Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
7.99 MB
2020-12-07 08:22:45
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
620
1156
Kanizsa 2005. 032-035. szám október

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

XVII. évfolyam 32. szám 􀁺2005. október 6. 􀁺Megjelenik 21.000 példányban
http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
A jövő iparágai, és a környezetvédelem volt az
idei Kanizsa Vásár vezérfonala. A Plaza melletti
területen három napig adtak egymásnak randevút
e terület szakértői és az érdeklődők.
– Bár a tavalyi kiállítás is jó minőségű, igazán
magas színvonalú termékek és szolgáltatások bemutatója
volt, az idén még tovább léptünk – mondta
megnyitó beszédében Kovács Kálmán miniszter.
– A vásár a termelő ember számára olyan, mint a
színházi ember számára a színpad. Megmutatni azt,
amit termel, és felkelteni másokban a vágyat az érdeklődést
az adott produktum megszerzésére – szólt Göndör
István, országgyűlési képviselő köszöntőjében.
– Ez a hétvége a kanizsai vállalkozókról szól. Azért
indítottuk a Kanizsa Vásár sorozatát, mert a vállalkozók
megérdemlik azt a törődést, amelyet e kezdeményezéssel
számukra biztosítani tudunk – mondta a megnyitón
Litter Nándor polgármester.
A kiállítók legjobbjait díjakkal jutalmazták. Az
IHM díját az Y-Net Kft kapta, a Környezetvédelmi
Minisztérium elismerését a Saubermacher-Pannonia
Kft., a Nagykanizsa Megyei Jogú Város által adományozott
díjat a Palini Húsüzem képviselője vehette át.
A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elismerését
a Baumeister Kft, míg a helyi kamaráét a
Draskovics Kft kapta. A vásárt szervező Zalaegerszegi
Vásár Kft. elismerését az MKB és az IHM
érdemelte ki. A vásár üzletember-találkozóval,
környezetvédelmi konferenciával, a vásártéri rendezvénysátorban
kulturális programokkal vált teljessé.
VÁSÁR
„MÁS”HOGY ANGOLUL
A Halis István Városi Könyvtár földszinti
termében mutatták be ünnepélyesen azt az új
amerikai oktatási programot és tanítási módszert,
melynek segítségével szómagolás és
bonyolult nyelvtani magyarázatok nélkül tanulhat
meg bárki angolul beszélni, magabiztosan
társalogni. A bemutató órának az volt a
célja, hogy megmutassa, hogyan lehet vidáman
és könnyedén elsajátítani egy nyelvet, talán
egy kicsit hasonlatosan ahhoz, mint annak
idején az anyanyelvünkkel is tettüki. A tananyagot
az USA-ban állították össze nyelvészprofesszorok.
A program készítői összekombináltak
egy működő nyelvtanulási technikát
és egy bevált módszert, mely képes kezelni
bármely felmerülő tanulási akadályt. A
tanítási módszert az országban elsőként
Nagykanizsán mutatta be a résztvevőknek
Kristóf Kata, a Más Nyelviskola tulajdonosa
és ügyvezetője. Az óra angolul zajlott, tolmács
segítségével. Az előadást sikerét bizonyítja,
hogy a jelenlevők közül két csoportnyian
jelentkeztek a MÁS Nyelviskolába. A
következő bemutatóra október 12-én várják
az érdeklődőket.
650 KG SZEMÉT
A már hagyományossá vált takarítással
folytatódott a szelektív hulladékgyűjtéssel
foglalkozó információs-hét programja szerdán,
hiszen a „Tegyük tisztábbá Nagykanizsát"
elnevezésű kezdeményezés évről évre
visszatér. Az idén háromszáz általános- és középiskolás
diák vett részt a város kitakarításában,
650 kilogramm szemetet szedtek össze a
köztereken az akció keretében. A lelkes takarítók
reklámfeliratos bögrét, sapkát, kulcstartót
és tollat kaptak ajándékba a főszervező
Saubermacher-Pannonia Kft-től.
DEMOKRÁCIADEFICIT
– Számtalanszor felhívtuk Litter Nándor polgármester
és a város más vezetői figyelmét a
Nagykanizsán uralkodó demokráciadeficitre,
ám egyre áldatlanabb állapotok uralkodnak –
mondta Cseresnyés Péter, az önkormányzat FIDESZ
frakciójának vezetője a frakció múlt heti
sajtótájékoztatóján. A legutóbbi közgyűlésen
már egy szocialista képviselő is szóvá tette
mindezt. Dr. Kolonics Bálint frakcióvezető
helyettes példákkal támasztotta alá képviselőtársa
szavait. Mint mondta, a fűtésrekonstrukció
körüli visszásságok és a szemétdíj-ügy után
újabb problémák merültek fel, például a Dráva-
Mura Eurorégió Kht. üzletrészvásárlásánál
valamint a Többcélú Kistérségi Társulás átalakításánál,
de az is kiderült, hogy a kórház nem
egyszer 100, hanem három alkalommal, összesen
340 millió forintot adott át kölcsönbe az
önkormányzatnak.
HARMÓNIA
A Kadarkúton élő festőművész, Ackermann
Éva kiállítása nyílt meg a Hevesi iskola galériájában.
Németh Ferenc zenetanár hegedűjátékát,
valamint az intézmény versmondóinak
szavalatát követően Lengyák István galériavezető
pedagógus mutatta be a festőművész
munkásságát, és nyitotta meg a tárlatot. Ackermann
Éva arcképei, tájvázlatai főleg akvarell
és pasztell technikával készültek, de sok
olajkép is kikerül keze közül. A kiállítást a galériavezető
mellett Árváné Szabó Judit rendezte,
a műsort Wilheim Erzsébet művelődésszervező
pedagógus vezette. A tárlat október 17-
éig tekinthető meg.
A SZÉPSÉG ÖRÖME
A „Tudat Mezsgyéjén” Alapítvány újnéppusztai
alkotótáborában készült munkákból
nyílt kiállítás a Halis István Városi Könyvtárban.
A szőtteseket, festményeket, kerámiákat,
monotípiákat, és egyéb dísztárgyakat bemutató
szép kiállítást Járási Ildikó iparművész
ajánlotta a megjelentek figyelmébe. A Szépség
Öröme című tárlat október 14-ig látható.
ZENEISKOLAI TAPASZTALATOK
Az egyesüléssel kapcsolatos tapasztalatokról
valamint az intézmény ez évi programjairól
tartott tájékoztatót a Farkas Ferenc Zene- és
Aranymetszés Művészeti Iskola igazgatója,
Baráth Zoltán és Baráth Adrienn tanárnő. Az
összevonás a zeneiskola profiljának a képző-,
tánc- és színművészettel történő kibővülését
hozta magával. A tanévet 906 növendék kezdte
meg, közülük négyszáz azoknak a száma, akik
tavaly még az Aranymetszés tanulói voltak. Az
idei évtől az aranymetszéseseknek is kötelezően
fizetendő a közoktatási törvény módosítása
miatt jelentősen megemelkedett éves tandíj. A
jelentősen megemelkedett tandíj, illetve a színművészeti
tanszak megszűnése több gyermek
is abbahagyta tanulmányait. Az igazgató új
művészeti ág elindulásáról is szót ejtett: a Zrínyi
iskolában megindult a balett oktatása. A továbbiakban
az intézmény idei tanévre tervezett
programjait ismertették, melyek közt a már
megszokott, hagyományaikat őrző rendezvények
mellett – kihasználva a művészeti iskolává
válásból adódott új helyzetet – számos újdonság
szerepel az intézmény kínálatában.
A NÉPMESE NAPJAI
Nyílt napot tartottak a Halis István Városi
Könyvtárban. Csütörtökön a látogatók megtudhatták,
a népmese mennyire sokféleképpen található
meg az intézményben. Nemcsak könyv
formájában, hanem interneten (olvasas.nagykar.
hu), CD-n, audiokazettán, videón, valamint
folyóiratban. Másnap Benedek Elek felolvasó
napot tartottak szintén a könyvtárban. Általános
iskolás diákok Benedek Elek meséiből olvastak
fel olyan óvodásoknak, akik valószínűleg az ő
iskoláikba járnak majd. Az eseményen részt
vett az Attila úti Óvoda, a Péterfy Általános Iskola,
a Rozgonyi úti Óvoda, valamint a Rozgonyi
úti Általános Iskola.
2 KRÓNIIKA
SZEPTEMBER 28.
SZEPTEMBER 29.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth
Tihamérné. Gyakornok: Dely Marianna. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király
u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154.
Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
SÉTA A MELLRÁK ELLEN
A „Napfény” Rákbetegek és Hozzátartozóik
Egyesülete és az Egészségügyi Alapellátási Intézmény
munkatársai sétára hívták a város lakosságát,
azt követően pedig kötetlen beszélgetésre
a HSMK kamaratermébe. Az „1 nap a
mellrák elleni küzdelemért” elnevezésű kampányhoz
csatlakozókat Karosi Lászlóné egyesületi
elnök és Kercsmaricsné Kövendi Ibolya
intézményvezető fogadta az Erzsébet téren,
ahonnan a menet elindult a HSMK-ba. Az intézmény
kamaratermében dr. Novák Enikő tájékoztatást
adott a szűrővizsgálat jelentőségéről,
és helyi lehetőségeiről. Elmondta, a nők megjelenése
az emlőrák szűrésen nagyon csekély, 50
százalék alatti. Ez azért aggasztó, mert az emlőrák
gyakori megbetegedés a nők körében. Tíz
nő közül egynek esélye van arra, hogy élete során
emlőrákban megbetegedik. Kialakulását
megakadályozni nem tudják, viszont abban tudnak
segítséget adni, hogy minél nagyobb százalékban
gyógyítható legyen a betegség. Karosi
Lászlóné egyesületi elnök többek között elmondta:
várnak miden érdeklődőt és gyógyulni
vágyót a Petőfi utca 1. szám alatt található
klubjukba. Összejöveteleiket minden hónap első
és harmadik hétfőjén, 16 órától tartják Beszélgetnek,
előadásokat hallgatnak és kirándulásokat
szerveznek.
CIVIL SZFÉRA MAGYARORSZÁGON
A Kreatív klub a Halis István könyvtárban
Civil estet szervezett, amelynek célja az volt,
hogy a klub tagsága és a meghívott vendégek
megismerkedjenek a magyar civil szféra helyzetével,
társadalmi feladataival, valamint beszélgetés
és véleménycsere alakuljon ki a nagykanizsai
civil szervezetek életéről. Az est előadója
Jagasits Béla, az ICSSZEM Civil Kapcsolatok
Főosztályának csoportvezetője, moderátora
Büki Pálné volt.
A FIZIKA ÉVE
Ez az év a Fizika Éve, erre emlékeztek 24
órás rendhagyó programjukkal a mezős diákok
Hodák Sándor tanár úr vezetésével. Az egy
egész napon át tartó „megemlékezésen” megnézhették
Carl Sagan Kozmosz című filmjét,
szót ejtettek például Einstein, Newton életművéről,
óránként különböző előadásokkal tisztelegtek
egy-egy fontos jelenség, feltaláló, találmány
előtt. Készült horoszkóp szigorúan csillagászati
alapon, és megfigyelték az emberiség
számára talán legfontosabb égitestet, a Napot
is. Éjjel a csillagokat vizsgálták, s az őszi éjen
néha-néha feltűnő közelebbi és távolabbi égitestekről
is szót ejtettek.
ADOMÁNYOZÓ DALLAMOK
Egy beteg kislány gyógykezelésének támogatására
szervezett koncertet a zeneiskola és az Attila
úti óvoda szombaton este a Kiskastélyban. A
tájékoztatás és a köszönet hangján szeretnék
szólni – mondta köszöntőjében Kovács Jánosné,
az Attila úti óvoda vezetője. 2004. szeptemberében
iratkozott be óvodájukba a kislány, akinek
nem adatott meg a gondtalan, boldog gyermekkor,
hiszen alig néhány hónap múltán máris meg
kellett műteni agydaganattal. A mai napig kezelés
alatt áll, egy újabb műtét vár rá. Mivel nagyon
megindította őket a kislány sorsa, ezért
döntöttek úgy, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel
segítenek. Baráth Zoltánnak, a zeneiskola
igazgatójának segítségével jött létre a Zene
Világnapján a segélykoncert, amelynek nem volt
belépője, hanem a beteg kislány gyógykezelésére
szánt adományokat fogadták. Először a zeneovisok,
majd kisebb és nagyobb diákok adták
hangszeres tudásuk legjavát adományul a beteg
kislány gyógyítására. A közönség is adakozott,
így az adományok gyűjtésére kitett piros doboz
estére megtelt. A 74300 forintot tartalmazó
dobozt a koncert végén Kovács Jánosné nyújtotta
át a kislány édesanyjának.
XV. KANIZSA TELJESÍTMÉNYTÚRA
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági
Szakközépiskola, valamint a Zala Megyei
Természetbarát Szövetség október elsején,
tizenötödik alkalommal rendezte meg a Kanizsa
teljesítménytúrákat. A gyalogos erőpróbán
volt ötven-, harminc-, húsz- és tíz kilométeres
táv is. Az ötven kilométeres távot vállalók reggel
hat és hét között rajtoltak, míg az ennél rövidebb
távit választók reggel 8-9 között indultak
útnak. A túrázóknak frissítőt, a szintidőn
belül érkezőknek emléklapot, kitűzőt adtak a
szervezők. A legjobban teljesítő osztály, a 9.A
egy nap jutalom kirándulási napot és 15 ezer
forint pénzjutalmat kapott. A túra szervezői
megajándékozták a legidősebb és legfiatalabb
résztvevőt is. A gyerekek a sikeres teljesítés
után, a célban szponzorok ajándékait kapták –
tájékoztatta lapunkat Ács Sarolta, szervező.
DIÁK-TANÁR-SZÜLŐ ÖSSZEFOGÁS
Sokak számára a futás „trendi” divathullámnak
tűnik, 2005 szlogenszerűen lehetne akár a
Futás Éve is. Ha azonban valaki belekóstolt a
„kocogás – kacagás – lazítás” életmódba, s megízlelte
a futás örömét a természetben, annak könnyen
szenvedélyévé válhat. Így vannak ezzel a
kanizsaiak is, így egyre népesebb csapat vesz
részt Kanizsáról a különböző országos és helyi
szervezésű futóversenyeken. Katz Rudolf,
batthyánys 10.A–s szülő kezdeményezte, hogy
induljanak a 20. Jubileumi Plus Budapest Nemzetközi
Maratonon váltóban, lehetőség szerint a
10.A osztályból szerveződve olyan csapatok,
amelyben diák-tanár-szülő egymást kiegészítve
és segítve szerepel. Az elgondolást tett követte,
és hat 5 fős csapat indult az október 2-i verseny
minden idők legnagyobb hazai (3000 főt meghaladó)
maratoni mezőnyében. A világ öt földrészének
43 nemzetéből érkeztek versenyzők, s köztük
lehetett a Batthyány-gimnázium 30 fős delegációja.
Az ekiden váltóban 44. lett a BLG 6.
csapata: Czigány Róbert (szülő), Polai József
(szülő), Gerlinger Sándor (szülő), Jakobovics
Árpád (tanár), Porpáczy Adél (10.F). 56. a BLG
5. csapata: Jeszenői Csaba (szülő), Bognár Gréta
(9.F), Czigány András (7.A), Andl Melinda (tanár),
Tikos Fanni (11.G). 63. helyet szerzett a
BLG 2. csapata: Ács László (szülő), Simon Dániel
(10.A), Gyurkó Zoltán (10.A), Horváth Tamás
(10.A osztályfőnöke), Ozorai Lilla (10.C). 99. a
BLG 3. csapata: Molnár Ferenc (szülő), Vörös
Eszter (10.A), Németh Gabriella (10.A), Gaál
Mercédesz (10.A testnevelő tanára), Molnár
Regő (10.A). 155. a BLG 4. csapata: Balogh
László (tanár), Horváth Réka (10.A), Varga Adél
(9.C), Kalmár Dóra (10.A), Nagy Franciska
(10.A). 196. a BLG 1. csapata: Katz Rudolf (szülő),
Bock Lilla (10.A), Tikos Kitti (10.A), Koltói
Éva (szülő), Katz Marianna (10.A).
MESÉVEL A KÖRNYEZETÉRT
– Nagyon fontos, hogy minden korcsoporttal
megtaláljuk a közös hangot, hogy a nekik szóló
programokon keresztül tudatosítsuk bennük a
szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, a környezetvédelem
jelentőségét. Az óvodások még mesével
nevelhetők, ezért is gondoltunk arra, hogy
számukra színielőadást szervezünk – mondta
Horváth Balázs, a Saubermacher-Pannónia Kft
ügyvezetője. A szervezők Öko Panna és Öko
KRÓNIIKA 3
SZEPTEMBER 30.
OKTÓBER 1.
OKTÓBER 2.
4 KRÓNIIKA
Palkó kalandjain keresztül, dramatizált formában
népszerűsítik a hulladékgyűjtés korszerű
formáit. A programok sora ezzel véget ér
ugyan, de a hulladékgyűjtő cég már újabb projektekben
gondolkozik. Hamarosan megkezdődik
az úgynevezett öko-pedagógusok kiképzése,
akiknek a feladata az lesz, hogy az iskolákban
a szelektív gyűjtéssel kapcsolatos információkat
oktassák, a programot népszerűsítsék.
A SÁSKAJÁRÁS ELMARAD
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház őszitéli
rendezvényeiről, telephelyeinek működéséről
és programjairól, valamint pályázati eredményekről
tartott sajtótájékoztatót Farkas Tibor
igazgató. Elöljáróban elmondta, az intézmény
gazdálkodását megtárgyalta a város legutóbbi
közgyűlése, és az anyagi gondok enyhítésére
3 millió forint pótelőirányzatot szavazott
meg. A HEFOP (Humánerőforrás-Fejlesztési
Operatív Program) pályázati kiírásán a szepetneki
ÁMK-val, a zalaszentgróti Művelődési
Központtal, valamint a Pécsi Regionális Képző
Központtal közösen beadott „Tudástranszfer a
helyi felnőtt képzési lehetőségek kialakításához”
című pályázaton több mint 43 millió forint
támogatásban részesültek. A Nemzeti Kulturális
Alapprogram pályázatán a PANKK programban
másfél millió forint támogatást nyert az
intézmény a már tartó jazz és könnyűzenei sorozatra.
Ennek köszönhetően szeptembertől jövő
szeptemberig 13 koncertet láthat a közönség.
Szintén erre a programra adott 400 ezer forintos
támogatást a NKA Zenei Kollégiuma. A
gyerekek számára három előadásból álló sorozatot
szervez a ház, melynek keretében októberben
a szombathelyi Jónás Tamás, novemberben
a zalaegerszegi Énekmondó Együttes ad
koncertet, a budapesti Miamanó Színház pedig
decemberben varázsolja Kiskanizsára a Mikulást.
Bajcsán 14-én, Kiskanizsán 15-én köszöntik
műsorral és vacsorával az időseket. A művelődési
ház szeptemberben átvette a Nagyrác iskola
udvari épülettömbjének működtetését a
kiskanizsai iskolától. Hamarosan egy kérdőívet
jelentetnek meg, melyben arra kíváncsiak, milyen
közösségi tevékenységekre tartanak igényt
az itt élők. Október 29-én 18 órától táncházat
indítanak, ahol Márton Sándor néptánc oktató
vajdaszentiványi táncokat tanít. A talpalávalót a
Bojtár Együttes szolgáltatja, akik egyben próbatermet
kaptak a Nagyrác úti épületben. December
3-án, a József Attila emlékév zárásaként
verses-zenés megemlékező est lesz a művelődési
házban. Végül az igazgató bejelentette,
idén elmarad a Sáskajárás-Sáskavarázs és
Kiskanizsai Rétesfesztivál. A hűvös idő miatt a
szüretek ideje kitolódott, ezért a visszajelzések
alapján a szervezők úgy döntöttek, idén nem
rendeznek fesztivált. Új időpontként a jövő év
április 22-ét jelölték meg.
SIKERES ROP-PÁLYÁZAT
Két ROP-pályázatot nyert a város – hangzott
el Litter Nándor sajtótájékoztatóján. A volt
Thúry laktanya teljes területének rehabilitációjára
mintegy 800 millió forintot nyert a város.
A másik, két esztendő alatt megvalósuló ROP –
program az Ipari Parkban az „A” jelű gyűjtőút
építésére irányul, mely egyben a logisztikai
központ és az ipari park belső területeinek feltárását
is lehetővé teszi, erre 376 millió forint támogatást
kaptunk. A két programhoz a BM EU
önerő alap támogatására is számíthatunk: előbbi
esetben 53, utóbbiban 25 millió forintos öszszegben.
A közbeszerzési eljárás mindkét beruházás
esetében folyamatban van.
OKTÓBERI ESTÉK
Október 10-én, hétfőn 18 órakor a Piarista
iskolában folytatódik az Októberi Esték idei
programsorozata. Ez alkalommal Illéssy Mátyás,
a Képmás családi magazin alapító főszerkesztője,
százhalombattai plébános lesz az intézmény
vendége, aki a média családra gyakorolt
hatásáról beszél.
A Nagykanizsai Rendőrkapitányságon a
közelmúltban sikerrel derítették fel a városban
történt besurranásos lopások gyanúsítottját.
A nyomozás adatai szerint a 19 éves
nagykanizsai fiatalember összesen 38 rendbeli
lopás vétség elkövetésével gyanúsítható
megalapozottan. Az elmúlt egy-másfél évben
elsősorban közintézményekbe, egészségügyi
és oktatási intézményekbe ment be, az öltözőket,
irodákat figyelte. Amikor látta, hogy senki
sincs bent az adott helyiségben, akcióba lépett.
Általában készpénzt tulajdonított el, de a
bankkártyát is elvitte, ha talált hozzá PIN kódot.
Ha megkérdezték tőle, mi járatban van az
épületben, mindig felkészülten tudott válaszolni.
Közben a kanizsai rendőrök az egyes
esetek során beszerzett személyleírások, adatok,
információk alapján egyre közelebb jutottak
a büntetett előéletű fiatalemberhez, aki
végül július közepén került rendőrkézre. A
terhére rótt cselekményeket elismerte. Az
ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési
javaslattal küldték meg a Nagykanizsai
Városi Ügyészségnek.
Kedden délelőtt Nagykanizsán, a temetőben
egy férfi holttestet találtak. A helyszínre érkező
rendőrök megállapították, hogy az elhunyt azonos
azzal a középkorú nagykanizsai férfival,
aki hétfőn délután tűnt el otthonából. Az elsődleges
vizsgálatok során bűncselekményre utaló
körülmény nem merült fel, a Nagykanizsai
Rendőrkapitányságon államigazgatási eljárás
keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.
ELÕZETES
KANIZSARU
OKTÓBER 4.
A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete
ezúton köszöni meg
a személyi jövedelemadóból
2004. évben beérkezett 165691 Ft-ot,
amit teljes egészében az alapszabályban
meghatározott célra fordított.
A támogatást a jövőre nézve is tisztelettel
kéri és köszöni az Egyesület Vezetősége.
Adószám: 18955912-1-20
KIRÁLY BOROZÓ ÉS SÖRÖZŐ
Nagykanizsa, Király út 9-11. (Hugi Panzió mellett)
KELLEMES KÖRNYEZET, KÜLÖN TEREMBEN CSOCSÓ JÁTÉK
25-30 főig vállaljuk baráti összejövetelek, születésnapok, stb. megrendezését.
Igény szerint hidegtálak, melegszendvicsek, pizzák, főtt-, füstölt csülök megrendelhető!
Szeretettel várom kedves vendégeimet
Tálos Zoltán
Tel.: 93/313-747, Nyitva: H-Cs: 8.00 - 22.00, P-Sz: 8.00 - 24.00, Vasárnap ZÁRVA!
SZÜRET AZ OTELLÓ UTCÁBAN
A házigazdák felkészültek a
szüretre, a szüretelők is megérkeztek
teljes létszámban, csak a
termés volt kevesebb, mit tavaly.
Hajdúék látóhegyi birtokán
idén negyedannyi szőlő került
a puttonyba, mint tavaly. A
szüreti hangulat így is megmaradt,
a kényelmesen elvégzett
munka után az asztalra került
babgulyást, sült húst, birkapecsenyét,
tökös-mákos, túrós és
almás rétest elégedetten fogyasztotta
el a csapat.
POSTÁNKBÓL 5
TÉNYEK ÉS ADATOK
A VASÚTÁLLOMÁSRÓL
KÖZLEKEDŐ AUTÓBUSZ
JÁRATOKRÓL
A közvetlen járatok megszüntetésével
nem értek egyet, de most a jelenlegi menetrend egy részéről
szeretnék képet adni. Iskolaszünetben hétvégén, menetrend szerint
a vasútállomásra érkező vonatok a teljesség igénye nélkül: Érkezik:
12.15, 14.07, 16.27, 18.12, 18.55, 19.39. A 18-as busz indul: 12.15,
14.15, 16.35, 18.15, 19.35. Tény, hogy a busz akkor indul, amikor a
vonat beér, esetleg pár perc múlva. Így a vonatról a buszra átszállni
szinte lehetetlen. Lehet beutazni a központba a következő buszszal,
20 perc múlva. De?!
Beérkezés és csatlakozás a Dél-Zala megállónál. Figyelembe véve
a fenti érkező vonatokat, érkezés a Dél-Zalához (18-assal): 12.43,
14.43, 17.03, 18.43, 19.23, 20.03. Csatlakozás (6, 6A, 20, 21):
13.13, 15.13, 17.13, 19.13, 20.13, 21.13. Várakozási idő: 30 perc,
30 perc, 10 perc, 26 perc, 50 perc, 7 perc. Két esetben elfogadható
(10 perc és 7 perc), de egyéb esetekben kimondható, hogy nincs
csatlakozás. Az adatokból és a tapasztalatok alapján elmondható,
hogy az érkező vonatokról az óra harmincötös járattal lehet beutazni,
de ezekhez nincs csatlakozás. Miért? Miskolcon, Győrben van!
Köszönettel a meghallgatásért: Márfi István
RÓZSA ÚTI BUSZMEGÁLLÓ GONDOK
A „Buszozunk” témához szeretnék pár szót – sokunk nevében – írni.
Egyrészt valóban a 33-as járat hiányzik legjobban a keleti lakótelep
lakóinak, a vasútállomás, a temető, a kórház elérhetősége – jelenleg
elérhetetlensége – miatt. A 20-as, 21-es járat arra megy, de a
Péterfai, Városkapu, Kazanlak, Munkás utcáról gyalog kell a Hevesi
ABC-ig menni, fenti buszok onnan indulnak. Beteg emberek, akik
megszokták, hogy végállomás, Rózsa u. 20. elé nagy nehezen mennek,
nem nagyon tudnak eljutni a Hevesi utcáig. Nem azt vártuk a jelenlegi
önkormányzattól, hogy ellehetetleníti a szegény, idős emberek
közlekedését, életét, hanem javulást vártunk. Na, ezzel is megkaptuk,
meg a Rózsa úti új buszmegállóval is! A kialakított új megálló járda
több mint egy méterrel szűkebb mint a Rózsa u. 20. volt. Például egy
babakocsis anyuka elől kitérhetünk a homokos, eső esetén sáros térre.
Mert a Csokonai utcában, Platán soron ugyan ott áll összesen 3,
a Rózsa utcában egy buszmegállóváró, de arra már nem gondoltak,
hogy a jelenleg legtöbb felszálló ember részére legalább egyet áttelepítsenek
az új Rózsa úti buszmegállóhoz! Így eső esetén ázni, meleg
esetén főni, egyébként fantasztikus huzatban állni szabad.
Kérjük áttekinteni ezen hiányosságokat, s végre a nép részére
kedvező döntést hozni szíveskedjenek. (Minimum a 33-as visszaállításával)
Köszönettel: Veres Lászlóné, Kazanlak körúti lakos
Mivel az önkormányzat augusztus 30-i közgyűlésén a
képviselők részéről a témában elhangzottak olyan felvetések,
hogy az év hátralévő időszakában sor kerül újabb
autóbusz menetrendi finomításokra, jobbítási szándékkal
nekem is vannak észrevételeim és javaslataim.
1. Mivel a kanizsaiak egy részének legfájóbb pontja a
vasútállomást érintő, volt 23-as és 33-as járatok megszüntetése,
az északi és keleti városrész utasai mellett a
déli városrész lakói, a vasútállomás és környéke dolgozói,
valamint a Thury SZKI – Cserháti SZKI diáksága (a
déli órákban hazafelé menet) átszállásának kiiktatása
érdekében vissza kellene állítani (bizonyára új számozással)
a 23-as és 33-as járatokat! Ennek részbeni fedezésére
ritkítani lehetne a 18-as járatokat. Ugyanis a Kalmár
utca – vasútállomás közötti útszakaszt az Ady úti
vasúti sorompó gyakorta belépő működése és a belvárosi
3-4 forgalomszabályozó lámpa akadálya miatt a fordulónkénti
10+10, azaz 20 perces menetidőt csak ritkán
lehet betartani. No és – megfigyeléseim szerint – ezeknek
a járatoknak a kihasználtsága átlagosan alig 20 százalék.
Véleményem szerint a Kalmár utcától való napi
indulás 5.00-21.30 óra között 30 percenkéntire változhatna
(a 9.30 órai szüneteltetéssel); a vasútállomásról
való napi indulás 5.15-21.45 óra között szintén
30 percenkéntire módosulna (a 9.40 órai szüneteltetéssel).
A változtatás a jelenlegi napi 48-48 járatot
33-33 járatra csökkentené, azaz naponta 15-15
járattal lenne kevesebb!
Jelentős költségcsökkentést hozhatna az is, ha a
vasútállomásról a Kalmár utcáig közlekedő 18-as
járat nem a Király út egy részén haladva, a Kalmár
utcánál jobbra fordulva, majd az autóbuszállomáson
keringve közlekedne, hanem a felújított egyirányú
Terv utcára fordulna jobbra, annak végén balra
kanyarodva jutna a Kalmár utcai megállóhoz, a
vasútállomásra történő újrainduláshoz. Amennyiben
ez nem elfogadható, akkor a vasútállomásról a
Csengery, majd Fő utakról az Erzsébet téren át –
esetleg a Török-kútnál kialakított megállóhely beiktatásával
– lehetne a 18-as járatot üzemeltetni a
Kalmár utcai megállóhoz, az újrainduláshoz.
2. A Csengery úti, Tripammer utcai, Kórház utcai,
Teleki úti, Rózsa úti, Városkapu körúti lakosokon,
dolgozókon segítene, ha a 14-es és 14Y-os járatokat
oda-vissza sűrítenék a szabadnapokon, illetve
a munkaszüneti napokon is! Ennek kiváltására az
átlagosan 50 százalékban kihasznált 20-as és 21-es
körjáratok indulási átszervezése szolgálna, mégpedig
a jelenlegi 30 perces indulások 60 percre való
kiterjesztésével úgy, hogy a számtáblák félóránkénti
átállításával mindkét járat az autóbuszállomásra érkezne,
illetve onnan indulna – félóránként váltva a
20-as járat a sorompónál balra fordulna, a 21-es járat
pedig jobbra kanyarodna, egyaránt Kalmár utcában.
Így egy munkanapon 4 helyett csak két autóbuszt
üzemeltetnének (munkanapokon a jelenlegi
35+35=70 járat helyett csak 18+18=36 körjáratot),
illetve 4 gépkocsi vezető helyett csak két gépkocsi
vezetőt kellene foglalkoztatni!...
Tisztelettel: Tihanyi István nyugdíjas
ELŐREVIVŐ JAVASLATOK
Tisztelt Szerkesztőség!
Felháborodva olvastam a Volán
üzemvezetőjének, Horváthnénak
a válaszát a Kanizsa Újság
30. számában. Ezek szerint előre
eldöntött tény volt, hogy nem változtatnak
az új menetrenden, legyen
bármennyi hozzászólás, telefon
a megváltoztatására. Azért
szeretném megkérdezni a Volán
vezetőségét: a Volán van az utasokért,
vagy fordítva? Mert a
költségcsökkentést más módon is
meg lehetne oldani. Képviselőkkel
is beszéltem, ők is azt nyilatkozták,
hogy a lakókörzetükben élők
nagyobb része a régi útvonalom
közlekedő járatokat szeretné...
Azért lenne egy módosító indítványom:
egy kis kitérővel sokaknak
megoldódna a gondja. A 20-as körjárat
útvonalát kellene módosítani
úgy, hogy a Kisfaludy út helyett a
Szemere úton közlekedjen. Így a
környéken élők el tudnának jutni a
kórházba (mivel a Kisfaludy saroknál
nincs átszállás) és buszvárót
sem kellene kiépíteni. Ellenkező
irányból is el tudnának jutni az
Uszodába, templomba, sőt a Cserháti
iskolásoknak is közelebb lenne
átszállás nélkül is. Időben pár perccel
lenne több. Bízom benne, hogy
legalább ennyi módosításra hajlandó
a Volán vezetősége.
Tisztelettel: egy olvasó
A Berzsenyi lakótelepről Horváth Lajosné 132 aláírással kereste fel szerkesztőségünket. A levéllel azt sze- VÁLASZ-REAKCIÓ
retnék elérni, hogy a Volán állítsa vissza a Napraforgó tér és a Vasútállomás között korábban közlekedett 23-
as járatot. Kezdeményezésük hatására ugyan történt némi változás, szeptember 1-től elindították az Izzó műszakváltásához
alkalmazkodó – a Városkapu körút és a Napraforgó tér között közlekedő – C91-es járatot. Ez
azonban nem oldja meg a városrész problémáját, a 23-as járat nélkülözhetetlen a környéken élők számára.
6 A HÉT TÉMÁJA:: JÖN A HIIDEG
Hamarosan itt a tél, a hónapokig tartó fűtési szezon.
A legtöbb ember ma már megnézi mivel, milyen
minőségű fűtőanyaggal oldja meg lakása fűtését, és
sok esetben a tüzelő kiválasztásánál környezetvédelmi
szempontok is helyet kapnak. A Biofabrikett egy
korszerű, környezetbarát tüzelőanyag, amely használatakor
a környezetvédelem érdekei, a hulladékhasznosítás
elvei, a természetes anyagok iránti vonzódás,
és kényelmi szempontok is érvényesíthetők.
– A fabrikett a tűzifa, a szén és a szénbrikett helyettesítésére
alkalmas környezetbarát fűtőanyag,
amely bükk, tölgy és egyéb keményfák maradványainak
felhasználásával készül. Természetes alapanyagokból,
faforgácsból, faaprítékból, fűrészporból
préselik, kötőanyagot nem tartalmaz, kémiai
összetétele a természetes fáéval azonos. Nedvességtartalma
nagyon alacsony, ezért könnyebben, jobb
hatásfokkal ég, mint a tüzifa – mondja Kovács Zoltán,
a forgalmazó cég vezetője.
– Mi tartja össze a fűrészporból, fahulladékból
készített terméket?
– Mint mondtam, nem tartalmaz hozzáadott kötőanyagot,
ragasztót. A fabrikett nagy nyomáson, speciális
eljárással készül, ez a nyomás tartja egyben a
„hasábokat”.
– Milyen a fűtőértéke?
– Nagy, 18-18 MJ/kg (4500 kalória), amely közel
megegyezik a barnaszénével, ugyanakkor hamutartalma
kicsi, alig 1-3 százalék, s míg a szénsalak
környezetszennyező, ez természetes növényi tápanyag,
a kiskertekben műtrágyaként használható.
– Hol, hogyan használható ez a fűtőanyag?
– A fabrikett használata során a fatüzelés szabályait
kell betartani, és figyelembe kell venni e
termék sajátosságait is. Mivel a fabrikett a fánál
kétszer, háromszor nagyobb sűrűségű, ötven százalékkal
nagyobb fűtőértékű, sokkal kisebb
mennyiségben kell elégetni, a tűzteret nem szabad
teljesen kitölteni. A fabrikettet elsősorban
cserépkályhák, kandallók és kazánok fűtésére
ajánljuk. A tűztérbe egyszerre a fánál megszokott
mennyiség felét-harmadát tanácsos használni, ellenkező
esetben a cserépkályha felmelegedése
túlságosan gyors lehet, ami nem előnyös a kályha
szempontjából. A cserépkályha ajtaját, illetve
levegőcsappantyúit csak a biofabrikett teljes elszenesedése
után szabad a minimumra lezárni,
akkor, amikor a brikettből képződött faszén kékes
lánggal izzik.
- dukát -
MIT TUD A BIOFABRIKETT?
– Honnan a tanulmány elkészítésének
ötlete?
– Nemrégiben végeztem a
Veszprémi Egyetem környezetmérnöki
szakán és ezt a témát választottam
szakdolgozatnak. A
szakmai munkám során háztartási
gázkészülékekkel foglalkozom,
és megvallom, régóta érdekelt
már ez a dolog. Annál inkább is,
mert a háztartási gázkészülékek
égéstermékének környezetszenynyezési
szintjét semmilyen törvény
nem szabályozza. Annak ellenére
van így, hogy a háztartási
gázkészülékek komoly környezetterhelést
jelentenek. A dolgozatommal
arra szerettem volna rámutatni,
hogy a probléma valós,
s ha ezt felismerjük, akkor hatékonyan
védekezhetünk is ellene.
– Hogyan végezte el a bizonyítási
eljárásokat?
– Részben modellezéssel. A
háztartások többségében ma
megtalálható készülékeken elvégzett
méréssorozatokkal támasztottam
alá a feltételezésemet.
A mérések során bebizonyosodott,
a gázkészülékek által
okozott CO-terhelés az ipari kazánoknál
megengedett mértéket
is lényegesen meghaladja. Azok
a háztartásokban használt gázkészülékek,
amelyek nincsenek
karbantartva, amelyeknél a
szükséges ellenőrzéseket senki
nem végzi el, ott a CO kibocsátás
a megengedettnél sokkal magasabb.
Ez azért probléma, mert
közvetlenül veszélyezteti az emberi
életet. Érdekes volt a háztartási
tűzhelyek égéstermék
vizsgálata. E készülékek használata
során az égéstermék bent
marad a zárt térben, nem távozik
a kéményen. Nagyon magas
CO értékeket mértem, s ez azt
jelenti, hogy főzés közben egy
rosszul beállított készülékkel
közvetlen egészségkárosításnak
tesszük ki magunkat.
– Mi jelenthet megoldást?
– Nem elég a gázkészüléket beüzemelni,
s aztán magára hagyni.
A készüléket megfelelő műszerekkel
be kell szabályozni, minden
egyes javítás után műszeres tüzeléstechnikai
ellenőrzést kellene
végezni, hiszen egy modern készüléket
ma már nem lehet fülre, orra
hagyatkozva beállítani. Az
égéstermék vizsgálat eredményekkel
szolgál a gázkészülék hatásfokáról,
a javítás „jóságáról”, valamint
adatokat kapunk a készülék
által okozott környezet-terhelésről.
Ezen adatok ismeretében a
javítást végző szakember a készüléket
úgy tudja beszabályozni,
hogy a károsanyag kibocsátása
ne haladja meg az optimális szintet,
a készülék hatékonyan működjön.
Egy műszeresen beállított készülék
hatásfoka, és a régi módszerekkel
szabályozott készülék
hatásfoka között 15 százalékos eltérés
is lehet. A jól beszabályozott
készülékekkel a lakás, közvetlen
életterünk levegő-minőségét is
előnyösen alakíthatjuk. Elterjedésének
gátja, hogy a műszerek drágák,
nincsenek pályázati lehetőségek,
egyéb támogatási formák a
megvásárlásukhoz, holott akár az
egészségünkről is szól a dolog.
EGÉSZSÉGKÁROSÍTÓ KONVEKTOROK
Talán sokaknak eszébe sem jut, hogy a háztartásukban lévő
gázkészülékek, konvektorok, t􀄦zhelyek nem megfelelő karbantartás
nélkül komoly egészségkárosító, környezetszennyező forrásokként
m􀄦ködnek. Ez derül ki egy eredendően diplomamunkának
készített tanulmányból, amelynek eredményeit a múlt héten
tartott környezetvédelmi konferencián Szécsenyi Lajos, környezetvédelmi
szakmérnök ismertette.
Muszáj begyújtani, kell a kellemes
meleg, kerül, amibe kerül –
gondoljuk az első átvacogott estén.
De bizony egyre többe kerül,
s egyre többen próbálkoznak valamilyen
módon mérsékelni a fűtésszámlát.
Alábbi írásunk egy,
az otthonának felújítását nemrégiben
befejezett háztulajdonossal,
Jerausek Istvánnal készült:
– Milyen tanácsokkal láthatjuk
el a hőszigeteléssel, nyílászárók
kiválasztásával kapcsolatban az
építkezés előtt állókat?
– Ami a ház külső szigetelését
illeti, ma már vannak nagyon korszerű
szigetelő anyagok. A hungarocellt
– szakemberek szerint –
célszerű két vékonyabb rétegben a
falakra ragasztani úgy, hogy az
egymás melletti lapok összeragasztását
a másik réteg elfedje. A
nyílászáróknál leginkább az ember
pénztárcája szab határt a választásnak,
de most nagyon divatosak
a műanyag nyílászárók. Valóban
légmentesen zárnak, praktikusan
nyithatók, billenthetők, forgathatók.
Ugyanakkor a helyiségek
teljes lezárása komoly problémák
forrása is lehet, például a természetes
szellőzés hiányában a
frissen elkészült falak nem tudnak
kiszáradni, és megindul a penészesedés
vagy a fűtéskor keletkezett
egészséget károsító anyagok, gázok
bennmaradnak a lakásban.
Mindez elkerülhető, ha olyan nyílászárókat
választunk, amikben
gyárilag apró lyukacskák vannak,
és biztosítják a levegőjárást. A fából
készült ajtók, ablakok sem sokkal
drágábbak, célszerű ezek piacán
is körülnézni választás előtt.
– A fűtéssel kapcsolatban vane
valami, amin változtatna, ha
most kezdené a felújítást?
– Az jó döntésnek bizonyult,
hogy egy gáz- és egy fatüzelésű
kazánnal oldottuk meg a központi
fűtést, és hogy a meleg vizet szállító
csöveket az alapzatban vezettük
el. Jelentősen megnöveli
ugyanis a meleg-érzetet, ha langyos
a járólap a talpunk alatt.
Bár összességében 40 százalékos
megtakarítást eredményezett a fűtésünkben
az átalakítás, az energiával
és így hosszabb távon a
pénztárcánkkal még jobban spórolhattunk
volna, ha napkollektorra
bízzuk a melegvíz előállítását.
OKOSAN!
A HÉT TÉMÁJA:: JÖN A HIIDEG 7
AHOGY AZ UTCÁN LÁTJÁK ...
Horváth János
– Családi házunkat 2000-ben
építtettük, de akkor még nem fért
bele a családi költségvetésünkbe
a ház hőszigeteltetése. Mostanában
egyre többet lehet hallani a
gáz árának emelkedéséről, épp
itt az ideje, hogy hungarocellt tetessünk
a házra. Központi fűtéssel
fűtünk, sok köbméter gázt
megspórolhatunk ezáltal a fűtési
szezonban. Úgy számoltam, egykét
éven belül behozza az árát. A
szigetelés mindössze három napos
munka, utána egy hetet szárad
a fal, és egy nap alatt be lehet
színezni.
Molnár Dezső
– Három éve vagyok házmester
az alagútzsalus technológiával
épült Berzsenyi utcai tízemeletes
társasház A lépcsőházában. Az
épületnek központi fűtése van, a
kazán ellenőrzése a korábbi évekhez
hasonlóan a nyáron megtörtént.
Szeptember közepén beköszöntöttek
a hűvösebb napok, mi
azóta fűtünk. A kazánt én ellenőrzöm,
a nyomást folyamatosan figyelni
kell. A meghibásodott radiátorok
javításáról vagy a nyílászárók
cseréjéről természetesen
a tulajdonosoknak kell önállóan
gondoskodni.
Fekete Sándorné
– Sáncban, a József Attila utcában
lakunk egy családi házban.
Két éve fával is fűtjük a lakást,
azóta sokkal kisebb a gázszámlánk.
A kandalló a nappaliból
egyenletesen bemelegíti a fürdőt
és a három szobát. A konyha külön
bejáratú, azt gázzal fűtjük. A
hasábfát nyáron megvettük az erdészettől
és a két fiam felvágta.
Remélem elég lesz egész télen!
Van még tartalékban tűzifánk,
mert néhány gyümölcsfát ki kellett
vágnunk a kertben. De ha
szükséges, a konvektorokat is be
lehet kapcsolni.
Tóth Ferenc
– A Király utcában lévő, 28 lakásos
társasház közös képviselője
vagyok. Négy kivételével északdéli
fekvésűek a lakások, nyitott
erkéllyel az északi oldalon. Télen,
ha kijövünk a lakásból, bizony a
talpunk alatt fütyül a szél. Egyedi,
konvektoros fűtést használunk,
ezek 30 évesek az épülettel együtt.
A téli felkészülés a lakók dolga.
Leellenőriztetik a készülékeket és
még annyit tehetnek, hogy vagy
beszigetelik az északi oldal nyílászáróit,
vagy modernebb megoldás
választanak, kicseréltetik
műanyagra.
Olvasóinkat ezúttal azzal a kérdéssel szólítottuk meg: hogyan készülnek a hidegre?
Az önkormányzat az intézményhálózat fűtésrekonstrukciójára hőszolgáltatási
szerződést kötött a Prometheus Rt-vel, ami a műszaki tartalom
változása miatt módosítottak. A fűtésrekonstrukció állásáról
Kámán László, az IKI ügyvezetőjét kérdeztük meg.
– A kivitelező nyilatkozata szerint a központi fűtési rendszereket, a
Cserháti SZKI műhelyépülete kivételével szeptember 30-ig beüzemelik
– adott tájékoztatást a szakember. – A kivitelezési munkák összességében
jól állnak, október 15-ig elvégezhetők. A fűtési rendszerek feltöltése
során jelentkező problémák megszüntetését fokozatosan végzik. A
kazánházak beüzemelését gátló akadályok nem merültek fel, a fűtési
rendszerek beszabályozására a fűtési idényben kerül sor. Az új kazánházi
berendezések indítása során néhány helyen fennakadás történt a
melegvíz ellátásban, ezeket az üzemeltetés és az intézményekben egyéb
karbantartást, felújítást végzőkkel közösen megoldották.
A bontási munkák során a felhasználhatónak minősített készülékek,
szerelvények raktárba kerültek, a többi berendezési tárgy, szerelvény,
cső, melyeknek további üzemszerű felhasználása nem lehetséges, MÉH
telepre kerültek. Az eladásból befolyt 973 ezer forintot a Miklósfai Általános
Iskola, a Batthyány gimnázium és a Cserháti SZKI tantermeinek
festéséhez használták fel. A kazánházi lefolyóvezetékek tisztítását,
javítását, szükség szerinti cseréjét szintén az anyageladásból finanszírozzák.
A szerződés szerint 90 darab régi radiátort lehetett lecserélni.
A Bólyai Általános Iskola fűtésrekonstrukciójáról Kalamár Márta
igazgatónő elmondta: a rekonstrukció keretében kazáncserére, illetve a
radiátorok szelepcseréire került sor. A kazáncserével nem volt különösebb
fennakadás, a munkálatok tanévkezdésre befejeződtek, de az
utolsó pillanatban felmerültek olyan előre nem tervezhető problémák
amelyek megnehezítették az utolsó napjaikat. A tervben nem szerepelt,
hogy a kazánházon lévő nyomásszabályozót ki kell cserélnie a Kögáznak,
illetve amikor a szelepcseréknél több helyen falastól kidőlt a radiátor,
faljavítási munkálatokat is kellett végeztetni. A falak vastagok, a
pár napos hideg nem indokolta a fűtés megkezdését az iskolában. A
rendszer feltöltésekor néhány helyiségben egy-egy radiátor miatt fölvizesedett
a parketta, de ez nem volt számottevő. Igazából az iskolában
akkor beszélhetnének komplett rekonstrukcióról, ha a nyílászárók cseréje
is megtörténne. Nagyon bíznak benne, hogy az önkormányzat következő
évi felújítási keretéből futja erre. A régi öntöttvas radiátorokkal
működik változatlanul a rendszer, az pedig, hogy hogyan lehet táv
felügyelettel működtetni, heteken belül eldől, amikor elkezdődik az
igazi fűtési szezon.
A Rozgonyi Általános Iskolában közel 50 régi gázkonvektort szereltek
le, és minden helységben radiátort helyeztek el – kezdte a felsorolást
Tóth Miklós igazgató. Ilyen tekintetben szerencsések voltak, mert
mindenhol új készülék működik. A szomszédos Batthyány gimnázium
kazánjáról kapják az energiát az udvaron átvezetett csövön keresztül.
A nyáron éppen ez okozott problémát, mert a nyitott árokból a nagy
esőzések miatt befolyt a víz és beázott az alagsor. Az eredeti állapot
helyreállítása jelentős plusz költséget okozott a kivitelezőnek. A szerelési
munkák viszonylag jó ütemben folytak, az elmúlt héten nyomás
alá helyezték a rendszert, most azt figyelik, történik-e valami. A külön
épületben található tornateremben a jövő héten szerelik be a fölfüggesztett
gázégőket. Az öltözőket továbbra is konvektorokkal fűtik, a
konyhában gázt használnak, illetve a mosdóban a melegvíz ellátást
gázégőkkel oldják meg.
AZ INTÉZMÉNYEKBEN MELEG LESZ
8 ESÉLYEGYENLÕSÉG
Számos programmal, kirándulással telt a nyár a Családsegítő és
Gyermekjóléti Központban. A nyári programok, amelyek a külső szemlélő
és a benne résztvevő segítettek számára gondtalan játéknak tűnhettek,
a központban dolgozó segítők számára szakmai programot, a
segítés új formáját jelentették. A programok céljáról,
tapasztalatairól, és a folytatás lehetőségeiről
kérdeztük őket.
– Mi történt a nyári foglalkozások
ideje alatt?
– Úgy gondoltuk a kolléganőmmel,
hogy lehetőséget kell találnunk
azoknak a gyerekeknek is, akik még
a zöldtáborba sem jelentkeztek,
annak érdekében, hogy valamilyen
szervezett szabadidős programban részt
vehessenek. A programok, a kezdési idő, a
tartalom mind-mind a gyerekek igénye szerint
formálódott. Heti rendszerességgel találkoztunk. A
lazább, szabadidős játékokat jobban élvezték, mint amikor megpróbáltunk
becsempészni mélyebb, önismereti dolgokat. Játszani
szerettek volna, nevetni, beszélgetni, hát eszerint építettük fel a programokat.
Látszólag ezek a délelőttök csak a játékról szóltak, nekünk
azonban többet adtak, kulcsot a gyerekek személyiségéhez, ahhoz, hogy
jobban megismerhessük őket, megértsük egy-egy tettük motivációját.
Eddig jórészt csak az iskolából, a mások véleménye alapján ismertük
őket, illetve az irányított foglalkozások során. A gyerekek többsége
kezdetektől a végéig velünk maradt, és egészen új, értékes dolgokat
mutattak meg magukból – mondja Kállai Viktória, az egyik szervező.
– Mi volt a Csó-tónál szervezett kirándulás célja?
– Ez volt a nyári programsorozat zárása, amely még valamikor
júniusban indult el a Katica-tanyán tett kirándulással, utána kirándultunk
az újudvari erdőségben, megnéztük Csibiti-tó környékét. Az egész
nyári sorozat végét, egyfajta „táborzárását” jelentette a Csónakázótónál
tartott szalonnasütés. Ez az egész az ide „tartozó” gyerekeknek
szakmailag kontrollált, vezetett szabadidő-eltöltési lehetősége volt.
Alkalmanként 10-15 gyermek vett részt a foglalkozásokon, és
láthatóan élvezték ezeket, hiszen találtak egy közösséget, amelyhez tartoztak,
tartozhattak, programok várták őket, volt célja az együttlétüknek.
A programok többségét a gyerekek számára szerveztük, csak
a nagyobb lélegzetű kirándulásokra kísérték őket családtagok, szülők
– válaszol dr. Kaszás Gizella, a Családsegítő Központ igazgatója.
– Elkezdődött a tanév, mennyiben változik meg az önök
munkarendje, hogyan alakul át a nyári kapcsolattartás mennyisége,
minősége?
– Heti rendszeresességgel járnak be hozzánk klienseink, s mi is felkeressük
őket otthonaikban, találkozunk velük, a szüleikkel. Ezután a
nyár után már tudjuk, ennyi nem elég, ők is, mi is többet szeretnénk
együtt lenni. Újabb kirándulásban gondolkodunk, de szeretnénk
szervezett szabadidős programokat is kínálni nekik. Volt igény arra,
hogy nézzünk meg együtt egy filmet, vagy hallgassunk együtt zenét, hát
igyekszünk erre lehetőséget teremteni a tanév során is – válaszol Kállai
Viktória, családgondozó.
– A nyári meghosszabbított nyitva tartás során növekedett a
kliensek száma?
– Azt tapasztaltuk, hogy a meghosszabbított nyitva tartást eddigi
kliens-körünk vette igénybe, új kliens viszonylag kevés volt. A nyitva
tartási rend az ősz folyamán sem változik majd lényegesen, mi azt
szeretnénk, ha azok, akik az általunk nyújtott szolgáltatásokat igénylik,
munkaidő után is jöhessenek. Ennek a hosszú távú feltételeit természetesen
más szervezetekkel együttműködve meg kell teremtenünk –
teszi hozzá dr. Kaszás Gizella
– A társadalomban bekövetkező szerkezetváltozás, a növekvő
elszegényedés növeli az önök klienseinek számát?
– A tapasztalatok azt mutatják, ahogy a szegénység növekszik, olyan
arányban bővül klienseink száma. A másik, ami legalább ennyire elgondolkodtató,
hogy az új, fiatal generáció életvitelben,
szemléletben örökíti az elődgeneráció mintáit.
A szegénység kultúrája öröklődik, a minták
átadódnak, annak ellenére, hogy az
ember azt várná, hogy a munkánk, a
többi segítő szervezet munkája által
valamiféle pozitív változást tapasztalhatunk
a felnövekvő generációk
esetében. Sajnos nem így van.
Nagyon sok az olyan kliensünk, akik
másod-harmad generációként jelenik
meg a rendszerünkben – válaszol dr.
Kaszás Gizella.
– Nekünk családgondozóként nem is a szegénység
okozza a legnagyobb kihívást. Sokkal nagyobb gondot jelent a
családon belüli erőszak, a brutalitás, az alkoholizmus, és a szenvedélyek.
Kevés olyan családot látunk, ahol a problémák ne halmozottan
lennének jelen – mondja Kállai Viktória.
– Mi lehet a megoldás?
– Azért is tartjuk nagyon fontosnak a gyerekekkel való egyéni és
csoportos foglalkozást, az alternatívák bemutatását, mert ha a gyermek
már a családban nem kaphat pozitív életvezetési mintát, mi itt
mutassuk meg, hogy van más út, hogy lehet boldogulni, és hogy
segíteni csak azon lehet, aki maga is ezt szeretné. A nyári programjaink
is ezt a burkolt célt szolgálták. Akár elismerjük akár nem, a magyar
társadalomban van egy réteg, amely már generációkra visszanyúlón
segélyből, támogatásokból él. Ezt a mintát örökíti a felnövekvő
nemzedékre is, a gyerekek sosem látják, hogy a szüleik dolgozni
mennének, vagy akár a nagyszülőknek huzamos ideig munkahelye
lett volna. Ezekben a családokban a gyakoribb az iskolakerüléssel
összefüggő probléma, és az itt felnövő generáció meg sem próbál más
lehetőséget keresni a megélhetésre, mint az állam által nyújtott támogatásokat
– mondja Pőczéné Faics Gabriella családgondozó.
