Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
4.64 MB
2020-12-04 11:14:13
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
625
1157
Kanizsa 2005. 025-026. szám augusztus

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

XVII. évfolyam 25. szám 􀁺 2005. augusztus 4. 􀁺 Megjelenik 21.000 példányban
http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
Ha komollyan gondolljja
a ttársskeressésstt!!
8800 Nagykanizsa
Tel.: 06-93-311-396
06-30-508-4121
TISZTELT
OLVASÓINK!
Következő
számunk
2005. augusztus 25-én
jelenik meg!
RREEPPÜÜLLŐNNAAPP
A Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület idén
is színes, minden korosztálynak kellemes szórakozást
kínáló programokkal várta az érdeklő-
dőket a Nagykanizsai Városi Repülőnapon. A
rendezvény első napján a tavalyi technikai
duatlon verseny sikerén felbuzdulva most nem
csak földön és levegőben, hanem a jet-ski beiktatásával
vízen is összemérhették ügyességüket,
gyorsaságukat az induló párosok. A reptéri látványosságról mindkét napon számtalan légibemutatóval
gondoskodtak: megannyi repülőgép, műrepülőgép, siklóernyős, gyalogsárkány, vitorlázó repülő és ejtőerny
ős szállt a magasba és ereszkedett alá. S hogy a fárasztó felfelé tekingetések közepette „földi” érdekességek
is szolgálják a kikapcsolódást, többek között fittness-, gólyalábas-, rendőrségi kutyás-, tűzoltósági
bemutatók, ugrálóvár, kirakodó vásár várta a résztvevőket.
FÉLÉVI ÉRTÉKELŐ
Féléves tevékenységéről tartott sajtótájékoztatót
a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság, ahol
Béndek József vezérőrnagy, a Határőrség országos
parancsnoka értékelte a helyi szervezet
munkáját. Az elmúlt időszak tevékenységét
döntően a szlovén határszakaszra kifelé irányuló
illegális migráció elleni fellépés, a
schengeni felkészülés feladatainak időarányos
végrehajtása, az együttműködő szervekkel való
közös munka új alapokra való helyezése befolyásolta.
Az igazgatóság illetékességi területén
az első félévben 1026 intézkedést regisztráltak,
melyből 804 volt a jogellenes cselekmények,
176 a visszairányítások és 46 a körözéssel
összefüggő esetek száma. 75 személy
esetében kellett eljárni tiltott határátlépés vagy
annak kísérlete szabálysértés miatt, 22 fő esetében
embercsempészés, 49 estében pedig
közokirat-hamisítás miatt került sor büntetőeljárás
megindítására. A határátkelőhelyeken az
egy esztendővel korábbi adatokhoz képest a
személyforgalomban 13, a járműforgalomban
24, a teherforgalomban 40 százalékos növekedést
tapasztaltak. Ttornyiszentmiklósnál 38
százalékkal nőtt a személy-, 53-mal a járműés
72 százalékkal a kamionos forgalom. Az
igazgatóság intézkedéseinek 56 százaléka a
határátkelőhelyeken történt.
HORVÁT MISE
Este 18.30 órai kezdettel horvát nyelvű
szentmisét és azt követően körmenetet tartottak
a homokkomáromi templomban. A szentmisét
Marko Culej varasdi püspök celebrálta.
CSERFŐ JAZZLAND KÉPEKBEN
A tizedik, jubileumi Cserfő Jazzland előestéjén,
az elmúlt évek történéseit bemutató fotó-
és plakátkiállítás nyílt a Honvéd Kaszinó
galériájában. Szakony Attila, Varga György
fotoriporterek, és saját felvételeinek bemutatásával
a kiállítást Halász Gyula rendezte. A
megnyitót követően szólt a jazz is a Tiborcz
Quartet közreműködésével.
ASZFALTOZÁS CSERFŐN
A veszélyes útszakaszok újraaszfaltozásával
megkezdődött a cserfői hegyi út rekonstrukciója.
Az útfelújítás egymillió forintba kerül.
KÖSZÖNET
Megköszönte, és elismerő okleveleket
nyújtott át Litter Nándor polgármester a június
28-i viharkárok elhárításában részt vett
szervezetek képviselőinek a Vasemberház tükörtermében.
Az ünnepségen jelen voltak a
Nagykanizsai Tűzoltóparancsnokság, a Park
Kft., a VIA Kanizsa Kht., a Polgári Védelmi
Kirendeltség, az Ingatlankezelési Intézmény,
és a Közterület-felügyelet vezetői, munkatársai.
Munkájukért többen a város érmét is átvehették
a polgármestertől. Az ünnepség beszélgetéssel
zárult.
KÓRHÁZ, SZAKKÉPZÉSI KÖZPONT
A Városi Kórház vezetése felvette a kapcsolatot
a tulajdonos önkormányzattal mintegy előre
vetítve a jövőben várható működési és fejlesztési
problémákat. Keressük együtt a megoldást
a betegek minél jobb kiszolgálása érdekében
– kezdte sajtótájékoztatóját Szányiné Kovács
Mária, az önkormányzat MSZP frakciójának
tagja. Az önkormányzati képviselő elmondta,
hogy nem tud egyetérteni Cseresnyés Péter
képviselő javaslatával, miszerint, ha a kórháznak
működési gondjai lennének, ajánlják fel a
Zala Megyei Önkormányzatnak működtetésre.
LESZ-NAP A KANIZSA TRENDNÉL
LESZ-Nap címmel, a Kanizsa Trend kft.
valamennyi dolgozóját érintő képzéssorozat
lezáró rendezvényét tartotta meg a társaság,. A
kft. vezetése lehetőséget kíván teremteni munkatársai
számára a rugalmasabb együttműködésre,
az egyes területek közötti kommunikáció
javításával a munka hatékonyabbá tételére.
CSÜTÖRTÖKI RANDEVÚ RÓZSIVAL
A csütörtöki randevú második vendégeként
Demjén Ferenc zenésznek, azaz Rózsinak, a
V-motorock egykori sztárjának tapsolt a közönség
a HSMK előtti téren. A koncert az önkormányzat
támogatásával jött létre, belépődíjat
nem kellett fizetni.
A LAKTANYÁKRÓL
Cseresnyés Péter önkormányzati képviselő
sajtótájékoztatóján a volt laktanyák területén
lévő ingatlanok ügyéről kiemelte: a küzdelem
eredményre vezetett, a város eladhatja a volt
laktanyák területét a törvényben meghatározott
célra. Felvetődik azonban a kérdés, mivel
az elidegenítési tilalom levétele már áprilisban
megtörtént, a vállalkozókat éri-e kár? A feleslegesnek
tűnő bérleti díjak áprilistól való fizettetése
során befolyt összeget beszámítják-e a
vételárba? Mikor vásárolhatják meg a vállalkozók
a bérleményként használt ingatlant?.
KEZDŐDIK A KÉNYSZERKASZÁLÁS
A parlagfűvel, illetve a kényszerkaszálással
kapcsolatos intézkedésekről tartott sajtótájékoztatót,
azt követően pedig szabadhegyi helyszíni
szemlét július 14-én dr. Müller János a Közigazgatási
Osztály osztályvezető-helyettese és
Ring Balázs, a Közterület- felügyelet vezetőhelyettese.
A növényvédelemről szóló törvény
legutolsó módosítása szerint a parlagfű elleni
védekezést a tulajdonosoknak ez év június 30-
ig kellett elvégezni. Aki nem teljesítette, annak
az ingatlanán közérdekű védekezést lehet elren-
2 KRÓNIIKA
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth
Tihamérné. Gyakornok: Dely Marianna. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király
u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154.
Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
JÚLIUS 13.
JÚLIUS 14.
Lapunk híreivel internetező olvasóink ezentúl honlapunkon
kívül más portálokon is találkozhatnak:
www.helyilapok.hu, www.muosz.hu,
www.emagyarorszag.hu
KERESSEN MINKET
A VILÁGHÁLÓN IS!
delni. Ha az ingatlan külterületen van, akkor az
elrendelő határozatot a Zala Megyei
Növényvédelmi Szolgálat, ha belterületen van,
akkor a település jegyzője hozza meg. A törvény
alapján azokat a területeket, ahol a mentesítést
nem végezték el, a földhivatallal együtt
kell megszemlélni és jegyzőkönyvben kell rögzíteni
az ingatlanok pontos adatait. A szemléről
nem szükséges értesíteni a tulajdonost vagy a
használót. Ha ismeretlen helyen tartózkodik a
tulajdonos, nem szükséges megvárni, míg kézhez
kapja az értesítést. Közhírré tétel útján kell
kihirdetni, s a levétel napját követően végrehajtható
a kaszálás. A jegyző kötelezi a használót,
a tulajdonost a költségek megtérítésére. Ez
a Földhivatal adatszolgáltatási díjait és a vállalkozó
munkavégzési díját tartalmazza. A
közbeszerzési bizottság kijelölte a szolgáltatást
teljesítő vállalkozót. A munka elvégzésére
beléphetnek az ingatlanokra az ott tartózkodók
akarata ellenére is. Aki ezt akadályozza, az
növényvédelmi bírságot is köteles fizetni. A
bírságolás 20 ezer forinttól két millió forintig
terjedhet. Ring Balázs elmondta: A felszólítás
után nyolc napon belül kell lekaszálni a tulajdonosoknak
a területeket. Hetven tulajdonost
szólítottak fel június 30-ig, ebből maradt meg
az a 18 tulajdonost érintő 12 terület, ahol el kell
rendelni a kényszerkaszálást. A többi tulajdonos
eleget tett a kötelezettségének.
JAZZ LAND
Idén ismét megrendezték Cserfőn július 14-
16-ig a 10. Jazz Land fesztivált. A program
már 13-án egy fotókiállítással kezdődött, ahol
az elmúlt években készült Jazz Land-es képeket,
plakátokat állították ki. A fesztivál első
napján, 14-én olyan neves előadók léptek fel,
mint az ausztriai Falb Fiction, a budapesti
Nigun és a hollandiai Laki Áki Quartet, melynek
bőgőse, Kém Sándor elnyert egy egy éves
ösztöndíjat New Orleans-ba. A második napon,
pénteken zenélt a nagykanizsai Kanizsa
Big Band, akikkel a közönség együtt tapsolva
élvezte a klasszikus big band számokon kívül
népszerű slágerek átiratait is. Az ausztriai
Kelomat Trió szintén nagy sikert aratott és a
Tiborcz Quartet, ahol Tiborc Iván a fesztivál
megálmodója és művészeti vezetője játszott
szaxofonon. Harmadnap a Whiteful Jazz Quartet
Budapestről, a Don Byron Ivey – Divey
Quartet az USA-ból és a Chameleon Group
Paksról szórakoztatta a közönséget. Don Byron-
ék fellépése előtt Litter Nándor polgármester
egy oklevéllel köszönte meg Balogh Tündének
a 10. Jazz Land fesztivál megszervezéséért
nyújtott segítséget, majd egy torta is átadásra
került. A jó hangulat és a kellemes zene mellé
a Király Vendéglő mesterszakácsai főztek finomabbnál
finomabb ételeket.
VASUTASNAP
Ötvenötödik alkalommal rendezte meg dolgozói
és családtagjai részére egész napos rendezvényét
a MÁV nagykanizsai vezetősége.
Kugler Flórián, a MÁV Rt. Humánpolitikai
vezérigazgatójának és a forgalmi csomópontvezető,
Máté Istvánnak a köszöntője után Litter
Nándor polgármester vasutas síp megfújásával
indította el a MÁV NTE Sporttelepen
megrendezett versenyeket. Délelőtt a gyerekeket
különféle sorversenyek, gyöngyfűzés, rajzverseny
várta, a felnőttek kispályás labdarúgásban,
asztaliteniszben, sakkban mérhették össze
tudásukat. Délután a sörivó verseny zajlott le,
valamint kihirdették az első három helyezettjét
a főzőversenynek, melyre 26 csapat nevezett.
VIHARKÁR, MOZI, KÖZFÜRDŐ
Három napirendi pontot tárgyalt a július
15-re összehívott rendkívüli közgyűlés. Először
a június 28-i viharkárok helyreállítási
költségeihez benyújtható vis maior támogatásról
döntött a testület. A rendkívüli, tornádószerű
vihar okozta károk és a helyreállítások
költségei meghaladták az 50 millió forintot.
A testület 26 millió forintot igényel a
vis maior keretből. Ezt követően két nyertes
pályázat módosítását is megszavazta a testület.
A Dózsa György úton kialakításra kerülő
közfürdő létrehozásának pályázati dokumentációját
benyújtotta a hivatal a megyei
területfejlesztési tanácshoz. A tanács döntésének
értelmében a jövő évben 10 millió forint
támogatásban részesül a fejlesztés. A
megítélt forrás 2 millió forinttal kevesebb az
igényelt összegnél. A különbözetet az önkormányzatnak
a 2006. évi költségvetésében
biztosítani kell. Módosította a testület a volt
városi filmszínház épületének műemlék jellegű
bővítéses rekonstrukciójához kapcsolódó
határozatát is. A megyei területfejlesztési
tanácshoz benyújtott pályázat, a tanács döntése
értelmében 2007-ben 10 millió forintos
támogatásban részesül. A megítélt forrás 15
millió forinttal kevesebb, mint az igényelt
összeg. A különbözetet szintén az önkormányzatnak
kell előteremtenie.
800 MILLIÓ FORINT
Örömteli hírt jelentett be július 15-én, a volt
Thury laktanya területén tartott sajtótájékoztatóján
Litter Nándor polgármester. A Magyar
Területi és Regionális Fejlesztési Hivataltól
kapott értesítés szerint 800 millió forint támogatást
nyert a város a Regionális Operatív Program
pályázati keretében. Ehhez az EU-s támogatáshoz
jön még a 4 százalékos önerő,
kiegészítve magyar forrásokkal. Az önkormányzat
eredetileg 1,1 milliárd forintot igényelt
a Thury laktanya rehabilitációjára, lőszermentesítésére,
a Thury városrész fejlesztésére,
közművesítésre, és egyéb környezetvédelemmel
összefüggő feladatok megoldására. A
csökkentett összegnek megfelelően augusztus
közepéig módosítani kell a pályázatot és egyéb
kiegészítő információkat kell benyújtani. Ezt
követően a szerződéskötés is megtörténhet, és
meg lehet indítani a feltételes közbeszerzési
eljárást annak érdekében, hogy a jövő év
tavaszán elkezdődhessenek a munkálatok.
Olyan projekt-területet alakít ki az önkormányzat,
ahol lakópark építésre, kereskedelmi
és szolgáltató egységek, szórakozóhelyek
kialakítására nyílik lehetőség. A tájékoztatóban
elhangzott: építenek kerékpárutat, sportpályákat
és itt épül fel a városi sportcsarnok.
SZÜLETÉSNAPRA KÉSZÜLNEK
A Zalai Írók Egyesülete az egervári várkastély
lovagtermében tartotta közgyűlését.
Lackner László, az egyesület ügyvezető elnöke
többek között értékelte az egyesület által
kiadott Pannon Tükör kulturális folyóirat elmúlt
évi kiadásának körülményeit, szólt a
szervezeti kérdésekről. A 2004. évi mérlegbeszámoló,
valamint a 2005. évi költségvetés
megtárgyalását és elfogadását követően a tagozatok
vezetői számoltak be munkájukról. A
39 tagot számláló egyesület pozitívan, köztartozás
nélkül zárta az évet. A délutáni órákban
két szakmai előadás hangzott el. Lokális, regionális
és egyetemes irodalom címmel Péntek
Imre főszerkesztő tartott előadást. Felsorolta
a Pannon Tükör égisze alatt megjelent
köteteket, szólt a sikeres valamint a beadott
pályázatokról is. A lap működése kiegyensú-
KRÓNIIKA 3
JÚLIUS 15.
JÚLIUS 16.
4 KRÓNIIKA
lyozottá vált. Sikerült nagyobb neveket „behozni”
és új szerzők is felbukkantak a megyéből.
A szerkesztőség szigorú mércével mér,
nem engedhetnek a szakmai színvonalból. Jónak
és követendőnek tartják a helyi antológiák
megjelentetését, így például az Ünnepi
Könyvhéten megjelent Kanizsai Antológiát.
Profilbővítést jelenthetne a Pannon Tükör
Művészeti Könyvek sorozatban a képzőművészeti
albumok kiadása Fontos esemény előtt
áll az egyesület. Már szervezik a periodika
10. születésnapjának megünneplését. Szeptember
1-től interneten is olvasni lehet az eddig
megjelent mintegy 60 számot. A tervek
között szerepel október 1-jén egy lendvai irodalmi
találkozó, illetve a szakmai együttműködést
erősítő közös honlap a Muravidéki
Magyar Írók Társaságával. Végezetül, Nemzeti,
nemzetiségi, kisebbségi irodalom, az irodalmi
egység jegyében címmel Bencze Lajos
irodalomtörténész tartott előadást.
FÉNYEK, SZÍNEK
Fotókiállítás nyílt július 18-án a Honvéd
Kaszinó galériájában Fények, színek címmel.
Czári Zoltán Richárd első fotókiállítását
Petermann Károly fotóművész nyitotta meg
az alábbiakkal: "Zoli megtalálta a pillanatot,
amelyben gyönyörködhetünk. Itt egy picit
megállhatunk, itt egy picit megpihenhetünk,
de ne feledjük, egy kép akkor kész, ha megnézik."
A 15 képből álló tárlatot augusztus 5-ig
tekinthetik meg az érdeklődők.
MADARAK
A Kanizsai Nyári Színház idei első előadását
a szeszélyes időjárás miatt nem szabadtéri
színpadon, hanem a HSMK színháztermében
nézhette meg a közönség. Arisztophanész:
Madarak című művéből készült két részes zenés
komédiát Pozsgai Zsolt ültette színpadra,
a Budaörsi Játékszín mutatta be. Zenéjét Bergendy
István szerezte. A történet szerint
Euelpidesz és Peisthetairosz (Kertész Péter és
Straub Dezső), a két hétpróbás, vállalkozó
szellemű athéni kalandor útra kel – más lehetőségük
már nincs –, hogy a madarak honában
kezdjen új életet. Alighogy belakják magukat,
érzik, eljött az ő idejük: kis befektetéssel,
hatásos ideológiával megvalósítható Felhőkaukkvár,
a Madarak légből vett városa. A
város, amely elzárja az áldozati füst évezredes,
megszokott útját az Istenek, a legmagasabb
régiók felé. A főbb szerepeket Kertész
Péter, Straub Dezső, Szűcs Sándor, Éles Béla,
Pálos Zsuzsa és Kautzky Armand alakította.
HATÓSÁGI SZEMLE SZABADHEGYEN
Papp Péter önkormányzati képviselő a fogadó
óráin tapasztalt panaszok és a személyes
megkeresések alapján kezdeményezte dr. Kelemen
Marcell jegyzőnél, vizsgálja meg a hivatal,
hogy a Szabadhegyi utcában lévő szarvasmarha
illetve csirkenevelő telep megfelel-e
a lakóövezet szerinti előírásoknak. A jegyző
bejárást hívott össze melyen az állatorvos, az
ANTSZ és a hivatal közigazgatási osztályának
képviselői, valamint néhány panaszos is részt
vett. A hatósági bejárás során a csirkenevelő
telepnél nem találtak szakmai kifogást. A szarvasmarhatelepnél
a trágyaelhelyezés nem volt
szabályszerű. Ott a tulajdonos egy-két éven
belül megszünteti az állat tartást, ezzel a probléma
is megszűnik. A csirkenevelőnél ragaszkodnak
a további üzemeltetéshez. Bár nem
sért a telep állategészségügyi és higiéniai előírást,
szaga zavarja a környéken élőket. A telephely-
engedély megvonása illetve a más telephelyre
költöztetés jelentős, sokmilliós költséggel
járna. Kérdés, ki állja a költségeket? A
szakosztályoknak és a hatósági osztálynak közös
álláspontot kellene kialakítani annak érdekében,
hogy a lakó-pihenő övezetnek nevezett
területek – nemcsak Szabadhegy, hanem
Bagola, Miklósfa, Sánc, Palin – meg tudják
őrizni ezt a funkciót. A vállalkozások számára
megfizethető áron, célszerűbb helyet kell biztosítani,
hogy ne méltatlan helyen folytassák a
tevékenységüket – tette hozzá Papp Péter.
FOGLALKOZTATÁS, LAKÁSÜGYEK
A Cigány Kisebbségi Önkormányzat fogadónapja
után sajtótájékoztatót tartott. Teleki
László és Göndör István országgyűlési képviselők,
akik elmondták, a legfőbb probléma a
munkanélküliség és a lakáshiány. Egyre több
kisebbségi szeretne elhelyezkedni, ám egyenlőre
még csak köztéri munkákat tudnak felajánlani.
Több személyt már aznap el is helyeztek,
akik a segély majdnem dupláját, 37
ezer forintot kapnak munkájukért. A lakásproblémákat
is megpróbálják mielőbb megoldani,
ennek érdekében felvették a kapcsolatot
a Kanizsa KHT-vel, és megpróbálják önkormányzati
bérlakásokban elhelyezni az arra rászorulókat.
MIT TEHETÜNK EGÉSZSÉGÜNKÉRT?
A Free Choice Egészségközpont szervezésében
dr. Lenkei György tartott ismeretterjesztő
egészségügyi előadást július 20-án a HSMK
kamaratermében. Három pontban foglalta öszsze
azokat a lépéseket, amelyeket meg kellene
tennünk egészségünk érdekében.Az első a hiányok
pótlása szervezetünkben. Itt elsősorban
a mikro-tápanyagok, a vitaminok, az ásványi
anyagok fontosságáról beszélt. A második a
mérgek vagy lerakódások eltávolítása szervezetünkből.
A lerakódás és a méreg között az a
különbség, hogy lerakódhatnak olyan anyagok
is a testünkben, amelyek alapvetően nem mérgek,
de ha lerakódnak, káros következményei
is lehetnek. Ilyen pl. a koleszterin, mely önmagában
nem méreg, szükséges, és kell az
emberi test működéséhez, az érfalon lerakódva
azonban elzárhatja az eret. Harmadszor a
rossz testi állapot mentális okának megszüntetése,
a lelki, szellemi egészség biztosítása.
Ezekhez a témakörökhöz nyújtott ismereteket
az előadó, és ajánlotta a bátyja, dr. Lenkei Gábor
Cenzúrázott egészség című könyvét, melyet
a szerző idén városunkban is bemutatott.
KÜLDÖTTSÉG KELETRŐL
Július 21-én hétfős dzsakartai küldöttség
járt Nagykanizsán. A magas rangú politikusokból,
gazdasági szakemberekből álló team
ellátogatott az Ipari parkba, ahol a Nagykanizsán
igénybe vehető logisztikai szolgáltatásokról
tájékoztatta őket Vas István. A megbeszélések
során kölcsönös meghívásokra is sor
került, hiszen a küldöttségi, illetve rajtuk keresztül
az indonéz szakemberek meghívást
kaptak a Kanizsa Napokra, míg a vendégek elmondták,
szívesen látják a helyi üzletembereket
hazájukban, az ott hamarosan megrendezésre
kerülő nemzetközi vásáron. A küldöttség
Nagykanizsáról Zágrábba utazott, hogy a zágrábi
nemzetközi vásár előkészítésében, lebonyolításában
vegyenek részt.
SOLYMOS TÓNI ÁS BARÁTAI
A HSMK előtti téren idén utolsó alkalommal
tapsolhattak a nézők a Csütörtöki randevúnak,
hiszen Sólymos Tóni és barátai előadásával
zárult az idei programsorozat. A koncerten
JÚLIUS 18.
JÚLIUS 19.
JÚLIUS 20.
JÚLIUS 21.
KRÓNIIKA 5
régi Express slágerek és külföldi világslágerek
egyaránt felcsendültek, sokszor a nézők és előadók
együtt énekelték a régmúlt feledhetetlen
dalait. Az örökzöld slágerek hallatán több száz
résztvevő vehetett részt egy nagyszerű időutazáson,
hogy néhány évtizeddel korábbi fiatal
éveire emlékezzék. A mostani tizen-,
huszonéveseknek pedig kiváló alkalom volt ez
a koncert arra, hogy kicsit megismerkedhessenek
azokkal a nótákkal, amelyekre szüleik oly
szívesen ropták a táncot annak idején.
TANGÓ, TANGÓ...
A Zsidó Hitközség és a Zsinagóga
Alapítvány szervezésében jótékonysági koncertet
adott a Zsinagógában az Olaszországban
élő, nagykanizsai születésű Németh Krisztina
operaénekes, a két barát, Paola Chiabudini
zongora és Alexander Ipavec harmonika
kíséretével. A művésznő a koncert elején
elmondta, minden évben egy-egy fellépéssel
szeretne hozzájárulni a gyönyörű épület
felújításához. A koncert hallgatósága Astor
Piazzola csodálatos zenéjével ismerkedhetett
meg, melyet a zeneszerző nem táncra, hanem
hallgatóság számára írt.
MŰEMLÉKEN FALFIRKA
Egyre jobban elszaporodtak városunkban az
épületek falain és a közterek szobrain éktelenkedő
graffitik. Ezek eltűntetése sokba kerül,
arról nem is beszélve, hogy az effajta cselekmény
büntetendő. Három fiatal megkereste
Röst János alpolgármestert, és arra kérték, találjanak
ki valamit közösen annak érdekében,
hogy mindkét tábor elégedett lehessen. Bíró
Dávid, Farkas Roland és Farkas Sándor azt
javasolták, jelöljenek ki a városban egy olyan
falat, ahová legálisan lehet graffitit fújni. Meg
is született a döntés – tudtuk meg az alpolgármester
sajóttájékoztatóján. A mozit körülvevő
palánk keleti oldala lett az a fal, ahol
nyugodt lélekkel lehet használni a festékszórókat
és egyéb, alkotáshoz szükséges kellékeket.
A MUNKANÉLKÜLISÉG ELLEN
Közös tájékoztatót tartott Litter Nándor polgármester
és Kis Ambrus a megyei munkaügyi
szervezet vezetője, mivel a későbbiekben közösen
kívánnak fellépni a munkanélküliséggel
szemben, a rendelkezésükre álló eszközökkel
segíteni kívánják a munkahelyteremtést. Az
önkormányzat májusban módosított rendeletével
még jelentősebb kedvezményeket kíván
nyújtani azoknak a vállalkozásoknak, amelyek
fejlesztéseik, beruházásaik folytán csökkentik
a munkanélküliséget. A városban ötven, száz
olyan vállalkozás működik, amely a kedvezmények
érvényesítésére alkalmas lehet, jóllehet
eddig kérelem még nem érkezett. Kiss
Ambrus a már korábban meghirdetett lehetőségekről
szólt, elmondta, hogy bértámogatásban,
átképzési támogatásban, utazási költségtérítésben
részesülhetnek azok a vállalkozások,
amelyek a feltételeknek megfelelnek,
és kérelmet nyújtanak be támogatási formákra.
A lehetőségekről mind az önkormányzat,
mind a Zala Megyei Munkaügyi Központ felvilágosítást
ad az érdeklődőknek.
FIDESZ BÍRÁLAT
Egy órával a buszos városnézés előtt Litter
Nándor polgármestert bírálta e programért sajtótájékoztatóján
Cseresnyés Péter a Fidesz helyi
elnöke. Úgy vélte, a kötelezően elvégzendő feladatot
hatalmas eredményként tünteti fel a városvezetés,
míg a problémákat folyamatosan a szőnyeg
alá söprik. Javasolta, hogy a buszos túra
egyetlen célállomása a Munkaügyi Központ Fő
úti kirendeltsége legyen, ahol, egy a munkanélküliekért
emelt képzeletbeli kopjafa előtt minden
egyes utcára tett nagykanizsaira emlékezzen a
polgármester egy perces néma főhajtással.
BUSZBÓL NÉZETT BERUHÁZÁSOK
Litter Nándor polgármester autóbuszos városnézés
keretében mutatta be az érdeklődőknek
a már megvalósult, illetve jelenleg is folyamatban
lévő beruházásokat, és ismertette a
városvezetés jövőre vonatkozó elképzeléseit
is. Az eddig itt helyben példátlan kezdeményezés
ötlete a nyíregyházi városvezetéstől
származik, tudtuk meg Litter Nándortól. A
buszos beruházás-mustra a Városháza elől indult.
