.
- Kik részesülhetnének a kedvezményben?
- Aki iparűzési adót, és legalább egy, a vállalkozás tulajdonában lévő gépjármű után súlyadót fizet, és nincsenek elmaradásai.
- Ön szerint miért nem támogatták az indítványt?
- Nem tudom minősíteni a helyzetet, annál inkább sem, mert a részletekbe menően kidolgoztam az indítványt, és egyeztettem a parkolókat üzemeltető kht.-val is. A technikái részletek lebonyolítását is vállalták. Sikerült egy korrekt indítványt kidolgozni, olyat,
hogy a vállalkozások részéről se lehessen visszaélés. Az elutasítás azért következhetett be a véleményem szerint, mert az önkormány-
zat még mindig nem ismerte fel, hogy az igazán fontos dolgok a gazdaságban történnek. Nem tudom, hogy az önkormányzat ilyen hozzáállással hogyan akarja a város gazdaságát fellendíteni, amikor nem kíván a gazdasági élet szereplőinek partnere lenni. Jelenleg a
NAPIJEGY
Kiss László képviselői indítványa kapcsán érdeklődtünk a VIA Kanizsa Kht-nál. Gáspár András ügyvezető elmondta, hogy a felvetést társaságuk támogatni tudja. A megoldás elképzeléseik szerint az volna, ha az érintett vállalkozók éves szinten egy 250, egyenként egy órás ingyenes parkolást lehetővé tévő jegytömböt kapnának, amelyet tetszés szerinti ütemben és helyen használnának fel. Annak a kidolgozása, hogy melyik vállalkozások, vállalkozók juthatnak jegytömbhöz, nem tartozik a VIA hatáskörébe, ezt egy másik szervezetnek kell összeállítani.
KAMARÁNK ELNÖKSÉGE támogatja Kiss László önkormányzati képviselő indítványát, amely szerint a város költségvetésébe iparűzési és gépjármű súlyadót egyaránt fizető vállalkozások (vállalkozók) - belvárosi ügyintézés céljából -, munkaidőben napi 1 óra időtartamra ingyenes parkolásra kapjanak lehetőséget.
Solti Károly titkár, Nagykanizsai Kereskedelmi és iparkamara
gazdasági élet résztvevőinek véleménye, igénye alig jelenik meg az adójogszabályokban és a különféle rendeletekben. A gazdaság szereplőitől csak a rendeletek betartását várják el. Mindkét félnek vannak közös érdekei, ám párbeszéd nélkül ezek mindkét oldalon csak sérülnek.
- Azért van valamiféle párbeszéd az önkormányzat és a gazdaság szereplői között, sőt úgy tűnik, hogy ez egyes esetekben egészen jól működik. Olyannyira, hogy a közvélemény számára merész következtetések levonásra ad okot...
- Valóban egy-két kiválasztott vállalkozással van együttműködés. Ha a város megfelelő partner tudott volna lenni, akkor talán elérhető lett volna, hogy a vállalkozók a bevásárlóturizmusból származó jövedelmeik egy részét a városban, és ne a városon kívül fektessék be. Nem voltak fejlesztési lehetőségek, projektek, és ennek mostanra már látszik az eredménye.
D. É.
Gyűlöletmentes Magyarországot akar az SZDSZ
Kovács Kálmán rendhagyó sajtótájékoztatója
A leendő ipari park és a tervezett M7-es autópálya nyomvonala által határolt területen tartott sajtótájékoztatót Kovács Kálmán, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje. A képviselőjelölt kifejtette, kormányváltás esetén az ígéretek földje helyett a tettek mezeje lesz ez a terület. A parlamenti választások első fordulója előtt tartott tájékoztatón a képviselőjelölt kiemelte, „Az Orbán-kormány az elmúlt négy esztendő alatt sorra hozta vissza a rendszerváltás előtti idők rosszemlékű módszereit. A rászorultsági elv helyett, politikai hovatartozás alapján osztogatta a költségvetési támogatásokat, ezért nem kapta meg Kanizsa és térsége az ipari park fejlesztéséhez szükséges laktanyákat." Mind az M7-es autópálya, mind Orbán Viktor miniszterelnök elkerülte Nagykanizsát az elmúlt négy évben -
állapította meg Kovács Kálmán. A sajtótájékoztató másik témájaként a választási kampány során tapasztalt gyűlöletkeltésről és megosztottságról beszélt a kanizsai SZDSZ elnöke. Ennek illusztrálására bemutatták azt a selyemzsinórt és a hozzátartozó kísérőlevelet, amely a szabad demokraták helyi irodájának címére érkezett. Az SZDSZ kötél helyett megosztottságtól és gyűlölettől mentes Magyarországot ¦akar - fejtette ki Kovács Kálmán. A képviselőjelölt szembeállította Orbán Viktor 1992-ben vallott nézeteit a most követett kormányzati gyakorlattal. Az egykori liberális pártvezér klientúraépítésről, az állam és egyházak kapcsolatáról kifejtett álláspontját Kéri László, 1994-ben megjelent kötetéből vett idézetekkel támasztotta alá a képviselőjelölt.
HGY
M
II
Kedves Barátunk!
A Winkler Lajos és a Zsigmondy Vilmos Baráti Kötök találkozója ebben az esztendőben is egy kellemes együttlétet ígér mindenkinek, aki szívesen tölti idejét régi osztálytársakkal, iskolatársakkal, egykori tanáraikkal, felidézve a tünékeny ifjúságot egy jó hangulatú bál keretében. Időpont: 2002. április 20. szombat 19 óra Helyszín: az iskola tornacsarnoka: Nagykanizsa, Sugár út 13.
Belépődíj: 2.500 Ft/fő.
PROGRAM: Megnyitó
Pezsgős pohárköszöntő
Svédasztalos vacsora, melyet a Central Étterem biztosít Meglepetésműsor Éjfélkor tombola - Tánc hajnalig
Jelentkezési határidő: 2002. április 10. Jelentkezés, asztalfoglalás, információ: CSŐGÖRNÉ KENÉSE MÁRIA: iskolában: 93/518-900/1092 mellék, otthon: 93/311 -627 az esti órákban, vagy
Lakatos Szilviánál az iskolában 93/518-900/1077 mellék, illetve levélben az iskola címén: 8800 Nagykanizsa. Hunyadi u. 18. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, osztálytalálkozóra készülőket és azokat, akik szeretnének egy jót bulizni nálunk! Baráti üdvözlettel:
, Csőgörné Kenése Mária
SZAVAZÁSRA JOGOSULTAK SZÁMA: 48.654 VÁLASZTÁSON MEGJELENT: 34.325
RÉSZVÉTEL: 70,55%
Göndör I. MSZP Kovács K. SZDSZ Cseresnyés P. FIDESZ Zakó L. MIÉP Dubbné Munkáspárt Mészáros J. FKGP Pócza A. RKGP Fenyves J. Új Baloldal Érvénytelen szavazatok Érvényes szavazatok
db 14.339 3.436 12.463 2.682 711 205 57 151 280 34.044 69,97
% 42,12 10,09 36,61 7,88 2,09 0,60 0,17 0,44 0,58 db %
NAGYKANIZSA:
SZAVAZÁSRA JOGOSULTAK SZÁMA: 42.861
VÁLASZTÁSON MEGJELENT: 30.678
RÉSZVÉTEL: 71,58%
Göndör István Kovács Kálmán Cseresnyés Péter Zakó László Dubb Józsefhé Mészáros József Jenő Pócza Attila István Fenyves Jenő -7- Érvénytelen szavazatok -7- Ervenyes szavazatok Összes szavazók száma %
db 13.120 3.158 10.704 2.467 659 147 54 139 230 30.448 42.861 71,04
% 43,09 10,37 35.16 8,10 2,16 0,48 0,18 0,46 0,54 71,04
1 211 78 159 54 4 4 0 2 2 512 766 66,84 Palin
2 334 121 261 93 25 5 1 4 5 844 1.074 78,58 Palin
3 334 75 250 44 17 1 1 3 5 725 946 76,64 Urhajós-óvoda
4 198 51 211 33 19 11 0 1 5 524 750 69,87 Urhajós-óvoda
5 238 42 194 42 19 2 2 4 3 543 744 72,98 Bonbonetti Rt.
6 266 66 222 45 11 0 4 2 6 616 970 63,51 Kanizsatex
7 221 81 198 61 10 1 2 4 3 578 749 77,17 Zsigmondy
8 240 50 187 60 2 1 1 1 3 542 762 71,13 Zeneiskola
9 207 67 202 55 12 6 3 2 7 554 744 74,46 Zeneiskola
10 250 78 228 63 8 0 0 0 24 627 867 72,32 Széchenyi
11 177 76 176 45 8 1 0 2 1 485 652 74,39 Rozgonyi-isk.
12 272 73 172 34 19 4 2 3 0 579 821 70,52 Tűzoltóiakt.
13 370 45 205 39 18 2 4 1 3 684 894 76,51 Dr. Mező-gimn.
14 366 77 272 63 16 8 1 0 5 803 1.059 75,83 Dr. Mező-gimn.
15 285 105 266 69 12 3 0 3 2 743 1.029 72,21 Leánykollégium
16 344 66 213 35 10 1 0 3 4 672 887 75,76 Péterfy-iskola
17 377 66 \' 209 36 14 3 0 5 8 710 992 71,57 Rózsa u. iskola
18 402 63 193 39 35 2 1 1. 2 736 1.013 72,66 Körösi Cs.-isk.
19 318 47 178 42 13 3 1 4 3 606 831 72,92 Körösi Cs.-isk.
20 334 54 245 39 24 3 2 2 4 703 997 70,51 Zemplén-isk.
21 313 81 232 41 11 2 1 1 4 682 965 70,67 Hevesi-iskola
22 340 52- 197 47 22 0 0 6 1 664 952 69,75 Rózsa u. iskola
23 310 64 \' 167 22 20 2 2 3 2 590 792 74,49 Vívócsarnok
24 355 77 224 71 14 5 1 4 2 751 1.010 74,36 Hevesi-iskola
25 312 62 182 38 3 1 0 1 10 599 980 61,12 Zemplén-isk.
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐI VÁLASZTÁS
I. FORDULÓ 2002. ÁPRILIS 7.
2002. április 11.
4
Göndör István Kovács Kálmán Cseresnyés Péter Zakó László üubb József né Mészáros József Jenő Pócza Attila István Fenyves Jenő Érvénytelen szavazatok Érvényes szavazatok Összes szavazók száma %
26 307 66 214 48 13 2 0 3 5 653 971 67,25 Hevesi-iskola
27 344 99 273 31 12 2 0 2 9 763 1.019 74,88 Hevesi-iskola
28 309 81 254 42 9 1 0 6 1 702 1.003 69,99 Hevesi u. óvoda
29 327 71 225 55 18 0 0 6 4 702 1.002 70,06 Fiókkönyvtár
30 147 17 112 28 9 0 1 0 5 314 637 49,29 Bagola
31 224 62 203 45 18 0 0 4 13 556 804 69,15 Sánc
32 278 56 197 38 13 2 0 0 2 584 763 76,54 Ryno-Téglagyár
33 261 83 225 49 16 7 1 5 4 647 865 74,80 Dr. Mező-gimn.
34 245 68 194 66 14 1 4 1 6 593 798 74,31 Petőfi-isk.
35 263 73 207 70 21 3 5 2 1 644 858 75,06 Zrínyi-iskola
36 296 69 245 ¦ 76 14 2 0 10 8 712 995 71,56 Bólyai-iskola
37 312 103 290 71 18 6 0 1 6 801 1.065 75,21 Olajip. Koll.
38 217 .54 212 57 25 4 4 3 13 576 865 66,59 MAV Műv. Ház
39 322 51 198 45 10 2 1 3 1 632 811 77,93 Vécsey-iskola
40 161 49 120 14 13 3 4 3 5 367 712 51,54 VGV
41 248 59 289 59 3 4 . 1 3 6 666 895 74,41 Miklósfa
42 217 47 214 44 7 2 0 3 3 534 827 64,57 Miklósfa Kápolna t.
43 317 60 336 85 19 9 0 3 1 829 1.141 72,66 Kiskan. Nagyrác
44 • 247 51 346 75 11 6 1 5 4 742 1.116 66,49 Kiskan. Nagyrác
45 146 54 399 77 12 6 0 5 5 699 992 70,46 Kiskan. Temp. t.
46 188 76 299 93 9 6 1 3 3 675 969 69,66 Móricz M. H.
47 210 50 267 77 3 6 0 • 4 8 617 930 66,34 Szent Flórián t.
48 160 42 142 12 6 2 2 2 3 368 577 63,78 Bajcsa
V onzáskör: íet-összesí tő: Szavazásra jogosultak száma: 5.793 Választáson megjelent: 3.647 62,96%
MSZP Göndör SZDSZ Kovács FIDESZ Cseresnyés MIEP Zakó Munkásp. Dubbné FKGP Mészáros RKGP Pócza Uj Baloldal Fenyves Érvénytelen Érvényes Összes %
db 1.219 278 1.759 215 52 58 3 12 51 3.596 5.793 62,07
% 33,90 7,73 48,92 5,98 1,45 1,61 0,08 0,33 0,88
49 122 29 177 19 10 5 0 1 8 363 706 51,42 Belezna
50 30 9 42 1 2 0 0 1 4 85 130 65,38 Csapi
51 138 22 137 12 8 6 0 1 2 324 570 56,84 Fityeháza
52 23 8 55 10 3 3 0 0 2 102 150 68,00 Kisrécse
53 162 7 63 13 1 4 0 1 3 251 357 70,31 Liszó
54 201 64 255 44 7 7 0 3 6 581 953 60,97 Murakeresztúr I.
55 116 30 208 29 7 6 1 2 3 399 665 60,00 Murakeresztúr n.
56 47 15 109 11 4 10 0 0 5 196 386 50,78 Nagybakónak
57 169 35 343 30 1 3 0 0 6 581 847 68,60 Negyrécse
58 37 6 125 9 0 6 1 2 2 186 283 65,72 Nemespátró
59 139 37 164 25 5 6 1 1 3 378 546 69,23 Surd
60 26 7 24 8 2 0 0 0 2 67 79 84,81 Zalasárszeg
61 9 9 57 4 2 2 0 0 5 83 121 68,60 Zalaújlak
Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet
Ballagás? - Ajándékozás? Itt a forrás!
BALLAGÁSI HITELAKCIÓ
2002. ÁPRILIS 8-MÁJUS 31. között
maximum 100.000 Ft összegű személyi kölcsönt nyújtunk hitelbírálati díj nélkül
és
4% kamatengedménnyel! (thm:25.68%)
I VÁRJUK ÖNÖKET AZ ALÁBBI EGYSÉGEINKBEN:
I Nagykanizsán a Király u. 3 l/D szám alatt (buszpályaudvarral szem- I I ben), valamint az alábbi településeken:
Zalakomár Garabonc Galambok Zalakaros
Bánokszentgyörgy Tornyiszentmiklós Bázakerettye Szepetnek
Letenye Zalabaksa Csesztreg Becsehely
Miháld Molnári Lenti Nova, Páka
JAKABFI-PIHENO AVATÁSA A KESZTHELYI-HEGYSÉGBEN
A Zala Megyei Természetbarát Szövetség a Balaton-felvidéki Erdő-és Fafeldolgozó Rt.-vel közös szervezésben 2002. március 23-án szombaton a Keszthelyi-hegységben lévő Padkő-kilátó mellett avatta fel a Jakabfi-pihenőt. A keszthelyi erdészet fából készült asztalokat és padokat helyezett ki. és a pihenő részeként került felállításra a dr. Jakabfi Rudolf tiszteletére készített emlékoszlop. Az emlékoszlop Jankovics Tamás és Gyenese Tamás fafaragók művészi munkáját dicsérik. Dr. Jakabfi Rudolf (1935-1999) elnökként több évtizeden keresztül irányította a Zala Megyei Temiészetbarát Szövetség munkáját.
Az ünnepségen a tisztelők és túratársakon kívül jelen volt a Jakabfi család számos tagja is. A bensőséges ünnepségen köszöntőt mondott Kiss
László, a szövetség elnöke, majd Berdán László keszthelyi tanár személyes élményeit feldolgozva emlékezett meg az ünnepeltről. Kísérőműsort a keszthelyi Csokonai ÁMK diákjai adtak. Az erős hózáporos szél kissé téliesre fordította az időjárást, de ez sem tudta elriasztani a vendégeket. A közeli erdészházba húzódva baráti beszélgetéssel folytatódott az ünneplés.
Ugyancsak ezen a napon már sokadik alkalommal került megrendezésre a „Vasas nagy 8-as" 25 és 40 kilométeres teljesítménytúra is, ahol az indulók száma közel 300 fő volt. Az ünnepség időpontja igazodott a túrához, így aki részt kívánt venni, az ott lehetett az avató ünnepségen is. Az ünnepség helyszíne egyben ellenőrző pontja volt a túrának.
BATTHYÁNY-S SIKEREK
Nagykanizsa után Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban rendezték meg a XI. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt. A tavalyi sikeres kanizsai trendezés után az idén Erdélyben mérte összes tudását 238 tehetséges kárpát-medencei ifjú magyar matematikus. A Batthyány Lajos Gimnázium diákjai ismét jól szerepeltek: I. díjas Jesch Dávid (12. Osztály), III. díjas Spanczér Ilona (12. Osztály), dicséretet kapott Pusztai Erika (11. Osztály) és Hegyháti Máté (10. osztály). BLG
NAGYKANIZSAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
8800 NAGYKANIZSA, SZENT IMRE U. 5. Tel ./Fax.: 06-93/516-670, Tel.: 06-93/516-671 • E-mail: nakkik@broadband.hu
A városi kamara elnöksége ülésén tárgyalta az elmúlt évi gazdálkodásról szóló beszámolót, ill. az ez évi költségvetési tervet. A testület - apró változtatásokkal -mindkét dokumentumot elfogadásra javasolja a közeljövőben összehívandó küldöttgyűlésnek.
A 2001. ÉVI GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE
A kamara a 2001. évi bevételi tervet 84%-ban teljesítette. (A 11 millió forintos bevételi tervvel szemben 9,21 millió forint folyt be).
A bevételek 98%-át az önkéntes tagdíjak alkotják, ami 9.077.562 forintot jelent.
A tervezett 10.968.400 forintnyi kiadás 69%-át, azaz 7.544.376 forintot valósítottuk meg.
Ezen belül a működési kiadások tervezett összegének 70%-át, azaz 2.356.002 forintot, a személyi jellegű kifizetések tervezett összegének pedig 92%-át, 3.33.557 Ft-ot használtunk fel. (A kiadások többi jelentősebb tétele: a költségvetési befizetések, a PR-költségek és a befektetések.)
A bevételek és a ráfordítások különbözete +1.666.154 forint volt.
Az elmúlt év végén közel 130 tagot tömörítő kamara 2001. márciusában kezdte meg érdemi tevékenységét. Ez azóta egy fővel bővült, s jelenleg is ez a 2 fő látja el a feladatokat.
Kezdetben csak a küldöttgyűlést és az elnökséget (nem véglegesen) választottuk meg. A további szervezet kialakítása áthúzódott ez év kezdetére, s jelenleg a törvényben előírt, választott szervezettel rendelkezünk.
A kamara kiépítette belső kommunikációs vonalait. A külső kommunikációs vonalak kiépítését is megkezdtük. Itt sikeresnek nevezhetjük az országos kamarai rendszerhez történt csatlakozást ill. a nemzetközi együttműködési kezdemények kialakítását. Ugyancsak sikerrel szerepeltünk a „Kanizsa Napok"-kiállításon.
Mind a nyomtatott, mind pedig az elektronikus médiumokkal jó kapcsolatot sikerült kiépítenünk. Hamarosan együttműködési szerződést kívánunk kötni az önkormányzattal. A kamara széles szolgáltatási palettát kínál, amelyből a legnagyobb igény a pályázatokkal kapcsolatos szolgáltatásokra mutatkozott. E téren átütő sikereket értünk el. Ugyancsak kielégítettük a lakossági pályázatok terén jelentkező igényt.
Alapjait tekintve kiépítettük a kamara infrastruktúráját
2002. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ÉS LÉPÉSTERV
A jelen évre 17.000.000 Ft bevételt, s kerekítve 15.000.000 Ft-nyi kiadást tervezünk.,Fő célunk az állandóan növekvő számú, elégedett tagság.
Ennek eléréséhez folyamatosan fejlesztjük a szolgáltatásokat, erősítjük belső és a külső kapcsolatainkat és egyre nagyobb súllyal jelenünk meg a város közéletében.
Kissé konkrétabban, már bevált szolgáltatásainkon felül:
• Erőteljesen készülünk a korábban Vállalkozói Hitelkártya néven szerepeltetett, újabban Széchenyi-kártyaként megnevezett, áthidaló hitelkonstrukció szolgáltatására.
• Javítjuk a pályázatokkal kapcsolatos szolgáltatásokat (pályázatfigyelés, tanácsadás)
• Pályázni fogunk regionális feladatok ellátására.
• Beindítjuk az osztályok valódi szakmai tartalommal bíró munkáját, elősegítve ezzel az egyes szakmacsoportok felkészítését az EU-csatlakozásra.
• Megvalósítjuk az okmányhitelesítést és az ATA-camet-kiállítást. "
• Pályázunk a szakképzés felügyeletéből adódó feladatok legalább egy részének ellátására (egy államilag finanszírozott, félállású státuszra).
• A vállalkozásokat érintő városi döntések előkészítésében kellő súllyal fogunk részt venni.
• A kamarai rendezvényeken kívül a várqsi eseményeken is jelentősebb szerepet fogunk váílalni.
Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a 2002. év végén elmondhassuk: a taglétszám a 180-200-ra. emelkedett, a tagok jelentős része sikeresen pályázott a kamara segítségével, a bevétel elérte a 17.000.000 Ft-ot, a szolgáltatások terén teljesítettük a kitűzött célokat, s egy fővel növeltük az ügyintéző szervezet létszámát.
Nagykanizsa, 2002. április 5.
Solti Károly
titkár
TAVASZI VASAR
a TORONY SZŐNYEGHÁZBAN
szőnyegház
PVC
¦
SZŐNYEG ¦
PADLÓSZŐNYEG ¦
LAMINÁLT PARKETTA ¦
PARAFÁK
Karnisok
30-40% engedménnyel PARAFA faburkolat 3 mm vastag 2.990 Ft/nm helyett
2.200 Ft/nm-től PADLÓSZŐNYEGEK már
625 Ft/nm-től Hagyományos csaphornyos parketta-akció, natúr és rusztikus kőris 3.990 Ft/nm
Laminált parkettái
már 1.390 Ft/nm-től Közületi parketta
már 1.990 Ft-tól INGYEN ALÁTÉTFÓLIÁVAL!
A Torony Szőnyegház a Thury-baseballcsapat hivatalos támogatója.
8800 Nagykanizsa, Petőfi Sándor utca 93/b Tel.: 06-93/323-119 • Fax: 06-93/323-118 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig.
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Polgárőr Egyesület működik 1999 júliusa óta Nagykanizsa Megyei Jogú Város kisfakosi városrészében és ott a Damjanich utca folytatásaként lévő hegyrészen. Az egyesület tagjai a 2001. évben megelőző járőr- és figyelőszolgálatot teljesítettek több mint 2500 óra időtartamban, ezenkívül aktívan részt vesznek a városrészben végzett társadalmi munkákban is.
Büszkén mondhatjuk, hogy ez évtől már női taggal is rendelkezünk, és reméljük, hogy női létszámunkat tovább sikerül bővíteni. Ezzel hatékonyabb munkát tudunk végezni a nappali időszakban és rajtuk keresztül sikerül beindítani a „szomszédok egymásért"- mozgalmat is. Megalakulásunk óta működési területünkön egy bűncselekményt követtek el a nappali időszakban, az elkövető felderítésre került.
A szabadidőben, ingyen és bérmentve tevékenykedünk, együttműködve a Rendőrkapitánysággal és az önkormányzattal.
A működéshez szükséges anyagiakat a lakosság - többségében nyugdíjasok és egyedül élők - valamint a hétvégi házzal rendelkező tulajdonosok támogatásából sikerült eddig előteremteni, és ez évtől anyagi támogatást szavazott meg az önkormányzat is. A támogatóknak itt szeretnék köszönetet mondani, mert nélkülük nem tudtuk volna ilyen hatékony munkát végezni. Bízunk abban, hogy az ő jó példájuk követésre talál azon lakók és tulajdonosok körében is, akik ezen tevékenységnek eddig csak a haszonélvezői voltak - írja levelében Garai Ferenc, az egyesület elnöke.
Nagyatád és Vidéke Takarékszövetkezet <>r> ts c. Kirendeltsége Nagykanizsa
8800 Nagykanizsa, Király u. 3l/H. • Telefon: (93) 536-273
TAVASZI NYITÁNY BETETAKCI0
TAKARÉKSZELVÉNY
(3 havi lekötés, fix sávos kamatozás)
1 hó: 5% 2. hó: 8% 3. hó: 13%
EBKM: 8,48% A. PIAC FELÉ - JÖVET MENET
LAKONEGYED
NAGYKANIZSAI LAKÁSÜZEMELTETŐK KÉPVISELETI ÉS ÉRDEKVÉDELMI EGYESÜLETE
AZ 1997. ÉVI CLVII. TÖRVÉNY A TÁRSASHÁZRÓL
Az 1990-es évek tömeges lakásprivatizációja következtében megváltozott helyzetben a régi szabályozás meghaladottá vált, érzékelhető társadalmi igény jelentkezett a törvényi szintű újraszabályozásra.
A lakásállomány 1/4-e, kb. egy millió lakás társasházban található. Nem elhanyagolható mellettük a társas üdülők, irodák, üzletek, raktárak, garázsok és más társas ingatlanok száma sem. A társasházingatlanok korszerű szabályozása az állampolgárok széles körének fontos jogait és kötelességeit érinti.
Nem volt biztosítva a nagy értékű házak kezelésének szakszerűsége sem műszaki, sem jogi, sem elszámolási szempontból. Nem volt biztosíték a hátralékos közös költség behajtására, a felújítások forrásának előteremtésére. Súlyos gondot jelentett, hogy a társasházak működése ellenőrizetlen volt számszaki, pénzügyi és műszaki szempontból is.
A társasháztulajdon az ingatlanon fennálló tulajdonközösség sajátos formája, amelyben a tulajdonosi jogokat a lehető legteljesebben kell biztosítani, de szervezeti garanciákat kell teremteni a hatalmas vagyon szakszerű kezelésére, állagának megóvására is. Biztosítani kellett, hogy az eddigi elsősorban a társas lakásingatlanokat érintő szabályozás kiterjedjen valamennyi társas ingatlanra.
\' Biztosítani kellett a társasházak képviseletét, és azt is, hogy a mindennapi élet ügyleteiben akadálytalanul részt vehessen a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokhoz hasonlóan.
A közös képviselő intézménye meghonosodott, gyakran vállalkozók látják el ezt a komoly szakismeretet igénylő feladatot. A közös, képviselők részéről a szakmai képzettség megléte elengedhetetlen a gondos és szakszerű munkavégzéshez.
A társasházak vagyona nemzetgazdasági szempontból is jelentős vagyon. E vagyon kezelésének megfelelő tulajdonosi ellenőrzése fontos, amelynek jogi kereteit a számvizsgáló bizottság szabályozása és bizonyos esetben kötelező felállítása jelenti. A közös tulajdon hasznosításával és értékesítésével kapcsolatos esetekre pontos jogi szabályozást tartalmaz a törvény. , Következő héten megjelenő írásunk témája a társasházi törvény keretén belül: A társasház lesz.
2002. április 11.
7
88
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK
3 DR. HORVÁTH GYÖRGY önkormányzati képviselő a 2. számú választókerület polgárait várja fogadóóráján 2002. április 17-én, szerdán 18 és 20 óra között a Zeneiskolában (Sugár u. 18.).
3 GYÖREK LÁSZLÓ a 8. vk (Kazanlak krt.-Zemplén Gy. u.) önkormányzati képviselője minden csütörtökön 17 és 18 óra között fogadóórát tart a Hevesi utcai Szolgáltatóházban található Fiókkönyvtárban. Tel: 06-20/9211741 E-mail: gyorek_laszlo@nagykanizsa.hu.
VIA HÍREI
A Via Kanizsa Kht. 200 db lombosfa és örökzöld elültetéséről intézkedett a város közterületeinek azon részein, ahol fakivágás történt, illetve, ahol növényben „szegényebb" környezetet ítéltünk (játszóterek, grundok, védősá-vok, utcasorfák pótlása vagy egyáltalán nem fásított részek), vagy lakóközösségi igények fogalmazódtak meg.
A fásítás összege (sövényanyag, szállítási költségek, föld, trágya, karó. elültetés, öntözés) meghaladja az 500 E Ft-ot.
A fásítási munkákat a közterületeinket fenntartó kft. végezte. A fásítási munkákat ősszel folytatni fogjuk.
Köszönetet mondunk a bajcsai erdészet vezetésének és kollektívájának, akik a fenyőket díjmentesen bocsátották rendelkezésünkre.
Gáspár András
ügyvezető
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásáról és a közszolgálati szerződésről szóló 241/2000. (XII. 23.) kormányrendelet 1. § (1) bekezdése alapján Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel: 93/500-700
NYÍLT PÁLYÁZATOT ÍR KI
a város közigazgatási területén keletkező települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatási feladatainak ellátására
2002. augusztus 1-től 2012. július 31-ig szóló időtartamra. Ajánlattételi határidő: 2002. május 30.10 óra a kiíró címén
Az ajánlat elkészítéséhez a pályázati dokumentáció a felhívás megjelenését követően 2002. április 18-tól legkésőbb 2002. május 3-án 10 óráig személyesen vehető át, munkaidőben, 20.000 Ft+áfa térítési díj ellenében a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Közigazgatási Osztály (Nagykanizsa, Eötvös tér 16.1. emelet 110.)
Benyújtás módja: A pályázó nevével és címével ellátott, zárt borítékban, „Folyékony hulladék" felirattal. 3 példányban, az eredeti példány megjelölésével.
A közszolgáltatási feladat ellátására mindazon - e tevékenységre jogosító -érvényes cégbejegyzéssel vagy vállalkozói igazolvánnyal rendelkező szolgáltató jelentkezhet, aki a jogszabályokban foglalt feltételeknek megfelel,.
Ajánlatok felbontási időpontja: 2002. május 31-én 10 óra Eredményhirdetés: 2002. június 25-én Nagykanizsa, 2002. április 4.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere felkéri az érintett lakosságot a Széchenyi-terv keretében „A középkorú magyar népesség idő előtti egészségromlásának és halálozásának bio-pszicho-szociális meghatározót és a megelőzés lehetőségei" című, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete által szervezett országos reprezentatív felmérésben való részvételre.
A vizsgálat célja az egészségromlásban szerepet játszó társadalmi, lelki és életmódbeli összetevők elemzése és a hatékony beavatkozás módjának vizsgálata - együttműködésben a helyi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel. A 14.000 fős mintát véletlenszerűen választotta ki a Népességnyilvántartó Hivatal. A kérdőív kitöltése önkéntes, és az adatok szigorúan titkosak. Modellértékű, hogy ebben a munkában a Magatartástudományi Intézet együttműködik az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal (ÁNTSZ), és ezen belül is a Védőnői Szolgálattal. A területen dolgozó védőnők végzik a kérdőív felvételét. A védőnők levélben fogják felkeresni a mintában szereplő személyeket, és a megadott időpontban a kérdezettel együtt töltik ki a kérdőívet.
A vizsgálat sikere és az eredmények népegészségügyi hatása nagymértékben függ a lakosság együttműködésétől. Kérjük ezért, hogy fogadják szívesen a védőnőket és ezzel járuljanak hozzá egészségi állapotuk javításához.
Nagykanizsa városban két védőnő végzi a felmérést, 70 fő esett bele a reprezentatív mintába.
ÁRVERÉS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános árverésen értékesíti a Nagykanizsa-Palin városrészben, a Gesztenyés utca és Vadrózsa utca sarkán lévő, 4662 hrsz-ú beépítetlen területet.
Az árverés ideje: 2002. április 30.10 óra Az árverés helye: Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme.
Érdeklődni lehet a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodán. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 13/a, tel.: 93/500-739)
ÁRVERÉS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános árverésen értékesíti a Nagykanizsa, Platán sor 107b szám alatt található Szociális Foglalkoztató Nyomda és Szabászati Üzem megnevezésű ingatlanát.
Kikiáltási ár: 59.494.000 Ft Az árverés helye: Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme. Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Az árverés ideje: 2002. április 30.9 óra
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodán (földszint 13/a számú irodájában) vehető át.
2002. április 11.
«1
ÜNNEPI KONCERT
ÖTVENÉVES A RAJKÓ ZENEKAR
Tavaszi zsongás jellemzi az elmúlt hetekben a kanizsai kulturális életet. Egymást érik a színházi előadások, a kamaraszínházi produkciók, könnyű- és komolyzenei koncertek, képzőművészeti kiállítások és talk show-k. Üde színfoltja volt ennek a programsorozatnak a Rajkó zenekar hangversenye. A nagysikerű koncert szünetében Vidák Zsigmonddal, a zenekar prímásával beszélgettünk.
-Fennállásának félévszázados év- járja a világot. Azt is mondhatnánk,
fordulóját ünnepli idén a Rajkó zenekar. Ki alapította ezt a nagy múltú együttest? Honnan ered a névválasztás?
-- Farkas Gyula és Szigeti Pál ala-
hogy a Rajkó zenekar a magyar kultúra aranyfedezetének része. A külföldi szereplések során mennyiben változik az együttes repertoárja? Milyen a zenekar külföldi fogadtatása?
pílották a mai formában működő együttest, de sajnos ők már nem lehetnek közöttünk. A rajkó név gyereket jelent cigány nyelven. Csámpai Ivó bácsitól származik az eredeti elnevezés, aki az ős-Rajkót alapította, de ez még elég szervezetlen formában tevékenykedett.
- Az elnevezés keretet ad a működéshez. Ennél a fiatalokból álló zenekarnál van-e felső életkorhatár? Meddig lehet valaki az együttes tagja?
- Talán úgy válaszolnék erre, hogy amíg fiatalosan néz ki és a tudása olyan marad, ami elvárható, addig van helye a zenekarban. A felső életkorhatár 30-32 év, de kivételes esetben magasabb is lehet.
- Úgy tudom, saját iskolában képzik az utánpótlást. Hány gyermek jár ide?
- Valóban. Már nagyon régóta foglalkozunk az utánpótlás nevelésével nyolcosztályos rendszerben, 60-70 rajkó részvételével. Ebben az iskolában többszintű zenei képzés folyik. Népzenét, klasszikus zenét, szalonzenét, tánczenét és minden olyat tanulnak ott a gyermekek, amire az életben szükségük lehet.
- A Rajkó zenekar évtizedek óta
- Nagyon jól fogadják külföldön a cigányzenét, de emellett klasszikus számokkal is színesítjük a repertoárunkat, így aztán Liszt, Rossini és Offenbach művei mellett más szerzők darabjait is előadjuk. Az elvárás magas velünk szemben, s ennek igyekszünk mindig megfelelni.
- Biztosan sok híres zenész került ki a Rajkó zenekarból. Említene közülük egy-kettőt?
- Nagyon sok kiváló muzsikus került ki a Rajkóból, de közülük kiemelném a Száztagú Cigányzenekar főprímását Lendvai-Csocsi Józsefet és Puka Károlyt. Rajtuk kívül még rengeteg jó muzsikus is játszott nálunk szerte az országból (pl.: a nagykanizsai Oldos Rudolf - szerk.) Közös jellemzőjük, hogy az együttesből kikerülve itthon és külföldön is megálltak a helyüket.
- A jubileum kapcsán egymást érik a koncertek. Milyen fellépéseik lesznek a közeljövőben?
- A belföldi szereplések mellett egy hathetes spanyolországi turné vár ránk, de már más külföldi út is le van kötve.
Sok sikert kívánok a születésnapját ünneplő együttesnek!
HGY
1
dMeghv
IV o
A nagykanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait
a 2002. április 13-án, szombaton megrendezésre kerülő f V. Kárpát-medencei „Csengey Dénes" Vers- és Prózamondó Verseny döntőjére, és 14-én vasárnap, a verseny gálaműsorára.
I 1
1 V. KÁRPÁT-MEDENCEI I „CSENGEY DÉNES\' VERS- ÉS I PRÓZAMONDÓ VERSENY
A döntő helyszíne: Honvéd Kaszinó tükörterme.
A VERSENY TERVEZETT PROGRAMJA:
A versmondók gyülekezése, sorsolás
Megnyitó. Köszöntőt mond: Farkas Tibor, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatója
A versmondók bemutatója I. Ebédszünet A versmondók bemu tatója II.
09.00
09.30
10.00
13.30-14.30 15.00
19.00 Szakmai értékelés a zsűrivel
KÍSÉRŐ RENDEZVÉNY:
20.00 „Az Illéstől az Attiláig" - közönség-találkozó Szö-
rényi Levente Kossuth-díjas zeneszerzővel.
GÁLAMŰSOR - ÁPRILIS 14. VASÁRNAP
helyszíne: HSMK színházterme
10.00 Díjkiosztó gálaműsor, eredményhirdetés, Köszöntőt
mond: Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma minisztere, és Tarnóczky Attila Nagykanizsa Megyei Jogú Város alpolgármestere.
A GÁLAMŰSORON KÖZREMŰKÖDNEK: Az ifjúsági és felnőtt kategória I-III. helyezettjei, a közönségdíjas versmondó, a nagykanizsai Zalagyöngye Táncegyüttes, Igricek Együttes, valamint Dinnyés József daltulajdonos, Szélkiáltó, Kaláka együttes
A ZSŰRI TAGJAI: Juhász Judit, a Nemzeti Alapítvány alelnöke, dr. Juhász Árpád, a TV2 főszerkesztője, dr. Klujber László, színész-pedagógus, Kötő József, dramaturg, Schmidt István, pedagógus-rendező, Vándorfi László, színművész-rendező.
A döntő és a gálaműsor megtekintése ingyenes.
KÖSZÖNJÜK KANIZSA! KÖSZÖNJÜK RÉGIÓ!
TISZTELT HÖLGYEM ÉS URAM!
A Nagykanizsai Szabad Demokraták Szövetsége nevében megköszönjük a támogató szavazatokat a parlamenti választásokon. Örömmel tapasztaltuk, hogy régi hagyományaihoz híven Kanizsa markánsan és hosszú távon a liberális gondolkodás vidéki fellegvára.
Köszönjük a többi képviselőjelölt részvételét, mert a választás így vált igazi versennyé; s köszönjük a választás lebonyolításában és a kampányban résztvevők áldozatos munkáját!
Tisztelettel:
KOVÁCS KÁLMÁN országgyűlési képviselőjelölt és RÖST JÁNOS önkormányzati képviselő
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS ¦
Hétfőn délután sajtótájékoztatót tartott az MSZP városi szervezetének elnöksége. Óriási az öröm köztünk és a polgárok között. A választási eredmények tükrében a polgárok a békére, a nyugalomra szavaztak, és arra, hogy a politika ne központi kérdés legyen, hanem csak eszköz a színvonalas megélhetéshez - kezdte Böröcz Zoltán kampányszervező. Nagyon fontos, hogy a második félidőben is elmenjen szavazni minden bal- és liberális érzelmű polgár, annak érdekében, hogy a kormányváltás lehetősége meglegyen. Az első fordulóban győztek azok, akik a munka-
helyteremtésekre szavaztak, a félelem nélküli életre. A nemzet egységéért, a határon túl élő magyarokért szeretnének kormányváltást -mondta Göndör István. A képviselőjelölt köszönetét fejezte ki, hogy a választók többsége részt vett a döntés meghozatalában. „Közel álltunk az eredményességhez, bízunk abban, hogy sikerülni fog" -mondta Göndör István. Az MSZP öt pontból álló átfogó programját Göndör István ekképpen fogalmazta meg: Munkahelyteremtés. Félelem nélküli élet. Szociális biztonság. Esélyt a gyermekinknek. Megbecsülést mindenkinek.
Kommentár a választások éjszakáján
- Miként foglalná össze a 2002-es parlamenti választás után pártja és saját szereplését?
- Az SZDSZ sikeresnek tekinti a mostani választási fordulót, hiszen az SZDSZ bejutott a parlamentbe és a kormány leváltása is egyértelműen megvalósulni látszik. A szélsőségesen politizáló MIÉP-et a választók nem tartották alkalmasnak az országgyűlésben való részvételre Ehhez hozzájárult a FIDESZ agresszív politizálása is, melynek nyomán MIÉP-es szavazatokat hódítottak el, ezáltal is került a parlamenti küszöb alá a
ZDSZ
MIÉP. A kanizsai választókörben való szereplésemmel kapcsolatban, csakúgy, mint 1998-ban - százalékos arányt tekintve - sikerült megkétszereznem az egyéni eredményemet, az SZDSZ-listára adott szavazatokhoz képest. Köszönöm mindazoknak, akik szavazatukkal engem és az SZDSZ-t támogatták, és egyben azt kérem tőlük, hogy két hét múlva újra menjenek el választani. Fontos, hogy esélyt kapjon a város. Fontos, hogy Nagykanizsának új kormánypárti képviselője legyen az országgyűlésben.
HGY
TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK!
Köszönöm, hogy vasárnap ilyen nagy számban megtiszteltek bizalmukkal. Kérem, hogy április 21-én ismét menjenek el mindannyian szavazni, egy jobb és szebb jövőért.
Bízzunk abban, hogy Nagykanizsán is „A JÖVŐ ELKEZDŐDÖTT"!
Cseresnyés Péter FIDESZ, MDF
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
VÁLASZTÁS UTAN
Április 7-én zajlott le a 2002-es parlamenti választás első fordulója. A rendszerváltás óta, az eddigi legnagyobb részvétel mellett lebonyolított választási fordulóról az utca emberét kérdeztük. A válaszadóktól, a választással kapcsolatos benyomásaikról érdeklődtünk.
Körkérdésünk: Miként vélekedik Ön az első forduló eredményének alakulásáról?
- Kiss László műszerész: A választások eddigi eredményének örülök, . mivel három kívánságomból kettő már most valóra vált. Az első, hogy az MSZP alakítson kormányt eddig még nem jött be, de nagy rá az esély. Másodikként azt szerettem volna, hogy az SZDSZ bejusson a parlamentbe. Ez bejött. És bejött a harmadik kívánságom is, hogy a szélsőséges MIÉP essen ki.
- Főiskolás lány, nevét nem adta nyilatkozatához: Kényes helyzetben vagyok, ezért nem szeretnék nyilatkozni, bár véleményem természetesen van a választásról.
- Újságárus hölgy, nevének közléséhez nem járult hozzá: Én
a FIDESZ-re és annak jelöltjére szavaztam. A jelölteket egyébként nem ismerem, de április 21-én is a FIDESZ-re szavazok.
- Nyugdíjas hölgy, nevének elhallgatását kérte: Régen sem volt, jobb. Most sem jobb. Mindig, mindenki csak ígérget, a végén meg úgyis a szegény emberek húzzák a rövidebbet.
K. N. kereskedő: A nagy részvételi arányt nemzetközi megítélésünk szempontjából becsülendő-nek tartom. A visszalévő két hét alatt mindenkinek lelkiismerete alapján, újra át kell gondolnia az előző fordulóban hozott döntését, és újra el kell mennie szavazni. Aki az első fordulótól távol maradt annak van még egy lehetősége, hogy leadja voksát.
HGY
FELHÍVÁS
A Város Napja-rendezvény keretén belül idén is meghirdetjük
a VÁROS FŐÉTKE
címért folyó versenyt.
A versenyen részt vehetnek: éttermek, vendéglátóhelyek, közösségek, városrészek (Miklósfa, Bagola, Palin, Sánc stb.)
Javasoljuk olyan étkek készítését, melyek tájegységünk különlegességei, illetve egytálételek. Minden versenyző saját elképzelése alapján készítheti versenyművét, hozott alapanyagokból.
Éttermek részére feltétel, hogy a nyertes étket a Város Főétke 2002 megjelöléssel legalább egy évig az étlapon szerepeltessék. (Amennyiben az étel sikeres, továbbra is az étlapon tarthatja a Város Főétke 2002 elnevezés megőrzésével.)
A verseny során lehetőség van az étkek árusítására is. Kis mennyiségű adagok kiszolgálását javasoljuk, mérsékelt áron.
Az étkeket szakértő zsűri bírálja el, de a kóstoltatás alapján a közönség által legjobbnak tartott étket is díjazzuk.
A versenyzők jelentkezését Szakony Szilárd várja a 06-30-9399-070-es telefonszámon.
KÖLTÉSZET NAPJÁRA
KÉSŐ KEGYELEM
Mit kezdjen, akit elítélt, de fölmentett később az ég, megvonva tőle a halált, mikor már megadta magát?
Kit mindenétől üresen talált a szörnyű kegyelem, megsemmisülten, mielőtt a semmi habjaiba dőlt!
Mit kezdjen itt! Köztiletek talányait ki fejti meg? Szorongva anyját kémleli: ha elzokoghatná naki!
Fogódzanék akárkibe, de nem lesz soha senkije, szeméből, mint gazdátlan ág, kicsüng a pusztuló világ.
Pilinszky János
ODA
A KÖLTŐ HATALMA
Szeretik-e az emberek az alkotókat? Vagy csak az alkotási? Örök dilemma. Minket, olvasókat e jeles napon elgondolkodtat, hogy kell-e, s kit kell ünnepelnünk: a verset vagy a költőt? Mindkettőt, hiszen az alkotó és az alkotás összetartozik. Az alkotó a létrehozó, nélküle nincs (zenemű, szobor, festmény stb.) vers.
Időnként pedig meg kell állni, ünneplőbe öltöztetni magunkat és a lelkünket, hogy méltó legyen az ünnep. Demokritosz görög filozófus szerint ,.Az élet ünnepnapok nélkül: hosszú út, vendégfogadók nélkül." Most vendégfogadóhoz, ünnephez érkeztünk, a költészet ünnepéhez. Mit ad nekünk a költészet, a vers? Lelkesít, bátorít, gyönyörködtet, múltunkat és jelenünket fejezi ki. ugyanakkor a legkiválóbbak magukban hordozzák a jövőt is. (Pl.: Petőfi Sándor) A költő olyan ember, aki másképpen lát és gondolkodik. Neki más az ünnep is. men ünnep minden egyes vers születése. Hisz alkotni csodálatos, betűkből, szavakból gondolatot megfogalmazni, művet létrehozni egy kis csoda. Ezt a csodát is csak tiszta forrás adhatja, hogy hiteles legyen. Aztán meg a hit, hinni az emberben, a tisztességben a szó hatalmában. „A költő hiszi, hogy hatalma van. Ez eredendő vonás... Hála a munkamegosztásnak, én, mai „varázsló" méltán elégedett lehetek, ha hatalmam van a szavakon, mondandómon." - írja Nagy László. Kívánom, hogy a költészet ünnepén szárnyaljon a vers, loboghasson, legyen zászló, lobogó, legyen belőle kokárda, tűzzön mindenki a mellére egy versel vagy legalább egy-egy sort, hogy lássék ki belőlünk a kapcsolat az ÉN, a KÖLTŐ, és a VERS között. És vigye, kapja fel a szél, búsongjon a Vén cigány, szálljon a Szózat, buzdítson a Nemzeti dal, s terjedjen. A magyar ugaron. legyen Haza a magasban. Nem baj, ha csak négy sor, írja azl Szoliva vagy Pilinszky, mert tudjuk Pék Páltól: A szél ugat s akarjuk mi mind ne is legyen csend, verje föl a hazát. Legyen szószóló, mint valami föld alatti békés harc. Ne születhessen úgy vers, mint a Járkálj csak, halálraítélt! Legyen a vers az élet, s leljük meg hazánkat. Tartsuk nyitva az ajtónk, hogy kopogtatás nélkül beköszönhessen. Legyen az ablak nyitva, hogy szálljon lakásba, házba, és minden költészet napja egy új állomás. S a vágynak és célnak fejkendőbe kötözött gondnak a megmon-dója és a nehézségben is a megoldója. Úgy leljen otthont, mint ahogy anyjához tér a gyermek. Kellene, hogy legyen - s lesz is - valamiféle nagy szomjúság, amit majd csak verssel lehet enyhíteni.
Mennyi minden vár bennünket, tesszük is dolgainkat, néha talán többet, mást is kellene, mint ahogy Pilinszky írja: „Megtesszük, amit nem teszünk meg, és nem tesszük meg, amit megteszünk. Valahol rettenetes csönd van."
Tegyük meg most, amit kell. leljük meg együtt az alkotót és a művet, s legyen minden nap egy-egy verssel gazdagabb.
Dezső Ferenc
ADJON
AZ ISTEN
Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát,
lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem, kérdésre választ
o KUiajon, hogy hitem széjjel ne dűljön, adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet -nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem.
Nagy László
GÓG ÉS MAGÓG FIA VAGYOK EN,...
Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha!
József Attila
Góg és Magóg fia vagyok én, Hiába döngetek kaput; falat S mégis megkérdem tőletek: Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én, Fülembe még ősmagyar dal rivall, Szabad-e Dévénynél betörnöm Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek, Legyek az új, az énekes Vazul, Na halljam az élet új dalait, Tiporjatok reám durván, gazul.
De addig sírva, kínban mit se várva Mégiscsak száll új szárnyakon a dal S ha elátkozza százszor Pusztaszer, Mégis győztes, mégis új és magyar.
Ady Endre
2002. április 11.
11
IAxi U1
/Loós Károly- és Podmaniczky-díjjal kitüntetett Nagykanizsai Városvédő Egyesület 15 éves jubileumi kiadványa 2002
Kedves Olvasóim!
Másfél évtizeddel ezelőtt 1987-ben alakult meg városunkban a Városvédő Egyesület, az első olyan civil szervezet, amely feladatának tekintette a lakosság egészséges városszeretetének ápolását, fejlesztését. Nagykanizsa város szépítésében, értékeinek megóvásában, kultúrtörténetének, hagyományainak feltárásában, őrzésében való közreműködést. Tömöríti mindazokat, akik önzetlenül tevékenykedni kívánnak a megfogalmazott célok érdekében.
Az alakulást kedvezően fogadta az akkori városvezetés, hisz céljaink azonosak voltak.
Ünnep számunkra a 15 éves születésnap. Ünnepelünk és emlékezünk. Számvetést készítünk arról, mit tettünk az elmúlt másfél évtizedben, s mit akarunk tenni a jövőben.
Az összefogás erejében eddig is példamutató város tudatosan törekszik arra, hogy erősödjék a közhatalmi, a gazdasági szerveződések és a civil társadalom együttműködése.
Különösen fontos ez napjainkban, hisz csak közös gondolkodással és cselekvéssel lehet a gazdag hagyományokra építve saját erőből jövőt formálni.
Az ezredév változásai újszerű kihívásai mindnyájunkat mérlege-
lésre késztetnek mit őrzünk meg múltunk értékeiből, milyen teljesíthető vállalásokat tegyünk városunk közösségének és önmagunknak, környezetünk építése, díszítése érdekében. A város lakosságának nyitott szellemisége és a közjó alapításának példamutató erőfeszítései, különösen becsülendő értékek, melyek szebbé, emberibbé, vonzóbbá tették Nagykanizsát, ott-
ményekkel és más társadalmi szervekkel együttműködve, azok erkölcsi és anyagi hozzájárulását összehangolva a lakosság közreműködésével a megfelelő szervezeti és anyagi feltételeket teremtett.
Az Egyesület az összegyűjtött adományokból (készpénz és társadalmi munkával) az elmúlt 15 esztendőben megközelítően mindegy
A Szentháromság-szobor - 1992
honosabbá a szülőföldet és lakhatóvá a hont.
A Városvédő Egyesület a Polgármesteri Hivatallal, közgyűléssel, a gazdálkodó szervekkel intéz-
ATörök-kút-1995
96 millió Ft-ot tudott műemlékek helyreállítására, megóvására és újak létrehozására költeni.
így kerülhetett sor az egyesület munkája alapján, hogy régi alkotások kerültek felújítására és újakkal gazdagodhatott a város.
- 1990. június 3-ára felújításra került és helyreállítottuk az ötvenes években eltávolított Turul madár-alkotást, a zászlórúddal együtt.
- 1991-ben az egyesület szervezésében a Magyar Hitelbank Rt. ajándékaként Gróf Széchenyi István 200 éves születésnapja tiszteletére bronz mellszobrot ajándékozott a városnak.
