Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
12.31 MB
2020-12-03 13:48:59
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
629
1101
Kanizsa 2003. 022-025. szám június

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

XI. évfolyam 22. szám • 2003. Június 5.
Megjelenik 21.000 példányban

naponta
friss hírekkel is!
kanizsaujsag.kanizsa.hu
'' VONATOK- N HOZ IGAZÍTVA
Kisebb, a vasúti közlekedés változásához igazodó menetrendi módosulásokat tapasztalhat az utazóközönség a Volán helyijáratain június elsejétől. A menetrend változásairól a tájékoztató táblákon, a járatokon elhelyezett szórólapokon, és telefonon informálódhat az utazóközönség, tudhattuk meg Horváth Ferencnétől, a Helyijáratos Üzem vezetőjétől. A menetrendi változás a vasútállomás megközelítését szolgáló járatok menetrendjét érintette június elsejétől, amikortól a MÁV-nál is a nyári menetrend lépett életbe.
Lamperth Mónika belügyminiszter asszony nagykanizsai programja során előadást tartott a közigazgatási reformjával foglalkozó regionális konferencián, felkereste a Polgármesteri Hivatal Okmányirodáját, megbeszélést folytatott a Határőrség és a rendvédelmi szervek vezetőivel valamint az önkormányzati hivatal vezetőivel. A tartalmas programok mellett jutott idő egy rövid''városnézésre is. (továbbiak a 8. oldalon)
NYÁRI SZÍNHÁZ
A HSMK szabadtéri színházi előadásai a Péterfy Iskola udvarán (Petőfi u. 5.)
............. f.v^i—.......r Június 24. 21 óra (Eső esetén 25-én 21 óra)
n V A * K A t PLETYKA - krimi-vígjáték
színház A Zalai Nyári Színházak KHT előadásában
Szereplők: Tege Antal, Vékony Afina, Presits Tamás, Komáromi Anett, Gerner Csaba, Szilágyi Annamária, Csomós Lajos, Paczuk Gabi, Hodu József, Jelinek Erzsébet Rendező: Konter László Belépődíj: 1000 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak, bérlettulajdonosoknak: 800 Ft
Július 7. 21 óra (Eső esetén a HSMK színháztermében) PARASZTHAMLET — tragikomédia A Zalai Nyári Színházak KHT előadásában Főbb szerepekben: Rubold Ödön, Vass Gábor, Vitéz László, Haumann Petra, Bori Tamás, Fekete Tibor, Pál Attila Rendező: Merő Béla Belépődíj: 1000 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak, bérlettulajdonosoknak: 800 Ft
Augusztus 20. 20.30 óra (Eső esetén a HSMK színháztermében) Szörényi — Bródy — Turpinszky: ISTVÁN KIRÁLY — rockopera Gondolatok az országalapításról A kecskeméti Radó Vilmos Színtársulat előadásában Főbb szerepekben: Kishonti Ildikó, Érai Katalin, Csengeri Attila, Vitéz László, Csombor Teréz, ifj. Turpinszky Béla Belépődíj: 1500 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak, bérlettulajdonosoknak: 1300 Ft
Jegyek már kaphatók az információs szolgálatnál. Tel.: 311-468
anizsa, Kinizsi u./v.
Info: 06-20/585-4-200
mediterrán hangulat
Sír/- 2.<rfai ffe/f/rr/t
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
f nem szünetel
A nyári szabadságok ideje alatt is zökkenőmentes lesz az ügyintézés az Okmányirodában — kaptuk az információt Mátyás József irodavezetőtől. A szabadságolásokat ütemezték, természetesen nem várt esemény, betegség előfordulhat, de ezt áthidalják, van rá képzett emberük. Ugyanügy teszik a dolgukat, mint az év más időszakában. A lakosságnak nem kell attól tartani, hogy szünetel bármelyik szolgálta-l tás.
TÁRGYI ESZKÖZÖK, AJÁNDÉKOK
Több más településhez hasonlóan Nagykanizsáról is beadásra került az a környezetvédelemmel összefüggő pályázat, amely a tájsebészeti akciók nyomán vált ismertté. A pályázathoz a Nagykanizsa Közterületeinek Rendjéért és Tisztaságáért Alapítványnak számos környezetvédelmi, köztisztaságvédelmi akcióról szóló beszámolót, sajtóanyagot, videófelvételt kellett mellékelnie. A
pályázatok sorsáról először megyei szinten döntenek majd, ezt követően a legjobbakat az országos döntnökök elé tárják. A pályázat leendő nyertesei ezúttal nem a tevékenységük folytatásához szükséges pénzeszközökben reménykedhetnek, hanem különböző tárgyi eszközök, játszószerek, komplett játszótéri felszerelés, szakmai táborozási lehetőségek kerülnek kiosztásra.
LÁTOGATÓK OSORÁRÓL
Osoráról 20 fős pedagógus csoport érkezett Nagykanizsára május 31-én, hogy a helyi CKÖ oktatási programjával ismerkedjenek meg. A nap folyamán a Közösségi Házba is látogatást tettek.
ISMÉT FOLYTATÓDOTT A KÉPZÉS
Péntek délután 17 órakor a közéleti képzés folytatódott a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban. Horváth Miklós, a TESZ titkára tartott ezúttal előadást: „A kisebbségi önkormányzatok rendszerének problémái és továbbfejlesztésének irányai" címmel az új cigány kisebbségi önkormányzatok vezetőinek.
ELLOPOTT VIRÁGOK
Néhány héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy többezer vi-rágtő kiültetése zajlik városszerte. Az ágyásokba telepített növényeknek sajnos nem mindenütt örülhetnek már a városlakók, hiszen hol a vandálok tettének, hol a virágtöveket törvénytelen módszerekkel beszerző polgároknak esnek áldozatul a palánták. A Bazárudvarba telepített növényeket is folyamatosan szedik ki a tálakból, ládákból valakik, tudhattuk meg a VIA Kanizsa Kht-nál. A módszer nemcsak felháborító, de szabálytalan is, mert bár a köznyelv azt mondja, virágot lopni nem bűn, ha az illetőt tettenérnék, büntetlenül bizonyára nem úszná meg.
HONVÉDELEM NAPJA
Több, mint tíz éve minden évben megünnepli a Honvédelem Napját a Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubja és a Honvéd Kaszinó. A május 23-ai rendezvényen a Rákóczi szabadságharc 300 éves évfordulójára emlékeztek. Az ünnepi köszöntőt követő történelmi vetélkedőn hat csapat mérte össze tudását a szabadságharc eseményeiről. A Kaszinó tükörtermében rendezett ünnepségen az intézmény tánccsoportjai és a fővárosi Honvéd Művészegyüttes 25 fős férfikórusa szórakoztatta a közönséget. Az est ünnepi vacsorával és tánccal zárult.
A PAR-KOM ''94 megnyitotta új számítás- és irodatechnikai üzletét!
Számos akcióval, kedvezménnyel várjuk régi és új vásárlóinkat!

ÖtC
>

Vx INFORMATIKA
x ;r ^
qc-informatika.hu
8800 Nagykanizsa, Magyar u. 9


Tel/fax.:93/508-l 64
Mobil:20/421-6777;
e-niail:par-kom94fű,chello.hu; qc-informatika@chello.hu
számítógépek
részegységek
kiegészítők
kellékanyagok
nyomtatók szkennerek tonerek tintapatronok
NOTEBOOKOk
DIGI I ÁI.IS FÉM KÉPEZÓGÉPEK MI I.TII I NKÍ lrts ESZKÖZÖK TÁVKÖZLÉSI BERENDEZÉSEK
II
/E5U5 HMM EZ9 BIÍ2SSS
Üres tintapatron és toner visszavásárlás!
COMPAQ, hma ÖPUXTC* Qum avataum TOSHIBA
ÚJRA PARLAGFŰ MENTESÍTÉSI AKCIÓ
Június közepétől újra kezdődik, s július végéig tart a parlagfű mentesítési akció városunkban - tudtuk meg dr. Nemesvári Márta egészségügyi referenstől. A sokak életét megkeserítő, a virágba borulásáig allergizáló gyom leadására idén is a Park Szolgáltató Kft. telephelyén (Nagykanizsa, Tripammer u. 1.) lesz lehetőség. Annak érdekében, hogy a növény ne tudjon ismételten kihajtani, fontos, hogy azt tövestől tépjék ki a gyűjtők. A nagyobb, parlagfűvel fertőzött területeken kaszálásra kerül sor még a növény virágzása előtt, ezzel szabva gátat a további szaporodásnak. A Közterület Felügyeletnél és a VIA Kanizsa Kht.-nál jelzőszolgálat működik majd, ide várják a lakosság részéről a bejelentéseket. A legtöbb gyomnövényt leadok ebben az esztendőben is vásárlási utalványokat nyerhetnek. A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi — valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottság által támogatott akcióban a polgárőrségeken és a hegyközségen kívül az Alkotmány TSZ és a Miklósfai TSZ is részt vállal az idei évben. Sz.M.
ÁLLÁSROTÁCIÓ
Az "Állásrotáció — best prac-tice" foglalkoztatáspolitikai eszköz elterjesztése a határ menti régióban" című projekt két napos eseményét május 29-30 között tartották Zalakaroson a Hunguest Hotel Freya épületében. A rendezvény célja, hogy a workshopok segítségével a nyugat-dunántúli régió mindhárom megyéjében konkrét információkkal és gyakorlati példákkal megismertessék az állásrotációs módszert a gazdasági élet szereplőivel.
ÚJABB IHM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium „Kisebbségi önkormányzatok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése" címmel pályázatot hirdetett meg. A pályázat célja, hogy elősegítse a kisebbségi önkormányzatok anyanyelven történő info-kommunikációs munkáját, az ehhez szükséges eszközök használatát. Önkormányzatonként pályázni 1 darab számítógépre monitorral, szoftverekkel, és 1 darab nyomtatóra lehet. Bővebb információt és a pályázathoz szükséges adatlapot az IHM honlapjáról (http://www.ihm.hu) lehet beszerezni. A beadási határidő 2003. június 30.
2
flí
2003. június 5.
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése május 27-én, kedden tartotta legutóbbi soros ülését a Halis István Városi Könyvtárban. A napirend előtti felszólalásokat követően került sor a Polgármesteri tájékoztató megvitatására, majd elfogadására. Ezt követték az interpellációk, kérdések, majd a testület tájékoztatót hallgatott meg a szakképzés helyzetéről, és javaslatot a 2003/2004-es és 2004/2005-ös tanév középiskolai és szakképzési beiskolázására. Sor került a Zala Megyei Közoktatási Közalapítvány Alapító Okiratának módosítására ill. a közgyűlés hozzájárult az Oktatási Minisztérium SZAK 2003 pályáza-
tán való részvételhez. Sor került a Közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet módosítására is, amely a településrészi önkormányzatok létrehozásáról, jogköréről rendelkezik. A környezetvédelem helyi szabályairól szóló rendelet módosítása keretében változások várhatók a zajvédelem, levegőszennyezés, közterületek tisztántartása területén ill. a szabálysértések kiszabása terén. Tárgyaltak a képviselők az Eötvös tér északi tömb szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról, valamint a Kisfaludy u. — Csányi u. — Szemere u. — Ady u. által határolt tömb szabályozási tervéről
és helyi építési szabályzatáról. Elfogadták a Nagykanizsa és térsége 2003. évi víziközmű beruházással, felújítással kapcsolatos tájékoztatót, valamint az EU által támogatott projektekről szólót, amelyet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat készített. A Magyar Társadalom EU-Kommunikációs Stratégiájában meghirdetett „Hozomány-program" nagykanizsai elemének meghatározására tett javaslatok közül a testület a "Megy a gőzös Kanizsára..." kezdetű dalt támogatta mint helyi hozományt. Elfogadták Tóth László képviselő önálló indítványát, melyet az Integrált Közigazgatási Informatikai
Rendszer kiépítésére vonatkozóan tett, majd Szányiné Kovács Mária önálló indítványát tárgyalták meg a Király u. 31. szám alatti társasházak tulajdonosainak kérelmével kapcsolatban. Zárt ülés keretében került sor a beszámolók az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2002. évi tevékenységéről és a mérlegbeszámolók jóváhagyására, az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezetői bérének megállapítására, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap ügyvezető főszerkesztői pályázat című napirendre, önkormányzati ingatlanok bérbeadására, hasznosítására, értékesítésére, részvények értékesítésére, önkormányzati bérlakás bérlőkijelölésére és fellebbezésekre.
elmaradt díjátadás
A legutóbbi, május 27-ei közgyűlésen napirend előtti felszólalásában Zakó László önkormányzati képviselő hiányolta a Város Napja rendezvény győztes gólyalábas csapatának megjáró díj átadását. A szervező Régi Jó Egyesület a nyilvánosan meghirdetett versenyen egymillió forintot tűzött ki jutalmul a győztes csapatnak. Ez egyfajta szerződéskötésnek minősül. A győztes csapat azonban nem kapta meg a jutalmat azzal az indokkal, hogy a szponzor visszalépett. Egy jogszabályból idézve, a jegyző igazat adott a felszólalónak. A felkínált, beígért jutalmat a teljesítés esetén ki kell fizetni. A képviselőnek több ügyvéd is jelezte, hogy szívesen elvállalja a jogi képviseletet a győztes csapat ügyében. Zakó László azt javasolta, hogy a polgármester addig ne köszönje meg a szervezők jó munkáját, míg meg nem történik a jutalom kifizetése. Az ügyet a maga részéről még nem zárta le.
takarítás
A legutóbbi közgyűlésen Bicsák Miklós önkormányzati képviselő napirend előtti felszólalásában a város tisztaságára hívta fel a figyelmet. A lakosság észrevételét tolmácsolta, hogy a hétvégeken piszkos a belváros. Megkérdezte a polgármestertől, hogy miért nem lehet kötelezni arra a közmunkásokat, hogy a városban elvégezzék a takarítást.
OSZTRAK-MAGYAR NAPOK
A PHARE CBC Ausztria-Magyarország Kisprojekt Alaphoz benyújtott sikeres pályázat eredményeként, kétnapos gazdasági és kulturális programokra került sor városunkban. A programsorozat a Trend Art Stúdió Galériában vette kezdetét, ahol városunkban is ismert osztrák és magyar festők alkotásaiból nyílt kiállítás. A Zsigmondy tornacsarnoka adott helyet A jövő iparágai címmel három napig látogatható kiállításnak. Még ezen a napon Településfejlesztés, regionális fejlesztés Ausztriában fórumra került sor, ahol szemléletes eszközökkel mutatták be azt a folyamatot, melynek során a szomszédos ország egyik legfej-
letlenebb tartománya sikert ért el. A sikert a helyzetelemzésen alapuló stratégia megalkotásán és következetes végigvitelén keresztül tudták elérni az ausztriai régióban. A váltásban nagy szerepet játszott az energiatakarékos modellek kidolgozása és működtetése valamint a megújuló energia hasznosítási projektek kiterjesztése. A rendkívül látványos eredményekről Josef Ober adott tájékoztatást, aki leszögezte, hogy nem csak elemzésekre, stratégiára, vízióra van szükség, de cselekedni is kell kitűzött célok megvalósításáért. Christoph Stark testvérvárosunk Gleisdorf polgármestere a napenergia hasznosításának területén
elért eredményeiket mutatta be. Előadása során kitért a vállalkozások és a közintézményekben működő rendszerek bemutatására, melyeknél az energia megtakarításán kívül a széndioxid kibocsátást drasztikus csökkentését is sikerül elérniük. Az első nap programja színes kulturális és gasztronómiai esttel végződött. Az Osztrák-Magyar Napok másnapján rangos környezetvédelmi konferenciára került sor, mely során szekcióüléseken is megvitatták a megújuló energiák használhatóságának kérdéseit. A kétnapos program az Erzsébet téren tartott kulturális műsorral zárult. H.GY
KIÁLLÍTÁS A JÖVŐ IPARÁGAIRÓL
Az Osztrák—Magyar Napok keretén belül a jövő iparágait reprezentáló kiállításra és fórumra került sor a múlt héten a Zsigmondy Vilmos—Széchenyi István SZKI tornacsarnokában. Megnyitó beszédet az Informatikai és Hírközlési Minisztérium részéről Kubinyi Imre miniszteri biztos mondott, majd Litter Nándor polgármester indította útjára a három napos kiállítást. Ezt követően fórumra invitálták a kiállítás részvevőit. Az informatikai tárca mellett az Oktatási Minisztérium képviselője is beszámolt az aktuális pályázatokról és a Sulinet Expressz helyzetéről. Az előadások érintették a minőségbiztosítási, a vállalatirányítási és ügyviteli rendszert, valamint a controlling-gal kapcsolatos újdonságokat is. Az informatikai cégek mellett a megújuló energia - hasznosítással, a korszerű vízkezeléssel és a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégek is bemutatkoztak. Különösen az első nap érdeklődtek sokan a Kanizsai Ipari Park és Logisztikai Központ standjánál. Az Információs Társadalom Kht. munkatársai is ekkor kapták a legtöbb kérdést a pályázatokkal kapcsolatban. Különösen a fiatalok körében volt népszerű az a terminál, amelyen szabadon kalandozhattak az érdeklődők a világhálón. A Nyu-gat-Dunántúli Régiós feladatokat ellátó iroda — mely a Bazár udvarban található — számos információs kiadvánnyal várta a kiállítási standnál érdeklődőket.
2003. június 5.

3
---
VERSENYTÁRGYALÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal megbízásából az Ingatlankezelési Intézmény versenytárgyalást hirdet az alábbi ingatlan bérbeadására:
Nagykanizsa, Király út 25. sz. alatt található 139 nm alapterületű üzlethelyiség és 149 nm alapterületű pincehelyiség. Az induló licit bérleti díj: üzlethelyiség: 900 Ft/nm/hó + ÁFA
pincehelyiség: 150 Ft/nm/hó + ÁFA
A versenytárgyaláson a licitlépcső: 80 Ft/nm/hó + ÁFA A versenytárgyalás ideje:
2003. június 12. 11.00 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye (Nagykanizsa, Deák tér 5.) I. Emeleti tárgyaló. Érdeklődni lehet: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye Nagykanizsa, Deák tér 5. sz. Telefon: 311-241 vagy 516-532
VERSENYTÁRGYALÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal megbízásából az Ingatlankezelési Intézmény versenytárgyalást hirdet az alábbi ingatlan bérbeadására:
Nagykanizsa, Csenger 1-3. sz. alatt található 96 nm alapterületű üzlethelyiség. Az induló licit bérleti díj: 1.800 Ft/nm/hó + ÁFA A versenytárgyaláson a licitlépcső: 80 Ft/nm/hó + ÁFA
A versenytárgyalás ideje: 2003. június 12. 10.00 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye (Nagykanizsa, Deák tér 5.) I. Emeleti tárgyaló. Érdeklődni lehet: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye Nagykanizsa, Deák tér 5. sz. Telefon: 311-241 vagy 516-532
EGÉSZSÉGESEBB ÓVODÁK
Az Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózatának tagja lett az Attila Óvoda. Ennek keretében a gyermeknap alkalmából játékos családi vetélkedőre várták a jelenlegi és a leendő óvodásokat és szüleiket.
GYERMEKNAP
Május 31-én, szombaton a gyermeknap alkalmából egész napos programmal várta a GE Tungsram Rt. a munkatársait és azok családjait a sporttelepén. A sportolási lehetőség és a sokféle játék mellett volt mesejáték, bűvészműsor, fitness - és akrobata bemutató, de a karatét, a társastáncot vagy az íjászatot kedvelők is találtak a maguk számára érdekes programokat.
NEMZETI JÁTÉKNAP A MIKKAMAKKÁBAN
2003. május 24-én Nemzetközi Játéknapot tartottak a Mikkamakka Játéktárban. A délelőtti „tarkabarka" programokban játékos vetélkedők, családi versenyek, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások szerepeltek. A délutáni „kavalkád" Kelle Botond bűvészmutatványaival, családi táncházzal, arcfestéssel várta a gyerekeket és szüleiket.
BLG A NEMZETKÖZI IFJÚSÁGI FESZTIVÁLON
Az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Fesztiválon vettek részt Le Mans-ban a Batthyány Lajos Gimnázium diákjai, akik megyénket képviselték. A fitness, a zene és a videó kategóriában indultak, mindegyikben sikert arattak a nagyközönség előtt.
SIKERES SZEREPLÉSEK
Polai Patrik, a BLG 11. A diákja az Oktatási Minisztérium „Európa az Iskolában " Magyar Nemzeti Bizottsága által kiírt Európa Verseny pályázatán, valamint az Oktatási Minisztérium által kiírt Sulinet Expressz Brüsszelbe című országos EU ismereti versenyen kiemelkedő eredményeket ért el. Egy németországi szakmai, és egy az EU és a NATO nemzetközi intézményeit megismertető brüsszeli utazáson vehet részt.
BÖLCSŐDÉK SZAKMAI KONFERENCIÁJA
Idén második alkalommal, május 30-án rendezték meg a bölcsődei dolgozók szakmai tanácskozását, melynek a Belvárosi Bölcsőde adott otthont. Zalaegerszegről és Lentiből is érkeztek szakmai dolgozók. Torma Lászlóné, az Egyesített Bölcsőde intézményvezetője és Simánné Mile Éva, a polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának vezetője nyitotta meg köszöntőjével a konferenciát. Molnár Károlyné, a Zala Megyei Módszertani Bölcsőde intézményvezetője előadásában többek között beszélt a bölcsődék állapotáról, a szakképzettség, az átképzések fontosságáról, melyek meghatározói a
színvonalas bölcsődei munkának. A gyerekek szeretetének, a gondozás, a játék fontosságára is utalt, valamint a megyei szinten a 35 helyett ma már csak 9 működő bölcsőde számára is. Turzó Györgyné, a Belvárosi Bölcsőde vezetője a bölcsőde beindításával kapcsolatos szervezői munkát ismertette.
Előadást tartott még dr. Bedö Ildikó pszichiáter, Stróbl Mária, a Nemzeti Családi és Szociálpolitikai Intézet munkatársa és Juhász Imréné gyógypedagógus is. A konferencia folytatásaként további szakmai előadásokat hallgathattak meg a résztvevők.
HIPPOTERÁPIA ÉS GYÓGYLOVAGLÁS
— Több mint tíz évvel ezelőtt hozták létre azt az alapítványt, mely a gyógyászat és a rehabilitáció területén a gyógylovaglás valamint a lovastorna alkalmazásával kíván segíteni a sérült és fogyatékos embereken. Angliai és németországi tapasztalatok alapján sikerült eredményeket elérni a rehabilitáció terén — mondta bevezetőjében Laurencz Eszter lovas-edző, szakoktató a "Hippoterápia" Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítvány vezetője, aki a oroszlánrészt vállalt a hippoterápia alkalmazásának hazai meghonosításban. A tréner beavatta a hallgatóságot a lóval és a lovon végzett neu-
rofiziológiai alapokon nyugvó eljárás elméletébe, valamint az alkalmazás területeit is bemutatta. Nagykanizsán különösen hasznos volt ez az előadás, hiszen a PHARE CBC Szlovén-Magyar Kisprojekt Alaphoz pályázatot nyújtott be a Dráva-Mura Eurórégió Térségfejlesztő Kht. egy ilyen jellegű gyógyközpont megvalósításáért. A gyógypedagógiai célú fejlesztő tevékenység ezen területe a pszichés problémák, a kommunikációs viselkedésbeli, a tanulási zavarok valamint autizmus esetén is eredményesen használható — tudhattuk meg az szemléletes előadás nyomán.
JÁTSZÓUDVAR AVATÁS
A Platán sori Vackor Óvodában május 30-án 16 órakor avatták fel az újjávarázsolt óvoda udvarát.
ni városi tanévzáró keretében az országos és a megyei tanulmányi versenyek nyerteseinek Litter Nándor polgármester adja át a díjakat. A kísérő programokban, a kézműves foglalkozások, sportvetélkedők, a határőrség fegyver bemutatója, a tűzoltóság, a rendőrség és a polgári védelem bemutatója szerepel. A nap az Inflagranti és a Groovehouse koncertjével zárul.
Június 12-én 10 órától rendezik meg a „Miénk itt e tér" elnevezésű egész napos tanévzáró rendezvényt a Péterffy Sándor Általános Iskola előtti téren. A fő programok között szerepel a Moccanj Fitness Stúdió műsora, a Hevesi Sándor Általános Iskola sportakrobatái, a Zrínyi Iskola break bemutatója, a Péterffy Iskola aero-bik műsora, a Határőrség kutyabemutatója, valamint az EU-s vetélkedő szóbeli döntője. A délutá-
4
íinÉfe
2003. június 5.
KEPVISELOI FOGADOORA
Stróber Gábor a 12. sz. választókerület önkormányzati képviselője 2003. június 13-án, pénteken 17 órától fogadóórát tart a Vécsey Általános Iskolában.
VERSENYTARGYALAS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa, Cserfő 10422 hrsz-ú 3738 m2 területű gyep művelési ágú ingatlant.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) A versenytárgyalás ideje: 2003. június 17. 10.00 óra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a 32/2001. (VI.27.) számú, a Garzonházakról szóló helyi rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi, Nagykanizsa, Dózsa u. 142. szám alatt épült 44 db önkormányzati bérlakás bérleti jogának elnyerésére: Elsősorban egy és kettő gyermekes családok részére:
8 db másfél szobás lakás (1 + fél szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba + WC, erkély)
-alapterülete: 40 m2
-komfortfokozata: összkomfortos
-lakbér összege várhatóan: 9.280.-Ft (+ rezsi)
-bérleti jogviszony maximális időtartama: 60 hónap
Egy gyermekes vagy gyermektelen családok részére:
20 db egy szobás lakás (1 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba +WC, loggia)
-alapterülete: 40 m2
-komfortfokozata: összkomfortos
-lakbér összege várhatóan: 9.280.-Ft
-bérleti jogviszony maximális időtartama: 60 hónap
8 db egy szobás lakás (1 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba + WC, terasz)
-alapterülete: 38 m2
-komfortfokozata: összkomfortos
-lakbér összege várhatóan:8.398.-Ft
-bérleti jogviszony maximális időtartama: 60 hónap
Gyermektelen családok részére:
8 db egy szobás lakás (1 szoba, főzőfülke, kamra, előszoba, fürdőszoba + WC)
-alapterülete: 36 m2
-komfortfokozata: összkomfortos
-lakbér összege várhatóan: 7.956.-Ft
-bérleti jogviszony maximális időtartama: 60 hónap
A lakások megtekintésének időpontja: 2003. június 4-5. 8-12- ig és 13-16 óráig A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 13. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály (Nk, Eötvös tér 16.) Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható. Részletes információ: 500-860, 500-810
TÁJÉKOZTATÓ A vonatkozó helyi rendelet értelmében a Garzonházban történő elhelyezésre pályázhatnak azok a fiatalok, akik:
-házassági, illetve legalább egy évet meghaladó élettársi közösségben élnek, -a kérelem benyújtásakor a házastársak egyike sem töltötte be 35. életévét, -nem rendelkeznek önálló ingatlantulajdonnal, beköltözhető és értékesíthető ingatlan tulajdoni hányaddal, önkormányzati lakásbérleti szerződéssel és saját családi környezetükben elhelyezésük nem oldható meg,
-vállalják, hogy lakásügyük végleges rendezéséről egyénileg, legkésőbb a szálláshasználati szerződésben foglalt határidő lejártáig — legfeljebb 60 hónap időtartamig — kötelesek gondoskodni,
-a házastársak legalább egyike kereső tevékenységet folytat (SZJA alanya), vagy valamely felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója, legalább a bentlakás időtartamára érvényes lakáscélú előtakarékossági szerződéssel rendelkeznek.
A Szociális és Egészségügyi Bizottság által kijelölt bérlőkkel megkötendő szerződés alapfeltétele, a lakáscélú előtakarékossági szerződés megléte. A lakáscélú megtakarítás évenkénti minimális szintje, a garzonházi lakás bekerülési költségének 5 %-a (300.000.-Ft/év, havi mértéke 25.000.-Ft), mely fizetési kötelezettség folyamatos teljesítését a jegyző negyedévente ellenőriz. A havi/évi megtakarítás Magyarországon bejegyezett pénzügyi intézménnyel kötelezően megkötendő lakáscélú előtakarékosság, és egyéb pénzügyi megtakarítás útján valósul meg.
TAJEKOZTATO
Tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy a Saubermacher-Pannónia Hulladékgyűjtő Kft.-2003. június 9-én (pünkösd hétfőn) is a hulladékszállítási program szerint végzi tevékenységét, azaz lesz szemétszállítás.
Via Kanizsa Városüzemeltető Kht.
VERSENYTARGYALAS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a nagykanizsai, 3816 hrsz-ú, Sörgyár utcában található beépítetlen terület megnevezésű, ingatlanát 2.300.000 Ft kikiáltási áron.
A versenytárgyalás ideje: 2003. június 11-én 10.00 óra
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme
Érdeklődni a Polgármester Hivatal Vagyongazdálkodási Irodáján (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 13. Tel: 500-739.) lehet.
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE
az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság javaslatára figyelemmel a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap ügyvezető-fő-szerkesztő álláshelyre új pályázatot ír ki. A következő testületi ülésen pedig dönt az ügyvezető- főszerkesztő személyéről.
Pályázatot hirdet a Kanizsa Újság Kft. ügyvezető-főszerkesztő munkakör betöltésére. Feltételek:
-felsőfokú iskolai végzettség, -sajtó (írott, elektronikus) területén fő állásban eltöltött legalább 3 éves szakmai gyakorlat -erkölcsi feddhetetlenség
Pályázatnál figyelembe kell venni a Kft.-re vonatkozó érvényes önkormányzati döntéseket, amelyekről bővebb tájékoztatás a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinetétől kérhető.
A munkakör legkorábban 2003. július 1-vel tölthető be.
A megbízás maximum 4 évre szól. Bérezés megállapodás szerint. A Kft., illetve hetilap működésével kapcsolatos gazdálkodási és részletes szakmai elképzeléseket tartalmazó pályázatokat és mellékleteit (önéletrajz, érvényes erkölcsi bizonyítvány, szakmai gyakorlat és iskolai végzettség igazolása) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesterének kell június 13-ig benyújtani.
A benyújtott pályázatokat az önkormányzat bizottságai véleményezik és a polgármester terjeszti a döntést a közgyűlés elé.
Az erkölcsi bizonyítvány a döntéskor álljon rendelkezésre.
VERSENYTARGYALAS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa Csányi u. 8. szám alatti 2190/A/3, hrsz-ú ingatlant.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
A versenytárgyalás ideje: 2003. június 24. 10.00 óra
Kikiáltási ár: 10.700.000,- Ft + ÁFA
ARVERES
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános árverésen értékesíti a Nagykanizsa-Miklósfa, Iskola utcai, 148/4 hrsz-ú ingatlanát.
Az árverés helye: Nagykanizsai Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
Az árverés ideje: 2003. június 10. 10.00 óra
Kikiáltási ár: 3.150.000 Ft Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal földszint 13a. számú irodájában vehető át.
VERSENYTARGYALAS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal megbízásából az Ingatlankezelési Intézmény versenytárgyalást hirdet az alábbi ingatlan bérbeadására:
Nagykanizsa, Fő út 8. sz. alatt található 48 nm alapterületű udvari üzlethelyiség. Az induló licit bérleti díj: 1.500 Ft/nm/hó + ÁFA A versenytárgyaláson a licitlépcső: 80 Ft/nm/hó + ÁFA
A versenytárgyalás ideje:
2003. június 12. 09.00 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye (Nagykanizsa, Deák tér 5.) I. emeleti tárgyaló. Érdeklődni lehet: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye Nagykanizsa, Deák tér 5. sz. Telefon: 311-241 vagy 516-532
2003. június .

ÓVODA-BÚCSÚZTATÓ
— Vidám és szomorú nap is a mai — hangzott el Borsos Péterné óvodavezető köszöntőjében, hiszen az 1883-tól létező Arany János Óvodától, nemcsak a nagycsoportos óvodások, hanem az óvoda dolgozói, a középső- és kiscsoportosok, valamint a szülők is elbúcsúztak a május 31-én, 10 órakor tartott óvoda - búcsúztató ünnepség keretein belül. Szeptembertől a gyerekek a Hétszínvirág Óvodában kezdhetik
meg a tanévet. Az óvoda rövid történeti áttekintése után az óvodások vidám verses, énekes műsort adtak elő. A gyerekek bábjátéka és az óvónők által tanított mondókák, körjátékok színesítették az előadást. Az óvoda tábláját a helyi Múzeumnak ajándékozták. Emléklapot kaptak a szülők, ierausekné Buti Eva, Cseresnyés Péter fideszes országgyűlési képviselő, valamint a nyugdíjas dolgozók.
GÓLYALÁBAS BEMUTATÓ
A Zrínyi Miklós és a Körösi Csorna Sándor Általános iskolák sportnapján tevékenyen bekapcsolódhattak a gólyalábon járás rejtelmeibe a tanulók. A bemutatót a Város Napi versenyeken jó eredményt elért Cserháti, Batthyány, Rozgonyi és a Piarista iskolák tanulói tartották.
KÖZGYŰLÉS
Május 28-án tartotta éves közgyűlését a Városvédő Egyesület a Kiskastélyban. A résztvevők meghallgatták és egyhangúlag elfogadták a 2002-es évről a beszámolót. Az ellenőrzési bizottság beszámolt az ellenőrzés tapasztalatairól, ismertették a 2003-as évre szóló feladatokat, továbbá megtárgyalták és elfogadták a 2003-as évi költségvetést.
KRÓNIKA
Murakeresztúr község negyedévenként megjelenő közéleti lapjának legutolsó számában többek között visszaemlékezést olvashatunk az ötvenes-hatvanas évekre, melyben a népi hagyományok megőrzésére, újra felelevenítésére hívja fel a figyelmet az írás. A lap bemutatja Riersch Zoltán költőt, szerepelnek továbbá az iskola, a községháza, a vöröskereszt hírei és beszámoló a Murakeresztúrért Közalapítvány 2002. évi tevékenységéről. "Álmok nélkül nem érdemes" címmel interjú olvasható Pávlicz Lajos polgármesterrel, valamint a Murakeresztúron töltött éveire emlékezik vissza dr. Rákóczi Ferenc.
Elkészült a Deák Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére emlékező programsorozat — tudtuk meg dr. Horváth György szervezőtől. A Deák-év első rendezvényén ju-nius 11-én (szerdán) 17 órakor "Az élő Deák" címmel Deák Ferenc hazai és nemzetközi utóhatásáról tart előadást dr. Szigethy István (a Deák család leszármazottja) a Képzőművészetek Házában.
AD AITTTC7 XTtS^Tí CF1UV
AdAKUOZ VH/KÖE/JN Y
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is megrendezésre került az Abakusz programozó és tehetséggondozó verseny, amelyet egy olyan számítástechnikai eszköz emlékére rendeztek, amely sosem fagyott le. Probléma- és feladatmegoldási, valamint dokumentálási képesség felmérése a szoftverfejlesztés és a szoftvertesztelés terén kiírt erőpróbán kanizsai siker is született. A tesztelő kategóriában harmadik helyen Bem
József, a Kanizsa Televízió operatőre végzett. A tesztelő kategória ebben a versenyben azt jelenti, a bírálóbizottság kiad a tesztelő részére 1-3, a fejlesztők által elkészített pályaművet, amelyből a versenyző választhat feladatot. A tesztelő feladata, hogy ezekben minél több tervezési, programozási hibát tárjon fel, értékelje a megoldás színvonalát, valamint dokumentálja a tesztelést.
szerzői est es kiállítás
Kincses Henriett kiállításának megnyitóját követően Riersch Zoltán költő szerzői estjére került sor 30-án délután 17.30-kor az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház Irodalmi Kávéházában. A kiállítást Lehota M. Já-
nos esztéta nyitotta meg, a verseket Horváth István Radnótidíjas versmondó, valamint Ritecz Rita és Bácskay Zsuzsa versmondók tolmácsolták. Közreműködött: Baráth Béla tárogatón.
ÜNNEPÉLYES ÁTADÁS
Június elsején került sor a Nagyrác és a Jakabkúti utca között elterülő, az Európa Uniós előírásoknak megfelelően újjáépített játszótér és sportpálya átadására. A VIA Kanizsa Kht. bonyolította le a sportudvar kivitelezését, amely önkormányzati és pályázati pénzből valósulhatott meg. Társadalmi munkájukkal a kiskanizsai lakosok is részt vettek a munkálatokban. Az ünnepélyes átadást Förhénci Horváth Gyula nyitotta meg, majd Csordásné Láng Éva körzeti
képviselő köszöntötte a jelenlévőket. Vendégként jelen volt Keller József, az FTC válogatott labdarúgója. Kápolnás Edina aerobik bemutatója után a nagyobb gyerekek birtokba vehették a salakos, magas kerítéses sportpályát, a pingpong-asztalt. A kisebbek kipróbálhatták az új hintákat, a csúszdát, a nagy homokozót és a rugós játékot is. Az új padokról a szülők figyelemmel kísérhetik gyermekeiket a játék alatt.
6

2003. június 5.
A KOLLDA PRODUKCIÓ BEMUTATJA
KOLLONAY KONCERT ÉS LÉZERSHOW
Könnyűzene komolyan Fa Ede Kozmikus Eposza alapján 2003. Június 11., szerda 20.30 Zsinagóga, Nagykanizsa.
Fővédnök: Wilheim Gábor - Kanizsa Trend Kft. igazgatója. Díszvendég: Vilmos Mihály - csillagász
A rendezvény után távcsöves csillagászati bemutatót tart a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület. A Zsinagógában korlátozott számban vannak ülőhelyek. A belépőjegy nem ad garanciát az ülőhely biztosítására. Helyfoglalás érkezési sorrendben. Jegyek elővételben a HSMK jegypénztárában vásárolhatók, vagy a helyszínen a koncert előtt 1000 Ft-os áron. Kiemelt támogató: ANDANTE - Kanizsa Trend Kft. Támogatók:
KM Light - Világítástechnikai Kft., Kereskedelmi és Hitelbank, Vin 2000 Kft. - Zerkowitz Udvar, Kanizsai Nyomda, Szuperinfó, VISION Laser&Show, PTT Videó Stúdió, Demton Hangszer-
bolt és Stúdió, Dédász Rt., Valach Bt. Biztonsági szolgálat.
A naprendszer bolygói -mint festett emberi hangulati portrék jelennek meg-mitológiai tulajdonságok, költői gondolatok felruházásával a zene, a fényjáték művészi közvetítése által, élményszerű, szórakoztató formában Fa Ede Kozmikus Eposza alapján.
Helyszín a Nagykanizsai Zsinagóga. Az épület a középső és három szélső
kupoláival, a boltívekkel, a rejtett terekkel, körkorlátokkal, és oszlopokkal kiváló akusztikai adottságokkal rendelkezik. Romos jellege igen kedvező a
világítási effektusoknak, füst,-fény- és lézer játéknak.
A koncert egy elektroakusztikus kísérleti hangverseny is egyben, amely egyedülálló ötlet alapján élő koncert keretében a térhatású hangrendszerhez hasonló akusztikai teret kíván létrehozni. A színpadon a digitális manuálok több oldalról veszik körül a művészt. A különböző billentyűzetek a tér különböző oldaláról és a kupolákból jövő hangzásokat vezérlik. A középső billentyűzetek a sztereó front hangzást vezérlik, a szemben
lévő felső pedig a hátulról jövő hangzásokat. A basszus - hangokat és az extra mély hangokat külön mélynyomó hangládák sugározzák. Hangerő nem lesz több sem kevesebb egy nagy szimfonikus zenekar, vagy egy katedrális 5 manuá-los orgona hangerejénél.
A Koncert hangulati fényekkel segíti a fantázia szárnyalását és a Bolygórendszer közepébe ágyazza be a hallgatótnézőt. A színek, az épület rafináltan megvilágított részletei, a hagyományos koncertlámpák, az intelligens robotlámpák komputerrel vezérelt különleges fényhatásai és effektusai a bolygók mozgását, és az univerzumokat világítják be és keltik a keringés illúzióját. A vizuális hatást egy projek-toros kivetítő- rendszer teszi térhatásúvá, melyet a bolygókról készült, erre az alkalomra készített film-, és komputer animációk egészítenek ki. A fénysugarak a ködgépek, és füstgépek által generált térben rajzolódnak ki. A látványelemeket meglepetések- és egy különleges lézershow koronázza meg.
TÁBORNYITÁS A LUDVIG MŰVÉSZTELEPEN
Vasárnap ünnepélyes külsőségek mellett nyitotta meg kapuit a Ludvig Művésztelep. Az immár hetedik alkalommal megrendezett szimpóziumra hazánkból és Európa számos országából érkeztek művészek. Lehota M. János esztéta megnyitóbeszédét követően Nagykanizsa város polgármestere, Litter Nándor is köszöntötte a művészeket, a szervező Ludvig Zoltánt és a házigazda Páli Lászlót. A
kéthetes alkotómunka mellett gazdag kulturális program várja a művészeket és az érdeklődőket. A nagykanizsai zsinagógában jűnius 5-én (19.30) a Szőke Quartet, jűnius 11-én (20.30) Kollonay Zoltán koncertjére kerül sor. A Művésztelep helyszínén, Kendli -majorban június 8-án a Kanizsa Csillagai roma hagyományőrző együttes ad műsort.
H.GY
2003. június 5.
iiH
A KÖZIGAZGATÁSRÓL NAGYKANIZSÁM
SELYEMKÉPEK ÉS KERÁMIÁK
Szombaton nyílt meg Kisteleki Margit selyemfestö és Vertei Andrea keramikus kiállítása a Petró Galériában. Az alkotásokat Wilheim Gábor ajánlotta a megjelentek figyelmébe. A kiállítás anyaga június 14-ig látható a galériában.
VERTEL ANDREA
keramikus művész
ÉLETTÉR TÁBOR
Két turnusban, július elején és július végén, egy-egy héten át várják ezen a nyáron is a kutyabarátokat az Élettér Egyesület által szervezett táborba, tudhattuk meg Maros Sándornétól. Az ország minden pontjáról érkező táborozók kempingben kerülnek majd elszállásolásra, napjaikat pedig a kutyatelepen töltik egy-egy általuk kiválasztott négylábúról való gondoskodással. A kutyatartásról szóló elméleti-gyakorla-ti ismeretek mellett lesznek kézműves programok, szakmai előadások is, és sok-sok közös program, amely a négylábúak, és kétlábúak barátkozását, harmonikus együttélését segíti.
HEGYBEJÁRÁS
A korábban született együttműködési megállapodás keretében múlt héten csütörtökön közös bejárást tartott a rendőrség, a Közterület Felügyelet és a fakosi polgárőrök. A havonta egy alkalommal megtartott találkozó keretében az együttműködő szervezetek képviselői együtt járják be az érintett területeket, ilyenkor derítik fel a gondozatlan telkeket, és a szabálytalanul telephelyező jármüveket is, tájékoztatta lapunkat Kulbencz Ferenc, a Közterület Felügyelet vezetője.
HÁROM RÉSZLETBEN
Megszületett a megállapodás a miklósfai Mindenki Háza és az Önkormányzat között. A megállapodás értelmében a házat működtető egyesület három részletben kapja majd meg a közgyűlés által odaítélt támogatást. A pénz egyharmada a múlt héten már átutalásra került, tájékoztatta lapunkat Dr. Papp Judit, a Gazdálkodási Osztály vezetője.
ZRÍNYISEK AUSZTRIÁBAN
Nemzetközi projekttalálkozón vett részt május 12-17 között Leibnitzben a Zrínyi Miklós Általános Iskola két diákja és két tanára. Az osztrák, a magyar és a norvég gyerekek közös programokon vettek részt, és bemutatták a "Víz" projektben végzett munkájukat. Iskolájukat képviselve jó érzés volt megismerniük a Stájer kisváros nevezetességeit, és részesévé válni az osztrák családok mindennapi életének. Osztrák testvériskolájuk szervezésében motorcsónakkal száguldoztak a Murán, osztrák katonák jóvoltából ellátogattak Blumauba, ahol emlékezetes órákat töltöttek a termálfürdőben. Túráztak az "ezüsterdőben", a Sulm partján, megcsodálhatták a folyó gazdag élővilágát. Iskolájuk ez évi munkáját filmvetítésen mutatták be.
Én elsősorban figurális kerámiát csinálok. Az ember érdekel, kapcsolatai, viszonya önmagához, a másik emberhez, a világhoz.
Engem mindig izgatott a tüz megismerése. Izgalmasabb, ha a tüz jelen van - füstjével, hamujával, kormával, kiszámíthatatlanságával. Ha fával hevítjük fel a kemencét, a kerámia hol feketébb, hol szürkébb lesz. A rajta levő festék is e szerint változik, és ezer arcot mutat, mindig mást és mást, előre nem kiszámíthatót. Ez olyan, mintha a lelkét itt a füstben kapná meg a tárgy. Félporcelánt, porcelánt, magastűzű samot-tos anyagot használok. A fagyállóság kerti szobraimnál fontos. Nem használok semmiféle sokszorosító technikát. Minden-arc, kéz egyedileg mintázott.
KISTELEKI MARGIT
festőművész
Művészetét mindig meghatározta a vidéki környezet, a kertben azért is nevelge-ti a tűzliliomokat, hogy megfesse őket, hisz a sárga minden árnyalatát különösen szereti. Ugyanakkor kék íriszeket, lila orchideát komponál a selyemre, utcákat és tengert és sok-sok pipacsot, amelyek a hirtelen ellobbanó életről szólnak. A tenger pedig a kékek és zöldek tobzódásában arról a boldogságról hoz hírt, amit a partjain éltünk át egykor.
Tanulmányozza és remekül alkalmazza a kínai és a japán selyemfestészetet, ahol jobban élnek a színek mint más anyagon, a természet hihetetlen szépsége teljesebben kel rajta életre.
Kedden a Győr-Moson-Sopron -, a Vas - és a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal közös szervezésében a Hevesi Sándor Művelődési Házban került sor a Köz-igazgatási Szolgáltatások Korszerűsítési Programjának társadalmi vitanapjára. Elsőként dr. Lam-perth Mónika belügyminiszter tartott előadást a közigazgatási reform fő irányairól a három megye önkormányzati - és országgyűlési
rek és a jegyzők részére. A konferencián a továbbiakban a regionális intézményrendszer
kiépítéséről, az önkormányzati finanszírozás korszerűsítéséről valamint a közigazgatási kistérségről hallhattak a résztvevők a Belügyminisztérium munkatársai részéről, majd konzultációra került sor.
A belügyminiszter asszony az előadását követően ellátogatott a Városi Okmányirodába és a Városházára, délután pedig a Határőr - igazgatóságon találkozott a Zala Megyei rendészeti szervek vezetőivel.
8
Mb
2003. június 5.
képviselői, a közigazgatási hivatalok vezetői, a polgármeste-
Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola Goldetl Ratio
8800 Nagykanizsa Sugár u. 18. Tel.: 93 516-541/542, fax: 93 516-542 e-mail: a.aranymetszes@chello.hu OM: 102859 Az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola 2003/2004. tanévre felvételt hirdet az alábbi művészeti ágakban képzőművészet, színjátszás, táncművészet (néptánc, társastánc). Beiratkozás és felvételi vizsga időpontja: 2003. június 11. 14.00 — 16.00 óra. Helye: Zemplén Győző Általános Iskola (Zrínyi u. 18.)
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3. Tel.: 20/9649-930 20/3327-927
fflmáfflr?j£™É enternet
Reklámtárgyak forgalmazása, fellratozása(tamponnyomás, hlmzós, szltázás)
E-Mail: pontmi@chello.hu
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház és a Honvéd Kaszinó Szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2003 június 12-én csütörtökön 19,30 órakor a
TŰZKŐ CSABA SEPTET
koncertjére
Tűzkő Csaba — tenorszaxofon, tárogató Borbély Mihály — szopránszaxofon, klarinét Kedl László — altszaxofon Bede Péter — tenorszaxofon, furulya Szabó Sz. Dániel — zongora Szandai Mátyás — bőgő Baló István — dob
Helyszín: Zsinagóga
Jé hallani!
Hallásgondozó és hallókészülék szalon nyílt Nagykanizsán, a Bazár Udvarban !
#S> digitális és hagyományos
hallókészülékek, hallásvizsgálat
? hallást segítő eszközök (telefon, óra)
9 minden termék TB támogatott;
1|||||ÍP közgyógyellátásra ingyenesen is !
8800 Nagykanizsa, Fő u.8. Tel: (93) 313-500 Nyitva: H-P 9-17h. Orvosi rendelés: 14-17h. 1062 Budapest. Andrássy út 76. Tel: (1) 311-5058
/uípvjwjam
Hozza magával a hirdetést, s vásárláskor ajandékot adunk !
SAKKBAJNOK — HÜLLŐSZAKÉRTŐ — KOMMANDÓS
Ha valaki megkérdezné a nyolcéves, Zrínyi iskolás Nyizsnyik Bence tehetséges sakkozótól, hogy mióta űzi ezt a szellemi sportot, fényképpel is tudja bizonyítani, hogy hathónapos korától. Mivel a balatoni nyaralásuk idején végig esett az eső, időtöltésként sakkot vásároltak a szülei, és Bence érdeklődését felkeltették a sakkfigurák. A bábuk nevét már kétévesen tudta. A szülők figyeltek fel tehetségére, amikor óvodába készülés közben űjságból kiválasztott egy Fischer-Szpaszkij partit, és lejátszotta, az utcán pedig az első 15 lépést végigmondta. Akkor gondoltak rá, hogy meg kellene mutatni egy szakembernek. Hosz-szas keresgélés után rátaláltak Bagonyai Attilára, a Nagykanizsai Tungsram Sakk-Klub utánpótlás sakkedzőjére. Hat és félévesen
2001-ben a Batthyány -Tungsram Kanizsa Kupán kapott oklevelet, tavaly és idén első lett a városi és megyei diákolimpián. Az idei Batthyány Kupán eredményei alapján a legjobb kanizsai játékosként említették. A márciusban Budapesten megrendezésre került Rubicon Kupa Európai Sakkfesztiválon korcsoport-
jában I. helyezést ért el mint magyar bajnok, és II. helyezést, mint európai bajnok. A legutóbbi versenyen, az V. Zrínyi Kupa korcsoportos rapid sakk versenyen is I. helyezést ért el a 38 versenyző közül. Szeret énekelni, óvodás kora óta tanul hegedülni, de kommandós is szívesen lenne. Népdaléneklési versenyen ősszel második lett, a Bendegúz Megyei Gyermek Nyelvész Versenyen szintén II., míg a matematika versenyen I. helyezést ért el. A Balatonon ismerkedett meg a hüllőkkel, nem irtózik a csúszó-mászó állatoktól, bogaraktól, megfogja a gyíkot, békát, siklót. Életcéljai között ezért szerepelnek a hüllők is. S ha még mindig van szabadideje, a karácsonyi ajándékként kapott számítógépén közel kétmillió sakkpartit tanulmányozhat végig.
MÁRKABOLT A MUSKÁTLI CUKRÁSZDA HELYÉN
A világ vezető mobilszolgáltatója 16. márkaüzletét nyitotta meg Magyarországon. Az új üzlet a legendás Muskátli cukrászda helyén kezdte meg tevékenységét. A régiós feladatokat is ellátó márkabolt avatásán Litter Nándor polgármester köszöntötte a mobilszolgáltató cég vezetőit és munkatársait.
MWWHHBH 9
2003. június 5.
■iiinifcí
RALLYE
Európa bajnoki pontok a FIAT-tal
Az 5. Fehérvár Rallye-n a Ferencz Krisztán - Ferencz Ramón kettős kategóriájuk 3. helyén ért célba. A 2E Rally Se párosa nagy elismeréssel zárta a kétnapos versenyt, hiszen az abszolút értékelésben 80 db autó között is a nem várt 15. helyezést érték el, és ezzel felzárkóztak a bajnokság negyedik helyére a kategóriájukban. - Ez a hétvége számunkra a legek versenye volt - meséli Krisztián -, hiszen az év legnehezebb futama és a legnagyobb élményt jelen-
tette számunkra. A Budai Rallye Team lehetőséget biztosított számunkra a verseny előtt, hogy a Bakonyban ideális körülmények között teszteljük a FIAT Puntot és önmagunkat. Ez óriási segítség volt, hiszen nem a verseny első körében kellett megismerkednünk azzal, hogy hogyan mozog az autó murvás talajon. A verseny első 12 km hosszú gyorsaságiján Dunaújváros belvárosában a kanizsai fiúk jó időt autóztak, és ez nagy töltést adott nekik, ami nagyon jól jött a csapatnak. Ezen a napon éjszaka kettő óráig zajlott a verseny.
— A második nap óriási meglepetésre a harmadik leggyorsabb időt futottunk — mondja Ramón — az F/2 csoportban, amivel jócskán felhívtuk magunkra a versenyzők és a szurkolók figyelmét. Hatalmas ugratok tarkították a pályát, így olykor 160km/h sebességgel repültünk. Minden gyorsaságit élveztünk, kivéve az utolsót, ahol megállt a szél és akkora porban mentünk, hogy egyszer nem vettük észre, hogy az út mellett megyünk.
— A srácoknak nem a felelőtlen száguldás volt a feladatuk — említi Ferencz József, a fiúk édesapja. — Azt gondolom viszont, hogy sikerült megvillantani a FIAT erejét és a fiúk gyorsaságát, és ezt éreztük is a sok dicsérő és elismerő véleményen keresztül, amit a nézőktől és a versenyzőktől kaptunk. A Budai Rallye Team, olyan profi technikai és szakmai háttérrel áll mellettünk, ami hatalmas biztonságot ad, és így lehetőségünk van csak a versenyzésre figyelni.
összességében tehát a csapat elégedett. A Puntó ripityára van szedve jelen pillanatban, és meg kell állapítani, hogy nagyon jól bírta a gyűrődést.
vízilabda
OB I.B. Felnőtt mérkőzések
Kettős fordulón van túl a CWG KANIZSA együttese. Szombaton a Hódmezővásárhely, vasárnap a Bertók Szentes volt az ellenfél. Mindkét találkozóra Szentesen került sor a vásárhelyi uszoda átalakítása miatt. 2003. 05. 31. Szentes, 200 néző Hódmezővásárhely - CWG KANIZSA 8-11 (1-3,3-4,1-2,3-2) Jv. : Horváth S., Vajda CWG Kanizsa: KISS - JAKSICS 2, CSENTE 5, KARÁCSONY 1, TÓTH 1, SZABÓ SZ.. 1, HONTI 1 Csere: MAGYAR, KALMÁR, SZABÓ D. Edző: Komlósi János
A kanizsai csapat végig irányítva és vezetve biztosan nyerte a mérkőzést. Evvel a győzelemmel sporttörténelmet írtak a kanizsai fiúk, hisz első idegenbeli győzelmüket szerezték meg az OB I.B-s bajnokságban. Komlósi János : A csapat minden tagja jó teljesítményt nyújtott, a fiatalok is helytálltak.
2003.06.01. Szentes, 200 néző
Bertók Szentes - CWG KANIZSA
8-6 (2-1,1-2,3-2,2-1)
Jv: Horváth S., László
CWG Kanizsa: KISS — Jaksics,
CSENTE 1, Karácsony 2, TÓTH 1,
Honti 1, Szabó D.
Csere: Kalmár, Magyar
Edző: Komlósi János
Szoros három negyed után az előző napi mérkőzés fáradalmi kiütköztek a negyedik negyedben, a játék képe alapján nem lett volna meglepetés a pontszerzés.
Komlósi János : Három negyeden át méltó ellenfele voltunk a rutinos szentesi gárdának.
triatlon
Kanizsa Kupa Triatlon
Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság, Diákolimpia Zala Megyei Döntő
Nyílt újonc, gyermek, serdülő és sprint távú verseny
Nagykanizsa, 2003. június 8.
Helyszín: Nagykanizsa, Csónakázó tó (a Kaposvárra vezető 6l-es számú főúton a városközponttól 4 km-re). A helyszín csak 10.50-ig közelíthető meg autóval!
FORGALOMKORLÁTOZÁS
2003. június 8-án 12.10 - 12.40 óra között, 12.55 - 13.35 óra között és 14.10 - 15.30 óra között a 6l-es út Csónakázó tó bejáratától a 18l-es km szelvényig, valamint 11.00 - 15.00-ig a be-kötőúton forgalomkorlátozásra kell számítani.
LABDARUGAS
Irány az országos döntő
Sikerrel szerepelt a III-IV. korcsoportos fiú labdarúgó megyei döntőn Zalaegerszegen, a miklósfai iskola csapata. A múlt héten megrendezett erőpróbán az első helyet megszerző csapat a megyét és a várost is képviseli majd Fonyódon az országos döntőn. A kis iskolások országos bajnokságán több számban is sikerrel szerepelt a Miklósfai Általános Iskola. Az atléták és a váltófutók az országos döntőn is képviselhetik az intézményt.
Nagykutas - Avantgarde Kanizsa 1:3 Góllövők: Somogyi Zsuzsanna, Torma Ágnes, Szekeres Katalin Avantgarde Kanizsa - MÁV NTE 4:0 Góllövők: Réfi Noémi, Torma Ágnes, Szekeres Katalin (2) Következő forduló: június 7. 17 óra Mindenki Sportpályája
Avantgarde Kanizsa - AGSF Zalaegerszeg
uszas
10 éves fennállását ünnepelte a zalaegerszegi úszóklub. Ebből az alkalomból rendezték meg a VIII. Amadeus Cactus Clone Nemztetközi úszóversenyt. A rendezvényen több mint 20 csapat (4 külföldi) 274 sportolója vett részt, többek között Bodrogi Viktor, többszörös Ifjúsági Európa bajnok. Zala megyét három úszóklub képviselte. (Team 2000, Bolyai DSE, valamint a CWG-NVSE). A legfiatalabbaknál, Karancz Aliz és Biczó Bence lettek a korosztályos legjobbak és nyerték el a kupát!
A CWG-NVSE érmes helyezettjei:
Silló Dániel: 200m pillangó 2:19,27
3.hely; lOOm pillangó 1:01,72 3.hely;
50m pillangó 27,73 3.hely; 50m gyors
25,47 1 .hely
Császár Krisztián:
200m mell 2:40,99 3.hely
Miatta Mercédesz:
50m mell 37,25 3.hely
Tóth Fruzsina:
200m mell 2:53,38 3.hely
Biczó Bence:
lOOm pillangó 1:25,64 l.hely; lOOm gyors 1:13,39 2.hely; 50m gyors 32,87
1.hely; 50m pillangó 37,82 l.hely Karancz Aliz:
lOOm gyors 1:12,02 l.hely; 50m mell 43,40 l.hely; 50m pillangó 38,82
2.hely; lOOmmell 1:36,25 3.hely
4 x 50m leány gyorsváltó:
(Miatta Mercédesz, Jerausek Dóra,
Kiss Dóra, Karancz Aliz) 2:06,69
3.hely
4 x 50m fiú gyorsváltó:
(Silló Dániel, Molnár Regő, Gayer
Mátyás, Biczó Bence) 1:59,74 2.hely

