Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
7.59 MB
2020-12-07 10:53:43
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
582
1155
Kanizsa 2006. 004-007. szám február

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

XVIII. évfolyam 4. szám 􀁑 2006. február 2. Megjelenik: 21.000 példányban 􀁑 http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
Ludvig 11.
2
HSMK PÁLYAUDVAR
Sohasem volt ilyen sok mozdony bezsúfolva
a HSőMK-ba, ahol a napokban nyílt meg Hiesz
Miklós kiállítása a felnőttklubban. Közel 200
apró vasúti szerelvény fért be, de körülbelül
ugyanennyi a dobozokban maradt.
GYORSVONAT
Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész
Gyorsvonat című előadását a HSMK-ban a
Sztárok a pódiumon előadássorozat keretében
január 24-én hallhattunk. Az est, azon írók-költők
műveiből szőtt vallomás, akik végigkísérték
életét. Vallott öröméről, bánatáról, szerelméről,
családjáról, dühéről, hovatartozásáról.
Az est mottóját az olasz író, Dino Buzzati,
Gyorsvonat című novellája adta.
DÉLIGYÜMÖLCSÖK – ITTHON
Különleges missziót vállalt fel a letenyei Varga
János, amikor úgy döntött: sorra járja a zalai kertbarát-
köröket, s minél szélesebb körben igyekszik
tudatosítani, hogy a bizonyíthatóan téves közhiedelemmel
ellentétben, hazánkban szabadföldön,
akár nagy felületen is termeszthetők olyan délszaki
növények, mint a füge, a datolyaszilva és a kivi.
Az egyébként olasz szakfordítóként tevékenykedő
hobbikertész legutóbb a Hevesi Sándor Művelődési
Központ kertbarát-körének tagjai számára
tartott rendkívül érdekfeszítő előadást.
HARMÓNIA-PARTY
A Hölgyklub múlt heti találkozóján a klub
tagjai arról meséltek egymásnak, mi minden
jelent számukra örömteli kikapcsolódást a rohanó
hétköznapokban. Vannak, akik horgolással,
csipkekötéssel, vagy éppen gobleinkészítéssel
töltik legszívesebben a szabadidejüket
– ők kézimunkáikból mutattak be néhányat
–, s van, akinek a versolvasás, a verstanulás
a kedvenc időtöltése – ő szavalatával ejtette
ámulatba hallgatóit. Volt, aki legkedvesebb
könyveit ajánlotta a többiek figyelmébe,
néhányan pedig legemlékezetesebb utazási élményeiket
osztották meg a klubtagokkal. A
kedvenc időtöltések között érdekességként
szerepelt még a legkedvesebb utcán történő
gyakori sétálgatás is, az utca szépségére, épületeinek
sokszínűségeire vetítéssel egybekötött
bemutatón hívta fel a figyelmet az előadó.
ÁREMELKEDÉSEKRőL
Schüller Róbertné a Fidesz Nagykanizsai
Nyugdíjas Tagozatának elnöke az áremelkedésekről
tartott sajtótájékoztatót. Ma Magyarországon
több mint egymillió olyan idős ember
él, akinek saját jogú öregségi ellátása a 63
ezer forintos átlag alatt van, s nyugdíjuk az
EU átlag negyedét sem éri el. Az egyre nehezebb
körülményeik miatt is nagy örömükre
szolgál a Fidesznek a 14. havi nyugdíj bevezetésére
vonatkozó javaslata.
KANIZSARU
Egy nagykanizsai hölgy tett feljelentést ismeretlen
tettes ellen, aki telefonon felhívta őt,
és az egyik telefontársaság munkatársaként
mutatkozott be. Közölte vele, hogy nyereményjátékon
nagyobb összeget nyert, de ennek
feltétele, hogy 5.000 Ft értékben vásároljon
feltöltő kártyát, melynek kódszámát az ismeretlen
telefonáló a sértettel bediktáltatott.
Az utóbbi időben elszaporodtak a hasonló cselekmények.
A csalók újabb áldozatokat keresnek
(és találnak) maguknak. Senki ne gondolja,
hogy milliós nyereményeket telefonon keresztül
közölnek velünk, és ilyen abszurd feltételekhez
kötik a kifizetését.
BÉRLAKÁSOKRÓL
A múlt hétfőig úgy tudták, Nagykanizsán a
bérlakásépítés folytatásának egyetlen akadálya
van: a központi költségvetés pénzhiánya –
mondta sajtótájékoztatóján a FIDELITAS
Nagykanizsai Csoportja nevében Fertig István
elnök, és Bizzer András elnökhelyettes. A
közelmúltban, a közszolgálati televízióban
Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel készült
interjúban azt hallották, csak akkor nem folytatódott
egy városban a bérlakások építése, ha
azt az önkormányzat nem kérte, mert ahol
kérték, ott kaptak rá pénzt. A miniszterelnök
mondataiból adódik a kérdés: Göndör István
és Litter Nándor miért nem akarja, hogy folytatódjon
a bérlakásépítés?
FICÁNKOLÓ
Nyolcadik alkalommal került megrendezésre
a nagycsoportos óvodások játékos, zenés, táncos
műsora, a Ficánkoló. A Hevesi Sándor
Művelődési Központ színháztermének zsúfolásig
megtelt nézőterén öt intézmény nagycsoportos
ovisai, szülei, nagyszülei várták a gyermek-
produkciókat. A bemutatót Veitné Molnár
Anikó, a Polgármesteri Hivatal Oktatási és
Kulturális Irodájának munkatársa nyitotta meg,
majd a szereplőket Polgár Péterné, a Vackor
Óvoda vezetője valamint kis segítője, a Platán
sori Vackor-ovis Horváth Mátyás szólította
színpadra. Először verssel köszöntötte a sorra
kerülő óvoda a rendezvény résztvevőit, majd
felcsendült a zene, és az intézmény nagycsoportjának
táncos, játékos, sok mozgásos bemutatója
következett. A színvonalas produkciókat
a Rózsa-, a Hevesi-, a Hétszínvirág Óvoda, valamint
a Kossuth téri és a Platán sori Vackor
Óvoda nagycsoportosai adták elő.
KOALÍCIÓRÓL, ETIKAI KÓDEXRőL
Az MSZP-SZDSZ koalícióról és az Etikai
Kódexről tartott sajtótájékoztatót Röst János,
az SZDSZ városi alelnöke és Halász Gyula
önkormányzati képviselő, frakcióvezető. Röst
János elmondta: 2002-ben az MSZP-SZDSZ
január 23
január 24.
január 25.
január 26.
Krónika
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Horváth Attila, Nagy Krisztina (szülési szabadságon),
Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.:
154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
január 27.
koalíciós szerződést kötött, megalkotta a polgármester
programját Együtt Nagykanizsáért
címmel, és arra vállalt garanciát, hogy négy
évig vezeti az önkormányzatot. A koalíció a
mai napig hivatalosan működik, sem az
MSZP, sem az SZDSZ hivatalosan nem
mondta fel. Röst János az SZDSZ által megküldött
Etikai Kódexről elmondta, nem jelezték
elfogadását a pártok, nem kívánják aláírni.
A BELÜGYMINISZTER
A NYUGDÍJAKRÓL
Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter a városi
nyugdíjasklubok tagjainak is szervezett
sajtótájékoztatón számolt be a kormány már
megvalósított és tervezett nyugdíj-intézkedéseiről.
A belügyminiszter többek között elmondta:
a 2002 és 2006 közötti időszakban minden
korábbinál gyorsabban, csaknem ötven százalékkal
nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke azután,
hogy felzárkóztatásuk 1998-ban megtört. 2002
és 2006 között az MSZP-SZDSZ kormány a
13. havi ellátás bevezetésével és az özvegyi
nyugdíjak emelésével felgyorsította azok vásárlóértékének
növekedését is. Négy év alatt a
törvényben kötelezően előírt emelésen felül
csaknem tizenhat százalékkal kaptak többet a
nyugdíjasok. 2003 és 2004 között ötven százalékkal
nőtt a saját jogú nyugdíj melletti özvegyi
nyugdíjak mértéke, hatszázezer özvegy
ellátása emelkedett átlagosan öt-hatezer forinttal.
2005-ben az eddigi öt év helyett már
háromévente lehet méltányossági nyugdíjemelést
igényelni. 2006-tól a legnagyobb
gondokkal küszködő, saját jogú nyugdíjjal
nem rendelkező, egyedül élő hetvenöt év feletti
idősek szociális járadéka a nyugdíjminimum
eddigi kilencvenöt százaléka helyett annak
százharminc százalékára nőtt. Ez év január
elsejétől pedig 4,3 százalékos nyugdíjemelésre
került sor. A politikus beszámolt a következő
ciklus teendőiről is: a kormány – ha
ismét bizalmat kap a szavazóktól – útjára indítja
a nyugdíjkorrekciós programot, amelynek
keretében négy év alatt felszámolják a
nyugdíjrendszer igazságtalanságait.
JELÖLT-BEMUTATÓ
Jelöltbemutató körútja nagykanizsai állomására
érkezett Schmitt Pál, a FIDESZ Magyar
Polgári Szövetség alelnöke. A Honvéd Kaszinóban
megrendezett lakossági fórum előtt, sajtótájékoztatón
is bemutatásra került a nagyobbik
ellenzéki párt Zala megye 2. sz. választókerületének
országgyűlési képviselő-jelöltje,
Cseresnyés Péter. Az alelnök a jelöltről szólva
elmondta: Cseresnyés Péter jelenleg is az
egyik legaktívabb parlamenti képviselője a
Szövetségnek, amelyet jól tükröz több száz eddig
benyújtott egyéni és közös képviselői indítványa,
több tucat felszólalása, a Parlament Ifjúsági
és Sportbizottságában nyújtott munkája.
A választásokkal kapcsolatban az alelnök kiemelte:
a FIDESZ szövetséggé alakulásával,
nyolc tagozata létrehozásával, 32 ezer taggal,
több mint ötvenezer fős segítői bázissal optimistán
néz a választások elé.
AZ EGÉSZSÉG IDőS KORBAN
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház,
a Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége
és a nagykanizsai Vasutas Nyugdíjas
Klub szervezésében nagy érdeklődésre számot
tartó előadás hangzott el az intézményben.
A nagyszámú kanizsai hallgatóságot
Horváth László, a Vasutas Nyugdíjas Klubok
Országos Szövetségének elnöke, az Országos
Idősügyi Tanács tagja köszöntötte, majd professzor
Dr. Iván László tartott előadást arról,
hogy mit tegyenek a nyugdíjasok azért, hogy
megőrizzék az egészségüket, de azért is tenni
kell, hogy egészségesebbek legyenek.
KANIZSAI ESTÉK
A Kanizsai Esték sorozatának vendége
Tőkéczky László történész volt, aki előadásának
elején leszögezte, 2006. áprilisában Magyarország
nemcsak jövőjéről, hanem szinte
létéről is dönt. A kampány nem erről fog szólni,
amiről beszélni fognak, azok nem mindig
lényeges kérdések lesznek. A gazdasági növekedés
fontos, de egy ország jövőképe a megmaradásról
és a létezésről kell, hogy szóljon,
hangsúlyozta az előadó.
TÁNC, DAL, FESZTIVÁL
Minden évben jelentős érdeklődés mellett
zajlik a Farkas Ferenc Városi Zeneiskola farsangi
programja. Az idén a hetvenes évek legendás
Táncdal Fesztiváljainak hangulatát
idézte a program, amelyben a zene mellett a
látványé, a jó hangulaté volt a fő szerep. A zeneovisoktól
a legnagyobbakig mindenki megmutatta,
hogyan tud jókedvet varázsolni. A
Vándorkupát az idén Baráth Adrien és tanítványainak
Pancsoló kislány-produkciója érdemelte
ki, amelyet a tavalyi legjobbak, az Orff
Ütőegyüttes adott át. Tatár Csaba tanítványaiban
sem kellett csalódnunk, az estét záró karnevál
látványos, a farsanghoz méltó volt.
SZőKE NIKOLETT A JAZZ KLUBBAN
A hagyományos péntek esti Jazz Klub keretében
a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési
Ház vendége volt Szőke Nikolett, a montreaux-
i énekverseny győztese. Az ifjú művész
Szakcsi Lakatos Róberttel, Barcza Horváth
Józseffel és Mohai Andrással lépett színpadra.
BEZÁRT A LUDVIG-TELEP
A Trend Art Galériában megrendezett kiállítással
zárta be kapuit a 11. Ludvig Nemzetközi
Téli Művésztelep Kendlimajorban. A telep egy
hetes munkájában 18 alkotó vett részt. A péntekig
látható tárlatot Péntek Imre József Attila
díjas költő,a Pannon Tükör főszerkesztője nyitotta
meg. (Képes összeállításunk a címoldalon.)
A NőISÉG KULTUSZA
A hastánc a legősibb női tánc. Termékenységi
táncként indult, s hosszú fejlődésen ment
keresztül, mire eljutott mai formájáig. Kanizsán
is egyre több hastánccsoport működik,
köztük a Zhafira és a Kelet Fényei, amelynek
vezetője Nagy Kata. Az idén harmadik alkalommal
szerveztek orientális tánc bemutatót,
amely most is jelentős érdeklődés mellett zajlott
a Honvéd Kaszinó Tükörtermében.
3 Krónika
január 28.
4 Kampány
NYILATKOZAT
Az MSZP Nagykanizsai
Szervezete fontosnak tartja,
hogy az előttünk álló kampány
során a politikai ellenfeleinknek
és nem ellenségeinknek,
meg kell adni a tiszteletet.
Nem lehet hecckampányt
folytatni, a másikat bántani,
megbántani. A választási
kampány nem háború, hiszen
az a legfontosabb, hogy melyik
oldal milyen jövőt tud
biztosítani az állampolgároknak,
Nagykanizsának. A mérce
ne a durvaság, rágalmazás
legyen, hiszen az élet a választás
után is megy tovább,
és nem az számít, hogy ki fog
győzni, hanem az, hogy milyen
program valósul meg az
elkövetkező négy évben. Az
MSZP kampánya a demokratikus
rivalizálásról szól majd.
Nem ígéretlicitet akarunk, hanem
a programok csatáját, hiszen
Nagykanizsa érdeke a
legfontosabb. A felelőtlen választási
ígéretek aláássák a politikába
vetett bizalmat, veszélyeztetik
a rendszerváltás
eredményeit. A versengő ellenfél
hitelének rontása nem
egyeztethető össze a demokrácia
szellemével. A választási
kampány célja, hogy a pártok
és jelöltek programjukat, politikai
céljaikat ismertessék és
értelmezzék.
Fontosnak tarjuk, hogy a
nemzeti szimbólumok nem
pártpolitikai jelképek, azok kisajátítása
nemtelen cselekedet.
Megkérjük a választási kampányban
résztvevőket, hogy
tartózkodjanak egymás plakátjainak
eltávolításától, átragasztásától,
rongálásától és a
plakátok elhelyezésére alkalmas
helyek kisajátításától.
A baloldal csak olyat ígér, ami
nem veszélyezteti a szociális biztonságot,
s amit be is tud tartani.
MSZP Nagykanizsai
Szervezete
Fizetett politikai hirdetés
Dr. Sólyom László köztársasági
elnök az országgyűlési képviselők
választásának első fordulóját
2006. április 9., második fordulóját
2006. április 23. napjára tűzte
ki. A választás előkészítésével,
szervezésével, lebonyolításával,
technikai feltételeinek megteremtésével
kapcsolatos feladatokat az
Egyéni Választókerületi Választási
Iroda látja el. Vezetője: Dr.
Kelemen Marcell jegyző, címe:
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., telefonszáma:
500-706.
Az Egyéni Választókerületi
Választási Iroda Választási Információs
Szolgálatot (VISZ) működtet,
melynek feladata: 1. a választópolgárok,
jelölő szervezetek
tájékoztatása a választásra vonatkozó
jogszabályokról, 2. a választójog
gyakorlásához szükséges
információk biztosítása, különös
tekintettel a külföldön történő
szavazásra, 3. az érdeklődők informálása
a választási eljárásban
közreműködő szervekről, jogorvoslati
lehetőségekről, 4. beadványok
átvételek és továbbítása,
5. az eljárás során használandó
különböző nyomtatványok és információs
anyagok rendelkezésre
bocsátása, kitöltésük elmagyarázása,
stb., 6. a választással kapcsolatos
adatok szolgáltatása..
A VISZ elérhetőségei: Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. I./12., tel.:
500-752, fax: 500-930 e-mail:
jegyzo@nagykanizsa.hu, acs_laszlone@
nagykanizsa.hu. Nagykanizsa,
Eötvös tér 16. földszinti
iroda, 500-898, 500-807, e-mail:
deak_tamas@nagykanizsa.hu.
Tájékoztatjuk a választópolgárokat,
hogy a névjegyzékbe történő
felvételről szóló értesítőt az
ajánlószelvénnyel együtt 2006.
február 6. és 10. között a posta
kézbesíti. Jelöltet ajánlani 2006.
március 17-én 16,00 óráig az
ajánlószelvényen lehet. „(2) Jelöltet
ajánlhat az a választópolgár,
akinek lakóhelye a választókerületben
van. (3) Jelöltet ajánlani
a szavazást megelőző 23. napig
lehet. (4) Az ajánlás nem
vonható vissza. 47. § (1) Az ajánlószelvényen
jelöltet ajánlani a
kitöltött ajánlószelvénynek a jelölt,
illetőleg a jelölő szervezet
képviselője részére történő átadásával
lehet. (2) A választópolgárokhoz
eljuttatott ajánlószelvény
tartalmazza a választás megnevezését.
Az ajánló választópolgár
az ajánlószelvényre rávezeti családi
és utónevét, lakcímét, személyi
azonosítóját, az ajánlott személy
családi és utónevét, a jelölő
szervezet nevét, illetőleg a független
jelölés tényét. Az ajánlószelvényt
az ajánló választópolgár
saját kezűleg aláírja.” (1997.
évi C. törvény a választási eljárásról)
A névjegyzéket az érdeklődők
munkaidőben 2006. február
8-tól február 15-ig munkanapokon,
ügyfélfogadási időben
megtekinthetik a Polgármesteri
Hivatal Nagykanizsa, Eötvös tér
16. szám alatt a földszinti irodában.
A névjegyzékből való kihagyás,
vagy felvétel miatt kifogást
2006. február 15. 16.00 óráig
nyújthatnak be az érintettek. A
módosított névjegyzék 2006. április
7-én 16,00 óráig, illetőleg
április 21-én 16,00 óráig tekinthető
meg a fenti címen.
Az a választópolgár, aki a választás
napján lakcímétől távol
van, igazolást kérhet a választás
első és második fordulójára egyaránt
a tartózkodási helyén történő
szavazáshoz személyesen,
vagy meghatalmazott útján legkésőbb
2006. április 7-én 16.00 óráig,
ajánlott levélben úgy, hogy az
legkésőbb 2006. április 4-én megérkezzen
Polgármesteri Hivatal
Nagykanizsa, Eötvös tér 16. szám
alatti földszinti irodába. Külföldön
a magyar nagykövetségeken
lehet szavazni. A külképviseleteken
történő szavazás helyszínei a
Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. I. emelet 12.
számú irodájában tekinthető meg.
A választás 1. fordulójában a
külképviseleteken 2006. április 2-
án helyi idő szerint 6,00 és 19,00
óra között lehet szavazni. Azokon
a külképviseleteken, ahol az
időeltolódás a közép-európai időhöz
képest -1 vagy -2 óra, a helyi
idő szerinti 6,00 óra és a középeurópai
idő szerinti 19,00 óra között
lehet szavazni. Az amerikai
kontinensen létesített külképviseleteken
a magyarországi szavazást
megelőző 8. napon, helyi idő
szerint 6,00 és 19,00 óra között
lehet szavazni.
A választás 2. fordulójában a
külképviseleteken 2006. április
23-án helyi idő szerint 6,00 és
19,00 óra között lehet szavazni.
Azokon a külképviseleteken, ahol
az időeltolódás a közép-európai
időhöz képest -1 vagy -2 óra, a
helyi idő szerinti 6,00 óra és a
közép-európai idő szerinti 19,00
óra között lehet szavazni. Az
amerikai kontinensen létesített
külképviseleteken a magyarországi
szavazást megelőző napon,
helyi idő szerint 6,00 és 19,00 óra
között lehet szavazni.
A külképviseleti névjegyzékbe
való felvételt személyesen vagy
meghatalmazott útján írásban,
legkésőbb 2006. március 17-én
16,00 óráig a Polgármesteri Hivatal
Nagykanizsa, Eötvös tér 16.
szám alatti földszinti irodában lehet
kérni. Az ajánlott levélben
küldött kérelemnek szintén 2006.
március 17-ig kell megérkeznie.
Azok a választópolgárok, akiknek
lakcíme a lakcímbejelentésre
vonatkozó jogszabály értelmében,
csak Nagykanizsa megnevezést
tartalmazza a 36. számú szavazókör
– Bolyai Általános Iskola
Nagykanizsa, Erzsébet tér 9.
szám alatt szavazhatnak.
Dr. Kelemen Marcell jegyző,
a Választási Iroda Vezetője
A választásról
NAGYKANIZSAMEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓJA
Nagykanizsa
2006. február 2.
2006/1. szám
Tartalomjegyzék:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 46/1997. (XII.9.) számú rendelete a helyi iparűzési adóról
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 40/1996. (XI.26.) számú rendelete az építményadóról
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 50/2004. (XII.20.) számú rendelete a talajterhelési
díjjal kapcsolatos bevallási, eljárási és adatszolgáltatási szabályokról
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYűLÉSE
46/1997. (XII.9.) SZÁMÚ RENDELETE
A HELYI IPARűZÉSI ADÓRÓL
(Egységes szövegű rendelet: hatályos 2006. január 1-től)
BEVEZETő RENDELKEZÉSEK
A többször módosított Helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.§-
ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Közgyűlése illetékességi területén megalkotja a helyi
iparűzési adóról szóló rendeletét.
AZ ADÓKÖTELEZETTSÉG
1. §.
(1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén állandó, vagy
ideiglenes jelleggel végzett vállalkozási tevékenység (a továbbiakban:
iparűzési tevékenység).
(2) Adóköteles iparűzési tevékenység: a vállalkozó e minőségben végzett
nyereség-, illetőleg jövedelemszerzésre irányuló tevékenysége.
AZ ADÓ ALANYA
2. §.
(1) Az adó alanya a vállalkozó.
(2) Adómentes az (1) bekezdésben felsorolt adóalanyok közül a társadalmi
szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a
köztestület, a közhasznú társaság, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár,
a magánnyugdíjpénztár, a költségvetési szerv és a költségvetési szervnek
nem minősülő nevelési-oktatási intézmény abban az adóévben, amelyet
megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme
(nyeresége) után társasági adófizetési kötelezettsége, illetve - költségvetési
szerv esetében - eredménye után a központi költségvetésbe befizetési
kötelezettsége nem keletkezett. A feltételek meglétéről az adóalany
írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak szerint adóalany a külföldi
magánszemély és szervezet is feltéve, hogy adómentességét nemzetközi
szerződés vagy viszonosság nem biztosítja. A viszonosság kérdésében
a pénzügyminiszter állásfoglalása az irányadó.
ÁLLANDÓ ÉS IDEIGLENES JELLEGGEL VÉGZETT
IPARűZÉSI TEVÉKENYSÉG
3. §.
(1) A vállalkozó állandó jellegű iparűzési tevékenységet végez az önkormányzat
illetékességi területén, ha ott székhellyel, telephellyel rendelkezik,
függetlenül attól, hogy tevékenységét részben vagy egészben székhelyén
(telephelyén) kívül folytatja.
(2) Ideiglenes jellegű az iparűzési tevékenység, ha az önkormányzat illetékességi
területén az ott székhellyel, telephellyel nem rendelkező vállalkozó
a) piaci és vásározó kiskereskedelmet folytat,
b) építőipari tevékenységet folytat, illetőleg természeti erőforrást tár
fel vagy kutat, feltéve, hogy a folyamatosan vagy megszakításokkal végzett
tevékenység időtartama adóéven belül a 30 napot meghaladja, de
nem éri el a 181 napot. Ha a tevékenység folytatásának időtartama a 180
napot meghaladja, akkor a tevékenység végzésének helye telephelynek
minősül,
c) bármely – az a) és b) pontba nem sorolható – tevékenysége, ha annak
folytatásából közvetlenül bevételre tesz szert, feltéve ha egyetlen önkormányzat
illetékességi területén sem rendelkezik székhellyel, telephellyel.
AZ ADÓKÖTELEZETTSÉG KELETKEZÉSE ÉS MEGSZűNÉSE
4. §.
(1) Az adókötelezettség az iparűzési tevékenység megkezdésének napjával
keletkezik és a tevékenység megszűnésének napjával szűnik meg.
(2) Az önkormányzat illetékességi területén ideiglenes (alkalmi) jelleggel
végzett iparűzési tevékenység esetén a tevékenység végzésének
időtartama az irányadó az adókötelezettség időbeni terjedelmére.
AZ ADÓ ALAPJA
5. §.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó alapja
a nettó árbevétel, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített
szolgáltatások értékével, az anyagköltséggel. Mentes az adóalapnak
az a része – legfeljebb azonban az adóalap 90 %-a –, amely a külföldön
létesített telephelyen végzett tevékenységből származik, feltéve ha azt
a telephely szerinti állam önkormányzatának fizetendő, a vállalkozási tevékenységet
terhelő adó terheli.
(2) Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén végez
állandó jellegű iparűzési tevékenységet, akkor az adó alapját – a tevékenység
sajátosságaira leginkább jellemzően – a vállalkozónak kell az 1.
számú mellékletben meghatározottak szerint megosztania.
(3) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetében az adót
a tevékenység végzésének naptári napjai alapján kell megállapítani. Minden
megkezdett nap egy napnak számít.
ÁLLANDÓ JELLEGű IPARűZÉSI TEVÉKENYSÉG ESETÉN
AZ ADÓ ALAPJÁNAK EGYSZERűSÍTETT MEGHATÁROZÁSA
5/A.§.
(1) Az 5.§. (1) bekezdéstől eltérően
a.) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint, az adóévben átalányadózó
magánszemély (egyéni vállalkozó, mezőgazdasági kistermelő) vállalkozó,
b.) a 10. §.(4) bekezdés a)-d) pontja szerinti más vállalkozó, feltéve,
hogy nettó árbevétele az adóévet megelőző adóévben – 12 hónapnál rövidebb
adóévet megelőző adóév esetén napi arányosítással számítva időarányosan
– nem haladta meg a 4 millió forintot, illetve a tevékenységét
adóévben kezdő vállalkozó esetén az adóévben – időarányosan – a 4 millió
forintot várhatóan nem haladja meg, az adó alapját a (2), illetőleg a
(3) bekezdésben foglaltak szerint – figyelemmel a (4) és (5) bekezdésre –
is megállapíthatja.
(2) Az (1) bekezdés a.) pontja szerinti vállalkozó esetében az adó alapja
a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadó alapjának
20%-kal növelt összege, azzal, hogy az adó alapja nem lehet több,
mint a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti – e tevékenységből
származó – bevételének 80 százaléka.
(3) Az (1) bekezdés b.) pontja szerinti vállalkozó esetében az adó alapja
a nettó árbevételének 80 százaléka.
(4) Ha az adóévben a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti
átalányadózásra való jogosultság nem munkaviszony létesítése miatt szűnik
meg, vagy az (1) bekezdés b) pontjában említett vállalkozó az adóévben –
időarányosan – 4 millió forintot meghaladó nettó árbevételt ért el, akkor az
adó alapját – az adóév egészére – az 5. § (1) bekezdése szerint kell megállapítani.
Ha az (1) bekezdés a) pontjában említett magánszemély vállalkozó a
személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti átalányadózásra való jogosultságát
munkaviszony létesítése miatt úgy veszíti el, hogy az adóévben elért
árbevétele a 4 millió forintot nem haladja meg, az iparűzési adójának
alapját ebben az adóévben a (3) bekezdés alkalmazásával is megállapíthatja.
(5) Az adó alapjának (2) vagy (3) bekezdés szerinti megállapítása adóévre
választható, az erről szóló bejelentést legkésőbb az adóévről szóló
bevallás benyújtására előírt határidőig kell megtenni az adóhatóságnál.
5/B. §.
(1) Az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá tartozó vállalkozó az
adó alapját – az 5.§.(1) bekezdésében, vagy az 5/A.§-ban foglalt előírásoktól
eltérően – az egyszerűsített vállalkozói adó alapjának 50 %-ában
is megállapíthatja.
(2) Az adó alapjának az (1) bekezdés szerinti megállapítása adóévre
választható, az erről szóló bejelentést az 5/A.§.(5) bekezdése szerint kell
megtenni.
Kanizsai Közlöny
(3) Ha a vállalkozó az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény
hatálya alól kikerül, akkor az adó alapját az egyszerűsített vállalkozói
adóról szóló törvény szerinti adóévre az (1) bekezdés szerint, a naptári
év hátralévő részére az 5.§.(1) bekezdése, vagy az 5/A.§ előírásai szerint
kell megállapítani, utóbbi esetben feltéve, hogy az 5/A.§-ban foglalt feltételek
egyébként fennállnak.
(4) Ha a vállalkozó az egyszerűsített vállalkozó adóról szóló törvény
hatálya alól kikerül, akkor
a.) köteles azt 15 napon belül bejelenteni az önkormányzati adóhatóságnak,
s ezzel egyidejűleg a naptári év hátralévő részére bejelentést tenni
a várható adó összegéről. A bejelentett várható adó összege alapján az
adóhatóság megállapítja az adóelőleg összegét.
b.) az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény szerinti adóévről
szóló bevallást az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvényben
meghatározott időpontig köteles benyújtani, s ezzel egyidejűleg az adóévre
már megfizetett előleg és a tényleges fizetendő adó összegének különbözetét
megfizeti, illetve igényelheti vissza.
5/C.§.
A foglalkoztatás növeléséhez kapcsolódó adóalap-mentesség
(1) Az 5.§.(1) bekezdés szerinti adóalap csökkenthető az adóévi működés
hónapjai alapján számított adóévi átlagos statisztikai állományi létszámnak
az előző adóévi működés hónapjai alapján az előző adóévre
számított átlagos statisztikai állományi létszámhoz képest bekövetkezett
– főben kifejezett – növekménye után 1 millió forint/fő összeggel.
(2) Nem vehető igénybe az adóalap-mentesség azon létszámbővítéshez,
amely állami támogatás igénybevételével jött létre. E bekezdés alkalmazásában
állami támogatás a Munkaerőpiaci Alapból folyósított
olyan támogatás, amelynek feltétele új munkahely létesítése.
(3) Az átlagos statisztikai állományi létszámot a Központi Statisztikai
Hivatal Útmutató az intézményi munkaügyi statisztika kérdőíve kitöltéséhez
c. kiadvány 1999. január 1.napján érvényes szabályai szerint kell –
két tizedesjegy pontossággal – számítani. Az adóévi átlagos statisztikai
állományi létszám számítása során figyelmen kívül kell hagyni azt, aki
egyébként a statisztikai állományi létszámba tartozik, ám állományba kerülését
közvetlenül megelőzően a vállalkozóval a társasági adóról és az
osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozásnak minősülő
vállalkozásnál tartozott az átlagos statisztikai állományi létszámba.
(4) Az adóévben jogelőd nélkül alakult vállalkozó – magánszemély vállalkozónál
vállalkozónak az adóévet megelőző két adóév egyikében sem minősülő
vállalkozó – esetén az előző adóévi statisztikai állományi létszámnak nulla
főt kell tekinteni. Az adóévben átalakulással létrejött vállalkozó esetén az adóévet
megelőző adóév statisztikai állományi létszámának a jogelőd vállalkozó
statisztikai állományi létszámát kell tekinteni. Az adóévben szétválással (különválás,
kiválás) létrejött vállalkozók esetén az adóévet megelőző adóév számított
statisztikai állományi létszámának a jogelőd vállalkozó statisztikai állományi
létszámának olyan arányával számított összegét kell tekinteni, amilyen
arányt a szétválással létrejött vállalkozók végleges vagyonmérlegeiben különkülön
feltüntetett vagyonérték képvisel a szétválással létrejött vállalkozók végleges
vagyonmérlegeiben szereplő együttes vagyonértékben. Az adóévben
egyesüléssel (összeolvadás, beolvadás) létrejött vállalkozó esetén az adóévet
megelőző év statisztikai állományi létszámának az egyesülés előtt meglévő
jogelőd vállalkozók együttes statisztikai állományi létszámát kell tekinteni.
(5) Az adóalap-mentesség az adóévet követően az adóévről szóló bevallásban
vehető igénybe.
(6) Ha az adóévben a vállalkozó átlagos statisztikai állományi létszáma az előző
adóév átlagos statisztikai állományi létszámához képest 5%-ot meghaladó mértékben
csökken, akkor az adóévet megelőző adóévre igénybe vett adóalap-mentesség
összegével e rendelet 5.§.(1) bekezdése szerinti adóalapot meg kell növelni.
AZ ADÓ MÉRTÉKE
6. §.
(1) Állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó évi
mértéke az adóalap 2%-a.
(2) Ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adó
mértéke:
a.) a 3. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti tevékenység-végzés után
naptári naponként 1000 forint,
b.) a 3. § (2) bekezdésének b) és c) pontja szerinti tevékenység-végzés
után naptári naponként 5000 forint.
(3) A székhely, illetőleg a telephely szerinti önkormányzathoz az adóévre
fizetendő adóból, legfeljebb azonban annak összegéig terjedően – a
(4) bekezdésben meghatározott módon – levonható az ideiglenes jellegű
tevékenység után az adóévben megfizetett adó.
(4) Az ideiglenes tevékenység után megfizetett adó a székhely, illetve
telephely(ek) szerinti önkormányzatokhoz fizetendő adóból a vállalkozás
szintjén képződő teljes törvényi adóalap és az egyes (székhely, illetve telephely(
ek) szerinti) önkormányzatokhoz kimutatott törvényi adóalapok
arányában vonható le.
ADÓMENTESSÉG, ADÓKEDVEZMÉNY
7. §.
(1) Adókedvezményben részesül a vállalkozó, ha a Nagykanizsa város illetékességi
területére kimutatott 2002. évi adóalapja meghaladja a vállalkozás szintű
adóalap 50 %-át,
a.) Az adókedvezmény mértéke: 2003. adóévben az adóalap 2 ezreléke,
2004. adóévben az adóalap 1 ezreléke.
b.) Nem illeti meg az adókedvezmény azt az adóalanyt akinek/amelynek
az adott adóévi vállalkozási szintű adóalapján belül a Nagykanizsa
város illetékességi területére kimutatott adóalapja nem haladja meg az 50
%-ot, valamint a további adóévek adókedvezményét sem veheti igénybe.
c.) Az üzleti év szerint adózó adóalanyok az adókedvezményt az üzleti
év kezdő időpontjában érvényes adókedvezmény mértéke szerint vehetik
igénybe a teljes adóévre vonatkozóan.
(2) Az önkormányzat illetékességi területén: állandó jellegű tevékenységet
kezdő vállalkozó, ha tevékenységét nem az ipari park területén
kezdi,
– a kezdés adóévében a fizetendő iparűzési adóból 100%,
– a kezdést követő első adóévben a fizetendő iparűzési adóból 50%,
– a kezdést követő második adóévben a fizetendő iparűzési adóból
25% adókedvezményben részesül.
Az adókedvezményt nem veheti igénybe az a vállalkozó, aki/amely átalakulással,
jogutódlással jött létre, illetve az a vállalkozás, aki/amely öt
naptári éven belül létesít újra székhelyet vagy telephelyet az önkormányzat
illetékességi területén. Nem illeti meg az adókedvezmény azt a vállalkozást:
aki/amely tevékenységét ideiglenes jelleggel kezdte, akinek/
amelynek az éves nettó árbevételében az eladott áruk beszerzési értéke
meghaladja az 50%-ot és az éves nettó árbevétele meghaladja a 25
millió Ft-ot.
(3) Nem kell a helyi iparűzési adót megfizetni annak a vállalkozónak,
akinek/amelynek a kedvezményekkel nem csökkentett helyi iparűzési
adó összege nem éri el a 10.000 forintot.
(4) Nem kell a napi átalányt megfizetni annak, a nem nagykanizsai székhelyű
illetve telephelyű vállalkozónak, aki/amely Nagykanizsa város illetékességi
területén alkalomszerű iparűzési tevékenységet végez, de annak időtartama
adóéven belül nem haladja meg folyamatosan a 31 naptári napot. Ha
a tevékenység a 31 naptári napot meghaladja, az adókötelezettség a 32. napon
következik be.
(5) Adókedvezményben részesül az ipari park területén tevékenységet
folytató vállalkozás a fizetendő helyi iparűzési adójából, amennyiben beruházást
hajt végre:
a) Az az adóalany aki/amely az ipari park területére betelepül ha:
– a beruházás értéke 5 millió -500 millió forint között van, akkor az adókedvezmény
időtartama 2 adóév, az adókedvezmény mértéke az éves fizetendő adó
30%-a,
– a beruházás értéke 500 millió – 1 milliárd forint között van, akkor az
adókedvezmény időtartama 3 adóév, az adókedvezmény mértéke az éves
fizetendő adó 40%-a,
– a beruházás értéke 1milliárd forint felett van, akkor az adókedvezmény
időtartama 4 adóév, az adókedvezmény mértéke az éves fizetendő
adó 50%-a.
b) Az adókedvezmény igénybevételének szabályai:
– Betelepülő vállalkozás: aki/amely az ipari park területén létesít telephelyet,
– A beruházás üzembe helyezését, az üzembe helyezés napját követő
30 napon belül írásban kell bejelenteni, amelyben a beruházási értéket
igazolni kell.
– Az adókedvezmény a beruházás befejezésének adóévét követő naptól
vehető igénybe.
– A kedvezményezett adóalany a beruházás befejezésének adóévében
mentesül a helyi iparűzési adófizetési kötelezettség alól.
c) Az adókedvezmény megilleti azt a már működő vállalkozást is,
aki/amely a jelenlegi székhelyén vagy telephelyén folytatott tevékenységét
megszünteti és akár ugyanazon tevékenység folytatása érdekében áttelepül
az ipari parkba.
(6) Adóévben 100.000 Ft/fő adókedvezményben részesül a vállalkozó,
amennyiben Nagykanizsa város illetékességi területére kimutatott adóévi
korrigált átlagos statisztikai állományi létszáma meghaladja az előző
Kanizsai Közlöny
adóévi korrigált átlagos statisztikai állományi létszámát. Az adókedvezmény
az adóévet követő adóévben is érvényesíthető, amennyiben az adóév
korrigált átlagos statisztikai állományi létszáma nem csökken több
mint 1 fővel.
Az adókedvezmény igénybevételének feltételei:
a.) A fizetendő helyi iparűzési adó összege nem lehet kevesebb az előző
adóévi fizetési kötelezettség összegénél.
b.) Az adóév utolsó napján – amelyre az adókedvezmény vonatkozik –
helyi iparűzési adóhátralékkal nem rendelkezik.
c.) A korrigált átlagos statisztikai állományi létszám növekményét
két tizedes pontossággal kell megállapítani, és a kedvezmény igénybevételének
kiszámítási alapjául a tizedesek nélküli növekményt kell alapul
venni
(7) a.) 2004.január 1-től kezdődően a 2,5 millió forintot meghaladó
vállalkozási szintű adóalappal rendelkező adóalanyok a 7.§.-ban meghatározott
kedvezményeket nem vehetik igénybe.
b.) Azon vállalkozások akik/amelyek 2003.december 31-ig jogosultságot
szereztek az adókedvezmények bármelyikéhez, azt a kedvezmény lejártáig
igénybe vehetik, de legkésőbb 2007.december 31-ig. Az igényjogosultságról
2004. január 31-ig az önkormányzati adóhatósághoz bejelentést
kell tenni.
c.) A 2,5 millió forint vállalkozási szintű adóalapot meg nem haladó
vállalkozások esetében a kedvezmények 2004. január 1-től is igénybe vehetők
az ott meghatározott feltételekkel.
(8) Mentes a vállalkozó külföldön végzett termék-előállító tevékenységéből,
valamint a külföldön előállított termék külföldön történő forgalmazási,
tárolási, elosztási tevékenységéből származó, az önkormányzatra
jutó adóalapja.
A mentesség feltétele:
- adózónak 2003. évben – 2003. május 31-i adóbevallásban bevallott –
2002. adóévi adókötelezettségének 20 %-kal növelt összegét kell megfizetni
helyi iparűzési adó címén,
- a 2003. adóévet követően az előző évi adófizetési kötelezettség 12
százalékkal növelt összegét köteles megfizetni helyi iparűzési adóként
minden adóévben,
- az adókedvezmény a 2007. év december 31. napjáig vehető igénybe,
- adóalany köteles olyan nyilvántartást vezetni, amely ellenőrizhetően
alkalmas a külföldön végzett tevékenységből származó árbevétel és adóalap
elkülönítésére.
- az adókedvezmény akkor érvényesíthető, ha a rendelet 5.§.(1) bekezdés
második mondatában megjelölt adóalap mentességet adóalany nem
vette igénybe.
(9) Az előtársaságként tevékenységét kezdő vállalkozó esetében a (2)
bekezdés szerinti első kedvezményezett adóévnek a társaság cégbírósági
bejegyzésének időpontja szerint elkezdett adóév minősül. Az előtársasági
időszakra vonatkozóan az adóalanyt a (2) bekezdésben foglaltak alapján
a kezdés adóévében meghatározott mértékű adókedvezmény illeti meg,
különös figyelemmel a (7) bekezdésben foglaltakra.
BEJELENTÉSI, BEVALLÁSI KÖTELEZETTSÉG
8. §.
(1) A vállalkozó az adókötelezettséget, illetve adóköteles bevételszerző
tevékenységet annak keletkezésétől (a tevékenység megkezdésétől)
számított 15 napon belül köteles bejelenteni (bejelentkezés). A bejelentést
az erre a célra szolgáló nyomtatványon írásban kell megtenni. A vállalkozót
az adóhatóság az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által
megállapított adószámon, illetve adóazonosító jelen tartja nyilván.
(2) Az adózó az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenységét annak
megkezdésekor, a piaci és vásározó tevékenységet végző vállalkozó
az adóátalány megfizetésekor köteles az (1) bekezdés szerinti bejelentést
megtenni.
(3) Az adózónak az adókötelezettséget érintő változást annak bekövetkezésétől
számított 15 napon belül az önkormányzati adóhatósághoz be
kell jelenteni.
(4) A vállalkozónak az adóköteles tevékenységéről adóbevallást kell
tenni az erre a célra rendszeresített nyomtatványon:
a.) az éves adóbevallást az adóévet követő május 31-ig kell benyújtani,
b.) évközi megszűnés esetén a megszűnés napjától számított 30 napon
belül kell adóbevallást tenni.
c.) a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózó adómegállapítási,
adóbevallási és befizetési kötelezettségét az adózás rendjéről szóló törvény
szabályozza.
Az ettől eltérő eseteket az adózás rendjéről szóló törvény határozza
meg.
(5) Hatályát veszítette.
(6) Az adózó éves vagy záró adóbevallása benyújtásakor az adóhatóság
felhívására nyilatkozatot köteles tenni a nyilvántartásában szereplő és
vele szerződéses kapcsolatban állt, vagy álló ideiglenes jelleggel végzett
iparűzési tevékenységet folytató adózó adóalapjának megállapításához.
A nyilatkozatot a rendszeresített formanyomtatványon kell megtenni.
AZ ADÓELőLEG MEGÁLLAPÍTÁSA
ÉS AZ ADÓ MEGFIZETÉSE
9. §.
(1) A vállalkozó – a (4) bekezdésében foglaltak kivételével – a helyi
iparűzési adóra adóelőleget köteles fizetni.
(2) Az adóelőleg összege
a.) ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónapnál nem rövidebb,
az adóévet megelőző adóév adójának megfelelő összeg;
b.) ha az adóévet megelőző adóév 12 hónapnál rövidebb, akkor a megelőző
adóév adójának az adóévet megelőző adóév naptári napjai alapján adóévre számított
összege;
c.) az adóköteles tevékenységét az önkormányzat illetékességi területén
az adóév közben kezdő vállalkozónál, vagy ha az önkormányzat az
adót első alkalommal vagy év közben vezeti be, az adóévre bejelentett
várható adó összege.
(3) Ha jogszabályi változás miatt az adó alapja vagy mértéke az adóévre
módosul, továbbá ha a vállalkozó az adóévet megelőző évben az önkormányzat
rendelete alapján adómentességet vagy adókedvezményt vett
igénybe, de az adóévben az adómentesség vagy az adókedvezmény nem
vagy nem teljes mértékben illeti meg, akkor az előleg összegét az adóalap,
az adómérték, illetőleg a mentesség, kedvezmény megszűnése, a
kedvezmény mértékének változása figyelembevételével kell megállapítani.
(4) Nem köteles adóelőleget fizetni az előtársaság, továbbá az adóköteles
tevékenységet jogelőd nélkül kezdő vállalkozó, az adókötelezettség keletkezésének
adóévében. Nem alkalmazható ez a rendelkezés a már működő, de az
önkormányzat illetékességi területén első ízben adóköteles tevékenységet
kezdő vállalkozó esetében.
(5) Az adóévben az adóévre vonatkozó fizetési meghagyás jogerőre
emelkedéséig a (2) bekezdés a.)-b.) pontjában említett vállalkozó az adóelőleget
az előző fizetési meghagyás alapján fizeti.
(6) Az adóhatóság a fizetendő adóelőleg mértékét az éves adóbevallás,
illetve a várható adó bejelentése alapján fizetési meghagyásban közli.
(7) Az iparűzési adóelőleget az adózó félévi részletekben az adóév
március 15-ig, illetve szeptember 15-ig fizetheti pótlékmentesen.
(8) Az (1) – (7) bekezdésben foglaltak alkalmazásával megállapított
adóelőleg és az éves adókötelezettség különbözetét a tárgyévet követően,
az éves bevallásban kell elszámolni. A különbözetet a bevallásra előírt
időpontig – amely a tárgyévet követő május 31. – kell megfizetni, illetve
ettől az időponttól lehet visszaigényelni.
(9) A társasági adóelőlegnek az adóévi várható fizetendő adó összegére
történő kiegészítésére kötelezett vállalkozónak a helyi iparűzési adóelőleget
a várható éves fizetendő adó összegére az adóév december 20. napjáig
kell kiegészítenie.
(10) Az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység után az adót
a tevékenység befejezésének napján kell megfizetni.
(11) Hatályát veszítette
(12) Hatályát veszítette
(13) Ideiglenes (alkalmi) iparűzési tevékenység esetén a működés időtartama
szerint járó adó készpénzben is megfizethető a helyi adótörvényben
meghatározott pénzkezelési feltételek alapján.
(14) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a helyi adókról szóló
1990. évi C. törvény, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény
és a helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköreiről szóló
1991. évi XX. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
ÉRTELMEZő RENDELKEZÉSEK
10. §.
E rendelet alkalmazásában:
(1) önkormányzat illetékességi területe: az önkormányzat közigazgatási
határa által behatárolt bel- és külterületet magában foglaló térség,
amelyre az önkormányzati hatáskör kiterjed,
(2) adóév: az a naptári év, amelyre az adó kötelezettség vonatkozik, továbbá
a helyi iparűzési adó tekintetében a számvitelről szóló törvény hatálya
alá tartozó adózóknál az üzleti év.