- 1992. augusztus 20-ára az egyesület elkészíttette és felújíttatta: a Szentháromság-szobrot, elkészíttette 3 db 160 cm átmérőjű körben bronz és tűzzománc díszítéssel a város címerét és a Köztársaság címerét (a város címere a városházát, a másik város címere és a Köztársaság címere
Gróf Széchenyi István szobra -1991
pedig a Csengery úti saroképületét díszíti).
- 1995-ben a város írásos emlékének 750. évfordulójára elkészíttettük a Török kút mását az Erzsébet térre, az eredetit felújítva a Múzeum-kertben helyeztük el. Ugyanebben az évben készült emlékérem mintegy 2 M Ft értékben, amelynek egyik oldalán a város címere, a másik oldalán a Szentháromság-szobor látható. Ugyancsak ebben az évben regionális találkozónak adtunk otthont a Dunántúli Városvédő Egyesületek számára. E találkozón részt vett és felszólalt Rádai Mihály városvédő és az illetékes minisztériumok is közreműködtek a találkozó sikeréhez.
- 1996-ban elkészült a várkapu, melynek megépítésére a város 1934-ben már kötelezettséget vállalt. A várkapu előtt Thúry György bronz szobra is felállításra került. Ugyanez alkalommal emlékérem is készült, melynek egyik oldalán a Turul madár a köztársaság-zászlóval, a másik oldalán a megépített új várkapu látható. (A várkapu előtti burkolatot a város készíttette el.)
- 1997-ben elkészült a keleti hosszúsági kör (földgömb) melyen az a nyolc város került feltüntetésre, melyen a hosszúsági kör átmegy. Ez Nagykanizsa közepén van.
12
2002. április 11.
- 1998-ban Kossuth Lajosnak állítottunk emléket, bronz mellszobrot a Kossuth térre, ugyanez alkalomból emlékérmet verettünk, melynek egyik oldalán Kossuth látható, míg a másik oldalán a Deák téri Petőfi-szobor. Ugyanekkor az egyesület és az önkormányzat együttesen ajándékozott egy bronz Kossuth-szobrot Letenye kisváros számára is.
- 1999-ben a magyar szabadságharc bukásának 150. évfordulójára az egyesület emlékérmet veretett, majd, elindította annak tervezési folyamatát, hogy a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos mellszobra is elkészüljön és felállításra kerüljön. 2000. október 6-án az elképzelt emlékmű felállításra került és ma Kanizsa egyik legszebb virágos tere. Az elkészítéshez a város önkormányzata a költségek mintegy 5%-át 10 millió Ft-ot biztosított.
- 2000-ben felújította\' az egyesület az 1896-ben megépített sétakert keleti díszkapuját, melyet augusztus 20-án adott át a lakosságnak.
- 2000. augusztus 20-ára az egyesület elkészíttette a város címereit gobelin kivitelben, melyet ünnepélyes keretek között adott át a városnak, mely jelenleg a polgármester szobáját díszíti.
- 2001-ben elkészült az egyesület közreműködésével a kanizsai olajtelep alkotóiról készült emlékmű.
- Az elmúlt 15 esztendőben 24 sorszámozott kiadványa volt az egyesületünknek, melyben a város földrajzi, vízrajzi, történelmi és kulturális, valamint közigazgatási múltját jelentette meg. Általában minden kiadvány 500 és 1000 példányban készült.
- Nem kívánom felsorolni a kiadványok címét, mégis indokolt 2-3-nak a tartalomra utaló címét megemlíteni. Pl.: 2000 decemberében elkészült színes változatban „Nagykanizsa emlékezik a hősök-
ténelmi műalkotások kerültek képre. A gyalogjárdán felfestett nyilak, az alkotások előtt sorszámmal eligazítást ad az érdeklődő számára. Ez magyar, angol és német nyelven jelent meg.
Batthyány Lajos és az aradi vértanúk szoborcsoport - 2000
re" az Aradi emlékmű története. 2001-ben kiadásra került Nagykanizsa gazdasági fejlődése a XIX-XX. században a bankvilág tükrében. Ugyancsak ebben az évben adtuk ki az egyesület 15 éves történetét, amelyben feldolgozásra került az alkotások eredeti története, a készítések időpontja, ünnepi
Tájékoztatom Önöket arról, hogy az Ifjúsági és Környezetvédelmi Munkabizottságunk 5 éve működik és tevékenysége alapján komoly eredmények születtek.
A város ifjúsága egyre jobban megismeri a Városvédő Egyesület munkáját, kiadványait. Az évről
A sétakert díszbejárata - 2000
Kossuth Lajos szobra -1998
megemlékezések stb. A kiadványokra az egyesület mintegy 1,2 M Ft-ot fordított, melyhez a város önkormányzata 100.000 Ft-os támogatást biztosított. A kiadványokból 250 példányt térítésmentesen az iskolák, a könyvtárak és múzeumok részére adott át az egyesület.
- Elkészítette az egyesület a belvárosi séta c. kiadványt, melyben 28 műemlék, műemlék jellegű épület, alkotás, legfontosabb közigazgatási szervek, rendőrség, kórház, polgármesteri hivatal és a tör-
évre visszatérő vetélkedőrendszer és városismereti túra ehhez a legjobb ajánlólevél. A helytörténeti vetélkedőn az elmúlt évben az egyesület egyik kiadványa a Nagykanizsai banktörténet volt a kötelező bibliográfia, s öröm volt hallgatni, hogy a gyerekek milyen nagyszerűen felkészültek, s a város gazdasági életének egy múltbéli szeletét a megoldott feladatokon keresztül tükröztetni tudták.
2001-ben immár 5. alkalommal rendeztük meg a helytörténeti-városi túrát, s soha nem tapasztalt
A 17-os keleti hosszúsági kör emlékmű -1977
mértékű lett az érdeklődés. A benevező 59 csapat (236 gyerek) mind végig is ment az útvonalon, s az egyesület által teremtett értékeket - mint emlékhelyeket - bejárta. A hozzájuk kapcsolódó feladatokkal a gyerekek nemcsak a helytörténetet ismerték meg, hanem az értékteremtő felnőttekre is utalásokat kaptak, ami példaként szerepelt előttük.
Engedjék meg, hogy néhány gondolattal szóljak még az egyesület elismeréseiről, melyet az egyesület kapott és adott.
A kapott elismerések: 1992-ben Koós Károly-díjat, 1997-ben a Landorhegyi Alapítvány civilizmus-díját,
1997-ben Podmaniczky-díjat kapott.
Személyek elismerésére is sor került, így jelenleg az egyesület tagjai közül öten kaptak Podmaniczky-díjat.
Tisztelt Olvasóim!
Úgy gondolom, hogy e helyről is kell köszönetünket és elismerésünket kifejezni mindazoknak, akik a fentiekben megfogalmazott munkák végrehajtásában, menet közbeni támogatásában közreműködtek. Kívánjuk, hogy a jövőt illetően is önzetlen segítségükkel létrehozott alkotások és a meglévők is szerezzenek örömet környezetükben.
Végül tisztelettel meghívjuk Önöket 2002. április 17-én 17 órakor tartandó ünnepi közgyűlésünkre, a Képzőművészetek Házába (Kiskastély), Erzsébet tér 16.
Lovrencsics Lajos
elnök
Városvédő Egyesület
2002. április 11.
13
- Hogyan alakult meg a szövetség?
- Nagyon kevés dokumentum áll a rendelkezésünkre arra vonatkozóan, hogyan is jött létre a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének megyei szervezete. Amikor a negyvenéves évfordulóra készültünk, próbáltunk dokumentumokat gyűjteni, ám főként csak szóbeli információkra hagyatkozhattunk, írásos anyagok nem maradtak elődeinktől ránk. 1957-ben alakult meg a megyei szervezet nagyon nehéz körülmények között. Lakásokon működött, csak hosszú idő után kaptunk irodát. Előtte egy ideig a Huszti téren működtünk a hallássérültekkel együtt, majd a Polgármesteri Hivatal, akkori Tanács alagsori helyiségét kaptuk meg. 1992-ben sikerült megvásárolnunk a mostani irodát. Nem vagyunk önálló jogi személyek, csak az országos központ számít jogi személynek, mi önállóan dolgozunk, így egyedül nem dönthettünk arról, hol működjünk. 1992 elején jelent meg a Vakok Világában, hogy a megyei szövetségeknek van lehetőségük ingatlan vásárlására, és az országos szövetség főtitkárával konzultáltunk az irodavásárlás lehetőségéről. így jutottunk tíz éve irodához.
- Hogyan került a szövetséghez?
- 1985-ig voltam aktív dolgozó, ekkor vált el, hogy az akkor már három éve tartó szemproblémám miatt le kell százalékolni. Az az életmód, amit addig folytattam, nem volt tovább folytatható, csak látásmaradványom maradt. Nehéz volt, de nem vettem tragikusan a helyzetet. Nagyon köny-nyen feltaláltam magam, mindig közösségi ember voltam, bíztam abban, hogy ebben a formában is megtalálom a helyem.
- Hogyan került a szövetség élére?
- 1985. május elején érkezett a felkérés, hogy vállaljam el az
Nagy Tibor, a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Zala megyei titkára Harrach Péter szociális és családügyi minisztertől miniszteri dicséretet vehetett át március 15-én. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
elnökségi tagságot, akkor öttagú volt az elnökség. Örültem a megkeresésnek, örömömre szolgált, hogy hasznára lehetek a közösségnek. 1990-től vagyok a szövetség titkára.
- Hány tagot számlál a szövetség?
- 130-150 személy tartozik hozzánk, a megye területén élőket tömöríti a szövetség, ők vesznek részt a programjainkon, az ő életüket segítjük a rendelkezésünkre álló eszközökkel.
- Milyen programokat bonyolítanak önök?
- Elsősorban kulturális és szabadidős programokat szervezünk a tagság számára. Eljárunk kirándulni, bejárjuk hazánk szép tájait. Talán meglepő, hogy a vakok kirándulni járnak, de talán elhiszi nekem, hogy a vakok között több az igazán látó ember, mint a nem vakok között. A vakok is látó emberek, szoktam mondani, csak ők másként látnak.
- Miből finanszírozzák a programokat?
- Pályázunk, ahová csak lehet, és szép számmal vannak támogatóink is, akik adományaikkal segítik a működésünket, és lehetővé teszik, hogy ebből a tagságot is támogassuk.
- Miből van még bevételük?
- Az irodát központi forrásból működtetjük.
- A hétköznapokban önöknek mi a feladatuk?
- A tagság segítése, érdekeik védelme, jogsegélyezés. A megszülető vak csecsemő érdekeinek védelme éppúgy a dolgunk, mint az idősen megvakult embereké. Támogatjuk a szülőket, hogy a gyermek orvosi vizsgálatát lebonyolíthassák. Segítjük a vak és
gyengénlátó gyerekek tanulását, taníttatását, segédeszközökkel látjuk el őket, speciális oktatásban részesítjük őket a szövetség által működtetett oktatási intézményekben. Igyekszünk mindent megtenni a tehetséggondozás érdekében, azért hogy a lehető legjobb esélyekkel illeszkedjenek be a látók világába. A célunk az, hogy emberhez méltó élethez segítsük őket, hogy a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak. Képzéseket szervezünk ennek érdekében. Példaként említem a vakok számára szervezett számítógépes tanfolyamot a könyvtárban, amelynek hírét még a külföldi vendégek is magukkal vitték.
- Mekkora esélyük van a munkaerőpiacon?
- Ma már nincsenek meg, vagy csak nagyon kevés helyen vannak azok az úgynevezett védett munkahelyek, amelyek régen voltak. De szép számmal vannak tagjaink így is, akik dolgoznak, a látók világában találták meg a helyüket. A munkahelyeknek ma nem érdeke a fogyatékkal élők foglalkoztatása, egyszerűbb megváltani ezeket a munkahelyeket, minimális pénzt kell csak befizetni.
- A vakok helyzete, társadalmi megítélése a többi fogyatékkal élő emberhez képes jobb rosszabb, vagy nincs különbség?
- Az emberek egyformán viszonyulnak minden fogyatékos szervezet felé, tőlünk függ, ezt a figyelmet mennyire tudjuk jól felhasználni céljaink megvalósításához, hogy ebből mennyit tudunk profitálni.
- A fogyatékkal élést illetően a magyar társadalom megítélése milyen a nyugati társadalmakhoz viszonyítva?
- Bár változik a szemlélet, még mi mindig ott tartunk, hogy sokféle, főként szociális segéllyel próbálunk a fogyatékkal élő emberek gondjain segíteni. Egy külföldi utam kapcsán a meghívó felek nem győztek csodálkozni, hányféle segélyben részesülhet nálunk egy vak. Nyugaton is vannak segélyek, de ezt csak azok kapják, akik-, nek semmilyen más lehetőségük nincs a megélhetésre. A fogyatékkal élő, de munkaképes ember a munkaerőpiacon való boldogulását segítik Nyugaton, azt, hogy a lehetőségekhez képest legyen hasznos tagja a társadalomnak, hogy munkából szerzett jövedelemből élhessen, hogy ne érezze magát értéktelennek, a normál életvitel elérésében segítik őket. Nálunk ez a szemlélet még csak most van születőben, bár a törvények segítik, gyorsítják ezt.
- Hogyan lehet kezelni azt a helyzetet, ami a látás elveszítéséből adódik?
- Az elmúlt években számos olyan emberrel találkoztam, akiknek a látásuk elveszítésével kellett szembesülniük. Mindig a saját példámból igyekeztem erőt meríteni, és erőt adni nekik is. Akik fiatalon veszítik el a szemük világát, talán könnyebben szokják meg ezt a helyzetet, akik idős emberként vakulnak, nehezebb a sorsuk. Mindig elmondom nekik, hogy vakon is van esélyük értékes emberként, a mások javát szolgálva élni, csak meg kell találni a helyüket a világban, mert mindenkinek van itt helye.
- Milyen embernek tartja magát?
- Mindig megvalósítható célokat igyekszem magam elé tűzni, és a célt minden erőmmel megvalósítom. Lehet, hogy sok munka kell hozzá, lehet, hogy csak apránként lehet haladni, de ha kitűztem a célt, végigviszem.
D.É.
14
2002. április 11.
TARKA-BARKA MŰHELY
1998. szeptemberében alakult meg a Tarka-Barka Műhely névre hallgató gyermek képzőművészeti műhely a HSMK-ban. Az intézményben korábban is rendszeresen szerveztek játszóházi foglalkozásokat általában havonta egy alka-
hetőség a különféle anyagok formázására, agyagozásra, origamizásra, vagy viaszbatik-készítésre is - mondja Miilei Márta.
- Az ötlet megvalósításához meg kellett nyerni az intézmény erkölcsi és anyagi támogatását, állandó helyet
nek segítését tűztük ki - meséli a Műhelyről Gelencsér Edit.
- Hol működik a Tarka-Barka Műhely?
- A földszinti próbatermet használjuk a Tarka-Barka Műhely foglalkozásainak színhelyéül. Az első őszi
gyermek részvételével. Lehetőséget biztosítunk arra, hogy a kísérő szülők, nagyszülők is aktívan bekapcsolódjanak a munkába, és ez is hozzájárul a családias hangulathoz. A műhelymunka ideje alatt folyamatosan zenét hallgatunk, így még gyorsabban repül el
lommal. 1998. nyarán Miilei Márta és Gerencsér Edit művelődésszervezők elhatározták, hogy másfajta játszóházszerű programokat szerveznek, az addig megszokott program helyett, sokrétű, változatos tevékenységet ajánlanak a -gyerekeknek.
- A vizuális kifejezőkészségre nevelés legfontosabb része a sokoldalú tapasztalatszerzés, ezért a foglalkozási tervnél a változatosságra törekedtünk. A jeles napokhoz kötődő hagyományápolás mellett foglalkozunk a népi kismesterségekkel, nemezeléssel, gyöngyfűzéssel, csuhéba-ba-készítéssel. Új és érdekes képzőművészeti technikák bemutatása és készítése is szerepel a műhely programjaiban, például viaszkaparásos rajzkészítés, selyemkép-, montázs-, kollázs-készítés. Van le-
kértünk a Művelődési Házon belül, hogy azt a műhelyben készült munkákkal kidekorálhassák. A Tarka-Barka Műhely céljaként az általános iskolás korú gyerekek fantáziájának, kreativitásának, manuális készségeinek, vizuális gondolkodásának fejlesztését, ismereteinek bővítését és ezáltal személyiségük fejlődésé-
összejövetelen közös munkával kifestettük, dekoráltuk a falakat, függönybatikolással tettük a teret barátságossá -mondja Miilei Márta.
- Mikor tartják a foglalkozásokat? Kik vesznek részt a programokon?
- A foglalkozások kéthetente szombat délutánonként vannak, általában 15-20
az együtt töltött 2-3 óra - válaszol Gelencsér Edit.
- Melyik korosztály jelenik meg a műhely foglalkozásain?
- A résztvevők többségében alsó tagozatos diákokhoz, alkalmanként kis- és nagytestvér is csatlakozik a társasághoz - folytatja Gerencsér Edit.
- Mi a siker titka?
- A feladatoknál ügyelünk arra, hogy a résztvevők örömmel végezzék a munkát, és sikerélményük is legyen. A fog- , lalkozásokon általában olyan technikákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, amelyeket az iskolai oktatás keretei között kevésbé van lehetőségük, idejük elsajátítani. Ez a korosztály nagyon szeret együtt dolgozni, ezt a terem dekorálásánál kihasználtuk. A műhely foglalkozásai ingyenesek
- mondja végül Miilei Márta.
D.É.
MEGFEJTÉS 1. RÉSZE
kölyök angolul
személyes névmás
szolmhangj*
langvi-gyazó
házikó
törökőr. fővárosa
észak
FRODO a gyűrűk urába
készítette
h t
PIROSKA bec
PAPÍRRÓL TÖRLŐ
megfejtés 2. része
H
RÉGISÉG
BIBLIAI NÉV -f-
PIKACSU MONDJA
FŰSZER
VÍZPARTI NÖVÉNY
.DÖNlZ
OAGÁLY
AZ AZ EMBER, FÖLDET LAZif (KÉT SZÓ)
TENGERI HAIJ>
TITANIUM
RADIAN. JÓD KÁLIUM, VOLI
OROSZ ÉTELI
PENGETŐS HANGSZER
"T"~
TÉRKÉP ANGOLUL
INDIAN NÉV
KELETI JÁTÉIN
TÖMEG JELE a FIZIKÁBAN
KÉMIAI MÉRTÉKEGYSÉG
VÉG NÉLKÜL ÁSNA\'
LONDON FELEI
VlZ FORRÁS*
IDEGEN LEK VÁR
JELFOGÓ
MÉRTÉKEGYSÉG
KIHALT NÉP
NEVELŐ
LIZA EGYNEMŰ!
MEGFEJTÉS 3. RÉSZE
baranyai település
páratlan szám
a.ó.
vasúttársaságunk
törők eredj női név
OROSZLÁN REGINALD
angol tamás
LENNI ANGOLUL
SZÉN, NITRO!
MÁGNESES REZONANCIA}
KÖNYV VOLl ILYEN
.... TÖK
NAGYKANIZSAI RÖV.
A depis az az ember, aki..... (Az aforizma folytatása a rejtvényben.)
ALLERGIA (II.)
A tehéntejallergia és a cukorbetegség kialakulásának kapcsolata
Az allergiának a típusait csoportosíthatjuk a célszerv alapján is. A tüdőben az allergia nyálkahártya-duzzanatot, fokozott váladékképződést és simaizomgörcsöt vált ki, melynek hatására a légutak szűkülnek, és ez asztmát okoz. Másik célszerv lehet a bőr, melyen például csalán vagy ekcéma jelenhet meg. A harmadik célszerv a bélrendszer. Allergizáló anyaga például a tehéntej, mert fajidegen fehérjét tartalmaz. Felnőtteknél a gyulladás csak hasmenéssel jár, de mivel a csecsemők
emésztőrendszere még nem működik tökéletesen.
Mostanában alakult ki az az elmélet, mely szerint a cukorbetegség kialakulása összefügghet azzal, hogy az ember tehéntejen vagy anyatejen nő fel. Ugyanis a tehéntejet az újszülött szervezete nem tudja teljesen lebontani, csak feldarabolja. Ezek a kisebb egységek fel tudnak szívódni a bél nyálkahártyáján, és eljuthatnak a szervezet más helyeire is. Ezért a tüdőben és a bőrön is észlelhetjük az allergia tü-
neteit. Amikor az újszülött immunrendszere felismeri az idegen tehéntejfehérje darabot, ellenanyagot termel ellene. Ez az ellenanyag azonban tönkreteszi az inzulintermelő sejteket is, így amikor azok 90 százaléka elpusztul, kialakul a cukorbetegség. Persze ez több évig is eltart. Kétféle megoldása a dolognak az anyatejjel való táplálás, vagy a hipoallergén tápszerek, melyben a tehéntej-fehérjét már előre feldarabolják, így többé-kevésbé kizárható az allergiás reakció.
KULTURÁLIS PROGRAMOK
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. TelVfax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
Április 17. 15 óra: NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZET NAGYKANIZSÁN.
Április 17. 17 óra: INGYEN LAKOMA II. - előadássorozat a HSMK és a TIT közös szervezésében. A MAI EGYETEM ÉS AZ IFJÚSÁG.
Április 19. 17 óra: A ZRÍNYI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA FENNÁLLÁSÁNAK 130. ÉVFORDULÓJA. EDDA-KONCERT.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA (Kiskastély) Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
SASS BRUNNER ERZSÉBET ES BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ Hajgató S. u. 1. Telefon/fax: 319-202 E-mail: moricz@broadband.hu
Április 17. 14.30: NÉGYSZÖGLETŰ KEREKERDŐ. Április 18. 10.00: NÉGYSZÖGLETŰ KEREKERDŐ. Helyszín: HSMK színházterme.
HALIS ISTVÁN VÁROSI
KömvtáR
Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Telefon: 509-500 Honlap: www.kanizsa.hu/konyvtar
Nyitva tartás:
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
13.00-18.30 9.00-16.00
13.00-18.30 9.00-18.30
13.00-18.30 9.00-13.00
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK DIÁKAKCIÓ!
Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
SL0BTA-QOSMASi
- m»et vÜkC
yisiii
KLUBTAGOKNAK!
;. i i ét vég*; iit-a vc-zmen;
StSBTA-IflEIAK
Ki:1tiíí fi/.et V • ti.trm.*t \\UK\\\'
: .
íPendtrfseij utcája)
Tei, 33/315-907
minűen nap S~21-ig.
FILMAJÁNLÓ! AMERIKAI PITE
amerikai vígjáték
FSZ.: Jason Biggs, Shannon Elizabeth. R.: J. B. Rogers.
Eltelt egy év - más sulikban, más emberek között - és a srácok kivesznek egy tengerparti házat, és megesküsznek, hogy ez lesz életük legjobb nyara. A vad bulik, fergeteges leleplezések, egy zenetábori túra közepette felfedezik, hogy változnak az idők és az emberek, de csak az a fontos, hogy a barátok összetartsanak.
rem
8800 9iafll|kiMrij<tof TcáU ter II.
Sci.: í»:í/:ti:i or»7 A KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA
CSIRKEMÁJ-PÁSTÉTOM
(6 személyre)
SPORTPROGRAMOK
Baseball: Interliga-bajnokság: Labdarúgás: megyei I. o.: Mik-
Torony-Szőnyegház Thury-Szentendre Sleepwalkers, szombat 13.00, Thury-pálya ( új víztorony mellett).
lósfa-Zalalövő, vasárnap 15.30, Miklósfai sportpálya, megyei II. o.: Bagola-Egervár, vasárnap 15.30, Bagolai sportcentrum.
Hozzávalók: 0,5 kg csirkemáj, só, 8-10 szem bors, 8-10 szem zöldbors, 5 szem borókabogyó, morzsolt kakukkfű, 2 cl brandy, 20 dkg baconszalonna, 20 gramm vaj.
A megmosott csirkemájat sóval, durvára tört borssal, borókabogyóval, kakukkfűvel megszórjuk, brandyvel locsoljuk és egy napra hűtőbe tesszük. Sütőformát szalonnával bélelünk úgy, hogy a végük túllógjon a forma peremén. A májat a formába
tesszük - olvasztott vajjal locsoljuk - ráhajtjuk a szalonnát. A formát tepsibe helyezzük, melegvizet öntünk mellé. 180 Celsius-fokos sütőbe tesszük, egy órán át gőzöljük, a tetejére fóliát teszünk. A sütőből kivéve súlyokkal tömö-ríthetjük. Kihűlve egy napra hűtőbe tesszük. A formából kiborítva szeleteljük, pirítóssal tálaljuk. Könnyű, száraz, illatos fehér bort ihatunk hozzá.
Bellovics Lászlóné konyhafőnök
HA BAJ
VAN...
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274._
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Petőfi S. út 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14 óráig a (Szent Imre u. I.) 313-131 -es telefonszámon.
Mentők: 104_
Tűzoltók: 108_
Rendőrség: 107
vicc
- Mi az: egyik füleden bemegy, a másikon kijön, mégis a fejedben marad?
- Csákány.
* * *
- Mi az: dróton ül, fekete, és ugyanolyan jól lát előre, mint hátra?
- Vakvarjú...
AZ ESZTÉTIKAI PLASZTIKAI SEBÉSZETRŐL - RÖVIDEN
Az emlőplasztikák: 1. Az emlőfelvarrás
Az emlők esztétikai műtéteinek legáltalánosabb és egyben legegyszerűbb csoportosítása: az emlőfelvarrás, az emlőnagyobbítás, és az emlőkisebbítéses plasztika.
Természetesen a műtétek bizonyos esetekben kombinál-hatóak, pl.: emlőfelvarrás és -nagyobbítás együlésben elvégezhető. A női emlő a nőiesség szimbóluma már ősidők óta: a Willendorii Vénusztól Boticelli és Rubens múzsáin át, napjaink egyik legnépszerűbb csillagáig: Pamela Andersonig!
Az esztétikusnak, a szépnek tartott női mellideál koronként és földrajzi égtájanként más és más. Alapvető működése azonban a szoptatás, és psziho-szexuális jelentősége is óriási. Az emlőfelvarrást az emlők megereszkedése, „ló-gása" miatt végzik. Kialakulásában döntő a terhességek száma, és a szoptatási időszak(ok) hossza okozta élettani, és a kisérő testsúly- és hormonális változások. A bőr erősen kitágul az anyatejet termelő mirigyállomány duzzadása folytán. A szoptatás befejezése után a tejmirigyek különböző mértékben zsugorodásnak, sorvadásnak indulnak, a bőr kevésbé képes összehúzódni, gyakran marad petyhüdt és stírás. Az emlő elveszti a terhesség előtti (ún. virginalis) alakját és helyzetét, sőt nagysága is megváltozhat...
A műtét célja: az emlőt anatómiai helyzetében rögzíteni, és a teltség, a kontúrok, a forma javításával az eredeti alakhoz hasonlító kúpos vagy félgömbformát képezni. A beavatkozást rutinkivizsgálást követően altatásban végzik. De az életkortól függetlenül minden műtét előtt kötelező az emlő uluahangos vizsgálata, s ha ez nem negatív, az
emlő röntgenvizsgálata" (mammographia) indokolt. A megereszkedés súlyossága szerint három csoportba sorolható: attól függően, hogy az emlőbimbónak az emlő áthaj-lási redőjéhez viszonyított helyzete milyen. Az esztétikai szakvizsgálat során elemezve a kialakult állapotot (a ptotikus - lógó - emlő jellegzetességeit: nagyság, helyzet, bimbó-bimbóudvar nagyság, bőr minősége stb.) dönthető el, mely megoldás elvégzése a legkedvezőbb: a klasszikus fordított T-alakú, vagy a bimbóudvar körülötti és csak függőleges hegekkel járó emlőplasztika?
A műtét után egy hétig pihenés, és 3-4 hétig speciális, elöl kapcsolódó melltartó viselése indokolt. A varratszedés a műtét után a 2-3. héten történik. Egy hónap múlva a melltartó viselését csak kifejezett fizikai aktivitás, sportolás esetén javasolják. A friss hegek utókezelése minden esetben szükséges (kenőcs í 11. tapasz). A műtét utáni korai szövődmények (sebgyógyulási zavarok, vérömleny) ritkák. A sebgyógyulás után néha észlelhetők szabálytalan hegek, aszimmetriák, bimbóudvar beidegzési változások.
Az újabb, kevesebb heggel járó műtétek kifejlesztésével szép esztétikai eredmény és a páciens előnyös (melltartó viselés nélküli !!) megjelenése érhetőek
A folytatásban az emlőnagyobbítás és emlőkisebbítés következik.
Dr. Kelemen Ottó
sebész-plasztikai sebész adjunktus, a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság tagja
P
T ÉVÉMŰS O R-AJÁNLAT
(Április 13-tól április 19-ig)
Április 13.,
DUNA TV
06.00 Indul a nap 07.05 Papírsárkány 09.00 varázsló 09.25 Heuréka! 09.55 klub dunatv.hu 10.25 Aula 11.50 Híradó 12.10 Muzsika szó 12.40 Isten kezében 13.40 Magyar várak legendái
13.50 Magyar kortárs zenei almanach
14.50 Expedíció
15.30 Az Egyesült Államok története
15.35 Irány: a jövő!
16.30 Dunatáj
17.00 Bűvölet
18.00 Híradó
18.30 Mese
19.05 Szívzűrök
20.00 Ez mind megtörtént útban a Fórum felé
21.45 Híradó
22.05 Elő a zsebkendőkkel!
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 07.25 Gyerekeknek 07.50 Jó reggelt adj, Istenem!
08.00 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt?
09.20 Hol-mi?
09.45 Volt egyszer egy szerelem
10.10 Zanzibár
11.05 Indába
12.00 Déli harangszó
12.01 Hírek, időjárás jelen-tés
12.10 Bravó TV 13.05 Androméda 13.50 Útravaló 14.10 Minden szín és forma
14.35 Beszéljünk a jövőnk-ről
14.55 Századunk 15.20 Jani házhoz megy 15.50 Bajnok 16.25 TS
18.35 Luxor-show 19.30 Híradó este 20.05 Szatelit kabaré 21.05 Szerencsevadászok 22.55 Amerikai rémálom
RTL KLUB
06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney-rajzfilmek 10.30 Második csók
11.25 Csak egy szavadba
kerül! 11.30 Nikki
11.55 Csak egy szavadba kerül!
12.00 RTL Klub Híradó 12.10 Országház 12.40 Forma 1 14.20 Autómánia 14.50 Barátok közt 17.05 Melrose Place 17.55 Mr. Beán 18.30 RTL Klub Híradó 18.50 Fókusz plusz 19.25 Pasik 19.55 Légörvény 2 21.45 Heti Hetes 22.55 Híradó 23.15 A gonosz háza 01.00 Fókusz plusz 01.30 Divatklip
TV2
06.00 Gyökereink
06.30 Tv2 matiné
08.45 Cartoon Network
10.40 Spinédzserek
11.05 JAM Boree
12.05 Autóexpo
12.35 Vad világ
13.25 Diresta
13.55 2gether
14.20 Egyről a kettőre
14.40 Xena
15.40 A szupercsapat
16.40 Hawaii üzenetek
18.30 Tények .
19.00 Különben dühbe jövünk
21.05 Posztárok
21.35 Halálos erő2.
23.15 Ator, a legyőzhetetlen
01.55 Vers éjfél után
Április 14., vasárnap.
DUNA TV
05.30 Gazdakör
05.55 Kalendárium
07.05 PAPÍRSÁRKÁNY
08 05 2001 Tini Odisszea
08.45 Rendhagyó történe-
lemóra
09.55 A Földkerekség leg-
nagyobb állatpará-
déja
10.55 Agatha Christie:
Poirot
11.50 Híradó
12.10 Nótacsokor
12.35 Szenzáció
13.40 Csellengők
14.00 Emlékképek - Régi
Híradók
14.20 Ugrásváltás
14.50 A világörökség kin-
csei
15.05 Utazás szent
helyekre
17.00 Agatha Christie: Miss Marple
18.00 Híradó, sport
19.05 Süsüké a sárkánygyerek
19.30 Az ember tragédiája
19.45 A márványember
22.25 Dunasport
22.40 Beavatás
22.55 Ned Kelly
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Gazdatévé
06.00 Ma reggel
07.30 „így szól az Úr!"
07.40 Gyerekeknek
08.05 Vasárnap sziget
09.30 Főtér
10.45 Faluház
11.00 Mai hitvallások -Határon túl
11.30 Élő magyar zsoltárok
11.45 Az isaszegi református templom
12.00 Hírek
12.05 Delta
12.15 Csendül a nóta
13.05 Beszterce ostroma
14.40 Déli Kőtorony
15.05 Örömhír
15.35 DRUKK!
16.30 Sikkes
17.00 Emberré válás
17.55 Ismeretlen ismerősök
18.30 Híradó este 18.50 Sporthírek 19.00 Hét 19.50 Koós Klub 20.45 Ötcsillagos találkozások
21.20 Luciano Benetton 22.00 Gól!
23.05 A birodalom romjai 23.35 Porimix-2000
RTL KLUB
06.30 Csodák világa 07.00 Kölyökklub 10.00 Második csók 10.25 Csak egy szavadba kerül
10.30 A dicsőséges 20.
század 11.30 Receptklub 11.55 Csak egy szavadba
kerül! 12.00 Híradó 12.10 Ötletház 12.40 Norm show 13.10 Hatoslottó 13.40 Forma 1 15.55 Cleopátra 2525 16.15 Az elveszett világ 17.05 Miami Vice 17.55 Sztár a háznál 18.30 RTL Klub Híradó 18.50 Akták 19.50 Időzített bomba 22.05 Szellem a gépben
23.50 Híradó 00.10 Országház 00.40 Fókusz portré 01.10 A dicsőséges 20.
század 02.05 Divatklip
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban
07.00 Tv2 matiné
08.45 Cartoon Network
10.45 tv2 Sport
12.15 Utazás Gasztronómiában
12.45 Talpig pácban
14.00 Charlie - Majom a családban
14.55 Mission Impossible
15.50 VIP
16.40 Pacific Blue
17.30 J.A.G.-Becsületbeli ügyek
18.30 Napló
20.00 Bérgyilkos a szomszédom 22.00 Titánok 00.30 A veréb is madár 02.10 Vers
Április 15., hétfő
DUNA TV
05.30lndul a nap 08.40 Heti Hírmondó 09.25 Kőmíves Kelemenné 09.35 Ősvilági Pompeji 10.10 Isten hozta őrnagy úr!
11.50 Híradó
12.10 Udvarház
12.40 Régi híradók
13.00 Talentum
13.25 Női öltöző
14.00 A homok dala
14.10 Magyarok az emberevők földjén
14.40 A holnap világa
15.05 Zengő ABC
15.15 Rendhagyó történelemóra
16.00 25. szélességi fok délre
16.55 Ötórai zene
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
19.00 Határok fölött
19.25 Jövőnk forrása
19.30 A kozmosz titkai
19.40 Csókolj meg tökfej!
21.45 Híradó
22.45 Az obsitos
23.50 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel
08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Roma 13.30 Domovina 14.05 tengerparti álmok 15.00 Magyar Ház 15.30 Váratlan utazás 16.20 100 kép a 20. századból
16.30 Szent Kristóf oltalmába
16.55 Sorsfordítók
17.20 Maradj velünk!
17.30 Úton
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.40 Chicago Hope Kórház
19.30 Híradó
20.05 Kékfény
20.40 Pesty Fekete Doboz
21.10 Választás
22.05 Híradó
22.15 Aktuális
22.35 Théma
22.50 Fogadóóra
23.25 TS
00.15 Kárpáti krónika 00.20 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 recept klub 09.10 Top Shop 09.25 Julieta 09.50 Teleparti 10.40 Top Shop 12.00 Híradó 12.45 Kavalkád 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.30 Kalandos nyár 15.30 Csak egy szavadba
kerül! 15.35 Recept Klub 15.45 Milagros 16.15 Csak egy szavadba
kerül!
16.20 Vad szenvedélyek 17.10 Mónika 18.00 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen ön is milliomos!! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.10 Városi cowboy 00.40 Híradó 01.00 Autómánia 01.30 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt, Magyarország
09.00 Sonadoras - Szerelmes álmodozók
09.45 Rosalinda
10.10 Utazás Gasztronómiába
10.40 Mi, magyarok
11.50 Mozidélután
14.40 Szeretni beindulásig
15.10 Kapcsoltam
15.30 Lucecita
16.30 Barátok és szerelmek
17.00 Claudia
18.00 Aktív
18.30 Tények
18.55 Jó barátok
19.25 Nincs kegyelem
19.55 Mr. Beán
20.30 Az elveszett ereklyék fosztogatói
21.30 Légi zsaruk
22.30 Negyedik műszak
23.00 Jó estét. Magyarország!
23.45 101 fiók
23.55 Színkép
00.45 Siska
01.35 Korridor Café
01.45 Aktív
02.10 Mi, magyarok
02.30 Vers
Április 16., kedd
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Határok fölött
09.10 Megmaradni
10.05 Verbunkok a Kárpát medencében
10.15 Vasvirág
11.50 Híradó
12.10 Ugrásváltás
12.40 A tudomány kincsesháza
13.10 A rigai legenda
14.00 Magyarok az emberevők földjén
14.55 Beszélő emlékházak
15.25 Heuréka
16.00 25. szélességi fok délre
16.55 Ötórai zene
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
18.55 Hej, hej helyes beszéd
19.00 Gazdakör
19.25 Jövőnk forrása
19.30 Néhány perc Kabos Gyulával
19.45 A világörökség kincsei
20.00 Választás 2002 21.25 Mágia Sacra 21.45 Híradó 22.05 Talentum 22.35 Hosszú úton 00.30 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel
18
2002. április 11.
08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.00 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Srpski Ekran 13.30 Unser Bildschrim 14.05 Tengerparti álmok 15.00 Betűvető 15.30 Váratlan utazás 16.20 100 kép a 20. századból 16.30 Gyerekeknek 17.00 Családfa 17.30 Katolikus krónika 18.00*Híradó
18.13 MTV X. Nemzetközi karmesterverseny
18.20 Esti mese
18.40 Chicago Hope
19.30 Híradó
20.05 Operett, hu
21.00 Millenniumi mesék
21.30 Panoráma
22.00 Aktuális
22.20 Híradó
22.10 Aktuális
22.30 Théma
22.45 Lendületben
23.15 Kultúrpercek
23.20 Zavaros jelentés a világ végéről
01.55 Kárpáti krónika
02.05 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli! 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.30 Kalandos nyár 15.30 Csak egy szavadba
kerül! 15.35 Recept Klub 15.45 Milagros 16.15 Csak egy szavadba
kerül!
16.20 Vad szenvedélyek 17.10 Mónika 18.00 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Vészhelyzet 21.25 Szupermozi 23.10 Híradó 23.30 Művészbejáró 02.00 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Ablak Európára
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
12.20 Maggie
12.45 Mozidélután
14.40 Szeretni beindulásig
15.10 Kapcsoltam
15.30 Lucecita
16.30 Barátok és szerelmek
17.00 Claudia
18.00 Aktív
18.30 Tények
18.55 Jó barátok
19.25 Nincs kegyelem
19.55 A L\'art pour l\'art kabaré
20.25 Forró nyomon 21.30 A kiválasztott 22.30 Dilbert
23.00 Jó estét, Magyarország! 23.45 Kék bársony 02.55 Aktív 03.20 Mi, magyarok 03.40 Vers
Április 17., szerda
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Gazdakör
09.10 Dunatáj
09.40 Legenda a svábok hazájából
10.30 Választás, 2002
11.50 Híradó, vers
12.10 Élő egyház
12.40 Egyszer volt az
13.35 Magyarok az emberevők földjén
14.05 A holnap világa
14.40 Fabulák
14.55 Magyar történelmi arcképcsarnok
15.25 Hungária Litterata
16.00 Ágnes Cecília
16.25 Nyári kalandok
16.55 Ötórai zene
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
18.55 Hej, hej, helyes beszéd
19.00 Égtájak
19.25 Jövőnk forrása
19.30 Buster Keaton
19.50 A kozmosz titkai
20.05 Nápolyt látni és...
21.25 A hívogató Adria
21.45 Híradó
22.05 Mégis kinek az istene?
22.45 klub.dunatv.hu 23.15 A mama kurázsija 00.45 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 11.05 Örök időkre 12.00 Híradó 13.00 Hrvatska krónika 13.30 Ecranul nostru 14.00 tengerparti álmok 15.00 Magyarország 2002 15.25 Váratlan utazás 16.15 100 kép a 20. századból 16.25 Mai hitvallások 16.55 Szószóló 17.25 TS 19.30 Híradó 19.53 Sporthírek 20.05 A névtelen vár 21.15 Választás 2002 22.15 Híradó 22.20 Aktuális 22.45 THÉMA 22.55 Kultúrpercek 23.05 Egy nyitott stúdió 23.15 Visszatérés 01.05 Kárpáti krónika 01.15 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.10 Top Shop 09.25 Julieta 09.50 Teleparti 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.30 Kalandos nyár 15.30 Csak egy szavadba
kerül! 15.35 Receptklub 15.45 Milagros 16.15 Csak egy szavadba
kerül
16.20 Vad szenvedélyek 17.10 Mónika 18.00 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is millio-
i mos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.30 Michael Hayes 23.20. Híradó 23.40 Antenna 00.10 Hype 00.35 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt, Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Segíts magadon!
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Riviéra
12.35 Maggie
13.00 Gáz van jövünk 2.
14.40 Szeretni beindulásig
15.10 Kapcsoltam
15.30 Lucecita
16.30 Barátok és szerelmek
17.00 Claudia
18.00 Aktív
18.30 Tények
19.05 Jó barátok
19.35 Nincs kegyelem
20.05 Benny Hill-show
20.35 Activity-show
21.20 Claudia show
22.15 Kém Game - A harcnak nincs vége
23.00 Jó estét, Magyarország!
23.45 Baywatch Nights 00.35 Az ígéret földje 01.25 Aktív 01.55 Mi, magyarok 02.15 Vers
Április 18., csütörtök
DUNA TV
05.30 Indul a nap
08.40 Égtájak
09.10 Amikről a kövek
mesélnek - Karcag 09.30 Amerikai magyar
életsorsok 10.25 ítéletlenül 11.50 Híradó 12.10 Isten kezében 12.40 Szenzáció
13.45 Szeretem az embereket
14.30 Magyarok az emberevők földjén
15.00 A holnap világa
15.25 Hungária Litterata
16.05 Barátok a strandon
16.55 Ötórai tea
17.00 Kalendárium
18.00 Híradó
18.30 Mesefilmek
18.55 Hej, hej, helyes beszéd
19.00 Váltó
19.25 Jövőnk forrása
19.30 Halló, halló
20.05 McLeod lányai
21.45 Híradó
22.05 Miért?
22.35 Összkép
23.05 Határtalanul
23.35 Sapientia
00.30 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok
05.45 Agrárvilág
06.00 Ma reggel
08.30 Topmodell
09.05 Naprakész magazin
11.05 Egy római felügyelő
12.00 Híradó
13.00 Rondó
13.50 Van öt perce?
14.05 Tengerparti álmok
15.00 Svábok és a szőlő
15.30 Váratlan utazás
16.20 100 kép a 20. századból
16.30 Útmutató
17.00 Századunk
17.30 Kapás van
18.00 Híradó
18.20 Esti mese
18.40 Chicago Hope Kórház
19.30 Híradó
20.05 Névtelen vár
21,15 Választás 2002
22.15 Híradó
22.20 Aktuális
22.45THÉMA
22.55 Kultúrpercek
23.05 +1
00.00 Nyílt rádió
01.45 Kárpáti krónika
01.55 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 10.40 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Teleparti 14.00 Helene és a fiúk 14.30 Kalandos nyár 15.30 Csak egy szavadba
kerül! 15.35 Receptklub 15.45 Milagros 16.15 Csak egy szavadba
kerül!
16 20 Vad szenvedélyek 17.10 Mónika 18.00 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Szupermozi 22.10 Színésznők a kifutón
23.00 Híradó 23.20 Pont hu 23.50 Hype 00.40 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt, Magyarország!
09.00 Sonadoras
09.45 Rosalinda
10.10 Szokatlan
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Riviéra
12.35 Maggie
13.00 Mozidélután
14.40 Szeretni beindulásig
15.10 Kapcsoltam
15.30 Lucecita
16.30 Barátok és szerelmek
17.00 Claudia
18.00 Aktív
18.30 Tények
18.55 Jó barátok
19.25 Nincs kegyelem
19.55 Poénbomba
20.30 Fantasztikus Európa
22.00 A hálózat csapdájában
23.00 Jó estét Magyarország!
23.45 Autoexpó
00.15 Sörlegendák
00.25 Bérgyilkossági hivatal
02.25 Aktív
02.55 Mi, magyarok
03.15 Vers
Április 19., péntek
DUNA TV
05.30 Indul a nap 08.40 Váltó
09.10 Mégis kinek az istene?
09.50 Teljes töredék 10.15 Országalma 11.50 Híradó 12.10 Miért? 12.40 Összkép 13.10 Duende 13.50 Reneszánsz 14.50 Magyarország kincsei
14.55 10 éves a Duna Televízió
15.55 A tudomány kincsesháza 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 18.00 híradó 18.30 Mese 19.00 Tér-erő-térség 19.25 Jövőnk forrása 19.30 A kozmosz titkai 19.40 „Cseh a tengerben" 21.45 Hírek 22.05 Szorul a hurok 23.40 Fekete bárányok 00.30 Hírek
MTV1
05.42 Hajnali gondolatok 05.45 Agrárvilág. 06.00 Ma reggel 08.30 Topmodell 09.05 Naprakész magazin 10.50 Egy római felügyelő
12.00 Híradó
13.00 Körzeti magazinok
13.50 Musica Historica
14.00 Évgyűrűk
14.30 TS
16.30 Ökovízió
17.05 Forrás
17.30 Kalandozása régiókban
18.00 Híradó
18.15 Esti mese
18.35 Ablak
19.30 Híradó
20.05 Mint a villám
21.50 A múltat be kell vallani
22.20 Aktuális 22.40 Híradó 22.50 THÉMA 23.05 Kultúrpercek 23.15 Képtelen képregény 01.00 Kárpáti krónika 01.10 Világhíradó
RTL KLUB
06.30 Reggeli 09.00 Ismétlések 09.50 Teleparti 10.40 Top-shop 11.35 Delelő 13.10 Teleparti 14.00 Norm-show 14.30 Kalandos nyár 15.30 Csak egy szavadba
kerül! 15.35 Receptklub 15.45 Milagros 16.15 Csak egy szavadba
kerül!
16.20 Vad szenvedélyek 17.10 Mónika 18.00 Találkozások 18.30 Híradó
18.55 Legyen Ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Talpig zűrben 2 22.05 Ember a Holdon 22.55 Igaz történetek 00.35 Híradó 00.55 Fókusz
TV2
05.50 Jó reggelt Magyarország!
09.00 Délelőtt a TV2-vel
10.10 Gyerekszáj
10.40 Közvetlen ajánlat
11.40 Mi, magyarok
11.50 Riviéra
12.20 Maggie
12.45 A bacchánsnők
14.40 Szeretni beindulásig
15.10 Kapcsoltam
15.30 Lucecita
16.30 Barátok és szerelmek
17.00 Claudia
18.00 Aktív
18.30 Tények
18.55JŐ barátok
19.25 Nincs kegyelem
19.55 Uborka
20.30 Dáridó
23.00 Jó estét Magyarország!
23.45 Halálos vágy
01.25 Világsztárok Frideri-kusszal
02.25 Aktív
02.55 Mi magyarok
03.15 Vers
2002. április 11.
19
NYUSZI DUATLON eredménylista
2002. március 30.
óvodások (12 induló) leányok:
1. Fuchs Dóra - Budapest
2. Herjavecz Lilla - Galambok
3. Molnár Flóra - Nk., Kossuth Fiúk:
1. Miksó Dániel - Nk., Hevesi
2. Gerócs Zsolt - Kiskanizsa, Pipitér
3. Kovács Péter - Nk., Hevesi
/. korcsoport (1994-95) 10 induló, leányok:
1. Szabó Hanna - Nk., Rozgonyi
2. Fuchs Renáta - Budapest
3. Nagy Zsanett - Nk., Zrínyi Fiúk:
1. Erdős Gergely - Nk., Zrínyi
2. Molnár - Dómján - Nk.. Körösi
3. Szabó Sámuel - Nk., Rozgonyi
//. korcsoport (1992-93) 16 induló, leányok:
1. Németh Renáta - Kiskanizsa
2. Magyar Éva - Körösi
3. Magyar Cintia - Körösi Fiúk:
1. Molnár Markó (KŐrösi)
2. Schuller Ferenc - Kiskanizsa
3. Imre Márk - Kiskanizsa
///. korcsoport (1990-91) 18 induló, leányok:
1. Papp Eszter - Gelse
2. Berke Adrienne - Keszthely Egri
3. Szeiler Sára - Keszthely Csány Fiúk:
1. Darabos Sándor - Gelse
2. Szeiler Simon - Keszthely Csány
3. Barbály Márk - Nk.. Körösi
IV. korcsoport (1988-89) 17 induló, leányok:
1. Tóth Evelin - Gelse
2. Börocz Nóra - Keszthely
3. Simon Anita - Gelse Fiúk:
1. Szabó Tibor - Gelse
2. Berke Dávid - Keszthely Egri
3. Czuráki Tamás - Gelse
V. korcsoport (1984-87) 7 induló, leányok:
1. Gödinek Ibolya - Batthyány Fiúk:
1. Gerencsér János - Gelse
2. Barát Tamás - Hévíz
3. Poipáczy Ádám - Batthyány
VI. korcsoport (felnőttek) 10 induló, nők:
1. Tikos Fanni
2. Takács Tímea
3. Zsigáné Horváth Judit Férfiak:
1. Beinder Tamás - Zalaegerszeg
2. Biharvári József - Nk., Tri-Co
3. Németh Péter - Zalaegerszeg
VII. korcsoport (seniorok) 6 induló, nők:
1. Molnámé Gulyás Enikő - Nk.
2. Willmanné Kovács Edit - Nk. Férfiak:
1. Deregi László - Nk.
2. Molnár Ferenc - Nk.
3. Porpáczy József - Nk.
Iskolák (96 induló):
1. Kiskanizsa
2. Gelse
3. Körösi
Hobbi-futam; 35 induló.
Ragyogó napsütésben került sor a hagyományos és sokak által vált versenyre. Jó hangulat jellemezte a viadalt, melynek végén csokinyuszi és üdítő várta a távokat teljesítőket.
KERÉKPÁR
A Sport 2002. kiállítás keretében, az A-pavilon központi színpadán, mutatta be idei keretét a MAPEI Kanizsa Kerékpáros Klub. A csapatban több változás történt, ebben a szezonban tíz kerékpáros vesz részt a hazai és nemzetközi versenyeken. A csapatkapitány Steig Csaba, magyar bajnok, a júliusi országos bajnokságig viselheti a nemzeti színű trikót. Ennek megfelelően nemzeti színű kerékpárt vehetett át a világ 3. legnagyobb kerékpárgyártójától, a Fondriest kerékpárgyártól. A csapat többi tagja is ilyen gépekkel fog az idei évben tekerni. A kerékpárokat Francesco Fondriest, a cég vezetője adta át a versenyzőknek.
A MAPEI KKK idei csapata: Kiskó Gábor, aki biztatóan szerepelt a 200l-es lisszaboni világbajnokságon; Zsombok Gergely, a 200l-es Tour de Hongrie legjobb hazai versenyzője, aki összetettben a 4. helyen zárt; Vörös Benedek és Kálóczi Árpád a csapat tehetséges fiataljai; a szlovákiai
A Sport 2002. kiállításon bemutatkozott a MAPEI Kanizsa KK csapata
Nagy Róbert, a tavalyi Magyar körverseny legjobb hegyi menője; az amerikai John Kelly és az Ausztrál Tim Chiverton; Légrádi
Péter, aki a legjobb magyar időfu-tam-menők közé tartozik; valamint a korosztályos bajnok Csomor Zoltán.
SAKK
A II. Zrínyi Kupa KO - Sakkverseny, Szombathely
A kieséses torna márciusban került megrendezésre Szombathelyen.
A kieséses rendszerű viadalok egyre népszerűbbek, hiszen a FIDE az egyéni világbajnokságot most így rendezi. Mint ismeretes, 2002. januárjában a fiatal ukrán Ruslan Ponomariov - a teljes orosz válogatott kiejtése után, földijét, Ivancsu-kot sem kímélte - győzött Moszkvában!)