10
íflí
2003. június 5.
SMosás, vegytisztítás Öltönytisztítás 1ABO Ft Kilós mosás 320 Ft Szönyegtisztítás,ruhafestés Szalonmosás 1 690 Ft 1__ ÚJ ÉS HASZNÁLT INGATLANOK Best: inaatlan Közvetítése, 1%-ért (ügyvédi költséggel, y hirdetésekkel], a legjobb helyen, a leggyorsabban Keresünk: eladói-3 szobás lakásokat, családi házakat_
A TESCOBAN Nyitva: minden nap 10-22 óráig információ:CS3] 316-499
t7£a#U-
''A
♦ 2003. május 26-án tanítás után észlelték a tanárok, hogy a nyitott szertárból ismeretlen tettes elvitte kollégájának pénztárcáját, melyben 25.000 Ft készpénz volt. Társa jobban járt, mivel „csak" 6.000 forintjától szabadították meg a besurranok.
♦ 15 órakor tiltott kéjelgés szabálysértése miatt állítottak elő két „virágszálat" az út mellől.
♦ Este fél nyolctól negyed kilencig teljes keresztmetszetében le kellett zárni a 7-es főút egy szakaszát közlekedési baleset miatt. Egy kamion hajtott az árokba, szerencsére személyi sérülés nem történt, csak a szalagkorlát és a jelzőtábla szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket.
♦ Az éjszaka folyamán egy szakközépiskolában jártak ismeretlenek. Permetezőszert és gépalkatrészeket tulajdonítottak el 140.000 forintos kárt okozva az intézménynek.
♦ Szerdán reggel 6 óra 47 perckor érkezett a bejelentés a rendőrségre, mely szerint falbontás módszerével hatoltak be egy telephely pénztárépületébe. „Véletlenül" éppen ott bontották meg a falat, ahol a lemezszekrény állt, így annak hátoldalát „rózsanyitással" felvágták, majd elvitték a benne található kb. 1 millió forint értékű étkezési jegyeket és 270.000 Ft készpénzt.
♦ Lakossági bejelentésnek köszönhető, hogy tetten értek két fiatal fiút, akik éppen betonlapokat és szigetelőanyagot szaggattak le egy sportpálya területén. Vajon miért?
♦ Pénteken délután egy fiatal férfit két másik hátulról leütött, majd elvette mobiltelefonját. Az
elkövetéssel alaposan gyanúsítható fiatalember már a rendőrség vendégszeretetét élvezi, ugyanis őrizetbe vették.
♦ 20 óra 15 perckor személyesen tett bejelentést egy fiatalkorú fiú, ugyanis délután két — csak látásból ismert — fiatal megállította, s kölcsönkérte a nyakában levő 15.000 forintos láncát azzal, hogy este hétig visszaadják neki. Szegény nyolcig várt, de a lánc csak nem akart hazatalálni, ekkor jött be a rendőrségre. A kölcsönkérőt előállították, tőle a láncot lefoglalták.
♦ Szombaton este a baleseti ambulanciáról jelentették, hogy két kerékpáros „karambolozott". Az ellátáson megjelent férfit a másik segítségnyújtás nélkül otthagyta, így ellene eljárást kezdeményeztek segítségnyújtás elmulasztása miatt..
♦ Még szombaton este indult el a boltba kerékpárral egy nagykanizsai lakos. A biciklit lezáratlanul az üzlet előtt hagyta, majd komótosan hazaballagott. Másnap délelőtt tűnt fel neki járműve hiánya, de azt már nem találta a bolt előtt. Csoda?
♦ 15 óra 47 perckor a járőrök állítottak elő három nagykanizsai lakost, akik rendszám nélküli gépkocsival közlekedtek. A személyautó vezetője elmenekül, ám hamar fény derült kilétére. Nem véletlenül futott: még vezetői engedélye sem volt.
♦ Este fél hétkor egy nagykanizsai férfi tett bejelentést, mert a délután folyamán lakásába engedett egy nőt, hogy az megfü-rödjön nála. A fürdés mellé úgy látszik járt a bejelentő 50.000 forintja is, mellyel a hölgy távozott.
- Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
- A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
- Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/ 312-706
PER/PATVAR
Tisztelt Per/Patvar!
2001. évben új szomszédaim lett a hegyen. Kedves embereknek látszottak, gondoltam jól megleszünk. Ahogyan telt az idő, elkezdett rendezkedni, olyan dolgokat akart megváltoztatni, ami már száz éve úgy volt. Pl.: ne a telekhatáron járjunk le a szőlő végébe, vágjunk ki egy sort. Csinált egy mély szántás a két telek között. Ott mindig gyepüs rész volt. Ott jártam én is, meg a régi szomszédom, de így volt ez a nagyapám idejében is. Nem mindegy neki, hova állok a kocsimmal a saját területem előtt, stb. Nem akarom felsorolni, mert bele se férne az újságba. Minden napra van egy újítása. Nemcsak nekem, de a többi szomszédnak is elege van belőle. A hegyen mindennek úgy kellene történnie, ahogyan ő elképzeli. Eddig mindent szó nélkül hagytam, mert úgy döntöttem, a hegyre pihenni járok, nem vitatkozom vele. Engem egy kapavágás föld sem érdekel, pedig tudtam, hogy már az én területemen ügyködik. Most azonban már nem akarom szó nélkül hagyni a dolgokat, mert megint szántott, teljesen bele-
jött a területembe. A következő szántáskor, ha ez így halad, a szőlősoromat fogja kiforgatni. Most csak a szélső sor mellől szántotta el a földet.
írják meg, mit tehetek? " rossz szomszédság" jeligére
Kedves Olvasó!
Valóban van egy jó magyar közmondás: "Rossz szomszédság török átok." Mint minden közmondásban, ebben is van igazság. Nagyon ritkán sikerül a szomszédok közti vitás ügyeket békésen rendezni, pedig érdemes megpróbálni. Első tanácsom: beszéljen a szomszédjával, próbálja ezt a kérdést tisztázni. Szükség esetén vegyenek igénybe külső segítséget. Bízzanak meg egy földmérőt, aki kitűzi Önöknek a telekhatárt. Ha nem tudják a vitás kérdést egymás közt békésen rendezni, akkor elsősorban az illetékes jegyzőhöz kell fordulni a Polgármesteri Hivatalban. Egy év eltelte után a birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését közvetlenül a bíróságtól kérheti.
dr. Stepán Annamária
ügyvéd

2003. június 5. WB
Június 7. szombat
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 NAP-KELTE 09.00 Süsüvarázs 09.35 Rosszcsont kalandjai 10.00 Képben vagyunk! 11.05 Bravó TV 12.00 Hírek 12.10 Heti mozaik 13.00 Útravaló 13.15 Délibáb 13.45 Fogadóóra 14.15 Piknik 14.45 Delta plusz 15.15 Századunk 15.45 így készült: Becsületkódex 16.05 Androméda 16.55 Ebadta delfin 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó este 20.05 Truman-show 21.50 Híradó 22.00 A tanú szeme
RTL KLUB
06.00 Ünnepnaptár 06.30 Disney-rajzfilm 07.00 Kölyökklub 09.30 Disney-rajzfilmek 10.25 Ámor nyila 11.15 Csak egy szavadba kerül! 11.25 Ötletház 11.50 Csak egy szavadba kerül! 12.00 Híradó 12.15 XXI. Század 12.40 Autómánia 13.20 Egy szeleburdi aranyásó kalandjai 15.00 Egyik kopó, másik zsaru 16.55 Földrengés 19.00 Fókusz plusz 19.25 Pasik 20.05 Jenki Zulu 21.45 Heti Hetes 22.55 A törvény ökle 01.00 Híradó 01.05 Sportklub 01.20 Buli van TV2
05.50 Gyökereink 06.15 tv2 matiné 07.50 Fox Kids 09.50 Bulis hatos 10.20 Vad világ 11.20 Enteriőr 11.50 Totalcar 12.25 Xena 13.25 MacGyver 14.25 Flipper 15.25 Dawson és a haverok 16.25 Csillagkapu 17.25 Az elveszett ereklyék fosztogatói 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Dalnokok ligája 21.30 Egyedülálló nő megosztaná 23.40 Tea 00.20 Star Trek — Kapcsolatfelvétel 02.15 Amerikai gladiátorok 03.20 Vers
Június 8. vasárnap
MTV 1
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Főtér 09.40 Galéria 10.50 "így szól az Úr!" 11.00 Pünkösdi református istentisztelet 12.00 Híradó 12.10 Úton 12.40 Delta 13.10 Mindentudás Egyeteme 14.05 Állatkölykök 15.00 Örömhír 15.30 A talpfák illata 15.45 így készült: Pocahontas 16.15 Autóbontó 16.45 Első kézből 17.20 Amiről nem beszélünk 18.25 Híradó 18.55 Friderikusz 20.35 Szuperbuli 22.25 Szubjektív objektív 22.55 Híradó 23.00 „Késsel-villával" 23.40 Héthatár
RTL KLUB Csodák világa 06.30 Spider Man 07.00 Kölyökklub 10.00 Segítség, felnőttünk! 10.30 Csak egy szavadba kerül 10.35 Legendás emberek 11.25 Receptklub 11.55 Csak egy szavadba kerül 12.00 Híradó 12.15 Ötletház 12.40 Jack és Jill 14.00 Forma-1 14.35 Rablófogócska 16.20 Jackie Chan: Vigyázat (már megint), nyomozunk! 18.30 Híradó 19.00 Rabló-pandúr 21.00 A három testőr 23.05 Alias 24.00 Híradó 00.10 Sportklub 00.20 Fókusz Portré 00.50 Országház 01.20 Legendás emberek
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban 07.00 Tv2 matiné 08.00 Fox Kids 10.25 Egyről a kettőre 10.55 Stahl konyhája 11.25 Szabadnak született 12.25 Tarzan 13.25 Szinbád kalandjai 14.25 Száguldó Vipera 15.25 Motoros zsaruk 16.25
Walker, a texasi kopó 17.25 Air Amerika 18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Irigy Hón-aljmirigy-show 21.00 Menekülés Los Angelesből 23.10 Promo Sapiens 23.10 Promo Sapiens 23.15 A kis szemtanú 01.20 Propaganda 02.00 Vers
Június 9. hétfő
MTVl
Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Színem-java 10.00 Nem csak a 20 éveseké a világ 11.00 Léghajóval a lombsátor felett 12.00 Híradó 12.10 Hagyományok háza 12.40 A dicsekvő varga 13.35 Rab ember fiai 15.10 Pocahontas 16.35 Katolikus krónika 17.05 Állatkölykök 18.05 Önök kérték! 19.00 Hoztam egy milliót! 19.30 Híradó 19.56 Sporthírek 20.05 A szív dallamai 22.10 Híradó 22.20 Szűcs Judith 30 éves jubileumi koncertje 23.15 Telesport
RTL Klub
A szellemirtók legújabb kalandjai 06.30 Spider Man 07.00 Kölyökklub 09.00 Kalandvágy 10.50 Csak egy szavadba kerül 10.55 Receptklub 11.10 Ifjú Ivanhoe 12.00 Híradó 12.55 Reszkessetek kutyaütők 3. 14.30 Kalandok Arabiában 16.25 Kincs, ami nincs 18.30 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Dr. Dolittle 21.00 Sárkányszív 22.55 így készült: Az operaház fantomja 23.30 Híradó 23.45 A sors útjai 01.45 Sportklub 02.05 Fókusz
TV2
06.00 Tv2 Matiné 07.00 Fox Kids 08.35 Lagardere lovag kalandjai 10.35 Harriet, a kém 12.35 Folytassa a Khyber-szorosban! 14.20 Szimat nyomozó 16.25 Irány Colorado 2. 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Benny Hill 20.15 Amerikai szépség 22.50 Ébren álmodó 01.00 Andrea Bocelli 02.00 Aktív 02.40 Veis
Június 10. kedd
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Fekete gyöngy 09.50 Telenyerő 10.05 „Hogy volt" 10.55 Telenyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Srpski Ekran 14.25 Unser Bildschirm 14.50 Roma Magazin 15.20 Esély 15.50 Telenyerő 16.10 Élesben 17.00 Ortodox Keresztény Egyházi Napok 17.15 Maradj velünk! 17.30 Híradó 17.45 Navigátor 18.05 Dallas 19.00 Hoztam egy milliót! 19.30 Híradó 20.05 Önök kérték! 21.00 2 ember 22.00 Kedd este 22.35 Hungarikum 23.05 Panoráma 23.40 Magyar filmműhelyek 01.25 Kárpáti krónika
RTL KLUB 06.00 Disney-rajzfilmek 06.30 Reggeli 09.00 Recept klub 09.15 Terra Nostra 10.05 Top Shop 11.05 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Fókusz-portré 13.40 Játékzóna 14.25 Receptklub 14.35 Játékzóna 14.50 Disney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül! 15.25 NashBridges 16.15 Testpercek 16.25 Balázs — Szembesítőshow 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.05 Vészhelyzet 21.00 Hulla, hó, telizsák 22.55 XXI. század 23.25 Találkozások 23.35 Híradó 23.50 Egyéjszakás kaland 01.45 Sportklub 02.00 Fókusz
TV2
05.50 Faluvilág 06.00 Segíts magadon! 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.00 Lazac 08.55 Stahl konyhája 09.00 Latin szerelem 10.00 Villa Acapulco 10.55 Teleshop 11.40 Vad angyal 12.35 Love Story 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.10 Jó barátok 16.40 Jakupcsek 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Mr. Murder 22.05 Szeret, nem szeret 22.30 Jó estét, Magyarország! 00.15 Ablak Európára 00.45 Nexxt 02.25 Aktív 03.05 Véts
Június 11. szerda
MTVl
05.35 Hajnali Gondolatok 05.38 Agrárhir-adó 05.50 Nap-kelte 09.05 Fekete gyöngy 09.50 Telenyerő 10.05 Szeszélyes évszakok 10.55 Telenyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Hrvatska krónika 14.25 Ecranul nostru 14.45 Domovina 15.15 Kormányváró 15.45 Telenyerő 16.00 Élesben 16.50 Református ifjúsági músor 17.00 Útmutató 17.30 Híradó 17.45 Navigátor 18.05 Dallas 19.00 Prézli 19.30 Híradó 20.05 Mary Higgins Clark: Rejtélyes történetek 21.40 Szórakoztató percek 22.00 Szerda este 22.30 Hungarikum 23.00 A malom asszonya 23.55 Kárpáti krónika
RTL KLUB
05.50 Disney rajzfilmek 06.30 Reggeli 09.00 Recept klub 09.15 Terra Nostra 10.05 Top Shop 11.05 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Autómánia 13.40 Játékzóna 14.25 Receptklub 14.35 Játékzóna 14.50 Disney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül! 15.25 Nash Bridges 16.15 Testpercek 16.25 Balázs - Szembesítőshow 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.05 Rendőrsztori 22.00 Zsarujátszma 23.45 Találkozások 23.55 Híradó 00.10 Maffiózók 00.10 Sportklub 00.20 Antenna 00.50 Fókusz
TV2
05.50 Faluvilág 06.00 EuroGól! 06.30 Jó reggelt, Magyarország 07.00 Lazac 08.55 Stahl konyhája 09.00 Latin szerelem 10.00 Villa Acapulco 10.55 Teleshop 11.40 A dadus 12.00 Vad angyal 12.35 Olivér története 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.10 Jó barátok 16.40 Jakupcsek 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30Tények 19.10 Aktív 19.50 Pusztító tűzvihar 23.30 Cinematrix 24.00 Jó estét, Magyarország! 00.45 Siska 01.35 Aktív 02.15 Vers
Június 12. csütörtök
Recept klub 09.15 Terra Nostra 10.05 Top Shop 11.05 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Autómánia 13.40 Játékzóna 14.25 Recepklub 14.35 Játékzóna 14.50 Desney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül 15.25 Nash Bridges 16.15 Testpercek 16.25 Balázs — Szembesítőshow 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.05 Fókusz 19.35 Barátok közt 20.05 Gálvölgyi 20.40 Kész átverés! 21.50 Rejtelmes mélység 23.30 Stella moziklub 00.05 Találkozások 00.20 Híradó 00.30 Michael Hayes 01.20 Sportklub 01.35 Pont hu 02.05 Fókusz
TV2
05.50 Faluvilág 06.00 Cinamatrix 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.00 Lazac 08.55 Stahl konyhája 09.00 Latin szerelem 10.00 Villa Acapulco 10.55 Teleshop 11.40 A dadus 12.00 Vad angyal 12.50 Az utolsó mohikán 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.10 Jó barátok 16.40 Jakupcsek 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Mr. Beán 20.15 Tommy Boy 22.15 Páran párban 22.45 Jó estét, Magyarország! 23.30 Totalcar 24.00 Anya 01.50 Aktív 02.30 Vers
Június 13. péntek
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Fekete gyöngy 09.50 Telenyerő 10.10 Valahol Európa 10.50 Telenyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Együtt 14.50 Szószóló 15.15 A karmesterpálca lovagja 15.45 Telenyerő 16.05 Élesben 17.00 Az utolsó sztár 17.30 Híradó 17.45 Navigátor 18.05 Dallas 19.00 Prézli 19.30 Híradó 20.05 A tévé ügyvédje 21.30 Vízöntő 22.00 Csütörtök este 22.30 Heti Menü 23.00 Hazug angyal 00.25 Kárpáti krónika
RTL KLUB
06.00 Disney-rajzfilm 06.30 Reggeli 09.00
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Szuperbuli 10.45 Te-lenyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Váratlan utazás 14.00 Körzeti magazinok 15.00 Nekem ne lenne hazám? 15.10 Kértünk egy mosolyt ... 15.40 Tele-nyerő 16.05 Élesben 17.00 Ötcsillagos találkozások 17.30 Híradó 17.45 Navigátor 18.05 Dallas 19.00 Prézli 19.30 Híradó 20.05 Addams Family — A gálád család 21.45 Szórakoztató percek 22.00 Péntek este 22.35 Ötvenéves (lesz) a Magyar Televízió 01.05 Kárpáti krónika
RTL KLUB
06.00 Disney-rajzfilm 06.30 Reggeli 09.00 Recept klub 09.15 Terra Nostra 10.05 Top Shop 11.05 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó 12.10 Kavalkád 12.40 Ünnepnaptár 13.10 Pont hu 13.40 Játékzóna 14.25 Recept klub 14.35 Játékzóna 14.50 Disney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül! 15.25 Nash Bridges 16.15 Testpercek 16.25 Balázs — Szembesítőshow 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.05 Az ördög jobb és bal keze 22.15 Szerelem a gépben 24.00 Találkozások 00.15 Híradó 00.25 Largo Winch 01.25 Buli van! 01.45 Sportklub 01.55 Fókusz TV2
05.50 tv2-matiné 06.00 Magellán 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.00 Lazac 08.55 Stahl konyhája 09.00 Latin szerelem 09.55 Villa Acapulco 10.40 Teleshop 11.40 Vad angyal 12.35 Tepepa, a hős bitang 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.10JŐ barátok 16.40 Jakupcsek 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Activity 20.30 Minden héten háború 23.35 Jó estét, Magyarország! 00.20 Éjféli látogató 02.00 Napló 03.00 Aktív 03.40 Véts
12
■íinifc
2003. június 5.
TÉVÉMŰSOR-AJÁNLAT
június 7-től június 13-ig
június 7. szombat
06.30 — Krónika 06.41 — Körjárat 07.01
— Civilek 07.11 — Jelkép — katolikus 07.21 — Jövő 7 07.43 - Krónika 07.53 — Lapozó 09.00 — Gyermekfilm — HTV 10.00 — Különjárat — zenei magazin — HTV 10.30 — TV shop 11.00 — Egészség és környezet hírmagazin — HTV 11.30 — Ottó motor — autósmagazin — HTV 12.00
— Lapozó 16.30 — Cubix a Javíthatatlan robot - animációs sorozat —HTV 17.00 — Kapolcs után, Kapolcs előtt — HTV 17.30
— TV mozi — Az örökös — Magyar film 18.59 — Sajt 19.30 — Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 20.00 — Hello Doki
— magyar TV film sorozat 21.00 — Kávéházi kabaré — HTV 22.00 — Bence show — HTV 22.30 — Különjárat — zenei magazin — HTV 23.00 - Lapozó
június 8. vasárnap
06.30 — TV mozi — Az örökös - magyar film 08.00 — Sajt 08.30 — Lapozó 09.00
— Gyermekfilm — HTV 10.00 — Virágzó Magyarország — városról, városra — HTV 10.30 — TV shop — HTV 11.00 — Kávéházi kabaré — HTV 12.00 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat
— HTV 17.00 - Forog az idegen — HTV 17.30 — Mese — Illést elragadja az Úr 17.37 — Kapocs — 5. sz. Választókerület
— Dr Fodor Csaba 18.04 — TV mozi — Illatos út a semmibe — magyar film 19.30
— Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 20.00 — Cigányok ideje — jugoszláv filmdráma — HTV 22.30 — Ottó motor — autós magazin — HTV 23.00 — Lapozó
június 9. hétfő
08.00 —. Mese — Illést elragadja az Úr 08.07 — Kapocs — 5. sz. Választókerület
— Dr Fodor Csaba 08.34 — TV mozi — Illatos út a semmibe — magyar film 10.00
— Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — A csömödéri kisvasút — a lenti városi TV filmje — HTV 17.30 — Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 18.00 - TV shop 18.30 - Mese -Jézus Krisztus kereszthalála 18.36 — Vers
— Csoóri Sándor: Sértődött véts 18.39 — Civilek — ismétlés 18.50 — Házban hár körül 19.00 — Krónika 19.11 — Jövő 7 19.21 — Jelkép — adventista 19.31 — Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 20.00 — Önök mondták 20.10 — Kapocs — 5. sz. Választókerület — Dr. Fodor Csaba 20.20
— Krónika 20.31 — Nyitott világ — Szárazmalmok magyarországon — HTV
21.01 — Borges történetei — argentin játékfilm - HTV 23.00 - Lapozó
június 10. kedd
08.00 — Krónika 08.11 — Házban ház körül 08.21 — Jövő 7 08.31 — Jelkép — adventista 08.41 — Civilek 08.51 — Önök mondták 08.58 — Kapocs — 5. sz. Választókerület — Dr. Fodor Csaba 09.08
— Mese — Jézus Krisztus kereszthalála'' 09.14 — Krónika 09.24 — Lapozó 16.30 — Cubix a javíthatatlan robot — animációs sorozat — HTV 17.00 — Jusztica birodalma
— a Pécs TV filmje — HTV 17.30 - Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 17.59 — Mindentudás egyeteme 19.00 — Krónika 19.11 — Körjárat 19.21 — Kamarai percek
19.31 — Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 20.00 — Jövő 7 20.10 — Házban ház körül 20.21 — Krónika 20.32 — Nyitott világ — Vízimalmok Magyarországon — HTV 21. 02 — Trópusi hőség — bűnügyi sorozat — HTV 22.02 — Bence show — HTV 22.31 — Business mix — gazdasági magazin — HTV 23.00 — Lapozó
június 11. szerda
08.00 — Krónika 08.11 — Mindentudás egyeteme 09.11 — Körjárat 09.21 — Kamarai percek 09.31 — Krónika 09.41 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfim sorozat — HTV 17.00 — Villanófényben a Mátra — a Gyöngyösi városi TV filmje — HTV 17.30 — Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 18.00 — TV shop 18.31 — Mese 18.36 — Vers — Kányádi Sándor: Hallgat az erdő 18.40 — Körjárat 18.50 — Házban ház körül 19.00 — Krónika 19.11 — Jövő 7 19.21 — Jelkép — evangélikus 19.31
— Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 20.00 — Kamarai percek 20.10 — Portré 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Szélmalmok és múzeumok — HTV 20.59
— Csődtömeg — angol dráma —HTV 23.00 - Lapozó
június 12. csütörtök
08.00 — Krónika 08.11 — Jelkép — evangélikus 08.21 — Házban ház körül 08.31 — Jövő 7 08.41 — Körjárat 08.51 — Kamarai percek 09.02 — Krónika 09.12 — Lapozó 16.30 — Cubix a javíthatatlan robot
— animációs sorozat — HTV 17.00 — A Halasi csipke Amerikában — a Halas TV filmje — HTV 17.30 — Cubix a javíthatatlan robot — animációs sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.31 — Mese — A lóvátett tatárokl8.36 — Vers — Márai Sándor: A lustaságról 18.40 — Házban ház körül 18.50 — Körjárat 19.00 — Krónika 19.11 — Mi Várunk 19.21 — Jelkép — református 19.31 — Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 20.00 — Jövő 7 20.10 — Portré 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Templomok és haranglábak — HTV 21.00 — Egészség és környezet hírblokk — HTV 21.30 — Dokumentumfilmek a javából — HTV 23.00 — Lapozó
08.00 — Krónika 08.11 — Jövő 7 08.21 — Jelkép - református08.31 — Körjárat 08.41
— Portré 08.51 — Házban ház körül 09. 01
— Mi Várunk 09.12 — Krónika 09.22 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Vác híres templomai — a váci városi TV filmje — HTV 17.30 — Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 18.00 — TV shop 18.30 — Mese — Nagyeszű Gurgyóka 18.35 — Vers
— Romhányi József: A teve fohásza 18.39
— Körjárat 18.49 — Civilek 19.00 — Krónika 19.11 — Önök mondták 19.21 — Jelkép — katolikus 19.31 — Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 20.00 — Mi Várunk 20.10 — Portré 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Templomok és haranglábak — HTV 20.57 — Királylány a feleségem — francia film — HTV 23.00 — Lapozó
II.HETIMIX NOVELLAPÁLYÁZAT
Szerkesztőségünk, a nagy sikerre való tekintettel meghirdeti második novellapályázatát.
MODERN MESÉK címmel (mese, sci-fi, parapszichológia, futurológia)
Amatőr irodalmárok számára, általános és középiskolai valamint felnőtt kategóriákban. Pályázati feltételek:
A. A terjedelem nem haladhatja meg a tetszőleges szövegszerkesztőben 11 pontos betűmérettel gépelt négy A4-es oldalt. Kéziratot nem fogadunk el.
B. A jeligével pályázók nevüket, címüket (telefonszámukat) zárt borítékban mellékeljék pályázatukhoz, e nélkül munkájukat nem tudjuk figyelembe venni.
C. Pályázóinknak lehetőséget adunk fényképes bemutatkozásra is.
D. Végső beküldési határidő 2003. október 15. A pályamunkák az interneten beküldésük sorrendjében, folyamatosan jelennek meg.
E. Pályázni lehet postai úton:
2 db floppyra vagy CD-re mentett anyaggal: HetiMix Szerkesztőség, 8800 Nagykanizsa, Huszti tér 5. Elektronikus úton: info@hetimix.hu e-mail címen.
F. Pályázni mindenkinek csak egy anyaggal lehet.
A részletes kiírás megtalálható a www.hetimix.hu oldalain. Szeretettel és kíváncsisággal várjuk a pályamunkákat! Nagykanizsa, 2003. május 5.
2003. június 5.
13
A MESTER TOLLNOKOK VERSPÁLYÁZAT
Felnőtt kategória nyertese Delyné Csere Andrea
Azt szeretném c. verse
Azt szeretném... Azt szeretném, hogyha égnél, Csakis bennem értem élnél! Azt szeretném, hogyha fájna, A szívedbe bele vájna! Érezd, amit én is érzek, Hogyha kell, hát folyjon véred! Hogyha kell, hát térden állva, Örök kárhozatra várva, Ölelésben egybeforrva, Szálljunk együtt a pokolra!
Felnőtt kategória II. helyezettje Fodor Zsanett
Bolondság című verse
Képekbe, szavakba ágyazott Megkövesedett emlékek
- ki tudja,
Igazak voltak-e valaha?
Ma úgy válik semmivé mind Mint sziklákon szétzúzott hullámok Ostoba, összetört álmok
- Te és én
Rég halott percek emléke hever Darabokra szaggatva Hogy meg-meglebbenjen néha És hitvány vágyat keltsen
Aztán sután földre hull újra Bolondság volt üldözni Régmúlt idők zavaros emlékképeit Évszázadokon át
És ma már tudom: Ha vágyom a múlt, Az elhagyott szerető után Az nem több: unalom csupán
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet! (Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!) K TERV^'' (Rendőrség utcája) Tel.: 93/315-907 Nyitva: minden nap 9-21-ig
NEM KLUB- VIDÉKI KLUB- KLUBTAGOKNAK TAGOKNAK TAGOKNAK Hármat fizet Hétvégi Kettőt fizet - négyet vihet! kedvezmény! - hármat vihet!
öv- , James Bond 007 — Halj meg máskor! 1 ^ Rendező: Lee Tamahori Szereplők: Pierce Brosnan, Halle Berry, Toby Stephens, Rosamund Pike, Rick Yune, Judi Dench, John Gleese sA legendás 007-es újra bevetésen. A kalandok sora a két Koreát elválasztó aknamezőn zajló légpárnás üldözéssel kezdődik, majd Bond végigszáguld Hongkongon, Kubán, Londonon, hogy megakadályozza egy újabb világháború [ kitörését. A rosszak nyomában Izlandra jut, ahol ő, és társnője Jinx egy jégből épült kastélyban legyőzik az ellenséget.
Zrínyi Könyvesház, Fő út 8. Tel.: 93/321-143 Deák Könyvesház, Deák tér 2. Tel.: 93/311-143
KÖNYVAJÁNLÓ Életem az álmom Celine Dion hangja meghódította a világot. Dalaival sokunk szívét megérintette, most először mesél önmagáról. Vágja ki és hozza be ezt a hirdetést, a könyv árából 10% engedményt adunk 2003-06-30-ig, amíg a készlet tart! JMHM
KREATÍV HOBBI- ÉS DEKORÁCIÓS ÜZLET
Nagykanizsa, Király u. 29.
Tel.: 93/310-927
.<S Mfo. NAGYKANIZSA, ADY U. 7.
A
KMQ Tel, (93) 313-057
A KONYHAFÖNÖK AJÁNLATA
Karfiolkrémleves
75 dkg megtisztított karfiolt sós vízben megfőzünk. Tejből, lisztből habarást készítünk, feleresztjük hús- vagy csontlével. A karfiol levét is felhasználhatjuk, pár kanál tejszín is adhatunk hozzá. Belekeverjük az apró rózsákra szedett karfiolt, megsózzuk, egyszer felforraljuk. Ezután ráöntjük levesestálban diónyi vajjal elkevert tojássárgájára.
NAGYKANIZSA NÉPESSÉGE
2003. május 31-én 52439 2003. május 15-31 között született: 7
meghalt 21
bejelentkezett 31
házasságkötések száma: 26
14
"íflfltöií
2003. június 5.
Tel.: (93) 312 177 mobil: (30) 216 2801
Tanuljon meg anqplul/nérnetül
m j *J *J« m m m m a
mire nyaralni indul!
ÍELVISKOLA ''
Jelentkezzen turista tanfolyamainkra! Tanulja csak azt, ami az utazás során szükséges! Intenzív, hatékony órák már 500 Ft-tól!
MÁS Nyelviskola: Nagykanizsa, Erzsébet tér 16.
KÉPEK A KÖVETSÉGEN
Ackerman Éva Miklósfán festett, a városrészt ábrázoló alkotásaiból nyílik kiállítás a közeljövőben a cseh követségen. A kiállítás megszervezésére információink szerint egy véletlenül kialakult baráti kapcsolat nyomán kerülhet sor, éppúgy mint a miklósfai Mindenki Házában hamarosan megrendezendő Cseh-Napokra, amelynek keretében a cseh kultúrával, étkezési szokásokkal, gasztronómiai csodákkal ismerkedhetnek meg a program résztvevői.
Életmódtábor
A múlt hét közepén került sor az Attila oviba járó kisgyermekek Kendli-Majorban rendezett életmód táborára. A kisrécsei program házigazdái Czinki László okleveles kert-és tájépítő mérnők és felesége voltak. A Zala Megyei Közoktatási Közalapítvány pályázati támogatásából sikerült az intézménynek megvalósítani az újszerű kezdeményezést, amely
várhatóan júniusban a Ludvig Művésztelep megtekintésével folytatódik. Az életmódtábor résztvevői a negyedik évre is az óvodában maradó 6-7 éves kisgyermekek. A kezdeményezés pedagógiai fontosságát abban látják a szervezők, hogy a gyerekek a programok keretében rendszeresen tevékeny közelbe kerülnek a természettel, az állat- és növényvilággal. Az élmények feldolgozását művészeti tevékenységekkel segítik.
20/914-9822 (5134K)
Kiskanizsán, a Pivári utcában 120 nm-es négy szobás, két fürdőszobás, vegyes fa-, gázfűtéses családi ház (8*9 méteres garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, földpincével) 1200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 15 millió Ft. Érd.: 30/480-2586 (4649K)
Belvárosi egyszobás, földszinti, nagy belmagasságú 64 nm-es lakás (üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas) tetőtérbeépítési lehetőséggel eladó. Érd.: 318-937 (este), 30/238-0173 (4566K) A TV torony alatt fekvő két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő, konyhakertnek alkalmas szántóval, pince
Nk. Dózsa György úti 36 nm-es, egyedi fűtéses, felújított, egyszobás udvari lakás nagy melléképülettel eladó. Érd:30/319-1306 (5121K)
Elcserélném Nagykanizsa Király úti 42 nm-es egyszobás, félkomfortos, gázas, vízórás, telefonos, önkormányzati lakásomat kisebbre. Fizetek rá. Érd: 93/322-537 (5126K) Eladó Nagykanizsa Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton 4300 nm telek, régi pincével. Érd: 93/321-734 számon 18 óra után.(5127K)
Nk-án 2 szobás, belvároshoz közeli, 5. emeleti öszkomfortos lakás eladó. Érd: hétköznap 16 óra után, hétvégén egész nap. Tel:
ALLAS • ALLAS • ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Munkakör
Végzettség
Bérezés (Ft-ban, bruttó)
kőműves szakirányú 50000-120000,-Ft
burkoló szakirányú 60000-80000,-Ft
víz-gáz szerelő szakirányú 50000-80000,-Ft
festő és mázoló szakirányú 50000-100000,-Ft
vasbetonszerelő szakirányú 50000-55000,-Ft
esztergályos szakirányú 70000-90000,-Ft
vas-és fémszerkezet lakatos szakirányú 60000-80000,-Ft
műanyag hegesztő szakirányú 60000-80000,-Ft
pultos szakirányú 50000,-Ft
szakács szakirányú 60000-150000,-Ft
cukrász szakirányú 50000-100000,-Ft
vas-és műszaki cikk eladó szakirányú 50000,-Ft
zöldségbolti eladó szakirányú 50000-70000,-Ft
varrónő szakirányú 50000-65000,-Ft
anyag-és termékvizsgáló technikum 85000-100000,-Ft
értékesítő /számítógépes ismeret/ érettségi 50000-120000,-Ft
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendeltségén Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő - kedd - szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között
g péntek: 8.00-13.00 óra
a *
p Zala Megyei Munkaügyi Központ
Nagykanizsai Kirendeltség
Költöztetés árufuvarozás
i teherautóval váRatok minden nenü száitást 3
Homokkomárom Kurta hegyen eladó termő szőlő nagy pincével. Irányár: 750.000 Ft Érd.: 30/360-5385 (5136K)
57 nm-es, III. emeleti lakás sürgősen eladó. Érd: 20/935-1036 (5137K) Városkapu körúton II. emeleti, 57 nm-es, 1 +2 félszobás, központi fűtéses lakás eladó vagy kiadó. Érd.: 30/911-9642 (5138K)
Zalaszentjakabon családi ház eladó. Érd.: 30/329-6890 (5140K)
Belvárosi 3 szobás családi ház, iker-, társasház építésére is alkalmas, 790 nm-es telekkel eladó. Érd: 30/993-2534 vagy 30/911-9642 (5146K)
Erdész utca 27 sz. alatt I. emeleti, egyszobás lakás eladó. Érd: 30/292-7050 (5150K) Nk-i 64 nm-es önkormányzati lakásomat elcserélném saját tulajdonú, nagyobb, egyedi fűtéses, városközponthoz közeli, lehetőleg I. emeleti, 1 +2 félszobásra. Terhelt is lehet. Érd: este 17-19 óráig 20/574-4651 (5153K)
Nagyrécsén régi kis ház, építésre alkalmas, közművesített területen eladó. 30/9399-888 (5154K)
Platán soron két szobás, gázas lakás albérletbe kiadó. Érd.: 20/585-7568 (5155K)
KÖRNYEZETÜNK TISZTASÁGÁÉRT
Június 10-én 14 órától a Nagykanizsai Polgári Egyesület szemétgyűjtési akciót szervez a keleti városrészben. A lakótelep utcáin, terein szétszórt hulladék összeszedéséhez az egyesület várja a környék lakóinak csatlakozását is. Gyülekezés a Hevesi iskola előtt.
A VOLÁN !| OKTATÁSI & KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel.: 93/516-634 OKÉV nyt. Szám: 01003202
ADR tanfolyamot indít Nagykanizsán
június 10-én 16 órakor. A nyári szünetben június 16-án 08.30-kor és 15.00 órakor gyorsított tanfolyamokat indítunk személyautó, motor és segédmotor kategóriákban. Diákoknak elméleti díjból 50 % kedvezményt adunk. Tanfolyamainkra részletfizetést, tankönyvet biztosítunk.
BERLET
Városközpontban igényes, három szobás bútorozott lakást albérletbe keresek. Tel: egész nap 20/311-6160 (5149K)
Nk-án keleti városrészben egyszobás lakás albérletbe kiadó. Érd:93/316-831 (5152K)
JARMU
120 L SKODA, 2005 áprilisig műszakival, reális áron eladó. Érd: 18 óra után a 321-734 telefonon. (5141K)
97-es jó állapotban lévő Fiat Punto eladó. (Hitelátvállalással is!) Érd.: 30/513-9465 (5148K)
VEGYES
Panasonic MIO-es VHS videó kamerámat 60 ezer Ft-ért eladnám, vagy ésszerű, más termékre (pl.: műszaki cikk, bútor) cserélném. Érd.: 30/480-8824 (5016K)
Hízott sertés eladó! Érd: 329-137, 30/5419571 (5067K)
Alumínium pavilon: 18 nm alapterületű, hétvégi háznak, horgásztanyának kitűnő ál-
lapotban, olcsón eladó. Érd: 30/270-2483 (5120K)
300 db (2 raklap) B 30-as tégla Szabadhegyi utcában eladó. Érd: 20/373-9290 (5128K)
Eladó kedvező áron: szobagarnitúra, étkező, hűtőláda, TV, mikró és egyéb tárgyak. Tel: 313-562 (5143K)
380 literes Gorenje mélyhütőláda jó állapotban kedvező áron eladó. Érd: 30/314-4179 (5144K)
Kétfunkciós használt babakocsi eladó. Ér-deklődni az esti órákban 93-311-991 (5151K)
SZOLGALTATAS/ALLAS
Fogyás kereseti lehetőséggel is. Tel: 30/391-5158 (5114K)
Gépelést, vagy bármely írott anyag számítógépre vitelét vállalom kedvező áron, rövid határidővel. Érd.: 30/9932-534 (5123K)
50 éves romantikus, független, művészet kedvelő hölgy keresi korban és jellemben hozzáillő társát. Jelige: "partner"
51/165/85-ös melegszívű, káros szenvedélyektől mentes, sokoldalú férfi keres kedves hölgyet. Ha kölcsönösen értelmi, érzelmi és testi-lelki harmóniára vágysz. Leveleket a szerkesztőségbe kérem telefonszámmal. Jelige: "Szeretet"
itt
INGATLANÜGYNÖKSÉG
.i w/tcfiaiuu
Ingatlanokat, nyaralókai, hétvégi házakat, kiadó lakásokat, szobákat keresünk ügyfeleink részére.
» Platán sor IH.e. 1,5 szobás lakás Iár:5MFt
* Csokonai u. IV .e. 2 szobás lakás lár:6.5MFt
* Miklósfa 1050m2 telek épülettel, építőanyaggal Iár:3.5MFl
» Kodály u. I.e. 50m- 2 szobás lakás kiadó
* Rózsa u. IH.e. 57m21+2 félszobás lakás teljes bútorzattal kiadó
* Bajcsán kétszintes 5 szobás családi ház (220m^) 5 garázszsal, 700 □ -öl telken eladó
Mobil: 20/953-1591,70/252-2285
Kanizsa Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Halász Gyula, Nagy Krisztina, Szőlösi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné, Bánfalvi Zoltán. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Tel.:93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Lapterjesztő Kft. Az árus példányok ára 65 ft. ISSN 0865-3879
E-mail címünk:kanizsahetilap@chello.hu Honlap: kanizsaujsag.kanizsa.hu
2003. június 5.

15
m w
I""! I1
. ||n iíi aj n
Új álomlakások, már bruttó 159 ezer Ft/nm-től! QK§.
Befektetésnek is alkalmas, kiváló bérbeadási lehetőséggel.
Nagykanizsán, a belváros szívében a KIRÁLY UDVARHÁZ-ban, nyugodt, egyedi környezetben épülő társasházban igényes kialakítású, erkélyes, parkettás, kombi-turbo kazános, egyedi központi fűtéses, amerikai konyhás, biztonsági bejárati ajtóval, egymással variálható funkciójú lakások, irodák és üzletek, továbbá garázsok leköthetők. Az első ütem várható átadása: 2003. karácsonya.
Referenciajegyzék megtekinthető a honlapon: members.chello.hu/balassab Államilag kamattámogatott kedvezményes lakáshitel, szocpol-támogatás, áfavisszatérítés igényelhető! Illetékmentesség! Lakásvásárlás akár önrész nélkül is!

Egyeztetés, tervismertetés: ÖKO-HÁZ 2000 Kft.
8800 Nagykanizsa, Petőfi S. u. 5. !. emelet (jobbra), Tel./Fax: (93)516-715, (93) 536-148 Balassa Béla építész vezető tervező Tel.: (93) 516-714 vagy (30) 901-9013 E-mail: balassabela@chello.hu
Nagyatád és Vidéke Takarékszövetkezet Kirendeltsége Nagykanizsa
8800 Nagykanizsa, Király u. 31/B.Tel: (93) 536-273
Nyárköszöntő hitelakció
2003.06.30-ig
.kOfe,,

Hitel összege Futamidő és törlesztő részlet (Ft/hú)
12 hó 24 hó 36 hő
100 000 FI 9 200,- 5 000,-
150 000 Ft 13 800,- 7 500,- 5 500,-
200 000 Ft 18 300,- 10 000,- 7 300,-
300 000 Ft 27 500,- 15 000,- 10 900,-
*A/ adutok tájékoztató jellegűek!THM: 19,54 - 33.71%
ZALAKAROSI NYARALOJAT
Hirdesse az ELSÓ számú nemzetközi interneten www.zalakaros.com
1 Wtw%ImX~W ••# ,
8804 Nagykanizsa, Pf: 17. - rekurziv@mail.datanet.hu Részletek, árlista a www.Nagykanizsa.net weblapon
HAVANNA
CLUB a RESTAURANT
Jún. 06. péntek 21 órától — A club színpadán élőben a —
Spo
-Dee-O-Dee
/ex Palermo Boogie Gang/
Aí e» Palermo loosit 6jbs-?= Szabó lamst jelenlegi zenekarit W7-&en alakította
Sza&6 í Patemo 8005* Gar*j sa&töp afc- WJ-öan ötödik tielyezíst kapott Ferencz'' Györgyei nsegosztva a Ytiigbajnoicsígon A Magyar mrror*4s Szövetség alapító tagja
SW-or tötös «nert «atszft a sznes .bőra, amerikai .szaxofonossal llg Jay McNeety-ve jeieniefi csaoard4»iW>«PBtosari soníertezna mJfööft- íhímeto. AusKfá,Horv»to, Hoftarria sW|
koncert után buli hajnalig!
Információ és jegyelővétel a clubban !
Jún. 07. szombat FUNKYFGVGR
Nagykanizsa Zrínyi a. 15., infor. asztalfoglalás: 93/321- 800
Beszédcentrikus, nyári intenzív nyelvtanfolyamok a
DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN!
I. Kurzus: június 23 - július 18-ig,
II. Kurzus: július 21 - augusztus 15-ig.
kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó, és nyelvvizsgára felkészítő szinten,
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből.
- órakezdés: délelőtt, délután-este
- kedvező óradíj, részletfizetési lehetőség
- INGYENES PRÓBAVIZSGA
- INGYENES VIZSGA - a legjobb eredményt elérőknek
Jelentős kedvezmények:- diákoknak, törzstanulóknak, - a június 02-ig jelentkezőknek
4 HÉT ALATT EU-S BIZONYÍTVÁNYT SZEREZHET!
BEIRATKOZÁS: a jelentkezés sorrendjében, személyesen.
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/A. Tel./Fax: 93 / 326 413 ; Mobil: 30 / 400 52 53 E-mail: info@dialognk.hu ; Web: www.dialognk.hu
Zerkoufitz Udvar

f • k, * m pBWj^^^IBBBH^^P K * <2 i
Ft* ií<TM-'' ijy ■■•Í• je*!: WmLL''m*-" ki> ''.FÜ 7U"MBL* f^S^Bl:
F** ^ r( HBBHP®^. * ^JTjngBB

Elegáns, tágas lakások
csendes parkosított udvarban, portaszolgálattal, tetszőleges belső kialakítás, garázsvásárlási lehetőség, pénzügyi tanácsadás - hitel és kedvezmények közvetítése.
Átadás: 2003. ősz
Igényes kivitelezés - sok plusz szolgáltatás elérhető áron
Érdeklődni:
Inno Profil Kft. 8800 Nagykanizsa, Teleki u. 19. Telefon: (93) 321-243 (30) 3000-011
16
l
2003. június 5.