– Lgfontosabb feladatunk, hogy a hozzánk kerülő családokat és
gyerekeket a normák, a morál, a felelősség, a kötelességtudat irányába
mozdítsuk el, hiszen ebben vannak leginkább gondjaik. Már a
szülőknél tettenérhetők a téves szocializációs folyamatok, így ők
maguk is csak azt képesek átadni, amiben részesültek. Ezért is van az,
hogy a gyermek a családi hátterével együtt formálható, s ez a családgondozókra
rendkívül nagy terhet ró. A gyerekeket közösségi emberré
kell formálni, miközben a család ezzel ellentétes mintáival is meg kell
küzdeni. Az egyéni problémák megléte mellett természetesen társadalmi
jelenségek is hatnak az egyénre, s ezek messze nem az egyénen,
nem a segítetten és nem a segítőn múlnak – mondja dr. Kaszás Gizella
– Végezhető ez a munka kiégés nélkül?
– Egyetlen családgondozó sem dolgozhat kiégetten. Azért vannak a
szupervíziók, az esetmegbeszélések, továbbképzések és egyéb kilépési
lehetőségek, ahol a feltöltődés megtörténhet. A segítő bármennyire is
együtt érez a segített gondjával, nem identifikálódhat vele, nem attól
lesz jó segítő, hogy a segítettel együtt sír. Neki a jó értelemben vett
kívülálló szakembernek kell lennie, aki megfelelően látja a probléma
megoldását, de nem oldja meg a kliense helyett, hanem segíti az ő
problémamegoldását. A családgondozó munkája egy nagyon fontos
kapaszkodó a kliens számára, de csak addig, amíg erre a segítettnek
szüksége van, aztán el kell engedni őt, mint a már járóképes gyermeket
– mondja dr. Kaszás Gizella.
Dukát Éva
CSALÁDSEGÍTŐK: JÁTÉK KOMOLYAN
GAZDASÁG 9
A Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési
Kht. Dél-Zalai Mentorhálózata egy HEFOP-os pályázatnak köszönhetően,
az Európai Unió társfinanszírozásával 73 millió forintot
nyert a tavaly decemberben egy tizennyolc hónapos projekt megvalósításához.
A mentorhálózat vezetőjével, Horváthné Bagó Mónikával arról
beszélgettünk, az elmúlt hónapokban hogyan alakult a projekt sorsa:
– Körülbelül a projekt időtartamának egyharmadánál járunk. Mi
minden valósult meg a terveik közül az elmúlt fél esztendőben?
– Kétszáz hátrányos illetve halmozottan hátrányos helyzetű személy bevonását
terveztük a pályázatunkban. Először is őket kellett felkutatnunk,
megtalálnunk. Nem volt egyszerű feladat, hiszen a pályázat nagyon kicsi
lemorzsolódást engedélyez, így fontos szempont volt, hogy megbízható embereket
találjunk, akikkel a projekt végéig együtt tudunk működni.
– Milyen lehetőségeket tudtak felkínálni a kiválasztottaknak?
– A kiválasztás után folyamatos az elhelyezés és a képzésbe irányítás, illetve
az érintettek utógondozása. Ami a számokat illeti, harmincan OKJ-s
képzésen vesznek részt, hetven főnek segítünk elhelyezkedni az elsődleges
munkaerőpiacon. Ötvenen vállalják a 7. – 8. osztály befejezését, tizenöten
pedig parképítő képzésre vállalkoznak. A fennmaradó 35 személyt szeretnénk
felkészíteni a munka világába való mielőbbi visszatérésre.
– Az előbb említette az utógondozást. Mit takar ez pontosan?
– Úgy az ügyfelünkkel, mint – elhelyezése esetén – a munkáltatójával
folyamatos a kapcsolattartás. Egy esztendőn keresztül munkajogász és
pszichológus segítségére is számíthatnak a projekt résztvevői, teljesen
térítésmentesen. De ha szükséges, más külső szakembert is igénybe veszünk
az adott probléma megoldásához.
– Hányan koordinálják, intézik mindezeket az ügyeket a mentorhálózatban?
– A Dél-Zalai Mentorhálózat hat munkatársa Nagykanizsán kívül öszszesen
34 településre jut el rendszeresen. Egy személyi tanácsadó, egy fő
megváltozott munkaképességű, hat órában foglalkoztatott adminisztrátor,
egy pénzügyi vezető valamint egy fő szakmai vezető tartozik még a
munkatársakhoz.
– Hogyan finanszírozzák a projektet?
– Mint általában az EU-s pályázatoknál, itt is elmondhatjuk: utófinanszírozással
történik a kifizetés. Ez azt jelenti, hogy a projekt szakaszokra
van bontva, s az első szakasz lezárása után kerül elszámolásra
a rá eső költség. Viszont addig is működni kell valamiből. S tekintettel
arra, hogy a mentorhálózat egy kht., azaz egy nonprofit szervezet részeként
végzi a tevékenységét, ez nem könnyű feladat. A Nagykanizsa
Kistérség Többcélú Társulása előlegezte meg az induláshoz szükséges
forrásokat, s számíthattunk a projektben részt vevő települések által
befizetett, összesen hárommillió forintnyi önrészre is.
Sz. M.
ESÉLY KÉTSZÁZ MUNKANÉLKÜLINEK
Október 1-jétől jelentős járulékkedvezményt
biztosít a pályakezdő fiatalokat foglalkoztató
munkáltatóknak a START-kártya. Az APEH
Zala Megyei Igazgatósága tájékoztatója szerint
a kártyát a lakóhely szerint illetékes adóhatóságnál
lehet beszerezni az adóazonosító jelet
tartalmazó adóigazolvány kiegészítéseként.
A kártyát az a pályakezdő fiatal igényelheti, aki:
a 25. életévét, felsőfokú végzettség esetén a 30.
életévét még nem töltötte be, a tanulmányait befejezte
vagy megszakította, és először létesít foglalkoztatásra
irányuló jogviszonyt vagy ösztöndíjas
foglalkoztatási jogviszonyt.
Nem akadálya a kártya kiváltásának, ha valaki
az iskolai szünetben már dolgozott vagy a tanulói,
illetve hallgatói jogviszony megszűnése után átmenetileg
alkalmi munkavállalói könyvvel helyezkedett
el. A pályakezdő fiatal az adóazonosító jelét
tartalmazó adóigazolvány mellé kiegészítő igazolványként
igényelheti a kártyát a lakóhelye szerint
illetékes APEH igazgatóságnál. A kártya egyszer
váltható ki, maximum két évig érvényes, és
az érvényességi időn belül új kártya csak akkor
igényelhető, ha a régi elveszett vagy megrongálódott,
vagy tulajdonosának megváltozott a neve.
Amennyiben a jogszabályi feltételeknek egyébként
megfelelő fiatal még október 1-je előtt létesít
munkaviszonyt, munkáltatója az addig hatályos
szabályok szerint igényelhet támogatást utána.
Eszerint az a munkáltató részesülhet járulékkedvezményben,
aki a pályakezdő munkavállalót legalább
9 hónapig foglalkoztatja, s a támogatás lejártát
követően is legalább 3 havi továbbfoglalkoztatást
vállal. További feltétel, hogy legalább 4 órás
részmunkaidőben dolgozzon a munkavállaló.
A munkáltató által fizetendő társadalombiztosítási
járulék 50 százalékát vállalja át az állam kilenc
hónapig, de csak 90 000 forintos bruttó átlagkereset
figyelembevételével. Ez azt jelenti, hogy amennyiben
ennél magasabb a pályakezdő fizetése, akkor az
e fölötti rész után a teljes társadalombiztosítási járulékot
fizetnie kell a munkáltatónak. Fontos kitétel,
hogy a járulékot utólag, egy összegben fizeti vissza
az APEH, amennyiben a munkáltató igazolja a kilenc
hónapos folyamatos foglalkoztatást. Az október
1-jétől hatályos szabályozás lehetővé teszi,
hogy a 9 hónap lejártával a 3 havi továbbfoglalkoztatás
idejére a munkáltató igénybe vegye a STARTkártya
által nyújtott járulékkedvezményt is.
Az október 1-je után START-kártyával rendelkező
pályakezdő munkavállalóval létesített munkaviszonyokra
a hatályos szabályozásnál kedvezőbb járulékkedvezmények
vonatkoznak: a munkáltatónak egyrészt
nem kell fizetnie a tételes egészségügyi hozzájárulást,
másrészt a 3 százalék munkaadói járulék és a
29 százalék társadalombiztosítási járulék együttes
összege helyett a foglalkoztatás első évében a bruttó
munkabér 15 százalékának, második évében 25 százalékának
megfelelő járulékot kell fizetnie összesen.
A kedvezményt a minimálbér másfélszereséig,
felsőfokú végzettségű alkalmazottnál pedig annak
kétszereséig érvényesítheti a foglalkoztató. A
startkártya érvényességi ideje alatt a fiatal több
munkaadónál is dolgozhat, azaz több cég is érvényesítheti
a járulékkedvezményt, a munkaviszony
határozott és határozatlan időre is létrejöhet.
START-programban résztvevőkről a foglalkoztató
a tárgyhónapot követő hónap 15-éig a K81-es
nyomtatvány kitöltésével köteles az adóhatóságnak
adatot szolgáltatni.
A START KÁRTYA ELŐNYEI
A Közbeszerzési Bizottság
legutóbbi ülésén elfogadta a Csónakázó-
tó tóparti sétányán lévő
gyalogos híd átépítéséről szóló
előterjesztést. A meghívásos pályázat
kiírásra kerülhet. Nyolc céget
hívtak meg, és kérték, tegyenek
árajánlatot a munka elvégzésére.
A döntést október 26-án
hozzák meg, így jó idő esetén november
végéig befejeződhet a felújítás.
Mikuláskor már átsétálhatnak
a kanizsaiak a hídon.
Az Ipari Park és Logisztikai
Központ „A” jelű gyűjtőút építése
című előterjeszt szintén elfogadta
a bizottság. A Petőfi utca és
a Magyar utca közötti útszakasz
420 millió forintos beruházása
pályázaton elnyert pénzből valósulna
meg. A közösségi, nyílt
EU-s pályázaton bárki részt vehet.
Előreláthatóan februárban
lehet megkötni a szerződést, és
augusztusra elkészülhet az út.
A Közbeszerzési Bizottság zárt
ülését követően kibővült a grémium.
A Gazdasági és Városfejlesztési
Bizottsággal valamint a Pénzügyi
Bizottsággal együttes ülésen
jóváhagyták az Ipari Park területén
lévő vállalkozókkal az adásvételi
szerződéseket. A szerződéskötésre
ezen a héten sor kerül.
MIKULÁSKOR
ÁTSÉTÁLHATUNK
10 HÁZUNKTÁJA
A huszonegyedik századi sajtó egyik érdekessége, hogy a helyi lapok
kezdenek kilépni a maguk szűk világából. Nálunk még nem vált
általánossá, de már több tájegységen körvonalazódik például a kistérségi
sajtó. Senki sem tudja pontosan, hogy hány kistérség van Magyarországon
(úgy százhatvan lehet, majdnem annyi, mint választókörzet).
Mindenesetre a jelenség méreteire jellemző, hogy minden tizedikben
megjelenik egy olyan újság, amely tizenöt-húsz település lakosait kecsegteti
olvasnivalóval.
A PÁRHUZAMOSOK TALÁLKOZTAK
A merőben új jelenséget akár úgy is körvonalazhatnók, hogy országszerte
egymástól függetlenül legalább másfél tucat szerkesztőségben
törik a fejüket újságírók. Kacérkodnak a sajtóvállalkozással, és azon
morfondíroznak, vajon miként lehetne a jelenleginél nagyobb, de még
emberléptékű méretekben olyan laphálózatot kialakítani, amely eltartja
őket és munkatársaikat.
Az elszigetelt kezdeményezések értek össze Budapesten, a Művészetek
Palotájában, ahol a magyar közigazgatást irányító belügyminisztérium
szervezett tanácskozást A kistérség mint új kommunikációs
mező címmel. A szakmai összejövetel jelentősége egy hasonlattal érzékeltethető.
Képzeljünk el egy elég nagy darab sajtot, amelyet egyszerre
fúrtak alulról és felülről is, a vájatok azonban még csak véletlenül
sem találkoztak. Most végre nem kerülték el egymást a furatok. A
helyi lapszerkesztők felismerték az érdekeiket. Nem esett nehezükre
tudatosítani, hogy minél több példányban jelenik meg az újságjuk, minél
nagyobb bevételre tesznek szert hirdetésekből, annál inkább megélnek
a munkájukból. A belügyminisztérium közigazgatási szakemberei
pedig szintén fölismertek valami fontos összefüggést. Hiába kísérleteznek
vele, addig nem honosítható meg nálunk a regionális szemlélet,
amíg a régió alapegysége, a kistérség át nem örökül a köztudatba.
Mi lehetne hatásosabb eszköze az átörökítésnek, ha nem a kistérségre
szakosodott sajtó?
Az egyébként eredményes tanácskozásnak kevés tanulsága volt. Az
előadók és a hozzászólók ugyanis arra összpontosították a figyelmüket,
hogy egymás elé tárják az eltérő tapasztalatokat. A következtetések
levonása majd egy másik fórumra vár. Mindazonáltal három tanulság
azért csak kirajzolódott.
KÍVÜLRŐL BEFELÉ
VAGY BELÜLRŐL KIFELÉ?
A legkézenfekvőbb tanulság az, hogy a kistérségben megjelenő újság
helyzete alapjában változik meg korábbi, helyi önmagához képest. Bonyhádon
nyomják ötezer-ötszáz példányban a pécsváradi vonzáskörzet újságját,
a Zengő Vidéket. A lapra huszonegy környékbeli település polgármesterei
adták össze a pénzt. Márpedig az a lap, amely egy helyett huszonegy
település lakóit tájékoztatja a szűkebb pátriában történtekről, nem lehet
kisajátítható szócső. Íme, fölsejlik a kitörési pont. Az országban ugyanis
sok polgármester, jegyző, képviselő, hivatal még mindig úgy gondolja,
hogy az önkormányzati tulajdonban lévő lap az ő szócsöve. Huszonegy
település esetében nem gondolhatják ugyanezt a kistérségi újságról.
A második tanulság is érinti a tulajdonviszonyokat. A Duna-Tisza
közi Kiskőrösön és a vonzáskörzetében lévő tizennégy településen lát
napvilágot a Régiónapló. A huszonháromezer (!) példányt ingyen kapják
a kistérség lakói. Az újság magántulajdonban van, három másikkal
együtt működteti egy újságíró-házaspár. Támogatást nem fogadnak el
az önkormányzatoktól, hirdetési bevételekből tartják fenn magukat és
munkatársaikat. Amíg termőre nem fordul a kistérségi lap – kétévnyi
haladékot adott magának a tulajdonos –, a másik három újság nyereségéből
létezik. Az efféle gyakorlat, persze, nemcsak arra példa, hogy
miként lehet az önkormányzati testületektől függetleníteni az újságot.
Arra is, hogy érdemes-e a kistérségre – mint kommunikációs mezőre –
létrehozni egy sajtóvállalkozást. A jelek arról árulkodnak, hogy egyre
inkább érdemes.
A harmadik tanulság a másodikként említett gyakorlatnak az ellenkezőjéből
bontható ki. Csökmő kis település Hajdú-Bihar megyében.
A történelmi Bihar vármegyéből maradt Magyarországon, egyenlő távolságra
van Debrecentől és Békéscsabától. A helyi lap szerkesztőnője
másoddiplomát szerzett a nyíregyházi főiskola kommunikáció szakán
(innen ismerem). Szívós munkával képezte ki magát a Hajdú-Bihari
Napló című megyei napilap tudósítójává, sőt a környező öt községben
is létrehozta a megyei újság tudósítói hálózatát. Munkatársaival együtt
úgy tett szert újságírói gyakorlatra, hogy eleve a kistérségi lap megalapítását
tűzte ki célul. Ennek a hat falunak a közös újságjában gondolkodik,
a dévaványai nyomdász pedig üzletet lát a kezdeményezésben.
Vagyis nemcsak a kistérségre lehet kitalálni egy újságot, hanem a
meglévő helyi lapot is kistérségivé lehet tágítani.
FOLYT. KÖV.?
Vajon ki összegzi az eltérő tapasztalatokat? E sorok írója hivatásszerűen
foglalkozik ugyan a helyi újságokkal, de ahhoz már túl öreg,
hogy éveket áldozzon a kistérségi lapok tanulmányozására. Szerencsére
a tanítványaim között akadnak tehetséges és felkészült fiatalemberek.
Egyikük, a huszonhárom esztendős Baranyi Eszter az idén nyáron
védte meg államvizsga-dolgozatát a nyíregyházi főiskola kommunikáció
szakán. A zempléni kistérség médiaviszonyait elemezte, ráadásul
olyan alaposan, hogy most már egy településfejlesztési cég, a VÁTI
projektmenedzser-asszisztenseként dolgozik. Várható tőle, hogy a szűkebb
pátriájában szerzett tapasztalatait országossá bővíti.
Azt már csak mellékesen említem, hogy maga az ötlet – a kistérségi
sajtó áttekintésére irányuló igény - Nagykanizsán pattant ki. Április
24-én, a helyi lapszerkesztők regionális tanácskozásán fogalmazta meg
valaki, hogy érdemes volna a kistérségi sajtóval komolyabban foglalkozni.
Ezt hallották meg a belügyminisztérium közigazgatási részlegében,
és a szakmai összejövetelnek a tárcavezető Lamperth Mónika személyes
jelenléte adott nyomatékot.
Október elsején tehát megindult valami Budapesten, a Művészetek
Palotájában. Túl vagyunk az első eszmecserén, remélhetőleg folytatása
következik.
Zöldi László
ÚJSÁGOK A KISTÉRSÉGBEN
A magyar önkormányzati rendszer létrejöttének 15. évfordulója alkalmából október 1-én a Belügyminisztérium, az önkormányzati
érdekszövetségekkel közösen, egész napos központi ünnepséget rendezett. A program része volt A kistérségek,
mint új kommunikációs mező cím􀄦 szakmai konferencia is, melyre a helyi és a térségi írott sajtó szerkesztőit, az önkormányzati
folyóiratok főszerkesztőit hívták meg Budapestre, a M􀄦vészetek Palotájába. A tanácskozás gondolatébreszt
őjeként dr. Lamperth Mónika belügyminiszter beszélt a kistérségek szerepéről a magyar közigazgatás rendszerében,
majd Eötvös Pál, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöke elemezte a helyi sajtó helyzetét. Zöldi László újságíró,
sajtókutató a kistérségek szerepét körvonalazta a tájékoztatás oldaláról. Dr. Zongor Gábor, a TŐOSZ főtitkára a helyi és
kistérségi sajtó viszonyát az önkormányzati szövetségek szemszögéből értékelte. Zsolt Péter szociológus sajtóetikai, sajtószabadságbeli
kérdéseket feszegetett. A program a tervezettnél egy órával később ért véget, az előadások után következő
fórumon olyan sok gondolat fogalmazódott meg a jelenlévőkben. Az alábbiakban Zöld László előadásának összefoglalását
ismerhetik meg Olvasóink. A téma egyúttal bennünket is foglalkoztat: hogyan tájékoztathatjuk legkorrektebben Olvasóinkat,
miképpen bővíthetjük tevékenységünket, hogy megfeleljünk a fejlécen viselt címnek: Kanizsa Dél-Zalai Hetilap.
KANIIZSA MÉDIIA 11
Október 8. szombat
Október 9. vasárnap
Október 10. hétfõ
Október 12. szerda
Október 11. kedd
Október 7. péntek
Október 13. csütörtök
06:30 Krónika 06:40 Reklám 06:42
Hangos képújság 06:53 K’arc 07:19
Jelkép – református 07:30 Krónika
07:42 Jövő 7 – Közbeszerzés 07:55
Jövő 7 – Birkózók 08:08 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 17:00 Free-ride
– extrém motorsport 17:30 Nyugati –
Régió 18:00 Krónika 18:14 Mese:
Menekülés Egyiptomból 18:18 Jelkép
– katolikus 19:00 Krónika 19:14
Dombország 19:40 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 K’arc 20:30
HÍRHÁLÓ 21:00 Fantasztikus utazás
1., amerikai-angol sci-fi 23:00 Maksavízió
23:30 Különjárat – rockshow
06:30 Krónika 06:53 Dombország
07:19 Jelkép - katolikus 07:30 Krónika
07:42 K’arc 08:08 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 08:30 Gyermekműsor
09:30 Free-ride – extrém motorsport
10:00 Infómánia – multimédia magazin
10:30 “Október Fest” az újbudai Savoyaparkból
11:00 Pénzhalász 17:00
Trendli 18:00 Ló és lovas – A tökéletes
kapcsolat – kisfilm 18:50 Adjuk magunkat
19:02 Hannibál Tanár Úr, magyar
film 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Bencze
show 21:30 Kincs ez a pingvin!, német
családi vígjáték 23:30 Különjárat
06:30 Hannibál Tanár Úr – magyar
film 08:00 Adjuk magunkat 08:11
Storyboard 08:30 Gyermekműsor
09:30 Gyógyulj velünk! 10:00 Trendline
10:30 Trendi 11:00 Pénzhalász
17:00 Nyitott Egyetem 18:00 Ló és lovas,
kisfilm 18:50 Adjuk magunkat
19:04 Kard és kocka, magyar történelmi
film 20:16 Válogatás a hét műsoraiból
20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Maksavízió
21:30 Börtönbosszú, amerikai
akció-krimi 23:30 Bencze show
06:30 Kard és kocka, magyar történelmi
film 07:41 Adjuk magunkat
07:52 Szárnyas farkasok - kisfilm
17:00 Trendline 18:00 Krónika 18:09
Mese 18:15 Jelkép - adventista 19:00
Krónika 19:07 Kosárlabda: Kanizsa
DKK - BSE NBI/A-s női mérkőzés 1.
félidő 19:45 Adjuk magunkat 19:51
Kosárlabda 2. félidő 20:30 HÍRHÁ-
LÓ 21:00 Öld meg Cupidót, amerikai
film 23:00 "Október Fest" az újbudai
Savoya parkból 23:30 Különjárat
06:30 Krónika 06:49 Nyugat Régió
07:18 Jelkép - adventista 07:29 Krónika
07:36 Szárnyas farkasok - kisfilm
08:04 Adjuk magunkat 08:16 Műsorajánló
08:19 Krónika 17:00 Élősködő
élőlények 1. rész 18:00 Krónika 18:12
Mese 18:20 Jelkép - katolikus 19:00
Krónika 19:12 Házban ház körül 19:39
Adjuk magunkat 19:50 Krónika 20:01
Dombország 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00
A pótapa, amerikai filmdráma 23:00
Gyógyulj velünk! 23:30 Bence-show
06:30 Krónika 06:53 Házban ház körül
07:19 Jelkép - katolikus 07:30 Krónika
07:41 Dombország 08:07 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 17:00 Egészségmagazin
18:00 Krónika 18:13 Mese
18.20 Jelkép - evangélikus 19:00 Krónika
19:13 Jövő 7 19:39 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 Házban
ház körül 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00
Octupus 2., Pánik New Yorkban, amerikai
kalandfilm 23:00 Trendline 23:30
Free-ride - extrém motorsport
06:30 Krónika 06:53 Jövő 7 07:19 Jelkép
- adventista 07:30 Krónika 07:41
Házban ház körül 08:07 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 17:00 Biztonsági
zóna 18:00 Krónika 18:14 Mese 18:18
Jelkép - református 19:00 Krónika
19:14 K''arc 19:40 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 Jövő 7 20:30
HÍRHÁLÓ 21:00 Shackleton 1. rész,
angol tévéfilm 23:00 Infómánia 23:30
Trendi
MÛSORA
Október 7 – Október 13
Kõnig menü 􀂊400 Ft / menü kiszállítva
􀀹Vállalati étkeztetést vállalunk
􀀹Étkezési jegyet elfogadunk
Havi étlap: www.konigmenu.hu
Érd.: 93/700-137
Az elmúlt héten nyilatkozatokkal, sajtótájékoztatókkal próbálták
tisztázni a közvélemény előtt is az MSZP és az SZDSZ helyi szervezetei
a kórházprivatizáció kapcsán kirobbant vitát. Elsőként Böröcz Zoltán
elnök aláírásával a szocialisták juttatták el nyilatkozatukat, melyben
leszögezték:
1. Az MSZP Helyi Szervezete megdöbbenéssel fogadta, hogy az SZDSZ
önkormányzati frakciója a városunk 2005. szeptember 27-i közgyűlésén a
37-es napirend tárgyalásánál – a bizottsági elnökök és tagok személyének
cseréjekor – tanúsított magatartásával kinyilvánította, hogy az MSZP
Helyi szervezete és az SZDSZ Helyi szervezete között 2002. november
04.-én megkötött koalíciós szerződést az SZDSZ egyoldalúan semmisnek
tekinti. A kialakult helyzetet tudomásul vesszük, a koalíciós megállapodás
alapján megvalósult együttműködést befejezettnek tekintjük.
2. Az MSZP Helyi Szervezete Elnöksége megállapítja, hogy a képviselők
és a párt között 2002-ben aláírt politikai megállapodás Litter
Nándor polgármester úr és nyolc képviselő (Budai István, Csordásné
Láng Éva, Gelencsér Gábor, Dr.Horváth György, Papp Péter, Stróber
Gábor, Dr.Szabó Csaba, Szányiné Kovács Mária) által egyoldalúan és
tudatosan, megsértésre került. Idézet a párt elnöke és a képviselők által
aláírt, politikai megállapodásból: (8.pont) „Kijelenti, hogy az
MSZP helyi önkormányzati frakciója tagjaként nem szavaz ellentétesen
az MSZP Helyi Szervezetének taggyűlése és az elnöksége adott
kérdésben hozott határozatával, állásfoglalásával.” Az MSZP Helyi
Szervezete Elnöksége 2005. szeptember 28-tól csak azokat a képviselőket
tekinti a párt önkormányzati frakciója tagjainak, akik a belső szabályainkat,
a képviselő és a párt között 2002-ben aláírt politikai megállapodás
előírásait, maradéktalanul tiszteletben tartják.
Röst János alpolgármester, az SZDSZ helyi szervezetének elnöke és
Halász Gyula frakcióvezető sajtótájékoztatón így reagált:
– Az SZDSZ szeretett volna kívül maradni a nagykanizsai MSZP
hosszú ideje tartó válságán, ami a feloszlatásához vezetett. A szabaddemokraták
mindeddig nem kívánták véleményezni a történéseket, amit
a szocialisták belügyének tekintettek. Az MSZP elnökség legutóbbi sajtótájékoztatóján
elhangzottak viszont érintik őket és a város működtetését.
A koalíciós szerződést 2002-ben a két párt, azok frakciójának a
vezetői, valamint Litter Nándor polgármester írta alá. A működés csak
az érdekeltek szoros együttműködésével garantált. Az SZDSZ az
együttműködésre, a város fejlődésére, a békére kötött szerződést, nem
pedig a háborúra! Az elmúlt egy évben az MSZP, mint párt, érdemi
együttműködést nem végzett sem az SZDSZ-szel, sem a polgármesterrel,
sem a két frakcióval. A most megalakult 3 fős MSZP-frakció tagjai
az egyeztetéseit hol nyílt, hol burkolt formában, a FIDESZ-frakcióval
folytatta. Az SZDSZ-t és tisztségviselőit az MSZP folyamatosan fenyegette.
Az MSZP a koalíciós szerződést folyamatosan megszegte, nem
támogatta a szerződés 1. pontjában szereplő Együtt Kanizsáért polgármesteri
programot. A 7. pontban rögzített közös frakcióülésektől és az
érdemi együttműködéstől elzárkózott, és az elvárható egyeztetéseket
személyi kérdésekben sem az SZDSZ-szel, sem a polgármesterrel, sem
a frakciókkal nem folytatta le. A megállapodás szerint az MSZP-nek és
az SZDSZ-nek is egy-egy fő alpolgármesterre volt jelölési lehetősége,
amivel három éve nem éltek. A hab a tortán az volt, amikor Böröcz
Zoltán pártelnök, bizottsági elnöki posztra – amit eddig MSZP-s képviselő
töltött be – az ellenzéki FIDESZ képviselőjét nevezte meg. Az
MSZP-elnökség felszólítása, hogy mondjon le az alpolgármesteri
posztról, jelen állapotban nem értelmezhető, mert hivatalosan az
MSZP a koalíciót nem mondta fel, az SZDSZ pedig nem kívánja felmondani.
Nagykanizsát ebben a ciklusban ez a koalíció fogja vezetni,
függetlenül attól, hogy a közgyűlésen hányféle MSZP-frakció foglal
helyet. A kanizsai közgyűlés és a helyi közélet esetleges szétverésének
a felelőssége az MSZP-é. Az SZDSZ a Hiller István pártelnök által vezetett
MSZP-t tartja koalíciós partnerének, és nem kívánnak beleavatkozni
abba, hogy melyik hónapban melyik elnök vezeti az MSZP.
KOALÍCIÓ: IGEN, NEM (?!)
On-line sajtótájékoztatót tartottak a hét elején az SZDSZ-nél.
Kuncze Gábor a közelgő Liberális Hét programjairól, a hét céljáról beszélt,
majd a párt megújult honlapját mutatták be. Október 12-én
Nagykanizsa vendége lesz Albert Györgyi újságíró-író, aki nemrégiben
megjelent könyvét a Deák Könyvesházban dedikálja majd, és ő lesz a
vendége a Honvéd Kaszinó Liberális Klub-estjének is.
ON-LINE SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Mint arról már múlt héten lapunkban szóltunk, ez év november
elsejétől új törvény szabályozza majd az állampolgárok hivatali
ügyintézési rendjét. Dr. Kelemen Marcellel, a polgármesteri hivatal
jegyzőjével néhány alapvető kérdést választottunk ki a sok a közül.
A felkészülés már a nyár folyamán elkezdődött a Zala Megyei
Közigazgatási Hivatal szervezésében. A hatósági ügyintézésben
dolgozóknak ugyanis nem elegendő a törvény pontos szövegének
ismerete, hiszen azt nap mint nap különféle esetekben alkalmazniuk
is tudni kell. Az 1957-ben elfogadott és azóta számos módosításon
átesett államigazgatási eljárási törvény november elsejétől már
hatályát veszti, minden új ügyet az új törvény paragrafusai szerint
kell intézni. A hivatalban naponta száz fölötti számban indulnak új
hatósági ügyek – éves szinten több tízezer ügyet intézünk a hivatalban.
A hatósági ügyekkel foglalkozó osztályok vezetői és ügyintézői
a megyei felkészítéseken túl a napi munkavégzés mellett arra is
gondot fordítanak, hogy minden héten folyamatosan „tanulják” az
új KET-t. Számos területen alapvető változásokat hozott a 2004-es
új közigazgatási eljárási törvény – ezért arról is döntöttek a hivatalban,
hogy a lakosságot segítendő a tájékozódásban, az új törvény
bekötött példányait elhelyezik az ügyfélvárókban.
Az első és legfontosabb teendő a felkészülés mellett a hatályos
helyi rendeletek módosítása volt az új törvény szellemében. Így
módosítani kellett a vásárokról és piacokról, a köztemetőkről és a
temetkezés rendjéről, a közterületek és közterület jellegű területek
használatáról, az állattartás szabályairól, a környezetvédelem helyi
szabályairól, a város jelképeiről és azok használatáról szóló rendeleteket.
Egy tekintetben sajnos Nagykanizsa nem tesz majd eleget
az új eljárási törvénynek: számítógépes háttér híján nem indulhat el
az elektronikus ügyintézés.
Bár még csak a tanulás fázisában járnak a hivatal dolgozói, számos
megválaszolatlan kérdéssel szembesültek – ebben az esetben is
igaz, hogy a.részletekben rejtezik a lényeg. Ezeket a közigazgatási
hivatal honlapjára tudják feltenni, s a felső hatóságtól várnak rájuk
kielégítő választ. Készülnek már a formanyomtatványok is, amelyeket
az interneten is közzétesznek. Ezeket kitöltve akár postai
úton, akár személyesen megindítható lesz egy kérelem.
Ha Olvasóinknak kérdései vannak az új közigazgatási törvénnyel
kapcsolatban, szívesen válaszolunk rá a lap hasábjain is.
12 VÁROSHÁZA
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgy􀄦lése pályázatot hirdet
a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata által – a
Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli Képviseletéhez – delegált
gyakornok személyének kiválasztására
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet,
felsőfokú iskolai végzettség, területfejlesztési vagy pályázatírási tapasztalat,
angol nyelv legalább középszintű ismerete. A munkakör
betöltésénél előnyt jelent: ha a pályázó nagykanizsai lakos, jelenleg is a
nagykanizsai önkormányzati szféra dolgozója, B típusú gépjárművezetői
engedély, felsőfokú angol nyelvtudás, az Európai Unió más hivatalos
nyelveinek ismerete. A pályázatok beérkezésének határideje: 2005.
október 12., 12,00 óra.
A pályázatok elbírálásának határideje: 2005. október 31.
A pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteréhez
(8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. szám) kell benyújtani.
(A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában a Polgármesteri
Kabinetnél a 93/500-776-os telefonszámon.)
Várjuk azokat az idős alkotókat, akik munkáikat a nagyközönség
előtt is be szeretnék mutatni. Minden tárgyért felelősséget vállalunk,
az őrzést biztosítjuk. A kiállítási anyag gyűjtése a helyszínen lesz október
5-én (csütörtökön) 8-12 óráig.
Megnyitó: október 10. (hétfő) 10 óra, HSMK felnőtt klub.
Nyitva tartás: október 14-ig naponta 10 - 18 óra között
Lebontás: október 17-én (hétfőn) 8 - 12 óra között.
Időpont: október 11. 14.00-18.00 óra
Helyszín: Honvéd Kaszinó tükörterme
Várjuk városunk azon idős embereit, akiket érdekel a divat, a
fodrászat és a kellemes külső. Az előre benevezettek ingyenes kozmetikai
kezelésben és frizurakészítésben részesülnek. Vásárlási lehetőség
is lesz! Program: 14-17 óráig bemutatók, kozmetika, pedikűr.
18 órától divatbemutató.
Büki Pálné az Idősügyi Tanács társelnöke
A klub neve: ...................................................................................
1. Jelentkezés a kiállításra:
A kiállításon résztvevők neve: A kiállítandó tárgy megnevezése:
……………........……………... …………………………………
…………………………..……. …………………………………
………………………….…...... .....………………………….....
……………………………….. ...................................................
2. Jelentkezés a szépészeti napra
A Szépészeti Napon résztvevők száma (kb.) ……….. fő
A klubból ki szervezi ezt a programot?
................................................... ..................................................
név telefonszám
Idős Nagykanizsai Alkotók
Képző-, nép-, ipar- és egyéb m􀄦vészeti
KIÁLLÍTÁSA
SZÉPÉSZETI NAP
KET-FÓRUM BRÜSSZELI GYAKORNOK
A Kormány rendeletet alkotott a 2005. augusztus 15-23. között lehullott
nagy mennyiségű csapadék okozta károk enyhítéséről. A rendelet
értelmében a Kormány anyagi támogatást nyújt a fenti időpontban
lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében károsodott,
magántulajdonban lévő lakóingatlanok helyreállításának elősegítése
érdekében. Támogatásra csak a lakás céljára szolgáló, építési engedéllyel
épült vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező lakóépület
tulajdonosai tarthatnak igényt, amennyiben az ingatlan a káresemény
idején életvitelszerűen lakott volt, a kár a szokásos vízmennyiséget
meghaladó esőzéssel összefüggésben keletkezett és a tulajdonos nyilatkozik
arról, hogy az ingatlanra a kár keletkezésének időpontjában
érvényes biztosítása, illetve a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi
Kártalanítási Alappal kötött érvényes szerződése volt.
Kérjük a tulajdonosokat, akiknek a fenti időpontban lehullott
nagymennyiség􀄦 csapadék a tulajdonában lévő ingatlanát oly
mértékben károsította, hogy annak helyreállítása, újjáépítése
szükséges, jelentkezzenek a Polgármesteri Hivatalban (Jegyzői
Kabinet, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 11.)!
VÍZKÁROSULTAK MEGSEGÍTÉSE
VÁROSHÁZA 13
A tavalyi évben hagyományteremtő céllal szervezett Idősekért
Nagykanizsán Ünnepi Hét programjai 2005-ben is megrendezésre
kerülnek. Október 10-15. között változatos programokkal várják a
szervezők az érdeklődőket. A kiállítás, a művészeti találkozó és a
sportverseny csak néhány a jövő heti programokból, melyek minden
korosztály számára kellemes szórakozást nyújtanak.
Október 10-től egy héten át ünnepeljük együtt a városunkban élő
idős embereket, köszönetünket és nagyrabecsülésünket fejezve ki
ezzel a korábbi évek munkásságáért, a ránk hagyott értékekért!
Litter Nándor, polgármester
OKTÓBER 10. HÉTFŐ
HSMK Felnőtt Klub, Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.
􀂊10.00 óra Idős alkotók képző-, nép-, ipar- és egyéb művészeti
kiállítása, megnyitja: Papp Ferenc igazgató
HSMK Színházterem, Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.
􀂊10.30 óra Az „Idősekért Nagykanizsán" Ünnepi Hét és a Megyei
Idősek Napja rendezvénysorozat megnyitója. Köszöntőt mond:
Koller Jutka, Egyesített Szociális Intézmény igazgatója, Kiss Bódog
Zoltán Zala Megyei Közgyűlés elnöke. Az ünnepi hetet megnyitja:
Litter Nándor Nagykanizsa MJV polgármestere. 􀂊11.00 óra Ünnepi
műsor: Rozmaring Gyermektánc Együttes, Honvéd Kaszinó Mazsorett
Együttese, Orff Ütőegyüttes, Pulai Viktória balett műsora,
Kanizsa Táncegyüttes 􀂊12.00 óra Állófogadás. Pohárköszöntőt
mond: Dr. Ördög Ferenc, Nagykanizsa MJV díszpolgára.
OKTÓBER 11., KEDD
Honvéd Kaszinó, Nagykanizsa, Ady út 7.
􀂊14.00 óra Szépészeti nap, megnyitja: Czoborné Dr. Pintér Ildikó,
Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnökhelyettese. Házigazda:
Büki Pálné klubvezető.
OKTÓBER 12. SZERDA
HSMK Színházterme 􀂊16.00 óra Nyugdíjasok művészeti találkozója,
megnyitja: Röst János, alpolgármester.
OKTÓBER 13. CSÜTÖRTÖK
MÁV Sportcsarnok, Nagykanizsa, Ady út 68/A.
􀂊14.00 óra Sport-, és Egészségnap, megnyitja: Sajni József,
OKISB elnöke
Nagykanizsa-Miklósfa, Mindenki Háza
􀂊18.00 óra Idősek napja, megnyitja: Sajni József, képviselő.
OKTÓBER 14. PÉNTEK
HSMK Színházterme
􀂊16.00 óra Ajándékműsor 􀂊17.00 óra Versenyek, pályázatok értékelése.
Zárszót mond és a díjakat átadja: Litter Nándor polgármester
􀂊17.30 óra Állófogadás. Pohárköszöntőt mond: Göndör István,
országgyűlési képviselő 􀂊18.00 óra Bál
Nagykanizsa-Bagola, Kultúrház
􀂊18.00 óra Idősek napja, megnyitja: Papp Péter, képviselő.
Nagykanizsa-Palin, Általános Iskola 􀂊16.00 óra Idősek napja,
megnyitja: Bicsák Miklós képviselő
Nagykanizsa-Bajcsa Kultúrház
􀂊18.00 óra Idősek napja, megnyitja: Polai József, képviselő
OKTÓBER 15. SZOMBAT
Nagykanizsa-Fakos Kultúrház
􀂊16.00 óra Idősek napja, megnyitja: Papp Péter képviselő
Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Nagykanizsa, Hajgató S. út 1.
􀂊17.00 óra Idősek napja, megnyitja: Polai József képviselő,
Csordásné Láng Éva képviselő
Tisztelt Nagykanizsaiak!
„IDŐSEKÉRT NAGYKANIZSÁN" ÜNNEPI HÉT
2005. OKTÓBER 10-15.
IDŐSEK II. NAGYKANIZSAI SPORTNAPJA
2005. OKTÓBER 13.
A verseny célja: Nagykanizsa város időskorú lakosságának, az időskorúakkal
foglalkozó civil szervezeteknek, egyesületeknek bevonásával
olyan szabadidősport esemény szervezése, amelyen több sportágban
összemérhetik még ma is meglévő felkészültségüket, megszerzett
tudásukat. Cél az időskorúak körében a szabadidősport további népszerűsítése,
az aktív pihenésre való további ösztönzés.
A verseny helye és ideje: 14.00 órakor ünnepélyes megnyitó (A rendezvényt
megnyitja: Sajni József, OKISB elnöke), 17.30 órakor ünnepélyes
eredményhirdetés a MÁV Sportcsarnok Nagykanizsa, Ady E. u. 68/A-ban.
Versenyhelyszínek: MÁV Sportcsarnok Nagykanizsa, Ady E. u.
68/A, Városi Lövészklub Nagykanizsa, Ady E. u., Olajbányász Tekepálya
Nagykanizsa, Zárda u. 16.
A verseny rendezője: Egyesült Szociális Intézmény, Idősek hete
Szervezőbizottsága, Nagykanizsa Megyei jogú Város Idősügyi Tanácsa,
Polgármesteri Hivatal Sportiroda és Sportági Szövetségek.
Sportágak: 14.10 – Ügyességi versenyek (5 fős vegyes csapat),
MÁV sportcsarnok. 14.10 – Asztalitenisz (női, férfi egyéni verseny)
MÁV sportcsarnok. 14.10 – Sakk (női, férfi egyéni verseny) MÁV
sportcsarnok emeleti társalgó. 15.00 – 7 m-es labdarúgó verseny (férfinői)
MÁV sportcsarnok (lebonyolítás módja a helyszínen kerül ismertetésre).
15.30 – Kosárlabda (női, férfi egyéni kosárra dobó verseny)
MÁV sportcsarnok (lebonyolítás módja a helyszínen kerül ismertetésre).
15.30 – Petanque bemutató és verseny MÁV sportcsarnok udvara.
16.00 – Teke (női, férfi egyéni verseny) Olajbányász Tekecsarnok (10
teli és 10 taroló dobás). 16.00 – Lövészet (női, férfi egyéni és csapatverseny)
Városi Lövészklub (csapatlétszám: 3 fő, a versenyzők 3 próba
és 10 értékelt lövést teljesítenek).
Indulási feltételek: Minden sportágban tetszőleges számú csapattal
lehet indulni, de kérjük az alapszervezeteket, hogy indulási szándékukat
lehetőleg határidőre a nevezési lappal szíveskedjenek jelezni.
Nevezés/határidő: 2005. október 03. (hétfő)
Tar Ernő 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 12. C/2/8. címen, vagy személyesen
október 3-án 9.00-12.00 óra között a Honvéd Kaszinóban
(Nk. Ady E. u. 7).
Díjazás: Minden versenyszám 1-3 helyezettje érem, 1-3. helyezett
csapata kupa díjazásban részesül. Ügyességi verseny helyezettjei az
NFDSZ által felajánlott tárgyjutalomban részesülnek.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános
versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát:
82/3. hrsz-ú, Pláza melletti terület, kikiáltási ára: 34.800.000 Ft +
áfa, versenytárgyalás ideje: 2005. október 12. 10:00 óra, november 3.
10:00 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatal 2.emelet 6. iroda (Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7.). Érdeklődni a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodáján
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 6.) lehet. Tel: 93/500-724
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyar Kereskedelmi
és Iparkamara Magyar-Szlovén Tagozata hagyományteremtő
jelleggel „Régiók Kapuja" – területfejlesztési és logisztikai konferenciát
szervez 2005. október 7-én 10,30 órai kezdettel a Honvéd
Kaszinó tükörtermében.
A konferencia fő előadója dr. Kolber István regionális fejlesztésért
és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter, aki az EU-s támogatások
területfejlesztésben játszott szerepét ismerteti. Előadást hallhatnak
a Nyugat-Dunántúl logisztikai feladatairól, a sármelléki reptér, térségünk
közút – és vasúti beruházásiról és további fejlesztéseiről. A
konferencia előtt kerül sor a Thúry – laktanya és az Ipari Park fejlesztésére
megnyert 1,2 milliárd forrást biztosító szerződés aláírására.
A konferencián minden érdeklődőt tisztelettel várunk.
„RÉGIÓK KAPUJA" – KONFERENCIA
VEGYES
BÉRLET
14 HIIRDETÉS
SZOLGÁLTATÁS/ÁLLÁS
INGATLAN
Nk-án a belvárosban 110 m2-es lakás
jó állapotban eladó vagy kiadó.
Érd.: 30/391-5609 (5663K)
Kiskanizsán 3 szobás családi ház
776 m2-es telken, tetőtér beépítési lehetőséggel,
gazdasági épületekkel eladó.
Irányár: 14,5 millió Ft. Érd.:
93/319-565, 20/551-0068 (5675K)
Nk-án a belvárosban háromszobás,
69 m2-es irodának is alkalmas lakás
eladó. Érd.: 93-313-626 (5676K)
Nk-án a Látóhegyen kis terület,
kis épülettel (új) eladó. Irányár: 3
millió Ft. Érd.: 30/332-8422 (5689K)
Nk-án Rózsa u. 16. szám alatt III.
emeleti, kétszobás, központi fűtéses,
jó állapotú lakás eladó. Irányár: 6,8
millió Ft. Érd.: 20/936-6070 (5680K)
Nk-án a Múzeum téren I. emeleti,
egyszobás lakás eladó. Irányár: 6 millió
Ft. Érd.: 30/3651-654, hétvégén
93-320-627 (5681K)
Petriventén kb. 140 m2 lakóterületű,
két lakásos, összközműves családi
ház garázzsal, jó állagú gazdasági
épületekkel eladó. Irányár: 14 millió
Ft. Érd.: 93-310-504 (5682K)
Nk-i belvárosi, 42 m2-es önkormányzati
lakásomat elcserélném kisebb
önkormányzatira. Érd.: 93-322-
537 (5686K)
Csengery úton 33 m2-es, egyszobás,
komfortos udvari lakás konyhakerttel
eladó! Irányár: 3,3 millió Ft.
Érd.: 30/494-7992 (5690K)
Tótszentmártonban 90 m2-es családi
ház reális állapotban eladó. Érd.:
70/381-9104 (5691K)
Keleti városrészben II. emeleti, egyszobás
+ nappalis lakás eladó, vagy kétszobásra
cserélhető értékegyeztetéssel.
Érd.: 93/316-610, 20/593-2426 (5692K)
Belvárosban egyszobás, összkomfortos
udvari lakás igényesnek kiadó.
Kaució szükséges! Nemdohányzók
előnyben! Érd.: 93-322-611 (5683K)
Nk-án a keleti városrészben, Tescohoz
közel, II. emeleti, kétszobás, központi
fűtéses lakás bútorozottan vagy
anélkül, hosszú távra kiadó. Irányár:
30.000 Ft+rezsi/hó. Egy havi kaució
szükséges! Érd.: 20/4360-195 (5693K)
Nk-án Bajza utca 17. szám alatt
üzlethelyiség kiadó. Érd.: 93/320-945
(5633K)
F􀄦tött ikergarázs fele kiadó a Városkapu
9-ben. Érd.: 30-365-8232,
30-543-3657 (5684K)
Másfélszobás lakás bútorozottan
kiadó. Érd.: 30-272-1715, 30-520-
0512 (5694K)
Belvárosi családi házban utcafronti,
kétszobás, összkomfortos lakás külön
bejárattal irodának, lakásnak kiadó.
Érd.: 30/635-1230 (5695K)
Nk-án a Király út elején három
helyiségből álló üzlet-iroda parkolóval
kiadó. Érd.: 30-204-4556,
93/313-271 (5696K)
Fenyőgallyat vásárolok! Tisztítást
is vállalok! Érd.: 30/542-8757 (5649K)
Színvonalas régi tárgyak felvásárlása:
porcelán készletek, egyedi darabok,
festmények, ezüst tárgyak,
egyéb berendezési tárgyak. Érd.:
30/332-8422 (5685K)
Babakocsi: szinte új, Peg-Pérego
téli mélybabakocsi extrákkal, nagykerekű,
színes mintás, 15.000 Ft-ért
eladó. Tel.: 30/948-4276 (5687K)
Babaholmik, divatos overállok, pamut,
plüss rugdalózók, bodyk, rendkívül
olcsón eladók. Nagykanizsa, Olaj
út 8. Tel.: 30/948-4276 (5688K)
Eladó: leander, angyaltrombita
többféle színben, agávé, szerelemvirág,
nyári floksz, magnólia, tulipánfa,
hortenzia, rózsalonc. Érd.:
93/322-330 (5668K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont gépjárművét
készpénzért átveszem! Forgalomból
kivont, vagy rendszám nélküli
lakókocsik is érdekelnek. Ugyanitt
használt autóalkatrészek eladók. Tel.:
30/641-7375, 30/592-8463 (5485K)
Építési vállalkozó új lakások építését,
régi házak felújítását, tetőszigetelést,
ácsmunkákat, tetőfedést vállal alvállalkozóként
is! Érd.: 70/503-9407,
93-322-109, 30/6398-825 (5604K)
Vállalunk! Fűnyírást (gépekkel),
tereprendezést helyben és vidéken,
nyaralók, hétvégi házak, nagy terek,
parkok körül számlára is! Érd.: Horváth
Zoltán, vállalkozó. Nagykanizsa,
Ady Endre u. 65. Tel.: 06-93-
333-449, 06-20-5319-371, 06-20-
808-7332, 06-70-511-7863 (5619K)
Vállaljuk: sírok tisztítását, felújítását,
helyrehozatalát, készítését számlára is.
Érd.: Horváth Zoltán, vállalkozó. Nagykanizsa,
Ady Endre u. 65. Tel.: 06-93-
333-449, 06-70-511-7863 (5641K)
Betegápolást vállalok hétköznap,
hétvégén és ünnepnapokon is. Érd.:
30/413-4453 (5697K)
Bizonytalan-tanácstalan?
Tenyér és sorselemzés! Érd.:
20/9294-809 (5673K)
APRÓHIRDETÉS
BARBI BÁLA
NAGYKANIZSÁN
MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN
EXTRA SVÁJCI BÁLABONTÁS!
A HONVÉD KASZINÓ I. EMELETÉN 7-11 ÓRÁIG
Divatos, őszi, extra minőség􀄦 felnőtt- és gyermekruhák, nadrág,
szabadidőruha, dzseki, kabátvásár
KONTÉNER
MOSÁS!
Tájékoztatjuk Nagykanizsa
város lakosságát, hogy a
Saubermacher-Pannónia Hulladékgyűjtő
Kft. munkatársai
2005. OKTÓBER 18-19-20-
ÁN zárt rendszerű, gépi konténermosást
végeznek az egész
városban. Tisztításra kerülnek
a lakóközösségek által bérelt
1100 l-es konténerek. Kérjük
a házmesterek, illetve lakók
segítségét abban, hogy a fent
említett napokon biztosítsák
a hozzáférhetőséget a hulladékgyűjtő
edényekhez!
TECHNIIKA
AUTÓSIISKOLA
Nagykanizsa, Király u. 47.,
Tel.: 93/312-394
OKÉV szám: 20-088-05
FIGYELEM!
25 000 FT HELYETT 10 000 FT ELMÉLET
Motorkerékpár és személygépkocsi vezető tanfolyam indul:
Ideje: 2005. október 6-án (csütörtökön) 17 óra
Helye: Nagykanizsa, Király u. 47.
Részletfizetési lehetőség, tandíj 30 %-a visszaigényelhető!
Tel.: 93/312-394, 20/4444-215
Csengery úton kétszobás,
komfortos bútorozott albérlet
hosszú távra kiadó! Kaució
szükséges!
Érd.: 30-227-3294
KÍMÉL Ő KÍMÉLŐ
T ORNA
􀂊alakformálás
􀂊fogyás, zsírégetés (elliptik)
􀂊hát, derék, izületi problémákra
􀂊állóképesség fokozás
􀂊kismamák, időskorúak részére!
Nagykanizsa, Szekeres József
út 27. * Tel.: (30) 4147 262
Nyitva: H-P 9-20 óráig
SPORT 15
Minden kanizsai büszke lehet rá, hogy a Kanizsa
Diákkosárlabda Klub felnőtt női csapata felkerült a
legmagasabb osztályba, az NB I/A-ba. Az 1993-ban
alakult Kanizsa Diákkosárlabda Klub az általános- és
középiskolákkal együttműködve 12 éve gondoskodik
a tehetséges játékosok kineveléséről, szakmai fejlődésükről
és versenyeztetésükről. Emellett irányítja a
legtehetségesebbek korosztályos válogatott csapatokba
jutását. Így tehát sikerült tervszerű, egymásra épülő
korosztályos csapatokat létrehozni, melyeket a bázisaiként
szolgáló Zrínyi Miklós Általános Iskolában,
a Hevesi Sándor Általános Iskolában, a Péterfy
Sándor Általános Iskolában, valamint a Dr. Mező Ferenc
Gimnázium és Közgazdasági szakközépiskolában,
valamint a Thury SZKI-ban treníroznak. Fennállásuk
alatt az utánpótlás bajnokságokban való versenyzésen
kívül a Nemzeti Bajnokság II. osztályában
versenyeztek, volt olyan bajnoki évad, amikor két középiskolás
csapattal is indultak. Legjelentősebb eseményük,
hogy három év NB I./B-s bajnoki szereplés
után a Nemzeti Bajnokság A csoportjában indulhatnak.
Az utánpótlás korosztályos bajnokságokban öt
első és három második helyezéssel is büszkélkedhetnek,
több korosztályos válogatott játékost delegáltak
a legjobbak közé és közülük többen a felnőtt válogatottságig
is eljutottak. A felnőtt magyar válogatott
tagja Horváth Zsuzsanna, junior magyar válogatott
tagja Zsovár Orsolya, ők jelenleg az MKBEuroleasing
Sopron csapatának tagjai, István Linda
pedig a Rába Quelle-Foton Győr NB I./A csapatában
játszik. Szintén Kanizsáról került ki Horváth Andrea,
aki az USA egyetemi válogatottjában játszott, hírnevet
szerezve nevelő egyesületének és szülővárosának.
A Klub alelnöke és vezető trénere Gábor Erzsébet
a magyar 88-as születésű kadet válogatott edzője, aki
sokadik alkalommal készíti fel a válogatottat a legfontosabb
kontinens viadalra, az Európa Bajnokságra.
2005-ben a 89-es születésű kadet válogatott csapat
tagja volt Varga Zsófia és Mozsolics Judit, mindketten
szerepeltek a Poznanban megrendezett U 16-os
Európa Bajnokságon. Völgyi Erika pedig az U 18-as
ifjúsági válogatott, az Európa Bajnokságon 6. helyezést
elért csapat tagja volt. Edzőik és játékosaik több
alkalommal nyerték el a megye „Legjobb Kosárlabdázója”
valamint a megye „Legjobb Utánpótlás
Edzője” címet, de az „Évad Legjobb Serdülő Játékosa”,
az „Évad Legjobb Kadet Játékosa”, valamint az
„Évad Legjobb Kadet Edzője” kitüntetéssel is büszkélkedhetnek.
A KDKK eredményeiért szakértelmével felelős
Gábor Erzsébetet a nagy kihívással kapcsolatos tervekről
faggattuk.
– Városuknak 1985-ben már volt egy NB I/A-s női
kosárlabda csapata, akkor az idény nyolc győzelme
sem volt elég a bennmaradásához – emlékezett vissza.
– A következő évadban sikerült visszakerülnünk,
s az akkori fiatal csapat 10 évre megalapozta
a városi kosárlabda helyzetét. Most, mintha csak a
történelem ismételné magát, ugyan olyan fiatal, lelkes,
tehetséges kanizsai játékosok – Góber Eszter,
Németh Adél, Tálosi Zsófia, Vágvölgyi Krisztina,
Varga Zsófia, Völgyi Erika, Bencze Szilvia, Mozsolics
Judit, Fekete Csilla, Horváth Bianka – jutottak
be a legjobbak közé. A csapatban még szükségünk
van pár magas centerre. Kérünk minden kosárlabda
kedvelőt, a hazai meccseken lelkesítsék az
izgalmas perceket ígérő, küzdeni akaró „nagykanizsai
vadmacskákat”!
