Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
3.03 MB
2020-12-03 13:50:35
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
597
1204
Kanizsa 2003. 029. szám augusztus

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

yi
Nagykanizsa
RÉGIÓK KAPUJA
XV. évfolyam 29. szám • 2003. Augusztus 28. • Megjelenik 21.000 példányban • http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
SZENT ISTVÁN ÜNNEPEN
Államalapító Szent István király ünnepe térzenével és ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött a Deák téren, majd a HSMK épülete előtt ünnepi műsorral folytatódott. Göndör István országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: - Ezen a napon tartott törvénynapot István király, amikor megítélték a cselekedeteket és minősítet-
ték a tetteket. Erre a napra esik a szentté avatás dátuma, az új kenyér, a megújulás ünnepe is. Amikor őseink itt helyet foglaltak Európában, adatott egy olyan fejedelem, Géza fejedelem, aki fölismerte, hogy a magyarság számára fontos az a kultúra, amit akkor Európa nyugati feléről lehetett megszerezni, és ez a kultúra biztosít-
hatja a fennmaradást és a fejlődést. Ma nem kisebb fordulat előtt álunk. A rendszerváltás utáni időszakunk arról szól, hogy újra részei leszünk-e annak az európai kultúrának, amit annak idején az őseink választottak. Alkalmazkodnunk kell, miközben egy percig sem hagyhatjuk figyelmen kívül: a felelősségünk rendkívül nagy abban, hogy nemzeti kultúránkat, hagyományainkat megőrizzük. Ha összefogunk, eredményeket érhetünk el hosszú távon. Ne csak azt várjuk, hogy majd valaki ad nekünk, ki-ki tegye fel magának a kérdést, mit tudok ehhez én hozzátenni, miben tudom a cél elérését segíteni.
A köszöntőt követően a Dél-Za-la Táncegyüttes és Németh Renáta műsorát láthatták - hallhatták a megjelentek, majd Fiiszár Károly esperes-plébános megszentelte az új kenyeret, amit Litter Nándor polgármester szelt fel.
B.ZS.
Az Erzsébet téren délelőtt 10 órától gyermekprogramok, kézművesek kirakodóvására és óriás csúszda várta az érdeklődőket. A hőség ellenére sok kanizsai volt kíváncsi a 17 órától kezdődő XIII. Alpok-Adria Nemzetközi Néptánc Fesztiválra. A fesztivált Litter Nándor polgármester nyitotta meg. Köszöntőjében hangsúlyozta: - Van egy bölcs mondás, mely szerint kultúra nélkül lehet élni, de nem érdemes. A mai program igazolni fogja ezt a mondást. Nekünk az a feladatunk, hogy saját népünk kultúráját próbáljuk megőrizni, mert ettől gazdagabbak, boldogabbak leszünk.
Elsőként a helyi Zala Gyöngye táncegyüttes lépett színpadra, majd a Szerbiából érkezett Kud Gidó együttes. Mottójuk: ismerd meg saját kultúrádat és akkor szeretni fogod a másét! Ez a gondolat méltán lehetett a fesztivál egészének meghatározója. Őket követte a Gruppo Folk olasz, végezetül a Varteks horvát tánccsoport fellépése.
A 20 óra után kezdődő multikulturális rendezvényen megjelent nagylétszámú közönséget Litter Nádor polgármester és Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára köszöntötte. A rendezvényen fellépett Czupi Veronika népdalénekes, Horváth István, Radnóti díjas versmondó, a Kanizsa Csillagai és a Fehér Kígyó Roma Hagyományőrző Táncegyüttesek. Az estnek meglepetésvendége is volt, Babai János Roma koktélshow-jában fellépett a Big Brother ház Öcsije is. Az Erzsébet tér 22 órakor elsötétült, megkezdődött a Paradicsom meghódítása. Benépesült a környék és Wangelis zenéjére szemet gyönyörködtető tűzijáték zárta le az egész napos megemlékezést államalapító Szent István királyunkról.
B. Zs.
REGI IDOK IZEI
Az ország többségéhez hasonlóan ő is legalább az új kenyér ünnepén felemlegeti a régi jó kenyereket. De nem is! Hiszen nap mint nap szóba hozza. A "Mamáét", meg az "Öreganyádét" is. Az idei augusztus huszadikán — amikor bejelentették az agrár-il-letékesek, hogy egymillió tonnával kevesebb a termés, drágul a liszt és a kenyér — csendben maradt. Éppen kenyeret evett. Olyan kétnaposat, mert azt szereti. A friss, gyári, E-kkel, trix-inekkel, xy-okkal teli neki gáni-cás, igaz, ami meg már jó kétnapos lenne, sokszor morzsolódik
— úgyhogy az se az igazi. Amikor a Mama a háború után otthon dagasztotta a kenyeret, egész hétre kitartott a vekni, jóízű volt, tartós, meg még szép is
— mondja. Alig várták, hogy a kerek, nagy, illatozó akkori főét-ket a Magyar utcai pék kisüsse, ajándék volt gyereknek-felnőtt-nek az első szelet ropogós héjú, lágy belű kenyér.
Aztán ifiasszony lett, elkerült hazulról. Az Öreganyám dagasztotta kenyér a Varasdi utcai pékmester kemencéjében kapta meg végleges zamatát. Öreganyád hazahozta, a sarkát lekanyaritotta, háromfelé vágta apádnak, nekem meg magának — mondja. így szegték meg a CSALÁD kenyerét.
Horváth Gyula bácsi, a kiskani-zsai pék később munkatársa lett a kenyérgyárban, ahova a sors útja vezette. Közel negyven évi munka után nincs nap a kenyérgyár, a munkatársak emléke nélkül, a megsült kenyérről tudta, ki volt előző este a dagasztó. Ilyenkor, meg amikor és ahogyan megkeni a zsíroskenyeret, valami világosodni kezd, miért volt képes anyám éjjel egykor, vagy húsvétkor, újév napján, vasárnapi ebéd helyett biciklire ülve a dagadó, kelő tészták között felvenni a műszakot. 2003. augusztus 20-án, az ismert márkájú keksz csomagolásán ez állt: gabonában gazdag. Anyám csak csendesen mosolygott. L. I.
TÁBLA, ZÁSZLÓ, TALÁLKOZÓ
MIRE MENT EL A KÖZMŰHASZNÁLATI DÍJ?
Sajtótájékoztató a Fidesznél
Pénteki sajtótájékoztatóján Cseresnyés Péter, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség nagykanizsai önkormányzati frakcióvezetője ismét a Vízmű Rt-vel kapcsolatos kérdésfeltevéseiről tájékoztatta a médiumok képviselőit. Mint emlékeztetett rá, öt-hat alkalommal hiába kérdezte meg a polgármestert, a felvetett problémákra nem vagy csak személyeskedő rész-válaszokat kapott. A képviselő szerint felvetéseit nem vették komolyan, illetve a városvezetés cinkos összekacsintása is észrevehető ez ügyben, mert nem akarnak a hasonló beállítottságú felelősöknek bajt okozni. Cseresnyés Péter utalt a Vízmű Rt. vezérigazgatójának egy tavaszi nyilatkozatára, amely szerint a víziközmű hálózat komoly összegbe kerülő felújításra szorul, mintegy tíz-tizenegymilliárd forintba. Ha pályázati pénzeket lehet is szerezni e célra, az önerő biztosítása nem kis megterhelést jelentene a hetven tulajdonos önkormányzatnak, amelynek egyike — legnagyobbika — a nagykanizsai. Nem azt kérdőjelezte meg a politikus, hogy van-e szükség egészséges ivóvízre, hanem azért aggódnak — mint mondta -, lesz-e fedezet a felújításokra. Választ vár a polgármestertől az újra elküldésre kerülő levelében, mit tett a Vízmű és a város azért, hogy a közműhasználati díj rendeltetésszerű felhasználása történjen meg. Cseresnyés véleménye szerint mintegy negyvenmillió forint hiányzik évente ahhoz, hogy folyamatos felújítást lehessen végezni a közműhálózaton. A díjat a Vízmű nem utalja át az önkormányzatnak, ezért aggályos, hogy a vezérigazgatói előrejelzés többmilliárdos felújítási igényt jelölt meg. A frakcióvezető rámutatott arra is, hogy ugyanakkor több tízmilliókat költöttek más célra, például autóvásárlásra, ügyfélszolgálati irodára, valamint letenyei telephelyük felújítása helyett újat létesítettek ingatlanvásárlással. Levelében választ vár a polgármestertől arra is, komolyabban akarja-e venni az üvegzsebprogramot, mint az ezt meghirdető Kormány? Tóth Lászlótól pedig azt kérdezi: a tiszta, átlátható viszonyokat nem szeretné-e megteremteni a Vízmű esetében is, ahogyan a polgármesteri hivatallal szemben elvárta?
Az MSZP-nél arra keresi a választ, igaz-e, hogy a tavalyi önkormányzati választások után olyan személyt delegált az Igazgatótanácsba, aki vállalkozása révén megbízottja is az Rt.-nek? L. I.
Augusztus végétől már gyönyörködhetnek az arra járók a fakosi városrészben felállításra kerülő üdvözlőtáblában. Jóllehet a városrészt a jelenleg hivatalos nagykanizsai térképek sem jelölik, az ott élők úgy gondolták, az arra haladókat megtisztelik, köszöntik, ottlétükről, vendégszeretetükről hírt adnak. A táblát baráti kapcsolat nyomán Erdélyben készítette el a városrészben működő városszépítő egyesület, és információink szerint augusztus 26-án érkezik Fakosra. A hivatalos avatásra ün-
Szombaton ünnepélyes megnyitóval, gyermek- és sportrendezvényekkel kezdődött a Városrész immáron ötödik, ünnepélyes napja. Az egész napos programot a Bagolai Városszépítő Egyesület szervezte.
— Az ön véleménye szerint, mi a legfontosabb üzenete, szerepe a városrészi napoknak?
— Az ilyen és ehhez hasonló rendezvények azért fontosak egy közösség életében, mert összekovácsolják a lakókat, és lényeges szerepet töltenek be a városrész megítélésében is - válaszolta Poprádi Zoltát}, az egyesület elnöke.
— Milyen forrásból valósult meg az idei program?
— A városrésznap programjai önerőből, a városrész lakóinak támogatásából, felajánlásokból valósult meg. Sokan részt vettek az előkészítésben is, a szervezésben is. Nem pályáztunk önkormányzati forrásokra, és nem is kaptunk semmilyen önkormányzati támogatást - mondta Poprádi Zoltán.
A Városrésznap programjait követően több bagolai polgárt is megkérdeztünk, mit jelent
nepélyes körülmények között szeptember végén kerül majd sor. Lapzártánkkal egy időben zajlik a Fakosi Városszépítő Egyesület és a város között létrejött szerződés aláírása, amely lehetővé teszi, hogy az egyesület a továbbiakban közösségi célokra hasznosítsa a városrészben jelenleg üresen álló egykori iskolaépületet. Az használatba adásról már korábban, július közepén döntött a közgyűlés. A szerződés aláírását követően a fakosiak szeretnék felújítani az épületet. Vajda Ferenc, a Fakosi
számunkra az egyesület, illetve hogyan vélekednek a hétvégi programokról.
— Négy éve költöztem ki Bagolára, azóta minden alkalommal részt veszünk a programokon. Véleményem szerint az idei is nagyon jól sikerült. Voltunk a focimeccsen, és este elmentünk a bálba is. Véleményem szerint fontosak az ilyen programok- válaszolta Dobos István.
— Nagyon jól éreztük magunkat. Elmentünk az ebédre, meg a délutáni programokra. Jó dolog ez az egész, hiszen összetartja a falut, hazajönnek a gyerekek is. Jómagam 22 éve lakom már itt, So-mogyból jöttem ide. Tagja vagyok az egyesületnek, szerintem jó, hogy van. Már 71 éves
Városszépítő Egyesület elnöke elmondta, készül a településrész zászlója, amelyet szeptember 27-én a köszöntő táblával együtt kívánnak majd felavatni. Szeptember utolsó hétvégéjére falunapot és városrésztalálkozót szerveznek a fakosiak, amelyre a bagolaiakat, a sánciakat és a nagyfakosiakat is várják. A közös ünneplés programja már körvonalazódik, többek között erről is tárgyaltak a múlt hét közepén megtartott egyesületi vezetőségi ülésen.
D.É.
vagyok, így munkát nemigen tudok már vállalni, de amit csinálnak, annak örülök, örömmel veszek részt benne -mondta Dergez Józsefné.
— Szerintem nagyon jól sikerültek az idei programok Az egész család ott volt reggeltől estig. Igaz, én délután az unokákra vigyáztam, de a család többi tagja megnézte a meccseket is. Már az előkészítésben is részt vettünk, a lányok tagjai az egyesületnek, így aztán már előtte nap krumplit pucoltunk, sátrat állítottunk. Az egyik vőm a főzésből is kivette a részét. Szerintem igen színvonalas, jó nap volt, dicséret a szervezőknek érte - vélekedett a programokról Babati
Józsefné. D.É.
VÁROSRÉSZNAP BAGOLÁN
2
flfdii^
2003. augusztus 28.
Vállalkozók jóvoltából, az általuk megfizetett parkolómegváltási díjból épül, illetve újul meg az Eötvös tér 16. előtti parkoló. Gáspár András, a VIA Kanizsa Kht. vezetője elmondta, nemcsak felújításról van szó, hanem a Polgármesteri Hivatal épülete előtti parkolók száma is megnő a munkák befejeztével. A nagyközönség a hét végétől már ingyenesen használhatja az új parkolókat. D.É.
LAKOSSÁGI FÓRUM KISKANIZSÁN
KÖZMEGHALLGATÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése közmeghallgatást tart 2003. szeptember 9-én (kedd) 17.00 órakor.
Az ülés helye:
Hevesi Sándor Művelődési Központ (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-7.)