r
V
Tisztelt Olvasók!
Elnézésüket kérjük, de rajtunk kívülálló technikai okok miatt a tévéműsorajánlót e heti számunkban nem tudjuk közölni.
NAGYKANIZSAI NYÁRI EGYETEM
Július l-jén nyitja meg kapuit a Veszprémi Egyetem szervezésében a Kanizsai Nyári Egyetem. A főként informatikai ismeretekkel már rendelkező érdeklődők számára szervezett program célja a távközlési szoftverek megismertetése, az eTurizmus terjesztése. Az ötnapos előadássorozat keretében számos neves előadót hallgathatnak meg az érdeklődők, az előadók között itt lesz majd Kovács Kálmán miniszter is. A július 5-én záródó program részvételi díjas, amelynek elengedését a kanizsai jelentkezők kérvényezhetik, tudtuk meg Jaskó Szilárdtól, a nyári egyetem titkárától.
Tervezett program:
Július 1. (kedd)
10.00— 10.30 Megnyitó
Dr. Friedler Ferenc — Veszprémi Egyetem Műszaki Informatikai és Villamosmérnöki Önálló Intézet
Kovács Kálmán — Informatikai és Hírközlési Miniszter
Litter Nándor — Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere
10.30— 11.45 Kovács Kálmán: Magyar indormációs társadalom és az uniós
csatlakozás
11.30— 11.45 Szünet
11.45 — 12.30 Erényi István: A magyar tudomány és az uniós csatlakozás 12.30 — 13.30 Ebédszünet 13.30 -17.00 eTurizmus Július 2. (szerda)
09.00 — 10.30 Dr. Tamay Katalin: URN (User Requirements Notation) 10.30
— 10.45 Szünet 10.45 — 12.15 Muhi Dániel: GRL (Goal-oriented Requirements Language) 12.15 — 12.45 Dulai Tibor: UCM (Use Case Map) 12.45 — 14.00 Ebédszünet 14.00 — 19.00 CISCO: SIP, VPN, stb.
Július 3. (csütörtök)
09.00 — 10.30 Medve Anna: UCM (Use Case Map) minták 10.30 — 10.45 Szünet 10.45 — 12.15 Dulai Tibor: UCM és az MSC (Massage Sequence Chart) kapcsolata 12.15 — 12.45 Jaskó Szilárd: LQN (Layered Queueing Network) 12.45 — 14.00 Ebédszünet 14.00 — 17.00 Dr. Juhász István, Dulai Tibor, Muhi Dániel: AOP (Aspect-Oriented Programming) Július 4. (péntek)
09.00 — 10.30 Szabó Tibor: TTCN (Testing and Test Control Notation) 10.30
— 10.45 Szünet
10.45 — 11.30 Kozmann György, Dr. Vassányi István: Eu informatikai távközlési követelményei 11.30 — 12.00 Muhi Dániel: SLP (Service Location Protocol) 12.00 — 12.45 Balázs Gábor és társa Egészségügyi adatok deklarálása SLP-ben 12.45 — 14.00 Ebédszünet 14.00 — 17.00 eBusiness Július 5. (szombat)
09.00 — 10.30 Medve Anna: DFT (Design for Testability) 10.30 — 10.45 Szünet 10.45 — 12.15 Jaskó Szilárd: Tesztelés
MAR NYITVA A STRAND!
Szombaton reggel 9-kor nyitotta meg kapuit a nagykanizsai strand, a víz szerelmeseit innentől nemcsak az uszoda, hanem a szabad ég alatti medence is várja. Kiss Zsolt, a Kanizsa Uszoda Kft. munkatársa elmondta, a nagykanizsai strand minden biztonságtechnikai előírásnak megfelel, volt is, van is rács a lefolyórendszeren, a strandolóknak semmilyen, az üzemeltetéssel összefüggő balesettől nem kell tartani. A vendégek nyugalmát, a strand rendeltetésszerű haszná-
latát képzett úszómesterek felügyelik az uszoda egész területén.
A jegyárak a tavalyi évhez képest az infláció mértékéhez igazítottan emelkedtek:
- felnőtt 280 Ft,
- nyugdíjas/diák 180 Ft,
- gyerekjegy (2-6 éves) 140 Ft,
- családi belépő
(2 felnőtt + 3 gyerek) 550 Ft. Bérlet árak (10 alkalomra):
- felnőtt 2200 Ft,
- nyugdíjas/diák 1400 Ft.
EVES KÖZGYŰLÉS
KANIZSAI ELNÖKSÉGI TAG
Május 28-án tartották a Magyarországi Szolgáltató Logisztikai Központok Szövetségének éves közgyűlését. A tavalyi év értékelésére, mérlegbeszámolóra került sor, melyről Schmidt László, a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő KHT. ügyvezetője adott tájékoztatást. A tavaly októberben bejegyzett szövetség szerepe alapvetően, hogy a 13 logisztikai szolgáltató központ egy szövetségbe szerveződve az uniós csatlakozás után várható változásokat ilyen formában, együttesen, közös erővel könnyebben vészelje át. Ez egy lehetőséget biztosít egy olyan egységes rendszer kialakítására országos szinten, ami lényegesen hatékonyabban tud működni mint külön-külön. Az a 4-5 központ, amely ténylegesen szervezett körülmények között működik, a szervezésben még kezdeti szinten tartó központok számára kész megoldással tud szolgálni, így egyszerűbben és hatékonyabban tudják a központfejlesztést véghezvinni. Személyi változás is történt az elnökségben, hiszen az elnökség tagjainak javaslatára Schmidt László töltheti be a megüresedett posztot. - Ez a személyi változás talán közelebb visz minket a központ megvalósításához, azokhoz a szervezetekhez, amelyek ténylegesen működtetnek ilyet. Növelheti az esélyünket a pályázati források feltárásában, hiszen idén is volt olyan pályázati kiírás, amely a 13 logisztikai központra vonatkozott. Jelen pillanatban azon dolgozunk, hogy a jövő évi pályázat feltételeit megteremtsük, és a konkrét fejlesztés tekintetében is előre tudjgn mozdulni a Logisztikai Szolgáltató Központunk, melynek szervezeti keretei még nem úgy működnek, mint kellene. A kijelölt területen a szállítmányozási vállalkozások, közvám-raktározási funkciók már jelen vannak, viszont olyan szintre kell fejleszteni, ami az EU normáinak is megfelel — fejtette ki az ügyvezető.
KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS
A Vasemberház Dióssy termében zajlott június 6-án a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata által rendezett kerekasztal beszélgetés Magyarország és Horvátország Uniós csatlakozása a kisebbségek tükrében címmel. A vendégek között a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó intézmények vezetői, a Mura menti falvak polgármesterei is jelen voltak Horvátországból. A rendezvényt Vargovics Józsefre, a nagykanizsai HKÖ elnöke, és Litter Nándor polgármester köszöntője nyitotta meg. Petróczi Sándor, a MEH kisebbségekért felelős Politikai Államtitkárságának hivatalvezetője, valamint Mirjana Domin, a Horvát Migrációs Hivatal kisebbségi kérdésekkel foglalkozó vezetőjének előadását hallgathatták meg a résztvevők. Petróczi Sándor előadásában kitért az EU-s csatlakozás előtti feladatok elvégzésének fontosságára, az Európai Unió történeti áttekintésére a kezdetektől napjainkig, a kisebbségek jogait tartalmazó egyezményekre, Magyarország kormányzati felkészülésére az EU csatlakozást illetően. A hivatalvezető elmondta, hogy a csatlakozást követően a kisebbségi önkormányzatok rendszere megmarad, fejlődni fog. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a települési önkormányzat szerepét is betölthetik az önkormányzati választások során. Jelenleg a német kisebbségek önkormányzatok esetében fordult elő, hogy a kisebbségi önkormányzat a szavazatok többségét kapta.
Jún. 20. péntek
21 órától
(ex STEXAS)
Információ és Ml^MM » clubbnn 1
Utána buli hajnaliéi I tk
Asztalfoglalás: 93/521- 800
XI. évfolyam 23. szám • 2003. Június 12.
Megjelenik 21.000 példányban
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
Se/-
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A FIDESZ NÉL
Június 6-án sajtótájékoztatót tartott a FIDESZ helyi csoportja. A legutóbbi közgyűlés egyik napirendi pontjával kapcsolatban felmerült gondolatokról adott tájékoztatást Cseresnyés Péter frakcióvezető és dr. Csákai Iván képviselő. Azért másfél héttel a közgyűlés után, mert bizonyos dolgoknak szerettek volna utána nézni, amelyek akkor már nyilvánvalóvá váltak. A közgyűlésen elég sok mosolygásra okot adó napirendi ponttal kapcsolatos vita volt, de ezek kényszermosolyok voltak, mert nagyon szomorú témák kerültek elő — mondták. Ezek egyike volt a Huszti téri épület ügye. Az előzményekkel kapcsolatban Cseresnyés Péter elmondta, hogy az a bizonyos rendezési terv, amelyik előírta, hogy milyen feltételekkel lehet oda épületet tervezni, az 1996-ban megfogalmazódott. Akik a Rozgonyi út felől autóznak, tapasztalhatják, hogy a közlekedési csomópontban nagyon nehezen belátható az útkereszteződés. A rendezési terv előírta a nyolc méteres saroklevágást és a három méter szélességű árkádsort annak érdekében, hogy a kereszteződésbe be lehessen látni. 2001-ben megszületett a kompromisz-szumos álláspont, most azért van mizéria az épület körül, mert ezt a kompromisszumos megállapodást nem tartotta be a kivitelező. A rendezési terv módosítása a köz-
gyűlés elé került. Azt a szomorú megállapítást kellett tenniük a napirend tárgyalása előtt, hogy Röst János alpolgármester az alpolgármesteri szerepét eltévesztette.
- A vita tárgya az volt, hogy döntsük el, akarunk-e szabályokat felállítani, és be akarjuk-e azokat tartatni — hangzott el a sajtótájékoztatón.
Dr. Csákai Iván képviselő szerint a közgyűlésen az alpolgármester nem a város érdekében lobbizott. Úgy érezte, hogy valamilyen érdekeltség köti az épülethez, ezért megkérdezte, hogy nem érintett-e az építkezésben. Azt a választ kapta, hogy nem érintett, és ahhoz semmi köze Csákai képviselőnek. Megdöbbentette, hogy egy alpolgármester nem tudta elismerni azt, hogy igenis érintett tervezési szinten. Bizonyos szinten ez korrupcióra adhat okot. Az alpolgármesteri feladatok ellátására alkalmatlan — mondta a képviselő. Cseresnyés Péter elmondta, hogy megszerezték a tervdokumentációhoz tartozó előlapot, amelyiken épületgépészeti tervezőként Röst János fel van tüntetve.
- Nem ez a probléma, hanem az, hogy az alpolgármester úr olyan kivitelezés-vállalkozás mellett érvelt a közgyűlésen, melynek tervezési fázisában részt vett. Erkölcsi szempontból nem volt joga megszólalni.
Sajtótájékoztatót tartott június 6-án a kormány egy éves tevékenységéről, valamint értékelte az önkormányzat munkáját Göndör István országgyűlési képviselő, az MSZP helyi elnöke. Elöljáróban megjegyezte, hogy ritkán van alkalma leülni beszélgetni, mert a parlamentben a nagy frakció frakcióvezető helyetteseként nagy felelősség és nagyon sok munka hárul rá. A beszélgetésnek azt a címet adta, hogy egy év nyugodt építkezés. Nyugodtabb lett a légkör, oldódik az a feszültség, ami a választások végére kialakult az országban. Az önkormányzat által benyújtott címzett támogatásokról elmondta, hogy hétfőn lesz az első körös szavazás és június 23-án dönt a parlament a pályázatokról, az 1,4 milliárd forintos kórházi rekonstrukcióról, az értelmi fogyatékosok szakosított intézményének 451 millió forintos rekonstrukciójáról, valamint a csapi iskola 633 millió forintos beruházásáról annak érdekében, hogy szakmunkásbizonyítványt tudjanak szerezni az onnan kikerülő gyerekek. Sikernek érzi azt a ''95 óta tett erőfeszítést, ami a felső oktatás fejlesztését, megteremtését szorgalmazza a városban. A Veszprémi Egyetemmel sikerült tető alá hozni azt a megállapodást, ami a hosszútávú álomban Nagykanizsát, mint egyetemi várost jeleníti meg. Ez új kar, és új szakok indítását jelenti egészen rövid távon. Az autópálya építéssel
kapcsolatban sikerült az összes szereplővel úgy megállapodni, hogy 2004 őszére, amire a Letenye-Becsehely szakasz építése befejeződik, megteremtjük a feltételeket a továbbépítésre, egészen a Nagykanizsa-nagyrécsei csomópontig. így 2006 őszére az újabb 19 kilométeres szakasz is elkészülhet. Az autópályával és az ipari parkkal kapcsolatos mozgás felkeltette a befektetők érdeklődését városunk iránt. Most pl. itt van a lehetősége mintegy 40-45 millió eurós beruházásnak. Egy holland befektető 100-150 hektár egybefüggő földterület vásárlásával kereste fel az önkormányzatot, ahol szabadidő központot, golfpályát és szállodát tervez kialakítani. Kifejtette azt az álláspontját, hogy amennyiben meg tudnak állapodni a föld megfelelő árában, kész arra, hogy több hektáros területen idősek otthonát, és fogyatékos gyerekek otthonát építsék fel. Egy olyan parkot képzel el, melynek egyik sarkában vannak az öregek, a másikban a fiatalok, középen tó, lovaspálya, stb., "kikényszerítve" köztük a kapcsolatot, nagyszülőunoka viszonyt kíván közöttük létrehozni. A Csó-tó környékét, a homokkomáromi lőtér és a surdi dombok környékét, valamint a nagyrécsei lejtőket megnézte, és egy héten belül megküldte igénylistáját az önkormányzat számára, részletes információt kért a neki tetsző területekről.
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG !
A FIDESZ június 6-i sajtótájékoztatóján személyiségi jogaimat és szakmai hírnevemet sértő módon, valamint a közvéleményt megtévesztve nyilatkozott, ezért kérem a válasz lehetőségét.
Az elmúlt közgyűlésen, az Eötvös tér északi tömb rendezési tervének módosításánál szakmai véleményt fogalmaztam meg. Nem fogadható el számomra, hogy egy rendezési terv módosításánál - ahol általános rendelkezéseket, elveket kell megfogalmazni - kiemeljenek egy egységet, majd ebből egy épületet és az épületnél egy falsíkot, és erre hozzanak rendeletet. Ez diszkrimináció.
Ebből a szakmai vitából próbál a FIDESZ kicsinyes, szánalmas poli-
tikai üldözőversenyt kreálni, lemondásra történő felszólítással. Ezt visz-szautasítom.
Az épület beruházó cégének soha nem voltam tagja, alpolgármesterként nem voltam és nem állok vele gazdasági kapcsolatban, de az sem lenne ez ügyben összeférhetetlen.
Alpolgármesterségem előtt is volt élet, ahogy van a FIDESZ után is. A közel 30 éves szakmai pályafutásom alatt gépésztervezőként a Huszti téri épület mellett több száz közülettel és több mint ezer magánszeméllyel kerültem tervezői kapcsolatba, amihez dr. Csákai Ivánnak nem hiszem, hogy köze lenne.
Ugyanígy nem kérdezzük meg dr. Csákai Ivántól, hogy kiket operált
és kapott-e érte pénzt.
Cseresnyés Péter és dr. Csákai Iván nyilatkozatai sokban hozzájárultak a kanizsai FIDESZ megalázó vereségéhez, és úgy tűnik, hogy ezt pszichésen még nem dolgozták fel.
De ezek a nyilatkozatok egyben riasztják a befektetőket, csökkentik a munkahelyteremtés esélyeit.
Mielőtt dr. Csákai Iván etikai, erkölcsi kérdésekbe bocsátkozik, javasolom, hogy tartson önvizsgálatot, amihez konkrétumokkal szívesen hozzájárulok.
A városvezetés és a közvélemény elvárja Cseresnyés Pétertől, hogy a több mint egy éves parlamenti munkájáról és Nagykanizsa érdekében folytatott tevékenységéről beszá-
moljon.
Az új városvezetés konszenzusos várospolitikát hirdetett, a FIDESZ-t is vártuk, és továbbra is várjuk az együttműködésre. Mi az építést, a munkahelyteremtést tartjuk a legfontosabb célnak.
Sajnálom, hogy a FIDESZ a közélet rombolását választotta. Mi a városi összefogást kívánjuk elérni.
Nagykanizsának már nincs újabb eltékozolható 4 éve.
Nagykanizsa, 2003. június 10.
Tisztelettel: Röst János alpolgármester
2
2003. június 12.
NAGYOBB TELJESÍTMÉNYRE VAN SZÜKSÉG VALAMENNYIÜNKTŐL
A választások óta eltelt időszak eredményeit foglalta össze Litter Nándor polgármester valamint Budai István és Papp Péter bizottsági elnökök az elmúlt héten. A polgármester elöljáróban hangsúlyozta, hogy az a meggyőződése alakult ki, hogy még nagyobb teljesítményre van szükség a közgyűlés, a bizottságok és a hivatal munkáját illetően. Ez nem egyfajta számonkérést jelent, hanem azt, hogy elégedetlenek önmagukkal, amit kitűztek maguk elé, azoknak a teljesítésében előbbre szeretnének tartani.
Az első időszakban a jogszabályi keretek megalkotása foglalta le az energiák legnagyobb részét. A külvilág számára nem érzékelhető "háttérmunka" folyt, ez a munka a költségvetés elfogadásakor csúcsosodott ki, melynek eredményeként finanszírozható a város működése, és nincsenek alapvető pénzügyi gondjaink. A hiteleket átütemezték, és mérsékelték azt a hiányt, ami több milliárdos volt a költségvetés kezdetekor. Ez a legnagyobb siker, amit a város eddig elért.
A másik fontos feladat annak a munkának a megkezdése volt, ami a gazdasági fejlődést próbálja meg segíteni a munkahelyteremtés érdekében, hiszen a régión belül ebben a térségben magasabb a munkanélküliség, mint a többi területen. Különös felelősség ez a helyi lakossággal szemben. Éppen ezért megalkották azokat a jogszabályokat, amelyek segítik, támogatják az Ipari Parkba betelepülő helyi és nem kanizsai vállalkozásokat. Átalakították az adórendeletet, hogy segítse a betelepülők helyzetét, melynek bizonyos eredményei látszanak is.
Sikeresnek tartja a polgármester azt is, hogy megállapodtak a laktanyák vonatkozásában azokkal a nagykanizsai gazdasági szereplőkkel, akiknek elővásárlási és bérleti szerződése volt. Most már nincs akadálya, hogy a végleges helyüket meg-
szerezzék és a többi nagykanizsai vállalkozó előtt is megnyissák ezeket a területeket, illetve vannak, akikkel már a szerződés előkészítése folyamatban van.
Külföldön is jártak kollégák a befektetések ösztönzése érdekében, meghívták több magyarországi nagykövetség munkatársait, aminek eredményeként finnek, németek érkeztek városunkba. Tovább kell erősíteni ezt a tevékenységet.
Zökkenőmentesen, ám fájó szívvel bonyolították le az iskolák és óvodák átszervezésével kapcsolatos tevékenységet. Igyekeztek humánusan megoldani, bár így is sor került elbocsátásokra.
Papp Péter, a GVB elnöke is osztotta a polgármester véleményét a tekintetben, amit az önkormányzat terveinek lassú megvalósítása miatt megfogalmazott. Jó jelként látja a költségoldalról, hogy az intézményhálózat kapacitása, teljesítménye közelít az egységes leterhelés felé. Ami a befektetések oldalát jelenti, több olyan tárgyalás van mögöttük, aminek konkrét eredményei még csak nyomokban látszanak. Elindult az infrastruktúra fejlesztés az Ipari Parkban, és több kisebb befektetővel folytatnak tárgyalásokat. Az alapvető gondot ott látja, hogy a képviselőtestület elfogadott egy olyan programot, amihez mindenki hozzáfűzhette a véleményét, de ezt nem tették meg, elfogadtuk, viszont a megvalósítás nyögvenyelősen megy. Szomorúnak tartja, hogy a testületben vagy a bizottságban még mindig a politikai színek játszanak szerepet. Van baloldali járda, meg jobboldali, meg göröngyös járda. Ezt nagy bajnak tartja. Ha egy ingatlant értékesíteni akarnak, relatíve olcsón, akkor az a vád hangzik el, hogy herdálják a város vagyonát. Ha drágán, vagy nem jön létre üzlet, akkor nem vállalkozóbarát a testület. Egy egységes, egészségesebb megközelítéssel gyorsabban
lehetne haladni. Budai István, a Pénzügyi Bizottság elnöke úgy vélte, hogy az az egészséges türelmetlenség, ami az előtte szólókban feljött, az a fiatalságuknak tudható be. Sok minden történt a városban a választások óta. Ő a maga részéről meg van elégedve, hogy beindul az Ipari Park, ha nem is olyan nagyságrendekben, mint elképzelték. A költségvetésről elmondta, hogy igen komoly munkát folytattak az intézményekkel, gazdasági társaságokkal, amíg összeállt a költségvetés. Olyan vád is érte őket, hogy nem kellett volna az első menetben elfogadni a költségvetést. A véleménye szerint csak rosszabb lett volna, ha tovább tárgyalják. Jobbnak tartja, hogy lezárták azzal: későbbiek során az élethez kell igazítani megfelelő keretek között. Azzal, hogy megszabták a kereteket, a hitelfelvétel lehetőségét, bizonyos fegyelmet is diktáltak. Az előtte szólókkal egyetért abban, hogy sokszor elpolitizálják a kérdéseket, ami letükrözése a nagypolitikának. Ennek nem szabadna megtörténnie, hiszen a város érdekének a képviseletére esküdtek fel, nem pedig pártpolitikai érdekek képviseletére.
Litter Nándor kiemelte, hogy nagy energiákat fektettek abba, hogy kiváló kapcsolatokat alakítsanak ki kormányzati és egyéb szervekkel, hogy azok a legfontosabb projektek, amelyek érintik Nagykanizsát, megvalósuljanak. Elsődlegesen az M7-es autópályát említette, melynek építése a reményeik szerint 2004 őszén megindul a becsehelyi szakasztól. Ezen kívül a kórház, a fogyatékosok otthona és a főiskolai beruházás volt a középpontban. Még nyolc címzett támogatásra nyújtottak be pályázatot, melyek előkészítése jelentős munkát igényelt az önkormányzattól és a bizottságoktól. Bíznak benne, hogy jó néhány elfogadásra kerül, és megvalósulások javítja az itt élők életminőségét.
Megkezdték az EU-s csatlakozással kapcsolatos tevékenységet, számítanak rá, hogy az elkövetkezendő években EU-s forrásokat is be tudnak hozni a város működésébe. Megkezdődött az önkormányzat hivatala részéről a jogszabályok áttekintése, annak érdekében, hogy megfeleljünk az EU-s normáknak. Továbbá intézkedések történtek a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében. A legutóbbi közgyűlésen már tapasztalhattuk, hogy havi információs rendszer fog működni, hogy jobban lehessen figyelni a költségvetés alakulását.
Papp Péter kiemelte, hogy örököltek a korábbi önkormányzattól olyan notórius problémákat, mint pl. a Király út 31. és a Fasori dűlő. Reméli, ezekre rövid időn belül megoldást tudnak nyújtani. A költségvetés szűkössége ellenére a peremterületek, az elmaradott területek felzárkóztatására is tudtak pénzt fordítani.
Litter Nándor a szolidaritás gondolatát kiemelt helyen szeretné kezelni, ebben két intézkedést említett: a szegények ügyvédjének a bevezetését és a lakbérmódosítást. A lakosság részéről a legnagyobb érdeklődés a városüzemeltetéssel kapcsolatban van. A programjukban szintén kiemelt helyen szerepel az intenzívebb kapcsolat a szolgáltatást végzők, a városvezetés és a lakosság között. Számos ötletet kaptak a lakosságtól, amiket beépítettek, illetve figyelemebe vesznek.
Papp Péter hozzáfűzte, nagyon sok ötletet kap a lakosságtól, ezek nem igazán várospolitikai szintűek, legtöbbje egyéni sérelem, panasz okán fogalmazódott meg. Fontosnak tartja ezekre választ adni, úgy véli, most megnyíltak feléjük az emberek, és ezt a bizalmat csak pozitív visszacsatolással lehet megtartani
B. Zs.
FELMERÜLŐ GONDOK A FOGADÓÓRÁN
Csordásné Láng Éva kiskanizsai képviselő június 2-án a Nagyrác úti iskolában tartott képviselői fogadóóráján visszatérő problémaként újból felmerült a Nagyrác és a Jakabkuti utca végét összekötő út portalanítása, valamint a Tőzike utcai buszmegálló építésével, a Pol-
gárőrség megalakításával kapcsolatos témák. A képviselő elmondta, hogy a Tőzike utcai buszmegálló munkálatai folyamatban vannak, és a Polgárőrség megalakítása érdekében egyeztetések történnek a polgármesterrel és a rendőrkapitánnyal.
MEGBÍZÁSI JAVASLATOK

Szerda délután került sor az Oktatási, Kulturális Ifjúsági és Sportbizottság soros ülésére, amelyen az aktuális kérdések megvitatása mellett az oktatási-nevelési intézmények vezetőinek megbízására tett javaslatokról is tárgyaltak a bizottság tagjai. A vezetői kinevezésekről soronkövetkező ülésén hoz majd döntést a testület.
____J
2003. június 12.
■ífiniil
EREDMENYES UT TOGLIATTIBA
Togliatti, a lehetőségek városa
Partnervárosunk, Togliatti meghí vására négytagú küldöttség utazott a Samara megyei város városnapi rendezvényeire. A küldöttség tagjai Röst János alpolgármester, Gelencsér Gábor képviselő, Domina Erzsébet pályázati referens és Büki Gyula vállalkozó voltak. Az út tapasztalatairól Röst János alpolgármestert, a küldöttség vezetőjét kérdeztük.
- A nagy odafigyeléssel összeállított programot Togliatti város Polgármesteri Hivatalának Nemzetközi kapcsolatok osztályának munkatársai szervezték. A város múltját, jelenét bemutató kirándulások alkalmával nyomon kísérhettük, hogyan született meg szinte a semmiből a ma félmilliós város. Érdekes építészeti megoldásokat láthattunk, és számunkra megdöbbentők voltak a távolságok. Autókkal megközelíthető helyen vannak a kikapcsolódást, pihenést szolgáló keitek, távol az emberek otthonaitól. Szinte csak lakótelepeket láttunk, elvétve léteznek csak családiházas övezetek, igaz a tehetősebbek már rendelkeznek nyaralókkal, hétvégi házakkal.
- Merre jártak az ottlétük során?
- Jártunk a Várostörténeti Múzeum-
ban, hajóval kirándultunk a Volgán, és nem mindennapi látványban volt
részünk a szabadtéri, többhektáros hadtörténeti "múzeumban ", amelyet csak gépjármüvei lehet bejárni. Delegációnk a városnapi ünnepségekre kapott meghívást, így egy kicsit megismerkedhettünk az ottani nép kultúrájával, szokásaikkal. Részt vettünk szinte az öszszes kulturális és sportrendezvényen, az ünnepi közgyűlésen, a közel ezer vendég számára rendezett állófogadáson is. Reggeltől késő éjszakáig egyik programról a másikra vittek bennünket. Amennyire a lehetőségek engedték ismerkedtünk a helyi gasztronómiai sajátosságokkal is, és mondhatom, a tatár konyha kitűnő. Elmondani nem lehet mennyi finomságot, érdekességet tettek elénk, minden étkezés újabb és újabb meglepetéssel szolgált. Megkóstolhattuk a
kumiszt, a tatárok nemzeti italát is.
- A gazdasági élet szereplőivel is volt lehetőségük találkozni?
- Természetesen, hiszen a tisztelgő látogatáson túl nem titkolt célunk az volt, hogy konkrét gazdasági kapcsolat kialakulását is megalapozzuk, ezt eddig elődeink kissé elhanyagolták. A polgármester mellett találkoztunk a kamarák képviselőivel, a Duma tagjaival, az utazási iroda vezetőivel is. Ellátogattunk a GM-A UTOVAZ amerikai- orosz autógyárba, megtekintettük a NIVA-Chevrolet összeszerelő sort.
- Mit tapasztaltak?
- Az orosz piac óriási. Hatalmas, kiaknázatlan lehetőségeik vannak. A delegáció nem titkolt célja volt a gazdasági együttműködési lehetőségek feltárása, az itthoni termékek számára történő piackutatás. Ez a szándék a vendéglátók részéről is megerősítést nyert, mint az az általunk, mindkét fél által aláírt nyilatkozatból is kiderül. A látogatás során kiderült, hogy számos Nagykanizsán gyártott, előállított terméknek lenne piaca, így érdemes a kapcsolatépítést továbbfolytatni, és ennek érdekében meg kell tennünk mindent. D.E.
SZÁNDÉKNYILATKOZAT
Togliatti
2003. június 1.
Az Orosz Föderáció Szamara Megye Tc^liatti városa és a Magyar Köztársaság Zala Megye Nagykanizsa Megyei Jogú városa — következőkben a felek — Nagykanizsa város hivatalos delegációjának Togliattiban tett látogatása során tárgyalásokat folytatott és a tapasztalatok összegzéseképpen a Barátságról és Együttműködésről szóló Egyezmény értelmében a következőkben állapodtak meg: A közös projektek megvalósítása céljából Togliatti és Nagykanizsa város képviselőiből munkacsoportot kell létrehozni. A munkacsoport tagjai: a helyi önkormányzati szervek (mindkét város Polgármesteri Hivatala és Képviselő Testülete) a Kereskedelmi és Iparkamarák valamint a vállalkozók képviselői (határidő: 2003. szeptember)
A munkacsoport szervezési feladatokat lát el az alábbiakban felsorolt közös projektek megvalósítása érdekében:
- Információcsere és az Önkormányzati Szervek munkaszervezési, irányítási tapasztalatainak kétoldalú tanulmányozása, különös tekintettel a területek Stratégiai fejlesztési terveinek átdolgozására.
- Togliatti lakossága számára üdülési lehetőség és gyógyturizmus megszervezése Nagykanizsán és Zala megyében.
- Értékesítési lehetőségek feltárása, tanulmányozása Togliattiban a nagykanizsai GE Hungary Rt. energiatakarékos termékei számára.
- Hulladékkezelési és víztisztító technológiák telepítése Togliattiban.
- Magyar élelmiszerek, közszükségleti cikkek és ipari termékek árusításának megszervezése Togliattiban.
- Magyar étterem nyitása Togliattiban.
- a GM-AVTOVAZ vegyesvállalat értékesítési hálózatának kialakításában a nagykanizsai vállalkozók részvételi lehetőségeinek tanulmányozása.
- A nagykanizsai és a togliatti vállalkozók kölcsönös részvételi lehetőségeinek tanulmányozása a mindkét városban létrehozandó Logisztikai Központokban.
- A vállalkozói körök együttműködésének koordinálása, gazdasági delegációk cseréje.
Jelen Szándéknyilatkozat 2003. június l-jén, két példányban (mind orosz és magyar nyelven) mindkét fél részére egy-egy példányban aláírásra került.
Mindkét Szándéknyilatkozat ugyanazon tartalommal bír.
Nyikolaj Utkin
Togliatti Város Polgármestere
Röst János
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Alpolgármestere
„KANIZSAI CSAPAT"
Az IBM Magyarország Kft. szoftvercsoportja a magyarországi egyetem és főiskolák diákjai számára 48 órás programozási bajnokságot hirdetett. Az április 25-27 között zajló erőpróbának A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kara adott otthont. A versenynek Kanizsai csapat néven három eredendően nagykanizsai résztvevője is volt, Bartha Tamás, Maleczky Márton, és Temesi Gergely. A verseny különlegességét az adja, hogy eddig még sehol a világon nem rendeztek ilyen hosszúságú programozói versenyt. A június 5-én Budapesten megtartott eredményhirdetésen kiderült, a Kanizsai csapat szerepelt a legjobban. A Bartha Tamás, Maleczky Márton és Temesi Gergely alkotta csapat az első helyen végzett. Elismerésül egy szervert, szoftvereket, linux operációs rendszert kaptak. Felkészítő tanáruk, Erdősné Németh Ágnes kiemelkedő szakértői tevékenységéért, és kiemelkedő felkészítő munkájáért szoftvercsomagot és egy IBM ösztöndíjat kapott. A siker eredményeként a jövő évi 48 órás programozói verseny rendezési jogát Nagykanizsa kapta meg.
ELŐADÓK AZ IBM-TŐL
Az elmúlt hét végén háromnapos IBM DB2 adminisztrátori tanfolyamot tartottak a Cserháti SZKI-ban. A komoly érdeklődés mellett zajlott oktatásnak a cserhátis és GDF-es diákok is hallgatói voltak. A program külön érdekessége, hogy az ismeretátadáshoz az IBM-ről érkezett előadók segítségét is igénybe vették a szervezők.
4
ni
2003. június 12.
IDENTITÁS SZABADEGYETEM
Június 25-én szerdán nyitja meg kapuit és 28-ig tart az idei Identitás Szabadegyetem.
Az Európai Integráció — Nemzeti Integráció címet viselő rendezvénysorozatnak a hagyományoknak megfelelően a Thúry György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola ad helyet.
ORGONAHANGVERSENY
Az Identitás Szabadegyetem első programjaként Martonné Német Mária orgonahangversenyét hallgathatják meg az érdeklődök június 25-én szerdán este 20 órakor az Alsóvárosi templomban. A műsorban többek között Bach, Pachelbel, Mozart és Liszt művek csendülnek fel az orgonán. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a többszörösen módosított 55/2000. (XII. 13.) számú helyi rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának szociális alapon történő elnyerésére:
Kettő gyermekes családok részére: Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 4/A. IV/12.
a.) A lakás alapterülete: 53 m2, szobaszám: 2 szobás komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: IV. emeleti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 10.542.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Gyermektelen HÁZASPÁROK részére: Nagykanizsa, Csengery u. 88.11/43.
a.) A lakás alapterülete: 36 m2, szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 5.592.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Gyermektelen családok részére: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. II. lh. fsz. 9.
a.) A lakás alapterülete: 32 m2, szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 1.283.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Egyedülállók részére: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. II. lh. fsz. 8.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
Dr. Szabó Csaba a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője 2003. június 17-én kedden 16 órától fogadóórát tart a Zeneiskola nagytermében. (Sugár u. 18.).
a.) A lakás alapterülete: 31 m2, szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 1.243.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18.8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
LAKÁSCSERE — önkormányzati tulajdonú bérlakással rendelkezők részére
-Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/B/4.
a.) A lakás alapterülete: 44 m2, szobaszám: 1 + fél szobás komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: peremterület A lakás épületen belüli fekvése: udvari lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 7.482.-Ft
d.) A lakás állapota: újonnan épített
e.) A bérleti jogviszony időtartama: a cserére leadott lakás bérleti szerződésétől függő
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
-Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. III. lh. I em. 17.
a.) A lakás alapterülete: 38 m2, szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 1.616.-Ft
d.) A lakás állapota: újonnan épített
e.) A bérleti jogviszony időtartama: a cserére leadott lakás bérleti szerződésétől függő
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.
Nagykanizsa, 2003. június 3.
Kelemen Z. Pál Bizottsági elnök
VERSENYTARGYALAS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa, Cserfő 10422 hrsz-ú 3738 m2 területű gyep művelési ágú ingatlant.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
A versenytárgyalás ideje: 2003.június 17. 10.00 óra
VERSENYTARGYALAS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa Csányi u. 8. szám alatti 2190/A/3, hrsz-ú ingatlant. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) A versenytárgyalás ideje: 2003.június 24. 1000 óra Kikiáltási ár: 10.700.000,- Ft + ÁFA
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS POLGÁRMESTERE
TISZTELT ÜZLETVEZETŐK, VÁLLALKOZÓK!
Az Együtt Nagykanizsáért önkormányzati programban 2002. októberében megfogalmaztuk, hogy a kanizsai polgárok jóléte csak az ipar, a vállalkozások erősödésével valósulhat meg. Ennek megfelelően a jövőben a nagykanizsai üzletvezetőkkel, vállalkozókkal kívánom felvenni a kapcsolatot.
Elsőként 2003. június 18-án 17 órakor a Csengery utca és környéke, valamint Miklósfa városrészen üzlettevékenységet folytató vállalkozókat, üzletvezetőket hívom konzultációs fórumra a Vasemberház Dióssy-termébe, melynek keretében a város jelenlegi gazdasági helyzete, illetve a jövőbeni gazdasági fellendülés lehetőségei kerülnének megvitatásra.
Tisztelettel kérem az üzletvezetőket, vállalkozókat, hogy a fórumon való részvételüket szíveskedjenek előre jelezni az 500-709-es telefonszámon vagy a samelmonika@nagykanizsa.hu e-mail címen.
Litter Nándor polgármester
2003. június 12.
lÉndi
5
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
Röst János /SZDSZ/ a Kanizsa újság 2003. május 22-i számában írást tett közzé „Folytassa Vízmű... avagy az „l''Migyüség története" címmel.
Több sajtótájékoztatón hívtam fel a polgármester úr és egyben a városvezetés figyelmét arra, hogy a Vízmű gazdálkodásával kapcsolatban problémák és kérdések merülnek fel a Fidesz-frakció álláspontja szerint.
A polgármester úrtól a mai napig nem kaptam kielégítő választ minden kérdésemre, s sajnos azt sem látom, hogy a felvetett súlyos gondok értő fülekre, s tenni akaró emberekre találtak.
A tettek, cselekvések helyett Röst János írt egy cikket a Kanizsa újságban, ahol a Vízművel kapcsolatban feltett kérdéseimre érdemi választ ugyancsak nem adott, azonban pártjának, és a Magyar Szocialista Pártnak az országos politikában évek óta folytatott gyakorlatát követve csúsztat, mellébeszél, a valóságot elferdíti, és alaptalanul vádaskodik.
Röst János írásának az a lényege, hogy az elmúlt években pártja és az MSZP által mondott hazugságokat ismételgetve továbbra is azzal a mesével etesse Nagykanizsa választópolgárait, miszerint Nagykanizsa sanyarú és méltatlan helyzetéért a Fidesz és az Orbán-kormány a felelős.
Röst Úr!
Ön - tudomásom szerint -1994 óta nagykanizsai önkormányzati képviselő az SZDSZ színeiben. 1990 óta minden választási ciklusban a városnak szocialista, vagy szabaddemokrata támogatottságú polgármestere volt. Az ön pártja és az MSZP között országosan már korábban, és most már helyben is megkötött szövetség nyilvánvalóvá teszi, hogy Ön a várost irányító egyik párt önkormányzati képviselője 1994 óta.
Nagykanizsa mélyrepülése, az az elképesztő mértékű leépülése Nagykanizsának, mely a Dunántúlon a hasonló nagyságú városok tekintetében egyedülálló je-
lenség, 1990 óta napjainkig folyik, tehát egy folyamatról van szó. Városunk leépüléséért, súlyos helyzetbe kerüléséért Röst János is felelős, hiszen 1994 óta önkormányzati képviselő, és 1990 óta foglalkozik pártpolitikával. Ön ahelyett, hogy restellné magát mindazért, ami ebben a városban történt, és mindazért ami nem történt, de megtörténhetett volna 1990 óta, a saját felelősségét át nem érezve másokat próbál besározni.
Röst Úr! Nagykanizsa helyzete romlott az Antall kormány időszakában, romlott a Horn-kor-mány időszakában, és romlott az Orbán-kormány időszakában. Ezért viszont nem a kormányok, hanem a város mindenkori vezetője, polgármestere és a mögötte álló szocialista, szabaddemokrata helyi politikai erők felelősek.
Röst úr! Zalaegerszeg, Kaposvár, Veszprém és még folytathatnám a sort számos dunántúli várossal, miért tudott fejlődni 1990 óta? Azért, mert a városvezetésük mindent megtett a városuk fejlődéséért.
Miért tudott Zalaegerszeg, Kaposvár jobboldali városvezetéssel fejlődni a szocialista-szabaddemokrata Horn-kormány idején is, és miért nem tudta ezt megtenni Nagykanizsa? Azért, mert az említett városok vezetői mindent megtettek városuk fejlődéséért.
Miért tudott a szocialista-szabaddemokrata vezetésű Győr, Székesfehérvár és Veszprém az Orbán-kormány ideje alatt fejlődni, és miért nem tudott Nagykanizsa? Mert az említett városok vezetői nem a hivatalban lévő kormánytól várták a csodát.
Nem a kormányok kötelessége az, hogy egy várost fejlődő pályára állítsanak, hanem az adott város vezetőinek feladata ez.
Ön tulajdonképpen azzal a szemenszedett hazugsággal vádolja a Fideszt és az Orbán kormányt, hogy szándékosan rosszat akart Nagykanizsának, és emiatt került a város mélypontra.
Ki akadályozta meg Nagykanizsa vezetőit, hogy nem csak az elmúlt négy évben, hanem 1990
óta munkahelyeket teremtsenek? Mi köze van a laktanyák átadásának ahhoz, hogy Nagykanizsán nem teremtődtek munkahelyek? A laktanyákat az Orbán-kormány megfelelő állami felügyelet mellett átadta volna az ipari park megteremtéséhez, és működtetéséhez segítséget nyújtott volna. Nagykanizsa szocialista városvezetése azonban az ipari park megteremtésére vonatkozó kedvező ajánlatot elutasította. Ezek a tények Röst Úr!
Ön pártpolitikai síkra terelt egy szakmai kérdést, a Vízmű ügyét. Ön ezzel városunk polgárait újból félre akarja vezetni, mint azt pártja és a vele szövetséges MSZP hosszú évek óta teszi ezt mind az országos, mind a helyi politikában.
Mivel a Vízmű ügyében nem kaptam még kielégítő választ, továbbra is arra fogom kérni polgármester urat, hogy szíveskedjen a meggyőződésem szerint városunk polgárai érdekében feltett kérdésekre választ adni úgy, hogy hathatósabban foglalkozzanak e városunk költségvetését is jelentősen érintő problémával.
Sajnálom, hogy a kérdések Önből indulatokat váltottak ki, de jó lett volna, ha ez az indulat abba az irányba vezette volna Önt, hogy utánanézzen, miért aggódik a Fidesz-frakció vezetője, s mi váltotta ki belőle azt az aggodalmat, hogy több mint 30 kérdést fogalmazott meg az elmúlt időszakban.
Sok kérdés merült fel, de eddig az egészséges vízellátás biztosítása és a Vízmű megfelelő gazdálkodása fontosabb volt számomra, mint más közvetett, az egészséges vízellátástól mesz-szebb mutató következtetés levonására alkalmas kérdés felemlítése. Ilyen kérdés például az, hogy nem az váltott-e ki Önből indulatot, hogy pártjának esetleg van kötődése a Vízmű egyik vezetőjéhez. Vajon igaz-e az a hír, hogy valamelyik vezető az elmúlt választások egyikében SZDSZ-es támogatással indult az önkormányzati választásokon?
Igaz-e, hogy a Vízmű egyik vezető testülete tagjának vállalkozása szerződéses viszonyban van a Vízművel, így közvetetten tulajdonképpen ő maga is dönt arról, hogy cége dolgozhat-e a Vízműnél, vagy sem? Igaz-e, hogy az említett vállalkozó és egyben vezető testületi tag, az országgyűlési választások idején az MSZP jelöltjének kampányfőnöke volt?
Felmerül kérdésként, vásárolt-e a Vízmű úgy telephelyet, hogy adott településen már rendelkezett telephellyel? Vajon megfele-lő-e a gazdálkodása annak a cégnek, amelyik súlyos milliókat költ ilyen célra, amikor a közműfejlesztésre milliárdokat kell a jövőben költenie? Vajon azok, akiknek feladatuk e tranzakciók lebonyolításának ellenőrzése, tudtak-e erről, ha tudtak, megfelelőnek tartják-e az eljárást? Komoly kérdések ezek Röst úr. Ezekkel kellene foglalkoznia!
A Fidesz nagykanizsai önkormányzati képviselőfrakciója szűk lehetőségeihez képest mindent megtesz azért, hogy városunk fejlődő pályára álljon, s ennek érdekében nyitott az észszerű együttműködésre.
Az Ön cikke azonban nem az együttműködés szándékáról szólt. Nem arról szólt, hogy a Vízmű vonatkozásában megnyugtató válaszokat kapjunk, hanem a Fidesz és az Orbán-kor-mány unalomig ismert, szokásos hazug támadásáról.
Városunk fejlődésének elsődleges feltétele az — nézetem szerint -, ha alázattal és tisztességgel végezzük feladatunkat a város érdekében, pártállástól függetlenül. Mi ezt tesszük.
Várjuk továbbra is a Vízmű vonatkozásában a megnyugtató intézkedéseket, s kérem Önt, hogy a hasonló, pártpolitikai indíttatású írásaitól kíméljen meg bennünket és a közvéleményt, mert ez a hozzáállás nem a város érdekét szolgálja.
Cseresnyés Péter frakcióvezető Fidesz Magyar Polgári Szövetség
6

2003. június 12.
A ROMÁK ÉRDEKÉBEN
A tavaly októberi önkormányzati választások óta néhány hónap eltelt már. S hogy a mintegy fél éves képviselőtestületi munkáról maguk a képviselők hogyan vallanak?
- A kisebbségi kompenzációs listáról kerültem a képviselőtestületbe. Igaz a mondás: minden kezdet nehéz! Mivel az előző ciklusban Teleki László képviselte a kisebbséget a testületben, s ő nagyon magasra tette a mércét, komoly feladat állt előttem. Az első hetek — hónapok bizony kemény kihívást jelentettek, hiszen meg kellett ismertetni, s el kellett fogadtatni magamat képviselőtársaimmal — emlékezik vissza a kezdetekre Nagy József képviselő.
- Milyen célokat tűzött maga elé tavaly ősszel?
- Szívem és belátásom, legjobb tudásom szerint a helyi kisebbség megfelelő képviselete a célom. Önállóan hozom meg — sokszor valóban nem könnyű — döntéseimet a kisebbség érdekében, pártpolitikától, frakcióktól függetlenül.
- Milyen területen tud a legtöbbet tenni a kisebbség helyzetének javításáért?
- Érdemi munkát a Szociális és Egészségügyi Bizottság tagjaként tudtam kifejteni az első pillanattól fogva. Ez a bizottság egy kilenc főből álló kis csoport, ahol mindany-nyian arra törekszünk minden ülés alkalmával, hogy a lehető legjobb, leggyorsabb és legigazságosabb
döntések szülessenek minden kérdésben. Egyébként az önkormányzati választásokat megelőző kampány során ismerkedtem meg én is olyan élethelyzetekkel, találtam magam szembe olyan — a szó szoros értelmében vett napi megélhetési gondokkal küszködő családokkal, sorsokkal —, ami engem is megdöbbentett, és arra sarkallt, hogy ennek a rétegnek a problémáival kiemelten foglalkozzam. A roma vezetők eddig ezt a réteget nem szólították meg, pedig a leginkább rászorultabbak ezek a családok.
- Hogyan tartja a kapcsolatot a roma kisebbséggel?
- Az általános gyakorlattól eltérően nincsenek megjelölt fogadóórák, vagy ha úgy tetszik, minden munkanap az. A Dunántúli Roma Vezetők Szövetségének kanizsai irodájában, a Teleki u. 3. sz. alatt ugyanis minden nap elérhető vagyok mindazoknak, akik szeretnének velem találkozni, segítséget kérni. Ma már naponta 10—15 ügyfél érkezik ide, sokan mint helyi önkormányzati képviselőt keresnek.
- Milyen problémákkal keresik meg Önt?
- Nagyon széles a skála. Vannak, akiknek már az is megoldhatatlan problémát okoz, ha egy nyomtatványt kell kitölteniük. Az ilyen jelle-
gű kéréseket ugyanolyan komolyan kell venni, mint mondjuk az elhelyezkedési problémákkal küszködő-két. Szerencsére az előzőek azonnal orvosolhatók is, az utóbbiak megoldása viszont sajnos sokkal bonyolultabb. Pedig a Munkaügyi Központ helyi kirendeltségével kiváló munkakapcsolat alakult ki, amiben csak tudnak, segítenek. Többször jártam helyszíni szemlén a „ Citrom szigeten ", ahol valóban olyan tragikus állapotok uralkodnak, amilyenekről szerte a városban hallani. De többen megkerestek a Ligetvárosból is. A nemrégiben átadott szociális bérlakásokban élők hívják fel egyre többen a figyelmemet arra, milyen hiányosságokat tapasztalnak otthonukban. Nincs a lakásokban például semmiféle tároló helyiség, spájz, helyenként beáznak a falak Ezek mind—mind olyan tervezési vagy kivitelezési hibák, amelyeknek a kiküszöbölése nem igényelt volna csillagászati összegeket, ugyanakkor az ott élők komfortérzetét javította volna. Úgyhogy a következő szociális bérlakások építésekor — mert hiszen ezek szükségességéhez nem fér kétség — célszerű lenne tanulni a hibákból, és eleve elkerülni azokat. Aki csak megkeres, mind—mind úgy érzi, az ő gondja a legnagyobb, az ő ügye a
legfontosabb. Ezért tehát én nem tehetek különbséget kérés és kérés között, nem állíthatok fel fontossági sorrendet. Arra kell törekednem, hogy minél több probléma megoldásra találjon.
- Az előbb említette a Dunántúli Roma Vezetők Szövetségét (DRVSZ), illetve annak kanizsai irodáját. Mivel foglalkozik ez a szervezet?
- A DRVSZ a Dunántúl négy megyéjében, Tolnában, Baranyában, Somogyban és Zalában tömöríti a kisebbségi önkormányzatok és roma civil szerveztek vezetőit, képviselőit. Olyan középtávú stratégia kidolgozásán fáradozik jelenleg, amelyben az oktatás, a kultúra, a foglalkoztatás területén, a szociális vagy éppen diszkriminációs problémák megoldásában léphetünk előre. A zalai középtávú program 20-án kerül a megyei közgyűlés elé, a megyénkben működő 55 kisebbségi önkormányzat közül 50 a támogatásáról biztosított bennünket. Ahhoz azonban, hogy a DRVSZ valóban teljesíteni tudja a maga elé kitűzött célokat, elengedhetetlenül fontos, hogy a megyei- és az országos CKÖ tagokkal, valamint a megyei jogú városok Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökeivel, szervezeteivel is kiegyensúlyozott, pártpolitika mentes legyen az együttműködésünk
Sz.M.
2003. június 12.

AZ ELSŐ FECSKÉK
Az első "fecskék" már fészket raktak a Dózsa György úton felépült és a közelmúltban felavatott Fecskeház eresze alatt. Az ifjú há-
zasok garzonházának tervezésére a Stílus Kft. nyerte el a pályázatot. Krémer József ügyvezető elmondta, lépcsőházanként 11 lakást, összesen 44 lakást alakítottak ki az egyemeletes plusz
tetőtérbeépítéses épületben. A földszinten és az emeleten négynégy lakás, míg a tetőtérben lépcsőházanként három lakás található. Összesen hatféle típusú, tíz db egyszo-
bás és egy db másfélszobás van lépcsőházanként. Megtalálható
a klasszikus garzon, ahol egy légtérben van kialakítva a konyha, az étkező és a nappali, de van olyan is, amelyiknek a konyhája és a szobája is külön van.
Mindegyik lakáshoz önálló fürdőszoba tartozik. Az előszobák beépített szekrényeiben sok a rakodási lehetőség, így nem kell sok bútort vásárolniuk a fiataloknak.
A tervezők igyekeztek a mai kor igényeinek megfelelő lakásokat kialakítani, bár a lehetőségeik korlátozottak, a költségek behatároltak voltak, hiszen az állam nem finanszíroz luxuslakásokat. Minden lakásnak van erkélye, a négy lépcsőház a Dózsa György út felől és a belső udvar felől is megközelíthető. Az épületektől viszonylag távol, de nagyon könnyen elérhető közelségben minden lépcsőházhoz parkoló is épült. A lakások egyedi központi fűtésűek és saját kazánnal rendelkeznek.
B. Zs.
megnyitóra kerül sor. A programok között szerepelt még az utcák közötti főzőverseny, amelyen minden induló utca első lett. Néptáncbemutató, a Fittnes Center műsora, a Határőrség kutyabemutatója színesítette a rendezvényt.
A Miháldi-tónál lezajlott horgászversenyen első lett Molnár Mihály, második, a különdíjat is magáénak tudható Vajda Gyula a majdnem 7 kilogrammos fogassal. A felnőtt női kategóriában Józsa Miklósné végzett az első helyen. A nap utcabállal, május-fa kitáncolással ért véget.
N. K.
Június 6-án és 7-én kispályás labdarúgás, valamint három kategóriában (újonc, serdülő,ifjúsági) zajló asztalitenisz verseny előzte meg a Pünkösd Vasárnapján megrendezésre kerülő miháldi falunapot. Június 8-án délelőtt a sportpályán a Pünkösd Kupa keretében az utcák mérkőzhettek meg kispályás labdarúgásban, röplabdában. A fociban első a Béke utca, második a Papp Builders, harmadik a Kossuth utca csapata lett. Röplabdában is első helyezést ért el a Béke utca csapata, második a Dózsa Vegyes, harmadik helyen a Tűzhányók csa- pat végzet. Ezt követően a művelődési házban kiállítás
KÖRNYEZŐ SZEMMEL
SZIGORODÓ SZABÁLYOK
ÖREGFÖRHÉNCEN, NAGYRADÁN ÉS ZALAKAROSON
Működik a növényvédelmi előrejelző rendszer Nagyradán, Zalakaroson és Öregförhén-cen. A városból és környékéről folyamatosan szolgáltatnak adatokat a műszerek a Zala Megyei Növényvédő Állomás felé. A beérkező információkról pedig folyamatosan készít prognózist az intézet.
KULLANCSIRTÁS VÁROSSZERTE
Ebben az évben is volt kullancsmentesítési akció a városban. A növényvédelmi munkálatok keretében több játszótéren és a közterületeken is voltak permetezések. A nagykanizsai gyerekek egyik kedvelt nyári pihenőhelyén, a Zöld Táborban is megtörtének az évad kezdés előtti permetezések, kullancsirtások, épp a táborozók védelme érdekében. Mint a szakemberektől megtudhattuk, a kaszálások, fűnyírási akcióknak is van némi megelőző szerepe a kullancsok szaporodásának korlátozásában.
A magasabb színtű jogszabályok változásai, az egyre szigorodó környezetvédelmi szemlélet által diktált követelmények indokolták a környezetvédelem helyi szabályairól szóló rendelet módosítását.
Növényvédelmi bírság Az egyik ilyen ismét aktuálissá váló probléma a parlagfüves területek parlagfű-mentesítésének gyors és hatékony megoldása. A szakemberek szükségesnek látják a szennyezett területek tulajdonosainak felszólítási módjában való változtatást, a növényvédelmi bírság bevezetését. Az új szabály értelmében a parlagfüves területek tulajdonosa, kezelője, a Közterület Felügyelet felhívásának kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles eleget tenni a parlagfűmentesítésikötelezettségének. Aki ennek nem tesz eleget, azzal szemben a jegyző közérdekű védekezést rendelhet el, az aki ezt a kötelezettségét is elmulasztja, bírságolható, és költségére elvégeztethető a parlagfű-mentesítés.
Égetni tilos
Az avar és kerti hulladékok égetési szabályainak módosítása a légszennyezés mértékének csökkentését szolgálja, elősegíti a tüzelés helyett a kerti hulladékok komposztálással való hasznosításának minél szélesebb körben történő bevezetését. Az új szabályozás szerint tilos a családi házas övezetekben avart és kerti hulladékot égetni május 1. és szeptember 30 között. Az ezen kívüli időszakokban pedig kizárólag a hét első két napján lehet. Szintén levegőtisztaság-védelmi szempontból fontos módosítás a 70-140 kW-os tüzelőberendezések bejelentési kötelezettsége. Ezzel lehetővé válik, hogy a helyi környezetvédelem átfogó képet alkosson a viszonylag kis teljesítményű, de ugyanakkor nagyszámú légszennyező forrás kibocsátásáról, elhelyezkedéséről.
Sózni nem ajánlott A közterületek tisztántartására vonatkozó szabályok változását az elmúlt évi tapasztalatok in-
dokolják. A hótól, jégtől síkossá vált járdát, lépcsőt, a fagyást, a hóesést követő lehető legrövidebb időn belül meg kell tisztítani, oly módon, hogy az a biztonságos közlekedést lehetővé tegye. A csúszásmentesítésre olyan szóróanyagot kell használni, mely a közlekedés biztonságát nem veszélyezteti. Nem ajánlott a tiszta sót, vagy ennek tömény oldatát síkosság elleni védekezésre használni. A szóróanyag beszerzésről a takarításra kötelezettnek kell gondoskodnia. A magáningatlanok, közterületek és egyéb bérlemények előtti járdaszakasz, zöldsáv és a mellette húzódó nyílt árok, kapubejárat, valamint annak műtárgyai tisztántartásáról az ingatlan kezelője, tulajdonosa köteles gondoskodni. A takarítás során összegyűlt szemetet, söpredéket tilos a zöldsávon elhelyezni, illetve az útra söpörni.
A testület a helyi szabályozókra vonatkozó változtatásokat elfogadta.
D.É.
8

2003. június 12.
MIHÁLD
Zerkowitz udvari koncert
A nyugalom szigete zenében
2003. június 19. csütörtök, 20.30
Fellépnek:
Harmónia Vonósnégyes
Zerkowitz Quartet Gerócs Éva előadóművész Kollonay Zoltán zongoraművész Zárásként: görögtűz
A koncert ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!
Iroda- és Számítástechnikai
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3. Tel.: 20/9649-930 20/3327-927
Számítástechnika: számitógépek, notebook-ok, nyomtatók, szoftverek, kellékanyagok Irodatechnika: pénztárgépek, fénymásolók, telefonok, faxok, kellékanyagok Reklám: névjegyek, szórólapok, meghívók, reklámtáskák, ajándéktárgyak forgalmazása, feliratozása: festéssel (tamponnyomás), hímzéssel, szitanyomással
Szaktanácsadás - hálózatépítés - átalánydíjas karbantartás
WEB-lap készítés - fénymásolás, sokszorosítás - arhiválás ^ ^ tOÍH G t
STÚDIÓ
TERVEZÉS - KIVITELEZÉS
E-Mail: pontmi@chello.hu
IONCSERÉLT VÍZ FORGALMAZÁSA
Kémiailag és biológiailag ellenőrzött vizünket kiemelten ajánljuk speciális célokra, és ott, ahol a cél a vízkőlerakódás • megakadályozása.
Kapható 6 literes és 10 literes kiszerelésben bruttó 250 Ft ill. 300 Ft egységáron.
Cím: Kanizsaqua Bt, Nagykanizsa, Kossuth tér 17. Tel: 06-20-9-721-214,06-20-9-292-846
THÚRY GYÖRGY Kereskedelmi és Vendéglátó- és Szakkmunkásképzö Iskola 8801 Nagykanizsa, Kisfaludy Sándor u. 2. Tel.: 93/509-590, fax: 93/509-599
A Thúry György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola az érettségizettek számára az alábbi nappali szakképzési lehetőségeket kínálja:
A szakma OKJ száma A szakképesítés .
megnevezése képzés ideje
52 7862 02 kereskedelmi technikus 2 év
52 7822 02 vendéglátó technikus 2 év
52 7872 02 idegenforgalmi technikus 2 év
A képzéssel kapcsolatos írásbeli tájékoztató anyag és jelentkezési lap az iskola titkárságán igényelhető.
Jelentkezési határidő: 2003. június 30.
Cím: Nagykanizsa, Kisfaludy S. u. 2. Telefon: 93/509-591, fax: 93/509-599
THÚRY GYÖRGY Kereskedelmi és Vendéglátó- és Szakkmunkásképzö Iskola 8801 Nagykanizsa, Kisfaludy Sándor u. 2. Tel.: 93/509-590, fax: 93/509-599
A Thúry György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola 2 éves kereskedelmi szakmenedzser felsőfokú szakképzést indít (OKJ 55 7862 01) bel- és külker, szállítmányozó, marketing-reklám szakon. A nappali képzés államilag támogatott diákigazolvány és diákhitel igényelhető.
A jelentkezés feltétele: középiskolai érettségi Jelentkezési határidő: 2003. június 20. Felvételi vizsga: 2003. június 27. 09.00 óra Pótjelentkezés határideje: 2003. augusztus 18. Pótfelvételi vizsga: 2003. augusztus 22. 09.00 óra Beiratkozás időpontja: 2003. szeptember 1.
Jelentkezési lap az iskola titkárságán igényelhető. Cím: Nagykanizsa, Kisfaludy S. u. 2. Telefon: 93/509-591, fax: 93/509-599
2003. június 12.

9
TRIATLON
DESEDA TRIATLON
Rövidtávú Országos Bajnokság
EB válogató verseny - 2003 május 31 szombatTáv: 1500 méter úszás, 40 km kerékpár, 10 km futás Ács László a Tri-Co Triatlon Klub versenyzője a senior I. korcsoportban 2:20:45 idő eredménnyel a 2.helyezést érte el.
KAPOSVÁRON SPRINT RANGLISTA VERSENY
2003. június 1. vasárnap Táv: 750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás Ács László 1.10:30 idővel az összevont senior korcsoportban az abszolút 1.helyet szerezte meg.
ERŐPRÓBÁK KÉTKERÉKEN
Pünkösd vasárnapján került sor a 12. Kanizsa Kupa Triatlon egyetemi és főiskolai bajnokságára. Ugyanezen a napon voltak a Zala Megyei Diákolimpiai döntő erőpróbái is. A Csónakázó-tónál szintén ezen a napon került sor a gyermek és ifjúsági korcsoport nyílt versenyére is.
EGERSZEG DUATLON
2003 .Zala Megye Nyílt Bajnoksága
2003 május 24. Táv: 5km futás, 20 km kerékpár, 2,5 km futás Ács László a Tri-Co Triatlon Klub versenyzője abszolút sorrendben 3.helyezést, senior korcsoportban helyezést ért el.
• • *
SPORTLOVESZET
A KUPA KANIZSÁN MARADT
A kanizsai nyertes csapat
Június elsején, 14 év kihagyás után ismét versenyt rendeztek a nagykanizsai lőtéren. A versenyre a Nagykanizsai Polgári Sportlövész Egylet szervezésében került sor. A pécsi, budapesti csapatok részvételével rendezett versenyen a nagykanizsai siker született, a kupa, amelyet a nagykanizsai egyesület nemrégiben saját pénzén szerzett be az eltűntek helyett, itthon maradt. A ver-
partira is sor került. A valamivel több mint harminc tagot számláló egyesület tavaly kapta meg a lőteret, és áldozatos, önerős munkájuk nyomán került ismét használható állapotba.
Kovács Tibor, az egyesület elnöke a további terveikről szólva elmondta, szeretnék, ha a későbbiek során hivatalos gyakorlóterepként működne a lőtér, ennek tárgyi feltételei
seny végeztével baráti hangulatú beszélgetésekre, gulyás-
már adottak, jelenleg folynak az engedélyeztetési eljárások.