L.T.
VADMACSKÁK AZ ÖREG RÓKÁK KÖZT
Szeptember 25-én a 9 fordulós
Szlovén MK Liga 2005. évi utolsó
versenyére Zalaegerszegen került
sor. A Nagykanizsai Polgári
Sportlövész Egylet kispuskásai
nyújtották az összesített eredmények
alapján a legjobb teljesítményt,
meggyőző fölénnyel nyerték
a csapatversenyt (7192 kör),
de az egyéni eredmények sem
„utolsók”. A Ligában 7 külföldi
és 2 hazai csapat 50 versenyzője
mérkőzött egymással. Az összesítésben
női egyéniben 2. Papp
Józsefné (PSLE Nk.)
1861 kör, 3. Pölöskeiné Hertelendi
Erika (PSLE Nk.) 1767 kör;
férfi egyéniben 2. Horváth Károly
(PSLE Nk.) 1917 kör, 7. Horváth
Szilárd (PSLE Nk.) 1873 kör.
A május elején kezdődött Liga 9.
fordulójának kanizsa eredményei:
női egyéniben 1. Papp Józsefné
(PSLE Nk.) 269 kör, 2.. Pölöskeiné
Hertelendi Erika (PSLE Nk.) 267
kör; a csapatversenyben a nagykanizsai
PSLE 802 körrel a 2. lett.
Párhuzamosan zajlott Zalaegerszegen
a Szüret kupa, melyen
légpuska versenyszámokban Horváth
Károly és Soós Edit a 2. helyen
végeztek.
LÖVÉSZEK
Az NTE judosai a korosztályos bajnokságot megelőző utolsó
rangsor versenyen vettek részt Pécsett, ahol a régió három megyéjében
nyilvántartott 15 szakosztály közel 200 (6-14 éves korú)
versenyzője mérhette össze tudását, felkészültségét. A kanizsaiakat
7 fő képviselte. Eredményeik: A 10 év alattiak versenyében
Huszár Martin 28 kg-ban V., Lukovics Balázs +41 kgban
I. A 10 évesek mezőnyében Csonka Richárd 33 kg-ban III.,
Kardics Konrád 36 kg-ban II. helyen végzett. A 11 éves Aczél
Éva 44 kg-ban I., a 12 éves Horváth Tamara két kategóriában
indult, 38 kg-ban I., 38-40 kg-ban II. helyet szerzett. A serdülő
13-14 éves mezőnyben Mihovics Szabina 57 kg-ban III. lett.
10.07. 18 óra Kanizsa DKK
– Diósgyőr NBI/A női kosárlabda
mérkőzés, MÁV csarnok.
10.08. 14 óra Kanizsa Klub
– Porrog városkörnyéki II. o
labdarúgás, MÁV pálya. 14
óra Avantgarde Kanizsa –
Zalaapáti megyei I. o női labdarúgás,
Mindenki Sportpályája.
10.09 14 óra Palin – Surd
városkörnyéki I. o labdarúgó
mérkőzés, Palini pálya. 14.30
Kiskanizsai Sáskák – Pacsa
megyei I. o labdarúgó mérkőzés,
Kiskanizsa. 14.30 Miklósfa
– Zalaapáti megyei II. o
labdarúgás, Miklósfa. 14.30
Bagola – Gutorföld megyei II.
o labdarúgás, Bagola pálya.
Interfruct NTE – Gelse II. o
labdarúgás MÁV pálya. 14.45
és 17 óra Kanizsa KK DKG
EAST – Bonyhádi KSE NBI
B férfi kosárlabda mérkőzések,
Cserháti „Russay Olivér„
tornacsarnok.
10.12. 16 óra IZZÓ SE –
Gyönd-Simontornya Országos
Serdülő Kézilabda Bajnokság,
Zsigmondy-Széchenyi csarnok.
SPORTELŐZETES
JUDO
Az NBII-es labdarúgó utánpótlás bajnokságon október 1-jén az NTE
1866 MÁV Rt. az U19-es korosztályban, a PMFC ellen 6-5 arányban
nyert. A PMFC csapatát az U17-esek is megverték 6-3-ra. Az előbbiben
Ujvári, Piecs, Bagarus és Burucz, az utóbbiban Kisharmadás, Takács
és Nagy T. lőtték a győzelmet hozó gólokat.
UTÁNPÓTLÁS GYŐZELEM
TÚRAAJÁNLÓ
Az Olajipari Természetbarát
Egyesület október 9-én Mezőföldre
barangol. Indulás 7.30-
kor a Kőgáz-parkolóból, érkezés
ugyanide 19 órára. Dég környékét
járják be kb. 12 km-es útvonalon.
A részvételi díj 600 Ft.
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5 – 9. Tel.: 311– 468, e-mail: nk.hsmk@chello.hu
Jegyárusítás: 14 – 18 óráig
OM reg. szám: 20–0129–04
Akkredit: 0584
8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93/326–413, Mobil: 30/400–5253
E–mail: info@dialognk.hu, Honlap: www.dialognk.hu
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
ANGOL és NÉMET
állami és EU-s
bizonyítványt is nyújtó
NYELVVIZSGÁT SZERVEZ
A VIZSGA IDŐPONTJA:
NÉMET: 2005. október 14.
ANGOL: 2005. november 5.
Jelentkezési határidő: október 14.
A vizsgák sikerességi aránya 89%!
30% VIZSGADÍJ VISSZATÉRÍTÉS
CSAK NÁLUNK!
OKTÓBER 14. 19 ÓRA
VIZEK ZENÉJE
Kollonay Zoltán zongoraművész
koncertje. Helyszín:
Képzőművészetek Háza. Belépődíj:
nincs, minden érdeklődőt
szeretettel várunk.
OKTÓBER 15. 15 ÓRA
TARKA - BARKA
MŰHELY
􀄗szi képek
A HSMK a következő tanfolyamaira
elfogad még jelentkezőket:
GÁTIZOM TORNA
NŐKNEK (intim torna) 8
órás (hétfőn 17-18 óráig); részvételi
díj: 3200 Ft/hó; vezeti:
Bunczom Edina gyógytornász
FOLTVARRÓ TANFOLYAM
21 órás, heti 1 x 3 óra;
részvételi díj: 3500 Ft; vezeti:
Békési Józsefné
NÉPI SZÖVŐ TANFOLYAM
20 órás, heti 1 x 2 óra;
részvételi díj: 3800 Ft; vezeti:
Zsovár Anita
SZABÓ-VARRÓ TANFOLYAM
30 órás, heti 1 x 3 óra;
részvételi díj: 6000 Ft; vezeti:
Pulai Lászlóné
J A Z Z
K L U B
2005. OKTÓBER
14-ÉN
(pénteken)
19.00 órakor
a MÓRICZ ZSIGMOND
M􀄥VELŐDÉSI HÁZBAN
közrem􀄦ködik:
GADÓ GÁBO – WINAND
GÁBOR DUO
A rendezvény támogatói:
Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériuma
Pankkk Program
Nemzeti Kulturális
Alapprogram
Ignácz és Társa Bt.
XVII. évfolyam 33. szám 􀁺2005. október 13. 􀁺Megjelenik 21.000 példányban
http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
Adjon Isten kippantós, koppantós szalonnás jó reggelt! – e szavakkal köszöntötte szekerér
ől Horváth László nagypapa a szüreti felvonulásra készülődő Nagyrác utcai óvodásokat
október 11-én. Tálosi Ferencné tagóvoda vezetőtől megtudtuk, az első szüreti felvonulásukat
két hete meghiúsította az eső, most ugyan kevesebb szőlővel, ám az elmaradhatatlan
gesztenyesütéssel mégis megtartják a mulatságot. A vidám őszi rendezvénynek hagyományt
kívánnak teremteni Kiskanizsán. A kisbírónak öltözött Kepe Julianna óvónő harsogó
szavára lovas kocsira ült a társaság apraja-nagyja és Horváth László, valamint Nemes
Imre végigkocsikáztatta őket azokon az utcákon, ahonnan a gyerekek oviba járnak.
SZÜRETI VIGALOM
ÁLLATOK HETE A PÉTERFYBEN
A hagyományokhoz híven október első vasárnapján
tartották az Állatok Világnapját. A
Nemzetközi Állatjóléti Alap (IFAW)
„ANIMAL ACTION WEEK” akciójához
csatlakozva a Péterfy Sándor Általános Iskola
az idei évben egy hetesre bővítette ezt az ünnepet.
Október 3-8. között több, a gyerekeknek
szervezett programot szenteltek az állatvédelemnek.
A hétfői nap az iskola feldíszítésével
telt. A gyerekek által készített állatos
rajzokat helyezték el az intézmény aulájában,
valamint az iskolarádióban ismertették a heti
programot. Kedden tartották Jean Goodall
Rügyek és Gyökerek Egyesület helyi csoportjának
alakuló összejövetelét. Jean Goodall
egyike a világ vezető természetvédőinek, számos
könyvet írt, a tanzániai Gombe Nemzeti
Parkban végzett csimpánzokkal kapcsolatos
munkásságával, valamint az összes faj megvédéséről
és megőrzéséről világszerte tartott
népszerű előadásaival szerzett hírnevet. Szerdán
a diákok elhozhatták otthon tartott kedvenceiket
és az iskola aulájában bemutathatták
őket társaiknak. A huszonkét kisállat között
voltak papagájok, tengerimalacok, halak.
Horváth Zsolt 5/a osztályos tanuló is elhozta
otthonról „Jerry” egerét. „􀄗 most négy hónapos,
nekem egy hónapja van meg. Mondtam
anyunak, hogy nyugodjon meg, majd gondoskodom
róla. Néha persze mégis anyunak kell
ellátnia” – mondta a kisgazdi.
A nap hátralévő részében különböző vetélkedőket
szerveztek a gyerekeknek, kipróbálhatták
a gyöngyfűzést, gyurmaállatokat készítettek,
origamiztak. Az állatmenhely nyílt
napjára 29 diák és három pedagógus látogatott
el, átadták az állatok számára egész héten
összegyűjtött száraztápot, kutya- és macskakonzervet,
takarókat. Körülvezették őket a
menhelyen, megnézték az állatokat, néhány
kutyust meg is sétáltathattak. A program délután
különböző ügyességi feladatokkal folytatódott,
egészen négy óráig. Ami külön öröm,
az iskola Gazdit keresünk! akciója során hét
kiscica találta meg új, szerető gazdiját!
PÁRTKATONÁK ÁLLÁSBAN
Papp János elnökségi tag a FIDESZ sajtótájékoztatóján
arra építette fel mondandóját,
hogy sajnos a helyi MSZP és SZDSZ csak
pártkatonáinak helyzetbe hozásával foglalkozik,
nem a város ügyeivel. A fideszeseknek
szemet szúrt, hogy szocialista önkormányzati
képviselők rokonai töltenek be olyan hivatalokat,
mint a Széchenyi iskola tanári állása, vagy
a polgármesteri hivatal pályázati irodájának
dolgozója. Megkérdezte azt is, hogyan lehet
több éve némelyik képviselő minisztériumi
gesztorsággal alakult cégnél szakértő, iskolaigazgató,
illetve polgármesteri tanácsadó. A
FIDESZ szeretné megkérni a városvezetést,
különösképpen Litter Nándort és Göndör
Istvánt, hogy a hátralévő egy évben legyenek
szívesek a köz érdekében dolgozni egyéni érvényesítés
helyett.
AZ ARADI VÉRTANÚK EMLÉKE
Az Aradi udvarban rendezett városi ünnepségen
1849. október 6-ára, a szabadságharc
áldozataira, Aradra, és az ott kivégzett 13 magyar
tábornokra, gróf Batthyány Lajosra, az
első felelős magyar kormány miniszterelnökére
emlékeztek a résztvevők. Ünnepi beszédet
dr. Rózsáné dr. Lendvai Anna történész
mondott. Beszédében többek között kiemelte:
– Minden ember életében vannak gyásznapok,
amikor a népek fejet hajtanak hőseik
előtt, akik életüket adták valamely nemes célért
és ezzel örökre beírták nevüket a történelembe.
Avagy a nemzetek olyan eseményekre
emlékeznek, amelyek egy-egy folyamat tragikus
végű lezárását jelentették, ugyanakkor katartikus
erővel határozták meg a jövőt. A tragédiák
sorából is kiemelkednek azok, amelyek
dicső események, nagyszerű cselekedetek,
igazságtalan, emberhez méltatlan befejezését
jelentették. Ilyen méltánytalan, véreskezű, a
kortársak szemében is felháborító bosszú áldozata
lett 1949. őszén sok száz mellett 13
nagyszerű, bátor férfi, akik a magyar függetlenség
oldalára álltak. Ezt főbenjáró bűnként
róttak fel nekik, s életükkel fizettek érte, nem
először, és nem utoljára a magyar történelemben.
A magyar nemzet szívébe zárta a 13 vértanút,
a köznyelv az Aradi 13 néven emlegeti
őket. Nevüket utcák, terek viselik, de említhetjük
a budapesti Báthory utcában 1926. óta álló
Batthyány örökmécsest. Ott áll, ahol Batthyány-
t kivégezték, s amely a XX. század viharos
éveiben politikai tüntetések színhelye
volt többször is. A városunkban felállított szoborcsoport
ugyancsak méltó megemlékezés
volt Nagykanizsa várostól. Kifejezése annak,
hogy mindenkor fejet hajtunk hőseink előtt,
akiknek alakját szívünkbe zártuk.
Az ünnepi beszédet követően a Hevesi iskola
diákjainak közreműködésével a város önkormányzata,
bizottsági elnökök, a Városvédő
Egyesület, valamint pártok, rendészeti szervek,
támogató cégek, iskolák helyezték el koszorúikat.
Az ünnepség a Hevesi iskola zenés, verses
műsorával és mécses gyújtással fejeződött be.
POLGÁRI MEGEMLÉKEZÉS
A Nagykanizsai Polgári Egyesület az Aradi
udvarban tartotta megemlékezését az 1848-
49-es szabadságharc vértanúi tiszteletére. Az
ünnepségen elsőként zászlószentelésre került
sor: a hagyományőrző huszárok kérték Isten
áldását, hogy méltók lehessenek 1848-as elődeikhez.
A megáldott lobogóra szalagot kötöttek
„Emlékezzünk 1848-as hőstetteitekre”
felirattal. Az ezt követő műsorban elhangzott
Damjanich János tábornok híres mondata is:
2 KRÓNIIKA
OKTÓBER 6.
OKTÓBER 3.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth
Tihamérné. Gyakornok: Dely Marianna. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király
u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154.
Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
„Sose okoskodjunk mi, hanem verjük meg az
ellenséget, a többit meg majd elvégzi Kossuth
Lajos!” Az ünnepségen Cseresnyés Péter, a
FIDESZ-MPSZ országgyűlési képviselője
mondott beszédet, melyben kiemelte:
– Október hatodikán nem gyászolni, hanem
emlékezni jövünk össze. Emlékezni és egyben
erőt meríteni. Erőt meríteni azon hősök emlékéből,
emberi nagyságából, akik 156 éve bizonyosságát
adták az adott szó, a becsület, a
hazaszeretet fontosságának, a közösség érdekében
történő önfeláldozás értelmének.
Az ünnepség zárásaként a résztvevők gyertyákat,
mécseseket helyeztek el a vértanúk
szobrainál.
„RÉGIÓK KAPUJA” KONFERENCIA
A kanizsai önkormányzat és a Magyar Kereskedelmi
ás Iparkamara Magyar-Szlovén Tagozata
szervezésében pénteken a Honvéd Kaszinó
adott helyet a „Régiók Kapuja” területfejlesztési
és logisztikai konferenciának. A rendezvényt
megelőzően került sor a Thúry városrész
rehabilitációjára valamint az Ipari Parkban
az „A” jelű gyűjtőút építésére irányuló támogatási
szerződés aláírására. A konferencia
programja a köszöntőket követően dr. Kolber
István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért
felelős tárca nélküli miniszter előadásával
vette kezdetét, aki az EU-s támogatások területfejlesztésben
betöltött szerepéről beszélt. Ezt
követően a Regionális Operatív Program készítése
a közlekedési infrastrukturális beruházások
területén címmel szólt a résztvevőkhöz
Győrffy Gábor, a Nyugat-Dunántúli Regionális
Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője. 􀄗t Kiss
Bódog Zoltán, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke
követte. Felszólalásában az észak-déli – azaz
az M9-es – autópálya ügyéről ejtett szót.
Mint mondta, bizonyos érdekköröknek „köszönhetően”
fennáll annak a veszélye, hogy a
korridor eddig tervezett nyomvonalát érdekeinkkel
teljesen ellentétesen, keletebbre helyezik.
Ezt elkerülendő kérte, hogy a magyarországi
régiók illetékes vezetői az M9-es útvonalával
kapcsolatos 2004-ben aláírt megállapodásukat
újítsák meg. A rendezvényen a résztvevők
megismerkedhettek többek között a MÁV
logisztikai kapcsolataival, a Regionális Fejlesztési
Holding területfejlesztésben betöltött
szerepével, tájékoztatást kaptak a Délnyugat-
Dunántúl logisztikai feladatairól és lehetőségeiről,
és megismerkedhettek Szlovéniával, mint
logisztikai és elosztó központtal is.
HORVÁT NAP
Hetedik alkalommal került megrendezésre
városunkban a Horvát Nap. A kanizsai Horvát
Kisebbségi Önkormányzat által szervezett
program horvát nyelvű szentmisével kezdődött
az Alsótemplomban, majd a Veszprémi
Egyetem „B” épületében, a volt Úttörőházban
folytatódott. Az előcsarnokban fotókból és újságcikkekből
összeállított kiállítás segített
nyomon követni a környéki horvátság és a kanizsai
szervezet életét. Az ünnepi fórumon
Vargovics Józsefné, a helyi horvát kisebbségi
önkormányzat elnöke köszöntötte a résztvevőket,
majd visszaemlékezett a szervezet hétéves
történetének legmeghatározóbb pillanataira,
eseményeire. Köszönetét fejezte ki úgy
a város önkormányzatának, mint a helyi cigány
kisebbségi önkormányzatnak az eddig
nyújtott támogatásért. Az Országos Horvát
Önkormányzat elnöke, Karagics Mihály tiszteletbeli
konzul is elsőként az eredményekről
szólt, megemlítve mindazokat, akik kiemelkedően
sokat tettek eddig a horvátság kultúrájának,
hagyományainak megőrzése érdekében.
Hangsúlyozta az összefogás, az eddiginél is
nagyobb egymás iránti figyelem, tolerancia,
megértés szükségességét. Litter Nándor polgármester
a folyamatos és egyre szélesedő
együttműködés fontosságát emelte ki, s példaként
említette a Nagykanizsa és Csáktornya
között nemrégiben aláírásra került testvérvárosi
megállapodást. A köszöntőket követően
Tislér Jolán tótszerdahelyi iskolaigazgató tartott
előadást a muramenti horvátok anyagi és
szellemi kultúrájáról, majd Blazsetin István, a
pécsi tudományegyetem professzora a muramenti
horvátok irodalmába nyújtott betekintést
hallgatóságának. A program zárásaként a
macskoveci Kulturális Egyesület tagjai léptek
színpadra, s tették műsorukkal emlékezetesebbé
az idei Horvát Napot.
35 ÉVE ÉRETTSÉGIZTEK
A hajdani Landler Jenő Gimnáziumban,
1970-ben érettségizett az a fizika-kémia tagozatos
osztály, amelynek tagjai szombaton estére
a Nelson Étterembe hirdettek érettségi találkozót.
Az összejövetelen tizenhárman tudtak
részt venni, s mint az az egyébként egyre gyakoribbá
vált osztálytalálkozóikon rendszerint
lenni szokott, ezúttal is a hiányzó társaikról
osztották meg először az utolsó találkozás óta
összegyűjtött információkat. Ezt követően már
saját magáról, családjáról, munkájáról mesélt
mindenki. Az éjszakába nyúló közös vacsora
végére számvetés is készült: Bakonyi Istvánné
osztályfőnök „régi 4.B-sei” immáron két unokával
is büszkélkedhetnek. S hogyan is zárulhatott
volna a hangulatos rendezvény, ha nem
úgy: „Jövőre újra találkozunk!”
IDŐSEKÉRT NAGYKANIZSÁN
Az Idősekért Nagykanizsán Ünnepi Hét a
Hevesi Sándor Művelődési Központban
délelőtt tíz órakor az idős alkotók képző-, nép-,
ipar-, és egyéb művészeti kiállításával
kezdődött, melyet Papp Ferenc a HSMK igazgatója
nyitott meg. Az Ünnepi Hét és a Megyei
Idősek Napja rendezvénysorozat megnyitójára
a Színházteremben került sor. Koller Jutka, az
Egyesített Szociális Intézmény igazgatója
köszöntőjében ismertette a hét programsorozatát,
majd dr. Halász Gabriella és Litter Nándor
polgármester tartott rövid beszédet. Tizenegy
órától az ünnepi műsor keretén belül
többek között fellépett a Rozmaring Gyermektánc
Együttes, az Orff Ütőegyüttes valamint
Kanizsa Táncegyüttes.
IDŐSEK FILMKLUBJA
Az Idősek Filmklubja következő filmvetítésén
a Halis István Városi Könyvtárban október
17-én, hétfőn vehetnek részt az érdeklődők. A
bohóc felesége és A fekete macska filmeket élvezheti
a közönség ingyenes előadáson.
(Folytatás a 4. oldalon)
KRÓNIIKA 3
OKTÓBER 7.
OKTÓBER 8.
OKTÓBER 10.
ELÕZETES
4 KRÓNIIKA
(Folytatás a 3. oldalról)
NEMZETI IDENTITÁSUNK ÚTVESZTŐI
Nemzeti identitásunk útvesztői címmel veszi
kezdetét a november 2-5-ig zajló Identitás
Szabadegyetem. A résztvevők választ kaphatnak
arra a sokakat foglalkoztató kérdésre, miért
fontos a nemzeti identitás, különösen most,
amikor bekerültünk az EU-ba. November 2-án
18 órakor Tari István tárlatának megnyitójával
kezdődik a rendezvény, majd „Ave Maria” feldolgozásokat
hallgathat a közönség Faragó
Laura előadásában, akit orgonán kísér Martoné
Németh Mária. November 3-án a 9 órakor
kezdődő programon Cseke Zoltán, az ISZ
titkára és Csordásné Láng Éva, a Thúry György
Kereskedelmi SZKI igazgatója köszöntője
után a rendezvényt Litter Nándor polgármester
nyitja meg, majd 10 órától I. Világháború és
Trianon címmel, Horváth Gábor előadása
hangzik el. Az Én is jártam Isonzónál című film
vetítése zárja a délelőtti programot. Este 19
órától a Népdalok, mint a nemzet lelkiségének
kifejezői címmel, daltanulás lesz Faragó Laura
vezetésével. Pénteken 9 órától, Hogyan tovább?
A magyar kultúrnemzet esélyeiről tart előadást
Bozóki András kulturális miniszter. Ezt
követően korreferátumok hangzanak el Durai
Miklóstól, Lászlóffy Aladártól, Tari Istvántól,
Göncz Lászlótól és Gál Sándortól. 10.45-től
Magyar identitás, magyar irodalom címmel
Pomogáts Béla, 11.45-től Nemzettudat és az
élő irodalmunk címmel Szakolczay Lajos
előadása következik. Este 19 órától költői esten
vehet részt a hallgatóság Tari Istvánnal. Szombaton
9 órától A magyar nemzet stratégiájáról
Somogyi Ferenc külügyminiszter beszél, 10
órától Omlanak már Trianon falai? címmel
Pozsgay Imre tart előadást. Az előadások mindenki
számára nyilvánosak, belépődíj nincs.
A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD
A Hármas Halom Baráti Kör, a Magyarok
Világszövetsége, a Nagy-Magyarország-
Emlékmű Szoborbizottsága, a Magyar Szellemi
Örökség Műhely és néhány támogató segítségével
létrejött művelődéstörténeti előadássorozat
következő rendezvényén Adalékok
Bartók, Cantata Profana című művének
értelmezéséhez címmel tart vetített képes előadást
Pap Gábor művészettörténész. Az előadás
helyszíne: Halis István Városi Könyvtár.
Időpont: november 20., 18.30 óra.
Hétfőn Volán menetrendi egyeztetőt tartottak
a Vasember házban, ahová 68 munkáltató, és a
városi képviselők is meghívást kaptak. A megbeszélésen
továbbra is a leghangsúlyosabb problémaként
vetődött fel a vasúthoz vezető, illetve
onnan a városba jövő helyi járatok kérdése.
Erdős Péter, a Polgármesteri Hivatal vezető
főtanácsosa, településgazdálkodási referens
elmondta: korábban a város több pontja felé
egyidőben indultak buszok a vasútról, de
gyakran csak 3-5 ember szállt fel egy-egy járatra.
Ezért a jelenlegi menetrend szerint egy
busz van, amiről átszállással lehet tovább
utazni. Erdős Péter azt mondja, konkrét kérdésekre
tudnak csak reagálni az új menetrendet
érintően – általánosságban nem lehet
rossznak minősíteni. Példaként említett egy
hölgyet, aki az egyeztetésen a 23-as buszt hiányolta.
Azzal ugyanis korábban kényelmesen
munkahelyére ért, míg a jelenlegi körjárat
hosszabb menetidőt vesz igénybe és korábban
is indul. A főtanácsos elismerte: előfordul,
hogy vannak, akiknek a korábbihoz képest
megnövekedett a közlekedési ideje, illetve néhány
perccel többet kell gyalogolni a buszmegállóhoz,
vagy onnan tovább, de sokaknak
jelentős javulást hozott az új útvonal és menetrend.
A szakember szerint az észak-keleti
városrész lakóinak kifejezetten előnyös a 20-
as és 21-es körjárat elindítása és fél óránkénti
közlekedtetése, hiszen az ott lakók számára
korábban gyakorlatilag semmilyen helyi közlekedés
nem volt.
A hétfői menetrendi egyeztetésen, illetve
azt megelőzően írásban beérkezett észrevételek
egy részét Erdős Péter jogosnak tartja.
Ilyen például a Kanizsa Trendben dolgozók
igénye, hogy a céghez közelebb álljon meg a
körjárat. A jelzések egy része azonban – a főtanácsos
szerint – a tájékozatlanságból adódik.
Az emberek sok esetben nem ismerik az
új menetrendet, a járatok útvonalát.
– Nagykanizsán körülbelül 25-30 éve nem
változott érdemben a közlekedés – a helyi autóbuszok
útvonalában, menetrendjében csupán
kisebb, jelentéktelenebb változások voltak
– tette hozzá Erdős Péter. Ebből adódóan az
idők során olyan kusza, sok hálózatos rendszer
alakult ki a városban, amely nem igazodik
a mai igényekhez. Az évtizedek során jelentősen
megváltozott a város szerkezete – a
Csengery utcai ipartelepen ma már nem dolgozik
annyi ember, mint a ’70-es években; a
’80-as, ’90-es években pedig nem létezett az
észak-keleti városrész, ahol mára több ezer lakás
épült, illetve épül folyamatosan. A főtanácsos
szerint az átláthatatlan közlekedés hálózat,
a város képének, szerkezetének megváltozása
tette indokolttá a helyi közlekedés gyökeres
átszervezését. Az önkormányzat és a
Zala Volán Rt. azonban úgy vélte, a megvalósításhoz
mindenképpen külső szakértőre van
szükség, ezért kérték fel a Győri Közlekedési
Főiskolát a feladatra – a tervezést megelőzően
pedig többszöri utasszámlálást végeztek.
Megvizsgálták az iskolai szünet idején tapasztalható
forgalmat, a szorgalmi időszak alatti
utazási szokásokat és a hétvégi forgalmat. Az
utasszámlálási adatokból vontak le következtetéseket
az egyes vonalak kihasználtságára.
– Bármilyen hihetetlen – mondta a településgazdálkodási
referens – a vasútra menő
busz, a korábbi 33-as gazdaságtalan volt.
A közlekedési társaság és az egyetem legjobb
meggyőződése szerint dolgozta ki az új útvonalakat
és menetrendeket – szögezte le, hozzátéve:
a Zala Volán egy részvénytársaság,
amely nyilvánvalóan nyereségorientált. Márpedig
a világon sehol sem nyereséges a tömegközlekedés.
A veszteség pedig a mai törvények
szerint helyi közlekedés esetében az önkormányzatot
terheli. A helyi tömegközlekedés
biztosítása ugyanis az önkormányzat kötelezettsége.
Az önkormányzat pedig úgy tesz eleget
kötelezettségének, hogy közszolgáltatási szerződést
köt a közlekedési társasággal, amelyben
rögzítik a teljesítményt, illetve az állami, önkormányzati
hozzájárulást is. Idén a nagykanizsai
helyijáratú autóbuszok működéséhez 38 millió
forint állami normatív támogatás jár – ezt az
összeget pályázni kellett – s ugyanennyit tesz
hozzá a város. A működés harmadik pillére a
társaság bevétele, vagyis a buszjegyekből származó
bevétel. A teljesítményt tekintve a város
és a Zala Volán között jelenleg érvényben lévő
szerződés szerint a közlekedési társaság egy iskolai
előadási napon 695 járatot biztosít és buszaik
összesen 3955 kilométert tesznek meg.
Munkaszüneti napokon 360 járat, összesen
2033 kilométert tesz meg a városban.
Hogy átszervezik-e a négy hónappal ezelőtt
gyökeresen átszervezett helyi buszközlekedést,
arra Erdős Péter úgy válaszolt: alapvető
változásokra nem lehet számítani. Néhány
észrevételt azonban fontolóra vesznek.
A nagykanizsai helyijáratú buszok menetrendjéről
– figyelembe véve és összegezve a
hétfői egyeztetés kapcsán érkezett észrevételeket
– október 17-én, hétfőn újabb egyeztetés
lesz a Zala Volán és a város vezetői között.
Gelencsér Kornélia
Október 15-re befejeződik a 8 millió forint
költséggel készülő temetői vasúti híd felújítása,
szigetelési, korrózióvédelmi, javítási munkálatai.
A hidat november 1-re forgalomba helyezik.
A Batthyány utcát a Sétakerttel összekötő
gyalogoshíd felújítása még várat magára.
A felújításához szükséges programterv az elmúlt
évben elkészült. Ha a következő évek
költségvetése lehetőséget ad a tavalyi árak
szerinti 40 millió forintos fejlesztésre, a városlakóknak
ez a kívánsága is teljesülhet.
NOVEMBER 1-RE FORGALOMBA HELYEZIK
VOLÁN-FEJLEMÉNYEK
KÖRNYEZETVÉDELEM 5
A Kanizsa Vásár egyik kísérő rendezvénye
a Veszprémi Egyetem épületében
megrendezett Környezetvédelmi
konferencia volt, ahol az előadók többsége
a környezetvédelem, a hulladékgazdálkodás,
a megújuló energiaforrások
hasznosításának lehetőségeiről szólt.
Hallhattunk a nagykanizsai geotermikus
energia projektről, a Zsigmondy-
Széchenyi SZKI képzési modelljének
átalakulásáról, a város és térségének
csatornázási, szennyvíztisztítási történéseir
ől és a távközlés jövőjéről is.
Holoda Attila, a MOL Rt. Közép Európai
kutatás-termelés igazgatója egy geotermikus
erőmű létesítésének magyarországi lehetőségeit
foglalta össze előadásában. A MOL Rt.
Közép-Európa legnagyobb energiatermelő
vállalataként fontosnak érzi, hogy foglalkozzon
a megújuló energiaforrásokkal, hiszen
úgy tűnik, az emberiségnek néhány évszázad
elegendő ahhoz, hogy azokat a fosszilis energiaforrásokat
elhasználja, amelyek évmilliók
alatt jöttek létre. A világon 440 olyan erőmű
van, amely geotermiára alapozza az energia
előállítását. A szakemberek úgy vélik, ez ennél
sokkal több is lehetne. Magyarországot az
energiaimport-függőség jellemzi, hiszen az
ország az általa felhasznált energia 20-25 százalékának
előállítására képes csak. Közép-Európában
még nincs geotermikus erőmű, ennek
egyik oka a kompetenciák, a másik ok a kormányzati
elképzelések, konkrét lépések hiánya.
Jóllehet, készült egy tanulmány, amely
szerint Közép-Európa legnagyobb megújuló
energia előállító állama adottságai alapján hazánk
lehetne, a kormány vállalása e téren
mégis óvatos, 2010-re mindössze 3,6 százalékot,
míg Csehország erre az időszakra már 10
százalékot vállalt a megújuló energiák előállítása
terén. Ez a vállalás esetünkben 3-4 geotermikus
erőművet jelentene.
Be kell látni azonban, hogy jelenleg a megújuló-
energia projektek nem versenyképesek
a fosszilis energiahordozókkal szemben, ezeket
csak komoly állami szubvenciókkal lehetne
versenyképessé tenni. A Natura 2000 program
jelenlegi formájában komoly mértékben
érinti a megújuló energiaforrások alapját képező
erőművek lehetséges helyszíneit. A kútban
meglévő energiát, legyen az szénhidrogén
származék vagy geotermikus energia, csak a
kútból lehet kitermelni. Ez azt jelenti, hogy a
környezetvédelemnek is meg kell fontolnia,
hogy önmagáért való-e, vagy fontos számára
a megújuló energiaforrások hasznosítása. Ha
igen, ebben az esetben a szabályozókat is ehhez
kell igazítani. A MOL Rt. mérnökei már
több geotermikus erőművet terveztek, de a
gyakorlatban működő erőművet a MOL nem
épített még.
Több mint nyolcezer használaton kívüli kút
van ma Magyarországon. Lenne lehetőség a
kutak egy jelentős részének a hsznosításra, ez
volna a geotermia. Zalában az átalagosnál is
kedvezőbbek az adottságok, de még nem tudni,
ki, hogyan él, élhet ezekkel – zárta előadását
a kutatás-termelés igazgató.
Janicsek Tibor a győri épületek azbesztmentesítéséről
tartott előadásában számos érdekességet
ismertetett. Az ókor óta használt, mára
világszerte elterjedt azbeszt kitűnő hő- és tűzálló,
savakkal szemben ellenálló, elektromos
szigetelő tulajdonságainak köszönhette népszerűségét.
A XX. század végére már közel háromezer,
azbesztet tartalmazó termék volt forgalomban,
s csak késve jöttek rá, hogy az azbeszt
bizonyos körülmények között rákkeltő
hatású. A fejlettebb országokban betiltották
egyes azbeszt termékek használatát, megkezdték
a mentesítést. Az azbeszt szálas szerkezetű
szilikát ásvány, a belőle készült termékeket a
múlt század elejétől gyártották Nyergesújfalun
majd Selypen. A szórt azbeszt használatát
1982-től tiltották be hazánkban, az új rendelet
ez év január elsejétől pedig betiltotta minden
olyan termék gyártását, forgalmazását, amely
azbesztet tartalmaz. A leginkább egészségkárosító
szórt azbeszt-vakolat közel 90 százalékban
tartalmaz azbesztet, kevés cementtel gyengén
kötött, hamar elöregszik, s a lemálló azbesztszálak
már a szélfuvallat hatására is a levegőbe
kerülnek. Ezt a mára betiltott terméket a lakótelepi
házak esetében az alagsori plafon bevonására,
csőszigetelésekre használták. Lehet
szórt azbeszt a régi PVC szőnyegekben, a palatető,
a hullámpala anyagában. Az, hogy az
adott épület tartalmaz-e valóban egészségkárosító
azbesztet csak laboratóriumi elemzéssel állapítható
meg. Az 50-es, 60-as, 70-es években
épült kazánoknál, fűtéscsöveknél, központi-fűtésvezetékeknél
nagy eséllyel található azbeszt.
A legismertebb azbeszt okozta megbetegedés
az azbesztiózis, amely a tüdőben a kötőhártya
túlburjánzását eredményezi, ami légzési nehézségekhez
vezethet. Belégzése mellhártyagyulladást
is okozhat, illetve a meso-thelioma nevű
daganatos megbetegedés és a tüdőrák kockázata
is bizonyítottan nő azbesztes környezetben.
A szórt azbeszt-szigetelést semmiképpen nem
szabad megbolygatni, kerülni kell a helyiség
használatát, az ott tárolt tárgyakat forró vízzel
mossuk le. A lehullott azbesztet mindig nedvesen
kell feltakarítani. Minden azbeszttel kapcsolatos
munkát bízzunk szakemberre, mert a
szakszerűtlenül elvégzett munkával saját, és
környezetünk egészségét is veszélyeztetjük!
A KÖRNYEZETVÉDELEM APROPÓJÁN
A Hétszínvirág óvoda kiemelt feladatai közé
tartozik az egészséges életmódra, a környezetvédelemre
és a hagyományápolásra nevelés.
A gyerekek érdeklődésére és kíváncsiságára
építenek a feladatok összeállításánál, így
a változatos tevékenységekkel hasznos tapasztalatokat
szerezhetnek. Az elmúlt években
rendszeresen gyűjtöttek üveget, papírt,
műanyagflakont, amit hetente egy alkalommal
közösen helyeztek el az óvoda közelében
lévő szelektív hulladékgyűjtő edényben.
Az újrahasznosítás során az összegyűjtött
újságpapírt apró darabokra tépik, beáztatják
és három-négy napig kevergetik. Az így kapott
masszát fakeretre feszített szúnyoghálóra
egyenletesen ráhelyezik, és száradás után erre
festenek, rajzolnak a gyerekek. Büszkeséggel
tölti el őket a tudat, hogy a merített papír készítésének
teljes folyamatában részt vesznek.
Az óvodában igyekeznek természetes
anyagok felhasználásával dolgozni. Ott jártunkkor
liszt és víz keverékéből összeállított
csirizzel tálkákat ragasztottak, amelyeket
száradás után szintén felhasználnak, dísztárgyakat
gyűjtenek bennük. A csoportszobákat
számtalan természetes anyag díszíti. Láthatók
szép fonott bútorok, a polcokon őszt idéző
termésekkel fonott kosarak sorakoznak.
A két éve berendezett kézműves szobában
a hagyományápolásra fektetik a fő hangsúlyt.
A szobát valamennyi csoport használja,
de hetente egy alkalommal a csoportok
legtehetségesebb gyerekeivel külön foglalkozik
a Népi Kismesterségek és Játszóház
vezetői tanfolyamot végzett óvónő, Dézsi
Jánosné. Itt szőnek, batikolnak, gyertyát öntenek,
készítenek csuhébabát, a különböző
termésekből gyöngyöt, és hajtatnak fűszernövényeket.
A ládákban termesztett snidlinget,
zsályát egész télen vágták a kenyerükre.
A közösen szárított bodzavirágból teát főznek,
de sütöttek lángost és palacsintát, tettek
el savanyúságot és kompótot is. Hívtak az
oviba fazekast, akit munka közben meglátogattak
nyáron a galamboki tájházban. Ott kezükbe
vehették az agyagot, korongoztak, kipróbálták,
hogyan készül a pohár, a kancsó.
A MERÍTETT PAPÍR ÉS A CSIRÍZ
6 A HÉT TÉMÁJA:: ((KII))SZOLGÁLTATÓ
E témának külön rovatot is
szentelhetnénk hétről-hétre, hiszen
annyi visszássággal, oda nem
figyeléssel találkozunk, nemtörő-
dömségből adódó bosszúságnak
vagyunk kitéve. Önöknek is vannak
bizonyára hasonló, vagy még
rémesebb történeteik, amelyek
mindmáig megoldatlanok.
Mi most abban a reményben
nyújtunk át ezekből egy csokorra
valót, hogy derüljenek velünk
az Olvasók is. Bízunk abban,
hogy tollat ragadnak, s együtt
lassacskán, lépésről-lépésre haladva
elérhetjük, hogy majd egy
távolabbi jövőben valóban szolgáltatnak
és nem kiszolgáltatnak
bennünket saját kényüknek-
kedvüknek, nemtörődömségüknek
a szolgáltatók. Ebben
az esetben természetesen fokozatosan
igaz: a kivétel erősíti a
szabályt.
(KI)
SZOLGÁLTATÓK
Évekkel ezelőtt, mert a korral haladni kell, s mert
a szolgáltatás olcsóbbnak tűnt, mobiltelefonnal leptük
meg szüleimet egy alkalommal. Az évek múltak,
a készülékek öregedtek, ma már mobilként sem
funkcionálnak, hiszen folyamatosan töltőre kapcsoltan
is csak részleges szolgáltatásra képesek a leamortizálódott
maroktelcsik.
A minap úgy döntöttem, utánajárok, miként juthatnának
új telefonhoz édes szüléink a régiek helyett.
Először az internethez fordultam, de a sok-sok link
között elkeveredtem, kaptam hát a mobilomat, és a
neten elegendő információt nem lelők számára megadott
tudakozó számát hívtam. Türelmesen végighallgattam
a különböző menüpontok közötti válaszlehetőségeket,
igaz, egy idő múltán, mint a mitológiai
hősnek, nékem is kellett némi Ariadné-kanóc ( papír
és toll személyében) a boldoguláshoz, s szorgalmasan
jegyzeteltem is a különböző menüpontok között esélyesként
számításba jövő számjegyeket. Csak kétszer
kellett visszafordulnom, mire megleltem az ügyintézőhöz
vezető útvonalat, de végül meglett. A hölgy
kedvesen végighallgatott, aztán egy másik ügyintézőhöz
kapcsolt, aki ismét meghallgatott. A legfőbb
problémája az volt, hogy nem a cserére szánt készülékről
hívom, s hiába bizonygattam, hogy ilyen
mennyiségű menüválasztáshoz és ügyintéző-informáláshoz
az adott készülék kora és műszaki állapota
folytán nem alkalmas, és éppen ezek jutányos árú,
kedvezményes cseréje volna a cél, csak hümmögött.
Szó szót követett, aztán megegyeztünk abban, hogy
nem tudnak segíteni, fáradjak be a legközelebbi bemutató-
terembe, vigyek magammal mindent, és ott
majd nagy valószínűséggel meg tudják mondani, hogyan,
milyen kedvezményre jogosultak a szüleim,
miként cserélhetem le az elkorosodott mobilt.
Alig telt bele 24 óra, megcsendült a mobilom, és
a vonal túlsó végén egy bájoshangú közvéleménykutató
arról faggatózott, mennyire voltam elégedett
a mobilszolgáltató ügyintézési módjával. Egytől-tízig
értékelhettem az ügyintézés gyorsaságát, a menüpont-
választást, az ügyintézők kommunikációs
készségét, meg minden egyebet. Nem tagadtam elégedetlenségemet,
azt, hogy hiába neteztem és telefonáltam,
még mindig ott tartok, szüleim telefonja
nem mobil, továbbra is ósdi régi… Minek a sok
flancos link, meg menü, ha a továbbra is ügyet
intézni személyesen célszerű?
Az sem vigasztal, hogy legalább három embernek
munkát adhattam, a saját előfizetésem terhére!
Vagy akár még boldog is lehetnék?
HA TÚLKOROS A MOBIL...
Hír egy internetes portálon: az
elmúlt egy évben ötödével nőtt a
biztosító társaságok bevétele.
Megvallom, nem olvastam végig
a cikket, miből is keletkezett a
többletbevétel egy ilyen katasztrófákkal,
természeti károkkal tarkított
év alatt, de mindenestre érdekes….
Persze tippem azért van,
mindjárt kettő is.
Nemrégiben felújított udvari
épületünk egyik frissen festett faláról
először kisebb, aztán egyre
nagyobb darabokban kezdett mállani
a festék, s mögötte szemmel
láthatóan terjengős vízfoltok
csúfkodtak a vakolaton. Először
tetőbeázásra, majd szigetelési
gondra gyanakodtunk, ám a kihívott
szakemberek mindegyik azt
állította, másról van itt szó. Szót
tett követett, aztán kiderült, falunk
vizesedési gondjait a mellettünk
lévő visszabontott, nem kellően
eltakarított épületmaradvány
okozza. Mivel kárunk volt, biztosításunk
szintén, gondoltunk, segítséget,
kártérítést kérünk.
A bejelentést elfogadták, aztán
megérkezett a kárszakértő, aki
hamar megállapította, amit addig
is tudtunk, hogy a fal vizes, ázott,
hogy a kár valós. A kárbecslő
kedves volt, de csak a vállát vonogatta,
miközben elárulta, a biztosításunk
erre a kárfajtára fedezetet
nem nyújt, hiába biztosított
a szóban forgó épület. Ha a falban
cső volna, ha a tetőn lyuk tátongana,
máris fizetnének, de ez
esetben nem…
Van megoldás, hogy kártalanodjunk,
nem is rejtette véka alá,
mi volna az. Ha azt szeretnénk,
hogy kárunkat a biztosítónk megtérítse,
abban az esetben ki kell
nyomoznunk a mellettünk levő
épületmaradvány tulajdonosát, mi
több személyének kiderítését követően
azt is nekünk kellene valami
módon bizonyítani, hogy rendelkezik-
e a szóban forgó épületmaradványra
vonatkozó biztosítással.
Ha igen, s ezt hitelt érdemlően
igazolni is tudjuk, akkor fizet
a biztosító, a vétlen károkozó
biztosításának terhére.
Ez ám a találmány! Fizetjük a
biztosítást, a kárt meg más biztosításából
fedezik, ha lehet. Ha
nem lehet másra terhelni, akkor
nem fizetnek, vagyis a biztosítótársaságot
kár nem érheti, ő biztosítva
van. És én?
Itt még nem ér véget a lakásbiztosítási visszásságok sora, van még
egy történet, szintén e tárgykörből.
Nemcsak esős, viharos is volt a nyár, így nem csoda, ha villámcsapás
miatt is keletkezett kár. Így volt ezzel az egyik ismerősöm is, akinek
számítógépébe csapott a villám. A készülék meg is sült rendesen.
A kárvallott tulajdonos azt gondolta, nincs mitől tartani, hiszen van lakásbiztosítása,
fizeti is rendesen, értékkövető módon, így a kártalanodást
is remélheti. Csalódnia kellett hamar.
Kárigényét, amelyhez a meg- és kisült gépről szakvéleményt is csatolt,
hamar elutasították, arra hivatkozván, hogy meglévő biztosítása, amely
többmilliós érték megóvására köttetett, a szóban forgó számítógépre nem
vonatkozik, mert az kiemelt ingóságnak minősül a maga százötvenezer forintos
értékével, s mert ezt kötvényében nem jelezte külön, erre vonatkozóan
a biztosítónál semmilyen kárigénnyel nem élhet. Felháborodottan
felkereste a biztosítótársaságot, ahol azt tanácsolták, pontosítsa a kárigényét,
úgy, hogy az semmiképpen ne haladja meg a százötvenezres értéket –
függetlenül attól, hogy az ügyfelet mekkora valós kár érte! – és adja be ismét
a kérelmét. A károsult megtette, amit a biztosítótársaság kért, ám a válasz
ismét elutasító volt. Ekkor egy ügynök kereste fel, ha módosítja –
értsd nagyobb értékre köt biztosítást – a kötvényét, méltányossági alapon
megfizetik neki a kár kétharmadának a hetven százalékát. A károsult ebbe
is belement, a csekket rögvest fizette is, mert a számítógépre is szüksége
lett volna, meg a pénzre is, amiből megvehette volna.
A megkeresésre ismét elutasítás érkezett csak, most már nem helyből,
hanem valami felsővárosi alkusztól, aki elmondta, hogy ajánl egy
összeget, amelyet vagy elfogad a károsult, vagy semmit nem kap. 􀄗k
nem kötelesek a kártalanításra, indokként felsorolt sok-sok szakmai
szlogent, meg besorolási maszlagot, hogy miért nem. S hozzátette
még, ha az ügyfél nem fogadja el, mehet ugyan a bíróságra, úgyis elveszíti
a pert, mert ők be tudják bizonyítani, hogy az ügyfélnek semmiképpen
sem lehet igaza, legalábbis eddig még mindig sikerült. Ki ne
menne bele egy ilyen alkuba? A semminél a kevés pénz is több!
NYOMOZZUNK!, AVAGY
A FALMARADVÁNY ESETE
A SEMMINÉL
A KEVÉS PÉNZ IS TÖBB...
A HÉT TÉMÁJA:: ((KII))SZOLGÁLTATÓ 7
AHOGY AZ UTCÁN LÁTJÁK ...
Telefoncsengés…síró hang. Egy hölgy hüppögve
arra kér, segítsek, mert ő már senki mástól nem remél
segítséget, csak a sajtótól. Nyugtatom, aztán
egy nyilvános helyen találkozunk. Kezében egy telefonszámla,
többtízezres összeg… A hívott számok
között állítólag egy szexvonal. A kiállított számla
szerint hosszú perceken át beszélt, hallgatta… vagy
mégsem? Bebizonyítani nem tudja, legalábbis a
szolgáltató szerint nem, hogy nem ő volt, aki az
emeltáru hívást kezdeményezte, folytatta.
A szolgáltató megkeresésére annyit mondott: a
számlázott összeget be kell fizetnie, s aztán méltányossági
alapon eldöntik, visszafizetik-e vagy sem.
Vajon mi alapján dönti el a szolgáltató, hogy vissza
kell-e fizetnie a díjat, és hogy mennyit? Kiszállnak
a helyszínre, s megállapítják, hogy az ügyfél tekintete
kéjes? Egyedülálló, ezért bizonyosan drótszexszel
enyhíti kínzó vágyait? Vagy ha az ügyfél
nyolcvan év feletti, akkor bizonyosan nem hívhatta
a regisztrált számokat?
A fenti kérdésekre eddig válasz még nem született,
mert a befizetett számlán, a visszatérítés összegén,
módján még most is agyal a szolgáltató… S ha
netán teljes összegben téríti vissza, akkor is jól jár,
mert egy ideig kamatmentesen használta a ki tudja
hány, ilyen módon bepalizott ügyfél pénzét.
A közelmúltban levelet hozott a
postás, melyben arról értesített a
biztosító, hogy módosították lakásbiztosítási
kötvényemet. Az épület
és lakás alapbiztosítási táblázatban
a 68 négyzetméteres lakásom biztosított
összegénél több mint 9 és
fél millió forintot tüntettek fel.
Kissé meglepődtem, nem is
tudtam hirtelen, örüljek vagy sírjak.
Ha ebből az következik,
hogy ezután jóval több biztosítási
díjat kell fizetnem, akkor ha megkapom
a következő értesítést,
bizony sírni fogok. Tovább olvastam
a felsorolást. Elektromos
háztartási gépek: ha a két működő
és a két javításra szoruló tévét
beszámítom, akkor sem éri el a
feltüntetett 700 ezer forintot. Általános
háztartási ingóságok: közel
3,5 millió forint. Itt már végképp
nem tudom, mit adjak öszsze.
Az alapbiztosítás összege pár
ezer forint híján 15 millió forint.
Akár elégedett is lehetnék ezekkel
a számokkal!
Az élet úgy hozta, hogy jelzáloghitelt
kellene felvennem a lakásra.
Vajon majd a hitelt folyósító
bank értékbecslője is így számol?
Vagy adjam el inkább a lakást?
– ha már ilyen nagy értékre
„indexálódott”.
Nemrégiben a szerkesztőségben keresett fel egy
hölgy, aki egy kilakoltatásról szóló határozatot hozott
magával. A kilakoltatás oka 238 forint meg nem
fizetett vízdíj. A hölgy elmondta, a vízszámlát hónapról
hónapra becsülettel fizeti. Az aktuális számlán
minden hónapban megjelent a fent említett öszszeg,
mint hátralék, de erről csekket, számlát, felszólítót
soha nem kapott, az aktuális számlaösszeghez
soha nem adta hozzá a szolgáltató. Végül a tartozás
ideje meghaladta az egy évet, és megérkezett a kilakoltatási
határozat. A hölgy sírva szaladt a szolgáltatóhoz,
hogy a fenti összeget végül külön, szokásos
számláitól elkülönítetten kiegyenlítse. A szolgáltató
képviselője – elmondása szerint – faarccal végighallgatta
őt, sem azt, nem mondta, hogy ennyiért
nem lakoltatnak ki ebben az országban, sem arról
nem világosította fel az ügyfelet, miért nem lehetett
a két tartozást egy összegként kezelni. Lehet, hogy
volt az eljárásnak oka, de ésszerű bizonyára nem.
Nem tudom, van-e még szolgáltató, amelynek telefonos
ügyfélszolgálatát csak és kizárólag tonos
üzemmódú, vezetékes készülékről lehet hívni. Én találtam
egyet, ez a helyi kábelszolgáltató. A 2005-
2006-ban érvényes városi telefonkönyv szerint e
szolgáltató a 1221-es számról hívható, s emellett
még egy vélhetően állandóan faxra állított készülék
száma van a telefonkönyvben. Ha valaki észrevételét
nem akarja, nem tudja faxolni és nem rendelkezik
vonalas készülékkel, az ne is akarjon telekommunatíve
kapcsolatba lépni a szolgáltatóval, mert
nem sikerülhet. Meg lehet próbálkozni az elektronikus
levélküldéssel is, de magam nem jártam sikerrel,
válaszra sem méltattak. Persze lehet, hogy azért nem
mert ezt a szolgáltatást (sem) tőlük rendeltem meg.
Az is lehet, hogy meg kellett volna próbálkoznom
a reklámjuk által sugallt változattal is, de ügyintézés
esetén nem hiszek az égi csatornákban – legalábbis
az emberek által üzemeltetettekben nem.
SÍRJAK?
NEVESSEK?
Ezen a héten arra voltunk kíváncsiak, hogy Olvasóink meg vannak-e elégedve a különböző szolgáltatókkal.
Kappel Mária:
– Egyik szolgáltatóval sincs különösképpen
problémám, bár a
TV-vel előfordult az, hogy egy
napra valamelyik csatorna nem
jön be. Azonban rövid időn belül
ezt a hibát korrigálják, utána már
minden rendben van. Egyébként
meg vagyok elégedve.
Szabóné Horváth Hermina:
– Amikor a szolgáltató elkér az
embertől kétszázezer forintot
azért, hogy összekössenek egy
csövet, azért az sok. Ráadásul kijönnek
öten, ebből három csak
ácsorog, egy pedig dolgozik,
megcsinálja a munkát. És ezért
elkérnek ennyi pénzt!
Németh Istvánné:
– Az az igazság, hogy én meg
vagyok elégedve. Egy hónapban
jön a három csekk, ha egyszerre
adjuk fel úgy is jó, ha különkülön,
úgy is jó. Mindig figyelemmel
tudjuk kísérni a feladási
díjakat. Ha valami probléma van,
azt megcsinálják.
Dömötör Tamás:
– A vízzel az a problémánk
van, hogy olyan utcában lakunk,
ahol régi a rendszer és emiatt
gyakoriak a csőtörések. Amúgy a
szolgáltató nagyon korrekt, mert
ha szerelés van, előtte mindig
szólnak, becsengetnek. Így előre
fel tudunk készülni.
ELSZEX-SZELT PERCEK
VIZES ÜGY ÉGI-FÖLDI GONDOK
8 VÁROSHÁZA
TISZTELT NAGYKANIZSAI POLGÁROK!
Városunk 2007 – 2013. évekre szóló
városfejlesztési koncepciója kiemelkedő
jelentőségű Nagykanizsa
fejlődése szempontjából.
Nagykanizsa jövőképét kell
közösen megalkotnunk, meghatároznunk
a kívánt jövőkép
eléréséhez vezető fő
célokat, és a fő célok lebontását
kisebb-nagyobb
projektekre, fejlesztésekre.
Miért éppen most van erre
szükség? Az Európai Unió
hétéves költségvetési időszakokban
tervez, a következő
ilyen ciklus 2007-ben
kezdődik majd. Ebben a hét
éves időszakban az idei uniós
támogatásnak előreláthatólag
a 3-3,5-szerese fog évente beérkezni,
így összesen több mint
hatezer milliárd forintnyi közösségi
fejlesztési támogatásra leszünk jogosultak.