(3) nettó árbevétel:
a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele
Kanizsai Közlöny
(egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozó esetében: a pénzügyileg rendezett
nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének
együttes összege), csökkentve a társasági adóról és az osztalékadóról
szóló törvény szerinti jogdíjból származó, árbevételként elszámolt
ellenértékkel, a jövedéki adó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az
adóhatósággal elszámolt – az egyéb szolgáltatások értékeként, illetve az
egyéb ráfordítások között kimutatott – jövedéki adó összegével, továbbá
az egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs
adó, energiaadó összegével, feltéve, ha az így elszámolt regisztrációs
adó, energiaadó összege az értékesítés nettó árbevételét növelte,
valamint a külön jogszabály szerinti felszolgálási díj árbevételként
elszámolt összegével, a b) – j) alpontokban foglalt eltérésekkel,
b) a hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál: a kapott kamatok
és kamatjellegű bevételek csökkentve a fizetett kamatokkal és kamatjellegű
ráfordításokkal, növelve az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeivel, a
befektetési szolgáltatások bevételeivel és a nem pénzügyi és befektetési
szolgáltatás bevételével. Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett
tétel) nyereségének/veszteségének és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet
veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete tartozik a nettó
árbevételbe. A számviteli törvény szerinti kereskedési célú származékos
ügyletek esetében azok eredményének összevont különbözete tartozik a
nettó árbevételbe, ha az nyereségjellegű,
c) biztosítóknál: a biztosítástechnikai eredmény növelve a nettó működési
költségekkel, a befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordításokkal
(csak életbiztosítási ágnál), az egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a kapott
kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, a biztosítási állományhoz kapcsolódó
tárgyi eszközök bevételeivel, a befektetések értékesítésének árfolyamnyereségével
és az egyéb befektetési bevételekkel (nem életbiztosítási ágnál),
az életbiztosításból allokált befektetési bevétellel, valamint a nem biztosítási tevékenység
bevételeivel, valamint csökkentve a Kártalanítási Számlával szemben
ráfordításként elszámolt összeggel, a tűzvédelmi hozzájárulásként elszámolt
összeggel és a biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredménnyel.
Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének
és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjellegű
különbözete tartozik a nettó árbevételbe. A számviteli törvény szerinti
kereskedési célú származékos ügyletek esetében azok eredményének összevont
különbözete tartozik a nettó árbevételbe, ha az nyereségjellegű,
d) a költségvetési szerveknél: a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos
pénzforgalmi bevétel,
e) befektetési vállalkozásoknál: a befektetési szolgáltatási tevékenység
bevételei növelve a nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeivel,
valamint a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel. Fedezeti
ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének
és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjellegű
különbözete tartozik a nettó árbevételbe. A számviteli törvény
szerinti kereskedési célú származékos ügyletek esetében azok eredményének
összevont különbözete tartozik a nettó árbevételbe, ha az nyereségjellegű,
f) az egyházi jogi személynél, valamint az egyház által alapított intézménynél:
a könyvvezetési kötelezettségtől függően a vállalkozási tevékenységből
származó, az a) pont alatti nettó árbevétel, vagy pénzforgalmi
bevétel,
g) külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepénél: a fióktelep
számviteli beszámolója alapján kimutatott, az a) pont szerinti – illetve,
ha a külföldi székhelyű vállalkozás a b), c) és e) alpontok valamelyikében
említett szervezet, akkor az ott meghatározottak szerinti – nettó
árbevétel,
h) a b) g) pontban nem említett szervezetnél (lakásszövetkezet, társasház,
alapítvány, társadalmi szervezet, ügyvédi iroda, intézmény stb.) –
könyvvezetési kötelezettségtől függően – a vállalkozási tevékenységből
származó, az a) pont szerinti nettó árbevétel vagy pénzforgalmi bevétel.
Nem minősül vállalkozási tevékenységből származó árbevételnek a társasház
és a lakásszövetkezet belső szolgáltatásából származó árbevétele,
i) a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény hatálya alá tartozó
vállalkozók esetében a tevékenységükkel (termékeladás, szolgáltatás)
összefüggésben kapott általános forgalmi adó nélküli készpénz, jóváírás,
természetben kapott juttatás, vagy bármilyen vagyoni érték, növelve
az árkiegészítéssel és csökkentve a fogyasztási adóval, továbbá az
adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó összegével, feltéve, ha a regisztrációs
adó összege a termék ellenértéke részeként bevételként került
kimutatásra,
j) a kockázati tőkebefektetésekről, a kockázati tőketársaságokról, valamint
a kockázati tőkealapokról szóló törvény hatálya alá tartozó kockázati
tőketársaságoknál és a kockázati tőkealapoknál: az a.) pont szerinti nettó
árbevétel, valamint a befektetett pénzügyi eszköznek minősülő részvények,
részesedések – kockázati tőkebefektetések – eladási árának és könyv szerinti
értékének különbözetében keletkezett, a mérlegkészítés időpontjáig
pénzügyileg realizált árfolyamnyereség, továbbá az ilyen befektetések után
kapott osztalék és részesedés együttes összege,
(4) vállalkozó: a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára
haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző
a.) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott egyéni
vállalkozó,
b.) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági
őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó
bevétele az adóévben a 600.000 forintot meghaladja,
c.) a jogi személy, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás
alatt áll,
d.) egyéb szervezet, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás
alatt áll.
(5) székhely: belföldi szervezet esetében az alapszabályában (alapító
okiratában), a cégbejegyzésben (bírósági nyilvántartásban), az egyéni
vállalkozó esetében a vállalkozói igazolványban ekként feltüntetett hely.
Ilyen hely hiányában vagy ha több ilyen hely van, akkor a központi ügyvezetés
helye, a magánszemélyek esetében az állandó lakóhely. A külföldi
székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe vonatkozásában a
székhely alatt a cégbejegyzésben a fióktelep helyeként megjelölt helyet
kell érteni.
(6) telephely:
a.) az adóalany olyan állandó üzleti létesítménye – függetlenül a használat
jogcímétől –, ahol részben vagy egészben iparűzési tevékenységet
folytat azzal, hogy a telephely kifejezés magában foglalja különösen a
gyárat, az üzemet, a műhelyt, a raktárt, a bányát, a kőolaj- vagy
földgázkutat, az irodát, a fiókot, a képviseletet, a termőföldet, a hasznosított
(bérbe vagy lízingbe adott) ingatlant,
b.) a hang, kép, adat vagy egyéb információ (ideértve a rádió- és televízió
programokat is) vezetéken, kábelen, rádión, optikai úton vagy
elektromágneses rendszer útján történő továbbítását szolgáló berendezés,
amennyiben annak üzemeltetése rendszeres személyes jelenlétet kíván.
c.) vezetékes gázszolgáltatás, villamosenergia-szolgáltatás (a továbbiakban
ezen alpont alkalmazásában együtt: szolgáltatás) közvetlenül a végső
fogyasztónak történő nyújtása esetén azon önkormányzat illetékességi
területe, ahol a szolgáltatás nyújtása a végső fogyasztó számára történik.
(7) közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Részvénytársaság, a Magyar
Rádió Részvénytársaság, a Magyar Televízió Részvénytársaság, a
Duna Televízió Részvénytársaság, a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság,
a Diákhitel Központ részvénytársaság, továbbá a helyi és helyközi
menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek, a
közüzemi ellátást alapellátásként végző szervezetek közül a távfűtés-,
melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást (a továbbiakban: szolgáltatás)
nyújtók, ideértve a víziközmű társulatot is. Alapellátásként az a szervezet
végez közüzemi ellátást, amelynek nettó árbevétele legalább 75%-
ban közvetlenül a fogyasztók számára történő szolgáltatás nyújtásából
származik,
(8) eladott áruk beszerzési értéke: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások
esetében a vásárolt és változatlan formában eladott anyagoknak,
áruknak – a számvitelről szóló törvény szerint az eladott áruk beszerzési
értékeként elszámolt – bekerülési (beszerzési) értéke. Az egyszeres
könyvvitelt, valamint – a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya
alá tartozó – pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében
a tárgyévi árubeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a kifizetett árukészlet
leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetett árukészlet leltár
szerinti nyitó értékével. Csökkenti az eladott áruk beszerzési értékét az
az érték, amellyel az adóalany a (9) bekezdés szerint anyagköltségként, a
(12) bekezdés szerint közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét
csökkentette,
(9) anyagköltség: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a
vásárolt anyagoknak – a számvitelről szóló törvény szerint – anyagköltségként
elszámolt bekerülési (beszerzési) értéke. Az egyszeres könyvvitelt,
valamint – a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó
– pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi
anyagbeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a kifizetett anyagkészlet
leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetett anyagkészlet leltár szerinti
nyitó értékével. Csökkenti az anyagköltséget a saját vállalkozásban
végzett beruházáshoz felhasznált anyagok bekerülési (beszerzési) értéke,
továbbá az az érték, amellyel az adóalany (8) bekezdés szerint az eladott
áruk beszerzési értékeként, a (12) bekezdés szerint a közvetített szolgáltatások
értékeként nettó árbevételét csökkentette,
Kanizsai Közlöny
(10) anyag, áru: a számvitelről szóló törvény szerinti vásárolt készletekből
az anyagok, az áruk,
(11) Hatályát veszítette.
(12) közvetített szolgáltatások értéke: az adóalany által saját nevében vásárolt
és a harmadik személlyel (a megrendelővel) írásban kötött szerződés
alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan
formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás értéke.
Közvetített szolgáltatásnál az adóalany vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak,
az adóalany a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti
úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a
számlából a közvetítés ténye, vagyis az, hogy az adóalany nemcsak a saját,
hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de
nem feltétlenül változatlan áron, egyértelműen megállapítható. Ide sorolandó
továbbá a közvetített szolgáltatások közé nem tartozó, az adóalany által
továbbszámlázott olyan alvállalkozói teljesítés értéke, amelynek végzése
során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Polgári
Törvénykönyv szerinti – írásban kötött – vállalkozási szerződéses kapcsolatban
áll, feltéve, hogy azzal az adóalany a (8) bekezdés szerint eladott
áruk beszerzési értékeként vagy a (9) bekezdés szerint anyagköltségként
nettó árbevételét nem csökkentette,
(13) idényjellegű tevékenység: az a vállalkozási tevékenység, amelyet
a vállalkozó állandó székhellyel, telephellyel az év meghatározott szakához
kötötten rendszeresen végez.
(14) saját vállalkozásban végzett beruházás: a számviteli törvény szerinti
tárgyi eszköznek minősülő eszközök saját vállalkozásban végzett
megvalósítása, létesítése, bővítése, rendeltetésének megváltoztatása, átalakítása,
élettartamának növelése, eredeti állagának helyreállítását szolgáló
felújítása – ide nem értve a tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan,
biztonságos üzemeltetését szolgáló javítási, karbantartási munkákat, továbbá
az erdőnevelési, erdőfenntartási, erdőfelújítási munkákat – akkor
is, ha az adóalany kizárólag a beruházás megvalósításához szükséges
anyagot biztosítja.
(15) korrigált átlagos statisztikai állományi létszám: A Központi Statisztikai
Hivatala Útmutató az intézményi munkaügyi statisztika kérdőíve
kitöltéséhez c. kiadvány 1999.január 1-napján érvényes szabályai szerint
éves szinten számított állományi létszám, ideértve a saját nevében és saját
kockázatára rendszeresen, haszonszerzés céljából vállalkozási tevékenységet
folytató magánszemélyt, továbbá azt a tulajdonost, aki vállalkozásában
személyes közreműködésre kötelezett, vagy azt mellékszolgáltatásként
végzi, valamint a segítő családtagot;
(16) külföldön végzett termék-előállító tevékenység: ha a külföldi termék-
előállító tevékenység, valamint a külföldön előállított termék külföldön
történő forgalmazási, tárolási, elosztási tevékenység végzésének
helye és a teljesítés helye szerződésekkel is alátámasztottan ténylegesen
külföldi – a Magyar Köztársaság államhatárain kívüli –, továbbá amely
tevékenység során az adóalannyal szerződő fél nem minősül belföldi személynek,
a külföldi szerződő fél gazdasági tevékenységének székhelye,
illetve állandó telephelye – vagy ezek hiányában állandó lakóhelye vagy
szokásos tartózkodási helye – külföld.
(17) piaci és vásározó kiskereskedelem: piacokon, vásárokon folytatott
kicsinybeni, közvetlenül a végső fogyasztónak történő értékesítés,
(18) építőipari tevékenység: a Gazdasági Tevékenységek Egységes
Osztályozási Rendszere (TEÁOR) 2003. január 1-jén hatályos besorolása
szerint az Építőipar nemzetgazdasági ágba tartozó tevékenységek összessége,
(19) nevelési, oktatási intézmény: a közoktatásról szóló 1993. évi
LXXIX. törvény 20-23. §-ában, a felsőoktatásról szóló törvény 1993. évi
LXXX. törvény 2.§-ában és a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény
2. §-ában meghatározott intézmény;
(20) az egyszerűsített vállalkozói adónak a számviteli törvény hatálya
alá nem tartozó alanya esetében nettó árbevétel: a (3) bekezdés i.) pontja
szerinti nettó árbevétel, eladott áruk beszerzési értéke és anyagköltség: a
(8) és a (9) bekezdésben foglalt, pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozókra
meghatározott eladott áruk beszerzési értéke és anyagköltség,
1. számú melléklet
A HELYI IPARűZÉSI ADÓ ALAPJÁNAK MEGOSZTÁSA
1. Az a vállalkozó, akinek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az
iparűzési adóalapja (a továbbiakban: adóalap) nem haladta meg a 100
millió Ft-ot, a következő 1.1., 1.2.vagy 2.1.pont szerinti adóalap-megosztási
módszer valamelyikét köteles alkalmazni.
1.1 Személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszere
A székhely, telephely(ek) szerinti településekhez (a továbbiakban
együtt: települések) tartozó foglalkoztatottak – ideértve a magánszemély
vállalkozó (Htv. 52. §. 26. a)-d) pont) esetében önmagát is – után a tárgyévben
elszámolt személyi jellegű ráfordítások arányában osztható meg az
adóalap. Személyi jellegű ráfordításnak a melléklet alkalmazásában az
tekintendő, amit a számvitelről szóló törvény annak minősít, és a társasági
adóról és osztalékadóról szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról
szóló törvény alapján költségként elszámolható. A magánszemély
vállalkozó esetében az önmaga után elszámolt személyi jellegű ráfordítás
címén – az említett törvényekben foglaltaktól függetlenül – 500.000 Ft-ot
kell figyelembe venni. Ha a nem magánszemély vállalkozó ügyvezetője
(a vállalkozónak a társasági szerződésben, az alapító okiratban képviseletére
feljogosított magánszemély) után az adóévben személyi jellegű ráfordítás
nem merül fel, akkor ezen ügyvezető után 500 000 forintot kell
figyelembe venni személyi jellegű ráfordítás címén. A településen kívül
változó munkahelyen foglalkoztatott személyek esetében a ráfordítást annál
a településnél kell figyelembe venni, ahol ezen személyek tényleges
irányítása történik. A részletszámítás a következő:
a) A vállalkozó összes személyi jellegű ráfordításának összegét 100
%-nak véve, meg kell állapítani az egyes településekre eső személyi jellegű
ráfordítások százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez,
amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
1.2 Eszközérték arányos megosztás módszere:
A településekhez tartozó, az adóév folyamán a vállalkozási tevékenységhez
használt tárgyi eszközök eszközértékének együttes összege
arányában kell az adóalapot megosztani. Tárgyi eszköz mindaz a
saját tulajdonú, bérelt, lízingelt eszköz, amely a számvitelről szóló törvény
szerint tárgyi eszköz lehet. A 100 ezer forint beszerzési érték
alatti tárgyi eszközöket – a használat idejétől függetlenül – csak az aktiválás
évében és az azt követő adóévben kell figyelembe venni. A tárgyi
eszköz értéke (eszközérték) a tárgyi eszköznek az e melléklet szerint
figyelembe veendő értéke. A társasági adóról és az osztalékadóról
szóló törvény, illetőleg a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya
alá tartozó vállalkozó egyrészt az említett törvények rendelkezései
szerint az adóévben elszámolható értékcsökkenési leírás, a költségként
elszámolható bérleti díj, lízing díj összegét veheti eszközérték címén
figyelembe, ezen túlmenően azon egyébként a vállalkozás tevékenységéhez
használt tárgyi eszközök után, amelyek a költségek között
nem szerepelhetnek
- termőföld esetében aranykoronánként 500 forintot,
- telek esetében a beszerzési érték 2 %-át kell eszközértéknek tekinteni.
Ha az eszközérték az előbbiek szerint nem állapítható meg, akkor a
számviteli törvény szerinti ingatlanok esetén a beszerzési érték 2%-a,
egyéb eszközök esetén a beszerzési érték 10%-a tekinthető eszközértéknek.
Ha a nyilvántartásokból a beszerzési érték nem állapítható meg,
akkor a beszerzési értéknek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló
törvény szerint megállapított piaci érték tekintendő. A 100 ezer forint
beszerzési érték alatti tárgyi eszköz esetében az aktiválás évében a
beszerzési (bekerülési) érték, az aktiválás évét követő adóévben a beszerzési
(bekerülési) érték 50%-a az eszközérték. A településen kívül
változó munkahelyen hasznosított tárgyi eszközök esetében az eszközértéket
annál a településnél kell figyelembe venni, ahol ezek működtetésének
tényleges irányítása történik, illetőleg – járműveknél – ahol azt
jellemzően tárolják.
A részletszámítás a következő:
a) A vállalkozó összes eszközértékének összegét 100%-nak véve, meg
kell állapítani az egyes településekre eső eszközértékek százalékos arányát.
b) A vállalkozó adóalapjának olyan százaléka tartozik az egyes településekhez,
amilyen arányt az a) pont szerint megállapított százalék képvisel.
2.1. Az a vállalkozó, akinek a tárgyévet megelőző teljes adóévben az
adóalapja meghaladta a 100 millió forintot, köteles a következő adóalap
megosztási módszert alkalmazni. Az adóalap olyan hányadát kell a személyi
jellegű ráfordítással arányos megosztás módszerével (1.1. pont)
megosztani, amilyen arányt a személyi jellegű ráfordítások összege képvisel
a személyi jellegű ráfordítás és eszközérték együttes összegén belül.
A fennmaradó adóalap-részre az eszközérték arányos megosztás módszerét
(1.2. pont) kell alkalmazni.
A részletszámítás a következő:
a) Az adóalapot két részre – személyi jellegű ráfordítás arányos megosztás
módszerével megosztandó és eszközérték arányos megosztás
módszerével megosztandó részre – kell osztani. A személyi jellegű ráfordítással
arányos megosztás módszerével megosztandó adóalap-rész megállapítása
az alábbi képlet szerint történik:
Kanizsai Közlöny
VAa
AH =
VAa + VAb
ahol VAa = az 1.1. pont szerinti összes személyi jellegű ráfordítás öszszeg,,
VAb = az 1.2. pont szerinti összes eszközérték összege és AH = a
VAa és VAb együttes összegén belül a VAa hányada.
Az adóalapnak az AH százalékban kifejezett hányadát a személyi jellegű
ráfordítás arányában kell a települések között megosztani, az adóalapnak
a fennmaradó részét pedig eszközérték arányosan kell a települések
között megosztani.
b) Az adott településre eső adóalap egyenlő az adott településre a személyi
jellegű ráfordítással arányos megosztási módszerrel kiszámított
rész-adóalap, valamint az eszközérték arányos megosztási módszerrel kiszámított
rész-adóalap együttes összegével.
2.2. Vezetékes gázszolgáltatás, villamosenergia-szolgáltatás (a továbbiakban
ezen alpont alkalmazásában együtt: szolgáltatás) közvetlenül a
végső fogyasztó részére történő nyújtása esetén – az 1. számú melléklet
1. és 2.1. pontjában foglaltaktól eltérően – a helyi iparűzési adó alapját
5.§.(1) bekezdés az önkormányzat illetékességi területén folytatott szolgáltatásnyújtásból
származó számviteli törvény szerinti nettó árbevételnek
a szolgáltatásnyújtásból származó összes számviteli törvény szerinti
nettó árbevételben képviselt arányában kell megosztani a székhely, telephely
szerinti önkormányzatok között.
3. Az egyes településekre eső adóalapok együttes összege egyenlő a
vállalkozó adóalapjának összegével.
4. Az adóelőleg számításánál ugyanazt a módszert kell alkalmazni,
mint az adó számításánál.
5. Az adóalap-megosztásra vonatkozó számításokat – a kerekítés általános
szabályai alapulvételével – hat tizedesjegy pontossággal kell elvégezni.
6. A megosztás módszerét, az adóelőleg és adó számításának menetét
a vállalkozónak – az adóhatóságok (állami, önkormányzati) által ellenőrizhető
módon – írásban rögzítenie kell.
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYűLÉSE
40/1996. (XI.26.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL
(Egységes szövegű rendelet: hatályos 2006.január 1-től)
BEVEZETő RENDELKEZÉSEK
Az 1990. évi többször módosított C. törvény 1. §. (1) bekezdésében
foglalt felhatalmazás alapján Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közgyűlése megalkotja az építményadóról szóló rendeletét.
1. §.
ADÓKÖTELEZETTSÉG
(1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények
közül a lakás és nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (továbbiakban
együtt: építmény).
(2) Az adókötelezettség a (3) bekezdésben foglalt kivétellel az építmény
valamennyi helyiségére kiterjed, annak rendeltetésétől, illetőleg
hasznosításától függetlenül.
(3) Nem terjed ki az adókötelezettség:
a.) többlakásos lakóépületeknél a lépcsőház egy szinten számított vízszintes
vetületére,
b.) a lakás azon szintjére, vagy szint részére, amelynek padlószintje
több, mint 0,70 m-rel a csatlakozó terepszint alatt van. Egyéb célú hasznosítás
esetén ez a kedvezmény nem illeti meg az adóalanyt.
(4) Az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók
(loggia, erkély) és a fedett terasz, tornác alapterületének felét kell a
hasznos alapterületbe beszámítani.
(5) Az építményadó alkalmazásában az építményhez tartozik az építmény
rendeltetésszerű használatához szükséges – az épületnek minősülő építmény
esetén annak hasznos alapterületével, épületnek nem minősülő építmény
esetén az általa lefedett földrészlettel egyező nagyságú – földrészlet.
2. §.
AZ ADÓKÖTELEZETTSÉG KELETKEZÉSE,
VÁLTOZÁSA ÉS MEGSZűNÉSE
(1) Az adókötelezettség a használatbavételi engedély, illetőleg a fennmaradási
engedély kiadását követő év első napján keletkezik. Az engedély
nélkül épült, vagy anélkül használatba vett építmény esetében az adókötelezettség
a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik.
(2) Az adókötelezettség megszűnik az építmény megszűnése évének
utolsó napján. Az építménynek az év első felében történő megszűnése
esetén a második félévre vonatkozó adókötelezettség megszűnik.
(3) Az adókötelezettséget érintő változást (így különösen a hasznos
alapterület módosulását, az építmény átminősítését) a következő év első
napjától kell figyelembe venni.
(4) Az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti.
3. §.
AZ ADÓ ALANYA
(1) Az adó alanya: – a magánszemély, a jogi személy, a jogi személyiséggel nem
rendelkező gazdasági társaság, a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező
személyi egyesülése – az, aki a naptári év (a továbbiakban: év) első napján az
építmény tulajdonosa. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik
arányában adóalanyok.
Amennyiben az építményt az ingatlan nyilvántartásba bejegyzett vagyoni
értékű jog terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya.
(A tulajdonos, a vagyoni érték jog jogosítottja a továbbiakban együtt: tulajdonos).
(2) Valamennyi tulajdonos által írásban megkötött és az adóhatósághoz
benyújtott megállapodásban az (1) bekezdésben foglaltaktól el lehet
térni.
(3) Társasház, garázs és üdülő esetén a tulajdonosok önálló adóalanyok,
a közös használatú helyiségek után az adó alanya az említett közösség.
(4) Adóalany a külföldi magánszemély és szervezet is, feltéve, hogy
adómentességét nemzetközi szerződés vagy viszonosság nem biztosítja.
A viszonosság kérdésében a pénzügyminiszter állásfoglalása az irányadó.
4. §.
ADÓMENTESSÉG
Mentes az adó alól:
(1) A lakás céljára épült belterületi építmény(ek), vagy építmény olyan
rész(ek), amelyet tartósan lakás céljára használnak, és az illetékes hatóság
lakóhelyként a nyilvántartásába bejegyzett.
(2) A szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi, illetőleg a nevelésioktatási
intézmények céljára szolgáló helyiség.
(3) A költségvetési szerv, az egyház tulajdonában álló építmény.
(4) A sportegyesület az építményei után.
(5) A 3.§.(1) bekezdésében felsorolt adóalanyok közül a társadalmi
szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató szervezet, a köztestület,
a közhasznú társaság, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár,
a magánnyugdíjpénztár, a költségvetési szerv és a költségvetési szervnek
nem minősülő nevelési-oktatási intézmény abban az adóévben,
amelyet megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből
származó jövedelme (nyeresége) után társasági adófizetési kötelezettsége,
illetve – költségvetési szerv esetében – eredménye után a központi
költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett. A feltételek
meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(6) A 4. §. (1) bekezdésében megjelölt építményekhez tartozó kiegészítő
helyiségek, valamint a lakáshoz tartozó 1. §. (4) bekezdésben felsorolt építményrészek.
(7) Az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra, vagy növénytermesztésre
szolgáló épület vagy az állattartáshoz, növény-termesztéshez
kapcsolódó tároló épület (pl: istálló, üvegház, terménytároló, magtár,
műtrágyatároló), feltéve, hogy az épületet az adóalany rendeltetésszerűen
állattartási, növénytermesztési tevékenységhez kapcsolódóan
használja.
(8) Az a külterületi építmény, amelyet lakás céljára hasznosítanak és az
illetékes hatóság lakóhelyként a nyilvántartásába bejegyzett, amennyiben:
a.) a tulajdonos lakja és Nagykanizsa város illetékességi területén lakás
bérleti illetve tulajdonjogával nem rendelkezik és erről nyilatkozik.
b.) a bérlő természetbeni és pénzbeni ellenszolgáltatás nélkül veszi
bérbe. A mentesség feltétele a bérleti szerződés, valamint nyilatkozat arról,
hogy a bérlő Nagykanizsa város illetékességi területén nem rendelkezik
lakás bérleti illetve tulajdonjogával.
(9) Kérelemre a gépjárműtároló (garázs), ha az adó alanya, valamint adóalanynak
a PTK 685.§. b) pontja szerinti közeli hozzátartozója, – ha vele legalább
egy éve közös háztartásban él, illetve állandó bejelentett lakcíme azonos
- , súlyos mozgáskorlátozottnak minősül. Évközben benyújtott kérelem
esetén a kérelem benyújtásának évében kivetett teljes évi adó alól mentesül
adóalany. Amennyiben a fentiekben megjelölt tulajdonosok egynél több gépjárműtárolóval
rendelkeznek, csak egy gépjárműtároló mentesíthető.
(10) A Magyar Nemzeti Bank, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő
Részvénytársaság, a Magyar Államkincstár Részvénytársaság, az Államadósság
Kezelő Központi Részvénytársaság, az Igazságügyi Minisztérium felügyelete
alá tartozó büntetés-végrehajtási vállalat és annak a fogvatartottak
foglalkoztatását végző jogutódja és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete.
Kanizsai Közlöny
5. §.
AZ ADÓ ALAPJA ÉS MÉRTÉKE
Az adó alapja az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete. Az
alapterületet 0.50 m2-ig lefelé, 0,51 m2-től felfelé kell kerekíteni.
6. §.
Az adó évi mértéke az adóköteles alapterület után:
a.) külterületi építmények esetében: 150 Ft/m2
b.) belterületi gépjárműtárolók esetében: 200 Ft/m2
c.) belterületi építmények esetében: 300 Ft/m2
7. §.
ADÓKEDVEZMÉNYEK
Adóalanyt a fizetendő adóból:
(1) Ha az építmény állaga indokolja:
– 50 évnél régebbi, továbbá
– vályogból, faszerkezeti elemekből készült
– teherhordó és (vagy) tetőszerkezete jelentős mértékben sérült (falak
megrepedezettek, nincs szigetelése, felvizesedett, tetőszerkezete roskadt,
beázik) az adóhatóság kérelemre, helyszíni szemlével ellenőrizve legfeljebb
a megállapított adó 25 %-ára mérsékelheti.
(2) a.) adókedvezmény illeti meg az új építménye után, ha használatbavételi
engedéllyel rendelkezik: Az adókedvezmény mértéke:
– az első adóévben az egyébként járó adó 100 %-a;
– a második adóévben az egyébként járó adó 75 %-a;
– a harmadik adóévben az egyébként járó adó 50 %-a;
– a negyedik adóévben az egyébként járó adó 25 %-a.
b.) Nem jár adókedvezmény az olyan új épület után, amelyre az illetékes
hatóság használatbavételi engedélyt nem adott, és azt használatba vették.
c.) A 2,5 millió forint vállalkozási szintű adóalappal rendelkező vállalkozók
esetében, ha az építkezést 2003. évben megkezdték, és azt 2004.
január 31-ig az önkormányzati adóhatósághoz bejelentették, a jogosultság
kezdő időpontjának az építkezés kezdő időpontja (építési engedély
kiadásának időpontja) számít. Az adókedvezmény időtartama ekkor sem
haladhatja meg a 2007. december 31-ik napját.
(3) a.) 2004.január 1-től kezdődően a 2,5 millió forintot meghaladó
vállalkozási szintű adóalappal rendelkező vállalkozók (10.§.16.pont) az
üzleti célt szolgáló épületük, épületrészük után az e rendeletben meghatározott
adómentességeket, adókedvezményeket nem vehetik igénybe.
b.) Azon vállalkozások akik/amelyek 2003.december 31-ig jogosultságot
szereztek az adómentességek, adókedvezmények bármelyikéhez, azt
a kedvezmény lejártáig igénybe vehetik, de legkésőbb 2007.december
31-ig. Az igényjogosultságról 2004. január 31-ig az önkormányzati adóhatósághoz
bejelentést kell tenni.
c.) A 2,5 millió forint vállalkozási szintű adóalapot meg nem haladó
vállalkozások esetében a kedvezmények 2004. január 1-től is igénybe vehetők
az ott meghatározott feltételekkel.
8. §.
BEVALLÁSI, BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG
(1) Bevallást köteles tenni minden, a 3. §-ban meghatározott adóalany,
aki/amely az önkormányzat illetékességi területén az 1. §-ban meghatározott
építménnyel rendelkezik.
(2) Az adóbevallást az adóév január 15-ig kell benyújtani az önkormányzati
adóhatósághoz a rendszeresített nyomtatványon.
(3) Az adóalany köteles a bevezetett építményadó megállapításához
szükséges valamennyi – az önkormányzat felhívásában megjelölt – adatot
szolgáltatni az adott adóév január 1-i állapotának megfelelően. Bevallásával
egyidejűleg közli az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal által megállapított
adóazonosító jelét.
(4) Az építmény megszűnése esetén a bevallást a megszűnést követő
15 napon belül kell megtenni.
(5) Ha az adóalany adóköteles építményét elidegeníti, az adás-vételi szerződés
egyidejű bemutatásával a változást követő 30 napon belül be kell jelenteni.
9. §.
AZ ADÓ MEGFIZETÉSE
(1) Az építményadót félévenként két egyenlő részletben, március 15-
ig, illetve szeptember 15-ig kell megfizetni.
(2) Hatályát veszítette.
(3) A fizetendő építményadó összegét 100 Ft-ra kerekítve kell megállapítani,
és a kerekítés általános szabályait kell alkalmazni. Amennyiben
adóalany évi építményadó kötelezettségének összege nem éri el az 1.000
forintot, azt nem kell megállapítani.
(4) Hatályát veszítette.
(5) A fizetési kötelezettséget a pénzforgalmi bankszámlával rendelkező
adózónak belföldi pénzforgalmi bankszámlájáról átutalással, pénzforgalmi
bankszámlával nem rendelkező adózónak belföldi postautalvánnyal vagy
belföldi bankszámlájáról történő átutalással kell teljesítenie. Az önkormányzati
adóhatóság hatáskörébe tartozó adó (építményadó, gépjárműadó)
– a belföldi bankszámla vezetésével megbízott pénzintézettel történt megállapodás
alapján, amennyiben az adóhatóság a hozzájárulását megadta –
csoportos beszedéssel is teljesíthető.
(6) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a helyi adókról szóló
1990. évi C. törvény, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény
és a helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköréről szóló
1991. évi XX. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni
10. §.
ÉRTELMEZő RENDELKEZÉSEK
E rendelet alkalmazásában:
(1) Önkormányzat illetékességi területe: Az önkormányzat közigazgatási
határa által behatárolt bel- és külterületet magában foglaló térség,
amelyre az önkormányzati hatáskör kiterjed,
(2) A külföldi: az a természetes személy, akinek állandó lakóhelye külföldön
van, és nem tartózkodik Magyarországon 183 napnál hosszabb
időtartamban; továbbá az a jogi személy, gazdálkodó szervezet, vagy
más személyi egyesülés, amelynek székhelye (központja) külföldön van,
ide nem értve a Magyarországon működő telepeit, fiókjait, képviseleteit,
(3) vagyoni értékű jog: a kezelői jog, a vagyonkezelői jog, a tartós
földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga – ide értve a külföldiek
ingatlanhasználati jogát is –, a földhasználat és a lakásbérlet,
(4) külterület: a település közigazgatási határának belterületén kívül
eső földrészlete, ide értve a zártkertet is,
(5) építmény: olyan ingatlan jellegű, végleges vagy ideiglenes műszaki
alkotás (épület, műtárgy), amely általában a talajjal való egybeépítés, vagy
a talaj természetes állapotának megváltoztatása révén jön létre. Nem minősül
építménynek a három évnél rövidebb időtartamra létesített építmény,
(6) épület: az olyan építmény, amely a környező külső tértől épületszerkezetekkel
részben vagy egészben elválasztott teret alkot, és ezzel az
állandó vagy időszakos tartózkodás, illetőleg használat feltételeit biztosítja,
ide értve az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes
belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van. Épületrész
az épület műszakilag elkülönített, külön bejárattal ellátott része,
(7) hatályát veszítette
(8) lakás és szükséglakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint
elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII.
sz. törvény 2. sz. mellékletének 1-6. pontjában foglaltak alapján ilyennek
minősülő és az ingatlan-nyilvántartásban, lakóház vagy lakás megnevezéssel
nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, a rendeltetésszerű
használatához szükséges – helyben szokásos vagy előírt teleknagyságot
meg nem haladó – földrészlettel együtt, azzal, hogy nem minősül
szükséglakásnak az a helyiségcsoport, amely csak azért nem sorolható
be komfortfokozatba, mert nem rendelkezik melegpadlós helyiséggel,
(9) hasznos alapterület: a végleges falsíkokkal határolt teljes alapterületnek
olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m; a teljes alapterületbe
a helyiségek összegzett alapterülete és az épülethez tartozó fedett és
három oldalról zárt külső tartózkodó (loggia, fedett és oldalt zárt erkélyek)
és a fedett terasz, tornác, tetőtér, valamint a többszintes lakrészek
belső lépcsőinek egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik,
(10) kiegészítő helyiség: az, amely a lakás és az üdülőtulajdon rendeltetésszerű
használatához szükséges, de huzamos emberi tartózkodásra
részben és ideiglenesen sem szolgál (tüzelőtér, tüzelő- és salaktároló,
szárító, padlás, szerszámkamra, szín, pince),
(11) építmény megszűnése: ha az épületet lebontják, vagy megsemmisül,
(12) nevelési, oktatási intézmény: a közoktatásról szóló 1993. évi
LXXIX. törvény 20-23. §-ában, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX.
törvény 2. §-ában és a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2.
§-ában meghatározott intézmény,
(13) ingatlan: a földdel és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden
dolog,
(14) kommunális beruházás: a közmű (a településekre vagy azok jelentős
részére kiterjedő elosztó- és vezetékrendszerek és az ezekkel kapcsolatos létesítmények,
amelyek a fogyasztói vízellátási, ide értve a belvíz-, a hő-, gázenergia
és távbeszélési igényeit elégíti ki), valamint az út- és a járdaépítés,
(15) állandó lakos: aki a lakcímbejelentés szabályai szerint nyilvántartásba
vett lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkezik az önkormányzat illetékességi
területén,
Kanizsai Közlöny
(16) vállalkozó: a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára
haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző
a.) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott egyéni vállalkozó,
b.) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági
őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó
bevétele az adóévben a 600.000 forintot meghaladja,
c.) a jogi személy, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás
alatt áll,
d.) egyéb szervezet, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás
alatt áll
(17) szociális intézmény: a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott
személyes szociális gondoskodást nyújtó szervezet, vállalkozás,
(18) egészségügyi intézmény: minden olyan szervezet, vállalkozás,
amely járó- vagy fekvőbeteg ellátást, megelőző illetőleg szűrővizsgálatot,
diagnosztikai vizsgálatot, gyógyító célú vagy más egészségügyi beavatkozást,
utókezelést, rehabilitációt, illetve mentőszolgálatot végez, továbbá,
amely gyógyszert forgalmaz,
(19) közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Részvénytársaság, a
Magyar Rádió Részvénytársaság, a Magyar Televízió Részvénytársaság,
a Duna Televízió Részvénytársaság, a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság,
a Diákhitel Központ Részvénytársaság, továbbá a helyi
és helyközi menetrend szerinti tömegközlekedést lebonyolító szervezetek,
a közüzemi ellátást alapellátásként végző szervezetek közül a villamos-,
és gázenergia-, távfűtés-, melegvíz-, ivóvíz-, csatornaszolgáltatást
(a továbbiakban: szolgáltatás) nyújtók, ide értve a viziközmű társulatot
is. Alapellátásként az a szervezet végez közüzemi ellátást, amelynek
nettó árbevétele legalább 75%-ban közvetlenül a fogyasztók számára
történő szolgáltatás nyújtásából származik,
(20) tulajdonos: az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet,
aki/amely az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepel.
Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést
a földhivatalhoz benyújtották – melynek tényét a földhivatal széljegyezte
–, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni. Újonnan létrehozott
épület/épületrész tulajdonjogának átruházása esetén a szerződés
földhivatalhoz benyújtását követően a szerző felet a használatbavételi
engedély kiadásának időpontjától kell tulajdonosnak tekinteni. Egyéb
módon történő tulajdonszerzés esetére a Polgári Törvénykönyv vonatkozó
szabályai az irányadók,
(21) helyi és helyközi menetrendszerinti tömegközlekedés: a díjfizetés
ellenében bárki által igénybe vehető menetrendszerinti személyszállító
járatokkal lebonyolított közlekedés.
(22) gépjárműtároló (garázs): minden olyan építmény, építményrész,
amelyet gépjárműtárolás céljára építettek, illetve gépjárműtárolás céljára
akár ideiglenesen is használnak.
(23) súlyos mozgáskorlátozott: az a személy aki a súlyos mozgáskorlátozottak
közlekedési kedvezményeinek rendszeréről szóló jogszabályban
meghatározott állapota miatt súlyos mozgáskorlátozottnak minősül, és
ezt a tényt az ott meghatározott orvosi szakvélemény igazolja.
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYűLÉSE
50/2004. (XII.20.) SZÁMÚ RENDELETE A TALAJTERHELÉSI
DÍJJAL KAPCSOLATOS BEVALLÁSI, ELJÁRÁSI
ÉS ADATSZOLGÁLTATÁSI SZABÁLYOKRÓL
(Hatályos : 2005. január 1-től)
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a környezetterhelési
díjról szóló 2003. évi LXXXIX. tv. 21/A.§.(2) bekezdésében kapott felhatalmazás
alapján a következő rendeletet alkotja.
1.§.
A RENDELET HATÁLYA
Talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki a
műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá és helyi
vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó
szennyvízelhelyezést, ideértve az egyedi zárt szennyvíztározót is, alkalmaz.
2.§.
BEJELENTÉSI, BEVALLÁSI KÖTELEZETTSÉG
(1) A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez
kapcsolódó talajterhelési díjat a kibocsátónak önadózással kell
megállapítania, bevallania és megfizetnie a tárgyévet követő év március
31-ig.
(2) Ha a kibocsátó több telephelyet működtet, a bevallását telephelyenként
köteles megtenni. Ennek érdekében olyan nyilvántartást
köteles vezetni, amelyből a díjfizetés alapja valamint összege telephelyenként
megállapítható.
3.§.
A DÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGSZűNÉSE
(1) A kibocsátó talajterhelési díj fizetési kötelezettsége azzal a nappal
szűnik meg, amely napon a kibocsátó a műszakilag rendelkezésre álló
közcsatornára ráköt.
(2) A kibocsátónak a talajterhelési díj fizetési kötelezettségének
megszűnéséről, annak bekövetkezésétől számított 30 napon belül bevallást
kell tenni az önkormányzati adóhatósághoz.
4.§.
A DÍJ MEGFIZETÉSE
(1) A fizetési kötelezettséget a pénzforgalmi bankszámlával rendelkező
kibocsátónak bankszámlájáról történő átutalással, a pénzforgalmi
bankszámlával nem rendelkezőnek belföldi postautalványon kell teljesíteni
az Önkormányzat 11749015-15432694-03920000 számú talajterhelési
díj beszedési számlájára.
5.§.
ADATSZOLGÁLTATÁSI ÉS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK
(1) A talajterhelési díjjal kapcsolatos adóztatási feladatokat az illetékes
önkormányzati adóhatóság látja el.
(2) A helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez
kapcsolódó talajterhelési díj megfizetésére,
bevallására, az ehhez kapcsolódó jogkövetkezményekre, a megállapításhoz
és beszedéshez való jog elévülésére, pénzügyi
ellenőrzésére, valamint végrehajtására az e rendeletben nem szabályozott
kérdésekben az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit
kell alkalmazni.
(3) Adatszolgáltatási kötelezettség terheli az önkormányzat illetékességi
területén vízszolgáltatást végző szervezetet a kibocsátókra
vonatkozóan: kibocsátóként a szolgáltatott víz mennyisége; a külön
jogszabály szerinti locsolási célú felhasználásra figyelembe vett víz mennyisége
tekintetében.
(4) Adatszolgáltatási kötelezettség terheli azt a folyékony hulladék
szállítására feljogosított szervezetet, aki/amely az önkormányzat
illetékességi területén lévő kibocsátó telephelyéről folyékony hulladékszállítást
végez: kibocsátóként és telephelyenként, az elszállított szennyvíz
mennyisége tekintetében.
(5) A (3) és (4) bekezdés szerinti adatszolgáltatás benyújtási határideje
a naptári év március 31. napja. Az adatszolgáltatás a naptári évet
megelőző év adatait valamint a kibocsátó azonosításához szükséges adatokat
tartalmazza.
6.§.
ÁTALÁNY ALAPJÁN MEGHATÁROZOTT
TALAJTERHELÉSI DÍJ
(1) Az a kibocsátó aki/amely nem méréssel igazolt és felhasznált szennyvízelhelyezést
alkalmaz, átalányként a (2) bekezdésben megállapított
vízfelhasználást alkalmazza az éves talajterhelési díj alapjának megállapításakor.
(2) Az átalány mértéke: 120 liter/fő naponta.
(3) A talajterhelési díj éves összegének megállapításakor azon állandó
lakcímmel rendelkezőket kell figyelembe venni, akik a kibocsátóval
közös háztartásban élnek, valamint a tartózkodási időt naptári napokban
kell meghatározni.
Szerkeszti: a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap, Nagykanizsa, Király u. 47. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. Felelős kiadó: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője.
Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8800 Nagykanizsa, Pf. 154. Tel./fax: 93-312-305. Megjelenik: a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap mellékleteként.
Fénymásolatban nem terjeszthető!
13 Várospolitika
A napirendek módosításával, elfogadásával
és a napirendek előtti felszólalásokkal indult az
év első közgyűlése. Elsőként dr. Kelemen Marcell
jegyző, az egyéni választókerületi iroda vezetője
a választásokkal kapcsolatos tudnivalókat
ismertette a testülettel. Bicsák Miklós a megjelent
Kanizsa monográfiát méltatta. Zakó László
azt nehezményezte, hogy a médiából arról értesült,
városunk kínai testvérvárosi kapcsolatokat
szeretne kiépíteni, s ő ezzel nem ért egyet. Tóth
László kérte, határozatban fejezze ki elsimerését
a testület a Viki Bt. Team sikeréhez, egyben
gratulált a Kanizsa Rádió elindulásához. Papp
Nándor azt észrevételezte, hogy nagyon romlik
a lazsnaki kastély állapota, meggondolandó az
árengedmény a tervezett a 80 millió forintos eladási
árból. Polai József a bajcsai kultúrház festési
munkálatainak pótlását kérte.
A polgármesteri tájékoztatót hosszas polémia,
számos kérdés megfogalmazása, ügyrendi vita
után szavazta meg a képviselőtestület. Az interpellációk
sorát dr. Csákai Iván nyitotta, aki az
autóbuszmenetrend változás újabb anomáliáiról
szólt: a buszok fűtetlenek. Az útfelújításokkal
kapcsolatban megjegyezte, hogy a macskakő a
lerakása után egy hónappal már felújításra szorul.
Tárnok Ferenc elmondta válaszában, hogy
még nem volt hiánymentes műszaki átadás az
utaknál, és így teljes kifizetés sem történt. Tóth
László a lakossági fórumán elhangzottak
alapján fogalmazta meg az Eötvös térrel kapcsolatos
aggályokat. Dr. Kolonics Bálint felhívta a
figyelmet arra, hogy a két éve hatályban lévő
üvegzseb törvény végrehajtását még mindig
nem építette be az önkormányzat rendeleteibe,
illetve rákérdezett arra a hírre, mely szerint
büntető eljárás van folyamatban a város vezetői
ellen. Litter Nándor válaszában elmondta, hogy
őt valóban a piacon lévő ingatlannal kapcsolatban,
mely önkormányzati tulajdonban volt, rongálással
gyanúsítják, Röst János viszont egy
magán jellegű ügyben gyanúsított. Halász Gyula
írásban kért választ arra, hogy mi a teendő
ahhoz, hogy a Keleti városrészben rendőrőrs
létesüljön, a Péterfai út és az Alsó-Szabadhegyi
út kerékpárútja mikor lesz teljes, illetve az izraelita
temetőn áthaladó szennyvízvezetéket mikor
váltják ki. Nagy József György arra volt kíváncsi,
ki koordinálja a városban a teherautók és
kamionok parkolását, mert nem egy helyen balesetveszélyes.
Ezt követően a képviselők az előző
közgyűlésen felvetett interpellációira kapott
válaszok elfogadásáról nyilatkoztak.
A településrendezési célok megvalósításához
szükséges ingatlanokat érintő elővásárlási jogról
szóló többször módosított 2/1999.(I.26.) sz.
rendelete módosításának igényét Karmazin József
terjesztette a képviselők elé. A rendeletet
elfogadták. A Turisztikai Termékfejlesztő Központ
létrehozásáról Fehérvölgyi Szabolcs adott
tájékoztatót. A megvalósítás pályázati források
bevonásával történik, ezért az Interreg III/A
megfelelő programjába pályázatot kell benyújtani.