Javasolt napirendi pontok:
1. Szennyvíziszap energetikai hasznosítása biogáz üzemben.
2. Egyéb választópolgári kérdések.
Az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola a 2003/2004. tanévre pótbeiratást hirdet az alábbi művészeti ágakban: Képzőművészet Színjátszás Táncművészet (néptánc, társastánc) Beiratkozás időpontja: 2003. szeptember 1.9.00-16.00 óra Helye: Nagykanizsa, Kinizsi u. 15.
Hétfőn este a Móricz Művelődési Házban a kiskanizsai polgárőrség megalakulásáról, a településrészi önkormányzatról és a "Sáskajárás, Sáskavarázs"-nak elnevezett vendégváró napok előkészítéséről tartott tájékoztató megbeszélést Csordásné Láng Éva önkormányzati képviselő és Varga Gyula nyugállományú rendőr. A mintegy harminc főnyi érdeklődő elsőként a kialakítandó két polgárőr csoport szervezéséről kapott tájékoztatót. Varga Gyula szerint a leendő Rajna- és Rác-csoport mindegyikének 90-90 fővel kellene megkezdeni a működését ahhoz, hogy biztosított legyen a havi egyszeri, háromfős, ötórás szolgálat a településrészen. A polgárőr csoportok székhelyének mindkét területen a volt óvodaépületekben kapna helyiséget az egyesület. Tájékoztatást adott arról is, ki milyen feltételekkel lehet polgárőr, pártoló tag vagy tiszteletbeli tag. A tervezett tagdíjat havi száz forintban határoznák meg a megalakulás esetén. Bizakodott a főszervező abban, hogy a másnapi Nagyrác utcai fórumon többen megjelennek, majd az aktivitás növekedése nyomán megalakulhat Kiska-nizsán a polgárőr egyesület.
Csordásné Láng Éva tájékoztatta a fórumon jelenlévőkét arról, hogy összegyűlt az az érvényes aláírásszám, amely lehetővé teszi a városrészben településrészi önkormányzat létrehozását. Elmondta, hogy a korábbi részönkormányzat jogfolytonos, a megfelelő előkészítés után a jelöltséget igazoló listákat szeptember közepéig leadva a szeptember végi közgyűlés dönthet arról, kik alkotják a részönkormányzatot a két települési önkormányzati képviselő mellett. Befejezésül a tervezett októberi Kiskanizsai Vendégváró Napok — melynek tervezett elnevezése Sáskajárás, Sáska varázsként kerülhetne be az országos rendezvénynaptárba — programjáról szólt a képviselőnő. Szüreti, szekeres felvonulás, kézművesvásár, kulturális bemutatók várják majd a Nagyrác és Jakabkúti utcák környékére látogatókat. Az aktív résztvevők körébe — legyen az a rétessütő versenyen induló személy vagy közösség, vagy tánccsoport, felvonuló — bevonják a környező településeket is. A rendezvény jelképe, az árvácska pedig egy kiállítás és vásár főszereplője is lesz, előreláthatólag az október 18-iki hétvégén. L.I.
TISZTELT LAKOSOK!
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Zala Megyei Földművelésügyi Hivatala tájékoztatja Önöket, hogy a falugazdász hálózat a jelenlegi formájában nem marad fenn, mert az uniós csatlakozás miatt a vállalkozó státuszú falugazdászok a Magyar Agrárkamaránál folytatják munkájukat. A feladatok szétválasztásának elve miatt a Zala Megyei Földművelésügyi Hivatal a későbbiekben csak szakhatósági és szakigazgatási feladatokat láthat el. Ezért 2003. szeptember 1-je után ügyfeleiket a megszokott fogadóórás renddel ellentétben csak a körzet központjaiban (Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely, Zalaszentgrót, Letenye, Lenti) tudják fogadni. Megértésüket köszönjük!
KÖLTÖZNE A VÖRÖSKERESZT
A Vöröskereszt városi szervezete jelenleg a Sugár út 8. második emeletén működik. A segélyszervezet jelenlegi irodáinak megközelítése éppúgy gondot okoz az adományozók számára, mint a segélyezetteknek. Két emeletnyi magasságot kell megmásznia azoknak is, akik az ott működő gyógyászati segédeszköz kölcsönzést szeretnék igénybe venni. Antal Istvánná a Vöröskereszt titkára elmondta, a segélyszervezet támogatását igénybevevők érdekében földszintes épületbe szeretnének költözni. Igényüket már jelezték a városvezetés felé. A költözést az akadálymentesítéssel kapcsolatos jogszabályok éppúgy indokolnák, mint az uniós előírások, így a helykereséssel kapcsolatos döntést túl sokáig halogatni nem lehet. D.É.

^ Számítástechnikai alapismeretek, Operációs rendszer és fájlkezelés Szövegszerkesztés, ^ Táblázatkezelés
Adatbázis-kezelés, Grafika- és prezentáció, ^ Információs hálózatok, ^ Internet és elektronikus levelezés
indulnak Nagykanizsán
Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti
Alap- és középfokú szakképesítés
Kiscsoportos képzésben
Cégek, intézmények számára a tanfolyami díj a szakképzési alap terhére elszámolható!
30% ADÓKEDVEZMÉNY!
Tel: (70) 2153-279, (93) 322-357 (este) www.centernet.hu
OktatásisegédanyagokXGyakoiIásilehetőség .Részletfizetés -.ECDLbizonyítvány^
2003. augusztus 28.
■lifTHi^
HÚSZ PARKOLÓ
FÓRUM A SZENNYVÍZISZAP HASZNOSÍTÁSÁRÓL
________________________________Fűt, hűt, világít________
Múlt héten kedden délután lakossági fórumot tartottak a HSMK-ban. A fórum célja az volt, hogy az érdeklődőket egy új projekt lehetőségével ismertesse meg a szervező Polgármesteri Hivatal.
Egyre növekvő érdeklődés övezi a megújuló energiaforrások hasznosításának lehetőségeit. Az Osztrák-Magyar Napok keretében az érdeklődők tájékozódhattak az Európában már gyakorlatban működő környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító rendszerekről. Mostanra már egy olyan lehetőség is körvonalazódni látszik, amely a megújuló energiaforrások hasznosításában kissé késlekedni látszó Nagykanizsának hoz előnyöket, mondta el megnyitójában Litter Nándor polgármester. Nemrégiben képviselőkből és különböző szakterületek képviselőiből álló küldöttség járt Ausztriában, hogy a helyszínen tanulmányozzanak egy biogázhasznosító üzemet. A projekt Kanizsán is megvalósítható, hangzott el a fórumon. A biogáz-üzem letelepítésével megoldódna a szennyvíziszap hatékony kezelésének évek óta elodázott gondja, és egy kisebb energia-előállító üzemet nyerne a város, amely képes lenne a déli városrész egyes területeinek alternatív energiaellátására, fűtésére, hűtésére és elektromos áram előállítására. A különböző uniós pénzalapok támogatási szisztémájában előnyt élveznek a megújuló energiaforrások hasznosítására épülő "erőművek", így e projekt is. A városatyák terve az, hangzott el a fórumon, hogy önkormányzati pénzeszközök bevonása nélkül valósuljon meg az üzem D.É.
BIOGÁZ ALAPÚ KISERŐMŰ
A BIOGAZ-HASZNOSÍTÁSRÓL
Mi, Magyarországon még csak most tanulgatjuk, hogyan használhatnánk fel azokat az anyagokat energiatermelésre, amelyek környezetünkben termelődnek, szállításuk, raktározásuk gondot okoz, terheli a környezetet. Egy ilyen lehetőség a biogáz üzem, amelynek hasznáról, működési elvéről Höfle Béla mérnökkel, az alternatív energiák hasznosításának szakértőjével beszélgettünk.
- A biogáz üzem mint jelenség csak fogalmilag új, hiszen olyan eljárásokról, technológiákról van szó, amelyeket az emberiség évszázadok óta használ, ismer, legfeljebb nem nevezte így. Gondoljunk csak a faszén előállítási folyamatára. Maga a faszénkészítő boksa egy bioüzem, amelyben meghatározott technológia alapján, a természet folyamatait, azok előnyeit kihasználva, állítanak elő faszenet. Ez csak egyetlen példa a biogáz üzemre, de az iparban számos ilyen van, például a lepárló üzemek. Az utóbbi évtizedekben az egyre fogyó energiakincsek, illetve a meglévő energiaszállító rendszerek sérülékenysége a megújuló energiaforrások hasznosítására terelte mind az energetikus szakemberek, mind a tudósok figyelmét. A híradásokban az utóbbi napokban többször is elhangzott, hogy mennyire sebezhetővé vált a világ fejlettebb része, a terrorizmus, háborúk miatt. Egyetlen terrorista akció elegendő többtízmillió ember kiszolgáltatottá tételéhez, életének megbénításához. A nagy rendszereknek e veszélyeztetettsége miatt is kezdték el a kisebb, vagy teljes egészben alternatívát szolgáltató energiatermelő rendszerek kifejlesztését.
- Miként működik egy biogáz üzem?
- Ezek az üzemek a lakosság által termelt biohulladékok, a szennyvíziszap, mezőgazdasági terménymaradványok, a terményfeldolgozás során visszamaradt szerves anyagok, úgyn-
evezett biomassza felhasználásával, egy meghatározott, irányított erjesztési folyamat során keletkező biogázból állítanak elő villamosenergiát és hőenergiát. Ezek a rendszerek, más néven biogáz üzemek tulajdonképpen azokat az anyagokat hasznosítják, amelyek jelenleg még deponálásra kerülnek, és folyamatosan terhelik a környezetet. A hulladék egy többfázisú, természetes anaerob baktériumok által előidézett, a természetből jól ismert bomlási folyamat, a fermentálás ipari alkalmazása során gázt termel. A gázt villamosenergia-előállításra valamint a kémiai reakciók során termelődő hőt fűtésre vagy hűtésre lehet hasznosítani. Az eljárás végén pedig egy teljesen ártalmatlan, humusz-szerű anyag marad vissza, amelyet a mezőgazdaság talajminőség javításra használhat.
- Mire lehet a biogáz-üzem által termelt energia elegendő?
- A Nagykanizsán tervezett, 1,1 MW/h teljesítményű beruházás 500-600 lakás ellátására, illetve egy kisebb üzem fűtésére lehet hasznosítani.
- Miért éri meg nyugaton a biogáz üzemek működtetése?
- Ökológiailag teljes egységet alkotó módon tudunk olcsón, úgynevezett zöld energiát előállítani., Nem kell többezer köbméter köbméter földgázt sokezer kilométeren keresztül ideszállítani. D.É.
TISZTELT KAMARAI TAG!
A Nyugat-Dunántúli Régió kamarái közös pályázatot írtak ki "A Nyugat-Dunántúli Regionális Minőségi Díj" elnyerésére. A pályázat célja: a minőségügyben kiemelkedő eredményt felmutató gazdálkodó szervezetek tevékenységének elismerése, felkészülés a Nemzeti Minőségi Díj követelményeinek teljesítésére. A Nyugat-Du-nántúlon a minőségügy, az EFQM modell népszerűsítése, publikálása, a következő években minél több kamarai vállalkozás pályázása a Nemzeti Minőségi Díjra.
A pályázati szándékot 2003. június 3 l-ig előjelentkezés formájában jelezni kell a kamarai irodában. A pályázat benyújtásának határideje: 2003. szeptember 30. Az előjelentkezés hiánya nem zárja ki a pályázat benyújtását.
4
lii
2003. augusztus 28.
r KEPVISELOI FOGADÓÓRÁK
Bicsák Miklós az I. számú választókerület (Garai, Űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2003. szeptember 3-án, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában. Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános Iskolában.
Budai István önkormányzati képviselő a 7. számú választókerület polgárait várja 2003. augusztus 29-én pénteken 17 és 19 óra között a Kazanlak körút 7. számú épület A lépcsőházában lévő irodahelyiségben.
Csordásné Láng Éva a 14. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap utolsó hétfőjén 17.30-18.30 óra között a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, minden hónap első hétfőjén 17.30-18.30 óra között a Nagyrác utcai Általános Iskolában. Dr. Horváth György a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője 2003. szeptember 3-án szerdán 18 órától 20 óráig fogadóórát tart a Pálma étteremben (Magyar u. 80.).
Litter Nándor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere minden hónap első szerdáján, Röst János alpolgármester minden hónap második szerdáján, Dr. Kelemen Marcell jegyző minden hónap harmadik szerdáján 9-12 óráig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Eötvös téri épületében (Nagykanizsa, Eötvös tér 16.1. em.). A fogadóórán tisztelettel várják a város lakosságát, észrevételeiket, javaslataikat.
Nagy József György önkormányzati képviselő fogadóórát tart mindennap reggel 08-12 óráig a Dunántúli Roma Vezetők Szövetségének irodájában Nagykanizsa, Zrínyi u. 42. szám alatt. Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője minden páratlan hónap utolsó péntekén 17.30 órától 19 óráig fogadóórát tart a kiskanizsai kirendeltség épületében, minden páros hónap utolsó péntekén ugyanebben az időpontban fogadóórát tart a bajcsai kirendeltség épületében.
Sajni József a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első péntekén 16.00-17.00 óráig a miklósfai Általános Iskolában, 17.00-18.00 óráig a ligetvárosi óvodában fogadóórát tart. Szányiné Kovács Mária a 11. választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első csütörtökén 17 órától 19 óráig fogadóórát tart a Bolyai János Általános Iskolában.
Tóth László a 4. sz. választókerület képviselője 2003. szeptember 3-án, szerdán 17 órakor fogadóórát tart a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Telefon: 30/304-3161, e-mail: toth_laszlo@nagykanizsa.hu
VERSENYTÁRGYALÁSOK
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa, Magyar u. 2. szám alatti, 7 hrsz-ú ingatlanát.