A hazai saját erővel együtt ez
a hétéves időszak minden napján több mint
hárommilliárd forint fejlesztési forrás hatékony
felhasználását teszi lehetővé!
A lehetőséget ki kell használnunk mind országos, mind városi szinten,
ezért 2006. év elejére össze kell állítanunk a legfontosabb terveket.
Célkitűzéseinket világosan és markánsan kell megfogalmaznunk,
majd egy komplex programmá kell összerendeznünk. Ennek a középtávú
városfejlesztési programnak – egyelőre – „A megújuló Nagykanizsa”
címet adtuk.
Tervünk a következő stratégiai célkitűzésekre épül:
– A város kiváló fekvése a tervezett és hamarosan elkészülő autópálya
(M7 és M9) és vasút (Bécs-Zágráb) építésekkel a sármelléki reptér
továbbfejlesztésével kiegészíti az Ipari Park jelentős Logisztikai Központtá
fejlesztését. Küldetésünk a Nyugat-Dunántúlon az V. számú európai
közlekedési folyosó segítségével a Győr és Pécs között tátongó
stratégiai rés betöltése.
– A Veszprémi Egyetem kihelyezett képzését egyetemi szintű szakok
indításával karrá kívánjuk fejleszteni. Az egyetemi bázison, a jelenleg
is létező ipar szakembereinek tudására alapozva támogatunk
minden innovációs kutatást, amely új, magasabb keresetet lehetővé tevő
munkahelyeket teremt.
– A megújuló energiaforrások, elsősorban termálvízkincsünk kiaknázásával
Nagykanizsát a megújuló energiák mintavárosává kívánjuk
fejleszteni. Ez azt jelenti, hogy az energiaipari beruházások mellett a
hévíz turisztikai és oktatási hasznosítását is tervezzük.
– Nagykanizsa turisztikai termékkínálatát olyan szintre kívánjuk fejleszteni,
mely felhelyezi városunkat a Dunántúl és a szomszédos országok
turisztikai térképére.
– Nagykanizsának regionális szintű közigazgatási funkciókat kívánunk
kiharcolni, így olyan központtá fejlesztjük, amely alkalmas a
Szlovénia és Horvátország felé irányuló gazdasági és kulturális kapcsolatok
központjának.
Ezekre a pillérekre építettük fel a középtávú fejlesztés tervet. A tervező
munka 2003-ban kezdődött, amikor az önkormányzati, a civil és
a versenyszféra legjobb szakembereivel, közösen kidolgoztuk Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Fejlesztési Stratégiáját. Több lakossági fórumon
ismertettük a tervező munka eredményét, és a városlakók által
megfogalmazott kritikát. A jól hasznosítható ötleteket, javaslatokat beépítettük
a végleges változatba, melyet 2004 decemberében elfogadott
a közgyűlésünk.
A középtávú városfejlesztési program e stratégia által meghatározott
célok elérését szolgáló lépések felvázolására törekszik. (A túloldalon
látható táblázat tartalmazza a legfontosabb célokat és projekteket.)
A tervezés, az előrelátás meghozta eredményeit. Az elmúlt három
évben pályázati úton következő jelentősebb pályázati sikereket értük el:
􀂊Kórház rekonstrukció 1500 mFt
􀂊Fogyatékosok otthona 406 mFt
􀂊ISPA térségi hulladékkezelési program
(városunkra jutó rész) 1100 mFt
􀂊Nagykanizsa-Bagola hulladéklerakó 507 mFt
􀂊50 db szociális bérlakás vásárlása 221 mFt
􀂊Régi mozi felújítása 438 mFt
􀂊Erzsébet tér északi tömb 176 mFt
􀂊HSMK felújítása 591 mFt
􀂊Bagola-Fakos csatornaberuházás 145 mFt
􀂊Kohéziós alap térségi szennyvízprogram előkészítése 173 mFt
􀂊ROP – Thúry laktanya revitalizációja 800 mFt
􀂊ROP – „A” jelű út 375 mFt
Az elmúlt 3 évben elnyert támogatásokat összesítve, csak a nagy beruházásokra,
megközelítőleg 6432 millió Ft megszerzett támogatást mutathatunk fel.
Azonban a város legjobb szakemberei által megalkotott terv sem lehet
teljes az Önök véleménye nélkül. Mindenki véleményre szükségünk
van, csak a konszenzussal elfogadott döntéseknek van esélyük a megvalósításra.
Szükségünk van az idősek tapasztalatára, a fiatalok újító szellemére,
a vállalkozók okosan sáfárkodó gondolkodására. Az a jövő fog
megvalósulni, amiért az idősek már megdolgoztak, amit a jelenleg
aktív munkavállalók adóforintjaiból építünk fel úgy,
hogy a most fiatalok biztos alapokról indulva
alakíthassák tovább.
TISZTELT NAGYKANIZSAIAK!
Kérem, hogy a mellékelt válaszlevelezőlapon
jelezzék véleményüket,
egészítsék ki a túloldalon
olvasható „Megújuló
Nagykanizsa” című tervünket!
Javasoljanak kézenfekvő
vagy akár fantasztikus
ötleteket, nem teszik hiába.
Adjanak kifejezőbb címet a
2007-2013. közötti elképzeléseinket
összefoglaló
tervnek a „Megújuló
Nagykanizsa” helyett – a
három legtalálóbb javaslatot
tevő személyt a hamarosan
elkészülő, Nagykanizsát
bemutató album egy példányával
jutalmazzuk.
Biztos vagyok benne, hogy a
közös munka eredményeként kiérlelt
elképzeléseinket – ha egyenlőre
távolinak tűnnek is – elérjük, illetve
egyszerűen megfogalmazva: Együtt sikeresek
leszünk!
Litter Nándor
polgármester
VÁROSHÁZA 9
MEGÚJULÓ NAGYKANIZSA
Középtávú Városfejlesztési Program: 2007-2013
Regionális szerepkör kiteljesítése
􀂊Regionális intézmények letelepítése
􀂊Kistérségi szolgáltatások és infrastruktúra bővítése,
e-közigazgatás
􀂊Kanizsa Vásár Központ kiépítése
􀂊Térségi foglalkoztató programok
􀂊Délszláv Országok kutatási Központja
􀂊Horvátország EU tagságának elősegítése partnervárosi
kapcsolatokon keresztül
􀂊Gazdasági kapcsolatok központja
Innováció alapú fejlesztések
􀂊Regionális Innovációs Ügynökség létesítése (vízkezelés,
műanyagipar, faipar)
􀂊Turisztikai termékfejlesztési központ létesítése
􀂊Műszaki informatikai kutatások
􀂊Veszprémi Egyetem Akadémiai Bizottságának
Kommunikációs Munkabizottsága, kutatások
Kommunális infrastruktúra és természetvédelem
􀂊Szennyvízcsatorna rekonstrukció
􀂊Vízbázis védelem és ivóvíz javítás
􀂊Principális partvédelmi program
􀂊Komplex városüzemeltetési, természetvédelmi
feladatok
􀂊Hulladékgazdálkodás fejlesztése
Lakó- és közösségi célú ingatlanhálózat
revitalizációja
􀂊Történelmi belváros megújítása, tömbrehabilitáció
Eötvös tér, Múzeum tér, Zsinagóga
tömb
􀂊Erzsébet tér átépítése
􀂊Thúry városrész kialakítása a volt laktanyaterület
egy részén
􀂊Nemzedékek háza
􀂊Bérlakások számának növelése
􀂊Szociális infrastruktúra fejlesztés
􀂊Művelődési és oktatási infrastruktúra
európai színtű megújítása
Közlekedési infrastruktúra
􀂊M7 kiépülése
􀂊M9 előkészítése és rávezető utak kiépítése
􀂊Nagykanizsa-Szombathely vasút villamosítása
􀂊Elkerülő utak, belső körgyűrűk építése:
D-DK-i, Ny-i
􀂊Helyi közlekedés fejlesztése, út építés
és felújítás, utcák, sétálóutca kialakítása
􀂊Sármelléki reptér fejlesztése
􀂊Dél-Zalai kist. infrast. fejl.
Tudás alapú város
􀂊Nagykanizsa Kihelyezett Képzési
Hely intézetté alakítása, egészségügyi informatikai
és megújuló energiák szakirányú
képzés
􀂊Master szintű képzések meghonosítása
􀂊TISZK létrehozása
􀂊Etnikai és nemzeti kisebbségekre
alapozva multikulturális programok alkalmazása
􀂊Két tannyelvű oktatás megteremtése
􀂊Megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó
képzések elindítása
Gazdasági szerkezetváltás
􀂊Fő irány: az európai V. sz. közlekedési folyosóra épülő intermodális logisztikai
központ és ipari park fejlesztése
􀂊Munkahelyek teremtése az innovációs kutatások eredményeire alapozva
Jövő iparágai: Hulladékipar és
megújuló erőforrások
􀂊Geotermikus energia hasznosítása
􀂊Biomassza. biogáz hasznosítás
􀂊Emissziómentes hulladékfeldolgozási
eljáráshoz hulladék-feldolgozómű
telepítése
Jövő iparágai: Komplex turisztikai
fejlesztés
􀂊Csónakázó tó fejlesztés
􀂊Uszoda fejlesztés és termálfürdő
építés
􀂊Alapinfrastruktúrák kiépítése, bővítése
(bor-, lovas- rendezvényturizmus,
múzeumok)
􀂊Thúry városrészben többcélú
sportcsarnok építése, a terület infrastrukturális
fejlesztés
􀂊Kiskanizsai reptér sport célú fejlesztése
􀂊Dél-Zalai Tájpark kialakítása
10 VÁROSHÁZA
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy veszélyes hulladék
gy􀄦jtési akció lesz az alábbi időpontokban és helyszíneken:
Október 14. 13.30-13.40 Kisfakos, buszmegálló. 13.50-14.00
Bagola, buszforduló. 14.10-14.40 Sánc, posta előtti buszmegálló.
14.50-15.25 Katonarét, Táncsics tér. 15.35-16.00 Hevesi u. ABC.
16.10-16.40 Zemplén u. ABC. 16.50- 17.00 Alsó Szabadhegyi út.
17.10-17.40 Rózsa u. kispiac. 17.50- 18.00 Kazinczy u. 18.10-
18.30 Alsótemplom előtti parkoló. Október 15. 9.00-9.30 Palin,
Szálfa u. 9.40-10.10 Napraforgó tér. 10.20- 10.50 Petőfi u. - Honvéd
u. sarok. 14. október 15. 11.00-11.30 Kiskanizsa, Templom tér.
11.40-11.50 Március 15-e tér. 12.00-12.10 Bajcsa, Polgármesteri Hivatal.
12.20-12.40 Nagyrác utcai (volt) Iskola. 12.50-13.20 HSMK
parkoló. 13.30- 13.50 Miklósfa, ABC. 14.00-14.30 Olaj ABC.
VESZÉLYES HULLADÉK GYŰJTÉS
A 6. sz. választókerület (Csokonai u., Hevesi u., Teleki u., Bartók u.,
Rózsa u. stb.) lakosai részére 2005. október 18-án, kedden 17 órakor
Bicsák Miklós önkormányzati képviselő fogadóórát tart a Körősi Cs. S.
Általános Iskolában.
Halász Gyula önkormányzati képviselő a 9.sz választókörzet lakóinak
( Péterfai u., Városkapu krt., Zemplén u. páros oldal, Munkás u.
páros oldal a 14 számtól, Kazanlak krt 14. ) október 15-én (szombat)
10 órától fogadóórát tart a Városkapu krt-i buszvégállomásnál található
Stílus Bútorházban.
Dr. Horváth György önkormányzati képviselő a 2. számú választókerület
polgárait várja fogadóóráján 2005. október 19-én szerdán 17.30
és 19 óra között a Zeneiskolában (Sugár u. 18.)
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala összeállítja
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) felhatalmazása alapján az eljárások
során alkalomszerűen kézbesítési ügygondnoki tevékenységet vállalók
névjegyzékét.
A Ket. 81. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben a határozat
közlésének megkísérlése érdekében kézbesítési ügygondnok rendelhető
ki. A kézbesítési ügygondnok köteles megkísérelni az ügyfél tartózkodási
helyének kiderítését és a határozatot eljuttatni az ügyfélhez. A
kézbesítési ügygondnok feladata utánajárással, tudakolással kideríteni,
hogy az ügyfél hol érhető el, hova kézbesíthető számára a határozat.
A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó adatait, a pályázó elérhetőségét
(telefonszám, mobiltelefonszám). A pályázat benyújtásának határideje:
2005. október 28. A pályázatot Dr. Kelemen Marcell jegyzőhöz
kell benyújtani (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatala, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Érdeklődni lehet a 93/500-918
(I. em. 11. iroda) és a 93/500-708-as telefonszámokon.
A Kormány rendeletet alkotott a 2005. augusztus 15-23. között lehullott
nagy mennyiségű csapadék okozta károk enyhítéséről. A Kormány
anyagi támogatást nyújt a fenti időpontban lehullott nagy mennyiségű
csapadék következtében károsodott, magántulajdonban lévő lakóingatlanok
helyreállításának elősegítése érdekében. Támogatásra csak a lakás
céljára szolgáló, építési engedéllyel épült vagy fennmaradási engedéllyel
rendelkező lakóépület tulajdonosai tarthatnak igényt, amennyiben az ingatlan
a káresemény idején életvitelszerűen lakott volt, a kár a szokásos
vízmennyiséget meghaladó esőzéssel összefüggésben keletkezett és a tulajdonos
nyilatkozik arról, hogy az ingatlanra a kár keletkezésének időpontjában
érvényes biztosítása, illetve a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi
Kártalanítási Alappal kötött érvényes szerződése volt.
Akiknek a fenti időpontban lehullott nagymennyiség􀄦 csapadék a
tulajdonában lévő ingatlanát oly mértékben károsította, hogy annak
helyreállítása, újjáépítése szükséges, jelentkezzenek a Polgármesteri
Hivatalban (Jegyzői Kabinet, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 11.)!
ÜGYGONDNOKOK
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
az Oktatási Minisztériummal együttm􀄦ködve
a 2006. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica
Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási hallgatók számára.
Pályázhatnak:„A” típusú pályázat esetén: Az ösztöndíjban
kizárólag olyan, nappali tagozaton tanulmányokat
folytató felsőoktatási hallgatók részesülhetnek,
akik állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási
Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás
alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó
nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben,
első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú
továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű
felsőfokú szakképzésben vesznek részt.
„B” típusú pályázat esetén: Az ösztöndíjban kizárólag
olyan (az adott tanévben utolsó éves, érettségi
előtt álló középiskolás, illetve felsőfokú diplomával
nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt
még nem nyert, érettségizett) fiatalok részesülhetnek,
akik az adott tanévtől kezdődően állami felsőoktatási
intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium
és az intézmények közötti megállapodás alapján
nem állami felsőoktatási intézményben folyó
nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben,
első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú
továbbképzésben, valamint első akkreditált
iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben kívánnak
részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek
ösztöndíjban, akik 2006-ban először nyernek
felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat
2006/2007. tanévben ténylegesen megkezdik.
Az ösztöndíj időtartama: „A” típusú pályázat esetén
10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi
félév (2005/2006. tanév második, illetve a 2006/2007.
tanév első féléve). Folyósításának kezdete: 2006. február.
„B” típusú pályázat esetén: 3 x 10 hónap, azaz
hat egymást követő tanulmányi félév. Folyósításának
kezdete a 2006/2007. tanév első féléve.
Az ösztöndíj elbírálása kizárólag a szociális rászorultság
alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől
függetlenül történik. Szociálisan rászorult az
a pályázó, akinek családjában az együtt lakó családtagok
egy főre jutó nettó átlagjövedelme nem haladja
meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 150
százalékát (azaz 37.050 forintot). A pályázatot a
Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályán
írásban, a hivatalban hozzáférhető pályázati űrlapon
és kötelező mellékletein, a pályázó által aláírva, egy
példányban kell benyújtani.
Benyújtási határidő: 2005. október 31.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati
Ösztöndíjról bővebb felvilágosítás kapható a Művelődési
és Sportosztályon (Erzsébet tér 7. II. emelet 9. ajtó).
BURSA HUNGARICA Nagykanizsa MJV Önkormányzata
pályázatot ír ki Nagykanizsán és
kistérségében állandó lakhellyel rendelkezők,
valamint a városból elszármazottak
részére a Kanizsai Antológia
No.2 számában való megjelenésre.
Pályázat tárgya: Irodalmi művészeti,
tudományos, helytörténeti témakörökben
megjelent, versek, prózák,
fekete-fehér fotók, grafikák. Pályázati
feltételek: Egy pályázó több
pályázatot is beadhat, maximum 6
A/4-es oldal (70 leütés, 45 sor 12-es
betűtípussal) terjedelemben. A kéziratokat
kinyomtatva vagy CD-n kell
benyújtani (Művelődési és Sportosztály
Halmos Csaba). A beérkezett pályaművek
bírálatát szakmai bizottság
végzi. Kéziratot nem őrzünk meg,
nem küldünk vissza, másodközlésre
nem vállalkozunk.
A sikeres pályamunkák a Kanizsa
Antológia No.2-es számában a karácsonyi
könyvvásár alkalmával jelennek
meg. Az alkotók tiszteletdíjban
nem, csak tiszteletpéldányban részesülnek.
A pályázat beadásának
határideje 2005. október 15.
KANIZSAI ANTOLÓGIA
KÁRENYHÍTÉS
EGÉSZSÉGÜGY 11
Az elmúlt hétvégén Zalaegerszegen került sor arra a háromnapos
tudományos konferenciára, amelyet a Magyar Tüd
őgyógyász Társaság Epidemiológiai és Gondozási Szekciója
szervezett. Az ország minden részéből érkezett több, mint száz
egészségügyi szakember a tüdőgondozás jövőjét vette górcső
alá. Egyetértettek abban, hogy a tüdőgondozást nem szabad
megszüntetni, sőt inkább tovább fejleszteni indokolt, így például
a légzésfunkciós vizsgálatok kiterjesztésével is, hiszen ma
hazánkban a daganatos betegségek közül tüdődaganatban hal
meg a legtöbb beteg. Igazán esélye pedig csak annak a rákos
betegnek van, akinek időben felfedezik betegségét.
Nagykanizsán néhány hónapja költözött a kórház „E” épületébe a
Rozgonyi utcából a Tüdőgondozó. Akik csak tervezgetik a szűrővizsgálaton
való részételt, azoknak igyekszünk most annak fontosságára a
lap hasábjain is felhívni a figyelmet. Mindehhez pedig dr. Kovács
András tüdőgyógyász főorvost hívtuk segítségül:
– Mióta beszélhetünk Magyarországon szervezett szűrésről?
– Az 1960-as évek elején indult el a szervezett szűrés, ekkor már felismerte
az orvostudomány, hogy a gümőkór a korai stádiumban sokkal
jobban kezelhető, s nagyon hatékony gyógyszerek álltak mindehhez rendelkezésre.
Kormányrendelet mondta ki az évenkénti kötelező szűrővizsgálatot,
és büntetésre számíthatott az, aki nem tett eleget ezen kötelezettségének.
Kiépült a géppark, a betegek gyógyítására az országban hét,
300 ágyas tüdőgyógyintézetet építettek, itt történt a betegek sokszor akár
egy évig is elhúzódó kezelése. A kóros esetek korai kiszűrésének és a
szakszerű gyógyításnak köszönhetően az ezt követő évtizedekben folyamatosan
csökkent a tbc-s megbetegedések száma. Ma Nyugat-Magyarországon
15 százezrelék az évenkénti új megbetegedések száma, ami
sokkal kedvezőbb, mint az ország keleti részén, ahol egyes területeken
még ma is 40 százezrelék feletti ez az érték.
– Mi a helyzet a tüdőrákkal?
– Miközben a gümőkóros esetek száma egyre csökkent, a tüdődaganatos
megbetegedések egyre gyakoribbá váltak az elmúlt évtizedekben.
A modern szűrőberendezésekkel részben kimutathatóvá vált a rákos
megbetegedés is. Ma egy tbc-s kiszűrésre 10 rákos kiszűrés jut. A korai
felismerés életet menthet, hiszen a tüdőrák csak műtéttel gyógyítható.
– Milyen problémákkal kerülnek még Önökhöz a betegek?
– A hetvenes években azt hittük, a tbc már a múlté, így a figyelmünk
más légzőszervi betegségek – idült hörghurut, allergia, különböző légzésfunkciós
problémák, asztma – felé is kiterjedt. Egy időben vércukorproblémákkal
és mammográfiai szűréssel is foglalkoztunk, napjainkban
már ez az alapellátás feladata. Közben viszont újra kezd komolyra fordulni
a tbc-s helyzet, itt Magyarországon elsősorban a hajléktalanok
körében. Ám miközben egyre több a beteg, jóval kevesebb az ágyszámunk
– Zalaegerszegen a 300 ágy ötvenre olvadt. Nagy feladat hárul a
járóbeteg-ellátásra a tüdőgondozókban. A kötelező tüdőszűrést a mindenkori
járványtani helyzetnek megfelelően az ÁNTSZ rendeli el. A 40
év felettiek – főleg a dohányosok – számára az évenkénti szűrés mindenképpen
ajánlatos. A fiatalabbak szűrése akár 2-3 évente is elégséges.
A szűrések időpontját számítógép rögzíti, és az készíti el a szűrésre
történő behívást is. Bizony sokan nem érnek ide sem az általunk megjelölt
időpontban, sem az azt követő hetekben-hónapokban. Ha volt egy
éven belül szűrővizsgálaton valaki, ám panasza van, célszerű a háziorvost
felkeresni, aki dönt arról, újabb szűrésre küldi-e a beteget.
– Mikor lehet szűrővizsgálatra jönni?
– Beutaló nélkül, hétfőn, kedden és szerdán 8-17, csütörtökön 8-14
óra között, pénteken pedig 8-12.30 óráig várjuk mindazokat, akik egy
évnél régebben jártak nálunk. Egyébként a lehető legmodernebb digitális
technikán alapuló géppel rendelkezünk, s azt is tudni kell, hogy ez
az egyik legkevesebb sugárterheléssel járó vizsgálat.
CSAK AZ IDŐBEN KISZŰRT BETEGNEK VAN ESÉLYE
Talán nem is gondolnánk mennyi feladatuk van,
mennyi mindent tesznek meg gyermekeink egészségéért
városunk védőnői. Egészségmegőrző, egészségnevelő,
felvilágosító, anya-, gyermek-, ifjúság-,
nő-, és családvédelmi tevékenységet folytatnak.
Adorján Árpádné vezető védőnőt ezúttal az általános-
és középiskolai szűrésekről faggattuk.
Öt iskolavédőnő dolgozik az általános iskolákban,
egy védőnőnek két-három iskolája „van”.A város
középiskoláiban öt ifjúsági védőnő látja el az ifjúság-
egészségügyi feladatokat. Munkájukat egészségügyi
ellátási rendelet, valamint egyeztetett munkaterv
alapján végzik. Az iskola-egészségügyi tevékenység
keretében a védőnők által önállóan ellátandó
feladatok körébe tartozik a testi fejlődés vizsgálata,
a súly, hossz, mellkörfogat mérése, a pszichomotoros,
mentális, szociális fejlődés nyomon
követése, az érzékszervek (látásélesség, színlátás,
hallás) működésének vizsgálata, a mozgásszervek
működésének megítélése (lúdtalp, gerincelváltozások),
és a vérnyomásmérés. Ellenőrzik a gyermekek,
tanulók személyi higiénéjét, figyelemmel kísérik
és regisztrálják testi, szellemi fejlődésüket. Elsősegélyt
nyújtanak, előkészítik a különböző orvosi
vizsgálatokat, valamint a védőoltással kapcsolatos
teendőket. Segítik a krónikus betegek, magatartási
zavarokkal küzdők életvitelét.
Egészségnevelési órákat tartanak az iskolákban különböző
témákban, az egészséggel kapcsolatos alapismeretektől
a családtervezés, fogamzásgátláson át a
szenvedélybetegségek megelőzéséig. Részt vesznek a
testnevelés, gyógytestnevelés, technikai órák, iskolai
helyiségek és környezet, az étkeztetés higiénés ellenőrzésében.
Folyamatos kapcsolatot tartanak a szülőkkel,
ellátogatnak a szülői értekezletekre, a családokhoz, segítenek
a gyermekek pályaválasztásában. Valamennyi
oktatási intézményben a védőnők egyéni fogadóórát
tartanak a tanulóknak, ahol lehetőség van a személyes
problémák megbeszélésére. A védőnők munkájukat
már szakemberekkel együttműködve végzik prevenciót
szolgálja, cél az egészségkultúra fejlesztése.
Dely Mariann
VÉDŐNŐK KULCSSZEREPBEN
Az ország 500 pontján – így városunkban
is – ingyenes látásvizsgálatot
és szaktanácsadást tartanak
októberben a „Látás Hónapja” elnevezésű
program keretében, melyet
a Látásért Alapítvány, a Magyar
Optikus Ipartestület és a Magyar
Látszerész Szövetség szervezett
meg. A lakosság jelentős része
nem törődik a látásával. Sokszor a
fejfájás, a rossz közérzet hátterében
szemprobléma áll. Nyugat-Európában
az emberek évente ellenőriztetik
látásukat, a rosszul látók 88 százaléka
szemüveget, 12 százaléka
kontaktlencsét visel. Magyarországon
csak három-négy évente keresik
fel az emberek a szemészetet. A
rosszul látóknak 48 százaléka
szemüveget visel, és csak 2 százalékuk
hord kontaktlencsét.
A LÁTÁSÉRT
12 HIIRDETÉS
A közelmúltban néhány jogszabályi változás lépett hatályba a
nyelvvizsgákkal kapcsolatban. Ennek kapcsán kerestük meg városunk
vezető nyelviskoláját a DIALÓG Nyelvstúdiót, hogy pontosan
mit is jelentenek ezek a gyakorlatban? Móric József, az iskola
igazgatója ad felvilágosítást.
– Az egyik fontos változás, hogy e tanévtől kezdődően már nem lehet
kiváltani a nyelvi érettségit középfokú nyelvvizsgával sem, tehát,
mindenképp kötelező nyelvi érettségit tenni a hagyományos közép,
vagy emelt szinten. A másik változás pedig egyes nyelvvizsgák tematikájában
és szerkezetében történt, illetve folyamatosan történik.
– Mi változik a nyelvvizsgák esetében?
– Ahogy az életünk más területe is, úgy a nyelvvizsgák is alkalmazkodnak
az EU előírásaihoz. Eddig a régi EU-s tagországokban
sem volt mindenhol egységes a szintrendszer. Többségükben az idegen
nyelvtudást eddig legalább 5-6 szinten mérték, de például Magyarországon
csak 3 szinten (alap, közép, felsőfok). Az EU Oktatási
Bizottsága – ezt egységesítendő – megalkotta a nyelvtudás mérésére
az Egységes Európai Keretrendszert (CEF), melyet fokozatosan be
kell vezetnie minden vizsgarendszernek. Az említett keretrendszer 6
szintű (A-I-től a C-II-ig), mely világos és egyértelmű követelményeket
fogalmaz meg az egyes nyelvi szinteke lebontva. Ez számos előnnyel
jár mindannyiunk számára. Csak egy példát mondok: egy Magyarországon
vagy Szlovéniában tett B-II szintű nyelvvizsgát igazoló
bizonyítvány ugyanazt a tudást takarja, mint a Spanyolországban
vagy Angliában tett vizsgáé. Ezzel minden vizsga egyenlő értékű lesz,
és megszűnik az a hátrány, hogy nem ismerik el a nyelvvizsgáját külföldi
egyetemen vagy akár munkavállaláshoz. Egyszerűbben fogalmazva:
eltűnik a nálunk eddig használt alap-, közép-, és felsőfok.
– Ezek az új vizsgák könnyebbek vagy nehezebbek lesznek?
– Azt hiszem, hogy az EU által is elismert vizsgák eddig sem voltak
túlságosan nehezek, hiszen a vizsgázók 85 – 90%-a sikeres volt.
Ez a magasabb sikerességi arány abból is adódik, hogy e vizsgákon
teljesen életszerűek a feladatok, és egészen más szemléletű, mondhatnám
emberközpontú a vizsgáztatás folyamata. Nagyon lényeges
szemléletbeli különbség az, hogy vizsgáztatóink arra kíváncsiak,
hogy a vizsgázó mit tud. Lényeges és fontos tudni, hogy – a vizsgaszabályzatban
foglaltaknak megfelelően – a vizsgázóknak minden lehetséges
és szabályszerű segítséget meg kell adni a sikeres vizsga érdekében.
Ismerve az új vizsgák követelményrendszerét, állítom, hogy
még ennél is könnyebbek lesznek, hiszen az eddig meglévő nehezebb
feladatrészek be sem kerültek az új rendszerbe. Nincs stressz, izgalom,
hanem kellemes, oldott hangulat, ahol a vizsgázó biztos nyelvtudással
felvértezve kommunikál.
– Mivel kötelező a nyelvi érettségi, akkor milyen előnyt biztosít a
nyelvvizsga bizonyítvány?
– Korosztály szerint mást és mást. A középiskolás korosztálynak
például az egyetemi, főiskolai felvételinél plusz pontokat ér. Ismeretes,
hogy az idei felvételinél is csak az tudott bekerülni egy nevesebb,
patinás egyetemre, főiskolára, akinek legalább 138 pontja volt. A
kormány elé a napokban kerülő rendelet értelmében, 2006-ban és
2007-ben nyelvvizsgáért kapható többletpontok száma nem változik,
középfokú C típusú nyelvvizsgáért 7 pont, felsőfokú C típusú nyelvvizsgáért
10 pont jár a felvételi során, de maximum 2 nyelvvizsgát
vesznek figyelembe, az értük kapható pontok száma összesen 15. A
felsőoktatásban tanuló korosztály számára pedig a diploma megszerzéséhez
szükséges legalább egy, de sok helyütt már 2 nyelvvizsga.
A felnőtt korosztály számára pedig sok esetben a munkahely
megőrzéséhez, magasabb beosztás eléréséhez szükséges, de ne felejtsük
el a nem csekély összegű nyelvpótlékot sem.
– Milyen nyelvvizsgát érdemes tenni? Melyik a „jó” vizsga? Vannak
„elismertebb” vizsgák?
– Igen, vannak ismertebb és elismertebb nyelvvizsgák akár a német,
akár az angol nyelv tekintetében! Az ilyen vizsgán szerzett bizonyítványt
a világon mindenhol ismerik és elismerik, mert korszerű,
valós és versenyképes tudást igazol. Azt hiszem, német nyelvterületen
nem kell bemutatni a GOETHE Institut vizsgáit, hiszen köztudottan a
legrégibb és a legszínvonalasabb nyelvvizsga. Az angol nyelvben pedig
a City & Guilds PITMAN Qualifications nyelvvizsgáinak ismertsége
a világon az első számú, hiszen a City & Guilds PITMAN Qualifications
a világ egyik legrégibb (több mint 150 éves) és legnagyobb
angol nyelvi és szakképző intézménye. Akiknek a GOETHE Institut
vagy a PITMAN Qualifications által kiállított nyelvvizsga bizonyítványuk
van, nem lehet gondjuk munkavállaláskor, vagy egyetemre
vagy főiskolára jelentkezés esetén.
– Hol tanuljunk, és hol készülhetünk fel leggyorsabban a vizsgákra?
– Mindenképpen akkreditált nyelviskolát javaslok, hiszen a
nyelvtanulásra – meggyőződésem szerint – legjobb a kis létszámú
csoportos oktatás. Ennek a formának rengeteg előnye van. Kis
csoportban jut idő mindenkire, lehet egyénileg is foglalkozni minden
tanulóval, de a hallgatók tanulhatnak egymástól is, érdekes
párbeszédeket folytathatnak egymással és a tanárral az adott idegen
nyelven, a haladásban pedig húzóerőt jelentenek a társak, hiszen
senki sem akar lemaradni a többiektől. Lényeges a rendszeresség
is, hiszen legjobban akkor lehet elsajátítani valamit, ha
azt minél rendszeresebben gyakoroljuk, nincsenek hosszabb rövidebb
kihagyások, „majd jövök, ha tudok”. S nem utolsó sorban a
csoportos oktatás ára is kedvezőbb, mintha egyénileg tanul valaki
nyelvet.
De minden érdeklődő tájékozódjon mielőtt beiratkozik, hogy az
adott iskola rendelkezik-e állami vagy EU-s szintű elismertséggel,
minőségi garanciával. Ha ilyen iskolában tanul, biztosan magas
szintű képzést kap, illetve a képzési és vizsgadíjának 30%-át viszszakapja.
A magyar kormány ezzel is ösztönzi a tanulni vágyókat
arra, hogy olyan intézményben tanuljanak és vizsgázzanak, ahol
államilag szigorúan és rendszeresen ellenőrzött minőségű képzés
történik. A vizsgákról pedig….. Az EU-s érvényességű vizsgák tematikájukban
lényegesen eltérnek a hagyományos „Rigó utcai”
vizsgáktól, ezért a célirányos és hatékony felkészítéshez átfogóan
ismerni kell a vizsgarendszert. E speciális szakismeretekkel nem
csak iskolánk vizsgáztató tanárai, hanem minden dolgozója rendelkezik.
Már kezdő szinten is úgy foglalkoznak a hallgatókkal,
hogy a majdani vizsgán könnyen megfeleljenek a követelményeknek.
Jól mutatja e tényt az is, hogy az iskolánkban tanult és vizsgára
felkészült hallgatók lényegesen magasabb arányban tesznek
sikeres nyelvvizsgát, mint akik nem nálunk tanultak és készültek
fel. Fontos tudni azt is, hogy az iskolánk tanulói a vizsga díjából
is kedvezményt kapnak.
(x)
MMEENNNNYYIITT ÉÉRR MMAA AA NNYYEELLVVVVIIZZSSGGAA??
Október 18. kedd
KANIIZSA MÉDIIA 13
Október 15. szombat
Október 16. vasárnap
Október 17. hétfõ
Október 19. szerda
Október 14. péntek
Október 20. csütörtök
06:30 Krónika 06:53 K’arc – kulturális
magazin 07:19 Jelkép – református
07:30 Krónika 07:41 Jövő 7
08:08 Adjuk magunkat 08:19 Krónika
17:00 Oriflame „Anya és lánya
szépségverseny” 17:30 Nyugati
– Régió 18:00 Krónika 18:14
Mese 18:16 Jelkép – katolikus
19:00 Krónika 19:14 Nyugat Régió
19:40 Adjuk magunkat 19:50 Krónika
20:01 K’arc 20:30 HÍRHÁLÓ
21:00 Shackleton 2. rész - angol
tévéfilm 23:00 Maksavízió 23:30
Különjárat
06:30 Krónika 06:41 Hangos képújság
06:53 Nyugat Régió 07:19
Jelkép – katolikus 07:30 Krónika
07:41 K’arc 08:07 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 08:30 Gyermekműsor
09:00 Teleshop 09:30 Oriflame
“Anya és lánya szépségverseny”
10:00 Infómánia – multimédia magazin
10:30 Nedű 11:00 Pénzhalász
17:00 Business-Mix 18:00 Kicsi
Willie és a vombat-iskola 18:28
Adjuk magunkat 18:42 Kezed melegével
– grúz film 20:30 HÍRHÁ-
LÓ 21:00 Bencze show 21:30 Dolcsi
Vita – amerikai-kanadai vígjáték
23:30 Különjárat
06:30 Kezed melegével – grúz film
07:44 Adjuk magunkat 07:55 Storyboard
08:30 Gyermekműsor
09:30 Egészségmagazin 10:00 Kincses
Sziget 10:30 Business-Mix
11:00 Pénzhalász 17:00 Nedű-magazin
18:00 Kicsi Willie ésa vombat-
iskola 18:28 Adjuk magunkat
18:41 Ökör ikrek – amerikai film
20:17 Válogatás a hét műsoraiból
20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Maksavízió
21:30 Zsarujátszma – amerikai
akciófilm 23:30 Bencze show
06:30 Ökör ikrek – amerikai film
07:41 Adjuk magunkat 07:52 Kicsi
Willie és a vombat iskola 17:00
Kincses Sziget – az élőzene magazin
18:00 Krónika 18:09 Többet
ésszel 18:15 Jelkép – adventista
19:00 Krónika 19:07 Kanizsa –
Pécs női kosárlabda mérkőzés 1.
félidő 19:45 Adjuk magunkat 19:51
Kanizsa – Pécs női kosárlabda
mérkőzés 2. félidő 20:30 HÍRHÁ-
LÓ 21:00 Halálos felfedezés – kanadai
akciófilm 23:00 Élősködő
élőlények 1. rész 23:30 Különjárat
06:30 Krónika 06:43 Főzőcske
06:40 Dombország 07:19 Jelkép –
adventista 07:30 Krónika 07:37 Kicsi
Willie és a vombat iskola 08:05
Adjuk magunkat 08:19 Krónika
17:00 Élősködő élőlények 2. 18:00
Krónika 18:12 Repcevár 18:20 Jelkép
– katolikus 19:00 Krónika 19:12
Házban ház körül 19:39 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 Nyugati
Régió 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00
Fantasztikus utazás 2. 23:00 Egészségmagazin
23:30 Bence-show
06:30 Krónika 06:53 Házban ház
körül 07:19 Jelkép – katolikus
07:30 Krónika 07:41 Nyugati Régió
08:07 Adjuk magunkat 08:19
Krónika 17:00 Akarj élni! 18:00
Krónika 18:13 Szélvész kisasszony
18.20 Jelkép – evangélikus 19:00
Krónika 19:13 Jövő 7 19:39 Adjuk
magunkat 19:50 Krónika 20:01
Házban ház körül 20:30 HÍRHÁ-
LÓ 21:00 Végzetes látomások –
amerikai akciófilm 23:00 Kincses
Sziget 23:30 Oriflame „Anya és lánya
Szépségverseny"
06:30 Krónika 06:53 Jövő 7 07:19
Jelkép – adventista 07:30 Krónika
07:41 Házban ház körül 08:07 Adjuk
magunkat 08:19 Krónika 17:00
Tér-Erő 18:00 Krónika 18:14 Lusta
róka 18:18 Jelkép – református
19:00 Krónika 19:14 K''arc – kulturális
magazin 19:40 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 Jövő 7
20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 A szellemváros
rejtélye – amerikai akciófilm
23:00 Infómánia 23:30 Business-
Mix
MÛSORA
Október 14 – Október 20
Volán Oktatási Kft.
Nagykanizsa,
Széchenyi tér 5-9.
93/516-634
OKÉV nyt. szám: 01003202
Akkreditált Felnőttképzési
Intézmény, Akkreditált programokkal!
(Igénybe vehető a
törvényben előírt adókedvezmény)
TANFOLYAMOT
INDÍTUNK
􀂊október 14-én 16 órától
hétvégi
􀂊október 25-én 16 órától
hétköznapi előadásokkal
személyautó-, motor és segédmotor
kategóriákban.
Részletfizetés! Ingyenes
tankönyvkölcsönzés! Diák
kedvezmény!
A JAZZ HÉTVÉGÉJE
A 2004-ben alakult
Csepregi Hip-Hop
együttes fellépésével
indult, majd a Balázs
Elemér Group játékával
folytatódott az
idei Kanizsa Nemzetközi
Jazzfesztivál
pénteki nyitóestje. A
programban őket a
tagjait négy országból
felvonultató Visegrád
Blues Band
követte a HSMK színpadán, akik elsősorban a blues rajongóit – egyfajta
„kakukktojásként” – ejtették ámulatba játékukkal. Végül a napot a
Szalóky Classic Jazz Band jazz-muzsikája zárta. A jazzkedvelők kanizsai
ismerőst is üdvözölhettek
a fellépők között, mégpedig
a Kanizsai Big Band
együttest. Szombaton a Hungarian
Jazz Quartet II. együttessel
ismerkedhetett meg a
közönség, majd a kétnapos
rendezvény csúcspontjaként a
világhírű amerikai Ravi
Coltrane Quartet mutatkozott
be a műfaj kedvelőinek. S
mintegy „levezetésképpen”, a
nagyszerű koncertet követően
ezúttal nem jam session-ra,
hanem fesztiválzáró bálra invitálták
a közönséget. A hangulatról
az Old Boys Együttes
gondoskodott – az 50-es,
60-as évek slágereit idézve.
BARBI BÁLA
NAGYKANIZSÁN
MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN
EXTRA SVÁJCI BÁLABONTÁS!
A HONVÉD KASZINÓ I. EMELETÉN 7-11 ÓRÁIG
Divatos, őszi, extra minőség􀄦 felnőtt- és gyermekruhák, nadrág,
szabadidőruha, dzseki, kabátvásár
SZOLGÁLTATÁS/ÁLLÁS
BÉRLET
14 HIIRDETÉS
VEGYES
INGATLAN
Belvárosban közel 700 m2-es telek,
rajta bontható családi házzal eladó.
Társasház építésére kiválóan alkalmas!
Érd.: 30/227-3294, 30/448-
6072 (5698K)
Nk-án a belvárosban 110 m2-es lakás
jó állapotban eladó vagy kiadó.
Érd.: 30/391-5609 (5663K)
Nk-án a belvárosban háromszobás,
69 m2-es irodának is alkalmas lakás
eladó. Érd.: 93-313-626 (5676K)
Nk-án Rózsa u. 16. szám alatt III.
emeleti, kétszobás, központi fűtéses,
jó állapotú lakás eladó. Irányár: 6,8
millió Ft. Érd.: 20/936-6070 (5680K)
Nk-án a Múzeum téren I. emeleti,
egyszobás lakás eladó. Irányár: 6 millió
Ft. Érd.: 30/3651-654, hétvégén
93-320-627 (5681K)
Petriventén kb. 140 m2 lakóterületű,
két lakásos, összközműves családi
ház garázzsal, jó állagú gazdasági
épületekkel eladó. Irányár: 14 millió
Ft. Érd.: 93-310-504 (5682K)
Csengery úton 33 m2-es, egyszobás,
komfortos udvari lakás konyhakerttel
eladó! Irányár: 3,3 millió Ft.
Érd.: 30/494-7992 (5690K)
Tótszentmártonban 90 m2-es családi
ház reális állapotban eladó. Érd.:
70/381-9104 (5691K)
Keleti városrészben II. emeleti,
egyszobás + nappalis lakás eladó,
vagy kétszobásra cserélhető értékegyeztetéssel.
Érd.: 93/316-610,
20/593-2426 (5692K)
Homokkomáromi hegyen 300
négyszögöl szőlő pincével, teljes felszereléssel,
áron alul, sürgősen eladó.
Érd.: 30/289-3970 (5699K)
Nagyváthy utcai garázssoron aknás
garázs eladó. Érd.: 30/946-2013
(5700K)
Nagyváthy utcában 58 m2-es, két
szobás, jó állapotú, azonnal beköltözhető,
III. emeleti lakás eladó! Érd.:
30/946-2013 (5701K)
Eladnám Nk-i belterületi, három
szobás, gázfűtéses, teraszos öröklakásomat,
vagy elcserélném kizárólag
földszinti kisebbre, udvarira, nagykanizsaira
vagy budapestire. Az
Irányára: 10,8 millió Ft. Érd.: 30/422-
3575 (5702K)
Zalakaroson eladó 360 m2 telken,
38 m2-es nyaraló. Kis felújítás szükséges,
víz, villany, gáz van. Irányár:
6,8 millió Ft. Érd.: 30/422-3575
(5703K)
Nk-án a Kodály Zoltán utcában 57
m2-es, két erkélyes, kétszobás, gázfűtéses
lakás a III. emeleten eladó.
Irányár: 5,5 millió Ft. Érd.: 30/422-
3575 (5704K)
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháti
kétszintes hétvégi házamat, parkosított
zöldövezettel, vízzel, villanynyal
elcserélném nagykanizsai, kétszobás
lakásra értékegyeztetéssel.
Érd.: 30/9932-534 (5708K)
Nk-án a keleti városrészben, Tescohoz
közel, II. emeleti, kétszobás, központi
fűtéses lakás bútorozottan vagy
anélkül, hosszú távra kiadó. Irányár:
30.000 Ft+rezsi/hó. Egy havi kaució
szükséges! Érd.: 20/4360-195 (5693K)
Nk-án Bajza utca 17. szám alatt
üzlethelyiség kiadó. Érd.: 93/320-945
(5633K)
F􀄦tött ikergarázs fele kiadó a Városkapu
9-ben. Érd.: 30-365-8232,
30-543-3657 (5684K)
Másfélszobás lakás bútorozottan
kiadó. Érd.: 30-272-1715, 30-520-
0512 (5694K)
Belvárosi családi házban utcafronti,
kétszobás, összkomfortos lakás külön
bejárattal irodának, lakásnak kiadó.
Érd.: 30/635-1230 (5695K)
Nk-án a Király út elején három helyiségből
álló üzlet-iroda parkolóval
kiadó. Érd.: 30-204-4556, 93/313-271
(5696K)
Nk-án a belvárosban kétszobás,
bútorozott lakás kiadó. Kaució szükséges!
Érd.: 20/313-4565 (5705K)
Babakocsi: szinte új, Peg-Pérego
téli mélybabakocsi extrákkal, nagykerekű,
színes mintás, 15.000 Ft-ért
eladó. Tel.: 30/948-4276 (5687K)
Babaholmik, divatos overállok,
pamut, plüss rugdalózók, bodyk, rendkívül
olcsón eladók. Nagykanizsa,
Olaj út 8. Tel.: 30/948-4276 (5688K)
Eladó: leander, angyaltrombita
többféle színben, agávé, szerelemvirág,
nyári floksz, magnólia, tulipánfa,
hortenzia, rózsalonc. Érd.:
93/322-330 (5668K)
Konyhaszekrényt és konyhai eszközöket
elfogadna vagy jelképes
összegért megvásárolna egy beteg,
rászoruló család. Tel.: 30/652-4560
(5706K)
M􀄦anyag zsákot (műtrágyás, granulátumos)
végén kivágottat vásárolok
10-15 Ft/db áron. Tel.: 30/907-
9588 (5707K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont gépjárművét
készpénzért átveszem! Forgalomból
kivont, vagy rendszám nélküli
lakókocsik is érdekelnek.
Ugyanitt használt autóalkatrészek eladók.
Tel.: 30/641-7375, 30/592-
8463 (5485K)
Építési vállalkozó új lakások építését,
régi házak felújítását, tetőszigetelést,
ácsmunkákat, tetőfedést
vállal alvállalkozóként is! Érd.:
70/503-9407, 93-322-109, 30/6398-
825 (5604K)
Vállalunk! Fűnyírást (gépekkel),
tereprendezést helyben és vidéken,
nyaralók, hétvégi házak, nagy terek,
parkok körül számlára is! Érd.: Horváth
Zoltán, vállalkozó. Nagykanizsa,
Ady Endre u. 65. Tel.: 06-93-
333-449, 06-70-511-7863 (5619K)
Vállaljuk: sírok tisztítását, felújítását,
helyrehozatalát, készítését
számlára is. Érd.: Horváth Zoltán,
vállalkozó. Nagykanizsa, Ady Endre
u. 65. Tel.: 06-93-333-449, 06-70-
511-7863 (5641K)
Betegápolást vállalok hétköznap,
hétvégén és ünnepnapokon is. Érd.:
30/413-4453 (5697K)
Bármilyen írott anyag (szakdolgozatok,
dolgozatok, jelentések, stb.)
gépelését, számítógépre vitelét vállalom
rövid határidővel. 30/9932-534
APRÓHIRDETÉS
Csengery úton kétszobás,
komfortos bútorozott albérlet
hosszú távra kiadó! Kaució
szükséges! Érd.: 30-227-3294
KÉSZPÉNZHITEL
AZONNAL:
ÉKSZERBANK
ZÁLOGHÁZ
A MEGSZOKOTT
HELYEN, AZ ISMERŐS
KOLLÉGÁK SEGÍTIK;
EGYRE KEDVEZŐBB
FELTÉTELEKET
KÍNÁLVA.
NAGYKANIZSA
VASEMBERHÁZ
ÁRKÁDOK
TEL.: 93/313-332
TECHNIIKA
AUTÓSIISKOLA
Nagykanizsa, Király u. 47.,
Tel.: 93/312-394
OKÉV szám: 20-088-05
FIGYELEM!
25 000 FT HELYETT 10 000 FT ELMÉLET
Motorkerékpár és személygépkocsi vezető tanfolyam indul:
Ideje: 2005. október 20-án (csütörtökön) 17 óra
Helye: Nagykanizsa, Király u. 47.
Részletfizetési lehetőség, tandíj 30 %-a visszaigényelhető!
Tel.: 93/312-394, 20/4444-215
Kõnig menü 􀂊400 Ft / menü kiszállítva
􀀹Vállalati étkeztetést vállalunk
􀀹Étkezési jegyet elfogadunk
Havi étlap: www.konigmenu.hu
Érd.: 93/700-137
A XII. században járunk, a
keresztes hadjáratok korában.
Balian (Orlando Bloom), a fiatal kovács tisztességesen
húzza az igát a lángok mellett, mígnem
megunja a keresztesek önkényuralmát. Élére áll
a felkelésnek, hogy kiűzzék az idegen betolakodókat
a szent városból. A fiú hódítani is készül,
a város gyönyörű hercegnőjének szívét.
(Rendõrség utcája)
Tel.: 30/653-7964
Nyitva:
minden nap 9-21-ig
AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK!
DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
MENNYEI KIRÁLYSÁG
HIIRDETÉS 15
Az 1920-as évek elejétől magán tevékenységben
és a II. világháború után a rendszerváltásig
szervezett keretekben is jelen volt a
modellezés a város sportéletében. A „szakmát”
rendszerint kiemelkedő tanár egyéniségek
(Baj István, Kúti László, idősb és ifjabb
Popellár Jenő) és az iskoláik köré szerveződő
csoportok képviselték. A nyolcvanas évek
elején a Csónakázó-tó kialakulásával, az
MHSZ égisze alatt komoly szervezőmunka
indult meg a vízi modellező élet fellendítésére.
Állami segítséggel létre hozták a modellező
pályákat, maradványai ma is láthatók a tónál.
Az első nemzetközi versenyt az FSR, a
túrahajók világbajnoksága, illetve több hazai
és nemzetközi verseny követte. A rendszerváltás
azonban megtorpanást hozott. A fejlesztések
helyett a leépülés vált jellemzővé.
Ma már a központi stég sincs meg. Amíg a
pályák alkalmasak voltak, a rendszerváltás
után is tartottak a megmaradt zalaegerszegi
klub szervezésében versenyeket. Amikor a saját
anyagi erő már nem volt elegendő és a tulajdonosi
„szponzoráció” rendre elmaradt
minden tönkrement, az enyészeté lett. Az
utóbbi időben egyre több szó esik a Csónakázó-
tó hasznosítási lehetőségéről.
– Amikor meghallottuk, hogy az önkormányzat
bizottságai a Csónakázó-tó hasznosításáról tárgyalnak,
mi is megkerestük az OKISB elnökét. Megírtuk
elképzeléseinket, ebben azt kértük, engedjenek egy
kisebb méretű pályát kijelölni, ahol modellversenyekhez
gyakorolhatunk – mondja Lekszikov Zsolt.
– Hogyan működött ez a sport?
– A klub túlnyomórészt saját pénzéből működött.
A hivatalos MHSZ támogatás elsősorban a
„honvédelmi nevelést” szolgálta. Az MHSZ megszűnésével
átalakultak a klubok. Volt, amelyik civil
szervezetté vagy gazdasági társasággá alakult,
a Kincstári Vagyonkezelőtől megörökölvén
az addig használt eszközöket esetleg infrastruktúrát.
Nagykanizsán is létrejött a civil szervezet, de
nem örökölt az MHSZ időkből semmit. Ifj.
Popellár Jenő klubtitkár barátom halála után
lassacskán elkopott a városban a szervezett modellezés.
Nagykanizsán már csak páran maradtunk
meg a régiek közül. Helyi szervezet, amely
tömörítené az érdeklődőket, már rég nincs.
– Mi az oka, hogy ismét reneszánszát kezdi
élni ez a technikai sport?
– Ismét növekszik, ha lassan is, az emberek
szabadideje, amit szeretnének aktív kikapcsolódással
tölteni. Ismét vannak mozgósítható
anyagi erőforrások, amelyet erre az erősen
költséges sportágra áldozhatnak. A másik,
hogy kinyílt a világ. Külföldön régóta nagy
kultúrája van a technikai sportoknak, akár
közös érdeklődési pontként az üzletfelek
között – mondja Kosztelnik László.
– Mekkora technikai felkészültséget kíván
ez a sport?
– Ezt ugyanúgy tanulni kell. Ezek a szerkezetek
veszélyes üzemet jelentenek, ami azt jelenti,
hogy van egy rádióadó a kezemben, és
egy többkilós, többtíz kilométeres sebességgel
száguldó tárgy, amelynek az irányítása a modellezőre
van bízva. Ma a termékek többsége
a piacon hozzáférhető. Az engedélyeztetési eljárások,
a szabályozások betartása, a biztosítások
megkötése, a rádióadók működtetésének
összehangolása nagyon fontos. Szükséges lenne,
hogy ennek a szép játéknak a kultúrája is
meghonosodjon újra. Ehhez megfelelő oktatás,
szervezési munka és alkalmas infrastruktúra
elengedhetetlen. A feltételek megteremtése
szervezet nélkül nem megy. Ezért most
megpróbálunk létrehozni egy egyesületet. Egy
civil szervezet létrehozásának azon túl, hogy
együtt, egymás és a magunk örömére „játszhatunk”,
megvan az, az előnye, hogy szponzorok
bevonásával újra létrehozható lenne a
szükséges infrastruktúra mindenki hasznára
és örömére és a régi nagy versenyekhez hasonló
erőpróbák szervezésével újra élet kerülne
a Csó-tó-hoz. Akit érdekel a modellezés,
jelentkezhet a kanizsamodell@freemail.hu címen
– mondja Kosztelnik László.
MODELLEZŐ MÚLT – LESZ-E JÖVŐ?
10. 15. 18 óra MÁV NTE – Kodolányi Cornexi Alcoa NB
I/B-s női kézilabda, MÁV csarnok.
10. 16. 17 óra Kanizsa DKK – Mizó Pécs NB I/B női kosárlabda,
MÁV csarnok.
10. 20. 18 óra Kanizsa DKK – Sopron NB I/A női kosárlabda,
MÁV csarnok
ELŐZETES
Sajnos nem történt csoda 9-én a
Mindenki Sportpályáján a hazai
amerikai futball bajnokság első fordulójában.
A Budapest Wolves 79-
0-ra nyert a Nagykanizsa Demons
ellen. A találkozóra meglehetősen
sokan, 1300-an látogattak ki és remek
mérkőzést láthatott a közönség.
A Wolves kétség kívül Magyarország
legerősebb, legrutinosabb
csapata, a jelenlegi mezőnyből
ők alakultak meg elsőként és ők
rendelkeznek a legnagyobb játékosállománnyal
is, valamint tavasszal
elindultak az Osztrák Liga másodosztályában,
ahol ezüstérmet nyertek.
Ennek megfelelően már a mérkőzés
kezdetén átvették az irányítást,
hibátlanul védekeztek és hamar
megszerezték az első touchdown-
t. Remekül kihasználták a fizikális
fölényüket, jobban helyezkedtek,
nem engedték a hazai támadásokat
kibontakozni, az ő akcióik
hatékonyak voltak. Az első két negyedben
már 44-0-ra vezettek. A
hazai csapat támadó sorából Cseh
Németh István (13) a védelemből
pedig Kiss Rudolf (54), Dezső Tamás
(55), valamint Varga Norbert
(29) játékát lehet kiemelni. Kiss
Rudolf csapatkapitány kijelentette,
hogy ebből a vereségből többet tanultak,
mint tíz győzelemből.