Fő pályázó a Veszprémi Egyetem, partnere
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
lenne. A napirendet előfogadták. A
Nagykanizsa, Szabadhegy városrész és környéke
szabályozási tervéről és helyi építési szabályzatáról
szóló rendelet módosítását ugyancsak
megszavazták a jelenlévők. Módosították
a helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról
szóló 18/1997.(IV.16.) sz. rendeletet is.
Beszámolót fogadtak el ezt követően az oktatási-
nevelési intézmények kötelező eszközjegyzékének
2005. évi teljesítéséről. Az önkormányzati
tulajdonú gazdasági és közhasznú társaságok
ügyvezetői Javadalmazási Szabályzatának
módosítására is javaslat hangzott el, melyet
megszavaztak. Egy hiányzó rendeletet pótoltak,
amikor megalkották a Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Önkormányzata Közterület Felügyelete
köztisztviselői jogállásának egyes kéréseiről
szóló rendeletét. Módosították a Közterület Felügyelet
Szervezeti és Működési Szabályzatát,
Alapító Okiratát, illetve a feladatok csökkenésével
arányosan a csökkentették a cég létszámát.
A Nagykanizsai Turisztikai Hivatal és Információs
Iroda Alapító Okiratának és Szervezeti
és Működési Szabályzatának módosítására is
sor került ezt követően. Javaslatot vitattak meg
a képviselők a Balatonmáriai Ifjúsági Tábor további
működtetésére. A benyújtott és még el
nem bírált felújítási pályázat miatt hagyományos
módon folytatódik az idén a tábor, amit a
Kőrösi Iskola elvállalt. Nyolc turnusban érkezhetnek
majd a gyerekek. Javaslatot ismertetett
Tárnok Ferenc a képviselőkkel a 2006. évi út-,
járdafelújítások előkészítésére, lebonyolítására
szóló pályázatok benyújtására. Nyertes pályázat
esetén 60 millió forintból (30 millió forint önkormányzati
önerő, 30 millió pályázati forrás)
megújulhatna a Rózsa utca (Hevesi és Teleki
utcák közötti szakasza), a Kodály Zoltán utca, a
Kazanlak körút (Rózsa utcától északra eső szakasz)
és a Zemplén Győző utca (Kazanlak körúttól
nyugatra eső szakasz). Halász Gyula e napirend
kapcsán javasolta, hogy Nagykanizsán is
kerüljön bevezetésre a térinformatikai rendszer.
A Városi Sportcsarnok beruházás előkészítését
is támogatta a testület. A város Középtávú Ifjúságpolitikai
Koncepciójához kapcsolódó 2006.
évi cselekvési tervre ugyancsak rábólintottak.
Budai István képviselő önálló indítványt nyújtott
be alkotóház létesítésére, mellyel egyetértett
a grémium. Sajni József képviselő önálló
indítványa a Miklósfa városrész elkerülő útszakasz
tervezéséről szólt, ami szintén támogatásra
talált. Módosították a Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő
Kht. Alapító Okiratát. Megindítják a
Nagykanizsa 48/1. helyrajzi számú, jelenleg
közparkként bejegyzett terület (Vásárcsarnok
mellett) kisajátítását is.
A közgyűlés zárt üléssel folytatta munkáját.
Ekkor választották meg a Dráva-Mura
Eurorégió Térségfejlesztő Kht. Tisztségviselőit.
Elfogadták az önkormányzati tulajdonú gazdasági
társaságok – így a Kanizsa Dél-Zalai
Hetilapot kiadó Kanizsa Újság Kft. – 2006.
évi üzleti tervét. Döntöttek a Murasped Kftvel
kötendő adás-vételi szerződésről. A közgyűlés
fellebbezések megtárgyalásával zárult.
Litter Nándor bejelentette, hogy február
10-én informális közgyűlés lesz a 2006. évi
költségvetésről, mely egyúttal előkészíti a
február 14-i soros közgyűlést. (luif)
Az év első közgyűlése
A BEIRATKOZÁSI DÍJRÓL
Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság
január 30-i ülésén elfogadták a
Halis István Városi Könyvtár SZMSZ módosítási
kérelmét, mely az intézmény nyári
nyitva tartási rendjét szabályozza. Az évenkénti
eljárás helyett a könyvtár Könyvtárhasználati
Szabályzatában javasolták rendezni
a kérdést. A bizottság a nyitva tartási
idővel és a beiratkozási díjakkal a felsorolás
szerint egyetértett. A beiratkozási díjak
2006. január 1-től: a 70 éven felülieknek és
a 16 éven aluliaknak ingyenes, felnőtteknek
700 forint évenként, a diákoknak és diákigazolvánnyal
rendelkezőknek évi 350 forint.
SZEB ÜLÉSEN TÖRTÉNT
A Szociális és Egészségügyi Bizottság
múlt heti ülésén elsőként a tavalyi évi Egészségvédelmi
Alap egymillió forintos pályázati
összegének felhasználásáról tárgyalt. Második
napirendi pontként azon nyolcezer forint
értékű étkezési utalványok sorsáról esett szó,
melyek december utolsó napjaiig nem kerültek
kiadásra. Annak érdekében, hogy az utalványok
ne vesszenek el, a határidő előtti napon
azok átadásra kerültek a Magyar Vöröskereszt
Átmeneti Szállója részére. A bizottság
az átadást tudomásul vette, s egyben felkérte
a Szociális Osztályt, hogy az utalványok
felhasználásával kapcsolatos elszámolásról
tájékoztassa a bizottságot.
HULLADÉKLERAKÓ
A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és
Idegenforgalmi Bizottság (VKIB) január
26-i ülésén a városatyák döntöttek többek
közt arról, hogy támogatják azt a pályázatot,
amelyet a Nagykanizsai Kistérség
Többcélú Társulása nyújt be az EU Interreg-
programjára annak érdekében, hogy a
Tripammer úton egy úgynevezett inert hulladéklerakó
épülhessen. A beruházás értéke
meghaladja a 160 millió forintot, s általa
lehetővé válik az útépítésből, építkezésből
vagy épp bontásból származó törmelék egy
helyen történő kezelése, újrahasznosítása.
SZOLGÁLTATÁS
VEGYES
BÉRLET
Február 7. kedd
Február 6. hétfő
14
INGATLAN
Nk-án a belvárosban közel 700
négyzetméter telek, rajta bontható
családi házzal eladó! Társasház
építésére is alkalmas, 40 %-a beépíthető!
Érd.: 30/227-3294,
30/448-6072 (5759K)
Tótszentmártonban felújított
90 m2-es családi ház eladó. Érd.:
70-3819-104 (5776K)
Szabadhegyen közművesített
telek (1370 m2) nyugodt, szép környezetben
eladó. Érd.: 30-500-
7352 (5777K)
Nk-Palinban családi ház + telek
befektetőnek eladó. Érd.: 30-
380-9778 (5778K)
Nk-án a Múzeum téren egyszobás,
1. emeleti lakás eladó. Irányár:
5,5 millió Ft. Érd.: 30/3651-
654, 16 óra után és hétvégén 93-
320-627 (5779K)
Belvárosban Kinizsi u. elején
háromszobás földszinti társasházi
lakás garázzsal eladó. Érd.: 70-
335-7102 (5780K)
Csurgón zártkerti ingatlan
(4300 m2-es két helyiséges épület
földpincével) 3000 db normand fenyővel,
gyümölcsfákkal eladó.
Érd.: 30-362-3992 (5783K)
Sormáson felújítandó családi
ház azonnali beköltözéssel eladó.
Irányár: 6,5 millió Ft. Érd.: 30-
555-8290 (5784K)
Eszteregnyén 193 m2-es családi
ház, extrán felszerelt, galériás (ipari
árammal) sürgősen eladó. Érd.:
30/2683-262 (5791K)
Csengery úton kétszobás, bútorozott
lakás hosszú távra kiadó.
Ár: 35.000 Ft + rezsi. Egy havi kaució
szükséges! Érd.: 30-227-3294
(5782K)
Telstar MP3-lejátszó, mely
egyben 128 MB-os USB drive +
digitális diktafon + FM rádió
funkciókkal is rendelkezik eladó
7500 Ft-ért. Érd.: 30/9932-534
(5792K)
Eladó lakásfelújításból visszamaradt
gázbojler, gáztűzhely, konvektorok.
Ugyanitt 17” színes
(OSD) monitor, Lexmark színes,
tintasugaras nyomtató, Toshiba 72
cm képátlójú TXT-es színes TV.
Érd.: este a 93/311-283, napközben
a 06-20-931-1283 (5774K)
Könyveket, régi újságokat, fotót,
képeslapot, képet, egyéb régi
tárgyat vásárolok. Érd.: 20-555-
3014 (5786K)
Komód, tálaló, 6 személyes étkező
cseresznyefából eladó. Érd.:
20-555-3014 (5787K)
170 literes prés újszerű állapotban
eladó. Érd.: 30-448-6072
(5788K)
Idős ember gondozását, eltartását
vállalnám lakásért, házért
cserébe, ottlakás nélkül. Érd.:
30/227-3294 (5790K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont
gépjárművét készpénzért átveszem!
Lakókocsik is érdekelnek.
Ugyanitt használt autóalkatrészek
eladók. Tel.: 30/641-7375,
30/592-8463 (5485K)
Vállaljuk: új síremlékek készítését,
betűvésést, régi sírok tisztítását,
felújítását számlára is. Érd.:
Horváth Zoltán, vállalkozó.
Nagykanizsa, Ady Endre u. 65.
Tel.: 06-93-333-449, 06-70-511-
7863 (5641K)
Számítástechnikai szaktanácsadás,
hardver-szoftver karbantartás
azonnali kiszálással. Érd.:
30/650-0494 (5761K)
Meghibásodott, bizonytalanul
működő távirányítóját (TV, videó,
hifi, stb.) megjavítom. Érd.: 20-
510-2723 (5789K)
APRÓHIRDETÉS
Hirdetés
Február 8. szerda
Február 8. szerda
Február 5. vasárnap
Február 4. szombat
06:30 Krónika 06:53 Nyugati régió
07:20 Jelkép - katolikus 07:30 Krónika
07:40 K''arc - Dér Tibor kiállítása, Farsangi
koncert, beszélgetés Kustár Zsuzsával
08:10 Adjuk magunkat 08:20
Krónika 08:30 Gyermekműsor 09:00
Teleshop 09:30 Grand Prix 10:30 Irányjelző
11:00 Pénzhalász - telefonos nyereményjáték
17:00 Színházi magazin
18:00 A medvék és én - portréfilm
18:25 Adjuk magunkat 18:35 Tv mozi:
Julianus barát I. rész - magyar film
20:00 Ragadozó madarak - természetfilm
20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Bencze
show 21:30 Az igazság nyomában (12)
- amerikai filmdráma 23:30 Különjárat
06:30 Julianus barát I. rész - magyar film
07:55 Adjuk magunkat 08:00 A medvék
és én - portréfilm 08:20 Jelkép - Krisztus
Szeretete Egyház 08:30 Gyermekműsor
09:00 Teleshop 09:30 Gyógyulj velünk!
10:00 Örömhír 10:30 Infománia 11:00
Pénzhalász 17:00 Szemeszter - főiskolások
és egyetemisták műsora 18:00 Kérdés
nélkül: Bakonyi Károly 18:23 Adjuk magunkat
18:33 Tv mozi: Julianus barát II.
rész - magyar film 20:00 Sajt
- válogatás 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00
Maksavízió 21:30 Levél a halálsorról -
amerikai thriller 23:30 Bencze show
06:30 Julianus barát II. rész - magyar
film 08:00 Adjuk magunkat 08.10 Sajt -
válogatás 17:00 Nyitott Egyetem 18:00
Krónika 18:14 Mese 18:17 Jelkép - adventista
19:00 Krónika 19:14 Jövő 7 -
Göndör Istvánnal, Felkészülés - férfi
kézilabda 19:40 Adjuk magunkat 19:50
Krónika 20:01 Nyugati régió 20:30
HÍRHÁLÓ 21:00 A sárkány árnyéka -
hongkongi akciófilm 23:00 Gyógyulj
velünk! Betegségről, egészségről 23:30
Különjárat - rockshow
06:30 Krónika 06:52 Jövő 7 - Göndör
Istvánnal, Felkészülés - férfi kézilabda
07:19 Jelkép - adventista 07:30 Krónika
07:42 Nyugati régió 08:08 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 17:00 Az utókor
ítélete. Varnus Xavér műsora 18:00
Krónika 18:13 Mese 18.18 Jelkép - katolikus
18:28 Hírösszefoglaló 19:00
Krónika 19:13 Házban ház körül - MOL
tudományos díj, Hagyomány és jelen
Murakeresztúron, a ponty 19:41 Adjuk
magunkat 19:50 Krónika 20:01 Jövő 7 -
Göndör Istvánnal, Felkészülés - férfi
kézilabda 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Holtvágányon
- amerikai filmdráma 23:00
Bence-show 23:30 Szemeszter - főiskolások
és egyetemisták műsora
06:30 Krónika 06:52 Házban ház körül
- MOL tudományos díj, Hagyomány és
jelen Murakeresztúron, a ponty 07:19
Jelkép - katolikus 07:30 Krónika 07:42
Jövő 7 - Göndör Istvánnal, Felkészülés
- férfi kézilabda 08:10 Adjuk magunkat
08:20 Krónika 17:00 Egészségmagazin
18:00 Krónika 18:14 Mese: Télapó az
erdőben 18.17 Jelkép - evangélikus
19:00 Krónika 19:14 Jövő 7 - Vadak és
a tél, Felkészülés - női kézilabda 19:40
Adjuk magunkat 19:50 Krónika 20:01
Házban ház körül 20:30 HÍRHÁLÓ
21:00 Kalózok bosszúja - hongkongi
akciófilm 23:00 Grand Prix - autó- és
motorsport krónika
06:30 Krónika 06:53 Jövő 7 - Vadak és
a tél, Felkészülés - női kézilabda 07:19
Jelkép - evangélikus 07:30 Krónika
07:42 Házban ház körül 08:08 Adjuk
magunkat 08:19 Krónika 17:00 Biztonsági
Zóna 18:00 Krónika 18:14 Mese:
Farkastanya 18:18 Jelkép - református
19:00 Krónika 19:14 K''arc - kulturális
magazin - Mozart képeslapokon, Szivárvány
énekegyüttes, No More Blues
19:40 Adjuk magunkat 19:50 Krónika
20:01 Jövő 7 - Vadak és a tél 20:15 Jövő
7 - Felkészülés - női kézilabda 20:30
HÍRHÁLÓ 21:00 Krokodil 2. (16) -
amerikai horror 23:00 Dokumetumfilm
23:30 Az utókor ítélete. Varnus Xavér
műsora
A Bolyai Általános Iskola február 4-én szombaton 9.00 órától,
február 10-én pénteken 9.00 órától és február 11-én szombaton
9.30 órától nyílt napokat szervez a leendő első osztályos
gyermekek és szüleik számára.
HEVESII SÁNDOR
M􀀀􀀀VEL􀀀􀀀DÉSII KÖZPONT
Széchenyi tér 5 – 9. Tel.: 311– 468, e-mail: nk.hsmk@chello.hu
Jegyárusítás: 14 – 18 óráig
Február 10. 19 óra PÉNTEK ESTI JAZZ-KLUB
A KALTENECKER TRIÓ KONCERTJE
Kaltenecker Zsolt – zongora, Borlay Gergő – dob,
Popes Péter – basszusgitár. Belépődíj: 500 Ft
Február 27. 19 óra
SZTÁROK A PÓDIUMON
A budapesti „Aranytíz Teátrum” előadásában
SZÉCSI PÁL – zenés játék Szécsi Pál szerelmeiről
Szereplők: Gergely Róbert, Radó Denise, Maronka Csilla,
Borbáth Ottília, Józsa Imre. Belépődíj: 1600 és 1300 Ft
DR. VARGA ESZTER
ÜGYVÉDI IRODA
Értesítem Tisztelt
Ügyfeleimet, hogy
2006. február 6-tól
irodám a
Király út 47. számú épület
II. emeletére költözött!
Várom régi és új
Ügyfeleimet!
Dr. Varga Eszter
Telefonszámom:
93-317-377
20/485-7138
MűSORA
Február 4-től február 8-ig
15 Közérdek
Bár az utak minősége kétségtelenül nem a legjobb, s ez számos problémának
lehet oka, a kárcsökkentésnek, a baj megelőzésének számos
módja van, tudtuk meg Szabó Istvántól, a VIA Kht. főmérnökétől.
– Milyen tanáccsal szolgálhat a közlekedőknek a gépjárműkárok
megelőzésére?
– Legfontosabb alapszabálynak tartom a KRESZ előírásai szerinti
„út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel való” közlekedést,
különös tekintettel a csapadékvízzel, olvadékkal telt úthibák
esetén, hiszen nem tudható, hogy a vízfelület alatt milyen mélységű
úthiba keletkezett. Véleményem szerint a gumiabroncs és keréktárcsa
károk csökkentésére célszerű a ma divatos alacsony keresztmetszetű
abroncsok és könnyűfém keréktárcsák helyett acél tárcsára
szerelt, balonosabb téli gumi használata.
– Mi a teendő, ha megtörtént a baj, autónk úthibától károsodott?
– A kártérítési igény az út tulajdonosa felé (helyi út esetében az
önkormányzat felé) érvényesíthető. Fontos, hogy a gumi, keréktárcsa
sérüléséről a helyszínen készüljön fényképfelvétel és rendőrségi
jegyzőkönyv. A bejelentőnek tanúkkal is célszerű igazolni a káresemény
megtörténtét. A kártérítési gyakorlat szerint a futómű és egyéb
kopó alkatrészek sérüléseire – melyek elhasználódása a jármű korával
is összefüggésbe hozható – nem érvényesíthető kárigény.
Hevesi Iskolagaléria
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és
Egészségügyi Bizottsága a többszörösen módosított 55/2000. (XII.13.)
számú rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi önkormányzati bérlakás
bérleti jogának szociális alapon történő elnyerésére:
GYERMEKES CSALÁDOK RÉSZÉRE:
1. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/C/3. 44 m2, 1 + fél szoba, összkomfortos,
bérleti díj: 9.220 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8. 9-10 óráig.
2. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/B/1. 44 m2, 1 + fél szoba,
összkomfortos, bérleti díj: 9.220 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8. 9-
10 óráig.
3. Nagykanizsa, Csengery u. 117/3. 48 m2, 2 szoba, félkomfortos, bérleti
díj: 3.010 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8. 10-11 óráig.
EGY GYERMEKES VAGY GYERMEKTELEN CSALÁDOK
RÉSZÉRE:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75/1/1/8. 41 m2, 1 szoba, komfort nélküli,
bérleti díj: 2.150 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8. 10-11 óráig.
2. Nagykanizsa, Platán sor 4. 8/52. 45 m2, 1 szoba, komfortos, bérleti
díj: 7.730 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8., 13-14 óráig.
GYERMEKTELEN CSALÁD RÉSZÉRE:
1. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10/B. 2/7., 34 m2, 1 szoba, összkomfortos,
bérleti díj: 9.710 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8., 14-15 óráig.
EGYEDÜLÁLLÓKNAK:
1. Nagykanizsa, Rákóczi u. 46. 36 m2, 1 szoba, félkomfortos, bérleti
díj: 2.911 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 10. 11-12 óráig.
2. Nagykanizsa, Csengery u. 89., 28 m2, 1 szoba, félkomfortos, bérleti
díj: 1.756 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 10., 11-12 óráig.
CSERE – JELENLEG IS A DÓZSA GY. U. 73-75-BEN ÉLő BÉRLőK RÉSZÉRE:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73/2/fsz/6., 71 m2, 2 szoba, komfortos,
bérleti díj: 8.633 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8. 9-10 óráig.
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73/2/fsz/7., 40 m2, 1 szoba, komfortos,
bérleti díj: 4.858 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8. 9-10 óráig.
CSERE – JELENLEG IS ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSBAN ÉLőKNEK:
Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B. 6/38., 55 m2, 2 szoba, összkomfortos,
bérleti díj: 12.742 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8. 9-10 óráig.
GARZONHÁZBAN LÉVő ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. fsz. 2., 38 m2, 1 szoba, összkomfortos,
szálláshasználati díj: 10.354 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8. 14-15 óráig
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I/7., 40 m2, 1 szoba, összkomfortos,
szálláshasználati díj: 11.445 Ft/hó. Megtekintés: 2006. február 8. 14-15 óráig.
A pályázatok benyújtásának helye és határideje: Szociális Osztály –
2006. február 17. (péntek).
A pályázati feltételekről részletesen a Szociális Osztály (Nk, Eötvös tér
16.) földszinti ügyfélfogadójában adunk felvilágosítást. Telefonon az
500-860-as számon állunk az ügyfelek rendelkezésére. Pályázati formanyomtatvány
ugyanitt kérhető.
Képviselői fogadóóra
Halász Gyula önkormányzati képviselő a 9.sz választókörzet lakóinak
február 4-én (szombat) 10 órától fogadóórát tart a Városkapu
krt-i buszvégállomásnál található Stílus Bútorházban.
A kár megelőzhető
Nagykanizsán is felkészültek a rendkívüli hideg miatt esetleg megnövekvő
szállásigényekre a hajléktalan ellátásban. A meglévő szálláslehetőségek
mellett húsz fő számára ideiglenes otthont rendeztek be a
szálló szomszédságában lévő lakásban annak érdekében, hogy a rendkívüli
hidegben senki ne maradjon fedél nélkül. Azokat, akik a szálláslehetőségek
ellenére úgy döntöttek, mégis az utcán maradnak, naponta
többször is felkeresik az utcai szociális munkások, meleg teát és konzerveket
visznek nekik. Az elmúlt hét első hideg éjszakáját követően
18 hajléktalant kerestek meg az utcai szociális munkások, s vizitjük
során mindenkit épségben találtak.
Hajléktalan ellátás
AKCIÓ! EGYES PREMIER DVD-K
NAPI KÖLCSÖNZÉSE 300 FT!
(Rendőrség utcája)
Tel.: 30/653-7964
Nyitva:
minden nap 9-21-ig
6 ÉVE MűKÖDő VÁLLALKOZÁSBAN ÜZLETRÉSZ ELADÓ!
Várható hozam a banki befektetési
KAMAT MINIMUM KÉT-HÁROMSZOROSA! Tel.: 30/8589-760
Ajánlatunk a következő hetekre:
Kutyátlanok, Anyád napja, Nyakörv (Jet Li),
Picadily Jim, Egy szoknya egy nadrág, Sziget
(Evan McGregor), Csalóból csali, Gyűlölet
ára (Jet Li), Fekete víz (Tim Broth), Féktelen
balfékek
Február 4. 19.00 óra
együttes műsora
Belépődíj: 400 Ft
A rendezvény támogatója:
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
PANKKK program
SHABBY BLUES BAND
A Hevesi Sándor Általános Iskola galériájának nyárig tartó kiállítási
programjairól Lengyák István galériavezető pedagógustól megtudtuk: február
7-től 20-ig óvodások pályamunkái, 23-tól március 14-ig a barlahidai
Oláh László festményei, március 23-tól április 12-ig a budapesti Győrfi
András festményei, grafikái, április 20-tól május 8-ig Tóth István ceglédi
fotóművész képei és május 11-29-ig a vajdasági Bácsfeketehegyről érkező
Németh László festményei láthatók. Az idei tanévet a hevesis diákok válogatott
képzőművészeti alkotásaival zárják, melyek június 1-16-ig tekinthetők
meg. Kérdésünkre, hogy milyen alkotásokra hívja fel Lengyák István a
tanulók figyelmét, azt válaszolta: – A jó alkotásokra kell felhívni a figyelmet.
Nekünk galériaszervezőknek okosan kell figyelni arra, hogy a magamagát
kínálgató alkotások ne legyenek giccsek, hanem értékes dolgok.
Helyszín: Móricz Zsigmond Művelődési Ház
OM reg. szám: 20–0129–04
Akkredit: 0584
8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93/326–413, Mobil: 30/400–5253
E–mail: info@dialognk.hu
Honlap: www.dialognk.hu
Tanuljon és vizsgázzon
30 % kedvezménnyel a
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN!
Ajánlatunk:
1. Normál és intenzív ütemű képzés (4-8 óra/hét)
2. Állami és EU-s nyelvvizsgák helyben!
3. Cégeknek kihelyezett oktatás, minőségi garanciával!
kezdő, újrakezdő, középhaladó, haladó,
társalgási és vizsgákra felkészítő szinten,
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből, vizsgáztató tanárok vezetésével!
Jelentős kedvezmények:
Diákoknak, törzstanulóknak!
􀂊 INGYENES próbavizsga, a legjobbaknak INGYENES vizsga!
􀂊 GARANTÁLT NYELVVIZSGA – szerződéssel!
􀂊 KEDVEZő ÓRADÍJ – RÉSZLETFIZETÉS!
Beiratkozás: február 4-ig személyesen, a jelentkezés
sorrendjében.
Sohasem volt ilyen sok mozdony bezsúfolva a HSMK-ba, ahol a napokban
nyílt meg Hiesz Miklós kiállítása a felnőttklubban. Közel 200 apró
vasúti szerelvény fért be, de körülbelül ugyanennyi a dobozokban maradt:
– Azok „elvakult” gyűjtők számára lennének érdekesek, hisz némelyik
csak sorozatszámban vagy apró megjelenési részletben különbözik a
másiktól. Próbáltam a kollekciót úgy összeválogatni, hogy a gyűjtők és a
gyerekek számára is egyformán érdekes legyen – mondta Hiesz Miklós.
A kiállítás igazán a TT (Table Top, vagy 1:120) méretarányú vasutak,
minden márkát összefogó történeti vonulatát képezi le a negyvenes
évektől, amikor megszületett a méretarány Amerikában, s nyomon követi,
ahogy modellvasútgyártás centruma áthelyeződött Európába. Bemutatja
a hatvanas évek olcsó tologatós mozdonyai mellett napjaink
hajszálpontosan kidolgozott, méregdrága „Tillig” modelljeit, melyek
között megtaláljuk az atomreaktor-szerelvény szállító teherkocsit, vagy
akár a kedvenceimet, a Bécs elővárosaiban futó emeletes vonatokat.
Hiesz Miklóstól megtudom, azokban az időkben szeretett bele a vasútba,
amikor mindennap vonattal járt iskolába Szekszárd környékén:
– Dolgoztam is a vasúton egy darabig, ám mára maradt a modellvasutazás.
Az első készletet hatéves koromban kaptam, természetesen azonnal
tönkre is tettem, amelyre a szülői szigor úgy válaszolt, hogy csak akkor
kapok újat, ha meg is tudom becsülni; ez egy NDK gőzmozdony volt, ma
is működik. Vannak kalandosabb sorsú darabok is, például ez a villanymozdony-
prototípus, melyet sohasem gyártottak, én is véletlenül akadtam
rá az 1968-ban csődbement gyár egykori főmérnökének padlásán.
Manapság Nyugat-Európában is horribilis árú lett a modellvasútszcéna,
éppen ezért játéknak luxus lett volna. Megszűnt az érdeklődő
utánpótlás, a játékboltok polcairól a vérfröcsögős akciószörnyek
mellől eltűnt a modellvasút, ami pedig megmaradt, olyan méregdrága
lett, hogy a szülők nem vették meg csak azért, hogy a gyerek két
hét alatt tönkretegye. Következésképpen számos gyárnak be kellett
zárnia kapuit, csak a tradicionális gyártók (pl. Marklin) maradtak
fenn, de ők kizárólag a luxuspiacra termeltek.
– Mostanában újra növekszik a hobbi népszerűsége, az internet is nagyon
sokat segített, hogy a termelők és a felhasználók újra egymásra találjanak.
Ismét termelnek a németországi gyárak, Csehországban és
Szentpéterváron (Pereszvet) is gyártanak modellvasutat, Budapesten is
alakult manufaktúra. Azok a gyártók tudnak megélni, akik az exkluzív igények
mellett a tömegigényt kiszolgálva a modellek butítottabb verzióját is
piacra tudják dobni a gyerekeknek, akikben fellángol a gyűjtő- és terepasztal-
építő szenvedély a kiállítások láttán, azonban ez folytatás hiányában
elhal. Pedig maga a hobbi túlmutat a vasúti szerelvények gyűjtésénél,
komplexebb érdeklődést hívhat elő, hiszen ha a gyerek nekiáll gyűjtögetni,
terepasztalt építeni, ahhoz tanulnia kell egy kis fizikát is, elektronikát, történelmet,
építészetet. S ha ezek közül valamelyik megtetszik neki, és jobban
elmélyed benne, már megérte az első szett villanyvasutat megvenni.
Markó András
HSMK pályaudvar
XVIII. évfolyam 5. szám 􀁑 2006. február 9. Megjelenik: 21.000 példányban 􀁑 http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
A közelmúltban történt kamionbaleset jól illusztrálja, hogy a sebesség
helytelen megválasztása súlyos balesetet is okozhat. Az említett
esetben csak a szerencsén múlott, hogy nem történt nagyobb baj. De
mi történik, ha ezek a kamionok nem műanyag edényeket és habszivacsot
szállítanak, hanem veszélyes, esetleg gyorsan párolgó anyagot,
például valamilyen savat? Rendelkeznek-e tűzoltóink a veszélyhelyzet
elhárításához szükséges eszközökkel, létszámmal? Egri Gyula alezredes,
a nagykanizsai tűzoltók parancsnoka adta meg a választ.
– Az utóbbi két évben óriási fejlődésen mentünk keresztül, s most
már biztonsággal tudjuk kezelni a súlyosabb, esetleg több járművet
érintő közlekedési baleseteket is – mondta Egri Gyula. – A munkánkat
talán a legnagyobb mértékben a harmincöt tonnás daru segíti. Ez különösen
most, télen jelent nagy előnyt, hisz nem szabad sokáig lezárt útszakasszal
várakoztatni az autósokat. Ebben óriási szerepe van az új
darunak, hiszen gyakorlatilag – ha megfelelően hozzáférünk a balesetet
szenvedett járműhöz – percek alatt el lehet távolítani az útból a sérült
járművet. A daru megérkezése előtt termelőszövetkezetektől, a környékbeli
gazdáktól kellett traktorokat, vagy nagy teherautókat kölcsön
kérnünk, s olykor szó szerint szétcibáltuk a balesetet szenvedett gépkocsit.
Mivel nem tudtunk emelni, gyakran megsérült az úttest is. Most
egyik helyszínen sincs sérülés az útfelületben. Még nagyobb segítség
lesz a számunkra, ha megérkezik az országúti gyorsbeavatkozó jármű,
ami egy pick-up rendszerű autó, s egészen szűk helyeken is tud manőverezni.
Reményeink szerint egy éven belül megkapjuk ezt az eszközt is.
– Hogyan befolyásolja a tűzoltók munkáját, ha veszélyes anyagot
szállító jármű jár szerencsétlenül, ne adj’ Isten lakott terület közelében,
vagy azon belül?
– Adott esetben nagyon megnehezíti, hiszen speciális védőeszközöket
kell használnunk. Vegyük a legnehezebb szituációt, amikor olyan jármű
szenved balesetet, amelyik gyorsan párolgó veszélyes anyagot szállít.
Ebben az esetben különleges védőruhában, húsz-huszonöt perces időtartamokban
dolgozhatunk. Ilyen ruhából jelenleg hat áll rendelkezésünkre,
ami azt jelenti, ha kettesével avatkozunk be, akkor is csak másfél óráig
tudunk dolgozni, mert ezeket a használat után le kell zárni, és fel kell küldeni
Budapestre, egy központi laborba. Az új ruhák pedig Zalaegerszegről
érkeznek. Mindez megnyújthatja a beavatkozás időtartamát. Ha
gyorsan párolog a kiömlött anyag, akkor evakuálni kell a környék lakóit
is. Tudjuk kezelni ezeket a különleges helyzeteket is, rengeteget gyakorlunk,
de azért inkább ne hozzon ilyen szituációkat a sors. Hasonló esetre
volt már példa, igaz, akkor „csak” növényvédő szer ömlött ki.
Urai a helyzeteknek
2
EGYSÉGES SZERVEZETBEN
A bölcsességet, a nyugalmat, reálpolitikát,
és a világos, egyenes mondatokat nevezte
meg az MSZP nagykanizsai elnöksége sajtótájékoztatóján,
ahol azt is megerősítették,
hogy a háromfős frakció és a szervezet egységes,
néhány apróbb vitától eltekintve, melyek
a párttagok különböző demokráciafelfogásából
adódnak. Tóth László frakcióvezető szerint
végzetes hiba lenne, ha az „egy a tábor,
egy a zászló útja”– elvén centralizálnák a szocialista
párt kommunikációs politikáját és
nem tudnák elviselni a vélemények párton belüli
tagoltságát. Böröcz Zoltán, a párt városi
szervezetének elnöke hibának nevezte a 2002-
es választások alkalmával az SZDSZ-szel való
választási együttműködést. Felszólította
Röst János szabaddemokrata politikust, hogy
kijelentéseivel ne gyengítse Göndör István
esélyeit, akit a párt nagykanizsai szervezete
teljes mellszélességgel támogat.
A KÖZMűDÍJ EMELÉSRőL
A Fidesz-Magyar Polgári Párt Nyugdíjas
Tagozatának sajtótájékoztatóján Schüller
Róbertné elnök a január eleji közmű-díj emelést
az elmúlt 4 év legérzéketlenebb áremeléseinek
nevezte: a 2006-os évre tervezett infláció
1,5 százalék körül várható, míg Nagykanizsán
a szemétszállítás és a tömegközlekedés
ára ennek négyszeresével, a víz és csatorna
díja több, mint kétszeresével, a kéményseprésé
pedig közel háromszorosával emelkedett.
Az elnökasszony nehezményezte a polgármester
azon mondatait, melyek szerint ezek
az áremelések nem jelentenek számottevő terhet
a nyugdíjasoknak.
ÉDES KIS CSOMAGOK
A Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó
és Idegenforgalmi Szakképző Iskola D
épületi galériájában cukor kiállítást tekinthetnek
meg Halasiné Sziva Mariann gyűjteményéből.
A különlegesnek számító édes válogatásban
Európa szinte valamennyi országának
csomagolt kávéházi cukrai láthatók. A kiállítás
február közepéig látogatható munkanapokon,
8-16 óráig.
MIÉRT NEM KÉRTEK SEGÍTSÉGET?
Január utolsó napján ismét a bérlakás-építés
hiányáról beszélt sajtótájékoztatóján Fertig István,
a Fidelitas helyi szervezetének elnöke és
Bizzer András alelnök. Az öt nappal korábbi,
azonos témájú sajtótájékoztatójukat folytatták, s
Fertig István arra utalt: ha a szocialisták szerint
a polgári kormány idején épített 177 bérlakás
kevés, akkor miért nem építettek ők többet?
Megjegyezte: a 2003-ban átadott 84 bérlakás
megépítéséről még az Orbán-kormány döntött.
Végül felszólították Litter Nándor polgármestert,
válaszoljon a kérdésükre: miért nem kérték
a miniszterelnök segítségét annak érdekében,
hogy minél több bérlakás épülhessen?
A SZENVEDÉLYBETEGSÉGRőL
A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ a
Szenvedélybetegségek kezelésének módjai, lehetőségei
címmel előadást szervezett dr. Nagy
Rozália, pszichiáter előadásával. A rendezvény
a szenvedélybetegséggel küzdő, illetve a betegséggel
kapcsolatban érdeklődő szakemberek
és hozzátartozók részvételével zajlott.
PLAKÁTRAGASZTÁS
A pártok képviselőivel egyeztetett Gáspár
András, a Via Kanizsa Kht. ügyvezetője a plakátragasztás
kérdéseiről. Mint elmondta, az
volt a céljuk az egyeztetéssel, hogy a négy évvel
ezelőtti helyzettel ellentétben rendezettebb
formában folyjon a politikai pártok plakátkampánya.
Elhangzott: a vonatkozó rendeletet
mindenképpen betartatják, amely szerint házfalakra,
köztéri létesítményekre, buszvárókra
tilos plakátokat kihelyezni. Aki nem a kijelölt
helyeken plakátol, vagy a választást követő
harminc napon belül nem távolítja el a plakátjait,
az harmincezer forint bírsággal sújtható.
Talján János, az áramszolgáltató munkatársa a
kandeláberek használatával kapcsolatban
közölte: a hirdetési jogokat átadták egy kftnek,
így az objektumok fölött az rendelkezik.
Ha valaki mégis a kandeláberekre szeretné kitenni
promóciós anyagait, akkor az megteheti
két farostlemez szendvics-szerű összeállításával.
Ezeket azonban szerencsés az oszlop alsó
részére rögzíteni, ugyanis a város kandelábereit
nemrég festették, s ha magasabbra helyezik
a táblát, az a tapasztalatok szerint a kampányidőszak
végére lecsúszik az oszlop aljára,
miközben ledörzsöli a festéket. Az oszlopok
újrafestése pedig nem filléres dolog…
DIÁK BULGÁRIÁRÓL
Régebbi és újabb, összesen 220 Bulgáriában
készült színes diaképet vetített a HSMK Felnőtt
Klubja közönségének a nagy Európa-járó
hírében álló Durgó László tanár. Idegenvezejanuár
30.
január 31.
Krónika
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Horváth Attila, Nagy Krisztina (szülési szabadságon),
Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.:
154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
február 1.
A Parasztegyetem idei első előadására
került sor február elsején a kiskanizsai Móricz
Zsigmond Művelődési Házban. Dr.
Dula Bence egri borász a Kékfrankos jelentőségéről,
kezeléséről beszélt, majd bemutatta
borászatát és borait.
Először Förhénci Horváth Gyula, a
Nagykanizsai Hegyközség elnöke köszöntötte
a megjelenteket. Elmondta: Közép-Európában
ma Magyarország rendelkezik a
legnagyobb termőterülettel, hazánkban
csaknem hatezer hektáron termelnek Kékfrankost.
A fajta jellegzetessége, hogy a
gazda gondoskodását a borban hálálja meg,
ezért kiválóan alkalmas minőségi borok előállítására,
s talán szerencsés lenne, ha a hazai
vörösbor-termelést e fajtára alapoznánk.
Dr. Dula Bence egri borász, a szakma elismert
képviselője kifejtette: ha a külföldiek
megízlelik a borainkat, akkor a Kékfrankos
ízvilágára bizton felkapják a fejüket. Kijelentette:
a Kárpát-medencének ez a fajtája alkalmas
lenne arra, hogy „világszőlő” legyen,
ehhez azonban sok-sok marketingre és még
több pénzre van szükség. A szaktekintély
mesterfogásokat is elárult: mint mondta, a jó
minőségű termés elérése érdekében fontos,
hogy ne vigyük 80-100 kilogramm fölé a termésátlagot,
ez kell ugyanis a Kékfrankos jól
ismert mély színének, meggy ízének, különleges
zamatának kialakulásához. Fontos momentum
még a kései szüret, a két hétig tartó
héjon erjesztés, valamint az egy éves fahordós
erjesztés is. A metszés során pedig elegendő
hat-nyolc rügyet meghagyni négyzetméterenként.
H.A.
A KÉKFRANKOSRÓL
3
tőként évente négy-öt alkalommal kísér különböző
csoportokat, utazási irodák és magán
szerveződésű társaságok megbízásából külföldre.
Idén kétszer volt Krakkóban, Felvidéken,
Dél-Anglia területén és Erdélyben. A felvételeken
bemutatta a Bulgáriát határoló Fekete-
tenger partját Törökországtól, egészen Romániáig,
az ország nagyobb városait és régi
fővárosának építészeti emlékeit. Többek között
látható volt: Várna, Tarnovo, Shumen,
Sipka, Szófia és a híres kegyhely, a X. században
épült rilai ortodox kolostor.
„MI IS A FRAKCIÓ TAGJAI VAGYUNK”
Sajtótájékoztatón beszélt a szocialista frakcióval
kapcsolatos gondolatairól Stróber Gábor,
dr. Horváth György frakcióvezető és Budai István.
A frakcióvezető leszögezte: egy frakció létét
nem egy kinyilatkoztatás határozza meg, hanem
a párt alapszabálya. Budai István hozzátette:
azok, akik az MSZP-frakciót kettétörték,
nem olvasták el a párt alapszabályát. Ugyanis
az alapszabály 43. paragrafusa foglalkozik a
képviselőcsoport fogalmával, s e szerint egy
párt képviselőcsoportja a frakció. A képviselőket
a választópolgárok választják, ezért a megalakuló
frakciót sem lehet elnökségi határozattal
szétszedni – mondta, és leszögezte: továbbra
is a szocialista frakció tagjainak tartják magukat.
Dr. Horváth György az elmúlt időszak szocialista
párton belüli történéseiről azt mondta,
hogy nem a párt belső vitájáról, hanem hétnyolc
sértett ember reakciójáról van szó.
KORMÁNYZATI VEZETőI FÓRUM
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési
miniszter részt vett a Lisszabonban szervezett
Microsoft Kormányzati Vezetői Fórumon és tárgyalásokat
folytatott Bill Gates-szel egy Internet
Irányítási Fórum, illetve egy ezt működtető
ENSZ iroda felállításáról Magyarországon.
NYÍLT NAP
Nyílt napot rendeztek a Veszprémi Egyetem
Nagykanizsai Képzési Helyén. Az intézmény B.
épületének nagyterme zsúfolásig megtelt továbbtanulás
előtt álló fiatalokkal. A programot
megelőző sajtótájékoztatón Birkner Zoltán oktatási
igazgató elmondta, az elmúlt hónapok során
mintegy nyolcvan középfokú oktatási intézménybe
látogattak el azzal a céllal, hogy egyénre
szabott tanácsokkal is segítsék a pályaválasztás
előtt álló fiatalokat. A nyílt napon bemutatkozott
a Veszprémi Egyetem valamennyi kara, s
a résztvevők a kanizsai képzésekről, azok sajátosságairól
is hallhattak. A VENK két alapszakon
– turizmus-vendéglátás valamint mérnökinformatikus
alapképzés – és három felsőfokú
szakképzési programon – számviteli szakügyintéző,
műszaki informatikai mérnökasszisztens
valamint logisztikai műszaki menedzserasszisztens
szakképzés – kínál továbbtanulási lehetőséget.
Költségtérítéses és levelező formában is folyik
oktatás. Hamarosan befejeződik az oktatási
infrastruktúra fejlesztése a kampuszon, s Nagykanizsán
változatlanul igaz az, hogy a kollégiumi
igényeket maradéktalanul ki tudják elégíteni.
AZ MDF MAGATARTÁSÁRÓL
Az ígéretspirál beindult, a két nagy párt populista
és demagóg ígéreteivel egymásra licitál
– kezdte sajtótájékoztatóját Kisgyura János,
a Magyar Demokrata Fórum nagykanizsai
képviselőjelöltje. A pillanatnyi siker érdekében
már rég feláldozták a szavahihetőség,
realitás, megbízhatóság eszméit. Kísért a
négy évvel ezelőtti helyzet és fél, hogy most
még nagyobb lesz a csalódás. Az MDF nem
folytat negatív kampányt, bízik benne, hogy a
választók nem akarnak kétpártrendszert, nem
akarják, hogy a következő négy év ismét a két
párt csatározásával teljen.
VIZSGÁLÓBIZOTTSÁGOT!
Dr. Csákai Iván, a Fidesz-MPSZ frakcióvezető-
helyettese sajtótájékoztatóján bejelentette:
pártja vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi
a Thúry laktanya öthektáros területének
értékesítésével kapcsolatban, ugyanis – mint fogalmazott
– nem kaptak választ az értékesítési
folyamattal kapcsolatos kérdéseikre. Az ellenzéki
politikus szerint többek között arra kell választ
adni, hogy az első körben miért akarta a
városvezetés irreálisan olcsón eladni az ingatlant;
miként lehetséges, hogy néhány nap alatt
373-ról 466 millió forintra emelkedett a terület
értéke? A két potenciális vevő közül miért adták
el az alacsonyabb, 466 millió forintos ajánlatot
tevő cégnek az ingatlant, hiszen ezzel a
döntéssel 84 millió forintot húztak ki a kanizsaiak
zsebéből – sorolta kérdéseit dr. Csákai Iván.
GYARAPODÓ KÖZTÁRSASÁG
Az „Elszámolás 2006” rendezvénysorozat
keretében sajtótájékoztatót tartott a Vasemberház
dísztermében Kiss Péter kancelláriaminiszter.
Az a jó helyzet van Magyarországon –
hangsúlyozta –, hogy az emberek úgy tudnak
dönteni, választani, hogy nemcsak az ígéretek,
hanem a tettek, a tények alapján alakíthatják
ki álláspontjukat. Az elszámolással az a céljuk,
hogy bemutassák a 2002-2006 közötti
időszak tényeit, számait, amelyeket össze lehet
hasonlítani a politikai vetélytárs, a Fidesz
kormányzás időszakának tényeivel, számaival.
A politikának kötelessége, hogy a jó döntés
érdekében helyzetbe hozza a választókat.
MCF KÉPVISELő-JELÖLT
A Kodály Zoltán Művelődési Házban mutatta
be a sajtó képviselői számára Halász Gyula
Sütő János Zoltánt a Magyarországi Cigányok
Fórumának országgyűlési képviselő-jelöltjét,
aki a 2. számú választókörzetben kíván indulni.
A jelölt 1994. óta vesz részt a közéletben, Újudvaron
megalakította a Cigány Kisebbségi
Önkormányzatot, amelynek 2004-ig volt az elnöke,
2003-ban zalai képviselőként került be az
Országos Cigány Önkormányzatba, ahol jelenleg
is a zalai romák érdekeit képviseli. Programját
öt pontban foglalta össze: a munkahelyteremtés,
a diszkrimináció megszüntetése, a romák
oktatási helyzetének javítása, az egészségügy
és a lakhatás problémáinak megoldása.
ÜNNEPTELEN VILÁGUNK
Molnár V. József néplélekkutató vetítettképes
előadására a Halis István Városi Könyvtárban
került sor. Az előadó szerint világunk
ünneptelenné üresedett. Egyformaságot, lélektelen,
élettelen gépzörgést, szakadt eget, bemocskolt
levegőt, földet és vizet adnak át egymásnak
a nemzedékek. Szétmorzsolódott a
család, a nemzetség. Minden műveltség alapja,
anyja, ágya a velünk születő őskép, az ősképek
ajándékba kapott rendszere, amely a lelkünkben
leledző gyermekkel, a gyermekivel él
általunk, bennünk felnőttekben is tovább. A
gyermeki tudás, a kisgyermek tudása miképp a
táltosé közvetlen Istentől ered: az egyetlentől,
az oszthatatlantól, a minden-egytől – mondta
többek között Molnár V. József.
ÚJ HULLADÉKGYűJTő JÁRMű
Átadták azt a szelektív hulladékgyűjtő járművet,
amelynek beszerzését az önkormányzat
és a Saubermacher-Pannonia Kft. közös
pályázata tette lehetővé. A huszonegy méter
hosszúságú, ötvenmillió forint értékű MAN
teherautó megvásárlását a Nyugat-dunántúli
Regionális Fejlesztési Tanács támogatta. Az
új pótkocsis szerelvény huszonnyolc Zala és
Somogy megyei településről gyűjti majd öszsze
a szelektív hulladékot. Az ünnepélyes átadásra
Nagykanizsára látogatott Hans Roth,
az anyavállalat tulajdonosa is. Az átadást követő
sajtótájékoztatón Litter Nándor polgármester
kijelentette: a cég közreműködésével
egy olyan hulladékgazdálkodási rendszer valósult
meg Nagykanizsán, amelyre méltán lehetünk
büszkék. Közölte: Hans Roth látogatása
során áttekintették a további együttműködési
lehetőségeket is, s úgy látják, hogy a
fejlődés iránya a hulladék energetikai célú
hasznosítása lehet. Ezért az önkormányzat és
Krónika
február 2.