• baseball DUNA KUPA
:
A hétvégén kerül sor a Duna
Kupa Nemzetközi Baseball és Softball Tornára Nagykanizsán. A 3-3 osztrák, szlovák és magyar férfi valamint női csapat a Virág Benedek úti pályán mérte össze tudását a
szombaton, vasárnap és hétfőn • tartott meccsek keretében. A • férfiak között a magyar csapat • bizonyult a legjobbnak, míg a , softballos magyar lányok a har- • madik helyen végeztek. *
• é<
10
ílfl
LABDARUGAS
NEMZETKÖZI TORNA MIKLÓSFÁN
Június 14-én a miklósfai futballcsapat, az NLK és az olasz Pove Del Grappa (az olasz Vincenza megye első osztályú csapata) részvétlével 17 órától barátságos körmérkőzésre kerül sor a miklósfai pályán. Az olasz csapat meghívását egy korábban kialakult baráti kapcsolat tette lehetővé, tudhattuk meg Lakatos Istvántól, a szervezők egyikétől. A meccset követően vidám összejövetelre, bálra kerül majd sor a helyi csapat szervezésében. A programokra minden érdeklődőt szeretettel várnak.
ARANYÉRMES UTÁNPÓTLÁS CSAPAT
A MÁV NTE utánpótlás csapatai az NBII. Bajnokságban aranyérmet szereztek. Utolsó mérkőzésen a Marcali együttese ellen győztek, ezzel jogot szereztek az Országos Elődöntőben való részvételre is, tájékoztatta lapunkat Kozma Lajos Utánpótlás Vezető.
sportnap
Június 22-én rendezik meg a városi és körzeti sportnapot a Mindenki Sportpályáján és a Péterffy Általános Iskolában. A verseny célja, hogy a városban működő sportegyesületek, szabadidős szervezetek, vállalatok, üzemek, cégek, hivatalok, valamint a város vonzáskörzetében lévő települések lakói számára olyan sportos esemény szerveződjék, amelynek keretében összemérhetik felkészültségüket. További cél a szabadidősport népszerűsítése, az aktív pihenésre való ösztönzés. A versenyt a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya rendezi a sportági szakszövetségekkel együtt. Nevezni június 13-ig lehet, atlétikában, kézilabdában, kispályás labdarúgásban, teniszben, asztaliteniszben, sakkban, és gólyalábon járásban. Versenyzési feltétel, hogy egy sportoló a versenyen csak egy szervezet, egyesület színeiben szerepelhet..
2003. június .
♦ 2003. június 2-án délelőtt három román állampolgárt állítottak elő a járőrök, mert engedély nélkül gyapjútakarókat árusítottak Nagykanizsa területén. Velük szemben a BÁH folytatja le az eljárást.
♦ 16 órakor a mentősök jelentették be, hogy egy fiatal fiú holtteste van egy 10 emeletes lakóház tövében. A fiatalember halálát államigazgatási eljárás keretében vizsgálják, az eddigi adatok szerint öngyilkossági szándékkal vetette ki magát az emeletről.
♦ Az este folyamán egy gyermekkorú és egy fiatalkorú eltűntet sikerült megtalálni a járőröknek, majd egy tartás elmulasztása miatt körözött férfi került rendőrkézre.
♦ Éjfél után pár perccel jött be egy anya, hogy 12 éves gyermeke már három napja nem ment haza. A fiút másnap délután Siófokon találták meg a kollégák.
♦ Szerdára virradóra három pincébe is betörtek. A szomszédos épületekből fűnyírókat, tévét és egyéb berendezési tárgyakat tulajdonítottak el kb. 100.000 forintos értékben.
♦ Éjjel 11 órakor állították elő azt a fiatalkorú leányt, aki immáron sokadszorra szökött meg az intézetből. Meghallgatása után ismét visszaszállították, ám onnan hamarosan ismét megszökött. Előállították, meghallgatták, visszavitték, két óra múlva ismét az utcán találták a járőrök, előállították, meghallgatták, visszavitték — és így tovább.
♦ Csütörtök reggelre az ajtózár kiszerelésével hatoltak be ismeretlen tettesek abba a műhelybe, ahonnan 200.000 forint értékben vittek el különböző kisgépeket.
♦ 11 óra 53 perckor érkezett a bejelentés, mely szerint egy motorkerék-
páros felborult az Eötvös téren. A motoros sisakja alá berepült egy darázs, ettől megijedt, hirtelen fékezett, ám a járművet már nem tudta megtartani. Az eséstől nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett.
♦ Egy óra múlva egy kerékpáros is borult — kiesett a bicikli első kereke -, nyolc napon túl gyógyuló kulcscsonttörést szenvedett. Kora este a baleseti ambulanciáról is kerékpáros sérültet jelentettek, neki a vállízületi szalagja szakadt.
♦ Szombaton két személy úgy próbált egy nagyáruházból értékesebb napszemüvegeket lopni, hogy azokra olcsóbb termékek kódját tették. így sem jártak sikerrel.
♦ Videó-kamera és ruhák voltak abban a gépkocsiban, melyet este 9 óra körül törtek fel egy parkolóban. A tulajdonosnak 627.000 forintos lopási kára keletkezett.
♦ 8-án este 22 óra után a baleseti ambulancián jelent meg egy hölgy ellátásra, akit egy vasúti átjárónál támadt meg egy ismeretlen személy. A bántalmazás következtében eltörött a sértett állkapcsa.
♦ Hajnali öt órakor a csendesriasztó jelzésére mentek ki a járőrök egy temetőbe. Az éj leple alatt a raktárba hatolt be az ismeretlen tettes, s onnan damilos bozótvágó géppel távozott.
♦ Ismét csalók járnak környékünkön. Egy idős bácsihoz azzal a mesével állított be két ismeretlen férfi, hogy 30.000 forint értékű ajándékot hoztak neki, de csak akkor adhatják át, ha megmutatja nekik nyugdíjszelvényét, illetve kitölt egy nyomtatványt. Míg a bácsi a kértekkel volt elfoglalva, addig azok megszabadították 309.000 forintjától.
- Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
- A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
- Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/ 312-706
Tisztelt Per/Patvar Rovat!
Három éve már, hogy elváltunk. A két gyermekem a volt feleségemnél maradt. Én is szerettem volna őket, de végül megegyeztünk, mondván: "Jobb a békesség!". Ennek fejében viszont én elég gyakran, hetente akár több alkalommal is találkozom a gyerekekkel néhány órára. Szükség szerint én segítek nekik a tanulásban is. Minden évben a nyárból a júliust együtt töltöttük eddig. Most is így készültem. Erre az időpontra tettem magam szabaddá. Május végén felhívott a volt feleségem és azt mondta, hogy a gyerekeket nem tudja elengedni július hónapba, mert most ő is akkor megy a Balatonra. Vigyem el őket augusztusban. Én a szabadságomon nem tudok változtatni. Ezt a volt házastársam is tudja. Nálunk már az év elején ezt beosztják. Senki nincs, aki velem cserélni tudna. A volt házastársam pedagógus, a nyaraló a szüleié, akik egész nyáron át ott tartózkodnak. Nem tudom mi az akadálya annak, hogy augusztusban menjenek a Balatonra. A volt feleségemnek csak azt válaszolhattam, hogy én nem tudom másként megoldani, júliusban akarom elvinni a gyerekeket, ehhez ragaszkodom. Erre ő azt felelte, hogy "Akkor megnézheted magad, mert csak az előírt időben fogom a gyerekeket neked odaadni." Nekem érthetetlen az ö magatartása, hiszen eddig e téren nem volt köztünk vita. Sikerült mindent kulturáltan rendeznünk. A gyerme-
keink életében a válásunk így nem okozott nagy törést. írják meg nekem, hogy megte-heti-e a volt feleségem, hogy csak az egyezségünkben kikötött időpontokban adja oda a gyerekeket? Az egyezségünk szerint egyébként júliusban nekem jár négy hét..
"elvált szülő" jeligére
Tisztelt Uram!
Sajnos azt kell válaszolnom, hogy a volt házastársa valóban megteheti, hogy az egyezségükhöz ragaszkodik, és az abban rögzített időpontokban adja át láthatásra Önnek a gyermekeket. Kötelezni is csak az egyezségben foglaltak betartására lehet. Tanácsom az, hogy próbáljanak a továbbiakban is együttműködni a gyermekek láthatása, nevelése vonatkozásában. Nagyon fontos, mint ahogyan Ön is írta, ne okozzon törést a szülők válása a gyermekek életében. A leveléből az tűnik ki, hogy a gyermekek már iskolás korúak. Lehet, hogy velük is meg kellene beszélni ezt a problémát, hiszen róluk van szó. A kapcsolattartás akkor működik jól, ha a volt házastársak békésen megegyeznek. A kapcsolattartást nem akadályozzák. Megpróbálnak olyan helyzetet teremteni, hogy a házasság felbontása a gyermekekhez fűződő viszonyukat lehetőleg ne befolyásolja.
dr. Stepán Annamária
ügyvéd
CSAK EGY PILLANAT ...
Csak egy pillanat, s gépjárművünkből az utastérben hagyott értékek eltűnnek.
Az utcán járva-kelve bizony óhatatlanul is feltűnik a szemlélődőnek, hogy hány, de hány autóban vannak szem előtt hagyva csomagok, táskák, sokszor még nagy értékű műszaki cikkek is. Ezek szinte sikítanak: „Vigyél el, ne hagyj itt! Félek egyedül!" Sajnos nagyon sokan járnak éppen e tárgyak „megmentésének" érdekében nyitott szemmel és „füllel", s szakértelmüknek tudható, hogy egy pillanat alatt feltörik a
gépkocsit, a magányos tárgyak pedig „társra találnak". Tűnt így már el nagy értékű lap-top, sokmillió forint hanyagul egy kis táskába dobva, ruhaneműk (bőrkabátok, öltönyök!), de törtek már fel autót napszemüvegért, névjegykártya-tartóért is. Sokszor halljuk, hogy csak egy pillanatra ugrottam be a boltba, miért pakoljam ki az autót, miért vigyem magammal azt a rengeteg csomagot? Tényleg, miért? így legalább majd otthon sem kell cipekedni, pakolni, hisz azt megoldják helyettünk mások egy pillanat alatt!
A csomag-hegyekkel valóban nem kell bajlódni, ám sokkal biztonságosabb azt eleve a csomagtérben tárolni — erre találták ki! Pénzünket, iratainkat tartalmazó kistáska viszont mindig nálunk legyen, egy percre se hagyjuk az autóban. Eltűnik a táskánk, benne minden iratunk. Maga a lopási kár nem olyan vészes, de a rongálással is lehet akár 100.000 forint fölé rúgó kárunk. S akkor még nem beszéltünk arról a rengeteg bosszúságról és utánajárásról, melybe az elveszett okmányok pótlása kerül. Idő, pénz, bosszúság. Kell ez nekünk?
E bűncselekmények megakadályozása érdekében a Zala Megyei
Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési akciót szervez. A dolog lényege, hogy a járőrök - ha olyan gépkocsit észlelnek, melynek utasterében bármilyen tárgy van -, egy szórólapot hagynak a szélvédőn, ezzel hívják fel a veszélyre a tulajdonosok figyelmét. E szórólap figyelmeztetés, figyelemfelhívás. Figyelmeztet arra, hogy legtöbbet mi magunk tehetjük meg biztonságunkért, mi magunk előzhetjük meg leginkább a sérelmünkre elkövetett bűncselekményeket.
Bükiné Papp Zsuzsanna
rendőr hadnagy bűnmegelőzési előadó
2003. június 12.
ÉjflÍ^
11
ERDEI ISKOLA
1997 óta hagyomány már a Péterffy Sándor Általános Iskolában, hogy az alsó tagozatosok egy hetet erdei iskolában töltenek. Az idén június első hetében zajlottak a, tábori események, s a helyszín ezúttal is a Csónakázó tó területén lévő zöldtábor, ahol a változatos programok a szabadban szerveződnek. Első nap, a tábornyitást követően a felszíni formákkal ismerkedtek meg, majd tisztasági őrjáraton vettek részt, a délután hátralevő részében pedig a nemescsói diákokat látták vendégül. A Föld Napját — mert, hogy a hétfői programok e jeles nap jegyében szerveződtek — a Növények Napja követte kedden, amikor erdei túra alkalmával vizsgálták az erdő növényvilágát. A délutáni kézműves foglalkozáson a csuhébaba készítés rejtelmeibe pillanthattak be, de voltak sokan kö-
zülük, akik indián fejdíszt készítettek maguknak, vagy papírsárkány készítéssel próbálkoztak — hiszen mindegyikre volt lehetőség. Szerdán tartották az Állatok Napját, ekkor az állatmenhelyre kirándultak a kicsik, hogy aztán az ott szerzett tapasztalataikat összevethessék kedvenc állataikról kialakult véleményükkel. Délután erdei színház volt, a 3. a. osztályosok mutatták be Lázár Ervin: A költői verseny című darabját. A Víz Napjáról és a Környezetvédelmi Világnapról éppen ez utóbbi évfordulóján, június 5-én csütörtökön emlékeztek meg. A tábor zárására pénteken került sor, ekkor a kicsik hozzátartozói részvételére is számítottak, hiszen családi főzőver-seny és sportvetélkedő keretében zárta kapuit az idei erdei iskola.
EVFORDULO A PIPITÉR OVODABAN
Június 6-án a kiskanizsai Pipitér Óvoda 115. évfordulójára ünnepi műsorral emlékeztek meg, melynek a Kiskanizsai Általános Iskola adott otthont. Az óvoda ezen alkalomból ünnepi hetet tart, minden napra kü-
MAJUSFAKITANCOLAS
A Nagyrác úti Pipitér Óvodában június 11-én májusfakitán-colást tartottak. A műsor elején a Kiskanizsai Általános Iskola táncosai palotást, majd néptáncot
adtak elő, de az óvodások is előadhatták műsorukat. A programok között táncház, kézműves foglalkozások, éneklés is szerepelt.
KÉZMŰVES NAPOK
A háromnapos játékos-táncos kézműves napok célja, az óvodák közötti tapasztalatcsere, hogy milyen keretek kialakítása mellett a leghatékonyabb, élményszerűbb a folklórral kapcsolatos ismeretek átadása a gyerekeknek. Június 16-án a gyermektánc jelentőségéről, a zene és a lépésanyag választásról, a táncháztartás módjáról tartanak előadást. Ezen a napon a rongybabakészítéssel, papírhajtogatással ismerkedhetnek meg a gyerekek. A kedd délutáni téma a játékfűzések olvasásának módja, gyakorlati munkaként a bőrözés szerepel. A szerdai napon a Pintyőke Fesztiválra való felkészüléshez nyújtanak segítséget, szó lesz a színpadra állítás kérdéseiről, buktatóiról, valamint a szövést kísérhetik figyelemmel a résztvevők.
lönféle programokat szerveznek a gyerekek számára. Délelőtti sütés, kirándulás, a megkülönböztetett jelzésű járművekkel való ismerkedés, sportverseny és a pénteki gála alkotta a fő programokat.
KONFERENCIA TÖRTÉNELEMTANÁROKNAK
Tolerancia közös történelmünk tanításában címmel konferenciát tartottak május 31-én történelemtanárok számára a Thúry György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában. Bevezető referátumot Göncz Ferenc mondott a Nemzetiségi és etnikai viszonyok a XIX. század első felében témakörben, korreferátumot tartott Ivana Puzak, Horvátország a XIX. század első felében címmel, valamint Göncz László ismertetett néhány adalékot a mai Muravidék reformkori helyzetelemzéséhez.
LESZ FOLYTATAS
Befejeződtek a Halis István Városi Könyvtár által szervezett számítógépes tanfolyamok. Az elmúlt évben az informatikai kormánybiztosságtól a Széchenyi-terv keretében pályázaton nyert összegből tíz számítógépet vásároltak, és vállalták, hogy több mint 160 embert megtanítanak a könyvtárismeretre és az internet használatára. A tanfolyamok befejeződtek, a 20 tanfolyamon összesen 214-en vetek részt. A tapasztalatok alapján további igény mutatkozik hasonló tanfolyamok szervezésére. Szeptembertől újabbakat indít a könyvtár, a jelentkezőknek azonban támogatás hiányában az 50 forint helyett 100 forintot kell fizetniük óránként.
SZÉPÍTÉSZ TALÁLKOZÓ
Az elmúlt szombaton a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozatának szolgáltatási osztályán belül a fodrászok és kozmetikusok baráti találkozójára került sor. A Látóhegyen megrendezésre került program remek kikapcsolódást ígért, hiszen volt gólyalábas oktatás, halászlé-főzés és egyéb szórakoztató műsorok is.
TINTATARTÓS PADOK
A helytörténeti gyűjteményük gazdagításához tintatartós padokat keres az együtt Kiskanizsáért Egyesület. Horváth Jánosné elnök elmondta, nemcsak a kiskanizsai településrészért tenni kívánó emberek segítségét várják, hanem a városkörnyék településeiről is szívesen fogadják a még megtalálható iskolabútorokat.
EPÜL A KERITES
Május végén kezdődtek, de jelenleg is folynak a miklósfai iskolában a kerítésépítési munkálatok. Az iskola területét kb. ötven méter hosszan választja el a mellette lévő területtől az épülő létesítmény. A beruház jórészt önerőből, a városrész vállalkozóinak áldozatvállalásából, felajánlásaiból épül.
TE DEUM
A Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola évzáró műsorára a Felsővárosi Templomban kerül sor június 16-án, 17 órától. A műsor keretében fellépnek az iskola diákjai, tanárai, kis-gimnazisták kórusa, a Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskar. Vezényel Cseke József, Katona Noémi, orgonán kísér Martonné Németh Mária. A Te Deum-ot követően a tanévzáró ünnepségre 18 órától kerül sort az intézmény udvarán.
ZÁRKÖRÜ BÁL
A korábbi évek hagyományaihoz híven zárkörű tanévzáró bált rendeztek a Batthyány Gimnázumban elsősorban a nagygimnazisták számára. A bálon kizárólag az intézmény diákjai vehettek részt, jegyek csak a helyszínen, a diákigazolvány felmutatása mellett voltak válthatók. A bál 18 órakor kezdődött, a belépést 19 órát követően a rendezők nem engedélyezték, és a rend fenntartása érdekében tilos volt a ki-bemászkálás is .
DROGOK
NÉLKÜL
A napokban jelent meg a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Diákönkormányzatának lapjának különszáma, melyben — ígéretüknek megfelelően - kortárs segítők válaszolnak diáktársaik dohányzással, alkohollal és kábítószerezéssel kapcsolatos kérdéseire. Az elmúlt hetekben beküldött, jeligével ellátott sok-sok kérdés arról tanúskodik, hogy bizony vannak (voltak) még megválaszolatlan kérdéseik a fiataloknak a szenvedélybetegségekkel kapcsolatban. A közvetlen hangvételű, hasznos információkban bővelkedő kiadvány is egy plusz segítség lehet ahhoz, hogy a tizenévesek távol maradjanak e káros szerektől, vagy ha esetleg már kipróbálták valamelyiket is, ne váljanak azok rabjaivá.
SZOBOR ES KAPU
Szent György szobor és hegykapu készül a Szentgyörgy vári hegy második hegyhátának bejáratához. A szobor avatására csak a jövő évi Szent György napon kerül sor, de a terep rendezése már folyamatban van, éppúgy mint a tereptárgyak készítése.
12
jinÉií
2003. június 12.
06.00 — Krónika 06,39 — Körjárat 06.49
— Civilek 06.5Ö — Jelkép — katolikus 07.09 — Önök mondták 07.19 — Mi Várunk 07.29 — Portré 07.39 — Krónika 07.49 — Lapozó 09.00 — Gyermekfilm — HTV 10.00 — Különjárat — zenei magazin
— HTV 10.30 — TV shop 11.00 — Egészség és környezet hírmagazin — HTV 11.30 — Ottó motor — autós magazin — HTV 12.00 — Lapozó 16.30 — Cubix a javíthatatlan robot — animációs sorozat — HTV 17.00 — Kapolcs után, Kapolcs előtt
— HTV 17.30 — TV mozi — Keserű igazság — magyar film 18.56 — Sajt 19.27 — Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 19.57 — Helló Doki! - magyar TV film sorozat 20.57 — Maksavízió — HTV 21.57
— Bence show — HTV 22.27 — Különjárat
— zenei magazin — HTV 23.00 — Lapo-
június 15. vasárnap
június 16. hétfő
járat 19.21 — Kamarai percek 19.31 — Business mix magazin — HTV 20.00 — Jövő 7 20.10 — Házban ház körül
20.21 — Krónika 20.32 — Nyitott világ
— Néptáncok 2. - HTV 21.02 — Trópusi hőség — bűnügyi sorozat — HTV 22.02 — Bence show — HTV 22.31 — Business mix
— gazdasági magazin — HTV 23.00 — Lapozó
június 18. szerda
06.30 — TV mozi —■ Keserű igazság — magyar film 07.57 — Sajt 08.27 — Lapozó 09.03 — Gyermekfilm — HTV 10.03 — Virágzó Magyarország — városról városra
— HTV 10.33 — TV shop 11.03 — Maksavízió — HTV 12.00 — Lapozó
16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat
— HTV 17.00 — Forog az idegen — HTV 17.30 — Mese 17.40 — Kapocs — 6. sz.
Választókerület — Kelemen Z. Pál 17.51 — TV mozi — Macskajáték — magyar film
19.31 — Pécsi országos színházi fesztivál — HTV 20.01 — Élet mindenáron — cseh filmdráma — HTV 22.31 — Ottó motor — autós magazin — HTV 23.00 — Lapozó
08.00 — Mese 08.07 — Kapocs — 6. sz. Választókerület — Kelemen Z Pál 08.34 — TV mozi — Macakajáték — magyar film 10.00 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Könyvtárak kincsei Pécsen — a Pécs tv filmje — HTV 17.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.30 — Mese — Mit suttog az árvalányhaj? 18.37 — Vers — Márai Sándor — Az okosságról és a bölcsességről 18.39 — Civilek 18.50 — Házban ház körül 19.00 — Krónika 19.11 — Jövő 7 19.21 — Jelkép — adventista 19.31 — Euróra — HTV 20.00 — Önök mondták 20.10 — Kapocs — 6. sz. Választókerület — Kelemen Z Pál 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Néptáncok 1. - HTV 21.01 — Kiskunhalasi nemzetközi díjugrató verseny — HTV 22.35 — Virágzó Magyarország — városról városra — HTV 23.00 — Lapozó
június 17. kedd
08.00 — Krónika 08.11 — Mindentudás egyeteme 09.11 — Körjárat 09.21 — Kamarai percek 09.31 — Krónika 09.41 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — A hegy leve — a gyöngyösi városi TV filmje — HTV 17.30
— Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.31 — Mese — Hiripné fiai 18.35 — Vers — Csoóri Sándor sértődött vers 18.40 — Körjárat 18.50 — Házban ház körül 19.00 — Krónika 19.11
— Jövő 7 19.21 — Jelkép — evangélikus 19.31 - Akarj élni — HTV 20.00 - Kamarai percek 20.10 — Portré 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Néptáncok 3. -HTV 20.59 — Fehér telefonok — olasz filmvígjáték — HTV 23.00 — Lapozó
június 19. csütörtök
08.00 — Krónika 08.11 — Jelkép — evangélikus 08.21 — Házban ház körül 08.31
— Jövő 7 08.41 — Körjárat 08.51 — Kamarai percek 09.02 — Krónika 09.12 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Ármádia — katonai magazin — HTV 17.30 — Kimba — gyermekrajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.32 — Mese — Elizeus megszaporítja az özvegy olaját 18.37 — Vers — Petőfi Sándor — Falu végén kurta kocsma 18.40
— Házban ház körül 18.50 — Körjárat 19.00 — Krónika 19.11 — Mi Várunk 19.21
— Jelkép — református 19.31 — Ármádia — katonai magazin — HTV 20.00 — Jövő 7 20.10 — Portré 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Néptáncok 4. -HTV 21.00 — Poirot — angol krimi — HTV 22.00 - Akarj élni - HTV 22.30 -Villanófényben a fotográfia — HTV 23.00
— Lapozó
június 20. péntek
08.00 — Krónika 08.11 — Házban ház körül 08.21 — Jövő 7 08.31 — Jelkép — adventista 08.41 — Civilek 08.51 — Önök mondták 08.58 — Kapocs — 6. sz. Választókerület — Kelemen Z Pál 09.08 — Mese ''
— Mit suttog az árvalányhaj 09.14 — Krónika 09.24 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Hungaricum a szódavíz — a Kör TV filmje
— HTV 17.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.59 — Mindentudás egyeteme 19.00 — Krónika 19.11— Kör-
08.00 — Krónika 08.11 — Jövő 7 08.21 — Jelkép — református 08.21 — Körjárat 08.31 — Portré 08.41 — Házban ház körül 08.51 — Mi Várunk 09.02 — Krónika 09.12 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — A kecskeméti főtér — a kecskeméti városi tv filmje — HTV 17.30 — Kimba gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.30 — Mese — Jézus feltámadása 18.34 — Vers — Vajda János — a szomorú szerzetes 18.39 — Körjárat 18.49 — Civilek 19.00 — Krónika 19.11 — Önök mondták 19.21 — Jelkép — katolikus 19.31 — Forog az idegen — HTV 20.00 — Mi Várunk 20.10 — Portré 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — A kábítószer — HTV 21.00 — Don Jüan kalandjai — amerikai kalandfilm — HTV 23.00 — Lapozó
ÚJRA ÜZEMEL!!!
Nagykanizsa belvárosában megnyílt a volt Tiszti Klub étterme az Ady út 7. szám alatt. A nemrég megszűnt "Kremzner Étterem" teljes személyzetével és megszokott színvonalas választékával várjuk régi és új vendégeinket. Étlapunkon naponta kétféle menü (380 Ft/nap), főzelékek, tészták, kisadag ételek és ételkülönlegességek találhatók, (pacal, halászlé, bélszín, libamáj és balatoni fogasfiié mindennap). Szombatonként családi menüt kínálunk: leves, főétel körettel, salátával és desszerttel 690 forintos áron. Lakodalmak lebonyolítása, akár 200 fő felett is a kulturáltan kialakított emeleti Tükörteremben történik. Egyéb családi rendezvények, osztálytalálkozók, zenés esték megrendezéséhez a helyszínt a teljesen felújított "Kaszinó Étterem" biztosítja.
KISZOLGALTATOK
Számlázni lassan, fizetni gyorsan
Hosszú ideje már, hogy nem lelem a magyarázatot, miért van joga a szolgáltatóknak hosszú napokat, olykor heteket váratni az ügyfelet a számla keltezésétől a kiküldésig. Nekik miért lehet indokuk a hetes késedelemre, és miért csak napok állnak a rendelkezése a teljesítésre a szolgáltatás igénybevevőjének. Arra is akad példa, hogy a számlát tudtunk nélkül teljesítjük, vagyis még mielőtt a tájékoztató dokumentumot kihozná a postás, a pénzt már rég leemelték a folyószámláról. Amikor az egyik szolgáltatónál érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy ez szabálytalan, jóllehet a tavaszi rendszerkorszerűsítés során előfordulhatott, de azóta a dolgoknak már rendeződnie kellett. Valóban, azóta rendben érkezik a számla innen is onnan is, és van általában négy-hat napunk a teljesítésre. A felületes szemlélő azt hihetné, elegendő idő áll a fogyasztó rendelkezésére, hogy esetleges panaszát kivizsgáltassa, hogy a számlateljesítéshez szükséges pénzt előteremtse. Vagy egyáltalán utánajárjon, egyik másik számlája sorsának a pénzintézetben, a szolgáltatónál. Messze nem így van. A fogyasztó rövidke egy hét alatt teremtse elő az olykor előre nem tervezett díjat, lehetőleg a hó-
nap közepén, készüljön, tervezzen, takarékoskodjon, mint ahogy az egyik nagy szolgáltató kommunikációs szakembere javasolta. Nem számít, hogy akkorra már a hónap elején képezett csekélyke tartalékok kerülnek bevonásra a legtöbb háztartásban, és elkezdőik a tervezgetés, mit veszünk a következő havi fizetésből, már ha nem jön végszámla, előre nem tervezett számlaérték, vagy apró családi gond, mondjuk a nagyfiú kinövi a cipőjét, a kicsinek meg most egy hónappal az év vége előtt elszakad a sulitatyója. A szolgáltatóknak sem a fizetési szokásokra, sem a viszonyokra nem kell tekintettel lennie, végül is erőfölényben nem szükséges a konszenzus. A szolgáltatókat, mint ahogy annak egyre több fórumon hangot is adnak, semmilyen szociális indok nem érdekli, azokat figyelembe venni nem tudja, és nem is kívánja, az más dolga. A számlákat teljesíteni kell, méghozzá a lehető legrövidebb idő alatt, mert különben jön a felszólítás, majd a szolgáltatás korlátozása. Sajnos ők könnyen diktálnak, egytől egyig monopolhelyzetben vannak, hiszen nincs másik gázszolgáltató, áramszolgáltató, hulladékszolgáltató, vezetékes telefonszolgáltató, műsorszolgáltató. Vagy fizetünk, vagy nem szolgáltatnak.
2003. június 12.
■liTlIÍI
13
június 14. szombat
AKCIÓK - KEDVEZMENYEK DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
NEM KLUBTAGOKNAK
Hármat fizet - négyet vihet!
VIDÉKI KLUBTAGOKNAK
Hétvégi kedvezmény!
KLUBTAGOKNAK
Kettőt fizet - hármat vihet!

X tervvé
(Rendőrség utcája) Tel.: 30/653-7964
Nyitva: minden nap 9-21-ig
,~VÖ'' ÉN, A KÉM
Rendező: Betty Thomas Szereplők: Eddie Murphy, Owen Wilson, Famke Janssen
Nyoma veszik egy különleges, kísérleti kémrepülőgépnek, amiről kiderül, hogy egy nemzetközi terroristacsoportnak akarják a fegyverkereskedők eladni. Az amerikai kormány egy öntelt sztárbokszolót, és egy jómódú titkosügynököt vet be. Famke Jenssen alakítja Rachelt, a szexi ügynököt, aki alaposan felkavarja a két férfi életét Budapesten, hiszen a szálak ide vezetnek. Kémkütyük, poénok, stílus.
Zrínyi Könyvesház, Fő út 8. Tel.: 93/321-143 Deák Könyvesház, Deák tér 2. Tel.: 93/311-143
KONYVAJANLO
Fotózásról utazóknak, nyaralóknak
Kezdőknek is ajánljuk ezt a kiadványt egy jó útikönyv mellé, hogy jól sikerüljön a nyaralás!
NAGYKANIZSA, ADYU. 7. ^KasmÓ^ Tel.: (93) 313-057
A EONYIAFÖMÖK
AJÁNLATA
Töltött fácán
A megtisztított, megmosott fácán bőrét a hátán felvágjuk, a húsát a bordákkal együtt óvatosan kifejtjük, majd egészen apróra vagdaljuk, összekeverjük a fácán apróra vágott májával, szívével, zúzájával és 20-25 dkg gombával, kevés vajjal, valamint 2 tojás sárgájával. Megtöltjük vele a fácán bőrét, majd összevarrjuk. Aztán szalonna szeletekkel beborítva, szalonnával kirakott lábasban, nagyon kevés csontlét hozzáöntve megsütjük. Közben saját levével öntözgetjük. A kiszedett csontokat megfőzzük, levükből, jó vörösborból, kevés tejfölből, lisztből mártást készítünk. Ezt a felszeletelt, tálra rakott pecsenyére öntjük.
8800 Nagykanizsa, Fő út 10. - Belus udvar Tel.: 06 (93) 314-013
NAGYKANIZSA
NÉPESSÉGE
2003. május 31-én 52439 2003. május 15-31 között született: 7
meghalt 21
bejelentkezett 31
házasságkötések száma: 26
A korábbi évek hagyományaihoz híven az idén is megrendezi az Olajipari Természetbarát Egyesület és a Zala Megyei Természetbarát Szövetség az Olajos Körút, Papp Simon Útján elnevezésre hallgató teljesítménytúrákat. A bázak-

erettyei Nemzetközi Túranapra június 15-én kerül sor. A 10-20-30-40 kilométeres távokon meghirdetett túrák célja a Magyar Kőolaj- és Földgázbányászat bölcsőjének területén teljesítménytúrák teljesítésével az olajosok által bejárt utakon
megtekinteni az értelmük és kezük nyomán létrejött olajmezőket, az olajipari létesítményeket, történelmi emlékeket. A gyönyörű tájakon átvezető utak kijelölésével lehetőséget biztosítani a természetjárás megszerettetésére, illetve a rendszeres túrázók teljesítményének felmérésére.
KREATÍV HOBBI- ÉS DEKORÁCIÓS ÜZLET
Üvegfestő foglalkozás június 21-én 10-13 óráig. Részvételi díj: 200 Ft/fő
Nagykanizsa, Király u. 29. Tel.: 93/310-927
Jelentkezzen turista tanfolyamainkra! Tanulja csak azt, ami az utazás során szükséges! Intenzív, hatékony órák már 500 Ft-tól!
MÁS Nyelviskola: _Nagykanizsa, Erzsébet tér 16.
14
uh
2003. június 12.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Kiskanizsán, a Pivári utcában 120 nm-es négy szobás, két fürdőszobás, vegyes fa-, gázfűtéses családi ház (8*9 méteres garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, földpincével) 1200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 15 millió Ft. Érd.: 30/480-2586 (4649K)
Belvárosi egyszobás, földszinti, nagy belmagasságú 64 nm-es lakás (üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas) tetőtérbeépítési
lehetőséggel eladó. Érd.: 318-937 (este), 30/238-0173 (4566K)
A TV torony alatt fekvő két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő, konyhakertnek alkalmas szántóval, pince nélkül eladó. Érd: 315-559 (este) (5074K)
Nk. Dózsa György úti 36 nm-es, egyedi fűtéses, felújított, egyszobás udvari lakás nagy melléképülettel eladó. Érd:30/319-1306 (5121K)
Elcserélném Nagykanizsa Király
úti 42 nm-es egyszobás, félkomfortos, gázas, vízórás, telefonos, önkormányzati lakásomat kisebbre. Fizetek rá. Érd: 93/322-537 (5126K)
Eladó Nagykanizsa
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton 4300 nm telek, régi pincével. Érd: 93/321-734 számon 18 óra után.(5127K)
Homokkomárom Kurta hegyen eladó termő szőlő nagy pincével. Irányár: 750.000 Ft Érd.: 30/360-5385 (5136K)
Városkapu körúton II. emeleti, 57 nm-es, 1+2 félszobás, központi fűtéses lakás eladó vagy kiadó. Érd.: 30/911-9642 (5138K)
Zalaszentjakabon családi ház eladó. Érd.: 30/329-6890 (5140K)
Belvárosi 3 szobás családi ház, iker-, társasház építésére is alkalmas, 790 nm-es telekkel eladó. Érd: 30/993-2534 vagy 30/911-9642 (5146K)
Erdész utca 27 sz. alatt I. emeleti, egyszobás lakás eladó. Érd: 30/292-7050 (5150K)
Nk-i 64 nm-es önkormányzati lakásontat elcserélném saját tulajdonú, nagyobb, egyedi fűtéses, városközponthoz közeli, lehetőleg I. emeleti, 1+2 félszobásra. Terhelt is lehet. Érd: este 17-19 óráig 20/574-4651 (5153K)
Platán soron két szobás, gázas lakás albérletbe kiadó. Érd.: 20/585-7568 (5155K)
Nk-án, Arany J4 utcában 96 nm-es lakás, alatta garázzsal eladó. Érd: 20/548-8212 (K5158)
BÉRLET
Városközpontban igényes, három szobás bútorozott lakást albérletbe keresek. Tel: egész nap 20/311-6160 (5149K)
Nk-án keleti városrészben egyszobás lakás albérletbe kiadó. Érd:93/316-831 (5152K)
JÁRMŰ
Simson-S-51-es és Svárbli kismotorok sürgősen eladók. Nagykanizsa, Kölcsey u. 16. Érd: 320-679,
30/852-1284 (5156K)
97-es jó állapotban lévő Fiat Punto eladó. (Hitelátvállalással is!) Érd.: 30/513-9465 (5148K)
VKGYKS
Panasonic MIO-es VHS videó kamerámat 60 ezer Ft-ért eladnám, vagy ésszerű, más termékre (pl.: műszaki cikk, bútor) cserélném. Érd.: 30/480-8824 (5016K)
Hízott sertés eladó! Érd: 329-137, 30/5419571 (5067K)
Alumínium pavilon: 18 nm alapterületű, hétvégi háznak, horgásztanyának kitűnő állapotban, olcsón eladó. Érd: 30/270-2483 (5120K)
380 literes Gorenje mélyhűtőláda jó állapotban kedvező áron eladó. Érd: 30/314-4179 (5144K)
Kétfunkciós használt babakocsi eladó. Érdeklődni az esti órákban 93-311-991 (5151K)
SZOLGÁLTATÁS/ÁLLÁS
Fogyás kereseti lehetőséggel is. Tel: 30/391-5158 (5114K)
Gépelést, vagy bármely írott anyag számítógépre vitelét vállalom kedvező áron, rövid határidővel. Érd.: 30/9932-534 (5123K)
Megbízható, nagy tapasztalattal rendelkező takarítónő vállal hétköznapokon 14 óra után, hétvégén bármikor takarítást hosszú távon. Érd: 30/506-9277 (5157K)
TÁRS
50 éves romantikus, független, művészet kedvelő hölgy keresi korban és jellemben hozzáillő társát. Jelige: "partner"
INGATLANÜGYNÖKSÉG
IÍ1A I m»<,>.lm»„ii.) Mfu.TOf J-.''f.''
Ingatlanokat, nyaralókat, hétvégi házakat, kiadó lakásokat, szobákat keresünk ügyfeleink részére,
» Platán sor IH.e. 1,5 szobás lakás Iár:5MFt
* Csokonai u. IV.e. 2 szobás lakás Iir:6.5MFt
* Miklósfa 1050m2 telek épülettel, építőanyaggal Iár:3.5MFt
* Kodály u. I.e. 50m2 2 szobás lakás kiadó
* Rózsa u. m.e. 57m21+2 félszobás lakás teljes bútorzattal kiadó
» Bajcsán kétszintes 5 szobás családi ház (220m2) 5 garázszsal, 700 O -öl telken eladó Mobil: 20/953-1591,70/252-2285
ALLAS • ALLAS • ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Munkakör
Végzettség
Bérezés (Ft-ban, bruttó)
kőműves szakirányú 50000-120000,-Ft
festő és mázoló szakirányú 50000-100000,-Ft
vasbetonszerelő szakirányú 50000-55000,-Ft
esztergályos szakirányú 70000-90000,-Ft
vas-és fémszerkezet lakatos szakirányú 60000-80000,-Ft
hegesztő szakirányú 60000-100000,-Ft
műanyag hegesztő szakirányú 60000-80000,-Ft
pultos szakirányú 50000,-Ft
szakács szakirányú 60000-150000,-Ft
cukrász szakirányú 50000-100000,-Ft
pék szakirányú vagy betanított 50000-80000,-Ft
vas-és műszaki cikk eladó szakirányú 50000,-Ft
zöldségbolti eladó szakirányú 50000-70000,-Ft
varrónő szakirányú 50000-65000,-Ft
anyag-és termékvizsgáló technikum 85000-100000,-Ft
technológus technikum 90000,-Ft
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendeltségén Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk.
Ügyfélfogadási idő:
■ Hétfő - kedd - szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között
£ ^ . ^ \ péntek: 8.00-13.00 óra
o #
$ Zala Megyei Munkaügyi Központ
* Nagykanizsai Kirendeltség
Költöztetés árufuvarozás
száKtást 3 t-ig.
Kanizsa Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szölősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Tel.:93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Lapterjesztő Kft. Az árus példányok ára 65 ft. ISSN 0865-3879
E-mail címünk:kanizsahetilap@chello.hu Honlap: kanizsaujsag.kanizsa.hu
2003. június 12.
iil