NEM TÖRTÉNT CSODA
A szeptember végi hagyományos duatlonversenyre mintegy 100 nevező
jelent meg a Sétakertben. A Tri-Co Triatlon Klub által rendezett
versenyen a helyezettek oklevelet, s ajándékokat kaptak miután teljesítették
a futás-kerékpározás-futás próbát ovis és iskolás korcsoportban. A
legtöbb diákot felvonultató iskolának járó 10 ezer Ft értékű uszodabérletet
a Templomtéri Iskola kapta, tőlük 21 diák vett részt a versenyen.
ŐSZI DUATLON VERSENY
Szeptember 17-18-án 8 egyesület 103 versenyzője indult el a lábtolllabda
ranglista versenyen, hogy megszerezze magának az Újszász Kupát.
A torna legeredményesebb női és férfi játékosának jár a trófea, akik
idén a nagykanizsai Budavölgyi Veronika (64) és Hartai Attila (60)
voltak. A ZDSE megismételte tavalyi sikerét, és a 6 arany, 5 ezüst és 3
bronzérmével a legeredményesebb résztvevője lett az Újszász Kupának.
A serdülők versenyében Arany Bálint, Huszár Emil és Lukács Benedek
csapatban bronzérmet, az Arany-Huszár páros ezüstérmet, Arany
Bálint egyéniben ezüstöt, míg Huszár Emil bronzérmet szerzett.
A ZDSE leányai Budavölgyi Veronika, Dominkó Dóra, Gozdán
Ágota, és Végh Dóra sorra nyerte a csapat, páros és egyéni versenyszámokat.
A férfiaknál a ZDSE legénysége Barócsi Andor, Balikó Attila,
Hartai Attila, Takács Endre szintén remekül szerepelt. Párosban a
Barócsi-Hartai duó, míg egyéniben Hartai Attila mutatta meg erejét a
trónkövetelőknek. Kiváló teljesítmény az erős mezőnyben a Balikó
–Takács kettős harmadik helye. Csapatban az ötödik helyen végeztek.
Vegyes párosban ugyancsak kanizsai házi döntőt vívott a Budavölgyi -
Hartai, Gozdán - Balikó kettős.
MIÉNK AZ ÚJSZÁSZ KUPA
OM reg. szám: 20–0129–04
Akkredit: 0584
8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93/326–413, Mobil: 30/400–5253
E–mail: info@dialognk.hu, Honlap: www.dialognk.hu
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
a decemberi
ANGOL és NÉMET
NYELVVIZSGÁRAFELKÉSZÍTŐ,
40 órás, speciális
tanfolyamot szervez
vizsgáztató tanárok vezetésével,
INGYENES PRÓBAVIZSGÁVAL
30% TANDÍJ- ÉS VIZSGADÍJ
VISSZATÉRÍTÉS CSAK NÁLUNK!
Beiratkozás: november 2-ig
HEVESI SÁNDOR
MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5 – 9. Tel.: 311– 468, e-mail: nk.hsmk@chello.hu
Jegyárusítás: 14 – 18 óráig
OKTÓBER 14. 19 ÓRA
VIZEK ZENÉJE ~ KOLLONAY ZOLTÁN
ZONGORAMŰVÉSZ KONCERTJE
Helyszín: Képzőművészetek Háza, Belépődíj: nincs
OKTÓBER 15. 15 ÓRA
TARKA – BARKA MŰHELY - ŐSZI KÉPEK
OKTÓBER 17. 18 ÓRA
„A SZÓ IS MEGMARAD…” – HANGRÖGZÍTÉSTÖRTÉNETI
KIÁLLÍTÁS
DR. SZIGETHY ISTVÁN HANGLEMEZGY􀄥JTEMÉNYÉNEK
BEMUTATÁSA. Megtekinthető: október 21-éig
OKTÓBER 17. 19 ÓRA
JÁNOS VITÉZ – ZENÉS JÁTÉK (HEVESI – BÉRLET)
A Sziget Színház előadása. Belépődíj: 1000 Ft
OKTÓBER 18 ÉS 19. 19 ÓRA
LILI BÁRÓNŐ - OPERETT
A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása. Rendező Babarczy
László Kossuth-díjas. 18-án: BRÓDY–BÉRLET, 19-én:
RÁTKAI-BÉRLET. Belépődíj: 1500 Ft
OKTÓBER 25. 18. ÓRA
2005. A FÉRFIAK ÉVE
Az 50 év fölötti férfiak vizelési gondjai és prosztata bántalmai.
Előadó: dr. Lipták József osztályvezető főorvos.
Belépődíj: nincs
XVII. évfolyam 34. szám 􀁺2005. október 20. 􀁺Megjelenik 21.000 példányban
http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
A leköszönt és a most zajló héten az időseket ünnepeljük városunkban is. Összefog ilyenkor számos
szervezet, intézmény, a közösség érdekében lámpásként tevékenykedő népm􀄦velő, magánszemély
annak érdekében, hogy e napok igazán emlékezetesek maradjanak az idős emberek számára.
De mit is értünk idős alatt? Hiszen sokszor egy nyugdíjas lelkében fiatalabb, mint egy évei számában
nála fiatalabb. Az idős kor hihetetlen szépségeket, örömet rejt magában. Van lehetőség munkára,
nem feledve a hivatást. Van lehetőség a kert gondozására, amelynek dús szirmú virágok, zamatos
szőlő, ízes gyümölcs az eredménye. Szívet melengető a gyerekekkel, unokákkal való találkozás.
Igen, van sok bánata is az idős embernek. De ez a hét most nem betegségről, egyedüllétről, szegénységr
ől szól. Hanem arról, hogy a közösség a legrosszabb napokat is megaranyozhatja.
Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Önkormányzata
nevében tisztelettel meghívom
Önöket az 1956-os forradalom
és szabadságharc
49. és a Magyar Köztársaság
kikiáltásának 16. évfordulója
tiszteletére szervezett
ünnepi rendezvényekre.
Litter Nándor
polgármester
ÜNNEPI PROGRAM
DEÁK TÉR
9.00 Térzene. Közreműködik
az Olajbányász Fúvószenekar
9.15 Ünnepélyes zászlófelvonás
KÁROLYI-KERT
9.20 Koszorúzás a Kopjafánál
és Orbán Nándor emléktáblájánál
HSMK
16.30 Az 1956-os forradalom
és szabadságharc hőseire
emlékezünk. Köszöntőt
mond: Göndör István, országgyűlési
képviselő. Szerepelnek:
a dr. Mező Ferenc
Gimnázium és Közgazdasági
SZKI diákjai. A műsor
rendezői: Deiszinger Yvette
és Dónay Beatrix
KOSSUTH TÉR
18.00 Ünnepi emlékező
séta: Kossuth tér (Kórházkápolna),
Károlyi-kert (Kopjafa),
Erzsébet tér (Városháza),
Deák tér
HSMK
19.00 Bródy János önálló
műsora (a belépés díjtalan)
MÁRIA ÉS MARTIN DÍJA
Az önkormányzatiság fennállásának 15. évfordulója
alkalmából a Belügyminisztérium országos
rajzpályázatot írt ki ezzel a címmel,
melyre 268 településről 3289 pályamű érkezett.
A harmadik osztályosok kategóriájában két
nagykanizsai diák Tóth Mária az első, míg
Hegedüs Martin a harmadik helyet szerezte
meg. Mindkét diák a Hevesi Sándor Általános
Iskola tanulója, akiket Nagyné Nagy Henriette
készített fel. A pályázók könyvjutalomban részesültek,
melyet Lampert Mónika adott át a Művészetek
Palotájában.
SZÉCSÉNYI-TÁRLAT A MEZŐBEN
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium iskola-galériájában
Szécsényi László festőművész munkáit
csodálhatják meg az érdeklődők. A tárlatot
Homonnay Szabolcs ajánlotta a diákok figyelmébe.
Szécsényi László nagyon nehéz technikát
választott, hiszen az akvarell talán a legnehezebb
technika: az eszköztelenség, a „csak a
szín” és a mögötte lévő anyagtalanság nagyon
komoly ismereteket, tudást kíván annál inkább
is, hiszen az ezzel a technikával készített képek
nem javíthatók, nem változtathatók. Szécsényi
László hihetetlen biztonsággal kezeli e
technikát. Bár a kiállítás az Évszakok címet
viseli, a képek többségén a tél uralkodik, a tél
sajátos színeivel, formáival szembesülhetünk.
Egy fa bár mindig szép, egészen más lényegével
szembesülünk télen és nyáron. Télen a
fénytelenség, a színtelenség következtében a
formák, a tárgyak, a természeti képződmények
formái kerülnek előtérbe, s ezt megfesteni
minden körülmények között nehezebb, mint
egy színgazdag, mozgalmas tájképet. A művész
témái visszatérnek az évszakok változásában,
megcsodálhatjuk ugyanazokat a fákat,
és az ábrázolás minden formája egyaránt csodálattal
tölti el a szemlélődőt, ám ehhez kell a
művész, aki sajátos látásmódján keresztül festménnyé
álmodja a körülöttünk lévő világot.
PANNON TUDOMÁNYOS NAPOK
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi
Bizottsága és Veszprémi Területi Bizottsága
szervezésében a Veszprémi Egyetem
nagykanizsai kampuszán rendezték meg a Pannon
Tudományos Napokat abból a célból,
hogy a dunántúli régióban elért legújabb tudományos
eredményeket bemutassák közérthetően,
nemcsak szakmai közönségnek. Birkner
Zoltán az egyetem igazgatója elmondta, ekkora
súlyú, ekkora volumenű konferencia még nem
volt az egyetemen, ezért ez nagy pillanat. A
nagy érdeklődésre tekintettel évente szeretnék
megrendezni a Pannon Tudományos Napokat.
A közel húsz előadás közül szavazni lehetett a
legjobbakra, a díjakat délután adták át.
ARANY, EZÜST, KÜLÖNDÍJ
Sinkovics Tamásné, a családi vállalkozásban
működő kiskanizsai Marlin cukrászda
cukrásza egy arany, egy ezüst és egy különdíjban
részesült a Magyar Nemzeti Gasztronómiai
Szövetség védnökségével október 12-
én, Budapesten megrendezett Taverna Kupa
Országos Egyéni Szakmai Versenyen, melyet
szakács, cukrász és pincér szakmákban hirdettek
meg. A cukrászati artisztika kategóriában
indult versenyző, tragant elnevezésű porcukros
anyagból készített három tányért és
egy vázát, melyekre ételfestékkel festett különböző
állatokat. A váza ezüst, a három tányér
aranyérmet és egy különdíjat kapott a
zsűritől, akik nem akartak hinni a szemüknek,
a versenyzőt behívták egy különterembe, ahol
egy kacsát kellett neki festeni, hogy meggyőződjenek
róla, valóban ő készítette a díszítést
is. A verseny a Bázelben, novemberben megrendezésre
kerülő EB főpróbájának is tekinthető,
hiszen az EB-re kijutók is részt vettek a
megmérettetésen.
KANIZSARU
15.30 órakor egy bevásárlóközpontba kértek
rendőri intézkedést. A járőrök az áruházból három
fiatalkorú középiskolás lányt állítottak elő
a kapitányságra, mivel összesen 38.540 Ft. értékben
kíséreltek meg ellopni különböző árucikkeket.
Kettőjükkel szemben lopás vétség
megalapozott gyanúja miatt büntető, míg harmadik
társukkal szemben lopással elkövetett tulajdon
elleni szabálysértés miatt indult eljárás.
KANIZSARU
16.20 órakor balesetről érkezett bejelentés a
kapitányság ügyeletére. A 7-es főúton Sormás
külterületén az István fogadó előtt egy horvát
felségjelű kamionnal ütközött egy motorkerékpáros,
aki jobb oldalról akarta megelőzni a
vele azonos irányba haladó és jobbra kisívben
a befordulást már megkezdő kamiont. A baleset
során elszenvedett sérüléseibe a motorkerékpárt
vezető 22 éves szegedi fiatalember a
kórházba szállítást követően belehalt.
SZOCIÁLIS TANÁCS
Az országban negyedikként a nyugat-dunántúli
régióban is megalakult a Regionális
Szociálpolitikai Tanács. Nevéből adódóan a
tanács arra hivatott, hogy a szociális és gyer-
2 KRÓNIIKA
OKTÓBER 8.
OKTÓBER 12.
OKTÓBER 14.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth
Tihamérné. Gyakornok: Dely Marianna. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király
u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154.
Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
OKTÓBER 13.
mekvédelmi területen szakmai koncepciókat,
fejlesztési terveket, jogszabálytervezeteket,
intézkedési programokat véleményezzen,
hogy megvizsgálja a régiók szociális és gyermekvédelmi
ellátórendszerének működését,
illetve tegyen javaslatot például kutatási és
fejlesztési programokra, valamint kísérje figyelemmel
ennek megvalósítását. A civil
szervezetekből, gyermekjóléti és szociális
szolgáltatók delegáltjaiból álló régiós tanács
egyik alelnöke a Vöröskereszt Zala Megyei
titkára, Baracskay Józsefné lett, a Vöröskereszt
nagykanizsai titkára Antal Istvánné pedig
tagja a 15 tagú regionális szervezetnek.
AZ SZDSZ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Halász Gyula önkormányzati képviselő és
Deiszinger József ügyvivő arról tartott sajtótájékoztatót,
miért lenne hátrányos, ha a parlament jelenlegi
formájában fogadná el az Országos Területfejlesztési
Koncepciót. A Kormány ugyanis úgy
döntött, Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs és Győr
lenne regionális fejlesztési pólus, mint önálló település.
Halász Gyula frakcióvezető elmondta:
– A Nyugat-Dunántúli Régiónak sem földrajzi,
sem közlekedési szempontból nem központja Győr.
Az amúgy is fejlett város ezáltal pályázat nélkül
juthatna több száz milliárdos fejlesztéshez. A kijelölt
régióközpont még inkább szétszakítaná a három
megyeszékhely mellett lévő két megyejogú város
szövetségét. Zala megye és Nagykanizsa számára
hátrányos ennek a központnak a kijelölése.
Az SZDSZ nagykanizsai szervezete arra kéri a
Kormányt, a Nyugat-Dunántúli Regionális Tanács
tagjait, a megyei közgyűlések elnökeit és az
országgyűlési képviselőket, tegyenek meg mindent
annak érdekében, hogy ne Győr legyen a
nyugat-dunántúli regionális fejlesztési központ.
ISMÉT A KÓRHÁZRÓL
– A szocialisták és a szabaddemokraták információink
szerint tovább keresik a megoldásokat
ahhoz, hogy az általuk kiszemelt befektetői
körrel nyélbe üthessék a kórház privatizációt.
A kanizsai emberek akarata egyértelmű:
el a kezekkel a kórháztól! – mondta
Cseresnyés Péter pénteki sajtótájékoztatóján.
Kijelentette, hogy megalapozatlanok a privatizáció
mellett szóló érvek, a későbbiekben
felmerülő kockázatokra pedig nem látnak garanciát.
A kiskunhalasi kórházban is a fejlesztésekre
szükséges pénz hiányával indokolták
a privatizáció szükségességét. A befektető
mégis a kórházzal vetetett fel 630 millió forint
hitelt, a hitelek fedezetéül pedig a kórház
betegellátási bevételét engedményezték. A
felvett hitelből a kórház 230 millió forintot
kölcsönadott a magánbefektetőnek. Dolgozókat
bocsátottak el a kórházból a takarékosság
jegyében és további leépítéseket terveznek.
Kiskunhalason az ügyészség több százmilliós
hűtlen kezelés gyanújával nyomozást
rendelt el – tette hozzá Cseresnyés Péter.
MEGNYÍLT A KEDVENC KISÁRUHÁZ
Az Ady út 12 szám alatt ünnepélyesen megnyílt
a Kedvenc Kisáruház. Szklenkáné Horváth
Mária, a Gábor Áron Rt. vezérigazgatója elmondta,
hálával tartozik a két nagy cégnek, a GE
és a DKG-East Rt-nek, akiknek évek óta beszállítója,
Bicsák Miklós önkormányzati képviselőnek
és Pénzváltó Imre munkatársának, akik rábeszélték
az üzlet megnyitására. A tatabányai központú
cég fő profilja a munka- és formaruházat. Minden
hónapban egy-egy ország termékeit is szeretnék
bemutatni, így október a szlovák delikatesz termékek
és ruházati cikkek hónapja. Havonta egyegy
művész, festő, szobrász, divattervező munkái
is láthatók lesznek. A vásárlóközönség divatbemutatókon
is részt vehet, Amerikából is hoznak
divatos holmikat. Az üzlet Ady út felőli oldala
hamarosan galériaként működik. Litter Nándor
polgármester a nagykanizsaiak nevében örömét
fejezte ki, hogy egy újabb vállalkozása van a városnak,
ezáltal újabb lehetőség jött létre a nagykanizsai
munkavállalók foglalkoztatására, 12
munkahelyet teremtve. Ez is bizonyítja azt a politikát,
amit a belvárosban lévő üzletek bérleti díjainál
két évvel ezelőtt alakítottak ki.
VIZEK ZENÉJE
A Vizek zenéje koncert szívügye Kollonay
Zoltán zongoraművész, zeneszerzőnek. A kimeríthetetlen
téma, kezdve az egy csepp víztől
az óceánon át, a boldogság tengeréig vezette
váltakozó hangulati fények áradatában a
Kiskastély közönségét. A zenei részletek
alatt CD lemezről elhangzott Fa Ede Víz
eposza című műve, Horváth István Radnótidíjas
versmondó tolmácsolásában. Meglepetésként,
a koncert végén négy új számát mutatta
be zenekari feldolgozással együtt Kollonay
Zoltán.
A koncerten a közönség nyereményjátékon
vehetett részt. A sorsolás az Anima Egyesület
Vezetőségi tagjainak jelenlétében történt. A szerencsés
nyertesek: Mátyás-Kovács Szilvia, Balázs
Anna, Tóth Ferencné. Nyereményük Kollonay
Zoltán Vizek zenéje című CD-je. .
PÉNTEKI JAZZ KLUB A MÓRICZBAN
A péntek esti a Jazz klub keretében a Gadó
Gábor, Winand Gábor duó volt a vendége a
kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Háznak.
A jazz-rajongók körében ismert muzsikusok
hozták a tőlük elvárható formát, s egy héttel
a nagy fesztivál után is igazi élményben részesítették
a műfaj rajongóit. Winand Gábor zenei
tanulmányait klarinéton kezdte, 19 éves korában
felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti
Szakiskola dzsesszének szakára, ahol tanára
Garai Attila lett. Az iskola elvégzését követően
rögtön bekerült a magyar dzsesszélet egyik
nagy egyénisége, a gitáros Babos Gyula zenekarába.
1990-ben ismerkedett meg Gadó Gáborral,
akinek Joy nevű zenekarával kezdett
dolgozni és számos fesztiválon mutatkoztak be
sikerrel. Megtanult szaxofonon, majd fuvolán is
játszani. 2001. óta tagja a Balázs Elemér
Groupnak, amellyel két lemezt rögzített. Saját
zenekara a Winand Quartet, Rozsnyói Péter
(zongora), Barcza Horváth József (nagybőgő)
és Dés András (ütőhangszerek) közreműködésével.
Az utóbbi években ismét együtt játszik
Gadó Gáborral, akivel saját neve alatt megjelenő
lemezeit készítette. Az egyik legnívósabb
dzsesszmagazin, a francia Jazzman „Choc de
l''année” díját nyerte el, melyet az év legkiemelkedőbb
lemezeinek ítélnek oda. Gadó Gábor a
Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium
Jazz Tanszakán Babos Gyula növendékeként
végzett 1983-ban. Nemzetközi formációkban is
egyre gyakrabban tűnt fel, például Gerald
Veasley, Randy Roos és George Jinda oldalán.
Első zenekarát Joy névvel szervezte meg, és
Cross Cultures címmel készített lemezt. Saját
nevén 1991-ben jelent meg első albuma, a Special
Time 1995-ben Franciaországba költözött,
majd átmenetileg Londonban is élt. Párizsban
alakult meg a Gadó Gábor Quartet: Matthieu
Donarier (tenorszaxofon), Sébastien Boisseau
(nagybőgő), Joe Quitzke (dob). 2003-ban elnyerte
a francia L''Académie du Jazz által az év
európai jazzművészének évente odaítélt Bobby
Jaspar életműdíjat, mely munkásságának eddigi
legrangosabb elismerése.
KANIZSARU
13.10 órakor tett feljelentést egy nagykanizsai
férfi a kapitányságon, mivel előző napon
az esti órákban ismeretlen tettes az uszoda elöl
eltulajdonította egy 180.000 Ft. értékű lezárt
állapotú kerékpárját.
RENDKÍVÜLI FIZIKAÓRA
A Fizika Évére nem mindennapi módon
emlékeztek hétfőn délelőtt a Batthyány Lajos
Gimnáziumban: Zemplén Győző születésnapján
Prof. Dr. Kovács László, a Berzsenyi Dániel
Főiskola Természettudományi Kara Fizika
Tanszékének vezetője tartott előadást Kézfogás
Einsteinnel, avagy tanári családfám cím-
KRÓNIIKA 3
OKTÓBER 15.
OKTÓBER 17.
4 KRÓNIIKA
mel. A „tanóra” Einstein egyik kedvenc darabjával,
Bach: Air című szvitjével indult, a művet
előadó vonósnégyes tagjai az intézmény
diákjai voltak. Aztán diák, könyvek, levelek,
szemléltetőeszközök segítségével a fizika történetének
legnevesebb alakjairól hallhattak a
résztvevők. S hogy senki ne feledje, egy tanóra
zajlik, ezért időnként érdekes, gondolkodtató
kérdések is elhangzottak a hallgatóság felé.
A gimnázium valamikori tanárát az előadás
végén az iskola vezetői köszöntötték negyven
éves pedagógus pályafutása alkalmából.
„ A SZÓ IS MEGMARAD”
Az Én hobbim sorozatában dr. Szigethy
István hanglemezgyűjteményéből nyílt
hangrögzítés-történeti kiállítás a hét elején a
HSMK-ban. A régi latin közmondás azt
mondja, a „szó elszáll, az írás megmarad”,
ez igaz volt 1877-ig, míg a sok mindent feltaláló
Edison egy viaszhengerre rá nem énekelt
egy gyermekdalt, s nemcsak ráénekelte,
hanem vissza is tudta játszani – mondta a
kiállítás megnyitón dr. Szigethy István. Ekkor
kezdődött a hangrögzítés máig le nem
zárult története, hiszen míg a kiállított darabokat
szemléljük, addig is születik valami új
technikai vívmány az emberi hang, a zene
mind tökéletesebb rögzítési módjára. Közel
százharminc éve, hogy a latin közmondás
hatályát vesztette, azóta a szó, a hang is
megmarad. S erről a gyűjtő többezer felvétele
is tanúskodik, hiszen a kiállításon látható
anyagok között éppúgy megtalálható
Kossuth Lajos hangja, mint a Kékszakállú
herceg várának számos felvétele, és egyéb
operatörténeti ritkaságok. Kiállításra került
Monica Vitti egy lemeze, a Beatles első albuma,
vannak felvételek a népdalgyűjtés
hőskorából, filmslágerek, jazz-felvételek,
régi slágerek, operettek, és olasz slágerek is.
Külön tárolót és paravánt szenteltek a megyei
és helyi vonatkozású anyagoknak, és a
kiállítás emléket állít az itthon méltatlanul
elfeledett Romberg Zsigmondnak, akiről itt,
szülővárosában alig tudja valaki, ki is volt
valójában, ugyanakkor az USA-ban a nyolc
legnagyobb zeneszerző között tartják számon.
Vannak régi bakelitkorongok és modern
CD-k, DVD-ék, egyszerű nejlonborítók,
és elegáns papír- és műanyagburkolatok,
vannak dedikált anyagok, egyedülálló
hanganyagok, és csak a gyűjtői szubjektum
számára fontos felvételek, olyanok, amelyek
senki másnak nem jelentenének különlegességet,
csak annak az embernek, aki életének
jelentős részét a világban rögzített hanganyagok
összegyűjtésének szentelte.
JÁNOS VITÉZ
Hétfőn este a Szigeti Színház előadásában
a János Vitéz című darabot mutatták be a Hevesi
Sándor Művelődési Központban. Kacsóh
Pongrác zenés játékában, János szerepében
Pintér Tibort, Iluska szerepében Borbás Barbarát
láthatták a nézők. A további főbb szerepekben
Szegedi Csaba, Lőrincz Andrea,
Bencze Sándor és Várfi Sándor lépett a színpadra.
A Petőfi Sándor művéből készült három
felvonásos színdarabot Maros Gábor
rendezte.
ÉLETEM ÉS A GEOFIZIKA
Az Olajos Szeniorok Hagyományápoló Köre
és a Magyar Geofizikusok Egyesületének
Zala megyei csoportja október 18-án tartotta
soros összejövetelét a MOL irodaház műszaki
könyvtárában. A találkozón Életem és a geofizika
címmel, Paulik Dezső beszélt életútjáról
és a szakmáról. A beszélgetés moderátora
Jesch Aladár volt.
A ZALAI HÍRLAP 60 ÉVE
A Zalai Hírlap 60 éve címmel dokumentumkiállítás
nyílt október 18-án a HSMK
galériájában. A megjelenteket Papp Ferenc,
az intézmény igazgatója köszöntötte, majd
Kovács Szilvia zalakomári pedagógus, zalai
népdalokat adott elő. A november 2-áig
megtekinthető sajtótörténeti kiállítás anyagát
felemelő érzéssel mutatta be Győrffy István
főszerkesztő, hiszen a Zalai Hírlap szülőhelye,
bölcsője, Nagykanizsa volt.
LILI BÁRÓNŐ
Huszka Jenő egyik legnépszerűbb operettjét,
a Lili bárónőt mutatta két előadásban,
október 18-án és 19-én, a HSMK színpadán
a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata.
A zenekari kísérettel elhangzott Egy kis
cigaretta valódi finom, a Tündérkirálynő
légy a párom, a Szellők szárnyán, s az Egy
férfi képe van a szívem közepében című, világhírű
slágerek nagy tetszést arattak a kanizsai
közönség előtt. A darabot Babarczy
László Kossuth-díjas rendezte, főbb szerepekben
Kőrösi Andrást, Pető Katát, Némedi
Árpádot, Varga Zsuzsát és Lugosi Györgyöt
láthatták.
FILMBARÁTOK FIGYELEM!
Október 20-án, csütörtökön 17 órakor a Batthyány
Lajos Gimnázium rendezvénytermében, a
„Nevem Sam” című alkotást vetítik az érdeklődő
filmbarátoknak. Elsősorban diákok részvételét
várják, de az igényes szórakozás és értékes alkotások
iránt fogékonyak is részt vehetnek kéthetente.
Belépődíj nincs.
RENDHAGYÓ TÖRTÉNELEMÓRA
Október 22-én, szombaton 15.30 órakor
Magyar tragédia a két békekötés árnyékában
címmel Erdős László honvéd ezredes tart előadást
a Piarista Iskola ebédlőjében. Minden
érdeklődőt szeretettel várnak.
JÓTÉKONYSÁGI FUTBALLGÁLA
A Nagykanizsa-Bagola Városrészi Sportegyesület
október 22-én szombaton, délután 14 órától jótékonysági
futballmérkőzést szervez volt sportolójuk,
Domján József kislányának a megsegítésére.
Az egyesület a megyei II. osztály valamennyi csapatából
egy-egy játékost delegál a mérkőzésre. A
különleges focigálán a 16-16 csapatból álló Észak
és Dél egy-egy focistája küzd a győzelemért. A
bagolai szervezők bíznak benne, nem csak a játékosok,
hanem a szakvezetők és mindazok eljönnek,
akik kíváncsiak erre a nem szokványos összeállítású
mérkőzésre. Drukkoló közönséget Nagykanizsán
kívül, az egész megyéből várnak. A mérkőzés
után bográcsban főtt vadpörkölttel vendégelik
meg a versenyzőket és a támogatókat. A bevételt a
leukémiás betegségben szenvedő Dalma gyógyítására
ajánlja fel a bagolai sportegyesület.
ROCKKONCERT
2005. október 22-én 20 órakor a Móricz
Zsigmond Művelődési Házban fellépő zenekarok:
No Problem, Six Degrees, Szikla. Belépőjegy
ára: 500 Ft.
ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS
A Nagykanizsai Polgári Egyesület október
22-én, szombaton 17 órától tartja október 23-i
ünnepségét a Mozikertben. Ünnepi beszédet
mond Erdős László nyugállományú honvéd
ezredes és Cseresnyés Péter, a FIDESZ MPSZ
országgyűlési képviselője.
OKTÓBERI ESTÉK
A Piarista Általános Iskola és Gimnázium
idei évi Októberi esték előadássorozata utolsó
programjaként október 24-én, hétfőn 18 órakor
Ficsor Lászlót és feleségét hallgathatják az érdeklődők
a boldog házasélet és a gyermeknevelés
műhelytitkairól.
ELÕZETES
VÁROSPOLIITIIKA 5
Az október 13-ra összehívott soron kívüli
közgyűlés, Móricz István, Gilincsek Lajos és dr.
Várhalmi Károly, új bizottsági tagok eskütételével
kezdődött. A soron kívüli ülés összehívását
két napirendi pont indukálta – mondta elöljáróban
Litter Nándor polgármester. Az egyik, a társulási
megállapodás a Nyugat-Balaton és Zala
folyó medence nagytérség települési szilárd hulladékai
kezelésének korszerű megoldására című
előterjesztés. Egy héttel ezelőtt kereste meg a
gesztori szervezet a városvezetést annak érdekében,
hogyha társulássá alakulna át a konzorcium,
akkor lehetőség nyílna arra, hogy a BM
Önerő Alapra pályázhasson a város. Nyertes pályázat
esetén 50 százalékkal enyhíthetnénk önkormányzatunk
és a többi önkormányzat terheit.
A pályázat beadási határideje rövid, október 31.
Ezenkívül a vállalkozók kérték, gyorsítsák fel az
adásvételi szerződések megkötését az Ipari
Parkban annak érdekében, hogy még ebben az
évben hitelt tudjanak felvenni és a szerződéseiket
teljesíteni. Az önkormányzat vagyonáról, a
vagyongazdálkodás módosításáról szóló előterjesztés
tárgyalását az indokolja, hogy több, jelentős
méretű igény van az Ipari Parkkal kapcsolatosan,
és azt szeretnék, hogy a közgyűlés
döntse el az adandó kedvezményeket, és a szerződések
megkötését is közgyűlés elé hoznák.
Ezt követően kezdte meg a testület a
munkáját. Megszavazták az önkormányzat vagyonáról,
a vagyongazdálkodás szabályairól
és a tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló
10/2003.(II.26.) számú rendeletét. A változtatás
lényege, hogy a 30 ezer négyzetmétert
meghaladó ingatlan vétele, cseréje, bérlete
esetén, annak ellenértéke, kedvezménye feltételeiről,
mértékéről a közgyűlés esetileg dönt.
A Nyugat-Balaton és a Zala folyó medence
nagytérség települési szilárd hulladékainak kezelésével
kapcsolatos előterjesztésről Litter
Nándor elmondta: folyamatosan egyeztetnek a
konzorciumi munkaszervezettel, az alapító okiratot
az ülés előtti napon kapták meg. Ha a
konzorciumot alkotó 278 szervezet jóváhagyja,
akkor lényegesen kisebb ráfordítással lehet
Nagykanizsát is beleértve megvalósítani ezt a
programot. Tóth László és Kereskai Péter képviselők
az alapító okirattal kapcsolatban tettek
fel kérdéseket. Cserti Tibor az alapító okirattal
együtt, komplexen elfogadásra javasolta az
előterjesztést. Cseresnyés Péter Fidesz-frakcióvezető
megjegyezte: ne váljon szokássá,
hogy rövid határidőn belül kelljen komoly
kérdésben dönteni. György Pál képviselő
megmagyarázta, jelenleg arról van szó, ha a
közgyűlés megszavazza a társulási megállapodást,
akkor sikeres pályázat esetén az egész
beruházás Nagykanizsának nem 144 millió forintjába,
hanem a felébe kerülne. A társulás
alapító okiratát végül módosításokkal elfogadta
a testület, a határozati javaslatokat pontonként
szavazták meg a képviselők. Amennyiben
a projekt az EU Önerő Alap pályázaton
nem kap támogatást, akkor a hiányzó saját forrást
az önkormányzat az éves költségvetéseiben
biztosítja. Nyertes EU Önerő Alap pályázat
esetén saját forrásként három év alatt közel
72,5 millió forintot biztosít az önkormányzat.
A közgyűlés zárt ülésen tárgyalta meg az
Ipari Park és Logisztikai Központban a volt Gábor
Áron és Kossuth Lajos Laktanyák földterületeinek
értékesítéséről benyújtott előterjesztést.
Dr. Kelemen Marcell jegyzőtől megtudtuk, a
közgyűlés hozzájárult az adásvételi szerződések
megkötéséhez.
MEGKÖTHETŐK AZ IPARI PARKOS SZERZŐDÉSEK
A PÉNZÜGYI BIZOTTSÁG IGENJE
A Pénzügyi Bizottság október 12-én zárt
üléssel kezdett. Budai István bizottsági elnök
elmondta, az Ipari Park és Logisztikai
Központban a volt Gábor Áron és Kossuth
Lajos laktanyák területének értékesítéséről
szóló előterjesztés szerinti határozati javaslatot
egyhangúan elfogadták. Az előterjesztések
vitájában kérdéseket és észrevételeket
vetett fel Marton István és Márkus István
külső bizottsági tagok, valamint
Kovácsné Szányi Mária és Kereskai Péter.
FELÚJÍTJÁK A SÁNCI ORVOSI RENDELŐT
Három napirendi pontot tárgyalt meg október 13-ai ülésén a Közbeszerzési Bizottság.
Döntést hoztak arról, hogy kitől vásárolják meg négy héten belül a 9 személyes mikrobuszt a
Zsigmondy-Széchenyi SZKI részére, valamint a terepjáró gépjárművet a Polgármesteri Hivatal
Építéshatósági Osztálya számára. A legfontosabb döntés a Kaposvári út 11. szám alatt lévő
orvosi rendelő és kultúrház átalakításával kapcsolatban született. Az orvosi rendelő felújítását
már korábban megszavazta a közgyűlés, most az ajánlatok értékelését követően a kivitelező
céget választotta ki a bizottság. A 24 millió forintba kerülő beruházást 2006. március
31-ig be kell fejezni a vállalkozónak.
AZ ÜJKB EGYETÉRTÉSE
Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság
október 12-i ülését a szeptember 27-i közgyűlésen
megválasztott dr. Szabó Csaba
elnök vezette. A társulási megállapodás a
Nyugat-Balaton és Zala folyó medence
nagytérség települési szilárd hulladékai kezelésének
korszerű megoldására című előterjesztést
az elnök foglalta össze, majd dr.
Termecz Marianna jogi, önkormányzati
ügyintéző egészítette ki az elhangzottakat.
Dr. Kelemen Marcell jegyző hozzáfűzte, a
hivatal azt koordinálja, hogy szabályosan
történjen meg az átalakulás. Az önkormányzat
vagyonáról, a vagyongazdálkodás
szabályairól és a tulajdonosi jogok gyakorlásáról
szóló rendelet módosítására írásban
előterjesztett javaslat vitája során az elnöktől
elhangzott, ne a korlátozás, hanem a
nyitás felé mozduljanak el. Dr. Kolonics
Bálint módosító javaslatával együtt a bizottság
egyetértett a az előterjesztéssel.
SOROS KÖZGYŰLÉS OKTÓBER 25-ÉN
Városunk képviselőtestülete soron következő rendes ülését október
25-én 9 órakor tartja, melyen a tervek szerint 32 napirendi pontot vitatnak
meg a tagok. Lapzártánkig a Papp Péter képviselő vezette Gazdasági
és Városüzemeltetési Bizottság tartotta meg ülését a közgyűlés előtt –
egészen pontosan három napirendi pontot elnapolva kedd 8 órára – csak
azokat az ügyeket vitatva meg, amelyeket kellően előkészítettnek ítéltek.
A grémium elé került többek között az állati hulladékok elhelyezésének
megoldásáról szóló javaslat. A bizottság tagjai olyan megoldást tartanak
elfogadhatónak – december 31-vel ugyanis meg kell szüntetni a dögkutakat
– amely hosszú távra szól. Az 50 milliós, új épületet, hűtőkamrákat,
szállító gépjárművet tartalmazó projekt 5 százalék önrész mellett pályázati
pénzből valósulna meg. Meghallgatták a folyékony hulladék elhelyezésére
kiírt közszolgáltatási pályázatra érkezett jelentkezőt is. Az egyik legfontosabb
kérdés itt is az volt: a munkavégzés és az ár álljon arányban, s legyen
kedvezőbb, mint a jelenlegi megoldás. A pályázó úgy számítja, hogy 30
százalékos költségmegtakarítást tudna elérni megbízás esetén. Foglalkoztak
a bizottság tagjai a térítés ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokkal
mind a kórház, mind az alapellátás esetében. A térítési díjak
itt a külföldi, nem biztosított betegekre vonatkoznak. Tájékozódtak a város
területén a csapadékvíz-elvezető rendszerek, hálózatok, valamint a
közvilágítási berendezések és lámpatestek állapotáról is. Egyetértettek a
szociális foglalkoztató és a Nagykanizsai Tungsram Sakk-Klub Egyesület
között fennálló bérleti szerződés meghosszabbításával. Megvitatták az állami
tulajdonban lévő vállalkozói vagyon önkormányzati tulajdonba vételét
(a reptér közepén álló, megközelíthetetlen ingatlanokról van szó), az
Ipari Park belső úthálózatának felújítási rendjét. Hosszas polémiát váltott
ki a közgyűlés 2005. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása,
amely a közgyűlésen még biztosan további vitákat indukál majd.
6 A HÉT TÉMÁJA:: SZAKKÉPZÉS
Sérült embertársaink különösen neheéz helyzetben vannak, amikor
munkahelyet keresnek. Mondjuk ki nyugodtan: az utolsók között vannaka
sorban. A Fehér bot napja kapcsán a vakok és gyengénlátók
megyei egíesületének alelnökét, Jelenics Ferencet arról is kérdeztük,
hogy mit tud segíteni az egyesület a tagjainak?
– A látásfogyatékosok közül aki dolgozni akart, az dolgozhatott egészen
az elmúlt év novemberéig. Sajnos a munkát szervező nyíregyházi
Kft. átadta a jogkört egy Gödöllőn tevékenykedő Kft.-nek, ami tönkrement,
és még az októberi béreket sem fizették ki. Ez a munkalehetőség
megszűnt. Vannak próbálkozásaink, néhány tagunknak sikerült Zalaegerszegen
elhelyezkedni. A másik gond a képzések vonatkozásában vetődnek
fel. Az utóbbi időben kevesen regisztráltatták magukat a Munkaügyi Központban.
Munkájuk megszűnését tudomásul vették, és kevesen tesznek
azért valamit, hogy elhelyezkedjenek. Mi keressük a különböző lehetőségeket,
munkaügyi központokkal, munkaközvetítőkkel vagyunk kapcsolatban,
sajnos nagyon kevés sikerrel. Egy-két érdeklődő lenne, de ilyen létszámmal
nem indítanak tanfolyamokat. Egyelőre nem látok perspektívát
a munkába állásuk segítését illetően. Az egyesületnek 500 tagja van, és
1100 látásfogyatékos él a megyében. Állítólag megszigorították a rendszert,
egyre kevesebben kapják meg a fogyatékos-támogatást a korábbi
időszakhoz viszonyítva. A tagság nagy része elöregedett, mintegy 30 százaléka
munkaképes korú. Ha 100-120 fő munkát találna a tagságunkból,
akkor nem lenne gondunk. Jelenleg csak 16-18 fő dolgozik.
– Milyen tanfolyamot tudnak szervezni a vakok számára? – tettük
fel a kérdést Feketéné Kovács Juditnak, a Zala Megyei Munkaügyi
Központ nagykanizsai kirendeltsége munkatanácsadójának.
– Mindenfajta rétegre igyekszünk odafigyelni, hiszen a halmozottan
hátrányos helyzetűek gondozása a humán erőforrás operatív programokban
kiemelt feladatunk. A közelmúltban indítottunk egy programot
a Csapi iskolával összefogva az alul képzett cigány fiatalok számára,
és szerveztünk programot a vakok és gyengénlátok részére. Megyei
szinten négy évvel ezelőtt egy számítógépes programot indítottunk
nyolc fő részvételével, ahol olyan speciális eszközöket – projektor, szövegolvasó
programok – vettek igénybe, amik segítették tanulmányaikat.
A tanfolyam befejezését követően néhányuknak sikerült elhelyezkednie.
Figyelemmel kísértük a sorsukat, többen közülük számítógéphez
is jutottak, otthon is tudták hasznosítani a tanultakat. Amennyiben
a vakok és gyengénlátók szervezete ilyen irányú igénnyel jelentkezik a
kirendeltségen, természetesen a jövőben is támogatjuk a kezdeményezésüket,
de nekik kell az igényüket megfogalmazni. Komoly rászervezéssel
és odafigyeléssel tudtuk nyolc fővel beindítani annak idején a
képzést. Természetes, ha látnak olyan munkaterületet, ahol bizonyos
szakirányú képzésre lenne szükségük, és ennek a kamatoztatására a jövőt
illetően lehetőséget tudnak teremteni akár kapcsolataik révén, akkor
mi természetes, hogy államilag finanszírozott képzés szervezésével
segítjük. Azt is eltudjuk képzelni, hogy egy-egy induló programunkat
alkalmassá tegyük arra, hogy segítsük azon vak, vagy gyengénlátó
ember részvételét. Ezen kívül még bővült a szolgáltatási rendszerünk
azzal, hogy az akadálymentesített földszinti aulában az egyik számítógépen
található egy olyan speciális program, ami a vakok információhoz
jutását segíti. Akinek segítségre van szüksége a bejutáshoz, egy
csengővel jelzi, és besegítjük az épületbe, ahol tájékozódhat. Nyitottak
vagyunk az információkkal, jöjjenek, keressenek bennünket, s mi igyekszünk
a lehetőségek keretein belül segíteni.
Egyre több helyről hallani, hogy gondok
vannak: a jövő szakmunkásai bizonyos terültekről
hiányoznak, s vannak már olyan szakmák
is, amelyeket jelentkezők hiányában nem
is képzenek a mind korszerűbbé szakmunkásképző-
rendszerben. Hiába hát a korszerű
technológiák, a megújuló energia-alkalmazási
lehetőségek, ha majd nem lesznek szakemberek,
akik ezeket telepíteni, szervízelni tudják.
A szakképzés nehézségeiről Antalics Dezsővel,
a Zsigmondy-Széchenyi SZKI műszakiigazgatóhelyettesével
beszélgettünk.
– A szakképzés számára adottak a lehetőségek,
sőt évről évre korszerűsödnek az iskolák,
új képzési modelleket dolgozunk ki annak érdekében,
hogy versenyképes tudást adjunk át
a diákjainknak – mondja Antalics Dezső.
– Mi az oka, hogy mégis csökken a fiatal
szakmunkások száma?
– A probléma oka az érdektelenség. A fiatalok
többsége nem gondolkodik hosszútávon,
nincs jövőképük, nincsen elképzelésük arra
vonatkozóan, mivel is szeretnének kenyeret keresni,
miből akarnak megélni. Nagyon nehéz a
mai fiatalokat motiválni, ez a jelenség nehezíti
mind a beiskolázást, mind a későbbi oktatást.
Nagyon kevés az olyan diák, aki szívvel-lélekkel
meg akarja az adott szakmát tanulni.
– Melyek azok a szakmák, amelyekben évről
évre csökken a képzésre jelentkezők száma?
– Az építőipar, könnyűipar bizonyos ágazatai
tartoznak elsősorban ide. Míg a szobafestő
szakmára nagyon sok jelentkezőnk van, kevesebb
a burkoló, és ami döbbenetes, hogy az
ács-állványozó képzést nagyon kicsi az érdeklődés.
Mivel hiányszakma, már 2-3 jelentkezővel
is elindítjuk a képzést, annak ellenére,
hogy a beszámoltató-forma komoly kihívást
jelent mind a pedagógusnak, mind a diáknak.
Ebben a formában nagyon kevés az elmélet,
ugyanakkor a gyakorlati oldal erős, hiszen
ezek a leendő ácsok-állványozók szinte folyamatosan
dolgoznak.
– Mennyiben befolyásolja az adott képzésre
történő jelentkezést a képzés időtartama?
– Ebben az évben kamarai kezdeményezésre
16 szakmában három évre emelték a képzést,
az OM a munkáltatók bevonásával átdogozták
a szakmai vizsgakövetelményeket, valamint
a munkáltatói gyakorlati foglalkozást
is növelték. Ez többeket elriasztott a képzésben
való részvételtől. Sokan szeretnének rövidebb
képzéseket választani, hamar szakmai
végzettséget szerezni. Az OKJ bevezetése előtti,
régi modell szerint 17 éves korára már
szakmához juthatott a fiatal, ez kedvezőbb fogadtatású
volt mind a szülők, mind a diákok
körében. A mai modell szerint a fiatal 16 éves
koráig közismereti tárgyakat tanul, és ezt követően
kezdi a szakmai ismeretek tanulását,
így 18 vagy19 éves korára juthat szakmunkásbizonyítványhoz.
Van ennek előnye, hiszen a
legtöbb szakmához, annak gyakorlásához a
tudás mellett felelősségteljes gondolkodás is
kell, és az egy-két évvel idősebb, összetett
képzésen résztvevő fiatalnak erre nagyobb
esélye van.
– Jelent-e gondot a szakmunkásképzésre jelentkezők
alulképzettsége?
– Vannak ilyen gondjaink. Sajnos előfordul,
hogy a hozzánk kerülő fiatal írni-olvasni is
alig tud, az alapműveltségbeli hiányosságait
kell előbb pótolnunk, s csak utána kerülhet
sor a szakmai ismeretek átadására.
– Mi lehet a megoldás az egyre nagyobb
mértékben jelentkező szakmunkás-hiányra?
– Ezt önmagában sem a képzők, sem a munkáltatók
nem tudják megoldani, ez társadalmi
kérdés. Addig, amíg a fiatal szakemberek
többsége nem tud elhelyezkedni, addig, amíg a
végre álláshoz jutó fiatal legfeljebb a minimálbérért
dolgozhat, éppen úgy, mint sok esetben
nálánál jóval idősebb pályatársa, addig
nem változik a helyzet számottevően. Számos
olyan érettségihez kötött szakma van, ahol a
diák már a jelentkezés idején, vagy nem sokkal
az után tudja, esélye sincs az elhelyezkedésre,
egyetlen lehetősége a tanulás, érettségizik, aztán
technikus lesz, majd főiskolára megy, és az
életkezdés, a felnőtt élet kezdete mind jobban
kitolódik, de diplomával már nyilvánvalóan
nem megy el szakmunkásnak.
Dukát Éva
SZAKMUNKÁSOK PERSPEKTÍVA NÉLKÜL
AMIKOR MÉG A SORS IS HÁTRÁNYBA SOROL
A HÉT TÉMÁJA:: SZAKKÉPZÉS 7
AHOGY AZ UTCÁN LÁTJÁK ...
Új fogalommal kell megismerkedniük az embereknek, ez pedig az életen át való tanulás. Ma már a munkahelyek létét
annyira befolyásolják a piaci viszonyok, hogy senki sem rendezkedhet be arra, hogy egy munkahelyen tölti el a munkában
töltött éveket. Ezen a héten azt kérdeztük Olvasóinktól, fontosnak tartják-e képezni önmagukat, illetve a családjukban
jár-e valaki tanfolyamra, továbbképzésre.
Pintérné Horváth Magdolna:
Lányom eddig számítástechnika
oktatásra, most angolórákra
jár. Én a cégen belül voltam
továbbképzésen, csakúgy mint a
férjem. Neki is a munkájához
kellett az új programok megismerése,
ezért a vállalat küldte
továbbképzésre.
Bókán Gyuláné:
Mindenhez nagyon fontos a továbbképzés.
Nagy szüksége van
az embereknek például a nyelvtudásra.
Bár 53 éves vagyok, otthon
magamtól tanulok németül,
nyelvtanfolyamra nem járok..
Már megértem amit mondanak és
válaszolni is tudok.
Kappel Józsefné:
Fontos, hogy az emberek folyamatosan
képezzék magukat,
hogy a létük biztosítva legyen,
csakúgy, mint ahogy a régi világban
is fontos volt. Természetes,
hogy az ember tanuljon, akár
még munka mellett is. A családban
az unokáim tanulnak még.
Nagyné Ivanics Ibolya:
Fontosak és nagyon jók a különböző
tanfolyamok. Én is tudakozódtam
azután már, mit és hol
lehet tanulni, hiszen ma nincs biztos
munkahely sehol sem. Az a
tanfolyam, ami felkeltette az érdeklődésemet,
a jövő hónapban
kezdődik el.
A munkanélküliség feszítő problémájának
egyik lehetséges megoldása a tanulás, olyan
ismeretek megszerzése, amelyre szükség van
a munkaerőpiacon. E képzések egyik letéteményese
a megyei munkaügyi központ. A novembertől
induló képzési lehetőségek után érdeklődve
Somos Béláné, a nagykanizsai kirendeltség
vezetőjét kerestük fel.
– Kirendeltségünk a korábbi évek hagyományaihoz
híven ebben az évben is indít és
támogat munkaerő-piaci képzéseket, elsősorban
a munkára várók ismételt munkába állása
esélyeinek növelésére. Ebben az átmeneti
vagy tartós elhelyezkedési gondokkal küzdő
álláskeresőknek adunk lehetőséget elsősorban.
Képzési ajánlatunkat a bejelentett munkaerőigények
és az előrejelzések alapján állítottuk
össze. Amennyiben a munkaerőpiac részéről
a jövőt illetően újabb és újabb igények
merülnek fel, akkor a hiányszakmáknak megfelelően,
kellő számú jelentkező esetén rugalmasan,
újabb csoportok és képzések indítására
készen állunk. Természetesen csak akkreditált
képzőktől akkreditált képzéseket tudunk
befogadni. A tanfolyamok OKJ számmal ellátott
és államilag elismert szakképesítéseket
nyújtanak a kínálatunkban. Ha megfelelő létszámban
jelentkeznek résztvevők a képzési listán
szereplő szakmákban, szakmacsoportokban,
a képzést akár az elkövetkező hetektől indítani
tudjuk. Ezekről az érdeklődők tájékozódhatnak
a kirendeltség épületében a váróterekben
elhelyezett információs gépeken és
hirdetményeken. Mindenkinek célszerű ezeket
a saját érdekében figyelemmel kísérni.
A számítástechnikai képesítések közül indítani
kívánják a számítógép kezelő-használó, a
szoftverüzemeltető és informatikai hálózatépítő
és üzemeltető szakmacsoportokban a
képzést. A kereskedelem és vendéglátás területén
szeretnének vendéglátó eladókat, kereskedő
vállalkozókat és kereskedelmi menedzsereket
képezni. Nyelvvizsgára felkészítő
képzésként angol alap és középfokú, illetve
német alap és középfokú képzés indítását ütemezték.
Ügyviteli és adminisztratív szakirányokban
pénzügyi számviteli ügyintézői, irodavezetői,
logisztikai ügyintézői, társadalombiztosítási
ügyintéző, ingatlanközvetítő, társasházkezelő,
nemzetközi szállítmányozási és
logisztikai menedzser, munkavédelmi technikus,
idegenforgalmi ügyintéző és menedzser
képzésben gondolkodnak. Az ipari és gépkezelői
képesítéseknél az előző évek tapasztalata
alapján komoly érdeklődés mutatkozott a
munkanélküliek körében a fakitermelő, a motorfűrészgép
kezelő, nehézgép-kezelő, könynyűgép-
kezelő, kazánfűtő, kazánkezelő, és az
uszoda mester és vízforgató-berendezés kezelő
szakmák iránt. Ezek újraindítását a munkáltatói
oldalról meglévő igények alapján
idén is tervezik. A humán erőforrás operatív
programon belül, ami EU-s támogatással induló
képzésük, már vannak elindult tanfolyamaik
is. Az elkövetkező hónapokban kezdődik
elsősorban a zalakarosi igényekhez igazodóan
a gyógymasszőr, takarítói-szobaasszonyi
képzés. Az építőipari igények kielégítésére
kőműves szakképzés indítását tervezik. Jelenleg
már zajlik néhány fizikai munkaköröket
érintő képzésük: a sütőipari munkás, a
szobafestő-mázoló, a kőműves és száraz-építő
szakképzés.
– Milyen az esélyük a tanfolyamokon résztvevőknek
az elhelyezkedésre?
– A szakképzések megszerzését követően a
beérkezett munkaerőigények alapján a tervezett
képzéseinkre a munkára várók elhelyezkedési
esélye reálisan növekszik. November 1-
jével a foglalkoztatási törvény módosításával
a képzési feltételeinkben is változás várható,
hiszen a képzés időtartama alatt a munkanélküli
járadékos időtartam szünetel az ellátottaknál.
A képzés időtartam alatt képzési támogatásban
részesülnek, aminek a mértéke havi
34.200 forint lesz, és a képzést követően, ha
nem jut munkahelyhez az illető, akkor indul
tovább a munkanélküli járadékos időtartama.
Reméljük olyan irányú képzések és szakmák
iránt tudjuk felkelteni az igényt, amelyek valóban
összhangban állnak a munkáltatói keresletekkel
– válaszolta a kérdésre Somos Béláné
kirendeltség-vezető.
PIACKÉPES TUDÁSSAL NAGYOBB AZ ESÉLY
8 ESÉLYEGYENLÕSÉG
A Dunántúli Roma Vezetők
Szövetsége október 15-én megrendezte
a III. Dunántúli Regionális
Roma Fesztivált. A rendezvénynek
otthont adó Kodály Zoltán
Vasutas Művelődési Házban
délután három órakor kezdődtek
a programok.
Köszöntő beszédet mondott
többek között Litter Nándor
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
polgármestere, aki arról szólt:
Európai Uniós tagállamként
szükséges, hogy az ország kapcsolata
jó legyen a kisebbségekkel,
és kívánta, hogy a rendezvény
hozzájáruljon a romák felemelkedéséhez.
Kolompár Orbán
az Országos Cigány Önkormányzat
elnökének „torta-hasonlata”
megnevetette a közönséget:
– Gondoljanak bele, mi romák
sütünk egy tortát az országnak. Az
ország visszaad belőle nekünk egy
szeletet. Ráadásul nem mindnyájunknak,
hanem csak öt embernek
közülünk, de az az öt meg amilyen
hülye, összeveri egymást.
Farkas Flórián a Lungo Drom
elnöke, Nagy József György a
Dunántúli Roma Vezetők Szövetségének
elnöke, valamint Kiss
Bódog Zoltán a Zala Megyei
Közgyűlés elnöke is köszöntötte
a jelenlévőket. A köszöntők után
olyan műsorokat tekinthettek
meg az érdeklődők, mint a Fehérkígyó
hagyományőrző együttest,
a Gyémántok hagyományőrző
együttest, vagy meghallgathatták
Csonka Anna cigány népdalénekes
előadását. Bemutatkozott a
KHELIPESKE ROM Fund Művészeti
Iskola is. A színes programok
után hajnalig tartó bállal zárult
a rendezvény.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Cigány Kisebbségi Önkormányzata,
a Nagykanizsai Rendőrkapitányság,
a Horvát Kisebbségi
Önkormányzat, a Nagykanizsai
Határőr Igazgatóság, és a Hivatásos
Önkormányzati Tűzoltóság
közös szervezésében került sor az
„Egy hétvége a másság jegyében”
elnevezésű rendezvényre.