4
a Saubermacher szakembereit azzal bízzák
meg, hogy közösen készítsenek el egy ezzel
kapcsolatos munkaanyagot. Hans Roth kijelentette:
a Saubermacher a maga széles
spektrumú szolgáltatási repertoárjával a települések
ideális partnere. Hangsúlyozta azt is,
hogy a kanizsai vállalat óriási fejlődésen
ment keresztül az eddig eltelt időszakban.
NYUGDÍJASOK TÁMOGATÁSA
Gesztus értékű támogatásként, a nagykanizsai
fiatal házasok és az újszülöttek támogatása után,
a 85 év feletti nyugdíjasok megsegítésére is kidolgoztak
egy formát – jelentette be sajtótájékoztatóján
Litter Nándor polgármester. A 10
ezer forint, egyszeri közműdíj támogatással azokat
az egyedül élő 85 év feletti nyugdíjasokat
szeretnék segíteni, akiknek a nyugdíja nem haladja
meg a minimál nyugdíj másfélszeresét. Két
nyugdíjas esetében pedig akkor adható támogatás,
ha nyugdíjuk a minimál nyugdíj kétszerese
alatt van. Ha a közgyűlés elfogadja a javaslatot,
még a fűtési szezon vége előtt szeretnék a nyugdíjasoknak
a pénzt eljuttatni. A felmérés szerint
500 szépkorú, 85 év feletti nyugdíjas él városunkban,
a szakemberek szerint valamennyiükre
kiterjed a támogatás, melyre öt millió forintot
különítettek el a költségvetésben. Az elképzelés
szerint a támogatás automatikusan jár, nem kell
igényelnie senkinek. A polgármester bízik benne,
hogy mindenki támogatja a kezdeményezést
a költségvetés megszavazásakor.
GALAMBKIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR
A Nagykanizsai Galambtenyésztő Egyesület
három napos galambkiállítást és vásárt
szervezett a hétvégén a VOKE Kodály Zoltán
Művelődési Házban. Somogy, Vas és Zala
megye tenyésztői 15 fajta, összesen 215 galambot
állított ki. A mostani kiállítás kevésbé
sikerült színesre – bár a madárinfluenza tőlünk
szerencsére messze van –, díszbaromfi
és egyéb apró madarak kiállítására nem kaptak
engedélyt a tenyésztők.
KANIZSAI ESTÉK
A Semjén Zsolt, a KDNP elnöke volt a vendége
a Kanizsai Esték sorozat rendezvényének.
Előadásában a történelmi egyházak esélyeiről
elvi, filozófiai megközelítésből beszélt.
Elsőként azt a kérdést boncolgatta, van-e az
egyházaknak illetékessége az ország, a nemzet
sorskérdéseiben. Ha az evangélium, a kereszténység,
az egyház illetékes a művészet és a
tudomány területén, akkor illetékes a társadalom
tekintetében is. Az egyházak fenntartják
maguknak azt a jogot, sőt kötelességet, hogy a
kinyilatkoztatás és a keresztény bölcselet fényében
az emberi személyiség, az emberi közösség,
a teljes ember kibontakozásának érdekében
megfogalmazzák a nagy elvi pilléreket.
A VÁLTOZÁS ELENGEDHETETLEN
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselőjelölt
változást sürgető szavaival vette kezdetét az
a péntek esti fórum, melyen vendégként köszöntötték
Kövér Lászlót, a FIDESZ Országos
Választmányának elnökét, Semjén Zsoltot, a
Kereszténydemokrata Néppárt elnökét valamint
Turi-Kovács Bélát, a Kisgazda Polgári Egyesület
elnökét. Turi-Kovács Béla a kis- és középvállalkozók
valamint a mezőgazdaságból élők
támogatásának szükségességére hívta fel a figyelmet.
Kövér László beszédében összefoglalta,
miért élünk rosszabbul az elmúlt négy évben,
mint ahogy élhetnénk, s mint ahogyan éltünk
négy esztendővel ezelőtt. Többek között
azért – sorolta a példákat a neves politikus –
mert az MSZP-SZDSZ kormány nem tartotta
be az ígéreteit, azaz elvette mindazt, amit elődje
jól csinált: például egy tollvonással megszüntette
a Széchenyi Tervet, lerombolta a lakástámogatási
rendszert, ellehetetlenítette a gazdák jelentős
részét. Ma már nem csak anyagi, de lelki
értelemben is rosszul élünk, ezen kell változtatnunk
– mondta befejezésül Kövér László.
TEADÉLUTÁN
Zenés, műsoros teadélutánt szervezett február
4-én a Honvéd Kaszinó Tükörtermében a
Rozgonyi Polgári Egylet. Miha Tamásné, az
egylet elnöke köszöntő szavaiban kiemelte: a
polgári egylet elődje 1836-ban alakult meg
Nagykanizsán, melynek hagyományait szeretnék
továbbvinni. A teadélutánt is azzal a céllal
rendezték, hogy a falak közé varázsoljanak egy
kis polgári hangulatot, egy kis nyugalmat, békességet,
és e varázslatra kérték meg Harkány
László tanárt, aki közérdeklődésre számot tartó
emlékeit osztotta meg a hallgatósággal. A teadélután
programjában közreműködött Jerausek
István, Horváth István Radnóti-díjas versmondó
és Földi Gábor tanár.
A KITÜNTETETT IS JUTALMAZOTT
Mint arról korábban már lapunk is hírt adott:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza a HáziPatika.
com internetes újság által indított, „Az
Év Kórháza 2005.” címet viselő szavazás második
helyezettje és a kórházi infrastruktúra kategória
győztese lett. Az erről szóló tanúsítványt, s a
vele együtt járó két multimédiás számítógépet
február hatodikán Blum Péter, a HáziPatika.com
műszaki igazgatója adta át dr. Szabó Csaba főigazgatónak.
A főigazgató megköszönte a kórházi
dolgozók munkáját és dr. Kvarda Attila megyei
tiszti főorvossal, valamint Litter Nándor polgármesterrel
közösen csaknem negyven elismerést
adott át. Elismerésben részesült négy kollektíva
is. Az ünnepséget dr. Erdős Lászlóné, a Farkas
Ferenc Városi Zeneiskola és Aranymetszés
Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa és növendékei
műsora tette hangulatosabbá.
TANULÓI KIÁLLÍTÁS
A HSMK emeleti előcsarnokában március
2-ig látható a Körösi Csoma Sándor Általános
Iskola tanulóinak kiállítása. A Jármai Gáborné
által vezetett iskolai rajzszakkör most látható
munkái grafikák, pasztellek és akvarellek, az
utóbbiak között az eredetire megtévesztően hasonlító
Munch-, Chagall-, Delacroix-, Picasso-,
Mednyánszky-, és Szinyei-Merse másolatok.
Krónika
február 3.
február 4.
február 6.
5 Közérdek
Az Erzsébet téren,
a Török kút
körül, még a tavaszi
ébredés előtt,
megkezdődtek a
gallyazási munkálatok.
Az őszi felmérés
alapján,
vagyon és életbiztonsági
szempontból
kivágják a város
utcáin, közterein
a száraz fákat,
lemetszik a
száraz ágakat, és
a fertőzött fákról
az élősködő fagyöngyöt
a Park
Kft. dolgozói. A
m u n k á l a t o k a t
március közepéig
befejezik.
Tavaszra kész
Tájékoztatom a Tisztelt Választópolgárokat, hogy a választási eljárásról
szóló 1997. évi C. tv. 102. §. (1) bekezdése értelmében a január
1-i lakosságszám alapján az egyéni választókerületek számát,
sorszámát és területi beosztását felülvizsgáltam és döntésemet 2006.
február 13. napjától közzéteszem.
A döntés megtekinthető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatalában Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. em. 12. számú
irodájában, valamint a Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Eötvös
tér 16. szám alatti épület hirdetőtábláján.
A Helyi Választási Iroda Vezetőjének döntése ellen a döntést követő
három napon belül a Területi Választási Iroda vezetőjéhez lehet
kifogással fordulni, ha a településen belül az egyéni választókerületeket
úgy alakították ki, hogy az egyes választókerületek lakosságának
a száma aránytalan.
dr. Kelemen Marcell jegyző, a választási iroda vezetője
Döntés a választókerületekről
Lapunk előző számában a közgyűlési tudósításból kimaradt,
hogy Röst János alpolgármester kérdésére dr. Kelemen Marcell
jegyző is nyilatkozott arról, hogy a régi piactéri épület elbontásával
kapcsolatban ellene is gyanúsítottként folyik eljárás.
EGÉSZSÉGES ÉLET
A Hetednapi Adventista Kápolnában (Nagykanizsa, Csokonai u.
1/a.) az egészség megőrzésének időszerű kérdéseire válaszoló, főzőtanfolyammal
egybekötött vetítéses előadásra kerül sor február 12-én
17 órától. Az előadássorozat első témája a táplálkozás és a testmozgás,
valamint reggelire való egészséges sütemények készítése.
BÁLINT NAP
A Nagykanizsai Polgári Egyesület Balassi Bálintra emlékezik 2006.
február 14-én 18 órakor a Narancsliget Közéleti Klubban. A költőről,
munkásságáról Lehota János, tanár tart előadást. Közreműködnek:
Bazsó Adrien és Jerausek István.
FÁNK-FESZTIVÁL
Az idén első alkalommal, amúgy hagyományteremtő szándékkal kívánja
megrendezni a Kodály Zoltán Művelődési Ház a Fánk-fesztivált,
amelyre már baráti társaságok, civil szervezetek és magánszemélyek is
jelentkeztek, de a szervezők még mindig várják azokat, akik szeretnék
megmutatni, az ő fánkjuk milyen. Három-öt fős csapatokban mérhetik
össze ügyességüket, tapasztalatukat a csapatok, a szervezők február
20-ig várják a jelentkezőket. A nagy fánkfesztiválra a farsang utolsó
napján, húshagyó kedden, február 28-án kerül sor. A versenyző csapatok
maguk viszik a fánkot, hogy aztán kedvük és ízlésük szerint feldíszített
standjukon kínálják dagasztott-kelesztett portékájukat a neves
zsűrinek és a vendégseregnek is. A fesztivál a ház nagytermében lesz,
hiszen a fánkkóstolgatás mellett folyamatos műsorokkal szórakoztatják
az érdeklődőket, majd a versenyt követően maszkabállal zárul a fesztivál.
A programokra minden érdeklődőt, fánkszeretőt, farsangi mulatságra
vágyót szeretettel várnak, mondta el lapunknak Kámánné Szép
Terézia, a ház igazgatója.
Előzetes
MÉGEGYSZER A KÖZGYűLÉSRőL
Litter Nándor február 6-án tartott sajtótájékoztatóján Nagykanizsa város
legnagyobb ingatlanügyletének értékelte a Thury laktanya értékesítését,
hiszen soha ilyen nagy értékű ingatlant nem értékesített az önkormányzat.
A projekt fontosságát a polgármester azért is hangsúlyozta,
mert a tervek szerint a Thury laktanya területén egy teljesen új városrész
épül majd fel. A meglévő épületekre lebontás vár, mely két lépcsőben
fog megtörténni: a 800 milliós, uniós és magyar állam által adott támogatással
megvalósuló ROP pályázat keretei között, illetve második lépésben
a múlt héten aláírt szerződés keretében a Kanizsa Centrum Kft.
vállalta a ROP-programon kívüli épületeknek elbontását, és egy 5,2
hektáros ingatlanvásárlással megkezdett nagyon komoly beruházást.
A polgármester azért tartotta fontosnak, hogy beszéljen erről, mert a
városban híre kelt, hogy egy másik társaság is bejelentkezett, s a versenytárgyaláson
már kialkudott, elfogadott összeghez, 464 millió forinthoz
képest lényegesen magasabb árat – 55o milliót – ajánlott fel az 5,2 hektáros
területért. Az önkormányzat komolyan vette ezen társaság jelentkezését,
és – mivel hogy egy már lefolytatott versenytárgyalásról volt szó –
kérte őket hogy a másik társasághoz hasonlóan 20 millió forint letéttel
erősítsék meg vételi szándékukat, illetve vállalják fel azokat a járulékos
kötelezettségeket, amelyeket a másik társaság felvállalt (Hevesi úti garázsok
elbontása, tulajdonosok kártalanítása, helyén egy közpark létrehozása).
Ezen kívül – mivel ennek a versenytárgyalásnak már megvolt a győztese
– vállalja fel a szerződéstől történő elállással kapcsolatos, esetleges
önkormányzati károkat és adjon bankgaranciát, bizonyítandó, hogy a vételárat
és az előzetesen kalkulált költségeket tudja finanszírozni.
Január 20-ig ezeket feltételeket a később bejelentkező cég nem teljesítette,
a 20 millió átutalása sem történt meg, bankgarancia helyett pedig
csak arról értesítette az önkormányzatot, hogy tárgyalásokat folytat egy
bankkal, arról, hogy itt egy ingatlanfejlesztésbe kezdenének. Ezeket látva
az önkormányzat nem látta bizonyítottnak az ajánlattétel komolyságát
és azzal a céggel kötött szerződést, amely a lefolytatott versenytárgyaláson
a meghatározott, alacsonyabb árat vállalta.
Litter Nándor szerint ezen ingatlanfejlesztési projekt komolysága nem
vonható egy kalap alá a keleti városrész melletti földterületek fejlesztéseivel,
ahol az utóbbi időben bevásárlóközpontok nőttek ki a földből;
szavai szerint jelenleg nem arról van szó, hogy a terület szimplán eladásra
kerül, hogy aztán a közvetítő cégek busás haszonnal adják tovább a
befektetőknek, hanem az önkormányzat a rendelkezésre álló területeket
kizárólag valós ingatlanfejlesztésre adja tovább. A jövőben, a Thury laktanyából
még meglévő, több mint tíz hektáros területet is ilyen szigorú
előírások mellett kívánják értékesíteni.
M.A.
Új városrész a Thury laktanya helyén
6 A hét témája
Február 9-én nyílt meg a Thúry György Múzeum új, állandó
kiállítása, amelyet még a tárlat megnyitója előtt tekinthetett
meg a sajtó. Ekkor nyílt lehetőségünk arra, hogy
a kiállítás létrejöttének történetéről, a kiállított tárgyak
múltjáról és a kiállítás érdekességeiről tudakozódjunk.
A most megnyíló állandó kiállítást az önkormányzat mellett a megyei
önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Alfaprogramja,
valamint néhány vállalkozás támogatta. A kiállítás célja Nagykanizsa
és közvetlen környezetének a régióban betöltött szerepét bemutatni:
ez tárgyak, illusztrációk segítségével 525 négyzetméteren valósult meg.
– Amikor egy kész, már berendezett kiállítótérbe belép valaki, talán
eszébe sem jut, mennyi munka, hány szakember együttműködése előzte
meg a tér végleges kialakítását. Nemcsak a raktárban lévő tárgyak kirakásáról
van szó, egy kiállítás berendezése ennél sokkal többrétű
munka – mondja dr. Horváth László, régész, a múzeum igazgatója.
– Hogyan épül fel a kiállítás?
– A kiállítás két fő részből áll és az Emberek, utak, kapcsolatok címet
kapta. Nagykanizsa öt országos jelentőségű út csomópontjában
fekszik, melyek az állami és gazdasági igények szempontjából az évszázadok
során egyre nagyobb jelentőséggel bírtak. Dél-Zala a legtöbb
időszakban fontos szerepet töltött be a kapcsolatok kialakulásában
és ez kölcsönösen jelentkezett a társadalmi, gazdasági és kulturális
életben is. A kiállítás első része a Kis-Balaton nyugati medencéje
és a Mura közötti terület történetét mutatja be az újkőkor elejétől a középkorig.
Az I-III. terem régészeti emlékeinknek ad otthont, a 7800-
7500 évvel ezelőttől egészen a törökök kiűzéséig terjedő időszakig. Az
első teremben zömmel az autópálya nyomvonali ásatások során előkerült
emlékek – köztük egy másfél hónapja talált is – láthatók tematikus
sorrendben: a házi főzőedénytől kezdve, a díszkerámián, miniatűr edényeken
keresztül, a vallási élet tárgyain át, egészen a kőeszközökig. A
bemutatót színesíti az egyik petriventei újkőkori erődített település makettje.
Kapurészletét és a kis házakat együtt mutatjuk be. A település a
maga korában egyébként 500 méter átmérőjű volt, a török kori Kanizsa
Vár nem volt ekkora. Vitrinekben mutatjuk be a kőeszközöket, az itt
élő újkőkori emberek eszközeit, elődeink ezeket távoli vidékek bányáiból
szerezték be, például Tokajból, illetve Észak-Itáliából.
Emberek, utak, kapcsolatok
Az egykori Fekete Sas Patika bútora is látható a most megnyíló
kiállításon. Hosszú-hosszú évek várakozása után ismét a régi fényében
tündököl a csodálatos, és Európában is egyedülállónak számító
empire bútor. A 2000-ben kezdődött munkálatok költségeihez az
összes zalai gyógyszerész is hozzájárult, így jöhetett össze a patikabútor
restaurálásához szükséges 3,5 millió forint, és így lehet mostantól
a kiállítás egy igazán csodálatos darabja.
Az épület, amelyben a múzeumi tárlat otthont kapott gyönyörű, ám
az építészeti megfogalmazás nem biztos, hogy egy kiállítás szempontjából
is ilyen kedvező. Hogyan látja ezt a tárlat belsőépítésze? – fogalmaztuk
meg a kérdést.
– Ez egy műemlék épület. 1983-ban az Erdő és az ember című kiállítást
rendeztem be itt, s akkor már megszenvedtem ezzel az architektúrával,
ami egyébként gyönyörű, csak a kiállítások berendezése szempontjából
problémás. A magasság miatt bizonyos tárgyak installálása
nehéz. Meghatározó a látogató vezetése, egy ponton be kell lépnie, egy
ponton ki, miközben körbe kell járnia a tárlatot. Figyelembe kell venni
a tematikát is. A lépcsővel szemben kap elhelyezést a címfelirat, és a
címben jelzett utakkal kapcsolatos térkép is, egy-egy a római korból, a
középkorból, az újkorból illetve az autópálya térképe is – mondja
Bánkuti Albin belsőépítész.
– Milyen technikai trükkökkel lepik meg a látogatókat?
– A második teremben működik egy számítógép vezérlésű lekérdezős
rendszer, a harmadik teremben pedig egy 180 centiméter átmérőjű terepasztal
várja a látogatókat. Négy korszakot mutat be oly módon,
hogy mindig egy-egy, az adott korra jellemző alaprajz, és az ehhez illeszkedő
vitrinek világítása ég. Így látható a 11-12. század, a 13-14.
század: ekkor épül a Kanizsai család várkastélya, majd a harmadik,
olasz bástyás korszak, a vár és maga a város, a hozzávezető utak láthatók.
Az utolsó korszak a török kori Kanizsa.
Nagykanizsai programfejlesztők jóvoltából jöhetett létre az a játékterem, ahol számítógépek
segítségével játszhatnak és ismerkedhetnek a város múltjával az érdeklődők. A városépítészetről,
az 1860-as éveket követő városfejlődésről szól az egyik játék. A program A
virtuális séta a századfordulós Nagykanizsán elnevezést viseli. Segítségével a múltban „sétálhatunk”.
Egy-egy pontra rákattintva láthatjuk, hogy a 19. század második felében mi volt
ott, az adott ponton a városban. Az összes épületfotót, tervrajzot megnézhetik így az érdeklődők
és az épületek történetével is megismerkedhetnek. A program érdekessége, hogy képösszerakó
és játékok is várják a gyerekeket.
A másik játéklehetőség a századfordulós online áruház, amelyben többek között a Rosenfeld
Áruház több száz oldalas katalógusát is megtalálhatják, amely közel ezer tárgy metszettrajzát
tartalmazza. Egy térkép segítségével lehet kiválasztani, ki, melyik áruházban szeretne
ilyen módon vásárolni, választható az előbb említett mellett a Weiser vaskereskedés és más
áruház is. A játékos először „belép” az üzletbe, aztán vásárolhat. Minden terméknek ott van a
korabeli ára is, sőt a játék során azt is ki lehet deríteni, hogy az adott tárgyakat mire használták.
A stílus századfordulós, de a többi teljesen olyan, mint egy mai online áruház, hiszen a
kosárba tétel és a vásárlás után a vevő egy korhű kézírásos számlát kap emlékbe.
Méltó helyén a Patika Bútor A tárlat további titkai
Online áruház a 19. századból
7 A hét témája
A kiállítás második nagyobb egysége a régióban
vezető szerepet betöltő Nagykanizsa
város 18. századi fejlődését, s a dualizmus
időszakának aranykorát mutatja be. Olvasóinkat
most Kunics Zsuzsa történész vezeti végig
ezen időszakon, a látnivalókon.
– Szeretnénk bemutatni a betelepülés irányát
térképeken, megmutatni, honnan érkezett
az a lakosság, aki ma is itt él. A céhes anyagoknál
is megmutatjuk, honnan érkeztek ezek
a mesteremberek, milyen utat jártak be, míg
Kanizsára értek. Megmutatjuk a posta jelentőségét,
azt, hogy miként hatott a postaállomás
ittléte a város életére. Egyébként a Centrál
szálló helyén volt ez az első postaállomás. Egy
nagy térképen bemutatjuk a 19. század elejére
kiépült úthálózatot, amely alapvetően máig
jellemző maradt, hiszen sokan tudják, hogy attól
ilyen sugaras az úthálózat, azért alakultak
ki a háromszög alakú terek, mert itt öt nagyon
fontos kereskedelmi és postaút találkozott. A
térkép elárulja, melyek azok az utcák, amelyek
ekkoriban alakultak ki – emeli ki.
– Milyen volt a 19. századi Nagykanizsa?
– A 19. század elején Kanizsa a Dunántúl
egyik legjelentősebb települése volt, a század
második felétől, a vasút létrejöttével további
területek nyíltak meg a város előtt, az addig is
élénk gazdasági életben újabb fellendülés következett
be. A kanizsai kereskedők Ausztriával,
Svájccal, Horvátországgal és Törökországgal
is kereskedtek, Trieszten keresztül indiai,
arab fűszereket hoztak be. Az ebben az
időben létesült gyárak termékeiket a magyar
piac mellett többek között Olaszországba, Törökországba
adták el. A város vezető szerepet
vívott ki a megye kulturális életében, jelentős
kisugárzó hatással bírt iskoláinak, újság- és
könyvkiadásának köszönhetően.
– Mennyien éltek itt, és mekkora volt a
vonzáskörzet?
– Körülbelül 5800 lakója volt a városnak.
Akkoriban a piac tiszta vonzáskörzete 120
ezer fő volt, és ehhez még egy több mint 37 ezres
vegyes vonzáskörzet csatlakozott. A piacot
így közel 150 ezer ember látogatta. Ennek a
zsúfolt piacnak egy részletét is láthatják majd
a kiállításon a látogatók, lesz itt terméket áruló
gelencsér, sáskaasszony és gabonakereskedő
is, de látható utcai kirakatrészlet is.
– Milyen tárgyak mesélnek még közelebbi
múltunkról?
– Bemutatjuk, hogyan éltek, milyen körülmények
között laktak a 18-19. században a
kanizsaiak. A házak földszintjén üzletek, kávéházak,
apróbb lakások, raktárak voltak, az
első emeleten laktak a tehetős családok, a
másodiktól a szerényebb anyagi körülmények
között élők, aztán felfelé haladva az egyre
szegényebbek. A kiállításon betekinthetünk
egy középpolgári család enteriőrjébe, látható
egy női szalon részlete, egy ebédlőrészlet, és
egy férfi dolgozószoba
is. Megmutatjuk,
hogyan, milyen előírások
alapján öltözködtek
ebben az időben
a polgárok. Látható
lesz a Benczik
család cserépkályhája
is, ez a család több
száz évre visszamenő
kanizsai múlttal bír.
Benczik Ferenc, a
Polgári Egylet egykori
elnöke kapta nászajándékként,
1882-
83-ban készítették a
számukra Bécsben.
Minden bútorról, berendezési
tárgyról külön
lehetne mesélni,
mindnek megvan a
maga története. Az
ebédlőszekrény például
a Hevesi családé
volt.
Az aranykor emlékei
A Hét témája
írásait és fotóit
Dukát Éva készítette.
8 Esélyegyenlőség
Még tavaly májusban írta ki az Ifjúsági,
Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi
Minisztérium a Hajléktalanokért Közalapítvány
közreműködésével azt a pályázatot,
amely lehetővé tette, hogy hajléktalanokat
juttassanak albérlethez, s ilyen módon kiutat
kínáljanak azoknak, akik e segítség nélkül
nem képesek visszakerülni a társadalom perifériájáról.
A nyertes pályázat nyomán Nagykanizsán
tíz, eddig hajléktalan férfi és nő juthatott
otthonhoz. A program részleteiről és
eddigi tapasztalatairól a megvalósulást segítő
szociális munkásokkal, Gódor Margittal és
Varga Viktóriával beszélgettünk.
– Tíz fő támogatására pályáztunk, hárommillió
forintot kértünk, amit meg is nyertünk.
November végén derült ki, hogy nem dolgoztunk
hiába és december elején indíthattuk a
programot – mondja Varga Viktória.
Az előkészítés már a pályázat írásakor
megkezdődött. Felmérték az igényeket a lakók
körében, elkezdték keresni a leendő főbérlőket.
A kiválasztottak számára felkészítő
programokat, mentálhigiénés tanfolyamot
szerveztek. Természetesen beszéltek arról is,
mit jelent újra a hétköznapi emberek módjára
élni, mik a terveik és hogy tisztában vannak-e
a rájuk váró nehézségekkel.
– Milyen volt az érdeklődés a hajléktalanok
körében?
– Többen jelentkeztek, mint ahányuknak lehetőséget
tudtunk biztosítani, de az is igaz,
hogy nem minden jelentkező felelt meg a pályázatban
támasztott követelményeknek –
válaszol Viktória. – Olyan jelentkezőket kerestünk
ugyanis, akiknek van annyi jövedelme,
hogy képesek egy lakást fenntartani, hiszen a
pályáztató személyenként 20 ezer forint lakhatási
támogatást adott. A kiválasztás során fontosnak
tartottuk, hogy olyan személyeket vonjunk
be a programba, akik külső segítséggel
képesek visszaintegrálódni a társadalomba.
– Mekkora esélye van egyébként a szálló
lakóinak kikerülni a hajléktalanságból?
– Minimális. Van olyan lakónk, aki már az
itt töltött hat évével törzslakóknak számít, és
esélye sincs a kikerülésre. A rendszer bemerevedett,
s az átmenetiség helyett állandósul az
itt élők köre. Ez azért veszélyes, mert az egyén
elveszíti a valósággal való kapcsolatát, s ez
minél hosszabb ideig marad így, annál kisebb
az esélye a visszakerülésre. Ez a pályázat
azért nagyon jó, mert példaként szolgál az itt
élők számára, azt mutatja, van kiút. Lehetőséget
ad azoknak, akik segítséggel ugyan, de
megtalálják az utat vissza a társadalomba –
válaszol Gódor Margit.
– Húszezer forintból nem lehet lakást fenntartani…
– Ezzel mi is tisztában vagyunk, ezért is találtuk
ki azt, hogy a jelentkezőket párban
helyezzük el, így már negyvenezer
forint támogatást kaphatnak. Erre a pályázat
is lehetőséget adott – mondja
Varga Viktória.
– Kik költöztek össze?
– Az egyik esetben az egy enyhén retardált
fiú és erősen egészségkárosodott
édesanyja költöztek ki az átmeneti
szállóról. őket mindenképpen szerettük
volna kiemelni ebből a közegből, mert
rengeteg atrocitás érte itt őket. Számukra
egy olyan lakást találtunk, ahol a lakóközösség
folyamatos segítséget nyújt
ahhoz, hogy beilleszkedjenek a hétköznapokba.
Naponta bekopognak hozzájuk,
támogatják őket, hiszen gondozást
igényelnek. Lassan elválik, képesek-e
maguk, kis segítséggel boldogulni, vagy
ismét intézményt kell keresnünk nekik.
A másik nagyon szép történet egy asszonyé,
aki szintén e program keretében került ki a
szállóról. Ez az asszony öt gyermeket szült, és
a női menedékhely megnyitása óta ott lakott.
Mióta kikerült onnan, már valamennyi gyermeke
megkereste és örömmel újságolta, hogy
unokáját is látta már. ő volt az, aki megfogalmazta,
hogy a gyerekei többsége szégyellte,
hogy az édesanyjuk az átmeneti szálló lakója,
s ezért sem tartották a kapcsolatot vele. Ennek
az asszonynak szinte végig volt munkahelye
– az üveggyárban dolgozott, most munkanélküli
segélyt kap – s mégsem volt képes kikerülni
a rendszerből, mert a tartásdíjak levonása
miatt sosem maradt annyi pénze, hogy
lakást tartson fenn belőle. A program keretében
kezdhetett közös életet egy fiatal pár is,
akiknek másként nagy valószínűséggel esélye
sem lett volna a külön életre. A többiek maguk
választottak lakótársat maguknak, ők gondolták
végig, kivel lesznek képesek együtt élni –
tudjuk meg Varga Margittól.
A lakások kiválasztásánál, keresésénél már
az első pillanatban falakba ütköztek. Amikor
kiderült, kiknek kellenek a lakások, gyakran
elutasították őket. Az emberek többsége nem
szívesen fogad be hajléktalant, még akkor
sem, miután kiderült, hogy a bérleti-díj kifizetésére
a Vöröskereszt vállal garanciát, és egy
pályázati programról van szó.
– Milyen volt a kiköltözés?
– A jelentkezők nagyon várták, hogy költözhessenek.
Nemegyszer úgy volt, hogy már
másnap mehetnek. Kis holmijukat összepakolták
és várták a reggelt. Aztán jött egy telefon,
hogy a főbérlő meggondolta magát, mégsem
adja ki nekik a lakást. Sokan elkeseredtek,
volt, aki azt hitte, mégsem lesz ebből semmi…
Végül sikerült lakásokat találnunk. Mostanra
azt mondhatjuk, egy kivétellel problémamentesen
működik a dolog, legalábbis a
főbérlők részéről – válaszolja Viktória.
Az első lakók már másfél hónapja élik új
életüket. S hogy mit mutatnak a tapasztalatok,
mennyire képesek megfelelni az elvárásoknak?
A szociális munkások az elején azt gondolták,
kevesebb baj adódik majd, hogy azok,
akik a programba jelentkeztek, valóban szeretnének
kikerülni a hajléktalanság állapotából,
és jobban képesek megbirkózni a valósággal.
S bár elmondták nekik, hogy a program csak a
bérleti-díj megfizetésére nyújt fedezetet, a többit,
a rezsiköltséget nekik kell előteremteni,
mégis azzal kellett szembesülniük, hogy azok,
akik már régen bekerültek a szállóra, mostanra
nincsenek tisztában azzal, mennyire emelkedtek
az árak, mibe is kerül egy lakás fenntartása.
Olyan hétköznapi apróságokra kellett figyelmeztetni
őket, hogy a konvektort ne égessék
egész nap maximális fokozaton, mert nem
tudják kifizetni a gázszámlát. El sem tudták
képzelni, milyen sokba kerül a víz, a villany.
Az egykori hajléktalanok lassan birkóznak
a hétköznapokkal. Segítőik remélik, hogy
nem vallanak kudarcot és képesek lesznek
megkapaszkodni. Az szinte általános tapasztalat,
hogy nem tartanak kapcsolatot az itt
maradottakkal, ami így is van rendjén. A felkészítés
során szó esett arról, hogy egy közegből
csak úgy van mód kikerülni, ha lazítják
az idefűző kapcsolatokat...
– Milyen a kapcsolatuk a segítettekkel?
– Olyan családtagok vagyunk számukra,
akiknek segítségére mindig számíthatnak. Mi
is folyamatosan tanulunk az esetekből és természetesen
egy-egy apró siker újabb erőt ad a
későbbi csalódások elviseléséhez, a problémák
megoldásához – zárja beszélgetésünket
Varga Margit.
-dé-
Kiút a hajléktalanságból
9 Sorskérdések
A sebek még ugyanúgy égnek
– Az alapötlet onnan származik, hogy az én nagyapám
is raboskodott Gulag-lágerben, s gyakran mesélt
az ott átélt szörnyűségekről – mondta Szakacsits Renáta.
– Úgy gondoltuk, talán nem érdemtelen, ha túlélők segítségével,
több szemszögből elevenítjük fel az akkor és
ott történteket, hiszen nincs két egyforma rabsors. Megpróbáljuk
felkutatni, melyek azok az emberi, maradandó
értékek, amelyek képesek túlélni az embertelenséget is.
– A rendezvény tulajdonképpen az etika és emberismeret
tantárgy gyakorlati érettségi vizsgája, az elméleti
vizsgával együtt értékeli majd Györek László
tanár úr – vette át a szót Patrícia.
— A szervezés nem volt egyszerű feladat: az egykori
rabok felkutatásához a Rózsás János által írt
Gulag-lexikont hívtuk segítségül és a szerzőtől, illetve
Szabó Zsigmondtól további címeket is kaptunk. Ezek
alapján mindenkit igyekeztünk felkeresni, hogy a ma
már idős embereket személyesen hívhassuk meg a találkozóra.
Ez nem egy esetben bizony bonyodalmakkal
járt, hiszen gyakran előfordult, hogy nem tudtuk
elérni az adott címen az illetőt – ilyenkor még egy kicsit
„nyomoznunk” is kellett. Végül sikerült tíz egykori
rabot meghívnunk a gimnáziumba – summázta szerényen
erőfeszítéseik eredményét Renáta.
A találkozó résztvevőit Balogh László, a gimnázium
igazgatóhelyettese köszöntötte:
– Engedtessék meg, hogy egy személyes vallomással
kezdjem a köszöntőmet: nagyapám, Balogh Sándor
református lelkész volt Kárpátalján, akit ezért
1945 után a Szovjetunióban ártatlanul elítélték. Öt
év börtönt és három év száműzetést kapott, de két év
után meghalt, mert végtagjai elfagytak. Valahol
Nyugat-Szibériában nyugszik jeltelen sírban. De tudom:
„boldogok, akik háborúságot szenvednek az
igazságért, mert övék a mennyeknek országa.”
Ezért minden alkalmat keresek, hogy méltó módon
emlékezhessem rá, mert „nekem nem mesélhetett a
csodaszarvasról nagyapám”. Kellenek a megemlékezések,
amikor az utókor gyászolhat, tiltakozhat és
okulhat. Ezért is kell, hogy minderről igaz történeteket
meséljen Rózsás János, aki hiteles krónikása
nemzedékének. Ezért hívtuk őt és nagykanizsai, illetve
környékbeli társait, hogy törjék meg a csendet –
mondta.
– A munkatábor nem csupán azért volt zárt közösség,
mert drótkerítések és őrtornyok határolták el a
külvilágtól, hanem azért is, mert hivatalosan külön
gazdasági egységnek számított – idézte fel „otthonuk”
körülményeit Rózsás János. – A láger katonai vezetősége
gazdálkodott a rabok munkaerejével. 1945 nyarán
például a háborús romok eltakarításánál, újjáépítéseknél
foglalkoztatták a kényszermunkásokat. Mindennapjainkat
a táborparancsnok által a rabok közül
kiválasztott vezetők irányították, akik maguk jelölték ki
belső munkatársaikat. A harminc fős brigádok élére
sajnos a leggyakrabban köztörvényes bűnözőket állítottak,
akik könyörtelenül hajtották a politikai elítélteket
a maximális teljesítmény érdekében. Aki komolyan
vette, hogy a kiadott normát száz százalékra teljesíteni
kell, az az életével fizetett. Ezt felismerve kénytelenek
voltunk olyan túlélési taktikákat kialakítani, amilyeneket
korábban el sem tudtunk képzelni. A napi élelmezésünk
ugyanis köszönő viszonyban sem volt azzal a teljesítménnyel,
amit megkövetelve vezetőink ki akarták
érdemelni a brigádvezető dicséretét. A lágerparancsnok
az első munkanapon kihirdette, hogy akik túlteljesítik
a normát, azok a büntetési idő lerövidítésével számolhatnak.
Az ukrán és az orosz rabok közül néhányan
azonnal nekiestek a betonnak, szinte megállás nélkül
törték és hordták el, én meg csak néztem azokat az
őrülteket: tíz, tizenöt, vagy húsz évig fognak itt lenni,
és emberi számítás szerint ezzel a munkatempóval maximum
egy évet élhetnek. Később be is bizonyosodott a
feltételezésem: a szorgalmasak hullottak, mint a legyek,
akik pedig taktikusan gondolkodtak, lassabban
dolgoztak, és elengedték a fülük mellett a brigádvezető
nógatását, szidalmait, esélyt kaptak a túlélésre. Szidták
az anyámat, a fajtámat, pedig nem tagadtam meg a
munkát, csak úgy dolgoztam, mint a lassított filmfelvétel,
ha meg is értettem az utasítást, adtam a süketet –
idézte fel a túlélés technikáit Rózsás János, akinek előadása
bizony, ennyi év után is könnyeket csalt a szemekbe.
A sebek még ugyanúgy égnek…
Horváth Attila
Január utolsó napján tíz egykori
Gulag-rab találkozott a Batthyány
Lajos Gimnáziumban,
hogy megosszák egymással, és
az iskola tanulóival ifjúságuk
keserű emlékeit. A találkozót a
12. G-s Szakacsits Renáta és
Horváth Patrícia szervezte, akik
a rendezvénnyel az etika és emberismeret
tantárgy érettségi
gyakorlati vizsgafeladatát teljesítették.
A múltidézésre Rózsás
Jánost, egykori Gulag-rabot,
írót, a Gulag-lexikon, a Duszja
nővér, a Keserű ifjúság, valamint
a Leventesors című kötetek
szerzőjét kérték fel.
Azt hihetnénk, bizonyos korban,
miután sok mindent megélt
az ember, sok sikeren, csalódáson
van túl, a megmérettetéseket már
könnyen veszi, hisz lelke megedződött
a boldog egymásra találások,
és szakítások váltakozásával
kikövezett életúton! Hát nem
így van! Ejtünk még könnyeket.
S erről megbizonyosodhattunk
Koncz Gábor Kossuth-díjas színművész
Gyorsvonat című előadásán
a HSMK-ban.
A kamaraterem félhomályában
a nézőteret a pódiumtól egy reflektor
fénye emelte ki, díszletül
egy asztal és egy szék szolgált.
Elindult a vonat, s mire felgyorsult,
átvéve az élet által diktált sebességet,
már mi is rajta utaztunk
afelé a valami felé, amit az emberek
sorsnak neveznek. Aztán jöttek
a hangulatok: Benjámin László
prózája nyomán, a magyar irodalom
egyik legszebb szerelmes
ciklusából, magasztos szavakkal
szólt a szeretett nőről. A „váltó”
állítást, a következő műveket, hol
a széktámlára tett zakó, egy pohár
víz, vagy éppen ülve elmondott
költemény jelezte.
A Gyorsvonat az életről szól –
mondta a művész az előadást követő
öt perces beszélgetésben.
Hangja rezzenésében még a walesi
bárdok szavai csillapultak, a váltás
feszültségét ezúttal a számlakitöltés
hétköznapi, ám nem könnyű
feladata kezdte feloldani. – Jobban
meg kellene becsülni az írókat,
költőket – folytatta, s nemcsak arra
gondolt, mennyire nincsenek megfizetve
alkotásaik, hanem a tesztlapok
kitöltése helyett a gyerekekhez
is el kellene juttatni a verseket, a
novellákat. Közben megcsörrent a
művész telefonja, egy újabb díjról
is hallottunk, amiről az átvétel után
illik majd beszélni. Sietnie kell,
mert másnap délelőtt 10 órakor,
mint rendezőnek, már színpadon
kell lennie, s ezt a szerepet egykori
tanára, példaképe, Várkonyi Zoltán
szellemében kívánja megformálni.
– Szeretem a kanizsai közönséget,
többször jártam itt, és jövök még –
teszi hozzá.
A kanizsai közönség is szereti őt,
hiszen türelmesen sorakoztak autogramokért
az öltöző ajtaja előtt.
-bakonyi-
Gyorsvonat
10 Kultúra, oktatás
A hastánc a legősibb női tánc termékenységi táncként
indult, s hosszú fejlődésen ment keresztül, mire eljutott
mai formájáig. Az orientális táncról a Kelet misztikus
világa jut mindenkinek eszébe, a lírai arab és török zene
dallama, a dobok hipnotikus ritmusa, a táncosnő lágyan
hullámzó, kígyózó mozdulatai. A hastáncosok táncainkkal
szétsugározzák a „karunát”, az anyai feltétlen szeretetet,
amit érintésként, gyöngédségként, érzékiségként
élünk meg. Szépséggel, harmóniával töltik meg békességet
nélkülöző világunkat, talán ez a magyarázata annak,
hogy Kanizsán is egyre több hastánccsoport működik,
köztük a Zhafira és a Kelet Fényei, amelynek vezetője
Nagy Kata. Az idén harmadik alkalommal szerveztek
orientális táncbemutatót, amely most is jelentős érdeklődés
mellett zajlott a Honvéd Kaszinóban.
– Mi a rendezvény célja?
– Népszerűsíteni szeretnénk az orientális táncot,
hagyományt teremtve vele. A tanítványaim megmutathatják
szüleiknek, családtagjaiknak, hogy mit tudnak,
mit tanultak a tanfolyamon. Mindig hívunk profi
csapatokat is, most Egerszegről érkezett az Ezer rózsa
kertje. Ötven fellépő táncolt a délutánon.
– Mi a célja a hastáncnak?
– Azt szeretném, hogy életforma legyen minden
nőnek. Nem az a cél, hogy ilyen vagy olyan hasa legyen,
hogy ennyit vagy annyit fogyjon, hanem hogy
képesek legyenek elfogadni magukat olyannak, amilyenek,
s ebben a hastánc komoly segítséget nyújt.
– Honnan származik ez a tánc?
– A hastánc a legősibb női tánc, Észak-Afrika és
Egyiptom környékén, Törökországban keletkezett, elterjedt
több arab országban, később átkerült Európába
és a tengerentúlra. A XX. században már az egész
világon megtalálható a hastánc, ami eredetileg termékenységi
tánc volt. Mára eltávolodott a vallási tartalomtól,
de még mindig a nőiség kultuszát hirdeti; a
nőiség megélésének ünnepe ez a tánc.
– Bárki táncolhatja?
– Idősebbek, teltek, nők, és bármilyen hihetetlen,
még férfiak is bátran elkezdhetik. Jó gyógyír a hátnak,
a deréknak, a női izmoknak. A hastánc nagy
szerepet tölthet be szülés előtt álló nőknél, szülés
után pedig nagyban segíti a hasizmok, a has és a
belső női szervek regenerálódását. A lírai arab és
török zenék, a lágyan hullámzó mozdulatok ellazítanak,
stresszmentessé tesznek. A hastánc hatására a
mozdulatok nőiesebbek, a járás szebb, kecsesebb, a
testtartás egyenesebb lesz, a karmozdulatok elsajátítása
elegánsabb megjelenést biztosít, így a nők még
nőiesebbé válhatnak. Úgy gondolom, egy nő nem attól
szép, hogy trendi, hanem a belső kisugárzásától.
– Nem okoz gondot a kitárulkozás?
– Egy-két hónap és a gátlások feloldódnak.
– Honnan származnak a koreográfiák, amelyeket
táncolnak?
– Koreográfiáink tradicionális elemekre és zenékre
épülnek – klasszikus fátyoltechnikák, ujjcintányérok,
dobszólók, gyertyák, csörgődobok, színes
pénzérmés ruhák – kiegészülve modern hangzásvilágú
zenékkel, saját koreográfiákkal.
-dukát-
Január végén bezárt a 11. Ludvig
Nemzetközi Téli Művésztelep
Kendlimajorban, ahová a csütörtöki
nyílt napon látogattunk el. A
művészeknek jóleső érzés volt ismét
találkozni, az inspiráló környezetben
tapasztalatokat szerezni.
A törzstagnak számító Kacsó
Péter nem egyedül érkezett
Kendlimajorba. Kész kerámiákban
magával hozta a tavalyi séták,
baráti beszélgetések, a nyári
kendlimajori emlékek, a pincesor
hangulatát és a gólyalábas világjátékok
színes forgatagát. A keramikus
ujjai között Bartók Béla,
Kékszakállú hercege formálódott
éppen. A nagy zeneszerző évekig
élt a főváros XVII. kerületben, és
többek között ott írta a Kékszakállú
herceg vára című operát.
Ebben az évben nemzetközi zenei
programokkal emlékeznek a zongoraművészre,
zenetudósra. Ez alkalomból
a helyi művészeti társulások
pályázatot hirdettek, s mivel
ő is a XVII. kerületben él, lehetősége
nyílt rá, hogy a művésztelep
környezetében készüljön a pályázatra.
A tervek már készen voltak,
az itt töltött öt nap elég volt ahhoz,
hogy égetésre készen vigye
haza a herceget.
– A környék szépsége, az emberek
nyugalma, az öreg házak hangulata,
az ember lelkében nyomot
hagy – vallotta Kacsó Péter.
A pécsi egyetemista, Rádi Hajnalka,
grafikus, tavaly nyáron már
megismerkedett a művésztelep
hangulatával. A közelben,
Zalakaroson lakik, s a legfiatalabb
táborlakóként rengeteget tanult a
tapasztalt képzőművészektől.
Számtalan technikai újdonság vette
körül, amit igyekezett felhasználni
saját munkáiban. Portréit
nem dolgozza ki teljesen, modernebb
irányban haladt, jelzésszerűen
rajzolódtak ki a vonalak a képein.
Karaktereket ábrázol, kifigurázott,
groteszk formában, ami
mégis egyfajta leképezése a valóságnak.
– Kell valami plusz, hogy
a kép, képpé váljon – mondta, s
ehhez technikai megoldásként régi
festőhengerekkel készített mintát
a portréi mögé
-bakonyi-
A kékszakállú
hercegtől
a festőhengerekig
A nőiség kultuszáért
Tisztelt Szerkesztőség!
Az elmúlt héten osztályunk áthelyezte
„állomáshelyét” a nagykanizsai
Kőrösi Cs. S. Általános Iskolából
a Vértes hegységbe, Gánt-ra. A
Vértes sok-sok csodájával, titkával,
kincsével várta kis csapatunkat. Felfedező
túráinkon a barlangokban 10
millió évvel ezelőtt élt ősállatok és
50 ezer évvel ezelőtt élt emberek
maradványait, eszközeit kutattuk.
Jártunk az egykor Európa hírű gánti
bauxitbányában, megismerkedtünk a
bauxitbányászat történetével, eszközeivel.
A Bauxitföldtani Parkban láthattuk
a különböző korokban lerakódott rétegeket. A visszamaradt külfejtés egy Marsbéli tájnak tűnt számunkra.
Eocén kori csigákat, kagylókat, gipszkristályokat gyűjtöttünk itt, melyekből este függőket, medálokat
készítettünk. Meghódítottuk a szálláshelyünkkel szemközti hegycsúcsot is. Nagy élmény volt,
amikor egy versenyló-tenyésztő istállóba kocsikáztunk el, ahol sok gyönyörű lovat láthattunk kiképzés
közben. Egy nap ellátogattunk Csákvárra. Egy régi fazekascsalád tagja tartott bemutatót a műhelyében,
majd gyönyörködhettünk az Esterházy-kastélyban, és birtokunkba vettük kis időre a kastélyparkban található
barlangot. Utolsó nap számot adtunk játékos feladatok teljesítésével az erdei iskolában látottakról,
hallottakról. Még bizonyítványt is kaptunk! Sok-sok élménnyel, ismerettel gazdagodva tértünk haza.