A küzdelmek két kategóriában, 18 és 12 év alattiak között folytak. Az alapszakaszban hét fordulót rendeztek, ahol a fiúk és lányok közös versenyén az első nyolc jutott a döntőbe. Ott a teniszhez hasonlóan már egyenes kiesés volt.
A nagyok versenyén a Nagykanizsai Tungsram Sakk-klub tehetsége, a 14 éves Biskopics Boglárka (Nk. Zrínyi) a nehéz ágon három ellenfélen jutott túl és került a döntőbe Ezüstérme remek, hiszen Boginak a gyorsjáték nem erőssége, de most alaposan meglepte riválisait. Saját korosztályában nem is talált legyőzőre, a fináléban egy korosztállyal idősebb ellenfél állította meg. A kieséses verseny döntője nagy közönségsikert hozott sajátos hangulatával. Itt a feszültség még nagyobb, mint a hagyományos kupákon.
A harmincperces partikban az 1990-es korhatárú csoportban az
A Nagykanizsai Tungsram Sakk-Klub ifjúsági sakkozóinak sikerei
1995-ös születésű Nizsnyik Bence és Nagy Kristóf (Nk. Zrínyi és Nk. Kőrösi-isk.) szépen gyűjtögette pontjait, de a döntőbe jutáshoz még egy kicsit „öregedni" kell. Bence ötből négy ponttal még reménykedett! Szombathelyen, majd Pesten a versenyeken korosztályonként 40 fő indult.
Rubicon-Kupa Tavaszi Diák Sakkfesztivál, Budapest
Sajnos Bogi belázasodott, de a többiek indultak a 7 fordulós svájci rendszerű versenyen. Már „kellemesebb" kategóriák vártak ránk. így az 1994. január 1. után születettek (nyolc év alattiak) versenyén Nyizsnyik Bence az ismeretlenségből előretört - magántanulók sorát megelőzte - csak az első helyezett bizonyult nála jobbnak. Ezüstérme nagy meglepetés volt, hiszen a korosztály színe-java indult. Már régebben beszámoltam arról, hogy Magyarországnak tavaly az ifjúsági korosztályok felében 10-14—20 éveseknél világbajnoka van! A kicsiknél is értelemszerűen nagyon magas a színvonal. Polgár László óta nagyot változott a világ...
Nagykanizsán Bogi, Bence és Kristóf mellett most több tehetséges fiatal bontogatja szárnyait A várostól másfél éve kapott edzőterem na-
gyon pozitív változást hozott életünkben, és biztosra veszem, hogy valamelyik kanizsai fiatal hamarosan elindulhat az 1997-ben ifjúsági világbajnokságot nyert Vajda Levente nyomában. Levente NB l-es csapatunk legjobb pontszerzője, eddig kilencből hétszer nyert. 2002. február és márciusban sorozatban három nagymester-versenyen - Budapesten kétszer és Egerben - első lett. Szóval Ő már PROFI. Ki lesz a következő?
Bagonyai Attila, FIDE-mester
Természetjárás
Április 14.: SZIKLATÚRA - a Kőszegi hegységben
Indulás: 6.00, KÖGÁZ-parkoló. Érkezés: 19.00, KÖGÁZ-parkoló. Gyalogtúra útvonala: Velem - Ka-laposkő bg. - Széles kő - Kala-poskő - Holler bg. - Gyilkos szikla \'- Irottkő - Asztal kő - Velem Táv: 17 km.
Részvételi díj: később kerül meghatározásra.
20
2002. április 11.
SAKK
A 2001/2002-es NB l-es sakkbajnokságot váltakozó sikerrel kezdte a Tungsram SK előző évben bronzérmes csapata. A folytatásban aztán fokozatosan kiderült, hogy az évek alatt jól összeková-csolódott gárda olykor bravúrokra képes a szezonra látványos erősítéseket megtehető együttesek ellen is. A többszörös bajnok miskolciakkal döntetlent játszottak, a bajnokaspiránssá előlépett Csuti SK-t pedig 7:5-re legyőzték, s a finisre már nekik lettek aranyérmes esélyeik a Vízügy ellen elért 11-l-es győzelem jóvoltából is. Az utolsó előtti fordulóban a mezőny sereghajtói között lévő Bp. Vasas csa-
¦tar amm mámmá
patát fogadták, míg a két dobogós rivális - Miskolc és az előttük 1,5 pont előnnyel álló Csuti SK - egymás ellen mérkőzött. A fővárosiak ellen 10 pont megszerzését remélte a szakvezetés, amivel versenyben maradhattak volna a bajnoki címért is. A csutisok és a miskolciak csatája a várakozásnak megfelelően 6:6-os döntetlenre végződött. A Stohl nagymestert nélkülöző Tungsram gárdájának végül nem sikerült vízügyesek ellenihez hasonló parádés siker, „csupán" 8,5:3,5-re nyerték a Vasas elleni találkozót, ám így is egy pont
előnnyel átvették a vezetést a tabellán. Az összecsapás félidejében pedig még úgy tűnt, hogy van esély akár a 10 pont megszerzésére is. Ribli, Faragó, Horváth, Krutti, Krizsány és Vajda Szidónia nyerte játszmáit, s a többi táblánál is a kanizsai sakkozó volt előnyösebb helyzetben. A vége az lett, hogy Vajda Levente, Flum-bort, Kustár, Végh és Papp remizett, Bagonyai pedig vereséget szenvedett. A végső döntést így a záróforduló hozza csak meg, amelyben az egerszegieknek van a legkönnyebb helyzetük, hiszen a
sereghajtó Vízüggyel mérkőznek, s várhatóan ők is „kiütéssel" nyernek ellenük. A miskolciak az egykoron szebb napokat is megért Honvédot fogadják, a tungisok pedig a szintén jó középcsapatnak számító Statisztika gárdájával mérkőznek, ráadásul a fővárosban. Az erőviszonyokat tekintve nincs remény tíz pont, vagy annál is több megszerzésére Flumborték-nak, amivel tarthatnák első helyüket. A reálisnak látszó ezüstérmes hely elérése is élvonalbeli szereplésük eddigi csúcsa lenne.
Bacskay Zoltán
LABDARÚGÁS
A hétvégén bekövetkezett, amire az utóbbi két NB I/B-s bajnoki szezonban nem volt példa, hogy a Kögáz Nagykanizsa FC labdarúgócsapata 2-l-re kikapott az évről évre „tökutolsó", pontot is alig szerző Dorog gárdájától. Nem tudom eldönteni, hogy ez a kezdet vége, vagy a vég kezdete, de az biztos,
MAR A DOROGTOL IS...
hogy egy újabb szégyenfolt az egykoron szebb napokat megért kanizsai labdarúgás palettáján. Bizonyára a klub anyagi nehézsége, az időnkénti fizetésképtelenség sem mellékes. Talán néhány játékos a pályára is kiviszi fejben ezeket a
problémákat, s nemcsak fő feladatára, a focira koncentrál. Igaz, akárcsak egy menő profi csapatban, alig van tősgyökeres helyi kötődésű labdarúgó az együttesben. Jószerivel csak a gyerekkorától itt focizó Farkas József idézi fel játékával, küz-
KOSÁRLABDA
A vasárnapi BEAC elleni mérkőzéssel a MÁV NTE női kosárlabdacsapatának befejeződött a bajnokság alapszakasza. Az NB I. A-csoportjába ismét felkerült együttesnek nem lehettek vérmes reményei az első nyolc között végzésre, az alapvető cél a bent-maradás kiharcolása volt. Az már az elején kiderült, hogy a BEAC és a ZTE-Zala Volán lesznek a „sorstársak", az egymás elleni eredmények döntenek majd a végelszámolásnál, hacsak valamelyikük nem csinál egy-két bravúrt a középmezőny valamelyik csapata ellen. Nos, utóbbi végül egyiküknek sem sikerült. Az alapszakasz finisére a fővárosi egyetemisták kerültek a legjobb pozícióba, miután oda-vissza nyertek a Z. Volán, s otthon -igaz csak 3 ponttal - a vasutasok ellen is. A MÁV NTE gárdájának végre sikerült „átlépnie" saját árnyékát a megyeszékhelyiek elleni idegenbeli, majd a múlt szerdán elért hazai győzelemmel. A zalai „kiesési" rangadó ismét izgalmas csatát hozott, majdnem végig némi kanizsai fölénnyel, illetve ve-
zetéssel. Egy perccel a vége előtt a már egerszegi színekben játszó Bedő Vera révén egyenlítettek a volánosok, s nyílt lett a végkimenetel. Végül hosszabbításra sem került sor, mert a végig remek formában játszó Jocovics a dudaszó előtt egy másodperccel bedobta az 59-57-es kanizsai győzelmet eredményező kosarat. A több szezont az A-csoportban töltő egerszegiek - akiknek új trénere az egykori kanizsai sikeredző Vágvölgyi Tamás - így nyeretlenül az utolsó, 11. helyen zárták az alapszakaszt. A BEAC elleni vasárnapi évadzárón Kovács Nándor csapatának legalább négy pont különbséggel kellett volna nyerni, hogy helyet cseréljenek az egyetemistákkal, s ők várják a legjobb pozícióból a rájátszást. Talán a nagy tét is rányomta bélyegét játékukra, s az első tíz percet 11 pontos hátránnyal (14-25) zárták. Ez, mint a végén kiderült, döntőnek bizo-
nyult. Hiába nyerték a további negyedeket - fokozatosan törlesztve a hátrányt - s az utolsó játékrész elején még egyenlítettek is, mégsem sikerült győzniük. Az eredmény utáni futás a kelleténél is jobban felőrölte erejüket, s a végjátékot jobban bíró BEAC végül 64-62-re nyerte a találkozót, s végzett a 9., a MÁV NTE pedig a 10. helyen. A májusban kezdődő rájátszásban még egyszer oda-vissza megmérkőzik a három együttes, s a sorozatot legjobban záró marad a tervek szerint 10 csapatosra redukálandó A-csoportban. Van persze egy másik variáció is, miszerint marad 12 csapatos a női NB I A-csoportja is, s nem lesz kieső. A vasutasgárda nem akar semmit sem a véletlenre - no és a nagyhatalmú kosárlabda-szövetségre - bízni, ehhez azonban nyerniük kell mindkétszer a BEAC ellen is. Sok sikert hozzá, hajrá Vasút!
B.Z.
deni akarásával olykor a már-már legendás „Olajbányász-szívet", illetve a szélnek eresztett MÁV NTE labdarúgócsapatából idekerült néhány játékos. Fülembe cseng még az ősrégi fradista szlogen, hogy rosszul lehet játszani, de szív nélkül soha. Egykoron több ezren szurkoltak a lelátón az NB Il-es Bányásznak is, a ZTE elleni szokásos 12-15 ezer körüli nézőcsúcsról nem is beszélve. A \'90-es évek közepét jellemző „aranykor" idején, különösen amikor feljutottak a „profi" ligába, az FTC után a legnagyobb hazai átlag-nézőszám az Olajbányász-stadionban volt. Manapság, sajnos alig néhány száz „szurkoló" foglal helyet a lelátón. Tehetséges focistából pedig nincs hiány Kanizsán és környékén most sem, amit bizonyít a Bozsik-program nemrégiben beindult küzdelemsorozata. A megyében egyik alközpontnak kijelölt MÁV NTE égisze alatt és pályáin zajlik majd a környék kisközpontjaiból kiválasztott legjobbak képzése. A vasutasok egykori kiváló labdarúgója, majd utánpótlásedző Kozma Lajos, mint az alközpont vezetője és munkatársai elégedetten konstatálták a 7, 9 és 11 éves ifjak-ból verbuválódott korosztályos csapatok játékát. A csatározásokat figyelemmel kísérő, testnevelőkből és edzőkből álló „stáb" fordulóról fordulóra választja ki a legjobbakat, akik egyre magasabb szintű válogatottakba kerülhetnek. Remélhetőleg idővel ez a kanizsai, s majdan a magyar labdarúgás felemelkedését is eredményezi.
B.Z.
2002. április 11.
21
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) Kuratóriuma pályázatot hirdet
A MUNKANÉLKÜLIEK TARTÓS FOGLALKOZTATÁSÁT MEGVALÓSÍTÓ PROGRAMOK TÁMOGATÁSÁRA
A program célja:
• azon - valós helyi igényeket és szükségleteket kielégítő, magán és/vagy közösségi vásárlóerőt feltételező - kezdeményezések támogatása, amelyek közösségi alapú önsegítő/önfenntartó programok megvalósításával elősegítik a munkanélküliek tartós foglalkoztatását;
• a nonprofit szervezetek vállalkozásainak, munkahelyteremtő tevékenységének a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű munkanélküliek foglalkoztatását megvalósító és az ehhez szükséges képességeket és készségeket fejlesztő, valamint az egyéb szolgáltatásokat is nyújtó komplex projektek támogatása.
A projektek célcsoportja:
1. 6 hónapnál régebben munkanélküliek, közmunkából, közhasznú munkából kikerülők;
2. megváltozott munkaképességűek közül: értelmi fogyatékosok (gyenge és középsúlyos), gyógyult szenvedélybetegek, épelméjű, halmozottan fogyatékosok;
3. hajléktalanok.
A foglalkoztatás fő területei: A személyi/szociális szolgáltatások területén tartós munkavégzési lehetőséget biztosítanak
PÁLYÁZAT
• az önkormányzatok alap- illetve szakellátási feladatai közé tartozó szolgáltatások:
• étkeztetés; házi segítségnyújtás; családsegítés; nappali ellátás idősek, fogyatékosok, pszichiátriai betegek és szenvedélybetegek részére;
• gyermekjóléti szolgáltatás és szolgálat; családi napközi; helyettes szülői hálózat; gyermekek átmeneti otthona;
• a háztartási munkák, háztartásvezetés, kertgondozás, gyermekfelügyelet, tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok korrepetálása, problémás fiatalok szabadidő- és sporttevékenységének szervezése, főzött étel és vásárolt áruk házhozszállítása, egyéb alkalmi segítségnyújtás stb.;
• a falugondnoki és/vagy tanyagondnoki szolgáltatás.
Helyi információszolgáltatás, és a helyi oktatás területén segítik az állam és az önkormányzatok alap-, szak-, illetve önként vállalt feladatainak ellátását költségvetési szektoron kívüli foglalkoztatás bővítéssel; pl. felzárkóztatás, folyóirat. Szabadidős és kulturális programok szervezése. Megváltozott munkaképességűek - értelmi, testi és érzékszervi fogyatékosok, krónikus betegségben szenvedők - tartós munkába állítását és munkában tartását szolgálják.
Környezetvédelem - pl. szelektívhulladék-gyűjtés, újrahasznosítás, őshonos növényzet visszatelepítése és gondozása, természetvédelmi területek gondozása, alternatív energiahasznosítás; Termék-előállítás - a program megvalósítása során termékek előállítása, élelmiszer-feldolgozás, fejlesztés.
51
A támogatás formája: vissza nem térítendő és
részben visszatérítendő támogatás.
A támogatás időtartama legfeljebb 18 hónap,
amely két szakaszból állhat.
Pályázhat minden, a bíróság által legkésőbb 2001.
április 30-ig jogerősen nyilvántartásba vett és jogi
személyiséggel bíró alapítvány, közalapítvány,
egyesület, egyház és felekezet.
Az OFA-hoz a pályázatot - annak mellékleteivel együtt - négy lefűzött, számozott példányban, zárt borítékban, ajánlott postai küldeményként vagy személyesen kell eljuttatni az OFA Közalapítványi Irodához. Az Iroda címe: 1037 Budapest, III. Bokor utca 9-11.; postacíme: 1301 Budapest, Pl.: 84.
Az elbírálásnál előnyt élveznek azok a programok
• amelyek üzleti tervükkel alátámasztják, hogy meghatározott időn belül önfenntartóvá képesek válni, olyan árbevételre tudnak szert tenni, mely a tartós foglalkoztatást biztosítja;
• amelyek a visszatérítendő és a vissza nem térítendő támogatás együttes lehetőségével élnek;
• amelyeket a pályázó a megyei munkaügyi központtal vagy kirendeltségével, önkormányzatokkal és/vagy más nonprofit szervezettel együttr működve valósít meg;
• amelyek megvalósításához a pályázó az OFA-n kívül más forrásokból is kap támogatást;
• amely 5000 fő lakónépesség alatti településen valósul meg;
Beadási határidő 2002. április 30.
ÉP TESTBEN ÉP LÉLEKKEL A HONVÉDŐ IFJAKÉRT 2002
ORSZÁGOS TANULMÁNYI VERSENY
A tanulmányi verseny célja:
• az oktatási rendszerben és azon kívül folyó nevelőmunkában az egészséges életmódra, a szellemi és fizikai kondíciók megteremtésére, a hon-és rendvédelmi nevelésre irányuló munkát elősegíteni;
• a magyar, valamint az egyetemes kultúra és történelem értékeinek megismertetését szolgáló munkához hozzájárulni;
• Magyarország tájainak és a közvetlen szülőföld természeti szépségeinek megkedveltetésében részt vállalni;
• a honvédelmet szolgáló hazafias érzések felkeltésében és gondozásában segítséget nyújtani.
A versenyben rész vehetnek:
A-csoport: az általános iskolák 5-8. osztályos tanulóiból alakuló csapatokban évfolyamonként háromhárom főnek kötelező részt venni. A csapatok összetétele: 12 fő tanuló és egy fő kísérő.
B-csoport: A középfokú tanintézetek 1—4. osztályos diákjaiból szerveződő csapatokban minden évfolyamból minimum egy főnek kötelező szerepelni. A lányok és a fiúk külön csapatokban indulnak. Iskolánként egy lány- és egy fiúcsapat pályázhat.
Az első forduló feladatai:
1. a pályázó csapatok ismerkedjenek meg lakóhelyükön, illetve annak közelében működő katonai alakulatnál szolgálatot teljesítők életével kialakult kapcsolataik révén szervezzenek iskolájukban közösségi fórumokat, tájékoztatókat Magyarország NATO-tagságáról, a Magyar Honvédség átalakulásáról;
2. közvetlen környezetükben látogassanak meg egy rendőr- vagy határőralegységet és érdeklődjenek az ott folyó munkáról, létrejött személyes ismeretségeiket felhasználva szervezzenek diáktársaiknak a DADA-program ifjúságot érintő területeiről és feladatairól kötetlen beszélgetéseket, összejöveteleket;
3. vegyenek részt a Kossuth-emlékév keretében tervezett iskolai programok létrehozásában, valamint szervezzenek megemlékezésekkel egybekötött gyalogtúrákat Kossuth-emlékhelyekre, illetve az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeinek, neves személyiségeinek emlékhelyeire, ápoljanak, gondozzanak környezetükben található \'48-49-es katonasírokat.
A pályázatot csak jeligével kell ellátni. A jeligéhez tartozó nevet és címet a pályázathoz csatoltan zárt borítékban az iskola (ifjúsági szervezet) vezetőjének aláírásával és az iskola (ifjúsági szervezet) pecsétjével hitelesítve kell postára adni május 15-ig a HM Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht. 1087 Budapest, Kerepesi út 29/B címre. A tanulmányi verseny mentorait képviselő zsűri
május 24-ig értékeli az első forduló teljesítését, és dönt a négy kategória 40 továbbjutó csapatáról. A verseny szervezői május 30-ig nyilvánosságra hozzák a továbbjutó iskolák név- és címjegyzékét. A győzteseket levélben értesítik, és kategóriánkénti csoportosításban az interneten is közzéteszik. A második fordulóban a hétnapos táborozás alatt a két korcsoportban a legjobb húsz leány- és húsz fiúcsapat kulturális, történelmi, sport- és honvédelmi témájú elméleti és gyakorlati vetélkedőkön méri össze tudását és erejét.
Az elméleti tudásszint felmérését játékos szellemi vetélkedőn, míg az erőnlét és az ügyesség megállapítását a labdajátékokban és a katonai járőrversenyben (lövészet, kézigránátdobás, tájékozódási terepfutás stb.) elért eredmények alapján tervezzük.
A második forduló helyszínei és időpontjai:
- az általános iskolás csapatok (kísérőkkel együtt 260 fő) részére a Balatonleilei Honvédségi Gyermektáborban június 17-23. között;
- a középiskolás csapatok (kísérőkkel együtt 140 fő) részére a Csopaki Rendészeti Szakközépiskolábanjúlius 7-13. között.
I. helyezett csapatok iskolái 300 ezer Ft; II. helyezett csapatok iskolái 200 ezer Ft; III. helyezett csapatok iskolái 100 ezer Ft.
A tanulmányi versenyben való részvétellel kapcsolatos további információk a Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Kommunikációs Kht. 06-1-210-4787 telefon- és faxszámán, a zrínvi@armedia.hu e-mail címen, valamint a Sulineten szerezhetők be.
Érdeklődni: Szőlősi Márta, MEH térségi megbízottnál (Nk., Petőfi u. 5.111. cm. 307., tel/fax: 536-454. e-mail: szmarta@imail.hu
2002. április 11.
Ballagásra a legnagyobb választékból:
BRILIÁNS ÉKSZERÜZLET
Nagykanizsa, Vasemberház (Erzsébet tér 1.) MOST 10-30% ENGEDMÉNY MINDEN ÉKSZERBŐL! 14 karátos gyűrűk 3.500 Ft/db áron!
PARKETTAHULLADÉK-TUZIFA RÖVID SZÁLLÍTÁSI HATÁRIDŐVEL MEGRENDELHETŐ.
Erd.: 30/856-3666
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A Keszthelyi Városi Bíróság a tegnapi napon hozott - elsőfokon - ítélet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Osztálya Forgalomellenőrző Alosztálya három járőrének büntetőügyében.
T. Géza I. r., T. Tamás II. r. és N. Zoltán vádlottak 2002. március 18-án Sármellék belterületén lézeres sebességmérést végeztek. Az elsőfokú ítélet szerint a IV. r. vádlott, K. Gy. 20.000 Ft-tal, az V. r. vádlott, T. J. pedig 5.000 Ft-tal vesztegette meg a három rendőrt annak érdekében, hogy azok a szabálysértési feljelentéstől - lévén a vesztegetők jelentősen túllépték a megengedett sebességet - eltekintsenek. Az I—III. r. vádlottak a IV-V. r. vádlottak szabálysértését rögzítő felvételeket a mérőműszerhez tartozó videokazettáról letörölték. A Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata a rendőröket tetten érte, a cselekményről videofelvételt készített, melyet a bíróság bizonyítékként fogadott el. A vádlottak a bűncselekmény elkövetését beismerték.
A Keszthelyi Városi Bíróság az I—II. és III. r. vádlott bűnösségét 2 rb. hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettében állapította meg, és ezért halmazati büntetésül az I. r. vádlottat 1 év 4 hónap, a II. r. vádlottat 1 év 2 hónap, a III. r. vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, továbbá mellékbüntetésként mindhárom vádlottat 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A IV-V. r. vádlottak - a vesztegető állampolgárok - bűnösségét 3 rb. hivatali vesztegetés bűntettében mondta ki az elsőfokú bíróság, és mind a két vádlottat végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte.
(Hangsúlyozandó, hogy az I—III. r. - rendőr - vádlottak esetében a kiszabott börtönbüntetés nincs felfüggesztve, az ítélet jogerőre emelkedése esetén az végrehajtandó.) A Keszthelyi Városi Bíróság ítélete nem jogerős.
Zalaegerszeg, 2002. április 4.
Dr. Beznicza Árpád
kollégiumvezető, sajtószóvivő
pHHHMMHK
Múlt heti rejtvényünk megfejtése: ,Az élet előttem áll, $ nem látok tőle semmit"
II
| A helyes megfejtést beküldők közül Illés Lajos: Magyar 3 Ének (Cantus Hiingarieus 1-11 !.i kazettáját nyerték:
Németh István Nagykanizsa, Piaián sor 9/c I. emelet 1., | i valamint Baeladi Gábor Nagykanizsa, Teleki út 3/a I VII./39., melyet Szerkesztőségünkben vehetnek át.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Másfél vagy kétszobás lakást vennék, egyedi fűtéssel, lehetőleg újszerű állapotban, készpénzért. Érd.: 30/316-
8861, 30/295-3788 (4416 K)_
Mórichegyi szőlőhegyen 700 négyszögöl szőlő új pincével, felszerelési tárgyakkal együtt eladó. Érd.: 322-828
(este). (4419 K)_
A Tv-torony alatt fekvő, két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő konyhakertre alkalmas szántóval, pince nélkül eladó. Érd.: 315-559 (es-
te) (4420 K)_
200 nm-es kertes családi ház Kiskani-zsán eladó. Érd.: 30/901-5222 (4434 K) Betegség miatt sürgősen eladó a Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton lévő 250 négyszögöl telek, rajta kis ház (két szoba, konyha, pince, terasz) + melléképület, termő szőlő- és gyümölcsültetvény. Víz, villany az épületben! (32-es autóbusz megállótól kb. 15 perc) Irányár: 1,4 millió Ft. Érd.: 17 óra után a 320-692 és a 319-613-as te-
lefonszámon. (4446 K)_
Gyékényesen vízparti nyaraló eladó.
Érd.: 30/213-4922(4442 K)_
Attila utcában 1,5 szobás, egyedi fűtéses, redőnyös, vízórás, földszinti lakás eladó. Érd.: 30/225-3839 (4445) Belvárosi felújított 35 nm-es udvari la-
kás elkerített kerttel eladó. Érd.: 317-
643 (4443 K)__
Kodály utcai 10. emeleti, igényesen felújított (amerikai konyhás, járólapos, stb.) kétszobás lakás áron alul eladó.
Érd.: 20/9510-850 (4447 K)_
Balatonfenyvesen az Úttörő utcában 917 nm-es, közművesített építési telek eladó. Érd.: 30/367-6338 (4448 K)
BÉRLET
Városközpontban albérlet kiadó! Érd.: 20/9568-553 (4429 K) \'
JARMU
Gyékényesen az „A" szektorban vízparti nyaraló eladó.
Érd.: 30/227-3294
Parancsnoki UAZ teljesen újszerű állapotban, két év műszakival, sürgősen eladó. Akku van. Tel.: 20/547-3203,
20/982-2786 (4430 K)_
Eladó Alfa-Sud 1,5-ös friss műszakival. Érd.: 20/9568-559, valamint este a 323-619-es telefonszámon. (4441 K) Skoda 120L, 1982-es évjáratú személygépkocsi 105 km-rel, kitűnő állapotban, friss műszakival eladó. Érd.: 320-717 (4444 K)_
VEGYES
Két db 4 méter hosszú, 22,5 cm átmérőjű, 11 mm falvastagságú műanyag cső eladó. Érd.: 315-559 (este) (4422
K)_
160 cm-es sarokkádra szerelhető, RABAK zuhanypanel, új, bontatlan csomagolásban eladó. Érd.: 30/262-7496
SZOLGÁLTATÁS
Szakdolgozatok gépelését rövid határidővel vállalom. Érd.: 30/4898-744 (4432 K) _
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamémé. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Halász Gyula. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
*kág Tisztelettel
megköszö n ö ni, hogy szavazatával támogatott.
Győztek azok, akik a munkahelyteremtésre, a város és környékének felemelkedésére szavaztak.
T
MSZP
MAGYAR SZOCIALISTA PART
Kérem, hogy április 21-én is szavazzon a demokráciára, a félelem nélküli életre és a jóléti rendszerváltásra!
VELÜNK AZ ORSZÁG TÖBBRE JUT!
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ PITMAN, ANGOL NYELVŰ államilag elismert. nemzetközi érvényességű, szóbeli és írásbeli NYELVVIZSGÁT SZERVEZ ALAP, KÖZÉP- ÉS FELSŐFOKON.
A VIZSGA IDŐPONTJA: 2002. május 18.
Jelentkezési határidő: 2002. április 19.
Az eddigi sikeres vizsgák aránya: 86%!
DIALÓG NYELVSTÚDIÓ ÉS NYELVVIZSGA KÖZPONT Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel./Fax: 93/326-413; 80/203-541 E-mail: dialog@dialognk.hu Honlap: www.dialognk.hu
NAGYKANIZSA
MEVESI SÁnDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
2002
A NAGYKANIZSAI FARKAS FERENC VÁROSI ZENEISKOLA JUBILEUMI HANGVERSENYE
a HSMK-ban április 13-án 18 órakor.
Közreműködnek: Farkas Sándor, a berlini opera I. hegedűse, Zádori Mária Liszt-díjas énekművész, Németh Krisztina énekművész, Kanyó András - fuvola, Tóth Ágnes - zongora.
Belépődíj: 500 Ft.
INGYEN LAKOMA II.
- előadássorozat a HSMK és a TIT szervezésében A MAI EGYETEM ÉS AZ IFJÚSÁG Előadó: prof, dr. Ádám Veronika akadémikus, a SOTE orvosi Biokémiai Intézetének igazgatója. Házigazda: Harkány László. Belépődíj nincs, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
24
2002. április 11.
XIV. évfolyam 15. szám • 2002. április 18.
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
Megjelenik 21.000 példányban
Pénteken a szemerkélő esőben a Károlyi-kertet megtöltő tömeg várta a miniszterelnököt, a Fidesz miniszterelnökjelöltjét. Orbán Viktor programjának csúszása idejére Sebestyén Márta csengő hangja töltötte be a teret, majd a tömeg énekelte el a Kossuth-nótát, a magyar Himnuszt és a Szózatot. A Halis István Városi Könyvtárból érkező miniszterelnököt vastaps, éljenző, nevét skandáló szimpatizánsok fogadták. A több mint kétezer ember előtt elmondott mintegy húszperces beszédében Orbán Viktor rámutatott, hogy az országgyűlési választások első fordulójában több szavazatot kapott a választási szövetségben a Fidesz-MDF, mint \'98-ban. Mint mondta: „sokan voltunk, de még mindig nem elegen", ezért mindenkit
megkért a jelenlévők közül is arra, hogy menjenek el a második fordulóban is szavazni, de addig is győzzenek meg, akit lehet, hogy a kormánypárt jelöltjeit támogassák szavazatukkal 21-én az urnák előtt. Hangsúlyozta azt is, hogy szükség van az első fordulóban más pártokra szavazókra is, így azokra a kisgazda szavazókra, akik pártjuk által delegált képviselőjelöltek nélkül maradtak. Szólt a családtámogatási rendszer eredményeiről, a Széchenyi-tervet a Bokros-csomaggal állította szembe, kiemelte a diákhitel szerepét a felsőoktatásban tanulók és a családok megsegítésére, a lakásépítéseket és azok alacsony hitellel való támogatását. Beszédében felhívta a jelelevők figyelmét arra, hogy a szocialisták a Parlamentben nem tá-
mogatták azon javaslatokat, amelyek a gazdasági fejlődést előmozdították. A nemzetiszín, fideszes és miépes zászlókkal éljenző tömeg többször tapssal és hangos tetszésnyilvánítással szakította meg a miniszterelnök beszédét, aki „Hajrá magyarok"-felkiáltással búcsúzott a Károlyi-kerti rendezvényen a kanizsaiaktól és a környékről a városunkba érkezett választóktól. * * *
A nagygyűlést megelőzően Orbán Viktor a könyvtárban tartott zártkörű szerepléséről nem tudjuk tájékoztatni olvasóinkat, mert az MTI-t, a regionális, a megyei és a helyi médiát nem engedték be a rendezvényre, valamint a helyi elektronikus és írott sajtó a nagygyűlésre sem kapott meghívót.
A Zalaegerszegről érkező MSZP-elnököt a helyi szocialisták a Vasemberház udvarán fogadták, kitűzték zakója hajtókájára a piros szegfűt. A pártirodán tartott sajtótájékoztatót követően Kanizsa utcáit járta a pártelnök és kísérete, közben meg-megállt a járókelőkkel egy-két szóra. A Deák téren gyülekező sokaság nagy tapssal fogadta Kovács Lászlót, és az MSZP szí-. neiben az első választási fordulóban élen végző Göndör István képviselőjelöltet. Kovács László annak a véleményének adott hangot, hogy a kormánypárt hazudik és rémhíreket terjeszt. Nem igaz az a Fidesz által hangoztatott hír, hogy a szocialisták kormányra kerülésük esetén negyven százalékos gázáremelés hajtanak végre, ahogyan az sem, hogy eltörölnék a tandíjmentességet és emelik a tandíjat. Támogatják a lakásépítést, ezen túl a szociális bérlakásépítést, hogy azok a fiatalok is lakáshoz juthassanak, akik rossz anyagi helyzetük miatt nem tudnak lakásépítésbe fogni, nem tudják igénybe venni a lakáshiteleket, növelnék a lakbértámogatási rendszer anyagi forrásait. Az egészségügyi szektort és az önkormányzatokat nagyobb támogatásban kell részesíteni - mondta az elnök. A közgyógyellátás rendszerét ki kell terjeszteni, vissza kell tenni a korábban a listáról levett gyógyszereket. A szocialisták szerint az érrendszeri, keringési és szívbetegségben szenvedők
gyógyszereit ingyenessé kell tenni éppúgy, mint a bölcsődei-óvodai étkeztetést, a diákok utaztatását. A négy év alatt egyszer sem emelt családi pótlékot duplájára emelnék, és nem feledkeznének el azokról az elvált vagy egyedül élő nyugdíjasokról sem, akiket nem érintenek pozitívan az özvegységi nyugdíjrendszer előnyei. Nem akarnak a szocialisták a nyugodt erő lenni, inkább a nyugodt többség. Nem erőfölény kell, hanem a program tisztessége, a Szocialista Párt politikai erejét az a nyugalom adja, hogy igaza tudatában van. Az MSZP célja a két és félmillió feltüzelt választó megnyugtatása, az,
hogy senkinek nem kell félnie, függetlenül attól, hogy melyik oldalt támogatta. Kovács László rámutatott: a kormány négy év alatt barikádokat épített az ország lakosságának megosztására. Az MSZP nem fogadja el azt, amit a Fidesz mondott: ellenzék nélkül is működik a parlament. Ehelyett tudatja mindenkivel, hogy ellenzékben is van élet. Reményét fejezte ki, hogy a kormányváltó erők vasárnap többen lesznek és kérte az SZDSZ-re és Kovács Kálmánra szavazókat, hogy a visszalépés után e hét végén Göndör Istvánt, az MSZP jelöltjét támogassák szavazataikkal.
A CENTRUM PART ES A KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT AZ MSZP-T TÁMOGATJA
A Centrum Párt elnökségének határozata értelmében dr. Bartók Tivadar, a párt szervezeti alelnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke hozzájárult ahhoz, hogy a választások 2. fordulójában induló MSZP-s jelöltek a Centrum Párt lógóját választási rendezvényeiken használják, illetve szóróanyagaikon, kiadványaikon azt feltüntessék. Egyúttal hozzájárult ahhoz is, hogy a Centrum Párt rendelkezésére álló hirdetési felületeken a párt által támogatott MSZP-s jelöltek plakátjai kerüljenek kihelyezésre. Egyben tájékoztatta a megyei vezetést arról, hogy a Centrum Párt és a KDNP nevében senki sem jogosult ettől eltérő intézkedés meghozatalára.
Végezetül elmondta, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt vezető testületei kormányváltást akarnak, és ezért szavazóikat a kormányváltó erők támogatására szólítják fel.
2002. április 21-én 6-19 óra között a választási körzetekben adhatják le szavazataikat az alábbi két képviselőjelöltre:
CSERESNYES PÉTER
(FIDESZ, MDF)
GONDOR ISTVÁN
Kedves Olvasóink!
Rajtunk kívül álló technikai okok miatt, ezen a héten
nem áll módunkban közölni a TV-műsor ajánlót. Kérjük szíves elnézésüket!
¦ 2002. április 8-án 9 óra 44 perckor érkezett a bejelentés, mely síerint egy belvárosi üzlet kirakatát ismeretlen tettes betörte. Az előzetes felmérés alapján eltulajdonítani semmit sem lehetett az üveg mögül, ugyanis erős drótháló is védte az árut, ám a rongálással 10 ezer forintos kára keletkezett a tulajdonosnak.
¦ A délután folyamán egy zárt lépcsőházból lopott el valaki egy 40.000 forintos babakocsit.
¦ Este egy áruházban értek tetten egy férfit bolti lopáson. Az elkövető 27 ezer forint értékű szeszesitalt és kerékpáralkatrészt próbált meg eltulajdonítani - sikertelenül.
¦ Egy óra múlva ugyanebből az áruházból érkezett a bejelentés, hogy ismét tetten értek egy férfit, aki borotvapengével és parfümmel felszerelkezve szeretett volna fizetés nélkül távozni.
¦ Szerdán reggel vette észre egy gépkocsi tulajdonosa, hogy autójának bal hátsó ablakát kitörték az utastérben látható táskáért, melyben személyes iratok és a gépkocsi papírjai is benne voltak.
¦ A baleseti ambulanciáról jelentették fél kilenckor, hogy ellátáson megjelent egy hölgy, akit kedden egy számára ismeretlen tettes saját lakásán bántalmazott. A sértett 8 napon túl gyógyuló arccsonttörést szenvedett.
¦ Szerencsére sérülés nem keletkezett abban a balesetben, amely 10-én hajnali fél háromkor történt. A bejelentő elmondása szerint egy szemben közlekedő gépkocsi elől akart kitérni személyautójával -ugyanis az átjött az ő haladási sávjába -, s eközben ütközött egy villanyoszlopnak, mely ki is tört. A vizsgálat során azonban kiderült, hogy semmilyen jármű nem közlekedett vele szemben, figyelmetlensége miatt tért le az úttestről, s a fenti „mesével" próbált kibújni a felelősségre vonás alól.
¦ 10 óra 48 perckor a baleseti ambulancián jelentkezett ellátásra egy hölgy, akit férje két nappal ezelőtt úgy megvert, hogy eltörött az arccsontja.
¦ 21 óra után egy csalódott, s felháborodott férfi telefonált be a ka-
pitányságra. Elmondása szerint alkalmi nőismerősével megállapodott, hogy az pénzért a lakásán szexuális szolgáltatást nyújt neki. Az ismeretlen nő azonban ehelyett - míg ő fürdött - 15.000 forintjával és a kb. 50 ezer forintot érő motoros fűrészével ismeretlen helyre távozott. A személyleírás alapján a járőrök hamarosan előállították az elkövetéssel alaposan gyanúsítható nőt.
¦ Péntek reggelre virradóra vette észre egy műhelytulajdonos, hogy az éjszaka folyamán ajtóbefeszítés módszerével betörtek hozzá, s mintegy 100.000 forint értékben motorfűrészt, kerékfelniket vittek el tőle ismeretlen tettesek.
¦ Este fél nyolckor ismét a baleseti ambulanciáról telefonáltak, mert megjelent náluk ellátáson egy férfi, aki légpuskájával saját ujját lőtte át, s ettől az eltörött.
¦ Az éjszaka folyamán két férfit is elő kellett állítani ittas járművezetés miatt.
¦ Szombat délután egy hölgy tagadta meg az igazoltatást, ezért őt személyazonosságának megállapítása céljából állították elő a járőrök, majd ezután szabálysértési feljelentést tettek ellene.
* * *
S végül egy kis összesítés baleset-megelőzési szempontok alapján:
Március hónapban összesen 14 személyi sérüléssel járó baleset történt, melyből 1 halálos, 4 súlyos, 9 könnyű sérülést eredményezett. Fontos kiemelni, hogy az okozók közül három fő ittasan vezette gépkocsiját, négyen a sebesség helytelen megválasztása és négyen az elsőbbségi szabályok meg nem adása miatt okoztak balesetet. Érdekes, hogy ezen balesetek többsége még a délelőtti órákban történt. A nagy számú balesetek miatti fokozott ellenőrzés következménye, hogy az elmúlt hónapban összesen 316 esetben kellett az igazoltató rendőröknek szabálysértési feljelentést tenniük, 250 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki. Ittas járművezetés miatt 43-an (!) búcsúzhattak el hosszabb-rövidebb időre jogosítványuktól.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
PER/PATVAR
Kedves Kanizsa Újság! Tisztelt Per/Patvar rovat!
Szeretném, ha tanácsot adnának nekem. Sajnos az elmúlt évben elváltam a férjemtől. Nem én akartam, de a végén mégis megegyeztünk, mert nem akartam botrányt. Megállapodtunk abban, hogy ki mit vihet magával a lakásból, megosztozunk azon, amink van. A yolt férjem most is becsapott, mert kipakolta a lakást, nekem szinte semmit nem hagyott. Elvitte azt is, ami nekem járt. Többször kértem, személyesen és telefonon is, hogy adja oda, ami az enyém. Kinevetett, nem foglakozik velem. Tessék elgondolni, még a ruháimból is vitt el! Nem is tudom, hogy az mire kellett neki. Elvitte a gyerek íróasztalát, pedig neki az sem kell. Én úgy gondolom, csak bosszúból tette, pedig neki nincs oka haragra. Minden úgy történt, ahogyan akarta, nem én akartam válni. Nekem szükségem lenne a bútorokra és mindarra, ami a megállapodásunk szerint engem illetne, de nem tudok odamenni és kipakolni, meg úgy gondolom, hogy nem is tehetem meg. Nem vásárolhatok most mindenből újat, meg nincs is rá pénzem. Azt csodálom, hogy a gyerek szavára sem hallgat. Nem tudom, hogyan tud a szemébe nézni, amikor elmegy hozzá a láthatásra.
Kérem, adjanak tanácsot, mit tegyek? Én arra gondoltam, hogy a rendőrséghez fordulok.
„hiszékeny asszony" jeligére
Kedves Asszonyom!
A leveléből arra következtetek, hogy Önök a házasságukat közös megegyezéssel bontották fel. Ebben az esetben az úgynevezett járulékos kérdésekben meg kellett egyezniük. E körbe tartozik a házastársi közös vagyonhoz tartozó ingóságok megosztása is. Nem tartozik a közös ingóságok körébe az, ami a gyermeké, pl. az íróasztal, vagy a személyes holmi, pl. ruhanemű.
Az egyezségüket a bíróság végzésével jóváhagyta, mert csak így kerülhetett sor arra, hogy a házasságuk felbontása közös megegyezéssel történjen. Az egyezségüket jóváhagyó jogerős végzés ugyanúgy végrehajtható, mint az ítélet. A végzés alapján végrehajtási lapot kell kiállítani, ami a végrehajtóhoz kerül, és ő eljár az ingók kiadása ügyében. A végrehajtási lap kiállítása megtörténhet bírósági panasznapon, vagy jogi képviselőt is igénybe vehet.
A kérdésére tehát röviden az a válaszom, hogy nem a rendőrséghez kell fordulnia, hanem a bírósághoz és a jogerős végzés alapján végrehajtási eljárást kell kezdeményeznie.
dr. Stepán Annamária ügyvéd
Vasárnap Kanizsa jovoje a tet!
Köszönöm mindenkinek, aki már az első fordulóban úgy döntött, hogy a polgári összefogást és a polgári Magyarország jövőjét támogatja. Köszönöm a hitet, a reményt és a szeretetet, amiből mindvégig erőt meríthettem, erőt meríthettünk együtt.
Többen vagyunk, mint valaha, mégsem voltunk elegen ahhoz, hogy teljesen biztos lehessen az, hogy együtt folytathassuk.
Ha újra szocialista kormány alakul, ismét fennáll a veszélye annak, hogy mindannyiunktól elveszik azt, amit az elmúlt négy évben közösen elértünk.
Mert:
• Amikor mi igent mondtunk a nyugdíjak emelésére, ők nem szavazták meg. Amikor mi igent mondtunk a gyermekek után járó adókedvezményre, az alanyi jogon járó családi pótlékra és az ahhoz kapcsolódó iskoláztatási támogatásra, alanyi jogúvá tettük a GYES-t, és ismét bevezettük a GYED-et, ők nem szavazták meg.
Amikor mi igent mondtunk az első lakás megvásárlása után fizetendő illeték felére csökkentésére, ők nem szavazták meg.
• Amikor mi igent mondtunk az ingyenes fogászati ellátásra, ők nem szavazták meg.
• Amikor mi igent mondtunk a tb-járulék csökkentésére, ők nem szavazták meg. ¦ Amikor mi igent mondtunk a tandíj eltörlésére, ők nem szavazták meg.
Amikor mi igent mondtunk a Diákhitelre, ők nemet mondtak.
Láthatják: ellenükre vezette be az Orbán-kormány ezeket, mert éreztük az Önök egyetértését. Mindegy, hogy most mit ígérnek, és mit mondanak. Amikor tehették volna, sohasem szavazták meg.
Kockára, tehetjiik-e négy év sikereit?
Kockára tehetjük-e jövőnk annyi konkrét és közös tervét?
Vasárnap elegen kell lennünk. Mert többen vagyunk, akik a közös folytatást szeretnék. Ahogy láthattuk ezt Orbán Viktor miniszterelnök kanizsai látogatásán, és a budapesti Kossuth-téri gyűlés milliós tömegén is. Tartsunk mi kanizsaiak is az országgal!
Kérem Önöket, hogy városunk szeretete, lokálpatriotizmusuk és Kanizsa jövőjéé aggódásuk legyen erősebb mindennél a vasárnapi szavazáson.
Nagy tisztelettel köszönöm bizalmukat, és együttműködésüket. Várom Önöket a szavazáson.
Igaz tisztelettel
Cseresnyés Péter
a Fidesz-MDF képviselőjelöltje
Folytassuk együtt
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
2002. április 18.
3
Városunkban rémhírterjesztés folyik
Hétfőn délelőtt sajtótájékoztatót tartott Göndör István és Kovács Kálmán. A sajtótájékoztató elején Göndör István elmondta, a városban és az országban is folyamatos rémhírterjesztés folyik. Emellett egyre gyakrabban hallani, hogy a választók már megtették kötelességüket, hiszen mind Göndör István, mind Kovács Kálmán bejutott a parlamentben, tehát nyugodtan otthon maradhatnak a szavazóik. Nincs így, hangsúlyozta mindkét politikus. Azok, akik a kormányváltásra szavaznak, nem maradhatnak otthon, ha lehet, még több polgárnak el kell mennie szavazni annak érdekében, hogy a második forduló meghozza azt a változást, amely mellett a szavazók többsége már az első fordulóban hitet tett. Soha ennyi polgár nem szavazott még hivatalban lévő kormány ellen, és ez is jól mutatja, a polgárok többsége kormányváltást akar, ám ehhez a második fordulóban is szavazni kell. A rémhírekre reagálva Göndör István elmondta, az új szocialista kormány a februárban kiadott programja szerint bővíti, és igazságossá teszi az elosztást. A családi adókedvezményt kiterjeszti a kis keresetű családokra, nem lesz 40%-os gázáremelés! A kisjövedelműek és fiatalok lakásépítését szociálpolitikai kedvezménnyel támogatjuk. A személyi jövedelemadó-csökkentéssel havi 6.000 Ft-tal több marad a borítékban. Visszaadjuk a nyugdíjasoknak azt a 19.000 Ft-ot, amit a FIDESZ egy tollvonással elvett 1998-ban. Ingyenessé tesszük a diákok utazását. Szociális bérlakást építünk lakbértámogatással! 20%-kal emeljük a családi pótlékot. Szeptember l-jén a pedagógusok, október l-jén az egészségügyben dolgo-
zók bérét emeljük 50%-kal. A város-é lesz a Kossuth- és Gábor-laktanya, megépül az autópálya, ígérte Göndör István.
Azt kérem minden kanizsai választópolgártól, lásson át Orbán Viktor akcióin: a FIDESZ-kormány négy éven keresztül „átgázolt" a városon, s most eljött a szavazatainkért, folytatta Kovács Kálmán a sajtótájékoztatón. Az elmúlt négy évben szétverték a Kisgazdapártot, a Keresztény Demokrata Néppártot és a MIEP-et, és most az O szavazóinak támogatását kéri. Ez a FIDESZ-politika cinizmusa. Azt kérem valamennyi választómtól, hogy ne dőljön be a hazug híreszteléseknek! Mert az igazság az, hogy én csak akkor jutok be a Parlamentbe, és csak akkor juthatok kormányzati szerephez, ha Önök elmennek és a kormányváltásra szavaznak. Ami az MSZP-SZDSZ-megállapodás alapján Nagykanizsán azt jelenti, hogy az MSZP-s jelöltre adja le voksát. A megállapodás értelmében az Önök szavazatával így lehet egyéni győztes többek között Kuncze Gábor, Pető Iván és Mécs Imre. Köszönöm a bizalmukat. Kérem, menjenek el vasárnap 21-én szavazni a kormányváltásra, mondta végül Kovács Kálmán. Kérdésekre válaszolva mondta el Kovács Kálmán, hogy sikeres kormányváltás esetén mindkét fél nyitott arra, hogy a helyhatósági választások idejére továbbvigye e lendületes együttműködést, jóllehet a részletes tárgyalások csak április 21. után kezdődhetnek el. Nem véletlenül van benne az együttműködés a megállapodásban, mondta Göndör István, hiszen a stabil többségre a város jólétének megteremtése, felemelkedése érdekében szükség van.
Tüttő István Ur
polgármester
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. 8800
Tisztelt Polgármester Úr!
Tájékoztatom, hogy a nagykanizsai látogatásom során tett bejelentésemmel, miszerint az új kormány megalakulását követő 90 napon belül a volt Kossuth Lajos és Gábor Áron Laktanyák tulajdoni jogát Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának a város számára legkedvezőbb módon - munkahelyteremtés céljára - átadjuk, e levelemmel megerősítem.
Felhatalmazom Polgármester Urat, hogy jelen levelem tartalmát a város nyilvánosságával megismertesse. Budapest, 2002. április 11.
Medgyessy Péter
A vasárnapi választások előtt az MSZP és az SZDSZ választási megállapodást kötött, amelynek értelmében Nagykanizsán Kovács Kálmán (SZDSZ) visszalépett Göndör István (MSZP) javára.
- Külön köszönöm annak a kb. 4000 választópolgárnak, akik Nagykanizsán rám szavaztak, és annak az összesen 12 ezer zalainak, akik az SZDSZ-t tisztelték meg bizalmukkal az első fordulóban, és hogy szavazataikkal a kormányváltásra voksoltak. Kérem, vasárnap szavazzak az MSZP jelöltjére, és ezzel támogassák az SZDSZ-t és a kormányváltást is - mondta Kovács Kálmán pénteki sajtótájékoztatóján.
- Az SZDSZ felszólítja az intézmények vezetőit, hogy óvják meg az iskolákat és a munkahelyeket attól, hogy a
politika színterévé váljanak, hogy a terror ott is megjelenhessen. A vasárnapi választások után is ebben az országban, ebben a városban kell élnünk. A hatalom hatalma megőrzése érdekében felrúgja a társadalmi békét, megosztja a magyar társadalmat, mint ez már a XX. században többször megtörtént. A gyűlöletkeltés gyermekeink körében egyre fokozódik - hangzott el a sajtótájékoztatón. A pénteki események kapcsán Kovács Kálmán úgy vélekedett, a kormánynak el kellett veszítenie az első fordulót, hogy a kormányfő, végre ellátogasson Kanizsára, bár három horvátországi útja során lett volna módja betérni a városba, eddig nem tette. Most hogy nem a város, hanem a FIDESZ jövője a tét, ellátogat Nagykani-
A „13+1 nem" igaz története
A FENTI CÍMMEL TARTOTT KEDDEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT KOVÁCS LÁSZLÓ, AZ MSZP ELNÖKE.
- Első fordulós választási kudarca óta a FIDESZ hazugságokat és rémhíreket tartalmazó szórólapok tömkelegével árasztja el az országot. Mini egy utolsó mentsvárként a választők rövid emlékezetében bíznak, abban, hogy az emberek az elmúlt négy év tapasztalatai helyett csak a most kézbe adott lapok hazug szavaira fognak emlékezni a szavazófülkében - mondta.
A választópolgárokat azonban nem lehet megtéveszteni. Kitűnően emlékeznek arra, hogy az elmúlt négy évben mit tett, s mit nem tett a FIDESZ. Tudják, hogy négy éven keresztül Orbán Viktor volt az, aki nemet mondott:
• a családi pótlék, a gyes. a szociális ellátások növelésére,
• a nyugdíjak kiszámítható, törvény szerinti emelésére,
• a keresetek a gazdaság teljesítményét követő emelésére,
• a közalkalmazottak, a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, a közművelődés, a kultúra munkásai jogos béremelési követeléseire,
• az egészségügy válságának megoldására,
• a mezőgazdaságban folyó garázdálkodás megakadályozására,
• a közpénzek elherdálásának, párthűség szerinti osztogatásának megszüntetésére,
• a kormányzati luxus korlátozására,
• a kormányhoz közelálló vállalkozók gyanús tízeiméinek kivizsgálására,
• a pártatlan tájékoztatás biztosítására,
• az adófizető polgároknak sok tízmilliárdba kerülő kormányzati propaganda megszüntetésére.