a a
|MM| . .
|IIHJ 1''
|llll, l»
1 MIMI II
Új álomlakások, már bruttó 159 ezer Ft/nm-től!
Befektetésnek is alkalmas, kiváló bérbeadási lehetőséggel.
Nagykanizsán, a belváros szívében a KIRÁLY UDVARHÁZ-ban, nyugodt, egyedi környezetben épülő társasházban igényes kialakítású, erkélyes, parkettás, kombi-turbo kazános, egyedi központi fűtéses, amerikai konyhás, biztonsági bejárati ajtóval, egymással variálható funkciójú lakások, irodák és üzletek, továbbá garázsok leköthetők. Az első ütem várható átadása: 2003. karácsonya.
Referenciajegyzék megtekinthető a honlapon: members.chello.hu/balassab Államilag kamattámogatott kedvezményes lakáshitel, szocpol-támogatás, áfavisszatérítés igényelhető! Illetékmentesség! Lakásvásárlás akár önrész nélkül is!
Egyeztetés, tervismertetés: ÖKO-HÁZ 2000 Kft. 8800 Nagykanizsa, Petőfi S. u. 5. I. emelet (jobbra), Tel ./Fax: (93) 516-715, (93) 536-148 Balassa Béla építész vezető tervező Tel.: (93) 516-714 vagy (30) 901-9013 E-mail: bala$$atola@chelk>thu
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
BAZARUDVARI TORONYZENE június 16-án 20 órakor TÁROGATÓMUZSIKA A KURUC TÁBOROKBÓL ÉS A FEJEDELMI UDVARBÓL Közreműködik:
Nagy Csaba tárogatóművész
Belépődíj nincs, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
NYÁRESTI VIGASSAG TÁBORTŰZ MELLETT: FÚVÓS TÁNCEST június 19-én 20 órakor a Képzőművészetek Háza (Kiskastély) udvarán Közreműködik: a Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar Vezényel: Tatár Csaba Meglepetés: brazil táncosnő Belépődíj nincs, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ PLETYKA — krimi vígjáték A Zalai Nyári Színházak
Kht. előadásában június 24-én 21 órakor a Péterfy Iskola udvarán Belépődíj: 1000 és 800 Ft
KANIZSAI NYAKI
SZÍNHÁZ
16 — m Mm ————— 2003. június 12.
Beszédcentrikus, nyári intenzív nyelvtanfolyamok a
NYELVSTÚDIÓBAN!
l Kurzus: június 23 - július 18-ig,
II. Kurzus; július 21 - augusztus 15-ig.
kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó, és nyelvvizsgára felkészítő szinten,
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből.
- órakezdés: délelőtt, délután, este
- kedvező óradíj, részletfizetési lehetőség
- INGYENES PRÓBA VIZSGA
- INGYENES VIZSGA - a legjobb eredményt elérőknek
Jelentős kedvezmények:- diákoknak, törzstanulóknak, 4 HÉT ALATT EU-S BIZONYÍTVÁNYT SZEREZHET!
BEIRATKOZA S: a jelentkezés sorrendjében, személyesen.
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/A. Tel./Fax: 93 / 326 413 ; Mobil: 30 / 400 52 53 E-mail: info@dialognk.hu ; Web: www.dialognk.hu
XI. évfolyam 24. szám • 2003. Június 19. Megjelenik 21.000 példányban
(kanizsaujsag.kanizsa.hu)
való odafigyelés képessége, hiszen a kicsik könnyen elleshetik a nagyobbak viselkedését, mozgását, az idősebbek pedig óvják, segítik, tanítják a fiatalabbakat. Fontos
LAKBEREMELES
A Pénzügyi Bizottság az elmúlt hét péntekén tartott ülésén döntött a lakbéremelés mértékéről. A döntésnél azt a 2000-ben hozott közgyűlési határozatot vették figyelembe, mely szerint öt év alatt kell elérni azt a lakbérszintet, ami a közvetlen költségeket fedezi az IKI felé. Az alapelv szerint 20 százalékkal, plusz 5,3 százalékkal az infláció mértékével emelkedik a lakbér. A bizottság a napirend tárgyalásánál hozzáfűzte azt a megjegyzést, ahol a lakás állaga megkívánja, és kéri a lakó, 15 százalékos támogatást tudnak adni.
VAKÁCIÓ!
Igaz, hogy péntek volt és 13-a, de ez a nap talán nem szerencsétlen, a diákok számára meg végképp nem az. 4841 általános iskolás és 4983 középiskolás diák számára ért véget a 2002/03-as tanév. A tanulással, feleléssel, és megannyi megpróbáltatással járó órák után jön az évzáró, aztán a megérdemelt pihenés szeptember l-ig.
NYOLCADIKOSOK BÚCSÚZTATÓJA
TÁMOGATOTT KÓRHÁZREKONSTRUKCIÓ
SIKERES STRANDNYITÓ
A középiskolások ballagása után a nyolcadikos általános iskolások is elbúcsúzn/t/ak iskolájuktól, tanáraiktól és társaiktól is. A nagykanizsai és a környező települések általános iskoláiban több mint 20 osztály 631 tanulója ballag. Az általános iskolák többségében a tanévzárót és a nyolcadikosok ballagását együtt tartják, a legtöbb intézményben a múlt pénteki napon.
Képünk a Kiskanizsai Altalános Iskola ballagási ünnepségén készült.
A címzett támogatásokról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító indítványokról szavazott hétfőn a Parlament. A város korábban a közel másfél milliárdos beruházás 90%-os támogatására nyújtott be pályázatot, ám a döntést előkészítő előterjesztő 551 millió forintos hozzájárulásra tett javaslatot. Göndör István országgyűlési képviselő indítványa nyomán az eredeti program valósulhat meg, vagyis az 1,4 milliárdos beruházáshoz 1,27 milliárd forintos támogatás érkezik a központi költségvetésből. Az 1,4 milliárdos beruházás nyomán felújítják a B épület első és második szintjét, itt a pályázati keretből megújul a gép- és műszerpark is. A jelenlegi E épületet pinceszintig bontják vissza, és a rekonstrukció során felhúzandó épületben kerül majd elhelyezésre a tervek szerint a Tüdőgondozó Intézet, a Bőr- és Nemibeteg Gondozó, és a fizioterápiás ellátás is. A rekonstrukciós program tervei elkészültek, és érvényes építési engedély is van. Információink szerint az Értelmi Fogyatékosok Szociális Otthonának kialakítására benyújtott pályázati program is elfogadásra került. A törvény egészéről hétfőn szavaz majd az Országgyűlés.
Június 7-én szombaton 430 vendég kereste fel a városi strandot a nyitás napján. Pünkösd vasárnap 750, Pünkösd hétfőn 692 fürdőző vette igénybe a strand nyújtotta felfrissülés lehetőségét a 30 fok feletti hőségben. A nyári szünet ideje alatt a vendégek 1000 fölötti létszámára számítanak, amelyre fogadókész a strand - tudtuk meg Czoma Péter ügyvezetőtől.
12 MILLIÓ
pelt a tűzoltóság számára egy magasból mentő létra beszerzése, illetve egy műszaki mentőcsapat létrehozása. Mindezek egy-két éven belül megvalósulhatnak.
A Belügyminisztériumtól 12 millió forintot kapott működési támogatásra az Okmányiroda — jelentette be sajtótájékoztatóján Litter Nándor polgármester. Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter június 2-án városunkban tett látogatása során több témát is felvetettek a miniszternek. Ezek között szere-
Beiratkozás: jövő héten
Reménytelennek látszó helyzetben született megnyugtató döntés az Erdész utcai MÁV-óvoda sorsáról a "Vasút a gyermekekért" Alapítvány hétfői kuratóriumi ülésén. A határozat értelmében az országban hat helyen — köztük városunkban is — tovább működhet az óvoda — számolt be lapunknak az intézmény vezetője, Kuczoginé Tálosi Amália. Nagy öröm ez az ide járó gyerekeknek, szüleiknek, az itt dolgozóknak egyaránt, hiszen az év eleje óta tartó, kitartó küzdelem ellenére egyre kilá-tástalanabbnak tűnt a helyzet. S mivel az óvoda bezárását tényként kezelte már mindenki, elmaradt a beiratkozás, feleslegessé vált a pályázati kiírások böngészése, sőt, a múlt vasárnap már a búcsúzás jegyében zajlott: ovisok és családja-
ik az óvónőkkel együtt mintegy százan kirándultak Veszprémbe az állatkertbe. A kirándulás persze szép emlék marad, a többi meg pótolható. Pályázatok bizonyára ez-
után is lesznek, s a beiratkozás sem várat magára sokáig: ide június 23. és 27. között 8 — 16 óráig várják a kedves szülőket. A 311-054-es telefonszámon jelentkezhetnek azok, akik a jövő heti beiratkozásra személyesen nem tudnak elmenni. A jól felszerelt, tor-
szenípont az egészséges életmód is. Egészségvédelmi program keretében évek óta működik a só-szoba. Az udvaron az árnyat adó fák között nincs hiány a játékszerekben sem, így jó idő esetén csak ebédidőben nincsenek a szabadban a gyerekek — mondta végezetül a vezető óvónő.
nateremmel is ellátott óvodában
teljesen a gyerekek képességeihez és érdeklődéséhez igazodnak a pedagógusok, s differenciált, személyre szabott bánásmóddal igyekeznek egyéni fejlődésükhöz minden segítséget megadni. A vegyes csoportokban történő foglalkoztatás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy kialakuljon a gyerekekben a másokra
KISKANIZSAI TERVEK
A lakosok örömmel fogadták, hogy elkészült a Tőzike utcai buszmegálló Kiskanizsán, már csak a füvesítés van hátra. Csordásné Láng Eva képviselői keretéből került finanszírozásra az ötszázezer forintot meghaladó buszmegálló megépítése. A fennmaradó összeget az idei év tervében szereplő kerékpárút létrehozására szeretnék fordítani a Vár úton. A kerékpárút megépítése előtt szükséges lenne a járda akadálymentesítése, majd közlekedési táblák elhelyezése. Tárgyalásokat folynak ez ügyben a VIA Kht.-val - mondta a képviselő.
VÁLASZ HELYETT ...
Cseresnyés Péter (FIDESZ) minősíthetetlen dolgozatára (amely "válasz" volt a "Folytassa VÍZMŰ ... avagy Cseresnyés Péter "l~-ügyű története" cikkemre), nem kívánok válaszolni.
Jobboldali politikusokkal korábban szívesen vívtam politikai szellemi párbajt, mert intellektuális örömet okozott, függetlenül, hogy ki nyerte a csörtét. Az SZDSZ szellemi párbajkódexe azonban nem teszi lehetővé, hogy olyannal vívjak szellemi párbajt, aki fegyvertelen.
Tisztelettel: Röst János
alpolgármester SZDSZ
HATÁRŐRSÉGI TÁJÉKOZTATÓ
A letenyei közúti határátkelőhelyen június 11-én a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság tájékoztatót tartott az alárendeltségekben működő határátkelőhelyek nyári turistaforgalomra történő felkészüléséről, valamint az államhatár átlépésének feltételeiről. Az Igazgatóság öt állandó közúti és a két állandó vasúti határátkelőhely mellett egy ideiglenes légi határátkelőhelyet is működtet. Az idegenforgalmi szezonban a Horvátországba, Szlovéniába és Olaszországba tartók ki- és visszautazáskor alapvetően a rédicsi és a letenyei határátkelőhelyet veszik igénybe, amely 0-24 óráig tart nyitva. A turnusváltások időszakában a 6-22 óráig nyitva tartó tornyiszentmiklósi átkelőt javasolják a személygépkocsival utazóknak. A bevásárlóturizmus és az idegenforgalmi szezon miatt kialakult tömeges utasforgalomra a határátkelőhelyek felkészültek létszám-átcsoportosítással, vagy akár új kilépő vagy belépő személyforgalmi sávok megnyitásával a több órás várakozás elkerülése érdekében. A Határőrség mindenki figyelmébe ajánlja, hogy érdeklődjön az adott ország utazási feltételeiről, az indulás előtti forgalom alakulásáról (HŐRINFO: 06/1-4567-101), valamint ellenőrizze az útlevél, személyi igazolvány és a gépjármű okmányainak érvényességét, állapotát. Ha nem saját tulajdonú gépkocsival utazunk, akkor szükséges a tulajdonos vagy üzembentartó meghatalmazása.
TÉNYLEG KICSINYES ÉS SZÁNALMAS
Röst János nagykanizsai alpolgármester kicsinyesnek és szánalmasnak minősítette a Zalai Hírlap június 11-i számában a lemondására történt felszólítást.
írásának elolvasása után úgy érzem, Röst úr sajnos nem értette meg, miről szólt a sajtótájékoztató. Senki nem kérdőjelezte meg az ő jogát arra, hogy végezhet-e tervezői munkát akár alpolgármesterként is, s természetesen nem vitatjuk el azt a jogát sem, hogy ő maga döntse el, melyik cég felkérését fogadja el, ha tervezési munkára kérik fel. Mi az ellen emeltük fel a hangunkat, hogy egy az előírásoknak nem megfelelően készült épület érdekében harcolt alpolgármesterként úgy, hogy az építmény tervezésében részt vett. Ez erkölcsileg elítélhető, s elítélendő. Sajnos ő ahelyett, hogy elgondolkozott volna ezen az eseten, és lemondott volna, személyeskedésre adta a fejét, mely azt mutatja, nem érvei vannak az ügyben saját védelmében, hanem indulatai. Üt egyet Csákai Iván irányába, üt egyet irányomba. Olyan ez, mint amikor egy óvodás a neki nem tetsző dologra kidugja a nyelvét, s azt hiszi, hogy ezzel mindent elintézett.
Szerepet téveszt az alpolgármester úr akkor is, amikor beszámoltatni akar engem. Ha venné a fáradságot és az internetet használná, látná, mennyit dolgoztam országgyűlési képviselőként. Amennyiben ragaszkodik a személyes találkozóhoz, hogy kérdéseket tegyen fel nekem, természetesen megvan rá a lehetősége, mint mindenki másnak. Fogadóórámon nagyon szívesen látom, sőt mivel ismeri a telefonszámomat, felhívhat és kérhet tőlem személyes találkozót. Kíváncsiságát ki fogom elégíteni, s ha igényt tart rá, azt is elmondom neki, hogy szerintem mi egy alpolgármester feladata és mivel nem kellene foglalkoznia. Ezen a beszélgetésen azonban megkérdezném tőle — s talán ettől fél hogy pártja a másik kormánypárttal együtt miként tartotta be választási ígéreteit? Hogyan értelmezi a „több pénzt az embereknek" szlogent ma? Megkérdezném, mi a véleménye a villany, a gáz árának emeléséről, a lakáshitelek kedvezőtlen módosításáról, a forint gyengüléséről, az önkormányzatok ellehetetlenüléséről, a munkanélküliség növekedéséről, az oktatási törvény és az önkormányzatok nehéz helyzetbe hozása miatt kialakuló helyzet következményeként várható pedagógus elbocsátásokról, iskolabezárásokról, az egészségügy bizonytalan helyzetéről, a mezőgazdaság, a gazdák lehetetlen helyzetbe hozásáról, a paksi mellébeszélésről, az autópályák építésének késéséről, a gazdaság katasztrofális helyzetéről, a hetente kirobbanó, kormánytagok, vagy azokhoz közelálló személyek visszaélés gyanús eseteiről, és még sok másról.
Ha ezeket a tényeket megnézzük, láthatjuk ki épített és ki rombol. Az alpolgármester az elmúlt egynéhány napban tett nyilatkozataival is bebizonyította, hogy az alpolgármesteri tisztségről történő lemondásra való felszólításunk helyes volt.
Cseresnyés Péter képviselő
Fidesz Magyar Polgári Szövetség
A FENTI LEVÉLVÁLTÁSSAL LAPUNK A KÉT POLITIKUS KÖZÖTTI VITÁT LEZÁRTNAK TEKINTI. (KI)ZH)
EU
Az EU házhoz jön rendezvénysorozat június 19-én a Halis István Városi Könyvtárt választotta helyszínéül. A 10 órakor kezdődő program tervezett témája az agrárium (borászat) és a szállítmányozás.
HENDE CSABA KANIZSÁN
2003. június 5-én, csütörtökön a Rozgonyi Polgári Kör meghívására dr. Hende Csaba tartott előadást a Halis István Városi Könyvtárban. Az előadás címe: A polgári körök jövője.
MEGSZÜLETETT A MEGOLDÁS
A Király út 31. szám alatt élő lakók 12 éve húzódó problémája úgy tűnik, rendeződik. A legutóbbi közgyűlésen született egy olyan határozat, hogy a jelenlegi tulajdonos részére cseretelket biztosít az önkormányzat, és a csatornahálózatot kijavíttatják. Ezzel a lakók problémája rendeződik — kaptuk a tájékoztatást Szányiné Kovács Mária önkormányzati képviselőtől. Jelenleg a közgyűlési határozat megoldásán dolgoznak, hogy minél előbb rend legyen. Innentől már csak egy apró probléma marad. Van a belső udvarban egy 120 négyzetméteres ingatlanrész, aminek három tulajdonosa van. Az önkormányzat megteszi a lépéseket, hogy elcseréli, ha aktuálissá válik, és akkor a belső udvar teljesen önkormányzati tulajdonba kerül. E felé haladnak pillanatnyilag a megoldásban. A képviselő bízik abban, hogy ígéretüknek megfelelően a lakók segítenek a parkosításban.
2
iifTlÉí
2003. június 19.
TERVEK , ELKEPZELESEK
Fél évvel ezelőtt alakult meg a Horvát Kisebbségi Önkormányzat. Az elmúlt hat hónap történéseiről, és a jövő terveiről kérdeztük a szervezet elnökét, Vargovics Józsefnél
- A választásokat követően, a megalakulásunkkor át kellett gondolnunk a mögöttünk lévő négy évet, számvetést kellett készítenünk, mi az amit folytatnunk kell és mi az amin változtatni szükséges. A kanizsai horvátok a négyéves megfeszített munka ellenére is szerény létszámmal vettek részt programjaink sikeres lebonyolításában. Fontos, hogy legyen kinek átadnunk majd a stafétabotot. Éppúgy, mint az ország népessége, mi is fogyunk és egyre csökken az identitásukat vállaló fiatalok száma. Programjaink összeállításánál döntő fontossággal bírt a fiatalok felkarolása, rendezvényeinken való aktív szerepeltetésük.
- Sokszor szó esett a nyelvtudással kapcsolatos gondokról. E téren mit tettek?
- A megalakulásunk óta jelenlévő probléma a horvát nyelvtudás hiányossága. Sajnos a szülök sem érzik sok esetben fontosnak, hogy a gyermekük megtanuljon horvátul. Ősztől ingyenes horvát nyelvtanfolyamot szerveztünk időseknek és fiataloknak egyaránt. Sokan éltek a lehetőséggel. A program folytatásaként az idén első alkalommal Balatonmárián népismereti tábort szervezünk, többségében a tanfolyamot elvégző gyerekek számára, de szívesen vesszük mások csatlakozását is. A költségek egy részére pályáztunk. A tábor célja a meglévő ismeretek szélesítése, bővítése.
- Milyen programokat indítanak ősztől?
- Ősztől horvát versmondókört is szeretnénk útnak indítani, melynek elsődleges célja, hogy a Magyarországon élő horvát írók, költők munkáival ismerkedjenek a fiatalok. Az induláshoz minden készen áll. Reményeink szerint szeptembertől indul a
kör. A korábbi ciklusban három alkalommal szerveztük meg a "Ki tud többet Horvátországról" vetélkedőt. Eddig csak szűk körben próbálkoztunk, ebben az évben szeretnénk a város iskoláit is bevonni e sorozatba. A másik nyelvtanítással kapcsolatos kezdeményezésünk a Rozgonyi úti óvodában indított horvát nyelvcsoport, amely komoly érdeklődést váltott ki a szülök körében. A nyelvoktatás magasabb szintjét a Piarista iskolában teremtettük meg. Megfelelő létszámú érdeklődés esetén más keretek között is elképzelhetőnek tartjuk az oktatást.
- Az a hír járja, hogy a vegyeskar mellett újabb kultúrcso-port szervezésébe kezdett a HKÖ. Milyen csoport lesz ez? -Az országos elnök, Mijo Karagic úr többször felkért már arra, hogy szervezzek Zalában egy horvát tánccsoportot, amely az elődök táncaival, zenekultúrájával ismerteti meg a horváto-kat-magyarokat egyaránt. Többször voltak már Kanizsán kívüli próbálkozások, de eddig mindig kudarcba fulladtak. Most a Kanizsán tanuló diákokra szeretnénk építeni. Ősztől indulna ennek szervezése. Egyelőre a kezdeményezésnek helyet adó intézményt keressük. Szeretnénk, ha profi szakemberek készítenék fel a táncosainkat, ezért tárgyalásokat folytattunk varasdi koreográfusokkal. Az immáron négy éves vegyeskórus példáján tapasztaljuk, nem elég valamit elkezdeni, beindítani, a folytatáshoz is kell odafigyelés, szervezés, különben legyen az bármilyen jó kezdeményezés, halálra van ítélve. A kanizsai horvát vegyeskórus létszáma folyamatosan emelkedik, aminek nagyon örülünk. Ősztől szeretnénk, ha a kórus zenei kísérettel bővülne.
- Milyen terveik vannak még?
- Elsősorban tárgyi eszközeink pótlása, fejlesztése működési feltételeink javítása.
- Külhoni kapcsolataik hogyan alakulnak?
- Az anyaországgal való kapcsolattartás egyik szép példája a pulai Magyar Egyesülettel fenntartott kapcsolatunk. Kultúrcso-portjainkat kölcsönösen szerepeltetjük. A vegyeskórusunk június 27-én a Magyar Héten lép fel Pulában, ahol képviseljük a magyarországi horvátokat. A másik komoly elképzelés a csereüdültetés volt, ám ennek nagyon nehéz megtalálni a formáját. Ők a turizmusból élnek, a gyerekeik is, így a nyár nekik egészen mást jelent, mint nekünk, ezért ezt a tervet át kell még gondolnunk.
- Miért keresték a kapcsolatot a pulaiakkal?
- Azért kerestük Pulával a kapcsolatot, mert hasonló problémákkal küzdenek mint mi. Ott már nem beszélnek a fiatalok magyarul, nálunk meg a horvát nyelvvel vannak azonos problémák. Képviselőtársaimmal azonban úgy döntöttünk, a horvátországi kapcsolat ne csak Pulából álljon. Nem igazán használtunk ki minden lehetőséget a közeli horvát nagyvárosok tekintetében. A gazdaság, a kultúra, a néprajz területén van még mit tennünk a kapcsolatépítésben.
- Hol a helyük e kis világban?
- Nem vagyunk sokan, nem vagyunk nagy szervezet, de bármerre is járunk egyben a város érdekeit is képviseljük. "A nemzetiségek nemzetünk virágoskertjei, " — mondta Széchenyi. Szeretnénk "díszére ", hasznára válni ennek az országnak és ennek a városnak is. Ezt tartom a legfontosabbnak.
D.É.
OLASZ KAMARAI NAP
Június 17-én a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamarával, a helyi Vállalkozók Klubjával valamint egy ingatlanfejlesztő és tanácsadó kft.-vel együtt szervezte meg az Olasz Kamarai Napot Nagykanizsán. A kamarai nap során bemutatkozott a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara és számos nagykanizsai vállalkozó. A helyi szervek képviselői megismertetik a résztvevőkkel a térség nyújtotta lehetőségeket.
CSUCSI KAPOLNA
Az Együtt Kiskanizsáért Egyesület célul tűzte ki a kiskanizsai lőtér közelében lévő Csucsi kápolna felújítását. Az elhagyott és elhanyagolt kápolna előtt régen a homokkomáromi búcsúba igyekvő gyalogos zarándoklat tagjai megálltak imádkozni. A kápolna méretei hasonlóak a műemlékként nyilvántartott Szent Flórián téri kápolna méreteihez. Az egyesület tagjai első lépésként összeírják, hogy kik vesznek részt a helyreállításban, majd helyi védelem alá kívánják vetetni az épületet.
TŰZOLTÓ VERSENY
Június 15-én Zalakaros Sportcentrumában a Zala Megyei Tűzoltó Szövetség, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága, valamint Zalakaros Önkormányzata által megrendezett önkéntes tűzoltó versenyre került sor. A zenés felvonulást és a hagyományos tűzoltó bemutatót követte a verseny. Eredmények: Kismotorszerelés, felnőtt női kategóriában Lakhegy csapata nyert, míg a felnőtt férfiaknál Söjtör. A létesítmény csapatok között a hévízi kórház, az ifjúságiaknál Balaton-magyaród győzött. A CTIF verseny ifjúsági kategóriájában Becsehely és Letenye kettőse nyert. A legeredményesebb csapat a Becsehelyi önkéntes Tűzoltóegyesület volt.
POLGAROROK TALÁLKOZÓJA
Július 5-én szombaton délelőtt tartotta közgyűlését a Látóhegyi Polgárőr Egyesület a látóhegyi szolgálati helységük közelében felállított sátorban. A 2002. évi beszámolót és az idei évi tervek, eredmények ismertetését követően baráti beszélgetés zárta a találkozót.
« mm nmm* mm « mmm % mm % * mm * mm r mm m mm » mm n mm f mm R mm
indulnak Nagykanizsán
Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti
Alap- és középfokú s z akképe s i té s
Kiscsoportos képzésben
Cégek, intézmények számára a tanfolyami díj a szakképzési alap terhére elszámolható!
30% ADÓKEDVEZMÉNY!
Tel: (70) 2153-279, (93) 322-357 (este) www.centernet.hu
^ Számítástechnikai alapismeretek, Operációs rendszer és fájlkezelés fi Szövegszerkesztés, ^ Táblázatkezelés ^ Adatbázis-kezelés, ^ Grafika- és prezentáció, Információs hálózatok, ^ Internet és elektronikus levelezés
Oktatási segédanyagoÍ?\Gyakorlási lehetőség\Részletfizetés\ECDL bizonyítvány\
2003. június .
Éi
tüz a szabadban
Az idei nyár is nagy szárazságot hozott. Nyaraláshoz, strandoláshoz ilyen időjárás a kiváló, de kedvező az erdőkben, mezőn keletkező tűzesetek bekövetkezéséhez is. Ez utóbbi persze nem okoz örömöt az er-dő- vagy mezőgazdasági terület tulajdonosának, károsítja az állat- és növényvilágot. Szinte minden ilyen jellegű tűzeset emberi közreműködés eredménye. A megelőzésükért tennünk kell: elsősorban a megelőzésre irányuló szabályok betartásával.
A káresetek bekövetkezésének megelőzésére a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tűzgyújtási tilalmat rendelt el az erdőkben és azok 200 méteres körzetén belül, a kijelölt tűzgyújtási helyeken is, továbbá a közút- és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag és gazégetést is. A tilalom hatálya alá nem eső szabadterületeken ugyan nem tilos az égetés, de a helyi önkormányzatok bel- és külterületükön rendeletben szabályozhatják azt a helyi sajátosságokat figyelembe véve.
Szabadban tüzelésnél legfontosabb szabályok a teljesség igénye nélkül:
-A szabadban tüzelés alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységnek számít, melyet más tulajdonos telkén csak annak előzetes írásos engedélye alapján szabad végezni. -Tűz- és robbanásveszélyes környezetben tilos tüzet gyújtani.
-Szabadban tüzelést erős szélben végezni sohasem szabad.
-A tüzelés helyét úgy kell megválasztani, hogy a környezetére közvetlenül tűzve-
szélyt ne jelentsen (épülettől, egyéb építménytől, fától való távolság megtartása). -Az égetés helyszínének környékét az éghető anyagoktól, aljnövényzettől meg kell tisztítani.
-A meggyújtott tűz eloltására, tovaterjedésének megakadályozására alkalmas eszközöket, esetleg oltóanyagot szükséges az égetés helyszínén készenlétben tartani. -Az égetést kisebb adagokban szabad végezni, nem szabad egyszerre nagy meny-nyiségű éghető anyagok meggyújtani. -A meggyújtott tüzet nem szabad őrizetlenül hagyni.
-Az égetés befejezését követően a tüzet el kell oltani, a parázslást is meg kell szüntetni. A tűz környezetét is át kell vizsgálni és meg kell szüntetni minden olyan körülményt, mely tüzet okozhat. A legtöbb szabadban keletkezett tűzeset bekövetkezéséért a felelőtlenül eldobott égő dohánynemű a felelős. Felhívjuk az úton, vonaton közlekedők és az utak mentén közlekedők figyelmét, hogy égő cigarettacsikket, el nem oltott gyufát, stb. ne dobjanak el, mert azzal fokozzák a kárral járó tűzesetek kialakulását a szabadban.
Ezúton is kérjük a lakosságot, hogy kirándulásaik, utazásaik, munkájuk során ebben a rendkívül nagy szárazságban tartsák be a fenti tűzvédelmi szabályokat környezetünk, tágabb otthonunk védelmében.
Köszönettel:
Nagykanizsai Tűzoltóparancsnokság
VÁLOGATÁS A KÖZTERÜLETFELÜGYELET INTÉZKEDÉSEIBŐL
-A Közterület Felügyelet munkatársai folyamatosan ellenőrzik a kaszálatlan földterületeket. Eddig az időpontig már mintegy ötven ingatlantulajdonos figyelmét hívtuk fel a kaszálás elvégzésére. A határidők lejártát követően visszaellenőrzésre kerülnek az érintett területek. Aki a második felszólításunkat követően sem tesz eleget kötelezettségének, annak területének azonnali lekaszálására a jegyző - hatáskörében eljárva - közérdekű védekezést ír elő, melynek költsége a tulajdonost terheli. Ezzel egyidejűleg növényvédelmi bírság is kiszabható az ingatlan tulajdonosa ellen.
Közmunkás alkalmazásával jelenleg az önkormányzat tulajdonában lévő közterületeket, valamint a volt Thúry-lak-tanya területét mentesítjük.
Felhívjuk a Tisztelt ingatlantulajdonosok figyelmét arra, hogy területeiket többszöri alkalommal kaszálják le az allergiás megbetegedésben szenvedők érdekében!
Felhívjuk továbbá figyelmüket arra, hogy az idén is meghirdetésre kerül a parlagfügyűjtési akció, amelyre minél több csapat, illetve magánszemély aktív részvételére számítunk.
-Az elmúlt kit hétben munkatársaink az illegális szemétlerakókat ellenőrizték. Az ellenőrzések időtartama alatt szabálytalan elhelyezés nem történt, helyszíni bírság kiszabására nem került sor.
Kérjük a volt zártkerti ingatlanok tulajdonosait, hogy a „hegyek" bejáratánál elhelyezett hulladékgyűjtő-konténereket használják és lehetőség szerint ne a konténer mellé helyezzék el a keletkezett hulladékokat!
-Közterületen tárolt, két esetben üzemképtelen gépjárművek elszállításáról gondoskodott a felügyelet.
-Lakossági bejelentés alapján tűzgyújtás miatt ellenőrzést tartottak munkatársaink a város dél felé vezető közűt-ja mellett külterületen. A tűzgyújtók közvetlenül a közút mellett gyújtották be a fakitermelésből származó hulladék fát, gallyakat. A tűz azonnali eloltására köteleztük a tűzgyújtókat, az ügy kivizsgálása még folyamatban van.
-A héten lakossági bejelentést követően két kóbor eb befogásáról intézkedtek munkatársaink. Az ebek a helyi állatvédő egyesület közreműködésével az állatmenhelyre került, ahol gondoskodnak további ellátásukról, sorsukról.
-A keleti városrészben az elmúlt két hétben három esetben engedély nélkül végeztek gyümölcsárusítást.
-A lakossági bejelentések száma nyár eleje óta fokozatosan növekszik. A rendszeresen beérkező ügyekben lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk azonnal reagálni, ám türelmüket és megértésüket kérjük, ha ez nem mindig sikerül.
EGYEZTETÉS
Egyeztető megbeszélésre került sor június 10-én a helyi zenés szórakozóhelyek vezetői és a Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztálya között a Polgármesteri Hivatalban. A megbeszélés témája a megoldások keresése a hatósági intézkedésen túl.
JAVASLAT RENDELETMÓDOSÍTÁSRA
A szakmai bizottság kedden, a közgyűlés várhatóan egy héttel később tárgyalja majd a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásról szóló rendelet módosítására tett javaslatot. Mint Dömötör László tói, a Szociális Osztály osztályvezető-helyettesétől megtudhattuk, a rendelet módosítására tett javaslatot részben a Szociális Törvény módosítása, részben a helyi rendelet kora indokolja. A Szociális Törvény elfogadásakor a jogalkotó előírta az önkormányzatok számára, hogy hat hónapon belül vizsgálják felül saját rendeleteiket, és amennyiben szükséges, igazítsák azokat a központi szabályozóhoz. Az elmúlt három évben semmilyen változást nem építettek be a helyi rendeletbe, ám a mindennapi élet folyamatos változása mára indokolttá tette. A támogatási formák és a jogosultsági kör nem változna a javaslat szerint. Az előkészítő ugyanakkor javaslatot tett a lakásfenntartási támogatások kismértékű emelésére. A gyermekvédelmi támogatásban jövedelemhatár túllépés miatt nem részesülő gyermekek számára a rendelet-tervezet lehetőséget adna térítési díj támogatásra, ameny-nyiben a jövedelemhatár túllépésének mértéke nem haladja meg a 20%-ot.
SZAKÉRTŐKET KERESNEK
Az önkormányzat az intézményi pedagógiai programok módosításához és jóváhagyásához, a közoktatási intézmény szakmai ellenőrzéséhez, a sajátos nevelési igényű tanulók integrációját segítő programok bevezetéséhez szakértők igénybevételére, az ezekhez szükséges források előteremtésére pályázatot nyújtott be. A pályázathoz minimum 20% önrészt kellett biztosítani, ez esetben 800 ezer forintot. Legutóbbi ülésén a testület a javaslatot támogatta a Művelődési és Sportosztály pályázati keretének terhére. A közgyűlés felhatalmazta a szakosztályt, hogy folytasson tárgyalásokat az ajánlatot tevő pedagógiai szolgáltató irodákkal, és kössön szerződést a legkedvezőbb pályázatot benyújtó szervezettel. A projekt futamideje fél év, összköltsége kb. négymillió forint.
NAGY IMRÉRE ÉS TÁRSAIRA EMLÉKEZTEK
2003. június 15-én 17 órakor Nagy Imre és mártírtársai tiszteletére szerveztek ünnepi megemlékezést a Károlyi kertben, a kopjafánál. Rajnai Miklós Bánffy Miklós-díjas bölcsész köszöntőjét követően Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, majd a kegyeleti koszorúk elhelyezésére került sor. Az ünnepség után a Jézus Szíve Templomban az 56-os mártírok lelki üdvösségéért tartottak közös imádságot. A program szervezői voltak: az 56-os Szövetség Nagykanizsai és Zala Megyei Szervezete, a Magyarok Világszövetsége Nagykanizsai Szervezete, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség Nagykanizsai Csoportja, a GULAG Alapítvány, a TRIANON Társaság, a POFOSZ, a Nagykanizsai Polgári Egyesület és a Rozgonyi Polgári Kör.
Trianoni megemlékezés
Június 8-án a trianoni diktátum 83. évfordulója alkalmából szerveztek ünnepséget az Eötvös téren, a Nagy-Magyarország-emlékműnél. A nagyszabású rendezvényen köszöntőt mondott Rózsás János író, ünnepi megemlékezést hallhattak a résztvevők Pap Gábor művészettörténésztől. Ezt követően beszédet mondott Kis Dénes babérkoszorús költő, a Trianon Társaság elnöke, s a határon túli magyarok életéről vallott Bartis Ferenc író, az Össz-magyar Testület elnöke. Az ünnepség a kegyeleti koszorúk elhelyezésével ért véget. A kánikula ellenére az ünnepség résztvevői közül sokan voltak kíváncsiak Pap Gábor előadására is, így a könyvtárban teltház előtt zajlott le a művészettörténész A héj összeesküvése a mag ellen -Heibert Iliig és a "kitalált középkor" címú előadása.
RENDELETMÓDOSÍTÁS
A szakmai döntés követően kerül majd a közgyűlés elé a garzonházakról szóló 32/2001-es rendelet módosítására tett javaslat. Az eredeti rendelet még a garzonlakások építésére kiírt központi pályázat idején született, és előre nem látott körülmények indokolják a mostam módosítást. A jogosultsági feltételekben nem lesz változás, legalábbis a módosítási tervezet nem tartalmaz ilyet.
4
li
2003. június .
KEPVISELOI FOGADOORA

Budai István önkormányzati képviselő a 7. számú választókerület polgárait várja 2003. június 27-én pénteken 17 és 19 óra között a Kazanlak körút 7. számú épület A lépcsőházában lévő irodahelyiségben.
Polai József & 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője minden páros hónap utolsó péntekén 17.30 órától fogadóórát tart a bajcsai kirendeltség
y épületében.
V
VERSENYTÁRGYALÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa Csányi u. 8. szám alatti 2190/A/3, hrsz-ú ingatlant.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
A versenytárgyalás ideje: 2003.június 24. 10.00 óra
Kikiáltási ár: 10.700.000,- Ft + ÁFA
VERSENYTÁRGYALÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa, Magyar u. 2. szám alatti, 7 hrsz-ú ingatlanát.
Az árverés helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
Az árverés ideje: 2003. június 30. 10 óra
Kikiáltási ár: 27.840.000 Ft + az épületekre vonatkozó Áfa, összesen 30.000.000 Ft Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal földszint 13/a. számú irodájában vehető át.
ELSŐ SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY IGÉNYLÉSE
A 14. életévüket az idén betöltő polgárok az első személyazonosító igazolványukat az okmányirodában ügyfélfogadási időben személyesen igényelhetik. Az igényléskor be kell mutatniuk a személyazonosító jelről szóló hatósági bizonyítványukat, a születési anyakönyvi kivonatukat és ha van, az érvényes útlevelüket. Az első személyazonosító igazolvány igénylésekor csak akkor kell 1500,- forint illetéket leróni, ha az igénylő rendelkezik érvényes útlevéllel.
A Nagykanizsai Okmányirodában személyazonosító igazolvány ügyben az ügyfélfogadás rendje a következő:
Nap Délelőtt Délután
hétfő 8,00 - 12,00 13,00 -16,00
kedd 8,00 - 12,00 nincs ügyfélfogadás
szerda 8,00 - 12,00 13,00 - 17,00
csütörtök 8,00 - 12,00 nincs ügyfélfogadás
péntek 8,00 - 12,00 nincs ügyfélfogadás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a többszörösen módosított 55/2000. (XII. 13.) számú helyi rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának szociális alapon történő elnyerésére:
Kettő gyermekes
családok részére: Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 4/A. IV/12.
a.) A lakás alapterülete: 53m2 szobaszám: 2 szobás komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: IV. emeleti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 10.542.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Gyermektelen HÁZASPÁROK
részére: Nagykanizsa, Csengery u. 88. 11/43.
a.) A lakás alapterülete: 36 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 5.592.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.
Gyermektelen
családok részére: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. II. lh. fsz. 9.
a.) A lakás alapterülete: 32 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 1.283.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Egyedülállók részére: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. II. lh. fsz. 8.
a.) A lakás alapterülete: 31 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 1.243.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.
LAKÁSCSERE
— önkormányzati tulajdonú bérlakással rendelkezők részére Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/B/4.
a.) A lakás alapterülete: 44 m2 szobaszám: 1 + fél szobás komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: peremterület
A lakás épületen belüli fekvése: udvari lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 7.482.-Ft
d.) A lakás állapota: újonnan épített
e.) A bérleti jogviszony időtartama:
a cserére leadott lakás bérleti szerződésétől függő
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály
Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. III. lh. I em. 17.
a.) A lakás alapterülete: 38 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 1.616.-Ft
d.) A lakás állapota: újonnan épített
e.) A bérleti jogviszony időtartama: a cserére leadott lakás bérleti szerződésétől függő
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Nagykanizsa, 2003. június 3.
Kelemen Z. Pál
Bizottsági elnök
2003. június 19.

5
DEÁK-EMLÉKÉV
A Deák — emlékév ünnepségeiről dr. Horváth Györgytől, az emlékbizottság elnökétől megtudtuk, hogy eddig öt iskola jelezte közreműködését, részvételét. A tervek szerint lesz kihelyezett kormányülés Zalában, és zalai küldöttség is részt vesz Budapesten a központi koszorúzási ünnepségen, és talán sikerül új Deák szobrot avatni a volt Papkertben, a mai Eötvös téren. Szeptemberben jelenik meg a Pannon Tükör folyóirat Deák emlékszáma. Október 2-án nyílik meg a Deák-emlékkiállítás a Halis István Városi Könyvtár épületében, a könyvtár és a múzeum anyagából. Október 2-án 9 órától meghívásos Deák-vetélkedő lesz az általános iskolások, 9-én pedig a középiskolások számára a Honvéd Kaszinóban. "Októberi esték" címmel, előadássorozatot szervez a Piarista Általános Iskola Gimnázium és Diákotthon október 6-án, 13-án, 20-án és 27-én este 18 órai kezdettel a Kiskastélyban. Iskolai Deák-megemlékezések zajlanak október 9-16-ig. Az emlékbizottság 20-25 perces műsort készít előadói beszéddel, amit kérésre bemutatnak az iskolákban. Október 13-16 között (pontos időpont még nincs) városi képviselet vesz részt a Deák -mauzóleumnál lévő koszorúzáson. Október 16-án 17.30-kor a Piarista Általános Iskola Gimnázium és Diákotthon tartja ünnepségét a HSMK színháztermében. Október 17-én 10 órakor Deák-emlékülés kezdődik a HSMK kamaratermében. Előadók lesznek: Lehota János, dr. Károlyi Attila, Novics Erika, dr. Horváth György és Kunics Zsuzsanna. Október 17-én 14.30-kor kerül sor a megyei koszorúzási ünnepségre Zalaegerszegen, a De-ák-emlékhelyen. Ugyanezen a napon a nagykanizsai emlékeknél 15.30-kor lesz koszorúzás. Az elképzelések szerint egy órával később, 16.30-kor avatják fel az Eötvös téren Zala György alkotását, a 80x90 cm-es Deák mellszobrot. A központi városi ünnepség e napon, 17-én 18 órakor kezdődik a HSMK színháztermében. Ünnep köszöntőt Kovács Kálmán informatikai miniszter mond. Ez alkalommal hirdetik ki a piarista iskola Deák-kutatópályázatának, valamint a Deák-vetélkedő eredményeit.
B. Zs.
TÚL AZ ÍRÁSBELIN
Május 26-27-én a magyar és a matek írásbeli érettségi vizsgákon is túlesett a CKÖ és a Zsigmondy-Széchenyi Szakképző Iskola közösen indított 12/D. osztálya. Az év végi írásbeli és szóbeli vizsgák után 16 fő tett sikeres írásbeli érettségi vizsgát. Arany János balladáinak világa - néhány művének kiemelésével -, vagy Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményének elemzése, vagy Kosztolányi Dezső egy szabadon választott novellájának vagy regényének elemző bemutatása közül választhattak az érettségit levelező tagozaton végzők. A sikeresen megoldott hét matek példán összesen 80 pontot lehetett elérni, az elégséges osztályzathoz 18 pont kellett. Az írásbeli érettségin a magyar irodalom átlaga 2,87, a magyar nyelvé 2,62, a matematikáé 3,67 lett.
"Reméljük, egyszer még önök is büszkék lesznek ránk!"- hangzott az utolsó sora annak a kedves kis műsornak, mellyel a Batthyány Lajos Gimnázium 9.b. osztályosai a minap meglepték tanáraikat, ezzel köszönve meg egész éves odaadó és kitartó munkájukat. Tislérné Tóth Zsuzsanna osztályfőnök "diákjai" Farkas Tibor gitárkíséretével népszerű slágereket adtak elő, főműsorszámként pedig vidám je-
lenetben idézték fel eddigi ifjúságuk jeles időszakait: a mosolygós, szófogadó kisgyerektől egészen a mai, időnként meglehetősen nehezen kezelhető, morgós, dacos, duz-zogós kamaszkorig. S hogy az immár második éve megrendezett pedagógus-köszöntő valóban minden tanáruk számára sokáig emlék maradjon, a diákok viaszba mártott — soha el nem hervadó — virágokat adtak át a pedagógusoknak.
KEREKASZTALBESZÉLGETÉS
Június 13-án pénteken, kerekasztal beszélgetést tartott a nagykanizsai CKÖ az Ady úti irodájában. Az aktuális pályázatok, a zalakomári foglalkoztatás, a szociális lakáspályázatok, és egyéb aktuális témák kerültek napirendre. A résztvevők között szerepel Halász Tibor, a Partners Hungary nagykanizsai képviselője, Rajkó Endre a Nagykanizsai Munkaügyi Központ munkatársa, Simánné Mile Eva, a Szociális Osztály vezetője, Vukics Józsefné, a Családsegítő Központ munkatársa, Váradi Istvánné CKÖ elnökhelyettes, valamint Orsós Vendel és Orsós Norbert CKÖ munkatársak.
Forróság. Hőguta. Itt a nyár! Ki örömmel, ki szomorúan fogadja, de tény. Az iskolások már csupa nagybetűvel írják a táblára: Ó, IÓ, CIÓ ÁCIÓ, KÁCIÓ... Alig várják már azt a pillanatot, mikor bezárul mögöttük az iskola kapuja. A bizonyítvány (vagy „bizony hitvány") okozhat még meglepetéseket, örömöt, bánatot egyaránt, de a fő szempont, hogy itt a jól megérdemelt (vagy kevésbé?) pihenés ideje.
A szülőknek ezzel együtt egy csomó gond rakódik a vállukra. A munkahelyek sajnos nem arról híresek, hogy két és fél hónap szabadsággal jutalmazzák a munkavállalókat, így a gyermekek szünideje alatti felügyelete bizony okozhat problémákat. Táborral, nagymamával, rokonokkal a szünidő egy része megoldható, de biztosan maradnak olyan napok, melyeken felügyelet nélkül maradnak a picik. Ki vigyázzon rájuk? Leginkább ők maguk óvhatják meg saját magukat, mint ahogy mi magunk tehetünk legtöbbet saját testi és anyagi biztonságunkért.
Ehhez azonban nem árt egy-két figyelemfelhívó szó.
A lakásban egyedül hagyott gyermekről
tudjuk, hogy mi lesz a napi programja. Ha otthon marad, egyedül, soha ne engedjen be a lakásba idegent, bármilyen szépen kéri is az. A domestos sem a legjobb szomjoltó, a házi-patika ne legyen nassolás tárgya, a nagykéssel se a kezünket szeleteljük a szendvicsbe. A szikrázó tévékészüléket sem biztos, hogy ő tudja megjavítani a legnagyobb szakértelemmel. A játszótéren sem lesz belőlük Superman, sem repülni nem tudnak csak azért (fa teteje, hinta, villanyoszlop — és még sorolhatnám a meg-másznivalókat!), mert nyár van, sőt ha kirohannak a labda után az országútra, még mindig az autó az erősebb. Baráti „verekedés" is végződött már súlyos sérülésekkel, hiszen rajzfilmfigurákká sem váltak a meleg hatására.
Ezer veszély fenyegeti őket, bármerre lépnek. Strandtragédiák. Megdöbbentő hírek szállnak felénk a médiából. Felelősöket lehet, sőt kell keresni, de a kis életet vissza nem adhatják. A fürdőzés szabályait bizony nyáron is be kell tartani! Önmagunkért. Még a nagyon jól úszó gyerekeket (sőt felnőtteket!) is érheti tragédia, gondoljunk csak egy egyszerű görcsre, mellyel már
nem is olyan egyszerű kiúszni a Balaton közepéből.
Balaton. Sekély víz, mondák. Mégis évente többen lelik bent halálukat. Figyelmen kívül hagyják a viharjelzést (tán úgy gondolják, hogy morze-jelekkel beszélgetnek egymással a szemközti parton élők?), elalszanak a gumimatracon, s megrettenve ébrednek valahol a mélység fölött. Az ijedtség kiváltotta hirtelen mozdulatoktól viszont e stabilnak éppen nem mondható „fekhely" felborul, s a felhevült test a hideg vízbe kerül. A történet vége? Nem nehéz kitalálni. Gondoljunk erre akkor is, amikor éppen vizibicikliről, vagy csónakról ugrálunk a vízbe: először hütsük le magunkat! A forróságban is hideg fejjel mérlegeljék gyermekeink, hogy milyen döntéseket hoznak, megéri-e kockáztatni, vajon döntéseik következménye mennyire befolyásolja jövőjüket. Egy életünk van. Ezt próbáljuk meg a lehető legteljesebben élni, a lehető leghosszabban, hiszen sajnos vannak visz-szafordíthatatlan következmények.
Bükiné Papp Zsuzsanna rendőr hadnagy Bűnmegelőzési előadó
6
jflflítí
2003. június 19.
ÚTJAVÍTÁS, PARKOLÓ, VÍZELVEZETÉS
Régóta közismert problémát sikerült nemrégiben az utak rendbetételével Miklósfán orvosolni. A kátyúkkal, egyéb felületi hibákkal tarkított útfelületek javítása részben befejeződött. Jó hír, hogy nemrégiben elkészült a településrész orvosi rendelője előtti parkoló is. Sajni József képviselő tájékoztatása szerint a Gárdonyi utcában a Bocskai út végétől lejövő út vízelvezetése is megoldódott.
PAD
A BUSZMEGÁLLÓBAN
Az utazóközönség bizonyára örömmel tapasztata, hogy a Sugár úti helyijáratos buszmegállóban a VIA Kanizsa Kht. megbízásából ülőhelyeket alakítottak ki. A Károlyi kert kőszegélyén kialakított sajátos megfogalmazású padokat lakossági kérésre helyezte ki a városüzemeltető cég, tudtuk meg Gáspár András ügyvezetőtől.
ADÓPOLITIKAI IRÁNYELVEK
A közgyűlés korábbi döntése értelmében kerültek megfogalmazásra a középtávú adópolitikai irányelvek. A keddi közgyűlés elé kerülő anyag a korábbi évek adózással összefüggő tapasztalatait tartalmazza, és egy középtávú koncepció kidolgozására tesz javaslatot.
MEGKÖSZÖNTÉK TANÁRAIKNAK...
ÁNTSZ - ÁNTSZ -ÁNTSZ - ÁNTSZ
ISMÉT EMLŐSZŰRÉS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közreműködésével 2003. júniusától emlőszűrést végez a Nagykanizsán élő 45-65 év közötti hölgyek részére. A szűrővizsgálatot a kórház Mammográfiás Laborja végzi, hétfőn, kedden és csütörtökön 13.30 és 16 óra kö-
zött, illetve szerdánként 8 és 14 óra között.
Az emlőszűrésre írásban is értesítést kapnak mindazok, akik a két évvel ezelőtti — akkor még pályázati pénzből megvalósult szűrésen részt vettek — tudtuk meg dr. Búzás Judit főorvostól, az ÁNTSZ Nagykanizsai Intézetének vezetőjétől. De az ingyenes
szűrővizsgálatra természetesen minden 45 és 65 év közötti hölgyet várnak, függetlenül attól, hogy kaptak-e értesítést. Városunkban és környékén összesen 8150 asszony érintett. A szervezők bíznak abban, hogy saját egészsége érdekében a hölgyek mintegy 70 %-a élni fog a felkínált lehetőséggel.
PARLAGFŰ NAP
Ismert tény, hogy a szénanátha és az asztma leggyakoribb kiváltó oka a parlagfű virágpora. Egyre többen vannak, akiknek a szervezete e gyomnövényre allergiás reakcióval válaszol. Ezért fontos, hogy még a virágzása előtt kerüljön kiirtásra minél több ebből az agresszív gyomból. S annak érdekében, hogy az újbóli kifejlődését is megakadályozzuk, gyökeresen célszerű eltávolítani minden egyes példányát a talajból.
Az ÁNTSZ Nagykanizsai Intézete annak érdekében, hogy a parlagfű irtásának fontosságára felhívja a figyelmet, s az ehhez szükséges információkkal is megismertesse a lakosságot, egész napos rendezvényt szervez. A Parlagfű Napra a Deák téren kerül sor június 26-án 9 és 15 óra között. A tervek szerint kis színpadon látványos, zenéstáncos műsorral csalogatják majd a nézőket a felállított sátorhoz, ahol az intézet munkatársai szórólapokat osztanak szét, hasznos információkkal szolgálnak és válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A parlagfű frissen szedett példányait is megszemlélheti a helyszínen mindenki, éppen azért, hogy azok is részt vehessenek ezentúl az irtásában, akik eddig nem tudták beazonosítani e növényt. Az akció egyébként nem korlátozódik a Deák térre, a Hevesi iskola diákjai ugyanis — figyelemfelkeltő öltözékben — a város legforgalmasabb helyein terjesztik majd a szórólapokat, s ismertetik meg az arra járókat a gyomnövény jellegzetességeivel.
KÁNIKU LA
Napok óta szenvedünk a korán jött kánikulától, s a meteorológusok az elkövetkezendő napokra sem ígérnek enyhülést. Figyelmünk egyre inkább lankad, teljesítőképességünk a legnagyobb koncentráció mellett is hanyatlik, hiszen energiánk jelentős részét felemészti a hőség elleni küzdelem. Hiába várjuk, hogy legalább éjszaka kissé felüdülhessünk, nincs kímélet: a hőmérő higanyszála makacsul húsz fok feletti értéken marad, a szellő sem rebben. Álmatlanul forgolódunk, s kábán "ébredünk", miközben már azon tűnődünk, hogyan lehetne elviselhetőbbé tenni az előttünk álló, ugyancsak forrónak ígérkező napot.
Segítségül álljon itt most rövid összefoglaló arról, hogyan tudunk védekezni a hirtelen jött, és néhány napig még eltartó, vagy a nyár folyamán még néhányszor egészen biztosan visz-szatérő kánikula ellen: Fogyasszunk minél több folyadékot, és lehetőleg mellőzzük a koffeint, az alkoholt valamint a sok cukrot tartalmazó italokat, mert ezek valójában még több folyadékvesztést okoznak — kezdte a hasznos tanácsok sorát dr. Búzás Judit, az ÁNTSZ kanizsai intézetének vezetője. Aki teheti, maradjon otthon, vagy légkondicionált környezetben próbálja átvészelni a legmelegebb órákat. Az elektromos ventillátorok jó szolgálatot tesznek ugyan, mert biztosíthatják a
komfort érzetet, de túl magas hőmérséklet esetén nem nyújtanak biztos védelmet a kánikula okozta megbetegedések ellen. Ajánlatos naponta többször hideg zuhannyal vagy fürdővel hűteni szervezetünket. Ha könnyű, világos színű, bő szabású ruhát hordunk, közérzetünk is nagymértékben javulhat. Nagyon fontos, hogy ne hagyjunk senkit zárt, szellőzés nélküli parkoló autóban egy percre sem. Az érzékenyebb felnőtteket naponta legalább kétszer célszerű meglátogatni és ellenőrizni a kimerültség és a hőguta jeleit, de a csecsemőket és a kisgyermekeket ennél is sűrűbben kell ellenőrizni. Bárkinek okozhat egészségi panaszokat a kánikula, de vannak különösen veszélyeztetett csoportok: a csecsemők, a kisgyermekek, a 65 évnél idősebbek, a fogyatékosok, a szívbetegségekben és magas vérnyomásban szenvedők, rájuk még fokozottabban kell figyelni. S akinek mindenképpen szabadban kell lennie a kánikula idején: korlátozza a szabad levegőn való tartózkodást a reggeli és esti órákra, csökkentse minimálisra a fizikai munkavégzést, árnyékos helyen pihenjen, a Nap égető erejétől széles karimájú kalappal, napszemüveggel és napkrémmel védje magát — zárul a megszívlelendő tanácsok listája, melyet egészségünk védelme érdekében érdemes mindenkinek megfogadnia.
ÜLÉSEZETT A SZEB
Június 17-én soron következő ülését tartotta a Szociális és Egészségügyi Bizottság. Nyilt ülésen hét napirendi pontot tárgyaltak a bizottság tagjai. Többek között tárgyaltak a képviselőkre és bizottsági tagokra vonatkozó Etikai kódex elfogadásáról, az SZMSZ rendelet módosításáról, a Fogyatékkal Élők Integrált Intézményének kialakításáról, az intézmény ideiglenes elhelyezéséről. A napirendek között szerepelt még a Mikkamakka Játéktár szerződésének felülvizsgálatát, a 2003. július 1-től esedékes lakbéremelést, a pénzbeli és természetben nyújtott szociális, valamint gyermekvédelmi ellátásokról szóló rendelet módosítását, valamint a Garzonházakról szóló rendelet módosítását tartalmazó javaslat is.
TERMÁLFÜRDŐ AVATÁS
A Galambok közelében található Castrum Panzió és Kemping termálfürdővel bővült. A Zalakarosi Castrum Termálcentrum termálfürdő avatását tartják június 27-én 13 órakor. Az avatást követően fogadáson fürdőbálon vehetnek részt a vendégek.
eMAGYARORSZÁG TÁBOR
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Puskás Tivadar Alapítvány 16-18 éves diákok számára szervez tábort. A tábor fő célja az információs társadalom lehetőségeinek megismertetése, illetve a résztvevők számítástechnikai ismereteinek fejlesztése. A tábor hozzájárul a résztvevők innovációs és kulturális versenyképességének javulásához, valamint a társadalmi problémák alaposabb megismeréséhez is. A tábor helyszíne a keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskola Kollégiuma. A részvételi díj ötezer forint, amely tartalmazza a szállás, étkezés, a programok költségeit. A tábor időpontja augusztus 11-15. A táborról információk szerezhetők a www.ihm.hu , vagy a etabor@lotus. neti.hu honlapokon, illetve a 06-40-200-454-es telefonon.
A Péterffy Sándor Általános Iskolában június 13-án avatták fel a Knausz György Kémiatermet. A teremavatóra az Oktatási Minisztérium Emlékezet Programja keretében került sor.
2003. június 19.
iiÉ
7
NYOMDÁBAN VAN
Már a nyomdában van dr. Dobó Lászó nyugdíjas pedagógus könyve, melye Péterfy Sándor munkásságáról írt. A kötetet várhatóan még a nyáron bemutatják a nagyközönségnek.
KÖZHASZNÚ KÖZMŰVELŐDÉSIEK TALÁLKOZÓJA
A közelmúltban rendezték meg Sopronban a Közművelődési Közhasznú Társaságok II. Országos Konferenciáját. Az elmúlt években több művelődési ház alakult át közhasznú társasággá, remélve, hogy kedvezőbb gazdálkodási körülmények között jobban növelhetik saját bevételeiket, kiegészítve a szerződés alapján járó helyi önkormányzati támogatásokat. Jelenleg csaknem 50 kulturális és művészeti kht. működik hazánkban, és az ő képviselőik találkoztak a kétnapos szakmai konferencián. A találkozó célja nemcsak a tapasztalatcsere volt, de új ismeretek közreadására is sor került, pl. az EU kulturális projektjeiből, az intézménymenedzselés és a humán erőforrások felhasználásának időszerű kérdéseiről. A konferencián nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott Papp Ferenc, a HSMK igazgatója "Szponzorálási technikák a közművelődésben" címmel. B. Zs.
NYÁRI TÁNCKURZUSOK
A nagykanizsai Fenyves Márk táncművész és csapata szeretettel várja nyári programjaikra az érdeklődőket és kíván nagyon szép, napsütéses boldog nyarat. Az Orkesztika Alapítvány csapata három-öt, és tíznapos Intenzív Nyári Tánckurzusokat tart Budapesten a Mozdulatművészeti Stúdióban. A programokban szerepel Graham tánctechnika, kontakt tánc, modern tánc, klasszikus balett, kortárs tánc, klasszikus alapok modern táncosoknak, mozdulatművészet, tradicionális modern tánc, és tíz napos tánctábor Velence-fürdőn.
TANULMÁNYI VERSENYEK
; A Zala Megyei Pedagógiai Intézet és a Péterffy Sándor Általános Iskola tanulmányi versenyén Csertán Márk, a miklósfai általános iskola negyedikes diákja lett az első, míg Kovács Kristóf a második. Pókecz Zsófia rajzban harmadik lett és különdíjat kapott. Kovács Petra énekből a negyedik helyen végzett. A ZM Pedagógia Intézet és a Zrínyi MiMós Általános Iskola tanulmányi versenyén környezetismeretből Vágó Csaba negyedikes kisdiák lett az első, második helyen Buzsics Katalin végzett. A Zalakarosban szervezett megyei prózamondó-versenyen első helyen Kovács Kristóf végzett, míg a második Hegyháti Hajnalka le.tt.
PROGRAMOZÁSI VERSENY KANIZSÁN
Várhatóan a jövő év tavaszán Nagykanizsán rendezik meg az IBM által kiírt 48 órás programozási versenyt. A város már korábban elnyerte a rendezés jogát, ám ennek feltételit mindenképpen meg kell teremteni. Mint megtudtuk, a szervezési a Veszprémi Egyetemmel közösen folyik, de várhatóan az IHM is beszáll majd a program megrendezésébe, tudhattuk meg az IT Kht-nál.
HAMAROSAN MŰKÖDIK A TELEHÁZ
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által meghirdetett pályázaton kilencszázezer forintot nyert Miháld. Ezt az összeget a Teleház létrehozására fordítják. A három számítógép és a kiegészítő számítástechnikai eszközök mellett az internet használatára is lehetőség adódik. A Teleház az ősszel várhatóan megkezdi majd működését a miháldi kultúrházban.
váltóban elsők
A miklósfai Általános Iskola diákjai is részt vettek a "kis iskolák" - 200 főnél kevesebb gyermeket számláló intézmények - számára kiírt megyei Diákolimpiai versenyeken. Az országos döntőt Fonyódligeten rendezték meg. Az összetett csapatversenyben második helyen végzett az iskola, a csapat tagjai Buzrghart Rozália, Burghart Viktória, Imre Henrietta, Hegyháti Hajnalka, Drávecz Nóra és Deli Zsófia voltak. A svéd váltóban sikerült megszerezni az országos első helyet, az összetett egyéniben Deli Zsófia végzett az első helyen. A 800 méteres síkfutásban Deli Zsófia a második helyen végzett. A labdarúgók diákolimpiai versenyének 16-os mezőjében a 8. helyet szerezték meg a miklósfaiak.
^A BOLYGÓK FEKETE LOVAGJA VISSZATÉRT^
Június 11-én szerdán este újabb kalandos utazásra hívta a közönséget, közöttük a Ludvig Művésztelep művészeit
Kollonay Zoltán zeneszerző. A misztikus obszervatóriummá vált Zsinagóga falai különös fé-n y e k e t árasztott aznap este. Állták, s kiemelték a fények játékát, a bolygók vonulását, az űrbéli fény- és hangrobbanások sorozatát. A gomolygó köd lepte színpadon egyszer csak megjelent egy sötét szemüveges Fekete Lovag. Egy pillantást vetett digitális hangszereire, majd elegáns mozdulattal kivonult. A nézőteret belebegte a várakozás vib-
ráló csendje. Bizonyára kint felejtette az ajtóban a varázspálcáját! Néhány másodperc múlva, mintha mi sem történt volna, visszajött, hogy megszólaltassa űrbéli szimfonikus zenekarát, és bennünket, földi ván-

dorokat egy kézmozdulattal a magasságba emelve egy kozmikus kaland részesévé tegyen. Vad szeleken, recsegő jégen, cikázó villámokon, sötétségen és vakító tűzön át jutottunk egyre tovább, egyre távolabb a Föld-
től, a földi halandó számára elérhetetlen Univerzumba. A zene hangjaira építve Fa Ede költő szólaltatta, személyesítette meg kozmikus eposzában a bolygókat. A kalandos úton nem tudom mennyi időt tölthettem el. A koncert alatt megszűnt körülöttem tér, idő, s minden földi gond. A zene hömpölygő dallamai zökkenőmentesen visszajuttattak a jelenbe. Szerencsére odakint az eső lehűtötte kissé a levegőt, könnyebbé tette az "átszállást". Csak a Vénusz tűnt egyre távolibbnak, s vele együtt a Fekete Lovag... B. Zs. ..
8
i
2003. június .
EGY HŐSI HALOTT EMLÉKÉRE
A Nagykanizsa katonavárosi emlékeit felvonultató kiadvány nemrégiben látott napvilágot, ám már az ünnepi könyvbemutatón is elhangzott, hogy készül a második bővített kiadás, amely az első kötetből kimaradt, illetve az azóta napvilágra került dokumentumokat is tartalmazza. A bejelentés nyomán a napokban juttatta el egyik olvasónk a hősi halált halt Zala megyei tanító sorsáról szóló kordokumentumokat. Mint a korabeli újságokból kiderül, Vastag Vince, a Zala megyei kántor-taní-tó, a 48. gyalogezred tizedese az oroszok elleni küzdelemben elesett 1915-ben." Vastag tanító, aki az általános mozgósításkor vonult be, a Zemplén megyei Juhos község mellett vívott küzdelemben áldozta fel életét a hazáért. A hősi halál harminckettedik életévében érte. Felesége és apró gyermeke siratja. Ideiglenesen a harctéren temették el. Vastag Vince testvére volt Vastag György sormási tanítónak, aki tudvalevőleg szintén a harctéren vesztette életét. Két derék tanító emlékét hálás kegyelettel fogja megőrizni Zalavármegye hazafias közönsége. Elhunytáról az alábbi gyászjelentést adták ki: Özv. Vastag Vincéné, Pál Viktória mély fájdalommal tudatja, hogy forrón szeretett férje Vastag Vince zalamerenyei kántor tanító, a 48-ik gy-e tizedese folyó évi április hó 10-én délután az oroszok elleni küzdelemben Juhos (Zemplén megye) község mellett életének 32-ik, boldog házasságának kilencedik évében az ellenség golyójától találva, hazánk védelmében hősi halált halt. Adjon neki az Úr a vérrel áztatott földben pihe-
nést, míg szerettei közé helyezhetjük. "Ugyanebben a lapban jelent meg a zalamerenyei plébánia Vastag Vincével kapcsolatos gyászjelentése is. A korabeli sajtó beszámolt a kántor-tanító temetési szertartásáról is, ebből
kiderült a hősi halott temetésére a szintén a kárpáti harcokban elesett dr. Ferenczy György temetését követően került sor. A temetésről készült beszámoló a kor szellemét tükrözi, ma már kissé szokatlan. A temetésen részt vett a zalamerenyei elöljáróság, a kollégák, a barátok és a tanuló ifjúság is. A díszlövést a 12. Landwehr ezred szakasza szolgáltatta. Vastag Vince sírboltja megtalálható a köztemetőben, kései utódai ma is Nagykanizsán élnek.
KIÁLLÍTÁS a hsmk-ban
A Hevesi Sándor Művelődési Központban 2003. június 19-én 18 órai kezdettel újabb kiállítás megnyitójára kerül sor, ezúttal a HSMK Szövő Műhely és Bogdán Klára fazekas népi iparművész alkotásai kerülnek bemutatásra. A kiállítást Balogh László tanár nyitja meg, az eseményen közreműködik az újudvari Móra Ferenc Általános Iskola citerazene-
kara. A július 1 l-ig megtekinthető tárlaton a HSMK Szövő Műhelyének kiállítói lesznek: Zsovár Anita csoportvezető és Bátor Margit szövő népi iparművészek, dr. Bátki Erika, Boha Lászlóné, Büki Józsefné, Brandt Béláné, Erhetics Lajosné, Homonnayné Hetényi Eszter, Megyeri Krisztina, Seres Julianna, Soós Katalin és Szabóné Barabás Erika.
Iroda- és Számítástechnikai Szaküzlet - Szervíz
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3. Tel.: 20/9649-930 20/3327-927
Számitágtechnika: számítógépek, notebook-ok, nyomtatók, szoftverek, kellékanyagok Irodatechnika: pénztárgépek, fénymásolók, telefonok, fázok, kellékanyagok Reklám: névjegyek, szórólapok, meghívók, reklámtáskák, ajándéktárgyak forgalmazása, feliratozása: festéssel (tamponnyomás), hímzéssel, szitanyomással
Szaktanácsadás - hálózatépítés ■ átalánydíjas karbantartás WEB-lap készítés - fénymásolás, sokszorosítás - arhiválás
enternet
STÜDIO
TERVEIES - KIVITELEZÉS
E-Mail: pontmi@chello.hu
Jé hallani 2
Hallásgondozó és hallókészülék szalon nyílt Nagykanizsán, a Bazár Udvarban !
#$> digitális és hagyományos
hallókészülékek, hallásvizsgálat 9 hallást segítő eszközök (telefon, óra) minden termék TB támogatott; közgyógyellátásra ingyenesen is I
8800 Nagykanizsa, Fő u.8. Tel: (93) 313-500 Nyitva: H-P9-17h. Orvosi rendelés: 14-17h 1062 Budapest, Andrássy út 76. Tel: (1) 311-5058
m(Xö mi ímr
Hozza magával a hirdetést, s vásárláskor ajándékot adunk !
PLAKATMUZEUM KANIZSAN
A magyar plakáttervezés a 20-as, 30-as években teljesedett ki, integráns részévé vált Európa és a világ plakátművészetének. Bortnyik Sándor, Berény Róbert, Irsai István fémjelzik ezt az időszakot. 1945-öt követően - az újjáépítés mámorában - bár kiváló mesterek művelték, tematikájában a sematizmus, szocreál csapdájába esett. Ennek ellenére olyan nemzetközileg is elismert mesterek alkottak, mint Konecsni György. A 70-es évek nemzedéke új utakat keresve alkotott maradandót. Pillanatnyilag a kulturális és politikai plakáttervezés némiképp háttérbe szorult, nemzetközi sikerek, díjak szép számmal vannak. A magyar plakátművészet létezése óta ennyire ismert, és elismert még nem volt, mint napjainkban, jóllehet a magyar plakáttervezők sem próféták hazájukban. A bemutatkozás és a megmérettetés lehetőségei Magyarországon
megszűntek, már nem léteznek plakátkiállítások, csak külföldön. A magyar plakátművészetnek a megléte óta eltelt 115 évben még nem sikerült otthont teremtenie, anyagát eddig sehol nem dolgozták még fel. A rengeteg értékes munkáról máig nem született érdemi kiadvány, az összegyűlt anyag kiállítóteremért, bemutatási lehetőségért kiált. Pócs Péter grafikusművész nemrégiben levélben fordult Litter Nándor polgármesterhez, és felvázolta egy plakátmúzeum körvonalait. Arra vonatkozóan még nincsenek információink, hogyan fogadná a testület a javaslatot, hol, miből kerülne kialakításra az Európában is párját ritkító kezdeményezés, de ezzel a tervvel mindenképpen érdemes volna foglalkozni, annál inkább is, mert szűk rnegmutatnivalóink számát bő-víthetnénk vele.
D.É.
2003. június 19.