Az árverés helye: Nagykanizsai Megyei Jogú Város Polgármesteri földszinti
tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
Az árverés ideje: 2003. szeptember 1. 10 óra
Kikiáltási ár: 27.840.000 Ft + az épületekre vonatkozó Áfa,
összesen 30.000.000 Ft
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal földszint 13a. számú irodájában vehető át.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa, Cserfő 10422 hrsz-ú 3738 nm területű gyep művelési ágú ingatlant.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) A versenytárgyalás ideje: 2003. szeptember 9. 9 óra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa Csányi u. 8. szám alatti 2190/A/3. hrsz-ú ingatlant.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) A versenytárgyalás ideje: 2003. szeptember 9. 10. óra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa-Palin városrészben lévő, beépítetlen terület megnevezésű családi ház építésére alkalmas lakótelkeket. A versenytárgyalás ideje: 2003. szeptember 16. 10.00 óra A versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalója (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Kikiáltási ár: 6.000,- Ft/nm
Az értékesítésre kerülő ingatlanok helyrajzi száma, nagysága: Hrsz: nm Hrsz: nm Hrsz: nm Hrsz: nm
4744 938 4746 901 4748 901 4750 901
4745 901 4747 901 4749 901 4751 901 Érdeklődni a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodáján (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fszt. 13. Tel: 93/500-739) lehet.
TISZTELT LAKOSSÁG!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Gyámhivatal ügyfélfogadási rendje 2003. augusztus 1. napjától megváltozik az alábbiak szerint:
Hétfő: -
Kedd: de. 8.00 - 12.00 du. 13.00 — 16.00 Szerda: de. 8.00 — 12.00 du. 13.00 — 17.00 Csütörtök: -Péntek: -
PÁLYÁZAT
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján értékesíti a Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. B épület I. emelet 8. szám alatti, „Nyugdíjasháziban lévő 37 m2 alapterületű 1 + fél szobás lakás bérleti jogát, határozott időre."
A pályázati tárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
A pályázat benyújtásának határideje:
2003. szeptember 05. 12.00 óra
A pályázati tárgyalás ideje:
2002. szeptember 09. de. 10.00 óra
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal Szociális Ügyfélszolgálat (Nagykanizsa Eötvös tér 16. szám) irodájában vehető át.
HOHE
A Nagykanizsai Honvéd Hagyományőrző Egyesület már hosszú évek óta tervezi egy a hősök előtt tisztelgő II. Világháborús emlékmű létesítését. Az emlékmű helyszíneként a Széchenyi tér lett kijelölve. A terv elkészült, az a Polgármesteri Hivatal előterében munkanapokon megtekinthető. A megvalósítás az anyagi források rendelkezésre állásának függvénye. Mivel a jelenlegi forrás az emlékmű megépítését nem teszi lehetővé, kérjük az Önök segítségét. Ezt hozzájárulásuk Nagykanizsa Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Alapítványa részére történő befizetésével segíthetik elő. Az alapítvány adószáma:
19275172-1-20
Számlaszáma:
11749015-20029401
A megvalósításhoz egyéb felajánlásokat is szívesen fogadunk (anyagok, szolgáltatások biztosítása), melyeket a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Osztályán (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 15. sz. Iroda) lehet írásban jelezni, egyeztetni.
Kérjük, hogy nemes felajánlásukkal — melyet előre is köszönünk — az emlékmű megvalósítását elősegíteni szíveskedjenek.
Honvéd Hagyományőrző Egyesület Nagykanizsa Város Környezetvédelmi Alapítvány
2003. augusztus 28.
jÉflífc
5
ÖNKORMÁNYZATI PÁLYÁZATOK
Településfejlesztési és —rendezési ügyintéző munkakör
Ellátandó feladat:
A városfejlesztés koncepcionális tervezése, a fejlesztési célok kidolgozása, pályázat előkészítés, megvalósítás előkészítése, szervezése és lebonyolítása. A főépítész városrendezési építészeti feladatainak előkészítése, szervezése, városrendezési tervek készíttetése, felülvizsgálata, módosítása.
A kinevezés határozatlan időre szól, próbaidő kikötésével. A munkakör a benyújtott pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. Pályázati feltételek:
- Magyar állampolgárság
- Büntetlen előélet
- A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995.(11.3.) Korm. sz. rendelet 1. sz. mellékletének I./19. Településfejlesztési és — rendezési, valamint településüzemeltetési feladatok I. besorolási osztályában felsorolt iskolai végzettségek és szakképesítések bármelyike:
egyetemi szintű jogász vagy szociológus szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű műszaki vagy közgazdasági, agrár- (ezen belül környezetvédelmi mérnök vagy táj- és kertépítész) felsőoktatásban szerzett szakképzettség;
- szakirányú továbbképzésben szerzett környezetvédelmi szakmérnök szakképzettség;
- főiskolai szintű igazgatásszervezői szakképzettség és településfejlesztési,
- rendezési szakképesítés.
Közigazgatási alapvizsgát és szakvizsgát a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény. 25. §-ának rendelkezései szerint kell megszerezni.
Illetmény és egyéb juttatások a Ktv. és Polgármesteri Hivatal Közszolgálati Szabályzatának vonatkozó rendelkezései szerint.
A pályázatokat 2003. szeptember 30-ig kell benyújtani dr. Kelemen Marcell jegyző részére (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., telefon: 93/500-700 vagy 500-708), melyhez csatolni kell:
- Az iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok közjegyzővel hitelesített másolatát,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány,
- Szakmai gyakorlat hivatalos igazolását.
A benyújtott pályázatok elbírálására 2003. október 15-ig kerül sor.
Kanizsa Újság Kft. ügjrvezető-föszerkesztő munkakörének betöltésére
Feltételek:
- felsőfokú iskolai végzettség,
- sajtó (írott, elektronikus) területén fő állásban eltöltött legalább 1 éves szakmai gyakorlat,
- erkölcsi feddhetetlenség.
A pályázatnál figyelembe kell venni a Kft-re vonatkozó érvényes önkormányzati döntéseket, amelyekről bővebb tájékoztatás a Polgármesteri Hivatalban, a Polgármesteri Kabinettől kérhető. (Telefon: 93/500-779)
A munkakör legkorábban 2003. november 1-vel tölthető be. A megbízás maximum 4 évre szól. Bérezés megállapodás szerint. Az ügyvezető nem folytathat gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 25. §-ába, valamint Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 191. §-ába ütköző tevékenységet, valamint haladéktalanul köteles bejelenteni a polgármesternek tudományos, oktatói illetve szerzői jogi védelem alá eső tevékenység létesítését.
A Kft. illetve hetilap működésével kapcsolatos gazdálkodási és részletes szakmai elképzeléseket tartalmazó pályázatokat és mellékleteit (önéletrajz, érvényes erkölcsi bizonyítvány, szakmai gyakorlat és iskolai végzettség igazolása) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesterének kell 2003. szeptember 30-ig benyújtani. A benyújtott pályázatokat az önkormányzat bizottságai véleményezik, és a polgármester terjeszti döntésre a közgyűlés elé. Az erkölcsi bizonyítvány a döntéskor álljon rendelkezésre.
Építéshatósági ügyintéző munkakör, határozott időre szóló kinevezéssel
Ellátandó feladat:
Kiemelt építésügyi hatósági ügyek döntésre való szakmai előkészítése (helyszíni szemle, hiánypótlás, tárgyalás, határozathozatal) és végrehajtása Nagykanizsa közigazgatási területén, tartós távollét (szülési és gyermekgondozási szabadság) miatti helyettesítéssel.
A munkakör a benyújtott pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
Pályázati feltételek:
- Magyar állampolgárság
- Büntetlen előélet
- A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995.(11.3.) Korm. sz. rendelet 1. sz. mellékletének I./4. Építésügyi igazgatási feladatok I. besorolási osztályban felsorolt iskolai végzettségek és szakképesítések bármelyike:
- egyetemi vagy főiskolai szintű építészmérnöki, építőmérnöki (szerkezetépítő, magasépítő üzemmérnöki) szakképzettség;
- főiskolai szintű településmérnöki (városgazdasági mérnöki) szakképzettség;
- Legalább egyéves szakmai (tervezői, kivitelezői), továbbá kétéves közigazgatási gyakorlat, vagy legalább hároméves közigazgatási gyakorlat.
- Gépjármű vezetői engedély
Közigazgatási alapvizsgát és szakvizsgát a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény. 25. §-ának rendelkezései szerint kell megszerezni, illetőleg a Belügyminisztérium Építésügyi Hivatala szakmai felügyeletével szervezett szakmai továbbképzésen kell részt venni.
Illetmény és egyéb juttatások a Ktv. és Polgármesteri Hivatal Közszolgálati Szabályzatának vonatkozó rendelkezései szerint.
A pályázatokat 2003. szeptember 30-ig kell benyújtani dr. Kelemen Marcell jegyző részére (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., telefon: 93/500-700 vagy 500-708), melyhez csatolni kell:
- Az iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok közjegyzővel hitelesített másolatát,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- Szakmai és közigazgatási gyakorlat hivatalos igazolását.
A benyújtott pályázatok elbírálására 2003. október 15-ig kerül sor.
Okmányiroda vezető munkakör
Ellátandó feladat:
Nagykanizsa és 39 település körzetközponti okmány-ügyintézési feladatait ellátó, 2003. november 1. naptól önálló szervezeti egységként (osztályként) működő Okmányiroda munkájának szervezése, irányítása.
A munkakör 2003. november 1-től tölthető be. Pályázati feltételek:
- Magyar állampolgárság
- Büntetlen előélet
- A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995.(11.3.) Korm. sz. rendelet 1. sz. mellékletének I./l. Belügyi igazgatási feladatok I. besorolási osztályában felsorolt iskolai végzettségek és szakképesítések bármelyike:
- jogász szakképzettség;
- főiskolai szintű igazgatásszervező;.
- rendvédelmi felsőoktatásban szerzett szakképzettség;
- egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és középfokú számítástechnikai szakképesítés.
- A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) 7. §. (7) bekezdése szerinti vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalása
- Közigazgatási alapvizsga és szakvizsga a Ktv. 25. és 31. §-ainak rendelkezései szerint
- Legalább 2 év szakmai gyakorlat.
Illetmény és egyéb juttatások a Ktv. és Polgármesteri Hivatal Közszolgálati Szabályzatának vonatkozó rendelkezései szerint.
A pályázatokat 2003. október 10-ig kell benyújtani dr. Kelemen Marcell jegyző részére (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., telefon: 93/500-700 vagy 500-708); melyhez csatolni kell:
- Az iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok közjegyzővel hitelesített másolatát,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- A vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalására vonatkozó nyilatkozatot,
- Szakmai gyakorlat hivatalos igazolását.
A benyújtott pályázatok elbírálására 2003. október 27-ig kerül sor.
6
li
2003. augusztus 28.
TÁJÉKOZTATÓ
a Testvérvárosi Alap 2003. évben meghirdetett pályázatainak elbírálásáról
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 87/2003. (111.25.) számú határozatával pályázatot hirdetett a városban működő civil szervezetek, egyesületek, alapítványok és intézmények testvérvárosi kapcsolatainak támogatása érdekében. A pályázók saját forrásaik legfeljebb 50%-os kiegészítése céljából 2003. július 1. és 2004. június 30. között megvalósuló, tételes költségvetéssel alátámasztott, részletesen kidolgozott projektekre kérhettek támogatást. Nagykanizsa hat testvérvárosa esetében városonként 250 ezer Ft-ot nyerhettek el azok a szervezetek, melyek a testvérvárosi partnerekkel közös programot valósítanak meg. A külföldi partner együttműködésről szóló írásos nyilatkozatát a pályázathoz kellett csatolni.
A bizottsági elnökökből álló kuratórium döntése alapján a következő pályázókkal, az alább megjelölt összegekkel köt a pályázati projektek támogatására vonatkozó szerződést a Polgármesteri Hivatal:
Körösi Csorna Sándor Általános Iskola:
Színházi fesztivál Gleisdorfban 200 000 Ft
Magyar Vöröskereszt Városi Szervezete:
Testvérvárosi kapcsolatok fejlesztése (Kovászna) 150 000 Ft
Eraklin Táncklub:
Társastáncoktatás Kovásznán 80 000 Ft
Zsigmondv V. és Széchenyi I. Szakképző Iskola:
Számítástechnikai verseny
testvérvárosok középiskolásai között (Kovászna) 180 000 Ft
Cantare ''97 Alapítvány: A puchheimi Szt József templom vegyeskarának vendégszereplése Nagykanizsán 200 000 Ft
Attila Óvoda:
IV. Integrációs konferencia Nagykanizsa (Puchheim) 48 000 Ft
Akko és Kazanlak városokkal tervezett projekt támogatására ez évben nem érkezett be pályázat.
A pályázati kiírásnak megfelelően az elnyert összegek átutalására csak a támogatási szerződés aláírása, a projektek befejezése és a beszámoló Polgármesteri Hivatal által történt elfogadása után kerülhet sor.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 41/2003. (VI. 25.) számú rendelete a "Hazavárunk" ösztöndíj szabályairól szóló 21/2002. (II. 27.) számú rendelettel módosított 40/2001. (IX. 5.) és a felsőoktatási intézményekben nappali tagozaton tanuló nagykanizsai fiataloknak adható ösztöndíj szabályairól szóló 39/2001. (IX. 5.) és 20/2002. (II. 27.) számú rendelettel módosított 31/2001. (VI. 27.) számú rendeletek hatályon kívül helyezéséről
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:
l.§
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a "Hazavárunk" ösztöndíj szabályairól szóló módosított 40/2001. (IX.5.) számú rendeletét és a felsőoktatási intézményekben nappali tagozaton tanuló nagykanizsai fiataloknak adható ösztöndíj szabályairól szóló módosított 31/2001. (VI. 27.) számú rendeletét hatályon kívül helyezi.
2. §
(1) A rendelet a már beadott és elbírált pályázatokra nem terjed ki.
(2) A felsőoktatási intézményekben nappali tagozaton tanuló nagykanizsai fiataloknak adható 31/2001. (VI. 27.) számú rendelet alapján elbírált és folyósított ösztöndíjak folyósításának utolsó dátuma 2004. január 15.