Végső kétségbeesésükben most mégis az MSZP-t próbálják azzal rágalmazni, hogy a kormány minden, a „közjót" szolgáló döntésére nemet mondott. Egy kicsit is demokratikus érzékű politikus amúgy soha nem kérné számon parlamenti ellenzékén, hogy miért nem szavazza meg a kormány - ha részelemeiben támogatásra is érdemes, de összességében nyilván más program részét képező - elképzeléseit. Különösen nem teheti ezt egy olyan kormányfő, aki nem csak mondta, de komolyan is gondolta, hogy a parlament ellenzék nélkül is működik, s aki minden szavával és tettével megpróbálta két ellenséges táborra osztani az országot.
Ezt követően felsorolta azokat a javaslatokat, amelyeket a Fidesz nem támogatott. Pl.:
A felsőoktatási törvény módosítása.
- Illetékről szóló törvény módosítása.
- A büntetőjogszabályok szigorítása.
A szervezett bűnözés visszaszorításáról (1998-1999).
- A személyi jövedelemadó trv. módosítása (1998).
Adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó törvényjavaslat (1999). A családi pótlék emelését.
A nyugdíjak 3%-kal magasabb növelését és a magánnyugdíj-pénztári tagdíj 8%-ra emelését.
- A felsőoktatási hallgatói normatíva (ösztöndíjak) emelését.
- Az egészségügy 15 milliárdos pótlólagos támogatását.
A mezőgazdaság 47 milliárd forintos támogatási többletét. Az önkormányzatok további 35 milliárddal történő támogatását.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK
O TÓTH ZSUZSA önkormányzati képviselő 2002. április 24-én, szerdán 16 órától 17 óráig várja a 11. számú választókerület polgárait a FI-DESZ-MPP nagykanizsai irodájában a Rozgonyi u. 1. szám alatt.
3 DR. HORVÁTH GYÖRGY a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője 2002. április 24-én szerdán 18 órától 20 óráig fogadóórát tart a Pálma Étteremben (Magyar u. 80.).
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének megbízásából az Ingatlankezelési Intézmény a Széchenyi-terv keretében meghirdetett
I. Nagyvárosi Lakóépülettömb felújítási program (SZT-LA-3)
II. Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatása (SZT-LA-2)
lakásprogramokkal kapcsolatosan a városunkban működő társasházak és lakásszövetkezetek körében a Nagykanizsai LakásUzemeltetők Képviseleti és Érdekvédelmi Egyesülete egyetértő támogatásával IGÉNYFELMÉRÉST végez.
Kérjük az érintett épületek képviselőit, hogy igényeiket az alábbiakban határozzák meg:
1. Konkrét műszaki tartalom meghatározása.
2. Becsült bekerülési költség.
3. Nyilatkozat a tulajdonosi önrész vállalásáról.
4. A tulajdonostársak nyilatkozatát az önkormányzati, illetve az I. programnál (SZT-LA-3) az állami támogatás jelzálogként való bejegyzésének vállalásáról.
A pályázatokkal kapcsolatos dokumentációk (Széchenyi-terv pályázati felhívása, önkormányzati rendelettervezet, önkormányzati pályázati felhívás) az Ingatlankezelési Intézmény titkárságán munkaidőben megtekinthetők. Az igénybejelentés határideje: 2002. április 30.
Kérjük Önöket, hogy a lakásprogramokra vonatkozó igényeiket a realitások figyelembe vételével állapítsák meg.
Ingatlankezelési Intézmény
HIRDETMÉNY Értesítjük a Zala megyei 02-es számú országgyűlési egyéni választókerület választó-
polgárait, hogy a 2002. április 7-én megtartott országgyűlési képviselő választás végleges
választási eredménye az alábbi:
A választási névjegyzékben felvett 48.654 választópolgárból
szavazóként megjelentek száma 34.352 fő 70.6%
A leadott érvényes szavazatok száma 34.044. melyből
Cseresnyés Péter FIDESZ-MDF-jelölt 12.463 szavazatot kapott 36,61%
Dubb Józsefné Munkáspárt-jelölt 711 szavazatot kapott 2,09%
Fenyves Jenő Új Baloldal-jelölt 151 szavazatot kapott 0,44%
Göndör István MSZP-jelölt 14.339 szavazatot kapott 42,12%
Kovács Kálmán SZDSZ-jelölt 3436 szavazatot kapott 10.09%
Mészáros József Jenő FKGP-jelolt 205 szavazatot kapott 0,60%
Pócza Attila István RKGP-jelölt 57 szavazatot kapott 0.17%
Zakó László MIÉP-jelölt 2.682 szavazatot kapott 7,88%
.Nagykanizsa, 2002. április 11.
Helyi Választási Bizottság
HIRDE Tix/rihiNrY
Értesítjük a Zala megyei 02-es számú országgyűlési egyéni választókerület
Nagykanizsa, Belezna,
Csapi, Fityeház,
Kisrécse, Liszó,
Murakeresztúr, Nagybakónak,
Nagyrécse, Nemespátró,
Surd, Zalasárszeg,
Zalaújlak
választópolgárait, hogy a 2002. április 21-én tartandó országgyűlési képviselő
választás 2. fordulóján az alábbi jelöltek indulnak:
CSERESNYÉS PÉTER FIDESZ, MDF
GÖNDÖR ISTVÁN MSZP
Nagykanizsa, 2002. április 15.
Zala Megyei 02-es ÖVEK Választási Bizottsága
Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy társaságunk veszélyes hulladékgyűjtési akci-
ót szervez az alábbi időpontokban és helyszíneken:
1. Április 19. 13.30-14.00 Kisfakos, buszmegálló
2. Április 19. 14.15-14.45 Bagola, buszforduló
3. Április 19. 15.00-15.30 Sánc, posta előtti buszmegálló
4. Április 19. 15.45-16.15 Katonarét, Táncsics tér
5. Április 19. 16.30-17.00 Hevesi u. ABC
6. Április 19. 17.15-17.45 Zemplén u. ABC
7. Április 19. 18.00-18.30 Rózsa u. Kispiac
8. Április 19. 18.45-19.15 Alsótemplom előtti parkoló
9. Április 20. 08.30-09.00 Palin, Szálfa u.
10. Április 20. 09.15-09.45 Napraforgó tér
11. Április 20. 10.00-10.30 Petőfi u.-Honvéd u. sarok
12. Április 20. 10.45-11.15 Kazinczy u.
13 Április 20. 11.30-12.00 Kiskanizsa, Templom tér
14. Április 20. 12.15-12.45 Bajcsa, Polgármesteri Hivatal
15 Április 20. 13.00-13.30 HSMK parkoló
16. Április 20. 13.45-14.15 Miklósfa, ABC
17. Április 20. 14.30-15.00 Olaj ABC
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásáról és a közszolgáltatási szerződésről szóló 241/2000. (XII. 23.) kormányrendelet 1. § (1) bekezdése alapján Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel: 93/500-700)
NYÍLT PÁLYÁZATOT ÍR KI
a város közigazgatási területén keletkező települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatási feladatinak ellátásra
2002. augusztus í-től 2012. július 31-ig szóló időtartamra. Ajánlattételi határidő: 2002. május 30.10.00 óra a kiíró címén.
Az ajánlat elkészítéséhez a pályázati dokumentáció a felhívás megjelentését követően 2002. április 18-tól legkésőbb 2002. május 3-án 10.00 óráig személyesen vehető át, munkaidőben, 20.000 Ft+áfa térítési díj ellenében a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztály (Nagykanizsa, Eötvös tér 16.1. emelet 110.). Benyújtás módja:
A pályázó nevével és címével ellátott, zárt borítékban, „Folyékony hulladék" felirattal, 3 példányban, az eredeti példány megjelölésével.
A közszolgáltatási feladat ellátására mindazon - e tevékenységre jogosító -érvényes cégbejegyzéssel vagy vállalkozói igazolvánnyal rendelkező szolgáltatójelentkezhet, aki a jogszabályokban foglalt feltételeknek megfelel.
Ajánlatok felbontási időpontja: 2002. május 31-én 10.00 óra. Eredményhirdetés: 2002. június 25-én.
Nagykanizsa, 2002. április 4.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
ÁRVERÉS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános árverésen értékesíti a Nagykanizsa-Palin városrészben, a Gesztenyés utca és Vadrózsa utca sarkán lévő, 4662 hrsz-ú beépítetlen területet. Az árverés ideje: 2002. április 30.10 óra
Az árverés helye: Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme.
Érdeklődni lehet a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodán. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 13/a, tel.: 93/500-739)
ÁRVERÉS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános árverésen éltékesíti a Nagykanizsa, Platán sor 10/b szám alatt található Szociális Foglalkoztató Nyomda és Szabászati Üzem megnevezésű ingatlanát.
Kikiáltási ár: 59.494.000 Ft Az árverés helye: Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal földszínű tárgyalóterme. Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Az árverés ideje: 2002. április 30.9 óra
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodán (földszint 13/a számú irodájában) vehető át.
MONDJUNK IGENT A POLGÁRI JÖVŐRE!
Az új évezred első választásán a polgári kormány az Önök elismeréseként 2,3 millió szavazatot kapott. Ez 200 ezerrel több, mint amivel \'98-ban kormányt alakítottunk. Rövid áttekintéssel szeretném felhívni a figyelmüket a mögöttünk eltelt évekre.
Az MDF-kormányt \'94-ben leváltó szocialisták a szavazókat ígéretek áradatával halmozták el, helyette jutalmul Bokros-csomagot kaptak. Ezenkívül megszüntették a családi pótlékot, a GYES-t, a GYED-et, bevezették a tandíjat, és a nyugdíj értékét tönkretették.
Vizsgáljuk meg, mi is történt az elmúlt 4 évben?
A családokat sújtó intézkedéseket megszüntette a polgári kormány. Visszaadta és 16 százalékkal növelte a Horn-kormány által elértéktelenített nyugdíjak vásárlóértékét, a nyugdíjak adóztatását megszüntette. Városunkban is elkezdődött a szociális bérlakások építése - több mint 600 millió Ft-ot nyert az önkormányzat - ahová már az első lakók az elmúlt évben be is költöztek.
Bokros-csomag helyett a Fidesz vezette kormány a Széchenyitervet alkotta meg. így a városunk lakói is élvezhetik a lakásépítési támogatást, az alacsony kamatú hitelek igénybevételét (melyet egy kereskedelmi bank a választások 2. fordulójáig felfüggesztett, ugyanis a banknál a hiteligénylők azt a tanácsot kapták, hogy a hitel felvételével mindenképpen várják meg a választások eredményét: nem garantált ugyanis, hogy kormányváltás esetén a hatalomra kerülők továbbra is betartják az állami kamattámogatásra vállalt kötelezettségeiket), és gyermekeink tanulásának támogatását a diákhitel igénybevételével. Létrehozta a családi gazdaságokat, megalkotta a drog- és maffiaellenes törvényt.
Az autópálya építése Letenyétől városunk felé elindul - annak ellenére, hogy az ellenzők ennek nem örülnek, és sokszor próbálták megtéveszti Önöket - amely munkahelyek teremtését eredményezi.
Mondjunk igent a polgári jövőre, a közösen elért eredményekre. Kérem, jöjjenek el szavazni, mindannyian hozzanak magukkal még egy embert, mert a választás napján nem elég ha sokan leszünk, elegen kell lennünk. - közölte sajtóközleményében.
Cseresnyés Péter, a Fidesz-MDF közös országgyűlési képviselőjelöltje
Politika uton-utfelen
Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire „politikus" nemzet volna a magyar. Soha eddig eszembe nem jutott, hogy egyszer a politika minden ésszerű keretet túllépve egészen magánéletünk részévé válik. Soha eddig eszembe nem jutott, hogy a politika a kisgyermekek szintjére hatol majd, hogy életük mindennapjait hatja át, hogy óvodai csoportokban lehet kérdés, hogy ki, kire szavazott, hogy zöldségméretés közben az egyik szupermarketben bárki rám támadhat, hogy kire szavaztam, és miért rá. Büntetlenül támadhat rám vasárnap délelőtt a zöldségespultnál, kéretlenül agitálhat engem, s másokat is, mert ezt látta a nagyoktól. Csak az ő szabadsága, gondolatszabadsága számít, s ha véleményét nem osztom, szemében máris leprás vagyok, vagy pestises. O támadhat, nekem védekeznem sem illő az atrocitás ellen, mert máris másként gondolkodó vagyok, vagy, mert egyszerűen nem akarok szóba állni vele. Egyszerűen téboly. Politika már nemcsak az utcára ment ki, hanem intim szféránk legmélyére hatolt, hogy ott évekig nem oldódó feszültségeket, mételyeket teremtsen. Miért? Van erre válasz* gyártják úton útfélen a tömeglélektan, a politika szakértői, de számomra a válasz csak egy.
Azért lehet így, mert hagyjuk Hagyjuk, hogy az óvó néni a szélsőséges párt rendezvényén cinkosként köszöntsön, hagyjuk, hogy az óvodában a kis nebuló az otthonról hozott önérzettel megkérdezze, kire szavazott az óvó néni? A kérdésre válasz is születik, úgy, hogy a többi gyerek is hallja, ki az óvó néni példaképe. Az óvó néninek eszébe sem jut, hogy a politikának nem színtere az óvoda. Őszinte válaszával gyermekeket orientál, és fel sem merül benne, hogy a vallás, a gondolat szabadságával érveljen, hogy elmondja a kicsiknek, hogy a demokráciában éppen az a jó, és különleges, hogy vannak, és lehetnek másként gondolkodók Hogy bárki, bárkire szabadon szavazhat, szavazatáért csak maga tartozik felelősséggel, és hogy ki kire szavazott, az az óvodában nem lehet téma. Vajon mit ülte-¦ tünk el a gyermekben, aki otthon a szüleitől mást hall, vagy nem hall a politikáról, mert otthon a család az első? Mit gondol, gondoljon az a gyermek, aki szombat délután szembesül azzal, hogy a szülei és az óvó néni között választani kell? Ki legyen a példaképe, kit szeressen ezután, kinek higgyen? Lehet ez (a) választás ????
D. É.
„Alapítványi támogatásból" címmel megjelent cikkünkre reagálva Birkner Zoltán, a Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány oktatási igazgatója az alábbiak közlését kérte szerkesztőségünktől. Az eredeti írás az alapítvány által közöltek, és az önkormányzat nyilvános adatai alapján készült. Birkner Zoltán kiegészítését köszönjük.
- „Prof. Dr. S. Nagy Katalinnal, a kuratórium elnökével nem készült interjú. Az írásban kiküldött kérdésekre az Alapítvány munkatársai válaszoltak.
- Az önkormányzati támogatásra vonatkozó táblázat pontatlan, ugyanis a 2000. évben 8.316.000 Ft-tal támogatta az épület átalakítását az önkormányzat.
- A 2002. évre vonatkozó támogatást a Veszprémi Egyetem által szervezett nappali, államilag finanszírozott műszaki-informatikai szak tárgyi feltételeinek megteremtésére kívánja az alapítvány fordítani, amely összeget még nem vett igénybe.
- A Zrínyi u. 33. szám alatti épület az önkormányzat tulajdona, amelyet 1998-ban a Kanizsa
felújítására több mint 80 millió Ft-ot költött az önkormányzat, valamint az alapítványt támogató cégek, szervezetek. így az önkormányzat által adott eddigi támogatásai (47 millió Ft) az épület teljes rekonstrukciójára és egy akkreditációs anyag elkészítésére fordítódtak, ezzel kiváló feltételeket biztosítva a nagykanizsai felsőoktatásnak. Büszkék vagyunk arra, hogy a város nagyon fontos támogatása mellett a zalai cégek is hasonló nagyságú összeggel támogatták a főiskola létrehozását. Ennek a közös munkának meglett
az eredménye: 1979 után 2000. július 19-e óta újra van államilag finanszírozott nappali felsőoktatás Nagykanizsán. Ma már két szakra jelentkezhetnek a zalai fiatalok - idegenforgalmi és szálloda, illetve műszaki informatika szakokra. Mindkét szakra 40 államilag finanszírozott és 20 költségtérítéses helyre jelentkezhetnek az érdeklődők. Ez azt jelenti, hogy a 2002-es tanévtől 100 fős évfolyamok kerülnek Nagykanizsára, mellyel a felsőoktatás terén megindul egy dinamikus fejlődés."
TAVASZI VASAR
a TORONY SZŐNYEGHÁZBAN
szőnyegház
PVC
¦
SZŐNYEG ¦
PADLÓSZŐNYEG ¦
LAMINÁLT PARKETTA ¦
PARAFÁK
Karnisok
30-40% engedménnyel PARAFA faburkolat 3 mm vastag 2.990 Ft/nm helyett
2.200 Ft/nm-tőT PADLÓSZŐNYEGEK már
G25 Ft/nm-től Hagyományos csaphornyos parketta-akció, natúr és rusztikus | kőris 3.990 Ft/nm
Laminált parkettái
már 1.390 Ft/nm-től Közületi minőségi laminált parketta már 1.990 Ft-tól INGYEN ALÁTÉTFÓLIÁVAL! A Torony Szőnyegház a Thury-baseballcsapat hivatalos támogatója.
8800 Nagykanizsa, Petőfi Sándor utca 93/b Tel.: 06,93023-119 • Fax: 06-93/323-118 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig.
Honvéd Hagyományőrző Egyesület Nagykanizsa
Meghívó
2002. április 29-én (hétfő) 15 órára
a nagykanizsai temetőben lévő
DONI EMLÉKOSZLOPNÁL ÉS KERESZTNÉL
rendezendő emlékünnepségre és koszorúzásra
a DONI FRONTRA való elvonulásunk 60. évfordulója megemlékezésére.
Kérünk minden volt, még élő II. világháborús katonát, hadiözvegyet, hadiárvát, hozzátartozókat, jöjjenek el, emlékezzenek azokra a nehéz és fájdalmas időkre, halottainkra egy főhajtással, egy szál virággal, gyertyagyújtással.
Mondjunk egy imát az itthon és az idegen földön jeltelen sírokban nyugvó hős katonákért.
A volt háborús veteránoknak és közvetlen hozzátartozóknak emléklapokat szeretnénk átadni.
Kérjük városunk lakosságát, az iskolákat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a megemlékezési ünnepségünkön.
Nagykanizsa, 2002. április 15.
Tisztelettel: a Rendezőség
LAKONEGYED
NAGYKANIZSAI LAKÁSÜZEMELTETŐK KÉPVISELETI ÉS ÉRDEKVÉDELMI EGYESÜLETE
A TÁRSASHÁZ
A társasháztulajdon 1924 óta hagyományosan a közös tulajdon egyik fajtájaként alakult ki, amely szerint a társasház a közös tulajdonban álló földrészletre emelt épületen állhat fenn oly módon, hogy az épület közös használatú részeinek közös tulajdona mellett az egyes lakások és nem lakás célú helyiségek a tulajdonostársak külön tulajdonába kerülnek.
Tradicionális elem a külön tulajdon és a hozzátartozó közös tulajdoni hányadok egysége. A társasházak nagy többsége lakóépületre létesült, az üzleti életben azonban egyre kiszélesedik az iroda-, üzletházakra, garázsokra történő társasház-alapítás. A törvény hatálya ezért kiterjed az ilyen épületekre vonatkozó társasházakra is.
A törvény a közös név alatt működő közösségeket feljogosítja a közös tulajdonnal való ügyintézés körén belül a jogszerzésre és kötelezettségek vállalására, továbbá a perbeli jogképességre, valamint a tulajdonosi jogok gyakorlására és végül kötelezi az ilyen terhek viselésére.
A törvény kettéválasztja a közösség egészét terhelő, a harmadik személy részéről felmerült követelést és a tulajdonostársak egymás közötti belső elszámolását: az előbbi kielégítése után lehet a belső viszonyban az elszámolást megejteni, amelynek keretében a hátralékos tulajdonostárssal szemben a többiek kielégíthetik a többletfizetésből eredő igényeiket.
A törvény szerint a társasház alapításához, a társasháztulajdon létrejöttéhez az alapító okirat elfogadása és a társasház-tulajdon ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges.
A társasház mindennapi működésének szabályozását, a társasház szervezeti és működési szabályait külön szabályzatban állapítják meg, ha erre az alapító okirat felhatalmazást ad. E szabályzatot az ingatlan-nyilvántartási iratokhoz csatolni kell.
Az előzetes alapítással az egyszemélyi beruházó, vagy az építők csoportja előzetesen feljegyeztetheti a társasház alapítását, amelynek jogi következményei kötelezőek lesznek az ingatlanra később jogot szerző személyre is. A törvény megállapítja a társasház előzetes alapításának feltételeit.
Az alapító okirat kötelező tartalmát a törvény úgy rögzíti, hogy abban kizárólag a legfontosabb tulajdoni kérdések kerüljenek meghatározásra, biztosítva ezzel a későbbi működés során a megváltozott feltételekhez történő könnyebb igazodást.
Következő héten megjelenő írásunk témája a társasházi törvény keretén belül: Tulajdoni viszonyok a társasházban.
H
EPUL, SZÉPÜL, BŐVÜL
Ahogyan fotónkon látható, a kanizsai uszodarekonstrukció és -fejlesztés szépen halad előre, folyamatosan végzik munkájukat a kivitelezők.
2002. április 18.
7
88
Zakó László képviselő kedden sajtótájékoztatót tartott, melyen értékelte az országgyűlési választások első fordulóját, majd képviselőként elköszönt választóitól.
- Meglepetéssel és csalódással vettem tudomásul a 2002. évi országgyűlési választások első fordulójának eredményét. A magam részéről - ezen talán nincs is mit csodálkozni - nem tudom a kívülálló szemével, objektíven az eseményeket megítélni, ezért csak szubjektív megközelítésben tudok elemezni. Elismerem, hogy mind a saját, mind pártom - a MIÉP -eredményét sokkal jobbra vártam, mint amilyennek azt a választók szavazataikkal kifejezték. Számtalan olyan - gyakran nem bizonyítható - eset jutott a tudomásomra, amelyek a választás tisztaságát kérdőjelezik meg, azonban meggyőződésem, hogy a pillanatnyi erősorrenden ezek az események lényegesen nem változtatnak. Az sem vigasztal, hogy a MIÉP pártlistájára leadott szavazatok dupláját kaptam, mert igazából a párt gyenge eredményét tartom elkeserítőnek. Az okok kutatása során mindig ugyanarra a három tényezőre tudom az eredményt visszavezetni:
1. Minden idők legnagyobb választási részvétele a stabil MIÉP-szavazók alacsony arányát jelentette.
2. A korrekt módon, időben bejelentett második fordulóra vonatkozó MIÉP-es jelöltek visszaléptetési szándéka arra a következtetésre juttatta szavazóink egy részét, hogy érdemesebb már az első fordulóban a FIDESZ jelöltjére szavazni.
3. Az MSZP felelőtlen ígérgetései ismét termékeny talajra hulltak.
Szomorúsággal tölt el, hogy abban a városban, ahol a Sörgyár és a Bútorgyár megszűnéséhez személy szerint Medgyessy Péteren keresztül is vezetett az út, ott mit meg nem lehet tenni büntetlenül. Fáj, ezért nem hagyhatom szó nélkül, hogy külföldről kapott pártpénzek segítségével, hihetetlen nagyságú plakáterdőkkel, gátlástalan szlogenekkel egy fővárosból kiszorult személy a vidék liberális fellegvárának meri nevezni városunkat. Egyáltalán: mit, kinek és hogyan kell itt tenni ahhoz, hogy a valóság győzzön a látszat felett? Bebizonyosodott számomra, hogy nem létezik annyi elvégzett munka, amelynél ne várnának el kétszer többet akkor, amikor minderről ítéletet alkotnak. Az is tény, hogy a választók szemében mindenkor a párt az első, a jelölt a második. Ha ez a párt azonban a média teljes vertikumában egyes számú közellenségnek van beállítva, akkor csak gigászi munkával tud a felszínen maradni. Miért is szeressék a média- és üzleti guruk azokat, akik a magyarságot és az igazságot mindennél fontosabbnak tartják? Miért is lenne jó nekik, ha minden magyar ember tisztán látna, ha a valaha volt erős Magyarország nem is túl távoli múltjára, az akkori értékrendre valakik minduntalan figyelmeztetik a tizenötmilliós nemzet polgárait?
Sokan még nem is tudják milyen hamar hiányozni fog számukra az a parlamenti hang,
amely a minden magyarban pislákoló lángot életben tartotta. Vállalt kötelezettségünket azonban nem adjuk fel, választási kudarcunk nem csüggeszt, hanem inspirál a még több munkára. Már csak az élet ciklikussága is magában hordozza a nemzet megmaradásáért küzdő Magyar Igazság és Élet Pártja sikerének bekövetkeztét. A bázisunk megvan, bár egy része - mint az eredmények mutatják - megtéveszthető.
Sajnálom, hogy a város közéletének megtisztítására tett lépéseimet nem övezte szavazatokban mérhető lakossági támogatás. Féltem a várost, féltem az itt élőket, mert véleményem szerint a többségüknekfogalma sincs a városi érdekcsoportok kusza kapcsolatáról. Érdemi változás csak abban az esetben képzelhető el, ha a választások második fordulójában Cseresnyés Pétert, a koalíciós pártok jelöltjét választják országgyűlési képviselőnek. Arra kérek minden haladó gondolkodású, fejlődésben érdekelt, nemzeti elkötelezettségű választót, hogy 2002. április 21-én Cseresnyés Péterre adják voksukat. A FIDESZ-MDF-csatolt szervezetek politikája is közrejátszott a MIÉP alulmaradásá-ban, azonban ezeket a sérelmeket a mostani történelmi pillanatban el kell tudnunk viselni, azok most másodlagos jelentőségűek. A MIÉP vala-
mennyi nagykanizsai tagja nevében ajánlom fel segítségünket a képviselőjelölt győzelme érdekében.
Képviselői munkám négy éve alatt számtalan emberrel ismerkedtem meg, közülük nagyon soknak tartozom köszönettel. A hozzám jobbító ötlettel betérők, segítségüket felajánlók, bölcs gondolataikat velem megosztó emberek azok, akik személye garancia arra, hogy a város képes minden csapást túlélni. Ezúton fejezem ki hálás köszönetemet együttműködésükért. Ők azok, akikről tudom, hogy ezután is barátsággal köszönnek rám.
Akárki is győzzön vasárnap, elkövetkezendő munkájához sok sikert, vállalt ígéreteinek teljesítéséhez jó egészséget és illő szerénységet kívánok, családjának pedig türelmet és megértést a sok lemondáshoz az elkövetkező négy évben. Kívánom, hogy becsülettel végzett munkáját a választók szavazatai is visszaigazolják majd.
Tisztelt választóimtól pedig vágyaik maradéktalan teljesülésének reményében köszönök el.
Zakó László
2002. április 18.
PÓDIUM-SOROZAT
ÁPRILIS 25-ÉN (CSÜTÖRTÖK) 19.00 ÓRAKOR
MEDITÁCIÓ
PILINSZKY-EST
PILINSZKY JÁNOS és VATTAY ELEMÉR fotóiból készült kiállítással egybekötött előadás LŐRINSZKY ATTILA zenéjével. Előadja: DÓCZY PÉTER színművész Nagybőgőn kísér: LŐRINSZKY ATTILA Belépődíj; 1.000 Ft
ÉRDEKLŐDNI LEHET: Móricz Zsigmond Művelődési Ház, 93/319-202-es telefonszámon.
A roma kisvállalkozások beindítását szorgalmazzák
A ZALA MEGYEI NYUGDÍJASOK ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE
ÚJ NYUGDÍJASKLUBOT SZERVEZ
közösségi munkát vállalni kész nyugdíjasok részére.
A városból és környékéről jelentkezőket 2002. április 24-én (szerdán) 10 órakor várjuk Nagykanizsán, a Petőfi út 5. szám alatti irodánkban.
Dr. Szabó Erzsébet
elnök
VÁLOGATÁS A KÖZTERÜLET-FELÜGYELET INTÉZKEDÉSEIBŐL
• A Közterület-felügyelet munkatársai az elmúlt héten ellenőrzést tartoltak az érintett hatóságokkal a város keleti részén lévő állattartó telepeken. Az ellenőrzés célja az időszakosan előírt állattartási körülmények vizsgálata, valamint lakossági bejelentés kivizsgálása volt. Altalánosságban megállapítható, hogy az állattartás körülményei az előírásoknak megfelelőek, viszont a keletkezett szerves trágya kezelésére és tárolására vonatkozó szabályokat figyelmen kívül hagyják a tulajdonosok. Az állattartás során keletkező szerves trágyát talaj- és talajvízszennyezést kizáró módon betonból kialakított, zárt és megfelelő magasságú peremmel ellátott gyűjtőhelyen lehet tárolni.
A szemlén vizsgálatra került az állattartás során keletkezett veszélyes hulladékok kezelése, ártalmatlanítása.
• A tapasztalatok azt mutatják, hogy általános, de nehezen felderíthető problémaként jelentkezik, hogy az ingatlantulajdonosok nem csatlakoznak rá a kiépített közcsatorna-hálózatra. Lakossági bejelentés következtében került sor a nyugati városrészben ilyen jellegű ügy kivizsgálására az érintett hatóságok bevonásával. A problémát nem a rákötés elmulasztása, hanem a helyette használt, szabálytalan kialakítású közműpótló berendezésből származó bűzszennyezés jelentette. Az ellenőrzés során kiderült, hogy az emésztőgödör nem zárt kialakítású, szintje a talajvíz aktuális szintjétől függ. Ennek hatására a szennyeződés bekerül a talajvízbe, melynek vándorlása során elszennyezi a környező talajt is. Mivel ebben a városrészben általánosan jellemző a piacra való zöldségek termesztése, fennáll a veszélye, hogy a szabálytalanul kialakított közműpótló berendezésekből a szennyező anyagok bekerülnek a növényekbe.
• Az elmúlt héten a Közterület-felügyelet munkatársai 18 szabálytalanul parkoló gépjárművet bírságoltak meg. A legtöbb esetben a szabálysértők tisztában vannak a szabálysértés tényével, de mivel bíznak a megfelelő szankció elmaradásában, mégis elkövetik a szabálytalanságokat. Nincsenek tisztában például azzal, hogy aki csak 5 percre hagyja figyelmen kívül például a megállni tilos táblát, ugyanolyan szabálysértést követ el, mint aki egész nap tiltott helyen parkol gépkocsijával.
• Ebben az időszakban két alkalommal került sor a rendőrséggel közös járőrakciókra. A járőrözés célja a lakosság közérzetének és hangulatának javítása. A közrend betartásának ellenőrzésén kívül a közterületek (parkok, zöldterületek, játszóterek) védelme, valamint a falfirkálások megelőzése került napirendre.
• A Közterület-felügyelet ügyeleti telefonszáma: 30/411-4010
Április 15-én tartotta soron következő testületi ülését a CKÖ a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban. Első napirendi pontként elfogadták Teleki László, a CKÖ elnökének beszámolóját, melyben felvázolta, hogy az elmúlt hónapban milyen rendezvényeken képviseltette magát a kanizsai CKÖ az országban. így többek között részt vettek Gyomaendrődön az ottani kisebbségi önkormányzat ülésén, Budapesten, a MTA-n, ahol szociológusoknak tartott tájékoztatást a kisebbségi önkormányzat munkájáról. Továbbá háromnapos konferencián vettek részt szintén a fővárosban a Holland Nagykövetség programján. A CKÖ elnöke szerint ezek a rendezvények a romák és a nem romák közt az integrációs erősítést szolgálták. Április 7-én 12 fős szlovák csoportot fogadtak, akik közül hat főt a szlovák kormány delegált. A tájékoztatót követően a testület elfogadta a pénzmaradványról szóló beszámolót. A napokban végzik el a zárszámadást, és a tavalyi évről maradt 363.000 forintot a működésen belül dologi költségekre használják fel. Az idei évben elnyert pályázati programokról adott tájékoztatóban
az elnök hangsúlyozta, hogy a tervezett programjaikat el tudják indítani és a Közösségi Házat is tudják működtetni. Sok mindent nyertek a Zalai „A NOSTRU" Egyesülettel közösen beadott pályázatokon. Megnyerték azt a burgonyavetőmag-pályázatot, amellyel 65 család kap lehetőséget kedvezményes burgonyaültetésre. Megnyerték az 50 család számára beadott csirke- és baromfi-tartásra szóló pályázatot. így 50 darab csirkét és 50 kilogramm tápot kap egy-egy család, aminek felét kell kifizetni, a többit a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány fizeti. Adtak be pályázatot többek között, a VIII. Roma Nap, a Cigány Holocaust-ünnepség, a nemzetiségi nap megrendezésére, és a cigánygyerekek táboroztatására. A következő időszakban a megélhetési programokat helyezik előtérbe, a romák megélhetését biztosító kisvállalkozások beindítását szorgalmazzák. Több pályázati forrást vesznek igénybe a leendő roma kisvállalkozások számára. Végezetül Teleki László a közeledő roma napra, míg Váradi Istvánná az anyák napjára hívta fel a figyelmet.
B.Zs.
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége tájékoztat minden munkalehetőség iránt érdeklődő személyt, hogy munkahelyeket ajánló munkáltatók részvételével a Hevesi Sándor Művelődési Központban
(Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.) 2002. április 25-én (csütörtökön) 9-12 óráig
ÁLLÁSBÖRZÉT SZERVEZ.
SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT!
BLG-S SIKEREK
Ujabb és újabb sikerek születnek a Batthyány Lajos Gimnáziumban matematikából (is) országos szintű tanulmányi versenyeken, különböző kategóriákban:
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen: 4. Spanczér Ilona (12. B), 6. Jesch Dávid (12. B). Ők ezzel az eredményükkel felvételi nélkül jutnak be az egyetemre.
A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen: 2. Molnár Regő (6. A), 18. Németh Zsolt (8. A)
A Gordiusz Matematikaversenyen: 6. Jesch Dávid (12. B), 10. Pesti Veronika (8. A), 11. Hegyháti Máté (10. A).
A Bátaszéki Országos Matematikaverseny: 1. Pesti Veronika (8. A), 2. Molnár Regő (6. A).
FELHÍVÁS
ÁLLÁSBÖRZE
V. KARPAT-MEDENCEICSENGEY DENES VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY
¦ A Móricz Zsigmond Művelődési Ház szervezésében az elmúlt hétvégén rendezték meg két helyszínen, a határainkon túlról is érkező versenyzők részvételével az V. Kárpát-me-d e n c e i „Csengey Dénes" Vers- és Prózamondó Versenyt. Pénteken, a Honvéd Kaszinó tükörtermében lezajlott döntőn 36 versmondó két-két szabadon választott verset, vagy prózát adott elő. Az esti órákba nyúló szakmai értékelést követően a résztvevők „Az Illéstől az Atti-láig"-címmel, közönségtalál-
KÖSZÖNET
az V. Kárpát-medencei Csengey Dénes Vers- és Prózamondó Verseny alkalmából.
Az idei tavaszon különösen sokat gondolok üéncsre. Volt egy dala a 80-as években, ami így szólt: „Nincsen tavasz. Na, hová lett, na, hová tűnt az évszakunk? Mit mondasz erre?"
S most mintha az Ó hiányolt, várva várt tavasza megérkezett volna. Egyre több emberben születik meg a remény, az alkotókedv, a felelősségérzet, megindult valami a vidéki Magyarországon, s megindult valami a kettészakított nemzet testében.
.\\ magyar nép gazdája kíván lenni az országnak, ébredezik álmából, mintha mára megértette volna Dénes szaval: „És egyáltalán: nem volt meg és nem elég érdeklődni az iránt, hogy vajon mi is lesz torsa «• romló hazának. Nincs itt másik magyar nép, hölgyeim és uraim.\' Önök a gazdái ennek az országnak. Vagy, ha Önök nem vállalkoznak ra, ez egy gazdátlan ország lesz. Megérdemel egy újabb zsarnokot."
Dénes minden mondata aktuális ma, (I nem a multunkhoz, hanem a jövőnkhöz tartozik. I elünk van a tavaszi rügyfakadásban, azokban a világos és tiszta mondatokban, melyek elhangoznak a politikában, a ködösítésekkel, rágalmakkal, riogatásokkal szembeforduló kíméletlen igazságkeresésben és igazmondásban.
Velünk van, mint „örök suhanc, örökös feltámadó, ki csillogó szemekben fészkel, mint csőben az utolsó golyó,"
Nagyon köszönöm azok munkáját, akik ötödször rendezték meg ezt a találkozol, köszönöm a résztvevőknek a magyar nyelv szeretetét, s a mai élményt. Köszönöm a: összefogást es a szerelete!, amit ma is éreztem.
Végül Dénes szavait hadd idézzem: „A bölcs nem hisz. a lehetetlenben, én igen. Hiszek a tiszta, őszinte beszédben. Hiszek abban, hogy ha én itt. most, Magyarországon még a Duna vizébe dobok egy palackot kurta üzenettel, az a palack ár ellenében, felfelé fog úszni. És ha így közlekedik a palackposta, az is elképzelhető, hogy nem csak a Dunából lehet majd kihalászni, hanem a Rajnából, sőt a Temzéből es a Szajnából is.
Az üzenet talán ez. lesz: „Mi európai nép vagyunk és ezt soha nem fogjuk elfelejteni. Szétszóródtunk, fogságba estünk, legyengültünk, és sokáig elfoglalta szemhalárunkat a reménytelenség. De meg nincs vegünk. Meg akarunk maradni, és haza akarunk találni - Európába.
Aláírás: Tizenötmillió magyar"
Köszönöm a figyelmet!
Részlet: Ferencz Melinda, Csengey Dénes özvegye köszöntőjéből.
Elhangzott a Csengey versmondó versenyen
kozón vehettek részt Szörényi Levente, Kossuth-díjas zeneszerzővel. Másnap a díjkiosztó gálaműsor és eredményhirdetés helyszíne a HSMK színházterme volt. A felnőtt kategória I—III. he-lyezettje: Korhecz Imola, Duducz Erika és Kiss Máté, az ifjúsági kategória I—III. helyezettje: Nagy Dávid, Magony Ágnes és a kanizsai Bazsó Adrienn. A gálaműsoron fellépett a kanizsai Zalagyöngye Táncegyüttes, az Igricek, a Szélkiáltó és a Kaláka
Együttes, valamint Dinnyés József daltulajdonos.
Zalaegerszeg nyerte el a vándorkupát
A József Attila megyei versmondó verseny záró rendezvényét a Halis István Városi Könyvtárban rendezték meg április 13-án. A döntőbe jutott 33 versenyző két-két versének elhangzása után a zsűri az alábbi döntést hozta. Az 5-6. osztályosok korcsoportjában I. Simon Dávid (Zalaegerszeg), II. Kupó Péter (Nagykanizsa), III. Balogh Ramóna (Murakeresztúr) és Bazsó Fanni(Nagykanizsa). A 7-8. osztályosok korcsoportjában I. Sütő András (Újudvar), II. Bazsó Adrienn (Nagykanizsa) és Bence Szeréna (Lendva), III. Kusek Zana (Lendva). A vándorkupát, az összesített helyezési pontszámok alapján Zalaegerszeg csapata nyerte el.
Török háttér, indiai zene
A kulturális dömping havát éltük az idei márciusban. Egymást érték a színházi, irodalmi, képzőművészeti és zenei események. A Tavaszi Művészeti Fesztivál egyik zenei gyöngyszeme a Calcutta trió koncertje volt. A klasszikus indiai zene hazai képviselői 26 éve népszerűsítik a több mint 3500 éves múlttal rendelkező műfajt. A trió vezetője, Kozma András Pt. Ravi Shankar egyetlen tanítványaként évtizedek óta következetesen képviseli a klasszikus hagyományokat. Kozma társai, Szálai Péter tablas
és Molnár András tan-púra-s volt. A ragakat megszólaltató műsorukat hallgatva el-elté-vedt tekintetünk Z. Soós István nagyméretű grafikájára, mely szinte bármilyen stílusú zene elég disszonáns háttereként szolgál. Egyetlen mentség lehet az alkotáson idézett Berzsenyi-idézet: „Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat". Ez így igaz, különben már rég feledésbe merült volna a klasszikus indiai zene.
HGY
10
2002. április 18.
POMPÁS SZIVÁRVÁNY
Tizennyolc falu legpompázatosabb, legtovább tartó szivárványát láthatták az elmúlt hétvégén azok, akik a Principális-menti Önkormányzatok Társulásának kulturális bemutatóját választották hétvégi programul.
A Szivárvány Kulturális Bemutató nevű rendezvénysorozat az elmúlt évben indult útjára, hagyományteremtő jelleggel. Tavaly Gelsén rendezték meg, már akkor is nagy sikerrel, ám az idei bemutató, tekintettel arra, hogy továbbjutási lehetőséget biztosított a Zala Megyei Művészeti Fesztiválra, még több remek produkciót vonultatott fel.
Április tizenharmadikán, szombaton a gyermekek előadásait tekinthették meg az érdeklődők, ének és hangszeres zene, modem tánc, színjátszás, vers- és prózamondás, valamint egyéb kategóriákban.
- Már többször tapasztaltam a munkám során, hogy a kicsikben még erőteljesen jelen vannak azok a tulajdonságok, amelyeket a felnőttekben sajnos nehéz megtalálni: az egymásra figyelés, a szereplési készség nyerni akarás nélkül, a felhőtlen jókedv és a kedvesség. Ezek a képességek-adják meg azt a lehetőséget számomra,
Április 13-án, szombaton délután Tótszentmárton adott otthont a Mura Menti Nemzetiségi Területfejlesztési Társulás által szervezett Mura Menti Kulturális Fesztiválnak.
Két helyszínen folytak a küzdelmek. A kultúrházban dr. Nagy Árpádné, a társulás elnöke nyitotta meg a rendezvényt, az iskolában pedig Domina Erzsébet térségmenedzser köszöntő szavait követően indult útjára e nemes versengés. Az értékelést 3-3 főből álló zsűri végezte: A kultúrházban Prokné Tirner Györgyi, a Zala Megyei Művelődési, Képzési Központ és Szakiskolából, Vági József Pacsáról és Szakács Gábor, a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ munkatársa döntöttek a továbbjutókról, míg az iskolában Dávidovits Lászlóné tanár, Dobó László nyugalmazott tanár és Szőlősi Márta, a Miniszterelnöki Hivatal kistérségi megbízottja értékelték a produkciókat. A két helyszínen mintegy 300 fellépő közreműködésével közel 60 műsorszámot láthattak az érdeklődők. A zenekarok és a néptánccsoportok között vendégeket is üdvözölhettünk: Horvátországból érkezett a Ladanje Gornje csoport, és mint más alkalmakkor is, produkciójukkal ezúttal is nagy sikert arattak.
hogy érdemben dolgozhassak velük és értük - nyilatkozta Kelemen Judith ifjúsági referens az első nap zárásaként.
Réti Alfréd, Kerecseny község polgármestere, a Principális-menti Önkormányzatok Társulásának alelnöke töltötte be a bemutató első napján a zsűrielnöki tisztséget, így kérésünkre elmondta az eredményeket:
- Hangszeres zene és ének kategóriában Verrasztó Viktória énekprodukciója, a trombitaszámmal fellépő Orlai Dániel és a gelsei Furulyások jutottak tovább. A bocskai Tóth Bianka és a hahóti Fábián Eszter vers- és prózamondását is továbbjutásra érdemesnek tartottuk. Modern tánc kategóriában továbbjuttattuk a gelsei Szalontáncosokat és a hahóti gyermekek Börtön rock című előadását, színjátszás kategóriában pedig mind a magyarszentmiklósi, mind a kerecsenyi kicsiket elég tehetségesnek tartottuk ahhoz, hogy képviseljék térségünket a megyei megmérettetésen. Egyéb kategóriában pedig egy egészen különleges mutatványt juttattunk tovább, a felsőrajki Ugróbékák ugrószekrénnyel, hulahoppkarikával és ugrókötelekkel tarkított előadását. De ter-
Az egész délutánt betöltő rendezvény - a kistérség korábbi hagyományainak megfelelően - most is kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a települések kultúrcsoportjai még jobban megismerhessék egymást, a horvát nemzeti hagyományok ápolása tovább folytatódjék.
A színvonalas produkciók közül bizony nem volt egyszerű dolog kiválasztani a zsűrinek azokat, amelyek a következő megmérettetésen képviselhetik a térséget, és reményeink szerint majd a decemberi megyei gálán is bemutatkozhatnak a nagyközönség előtt.
Végül a következő döntés született: a következő fordulóban szerepelhetnek: Szűcs Valentin Murakeresztúrról, aki Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét mondta el. Az eszteregnyei Orsós Ildikó hangja teljesen elkápráztatta a hallgatóságot és a zsűrit, ő népdalokat énekelt. A murakeresztúri Koósz Zsuzsanna egy székely népmesével ejtette ámulatba hallgatóságát, a helyi Jadran
mészétesen megannyi továbbjutót tudtunk volna még választani a színvonalas és még színvonalasabb gyermekműsorok közül.
A továbbjutási lehetőségen kívül a társulás, Magyarszentmiklós Önkormányzata és a helyi vállalkozók által felajánlott díjak sokaságával jutalmazták a szervezők a szereplőket.
A gyerekeket a társulás szendviccsel és üdítővel vendégelte meg, aminek a fáradt és meglehetősen iz-
színjátszó csoport a Rózsa és Ibolya című népmesével állt a közönség elé. Hangszeres zenében a szepetne-ki Bajor József tangóharmonika-produkciója emelkedett ki, és az iskolai színpadról még egy szavalót jutalmazott továbbjutással a zsűri: a szintén murakeresztúri Jakopánecz Kitti Nemes Nagy Ágnes: Jeromos a remeterák című versét adta elő.
A másik helyszínen is nemes küzdelem folyt. A faluház színpadjáról jutottak tovább: a helyi Horvát Kulturális Egyesület Fúvószenekara, amely horvát dalokat szólaltatott meg, a szepetneki Királyi Pál Kulturális Egyesület Vegyeskara kórusműveket adott elő. Horvát tánccal lepte meg a nézőközönséget a tót-szentmártoni felnőtt néptánccsoport, és egyöntetűen döntött a semjénhézi Cziczeli Szabina - Cziczeli Száva énekduója mellett is a háromfős szakembergárda. A modern tánc kategóriában kiemelkedett a mezőnyből az eszteregnyei Rocky-klub, és a tótszerdahelyi Napfény Lányok, a
guló kicsik hálás mosolyokkal jutalmaztak.
- A rendezvény első napja ezzel elérte azt a célt, amelyet hívatott megvalósítani akkor, amikor kitaláltuk: ugyanis megbizonyosodhattunk arról, hogy térségünkben a kulturális élet a szivárvány színeiben pompázik. És erre igenis érdemes odafigyelni -mondta Orlainé Tauer Andrea térségmenedzser.
Sz.M.
népdalénekesek közül pedig a horvát népdalokat előadó Nagykanizsai Horvát Vegyeskórus, valamint a Semjénházi Horvát Vegyeskórus. Végül meg kell még említeni a helyiek táncpárosát, Fehérvári Andreát és Mihovics Józsefet, akik macedón páros tánccal szórakoztatták a közönséget.
E nemes küzdelem végén a rendezők szendviccsel és üdítővel kínálták a megfáradt szereplőket.
Ha visszagondolunk az 1999-ben Semjénházán megrendezett népdaléneklési versenyre, a tótszerdahelyi Nemzetközi Folklórfesztiválra vagy a Márton Napi Vigasságokra, melyet éppen itt, Tótszentmártonban szerveztek meg, vagy 2000-ben a Kultúrával a Nyugat kapujában címmel a társulás által megszervezett hasonló bemutatóra, esetleg a tavalyi Mura Menti Kulturális Napok rendezvénysorozatra, úgy gondolom, ez a mai délután is méltó folytatása volt az előző évek hagyományainak.
Sz. M.
MURA MENTI KULTURÁLIS FESZTIVÁL
2002. április 18.
11
TÁRSULÁSI ELNÖK: RACZ JÓZSEF
Beszélgetés az elnökkel múltról, jelenről, jövőről
- Hogyan \'és miért alakult meg a Principális-menti Önkormányzatok Társulása? Kik voltak a kezdeményezői a megalakulásnak? - kérdeztük Rácz Józsefet.
- Azoknak a polgármestereknek, akik már második ciklusban végezték munkájukat, az volt a véleményük és tapasztalatuk, hogy egyre kisebb esélye- van egyedül egy önkormányzat-mik, hogy alapvetően vannak olyan fejlesztési, beruházási, felújítási feladatok, melyek csak összefogással valósíthatóak meg, s amelyek ilyen módon a térség egészének érdekeit szolgálják Emellett voltak már olyan példák Zala megyében, - már korábban megalakult kistérségi társulások, amelyek az első ciklus óta működtek -, amelyek azt mutatták, hogy vannak olyan területek, ahol sokkal hatékonyabban tudnak fellépni a települések, ha összefognak. A társulás megalakításában kezdeményező szerep jutott a fűzvölgyi és a gelsei polgármestereknek, valamint a nagyobb települések polgármestereinek
Ennek az összefogásnak volt köszönhető, hogy 1996-ban megalakulhatott a Principális-menti Önkormányzatok Társulása.
- Melyek voltak a fő célkitűzések a megalakuláskor? Ezek közül mi valósult meg? Melyek most a fő célkitűzések?
- A célok: közösségi és civil szervezetek felkarolása, munkahelyteremtő infrastrukturális beruházások Az akkor megfogalmazott célkitűzések nagy része a megfogalmazást követő években megvalósult, vagy mára már a megvalósulás időszakát élik, gondolok a már átadott térségi gázberuházásra, ami talán az egyik legnagyobb feladatként fogalmazódott meg mindannyiunkban. Az infrastrukturális beruházások terén azokon a településeken, ahol szennyvízberuházás még nem valósult meg, ennek az előkészítése, a pályázatokon való megjelenés, ül. más pályázatok előkészítése folyt. A kétszer hét települést érintő szennyvízberuházás a pályázati időszakát éli, elsősorban a céltámogatások azok amelyek sikeressége esetében ezek a beruházások is meg tudnak valósulni.
Időközben természetesen az élet újabb, és újabb célokat, feladatokat
hozott mindannyiunk elé, ezek ma elsősorban a közösségi együttműködésre és a közösségi kezdeményezésre vonatkoznak. Az elmúlt években elkészültek a térség életét meghatározó fejlesztési koncepciók, tervek, tanulmányok, amelyek a következő időszak beruházásait hivatottak megalapozni. Ilyen tanulmányok többek között a SAPARD-program, a Térségi Idegenforgalmi ¦ Fejlesztési Koncepció vagy a Térségi Erdészeti program.
Időközben számos olyan fejlesztési, beruházási program is megfogalmazódott, amely értelemszerűen nem mind a 18 településre vonatkozik, hanem 4-5. települést érint.
- Melyek a közeljövő legfontosabb feladatai?
- A legfontosabb kihívás, és feladat, hogy kellően egységes tudjon lenni ez a közel 8 és fél ezer lelket számláló térség. Talán a többség mára már rájött, hogy együtt, és közösen könnyebb. Azoknak a személyeknek a továbbfoglalkoztatása, akik most már csaknem két éve dolgoznak a térségért, a térség érdekeit szolgálja, az ő foglalkoztatásuk záloga lehet a fejlődésnek, a térség gyarapodásának. Véleményem szerint azonban még mindig nincs kellően kihasználva a meglévő szellemi potenciál, sem az önkormányzatok, sem vezetőik részéről.
- Megyei, régiós szinten mekkora a szerepe ma a társulásoknak? Fog-e ez a szerep változni a jövőben és hogyan?
- A Princis térségi társulás Zala megyei szinten az elsők között van, az eredmények azt bizonyítják, hogy hatékony és eredményes munka folyt az elmúlt években. Ha összeadjuk a pá-
lyázati támogatások összegét, amelyet térségi szinten eddig sikerült elérni, akkor az százmilliót meghaladó nagyságrendet tesz ki. Ez összességében nagyon-nagy jelentőséggel bír.