9
BEZÁRULT A MŰVÉSZTELEP
Szombaton zárult ünnepélyes keretek között a VII. Ludvig Művésztelep Kendlimajorban. A kéthetes tábor zárókiállítását Kovács Kálmán informatikai miniszter nyitotta meg. Pohárköszöntőt Röst János Nagykanizsa alpolgármestere mondott. Kulturális műsorral Hajdú Sándor és a Happy Singers szórakoztatta a megjelenteknek. A tábor házigazdája, Várkonyi János www.shapard.hu című festményével ajándékozta meg Kovács Kálmán minisztert. A képen egy parasztbácsi, egy petróleumlámpa és számítógép látható, a művész által elképzelt jövő... Az alkotótábor záró ünnepségén megjelent a birtok régi tulajdonosának egy leszármazottja, a 80 éves Ivánkay Khemdl Imre, aki örömét fejezte ki, hogy a nevük tovább él a nagyszerű rendezvénynek köszönhetően. (Kendlimajorban készült képeink megtalálhatók a http://kanizsaujsag.kanizsa.hu weboldalon!)
__A OAAO • '' 1* ^ 1£I in
JazzLand Csertő 2003. julius. 16-19.
_■•----•■■■--•___■:____
1996 nyarán került megrendezésre Cserfőn az első jazztábor és fesztivál. A Nagykanizsa melletti Cserfő hegyen végzős jazz tanszakosok, az ott tanító tanárok, valamint amatőr muzsikusok találkozója. Esténként kü-
tiválon fellépő és díjakat nyerő Trio Midnight, az Európa hírű gitárfeno-mén Snétberger Ferenc, aki megríkatta a közönséget Cserfőn, és a világhírű, leginkább Amerikában turnézó Tony Lakatos.
válra jó hírünket, munkánkat és kapcsolatainkat reprezentálandó - több világsztárt sikerült megnyernünk. A jelenleg Franciaországban élő Rhoda Scottot, és a program színesítéseként a világhírű homokgrafikus művészt Ca-
vevők száma. Ez a Work Shop már nemcsak hazánkban, de határainkon túlról is számos érdeklődőt, turistát vonz. Ami Kapolcs régiójának a Művészetek Völgye, az Nagykanizsának a Cserfői Jazz Fesztivál.
lönleges hangulatú varázslatos hangversenyek, és jam session-ök a lelkes közönségnek.
Az érdeklődés ''97-2002 között folyamatosan nőtt. A zalai szőlőhegyen egy fáklyákkal megvilágított parkban ma már az ország és Európa leghíresebb muzsikusai csalogatták a koncertsorozat négy estéjén a hazai és külföldi érdeklődőket. Zenélt nálunk a teljesség igénye nélkül a Tiborcz Quartet, az Ungarn Connection, Dresch Mihály, aki 1996-ban elnyerte a kritikusok díját, az év jazz lemeze kategóriájában, Babos Gyula és Jávori Vilmos, Szakcsi Lakatos Béla a kiváló zongorista zeneszerző és tanár, akivel több lemezt készítettek Amerikában, a számtalan európai jazz fesz-
2001-ben létrehozták a Cserfő JazzLand Alapítványt, hogy biztosítsák a fesztiválnak a pályázati lehetőségekhez való könnyebb hozzáférést. Mára a fesztivál kinőtte az eddig rendelkezésére álló teret, nagyobb befogadásű területre telepítik át a koncertsorozatot, ahol idén felépítik saját színpadjukat.
Ma, 2003-ban a fejlődéssel párhuzamosan nőnek az elvárások, mint a közönség, mint pedig a zenészek részéről. Az idei, nyolcadik feszti-
kó Ferencet.
Tiborcz Iván, aki egyben a Cserfő JazzLand szellemi atyja a buffaló-i fekete jazzmuzsikusokkal eltöltött 5 év alatt határozta el, hogy birtokára hozza e világot, a jazz muzsikát és a zenész barátokat.
Az évek során folyamatos népszerűséggel emelkedett rangjára a mai rendezvény. Ma már nem ritka, hogy egy - egy estén több száz főre tehető a hallgatóság, illetve a részt-
A disszonancia teljes, a hagyományos szőlőhegyi környezetbe nem illő zenei műfaj, a jazz, melyet inkább el tudunk képzelni füstös lokálokban ülve, vagy fényes koncert pódiumokon, zenetermekben, de mégis megtörténik az átlényegülés, létrejön a művészet és a befogadó találkozása.
Más: bár, jazz-kocsma vagy amit akartok.
Szinte kész az épület, csak csinosítás folyik kívül-belül, a falakra a Kendlimajori Ludvig Művésztelepen korábbi jazz-fesztiválok fotói alapján készült képekkel, a volt pince-geren-dák szintjén kicsi zsúpfedéllel.
Már most érezni lehet: jó bulik helyszíne lesz a kultúrhelyek újabb kis gyöngyszeme Cserfőn, a hegyen.
10

2003. június 19.
♦ 2003. június 10-én a déli órákban a kórház egyik osztályán az éjjeli szekrény fiókjában elhelyezett arany ékszereket tulajdonította el ismeretlen tettes. A nyomozás során hamarosan fény derült az elkövető kilétére, aki a sértett szobatársa volt. Addig a kb. 100.000 forint értékű ékszerek egy szemetesben várták, hogy végre valaki megérdemelt helyükre helyezze őket.
♦ A vasútállomásról érkezett a bejelentés, mely szerint az egyik benzint szállító tartálykocsi plombáját ismeretlen tettes feltörte, s abból 650 liternyi benzint tulajdonított el. A két elkövető — vasúti alkalmazottak -nem sokáig örülhetett szerzeményének, hamarosan a rendőrség elfogta őket.
♦ Egy német állampolgár otthonába az ablak befeszítésével jutottak be, majd onnan elvitték a bútorokat, műszaki cikkeket, s egyéb berendezési tárgyakat. A kár kb. 600.000 Ft.
♦ Egy lakás melletti tároló hátsó falának kibontásával jutottak villanymotorokhoz, alkatrészekhez ismeretlen tettesek. Az okozott kár 150.000 forint.
♦ Csütörtökön délután a buszpályaudvaron játékgépekkel ütötte el az időt egy férfi, amikor odament hozzá egy alacsony, telt, fiatal nő, egyszerűen kiemelte zsebéből 50.000 forintját, majd távozott.
♦ A délután folyamán egy alagsori tárolóba jutott be ismeretlen tettes lakatlefeszítés módszerével, s onnan 200.000 forint értékben Stihl fűrészeket vitt el.
♦ 13-án, pénteken kora délelőtt egy örökösödési vitát próbált fejszével elintézni egy személy. Még szerencse, hogy csak a berendezési tárgyakban esett kár.
♦ 22 órakor egy nagymama jelentette be, hogy lakásából az elmúlt hét folyamán eltűnt 10.000 forintja és 900 kunája, melyet a ruhásszekrényben tartott az ágyneműk között. A lopással saját 12 éves unokáját gyanúsítja, hisz nem először történt ilyesmi, mikor a gyerek ott tartózkodott.
♦ Szombaton este tíz órakor jelentették be, hogy ajtóbefeszítéssel behatoltak egy lakásba, onnan egy női táskát (benne mobiltelefonnal, iratokkal, készpénzzel) és festményt vitt el az elkövető. A lopási kár kb. 300.000 Ft.
♦ Hajnali egy órakor tett bejelentést
egy nagykanizsai férfi, mely szerint egy ismeretlen személy megtámadta, kezeit lefogta, majd elvette tőle mobiltelefonját és nyakláncát. A bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható férfit hajnali 3 órára előkerítették, gyanúsítottként kihallgatták.
♦ 5 órakor a baleseti ambulanciáról értesítették a rendőrséget, mert megjelent ellátáson egy férfi, akit egy ismeretlen személy oly súlyosan bántalmazott, hogy combnyaktörést szenvedett.
♦ Egy udvaron álló fabódét gyújtott fel ismeretlen tettes vasárnap reggelre. A tűzvizsgáló megállapítása szerint szerencsére közveszély okozása nem állt fent.
♦ Közlekedési kultúránkra jellemző sajnos az az eset, mely 17 óra után történt városunkban. Két személyautó vezetője összeszólalkozott, majd egyikük a vita végére úgy tett pontot, hogy akkorát vágott ököllel „ellenfele" motorháztetejére, hogy az az ütéstől behorpadt.
♦ Pár perc múlva közlekedési balesethez riasztották a rendőröket. Két személygépkocsi ütközött, melynek következtében egy személy súlyos, három könnyű sérüléseket szenvedett.
♦ Egy óra múlva ismét súlyos közlekedési balesetnél kellett intézkedni. Egy 4 éves kisgyermeket gázolt el egy autó. A kicsi figyelmetlenül az úttesten akart átszaladni, s a vezető későn észlelte a veszélyt. A picit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították a pécsi kórházba.
■ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
■ A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
- Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/ 312-706
PER/PATVAR
Kanizsa Újság!
A Perpatvar rovatuktól szeretnék tanácsot kérni. Hatodik éve vagyunk házasok a férjemmel. Nagyon szerettem és igazán boldogan éltünk. Született egy gyermekünk, négy éves múlt. Most ismét gyermeket várok, hatodik hónapban vagyok.. Az utóbbi időben azonban a férjem nagyon megváltozott velünk szemben. Türelmetlen, szinte durva és különböző indokokkal kimarad otthonról. Megtudtam, hogy barátnőt tart. Amikor kérdőre vontam, nem is tagadta. Kértem, fejezze be azt a kapcsolatot, most amikor a gyermekünket várom, szerintem még erkölcstelenebb a viselkedése. Kinevetett, és azt mondta, ezt nem tudja megígérni. Közöltem vele, hogy én viszont így nem tudok vele együtt élni. Nap, mint nap megaláz.
Kértem beszéljük meg, váljunk el, mert ennek így nincs értelme. Azt mondta, hogy nem akar válni, csinálhatok amit akarok. Ő meg fogja akadályozni. Nem tudom miért, hiszen már egyáltalán nem törődik velünk, nem szeret, mert akkor nem tudna így viselkedni. Mit tegyek? Megakadályozhat abban, hogy elváljak tőle? "Reménytelen" jeligére kérem a válaszukat
Kedves Asszonyom!
A házasságot a bíróság bármelyik fél kérelmére felbontja, ha a házaséletük teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. A leve-
léből úgy tűnik, hogy Önöknél ez a helyzet. Amennyiben nem sikerül a kettőjük kapcsolatát rendezni és elkerülhetetlen a válás, akkor a bírósághoz kell fordulnia. Tekintettel a közös gyermekre, a bíróságnak legalább két tárgyalást kell tartani. Mint felperesnek, Önnek kell bizonyítania, hogy a házastársi életközösség helyreállítására már nincs remény, érzelmileg eltávolodtak egymástól, és a kiskorú gyermek, illetve a gyermekek érdekeit sem szolgálja a házasság fenntartása. Amennyiben mindkét fél kéri a házasság felbontását, a bíróságnak akkor is vizsgálnia kell, hogy a házastársi életközösség helyreállítására van-e még remény, a felek elhatározása végleges-e, és annak fenntartása a kiskorú gyermek érdekeit sem szolgálja. Röviden, ez lenne a kérdésére a válaszom, azonban meg kell jegyeznem, hogy a házassági bontóperekhez általában úgynevezett járulékos kérdések is kapcsolódnak: gyermekelhelyezés, gyermektartásdíj, gyermek láthatása, lakáshasználat, így válaszomat feltétlenül csak tájékoztató jellegűnek szíveskedjen tekinteni, mivel csak az Ön levelében írt információkra támaszkodhatok. Sajnálom, és megértem Asszonyom, ezért remélem, hogy válaszommal segíteni tudtam Önnek.
Dr. Stepán Annamária
ügyvéd
BALESET A 7-ES UTON
Vasárnap este súlyos közlekedési baleset történt a 7-es főközlekedési úton. A rendőrségtől kapott információink szerint Nagyrécse felől Nagykanizsa irányába tartott az a Lada típusú személygépkocsi két utasával, amely a követési távolság nem megfelelő megtartása miatt okozott balesetet. A Lada előtt szabályosan haladó jármű fékezésre kényszerült, ezért a Lada az ütközés elkerülése érdekében áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol ösz-szeütközött egy szabályosan haladó Peugeot típusú gépjármüvei. A Peugeot az ütközés következtében letért az útról és fának ütközve állt meg. A balesetben egy személy súlyosan, három könnyebben sérült meg. A tűzoltóság műszaki mentést végzett a helyszínen.
2003. június 19.
ini
ii
> <0 w __*
T £/ ^^^ E M U IS O R jAL JT j^jj" jr^ ^
»*„ t ■

június 21-től június 27-ig
■ m ~
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 NAP-KELTE 09.00 Heti mozaik 09.55 Siisüvarazs 10.25 Rosszcsont kalandjai 10.55 Képben vagyunk! 12.10 Bravó TV 13.05 A X csapat 13.50 Útravaló 14.00 Az Atlanti-óceán 14.30 Delta plusz 15.00 Szignó 16.00 Századunk 16.30 Piknik 17.05 "bEUtaló" 17.40 Az Angyal 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó este 20.05 Kató néni kabaréja 21.00 A bunyós 23.00 Híradó 23.10 Fehér sivatag
RTL KLUB
ö.ODisney-rajzfilm 06.30 Ünnepnaptár 07.00 Kölyökklub 09.45 Disney-rajzfilmek 10.45 Csak egy szavadba kerül! 10.55 RTL Klub — Westel RoadShow 11.25 ötletház 11.50 Csak egy szavadba kerül! 12.00 Híradó 12.15 Norm-show 12.45 Autómánia 13.20 Egy szeleburdi aranyásó kalandjai 15.10 Conor, a kelta 16.15 Dupla vagy semmi 18.30 Híradó 18.55 Fókusz plusz 19.30 Pasik 20.05 A rendőrsztori folytatódik 22.05 RTL-bokszklub 23.10 Seinfeld 23.35 A cég embere 01.15 Híradó 01.25 Sportklub 01.35 Török Adám és a Mini 02.10 Fókusz plusz TV2
05.50 Gyökereink 06.15 tv2 matiné 07.50 Fox Kids 09.50 Bulis hatos 10.20 Vad világ 11.20 Enteriőr 11.50 Totalcar 12.25 Xena 13.25 MacGyver 14.25 Flipper 15.25 Dawson és a haverok 16.25 Csillagkapu 17.25 Az elveszett ereklyék fosztogatói 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Dalnokok ligája 21.30 Rettegés a vidámparkban 23.15 Tea 23.45 Hazug igazság 01.55 Amerikai gladiátorok 03.00 Vers
Június 22. vasárnap
MTV 1
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Főtér 09.45 Galéria 11.15 "így szól az Úr!" 11.25 Viragoltár 11.40 Úrnapi körmenet 12.10 Úton 12.40 Delta 13.10 Mindentudás egyeteme 14.05 TS 15.50 Örömhír 16.20 Autóbontó 16.50 Első kézből 17.20 Amiről nem beszélünk ... 18.25 Híradó 18.55 Friderikusz 20.35 Szuperbuli 22.25 ötcsillagos találkozások 22.55 Híradó 23.00 "Késsel-villával 23.40 Héthatár
RTL KLUB •
6.0Csodák világa 06.30 Spider Man 07.00 Kölyökklub 10.00 Segítség, felnőttünk! 10.25 Csak egy szavadba kerül 10.30 Legendás emberek 11.30 Receptklub 11.55 Csak egy szavadba kerül 12.00 Híradó 12.15 Ötletház 12.40 Tengerjáró 13.10 Jack és Jill 14.00 Forma-1 14.30 A törvény éber őre 16.35 Cobra 11 17.35 Alias 18.30 Híradó 19.00 Medicopter 117 20.00 Szükségállapot 22.10 Exzsaru, az utca lovagja 23.45 Seinfeld 00.10 Híradó 00.20 Sportklub 00.30 Fókusz Portré 01.00 Országház 01.30 Legendás emberek
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.30 Állatkert a hátizsákban 07.00 Tv2 matiné 08.00 Fox Kids 10.25 Egyről a kettőre 10.55 Stahl konyhája 11.25 Szabadnak született 12.25 Tarzan 13.25 Szinbád kalandjai 14.25 Száguldó Vipera 15.25 Motoros zsaruk 16.25 Walker, a texasi kopó 17.30 Air Amerika
MTVl
5.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Fekete gyöngy 09.45 Telenyerö 10.00 Parlamenti napló 10.55 Telenyerő 11.10 Családban marad 12?00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Roma magazin 14.25 Domovina 14.55 Parlagfű 15.25 Telenyerő 15.50 Négyes pálya 16.40 Dallas 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó 18.35 Borostyán 19.30 Híradó 20.05 Kékfény 21.05 Bús szívből énekelni 22.00 Hétfő este 22.30 Provokátor 23.00 Lautrec 01.05 Kárpáti krónika
RTL KLUB
6-OPokemon 06.30 Reggeli 09.05 Receptklub 09.25 Terra Nostra 10.35 Top shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Fókusz-portré 13.40 Mike Hammer magándetektív 14.35 Receptklub 14.50 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Nash Bridges 17.30 Harmadik műszak 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.05 Ed - Csimpánz 21.45 Híradó 22.00 Az ítélet napja 23.35 Találkozások 23.50 Testvérbosszú 01.30 Sportklub 01.50 Fókusz TV2
05.50 Faluvilág 06.00 Propaganda 06.30 Jó reggelt Magyarország!. 07.15 Lazac 09.00 Petrocelli 09.55 Villa Acapulco 10.40 Teleshop 11.30 S Club 7 Hollywoodban 12.00 Vad angyal 12.50 Danielle Steel: Zoya 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.05 Pacific blue 17.00 Jó barátok 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.45 Hárman párban 20.15 Piszkos ügynökök 21.15 Adj rá kakaót! 23.15 Jó estét Magyarország! 24.00 Profiler 01.00 EuroGól! 01.30 Napló 02.30 Aktív 03.10 Vers
Június 24. kedd
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Fekete gyöngy 09.50 Telenyerő 10.05 „Hogy volt" 10.55 Telenyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Srpski Ekran 14.25 Unser Bildschrim 14.55 Esély 15.25 Tanulni érdemes 15.30 Telenyerő 15.45 Váratlan utazás 16.30 Búzaszentelés Bogácson 16.50 Maradj velünk! 17.00 Katolikus krónika 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó 18.35 Borostyán 19.30 Híradó 20.05 Önök kérték! 21.05 Miss World Hungary, 2003. 22.00 Kedd este 22.30 Bestseller 23.00 Panoráma 23.35 Pokoli nász 01.10 Kárpáti krónika
RTL KLUB
06.00 Disney-rajzfilmek 06.30 Reggeli 09.05 Recept klub 09.25 Terra Nostra 10.35 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Klipklub 13.40 Mike Hammer 14.35 Receptklub 14.50 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Nash Bridges 17.30 Harmadik műszak 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.05 A bátrak igazsága 22.10 Híradó 22.25 A sólyom dühe 24.00 Találkozások 00.15 A Harmadik Birodalom 02.20 Sportklub 02.35 Fókusz
TV2
05.50 Faluvilág 06.00 Segíts magadon! 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.15 Lazac 09.00 Petrocelli 09.55 Villa Acapulco 10.40 Teleshop 11.30 S Club 7 12.00 Vad angyal 12.50 Danielle Steel: Zoya 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.05 Jó barátok 17.00 Jóbarátok 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Hárman párban 20.15 J.A.G 21.15 Dupla dinamit 23.30 Jó estét, Magyarország! 00.15 Vissza a jelenbe 01.10 Kvartett 02.55 Aktív 03.35 Vers
Június 25. szerda
MTVl
05.35 Hajnali Gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Fekete gyöngy 09.50 Telenyerő 10.05 Kató néni kabaréja 10.55 Telenyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Hrvatska krónika 14.25 Ecranul nostru 14.55 Kormányváró 15.25 Tanulni érdemes 15.30 Telenyerő 15.45 Váratlan utazás 16.35 Szent Péter és Szent Pál apostolok 16.50 Református ifjúsági műsor 17.00 Drog nélkül tisztán 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó 18.35 Borostyán 19.30 Híradó 20.05 Szerelmem Afrika 21.40 Szórakoztató percek 22.00 Szerda este 22.30 Hungarikum 23.00 A malom asszonya 23.55 Kárpáti krónika 00.05 Parlamenti Napló
RTL KLUB 06.00 Disney rajzfilmek 06.30 Reggeli 09.05 Recept klub 09.25 Terra Nostra 10.35 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Autómánia 13.40 Mike Hammer 14.35 Receptklub 14.50 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Nash Bridges 17.30 Harmadik műszak 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.05 Zsaru az égből 21.45 Híradó 8 percben 22.00 Halálos átverés 23.55 Találkozások 00.10 Maffiózók 01.10 Sportklub 01.25 Antenna 01.55 Fókusz TV2
05.50 Faluvilág 06.00 EuroGól! 06.30 Jó reggelt, Magyarország 07.15 Lazac 09.00 Petrocelli 09.55 Villa Acapulco 10.40 Teleshop 11.40 S Club 7 12.10 Vad angyal 12.55 Airplane 2. 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.05 Pacific Blue 17.00 Jó barátok 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.45 Hárman párban 20.15 Légizsaruk 21.15 A 13. harcos 23.15 Jó estét, Magyarország! 24.00 Cinamatrix 00.30 Különleges kommandó 01.30 Totalcar 02.00 Aktív 02.40 Vers
Junius:
írté
cept klub 09.25 Terra Nostra 10.35 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Klipklub 13.40 Mike Hammer 14.35 Recept Klub 14.50 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Nash Bridges 17.30 Harmadik műszak 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.05 Epicentrum 22.00 Híradó 22.15 Lángoló ring 23.50 Találkozások 00.05 Stella Moziklub 00.40 Michael Hayes 01.25 Sportklub 01.40 Pont hu 02.10 Fókusz TV2
05.50 Faluvilág 06.00 Cinamatrix 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.15 Lazac 09.00 Petrocelli 09.55 Villa Acapulco 10.35 Teleshop 11.25 S Club 7 11.55 Vad angyal 12.35 Bluck és a prédikátor 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.05 Pacific Blue 17.00 Jó barátok 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.45 Hárman párban 20.15 Bűbájos boszorkák 21.15 Atomvonat 00.35 Jó estét, Magyarország! 00.00 Páran párban 01.20 Kőkemény pomó-világ 03.30 Aktív 04.10 Vers
Június 27. péntek
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Fekete gyöngy 09.50 Telenyerő 10,10 Valahol Európa 10.50 Telenyerö 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Rondó 14.55 Szószóló 15.25 Telenyerő 15.45 Váratlan utazás 16.40 Dallas 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó 18.35 Borostyán 19.20 Drog nélkül tisztánl9.30 Híradó 20.05 A tévé ügyvédje 21.30 Vízöntő 22.00 Csütörtök este 22.30 Nyári Menü 23.00 Az utolsó belövés 00.30 Kárpáti krónika
RTL KLUB ö.ODisney-rajzfilm 06.30 Reggeli 09.05 Re-
MTV1
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Szuperbuli 10.45 Telenyerö 11.10 Családban marad 12.00 Hű-adó 13.05 Baywatch 13.55 Körzeti magazinok 14.55 Drog nélkül tisztán 15.25 Tele-nyerő 15.45 Váratlan utazás 16.40 Dallas 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó 18.35 Borostyán 19.30 Híradó 20.05 Truman show 21.50 Szórakoztató percek 22.00 Péntek este 22.35 POSZT 00.05 Kárpáti krónika
RTL KLUB
06.00 Disney-rajzfilm 06.30 Reggeli 09.05 Recept klub 09.25 Terra Nostra 10.35 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 12.10 Kavalkád 12.40 Ünnepnaptár 13.10 Pont hu 13.40 Mike Hammer 14.35 Recept klub 14.50 Csak egy szavadba kerül! 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Nash Bridges 17.30 Harmadik műszak 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.05 Ők is a fejükre estek 22.00 Híradó 22.10 Nőstényördög 00.05 Kapcsolat-koncert 00.40 Találkozások 00.55 Largo Winch 01.45 Sportklub 02.00Fókusz
TV2
05.50 tv2-matiné 06.00 Magellán 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.15 Lazac 09.00 Petrocelli 09.55 Villa Acapulco 10.35 Teleshop 11.25 S Club 7 11.55 Vad angyal 12.35 A Fekete Kalóz 14.35 Kapcsoltam 15.10 Charlie 16.10 Pacific Blue 17.00 Jó barátok 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Hárman párban 20.15 Rex felügyelő 21.15 Mr. Jones 23.55 Jó estét, Magyarország! 00.40 Hibbantak 02.20 Aktív 03.00 Vers
12
íiinífc
2003. június 19.
Június 21. szombat
18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Végveszélyben 22.55 Előre a múltba 00.55 Propaganda 01.25 Háború és béke 03.35 Vers
Június 23. hétfő
KANIZSA TV MŰSORA
június 21- tői június 27-ig
június 21. szombat
06.30 - Krónika 06.41 — Körjárat 06.51
— Civilek 07.01 — Jelkép — katolikus 07.11 — Önök mondták 07.21 — Mi Várunk 07.31 — Portré 07.41 — Krónika 07.51 — Lapozó 09.00 — Gyermekfilm
— HTV 10.00 — Különjárat — zenei magazin — HTV 10.30 — TV shop 11.00
— Egészség és környezet hírmagazin — HTV 11.30 — Különjárat — zenei magazin — HTV 12.00 — Lapozó 16.30 — Kimba - gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Kapolcs után, Kapolcs előtt
— HTV 17.30 — TV mozi — Én és a nagyapám — magyar film 18.58 — Sajt 19.30 — Kapolcs után, Kapolcs előtt -HTV 19.59 — Poirot — angol krimi — HTV 20.59 — Kávéházi kabaré — HTV 21.59 — Bence show — HTV 22.29 — Különjárat — zenei magazin — HTV 23.00 — Lapozó
június 22. vasárnap
06.30 — TV mozi — Én és a nagyapám — magyar film 07.59 — Sajt 08.29 — Lapozó 09.00 — Gyermekfilm — HTV 10.00
— Virágzó Magyarország — városról városra - HTV 10.30 - TV shop 11.00 -Kávéházi kabaré — HTV 12.00 — Lapozó
16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Forog az idegen —HTV 17.30 — Spanyolország a megjöttünk sorozatból 17.50
— Kapocs — 7. sz. Választókerület — Budai István 18.02 — TV mozi — Illatos út a semmibe — magyar film 19.29 — Virágzó Magyarország — városról, városra — HTV 19.59 — A papa szolgálati útra ment
— jugoszláv filmdráma — HTV 22.29 — Ottó motor — autós magazin — HTV 23.00 — Lapozó
június 23. hétfő
június 24. kedd
— Mese — A cinege cipője 09.11 — Krónika 09.21 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Közgyűlés közvetítése felvételről 19.00 — Krónika 19.11 — Körjárat 19.21 — Közgyűlés közvetítése felvételről 23.00 — Lapozó
június 25. szerda
08.00 — Krónika 08.11 — Mközgyűlés közvetítése felvételről 12.00 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — A Pápai történelmi játékok — a pápai városi TV filmje — HTV 17.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.33
— Mese — A két barát és a medve 18.37
— Vers — Csoóri Sándor sértődött vers 18.40 — Körjárat 18.50 — Házban ház körül 19.00 — Krónika 19.11 — Jövő 7 19.21 — Jelkép — evangélikus 19.31 — Egészségmagazin— HTV 20.00 — Kamarai Jövő 7 — a hétfői adás ismétlése 20.20
— Krónika 20.31 — Nyitott világ — Magyar fizikai Nobel díjasok - HTV 20.59 — Pécsi Országos Színházi fesztivál Gála — HTV 23.00 — Lapozó
június 26. csütörtök
08.00 — Spanyolország — a „Megjöttünk sorozatból 08.07 — Kapocs — 7. sz. Választókerület — Budai István 08.34 — TV mozi — Illaatos út a semmibe — magyar film (85 p.) 10.00 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — A tatai Edzőtábor ötven éve
— a tatai városi tv filmje — HTV 17.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.30 — Mese — A cinege cipője 18.32 — Vers — Petőfi S.: Csokonai 18.35 - Határozat 18.39 — Civilek 18.50 — Házban ház körül 19.00 — Krónika 19.11 — Jövő 7 19.21 — Jelkép
— adventista 19.31 — Euróra — HTV 20.00 — Önök mondták 20.10 — Kapocs
— 7. sz. Választókerület — Budai István 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Templomok és haranglábak - HTV 21.01
— Borges történetei — spanyol film — HTV 22.35 — Egészségmagazin— HTV 23.00 — Lapozó
08.00 — Krónika 8.11 — Házban ház körű 08.21 — Jövő 7 08.31 — Jelkép — adventista 08.41 — Civilek 08.51 — Önök mondtak 08.58 — Kapocs — 7. sz. Választókerület — Budai István 09.08
08.00 — Krónika 08.11 — Jelkép — evangélikus 08.21 — Házban ház körül 08.31
— Jövő 7 08.41 — Körjárat 08.51 — Kamarai percek 09.02 — Krónika 09.12 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — A maratoni futó magányossága — a gyöngyösi városi TV filmje — HTV 17.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00
— TV shop 18.33 — Mese Tükrös Kata 18.37 — Vers — Ady Endre: A paraszt nyár 18.40 — Házban ház körül 18.50 — Körjárat 19.00 — Krónika 19.11
— Mi Várunk 19.21 — Jelkép — református 19.31 — Biztonsági zóna — HTV 20.00 — Jövő 7 20.10 — Portré 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Magyar kémia Nobel díjasok - HTV 21.00 — Poirot — angol krimi — HTV 22.00 — Egészségmagazin— HTV 22.30 — Forgáspont — Lengyel Attila műsora — HTV 23.00 — Lapozó
08.00 — Krónika 08.11 — Jövő 7 08.21
— Jelkép — református 08.21 — Körjárat 08.31 — Portré 08.41 — Házban ház körül 08.51 — Mi Várunk 09.02 — Krónika 09.12 — Lapozó 16.30 — Kimba
— gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Vár ami összeköt — a salgótarjánivárosi tv filmje — HTV 17.30 — Kimba gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.33 — Mese — Csicser 18.37 - Radnóti Miklós: Két karodban 18.39 — Körjárat 18.49 — Civilek 19.00 — Krónika 19.11 — Önök mondták 19.21 — Jelkép — katolikus 19.31 — Forog az idegen — HTV 20.00 — Mi Várunk 20.10 — Portré 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Magyar élettani Nobel díjasok— HTV 21.00 — Emancipált testőrszolgálat — francia film
— HTV 23.00 — Lapozó
TRIATLON
XII. KANIZSA KUPA
2003.Zala Megyei Diákolimpiái. KORCSOPORT Abszolút fiú 1. Molnár Dámján 1995 — Körösi Csorna Ált. Isk. 0:06:07 (1)
II.KORCSOPORT Abszolút fiú 1. Molnár Markó 1992 Körösi Csorna Ált. Isk. 0:12:37 (1) 3. Trencséni Gábor 1992 Kiskanizsai Ált. Isk. 0:13:30 (3)
III.KORCSOPORT Abszolút leány 1 .Porpáczy Adél 1990 Bolyai Ált. Isk. 0:18:39 ( 1)
IV. KORCSOPORT > Abszolút fiú 3. Korcsmáros András 1988 Kiskanizsai Ált. Isk. 0:32:48 (3) Abszolút leány 1. Böröcz Nóra 1989 Csokonai AMK 0:34:00 (1) 3. Tikos Fanni 1989 Körösi Csorna Sándor Ált. Isk. 0:35:07 (3)
JUDO
LABDARUGAS
Amadeus — Kemendollár — Kiskanizsai Sáskák 1-2 (0-2). A mérkőzést Kemendolláron, mintegy 100 néző előtt rendezték a június 4-ei hétvégén. Ifjúsági: Kemendollár — Kiskanizsa 5-1.
Miklósfa — Zalaszentiván 1-0 (1-0). Miklósfa, 150 néző. Ifjúsági: Miklósfa — Zalaszentiván 0-3 Labdarúgó megyei bajnokság (elmúlt hétvége)
Zalakaroson, mintegy 100 néző előtt küzdött Zalakaros csapata Miklósfa ellen, ahol a hazaiak nyertek 4-3 arányban. Ifjúsági: Zalakaros — Miklósfa 0-3.
Kiskanizsai Sáskák — Gellénháza 2-0 (0-0). Ifjúsági: Kiskanizsa — Gellénháza 6-0
A városkörnyéki labdarúgó bajnokság I. osztályában a Nagykanizsai Labdarúgó Klub 66 pontot szerzett, amellyel a második helyet szerezte meg.
ERMES PÜNKÖSD A JUDOBAN
A MÁV-NTE Judo Szakosztályának 7 fős gárdája vett részt az elmúlt szombaton a Dél-dunántúli Regionális Rangsor Judoversenyén, melyet ez alkalommal Nagyatád város tartott. A Nemzetközi Versenyen ahol Németország és Magyarország klubjai között Zala megyét Nagykanizsa és Lenti csapata képviselte, alig több mint 100 fő vett részt a Diák D (10 év alatt) korcsoporttól a Junior (18 éves) korcsoportig. A MÁV-NTE két új versenybírója (Zakócs Franciska és Horváth István) is irányította a küzdelmeket. A 7 fős csapat 8 éremmel tért haza. Egyéni eredmények: Diák D: Deremnkár Luca — 30 kg
— II.
Diák C: Szentes Benjámin — 30 kg
— I.
Diák B: Mihovics Szabina — 40 kg
— I.
Diák A: Mihovics Szabina — 40 kg
— I.
Serdülő: Gaál András — 38 kg — II., Aczél László — 52 kg — II., Szentes Péter — 57 kg — III. Ifi: Kisjós Dávid — 55 kg — I.
SAKK
ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA
Nyizsnyik Bence a Tungsram Sakk-Klub sakkozója az elmúlt hétvégén Budapesten megrendezett Országos Diákolimpián I. korcsoportban egyéni bajnokságban I. helyezést ért el. Az 1994-95-ös korosztályúak versenyében a ''95-ös születésű versenyző jövőre ismételhet.
vízilabda
OB I.B. Budapest, Szőnyi u. MAFC MULTI GAME — CWG KANIZSA
16-3 (3-0,4-0,4-2,5-1) Jv.: Martinovics, Füzesi CWG Kanizsa : Kiss - Jaksics, Csentel, Karácsony, Tóth, Szabó Sz. 1, Szabó D.
Csere : Magyar 1, Erhetics, Kalmár Edző : Komlósi János A bajnokság utolsó fordulójában a
nagy fizikai fölényben lévő, rutinos fővárosi csapat ellen nem volt esélye a kanizsai csapatnak, ráadásul még a helyzetek is kimaradtak. A CWG KANIZSA együttese a 14 csapatos bajnokságban a 11. helyen végzett, egyetlen forduló után sem állt kieső helyen, biztosan maradt az OB I.B-ben.
Komlósi János : A csapat már a mérkőzés előtt szabadságolta magát...
2003. június 19.
■iiÉniiiA
13
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
NEM KLUBTAGOKNAK
Hámiat fizet - négyet vihet!
VIDÉKI KLUB- KLUBTAGOKNAK TAGOKNAK
Hétvégi Kettőt fizet
kedvezmény! - hármat vihet!

\ tervv>
<0*
(Rendőrség utcája) Tel.: 30/653-7964 Nyitva: minden nap 9-2l-ig

öN
KEMENYKOTESUEK
* SZEREPLŐK: VIN DIESEL, JOHN MALKOVICH, DENNIS HOPPER
RENDEZTE: BRIAN KOPPELMAN, DÁVID LEVIEN
MATTY A SAJÁT BŐRÉN TAPASZTALJA, HOGY AZ ALVILÁGBAN NEM LEHET HIBÁZNI, ÉS NINCS HELYE ÉRZELMEKNEK. A TÖRTÉNET EGY TÁSKA PÉNZ KÖRÜL FOROG, AMELYET A MAFFIAVEZÉRNEK KELL LESZÁLLÍTANIUK. A TÁSKA ELKEVEREDIK, MATTY PEDIG BARÁTAI. MARBLE ÉS TAYLOR SEGÍTSÉGÉVEL KERESI. A FIÚK EGY ISTEN
Zrínyi Könyvesház, Fő út 8. Tel.: 93/321-143 Deák Könyvesház, Deák tér 2. Tel.: 93/311-143
KONYVAJANLO
Fotózásról utazóknak, nyaralóknak
Kezdőknek is ajánljuk ezt a kiadványt egy jó útikönyv mellé, hogy jól sikerüljön a nyaralás!
kreatív hobbi- es dekorációs üzlet
NYÁRI AKCIÓK!
10 % - 20 % - 50 %
Dekorációs festékek, kiegészítők, egyedi ajándékok! Textil festék 450 Ft helyett 350 Ft! Selyem festék 390 Ft helyett 330 Ft! Selyem gutta 590 Ft helyett 330 Ft! Üvegmatrica készlet 2880 Ft helyett 2580 Ft!
Üvegmatrica festék 480 Ft helyett 440 Ft! És még sok más rendkívüli kedvezmény!
Nagykanizsa, Király u. 29. Tel.: 93/310-927
'' NAGYKANIZSA NÉPESSÉGE
2003. június 15-én 52417 2003. június 1-15 között: született: 17
meghalt: 24
bejelentkezett: 38
házasságkötések száma: 18
MAJUSFA KITÁNCOLÁS
Májusfa kitáncolást tartottak szombaton a zalaszentbalázsi fiatalok a Hangulat presszó előtti téren. A községben ezen kívül még három májusfa vár augusztus 31-ig a sorsára, addig tehát még van gondolkodási idejük a lányoknak az "igen" kimondására.
NAGYKANIZSA, ADY U. 7. <^KaSmÓ> Tel, (93) 313-057
A KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA
Tordai pecsenye
Gyenge bőrös sertéshúst vagy karajt egy ujjnyi széles szeletekre vágunk, bőrét bevagdaljuk és gyenge megveregetés után egy edénybe annyi erős sós vízbe tesszük, hogy teljesen ellepje. Hagyjuk állni 3-4 órát, sütés előtt vesszük ki a vízből, szitára rakjuk, lecsepegtetjük, s aztán bő zsírban kisütjük mindkét oldalát szép pirosra, és frissen, forrón tálaljuk. Köretnek sült hasáb burgonyát adunk hozzá.
8800 Nagykanizsa, Fő út 10. - Belus udvar Tel.: 06 (93) 314-013
VERSMONDO - FILMSZEREPBEN
A lendvai televízió mintegy félórás filmet forgat az erdélyi származású Kakasdi Hajós Mihály ügyvéd életéről, aki 1872-ben, 36 éves korában került Alsó-Lendvára. Élete során tevékenyen részt vett a település gazdasági és kulturális életében. A köztiszteletben álló személyiség emlékének dokumentumfilm készítésével adóznak. A film főszerepére Horváth István, városunk Radnóti díjas versmondója kapott felkérést. A korhű ruhákat már kiválasztották, a jövő héten kezdődik a forgatás.
muravidék
A Muravidéki Baráti Kör Kulturális Egyesület június 20-án mutatja be a "Muravidék" című folyóiratát a lendvai könyvtárban. A szerkesztőkkel Zágorec Csuka Judit és Hagymás István beszélget. Közreműködik az Esztergomi Klub Színpad. A programhoz kapcsolódóan este 20 órakor a Zsinagógában a "Hidak"című fotókiállítást megnyitja és köszöntőt mond Bagi Gábor, a Magyar Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott
nagykövete. A kiállítás anyagát Györffy Sándor grafikus ajánlja a megjelentek figyelmébe, közreműködik Marosi Károly költő. A meghívottak számára Anton Balazsek, Lendva polgármestere ad fogadást az Erzsébet Szállóban. Az ünnepségre városunkból Schmidt István, Radnóti díjas rendező kapott meghívást, aki a Lendvai Versmondó Stúdió vezetőjeként évek óta tevékeny szerepet vállal a versmondás népszerűsítésében, tanításában a határainkon túl.
B. Zs.
14
íllí
2003. június .
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Kiskanizsán, a Pivári utcában 120 nm-es négy szobás, két fürdőszobás, vegyes fa-, gázfűtéses családi ház (8*9 méteres garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, földpincével) 1200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 15 millió Ft. Érd.: 30/480-2586 (4649K)
Belvárosi egyszobás, földszinti, nagy belmagasságú 64 nm-es lakás (üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas) tetőtérbeépítési lehetőséggel eladó. Érd.: 318-937 (este), 30/238-
0173 (4566K)
A TV torony alatt fekvő két irányból is megközelíthető, gondozott, kicsi szőlő, konyhakertnek alkalmas szántóval, pince nélkül eladó. Érd: 315-559 (este) (5074K)
Nk. Dózsa György úti 36 nm-es, egyedi fűtéses, felújított, egyszobás udvari lakás nagy melléképülettel eladó. Érd:30/319-1306 (5121K)
Homokkomárom Kurta hegyen eladó termő szőlő nagy pincével. Irányár:
750.000 Ft Érd.: 30/360-5385 (5136K)
Városkapu körúton II. emeleti, 57 nm-es, 1+2 félszobás, központi fűtéses lakás eladó vagy kiadó. Érd.: 30/911-9642 (5138K)
Belvárosi 3 szobás családi ház, iker-, társasház építésére is alkalmas, 790 nm-es telekkel eladó. Érd: 30/993-2534 vagy 30/911-9642 (5146K)
Nk-i 64 nm-es önkormányzati lakásomat elcserélném saját tulajdonú, nagyobb, egyedi fűtéses, városközponthoz közeli, lehetőleg I. emeleti, 1+2 félszobásra. Terhelt is lehet. Érd: este 17-19 óráig 20/574-4651 (5153K)
Nk-án, Arany J. utcában I. emeleti, 96 nm-es lakás, alatta garázzsal eladó. Érd: 20/548-8212 (K5158)
Nk-án a Szőlőskert Fogadó után 500 m-re, 200 négyszögöl telek kis faházzal, lakókocsival, kis halastóval eladó. Víz villany van. Érd:30/997-5375 vagy 314-767 (5159K)
3 szobás lakást vásárolnék, magáncélra, III. emeletig a keleti városrészben. Érd: 20/981-6673 (5150K)
Látóhegyen, Csónakázó-tóhoz közel, lehetőleg üres telket vennék. Érd: 30/226-7863 (5163K)
BÉRLET
Városközpontban igényes, három szobás bútorozott lakást albérletbe keresek. Tel: egész nap 20/311-6160 (5149K)
Keleti városrészben 2 szobás, központi fűtéses, részben bútorozott lakás kiadó. Érd: 30/915-8638, 93/318-409 (5168K)
JÁRMŰ
97-es jó állapotban lévő Fiat Punto eladó. (Hitelátvállalással is!) Érd.: 30/513-9465 (5148K)
Fiat Ritmo 1,3-as, 1984-ben gyártott, de 1989-ben forgalomba helyezett, jó műszaki és esztétikai állapotban lévő, 1,5 év műszaki vizsgával, 140.000 Ft irányáron eladó. Érd.: 30/856-3666 (5169K)
Honda EVE kistestű robogó eladó Nagykanizsán. Érd.: 30/369-2159 (5167K)
VEGYES
Panasonic MIO-es VHS videó kamerámat 60 ezer Ft-ért eladnám, vagy ésszerű, más termékre (pl.: műszaki cikk, bútor) cserélném. Érd.: 30/480-8824 (5016K)
Alumínium pavilon: 18 nm alapterületű, hétvégi háznak, horgásztanyának kitűnő állapotban, olcsón eladó. Érd: 30/270-2483 (5120K)
Kétfunkciós használt babakocsi eladó. Érdeklődni az esti órákban 93-311-991 (5151K)
SZOLGÁLTATÁS/ÁLLÁS
Fogyás kereseti lehetőséggel is. Tel: 30/391-5158 (5114K)
Gépelést, vagy bármely írott anyag számítógépre vitelét vállalom kedvező áron, rövid határidővel. Érd.: 30/9932-534 (5123K)
Ólomüveg és Tiffany lámpakészítő tanfolyam indul Nagykanizsán. Érd: 30/428-9613 (5151K
Keleti Étterem keres éves állásra pizzaszakácsot,felszolgálót, pultost. Érd:20/961-6404 (5166K)
Idős házaspárnak, néninek, lakható ingatlanért, építési telekért házi munkába besegítene egy tisztességes, leinformálható középkorú nő. Ottlakás nélkül. Minden tisztességes megoldás érdekel. (Nem társkeresés!). Ajánlatokat Nagykanizsa, Pf: 508 címre kérek. (5162K)
TÁRS
50 éves romantikus, független, művészetet kedvelő hölgy keresi korban és jellemben hozzáillő társát. Jelige: "partner"
A INGATLANÜGYNÖKSÉG
iriA I im%h«*viui Ttljfix: 11/311-111
Ingatlanokat, nyaralókat, hétvégi házakat, kiadó lakásokat, szobákat keresünk ügyfeleink részére.
* Platán sor IH.e. 1,5 szobás lakás Iár:5MFt
* Csokonai u. IV .e. 2 szobás lakás Iár:6.5MFt
* Miklósfa 1050m- telek épülettel, építőanyaggal Iár:3.5MFt
* Kodály u. I.e. 50m2 2 szobás lakás kiadó
* Rózsa u. IH.e. 57m21+2 félszobás lakás teljes bútorzattal kiadó
* Bajcsán kétszintes 5 szobás családi ház (220m2) 5 garázszsal, 700 □ -öl telken eladó
Mobil: 20/953-1591,70/252-2285
ÁLLÁS • ÁLLÁS • ÁLLÁS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi
szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Munkakör Végzettség Bérezés (Ft-ban, bruttó)
kőműves szakirányú 50000-120000,-Ft
festő és mázoló szakirányú 50000-100000,-Ft
vasbetonszerelő szakirányú 50000-55000,-Ft
épületbádogos szakirányú 100000-160000,-Ft
esztergályos szakirányú 70000-90000,-Ft
vas-és fémszerkezet lakatos szakirányú 60000-80000,-Ft
elektromos karbantartó műszerész szakirányú 100000-120000,-Ft
hegesztő szakirányú 60000-100000,-Ft
műanyag hegesztő szakirányú 60000-80000,-Ft
szakács szakirányú 60000-150000,-Ft
cukrász szakirányú 50000-100000,-Ft
pék szakirányú vagy betanított 50000-80000,-Ft
betanított munkás 8. általános 50200-60000,-Ft
varrónő szakirányú 50000-65000,-Ft
irodavezető /kf. angol nyelvismeret/ szakközép. 60000-80000,-Ft
építész-technikus technikum 60000-70000,-Ft
technológus technikum 90000,-Ft
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendeltségén
Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk.
Ügyfélfogadási idő:
„I(f Hétfő - kedd - szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között \ péntek: 8.00-13.00 óra
Zala Megyei Munkaügyi Központ
Nagykanizsai Kirendeltség
2003. június 19.
Kanizsa Del-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukacs Ibolya. Munkatarsak: Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamémé. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Tel.:93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Lapterjesztő Kft. Az árus példányok ára 65 ft. ISSN 0865-3879
E-mail címünk:kanizsahetilap@chello.hu Honlap: kanizsaujsag.kanizsa.hu

Költöztetés árufuvarozás
vallatok mnden nemű szántást 3 tlfl.
GWíiSMD
880QNagykiiizsa,PivaríiL98.
ÚJ ÁLOMLAKÁSOK, MÁR BRUTTÓ 159 EZER
Befektetésnek is alkalmas, kiváló bérbeadási lehetőséggel.
Nagykanizsán, a belváros szívében a KIRÁLY UDVARHÁZ-ban, nyugodt, egyedi környezetben épülő társasházban igényes kialakítású, erkélyes, parkettás, kombi-turbo kazános, egyedi központi fűtéses, amerikai konyhás, biztonsági bejárati ajtóval, egymással variálható funkciójú lakások, irodák és üzletek, továbbá garázsok leköthetők. Az első ütem várható átadása: 2003. karácsonya.
Referenciajegyzék megtekinthető a honlapon: members.chello.hu/balassab Államilag kamattámogatott kedvezményes lakáshitel, szocpol-támogatás, áfavisszatérítés igényelhető! Illetékmentesség! Lakásvásárlás akár önrész nélkül is!
> _
Egyeztetés, tervismertetés: ÖKO-HÁZ 2000 Kft.
8800 Nagykanizsa, Petőfi S. u. 5. I. emelet (jobbra), Tel./Fax: (93)516-715, (93) 536-148 Balassa Béla építész vezető tervező Tel.: (93) 516-714 vagy (30) 901-9013 E-mail: balassabela@chello.hu
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
KANIZSAI NYAKI S 7, í N H A 7.
A HSMK SZABADTÉRI SZÍNHÁZI ELOADASA A PÉTERFFY ISKOLA UDVARÁN
JUNIUS 24. 21 ORA (ROSSZ IDŐ ESETÉN SZÍNHÁZTEREM) PLETYKA - KRIMI-VÍGJÁTÉK A ZALAI NYÁRI SZÍNHÁZAK KHT ELŐADÁSA
NEM NÉLKÜLÖZI AZ IZGALMAT, A VÁRATLAN FORDULATOKAT ÉS A HUMORT. EGY ELEGÁNS NEW YORK-I VILLÁBAN NÉGY HÁZASPÁR HIVATALOS A HÁZIGAZDÁK 10 ÉVES HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓJÁRA. AZ ÉRKEZŐ VENDÉGEK CSAK A BENYUGTATÓZOTT, ÁTLŐTT FÜLÜ FÉRJRE BUKKANNAK A HÁLÓSZOBÁBAN, DE A FELESÉGET ÉS A HÁZ SZEMÉLYZETÉT NEM TALÁLJÁK. A VENDÉGEK KÖZÖTT ELINDUL A PLETYKA...
BESZÉDC ENTRIKUS, NYÁRI INTENZÍV NYELVTANFOLYAMOK A
DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN!
I. KURZUS: JÚNIUS 23 - JÚLIUS 18-IG,
II. KURZUS: JÚLIUS 21 - AUGUSZTUS 15-IG.
KEZDŐ, ÚJRAKEZDŐ, KÖZÉPHALADÓ, HALADÓ, ÉS NYELVVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZINTEN,
ANGOL, NÉMET, OLASZ nyelvből.
- ÓRAKEZDÉS: DÉLELŐTT, DÉLUTÁN, ESTE
- KEDVEZŐ ÓRADÍJ, RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG
- INGYENES PRÓBA VIZSGA
- INGYENES VIZSGA - A LEGJOBB EREDMÉNYT ELÉRŐKNEK
JELENTÓS KEDVEZMÉNYEK: DIÁKOKNAK, TÖRZSTANULÓKNAK,
4 HÉT ALATT EU-S BIZONYÍTVÁNYT SZEREZHET!
BEIRATKOZÁS: A JELENTKEZÉS SORRENDJÉBEN, SZEMÉLYESEN.
Zerkowitz udvari koncert
A nyugalom szigete zenében
2003. június 19. csütörtök, 20.30
Fellépnek:
Harmónia Vonósnégyes
Zerkowitz Quartet Gerócs Éva előadóművész Kollonay Zoltán zongoraművész Zárásként: görögtűz
A koncert ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!
16 Mi
ük
2003. június 19.
r unninnn - 3a/at ffleft/a/i . -.......... */
HuSÍIf
L 11 lUkT ■ 1 Nagykanizsa régiók kapuja
XI. évfolyam 25. szám • 2003. Június 26. Megjelenik 21.000 példányban
| lemondott a kincstár vezetője j
Gőcze Gyula, a Kincstár vezetője a keddi közgyűlésen beadta lemondását. A lemondás indokaként a szak- i
i mai és nem szakmai kérdésekben tapasztalható együttműködésbeli problémákat jelölte meg. Gőcze Gyula el- i
j mondta, lépését jóideje fontolgatta, az elmúlt időszakban személyét közvetlenül és közvetetten érintő dönté- t
] sek ebben megerősítették. A Kincstár vezetője június 24-től kérte felmentését, i_________________________________________________________________________i
Vasárnap délután kerül sor Szalai Jeremiás atya, a miklósfai plébános ezüstmiséjére. Az ünnepélyes eseménynek a városrész templomában kerül sor, ezt követően a Mindenki házában a meghívottaknak ünnepi osszejoveteHcsz
TÁJÉKOZTATÓ LAKBÉREMELÉSRŐL
Értesítjük a Tisztelt lakásbérlőinket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a lakások bérleti díját 2003. június 24-én hozott rendeletével 2003. július 1-től 15,3 %-kal megemelte. A július elsejétől fizetendő megemelt lakbérekről minden bérlőnk a júliusi számlában kap értesítést. Kéljük Önöket, hogy lakbérfizetéseiket ennek megfelelően teljesítsék.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Ingatlankezelési Intézménye
f,
IDENTITÁS SZABADEGYETEM PROGRAMJA
A
Június 2$. szerda
Érkezés — szállás elfoglalása
18.00-19.00 Krizsán György
kiállításának megnyitója Megnyitja:
Lehota M. János esztéta 19.00-20.00 Vacsora 20.30 Martonné Németh Mária orgonahangversenye Helye:
Alsóvárosi templom
Június 26. csütörtök
8.00-9.00 Reggeli 9.00-10.00 Megnyitó Köszöntőt mond: Cseke''Zoltán, az ISZ titkára
Az Identitás Szabadegyetemet megnyitja: Litter Nándor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere Közreműködnek:
Horváth István Radnóti—díjas versmondó és a Thúry György Szakközépiskola énekkara
10.00-11.00 Pozsgay Imre egyetemi tanár: Európai integráció és a nemzeti kultúránk Házigazda: Göncz Ferenc 11.00-11.15 Szünet 11.15-12.00 Göncz László történész: Muravidéki magyarság

és nemzeti integráció
Házigazda: Bali Judit
12.00-12.45 Lászlóffy Aladár író:
A nemzeti integrációra várva Erdélyben
Házigazda: Lehota M. János
12.45-13.00 Szünet
13.00-14.00 Ebéd
14.00-19.00 Népi kismesterségek
19.30-20.30 Vacsora
20.00-22.00 Bencze Lajos írói estje
Házigazda:
Tóthné Birics Gyöngyi tanárnő Közreműködnek a Thúry György SZKI versmondói és énekkara vezetője: Püspökiné Jámbor Zsuzsanna tanárnő
Június 27. péntek
8.00-9.00 Reggeli
9.00-9.45 dr. Márkus Ferenc
Európa kultúrtörténetéről
az integráció küszöbén
Házigazda: Bali Judit
9.45-10.00 Szünet
10.00-10.45 Dobos László író:
Felvidéki magyarság és nemzeti integráció
Házigazda: Tóthné Birics Gyöngyi
10.45-11.00 Szakolczai Lajos:
Kultúraféltés
(Páskándi Géza: Vigéc)
11.00-11.15 Szünet
11.15-12.30 „Az 1000 éves határnál"
című film megtekintése
Beszélgetés Tari István szerzővel
12.30-13.30 Ebéd 14.00 Kirándulás: Örtilos — Gyékényes Aktív délután :sport, fürdés, séta Este: szalonnasütés, tábortűz A tábortűz mellett a Kanizsa Csillagai hagyományőrző együttes ad ízelítőt a cigány kultúrából
Június 28. szombat
8.00-9.00 Reggeli 9.00-9.45 Kovács László külügyminiszter Magyar államiság az európai integrációban Házigazda: Göndör István 9.45-10.00 Szünet 10.00-10.45 Pomogáts Béla egyetemi tanár:
Magyar kultúra az európai integrációban Házigazda: Bali Judit 10.45-11.00 Szünet
11.00-11.45 dr. Egyed Ákos professzor (Kolozsvár): Erdély történeti régiói és az EU csatlakozás Házigazda: Lehota János 11.45-12.30 Zárás Cseke Zoltán az ISZ titkára, Horváth István Radnóti—díjas versmondó közreműködésével 12.30-13.30 Ebéd 13.30 Elutazás
J
( http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
ÓVODAI, BÖLCSŐDEI ÜGYELETEK
A nyári szünet ideje alatt sok szülőnek gondot jelent a gyermek(ek) elhelyezése. Idén a Belvárosi Bölcsőde 50-60 gyermek felügyeletét látja el június 30-tól július 18-ig. Az óvodai ügyelet június 30-tól július 25-ig a Corvin úti Hétszínvirág Óvoda feladata lesz. A szülők körében végzett felmérések alapján körülbelül 80 kisgyermekre számítanak ezen idő alatt. Július 28-tól augusztus 19-ig a Hevesi Óvodában 60-63 óvodás töltheti el játékkal, játszótársaival napjait.
JazzLand Cserfő
Július 16-19.
Minden este 20 órától
Július 16. szerda
Megnyitó Nagykanizsa Ijfúsági Fúvószenekar Tűzkő Septet Egri Quartet Július 17. csütörtök East Side Jazz
Company Cakó Ferenc (homokgrafikus) Boros Júlia (ének) Július 18. péntek Tiborcz Quartet Osztrák testfestő (A) Verzió Július 19. szombat A Magyar Rádió bőgőversenyének
győztese Project Romani — Babos Gyula Rhoda Scott