(3) A "Hazavárunk" ösztöndíj szabályairól szóló 40/2001. (IX.5.) számú rendelet alapján elbírált pályázatok esetén a 2002/2003-as tanév második félévére vonatkozó egyösszegű utalás utolsó dátuma 2003. október 10. Azon pályázók részére, akik a 40/2001. (IX.5.) számú rendelet 4. § (5) bekezdésében meghatározott szeptember 20. határidőig hallgatói jogviszony-igazolásukat nem nyújtják be, "Hazavárunk" ösztöndíj nem utalható.
3. §
A rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Nagykanizsa, 2003. június 24.
Dr. Kelemen Marcell Litter Nándor
jegyző polgármester
A kihirdetés napja: 2003. június 25.
KÖZLEMÉNY EGYSZERI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS
KIFIZETÉSÉRŐL
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a települési önkormányzat által szociális rászorultság alapján folyósított rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok a tanulói vagy hallgató jogviszonnyal rendelkező gyermekik után egyszeri, különjuttatásban részesültek 2003. június hónapjában. Az egyszeri támogatás gyermekenkénti összege megegyezik a gyermekvédelmi támogatás havi összegével.
Tájékoztatjuk a szülőket, hogy az általános iskola első osztályát megkezdő, valamint a 16. évet betöltött (már nem tanköteles korú) gyermekek részére az egyszeri támogatás 2003. október hónapban kerül kifizetésre. A támogatás kiutalása érdekében a 16. évet betöltött gyermeke(i) tanulói vagy hallgatói jogviszonyának fennállásáról
2003. szeptember 12. napjáig
iskolalátogatási igazolást kell benyújtani a 2003/2004-es tanévre vonatkozóan. Amennyiben az igazolás beszerzése eddig az időpontig nem lehetséges, a tanulóviszony fennállását a szülő írásos nyilatkozattal igazolja. Az igazolásokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Osztályának személyesen, vagy postai úton lehet benyújtani.
Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben a szeptember 12-i határidőt elmulasztja, az egyszeri támogatást nem áll módunkban folyósítani. További felvilágosítást a Szociális Osztály ügyfélfogadó irodájában, vagy az 500-809-es telefonszámon kaphat. Nagykanizsa, 2003. augusztus 25.
Szociális Osztály
2003. augusztus 28.


KARBANTARTÁSOK, FESTÉSEK
Jóllehet a rendelkezésre álló keretek meglehetősen szűkösek, a város minden intézményében igyekeztek a tanév indításához szükséges karbantartásokat elvégezni. A Bolyai János Általános iskolában a karbantartók által elvégzett tisztasági meszelések mellett falburkolás is történt, tudhattuk meg Kalamár Mártától. A hét végéig fejeződik be hat tanteremben az életveszélyessé vált parketta cseréje, amely már évek óta húzódott. A korábbi fapadlót linóleumra cserélik.
Négy teremben linóleumcsere történt a Mező Gimnáziumban is, emellett csak kisebb karbantartási munkák voltak az intézményben, közel kétmillió forintos értékben, tájékoztatta lapunkat Dr. Balogh Imre.
A Péterfy, a Csokonai, a Hevesi iskolában, Miklósfán, Kiskanizsán és a Thúry eddig használt épületeiben is csak tisztasági meszelések történtek, az iskolák saját keretének terhére. Városi keretből folyik a kereskedelmi szakközépiskola számára átadott termek rendbetétele a Vécsey Iskolában és a korábbi olajos kollégiumban, mondta Rábavölgyi Attila igazgatóhelyettes. A palini iskola minden termét, folyósóját is kimeszelték. A dolog külön érdekessége, hogy a meszelés árát, termenként kb. 2000 forintot az osztálypénzekből különítettek el, korábbi megállapodás alapján. Sabján Imre, az intézmény igazgatója elmondta, már a tavalyi év elején tájékoztatta a diákokat, és szüleiket, hogy a termek falain bekövetkezett rongálásokat, szándékos szennyezések nyomait az intézmény saját keretből nem tudja eltüntetni, így ha ez megtörténik, az osztálypénzből kell ezt megoldani. Komoly gondok vannak a városész óvodájában is, a fenntartó évek óta nem képes az ott egyre romló helyzetet orvosolni. A palini óvoda, bár a gondok csak nőttek, felújítás és karbantartás nélkül lesz kénytelen elkezdeni a 2003/04-es tanévet is, mondta el az intézmény vezetője.
Linóleumcsere és meszelés mellett a csatornák javítására is sor került a Batthyány Gimnáziumban. Mayer Ferenc igazgató elmondta, éves szinten 300-400 ezer forintot költenek a csatornák rendbetételére, ám a problémát csak egy átfogó rekonstrukció oldaná meg, ez csupán tűzoltás. Jelenleg nyolc osztály működik az intézmény C épületében, amely az iskola igazgatója szerint bármelyik pillanatban
olyan állapotba kerülhet, hogy ki kell üríteni. Erről a fenntartó tájékoztatást kapott, ám eddig érdemi lépés nem történt, mondta el a Batthyány Gimnázium igazgatója.
A keretek szűkössége miatt az állagmegóvás kötelezettségeinek sem tudnak eleget tenni a Cserháti szakközépiskolában, a város más intézményeihez hasonlóan, mondta Janzsó Antal igazgató. A kötelező tisztasági festések mellett a vízelvezető rendszer hibáit korrigálták.
A balesetveszély elhárítása érdekében járdafelújítás történt a Rozgonyi Iskolában. A kazán nem halogatható rendbetételére tudott csak pénzt elkülöníteni a Rózsa úti Általános Iskola. Az intézmény termeinek, folyósóinak festése tavaly fejeződött be, ennek költségeit is az intézmény viselte.
Részben a tanulók nyári gyakorlatának keretében történt meg a Zsigmondy-Széchenyi Iskolában az intézmény Petőfi utcai épülete hátsó bejáratának kialakítása, a külső terasz korlátrendszere, és két öltöző kialakítása, azok bútorzatának elkészítése. A festőtanulók közreműködésével készült el az A épület termeinek, folyósórendsz-erének kifestése. Új helyen, kulturált körülmények között üzemel a következő tanévtől az intézmény büféje is. A Zsigmondy-Széchenyiben működik majd elsőként e tanévtől a chipkártyás beléptető rendszer, amely lehetővé teszi a diákok, a dolgozók ellenőrizhetőségét, követhetőségét. Az iskolakerülések visszaszorításában a beléptetőrendszernek fontos szerepet szán az intézmény. Elkészült az iskola tornacsarnokának hátsó bejárata is, amely lehetővé teszi, hogy a diákok és a tanárok intézményi területről közelítsék meg az épületet. A nyár folyamán kiürítésre, átadásra kerültek a Piarista rend által visszaigényelt ingatlanok. A kiürített épületek ingóságait egyelőre raktározzák, mondta Mérksz Andor igazgató.
Augusztus 28-án kerül átadásra a miklósfai óvoda új tetőszerkezete, tudtuk meg Sajni Józseftől. A takarítási munkálatok már folynak, így a tanév tervek szerinti indításának nem lesznek akadályai az intézményben.
D.É.
FEDŐTETŐ, ÉLETVESZÉLYELHÁRÍTÁS
A múlt hét eleje óta készül az életveszély elhárítását szolgáló fedőtető a Csengery utca 2. számú ház előtt.
Hajnal Sándor, a ház közösképviselője elmondta, a fedőtető elkészítése azért vált szükségessé, mert az épület homlokzatáról egyre nagyobb darabok válnak le, és veszélyeztetik a forgalmas csomópontban közlekedőket. A ház homlokzatának és tetőszerkezetének felújítása az árajánlatok alapján 40-45 millió forintba kerülne. A homlokzati munkálatok, amelyek már sokáig nem halogathatok, közel húszmilliós beruházástjelentenének a mai árakon. A
közös képviselő elmondta azt is, a fedőtető várhatóan több éven át is ottmarad, ugyanis a tulajdonosoknak nem áll rendelkezésére a felújításhoz szükséges pénz. Az épület 38%-ban önkormányzati tulajdonban van, 14%-os az állami rész, és több olyan külföldi tulajdonos is van, akik befektetésként vásároltak ingatlanrészeket, ám a felújításból nem kívánják kivenni a részüket. Az esetleges önkormányzati szerepvállalásról már korábban is voltak egyeztetések, eddig konkrétum még nincs, a tárgyalások szeptemberben folytatódnak.
D.É.
8

2003. augusztus 28.
Menjen biztosra!
Jelentkezzen a BME (Budapesti Műszaki Egyetem) nyelvvizsgáira! Kérje részletes tájékoztatónkat, hogy sikeresen felkészülhessen!

NYELVISKOLA
Jelentkezés, felkészítés, ínformáció a MÁS Nyelviskolában:
Nagykanizsa, Erzsébet tér 16. Tel.: (93) 312 17? mobil: (30) 216 281)1
. BME nyelvvizsgák hivatalos szervezője.
AZ UNIÓBAN AZ JO, HOGY ELISMERIK EGYMÁS VIZSGARENDSZEREIT A TAGÁLLAMOK
- Tudom, hogy a MÁS Nyelviskola nem egy hétköznapi iskola. Biztos vagyok benne, hogy éppen most is szervezkedtek. Mi foglalkoztat benneteket mostanában?
- Sok ötletünk van, de a legfontosabb dolog, ami a legközelebb áll a megvalósításhoz a BME Nyelwizsgahely elindítása.
- Mondanál erről valamit bővebben?
- Szerintünk a BME a legkiszámíthatóbb és legemberibb magyar állami nyelvvizsgaközpont, akik nem egyszerűen vizsgáztatnak, hanem szolgáltatnak mind a vizsgázók mind a felkészítők felé. A vizsgák uniós elismertsége miatt pedig senkinek nem kell aggódnia ismerve a NYAT (Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület) hivatalos álláspontját. „Az unióban a pluralitás (sokszínűség) elve érvényesül, vagyis hivatalosan elfogadott nyelvvizsgarendszer nem létezik, mint ahogy nem létezik uniós nyelvvizsga sem. " A BME nyelvvizsgákat el fogják ismerni az EU tagállamai, ha a szükséges változtatásokat a vizsgaközpont elvégzi. Miért ne tenné, amikor évente 20.000 vizsgázó választja őket?
- Hát ez valóban megnyugtató hír azoknak, akik a BME nyelvvizsgákat találják és találták eddig is a céljaiknak leginkább megfelelő megoldásnak.
(x)
Iroda- és
Szaküzlet - Szervíz
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3. Tel.: 20/9649-930 20/3327-927
STUDIO
TERVEZÉS - KIVITELEZÉS
enternet
Reklámtárgyak forgalmazása, feliratozása(tamponnyomás, hímzés, szltázás)
E-Mail: pontmi@chello.hu
NAGYATÁD ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET ,AÍ5_ÍÍ
KIRENDELTSÉGE NAGYKANIZSA 8800 NAGYKANIZSA, KIRÁLY U. 31/B. «: (93) 536-273
TAKARÉKSZELVÉNY - BETÉT AKCIÓ ^W
(3 havi lekötés, fix sávos kamatozás)
Éves kamatláb: 1. hónapban: 3,0 % 2. hónapban: 7,5 % 3. hónapban: 13,0 Éves hozam: 8,11 % F,BKM: 7,88 % A PIAC FELÉ - JÖVET MENET
Jc hallani !
Hallásgondozó és hallókészülék szalon nyílt Nagykanizsán, a Bazár Udvarban !
digitális és hagyományos hallókészülékek, hallásvizsgálat hallási segítő eszközök (telefon, óra) minden termék TB támogatott; közgyógyellátásra ingyenesen is !
raviton
k.
8800 Nagykanizsa, Fő u 8. Tel: (93) 313-500 Nyitva: H P 9-1/h Orvosi rendelés: 14-17h 1062 Budapest. Andrássy út 76. Tel: (1) 311 5058
MIpMr rs.v í**I
Hozza magával a hirdetést, s vásárláskor ajándékot adunk !
HAGYOMANYORZES, CSAPATSZELLEM
Augusztus 11-17-ig tartott Balatonmárián a CKÖ által szervezett nyári tábor. Simánné Mile Éva táborvezető elevenítette fel a tábor hangulatát, beszámolt a lezajlott programokról. Ezen a nyáron Sármellékről érkezett csapattal - akik első alkalommal vettek részt táborozáson - töltötték együtt napjaikat a nagykanizsai gyerekek. Hamar ismeretséget kötöttek egymással. A sármellékiek bekapcsolódtak a régi táborosok programjaiba, tapasztalatokat szereztek tőlük. - A tábor sikeresen véghezvitte közösségformáló és közösségmegtartó szerepét. Új elemként vezettük be az esti cigány mese olvasását, valamint a reggel nyolctól éjfélig tartó kapuügyeletet, amelyben nagyobb gyerekek vettek részt. Az esti jelképes tábortűznél értékeltük az aznapi napot. A kiérkezést követően dél-
előtt képeslapot küldhettek szüleiknek a gyerekek. Az üvegfestés, a cigány dal tanulás mellett a fafaragást is elsajátíthatták. A délutáni fürdőzéseken kívül a parton megrendezett sorversenyekbe is szívesen bekapcsolódtak. SzerdánI délelőtt a Partners Hungary Alapítvány munkatársai tartottak
konfliktuskezelési előadást, majd a közös palacsintázás, fagylalto-zás alkotta a délutáni programot. A megyei és a nagykanizsai rendőrség munkatársai a drogprevencióról, a baleset és bűnmegelőzésről tartottak előadásokat. Az általuk kialakított kerékpáros KRESZ -pályán a
táborlakók ügyesen vették az akadályokat. Az igazi tábortűznél a szalonnasütésen kívül, a cigány népismeret hiedelemvilágával, babonáival, és az álomfejtéssel is megismerkedhettek. A záró esti Ki mit tud-on a kis csapatok színes műsorokat adtak elő, melyben visszaköszöntek a tábori élmények. A táncház vendégeként a Kanizsa Csillagai fergeteges hangulatot teremtettek. Többszörösen meggyőzött ez a tábor, hogy folytatni kell. Hiszen másként a gyerekek többségének esélye sincs táborba menni, nyaralni. Jövőre is úgy kellene megszervezni, mint idén, hogy mindig legyenek újak. A vasárnapi táborértékelés, díjkiosztások után nehéz szívvel, „Jövőre ugyanitt! " kiáltással búcsúztak el a gyerekek a sármelléki csoporttól és a balatonmáriai tábortól, volt aki felvetette a tíz napos tábor gondolatát -fejezte be az értékelést a táborvezető. N. K.