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 5. a osztály tanulói
Február 14. kedd
11 Kanizsa média
Február 15. szerda
Február 16. csütörtök
Február 13. hétfő
Február 12. vasárnap
Február 11. szombat
Február 10. péntek
06:30 Krónika 06:53 K''arc - Mozart képeslapokon,
Szivárvány énekegyüttes,
No More Blues 07:19 Jelkép - református
07:30 Krónika 07:42 Jövő 7 - Vadak
és a tél, Felkészülés - női kézilabda
08:08 Adjuk magunkat 08:19 Krónika
17:00 Stílus - életmódmagazin 17:30
Nyugati régió 18:00 Krónika 18:14 Mese:
Teknősbéka meg a mosómedve
18:18 Jelkép - katolikus 19:00 Krónika
19:14 Dombország 19:40 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 ism. 20:30
HÍRHÁLÓ 21:00 Sztár a lelke mindennek
- amerikai filmvígjáték 23:00 Maksavízió
23:30 Különjárat
06:30 Krónika 06:53 Nyugati régió 07:20
Jelkép - katolikus 07:30 Krónika 07:40
K''arc ism. 08:10 Adjuk magunkat 08:20
Krónika 08:30 Gyermekműsor 09:00
Teleshop 09:30 Grand Prix - autó- és motorsport
krónika 10:30 Nyitott Világ
11:00 Pénzhalász 17:00 Dokumetumfilm
18:00 A díszfegyver kovács - portréfilm
18:35 Adjuk magunkat 18:45 Tv mozi:
Megint tanú I. rész- magyar film 19:45
Adjuk magunkat 19:50 Kicsi Willie és
avombat 20:20 HÍRHÁLÓ 21:00 Bencze
show 21:30 A hajnal első fénye (12) -
amerikai dráma 23:30 Különjárat
06:30 Tv mozi: Megint tanú I. rész- magyar
film 07:30 Adjuk magunkat 07:35
A díszfegyver kovács - portréfilm 08:10
Adjuk magunkat 08:20 Jelkép - Krisztus
Szeretete Egyház 08:30 Gyermekműsor
09:00 Teleshop 09:30 Egészségmagazin
10:00 Örömhír 10:30 Infománia
- multimédia magazin 11:00 Pénzhalász
- telefonos nyereményjáték 17:00
Nyitott Világ 18:00 A delfinek hétköznapjai
- természetfilm 18:30 Adjuk magunkat
18:40 Tv mozi: Megint tanú II.
rész- magyar film 19:45 Adjuk magunkat
19:50 Megjöttünk: Kvarner szigetek
20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Maksavízió
21:30 Kommandóbázis - amerikai akciófilm
23:30 Bencze show
06:30 Tv mozi: Megint tanú II. rész -
magyar film 07:35 Kicsi Willie és avombat
- természetfilm 08:05 Adjuk magunkat
08:15 Sajt - válogatás 17:00 Nyitott
Egyetem 18:00 Krónika 18:14 Mese:
Aranytarajos kiskakas 18:17 Jelkép - adventista
18:27 Hírösszefoglaló 19:00
Krónika 19:14 Jövő 7 - Kultúra 2006.,
Női kézilabda 19:40 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 Dombország 20:30
HÍRHÁLÓ 21:00 Féktelen folyó - amerikai
kalandfilm 23:00 Egészségmagazin
23:30 Különjárat - rockshow
06:30 Krónika 06:52 Jövő 7 - Kultúra
2006., Női kézilabda 07:19 Jelkép - adventista
07:30 Krónika 07:42 Dombország
08:08 Adjuk magunkat 08:19
Krónika 17:00 Önkormányzati ülés közvetítése
felvételről 19:00 Krónika 19:13
Önkormányzati ülés közvetítése felvételről
vagy: 19:13 Házban ház körül -
Díszmadártartás, Szobanövények gondozása
télen, a busa 19:41 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 Jövő 7
Kultúra 2006., Női kézilabda 20:30
HÍRHÁLÓ 21:00 Octopus (16) - amerikai
katasztrófa film 23:00 Benceshow:
beszélgetések hírességekről
23:30 Nyitott Világ
06:30 Krónika 06:42 Önkormányzati
ülés közvetítése felvételről 06:52 Házban
ház körül ism. 07:19 Jelkép - katolikus
07:30 Krónika 07:42 Jövő 7 Kultúra
2006., Női kézilabda08:10 Adjuk magunkat
08:20 Krónika 17:00 Akarj élni!
A környezet és a természet világa 18:00
Krónika 18:14 Mese: Kolontos Palkó
18.17 Jelkép - evangélikus 18:27 Hírösszefoglaló
19:00 Krónika 19:14 Jövő 7 -
Állatok és a tél, Baseball 19:40 Adjuk
magunkat 19:50 Krónika 20:01 Házban
ház körül ism. 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00
A sárkány árnyéka - hongkongi akciófilm
23:00 Grand Prix - autó- és motorsport
krónika
06:30 Krónika 06:53 Jövő 7 - Állatok és
a tél, Baseball 07:19 Jelkép - evangélikus
07:30 Krónika 07:42 Házban ház
körül 08:08 Adjuk magunkat 08:19
Krónika 17:00 Kábelvilág 18:00 Krónika
18:14 Mese: Nyulacska házikója
18:18 Jelkép - református 18:28 Híröszszefoglaló
19:00 Krónika 19:14 K''arc -
Kendli major, Szőke Nikolett és együttese,
Bakonyi Erzsébet kiállítása 19:40
Adjuk magunkat 19:50 Krónika 20:01
Jövő 7 - Állatok és a tél, Baseball 20:30
HÍRHÁLÓ 21:00 Halálos felfedezés -
kanadai akcióthriller 23:00 Dokumetumfilm
23:30 Színházi magazin
MűSORA
Február 10 – Február 16-ig
A közelmúltban a
városunkban és az országos
sajtóban is
olyan hírek keltek
szárnyra, hogy a
PITMAN angol vizsga
államilag nem elismert,
és nem lehet
ilyen vizsgát tenni a
DIALÓG Nyelvstúdióban.
Ennek a hírnek
jártunk utána és kérdeztük
Móric Józsefet
az iskola vezetőjét.
Valóban, a múlt év októberében a magyarországi Akkreditációs
Központ, az angliai vizsgaközpont kérésére, visszavonta a Pitman
vizsgák akkreditációját. Az angol vizsgaközpont azért kérte a vizsgák
megszüntetését, mert új (az EU legújabb előírásainak megfelelő
hat szintű), vizsgát kíván bevezetni CITY vizsga néven.
– Az angliai vizsgaközpontnak nem kellett volna megvárni az új
CITY vizsgák akkreditációját és csak ezután megszüntetni az addigi
vizsgát?
– A PITMAN vizsgákat a londoni központ nem csak Magyarországon
szüntette meg, hanem egész Európára kiterjedően is 2005. október
1-jén. Erre a lépésre azért került sor, mert a PITMAN céget felvásárolta
Európa legnagyobb felnőtt- és szakképző intézménye a
CITY & Guilds. A CITY & Guilds már 2005. júniusában kérelmezte
az új „CITY” vizsga (mely gyakorlatilag a „régi PITMAN” vizsga
utódja) magyarországi állami elismerését. Ezt a kérelmet a Nyelvvizsgáztatási
Akkreditációs Központ első körben, a 2005. december
eleji ülésén, két kisebb hibára hivatkozva elutasította. A kifogásolt hiányosság
kijavításán már dolgoznak a londoni vizsgaközpontban, és
azt gondolom, hogy legkésőbb a tavasszal már ismételten államilag
elismert vizsga lesz a régi PITMAN utódja, a CITY.
– Azt is hallani, hogy a régebben tett PITMAN vagy GOETHE
vizsgákat sem számítják be az egyetemi, főiskolai felvételinél!
– Igen hallottuk ezt a szóbeszédet mi is, de mindenkit megnyugtathatok,
hogy erről szó sincs! Ilyen rémhíreket csak azok terjesztenek,
akiknek nincs elegendő illetve pontos információjuk, és
azok, akik iskolánkkal illetve a PITMAN és a GOETHE vizsgákkal
nem „szimpatizálnak” vagy ellenérdekelt felek. Ez az állítás két
okból sem lehet igaz, hiszen két különböző (angol és német) vizsgáról
van szó. A Pitman pillanatnyi akkreditációs problémája nem
lehet semmiféle hatással a GOETHE (német nyelvű) vizsgára! A
régebben, tehát 2005. október elseje előtt tett sikeres Pitman vizsgákért
kapott állami (keményfedeles) bizonyítványt pedig eddig is
elfogadták, hiszen 2005. október 1-ig államilag elismert vizsga
volt, ez nem lehet vita tárgya! Ugyanúgy az új „CITY” vizsgáért
kapott állami bizonyítványt ismét elfogadják mindenütt, amint –
rövid időn belül – megkapja az állami akkreditációt!
– Az új CITY vizsga könnyebb vagy nehezebb mint az elődje?
– Az EU által is elismert vizsgák eddig sem voltak nehezek, hiszen a
vizsgázók 85 – 90%-a sikeres volt. Ez a magas sikerességi arány abból
is adódik, hogy e vizsgákon teljesen életszerűek a feladatok, és „emberközpontú”
a vizsgáztatás folyamata. Ismerve az új vizsga követelményrendszerét
állítom, hogy még a réginél is könnyebb lesz, hiszen az
addigi nehezebb feladatrészek be sem kerültek az új rendszerbe.
(X)
A PITMAN nyelvvizsga …
DR. VARGA ESZTER
Értesítem Tisztelt
Ügyfeleimet, hogy
2006. február 6-tól
irodám a
Király út 47. számú
épület II. emeletére
költözött!
Várom régi és új
Ügyfeleimet!
Telefonszámom:
93-317-377
20/485-7138
12 Városháza
Fizetett politikai hirdetés
HEVESI SÁNDOR MűVELőDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5 – 9. Tel.: 311 – 468,
e-mail: nk.hsmk@chello.hu Jegyárusítás: 14 – 18 óráig
Február 20-21. 19 óra ARANYKOPORSÓ - színmű
A Budaörsi Játékszín előadása. Február 20-án: HEVESI - BÉRLET.
Február 21-én: RÁTKAI - BÉRLET. Belépődíj: 1200 Ft
Február 22. 19 óra ABBA JAZZ
A COTTON CLUB SINGERS koncertshow-ja. Belépődíj: 2300 Ft
Február 24. 18 óra A TÜTTő JÁNOS NÓTAKLUB MűSORA
Sztárvendég: Szentendrei Klára és Miklóssy József nótaénekesek. Közreműködik:
a világhírű Honvéd Művészegyüttes Cigányzenekara, Szalai
Antal vezetésével. Belépődíj: 1000 Ft
A Nyugat-dunántúli Régió brüsszeli képviseletén egy gyakornoki program
keretében öt hetet tölthetett el tavaly év végén Cserti Csilla, a polgármesteri
hivatal pályázati irodájának munkatársa. A képviseletet Győr,
Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg és Nagykanizsa megyei jogú városok,
Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék önkormányzatai, továbbá a
Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. közösen működtetik.
Az iroda célja a nyugat-dunántúli régió európai érdekérvényesítésének
megerősítése, valamint a régió és Brüsszel közötti információ-áramlás
elősegítése. Cserti Csillával beszélgettünk brüsszeli tapasztalatairól.
– Korábban, egy tanulmányút alkalmával már jártam Belgiumban, tehát
tudtam, hogy jó helyre megyek, ismertem már az ott élő emberek
mentalitását, gondolkodásvilágát – mondta elöljáróban lapunknak Cserti
Csilla. – Nem voltak kötött programjaink, bár a kiutazásom előtt azért
már tudtam néhány konferenciáról, ahova előzetesen regisztráltak: ilyen
volt az új tagállamok felzárkózásáról, az EU idős népessége közötti kohézió
építéséről, illetve a hulladék-kezelési direktíváról szóló konferencia.
Ám viszonylag szabad kezet kaptam a tekintetben, hogy mikor, milyen
szakmai programon veszek részt. S hogy tulajdonképpen mi egy gyakornok
feladata? A képviseletünkre szerte Európából több küldöttség is ellátogatott,
s többek közt nekik kellett bemutatni a brüsszeli irodát, amely a
magyarországi régiók képviseletei közül elsőként jött létre. Nekem, az első,
Nagykanizsáról kiküldött gyakornokként az volt a szerepem, hogy felmérjem
a lehetőségeket, az átadott szakértői címlistával megkönnyítsem
az önkormányzat pályázati partnerkeresési feladatait és a következő alkalommal
kiutazót felkészítsem az esetleges konkrét lobbizásra.
– Melyek azok a témakörök, amelyekben valóban érdemes lobbizni, s
amelyeket az Európai Unió vezető testületei is prioritásként tartanak számon?
– Az egyik konferencia alkalmával konzultáltam egy úrral, aki egy
termálvíz-hasznosítással foglalkozó vállalkozás ügyvezetője. ő erősítette
meg, hogy Magyarországon a mi dél-nyugati régiónk az egyetlen,
amely energiatermeléshez is felhasználható termálkincset rejt. Tapasztalataim
szerint ez lehet az egyik prioritás, illetve a megújuló energiák
hasznosítása és a hulladékkezelés.
– Sikerült benyomásokat szereznie arról, hogy Brüsszelből miként
tekintenek Magyarországra?
– Igen, ez egy nagyon érdekes kérdés. Az újonnan csatlakozott tagállamokkal,
így hazánkkal szemben is tapasztalható egyfajta ellenérzés a
„régiek” irányából, mert sok forrást felhasználunk előlük. Ám azt is
nagyon jól tudják, hogy ha együttműködnek az újabb tagállamokkal,
akkor közösen könnyebben lehet támogatást szerezni az egyes projektekhez.
Egyenrangú partnerként kezelnek bennünket. Itthon ez még
nem tudatosult eléggé, pedig ugyanolyan jogú tagjai vagyunk az Európai
Uniónak, mint bármely másik tagállam – mondta.
Cserti Csilla hozzátette: Nagykanizsának a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos
projektekben is érdemes erősíteni, hiszen ilyen beruházásokra az
eddigieknél jóval több forrás áll majd rendelkezésre az uniós kasszából.
Nem vagyunk kisebbek!
13 Városháza
Képviselői fogadóóra
A 6. sz. választókerület (Csokonai u., Hevesi u., Teleki u., Bartók u.,
Rózsa u. stb.) lakosai részére 2006. február 14-én, kedden 17 órakor
Budai István önkormányzati képviselő fogadóórát tart a Körősi Cs. S.
Általános Iskolában.
Halász Gyula önkormányzati képviselő a 9. sz. választókörzet lakóinak
( Péterfai u., Városkapu krt., Zemplén u. páros oldal, Munkás u.
páros oldal a 14 számtól, Kazanlak krt 14. ) február 11-én (szombat)
10 órától fogadóórát tart a Városkapu krt-i buszvégállomásnál (volt
hírlapbolt).
Dr. Horváth György önkormányzati képviselő a 2. számú választókerület
polgárait várja fogadóóráján 2006. február 15-én, szerdán
17.30 és 19 óra között a Zeneiskolában (Sugár u. 18.).
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője lakossági
fórumot tart 2006. február 10-én, pénteken 17 órától a Móricz
Zs. Művelődési Házban. Téma: Városrészünk jelene, jövője. Vendég:
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő-jelölt és Marton István, a
Pénzügyi Bizottság tagja.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és
Sportbizottsága pályázatot hirdet a 2006. évi Kulturális alap támogatás
elnyerésére.
A pályázat célja: Nagykanizsa Megyei Jogú Város művészeti, közművelődési
és közgyűjteményi életének támogatása.
A pályázat tárgya: 􀂊 Nagykanizsán megrendezésre kerülő képzőművészeti,
zenei, irodalmi, színházi, közgyűjteményi és egyéb kulturális
rendezvények támogatása. 􀂊 A nagykanizsai művészeti csoportok,
együttesek, magyarországi és külföldi fesztiválon való részvételének,
valamint működésének támogatása. 􀂊 Kulturális, irodalmi, helytörténeti,
közhasznú információs szolgáltatások és kiadványok támogatása.
A pályázók köre: Helyi természetes személy, közösség, csoport,
non-profit szervezet, művelődési, oktatási és nevelési intézmény.
Megjegyzés: természetes személy, nem jogi személyiséggel rendelkező
közösség, csoport az érvényben lévő adótörvények miatt célszerű,
ha jogi személyen – intézményen keresztül nyújtja be pályázatát.
A támogatás formája: A sikeresen pályázókkal az önkormányzat támogatási
szerződést köt és a benyújtott programhoz vissza nem térítendő
támogatást nyújt. A finanszírozás módja: előfinanszírozás
Pályázati feltételek: Egy pályázó több pályázatot is beadhat. Pályázni
2007. március 31-ig megrendezésre kerülő, fent meghatározott
tárgyban lehet. A kötelező önrész a pályázott összeg minimum 30 %-a.
A pályázat benyújtása: A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal (Erzsébet
tér 7.) portáján és a Hevesi Sándor Művelődési Központ információs
szolgálatánál átvehető, továbbá a város honlapjáról letölthető
adatlapon egy példányban a Művelődési és Sportosztályra kell benyújtani.
A pályázat beadásának határideje: 2006. február 28.
Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság
Kulturális alap
Fogadóórát tart az Idősügyi Tanács
Értesítjük a város idős lakóit, hogy február 14-én, kedden 10
órától 12 óráig a Családsegítő Központ irodájában (Zrínyi M. u.
51.) fogadóórát tartunk. Hívjuk mindazokat, akik információkat
kérnek, tanácsot, segítséget várnak.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa
Nagykanizsa lakossága: 51503 fő
Házasságkötések száma: 5
Születések száma: 53 fő, ebből Nagykanizsán: 23 fő
Halálozások száma: 56 fő, ebből nagykanizsán: 33 fő
Népességi adatok
A 2004. évi XXIX. törvény 141-143. § - aiban foglaltak végrehajtására
a város lakosságának a közérdeket érintő, nem személyes jellegű
kérelmei, panaszai és bejelentései (a továbbiakban: bejelentés)
szervezett módon kerülnek elbírálásra.
Bejelentést lehet tenni a város üzemeltetésével, a polgármesteri
hivatallal, a szűkebb lakókörnyezettel, önkormányzati intézmény
vagy más szervezet működésével kapcsolatban
􀂊 a 06-80/200-848-as üzenetrögzítőre kapcsolt zöld számon
􀂊 Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesterének/Alpolgármesterének/
Jegyzőjének címezve a Polgármesteri Hivatal
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címén
􀂊 bokan_peter@nagykanizsa.hu, vargaeva@nagykanizsa.hu,
bodzai_tiborne@nagykanizsa.hu,fehervolgyiszabolcs@nagykanizsa
.hu, termecz_marianna@nagykanizsa.hu e-mail címen.
További információt a www.nagykanizsa.hu honlapon.
Tájékoztató közérdekű panasz bejelentéséről
Zala Megyei Igazságügyi Hivatal
A 144/2005. (VII.27.) Korm. rendelettel felállított Igazságügyi Hivatal
2006. január 1-jétől, mint az Igazságügyi Minisztérium egyetlen dekoncentrált
szerve látja el a minisztérium valamennyi hatósági, szolgáltató típusú
feladatát. Tevékenysége alapvetően négy feladatkört érint: a pártfogást,
a jogi segítségnyújtást, az áldozatsegítést és a kárpótlást.
Az Igazságügyi Hivatal önállóan gazdálkodó, országos hatáskörű,
központi költségvetési szerv, feladatait a központi és területi (megyei/
fővárosi) szervezeti egységei útján látja el, irányítását és szakmai
felügyeletét az igazságügy-miniszter gyakorolja.
Az Igazságügyi Hivatal feladatkörébe tartozó főbb szakmai területek:
I. A pártfogó felügyelői tevékenységek ellátása
Ügyészségi, bírósági döntéshozatal elősegítése, környezettanulmány,
pártfogói vélemény készítése; felnőtt- és fiatalkorú elkövetők
pártfogó felügyeletének ellátása; közérdekű munka büntetés végrehajtásának
ellenőrzése, börtönpártfogás.
II. Jogi segítségnyújtási tevékenységek ellátása
A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat („Nép Ügyvédje”) továbbra is kizárólag
peren kívüli ügyekben nyújt segítséget. Feladatai: támogatás
iránti kérelmek rászorultság alapján történő elbírálása, a jogi segítőnél
igénybe vehető óraszám megállapítása; egyszerűbb megítélésű ügyekben
tájékoztatás adása.
III. Áldozatsegítési tevékenységek ellátása
Az Európai Uniós elvárásoknak megfelelően létrehozott szolgálat
részletes tevékenységétnek leírását a mellékelt tájékoztató tartalmazza.
IV. Kárpótlási feladatok
Figyelemmel a kárpótlási és kárrendezési feladatok mérséklődésére,
2006. március 31-ig kilenc megyei hivatal, azt követően csak a Központi
Igazságügyi Hivatal Kárpótlási Főosztálya, illetve a Fővárosi és
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazságügyi Hivatal Kárpótlási
Osztálya gyakorolja a személyi és vagyoni kárpótlási és kárrendezési
hatósági hatásköröket.
A Zala Megyei Igazságügyi Hivatal és egyes szakterületi vezetőinek
elérhetősége:
– Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 12. 06/ 92- 550-250, fax. 06/92-550-251.
– Megyei Igazgató, a Pártfogó Felügyelői Szolgálat vezetője, Horváth
László: 06/92-550-252, horvathl@pjsz.gov.hu
– Felnőtt korú elkövetők pártfogói osztály vezetője, Vörös Alex:
06/92-550-254, vorosa@pjsz.gov.hu
– Fiatalkorú elkövetők pártfogói osztály vezetője 8800 Nagykanizsa,
Király u. 20., Albert Zoltán: 06/93-536-836
– Áldozatsegítő Szolgálat Vezetője Csizmazia Péterné dr. Fazekas
Gizella: 06/92-549-100, fax: 06/92-549-101
Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Vezetője dr. Szabó Imre: 06/92-549-
102, fax:06/92-549-101, szaboi@pjsz.gov.hu
SZOLGÁLTATÁS
JÁRMű
INGATLAN
VEGYES
BÉRLET
14
Nk-án a belvárosban közel 700
négyzetméter telek, rajta bontható
családi házzal eladó! Társasház építésére
is alkalmas, 40 %-a beépíthető!
Érd.: 30/227-3294, 30/448-6072
(5759K)
Nk-án a Múzeum téren egyszobás,
1. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,5
millió Ft. Érd.: 30/3651-654, 16 óra
után és hétvégén 93-320-627 (5779K)
Belvárosban Kinizsi u. elején háromszobás
földszinti társasházi lakás
garázzsal eladó. Érd.: 70-335-7102
(5780K)
Csurgón zártkerti ingatlan (4300
m2-es két helyiséges épület földpincével)
3000 db normand fenyővel, gyümölcsfákkal
eladó. Érd.: 30-362-3992
(5783K)
Eszteregnyén 193 m2-es családi
ház, extrán felszerelt, galériás (ipari
árammal) sürgősen eladó. Érd.:
30/2683-262 (5791K)
Nk-án Attila utcában 1,5 szobás,
42 m2-es, földszinti lakás eladó. Érd.:
70/264-6969 (5793K)
Csengery úton kétszobás, egyedi
fűtéses, bútorozott lakás hosszú távra
kiadó. Ár: 35.000 Ft + rezsi. Egy havi
kaució szükséges! Érd.: 30-227-3294
(5782K)
Nk-án 1+2 félszobás bútorozott,
központi fűtéses lakás hosszú távra,
albérletbe kiadó. Kaució szükséges!
Érd.: 93-319-863 18 óra után (5794K)
Nk-án belvárosi társasházban 3
szobás lakás, egyedi fűtéses, kiadó.
Kaució szükséges! Érd.: 20/499-7213
(5795K)
Nk-án a Városkapu krt-on kétszobás,
II. emeleti, bútorozott lakás kiadó.
Ár: 30.000 Ft + rezsi. Egy havi
kaució szükséges! Érd.: 20/4360-195
(5796K)
Teleki úton kétszobás, egyedi fűtéses
lakás kiadó. Irányár: 25.000 Ft +
rezsi. Egy havi kaució szükséges!
Érd.: 30/640-6749 az esti órákban.
(5797K)
Golf 1,6 TD kitűnő motorral, jó
kasznival, valamint SKIF lakó-utánfutó
(két felnőtt, két gyermek) teljes
felszereléssel eladó. Érd.: 30/358-
2614 (5798K)
Telstar MP3-lejátszó, mely egyben
128 MB-os USB drive + digitális
diktafon + FM rádió funkciókkal
is rendelkezik, sztereo fejhallgatóval
eladó 7000 Ft-ért. Érd.: 30/9932-534
(5792K)
Könyveket, régi újságokat, fotót,
képeslapot, képet, egyéb régi tárgyat
vásárolok. Érd.: 20-555-3014 (5786K)
Komód, tálaló, 6 személyes étkező
cseresznyefából eladó. Érd.: 20-
555-3014 (5787K)
170 literes prés újszerű állapotban
eladó. Érd.: 30-448-6072 (5788K)
Eladó fehér, olasz, hatszemélyes
étkezőasztal székekkel, fekete TVhifi
szekrény, vadkörte polcos számítógépasztal
újszerű állapotban. Érd.:
30/901-9013 K(5799K)
Idős ember gondozását, eltartását
vállalnám lakásért, házért cserébe,
ottlakás nélkül. Érd.: 30/227-
3294 (5790K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont gépjárművét
készpénzért átveszem! Lakókocsik
is érdekelnek. Ugyanitt használt
autóalkatrészek eladók. Tel.:
30/641-7375, 30/592-8463 (5485K)
Vállaljuk: új síremlékek készítését,
betűvésést, régi sírok tisztítását,
felújítását számlára is. Érd.: Horváth
Zoltán, vállalkozó. Nagykanizsa,
Ady Endre u. 65. Tel.: 06-93-333-
449, 06-70-511-7863 (5641K)
Számítástechnikai szaktanácsadás,
hardver-szoftver karbantartás
azonnali kiszálással. Érd.: 30/650-
0494 (5761K)
Meghibásodott, bizonytalanul
működő távirányítóját (TV, videó,
hifi, stb.) megjavítom. Érd.: 20-510-
2723 (5789K)
APRÓHIRDETÉS
Hirdetés
"FEBRUÁRFESZT"
A "KA-ROCK" ALAPÍTVÁNY RENDEZÉSÉBEN
2006.02.11.
PROGRAM:
18:00 BON SCOTT EMLÉKMűSOR
19:00 MONA LISA MOSOLYA
19:40 CSERMANEK LAKÓTELEP
20:20 DAS KAPITAL
21:00 DESOLATION
22:00 PERFORÁLT VAKBÉLGYULLADÁS
23:00 LECSÓ
00:00 URNA
00:40 RADIOAKTIV
utána rockbuli!!!
AZ ELSő 100 VENDÉG CD-T KAP AJÁNDÉKBA!
MINDEN ÓRÁBAN TOMBOLASORSOLÁS!
HELYSZÍN:
KODÁLY ZOLTÁN MűVELőDÉSI HÁZ
Forintalapú személyi kölcsön 1-2 napos elbírálással kezes
és fedezet nélkül
AKCIÓ: 0% kezelési költség!
Kölcsön összeg törlesztés költségek futamidő
500 000 Ft 13 527 Ft 0 Ft 60 hó
1 000 000 Ft 25 666 Ft 0 Ft 60 hó
1 500 000 Ft 36 477 Ft 0 Ft 60 hó
T-Mobile arany- és platinakártyával jövedelemigazolás nélkül
max. 510 000 Ft-os hitelkeret, akár 51 napig kamatmentesen!
Tel.: 30/9949-003, 30/8589-760
THM: 17,23–25,59 %-tól
Fizetett politikai hirdetés
Nagykanizsa, Teleki u. 34. (az udvarban) Tel.: (30) 9363-923
Nyitva: Hétf􀀀 – Péntek: 9.00 – 17.00 􀀾 szombat: 9.00 – 12.00
Teasütemények, táblacsokoládék, desszertek nagy választékban!
Bolero italpor 38 Ft
Marcipán szív 70 Ft
Toffefee 299 Ft
Nescafé 3in1 299 Ft
500 gr csokiparány 399 Ft
500 gr tortabevonó 399 Ft
500 gr táblacsoki 399 Ft
Raffaelo T15 499 Ft
500 gr tejkaramell 499 Ft
Ferrero Rocher T16 729 Ft
Digitális fotó
értékesítés!
250 Ft/db
Január 21-én rendezték meg a 8. Küzdősportok Kupáját Lendván, amin
az NTE 1866 MÁV Rt. judokái is részt vettek. Négy ország (Magyarország,
Horvátország, Szlovénia, Ausztria) 178 fős mezőnyében képviselték Nagykanizsát.
A 8 induló 9 érmet (3 arany, 3 ezüst, 3 bronz) hozott haza. A 97-es
születésű fiúk között Huszár Martin 29 kg-ban III. lett. A 95-96-os korosztályban
Kardics Konrád 36 kg-ban I., Lukovits Balázs 47 kg-ban I., Csonka
Richárd 32 kg-ban II. lett. A 93-94-es Tar Bence 36 kg-ban és Balogh Szabolcs
50 kg egyaránt III. lett. A 93-94-es lányok között Horváth Tamara 36
kg-ban I., 40 kg-ban II. helyen végzett, míg Aczél Éva 44 kg-ban II. lett.
15 Sport
Felváltva estek a kosarak
B Beton Bonyhád KSE – Kanizsa KK 81-77 (19-15, 16-31, 29-16,
17-15) Vezette: Kollár Tamás, Maár Gábor
Felváltva estek a kosarak a találkozó elején, aztán a 8. percben 8 ponttal
elhúztak a hazaiak. Ács Péter és Beck Attila vezérletével azonban nemcsak
megfordult a kanizsai legénység állása, hanem 11 pontos előnyt szereztek.
Sajnos a végére mégis vesztettek. Kanizsa KK: Ács Péter 18/3; Sági Péter
7/6; Zsámár Krisztián 16; Millei Attila 7; Beck Attila 19/9, csere: Babócsay
Péter 8/6; Becze Barnabás; Kovács Csaba 2; Szántó György; Vágvölgyi
Tamás, edző: Silló Zsolt
Két kanizsai csapat is képviseltette magát a Párizs-Dakar Rallye mintájára
(vagy konkurenciájaként?) megszervezett Budapest-Bamako, vagy ahogy
mindenki hívja: „fapados” rallye-n. A 7632 kilométeres „flúgos futam” próbára
tett gépet és embert egyaránt. Nincs okunk szégyenkezni: a Gábor Zsuzsanna,
Gábor Attila és Bacsa István alkotta Viky Team Nissan Pathfinder
autójával az összesített eredménylistán második, míg a Németh Csaba és
Cserti Zoltán alkotta Windbird Rallye Team Opel Corsájával a túra-kategóriában
negyedik helyezést ért el.
– A pilótánk, Gábor Attila és a navigátorunk, Bacsa István imádnak száguldozni,
ezért gondolták úgy, hogy nagy kihívás lehet végigautózni a 7632
kilométert úttalan utakon, több helyen valóban nomád körülmények között
– mondta lapunknak Gábor Zsuzsanna, a Viky Team kapitánya. – Korábban
is részt vettek már különböző rallye-versenyeken, long night trophyversenyeken,
tehát nem volt előzmény nélküli a Budapest-Bamako Rallye.
– A Kayes és Kiffa közötti szakasz volt a legnehezebb. Ez a terület
nem volt jól feltérképezve, nem voltak GPS-koordináták. Csupán egy
indulási és egy érkezési pontot adtak meg, a kettő között pedig volt egy
viszonylag hosszú szakasz, amelyen úgy haladtunk át, ahogy tudtunk –
mondta Gábor Attila, a csapat pilótája.
– Az éjszakákat gyakran a civilizációtól szinte teljesen elzárt településen
töltöttük. Kellemes meglepetést okozott az itt élő emberek kedvessége,
segítőkészsége. Egyszer hajnali háromkor értünk be az egyik településre,
mégis ott forgolódtak körülöttünk az őslakosok, hogy miben tudnak
segíteni. Persze nem tudták, hogy hova akarunk menni – az az igazság,
hogy mi magunk sem –, s ha többen voltak, akkor hárman négy
irányba mutattak – idézte fel a történteket mosolyogva Bacsa István navigátor.
– A sivatagi szakaszt eredetileg tízórásra tervezték, ehhez képest
huszonnyolc óra alatt tudtuk teljesíteni. Annyira pontatlan volt a térképünk,
hogy gyakran menetközben jöttünk rá arra, hogy a számunkra kijelölt
út nem vezet sehova, esetleg egy szakadékban ér véget.
– Előfordult, hogy hajnalban beült egy ember mellénk, mindenféle ellenszolgáltatás
nélkül, és megmutatta, merre kell továbbhaladnunk. Az
éjszaka kellős közepén elindult visszafelé, hogy húsz kilométert gyalogoljon
az otthonáig – idézi fel egyik legkedvesebb történetét Gábor Attila.
Voltak persze szomorú élmények is: a résztvevők meglátogatták a
Mali-i árvaházat.Bacsa István szerint az is előfordult, hogy az egyik településen
egy három hónapos csecsemőt nyomtak az egyik versenyző
kezébe: vigye el tőlük, hogy legalább neki jobb élete legyen. A mezőny
tagjai testközelből tapasztalhatták meg a legmélyebb nyomort…
Az út során rengeteg buzdító sms-t kaptak a Viky Team tagjai, amit
ezúton is szeretnének megköszönni szurkolóiknak. Egybehangzóan azt
mondták: jövőre nem akarnak indulni a „fapados” rallye-n, inkább valami
más erőpróbát keresnek maguknak.
Németh Csaba, a másik kanizsai csapat, a Windbird Rallye Team pilótája
érdeklődésünkre elmondta: ifjabb korában szintén versenyzett,
tehát az ő esetében sem volt minden előzmény nélküli a Budapest-
Bamako. Autójukat saját maguk állították össze, s mint mondta, annak
ellenére, hogy a járművet egy sziklán szerzett sérülés után vontatni
kellett, elégedett a járgány teljesítményével.
– Tizenkét napig hajtottuk, semmi gond nem volt vele. Tizenhárom
homokdűnén keresztülmentünk vele, de a tizennegyedik már egy szikla
volt, s azon fennakadt – mesélte Németh Csaba. – Később egy apró hiba
miatt használhatatlan lett a kuplungunk, s így mentünk vele csaknem
hatszáz kilométert, végül az önindító is elromlott. Ezután már nem
mertünk kockáztatni, mert a sivatagban betolni egy autót – nos, ez nem
egyszerű mutatvány. Jövőre nem indulunk a versenyen, de utána elképzelhető.
Szeretnék ismét Opel Corsával nekivágni, igaz, egy kicsit magasabb
hassal és csővázzal ellátott autóval – mondta Németh Csaba.
Horváth Attila
Bamako-ból jöttünk…
Január 28-án került megrendezésre a Királyi Pál Kupa serdülő és
gyermek páros verseny, a Zemplén DSE és a házigazda Szepetnek SE
43 játékosának részvételével. Az újoncoknak ez volt az első versenye,
ahol felmérhették tudásukat egy másik szakosztály játékosai ellen,
egyben felkészülési lehetőséget biztosított számukra a február 18-án
Jánoshidán induló gyermek és serdülő idénynyitó kupafordulóra.
ZDSE eredmények. Serdülő fiú (6): 1. Arany Bálint, Huszár Emil 3.
Budavölgyi Bálint, Lukács Benedek 5. Farkas Balázs, Shulcz András.
Gyermek fiú (9): 2.Csizmadia Ádám, Lukács Márton 3. Kollár Péter,
Klinger Roland Szepetnek SE-ZDSE, 4. Nagy Marcell, Szollár Zsolt.
Királyi Pál Kupa
OM reg. szám: 20–0129–04 Akkredit: 0584
8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93/326–413, Mobil: 30/400–5253
E–mail: info@dialognk.hu
Honlap: www.dialognk.hu
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
A MÁRCIUSI
NÉMET NYELVVIZSGÁRA
FELKÉSZÍTő, 40 ÓRÁS SPECIÁLIS
TANFOLYAMOT SZERVEZ
vizsgáztató tanárok vezetésével
INGYENES PRÓBAVIZSGÁVAL
30 %-os TANDÍJ- ÉS VIZSGADÍJ
VISSZATÉRÍTÉS CSAK NÁLUNK!
Beiratkozás: február 22-ig
BÚTORDISZKONT
Nagykanizsa, Erdész u. 6. (Csengery utcai AGIP kút mögött)
Telefon: 93/311-198 Fax: 93/536-198
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-17, szombaton 9-12 óráig
Kamatmentes hitel!
0%-kal kamattal, 10 hónap
futamidővel. A kezelési költséget
nálunk kell befizetnie!
Részletek üzletünkben
MDF
fóliás
konyha
165-ös,
200-as,
220-as
54.900
Ft-tól
Fenyő ágykeret 90 x 200-as
ágybordaköteggel, betét
nélkül 16.900 Ft
THM 26,27%
JAS gyerek szekrénysor
53.900 Ft
Szivacsos
franciaágy
29.900 Ft-tól
Bonell rugós 36.900 Ft-tól
SZANDRA szekrénysor
54.900 Ft-tól
ÉVSZAKOK
Február 6-án nyílt meg és 27-
éig láthatók Kárpáti Sebestyén és
felfedezettje, Szalai Mónika festményei
a Honvéd Kaszinó Galériájában.
A megjelent nagyszámú
közönséget Halmos Ildikó, az intézmény
igazgatója köszöntötte, a
megnyitó ünnepélyességét
Pávlicz Erika, a Bólyai iskola tanulója
színesítette énekével. Kárpáti
Sebestyén 20 évvel ezelőtt
mutatkozott be először festményeivel
a nyilvánosság előtt, szintén
a Honvéd Kaszinóban. Munkáit,
a különböző évszakokban
készült tájképeit Járási Ildikó
iparművész ajánlotta a megjelentek
figyelmébe, s egyben továbbmunkálkodásra
biztatta a fiatal,
tehetséges Szalai Mónikát is.
SZÜRREALISTA VILÁG
A hónap végéig látható Melega
István grafikusművész kiállítása a
Trend Art Stúdió Galériában. A
kiállítással a 70. születésnapját ünneplő
művészt kívánták köszönteni
– mondta a kiállításra érkezőket
köszöntő szavaiban Wilheim Gábor
igazgató. Közreműködött Hajdú
Sándor zeneszerző. Megnyitójában
dr. Kostyál László művészettörténész
kiemelte: izgalmas
világba csöppen, aki végigsétál
Melega István fotográfiái között.
Melega István fotói egy szürrealista
világba vezetnek bennünket, képei
az életről, az élet szépségeiről,
az öregségről, a fiatalságról és az
elmúlásról szólnak sajátos megfogalmazásban,
ahol az egyik téma
átlényegül egy másikba.
Kanizsai tárlatok
XVIII. évfolyam 6. szám 􀁑 2006. február 16. Megjelenik: 21.000 példányban 􀁑 http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
Emberek, utak, kapcsolatok
Megnyílt a Thúry György Múzeum új állandó kiállítása Emberek, utak, kapcsolatok címmel. Horváth László, az intézmény búcsúzó
vezetője köszöntötte a megjelenteket, köztük a város vezetőit, az országgyűlési képviselőket, a megyei önkormányzat megjelent tagjait.
– Amit ma itt megnyitunk, az tíz-húsz évig fogja szolgálni a nagykanizsaiakat és azokat a vendégeket akik betérnek a városba. Amikor
Vándor László megkeresett az ötletével, nagyon örültem a kezdeményezésnek. Együtt mondtuk a helyi városvezetéssel, hogy támogatjuk a
tárlat megvalósítását – mondta megnyitójában Garamvölgyi György, a megyei közgyűlés alelnöke.
– Ezt a mai napot az összefogás napjának tartom, hiszen a megye, az állam, a kormány, a város fogott össze annak érdekében, hogy a
hosszú évekig itt levő kiállítás helyén egy új, a város és térségének történetét bemutató tárlat jöhessen létre. Ez az összefogás példaértékű,
hiszen valamennyiünk a költségvetés szorításában él, mégis születhetnek nagyszerű dolgok – mondta köszöntőjében a polgármester. Litter
Nándor köszönetét fejezte ki minden közreműködőnek és támogatónak azért, hogy létrejöhetett ez a kiállítás.
– A múltra emlékeznünk kell és táplálkoznunk kell belőle, azért, hogy erőt gyűjtsünk azokhoz a feladatokhoz, amelyek előttünk sorjáznak,
s amelyeket még végre kell és végre is fogunk hajtani – tette még többek között hozzá a polgármester. Az új tárlatot nagy várakozás előzte
meg mind a szakma, mind a közönség részéről, hiszen majdnem tíz év telt el a korábbi állandó kiállítás lebontása óta. A kiállítás 36 millió
forint támogatást kapott a vidéki tárlatok megújítását célzó Alfa-programból.
– A tárlat mindenki számára kínál hasznos szórakozási, ismeretszerzési lehetőséget. Az újonnan kialakított foglalkoztató és játszóház elsősorban
a fiatalok birodalma lesz, iskolai órák és múzeumi foglalkozások helyszíneként. Nagykanizsa körül új utak épülnek, melyeken újabb
és újabb emberek érkeznek, új kapcsolatok jöhetnek létre. A város jövője, ugyanúgy, mint a múltja stratégiai helyzetében rejlik – mondta
tárlatnyitó beszédében Koncz Erika, a Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára.
2
REGIONÁLIS TALÁLKOZÓ
A tavalyi szombathelyi és soproni találkozó
után Nagykanizsán rendezte meg a Nyugat-
Dunántúli Ipari Parkok III. Regionális Találkozóját
a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési
Ügynökség keretében működő Pannon Gazdasági
Kezdeményezés. A Magyarországi Ipari
Parkok 2007-2013. közötti fejlesztési koncepcióját
Nikodémus Antal, a GKM Stratégiai Tervezési
Főosztályának főosztályvezető-helyettese
vázolta fel. Barta Balázs, a Pannon Gazdasági
Kezdeményezés vezetője egyeztette a jelenlévőkkel
az átalakulás előtt álló gazdasági
kezdeményezés terveit. Győr Fejlesztési Pólus
Stratégiája – a Nyugat-Dunántúli Ipari Parkok
szerepe a Pólus program kidolgozásában és
végrehajtásában címmel Eredics Imre, a koordinációs
munkacsoport elnöke, Győr alpolgármestere
tartott előadást. A találkozó a kanizsai
Ipari Park területén lévő GE Hungary Rt. raktárbázisának
megtekintésével fejeződött be.
TÜNDÉR LALA A HSMK-BAN
Február 7-8-9-én a Tündér Lala című zenés
mesejátékot tekinthette meg több száz gyermek
a budapesti Nevesincs Színház előadásában
a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
FIZESSÉK VISSZA A PÉNZT!
Schüller Róbertné, a Fidesz-MPSZ nagykanizsai
nyugdíjas tagozatának vezetője sajtótájékoztatóján
azt állította: szakértőik számításai
szerint az elmúlt évek közüzemi szolgáltatásdíjemeléseivel
minden kanizsai zsebéből harmincegyezer
forintot vett ki a városvezetés.
Ezért arra kéri Göndör István országgyűlési
képviselőt, hogy egyeztessen a város vezetőivel,
és fizessék vissza a városlakóknak a szóban
forgó összeget.
BÖRÖCZ ZOLTÁN: JÓ DÖNTÉS
Böröcz Zoltán, a Magyar Szocialista Párt
helyi szervezetének elnöke ismét megerősítette:
az MSZP elnöksége, tagsága és képviselőcsoportja
egységes Göndör István, a 2.
választókörzet országgyűlési képviselő-jelöltje
támogatását illetően. Böröcz Zoltán
hozzátette: szerencsés, hogy Göndör István
már három ciklust végigdolgozott a Parlamentben,
tevékenysége révén a város számtalan
eredményt tud felmutatni. A kampányról
szólva elmondta: tisztességesen, a többi politikai
erőt nem sértve fognak beszélni az elmúlt
négy év eredményeiről és a következő
időszak terveiről.
MÁLTAI EMLÉKEK
Tavaly őszi máltai utazásának élményeiről
tartott vetített képes előadást a Honvéd Kaszinó
galériájában Büki Erzsébet. A magyarokkal
ellentétben, a máltaiak mindig zenélnek, így a
zene végigkísérte útjukat. A közönség képzeletbeli
utazásához az alaphangulatot Farkas Tibor
gitárjátéka adta meg. S hogy milyenek a
máltaiak? Vidámak, és főként az idegenforgalomból
élnek. A hajógyár a sziget lakóinak
második legnagyobb munkaadója. Lakosainak
száma 350 ezer és ugyanennyi autójuk van. A
buszokat csak a turisták használják. Szorosan
kötődnek a múltjukhoz, számos nagy rendezvény
és búcsú színesíti mindennapjaikat.
ÜLÉSEZETT A KTÖ
Múlt heti ülésén a Kiskanizsai Településrészi
Önkormányzat több, a városi költségvetést
is érintő témát tárgyalt, illetve a költségvetést
kiegészítő javaslatot tett. Szó esett a településrész
életét hátrányosan befolyásoló jelenségekről,
a meg nem oldott ügyekről is.
SIKERES VÁROSOK
A Közéleti Klub Sikeres városok – sikeres
emberek programsorozata keretében dr.
Gyimesi Endre, Zalaegerszeg polgármestere
volt a vendége Cseresnyés Péternek, a Fidesz
országgyűlési képviselőjelöltjének. A megyeszékhelyi
városvezető előadást tartott arról, az
elmúlt tíz esztendőben milyen koncepció mentén
folyt a munka az egerszegi önkormányzatnál,
hogyan sikerült Zalaegerszeg városában
fejlődést elérni és milyen további tervek megvalósításán
fáradoznak. Szó esett arról is, milyen
támogatásokra számíthatnak a városukban
élők. Mint azt a polgármester elmondta,
nagyon fontosnak tartja az összetartozást erősítő
városi rendezvények tudatos szervezését.
KANIZSARU
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai
kedden előállítottak egy román állampolgárságú
férfit, akit egy nagykanizsai
lakásban a tulajdonos tetten ért, amint besurrant,
és értékeket keresett. A kiérkező rendőrök
a férfi ruházatát átvizsgálva 4 bűncselekményből
származó mobiltelefont, 3 személyi
iratot valamint egy bankkártyát is lefoglaltak.
A gyanú szerint a fiatalember több
hasonló lopást követett el. Ellene lopás vétség
elkövetésének megalapozott gyanúja miatt
büntetőeljárást indítottak.
HUMORTÓL A MÁMORIG
Humortól a mámorig címmel, Fa Ede zenés
irodalmi estjét hallgathatta meg a közönség
február 8-án a Kiskastélyban. Az esten a költő
közelmúltban megjelent, Varázsmeséktől a
haikuig című kötetéből olvasott fel műveket
Kocsis Edit versmondó, Horváth István Radfebruár
7.
Krónika
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Horváth Attila, Nagy Krisztina (szülési szabadságon),
Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.:
154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
február 8.
3
nóti-díjas versmondó és maga a szerző. A műsort
Dezső Ferenc vezette, harmonikán a
zalakomári Bellák Tibor működött közre.