A különjárat érintett minden olyan pontot,
ahol az elmúlt években történt valami, illetve
azokat, ahol a közeljövőben fog. Jártunk
a strandon, az Ipari Parkban, érintettük a GE
által fejlesztett területet, megnéztük a Gábor
Laktanya egykori rakétasilójának felújítását,
szó esett a nemrégiben átadott új bútoráruházról,
a mellette megvalósuló, múltunk egy darabját
felidéző régészeti bemutatóhelyről. Litter
Nándor beszélt a Magyar utcán megvalósuló
tervekről is, az útépítésekről, a vasúti pálya
meghosszabbításáról. Megtekinthettük az
új kórházi épületet, a Dózsa György utcai lakásberuházásokat,
hallhattunk a tervezett elkerülő
utakról, körgyűrűkről. Szó esett befektetők
által építendő mélygarázsokról, újabb
áruházlánc betelepülési szándékáról, az idősek
számára kialakítandó termálmedencéről.
Akik még nem látták, most megnézhették,
milyen kulturált körülmények között élhetnek
a fogyatékkal élők új 􀄥rhajós utcai otthonukban,
s hallhattunk a Csónákázó-tóval kapcsolatos
elképzelésekről is.
CIGÁNY HOLOCAUST
Tizedik alkalommal emlékeztek meg a Vár
úti Cigány Holocaust Emlékműnél az
Auschwitz-Birkenau II. E táborban 1944. augusztus
2-ről 3-ára virradóra bekövetkezett
több mint háromezer cigány származású ember,
férfi és nő, gyermek és idős kivégzéséről.
Dr. Göncz Kinga, az Ifjúsági, Családügyi,
Szociális és Esélyegyenlőségi Miniszter megemlékező
levelét Horváth István Radnóti-díjas
versmondó olvasta fel a megjelenteknek.
– Tenni kell annak érdekében a roma közösségeknek
is, hogy valós adatokat kapjunk arról, mi
is történt a II. világháború idején a cigánysággal
– mondta Teleki László, az ICsSzEM politikai
államtitkára, a helyi CKÖ-elnöke.
Megemlékező beszédet mondott még többek
között Litter Nándor, Göndör István és dr.
Balogh Miklós országgyűlési képviselő, dr.
Suchman Tamás Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal
politikai államtitkára is. Több mint 40
egyesület, roma szervezet, cigány kisebbségi
önkormányzat, a Polgármesteri Hivatal, önkormányzati
képviselők, országgyűlési képviselők,
a Zsidó Hitközség helyezte el kegyeleti
koszorúit az emlékműnél. A délelőtti sporteseménnyel
kezdetét vevő rendezvény az esti
Mága Zoltán hegedűművész és Bangó Margit
művésznő nagysikerű koncertjével zárult.
NYERTES PÁLYÁZAT
Az Ipari Park közművesítéséhez 375 millió
forint uniós illetve állami támogatást nyert a
város, melyből megépítésre kerül az „A” jelű,
a 74-es utat a régi 7-essel összekötő több
mint 1,5 km-es út, s az összesen 418 millió
forintos beruházás keretében feltárásra kerül
az Ipari Park mintegy negyven hektáros északi
része, megoldható lesz a közvilágítás és a
csapadékvíz elvezetése – mondta sajtótájékoztató
keretében Litter Nándor polgármester.
A városnak az összköltség 4 százalékát
kell fedeznie – fűzte hozzá a Pályázati Iroda
vezetője, Palángi Krisztina. Az út megépítése
nagyban hozzájárulhat a belváros forgalomcsillapításához
is – egészítette ki az elhangzottakat
a Városfejlesztési Osztály munkatársa,
Wegroszta Zoltán.
JÚLIUS 22.
JÚLIUS 26.
JÚLIUS 25.
JÚLIUS 29.
JÚLIUS 28.
6 A NYÁR VESZÉLYEII
Június utolsó napjaiban alaposan elbánt velünk
az időjárás. A hirtelen lezúduló vízáradat,
a viharos erejű szél és a dió nagyságú
jég talán emberemlékezet óta nem tapasztalt
károkat okozott városunkban és a környéken.
Néhol fák dőltek házakra, utakra, kerítésekre,
máshol 10-12 centinyi esővíz hömpölygött az
utakon, volt, ahol elmosta az ár a kerteket,
megtöltötte a pincéket, derítőket vagy többcenti
vastagon terített be a jég mindent a környéken.
Mindeközben pedig a 105-ön szinte
megállás nélkül csörgött a telefon…
A viharos napok emlékeiről, az ekkor szerzett
nem mindennapi tapasztalatokról és a
nyár egyéb veszélyeiről Egri Gyula tűzoltóparancsnokkal
beszélgettünk.
– Hogyan teltek azok a napok a Tűzoltóságnál?
– Szinte megállás nélkül csörögtek a telefonkészülékeink,
az első hívást június 28-án
16 óra 47 perckor regisztráltuk, a jelzés szerint
Szepetneken egy fa dőlt rá egy épületre.
Ekkor még csak a környéken tombolt a vihar,
aztán este fél 7 körül Kanizsán is elkezdődött.
A városra 16 perc alatt 21,7 mm csapadék
zúdult, helyenként jégesővel társítva. Berendeltem
a teljes pihenőállományt, hiszen ennek
a tömeges beavatkozási igénynek csak így
tudtunk eleget tenni. Több kolléga hozta magával
a saját motorfűrészét is, hogy eszközhiány
se lassíthassa a munkánkat. Egész éjjel
és másnap is folytak a beavatkozások, aztán
mire a vége felé közeledtünk volna, újra rázendítettek
az égiek, elsősorban a környéki településeken.
Szepetneken például 3 óra alatt
42,5 mm eső esett. Nem csoda hát, ha nem
volt hova elfolynia egyik pillanatról a másikra
a csapadéknak! Három nap alatt kb. 250
bevetésünk volt.
– Hogyan látja, mennyire vannak felkészülve
a települések az ilyen esetekre?
– Szerencsére nem túl gyakoriak az ilyen
viharok, talán ezzel is magyarázható, hogy a
csapadék- illetve vízlefolyó árkok, elvezetők
sok helyen nincsenek rendesen kitisztítva,
egyik-másik falu határában a valamikori
nagy vizesárkok eltűntek. Csak az ilyen típusú
veszélyhelyzetben derül ki, mekkora szükség
lenne rájuk!
– Az elmúlt hetekben közlekedési balesetekhez
is gyakrabban hívták segítségül a kanizsai
tűzoltókat, mint máskor.
– Sajnos valóban több balesetnél kellett
helytállnunk az utóbbi időben, főként a 7-es
úton. Egyre több a halálos kimenetelű, csonkolásos,
illetve a nagy vagyoni kárral járó
baleset. Az autósok egy része a sebességkorlátozó
tábla ellenére sem veszi figyelembe,
hogy az út minősége miatt lassabban kellene
haladni. A nyári meleg napokon a bitumen
fellágyul, és a soktonnás kamionok kerekei
több centis árkokat vájnak az útba. A nyomtávuk
sem egyezik a gépkocsikéval, ami tovább
nehezíti a közlekedést. A közlekedési balesetek
másik gyakori oka nyáron a vakációra indulók
könnyelműsége. Sokan a nyaralás előtti
utolsó munkanapjukon még helytállnak a
munkahelyükön, aztán hazamennek, bepakolnak
a gépkocsiba, és fáradtan, pihenés és alvás
nélkül még este vagy éjszaka nekivágnak
az utazásnak. Pihenőket sem tartanak, szeretnék
minél előbb elérni úti céljukat. Nagy felelőtlenség
ez nem csak önmagukkal, hanem
családjukkal, és valamennyi közlekedővel
szemben is. Ami pedig a mi munkánkat illeti:
a nemrégiben munkába állított speciális darunknak
köszönhetően valamennyi mentési
munkálatot nagyon rövid idő alatt el tudtuk
végezni, úgyhogy szinte nem volt fennakadás
a közúti közlekedésben. Ez a munkaeszközünk
egyébként a viharok esetében is komoly segítséget
jelentett, például a kidőlt fák eltávolításában.
– Végezetül ejtsünk néhány szót a nyári tüzekről
is.
– Míg tavaly a szárazság miatt, illetve a
nem megfelelően előkészített szemétégetéseknek
"köszönhetően" több esetben kellett tűzoltáshoz
vonulnunk, addig ezen a nyáron mindez
eddig nem okozott problémát. Ebben az
esztendőben még nem történt haláleset az illetékességi
területünkön tűzeset miatt. A nyár
derekán járunk, így akár több hetes kánikula
is előfordulhat még az idei nyáron, de bízunk
abban, hogy szárazság esetén is ritkán riasztanak
bennünket emberi felelőtlenség, gondatlanság,
könnyelműség miatt fellobbanó
lángokhoz.
LÁNGLOVAGOK VIZES NYARA
Az időjárás miatti fronthatások megviselik
a szervezetet. Főleg azokét, akik amúgy is
érzékenyek erre. Koncz Tibor a nagykanizsai
mentőszolgálat vezetője elmondta, a frontok
érkezése előtt egy héttel már kapnak riasztásokat
kisebb-nagyobb rosszullétekkel kapcsolatban.
Általában idősebb emberekre jellemző
a nagy meleg miatti ájulás, ami a vérnyomás
leesésének következménye. Ilyenkor,
ha nem hívják a mentőket, mindenképpen
fektessék a hátára az eszméletét vesztett
személyt, a lábait polcolják alá és rakjanak
vizes borogatást az illető mellkasára és homlokára,
hogy az agy vérkeringése rendbe jöjjön.
A nagy melegben, ha lehet, ne menjünk
a napra, illetve ne tartózkodjunk kint hosszabb
ideig, valamint fogyasszunk bőséges
mennyiségű folyadékot, hideg ásványvizet.
ÁJULÁSOS
ROSSZULLÉTEK Nyár. Erről a szóról mindenkinek a napsütés,
a forróság, a fagyi és a strand jut eszébe.
Ám ezen a nyáron inkább az esőé, a viharoké
volt a főszerep. Czoma Péterrel, a Városi
Strand igazgatójával beszélgettem arról, mekkora
a vendégforgalom idén a strandon.
– Nincs velünk az időjárás ezen a nyáron.
Június 17-én, nyitás után jó volt a forgalom,
utána viszont elég gyér. Sajnos több nap telt
el úgy, hogy rossz idő volt. Az augusztusban
reménykedünk még. Az új gyermekmedence
viszont hozta azt, amire számítottunk. A sekélyebb
vízű gyermekpancsoló és a kör alakú
medencerész gombával és csúszdával is igen
népszerű. Visszatértek azok a régi kedves vendégeink,
akik azért nem hozták eddig gyermekeiket,
mert a régi medencét – egy 72 (!) éves
medence – nem szerették a gyerekek. Áraink
alacsonyak, az országban nincs még egy
olyan fürdő, ami ilyen áron kínálja a belépési
lehetőséget. Az idén is a karbantartás miatt
augusztus 22-én bezár a fedett medence. A
tervek szerint szeptember 4-én újra kinyitjuk
a fedett részt, ám akkor már a strand bezár és
csak jövő nyáron nyitja meg újra kapuit.
STRANDOLNI JÓ!
A NYÁR VESZÉLYEII 7
Milyen munkát végeznek a diákok, és milyen
balesetvédelmi oktatásban részesülnek?
– kérdeztük a diákokat foglalkoztató egyik
város széli benzinkút vezetőjétől, Horváth
Zoltántól.
– Az egyszerű tűz-, baleset-, biztonság- és
munkavédelmi oktatást kétszer két órában tőlem
kapják meg még munkába indulás előtt.
Ugyanígy a saját orvosomhoz is én vittem el
őket. Nem könnyű egy péntek éjszakát, vagy
szombati napot ledolgozni, amikor 30-40 ezer
ember megy át a határon, s jelentős részük betér
hozzánk. Kiszámoltuk: hat-nyolc kilométernyi
távot is megtesznek a betonon összesen
egy múszak alatt, annyit mozognak a kútnál a
fiatalok. S teszik ezt maximális odafigyeléssel,
véletlenül sem hibázhatnak, ne keverhetik öszsze
az üzemanyagokat. Mivel a fiuk placcosként
dolgoznak, a pénzhez nem nyúlnak hozzá
a kasszában. Tankolás közben figyelni kell nekik
a kútoszlopok tetején lévő tankolás jelzőt
is. Ebben nagy segítséget jelentenek, hiszen
előfordul, hogy valaki megtankol kint, bejön
az üzletbe, vesz egy rágógumit, és csak azt fizeti
ki. A fiúk ilyen esetben udvariasan megkérdezik,
hogy fizetett-e. Arra kell törekedniük,
hogy mindenkit udvariasan kiszolgáljanak.
Vannak közöttük, akik idegen nyelvet is beszélnek.
Persze vannak kevésbé népszerű feladataik
is, mint például össze kell szedni velem
együtt a kedves vendég által elszórt szemetet,
cigaretta csikket. Áruátvétel esetén az áru bepakolása,
a virágöntözés, a mosó, a kútoszlop
takarítás is a feladatuk. Ismerniük kell az akciókat,
ezt a folyamatos munka közben hamar
megtanulják. Van aki régóta visszajár hozzánk.
Három éve vagyok munkakapcsolatban
a MELÓ DIÁK-kal. Így sem kerül többe, mintha
két hónapra alkalmaznék valakit, s ennyi
időre elég is, mert az év egyéb szakában már
nincs ekkora forgalom. Ráadásul jóval kevesebb
utánajárással, adminisztrációval jutok az
igényelt munkaerőhöz.
– Történt-e már diákbaleset a benzinkútnál,
és mire kell odafigyelni, hogy ezt elkerüljék?
– Soha nem történt baleset. Arra kell nekik
odafigyelniük, hogy ne üsse el őket az autó!
Fogadni kell a beérkező vendégeket a napszaknak
megfelelő köszönéssel, közben a kijáró
autókra is figyelni kell, hiszen gyakran előfordul,
hogy a kisgyerekek váratlanul kipattannak
az autóból. A benzinkút nem veszélyes
üzem, a visszacsapó szelepek, korszerű biztonsági
berendezések biztosítják a tűzvédelmet.
Egy veszélyes üzem van, az autógáz, de
nekik nem engedem a betöltését. Hogy lekopogjam,
rablás, vagy betörés még nem fordult
elő, az ember ettől fél a legjobban. A diákok
úgy soha nem dolgoznak, hogy legalább két
felnőtt, de inkább három ne legyen velük.
Ügyelünk rá, véletlen se érje attrocitás őket
Egy felnőtt jobban tudja kezelni azokat a
megjegyzéseket, amiket például a benzinár
emelés miatt tesznek az ügyfeleink. Igazából
felnőtt emberek, elmúltak 18-20 évesek, lehet
hogy őnekik könnyebb lenne megvédeni bennünket,
mint nekem őket. Örülök annak, hogy
rendkívül értelmes fiatalokat küld ki az iroda
hozzánk. Értékelik azt, hogy ide jöhettek dolgozni.
A keresetüket egyébként egy kis borravalóval
is megemelhetik, amit a saját rátermettségüknek,
ügyességüknek köszönhetően
kapnak, az náluk is marad.
Ott jártunkkor Szinyéri Kristóf volt műszakban,
aki Pécsre jár jogi asszisztens képzésre.
Ő most van itt először a benzinkúton.
Keresete egy részét tengerparti nyaralásnál
költi el, a másik része meg jól jön az iskolakezdéshez.
Jövőre is szeretne visszajönni,
megkedvelte ezt a munkahelyet. .
A nyár közepén járunk. Mekkora
az érdeklődés, és milyen
munkát tudnak ajánlani a diákoknak?
– kérdeztük Herczeg Károlytól,
a MELÓ-DIÁK Észak-
Nyugat Dunántúli Régió nagykanizsai
kirendeltségének vezetőjétől.
Az országos hálózattal rendelkező
cég gyóri központjához
négy megye tartozik.
– Rengeteg diák fordul meg
nálunk. Tagbázisunk az utóbbi
hetekben szinte a duplájára növekedett.
Aki nálunk szeretne dolgozni,
beiratkozik hozzánk, és a
mi szervezésünkben mhet a cégekhez.
Ennek az az előnye, hogy
munkaszerződéssel, biztosítással
rendelkeznek és munka- illetve
tűzvédelmi oktatásban is részesülnek
nálunk. Ezen oktatásból
többek között megtudhatják, milyen
jogaik és kötelezettségeik
vannak munkavégzés során, mekkora
súlyt emelhetnek, mi a tűzoltóság
telefonszáma. A munkahelyeken
is történik speciális munka-
és tűzvédelmi oktatás. Odafigyelünk
arra is, kit milyen munkára
küldhetünk ki, nemcsak a
korhatári szabályozást vesszük figyelembe.
Sajnos jelenleg nem
tudunk annyi munkát adni, mint
amennyi az érdeklődő. Egyik legnagyobb
partnerünknél, ahol
több éven keresztül tudtunk csomagolási
munkát végezni, idén
csendesebb időszak jellemző a
termelésükre, így a diákmunkára
is jóval alacsonyabb az igény.
Azért így is több kisebb-nagyobb
cégnél dolgoznak a diákok a városban.
Csomagolási munkákra,
adatrögzítésre, szórólapterjesztésre
van lehetőség évközben is,
de a nyár az igazi szezon. Sokan
dolgoznak az egyik nagy áruházban
árufeltöltőként és pénztárosként.
Most ez a legnépszerűbb!
Szintén egy nagyobb cégnél adatrögzítéses
munkákra fogadnak fiatalokat,
akik ez idő alatt akár a
számítógépes ismereteiket is bővíthetik.
– A cégek jelentkeznek, vagy
önök kopogtatnak be hozzájuk?
– Mindkét eset előfordul, mi is
próbálunk piacot kutatni, s ezáltal
bővíteni munkalehetőségeinket,
de a cégek is gyakran keresnek
minket. Mivel már közel
nyolc éve dolgozunk a városban,
ismerik a szolgáltatásaink előnyeit,
így több partnerünket már
visszatérőként üdvözölhetjük.
– Hány éves kortól jelentkezhetnek
a kirendeltségen?
– A 16. életévüket betöltött
nappali tagozaton tanuló fiatalokat
fogadjuk, de vannak bizonyos
munkák, ahol csak 18 év felett
dolgozhatnak, ugyanígy éjszakai
munkát is ettől az életkortól végezhetnek.
Ebből adódóan, kevésbé
hagyományos jellegű munkát
végez éppen négy diák az M7-
es várost elkerülő szakaszánál lévő
benzinkútnál. Szeretnek ott
dolgozni és a megbízó is elégedett
velük. Nemcsak Nagykanizsán,
hanem Letenyén is van új
partnerünk, ahol egy fafeldolgozó
cégnél dolgozunk. Zalakaroson is
dolgozik rajtunk keresztül egy-két
fő, valamint a letenyei határátkelőnél
kérdőíves feladatot látunk
el, amit közbeszerzési pályázaton
nyertünk. Igyekszünk nyitni több
irányba. Több partnerrel kell
rendelkeznünk, hogy tudjunk a
diákoknak munkát adni és nekünk
is megérje a tevékenység.
– Mennyit kereshetnek a diákok?
– Alapban bruttó 328 forint
óránként, amiből egy százalék
munkavállalói járulékot vonunk le.
Több munkánál ennél magasabb
az óradíj. Ha több műszakban dolgoznak,
erre az összegre még rájönnek
a törvény által meghatározott
pótlékok. Naponta 2600-3500
forintig lehet keresni, attól függően,
milyen munkáról van szó.
NÉPSZERŰ NYÁRI DIÁKMUNKÁK
A BENZINKUTAS, HA DIÁK
Kétszer egyhetes tábornak ad otthont Kistolmács július 25-től augusztus
7-ig. Az első héten a kanizsai Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége, a pécsi
Khetanipe Egyesülettel és a zalaszentbalázsi ,,Adj Esélyt” Független
Cigány Társadalmi Szervezettel közösen szervezett nyári tábort 62 zalai
hátrányos helyzetű roma gyermek részére. A második héten a DRVSZ-nek
köszönhetően Nagykanizsa és vonzáskörzetéből újabb 32 fiatal ismerkedhetett
meg a táborozás élményével. A színes délelőtti programok között
szerepel rendőrségi bemutató, nyelvoktatás, környezetvédelmi foglalkozások,
a képzőművészetekkel, a fazekas mesterséggel való ismerkedés. Délután
fürdőzéssel, kirándulással töltik szabadidejüket a táborlakók.
Nagy József György, a DRVSZ elnöke elmondta, hogy szeretnének
minél több 6-14 évest bevonni a nyaraltatásba. Akad, aki három éve
táborlakó volt, most pedig, mint ifjúsági segítő vesz részt a tábor életében.
Az idén immár harmadik alkalommal lebonyolított programot pályázati
pénzből valósította meg az egyesület. Jövőre is szeretnének
hasznos és tartalmas szabadidő eltöltést biztosítani a halmozottan hátrányos
helyzetű roma gyerekeknek.
TÁBOROZNI JÓ!
8 MOZAIIK
Statisztikai számjel:20532446703257120
A VIA KANIZSA VÁROSÜZEMELTETŐ KHT.
KÖZHASZNÚ EREDMÉNYKIMUTATÁSA 2004. ÉVRE
Adatok ezer Ft-ban
Sor A tétel megnevezése Előző év Tárgyév
1. A. Összes közhasznú tev. bev. 508 202 540 824
2. 1. Közh. működésre kapott tám. 69 290 61 797
3. a.) alapítótól
4. b.) központi költségvetésből 56 060 58 280
5. c.) helyi önkormányzattól 8 209
6. d.) egyéb szervezettől 5 021 3 517
7. 2. Pályázati úton elnyert tám. 33 297
8. 3. Közh. tev.-ből származó bev. 437 464 439 473
9. 4. Tagdíjból származó bevétel
10. 5. Egyéb bevétel 1 448 6 257
11. 6. Aktivált saját telj. értéke
12. a.) saját termelésű készlet állományvált.
13. b.) saját előállítású eszközök akt.értéke
14. B. Vállalkozási tevékenység bev. 4 169 66 782
15. C. Összes bevétel 512 371 607 606
16. D. Közhasznú tevékenység ráfordításai 510 631 540 510
17. 1. Anyagjellegű ráfordítások 399 527 400 710
18. 2. Személyi jellegű ráfordítások 101 683 127 418
19. 3. Értékcsökkenési leírás 5 057 5 234
20. 4. Egyéb ráfordítások 3 489 2 291
21. 5. Pénzügyi műveletek ráfordításai 641 530
22. 6. Rendkívüli ráfordítások 234 4 327
23 F. Vállalkozási tevékenység ráfordításai 1 722 66 744
24. 1. Anyagjellegű ráfordítások 811 49 481
25. 2. Személyi jellegű ráfordítások 834 15 734
26. 3. Értékcsökkenési leírás 42 646
27. 4. Egyéb ráfordítások 28 283
28. 5. Pénzügyi műveletek ráfordításai 5 66
29. 6. Rendkívüli ráfordítások 2 534
30. F. Összes ráfordítás 512 353 607 254
31. G. Adózás előtti eredmény 18 352
32. Adófizetési kötelezettség
33. I. Tárgyévi vállalkozási eredmény 2 447 38
34. J. Tárgyévi közhasznú eredmény -2 429 314
TÁJÉKOZTATÓ ADATOK
35. A. Személyi jellegű ráfordítások 140 338
36. 1. Bérköltség 98 889
37. ebből: - megbízási díjak 1 988
38. - tiszteletdíjak 825
39. 2. Személyi jellegű egyéb kifizetések 4 299
40. 3. Bérjárulékok 37 150
41. B. A szervezet által nyújtott támogatások
42. ebből: A kormányrendelet 16. §(5) bekezdése szerinti kötelezettségként
elszámolt és továbbutalt , illetve átadott támogatás
Előző év(ek) módosításai (ezer Ft-ban) nem volt
Via Kanizsa Városüzemeltető Kht.
Nagykanizsa, Zrínyi Miklós út 35.
Gáspár András a szervezet vezetője
Statisztikai számjel: 2091015271157120
A NAGYKANIZSAI GAZDASÁGFEJLESZTŐ KHT.
KÖZHASZNÚ EREDMÉNYKIMUTATÁSA 2004. ÉVRE
Adatok ezer Ft-ban
Sor A tétel megnevezése Előző év Tárgyév
1. A. Összes közhasznú tev. bev. 33 440 21 044
2. 1. Közhasznú működésre kapott támogatás
3. a.) alapítótól
4. b.) központi költségvetésből
5. c.) helyi önkormányzattól
6. d.) egyéb szervezettől
7. 2. Pályázati úton elnyert támogatás
8. 3. Közh. tev.-ből származó bevétel 30 150 11 044
9. 4.Tagdíjból származó bevétel
10. 5.Egyéb bevétel 3 290 10 000
11. 6. Aktivált saját teljesítmények értéke
12. a.) saját term. készletek állományvált.
13. b.) saját előállítású eszközök akt. értéke
14. B. Vállalkozási tevékenység bevétele 26 290 20 810
15. C. Összes bevétel 59 730 41 854
16. D. Közhasznú tevékenység ráfordításai 33 664 22 511
17. 1. Anyagjellegű ráfordítások 25 540 6 626
18. 2. Személyi jellegű ráfordítások 7 046 5 149
19. 3. Értékcsökkenési leírás 767 1 006
20. 4. Egyéb ráfordítások 311 9 730
21. 5. Pénzügyi műveletek ráfordításai
22. 6. Rendkívüli ráfordítások
23 F. Vállalkozási tevékenység ráfordításai 27 221 22 460
24. 1. Anyagjell. ráf. közh. műk. kapott tám. 20 490 6 576
25. 2. Személyi jellegű ráfordítások 5 838 5 147
26. 3. Értékcsökkenési leírás 635 1 006
27. 4. Egyéb ráfordítások 9 731
28. 5. Pénzügyi műveletek ráfordításai
29. 6. Rendkívüli ráfordítások 258
30. F. Összes ráfordítás 60 885 44 971
31. G. Adózás előtti eredmény -1 155 -3 117
32. Adófizetési kötelezettség
33. I. Tárgyévi vállalkozási eredmény -931 -1 650
34. J. Tárgyévi közhasznú eredmény -224 -1 467
TÁJÉKOTATÓ ADATOK
35. A. Személyi jellegű ráfordítások 11 014
36. 1. Bérköltség 7 270
37. ebből: - megbízási díjak 1 277
38. - tisztelet díjak 720
39. 2. Személyi jellegű egyéb kifizetések 557
40. 3. Bérjárulékok 2 467
41. B. A szervezet által nyújtott támogatások
42. ebből: A kormányrendelet 16. §(5) bekezdése szerinti kötelezettségként
elszámolt és továbbutalt , illetve átadott támogatás
Előző év(ek) módosításai (ezer Ft-ban) nem volt
Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht.
Nagykanizsa, Király út 47.
Hiesz Miklós a szervezet vezetője
KULTÚRA 9
A közelmúltban mutatták be a Pázmány
Péter Katolikus Hittudományi Egyetemen a
Magyar Katolikus Lexikon 10. kötetét. A lexikon
egyik társszerzője dr. Márkus Ferenc
nyugalmazott tanár.
– A Szent István Kiadó gondozásában az
1870-es évek második felére készült el az
egyetemes magyar enciklopédia 13 kötete. A
XX. század sok-sok változást hozott, ami kívánatossá
tette újabb lexikon kiadását. Ez Bangha
Béla jezsuita atya vállalkozása volt, a Katolikus
Lexikon címet viselte és 1931-33 között
négy kötetben jelent meg. Hatvan évvel később
indult útjára az 1980-as vállalkozás, és folytatódik
mind a mai napig. Nemcsak a katolikum
kötelékébe tartozó magyarországi, európai,
világviszonylatban élő címszavak kerültek be
a kötetekbe, hanem mindaz, ami magyar. Azok
a magyar ismeretek, amelyek egyháziak, a
katolikummal, egyáltalán a kereszténységgel
kapcsolatban vannak, és természetesen azok a
címszavak hordozta ismeretek, amelyek a magyar
történelemben, a magyar művelődéstörténetben
gyökereznek. A szépirodalmi emlékektől
az iparművészetig, főként egyházi fogantatású
kegytárnak nevezett iparművészeti
alkotásokig, az érméken, a zászlókon át egészen
a címerekig beletartozik minden. Óriási
vállalkozás! A címszójegyzék maga egy nagy
kötet, melynek minden oldalán apró betűkkel
szedett négy hasábos felsorolással találkozhatunk.
A munkára felkért szerzők a címszó szerint
dolgoznak. Az 1993-as első kötettől a mai
napig 10 kötet jelent meg, és kötetenként 900-
1020 oldalnyi szöveget tartalmaznak. Még
négy kötet hátra van. A címszójegyzék örökké
bővül, ezeket is meg kellene írni. Erre való a
pótkötet. 1996-ban csatlakoztam a munkához,
a harmadik kötettől egészen a 10. kötetig elszórva
megtalálhatók az írásaim.