A térségi társulás szerepe egyre nő, az itt élő emberek egyre többet beszélnek róla. Ha ezt a szerepet megfelelő programokkal, közös célokkal meg tudjuk erősíteni e téren, és közös eredményeket tudunk elérni, akkor komoly jövő előtt áll a térségi társulás.
Nemcsak megyei, hanem régiós, sőt országos szinten is azt tapasztalom, hogy a Zala megyei kistérségi társulások az elsők között vannak munkájukat, eredményességüket tekintve. Úgy gondolom, hogy ez elsősorban a társulásoknál dolgozóknak, illetve azoknak a vezetőknek az érdeme, akik egy kicsit is előre tudnak tervezni.
- Változik-e a szerepe a társulásoknak?
- Úgy gondolom, hogy az uniós csatlakozás sokkal komolyabb feladattal fogja felruházni a térségi társulásokat. Az aprófalvas településszerkezet miatt, ezt a térséget erőteljesen jellemzi, hogy csak összefogással lehet eredményeket elérni, ezáltal pedig a települések életképességét és az ott élők életkörülményeit javítani. Úgy tűnik, a mindenkori aktuális kormányzat egyre kisebb mozgásteret biztosít anyagi téren az önkormányzatoknak. Amennyiben összeadódnak azok az értékek és azok az energiák, amelyek egy térséget vagy akár egy régiót jellemeznek ezek a jövőben komoly értéket képviselhetnek. Ez. különösen fontos abból a szempontból, hogy az uniós rendszer alapvetően nem egy-egy helyi önkormányzatot helyez előtérbe, hanem térségi, régiós szinten gondolkodik. Az uniós elvárások terén még van mit javítanunk, de az alapok jók, ezekre már lehet építeni.
- Hol helyezkedik el a Principális-Társulás a társulások között? Milyen a megítélése helyi szinten?
- A társulás munkájának megítélése két oldalról közelíthető meg. Az egyik a társulás területén élő emberek oldaláról, ami meglehetősen nehezen mérhető le, és sokkal inkább szubjektív, mint objektív véleményt ad. A má-
sik oldal a sajtó, a média és a szakmai megítélés oldala.
Az eredmények és hírek amelyek a sajtón keresztül megjelennek és eljutnak az emberekhez, az ezekre érkező visszajelzések azt bizonyítják, hogy az embereket érdeklik a térségben történő események. Igazából csak pozitív visszajelzéseket kapok a térségi társulás munkájáról. A sajtóval, a médiával nagyon jó együttműködés alakult ki, többek között ennek köszönhetően a szakma is pozitívan ítéli meg a társulást. Megyei és országos szinten is van már neve a Principális-Társulásnak. Reális esélyt látok arra, hogy az ismertség, illetve a meglévő, és a jövőbeni eredmények megfogják erősíteni a térségi társulást. Ez - úgy gondolom - a társulás által foglalkoztatott személyek munkájának köszönhető. A két éve felállt településfejlesztőcsoport sokkal több és komolyabb kihívást is megfog tudni oldani.
Helyi szinten, magukon a településeken kedvező a megítélése a Principális-Társulásnak, különben a két Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által támogatott program sem jöhetett volna létre. A legtöbb településen pozitívan ítélik meg a társulást.
Sokkal inkább az anyagiak hiánya az, ami egy-két önkormányzatot visszatart a programokban való részvételtől, s ez az, ami rányomja a bélyegét a társulás működésére is.
- Mik a társulás erősségei és melyek a gyenge pontjai? Milyen hiányosságok mutatkoznak a működésben?
- A társulás erősségeit, gyenge pontjait, az előző kérdésekre válaszolva érintettem. A társulás gyenge pontjainak továbbra is azt tartom, hogy az aprófalvas település szerkezet miatt a kommunikáció, az információáramlás nem tud olyan hatékony és naprakész lenni, mint ahogy azt az élet diktálja. Az információáramlás lassúsága abból is adódik, hogy a 18 polgármester többsége társadalmi munkában látja el tevékenységét, így az esti, vagy a késő délutáni időszakra, valamint a hétvégére szorítkozik az önkormányzati munkájuk, így valóban sokkal nehezebb eredményes és hatékony munkát végezni, mintha főállásban tennék ugyanezt. A közös munka során ezekhez a lehető-
SZÉKHELYE:
Gelse, Kossuth u. 20.
ségekhez megpróbálunk alkalmazkodni. Ha van gyengesége a társulásnak, akkor azt közösen fel tudjuk számolni. A térségi munkához szükséges közlekedési és technikai feltételek nem a. legkedvezőbbek. De vannak biztató, pozitív jelek: gondolok itt a Gelsei Teleház építésére, a Hahóti Teleház létesítésére, közösségi ház és Európa Pont Sarok kialakítására, amely nagy előrelépés a kommunikáció kiépítése tekintetében.
Mindenképpen negatívumnak számít, hogy ma még nincs a társulásoknak egy olyan központi támogatási lehetősége, ami biztos működési forrást jelentene minden térségi társulásnak.
Nagyon fontos lenne, hogy egy ilyen fix bevétellel rendelkezzenek a társulások, és ne a pályázati rendszerek zegzugaiban kelljen megtalálni a működéshez szükséges forintokat. Ez esetben sokkal stabilabbá válhatna a működés.
- Mire a legbüszkébb a társulással kapcsolatban?
- Örülök annak, hogy a 96-os döntést nem kell magyarázni, hogy a társulás több nehézség és probléma ellenére is bizonyította az életképességét, és hogy a társulás évek óta hatékonyan vesz részt a térség foglalkoztatási gondjainak megoldásában. Kiemelkedőnek tartom, hogy az ifjúsággal, a felnövekvő generációval való törődés már láthatóan bontogatja szárnyait. Ez ügyben látok egyfajta várakozást is a felnőttek és a fiatalok részéről, egyre inkább igénylik a velük való törődést. Azok a fejlesztések, beruházások, amelyek eddig már megvalósultak. Hl. előkészített állapotban vannak, mind olyan értékek, amelyre méltán lehelnek büszkék az itt élők. Annak is örülök, hogy én magam is hozzá tudtam járulni ezekhez a sikerekhez, de azokban semmivel sem nagyobb a szerepem, vagy jelentőségem, mint az itt dolgozóknak vagy a térség többi polgármesterének, akik időt és energiát nem kímélve dolgoztak ezekért az eredményekért.
- Hogyan befolyásolják, befolyásolják-e az önkormányzati választások a társulis működését, jövőjét?
- Természetesen befolyásolják, mert egyáltalán nem mindegy, hogy a jelenlegi polgármesterek közül hány indul újra a választásokon, hányat választanak meg újra, vagy hogy luíny új polgármestere lesz a társulásnak. Ez a 2003-as működésre mindenképpen Itatással lesz, hiszen az önkormányzatoknak anyagilag is hozzá kell járulni a társulás működéséhez és egy kezdő polgármester na-
gyobb óvatossággal jár majd el. Nagyobb óvatossággal lát majd neki a munkának, hiszen nem lesz azoknak az információknak a birtokában, amivel a régiek már rendelkeznek. Persze ez nem azt jelenti, hogy az új vezetők eltávolodnak a térségi társulástól, csak talán több időt és energiát igényel majd az ő megnyerésük, mint a már gyakorlott, tapasztalattal bíró polgármestereké. E tekintetben az a legfontosabb, hogy a társulás működését és jövőjét úgy tudjuk szabályozni, hogy ott elsősorban a szakmai szempontok érvényesüljenek, és, hogy az önkormányzati választások miatt ne váljon esetlegessé a térségi társulás működése
- A társulás szervezeti felépítésére vonatkozóan mik az észrevételei,
- A szervezeti struktúrát az ésszerűség megkívánta követelményekhez kell alakítani. Tudnunk kell a feladatokat szétválasztani, a szerepeket pontosítani. A jövő szempontjából fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mi a feladata, felelőssége, lehetőségei, mekkora mozgástérrel bír. Az elmúlt időszak tapasztalatait a térségi társulás működésére vonatkozóan be kell építeni. Az önkormányzati választásokat követően célszerű lenne a célkitűzéseket, feladatokat újfogalmazni, ezzel párhuzamosan pedig a szervezeti felépítést is átgondolni.
Az itt dolgozók már rendelkeznek azzal a rutinnal és tapasztalattal, ami az önkormányzat és polgármesterek munkáját pozitívan tudja alakítani. Az OFA-programban részt vevő 10 település sokat profitál a nála dolgozó telepütésfejlesztők révén. E tekintetben nagyon fontos a személyes kapcsolattartás, és hogy a kezdeményezés mindenképpen az itt dolgozók kezében legyen.
- Mi a véleménye a társulások közötti kapcsolatépítés lehetőségéről?
- Fontos, hogy ne szigetelődjünk el. A Sapard-program kapcsán a Közép-Zalai Társulással már kialakult egyfajta együttműködés. A társulás részéről felmerült az igény, hogy minél több társulással kapcsolatot keressünk, ami egy folyamat. Mindenkitől lehet tanulni valamit, vannak olyan tapasztalatok, értékek, amelyeket az ilyen kapcsolatépítések során át tudunk venni, s amelyek ösztönzőleg hathatnak a mi munkánkra is. Megyén kívüli társulásokkal is szeretnénk kapcsolatot kialakítani, elsősorban régiós szinten, illetve Szlovénia, Horvátország és Burgenland tekintetében.
O.T.A.
A Kerecseny Községi Önkormányzat 2001-ben elhatározta, hogy a Közösségi Ház épületét felújítja.
Az állapotfelmérés alkalmából kiderült, hogy teljes renoválásra van szükség.
Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium VFC pályázatán: 3.850.000 Ft-tal, NKÖM: 1.000.000 Ft-tal támogatta az épület felújítását.
A renoválás tartalmazza a belső festést, tetőjavítást, és a tetőcsere-
A felújításhoz szükséges pénzforrások előteremtése nyertes pályázatok útján történt.
A Zala Megyei Területfejlesztési Tanács: 1.900.000 Ft-tal, a
pek cseréjét, külső vakolást, és színezést.
A felújítási munkálatok már folynak, tervezett átadás augusztusban.
Nyertes pályázatok
A Kerecseny községi Önkormányzat, az SZCSM által kiírt pályázatokon nyert,
A Családi Klub programjainak
lebonyolítására: 500.000 Ft-ot,
Az „Életfa fesztivál" megrendezéséhez: 400.000 Ft-ot.
A Kerecseny Községért Közalapítvány szintén az SZCSM által kiírt pályázatokon nyert,
,A családi kohéziót erősítő szolgáltatások, alkalmi rendezvények témában:
Családi közösségépítő programok pályázatán:
500.000 Ft-ot,
500.000 Ft-ot.
KÖZÖSEK A SIKEREK
Térségről, információáramlásról, pályázatokról - a kistérségi megbízottal
......ii>......í»:.......
Tavaly októberben kereste meg lapunkat Szóíősi Márta, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési kistérségi megbízottja. Elmondta, hogy a Nagykanizsa és a Környező Települések Területfejlesztési Társulása segítségével a Petőfi u. 5. alatt kis irodát rendezhetett be, és a társulás mindazokat a munkaeszközöket rendelkezésére bocsátotta, melyek munkájához nélkülözhetetlenek. így lehetővé vált, hogy mind szélesebb körben tudjon információkat továbbítani mind az önkormányzatok és a területfejlesztési társulások, mind pedig a civil szervezetek felé. Ma már a kis- és középvállalkozóknak is egyre szélesebb körével kerül munkakapcsolatba. És hogy mit kért szerkesztőségünktől?
- Arra kértük őt, néhány mondatban foglalja össze, miért döntött akkor lapunk felkeresése mellett.
- Úgy éreztem, hogy egyedül nem tudok megbirkózni ekkora területtel még akkor sem, ha a megfelelő infrastruktúra rendelkezésemre áll. A nagykanizsai
statisztikai körzetben 48település található, többszáz civil szervezet működik, a kis- és középvállalkozók számát pedig meg sem próbáltam összesíteni. A legfontosabbnak azt tartottam, hogy lehetőség szerint az érintettek minél nagyobb köre a lehető legrövidebb időn belül tudomást szerezhessenek az aktuális pályázati lehetőségekről. így jutott eszembe a Kanizsa Hetilap.
- Beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket a pályázatok ilyen formában történő továbbítása?
- Igen, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Vannak, akik csak kicsit részletesebb információt kérnek egyik vagy másik pályázatról, vannak, akik konkrétan egy pályázat megírásához kérnek segítséget. Megint mások az elbírálás szempontjairól szeretnének többet megtudni, vagy éppen pályázati adatlapra lenne szükségük. Szép számban vannak olyanok is, akik köszönetüket fejezik ki, hogy felhívtuk a figyelmüket egy újabb lehetőségre. De a legjobb érzés, ha valaki azért keres fel, hogy örömmel elújságolhassa: nyert valamelyik pályázaton.
- Általánosságban milyen tapasztalatai vannak a pályázókkal kapcsolatban?
- Véleményem szerint a civil szervezetek egy részéhez nagyon kevés információ jut el. Ha van internetezési lehetőségük, ajánlom a http://nonprofit.lap.hu weboldalt, rengeteg információt tartalmaz, és aktuális pályázati lehetőségeket is hírül ad. A kis- és középvállalkozók kevés időt tudnak pályázatfigyelés-re fordítani. Meglepően sokan kértek Széchenyi-tervvel kapcsolatban információt tőlem. Tulajdonképpen az önkormányzatokkal a legszorosabb a kapcsolatom. Közel felével már e-mailen keresztül áramlanak oda-vissza a hírek. Ez óriási lehetőség, hiszen néhány másodperc leforgása alatt kb. 20 településre ér oda az info.
- A pályázatok világától most távolodjunk el egy kicsit. Mit tart fontosnak a saját munkájában ezen kívül?
- A területfejlesztés szót talán némiképpen másként értelmezem, mint a szakemberek. Úgy gondolom, ide tartozik minden olyan, a hétköznapjainkat meghatározó vagy befolyásoló do-
log, ami az emberek boldogulásához, elégedettségéhez, jó közérzetéhez hozzájárulhat. Így tehát nem csak az infrastruktúra fejlesztéséhez vagy a munkanélküliség problémájának megoldásához szeretnék a rendelkezésemre álló információkkal az érintettek segítségére lenni, hanem szívesen részt vállalok a kistérségek sportvagy kulturális rendezvényeinek, ifjúsági programjainak a szervezésében valamint a lebonyolításában is. Fontosnak tartom, hogy a Kanizsa vonzáskörzetében élők tudjanak a városban történt eseményekről, és a kanizsaiak is tájékozódhassanak a környező településeken élők életéről, sorsáról. Hiszen mi mindannyian hatással vagyunk saját magunk és a környezetünk életére.
- Végül egy utolsó kérdés: akik segítséget szeretnének kérni, hol érhetik el Önt?
- Szívesen állok rendelkezésére mindenkinek az 536-454-es telefonszámon, vagy személyesen a Petőfi u. 5. sz. alatt, a 307. irodában. E-mail címem pedig: szmarta@imail.hu ,
„Tizennyolc falu legpompázatosabb, legtovább tartó szivárványát láthatták az elmúlt hétvégén azok, akik a Principális-menti Önkormányzatok Társulásának kulturális bemutatóját választották hétvégi programul..." - így kezdődik a szombat délutáni zalaszentbalázsi rendezvény bemutatása. És másnap a Szivárvány tovább folytatódott: Ezúttal tizennégy produkciót láthatott a kultúrház nagytermét zsúfolásig megtöltő nézősereg: a gyermekek után vasárnap délután a „nagyobbak" léphettek színpadra. Orlainé Tauer Andrea, a Principális-menti Önkormányzatok Társulásának térségmenedzsere köszöntötte a résztvevőket és bemutatta a zsűritagokat: Kiss Ferencet, a Zala megyei Művelődési, Képzési Központ és Szakiskola munkatársát, Magyar Zsoltot, Kacorlak község polgármesterét, valamint Plánder Krisztinát Zalaszentbalázsról. A zsűri elnökének felkérte Szőlősi Mártát, a Miniszterelnöki Hivatal kistérségi megbízottját.
Természetesen valamennyi fellépő kis kitűzőt tűzhetett a ruhájára, amely mi mást is ábrázolhatott volna, mint az ezer színben játszó szivárványt... Egy aprócska kis emlék egy csodálatos napról.
A műsor a Gelsei Mazsorettek fellépésével indult. Ők versenyen kívül, a megfelelő hangulat megteremtése érdekében szórakoztatták a nézőket, és próbálták oldani a fellépők túlfűtött izgalmi állapotát.
Nagy buzdítás közepette lépett színpadra Magyarszentmiklós Ifjúsági Színjátszó Csoportja, amely a Főtt borsó című székely népmesét adta elő. Ugyan-
csak Magyarszentmiklósról érkezett Dormán Zoltánné, aki táncdalokat énekelt, egyáltalán nem amatőr szinten. Vastapssal jutalmazták produkcióját. A hahóü szülők-nevelők csoportja ugyancsak képes arra, hogy a hangulatot a fellegekig repítse: ők Herzel-polkát jártak. A bocskai kórus népdalcsokrot énekelt, a Hahóti Ifjúsági Klub pedig modem tánccal lépett színpadra. A magyarszentmiklósi Horváth Zoltán népdalcsokorral lepte meg hallgatóságát, a magyarszerdahelyi Kővári Ferenc padig két Radnóti-verssel készült. A homok-
komáromi Bella Józsefné népdalokat adott elő és üvegestáncot járt, a szintén homokkomáromi Aranytorok népdalkör pedig népdalokat szólaltatott meg. Érdekes produkciót mutattak be a Hahóti Kulturális Közéleti és Sport Egyesület tagjai: zsidótánccal ismertették meg a nézőközönséget. A zalaszentbalázsi Balogh Mária szavalatával ámulatba ejtette hallgatóságát, Balassa Jánosné cigánydalokat énekelt. A kulturális bemutató zárásaként a Zalaszentbalázsi Népdalkör műsorát hallhattuk.
14
Amíg a zsűri meghozta nehéz döntését, a bemutató résztvevőit a társulás -akárcsak előző napon - szendviccsel és üdítővel vendégelte meg.
A szünet után Szőlősi Márta, a MEH kistérségi megbízottja, a zsűri elnöke értékelte a produkciókat és kihirdette a végeredményt:
Színjátszás kategóriában a magyarszentmiklósi Ifjúsági Színjátszó Csoport juthat tovább, vers kategóriában Balogh Mária Zalaszentbalázsról. Mindkét kórus méltónak találtatott arra, hogy a térséget képviselje a továbbiakban, így tehát továbbjutott mind a homokkomáromi Aranytorok -, mind pedig a helyi Népdalkör. Tánc kategóriában kiemelkedett a hahóti Ifjúsági Klub, könnyűzenében pedig Dormán Zoltánné Magyarszentmiklósról.
Senki nem tért haza üres kézzel: Minden szereplő emléklapot vehetett át, és mind a társulás, mind a magyarszentmiklósi önkormányzat, mind pedig a térség vállalkozóinak jóvoltából valamennyien részesedtek a felajánlott dijakból.
És akár hiszik akár nem, hazafelé végigkísért bennünket egy valóságos égi csoda: szivárvány vigyázott ránk egészen Kanizsáig. Feltekintettünk az égre, majd rápillantottunk a kitűzőnkre, és mindannyian tudtuk, hogy ezt a napot is sokáig megőrizzük emlékezetünkben.
Sz.M.
2002. április 18.
One az egész világ!
Ajándék webkamera minden új előfizetőnknek!
Fizessen elő 2002. március 22. és április 30. között a BROADBAND szupergyors, szélessávú internet-szolgáltatásunkra, és egy webkamerát adunk Önnek ajándékba! Ráadásul az akció ideje alatt elengedjük a 25 000 Ft-os egyszeri bekötési díjat!*
\'Ajánlatunk 1 éves hűségnyilatkozat aláírása esetén érvényes. Az akció a készlet erejéig tart. A megrendelést csak olyan UPC területről tudjuk elfogadni, ahol elérhető a szolgáltatás.
SÁPBAN D)
Kotnyek Istvánra, muszáj odafigyelni. Bármit tesz, bármivel áll a közönség elé, elgondolkodtatja a szemlélőt, lehet ez fotó, film vagy festmény. A Tavaszi Művészeti Fesztivál keretében bemutatott, és április 23-áig látható, Átiratok című kiállítása méltán számíthat a közönség és a szakma elismerésére. A Hevesi Sándor Művelődési Házban tartott verniszázst követően beszélgettünk a festőművésszel. „Kotnyek István provinciális festő" - idézte az alkotó önvallomását a kiállítást megnyitó Szemadám György. A minősítés persze a szó pozitív értelemben vett formáját
Ijelenti, azaz Kotnyek István egy helyi művész. A több évtizedig dekoratőrként dolgozó művész számos hazai és nemzetközi sikert aratott filmjeivel, fotóival. Egy éve szabadúszóként dolgozik műtermes lakásában. Az új helyzet mennyiben hozott változást az életében?
- Régebben főleg a filmezésnek és a fotózásnak hódoltam. A festészetre maradt a legkevesebb időm. Mostanra az arányok megváltoztak. Azzal, hogy egy lakótelepi lakásból egy műteremmel rendelkező lakásba költöztem, és immár szabadon, alkotóművészként dolgozhatok, a hét öt napját a festészetnek szentelhetem. A hétvégén pedig marad a fotó és a film.
- A most bemutatott képek egykét kivételtől eltekintve, témaválasztásában mások, mint az eddig megszokottak. Minek köszönhető ez?
- Közel öt éve foglalkozom azzal a gondolattal, hogy híres festők képeit átdolgozzam a magam stílusában. Ezt most, viszonylag rövid idő alatt, sikerült egy tematikus kiállítás formájában elkészítenem.
- Azt már megszokhatták a Kotnyek-alkotásokat ismerők, hogy a kompozíciókhoz filozofikus tartalom is párosul. Milyen világ ez? Egy jellemzően fanyar narancs. Van benne humor és irónia. De mindig kiérezhető belőle egy a világra szemlélődő módon tekintő ember, valamint egy kulturális és ökológiai értékeink megőrzésére figyelmeztető felkiáltójel. Az Átiratok képei szokatlan címet kaptak és szövegeket is találunk a vásznakon. Én ezeket a szövegeket olyan jelzéseknek, üzeneteknek fogom fel, amelyek fogódzót adhatnak a képek megértéséhez. Milyen szempontok alapján készültek ezek a parafrázisok?
- Ez az anyag egy vállalás. A meglévő klasszikus képek, saját látásmódom és szempontjaim szerinti feldolgozása. A tárlaton 17festő
alkotása került átírásra a reneszánsz kortól kezdve a napjainkig. A válogatás pedig úgy történt, hogy kiválasztottam az általam szeretett és tisztelt művészt, akinek tudását, életét vagy lelki alkatát éreztem hozzám közelinek. A kiválasztottak egy-egy képét dolgoztam át. A festményeken található mondatok nem légből kapottak, hanem szervesen illeszkednek az adott művész munkásságához. Példaként említhetném Munkácsy Liebl Mihály keze nyomát sötét aszfalt nyeli el című képemet. A cím itt arra utal, hogy Munkácsy bitumen alapra festette a képeit és ezek az idő múltával elkezdtek feketedni, mert a bitumen átszivárog a festéken. Ami viszont az eredeti Munkácsy-képen megragadott, az Munkácsy keze nyoma. Különleges és érdekes gesztusokat látunk a
festményen, azt, ahogyan az ecset húzza a festéket. Mondhatnám azt is, hogy ez egy absztrakt kép, de a háttérben a Rőzsehordó nő egy részlete látszik.
- Azt hiszem, még sokat beszélhetnénk képekről, csendéletekről, azokról a „belső tájakról", amelyek csak az alkotó képzeletében léteznek, de van a kiállításon két kakukktojás. Az egyik Vörösmarty a másik Tarkóvszkij. Ok nem festők. Hogyan váltak mégis ennek a koncepciónak részévé?
- Vörösmartyt a legnagyobb magyar költőnek tartom, ezért festettem meg a portréját. Andrej Tarkovszkij pedig legkedvesebb filmrendezőmként került a sorozatba.
- Az utóbbi években mintha színesebbek, nagyobb méretűek lennének a képek. Nyilván ennek is oka van.
- A színek változásáról. Én úgy tudom, és most már tapasztalom is: ahogy az ember öregszik úgy színesedik. Furcsa ellentétben van ez az élettel, mert fiatal korban kellene az embernek színesnek és bátornak lennie. Ezzel szemben a fiatal festők csupa komoly és halálközeli képeket festenek. Én legalábbis így voltam annak idején. Most viszont már bátrabb vagyok és merek élni a színekkel. Sokkal több és erősebb színt használok most, mint régebben. A képek méreteiről csak annyit, hogy különös módon a mai korban már a kisméretű képek, főleg egy csoportos kiállításon egyszerűen meghalnak, nem érvényesülhetnek. A mai kortárs festők 2-3-4-5-6 méteres vásznakra festenek. Ezeken persze nem sok minden van, legfeljebb csak gesztusok és festékfolyamok. Nagy terekben viszont ezek jól érvényesülnek. Alkotói szempontból is hálásabb nagyobb felületen dolgozni, mert bátrabban lehet a fraktúrákat kidolgozni, és lendületesebb munkát tesz lehetővé.
H.GY.
16
2002. április 18.
Dohánykommandó
Az ország megyéi közül talán utolsóként, Zalában is indul a Dohánykommandó. A hatósági jogkörrel felruházott szakemberek közterületen, intézményekben, ha úgy tetszik, úton-útfélen ellenőrizhetik a 99/XLII. Törvény betartását. A nemdohányzók védelmére alkotott jogszabály életbelépése óta sem volt képes maradéktalanul betölteni szerepét, hiszen úgy tűnik sem a társadalom többsége, sem a szakhatóságok nem akarnak igazán eleget tenni neki. A létrehozott dohánykommandók (lám egy kivétel!) ellenőrzik majd a kijelölt dohányzóhelyeket. A szabálytalanul kijelöltekért éppúgy bírság várható, mint azért, ha egy intézményben, tömegközlekedési eszközön dohányzást tapasztalnak. A bírság mértéke jogszabályban előírt.
CUKORBETEGEK FIGYELMÉBE
A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete tájékoztatja az érdekelteket, hogy következő klubfoglalkozását április 26-án, pénteken 15.30-kor tartja a kórház tanácstermében, amire minden érdeklődőt szeretettel vár.
Téma: Magas vérnyomás a diabetesben.
Előadó: Dr. Sebestyén Miklós főorvos.
A legújabb felmérések szerint a fejlett, civilizációs ártalmakkal sújtott országokban a 40 éven felüli férfilakosság 52 százaléka szenved valamilyen fokú merevedési zavarban, azaz megközelítőleg 150 millió ember, ám csupán 5-10 százalékuk fordul orvoshoz. A magyar férfiak sem élnek egészségesebb, stresszmentesebb életet, mint mondjuk az amerikaiak. Az érintettek 40 százaléka egyáltalán nem, 51 százalékuk pedig csak elvétve beszél e gondjáról. Pedig, ha orvoshoz fordulna, ha a különböző cégek potenciajavító piruláinak, kezeléseinek segítségével hely-reállna a szexuális élete, akkor garantáltan az életminősége is javulna. A megfelelő kezelés mellett nemcsak a „teremtés koronájáé", hanem a párjáé, és így áttételesen az egész családé.
A merevedési zavar leggyakoribb oka az érrendszeri károsodás, valamely idegrendszeri rendellenesség, a cukor- és
Az Európai Középvárosok Együttműködési Hálózatának tavaszi megbeszélésére április 23-24-én kerül sor Nagykanizsán. Az ülés témája a „Szabadidő-pedagógiai infrastruktúrák fejlődése - a városi szociális és struktúratervezés új tevékenységi területe." A tanácskozásra eddig tizenhét tagváros jelentkezett előadóküldési szándékkal, tudhattuk meg Gerencsér Tibor, külkapcsolati referenstől. Az Európai Középvárosok Szövetségének alapítási gondolata egy hét évvel ezelőtt rendezett tanácskozá-
son merült fel. A szövetség célja, hogy a szövetség tagvárosai folyamatos eszmecserét folytathassanak egymással, és megoldási mintákat dolgozzanak ki, illetve mutassanak be jellemző problémáik megoldására. Minden európai középváros jogosult a részvételre a szövetség munkájában, amennyiben kinyilvánítja ezt a szándékát, és elismeri az egyesülés alapszabályait. Nagykanizsa mellett Nyíregyháza és Székesfehérvár csatlakozott a szövetséghez.
D.É.
szívbetegség, a ma-g a s vérnyomás el-1 e n i
gyógyszerek, az anti-p s z i -choti-kumok, az anti-d e p -r e s z -s z án -sok, egyes nyugtatók, a túlzott a 1 k o -holfo-gyasz-tás, a stressz, a félelmek, a szorongások, az ala-
,,Számomra nagyon fontos egy kapcsolatban az őszinteség és a párom boldogsága. Bármit megtennék a szeretett nőért" formálta meg véleményét Verebes István a problémáról
csony férfihormon-termelődés, a nagy testtömeg, vagy a dohányzás.
A „kék tabletta" megjelenése óta komoly kutatások és fejlesztések folynak a merevedési zavarok leküzdésére szolgáló szerek piacra kerüléséért. Az amerikai Eli Lilly and Co. cég új gyógyszerét 2003. első negyedévétől forgalmazza majd Magyarországon. Akik nem szeretik a mesterséges tervezést igénylő terápiákat, azok számára jelent az új szer megoldást. Az új gyógyszer
képes visszaadni a betegek számára a normális, tervezési kötöttségektől mentes szexuális életet. Az eddig lefolytatott és publikált klinikai vizsgálatok azt is igazolják, hogy a gyógyszer bevételétől számított 30 perctől 24 órán át lehetővé teszi az együttlétet. Várakozásuk azért is megalapozott, mert a szexuális problémák a legelhallgatottabb panaszok közé tartoznak, s társadalmi kommunikációval ezrekkel, százezrekkel bővülhet az orvosi segítséget kérő páciensek köre.
Kedves Kanizsai Polgárok! 10
Szeretettel meghívom Önöket az április 25-28. között megrendezésre kerülő város napi rendezvényekre? Az eseménnyel a 100 évvel ezelőtti kanizsai vásárt és a gótyalábazás hagyományait elevenítjük fel. A programok között szerepel az új szökőkút felavatása. A vásári forgatagot színesítik korabeli népi mesterségek, pl.: rőfösök, csuhébaba-készítők, bőrmívesek, valamint utcai zenészek, vándorszínészek, virágárusok. Újra megnyitja kapuit a Central Kávéház. A város csinosításáról mi gondoskodunk, de a város napi rendezvények sikeréhez hozzájárulhat Ön is, ha tesz háza, kertje tisztaságáért! A korhű vásári hangulat megteremtéséhez lezárjuk az Erzsébet teret és környékét. Kérjük Önöket, amennyiben módjuk van rá, családjukkal gyalogosan látogassák meg a rendezvényeket! A korábbi évekhez hasonlóan most is számítunk a városlakók játékos kedvére, ötleteire. Szeretnénk, ha a programok sikere a turisták érdeklődését is felkeltené, így turisztikai hatású lehetne a rendezvény.
Elevenítsük meg közösen a századelő Kanizsáját, a kort, amelyre büszkék
lehetünk!
A nagy, zajos, színes, ismert és híres kanizsai zsibogót - ahol minden eladó -, ahol minden kapható, idézik meg Vásárnyitogató műsorukban a Kiskanizsaí Altalános Iskola diákjai április 26-án és 27-én (pénteken és szombaton) pontban délelőtt 10 órakor az Erzsébet téren.
A vásárnyitőban dobszóval, rigmu-sokkal, jelmezekkel és kellékekkel jelenítik meg a hajdani vásárok kezdetét, amikor a hangok, a színek, az illatok, az\' eladó és a vevő, de a nézelődő számára is egy jeles nap következik.
Tutti» István polgármester
A KOSSUTH-SZOBORTÓL KANIZSAI ORSOLYA VIRÁGÁIG
51 általános és középiskolai négyfős csapat készül február óta, hogy a Városvédő Egyesület és a Városi Diákönkormányzat város napi hagyományos városismereti - helytörténeti túráján feladatlappal a kezében bejárja a belvárost. 26-án pénteken már 8.30 órakor útra kelnek a csapatok, s tíz állomáson megállva bizonyítják, hogy ismerik lakóhelyük történetét, meg tudják válaszolni a város nevezetes személyeihez, épületeihez, eseményeihez fűződő kérdéseket.
A gyerekek a Kossuth-év jegyében méltóságteljesen virággal a kezükben tisztelegnek majd a nagy politikus szobránál, de a múltba kalandozva nem akármilyen virágot nyújtanak át „írásban" Kanizsai Orsolyának.
13 órakor az Erzsébet téren -teljesítménye alapján szponzorok jóvoltából - 12 csapat részesül jutalomban.
Sürgés-forgás, kavargó néptömeg, standok, kiállítóhelyek avagy csak földre rakott gyékény az ószeres árujával. A résztvevők a 19-20. század fordulójának különböző szakmáira és rétegeire emlékeztető ruhákban kelletik magukat, rigmu-sokkal, énekszóval csalogatják a nagyérdeműt, szolgáltatnak, de szórakoztatnak is.
Ilyen lesz a Város Napi vásár 27-én, szombaton az Erzsébet téren. A rőfös és a patikus bódéja, a kalapos műhelye korhűen, a fafaragó, a gyöngyös, a csuhébaba-készí-tő asztala ötletesen, a fafaragó és a bőrösmester tárgyai hangulatosan mutatják be azt a letűnt életmódot, amelyik itt Dél-Zala csücskében is a vásárokat jellemezte. A város valamennyi általános és középiskolája hangulat- és életképeket mutat be úgy, ahogy ük- és dédszüleik árusítottak, vásároltak, nézelődtek. De szórakoztak is, mert a vásár nemcsak a jól sikerült adok-veszek ünnepe volt. hanem a kikapcsolódásé is, hiszen a vándorszínészek, a bohócok, a mutatványosok, a lepényevők és a maskarások jócskán produkálták magukat.
Az iskolás gyerekek és az igen áldozatos munkát végző pedagógusok ezen a napon várják a város népét, mindazokat, akik délelőtt 10-től délután 16 óráig kíváncsiak erre a forgatagra, a múlt század fordulójának ünnepére, a Kanizsai Vásárra.
Több kísérlet után találtunk olyan gólyaláb-készítőt, aki tartós és olcsó gólyalábat szállít a versengéshez. A gólyalábak egy részét a részvételi díj fejében kiosztjuk a versengő csapatok között (csapatonként 5 pár gólyaláb). További gólyalábakat biztosítunk a gyakorláshoz azoknak a csapatoknak,
amelyek a részvételi díjat befizették (ill. megnyerték), de ezeket a gólyalábakat - a verseny után - használható állapotban vissza kell kapnia a város napja szervezőinek. Vannak vásárolható gólyalábak is (2.000 Ft/pár) - tudhattuk meg Czupi Gyula programigazgatótól.
FOTÓPÁLYÁZAT
A VÁROS NAPJÁRÓL
A Város Napja Szervező Bizottsága és a Honvéd Kaszinó PÁLYÁZATOT ÍR KI a 2002. évi város napja eseményeinek megörökítésére.
Téma: A város napja rendezvényei, az ott megjelenő emberek, tárgyak, állatok, hangulatok.
A részvétel feltételei: A fotópályázatra 2002. április 26-27-én, Nagykanizsán, a város napja rendezvényein készült, legalább 18x24 cm-es színes vagy fekete-fehér papírképpel lehet nevezni, mely készülhet analóg vagy digitális technikával. Egy pályázó több képet, vagy képsorozatot is beküldhet pályázati adatlap kíséretében. Nevezési díj nincs.
Kategóriák:
Ifjúsági: A beküldő 2002. május 31-ig nem tölti be a 18. életévét Felnőtt: A beküldők 18 évesnél idősebbek.
Dijak:
Felnőtt kategória:
I. díj: 40 000 Ft-os vásárlási utalvány
II. díj: 25 000 Ft-os vásárlási utalvány
III. díj: 15 000 Ft-os vásárlási utalvány
Ifjúsági kategória: 1. díj: 15 000 Ft-os vásárlási utalvány
II. díj: 10 000 Ft-os vásárlási utalvány
III. díj: 5 000 Ft-os vásárlási utalvány
A kiíró fenntartja a jogot a díjak megosztására vagy visszatartására.
Beküldési cím: „Város Napja Fotópályázat" Honvéd Kaszinó, 8800 Nagykanizsa. Ady út 7.
Beküldési határidő: 2002. május 31.
A kiíró a beküldött képekből zsűrizte-tés után kiállítást szervez a Honvéd Kaszinóban.
Város Napja Szervező Bizottsága és a Honvéd Kaszinó
TISZTELT CIM!
Tájékoztatjuk az Erzsébet téri. Múzeum téri és Fő úti lakókat, üzlet-, iroda-, és intézményüzemeltetőket, hogy 2002. április 26-27-én a város napja rendezvénysorozat idején teljes útlezárással járó programra kerül sor az Erzsébet téren és a Fő úton. A forgalmi rend változását tartalmazó részletes ismertetőt levelünkhöz mellékeljük.
Kérjük, hogy az üzletek árufeltöltését lehetőleg az esti, illetve korareggeli órákban szíveskedjenek elvégezni, mivel a lezárt térre reggel 8 óra után gépjárművel való behajtásra nem lesz lehetőség.
Bízunk abban, hogy rendezvényeink az Önök üzletmenetét a lehető legkisebb mértékben zavarják, sőt a térre szervezett programok résztvevői az Önök napi forgalmát is növelik.
Megértésüket és közreműködésüket előre is megköszönve,
Nagykanizsa, 2002. 04. 12.
Tisztelettel:
Gáspár András - ügyvezető
TALÁLKOZZUNK SZAZ EVVEL EZELŐTTI KANIZSAIAKKAL!
Ha a kanizsaiak „találkozni" szeretnének Vécsey Zsigmond polgármesterrel, vagy ellenlábasával, Babochay Györggyel; ha meg szeretnék tudni, hogy ki volt Knortzer Paula, vagy Erdőssy Biba Eugénia; ha meg akarnak győződni arról, hogy a Kiskastély-nak köze van a Cifra palota kezdetű gyermekdalhoz; ha ki akarják próbálni
a sárjáró gerendákat; ha egy rögtönzött szavalóversenyen meg akarják szavazni, hogy kik szavalják szebben a kanizsai költők Kanizsáról írott verseit, akkor feltétlenül jöjjenek el a város napi forgatagba, véleményükkel erősítsék meg a zsűrit április 27-én szombaton 10 órától a Fő úton! A Turul madártól a Vasemberházig terjedő szakaszon 12
óráig találkozhatnak - most első ízben - a város népművelőiből, pedagógusaiból, könyvtárosaiból és a média képviselőiből álló versengő kanizsai csapatokkal.
12.30 órakor az Erzsébet téren, a színpadon elhangzik majd, hogy ki lett „A legkanizsaibb kanizsai" cím elnyerője.
18
2002. április 18.
VAROS NAPI RENDEZVÉNYEK
2002, április 25-28. Nagykanizsa, Erzsébet Is
Április 25. csütörtök
10.00 Ficánkoló - HSMK 14.30 Hun leány szoboravatás - Székelykert
Nagykanizsai Fafaragó Egyesii-letajándéka a városnak
18.30 Térzene az Ifjúsági Fúvószenekarral
19.00 Szökőkútavatás
Fellép a 30 éves Kanizsa Táncegyüttes
Április 26. péntek -A VÁROS NAPJA
08.30 Városismereti túra gyermekeknek
08.30 Kanizsa játszik - Régmúlt idők játékai
09.00 „Mozog a város" az Egészségügyi Világnap alkalmából - Fő út
10.00 Századfordulós vásár - vásárnyitogató
Kézművesek utcája - kismesterségek bemutatója Város napi játszótér
10.30 Rajzoló óvodások a Polgármesteri Hivatalban
13.00 Kölyök Kupa Városismereti túra eredményhirdetése
15.00 Lovas felvonulás
Gólyalábas Világjátékok (Prelűd)
15.15 Zászlófelvonás
16.00 Kanizsai képző- és iparművészek kiállításának megnyitója -HSMK galéria
16.30 Sörcsapolás a városi elöljárókkal
17.00 Gólyalábas Világjátékok (Nyitány) Olching Gimnázium (Németország), ORT-IKI együttesek bemutatója
18.00 Dunántúli Népzenei Találkozó - Táncház
Fellépnek: Bojtár, Harangláb, Patkó Banda és Somogy Népzenei Együttesek 19.00 Ünnepi közgyűlés
Díszelőadás - HSMK színházterme, belépés meghívóval
Április 27. szombat - A SÁR ÜNNEPE
10.00 Századfordulós vásár - Vásárnyitogató
Városismereti túra felnőtteknek Kanizsa játszik - Régmúlt idők játékai
Város napi játszótér Kézművesek utcája Central Kávéház
12.00 A város „Főétke" verseny eredményhirdetése
12.30 Felnőttek városismereti túrájának eredményhirdetése
„Táncol a város" az Egészségügyi Világnap alkalmából - Fő út
15.00 Gólyalábasok gyülekezője a Deák téren, felvonulás a küzdelem helyszínére Gólyalábas Világjátékok (Intermezzo)
16.00 Gólyalábasok egyéni küzdelmei
16.00 Kórustalálkozó - Kiskastély
16.30 Sorsolás a Kanizsa játszik résztvevői között
17.00 Gólyalábas csapatok küzdelme az 1.000.000 forintos fődíjért
18.00 Gólyalábas Világjátékok (Finálé) Viscardi Gimnázium (Németország), Maskarás és Langaléta Garabonciások együttesek bemutatója
20.00 Westel szabadtéri koncert a Republic együttessel
22.00 Zászlólevonás
Tárogatón közreműködik
Baráth Béla
Április 28. vasárnap
09.00 Saubermacher fallabda-verseny a Közélet szereplőivel a Fit-Ball Stúdióban - Vár út 5.
10.00 Nemzetközi fodrász- és kozmetikusverseny a Zsigmondy-Széchenyi Középiskola tornatermében
Szereiénél várjuk programjainkon!
Nagykanizsa Önkormányzata
A rendezvényt a Gazdasági Minisztérium a Széchenyi Terv forrásaiból támogatta.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
GYERMEK A HINTÓN
Az idei város napja számos, már a korábbi években megszokott programján is részt vehetnek majd az érdeklődők, de egyik program sem lesz teljesen olyan, mint azt a korábbi években megszokhatta a közönség, mindegyikben lesz valami új, valami más.
- A régi búcsúk hagyományát szeretnénk oly módon feleleveníteni, hogy felkérjük a város lakosságát, hogy a távolba szakadt rokonságot, a máshol élő barátokat hívják meg a város ünnepére, úgy, mint azt búcsúra szokták. Küldjenek képeslapot, bár volt egy olyan elképzelés, hogy képeslappal, meghívóval ellátnánk mi a város lakosságát. Abban reménykedünk hogy a jövőben a város ünnepe egy olyan látványossággá, olyan fesztivállá növi ki magát, amely már gazdasági hasznot is hoz - mondja Ferencz József, a város napi szervezőbizottság elnöke.
- Mennyiben változnak a hagyományos programok?
- Az irányelvünk az, hogy mindig többet és jobbat. A hagyományos programok megmaradnak, például a lovas
felvonulás is lesz. De új ruhákban, plusz egy hintóval, még látványosabb körülmények között bonyolódik majd. A rajzverseny nyertesei jutalomból felülhetnek majd a hintára, így minden hintón ül majd gyermek is. A játszóudvar helyi vállalkozók által készített játékokból áll majd. A régmúlt idők játékai még érdekesebbek, színesebbek lesznek az idén. A századvégi hangulatú vásár felnőttekkel bővül majd. Szerelnénk régi kereskedőcsaládokat, vásározó családokat felkutatni, lehetővé tenni, hogy a cégérük is megjelenjen. Szerelnénk a még élő leszármazottakat is meghívni. A gólyalábasoknál lesz felvonulás, egyéni küzdelmek Az idén már lesz lelátó is. Az esti gála ezúttal pénteken lesz, így a szombat esti zárásra mindenki el tudjon menni, akit érdekel. A záróbuli ezúttal a Republic koncertje lesz az Erzsébet téren. A képzőművészek utcájában is többen lesznek, mint tavaly, a jelentkezésekből ez jól látszik. A Városismereti túrán indulnak felnőtt csapatok is. A teljes belváros lezárásra kerül, így bőven lesz a hely a programoknak.
VAROS NAPI FORGALMIREND-VALTOZAS
A 2002. évi városnapi rendezvények zavartalan lebonyolíthatósága érdekében április 26-28. között
a Fő úton (Terv utcától - Erzsébet tér -Ady u. úttorkolat - a Csengery utcáig) az Erzsébet tér keleti oldalán a Fő úttól a
Rozgonyi utcáig
26-án reggel 8.00 órától 27-én éjfélig (péntektől szombatig) teljes útlezárásra kerül
2002. április 26-28. között 8.00-20.00 óráig csak a megkülönböztetett jelzést használó járművek és behajtási engedéllyel rendelkezők hajthatnak be a lezárt területre. 20.00-8.00 óráig az árufeltöltést végző jármüvek és a lakók járművei behajthatnak az érintett utcákba és terekre.
A Rozgonyi utca. a Kalmár utca. a Magyar
utca, a Csengery utca és a Sugár utca forgalmi rendje változatlan marad. Időszakos forgalomkorlátozás várható rendőri biztosítás meliett a belvárosi utcákban ¦ pénteken kb. 14.45-16.00 óráig a lovas felvonulás és a Deák téri zászlófelvonás • szombaton 21.45-22.30 óráig a zászlólevonás ideje alatt.
A helyi járati autóbuszok nem érintik a Favorit Áruház és a Király u. (NELKA) megálló helyeket. Az elterelt buszjáratok közül a 32-es és 29-es érintik a Kalmár utcai megállót. A Favorit Áruház előtti megálló szerepét a Zrínyi utcában a KÖGÁZ-parkolónál ideiglenes buszmegálló helyettesíti. A 29-es helyi járat Bornemissza utcából induló járatai a Favorit Áruház előtti megálló helyett az Autóbusz-pályaudvar 15-Ös megállójában állnak meg. A megállóhelyek megszűnéséről és az ideiglenes
megállóhely kijelöléséről a menetrendi táblákon adunk tájékoztatást. További információkat a Zala Volán Rt. forgalmi irodájában a 93/311-420-as telefonon kaphatnak.
A többi helyi járati autóbusz útvonalváltozással közlekedik, de megállóhely-módosulások nem lesznek.
A városba érkező (Balatoni utca. 7-es. illetve Teleki utca irányból) helyközi autóbuszjáratok nem érintik az Eötvös téri megállóhelyet. A városból a Balatoni út és Teleki út irányába induló helyközi buszjáratok kerülő úton közlekednek, de érintik az Eötvös téri megállót.
Április 26-27-én a Via Kanizsa Kht. által üzemeltetett valamennyi fizetőparkolóban díjmentesen lehet várakozni.
Gáspár András - ügyvezető
2002. április 18.
19
A HAVASI EMBER
MEGFEJTÉS ELSÓ RÉSZE
FOGGAL SZAKÍT
MEGFEJTÉS MÁSODIK R.
0 pontosa*
GIGA KEVERVE _.
TV CSATORNA
FIAT TlPUS
FARENHEIT
készítetté
H-T,
KŐMŰVES TESZI
KITŰZŐ
HOSSZ A FIZIKÁBAN
FESTMÉNY
ÖREG TÖLG\\| (KÉT SZÔ|
...ON THE DARK
személyes névmás
ODA TEVŐ (KÉT SZÓ)
VÉRVIVÓ
PL:
KOPPÁNYI
ÖPÁRJA
INTERNETES ClM IS LEHETI
KÖZLEKEDEI
BIZTONS.
PROGRAM
LÉTEZIK
MEGFEJTÉS 3. RÉSZE
ROBBANÓ ANYAG
HIÁNYOS SEGÉLYKÉRÉS
SZEMÉT
KETM
CSILLAGÁSZATI PONT
—f-
TOLLBAN ANGOLUL I2SZÓ;
ÜREGES RÚD
KÖLTŐI SÓHAJ
LITER
BUDHIZMUS EGYIK ÁGA
IRÁNYÍTÓSZ4 ma 9733
ESZKIMÓ NÉV
RANGJELZŐ
kérdezés tárgyra
NEM TEGNAFP
KÖZEL-KELÉ ÁLLAM
KÓRHÁZ JELB
JÓNÁS VÁROSA
VÉDEM
A
VlZNYERÓ HELY
r—1
foriziaa folytatása,
ALLERGIA (3.)
Bebizonyosodott, hogy az allergia függ az öröklöttségtől is. Azon gyerekek, akiknek egyik szülője allergiás, 30 százaléka, akiknek mindkettő, azok 50 százaléka és akiknek egyik sem, azoknak csak 13 százaléka allergiás.
Kialakulásában külső tényezők is részt vesznek, mint például a stressz, amely viszont kettős természetű. A stressz egy külső behatás által kiváltott védekező folyamat, melynek első fázisa az adrenalin felszabadulása, amelynek ér-szűkítő hatása van, vagyis az allergia értágulása ellen dolgo-
zik. A második szakasz is hasznos, mert ekkor a mellékvesekéreg hormonjai mobilizálódnak, amelyek hatékonyak az allergiás gyulladás ellen. Nem véletlenül ezek az alapanyagai az allergiás hatások csökkentésére gyártott gyógyszereknek. A koplalás például kifejezetten hasznos, ha az ember allergiás, mert az éhezés stresszt vált ki az emberből. Természetesen azonban a hosszú távú stressz allergiát éppúgy kiválthat, mint bármely más betegséget abból adódóan, hogy a szervezet teljesen kimerül. Az allergiások száma egyre
inkább nő: tízévenként megkétszereződik a betegek száma. Magyarország lakosságának 10 százalékát érinti. Ez két okra vezethető vissza. Az egyik az öröklöttség, hiszen amikbe régen belehaltak, azokat ma kezelni tudjuk, így semmi akadálya sincs, hogy a hátrányos tulajdonságokat továbbörökítsék. A súlyosabb probléma azonban a másik tényező, hogy a környezetünkben egyre több a mesterséges anyag. Ilyenek a tartósító-édesítőszerek, színezőanyagok és a légszennyeződés is, melyekre az emberek bizonyos része érzékeny.
20
KULTURÁLIS PK,OG"RAMOK
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@broadband.hu
Jegyárusítás 14-18 óráig. _Tel.: 311-468_
Április 22. 10 és 14 óra: SICC: PSZT! - gyermekkorunk kedvencei, zenés gyermekműsor. Április 23. 19 óra: SZTÁROK A PÓDIUMON (I). ILLÉNYI KATICA MŰSORA. Április 25. 14.30 óra: FILHARMÓNIA IFJÚSÁGI BÉRLETI HANGVERSENY. Április 26.: KANIZSAI KÉPZŐ-ÉS IPARMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA. Megtekinthető: május 14-éig.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA (Kiskastély) Erzsébet tér 14-15. _Telefon: 313-920_
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása. Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ Hajgató S. u. 1. Telefon/fax: 319-202 E-mail: moricz@broadband.hu
Április 26. 19.00: I. DUNÁNTÚLI NÉPZENEI TALÁLKOZÓ. (A város napi programokhoz kapcsolódva).
HALIS ISTVÁN VÁROSI
JKÖNfVTÁR^
Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Telefon: 509-500 Honlap: www.kanizsa.hu/konyvtar
Nyitva tartás:
Hétfő: 13.00-18.30
Kedd: 9.00-16.00
Szerda: 13.00-18.30
Csütörtök: 9.00-18.30
Péntek: 13.00-18.30
Szombat: 9.00-13.00
2002. április 18.
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!) NEM
KLUBTAGOMNAK!
Hármat fizet - négyet vihcíí
VIDE KI KLUBTAGOKNAK!
Ilii v egt kedvezmény!
XLfiTá* &0KMAEE
Ki-llíit tizot
- harmat vihet:
*- ífttW
(Rendőrség utcaiéi
Tel.: 93/315-907
Nyitva: minden nap 8-21-tg.
FILMAJÁNLÓ!