2003. augusztus 28.
íf 1!

OLCSÓBB LETT A NYELVTANULÁS
A közelmúltban néhány, a felnőttképzésre és az idegen nyelvoktatásra vonatkozó új törvény lépett életbe. Ennek kapcsán érdeklődtünk városunk vezető nyelviskolájában, a DIALÓG Nyelvstúdió és Nyelvvizsga Központban, hogy pontosan melyek ezek az új törvények, és ezek mit jelentenek a gyakorlatban.
- Az egyik ilyen fontos változás a 2001. évi CI. Törvényre épülő, 91/2002. (IV. 26.) számú Kormányrendeletbe foglalt, a felnőttképzéssel foglalkozó intézmények akkreditációja. Az akkreditáció alapvető célja, hogy garanciát adjon a beiratkozó tanulók számára, valóban a legmagasabb minőségi követelmények szerinti képzést folytat az intézmény. Lényeges segítséget nyújt abban, hogy mindenki megalapozottan választhassa ki a leginkább megfelelő nyelviskolát. Az SZJA törvény 36.§-a szerint, az akkreditált intézményekben tanuló magánszemélyek a tandíjuk 30%-át a személyi jövedelemadójukból visszaigényelhetik. Az intézmény akkreditációs eljárás során vizsgálják és értékelik, hogy az intézmény képzési tevékenysége (tananyagfej leszel tés, oktatás/képzés, tovább-■ képzések, értékelés, stb.), a felnőttképzés szolgáltatásai, valamint irányítási, döntési folyamatainak szabályozottsága megfelel-e a jogszabályi feltételeknek valamint az Oktatási Minisztérium szak-t értői által kidolgozott minő-l ségügyi követeIményrend-"i szernek. Az intézményi akkreditáció nem kötelező, hanem önkéntes. Az intéz-
mény akkreditációs eljáráson iskolánk, városunk nyelviskolái közül egyedüli-ként sikeresen megfelelt, így a Dialóg Nyelvstúdióba beiratkozó minden egyes felnőttkorú tanuló, vagy ha a beiratkozott tanuló még nem nagykorú, akkor valamelyik szülője veheti igénybe az iskolánk által biztosított, államilag garantált 30% SZJA kedvezményt.
- Mi a másik fontos törvényi változás?
- A másik fontos új törvény a program-akkreditáció. A program akkreditációval rendelkező iskolában a beiratkozott tanuló garanciát kap arra, hogy az iskola nyelvi képzési programjai megvalósíthatók és eredményesen elvégezhetők, valamint az iskola rendelkezik a megfelelő személyi és tárgyi feltételekkel a sikeres képzési programhoz. A nyelviskola akkreditált oktatási programjai EU-s érvényességű és államilag elismert nyelvvizsgákhoz vezetnek.
A program-akkreditációs eljárás során vizsgálják és értékelik, hogy az intézmény oktatási, képzési programjai megfelelnek-e a képzési célnak, különös tekintettel a pedagógiai/andragógiai követelményeknek, valamint az Oktatási Minisztérium szakértői által kidolgozott képzési, oktatási követelményrendszernek. A program-akkreditáció nem kötelező, hanem önkéntes. A prog-ram-akreditációs eljáráson is iskolánk a város nyelviskolái közül egyedüliként pályázott és sikeresen megfelelt. Fontos megemlítenem, hogy az említett törvény előírja azt is, hogy állami szervezeteknél, intézményeknél,
önkormányzatoknál, és a többségi állami tulajdonú vállalatoknál, csakis intézményi és program akkreditációval együttesen rendelkező, tehát államilag is garantált minőséget nyújtó képző intézmények és magán nyelvtanárok taníthatnak idegen nyelvet!
- Milyen előnyt jelent ez a Dialóg Nyelvstúdióban tanulók számára?
- Biztosan sokan értesültek róla a rádióból, TV-ből, újságokból, hogy az ÁFA törvény változása miatt, hazánkban 2003. július elsejétől a nyelvtanfolyamokat is 25%-os ÁFA terheli, tehát a nyelvórák díja 25%-kai nő minden magán nyelvtanárnál és nyelviskolában tanulók esetében. Ez alól, a törvény szerint, csak a pro-gram-akkreditációval rendelkező nyelviskolák mentesülnek. Mivel a városunkban egyedüliként iskolánk rendelkezik az említett akkreditációval is, ezért csak a Dialóg Nyelvstúdióban tanulóknak nem kell 25%-os ÁFÁ-t fizetniük. A másik fontos és lényeges előny, hogy a város nyelviskolái közül, a nálunk tanuló magánszemélyek a tanfolyami díjuk 30%-át a személyi jövedelemadójukból visszakapják, tehát a nyelvórák díja is 30%-al csökken!
- Ha jól számolom, akkor ez összesen 55% kedvezmény! Ezt mindenki megkapja, aki a Dialóg Nyelvstúdióban tanul nyelvet?
- Igen, de csak a magánszemélyek jogosultak a 30%-os SZJA visszatérítés igénybe vételére, hiszen a tanfolyamok költségeit adózott jövedelmükből fizetik, valamint nem kell a 25%-os
ÁFÁ -t sem megfizetni. A cégek, vállalkozók nem vehetik igénybe a 30%-os SZJA kedvezményt, mivel ők a tanfolyami díj 100%-át elszámolják költségként, de a 25%-os AFA-t nekik sem kell fizetniük, ha a iskolánkban tanulnak, vagy iskolánk tanárai tanítanak a cégnél helyben.
- Mikor indulnak legközelebb nyelvtanfolyamok a Dialóg Nyelvstúdióban?
- Legközelebbi tanfolyamaink szeptember közepétől folyamatosan indulnak, melyekre a szeptember 5-ig beiratkozok számára az említett 55%-os kedvezményen felül még újabb 10%-os kedvezményt biztosítunk. Normál (heti 2x2 óra) és intenzív (heti 6-10 óra) ütemű tanfolyamokat szervezünk ANGOL, NÉMET és OLASZ nyelvből, minden tudásszinten, kis létszámú csoportokban. Az órák kezdési időpontjai választhatóan: hétköznap délelőtt, délután, este illetve csak pénteki vagy csak szombati napon. Szeretettel várunk mindenkit, aki az iskolánkban eltöltött hasznos és kellemes órák után, biztos nyelvtudás birtokában, EU-s érvényességű, államilag elismert PIT-MAN (angol) vagy GOETHE (német) nyelvvizsgát szeretne tenni, vagy ismereteit bővíteni, frissíteni kívánja. Akik eddig nem mertek belevágni egy idegen nyelv elsajátításába, azokat csak bíztatni tudom. Jöjjenek bátran, iskolánkban az Oktatási Minisztérium szakértői által is elismert, magas színvonalú oktatás keretében európai szintű tudást, nemzetközi és állami nyelvvizsga bizonyítványt szerezhetnek.
(x)
10

2003. augusztus 28.
♦ 2003. augusztus 18-án kora délután egy aggódó hölgy telefonált a rendőrségre, mert volt barátja úgy távozott tőle, hogy öngyilkos lesz -a felkarján meg is vágta magát -, majd beült az autójába és elszáguldott. Sokáig nem hajtott, ugyanis Galambok térségében koccanásos balesetet szenvedett, ám az ott intézkedő rendőröknek már tagadta öngyilkossági szándékát.
♦ Kora este két elszabadult nagytestű kutya rémisztgette a Garay utcában járó gyalogosokat. A közben hazaérkező tulajdonossal szemben szabálysértési feljelentés készült.
♦ Éjfél előtt pár perccel egy hölgy telefonált rendőri segítségért, mert az Eötvös téren egy férfit többen is bántalmaznak. Három perc múlva maga a sértett is segítséget kért mobiltelefonján, mert hárman ütötték-verték mobiltelefonjáért, pénzéért. Az elkövetőket — két nagykanizsai és egy kerecsenyei férfit — a járőr a helyszín közelében elfogta, előállította. Ellenük őrizetbe vételük mellett rablás és súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt folyik az eljárás.
♦ Kedden délelőtt a kertben dolgozott a sértett, s míg ő két keze munkájával kereste kenyerét, addig valaki a pénzkereset sokkal „egyszerűbb", s feltétlenül gyorsabb módját választotta: 180.000 Ft készpénzt lopott el a lakásból.
♦ 10 óra után egy gyermekkorú leány kanyarodott figyelmetlenül egy személyautó elé kerékpárjával. Figyelmetlensége 8 napon túl gyógyuló bokatörést eredményezett.
♦ A strandon egy fürdővendég szekrénykulcsát tulajdonította el ismeretlen tettes a délután folyamán, s az öltözőszekrényből így már könnyen kiemelhette a hölgy pénztárcáját és lakáskulcsát.
♦ 20-ára virradóra fedezte fel egy teherautó vezetője, hogy az udvarában leállított — nyitva hagyott — gépkocsijából eltulajdonították az autóstáskáját, melyben az iratain felül 1.200.000 Ft készpénz is volt.
♦ A nagy melegben nyitva hagyjuk az ablakokat, ám a redőny nem óvja értékeinket, ha eltávozunk otthonról. Könnyedén felhúzták az
elkövetők annál a háznál is, ahonnan 60.000 forinttal, 60 euróval és aranyékszerekkel gazdagabban távoztak rövid kutatás után.
♦ Szerda éjszaka egy művelődési házban is ismeretlen tettesek jártak zárás után. Ugyan csak kétezer forint váltópénzt találtak, ám a rongálással — befeszítették az ajtót — kb. 20.000 forintos kárt okoztak az elkövetők.
♦ Csütörtökön kora reggel egy férfi holttestét találták a 74-es út mellett az árokban, mellette egy kerékpár. Az elsődleges adatok szerint a férfi gázolás áldozata lett.
♦ 8 órakor ismét gázolás helyszínén kellett intézkedni. Az Ady úton egy személygépkocsi ütött el egy gyalogost, akinek 8 napon túl gyógyuló sérülése keletkezett.
♦ Az éjszaka folyamán egy autó ülésén hagyott válltáska keltette fel ismeretlen tettes figyelmét. Ki is törte a gépkocsi bal oldali ablakát, majd a táskát kiemelve kb. 30.000 forinttal és iratokkal gazdagabban távozott a helyszínről.
♦ 13 óra 50 perckor a baleseti ambulanciáról jelezték, hogy megjelent ellátáson egy férfi, akit elmondása szerint két ismeretlen személy bántalmazott előző este. Sérülése nyolc napon túl gyógyuló bordatörés.
♦ Szombaton éjfélkor a lépcsőházban próbáltak szomszédok egy vitát lerendezni, melynek eredménye 8 napon túl gyógyuló sérülés lett, no meg a rendőrségi eljárás súlyos testi sértés elkövetésének alapos gyanúja miatt.
♦ Hajnali 1 óra után ismeretlen telefonáló tett bejelentést a rendőrségre, mert azt látta, hogy két fiatal férfi egy üzlet ablakát feszegeti, majd az ablakon behajolva az egyik kivesz valamit, amit a ruhája alá rejtve egy fehér személyautóba visz. A járőrök a helyszín közelében igazoltatták, majd előállították az elkövetéssel alaposan gyanúsítható egyik fiatalkorú férfit.
♦ A bolhapiacon ismerték fel volt tulajdonosai a tőlük eltulajdonított bozótvágót, illetve gokartot. A tárgyakat árusítóktól az eszközöket lefoglalták, az árusokat tanúként kihallgatták.
- Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
- A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése, gyors beavatkozással.
- Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA történő díjtalan csatlakoztatása.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20. Telefon: 93/ 312-706
PER/PATVAR
Tisztelt Perpatvar rovat!
Tavaly nyáron kölcsönt adtam a barátomnak. Azt mondta, hogy sürgősen szüksége van a pénzre, mert most lehet kedvezménnyel burkoló anyagot vásárolni. Van ugyan készpénze, de azt most nem akarja erre felhasználni. Van egy nagyobb munkája, amit a hónap végén fejez be, a megrendelő is akkor fizet. Abból visszafizeti a kölcsönt. Átalakítást végzett a lakásán, ezért megértettem a kérését, ilyenkor szüksége van az embernek folyamatosan pénzre a kiadások miatt. Rendelkeztem ezzel a készpénzzel, gondoltam kisegítem a barátomat. Bár ne tettem volna. Nem is sürgettem, teljes mértékben megbíztam benne, vártam, hogy fizessen. Húsvét előtt kértem tőle először a pénzt, gondoltam felhasználom az ajándékok megvásárlására. Fel volt háborodva. Azt mondta, ha kellett pénz, miért nem kértem eddig, most minden pénze elment a családra. Én nagyon meglepődtem, hiszen türelmes voltam, szívességet tettem neki. A határidő, amit ő a visz-szafizetésre ígért, már régen letelt. Rövidre fogva: én
több alkalommal kértem személyesen és telefonon is, hogy fizessen, de nem tette meg. Papírt a pénzről nem írtunk, hiszen jó barátok voltunk. Ő azt nem tagadja, hogy tartozik. A közös ismerősöknek is mondja, hogy én egy piti kis alak vagyok, mert zaklatom a kölcsön miatt, amikor úgyis megkapom a pénzemet, nem fog lelépni. A barátságunknak már vége. Én szeretném visszakapni a pénzemet. Kérdésem az, hogy a kölcsönről nem írtunk papírt, van-e így lehetőségem arra, hogy a bírósághoz forduljak.