– Mi volt az ön feladata?
– Valójában egy nagy munkára kértek fel, a
magyar irodalom 1000 éves kurzusának, folyamának
megírására. Mivel ez nem a szokásos
szócikk terjedelem, hanem majdnem könyv
terjedelem, nem is jelenhetett meg egyetlen, a
2000 éves, ezredfordulós kötetben, hanem a
reformkortól napjainkig húzódó irodalmi
szépirodalmi történések, majd az újabb magyar
irodalom címszó alatt egy „Ú” betűs kötetben
fognak megjelenni, és ott fejeződik be.
– Ezen kívül végzett még egy komoly munkát!
– Ez az európai keresztény irodalom 2000
évének áttekintése volt, ami inkább lexikonszer
ű, mint a magyar irodalom vállalkozása. Mivel
itt magyar forrásokra alig-alig lehetett
bukkanni, így a használható nyelvtudásomat
elővéve, főként német forrásból kellett a szükséges
ismereteket összegyűjteni és megírni.
Ezen kívül, ami szintén tanulmány terjedelmű
volt és a lexikonban rövidítve jelenhetett meg
a héber költészetről, nyelvről és a héberekről
írott együttes. Különböző kötetekben 50 más
szócikk jelent meg eddig az általam írottak közül,
de most is dolgozom, a „P” betűtől kezdődött
az újabb küldetésem. Pilinszky János életét,
műveit, és a róla szóló irodalomtörténeti
recenziókat összegyűjtve haladok előre Vörösmarty
és Zrínyi irányába. Nemcsak írókat,
költőket szólaltatok meg, de olyan nagy egyéniségekről
is írok, mint. pl. Prohászka Ottokár.
E pillanatban éppen Sík Sándorral foglalatoskodom.
Nagyon sokan dolgozunk a Katolikus
Lexikonnál a kitűnő főszerkesztő, dr. Diós
István és Viczián János szerkesztő vezetésével.
Nyugdíjba vonulásom után ez a legszebb
elfoglaltság amit a sors nekem juttatott. Nagy
köszönettel tartozom a Jó istennek, hogy megajándékozott
ezzel az öregkori szép és komoly
elfoglaltsággal, másodsorban a családon belül
mindazoknak, akik hozzásegítenek ahhoz,
hogy folyamatosan, megszakítás nélkül tudjam
végezni a munkát.
MURAI HELLA BÉCSBE UTAZIK
Több mint egy hónappal ezelőtt jutott a
nagykanizsai Thúry György Múzeum birtokába
az a koponyatető, amit egy muramenti kavicsbányából
emelt ki a kotrógép kanala hét
méter mélységből, a víz alól. A bányatulajdonos,
egyéb csontokkal együtt bevitte a koponyatetőt
a múzeumba, ami első pillantásra felkeltette
érdeklődésüket. Feltételezni lehetett,
hogy több ezer évvel ezelőtt élt ember koponyája
van előttük.
– Első látásra mit lehet megállapítani? – kérdeztük
dr. Horváth László múzeumigazgatót.
– Olyan típusú ez a koponya, ami nagyon
közel áll a mai modern emberhez. Egyik jellegzetessége
a szemöldökdudor. Ha ilyen emberrel
találkozik valaki az utcán, semmi különöset
nem tapasztal. A koponyatető hosszanti
tengelyében lévő borda a végén Y alakban elágazik,
a rendkívül erőteljes tarkótaréj valamint
a halánték két oldalán az éles bordák izmos
nyakat feltételeznek. Feltűnően keskeny
és hosszú a koponya. Akár több ezer éves is
lehet. Két időpont lehetséges. Az egyik 10-12
ezer évvel ezelőtti, melyekből Európában öszszesen
hat darab van. Ez lenne a hetedik! Ami
még valószínű, hogy hatezer évvel ezelőtti,
neolitikus, újkőkor időszakából származik a
koponya, mert arra is van példa, hogy a véletlenek
során annyira megőrződtek az archaikus
jelek, hogy a 10 ezer évvel ezelőtti jellemzőket
még hat ezer évvel ezelőtt is magukon
viselték ezek az egyedek.
– Hogyan lehet megállapítani, hogy pontosan
hány ezer évvel ezelőtti a koponya?
– Két, öt-öt grammos mintát veszünk a koponyáról,
amelyet Bécsbe viszünk ki izotópos
vizsgálatra. Az ottani egyetem izotóplaborja
végez rajta rádiókarbon vizsgálatot. Rendkívüli
izgalommal telik el számunkra az a másfél-
két hónap, ami alatt a vizsgálat lezajlik.
Izgalmas a kérdés, hiszen: egész Magyarország
területén két ősemberlelet van. Az egyik
a vértesszőlősi 500 ezer évvel ezelőtti előember,
a másik a neandervölgyi leletegyüttes,
ami a bükki Subalyuk barlangból került felszínre.
Egy 100-120 ezer évvel ezelőtti nő és
egy gyermekcsontváz részeit tartalmazza. Ez
a koponyatető lenne a harmadik.
– Magyarországon nem tudják megvizsgálni?
– Debrecenben van hasonló laboratórium,
viszont ott egy-két évet várni kell a vizsgálatra.
Mivel Hertelendi Imre professzor, aki hasonló
vizsgálatokat végzett, sajnos meghalt,
az utódai nem szívesen vállalnak ilyen régészeti
feladatokat, s emellett drágább is.
- Menyibe kerül a bécsi vizsgálat?
– Ezer euró.. Felét a megyei múzeumi igazgatóság,
a másik felét a kanizsai önkormányzat
fizeti. Ha tényleg annyi idős, mint gondoljuk,
a városnak egy rendkívüli PR-t jelenthet!
A nem akármilyen leletnek dr. Horváth László a
sejtelmesen csengő Hella nevet adta. Hamarosan útjára
indul Murai Hella karrierje. A múzeum dolgozóival
együtt bízunk benne, messzire viszi városunk
nevét, jó hírét.
Bakonyi Zsóka
A TOLL ALATT KÉTEZER ÉV KERESZTÉNYSÉGE
10 VÁROSHÁZA
A „Parlagfűmentes Magyarországért” nevű programban a körzeti
földhivatalok is részt vesznek, az Országgyűlés által módosított növényvédelemről
szóló 2000. évi XXXV. törvény alapján, melynek értelmében
2005. évtől kezdve jelentősen szigorodik a parlagfűvel
szennyezett területek felderítése és a közérdekű védekezések kivitelezése.
A parlagfű pollenje az arra érzékeny egyéneknél súlyos allergiás
megbetegedést válthat ki, ezért a növény irtása, a földterületek fertőzöttségének
eredményes visszaszorítása törvényileg előírt feladat. A
föld használója illetve tulajdonosa köteles az adott év június 30. napjáig
az ingatlanon a parlagfű virágzását megakadályozni, és azt követően
ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.
A parlagfűvel fertőzött területek felkutatását a törvény a földhivatalok
hatáskörébe utalta. A helyszíni ellenőrzést a földhivatalok mezőgazdászai
– légi és űrfelvételek valamint az előző évi eljárások adataira
támaszkodva – határszemlék során június 30. napja után végzik
együttműködve a növényvédelmi hatósággal, az önkormányzatok
jegyzőjével, a civil szervezetekkel és a lakossággal.
A helyszíni ellenőrzés, valamint az ennek alapján a Növény- és
Talajvédelmi Szolgálat által határozatilag elrendelt közérdekű védekezés
elvégzése során a hatóság, valamint a parlagfű-mentesítést végző
vállalkozó az érintett területre beléphet és ott a szükséges intézkedéseket
elvégezheti. Az erre való jogosultságát kérésre köteles igazolni. A
fenti tevékenységeket a lezárt terület felnyitásával, az ott tartózkodó
személyek akarata ellenére is elvégezheti.
A földhivatal a fertőzött terület, illetve a helyszíni ellenőrzés során
észlelt egyéb allergén növények helyének, valamint az ingatlan tulajdonosának
(illetve a bejelentett használójának) adatait további intézkedés
céljából megküldi a közérdekű védekezés elrendelésére jogosult
Növény- és Talajvédelmi Szolgálatnak.
A hatósági védekezést elrendelő határozat a fellebbezésre való tekintet
nélkül azonnal végrehajtható. A határozatok közzététele oly
módon történik, hogy a helyi önkormányzatok hirdetőtábláján kerül
kifüggesztésre (közszemlére tétel útján).
A hatósági védekezés eljárásának teljes költségét, a fertőzött terület
tulajdonosa, vagy használója köteles 15 napon belül megtéríteni,
valamint az ezen felül húszezer és kétmillió forint közötti összegben
kiszabásra kerülő növényvédelmi bírságot, mely meg nem fizetésük
esetén adók módjára behajthatóak. A költségek megfizetéséért valamennyi
tulajdonos egyetemlegesen felel.
Amennyiben a parlagfű elleni közérdekű védekezést a kultúrnövény
károsodása nélkül nem lehet elvégezni, akkor a védekezést abban
az esetben lehet elrendelni, ha az adott területen a kultúrnövény
tőszáma nem éri el az agronómiailag indokolt tőszám 50%-át és a parlagfűvel
való felületi borítottság meghaladja a 30%-ot. A védekezés
során az érintett kultúrában okozott károkért a földhasználó nem tarthat
igényt kártalanításra.
Mindezek alapján felhívjuk a lakosságot a szükséges mechanikai
(elsősorban kaszálás) és vegyszeres gyommentesítés végrehajtására,
mivel a művelési cél nélküli talajbolygatás csak serkenti az egész vegetációs
időszakban csírázóképes parlagfű szaporodását.
Körzeti Földhivatal
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi
Bizottsága a többszörösen módosított 36/1997. (XI.4.) számú
a nyugdíjasok elhelyezésére épült bérlakások bérletéről szóló helyi
rendelet alapján pályázatot hirdet az alábbi Nagykanizsa, Kodály Z.
10. szám alatt lévő Nyugdíjasházban megüresedett bérlakás bérleti jogának
elnyerésére:
Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10/B. I. em. 9.
a.) A lakás alapterülete: 37 m2, szobaszám: 1+ fél szoba, komfortfokozata:
összkomfortos
b.) A lakás településen belüli fekvése: Nagykanizsa, keleti városrész
c.) A bérleti díj összege:
– Önkormányzati bérlakást leadó pályázó esetén 9.064.-Ft +
igénybevett szolgáltatásokért fizetendő díj + rezsiköltség
– Pénzadományt felajánló pályázó esetén az igénybevett szolgáltatásokért
fizetendő díj + rezsiköltség
d.) A lakás állapota: felújított
e.) A lakás megtekintésének időpontja: 2005. augusztus 2. (kedd)
14-16 óráig
f.) A licitálás helye és időpontja: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. I. em.
(Szociális Osztály)
2005. augusztus 9. de. 9.00 óra
g.) A pályázat benyújtásának helye és határideje: Nagykanizsa, Eötvös
tér 16. Földszinti ügyfélfogadó (Szociális Osztály, Tel: 500-860)
2005. augusztus 5. (péntek) 12.00 óra
Részletes felvilágosítás és formanyomtatvány ugyanitt kapható.
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
A PARLAGFŰ ELLEN!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a
nagykanizsai Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye igazgatói
munkakörének betöltésére.
Ellátandó fő feladatok:
– A Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye (Nagykanizsa, 􀄥rhajós u.
6.) alapító okiratában meghatározott szakfeladatok ellátása, működtetése.
– Az intézmény szakmai programjában foglaltak megvalósítása, ennek
érdekében az integrált intézmény szakmai egységeire vonatkozóan
a feladatok meghatározása, a működés összehangolása, ellenőrzése.
– Az intézményi működés törvényességének és gazdaságosságának
biztosítása.
– Az intézmény alkalmazottaival kapcsolatos munkáltatói jogok
gyakorlása.
A munkakör magasabb vezetői megbízásnak minősül. A magasabb vezetői
megbízás 2006. január 1-től 2010. december 31-ig tartó 5 évre szól.
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, az 1/2000.
(I.7.) SzCsM rendelet 3. számú mellékletének 9. pontjában a Bentlakást
nyújtó fogyatékosok otthona és rehabilitációs intézmények vezetői részére
előírt szakmai képesítés, szociális szakvizsga, legalább 5 éves szakmai gyakorlat.
Előnyt jelent: szakterületen szerzett szakmai illetőleg vezetői gyakorlat.
A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, három
hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, az intézmény vezetésére
vonatkozó programot a helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelésekkel,
a pályázatban előírt iskolai végzettséget, illetve az egyéb feltételeket tanúsító
okiratok hitelesített másolatát. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására
a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992.
évi XXXIII. törvény és végrehajtási rendeletei alapján kerül sor.
A pályázatokat Nagykanizsa MJV Polgármesteréhez (8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7.) kell benyújtani. A pályázatok beérkezésének határideje:
a Szociális Közlönyben való közzétételétől számított 31. nap
13,00 óra. A pályázat elbírálásának határideje: 2005. október 31.
A pályázati kiírással kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető
Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala Szociális Osztályán a
93/500-809 vagy 500-810-es telefonszámon.
IGAZGATÓ KERESTETIK
Augusztus 5-én, 10 órai kezdettel a Vasember ház dísztermében
az Agrárlogisztikai Intézet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatával
közösen konzultációt hirdet „Agrárlogisztikai rendszerek
alkalmazásának lehetőségei címmel.”
A konzultációra tisztelettel várnak minden gyümölcs- és zöldségtermesztéssel
foglalkozó vállalkozást és vállalkozót. A rendezvény
előadásokkal kezdődik, a résztvevők tájékoztatást kapnak a modern
agrárlogisztikai rendszerekről, a piac követelményeiről és a megoldásokhoz
kapcsolódó pályázati rendszerekről. Ezután beszélgetés keretében
az előadók válaszolnak a felmerülő kérdésekre, segítséget
nyújtanak a problémák megoldásában
ESÉLYEGYENLÕSÉG 11
Kilencven esztendővel ezelőtt alakult meg
az Országos Stefánia Szövetség, mely két fő
célt tűzött ki maga elé: a csecsemőhalandóság
csökkentését és a nemzet számbeli erősbítését.
S hogy mindezt hogyan kívánta elérni? A szövetség
egyik korabeli kiadványa szerint „az
egész akció gerincét a hivatásos és megfelelően
kiképzett védőnői szervezetnek kell képeznie.
Miképpen az egész közegészségügy az orvosi
karon, a szülészet a jól képzett bábákon
nyugszik, azonképpen az anya-, és csecsemővédelemnek
... az elméletileg és gyakorlatilag
képzett védőnői testületeken kell nyugodnia.”
Akkoriban a védőnői gondozás a gyermek hároméves
koráig tartott, melyet a 20-as évek
közepétől hat éves korra bővítettek.
Adorján Árpádné városi és Tímárné Balogh
Róza területi vezető védőnőkkel a védőnők
tevékenységét követtük nyomon, a kezdetektől
egészen napjainkig:
– Melyek voltak a védőnői hivatás mérföldkövei
kilencven éves történelme során?
– Tizenkét évvel az Országos Stefánia Szövetség
megalakulását követően, 1927-ben útjára
indult a Zöldkeresztes Egészségvédelmi
Szolgálat is, és 1940-ig e kettő párhuzamosan
dolgozott. 1930-tól a védőnők olyan képzésben
részesültek, mely kettős képesítést adott:
védőnői és ápolónői oklevelet. Így igyekeztek
felkészíteni őket az otthoni gondozás során
gyakran felmerülő, ápolással kapcsolatos
problémák megoldására. 1941-ben a két szervezet
egyesült, ekkor 1044 védőnő látta el az
akkor megközelítőleg 7 milliós lakosságot.
1948-tól aztán a szolgálat működésében jelentős
változások következtek be.
– Mi minden tartozott addig a védőnők feladatai
közé?
– Az anya- és gyermekvédelem mellett a
harmincas években már az iskola-egészségügy,
a nemibetegségek és a TBC elleni küzdelem,
a szegény betegek otthoni ápolásának
megszervezése és a szociális gondozás is a feladatok
közé tartozott. A legelső dolog – s ez
ma is így van – a védőnek meg kellett szereznie
a család bizalmát. Hiszen az előbb felsorolt
feladatok egytől egyig a család védelmét
jelentik, amihez a bizalom elengedhetetlen.
– Mi történt 1948 után?
– Az addigi gyakorlattól teljesen mértékben
eltérően a szolgálat feladatává tették a gyógykezelést,
majd az Egészségügyi Minisztérium
1950–es megalakulásával egységes irányítás
alá került a gyógyító-megelőző ellátás. A védőnők
1951-től fokozatosan bekapcsolódtak az
orvosok betegellátó tevékenységébe és kialakult
az a rendszer, mely minden körzeti orvos
mellé egy védőnőt helyez. A 60-as évektől a
községi szülésznői rendszert felváltotta a körzeti
ápolónői hálózat. Közben jelentős fejlődésnek
indult az iskola-egészségügyi ellátás, ahol
a védőnők feladata a védőoltások, orvosi vizsgálatok
előkészítése, megszervezése, a vizsgálatokon
való közreműködés, és bizonyos vizsgálatok
önálló elvégzése, valamint a dokumentáció
vezetése. 1973-tól a családi életre nevelés
területén felvilágosító, egészségnevelő előadások
tartásával bővültek a szolgálat feladatai.
Egyre nagyobb szerepet kapott az anyavédelem
mellett a nővédelem, a szülésre, szülőszerepre
felkészítő programok megszervezése.
– Milyen változások történtek az elmúlt 10-
15 évben?
– 1990. után a társadalmi-politikai változások
nagy hatással voltak a védőnői szolgálatra
is. Az 1997. évi XXXI. tv. értelmében a szociális
munka – ami egyébként a védőnők fő feladata
volt – elkerült a Gyermekjóléti Szolgálatokhoz.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ezzel
a területtel nem foglalkozunk, hiszen a szociális
körülmények figyelembe vétele, a családokat
érintő problémák ismerete nélkül nem tudjuk
a munkánkat végezni. Igyekszünk a lehető
legszorosabb együttműködést megvalósítani a
szolgálat munkatársaival, és minden olyan
szervezettel, intézménnyel, aki segíteni tudja a
munkánkat. Az elmúlt néhány év változása,
hogy kimaradt a TBC elleni küzdelem és a nemibeteg-
gondozás az alapfeladatok közül, előtérbe
került az iskolaegészség-ügy, és ma már
fokozott figyelmet fordítunk a szűrésekre –
gondolok itt például a mammográfiára vagy a
méhnyakrákszűrésre. A védőnőnek a körzetébe
tartozó összes asszonnyal személyes kapcsolatot
kell kialakítania annak érdekében, hogy
minél többen részt vegyenek a szűrővizsgálatokon.
Hiszen az egészségükről, vagy akár életükről
van szó. Hisszük, hogy kitartó munkával
komoly előrelépésre számíthatunk, ugyanúgy,
mint annak idején a védőoltások területén. Valamennyien,
akik tettünk érte, elégedettek lehetünk:
egyedülállóan a világon, Magyarországon
98 százalékos az átoltottság.
2005. január 1-től új rendelet lépett életbe.
Eszerint a területi védőnők tevékenysége a várandósokra,
6 éves korukig a gyermekekre illetve
az otthon gondozott, tanköteles korú
gyermekekre terjed ki, fő feladataik pedig a
csecsemőgondozás, a várandós gondozás, a tanácsadások
megszervezése és lebonyolítása, a
6 év feletti, de oktatási intézménybe nem járó
gyermekek és szüleik részére információk átadása
valamint a közösségi egészségnevelés.
– A feladatkör bővülését hogyan követte a
védőnők képzése?
– 1915-ben egy kéthetes tanfolyamot kellett
elvégeznie a leendő védőnőnek, ami hamarosan
6 hétre, majd 3 hónapra, később 6 hónapra
változott. 1925-1940 között 6 havi előgyakorlatot
követően 10 hónapos elméleti képzést
kaptak a jelentkezők. Ez később az Állami Védőnő
Képző elindításával két évre nőtt, majd
1975-től megindult a főiskolai szintű, három
éves oktatás az Egészségügyi Főiskolán. 2004-
től már egyetemi szinten is történik képzés.
– Nagykanizsán mikor kezdtek dolgozni az
első védőnők?
– A Stefánia Szövetség kanizsai védnöke
herceg Batthyány Strattmann László volt.
1921-ben, mint 42. sz. Védőintézettel jött létre
a városban a védőnői szolgálat, melynek vezetője
és anyavédelmi tanácsadó orvosa dr.
Haba Antal, gyermekvédelmi tanácsadó orvosa
pedig dr. Welwarth Dezső volt. Az első vezető
védőnőt Horváth Katalinnak hívták, aki
négy beosztott védőnővel látta el a várost.
Csak összehasonlításképpen: ma 30 védőnő –
20 területi-, 5 iskolai- és 5 ifjúsági védőnő –
dolgozik Nagykanizsán, míg a környék településein,
25 védőnői körzetben 22 védőnő látja
el a feladatot.
– Milyen volt a helyzet akkoriban a városban?
– Mint az országban általában: nagy nyomor,
rengeteg TBC-s beteg, gyakran előforduló
és tömegeket érintő fertőző betegségek,
magas anyai- és csecsemőhalálozás. Ez utóbbira
hadd mondjak adatot: 1926-ban 12,4
százalék volt a csecsemőhalandóság, ez 1990-
re 14,8 ezrelékre csökkent, ma pedig 8 ezrelék
körüli ez az érték. Reméljük, az egészségügyben
tevékenykedők összefogásával még tovább
javul a helyzet.
– Miben más a kisebb településeken végzett
munka, mint a városban?
– A területi védőnők általában több körzetet
látnak el, s ellentétben a városi körzeti védőnőkkel,
ők nem gyermek – hanem felnőtt háziorvoshoz
tartoznak. Mivel mozgó szakorvosi
szolgálat csak havonta egy alkalommal megy
a településre, így ők jobban magukra vannak
utalva. Vidéken egészségügyi vonalon a háziorvos
után a második helyen a védőnő áll, ő a
prevenció felelőse. Neki is mindig nyitva áll az
ajtaja, s bizony szinte mindennapos dolog,
hogy a munkaidőn kívül, sok esetben akár hétvégén
keresik fel őt tanácsért, segítségért.
Szőlősi Márta
„A NEMZET SZÁMBELI ERŐSBÍTŐI ”
12 VÁROSHÁZA
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 2005-ben ismét
kulturális programokkal ünnepli meg Szent István napját. Ebből az alkalomból
a Polgármesteri Hivatal rajzpályázatot hirdet 􀂊 óvodások és
alsó tagozatosok részére – Téma: „István király koronája” 􀂊 felső tagozatosok
és középiskolások részére – Téma: „István király kora”.
Pályázni A/3-as méretű, tetszőleges technikával készült képpel lehet,
a hátoldalon fel kell tüntetni a kép címét, a készítő nevét és elérhetőségét.
Minden pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
A pályázatok beadási határideje 2005. augusztus 12., 12 óra; helye
Polgármesteri Kabinet (Erzsébet tér 7. II. em. 12.). Bővebb információ
kérhető a 93/500-709-es telefonszámon.
AUGUSZTUS 20-I RAJZPÁLYÁZAT
A jogi segítségnyújtásról szóló
2003. évi LXXX. törvény biztosítja
a szociálisan rászorulók számára,
hogy jogaik érvényesítéséhez,
jogvitáik megoldásához szakszerű
jogi segítséget kapjanak. Az Igazságügy
Minisztériumnak a megyeszékhelyeken,
illetve a fővárosban
felállított jogi segítségnyújtó
hivatalai bírálják el a segítségnyújtás
iránti kérelmeket. Az
ügyfél a Hivatal által kiadott engedélyező
határozattal veheti
igénybe mindazon jogi segítők
szolgáltatását, akik jogi segítői
névjegyzékbe bejelentkeztek.
Milyen ügyben nyújtható támogatás?
A jogi segítő 2006. január 1-ig
kizárólag peren kívül ad tanácsot,
szerkeszt beadványt, egyéni iratot
minden olyan jogvitás ügyben,
amelyben a későbbiekben per lefolytatására
kerülhet sor (szükség
esetén a keresetlevelet is elkészíti).
Jogi felvilágosítást, tanácsot ad
a mindennapi megélhetést érintő
kérdésekben (lakhatási, nyugdíj,
munka- és foglalkoztatási, hatósági,
közüzemi tartozás, birtokháborítás,
végrehajtási ügyek stb.).
Ki tekinthető rászorultnak, és a
rászorultság mértékétől függően
milyen támogatásban részesíthető?
1. A jogi szolgáltatás díját az
ügyfél helyett az állam viseli a
következő esetekben:
a. Jövedelmi és vagyoni viszonyaira
tekintet nélkül az, aki
rendszeres szociális segélyben,
közgyógyellátásban részesül, az
átmeneti szállást igénybe vevő
hajléktalan, továbbá a menekült,
illetőleg aki menekültügyi eljárásban
vesz részt.
b. Akiknél a család az egy főre
eső havi nettó jövedelme nem haladja
meg az öregségi nyugdíj
mindenkori legkisebb összegét
(2005-ben 24.700 forintot.)
2. A jogi szolgáltatás kedvezményes,
a díjat az állam legfeljebb
1 éves időtartamra megelőlegezi
azoknak a rászorulóknak
az esetében, akiknek havi nettó
jövedelme nem haladja meg a
minimálbért összegét (2005-ben
57.000 forintot.).
Hol és milyen formában terjeszthető
elő a támogatás iránt
kérelem?
A kérelmet a félnek - az erre
szolgáló nyomtatvány kitöltésével,
valamint a szükséges mellékletekkel
- a kérelmező lakóhelye
szerint illetékes megyei (fővárosi)
hivatalnál kell személyesen benyújtania
vagy postán megküldenie.
A nyomtatvány beszerezhető
a megyei (fővárosi) hivatalokban,
illetve letölthető a világhálóról
(www.im.hu). A kérelem előterjesztése
illeték- és díjmentes.
A jogi szolgáltatás igénybevétele
A jogi szolgáltatást nem a megyei
hivatalok nyújtják be, hanem
a jogi szolgáltatás névjegyzékbe
felvett jogi segítők (ügyvédek,
közjegyzők, egyetemi oktatók,
társadalmi szervezetek). Az
engedélyező határozat birtokában
az ügyfél keresi meg az általa kiválasztott
jogi segítőt. A jogi segítői
névjegyzék az Interneten, az
Igazságügy Minisztérium honlapján
(www.im.hu) olvasható. Természetesen
a megyei (fővárosi)
hivatalok is bármikor tájékoztatást
adnak a névjegyzékben szereplő
jogi segítőkről.
Zala Megyei Hivatal
8900 Zalaegerszeg, Béke liget 1.
Tel.: 06-92-549-100, 06-92-
549-103, Fax: 06-92-549-101
INGYENES
JOGSEGÉLY SZOLGÁLAT
Napjainkban egyre több szó esik a Vásárcsarnokban vasárnaponként
megrendezésre kerülő használt- és iparcikk piacon való árusításról.
Hatóságunk rendszeresen tart hétvégi ellenőrzést a piacon. Az ellenőrzések
alkalmával vizsgáljuk az árusok engedélyeit, illetve az árusításra
kínált cikkeket, azok minden tekintetben megfelelnek-e az előírásoknak.
Az elmúlt hónapok ellenőrzései során jó néhány esetben tapasztaltuk,
hogy a megvételre kínált, kiállított tárgyak között előfordultak
elektromos hálózatról működtethető berendezések (elektromos konyhai
berendezések, szórakoztató elektronikai cikkek stb.). Ezek legtöbbje
használt állapotban kerül elárusításra.
Tájékoztatni kívánunk minden olyan árust, vásárlót, aki a használtcikk
vagy az iparcikk piacon árusítani kíván, hogy a 2002. évben módosított
35/1995. (IV.5.) Korm. rendelet 3.§ (3) pontja alapján csak
működési engedéllyel rendelkező üzletben hozhatóak forgalomba a
következő termékek:
Fűszerpaprika őrlemény; Jövedéki termékek; Növényvédő szer;
Barlangi képződmény, ásványi társulás, ősmaradvány; Gázüzemű készülék
és alkatrészei; Elektromos hálózatról üzemeltethető, illetve hálózati
csatlakozási lehetősséggel rendelkező termék (berendezés, gép,
készülék, eszköz) és ezek elektromos árammal kapcsolatba hozható alkatrészei
(villamos csatlakozások és áramvezető részek, stb.).