A SZTRÁDAÉPÍTÉS NAGY SIKER
A Hevesi Sándor Művelődési Központ Nyugdíjasok
Szabadegyeteme című programján az elmúlt
négy év eredményeit ismertette Göndör István,
a Magyar Szocialista Párt országgyűlési
képviselőjelöltje. A politikus az elmúlt évek
egyik legfontosabb eredményének az autópályaépítés
folytatását tekinti. Megjegyezte, hogy a
következő költségvetésben a sztrádaépítés mellett
forrásokat különítenek el az egyéb úthálózatok
felújítására is. Göndör István a jelentős fejlesztések
sorában említette még a Hevesi Sándor
Művelődési Központ korszerűsítését, a régi mozi
rekonstrukcióját, a különböző út- és járdafelújításokat,
valamint a Rozgonyi-iskola bővítését.
PLASZTICITÁSOK
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági
Szakközépiskola Galériájában került sor a
Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti
Iskola Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában
működő képzőművészet tagozatos növendékeinek
Plaszticitás című kiállításának megnyitójára.
A tárlatot Lehota M. János esztéta nyitotta
meg, aki elmondta: a gyermekalkotásokat sohasem
szabad olyan szemmel nézni, mint a kész
műveket, hiszen nemcsak a művek, maguk az alkotók
is folyamatosan fejlődnek, érnek.
A MÚZEUMOK, KÖNYVTÁRAK JÖVőJE
Koncz Erika, a Nemzeti Kultúrális Örökség
Minisztériumának helyettes államtitkára tartott
előadást A kultúra jelene és jövője címmel a
Vasemberház Dísztermében. Az államtitkár beszélt
az elmúlt években elindított sikeres közművelődési
kezdeményezésekről, azokról a programokról,
amelyek lehetővé tették, hogy a múzeumok
is bekerülhettek a közművelődési színterek
közé, szó esett az alfa-programról, amelynek
keretében országszerte számos állandó kiállítás
nyílhatott és amelynek eredményeként lassan
eltűnnek a porosodó tárlatok az ország múzeumaiból.
Szó esett a könyvtárak jövőjéről, arról,
hogy a kistelepüléseken nehézségeket jelent
a könyvtárak működtetése, s erre jelenthet megoldást
a könyvtárbuszok működtetése.
PÁLYAKEZDő MUNKANÉLKÜLISÉG
Göndör István ígéreteivel kapcsolatban tartott
sajtótájékoztatót a FIDELITAS Nagykanizsai
Csoportja nevében Fertig István elnök és Bizzer
András elnökhelyettes. Négy évvel ezelőtt sok
más mellett a szocialisták megígérték a fiataloknak,
hogy csökkentik nemzedékük körében a
munkanélküliséget, és azt is, hogy nem kell a
korosztályuknak elhagyni Nagykanizsát, ha dolgozni
szeretnének – mondták többek között.
2004. decemberéhez viszonyítva 2005. decemberére
80 százalékkal, 162-ről 293-ra nőtt a pályakezdők
körében a munkanélküliség.
A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT
Magyarország a két világháború között, a hazugság
árnyékában címmel tartott előadást Miha
Tamás nyugdíjas pedagógus a Civil Klub rendezvényén
a Halis könyvtárban. Az elmúlt 15
év lehetőséget adott arra, hogy múltunkat jobban
megismerjük, de még sok területen hiányosságok
vannak – mondta dr. Varga Imre, a Civil
Klub elnökségi tagja, az előadássorozat szervezője.
A történelmet nem szabad indulatból megfogalmazni
– kezdte Miha Tamás. Ha egy nép
megírja a maga nemzeti történelmét, ott mindig
találunk elfogultságot. Ha hűségesek maradunk
az ismeretekhez és a történelmi eseményekhez,
akkor a történelem igaz és reális lesz.
LAKOSSÁGI FÓRUM
Közösen tartott lakossági fórumot Teleki
László romaügyi államtitkár, a CKÖ helyi elnöke
és Gelencsér Gábor, a Szociális és
Egészségügyi Bizottság elnöke. Mint azt a bizottsági
elnök elmondta, legtöbben lakhatási
helyzetük javítása érdekében kértek segítséget,
hasznos információkat. Többen voltak olyanok,
akik a szociális támogatások illetve munkanélküliként
álláslehetőség felől érdeklődtek.
JELÖLT: DR. VASS JÓZSEF
A Magyar Kommunista Munkáspárt sajtótájékoztató
keretében mutatta be dr. Vass József
nyugdíjas orvost, a párt Központi Bizottságának
tagját, a 2. számú választókörzet országgyűlési
képviselőjelöltjét. Dr. Vass József elsőrendű
feladatának a munka és a dolgozó munkás
képviseletét tartja. Ez a magatartás forradalmi
magatartás, ezért pártjukat forradalmi
pártnak tartják. Nem elégedettek a rendszerrel,
nem tetszik az, hogy csak a pénz számít, hogy
a munkást, a dolgozó embert semmibe veszik.
SZALAGAVATÓK
Ismét eljött a szalagavatók ideje, a Batthyány
Lajos Gimnázium végzős diákjai számára
ez alkalomból pénteken rendeztek ünnepélyt.
A Himnusz elhangzása után Horváth Zsófia
köszöntötte szavalatával a megjelenteket,
majd a nyitótáncra került sor. Dénes Sándor
mondott ünnepi beszédet, majd az intézmény
Virág Benedek Kórusának előadását hallhatta
a közönség. Az érettségi előtt álló fiatalok nevében
Pölöskei Péter köszönt el az iskolától.
Ezt követően került sor a kék szalagocskák
kitűzésére. Az ünnepség modern formációs
Krónika
február 9.
február 10.
A hétfői parlamenti zárószavazás
után értesítette
szerkesztőségünket Kovács
Kálmán miniszter a nagyszerű
hírrel: egy törvénymódosítás
után városunk a mozi
rekonstrukciójára a korábban
már megítélt 170 millió
forint helyett 297 millió forint
támogatást kap a központi
költségvetésből. Ezzel
a mozi beruházása teljes
egészében megvalósulhat.
4
tánc bemutatójával folytatódott, majd Bazsó
László, a Szülői Munkaközösség elnöke szólt
a jelenlévőkhöz. Az érettségizőket az iskola
látta vendégül egy közös vacsorára. A nyitótánc
után szalagavató bált tartottak.
A város többi szakközépiskolájában is szalagavatók
zajlottak, köztül a Mező Ferenc
Gimnázium és Közgazdasági SZKI-ban,
ahonnan fenti fotónk származik.
KANIZSAI ESTÉK
A Kanizsa Esték sorozatában Lehota János
tartott előadást a polgári társadalom jelenségeiről,
gondjairól, sajátosságairól, mindezt az irodalom
tükrében.
NÓTAEST
Megalakulásának hatodik évfordulója alkalmából
egész estét betöltő nótaműsorra várja az
érdeklődőket a Tüttő János Nótaklub. Mint azt
sajtótájékoztatójukon a klub vezetői, Major Lajos
elnök, Németh Tibor titkár és Varga Zoltán
szóvivő elmondták, az immár második alkalommal
megrendezésre kerülő nótaestre február 24-
én – az eredetileg 18 órától tervezettől eltérően –
17.30 órakor várják a vendégeket a Hevesi Sándor
Művelődési Központ színháztermébe. A
műsorban fellép Szentendrei Klára és Miklóssy
József nótaénekes is, a zenei kíséretről a Honvéd
Művészegyüttes világhírű cigányzenekara
Krónika
gondoskodik Szalai Antal vezetésével. Vendégként
közreműködik Kerekes Katalin és Vásárhelyi
Prodán Miklós. A klubtagok önálló részt
szentelnek a névadó, Tüttő János munkásságának.
A program érdekességének ígérkezik egy
csárdajelenet, amelyben csaknem ötven közkedvelt
csárdás hangzik el. A tagok közül többen is
vállalkoztak szóló éneklésére: Balogh György,
Balogh István, Horváth Zoltán, Krihó József,
Major Lajos, Németh Tibor, Pálosi István és
Vajda Mária. Az eseményre Szlovéniából is
busznyi nótakedvelő érkezik. Március 29-én a
huszonegy fős amatőr társulat a fővárosban a
Fészek Klubban vendégszerepel, a Petőfi Rádió
pedig április 18-án készít felvételt velük.
HEGYEN-VÖLGYÖN
Az Olajipari Természetbarát Egyesület elmúlt
évi kirándulásainak emlékeit megörökítő
fotókiállítás nyílt a VOKE Kodály Zoltán Művelődési
Házban. A Hegyen-Völgyön című kiállítást
Maros Sándor, a Kanizsa TV ügyvezetője
ajánlotta a megjelent természetbarátok valamint
vendégeik figyelmébe, és kívánt a fotókon
is látható sok hasonló élményt a 65 tagot
számláló egyesületnek. A megnyitó után Maros
Sándor levetítette a Mórichelyi halastavaknál
2004-ben befejezett természetfilmjét.
PÉNTEK ESTI JAZZ-KLUB
A Hevesi Sándor Művelődési Központban
pénteken este a Kaltenecker Trió koncertjét
hallgathatták a jazz-rajongók. A Nemzeti
Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával
megvalósult programon a zongoránál
Kaltenecker Zsolt ült, Borlay Gergő dobolt,
Popes Péter basszusgitározott.
KANIZSARU
22.45 órakor az egyik bevásárlóközpontból
tettek bejelentést, hogy fiatalok egy csoportja
hamisnak tűnő 1000 forintos bankjeggyel akart
fizetni. A fiatalok egyikénél további hamis
1000 forintos bankjegyet találtak. Négy személyt
állítottak elő a rendőrök. Közülük ketten
kábítószert is fogyasztottak. Elmondásuk szerint
a hamis bankjegyeket és a kábítószert egy
nagykanizsai férfitől vásárolták.
DIGITÁLIS TELEVÍZIÓZÁS
A digitális televíziózással és az interneten
történő legális file-cserével illetve filemegosztással
kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési
miniszter, országgyűlési képviselőjelölt
(SZDSZ). A digitális televíziózással kapcsolatban
kiemelte, hogy mivel 2011. december
31-vel a tervek szerint az analóg műsorelosztó
rendszerek lekapcsolásra kerülnek és
helyüket a digitális rendszerek váltják fel,
Magyarországon is el kell kezdeni a felkészülést
a változásra. Ehhez egyrészt a törvényi
háttér biztosítása, másrészt a lakosság széleskörű
tájékoztatása szükséges.
ROCK-EST
A KA-ROCK Alapítványnak köszönhetően
kilenc kanizsai rock-zenekar tarthatott előadást
a Kodály Zoltán Művelődési Házban
megrendezett Február Feszten. Először a
punk képviselői, azaz a Mona Lisa Mosolya,
a Csermanek Lakótelep és a Das Kapital lépett
színpadra, majd a Self Destruction együttesét
hallhatták a műfaj kedvelői. őket a
Desolation, majd a Perforált Vakbélgyulladás
zenekara követte, de fellépett a Lecsó, az Urna
és a Radioaktív együttes is. Az alapítvány
második, éjszakába nyúló rendezvényén több,
most első alkalommal nagyközönség előtt fellépő
zenekar is bemutatkozott.
A KÖLTSÉGVETÉSRőL
A munkanélküliség és az eladósodás éve
lesz a 2006-os, amennyiben a jelenlegi formájában
fogadja el a közgyűlés az idei évi költségvetést
– hangzott dr. Csákai Iván fideszes
frakcióvezető és Marton István pénzügyi bizottsági
tag sajtótájékoztatóján. Hiányoznak
ugyanis a kedvező gazdasági környezet létrehozását
segítő intézkedések, melyek a munkanélküliség
megfékezésében, új munkahelyek
teremtésében játszhatnának szerepet.
EGÉSZSÉGES ÉLET
A Hetednapi Adventista Kápolnában (Csokonai
u. 1/a.) az egészség megőrzésének időszerű
kérdéseire válaszoló, főzőtanfolyammal
egybekötött vetítéses előadásra kerül sor február
19-én 17 órától.
HUNYADI-S TALÁLKOZÓ
A hajdani Hunyadi János Általános Iskola
volt dolgozói számára találkozót szerveznek.
A február 24-én pénteken 16.00 órakor, az iskola
ebédlőjében tartandó találkozóra Büki
Pálnénál (93/315-559) lehet jelentkezni.
február 13.
Előzetes
február 11.
A képviselőtestület a soron kívüli közgyűlésen
a napirendek elfogadása után zárt üléssel
kezdte munkáját, melynek során a Gazdaságfejlesztő
Kht. üzleti tervét tárgyalták meg.
Ezt követően Karmazin József városi főépítész
foglalta össze az Erzsébet tér 14-15. szám
alatti volt nyomda épület műemlék homlokzatának
felújításáról szóló pályázatot. A tömbrehabilitációhoz
illeszkedő munkához 16 millió
forint támogatásra pályázik a város, ami az
összköltségek várhatóan 50 százaléka. Bicsák
Miklós egyúttal kérte, hogy az épület előtt álló
telefonfülkéket is helyezzék át, illetve segítse
a város az ott dolgozó kisvállalkozókat, hogy
a mainál jobban megközelíthessék üzletüket.
Cseresnyés Péter arra volt kíváncsi, hogy az
épület külső felújításán kívül milyen belső
szakipari munkálatokra volna szükség a teljes
rekonstrukcióhoz. Végül olyan határozatot fogadtak
el, mely szerint a beruházás megkezdése
előtt szülessen teljes körű koncepció az
épület felújítására.
Kercsmaricsné Kövendi Ibolya, az alapellátási
intézmény vezetője terjesztette elő azt a
pályázati elképzelést, mellyel a városi fogászat
Szent Imre utcai épületének akadálymentesítését
lehetne megoldani. Palángi Krisztina
kiegészítésként hozzáfűzte, hogy a terveztetés
folyamatban van. A tervező szerint a költségek
meghaladják majd az előre jelzett 6 millió
forintot, ezért a városnak a tervezett 3 milliós
önrész helyett további 2 millió forintot kell
biztosítania. A bejáratot csak emelőszerkezet
beépítésével lehet akadálymentesíteni. Nemcsak
a mozgássérültek közlekedését oldanák
meg, a hallássérültek is megfelelő információs
rendszerekhez jutnának az átépítés után. Az
előterjesztést 24 igennel fogadták el.
A testület rövid vita után elfogadta, hogy
lemondanak az Árpád u. 1. szám alatti ingatlanra
vonatkozó önkormányzati elővásárlási jogról.
A költségvetés tárgyalása előtt Litter Nándor
polgármester kifejtette, hogy a fő cél egy
végrehajtható költségvetés megalkotása, melynek
eredményeként a város megvalósítja fejlesztési
elképzeléseit. Új elem benne a Panel
programban való részvételhez szükséges 530
millió forintos önrész, mely pályázati pénzekkel
és lakossági hozzájárulással együtt 1,6
milliárdos beruházás megvalósítását jelentheti.
A város nem kíván adót emelni 2006-ban. Beruházás
ösztönzőként kamattámogatási program
indul el. Az Ipari Parkban további területi
bővítést terveznek. A kistérségekbe tartozó
önkormányzatokkal újabb társulásokat kívánnak
kötni. Hitelfelvételt is tervez a város, ami
ugyan megterheli a várost, de mégis kezelhető
összeg. A költségvetési koncepció végül az
egyeztetések eredményeként 363,5 millió forint
működési hiányt jelez (novemberben az
előrejelzések még 700 millió forintról szóltak),
melynek 80 millió forint a kamatterhe.
Röst János ügyrendi javaslattal élt a napirend
zökkenőmentes lebonyolítása érdekében. Elsőként
ennek megfelelően dr. Kelemen Marcell
jegyző ismertette, hogy az előterjesztés jogilag
megfelelő. Szita László könyvvizsgáló
szóban adta elő jelentését: véleménye szerint a
tervezett költségvetés biztonságos működtetést
tesz lehetővé. Tóthné Krémer Mária, a kontrolling
osztály vezetője a kiegészítések és módosító
előterjesztések kiosztásáról szólt.
A szünet után az általános vita vette kezdetét.
Dr. Fodor Csaba a többek között a kamatszámítás
valamint az önkormányzat még értékesíthető
vagyona felől érdeklődött, illetve hiányolta,
hogy nincs kórházi fejlesztés betervezve.
Polai József hiányolta a kiskanizsai orvosi
rendelő felújítását. Cserti Tibor a tervezet erényeként
említette meg, hogy a civil koncepció
elképzeléseivel is számol. Zakó László óriásinak
minősítette a hitelállományt. Röst János a
bizottsági üléseken tapasztaltakat értékelte,
mely szerint az ellenzék csupán véleményét fogalmazta
meg ezeken – kivéve Papp Nándort
–, érdemi javaslatok nélkül. Dr. Szabó Csaba
arról szólt, hogy bár vannak orvosi műszer igényei
a kórháznak, ezeket csak akkor lehet megfogalmazni,
ha teljesíthetővé is válnak. Budai
István a pénzügyi bizottság megállapításait ismertette,
érzékeltetve, hogy az ott lezajló vita
elsősorban politikai adok-kapok volt. Dr.
Kolonics Bálint ugyancsak a magas hitelállomány
miatti aggodalmát fogalmazta meg.
Stróber Gábor szerint ez a költségvetés a város
lakóié. Az általános vitát Litter Nándor zárta
le, majd a szöveges rész feletti vitát nyitotta
meg. Budai István a folyószámla-hitel összege
maximálásának pontosítását kérte. Sajni József
megállapította, hogy a költségvetés alkalmas
az intézmények működtetésére. Az
OKISB részéről a diáksport támogatását javasolta
minimum 3 millió forinttal megemelni.
Polai József a képviselői keret felhasználásának
nagyobb önállóságát kérte. Ezt követően a
képviselők a szöveges rész változásait szavazták
meg.
A mellékletek vitájában a képviselők számos
sorban kezdeményeztek változást, az esetek
többségében megemelve az előterjesztett
összegeket, majd következett a tételes
szavazás. Mivel a mozi rekonstrukcióhoz a város
újabb 120 millió forintos állami támogatást
nyert, így 60 millió forintos megtakarítás
jelentkezik az önerőben. Ennek az összegnek a
terhére a képviselők 3-3 millió forinttal megemelték
a diáksport valamint a verseny- és élsport
támogatását, a szociális alapot 1 millió
forinttal, az egészségvédelmi alapot ugyancsak
1 millió forinttal. A környezetvédelmi
alapítvány számára megszavaztak 1 millió forintot.
Az Élettér Állat- és Természetvédelmi
Egyesületet összesen 11 millió forinttal támogatják,
melyből a fejlesztés befejezhető. A
polgármesteri keretet 15 millióra emelték
meg. A kórházban helikopter leszállópálya kialakítására
5 milliót szavaztak meg. A Kalmár
utca 7-es főútra való kikötését is megszavazták
a képviselők. Az utak, járdák, kerékpárutak,
hidak tekintetében elindulhat az idén 132
millió forint értékben egy felújítási , illetve 35
millió forint értékben egy építési program.
A költségvetést 19 igen, 5 nem és 1 tartózkodás
ellenében fogadták el a képviselők. Az
idén 21,5 milliárd forintból gazdálkodhat a város.
(luif)
5 Várospolitika
TÁRGYALÁSRA ALKALMAS
Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság
soron kívüli ülésén a város 2006. évi költségvetéséről
szóló rendelet tervezetet
komplexen tárgyalta a napirendi ponthoz
kapcsolódó – a hitelfelhasználás részleteiről
és a vezetőállásúak, közalkalmazottak jutalmazási
rendjéről szóló –, két előterjesztés
tervezettel. A bizottság a saját kompetenciáján
belül azt vizsgálta, hogy a költségvetés
az előzetes koncepciónak megfelelően készült-
e el. A vitát követően 5 igen és 1 nem
szavazattal a 2006. évi költségvetést az előterjesztett
formában közgyűlési tárgyalásra
alkalmasnak tartották.
21,5 milliárdból gazdálkodunk
MEGSZÉPÜLHET A NYOMDA ÉPÜLET
A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság ülésén az Erzsébet tér 14-
15. szám alatti volt nyomda épület műemlék-homlokzatának felújítása is napirendi pontként szerepelt.
A Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégium pályázati kiírásának megfelelően minimum
30 százalék önrész vállalása mellett maximum 16 millió forint támogatás igényelhető az épület
felújításához. Az előterjesztésben foglaltak szerint a bizottság egyetértett a pályázat benyújtásával,
és így pozitív elbírálás esetén a 32 millió forint összköltségű projekt megvalósításával.
EMELÉSI JAVASLAT
A Szociális és Egészségügyi Bizottság
legutóbbi ülésén az idei évi költségvetésről
tárgyaltak a bizottság tagjai. A módosító
javaslatok között elhangzott a szociális
alap illetve az egészségügyi alap betervezett
kettő-kettőmillió forintos összegének
három-hárommillió forintra való emelése,
melynek közgyűlés elé terjesztésével valamennyi
tag egyetértett.
Repetázni mindig lehet
6 A hét témája
A Csengery úton lévő, Vasút a Gyermekekért
Alapítvány óvodájába 41 kisgyermek jár,
két vegyes csoportban. A saját konyha megszüntetését
követően 2002-től az óvodai központi
konyháról kapják az ételt az önkormányzat
által megszabott térítésért.
– Egyforma ételt kap mindenki vagy figyelembe
veszik a diétázó gyermekek igényeit
is? – kérdeztük Kuczoginé Tálosi Amália intézményvezetőt.
– Igen, mindenki ugyanazt az ételt kapja.
Korábban volt egy érdeklődő, aki ide szerette
volna beíratni a lisztérzékeny gyermekét, s
mivel mi ezt nem tudtuk
biztosítani, elvitte másik
óvodába. Egyébként
nem lenne rossz ötlet,
talán el kellene gondolkodni
erről a konyhán.
Az a szülő, aki egy konkrét
óvodát választana,
emiatt kénytelen lemondania
az óvodáról.
– Megfelel az étel
mennyisége és a választék?
– Amíg működött a
konyhánk, egy kicsit más
volt. Azért volt változatosabb,
mert sok ételt nem lehet szállítani,
például a madártejet sem. Viszont sok gyümölcsöt
kapunk és megfelel a főzelék és a köretes
ételek mennyisége is. Én még annyit változtatnék
rajta, hogy egyik nap főzelékes, másik
nap köretes nap lenne.
– Gondolom a gyerekeket ettől függetlenül
kell azért noszogatni, hogy egyenek!
– Attól függ! A kicsiket mindig, a nagyok
olyan jó étvágyúak, hogy öröm nézni. Sőt, van
akinek azt kell mondani a harmadik repetázás
után, hogy gondolja meg a negyediket, mert
hátha baj lesz belőle! ők már nagyon jó étvágyúak.
A kicsik másfajta ízekkel találkoznak
itt, mint amit otthon megszoktak, őnekik meg
kell ismerni ezt a fajta ízvilágot.
– Az adag elegendő a gyerekeknek?
– Elég. Nagyon ritkán fordul elő, hogy keveslik.
Ha túl kedvenc ételt hoznak, mint például
süteményt vagy túrógombócot, azokból
sokat meg tudnának enni. Repetázni mindig
lehet, és a felnőttek is ugyanazt az ételt kapják,
amit a gyerekek.
Bakonyi Zsóka.
A Rozgonyi Óvodához mint tagintézmény, tartozik a Központi Óvodai
Konyha, ahol nap mint nap 1300 fő élelmezéséről gondoskodnak.
Az óvoda vezetőjével, Borsos Péternével és a konyha vezetőjével,
Horváth Árpádnéval arról beszélgettünk, milyen szempontok alapján
kerül összeállításra az étrend, mi mindenre kell odafigyelniük az ételek
elkészítése során.
– Minden kanizsai óvodás ellátásáról a központi konyha gondoskodik?
– A Rózsa úti Óvoda rendelkezik saját konyhával, ők ott tehát nem
hozzánk tartoznak. A város többi óvodájában, szám szerint tizenötben
a mi felelősségünk, mi kerül az asztalra az étkezések során.
– Hogyan, milyen szempontok figyelembe vételével történik az
étrend összeállítása?
– Ez nagyon sokoldalú dolog, a keretet – ha szabad így fogalmazni
– a következők adják: egyrészt az óvodások napi kalóriaszükséglete
1700 kcal, ennek 65 százalékát az óvodában kell biztosítani. A másik
alapvető dolog, amivel kalkulálnunk kell, a norma: a reggelit 34, az
ebédet 126, az uzsonnát 33 forintból kell naponta gyermekenként
megoldanunk, míg a felnőttek esetében – hiszen az óvodák személyzetének
étkezéséről is mi gondoskodunk – személyenként 41, 154
illetve 40 forint áll rendelkezésünkre mindehhez. Az egészséges
táplálkozás érdekében nagyon fontos, hogy változatos legyen az étrend
úgy ízben, mint az ételek színében – sokan talán nem is gondolnák,
ebben a életkorban mekkora jelentősége van ennek –, valamint az alapanyag-
felhasználás és az ételkészítés technológiája tekintetében is.
Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az elkészített étel jelentős részét
szállítani kell, így csak olyan ételeket készíthetünk, amelyeknek a szállítása
nem okoz gondot. Egyébként a HACCP minőségbiztosítási rendszer
követelményeinek minden tekintetben megfelelünk.
– Visszatérve az egészséges táplálkozásra: mit jelent ez a 3-6 éves
gyermekek esetében?
– Hogy néhány konkrét példát említsünk: szinte minden nap kerül az
asztalra tejtermék és törekszünk arra, hogy megfelelő mennyiségű
gyümölcsöt, zöldséget – tehát rostos táplálékot – fogyasszanak a gyermekek
az óvodában, lehetőleg nyersen is. S ha már a zöldségféléknél
tartunk: a főzelékeket ma már rántás helyett habarással készítjük. Bármennyire
szeretik is a gyerekek az édességeket, egészségük érdekében
csak nagyon ritkán kapnak az oviban. Az ételeket igyekszünk kevés
sóval és fűszerrel, mégis ízletesen elkészíteni. Nagy hangsúlyt fektetünk
arra, hogy olyan technológiát alkalmazzunk, amivel a lehető
legmagasabb ásványi anyag és vitamintartalom marad az ételekben.
Erre kiválóan alkalmas az a nemrégiben vásárolt speciális kombi
edényünk, amiben párolással készíthetünk egészséges, ugyanakkor
nagyon finom ételeket. Az elmúlt hónapokban néhány „újítást” is
bevezettünk, úgy tűnik, sikerrel, hiszen a gyerekek többsége szívesen
fogyasztja a magos, rozsos péksüteményeket, barna- vagy éppen kukoricás
kenyeret. Közkedvelt a zabpehely és a gabonapehely is, melyeket
általában délelőtt, mintegy tízóraiként kínálunk nekik, akárcsak a rostos
ivóleveket, nyers zöldségeket vagy gyümölcsöket. Bár ez tulajdonképpen
nem része a napi háromszori étkezésnek, mi mégis
fontosnak tartjuk, hiszen az egészséges táplálkozás egyik alapelve a
napi többszöri étkezés.
– Hogyan történik az alapanyagok beszerzése?
– A beszállítóinkkal sok éves a kapcsolatunk, nagyon jó az
együttműködésünk. Természetesen minden nap friss – és lehetőség
szerint hazai – zöldségből, gyümölcsből, húsból és pékáruból készül az
aznapi menü.
Szőlősi Márta
Ízben, színben változatosan
7 A hét témája
Köztudottan élharcosa vagyok
a gyermekétkeztetés javításának.
Az évek során többször
jeleztem már hivatalos fórumokon
észrevételeimet, kifogásoltam
a közel harmincfokos
nyári melegben adott véres
hurkát, többször érdeklődtem
miért jó, ha a gyerek uzsonnára
két szelet csokoládémasszából
összegyúrt csoki-utánzatot
kap, és miért jobb az előrecsomagolt
piskótaszeletnek álcázott
vegyianyag-förmedvény,
mint egy kifli sajttal. Szeretném
tudni, miért olcsóbb a
porból kevert krumplipüré és
miért lehetett délben főzött,
műanyag edényben tárolt virslivel
etetni a gyerekeinket délután.
Kíváncsiskodtam, hogy a
gyerekek miért a fogmosópohárból
isznak tejet, teát, hogy
nem baj-e, hogy az iskolai étteremben
kicsit megrágott csirkecomb
vagy egyéb ételmaradék
úszkál a vizes kancsóban,
de túl sokat nem értem el.
Arra az egyszerű kérdésre
sincs adekvát válasz, hogy a
vegetáriánus gyerek miért nem
kaphat üres spagettit, ha azt
kér. Ennél már kicsit összetettebb,
hogy mit tudnak tenni az
ételallergiákban szenvedő gyerekek
egyre szélesedő táborával
a központi konyhák, hogy
többféle ételadagot lefőzve miért
nem kezelik ezt a kérdést,
miért a szülőnek kell gyermeke
napközbeni ellátásáról gondoskodnia.
Válaszok nincsenek,
mert a felnőtteknek – s a
döntéshozók többségének –
nincs tapasztalata akinek meg
van, ő vagy mást eszik, vagy
ésszerű kérdéseit letorkollják
azzal, erre van pénz. Bizonyosan
nem egyedi esetekkel állunk
szemben, hiszen az országos
médiumokban is egyre
többször esik szó a gyermekétkeztetés
gondjairól, s az ország
más táján is hasonló kérdéseket
vetnek fel a szülők, és
folyton születnek jogszabályok
is, kiskapukkal.
Jóllehet szép számmal vannak érvényes törvényi
szabályozók arra vonatkozóan, hogyan kell összeállítani
a gyerekek étrendjét, egyik rendelet sem tiltja
például azt, hogy a gyermek uzsonnára csokoládészeletet
kapjon, vagy előre csomagolt, tartósítószerekkel
és egyéb vegyi anyagokkal sütött muffint.
Egy 1999-es rendelet azt szabályozza csupán, hogy
az egyes tápanyagféleségeknek milyen mértékben
kell előfordulniuk a napi étrendben. A rendelet kitér
az élelmiszercsoportokra is, hiszen nem mindegy,
hogy a gyerek például miben kapja meg a kötelező
mennyiségű szénhidrátot vagy fehérjét. A szakemberek
úgy vélik, hogy aki a rendeletet és a kiegészítő
táblázatokat áttanulmányozza, ő képes olyan étrendet
összeállítani, amely változatos és a gyermek
egészséges fejlődését is támogatja.
Január elsejétől életbe lépett az oktatási miniszter
rendelete, amely az iskolai büfék árukínálatát szabályozza.
Az iskolaigazgatók e hónap végéig kötelesek
a korábban megkötött üzemeltetői szerződéseket
felülvizsgálni annak érdekében, hogy a büfében ezt
követően csak egészséges ételeket vásárolhassanak
a gyerekek. A büfék kínálatának felmérése egyébként
az iskolaorvosok és a védőnők feladata, akik
egyes ételfajták árusítását meg is vétózhatják. Ha a
büféssel nem sikerül megegyezni, akár szerződésbontásra
is sor kerülhet. A szabályozónak egyetlen
szépséghibája van csak: felmérés, alku, ésszerű törekvés
ide vagy oda, az iskolaszék – a szülők grémiuma
– felmentést adhat a büfésnek, azaz máris áthágható
a jogszabály, bár a jogalkotó úgy véli, erre
nem lesz példa. (dé)
Elmentünk a Rózsa úti oviba,
hogy megtudakoljuk, mit jelent,
ha egy óvoda programjában élen
szerepel az egészséges táplálkozásra
való nevelés.
– A 4-6 éves korban alakulnak
ki azok a szokások, melyek az
egészséges táplálkozási szokásokat
megalapozzák – kezdte beszélgetésünket
Bogyai Lászlóné, az intézmény
vezető óvónője. – Hatalmas
előnyt jelent, hogy saját konyhánk
van, hiszen a központi konyhákkal
ellentétben, melyek sokkal szélesebb
korosztálynak főznek, mi kizárólag
a 3-6 éves gyerekek táplálkozási
igényeit tarthatjuk szem
előtt és ételeink frissen kerülnek
asztalra. Céljainkban, melyek a kicsik
energia- és tápanyagszükségleteinek
maradéktalan kielégítése,
jó szakmai felkészültségű munkatársak,
számítógépes program segítenek.
Óvodánk 83 százalékos kihasználtsága
jól jelzi, a gyerekek
keveset hiányoznak, egészségesek.
Étlapszerkesztésünk alapelvei között
szerepel, hogy bőséges fogyasztásra
javasoljuk a gyümölcsöket,
zöldségeket, főzelékféléket.
Délelőtt a tízórai és az ebéd között
friss gyümölcs, rostos ivólé kerül
kiosztásra. Kerüljük a zsíros ételeket,
állati zsírok helyett olajat
használunk a sütéshez. Kevés sóval
készítjük ételeinket. Figyelembe
vesszük az évszak változásait,
például tavasszal odafigyelünk a
fellépő C-vitamin hiányra. Kéthetente
fogyasztunk halat, májat,
mert az egészséges táplálkozásban
nagy szerepe van az Omega-3 zsírsavaknak,
ami a halak húsában
nagy mennyiségben található. A
párolás és gőzölés mint elkészítési
mód nagyon fontos, mellőzzük a
rántást. A gyermekek egyéni
tejcukor- vagy lisztérzékenysége
külön figyelmet kap. Mindenkinek
„aktája” van; azonban nem kell
ennek az érzékenységnek tudományosan
megalapozottnak lenni,
elegendő, ha a gyermek azt mondja,
nem szereti valamelyik ételt,
tudunk számukra más, hasonló
tápösszetételű ennivalót adni.
(ma)
A gyermekekink helyes táplálkozását illetően
kíváncsaik voltunk a gyermekorvosok véleményére
is. Dr. Csere Máriát, a Rózsa úti óvoda háziorvosát
ezzel a kérdéssel kerestük meg.
– Minden egyes gyermek-háziorvoshoz tartozik
óvoda – tudtuk meg tőle. – Mi a gyermekek szűrővizsgálatáért
vagyunk felelősek elsősorban. Emellett van
a gyermekeknek saját háziorvosa is. Minden háziorvos
feladata, hogy tisztában legyen a hozzá tartozó
óvodákban és iskolákban főzött ételek milyenségével.
Befolyásolni nem tudjuk, mit főznek, azok a gyermekétkeztetés
szabályai szerint történnek, de rendszeresen
tartunk kóstolásokat. Erre az ellenőrzésre az ÁNTSZ
utasít minket, melynek szigorú szabályozásából eredeztethető
szakmai felelősségünk. A megelőzésben
rendkívül fontos szerepünk van. Ha mégis megtörténik
a baj, például egy ételmérgezés, a reagálási időt minimálisra
kell csökkentenünk. A fertőzés észlelésekor azt
azonnal jelenteni kell, megtéve egyúttal az óvintézkedéseket:
például az ajtókilincsek hypós fertőtlenítésének
rövid időn belül meg kell történnie. Az elmúlt évben
nem volt étkezési eredetű betegség a körzetben,
szerencsére jól kiismertük az évszak-specifikus, főleg
hasmenést okozó kórokozókat, amelyek egy nap alatt
akár egy csoportnyi gyereket is ágynak dönthetnek.
Kötelező annak is utánajárni, hogy a kórokozó külső
vagy belső eredetű-e, ezért mindennap az aznapi ételből
mintadarabot kell félretenni és meghatározott
ideig őrizni. A rendkívül szigorú közétkeztetési szabályok
sok óvodában nem csak az alap-előírásoknak,
hanem az ISO minősítéseknek is megfelelnek. Az egész
kanizsai helyzetre nincs rálátásom, de a Rózsa úti
óvodáról elmondhatom, hogy azért van különleges
helyzetben, mert a szigorú étkeztetési előírások adta
kereteken belül nagyon haladó, reformszemléletű
konyhát vezetnek, ugyanabból a kvótából, amiből más
óvodák is gazdálkodnak. Ötletes, kreatív újítások szerepelnek
az étlapjaikon, mint például a rágás segítése,
a zöldségfélék játékos népszerűsítése
Markó András
Gazdag-szegény
gyermekétkeztetés
Ha fellép egy ételfertőzés
Áthágható rendeletek?
Gyümölcs, zöldség, főzelék
8 Oktatás
Bizonyára sok szülőnek okoz gondot ezekben
a hetekben annak eldöntése, melyik óvodába,
iskolába írassa be gyermekét. Dr. Pintérné
Grundmann Fridát, a Művelődési és Sportosztály
vezetőjét arra kértük, segítsen összegyűjteni
a legfontosabb tudnivalókat a beiskolázásra
vonatkozó jogszabályok tükrében.
– A közoktatási törvény értelmében a gyermek
csak akkor írható be óvodába, ha már betöltötte
a harmadik életévét. Tudni kell azonban azt,
hogy az ötödik életév betöltése előtt nem kötelező
az óvodai felvétel, egyetlen esetet kivéve: a
fenntartó a hátrányos helyzetű gyermekek esetében
nem tagadhatja meg a felvételt, amennyiben
a gyermek elmúlt három éves. Ez a felvétel törvényi
háttere, de szerencsére itt Nagykanizsán
jelenleg van elég hely az óvodákban, így nem
kell visszautasítani a felvételt kérőket a tanköteles,
öt éves kor betöltése előtt sem.
– A következő fontos kérdés, melyik óvodába
kérjék gyermekük felvételét a szülők?
– Kijelölésre kerültek az intézményekhez
tartozó körzetek, a körzethatárokon belül lakó,
illetve itt dolgozó szülők gyermekeit az
adott intézménybe kötelező felvenni.
– Az iskolai beíratás területén milyen jogszabályi
változások történtek?
– Valóban történtek a közoktatási törvényben
módosítások a beiskolázással kapcsolatban, de
ezúton is szeretném felhívni a figyelmet arra,
hogy ezek a változások 2007. január elsején lépnek
hatályba. Az idei beiratkozásokat tehát
mindez nem érinti. A következő évtől annak érdekében,
hogy a halmozottan hátrányos helyzetű
illetve az összes felvehető tanköteles korú tanulók
aránya az egyes körzetekben az eddigieknél
jobban kiegyenlítődjék, változnak a kötelező felvevő
körzetek határai. Az adott intézménybe kötelező
felvenni azokat a gyermekeket, akiknek az
eltartója az iskolához tartozó körzetben rendelkezik
állandó lakhellyel. Ha az általános iskola
a kötelező felvételi kötelezettsége teljesítése után
további felvételi, átvételi kérelmeket is teljesíteni
tud, köteles előnyben részesíteni azokat, akiknek
a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye
azon a településen található, ahol az iskola. E
körben a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló
felvételét csak helyhiány miatt tagadhatja meg.
Ha ezt követően még mindig van üres hely, de a
jelentkezők száma ezt meghaladja – azaz nincs
lehetőség minden kérelmet teljesíteni –, az iskolának
sorsolással kell döntenie a felvételre kerülőkről.
A sorsolásra az érintetteket is meg kell
hívni. Sorsolás nélkül is felvehető a halmozottan
hátrányos, vagy sajátos nevelésű igényű tanuló,
továbbá az, akinek sajátos helyzete indokolja. A
sajátos helyzetet az önkormányzat rendeletben
állapítja meg. (Sz.M.)
Beiratkozás előtt
Két éve tart mozgásfejlesztő tornát mozgászavaros, hiperaktív,
illetve diszgráfiás, diszlexiás gyerekeknek Gerlinger Sándor és
felesége a Zrínyi iskolában. A Magyarországon Marton-Dévényi Éva
által meghonosított eljárás, az Alapozó Terápia a tapasztalatok szerint
hatékonyan alkalmazható az említett problémák kezelésében.
– A terápia azon öt éven felüli gyermekek esetében ajánlott, akiknél
mozgás-ügyetlenséget, írás-, illetve olvasászavarokat, továbbá hiperaktivitást
tapasztalunk – magyarázza Gerlinger Sándorné. – A torna az
úgynevezett nagymozgásokra épül. A csecsemőkori mozgásokat leképező
gyakorlatokat végeznek a gyerekek: gondolok itt a fejemelésre, a
mászásra, azokra a mozdulatokra, amelyek esetleg a mozgásfejlődés
során kimaradtak a gyerek életéből. Minden anya tudja, előfordul,
hogy a kicsi nem mászik, hanem kihagyva egy fokozatot, azonnal feláll
és járni kezd. Ilyen esetekben később mozgáskoordinációs zavarok alakulhatnak
ki, s mi az Alapozó Terápia során a gyermekkel visszakanyarodunk
a mozgásfejlődés ezen időszakába, visszavisszük az alá a
szint alá, ahol elakadt. Ezért is hívjuk e módszert terápiás regressziónak,
hiszen a regresszió kifejezés visszafordulást jelent. A terápiás
regresszió ezt a visszafordulást tulajdonképpen tudatosan idézi elő, s
vállalja, hogy miután pótolta a hiányzó szakaszt, ki is hozza a gyermeket
a regresszióból. A szakemberek szerint a visszafordulás során a
gyermek eljut arra a lelki pontra, ahol nemcsak a mozgás- és beszédbeli,
hanem a mentális fejlődésében is elakadt, illetve egyfajta kényszerpályára
került. Innen újra „felépítjük” a gyermeket. Ez azonban
nem megy egyik napról a másikra, nagyon hosszú és lassú folyamat,
amíg érzékelhető javulás következik be. Egy év a minimum, de a legfontosabb
a rendszeresség. Hetente kétszer tartunk foglalkozásokat.
Gerlinger Sándorné még hozzáteszi: akkor érdemes a gyermeket
ilyen terápiára küldeni, amikor az első figyelmeztető jelek jelentkeznek,
azaz a gyermek nyugtalan, izgága, gyakran elesik, vagy a társaihoz
képest elmarad az olvasásban, írásban.
– Először minden gyermek vizsgálaton vesz részt, amellyel megállapítjuk
az adott probléma gyökerét – veszi át a szót Gerlinger Sándor. – Mozdulatsorokat
végeztetünk a gyermekkel, amelyekből következtetni lehet, milyen
gondok jelentkeznek majd az iskolában. Ha például valaki nem tud megbirkózni
az egymásutánisággal egy mozdulatsor végrehajtása során, akkor
nagy valószínűséggel írászavarral küszködik majd. Ezután látunk hozzá a
probléma kezeléséhez. A foglalkozások első felében közösen tornázunk,
majd mindenki a problémájának megfelelő gyakorlatokat végzi – mondta a
pedagógus, aki kissé keserűen jegyezte meg, hogy az iskolák eddig nem
bizonyultak partnernek a program megismertetésében és egyfajta
presztízskérdést csináltak az ügyből. Pedig csak annyit kértek az oktatási
intézményektől, hogy a terápiát bemutató szórólapot juttassák el a
szülőkhöz, döntsék el ők, érdemes-e a tornára járatni gyermeküket vagy
sem. Ám a szórólapok valahol mindig elakadnak… (Horváth Attila)
Tornával a tanulási zavarok ellen
A Batthyány Lajos Gimnáziumba jelentkezőknek
(egyedül a nagykanizsai középiskolák
közül) az idén is szerveztek központi előzetes
írásbeli felvételi vizsgát. Ezt 284 fő 8. osztályos
és 68 fő 4. osztályos jelentkező írta meg.
Egy 50 pontos magyar nyelvi és egy 50 pontos
logikai feladatsor várt a diákokra.
A magyarnál 30-35 pont közötti volt az
átlageredmény, a matematikánál 25-30 pont
közötti. A 8. osztályosoknál a legtöbb pontot
elérő teljesítménye összesen 92 pont volt, a
legkevesebb összesen 29 pont volt. Ugyanez
az adat a kisgimnazistáknál 97, illetve 41
pont. Ezek után, mint előzetes információ
után, lehetett jelentkezni február 17-i határidővel
az általános felvételi eljárás keretében
a Batthyányba. De a végleges pontszámhoz
még hozzájönnek a hozott pontok: maximum
80 pont a 8. osztályosoknál, illetve maximum
40 pont a 4. osztályosoknál. A legkiválóbb tanulmányi,
kulturális és sporteredményekért is
lehet többletpontokat szerezni. A kisgimnazisták
részt vesznek egy szóbeli elbeszélgetésen
is (30 pont). A speciális ötévfolyamos nyelvi
tagozatra jelentkezők egy nyelvi szintfelmérőt
is írnak (50 pont).
A felvételi eljárás még nem lefutott, a jelenleg
elfoglalt helyezés a felvételi pontlistán
még változhat. A nagyoknál az első körben
180 főt, a kicsiknél 30 főt vesznek fel.
Előzetes írásbeli
9 Kultúra
A kulcsátadás történelmi pillanataiban, a nyugállományba vonult dr.
Horváth László múzeumigazgatót és az igazgatói széket átvevő új igazgatót,
Száraz Csilla régészt kérdeztük múltról, jelenről, és a jövőről.
„A HATTYÚDALOM AZ ÚJ KIÁLLÍTÁS”
– A gyűjtemények átadása nagy vonalakban megtörtént, ezzel a felelősség
is az új kollégára hárult – válaszolta mosolyogva dr. Horváth
László. – A többszáz ezres gyűjteményen kívül természetesen az új állandó
kiállításnak is ő lesz a gazdája, s ennek lehetőségeit is Száraz Csilla
igazgatónő fogja kihasználni. Hat éve, 2000. óta ismerjük egymást. Az
átadás egy folyamatnak tekinthető, hiszen a belső viszonyokat, a múzeum
városhoz való kapcsolatrendszerét egyik napról a másikra nem lehet
megismerni. Kapcsolatunk amúgy sem szakad meg, szinte mindennapos
vendég leszek a múzeumban. Az általam kiásott anyagot szeretném feldolgozni
és szakmai irányítóként tovább tevékenykedem az autópályás
ásatásoknál. A régészet vonalán óhatatlan az együttműködés, hiszen
Csilla is tagja az 1999. óta együtt dolgozó team-nek, bár az energiáit
most első nekifutásra a múzeumra kell összpontosítania. Egy új állandó
kiállítás lesz a város számára hozzáférhető, amihez rengeteg úgynevezett
interaktív programok is társulnak. Végre, hosszú évek után újra el
lehet mondani, a múzeumnak van előadóterme és időszaki kiállítóterme.
– Mit tart kanizsai pályája fő momentumainak?
– Összesen 43 évet töltöttem múzeumban, 1975-84. között mint régész,
majd Kerecsényi Edit nyugállományba vonulása után kineveztek az intézmény
igazgatójának. Igazgatóként 22 évig dolgoztam. A múzeum több,
mint 50 éves múltra tekint vissza és eddig összesen két igazgatója volt,
Csilla harmadikként lép a sorba. Ez a szám rendkívüli, mert országos viszonylatban
is sokkal nagyobb az „amortizáció”. Jelenleg a lelőhelyek
száma meghaladja a 600-at, és a múzeum régészeti gyűjteménye 180 ezer
darabot számlál, szemben az 1975-ös 7000 darab tárggyal, amikor talán
két tucatnyi lelőhelyről volt tudomásunk. Teljesen kutatatlan terület volt
Dél-Zala, a múzeum gyűjtőterülete. Az innovációs folyamat milyenségét
is mutatja, az új lelőhelyek információi nyomán lehetővé vált, hogy a városi
monográfiában tényszerűen és szakmai szempontból megnyugtató
módon össze lehetett foglalni Nagykanizsa és környéke történetét az őskortól
kezdve a török korig. Volt olyan időszak, amikor a múzeum öt helyen
működött, egyszerűen lehetetlen volt tartani a kapcsolatot a kollégákkal.