A program elején Teleki László
államtitkár, a nagykanizsai Cigány
Kisebbségi Önkormányzat elnöke
köszöntötte a megjelenteket, beszélt
a kisebbségek integrációjáról,
a különböző közrendvédelmi
szervekkel való pozitív együttműködésről,
az évek óta meglévő
együttműködési szerződésekről, s
annak az együtt megtett hosszú útnak
a mérföldköveiről, amelyet a
különböző együttműködő szervek
a másság elfogadása, elfogadtatása
érdekében együtt megtettek.
Litter Nándor polgármester úgy
fogalmazott, büszke arra, hogy ez
a folyamat már a hetedik éve tart, s
amelyet jól szimbolizál ez a konferencia
is, jóllehet ez a rendezvény
csak a felszíne annak a sok-sok
pozitívumnak, értékteremtésnek,
amely valójában ebben a városban,
ebben a körzetben történik.
Ignácz István Pest megye rendőrkapitánya
kiemelte, a jogi normákat
a rendőrség évekkel megelőzte
a másság kezelése terén,
már rég elindult a roma népismeret
oktatása a rendőrség körében,
szó esett a diszkriminációról akkor,
amikor ennek jogi feltételei
még csak kidolgozás alatt álltak.
– Ha valaki azt mondaná, hogy
ebben a társadalomban, ebben az
országban, Pest megyében, vagy
Zala megyében nincs előítéletes
határőr vagy rendészeti intézkedés,
azt mondom, hazudik –
mondta Ignácz István. – Azt bátorság
volna kijelenteni, hogy ez a
társadalom előítéletektől mentes,
a legnagyobb erényünk, hogy ezek
meglétét elismerjük, és minden
megteszünk a változtatás érdekben.
Mit veszítünk, ha egyfajta pozitív
diszkriminációt alkalmazunk
annak érdekében, hogy a roma fiatalok
felzárkózzanak, hogy közülük
minél többen főiskolát, egyetemet
végezzenek? Mindannyiunk
érdeke, hogy ezeket a dolgokat felismerjük,
felvállaljuk. Egy másik
roma konferencián oldalakaon
soroltam, hogy mit teszünk mi
rendészeti szervek a másság
helyes kezelésében, amikor az
egyik résztvevő azt mondta nekem:
„tábornok úr, szép, amit ön mond,
de én nem tudom elfelejteni azt,
hogy húsz évvel ezelőtt szétverték
a családomat a rendőrök, mert roma.
Ezen a képen a magyar rendészeti
szervek évtizedek alatt változtathatnak
csak. Ezek az emberek
félnek az egyenruhától. Pár
nap múlva a televízióban az egyik
roma magazinban megszólaltattak
egy roma gyermeket, és arról faggatták,
mitől fél, s ő csak annyit
mondott, a rendőrtől. Amikor ezt
hallottam, először telefonálni
akartam, aztán a tehetetlenség érzése
béklyózott meg, hiszen kinek
kellene elmondanom, hogy a rendőrök
csak végrehajtották a hatalom
parancsait. A kisebbik fiam,
aki szintén rendőr, egy alkalommal
elfogott egy tolvajt. Színesfémet
lopott. Amikor utána futottak,
elesett, elfogták. Bent a rendőrségen
megkérdezték tőle, miért esett
el, akkor az elkövető elmondta,
azért, mert több napja nem evett.
Ekkor a fiam nekiadta a szendvicsét.
Ettől még eljártak vele szemben,
hiszen jogellenes cselekedetet
követett el. Igenis változnunk és
változtatnunk kell, meg kell ismernünk
a másikat, a másik kultúráját,
el kell ismernünk azt, ha ők
másként ülnek gyászt vagy tort,
vagy másként ünnepelnek, ez még
nem bűncselekmény, nem jogellenes
tett. Négyszáz rendőrt iskoláztunk
be, roma népismeretet tanítottunk
nekik, roma nyelvet tanulhattak,
és a végén megkérdeztük a
véleményüket. A legtöbben azt
mondták, másként látják a világot,
másként intézkednek ezt követően.
Dukát Éva
Október 15. a Fehér Bot Nemzetközi Napja. Célja
a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és
gyengénlátók sajátos helyzetére. Ebből az alkalomból
tartott megyei megemlékezést a Vakok és Gyengénlátók
Egyesülete a Honvéd Kaszinó Tükörtermében.
– Ezen a napon jelet adnak arról, hogyan élnek,
mert a társadalom szerves részét képezik fogyatékos
állapotuk ellenére – hangsúlyozta megnyitó beszédében
Kovács Béla megyei elnök. Ezen állapot mellett
is szeretnék a jól látó embertársaikkal együtt egyenlő
eséllyel megélni a hétköznapjaikat úgy a foglalkoztatás,
mint az oktatás-továbbképzés, és a társadalmi
élet minden területén. Nem sajnálni, hanem segíteni
és támogatni kell őket. Az átszervezések azért annak
folyamatban, hogy az érdekképviseletük, érdekérvényesítésük
országos, megyei , valamint kistérségi
szinten még hatékonyabb, és eredményesebb legyen.
Igyekeznek a pályázati lehetőségeket kihasználni, de
ha lehet, még fokozottabban támogatást várnak. Az
elnök megnyitó szavait követően Röst János alpolgármester
köszöntötte a résztvevőket, majd kulturális
műsorral folytatódott a program.
„ROMA TORTA”
A FEHÉR BOT NEMZETKÖZI NAPJÁN
EEGY HÉÉTTVÉÉGEE A MÁSSSSÁG JJEEGYÉÉBBEEN
Az „Idősekért Nagykanizsán”
Ünnepi Hét keretén belül számos
színes, érdekes, szórakoztató
programon vehettek részt városunk
idősei az elmúlt héten. Hétfőn
délelőtt vette kezdetét a programsorozat
az idős alkotók képző-,
nép-, ipar- és egyéb művészeti
kiállításával. A nap ünnepi
műsorral folytatódott, ahol többek
fellépett a Rozmaring Gyermektánc
Együttes, a Honvéd Kaszinó
Mazsorett Együttese, az
Orff Ütőegyüttes, Pulai Viktória
és a Kanizsa Táncegyüttes.
Kedden különösen a hölgyek
várták nagy izgalommal a szépészeti
napot a Honvéd Kaszinóban
a Hölgyklub szervezésében. A
délutáni programról persze az
urak sem hiányoztak! Büki Pálné
klubvezető és a nap házigazdája
így indokolta e különleges program
lényegét:
– Két éve találtam ki a hölgyek
segítségével, hogy valami újszerű
programot kellene szervezni. Így
rendeztük meg tavaly először,
idén másodszor a szépészeti napot.
Ezzel a nappal azt szeretnénk
bizonyítani, hogy idős korban
sem szabad feladni a szép öltözködést,
a kellem, a csinosság, a
szép frizura utáni vágyunkat.
Mesterfodrászok és mestersminkesek
készítik a frizurákat és a
sminkeket. Egy amerikai és egy
svéd érdekeltségű cég küldte el
képviselőjét, hogy kiállítást rendezzen
és tanácsokat adjon.
A hölgyek divatbemutatót is
szerveztek erre a napra, a legnagyobb
kanizsai ruházati cég ruháit
mutatták be a Hölgyklub manökenjei.
A divatbemutató másnapra
egy igazi divatshow-á nőtte ki
magát, melyet a Hevesi Sándor
Művelődési Központban mutattak
be a hölgyek zenével, tánccal,
verssel egybekötve. A szerdai
programot, a nyugdíjasok művészeti
találkozóját, mely a költészet,
zene, tánc és egyéb kultúra
jegyében folyt, Röst János alpolgármester
nyitotta meg, aki még
betegen is eljött, hogy kifejezze
tiszteletét az idős embereknek.
Csütörtökön a MÁV Sportcsarnokban
délután sport- és egészségnapot
tartottak. A különböző ügyességi
versenyek mellett asztaliteniszben,
tekében, sakkban, lövészetben,
kosárra dobásban és kapura rúgásban
versenyeztek egymással a csapatok.
A programot Sajni József, az
OKISB elnöke nyitotta meg, aki
külön köszöntötte a 92 éves Erdélyi
Györgyöt, a résztvevők doyenjét.
Pénteken a HSMK Színháztermében
ajándékműsor szólt az időseknek,
melyben többek között fellépett
Oszvald Marika
operetténekesnő is. Ezt követően a
versenyek és pályázatok értékelésére
került sor. A díjakat Litter Nándor
polgármester adta át, aki zárszavában
megköszönte minden
szervezőnek, résztvevőnek ezt a
csodás hetet. Az állófogadáson
Göndör István országgyűlési képviselő
mondott pohárköszöntőt, majd
bállal zárult a rendezvénysorozat.
Az Idősek Hete rendezvénysorozat
keretében nem maradtak
program nélkül a peremkerületek
sem. Pénteken a bagolai kultúrházban
Papp Péter képviselő nyitotta
meg az idősek napját. Palinban
Bicsák Miklós képviselő vállalta
ezt a tisztet, míg Bajcsán
Polai József képviselő ünnepi
szavai után kezdődött a program.
Szombaton a fakosi kultúrházban
Papp Péter képviselő nyitotta meg
az idősek napi rendezvényt.
Kiskanizsán a Móricz Művelődési
Házban megtartott programon Cseresnyés
Péter országgyűlési képviselő,
majd Csordásné Láng Éva és
Polai József önkormányzati képviselők
szóltak a részvevőkhöz. A
kulturális műsorban Horváth István
Radnóti-díjas versmondó szavalatait
követően Czupi Veronika és Farkas
Tibor énekelt illetve gitározott.
A vacsorát harmonikaszó követte,
majd – mint minden esztendőben,
most is – közös nótázással folytatódott
az est. A jó hangulatban mind
többen perdültek táncra, s tartott a
mulatozás éjszakába nyúlóan.
D. M. – Sz. M.
IIDÕSEK HETE 9
AZ ŐSZIKÉK ARANYOZÓ NAPJAI
10 MOZAIIK
Tájékoztatjuk a közlekedőket, hogy a Mindenszentek és Halottak Napja időszakában megnövekvő
temetőlátogatói forgalom miatt a Tripammer utcában, valamint a MAORT telep utcáiban a korábbi évek
gyakorlatának megfelelően egyirányúsításokat és megállási tilalmakat rendelünk el. A forgalmi rend változás
október 29-én (szombaton) 8.00 órától november 2-án reggelig lesz érvényben.
Kérjük, hogy a Tripammer utcai temetőt lehetőség szerint gyalogosan közelítsék meg, illetve gépkocsijukat
a temetőtől távolabbi utcákban helyezzék el.
Október 29-től november 1-ig a központi temető 6.00 – 22.00 óráig tart nyitva. Mozgáskorlátozottakat
és idős korúakat szállító gépkocsik a temetőben 8.00 – 12.00 óráig közlekedhetnek. A Temetőgondnokságon
8.00 – 18.00 óráig tartó ügyeleti időben sírhely megváltások ügyében munkatársaink
rendelkezésre állnak.
Via Kanizsa Városüzemeltető Kht.
Tisztelt Kanizsa Újság
Szerkesztősége!
A 2005. október 6-án megjelent
lapszám „Postánkból” című rovatához
szeretnék hozzászólni!
Egyetértek a 18-as helyi járat
ritkításával, a 21-es és a 33-as járatok
teljes egészében vagy részlegesen
történő visszaállításával…
Nem azért, hogy a négy autóbuszvezetőből
kettőt kelljen csak
foglalkoztatni – rájuk szükség lesz
egy másik útvonalon, pl.: a 21-es
és a 33-as járatokon –, hanem
mert szükségtelennek tartom a kihasználatlan
járatokat. Az északi
városrészből, a Tungsramtól és a
kiskanizsai városrészből utazóknak
biztosítanám a Vasútállomásra
való kijutást átszállást nélkül.
Azonkívül a 4Y-os járatot megoldanám
úgy, hogy az iskolások,
akik a Kiskanizsai Általános Iskolába
járnak, délután az 5-ik, 6-ik,
7-ik óra után is tudják igénybevenni
a helyijáratos szolgáltatást,
ne átszállással tudjanak csak
hazamenni! Reggel 7.20-kor indul
a 41/E-s járat, a Bornemissza utcától,
amely mint tudjuk zsúfolásig
tele van már most, a tél beköszönte
előtt, mivel kis busz. Evvel
ellentétben 7.30-kor közlekedik
egy 4-es és egy 4Y-os járat is
egyidőben, ami 30%-os kihasználtsággal
közlekedik. Próbálják
meg megoldani, hogy a 7.20-kor
induló 41/E-as járat csuklós legyen,
a 7.30-as két járatnál pedig
el lehetne venni egy másik lakóövezeti
rétegnek egy járatot!
Tudom, hogy így egyszerre soknak
és talán kezelhetetlennek tűnik
az a sok kérés, amit a Volán
üzemvezetőjétől kérünk, de bízom
benne, hogy hamarosan találni
fognak egy olyan konstrukciót,
ami mindenkinek, vagy a lakosság
nagyobbik részének elégedettséget
hozna. Én személy szerint örülök
az eddigi, újításoknak – változtatásoknak
ész azt hiszem 70 %-ban
elégedettek is lehetünk vele! Köszönöm,
hogy levelemet elolvasták
és engedjék meg, hogy nagyon jó
egészséget és kitartást kívánjak a
további munkájukhoz!
Papp Anita
(cím a szerkesztőségben)
POSTÁNKBÓL
VIITA 11
VÁLASZ
A „BESZÉD-PANEL-PROGRAM”-RA
Megértjük, hogy a KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
2005. szeptember 22.-i számának 3. oldalán
megjelent „BESZÉD-PANEL-PROGRAM” címet
viselő véleményét nem írta alá teljes névvel
annak szerzője, hiszen a cikkből egyértelműen
kiderül, hogy írója nem ismeri a demokrácia
működését. Ezért szeretnénk felhívni szíves figyelmét:
a polgárok 4 évente választanak, s
ilyenkor valakire rábízzák a kormányzás felelősségét,
más valakire pedig annak ellenőrzését. Az
előbbit a kormányra, az utóbbit pedig az ellenzékre.
A kormányon lévők feladata a kormányzás,
ezért őket illeti a kormányzás felelőssége is.
Így például, a szocialistákat terheli a felelősség
azért, hogy az elmúlt három évben annak ellenére
sem biztosították a panelprogramhoz szükséges
önkormányzati önrészt - a cikkben megfogalmazott
állítással szemben! -, hogy ezt írásban
is megígérték. Az ellenzéket okolni a kormányzati
tehetetlenségért, a nem cselekvésért pedig
felettébb bornírt gondolatmenet. Miként szintén
különösen bornírt azt kifogásolni, hogy hány lakóközösség
csatlakozott a Fidesz panelprogramjához.
A Szövetségünk által felkínált, a program
sikerességét biztosító megoldások ugyanis a lakóközösségekkel
folytatott konzultációkban érlelődtek
ki, melyeket a város vezetői sajnos nem
vettek figyelembe. De még jobban sajnáljuk,
hogy Nagykanizsán a panelprogramhoz az érintettek
alig több mint 1 százaléka csatlakozott a
városvezetés tehetetlenkedése miatt.
Fidesz MPSZ Nagykanizsai
csoportjának elnöksége
KANIZSAI MÉRLEG:
TÍZ TÁRSASHÁZ PÁLYÁZOTT
Nagykanizsán eddig összesen tíz társasház
nyújtott be pályázatot, tudtuk meg Kámán
Lászlótól, az Ingatlankezelési Intézmény vezetőjétől.
Az eddig beadott pályázatok több
mint a fele a termoforkémények felújítására
irányult, négy pedig a lakóépületek energiatakarékos
felújításához kér támogatást. Az eddig
benyújtott pályázatok összességében 550
nagykanizsai lakást érintenek, körülbelül 165
millió forint értékben. Szeptember 30-án járt
le a termoforkémények felújítására irányuló
pályázat, a beadott anyagok hiánypótlása, illetve
értékelése folyik, eredmények decemberre
várhatók.
Az iparosított technológiával épített házak
felújítására vonatkozó új, helyi pályázatok készítése
folyamatban van. Jelenleg 6-7 pályázat
előkészítése folyik, többségükben hőszigetelésre,
nyílászáró cserére pályáznak a lakóközösségek,
de minimális mértékű kazánfelújítási
program is szerepel a szándékok között.
Az IKI munkatársai több alkalommal is
szerveztek felkészítő kurzusokat közös képviselők
számára, részt vettek társasházi közgyűléseken,
s igyekeznek minden segítséget megadni
annak érdekében, hogy a nagyon kedvező
felújítási lehetőségekkel mind több társasház
élni tudjon.
Amennyiben az előkészítés alatt álló pályázatok
is beadásra kerülnek, becslések szerint
800-900 lakás hőszigetelése, energiatakarékos
felújítása kezdődhet el hamarosan – mondta
Kámán László.
PANELES PATÓ PÁLOK
Alig valamivel több mint egy hónap áll még
rendelkezésre az ipari technológiával épített
házak felújítására beadható pályázatok elkészítéséhez.
Országos és helyi illetékesek minden
megtesznek annak érdekében, hogy megmozduljon
végre valami, de az érdektelenség,
mind a helyi, mind az országos adatokból kitűnik,
még mindig nagyobb, mint az érdeklődés.
Sokan, bár a fűtési számlát sokallják, a
kazánt réginek tartják, az ablakot meg kénytelen
betámasztani, mégis úgy gondolják, ráérnek
erre még. Volt is, lesz is állami, önkormányzati
támogatás nemtörődömségük, halogatásuk,
másra hivatkozásuk ellensúlyozására
mióta csak e házak léteznek. A magyar lakosság
ötöde él ilyen házakban, és ötödüknek
szinte folyamatosan megjárnak azok a támogatások,
amelyek a másik négyötödnek folyamatosan
nem. Szinte könyörögnek nekik minden
szintről, mozduljanak már, tegyenek valamit
otthonaikért, de csak néhányan mozdulnak.
Megszokták már az előző rendszerben,
hogy problémáikat helyettük más oldja
meg. A másik négyötöd, aki sem bérlakáshoz,
sem panelhez soha nem juthatott, családi házat
épített, gürcölt, más megoldásokat keresett.
Ám kedvezményes hitelhez még akkor
sem juthat, ha az ő kazánja épp olyan rossz,
mint a panelben élőé, ha az ablakát hőszigeteltre
cserélné, vagy más energiatakarékos
megoldást keres.
Akinek lehetősége van, az nem él vele, mások
meg még lehetőséget sem kapnak. Miféle
esélyegyenlőség ez?
ÚJRA: BESZÉD-PANEL-PROGRAM
PRO... ... KONTRA
A panellakások korszerűsítésére szeptember végéig, összesen 550
pályázat érkezett. Ezekről november első felében születhet döntés. Az
eddigi tapasztalatok azt mutatják, szinte alig van elutasított igény, így
több mint félezer panelház – becslések szerint körülbelül 20-30 ezer
lakás – korszerűsítése kezdődhet meg hamarosan.
Vélhetően az önrész pótlására hivatott különleges hitelprogram, a
Panel plusz dobta meg az érdeklődést, hiszen tavaly egész évben 419
igényt nyújtottak be az önkormányzatok. A korábbinál jóval intenzívebb
tájékoztatási kampánynak is szerepe lehet a panelprogram sikerében,
arra számítanak, hogy az év utolsó három hónapja különösen erős
lesz. Az idei támogatási keret 7,9 milliárd forint, ha ehhez hozzáveszszük
az önkormányzati és a lakástulajdonosok egyharmad-egyharmad
arányos önrészét, akkor összesen csaknem 24 milliárd forint szolgálhat
a lakótelepi otthonok korszerűsítésére. A fokozott érdeklődést jelzi,
hogy az idén eddig 4 milliárdos forrást igényeltek, ezzel szemben az
elmúlt évben összesen 2,6 milliárdot ítéltek oda. A 2001-ben indult panelprogram
első négy évében pedig együttvéve 4,6 milliárdos állami
támogatás jutott a lakások korszerűsítésére. Ebből egyébként 37 ezer
lakás újulhatott meg. Az idei tervek közel 20 ezer lakást céloznak meg.
Korábban Kolber István, a lakáspolitikáért felelő tárca nélküli miniszter
azzal indokolta a nagyobb állami szerepvállalás szükségszerűségét,
hogy a panelügy már nem egyszerűen műszaki, hanem társadalmi
probléma. Jelenleg ugyanis 750 ezer panellakás van Magyarországon,
a lakosság ötöde ilyen otthonokban lakik. A korszerűtlen fűtési rendszerek,
a nem megfelelő szigetelések, a rossz nyílászárók miatt az itt
lakók az indokoltnál jóval nagyobb összegeket kénytelenek fűtésre kifizetni.
A pályázaton elnyert pénz segítségével elsősorban a fűtés korszerűsítését,
az ablakok cseréjét, az épület hőszigetelését lehet elvégezni.
Lakásonként 400 ezer forint adható, tehát az állami, önkormányzati
és saját források együttvéve 1,2 millió forintos felújításra adnak
módot.
Az eddigi szerényebb érdeklődés annak is tulajdonítható, hogy a
400 ezer forintos önrészt nem tudták kigazdálkodni az érintettek. Ezért
indult el a nyár végén a Panel plusz, amely ezt a gondot volt hivatott
megoldani. A programban refinanszírozóként részt vevő MFB 20 milliárdos
keretéből 15 éves futamidővel vehetnek fel a lakóközösségek
vagy az önkormányzatok kedvező kamatozású hitelt – olvasható a Világgazdaság
október 13-i számában.
KORSZERŰSÍTENDŐ OTTHONOK,
ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL
12 VÁROSHÁZA
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
NÉPESSÉG
Születés 81 fő,
ebből nagykanizsai 36 fő
Elhunyt 62 fő,
ebből nagykanizsai 33 fő
Házasságkötés 37
Nagykanizsa lakossága:
51 563 fő
Budai István önkormányzati képviselő a 7. számú választókerület polgárait
várja 2005. október 28-án pénteken 17 és 19 óra között a Kazanlak
körút 7. számú épület A lépcsőházában lévő irodahelyiségben.
Gelencsér Gábor, a 8. sz. választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart 2005. október 20-án, csütörtökön 16.30-18.00-ig a Hevesi
úti könyvtárban.
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője
minden páratlan hónap utolsó péntekén 17.30 órától 19 óráig fogadóórát
tart a kiskanizsai kirendeltség épületében, minden páros hónap
utolsó péntekén ugyanebben az időpontban fogadóórát tart a bajcsai
kirendeltség épületében.
hrsz. helye megnevezése kikiáltási ár
2035/B/2. Király u. 8. műhely 2.200.000 Ft + áfa
2190/A/3. Csányi u. 8. lakás 10.700.000 Ft + áfa
11. Magyar u. 6. lakás 6.500.000 Ft + áfa
163/1. Magyar u. 54. lakás 11.280.000 Ft + áfa
186/1. Magyar u. 76. lakás 7.938.600 Ft
1286. Királyi P. 1-3. lakás 16.000.000 Ft + áfa
1188/A/5.,1188/A/6. Fő út 7.iroda 47.000.000 Ft + áfa
1163. Rozgonyi u. 8. lakás, iroda 40.000.000 Ft + áfa
3110/19. Thury laktanya - volt Csapatművelődési Otthon
lakások 38.000.000 Ft + áfa
918/1. Arany u. 5. lakás 36.100.000 Ft + áfa
964. Arany u. 7. lakás 35.600.000 Ft + áfa
961. Kinizsi u. 20. lakás 20.300.000 Ft
2243/1. Ady u. 25. lakás 16.000.000 Ft
6705. Kisrác u. 25. lakás 14.000.000 Ft + áfa
507. Dankó u. telek 680.000 Ft + áfa
Alkotmány u. 160. kastély 80.000.000 Ft + áfa
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatal 2.emelet 6. iroda (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Érdeklődni
a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodáján (Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. II. em. 6.) lehet. Tel: 93/500-724. Bővebb információ
a www.nagykanizsa.hu honlapon található.
VERSENYTÁRGYALÁSOK
Az Önkormányzat beruházásában 2005. októberben és novemberben a városban
több helyszínen folynak útépítési és útfelújítási munkák, amelyek időszakosan
részleges vagy teljes útlezárással, illetve forgalomkorlátozással járnak.
Az érintett utcákat és az induló építési munkákat az alábbiakban közöljük.
– Zrínyi utca keleti irányú meghosszabbítása, és kikötése a Kórház utcára.
A HSMK mögötti parkoló lezárásra kerül és megszűnik.
– Magyar utca - Arany János utca csomópontban körforgalom építése.
Forgalomkorlátozás, illetve forgalomelterelés várható.
– Csengery úton az Erdész utcától Miklósfáig gyalog- és kerékpárút építése.
– Dózsa Gy. utca Petőfi és Magyar utcák közötti szakaszán út- és járdafelújítás.
Forgalomkorlátozás várható.
– Kinizsi utca Dózsa Gy. u. és 7-es főút közötti szakaszán út- és járdafelújítás.
Forgalomkorlátozás várható.
– Nyírfa utca járdafelújítás.
– Teleki út Eötvös tér és Rózsa utca közötti szakaszán útfelújítás. Forgalomkorlátozás
várható.
– Tavasz utca út- és járdafelújítás. Forgalomkorlátozás várható.
– Csokonai utca útfelújítás. Forgalomkorlátozás várható.
– Bartók B. utca útfelújítás. Forgalomkorlátozás várható.
– Szent Flórián tér útfelújítás. Forgalomkorlátozás várható.
– Kölcsey utca útfelújítás. Forgalomkorlátozás, útlezárás várható.
– Katona J. utca templom melletti szakaszán út- és járdafelújítás. Forgalomkorlátozás,
útlezárás várható.
– Teleki Blanka utca út- és járdafelújítás.
– Erdész utca 47-51 közötti útszakaszon út- és járdafelújítás.
– Pápai utca járdafelújítás.
– Bába utca járdafelújítás.
– Varasdi utca járdafelújítás.
– Kaposvári út járdafelújítás.
ÚTÉPÍTÉS, ÚTFELÚJÍTÁS
Nagykanizsa MJV Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti a 82/3. helyrajzi számú, Pláza melletti területet
34.800.000 Ft + ÁFA kikiáltási áron. A versenytárgyalás időpontja
2005. november 3. 10:00 óra, helye: Polgármesteri Hivatal 2.emelet
6. iroda. Érdeklődni a hivatal Vagyongazdálkodási Irodáján (Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. II. em. 6.) lehet. Tel: 93/500-724
A Kormány rendeletet alkotott a 2005. augusztus 15-23. között lehullott
nagy mennyiségű csapadék okozta károk enyhítéséről. A Kormány
anyagi támogatást nyújt a fenti időpontban lehullott nagy mennyiségű
csapadék következtében károsodott, magántulajdonban lévő lakóingatlanok
helyreállításának elősegítése érdekében. Támogatásra csak a lakás
céljára szolgáló, építési engedéllyel épült vagy fennmaradási engedéllyel
rendelkező lakóépület tulajdonosai tarthatnak igényt, amennyiben az ingatlan
a káresemény idején életvitelszerűen lakott volt, a kár a szokásos
vízmennyiséget meghaladó esőzéssel összefüggésben keletkezett és a tulajdonos
nyilatkozik arról, hogy az ingatlanra a kár keletkezésének időpontjában
érvényes biztosítása, illetve a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi
Kártalanítási Alappal kötött érvényes szerződése volt.
Akiknek a fenti időpontban lehullott nagymennyiség􀄦 csapadék a
tulajdonában lévő ingatlanát oly mértékben károsította, hogy annak
helyreállítása, újjáépítése szükséges, jelentkezzenek a Polgármesteri
Hivatalban (Jegyzői Kabinet, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 11.)!
KÁRENYHÍTÉS
A nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ tájékoztatja
a város lakosságát, hogy intézményünkben új szolgáltatások működnek:
A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ továbbra is reggel 8-tól
este 18 óráig fogadja a hozzá fordulókat a Zrínyi M. u. 51. szám alatt
(93/311-207.). Este 18 óra után a Csellengők Közösségi Ház (Szintén
ugyanezen a címen) várja a gyermekeket, illetve a fiatalokat.
– Készenléti ügyelet: A Családsegítő és Gyermekjóléti központ
munkatársai hétköznap minden este 18 órától másnap reggel 07,30-ig,
hétvégén pedig pénteken 12,30-tól hétfő reggel 07,30-ig telefonos
ügyeletet tart a segítségre szoruló egyének számára. A készenléti ügyelet
a következő telefonszámon hívható: 06-30-640-4281
– Utcai és lakótelepi szociális munka: a két szociális munkás ügyeletet
tart a Nagykanizsa, Hevesi u. 1. szám alatti helységben kedden és
csütörtökön 14-16 óráig. Telefonszámuk: 06-30-640-4282, 06-30-640-
4283
– Pszichológiai tanácsadás: kedd 13-17 óráig
– Ingyenes jogi tanácsadás: hétfő 8-12, 13-16 óráig,
szerda: 9-12, 13-17 óráig
– Kihelyezett rendőrségi tanácsadás, fogadóóra: szerda 16-17 óráig
CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI
KÖZPONT ÚJ SZOLGÁLTATÁSAI
A NAGYKANIZSAI
CUKORBETEGEK
EGYESÜLETE
28-án, pénteken 15.30-kor a
kórház tanácstermében tartja
klubfoglalkozását, amelyen Dr.
Sebestyén Miklós főorvos a
„Szemléletváltás a II. típusú
cukorbetegek kezelésében” témában
tart előadás.
Október 26. szerda
Október 25. kedd
Október 21. péntek Október 24. hétfõ
Október 23. vasárnap
Október 22. szombat
KANIIZSA MÉDIIA 13
06:30 Krónika 06:53 K''arc 07:19
Jelkép - református 07:30 Krónika
07:41 Jövő 7 08:08 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 17:00 Színházi
magazin 17:30 Dombország 18:00
Krónika 18:14 Mese 18:16 Jelkép -
katolikus 19:00 Krónika 19:14
Nyugati Régió 19:40 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 K''arc
20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Mámor -
amerikai filmdráma 23:00 Maksavízió
23:30 Különjárat
06:30 Krónika 06:53 Nyugati Régió
07:19 Jelkép - katolikus 07:30
Krónika 07:41 K''arc 08:07 Adjuk
magunkat 08:19 Krónika 08:30
Gyermekműsor 09:00 Teleshop
09:30 Színházi magazin 10:00
Infómánia 10:30 Épi-tech 11:00
Pénzhalász 17:00 Kondér - népi
ételek 18:00 A gepárd, a sebesség
királya - kisfilm 18:28 Adjuk magunkat
18:42 Kőszívű ember fiai 1.
- magyar kalandfilm 20:30 HÍRHÁLÓ
21:00 Bencze show 21:30
Palimadarak - amerikai vígjáték
23:30 Különjárat
06:30 Kőszívű ember fiai 07:44
Adjuk magunkat 07:55 Jelkép -
Krisztus Szeretete Egyház 08:05
A gepárd, a sebesség királya -
kisfilm 08:30 Gyermekműsor
09:00 Teleshop 09:30 Akarj élni!
10:00 Trendline - a divatmagazin
10:30 Brill 20 magazin 11:00
Pénzhalász 17:00 Épi-tech 18:00
A Gepárd, a sebesség királya kisfilm
18:28 Adjuk magunkat
18:41 Kőszívű ember fiai 20:17
Válogatás a hét műsoraiból 20:30
HÍRHÁLÓ 21:00 Maksavízió
21:30 Varian háborúja - amerikai
háborús filmdráma 23:30 Bencze
show
06:30 Kőszívű ember fiai - magyar
film 07:49 Adjuk magunkat 08:01 Sajt
17:00 Trendline 18:00 Krónika 18:09
Mese 18:15 Jelkép - adventista 19:00
Krónika 19:07 Kanizsa - Sopron női
kosárlabda 1. félidő 19:45 Adjuk magunkat
19:51 Kanizsa - Sopron női
kosárlabda 2. félidő 20:30 HÍRHÁLÓ
21:00 Futótűz - amerikai film 23:00
Élősködő élőlények 2. rész 23:30 Különjárat
- rockshow
06:30 Krónika 06:47 Főzőcske -
gyümölcssaláta 06:53 Nyugati
Régió 07:19 Jelkép - adventista
07:30 Krónika 07:37 A gepárd, a
sebesség királya 08:05 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 17:00 Önkormányzati
Ülés 18:00 Krónika
18:14 Mese 18:19 Jelkép - katolikus
19:00 Krónika 19:14 Házban
ház körül 19:40 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 Dombország
20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Fantasztikus
utazás 3. - amerikai-angol scifi
23:00 Akarj élni! 23:30 Benceshow
06:30 Krónika 06:41 Önkormányzati
ülés közvetítése 06:53 Házban
ház körül 07:19 Jelkép - katolikus
07:30 Krónika 07:41 Dombország
08:07 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 17:00 Egészségmagazin
18:00 K r ó n i k a
18:13 Mese 18.19 Jelkép - evangélikus
19:00 Krónika 19:13 Jövő
7 - Fejlesztés véleménykérés
19:26 Jövő 7 - Asztali tenisz
19:39 Adjuk magunkat 19:50
Krónika 20:01 Házban ház körül
20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Sztár a
lelke mindennek - amerikai filmvígjáték
23:00 Trendline - a divatmagazin
23:30 Színházi magazin
MÛSORA
Október 21 – Október 26
TECHNIIKA
AUTÓSIISKOLA
Nagykanizsa, Király u. 47.,
Tel.: 93/312-394
OKÉV szám: 20-088-05
FIGYELEM!
25 000 FT HELYETT 10 000 FT ELMÉLET
Motorkerékpár és személygépkocsi vezető tanfolyam indul:
Ideje: 2005. október 20-án (csütörtökön) 17 óra
Helye: Nagykanizsa, Király u. 47.
Részletfizetési lehetőség, tandíj 30 %-a visszaigényelhető!
Tel.: 93/312-394, 20/4444-215
A szabadság a pihenés mellett
feltöltekezés az előttünk álló
hónapokra is. Így volt ez Ambrus
Márta keramikusművésznél is.
– A nyarat valóban pihenésre,
feltöltődésre és ötletgyűjtésre használtam.
Megnéztem néhány képzőművészeti
kiállítást, többek között a
Budapesten a Dűrer tárlatot. Leutaztam
a Balatonra is, akadt tennivaló
a házfelújításban is.
– Szerepel önálló kiállítás a
tervei között?
– Évközben túl sok időm nem
lesz, mert főállásban tanár vagyok,
de rendszereztem a gondolataimat.
Konkrét kézzelfogható terveket nem
készítek, az elképzeléseimet nem rajzolom
le, csak elraktározom gondolatban.
Az agyagot itthon formázom
meg, a figurákat szívességből egy
ismerősöm kemencéjében égetem ki.
A hozzá való fakeret is többnyire
családi összefogással készül.
– A textil és a kerámia ötvözése
folytatódik munkáiban?
– Annyira bent van a kezemben
és az agyamban, hogy mindenképpen
szerepelni fog a textil is,
de tervezek domborművet, körszobrot,
még nem döntöttem el. A
domborműveknél is az emberábrázolás
érdekel az ember környezetével
együtt. Foglalkoztatnak a
mitológiai alakok is. Annak idején
a görögök és az egyiptomiak
is festették a szobraikat, ezért én
is színezem majd az alakokat.
– Milyenek lesznek az arcok?
Fiatalok, idősebbek, maiak?
– A kerámia megalkotásánál
mindig az arcból indulok ki.
Szobraimon az „arcaim” az életnagyságúnál
valamivel kisebbek
lesznek, így keltenek harmonikus
hatást. Tanár vagyok, emberekkel
foglalkozom, a karakterek, egyéniségek
nagyon érdekelnek! Az
arc híven tükrözi a lélek rezdüléseit.
A mitológiai történetekbe is
belefér az emberábrázolás...
Bakonyi
A MITOLÓGIA MAI ARCAI
Szeptember második felében Szolnokon rendezték meg az idei Országos
Rendőri Karos Forgalomirányító Versenyt, ahol a 21 induló páros
közül összesítésben és páros gyakorlatban is negyedik helyen végzett
a Zala megyét képviselő csapat. A versenyről a Városi Rendőrkapitányságon
balesethelyszínelőként szolgálatot teljesítő Magyaródi
Balázzsal, a két fős csapat egyik tagjával beszélgettünk. Az országos
versenyt mindig egy megyei verseny előzi meg, amelyre a közlekedési
rendőrök többsége benevez. Az itt elért eredmények alapján dől el, kik
képviselhetik az adott megyét az országos találkozón. Idén a Gellénházán
dolgozó Bartl Tamással alkothatták a zalai csapatot.
– 1997 óta, amióta hivatásos rendőrként a kanizsai kapitányság
Közlekedési Osztályán dolgozom, részt veszek a versenyen. Ez már a
hatodik alkalom volt – mondta találkozásunkkor. – Elméleti és gyakorlati
része is van a versenynek. Az első napon szakmai felkészültségből,
a KRESZ-ből, azaz elméletből vizsgázunk, másnap pedig gyakorlatban
is bemutathatjuk, mit tudunk.
– Milyen szempontok alapján értékelnek itt a bírók? Mi mindenre
kell odafigyelnie a forgalmat irányító rendőrnek?
– A bírók azt pontozzák, mennyire szabályosak a karjelzések, mennyire
egyértelműek azok a forgalomban résztvevők számára. Fontos szempont
az is, mennyire tud alkalmazkodni a rendőr az adott forgalmi szituációhoz,
hogyan tudja felvenni a forgalom dinamikáját. A párosok esetében mindezek
mellett még az összeszokottságnak is nagy szerepe van, hiszen a két,
forgalmat együtt irányító rendőr nem mutogathat egymásnak ellentétesen.
Megmosolyogtató is lenne, de nagyon balesetveszélyes is!
– Ön baleseti helyszínelő. Milyen érzés, amikor hívás érkezik, hogy
valahol közlekedési baleset történt, s menni kell?
– Minden eset más és más, sok emberrel találkozunk a mindennapokban,
s ez a változatosság teszi érdekessé, izgalmassá a munkánkat.
Természetesen súlyos emberi tragédiákkal szembesülünk. A baleseti
helyszínelés sokszor jelent kihívást, már csak azért is, mert tudjuk,
nagy felelősség hárul ránk minden egyes döntésünk meghozatalakor.
Szőlősi
C. S. I. FORGALOMIRÁNYÍTÓ
BÉRLET
14 HIIRDETÉS
SZOLGÁLTATÁS/ÁLLÁS
VEGYES
INGATLAN
Nk-án a belvárosban 110 m2-es lakás
jó állapotban eladó vagy kiadó. Érd.:
30/391-5609 (5663K)
Nk-án a belvárosban háromszobás,
69 m2-es irodának is alkalmas lakás eladó.
Érd.: 93-313-626 (5676K)
Nk-án a Múzeum téren I. emeleti,
egyszobás lakás eladó. Irányár: 6 millió
Ft. Érd.: 30/3651-654, hétvégén 93-320-
627 (5681K)
Petriventén szép, 140 m2 -es családi
ház teljesen felújítva, garázzsal, melléképületekkel
eladó. Érd.: 93-316-091-es
számon 17 óra után. (5682K)
Tótszentmártonban 90 m2-es családi
ház reális állapotban eladó. Érd.:
70/381-9104 (5691K)
Homokkomáromi hegyen 300 négyszögöl
szőlő pincével, teljes felszereléssel,
áron alul, sürgősen eladó. Érd.:
30/289-3970 (5699K)
Nagyváthy utcai garázssoron aknás
garázs eladó. Érd.: 30/946-2013
(5700K)
Nagyváthy utcában 58 m2-es, két
szobás, jó állapotú, azonnal beköltözhető,
III. emeleti lakás eladó! Érd.:
30/946-2013 (5701K)
Eladnám Nk-i belterületi, három
szobás, gázfűtéses, teraszos öröklakásomat,
vagy elcserélném kizárólag földszinti
kisebbre, udvarira, nagykanizsaira
vagy budapestire. Az Irányára: 10,8 millió
Ft. Érd.: 30/422-3575 (5702K)
Zalakaroson eladó 360 m2 telken, 38
m2-es nyaraló. Kis felújítás szükséges,
víz, villany, gáz van. Irányár: 6,8 millió
Ft. Érd.: 30/422-3575 (5703K)
Nk-án a Kodály Zoltán utcában 57
m2-es, két erkélyes, kétszobás, központi
fűtéses lakás a III. emeleten eladó.
Irányár: 5,5 millió Ft. Érd.: 30/422-3575
(5704K)
Befektetők figyelem! Nk belvárosi 96
m2-es, 3 szoba + hallos lakás , irodának is
alkamas, eladó! Irányár: 13,5 millió Ft.
Érd.: 20/439-7780 (5709K)
Nk-án a Platánsoron egyszobás, földszinti,
37 m2, egyedi gázas lakás eladó.
Irányár: 5,1 millió Ft. Érd.: 30/270-9881
(5710K)
Belvárosi családi házban utcafronti,
kétszobás, összkomfortos lakás külön
bejárattal irodának, lakásnak kiadó.
Érd.: 30/635-1230 (5695K)
Nk-án a Király út elején három helyiségből
álló üzlet-iroda parkolóval kiadó.
Érd.: 30-204-4556, 93/313-271 (5696K)
Nk-án a belvárosban kétszobás, bútorozott
lakás kiadó. Kaució szükséges!
Érd.: 20/313-4565 (5705K)
Nk-án a Teleki utca elején egyszobás,
bútorozatlan, egyedi fűtéses lakás
hosszú távra kiadó. Egy havi kaució
szükséges! Érd.: 30/640-7788, 93/321-
703 (5711K)
A Kodály Zoltán utcában egyszobás,
egyedi fűtéses, bútorozott, felújított lakás
kiadó. Ára: 25000 Ft/hó. Kaució szükséges!
Érd.: 20/336-1091 (5712K)
A Nagyváthy utcában II. emeleti, kétszobás,
egyedi gázfűtéses, bútorozott lakás
kiadó. Ára: 35000 Ft/hó. Kaució szükséges!
Érd.: 30/395-1045 (5713K)
Babakocsi: szinte új, Peg-Pérego téli
mélybabakocsi extrákkal, nagykerekű,
színes mintás, 15.000 Ft-ért eladó.
Tel.: 30/948-4276 (5687K)
Babaholmik, divatos overállok, pamut,
plüss rugdalózók, bodyk, rendkívül
olcsón eladók. Nagykanizsa, Olaj út 8.
Tel.: 30/948-4276 (5688K)
Eladó: leander, angyaltrombita
többféle színben, agávé, szerelemvirág,
nyári floksz, magnólia, tulipánfa, hortenzia,
rózsalonc. Érd.: 93/322-330
(5668K)
Mosogatós konyhaszekrényt és konyhai
eszközöket elfogadna vagy jelképes összegért
megvásárolna egy beteg, rászoruló család.
Tel.: 30/652-4560 (5706K)
Új, bontatlan csomagolású szaunaöv
eladó! Érd.: 18 óra után a 93/321-734-
es számon. (5714K)
Fenyőgallyat vásárolok! Tisztítást is
vállalok! Érd.: 30/542-8757 (5715K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont gépjárművét
készpénzért átveszem! Forgalomból kivont,
vagy rendszám nélküli lakókocsik
is érdekelnek. Ugyanitt használt autóalkatrészek
eladók. Tel.: 30/641-7375,
30/592-8463 (5485K)
Építési vállalkozó új lakások építését,
régi házak felújítását, tetőszigetelést,
ácsmunkákat, tetőfedést vállal alvállalkozóként
is! Érd.: 70/503-9407,
93-322-109, 30/6398-825 (5604K)
Vállaljuk: sírok tisztítását, felújítását,
helyrehozatalát, készítését számlára
is. Érd.: Horváth Zoltán, vállalkozó.
Nagykanizsa, Ady Endre u. 65. Tel.:
06-93-333-449, 06-70-511-7863
(5641K)
I. osztályú tölgy tüzifa eladó. Igény
esetén kályhakész állapotban. Házhozszállítás
díjtalan! Érd.: 70/6090-881,
20/9271-034 (5716k)
APRÓHIRDETÉS
Kõnig menü 􀂊400 Ft / menü kiszállítva
􀀹Vállalati étkeztetést vállalunk
􀀹Étkezési jegyet elfogadunk
Havi étlap: www.konigmenu.hu
Érd.: 93/700-137
Személyi kölcsön kezes és fedezet nélkül
3 napos elbírálással, 2-4 %-kal alacsonyabb kamattal!
Havi törlesztőrészlet Kölcsön összege Futamidő (hó)
15 900 600 000 Ft 60
25 900 1 000 000 Ft 60
35 900 1 500 000 Ft 60
THM: 18,00 % - 23,72 %
Igényeljen hitelkártyát díjmentesen! T-Mobile arany-,
platinakártyával jövedelemigazolás nélkül max. 510 000
Ft-os hitelkerettel!
Tel.: 30/9949–003, 30/8589–760
KÉSZPÉNZHITEL
AZONNAL:
ÉKSZERBANK
ZÁLOGHÁZ
A MEGSZOKOTT
HELYEN, AZ ISMERŐS
KOLLÉGÁK SEGÍTIK;
EGYRE KEDVEZŐBB
FELTÉTELEKET
KÍNÁLVA.
NAGYKANIZSA
VASEMBERHÁZ
ÁRKÁDOK
TEL.: 93/313-332
A HSMK PREMIER
TÁNCKLUB
(adószáma: 18963548-1-20)
a 2004-es bér után SZJA 1%-
ból felajánlott összeget az
Egyesület versenyeztetésére
fordította. Köszönet támogatóinknak!
FOTÓK VÁSÁROLHATÓK!
A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap munkatársai a város számos jelentős
eseményén jelen vannak. A történéseket fotókon is
megörökítjük. A fényképeket 2004-től digitálisan tároljuk, ily módon
lehetőség nyílik arra, hogy a lapunk hasábjain megjelent
eseményekről fotókat vásároljanak.
Az Önök által kiválasztott felvételeket CD-re írjuk.
Egy digitális fotó ára: 250 Ft.
Egyszeri CD-re írási költség:
(mely tartalmazza a CD árát is): 400 Ft/700 MB.
Hozott CD esetén az írás költsége 200 Ft.
A részletekről érdeklődjön Szerkesztőségünkben!
Mindenkinek
AKI SZEBB, VÉKONYABB, EGÉSZSÉGESEBB
ÉS ÜDÉBB AKAR LENNI!
Nagykanizsán, a Dózsa György u. 134. fsz. 2. szám alatt
Szolgáltatásaink:
Relax Infra szauna: vadonatúj technológia, azonnali fogyás
Svéd masszázs + ajándék 15 perc revitalizálás géppel,
Testburkolás: fogyasztás, cellulitkezelés eredeti francia alga
készítményekkel, 1,5 órás kezelés (Nagykanizsán csak nálunk!)
Telefon: 06 30-2662-647
szalon
SPORT 15
A közelmúltban újabb megmérettetésen vettek
részt a fővárosban a HSMK Premier Táncklubjának
tagjai. Egyéni, színpadi látványtánc kategória felnőtt
korosztályában Németh Petra I., gyermek,
showtánc egyéniben Cseh Zsófia a II. helyet szerezte
meg rock táncával. Felnőtt duóban, színpadi látványtánc
kategóriában Deés Enikő-Németh Petra I.
helyezést ért el Latin című számukkal. Felnőtt trióban,
színpadi látványtánc kategóriában Kovács Marianna-
Németh Petra-Toplak Dóra szintén I. helyen
végzett Hero című koreográfiájukkal.
A Premier klub tagjai ezekben a hetekben a Magyarországon
megrendezésre kerülő VB válogatójára
készülnek. A próba szünetében Németh Petra, a táncklub
vezetője elmondta: a 2000. nyarán négy fővel
alakult táncklubnak 25 aktív tagja van. A legkisebb
táncos öt, a legidősebb 22 éves. A kezdők szerdán, a
haladók és a versenyzők péntek délután, valamint
szombat délelőtt találkoznak. Show táncot és színpadi
látványtáncot tanulnak, a táncklubba csak lányok
járnak és formációban táncolnak. A bemutatókon és a
versenyeken kívül a mindennapi életben is tudják
használni az ott szerzett ismereteiket, hiszen a társastánc
alapjaira épülnek a koreográfiák. Félévente járnak
versenyekre, városi eseményeken és alapítványi
bálokon is szívesen fellépnek, ha hívják őket.
PREMIER SIKEREK A FŐVÁROSBAN
VADMACSKAKÉNT
KÜZDENEK
Az idei bajnoki évadban a Gábor
Erzsébet nevével fémjelzett
egyesület feljutott az NB I/A osztályba.
A Farkas József edző trenírozta
csapat első hete igencsak sűrűn
alakult, hiszen első hazai
meccsükön, október 2-án a fővárosi
BSE-ESMA ellen, október 5-én
Zalaegerszegen a Zala Volán ZTE
ellen, október 7-én pedig itthon a
Diósgyőr KSK ellen játszottak a
lányok. A Stendl József erőnléti
edző segítette csapatot a diósgyőriek
elleni küzdelemben már egy
újonnan igazolt légiós, Snezana
Mirkov is erősítette, s hamarosan a
szerb edző, Igor Skocsovszky engedélye
is megérkezik.
KDKK-BSE ESMA: 50-93
KDKK: Németh (8/3), Varga
(8), Völgyi (8), Vágvölgyi (12),
Fekete (10). Csere: Góber (10),
Tálosi, Bencze (2), Mozsolics,
Horváth. Zala Volán ZTEKDKK:
94-64 KDKK: Németh
(14/12), Varga (15), Fekete (3),
Völgyi (10), Vágvölgyi (5).
Cere: Tálosi, Góber (15/9),
Bencze (2). KDKK-DKSK: 51-
97 KDKK: Fekete (5), Völgyi
(10), Varga (2), Németh,
Mirkov(10/3). Csere: Vágvölgyi(
8), Góber (2), Tálosi (12),
Bencze (2), Mozsolics.
Farkas József edző a három
mérkőzés után a következőket
nyilatkozta: „Lelkes, küzdeni
akaró csapatot ismerhetett meg a
közönség az NB I/A-ban újonnan
debütáló KDKK együttesben.
Újoncként nem megszeppent kiscicaként,
hanem a fantázianevüket
igazoló valódi „vadmacskaként”
küzdöttek a lányok. A rutinos
nagyok elleni kemény harccal
igazán elégedettek lehetünk,
még kevesebb hibával, még nagyobb
odafigyeléssel, jobb védekezéssel,
pontosabb támadással
sokkal eredményesebbek lehetünk.
A bajnokság elején épp a
legerősebb csapatokkal kerültünk
össze, de később lesznek olyan
ellenfelek is – BEAC, Győr,
Szolnok – melyeket van esélyünk
legyőzni. A csapatot erősítő idegenlégiós
Snezana Mirkov mellé
– ha a büdzsé engedi – szeretnénk
még egy magas centert leigazolni,
ekkor lennénk igazán
esélyesek a nagyok elleni küzdelemben.
Addig is marad a napi
két kemény edzés, a technikai
erősítés és a lelkes küzdelem.
A Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség, a Kanizsa Sörgyár SE és
Nagykanizsa Város Sportirodája szervezésében rendezték a XII.
YNET-HALA-ÉP Kanizsa Kupa versenyt. A kétnapos megmérettetésen
20 egyesület közel 300 újonc, serdülő, ifjúsági, felnőtt és senior
versenyzője – köztük Csáktornya csapata – ütötte a labdát a
Széchenyi-Zsigmondy SZKI tornatermében. A fiatalok mezőnyében
megyéből a kanizsaiak szerepeltek a legjobban. Tóth Dániel és Fülöp
Roland kettő páros versenyszámot is megnyertek, egyéniben Tóth Dániel,
Fülöp Roland, Kahotek Kristóf, Flander Anita, Tóth Izabella, Bicsák
Bettina, Molnár Adrien, Bedő Balázs és Cseh Zsolt szerepelt kiemelkedően.
A férfiaknál a nagy esélyes Csapó Árpád a sírból hozta
vissza a meccset Bech Gábor ellen. A még serdülő korú Tóth Dániel
két felnőtt egyéni számban is a négy közé tudott kerülni.
SZAKONY ISTVÁN EMLÉKÉRE UTÁNPÓTLÁS NB II.
U19-ben a Kaposvári Rákóczi
ellen játszott az NTE 1866
MÁV Rt. csapata, ahol 2-1
arányban nyert Burucz góljaival.
Ugyanezt a csapatot az
U17-esek is megverték 5-0-ra,
Kisharmadás, Szalai és Csordás
segítségével. A Pécsi
MFC ellen az U15-ösök 4-3-
ra, az U13-asok 2-1-re nyertek.
Előbbinél Földesi (3), Mavolo,
utóbbinál Erdős és Kotnyek
góljainak köszönhetően.
Szeptember végén gyermek női és férfi kard, míg egy héttel később
újonc női és férfi kard versenyen mérhették össze tudásukat az indulók.
Az NTE fiataljai minden versenyszámban pásthoz álltak. Nagykanizsai
eredmények szeptemberből: Gyermek női kard kategóriában Kocsis
Eszter 4., Szíj Franciska 7. Gyermek férfi kardban Erdős Gergely 4. helyet
szerzett. Októberben újonc női kardban 1. Mátyás Szabina, 5. Kocsis
Eszter, 6. Szíj Franciska, 7. Magyar Zsanett. Újonc férfi kard kategóriában
3. lett Kancsár Bálint, 5. Goór Zsolt és 7. Erdős Gergely.
VÍVÓ HÍREK
GYŐZELEMMEL ZÁRULT
A Nemzeti Versenyszámok
Országos Bajnokságán a
Nagykanizsai Sportlövész
Egylet férfi csapata (Horváth
Károly, Horváth Szilárd,
Obermaier Nándor) elhozta
kispuska versenyszámban az
országos bajnoki címet. A női
csapat (Papp Józsefné, Soós
Edit, Pölöskeiné Hertelendi
Erika) ugyanebben a versenyszámban
a dobogó harmadik
helyére állhatott fel. Ezzel a
versennyel zárult az idei esztendő
robbanófegyveres versenysorozata.
Október 22-23. szombat, vasárnap
IX. Ifjúsági Országos
Lábtoll-labda Bajnokság, Dr.
Mező Ferenc Gimnázium
Október 23. vasárnap
13.00 óra Kanizsa Klub – Balatonmagyaród
városkörnyéki II.
osztályú labdarúgás MÁV pálya.
13.30 óra Kiskanizsai Sáskák
– Zalaszentbalázs megyei I. osztályú
labdarúgás, Kiskanizsa.
13.30 óra Miklósfa – Szepetnek
megyei II. osztályú labdarúgó
mérkőzés, Miklósfa.
13.30 óra Bagola – Zalaapáti
megyei II. osztályú labdarúgás,
Bagola pálya.
13.30 Interfruct NTE – Zalaszabar
megyei II. osztályú labdarúgás,
MÁV pálya.
Október 23. vasárnap
Kanizsa KK DKG EAST – Siókosár
UK NBI/B-s férfi kosárlabda
14.45 és 17.00 óra, Cserháti SZKIRussay
Olivér tornacsarnoka.
AJÁNLÓ
TÁMADÓ HIBÁK
A két első osztályú játékosát
nélkülöző CWG Kanizsa felnőtt
OBI/B-s mérkőzésen a
TIPO VSC ellen 14-7 arányban
vereséget szenvedett. Gólok:
Karácsony (3), Dankó (2),
Kraguljak (2).
– Az ellenfél centerét nem
tudtuk semlegesíteni, vagy inkább
hibát hibára halmoztunk.
A sok védekezési hiba elvette a
középjátékosok önbizalmát és
gyors, három támadásban eladott
labdából az ellenfél megnyugtató
előnyre tudott szert
tenni – mondta Szőlősi Csaba.
OM reg. szám: 20–0129–04
Akkredit: 0584
8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93/326–413, Mobil: 30/400–5253
E–mail: info@dialognk.hu, Honlap: www.dialognk.hu
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
a decemberi
ANGOL és NÉMET
NYELVVIZSGÁRAFELKÉSZÍTŐ,
40 órás, speciális
tanfolyamot szervez
vizsgáztató tanárok vezetésével,
INGYENES PRÓBAVIZSGÁVAL
30% TANDÍJ- ÉS VIZSGADÍJ
VISSZATÉRÍTÉS CSAK NÁLUNK!