Továbbá felhívjuk figyelmüket arra, hogy védett vagy fokozottan
védett növény-, illetve állatfaj egyedét, egyedének részét, preparátumát
szintén nem lehet árusítani.
A fenti Korm. rendelet további termékek árusítását is szabályozza.
Így például érdemes megemlíteni, hogy a vásárokon-piacokon a népművész,
iparművész, képzőművész, fotóművész csak a saját előállítású
alkotásait árusíthatja.
Aki a fenti termékek árusítására vonatkozó szabályokat nem tartja
be, szabálysértést követ el. Az eljárás során 100 ezer forintig terjedő
pénzbírság szabható ki a szabálysértővel szemben. Ezen felül ez év
közepétől a hatóság, illetve a piac fenntartója újabb szankcióval élhet
a szabályokat megszegőkkel szemben: három hónapra a szabályszegő
árust kitilthatja a fenti vásár területéről.
A használtcikk, illetve az iparcikk vásár tervezett területi elkülönítése
az árusok és vásárlók számára egyaránt megkönnyíti majd a tájékozódást,
vásárlást. Ezúton kérjük a kereskedőket arra, hogy a helyi, illetve a
központi jogszabályokban foglaltakat tartsák be, azok betartását rendszeresen
ellenőrizzük. A változások részint a vásárlók kényelmesebb,
ugyanakkor megbízhatóbb vásárlását szolgálják, de hosszabb távon maguk
az árusok sem járnak rosszul, hiszen a jelenlegi vevőkörükön kívül
újabbat is szerezhetnek a kulturáltabb környezetnek köszönhetően.
PIACI SZABÁLYOK
Polai József, a 15. sz. választókerület önkormányzati képvisel
ője lakossági fórumot tart 2005. augusztus 5-én, pénteken 18
órakor Kiskanizsán, az új autóbusz-fordulónál a Homokkomáromi
út végén, eső esetén a Polgármesteri Hivatal kiskanizsai
kirendeltségének épületében. Téma: Helyi járattal kapcsolatos
lakossági felvetések, illetve tájékoztató.
VÁROSHÁZA 13
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
Bicsák Miklós az I. számú választókerület önkormányzati képviselőjének
fogadóórája augusztus hónapban elmarad.
Budai István önkormányzati képviselő fogadóórája július és augusztus
hónapban elmarad.
Csordásné Láng Éva a 14. sz. választókerület önkormányzati képviselőjének
fogadóórája augusztus hónapban elmarad.
Dr. Horváth György a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője
2005. augusztus 3-án, szerdán 18 órától 20 óráig fogadóórát
tart a Pálma étteremben (Magyar u. 80.).
Halász Gyula önkormányzati képviselő a 9. sz. választókörzet lakóinak
augusztus 6-án (szombat) 10 órától fogadóórát tart a Városkapu
krt-i buszvégállomásnál található Stílus Bútorházban.
Litter Nándor Nagykanizsa MJV polgármestere fogadóórája augusztus
hónapban elmarad. Röst János alpolgármester augusztus hónap
második szerdáján, dr. Kelemen Marcell jegyző augusztus hónap
harmadik szerdáján 9-12 óráig fogadóórát tart a Polgármesteri
Hivatal Eötvös téri épületében (Eötvös tér 16. I. em.).
Nagy József György önkormányzati képviselő fogadóórája augusztus
hónapban elmarad.
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője
minden páratlan hónap utolsó péntekén 17.30 órától 19 óráig fogadóórát
tart a kiskanizsai kirendeltség épületében, minden páros hónap
utolsó péntekén ugyanebben az időpontban fogadóórát tart a bajcsai
kirendeltség épületében.
Sajni József a 13. számú választókerület önkormányzati képviselőjének
fogadóórája augusztus hónapban elmarad.
Stróber Gábor a 12. számú választókerület önkormányzati képviselőjének
fogadóórája augusztus hónapban elmarad.
Szányiné Kovács Mária, a 11. választókerület önkormányzati képviselője
augusztus hónap első szerdáján fogadóórát tart 17-18 óra között
az IKI földszinti helyiségében, az első csütörtökön esedékes fogadóóra
elmarad. E-mail cím:11vk@nagykanizsa.hu
Tóth László a 4. sz. választókerület képviselőjének fogadóórája augusztus
hónapban elmarad. Telefon: 30/304-3161, e-mail: toth_laszlo@
nagykanizsa.hu
A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti iskola pótbeiratást
tart augusztus 15-ig hétfőnként 9.00-13.00 óra között.
Helyszín: 8800 Nagykanizsa, Sugár u. 18. iskolatitkári iroda. Ide várják
a volt Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola volt és
beiratkozó tanulóit is. Jelentkezni lehet zeneművészet, táncművészet
(néptánc, társastánc, modern tánc, balett), színművészet,
képzőművészet (rajz, festés, mintázás, kézművesség) szakokra.
PÓTBEIRATÁS
A hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásáról és a közszolgáltatási
szerződésről szóló 224/2004. (VII.22.) Kormányrendelet 1. §. (1)
bekezdése alapján Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel: 93/500-700) nyilvános pályázatot
ír ki a város közigazgatási területén keletkező települési folyékony
hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatási feladatainak ellátására
2006. január 1 től 2015. december 31-ig szóló időtartamra.
Ajánlattételi határidő: 2005. szeptember 12-én 10.00 óráig a kiíró
címén. Az ajánlat elkészítéséhez a pályázati kiírás dokumentációja beszerezhető
a pályázati hirdetmény megjelenésének napjától 2005.
szeptember 12-én 1000 óráig személyesen, munkaidőben, 20.000 Ft +
25 % ÁFA térítési díj ellenében a Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala Városfejlesztési Osztályán (Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7. II. emelet 15.).
Benyújtás módja: A pályázó nevével és címével ellátott, zárt borítékban,
„Folyékony hulladék” felirattal, 4 példányban, az eredeti példány
megjelölésével. A közszolgáltatási feladat ellátására mindazon -
e tevékenységre jogosító - érvényes cégbejegyzéssel vagy vállalkozói
igazolvánnyal rendelkező szolgáltató jelentkezhet, aki a jogszabályokban
foglalt feltételeknek megfelel.
Ajánlatok felbontási időpontja: 2005. szeptember 12-én 1000 órakor.
Eredményhirdetés az önkormányzati képviselőtestület októberi
ülésén, amelyre a pályázatot benyújtók meghívást kapnak, majd a kiíró
a pályázat eredményéről írásban küld értesítést 2005. október 30-ig.
Szerződéskötés és megbízás kezdete: 2006. január 1.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HULLADÉKKEZELÉSRE
Köszönetemet fejezem ki azoknak a magánszemélyeknek és vállalatoknak,
akik/amelyek csatlakoztak az általam kezdeményezett 100 padot
Nagykanizsáért elnevezésű városszépítő programhoz, és adományaikkal
lehetővé tették új padok elhelyezését.
ADOMÁNYOZÓK PADOK
Kanizsa Uszoda Kft. 1
Litter és Babati Család 1
GE Hungary Rt. Nagykanizsai Gyára 4
Nagykanizsa-Saubermacher-Pannónia
Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. 1
Drink System Kft. 1
Szig-Bau 94. Kft. 1
Nissan Angyalosi Kft. 1
K. L. Renova Bt. 1
Ryno Út-, Híd-, Épületkarbantartó és Építő Kft 1
H-TURUL Motoros Klub 1
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága 1
Gázipari Gépgyár Kft. 1
Dr. Málly Vera ügyvéd 1
Nagykanizsa Város Környezetvédelméért Alapítvány 2
ZÁÉV Rt. (augusztusi kihelyezéssel) 20
Park Kft. 1
Via Kanizsa Kht. 1
Ismételten szeretnénk felhívni a figyelmet az akcióra, kérjük, adományaikkal
tegyék lehetővé, hogy nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-
án egységes utcabútorokkal fogadja lakóit a város. A Via Kanizsa Kht.
gondoskodik az adományozó nevének a padon történő megörökítéséről
és a pad elhelyezéséről. Természetesen a pad helyének megválasztásánál
az adományozó igényeit figyelembe vesszük. Egy pad beszerzési
költsége 50.000 Ft + ÁFA. A padok megrendeléséről, leszállításáról,
telepítéséről gondoskodunk. Támogatás esetén kérem a mellékelt jelentkezési
lapot szíveskedjen a Via Kanizsa Kht. címére (Nagykanizsa,
Zrínyi M. u. 35.) visszaküldeni.
Litter Nándor polgármester
KÖSZÖNET A „100 PADOT NAGYKANIZSÁÉRT”
PROGRAM TÁMOGATÓINAK
JELENTKEZÉSI LAP
Pad vásárlásával támogatom a „100 PADOT
NAGYKANIZSÁÉRT!” felhívást.
Név:
Cím:
Számlázási cím: (számlaszám)
Vásárolandó padok száma:
………………………………….
aláírás
VEGYES
SZOLGÁLTATÁS/ÁLLÁS
INGATLAN
BÉRLET
Nk-án, családi házas környezetben
lévő társasházban egyedi fűtéses, téglaépítésű,
72 m2-es lakás eladó. Irányár:
7,65 millió Ft. Érd.: 30/9017-699
(5612K)
Elcserélném nagykanizsai, belvárosi,
önkormányzati 27 m2-es, félkomfortos
lakásomat Nagykanizsán. Minden megoldás
érdekel. Tel.: 30-522-5868
(5622K)
Kacorlakon kétszobás, fürdőszobás
családi ház eladó. Érd.: 93-315-861
(5623K)
Fityeházán három szobás, komfortos,
teraszos családi ház eladó. Irányár:
3 millió Ft. Érd.: 20/590-8817 (5624K)
Palinban az Alkotmány utcában 1,5
szobás családi ház eladó. Irányár: 12,5
millió Ft. Tel.: 30/353-4255 (5625K)
Nk-tól 8 km-re Bagóhegy elején alápincézett,
8 éves, lakható téglaépület
330 négyszögöl telken eladó. Irányár:
3,1 millió Ft. Tel.: 20/4360-195
(5628K)
Elcserélném Nk-i belvárosi, II. emeleti,
75 m2-es, 2,5 szobás összkomfortos
önkormányzati lakásomat kisebbre, belvárosira,
önkormányzatira. Minden
megoldás érdekel. Érd.: 93/322-537,
20/425-6957 (5629K)
Nk-án Látóhegyen frekventált helyen
a Csótó-tól 15 percre telek gyümölcsössel,
fenyővel, épülettel eladó. Víz,
villany van. Érdeklődni 93-325-759
(5633K)
Nk-án a Tárház utcában családi ház
eladó. Irányár: 7,2 millió Ft. Érd.:
70/522-4541 (5636K)
Kiskanizsán 110 m2-es, 2,5 szobás
családi ház eladó. Irányár: 14,5 millió
Ft. Érd.: 93/319-565 (5637K)
Szép természeti környezetben, Nagybakónak
déli hegyen 1374 m2 szőlő, 648
m2 szántóval és 12 m2-es épülettel (alatta
földpince) jutányos áron eladó. Érd.:
93/315-559 (este) (5638K)
Nagybakónak Kisfaludy u. 54. alatt
családi ház nagy telekkel, azonnal beköltözhetően
eladó. Érd.: 93/315-559
(este) 5639K)
Nk-án Bajza utca 17. szám alatt üzlethelyiség
kiadó. Érd.: 93/320-945
(5633K)
Budapesten a IX. kerületben, a
Boráros téren 37 m2-es földszinti, utcára
néző, francia ablakos, galériás, bútorozott,
cirko fűtéses, komfortos lakás két
diák részére kiadó (TV, videó, automata
mosógép, hűtő, vezetékes telefon van!)
Érd.: 30/960-7224 (5627K)
Városközpontban albérlet kiadó.
Érd.: 20/347-7424 (5634K)
Belvárosi családi házban utcafronti
kétszobás, összkomfortos lakás, külön
bejárattal irodának, lakásnak kiadó.
Érd.: 30/635-1230 (5635K)
Kislánynak való teljesen újszerű babakocsik,
kiságy, járóka, etetőszék, babaruház
olcsón eladók. Érd.: 93/326-
516, Nk, Olaj u. 8. (5601K)
Állványos, elektromos varrógép eladó.
Érd.: 30/448-6072 (5630K)
750-es esztergagép eladó. Érd.:
20/324-7644 (5617K)
Vermona jazzorgona és Vermona
dobgép erősítővel, hangfallal eladó.
Érd.: 30/227-3294 (5618K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont gépjárművét
készpénzért átveszem! Forgalomból
kivont, vagy rendszám nélküli lakókocsik
is érdekelnek. Ugyanitt használt
autóalkatrészek eladók. Tel.:
30/641-7375, 30/592-8463 (5485K)
Építési vállalkozó új lakások építését,
régi házak felújítását, tetőszigetelést,
ácsmunkákat, tetőfedést vállal
alvállalkozóként is! Érd.: 70/503-
9407, 93-322-109, 30/6398-825
(5604K)
Vállalunk! Fűnyírást (gépekkel), tereprendezést
helyben és vidéken, nyaralók,
hétvégi házak, nagy terek, parkok
körül számlára is! Érd.: Horváth
Zoltán, vállalkozó. Nagykanizsa, Ady
Endre u. 65. Tel.: 06-93-333-449, 06-
20-5319-371, 06-20-808-7332, 06-70-
511-7863 (5619K)
Fűnyírást, kaszálást, kerti, udvari,
hegyi munkákat vállalok. Érd.: 20/510-
2723 (5631K)
Bármilyen írott anyag számítógépes
rögzítését, szerkesztését vállalom rövid
határidővel, nyomtatással, mentéssel.
Tel.: 30/9932-534 (5640K)
Vállaljuk: sírok tisztítását, felújítását,
helyrehozatalát, készítését számlára
is. Érd.: Horváth Zoltán, vállalkozó.
Nagykanizsa, Ady Endre u. 65. Tel.:
06-93-333-449, 06-70-511-7863
(5641K)
14 HIIRDETÉS
APRÓHIRDETÉS
Mondd háromszor, hogy „Bloody
Mary”, és eljön érted! A három
középiskolás lány jól ismeri a legendát, s amikor
kimondják a bűvös szót, maguk sem sejtik, hogy tettük
milyen végzetes következményekkel jár. A lányokat
még aznap éjjel iskolai huligánok erőszakolják
meg. Kiszabadulásuk után elrablóik sorban kegyetlen
gyilkosságok áldozatai lesznek. Vajon tényleg
elszabadult egy velejéig gonosz szellem?
(Rendõrség utcája)
Tel.: 30/653-7964
Nyitva:
minden nap 9-21-ig
AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK!
DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
RÉMSÉGEK
KÖNYVE 3.
Kõnig menü 􀂊 400 Ft / menü kiszállítva
􀀹 Vállalati étkeztetést vállalunk
􀀹 Étkezési jegyet elfogadunk
Havi étlap: www.konigmenu.hu
Érd.: 93/700-137
KŐNIIG CUKRÁSZÜZEM
ÚJDONSÁG!
Tájékoztatjuk leendő vásárlóinkat, hogy megkezdtük sütésre
kész házi rétesek forgalmazását (tepsiben) az alábbi ízekben:
􀂳 TÚRÓS 􀂳 TÖKÖS 􀂳 MÁKOS
􀂳 MEGGYES 􀂳 ALMÁS 􀂳 KÁPOSZTÁS 􀂳 VEGYES
Rendelésfelvétel:
Kőnig Cukrászüzem, Nagykanizsa, 􀄥rhajós utca 1.
Tel.: 06/93/314-471, valamint Zala megye területén a
Kőnig süteményt forgalmazó boltokban.
www.konigsuti.hu * viszonteladóknak ingyen hűtőt biztosítunk
ÚJDONSÁG!
HIIRDETÉS 15
AUGUSZTUS 6. SZOMBAT
Jennersdorf: Rax Bergen
IVV teljesítménytúra
Indulás 05.30-kor a Kögázparkolóból,
érkezés 19 órakor
ugyanide. A táv 10, 20 km,
részvételi díj 1000 Ft.
AUGUSZTUS 7. VASÁRNAP
Balaton – IVV túra
Indulás 05.30-kor a Kögázparkolóból,
érkezés ugyanide
19 órakor. Az útvonal Noszlop
környéke, táv 5, 10 km, díj
700 Ft.
TÚRAAJÁNLAT
Kedves Olvasóink!
Bakonyi Erzsébet
verses-novellás kötete,
az
Angyal mélyvörösben
megvásárolható
szerkesztőségünkben
990 Ft-os áron.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Gazdasági és Városüzemeltetési
Bizottsága a vállalkozások támogatásáról szóló 20/2005.(V.9.) számú önkormányzati
rendelet alapján 2005 évre vonatkozóan pályázatot hirdet munkahelyteremtő
beruházások támogatására.
1. A pályázat célja:
Új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása, ezáltal a
foglalkoztatás tartós növelése, a munkanélküliek számának csökkentése.
2. A pályázók köre:
A pályázaton részt vehetnek: 􀂊 Azon nagykanizsai székhelyű, telephelyű egyéni
és társas vállalkozások, valamint külföldi részvétellel működő vállalkozások,
amelyek vállalkozásaikat Nagykanizsa város közigazgatási területén valósítják
meg. 􀂊 A támogatásra azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyek a tervezett beruházással
tartós, új munkahelyeket hoznak létre a pályázati feltételekben részletezettek
szerint. A pályázaton nem vehet részt: költségvetési szerv, helyi önkormányzat,
valamint az a szervezet: amely csődeljárás, felszámolási eljárás vagy
végelszámolás alatt áll; amelyet a pályázat benyújtásának hónapját megelőző két
évben 500 Eft-ot elérő munkaügyi bírság megfizetésére köteleztek; amely a pályázat
benyújtását megelőző féléves időszakban csoportos létszámcsökkentést hajtott
végre; akinek a pályázat benyújtásakor lejárt esedékességű meg nem fizetett köztartozása
van; az az újonnan alakult, átalakult gazdasági társaság, amelynek tulajdonosi
körében olyan magánszemély, vagy gazdasági társaság van, aki/amely az
igényelni kívánt támogatást megelőző 3 éven belül megszűnt, átalakult gazdasági
társaságban is a tulajdonosi körbe tartozott és így munkahelyet létesített.
3. Pályázati feltételek:
Pályázni csak olyan beruházással lehet amely esetében a pályázó: vállalja,
hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az üzembe helyezéstől
számított 3 évig folyamatosan fenntartja, működteti; vállalja, hogy legalább
öt új munkahelyet teremt; vállalja, hogy a beruházással érintett nagykanizsai telephelyen
a támogatási igény benyújtása előtti meglévő korrigált átlagos statisztikai
létszámához képest a tervezett létszámfejlesztést a beruházás befejezésétől számított
két hónapon belül megvalósítja, és azt legalább három évig folyamatosan fenntartja;
a teljes beruházás nettó bekerülési költségének 25%-át saját forrásként
biztosítja; vállalja, hogy az igényelt támogatás és járulékai mértékéig ingatlan
jelzálogjog bejegyzést, vagy bankgaranciát biztosít; vállalja, hogy a telephelyén a
pályázat kiírója a pályázati anyagban szereplő adatokat, illetve szerződéskötés esetén
a vállalások teljesítését telephelyén helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizze;
vállalja, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségek nem teljesítése esetén, a nem
teljesítés arányának megfelelően az igénybevett támogatás arányos részét a Ptk.
301. §. (1) bekezdése szerinti kamattal egyösszegben visszafizeti; vállalja, hogy
külön nyilatkozatot készít pályázati anyagában arról, hogy három éven belül volt-e
egyéni vállalkozó (volt telephelyének címe és tevékenysége), volt-e gazdasági társaságnak
tulajdonosa és mely társaságnak (társaság neve, címe, cégjegyzék- és
adószáma); vállalja, hogy - szerződéskötés esetén - a pályázat benyújtás időpontjától
a futamidőre vonatkozóan olyan külön munkaügyi nyilvántartást vezet, amelyből
a támogatási rendszerben vállalt többletlétszám ellenőrizhető; vállalja, hogy a
pályázati anyagában külön nyilatkozik arról, hogy az elmúlt három évben részesült-
e csekély összegű (de minimis) állami támogatásban. A pályázat benyújtását
megelőzően megkezdett beruházáshoz támogatás csak abban az esetben igényelhető,
ha pályázat benyújtásának időpontjáig a telep- illetve működési engedély
még nem került kiadásra. A helyi munkahely-teremtési támogatást additív támogatásként
igénybe vehetik azok a vállalkozások is, akik a központi támogatásra pályázatot
nyújtanak be a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumhoz,
vagy a Zala Megyei Munkaügyi Központhoz, vagy annak nagykanizsai kirendeltségéhez.
4. Pénzügyi feltételek:
A pályázható támogatás (vissza nem térítendő) összege a vállalkozás által a beruházás
során létrehozott építmények után fizetendő éves többlet építményadó
mértékéig terjedhet, új munkahelyenként 500.000. Ft-tal számolva. Bármely hároméves
időszakban, bármely vállalkozás részére folyósított csekély összegű (de
minimis) támogatás nem haladhatja meg a 100.000. eurónak megfelelő forint öszszeget.
A támogatás egy naptári éven belül a 8 millió forintot nem érheti el, kivéve
olyan munkahely-támogatási igényt, ahol az egy évben létrehozott munkahelyek
száma a 40 főt meghaladja. Ez esetben egyedi döntés alapján egy évre vonatkozóan
magasabb támogatás is megítélhető a 100.000. eurónak megfelelő forint
összeghatáron belül. Az önkormányzat által nyújtott támogatás csekély összegű
(de minimis) állami támogatásnak minősül, amelyre az uniós 69/2001/EK bizottsági
rendelet, valamint a 85/2004.(IV.19.) számú kormányrendelet 12.§. előírásai az
irányadók. A támogatás kifizetésének feltételei: a létesítmény jogerős használatbavételi
engedélyének bemutatása, a foglalkoztatott létszám növelésének igazolása.
5. A pályázat benyújtása és elbírálása:
A pályázatot 2 példányban -a pályázati adatlap kitöltésével és az abban meghatározott
mellékletekkel- kell benyújtani a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottsághoz.
Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázó egy esetben hiánypótlással
pontosíthatja pályázatát. A pályázat elbírálását - max. 45 nap határidőn belül - a
Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság végzi. A pályázat benyújtása folyamatos
a közzététel napjától számítva. A pályázati adatlap és a szükséges mellékletek
listája a Polgármesteri Hivatal Adóügyi Irodáján, az irodavezetőnél vehetők át.
6. Szerződéskötés
A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság pozitív döntése alapján, a pályázati
feltételeket és a pályázati adatlap adatait tartalmazó támogatási szerződést a polgármester
köti a pályázóval, a döntést követő 10 munkanapon belül. A szerződés
a projekt adatain túlmenően tartalmazza a pályázati feltételek szerinti ellenőrzési
és szankcionálási részleteket is.
Nagykanizsa MJV. Közgyűlésének
Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottsága
MUNKAHELYTEREMTÉSRE
HEVESI SÁNDOR
MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5 – 9. Tel.: 311– 468
Jegyárusítás: 14 – 18 óráig
AUGUSZTUS 25. 15 ÓRA
TANSZERBÖRZE
TANKÖNYVEK, TANSZEREK, TANESZKÖZÖK,
SPORTFELSZERELÉSEK CSERÉJE ÉS VÁSÁRA
SZEPTEMBER 3.
KANIZSAI BOR- ÉS DÖDÖLLE FESZTIVÁL
(HSMK ÉS KÖRNYÉKE)
Nevezni lehet HSMK-ban vagy a Kanizsa és Környéke
Gasztronómiai Egyesületnél (30/261-6198)
Nevezési határidő: augusztus 22.
OM reg. szám: 20–0129–04 Akkredit: 0584
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93/326–413, Mobil: 30/400–5253
E–mail: info@dialognk.hu, Web: www.dialognk.hu
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
ANGOL és NÉMET
ÁLLAMI és EU-s
bizonyítványt is nyújtó
NYELVVIZSGÁT SZERVEZ
A VIZSGA IDŐPONTJA:
NÉMET: 2005. szeptember 03.
ANGOL: 2005. szeptember 10.
Jelentkezési határidő: augusztus 12.
A vizsgák sikerességi aránya 89 %!
30 % VIZSGADÍJ
VISSZATÉRÍTÉS CSAK NÁLUNK!!!
F IGYELEM!
Az eMagyarország Road-show hetedik állomása volt városunk
nemrégiben. A kétnapos rendezvény keretein belül szórakoztató
családi- és gyermekprogramok, vetélkedők, kézmű-
ves foglalkozások várták az érdeklődőket, valamint korlátlan
internet használat az eMagyarország Kamionban. Ahogy Kovács
Kálmán informatikai és hírközlési miniszter köszöntőjében
elmondta, ezáltal is népszerűsíteni szeretnék a szélessávú
internetezést. Az Erzsébet téri rendezvényen felléptek többek
között Roy és Ádám, Gáspár Laci, a Szilvási Gipsy Folk Band,
és még sokan mások.
eMAGYARORSZÁG
ROAD-SHOW
ÉRETTSÉGIZETTEK FIGYELEM!
A Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi
Szakközépiskola nappali tagozatos ápolóképzést (OKJ
54501201) indít, amely felsőfokú szakképesítést nyújt.
JELENTKEZÉS FELTÉTELE:
érettségi bizonyítvány, maximum 22 éves életkor
2005-ben ismét kulturális programokkal ünnepeljük
Szent István napját, melynek programját a
www.nagykanizsa.hu honlapon olvashatják!
XVII. évfolyam 26. szám 􀁺 2005. augusztus 25. 􀁺 Megjelenik 21.000 példányban
http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
Az augusztus 20-i ünnepségek sorában a kanizsai népi
iparművészek múlt héten pénteken nyílott kiállítása volt az
első. A HSMK kiállítótermében szeptember 5-ig megtekinthet
ő tárlaton Bátor Margit, Hadiné Szalai Gabriella,
Pulai Lászlóné, Zsovár Anita, Jerausek Gyula, Stiller Gábor,
Vastag János és Wegroszta Zoltán munkái láthatók. A kiállítás
anyagát Kustár Zsuzsa iparművész mutatta be és méltatta,
Kovács Szilvia énekével színesítette a megnyitót.
Az ünnep reggelén az Olajbányász Fúvószenekar adott
térzenét, majd az ünnepélyes zászlófelvonást követően a
HSMK előtt került sor a Szent István napja alkalmából
tartott városi ünnepségre. A himnuszok elhangzását követ
ően Bazsó Adrienn szavalt, majd Kovács Kálmán informatikai
és hírközlési miniszter mondott beszédet.
– Augusztus 20. az összetartozás ünnepe. Az összetartozásé,
amely nemcsak az ezeréves közös múltunkra,
közös gyötrelmeinkre és közös sikereinkre, hanem az
előttünk álló jövőre is vonatkozik. Arra a jövőre, amelyet
mi, sokféle magyarok együtt építünk. Augusztus 20.
a magyar állam születésnapja is, hiszen több mint ezer
éve európai állam született. S ez az európai állam újra
és újra megvívta államiságának, létezésének harcát.
Legutóbb tizenöt esztendővel ezelőtt vívta ki magának
ismét a jogot, hogy nem pusztán szenvedő alanya, hanem
újra sorsának alakítója lehessen idehaza, és Európában,
sőt a nagyvilágon belül is. Hiszen Magyarország
15 éve ismét független, szabad ország, alkotmányos demokrácia,
ahol minden polgárnak veleszületett joga
mindaz, ami a szabad világban polgárok joga. És köztársaság,
ahol mindenkinek jár, járnia kell annak az
esélynek, hogy ne a születése pillanatában dőljön el a
sorsa, hanem a maga tehetségén, szorgalmán, akarásán,
és a közösség segítő erején múljon.
(folytatás az 5. oldalon)
ÁLLAMISÁG, ÚJ KENYÉR,
ALKOTMÁNY Ha komollyan gondolljja
a ttársskeressésstt!!
8800 Nagykanizsa
Tel.: 06-93-311-396
06-30-508-4121
SZOPTATÁS VILÁGNAPJA
Augusztus első napja a Szoptatás Világnapja.