Nagy előrelépésnek tartom, hogy most már koncentráltan, egy
épületben működik, valamennyi munkatársunk egy iroda és raktárbázisban
dolgozik a Zrínyi úton. A kiállítóhelyünk pedig a város legfrekventáltabb
pontján, a Fő úton működik. A gyűjtemények legnagyobb része
végre megnyugtató helyre került! A nagykanizsai Thúry György Múzeum
egy országos, sőt nemzetközi jelentőségű projekt résztvevője. A mi gyűjtőterületünkön
történnek az utóbbi évtizedek legnagyobb régészeti vállalkozásai.
Ezt azért nem árt figyelembe venni, hiszen 1979-ben kezdtük el és
tíz éven keresztül folytattuk a Kis-Balaton régészeti lelőhelyeinek megmentését
célzó programot, utána került sor Hahót környékének mikro-régiós
kutatására közösen az MTA Régészeti Intézetével. Igazgatóként több,
mint 100 kisebb-nagyobb kiállítást szerveztünk munkatársaimmal, s ezeket
saját erőből valósítottuk meg. Akik látták, bizonyára kellemes emlékekkel
gondolnak vissza rájuk. A hattyúdalom, a február 9-én nyílt új, állandó
kiállítás, melynek ötlete szinte önmagától adódott. Fogynak az autópályás
ásatások, fontos, hogy legyen a városnak egy olyan kiállítása,
ami mutatja, Kanizsa egykor virágzó kereskedőváros volt, és kedvező
földrajzi fekvésének, valamint úthálózatának köszönhette gazdagságát.
Nyugodt lélekkel mondhatjuk, amikor a római időszakban egy diagonális
vonalnak köszönhetően, a környék gazdag virágkorát érte, ugyanazt a virágkort
– és már a jövőről beszélek –, fogja valószínű eredményezni a
megépülő M7-es autópálya is. Így lehet összekapcsolni a kiállításból levonható
tapasztalatokat a jövőre nézve, mert ha megépül az autópálya, a
város nagyon meg fogja érezni a kedvező hatását!
– De azért lesz tennivalója az utódjának is?
– Remélem! – válaszolta befejezésül dr. Horváth László.
AZ ALAP, AZ ÚJ KIÁLLÍTÁS LESZ
Száraz Csilla 1998-ban végzett a szegedi egyetem történelem-régész
szakán. 1998. óta dolgozik múzeumban. Másfél évet töltött el a szerződéssel
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeum igazgatóságán, ott
látta meg az egyik szakmai folyóiratban a zalaegerszegi Göcseji Múzeum
régész állására meghirdetett pályázatot. Beadta a pályázatát, s így
került régészként alkalmazotti státuszba.
– Az M7-es autópálya projektbe kapcsolódtam be, a megelőző feltárásain
dolgoztam, ahol Horváth igazgató úrtól sok szakmai, elméleti
és gyakorlati tapasztalatra tettem szert. Az igazgatóságon kaptam először
önálló ásatást, önálló muzeológusi munkát. A Göcseji Múzeum
régészeként a régészeti gyűjtemény felelőse voltam. Rendeztem, revízióztam
és bonyolítottam az aktuális tárgy kölcsönzéseket. Kínálkozott a
lehetőség egy újabb pályázatra, amit a nagykanizsai Thúry György
Múzeum igazgatói posztjára írtak ki. Úgy éreztem, szakmailag is továbbfejlődést,
kihívást jelent számomra, ha megpályázom. Több éve
dolgozom Nagykanizsa környékén, időközben ide is költöztem. A Kecskemét
melletti Szentkirályon laktam, alföldi szemmel különösen szép ez
a vidék. Az elmúlt hat évben nagyon megszerettem a zalai tájat.
– Mit örökölt az elődjétől?
– A kulcsátadással nagyon szép gyűjteményt, gyűjteményeket adott át
Horváth igazgató úr. Ezekből a következő években lehet építkezni, nem
is beszélve a február 9-én nyíló állandó kiállításról, ami olyan alapot
nyújt a következő évekhez, ami elengedhetetlen a mai korban. A pályázatomban
is szerepelt az állandó kiállítás marketing részének a kihasználása,
a nyitott múzeum koncepciójának a megvalósítása és egy látogatóbarát,
közönségbarát múzeum kialakítása, aminek az alapja az új
állandó kiállítás lesz. Az utolsó teremben arra is nyílik lehetőség, hogy
a múzeumi csapattal előadásokat és vetítéseket tartsunk iskolásoknak,
felnőtteknek, a város érdeklődő közönségének, de szeretnénk előadókat
hívni társmúzeumokból és társintézményekből is. Ezen kívül fejleszteni
szeretnénk az internetes megjelenésünket, hogy így is interaktívabbak
legyünk. Mindenképp szeretnénk a város életében aktívabban részt venni,
bekapcsolódni a város fesztiváljaiba valamilyen formában. Jó kapcsolatot
kialakítani a társintézményekkel, bekapcsolódni a programjaikba,
és természetesen ők is számíthatnak ránk.
– Milyen célok szerepelnek távlati terveiben?
– Az autópályás ásatások adják a feladatot, a nagy mennyiségű, és
érdekes leletanyagot. Szakmai téren, régészként kihívást jelent számomra
a leletanyagok tárgyainak publikálása, értékelése, elemzése, újabb
történelmi következtetések levonása. A múzeum ügyei mellett, távlati
terveim között szerepel az egyetemi doktori fokozat megszerzése.
-bakonyi-
Előttem az utódom
10 Közérdek
GÖNDÖR
ISTVÁN
Fizetett politikai hirdetés
Litter Nándor sajtótájékoztatón ismertette a nyugat-
dunántúli régió kistérségeire jutó támogatások
összegzését. A Regionális Operatív Programból és a
Területfejlesztési Phare programból a 3 megyét, azaz
16 kistérséget tömörítő régió összesen majdnem
nyolc és fél milliárd forintnyi támogatást szerzett meg
pályázati úton. A nagykanizsai körzet toronymagasan
a többi felett végzett a megszerzett 1.557 millió forinttal.
Ezzel Nagykanizsa a nyugat-dunántúli régió
által 2004-2005. évben elnyert támogatás majdnem
egyötödét magáénak tudhatja. A polgármester hangsúlyozta,
hogy nem csak a hivatalban, nem csak a pályázati
irodában, hanem valamennyi kistérségi intézményben
nagyon komoly munka folyik és folyt az elmúlt
két év folyamán. A források egy része humán
erőforrás programokat tartalmaz. A legnagyobb tételek
olyan fejlesztésekre irányulnak, melyek kézzelfogható
változásokat hoznak térségünk életében,
például a Thury-laktanya 800 milliós rekonstrukciós
támogatása illetve az Ipari Parkhoz kötődő, 400 milliós
értékű útépítési projekt. A Társulások Tanácsa az
elmúlt év végén eldöntötte, mely programokat készíti
elő 2006. év végéig. A pályázati iroda már a NFT
2007-2012-es ütemére is koncentrál.
Élen a régióban
11 Anno...
Bakónaki mártírok 1919.
1919. május 18-án a nagykanizsai
direktórium Nagybakónak
község részére 85 kg sót utalt
ki, a község lakosságának elosztandó.
Zoltán János, a
nagybakónaki direktórium elnöke
a sóból elsősorban a
szakszervezeti tagoknak és a
párttagoknak juttatott, amely a
község felzúdulását váltotta ki
és követelték Zoltán János lemondatását.
Zoltán jelezte a
nagykanizsai direktóriumnak
mindezt, valamint azt is, hogy
a lakosságnál fegyver van és
segítséget kér. Dr. Szabados
Árpád a Mura-front helyettes
parancsnoka 1919. május 23-
án negyven vörös katonát küldött
ki Nagybakónakra Kardos
Dezső vezetésével azzal a céllal,
hogy a községet megfélemlítsék,
a fegyvereket beszolgáltassák. A Kardos-féle csoport Nagybakónak
községbeli tevékenysége során fegyveres ellenállásba ütközött. A
történteket Kardos jelentette dr. Szabadosnak, valamint azt is, hogy az
éjszaka folyamán féltek a községben maradni, ezért visszatértek Nagykanizsára.
Dr. Szabados Vántus Károly budapesti népbiztostól segítséget
kért a „nagybakónaki események elfojtására”. 1919. május 24-én reggel
Sopronból egy kb. 160 főből álló különítmény indult el Entzbruder
Dezső vezetésével. Ehhez a csapathoz Szombathelyen további 100 fő
csatlakozott.
A terrorista egység még aznap este Nagykanizsára ért, ahonnan dr.
Szabados Árpád Nagybakónakra irányította őket. Nagybakónakon a
fogadásra felkészültek. Kollarits József Németh Jánossal véres kardot
vitt végig lóháton Nagybakónak, Csapi és Kisrécse községeken. A környékbeli
falvakból fegyveres segítséget kértek, így Csapi községből is
érkeztek fegyveres gazdák a bakónakiak segítségére. A terrorcsapat
gyalog, éjjel egy óra tájban érkezett meg Bakónakra. A terroristák felköltötték
Müller Károly plébánost, Matykó és Ganzler politikai megbízottak
házkutatást tartottak nála, majd enni és innivalót követeltek tőle.
Entzbruder, a soproniak parancsnoka egy lista alapján összeszedte az
embereket, akiket a nagybakónaki iskolába zártak. A délelőtt folyamán
a nagybakónaki József hegyen fegyveres összeütközésre került sor. Az
ütközetben nagybakónaki, csapi és kisrécsei gazdák 40-50 fős csoportja
vett részt a túlerőben lévő terroristák ellen. Az ütközetben meglőtték
Bozsok Jánost, aki két napig bújt a hegyen tüdőlövéssel. Horváth József
(Rostás) találta meg őt és koporsóba bújtatva vitte be a kanizsai kórházba.
Bozsok János 1937-ben, az emlékmű avatásakor félelme miatt nem
is volt jelen a kanizsai temetőben.
Behozták reggel Horváth János és Horváth József csapi lakosokat
is, akiknek az volt a bűnük, hogy egyikőjük lelőtt egy vörös katonát,
Takács Sándor tisztet a József hegyen a lováról. A délelőtt folyamán
Polai János, a nagykanizsai direktórium vádbiztosa összehívatta a
bakónaki tanácstagokat és velük, valamint a Kanizsáról kiküldött direktóriumi
tagokkal megalakította az iskola épületében a forradalmi
törvényszéket. Kinevezte a törvényszék tagjait, elnök Kardos, tagjai
Rauch és Molnár Gábor bakónaki direktóriumi tagok, mint ülnökök,
jegyző Holmik Gyula.
A vésztörvényszék a fogva tartott embereket nem hallgatta meg, úgy
hozta meg határozatát, amely így szólt: Nagykanizsa Munkás, Katona
és Földműves Tanácsa 1919. május 25-én tartott forradalmi törvényszéki
ülésén Kollarics Józsefet, Horváth Józsefet és Horváth Jánost
egyhangúlag golyó általi halálra ítélte, mivel ellenforradalmi lázba
hozták Alsózalamegye lakosságát. Nagybakónakon, 1919. május 25.
Kardos elnök, Rauch, Molnár, ülnökök, Holmik jegyző, valamint Polai
vádbiztos, majd ezután következett a bakónaki tanácstagok aláírása. A
bakónaki tanácstagok a vésztörvényszék ülésén nem voltak jelen, a határozat
aláírására hívták be őket. Közölték velük, hogy ezt azért kell
aláírni, hogy a társuk haláláért bosszúra szomjas katonákat megnyugtassák.
Az ítélet végrehajtását Polai János délután négy órára tűzte ki.
Erre dobszóval kívánta összehívni a község lakosságát. Tekintettel arra,
hogy Schneider Gusztáv katonai parancsnok ezt megtagadta, abban
állapodtak meg, hogy a foglyokat beszállítják Nagykanizsára.
1919. május 25-én délután négy órakor a terrorcsapat megkezdte a
visszavonulást Nagykanizsára, 25 embert vittek magukkal. Útközben a
csapatot támadás érte, a lövöldözésben többen is megsérültek. Este
nyolc órakor érkeztek vissza Nagykanizsára a Bakónakon rekvirált kocsikon.
A nagykanizsai Városháza előtt megállt a menet. Polai utasítására
a foglyokat a fogházba kísérték. Mandula Sándor előadása szerint
a bakónaki ellenforradalmárokat úgy összeverték, hogy beszélni
sem tudtak. Polai kiadta a parancsot, hogy a három embert a fogház
hátsó udvarán lőjék agyon. A parancsát teljesítették. Amikor látta,
hogy a szerencsétlenek a lövésektől összeesnek, elment.
Dr. Schwarz Károly orvos emlékezete szerint a törvényszéki fogház
udvarán történt háromszoros gyilkosság után behívatták őt a fogházba
azzal, hogy az egyik kivégzett közben fölelevenedett. Valóban, amikor
a fogház egyik sarkában kuporgó emberhez ment, az ráköszönt: „Jó
estét ezredorvos Úr! A szerencsétlen ember, Horváth József ugyanis a
harctéren együtt szolgált dr. Schwarzcal, és megismerte. Elmondta
neki, hogy a szemeit nem engedte bekötni kivégzéskor. Két lövést, aztán
egy erős ütést érzett, s többé nem tudja, mi történt. Arra eszmélt,
hogy esik, ám a sötétben nem tudta hol van. Amikor körbetapogatózott,
két kivégzett társának holttestét találta maga mellett. Csak akkor
mert segítségért kiáltani, mikor a hullákért jöttek. Schwarz bekötözte
sérüléseit, beszállította a közkórházba, ahol másnap reggel meghalt.
A Zala című napilap a Polai János és társai elleni büntetőügyben
tudósítást közölt, mely szerint Polai Jánost halálra ítélték és 1919. november
1-én kivégezték, társait pedig súlyos börtönbüntetéssekkel sújtották.
A bakónaki mártírokat az első világháborús hősi temető mellé
temették el. A Zalai Közlöny szerkesztősége elhatározta, hogy társadalmi
akciót indít a bakónaki vértanúk sírjának síremlékkel való
megörökítése érdekében. A Zalai Közlöny 1937. november 3-án számolt
be az emlékű avatásáról: „Vasárnap délután gyönyörű időben,
hatalmas közönség előtt avatták fel a bakónaki három vértanú emlékművét
a nagykanizsai római katolikus sírkertben. Nemzeti színű és
gyászlobogók már messziről jelezték az útirányt a hősök temetője mellett,
ahol a nemzeti gondolat új oltárát avatták Kollarics József, Horváth
József és Horváth János fölé épített mauzóleum alakjában. ...
Schless Gyula szép kidolgozásban, lendülettel adta elő Barbarits Lajosnak
erre az alkalomra írt költeményét a bakónaki vértanúkról.
Kerezsy Géza polgári iskolai tanár beszédében utalt arra, hogy ez az
emlékmű legyen annak szimbóluma, hogy mindig lesz erőnk a feltámadásra.
Dr. Krátky István polgármester beszédében kiemelte, hogy a
legszomorúbb mártíriumot szenvedték a megöltek, mert testvéri kezek
oltották ki életüket...”.
A Zala 1945. július 8-án, vasárnap „felhívta a városi képviselő testület
figyelmét, hogy a temetőben még mindig büszkén áll a Bakónaki
vértanúk emlékműve. Az irredenta eszmét hirdető emlékmű az Eötvös
téren és a város kellős közepén a revízió gondolatát jelképező Turulmadár…
Radikálisan kell ezt a kérdést megoldani. A múlt emlékeit
teljesen el kell pusztítani, hogy helyet adhassunk az új eszmék kibontakozásának”.
A Bakónaki vértanúk emlékművet 1952-ben lerombolták,
a három mártír emléke lassan a feledés homályába merült.
Valamennyiünk feladata az, hogy sírjukat helyreállítsuk, az emlékművet
felépítsük, a végtisztesség és az emberi tisztesség szellemében.
Dr. Károlyi Attila
Az egyetlen fellelhető fotó az egykori
emlékműről. Ezúton kérjük,
akinek birtokában bármilyen más
adat, fotó, dokumentum van a
bakónaki mártírokról, juttassa el a
szerzőnek.
12 Városháza
Képviselői fogadóóra
Budai István önkormányzati képviselő a 7. számú választókerület polgárait
várja 2006. február 24-én pénteken 17 és 19 óra között a Kazanlak
körút 7. számú épület A lépcsőházában lévő irodahelyiségben.
Halász Gyula önkormányzati képviselő a 9.sz választókörzet lakóinak
( Péterfai u., Városkapu krt., Zemplén u. páros oldal, Munkás u.
páros oldal a 14 számtól, Kazanlak krt 14. ) február 18-án (szombat)
10 órától 12 óráig fogadóórát tart a Városkapu krt-i buszvégállomásnál
(volt hírlapbolt).
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője
minden páratlan hónap utolsó péntekén 17.30 órától 19 óráig fogadóórát
tart a kiskanizsai kirendeltség épületében, minden páros hónap
utolsó péntekén ugyanebben az időpontban fogadóórát tart a bajcsai
kirendeltség épületében.
Tájékoztatom a Tisztelt Választópolgárokat, hogy a Zala Megyei
Közgyűlés 2006. január 27-ei ülésén a 2/2006. (I.27.) számú
határozatával az alábbi személyeket választotta meg a Zala megyei
2. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási
Bizottság tagjainak, illetve póttagjainak:
Elnök: Gulyás Ferenc gyógyszerész Nagykanizsa, Irtás u. 4. Elnök-
helyettes: Dr. Ördög Ferenc egyetemi docens Nagykanizsa,
Csengery u. 31. Tag: Dr. Hári Tibor ügyvéd Nagykanizsa, Kisfaludy
S. u. 6. Póttagok: Dr. Lukácsa Erzsébet nyugalmazott aljegyző
Nagykanizsa, Batthyány L. u. 14/1. I. em. 3., Dr. Nemes Pál ügyvéd
Nagykanizsa, Postakert u. 29. II. em. 7.
A bizottság székhelye: Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7.
Dr. Kelemen Marcell, jegyző, az Egyéni Választókerületi
Választási Iroda Vezetője
A 2004. évi XXIX. törvény 141-143. § - aiban foglaltak végrehajtására
a város lakosságának a közérdeket érintő, nem személyes jellegű
kérelmei, panaszai és bejelentései (a továbbiakban: bejelentés)
szervezett módon kerülnek elbírálásra.
Bejelentést lehet tenni a város üzemeltetésével, a polgármesteri
hivatallal, a szűkebb lakókörnyezettel, önkormányzati intézmény
vagy más szervezet működésével kapcsolatban
􀂊 a 06-80/200-848-as üzenetrögzítőre kapcsolt zöld számon
􀂊 Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesterének/Alpolgármesterének/
Jegyzőjének címezve a Polgármesteri Hivatal
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címén
􀂊 bokan_peter@nagykanizsa.hu, vargaeva@nagykanizsa.hu,
bodzai_tiborne@nagykanizsa.hu,fehervolgyiszabolcs@nagykanizsa
.hu, termecz_marianna@nagykanizsa.hu e-mail címen.
További információt a www.nagykanizsa.hu honlapon.
Tájékoztató közérdekű panasz bejelentéséről
Nagykanizsa Város Környezetvédelméért Alapítvány a 2005. évben
jelentős lakossági, vállalkozási és önkormányzati támogatás segítségével
valósította meg célkitűzéseit. A pályázat előkészítésével
(a pályázati önrész vállalása mellett) segíti a horvát-magyar szakmai
együttműködést, támogatta az Együtt Kiskanizsáért Egyesület
helytörténeti konferenciáját, elkészíttette Csokonai Vitéz Mihály
mellszobrát, koordinálta és támogatta a Gleisdorf város által adományozott
ivókút megépítését a Rozgonyi utcában, két pad vásárlásával
vett részt a „100 padot Nagykanizsáért” akcióban.
Köszönjük a támogatást, és kérjük, hogy a 2005. évi adója 1 %-át
ajánlja fel a 19275172-1-20 adószámra, melyet további közcélra
fordítunk, elősegítve Nagykanizsa települési környezete fejlesztését
Nagykanizsa Város Környezetvédelméért Alapítvány Kuratóriuma
NAGYKANIZSA KÖRNYEZETVÉDELMÉÉRT
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és
Egészségügyi Bizottsága a többszörösen módosított 55/2000. (XII.13.)
számú rendelete alapján pályázatot hirdet az alábbi önkormányzati bérlakás
bérleti jogának szociális alapon történő elnyerésére:
GYERMEKES CSALÁDOK RÉSZÉRE:
1. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/C/3. 44 m2, 1 + fél szoba, összkomfortos,
bérleti díj: 9.220 Ft/hó
2. Nagykanizsa, Csengery u. 117/18/B/1., 44 m2, 1 + fél szoba,
összkomfortos, bérleti díj: 9.220 Ft/hó
3. Nagykanizsa, Csengery u. 117/3., 48 m2, 2 szoba, félkomfortos,
bérleti díj: 3.010 Ft/hó
EGY GYERMEKES V. GYERMEKTELEN CSALÁDOK RÉSZÉRE:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 75/1/1/8., 41 m2, 1 szoba, komfort nélküli,
bérleti díj: 2.150 Ft/hó
2. Nagykanizsa, Platán sor 4. 8/52., 45 m2, 1 szoba, komfortos, bérleti
díj: 7.730 Ft/hó
GYERMEKTELEN CSALÁD RÉSZÉRE:
1. Nagykanizsa, Városkapu krt. 10/B. 2/7., 34 m2, 1 szoba, összkomfortos
bérleti díj: 9.710 Ft/hó
EGYEDÜLÁLLÓKNAK:
1. Nagykanizsa, Rákóczi u. 46., 36 m2, 1 szoba, félkomfortos, bérleti
díj: 2.911 Ft/hó
2. Nagykanizsa, Csengery u. 89., 28 m2, 1 szoba, félkomfortos, bérleti
díj: 1.756 Ft/hó
CSERE – JELENLEG IS A DÓZSAGY. U. 73-75-BEN ÉLő BÉRLőK RÉSZÉRE:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73/2/fsz/6., 71 m2, szoba, komfortos
bérleti díj: 8.633 Ft/hó
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73/2/fsz/7., 40 m2, 1 szoba, komfortos,
bérleti díj: 4.858 Ft/hó
CSERE – JELENLEG IS ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSBAN ÉLőKNEK:
Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 1/B. 6/38., 55 m2, 2 szoba, összkomfortos,
bérleti díj: 12.742 Ft/hó
GARZONHÁZBAN LÉVő ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOK:
1. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/C. fsz. 2., 38 m2, 1 szoba, összkomfortos
szálláshasználati díj: 10.354 Ft/hó
2. Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 142/A. I/7., 40 m2, 1 szoba, összkomfortos
szálláshasználati díj: 11.445 Ft/hó
A pályázatok benyújtásának helye és határideje: Szociális Osztály –
2006. február 17. (péntek)
A pályázati feltételekről részletesen a Szociális Osztály (Nk, Eötvös
tér 16.) földszinti ügyfélfogadójában adunk felvilágosítást. Telefonon
az 500-860-as számon állunk az ügyfelek rendelkezésére. Pályázati
formanyomtatvány ugyanitt kérhető.
Önkormányzati bérlakás szociális alapon
A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ szeretettel meghív
minden érdeklődőt a 2006. február 22-én 14 órától tartandó előadására
a „Szenvedélybetegek közösségi ellátása” című pályázatához
kapcsolódóan. AZ ELőADÁS CÍME: SZENVEDÉLYBETEGSÉGEK KEZELÉSÉNEK
MÓDJAI, LEHETőSÉGEI
Az előadást tartja: Dr. Nagy Rozália, pszichiáter, Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Kórházának pszichiáter főorvosa
AZ ELőADÁS HELYSZÍNE:
Családsegítő és Gyermekjóléti Központ tárgyalóterme,
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 51.
Minden szenvedélybetegséggel küzdő, illetve a betegséggel kapcsolatban
érdeklődő embert (szakembert, hozzátartozót) várunk!
Meghívó
Február 22. szerda
13 Kanizsai Média
HEVESI SÁNDOR MűVELőDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5 – 9. Tel.: 311– 468,
e-mail: nk.hsmk@chello.hu
Jegyárusítás: 14 – 18 óráig
Február 25. 19 óra
ROCK KLUB
AZ INNOCENTS EGYÜTTES KONCERTJE
A rendezvénysorozatot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
– a PANKKK program keretén belül – támogatja.
Belépődíj: nincs
Február 27. 19 óra
SZTÁROK A PÓDIUMON
A budapesti „Aranytíz Teátrum” előadásában SZÉCSI PÁL
– zenés játék Szécsi Pál szerelmeiről. Szereplők: Gergely Róbert,
Radó Denise, Maronka Csilla, Borbáth Ottília, Józsa Imre
Belépődíj: 1600 és 1300 Ft Február 21. kedd
Február 23. csütörtök
Február 24. péntek
Február 20. hétfő
06:30 Tv mozi: Paparazzi - francia
vígjáték 08:15 Adjuk magunkat
08:20 Sajt - válogatás 17:00 Szemeszter
- főiskolások és egyetemisták
magazinja 18:00 Krónika
18:14 Mese: Aranyos tarajos kiskakas
18:17 Jelkép - adventista 18:27
Hírösszefoglaló 19:00 Krónika
19:14 Kanizsa DKK - BEAC NB Ies
női kosárlabda mérkőzés közvetítése
felvételről. A szünetben: Adjuk
magunkat 20:30 HÍRHÁLÓ
21:00 Gyilkos törvény - amerikai
thriller 23:00 Akarj élni! A környezet
és a természet világa 23:30 Különjárat
- rockshow
06:30 Krónika 06:52 Kérdés nélkül:
Keszei Tivadar - portréfilm 07:19
Jelkép - adventista 07:30 Krónika
07:42 Dombország 08:08 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 17:00 MESTER
- emberek sorozat a hiányszakmákról
18:00 Krónika 18:13 Mese:
Aranyszőrű bárány 18.18 Jelkép -
katolikus 18:28 Hírösszefoglaló
19:00 Krónika 19:13 Házban ház
körül - A hóvirág, Kékfrankos Zalában,
tavaszi növény metszés 19:41
Adjuk magunkat 19:50 Krónika
20:01 Kérdés nélkül: Keszei Tivadar
- portréfilm 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00
Octopus 2. - Pánik New Yorkban -
amerikai kalandfilm 23:00 Benceshow
23:30 Csillagszem
06:30 Krónika 06:52 Házban ház
körül - A hóvirág, Kékfrankos Zalában,
tavaszi növény metszés
07:19 Jelkép - katolikus 07:30 Krónika
07:42 Kérdés nélkül: Keszei
Tivadar - portréfilm 08:10 Adjuk
magunkat 08:20 Krónika 17:00
Egészségmagazin 18:00 Krónika
18:14 Mese: A rút kiskacsa 18.17
Jelkép - evangélikus 18:27 Híröszszefoglaló
19:00 Krónika 19:14 Jövő
7 - Zalakaros 2006. 19:27 Rendben
- Bolti lopások, idősek és csalók,
tűzgyújtás 19:40 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 Házban
ház körül 20:30 HÍRHÁLÓ
21:00 Elsőszámú közellenség amerikai
filmdráma 23:00 Grand Prix -
autó- és motorsport krónika
06:30 Krónika 06:53 Jövő 7 -
Zalakaros 2006. 07:06 Rendben
07:19 Jelkép - evangélikus 07:30
Krónika 07:42 Házban ház körül
08:08 Adjuk magunkat 08:19 Krónika
17:00 Biztonsági Zóna 18:00
Krónika 18:14 Mese 18:18 Jelkép -
református 18:28 Hírösszefoglaló
19:00 Krónika 19:14 K''arc - A Virág
Benedek kórus, Melega István
kiállítása, Szőke Veronika 19:4 Adjuk
magunkat 19:50 Krónika 20:01
Jövő 7 - Zalakaros 2006. 20:14
Rendben 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00
Provokátor - amerikai akciófilm
23:00 MESTER - emberek 23:30
Dokumetumfilm
06:30 Krónika 06:53 K''arc - A Virág
Benedek kórus, Melega István
kiállítása, Szőke Veronika 07:19
Jelkép - református 07:30 Krónika
07:42 Jövő 7 - Zalakaros 2006.
07:55 Rendben 08:08 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 17:00 Stílus
17:30 Nyugati régió 18:00 Krónika
18:14 Mese 18:18 Jelkép - katolikus
18:28 Hírösszefoglaló 19:00
Krónika 19:14 Dombország 19:40
Adjuk magunkat 19:50 Krónika
20:01 K''arc - A Virág Benedek kórus,
Melega István kiállítása, Szőke
Veronika 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00
Kékharisnya - amerikai vígjáték
23:00 Maksavízió 23:30 Különjárat
- rockshow
MűSORA
Február 20 – Február 24
Fizetett politikai hirdetés
A MIÉP-Jobbik társelnöke, CSURKA ISTVÁN
2006. február 22-én, szerdán 18 órakor
a Honvéd Casino tükörtermében LAKOSSÁGI FÓRUMOT tart,
ahol bemutatkozik ZAKÓ LÁSZLÓ,
a párt nagykanizsai országgyűlési képviselőjelöltje.
Minden érdeklődőt ajánlószelvényükkel együtt sok szeretettel
vár a MIÉP Nagykanizsai Szervezete
Fizetett politikai hirdetés
Cseresnyés Péter,
a FIDESZ és a KDNP
országgyűlési képviselőjelöltje
tisztelettel várja az érdeklődőket
az alábbi rendezvényekre:
2006. február 22-én (szerda) 17.30 órakor
MATOLCSY GYÖRGY volt gazdasági minisztert látja
vendégül a Halis István Városi Könyvtárban,
2006. február 23-án (csütörtök) 18 órakor
BAYER ZSOLT író, publicista lesz a vendége
a Honvéd Kaszinóban.
A NYÁRON TÁBOROZHATNAK A GYEREKEK A CSÓ-TÓNÁL
Három napirendi pontot tárgyalt február 14-i ülésén a Közbeszerzési
Bizottság. Papp Péter, a bizottság elnöke elmondta: értékelték
az Ipari Park „A” jelű gyűjtőút építésére beérkezett kivitelezői ajánlatokat
és döntöttek a kivitelezőről. A győztes neve a kihirdetést követően
hozható nyilvánosságra.
A korábbi közgyűlés döntött arról, hogy a horvát-magyar kapcsolatok
erősítése és az ifjúság nevelése céljából, Csáktornyával közösen
egy természetvédelmi tábort alakít ki. Az erre nyert pénzből felújítják
a Csónakázó-tó melletti Zöldtábort. A felújításra két részből
álló pályázatot írtak ki. Egyiket az épületek felújítására, másikat a régi
közösségi épület helyén felépülő új épület bebútorozására, felszerelésére.
Mindezt rövid határidővel szeretnék lebonyolítani annak érdekében,
hogy a nyáron már fogadni tudja a gyerekeket a tábor. Végezetül
két projektet tartalmazó bankhitelszerződésre fogalmazott
meg ajánlattételi felhívást a bizottság. A hitelből a Panel plusz program
önkormányzatot terhelő részét, illetve a Kanizsa Fejlesztési
Tervben szereplő programokat valósítja meg az önkormányzat.
SZOLGÁLTATÁS
VEGYES
JÁRMű
BÉRLET
14
INGATLAN
Nk-án a belvárosban közel 700
négyzetméter telek, rajta bontható
családi házzal eladó! Társasház építésére
is alkalmas, 40 %-a beépíthető!
Érd.: 30/227-3294, 30/448-6072
(5759K)
Eszteregnyén 193 m2-es családi
ház, extrán felszerelt, galériás (ipari
árammal) sürgősen eladó. Érd.:
30/2683-262 (5791K)
Nk-án Attila utcában 1,5 szobás,
42 m2-es, földszinti lakás eladó.
Érd.: 70/264-6969 (5793K)
Nagykanizsán a Csengery út 33.
alatt garázs bérleti joga eladó.
Irányár: 200.000 Ft. Érd.: 30/574-
8600 (5800K)
Bacónaki hegyen 900 négyszögöl
területen pince, szőlő, gyümölcsös
eladó. Tel.: 30/916-1600
(5801K)
Kendlimajorban birtok házzal
eladó! Érd.: 20/519-5305, 30/641-
4780 (5802K)
Csengery úton kétszobás, egyedi
fűtéses, bútorozott lakás hosszú
távra kiadó. Ár: 35.000 Ft + rezsi.
Egy havi kaució szükséges! Érd.:
30-227-3294 (5782K)
Nk-án 1+2 félszobás bútorozott,
központi fűtéses lakás hosszú távra,
albérletbe kiadó. Kaució szükséges!
Érd.: 93-319-863 18 óra után
(5794K)
Nk-án belvárosi társasházban 3
szobás lakás, egyedi fűtéses, kiadó.
Kaució szükséges! Érd.: 20/499-
7213 (5795K)
Nk-án a Városkapu krt-on kétszobás,
II. emeleti, bútorozott lakás
kiadó. Ár: 30.000 Ft + rezsi. Egy
havi kaució szükséges! Érd.:
20/4360-195 (5796K)
Teleki úton kétszobás, egyedi
fűtéses lakás kiadó. Irányár: 25.000
Ft + rezsi. Egy havi kaució szükséges!
Érd.: 30/640-6749 az esti
órákban. (5797K)
Golf 1,6 TD kitűnő motorral, jó
kasznival, valamint SKIF lakóutánfutó
(két felnőtt, két gyermek)
teljes felszereléssel eladó. Érd.:
30/358-2614 (5798K)
Telstar MP3-lejátszó, mely
egyben 128 MB-os USB drive +
digitális diktafon + FM rádió funkciókkal
is rendelkezik, sztereo
fejhallgatóval eladó 7000 Ft-ért.
Érd.: 30/9932-534 (5792K)
Könyveket, régi újságokat, fotót,
képeslapot, képet, egyéb régi tárgyat
vásárolok. Érd.: 20-555-3014
(5786K)
Komód, tálaló, 6 személyes étkező
cseresznyefából eladó. Érd.:
20-555-3014 (5787K)
170 literes prés újszerű állapotban
eladó. Érd.: 30-448-6072
(5788K)
Eladó fehér, olasz, hatszemélyes
étkezőasztal székekkel, fekete
TV-hifi szekrény, vadkörte
polcos számítógépasztal újszerű
állapotban. Érd.: 30/901-9013
K(5799K)
KFO4, 5LE BRIDGES motoros
kapálógép járókerékkel, ekével,
fűnyíró adapterrel új állapotban
eladó. Tel.: 30/916-1600
(5803K)
Idős ember gondozását, eltartását
vállalnám lakásért, házért
cserébe, ottlakás nélkül. Érd.:
30/227-3294 (5790K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont
gépjárművét készpénzért átveszem!
Lakókocsik is érdekelnek.
Ugyanitt használt autóalkatrészek
eladók. Tel.: 30/641-7375, 30/592-
8463 (5485K)
Vállaljuk: új síremlékek készítését,
betűvésést, régi sírok tisztítását,
felújítását számlára is. Érd.:
Horváth Zoltán, vállalkozó. Nagykanizsa,
Ady Endre u. 65. Tel.: 06-
93-333-449, 06-70-511-7863
(5641K)
Számítástechnikai szaktanácsadás,
hardver-szoftver karbantartás
azonnali kiszálással. Érd.: 30/650-
0494 (5761K)
Meghibásodott, bizonytalanul
működő távirányítóját (TV, videó,
hifi, stb.) megjavítom. Érd.: 20-
510-2723 (5789K)
APRÓHIRDETÉS
Hirdetés
AKCIÓ! EGYES PREMIER DVD-K
NAPI KÖLCSÖNZÉSE 300 FT!
(Rendőrség utcája)
Tel.: 30/653-7964
Nyitva:
minden nap 9-21-ig
Ajánlatunk:
02.16-ára: Ördögűző (Dominium), Duma, Vad
banda, Pat Garett, Másnap reggel, Lagzi randi,
Kegyetlen jel, Négy tesó
02.23-ára: Rettegés háza, Cápasrác és lávalány,
Veszélyeztetett faj, Szívem csücske I.,
Susie és tekergő
A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT, röviden MUNKÁSPÁRT kéri
a tisztelt választópolgárokat, hogy az országgyűlési képviselő választáson
mindenki éljen választási lehetőségével, a lehető legtöbben vegyenek
részt a szavazásban, hisz ezt csak négy évente gyakorolhatjuk!
A Munkáspárt országos szinten önállóan indul a választáson.
176 egyéni választó helyen indít jelölteket, így a Zala megyei
2.sz. választókerületben is.
JELÖLTÜNK
DR. VASS JÓZSEF ELVTÁRS
Kérjük az érdeklődőket, szimpatizánsainkat, a velünk együtt érzőket,
hogy ajánlószelvényüket a Munkáspárt részére adásával, majd
szavazataikkal támogassák a párt országgyűlésbe való bejutását,
hogy országos szinten képviselhessük a munkást, a dolgozó embert,
a szegények, a nyugdíjasok, a mezőgazdasági dolgozók, az elesettek
érdekeit. Kérjük keresse a Munkáspárt programját, ismerjék, hirdessék!
A mi érdekünket Magyarországon csak a Munkáspárt képviseli!
A Munkáspárt programja:
1. Munkát mindenkinek! 2. Új munkatörvénykönyvet a munkás,
a dolgozó védelmére! 3. 100 ezer forintos minimálbér 2006-tól! 4.
A fiataloknak első munkahelyet, első lakást! 5. Ingyenes oktatást!
6. Nagy adót a gazdagoknak, kis adót a szegényeknek! 7. Csökkenteni
a nyugdíjkorhatárt 55 évre a nőknél, 60 évre a férfiaknál! 8.
Emberhez méltó lakást mindenkinek! 9. Ingyenes állami egészségügyi
ellátást, olcsó gyógyszereket! 10. A parasztnak megélhetést
nyújtó mezőgazdaságot! 11. Miénk legyen az ország, ne a külföldieké!
12. Kevesebb parlamenti képviselőt, kevesebb pénzért! Háborút
a korrupció ellen!
Ajánlószelvényeiket eljuttathatják a Munkáspárt aktivistáin
keresztül vagy postán Nagykanizsa Pf.: 71-es címre küldve.
Köszönjük: Munkáspárt
Fizetett politikai hirdetés
A NAGYKANIZSAI CUKORBETEGEK EGYESÜLETE február 24-én,
pénteken 15.30-kor a kórház tanácstermében tartja klubfoglalkozását,
melyen Dr. Sebestyén Miklós főorvos „Mikor kell
áttérni inzulinra” témában tart előadást.
15 Sport
Sportajánló
Február 18. (szombat) 15. 00 óra, Február 19. (vasárnap) 9 óra
„Móricz – Metál Légtechnika” Amatőr Asztalitenisz Verseny
Helyszín: Móricz Zsigmond MH. Kategóriák: felnőtt és ifjúsági
Nevezési díj: egyéni 300 Ft/fő, Páros: 200 Ft/fő
Nevezni lehet szombaton 14 órától a helyszínen!
Február 19. Olajipari Természetbarát Egyesület túrája
Indulás: 11.50-kor az autóbusz állomástól, érkezés 17.30-kor
gyalog. Útvonal: Badocsány – Csapi új hegy – Nagyrécse –
Nagykanizsa
Az Európai Sport Hagyományőrző Egyesület
sok sikeres rendezvényt bonyolított le az elmúlt
évben. A tavalyi programokról és a 2006-os tervekről
Kis János elnököt kérdeztük.
– Az egyesület programjaiból kiemelném a
Közép-Európai Sportakadémia megszervezését.
Erdélyben előkészítettünk két sporttörténeti
konferenciát, egy megemlékezés-sorozatot és
három olimpiai bajnok szülőházát kerestük fel:
Szabó Katalin zágoni, Lőrinc Márton korondi
és Keresztes Lajos parajdi szűlőházánál emlékeztünk
meg a két elhunyt birkózóról. November
12-én a keszthelyi egyetemen volt egy általunk
szervezett nemzetközi sporttörténeti
konferencia, amelyen a magyar
előadók mellett szlovén és erdélyi
szakemberek, egyetemi tanárok
is megszólaltak. Délután egykori
élsportolók léptek a színpadra,
hogy megmutassák, a sport mellett a
szórakoztatáshoz is értenek.
– Merre jártak még?
– Tanulmányúton voltunk Lausanne-
ban és felkerestük Coubertin
bárónak, az újkori Olimpia elindítójának
sírját is, amely csak testének
maradványait őrzi, a szívét Olympiában,
az ókori versenyek színhelyén temették el. A
Nemzeti Sportszövetséggel közösen megrendeztük
a harmadik Sporttörténeti vetélkedőnket,
ahol én magam második lettem.
– Mi működteti ezt az egyesületet, mi ad
erőt ennyi rendezvény megszervezéséhez?
– Az önkormányzati működési célú támogatásai
bizonyosan nem, hiszen egyetlen fillér támogatást
sem kapunk. AZ NCA keretében legutóbb
volt nyertes pályázatunk, s ez ad némi támpontot.
– Milyen terveik vannak az idei évre?
– A január a pályázatok elkészítésével telt,
februárban vetélkedők lesznek. Szeretném
folytatni a diákok sporttörténeti oktatását, hiszen
a felmenő rendszerű versenyekben jól
szerepelnek a diákjaink, ebben a zalai fiatalok
a legjobbak. Márciusban Svédországban lesz
a Wasa sífutás. Vásárhelyi Tamás elnökségi
tagunk újra részt vesz a világhírű versenyen.
Szeretnénk ismét megrendezni a sporttörténeti
vetélkedőt is. Nemzetközi sporttörténeti konferenciát
rendezünk Letenyén a Közép-Európai
Sportakadémia keretében, ahova szlovén és
horvát vendégek mellett Erdélyből és a Vajdaságból
is várunk előadókat, érdeklődőket.
Emellett brüsszeli tanulmányutat tervezünk.
– Mi készteti az újabb és újabb sporttörténeti
ismeretek megszerzésére?
– Ebben nőttem fel. Kiskomáromban nevelkedtem,
ahol minden este nyolcig sportoltunk.
Amikor beköltöztünk a városba, az aktív sporttal
való kapcsolatom megszakadt, de el kezdett
érdekelni a sporttörténet. Először az újságokat
olvastam, majd jöttek a könyvek, következtek a
vetélkedők. Ezek újabb és újabb kihívást jelentenek,
nem beszélve arról, hogy gyakran külföldi
út a jutalom, és így megismerhetem a világot.
D.É.
Múlt, jelen, jövő
A megyei labdarúgó bajnokság második osztályában február 11-én teremtorna
selejtezőt játszottak. A Zsigmondy tornacsarnokban lezajlott mérkőzéseken
Semjénháza legénysége fölényes győzelmet aratott, és ők jutottak
tovább az elmúlt hétvégén megrendezett megyei döntőbe. A MÁVcsarnokban
játszók csoportjából Bagola vitte el a pálmát.
A Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség által Hévízen szervezett versenyen
három versenyszámban indultak a zalaiak. Az egyik férfi egyéni számban
csak a megyei bajnokság résztvevői, a másik csoportban a férfi párossal
együtt mind a megyei, mind az NB-es játékosok is indulhattak. Örvendetes
volt a fiatalok szereplése, a négy közé jutott Flander Anita (3.) és Gubicza
Gergő (3.). A döntőbe jutáskor a rutin diadalmaskodott, Novotny Gábor
nyert. Tóth Dániel és Fülöp Roland a döntőbe jutásért megszorongatták a
győztes hévízi párost és végül harmadik helyezést értek el. A másik ágon
Óber Andrea és Szász Kinga jutott tovább egészen a döntőig, ahol végülis
másodikak lettek. A nagykanizsai Száz Kinga (3.) sorra győzte le ellenfeleit a
döntőbe jutásért vívott meccsen azonban a hévízi Gerencsér Árpád kiejtette.
A Király Ingatlan I. csapata a Statisztika III. csapatával 10:8-at, a Mohács
csapatával 7:11-et játszott. A párosoknál a Stoian-Szász páros kikapott a
jobbik fővárosi párostól, a Dávidovics-Óber páros viszont biztosan győzött.
Minden csapattag hozta a tőle elvárható eredményt. A második mérkőzésen
a csoport egyik legjobbját, Mohácsot fogadta a kanizsai csapat. A vendégek
erős felállásban érkeztek. Hiába játszott Bíró és Boldizsár újra remekül, egy
ilyen jó csapat ellen kevésnek bizonyultak. Újházi teljesítménye dícsérendő,
Flander azonban nem tudott mérkőzést nyerni. Az eredmény tükrözi a két
csapat közötti különbségek.
Asztalitenisz hírek
Siókosár UK – Kanizsa KK 75-82 (9:19; 16:14; 11:25; 39:24). Vezette:
Csabai László, Söjtöri Tamás. Kanizsa KK: Millei Attila 10;
Zsámár Krisztián 21/3; Sági Péter 7/6; Ács Péter 12; Beck Attila 15
Csere: Becze Barnabás 1; Babócsay Péter 5; Murvai Dániel 11; Kovács
Csaba; Vágvölgy Tamás, edző Silló Zsolt. Jól kezdett a vendégcsapat,
mindjárt az elején magához ragadta a kezdeményezést. Kis zökkenő
után, a meccs végéig meg sem álltak a pontgyártásban.
Pápa Hungaroltel KC – Kanizsa KK 85-78 (26:24; 24:15; 23:21;
12 :18). Vezette: Tóth Kálmán, dr. Magyari Tibor. Kanizsa KK: Benk
András 1, Ács Péter 10, Sági Péter 9/6, Zsámár Krisztián 8, Millei Attila
20, Csere: Babócsai Péter 21, Murvai Dániel 10. Beck Attila eltiltás
miatt, Becze Barnabás pedig sérülés miatt hiányzott a vendégek
kispadjáról. Felváltva estek a kosarak, szinte percenként változott az
eredmény, végül a pápai csapat örülhetett a végén.
Változó siker
OM reg. szám: 20–0129–04 Akkredit: 0584
8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93/326–413, Mobil: 30/400–5253
E–mail: info@dialognk.hu
Honlap: www.dialognk.hu
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
A MÁRCIUSI
NÉMET NYELVVIZSGÁRA
FELKÉSZÍTő, 40 ÓRÁS SPECIÁLIS
TANFOLYAMOT SZERVEZ
vizsgáztató tanárok vezetésével
INGYENES PRÓBAVIZSGÁVAL
30 %-os TANDÍJ- ÉS VIZSGADÍJ
VISSZATÉRÍTÉS CSAK NÁLUNK!
Beiratkozás: február 22-ig
JAZZ KLUB
2006. FEBRUÁR 24-ÉN
19 ÓRAKOR
Móricz Zsigmond Művelődési Ház
BORBÉLY MűHELY
Borbély Mihály - szaxofon, fúvós
hangszerek, Szabó Dániel - zongora
Horváth Balázs - bőgő
Baló István - dob, ütőhangszerek
Belépődíj: 700 Ft
A rendezvény támogatója:
A Nemzeti Kulturális Alapprogram,
Nemzeti Kulturális Örökség
Minisztériuma PANKKK program
Kustár Zsuzsa iparművész terveiről, mindennapjairól, az Álmokon
túl című kiállítása kapcsán beszélgettünk képei közelében, a tárlatnak
helyet adó Honvéd Kaszinó galériájában.
– A kiállítás anyagát milyen szempontok alapján állítottad össze?