CORKY ROMANO
- A kezes farkas
Rendező: Rob Pritts. Szereplők: Chris Kattan, Vinessa Shaw, Péter Falk. Corky Romano egy erőteljes maffiakapcsolatokat ápoló család kissé elfajzott sarja. Mivel szerencsétlen, kétbalkezes, kilóg a sorból, így kitagadják. Hamarosan azonban fordul a kocka, mert a családfő ellen perdöntő bizonyítékot szerez az FBI, s csak egy ember mentheti meg a helyzetet Corky, akit nem ismer az FBI. Egy számítógépes hacker segítségével elintézik, hogy felkerüljön az FBI alkalmazottainak listájára, s így alkalma nyíljon megsemmisíteni a bizonyítékokat. A hacker azonban hibázik. Egyszerű alkalmazott helyett szuperügynököt csinál Corky-ból, akit az FBI-nál tárt karokkal várnak.
Uttm$att étterem
8800 9iogi)fcaitiaíta, <S>eóít tív 11. $eU 93/313-057
A KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA
SPORTPROGRAMOK
Lábtoll-labda: Diákolimpia megyei döntő, III. kcs., péntek 9.00, Zala Kupa szombat 9.00, Olajbányász-csarnok. Kézilabda: NB I/B-s férfi: Izzó SE-Pécsvárad, szombat 11.00, MÁV NTE-csamok.
Baseball: Interliga-mérkőzések: Torony Szőnyegház-Thury-Hask Zagreb,
szombat 15.00, Torony Szőnyegház-Thury-Vindija Varasdin, vasárnap II.OO.Thury-pálya.
Labdarúgás: NB I/B-s: Kögáz Nagykanizsa FC-Bükfürdő, vasárnap 17.00, Olajbányász-stadion, megyei I. o.: Kis-kanizsa-FC Napred, vasárnap 10.45, Kiskanizsai pálya.
Hozzávalók: 80 dkg héjában főtt burgonya, 40 dkg gomba, egy fej hagyma, 4 kemény tojás, egy tojássárgája, 3 dl tejföl, só, petrezselyem, vaj, olaj.
A gombát felszeleteljük, olajon 5 percig pároljuk. Kivajazunk egy tűzálló tálat, az aljára lerakunk egy sor burgonyát, egy sor tojást, kevés
gombát, karikára vágott hagymát, kissé sózzuk.
A tejfölt elkeverjük a tojássárgájával, petrezselyemmel, és a rétegezett burgonyára öntjük. Reszelt sajttal I meghintjük. Előmelegített sütőben 200 fokon pirosra | sütjük.
Bellovics Lászlóné
konyhafőnök
HA BAJ VAN...
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken 16-tól hétfőn 7 óráig: 313-274.
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Pető-fi S. út 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14 óráig a (Szent Imre u. I.) 313-131 -es telefonszámon.
Mentők:
104
Tűzoltók:
105
Rendőrség: 107
- Nagypapa! Neked miért van kampó a jobb kezed helyén?
- Azért, kisfiam, mert amikor én fiatal voltam, kalóz voltam, és karddal levágták!
- Nagypapa! Neked miért van fából a bal lábad?
- Azért, kisfiam, mert amikor én fiatal voltam, kalóz voltam, és ágyúval ellőtték.
- Nagypapa! Neked miért van flastrom a jobb szemeden?
- Azért, kisfiam, mert amikor én fiatal voltam, kalóz voltam, puskapor ment a szemembe, és még szokatlan volt a kampó.
AZ ESZTÉTIKAI PLASZTIKAI SEBÉSZETRŐL - RÖVIDEN

emlőm
Az emlőnagyobbító műtétek célja, hogy a fejletlen, az átlagosnál kisebb emlők nagyságát megnövelje és lehetőség szerint alakját a páciens által kívánt módon megváltoztassa. A világon az egyik leggyakrabban végzett esztétikai műtét, napjainkig közel 3 millió esetben végezték el! A beültetésre kerülő implantátumok sok típusa ismert, attól függően, hogy milyen a fala, a töltete, a felszíne, a kontúrja stb. A legújabbak mind rendelkeznek a CE minősítő jellel és az Emlő Implantátumok Használatára Vonatkozó Egyetértő Nyilatkozattal (= EQUAM), mely 1998. július 4-én Regensburgban született. Eszerint a tudományos kutatások bizonyítják, hogy a szilikonzselével töltött implantátumok nem okoznak emlőrákot, sem más, rosszindulatú daganatos vagy kötőszöveti vagy autoimmun betegséget. Természetesen a beavatkozás után a páciensekben létrejön egy idegentest reakció, de ez nem „szilikon-betegség". Manapság leginkább ajánlha-tóak az úgynevezett koheziv (azaz nagy, erős szer-
kezetű láncokból álló) szilikonzselével töltött, és fokozott falvédelmű implantátumok, melyeket Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban gyártanak.
A műtét előtt konzultációkon a páciens elvárásainak és a szakorvos által javasolt műtéti tervnek az egyeztetése történik. A rutinkivizsgálás része az emlő ultrahangvizsgálata és 35 év felett a mammografia. A páciens kockázati tényezői: a dohányzás, bizonyos gyógyszerek szedése, öröklődő emlőrák a családban.
A Magyar Plasztikai Sebész Társaság ajánlásának megfelelően csak a 18. év betöltése után végeznek emlőnagyobbítást! !
(Folytatjuk.)
Dr. Kelemen Ottó
sebész-plasztikai sebész adjunktus, a Magyar Plasztikai, Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság tagja
P
2002. április 18.
21
VÍZILABDA
A CWG Kanizsa VSE vízilabdázói nem unatkoznak mostanában, hiszen valamennyi korcsoportban javában zajlanak a bajnoki fordulók, az ifjabbaknak diákolimpiai versenyekkel is megtoldva. A dunántúli gyermekbajnokság küzdelmeiben a \'89-es és a \'87-es születésűek mezőnyében is szerepel csapatuk. A legkisebbek dunaújvárosi és pécsi kortársaikkal mérték össze tudásukat, váltakozó sikerrel. Szabó Szilárd edző csapatában általában a Bocskai - Tegzes, Fekete, Rétlaki, Nagy, Dobos, Gáspár összeállítású „hetesfogat" kezd, csereként Kiss, Berkenyés T„ Simon, Tóth R., Virt, Banka, Horváth B., Kovács és Magyar szerepel leggyakrabban. A Pécsett rendezett fordulóban 8-6-ra kikaptak dunaújvárosiaktól és 5-2-re nyertek a Pécsi VSK-TASI gárdája ellen. A Dunaújvárosban rendezett versenynapon sikerült visszavágni az „acélvárosiaknak", 6-4-re győzték le őket, viszont nem várt, 7-3 arányú vereséget szenvedtek a pécsiektől. A kanizsai gólgyártásból leginkább Rétlaki, Gáspár, Tegzes és Dobos vette ki a részét. Az egy korcsoporttal idősebb \'87-es „évjáratú" gárda már népesebb mezőnyben szerepel, a felnőtt csapatot is edző Komlósi János irányításával. Az UTE I. sz. csapata még túl erősnek bizonyult, 13-6-ra kaptak ki tőlük, viszont a második számú újpesti gárdát 8-3-ra legyőzték. Meggyőző fölénnyel nyertek itthon 6-0-ra a Pápa együttese ellen és nagy csatában 8-5-re kikaptak a Tatabányától. Ok többnyire a Bántó - Hartai, Oláh, Magyar G., Kalmár, Szili, Dávid felállásban kezdenek, mellettük rendre szóhoz jut Lengyel, Magyar M., Cserti, Marton, Göndör és az ifjabbak közül Tegzes és Dobos is. A góllövésben Dávid, Magyar és Szili jár élen, utóbbi már a felnőtt csapatban is letette névjegyét találatával. A CWG Kanizsa ifjú póló-
ˇ ^ ..........
sai iskoláik színeiben olykor egymás ellen küzdöttek a Vízilabda Diákolimpia városi versenyein, a „Sulipólón". A II. korcsoport (3-4. osztályosok) bajnoka a Zrínyi-iskola gárdája lett a Rozgonyi- és a Bolyai-iskola csapata előtt. A III. kcs. (5-6. o.) legjobbja a Bolyai -soraiban Banka, Virt, Kovács, Tóth R. és Rétlaki -, a IV. kcs. (7-8. o.) első helyezettje pedig a Péterfy-iskola - csapatában többek között Bocskai, Lengyel, Szili, Gáspár - korosztályos „válogatottja" lett, megelőzve a Rozgonyi-, a Zrínyi-, a Zemplén- és a Bolyai-iskola csapatát. A CWG Kanizsa felnőtt férfi együttese az OB l/B-s mezőny újoncaként időnként bravúrokat is produkált már, máskor meg nyertnek kalkulált meccset vesztett el. Különösen a tavaszi szezonban a sereghajtó Békéscsaba elleni fiaskó volt váratlan, aminek következtében helycsere történt, a kanizsai gárda lett az utolsó. Pánikra persze semmi ok, hiszen az edzők és a szövetség közelmúltban történt állásfoglalása értelmében nem lesz kieső az eredetileg 16 csapatosra tervezett, végül a részvételt 12-en vállaló együttes közül. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Komlósi-legénység könnyelműen venné a tavaszi szezont. A TIPO VSC Bp. ellen tartalékosán is - három standard játékosuk, Szabó D., Csente és Lukácsa eltiltás, illetve betegség miatt nem játszhatott - sikerült volna a visszavágás, ha nem könnyelműsködik el a harmadik negyedet (1-4), végül 11-5-ös vereség lett a vége. A folytatásban a favoritokkal mérkőznek, melynek első „felvonása" az Ybl Szt. István Egyetem gárdája ellen 13-8-as
Várpalotán rendezték meg a FIT Kid Diákolimpia területi döntőjét. Nagykanizsáról Hetési Violetta és Vágó Alexandra indultak. A középiskolások mezőnyében, az 5-6. korcsoportban
Vágó Alexandra a Mező-gimnázium tanulója harmadik helyet ért el, Hetési Violetta, a Zrínyi Miklós Altalános Iskola diákja a 3. korcsoportban 24 indulóból a 13. helyen végzett.
(3-2, 5-1, 3-2, 2-3) vereségükkel zárult. Ezúttal amásodik negyedben „betliztek", s ez döntőnek bizonyult. Kiss Cs. kapusra nem lehet panasz, parádés védéseivel olykor nagyobb vereségtől menti meg a csapatot. Mezőnyben többnyire a dr. Csetneki, Csente, Karácsony T., Rétlaki, Szabó Sz., és
Szabó D. sor kezd, Kaszper, Lud-vig, Lukácsa és Tóth gyakorlatilag egyenértékű cserék az egyes posztokon. A felnőtt gárda a neves fővárosi csapatok elleni sorozat után április 27-én szerepel ismét hazai pályán, a listavezető Ceglédet fogadják a Fedett uszodában.
Bacskay Zoltán
MEGINT BAJNOKOK
A Sensei Sáfár Shotokan Karate-Do SE tagjai nagy eredményeket értek el a Zala megyei karatebajnokság 2002 évi második fordulóján, Zalaegerszegen. Képünkön láthatók a fiatalok, illetve a felnőttek, akik érmeket nyertek és az edzőik a háttérben. A következő állomás Paks, ahol a magyar bajnokságon fogják megvédeni az érmeiket.
Balról jobbra: Detre Gábor, Sipos László, Kucskó Attila, Béres János, Sensei Sáfár, az Országos Karate Szövetség technikai elnöke, Horvát János és Milei Attila. Elöl térdelve: Rudolf Nikolett, Kiss Jácint, Horváth Martin, Horváth Erik, Tamás Krisztián, Kamenár Ádám, Kiss István, Tóth László, Pap Ádám, Juhász Zoltán.
TRIATLON
2002. 04. 06-án Somogy-szilen rendezték meg a IX. sprint ranglistaversenyt. 5 km futás 20 km kerékpár 2,5 km futás volt a táv.
Nagykanizsáról a Tri-Co Triatlon Klub versenyzője Ács László indult.
A senior I. korcsoportban az erős mezőnyben 3. helyezést ért el, ideje 1:03:33.
Természetjárás
1/AJÍJL\'
*)T1
Április 21.:
BAGÓHEGY
Indulás: 11.50 autóbusz-állomás. Érkezés: 17.00 gyalog. Gyalogtúra: Nagybakónak - Bagóhegy - K+-en Palin - Nagykanizsa Táv: 16 km. Részvételi díj: 106 Ft.
22
2002. április
Ballagásra a legnagyobb választékból:
BRILIÁNS ÉKSZERÜZLET
Nagykanizsa, Vasemberház (Erzsébet tér 1.) MOST 10-30% ENGEDMÉNY MINDEN ÉKSZERBŐL! 14 karátos gyűrűk 3.500 Ft/db áron!
DIÁKOLIMPIA
Az Országos Kötélugró Diákolimpián, Dombóváron első helyezést ért el Hárs Gergő, a Zrínyi Miklós Altalános Iskola és a Fitness Center versenyzője.
- Milyen elvárásoknak kell eleget tennie annak, aki első helyezést ér el a Diákolimpián? Miből áll a kötélugrógyakorlat?
- A gyakorlatnak van egy gyorsasági része, folyamatosan egy percig kell futni a kötéllel. A másik gyakorlatrész akrobatikus elemekből áll, és különböző kötéllel végzett, látványos, hatásos gyakorlatok szerepelnek benne. A kötéllel való futás kevésbé jól sikerült, de a gyakorlat tetszett a pontozóknak.
- Mennyiben volt más az idei gyakorlatod, mint a tavalyi?
- Az ideiben sokkal több minden volt, hiszen közel egy évig készülhettem rá. Volt benne szal-tó, és nuís nehéz elem is. Egész éven át készültem, szombatonként voltak a rendszeres edzések, az utóbbi két hónapban pedig még intenzívebben dolgoztunk.
- Ki állította össze a gyakorlatot?
- A lányok: Szandi, Dia, és Zsófi.
- Ki tervezi a ruháidat?
- Ha egyedül vagyok, akkor Marcsi néni, Laci bácsi, a szüleim, és én találjuk ki együtt. Ha csoportban lépünk fel, akkor a csoport, és a szülők együtt.
- Mit éreztél,
amikor kiderült, te vagy az első? Meglepett vagy kezdettől érezted?
- A futás nem volt rossz, a gyakorlatról meg tudtam, hogy hibátlanul kell megcsinálnom, ezért aztán nagyon izgultam. Amikor átadják a díjat, az elismerést, én mindig a versenyre gondolok vissza, lejátszódik bennem a gyakorlat.
- Hány versenyző indult ebben a számban?
- Én a harmadik korcsoport B-ben indultam, ott tizenegy versenyző volt. Megyénként egy versenyző jutott be.
- Mire készülsz most?
- A fitnessben szeretnék a tavalyinál jobb helyezést elérni. Tavaly csak második voltam a Fit Kidben, most jobban szeretnék szerepelni. Májusban lesz a verseny. Most kezdjük összerakni a gyakorlatot, innentől válik intenzívvé a munka.
- Hogyan tovább?
- Folytatom a verseny zé st, amíg lehet. Szeretek sportolni.
- Hogyan alakul a napi időbeosztásod?
- Reggel elmegyek az iskolába, hazamegyek, megebédelek, aztán jövök vissza edzeni. Edzés után állok neki tanulni. Mások talán komoly megpróbáltatásnak gondolják, én megszoktam már, és a tanulás is jól megy.
- Mi a siker titka?
- A legfontosabb az edzés, a gyakorlás.
- Van-e valami álmod, amit szeretnél valóra váltani?
- Van. Szeretnék Európavagy világbajnokságot nyerni majd egyszer.
D.É.
VÁLLALKOZÓI IGAZOLVÁNNYAL RENDELKEZŐ
HIRDETÉSSZERVEZŐT KERESÜNK,
TEVÉKENYSÉGHEZ KAPCSOLÓDÓ GYAKORLATTAL! Fizetés jutalékos rendszerben. Fényképes szakmai önéletrajzokat a Pf.: 154-re kérjük.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében °(Nag> kanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Másfél vagy kétszobás lakást vennék, egyedi fűtéssel, lehetőleg újszerű állapotban, készpénzért. Érd.: 30/316-8861, 30/295-3788
(4416 K)_
Mórichegyi szőlőhegyen 700 négyszögöl szőlő új pincével, felszerelési tárgyakkal együtt eladó. Érd.: 322-828 (este). (4419 K) A Tv-torony alatt fekvő, két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő konyhakertre alkalmas szántóval, pince nélkül eladó. Érd.: 315-559 (este) (4420 K) Betegség miatt sürgősen eladó a Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton lévő 250 négyszögöl telek, rajta kis ház (két szoba, konyha, pince, terasz) + melléképület, termő szőlő- és gyümölcsültetvény. Víz, villany az épületben! (32-es autóbusz-megállótól kb. 15 perc) Irányár: 1,4 millió Ft. Érd.: 17 óra után a 320-692 és a 319-613-as te-
lefonszámon. (4446 K)_
Attila utcában 1,5 szobás, egyedi fűtéses, redőnyös, vízórás, földszinti lakás eladó. Érd.: 30/225-
3839 (4445)___
Belvárosi felújított 35 nm-es udvari lakás elkerített kerttel eladó.
Érd.: 317-643 (4443 K)_
Kétszobás, központi fűtéses, 10. emeleti lakás sürgősen eladó. Érd.:
30/3518-604 (4453 K)_
Nk-án zöldövezetben, kétszobás, egyedi gázfűtéses, vízórás lakás azonnali beköltözési lehetőséggel eladó. Érd.: 92/315-301, 30/388-2969 (4450 K)_
Miklósfán, 2001-ben teljesen felújított 65 nm-es családi ház 3000 nm telekkel, családi okok miatt áron alul eladó. Érd.: 30/9608-602 (4449 K)_
BÉRLET
Városközpontban albérlet kiadó! Érd.: 20/9568-553 (4429 K)
JARMU
Eladó Alfa-Sud 1,5-ös friss műszakival. Érd.: 20/9568-559, valamint este a 323-619-es telefonszámon. (4441 K)_
VEGYES
Két db 4 méter hosszú, 22,5 cm átmérőjű, 11 mm falvastagságú műanyag cső eladó. Érd.: 315-559
(este)(4422 K)_
160 cm-es sarokkádra szerelhető, RABAK zuhanypanel, új, bontatlan csomagolásban eladó. Érd.: 30/262-7496
SZOLGÁLTATÁS
Munkahelyet változtatna? Nagyobb szakmai és anyagi megbecsülésre, karrierre vágyik? Ha nem hív fel, biztos, hogy nem tudok se-gíteni! 70/313-7437 (4454 K) 16 óra után, alkalmanként gyermekfelügyeletet vállalnék. Érd.:
311-976(4451 K) _
Lakásomon gyermekmegőrzést vállalok, akár egész nap is. Érd.: 20/4344-909 (4455 K)_
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka, Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamémé. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán, Halász Gyula. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. ]. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
FELHÍVÁS
NEM LESZ 40%-OS GAZAREMELES!!!
NEM VEZETJÜK BE A TANDÍJAT, ELLENBEN:
- ingyenessé tesszük az utazást a diákoknak, - ingyenessé tesszük az étkeztetést az óvodákban és bölcsődékben.
- megemeljük 30%-kal az ösztöndíjakat, 10.000 új kollégiumi férőhelyet létesítünk.
NEM EMELJÜK A LAKÁSHITELEK KAMATAIT, ELLENBEN:
- a szegényebbek is lakáshoz juthatnak, megemeljük a gyermekek után járó szoc.pol.-kedvezmény mértékét.
- szociális bérlakásokat építünk, lakbértámogatással.
NEM EMELJÜK A LAKOSSÁG TERHEIT, ELLENBEN: - eltöröljük a minimálbér adóját, csökkentjük, a személyi jövedelemadó mértékét,
- eltöröljük, a vállalkozók által fizetett 4.500 Ft összegű egészségügyi hozzájárulást,
- visszaadjuk a nyugdíjasoknak személyenként az ellopott 19.000 Ft-ot,
- minden karácsony előtt 13. havi nyugdíjat fizetünk, - megemeljük a családi pótlékot,
- megemeljük az egészségügyben dolgozók, és a pedagógusok bérét.
m
IMSZP
MAGVAR RZOCIAUÍFTA PART
VELÜNK AZ ORSZÁG!
NEM LESZ NAGYKANIZSA FIDESZ SÚJTOTTA VÁROS TÖBBÉ, mert a városé lesz a volt Kossuth- és Gábor-laktanya, mert haladéktalanul elkezdjük az M7-es építését, mert megkezdjük az ipari park betelepítését.
Áldozzunk még egy félórát a demokráciáért! Vasárnap újra
MSZP - Göndör István
SZDSZ
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS
ff » t >i
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
SZTÁROK A PÓDIUMON I.
ILLÉNYI KATICA MŰSORA
a HSMK-ban április 23-án 19 órakor.
Közreműködik: Bozsó József táncos-komikus, a Fővárosi Operettszínház művésze.
Belépődíj: 900 és 700 Ft.
VIRÁGBÁL
a HSMK-ban május 4-én 20 órakor. Virágbemutató: Mulasics Andrásné. Vendéglátó: Central étterem. Belépődíj: 900 Ft.
AZ IRIGY HÓNALJMIRIGY KONCERTJE
HSMK-ban május 6-án 19 órakor.
Belépődíj: 1500 Ft.
Nászajándék-kívánság lista
P E
Artner Margit Tavasz
T R O Főút 19. Tel./ Fax:
93/333-744
a 1 é r i á b ó I
Segítünk Önöknek nászajándékot választani! A Petra Galéria egy új lehetőséget kínál. Az Ifjú pár galériánkban előre összeállíthatja
nászajándék-kívánság listáját. Ebből Önök kiválaszthatják ajándékaikat, Munkácsy-és Kossuth-díjas alkotók műveiből, zsűrizett ipar- és képzőművészeti tárgyakból. Igy értékes és egyedi alkotásokat kap az Ifjú pár és olyant amit szeretne.
GALÉRIA Nyitva:
hétfő-péntek 10-17.30 szombat 10-12.30
24
2002. április 11.
XIV. évfolyam 16. szám • 2002. április 24.
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
Megjelenik 21.000 példányban
„TISZTELT OLVASÓK, VÁLASZTÓPOLGÁROK!
Örülök és köszönöm, hogy ilyen nagy számban vettek részt a demokráciánk nagyon fontos eseményén, és a többség a kormányváltásra szavazott, ígérem, úgy fogok dolgozni a parlamentben, hogy akik nem rám szavaztak, azoknak sem kell szégyenkezniük miattam. Meggyőződésem, hogy létezik igazságosabb megoldás
A PARLAMENT
a megtermelt javak elosztására. A költségvetési források elosztásánál véget vetünk a diszkri- • minatív, városunkat sújtó magatartásának. Az első száz nap programja a választókörzetünkben élőket is kedvezően érinti. Kérem, segítsenek abban, hogy az önkormányzatunk jó és támogatható célokat tűzzön maga elé. Kérem, fogjunk össze, fejlesszük együtt Nagykanizsát."
HHHHHHHMHHMHHMMHHHHI
CSERESNYES PÉTER
FIDESZ, MDF területi lista
KOVÁCS KÁLMÁN
SZDSZ országos lista
TELEKI LÁSZLÓ
MSZP országos lista
HIRDETMÉNY
Értesítjük a Zala megyei 02-es számú országgyűlési egyéni választókerület választópolgárait, hogy a 2002. április 21-én megtartott országgyűlési képviselőválasztás ELŐZETES választási eredménye az alábbi:
A választási névjegyzékbe felvett
48.525 választópolgárból szavazóként megjelentek száma 36.187 fő
74,6%
A leadott érvényes szavazatok száma
36.010,
melyből
CSERESNYÉS PÉTER
FIDESZ-MDF-jelölt
16.727 szavazatot kapott 46,4%
GÖNDÖR ISTVÁN
MSZP-jelölt
19.283 szavazatot kapott 53,6%
A választás eredményes volt. A megválasztott képviselő GÖNDÖR ISTVÁN Jelölő szervezet neve: MSZP A képviselő lakcíme: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 20/D. Nagykanizsa, 2002. április 22.
Zala megyei 02-es számú országgyűlési egyéni választókerület Választási Bizottsága
Csendes kampány
Minimális bejelentésre kellett csak intézkednie a nagykanizsai rendőrkapitányság rendőreinek a választási kampány során. 2002. április 19-én éjszaka a szolgálatban lévő kollégák intézkedtek három személlyel szemben, akiket a rendőrkapitányságra előállítottunk, büntetőjogi felelősségük vizsgálata a nyomozás tárgya, tájékoztatta lapunkat Horváth István rendőrkapitány. Rongálás és tiltott önkényuralmi jelkép - horogkereszt -használata merült fel. Ezeket a személyeket gyanúsítottként nem hallgattuk ki, ahhoz hogy gyanúsítottként kihallgassuk ki őket, további eljárási cselekményeket, szakértői véleményeket kell beszereznünk. Ezenkívül említésre méltó dolog nem történt, két esetben kaptunk jelzést plakátrongálással kapcsolatban. Sajnos, ez a jogsértés az országban végighullámzott, és a közterületek állapota mutatja, Nagykanizsát sem kerülte el. A péntekről szombatra virradóra történt egy esettől eltekintve a kampány, és a választások csendben zajlottak le a városban és a városkörnyéken.
¦ 2002. április 15-én reggelre virradóra vette észre egy gépkocsi tulajdonosa, hogy az éjszaka folyamán az épület előtt leállított autójának baloldali üvegét kitörték, s a motortérből eltulajdonították a gyújtás trafót.
¦ 10 órakor egy nagykanizsai férfi jelentette be, hogy egy ismerőse telekvásárlás ürügyén járt nála, de csak távozása után vette észre, hogy közben pénztárcájából elemelt 12.000 Ft-ot. A gyanúsított elismerte tettét.
¦ 13 óra 40 perckor jelentették be, hogy egy lakásba ismeretlen tettesek ajtóbefeszítés módszerével betörtek, s onnan mintegy 400 ezer forint értékben arany ékszert tulajdonítottak el.
¦ Összesen 11 pincét törtek fel ismeretlen tettesek hétfőre virradóra, ám 8 helyen „csak" rongálási kár keletkezett, a többi helyszínről permetezőgépeket, szőlődarálót, erővágó ollót, s egyéb kisebb használati tárgyakat tulajdonítottak el.
¦ Kedden hajnali fél négykor érkezett a bejelentés, mely szerint egy presszóba hatoltak be ismeretlenek rácskifeszítés-ajtóbefeszítés módszerével. Az elkövetők a játékautomatából vitték el a bent lévő készpénzt, mintegy 20 ezer forintot.
¦ 13 óra 35 perckor a járőr Nagykanizsa területéről állított elő egy hölgyet a kapitányságra, aki ellen közokirattal visszaélés vétsége alapos gyanúja miatt adtak ki elfogatóparancsot. Este 10 órakor ismét egy körözött férfit sikerült előállítani, őt a Kaposvári Városi Bíróság kereste.
¦ Egy vidéki férfit az éjszaka folyamán kétszer is elő kellett állítani ittas járművezetés miatt. Először 22 óra 50 perckor igazoltatták, s állították elő, ám hajnali egy órakor ismét az autó volánja mögött ült. A felelősségre vonást természetesen nem kerülhette el.
¦ Szerencsés kimenetelű közlekedési baleset történt az Alkotmány utcában. A személyautó vezetője elaludt menet közben, a gépkocsi megperdült, s felborult, ám a sofőr sértetlenül mászott ki az ablakon.
¦ 18-án éjszaka egy nagykanizsai férfi jelentette be, hogy alkalmi nőismerőse 15 ezer forintjával távozott a lakásból. A járőrök hamarosan előállították az elkövetéssel alaposan gyanúsítható hölgyet.
¦ Pénteken 15 ezer forintos parfümmel szeretett volna fizetés nélkül távozni egy áruházból egy nő, ám szándéka meghiúsult, tetten érték a dolgozók.
¦ Hajnali fél egykor 3 személyt értek tetten a járőrök, amint éppen választási plakátokat rongáltak, azokra fekete festékkel önkényuralmi jelképeket s egyéb „dekorációkat" festettek. Az elkövetéssel alaposan gyanúsítható férfiakat előállították, meghallgatták.
¦ Szombaton délután vette észre egy méhész, hogy az előző 10 nap folyamán ajtóbefeszítéssel behatoltak a méhészetébe, s onnan gázpalackot, edényeket vittek el az elkövetők.
¦ A 23 óra 50 perckor előállított gépkocsitulajdonos elmondása szerint az autóján lévő rendszámot ő az erdőben-találta, s úgy gondolta, hogy azt felrakhatja az alkatrészként behozott gépkocsijára.
¦ Vasárnapra virradóra 3 tenyész-galambot loptak el egy galambházból, melyek együttes értéke kb. 30 ezer forint. Az egyik madarat a bejelentő meg is találta egy férfinál, s az azonosítás is egyszerű volt, ugyanis az állatok gyűrűvel vannak ellátva.
¦ Este negyed nyolckor családi veszekedésnél kellett intézkedni. A bejelentő elmondta, hogy szülei összevesztek, az apja fejszével támadt a családra, ám azt sikerült elvenni tőle. A kiérkező járőr megállapította, hogy végül a fiú vágta fejbe az apát a szerszám nyelével, akit a mentők szállítottak el, szerencsére sérülése 8 napon belül gyógyuló.
¦ Ismét egy utastérben hagyott táska keltette fel annak a gépkocsi-feltörőnek a figyelmét, aki az utcán álló autó oldalüvegét kitörte. Ezúttal igazán jól járt az elkövető, ugyanis a táskában az iratokon kívül 95.000 forint is volt.
¦ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
¦ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
¦ Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/312-706
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Gyermekkoromban a könyvtár a színek, képek, mesék tárháza volt. Élveztem a hangulatát, a könyvek illatát, néha a nyugalmat. Ahogy nőttem, már az ismeret, a tudás, az információforrás szerepét töltötte be az életemben, tanulmányaimban. Ma már elmondhatom magamról, hogy felnőtt vagyok, s azt, amit nekem jelentett a könyvtár, szeretném átadni a gyermekemnek is. Megismertetni őt is azzal a sok széppel, amit ott találhat betűből kirakva. Ezek a szép célok azonban nem tudnak megvalósulni. Mint minden átlagos ember én is dolgozom hétköznap, legalább négy óráig. Utána elmegyek a gyermekemért az óvodába, a város másik felébe, aztán lepakolom otthon, amit esetleg útközben bevásároltam másnapra. Itt kezdődhetne a szabadidő, de eddigre már legalább 17.30 van. Na, most innen számítva lenne egy órám, hogy a 18.30-ig nyitva tartó könyvtárba eljussak busszal, vagy gyalog, gyerekkel, vagy anélkül. (Persze az is előfordul hogy a gyermek különórára, edzésre, egyébre jár). Ha el is jutok az „érdekesen járó" 24-essel a városba, maradna kb. fél órám arra, hogy a töméntelen könyv között szétnézve válasszak egyet magamnak és kikölcsönözzem. Ha a fiam is velem van, akkor már kettéoszlik az idő, marad fejenként 15 perc. Ennyi idő sok mindent lehet, de ezt speciel nem. Mondhatnánk azonban, hogy anyuka ne vigye este a gyereket könyvtárba, hanem tanuljon vele, vagy maradjon a seggén otthon, ha már úgyis elfáradt. Akkor nézzük a hétvégét, ha hétköznap nem érünk rá. Hétvégén, miután bevásároltam friss kenyeret, tejet, ezt-azt a boltban, megreggelizünk. Ebédet sem ártana főzni, hogy esetleg meglévő férjnek, gyermek(ek)nek legyen mit enni. Miután gyorsan megettük a betevőt (ami nem egészséges, de a könyvtár miatt sietni kell), legyen mondjuk 12.30. Ugyanoda jutottunk, mint hétvégén. Maradt fél óránk, de most már hármunkra oszlik el.
Szombaton délután, és vasárnap, viszont egész nap ráérek (mint más átlagos ember), miért nem mehetek akkor a könyvtárba. Miért nem lehet a pihenés, a nyugalom színtere hétvégén? Miért kell hétvégén a kisnyugdíjasnak, fiatalnak az áruházba mennie, ha el akar menni valahová. A könyvtár mindenkié, csak senki nem tudja jók kihasználni!
(Név és cím a szerkesztőségben)
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Nagyon hiányolunk a város kulturális életéből valamiféle "filmklubot", ahol - mondjuk úgy - azokat a filmeket játsszák, amik a multiplex mozikban nem kerülnek bemutatásra.
(Például az Apolló mozi kistermében játszott filmekre gondolunk.)
Kérem, járjanak utána, hol és hogyan lenne erre mód.(könyvtárban, vagy valamelyik művelődési házban?)
Vagy lehetetlen, de akkor mondják ki azt az illetékesek.
(Kulturális és Sportbizottság?)
Nagykanizsa, 2002. 04. 17.
Köszönettel:
Laskai Béláné
2
2002. április 24.
MEGYEI TÁNCTALÁLKOZÓ
Tisztújítás , a Városvédő Egyesületnél
CSECSEMŐHALÁLOZÁS
A védőnők és az ÁNTSZ szervezésében került sor április elején az évi rendes, a csecsemőhalálozás adatait feldolgozó szakmai megbeszélésre a kórház tanácstermében. Mivel lapunk az eseményre nem kapott meghívót és utólag sem tudott információt szerezni, így az ott feldolgozott adatokról, jelenségekről és azok magyarázatairól sem tudunk beszámolni.
NINCS KAPACITÁS
A korábbi években már megszokottal ellentétben nem működik a dohányzásról való leszokást támogató program a tüdőgondozóban. Dr. Kovács László, az intézet főorvosa elmondta, korábban valóban működött a program, de ma szakember, főként orvos hiányában nem tudják felvállalni, jóllehet szükséges volna.
Az értelmileg sérült tanköteles korú gyermekek számára nyolcadik alkalommal rendeznek megyei tánctalálkozót a Rózsa Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskolában. Mintegy száz résztvevőt várnak április 26-án a különböző társintézményekből -kaptuk a tájékoztatást Horváth Istvánná igazgatónőtől. Az érdeklődés nagy, mivel ez az egyetlen bemutatkozási lehetőség a megyében arra, hogy az iskolákban működő művészeti csoportok találkozzanak. Kategóriái megkötések nélkül hirdetik meg évről évre a fesztivált, hiszen a gyerekek és az intézmények adottságai nagymértékben meghatározzák, hogy milyen művészeti ágban milyen művészeti csoportok működhetnek. Lehet bábelőadás, táncjá-
ték, vers és ének. Mindegyik gyerek nyertes lesz, a támogatók jóvoltából valamennyien kapnak ajándékot. Sokuk számára ez az egyetlen alkalom a tanév folyamán, hogy intézményükből, vagy a településükről kimozduljanak. Mindegyik gyerek más-más problémával küszködik, valamennyitől az élet a születése körül, vagy előtte megvont valamit, és szinte valamennyien szociálisan is hátrányos helyzetben élnek. A kanizsai fesztiválon való részvétel egy kiteljesedési lehetőség számukra. A fesztiválhoz kiállítás is társul. „Dédnagyanyáink kora" címmel, 24-én nyitják meg a XIX-XX. századra jellemző paraszti, polgári személyes tárgyakat bemutató kiállítást.
B. Zs.
Másfél évtizeddel ezelőtt, 1987 novemberében alakult meg városunkban a városvédő egyesület, az első olyan civil szervezet, amely feladatának tekintette a lakosság egészséges lokálpatriotizmusának ápolását, fejlesztését Tevékenysége nemcsak a városban, a megyében és az országban is közismert. Erről tanúskodik a Kós Károly- és Podmaniczky-díj, valamint a Landorhegyi Alapítvány Civilissimus-díja. Az egyesület közel 80 tagját és mintegy 20 jogi támogatóját a múlt, a jelen a jövő tenni akarása tartja össze, a város kultúrájának, értékeinek megőrzésében, annak szolgálatában.
A Képzőművészetek Házában tartotta április 17-én tisztújító ünnepi közgyűlését a Nagykanizsai Városvédő Egyesület. A 15 éves működésére is emlékező közgyűlésen Tüttő István polgármester mondott ünnepi köszöntőt. Beszédében kiemelte, hogy az egyesület bevéste nevel a város történelmébe. Értékeket mentett meg, állított újjá. Mindezek megvalósulására példamutató összefogással bírta rá a város intézményeit és lakóit. A köszöntőt követően Zsoldos Ferenc, az egyesület alelnöke felolvasta Ráday Mihálytól, a Város- és Faluvédők Szövetsége elnökétől érkezett köszöntő-levelet, majd Lovrenesks Lajos elnök beszámolt az egyesület 15 éves tevékenységéről. Az ellenőrzőbizottság jelentését, valamint az elnökség 2002. évre vonatkozó költségvetési tervezetét a közgyűlés elfogadta. A tisztújító ünnepi közgyűlés megerősítette tisztségében a vezetőséget, az elnökséget, az ellenőrzőbizottság tagjait és a munkabizottságok elnökeit. A Városvédő Egyesület elnöke továbbra is Lovrencsics Lajos nyugdíjas bankigazgató, aki fontos feladatnak tekinti többek között az egyesület létszámának emelését, a fiatalok bevonását.
KÖRÖSI CSOMA SÁNDORRA EEÉKEZTEK
A Körösi Csorna Sándor emléknapokra idén is utazott küldöttség városunkból. A küldöttséget Tar-nóczky Attila alpolgármester vezette. A képviselő-testületből részt vett Balogh László, Bicsak Miklós, dr. Horváth György, dr. Kalmár Béla képviselő. Az Orff ütőegyüttes tagjain kívül három szavaló, három tudományos diákköri tanuló, és a Kamera \'67 csoportból egy fő működött közre a rendezvényeken. Április 4-én Csomakőrösön a református templombeli istentisztelettel kezdődött az ünnepségsorozat, majd megkoszorúzták Körösi Csorna Sándor szobrát, ahol a kanizsai versmondók és az Orff ütőegyüttes is szerepelt. A megemlékezés aznap este gyertyás és fáklyás felvonulással folytatódott a szobornál, ahol a megjelenő testvérvárosok, és a különböző szervezetek köszöntötték Kovásznát. Városunk képviselői itt adták át Nagykanizsa selyemlobogój;l. A
városnak négy magyarországi testvérvárosa van, közülük Nagykanizsa a legrégibb. A művelődési házban és a líceumban nagy sikerű
koncertet adott az Orff ütőegyüttes, a tudományos diákkör tagjai pedig diák kerekasztal-beszélgetésen vettek részt.
v____._/
FOLYTATÓLAGOS ÉS SORON KÍVÜLI ÜLÉS
Lapzártánkkal egyidőben került sor a közgyűlés folytatólagos és soron kívüli ülésére. A polgármesteri tájékoztató határozati javaslatainak elfogadása során a testület dönthetett arról, hogy a volt Zsinagóga épületének felújítására, valamint a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola jogszabályi feltételeinek kialakítására címzett támogatási kérelmet nyújt be a város. Szintén címzett támogatási pályázaton nyerhető támogatásból kívánja a város a későbbiek során a Szakosított Szociális Intézmény jogszabályi feltételeit kialakítani. A testület módosította a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló rendeletet. A módosítás azért vált szükségessé, mert a hatályos rendelet szerint a nyugdíjasok bérlakásában a bérleti jogot csak pályázat útján lehetett elnyerni. A városrendezési tervek végrehajtása, a leromlott állapotú önkormányzati bérlemények kiürítése miatt szükség esetén indokolt lehet a bérlők beleegyezésük alapján a nyugdíjasházban való elhelyezése, ezt a módosítás a későbbiek során lehetővé teszi. A városi kórház „E" és „B" jelű épületeinek rekonstrukciójához is címzett támogatási igényt kíván benyújtani a város. A kórház vezetése már korábban felhatalmazást kapott arra, hogy a rendelet szerinti meghívásos ver-
senypályázatot hirdesse meg, és bonyolítsa le. A beruházás azért vált szükségessé, mert a külön telephelyen működő Bőr- és Nemibeteg Gondozó, valamint a Tüdőgondozó Intézet épületeinek rekonstrukciója nem végezhető el gazdaságosan, célszerűvé válik a két intézményt a kórház területére betelepíteni. A kórház 1885 és 1974 között épült pavilonjainak felújítása sem halogatható tovább, hiszen az épületek belső kialakítása a korszerű gyógyászat igényeit nem elégítik ki. A rekonstrukció megvalósítása esetén az önkormányzatnak az „E" épületben működő Szakosított Szociális Intézmény elhelyezését is meg kell oldania. A beruházás tehát érinti hiajd a Tüdőgondozó Intézetet, a Bőr- és Nemibeteg Gondozót, a mozgásszervi rehabilitációs osztályt, az oszteoporosis-szakrende-lést, a fizioterápiás járóbeteg-szakellátásokat, az Ideggyógyászati Osztályt, az ideggyógyászati szakambulanciát, szakrendelést, és az EEG-szakrendelést. A kiadott napirendi pontok között a Városi Filmszínház felújítására beadandó címzett támogatási igény benyújtása is szerepel. Amennyiben a testület központi forrást kíván igénybe venni az épület rendbetételéhez, korábbi, az értékesítésről szóló határozatát hatályon kívül kell helyezni.
Lakásbérleti jogok kiutalása - rendeletmódosítás
A Szociális és Egészségügyi Bizottság 16-ai ülésén zárt ajtók mellett döntött a lakásbérleti jogok kiutalásáról, valamint az átmeneti segély és egyéb lakásbérleti jogokkal kapcsolatos ügyekről. Nyílt ülésen fogadta el, és közgyűlés elé terjeszthetőnek tartotta a bizottság a nyugdíjasházról szóló rendelet módosítását. A
szociális szolgáltatások és személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti szolgáltatásokról szóló rendelet megalkotását elfogadták, és megtárgyalásra javasolták a közgyűlésnek. A rendelet módosítása a szociális törvény változása miatt vált szükségessé. A bizottsági ülést az április 23-ai közgyűlés előtt folytatják.
FÜL-, ORR-, GEGEORVOSOK VÁNDORGYŰLÉSE
Nagykanizsa MJV Kórháza volt a házigazdája az április 11-13. között megrendezésre került Magyar Fül- Orr- Gégeorvosok Egyesülete Audiológiai Szekciója 39. Vándorgyűlésének. A rangos tudományos tanácskozásra több mint 600-an érkeztek az ország különböző tájairól, illetve külföld-
ről, a fül-orr-gégész szakma legnevesebb képviselői. A zalakarosi MenDan Thermal Aparthotel konferenciatermében megrendezett tanácskozáson a budapesti dr. Szőnyi Magdolnának adták át az idei Békésy-díjat, a Magyar Fül-Orr- Gégeorvosok Egyesülete elismerését.
HAGYD ABBA ES NYERSZ
Hétfőn délelőtt került sor a tájékoztatójára. A zalaegerszegi
Zala megyei ÁNTSZ-nél a program keretében először a do-
„Hagyd abba és nyersz" a do- hányzás káros mellékhatásairól
hányzásról való leszokást segítő esett szó, majd aktuális kérdé-
program soron következő sajtó- sek kerültek napirendre.
KIRÁNDULÁS A FOLD NAPJÁN
Április 22. a föld napja. Az ünnep okán a Rozgonyi Úti Óvoda nagycsoportosai kirándulni mentek a Csónakázó-tó-
hoz. A kicsik szabadtéri játékkal, a tó környezetével való ismerkedéssel töltötték a jeles ünnepet.
KI MIT TUD?
A Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a Honvéd Kaszinó Nagykanizsa 2002. április 22-én a Honvéd Kaszinóban „Ki mit tud a II. világháborúról?" címmel rendezte meg a vetélkedő döntőjét. Az általános iskolák csapatai mérték össze tudásukat. Műsorral emlékeztek a doni elvonulás 60. évfordulójára. Meghívták városunk volt katonáit, hozzátartozókat, iskolákat.
INGEN LAKOMA
A Hevesi Sándor Művelődési Központ és a TIT Öveges József Egyesület előadássorozata keretében, a HSMK kamaratermében került sor „A mai egyetem és az ifjúság" című előadásra. Az előadó Prof. Dr. Ádám Veronika akadémikus, a SOTE Orvosi Biokémiai Intézetének igazgatója volt.
ROVÁSÍRÁS A MEZŐBEN
A Zalai Népfőiskolai Egyesület a ZNE Ifjúsági Tagozata és az Ifjúsági Akadémia keretében az elmúlt héten szerdán az iskola közismereti előadójában, Csillag Vilmos a rovásírásról tartott előadást.
,EBREN IS ÁLMODOM"
címmel Katona Zsófia és Tulman Géza önálló előadói estjére került sor csütörtökön a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Közreműködött: Takács Zsófia és Horváth Tibor versmondók. Zongorán kísért Gáspár Tamás.
4
2002. április 24.
10. JÁRMŰIPARI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR
ÁRVERÉS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános árverésen értékesíti a Nagykanizsa-Palin városrészben, a Gesztenyés utca és Vadrózsa utca sarkán lévő, 4662 hrsz-ú beépítetlen területet. Az árverés ideje: 2002. április 30.10 óra
Az árverés helye: Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme.
Érdeklődni lehet a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodán. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. I3/a, tel.: 93/500-739)
ÁRVERÉS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános árverésen értékesíti a Nagykanizsa, Platán sor 10/b szám alatt található Szociális Foglalkoztató Nyomda és Szabászati Üzem megnevezésű ingatlanát.
Kikiáltási ár: 59.494.000 Ft Az árverés helye: Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme. Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Az árverés ideje: 2002. április 30.9 óra
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodán (földszint 13/a számú irodájá-, ban) vehető át.
REGISZTRÁLTATTA MÁR AZ EGYÉNI VÁLLALKOZÁSÁT?
Azok az egyéni vállalkozók, akik 2000. november 1-je előtt kaptak vállalkozói igazolványt, 2002. június 30-ig díjmentesen regisztráltathatják a vállalkozásukat az okmányirodában!
Aki nem regisztráltatja magát, annak az egyéni vállalkozása
2002. július l-jén automatikusan megszűnik!
A részletekről a 93/500-866 és a 93/500-867 telefonokon, vagy ügyfélfogadási időben az
OKMÁNYIRODÁBAN
(NAGYKANIZSA, EÖTVÖS TÉR 16. SZ.) kérhet tájékoztatást.
Május 18-20. között rendezik meg a Pünkösdi AUTÓ 2002. Járműipari Kiállítást és Vásárt. A háromnapos program helye a korábbi évekhez
hasonlóan ezúttal is az Erzsébet tér. Az érdeklődők idén is ingyen nézhetik meg a járműkereskedők legszebb autóit.
A HÖLGYVILÁG A HÖLGYKLUBBAN
A Honvéd Kaszinóban működő Hölgyklub legutóbbi összejövetelén V. Kulcsár Ildikó újságírót, a Hölgyvilág főszerkesztőjét látta vendégül.
A veszélyhelyzetek megelőzésére
A polgári védelmi kirendeltség szervezésében idén is megrendezésre került a hagyományos katasztrófavédelmi ifjúsági verseny. A versenyen hat általános és hat középiskolás csapat mérte össze tudását tűzmegelőzési, tűzoltási, polgári védelmi, katasztrófavédelmi, közbiztonsági és környezetvédelmi ismeretekből. A verseny célkitűzése között szerepelt a tanulók felkészítése a veszélyhelyzetek megelőzésére, káros hatásai-
nak a csökkentésére, segítségnyújtásra, a biztonságos életmódra és környezetünk védelmére. Az általános iskolások kategóriájában 1. Piarista iskola, 2.
Zemplén Győző-iskola, 3. Kiskanizsai és a Péterffy Sándoriskola. Középiskolások kategóriájában 1. Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, 2. Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, 3. Cserháti Sándor Műszaki és Mezőgazdasági Szakképző Iskola. A két első helyezett csapat részt vesz április 25-én, a Zalaegerszegen megrendezésre kerülő megyei döntőben.
? NAGYKANIZSA ?
Ez egy 55-ezres város Magyarország térképén. Igen. A térképen, mert a valóságban mintha nem is volna.
A napokban a Legyen Ön is milliomos játékban holléte a legnehezebb kérdést jelentette. Pedig csak a megyét kellett volna kitalálni. A háromórás, több csatornás választási műsorban sem tudták megtalálni. A nagy sárga mezőben - ami a fideszes területet jelentette az ország térképén a képernyőn - egy kis piros pont volt. Ez Nagykanizsa. Tisztán. A környező falvak és Kiskanizsa nélkül. Ez a Fidesz-kormány munkájának tükörképe, közvetve az eltelt 80 év eredménye. Kereskedőváros, amit a zsidók működtettek és építettek. Trianon elvette Muraközt, a piacot, a háború kiirtotta a zsidókat. Tito miatt már Balatonszentgyörgyön igazoltattak, a kapitalisták közelsége laktanyákat szült. Eztán a kiköpött kom-
munista megyeszékhely csinált várost magából a mi rovásunkra, ami egy pillanat alatt fideszes város lett, senkinek nem szúrva szemet. Az eltelt tizenkét évben eltűntek a gyárak, munkahelyek, és lassan az emberek is. Az önkormányzatok sora és a hivatal csak ellenünkre volt. Az egymást követő kormányok a szétesett keleti résszel foglalkoztak, mi megint nem léteztünk. Akkor most politizálnék picit, ha már a szabadelvű-ség megerősödni látszik. SZDSZ. Másodszor segítik kormányra a szocialistákat. Először magas százalékkal, most hajszál híján jutottak a parlamentbe. Először árulóknak titulálták őket, most a második fordulós Fidesz-győzelem sem veteti észre velük, hogy aki SZDSZ-es, az nem feltétlenül szocialista párti. Létük - durván fogalmazva - Budapest egy kicsi területére korlátozódik, amit a TV-ben kis
kék foltocska mutatott. Az országos 106 harmadik helyük pedig azért született, mert nem volt több „ versenyző". Szerénytelenségükből is 5%-ot szeretnék látni, már csak azért is, mert a liberalizmus következtében az iskolámban az évek alatt született 800 igazgató és 60 gyerek.
Lehetett itt hittel, komolyan szavazni?
Lehetett. így: mivel elfagyott a gyümölcsös, ezért első körben Medgyessyre, a második körben Cseresnyésre szavaztam. Most már csak permetezni kéne, nehogy ez is kukacos legyen megint. No, ebből találják ki, hova tartozom? Segítek: nem tudom, talán Nagykanizsához.
Itt amúgy Göndör István győzött. Nem több. Gratulálok.
Nk.. 2002. április 21.
Béres Sándor
Egymilliót veszített
Lapunk már többször is beszámolt a Zrínyi-iskola által elveszített munkaügyi per részleteiről. A per kapcsán az iskola 876.590 forint munkabért, 108.869 kamatot és 68.000 forint ügyvédi költséget volt kénytelen kifizetni az elmúlt héten. Mint Sámel Mónikától, a Polgármesteri Hivatal sajtóreferensétől megtudhattuk, a végzés sze-
rint az intézmény saját, ez évi költségvetése terhére volt kénytelen kifizetni a valamivel több, mint egymillió forintot. Amennyiben a bíróság által kiszabott összeget az intézmény nem tudja kigazdálkodni, abban az esetben a fenntartóhoz fordulhat. Hogy ez megtörtént-e, arra vonatkozóan nem kaptunk tájékoztatást a Városházán.
X, .., Nagyatád es Vidéke Takarékszövetkezet líí&fetv Kirendeltsége Nagykanizsa
8800 Nagykanizsa, Király u. 31/B. • Telefon: (93) 536-273
-Ifi
TAVASZI NYITÁNY BETÉTAKCIÓ
TAKARÉKSZELVÉNY
(3 havi lekötés, fix sávos kamatozás)
/ hó: 5% 2. hó: 8% 3. hó: 13%
EBKM: 8,48%
A. PIAC KELÉ - JÖVET MENET
Nagykanizsai diákok hulladékgazdálkodással kapcsolatos tapasztalatszerző körútja Ausztriában
2002. március végén Ausztriai hulladékkezelés címen körutat szervezett a Saubermacher-Ryno Kft., osztrák anyavállalatához, a Zsigmondy-Széchenyi Szakközépiskola környezettechnológus osztályába járó diákok számára.
A tanulóknak lehetősége nyílt Hartmannsdorfban egy korszerű hulladéklerakót és annak közvetlen szomszédságában egy ún. Hulladékudvart megtekinteni.
A kirándulás délelőtti prog-
lyen utat járnak be az újrahasznosításig.
A nap egy könnyed, városnéző és bevásárló programmal zárult.