3Júf>
ILLEGÁLIS GYÜMÖLCSÁRUSOK
Időről időre feltűnnek a város különböző pontjain a semmilyen engedéllyel nem rendelkező alkalmi árusok. A szezonnak megfelelően hol ruhanemű, műszaki cikk, hol élelmiszer árusítással próbálkoznak. így a nyár közepe felé a gyümölcsárusítás a sláger. Többnyire nem egészen szabályos viszonyok között beszerzett portéka elpasszolásával próbálkoznak úton-útfélen a Kanizsán túlról a közeli településekről érkező illegális kereskedők, munkát adva ezzel a a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársainak. A jelenség mögött kényelmi okok dominálnak. Azt mondják az árusok, azért nem mennek a kijelölt árusítóhelyre, mert messze van. Többségük csak néhány kilónyi termék szabálytalan elárusításával próbálkozik, de vannak olyanok is, akik rekeszszám, olykor platóról próbálnak szabálytalanul túladni portékájukon. Az ellenőrzéskor legtöbben arra hivatkoznak, őstermelők, és nekik az árusítás
ezen formájához igazolványuk is, és joguk is van. Az élelmiszer árusításnak szigorú szabályai vannak, a vállalkozással összefüggő szabályok megszegésén túl a közegészségügyi előírások ellen is vét, aki illegálisan, nem a megengedett helyen árusít zöldséget, gyümölcsöt. A Thúry téren és a Hevesi utcai ABC környékén gyakori jelenség a szabálytalan élelmiszerárusítás, de vannak más, még kevésbé fertőzött gócok is. A tettenérést követően az árust a felügyelők össze-pakoltatják és távozásra szólítják fel. Ezzel az esetek többségében meg is szűnik a szabályszegés, de arra is akad példa, hogy a felderítés során visszaesővel van dolga a hatóság képviselőinek. Ebben az esetben az elkövetőt megbírságolják, akár tízezer forintot is fizethet szabálytalan tettéért. Mint megtudtuk erre is van példa, az idén is tavaly is történt ilyen.
D.É.
VALOGATAS A KÖZTERÜLETFELÜGYELET INTÉZKEDÉSEIBŐL

AZ EURÓPAI UNIÓ KÉPESLAPOKON
Május 16-án indult képeslapakció a HSMK-ban. A szervezők felkérték a város lakóit, hogy együtt díszítsék fel az Európai Unió óriástérképét, amelyet a HSMK földszinti előcsarnokában helyeztek el. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, hiszen összesen 125 db képeslap érkezett a felhívásra. Volt olyan uniós ország, amelynek több városából is származott lap, de főleg a fővárosokról érkeztek szebbnél szebb lapok. A térképet sokan megtekintették, elsősorban iskolai osztályok látogatták meg. A képeslapok beküldői között sorsolást tartottak, Györffy Erika nyerte meg Kotnyek István: Nagykanizsa című fotóalbumát, Csordásné Láng Éva, Dr. Nagy Antalné és Pálfi Józsefné kétszemélyes belépőjegyet nyertek a Kanizsai Nyári Színház július 7-én 21 órakor kezdődő Paraszthamlet című előadására.
KANIZSAIAK BRENNBERGBÁNYÁN
A Soprontól délnyugatra fekvő, alpesi hangulatot árasztó Brennberg-bánya több, mint 200 éven át a magyar kőszénbányászat egyik legjelentősebb telepe volt. A szén felfedezéséhez az a legenda fűződik, hogy 1752-ben egy bánfalvi pásztor tüzet rakva a meggyulladó köveket csodának vélte. Azt a helyet, ahol a szén égett, Brennender-Bergnek, Égő hegynek nevezték el. Erről kapta a völgy a Brennbergbánya nevet. A 200 éves szénbányászat után 1952-ben leállt a szénbánya, ezután a település feledésbe merült. Az elmúlt héten Sopronban egy emlékülést tartottak abból az alkalomból, hogy a magyar kőszénbányászat 250 évvel ezelőtt, 1753-ban indult el Brennbergbányán. Az ünnepségen Nagykanizsáról részt vett Buda Ernő bányamérnök, valamint Udvardi Géza és Jármai Gábor olajmérnök. Buda Ernő ott született és nevelkedett, édesapja a bánya gazdasági vezetője volt. A helyiek egy olyan speciális német nyelvet beszélnek, amit máshol nem. Ennek is köszönhető, hogy nagy sikert aratott német nyelvű köszöntő szavaival városunk díszpolgára.
B. Zs.
- A kaszálatlan területek ingatlantulajdonosait folyamatosan szólítjuk fel a földterületeik rendbetételére. Kedvezően tapasztaljuk, hogy az első felszólítást követően az ingatlantulajdonosok egy—kettő kivételével határidőre eleget tettek kötelezettségüknek.
A város közterületeit folyamatosan tartja karban a városüzemeltetésért felelős intézmény, közterületeink állapota rendezett. Az önkormányzat a tulajdonában lévő beépítetlen területek kaszálásáról részben megbízás alapján, részben közmunkások alkalmazásával tesz eleget. A munkákat ezen a héten kezdték el és október közepéig folyamatosan végzik.
Továbbra is kérjük a Tisztelt lakosságot, hogy a tulajdonukat képező, vagy kezelésükben lévő földterületüket folyamatosan, október közepéig kaszálják. Ez a munka lehet, hogy néhány tulajdonosnak feleslegesnek tűnik, ám gondoljunk az allergiában szenvedő társainkra. Ne feledjük, a levegőben terjedő biológiai allergének által kiváltott betegségben szenvedők száma fokozatosan növekszik! - Az elmúlt időszakban az erdőfelügyelőség segítségével bejártuk közösen a közigazgatási területünkön belül található erdőterületeket. Az ellenőrzés
célja az erdőterületeken elhagyott hulladéklerakók helyének és azok mennyiségének felmérése volt. A bejárás során néhány jelentősebb, valamint sok kisebb hulladéklerakót találtunk. Az adatok feldolgozása még folyamatban van. Az adatok feldolgozását követően kerül sor a probléma komplex megoldásának kidolgozására.
- Felhívjuk a Tisztelt lakosság figyelmét arra, hogy a „hegyek" bejáratánál elhelyezett hulladékgyűjtő konténereket a Saubermacher-Pannónia Kft. minden héten rendszeresen kiüríti! A kiürítést követően a konténerek hamar betelnek, ám ezt nagyon sokan nem veszik figyelembe és a konténer környékén szétszórva helyezik el jövetmenet szemetüket. A lomtalanítási akció meghirdetése ellenére többen szintén a fenti konténereket és azok környékét választották lerakóhelynek. Kérjük, hogy az ingatlanokon keletkezett hulladékokat csak a kijelölt hulladékgyűjtő konténerekben helyezzék el környezetünk védelme érdekében! Amennyiben a konténer betelt, várják meg a kiürítését, majd azt követően helyezzék el benne a szemetet. Egy kis türelemmel, odafigyeléssel környezetünk esztétikusabbá, kevésbé szennyezetté tehető!
EREDMÉNYHIRDETÉS: VIGASZDÍJ
Mint arról már korábban beszámoltunk, Nagykanizsáról is érkezett pályázat a Tájsebészet akcióra a Nagykanizsa város közterületeinek rendjéért és tisztaságáért elnevezésű alapítvány koordinálásában. Az elmúlt héten eredményt hirdettek, és mint Pásztor Lajostól, a Közterület Felügyelet munkatársától, az akció helyi koordinátorától megtudtuk, a kanizsai pályázat nem került a három legjobb közé. A döntőbizottság főként a kis települé-
sekről beérkezett pályázatokat ismerte el, közülük egy kapta meg a fődíjat, az újrahasznosított műanyagból készített játszótéri berendezés-együttest. A nagykanizsai pályázók vigaszdíjként egy ötnapos, környezetvédelmi programokkal teletűzdelt táborozási lehetőséget kaptak öt fő számára. A Vas megyei Vasváron megrendezésre kerülő programon négy kisdiák és egy kísérő tanár vesz majd részt június 27-től.
■jiniii
2003. június 26.
RAJZVERSENY
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi önkormányzata a Közösségi Házban július 4-én, délelőtt 10 órától rajzversenyt rendez minden gyermek részére. A rajzeszközöket a szervezők biztosítják. A legjobbakat a zsűri ajándékkal díjazza, és két hétig a kiállított rajzok közé kerülnek, melyet minden érdeklődő megtekinthet.
ÜNNEPÉLYES KÖNYVBEMUTATÓ
Június 23-án 10 órai kezdettel kerül megrendezésre a „Kézikönyv foglalkoztatási célú projektek kifejlesztéséhez, menedzseléséhez" című kézikönyv bemutatása a Vasemberház Dióssy termében. A roma szervezeteknek szóló projektkidolgozó szemináriumsorozat zárásaként készült a könyv. A kézikönyvet Mag. Rainer Klein az Osztrák Gazdasági és Munkaügyi Minisztérium osztályvezetője mutatja be. Hogy milyen hasznára válik a roma szervezeteknek, valamint a munkaügyi központoknak, arról Váradi Istvánné CKÖ elnökhelyettes, valamint Kiss Ambrus a Zala Megyei Munkaügyi Központ igazgatója ad tájékoztatást.
A korábbi évhez hasonló módon az idén is lesz leállás a Halis István Városi Könyvtárban. Az intézmény július 28. és augusztus 20. között zárva lesz, a leállás alatt a fiókkönyvtárak fogadják majd a megszokott szolgáltatásókkal az olvasókat.
Június 24-25-én az Osztrák-Magyar Szakértői Akadémia keretében került sor a Roma Központ modellprojekt előkészítését pontosító és ismertető szemináriumra Nagykanizsán. A projekt fő kezdeményezői a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata, Ausztria Szövetségi Gazdasági és Munkaügyi Minisztériuma és a Zala Megyei Munkaügyi Központ. A programba bekapcsolódtak partnerként és támogatóként a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Zalakaros, Galambok, Garabonc, Zalakomár települési és cigány kisebbségi önkormányzatai is. Június elsejével a projektet előkészítő team a munkáját megkezdte.
SZEGÉNYES ELLÁTOTTSÁG
Városunk sportlétesítmény ellátottsága rendkívül szegényes — állapítja meg egy OKSB előterjesztés. Az elmúlt évtizedben jelentős sportlétesítmény fejlesztés a városban nem történt, mi több a meglévőkre is csak szűkösen tudott áldozni a város. Az egyre növekvő sportolási igények indokolják, hogy a várható pályázati lehetőségekre építve olyan sportlétesítmény fejlesztési program előkészítése valósuljon meg, amely egyaránt szolgálhatja a lakosság, az ifjúság és a versenysport magas szintű kielégítését.
Az egyik legfontosabb feladat e téren egy többfunkciós sportcsarnok kialakítása, valamint a Mindenki Sportpályájának komplex szabadidő központtá történő fejlesztése. A várható komplex sportlétesítmény fejlesztési pályázati lehetőségek indokolják, hogy egy olyan fejlesztési programterv készüljön, amellyel időben pályázhat a központi pénzalapra. A felvetés kapcsán készül előterjesztés, az OKSB megtárgyalta és felkérte a hivatal illetékes osztályát a fejlesztési programterv elkészíttetésére.
Tel: (70) 2153-279, (93) 322-357 (este) www.centernet.hu
Oktatási segédanyagok\Gyakorlási lehetőség \Részletfizetés\ECDL bizonyítvány^
30% ADÓKEDVEZMÉNY!
____ „_____
©iL^mmr
indulnak Nagykanizsán „i
Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti
Alap- és középfokú szakképesítés
Kiscsoportos képzésben
Cégek, intézmények számára a tanfolyami díj a szakképzési alap terhére elszámolhatál
Számítástechnikai alapismeretek, Operációs rendszer és fájlkezelés ■''ö Szövegszerkesztés, ^ Táblázatkezelés Adatbázis-kezelés, -fl Grafika- és prezentáció, ^ Információs hálózatok, Internet és elektronikus levelezés
2003. június 26.

3
A nyári szünet a Hétvégi Kollégiumba is elérkezett, szombatonként már nem hallatszik majd gyerekzsivaj a Bogdán János Cigány Közösségi Ház falai között. Június 19-én 10 órakor tartottak tanévzárót a kollégium diákjainak. A Hétvégi Kollégium vezetője, Varga Gézáné beszámolt az eredményes éves munkáról, amely a szombatonként átlagosan megjelent 100 hallgató bizonyítványának jegyein
mutatkozik meg. A szorgalmas diákok közül töb-
bek között Kovács Nóra, Ambrus Ramóna, Cseresnyés Ágnes könyvjutalomban részesültek. Váradi Istvánné CKÖ elnökhelyettes szerint a számok önmagukért beszélnek. A
pedagógusok türelmes, kitartó, odaadó munkája mellett a szülőknek is fontos szerepe van a jó eredmények elérésében, a továbbtanulásban.
Végezetül az elnökhelyettes megköszönte a pedagógusok munkáját, a diákok pedig örömmel mutatták meg az iskolai bizonyítványaikat. A nagykanizsai CKÖ továbbra is fontosnak tartja az oktatást, ezért szeptembertől újra megnyitja kapuit a Hétvégi Kollégium.
BESZÁMOLTÁK A SZABADIDŐSZERVEZŐK
2000 szeptemberétől azok az oktatási intézmények, ahol a tanulók létszáma eléri a háromszázat szabadidő-szervezőt foglalkoztatnak. Az év elején a szabadidő-szervezők részletes beszámolókat nyújtottak be az elmúlt két és fél év során megvalósult programjaikról, tevékenységeikről, ebből készült egy a munkájukat átfogóan értékelő közgyűlési anyag. A szabadidő-szervezés általános társadalmi indokoltsága nem kétséges. A gyermek és fiatal korosztályra jellemző a közösségi formák hiánya, az unatkozó csellengők egyre nagyobb száma. Erre nyújthat megoldást az iskola, amelynek tanórán kívül nyújtott szolgáltatásai egyre fonto-sabb szerepet kapnak, olvasható az előterjesztésben. A szabadidőszervezők elsődleges feladata volt az iskola pedagógiai programjának, ezen belül a korábbi szabadidős tevékenységi formák megismerése. A hagyományok ápolása, őrzése mellett olyan új
elképzeléseket kívánnak meghonosítani, amelyek mind a gyerekek, mind a szülők körében támogatásra találnak. A szabadidő-szervezők főbb feladatai közé tartoznak az iskolai ünnepélyek megszervezése, az iskolán belül működő kis csoportok folyamatos működtetése, az iskola művészeti értékeinek népszerűsítése, előadások, sport- és kulturális programok szervezése, kapcsolattartás a helyi médiával, a külhoni kapcsolatok szervezése, együttműködés a pedagógusokkal, a gyermek- és ifjúságvédelmi felelőssel, a diákönkormányzattal. Céljaik közé tartozik olyan változatos programok szervezése, amelyek a gyermeki személyiség fejlődését, szellemi gyarapodásukat, erkölcsi, morális fejlődésüket szolgálják. A szabadidő-szerve-zők munkaközössége havonta találkozik, ahol alkalom nyílik a problémák megbeszélésére, a programok egyeztetésére.
D.É.
TERASZOK A FO UTCÁN
Három vendéglátóipari vállalkozás szeretne teraszt kialakítani a Fő utcán. A témáról tegnapi ülésén tárgyalt a Városfejlesztési Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság, amely úgy vélekedett, amennyiben a teraszok kialakítása \ megfelel a jogszabályi előírá-
soknak és az esztétikai elvárásoknak is, támogatja a kezdeményezést. A bizottság ülésén elhangzott, hogy az építészeti előírások mellett a közegészségügyi elvárásokat is figyelembe kell venni, az ÁNTSZ engedélye nélkül a kialakításra nem kerülhet sor.
BERLETI DIJAK
A Városfejlesztési Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság legutóbbi ülésén nem tárgyalta Bicsak Miklós önálló képviselő indítványát, amely a Fő úti épületek bérleti díjaival foglalkozott. Papp Nándor, a bizottság elnöke lapunk kérdésére elmondta, a VIKB nem foglalkozik gazdasági kérdésekkel, az egy másik bizottság hatáskörébe tartozó kérdés.
MAORT TELEP, ÉPÍTÉSI ÜGYEK
Tegnapi ülésén a VIKB elvette Stróber Gábor önálló képviselői Indítványának azon részét, amely egy bizottság létrehozását indítványozta. Ugyanakkor a szakbizottság úgy foglalt állást, az érvényben lévő szabályozókat célszerű volna az élethez, illetve az azóta megváltozott építésügyi előírásokhoz igazítani.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése Szociális és Egészségügyi, Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottsága, az Egészséges Városok Koordinációs Munkacsoportja valamint a Nagykanizsai Hegyközség a város területén
PARLAGFŰ-GYŰJTÉSI ÉS IRTÁSI AKCIÓT SZERVEZ
2003. JÚNIUS 16-TÓL JÚLIUS 31-IG.
A gyökerestől begyűjtött növényeket a Park Kft. Tripammer u. 1. szám alatti telephelyén veszik át, munkanapokon 8-16 óráig.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy aki érzékeny a különféle virágporokra, vagy valamire allergiás, szénanáthája van, saját érdekében ne gyűjtsön parlagfüvet! A gyűjtéshez kesztyű használata ajánlott!
VIRÁGZÓ NÖVÉNYT NE GYŰJTSENEK!
A gyűjtők díjazásáról a begyűjtött mennyiség arányában a felhívást kiírók döntenek az akció befejezése után. Azokon a helyeken ahol a gyűjtés nem kivitelezhető, ott kaszálással akadályozzák meg a parlagfű elterjedését! Felhívásunkhoz várjuk a lakosság csatlakozását!
Papp Nándor — bizottság elnöke Kelemen Z. Pál — bizottság elnöke Dr. Nemesvári Márta — koordinátor Pápai György — hegybíró
r HELYI NÉPSZAVAZÁS ^
Helyi népszavazás kiírására tett javaslatot tegnapi ülésén a Városfejlesztési Környezetvé-, delmi és Idegenforgalmi
Bizottság a keleti városrészben kialakítandó vallási-kul-turális célokat szolgáló épületegyüttes ügyében. .
MEGSZŰNŐ ÖSZTÖNDÍJAK
Múlt heti ülésén tárgyalta az OKSB azt az előterjesztést, amely két ösztöndíjforma megszüntetését javasolja. Az előterjesztés szerint a jövőben megszűnne a Hazavárunk ösztöndíj, és a város által működtett tanulmányi ösztöndíj is. A döntés a már korábban elbírált pályázatokat nem érinti. A fenti célokra elkülönített pénzeket a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer helyi forrásának növelésére kívánja fordítani az önkormányzat,
amelynek eredményeként körülbelül húsz fővel nő az ösztöndíjban részesíthetők száma. Sajni József, a bizottság elnöke elmondta az önkormányzati ösztöndíj rendszer megszüntetésével párhuzamosságokat kívántak kiküszöbölni, a Hazavárunk ösztöndíj pedig nem váltotta be az előzőkben hozzáfűzött reményeket, a tapasztalatok azt mutatták, e rendszer megléte önmagában nem jelent haza-vonzó erőt.
4

2003. június 2.
KEPVISELOI FOGADOORAK
Bicsak Miklós az I. számú választókerület (Garai, Űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2003. július 2-án, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában. Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános Iskolában.
Csordásné Láng Éva a 14. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap utolsó hétfőjén 17.30-18.30 óra között a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, minden hónap első hétfőjén 17.30-18.30 óra között a Nagyrác utcai Általános Iskolában.
Dr. Horváth György a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője 2003. július 2-án szerdán 18 órától 20 óráig fogadóórát tart a Pálma étteremben (Magyar u. 80.).
Litter Nándor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere minden hónap első szerdáján, Röst János alpolgármester minden hónap második szerdáján, Dr. Kelemen Marcell jegyző minden hónap harmadik szerdáján 9-12 óráig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Eötvös téri épületében (Nagykanizsa, Eötvös tér 16.1. cm.).
A fogadóórán tisztelettel várják a város lakosságát, észrevételeiket, javaslataikat.
Sajni József a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első péntekén 16.00-17.00 óráig a miklósfai Általános Iskolában, 17.00-18.00 óráig a ligetvárosi óvodában fogadóórát tart.
Szányiné Kovács Mária a 11. választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első csütörtökén 17 órától 19 óráig fogadóórát tart a Bolyai János Általános Iskolában.
Tóth László a 4. sz. választókerület képviselője 2003. július 2-án, szerdán 17 órakor fogadóórát tart a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Telefon: 30/304-3161, e-mail: toth_laszlo@nagykanizsa.hu
ELSŐ SZEMELYAZONOSITO IGAZOLVÁNY IGÉNYLÉSE
A 14. életévüket az idén betöltő polgárok az első személyazonosító igazolványukat az okmányirodában ügyfélfogadási időben személyesen igényelhetik. Az igényléskor be kell mutatniuk a személyazonosító jelről szóló hatósági bizonyítványukat, a születési anyakönyvi kivonatukat és ha van, az érvényes útlevelüket. Az első személyazonosító igazolvány igénylésekor csak akkor kell 1500,- forint illetéket leróni, ha az igénylő rendelkezik érvényes útlevéllel.
A Nagykanizsai Okmányirodában személyazonosító igazolvány ügyben az ügyfélfogadás rendje a következő:
Nap Délelőtt Délután
hétfő 8,00 -12,00 13,00 -16,00
kedd 8,00 - 12,00 nincs ügyfélfogadás
szerda 8,00 - 12,00 13,00 -17,00
csütörtök 8,00 - 12,00 nincs ügyfélfogadás
péntek 8,00 -12,00 nincs ügyfélfogadás
KOZLEMENY
Ezúton értesítjük Nagykanizsa Megyei jogú Város illetékességi körzetébe tartozó kedves ügyfeleinket, hogy 2003. július 1-én, kedden a Pol-
gármesteri Hivatal Erzsébet tér 7. és Eötvös tér 16. sz. épületeiben az ügyfélfogadás elmarad. Megértésüket köszönjük!
Dr. Kelemen Marcell jegyző
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága a többszörösen módosított 55/2000. (XII.13.) számú helyi rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi üres önkormányzati bérlakások bérleti jogának szociális alapon történő elnyerésére:
Kettő gyermekes
családok részére: Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 4/A.
rv/i2.
a.) A lakás alapterülete: 53m2 szobaszám: 2 szobás komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: IV. emeleti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 10.542.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Gyermektelen HÁZASPÁROK részére:
Nagykanizsa, Csengery u. 88.11/43.
a.) A lakás alapterülete: 36 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület A lakás épületen belüli fekvése: II. emeleti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 5.592.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5
év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.
Gyermektelen családok részére: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. II. lh. fsz. 9.
a.) A lakás alapterülete: 32 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 1.283.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Egyedülállók részére: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. II. lh. fsz. 8.
a.) A lakás alapterülete: 31 m2 szobaszám: 1 szobás komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 1.243.-Ft
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A bérleti jogviszony időtartama: 5 év
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.
LAKÁSCSERE
— önkormányzati tulajdonú bérlakással rendelkezők részére Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/B/4.
a.) A lakás alapterülete: 44 m2 szobaszám: 1 + fél szobás komfortfokozata: összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: peremterület
A lakás épületen belüli fekvése: udvari lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 7.482.-Ft
d.) A lakás állapota: újonnan épített
e.) A bérleti jogviszony időtartama: a cserére leadott lakás bérleti szerződésétől függő
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 13-15 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály
Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75. III. lh. I em. 17.
a.) A lakás alapterülete: 38 m2 szobaszám: 1 szobás
komfortfokozata: komfort nélküli
b.) A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület
A lakás épületen belüli fekvése: I. emeleti lakás
c.) A lakbér összege várhatóan: 1.616.-Ft
d.) A lakás állapota: újonnan épített
e.) A bérleti jogviszony időtartama: a cserére leadott lakás bérleti szerződésétől függő
f.) A lakás megtekintésének időpontja: 2003. június 18. 8-11 óráig
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2003. június 30. Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható
Nagykanizsa, 2003. június 3.
Kelemen Z. Pál
Bizottsági elnök
2003. június 26.
f
5
HULLADÉKGAZDÁLKODÁS: JELEN ÉS JÖVŐ
Nemrégiben konferenciát rendeztek a Magyarországon működő, hulladékgazdálkodással foglalkozó cégek képviselőinek. A konferencián szó esett a hulladékgazdálkodás jelenéről jövőjéről, a várható jogszabályi változásokról, jogharmonizációs kérdésékről. A konferencia tapasztalatairól, a hulladékgazdálkodás kisebb-nagyobb kérdéseiről Horváth Balázzsal, a Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft. szervezési igazgatójával beszélgettünk.
- Miről esett szó a konferencián?
- Ismertetésre került egy nemrégiben végzett a környezetvédelemmel összefüggő attitűdöket vizsgáló közvéleménykutatás eredménye. E szerint a megkérdezettek nagy hányada szigorítaná a környezetvédelmi előírásokat, az oktatásra, a környezetvédelemmel összefüggő ismeretek átadására, és a lomtalanításra is nagy hangsúlyt fektetnének. Az általánosságban megfogalmazott intézkedések, tervek támogatottsága minden esetben nagyobb, mint amikor az egyes ember cselekvési szintjéről, vállalásairól esik szó. Az utóbbi kérdések támogatottsága harminc százalék alá csökken, míg az előző esetben a támogatottság ennek a szintnek kétszerese, vagy több. Vagyis ha arról van szó, mások mint tesznek a környezetvédele-
mért, akkor a tervek, elképzelések komoly támogatottságot élveznek, ha azonban az egyénnek saját hatáskörében kell valamit megtennie, akkor jól mérhetően csökken a támogatottság, a kezdeményezőkedv. Ezek az eredmények elgondolkoztatóak, de a cselekvési programok kidolgozása során mindenképen figyelembe kell venni.
- A konferencián szó esett a jövőben várható jogszabályi módosításokról is. Milyen jellegű változások várhatók?
- Az EU-hoz történő csatlakozás kapcsán módosuló jogszabályokat, törvényeket áttekintették az előadók, de ezek nagyobb része még csak terv, másrészt inkább a szolgáltatásokat végző cégeket érinti, és csak másodsorban a lakosságot. A szakmai program második részében pedig a köztisztasági munkálatokat végző cégek munkavégzési miliőjéről esett szó. A konferencián elhangzott: az 1995-s év szintjéhez képest 25 százalékkal csökkenteni kell a maradék szemétbe kerülő biohulladékot, jelenleg ugyanis ennél jóval több, másként is hasznosítható szerves anyag kerül a szemétbe. Várható hogy a kiselejtezett gépjármüvek, elektromos és elektronikai cikkek ártalmatlanítására vonatkozóan is kidolgozásra kerülnek a jogszabályok. A cél az, hogy a haszno-
sítható alkatrészek minél nagyobb arányban kerüljenek ismét hasznosításra. A csomagolási hulladékok kapcsán szorgalmazott változásokról az utóbbi időben kevés szó esik jóllehet e téren is van még tennivalónk A nyár kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a műanyagpalackok mennyisége, komoly terhet rónak a környezetre és a hulladékfeldolgozást végző cégekre is.
- Mi a szemétbe kerülő palackok sorsa??
- Összegyűjtjük válogatjuk bálázzuk, e''s továbbfeldolgozásra elszállíttatjuk. A válogatás során minden palackot külön meg kell fogni, leszedni a kupakot és szín szerint különválogatni. A lakosság nagyobb része még mindig gondosan visszacsavarja a kupakot a palackokra, jóllehet az összes tájékoztató anyagban kérjük, ne tegyék. A szolgáltatónak plusz munkát jelent a válogatás során, hogy le kell szedni a kupakokat. A bálázást követően elszállíttatjuk a palackokat, de a feldolgozást tekintve Magyarországon még vannak nehézségek. Tőlünk nyugatra a műanyaghulladék nagy részét újra feldolgozzák, bedarálják, és különböző termékeket állítanak elő belőlük A másként nem ártalmatlanítható részeket pedig speciális erőművekben semmisítik meg, míg az így keletkezett energiát hasz-
nosítják. Nálunk is jó volttá eljutni idáig, hogy a még hasznosítható anyagokat, így a PET palackok mind nagyobb részét visszanyerjük. De ha már a feldolgozás terén tehetnénk egy lépést előre, az is jó volna. Voltak erre nézve a mi tásrsaságunknak is próbálkozásaink, szerettünk volna letelepíteni egy műanyagdaráló sort. Egyelőre nem jártunk sikerrel. Célszerű volna a feldolgozó ipart jobban támogatni. A nyersanyagutánpótlás megszervezhető, mind a szolgáltatók mind a lakosság bevonható ebbe.
- Hogyan érvényesül ön szerint a gyártói felelősség elve, ami a hulladéktörvényben került megfogalmazásra?
- A gyártók törvény szellemében felelnek a termékből képződő hulladék hasznosításának és ártalmatlanításának megtervezéséért, valamint a kezelés költségeihez történő hozzájárulásért. Az előbb említettek alapján vannak még gondok ezen felelősség kapcsán. A korábbi években úgy tűnt e téren gyökeres változások lesznek de valamiért ez nem következett be. Célszerű volna az unió országaiban megszerzett tapasztalatokat górcső alá venni, jóllehet vannak gondok ott is, de pár lépéssel előttünk járnak a hulladékfeldolgozásban.
D.É.
E N
■■■■■■■
A Petőfi utcában épül majd meg a Saubermacher-Pannonia Kft. központi telephelye. Az épületegyüttes lehetővé teszi, hogy a társaság által végzett tevékenységek egy centrumba rendeződjenek. Ott kerül kialakításra az irodaház, az ügyfélszolgálati iroda, az hulladékszállításban, úttisztításban résztvevő munkatársak öltözői, szociális helyiségei, egy kisebb javításokat kezelni tudó műhely, és a tevékenység folytatá-
sához szükséges felszerelések elhelyezését szolgáló raktárak. Az új telep kapcsán elég sok félreértés történt, az egyik ilyen a veszélyes hulladékok átmeneti tárolására szolgáló épület túlhangsúlyozása volt. Ez lesz az az épület, ahol korszerű módon kerül raktározásra a lakosságtól összegyűjtött problémás hulladék, gyógyszerek, vegyszerek, háztartásban felgyűlő veszélyesnek számító anyagok. A szakemberek nem
szívesen nevezik ezt a fajta hulladékot veszélyes hulladéknak, inkább problémásnak hívják, hiszen veszélyessé akkor válik, ha nem kezelik gondosan, ha a lerakóra kerül ki. Az átmeneti tároló, ahová ezek az anyagok raktározásra bekerülnek majd, rendelkezni fog mindazzal az építészetileg megoldható védelmi rendszerrel, ami a szigorú előírásoknak megfelel, és a biztonságos tárolást lehetővé teszi. Ez az épület
csak egy üzemi tároló lesz, amelyből megadott időközönként ártalmatlanításra elszállítják a lakosság által leadott problémás anyagokat. Az ott tárolható anyagok mennyisége nem lesz majd több mint egy négyemeletes társasház lakásainak összességében megjelenő problémás anyag. Ez a tároló funkciójában, jóllehet korszerűbb kivitelben azonos lesz azzal a teleppel, amely már ma is működik a Tripammer utcában.
6

2003. június 2.
SZELEKTÍV GYŰJTÉS
AZ ISKOLÁKBAN
A szolgáltató költségére kerültek ki az oktatási intézményekbe azok a hulladéktároló edények, amelyek az oktatási intézményekben lehetővé teszik a szelektív hulladékgyűjtést. Külön gyűjtötték a tanév második felétől a papírt, a PET palackot és a maradék szemetet a város iskoláiban. A legtöbb intézményben már elsőre jól működött a rendszer, de voltak néhol gondok is. A tanév végére sikerült elérni, hogy a gyűjtés az előírásoknak megfelelő legyen. A rendszer bevezetéséről utólag sikerült információt szereznünk, de mint a szolgáltatótól megtudtuk, a szelektív gyűjtés tovább folytatódik a következő tanévben is.
T1?r*lITWTU''TTOA17" TAlWTTf M ÁTWVTTTA1W
1 E/tniNllVUaUA. lAJ^UJUYIiViNYU 1ÜIM
A Zsigmondy-Széchenyi Szakközépiskola környezetvédelmi technikusai — a Saubermacher — Pannónia Kft. szervezésében és támogatásával - tanulmányi kirándulás keretében Ausztriában jártak. Az anyacég által üzemeltetett komposztáló üzemet, egy műanyagfeldolgozót és egy grátzi válogatóüzemet tekintettek meg a szakmai program során.
A LOMTALANÍTÁSRÓL
Ebben az évben először rendhagyó lomtalanítási akcióra került sor a városban.
A lomtalanításról mint akcióról, annak időpontjáról, gyakoriságáról minden esetben az önkormányzat dönt, hiszen az akció megszervezése elsősorban pénzkérdés. A költségek mérlegelésénél figyelembe kell venni: mi kerül többe, az elmaradt lomtalanítás következtében növekvő környezetszennyezés, illetve a károk utólagos csökkentése, vagy egy szervezett akció. Mindenesetre Kanizsán az utóbbi mellett döntöttek, jóllehet az idei másfél hónapos akció költsége jóval meghaladta az
önkormányzat által biztosított másfél millió forintot, de még így is biztosan kevesebbe kerül, mint az akció elmaradása során kialakult illegális lerakók felszámolása került volna.
A korábbi évektől eltérően nem egy előre megadott időpontban rakódott ki a város apraja-nagyja, hanem a szolgáltatóval előre egyeztetett időpontban egyenesen konténerbe vagy a gyűjtőkocsiba pakolhatott, aki feleslegessé vált holmijaitól rendezett, szabályozott körülmények között kívánt megszabadulni.
Az új rendszer kidolgozá-
sát elsősorban a csökkenő pénzügyi keretek követelték meg, de érvként jelent meg a korábbi években tapasztalt elszemetesedés is, amely a lomtalanítási akciókat övezte. Az idén meghirdetett akció a szemétválogatók működését is visszaszorította, az általuk okozott környezeti károk is mérséklődtek. Még itt-ott gondot okozott a tömbházas övezetekben a lom mértékének helyes megítélése, illetve hogy a megrendelők csak a konténerbe rakják a lomot, és ne pakoljanak ki már jóval előbb. A június végéig tartó akció keretében az előzetes becslések szerint 2500 köb-
méternyi - a megengedett kategóriába tartozó - lomtól szabadul meg a lakosság. A lakosság jórészét éppúgy zavarta a korábbi években kialakult helyzet, mint a hatóságokét, sokan döntöttek úgy akkoriban, nem rakódnak ki. Az idén sem marad el az előválogatás, de szabályozott keretek között történik majd. A hulladéklerakót üzemeltető szerződést kötött egy céggel, amely átvizsgálja a lomtalanítási akció során összegyűjtött holmikat, így a még hasznosítható anyagokat visszanyerik, s az nem kerül a hulladéklerakóra.
D.É.
2003. június 26.
jfinií!
7
j FÚVÓSZENÉ, j | TÁBORTŰZ, | SZAMBA
A fúvós discót is játszó Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar játékával megkezdődött a nyáresti vigasságok első rendezvénye a Képzőművészetek Háza udvarán. A hagyományos, immár negyedik éve tartó rendezvényt Horányi Iván, a Kiskas-tély akkori vezetője találta ki. Szakács Gábor, az intézmény tavaly kinevezett vezetője egy kicsit módosított a programon, némi ropogtatni való és az azt kísérő folyadék kínálatával. A hangulatot a brazil táncosnő Denízi szambája fokozta, no és az elmaradhatatlan tábortűz.
NYÁRI PROGRAM A KÖNYVTÁRBAN
ipí Halis István Városi Könyvtár június 16-tól az általános iskolás gyermekek számára ingyenes nyári programot szer-vez július 25-ig a hét minden munkanapján 8.30-tól 13 óráig.
•'' Az első héten naponta 8-12 gyermek vett Ilkáit a a sok-sok érdekességet, tudnivalót ftWtó kezdeményezésen. A tervek sze-jitott minden héten egy-egy földrésszel ismerkedhetnek meg az odalátogató kisdiáitok, a héten Afrika volt a téma. Minden alkalommal meghallgathatnak egy, az ismertetett földrészre jellemző zenét, megnézhetnek egy-egy a földrészt bemutató filmet, filmrészletet, vagy CD-Romot és -sijs adott földrész népmesevilágába is be-J: tekintést nyerhetnek. A gólyalábazás, karikahajtás, ugróiskola, csutajátékok, társasjátékok, Internet mellett játékos for-íktém a könyvtárral és egyes szolgáltatásaival is ismerkedhetnek a gyerekek. Megtanulhatják, hogyan járhatnak utána az őket érdeklő kérdéseknek, hogyan hasznosíthatják a könyvtárban szerzett ismereteiket
D.É.
HULLÁMZÓ ÉRDEKLŐDÉS
Lehet, hogy a nagy hőség is közrejátszott abban, hogy változó volt az érdeklődés az idei kanizsai könyvhét iránt. Hullámzó volt az érdeklődés az új könyvek iránt is — kaptuk a tájékoztatást Magyamé Hohl Etelkától. Az előzetes hírek ellenére kevés könyv jött ki a nyomdákból, amit a vásárlók szóvá is tettek a könyvsátraknál. A böngésző sarok könyvei iránt nagy volt a kereslet, folyamatosan töltötték fel könyvekkel. A slágerkönyvek szerzői között szerepelt Eszterházy Péter, Szabó Magda, Márai Sándor, Müller Péter, és a kanizsai író-olvasó találkozón részt vett Parti Nagy Lajos neve.
I---—---------—-----
JULIUS CAESAR SEREGEINEK IS TETSZETT
UDVARI ZENE GÖRÖGTŰZZEL
Kanizsaiként, a város közösségének tagjaként tenni kell azért, hogy a mindennapjaink néha kicsit színeseb.bek, gazdagabbak, és az együttléteink gyakoribbak, tartalmasabbak legyenek — mondta a Zerkowitz udvari lakásokat építő VIN — Kft. ügyvezetője Burján Zoltán, a június 19-én este tartott Zerkowitz-udvai koncerten. Az ügyvezető jelképesen átadott Röst János alpolgármesternek félmillió forintot, mely összeget a város közérdekű, jótékony célra, játszótér építésre fordíthat. Az áprilisban megkezdett, és várhatóan november végére elkészülő épületegyüttes parkja a jövőben is helyet ad hangversenyek rendezésére. A koncertet Buda Emő bányamérnök, városunk díszpolgára nyitotta meg. A közönség figyelmesen hallgatta előadását Nagykanizsa több mint 2000 évet átívelő fejlődéséről a keltáktól egészen napjainkig. A koncert eseményei a háztetőn, az első színt felett zajlottak, gyertyák, félkész falak, kémények, templomtorony és
előadóművész és Kollonay Zoltán szórakoztatta a jó akusztikájú udvarban megjelent közönséget. Mozart, Kis éji zenéjének románc tételébe lágyan bekapcsolódott a környék aludni készülő, összevont madárkórusa is. Hogy mit láthattak Julius Caesar seregei, amikor Pannónia földjét jöttek
gok világítottak hódító útjuk felett, mint felettünk a mai földlakók felett. Befejezésül a Hold, a Csillagok és a Föld hangjait szólaltatta meg Kollonay Zoltán zeneszerző, amit a kék és piros fényben úszó falakról lezúduló görögtűz tett igazán felejthetetlenné. B.
munkagépek alkották a díszletet. A Dolce Musica vonósnégyes, a Zerkowitz Quartet, Gerócs Éva
meghódítani? Mocsaras, nádas vidéket, de ugyanez a Hold őrködött felettük, ugyanezek a Csilla-
magániskolában tanult rajzolni és mintázni. A nyári szünetben a pihenés, a kirándulás mellett kis-
plasztikákat készít majd. A felvételire két kanizsai barátjáról készített szobrot. A fiúfej samott-ból, a lányfej agyagból van. Megpróbálkozott a festéssel is, de nem érzi közel magához. Rajzol-
ni nagyon szeret, leginkább mozdulatokat. Szereti ha mozgalmas egy rajz, de sokkal inkább a formákat és a mozdulatokat ragadja meg mint a színtónusokat és a fény-árnyék hatásokat. Nem szülői indíttatás határozta meg a pályaválasztását — édesanyja Járási Ildikó iparművész — a tanára véleményére hallgatott, amikor a szobrászatot választotta. A tanári pálya is szóba került, hiszen nagyon jó érzés, amikor odajön valaki az emberhez, hogy szeretne fejlődni, és megérti amit magyaráz neki. Hogy milyen cél lebeg Lilla előtt? Számára az lenne a legszebb, hogy amikor már mindent megtanult, találkozna valakivel, aki ugyanazt a szintet el tudná érni az ő segítségével. B. Zs.
Szobrok és novellák
Kovács Lilián érettségi után elvégezte a budapesti Szolgáltató és Kézművesipari Szakképző Iskola ötvösaranyműves szakát, majd még egy évig ott maradt ugyanabban az iskolában és szerzett óra-ékszerbecsüs bizonyítványt is. Szobrász szeretne lenni, sikeresen túl van a felvételi első fordulóján. Sokat olvas, mindenféle komoly irodalom érdekli. Szabad idejében novellákat ír, ez a hobbija megmaradt. Igazából a szobrászatot érzi közel magához, leginkább a karakteres portrék keltik fel figyelmét. Pesten egy
8
íÉíllii
2003. június 26.
A LÁTÁSSÉRÜLT IS MEGTEHETI
A munkaterv szerinti június havi ülését tartotta kedden Nagykanizsán a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Zala megyei elnöksége. Kovács Bélától a megyei szervezet elnökétől és Jelenics Ferenctől, a megyei szervezet titkárától megtudtuk, hogy fő napirendi pontként a megyei szervezet kulturális- és sporttevékenységét tárgyalták meg. A megyei szervezet kulturális tevékenységének egyik fontos része a szervezet által fenntartott
és működtetett énekkar, melynek tagjai egyre színvonalasabb és figyelemre méltóbb produkciókat tudnak felmutatni. A sport terén most történtek az első próbálkozások, az elmúlt héten tekeversenyt szerveztek, megpróbálják megtalálni azokat a formákat, amelyek egy látás sérültnek nem okoznak gondot. A közeljövőben sakkversenyt szerveznek, és több alkalommal tartanak tekeversenyt is.
A CUKORBETEGEK EGYESÜLETÉRŐL AZ ORVOS SZEMÉVEL
— Mi indokolta a Cukorbetegek Egyesületének létrehozását? — kérdeztük dr. Sebestyén Miklós nyugdíjas főorvostól, az egyesület orvos patronálójától.
— Többek között az, hogy a betegek száma egyre szaporodik. 2010-re világszerte mintegy 250-300 millió cukorbeteggel kell számolni, ami azt jelenti, hogy addig, az utolsó 15 év adatait figyelembe véve megháromszorozódik a betegek száma. Egyre több embertársunkat érint ez a betegség. A veszélye tulajdonképpen a szövődményeiben rejlik, ami elsősorban az ereket érinti, továbbá kétszer-háromszor olyan gyakori a cukorbetegek közöt a szívinfarktus, és az agylágyulás, mint a nem cukorbetegeknél. Negyvenszer több lábat kell amputálni e betegségben szenvedőknél mint a nem cukorbetegeknél. Manapság a vakságnak és művesekezelést igénylő végstádiu-mú vesebetegségnek a leggyakoribb oka a cukorbaj, vonatkozik mindez a rosszul karbantartott, rosszul kezelt cukorbetegségre.
— Hogyan lehet jól kezelni a betegséget?
— Csak úgy, hogy a betegeket mindenre megtanítjuk ami a betegségével és annak kezelésével kapcsolatos. Egy életre szól a betegség, ma még meggyógyítani nem tudjuk, de jól kezelhető akkor, amikor a beteg partner a kezelésben. Elsősorban a betegoktatásban látom az egyesületek jelentőségét. A mi egyesületünkben az a gyakorlat, hogy minden hónap
utolsó péntekén van egy összejövetel, ahol az előre meghatározott menetrend szerint a cukorbetegség különböző aspektusait tárgyaljuk meg előadás formájában, amihez a betegek kérdéseket fűzhetnek. Óriási jelentőségű dolog a betegek tanítása, de az egyesületnek más szerepe is van. A helyi egyesület a Magyar Cukorbetegek Országos Egyesületéhez tartozik és nagyon komoly érdekvédelmi funkciója van. Magyarországon mintegy 600 000-re tehető az ismert cukorbetegek száma.
— Fontos-e figyelni az előjelekre?
— A betegségnek vannak olyan elő-alakjai amikor még nem nyilvánvaló, hogy az illető cukorbeteg, de bizonyos vizsgálatokkal kimutatható, hogy cukorbeteggé válik. Az elő-stádiumoknak az a jelentősége, hogy ugyanazt a káros hatást fejti ki a szervezetre, tehát a betegséget keresni kell, szűrni kell a lakosságot, különösen az olyan személyeket, akiknek a felmenői között vagy családjában ismert cukorbetegség van, vagy a beteg elhízott, kövér. A cukorbetegek 90 százaléka túlsúlyos, a magas vérnyomás nagyon gyakran cukorbetegséggel jár együtt. Az egyesületeknek tulajdonképpen abban is szerepe van, hogy mozgósítja a lakosságot a szűrővizsgálatokon való részvételre. Kb. 150 tagja van az egyesületnek, és a Petőfi utcai irodájában csütörtökönként mód nyílik pl. vércukormérésre és egymás segítésére.
B. Zs.

Iroda- és Számítástechnikai Szaküzlet - Szervíz
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3. Tel.: 20/9649-930 20/3327-927
Számítástechnika: számítógépek, notebook-ok, nyomtatók, szoftverek, kellékanyagok Irodatechnika: pénztárgépek, fénymásolók, telefonok, faxok, kellékanyagok Reklám: névjegyek, szórólapok, meghívók, reklámtáskák, ajándéktárgyak forgalmazása, feliratozása: festéssel (tamponnyomás|, hímzéssel, szitanyomással
Szaktanácsadás - hálózatépítés - átalánydíjas karbantartás
WEB-lap készítés - fénymásolás, sokszorosítás - arhiválás QntGíflGt
" [STÚDIÓ
L) TERVEZÉS - KIVITELEZÉS llgMijrfgiaÉ
E-Mail: pontmi@chello.hu
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG
A gyorsuló időben minden múltra emlékeztető dolog eltűnik, ha tudatosan meg nem őrizzük azokat. Jelentősebb településeinken helytörténeti gyűjteményeket, múzeumokat rendeznek be a régmúlt anyagaiból. Nekünk is fontos számba venni és megbecsülni az örökségünket — vázolta fel az Együtt Kiskanizsáért Egyesület terveit Horváth Jánosné, az egyesület elnöke. Kiskanizsán nem is olyan régen még voltak olyan utcák, ahol egymás mellett négy-öt ház is a régi építési módot őrizte. Ezek az utóbbi 20-30 évben eltűntek. Ma már csak elszórtan lehet találni olyan házakat, ahol fellelhetők a régi bútorok és használati eszközök. Óvni kell a szellemi és az épített örökséget, emellett a környezetünkre is vi-
gyázni kell. Tudjuk, hogy a fejlődés nem állítható meg, éppen ezért át kell menteni mindent, amennyire a lehetőségek engedik. Nemcsak a népviselet bemutatásából áll majd a kiállításunk, elképzeléseink szerint lesz egy általános várostörténeti, egy iskolatörténeti és egy óvodatörténeti, valamint sport-és egyháztörténeti rész is. Mivel igény van rá, a két világháború emlékeit is össze lehetne gyűjteni, és ki lehetne állítani még a Honvéd Hagyományőrző Egyesület anyagát is. Ezekkel idén nyáron szintén már foglalkozni akarunk. Szeptemberben három éves lesz az egyesületünk, erről is szeretnénk ünnepélyes keretek közt megemlékezni.
B. Zs.
ÉVADZÁRÓ OVISHÉT
Az Együtt Kiskanizsáért Egyesület elképzelése volt, hogy kellene egy rangos ünnepséget szervezni abból az alkalomból, hogy 115 évvel ezelőtt indult el az óvodai oktatás a Szent Flórián Téri Óvodában — kaptuk a tájékoztatást Horváth Jánosnétól, az egyesület elnökétől. Ezt az ötletet gondolták tovább az óvodában, és tervezték el a június 2-6-ig tartó ünnepi
hetet. Délelőttönként olyan rendezvényeket tartottak, ami bizonyára sokáig emlékezetes marad a gyerekek számára. így volt sütés közösen a szülőkkel, volt kirándulás, bemutatót tartottak a tűzoltók és a rendőrök, végezetül gála koronázta az ünnepséget. Ezzel egyidöben az óvoda életét ábrázoló régi és mai fotókból készítettek kiállítást. A szülők is együtt örültek az ötletnek, ezért ők is tevékenyen bekapcsolódtak a programokba.
Ma már nemcsak magyar nyelven, és nem csak népdalokat, katonaénekeket, hanem szlovén dalokat is elő tud adni, természetesen szlovén nyelven a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Zala megyei szervezetének énekkara. Nem cél nélkül tanulta meg az énekkar a szlovén dalokat. Már 2002-ben egy együttműködési megállapodás jött létre a muraszombati regionális látás fogyatékos szervezet vezetése és a zalaiak között, ennek jegyében tartják a kapcsolatot, évenként több alkalommal találkoznak hol kisebb, hol nagyobb csoportokban. Az együttműködés kiemelkedő rendezvényére június 28-án kerül
sor a muraszombati reptéren, ahol mintegy 2000-en vesznek részt a Fogyatékosok Európai Éve alkalmával rendezendő nemzetközi találkozón. Zala megyéből több mint 60-an utaznak ki a rendezvényre. A szlovén sorstársak már az év elején felkérték szereplésre a zalai megyei szervezet tagjait, így került sor az énekkar beiktatására, és szerepeltetésére. Az énekkar tagjai minden héten szerdán Kanizsán találkoznak és készülnek a fellépéseikre. Most kaptak új fellépő ruhát, szoknyát és blúzt a hölgyek, nadrágot és mellényt a férfiak.
B. Zs.
2003. június 26.


KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ JÚLIUS-AUGUSZTUSRA
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Intézménye Széchenyi tér 5 — 9. Tel./fax: 310 — 465
Honlap: www.nagykanizsa.hu/hsmk E-mail: nk.hsmk@chello.hu Jegyárusítás 14 — 18 óráig. Tel.: 311 — 468
JÚLIUS
Július 1.
„Hej, Rákóczi, Bercsényi, Bezerédi..." A HEVESI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA FELSÖTAGOZATOS KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKKÖRÉNEK KIÁLLÍTÁSA az Ifjúsági Galériában Szakkörvezető: Kassainé Szarjas Gertrúd Megtekinthető: augusztus 31-éig Július 1.
A HSMK SZÖVŐMÜHELYE ÉS BOGDÁN KLÁRA FAZEKAS NÉPI IPARMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Megtekinthető: július 15-éig. Július 1.17 óra A VEZÉRLŐ FEJEDELEM Képeslap-kiállítás II. Rákóczi Ferencről, Sasvári Tiborné gyűjteményéből Megnyitja: Papp Ferenc igazgató Megtekinthető: július 15-éig Július 1.19 óra
NYÁRI SZERENÁD — mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt KOVÁCS MILÁN SZINTETIZÁTOR Július 2.19 óra
NYÁRI SZERENÁD .- mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt SZÉP VENDEL TANGÓHARMONIKA Július 3.19 óra
NYÁRI SZERENÁD — mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt TULMAN GÉZA GITÁR Július 4.19 óra
NYÁRI SZERENÁD — mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt TAKÁCS BÁLINT ÉS TAKÁCS DÁNIEL TROMBITA Július 5.19 óra
NYÁRI SZERENÁD — mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt SZÉP VENDEL TANGÓHARMONIKA Július 6.19 óra
NYÁRI SZERENÁD — mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt TAKÁCS BÁLINT ÉS TAKÁCS DÁNIEL TROMBITA Július 7.19 óra
NYÁRI SZERENÁD — mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt KOVÁCS MILÁN „SZINTI — VARÁZS" Július 7.21 óra
(Eső esetén a HSMK színháztermében) PARASZTHAMLET — tragikomédia A Zalai Nyári Színházak KHT előadásában Főbb szerepekben: Rubold Ödön, Vass Gábor, Vitéz László, Haumann Petra, Bori Tamás, Fekete Tibor, Pál Attila Rendező: Merő Béla
Nem ötvenes évek, pedig akkor játszódik. Nem Hamlet, pedig kiosztják a szerepeket. És nem tragédia, pedig van benne halál. A mi világunk, hatalmaskodókkal, akik nem buknak el, tiszta szívű hősökkel, akikkel viszont leszámolnak. Úgy tesznek, mintha a Hamletet próbálnák, miközben a görbe tükörben ott látni a főnökünket, a szomszédunkat, a barátunkat, szerelmünket. Nevetünk, miközben összeszorul a gyomrunk. Úgy látszik, nem sok minden változott az elmúlt ötven évben, legyen az Alsó-Mrudsa vagy Kecskemét...
Belépődíj: 1000 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak, bérlettulajdonosoknak: 800 Ft
Július 8. 19 óra
NYÁRI SZERENÁD — meditenán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt SOLTI KÁROLY GITÁR Július 9.19 óra
NYÁRI SZERENÁD — mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt TÁTRAI — SZŰCS: LATIN II. — CD bemutató
A keverőpultnál: Kovács Béla Július 10.19 óra
NYÁRI SZERENÁD — mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt TURZÖ GYÖRGY GITÁR Július 10. 20 óra
(Eső esetén a Képzőművészetek Házában) BAZÁRUDVARI TORONYZENE A Rákóczi szabadságharc kezdetének 300. évfordulója tiszteletére „ÉBREDJETEK TI BÚS SZÍVEK" Közreműködik: Baráth Béla tárogató és Németh Renáta ének Belépődíj: nincs Július 16.18 óra
ESTI TÉRZENE — a HSMK előtti téren AZ OLAJBÁNYÁSZ FÚVÓSZENEKAR HANGVERSENYE Vezényel: Ámon István Belépődíj: nincs
AUGUSZTUS Augusztus 11.18 óra
A NAGYKANIZSAI FAFARAGÓ EGYESÜLET ÉS BABATI LÁSZLŐNÉ BABAKÉSZÍTŐ NÉPI IPARMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: augusztus 31-éig Augusztus 20. 9.30 óra ÜNNEPI MŰSOR SZENT ISTVÁN TISZTELETÉRE
Köszöntőt mond: Litter Nándor polgármester
Közreműködik: Németh Renáta és a Dél-Zala Táncegyüttes; a kenyérszentelést Fiiszár Károly esperes-plébános végzi Augusztus 20. 20.30 óra (Eső esetén a HSMK színháztermében) KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ Szörényi — Bródy — Turpinszky: ISTVÁN KIRÁLY — rockopera Gondolatok az országalapításról A kecskeméti Radó Vilmos Színtársulat előadásában
„Felkelt a napunk, István a mi urunk. Árad a kegyelem fénye ránk.Hálás a szívünk, zengjen az örömünk,Szép Magyarország, édes hazánk!"
Főbb szerepekben: Kishonti Ildikó, Érai Katalin, Csengeri Attila, Vitéz László, Csombor Teréz, ifj. Turpinszky Béla Belépődíj: 1500 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak, bérlettulajdonosoknak: 1300 Ft INFORMÁCIÓ
Az EURÓPAI UNIÓ óriástérképére érkezett képeslapok beküldői között — sorsolással — kétszemélyes belépőjegyet nyertek a Kanizsai Nyári Színház július 7-ei előadására: Csordásné Láng Éva, dr. Nagy Antalné és Pálfi Józsefné.
Kotnyek István: Nagykanizsa című fotóalbumát Győrffy Erika nyerte.
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA
(Kiskastély) Erzsébet tér 14 — 15. Telefon: 313 — 920 SASS BRUNNER ERZSÉBET ÉS BRUNNER ERZSÉBET festőművészek kiállítása.
Z. SOÓS ISTVÁN festőművész állandó kiállítása.
A Képzőművészetek Háza nyitva: 10 — 17 óráig, hétfő szünnap. A belépés díjtalan.
THURY GYÖRGY MÚZEUM
MÚZEUM Fő út 5.
Telefon: 314-596
EMLÉKEK A MÚLTBÓL
50 ÉVES A THURY GYÖRGY MÚZEUM
Megtekinthető: 10 — 17 óráig, vasárnap,
hétfő szünnap.
Belépődíj: felnőtt 240 Ft/fő, diák, nyugdíjas: 120 Ft/fő, csoportos (8 fő: 160 Ft/fő családi jegy (minimum 4 fő): 400 Ft. Tárlatvezetés 2400 Ft
ERKEL FERENC OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HÁZ
Ady u. 8.
Telefon: 312 — 325 Július 1.
KINCSES HENRIETT KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRLATA Megtekinthető: július 15-éig Július 5 — 6.
HÁLÓPARTI: NEUMANN ÉVFORDULÓ JEGYÉBEN a Zsigmondy-Winkler Szakképző Iskola Informatikai Osztályának közreműködésével Július 10.18 óra
AZ OLAJBÁNYÁSZ FÚVÓSZENEKAR
TÉRZENÉJE
Vezényel: Ámon István
Helyszín: az Erkel Művelődési Ház előtti tér
Július 19.19 óra
TÁNCHÁZ
Közreműködik a Dél — Zala Néptáncegyüttes és a Patkó Banda INFORMÁCIÓ
A méhész egyesület szakmai fóruma: július 3-án, és augusztus 7-én 17órakor. Természetgyógyász kezelés és tanácsadás: július 2-, 9-, 16-, 23 és 30-án, augusztus 6-, 13- és 27-én. „TAROKK" klub: július 7-, 14-, 21- és 28-án, augusztus 4-, 11-, 18- és 25-én. Szerepjátszó klub: július 4-, 11-, 18- és 25-én, augusztus 1-, 8-, 15-, 22 és 29-én. ANONIM ALKOHOLISTÁK (A A) VAN SEGÍTSÉG SZÁMODRA! Ha eljössz, olyanok közé kerülsz, kiknek voltak és vannak problémái az alkohollal, de le tudták tenni a poharat. EZ SZÁMODRA IS LEHETSÉGES! A közösséghez való tartozásnak egyeden feltétele az ivással való felhagyás vágya. AA klub helye: az Erkel Művelődési Házban minden szerdán 19 órakor.
NAGYKANIZSAI HONVÉD KASZINÓÉRT ALAPÍTVÁNY
MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ
Hajgató S. u. 1.
Telefon/fax: 319-202 E-mail: moricz@chel-lo.hu
HALIS ISTVÁN VÁROSI
Kálvin tér 5.Telefon: 509 - 500 Nyitva
Hétfő: 13.00 - 18.30 Kedd: 9.00 - 16.00 Szerda: 13.00 - 18.30 Csütörtök: 9.00 - 18.30 Péntek: 13.00 - 18.30 Augusztus 14 — 16.
A MAGYAR KÖNYVTÁROSOK EGYESÜLETE 35. VÁNDORGYŰLÉSE A programra félezernél több magyarországi
és határon túli könyvtáros várható. Augusztus 14. 20 óra A TIBORCZ KVARTETT ÉS AZ IGRICEK EGYÜTTES MŰSORA Közreműködnek nagykanizsai versmondók és énekesek
Helyszín: Péterfy Általános Iskola szabadtéri színpada
Intézményünk szeretettel hívja az általános iskolásokat nyáron is a könyvtárba. A júniusban kezdődött programok július 25-éig tartanak, a hét minden munkanapján 8.30 — 13 óráig.
Program: sok játék, mese, olvasás, ismerkedés a könyvtár gyűjteményével, könyvekkel, folyóiratokkal, videó-filmekkel, CD-romok-kal, az Internettel.
A Halis István Városi Könyvtár július 28-ától augusztus 20-áig zárva lesz. Júliusban és augusztusban a szombati nyitva tartás szünetel.
Fiókkönyvtáraink nyitva tartása: Hevesi úti fiókkönyvtár (Hevesi u. 6.) Telefon: 310 — 854, e-mail: szlaviknekvt@freemail.hu Hétfőtől — péntekig 13 — 18 óráig Szerdán 9—12 óráig is. Kiskanizsai fiókkönyvtár (Hajgató S. u. 1. Tel.: 319 —211
Hétfőn és szerdán 13 — 18 óráig
Kedden, csütörtökön és pénteken 10 — 18
óráig.
Tanfolyam
Az Internet mindenkié Könyvtárunkban 20 órás Internet használati tanfolyamok indultak. Kardos Ferenc (509-517), Perényi Gabriella (509-501) és Szabó Erzsébet (509-504) ad tájékoztatást az újabb tanfolyamokról, jelentkezni is náluk lehet. Egyéni és csoportos jelentkezést is várunk. Igény esetén hétvégi, intenzív tanfolyamokat is indítunk. Óradíj 100 Ft. Már csak szeptemberi tanfolyamokra veszünk fel előjegyzést.
KIEMELKEDŐ SPORTESEMÉNYEK Július 12 — 20.
VITORLÁZÓ TÁBOR A SPORTREPÜLŐ
EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN
Helyszín: reptér
Július 12.15 óra
XXX. MÓRICZ KUPA
KISKANIZSA UTCÁK — TEREK
Kispályás labdarúgó bajnokság
Helyszín: Kiskanizsa
Július 13. 8 óra
XXX. MÓRICZ KUPA
KISKANIZSA UTCÁK — TEREK
Kispályás labdarúgó bajnokság
Helyszín: Kiskanizsa
Július 19. 15 óra
XXX. MÓRICZ KUPA
KISKANIZSA UTCÁK — TEREK
Kispályás labdarúgó bajnokság
Helyszín: Kiskanizsa
Július 20. 8 óra
XXX. MÓRICZ KUPA
KISKANIZSA UTCÁK — TEREK
Kispályás labdarúgó bajnokság
Helyszín: Kiskanizsa
Július 26. 15 óra
XXX. MÓRICZ KUPA
KISKANIZSA UTCÁK — TEREK
Kispályás labdarúgó bajnokság
Helyszín: Kiskanizsa
Július 27. 8 óra
XXX. MÓRICZ KUPA
KISKANIZSA UTCÁK — TEREK
Kispályás labdarúgó bajnokság
Helyszín: Kiskanizsa

10 ^^^^hmmmw^b^h^^^hIPI Hu ^^mmmm 2003. június 26.

''A
♦ 2003. június 16-án a baleseti ambulancián jelent meg ellátásra az a hölgy, akit saját veje bántalmazott. Többször pofon ütötte, nekilökte az ajtónak, mely következtében a sértettnek eltörött a bordája.
♦ 11 órakor szintén a kórházból jelezték, hogy megjelent náluk egy férfi, akit a búcsúban úgy orrba vágott egy ismeretlen, hogy eltörött az orrcsontja.
♦ Délben az Erzsébet téren a parkolóban egy tolató személyautót gázolt el egy gyalogost, akinek eltörött a kulcscsontja.
♦ Keddre virradóra ismeretlen tettes egy utcán parkoló személygépkocsi ablaküvegét törte ki a benne lév? értékekért. Szintén még éjjel egy üzem feljáróját is feltörték, a járólapok értéke kb. 16.000 forint volt.
♦ 15 óra 20 perckor egy édesanya jelent meg a kapitányságon, mert 11 éves fiát fenyegetéssel arra kényszerítették, hogy a strandon ellopjon egy táskát — ha nem, megverik. A táskából egy aranygyűrűt emeltek ki társai, melyet értékesítettek is egy bizományiban, ám a fiú ebből egy fillért sem látott. Sőt, megfenyegették, hogy senkinek se merjen szólni arról, ami történt.
♦ Pénteken már délelőtt 9 órakor egy fiatalembert találtak teljesen bódult állapotban. A kórházba szállítása során kábítószer-fogyasztásra utaló jelek merültek fel nála, ám nem volt kihallgatható állapotban.
♦ Alkalmi lopás módszerével 170.000 forint értékű házimozi rendszerhez tartozó erősítőt tulajdonított el ismeretlen tettes egy másik üzletből.
♦ Hajnali két órakor ismét kábító-szer-fogyasztás gyanújával állítottak elő egy fiatalembert a kapitányságra. Nála 16 db tablettát is találtak a járőrök, melynek eredetéről nem tudott elszámolni. A gyorsteszt is kábítószert mutatott ki vizeletéből, ezért vér- és vizeletvételre szállították a kórházba.
♦ Pénteken háromnegyed 11 órakor a szomszédok jelezték a rendőrség felé, hogy egy idős nőt már egy hete nem láttak mozgolódni a lakásban, ahonnan egyébként erős bűz árad kifelé. A kulcs bent van a zárba, így a házmester kulcsával sem tudtak bemenni. A helyszínen
megállapítást nyert, hogy az idős hölgy sajnos elhalálozott, idegenkezűségre utaló nyom nem volt.
♦ Este fél kilenckor egy presszó előtt riasztópisztollyal lőtte fejbe magát egy férfi. A mentők kórházba szállították, szerencsére 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülésekkel megúszta. Míg a presszó előtt zajlottak az események, ezt egy ismeretlen tettes alaposan ki is használta, ugyanis a kasszából kiemelt mintegy 30.000 forintot.
♦ Szombat reggel egy lakásba ismeretlen nők kopogtak be. Amint kinyitotta a tulajdonos az ajtót kitépték nyakából a kb. 70-80.000 forintot érő arany nyakláncát, majd egy taxival távoztak. A járőrök a személyleírás alapján hamarosan előállították az elkövetéssel alaposan gyanúsítható egyik nőt.
♦ 11 órától hangos veszekedéstől zajlott egy udvar. A bejelentő hölgy férje és fia egy lakótársukkal keveredett vitába, melynek a vége a verekedés lett. A bántalmazás során az idős férj 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
♦ 12 órakor ismét verekedésről érkezett bejelentés. Itt is szomszédok csaptak össze, a vita hevében egy baseball ütő is előkerült, mellyel szerencsére csak könnyű sérülést okoztak.
♦ Egy órakor szurkolók randalíroztak egy szórakozóhely udvarán. A Szombathelyről Pécs felé tartó csoport tagjai a fogadó egyik kandalláberét törték össze, mellyel 15.000 forintos kárt okoztak a tulajdonosnak.
♦ Hajnali három órakor lakossági bejelentés érkezett, mely szerint egy személyautóból három férfi szállt ki kannákkal és a parkoló autók felé tartanak. Mivel erre már többször volt benzinlopás, ezért szóltak be a rendőrségre. A helyszín közelében elő is állítottak egy férfit, aki a nagy menekülés közben még egyik pár cipőjét is elhagyta.
♦ 20 óra 26 perckor jelentette be egy nagykanizsai lakos, hogy félig kész, átépítés alatt álló házába ismeretlen tettesek behatoltak, s onnan tévét vittek el. Az elkövetéssel egy fiatalkorú fiú gyanúsítható, aki hamarosan a rendőrség vendégszeretét élvezte.
PER/PATVAR
Tisztelt Kanizsa Újság!
Előre bocsátom, hogy nem itt történt, de sajnos betörtek hozzám. Kárt okoztak. Több mindenemet elvittek, megrongálták a bejárati ajtómat, mindent szétszórtak. Okoztak egy csomó bosszúságot. Elkapták a tetteseket. Járhattam a rendőrségre, utána meg a bíróságra. Elítélték őket. Én kértem, hogy a káromat térítsék meg. Azt az összeget, amit a szakértő megállapított, én nem fogadtam el, mert nekem sokkal nagyobb a károm. Lehet, hogy használtak voltak azok a tárgyak, amiket elvittek tőlem, de most nekem újat kell vennem. Az időmről nem is beszélve. A lényeg az, hogy a bíróságon olyan döntést hoztak, hogy a "polgári" igényemet külön perben érvényesítsem. írják meg nekem, jo-gos-e az, hogy én most indítsak egy pert a károm miatt? Miért nem lett ez elintézve a büntetéssel együtt ?
"károsult" jeligére
Tisztelt Olvasó!
Önnek valóban polgári pert kell indítania a bűncselekménnyel okozott kára megtérítése iránt, vagyis kárigényét külön polgári perben érvényesítheti. A büntető
ügyben meghozott ítélettel igazolja azt, hogy az elkövetőket elítélték, a kára a bűncselekményből származik. A polgári pert a kereseti illeték megfizetése nélkül indíthatja meg, nem kell fizetnie. A büntető ügyben eljáró bírónak vagy tanácsnak a bűncselekmény elkövetésének a körülményeit kell tisztáznia és ehhez mérten a megfelelő súlyú és tartalmú ítéletet meghozni. Előfordul, hogy a büntető ügyben meghozott ítéletben kötelezik az elkövetőt az okozott kár megtérítésére is. Erre általában akkor kerül sor, amikor az okozott kár mértékének a megítélése egyszerű és a kárértéket sem az elkövető, sem a sértett nem vitatja. A leveléből megállapítható, hogy Ön vitatta a szakértő által megállapított kár mértékét, azt nem fogadta el. Ebben az esetben valóban külön perben kell a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése iránt az elkövetővel szemben pert indítania. A polgári perben kell tisztáznia és bizonyítania az okozott kár mértékét. Erre vonatkozóan a bíróság a részletes bizonyítási eljárást lefolytatja.
dr. Stepán Annamária ügyvéd
■ Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
- A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
- Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/ 312-706
2003. június 26.

Június 28. szombat
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 NAP-KELTE 09.00 Heti mozaik 09.55 Süsüvarázs 10.30 Rosszcsont kalandjai 11.00 Gyerek sziget, 2003. 12.00 Hírek 12.10 Bravó TV 13.05 Az X csapat 13.55 Útravaló 14.10 A parlagfű-ügy 14.45 Fürdőhelyi utazás 15.15 PoliTour 15.45 Századunk 16.15 Cirque Eloise — Hóbortosok a porondon 17.40 Az Angyal 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó este 20.05 Dili-buli 21.00 A gyűjtő 22.55 Híradó 23.05 Ez az életem
RTL KLUB
ö.ODisney-rajzfilm 06.30 Disney-rajzfilmek 07.00 Kölyökklub 09.55 Disney-rajzfilmek 10.45 Csak egy szavadba kerül! 10.55 RTL Klub — Westel RoadShow 11.25 Ötletház 11.50 Csak egy szavadba kerül! 12.00 Híradó 12.10 Airwolf 13.10 Autómánia 13.40 Forma-1 15.15 Conor, a kelta 16.lOKétöszvért Sara nővérnek 18.30 Híradó 18.55 Fókusz plusz 19.30 Pasik 20.05 Zsaruparádé Rendőrsztori 3. 22.00 RTL-bokszklub 23.10 Seinfeld 23.35 A cég embere 01.15 Híradó 01.25 Sportklub 01.35 Török Ádám és a Mini 02.10 Fókusz plusz TV2
05.50 Gyökereink 06.15 tv2 matiné 07.50 Fox Kids 09.50 Bulis hatos 10.20 Vad világ 11.20 Enteriőr 11.50 Totalcar 12.25 Xena 13.25 MacGyver 14.25 Flipper 15.25 Dawson és a haverok 16.25 Csillagkapu 17.25 Az elveszett ereklyék fosztogatói 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Dalnokok ligája 21.30 Rettegés a vidámparkban 23.15 Tea 23.45 Hazug igazság 01.55 Amerikai gladiátorok 03.00 Vers

Június 29. vasárnap
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Főtér 09.40 Galéria 11.10 "így szól az Úr!" 11.20 Papszentelés Esztergomban 12.00 Hírek 12.10 Úton 12.40 Delta 13.10 Mindentudás egyeteme 14.10 A nagy havas hegység 15.00 Örömhír 15.30 Csellengők 16.00 Drog nélkül tisztán 16.15 Autóbontó 16.45 Első kézből 17.20 Amiről nem beszélünk 18.25 Híradó 18.55 Friderikusz 20.35 NÉVshowR 22.25 Bonusz 22.55 Híradó 23.00 Sorskérdésekl 23.40 Héthatár
RTL KLUB
ö.OCsodák világa 06.30 Pokemon 07.00 Kölyökklub 09.55 Segítség, felnőttünk! 10.25 Csak egy szavadba kerül 10.30 Legendás emberek 11.30 Receptklub 11.55 Csak egy szavadba kerül 12.00 Híradó 12.15 Ötletház 12.40 A vadak ura 13.30 Forma-1 16.15 Cobra 11 17.20 Alias 18.30 Híradó 19.00 Medicopter 117 20.00 Drágám, add az életed! 21.35 Szőr Austin Powers, Őfelsége titkolt ügynöke 23.15 Seinfeld 23.40 Híradó 23.50 Sportklub 24.00 Fókusz Portré 00.30 Országház 01.00 Legendás emberek TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.25 Állatkert a hátizsákban 07.00 Tv2 matiné 08.00 Fox Kids 10.25 Egyről a kettőre 10.55 Stahl konyhája 11.25 Szabadnak született 12.25 Tarzan 13.25 Szinbád kalandjai 14.25 Száguldó Vipera 15.25 Motoros zsaruk 16.25
Walker, a texasi kopó 17.30 Air Amerika 18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Az istenek fegyverzete 2. 22.20 Promo Sapiens 22.10 Propaganda 00.45 Háború és béke 02.45 Vers
Június 30. hétfő
MTVl
5.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Fekete gyöngy 09.45 Telenyerő 10.00 Parlamenti napló 10.55 Telenyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Roma magazin 14.25 Domovina 14.55 Parlagfű 15.25 Tele-nyerő 15.45 Váratlan utazás 16.40 Dallas 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó 18.35 Borostyán 19.30 Híradó 20.05 Kékfény 21.05 Futballista feleségek 22.00 Hétfő este 22.30 Provokátor 23.00 Alice és Martin 01.00 Kárpáti krónika
RTL Klub ö.OPokemon 06.30 Reggeli 09.05 Receptklub 09.25 Terra Nostra 10.35 Top shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Fókuszportré 13.40 Mike Hammer magándetektív 14.35 Receptklub 14.50 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Nash Bridges 17.30 Vészhelyzet 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Harmadik műszak 21.00Delta Force kommandó 22.40 Híradó 22.55 Beach House 23.50 Találkozások 00.05 Testvérbosszú 01.45 Sportklub 02.05 Fókusz
TV2
05.50 Faluvilág 06.00 Propaganda 06.30 Jó reggelt Magyarország! 07.15 Lazac 09.00 Petrocelli 09.55 Villa Acapulco 10.40 Teleshop 11.40 S Club 7 Hollywoodban 12.15 Vad angyal 13.05 Szerelem a halál árnyékában 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.05 Pacific blue 17.00 Jó barátok 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.45 Hárman párban 20.15 Piszkos ügynökök 21.15 Viszem a bankot 22.55 Jó estét Magyarország! 23.25 Profiler 00.20 Napló 01.20 Aktív 02.00 Vers
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrár híradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Fekete gyöngy 09.50 Telenyerő 10.05 Önök kérték! 10.55 Tele-nyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.50 Srpski Ekran 14.20 Unser Bildschrim 14.45 Sorstársak 15.15 Tanulni érdemes 15.20 Telenyerő 15.40 Váratlan utazás 16.30 Görgetegi plébános 16.50 Maradj velünk! 17.00 Katolikus krónika 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó 18.35 Borostyán 19.30 Híradó 20.05 Nem csak a 20 éveseké a világ 21.05 Futballista feleségek 22.00 Kedd este 22.30 Hungarikum 23.00 Panoráma 23.35 A ház emlékei 01.10 Kárpáti krónika
RTL KLUB 06.00 Disney-rajzfilmek 06.30 Reggeli 09.05 Recept klub 09.25 Terra Nostra 10.35 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Klipklub 13.40 Mike Hammer 14.35 Receptklub 14.50 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Nash Bridges 17.30 Vészhelyzet 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.10 Egy este Walter
Matthauval — Tengerre tata! 22.15 Híradó 22.30 A kaktusz virága 00.30 Találkozások 00.50 Emlékek rabságában. 02.40 Sportklub 02.55 Fókusz
TV2
05.50 Faluvilág 06.00 Segíts magadon! 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.15 Lazac 09.00 Petrocelli 09.55 Villa Acapulco 10.40 Teleshop 11.40 S Club 7 12.15 Vad angyal 13.05 Szerelem a halál árnyékában 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.05 Pacific Blue 17.00 Jóbarátok 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.45 Hárman párban 20.15 J.A.G 21.15 Vasmadarak — Lángoló égbolt 23.40 Jó estét, Magyarország! 00.25 Vissza a jelenbe 01.20 Aeromagazin 01.50 Macerás ügyek 03.25 Aktív 04.05 Vers
Július 2. szerda
MTVl
05.35 Hajnali Gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Fekete gyöngy 09.50 Telenyerő 10.05 Dili-buli 10.55 Telenyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Hrvatska krónika 14.20 Ecranul nostra 14.50 Kormányváró 15.15 Tanulni érdemes 15.25 Telenyerő 15.40 Váratlan utazás 16.30 Mai hitvallások 16.50 Református ifjúsági műsor 17.00 Az utódok reménysége 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó 18.35 Borostyán 19.30 Híradó 20.05 Szerelmem Afrika 21.40 Szórakoztató percek 22.00 Szerda este 22.30 Hungarikum 23.00 A malom asszonya 23.50 Parlamenti Napló 00.50 Kárpáti krónika
RTL KLUB
06.00 Disney rajzfilmek 06.30 Reggeli 09.05 Recept klub 09.25 Terra Nostra 10.35 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Autómánia 13.40 Mike Hammer 14.35 Receptklub 14.50 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Nash Bridges 17.30 Vészhelyzet 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.10 Tüzes alkony 22.35 Híradó 8 percben 22.50 Kichboxer 4. 00.25 Találkozások 00.40 Maffiózók 01.45 Sportklub 02.00 Antenna 02.30 Fókusz TV2
05.50 Faluvilág 06.00 Aeromagazin 06.30 Jó reggelt, Magyarország 07.15 Lazac 09.00 Petrocelli 09.55 Villa Acapulco 10.40 Teleshop 11.30 S Club 7 12.00 Vad angyal 12.50 Repülők, vonatok és automobilok 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.05 Pacific Blue 17.00 Jó barátok 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.45 Hárman párban 20.15 Légizsaruk 21.15 A vér szava 23.25 Jó estét, Magyarország! 00.10 Cinamatrix 00.40 Különleges kommandó 01.35 Totalcar 02.05 Aktív 02.45 Vers
Július 3.
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Fekete gyöngy 09.45 Telenyerő 09.55 Japán különleges élővilága 10.55 Telenyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Slovenski Utrinki 14.25 Együtt 14.55 Szószóló 15.25 Telenyerő 15.45 Váratlan utazás 16.40 Dallas 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv
18.00 Híradó 18.35 Borostyán 19.30 Híradó 20.05 A nagy balfogás 21.45 Szórakoztató percek 22.00 Csütörtök este 22.30 Nyári Menü 23.00 Egy tél az Isten háza mögött 00.50 Kárpáti krónika
RTL KLUB 6.0Disney-rajzfilm 06.30 Reggeli 09.05 Recept klub 09.25 Terra Nostra 10.35 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Klipklub 13.40 Mike Hammer 14.35 Recept Klub 14.50 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Nash Bridges 17.30 Vészhelyzet 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.10 Pokoljárat 22.10 Híradó 22.25 Raptor 00.20 Találkozások 00.30 Stella Moziklub 01.05 Michael Hayes 01.55 Sportklub 02.10 Pont hu 02.40 Fókusz TV2
05.50 Faluvilág 06.00 Cinamatrix 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.15 Lazac 09.00 Petrocelli 09.55 Villa Acapulco 10.35 Teleshop 11.30 bébilesen 12.00 Vad angyal 12.50 Mondvacsinált cowboy 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.05 Pacific Blue 17.00 Jó barátok 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.00 Aktív 19.45 Hárman párban 20.15 Bűbájos boszorkák 21.15 Piton 2. 23.15 Jó estét, Magyarország! 24.00 Páran párban 00.30 Megoldatlan egyenletek 02.45 Aktív 03.25 Vers
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 NÉVshowR 10.45 Telenyerő 11.10 Családban marad 12.00 Híradó 13.05 Baywatch 13.55 Körzeti magazinok 14.50 Érintő 15.25 Telenyerő 15.45 Váratlan utazás 16.40 Dallas 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó 18.35 Borostyán 19.30 Híradó 20.05 Gálvölgyi János 25 perce 20.40 MTV Roadshow 2003.22.00 Péntek este 22.35 Ötvenéves (lesz) Magyar Televízió 01.05 Kárpáti krónika
RTL KLUB 06.00 Disney-rajzfilm 06.30 Reggeli 09.05 Recept klub 09.25 Terra Nostra 10.35 Top Shop 11.35 Delelő 12.00 Híradó 12.10 Kavalkád 12.40 Ünnepnaptár 13.10 Pont hu 13.40 Mike Hammer 14.35 Recept klub 14.50 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm 15.25 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Nash Bridges 17.30 Vészhelyzet 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.10 Seriff az égből 21.50 Híradó 22.05 Egy igaz ügy 00.00 Találkozások 00.10 Largo Winch 01.05 Sportklub 01.15 Tiszta Hollywood 01.40 Fókusz TV2
05.50 Faluvilág 06.00 Magellán 06.30 Jó reggelt, Magyaroiszág! 07.15 Lazac 09.00 Petrocelli 09.55 Villa Acapulco 10.35 Teleshop 11.25 Bébilesen 11.55 Vad angyal 12.45 Az elveszett Aranyváros fosztogatói 14.35 Kapcsoltam 15.10 Providence 16.10 Pacific Blue 17.00 Jó barátok 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Hárman párban 20.15 Rex felügyelő 21.15 Szóbeszéd 23.10 Jó estét, Magyarország! 23.55 Nevetés és keverés Amszterdamban 01.35 Aktív 02.15 Veis
12

2003. június .
KANIZSA TV MŰSORA
június 28-tól július 4-ig
június 28. szombat
06.30 — Krónika 06.40 — Köijárat 06.50
— Civilek 07.00 — Jelkép — katolikus 07.10 — Kamarai percek 07.20 — MiVárunk 07.30 — Portré 07.40 — Krónika 07.50 — Lapozó 09.00 — Kimba — gyermekrajzfilm sorozat — HTV 09.30 — TV Shop — HTV 09.45 — Kisfilmek — HTV 10.00 — West trend — divatmagazin — HTV 10.30 — Bencze show — HTV 11.00 — Egészségmagazin- HTV 11.30 — Különjárat — zenei magazin — HTV 12.00 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermekrajfilm sorozat — HTV 17.00 — Kapolcs előtt, Kapolcs után — HTV 17.30 — TV mozi: Kopjások — magyar film ( 100 p.) 19.10 — Sajt 19.30 — Kapolcs előtt, Kapolcs után — HTV 20.00
— Poirot — angol krimi — HTV 21.00 — Maksavízió — HTV 22.00 — Bencze show
— HTV 22.30 — Különjárat — zenei magazin — HTV 23.00 — Lapozó
június 29. vasárnap
június 30. hétfő
július 1. kedd
— a szombathelyi városi TV filmje — HTV 17.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat
— HTV 17.59 — Mindentudás egyeteme 19.00 — Krónika 19.11 — Körjárat 19.21 — Kamarai percek 19.31 — Business mix magazin — HTV 20.00 — Jövő 7 20.10 — Házban ház körül 20.21 — Krónika 20.32
— Nyitott világ — Híres magyar orvosok — Schoepf-Mérei Ágoston - HTV 21.02 — Trópusi hőség — bűnügyi sorozat 55. rész— HTV 22.02 — Bence show — HTV 22.31 — Business mix — gazdasági magazin — HTV 23.00 — Lapozó
július 2. szerda
06.30 — TV mozi: Kopjások — magyar film (100 p.) 08.10 — Sajt 08.30 — Lapozó 09.00
— Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 09.30 — TV shop — HTV 09.45 — Gyermekfilm — HTV 10.00 — Virágzó Magyarországért — Városról, városra — HTV 10.30 — Forgáspont — Lengyel Attila műsora — HTV 11.00 — Maksavízió — HTV 12.00 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat - HTV 17.00 — Forog az idegen — HTV 17.30 — Bali — a „Megjöttünk" sorozatból 17.51 — Kapocs — 8. sz. Választókörzet — Gelencsér Gábor 18.02 — TV mozi: Szép magyar komédia — magyar film (89 p.) 19.32 — Virágzó Magyarországért — Városról, városra — HTV 20.00 — Napoleon — francia film — HTV 22.30 — West trend — divatmagazin — HTV 23.00
— Lapozó
08.00 — Krónika 08.11 — Mindentudás egyeteme 09.11 — Köijárat 09.21 — Kamarai percek 09.31 — Krónika 09.41 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Kincset őrző Alma Mater — a szolnoki városi TV filmje — HTV 17.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.31 — Mese 18.36— Vers — Várnai Zseni: A bagoly és a cinke 18.39 — Körjárat 18.50 — Házban ház körül 19.00 — Krónika 19.11
— Jövő 7 19.21 — Jelkép — evangélikus 19.31 — Képes recept — HTV 20.00 — Kamarai percek 20.10 — Portré 20.20
— Krónika 20.31 — Nyitott világ — Híres magyar orvosok — Hugonnai Vilma -HTV 20.59 — Poirot — bünügyi sorozat
— HTV 23.00 — Lapozó
július 3. csütörtök
08.00 — Bali — a „Megjöttünk" sorozatból 08.21 — Kapocs — 8. sz. Választókörzet — Gelencsér Gábor 08.31 — TV mozi: Szép magyar komédia — magyar film (89 p.) 10.00 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Gyermek és ifjúsági Biennálé — a Kapós tv filmje — HTV 17.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.30 — Mese — Lusta furfangos diák 18.35 — Vers — Dsida Jenő: Mese,mese mátka 18.38 — Civilek 18.48 — Házban ház körül 19.00 — Krónika 19.11 — Jövő 7 19.21 — Jelkép — adventista 19.31 — Euróra — HTV 20.00 — Önök mondták 20.10 — Kapocs — 8. sz. Választókörzet — Gelencsér Gábor 20.20 — Krónika 20.31
— Nyitott világ — Híres magyar orvosok — Semmelweis Ignác - HTV 21.01 — Borges történetei — spanyol játékfilm — HTV 22.35
— Virágzó Magyarország — városról városra — HTV 23.00 — Lapozó
08.00 — Krónika 08.11 — Jelkép — evangélikus 08.21 — Házban ház körül 08.31 — Jövő 7 08.41 — Körjárat 08.51 — Kamarai percek 09.02 — Krónika 09.12 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat
— HTV 17.00 — A tatai Kálvária domb geológiai múzeuma — a tatai városi TV filmje
— HTV 17.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop 18.32 — Mese 18.37 — Vers — Szabó Lőrinc: Elveszett vigasz 18.40 — Házban ház körül 18.50 — Körjárat 19.00 — Krónika 19.11 — Mi Várunk 19.21 — Jelkép — református 19.31 — Biztonsági zóna — HTV 20.00 — Jövő 7 20.10 — Portré 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Híres magyar orvosok — Fodor József - HTV 21.00
— Poirot — angol krimi — HTV 22.00 — Akarj élni — HTV 22.00 — Képes recept — HTV 22.30 — Bencze show - HTV 23.00 — Lapozó
július 4. péntek
08.00 — Krónika 08.11 — Házban ház körül 08.21 — Jövő 7 08.31 — Jelkép — adventista 08.41 — Civilek 08.51 — Önök mondták 08.58 — Kapocs — 8. sz. Választókörzet — Gelencsér Gábor 09.08 — Mese — Lusta furfangos diák 09.14 — Krónika 09.24 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — A dobópápa
08.00 — Krónika 08.11 - Jövő 7 08.21 -Jelkép — református 08.21 — Körjárat 08.31 — Portré 08.41 — Házban ház körül 08.51 — Mi Várunk 09.02 — Krónika 09.12 — Lapozó 16.30 — Kimba — gyermek rajzfilm sorozat — HTV 17.00 — Akiket a sár leve megcsapott — a pécsi városi tv filmje — HTV 17.30 — Kimba gyermek rajzfilm sorozat — HTV 18.00 — TV shop
18.30 — Mese 18.34 — Vers — Péczeli József: A róka és a farkas 18.38 — Köijárat 18.49 — Civilek 19.00 — Krónika 19.11 — Önök mondták 19.21 — Jelkép — katolikus
19.31 — Forog az idegen — HTV 20.00 — MiVárunk 20.10 — Portré 20.20 — Krónika 20.31 — Nyitott világ — Híres magyar orvosok — Balassa János — HTV 21.00 — Moderato cantabile — francia filmdráma— HTV 23.00 — Lapozó
RALLY
A Szombathelyen rendezett Savaria Ralin a Ferencz Krisztián — Ferencz Ramon kettős az F2-es csoport 5. helyén végzett, ezen belül az A/6 kategóriában harmadik helyezettek lettek, összesítésben a csoportjában így 6. helyezett, az A/6 kategóriában pedig a harmadik.
ASZTALITENISZ
A Zala-megyei Asztalitenisz Szövetség a Körösi Iskolában rendezte meg a 2003-as ifjúsági egyéni és páros bajnokságot. Az ifik között a Kanizsai Sörgyár versenyzői szerezték meg a legtöbb jó helyezést. A nagykanizsai Tóth Dániel a nála 5 évvel idősebb ifik mezőnyében, valamint a felnőttek között is első helyezett lett.
BASEBALL
A B-kategóriás Bajnokcsapatok Európa Kupája zárásaként Szlovákiában megrendezett versenyen a Torony Szőnyegház-Thury Ants együttese a negyedik helyen végzett. Az első mérkőzésen kikaptak Nagyszombat csapatától 6-5-re, majd a harmadik helyért való küzdelemben szintén vereséget szenvedtek 5-15 arányban a Zágrábiakkal szemben.
Az elmúlt hét végén Interliga mérkőzésen vett részt a Torony Szőnyegház — Thury Ants csapata Ljubljanában, ahol a görög AB Marouchi 2004 csapata ellen 11-1-es vereséget szenvedtek.
SZPARTAKIAD
Az elmúlt hétvégén rendezték Nagykanizsán, a Mindenki Sportpályán a hagyományos szpartakiádot. A sportágak köre (kispályás foci, kézilabda, atlétika, tenisz, sakk és asztalitenisz) idén még eggyel, a gólyalábazással bővült. Tizenöt település mintegy négyszáz lakója vett részt az eseményen, a legjobban Galambok, Gelse és Zalakaros szerepeltek. 100 méteres futás - női 1 .Molnár Edit — Zalakaros, l.Pávlic Izabella — Zalakaros, 3.Deli Zsófia — Miklósfa 100 méteres futás - férfi
1. Németh Zsolt — Balatonmagyaród,
2.Göndör Zoltán — Zalakaros, 3.Szilágyi István — Zalakaros
200 méteres futás — női
l.Pávlic Izabella — Zalakaros, 2.Molnár
Edit — Zalakaros, 3.Kincses Edit — Surd
200 méteres futás — férfi
\.Szilágyi István — Zalakaros, 2.Csöndör
Zoltán — Zalakaros, 3.Dara Gábor —
Szepetnek
400 méteres futás — női
1 .Deli Zsófia — Miklósfa, l.Molnár Edit —
Zalakaros, 3.Szabó Mónika — Surd
400 méteres futás — férfi
l.Buzási Szilárd — Miklósfa, l.Hegedüs
Olivér — Zalakaros, 3.Krajnik Ákos —
Zalakaros
800 méteres futás — férfi
1.Horváth Tamás — Miklósfa, 2.Horváth
Roland — Zalakaros, 3.Imrei Gergely —
Pogányszentpéter
Súlylökés — női
l.Vass Beatrix — Zalakaros, l.Kotnyek Judit
— Zalakaros, 3.Csikós Szilvia — Surd Súlylökés — férfi
Köteles Attila — Miklósfa, 2.Nagy Attila
— Zalakaros, 3 .Szever János — Balatonmagyaród
Távolugrás — női
1 .Imre Henrietta — Miklósfa, l.Molnár Edit
— Zalakaros, 3.Vass Beatrix — Zalakaros Távolugrás — férfi
1. Németh Zsolt — Balatonmagyaród,
2.Horváth Roland — Zalakaros, 3.Hegedűs Olivér — Zalakaros
Magasugrás — női
l.Pávlic Izabella — Zalakaros, 2.Molnár Edit — Zalakaros, 3. Vass Beatrix — Zalakaros
Magasugrás — férfi
1.Köteles Attila — Miklósfa, 2.Németh Zsolt
— Balatonmagyaród, 3.Nagy Péter — Zalakaros
Tenisz
1 .Farkas Vilmos — Zalakaros, 2.Csontos Tibor — Miklósfa, 3Amfer Ferenc — Miklósfa
Asztalitenisz női — egyéni
1. Horváth Csilla — Kanizsa Sörgyár,
2.Flander Anita — Kanizsa Sörgyár,
3.Fleskó Györgyi — DKG East Asztalitenisz férfi — egyéni
1 .Szita Balázs — Zalakaros, 2.Tóth Balázs
— Kanizsa Sörgyár, 3.Tóth István — Kanizsa Sörgyár
Női kézilabda
1.Zalakaros, 2.Miklósfa, 3.Surd Férfi kézilabda
1.Zalakaros, 2.Rántotta Team — Nagykanizsa, 3.Galambok Kispályás női labdarúgás 1.Miklósfa, 2.Surd, 3.Zalakaros Kispályás férfi labdarúgás
1. Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa,
2.Zalakomár, 3. Pogány szentpéter SAKK csapat
l.Zalakomár, 2.Zalakaros, 3.Bagola SAKK női — egyéni
1 .Simon Krisztina — Zalakomár, l.Bedike Györgyi — Zalakaros, 3 .Bazsó Zsófia — Zalakaros
SAKK férfi — egyéni
1 .Lukács László — Zalakomár, l.Berkecz István — Zalakomár, 3 .Csányi József — Bagola
Gólyalábon járás — női csapat
l.Surd — Pici, 2.Surd — Nagy Gólyalábon járás — férfi csapat
1.Miklósfa — Pipacs, 2.Miklósfa — Öregfiúk
3. Surd — Verhetetlenek Gólyalábon járás női — egyéni
l.Kincses Éva — Surd, l.Kanász Kitti — Surd
3. Vadász Annamária — Surd Gólyalábon járás férfi - egyéni l.Czupi Dániel — Miklósfa, 2.Varga Miklós
— Miklósfa, 3.Deli Szilveszter — Miklósfa Összesített pontverseny eredménye
1.Zalakaros, 2.Miklósfa, 3.Surd
2003. június 26.
iiiniifc
13
AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
NEM KLUBTAGOKNAK
Hármat fizet - négyet vihet!
VIDÉKI KLUBTAGOKNAK
Hétvégi kedvezmény!
KLUBTAGOKNAK
Kettőt fizet - hármat vihet!
% TERV ^''
(Rendőrség utcája) Tel.: 30/653-7964
Nyitva: minden nap 9-21-ig
.tí-
Pluto Nash
Rendezte: Ron Underwood Szereplők: Eddie Murphy, Rosario Dawson
A történet 2087-ben játszódik a Holdon. Pluto Nash az egykori csempészkirály Kis Amerika legmenőbb night klubjának tulajdonosa lesz, miután átvállalja a korábbi tulaj tartozásait — megmentve őt a kínhaláltól. A klub jól megy, Rex Carter a városi tanács tagja szemet is vet rá. Egy elszánt énekesnő, robot testőre és belevaló anyja azonban akcióba lép a klubért.
Zrínyi Könyvesház, Fő út 8. Tel.: 93/321-143 Deák Könyvesház, Deák tér 2. Tel.: 93/311-143
KONYVAJANLO
Sok-sok ötlet a szikkadt zsemle, a megsavanyodott tej, vagy bármilyen megmaradt étel felhasználásához, hogy semmi ne vesszen kárba! Nem boszorkányság a kifogástalan, de az éléstár mélyén már-már elfeledett maradékok új életre keltése.
kreatív hobbi- es
dekorációs üzlet
■5"
NYÁRI AKCIÓK!
10 % - 20 % - 50 %
Dekorációs festékek, kiegészítők, egyedi ajándékok! Textil festék 450 Ft helyett 350 Ft! Selyem festék 390 Ft helyett 330 Ft! Selyem gutta 590 Ft helyett 330 Ft! Üvegmatrica készlet 2880 Ft helyett 2580 Ft!
Üvegmatrica festék 480 Ft helyett 440 Ft! És még sok más rendkívüli kedvezmény!
Nagykanizsa, Király u. 29. Tel.: 93/310-927
NAGYKANIZSA, ADYü. 7. ^Kasm0> Tel, (93) 313-057
A KONYHAFONÖK AJÁNLATA
Csirkebecsinált almával
A szépen megtisztított, feldarabolt csirke- vagy tyúkhúst feltesszük főni kellő mennyiségű vízben, sóval. Főzés közben hozzáteszünk 2-3 szál megtisztított sárgarépát, 2-3 petrezselyem gyökeret és egy fej vöröshagymát. Ha a hús már jó puha, akkor egy másik edénybe leszűrjük a levét, és ebbe főzzük bele a megtisztított, egyenlő darabokra vágott almát, 3-4 darabot. Ha az alma már kezd forrni, akkor mindjárt feleresztjük az elkészített, simára kevert, lisztből és tejből készült habarással, azután fűszerezzük és cukorral tetszés szerint ízesítsük. Forraljuk fel, és ha az alma megfőtt, le lehet venni. A megfőtt hússal együtt tálaljuk.
AO<>DO
per*; ER
KÉPKERETEZÉS nagy választékkal, korrekt áron!
NAGYKANIZSA NÉPESSÉGE
2003. június 15-én 52417 2003. június 1-15 között: született: 17
meghalt: 24
bejelentkezett: 38
házasságkötések száma: 18
Az Aranymetszés Alapítvány, mint közhasznú szervezet a 2002. évi bevételeit az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola működtetésére fordította. Az Alapítvány 2002. évre szóló közhasznúsági jelentését a Zala Megyei Főügyészség, mint törvényest és jogszerűt tudomásul vette.
8800 Nagykanizsa, Fő út 10. - Belus udvar Tel.: 06 (93) 314-013
gfip
Kincses Henriett grafikái
Ebben a hónapban Kincses Henriett grafikáit láthatják az érdeklődők az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház Ifjúsági Klubjában. A fiatal alkotó tavaly érettségizett a Batthyány Lajos Gimnáziumban, jelenleg az Építőipari Díszítőművész Szakképző Iskola díszítőfestő szakának hallgatója. Jövője szempontjából innen Nagykanizsáról a művészi utat választotta. Remélhetőleg a közeljövőben meg tud úgy mutatkozni az ország lakosságának, hogy Nagykanizsa nevét is öregbíti majd — mondta ajánló szavaiban Lehota M. János esztéta, a kiállítás megnyitóján.
14
li
2003. június .
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET Kanizsa Újság Kft. szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Kiskanizsán, a Pivári utcában 120 nm-es négy szobás, két fürdőszobás, vegyes fa-, gázfűtéses családi ház (8*9 méteres garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, földpincével) 1200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 15 millió Ft. Érd.: 30/480-2586 (4649K)
Belvárosi egyszobás, földszinti, nagy belmagasságú 64 nm-es lakás (üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek is alkalmas) tetőtérbeépítési lehetőséggel eladó. Érd.: 318-937 (este), 30/238-0173 (4566K)
Nk. Dózsa György úti 36 nm-es, egyedi fűtéses, felújított, egyszobás udvari lakás nagy melléképülettel eladó. Érd:30/319-1306
(5121K)
Városkapu körúton II. emeleti, 57 nm-es, 1+2 félszobás, központi fűtéses lakás eladó vagy kiadó. Érd.: 30/911-9642 (5138K)
Belvárosi 3 szobás családi ház, iker-, társasház építésére is alkalmas, 790 nm-es telekkel eladó. Érd: 30/993-2534 vagy 30/911-9642 (5146K)
Nk-i 64 nm-es önkormányzati lakásomat elcserélném saját tulajdonú, nagyobb, egyedi fűtéses, városközponthoz közeli, lehetőleg I. emeleti, 1+2 félszobásra. Terhelt is lehet. Érd: este 17-19 óráig 20/574-4651 (5153K)
Nk-án, Arany J. utcában I. emeleti, 96 nm-es lakás, alatta garázzsal eladó. Érd: 20/548-8212 (K5158)
ALLAS • ALLAS • ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Munkakör
Végzettség
Bérezés (Ft-ban, bruttó)
kőműves szakirányú 50000-120000,-Ft
épületbádogos szakirányú 100000-160000,-Ft
esztergályos szakirányú 70000-90000,-Ft
vas-és fémszerkezet lakatos szakirányú 60000-80000,-Ft
elektromos karbantartó műszerész szakirányú 100000-120000,-Ft
villanyszerelő szakirányú 60000,-Ft
hegesztő szakirányú 60000-100000,-Ft
műanyag hegesztő szakirányú 60000-80000,-Ft
vagyonőr szakirányú 50000-70000,-Ft
pék szakirányú vagy betanított 50000-80000,-Ft
betanított munkás 8. általános 50200-60000,-Ft
varrónő szakirányú 50000-65000,-Ft
építész-technikus technikum 60000-70000,-Ft
technológus technikum 90000,-Ft
roncsolás-mentes anyagvizsgáló technikum 90000-100000,-Ft
radiológus technikum 50000-10000,-Ft
gépészmérnök főiskola 135000,-Ft
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendeltségén Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk.
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő - kedd - szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között
péntek: 8.00-13.00 óra
Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség
Nk-án a Szőlőskert Fogadó után 500 m-re, 200 négyszögöl telek kis faházzal, lakókocsival, kis halastóval eladó. Víz villany van. Érd:30/997-5375 vagy 314-767 (5159K)
3 szobás lakást vásárolnék, magáncélra, III. emeletig a keleti városrészben. Érd: 20/981-6673 (5150K)
Látóhegyen, Csónakázó-tóhoz közel, lehetőleg üres telket vennék. Érd: 30/226-7863 (5163K)
Sormáson üres családi ház eladó. Érd: este 319-460 (5171K)
Péterfai utcában nagyméretű garázs eladó. Irányár: 1,3 millió Ft. Érd:30/256-2667 (5174K)
Nk-án Kazanlak krt-on kívülről teljesen felújított 4 emeletes házban, III. emeleti, parkettás, redőnyös erkélyes, 2+1 félszobás, kitűnő állapotú lakás szeptemberi kiköltözéssel eladó. Irányár. 6,5 millió Ft. Érd: Tel. 325-423, 20/972-1214 (5180K)
Kiskanizsán 200 nm-es, 6 szobás, üzletnek is alkalmas családi ház eladó. Érd: 30/901-5222, 30/474-8595 (5175K)
Jankapusztán komfortos családi ház eladó. Irányár: 2 millió Ft. Érd.: 30/272-5400 (5177K)
Homokkomárom Kurta hegyen eladó termő szőlő nagy pincével. Irányár: 750.000 Ft. Érd.: 30/580-6803 (5178K)
Belvárosban, a Csengery út elején 34 nm-es, felújított, csendes udvari lakás tárolóval, parkolási lehetőséggel eladó. Érd.: 20/424-0319 (5179K)
Nagykanizsán a belváros szívében, a vadonatúj Kinizsi u. 2 földszintjén 55 m2-es helyiségcsoport (lakás, üzlet, iroda) hasznosításra, parkolási lehetőséggel eladó. Kedvezményes kamatozású, hosszútávú hitel biztosítás. Érd.: 30/901-9013
ÜV
A VOLÁN OKTATÁSI
«tKFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel.: 93/516-634 OKÉV nyt. Szám: 01003202
ADR tanfolyamot indít június 27-én 14 órakor, továbbá június 30-án gyorsított tanfolyamokat indítunk délelőtti és délutáni előadásokkal személyautó, motor és segédmotor kategóriákban. Diákoknak elméleti díjból 50 % kedvezményt adunk. Július 2-án 16 órakor autóbuszvezető-tanfolyam indul. Tanfolyamainkra részletfizetést, tankönyvet biztosítunk.
deklődni az esti órákban 93-311-991 (5151K)
200 literes hűtőláda, ülőgarnitúra, hármas szekrény, gáztűzhely palackkal jó állapotban eladó. Érd: este 319-460 (5172 K)
SZOLGALTATÁS/ÁLLAS
Fogyás kereseti lehetőséggel is. Tel: 30/391-5158 (5114K)
Gépelést, vagy bármely írott anyag számítógépre vitelét vállalom kedvező áron, rövid határidővel. Érd.: 30/9932-534 (5123K)
Nk belvárosában német nyelvből tanítást, korrepetálást, pótvizsgára felkészítést vállal anyanyelvi szintű tanár. Érd: 30/261-5448 (5165K)
Keleti Étterem keres éves állásra pizzaszakácsot,felszolgálót, pultost. Érd: 20/961-6404 (5166K)
JARMU
97-es jó állapotban lévő Fiat Punto eladó. (Hitelátvállalással is!) Érd.: 30/513-9465 (5148K)
Fiat Ritmo 1,3-as, 1984-ben gyártott, de 1989-ben forgalomba helyezett, jó műszaki és esztétikai állapotban lévő, 1,5 év műszaki vizsgával, 140.000 Ft irányáron eladó. Érd.: 30/856-3666 (5169K)
Honda EVE kistestü robogó eladó Nagykanizsán. Érd.: 30/369-2159 (5167K)
VEGYES
Panasonic MIO-es VHS videó kamerámat 60 ezer Ft-ért eladnám, vagy ésszerű, más termékre (pl.: műszaki cikk, bútor) cserélném. Érd.: 30/480-8824 (5016K)
Alumínium pavilon: 18 nm alapterületű, hétvégi háznak, horgásztanyának kitűnő állapotban, olcsón eladó. Érd: 30/270-2483 (5120K)
Kétfunkciós használt babakocsi eladó. Ér-
Idős házaspárnak, néninek, lakható ingatlanért, építési telekért házi munkába besegítene egy tisztességes, leinformálható középkorú nő. Ottlakás nélkül. Minden tisztességes megoldás érdekel. (Nem társkeresés!). Ajánlatokat Nagykanizsa, Pf: 508 címre kérek. (5162K)
Matematika korrepetálást, pótvizsgára felkészítést vállalok általános és középiskolások részére. Érd: 314-323, 20/428-4989. (5173K)
Vállalom új házak felépítését, régi épületek átalakítását, ács és tetőfedő munkákat. Érd:30/639-8825, 70/503-9407, 93/322-109.(5176K)
szobabútorok 10-30 % pedvezménnyel kapható|| Kiskanizsa, | Jakabkuti út 81. .
Tel.: 20/470-6291
■HHH^IHHii
Kanizsa Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamémé. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Tel.:93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Lapterjesztő Kft. Az árus példányok ára 65 ft. ISSN 0865-3879
E-mail címünk:kanizsahetilap@chello.hu Honlap: kanizsaujsag.kanizsa.hu
iHSd
8808 Nagykanizsa, Pfvm ól 89.
2003. június 26.

DL] ODÍÜJLBJBJ
nüniína oonam
ÜÜOU
ffi ffi
ÚJ ÁLOMLAKÁSOK, MÁR BRUTTÓ 169 EZER FT/NM-TŐL! ÖK#HÁZ
Befektetésnek is alkalmas, kiváló bérbeadási lehetőséggel.
Nagykanizsán, a belváros szívében a KIRÁLY UDVARHÁZ-ban, nyugodt, egyedi környezetben épülő társasházban igényes kialakítású, erkélyes, parkettás, kombi-turbo kazános, egyedi központi fűtéses, amerikai konyhás, biztonsági bejárati ajtóval, egymással variálható funkciójú lakások, irodák és üzletek, továbbá garázsok leköthetők. Az első ütem várható átadása: 2003. karácsonya.
Referenciajegyzék megtekinthető a honlapon: member?,phello.hu/balassab Államilag kamattámogatott kedvezményes lakáshitel, szocpol-támogatás, áfavisszatérítés igényelhető! Illetékmentesség! Lakásvásárlás akár önrész nélkül is!
Egyeztetés, tervismertetés: ÖKO-HÁZ 2000 Kft. 8800 Nagykanizsa, Petőfi S. u. 5. I. emelet (jobbra), Tel./Fax: (93)516-715,(93) 536-148 Balassa Béla építész vezető tervező Tel.: (93) 516-714 vagy (30) 901-9013 E-mail: b<*la$$abela@ch<?lk>,hu
1 1
HEVESI
Y7r
KA N I Z S A 1 NYÁK!
S ?, i N H A 7.
a HSMK szabadtéri színházi előadása a Péterfy Iskola udvarán Július 7-én 21 órakor (rossz idő esetén színházterem) PARASZTHAMLET — tragikomédia Főbb szerepekben: Rubold Ödön, Vass Gábor, Vitéz László, Haumann Petra, Fekete Tibor
NYÁRI SZERENÁD — mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt
Június 27-én 19 órakor: SOLTI KÁROLY GITÁR Június 28-én 19 órakor: Major Lajos és Kummer László tangóharmonika Június 29-én 19 órakor: Tátrai — Szűcs: LATIN — LATIN CD-bemutató Június 30-án 19 órakor: BARÁTH ADRIENN TANGÓHARMONIKA ÉS BARÁTH
BÉLA TÁROGATÓ
Zerkowitz udvari koncert
A nyugalom szigete zenében
2003. június 19. csütörtök, 20.30
Fellépnek:
Harmónia Vonósnégyes
Zerkowitz Quartet Gerócs Éva előadóművész Kollonay Zoltán zongoraművész Zárásként: görögtűz
A koncert ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!
Keleti Étterem é$ Pizzéria
"^f Nagykanizsa Rózsa út 6. Tel.: 931329-300
Éttermünben, 3 féle házias menüből választhatnak kedves vendégeink! Hétköznapokon: llM-tóI 143"-ig.
Ajánljuk még fatüzelcsú kemencében sült pizzáinkat, lepényeinket, szomjoltónak 3 féle csapolt sört!
Csoportos rendezvények (lakodalmak, legénybúcsúk, _ bankettek, osztálytalálkozók) teljes körű lebonyolítását, 80 főig, vállaljuk!
Nyitvatartás:
hétfii - csütörtök: 07-24 péntek: 07-02
sznmbat: II-03 Hang«lat0 '' vasárnap: 11-24 ételekkel vá
és magyar
„jegeinket-
érásszal o |Uk kedves
16
2003. június 2.