Mint minden esztendőben, idén is ünnepséggel
készült az alkalomra a Magyar Védőnők
Egyesülete Nagykanizsai Szakosztálya és
az ÁNTSZ Városi Intézete. Összesen 150,
gyermekét anyatejjel tápláló édesanya kapott
meghívást a hónap elejei Csokonai úti Központi
Védőnői Tanácsadóban megrendezett
ünnepségre, ahol Adorján Árpádné városi vezető
védőnőt követően Litter Nándor polgármester
köszöntötte az édesanyákat. Dr. Buzás
Judit városi tiszti főorvos, Tóth Lenke megyei
vezető védőnő és dr. Nagy Marietta házi
gyermekorvos is az anyatejes táplálás fontosságára
hívta fel a figyelmet, s arra buzdította
az édesanyákat, minél tovább maradjon az étrendben
a gyermek központi táplálékforrásaként
az anyatej. Mint mondták, ma már tudományosan
bizonyított, hogy alig van olyan
édesanya, aki nem képes ily módon táplálni
gyermekét, mégis – bár az eredmények javulásról
tanúskodnak, még mindig – sokan vannak,
akikben nem elég erős az elhatározás,
így a látszólag egyszerűbb megoldást, a tápszert
választják. Pedig az anyatej nem csak a
legegészségesebb táplálék, hanem maga a
szoptatás az édesanya és gyermeke közötti
lelki kapcsolat erősítéséhez is fontos. Az
anyatej a legbiztonságosabb, a legegészségesebb,
a legkényelmesebben „előállítható”, a
legolcsóbb. Az anya szervezete képes úgy alkalmazkodni
a kisbaba szükségleteihez, hogy
a termelődő anyatej mind összetételében,
mind pedig mennyiségében – legalább a baba
fél éves koráig – a legoptimálisabb legyen. A
szoptatott csecsemő kiegyensúlyozott, ellenálló
a vírusokkal, baktériumokkal szemben,
de még egy sor krónikus betegséggel szemben
is védett. Mindezt semmilyen mesterséges
táplálék nem tudja biztosítani. S akkor
még arról nem is ejtettünk szót, mi mindent
jelent a szoptatás az anyának: a lelki gazdagodáson
túl elősegíti a méh visszahúzódását eredeti
helyzetébe, segít a lefogyásban, csökkenti
a későbbiekben az emlő- és a petefészekrák
kockázatát, és még sorolhatnánk.
A kulturális műsorral színesített rendezvényen
az előadások után külön köszöntötték
Petiné Bankó Melindát, aki az elmúlt egy esztendőben
anyateje folyamatos leadásával több
apróság egészséges fejlődéséhez is hozzájárult.
KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁG
Augusztus 2-án ismét összeült a Közbeszerzési
Bizottság. Zárt ülésen három napirendet
tárgyaltak. A Kazanlak körút felújítására
és a parkoló bővítésére korábban kiírt pályázatról
született döntés. A bizottság egy zalaegerszegi
céget javasolt a kivitelezési munkák
elnyerésére, melynek határideje november
30. Az önkormányzat és a Vöröskereszt
pályázati forrást nyert a házi segélyhívó rendszer
beszerzésére, melyre a bizottság pályázatot
írt ki. Így 40 egyedülálló vagy egészségileg
károsodott emberhez kerül majd kiépítésre
a korszerű rendszer. A harmadik napirendi
pontban az Alsószabadhegyi út és a Péterfai
út közötti kerékpárút kivitelezésre írtak ki pályázatot.
A kivitelezési munkáknak november
30-ig kell elkészülniük.
MI LESZ A HATÁRŐRSÉGGEL?
Sajtótájékoztatót tartott Cseresnyés Péter a
Fidesz helyi elnöke augusztus 10-én, ahol a
képviselő elmondta, hogy a múlt héten városszerte
napvilágot látott lesújtó hír szerint
megszüntetés fenyegeti a kanizsai hatásőrséget.
Szeretné megkérni a kormánypárti képviselőket
arra – elsősorban Göndör István képviselőt
és Litter Nándor polgármestert –,
hogy tegyenek meg mindent annak érdekében,
hogy a nagykanizsai határőrség megmaradhasson,
ezáltal elkerülve az újabb elbocsátásokat,
továbbá gondoljanak bele abba, hogy
ha egy eddig nem létező határvédelmi szervet
kívánnak létrehozni, ahhoz nagy anyagi fedezetre
lesz szükség.
GÓLYALÁBAS TÁBOR
A júniusi Gólyalábas Világjátékok után Gólyalábas
tábort rendeztek augusztus 15-20-ig
Miklósfán Mindenki Házában. A tábor szervezője,
Czupi Gyula elmondta, a gyerekek közül
többen bent alszanak a Házban a tábor ideje
alatt, a többiek a környékről járnak be. Délelőttönként
gyakorolnak, zenés produkcióval
készülnek, ebéd után pedig különböző programokkal
színesítik a mindennapokat. Métázást,
buzogányokkal, labdákkal és virágbotokkal
zsonglőrködést tanulhatnak a gyerekek. Ők
festik a gólyalábakat és varrják a ruhákat is. A
számítógépes teremben oktatnak e-mailezést
és készítenek újságot is. Az eddigi fellépések
– többek között Zalalövőn, Szombathelyen, a
Művészetek Völgyében – után egyre több felkérést
kapnak, lehetséges, hogy a közeljövőben
Romániába is ellátogatnak.
MEGEMLÉKEZÉS HALIS ISTVÁNRA
Idén ünnepeljük Halis István születésének
150. évfordulóját. A várospolitikus, helytörténész,
író 1855. augusztus 21-én született
Nagykanizsán. 1913-ban a városi könyvtár és
múzeum megalapításakor kinevezték könyvtárosnak
és múzeumőrnek. A város történetének
lelkes kutatójaként régi okiratokat gyűjtött,
és régészettel is foglalkozott. Írt történeti
munkákat, elbeszéléseket, romantikus regényes
műveket és különféle vegyes cikkeket
országos lapokba és folyóiratokba. Augusztus
23-án a városi temetőben Czupi Gyula megemlékező
beszédet tartott, ahol elmondta,
2 KRÓNIIKA
􀄃 Lakások, üzletek, garázsok, irodák, üzemek
RIASZTÓRENDSZERÉNEK szerelése.
􀄃 A RIASZTÓJELZÉS 24 órás figyelése,
gyors beavatkozással.
􀄃 Meglévő rendszerek FIGYELŐKÖZPONTRA
történő díjtalan csatlakoztatása.
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 20.
Telefon: 93/ 312-706
AUGUSZTUS 2.
AUGUSZTUS 10.
AUGUSZTUS 23.
AUGUSZTUS 15.
AUGUSZTUS 1.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth
Tihamérné. Gyakornok: Dely Marianna. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király
u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154.
Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
szeptember végén egy emléktábla avatásra
készülnek Halis tiszteletére, és egy Halis Évkönyv
kiadása is tervben van. A Halis dombormű
már elkészült, mely a Városi Könyvtárra
kerül majd. A beszéd után elhelyezték a
koszorút utolsó tiszteletadásként.
DÖDÖLLEFESZTIVÁL MÁSODSZOR
Első ízben tavaly került sor dödöllefesztiválra
Kanizsán, ám a gasztronómiai különlegességeket
és színes kulturális programokat
felvonultató, nagysikerű rendezvényre az idén
is várják az érdeklődőket. Akik szeptember 3-
án részt vesznek az Eötvös téren – eső esetén
a HSMK termeiben és sátrakban – megrendezésre
kerülő programkavalkádban a nívós kulturális
programok mellett megízlelhetik a dödöllét
és a táj más jellegzetes és finom ételeit
is. A Borok utcájában a zalai lankák vörös és
arany nedűi várják a szomjazókat, de bátran
válogathatnak a népművészeti kirakodóvásár
kincsei között is. A fő szervezők, a HSMK és
a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület
számos szponzor bevonásával közel kétmillió
forintot fordít a sok-sok különlegességet
is ígérő fesztiválra. A nevezések határideje
a hét elején lejárt, 15 amatőr és 8 profi csapat
jelezte részvételét. Az amatőr kategóriában
nevezők között vannak szegediek, Somogy
megyeiek, zalaszentbalázsiak, récseiek
és természetesen helybéliek. Mind a négy kategória
1-3 helyezettje elismerésre kerül, minden
első helyezett csapat egy-egy görögországi
egyhetes szálláslehetőséget is a magáénak
tudhat majd egy utazási iroda jóvoltából.
Emellett számos értékes nyeremény várja
még majd a versengőket. A fesztivál másik
különlegessége az ezer adag dödölle, amelyet
a Központi Óvodai Konyha ajánlott fel ingyen.
Akik erről netán lemaradnának, azoknak
sincs oka a búra, hiszen a program teljes
ideje alatt lesz – jutányos áron vásárolható –
dödölle, erről a szervezők gondoskodnak.
KTÖ-ÜLÉS
A nyári időszak után augusztus 23-án ismét
összeült a Kiskanizsai Településrészi Önkormányzat.
Napirend előtt az autóbuszmenetrend
és a heves esőzésekkel kapcsolatos problémákkal
foglalkozott a KTÖ. Szeretnék, ha a
Volán menetrend felülvizsgálatára a közeljövőben
sor kerülne, illetve, hogy a következő
évi költségvetésben szerepeljen a komplex
csapadékvíz-elvezetést tartalmazó terv alapján
a csapadékvíz-elvezetés megoldása. A tagok
nem támogatták az augusztus 30-i közgyűlés
elé kerülő, a kiskanizsai temetőt is
érintő előterjesztést, mivel az nem a januári
közgyűlésen elfogadott ravatalozó újjáépítéséről
szól.
ELFOGADOTT NAPIRENDEK
Nyílt ülésen nyolc téma került kedden a
Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság
elé, melyeket támogatott a testület. Így többek
között a Közbeszerzési Terv módosítását, a
temetők felújítási munkálatai engedélyokiratának
elfogadását, a Thury téren nyilvános
WC kialakítását, a HSMK rekonstrukció
engedélyokiratának elfogadását. A Csónakázó-
tó fejlesztéséhez kapcsolódó alternatívák
közül a másodikat, a Csónakázó-tó
turisztikai központtá fejlesztését szavazták
meg a bizottság tagjai.
KÖZBESZERZÉSI TERV MÓDOSÍTÁS
A Közbeszerzési Bizottság keddi ülésén hat
helyen egészítette ki a Közbeszerzési Tervet,
melynek oka, hogy olyan közbeszerzéseket
kell lebonyolítaniuk, amelyeket a terv megalkotásakor
még nem láttak. Ilyen két
beruházás is, a Thury városrész rehabilitációja
és az Ipari Parkban egy belső út építése. Az
önkormányzat pályázaton a két beruházásra
közel egy milliárd forintot nyert. Döntés
született az Ipari Parkban egy másik út
építéséről, valamint a Kórház utca felújításának
folytatásáról is.
KRÓNIIKA 3
AUGUSZTUS 23.
Szinte nincs olyan nap, hogy ne szakadna
nyakunkba az égi áldás. E hét első napja is
felhőszakadással köszöntött ránk. A városban
a csapadékvíz elvezetők nem győzték a hatalmas
víztömeget elnyelni. Az Erzsébet téren a
Kiskastély előtt „Kis-Balaton” keletkezett, a
tengelyig érő vízben gépkocsik akadtak el. A
város számos pontján hömpölygött a lezúduló
áradat. Mi vár még ránk, s mi okozza ezt a
szélsőséges időjárást – erre kerestük a választ.
– A légkörben a változásokat a nagyméretű
légtömegek elmozdulásai okozzák, ha nagy tömegben
hideg, vagy ha nagy tömegben meleg
levegő érkezik a térség fölé. Ennek következtében
változik meg az időjárás. Szélsőségekről
is lehet beszélni. Ilyen erejű szél még nem
volt. például Nagykanizsa térségében, mint
most júniusban. A Nagykanizsa térségében
eddig mért legerősebb szélsebesség 80-100
km/h volt, most júniusban a város egyes részein
a Víztorony, Eötvös tér, Kossuth tér környékén
jóval 100 km/ h fölött volt a száguldó
szél sebessége. A vastag törzsű fát a Víztoronynál
közel 160 km/h-ás szél csavarhatta ki.
Nyáron zivatar környezetében, télen erőteljes
hidegfrontnál adódik erőteljes szélmozgás –
jegyezte meg beszélgetésünk elején Pálfi János,
a helyi meteorológiai állomás vezetője.
Áprilisban 79 km/h, májusban 61 km/h, júniusban
83 km/h, júliusban 54 km/h-ás szélsebességet
mértek az állomáson. Éves szinten
800 milliméter csapadék hullik Nagykanizsán.
Májusban 74 mm, június 95 mm, július 108
mm csapadék esett, áprilisban a csapadék
mennyisége átlag körüli, 60 milliméter volt.
Havonta átlagosan minden másnap esik az
eső. Májusban 16, júniusban 11, júliusban 5
csapadékmentes nap volt. Az augusztusi végelszámolás
is nagy mennyiségű csapadékról
fog szólni, hiszen nem múlik el hét eső
nélkül. Megyénkben még nincs árvízveszély,
de a szomszédos Vasban a Rába megáradt.
– A zivatar tipikus nyári időjárási jelenség.
A zivatarfelhők függőlegesen nagyon magas,
horizontálisan kicsit kisebb kiterjedésűek. Alacsony
szinten cseppfolyós, középszinten vegyes,
felső szinten jég halmazállapotúak. Ha a
talajközelben gyorsan hűl le a levegő, akkor a
jég nem tud elolvadni, erre példa volt a júniusi
időjárás. Szélsőségekről nem lehet beszélni,
kirívó esetek vannak. Az utóbbi 2-3 év zivatarmentes
volt, most kiegyenlítette magát az időjárás
– magyarázta az állomásvezető.
A legmagasabb átlaghőmérséklet Nagykanizsán
áprilisban 24,1 C, májusban 32,1 C, júniusban
31,4 C, júliusban 31,2 C fok volt
idén. Ennél melegebb nyarak is voltak, akkor
több volt a hőségnap és kevesebb a zivatar.
Augusztusban bekövetkezett, amire senki nem
számított: az első hét, amely a tapasztalatok
szerint évtizedek óta kellemesen meleg, most
hidegrekordot hozott. S az azóta eltelt hetek
is hol nyarat, hol őszt idéznek. A három napos,
hetes előrejelzések a meteorológus szerint
nagyon pontosak, ezért érdemes őket figyelemmel
kísérni.
ÁZUNK, FÁZUNK....
Nagykanizsán a Tripammer utcai köztemetőben
is komoly károkat okozott az elmúlt
viharos időszak. Mint Kelemen Pálnétól,
a temetőgondnokság vezetőjétől megtudtuk,
számos síremlék ledőlt, megrongálódott.
S bár a polgármesteri hivatal segít a
milliós kár helyreállításában, kéréssel fordult
a temetőben dolgozó vállalkozókhoz is.
Balogh József, Kuzma Róbert, Szilvási János
és Temesi László vállalkozók az első hívó
szóra vállalták, hogy az anyagi kárt nem
szenvedett, csak megrongálódott síremlékeket
– szám szerint tizenhatot – térítésmentesen
helyreállítanak, kijavítanak. A munkálatokkal
folyamatosan haladtak, két hete
fejezték be, több százezer forint értékű
munkát elvégezve ingyen.
KÖSZÖNET
A SEGÍTSÉGÉRT
4 KRÓNIIKA
Az első padokban a férfiak ültek. Többjük kezében felvételre készen
állt a digitális fényképezőgép vagy a videókamera. Mögöttük a
feleségek foglaltak helyet türelmesen. Az ünnepélyes csendet
Biskopics Márton orosz nyelv- és kollégiumi nevelőtanár törte meg,
aki három évvel volt idősebb egykori tanítványainál. Ő kezdte a
köszöntő szavak sorát, hogy aztán estébe nyúló beszélgetéssel
felelevenítsék az 50. érettségi találkozójukat ünneplő IV. a osztály
egykori tanulói örömeiket, bánatukat, és a közösen átélt élményeiket.
Dénes Sándor, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója vette át a
szót, s köszöntötte az 1951-1955 között – a tablók könyve szerint –, a
Nagykanizsai Általános Gimnázium falai közé járt „öreg diákokat".
Sok szép nyugdíjas évet kívánt, s marasztaló hangon biztatta őket, töltsék
az idejüket kellemesen, beszélgessenek addig, ameddig jólesik!
Búcsúzóul átadott valamennyiüknek egy emlékkönyvet, melyet az
1765-ben alapított iskola 230. évfordulója alkalmából adott ki az
intézmény 1995-ben. Viszonzásul az osztály mai képét tükröző tablót
kapott ajándékba. Az intézmény falai között június 25-én szombaton
érettségi vizsga zajlott. De kanyarodjunk vissza a IV. A reál osztályba.
A tanári asztal előtt Boa Sándor nyugalmazott erdőmérnök állt.
Amikor néhány nappal a találkozó előtt bejött az osztályba, meglepetten
tapasztalta, hogy a tanteremben nincs katedra, nincs hatalmas nagy
asztal, nincs pódium. Nosztalgiával gondolt vissza a régi időkre, nekik
az volt a jobb. Nem tartott névsorolvasást, de megemlékezett azokról,
akik már nem lehettek közöttük: egy személy eltűnt, meghalt az
örökké harmonikázó Illés László, a kicsit aggódó Gerencsér János, a
mindig mosolygó Koleszár Gyula, és a nagy halász, Bukovics Imre.
Az ország minden részéből, sőt Svédországból és Németországból is
utaztak erre a napra Kanizsára. Húsz éve minden évben találkoznak. Öt
évenként Kanizsán jönnek össze, a közötte lévő években pedig valamelyikük
lakhelyén. A 21 érettségizett fiatalember közül hatan maradtak
városunkban. Megemlékezett a tanárokról is, akik nemcsak tanították,
nevelték, hanem féltettek és szerették is őket. Ennek köszönhető, hogy
50 év után is mindenki olyan örömmel jött, mintha a családjához
menne haza. Delet harangozott a közeli Felső-Templom harangja.
Balassa Károly, a másik fő szervező, az idő múlására figyelmeztette
Boa Sándort, hiszen 12 órára rendelték meg az ebédet a Centrál
étteremben. A délutáni program szervezése Szabó Zsiga társukat, a
Kanizsa TV. operatőrjét dicséri, aki ugyan a III. osztályban csatlakozott
hozzájuk, de teljesen beilleszkedett a közösségbe. Az érdekesebb
jelenetekre délután került sor, a szenvedélyek, a nagy beszélgetések
akkor bontakoztak ki igazán. Az ajándékokat is akkor adták át egymásnak,
így Boa Sándor az általa palackozott, Pannon kavicson termett
szőlőkből kevert, és korlátozott mértékben palackozott borát, ami
magán viseli készítőjének derűjét, alázatát, a szőlő és a bor iránt.
B. Zs.
ŐK, HUSZONEGYEN
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében
köszönetemet fejezem ki az augusztus 20-i rendezvény
támogatóinak. Felajánlásaikkal lehetővé tették,
hogy a város lakói méltó módon ünnepelhessék
meg Szent István napját.
A rendezvény fő támogatója: Puskás Tivadar Közalapítvány
Kiemelt támogatók: Balusztrád Kivitelező Rt., Baumeister Kft.,
EME Kft., EYBL Hungária Textilipari Kft., Kanizsa Trend Kft., OBI
IV Ingatlankezelő Kft., Raiffeisen Bank Rt., Szabadics Közmű és
Mélyépítő Kft.
Támogatók: Aquaprofit Rt., DKG-EAST Rt., Draskovics Kft., Földi
Kft., GE Hungary Rt., Halász-Metal System Kft., Kanizsai Nyomda
Kft., Kampf és Társa Kft., Kanizsa Pékség Sütőipari és Kereskedelmi
Rt., KOTO Autóház Kft., Első Magyar Közvilágítási Rt., OTP Bank
Rt., Pálmöb Kft., RYNO Kft., Schmell-Novák Kft., Siromaplast Kft.,
T-Mobile Magyarország Rt., Zalaerdő Rt., ZÁÉV Rt.
A rajzverseny támogatói: Beke Italdiszkont, Betűvarázs Könyvesbolt
Csokitanya Édesség, Élelmiszer Diszkontbolt, Egry J. úti cukrászüzem,
Fotopont FDF, Hollywood Multiplex Nagykanizsa, Kanizsa
Uszoda Kft., König Cukrászüzem, Lorenzo Pizzéria, Étterem, Nelson
Restaurant & Pub, Papír, írószer, nyomtatványbolt Csengery út, Papírkirály
Irodaszer-Nyomtatvány Bolt, Pergamen Papír-írószer és nyomtatvány
szaküzlet, Robinson Pizzéria és Restaurant.
Együttműködő partnerek: E.on Dél-Dunántúli Áramszolgáltató
Rt., Közterületfelügyelet, Nagykanizsai Határőr Igazgatóság, Nagykanizsai
Tűzoltó Parancsnokság, Saubermacher Pannonia Hulladékgyűjtő
Kft., Városi Rendőrkapitányság, Via Kanizsa Kht., valamennyi fellépő
és a szervezésben résztvevő szervezet.
Litter Nándor
polgármester
Új kiállítási részletekkel bővült a Magyar Olajipari Múzeum. A zalaegerszegi
múzeum kiállító csarnokában július 28-án avatták fel a
bányász türelemüvegeket, palackba zárt faragásokat bemutató vitrint.
Az érdeklődők megtekinthetik Európa legrégebbi – 1737-ben készült
– bányász türelemüvegét is. Átadtak továbbá még egy folyékony
széndioxid tároló tartályt, egy városigáz-nyomásszabályozót és egy
L-10 típusú fúróberendezést.
ÚJ KIÁLLÍTÁSI RÉSZLETEK
Az elmúlt félévben több hétvégi ház, pince feltörés is történt a Nagykanizsai
Rendőrkapitányság illetékességi területén. Az ügyek jó részében a
nyomozást a kapitányság bűnügyi osztályának munkatársai befejezték és
az iratokat vádemelési javaslattal, küldték meg az ügyészéghez. Az
ügyek elemzése értékelése kapcsán azonban több olyan szakmai megállapításra
jutottunk, melyekről a hasonló cselekmények megelőzése érdekében
feltétlenül beszélni kell. Alapvetően ezek a védelmi, illetve a kellő
óvatosság körültekintés hiánya körébe sorolhatók. A betörők többsége
oda hatol be, ahol gyenge védelmet lát és viszonylag kis munkával rövid
idő alatt tud zsákmányra szert tenni. Elsősorban a nem feltűnő helyeket
részesítik előnyben, és olyan időpontban követik el a cselekményt, amikor
kicsi a mozgás, ez által is próbálják csökkenteni a lebukás kockázatát.
Mégis mit tehetünk? Az elővigyázatosság csupán odafigyelés kérdése. A
szőlőhegyben gyanúsan közlekedő gépkocsik rendszámát jegyezzük fel,
a gyanús személyek mozgásáról értesítjük a rendőrséget, és a polgárőrséget
is amennyiben működik ilyen a területen. A nagy értékű munkaeszközöket
csak a szükséges munka elvégzésének idejére vigyük magunkkal.
Bűncselekmény esetén jól jöhet egy részletes leltár az értékes tárgyakról,
rögzítve egyedi sajátosságaikat, gyári számukat.
Takács Csaba
FIGYELJÜNK HÉTVÉGI
HÁZAINKRA IS!
KÖSZÖNET AZ AUGUSZTUS 20-I
ÜNNEP TÁMOGATÓINAK
AUGUSZTUS 20.. 5
Augusztus 20. a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam
fennállásának emléknapja, Szent István király ünnepének
napja. István a magyar államiság és a kereszténység alapjait lerakó
Géza fejedelem fia, a honfoglalást vezető Árpád fejedelem ükunokája.
970 körül született, aki születésekor ugyan a pogány
Vajk nevet kapta, 972-es megkeresztelésekor azonban az első keresztény
vértanú, István nevét adták neki.
Hogy mi minden fűződik a nevéhez, s miért is ünnepeljük őt? Erről
beszélgettünk a Jézus Szíve Plébánián Fliszár Károly plébánossal.
– Hogyan foglalhatjuk össze röviden Szent István király történetét?
– Uralkodása elején pogány rokona, Koppány vezér fegyveresen kelt
fel ellene, de összegyűjtve seregét, és kérve Isten segítségét győzelmet
aratott felette. István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán,
hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem nagy valószínűséggel az is,
hogy a magyar nép megmarad-e pogány hitében, vagy a kereszténység
útjára tér. Aztán Ajtony seregét futamította meg, így már szabaddá ált
előtte az út, hogy a keresztény magyar államot létrehozza. 996-ban vette
feleségül Henrik bajor herceg lányát, Gizellát, akivel sok hittérítő és lovag
jött Bajorországból, de sokan érkeztek Olaszországból is. 􀄗k valamennyien
nagy segítségére voltak Istvánnak, aki uralkodása kezdetétől
tisztában volt azzal, hogy – bár övé a hatalom – „fölötte” is áll valaki,
aki minden cselekedetét irányítja. Nagyon bölcs ember volt, aki kellő alázattal
és szerénységgel kínálta a kereszténységet népének. Az ezredfordulón,
kb. 1000 karácsonyán koronázták királlyá Esztergomban a II. Szilveszter
pápától kapott koronával, ami azt jelentette, hogy a pápa őt független
keresztény királynak ismerte el. Ezzel megalakult a független keresztény
Magyar Királyság. Az akkor még többségében pogány magyarok
azonban eleinte nehezen hajlottak a keresztény hitre. Ezért minden 10
faluban templomot építtetett, és a templomok melletti téren jelölte ki a vasárnapi
vásárok helyét, hiszen onnan könnyebben beterelhették az embereket
az ige hallgatására. Szigorú büntetést szabott ki a káromkodókra,
Isten neve szent volt. Komolyan vette az Evangéliumot, a Jézussal való
kapcsolatot. Királyként is tisztelte és becsülte minden alattvalóját, igyekezett
mindenkiről gondoskodni. Hitt a nevelés erejében, s fontosnak tartott
egy sor olyan dolgot az életben, melyet ma egyre kevesebben tartanak értéknek:
hitt a munkában, az imádságban, szent dolog volt a család, a barátság,
és kötelességtudatból is mindig példát mutatott a népének. Uralkodása
alatt a magyar törzsek szövetségéből létrehozta az egész Kárpátmedencére
kiterjedő keresztény magyar államot. Ennek területén félszáz
királyi vármegyét és 10 püspökséget szervezett. Az ő nevéhez fűződik többek
között a pannonhalmi bencés apátság építésének befejezése, a
veszprémvölgyi apácakolostor megalapítása, de ő építtette fel az esztergomi
és a székesfehérvári székesegyházat és az óbudai Szent Péter és
Pál-templomot is. Az apátságok, kolostorok keretén belül iskolák működtek,
és azok váltak a művelődés szellemi központjaivá. A Kárpát-medencén
áthaladó és a Szentfölre tartó zarándokokat István fogadta a királyi
udvarban, bőségesen ellátta őket és biztosította számukra az országon
való biztonságos áthaladást. A Szentföldre és Rómába igyekvő magyar
zarándokok számára pedig vendégházakat építtetett Konstantinápolyban,
Jeruzsálemben, Ravennában, Rómában. István a pogány szokásokat
igazságos törvényekkel szorította ki, a kereszténységet pedig megerősítette.
Bőkezűen adakozott az egyházaknak, gyakran látogatta őket, és személyesen
felügyelte javítgatásukat, tatarozásukat. Neki köszönhetjük,
hogy az egykor pogány és nomád, kalandozó népből törvénytisztelő keresztényeket
faragott. Megszilárdította a központi hatalmat, és vele az ország
védelmét. Neki köszönhetjük, hogy ma is itt élünk Európában.
– Miért éppen augusztus 20-án ünnepeljük Szent István király napját?
– István uralkodása idején Nagyboldog-asszony napján, augusztus
15-én hívta össze a királyi tanácsot Fehérvárra. Ekkor tartották az un.
törvénynapokat. Később Szent László király hozott döntést ezzel az ünnepnappal
kapcsolatban: áttették augusztus 20-ra, mert 1083-ban e
napon avatták szentté I. István relikviáit a fehérvári bazilikában. Munkaszüneti
nappá még 1891-ben Ferenc József nyilvánította. 1945 után
Szent István ősi ünnepéből az “új kenyér ünnepe” lett, majd az alkotmány
napjaként ünnepeltük augusztus 20-át. A rendszerváltozás óta,
1989-től ismét a régi tradíciók szerint rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet.
Az első szabad választásokon létrejött Magyar Országgyűlés
1991. március 5-i döntése Szent István napját a Magyar Köztársaság
hivatalos állami ünnepének nyilvánította.
Sz. M.