Tisztelt Uram!
Lehetősége van arra, hogy a bírósághoz forduljon. Fizetési meghagyás kibocsátását kell kérnie a barátja, illetve volt barátja mint adós ellen a kölcsön összegére. Lejárt a tartozás, ezért kamatot is kérhet. Amennyiben az adós a tartozását nem ismerné el, azt vitatja, akkor az ügy perré alakul. Önnek kell azt bizonyítania - okirat hiányát -tanúkkal, hogy az adós magának tartozik.
Dr. Stepán Annamária ügyvéd
2003. augusztus 28.


Augusztus 30. szombat
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 NAP-KELTE 09.00 Heti mozaik 09.55 Süsüvarázs 10.25 Tüskcvártábor 10.55 Képben vagyunk! TV 12.00 Hírek 12.10 Bravó 13.05 Az X csapat 13.50 Útravaló 14.00 Fejezetek a Rákóczi-szabadságharcból 14.55 Delta plusz 15.25 Századunk 15.55 Linda 17.00 Linda 18.00 Dilizsaruk 18.35 Luxor-show 19.30 Híradó este 20.05 Új szeszélyes évszakok 21.00 Szabad préda 22.50 Híradó 23.00 Imádom a mozit! 23.10 Szédülés
RTL KLUB 06.00 Ünnepnaptár 06.30 Disney-rajzfilm 07.00 Kölyökklub 09.30 Disney-rajzfilmek 10.25 Ámor nyila 11.15 Csak egy szavadba kerül! 11.25 Ötletház 11.50 Csak egy szavadba kerül! 12.00 Híradó 12.15 Airwolf 13.10 Autómánia 13.40 Elza kölykei 15.00 Conor, a kelta 16.10 Mr. Beán 16.30 A szél fiai 18.30 Híradó 19.00 Fókusz plusz 19.30 Pasik 20.10 Zűrös majom 21.50 A szállítmány 23.25 Seinfeld 23.50 Híradó 24.00 Sportklub 00.15 Az elnök emberei 01.05 Fókusz plusz
TV2
05.50 Gyökereink 06.15 tv2 matiné 08.30 Fox Kids 10.30 Vad világ 11.00 Enteriőr 11.30 Totalcar 12.00 Diana, a hercegnő 13.00 A kiválasztott 13.55 Knight Rider Team 14.50 Flipper 15.45 Dawson és a haverok 16.40 Csillagkapu 17.35 Az elveszett ereklyék fosztogatói 18.30 Tények 19.00 Magellán 19.30 Szeret, nem szeret 19.55 Pa-pás-mamás 22.00 Jade 23.45 Véres harcosok 01.30 Amerikai gladiátorok 02.35 Vers
Augusztus 31. vasárnap
MTV 1
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhiradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Szuperriporter kerestetik! 10.00 Galéria 11.15 "így szól az Úr!"
I.25 Kánon 12.00 Hírek 12.10 Főtér 12.55 Delta 13.25 Mindentudás Egyeteme 14.20 Uniós pályázati kalauz 14.30 Úton 15.00 Fogadóóra 15.55 Fogadóóra 15.55 Csellengők 16.20 Örömhír 16.50 Elsőkézböl 17.20 Vamus Xavér játszik ... 19.00 Híradó 19.40 Szívek szállodája 20.30 Szuperbuli 21.30 A szólás szabadsága 22.25 Híradó 22.30 TS 23.25 "Késsel-villával" 00.05 Héthatár
RTL KLUB Oö.OOCsodák világa 06.30 Pokemon 07.00 Kölyökklub 10.00 Segítség, felnőttünk! 10.30 Csak egy szavadba kerül 10.30 Farkasok 11.25 Recept klub 11.50 Csak egy szavadba kerül 12.00 Híradó 12.15 Ötletház 12.40 Tengerjáró 13.10 A vadak ura 14.00 Forma-1 14.25 A dupla nullás kölyök 16.05 Mr. Beán 16.20 Hatoslottó-sorsolás 16.35 Szoknyás fejvadász 17.25 Alias 18.30 Híradó 19.00 Medicopter 117 20.00 Hirtelen halál 22.05 Éjszakai rohanás 00.05 Seinfeld 00.30 Híradó 00.40 Sportklub 00.50 Fókusz Portré 01.20 Farkasok
TV2
06.00 Reggeli gondolatok 06.25 Állatkert a hátizsákban 06.50 Tv2 matiné 08.30 Fox Kids 10.40 2gether 11.05 Egyről a kettőre
II.35 Rímmel 12.05 Cosby nyomozó rejtélyei 13.00 A hálózat csapdájában 13.55 Tarzan 14.50 Sentinel 15.45 Tequila és Bonetti 16.40 Walker, a texasi kopó 17.35 Air America 18.30 Tények 19.00 Napló 20.00 Bérgyilkos a szomszédom 22.00 Beismerő vallomás 00.05 A bérlő 02.35 Vers
Szeptember 1. hétfő
MTVl
5.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Több mint doktor 09.55 Szórakoztató percek 10.10 A szólás szabadsága 11.00 Parlamenti napló 12.00 Híradó 13.00Frissítő vizeink 13.10Őrangyal 14.05 Roma magazin 14.30 Domovina 15.00 Trikrek 15.30 Androméda 16.15 Kérem a következők! 16.35 Dallas 17.30 Navigátor 17.50 Tempó! 18.00 Híradó 18.30 Uniós pályázati kalauz 18.35 Don Matteo 19.30 Híradó 20.05 Kékfény 21.05 Operettfalu -Kübekháza 22.00 Paul McCartney és barátai 22.30 Híradó 23.00 Provokátor 23.30 Telesport 00.25 Antenna együttes 01.15 Kárpáti krónika
RTL Klub
ó.OPokemon 06.30 Reggeli 8.38 Találkozások 09.00 Játékzóna 09.05 Recept klub 09.15 Játékzóna 09.25 Terra Nostra 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.25 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Fókusz 13.40 Játékzóna 14.25 Receptklub 14.35 Játékzóna 14.50 Disney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül 15.25 Fedőneve: Puma 16.15 Testpercek 16.25 Balázs 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Legyen Ön is milliomos! 20.25 Barátok közt 21.00 Gyilkos cápák 22.45 Rád hagyom a gyermekem! 00.35 Találkozások 00.50 Híradó 00.55 Sportklub 01.05 Fókusz TV2
05.50 Faluvilág 06.05 Enteriőr 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.15 Lazac 08.55 Tripla vagy semmi 09.20 Villa Acapulco 10.15 Teleshop 11.15 Bébilesen 11.45 Bajnokcsapat kerestetik 12.35 Kék Hawaii 14.45 Kapcsoltam 15.10 Charlie 16.05 Jóbarátok 16.35 Jakupcsek 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Álarcos komédia 21.45 Szulák Andrea show 22.55 Piszkos ügynökök 23.55 Jó estét, Magyarország! 00.40 Profiler 01.35 Napló 02.30 Aktív 03.10 Vers
Szeptember 2. kedd
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Több mint doktor 10.00 Nem csak a 20 éveseké a világ 10.55 Új-Zéland természeti világa 11.30 A sötétlő Nap - Az 199l-es teljes napfogyatkozás 12.00 Híradó 13.05 Őrangyal 14.00 Srpski Ekran 14.30 Unser Bildschirm 15.00 Esély 15.30 Androméda 16.15 Kérem a következők! 16.30 Egy nap Beer Miklós püspöknél 16.50 Maradj velünk! 17.00 Katolikus krónika 17.25 Kívül-belül 17.30 Navigátor 17.50 Tempó 18.00 Híradó 18.30 Uniós pályázati kalauz 18.35 Don Matteo 19.25 Kívül-belül 19.30 Híradó 20.05 Önök kérték! 21.05 Stradivari 22.30 Kedd este 23.00 Panoráma 23.35 Magyar filmmühelyek 01.45 Kárpáti krónika
RTL KLUB
06.00 Disney-rajzfilmek 06.30 Reggeli 09.00 Játékzóna 09.05 Receptklub 09.15 Játékzóna 09.25 Terra Nostra 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.25 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Fókusz-portré 13.40 Játékzóna 14.25 Receptklub 14.35 Játékzóna 14.50 Disney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül! 15.25 Fedőneve: Puma 16.15 Testpercek 16.25 Balázs - Szembesítőshow 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Legyen Ön is milliomos! 20.25 Barátok közt 21.00 Harmadik műszak 21.55
Python 3. 23.25 XXI. század 23.50 Találkozások 00.05 Híradó 00.10 Sportklub 00.15 A Kék Hold völgye 01.40 Fókusz
TV2
05.50 Faluvilág 06.05 Segíts magadon! 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.15 Lazac 09.15 Tripla vagy semmi 09.50 Villa Acapulco 10.40 Teleshop 11.40 Bébilesen 12.10 Bajnokcsapat kerestetik 13.05 Szimatoló ellenség 14.45 Kapcsoltam 15.10 Charlie 16.05 Jó barátok 16.35 Jakupcsek 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Irigy hónaljmirigy 20.50 Szeret, nem szeret 21.10 Forráspont 23.00 Nyom nélkül 24.00 Jó estét, Magyarország! 00.45 Szavak, csak szerelmes szavak 03.00 Aktív 03.40 Vers
Szeptember 3. szerda
MTVl
05.35 Hajnali Gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Több, mint doktor 09.55 Kazalkabaré 10.50 Szórakoztató percek 11.00 A Shimanto folyó 12.00 Híradó 13.05 Dilizsaruk 14.05 Hrvatska krónika 14.35 Ecranul nostru 15.00 Kormányváró 15.30 Kedvenc állatom 15.50 Androméda 16.35 Világvallások 16.50 Metodista ifjúsági műsor 17.00 Útmutató 17.25 Kívül-belül 17.30 Navigátor 17.50 Tempó! 18.00 Híradó 18.25 Uniós pályázati kalauz 18.30 Don Matteo 19.25 Kívül-belül 19.30 Híradó 20.05 MTV Roadshow 2003 21.35 Az Angyal 22.30 Szerda este 23.00-Hungarikum 23.35 Szerelmes Thomas 01.10 Kárpáti krónika
RTL KLUB
06.00 Disney rajzfilmek 06.30 Reggeli 08.38 Találkozások 09.00 Játékzóna 09.05 Recept klub 09.15 Játékzóna 09.25 Terra Nostra 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.25 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Autómánia 13.40 Játékzóna 14.25 Receptklub 14.35 Játékzóna 14.50 Disney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül! 15.25 Fedőneve: Puma 16.15 Tcstpercek 16.25 Balázs -Szembesítőshow 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Legyen Ön is milliomos! 20.25 Barátok közt 21.00 Tiszta szerencse 22.45 Kincskommandó 23.40 Találkozások 23.55 Híradó 24.00 Sportklub 00.10 Az elnök emberei 01.00 Antenna 01.35 Fókusz
TV2
05.50 Faluvilág 06.05 Propaganda 06.30 Jó reggelt, Magyarország 07.15 Lazac 08.00 Tripla vagy semmi! 09.25 Maria del Carmen 10.25 Teleshop 12.00 Bajnokcsapat kerestetik 12.45 A maharadzsa kincse 14.45 Kapcsoltam 15.10 Charlie 16.10 Jóbarátok 16.40 Jakupcsek 17.35 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Légi zsaruk 21.00 Hajszál híján 23.05 Jó estét, Magyarország! 23.50 Cinematrix 00.20 Vissza a jelenbe 01.10 Aktív 01.50 Vers
Szeptember 4. csütörtök
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.05 Több mint doktor 10.00 Operettfalu-Kübekháza 10.55 A jászói Premontrei Monostor 11.25 A sarki fény Alaszka egén 12.00 Híradó 13.00 Frissítő vizeink 13.10 Dilizsaruk 14.10 Rondó 14.35 Együtt 15.05 Szószóló 15.35 Kedvenc állatom 15.50 Androméda 16.40 Dallas 17.30 Navigátor 17.50 Tempó 18.00 Híradó 18.30 Uniós pályázati kalauz 18.35 Don Matteo 19.30 Híradó 20.05 A tévé ügyvédje 21.05 Stradivári 22.30 Csütörtök este 23.00 Heti
Menü 23.35 A galamb szárnyai 01.10 Kárpáti krónika
RTL KLUB
06.00 Disney-rajzfilm 06.30 Reggeli 08.38 Találkozások 09.00 Játékzóna 09.05 Recept klub 09.15 Terra Nostra 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.25 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó 13.10 Antenna 13.40 Játékzóna 14.25 Recepklub 14.35 Játékzóna 14.50 Desney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül 15.25 Fedőneve: Puma 16.15 Testpercek 16.25 Balázs - Szembesítőshow 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Legyen Ön is milliomos! 20.25 Barátok közt 21.00 Gálvölgyi-show 21.35 Kész átverés! 22.45 Az utca törvénye 23.40 Találkozások 23.50 Híradó 23.55 Sportklub 00.05 Stella moziklub 00.35 Pont hu 01.00 Fókusz TV2
05.50 Faluvilág 06.05 Cinamatrix 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.15 Lazac 09.10 Tripla vagy semmi 09.40 Maria Del Carmen 10.30 Teleshop 11.30 Bébilesen 12.00 Will és a haverok 12.55 Az apacsok nyila 14.45 Kapcsoltam 15.10 Charlie 16.05 Jó barátok 16.35 Jakupcsek 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Bűbájos boszorkák 20.45 Tökéletes világ 23.30 Jó estét, Magyarország 00.15 Páran párban 00.45 Totalcar 01.15 Jesse Owens története 02.50 Aktív 03.30 Vers
Szeptember 5. péntek
MTVl
05.35 Hajnali gondolatok 05.38 Agrárhíradó 05.50 Nap-kelte 09.00 Több múlt doktor 09.55 Szórakoztató percek 10.10 Szuperbuli 11.10 Japán különleges élővilága 12.00 Híradó 13.00 Frissítő vizeink 13.10 Az X-csap-at 14.00 Körzeti magazinok 14.55 A zene mindenkié 15.25 Kedvenc állatom 15.45 Androméda 16.35 Dallas 17.30 Navigátor 17.50 Tempó! 17.55 Uniós pályázati kalauz 18.00 Híradó 18.30 Don Matteo 19.00 Prézli 19.25 Kívül-belül 19.30 Híradó 20.05 Tanévnyitó buli 22.00 Bonusz 22.30 Péntek este 22.55 Ötvenéves (lesz) a Magyar Televízió 01.05 Kárpáti krónika
RTL KLUB 06.00 Disney-rajzfilm 06.30 Reggeli 08.38 Találkozások 09.00 Játékzóna 09.05 Recept klub 09.25 Terra Nostra 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.25 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó 12.10 Kavalkád 12.40 Ünnepnaptár 13.10 Pont hu 13.40 Játékzóna 14.25 Recept klub 14.35 Játékzóna 14.50 Disney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül! 15.25 Fedőneve: Puma 16.15 Testpercek 16.25 Balázs - Szembesítőshow 17.20 Mónika 18.30 Híradó 19.00 Fókusz 19.40 Legyen Ön is milliomos! 20.25 Barátok közt 21.00 Made in America 23.05 Halálos célpont 01.05 Találkozások 01.15 Híradó 01.20 Sportklub 01.30 Fókusz TV2
05.50 Faluvilág 06.05 Magellán 06.30 Jó reggelt, Magyarország! 07.15 Lazac 09.15 Tripla vagy semmi 09.55 Maria Del Carmen 10.50 Teleshop 11.50 Bébilesen 12.20 Will és a haverok 13.15 Az azték pap átka 14.45 Kapcsoltam 15.10 Charlie 16.05 Jó barátok 16.35 Jakupcsek 17.30 Betty, a csúnya lány 18.30 Tények 19.05 Aktív 19.45 Rex felügyelő 20.45 Szeretnivaló szörnyeteg 22.40 Jó estét, Magyarország! 23.25 így készült a Tomb Raider 2. 23.45 Sárkánykapu 01.10 Aktív 01.50 Vers
12

2003. augusztus 28.