A résztvevők sikeresnek értékelték a szakmai kirándulást, melynek tapasztalatait felhasználva Ötletek a nagykanizsai hulladékgazdálkodás hatékonyabbá tételéhez címmel beszámolót készítenek, amelyeket a Saubermacher-Ryno Kft. környezetvédelemért felelős vezetői értékelnek majd.
ramja között szerepelt továbbá a cég által üzemeltetett hulladékválogató csarnok és átmeneti tároló meglátogatása, ahol a hulladékok gépi
szelektálásán és rostáláson, valamint kézi válogatásán túl megismerkedhettek a gyűjtéstől az újrahasznosításig tartó folyamat részleteivel. Láthat-
ták, hogy minden egyes hulladéktípus különböző konténerekben kerül összegyűjtésre, majd hallhatták, hogy az egyes „hulladékfrakciók" mi-
A legjobb ötleteket díjjal jutalmazzák, mely díjak ünnepélyes keretek között történő átadására 2002. május elején kerül sor.
2002. április 24.
TAVASZI VASAR
a TORONY SZŐNYEGHÁZBAN
szőnyegház
PVC
¦
SZŐNYEG ¦
PADLÓSZŐNYEG ¦
LAMINÁLT PARKETTA ¦
PARAFÁK
Karnisok
30-40% engedménnyel PARAFA faburkolat 3 mm vastag 2.990 Ft/nm helyett
2.200 Ft/nm-től PADLÓSZŐNYEGEK már
625 Ft/nm-től Hagyományos csaphornyos parketta-akció, natúr és rusztikus kőris 3.990 Ft/nm
Laminált parkettái
már 1.390 Ft/nm-től Közületi minőségi laminált parketta már 1.990 Ft-tól INGYEN ALÁTÉTFÓLIÁVAL!
A Toron/ SzinyegMz a Thury-basdDallcsapat hivatalos tfitogat ja.
8800 Nagykanizsa, Petőfi Sándor utca 93/b Tel.: 06-93/323-119 • Fax: 06-93/323-118 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig.
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
Egy érdekes dologgal kellett szembesülnöm a minap a kanizsai uszodában. Egy kissé meghökkenve tapasztaltam, hogy miután gyermekem úsztatására 10 napra kifizettem 1700 Ft-ot (amit nem sokallok), ezután, ha meg akarnám nézni, hogy halad, ki kel! fizetnem a 250 Ft-os belépőjegyet. Hiába akarok csak 10 percre bemenni, ruhában, papucsban, hogy megnézzem. Tájékoztatásomra közölték, hogy egy belső utasítás hatásúra, már évek óta fizetni kell annak, aki csak áthalad az öltözőn. Ugyanis, az szerintük már igénybe vette az uszoda egy csomó szolgáltatását. Ilyeneket, mint: levegő, meleg, színek és zajok, bámészkodás. Ráadásul - mondta egy kedves úriember - az oktatók is utálják, ha a szülők bámészkodnak, így ők szorgalmazták a legjobban a „leskelődő" szülők belépőjegy-vásárlását. Ezt nem én találtam ki, hanem ők közölték velem. Én ugyanis szolgáltatásnak csak az úszást tekintem. Ha zuhanyozni, levegőt venni, vagy melegedni akarok, akkor azt otthon is megtehetem. Az oktatók lányos zavara pedig nem nagyon érdekel. En már csak ilyen önző vagyok, nem szeretek feleslegesen fizetni.
Ezen felülemelkedve, azt beismerem, hogy az úszásoktatás nagyon fontos, és minőségi munka zajlik. Reméljük, a strandfelújítás is jól halad, s azt is élvezni fogjuk. Ott tényleg fizetni fogok azért is. ha nem kívánok fürdeni. Áfákat meg a zöldet és napot élvezem, s így mondhatjuk, igénybe vettem a szolgáltatásukat.
(név és cím a szerkesztőségben)
NINCS DÖNTÉS
Legutóbbi ülésén tárgyalta az Oktatási, Kulturális és Sportbizottsága Kiss László önálló képviselői indítványát, amelyben a képviselő egyeztetésre tesz javaslatot a HSMK elektromos hálózatának építése tárgyában. A testület még az elmúlt évben hozott egy határozatot, amelyben a HSMK elektromos hálózatának felújítására tesz javaslatot. Az elmúlt hónapokban a határozat végrehajtása nem kezdődött el, így Kiss László önálló
képviselői indítványában azt javasolta, hogy az elektromos hálózat átépítési munkálatainak tervezője, a HSMK érintésvédelmi, tűzvédelmi és villamos tűzvédelmi felülvizsgálatát végző szakember és az önkormányzat három képviselője között kezdődjék meg az egyeztetés a szükséges és elégséges munkálatok megbeszélése céljából. Az OKSB ülésén a téma tárgyalása során patthelyzet alakult ki, döntés nem született.
RÖPTE KÉRELEM
A Röpte Tenisz Klub azzal a céllal jött létre, hogy a városban elsorvasztott teniszéletet újra fellendítsék. Szeretnénk, mint az a Művelődési és Sportosztályhoz eljutatott levelükben olvasható, ha a város más városokhoz hasonló szinten becsülné meg ezt az olimpiai sportágat. Az utánpótlás nevelését a klub anyagi fedezet hiányában képtelen elkezdeni, a megyei bajnokságon való szereplésüket is csak saját költségükön tudták vállalni. A bérelt létesítményen már az elmúlt évben is felújításokat végeztek, és ezt az idén is szeretnék folytatni. Az idei évre tervezett költségvetés szerint összesen 1.328.000 forintra lenne szükségük, ám a rendelkezésükre kevesebb, mint a fele, 540.000 forint áll. A klub elnöke kérelemmel fordult az OKSB-hez, hogy tárgyalják újra a város egyetlen, a Magyar Tenisz Szövetség által is bejegyzett teniszegyesületének kérelmét. A kérelem megtárgyalást követően a bizottság úgy döntött az első félévet követően a város verseny- és élsportjának támogatására elkülönített összegekből juttat a Röpte Tenisz Klubnak is.
NEM TÁMOGATTAK
A Pécsi Kollégiumokért Alapítvány kérelemmel fordult a városhoz, hogy támogassa a kollégiumokban élő hallgatók lakhatási és életkörülményeinek javítását. Az alapítvány célja a felsőoktatási kollégiumok munkájának segítése, a hallgatók elhelyezési körülményeinek javítása, a tudományos és a tanulmányi munkához szükséges háttér biztosítása, a sportolási, a közművelődési valamint szabadidős programok anyagi fedezetének előteremtése. A kérelmet az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elutasította. A város korábban kilenc fő részére vásárolt férőhelyet a Pécsi Tudományegyetem Szántó Kollégiumában.
KÉRELEM: ELUTASÍTVA
A MÁV NTE Judo Szakosztálya kérelemmel fordult az Oktatási, Kulturális és Sportbizottsághoz, hogy az április 20-án Szarajevóban megrendezett hivatalos szerb bajnokságon való részvételüket támogassa. A versenyen való részvétel körülbelül negyedmillió forintba kerül, ám a szükséges összegnek csak egy része áll a szakosztály rendelkezésére. A kérelmet a bizottság elutasította, így kétségessé vált a csapat szarajevói szereplése.
SE TERVEK, SE ÉPÍTKEZÉS
A hatályos jogszabályok értelmében 2003-tól a közoktatási intézmények csak abban az esetben működhetnek, ha rendelkeznek megfelelő közösségi térrel. A törvényhozó annak idején forrást nem rendelt a feladat mellé, így az önkormányzatokat nehezen megoldható problémák elé állította, ám a törvény módosításra nem került sor. A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola nem rendelkezik közösségi térrel, így amennyiben a jogszabály ezt követően sem módosul, vagy nem indul el a beruházás, szabályos működése kétségessé válhat. Az idei költségvetés megalkotásakor bár betervezésre került hárommillió forint\'tervek elkészítésére, egyesek úgy vélekednek, az nem a közösségi tér kialakításának terveire, hanem a tetőtérre különítetett el. Bármilyen jogcímen is került a költségvetésbe e pénz, a tervezések, a pályáztatás, jóllehet április végén járunk, nem kezdődött el. Ha a tervek el is készülnének ebben az évben, az építkezés költségvetési és egyéb okból is csak a jövő nyáron kezdődhetne, az pedig jócskán időn túl van.
VERSENYÉT KEREKEN
TOUR DE HONGRIE
Január 31-én kelt az a levél, amelyben a Mapei Kerékpáros Klub tájékoztatja a városvezetést, hogy az eddigi versenyzői munkája mellett felvállalták versenyek szervezését is. Már az elmúlt évben is munkatársai voltak a magyar nemzeti körverseny szervezésének. Ebben az évben a klub lehetőséget kapott a nyitónap és a második nap megszervezésére. Az első napon egy nagyon látványos és izgalmas belvárosi versenynek lehet tanúja a közönség, a második napon zajlódna a verseny zalai szakasza. A versenyzők Nagykanizsáról indulnának, és zalai városokat érintenének, a befutó pedig Zalakaroson lenne. A versenyre körülbelül 150 versenyzőt várnak részben itthonról és a környező országokból. A\' versenyzők hat nap alatt szinte az egész országot bejárnák. A klub azt kéri a várostól, hogy támogassa a rendezvényt, a verseny városunkban zajló idejére a versenyzőknek és a szervezőknek biztosítsanak szállást és étkezést, a verseny szervezésében pedig aktivistákkal, rendőri és egyéb szervekkel nyújtsanak segítséget. A város támogatásával az idén augusztusban megrendezésre kerülő Tour de Hongrie nagyon neves rendezvénhyé válhat. Az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság április eleji ülésén tárgyalta a kérelmet. Az OKSB a sportrendezvények támogatására elkülönített összegek szétosztásakor visszatér a kérdésre, tudhattuk meg Balogh Lászlótól, az OKSB elnökétől.
D.É.
88
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐI VÁLASZTÁS
Szavazásra jogosultak száma: 48,658 fő
Göndör István Cseresnyés Péter
GÖNDÖR ISTVÁN CSERESNYÉS Érvénytelen Érvényes Összes szavazók Részvétel ISTVÁN PÉTER szavazatok szavazatok száma %
1 Palin I._32]_235_1_556_762_72.97
2 Palin 2._477_37!)_0_856_L080_79.26
3 Űrhajós óvoda 3. 439_3Jj__3_750 _947_79.20
4 Űrhajós óvoda 4. 263_279_4_542_748_72.46
5 Bonbonetti_308_ 262_1_ 570 _738_77.24
6 Kanizsatex_36]_292_1_653_972_67.18
7 Zsigmondy_335_ 273_0_608_751_80.96
8 Zeneiskola 8._296_277_8_573_764_75.00
9 Zeneiskola 9._295_ 295_3_590_748_78.88
10 Széchenyi_359_297_1_656_868 75.58
11 Rozgonyi 258_235 5_493 655_75.27
12 Tűzoltó laktanya 366_ 217_2_ 583 814_71.62
13 Dr.Mező 13._452_242_3_694 _893_77.72
14 Dr.mező 14._480_368_6_848_1,058_80.15
15 Péterffy 15._39]_ 378_0_769_L027_74.88
16 Péterffy 16._430_274_3_704_885_79.55
17 Rózsa u._481_282__1_763_994_76.76
18 Körösi 18._502_252_5_754_IfiU_74.36
19 Körösi 19._393_229_1_622_834_74.58
20 Zemplén_436_297_0_733_995_73.67
21 Hevesi 21._409__303_4_712_965_73.78
22 Rózsa u. iskola 434_253_0__687_950_72.32
23 Hevesi 23. 406_ 197_1_603_79]_76.23
24 Hevesi 24._462_302_1_765_\\_fi\\0_75.74
25 Zemplén__386_268_7_654_979_66.80
26 Hevesi iskola 26. 393__294__0_687_970_70.82
27 Hevesi iskola 27. 477_332_1_809_1,023 79.08
28 Hevesi óvoda_433_326_0 759_\\_fi0l_75.82
29 Hevesi könyvtár 445_302_ _2__747_IfiOl_74.63
30 Bagola_19]_170_3_361_636_56.76
31 Sánc_346_266_4_612_805_76.02
32 Téglagyár_355_245_2_600 _76]_78.84
33 Dr.Mező 33._376_320_3_696_869_80.09
34 Zrínyi 34._348_286_0_634_799_7935
35 Zrínyi 35. 389 285 0_674_858 78.55
36 Bolyai_385_340_2_725_99]_73.16
37 Olaj Kollégium 447_37]_4_818_1,068 76.59
38 MÁV Kodály 322 300 9 . 622 867 71.74
39 Vécsey_399_256_1_655_808_81.06
40 VGV Csengery 227_154_3_381_716_53.21
41 Miklósfa41.__326 385 _4_711_894_79.53
42 Miklósfa 42._288_305 _6_593_828_71.62
43 Nagy rác 43._409_46]_4 870_U37_76.52
8
2002. április 24.
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐI VÁLASZTÁS
II. FORDULÓ 2002. ÁPRILIS 21.
GÖNDÖR ISTVÁN CSERESNYÉS Érvénytelen Érvényes Összes szavazók Részvétel
ISTVÁN PÉTER szavazatok szavazatok száma %
44 Nagyrác 44. 349 479 4 828 1,117 74.13
45 Móricz Müv.Ház 278 493 2 771 995 77.49
46 Templom téri iskola 284 447 1 731 968 75.52
47 Szent Flórián tér 264 391 18 655 934 70.13
48 Bajcsa 204 175 4 379 580 65.34
49 Belezna 171 242 5 413 700 59.00
50 Csapi 44 47 1 91 128 71.09
51 Fityeháza 182 176 1 358 572 62.59
52 Kisrécse 28 75 1 103 151 68.21
53 Liszó 183 90 1 273 356 76.69
54 Murakeresztúr I. 256 350 9 606 956 63.39
55 Murakeresztúr II. 150 304 2 454 664 68.37
56 Nagybakónak 86 146 0 232 386 60.10
57 Nagyrécse 218 425 1 643 846 76.00
58 Nemespátró 46 187 2 233 283 82.33
59 Surd 189 203 5 392 548 71.53
60 Zalasárszeg 30 40 0 70 79 88.61
61 Zalaújlak 24 62 3 86 121 71.07
FEJLESZTÉS ALATT
„Magyar gondolat" címmel írt | politikai nekrológot Zakó László I a MIÉP-ről, illetve a saját politi-% kai tevékenységéről a Kanizsa I újságban.
Természetesnek tartom, hogy I ha egy parlamenti képviselő el-I veszti a választók bizalmát, ak-1 kor elköszön a választóktól és I emelt fővel távozik.
Az viszont, hogy elköszönés S közben még egyszer, utoljára § belerúg pártokba, volt képviselő-I társát minősíti, az számomra el-f fogadhatatlan.
4 éve, amikor Zakó László I nyert, elsőként hívtuk fel Kovács 1 Kálmánnal és az SZDSZ nevé-I ben gratuláltunk neki.
Kezdő képviselőként Zakó 1 László nagyon sok esetben kért I és kapott segítséget Kovács Kál-I mántól. Közösen lobbiztak ered-I menyesen több esetben Kanizsa érdekében.
Emberileg megértem, és sajnálom Zakó Lászlót, hogy nem tudja feldolgozni, hogy még a 2. fordulóba sem jutott be, és pártja a MIÉP nem kellett a magyar népnek, nem kerültek be a parla-
mentbe. Azt viszont nem értem, hogy miért éppen az őt segítő Kovács Kálmánra haragszik? Miért nem a FIDESZ-re, aki a MIEP-et mint parlamenti pártot megsemmisítette. Az már politikai mazohizmus, hogy erre a FIDESZ-re kért „áldást" - üss bennünket Viktor, üss felkiáltással.
Erre a zenében is van .példa. Lehár Ferenc: A három grácia ..."ha megversz is imádlak én, te drága rossz apacslegény".
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Kanizsa a vidék egyik liberális bástyája. A liberális értékrend tartósan jelen van a Kanizsa közéletében, a zenei, kulturális életben, jelen van a gazdasági élet szereplőinél és a vállalkozói körben ugyanúgy, mint az alkalmazotti, bérből - fizetésből, nyugdíjból élőknél egyaránt. Ezek tények, és ez nem attól függ, hogy Zakó László mit nyilatkozik.
Kanizsa jelentős liberális múlttal és liberális hagyományokkal rendelkezik, még a címerében is
a szabadság szimbóluma: a madár van.
Többek között Csengery Antal, Babochay János, Wlassics Gyula, Csány László, Deák Ferenc kanizsai szerepét és eredményeit nem lehet elvitatni. A reformkorban vált Kanizsa liberális, polgári kereskedő várossá.
Említhetem a XX. század első időszakának nagy liberális gondolkodóit Fejtő Ferencet (Kanizsa díszpolgárát), vagy egy elfelejtett kanizsai liberálist K. Havas Gézát, mindketten a Szép Szót szerkesztették.
A rendszerváltást követően a liberálisok polgármestert, alpolgármestereket, jelentős létszámú képviselőt adtak a három ciklusban a városnak, és jól szerepeltek a parlamenti választásokon is.
A szélsőjobb, a MIÉP Kanizsán soha nem volt politikai tényező, közszereplő választás útján minden esetben a „futottak még" kategóriában szerepelt.
Lehet, hogy ezt nem tudja feldolgozni Zakó László?
Kanizsa befogadó város. A mostani parlamenti választáso-
kon indult parlamenti pártok jelöltjei közül egyik sem született Kanizsán. Pl.: Zakó László és Cseresnyés Péter is Zalaegerszegen született. Azt gondolom, hogy aki Kanizsáért dolgozni akar, aki Kanizsáért tenni akar, azt örömmel kell fogadni. Nem az az igazi kanizsai, nem az az igazi magyar, aki mások sértegetésével akarja igazolni saját kudarcát, és piros-fehér-zöld fél téglával veri a mellét, hanem az, aki teszi a dolgát, aki összefogást akar, hogy „újra legyen nagy Kanizsa!"
Mindentől függetlenül én megköszönöm Zakó László munkáját, és arra kérem, hogy gondolja újra, hogy miért nem kellett Magyarországnak a MÉP, hogy gondolja újra a kudarca okait és kérjen bocsánatot Kovács Kálmántól.
Zakó László internetes oldalán a „Gondolatok" menüpontra kattintva azt olvashatjuk. Gondolatok: fejlesztés alatt.
Ebben egyetértünk.
Röst János SZDSZ elnök.h.
2002. április 24.
TISZTELT OLVASOK, VÁLASZTÓPOLGÁROK!
Véget ért a rendszerváltást követő legzajosabb és sokáig emlékezetes választási kampány. Sajnálom, hogy a kormánypártok nem akartak a programról vitatkozni, hadjáratukkal, rémhírekkel, ijesztgetéssel a hibáikról akarták a figyelmet elterelni. Meggyőződésem, hogy csak a múltról beszélve nem lehet jövőt építeni.
KÖSZÖNÖM A BIZALMUKAT, TÁMOGATÁSUKAT. Örülök és köszönöm, hogy ilyen nagy számban vettek részt a demokráciánk nagyon fontos eseményén, és a többség a kormányváltásra szavazott. Ilyen sokan a rendszerváltás óta nem szavaztak a kormányváltásra. ígérem, úgy fogok dolgozni a parlamentben, hogy akik nem rám szavaztak, azoknak sem kell szégyenkezniük miattam. Bízom abban, hogy az új parlament alakuló ülését követően lesz lehetőségünk tettekkel meggyőzni mindenkit arról, hogy az a
rágalomhadjárat, ami a kampányidőszakban folyt, alaptalan. Hadd emlékeztessek arra, hogy a Kisgazdapárt 1994-1998 között erősödhetett meg, mert az akkori hatalom nem akadályozta fejlődését.
Vállaltuk a nehéz feladatot, az ország gazdasági fejlődésének elindítását. Sajnos az elmúlt négy évben a növekedés haszonélvezői kisebb számban voltak, mint nyertesei. Most lehetőség nyílik arra, hogy az új kormány szociáldemokrata programot hajtson végre. Meggyőződésem, hogy létezik igazságosabb megoldás a megtermelt javak elosztására. A többletforrásokból az eddiginél lényegesen nagyobb arányban kell részesedni a kis keresetű, gyermeket nevelő családoknak, a lakást építőknek, a nyugdíjasoknak, és a gyermekeknek. A költségvetési források elosztásánál véget vetünk a diszkriminatív, városunkat sújtó magatartásnak. Az első száz nap programja a választókörzetünkben élőket is kedve-
zően érinti. Végre hozzájuthatunk a használaton kívüli laktanyákhoz és kezdődhetnek újra kapcsolatfelvételek a nagy, tőkeerős befektetőkkel, akik képesek arra, hogy nagy számban létesítsenek munkahelyeket. A minimálbéren foglalkoztatottak adójának megszüntetésével nő a borítékban maradó pénz. Szeptember 1-től végrehajtjuk a pedagógus béremelést. Október 1-től az egészségügyben és a közalkalmazottaknál a bértábla rendezésével nő a kereset. Valljuk, hogy a kereseteknek a gazdasági növekedéssel összhangban kell nőni. Remélem, kedvező fogadtatása lesz a nyugdíjasok egyszeri juttatásának, amikor visszakapják a korábban törvénnyel garantált jussukat. Reményeim szerint könnyebb lesz a tanévkezdés, mert a gyermeket nevelő családok kéthavi családi pótlékot kapnak. Az egyetemi hallgatók szeptembertől 30%-kaI nagyobb ösztöndíjat kapnak. Július 1-től eltöröljük a TV-előfizetési díjat. Az őszi
szüret idejére módosítjuk a szőlőtermelőket bosszantó jövedéki szabályokat. A közpénzek elosztását átláthatóvá és ellenőrizhetővé tesszük.
Kérem, segítsenek abban, hogy az önkormányzatunk jó és támogatható célokat tűzzön maga elé. Sürgős feladat a MÁV vontatásigépészeti tevékenységének megőrzése, megtartása és bővítése. A korábbi politikai felhangoktól sem mentes döntést meg kell változtatni. Lassan vége a tanévnek is, pihenjenek és ősszel ismét kezdődik a verseny az önkormányzati mandátumokért. Közös felelősségünk, hogy olyan testületet válasszunk amely sorrendet tud felállítani az elvégzendő feladatok között és politikai csatározások nélkül egységesen törekszik annak végrehajtására, a városban és vonzáskörzetében élő emberek javára.
Kérem, fogjunk össze, fejlesszük együtt Nagykanizsát.
Tisztelettel:
Göndör István
Nagykanizsán jobboldali országgyűlési képviselő még soha nem kapott annyi szavazatot a rendszerváltás kezdete óta, mint az április 21-i fordulóban. MINDENKINEK, AKI AZ ELMÚLT KÉT VÁLASZTÁSI NAPON RÁM ADTA VOKSÁT NAGYON KÖSZÖNÖM BIZALMÁT. Számomra nagy megtiszteltetést jelentett az első fordulóban kapott több mint 12.000, a második fordulóban több mint 16.000 szavazat. Ez a számokban mérhető nagymértékű bizalom azt bizonyítja, hogy kormányunk jól végezte munkáját. Olyan értékrend mentén folytatta tevékenységét, olyan intézkedéseket, törvényeket hozott, mellyel a magyar társadalom többsége egyetértett. Ezek közül kiemelkedik a családtámogatási rendszer, a lakásvásárláshoz, lakásépítéshez felvehető kedvező kamatozású hitelek, a diákhitel, a Széchenyi Terv adta fejlesztési lehetőségek, a nyugdíjasok megbecsülése, a minimálbér emelése, s a társadalom különböző rétegeiben elindult anyagi felemelke-
dés. Ezen eredmények pozitív hatásait ismerték fel nagyon sokan, s ennek a felismerésnek, tapasztalatnak lett következménye az, hogy az elért eredmények folytatását akarva, a szavazók többsége megtapasztalt értékekre, s nem ígéretek halmazára szavazott. Minden erőmmel azon leszek, hogy az elmúlt négy évben elért eredmények ne csorbulhassanak!
A számokban is megnyilvánuló bizalmat kiegészíti, kiteljesíti a személyes élményekként megélt biztatás, a személyes találkozók során tapasztalt rokonszenv, szimpátia kormányunk eddig végzett munkája iránt. Az elmúlt néhány hónapban sok emberrel találkoztam, sokak véleményét ismertem meg, s nagyon sokan fejezték ki egyetértésüket kormányunk politikájával. Azt tapasztaltam, hogy sokan vannak közöttünk, akik tenni akarnak saját életük jobbításáért. Céljaik, terveik vannak, s bíznak a jövőben. Ezek a találkozók, s az ezeken a találkozókon kapott biztatások óriási erőt adnak számomra az elkövetkező négy
évben végzett munkámhoz. Minden erőmmel azon leszek, hogy Nagykanizsa végre elindulhasson a felemelkedés útján.
Nagykanizsának az elkövetkező években nagy fejlődésen kell keresztül mennie. Ennek érdekében sok feladatot kell megfogalmazni. Néhány ilyent szeretnék megemlíteni. A munkahelyteremtés mellett -aminek támogatása alapvető feladatom lesz - városunknak egy kulturális, idegenforgalmi központtá kell válnia, s koordinátori szerepkört kell betöltenie a térség településeinek együttműködésében. Emellett meg kell tartania magát gazdasági központként. A helyi vállalkozókat helyzetbe kell hozni, tehetségüket, tenni akarásukat ki kell használni.
AHHOZ, HOGY MUNKÁMAT JÓL VÉGEZZEM, SZÜKSÉGEM VAN ARRA, HOGY AZ ÖNÖK VÉLEMÉNYÉT MEGISMERJEM. Rendszeressé teszem azokat a lehetőségeket, amelyek révén sokszor találkozhatok a Nagykanizsán és Nagykanizsa környékén élő emberekkel. Nem le-
szek olyan képviselő, aki csak négyévenként, a választások előtt keresi meg választóit.
Sajnos az a negatív kampány, amit folytattak kormányunk munkája ellen, meghozta „eredményét". Sokan voltunk, akik a folytatás mellett szavaztunk, de ez nem volt elég. Ennek ellenére nem szabad elvesztenünk hitünket a jobb jövőben, nem szabad elvesztenünk optimizmusunkat. Azok az eredmények, melyeket közösen elértünk, alapot és értéket teremtettek. Ettől az iránytól nehéz eltérni az emberek ellenérzése nélkül, így a szociálliberális erőknek is figyelembe kell venniük az elmúlt 4 év sikereit, s a számukra eddig ismeretlen értékrendet és elveket.
MÉG EGYSZER KÖSZÖNÖM SZAVAZATAIKAT, S KÉREM ÖNÖKET, HOGY AZ ELKÖVETKEZŐ IDŐBEN VÉLEMÉNYÜKKEL SEGÍTSÉK MUNKÁMAT, ÉS TISZTELJENEK MEG BIZALMUKKAL A TOVÁBBIAKBAN IS!
Tisztelettel:
Cseresnyés Péter
10
2002. április 24.
CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATTÓL
A PARLAMENTIG
A kampány idején fontos volt, hogy a kanizsai romák különösebb ráhatás nélkül voltak képesek eldönteni, melyik programot kívánják támogatni.
A VISSZAJELZÉSEK ALAPJÁN SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI, HOGY RAJTAM KERESZTÜL TÁMOGATTÁK AZ MSZP-T, EZZEL EGY OLYAN ENERGIAFORRÁST KAPTAM, AMELY SEGÍT A KÉSŐBBI MUNKÁM SORÁN. VANNAK OLYAN NEM ROMA SZÁRMAZÁSÚ POLGÁROK, AKIK ELMONDTÁK, AZÉRT TÁMOGATTÁK A PÁRTOT, MERT AZ MSZP LISTÁJÁRA KERÜLTEM. NEKIK IS SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI A TÁMOGATÁST, HISZEN EZEK A JELEK ARRA UTALNAK, VALAMI ELKEZDŐDÖTT.
A városban és az országban is meg kell találnunk a közös hangot, az előrelépés, a jövő érdekében, azt a módszert, amellyel együtt dolgozhatunk, hiszen enélkül a pozíciók csak
látszatpozíciókká válnak. Holnaptól el kell ásni a csatabárdot, és a konst-ruktivitás jegyében kell folytatnunk a munkát, mert csak ez garantálhatja, hogy Nagykanizsa előbbre jut.
Nem tudom még felmérni, mit is jelent valójában ez a választási győzelem. Örülni sem vagyok képes felhőtlenül, hiszen a rám háruló felelősség, a várható kihívás nyugtalanít, szeretnék megfelelni. Az öröm mellett már ott a továbbgondolkodás, hogyan tovább. ÖRÖMMEL TÖLT EL TERMÉSZETESEN, HOGY A DUNÁNTÚLRÓL ROMAKÉNT AZ MSZP-N BELÜL A TÖRTÉNELEMBEN ELSŐKÉNT JUTHATOK BE A PARLAMENTBE. Országos listán kerültem a parlamentbe, úgy gondolom hát, hogy országos hatású programokat kell megfogalmaznom, és azokat a parlament elé terjeszteni. Az elmúlt 8 évben csak a szakmai kérdéseknek, a romák ügyének kezelését tartottam fontosnak, programokat kezdtünk és valósítottunk meg, sikerrel. A későbbiek során is
szeretném ezeket a projekteket képviselni, a továbblépést segíteni, mind szakmai vonalon, mind a politika színpadán. Kettősséget kíván ez, ha úgy tetszik. Szeretném kettéválasztani a parlamenti döntéshozatali rendszert attól a munkától, amely a legfelsőbb szinten teszi lehetővé a szakértői gárda kialakulását a későbbiekben. Nem lehet, hogy egyetlen olyan személy lásson el minden feladatot, ami a romák ügyében megoldásra vár, ezért is külön kell választani a két dolgot.
Bármily meglepő, többet jelent nekem a nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat, az ott végzett munka, mint a parlamenti képviselőség. A CKÖ-ben végzett munkámat a későbbiek során is szeretném folytatni. Belső átszervezések válnak szükségessé, amellyel megoldható az a hiány, amelyet budapesti tartózkodásom jelent majd. A CKÖ által teremtett értékek nemcsak a nevemhez, munkámhoz fűződnek, hanem a képviselőtársaiméhoz, a külsős szakértői, segítői gárdához is.
Az elmúlt időszak során nagyon sok olyan ember adta munkáját, szakértelmét pártállásra, meggyőződésre tekintet nélkül, akik nélkül mindaz nem valósulhatott volna meg, amit elértünk. Én remélem, hogy ez a jövőben is így lesz. Hiszem azt, hogy azt a szakmai munkát, amelyet nem egészen egy évtizede elkezdtünk, nem blokkolhatja, hogy a parlamentbe kerültem, sőt erősítenie kell.
Komoly teher hárul a családomra is, de már nem újdonság ez, hiszen az elmúlt négy évben is sokat voltam távol. Már eddig is sokat vállaltak értem, a romák ügyéért, és fel sem merült, hogy mást csináljak. A családom minden egyes tagja tudja, hogy én ezt küldetésként vállaltam, és az ügy érdekében minden támogatás megadnak. Teljesen nem szakadok el a családomtól, akkor sem, ha több napot kell a fővárosban el-töltenem, mivel a fiam Budapesten egyetemista. Vele a napi munka után többet találkozhatok.
Tisztelettel:
Teleki László
A LEGLEGITIMEBB KORMÁNY
MINDENEK ELŐTT SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI MINDENKINEK, AKI CSAK RÉSZT VETT A 2002-ES VÁLASZTÁSI KAMPÁNYBAN, ÉS AZT IS, HOGY ELJÖTTEK, ÉS ILYEN NAGY SZÁMBAN NYILVÁNÍTOTTAK POLITIKAI VÉLEMÉNYT ARRÓL, HOGY MARADJON AZ ORBÁN-KORMÁNY, VAGY ÚJ KORMÁNYA LEGYEN AZ ORSZÁGNAK. NAGYON FONTOS SZÁMUNKRA A SIKER MELLETT, HOGY A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA MOST MENTEK EL A LEGTÖBBEN SZAVAZNI, ÍGY ENNEK A KORMÁNYNAK VAN 1990 ÓTA A LEGNAGYOBB TÁRSADALMI LEGITIMITÁSA. Csak emlékeztetőül mondom, hogy négy évvel ezelőtt a választópolgárok alig 50 %-a szavazott, és annak közel a fele szavazott az akkori kormány ellen. Azaz a választásra jogosultak alig egyne-
gyede szavazta meg az Orbán-kormányt.
Nagyon nagy sikernek tartom, hogy a választással nemcsak az Orbán-kormány leváltására nyílott lehetőség, de az állampolgárok többségének bizalmából annak az egyre mélyülő társadalmi megosztottságnak is véget vethetünk, ami az elmúlt négy esztendőt és különösen az utolsó néhány hónapot jellemezte. Sokan érezzük úgy a hazában, hogy nem szabad tovább megosztani ezt a kicsi országot, hiszen minden lényeges célkitűzése közös, és ezen az alapon inkább együttműködnünk, mint egymással vetélkednünk kellene. KANIZSA ÉS TÉRSÉGE SZÁMÁRA KÜLÖNÖSEN NAGY SIKERT JELENTHET A KORMÁNYVÁLTÁS, MERT BIZTOS VAGYOK ABBAN, HOGY A MEDGYESSY PÉTER VEZETTE KORMÁNY ELSŐ INTÉZKEDÉSEINEK EGYIKE LESZ AZ M7-ES AU-
TÓPÁLYA ÉPÍTÉSÉNEK TÉNYLEGES MEGINDÍTÁSA. A letett majd kiásott alapkő helyén nemsokára megindul majd az út építése, és egészen biztos, hogy ebben a választási ciklusban Kanizsa határában már autópálya lesz. Ez a beruházás lehetőséget ad arra, hogy a kereskedelmi forgalmat növelő logisztikai központ és az új munkahelyek teremtését szolgáló kanizsai ipari park fejlesztése elkezdődjön. Mindannyian tudjuk, hogy a térségben a legnagyobb gond a munkahelyhiány, valamint az ezzel összefüggésben a fiatalok elvándorlása. Ezért nemcsak a munkahelyteremtés, hanem a felsőfokú képzés fejlesztése a város fejlődésének kulcsa. A zalai kistelepüléseket csak akkor tudjuk megőrizni, ha az élet minőségét a komfortosságát ott is biztosítani tudjuk. Ezért még idén összegyűjtjük azokat az alapvető feladatokat, amelyek a települések lakosságmegtartó erejéhez szüksé-
gesek. Pl.: összekötő utak, a zsáktelepülések közlekedésének megoldása, a csatornaprogram újraindítása, az iskolák fejlesztése. Ezen a területen sokat segíthet a helyzeten, hogy a kormány tervei szerint már az első száz napban a legproblémásabb területeken dolgozók bérezését - gondolok itt a szeptemberre ill. októberre tervezett pedagógus, illetve egészségügyi dolgozók bérének 50 %-os emelésére.
A választási kampány lezárult, a választás eldőlt. AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ FELADATOK KÖZÖS GONDJAINK, EZEKET CSAK EGYÜTT OLDHATJUK MEG. EZÉRT BÍZOM ABBAN, HOGY KÉPVISELŐTÁRSAIMMAL EGYÜTT AZ ÖNÖK TÁMOGATÁSA MELLETT SIKERES NÉGY ESZTENDEJE LESZ NAGYKANIZSÁNAK ÉS AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK.
Tisztelettel:
Kovács Kálmán
Hivatalosan a város napja április utolsó pénteki napján van. Mivel néhány éve a programok nem csak erre a napra koncentrálódnak, ezért úgy gondoltuk, adjunk a szombati napnak is egy jelzőt. Ennek elsődleges oka, hogy még jobban ráirányítsuk a figyelmet a gólyalábazásra, a küzdelmekre, és a világjátékokra. A gólyalábazással igazából a város sáros időszakára emlékezünk. Ebből kézenfekvőnek látszott az, hogy ezt a napot a SÁR ÜNNEPÉNEK nevezzük el.
Ezért új színfoltként idén a sár és az agyag a programok között erőteljesebben jelenik meg. A vásár területén kialakítunk egy sárkertet. Itt lehet majd agyaggal tárgyakat és gondolatokat formázni, és itt készül a vásár agyagpénze, a Sárec is.
Bemutatjuk a sarat és az agyagot, mint régi és mai építőanyagot. Felépítünk - vesszőfo-
nással - egy pásztorkunyhót, melyet sárral borítunk be. A sárból falat építünk, és vályogtéglát készítünk. Itt mutatkozik be a helyi téglagyár is, amely már a mai kor gyakorlatának megfelelően az agyagtégla-készítést mutatja be.
Egy régi népi játék felelevenítésével itt bárki megtanulhat sutyinkázni (agyaggal célba hajítani). Természetesen a sárkertben mindenkinek lehetősége lesz részt venni a sárral, illetve agyaggal való tevékenységben, illetve játékban. A legsikeresebb résztvevők „fizetségül" Sárecet kapnak, amit a Sárecbeváltó helyeken értékes dolgokra cserélhetnek.
KERESSÜK a város első számú „sárdobá-lóját" is. Az erre vonatkozó javaslatok a vásárban kihelyezett szavazóládába helyezhetők el.
A szervezőbizottság
VAROS NAPJÁN SZEREPLŐ ISKOLÁK PRODUKCIÓI:
1. BATTHYÁNY L. G.:
- vándorcirkusz, utcai zenészek, bohócok, virágárusok
2. THURYSZK1: Central Irodalmi Kávéház
3. ROZGONYI rőf ősök
4. PALINI ÁLT. ISK.:
halászok, vándorfestők, virágárusok, gyöngy- és karkötősök
5. VESZPRÉMI EGYETEM NK-I FŐISK. KARA
vándorbábosok, cigányasszonyok
6. MIKLÓSFAI ÁLT. ISK.: gyöngyfűzők, csuhébaba-készítők
7. KÖRÖSI vándorfestők
8. VÉCSEY ószeresek, verseny
9. HEVESI
10. ZRÍNYI
11. PIARISTA vegyesbolt, lepényevés
12. KISKANIZSAI
árvácska- és hagymaárusok, fafaragók, vándorszínészek, vásárnyitogató szereplői
13. ZEMPLÉN kalaposmester, gyümölcsárusok
14. ZENEISKOLA vándormuzsikusok
15. ZSIGMONDY-SZÉCHENY1 bőrmívesek
16." PÉTERFY
század eleji tornaegylet
17. BOLYAI vándorcirkusz
18. CSERHÁTI SZKI vásárbíróság
19. DR. MEZŐF.G. Mathea fényképészet
20. Platán-óvoda vándorbábosok
perecesek, langalievő
urak és hölgyek patikusok
A VAROS NAPJÁRA ELKÉSZÜL
A tervezett menetrend szerint folyik az Erzsébet téri szökőkút építése és felújítása - kaptuk az információt Tarnóczky Attila alpolgármestertől. Némi csúszást okozott ugyan az időjárás, de a medence fölé kifeszített fóliasátor alatt tovább dolgozhatnak a szakemberek. Április 25-én, a város
napja előestéjén 19 órakor térzenével kezdődik az avatási ünnepség, ahol fellép a megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő Kanizsa Táncegyüttes. Az ünnepségen részt vesznek azoknak a cégeknek a képviselői is, akik támogatásukkal hozzájárultak a szökőkút felújításához.
MAGYAR FANTÁZIA
Kollonay Zoltán zongoraművész, zeneszerző legújabb kompozíciójának bemutató előadása
A város napján 2002. április 26-án a díszelőadáson lesz. A zenemű erre az ünnepi alkalomra készül „MAGYAR FANTÁZIA ZONGORÁRA ÉS VONÓSOKRA" címmel .
A bemutató előadás - kísérnek a Szombathelyi Vonósok.
A XVIII-XIX. század fordulója idején a hazai műzenében nem volt igazán sajátos magyar hagyomány. Volt viszont egy megfogható, értékes nemzeti zenei anyag: a XVIII. század végi magyar tánczene, a verbunk. A verbunk eredetileg katonák toborzásához járt férfitáncot jelentett, de később önálló táncdarabbá válva kiindulópontja lett a XIX. századi magyar zene európai sikerének. Ez a muzsika a köztudatban erősen kötődött a „magyarságképhez".
Szinte valamennyi magyar vagy Magyarországon járt komponista megírta a maga verbunkját, táncát, fantáziáját. Erkel, Liszt és Kodály műveiben is tökéletes egységet alkotott az európai gondolat és a magyar hagyomány. Darabjaik révén vált az egyetemes zeneirodalom részévé a XIX. századi nemzeti múltunk e legszebb zenei öröksége. Kollonay Zoltán zongoraművész, zeneszerző, „Magyar Fantázia zongorára és vonósokra" című kompozíciójával a régi hangulatot idézi, illeszkedve a Város Napja századfordulós hangulatához könnyedén, klasszikusan. Nem régi darab akar mai formában újjászületni, nem mai gondolat akar régi köntösben tündökölni, csupán ez a régi zenei nyelv olyan érzéseket idéz fel, amelyek politikai ellentétek nélkül hordozzák magukban a magyarság gondolatát.
12
2002. április 24.
mmmmm
2002. április 25-28. Nagykanizsa, Erzsébet tér
Április 25. csütörtök
10.00 Ficánkoló - HSMK 14.30 Hun leány szoboravatás - Székelykert
18.30 Térzene az Ifjúsági Fúvószenekarral
19.00 Szökőkútavatás
Fellép a 30 éves Kanizsa Táncegyüttes
Április 26. péntek - A VÁROS NAPJA
08.30 Városismereti túra gyermekeknek
Kanizsa játszik - Régmúlt idők játékai
09.00 „Mozog a város" az Egészségügyi Világnap alkalmából - Fő út
10.00 Századfordulós vásár - vásárnyitogató (Kiskanizsai Alt. Iskola műsora)
Kézművesek utcája - kismesterségek bemutatója Város napi játszótér Sárkert
10.30 Rajzoló óvodások a Polgármesteri Hivatalban
13.00 Kölyök Kupa
Városismereti túra eredményhirdetése
15.00 Lovas felvonulás
Gólyalábas Világjátékok (Előjáték)
15.15 Zászlófelvonás - Deák tér 16.00 Kanizsai képző- és iparművészek kiállításának megnyitója -HSMK galéria 16.30 Sörcsapolás a városi elöljárókkal
17.00 Gólyalábas Világjátékok (Nyitány)
Olching Gimnázium (Németország), ORT-IKI együttesek bemutatója 18.00 Dunántúli Népzenei Találkozó - Táncház
Fellépnek: Bojtár, Harangláb, Patkó Banda és Somogy Népzenei Együttesek 19.00 Ünnepi közgyűlés
Díszelőadás - HSMK színházterme, belépés meghívóval Közreműködnek: Farkas Ferenc Városi Zeneiskola trombitás növendékei, Szivárvány Énekegyüttes, Kollonay Zoltán zongoraművész, Szombathelyi Vonószenekar, Ezeregy év táncprodukció. Az ExperiDance Táncszínház bemutatja Román Sándor tánckoreográfiáját.
Április 27. szombat - A SÁR ÜNNEPE
06.00 Vándorkupa Horgászverseny. A
Vasutas Horgászegyesület szervezésében - Csónakázó-tó, Csónakház 10.00 Századfordulós vásár - Vásárnyitogató
Városismereti túra felnőtteknek Kanizsa játszik - Régmúlt idők játékai
Város napi játszótér Sárkert
Kézművesek utcája Central Irodalmi Kávéház (Közreműködik a Thury SZK1) Utazási kiállítás
12.00 A város „Főétke" verseny eredményhirdetése
12.30 Felnőttek városismereti túrájának eredményhirdetése „Táncol a város" az Egészségügyi Világnap alkalmából - Fő út
15.00 Gólyalábasok gyülekezője a Deák téren, felvonulás a küzdelem helyszínére Gólyalábas Világjátékok (Közjáték)
Dr. Cseke Ferenc emléktáblájának avatása - Örömhegyi Kulcsosház
16.00 Gólyalábasok egyéni küzdelmei Kórustalálkozó - Kiskastély
16.30 Sorsolás a Kanizsa játszik résztvevői között
17.00 Gólyalábas csapatok küzdelme az 1.000.000 forintos fődíjért
18.00 Gólyalábas Világjátékok (Finálé)
Viscardi Gimnázium (Németország), Maskarás és Langa-léta Garabonciások együttesek bemutatója
20.00 Szabadtéri koncert a Republic együttessel
22.00 Zászlólevonás
Tárogatón közreműködik Baráth Béla
Április 28. vasárnap
08.45 Nemzetközi Fodrász- és Kozmetikus Verseny a Zsigmondy-Széchenyi Középiskola tornatermében
09.00 Saubermacher fallabda-verseny a közélet szereplőivel a Fit-Ball Stúdióban - Vár út 5.
Szeretettel várjuk programjainkon!
Nagykanizsa Önkormányzata
A rendezvényt a Gazdasági Minisztérium a Széchenyi Terv forrásaiból támogatta.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
További információ: www.nagykanizsa.hu
Ibasn ")
játékok! \\
Gólyalábas
Világjátékok
Te is szeretnéd, ha megszűnnének az illegális hulladéklerakók?
SZERETNÉL EZÉRT A NEMES CÉLÉRT KÜZDENI?
Szívesen indulnál a Város Napi Gólyalábas Versenyen de nincs csapatod?
LEGYÉL A CSAPATUNK TAGJA!
Nyerjük meg együtt a Város Napi Gólyalábas Verseny 1.000.000 ft-os fődíját!
Az összeget az illegális hulladéklerakók felszámolására fordítjuk
Jelentkezz a Saubermacher és a Ryno közös csapatába! Ha nem tudsz gólyalábazni az sem baj, 10 perc alatt megtanítunk!
Csapatunk minden tagja pólót kap ajándékba, valamint vendégünk egy frissítőre!
Jelentkezz Ferencz Józsefnél a 30/2l64-660-es telefonszámon és megtudhatod a részleteket!
Hívj most!
A küszöbön álló város napi rendezvények kapcsán sajtótájékoztatót tartottak április 18-án a rendezők a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara tanácstermében. A rendezvény általános ismertetése mellett részletes információ hangzott el a Nemzetközi Fodrász- és Kozmetikusversenyről, melynek rendezője a Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István Szakképző Iskola. A versenyt a szakképző iskola tornatermében rendezik meg április 28-án vasárnap. Külföldről, testvérvárosainkból is várnak versenyzőket. A verseny során a fodrászok nappali frizurák és kontyok készítésé-
ben, valamint férfi divathajvágásban, míg a kozmetikusok nappali- és fantáziasminkek elkészítésében mérik össze tudásukat. A verseny helyszínén, a város napi rendezvényhez kapcsolódva egy régi fodrászüzletet rendeznek be, régi bútorokkal és eszközökkel. A résztvevők a város napján is képviseltetik magukat. A modellek pénteken és szombaton kint lesznek a városban, az Erzsébet téri kirakodóvásárban, korhű jelmezekben és a megfelelő sminkkel. A meglepetések sorozata ezzel még nem zárul le. Várják mindazok jelentkezését, akik szeretnének történelmi hajviseletet és sminket készíttetni.
B. Zs.
2002. április 24.
13
(L) 06-40-333-872 www.upc.hu
One
az egész világ!
Ajándék webkamera minden új előfizetőnknek!
á
Fizessen elő 2002. március 22. és április 30. között a BROADBAND szupergyors, szélessávú internetszolgáltatásunkra, és egy webkamerát adunk Önnek ajándékba! Ráadásul az akció ideje alatt elengedjük a 25 000 Ft-os egyszeri bekötési díjat!*
\'Ajánlatunk 1 éves hűségnyilatkozat aláírása esetén érvényes. Az akció a készlet erejéig tart. A megrendelést csak olyan UPC területről tudjuk elfogadni, ahol elérhető a szolgáltatás.
R©APBANP)
Egy évvel ezelőtt, 2001. május 2-án hunyt el 91 éves korában a nagykanizsai születésű Brunner Erzsébet festőművész. A Padma-Shri-díjas, valamint a Magyar Köztársaság Középkeresztjével kitüntetett festőművész szívén viselte az indiai kultúra terjesztését. Európában fellépő, eredeti indiai zenét játszó együtteseket kért meg arra, hogy útjukat megszakítva, tegyenek kitérőt Nagykanizsára, és játszanak az itteni közönségnek. A Képzőművészetek Házában látható kiállítása 1997. szeptember 12-én nyílt meg ünnepélyesen. A Hevesi Sándor Művelődési Ház a nyáron tervez újabb kiállítást képeiből. Dr. Bethlenfalvy Gézától, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársától megtudtuk, Nagykanizsa városa még 500 darab Brunner Erzsébet festményt kap ajándékba. A végrendelet megvan, az Indiai Magyar Követségen őrzik a képeket, elszállításukhoz csupán jogi formula hiányzik az indiai bíróság részéről. Bíznak abban, hogy ezen a nyáron megérkeznek a képek Budapestre. A két nem mindennapi művészt, Brunner Erzsébetet és édesanyját, Sass Brunner Erzsébetet sorsuk Nagykanizsáról vezette Indiába. Pályájuk Magyarországon indult, művészetük gyökerei a századelő hazai szellemi mozgalmaiból erednek és szorosan kapcsolódnak a nagybányai festészeti iskolához, közelebbről pedig Hollósy Simon köréhez. Művészetük Indiában teljesedett ki igazán, ahol bámulatos azonosulási képességgel szívták magukba a hatalmas ország kultúráját. Farkas Erzsébet 1889-ben született Nagykanizsán, Farkas Ferenc, a város tiszteletben álló alkapitánya és Józan Etelka második leánygyermekeként. Művészi hajlama korán megmutatkozott, kilencéves korától rendszeresen festett. Sorsát az pecsételte meg, amikor a fiatal, tehetséges festőművész, Sass Ferenc (eredeti nevén Brunner Ferenc) festőiskolát nyitott Nagykanizsán. Erzsébet a festőiskola növendéke lett. A két fiatal művész hamarosan összeházasodott, ezentúl együtt látogatták a híres müncheni Hollósy-kört. 1910-ben született meg leányuk, Brunner Erzsébet, aki örökölte szülei művésztehetségét. A világháború összetörte mindkét művész hitét, reményeit. Sass Ferenc
Egy éve hunyt el Brunner Erzsébet festőművész
1963-ban bekövetkezett haláláig csak néhány portrét festett. Évekig felesége is képtelen volt festeni, de úgy döntött, nem adja meg magát a sorsnak. Művészi elképzelései kiteljesedéséhez új környezetet keresett, mint a zarándokok, 1929
egy égő mécsest bízott rá azzal, hogy vigye el a lángot a földkerekség minden sarkába. Anyja az álomban Rabindranath Tagore-ra ismert, s azonnal levelet írt a költőnek. Tagore a levélre meghívással válaszolt. A két Brunner 1930
Részlet a Kiskastélyban látható állandó kiállításból.
A felvétel Budapesten, a Magyarok Háza Csontváry-termében tartott megemlékezésen készült 2001. június 14-én, ahol Lakshmi Puri, az Indiai Köztársaság nagykövetasszonya ismertette Brunner Erzsébet életútját.
májusában útnak indult Itália felé anya és leánya egy szál fehér da-rócruhában. A fiatal Erzsébet ettől kezdve mindenben azonosult anyja eszméivel. Útjukon a szó szoros értelmében, álmaik vezérelték. Szicíliában Erzsébet álmot látott, amelyben egy fehér szakállas férfi
februárjában, Bombayban lépett India földjére. Az indiai életbe könnyen beilleszkedtek, végigjárták a kontinensnyi ország szent helyeit, elmélyülten tanulmányozták az indiai kultúra nagy alkotásait. 1934-ben találkoztak Mahat-ma Gandhival, aki éppen akkor
szabadult az angolok börtönéből. Brunner Erzsébet arra kérte Gandhit, üljön modellt neki. Amikor Gandhi megkérdezte tőle, hogy miért akar megfesteni egy ronda öregembert, azt válaszolta hetykén, hogy „nem a külsejét, hanem a lelkét akarom megfesteni". A II. világháború alatt, 1941-től az angol hatóságok Nainitalba, a Himalájában található hegyi állomásra internálták a két művészt. A háború után úgy határoztak, hogy ezen a szépséges üdülőhelyen telepednek le. Sass Brunner Erzsébet 1950-ben bekövetkezett haláláig az ott vásárolt házukban éltek. Sírja is ott van a hegyóriások között, amelyet oly szívesen örökített meg festményein. Édesanyja halála után Brunner Erzsébet Delhibe költözött. Művészete elsősorban portréfestőként teljesedett ki. Portréiban, akár ismert, akár mindennapi személyiségeket ábrázolt, biztos tudással tapintott rá a modell jellemére. Képein különös virtuozitással festi meg a szemeket, amelyek nála valóban á lélek tükrei. Mindig készen volt arra, hogy bárkinek önzetlenül segítsen. Hosszú évekig támogatta a tibeti menekülteket, de megosztotta utolsó falatját a betévedő vándor koldussal is. Mindkettőjük nevét tisztelettel jegyzik India XX. századi művészetében. Műveik a legrangosabb indiai múzeumok gyűjteményeiben foglalnak helyet. A Képzőművészetek Házába belépő látogatókat a baloldali szárnyban különös világ fogadja. A színes, magával ragadó kompozíciók, a magyar tájak mellett messzi országokat varázsolnak ide, Buddhát és Krisztust ábrázoló festményeket békésen, egymás szomszédságában. A titokzatos keletet próbálták meg ecsetvonásaikkal megörökíteni. Ha alaposabban végigjárjuk a kiállítást, megfigyelhetjük, hogy nem „egy kéz" és nem egy lélek vásznon életre keltő álmait és vándorútjait láthatjuk, hanem két álomjáróét, anyáét és leányáét.