AZ ELSŐ MAGYAR KIRÁLY
(folytatás az 1. oldalról)
Mindez nem világnézeti kérdés, hiszen abban sokfélék vagyunk. Mindez
a közös nevező kérdése, azon dolgoké, amelyekből nincs sok, de éppen
ezért különösen fontosak a számunkra, hiszen ezek azok amelyekben mindannyian
egyetértünk. Hiszen tudjuk, hogy a közös jövőt csak közös alapra lehet
építeni, a közös múltra és a közös értékekre. Család és közösség, haza és
Európa, jog és esély, szabadság és szolidaritás, biztonság és megújulás. Ezek
az értékek kötnek össze minket. Ha van valami, amit nemzeti ünnepeinken nem
szabad elfelejteni, akkor éppen ezek azok. Augusztus 20. a szentistváni örökség,
a szentistváni hagyomány tartásának ünnepe is. Miben rejlik a szentistváni
hagyomány? Abban a megújító erőben, abban a bátorságban és merészségben,
amely a kort megértve a kihívásra bátran reagált. Ha kell, szakít a
hagyománnyal, ha kell, azt mondja, mint akkor, ami pogány volt, ami régi,
ahelyett válasszuk az újat, az európait. És ezt akkor is meg kell lépni, és meg
kell tenni, ha úgy, mint ezer éve, ez ma sem vitamentes. A jövő soha nem vitanélküli,
de mindig a bátraké. A szentistváni hagyomány legnagyobb értéke az
a bátorság, következetesség, előretekintés és belső hit, amely viszi és magával
viszi az egész országot, a nemzetet. Legyünk bátrak ebben megújulásban, és
álljuk ki a vitát, mint ahogy Kanizsa is hányszor újult már meg, hányszor kellett
megújulnia. Élt meg fényes napokat, és nehezeket. Amikor a vasút fejlődése
és a kereskedelem ezt a várost pillanatokon belül, néhány évtized alatt európaivá
formálta, akkor az az öröm és a sikerek évtizede volt. Aztán jöttek nehezebb
időszakok, és most azt mondhatjuk, hogy Kanizsa jól sáfárkodott a
múltjával, és jól kezdi alakítani a jövőjét, hiszen amikor a jövő generációjának
az iskolákban már az informatikát, a nyelvet, a modern tudást, a XXI.századi
ismereteket tanítja szinte mindenütt, és ezt helyezi az első helyre, amikor önerőből,
saját akaratából és erejéből felsőfokú képzést indít, hogy a fiai számára,
az itt születettek és a környéken élők számára a felsőfokú oktatás lehetőségét
is megteremtse, és amikor arra épít, hogy ne menjenek el az itt élők, hanem
munkahelyteremtő, regionális központtá váljon, akkor igenis megint helyesen
építi a jövőt. Én bízom benne, hogy ahogy jó száz évvel ezelőtt a vasút építése
során ez a város néhány évtized alatt az ország egyik legdinamikusabban fejlődő
kulturális, gazdasági, pénzügyi központjává vált, most az autópálya építésével,
a XXI. század vasútján keresztül és az internet adta lehetőségekkel oda
jut, hogy az intelligens városok, az intelligens régiók egyik vezető, meghatározó
eleme lesz Magyarországon, és a térségben. Azt mondtam, a Szent István-i
ünnepet nem kell magyarázni, magyarázni nem kell, de mindig, mindig visszatekintve
eddigi cselekedeteinkre és előretekintve a jövőre, meríteni kell belőle.
Mert van miből, az összetartozás, a megújulás, a bátorság és a hit hagyománya
– mondta Kovács Kálmán ünnepi köszöntőjében.
A köszöntő szavakat követően került sor a Kanizsa Táncegyüttes műsorára,
majd az új kenyeret megszentelte Fliszár Károly esperes-plébános. A
közönség a Litter Nándor polgármester által megszegett kenyér egy-egy
falatkájával, es egy-egy pohárka borral tehette a maga számára emlékezetessé
az idei ünnepet, amely a HSMK előtti programmal még nem ért véget,
hiszen délután háromkor hologram- és fotókiállítás nyílt a Honvéd
Kaszinóban, este hatkor Szent István-napi ünnepi szentmise volt az Alsóvárosi
Templomban. Az Erzsébet téren délután háromtól este tizenegyig
egymást követték a fellépők és a programok, amelyek sorát tűzijáték zárta.
A mostoha időjárás miatt a HSMK-ban rendezték meg a háromnapos
programsorozat utolsó részét, a Nemzetközi Néptánc Gálát, amelyen
olasz, török, görög, szerb és magyar táncosok léptek fel.
ÁLLAMISÁG, ÚJ KENYÉR, ALKOTMÁNY
6 A HÉT TÉMÁJA:: BUSZOZUNK
Örömmel üdvözlöm kezdeményezésüket, hogy a kanizsai helyi járatú
buszközlekedés-változással kapcsolatos véleményeket feltárják.
Mivel mind a Zala Volán, mind pedig az önkormányzat homokba
dugja a fejét, igen is szükség van egy fórumra, ahol a szolgáltatást
igénybevevők elmondhatják véleményüket. A kérdés magától
adódik, jobb szolgáltatást akarnak nyújtani, vagy gazdaságosabban
üzemeltetni egy szervezetet? Tudom, és velem együtt sokan tisztában
vannak vele, hogy egy változás mindig ellenállást vált ki, mert
kizökkent bennünket az amúgy bizonyára nem tökéletes, de már
megszokott ritmusunkból. Ám, ha a változás ekkora ellenállásba ütközik,
példa rá a sok aláírásgyűjtés, az utazóközönség elégedetlensége,
ott már a láncszem meg van lazulva, és mint tudjuk, minden
szervezetnek, folyamatnak akkora az ereje, mint annak leggyengébb
láncszeme.Szeretném konkretizálni véleményemet és javaslataimat:
– A vasútállomásról direkt induló céljáratok megszüntetése (23, 33) a
vidékről nagykanizsai munkahelyre vonattal érkező dolgozók munkába járását
nehezíti meg.. Nem beszélve a vasút szolgáltatásait igénybevevőkről.
– Fenti járatokkal sok diák utazott a Cserhátiba és a Keribe, amit szerintem
nem fog helyettesíteni az ún. diákjárat, hiszen az reggel csak egy
járat. Amúgy ezzel úgyis csak szeptemberben szembesülünk, amikor egyik
buszról (20-as, 21-es, 6-os, 6/c stb.) tülekedünk át a csatlakozásra (18).
– Viszonylag egyszerű bevezetni egy intézkedést csökkent forgalom
mellett, amikor iskolaszünet és a nyári szabadságok zajlanak.
De mi lesz, amikor megindul a tömeg?
– A Dózsa, Petőfi, Honvéd, Rákóczi utcák lakóinak esélye sincs
busszal megközelíteni a várost – még átszállással sem!
– Az uszodához és a strandhoz vajon hogy tud eljutni egy kismama
babakocsival, plusz csomagokkal, esetleg egy nagyobb testvérrel?
– Persze a változtatásoknak előnyei is vannak. Jó kezdeményezés a
körjáratok bevezetése – könnyen elérhető a kórház, a rendelőintézet,
igaz, hogy a vasútállomásról ez is nehezebb. Ám bevezetésükkel a belvárosi
forgalmat radikálisan visszavették. Az amúgy is mostoha
észak-keleti városrész – terjeszkedése ellenére – fekete folt. Mondjuk a
Deák tér környékéről a 6C-sel lehet ugyan érinteni, de ez is csak
17.30-ig közlekedik. Vajon miért nem lehet járatni este is?
– A körjáratok kibővítésével (20/V, 21/V) lehetne egy, a vasútállomást
érintő, ritkított járatot bevezetni, amelyet munka és iskolakezdésre
és befejezésre, valamint a vonatok indulásához illetve érkezéséhez
lehetne igazítani. Ha a Kisfaludy utcán végigmenne, akár
az Ady 39-40 és a Cserháti SZKI-nál is megállhatna.
– Egyébként igazán fölösleges 20 percenként indítani a 18-as járatot,
utasok nélkül, mivel a 2-3 perces vonatkésést nem veszik figyelembe,
mondván, úgyis jön 20 perc múlva a másik. Amivel
amúgy a csatlakozást késsük le.
– A centralizált közlekedés hátránya, hogy hosszabb menetidővel kell
számolni, ami a mai rohanó világunkban nem előny, időben is annyit
vesz igénybe, mintha gyalog mennénk, akkor miért vegyünk bérletet?
A Zala Volán és az Önkormányzat (nem tudom ki az illetékes) helyében
én szondáznám a közlekedőket, akár a buszokon elhelyezett
dobozokba gyűjtve azok véleményét, hiszen csak így lehet valóban
nagyvárosi közlekedést bevezetni Nagykanizsán. Köszönöm a lehetőséget,
hogy véleményemet sokak nevében elmondhattam.
Pintér Judit
8800 Nagykanizsa, Kisberki út 19. I/5.
Olvastam cikküket a nagykanizsai városi járatokkal kapcsolatban.
Panasszal élek magam és a Szekeres utca környékén,
Katonaréten lakó több idős ember nevében. Mióta megváltoztatták
a járatok rendjét, nem tudunk a vasútállomáshoz normálisan lejutni
illetve a visszautat sem biztosítja a Volán.
Szinte naponta többedmagammal a Balatonon lévő telekre dolgozni,
öntözni utazunk. Az idős embereknek gondot jelentett már
az is, hogy a jól bevált számozásokat megváltoztatták, nem is
beszélve a bonyolult körjáratokról. Többen indulunk el naponta
a vasútállomásra és a vasútállomásról gyalog, mert még megnézni
sem lehetett tábla hiányában, hogy mikor és milyen járat
közlekedik.
Kérem, hogy a járatok felülvizsgálatakor állítsák vissza a 33-as
járatot a régi útvonalának megfelelően és időbeosztással, mert a
megfáradt, idős embereket inkább segíteni kellene nem gátolni,
korlátozni mozgásukat. Lehet, hogy ez a Volánnak nem kifizetődő,
mert már többen ingyen utazunk, de nyugdíjazásunkig és a 65 éves
kor eléréséig fizettünk eleget.
Rajtunk kívül nagyon sok kórházba látogató, dolgozó és vasúton
utazó, diák és fiatal is mérgelődik a változás miatt, főleg, amikor
hét végén jönnek haza és utaznak vissza óriási csomagokkal. Ez a
járat nem járt üresen és jól illeszkedett a MÁV menetrendjéhez is.
Veit Nándorné,
a környék idős emberei nevében
Nagykanizsa, Szekeres J. u. 5.
TISZTELT SZERKESZT􀄗SÉG!
A helyi buszközlekedéssel kapcsolatos írásunkban a Zala Volán illetékes szakembere úgy nyilatkozott, hogy a
lakosság részéről nem érkezett hozzánk igazán figyelembe vehető észrevétel. Mivel munkánk során több, a buszközlekedést
érintő kritikai véleményt is tapasztaltunk, kértük Tisztelt Olvasóinkat, osszák meg velünk előbbre viv
ő javaslataikkal gondolataikat, melyeket mi magunk is idézhetünk, illetve az illetékesekhez is eljuttathatunk. Kérésünk
meghallgatásra talált, ezúton is köszönjük Önöknek. A következőkben a hozzánk érkezett írásokból válogatunk,
a teljesség igénye nélkül.
TISZTELT SZERKESZT􀄗SÉG!
Lehet, hogy ugyanúgy pusztába kiáltott szó lesz ezen írásom
is, mint a forgalom „rendezés” előtt a Polgármesternek írt levelem,
illetve a lakókörzetünkben tartott fórumon történt felszólalásom,
mégis újból próbálkozom.
Merthogy reménynek mindig lennie kell!
Azt, hogy miért kellett a jól bevált, megszokott közlekedést
a Volánnak megváltoztatnia, csak költői kérdésem. Ám arra,
hogy a kórházba és a temetőbe miért nem lehet legalább
óránként eljutni és visszautazni, az embertelen, kegyetlen
közönyre vall, és erre szeretnék választ kapni. A fórumon is
felvetettem ezt a problémát, ahol az illetékes hölgy azt a választ
adta, hogy ő gyalog jár a temetőbe.
Igen, amíg tud!
Sajnos, akiknek betegük van a kórházban, és halottjuk a
temetőben, leginkább az idősebb korosztályhoz tartoznak.
Az tény, hogy a nyugdíjasok nem fizetnek a buszon, de amíg
dolgoztak (30-40 évig), ők is kivették részüket a közterhekből,
költségekből.
Ha ezt büntetésnek szánták érdemtelen. Megkeseríti az amúgy is
sok problémával élő idős emberek napjait.
Ha mégis meghallgatásra méltó a levelem, kérem intézkedésüket,
hogy busszal eljuthassunk a kórházhoz és a temetőhöz.
Köszönettel:
Kapházi Józsefné
Nagykanizsa, Attila u. 8.
TISZTELT KANIZSA ÚJSÁG!
A HÉT TÉMÁJA:: BUSZOZUNK 7
Remélem nem késő még hozzászólnom a Zala Volán mizériához!
Már beletörődtem, hogy átszámozták a buszokat, hogy a fél világot
be kell utaznom, hogy majdnem odaérjek, ahova szerettem volna. Aztán
rájöttem, hogy milyen mókás is így.
Az első élményem az volt, mikor egy ismerős megkérdezte a 6-os busz
egyik vezetőjét, hogy tetszik neki ez az új szörnyűség. Ezt a választ kapta:
„Örülök, hogy nem kell azon a – bocsánat, szó szerinti idézet – szar
úton járnom (ez a Platán sor), ráadásul tele vagyunk azóta szabadidővel.
Azt tesszük amit akarunk ilyenkor.” Ugye milyen kedves? Második
élményem: A 20-as számú körjárat éppen a kereskedelmi suli szűk utcácskájában
szeretett volna átjutni a Kisfaludy utcára. S akkor, mint a
mesében a Csengeryről egy másik járat kanyarodni kezdett felénk.
Mindez 16 óra után csúcsforgalomban. Mi pedig együtt nevettünk a
két tehetetlen sofőrrel, hiszen mindegyik mögött türelmetlen autósok
dudáltak. Azon is jót mulatok, mikor hasonló helyzet alakul ki a Teleki
utcai körforgalomnál. Ilyenkor micsoda késéseket lehet összehozni!
Amúgy boldog vagyok, mert most már tényleg üres járatokon utazhatok,
mert a Platán sorból érkező nyugdíjasok végre nem tolonganak a
buszokon. (Azt sem tudják, melyikre kell szállniuk, meg különben sem
áll meg a környékükön!) Amúgy sokszor kellett túráznom a kisfiammal,
mert alig megy busz arra, amerre eddig volt és amerre nekünk
elég sok dolgunk van. És jön a tél!! Séta a vasútállomásra, az oviba, a
suliba! Csak mert minek mindezek közelébe busz. Tényleg ennek örülök
a legjobban, mert előttem van a kép, amint a meglehetősen forgalmas és
életveszélyes Teleki utcán kisgyerekek rohannak át, hogy a Platán sor vonalán
elhelyezkedő oktatási intézményeket megközelíthessék. Lehetne
Nagykanizsának saját túlélő show-ja! Mit csinál a Tisztelt Kitaláló és Kivitelező,
ha elkezdődnek a gyakori balesetek? Tán a volános ballépést a
város vezetői forgalomirányító lámpák felszerelésével kompenzálnák inkább,
vagy induljon el a platánsori járat legalább iskolai kezdésre és a
napközik végére! Vagy megtanítják a közlekedés szabályait azoknak, akiktől
még a zebrán sincs biztonságban senki?
Szóval sokat nevetek, még a könnyeim is kicsordulnak. Nem tudjuk
mivel, mikor és merre mehetünk. Ráadásul akkor sem oda jutunk,
ahova szeretnénk. Sok Városatya most is ígéri, hogy kedvezőbb lesz a
helyzet, mert tesz róla, értünk. Beszélni azt tudnak! De – jelzem – választások
lesznek, nem ez lenne a legjobb PR nekik? Ha veszteséges
volt a Volán, miből építettek új, nehezen megközelíthető, eldugott helyeken
megállókat? Miért nem volt jó, ahogy volt? Kivel tolnak ki?
Azokkal akik betegek, gyerekesek, akik utaznának, mert rákényszerülnek.
Szégyen! Hallották, hogy közszájon jár az, hogy azért nincs busz
a Platánsoron, mert nyugdíjasok lakják leginkább, akik nem fizető
közönség? Persze, ez biztos nem igaz, mert a viccek csak ritkán azok.
Kérem, segítsenek, hogy pont a rászorulókat ne hagyják ki az utazásból!
Ráadásul ők azok, akik nem is képesek a panaszukat megfelelő
formában eljuttatni az illetékesekhez. Morgolódnak, de tudják,
hogy úgysem történik semmi az érdekükben. Kérem, tegyenek csodát,
hogy hinni tudjuk, hogy mi kisemberek is számítunk! Én éppúgy féltem
a nagymamákat, mint a kisfiamat és a többi gyermeket.
Véghné Kelemen Mária
TISZTELT SZERKESZT􀄗SÉG!
Jó ötletnek tartom, hogy Önökön keresztül juttassuk el a Volán részére észrevételeinket. Így megelőzhető
az a gyakorlat, hogy a Volán nem reagál, talán le is tagadja, hogy voltak panaszok. Ha röviden
mondanám el az Attila utcától felfelé a Keleti városrész végéig élők véleményét, a következőket kellene
írnom: butaság, nevetséges, embertelen, meggondolatlan. A többi nem bírja a nyomdafestéket.
A gondokat próbáltam pontokba szedni, de vannak átfedések. Kihangsúlyozom, hogy ezek a az itt lakók
gondjai, elképzelhető, hogy más területeken nincs probléma, vagy kevesebb.
1. Megszűnt a régi 33-as, a Városkapu krt. és a Vasútállomás között. Óriási hiba! A keleti városrészből ezen a
vonalon mentek a kórház, temető, bútorgyár, uszoda, Cserháti sportcsarnok, MÁV-sportcsarnok, MÁV NTE
sportpálya, vasútállomás felé. Ez most egy az egyben megszűnt. Ezek az állomások fontosak voltak, és azok most
is! 2. A volt 31-es helyett, úgy ahogy van egy 14-es és 14Y-os járat. Igen ám, de csak munkanap! Ez a járat némileg
adja a lehetőséget a temetőbe, kórházba, uszodába járóknak. De ez csupán 4(!) járat, és vasárnap, ha hiszik,
ha nem, egyetlen járat sincs! Elképesztő! Ha egy volános erre azt mondja, hogy ott a 21-es járat, az nem ismeri
Kanizsát, vagy a térképet! 3. Nem hiszem el, hogy a világon van olyan Nagykanizsa nagyságú város, ahol
a vasútállomásra menet át kellene szállni. Az is felháborító, hogy az Attila utca és nagy körzete lakóinak gyalogolnia
kell a 6-os, vagy 20-as, 21-es megállókhoz, majd átszállni a 8-asra, gyerekekkel, csomagokkal. Embertelen
és időt pazarló. Itt megoldás lenne, ha 20-as, vagy a 21-es lejönne a Rózsa utcára és úgy menne tovább. A
körjáratoknak ezen a pontján legalább gyaloglás nélkül lehetne eljutni a Kalmár utcába menő valamelyik járattal.
A 21-es lenne alkalmas erre. Természetesen igazi megoldás az lenne, ha a keleti városrészből egy volt 33-as
jellegű járattal el lehetne jutni a vasútállomásra! 4. A 8-as járat igaz, hogy elég sűrű, de abszolút nem a vonattal
érkezők barátja. Az elmúlt időszakban három ízben láttuk (kijutva a megállóig) a 8-as autóbusz végét a volt
Tejgyárnál. Most van két lehetőség: vár az ember 20 percet vagy elindul gyalog, mert ennyi idő alatt le is lehet
érni a városba. Javasolták többen, hogy ez a 8-as nem és semmit, inkább a 3 frekventált helyről közvetlenül lehessen
a vasútállomásra kijutni. – Kiskanizsa, -vasútállomás, -Városkapu, -vasútállomás, -Palin (betérve a
Napraforgó térre) –vasútállomás. Ezzel kiváltható lenne a 8-as, ami felesleges és csak a belváros forgalmát növeli.
5. Érthetetlen az a megkülönböztetés, amit tesznek iskolaidő és iskolaszünet miatt. Van értelmes magyarázat
arra, hogy például a 21-es járatnál egy 20 órakor és 21 órakor induló járatnál mi köze van az iskolai előadások
napjához! De egyáltalán 12.00, 17.23, 06.08 időpontoknak milyen kapcsolata van azzal, hogy van iskola
vagy nincs… 6. A 20-as és 21-es járatnál van egy-egy olyan szakasz, ahol nagyon nagy a távolság a megállók
között. 20-as: 1-es porta – Kisfaludy-Batthyány sarok. 21-es: Kisfaludy-Batthyány sarok – Dél Zala…
Lehet, hogy nem mindent vettünk észre – mert amit írtam, az többünk véleménye – de a véleményünk
az, hogy nem volt átgondolt, közvéleménnyel egyeztetett változtatás a Volán részéről.
Kiss Ernő
Attila u. 12.
TISZTELT SZERKESZT􀄗SÉG!
(Részletek Gabriella Grof
leveléből)
Az elmúlt hetekben hazalátogattam
az USA-ból kedves szülővárosomba,
ahol a szüleim a
mai napig is élnek. 􀄗k 70-80
évesek, nincs autójuk, így számukra
a napi ügyintézéshez,
bevásárlásokhoz nélkülözhetetlen
a busz. Mindig büszkék voltak
a nagyszerű, jól összehangolt
kanizsai buszjáratokra,
amelyekkel a Rózsa utcából
(ahol laknak) az állomásra, piacra,
bárhova minden gond
nélkül el tudtak jutni. ... Édesanyámmal
a buszra várakozva
még a múlt héten, csak panaszkodást
hallottam naponta. ...
... Tisztelt Zala Volán, a júniusban
életbe lépett új menetrend
nem vált be, rossz tervezés
ű és nem az emberekért
van. Győri főiskolások nyáron
nem végezhetnek forgalomfelmérést
és az alapján nem tervezhetnek
új buszvonalakat
Nagykanizsán. Ilyen fontos új
vonaltervezéshez kanizsai tervezőkre
van szükség, akik itt
élnek és ismerik a helyi viszonyokat,
embereket, azok igényét
és problémáit. ...
TISZTELT
SZERKESZT􀄗SÉG!
8 GAZDASÁG
Július közepétől új helyen, az Ady út 1. szám alatt
várja ügyfeleit a Nagykanizsai Kereskedelmi Kamara.
A megszépült környezet és a kibővített szolgáltatások
mellett más változás is van, hiszen a titkári teendőket
Varga Zsófia látja el. A kamara múltjáról,
jelenéről és jövőjéről is beszélgettünk a nagykanizsai
szervezet új titkárával.
– Néhány hete a NKIK titkára lett. Hogyan történt?
– Solti Károly titkár családi okok miatt Prágába
költözött, és a NKIK elnökségének felkérésére vállaltam
el a feladatot. Az értelmetlen konfliktusokat nem,
az alkotó, együttműködő munkahelyi légkört annál
inkább kedvelem. Tanulmányaim, tanulmányútjaim
és megyei kamarai munkám során sok tapasztalatot
szereztem, amit szeretnék kamatoztatni. Szívesen vállalkozom
tanulásra, továbbképzésre. Magánúton tanultam
meg nyelveket, a számítógép kezelését, elearning
tanfolyamon sajátítottam el az internet használatát.
Az utóbbiban erősen motivált az is, hogy Kati
lányom a világ másik végére került. Két éve a japán
kormány ösztöndíjával a Kanazawai Egyetemen
Japán és az EU gazdasági kapcsolatait kutatja. Tőle
is sokat tanultam, és a Japánban megtapasztalt egymás
iránti tiszteletadással, szorgalommal és a cég
iránti elkötelezettséggel kívánom szolgálni a NKIK
tagjait és Nagykanizsa vállalkozóit.
– Sokak által ismert, hogy a Zsigmondy-Winkler
Műszaki Középiskola kémia-fizika szakos tanára,
igazgatóhelyettese, majd igazgatója volt. Mikor és
hogyan került kapcsolatba a kamarával?
– 1991-ben Világbanki pályázatos iskolaigazgatóként
a Munkaügyi Minisztérium delegációjával 3 hetet
töltöttem Augsburgban a német szakképzési modell tanulmányozásával.
Ott – ahogy ezt ma is teszik, 200 éves
múlttal – a kamarák irányítják, felügyelik a szakképzést.
Számomra nagyon meggyőző volt a kamarák
rangja és szerepe a gazdasági életben, különösen a
szakképzésben. Amikor Vékási János, a DKG akkori
vezérigazgatója, a megyei kamara alelnöke azt ajánlotta,
hogy Nagykanizsán szervezzem meg a kamarát – két
hónapi munkanélküliség után – örömmel vállaltam azt.
Egy – a megyei kamaránál ma is meglévő „konyhaasztaltól”
– indultam el. A kötelező kamarai tagság idején,
Szili Győző úr elnöksége alatt a Nagykanizsai Térségi
Szervezet dinamikusan fejlődött anyagi és szellemi
értelemben egyaránt. 2000-ben megvették a Zrínyi u.
21. szám alatti iroda együttest, annak reményében,
hogy ott folytatódik a munka. A megyei kamara szolgáltató
irodájából szolgáltuk ki a térség vállalkozóit is.
Abban, hogy a rendszer jól működött, nagy szerepe volt
Kátai Tibornak, a Letenye Térségi Szervezet vezetőjének,
illetve Mizsei Károly, majd Szabadics József nek, a
Zalakarosi Térségi Szervezet elnökeinek.
– Öt évvel ezelőtt, 2000-ben megszűnt a kötelező
tagság. Hogyan építkezhet, működhet a kamara tovább?
– A kötelező kamarai tagság csak az ún. kontinentális
kamarai modellt leképező országokban, például
Németországban, Ausztriában tartható fenn, ahol a
„belátó állam” jogosítványokkal együtt a gazdasági
érdekképviseletekre bízza a gazdaság irányítását. Ott
a kamarák erősek, befolyásosak és a döntéshozatalban
egyenrangú partnerei a kormánynak. Nálunk az
önkéntes tagság bevezetésével a kamara súlya, tekintélye
és befolyása megrendült. Ma Magyarországon a
gazdasági kamara jogi státusza – ennek megfelelően
forrásellátottsága is – meglehetősen rendezetlen, de
legalábbis ellentmondásos. A szakképzésben például
jogszabályban rögzített közfeladatot lát el, miközben
már nem közjogi kamara.
– Miért van (lehet) két gazdasági kamara Nagykanizsán?
– 2000-ben az új kamarai törvény Magyarországon
az önkéntes kamarai tagságról rendelkezett és
előírta, hogy a nem megyeszékhelyű megyei jogú
városokban meg lehet alakítani a kereskedelmi és
iparkamarát. Ez teremtette azt a csapdahelyzetet,
amit Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében kezelni
tudtak, sajnos Zalában nem. Ugyanis a kamarai
törvény nem rendelkezett a vagyon megosztásáról,
az új kamarák nem lettek az előző jogutódjai. Sopronban
és Dunaújvárosban ezt elegánsan megoldották,
a megye által átadott ingatlanokkal és pénzzel.
A NKIK jogilag önállóan, vagyon nélkül indult. A
vagyonmegosztási per elvesztése is súlyos veszteséget
okozott. A NKIK tagsága élén Kovács Antal elnökkel
és elnökségével kitartottak az önálló jogi személyiség
ű kamara mellett. Az EU szubszidiaritás elvének
– ami annyit jelent, hogy a problémákat a keletkezés
helyéhez legközelebbi döntési szinten kell
kezelni – érvényesüléséért megtettek minden tőlük
telhetőt. Ehhez persze a nagykanizsai vállalkozók
lokálpatriotizmusa és a Solti Károly titkár által vezetett
szervezet szívós és kitartó munkája is kellett.
– Hogyan élte meg a „kétkamarásdit”?
– Személyesen nagyon rosszul éltem meg a két kamara
„civódását”. Nem tudtam képviselni a megyei
kamara Nagykanizsa „belügyeibe” való beavatkozását.
Egyetlen kanizsai vállalkozót sem szerveztem
be a megyei kamarába. Most „hazaérkeztem”.
– Hogyan látja a kamara jövőjét?