augusztus 30-tól szeptember 05-ig f
30. szombat
00:00 Lapozó 06:30 Krónika 06:41 Kör-járat 06:51 Civilek 07:01 Jelkép - katolikus 07:11 Önök mondták 07:21 Mi Várunk 07:31 Portré 07:41 Szivárvány sztár magazin - Hajnal Kata 08:14 Krónika 09:00 Kimba - gyermek rajzfilm sorozat - HTV 09:30 TV shop - HTV 10:00 Pénzháló - országismereti játék (élő műsor) - HTV 11:00 Egészségmagazin-HTV 11:30 TV shop - HTV 11:45 Kisfilmek - HTV 12:00 Lapozó 17:00 Pénzháló - országismereti játék ( élő műsor ) -HTV 17:30 TV mozi: Zimmer Feri - magyar film 19:11 Sajt 19:33 Forgáspont -Lengyel Attila műsora - Htv 20:00 Trópusi hőség - bűnügyi sorozat - HTV 21:00 Poirot - angol krimi 22:00 Kávéházi kabaré - HTV 23:00 Lapozó
; 31. vasárnap
00:00 Lapozó 06:30 TV mozi: Zimmer Feri - magyar film 08:12 Sajt 08:33 Lapozó 09:00 Kimba - gyermek rajzfilm sorozat- HTV 09:30 Tv shop - HTV 10:00 Pénzháló - országismereti játék (élő műsor) - HTV 11:00 Különjárat - zenei magazin - HTV 11:30 TV shop 11:45 Kisfilmek 12:00 Lapozó 17:00 Itthon otthon van - turisztikai műsor - HTV 17:30 Kapocs - 14. sz. Választókerület -Csordásné Láng Éva 17:41 TV mozi:Süsü a sárkány - magyar film 19:35 Virágzó Magyarország - városról, városra - HTV 20:00 Örökkévalóság meg egy nap - olasz, francia, görög filmdráma -HTV 22:00 Volt egyszer egy birkafőző verseny Járokszálláson - HTV 22:30 Bence show - HTV 23:00 Lapozó
hétfő
00:00 Lapozó 08:00 Kapocs - 15. sz. Választókerület - Polai József 08:11 Tv mozi: Sellő a pecsétgyűrűn - magyar film 09:57 Lapozó 16:30 Látnivaló a Kiskunhalasi Múzeumban - a Halas TV filmje -HTV 17:00 Pénzháló - országismereti játék (élő műsor) - HTV 17:30 Kimba -gyermek rajzfilm sorozat - HTV 18.00 TV torna 18:35 Mese: A császár új ruhája 18:39 Civilek 18:50 Házban ház körül 19:00 Krónika 19:11 Jövő 7 19:21 Jelkép - adventista 19:31 Az Európai Únió és a munka világa - HTV 20.00 Önök mondták 20:10 Kapocs - 14. sz. Választókerület - Csordásné Láng Éva 20:20 Krónika 20:32 Nyitott világ - A vizi közlekedés - HTV 21:02 Hanuman -india, francia kalandfilm - HTV 22:30 Forgáspont - Lengyel Attila műsora -HTV 23:00 Lapozó
02. kedd
00:00 Lapozó 08:00 Krónika 08:11 Házban ház körül 08:21 Jövő 7 08:31 Jelkép - adventista 08:41 Civilek 08:51 Önök mondták 08:58 Kapocs -14. sz. Választókerület - Csordásné Láng Éva 09:08 TV torna 09:45 Krónika 09:55 Lapozó 16:30 Az ózdi kohászkodás 150 éve - az ózdi városi TV
filmje - HTV 17:00 Önkormányzati ülés 19:00 Krónika 19:10 Önkormányzati ülés 21:02 Trópusi hőség - bűnügyi sorozat -HTV 22:02 Bencze show - HTV 22:31 Makói nyári művésztelep - HTV 23:00 Lapozó
szeptember 03. szerda
00:00 Lapozó 08:00 Krónika 08:10 Önkormányzati ülés 11:30 Lapozó 16:30 Élet a Bakonyszűcsi Rehabilitációs Otthonban - a Pápai TV filmje - HTV 17:00 Pénzháló - országismereti játék (élő műsor) - HTV 17:30 Kimba - gyermek rajzfilm sorozat - HTV 18:00 Tv torna 18:36 Mese: A kis sellő 18:40 Körjárat 18:50 Házban ház körül 19:00 Krónika 19:11 Jövő 7 19:21 Jelkép - evangélikus 19:31 Képes recept - HTV20:00 Kamarai percek 20:10 Portré 20:20 Krónika 20:31 Nyitott világ - A vesebetegek -HTV 21:00 Poirit - angol krimi - HTV 23:00 Lapozó
00:00 Lapozó 08:00 Krónika 08:11 Jelkép - evangélikus 08:21 Házban ház körül 08:31 Jövő 7 08:41 Körjárat 08:51 Kamarai percek 09:01 Tv torna 09:37 Portré 09:48 Krónika 09:58 Lapozó 16:30 Örökre egy szobában - a nyíregyházi városi TV filmje - HTV 17:00 Pénzháló - országismerti játék (élő műsor) - HTV 17:30 Kimba - gyermek rajzfilm sorozat - HTV 18:00 TrackTrial OB 18:34 Mese: Dániel és társai 18:40 Házban ház körül 18:50 Körjárat 19:00 Krónika 19:11 Mi várunk 19:21 Jelkép -református 19:31 Biztonsági zóna - HTV 20:00 Jövő 7 20:10 Portré 20:20 Krónika 20:31 Nyitott világ - A transzplantáció -HTV 21:00 Poirot - angol krimi - HTV 22:00 Képes recept - HTV 22:30 Makói nyári művésztelep - HTV 23:00 Lapozó
szeptember 05. péntek
00:00 Lapozó 08:00 Krónika 08:11 Jövő 7 08:21 Jelkép - református 08:31 Körjárat 08:41 Portré 08:51 Házban ház körül 09:01 Mi várunk 09:11 Track Trial OB 09:48 Krónika 09:58 Lapozó 16:30 A Nádasdyak tudós iskolamesterei - a Sárvár média filmje - HTV 17:00 Pénzháló - országismereti játék (élő műsor) -HTV17:30 Kimba - gyermek rajzfilm sorozat - HTV 18:00 Biztonsági zóna 18:34 Mese: A szerecsen főkomornyik megtérése 18:39 Körjárat 18:49 Civilek 19:00 Krónika 19:11 Önök mondták 19:21 Jelkép - katolikus 19:31 Itthon otthon van - turisztikai műsor - HTV 20:00 Mi várunk 20:10 Portré 20:20 Krónika 20:31 Nyitott világ - A fájdalom -HTV 21:00 Sóstói fieszta - könnyűzenei gála - HTV 23:00 Lapozó
VÍZILABDA - MESTERFOKON
Koszper Gábor nevének hallatán a vízilabdát kedvelők elismeréssel kapják fel a fejüket Kanizsán. Mindannyian jól ismerik ugyanis, hiszen itt indult sport pályafutása, s tehetségével hamar kitűnt társai közül. S hogy hol tart ma? A kiváló sportember nyakába augusztus másodikán ezüstérmet akasztottak az isztambuli ifjúsági vízilabda EB-n. Majd néhány nap pihenőt kaptak a játékosok, ekkor találkoztam Gáborral Kanizsán. Természetesen hol máshol, mint az uszodában, a pólósok edzésén, ahol most is együtt szelte a vizet hajdani csapattársaival. Mint mindig, amikor hazajön.
- Hogyan kezdted a sportolást? -Tulajdonképpen úszóként kezdtem, de a medencében való faltólfalig úszkálást egyre unalmasabbnak éreztem. S miközben én ide-oda ingáztam a medence szemközti falai között, a bátyám labdával „játszadozott" a vízben társaival. Látszott rajtuk, hogy milyen jól érzik magukat. Úgy döntöttem, én is kipróbálom. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a vízilabda sokkal testhezállóbb, s nagyobb kedvet is éreztem hozzá, így az úszással végleg szakítottam. Nyolc éves voltam ekkor.
- Korán felfigyeltek rád a szakemberek...
- Az első válogatásra már tíz évesen meghívtak, ahol a nálam egy évvel idősebbek között szerepeltem. Itt még nem, de egy évvel később, amikor a ''85-ben születettek válogatójára került sor, engem is kiválasztottak. Az egy hetes edzőtábor végén pedig a BVSC edzője — aki a korosztályos válogatott edzője is volt egyben — azzal keresett meg, hogy igazoljak a klubhoz. Szüleimmel azonban úgy döntöttünk, hogy az önálló pesti élethez még túl fiatal vagyok, hiszen az általános iskolából is vissza volt még két év. Végül az a kompromisszumos megoldás született, hogy hét közben Kanizsán jártam iskolába, és itt edzettem a csapattal, pénteken pedig utaztam Budapestre, ott edzettem a BVSC-nél illetve a hét végi mérkőzéseken ott játszottam.
- Közben a korosztályos válogatottnak is folyamatosan tagja voltál?
- Igen. Sikerült bebizonyítanom, hogy egy vidékről induló fiúcská-nak is lehet keresnivalója a legjobbak között.
- A középiskolás évek alatt mindez folytatódott?
- A nyolcadik osztály elvégzése után úgy döntött a családunk, hogy felköltözöm Budapestre. A Kölcsey Gimnáziumban tanulok azóta is, sport tagozatra járok, jövőre fogok érettségizni.
- Szépen csillog ez az EB ezüstérem!
- Nagyon büszke vagyok rá, már csak azért is, mert a legfontosabb mérkőzéseken nemcsak hogy kezdő játékos lehettem, végig a medencében voltam. Jól ment a játék, és több góllal is sikerült hozzájárulnom a csapat második helyezéséhez. Egyébként a döntő kivételével minden akadályt sikerrel vettünk.
- Mi mindenre jut ideje egy ifi-válogatott pólósnak?
- Jól be kell osztani az időt, az biztos. Az iskola mellett hetente nyolc edzésem van, ebből háromszor a felnőtt csapattal. Hétvégeken pedig kettő mérkőzés van a bajnoki idényben. Egy az ifi válogatottal — tavaly is az OB I/B-ben játszottunk -, és a BVSC felnőtt csapatában is kerettag vagyok, egyre több játéklehetőséget kapok.
- További terveid?
- Természetesen továbbra is szeretném megállni a helyemet mind a korosztályos válogatottban, mind pedig az egyesületemben. Mivel idén betöltöm a 18. évet, junior korba lépek. Jövő júniusban junior EB lesz, 2005-ben pedig junior VB. Remélem, mindegyik velem...
.Sz.M.
2003. augusztus 28.

AKCIÓK - KEDVEZMÉNYEK DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
NEM KLUBTAGOKNAK
Hármat fizet - négyet vihet!
VIDÉKI KLUBTAGOKNAK
Hétvégi kedvezmény!
KLUBTAGOKNAK
Kettőt fizet - hármat vihet!
(Rendőrség utcája) Tel.: 30/653-7964
JR
Nyitva: minden nap 9-21-ig
TAXI 3.
Marseille-ben sosem lesz nyugalom. Gilbert felügyelő és elszánt, de mindenre alkalmatlan csapata próbálja fenntartani a rendet, de hiába. Újabb fegyveres banda garázdálkodik, most görkorcsolyán száguldó terroristákat kellene megfékezni. Amikor a rendőrség tehetetlen, csak egyvalaki segíthet, régi ismerősünk Dániel, a turbómeghajtású taxis. Bár ő csak a barátnőjével szeretne lenni, mégis segít barátjának Emiliennek és a francia rendőrségnek.