Beiratkozás: november 2-ig
HEVESI SÁNDOR
MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5 – 9. Tel.: 311– 468, e-mail: nk.hsmk@chello.hu
Jegyárusítás: 14 – 18 óráig
OKTÓBER 21. 19 ÓRA
A RADIOAKTIV EGYÜTTES KONCERTJE
Belépődíj nincs, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A rendezvény a NKÖM támogatatásával, a PANKKK
program keretén belül kerül lebonyolításra.
OKTÓBER 25. 18. ÓRA
2005. A FÉRFIAK ÉVE
Az 50 év fölötti férfiak vizelési gondjai
és prosztata bántalmai
Előadó: dr. Lipták József osztályvezető főorvos
Belépődíj: nincs
OKTÓBER 26. 15 ÓRA
DR. DOBÓ LÁSZLÓ: A FALUSZÍNHÁZ
TÖRTÉNETE - KÖNYVBEMUTATÓ
A beszélgetést vezeti: Halmos Ildikó
OKTÓBER 28. 19 ÓRA
"A FÁBRY" - FÁBRI SÁNDOR ÖNÁLLÓ ESTJE
"Alaszkából jöttem, Szibériába megyek"
Belépődíj: 1900 Ft
Augusztus 20-án Hírközlési
Emlékérmet vehetett át Budapesten
Sánta Istvánné, a nagykanizsai
I. sz. Posta vezetője. A magas
szakmai kitűntetést Kovács
Kálmán informatikai és hírközlési
miniszter adta át a hivatalvezetőnek,
akit több évtizedes „postás
pályájáról” kérdeztünk:
– Mikor döntötte el, hogy ezt a
hivatást választja?
– Már középiskolás koromban
tudtam, hogy olyan pályát szeretnék
választani, ahol emberekkel,
gyerekekkel kell foglalkozni. A
Szombathelyi Tanítóképző Főiskolára
jelentkeztem, de mire a felvételire
került volna sor, más irányt
vett az életem: édesapám az érettségi
tájékán egyszer azzal a hírrel
jött haza a postáról, ahol akkoriban
dolgozott, hogy felvételt hirdettek
a hivatalba. Nem sokat
gondolkodtam rajta, hanem azonnal
jelentkeztem. Úgy éreztem, nehéz
szívvel tudnék a szülői háztól
elszakadni, s ha a főiskola helyett
a postát választom, otthon maradhatok.
Nem voltak azok könnyű
hónapok, előbb fél év gyakorlat,
majd egy féléves tanfolyam várt
rám. Először a környéki kispostákon
helyettesítettem az éppen szabadságukat
töltőket. Olyan ritkán
jártak a buszok, hogy bizony nemegyszer
ott kellett aludnom, nem
volt mivel hazajönni.
– Mikor szűnt meg ez az egyik
településtől a másikig való utazgatás?
– Egy esztendő után, nem egészen
negyven évvel ezelőtt sikerült
Kanizsára, az I. sz. Postára
kerülnöm. Azóta folyamatosan itt
dolgozom, csak amikor a fiam
született, voltam egy rövid ideig
távol. Természetesen én is úgy
kezdtem, mint bárki más, ott kinn,
a felvételi ablakoknál. Megtanultam
az évek során minden apró
mozzanatot, amit az ügyfelek kiszolgálása
során tudni kell. Közben
folyamatosan tanfolyamokra
jártam, igyekeztem mindent elsajátítani,
ami a munkámmal kapcsolatos,
majd 1983-ban a műszaki
főiskolán diplomát szereztem.
Ekkor már postavezető helyettesként
dolgoztam. Ez is szép
korszaka életemnek, tizenhat évig
tartott. 1996-ban pályázat útján
kerültem a hivatal élére.
– Nem érezte soha úgy, hogy
váltani, változtatni kellene? Nem
unalmas évtizedeken keresztül
ugyanazt a munkát végezni?
– A mai napig nagyon szeretem
a munkámat, emiatt szerencsésnek
is mondhatom magam. Kiváló
kollégákkal dolgozom együtt. Egy
olyan kollektíva a mienk, ahol a
legkomolyabb változtatásokat is
nagyon jól végre tudtuk hajtani.
Hogy néhány példát is említsünk:
zökkenők nélkül megtörtént 2000-
ben a posta felújítása – közben folyamatos
volt a kiszolgálás –,
2003-ban áttértünk mi is a számítógépes
feldolgozásra, s az ezzel
kapcsolatos teendőket a kollégáknak
gyorsan el kellett sajátítaniuk,
és sorolhatnám.
– Ön szerint mi a titka a jó vezetőnek?
– Természetesen a feladatokat
mindig pontosan el kell végeznie
mindenkinek, nekem is, a kollégáknak
is. Az nem mindegy, hogy
a főnök milyen hangnemben osztja
ki a tennivalókat a beosztottnak:
kér, utasít, vagy követel. Annak
vagyok a híve, hogy minél
közvetlenebb a kapcsolat közöttünk,
annál hatékonyabban tudunk
dolgozni. S akkor elég, ha
kérek, nincs is szükség a követelésre.
– Mi minden fér bele a szabadidejébe?
– Igyekszem minél több időt
tölteni az unokáimmal, az egyik
tizenhárom, a másik két és fél
éves. Ha időm engedi, sokat olvasok,
és kedvelem a keresztrejtvényeket
is.
– Mit érez, ha az augusztus 20-
i kitüntetésére gondol?
– Nagyon örülök ennek a szakmai
elismerésnek. Úgy gondolom,
hogy a kanizsai I. Posta mind a
száznegyven dolgozójának szól.
Egy vezető soha nem lehet jó vezető,
ha a beosztottak nem végeznek
legalább olyan jó munkát, mint ő.
-.Szőlősi -
„A JÓ FŐNÖK KÉR
ÉS NEM KÖVETEL”

Dél-Zalai Hetilap
íén^
Nagykanizsa RÉGIÓK KAPUJA
XVII. évfolyam 35. szám • 2005. október 27. • Megjelenik 21.000 példányban
http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
H A L
O T T A
I
N K
Dulux
színkeverés©
még halottai sincsenek
álldogálhat egymagában
még halottai sincsenek
Mert a legarvább akinek
bora ecet könnye torma
gyertyájának is csak korma
keieben egy sial viraggal
mert a legarvább akinek
* (Kányádi Sándor)
Nyitva
11
00
23
00
hétköznap
háromféle

OöHlgJ^G? éíMjbfög


mm
ssai
xájiíta
/
93
329
300
Nagykanizsa Rózsa
út 6
2
KRÓNIKA
OKTÓBER 18.)
CIVIL KLUB
A múlt héten a Civil Klub vendége volt a Kaszinó Étteremben dr. Matolcsy György volt gazdasági miniszter. A Gazdasági Konzultáció keretében megrendezett programon - amely Orbán Viktor volt miniszterelnök kezdeményezésére indult útjára azzal a céllal, hogy a gazdasági élet valamennyi szereplőjének lehetősége legyen elmondani, mindennapjaikban milyen problémákkal szembesülnek - először a gazdaság helyzetét elemezte dr. Matolcsy György. A magyar gazdaság helyzete a szakember szerint olyan, mint 1990-ben volt. Ennek okai között szerepel többek között a túl gyors privatizáció, melyre nem voltunk kellőképpen felkészülve vagy az infrastruktúránk elmaradottsága. Az elkövetkezendő 10-15 évre szóló gazdasági program megtervezése nem történhet a gazdasági élet szereplői elképzeléseinek, ötleteinek figyelembe vétele nélkül. A kanizsai fórumon többször elhangzott, hogy kiszámíthatóság nélkül nem lehet tervezni, a béreket terhelő járulékok olyan magasak, hogy a vállalkozások létét fenyegetik. Volt, aki a hazai piacok védelmét tartotta kulcsfontosságúnak, s volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy demokráciában a törvényeket mindenkinek be kell tartania. A többórás tanácskozás zárásaként Matolcsy György arra hívta fel a figyelmet, hogy a www.gazdasagikonzultacio.hu weboldalon mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy véleményével, javaslataival segítse a konzultációban résztvevők munkáját.
( OKTÓBER 20.)
100. SZÜLETÉSNAP
Fekete István, Körmös utcai lakost 100. születésnapja alkalmából köszöntötte az önkormányzat és a város lakossága nevében október 20-án Litter Nándor polgármester. Az ünnepségen megjelent családtagok, unokák, dédunokák, rokonok és szomszédok jelenlétében hosszú, boldog életet kívánt és emléklapot nyújtott át az ünnepeltnek. A köszöntők sorában Röst János alpolgármester, Polai József önkormányzati képviselő, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület, a kiskanizsai részönkormányzat és az általános iskola képviselői nyújtottak át ajándékot. Fekete István 40 évvel ezelőtt ment nyugdíjba a MÁV-tól, ahol 27 évet töltött el. Lányával, Ács Józsefiével él egyetértésben kiskanizsai otthonukban. Kedvenc időtöltése az újságolvasás, té-
vénézés, rádióhallgatás. A hosszú élet titkáról elárulta: rendesen étkezett, ivott, tisztálkodott és rendesen viselkedett. Sokat tevékenykedett munka után és nyugdíjasként is a homokkomáromi szőlőhegyükön. Mindenkinek megadta a tiszteletet, nem veszekedett senkivel, és szerette mindenki.
SZDSZ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A hazai városok közül 2010-re Pécs lehet Európa egyik kulturális központja - hangzott el Halász Gyula képviselő sajtótájékoztatóján. Még 2004-ben dr. Toller László Pécs polgármestere levélben kérte fel Litter Nándor polgármestert, hogy Nagykanizsa támogatását elnyerje. Pécs pályázata lezárult, és ha a közgyűlés támogatja a pályázatot, Kanizsa részese kíván lenni a programnak, ami városunknak idegenforgalmi és turisztikai szempontból is jó lenne.
FELKÉSZÍTÉS A KET-RE A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, november 1-jén életbe lépő törvény (KET) bevezetéséről, alkalmazásáról tartott megbeszélést dr. Kelemen Marcell jegyző a hivatal munkatársai számára a Halis István Városi könyvtár konferenciatermében. A teljesítmény értékelések, valamit a minősítések, illetve az egyéb munkáltatói értékeléseknél kiemelt szempont lesz, hogy milyen felkészültséggel és milyen hatásfokkal alkalmazzák a közigazgatási eljárásról szóló új törvényt.
A KLINIKAI HALÁLRÓL A Nagykanizsai Tudományos Kutatók Egyesülete rendezésében dr. Liptai-Wágner András, a Revitál Alapítvány elnöke tartott előadást a Hevesi Sándor Művelődési Házban. A rendezvényen a klinikai halálállapotról tudhattak meg többet az érdeklődők. Az előadó videofilm bejátszások segítségével foglalta össze, hogyan emlékeznek vissza a betegség vagy baleset következtében már klinikai halál állapotát megért „élményesek" arra a bizonyos néhány percre, és azt is megtudhatták a résztvevők, hogyan vélekednek a szakemberek
minderről napjainkban. A kutatások során megállapítást nyert, hogy a klinikai halál állapotából visszatért emberek intelligencia hányadosa megnő, arcuk megfiatalodik, s szinte kivétel nélkül valamennyien kellemes élményekről számolnak be, amit szeretnének újra és újra érezni. A legtöbben sötét alagútról mesélnek, a végén fényességgel, mely nem vakító, inkább megnyugtató. Az út végén meg kell állni, ekkor dől el, ki az, akinek még tennivalója van szerettei körében, s ki az, aki végleg eltávozik. Sokan arról is beszámoltak, hogy a klinikai halál állapotában tulajdonképpen tudták, mi történik velük: mintha kibújtak volna saját testükből, és „kívülről" láttak, hallottak volna mindent. Az előadó szerint az általa ismert legérdekesebb eset a következő: egy vakon született nő a klinikai halál állapotában, abban a néhány percben látott: a plafont maga felett a kórteremben, az ágyát, amin fekszik, a felemelt végtagjait. Mikor „visszahozták", a csodával magyarázható látásnak vége lett, és újra a sötétség birodalmában találta magát az illető.
FESTETT VILÁGOM László Dániel festőművész, Festett világom című kiállítása látható a Hevesi Sándor Általános Iskola galériájában. A kiállítást Lehota M. János esztéta nyitotta meg. A műsorban közreműködtek a Városi Ifjúsági Fúvószenekar tagjai és az intézmény versmondói. A tárlat november 14-éig tekinthető meg iskolanapokon.
CSAK TISZTA FORRÁSBÓL A mindenséggel mérd magad, a helyünk az országban és a világban című előadássorozat október 20-ai programján Pap Gábor művészettörténész, Bartók Béla Cantata profana oratórikus művére hívta fel hallgatósága figyelmét a Halis könyvtárban. Az előadás a Bartók Béla által, Fenékpusztán gyűjtött Csillagok, csillagok című népdal közös eléneklésével kezdődött, Németh Ferenc zenetanár hegedűkíséretében. A művészet egyetemes történetében kevés olyan mű akad, amellyel kapcsolatban a kortárak és az utókor legjobbjai egybehangzóan nyilatkoztatták volna ki vélekedésüket, mint Bartók Cantata profana művével kapcsolatban, hogy létkérdése az emberiségnek, vajon megérti e az üzenetét, vagy sem, amennyiben megérti, jól érti-e meg, és megfogadja-e a mű útmutatását, s képes lesz-e (hajlandó-e) aszerint rendezni jövendő életét! A jelentésrétegek közül jó néhányat megvallott már az irodalom, illetve a művészettudomány, a szöveg értelmezéséhez hozzájárultak a maguk nélkülözhetetlen adalékaival az összehasonlító mítosz-, illetve
KANIZSA Dél-ZalaiHetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Gyakornok: Dely Marianna. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda: ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft. ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
KRÓNIKA
3
a néprajzkutatás avatott szakemberei, mégsem mondhatjuk el, hogy akár csak megközelítőleg is tisztában volnánk vele, mit üzen nekünk Bartók a Cantata profana művében. Az 1930-ban keletkezett mű, amelyet először Londonban mutattak be 1934-ben, Budapesten pedig 1936-ban, a ''60-as években pályára kerülő fiatalság egyfajta himnusza volt. A Bartók által készített szöveg alapja egy román kolinda, A kilenc csodaszarvas története. A műfaj a magyar regősénekek rokona, egy újévköszöntő, amely egybefonódott a karácsonyi ünnepkörrel. A szöveget Bartók maga gyűjtötte két változatban is 1914 tavaszán Erdélyben. A szállóigévé vált „csak tiszta forrásból" gondolata már nemcsak a Bartók életmű leglényegesebb üzenete, hanem általában a modernkori humanista magatartás credója is.
ÚJRA ELFUN AZ ATTILA OVIBAN
Október 20-án visszatérő „vendégei" voltak az Attila Úti Óvodának GE önkéntesei, ahol ELFUN akció keretében végeztek munkát. Egy szép babaházat építettek, kerti padokat és játékokat festettek, valamint az oviépület három szárnyának tűzfala kapott új színt.
OKTÓBER 21.)
BOLYAI MATEMATIKAVERSENY
A Bolyai János Általános Iskola október 12-én rendezte meg 15. alkalommal a Bolyai Matematikaversenyt, amelyet 1991-ben hirdettek meg először az iskola névadójának tiszteletére. A rangos versengésen 16 városi és városkörnyéki iskolából érkező 142 tanuló mérte össze tudását matematikából a 3-8. évfolyamon. Az 1-3. helyezetteknek és a felkészítő tanároknak az október 21-ei iskolai ünnepélyen adta át a jutalmakat Kalamár Márta igazgató. I. helyezést ért el: Jakab Csenge (Zrínyi iskola), Hajdú Petra (Péterfy iskola), Takács Tamás (Kőrösi iskola), Berta Dénes (Miklósfai
iskola), B. Kis Marcell (Bolyai iskola), Csorba Zsuzsanna (Hevesi iskola). „Az Iskoláért" kitüntetésben részesültek: Kisné Cseh Éva és Suhainé Kolongya Zsuzsanna tanárnők, valamint Póczáné Bolf Ágnes tanítónő. Ok áldozatos és lelkiismeretes munkájukkal vívták ki a közösségük elismerését.
MARAD A MŰKÖDÉSI FORMA - A kórház működtetési formájának változtatásáról szóló napirendi pontot a szeptemberi utolsó közgyűlés tárgyalta, és az abban szereplő javaslatokat nem fogadta el - mondta sajtótájékoztatóján Röst János alpolgármester, SZDSZ-es képviselő. Az előterjesztés célja az lett volna, hogy az egyre romló feltételek mellett működő kórház számára megoldásokat keressenek. 2006-ra több mint 200 millió forintos támogatást vár a kórház a várostól. A rendeletek szerint az orvostechnikai műszerek pótlását el kell kezdeni, emellett egy vis maior keretnek is lennie kell, amelyből a meghibásodott életmentő műszerek soronkívüli javítását finanszírozzák, s ennek pénzügyi forrását is a városnak kell megteremteni. Az el nem fogadott előterjesztés célja az lett volna, hogy készüljön egy olyan vitaanyag, amely feltárja a kórház működését, vagyoni helyzetét, és megoldási lehetőségeket kínál a működtetés jövőjét illetően.
A közgyűlés napirendjéről lekerült ugyan a kórház további működtetésének kérdése, de a városban nem került nyugvópontra a kérdés, hiszen a Rozgonyi Polgári Kör aktivistái továbbra is aláírásokat gyűjtenek a kórház privatizációja ellen, jóllehet ez nem szerepelt az önkormányzat tervei között - mondta Halász Gyula, szabaddemokrata képviselő. Röst János hozzátette: a kórház privatizációjának lehetőségét a törvények is tiltják.
LILIOM PROGRAM Október 21-én a Fő út és a Csengery utca sarkán az Alapellátási Intézmény védőnői népszerűsítették a járókelők körében a Liliom programot, a népegészségügyi program méhnyakszűrővizsgálatát. Az érdeklődők hozzájuthattak a Liliom program nyereményszelvényéhez, melyek a megye nagyobb postahivatalaiban és az ÁNTSZ Megyei Szűrési Koordinációs Osztályán is átvehetők. A rosszindulatú daganatos betegségek Magyarországon az összes haláleset mintegy egy negyedéért felelősek. A daganatos halálozás mérséklésének rövid és középtávon egyik legígéretesebb stratégiája a lakosság szűrővizsgálata. A méhnyakszűrés a 25-65 év közötti lakosságot, Zala megyében összesen 85 000 hölgyet érint. A szervezett szűrővizsgálatok részvételi arányának növelése - különösen a méhnyakszűrés esetében - jelenleg a megelőzés egyik legfontosabb kihívása. Zala megyében a méhnyakrák okozta halálozás az országos átlagnál valamivel kedvezőtlenebb képet mutat. A megyében évente 15-20 nőt veszítünk el a méhnyakrák miatt, ez a megyei ösz-
szes női daganatos halálozás 4 százalékát teszi ki. A szűrőprogram indulása óta - 2003. szeptemberétől - 29 600 meghívót juttattak el az érintettekhez. Ez év szeptemberéig összesen csak 1807 fő kereste fel meghívólevéllel a megyei szakrendeléseket. A zalai asszonyok a héten kapják meg az első nyereményszelvényt tartalmazó meghívóleveleket. A szűrővizsgálat célja, hogy mozgósítsa azt a megyében élő körülbelül ötvenezer nőt, akik nem járnak rendszeresen nőgyógyászati szűrővizsgálatra. Aki megjelenik, és azt megfelelő módon igazolja, részt vehet egy nyereményjátékban, ami természetesen nem kötelező. A fődíj egy szponzori felajánlásból származó Renault Modus személygépkocsi, amit 2006. februárjában, a Betegek Világnapjához kapcsolódóan egy nyilvános TV show során sorsolnak majd ki. A legtöbb hölgyet mozgósító orvos 2 millió forint értékű műszert vásárolhat rendelője korszerűsítésére.
A BÉRLAKÁSHELYZETRŐL - 2002-ben a Fidesz nagykanizsai bérlakás-politikája ellen a legfőbb érv az volt, hogy 1998-2002 között kevés lakás épült, tehát kevésnek találták a 117 darab megépített bérlakást - mondta sajtótájékoztatóján dr. Csákai Iván. A kanizsai szocialisták pedig, akkor - 2002-ben - még szépen hangzó ígéretekkel hitegették az embereket: erősítik az elesettek melletti szolidaritást, segítik a rászorulókat, 2006-ra legyen 150-el több bérlakás. Az idei év elejére nyilvánvalóvá vált, hogy az előző ciklusban megépült 117-et sem tudják teljesíteni. Ekkor kitalálták a város vezetői, hogy nem a lakásépítést, hanem a lakbért fogják támogatni. Azt már csak zárójelben jegyzem meg - mondta Csákai Iván - hogy a lakbértámogatást a szigorú igénylési feltételek miatt szinte senki sem tudja igénybe venni.
INNOVÁCIÓ A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSBAN Az Egyesített Szociális Intézmény és az önkormányzat szakmai konferenciát szervezett a Vasember Házban. A szociális területen első alkalommal megrendezett szakmai fórumon az ESZI igazgatója, Koller Jutka köszöntötte a részvevőket, majd a rendezvényt Litter Nándor polgármester nyitotta meg. A nyitó előadáson dr. Kovács Zsolt, az ICSSZEM Családi és Szociális Szolgáltatások Főosztályának vezetője az átalakulásban lévő szociálpolitikáról, az átalakulásban rejlő kihívásokról és
4
KRÓNIKA
lehetőségekről beszélt. Ezt követően dr. Tőke Alajos, a Megyei Szociális és Gyámhivatal vezetője szólt a szociális igazgatás átalakításának Zala megyei tapasztalatairól. Ugyancsak a megyei helyzetről, ezúttal a szociális stratégia Zalai vonatkozásairól tartott tájékoztatást dr. Halász Gabriella, a Zala megyei Közgyűlés Hivatala Egészségügyi és Szociális Osztályának vezetője.
A konferencia zárásaként dr. Dömötör László, a kanizsai hivatal Szociális Osztályának vezető-helyettese tartott előadást, melyben átfogó helyzetelemzést adott a kanizsai szociális szolgáltatások biztosításának jelenlegi helyzetéről, majd a jövőbeli feladatokról, megoldási lehetőségekről és ezekkel kapcsolatos dilemmákról szólt. Mint mondta, a gazdasági-társadalmi háttér tényezői a lakosság szociális helyzetében halmozott hatással jelentkeznek. A lakosság elöregedőben van az alacsony születésszám és a fiatalok elvándorlása következtében. A születő kevés számú gyermek is szociális hátrányokkal küzdő, gyakran egyszülős családba érkezik. Az aktív korú lakosság jelentős hányada állás nélkül maradt, ezen belül is magas a tartós munkanélküliek aránya. A munkahellyel rendelkezők között is számottevő az alacsony keresettel rendelkezők aránya. Az országos átlaghoz képest is magas a roma lakosság aránya, mindezek következtében a lakosság jelentős rétegei szociális rászorulónak minősülnek. Nagykanizsán a települési önkormányzat megyei jogú városként jelenleg valamennyi szociális alapszolgáltatás, továbbá a szakellátások közül az átmeneti elhelyezési formák biztosítására kötelezett. A tartós bentlakásos szakellátások esetében a törvény egy 2003-as módosítása értelmében a megyei jogú városok a saját területükön kötelesek a megyei önkormányzat ellátási kötelezettsége körébe tartozó feladatok közül az idősellátás, továbbá - előzetes igényfelmérésre alapozva - a lakossági szükségletek alapján meghatározott legalább két további intézménytípus feladatait biztosítani. A megyei jogú városok ellátási kötelezettségére vonatkozó szabályt 2005. január 1-jétől kell alkalmazni. A jelenlegi ellátórendszer kiépítése az elmúlt öt évben jelentős áldozatvállalást, és több százmillió forintos költségvetési kiadást jelentett az önkormányzatnak. Az ágazat lemaradásainak felszámolására jelentős beruházások történtek, ennek ellenére nem minden kötele-
zően előírt szolgáltatást biztosít jelenleg a város - bár a nappali ellátórendszer és az átmeneti gondozás helyzete nem csak Kanizsán, hanem országos viszonylatban is messze elmarad a jogszabályokban előírtaktól -, például a Nagykanizsán is hiányzó szenvedélybetegek nappali ellátására vonatkozó kötelezettségének az érintett települési önkormányzatok csekély hányada, négy-öt százaléka tesz csak eleget. Országszerte szinte teljesen hiányzó ellátási forma a 30 ezer lakos fölött kötelezően biztosítandó pszichiátriai és szenvedélybetegek átmeneti otthona, és a fogyatékosok átmeneti ellátását is csak kevés működteti a kötelezett települések közül. A szakember kitért e mulasztásos törvénysértés okaira, a jelenlegi szabályozás ellentmondásaira is. Szó esett az ellátások biztosításának módjairól, arról, mi mindent kell figyelembe venni egy-egy szolgáltatás elindításakor, s milyen további változások várhatóak e területen városunkban.
25 ÉVES A VACKOR OVI Városunk Kossuth téri Óvodájának 25 éves fennállása alakalmából október 21-én ünnepi rendezvényt tartott a Vackor Óvodában. Az intézmény igazgatónője miután köszöntötte a vendégeket, röviden elmesélte az óvoda történetét, mely a 80-as évekig nyúlik vissza. Majd az ovisok zenés, mesés műsora következett, végül Litter Nándor polgármester szólt néhány kedves szót. Köszöntötte a 25 éves Vackor Óvodát és köszönetet mondott a pedagógusoknak. Azt is elárulta, a műsor kedves emlékeket idézett fel benne, majd átadta az önkormányzat ajándékait, mesekönyveket, CD lejátszót, valamint egy oklevelet. Délután a Halis István Városi Könyvtár nagytermében folytatódott a program, ahol „Játék szerepe a fejlődésben és a fejlesztésben" címmel dr. Pálai Judit klinikai gyermek- neuro-, pedagógiai szakpszichológus tartott előadást. Utána a Vackor Óvoda Platán sori nevelőtestülete zenés pantomin bábjátékát tekinthettük meg, végül újabb előadást tartott Józsa Éva főiskolai adjunktus, DLA jelölt, előadóművész a Bábjáték és drámajáték mint élményforrás önmagunk és környezetünk jobb megismerésének lehetősége címmel.
KAMARAZENEI TALÁLKOZÓ
A IV. Zala Megyei Zeneiskolások Kamarazenei Találkozójának helyet adó Farkas Ferenc Városi Zeneiskola hangversenytermében
a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Adám Zene-és Művészeti Iskola, a keszthelyi Festetics György Zeneiskola, a nagykanizsai Szent Cecília Zeneiskola és a helyi Farkas Ferenc Városi Zeneiskola növendékei vettek részt. A találkozót Arnóth Zoltán klarinétművész, egyetemi docens és Horváth Zsolt trombitaművész értékelte. Arnóth Zoltán kiemelte a kamarazenélés fontosságát, valamint a szereplés hasznosságát, melynek eredményeképpen ezek a tanulók az élet más területén is magabiztosabban mozognak. Azért tartotta fontosnak a társas zenélést, mert így a tanulók megtanulnak alkalmazkodni és egymásra figyelni a kamarazenélés közben. Örült annak, hogy ez nem verseny, hanem találkozó, így nincsenek felesleges stressznek kitéve a gyerekek. Minden csoportot egyenként értékelt, felhívta az esetleges hibákra a figyelmet, és megdicsérte a pozitívumokat. Külön kiemelte a keszthelyi Kvartettet és a zalaegerszegi Vivaldi triót, akiket a pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar CD-jével jutalmazott meg.
JÖVŐRE GLEISDORFBAN!
1989-ben alakított ki kapcsolatot egymással a gleisdorfi Europa Hauptschule és a kanizsai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola. Azóta szinte minden évben találkoznak, 25-30 fős delegáció látogat egyik esztendőben Gleis-dorfból városunkba, majd innen oda. Az általában két-három napos találkozók kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy a gyerekek egymással, külföldi barátaik lakóhelyével illetve annak környékével ismerkedhessenek, no és persze gyakorolják a német nyelvet. A legutolsó találkozóra a két iskola diákjai között a múlt héten került sor. Szerdán az Őrségben találkoztak, ismerkedtek a tájegységgel, a népi hagyományokkal, mesterségekkel, néprajzi és kultúrtörténeti érdekességekkel. Pénteken ellátogattak Nagykanizsára is: először a Kiskas-télyban fogadta őket az önkormányzat nevében az oktatási iroda vezetője, Szmodics Józsefné valamint a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatója, Vizeli József, majd a város nevezetességeit fedezték fel a fiatalok a kőrösis diákok segítségével. A gleisdorfi küldöttség tagjai a városnézés után a helyi oktatási intézményben búcsúztak vendéglátóiktól. S hogy hogyan érezték magukat, és mi tetszett a legjobban az Őrségi túrán? Erről így meséltek a gyerekek, amikor Kanizsára értek:
KRÓNIKA
5
- A legérdekesebb az agyagozás, a korongozás volt. Még soha nem volt lehetőségünk ilyent csinálni. Az éjszakai bátortúrán is jól éreztük magunkat, érdekes feladatokat kellett megoldanunk. Nagy élmény volt az is, hogy beavattak bennünket a perecsütés rejtelmeibe, mi is készíthettünk perecet. Említhetnénk a tábortüzet és a szalonnasütést is. Most már vannak barátaink is a magyar gyerekek között, ők nagyon jól beszélnek németül, jól megértjük egymást. Kicseréltük a telefonszámainkat és e-mail címeinket.
A két iskola kapcsolatát az osztrák részről a kezdetek óta segítő tanárnő, Ernestine Meis-ter és kolléganője, Marlies Hofbauer így foglalták össze legfrissebb élményeiket:
- Bennünket is meglepett, hogy a magyar gyerekek ilyen jól beszélik a nyelvünket. Nagyon segítőkészek, barátságosak, érdeklődőek, udvariasak. A programok rendkívül változatosak voltak, rengeteg újdonsággal találkoztak a gyerekek, és még mi magunk is. Gyönyörű az őrségi táj, a nemzeti park növény- és állatvilága. Érdekes, hogy itt Magyarországon szélesebbek és nagyobbak a mezők, kevesebb a település, mint minálunk odahaza -legalábbis arrafelé, amerre jártunk.
KANIZSARU
20.30 órakor a járőr a város területéről négy személyt állított elő a kapitányságra, mivel felmerült a gyanú, hogy kábítószert fogyasztottak. A három nagykanizsai fiatalember és hölgy társuk esetében az alkalmazott gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, így az ügyben szakértő bevonásával vizsgálat indult.
22.37 órakor jelentette be egy nagykanizsai férfi, hogy a bejelentést megelőző időben egy a Zemplén Győző utcai presszó elől ismeretlen tettes eltulajdonította lezáratlanul hagyott kerékpárját, mintegy 20.000 Ft értékben.
( OKTÓBER 24.)
DERŰ ÉS NEVETÉS
Szántói Krisztián illusztrátor kiállítása nyílt meg október 24-én a Péterfy Sándor Általános Iskola aulájában. Lehota M. János esztéta a művész derűt sugárzó és nevetésre ingerlő figuráira hívta fel a figyelmet. Olyan világot teremt alkotásain, amelyek a társadalomban, a közösségekben felmerülő feszültségeket próbálja levezetni. Szántói Krisztián 1998-ban tervezőgrafikusként diplomázott a budapesti Iparművészeti Főiskolán. Rajzai többek kö-
1956. ÜZENETE A SZABADSÁG IGAZSÁGA
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 49. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 16. évfordulója tiszteletére szervezett ünnepségsorozat Kiskanizsán kezdődött el 21-én délben. Az Együtt Kiskanizsáért Egyesület, a Polgári Olvasókör, valamint a Kiskanizsai Általános Iskola által szervezett megemlékezés ünnepi szónoka Rózsás János író volt.
Az önkormányzat által szervezett városi ünnepség 23-án vasárnap 9 órakor ünnepélyes zászlófelvonással indult a Deák téren, majd az Olajbányász Fúvószenekar kíséretében az ünneplők koszorút helyeztek el a Károlyi-kertben lévő kopjafánál és Orbán Nándor emléktáblájánál. Délután a HSMK-ban rendezett ünnepség előtt Litter Nándor polgármester, Göndör István országgyűlési képviselő, Röst János alpolgármester köszöntötte az Országos ''56-os Szövetség nagykanizsai szervezetének tagjait. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékező műsor ünnepi szónoka, Göndör István országgyűlési képviselő beszédében kiemelte:
- Október 23-a rendszerváltás utáni Magyarország legfontosabb ünnepe. A szabadságé, a demokráciáé, az önrendelkezésé, a függetlenségé, a sajtószabadságé, az önszerveződésé. 1956-ban a köztársaság ezen a napon fogant, 1989-ben ezen a napon született. Számunkra október 23-a jelentős születésnap. Ekkor lépett hatályba az alkotmányunk, amely kimondta, hogy Magyarország Köztársaság, és a Magyar Köztársaság jogállam. 1956. üzenete a szabadság igazsága. Különleges a felelősségünk! Nem hagyjuk elhamvadni a történelem parazsát, a nemzetet megrázó egységbe forrasztó esemény emlékét meg kell őrizünk, és figyelmeztetnünk
zött megjelentek neves magazinokban, könyvekben. Fest tájképeket, készít papírmasé fejeket. Tagja a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesületének és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. A tárlat november 18-ig tekinthető meg.
KANIZSARU 16.20 órakor egy könyvesbolt eladója kért rendőri intézkedést, mert az üzletben lopáson értek tetten egy nagykanizsai fiatalembert, aki mintegy 52.000 Ft értékben kísérelt meg különböző CD lemezeket eltulajdonítani. A kiérkező járőr a férfit előállította a kapitányságra, ahol lopás vétség megalapozott gyanúja miatt vele szemben büntetőeljárást indítottak. A BALESETBEN ELHUNYTAKÉRT A magyar kőolaj- és gázipar műszaki balesetben elhunyt szakembereire emlékeztek október 24-én Zalaegerszegen, a Magyar
kell egymást, mit kell elkerülnünk, mitől kell megóvnunk a jövő nemzedéket. ''56 a haladásról szólt. Köztársaságról, függetlenségről, szabadságról. A szólás, a sajtó, a vélemény, a vállalkozás, a hit szabadságáról, egy olyan jövőről, amely csak emberöltővel később kezdődhetett el most, a mi életünkben, alig több, mint egy évtizede. A hagyomány ugyanakkor elképzelhetetlen Magyarország egykori miniszterelnöke, Nagy Imre által képviselt szellemiség nélkül. Azt a modern európai Magyarországot álmodta meg 1956-ban, amelyben ma élünk. Ö testesíti meg 1956. hazafias és európai baloldali hagyományait, azt a baloldali hagyományt, amelyre szükség van ma is a XXI. századi európai Magyarországon és a XXI. századi szociális Európában is.
Az ünnepi beszédet követően a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági SZKI diákjai adtak műsort, Deiszinger Yvette és Dónay Beatrix rendezésében. Este 18 órától, a kanizsai események helyszíneit érintő megemlékező séta fáklyalángjai 1956. mártírjaiért lobogtak. Az ünnepi rendezvény Bródy János koncertjével fejeződött be a HSMK-ban.
Olajipari Múzeum emlékhelyén. Koszorút helyeztek el a MOL Rt. vezetői, a MOL Bányász Szakszervezet, a Rotary Rt., a kanizsai olajipari cégek, egyesületek, intézmények és a múzeum képviselői a műszaki balesetet szenvedett olajbányászok emlékművénél.
előzetes)
IDŐSEK FILMKLUBJA
Október 31-én a Halis István Városi Könyvtárban az Othello amerikai filmet tekinthetik meg az érdeklődők Laurence Fish-burne, Kenneth Branagh és Irene Jacob főszereplésével.
KERÉNYI IMRE ELŐADÁSA November 3-án, csütörtökön 17.30 órakor a Nagykanizsai Polgári Egyesület szervezésében Kerényi Imre tart előadást a Honvéd Kaszinóban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
6
A HÉT TÉMÁJA: A GYÁSZ
EL NEM SIRT KÖNNYEINK
Az emberi kultúrában évezredeken át megvolt a maga szokásrendszere az élet nagy eseményeinek: a születésnek, a felnőtté érésnek, a házasodásnak és az elmúlásnak is. A rohanó, gyorsan változó világ a régi szokásokat megsemmisítette, helyettük azonban nem születtek újak, amelyek az egyén számára megélhetőbbé, feldolgozhatóbbá tennék az élet nagy és az emberi elme számára feldolgozhatatlan csodáit. Mára az ember - akinek egykor a közösség szabta meg a gyász viseletét, hosszát, étrendjét - magára maradt, sem a szokásokba, sem a közösség segítő erejébe nem kapaszkodhat.
- Értékváltozáson ment át a gyászreakció. Egy univerzális emberi jelenségről van szó, amely természetesen kultúrába ágyazott. Mindenképpen megszabja az úgynevezett gyászmunkát az a kulturális közeg, amelyben élünk. Nap mint nap láthatjuk a tömegkommunikációban a természeti katasztrófák kapcsán a gyász különböző megnyilvánulási formáit, a rendkívül heves érzelmi reakcióktól a szinte önsértésig menő folyamatokat. Ez nyilván mindannyiunkra hatással van, az egyén és a közösség halálhoz, elmúláshoz való viszonyát is meghatározza -mondja dr. Győri László a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályának osztályvezető főorvosa.
- A megváltozott világ milyen hatással vannak az egyénre, hogyan hatottak a gyászra, a búcsúzás formáira?
- A korábbi századokban a gyásznak megvolt a maga sajátos rítusa, amelynek megvolt a bensőségessége. Sokan emlékezhetnek a siratóasz-szonyokra, a virrasztás szokására, a gyász viseletére, a közösség együttérzésére. Ma már a gyász mind jobban üzletté válik, külsőségekben nyilvánul meg inkább. Hiányoznak azok az őszinte együttérző megnyilvánulásmódok, amelyek segítettek az egyénnek a veszteséget elviselni, feldolgozni. Az utóbbi időben gyakran találkozunk azokkal a gyászjelentésekben megfogalmazott kitételekkel, amelyek a részvétnyilvánítás mellőzését kérik. Ennek oka sok esetben az, hogy az egyén szeretne egyedül maradni a gyászával, nem kér a külsőségekben megnyilvánuló, de az őszinteséget mellőző megmozdulásokból.
- Képes-e az ember egyedül feldolgozni szerettei elvesztését?
- Sokfügg az egyén adottságaitól, személyes beállítódásától, a veszteségtől, annak nagyságától. A közösségi rítusoknak mindig fontos szerepe van abban, hogy ezek a lelki élmények megfelelő módon zajlódjanak le. Az egyéni gyász hordozhat olyan mély lelki összetevőket, ami csak az egyénre szorítkozhat, de a közösség lelki támogatása az igazi gyógyító.
- Fontos volna, ha a gyász megélésének megvolnának a 21. századi közösségi szokásai?
- Kérdés az, találunk-e ebben az elidegenedett, külsőségekre szorítkozó világban olyan fogódzókat, amelyek visszavezetnek ehhez a mélyen emberi reakcióhoz, annak megéléséhez. Nem nagyon hiszek benne, de fontos, hogy legalább beszéljünk róla. A kihívás olyan nagy, hogy nehéz megfelelni ennek.
- Szakemberként mennyire gyakran találkozik a helytelenül feldolgozott gyász következményeivel?
- Mindennapossá vált a gyakorlatunkban az el nem gyászolt gyászból kialakuló depressziós állapot. Sokszor évekig, évtizedekig küszködik a veszteséggel a páciens, egyre inkább feldolgozhatatlanná válik a számára, egyre inkább olyan tudattalan mechanizmusok kerülnek előtérbe, amelyek aztán betegségben nyilvánulnak meg. Az elhúzódó gyászreakciók mindennapossá válása is azt mutatja, hogy valami nincs rendben ezen a területen.
-Milyen jelek vannak még, amelyek arra utalhatnak, hogy nem zajlik minden rendjén a gyász terén?
- Sajátos temető-kultusz kezd kialakulni Magyarországon, egyre nagyobb síremlékekkel, egyre nagyobb virághalmokkal, egyre több gyertyával. Itt is megjelent a fogyasztói társadalom hatalma, háttérbe szorul a gyász bensőségessége. A másik vetülete ennek a hamvasztás, a szétszóratás, amikor az egyén még a halálban is a teljes megsemmisülésre törekszik. Ez is mindig egyéni ideológiához kötött, de a közösség megváltozott viszonya is tettenérhető benne.
-dé-
AMIKOR EGY BÁNYÁSZ ELKÖSZÖN
A végső tisztesség megadásához kapcsolódó bányász és erdész hagyományokról Udvardi Géza gázmérnököt, a kanizsai Olajos Szeniorok Hagyományápoló Körének szervezőtitkárát kérdeztük, akinek a nevéhez fűződik a nagykanizsai gyászszakestek ceremóniájának lebonyolítása, az elnöki búcsúbeszéd megtartása.
- Buda Ernő temetésén sokan hallhatták az ősi bányász-szerszámot, a klopacskát, magyarul a lármafát, amelynek elődjét már a török korban használták a magyar Alföldön, a törökök közeledtének jelzésére. A felvidéki bányavidékeken a klopacska hangjára indultak a bányászok műszakba, de használták vészjelzések leadására és temetések alkalmával is. Ma már csak ez utóbbi esetekben hallható kopogó, bús szomorú hangja számos bányavidéken, egyetemeken - kezdte a magyarázatot.
Az 1735-ben Selmecbányán alapított bányatisztképző iskolát a miskolci és a soproni egyetemek mellett több szlovák és cseh egyetem is ősének tekinti. Soknemzetiségű hallgatóinak számos diákszokása vált hagyománnyá. Az egy szakra járó diákok rendszeresen tartottak úgynevezett szakesteket, ahol együtt énekelték dalaikat, itták sörüket.
- A szakestélyek szervezését a mérnökök magukkal vitték a polgári életbe is, rendszeresen összejönnek valamely évforduló megünneplésére. Szakestet nemcsak a bányászok, hanem az erdészek és a kohászok is tartanak. A szakestek egy speciális fajtája a gyászszakest, amelyet elhunyt barátjuk tiszteletére rendeznek meg a temetés után egyetemi társai, kollégái és közvetlen munkatársai. A gyászszakest kezdetén a klopacska hangja mellett a résztvevők libasorban vonulnak be az elsötétített terembe, ahol csak az égő gyertyák adnak fényt. A vállszalaggal felruházott praesessel, azaz elnökkel szemben helyezkedik el a cantus praeses. A résztvevők a terítetlen asztalok előtt állnak, mindenki előtt egy gyász-
szalaggal ellátott korsó található. A szalagon fel van tüntetve az elhalt személy neve és beceneve. Amikor mindenki elfoglalja helyét, a praeses szilenciumot rendel el, majd megkérdezi: Ad maestrum salamandrum paráti estis? (Készen álltok a baráti találkozóra?). A résztvevők kórusban mondják: Sumus! Igen! A cantusok eléneklik az elhunyt kedvenc dalát, majd az elnök néhány mondatos emlékbeszédet tart. Ezután a következő vezényszavakkal szólítja fel a résztvevőket a korsóik tartalmának kiürítésére: Surgite! Ergo Salamander, Salamandri, Salamandrórum, pro defuncto (teljes név) alias (...) tiszteletére korsót tölts! korsót fogj! szájhoz! ajakhoz! garatra ! EKS! A felszólítás után mindenki kiissza korsóját, majd az elnök az üres korsójának a talpával elkezdi a kopogást, elkezdi ütni az asztalt két hosszú, három rövid ütemmel, amit folyamatosan átvesznek a mellette állók. Az egyre gyorsuló ütemben asztalra csapódó korsók egyre erősödő hangja betölti a termet. Amikor mindenki üti a korsót, az elnök szilenciumot rendel el, majd korsóját az asztalra helyezve elkezdi a dörzsölést, azaz a korsó fenekét az asztal tetején körkörösen dörzsöli. Az elnök mellett állók is elkezdik korsójukkal a dörzsölést, majd a többiek is folytatják ezt a műveletet. Amikor mindenki a megadott ütemben egyszerre dörzsöli a korsóját, az elnök szilenciumot mond, majd elrendeli a korsótörést. A korsót azért törik össze, hogy abból többé ne igyék senki. A törés jelképezi az elhunyt életének összetöré-sét. Az összetört kancsó gyászszalagos fülét mindenki hazaviszi emlékül. A korsótörés után a résztvevők közösen eléneklik a bányász-himnuszt, majd a praeses elrendeli a méltóságteljes lassú elvonulást. A klopacska ütemes hangjára a résztvevők libasorban a praeses vezetésével lassan kimennek a teremből. A szakest hivatalos része után a résztvevők általában még együtt maradnak egy kis beszélgetésre.
A HÉT TÉMÁJA: A GYÁSZ
7
A halál talánya, a lét és nemlét, a van és a nincs egymást feltételező és kizáró viszonya mindig is azon nagy rendező kérdések közé tartozott, amelyre minden korban megszülettek az adott kultúrára jellemző válaszok. Törekvéseink, amelyek a halál titkának megfejtésére irányulnak, a létről való gondolkodás módja alapvető közösség- és kultúraformáló erő, hiszen a közösségre jellemző halál-kultúra tükrözi az adott társadalom valósághoz való viszonyát, világképét. Vágyunk a mulandóság megértésére, azon igyekezetünk, hogy értelmet adjunk az értelmetlennek minden bizonnyal az emberi kultúra fejlődésének egyik legfőbb ösztönzője. Minden népnek, népcsoportnak meg vannak a maga hagyományai, szokásai, amelyek szerint ünneplik a születést, és örök búcsút vesznek szeretteiktől. Nincs ez másként a roma közösségekben sem. A roma temetkezési- és gyászszokásokról Váradi Istvánnéval beszélgettünk.
- A cigányságon belül több népcsoport van, ezek nyelvükben, kultúrájukban és hagyományaikban is elkülönülnek. Én magam a beás szokásokat ismerem. Régi szokás szerint, ha valaki meghalt a családban, otthon, saját házában ravatalozták fel. A temetés pillanatáig a virrasztók mellette maradtak. A gyász legfontosabb funkciója, hogy emlékezetünkbe véssük az eltávozottról szóló élményeinket és tapasztalatainkat, illetve fájdalmunk tényleges kifejezésével világos-
sá tegyük számára, hogy valóban nehezen pótolható tagja volt közösségünknek. Erről szól valójában a halált követő, legalább egy virrasztással otthon töltött éjszaka, amellyel az egyik létállapotból a másikba kell juttatni az elhunytat. A halotti kultusz - túl a cigányok halottakkal kapcsolatos világképén - legfőbb funkciójaként a közösség együvé tartozását, a közös sors számontartását, erősítését és vállalását jelenti.
- Mindenki együtt siratta az eltávozottat?
- Érdekes szokás, hogy ha az elhunyt férfi volt, akkor a ravatalhoz asszony nem mehetett be, abban a helyiségben, ahol az elhunyt „pihent" asszony nem tartózkodhatott.
- Mennyiben mások a temetkezési szokások, mint a ma ismertek?
- Nálunk a sírt nem falazták fel, nem készült kripta, ugyanakkor a halottal vele temették az összes kedves tárgyát, a kalapját, a botját, a pipáját. Halottainkat mindig cipő nélkül temettük, mert a régi hagyomány úgy tartotta, ha visszajár, a cipős lábak kopogása zavarná az élőket. Virrasztáskor a halott kedvenc ételét, italát főzték a halottas háznál, és abból minden virrasztónak kínálás nélkül kellett ennie. Azért sütöttek-főztek, mert ha nem tették volna, a halott üres gyomorral ment volna a másvilágra. Ezt azért sem engedhették, mert akkor visszajárt volna, és az edények zörgetésével zavarta volna az itt ma radottakat. Halottainkat mindig pap temette, a
cigányok nagyon vallásosak. Nem vagyunk rendszeresen templomba járó nép, igazán a ke-reszteléskor és temetéskor megyünk templomba.
- Maradtak emlékei a régi szokásokról?
- Emlékszem, még kint laktunk a telepen és meghalt a szomszéd bácsi. Hozzátartozói papot hívtak. Eljött és imádkozott a halottért és a családjáért is. Gyermekként láttam, a pap keresztet rajzolt az ajtófélfára. Nem értettem miért, de a mozdulat, a tett és a rajz emléke megmaradt bennem. Később apám azt mesélte, azért tett így a pap, hogy a halott ne járjon vissza, a kereszttel a ház élő lakóit óvta a másvilág lényeitől.
- Milyen a gyász viselete a romáknál?
- Feketét hordunk mi is. Mai napig az a hagyomány, hogy az elhunyt leánygyermekei egy évig viselik a gyászt szeretteikért, s csak az évforduló utáni napon vetik le. Az évfordulókor halotti tort tartunk, és azt követően vesszük vissza a hétköznapi viseletünket. A férfiakra nézve nem ilyen szigorúak a viseleti szabályok. A férfiak többsége fekete szalaggal gyászol.
- Mikor emlékeznek meg a halottaikról?
- Az évfordulókon, november elsején, és sokan vannak, mi is, akik hétről-hétre felkeresik a temetőben szeretteik sírját. Azt valljuk, hogy a szeretetünk nemcsak a temetésig kell, hogy megmaradjon, hanem azt követően is megőrizzük hozzátartozónk emlékét.
déva
AHOGY AZ UTCÁN LATJAK ...
Ezen a héten a Mindenszentek és halottak napi készülődést választottuk témául. Hogyan gyászoljuk szeretteinket ma, hogyan gyászoltak az emberek régen - ezt kérdeztük meg Olvasóinktól.
EjjPl
Kálovics Ferencné:
Mindenki a saját felfogása szerint készül a gyászünnepre. Van, akinek több gyászolni valója van, van, akinek kevesebb. Ez egy szép, de szomorúsággal telt nap mindenki számára. A készülődés ma sem kevesebb, ma sem érzéketlenebbek az emberek. Ha más ünnepet már nem is, ezt az egyet még a mai fiatalok is tiszteletben tartják, csak talán nem annyira a vallásos oldaláról.
Polán Anna:
A gyász régen és ma? Véleményem szerint nem nagyon változott. Lelkileg ugyanúgy megviseli az embereket szeretteik elvesztése. Talán régen jobban elkülönült egymástól a Mindenszentek és a Halottak Napja. Mindenszentekkor például nem szabadott fekete kendőt viselnünk és este mindenki ment a templomba litániára. A temetői készülődés a halottak ünnepe.
Stéger Lászlóné:
Egyedüli gyermekként nőttem fel, szüleimet is és fiamat is el kellett temetnem. Sok bánat ért az elmúlt húsz év alatt. A temetőben sokszor elfog a sírás. Régen a Mindenszentek ünnepe a templomban szokott lenni, ott mondtak misét délután vagy estefelé. Bizonyos vallásokban nem sírnak a gyászkor, hanem táncolnak, vígadnak. Nekünk sem kellene sírni.
VíghnéKelemen Mária:
Az Idősek Otthona és Gondozóházának dolgozója vagyok, nálunk az otthonban Mindenszentek estéjén a társalgóban közösen gyertyát gyújtunk szeretteinkért és együtt imádkozunk. Az ünnep előtt egy héttel mi dolgozók kimegyünk a temetőbe, rendbe tesszük azok sírjait, akik otthonunk lakói voltak és nincs hozzátartozójuk. Néhány lakóval a gyászünnep napján kimegyünk gyertyát gyújtani, megemlékezni.
8
KÖZGYŰLÉS
ÉLETHEZ IGAZÍTOTT KÖLTSÉGVETÉS
Ki nem hirdetett határozatokat ismertetett Litter Nándor polgármester a közgyűlés megkezdése előtt, majd több képviselő jelezte, hogy napirend előtt kíván felszólalni. Cseresnyés Péter a polgármesteri tájékoztatás hiányosságairól szólt (példaként említve többek között az intézményi fűtéskorszerűsítés ügyét, a szocialista párt közgyűlés előtt zajló csatározását). Stróber Gábor tájékoztatta a közgyűlést, hogy a 2002-ben megalakult szocialista frakció működik, elfogadva a kilépők szándékát. Bejelentette, hogy Kelemen Z. Pál tartós betegsége miatt dr. Horváth Györgyöt bízza meg a frakcióvezetéssel. Halász Gyula Pécs várossal kötendő együttműködési megállapodás megkötését szorgalmazta, mivel a baranyai város pályázik Európa Kulturális fővárosa címért. Kérte egyúttal a polgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a Győrnek odaítélt nyugat-dunántúli fejlesztési központ címet a Parlament változtassa meg. Zakó László arra volt kíváncsi, hogy kik vezetik törvényesen az ügyrendi és jogi, illetve szociális és egészségügyi bizottságot? Dr. Kolonics Bálint azt vetette fel, hogy a képviselők nem kapják meg időben az anyagokat illetve a meghívókat. Bicsák Miklós a 6. körzetben megtartott fogadóórán elhangzott lakossági kéréseket közvetítette.
Ezt követően a közgyűlés az első napirendi ponttal, a polgármesteri tájékoztatóval folytatta munkáját. Ennek során kiegészítésként elhangzott, hogy az E-on megkezdte a Via Kanizsa felmérése alapján a lámpatestek felülvizsgálatát a városban. A közterületi illemhelyekkel kapcsolatban kérte a hivatalt a polgármester, hogy a Thury téren minél előbb valósuljon meg az illemhely, hiszen erről döntést hozott a testület.
Az interpellációk, kérdések sorát Cseresnyés Péter indította, kérve a Székelykert elnevezésének megtartását és következetes alkalmazását. Dr. Kolonics Bálint arra hívta fel a figyelmet, hogy törvénysértő volt a kórház részéről az önkormányzat részére történt 100 millió forint pénzátadás. Kezdeményezi ép-
pen ezért belső ellenőrzés és könyvvizsgálat lefolytatását a kórháznál. Sajni József a Via Kanizsa által elkészített veszélyes és száraz fák kivágását illetve a csapadékvíz-elvezetők állapotát tartalmazó anyagát elemezte, kérve, hogy a jövő évi költségvetésében szerepeljen a fentiekkel összefüggő forrásigény. György Pál a városi beruházások sorából kiemelte a Dózsa György utcát, kérve, hogy hordják el a szegélyezés mellől a fölösleges földet. Polai József azt kérdezte, mit lehet tenni a spanyol csigák ellen. Szányiné Kovács Mária a régi könyvtár épületének megóvására kérte az illetékeseket. Dr. Csákai Iván a vásárcsarnok melletti árokban folyó szennyezésre hívta fel a figyelmet. Horváth György azt kérdezte a jegyzőtől: ki a város vezetése? Papp Nándor a járdafelújítások kapcsán tudakolta, megtörtént-e a műszaki átvétel, mert gyakori a lakosság panasz. Nagy József György Ligetváros szemétszállításával összefüggésben szólalt fel. Bicsák Miklós kérte, hogy a Magyar utcán gyalogátkelőhelyek létesüljenek, mert különösen reggel, balesetveszélyes a közlekedés.
A testület ezt követően elfogadta a központi lakbértámogatási programban való részvételről szóló közgyűlési határozat módosítását. Dr. Budai Éva személyében új háziorvossal töltötték be a XIX. számú felnőtt háziorvosi szolgálatot. Az állati hulladékok elhelyezésének megoldása kapcsán a képviselők úgy döntöttek, kerüljön beadásra pályázat a kistérségi állati hulladék átrakó telep megépítésére közel 43 millió forint értékben Nagykanizsa-Bagolán, melyhez az önkormányzatnak 5 százalékos önerőt kell biztosítania. A képviselők megszavazták az önkormányzat és a cigány kisebbségi önkormányzat közti együttműködési megállapodás módosítását.