– Az állami apparátus deklarált leépítésével, a
kamara szakképzésben elért eredményeivel – tanulószerződés,
gyakorlati képzőhelyek akkreditációja
– az „Üzlet a hálón” és a kamarai kedvezményrendszer
szolgáltatásaival a kamarák szerepe felértékelődik.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
– a „belátó állam” példáját gyakorolva –
nagy segítséget nyújtott azzal, hogy biztosította a
NKIK szolgáltató irodájának elhelyezését. Ez valóban
vállalkozóbarát gesztus. 2005. július 18-tól az
Ady u. 1. szám alatt új környezetben, kibővített
szolgáltatásokkal várjuk kamarai tagjainkat és
Nagykanizsa vállalkozóit. Tisztelettel invitálunk
mindenkit a feltöltés alatt álló honlapunkra, amely
egyelőre a kamara.dravanet.hu/nakkik weboldalon
érhető el. Meggyőződésem, hogy Magyarországon,
így Nagykanizsán is – belátható időn belül – rang
és elismerés lesz a Kereskedelmi és Iparkamara
tagjának lenni.
D.É.
Munkakör/végzettség/bérezés
Ft-ban bruttó:
􀁚 asztalos/szakirányú/
60 000 – 80 000
􀁚 faipari gépmunkás/szakirányú/
57 000 – 75 000
􀁚 varrómunkás/szakirányú/
57 000 – 90 000
􀁚 víz-és gáz szerelő/szakirányú/
megegyezés szerint
􀁚 bőrszabász/szakirányú/
60 000 – 70 000
􀁚 bőrkárpitos/szakirányú/
70 000 – 75 000
􀁚 pék/szakirányú/
70 000
􀁚 szakács/szakirányú/
60 000 – 100 000
􀁚 felszolgáló/német nyelvismeret/
szakirányú/
57 000 – 80 000
􀁚 karbantartó géplakatos/
szakirányú/
KJT. szerint
􀁚 pedagógiai asszisztens/
szakirányú/
KJT. szerint
􀁚 szobaasszony/8. általános/
57 000 – 60 000
􀁚 recepciós/alapfokú német
nyelv ismeret/érettségi/
100 000
􀁚 londiner/német nyelv ismeret/
érettségi/
57 000 – 70 000
􀁚gyermekanimátor/német nyelv
ismeret/érettségi/
70 000 – 80 000
􀁚adminisztrátor/középfokú/
olasz nyelv ismeret/érettségi/
70 000 – 80 000
􀁚 matek-fizika szakos tanár/
főiskola/
KJT. szerint
􀁚 faipari mérnök/egyetem/
megegyezés szerint
Bővebb felvilágosítást a
munkahelyi ajánlatokról a
Zala Megyei Munkaügyi
Központ Kirendeltségén
Nagykanizsa, Fő út 24. szám
alatt adnak.
Ügyfélfogadás:
hétfő-kedd-szerda:
8.00-12.00 és 13.00-16.00
péntek: 8.00-13.00 óra
ÁLLÁS – ÁLLÁS KAMARAI VÁLTOZÁSOK
ÁLLÁS – ÁLLÁS
GAZDASÁG 9
Az előző évben március 20-ig, ebben az évben 2005. május
20-ig kellett beadni a magánszemélyeknek az előző évet érintő
személyi jövedelemadó bevallásokat. Az APEH Zala Megyei
Igazgatóságához beérkezett bevallások száma meghaladta a
72,5 ezer darabot. Megtörtént az adatok feldolgozása, a részletekr
ől Jakabfyné dr. Osztovics Katalinnal, az APEH Zala Megyei
Igazgatósága igazgatóhelyettesével beszélgettünk:
– Melyek a legfőbb összesített adatok?
– A zalai önbevallók 2004. évről 89,9 milliárd forint összes jövedelmet
vallottak, melyek átlaga az előző évi 1 millió 069 ezer forintról 1
millió 155 ezer forintra emelkedett, de mintegy kétszázezer forinttal elmarad
az országos átlagtól. 2004-ben Zalában a legmagasabb munkaviszonyból
elért jövedelem 76,4 millió forint volt, amely 23,2 millió forinttal
haladta meg az előző évben ugyanezen kategóriában elért legmagasabb
jövedelmet. Az elkülönülten adózó jövedelem tekintetében a
legmagasabb összeg 2,5 milliárd forint volt, ami országosan is csúcsjövedelemnek
minősül.
– Nézzük kicsit részletesebben: mit jellemezte az összevonás alá eső
jövedelmeket?
– Az önbevallók által vallott, progresszív adózás alá tartozó 75,7
milliárd forintot meghaladó összevonás alá tartozó jövedelem az előző
évihez viszonyítva 7,5 százalékkal, annak egy főre jutó átlaga 4,3 százalékkal
emelkedett. A nem önálló tevékenységből származó 69,5 milliárd
forint jövedelem döntő részét a munkaviszonyból származó bérjövedelem
tette ki, amelynek egy hónapra jutó átlaga közel 100 ezer forint lett.
Ez 6,8 százalékos emelkedést jelent a megyében, míg a KSH adatai szerint
az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete országosan 6,1
százalékkal emelkedett. Az önálló tevékenységekből származó jövedelmek
mintegy 5 milliárd forintot tettek ki. A mezőgazdasági őstermelésből
jövedelmet vallók száma 207-ről 182 főre csökkent, átlagjövedelmük
viszont 40 ezer forinttal 303 ezer forintra emelkedett. Szellemi alkotásból
további 107 fővel kevesebben, mindössze 840-en vallottak jövedelmet,
melynek átlaga 229 ezerről 251 ezer forintra nőtt. Az egyéb
jogcímen szerzett jövedelmek meghaladták az 1,2 milliárd forintot.
– A jövedelmek ismeretében hogyan alakult a számított adó, és milyen
kedvezményeket vettünk leginkább igénybe?
– Az összevont adóalap után a számított adó összege 2004-ben megközelítette
a 19,1 milliárd forintot, ez a korábbi évi 96 százaléka. Az
önbevallók szempontjából kedvező volt, hogy annak 291 ezer forintos
átlaga 11 ezer forinttal volt kevesebb az előző évinél, a 2004. évi országos
átlagtól pedig 78 ezer forinttal maradt el. Az előző évben öszszességében
7,3 milliárd forinttal, addig 2004-ben a kedvezmények révén
6,0 milliárd forinttal csökkentették adójukat az önbevallók. Az
adókedvezmények részaránya a számított adóhoz viszonyítva a 2003.
évi 36,7-ről 2004-ben 31,4 százalékra esett vissza. A legnagyobb adólevonási
tételek, illetve adókedvezmények voltak: a 3.327 millió forintos
összegű adójóváírás, amely 43 ezer alkalmazottat érintett, azonban
míg 2003-ban 75 ezer forint, addig 2004-ben 77 ezer forint volt az átlaga.
A családi kedvezmény összege Zalában 1091 millió forint, melynek
átlaga 77 ezer forint. A lakáscélú hiteltörlesztés után igénybevett
451 millió forint összegű adókedvezmény viszont csupán 68 százaléka
az előző évinek. Az élet- és nyugdíjbiztosítás 442 millió forintot meghaladó
kedvezményét 23 ezer forintos átlagban ették igénybe. A felnőttképzés
és a számítógép beszerzés mintegy 366 millió forintot kitevő
kedvezménye 16 millió forinttal alacsonyabb az előző évi összegnél.
Végső soron a 6,0 milliárd forint kedvezmény érvényesítését követően
az összevont jövedelem után fizetendő adókötelezettség 13,1 milliárd
forint volt, 4 százalékkal több az előző évinél.
– Ejtsünk néhány szót az elkülönülten adózó jövedelmekről is!
– A közel 14,2 milliárd forintos elkülönítetten adózó jövedelem 1,6
milliárd forinttal több az előző évinél. A forrásadós jövedelmeket az
jellemezte, hogy az elmúlt évhez képest a klasszikus tőkejövedelmek
szinte valamennyi tétele jelentősen emelkedett, az ingatlan értékesítésből
származó viszont lényegesen csökkent. A 14,2 milliárd forintot
megközelítő forrásadós jövedelem után az adókötelezettség 2,8 milliárd
forint volt.
– Gondolatban végigjártuk az adóbevallási nyomtatvány legfontosabb
sorait, nézzük, mi került az űrlap „végeredmény” rovatába: azaz
hogyan alakult Zalában az összes adókötelezettség?
– Megyénkben az önbevallóknak 2004-ben több mint 15,9 milliárd
forint éves adókötelezettsége keletkezett, ez 8,2 százalékkal több az
előző évinél. Az akkori 49,2 ezer fővel szemben 2004-ben csak 46,8
ezer zalai önbevallónak kellett adót fizetnie, vagyis közel 25,7 ezer főnek
volt ugyan jövedelme, de az adókedvezmények okán nem kellett
adót fizetnie. Az egy adófizetőre jutó adó 340 ezer forint volt, az előző
évi 300 ezer forinttal szemben.
– Mit mutatnak a számok az egyéni vállalkozók SZJA bevallásával
kapcsolatban?
– A személyi jövedelemadózás szerint elszámoló egyéni vállalkozók
száma az egyszerűsített vállalkozói adó bevezetése óta jelentősen csökkent.
Az APEH Zala Megyei Igazgatóságán a 2004. december 31-én mű-
ködőként nyilvántartott 15.047 egyéni vállalkozóból 13.863 a személyi
jövedelemadózás szabályai szerint adott számot 2004-ben keletkezett jövedelmeiről.
Tovább csökkent a főállású egyéni vállalkozók aránya,
ugyanakkor emelkedett a vállalkozást munkaviszony mellett végzők és a
nyugdíjas vállalkozók létszámaránya. A vállalkozások összetételének
alakulását jövedelemkategóriák szerint vizsgálva megállapítható, hogy
2004-ben kedvezőtlen folyamatok zajlottak le. Drasztikusan 14,3 százalékponttal
csökkent a nyereséget kimutató egyéni vállalkozások részaránya.
Ezzel párhuzamosan 13,6 százalékponttal emelkedett a nulla eredményt
kimutatók aránya. A veszteséges gazdálkodó vállalkozók számában
és arányában nem mutatkozott jelentősebb eltérés az előző évhez viszonyítva.
A jövedelmi helyzet romlása döntően a főállású egyéni vállalkozók
eredmény romlására vezethető vissza. 2004-ben a vállalkozóknak
már csak 24,3 százaléka gazdálkodott nyereségesen, 2003-ban még 39
százalék volt az arányuk. A nyereségesen gazdálkodó főállású egyéni
vállalkozók száma egy év alatt 47 százalékkal csökkent. A nyereségesen
gazdálkodó egyéni vállalkozók részaránya régiós és országos szinten is
csökkent, de a visszaesés mértéke kisebb volt. A vállalkozói jövedelem
egy főre jutó összege az előző évhez képest 13 százalékkal nőtt. A legmagasabb
vallott vállalkozói jövedelem megközelítette a 134 millió forintot.
– A folyószámla kivonatokat mikor kapják meg az érintettek?
– Bizonyára már sokan meg is kapták. Az APEH július 4-én kezdte
meg és augusztus 31-én fejezi be az egyéni vállalkozók és magánszemélyek
folyószámla-kivonatainak és késedelmi pótlék értesítőinek kiküldését.
A zalai adózók közül mintegy 30 ezren kapják meg augusztus
végéig a folyószámlájukat, 3 százalékkal többen, mint tavaly. Idén
egyébként az érintett adózók egyharmadának tartozás, míg kétharmadának
túlfizetés van a folyószámláján. Zalában az összes kiküldött folyószámla
44 százaléka késedelmi pótlék értesítést is tartalmaz, melyet
legkésőbb szeptember 15-ig kell befizetni.
– Hamarosan egy új szolgáltatást is igénybe vehetünk az adóhatóságnál.
– Igen, új elektronikus hírlevél szolgáltatást indít az APEH, az
adózók széles rétegeit érintő rendszeres, naprakész tájékoztatás érdekében.
A szolgáltatás ingyenes, amely keretében az APEH az adózók
által megadott e-mail címre figyelemfelhívó értesítéseket küld
azokról a legfontosabb adózást érintő információkról, bevallási, befizetési
határidőkről, amelyek az adókötelezettségek teljesítéséhez
szükségesek. Az adózók a www.apeh.hu honlapon való regisztráció
során 11 kategóriát jelölhetnek meg, amely témában hírlevelet szeretnének
kapni.
ÍGY ADÓZTUNK 2004-BEN
10 KULTÚRA
– Tudomásom szerint még Russay Olivérné alakított
itt egy kórust, amely a mai Virág Benedek Ifjúsági
Vegyeskar egyik elődjének tekinthető. 1966-
ban alakult meg a női kar dr. Stimecz Jánosné idekerülésével.
Az elmúlt évtizedekben pezsgő, sikeres
kórusélet jellemezte az intézményt. 1981-ben vette
fel a kórus az intézmény egykori kiválóságának, Virág
Benedeknek a nevét. Hosszú éveken át rendszeresen
szerepeltek az Éneklő Ifjúság minősítő hangversenysorozatán,
ahol arany minősítéseket szereztek.
Megkapták az „Év kórusa” elismerést is. Számtalan
helikoni díj mutatja a kórusban folyó kiváló
munkát. 1986-ban alakult meg a fiúkórus, amely
Szolnokon nívódíjat kapott, majd a KÓTA javaslatára
1988-ban Goriziában képviselték hazánkat –
idézi az alapítást követő éveket a jelenlegi karnagy.
– Mikor vette át a kórust?
– 1996-ban, miután dr. Stimecz Jánosné nyugdíjba
ment. Mayer Ferenc, az iskola akkori igazgatója
megkért arra, hogy a hagyományokra tekintettel
folytassam a Stimecz tanárnő által megkezdett munkát.
A múlt is kötelezett, valamikor én is ebben a kórusban
énekeltem. Az 1996-os helikoni versenyen
ezüstminősítést kapott a kórus, két év múlva bronzot.
1999-től viszont felfelé ívelő ágban van a kórus.
– Mi volt az első igazán nagy siker?
– 1999-ben meghívást kapott a női kar – amely a
vegyeskarból alakult – a Bárdos centenáriumi koncertre,
a Zeneakadémiára. Bárdos Thúry György kapitány
című, Csizmadia Feri bácsi szövegével írt darabját adtuk
elő. Nagy feladat volt, de megoldottuk. Ez volt az első
olyan bizonyításértékű feladat, amely megmutatta,
ha ezek a gyerekek akarnak, tudnak is.
– Ennek bizonyítékát adták négy évvel ezelőtt is.
– 2001. április 27-én a Felsőtemplomban a
KÓTA zsűrije a nőikart aranyminősítésben részesítette,
míg a vegyeskar megkapta a „Fesztiválkórus”
minősítést.
– Milyen munka kíséri ezt az eredményt?
– A felkészülés során egy közel másfél órás programot
állítottunk össze, ami már többre predesztinált bennünket
az egyszerű minősítésnél. Sikerült. Ez azt jelentette,
hogy a kórus felnőtt kórusi minősítést kapott. Elindultunk
egy úton, amely egyre nehezebb és nehezebb feladatokat
ró ránk. Főleg egyházi műveket tanulunk,
hangszeres kísérőnk Martonné Németh Mária.
– Mi az, ami egyházi művek tanulására sarkallja a
14-18 éves fiatalokat?
– Szépek ezek a művek. Harmonikusak, arányosak,
mindig adnak valami pluszt, valami különlegeset
a világi művek többségével szemben. Ebben a
kusza, rendetlenséggel teli világban pontosan a harmónia
utáni vágy az, ami elhozza a diákokat a próbákra.
Döntő többségük ott és akkor szembesül a
csodával, amikor megszólal a kórus.
– Heti két énekóra mennyiben szab korlátokat?
– Ha több énekórájuk volna a gyerekeknek, bizonyára
nem lennének kottaolvasási problémák és az
intonációs, hangképzési gondok is kevésbé jelentkeznének.
Ezek a diákok ezernyi elfoglaltságuk mellett
vállalják be az éneklést. Tárgyi versenyekre készülnek,
különórákra szaladnak.
– A folyamatos újrakezdés mekkora kihívás?
– Négyévente teljesen kicserélődik a kórus. Egy
szakdolgozatban leírtam a módszereimet, amelyekről
annyit, hogy nagyon sok munkát kíván és nagy következetességet.
A gyerekek ma már meggyőződésből,
a társaságért – talán értem is – járnak a próbákra.
Nem lehet kötelezni őket, és mégis jönnek.
– Milyen komoly megmérettetéseket vállaltak?
– 2003-ban, ifjúsági vegyeskar kategóriában beneveztünk
a III. Magyar Kodály Zoltán kórusversenyre.
A legnagyobb örömünkre kategóriánkban a harmadik
helyet sikerült megszerezni. A Partiumi Egyetem kórusa
és a budapesti válogatott Amadeus kórus előzött
csak meg bennünket. Ott már érezhettük, odafigyel
ránk a szakma. A zeneszerzők, a KÓTA tagjai, a Zeneakadémia
tanárai tudták, a mi iskolatípusunkban tanuló
diákok esetében ez az eredmény valami egészen
különleges. Idén április 29-én kétórás nagykoncerttel
indultunk a „Fesztiválkórus” cím megőrzéséért. A
zsűri a szakma krémjéből állt. A koncert – a zsűri elnöke
szerint – az első perctől az utolsóig egységesen
magas szintű és feszített volt. Dr. Stimecz Jánosné is
gratulált a koncert végén, ami nagyon jó érzés volt.
– A Kulturális Alap 200 ezer forinttal támogatta
kórust. Mire költik?
– Elkészült az első hanghordozónk, 75 perc zenei
anyaggal. A kiadás költségeit az iskola megelőlegezte,
így most a pályázati összegből a kölcsönt adjuk viszsza.
Emellett utazásra és kiadványokra költünk még.
D. É
A BATTHYÁNY
„LEGSZEBB KORONAÉKSZERE”
Aki a Batthyányba tanult, de aki nem, az is
jól tudja, évtizedek óta magas szintű kóruskultúra
jellemzi az iskolát. Egyesek szerint a
kórus az iskola legszebb koronaékszere, eredményei
alapján valóban így van. A ma már
országszerte ismertté vált Virág Benedek Ifjúsági
Vegyeskar nemrégiben újabb minősítő
hangversenyen állta meg a helyét. Erről, a
múltról, és a kóruséneklés varázsáról beszélgettünk
Cseke Józseffel, a kórus karnagyával.
A tervek szerint áprilisban, a
Város Napján nyílt volna meg
a Thúry György Múzeum, Emberek,
utak, kapcsolatok című
kiállítása. Az első közbeszerzési
eljárás sikertelensége miatt
azonban késik a megnyitás
ideje – kaptuk a tájékoztatást
dr. Horváth Lászlótól, a múzeum
igazgatójától. A múzeum
épületében néhány napon belül
kezdődnek a felújítási munkák,
az elektromos hálózat, a fűtésrendszer
teljes cseréje, a vakolás,
festés. Az épületet októberben
kell átadni a kiállítás
rendezőjének, s az új kiállítás
2006. január 22-én a Magyar
Kultúra Napján nyílik meg ünnepélyesen.
MÚZEUMI
VÁLTOZÁSOK
A Nyugat-dunántúli Regionális
Fejlesztési Ügynökség Kht.
pályázatot hirdet „HIP Kreatív
Pályázat" címmel. Célunk, hogy
alkotómunkán keresztül közös
gondolkodásra ösztönözzük régiónk
lakosságát az együttműködés,
mint fogalom jelentéséről.
Olyan alkotásokat, ötleteket várunk,
amelyek szemléletesen ábrázolják
az együttműködés, partnerség,
az összefogás, az összetartozás
fogalmát vers, fotó, kisfilm, a
képzőművészet* és bármilyen
szabadon választott eszköz segítségével.
Formai megkötés nincs.
A pályázaton korra, nemre,
művészi szaktudásra való tekintet
nélkül bárki részt vehet négy különböző
kategóriában: 1. prózavers;
2. fotó-kisfilm; 3. képzőművészet;
4. egyéb. Minden pályázó
jutalomban részesül, a kategória -
győztesek 100.000,-Ft értékű díjat
kapnak, valamint számos különdíj
is kiosztásra kerül.
A benyújtott pályaművekről
és alkotókról kiadvány készül,
továbbá a munkákból kiállítást
szervezünk. A beérkezési határidő
2005. szeptember 1.
További információ a 06-99-
512-910-es telefonszámon, valamint
a www. westpa. hu honlapon.
HIP KREATÍV
PÁLYÁZAT
ESÉLYEGYENLÕSÉG 11
A helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzatot
tavaly novemberben kereste
meg levélben Bozan László, a Roma Párt
székelykereszturi fiókjának elnöke. Az
idén sor kerülhetett a személyes találkozásra
is annak érdekében, hogy együttm
űűködés jöjjön létre a székelykereszturi
romák és a nagykanizsai CKÖ között.
Az öt nap számos fontos tanulságot és
kapcsolatot eredményezett.
– Székelykeresztur 11 ezer lakosú, magyarok lakta
kisváros. Száznyolcvanhét család, mintegy 780 fő
alkotja az ottani városi és városkörnyéki roma közösséget.
A 187 családból a szülők 90 százaléka
munkanélküli, szociális segélyből élnek, amiért havonta
72 óra közmunkát kell végezniük. Legtöbbnek
nincs meg a nyolc általános végzettsége, kevesebb,
mint fele tud írni, olvasni. Az iskolázatlanság, a
munkahelyek hiánya is szerepet játszik a nagyfokú
munkanélküliségben. Sokan a mezőgazdaságban
vállalnak napszámos munkát. Az önkormányzat és
egy alapítvány tarja fenn a napköziotthonos óvodát,
ahova magyar és roma gyerekek egyaránt járnak.
Négy általános iskola működik, melybe körülbelül
260 roma gyerek jár. A gyerekek közül is sokan csak
az 5-6-7. osztály végzik el. Sajnos a középiskolában
már nagyon alacsony a számuk. Az oka a középkorú
szülők iskolázatlansága, akik nem tudnak segíteni a
tanulásban a gyerekeiknek, de vannak szülők, akik
nem tartják fontosnak a tanulást, hanem a családfenntartást
helyezik előtérbe.
– Mennyire képviseltek az érdekeik?
– A közösségen belül másfél éve elindult egy
érdekképviseleti folyamat. A Roma Pártnak 2003-ban
több fiókja jött létre Hargita megyében, így Székelykereszturon
is, melynek az elnöke vagyok. 20-30 roma
családon belül van egy úgynevezett utcafelelős, aki a
kapcsolatot tartja a fiók elnökével, felkeresi az esetleges
problémákkal. A fiók elnök részt vesz a tanácsülésen,
előterjesztheti a megoldásra törekvő javaslatait,
de szavazati joggal nem rendelkezik. A tanácsülés lehetőségeihez
képest támogatja a roma közösséget.
– Milyen tapasztalatokkal tér haza, s mik a tervei?
– Szakmailag sokkal előbbre tart a helyi CKÖ, tapasztaltabbak,
szervezettebbek.. Hosszú távú együttm
űködési megállapodást segíthetné a közösségünk
társadalmi integrálódását, fejlődését. Szeretnénk felmérni
a roma lakosság körében a lakáshelyzetet, az
iskolázottságot, a munkalehetőséget, a gyermekek létszámát.
Szeretnénk az oktatás területén előbbre lépni,
hogy minél nagyobb legyen a roma diákok száma a
középiskolákban. Ezért az általános iskolásokat segítenünk
kell a tanulásban az iskolai órákon túl.
N. K.
Második alkalommal szervezett
hittantábort a gyermekeknek a kanizsai
Református Egyházközösség.
Az egyhetes nyári programra
ezúttal Kisbajomban került sor. A
húsz fős csoport vezetője idén is
Forrai Beatrix lelkésznő volt, vele
beszélgettünk a tábori élményekről:
– Amikor tavaly, a lábodi tábor
után találkoztunk, azt mondta, a
gyermekek olyan jól érezték magukat,
hogy egy pillanatra sem
merülhet fel a kétség afelől, idén
újból lesz hittantábor.
– Hagyományteremtő szándékkal
vágtunk neki akkor a szervezésnek,
s az, hogy az előző évi résztvevők
közül majdnem mindenki eljött
velünk most is, számunkra egyértelm
ű jelzése annak, hogy a gyermekek
valóban szívesen töltötték el
tavaly azt a hetet a táborban.
Egyébként nem csak nagykanizsai,
hanem galamboki, miháldi és pati
gyermekek is részt vettek a táborban
és ezzel az összetartozás érzése
erősödhetett bennük. Úgy gondolom,
a kisbajomi napok is feledhetetlenek
lesznek valamennyiük számára.
Az idén igyekeztünk a helyszínt
is úgy megválasztani, hogy az
szép környezetben legyen, és a közelben
legyen sok-sok látnivaló, érdekesség,
felfedeznivaló. A mintegy 400
lelket számláló Kisbajom tökéletesen
megfelelt az elképzeléseinknek. A parókián
laktunk, melyet a helyi önkormányzat
pályázati segítséggel alakíttatott
át a közelmúltban táborhellyé.
– Hogyan teltek a napok?
– A délelőttök az egész csoportnak
hittanos foglalkozással teltek, a központi
téma Isten Igéje, a Biblia volt.
Sokat beszélgettünk, énekeket tanultunk.
A délután egy részében csoportmunka
folyt, a délelőtti foglalkozáshoz
kapcsolódóan kaptak egy-egy
feladatot a csoportok: például riportokat
készítettek bibliai szereplőkkel,
vagy egy – egy bibliai történetet adtak
elő az általuk készített jelmez és
kellékek segítségével. Nagyon ügyesen
oldották meg a feladatokat és
örültek saját és társaik sikereinek.
Igazán jól szórakoztak,miközben észrevétlenül
tanultak is. Megpróbáltunk
a környezet nyújtotta lehetőségek
közül minél többet kihasználni.
Volt falujárás gyalog és sétakocsin,
íjászat, lovaglás a pónikon, tollas,
foci, ping-pong a parókia sportpályáján,
egyik délután pedig Nagyatádon
strandoltunk. A napot mindig esti
áhítattal zártuk.
Sz. M.
HITTANTÁBOR SOMOGYBAN
Tisztelt Olvasóink!
Előző lapszámunkban a Hét
témájaként a nyár veszélyeivel
foglalkoztunk. Ezek között szerepelt
a mentőszolgálat nyári
teendőiről szóló írásunk is.
Ebben sajnos több hibát vétettünk,
amiért az érintett Koncz
Tibor mentőszakápolótól, az
információ felvétele napján az
aznapi szolgálatvezetőtől elnézést
kérünk. Arra kértük, hogy
kérdéseinkre válaszoljon még
egyszer, hogy Olvasóinkat
korrektül informáljuk. Íme a
válaszlevél:
Tisztelt Főszerkesztő!
Köszönettel megkaptam válaszlevelét,
amelyet ezúton
megköszönök!
Gyakornokukkal történt beszélgetésünk
alkalmával a következő
kérdésre válaszoltam:
a nagy kánikulai melegben milyen
jellegű rosszullétekkel találkozunk
a leggyakrabban, illetve
az idei kánikulai meleg
jelentett-e feladatszám növekedést
a mentőknél?
A nagy melegben a legtöbb
rosszullét ájulásos jellegű volt,
aminek az oka sok esetben a
nem megfelelő mennyiségű
folyadékbevitel. Nagy melegben
egy felnőtt átlagos folyadék
igénye naponta kb. 3-4 liter.
Gyakori hiba ilyen esetekben,
hogy az ájulásra hajlamos
embert a közvetlen környezete
ülteti a mentő megérkezéséig.
Két szempontból hibás lépés,
egyrészt a valódi ájulás kialakul
a mentők megérkezéséig,
másrészt ájulás közben a „beteg”
beütheti a fejét a kemény
talajba, súlyos koponyasérülést
elszenvedve.Helyes ha a
segíteni akaró környezet ilyenkor
gyorsan lefekteti a beteget
hanyattfekvő helyzetbe, az alsó
végtagjait pedig felemeli.
Ekkor még megelőzhető a beteg
eszméletvesztése. Amenynyiben
a „beteg” már elvesztette
az eszméletét, akkor az
egyik oldalára, stabil oldalfekvő
helyzetbe kell hozni a mentők
megérkezéséig.
Egy átlagos nyári naphoz
képest nem volt jelentős a
rosszullétek számának növekedése.
HARC AZ ISKOLÁZATLANSÁG ELLEN
MÉGEGYSZER
A NYÁRRÓL
12 HIIRDETÉS
Kõnig menü 􀂊 400 Ft / menü kiszállítva
􀀹 Vállalati étkeztetést vállalunk
􀀹 Étkezési jegyet elfogadunk
Havi étlap: www.konigmenu.hu
Érd.: 93/700-137
A NAGYKANIZSAI
HORVÁT KISEBBSÉGI
ÖNKORMÁNYZAT
Jelentkezni lehet:
2005. augusztus 29-től
szeptember 2-ig mindennap
9-16 óráig a HKÖ irodájában
(Rozgonyi u. 1.)