B. Zs.
2002. április 24.
15
A XX. század tanúja
A KITELEPÍTETT
Törékeny, őszes hajú asszony, Horváth Gyuláné, született Terdi Rozália, akiből 74 évesen is erő, hit, tenniakarás sugárzik. A szörnyű \'50-es évek nyomait csak az emlékezet őrzi, ami ugyan beleivódott minden sejtjébe, de értelmével felülemelkedett a múlton és a jelennek él, a családjának, hisz övék a jövő. Igen, de mégis fölsejlik a\' XX. század közepe, amiről emlékezni kell, hogy többé soha ne fordulhasson elő.
- Milyen volt a család, ahonnét jött, mit adott Önnek?
- Szepetneken születtem, ahol a nagyszülők is éltek. A nagyanyám sváb, nagyapám horvát származású. Tőlük tanultuk a szorgalmat és a munka szeretetét. E tulajdonságok jellemezték az itt élőket, ennek volt köszönhető, hogy a községet jómódú emberek lakták. Már kislány koromtól fogva munkára fogtak testvéremmel együtt. Hisz mi műveltük anyánkkal a hat kh földünket. Ugyanis apám távír-dász volt, Szombathelyen dolgozott, és csak hétvégeken járt haza.
- Még nehezebb lett az életük - meséli -, amikor édesapját 1941-ben kivitték a frontra, ahonnét aztán soha nem tért visz-sza. O is menetel a sok-sok hősi halottal, az égi hadseregben örök áldozatként. Ekkor maradtak csak igazán magukra. De milyen is az élet, milyen egyszerű dolgokon múlhat a lét? Ugyanis más kapott helyette szabadságot, akinek szült a felesége. El lehet játszani a gondolattal, hogy mi történt volna, ha...! De nem úgy történt! Csak egy emlék, egy\'utolsó levél maradt édesapjától, amit a mai napig őriz. A gyermekkor tehát szomorúsággal, munkával telt
el. Pihenést a vasárnap nyújtott, ami mise és litánia utáni beszélgetésekben merült ki.
- Hozott-e változást életében 1945?
- Eddig a munka és apánk elvesztése nehezítette életünket. Férjhez menésem után pedig társadalmi megítélésünk is, a
helység következett, ahol másfél hónapig a szabad ég alatt háltunk, mivel a kiszemelt épület nem készült el.
Szeme könnyes lesz, nehezen szövi a szavakat, nem is beszél többet a megpróbáltatásokról, csak megjegyzi, hogy két gyereküknek volt a legszörnyűbb.
férjem ugyanis csendőr volt. A csendőrség feloszlatása után a Chinoin gyqr telephelyén dolgozott. Jól indult minden, házhelyet osztottak, ott kezdtünk építkezni. Közben két gyerekünk született, és újabb megpróbáltatások sorozata következett. Éjjel rontottak ránk, fél órát hagytak összepakolásra. A miértet, az okot nem közölték. A végállomás a Tiszafüred Óhati AG volt.
- Milyen bánásmódban részesültek?
- Nem kényeztettek bennünket, egy régi cselédház minden helyiségében más-más család lakott. Mi a kamrába kerültünk. Földre szórt szalmán feküdtünk, pihenni alig tudtunk a futkosó egerektől és a hajnali ébresztőtől, ami után munkaelosztás következett. Munkára szoktunk, ezt tanították a szüleink, ezt meg is csináltuk, de a megaláztatás tört össze bennünket. Aztán más
- A Nagy Imre-beszéd vetett véget a kálváriánknak, ekkor szabadultunk.
- De mi történt itthon, hogy kezdték újra az életet?
- Volt egy kis örömünk, úgy éreztük vége a szörnyűségeknek, itthon azonban más, újabb megpróbáltatás várt bennünket. Sze-petnekre nem mehettünk Nagykanizsán nagynénémék fogadtak be bennünket. Férjem nehezen kapott munkát. - Telepes? - kérdezték. - Nincs munka! - szólt a rideg elutasítás. Végül a BEL-SPED-nél lett kocsis, majd a VOLÁN-hoz került raktárosnak. Két év után kaptunk KIK-lakást. Közben szaporodott a család, öt gyereket neveltünk, egy lányt és négy fiút. Hála Isten, valamennyien szakmát szereztek, egy közülük főiskolát végzett és a Helikon szálló igazgatóhelyettese is volt. Mivel nem volt munkahelyem, csak egy keresetből éltünk.
Az élet sok mindenre megtanította: nélkülözésre, munkára, helytállásra. Amikor nagyobbak lettek a gyerekek, munka is akadt. A Körösi - akkor Andrejka - iskola konyháján helyezkedett el. Ott mindenes lett, bármilyen feladattal bízták meg, elvégezte. Ő volt mindenki Ro= zika nénije. A gyerekeken, a nevelőkön, igazgatón át mindenki szerette. Az élet ekkor sem kímélte, jöttek a tragédiák. 1989-ben meghalt a lánya, 1991-ben a férje. Magára maradva kellet a családot irányítani, a gyerekeket tanítatni. Kellett a munka, így 7 évet rá is dolgozott. Nyugdíjasán sem pihent, azóta is folyamatosan dolgozik házmesterként. Hallgatom a derű asszonyát. Mi adott neki erőt, mi tartotta meg kedélyét? A munka aztán az összetartozás, erőt adott a mások segítése, aztán később ő is sokat segített másokon. A fájdalom a keserűség a munkában oldódott föl. Az vezette és vezeti le ma is a feszültséget. Köt, varr, süt, főz. O az élet tanítómesterének a lánya, és nagymamája kilenc unokának és dédije öt dédunokának. Az öröm bennük fészkel. Nézem a szoba falát, körös-körül képek borítják, a gyerekek esküvői, valamint az unokák képei. Közöttük és belőlük él. Ez az élete, az értük való élet. Sok ilyen nagymamát, sok ilyen dolgos kezet. Nem arra emlékezik, ami rossz volt, megbékélt sorsával, derűs életszemléletét soha nem tudták megtömi.
Ilyen egy egyszerű élet, ezek és a hasonló emberek nem pie-desztálon álló hősök, hanem emberek, akik hozzá segítenek bennünket, hogy felismerjük nagyságukat és fontos küldetésüket.
Dezső Ferenc
Az utóbbi évek nem múlnak el beiskolázás botrány nélkül, hiába hoz jóval a procedúra megkezdése előtt mindenkire érvényes rendeletet az önkormányzat, mindig akad, aki megszegi. De miért is ne tenné, hiszen a helyi művelődési tárca eddig még minden esetben szemet hunyt, megbocsátott, legfeljebb kisebb megrovásban, vagy kollégái rosszallásában részesült a szabályszegő. Mivel az elmúlt években sem volt számottevő a büntetés, nem csoda hát, ha az eset ebben az évben is megismétlődött. Sőt, ha lehet, bizonyos esetekben kampányszerű méreteket öltött a gyermekvadászat egyik-másik intézmény részéről, ha csak arra gondolunk, hogy egyes iskolák körzeten kívüli óvodákban is hirdették magukat, szórólapokkal bombázták a szülőket, plakátokkal az intézményeket. A március 25-26-án lezajlott beiratkozás során 472 gyermeket írattak be a város által működtetett általános iskolákba. A tervezett osztálylétszámokhoz képest túljelentkezés volt a Bolyaiban, a Hevesiben, a Körösiben és a Zrínyiben. Szabályszegés csak egy esetben történt. Az intézmények vezetői egy konzultáció során tájékoztatást kaptak a jelentkezések városi alakulásáról, és ennek birtokában hozták meg döntésüket. Bár a jelentkezők száma a városon kívülről jelentkezőket is beszámítva elmaradt a várttól, a beiratkozás során kialakult helyzet további tanulócsoport indításának kérdését vetette fel.
Igazgatói (be)tartás?
Iskola igazgatója a közgyűlési határozat ellenére 67 tanuló jelentkezését regisztrálta, és mindegyikkel tanulói jogviszonyt létesített. A tanulók kiértesítését követően az intézmény Szülői Munkaközössége és az Iskolaszék nevében 35 szülő levelet juttatott el az OKSB elnökéhez és a polgármesterhez is, amelyben kérelmezik a harmadik osztály beindítását. A beírt 67 tanuló közül 22 tanuló lakik a körzetben, 5 vidéki, és 40! tanulót vettek fel körzeten kívülről. Az intézmény vezetőjének lehetősége lett volna még fogadóképes iskolákba irányítani a körzeten kívülről jelentkezett gyerekeket, ám az intézményvezető hozzáállása mindvégig a három osztály beindítására irányult. A közgyűlési határozat tudatos megszegése, a szülők folyamatos félretájékoztatása, és a már beírt 67 tanuló teremtette helyzet indukálja egy további első osztály indítását - olvasható az OKSB számára összeállított anyagban.
Mások kárára?
Kettő helyett három
A Zrínyi Miklós Altalános
A közgyűlés határozatának megszegése további szerencsésnek végképp nem mondható helyzetet is teremtett, hiszen a szeptembertől induló első osztályok közel felében a létszám húsz fő alatti, ami a finanszírozás gazdaságosságát is megkérdőjelezi. Legutóbbi ülésén az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság úgy döntött, a kialakult helyzetre tekintettel az intézmény saját költségére elindíthatja a harmadik első osztályt. A bizottság 10 igennel úgy döntött - tudhattuk
meg Balogh László elnöktől -, hogy a város csak két osztályt finanszíroz, a harmadik költségeit az iskolának kell viselnie.
Saját szakállára?
A probléma kapcsán lapunk Vajda László, a Zala Megyei Önkormányzat Művelődési és Sportosztálya vezetőjének véleményét is megkérdezte. Vajda László elmondta, az önkormányzat határozatának megszegésével az intézményvezető szabálytalanságot, fegyelmi vétséget követett el. Az intézménynek, amennyiben saját költségvetése terhére elindítja a harmadik első osztályt, a szeptembertől december végéig terjedő időszakra körülbelül félmillió forint plusz költséggel kell számolnia, az eredetileg két finanszírozott első osztály pénzét kell elosztani három között. Ez csak kevés esetben oldható meg úgy, hogy bizonyos feladatok ne szenvedjenek kárt. A következő évtől beépítheti a város a költségvetésébe a harmadik első osztály finanszírozását is, hiszen az új költségvetés tervezésekor nyílik erre lehetőség. Vajda László elmondta, az eset sajnos nem egyedi, a megyében és országosan is akadnak hasonló jelenségek A kialakult jogi helyzetről csak annyit kívánt elmondani, hogy a szülők és az iskola között valóban létrejött egy jogviszony, amely újabb probléma forrásává válhat.
Ki nyeli le a békát?
A helyzet messze nem megoldott abból a szempontból, hogy az iskola vezetője bármi-
kor a fenntartóhoz fordulhat, pótköltségvetést kérhet, hiszen a feladatot el kell látni, a működést biztosítani kell. így az önkormányzat, bár köztudott, hogy az igazgató vétséget követett el, nem tehet mást, mint a kialakult helyzetet tudomásul véve, a későbbiekben finanszírozni lesz kénytelen az eredetileg tervezettnél eggyel több első osztályt épp úgy, mint a többi gazdaságtalanul működőt. Ki tudja, a szabálytalanul beíró intézmény nem volt-e tudatában kezdettől a sajátos helyzetnek, nem voltak-e biztosak abban, hogy a kiértesítéseket követően a fenntartónak egyéb lehetőse nincs, mint jóváhagyni a szabálytalanságot. Ha igen, a helyzet még elgon-dolkodtatóbb. Vajon mi lesz jövőre?
A téma még messze nincs befejezve, hiszen a beiskolázás kérdéskörét várhatóan a testület is napirendjére tűzi, ha másként nem az OKSB elnökének kérésére, mondta Balogh László, a bizottság elnöke. A várható döntést illetően nehéz jóslásokba bocsátkozni, hiszen születhet olyan döntés, ami fe-gyelmileg elmarasztalja az igazgatót, és helyreállítja az eredeti helyzetet. Ebben az esetben a szabálytalanul felvett gyerekek szüleivel az intézményvezetőnek kell lerendeznie a dolgokat, amit még a döntés előtti időben is megtehetne, megtehetett volna. Születhet olyan döntés is, hogy még egyszer utoljára..., de ez egyesek szerint nagyon valószínűtlen.
D.É.
Május 3. 14.30 óra: HEVESI SÁNDOR EMLÉKNAP. Emlékbeszédet tart: dr. Dobó László tanár. Közreműködnek: a Hevesi Sándor Altalános Iskola Irodalmi Köre. A megemlékezés után koszorúzás Hevesi Sándor emléktábláinál, a Fő úton és a Rozgonyi úton. A HSMK és a Hevesi-iskola közös szervezésében.
Május 4. 20 óra: VIRÁGBÁL. Fellép a Premier Táncklub. Zene: Calypso zenekar. Virágbemutató- és vásár az „ICA" virágüzlet részvételével. Vendéglátás: Central étterem. Belépődíj: 900 Ft. Igény esetén vacsora 1600 Ft-ért.
Május 6. 14.30 óra: „TANÁRTANÍTVÁNY" - A PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA KIÁLLÍTÁSA az Ifjúsági Galériában. A kiállításon Ambrus Márta művésztanár, Fenyves Márk iparművész, Béres Tamás ötvös művei láthatók. Megnyitja: ifj. Lehota János esztéta. Megtekinthető: május 14-éig.
Május 6.19 óra: „FLÚGOS FUTAM". AZ IRIGY HÓNALJ-
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem BTK Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5-9. TeL/fáx: 310-465 Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@broadband.hu Jegyárusítás 14-18 óráig. Tel.: 311-468
MIRIGY KONCERTJE. Sztárvendég: Kornáromi István. Belépődíj: 1500 Ft.
Május 7. 10 óra: KODÁLY ZOLTÁN KÓRUSTALÁLKOZÓ - városi és városkörnyéki általános iskolai kórusok részvételével.
Május 9. 17 óra: 25 ÉVES A PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA - jubileumi műsor. Fellépnek: az iskola jelenlegi és volt diákjai.
Május 16.18 óra: „FÁK, VIRÁGOK" - KASSAINÉ SZAR-JAS GERTRÚD MŰVÉSZTANÁR SELYEMKÉP- ÉS AKVARELL-KIÁLLÍTÁS A. Megnyitja: Balogh László, az OKSB elnöke. Közreműködnek a Hevesi Sándor Általános Iskola tanulói. Megtekinthető: június 5-éig.
Május 16. 19 óra: PRINCESS -A HEGEDŰ HERCEGNŐINEK KONCERTJE. Előtte: FITNESS-show - „Moccanj Fit-ness Stúdió". Belépődíj: 950 Ft.
Május 17.16.30 óra: A HEVESI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓINAK KIÁLLÍTÁSA az Ifjúsági Galériában. Megnyitja: Papp Ferenc, a HSMK igazgatója. Megtekinthető: június 4-éig.
Május 17. 17 óra: A 20 ÉVES HEVESI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA JUBILEUMI GÁLAMŰSORA.
Május 22. 10 és 14 óra: MESEVÁSÁR - zenés bábjáték. A szegedi Truffaldino Bábszínház vendégjátéka a közelgő gyermeknap alkalmából (3-10 éveseknek). Belépődíj: 150 Ft. Támogató: Bonbonetti Rt.
Május 25. 15 óra: TARKABARKA MŰHELY. Keretezzünk!
INFORMÁCIÓ
A HSMK bérbe adja helyiségeit, bálok, családi rendezvények (lakodalmak, ballagások stb.) megrendezéséhez. Érdeklődni a 311-468-as telefonszámon lehet.
Júniusi előzetes:
KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ - CSÓKOS ASSZONY - operett, a Komáromi Jókai Színház előadásában június 10-én 20.30 órakor.
INTERNET KAVEZO nyílt a HSMK-ban, a volt Tisza videotéka helyén.
Szolgáltatások: Internet-használat
(99 Ft/fél óra), CD-írás, -másolás (499 Ft CD-vel együtt), scannelés, digitális fotózás, nyomtatás, letöltés. Nyitva: minden nap 9-20 óráig.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HAZA (Kiskastély) MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HAZ
Erzsébet tér 14-15. Telefon: 313-920
SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
A Képzőművészetek Háza nyitva: 10-17 óráig, hétfőn szünnap. A belépés díjtalan.
THURY GYÖRGY MÚZEUM
Fő út 5. Telefon: 314-596
EMLÉKEK A MÚLTBÓL.
50 ÉVES A THURY GYÖRGY MÚZEUM. Megtekinthető: keddtől szombat 10-17 óráig, vasárnap, hétfő szünnap. Belépődíj: felnőtt 200 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 100 Ft/fő, csoportos (8 fő: 130 Ft/fő családi jegy (minimum 4 fő): 330 Ft. Tárlatvezetés 2000 Ft
HALIS ISTVÁN VÁROSI
KÖNYVTÁR
Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Telefon: 509-500 Honlap: www.kaiiizsa.hu/koiivvtar
Nyitva tartás
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
13.00-18.30 9.00-16.00
13.00-18.30 9.00-18.30
13.00-18.30 9.00-13.00
Hajgató S. u. 1. Telefon/fax: 319-202 E-mail: moricz@broadband.hu
Május 10. 19 óra: „BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG". Mácsai Pál és Huzella Péter zenés Villon-estje. Belépődíj: 1.000 Ft.
Május 26. 19,00 óra: „MÓRICZ" KAMARASZÍNHÁZI SOROZAT. Yasmina Reza: „MŰVÉSZET". Szereplők: Bán János, Haumann Péter, Lukáts Andor. Rendezte: Ascher Tamás. Helyszín: HSMK színházterme. Belépődíj: 1.500 Ft.
Yasmina Reza bámulatos színházi érzékkel és finom lélekrajzzal megírt komédiája, a „MŰVÉSZET", amely az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi színházi sikere lett: 1994-es keletkezése és hatalmas párizsi sikere óta vagy öt-
ven helyen mutatták be Európa-szerte.
INFORMÁCIÓK A MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ MEGHIRDETI BALA TONMÁRIAI TÁBORÁT!
A TURNUSOK IDŐPONTJA: Általános iskolás korosztály: június 24-június 30-ig Középiskolás korosztály: július 1-től 7-ig
A tábor díja mindkét turnusban: kanizsaiaknak: 12.600 Ft, vidékieknek: 14.000 Ft Részletfizetési lehetőség 50-50%!
Jelentkezni lehet az első részlet befizetésével egyidejűleg a művelődési házban! Telefon: 93/319-202
ZALA ^> VOLÁN --
ZALA VOLÁN KÖZLEKEDÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
TÁJÉKOZTATÓ
Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Nagykanizsán 2002. május l-jén az alábbiak szerint „K" jelzésű járatokat közlekedtetünk:
1. sz. útvonal: Autóbusz-állomástól a Csónakázó-tó bejárati útig :
9.00 órától 12.00 óráig óránként, minden óra 00perckor, 12.00 órától 20.30 óráig 30 percenként minden óra 00, 30 perckor
Útvonal: Autóbusz-állomás - GELKA - Deák tér - Eötvös tér - Kórház bejárati út - Víztorony - Téglagyári út - Sánc óvoda - Sánc temető - Csónakázó-tó bejárati út
2. sz. útvonal: Városkapu körúttól a Csónakázó-tó bejárati útig:
9.00 órától 12.00 óráig óránként, minden óra 00perckor, 12.00 órától 20.30 óráig 30 percenként minden óra 00, 30 perckor
Útvonal: Városkapu körút - Kazanlak körút - Rózsa út - Hevesi S. út - Kaposvári út -Csónakázó-tó bejárati út
Visszaindulás mindkét útvonalon:
9.30 órától 12.30 óráig óránként, minden óra 30perckor, 13.00 órától 21.00 óráig 30 percenként minden óra 00, 30 perckor
A járatokon csak az elővételben és az autóbuszon megváltott menetjegyek érvényesek!
ZALA VOLÁN Rt. ZALAEGERSZEG
VAN HELYÜNK AZ ÖN SZÁMÁRA!
2002. április 24.
19
feljegyzés
NITROGÉN
MEGFEJTÉS t ELSŐ RÉSZEI
OLAJTARS.
MEGFEJTÉS MÁSODIK R.
OROSZTONY EGYNEMÚJE
BIBLIAI HELYSÉG
EGYIK PART
ÓRIÁSKÍGYÓ
KÉN
TELEPÜLÉS SOMLÓHEGYTŐL KELETRE
KÉSZÍTETTE H T
L
VERDI OPERÁJA
FÉNYKÉPEZI GÉP MARKA
SUGAR JELE ITTRIUM V
IGEKÖTŐ
TRÉFÁS BUÉK
LICHTENSTEIN
FARAD
Állatkert
rendőr argóval
és testvéri
POFÁJÚ
FÖZELÉKNÖ-I VÉNY
JÓD
BERILLIUM. SEABORGIUII
NÉVELŐ
63-ASUT MElj LETTI TELEP.
VÍZIN KEVERVE
BOLGÁR PÉNZ
KELTA PAP
KlA TÁVIRAT BAN
T
MEGFEJTÉS 3. RÉSZ .
ZSUZSANNA BECÉZVE
VÉRVIVŐ
lám
FÜL ANGOLUL
CSELEKVÉS
észak
TAGADÓSZÓ
PROF. ELŐTTJ FOKOZAT
.. RÓY
EGYESÜLÉ-SED
IDEGEN
mAria
IGEKŐTÓ
4*
FAJHŐ
VESSZÓSA
dóm kever ve
SÓHAJTÁS
csak kicsit TOL
A HARCOS HERCEGNŐ
T i
- móg
Az élet szép, ha széppé tesszük magunk és mások számára...... (Az idézet folytatása a rejtvényben.)
ALLERGIA (4.)
^^^^^^^b^^Bni^^ ^^^nn^^ ^^^^^^^ ^if^^^h ^^^ijii^^Í* j^^^^^^t ^^mi^^ ^^miIIi^ ^^^^^^^h ^^^m^^ ^^f^ari^ ^^M^^^ ^^^^^^^^^^^^^^^^^
Allergia: Az allergiás egyén a környezeti ingerekre (vagy ezek egy részére) fokozott válaszkészséggel reagál. Az allergiás hajlam mindig valamilyen környezeti tényezőre, pl. virágporra, atkára, állati szőrre irányul. Tehát akkor jelentkeznek tünetek, amikor az allergiás beteg azzal az anyaggal találkozik, amire túlérzékeny, ezért az egyén sokszor lehet tünetmentes állapotban. Fontos, hogy melyik szervben okoz tüneteket. Eszerint allergiás nátháról, allergiás kötőhártya-gyul-ladásról, allergiás csalánkiütésről, allergiás asztmáról stb. beszélünk.
Asztma: Az asztma orvosi meghatározás szerint a légutak idült, immunológiai mechanizmuson alapuló gyulladása. Számos tényező vezethet a kialakulásához. Az
allergének csak részben tehetők ezért felelőssé. Lényegében felfoghatjuk civilizációs betegségként is. A soktényezős, részben örökletes betegség kórtani háttere azonban minden esetben ugyanaz: a légutak nyálkahártyájának vizenyője, a légúti simaizmok fokozott tónusa, görcsös állapota, valamint a gyulladásos sejtek fokozott megjelenése a légutakban. A már kialakult asztmára számos környezeti inger (pl. gőzök, gázok belégzése, illatanyagok, légúti vírusfertőzések), vagy belső tényező (pl. lélektani hatások, akár egy jóízű nevetés, vagy ijedt lelkiállapot), fokozott fizikai terhelés van kifejezetten rossz hatással. Az asztmás beteg nem mindig fullad. Jellemző rá a jó, tünetmentes, illetve kisebb-nagyobb nehézlégzé-
ses periódusok váltakozása. Azonban az asztmás beteg tünetmentes állapotban is asztmás beteg!
A fent leírtakból már érzékelhető volt, hogy nem minden allergiás egyén asztmás, valamint nem minden asztmás beteg allergiás. Kb. 50-50 % az asztma kóroki megoszlása, ha azt vizsgáljuk, hogy hátterében allergia áll-e vagy egyéb belső, még nem teljesen felderített mechanizmusok váltják-e ki a fent említett légúti gyulladást. Másrészt sok esetben az úgymond - csak szénanáthás - (allergiás) egyén, az idő múlásával egyszer csak asztmás tüneteket fog produkálni. Ennek az az oka, hogy nemcsak az orrnyálkahártyán jelennek meg az allergiás gyulladás jelei, hanem a mélyebb légutakban is.
HA. ]B.A.«jr VAN...
Felnőtt orvosi ügyelet: hétköznap 16-7 óráig, pénteken ló-tól hétfőn
7 óráig: 313-274._
Gyermekorvosi ügyelet: hétköznap 17-7 óráig, pénteken 7-től hétfőn 7 óráig: 313-380. Címük: Nk, Petőfi S. út 5. (a volt fiúkollégium).
Fogászati ügyelet: vasárnap és ünnepnap: 9-14 óráig a (Szent Imre u. 1.) 313-131-es telefonszámon.
Mentők:
104
Tűzoltók:
105
Rendőrség: 107
- Mi a számítógépes szépségápolás?
- Átküldők neked egy kiló bájt.
* * *
- Mi az: Hét ujja van, és tíz gyereke?
- Egy asztalos, aki nem tud vigyázni.
SKARLÁT
Tünetek és okok
A scarlat (vörheny) lappangási ideje általában rövid, 1-3 nap. Fontosabb tünetei láz, hányás, torokfájás, és úgynevezett málnanyelv. A kiütések kicsik, tűszúrásszerűek, élénk vörösek, a száj körüli terület azonban halvány marad. Az akut szövődmények ritkák, kezelés hatására néhány nap alatt elmúlnak, 24-48 óra múlva Streptococcus mentessé válnak a beteg. így a gyors kórokozó-mentesség kialakulása miatt kellő immunitás nem feltétlenül alakul ki, ennek megfelelően ismételt megbetegedések előfordulhatnak. A beteg lappangási időben már fertőzhet, az adekvát terápiában nem részesített beteg 10—21 napig, a penicillinnel kezelt beteg 1-2 napig fertőzőképes. A beteget otthonában vagy kórházban kell elkülöníteni 6 napig, az elkülönítés idejére penicillinkezelésben kell részesíteni. Folyamatos zárófertőtlenítés szükséges, elsősorban az orr- torokváladékok és az ezekkel szennyezett tárgyak fertőtlenítését kell elvégezni. A 0-6 éves gyermekközösségekben előfordult megbetegedés esetén kiemelt jelentősége van a tárgyak, játékok - a 3 napos penicillin prevenciót követő - folyamatos és zárófertőtlenítések. A beteggel érintkezett személyeket 3 napon át penicillin tartalmú gyógyszer bevételével történő (orális penicillin prevenció) megelőzésben kell részesíteni.
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
NEM KLUBTAGOKNAK!
li;n-niat i\'i/tt
- négyet vihet!
VISEKZ KLUBTAGOKNAK!
Hétvégi kcttvexnu\'ny!
SÖKMAIi
K t f; ű t faxt - bánnal vihet!
Tel: 93/315-907 Nyitva: minden nap B-21hq.
FILMAJÁNLÓ!
KARDHAL
Rendezte: Dominic Sena. Szereplők: John Travolta, Halle Berry, Hugh Jackman.
A Kardhal lélegzetelállító high-tech thriller, faltól-falig akcióval, látvánnyal és csavaros sztorival.
Stanley Jobson szuperhackerrel világosan közölték szabadlábra helyezésének feltételeit: ha újra számítógép közelébe merészkedik, a rács mögött találja magát. Tízmillió dollár azonban túl csábító ahhoz, hogy nemet mondjon a titokzatos és veszedelmes kémnek, Gábrielnek, aki egy hihetetlenül merész elektronikus bankrablásra készül: a kormányzati vagyont szeretné több millió dollárral megcsapolni.
átfcii t Á!L)LÁvB (• ÁLLÁS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltségé az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Munkakör
végzettség Bérezés (Ft-ban, bruttó)
Kőműves szakirányú 70000-80000
Ács-állványozó szakirányú 60000-80000
Bádogos szakirányú 50000-70000
Tetőfedő szakirányú 50000-70000
Vas- és fémszerkezet-lakatos szakirányú 70000-80000
Asztalos szakirányú 50000-100000
- Szakács szakirányú 50000-80000
Felszolgáló szakirányú 50000-60000
Pedikűrös-manikűrös szakirányú 70000
Fodrász szakirányú 50000
Vas-, műszaki- és
műanyagáru eladó szakirányú 50000
Üvegfúvó szakirányú 50000-70000
Targoncás-raktáros szakirányú 70000-85000
Operátor betanított 65000-75000
Idegenforgalmi ügyintéző
(kf. német nyelvvizsga) 60000-70000
Recepciós
(kf.német és af. angol nyelvvizsga) 50000-80000
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK kirendeltségén
Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk. Telefon 93/311 -032
Ügyfélfogadási idő: Hétfő-kedd-szerda: 8 -12 és 13- 16 között
Péntek: 8 -13-ig.
fRvtmftncv étterem
8800 9Ian.)Rniii,)0rt. Tciik tév 11. Sei.: 93/313-057
A KONYHAFONOK AJANLATA
Hozzávalók: 60 dkg sertésmáj, 15 dkg vöröshagyma, 15 dkg zöldpaprika, 10 dkg paradicsom, majoránna, só, bors, egy ek. zsír.
Kevés zsíron 6-8 perc alatt hirtelen megsütjük a csíkokra vágott májat. Kiszedjük a serpenyőből és ugyanebben a zsírban megpirítjuk a vöröshagymát, beletesszük a zöldpaprikát, sózzuk, borssal, majoránnával ízesítjük pirospaprikával szórjuk - hozzáadjuk a paradicsomot. Tálalás előtt a
májjal együtt felforrósítjuk. Sajtos burgonyával tálaljuk.
Sajtos burgonya:
Hozzávalók: 60 dkg burgonya, 15 dkg parmezán, 2 dl tejföl, 2 db tojás, só, 2 dkg vaj.
A héjában megfőtt burgonyát karikára vágjuk. Kivajazott edénybe tesszük, le-öntjük a tojással, tejföllel elkevert sajttal - sütőben pirosra sütjük.
Hellovits Lászlóné konyhafőnök
AZ ESZTÉTIKAI PLASZTIKAI SEBÉSZETRŐL - RÖVIDEN
A műtét mindig altatásban történik, és átlagosan 2 órát vesz igénybe. Az implantátumok be-helyezhetőek az emlő mirigyállománya alá, vagy a széles mellizom alá. A beültetés kapuja leggyakrabban a legjobb feltárást adó és legbiztonságosabb áthaj-lási redő, ahol ritkán kell 4 cm-nél nagyobb bőrmetszést ejteni. Bizonyos esetekben a bimbóudvar vagy a hónalj felől is elvégezhető. A műtét után intravénás antibiotikum adása indokolt a fertőzések megelőzésére és a páciens 24-48 óráig orvosi felügyelet alatt áll. A varratszedés egy hét után történik. Az első héten pihenés javasolt, tilos az autóvezetés és a fizikai megterhelés. A műtéti területek óvása 3 hétig indokolt, a speciális melltartó és az implantátum elmozdulását gátló pánt viselése még néhány hétig szükséges lehet. A
kötőszövetes tok szabályosabb felépülését a 4. héttől végzett masszírozással kell elősegíteni.
A műtét utáni korai szövődmény az utóvérzés, amit a műtét során behelyezett biztonsági szívócső jelez, és azonnali műtéti ellátása indokolt. Az implantátum fertőződése és kilökődési jelensége nagyon ritkán fordul elő. A késői szövődmények: a bimbóudvar érzészavara (általában átmeneti), és a tok zsugorodása. Az implantátumokat terhesség, szoptatás alatt nem kell eltávolítani, mivel nem ismert károsító hatásuk. Ellenőrző vizsgálatra évente egyszer kell jelentkezni.
Dr. Kelemen Ottó sebész-plasztikai sebész adjunktus, a Magyar Plasztikai, 3 Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság tagja
?
KARATE
LÁBTOLL-LABDA
MINDIG SZERETETT SPORTOLNI
MÁR A VB-RE
Sáfár B. László 1956-ban ment ki Amerikába. Mindjárt nem kapott munkát, de szerencsére összetalálkozott a világ leghíresebb karatemestereivel, aminek a jelentőségét akkor még nem is tudta értékelni. 1959-ben kezdett karatézni, ő sem tudott angolul beszélni, és a japánok sem. A karatén keresztül tanultak meg egymással kommunikálni. Évekig edzett velük, és elvitték magukkal a különböző bajnokságokra. Négyszer nyerte meg egymás után az amerikai bajnokságot, majd elment karatét tanítani szerte a világba. Jött Magyarországra is, a magyar karatésok pedig sokszor meglátogatták kint. A sport kitöltötte minden szabadidejét. Mindig szeretett sportolni, korábban idehaza a Vasas bokszolója volt. Negyven évig élt Amerikában, de mindig tudta, ha nyugdíjba vonul, visszajön. Négy évvel ezelőtt hazatért, és olyan érdeklődést tapasztalt a karate iránt, hogy elkezdte szervezni a Japán-amerikai
Karate Szövetség testvéri szövetségét, amelynek a mai napig technikai elnöke. Az Országos Karate Szövetségnek 2500 tagja van jelenleg. Sokat utazik, Amerikába évente egyszer-kétszer visszajár. Edzőtáborokat vezet ott is és Németországban is. Kanizsán a Sensei Sáfár Shotokan Karate -Do SE mára, nagyon jó versenyzőkkel, és edzőkkel rendelkezik. Az egyesület céljai között szerepel, hogy a város különböző iskoláinak tornaóráira bevigyék a karateprogramot. A tapasztalat azt mutatja, hogy a karatézó gyerekeknek más a viselkedése az osztályban, és sokkal jobb a tanulmányi eredményük is. Minden edzés után, a felnőttek és a gyerekek egyaránt elmondják azt az öt jelszót, ami Sáfár Lászlót is messzire juttatta: jellem, becsület, akarat, önuralom és tisztelet. Ha ez az öt szó benn van a karatézó szókincsében, nagyon sok problémát meg tud oldani az életében.
Mozgalmas hétvégéik vannak mostanában a Zemplén DSE lábtoll-labdásainak. Vb-válogató verseny, Diákolimpia megyei döntő, s a hagyományos Zala Kupa küzdelmein igyekeztek minél jobban helytállni. A legrangosabb, a lábtoll-labda fellegvárának számító Új szászon rendezett Mixed Kupa és Egyéni Rangsoroló, egyben vb-válogató verseny volt. A Mixed Kupára a Zemplén DSE csapata címvédőként (Gozdán Ágota révén) utazott Új szászra. A serdülőknél a Hartai Attila, Kiss András, Végh Dóra összeállítású ZDSE-s „vegyeshármas" nyerte a kupát újszászi triók előtt. A felnőtt mezőnyben is a kanizsaiak végeztek az élen, annak ellenére, hogy a sérült Barócsi helyett Benke Szilárd „ugrott be" Budavölgyi Veronika és Takács Endre mellé. A felnőtt egyéni válogatón jó néhány meglepetés is született. A még serdülő korú zemplénes Kiss András mindjárt az elején búcsúztatta az első helyen kiemelt, felnőtt válogatott Hartyánit. Előkelőbb helyezésétől klubtársa, Hartai Attila fosztotta meg, aki végül a negyedik lett. Takács Endre bronzérmes helyével továbbra is versenyben maradt a vb-re kijutásért. A nőknél is meglepetés-eredmény született, miután Budavölgyi Veronika a „házi döntőben" 2-l-re legyőzte klubtársát, a két éve európai versenyen veretlen Gozdán Ágotát. A múlt hétvégén „hazai" pályán versengtek megyei szintű viadalokon. Pénteken a Diákolimpia III—IV. korcsoportú megyei döntői, szombaton az V. Zala Kupa versenyei
zajlottak az Olajbányász-csarnokban. A Diákolimpia megyei döntőjén a rendező Zemplén DSE mellett Kanizsáról a Hevesi- és a Kőrösi-is-kola, valamint cserszegtomaji, keszthelyi és szepetneki iskolák felső tagozatos lábtoll-lab-dásai mérték össze tudásukat, felkészültségüket. A III. korcsoportúak csapatversenyén szepetneki siker született mindkét nemben. Egyéniben a cserszegtomaji Mile Alexandra, illetve a szepetneki Szeiler Péter lett az első. A IV. kor-csoportúaknál a lányoknál a zemplénesek, a fiúknál a kőrö-sisek nyerték a csapat- és az egyéni versenyt is. Leány egyéniben Budavölgyi Veronika (ZDSE), a fiúknál Hartai Attila (Körösi DSE) lett a megyebajnok. A Zala Kupa küzdelmei hagyományosan serdülő és felnőtt korcsoportban folytak, a női és férfiversenyzők együtt, egy csoportban küzdöttek az érmekért. A szakosztályok közötti versenyt immár ötödik éve megszakítás nélkül a házigazda Zemplén DSE gárdája nyerte. A serdülőcsapat kupagyőzelmét a Buda-völgyi-Hartai-Kiss összeállítású, a felnőttét a Barócsi-Ta-kács E.-Benke összetételű zemplénes trió nyerte. A serdülő egyéni verseny győztese Hartai Attila lett Kiss András és Budavölgyi Veronika előtt. A felnőtteknél Barócsi Andor lett az első, klubtársa Takács Endre és a keszthelyi Takács Tamás és Kiss Nándor előtt. A két verseny egyben remek alkalom volt a jövő héten Eger-szalókon megrendezésre kerülő vb-selejtezőre.
Bacskay Zoltán
A 2002-es év magyar bajnokságán Pakson, ahol több mint 285 versenyző vett részt, a Sensei Sáfár Shotokan Karate - Do SE tagjai szép eredményeket értek el:
Kiss Jácint kata, kumite versenyszámban megnyerte a magyar bajnokságot. Horváth Erik kata-ban, kumite-ban második lett. Rudolf Nikolett, Kiss István és Somogyi Ádám kata-ban harmadik helyezettek lettek.
22
2002. április 24.
Ballagásra a legnagyobb választékból:
BRILIÁNS ÉKSZERÜZLET
Nagykanizsa, Vasemberhez (Erzsébet tér l.) MOST 10-30% ENGEDMÉNY MINDEN ÉKSZERBŐL! 14 karátos gyűrűk 3.500 Ft/db áron!
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47.1. emelet) VESZÜNK FEL!
ÚSZÁS
Kanizsai sikerek -
bolyais és vízműs színekben
Nagykanizsa úszósportja továbbra is „kétszínű", noha sokan szeretnék, ha ismét egy egyesület keretében, egyenlő feltételek és körülmények között készülhetnének úszóink a különböző megmérettetésekre, lévén egyetlen uszoda a városban. Az egykori vízműs edző Papp Miklós a Bolyai-iskola Diáksport Egyesületének égisze alatt oktatja, versenyezteti az úszópalántákat. A zöm továbbra is a CWG Nagykanizsai Vízmű SE színeiben, immáron a Szombathelyről „igazolt" Polgár Sándor edző irányításával készül és indul a szinte minden hétvégére eső korosztályos viadalokon. A Bolyai Általános Iskolában amolyan „úszó osztályok" is vannak, s rendre részt vesznek a részükre rendezett versenyeken. A közelmúltban Győr volt a helyszíne a dunántúli városok - \'91-\'92-es születésűek - úszó osztályait képviselő 4-4 fős csapatok vetélkedésének. Az erős mezőnyben Horváth Adrián első lett 50 m gyorson, második 5Q m háton és elcsípett egy hatodik helyet 100 m vegyesben. A bolyais úszólányok közül Ivanics Dóra 4. helye 50 m mellen, illetve Szakáll Brigitta 5. helye 50 m háton és 100 m vegyesen figyelemre méltó. Jól szerepeltek, még ha nem is szereztek dobogós helyeket gyors- és vegyes váltóik. Szólni kell még a Bolyai DSE-ben edző, a Batthyány Gimnáziumban tanuló, ám már a Dunaferr színeiben versenyző Papp Viktória teljesítményéről. A Kanizsán mintegy másfél évtizede dolgozó edző leánya a Diákolimpia versenyein természetesen iskoláját képviseli. Az V-VI. kcs. országos döntőjén rajthoz állt a magyar ifi és felnőtt válogatottak egész sora,
VÍVÁS
Balatonkenesén rendezték a vívó diákolimpia országos döntőjét, női kard és férfi kard fegyvernemben. Ideje: 2002. április 13-14.
Eredmények:
4. korcsoport, női kard:
Egyéni: Koros Eszter, 6. (Bolyai), Péntek Zsófia, 8. (Péterffy), Lepesi Veronika, 13. (Bolyai), MendI Dorottya, 14. (Bolyai), Zsoldi Kinga 17. (Zrínyi), Balogh Anna, 18. (Batthyány).
Csapat:
Bolyai János Ált. Isk. 2. hely, Zrínyi Miklós Ált. Isk. 4. hely.
V. korcsoport Női kard:
Egyéni: Bozsoki Szilvia, 4. (Dr. Mező Ferenc Gimnázium), Szabó Ad-
köztük Risztov Éva, Bodrogi Viktor. Nagykanizsáról egyedül Papp Viki vett részt, aki 100 m mellen bronzérmes lett, teljessé téve ezzel hazai éremgyűjteményét serdülő, ifi és felnőtt országos bajnokságokon szerzett medáljaihoz. 1999 óta minden évben dobogós országos versenyeken. Mindkét egyesület ifjú úszói indultak a Zalaegerszegen rendezett nagyszabású nemzetközi utánpótlás-versenyen, a VII. Amadeus Cactus Clone kupán. Öt ország úszópalántái versengtek négy korcsoportban, s a kanizsai úszók számos dobogós helyet értek el. A \'86-\'87-es születésű lányoknál a bolyais Kercsmarics Marietta remekelt, 50 m mellen 1., 50 m pillangón 3. lett. A fiúknál a vízműs Domina Tamás szerzett több dobogós helyet. Második lett 200 m pillangón, míg harmadik 100 m pillangó, 50 m mell, 100 m hát és 200 m vegyes úszásban. A \'88-\'89-ben született lányok mezőnyében 50 és 100 m gyorson is aranyérmes lett Miatta Mercédesz (NVSE), míg a bolyais Pintér Kitti második lett 50 m gyorson és pillangón. A fiúknál ismét „tarolt" a vízműs Silló Dániel. Nem kevesebb, mint hét számban - 50 és 100 m pillangó-, 50, 100 és 200 m gyors-, 100 és 400 m vegyes úszás - lett első, s szerzett még ezüst- és bronzérmeket, valamint korosztálya különdíjasa is ő lett. Egy aranyat ért el Both Péter (Bolyai DSE) 50 m mell, ezüstérmet Császár Krisztián 100 és 200 m mell, Korcsmáros András 400 m vegyes, mindketten vízmű-sok. A \'90-\'91-es korosztályban Sza-kony Sára (NVSE) 100 mellen első, míg 50 és 200 mellen harmadik lett. A fiúknál a bolyais Bem Gábor három aranyat szerzett, 50 m hát-, mell- és gyorsúszásban. A legfiatalabbak, a \'92-ben és később születettek mezőnyében a vízműs Karancz Aliz és Mihalecz Dávid ért el dobogós helyeket - Dávid 100 háton első lett -, és a bolyaisok közül Horváth Adrián két második helyezése (50 hát és 50 gyors) figyelemre méltó.
rienn, 7. (Dr. Mező Ferenc Gimnázium). Férfi kard:
Egyéni: Jeszek Balázs, 17. (Batthyány Gimnázium).
VI. korcsoport Női kard:
Egyéni: Kalamár Zsófia, 2. (Batthyány Gimnázium), Piecs Adrienn, 3., (Dr. Mező Ferenc Gimnázium).
Csapat:
Dr. Mező Ferenc Gimnázium (1. h.), (Piecs Adrienn, Bozsoki Szilvia. Szabó Adrienn); Batthyány Lajos Gimnázium (3. h.), (Kalamár Zsófia. Balogh Anna, Posztós Ágnes).
Férfi kard:
Egyéni: Koros András (1. h.), (Batthyány Gimnázium), Bagladi Ágnes (8. h.), Batthyány Gimnázium
Csapat: Batthyány Lajos Gimnázium (1. h.), (Koros András, Bagladi Ákos, Jeszek Balázs).
INGATLAN
Mórichegyi szőlőhegyen 700 négyszögöl szőlő új pincével, felszerelési tárgyakkal együtt el-
adó. Érd.: 322-828 (este). (4419 K)_
A Tv-torony alatt fekvő, két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő konyhakertre alkalmas szántóval, pince nélkül eladó. Érd.:
315-559 (este) (4420 K)_
Betegség miatt sürgősen eladó a Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton lévő 250 négyszögöl telek, rajta kis ház (két szoba, konyha, pince, terasz) + melléképület, termő szőlő- és gyümölcsültetvény. Víz. villany az épületben! (32-es autóbusz-megállótól kb. 15 perc) Irányár: 1.4 millió Ft. Érd.: 17 óra után a 320-692 és a 319-613-as telefonszámon. (4446
K)_
Attila utcában földszinti, 1.5 szobás, redőnyös, vízórás. egyedi gázfűtéses lakás eladó. Érd.:
30/3535-357. 30/2253-839(4461 K)_
Belvárosi felújított 35 nm-es udvari lakás elke-n\'tett kerttel eladó. Érd.: 317-643 (4443 K) Kétszobás, központi fűtéses. 10. emeleti lakás sürgősen eladó. Érd.: 30/3518-604 (4453 K) Miklósfán. 2001-ben teljesen felújított 65 nm-es családi ház 3000 nm telekkel, családi okok miatt áron alul eladó. Érd.: 30/9608-602 (4449
K)_
Nagyrécsén 1120 nm-es közművesített telek eladó. Alap kész, tervek, engedélyek rendben.
Érd.: 20/3845-770 (4457 K)_
Nk-án a Szőlőskert Fogadó mellett. 750 nm-es telek eladó. Víz. villany, faház van a telken. Építési engedélyt lehet kémi. Irányár: 2.8 mil-
lió Ft. Érd.: 30/3788-757 (4460 K)_
Rózsa út 1. szám alatt, negyedik emeleti kétszobás, gázfűtéses lakás eladó. Keresek 2.5-3 szobás, gázfűtéses lakást (harmadik emeletig). Csere is érdekel. Érd.: 377-078. 30/9932-512
(4459 K)_^_
Belvárosi kétszobás, étkezős lakás eladó. Érd.: 30/411-3389 (4463 K)_
Gyékényesen az „A" szektorban vízparti nyaraló eladó*
Érd.: 30/227-3294
BÉRLET
Városközpontban albérlet kiadó! Érrf.:
20/9568-553 (4429 K)_
A keleti városrészben földszinti, kétszobás, bútorozatlan, központi fűtéses lakás kiadó. Érd.: 30/9579-555 (4456 K)_
JÁRMŰ
Eladó Alfa-Sud 1,5-ös friss műszakival. Érd.: 20/9568-559. valamint este a 323-619-es tele-fonszámon. (4441 K)_
VEGYES
Két db 4 méter hosszú, 22,5 cm átmérőjű, 11 mm falvastagságú műanyag cső eladó. Érd.:
315-559 (esteX4422 K)_
160 cm-es sarokkádra szerelhető, RABAK zuhanypanel, új. bontatlan csomagolásban eladó.
Érd.: 30/262-7496_
Telefonoszlopok eladók: 5-11 méteresig. Irányár: 2500 Ft-tól/db. Érd.: 20/3845-770
(4458 K)_
Századfordulós neobarokk nagytálaló, kistálaló, vitrin és asztal egyben eladó. Érd.: 30/9932-534 (4462 K)_
ÁLLÁS
Munkahelyet változtatna? Nagyobb szakmai és anyagi megbecsülésre, karrierre vágyik? Ha nem hív fel, biztos, hogy nem tudok segíteni!
70/313-7437 (4454 K)_
16 óra után. alkalmanként gyermekfelügyeletet
vállalnék. Érd.: 311-976 (4451 K)_
Lakásomon gyermekmegőrzést vállalok, akár egész nap is. Erd.: 20/4344-909 (4455 K)
AMATŐR ZENEKAROKAT
keresünk május l-jén a Csónakázó-tónál tartandó koncerthez.
Jelentkezés: 30/9592-369
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Újságírók: Bakonyi Zsóka. Dukát Éva. Munkatársak: Hársfalvi Tímea. Tóth Tihamérné. Külső munkatársak: Bacskay Zoltán. Halász Gyula. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Király u. 47.1. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Király u. 47. I. emelet Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Az árus példányok ára 65 Ft. E-mail címünk: kanizsahetilap@broadband.hu. ISSN 0865-3879
2002. április 24.
23
VI RAGBAL
a HSMK-ban május 4-én 20 órától.
Fellép: Premier Táncklub. Virágbemutató: Mulasics Andrásné. Zene: Calypso zenekar. Vendéglátó: Central étterem. Belépődíj: 900 Ft, vacsora a helyszínen rendelhető.
AZ IRIGY HÓNALJMIRIGY KONCERTJE
A HSMK-ban május 6-án 19 órakor.
Belépődíj: 1500 Ft, elővételben megvásárolható a HSMK pénztárában és a VIOLIN CD-boltban.
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ a JÚNIUSI PITMAN ANGOL NYELVVIZSGA ELŐTT, szóbeli és írásbeli PRÓBANYELVVIZSGÁT szervez alap, közép és felsőfokon.
Időpontja: 2002. május 10. Jelentkezés: 2002. május 8-ig.
DIALÓG NYELVSTÚDIÓ ÉS NYELVVIZSGA KÖZPONT
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel./fax: 93/326-413; 80/203-541 E-mail: dialog@dialognk.hu Honlap: www.dialognk.hu
OM. reg. sz.: 01-0062-02
Nagykanizsa, Kinizsi u. 2. szám alatt 2002. júniusban átadásra kerülő társasházban I. emeleti 32 nm-es garzon, valamint tetőtéri 66 nm-es lakás, továbbá földszinten üzletek, irodák és teremgarázs-parkolóhely kedvező feltételekkel eladó.
Érdeklődni: ÖKO-HÁZ 2000 Kft. Nagykanizsa, Petőfi S. u. 5.1. emelet jobbra. Telefon: 93/516-714; mobil: 30/901-9013
A nyári vasúti menetrendhez igazodva június 2-án lép életbe a Zala Volán Közlekedési Rt. új helyi járati menetrendje. A következő változásra december 15-étől számíthat az utazóközönség. A helyközi menetrendben március 4-én történt módosítás. A közlekedési törvény előírása szerint az országos szintű felméréshez kapcsolódva a kanizsai üzem dolgozói is felmérték a működési területükhöz tartozó járatok gazdaságosságát, és a polgármesteri hivatalokkal egyeztetve a gazdaságtalan járatokat leállították. Ettől függetlenül néhány változás júniusban is lesz.
Nászajándék-kívánság lista
Petró Galériából
a
Artner Margit Tavasz
P E
T R O FÖÚt 19. Tel./ Fax:
93/333-744
Segítünk Önöknek nászajándékot választani! A Petró Galéria egy új lehetőséget kínál, Az Ifjú pár galériánkban előre összeállíthatja
nászajándék-kívánság listáját. Ebből Önök kiválaszthatják ajándékaikat, Munkácsy-és Kossuth-díjas alkotók műveiből, zsűrizett ipar- és képzőművészeti tárgyakból. Igy értékes és egyedi alkotásokat kap az ifjú pár és olyant amit szeretne.
GALÉRIA Nyitva:
hétfő-péntek 10-17.30 szombat 10-12.30

Insert failed. Could not insert session data.