A 2005. évi költségvetés módosítása kapcsán a témát megtárgyaló bizottságok álláspontjának ismertetése után több kérdés is felmerült, így többek között a Monográfia kiadása nyomdaköltsége indokoltsága, a Sauberma-cher-Pannonia Hulladéklerakó Kft. Suhai Sán-
ZÁRT AJTÓK MÖGÖTT
Zárt ajtók mögött döntött az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság a Nyugat-dunántúli régió Brüsszeli képviseletére kiutazó gyakornok kiválasztásáról, majd a költségvetési rendeletről tárgyaltak, és megvitatták az oktatási-nevelési intézmények vezetői pályázatára készített javaslatot is. A nem dohányzók védelméről szóló törvény önkormányzati intézményi betartásának helyzetértékeléséről készített tájékoztatóból kiderült: a város intézményeinek többségében kisebb-nagyobb mértékben jelen van a dohányzás, bár vannak olyan óvodák is, ahol egyetlen munkavállaló sem dohányzik. Az OKISB úgy határozott, a jövőben valamilyen módon elismerik majd a „nem dohányzó intézményeket", ennek részleteit a későbbiek során dolgozzák ki. A bizottság tárgyalta az intézményvezetők másodállásáról és mellékfoglalkozásáról szóló tájékoztatót is.
dor polgármestersége idején keletkezett számlája jogszerűsége, a Prometheus Rt. hőener-getikai szolgáltatási számlája, a vagyonértékesítés, a vagyonfelélés veszélye, a költségvetés pártpolitikai megközelítése, a város vagyonának soha nem látott gyarapodása, a 600 millió forintos folyószámlahitel keret év végén történő kimerítési veszélye. Közben dr. Fodor Csaba ügyrendi kérését, mely szerint ne tárgyalják a költségvetés módosítását, elvetette a testület, így folytatódott a vita. Cseresnyés Péter oda kanyarodott vissza, hogy késve és hiányosan kapnak meg a képviselők anyagot, ezért nem lehet felelősen dönteni. A költségvetés módosítását végül a Saubermacher-féle számla kivételre kerülése után megszavazta 17 igennel, 8 nemmel a testület.
Az ebédszünet után a szájsebészet kialakításáról szóló napirenddel foglalkoztak először a képviselők. Kercsmaricsné Kövendi Ibolya előterjesztéséből kitűnt, sikeres pályázat esetén az alapellátáson belül 30 órás rendelési idővel indulhat el jövőre a dento-alveoláris sebészet. Az alapellátás és a kórház térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásairól szóló szabályzat módosítását megszavazták a képviselők. Elfogadták, hogy november 7-11. között Egy hét gyermekeink biztonságáért címmel bűnmegelőzési akadályversenyt rendezzen az önkormányzat, a városi rendőrkapitányság és az alapellátási intézmény.
A nem dohányzók védelméről szóló törvény önkormányzati intézményi betartásáról helyzetértékelés hangzott el dr. Buzás Judit városi tiszti főorvos előterjesztésében. Dr. Szabó Csaba megdöbbentő számadatokkal szolgált: ma hazánkban a rossz indulatú daganat a veze-
A SZEB AJÁNLÁSAI
A Szociális és Egészségügyi Bizottság múlt heti ülésén az idei évi költségvetési rendelet újabb módosításáról szóló javaslat megtárgyalását követően a térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokról szóló szabályzat módosítása került napirendre. A bizottság úgy a kórházra, mint az Egészségügyi Alapellátási Intézményre vonatkozó szabályzat-módosítást a közgyűlésnek tárgyalásra és elfogadásra javasolta. Egyhangú döntés született arról is, hogy pályázat kerüljön beadásra annak érdekében, hogy az egészségügyi alapellátás keretében dento-alveoláris sebészet kezdhesse meg a működést. Sikeres pályázat esetén nem kellene szájsebészeti kezelésekre a megyeszékhelyre utazniuk a betegeknek. A továbbiakban napirendre - és elfogadásra - került többek között az „Egy hét gyermekeink biztonságáért - Útvesztők és Útkeresők" bűnmegelőzési akadályverseny megrendezésére szóló javaslat is, mely szerint november 7-11. között a 9-10. évfolyamon tanulók - összesen 65 kanizsai középiskolai osztály - venne részt a HSMK-ban zajló komplex felvilágosítást s egyben játékos akadályversenyt is magában foglaló programon.
9
ÁTGONDOLÁSRA JAVASOLT NAPIRENDEK
A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság október 20-án tartott ülésén elfogadták Papp Nándor képviselő önálló indítványát, melyet Belus József, volt polgármester síremlékének felújítása céljából adott be. A képviselő szeretné, ha jövő év júliusára, Belus József születésének 175. évfordulója, felújíttatná a város a síremléket. A Tanuszoda megvalósíthatósági tervével kapcsolatban azt az álláspontot képviselte a bizottság, mint a Tervtanács. Nem támogatták az előterjesztésben szereplő módon a kivitelezést, mert a becsült költségvetése 370 millió forint. Javaslatuk szerint szigorúan csak tanuszoda kialakításában kellene gondolkodni a Városi Strand területén. Szintén átgondolására javasolták az OBI városfejlesztési megállapodás című előterjesztést. A körforgalom kialakítását a Zala Megyei Közlekedés Felügyelet írta elő az áruház számára, ezért nem biztos, hogy mentesülnie kell a közműfejlesztési hozzájárulás kifizetése alól, hiszen a következő betelepülő cégektől megkapják a kialakítás árát. A Lazsnaki kastély eladását a következő ülésen tárgyalják.
tő halálok, 33 ezer honfitársunk hal meg ebben a betegségben, ezen belül a férfiaknál első helyen, a nőknél a második helyen áll a tüdőrák. Kilencven százalékuknál a kiváltó okok között ott volt a dohányzás. Az alapellátási intézmény feladatul kapta, hogy Sajni József javaslata alapján dolgozzanak ki a nemdohányzó intézmények elismerésére programot.
A folyékony hulladékkal kapcsolatos tevékenységet ellátó közszolgáltató kiválasztására kiírt pályázat elbírálása során valamennyi bizottság elfogadásra ajánlotta a határozati javaslatot. Ennek értelmében Polainé Marek Valéria vállalkozó végezheti ezt a tevékenységet.
Az automata mélyparkolók ügye került ezt követően a képviselők elé. A szerződés három helyszínt jelöl meg: a forgalmi adatok azt indokolják, hogy elsőként az Erzsébet téren készülne el a mélyparkoló (tervezett átadása 2006. augusztus), ezt követően az OTP melletti taxi megálló helyén illetve a Múzeum téren lehetne kialakítani. A vállalkozó Segment Kft. képviselője azt is közölte, hogy mivel Zalaegerszegen és Veszprémben is mélyparkolók építésére adtak ajánlatot, abban a városban alakítják ki a regionális irányító centrumot, ahol elsőként kezdhetik a beruházást. Ez jelenleg Nagykanizsát valószínűsíti.
A Fogyatékkal Élők Integrált Intézménye igazgatójául Ignáczné Király Rózsát nevezték ki a képviselők. Ugyancsak nyílt ülésen döntöttek a brüsszeli gyakornok kiválasztásáról. A hat pályázó közül a posztot Cserti Csilla nyerte el 19 igen szavazattal.
Ezt követően a város belterületi határvonala
megállapításáról szóló rendeletet módosították. Az oktatási intézmények kompetencia alapú oktatásra való felkészülését szolgáló pályázat előterjesztése során elhangzott, hogy nyolc intézmény venne részt a programban, amely hat pedagógus ingyenes képzését teszi lehetővé. A napirend során a testület tagjai a mai oktatási rendszer hiányosságairól is polémiát folytattak. Egyhangú szavazással fogadták el az oktatási intézményvezetői pályázatok kiírásáról szóló javaslatot.
A közgyűlést megszakítva Erdős Péter arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a helyi tömegközlekedés október 31-én szombati rendben működik, november 1-jén pedig egy 14c jelű járatot indít a Volán a temetőhöz 8.00-18.00 óra között, óránként. Útvonala: Városkapu, Rózsa utca, Teleki utca, Kórház utca, Kisfaludy utca, Csengery utca, Erdész utca, Tripammer utca és vissza a Kossuth téri hídon át. A bérletek érvényesek a járatra.
Az ipari park és logisztikai központ K jelű belső úthálózat felújítása kapcsán az anyagi háttér váltott ki vitát, mivel a beruházás nem nyert annyi pályázati pénzt, mint az igény, ezért a költségvetésben plusz forrásokat kellett biztosítani, ami augusztus 30-án meg is történt. Végül az előterjesztést egyhangúlag elfogadták a képviselők.
A testület 24 igen szavazattal elfogadta az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon önkormányzati tulajdonba vételéről szóló előterjesztést. A közgyűlés az elmúlt évben hozott határozatában kezdeményezte a repülőtér ingyenes önkormányzati tulajdonba vételét. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság azt javasolta, hogy a nagykanizsai reptérhez tartozó ingatlanok is kerüljenek szintén ingyenes önkormányzati tulajdonba. Továbbá javasolták, hogy az ÁPV Rt-től átvett, a Teleki út és a Laktanya út sarkán lévő szennyvízátemelő is kerüljön az ingyenesen átadott ingatlanok közé. A testület tudomásul vette a az önkormányzat pályázati tevékenységéről benyújtott tájékoztató anyagot, és az önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzési munkatervét.
Hosszas vitát váltott ki Polai József képviselő önálló indítványa a MÉH-HOLDOSI Fém Kkt. telephely ügyére vonatkozóan. Mivel az előterjesztés nem tartalmazott konkrét javasla-
tot, a képviselők arról szavaztak, hogy elindítja-e az önkormányzat a rendezési terv módosítását a vállalkozó költségére. A határozati javaslat a szavazás során nem kapta meg a többséget, így 13 igen, 3 nem 7 tartózkodás mellett a közgyűlés nem módosítja a rendezési tervet.
A városatyák egyetértettek Papp Nándor képviselő önálló indítványával, mely Belus Józsefvolt polgármester síremlékének felújítását szorgalmazta. Egyben felkérik a VIA Kanizsa Városüzemeltetési Kht-t, hogy készítsen javaslatot 2006. február 28-ig azon Nagykanizsán eltemetett volt polgármesterekről és díszpolgárokról, akik sírhelye gondozásra, felújításra szorul. Szintén egyetértett a testület Bi-csák Miklós képviselő regionális környezetvédelmi iroda kialakításával kapcsolatos önálló indítványával, és felhatalmazták a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a Szombathelyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjével a regionális környezetvédelmi iroda Nagykanizsán történő kialakításának lehetőségeiről.
Ezt követően zárt ülésen folytatta munkáját a képviselőtestület.
KIMUTATÁST KÉRTEK
A Pénzügyi Bizottság október 21-ei ülésén elfogadták a 2005. évi költségvetésről szóló, többször módosított 6/2005. (II.21.) számú rendeletének módosítását azzal, hogy a Prometheus Rt. ügyeit újra kell vizsgálni. Az PB azt javasolta, hogy az október 25-ei közgyűlésig készítsen a hivatal az rt. költségeiről részletes kimutatást, és azt terjesszék a közgyűlés elé. A bizottság két tagjával vizsgáltatták a költségvetésbe be nem folyó bérleti díjak alakulását a nyugdíjas háznál, az Ipari Parkban, valamint a temető fenntartás bevételeit. Megállapításaikat elfogadták, de tovább kell szorgalmazni, hogy év végéig realizálja a bérleti díj bevételeket az illetékes szervezet. A bizottság szavazata alapján az oktatási intézmények pályázatot nyújthatnak be a „Felkészítés a kompetencia alapú oktatásra" című HEFOP 3.1.3 pályázatra, melynek eredményeként eszközöket kaphatnak az intézmények.
100 MILLIÓS POLÉMIA
Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság október 19-ei ülésén a legtöbb vitát a kórház és a hivatal között megkötött megállapodásról szóló tájékoztató váltotta ki. Az elnöki feladatokat Stróber Gábor képviselő vette át az érintettség miatt dr. Szabó Csaba bizottsági elnöktől ennél a napirendi pontnál. Dr. Kolonics Bálint határozott választ várt arra, milyen jogalapja van az önkormányzatnak ahhoz, hogy egy ideiglenesen átadott pénzeszköz után, saját intézményének kamatot fizet vissza és bankköltséget térít meg. Dr. Várhalmi Károly külső bizottsági tag hzzátette, hogy nem hangzott el, melyik jogszabályt sértette meg a jogügyletet. Dr. Kelemen Marcell jegyző kérte jegyzőkönyvben rögzíteni, hogy az önkormányzat érdekében történt a megállapodás a kórház és az önkormányzat között. A bizottság 4 igen, és egy ellenszavazattal fogadta el a jegyző válaszát az október 12-i soron kívüli ülésen jegyzőkönyvben foglalt kérdésekre. Dr. Kolonics Bálint kérte jegyzőkönyvben rögzíteni azt a különvéleményét, hogy az ÜJKB nem hajtotta végre a közgyűlés határozatát.
10
HIRDETÉS
FOTOK VASAROLHATOK!
A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap munkatársai a város számos jelentős eseményén jelen vannak. A történéseket fotókon is megörökítjük. A fényképeket 2004-től digitálisan tároljuk, ily módon lehetőség nyílik arra, hogy a lapunk hasábjain megjelent eseményekről fotókat vásároljanak.
Az Önök által kiválasztott felvételeket CD-re írjuk.
Egy digitális fotó ára: 250 Ft.
Egyszeri CD-re írási költség: (mely tartalmazza a CD árát is): 400 Ft/700 MB.
Hozott CD esetén az írás egyszeri költsége 200 Ft. A részletekről érdeklődjön Szerkesztőségünkben!
A HUMÁN EURÓPA SZOVETSEG
ÉRTÉKKÖZVETÍTŐ KÖZPONTJA ÁLTAL SZERVEZETT PROGRAMOK:
2005. DECEMBER 3-ÁN ADVENT BÉCSBEN ÉS SCHÖNBRUNNBAN (Jelentkezési határidő: 2005. november 11.) Részvételi díj: 4800 Ft
2005. DECEMBER 28-ÁN AZ OPERAHÁZ FANTOMJA
című előadás megtekintése a Madách Színházban (Jelentkezési határidő: 2005. november 4.) Részvételi díj: színházjegy (5600 Ft és 6600 Ft) + 3500 Ft útiköltség
További információ: a Szövetség irodájában (a Halis István Városi Könyvtárban), valamint a 93/509-527, 30/852-5587, 20/5389-492 telefonszámon.
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5 - 9. Tel.: 311- 468, e-mail: nk.hsmk@chello.hu Jegyárusítás: 14 - 18 óráig
NOVEMBER 3. 18 ÓRA „ÁLLOMÁSOK" - KÖNYV ISTVÁN JÁNOS GRAFIKUSMŰVÉSZ 50. JUBILEUMI ÉS KÖNYVNÉ SZABÓ ÉVA BŐRMŰVES, KÖNYV KATA III. ÉVES FESTŐ SZAKOS HALLGATÓ KIÁLLÍTÁSA Megnyitja: Papp Ferenc, a HSMK igazgatója Közreműködik: Jakobovics Árpád
NOVEMBER 5. 19 ÓRA ROCK AND ROLL DISCO
Az 50-es, 60-as, 70-es, 80-as évek zenéje Zene, tánc, büfé, filmvetítés Belépődíj: nincs
NOVEMBER 7, 8 ÉS 10. 19 ÓRA AZ AJTÓ - SZÍNMŰ
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház bérletes színházi előadása November 7-én 19 óra: HEVESI - BÉRLET November 8-án 19 óra: BRÓDY - BÉRLET November 10-én 19 óra: RÁTKAI BÉRLET Főbb szerepekben: Egri Kati Jászai - díjas, Bánsági Ildikó Kossuth - díjas, Farkas Ignác Jászai - díjas, Kiss Ernő Soós Imre - díjas. Rendező: Bereményi Géza: Kossuth - díjas. Belépődíj (pótszék): 1300 Ft
1
Valódi érték a pénzéért!
Goldsteig Frugurt gyümölcsjoghurt
Akciós ajánlatunk érvényes a nagykanizsai SPAR szupermarketekben 2005. 10. 27., csütörtöktől 11. 06., vasárnapig. Engedményes kínálatunk a készlet erejéig érvényes.
MOZAIK
11
)OSEK HETE
Immár 12. alkalommal rendezte meg városunkban az Egyesített Szociális Intézmény és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az Idősek hete rendezvénysorozatot az intézményi keretek között élő idős emberek számára október 17-21-ig. Hétfőn, a nyitórendezvényen hagyományosan, évek óta dr. Kovács Zsolt Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Egészségügyi Minisztérium főosztályvezetője köszöntötte az egybegyűlteket a Honvéd Kaszinó Tükörtermében. Dr. Csákai Iván a „Segítség az Élet alkonyán" Alapítvány kuratóriumi elnöke valamint Simánné Mile Éva a Szociális Osztály osztályvezetője is mondott pár kedves szót. Litter Nándor polgármester ünnepi megnyitója után az Igricek Együttes nagyon hangulatos műsorával köszöntötték az idős embereket. A nap hátralevő részében Simon Ferenc és fia szolgáltatták a zenét.
Kedden a Zrínyi u. 40. szám alatti Idősek Klubjában tartották az összejövetelt. Szányiné Kovács Mária képviselő nyitotta meg a rendezvényt. Koller Jutka az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója köszöntőbeszéd után a
Kanizsa Néptánc Együttes műsora következett, majd Sárközi Mihály közreműködésével zenés, táncos vendéglátással ért véget az est.
Szerdán az Idősek Otthona és Gondozóháza adott otthont az ünnepi műsornak. Röst János alpolgármester nyitotta meg a rendezvényt. Külön köszönetet mondott a hölgyek jelenlété-ért:„a szívemet mindig megdobogtatják". Majd az intézmény igazgatónőjének, Koller Jutkának és az otthon egyik lakójának, Uj Máriának egy-egy virágcsokrot adott át. Szatmári Katalin, a gondozóház egyik dolgozója ismertette a nap további programját, majd a Szeretet nem múlik el sohasem címmel az intézmény dolgozói egy általuk összeállított műsorral kedveskedtek az időseknek. A nap hátralevő részében Simon és fia adta a talpalávalót.
Csütörtökön a Kodály út 10. szám alatti Idősek Klubja volt a helyszín. Budai István képviselő magas nyugdíjat, alacsony árakat és boldog, hosszú életet kívánt minden résztvevőnek. A Liszói asszonykórus előadásában őszi mula-
tós dalokat hallgattak meg, majd Simon és fia zenéjére szórakozhattak tovább a vendégek.
A rendezvény utolsó napját a Corvin utcai Idősek Klubjában tartották. Dr. Szabó Csaba képviselő megnyitója után a Hétszínvirág Óvoda nagycsoportosai adták elő ünnepi műsorukat. Az estet ismételten Simon és fia zárta. Koller Jutka igazgatónő összefoglalóul elmondta:
- Ez a hét a szeretetről, törődésről, gondoskodásról szólt, ennek szellemében zajlott az esemény. Nekünk szervezőknek, dolgozóknak már egy idős ember arcáról sugárzó mosoly is hatalmas elismerés. Boldogok vagyunk, hogy egy hétre elfelejthetik gondjaikat, bánatukat, és az esemény után még hosszú hónapokig beszélgetnek a programokról, felidézik a szép emlékeket. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a dolgozók ilyenkor kötetlenebbül beszélgethetnek, együtt szórakozhatnak az idős emberekkel fehér köpeny helyett utcai ruhában.
Köszönet illeti az önkormányzatot és minden szponzort az együttműködésért.
Október 28 — November 3.
ips
Október 29. szombat
06:30 Krónika 06:53 K''arc 07:19 Jelkép: református 07:30 Krónika 07:41 Jövő 7: Fejlesztés véleménykérés, Asztali tenisz 08:08 Adjuk magunkat 08:19 Krónika 17:00 Irányjelző 17:30 Dombország 18:00 Krónika 18:14 Mese 18:18 Jelkép -katolikus 19:00 Krónika 19:14 Nyugati Régió 19:40 Adjuk magunkat 19:50 Krónika 20:01 K''arc 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Vérbeli hajsza 2. Detonátor amerikai akciófilm 23:00 Maksavízió 23:30 Különjárat
06:30 Krónika 06:53 Nyugati Régió 07:19 Jelkép - katolikus 07:30 Krónika 07:41 K''arc 08:07 Adjuk magunkat 08:19 Krónika 08:30 Gyermekműsor 09:00 Teleshop 09:30 Irányjelző 10:00 Infómánia 10:30 Fitness-gála 11:00 Pénzhalász 17:00 Szemeszter 18:00 A teve a sivatag hajója - kisfilm 18:28 Adjuk magunkat 18:41 Szép lányok ne sírjatok magyar szatíra 20:00 Story-
board 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Bencze show 21:30 Kisvárosi vagányok amerikai vígjáték 23:30 Különjárat
Október 30. vasárnap
06:30 Szép lányok ne sírjatok 08:21 Adjuk magunkat 08:32 Jelkép -Krisztus Szeretete Egyház 08:30 Gyermekműsor 09:00 Teleshop 09:30 Egészségmagazin 10:00 Ingatlan Tárlat 11:00 Pénz- telefonos nyereményjáték 17:00 Nyitott Egyetem 18:00 A teve a sivatag hajója - kisfilm 18:29 Adjuk magunkat 18:42 Vízivárosi nyár - magyar dráma 20:02 Sajt 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Maksavízió 21:30 Rabold el az űrhajót amerikai akciófilm 23:30 Bencze show
Október 31. hétfő
06:30 Szép lányok ne sírjatok 07:55 Adjuk magunkat 08:05 Sajt 17:00 Ingatlan Tárlat 18:00 Krónika 18:09 Mese 18:14 Jelkép - adventista 18:55 Kanizsa - RábaQuella Foton NB.I/A női kosárlabda 1. félidő 19:38 Adjuk ma-
gunkat 19:49 Kanizsa - Rába Quella Foton NB.I/A 2. félidő 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 A szeretet ajándéka amerikai filmdráma 23:00 Fitnesz-gála 23:30 Különjárat
November 1. kedd
06:30 Emlék 06:47 Dombország 07:19 Jelkép - adventista 07:23 Adjuk magunkat 07:38 Megmentett főemlősök - kisfilm 17:00 Szemeszter 18:00 Krónika 18:13 Mese 18:18 Jelkép -katolikus 19:00 Krónika 19:13 Házban ház körül: Idősek hete: Divat-show, Szépészeti nap, Sportvetélkedő, Hajápolási tanácsok időseknek, Szüreti felvonulás a Nagyrác oviban, Süssünk: Sertésborda hentesmódra, Gazdit keresünk 19:40 Adjuk magunkat 19:50 Krónika 20:01 Nyugati Régió 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 A szeretet ösvényein amerikai filmdráma 23:00 Egészségmagazin 23:30 Bence-show
November 2. szerda
06:30 Krónika 06:53 Házban ház kö-
rül ism. 07:19 Jelkép - katolikus 07:30 Krónika 07:41 Nyugati Régió 08:07 Adjuk magunkat 08:19 Krónika 17:00 Gyógyulj velünk! 18:00 Krónika 18:13 Mese 18.18 Jelkép - evangélikus 19:00 Krónika 19:13 Jövő 7 - Civil választás, Asztalitenisz 19:40 Adjuk magunkat 19:50 Krónika 20:01 Házban ház körül ism. 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Segítség kutyául vagyok! amerikai vígjáték 23:00 Ingatlan Tárlat 23:30 Irányjelző - autósmagazin
November 3. csütörtök
06:30 Krónika 06:53 Jövő 7 ism. 07:19 Jelkép - adventista 07:30 Krónika 07:41 Házban ház 08:07 Adjuk magunkat 08:19 Krónika 17:00 Tér-Erő 18:00 Krónika 18:13 Mese 18:18 Jelkép - református 19:00 Krónika 19:13 K''arc 19:40 Adjuk magunkat 19:50 Krónika 20:01 Jövő 7 ism. 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Vörös skorpió amerikai akciófilm 23:00 Infómánia 23:30 Könyvtárak kincsei Pécsett
Október 29. szombat
12
VÁROSHÁZA
ROMA FOGLALKOZTATÁS
A Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól nyert támogatásnak köszönhetően a közeljövőben EGY ÉVES KÉPZÉSSEL EGYBEKÖTÖTT FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOT INDÍT ROMA SZÁRMAZÁSÚ, MUNKANÉLKÜLI NŐK RÉSZÉRE.
A képzés megnevezése: Házi szociális gondozó és ápoló
Feltétel: 8 osztály, előnyt jelent: szociális alapképzettség.
Érdeklődni és jelentkezni lehet Nagy József Györgynél a DRVSZ irodájában (Nagykanizsa, Zrínyi út 42.) Telefon: 93/789-067
ÜGYFÉLFOGADÁS
Tájékoztatom Nagykanizsa és illetékességi körzetébe tartozó ügyfeleinket, hogy a Halottak Napja időszakában az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban az alábbiak szerint változik.
Október 31-én és november 1-jén a hivatal zárva tart, november 4-én, pénteken a hétfői munkarendnek megfelelően, november 5-én, szombaton pedig a pénteki munkarendnek megfelelően ügyfélfogadást tartunk.
Megértésüket köszönjük.
Dr. Kelemen Marcell jegyző
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a XXI. számú Felnőtt Háziorvosi Szolgálat DR. BUSZNYÁK LÁSZLÓ háziorvos a Kaposvári u. 11. szám alatti telephelyről - felújítás miatt -ELKÖLTÖZIK a RÓZSA u. 6. szám alatti (SALVIA Gyógyszertár mellett) új orvosi rendelőbe!
Az új telephelyen 2005. november 2-ától kezdődik a betegrendelés.
A telefonszám és a rendelési idő változatlan.
FELHÍVÁS
A Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége hagyományteremtő szándékkal fotópályázatot hirdet amatőr és hivatásos fotósok részére „Az érem másik oldala" címmel.
Apályázat célja: Olyan élethelyzet, esemény, emberi magatartásminta bemutatása a fotóművészet eszközeivel, amely elősegíti a cigány/roma emberekkel szembeni negatív sztereotípiák csökkentését. Olyan fotókat várunk, amely képi világával közvetíti a roma emberek hétköznapi helytállását, ezen keresztül lehetővé teszi a pozitív példák megjelenítését, így elősegíti a többségi és kisebbségi társadalom tagjai közötti távolság csökkenését.
A pályázat témája: A roma/cigány emberek helytállása a mindennapi életben. Beadási határidő: 2005. november 25. A pályázati felhívás és az adatlap letölthető a www.drvsz.hu honlapról.
hrsz.
2035/B/2. 2190/A/3. 11.
163/1. 186/1. 1286.
helye
Király u. 8. Csányi u. 8. Magyar u. 6. Magyar u. 54. Magyar u. 76. Királyi P. 1-3.
megnevezése
műhely
lakás
lakás
lakás
lakás
lakás
1188/A/5.,1188/A/6. Fő út 7.iroda
1163. 3110/19.
Rozgonyi u. 8. lakás, iroda
kikiáltási ár 2.200.000 Ft + áfa 10.700.000 Ft + áfa 6.500.000 Ft + áfa 11.280.000 Ft + áfa 7.938.600 Ft 16.000.000 Ft + áfa 47.000.000 Ft + áfa 40.000.000 Ft + áfa
Thury laktanya - volt Csapatművelődési Otthon
lakások 38.000.000 Ft + áfa
918/1. Arany u. 5. lakás 36.100.000 Ft + áfa
964. Arany u. 7. lakás 35.600.000 Ft + áfa
961. Kinizsi u. 20. lakás 20.300.000 Ft
2243/1. Ady u. 25. lakás 16.000.000 Ft
6705. Kisrác u. 25. lakás 14.000.000 Ft + áfa
507. Dankó u. telek 680.000 Ft + áfa
Alkotmány u. 160. kastély 80.000.000 Ft + áfa A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 2.emelet 6. iroda (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Érdeklődni a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodáján (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 6.) lehet. Tel: 93/500-724. Bővebb információ a www.nagykanizsa.hu honlapon található.
BURSA HUNGARICA
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2006. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára.
Pályázhatnak:„A" típusú pályázat esetén: Az ösztöndíjban kizárólag olyan, nappali tagozaton tanulmányokat folytató felsőoktatási hallgatók részesülhetnek, akik állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesznek részt.
„B" típusú pályázat esetén: Az ösztöndíjban kizárólag olyan (az adott tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert, érettségizett) fiatalok részesülhetnek, akik az adott tanévtől kezdődően állami felsőoktatási intézményben, illetve az Oktatási Minisztérium és az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsőoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált
iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2006-ban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat 2006/2007. tanévben ténylegesen megkezdik.
Az ösztöndíj időtartama: „A" típusú pályázat esetén 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (2005/2006. tanév második, illetve a 2006/2007. tanév első féléve). Folyósításának kezdete: 2006. február. „B" típusú pályázat esetén: 3 x 10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév. Folyósításának kezdete a 2006/2007. tanév első féléve.
Az ösztöndíj elbírálása kizárólag a szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. Szociálisan rászorult az a pályázó, akinek családjában az együtt lakó családtagok egy főre jutó nettó átlagjövedelme nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 150 százalékát (azaz 37.050 forintot). A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályán írásban, a hivatalban hozzáférhető pályázati űrlapon és kötelező mellékletein, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani.
Benyújtási határidő: 2005. október 31.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjról bővebb felvilágosítás kapható a Művelődési és Sportosztályon (Erzsébet tér 7. II. emelet 9. ajtó).
VÁROSHÁZA
13
FORGALOMKORLÁTOZÁS!
Tájékoztatjuk a közlekedőket, hogy a nagykanizsai Magyar u. -Arany J. utcai körforgalmú csomópont építése miatt 2005. október 25-től 2005. november 30-ig forgalomkorlátozás lesz a Magyar, Arany J., Báthory és Kalmár utcákban. Közmű- és útépítési munkák miatt a Magyar u. Erzsébet tértől Dózsa Gy. utcáig terjedő szakaszára kizárólag autóbuszok és az adott útszakaszra célforgalommal közlekedők hajthatnak be. Zsákutcaként használhatók a Kalmár, Arany J. és Báthory utcák. Az építési helyszínen csak az autóbuszok, az útépítési teherforgalom és a megkülönböztetett jelzésű járművek haladhatnak át. A behajtási tilalmak betartását a rendőrség fokozottan ellenőrzi.
Javasolt elkerülő útirány:
- 7. sz. főútvonal elkerülő szakasza - Camping u. - Vár u. - Király u.
- Dózsa Gy. u. - Petőfi u. - Eötvös tér
A beruházó önkormányzat és a kivitelező a közlekedők türelmét és megértését kéri.
INGYENES JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS
Az érdeklődésre tekintettel a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat minden kedden tart ügyfélfogadást a volt fiúkollégium épületében, Nagykanizsa, Petőfi u. 5. szám alatt, a II. emeleten.
KOSZORÚZZUNK!
Tisztelettel meghívjuk Önt és barátait 2005. október 28. (péntek) 15.00 órára a nagykanizsai temetőben lévő DONI EMLÉKOSZLOP és KERESZT megkoszorúzására. Megemlékezünk a II. világháború volt katonáiról, kegyelettel adózunk a hősi halottaknak. Hívunk és várunk minden doni bajtársat, a II. világháború volt katonáit, hozzátartozóit, városunk lakosságát. Hozzuk el a kegyelet virágait és gyújtsunk gyertyát hősi halottaink emlékére! 14.00 órakor - a fenti helyszínen - tábori misével emlékezünk. Közreműködnek a Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon tanulói.
Honvéd Hagyományőrző Egyesület
ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSOK A FIATAL CSALÁDOK OTTHONÁBAN
Nagykanizsa Megyei Jogú Varos Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a Fiatal Családok Otthonában megüresedett önkormányzati bérlakások bérleti jogának elnyerésére:
* Nagykanizsa, Nagyrác u. 22/B. fsz. 3.
A lakás alapterülete: 66 m2, szobaszám: 2 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás.A szálláshasználati díj összege: 17.980 Ft + rezsi. A lakás állapota: felújított. A bérleti jogviszony időtartama: max. 50 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2005. november 8. (kedd) 13-14 óráig. A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2005. november 15. (kedd).
* Nagykanizsa, Nagyrác u. 22/B. fsz. 4.
A lakás alapterülete: 43 m2, szobaszám:1 szobás, komfortfokozata: összkomfortos. A lakás településen belüli fekvése: egyéb városi terület. A lakás épületen belüli fekvése: földszinti lakás. A szálláshasználati díj összege: 11.714 Ft rezsi. A lakás állapota: felújított. A bérleti jogviszony időtartama: max. 50 hónap. A lakás megtekintésének időpontja: 2005. november 8. (kedd) 13-14 óráig. A pályázat benyújtásának helye és határideje: 2005. november 15. (kedd).
Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály, Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel: 500-860. Pályázati nyomtatvány ugyanitt kapható.
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
Bicsak Miklós az I. számú választókerület (Garai, Űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2005. november 2-án, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában. Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános Iskolában.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő 2005. október 28-án, pénteken 15-17 óráig fogadóórát tart a FIDESZ Nagykanizsa Csoportja Rozgonyi út 1. sz. alatti irodájában.
Csordásné Láng Éva a 14. sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első hétfőjén 18.00-19.00 óra között a Nagyrác utcai Általános Iskolában és minden hónap második hétfőjén 18.00-19.00 óra között a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
Halász Gyula önkormányzati képviselő a 9.sz választókörzet lakóinak ( Péterfai u., Városkapu krt., Zemplén u. páros oldal, Munkás u. páros oldal a 14 számtól, Kazanlak krt 14. ) október 29-én (szombat) 10 órától fogadóórát tart a Városkapu krt-i buszvégállomásnál található Stílus Bútorházban.
Dr. Horváth György a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője 2005. november 2-án szerdán 18 órától 20 óráig fogadóórát tart a Pálma étteremben (Magyar u. 80.).
Litter Nándor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere minden hónap első szerdáján, Röst János alpolgármester minden hónap második szerdáján, Dr. Kelemen Marcell jegyző minden hónap harmadik szerdáján 9-12 óráig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Eötvös téri épületében (Nagykanizsa, Eötvös tér 16. I. em.).A fogadóórán tisztelettel várják a város lakosságát, észrevételeiket, javaslataikat.
Nagy József György önkormányzati képviselő fogadóórát tart mindennap reggel 08-12 óráig a Dunántúli Roma Vezetők Szövetségének irodájában Nagykanizsa, Zrínyi u. 42. szám alatt.
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője minden páratlan hónap utolsó péntekén 17.30 órától 19 óráig fogadóórát tart a kiskanizsai kirendeltség épületében, minden páros hónap utolsó péntekén ugyanebben az időpontban fogadóórát tart a bajcsai kirendeltség épületében. Október 28-án a fogadóóra keretében tájékoztatót tart a lakosság számára a Bajcsán épült két db lakás pályázati lehetőségeiről.
Sajni József a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első péntekén 16.00-17.00 óráig a miklósfai Általános Iskolában, 17.00-18.00 óráig a ligetvárosi óvodában fogadóórát tart.
Stróber Gábor a 12. számú választókerület önkormányzati képviselője minden hónap első hétfőjén 16.30 órától a Vécsey Zsigmond Általános Iskolában, 18 órától 19 óráig a Zárda utcai kollégiumban fogadóórát tart. A fogadóórán tisztelettel várja a lakosság észrevételeit, javaslatait.
Szányiné Kovács Mária, a 11. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap első szerdáján 17-18 óra között az IKI földszinti helyiségében, minden hónap első csütörtökén 17-18 óra között a Bolyai János Általános Iskola földszinti helyiségében. E-mail cím:11vk@nagykanizsa.hu
Tóth László a 4. sz. választókerület képviselője 2005. november 2-án, szerdán 17 órakor fogadóórát tart a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Telefon: 30/304-3161, e-mail: toth_laszlo@nagykanizsa.hu
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata ismét összeállítja városi rendezvénynaptárát. Kérem, hogy a helyi magánszemélyek, csoportok, közösségek, jogi személyek (intézmények, egyházak, gazdasági társaságok, civil szervezetek stb.) által 2006-os évre tervezett városi szintű programjaikat szíveskedjenek 2005. november 4-ig mag-yarne_l_marta@nagykanizsa.hu e-mail címre megküldeni az alábbiak szerint: időpont, program, helyszín, felelős, telefonszám. Az elektronikus továbbítással nem rendelkezők a Művelődési és Sportosztályra (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) küldjék be rendezvényeiket.
14
HIRDETÉS
APROHIRDETES
i
INGATLAN
Eladnám Nk-i belterületi, három szobás, gázfűtéses, teraszos öröklakásomat, vagy elcserélném kizárólag földszinti kisebbre, udvarira, nagykanizsaira vagy budapestire. Az Irányára: 10,8 millió Ft. Érd.: 30/422-3575, 30/246-0063 (5702K)
Zalakaroson eladó 360 m2 telken, 38 m2-es nyaraló. Kis felújítás szükséges, víz, villany, gáz van. Irányár: 6,8 millió Ft. Érd.: 30/422-3575, 30/246-0063
(5703K)
Nk-án a Kodály Zoltán utcában 57 m2-es, két erkélyes, kétszobás, központi fűtéses lakás a III. emeleten eladó. Irányár: 5,5 millió Ft. Érd.: 30/422-3575, 30/246-0063 (5704K)
Nk-án a belvárosban közel 700 m2-es telek, rajta bontható családi házzal eladó. Társasház építésére kiválóan alkalmas! Érd.: 30/2273294, 30/448-6072 (5717K)
Nk-án a belvárosban 110 m2-es lakás jó állapotban eladó vagy kiadó. Érd.: 30/391-5609 (5663K)
Nk-án a Múzeum téren I. emeleti, egyszobás lakás eladó. Irányár: 6 millió Ft. Érd.: 30/3651-654, hétvégén 93-320-627 (5681K)
Petriventén szép, 140 m2 -es családi ház teljesen felújítva, garázzsal, melléképületekkel eladó. Vállalkozásra is alkalmas! Érd.: 93-316-091-es számon 17 óra után. (5682K)
Homokkomáromi hegyen 300 négyszögöl szőlő pincével, teljes felszereléssel, áron alul, sürgősen eladó. Érd.: 30/289-3970 (5699K)
Nk-án a belvárosban három szobás, 69 m2-es lakás eladó. Irodának is alkalmas! Érd.: 93-313626 (5718K)
Befektetők figyelem! Nk belvárosi 96 m2-es, 3 szoba + hallos lakás , irodának is alkamas, eladó! Irányár: 13,5 millió Ft. Érd.: 20/439-7780 (5709K)
Nk-án a Platánsoron egyszobás, földszinti, 37 m2, egyedi gázas lakás eladó. Irányár: 5,1 millió Ft. Érd.: 30/270-9881 (5710K)
Ár alatt eladó kétszobás, VIII. emeleti, két erkélyes lakás. Érd.: 70-211-2912 (5719K)
BÉRLET
Belvárosi családi házban utcafronti, kétszobás, összkomfortos lakás külön bejárattal irodának, lakásnak kiadó. Érd.: 30/635-1230 (5695K)
Nk-án a Király út elején három helyiségből álló üzlet-iroda parkolóval kiadó. Érd.: 30-204-4556, 93/313-271 (5696K) A Nagyváthy utcában II. emele-
ti, kétszobás, egyedi gázfűtéses, bútorozott lakás kiadó. Ara: 35000 Ft/hó. Kaució szükséges! Érd.: 30/395-1045 (5713K)
Belvárosban egyszobás, összkomfortos lakás bútorozottan kiadó. Irodának is alkalmas! Irányár: 25.000 Ft/hó + rezsi. Egy havi kaució szükséges! Érd.: 18 óra után a 20/805-2950 (5720K)
JÁRMŰ
Audi 80-as 1,6-os TD, 89-es évjáratú, friss műszakival, korához képest jó állapotban, sürgősen eladó. Érd.: 20/4296-903 (hétvégén) (5721K)
VEGYES
Babakocsi: szinte új, Peg-Pérego téli mélybabakocsi extrákkal, nagykerekű, színes mintás, 15.000 Ft-ért eladó. Tel.: 30/9484276 (5687K)
Babaholmik, divatos overállok, pamut, plüss rugdalózók, bodyk, rendkívül olcsón eladók. Nagykanizsa, Olaj út 8. Tel.: 30/948-4276 (5688K)
Mosogatós konyhaszekrényt és konyhai eszközöket elfogadna vagy jelképes összegért megvásárolna egy beteg, rászoruló család. Tel.: 30/652-4560 (5706K)
Uj, bontatlan csomagolású sza-unaöv eladó! Érd.: 18 óra után a 93/321-734-es számon. (5714K)
Fenyőgallyat vásárolok! Tisztítást is vállalok! Érd.: 30/542-8757 (5715K)
SZOLGÁLTATÁS/ÁLLÁS
Az Ön számára értéktelen vashulladékot, forgalomból kivont gépjárművét készpénzért átveszem! Forgalomból kivont, vagy rendszám nélküli lakókocsik is érdekelnek. Ugyanitt használt autóalkatrészek eladók. Tel.: 30/641-7375, 30/592-8463
(5485K)
Építési vállalkozó új lakások építését, régi házak felújítását, tetőszigetelést, ácsmunkákat, tetőfedést vállal alvállalkozóként is! Érd.: 70/503-9407, 93-322-109, 30/6398-825 (5604K)
Vállaljuk: sírok tisztítását, felújítását, helyrehozatalát, készítését számlára is. Érd.: Horváth Zoltán, vállalkozó. Nagykanizsa, Ady Endre u. 65. Tel.: 06-93-333-449, 06-70-511-7863 (5641K)
I. osztályú tölgy tüzifa eladó. Igény esetén kályhakész állapotban. Házhozszállítás díjtalan! Érd.: 70/6090-881, 20/9271-034 (5716K)
Novemberben Nk-án beás nyelvtanfolyam indul! Érd.: Kalányos Terézia 30/2957-694 (5722K)
I (: Volán Oktatási Kft. 1 ''? Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.
: 93/516-634
OKÉV nyt. szám: 01003202 Akkreditált Felnőttképzési Intézmény, Akkreditált programokkal! (Igénybe vehető a törvényben előírt adókedvezmény)
TANFOLYAMOT INDÍTUNK
♦ november 4-én 16 órától hétvégi
♦ november 8-án 16 órától hétköznapi
♦ november 29-én 16 órától hétköznapi előadásokkal
személyautó-, motor és segédmotor kategóriákban.
Részletfizetés! Ingyenes elmélet!
Nagykanizsa, Király u. 47., Tel.: 93/312-394
OKÉV szám: 20-088-05
FIGYELEM! 25 000 FT HELYETT 10 000 FT ELMÉLET
Motorkerékpár és személygépkocsi vezető tanfolyam indul: Ideje: 2005. november 3-án (csütörtökön) 17 óra Helye: Nagykanizsa, Király u. 47.
Részletfizetési lehetőség, tandíj 30 %-a visszaigényelhető! Tel.: 93/312-394, 20/4444-215
Kőnig menü ♦ 400 Ft / menü kiszállítva
V Vállalati étkeztetést vállalunk
V Étkezési jegyet elfogadunk Havi étlap: www.konigmenu.hu
Étd.: 93/700-137
AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK! DIÁKAKCIÓ! Egyet fizet, kettőt vihet!
(Az ajándék film a premier és erotikus filmek kivételével!)
(Rendűtség utcája) Tel.: 30/653-7964
Nyitva: minden nap 9-21-ig
SIN CITY
Ez a város hívja és vonzza a makacs, kellemetlen alakokat, a korrupt jellemeket és az összetört szíveket. Alig hihető, nehezen kezelhető hősök univerzuma, akik nem adják fel. Az utolsó percig megpróbálnak helyesen cselekedni egy városban, amely nem törődik velük. Főbb szereplők: Bruce Willis, Clive Owen, Mick-ey Rourke
SPORT
15
VADMACSKAHÍREK
A Kanizsai Vadmacskák első három mérkőzéséhez hasonlóan a mostani küzdelmeik során is kemény ellenfelekkel kerültek össze. A küzdelem és a bizonyítani akarás sem volt elég a győzelemhez. A szegediek elleni meccs óta az újvidéki idegenlégiós, Snezana Mirkov is pályára lép. Október 30-án 17 órakor a Rába-Quelle Foton Győr ellen hazai pályán sorra kerülő mérkőzésen pedig még egy újabb játékos erősíti a csapatot a kanizsai származású és nevelésű Zsovár Orsolya személyében, akit az MKB Euroleasing Sopron csapata ad kölcsön a „Vadmacskáknak" az évadra. így remélhetőleg a következő mérkőzések során már meg tudják szorongatni az ellenfeleket, sőt titkon 2-3 győzelemre is számítanak.
Szeviép-Szeged - KDKK: 115-65. KDKK: Vágvölgyi (7), Németh (7), Varga (6), Mirkov (13/3), Fekete (3). Csere: Góber (9/3), Tálosi (2), Völgyi (17), Bencze (1), Horváth. Edző: Farkas József
KDKK- MiZO Pécs: 30107. KDKK: Németh (3/3), Vágvölgyi (5), Mirkov (4), Varga (4), Fekete (5/3). Csere: Völgyi (9), Tálosi, Góber. Edző: Farkas József
KDKK - MKB Euroleasing Sopron 42-108. KDKK: Vágvölgyi (6), Németh (11/3), Mirkov (6), Fekete (2), Völgyi (10/3). Csere: Tálosi (2), Góber (5/3), Horváth, Bencze. Edző: Farkas József.
s ; >
zálogkészpénz
AZONNAL
a régi helyen, régi kollégákkal új, magasabb aranyáron
ékszerbank zálogház
Nagykanizsa
vasemberház
az árkádok alatt TEL.: 93/313-332
AJANLO
Október 30. vasárnap Kanizsa DKK EAST- Pápa-Hungarotel NBI/B férfi kosárlabda mérkőzés 14.45 és 17 óra.
Palin - Petrivente Városkör nyéki I. osztályú labdarúgó mérkőzés. Helye: Palini pálya
KOSARVERESEG
NB/II-es női kosárlabda csapatunk, a Peugeot Kampf NTE a Komlói BSK ellen játszott mérkőzést. Sajnos lányaink 61-67 arányban vereséget szenvedtek. Csapat: Tahi (9/3), Toma (6), Szé-lessy (5), Bődőr (14), Pais (2).
JOL HALADNAK
Az NTE 1866 MÁV Rt. NBII-es utánpótlás labdarúgó csapata október 15-én és 22-én játszott bajnokságot. 15-én a 19 éveseknél a Bala-tonlelle csapata ellen 12-0-ra nyertek, Nagy M. (4), Péntek (2), Pusz-tay (2), Bagarus, Burucz, Jakabfi Zs. és Kisgyura góljaival. A 17 éves csapat is nyert a balatoniak ellen 7-1-re, ott a Takács (3), Kisharmadás
(2), Nagy T. és Baranyai R. által rúgott gólokkal. Barcs futbalistái is vereséggel távozhattak, hiszen a 15 (góllövők: Kovács I., Mavolo, Németh) és 13 éves (góllövők: Fuisz (2), Kiss, Erdős, Novák) NTE-sek is megverték őket. Előbbi 3-0-ra, utóbbi 5-0-ra.
A 22-i bajnokságon a 19 évesek kikaptak 2-3-ra ZTE FC csapatától. Góllövők: Bagarus, Ujvári illetve Németh Á.(2), Tamási. A 17 évesekkel már nem bírt a ZTE FC, itt 1-1 arányú döntetlen született. Góllövők: Nagy T. illetve Ferencz Á. A 15 éves csapat 0-3-at játszott a Mézga Kaposvár ellen, akit viszont a 13 évesek megvertek 4-3-ra. Góllövők: Kotnyek M.(2), Kiss J., Méhes T._
SIKERES ELSŐ FORDULÓ
A Gyermek Dunántúli Vízilabda Bajnokság első fordulója lezárult. Az első mérkőzésen a CWG Kanizsa csapata a Dunaújvárossal játszott. A kanizsa csapat óriási küzdenitudásról tanúbizonyságot téve nyerte meg 11:10-re az évad első mérkőzősét. A küzdelemben Virt Mátyás a csapat irányításával, Sashalmi András pedig gólratörő játékával vállalt orosztlánrészt. Góllövők: Sashalmi András (5), Virt Mátyás
(3), Kovács Kristóf (2), Erhetics János (1).
A második versenyen a Kaposvár II ellen szintén győzedelmeskedett a kanizsai csapat 14:2-re. Könnyedén legyőzte a szerényebb képességű ellenfelet. Érdekességet jelentett a mérkőzést záró gól, melyet egy taktikai időkérést követően Szabó Máté a kanizsai csapat kapusa ért el félpályáról. Góllövők: Virt Mátyás (8), Sashalmi András (2), Tóth Richárd (2), Molnár Márkó (1), Szabó Máté (1).
NYERTEK, VESZTETTEK
Felnőtt OBI/B-s mérkőzés zajlott október közepén Nagykanizsán. A CWG Kanizsa felnőtt csapata a MAFC-cal játszott 10:8-at.
- Az első negyedben hazai emberelőnnyel kezdődött a mérkőzés, melyre a budapestiek góllal válaszoltak. Kaszper és Karácsony kiemelkedő bekk munkája jellemezte a negyedet. A 2. negyedben tovább folytatódott a kiváló védekezés, ezért a nagy fizikai fölényben játszó MAFC-osok nem tudtak elszakadni. A 3. negyed hazai hibákkal indult, de a játékrész végén már a nagykanizsai fiúk vezettek egy góllal. A végén kiegyenlített az ellenfél, de a magabiztos, nyugodt játékunk miatt hamar újra vezettünk - foglalta össze Szőlősi Csaba, ezdő.
Kecskeméten az OBI/B-s TIPO VSC csapata ellen játszottak, ahol 13:8-ra az ellenfél győzedelmeskedett.
- Az első negyed agrersszív, verekedős játéka meglepte a kanizsaiakat, talán ennek köszönhető a sok kihagyott helyzet. A harmadik negyedre javul valamelyest a védekezés, és támadásban is egyre jobban magukra találtak. Nagyobb magabiztossággal, nyerhettek volna - értékelt az edző.
BRONZERMEK A LABTOLL BAJNOKSAGON
Október elején 10. alkalommal került megrendezésre a lábtollasok gyermek országos bajnoksága. A hagyományoknak megfelelően Szepetnek adott otthont az országos rendezvénynek, amire öt település Borjád, Dabas, Nagykanizsa, Ujszász, és a házigazda Szepetnek több mint 70 versenyzője nevezett egyéni és hármas kategóriában. Az utánpótlás versenyen az 1992. január 1 után született játékosok indulhattak. A hármasok versenyében körmérkőzéseken, míg az egyéni kategóriában egyenes, főtáblás kieséses rendszerben folytak a mérkőzések. A bajnokságon minden számban az újszászi fölény volt a jellemző, de a házigazdáknak két bronzérmet is sikerült szerezniük Kollár Péter és a leány csapat tagjai Cser Nóra, Kecső Erika és Kele Evelin által. A Szepetnek SE a múlt évben, hazai pályán szerezte meg első OB győzelmét Szappanos Klaudia által, aki már feljebb került a serdülők közé. A csapat trénere Laskiné Spingár Éva azonban elégedett lehet az eredménnyel, mivel a legkisebbek között egy
rendkívül erős és kiegyenlített mezőny jött össze, amit az is jelez, hogy az érmeken négy egyesület játékosai osztoztak. A lábtollasok következő versenye október 22-23-án Nagykanizsán lesz a Zsigmondy csarnokban az ifjúsági OB.
Eredmények: Fiú egyéni (45): 3. Kollár Péter Szepetnek SE, 7. Budavölgyi Bálint ZDSE, 9. Csizmadia Ádám ZDSE, 10. Lukács Márton ZDSE. Fiú csapat (15): 5. ZDSE Budavölgyi Bálint, Csizmadia Ádám, Lukács Márton. 6. Szepetnek SE Kollár Péter, Orsós Zoltán, Szabó Benjamin. 9. Szepetnek SE. Marton Dániel, Molnár Tamás, Orsós Tamás. 10. Szepetnek SE. Kalányos Attila, Kalányos Tamás, Lengyel Richárd. Leány egyéni (21): 5. Pőcze Karolina Szepetnek SE. 10. Kele Evelin Szepetnek SE. Leány csapat (6): 3. Szepetnek SE. Cser Nóra, Kecső Erika, Kele Evelin. 4. Szepetnek SE. Magyar Veronika, Nikli Alexandra, Pőcze Karolina. 6. Szepetnek SE. Elekes Vanda, Harangozó Edina, Varró Evelin Zupkó Zsuzsanna.
Mi ezt a panoramat kínaijuk!
Nagykanizsa belvárosában, Deák tér 10, Pflűlennium-ház tetőtér-
beépítése során létrejövő 6 db 30- 62 mii alapterületű új összkomfortos
lakások, már 10% előleg befizetésével elő jegyezhetők.
Lakásár: 199.9e Ft /hm-tői Már 50% eladva!
Hévíz egyik legfrekventáltabb helyen, a BM üdülővel szemben lévő telek, és a
ráépíthető 6 lakásos exkluzív tarsashaz /apartmanház épitesi joga beruházóknak'' befek-
tetőknek efadó Kidolgozott tervekkel rendelkezünk.
Nagykanizsa, Király u. 23. alatt efado egy tetoteri 2+2 félszobás 74 nm- es ú| összkom-
fortos lakás bruttó 13.99 M Ft áron. Ugyanitt 13 nm- es szilárd alapú garázs eladó
Állami támogatású hitetek, szociál politikai támogatás.
Llj lakásaink árába lorga lom képes belvárosi takást, üzlethelységet beszámítunk
Kinizsi-udvar társasház teremgarazsaban parkolohelyek 1,490e Ft aron eladok
Vállalkozásoknak telephelyként is elszámolható
Egyeztetes, lervismertetes:
ÜKO-KAZ 2000 Kft. Nagykanizsa, Petőfi S. u. 5. i.em., Tel./fa*: 03/ 516 715
Balassa Béla építész vezető tervező, Tel.: 30/ 901 9013,
E-maii: balassabela@chello.hu
Fteferenciaiegyzek megtekinthető: members.ctieiio.hu/baiassab
OK&HAZ
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
a decemberi
ANGOL és NÉMET NYELVVIZSGÁRAFELKÉSZÍTŐ, 40 órás, speciális tanfolyamot szervez
vizsgáztató tanárok vezetésével. INGYENES PRÓBAVÍZSGÁVAL
30% TANDÍJ- ÉS VIZSGADÍJ VISSZATÉRÍTÉS CSAK NÁLUNK!
Beiratkozás: november 2-ig
8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a. Tel.: 93/326-413, Mobil: 30/400-5253 E-mail: info@dialognk.hu, Honlap: www.dialognk.hu
OM reg. szám: 20-0129-04 Akkredit: 0584
és képkeretező műhely
A Petró Galéria kultúrált környezetében
több száz keretminta közül választhatja ki a
legmegfelelőbb keretet képeihez.
Régi képei új színt hoznak lakásába, a keretekkel
összhangot teremthet köztük.
Mi segítünk Önnek!
Petró Galéria Nagykanizsa Fö út 19. T :333-744 Nyitva: hétfő-péntek: 8-17 szombat: 9-12 E-mail: petrogaleria@mail.datanet.hu htt//:www. petrogaleria.hu
Ai akció november 1 -tűi, 4 k&zlel erejeiíj, a kijelöli lermékekre vonotkoztk.
A réswflwtw éfdflklődiön gi Oirotflkbsn.
BRITISH
KMCOHTS
Zalaegerszeg TESCO Te!.: 92/346-732 Dél-Zabi Áruház Tel.: 93/326-799 Kanizsa TESCO Tel.: 93/317-235 Kanizsa Plaza Tel.: 93/326-600