Részletes információ a
93/326-658-as, illetve a
06/30/355-3075-ös telefonszámon
kapható!
HORVÁT
NYELVTANFOLYAMOT
INDÍT
ÖNKORMÁNYZATI INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSE NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁSON:
Hrsz./helye/kikiáltási ár/versenytárgyalás időpontja:
2035-B-2./Király u. 8./2.200.000 Ft + áfa/2005.szept. 8., okt. 6. és okt. 27. 08:30 óra. 2190-A-
3./Csányi u. 8./10.700.000 Ft + áfa/2005. szept. 8., okt. 6. és okt.27. 09:00 óra. 11./Magyar u.
6./6.500.000 Ft + áfa/2005. szept. 8., okt. 6. és okt. 27. 09:30 óra. 163/1./Magyar u. 54./11.280.000 Ft +
áfa/2005. szept. 8., okt. 6. és okt. 27. 10.00 óra. 186/1./Magyar u. 76./7.938.600 Ft/2005.szept. 8., okt. 6.
és okt. 27. 10:30 óra. 1286./Királyi P. 1-3./16.000.000 Ft + áfa/2005.szept. 8., okt. 6. és okt. 27. 11:00
óra. 1188-A-5.,1188-A-6./Fő út 7./47.000.000 Ft + áfa/2005.szept. 8., okt. 6. és okt. 27. 11:30 óra.
1163./Rozgonyi u. 8./40.000.000 Ft + áfa/2005.szept. 8., okt. 6. és okt.27. 13:00 óra. 3110/19./Thury laktanya
- volt Csapatművelődési Otthon/38.000.000 Ft + áfa/2005.szept..09., okt. 7. és nov.11. 08:30 óra.
918/1./Arany u. 5./36.100.000 + áfa/2005.szept. 09., okt. 7. és nov. 11. 09:00 óra. 964./Arany u.
7./35.600.000 + áfa/2005.szept. 9., okt. 7. és nov. 11. 09:30 óra. 961./Kinizsi u. 20./20.300.000
Ft/2005.szept. 09., okt. 07. és nov. 11. 10:00 óra. 2243/1./Ady u. 25./16.000.000 Ft/2005. szept. 9., okt.
7. és nov. 11. 10:30 óra. 6705./Kisrác u. 25./14.000.000 + áfa/2005.szept. 9., okt.. 7. és nov. 11. 11:00
óra. 507./Dankó u./680.000 + áfa/2005.szept. 9., okt. 7. és nov.11. 11:30 óra.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa MJV PMH 2.emelet 6. iroda (Nk, Erzsébet tér 7.). Érd.: a
PMH Vagyongazdálkodási Irodáján (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 6.). Tel: 93/500-724.
Kedves
Olvasóink!
Bakonyi Erzsébet
verses-novellás kötete,
az Angyal mélyvörösben
megvásárolható
szerkesztőségünkben
990 Ft-os áron.
Szeptember 1-től az
Aranymetszés Alapfokú Iskolában
balett tanfolyam indul
tehetséges fiataloknak
Pulai Viktória vezetésével.
Jelentkezni lehet a
helyszínen!
VÁROSHÁZA 13
A felsőfokú oktatási intézmények a különböző szociális juttatásokhoz,
kollégiumi elhelyezésekhez a közös háztartásban élők számát
kérik igazolni a hatóságtól. Az 1957. évi IV. törvény 50. § (1)
bekezdése alapján a közigazgatási szerv tény, állapot vagy egyéb
adat igazolására hatósági bizonyítványt ad ki. A hatósági bizonyítványt
írásban kell kiadni, illetőleg az ügyfél által benyújtott iratot
záradékkal lehet ellátni. A hatósági bizonyítvány kiállítás kollégiumi
elhelyezés és szociális támogatás igénybevételére az 1990. évi
XLIII. tv. 33. § (2) alapján illetékmentes.
A hatósági bizonyítvány igénylésének rendje:
􀂊 A bizonyítvány igénylésénél eljárhat a kérelmező (felsőfokú
oktatási intézményben tanuló személy) vagy hozzátartozója.
􀂊 Az igényléshez szükséges iratok:
1. Kérelmező személyazonosságát igazoló valamelyik okmány
(személyigazolvány, vezetői engedély, útlevél)
2. Kérelmező nyilatkozata két tanú aláírásával ellátva arra vonatkozóan,
hogy kikkel él közös háztartásban (Nyilatkozat
minta mellékelve)
A hatósági bizonyítványt a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatal Közigazgatási Osztályán – Nagykanizsa, Eötvös
tér 16. I. emelet 106. és 107. szoba – lehet igényelni a hivatal nyitvatartási
ideje alatt. Hétfő, kedd, csütörtök: 8.00 – 12.00 ; 13.00 –
16.00, szerda: 8.00 - 12.00 ; 13.00 - 17.00, péntek: 8.00 - 12.00.
Alulírott (név) ....................................................................................
(szül. hely, idő) ...............................................................anyja neve:
........................................ lakcíme: ....................................................
............................ szám alatti lakos büntetőjogi felelősségem
tudatában kijelentem, hogy az alább felsorolt személyekkel közös
háztartásban élek:
Név Szül. hely, idő, Lakcím Rokonsági
anyja neve fok
1. ......................................................................................................
2. ......................................................................................................
3. ......................................................................................................
4. ......................................................................................................
5. ......................................................................................................
6. ......................................................................................................
Nagykanizsa, 2005............................... hó .......... nap
........................................................
nyilatkozó
Előttünk, mint tanuk előtt:
1. .............................................. 2. ..............................................
név név
............................................... ...............................................
lakcím lakcím
TUDNIVALÓK A FELSŐFOKÚ OKTATÁSI
INTÉZMÉNYEKBEN FELHASZNÁLANDÓ
HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY IGÉNYLÉSÉRŐL
NYILATKOZAT
KÖZÖS HÁZTARTÁSBAN ÉLÉS TÉNYÉNEK
IGAZOLÁSA
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és
Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet az alábbi üres, Nagykanizsa,
Dózsa Gy. u. 142. szám alatti Garzonházi, illetve a Nagykanizsa
Nagyrác u. 22/B. szám alatti Fiatal Családok Otthonában
lévő önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
Fiatal Családok Otthona:
􀂊 Nagykanizsa, Nagyrác u. 22/B. fsz/3.
2 szoba, 66 m2, összkomfortos, szálláshasználati díj: 17980 Ft/hó.
A lakás megtekintésének időpontja: 2005. szeptember 1. 13-15 óráig
􀂊 Nagykanizsa, Nagyrác u. 22/B. fsz/4.
1 szoba, 43 m2, összkomfortos, szálláshasználati díj: 11714 Ft/hó.
A lakás megtekintésének időpontja: 2005. szeptember 1.13-15 óráig
Garzonház:
􀂊 Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. II. em. 11.
1+1 fél szoba, 40 m2, összkomfortos, szálláshasználati díj: 11445 Ft/hó.
A lakás megtekintésének időpontja: 2005. szeptember 1. 13-15 óráig
􀂊 Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/B. II. em. 9.
1+ 1 fél szoba, 40 m2, összkomfortos, szálláshasználati díj: 11445
Ft/hó. A lakás megtekintésének időpontja: 2005. szeptember 1. 13-
15 óráig
􀂊 Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/D. fsz/3.
1 szoba, 38 m2, összkomfortos, szálláshasználati díj: 10354 Ft/hó.
A lakás megtekintésének időpontja: 2005. szeptember 1. 13-15 óráig
A pályázatok benyújtásának helye és határideje: Szociális Osztály
2005. szeptember 9.
A pályázati feltételekről részletesen a Szociális Osztály (Nk, Eötvös
tér 16.) földszinti ügyfélfogadójában adunk felvilágosítást. Telefonon
a 93/500-860-as számon állunk az érdeklődők rendelkezésére.
Pályázati formanyomtatvány ugyanitt kérhető.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.
évi XXXI. törvény alapján a települési önkormányzat által szociális rászorultság
alapján folyósított rendszeres gyermekvédelmi támogatásban
részesülő családok a tanulói vagy hallgató jogviszonnyal rendelkező
gyermekeik után egyszeri, külön juttatásban részesültek 2005. június
hónapjában. Az egyszeri támogatás gyermekenkénti összege megegyezik
a gyermekvédelmi támogatás havi összegével.
Tájékoztatjuk a szülőket, hogy a 16. évet betöltött (már nem tanköteles
korú) gyermekek részére az egyszeri támogatás 2005. október hónapban
kerül kifizetésre. A támogatás kiutalása érdekében a 16. évet betöltött
gyermeke(i) tanulói vagy hallgatói jogviszonyának fennállásáról
2005. szeptember 9. napjáig
iskolalátogatási igazolást kell benyújtani a 2005/2006-os tanévre vonatkozóan.
Amennyiben az igazolás beszerzése eddig az időpontig
nem lehetséges, a tanulóviszony fennállását a szülő írásos nyilatkozattal
igazolja. Az igazolásokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatala Szociális Osztályának (Nagykanizsa, Eötvös tér 16.)
személyesen, vagy postai úton lehet benyújtani.
Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben a szeptember 9-i határidőt elmulasztja,
az egyszeri támogatást nem áll módunkban folyósítani.
További felvilágosítást a Szociális Osztály ügyfélfogadó irodájában,
vagy az 500-849-es telefonszámon Koller Mária szociális ügyintézőtől
kaphat.
KÖZLEMÉNY EGYSZERI GYERMEKVÉDELMI
TÁMOGATÁS KIFIZETÉSÉRŐL
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
értékesíti az alábbi, Látóhegyen található zártkerti ingatlanait:
Hrsz1 Megnevezés Terület m2
13001 gyep, rét 7.494
13058 gyep, rét, gazdasági épület 3.758
Érdeklődni a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási
Irodáján (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 6.) lehet. Tel:
93/500-724
VEGYES
BÉRLET
14 HIIRDETÉS
SZOLGÁLTATÁS/ÁLLÁS
INGATLAN
Kacorlakon kétszobás, fürdőszobás
családi ház eladó. Érd.: 93-315-861
(5623K)
Palinban az Alkotmány utcában 1,5
szobás családi ház eladó. Irányár: 12,5
millió Ft. Tel.: 30/353-4255 (5625K)
Nk-án Látóhegyen frekventált helyen
a Csótó-tól 15 percre telek gyümölcsössel,
fenyővel, épülettel eladó.
Víz, villany van. Érdeklődni 93-325-
759 (5633K)
Nk-án a Tárház utcában családi
ház eladó. Irányár: 7,2 millió Ft. Érd.:
70/522-4541 (5636K)
Kiskanizsán 110 m2-es, 2,5 szobás
családi ház eladó. Irányár: 14,5 millió
Ft. Érd.: 93/319-565 (5637K)
Kiskanizsán kétszobás, felújítandó
családi ház eladó. Ár megegyezés szerint.
Tel.: 20/578-4168 (5641K)
Elcserélném Nk-i belvárosi, II.
emeleti, 75 m2-es, 2,5 szobás összkomfortos
önkormányzati lakásomat kisebbre,
belvárosira, önkormányzatira.
Minden megoldás érdekel. Érd.:
93/322-537, 30/385-2695 (5629K)
Nagybakónakon 3000 m2 területű
zártkert, kétszobás téglaházzal eladó.
Víz, villany a házban, gázcsonk a telken.
Irányár: 4,5 millió Ft. Érd.:
30/4596-987, 20/823-4775 (5642K)
Keleti városrészben II. emeleti kétszobás,
54 m2-es lakás eladó. Érd.:
70/247-0497, 93/324-613 (16 óra után)
(5643K)
Szépen felújított I. emeleti, 58 m2-
es, kétszobás, fürdőszobás lakás a belvárosban
sürgősen eladó. Érd.: 30/284-
2290 (5644K)
Elcserélném vagy eladnám belvárosi,
önkormányzati lakásomat. Minden
megoldás érdekel. Irányár: 2,5
millió Ft. Érd.: 30/583-3295 (5645K)
Belvárosi háromszobás, összkomfortos,
98 m2-es családi ház az udvaron
különálló 1 szoba összkomfortos házzal
eladó. Érd.: 93-622-311 (5646K)
Nk-án a keleti városrészben IV.
emeleti másfélszobás, bútorozott lakás
kiadó. Kaució szükséges! Érd.: este a
93/381-069-es számon.
Nk-án Bajza utca 17. szám alatt üzlethelyiség
kiadó. Érd.: 93/320-945
(5633K)
Belvárosi családi házban utcafronti
kétszobás, összkomfortos lakás, külön
bejárattal irodának, lakásnak kiadó.
Érd.: 30/635-1230 (5635K)
Herman Ottó utcában egyszoba,
komfortos, IV. emeleti lakás albérletbe
kiadó. Érd.: 93/324-735 (5647K)
Keleti városrészben II. emeleti, kétszobás
lakás kiadó. Érd.: 70/247-0497,
93/324-613 (16 óra után) (5648K)
Kislánynak való teljesen újszerű
babakocsik, kiságy, járóka, etetőszék,
babaruház olcsón eladók. Érd.:
93/326-516, Nk, Olaj u. 8. (5601K)
Állványos, elektromos varrógép eladó.
Érd.: 30/448-6072 (5630K)
Vermona jazzorgona és Vermona
dobgép erősítővel, hangfallal eladó.
Érd.: 30/227-3294 (5618K)
Fenyőgallyat vásárolok! Tisztítást
is vállalok! Érd.: 542-8757 (5649K)
Kanizsa IV. típusú szekrénysor jó
állapotban eladó. Ár: 20.000 Ft. Érd.:
30/856-3666 (5650K)
Hullámpala: 5 db, 1,6-os eladó
800 Ft/db áron. Érd.: 30/856-3666
(5651K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont gépjárművét
készpénzért átveszem! Forgalomból
kivont, vagy rendszám nélküli lakókocsik
is érdekelnek. Ugyanitt használt
autóalkatrészek eladók. Tel.: 30/641-
7375, 30/592-8463 (5485K)
Építési vállalkozó új lakások építését,
régi házak felújítását, tetőszigetelést,
ácsmunkákat, tetőfedést vállal alvállalkozóként
is! Érd.: 70/503-9407,
93-322-109, 30/6398-825 (5604K)
Vállalunk! Fűnyírást (gépekkel),
tereprendezést helyben és vidéken,
nyaralók, hétvégi házak, nagy terek,
parkok körül számlára is! Érd.: Horváth
Zoltán, vállalkozó. Nagykanizsa,
Ady Endre u. 65. Tel.: 06-93-333-
449, 06-20-5319-371, 06-20-808-
7332, 06-70-511-7863 (5619K)
Bármilyen írott anyag számítógépes
rögzítését, szerkesztését vállalom
rövid határidővel, nyomtatással, mentéssel.
Tel.: 30/9932-534 (5640K)
Vállaljuk: sírok tisztítását, felújítását,
helyrehozatalát, készítését számlára is.
Érd.: Horváth Zoltán, vállalkozó. Nagykanizsa,
Ady Endre u. 65. Tel.: 06-93-
333-449, 06-70-511-7863 (5641K)
Akác, bükk, gyertyán tüzifa felhasogatva
(33 cm hosszra vágva) eladó!
Ár: 14000 Ft/m3. Nagykanizsán a házhozszállítás
díjtalan! Tel.:30/856-
3666 (5652K)
APRÓHIRDETÉS
Elektra Natchios (Jennifer Garner)
a külvilágtól elzártan élő bérgyilkosnő
legújabb megbízatása egyszerűnek: a célpont
Mark Miller és lánya Abby. A likvidálás időpontja:
karácsony. Elektra azonban mikor kapcsolatba kerül
célpontjaival, a merényletet nem hajtja végre, hanem
oltalmazó szárnyai alá veszi őket. Igen ám, de Elektrán
kívül egy csapat sötét mágiával felvértezett
nindzsa is vadászik rájuk. De megnyugodhatunk: a
harcművészeti tudományokban jártas amazon felveszi ellenük a harcot.
(Rendõrség utcája)
Tel.: 30/653-7964
Nyitva:
minden nap 9-21-ig
AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK!
DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
ELEKTRA
KŐNIIG CUKRÁSZÜZEM
ÚJDONSÁG!
Tájékoztatjuk leendő vásárlóinkat, hogy megkezdtük sütésre
kész házi rétesek forgalmazását (tepsiben) az alábbi ízekben:
􀂳 TÚRÓS 􀂳 TÖKÖS 􀂳 MÁKOS
􀂳 MEGGYES 􀂳 ALMÁS 􀂳 KÁPOSZTÁS 􀂳 VEGYES
Rendelésfelvétel:
Kőnig Cukrászüzem, Nagykanizsa, 􀄥rhajós utca 1.
Tel.: 06/93/314-471, valamint Zala megye területén a
Kőnig süteményt forgalmazó boltokban.
ÚJDONSÁG!
FÉRFII FODRÁSZAT ((GYERMEK))
Nagykanizsa, Fő út 10. (Húsáruház udvarában)
NYIITVA TARTÁS::
Hétfő - Kedd - Péntek: 7-13 óra, Szerda - Csütörtök: 13-19 óra
Várom régi és új Vendégeimet! E R Z S II
SPORT 15
ÖT ARANY AZ EB-RŐL
A Budavölgyi Veronika, Dominkó Dóra, Gozdán Ágota, Végh Dóra,
Balikó Attila, Barócsi Andor, Hartai Atilla, Takács Endre összetételű
magyar válogatott öt aranyérmet és három ezüstérmet nyert a 2. Lábtoll-
labda Európa bajnokságon. Mivel a hét versenyszámból ötben kanizsai
játékos végzett az élen, a Budavölgyi Kálmán szakvezető által
irányított A válogatottban, így Nagykanizsára került az EB gigantikus
méretű vándorkupája.
A kontinensviadal nyitómérkőzését megelőzte a Hartai Attila
(ZDSE), és Tóth Gábor (Újszász VVSE) párharca, ami azt volt hivatott
eldönteni, hogy ki utazik decemberben Kínába és ki lesz az A válogatott
tagja az EB-n. A rangadó mérkőzést Attila megnyerő fölénynyel
nyerte, így ő lett az A-válogatott férfi egyéniben, és ő utazhat
Kantonba a VB-re. Összesítve a hét versenyszámból hatban a nagykanizsai
Zemplén DSE válogatottai képviselik hazánkat a sportág világbajnokságán.
FÖLÉNYES MAGYAR GYŐZELEM
A KONTINENSVIADALON
Újszászon a 2. Lábtoll-labda Európa-bajnokságon Magyarország
a rendező jogán két egységgel indulhatott. Az előző Európa-bajnokság
eredményei alapján lettek a résztvevők csoportokba sorolva,
és a csoport 1-2. helyezettek a döntőbe jutásért keresztbe játszottak.
A mérkőzések két nyert játszmáig tartottak, a játszmák 21
pontosak voltak. A várakozásoknak megfelelően az összes számban
a magyar A és B válogatott döntött az aranyérmek sorsáról, míg a
harmadik-negyedik helyen a német, finn és szerb játékosok osztoztak.
17-én a csapatmérkőzésekkel indult a bajnokság. A nap végén
a Budavölgyi Veronika, Dominkó Dóra, Gozdán Ágota, Végh Dóra
összetételű magyar A válogatott nyakába került az aranyérem, míg
a férfi B válogatott Balikó Attila, Barócsi Andor, Hartai Attila, Takács
Endre a második helyen végzett a kisnánai hármas mögött. 18-
án a páros versenyekre került sor, ami a kanizsai válogatottak napjának
számított. Nőknél a Budavölgyi Veronika, Gozdán Ágota,
férfiaknál a Barócsi Andor, Hartai Attila duó szerzett EB aranyat.
Vegyes párosban az A és B válogatott között, kanizsai házi döntőre
került sor a fináléban. Szoros csatában a Budavölgyi Veronika,
Hartai Attila kettős végzett a Gozdán Ágota, Barócsi Andor duó
előtt. 19-én az egyéni versenyszámok következtek. Nőknél az A-B
válogatott révén újra kanizsai házi döntőnek szurkolhatott a népes
nézősereg. A döntőben Budavölgyi Veronika végzett az élen
Gozdán Ágota előtt. Férfiaknál az újszászi Tóth Gábor visszavágott
az elszalasztott kínai utazásért és megelőzte Hartait, így Attila nyakába
ezüstérem került. A nemzetek versenyét Magyarország A válogatottja
nyerte Magyarország B, és Németország előtt. Az Európa
bajnokság legeredményesebb résztvevője az A válogatott Budavölgyi
Veronika lett 4 aranyérmével.
KANIZSAI SIKER A HUNGARIAN OPENEN
10. alkalommal rendezték meg Újszászon, július 21-23-án 7 ország,
21 egyesület, 218 versenyzőjének részvételével a Hungarian Open Magyar
Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokságot. 2. Lábtoll-labda Európabajnokság
utáni pihenőnapon miközben a külföldiek Budapest nevezetességeivel
ismerkedtek, újabb külföldi és hazai versenyzők érkeztek
Újszászra, a jubileumi bajnokságra.
HÁROM ARANYÉREM KERÜLT
NAGYKANIZSÁRA
Az egyéni versenyen 120 férfi és 63 nő indult. A nőknél a legjobb
16 között még négy német, két görög, egy szerb és kilenc magyar
versenyző állta a versenyt. A nyolc közé már csak három német
és öt magyar jutott. Az elődöntőben Varga Adrienn (Újszász)
két szettben a németek legjobbját Dina Jägert búcsúztatta. Gozdán
Ágota, pedig a szintén német Sarah Waltert verte. A döntőben 2-0-
ra Ági bizonyult jobbnak, és végzett az élen, immár a harmadik alkalommal
a Hungarian Open történetében. Végh Dóra a 9. helyen
zárta a bajnokság egyéni számát. A férfi egyéniben a magyarok játszották
a főszerepet. A legjobb 16 közé már csak öt külföldi tudta
beverekedni magát. A negyeddöntőbe, pedig már csak a német Stefan
Blank jutott, aki a négy közé jutásért nagy csatában vesztett
Hartai Attila ellen. A világbajnokságra három versenyszámban is
kijutott Attilát aztán nagy meglepetésre az újszászi Bogár László
ejtette két játszmában, így a 3. helyen, míg Balikó Attila a 11. helyen
végzett. Az egyhetes lábtoll-labdázás befejező versenyszámában,
a férfi és női hármasban 7 ország 21 egyesületének 218 versenyzője
lépett pályára. A férfiaknál 40, a nőknél 22 csapat küzdött
a bajnoki címekért. A férfi versenyben nem sok babér termett a
külföldieknek. A legjobban a 9. helyezett német Eintracht Hagen
szerepelt. A különleges nevű finn Helsingin Sulkajalkapalloilijat
11. helyezést ért el. A döntőt a Kisnána és Nagykanizsa hármasa
játszotta. A kisnánaiak feladója, az elődöntőben megsérült, helyette
a döntőben Szarvas Anett játszott. Az átalakított csapat azonban
nem bírt a Balikó Attila, Csizmadia Tamás, Hartai Attila, Takács
Endre összetételű ZDSE legénységével, akik megvédték előző évi
bajnoki címüket, és zsinórban harmadszor végeztek az élen. A női
versenyben az elmúlt évben dobogós helyezéseket szerző németek
most is érmeket reméltek. A négy közé jutásért a CB Croneberger
Wuppertal ábrándjait Jánoshida, az FFC Hagenét az újszászi második
számú csapat foszlatta szét. Az elődöntő első mérkőzésén
Nagykanizsa 2:-0 arányban verte Jánoshida hármasát, míg a másik
mérkőzésen két újszászi hármas csatázott. Meglepetésre az esélytelenebb,
második számúnak tartott trió nyert. Az újszászi fiatalok a
döntőben 21-17, 21-16-ot játszottak a Budavölgyi Veronika,
Dominkó Dóra, Gozdán Ágota, Végh Dóra nagykanizsai hármassal,
akik ötödik Hungarian Open győzelmüket ünnepelhették. A következő
lábtollas verseny augusztus 12-14-én, Cserszegtomajon lesz,
az V. Szenior Országos Bajnokság.
A ZDSE FENNÁLLÁSÁNAK LEGFÉNYESEBB SIKEREI
Az Eb alatt tartotta közgyűlését az Európai Lábtoll-labda
Szövetség. A szervezet döntött róla, hogy a következő Európabajnokságot
2007-ben Szerbia-Montenegró rendezi. Ugyanitt a
Magyar Lábtoll-labda Szövetség felkérte Nagykanizsa városát
és a Zemplén DSE-ét, hogy nyújtsa be pályázatát, a pekingi
olimpiát megelőző, 2007-évi Lábtoll-labda Világbajnokság rendezési
jogáért.
2007. IV. LÁBTOLL-LABDA
VILÁGBAJNOKSÁG NAGYKANIZSA?
OM reg. szám: 20–0129–04
Akkredit: 0584
8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93/326–413, Mobil: 30/400–5253
E–mail: info@dialognk.hu, Honlap: www.dialognk.hu
Tanuljon és vizsgázzon
30+10*% kedvezménnyel a
DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN!
Ajánlatunk: szeptemberi kezdéssel
1. Normál és intenzív ütemű képzés (4 – 8 óra/hét)
2. Állami és EU-s nyelvvizsgák helyben!
3. Cégeknek kihelyezett oktatás, minőségi garanciával!
kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó,
társalgási és vizsgákra felkészítő szinten,
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvb ől, vizsgáztató tanáraink vezetésével!
Jelentős kedvezmények:
Diákoknak, törzstanulóknak és a szept. 5-ig beiratkozóknak!
􀂊 INGYENES próbavizsga, a legjobbaknak INGYENES vizsga!
􀂊 GARANTÁLT NYELVVIZSGA - szerződéssel!
􀂊 KEDVEZŐ ÓRADÍJ – RÉSZLETFIZETÉS!
Beiratkozás: szept. 16-ig személyesen, a jelentkezés
sorrendjében.
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ a város egyetlen
államilag is elismert nyelviskolája!
*+10% kedvezmény csak szept. 5-ig történő beiratkozás esetén!
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5 – 9. Tel.: 311– 468, Jegyárusítás: 14 – 18 óráig
TISZTELT HÖLGYEIM, URAIM!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, a rendező Hevesi Sándor Művelődési
Központ, valamint a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület nevében
meghívjuk Önöket a 2. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztiválra, szeptember 3-ára, a
HSMK melletti térre.
Litter Nándor – polgármester, Papp Ferenc – igazgató, Prikryl József – elnök
10.00 – Szüreti felvonulás : Erzsébet tér – Fő út – Eötvös tér
A szabadtéri színpad programja:
11.00 – A fesztivált megnyitja Litter Nándor
polgármester. A Kanizsa Táncegyüttes szüreti műsora
11.30 – A főzőverseny megnyitása
12.00 – Őszikék Pávakör, Gelse
12.30 – Tüttő János Nótakör
13.00 – Muharay Elemér Népi Együttes,
Bag Fix – Stimm Zenekar
14.15 – „Veseli Medjimurci” – horvát
táncegyüttes és zenekar, Csáktornya
15.00 – Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar
16.00 – Muravidéki Néptáncegyüttes, Lendva
16.30 – Horvát József Művelődési Egyesület
Népdalköre, Petesháza
17.00 – Bojtár Népzenei Együttes
17.30 –Kusztura Sándor népdalénekes,
Székelyudvarhely
18.15 – A főzőverseny eredményhirdetése
18.45 – Szélkiáltó Együttes, Pécs
20.00 – Mága Zoltán hegedűvirtuóz és az
angyalok
21.00 – Utcabál a Little Flamingó Együttessel
24.00 – A fesztivál zárása
Állandó programok: zalai borok utcája, dödölle és tájjellegű étkek főzőversenye és árusítása,zalai ízek udvara, népművészeti kirakodóvásár,
kanizsai népi iparművészek kiállítása, konyhai kötény kiállítás, Kusztura Sándor festőművész minikiállítása, népi
kismesterségek játszóháza
Információ: tel: 93/311 – 468, e-mail: nk.hsmk@chello.hu
A Bor- és Dödölle Fesztivál rendezvényei miatt az Erzsébet tér – Fő út és a HSMK közötti útszakaszt szeptember 3-án 10 és 11 óra között, valamint
a HSMK déli oldalán lévő utat egész nap a forgalom elől elzárják. Megértésüket köszönjük!