Zrínyi Könyvesház, Fő út 8. Tel.: 93/321-143 Deák Könyvesház, Deák tér 2. Tel.: 93/311-143
KÖNYVAJÁNLÓ
A Játszva motiváljuk kutyánkat c. könyv gazdag illusztrációval és egyedülálló felvételekkel ideális kiegészítője azoknak a kezdő és gyakorló kutyatartóknak, akik "boldog" kutyát szeretnének társnak.
Vágja ki és hozza be ezt a hirdetést a könyv árából 10% engedményt adunk 2003-05-31-ig, amíg a készlet tart.
NAGYKANIZSA, ADY U. 7. ^KaüMló''^ Tel, (93) 313-057
A KONYHAFŐNÖK AJÁNLATA
Bárány tokány
A faggyújától megtisztított bárányhús bármelyik részéből készíthetjük, tüdejét, máját is felhasználhatjuk. A nyersanyagot pörköltszerűen összevagdaljuk. Ezután összevágunk apró kockára kb. 20 dkg fehér, sós szalonnát, amit halvány pirosra kisütünk. Ekkor beletesszük a felvágott, megmosott húst, ízlés szerint megsózzuk és még hozzáadunk egy nagy késhegynyi borsot, egy darab piros, csöves paprikát, egy pici késhegynyi tört sáfrányt, szerecsendiót és egy merőkanál vizet. Fedő alatt gyakran kavargatva, ügyelve puhára pároljuk. Ha már puha, a leve nem sok és sűrű, akkor tegyünk rá előre elkészített, nagy csipet apróra vágott petrezselyemzöldet és 2-3 kis szál gyenge, zöld fokhagymát, a zöld szárával együtt apróra vágva, és ezekkel már csak 5-10 percig pároljuk. Frissen, forró tálra tálaljuk.

PERSER
KREATÍV HOBBI- ÉS DEKORÁCIÓS ÜZLET
Üzletünk hamarosan
új helyre költözik! Szeretettel várjuk régi és új vásárlóinkat.
GLOBUS-HÁZ
Nagykanizsa, Huszti tér 1-2. Tel: 06/20/546-5990
NÉPESSÉGE
2003. augusztus 1-15-ig Lakosság: 52333
Született: 36
Meghalt: , 29
Bejelentkezett: 27
Házasságkötések száma: 18
v_j
TERMÉSZETJÁRÁS
Szeptember 6-7.
Tolnai tájakon Indulás:
6-án 6.00 óra Kögáz-parkoló
Érkezés:
7-én 19.00 óra Kögáz-parkoló
Program: Szállás függvényében.
KEPKERETEZES
nagy választékkal, korrekt áron!
8800 Nagykanizsa, Fő út 10. - Belus udvar Tel.: 06 (93) 314-013
FAFARAGÓK KIALLITASA
A felvételen Lakatos Benő alkotásai láthatók.
Szeptember 5-ig látható a HSMK kiállító termében a Nagykanizsai Fafaragó Egyesület tagjainak egyéves munkáját bemutató kiállítás. Bedi László, Boa Endre, Csávás Csaba, Jerausek Gyula, Kis Endre, Lakatos Benő, Marton Lajos, Mátai József, Mónai Zsuzsa, Németh Ferenc, Radnai István, Trojkó György és Wegroszta Zoltán használati és dísztárgyait tekinthetik meg az érdeklődők. A faragások mellett Babati Lászlóné baba készítő iparművész sáskababái is láthatók. B. Zs.
APRÓHIRDETÉSEK
HIRDETÉSEKET a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap szerkesztőségében (Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet) VESZÜNK FEL!
INGATLAN
Kiskanizsán, a Pivári utcában 120 nm-es négy szobás, két fürdőszobás, vegyes fa-, gázfűtéses családi ház (8*9 méteres garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, földpincével) 1200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 15 millió Ft. Érd.: 30/480-2586 (4649K)
Nk. Dózsa György úti 36 nm-es, egyedi fűtéses, felújított, egyszobás udvari lakás nagy melléképülettel eladó. Érd.: 30/319-1306 (5121K)
Király úti 42 nm-es, egyszobás, félkomfortos, gázas, vízórás, telefonos önkormányzati lakásomat kisebbre cserélném. Fizetek rá. Érd.: 93/322-537 (5171K)
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő - kedd - szerda:
<? % péntek:
Városkapu körúton II. emeleti, 57 nm-es, 1+2 félszobás, központi fűtéses lakás eladó vagy kiadó. Érd.: 30/911-9642 (5138K)
Belvárosi 3 szobás családi ház, iker-, társasház építésére is alkalmas, 790 nm-es telekkel eladó. Érd.: 30/993-2534 vagy 30/911-9642 (5146K)
Nk-i 64 nm-es önkormányzati lakásomat elcserélném saját tulajdonú, nagyobb, egyedi fűtéses, városközponthoz közeli, lehetőleg I. emeleti, 1+2 félszobásra. Terhelt is lehet. Érd.: este 17-19 óráig 20/574-4651 (5153K)
Nk-án 3 szobás, 72 nm-es belvárosi, bútorozatlan, földszinti lakás kiadó. Érd.: 06/30/409-7267 (5164)
8.00-12.00 és 13.00-16.00 óra között 8.00-13.00 óra
Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség
Nagykanizsa belvárosában 16 nm-es garázs sürgősen eladó. Irányár: 1.900.000 Ft Érd.: 30/474-4604 (5166K)
Nagykanizsán, Kaposvári úton 2750 nm-es, szép fekvésű, panorámás telek eladó. Érd.: munkaidőben: 314-013, este: 319-481, vagy 06/20/367-5290.(5167K)
Magyarszerdahelyen két szoba+konyha+étkezős, hall, fürdő, spájzos családi ház eladó. Nagy melléképülettel, gazdálkodásra alkalmas ill. Műhelynek kialakítható. Érd.: 06/30/310-2188 (5174K)
BÉRLET
Garázs kiadó az Erkel F. utcában. Tel: 06/30/400-9382 vagy 312-839 (5169K)
JÁRMŰ
97-es jó állapotban lévő Fiat Punto eladó. (Hitelátvállalással is!) Érd.: 30/513-9465 (5148K)
Fiat Ritmo 1,3-as, 1984-ben gyártott, de 1989-ben forgalomba helyezett, jó műszaki és esztétikai állapotban lévő, 1,5 év műszaki vizsgával, 140.000 Ft irányáron eladó. Érd.: 30/856-3666 (5169K)
VEGYES
Panasonic MIO-es VHS videó kamerámat 60 ezer Ft-ért eladnám, vagy ésszerű, más termékre (pl.: műszaki cikk, bútor) cserélném. Érd.: 30/480-8824 (5016K)
Alumínium pavilon: 18 nm alapterületű, hétvégi háznak, horgásztanyának kitűnő állapotban, olcsón eladó. Érd.: 30/270-2483 (5120K)
Az Erzsébet téren újjászerveződő Aranykapu vásárhoz vállalkozókat keresünk! Jelentkezni lehet: 30/291-5914-es és hétfőn, szerdán délelőtt: 93/311 -441 -es telefonszámon. (5172K)
Morzsolt kukoricát eladok. Érd: 93/315-559 este 20 óra után. (5165K)
SZOLGÁLTATÁS/ÁLLÁS
Gépelést, vagy bármely írott anyag számítógépre vitelét vállalom kedvező áron, rövid határidővel. Érd.: 30/9932-534 (5123K)
Általános iskola felsőtagozatos és középiskolás diákok számára matematika korrepetálást vállalok. Érd.: 20/428-4989, 93/326-105 (5168K)
ÁLLÁS • ÁLLÁS • ÁLLÁS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Munkakör Végzettség Bérezés
(Ft-ban, bruttó)
kőműves szakirányú 50000-120000,-Ft
ács-tetőfedő szakirányú 80000 -100000,-Ft
festő-és mázoló szakirányú 50000-70000,-Ft
asztalos szakirányú 50000-80000,-Ft
géplakatos szakirányú 50000-100000,-Ft
mechanikai műszerész szakirányú 90000-140000,-Ft
targoncavezető szakirányú 55000-80000,-Ft
nehézgépkezelő /KATER 428/ szakirányú 60000-70000,-Ft
varrónő szakirányú 50000-90000,-Ft
szakács szakirányú 60000-80000,-Ft
masszőr /német nyelvtudás/ szakirányú megegyezés szerint
pénztáros szakirányú 53000,-Ft
pék betanított munkás 50000-75000,-Ft
csomagoló betanított munkás 55000-70000,-Ft
operátor betanított munkás 80000-90000,-Ft
gépészmérnök /angol v. német nyelvism./ egyetem 150000,-Ft
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról ZMMK Kirendeltségén Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt adunk.
Az "Élettér" Állat- és Természetvédő Egyesület
2003. szeptember 7-én
10 órától a Csónakázó-tónál megrendezi keverék kutya kiállítását. Nevezési lapokhoz az állateledel boltokban, illetve az állatmenhelyben lehet hozzájutni, de nevezni a helyszínen is lehet a rendezvény napján 9.00 óráig. Nevezési díj: 2.000 Ft/kutya. Részletes felvilágosítást az alábbi telefonszámokon kérhet: 06-30/493-4887, 06-30/400-1368, 06-30/378-7057
(5170K)
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Nagy Imre. Munkatársak: Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Lukács Ibolya, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47 I. emelet. Tel.:93/312-305. Felelős vezető: Maros Sándor. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Lapterjesztő Kft. Az árus példányok ára 65 ft. ISSN 0865-3879
E-mail címünk:kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
2003. augusztus 28.


ÚJ ÁLOMLAKÁSOK, MÁR BRUTTÓ 169 EZER FT/NM-TÖL! QK#i-lAZ
Befektetésnek is alkalmas, kiváló bérbeadási lehetőséggel.
Nagykanizsán, a belváros szívében a KIRÁLY UDVARHÁZ-ban, nyugodt, egyedi környezetben épülő társasházban igényes kialakítású, erkélyes, parkettás, kombi-turbo kazános, egyedi központi fűtéses, amerikai konyhás, biztonsági bejáráti ajtóval, egymással variálható funkciójú lakások, irodák és üzletek, továbbá garázsok leköthetők. Az első ütem-várható átadása: *2003. karácsonya.
Referenciajegyzék megtekinthető a honlapon: members.chello.hu/balassab Államilag kamattámogatott kedvezményes lakáshitel, szocpol-támogatás, áfavisszatérítés igényelhető! Illetékmentesség! Lakásvásárlás akár önrész nélkül is!
Egyeztetés, tervismertetés: ÖKO-HÁZ 2000 Kft. 8800 Nagykanizsa, Petőfi S. u. 5. I. emelet (jobbra), Tel./Fax: (93)516-715, (93) 536-148 Balassa Béla építész vezető tervező Tel.: (93) 516-714 vagy (30) 901-9013 E-mail: tal3s$abela@cheUQ,hu
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
A MAGYAR FOTOGRAFIA NAPJA A KANIZSA FOTÓKLUB ÜNNEPI KIÁLLÍTÁSA
a HSMK előtt
augusztus 29-én 10 órától 18 óráig. 16 órától nyilvános modellfotózás
FELHÍVÁS
A HSMK október 10-étől kiállítást tervez a nagykanizsai jazzfesztivál 30. évfordulója alkalmából. Tisztelettel kérem mindazokat, akiknek birtokában van korabeli dokumentum (plakát, meghívó, szórólap, plakett, fotó stb.) szíveskedjen kölcsönadni és eljuttatni az információs szolgálathoz (Tel.: 93/311 - 468) A beküldők között fesztiválra szóló tiszteletjegyeket sorsolunk ki. Köszönettel: Papp Ferenc igazgató
HIRDETMENY
A nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat
HORVÁT NYELVTANFOLYAMOT INDÍT. Jelentkezni lehet: 2003. szeptember 1-5-ig mindennap 9-16 óráig a HKÖ irodájában. (Nagykanizsa, Rozgonyi u.l.). Részletes információ a 93/326-658-as illetve a
06/30/355-3075 telefonszámon kapható. Vargovics Józsefre HKÖ elnök
Tanuljon nyelvet 55+10*% kedvezménnyel a
DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN,
a város egyetlen, akreditációkkal és EU-s rendszer szerinti minőségbiztosítással is rendelkező nyelviskolájában! Nálunk nem kell 25%-ÁFÁ-t fizetnie és a tandíj 30%-át visszakapja!
Ajánlatunk: szeptembertől folyamatos kezdéssel
1. Normál és intenzív ütemű képzés (4 - 10 óra/hét)
2. Államilag elismert, EU-s nyelvvizsgák helyben!
3. Cégeknek kihelyezett oktatás, minőségi garanciával!
kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó, társalgási és vizsgákra felkészítő szinten,
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből, yfasgáztatp tanáraink vezetésével!
• Órakezdés: délelőtt, délután, este vagy szombat délelőtt
• Kedvező óradíj - részletfizetési lehetőség!
• Ingyenes próbavizsga, a legjobbaknak ingyenes vizsga!
Beiratkozás: személyesen, a jelentkezés sorrendjében
DIALÓG Nyelvstúdió és Nyelvvizsga Központ
8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel./Fax: 93 / 326 413 ; Mobil: 30 / 400 52 53 E-mail: info@dialognk.hu ; Honlap: www.dialognk.hu
Minősített képzés, kis létszámú csoportokban, a legkedvezőbb áron!
• + 10% kedvezmény csak szeptember 5- ig történő jelentkezés esetén!
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A volt Kossuth és Gábor laktanyák területén ipari és logisztikai tevékenység céljára helyiségek bérelhetők. Azonos helyiségre, illetve területre jelentkezés esetén a bíráló bizottság dönt a pályázatokról.
r
Érdeklődni az alábbi címen lehet:
Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht.
8800 Nagykanizsa, Király u. 47.
Tel.: 93-516-653, 93-516-654 Fax: 93-310-808
Igényüket 2003. augusztus 31-ig kérjük írásban jelezni a fenti címen.

16 Vili 2003. augusztus 28.