– Mivel ez kamarakiállítás, a kis térben az volt az elképzelésem,
hogy a megvalósult nagy munkáimnak 1:5 arányban kicsinyitett tervei
mellé teszem a helyszínen készült fotókat. Ez egy olyan jellegű
összefoglaló, dokumentációs kiállítás, melyen látható, hogyan indult
el a munka az első rajzolatában és mivé vált a kész anyagban. Ezek
nagyobbrészt ólmozott üvegablakok, mozaikfalak, gobelinek házasságkötő
termekben, templomban. Végül a kanizsai könyvtár üvegablak
tervét is kiállítottam. A nagykállói templom három címeres üvegablakát
még 2004-ben készítettem el.
– Mivel telt a tavalyi év?
– Nagyrészt a családomnál voltam. A tél csendes elvonulást jelent számomra,
kiemelt, nagyobb rajzos munkám nem volt. Általában minden
munkához fölépítem magamat. Tanulok és majd teljesen megújulva állok
be a munkába, és ezután már csak a feladat van. Csak így tudok dolgozni.
Sokszor több időt vesz igénybe a behangolás, mint maga a munka. Mindennapos
álomfejtő vagyok. A ráolvasó imádságokat olvasgattam a múlt
évben. Megnéztem, érvényes-e rájuk az álom-jelkép szótárak nyelvanyaga.
Sikerült is megfejtem Dömötör Tekla gyűjtéséből a legarchaikusabbnak
mondott: „Én lefekszem én ágyamba, testi-lelki koporsómba” kezdetű
imát. Izgalmas volt ez a megfogalmazás, a szótáram szerint a koporsó
egészséget jelent. Ez úgy értelmezhető, hogy amikor alszunk, egészséget
nyerünk. Csodálatos dolgok tárultak föl előttem a fordítás során, azóta
minden nap kiimádkozom magamnak ezt az imádságot és érzem a lélekben
való átrendeződést. Vagy például: „Ellenségem el ne hagyjon, égen
menő szép madár”. Látszólag nincs a két mondatrész között összefüggés,
jelkép, jelkép után jön az imádságban. A lélek beszéde ilyen, ő érti, de jó,
ha a tudat is megérti. Tele van izgalmas kérdőjelekkel. Van benne még
egy gyönyörű mondat: „Szárnya alatt szent oltár”, és az oltár itt azt jelenti,
reménykedj a most hozott döntésedben, cselekedd és ne csak áhítozd
a jót. Ez a legrégibb imádságok egyike, mely használandó gyógymód
is lehetne, hiszen a betegségek 90 százaléka a lélekben gyökerezik. A ráolvasás
lelki-szellemi tisztítás, a lelket és a szellemet gyógyítja.
– Ha olvasóink is szeretnék elolvasni, hol juthatnak hozzá?
– Egyelőre kéziratban ajándékozom meg a legkedvesebb ismerőseimet,
de szeretnék valami pici kiadványt megjelentetni. Ha minden álmom
összejön, akkor talán lesz rá pénzem, hogy megvalósítsam.
– A szótáradat mi alapján állítottad össze?
– Az 1945 előtt megjelenő összes álom-jelkép szótárnak egy abc-be rendezését
végeztem el. Valószínű, hogy ez a gyűjteményes álomszótár ma is
érvényes jelképeket tartalmaz, de a régi imákhoz is kulcsot ad. (bakonyi)
Összefüggések,
jelképek
XVIII. évfolyam 7. szám 􀁑 2006. február 23. Megjelenik: 21.000 példányban 􀁑 http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
Farsangoló
Felvételeink
a Batthyány
Gimnáziumban
készültek
2
KÖLTSÉGVETÉS: MÁRCIUSBAN
A Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásának
ülésén Fehér Lajos, a Zala Megyei
Területfejlesztési Tanács munkaszervezetének
vezető-helyettese rossz híreket közölt a
megjelent polgármesterekkel: korlátozottak az
idei pályázati lehetőségek, mert a két decentralizált
alapból csak 145 millió osztható szét,
amelyből 50,7 millió területi kötöttség nélkül
ítélhető oda – három év alatt. 2006-ra csupán
nyolcmillió forint jut. A vis maior-előirányzat
32 millió forint. Fehér Lajos tájékoztatója
után Spilák Lajos, a MFB zalai képviseletének
vezetője hitelprogramokat ajánlott a polgármesterek
figyelmébe. Bali Veronika, a
Tourinform iroda vezetője bemutatta a Természetesen
Dél-Zala című turisztikai kiadvány
terveit. A tizenháromezer példányban
megjelenő könyvecske a térség településeinek
értékeit, idegenforgalmi látványosságait mutatja
be. A társulás költségvetéséről szóló előterjesztéssel
ez alkalommal nem tudtak érdemben
foglalkozni a polgármesterek, ugyanis
az hiányosan került a grémium elé. A következő,
márciusi ülésen döntenek majd az
átdolgozott, a szükséges mellékletekkel kiegészített
koncepcióról.
SIKERESEN LEFÜLELTÉK
Az esti időszakban Nagykanizsa belterületén
végrehajtott gépjárműellenőrzés során a
határőrség járőrei a Teleki úton észlelték,
hogy egy személygépkocsi az ellenőrző pont
előtt megáll, majd kis idő múlva megfordulva
visszafelé indul. A rendőrséget értesítették,
majd követték a gépjárművet. Miután a személygépkocsit
megállították, annak ellenőrzése
során 672 doboz ukrán eredetű magyar zárjegy
nélküli cigarettát és 35 liter ismeretlen
eredetű szeszesitalt találtak. A személygépkocsi
vezetőjét és a lefoglalt jövedéki termékeket
átadták az eljárást lefolytató Zalaegerszegi
Fővámhivatalnak.
NEMEZ ÉS GRAFIKA
Március 7-ig látható Szőke Veronika nemez
és grafika kiállítása a HSMK galériájában. A
tárlatot Kustár Zsuzsa iparművész nyitotta
meg, közreműködött Lázár Péter előadóművész.
Szőke Veronika 1970-ben született,
Borsfán él, és Bázakerettyén dolgozik a megyei
önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthonában
szociális munkásként. Jelenleg a Pécsi
Tudományegyetem művészetterapeuta
szak, képzőművészeti specializációján tanul.
Közel 10 éve rajzol és nemezel. Kustár Zsuzsa
szakkörében kezdte a rajzolást, majd
megismerkedett a nemez technikájával. Petky
Péter iparművész a portrérajzolás útján indította
el. Rajzaiban saját érzései fogalmazódnak
meg, míg a nemezekben a hagyományokat
szeretné továbbvinni a magyar népművészet
jelképvilágával.
FEJLőDő VIDÉK
Az „Elszámolás 2006” rendezvénysorozat
keretében, Fejlődő vidék – fejlődő mezőgazdaság
címmel tartott sajtótájékoztatót Pásztohy
András, az FVM politikai államtitkára. A magyar
agrárgazdaság helyzetéről elmondta: a magyar
vidék és ezen keresztül az ország fejlődése
elválaszthatatlan a magyar agrárium helyzetétől.
Bár az elmúlt évtizedekben – ahogy a fejlett
országokban is – csökkent az agrárgazdaság
hozzájárulása az ország összes jövedelméhez,
az ágazatban főállásban foglalkoztatottak létszáma
jóval nagyobb szerepet játszik a vidéki
emberek életkörülményeinek alakításában, de
környezetünk megőrzésében és fenntartásában
is. A közvetlen területalapú támogatáson túli
egyéb támogatásokkal együtt 2006-ban a magyar
agrárgazdaság összesen 400 milliárd forint
támogatást kap, pontosan kétszer annyit, mint
2002-ben. Az egy mezőgazdasági termelőre jutó
támogatás összege a 2002. évi 1 millió forintról
2 millió forintra emelkedik. A földtörvény
tavaly decemberi módosítását követően
rövidesen meghirdetésre kerül a program következő
üteme, amelyben már természetvédelmi
területek felajánlására is lesz lehetőség, és a
saját jogú nyugdíjjal rendelkezők már 55 éves
korukban pályázhatnak. Ennek keretében idén
további 10 ezer idős ember megélhetése válik
biztonságosabbá.
„SIKERES VÁROSOK…”
A „Sikeres városok – sikeres emberek” programsorozat
keretében múlt szerdán Szita Károly,
Kaposvár polgármestere volt a vendége Cseresnyés
Péter országgyűlési képviselőjelöltnek. A
kaposvári városvezető többek között elmondta,
ha más munkahelyet nem tudnak, hát közmunkát
ajánlanak a városban munkát keresőknek, segélyre
csak az számíthat, aki ezt a lehetőséget
nem utasítja el. A vállalkozók támogatására több
tízmillió forintos alapot hozott létre az önkormányzat,
s az önálló otthon megteremtésében is
jelentős segítségre számíthatnak az ott élők vagy
oda letelepedni szándékozók. A szemétdíjat az
önkormányzat átvállalta, így egyre csökken az illegális
lerakók száma, de más, a város tulajdonában
lévő szolgáltatást is komoly kedvezményekkel
vehetnek igénybe a kaposváriak.
KAMARAI KÉPZÉS
A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara
és a Muraszombati Gazdasági Kamara a „Határmenti
KKV-k és non-profit szervezetek felkészítése
az Európai Uniós támogatási lehetőségek,
közös projektek megvalósítása révén történő hatékony
kihasználására” elnevezésű projekt keretein
belül három napos tréninget szervezett a
múlt héten. A Quattro Mobili Bútor Bemutatóterem
és Galéria tárgyalótermében megtartott tanfolyam
résztvevői megismerkedhettek az EU-s
pályázati rendszerekkel, a projekttervezés folyamatával,
valamint a pályázatírással kapcsolatos
legfontosabb tudnivalókkal. A tréning végén a
résztvevők egy teszt kitöltésével adtak számot
megszerzett tudásukról. A kanizsai, közel harminc
főt érintő tanfolyam folytatásaként e héten
Lentiben kerül sor hasonló rendezvényre, ahol a
hallgatók közel felét szlovén érdeklődők teszik
ki. Mint azt Varga Zsófia program menedzsertől
megtudtuk, a tanfolyamokat további programok
követik majd a közeljövőben, amikor is a közös
projektek előkészítésével és beadásával kapcsolatos
ismereteket sajátíthatják el a résztvevők.
KANIZSARU
14 órakor a Mentőszolgálat ügyeletese jelentette,
hogy Nagykanizsán a Hevesi és a Rózsa utfebruár
15.
Krónika
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Horváth Attila, Nagy Krisztina (szülési szabadságon),
Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.:
154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
3
cák kereszteződésében közlekedési baleset történt.
A Hevesi úton a Balatoni út irányából a Teleki
út irányába közlekedő személygépkocsi vezetője
nem biztosított elsőbbséget a kereszteződésben
a kijelölt gyalogos átkelőhelyen áthaladni
szándékozó 14 éves lánynak, és a személygépkocsi
jobb elejével elsodorta. A kislánynak 8 napon
túl gyógyuló, súlyos sérülései keletkeztek.
20.20 órakor a keleti városrészből tettek bejelentést,
hogy több fiatal férfi bántalmaz egy
fiatal lányt. A rendőrök felkutatták a cselekmény
elkövetőit, két fiatalembert, akiket előállítottak.
Megállapították, hogy a cselekmény elkövetése
előtt kábítószert fogyasztottak. Állapotuk
miatt mindkét férfit a Kórház Pszichiátriai
Osztályára szállították, egyikük sem volt kihallgatható
állapotban.
ÉRZÉKETLEN KORMÁNYPÁRTOK
Cseresnyés Péter, a Fidesz-MPSZ országgyűlési
képviselő-jelöltje szerint az MSZP és
az SZDSZ a munkanélküliség, az áremelések
és az emberekkel szembeni érzéketlenség
pártjai. Február tizenhatodikai sajtótájékoztatóján
felidézte: Göndör István 2002-ben, a választási
győzelem után azt mondta, hogy
győztek azok, akik a munkahelyteremtésre
szavaztak. Cseresnyés kijelentette: Nagykanizsán
évi ötszáz, tehát négy év alatt kétezer
munkahelyet ígértek, ehelyett azonban térségünkben
a négy évvel ezelőtti, júniusi adatokhoz
képest közel kétezer fővel nőtt a munkanélküliek
száma, a városban és környékén jelenleg
4690 fő a munkanélküli.
IDőSÜGYI TANÁCS
Kibővített ülést tartott a város Idősügyi Tanácsa.
Első napirendként a város és a civil szervezetek
kapcsolatáról esett szó, majd a különböző
civil alapokra benyújtható pályázati lehetőségekről
tájékoztatta a résztvevőket Gerencsér Tibor,
a polgármesteri hivatal munkatársa. A téma kapcsán
észrevételként hangzott el, hogy a civil
szervezetek többsége nem tud pályázni a különböző
alapokra, mert a szükséges önrészt nem képes
biztosítani. A következő napirendi pont kapcsán
a nehéz helyzetben élők feltérképezésével
kapcsolatos eredményekről esett szó. Büki Pálné
elmondta, a városban elő körülbelül 15 ezer
időskorú emberből 3500-ról tudnak valamit, ám
a többség élethelyzete továbbra is ismeretlen. A
Tanács a háziorvosi szolgálatokat szeretné a későbbiek
során bevonni az információgyűjtésbe
annak érdekében, hogy minél több idős polgárról
legyen tudomásuk, és lehetőségük nyíljon erről
a különböző segélyszervezeteket, szociális
intézményeket tájékoztatni. Az Idősügyi Tanács
ezt követően a szakterületi hálózat és felelősi
rendszer kialakításáról tárgyalt.
IFJÚSÁGI FILHARMÓNIAI KONCERT
Az ifjúsági filharmóniai koncertek sorában ezúttal
a Győri Ütőegyüttes műsorát hallgathatták
meg a fiatal érdeklődők a HSMK színháztermében.
A hangulatos, érdekes zene mellett a gyerekek
megismerkedhettek az egyes hangszerek történetével,
európai és afrikai elnevezésével,
valamint hallhattunk arról is, hogy a hangszerek
őshazájában az istenekkel való kommunikációra
használták a különböző ütőshangszereket.
OVISULI
Szerdán és csütörtökön ovisuli programokra
várták a leendő elsősöket és szüleiket a Rozgonyi
iskolában. A nyílt tanítási órák mellett játékos
programok, sportvetélkedő, kézműves foglalkozás
várta a gyerekeket.
KANIZSARU
A délutáni órákban érkezett bejelentés egy lakótelepi
lakásból, hogy onnan ismeretlen tettes eltulajdonított
egy kb. 190.000 forint értékű színes
tv-t. A nyomozás során a rendőrök pár óra múlva
előállították a bűncselekmény gyanúsítottját, aki
egyébként a sértett lakótársa. A gyanúsított elismerte,
hogy ő vitte el és értékesítette a készüléket.
A férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott
gyanúja miatt a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon
büntetőeljárást indítottak. Az eljárás
során a készüléket megtalálták és lefoglalták.
MUNKÁSPÁRT
Dr. Vass József a Munkáspárt országgyűlési
képviselő-jelöltje tartott sajtótájékoztatót a párt
Berzsenyi utcai irodájában. A jelölt beszélt a
szocializmus új modelljéről, amely egy társadalmi
forma, amely mentes az erőszaktól. A tájékoztatón
szó esett arról, hogy a Munkáspárt szeretné,
ha a jövőben csökkenne a nyugdíjkorhatár,
ha a minimálbér és a minimumnyugdíj egyaránt
százezer forint lenne. Szó esett arról, hogy
a luxuscikkek forgalmi adóját száz százalékra
kellene emelni, és két évre befagyasztani az ötszázezret
meghaladó fizetéseket. Legyen újra ingyenes
az oktatás, és alkotmányos jog a sport –
hangzott el a tájékoztatón.
A HALADÁS KÖLTSÉGVETÉSE
Az önkormányzat 2006. évi költségvetéséről
tartott sajtótájékoztatót az SZDSZ helyi szervezete.
Röst János alpolgármester hangsúlyozta: választóvonal
előtt állunk, hiszen EU-s csatlakozásunkat
követően most készül az első olyan EU-s
költségvetés, ami Magyarországot és Nagykanizsát
is érintheti. Ezt a költségvetést a haladás költségvetésének
lehet nevezni. A 2006-os év mozgalmas
lesz, hiszen az M7-es építése eléri városunkat,
és tavasztól a város összes pontján elindulnak
a járdaépítések, útépítések, melyek vélhetően
őszig eltartanak. Kereskai Péter önkormányzati
képviselő a költségvetés számairól szólva elmondta,
ezen az úton kell tovább haladni. A Kanizsa
Fejlesztési Terv helyes út, a 2006-os költségvetés
is ennek jegyében született meg. Halász
Gyula frakcióvezető arra hívta fel a figyelmet,
hogy nagyarányú értéknövekedés következhet be
a panelprogramban résztvevők körében, mivel
energiatakarékosságot is eredményez a felújítás.
FIDELITAS
A közvéleményt feleslegesen hergelő, fenyegetőző
nyilatkozatok helyett szükségessé vált, hogy
a helyi szocialisták, illetve azok első embere Göndör
István, magyarázatot adjanak, miként lehetséges
az, hogy MSZP-s polgármesterük egy cégnek
csaknem 100 millió forinttal olcsóbban elad egy
olyan ingatlant, amelyet egy másik cég akár 100
millió forinttal drágábban is megvett volna? –
hangzott el a Fidelitas sajtótájékoztatóján. Bizzer
András kijelentette: a Fidesz kész segítséget nyújtani
ahhoz, hogy közös erővel elhárítsák a korrupciónak
még csak a gyanúját is szocialistákról.
KANIZSAI ESTÉK
A Kanizsai Esték sorozatában a vendég ezúttal
dr. Boros Imre volt, aki az ország jelenlegi helyzetéről
és várható jövőjéről szólt. Az első hónapban
387 milliárd forint deficit keletkezett. Elég
visszás helyzet alakult ki az ország gazdaságában.
Van egyfajta hazug kommunikáció meg
egyfajta igazság. A hazug kommunikációnak is
van igazság-látszata, állítja a politikus. Szó esik a
GDP-ről, arról viszont hallgatunk, hogy a jövedelmek
elosztása mennyire igazságtalan. A statisztikák
nem szólnak arról, hogy az egy főre jutó
jövedelem és a nemzeti össztermék hogyan viszonyulnak
egymáshoz, mert ebben iszonyú
nagy átrendeződés történt, hangzott el többek között
dr. Boros Imre előadásában.
KANIZSARU
08.15 órakor a MÁV nagykanizsai vasútállomás
forgalmi szolgálattevője tett bejelentést,
mely szerint az éjszaka folyamán ismeretlen tettes
feltehetően festékszóró spray-vel lefújta a
Csónakázó-tónál lévő vasúti átjárónál elhelyezett
fényjelző készülék mindhárom optikáját.
BEMUTATKOZOTT A HEVESI-SULI
A Hevesi Sándor Általános Iskola bemutatkozó
napot szervezett a leendő első osztályosoknak.
A nap során a családok megismerkedhettek az
intézménnyel, találkozhattak az iskola pedagógu-
Krónika
február 16.
február 17.
február 18.
4
saival. Az alsósok mesejátékkal, az iskola néptáncosai
zenével és tánccal, a sportolók pedig tornabemutatóval
köszöntötték a vendégeket. A nap
jókedvű tornával, játékkal zárult. A bemutatkozó
napon ismertették az iskola által hagyományteremtő
szándékkal meghirdetett Városi Óvodás
Rajzpályázat eredményét is. Kiváló rajzaiért kiemelt
első helyezést érdemelt ki Farkas Eszter a
Hevesi Óvodából. Összesen százharminchat pályamunka
érkezett, első helyezett lett Fullér Kitti,
a Vackor Óvoda ovisa, második helyezést ért el
Jánoki Georgina az Attila Óvodából, Muczer
Melinda a Vackor Óvodából, valamint Szabó
Petra a Hevesi Óvodából. Harmadik lett Ámon
Attila, a Rózsa Óvoda, Borsos Lilla, a Rozgonyi
Óvoda és Kovács Dániel, a Rózsa Óvoda ovisa.
A csoportos különdíjat a Platánsori Vackor Óvoda
nagycsoportosai vihették haza.
TARKA-BARKA MűHELY
Tarka-Barka Műhely programjára várták a kicsiket
a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
A gyerekek ezúttal kabalafigurákat készítettek.
TÁJFUTÓ-VERSENY - TORNATEREMBEN
Igazi sportkülönlegesség helyszíne volt február
tizennyolcadikán, szombaton a Batthyány Lajos
Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola
tornacsarnoka: a házigazda gimnázium, a Bolyai
János Általános Iskola, valamint a Kanizsai
Futó- és Szabadidősport Klub szervezésében
teremtájfutó-bemutató versenyre került sor. Willmanné
Kovács Edit, a verseny egyik szervezője
elmondta: külföldön már nagy hagyománya van
a teremtájfutásnak, Magyarországon azonban ez
még csak a harmadik-negyedik ilyen megmérettetés
volt. A különleges versenyen mesterséges
akadályok, tárgyak helyettesítik a táj természetes
objektumait. Hetvenöten indultak a versenyen,
amelyet a tíz-tizenkét, a tizenhárom-tizennégy
évesek és a tizenöt év felettiek kategóriájában
hirdettek meg. A 10-12 évesek korcsoportjában
első helyezést ért el Tukszár Anett a Bolyai János
Általános Iskola tanulója, második lett Varga
Zsombor, a Zrínyi Miklós Általános Iskola, harmadik
pedig Tikos Gergő, a Batthyány Lajos
Gimnázium diákja. A 13-14 évesek korcsoportjában
a legjobbnak bizonyult Fullér Dániel, a Batthyány
Lajos Gimnázium tanulója, második lett
az ugyancsak BLG-s Szabados Márta, valamint
harmadik helyezést ért el Baticz Brigitta a Bolyai
János Általános Iskola versenyzője. A tizenöt év
felettiek közül első helyezést ért el a zalaegerszegi
Fehér Ferenc, második lett a nagykanizsai
Varga Zsolt, a dobogó alsó fokára pedig a szintén
kanizsai Balogh László állhatott.
HORGÁSZGYűLÉS
Február tizenkilencedikén, vasárnap délelőtt a
Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Házban tartott
közgyűlést a Kőolajipari Dolgozók Sporthorgász
Egyesülete. Petovári József elnök elöljáróban
elmondta: a horgászat március elsejétől
kezdődik a Csónakázó-tavon, azonban a február
tizenötödikétől április végéig terjedő időszakban
nem szabad csukát fogni. Felhívta a horgászok
figyelmét arra, hogy a környezetvédők részéről
több támadás éri őket a tó közvetlen környezetének
tisztasága miatt, ugyanis gyakran hulladékok
„tarkítják” a nádast. Nagyobb gondosságra
ösztökélte sporttársait, hiszen – mint mondta –
ha nem történik szemléletváltozás, akkor akár
meg is tilthatják a horgászatot az illetékes hatóságok.
A tagok az ülésen megszavazták, hogy az
egyesület alakuljon közhasznú társasággá, hiszen
így lényegesen több forráshoz tudnak hozzájutni.
A fenékpusztai horgásztanya villamosításához
szükséges anyagi háttér biztosítására pályázatot
nyújtanak be a Balaton Fejlesztési Tanácshoz.
Gombos Imre, a Zala Megyei Horgászegyesületek
Szövetsége elnöke elmondta: a múlt
évben az adatok szerint Nagykanizsán 2168 bejegyzett
horgász volt, s 2005-ben összesen
11.069 kilogrammnyi halat fogtak ki a Csónakázó-
tóból. Nagymértékű telepítésre is sor került,
ami idén folytatódik: május elején mintegy
negyven-negyvenkettő mázsa ponty kerül a tóba.
Gombos Imre kifejezetten nehezményezte,
hogy a bejegyzett 2168 horgászból csupán négy
vett részt a telepítésen, miközben a megyei és a
helyi szervezetet is évről-évre sok vád éri a telepítések
kapcsán.
ÖNKORMÁNYZATI FÓRUM
A Zala Megyei Munkaügy Központ és a Zala
Megyei Közigazgatási Hivatal hétfőn rendezte
meg a Halis István Városi Könyvtárban hagyományos
önkormányzati fórumát. A tanácskozáson
elsőként az Ifjúsági, Családi, Szociális és
Esélyegyenlőségi Minisztérium által 2003-ban
létrehozott Esélyek Háza hálózat tevékenységéről
tartott tájékoztatást Maczucza Éva, a Keszthelyen
működői zalai iroda vezetője. Mint mondta,
a hálózat feladata országos szinten a diszkriminációt
elszenvedett vagy azzal fenyegetett társadalmi
rétegek közvetlen és közvetett támogatása.
Ezt követően az aktuális foglalkoztatáspolitikai
kérdésekről, az idei év fő feladatairól tartott előadást
Kiss Ambrus, a Zala Megyei Munkaügyi
Központ igazgatója, majd az önkormányzatok
előtt álló 2006. évi időszerű feladatokról hallhatták
a települések vezetői dr. Doba Istvánt, a Zala
Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjét. A Sikeres
Magyarországért fejlesztési programot Spilák
Lajos, az MFB igazgatója ismertette, végül a térség
foglalkoztatási helyzetéről tartott előadást Somos
Béláné, a Zala Megyei Munkaügyi Központ
helyi kirendeltségének vezetője.
EMBERCSEMPÉSZEK
Február 20-án a délutáni órákban a magyarszlovén
határon, a rédicsi közúti határátkelőhelyen
egy kilépésre jelentkező román kamion ellenőrzése
során az ott szolgálatot teljesítő határőrök
észlelték, hogy a kamion vámzárja sérült. A
raktér felnyitása után a rakomány – amely gépkocsi
kormánykerekek voltak – között elrejtőzködve
9 fő moldáv állampolgárságú személyt (3
nőt, 6 fő férfit) fedtek fel a határőrök. A személyek
elmondása szerint a kamion rakterébe Magyarországon
szálltak be, de az Olaszországba
való illegális kijutás módját még jelenleg isme-
Krónika
PÉNTEK ESTI JAZZ-KLUB
A Hevesi Sándor Művelődési Központban
10-én pénteken este a Kaltenecker Trió
koncertjét hallgathatták a jazz-rajongók.
Erről készült tudósításunkban a művészek
neveit sajnálatos módon elírtuk. Helyesen:
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
támogatásával megvalósult programon
a billentyűnél Kaltenecker Zsolt ült,
Borlai Gergő dobolt, Papesh Péter baszszusgitározott.
február 20.
február 19.
5
retlen személyek szervezték meg Romániában,
amiért ott előre a moldáv állampolgárok személyenként
eltérő összeget (1500-3000 euro/ fő) fizettek
ki. A román állampolgárságú kamion vezetője
ellen embercsempészet megalapozott gyanúja
miatt indult eljárás, a moldáv állampolgárokkal
szemben idegenrendészeti eljárás indult.
ARANYKOPORSÓ
Két előadás keretében, február 20-án és 21-én
mutatta be az Aranykoporsó című színművet a
Budaörsi Játékszín a HSMK-ban. Móra Ferenc
azonos című regényét Polgár András alkalmazta
színpadra. A főbb szerepeket Koncz Gábor, Bordán
Irén, Farkas Zoltán, Urbán Andrea, Harmat
Imre, Kertész Péter és Éles Béla alakította. A színpadon
két, Kanizsáról elszármazott művészt,
Pasqualetti Ilonát és Hegedűs Miklóst is láthattuk.
Az Aranykoporsó a 3. évszázad végén játszódik.
Róma újra erős, de a kereszténység terjedése létében
veszélyezteti Diocletianus pogány hatalmát,
amit a törvény erejével akar megszilárdítani. Serdülő
fia, Quintipor számára őrzi a trónt. A drámán
két vonulat küzdelme – a fiatalok különös szerelme
és a hatalom megtartása – húzódik keresztül.
Krónika
Magyarországon is megjelent a madárinfluenza vírusa, azonban néhány egyszerű óvintézkedéssel
védekezhetünk a betegség ellen. A betegségről és a megelőzésről adunk tájékoztatást
a Kormányzati Hírportál segítségével.
A klasszikus emberi influenza minden évben szezonális rendszerességgel, ősszel-télen jelentkező
megbetegedés, amelynek kialakulásáért az influenza vírus A, B vagy C típusa felelős. A
klasszikus influenza magas lázzal, köhögéssel, torokfájással, izomfájdalommal járhat. Ez a megbetegedés
emberről emberre terjed. A betegség ellen a védőoltás a leghatékonyabb védekezés.
MI A MADÁRINFLUENZA?
A madárinfluenza a szárnyasok fertőző betegsége, amelyet az influenza A vírusának különböző
altípusai okoznak. A madarak egyes fajai különböző mértékben érzékenyek az influenzavírusok
változataira. A vadon élő víziszárnyasok tünetmentesen is hordozhatják, a házi szárnyasok
azonban érzékenyebbek a fertőzésre. Utóbbiaknál is vannak eltérések: míg a házityúk viszonylag
ellenállóbb, a pulyka rendkívül érzékeny a vírus enyhébb változataira is. Egyes vírusváltozatok
sem baromfira, sem emberre nem jelentenek veszélyt, míg mások, mint a hírhedt
H5N1-es altípus, szárnyasokban nagy kiterjedésű járványokat okozhatnak.
OKOZHAT-E EMBERI MEGBETEGEDÉST A MADÁRINFLUENZA?
Annak ellenére, hogy a madárinfluenza a szárnyasok betegsége, nagyon ritkán és különleges
körülmények között az ember is megfertőződhet és megbetegedhet. Az emberi megbetegedés
csak a fertőzött állattal való nagyon szoros, közvetlen kapcsolat, érintkezés során alakulhat
ki. Az eddigi emberi megbetegedések is ilyen módon történtek. A madárinfluenza-vírus
a szárnyasok ürülékével, váladékával, vérével terjedhet állatról emberre (a baromfitelepeken,
a szárnyasfeldolgozó-iparban dolgozókra éppen ezért különleges biztonsági szabályok
vonatkoznak.) A vírus 70°C hőmérsékleten biztosan elpusztul. Mindemellett a valamilyen betegségben
elhullott állatok húsa fogyasztásra alkalmatlan, ezért bizonytalan eredetű húst
egyébként sem szabad elfogyasztani.
HOGYAN VÉDEKEZZÜNK A MADÁRINFLUENZA ELLEN?
Az általános higiénés szabályok (pl. alapos kézmosás, háztartási fertőtlenítőszerek használata)
betartásán túl kerülni kell minden olyan helyet, ahol fertőzött baromfi vagy egyéb
madár fordulhat elő. A közvetlen kapcsolatot beteg baromfival, élő vagy elhullott vadmadárral,
valamint állati ürülékkel szennyezett felületekkel (érintés, szájba vétel) kerülni kell.
Különösen fontos a gyermekek figyelmét felhívni erre, megtiltani, hogy madarakkal játszanak,
és figyelmeztetni kell őket, hogy ha beteg, esetleg elhullott madarat látnak, arról szóljanak
szüleiknek, nevelőiknek.
Madárinfluenzával érintett országokból nem szabad semmilyen élő szárnyast (baromfi, díszmadár,
vadmadár) vagy ilyen származású nyers terméket (hús, toll, tojás) behozni. Állati eredetű
élelmiszerek behozatala az Európai Unió tagállamain kívülről tilos, mert azok számos fertőző
állatbetegséget terjeszthetnek.
MI AZ ÁLLATTARTÓK KÖTELESSÉGE?
A baromfiállomány megvédése érdekében a legtöbbet az állattartók tehetik az állategészségügyi
jogszabályok betartásával, melyek egyik legfontosabb célja meggátolni a háziszárnyasok
és a vadmadarak között a vírus átadását. A vírus terjedése csak akkor akadályozható meg, ha az
állategészségügyi szolgálat tudomást szerez minden lehetséges megbetegedésről. Ezért valamennyi
állattartó kötelessége, hogy az állományában jelentkező, betegségre utaló tüneteket
azonnal jelentse a legközelebbi állatorvosnak, hatósági állatorvosnak.
HA ÖN ELHULLOTT MADARAT TALÁL,
KÉRJÜK HÍVJA AZ INFOVONALAT A 189-ES SZÁMON.
Hogyan védekezzünk a madárinfluenza ellen?
FÉLREÉRTÉSEK ELKERÜLÉSE VÉGETT
– A madárinfluenza alapvetően madárbetegség.
– Magyarországon csak a H5-típust tudják a gyorsteszttel meghatározni,
az N-altípust Angliában azonosítják.
– Elpusztult madár észlelése esetén nem szabad hozzányúlni a tetemhez!
– A galambok nem érzékenyek a madárinfluenza vírusára
(kivételt képez a balkáni gerle).
Megoldatlan probléma a városban a feleslegessé
vált ruhaneműk elhelyezése. Az emberek
többsége megunt holmijait a kukába
vagy amellé teszi, holott biztos akad a holmik
között olyan, ami jó lenne még valakinek...
6 A hét témája
Amikor egy Krapfen nevű pék meghalt, a
felesége vette át a pékműhely vezetését. A
pékség híres volt finom kenyeréről. Egyik nap
a kenyér nem készült el idejében. A vásárlók
egyre türelmetlenebbek lettek, zúgolódtak, addig-
addig, hogy a pékné kijött a sodrából és
egy darab kenyértésztát, ami éppen a kezében
volt, valakinek a fejéhez akart vágni. Mivel elvétette
a célzást, nem találta el kiszemelt áldozatát,
a tészta a kályhán lévő lábasba pottyant.
A lábasban zsír forrt. A tészta a zsírban pár
perc alatt aranysárgára sült, így megszületett
az első fánk. A bécsiek azóta is Krapfennak
hívják, s állítják, az ő városukban született e
farsangi finomság.
Egy másik forrás szerint a fánk francia eredetű
édesség. XVI. Lajos hitvese, Marie
Antoinette királyné egy farsangi bál alkalmával
megszökött a Tuilleriákban rendezett álarcosbálról,
és álöltözetében elvegyült a tömegben.
Az esti séta közben megéhezett a királyné,
így egy mézeskalácsos mestertől vásárolt
egy fánkot, amit az nagy kosárból árult. A
fánk rendkívül ízlett neki, ezért az őt kísérő
lovagnak meg kellett vásárolnia az egész kosárral.
A karnevál elmúltával pedig a fánksütőt
is berendeltette a palotába. A mézeskalácsos
elmesélte a fánk receptjét és elkészítési
módját a királyné cukrászának. A cukrász finomította
és egy kicsit módosította a receptet
és ettől kezdve a királyi lakomák kedvelt finomságává
vált a fánk.
FARSANGI FÁNK
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 db tojássárgája,
10 dkg vaj, 1,5 dl tej, 2 dkg élesztő, 5 dkg
kristálycukor, 4 dl olaj, 3 dkg porcukor, 30
dkg lekvár, csipet só.
Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk, feloldjuk
benne a kristálycukrot és az elmorzsolt élesztőt.
Néhány percig szobahőmérsékleten pihentetjük.
Utána kevés lisztet teszünk hozzá. A tojássárgáját
hagyjuk kissé felhabosodni. A lisztet előmelegítjük,
a közepébe fészket képzünk. Lassan
hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt úgy, hogy először
a tojássárgájával keveredjen el, majd fokozatosan
nagyobb ívben, kevergetve beledolgozzuk
a lisztbe. Ha a tészta egyneművé vált, hozzáadjuk
a sót és az olvasztott vajat. Erőteljes
mozdulatokkal dagasztjuk, míg a tészta elválik
az edény falától és hólyagosodni kezd. Dagasztásra
alkalmas robotgépben lassú fordulaton készíthetjük.
Letakarva szobahőmérsékleten 30-
40 percig kelesztjük. Ha megkelt, meglisztezett
gyúródeszkára borítjuk és óvatosan kb. 3-4 cm
vastagságúra kihúzzuk. Lisztbe mártott pogácsaszaggatóval
kiszaggatjuk, majd letakarva ismét
10 percig kelni hagyjuk. Mély serpenyőben
vagy lábosban felhevítjük az olajat, ügyelve,
hogy se túl forró, se túl hideg ne legyen (a hőmérséklet
kb. 170 fokos). A fánkokat óvatosan
forgatva a kezünkben, ujjunkkal egyik oldalukon
középig benyomjuk, majd ezzel lefelé fordítva
helyezzük az olajba. Mindkét oldalon
aranybarnára sütjük, lecsurgatjuk. Porcukorral
meghintve, kikevert lekvárral tálaljuk.
CSÖRÖGEFÁNK
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 10 dkg vaj, 5 dkg
cukor , 1 dl tejföl, 5 tojássárgája, 1 kanál rum.
Elkészítés: A puha vajat morzsold el a liszttel,
add hozzá a tojássárgákat, a cukrot és a rumot,
lazítsd tejföllel. Langyos helyen pihentesd egykét
órán át, majd lisztezett deszkán nyújtsd ki 2-
3 mm vastagságúra. Derelyeszaggatóval vagy
kés segítségével 4 cm széles, 6 cm hosszú téglalapokra
vágd fel, melyek közepét hosszában hasítsd
be. Ezen a nyíláson kell a tészta egyik
csücskét áthúzni, hogy csavart formája legyen.
Forró olajban, közepes lángon mindkét oldalát
süsd át, porcukorral és lekvárral ízesítheted.
TÚRÓS FÁNK
Hozzávalók: 25 dkg áttört tehéntúró, 2+2 tojás,
5 dkg vaj, 5 dkg cukor, 1 csomag vaníliás
cukor, 5 dl tej, 5-5 dkg liszt és zsemlemorzsa
Elkészítés: A puha vajat keverd el a cukorral,
a vaníliás cukorral, 2 egész tojással és 2
tojás sárgájával. Szórd bele a sót, a tejet, a túrót,
és keverd hozzá a 2 tojás keményre felvert
habját. Adj hozzá még kb. 5-5 dkg lisztet
és zsemlemorzsát, hogy sűrű massza keletkezzen.
Talkedlisütőben vagy kiszaggatva,
forró olajban süss belőle apró fánkokat, majd
kettőt-kettőt gyümölcslekvárral ragassz össze.
DONUT (AMERIKAI FÁNK)
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1/2 teáskanál só,
1 kocka élesztő, 6 dkg cukor, 1,4 dl langyos
tej, 7 dkg vaj vagy margarin, 3 tojássárgája,
zsiradék a sütéshez, porcukor a szóráshoz.
Elkészítés: A lisztet a sóval, az élesztővel, 3
evőkanál tejjel és 1 teáskanál cukorral tálba
tesszük, összedolgozzuk, liszttel megszórjuk,
lefedjük és 15 percig kelni hagyjuk. Ha megkelt,
a maradék tejet, cukrot, vajat és tojássárgáját
hozzáadjuk, dagasztóspirállal sima tésztává
összedolgozzuk. Meleg helyen a kétszeresére
kelesztjük, majd átgyúrjuk, 1-2 cm-es
vastagságúra kinyújtjuk. Két különböző nagyságú
pohár segítségével (3 és 7 cm-es) karikákat
szúrunk belőle. Lisztes felületen még egy
kicsit hagyjuk őket kelni, majd forró zsiradékban
kisütjük őket. Porcukorral szórjuk meg
őket, márthatjuk csokoládéba, bevonhatjuk
marcipánnal, színes cukorral. (dé)
A fánk legendája
RÓZSAFÁNK
Hozzávalók: 3 dl tejföl, 8 db tojás, 2 dkg élesztő, 2 dl tej, 2 dkg porcukor, só, 70 dkg liszt,
olaj a sütéshez.
Elkészítés: A lisztet két egész tojással, két tojássárgájával, tejföllel, cukorral, sóval összegyúrjuk.
Vékonyra kinyújtjuk, fánkszaggatóval kiszúrjuk. 5 lapocskát egymásra fektetünk, a közepét
ujjunkkal benyomjuk, szélét késsel 1 cm-nyire több helyen bevagdossuk. Egyszerre 1-2 db-ot teszünk
a forró olajba. Állandóan forgatjuk, hogy egyenletes pirosra süljön. Kivesszük az olajból,
lecsepegtetjük, porcukorral meghintjük. Mindegyik tészta közepébe egy szem meggyet teszünk.
A múlt héten fánkversenyt rendeztek a Kodály Zoltán Művelődési Házban az Olajipari
Nyugdíjas Klub tagjai. A finomra sikerült tészták mellett farsangi volt a hangulat.
– Farsangkor minden alkalommal tartunk valamilyen versenyt, tavaly pogácsaverseny volt, az
idén fánkversenyt hirdettünk a nyugdíjasok körében. Az ügyes szakácsnőket díjazzuk, s ahogy elnézem,
mindenkinek nagyon jól sikerültek a fánkjaik, szépek szalagosak. A hagyományos farsangi
fánk mellett van itt rózsafánk, diófánk és forgácsfánk is. Igazán jó látni, milyen ügyesek a
klubtagok – mondja Horváth Győzőné, a kulturális programokat szervező vezetőségi tag.
– Mi lesz a legjobbak jutalma?
– A dicséret mellett természetesen jutalmat is kapnak, hiszen nem olcsó dolog manapság a
fánksütés, drága az olaj is, meg a többi hozzávaló is.
7 A hét témája
A farsang Vízkereszttől (január 6.) a húsvétot
megelőző 40 napos nagyböjt kezdetéig,
hamvazószerdáig tart. A farsang a tavaszvárás
pogánykori, változatos képet mutató ünnepeiből
nőtt ki, a zajos mulatozás, a tréfacsinálás,
bolondozás, eszem-iszom és advent lezárultával
a párkeresés, az udvarlás időszaka. Magyarországon
a farsangi szokások a középkorban
honosodtak meg és számos idegen nép
hatása érvényesült bennük. A városi polgárság
elsősorban a német hagyományokat vette
át – erre utal az elnevezés is az olasz
„carneval” helyett –, míg az arisztokrácia körében
az itáliai és francia szokások terjedtek
inkább el. Fellelhetők pogány, germán, sőt
ókori görög, római motívumok is. Maga a szó
német eredetű, a „faseln”, jelentése fecsegni.
Már az ókori Rómában is rendeztek álarcos
felvonulásokat, zenés táncmulatságokat, úgynevezett
Saturnalia ünnepet a téltemetés-tavaszvárás
jegyében. A mulatságok egy álló
hétig tartottak, ilyenkor rendezték a kedvelt
gladiátor viadalokat is. Latin nyelvterületen a
„carneval” szó a farsang megfelelője, jelentése
a hús elhagyása. Más magyarázatok szerint azt
a díszes szekeret nevezték carrus navalisnak,
amelyet egykoron vidám, álarcos menet tolt
végig Róma utcáin, innen a karnevál elnevezés.
Magyarországon már Mátyás korában divatban
voltak bizonyos itáliai mintákat követő
álarcos mulatságok. II. Lajos udvarában harci
játékokat is rendeztek. Az egyház kezdetben
rossz szemmel nézte a fékevesztett mulatozást,
az ördög művének tartotta és üldözte is.
Dacára az egyházi tiltakozásnak,
a farsang időszakának megünneplését
nem tudták visszaszorítani.
Annak ősi, pogány gyökerei, melyek
szoros kapcsolatban állnak a
termékenység, bőség varázslással,
a tél elmúlta felett érzett
örömmel, a tavasz beköszöntét siettetni
szándékozó rítusokkal erősen
éltek a nép hagyományaiban.
Farsang ünnepéhez kötődik Magyarországon
a népi színjátszás kialakulása.
A különféle maszkos
alakoskodásokból nőttek ki a dramatikus
játékok, amelyekben tipikus
alakokat személyesítettek
meg. Ilyenek voltak a cigány, a
betyár, a koldus, a vándorárus, a
menyasszony, vőlegény. Már a
XVI. századtól vannak adataink az
egyik legnépszerűbb alakoskodó
játékról, az úgynevezett Cibere
vajda – Konc király párviadaláról. Az egyik
szereplő a böjti ételeket (cibere), a másik a húsételt
személyesíti meg, az ő viszálykodásukról
szól a játék. A legismertebb alakoskodó szokás
magyar nyelvterületen a mohácsi busójárás. A
délszláv eredetű sokácok faálarcos felvonulásairól
már a XIX. századból vannak feljegyzések.
Mivel az álarcok a szereplőknek inkognitót biztosítottak,
viszonylag gyakran került sor verekedésre,
nők molesztálására. A XX. század folyamán
aztán ezt az izgalmas ünnepet sikerült
mederbe terelni. Ekkor terjedt el a busójárás elnevezés
is, a sokácok ezt a farsangot záró eseményt
Poklada (átöltözés, átváltozás) néven
említik. A nagyobb falvakban tartott álarcos,
jelmezes felvonulásokat legtöbbször a farsang
utolsó napjaiban, azaz farsang farkán rendezték.
A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb
a nyugat-dunántúli rönkhúzással
összekötött mókaházasság. Szokásos volt a farsang
idején a lányok, asszonyok külön farsangolása
is. Bizonyos húshagyókeddi szokások a
farsang, illetve az egész tél elmúltát jelképezik:
farsangtemetés, bőgőtemetés. (dukát)
Farsangoló
A Veszprémi Egyetem Nagykanizsai Kihelyezett
Képzési Helyén múlt pénteken immár
harmadik alkalommal rendezték meg a – ma
már hagyománynak tekinthető – Kocamurit.
Az egész napos vígasság hajnalban pálinkás
köszöntővel vette kezdetét, majd a főiskolások
rendfára állították a nap „főszereplőjét”, a Napóleon
névre keresztelt disznót. Miközben
szorgos kezek a disznóöléssel foglalatoskodtak,
a többiekre tréfás játékok, vetélkedők és
filmvetítés várt. A nap fénypontja a közösen
elfogyasztott hatfogásos disznótoros vacsora
volt, amit hajnalig tartó dínom-dánom követett.
A Zárda utcai kollégiumban mintegy 140-
en vettek részt a Kocamurin, a program főszervezői
Andrejka Gábor, a Kollégiumi Intéző
Bizottság és Virág Norbert, a Főiskolás
Életért Kanizsán vezetője voltak.
A Nagykanizsai Postás Sportegyesület szintén
disznótoros programot szervezett. Szombaton,
verőfényes napsütésben, az örömhegyi
kulcsosháznál várták vendégeiket kellemes zenével,
disznótorossal. Az alaphangulatot a gőzölgő
forraltbor, meleg tea volt hívatott megteremteni.
A reggeli máj volt pirított burgonyával,
majd ebédre húsoskáposzta pogácsával.
Akinek a gyomra bírta, uzsonnára hurka, kolbász,
pecsenye törtkrumplival, s az ilyenkor elmaradhatatlan
párolt káposzta volt a jussa.
A múlt hétvége a város több intézményében
is a farsangi mulatozás jegyében telt.
Február 19-én délután a Palini Általános Iskolában
hatvannyolc gyermek öltött jelmezt. Az
iskolai mulatságot latin tánc, „házi” Mirigyshow,
az első osztályosok műsora, tombola,
valamint Palcsó Tamás, a Megasztárból ismert
énekes műsora színesítette.
E napon a Teleki úti Idősek Otthonában is
farsangi bált rendeztek, amelyen mintegy harminc
idős ember öltözött be. A farsangi mulatságon
résztvevő körülbelül százötven idős
szórakozásához Németh Zoltán szolgáltatta a
zenét. Vasárnap a Honvéd Kaszinóban a
Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak
Egyesülete rendezett farsangi bált,
tánccal, vacsorával.
Napóleon halála és...
8 Várospolitika
A pénztelenség nagy úr, a szűk anyagi keretek olykor
a szabályok megkerülésére, áthágására sarkallnak,
ám, mint utólag kiderül, a vesztes csak a kisember lehet.
Az, aki a szabálytalanságot felajánlja, nevető harmadikként,
gazdagabban kerülhet ki az ügyletből, aki
pedig szűkös keretei kényszerítő okán ment bele a játékba,
még szegényebb lehet, mint annak előtte volt.
Ez az általános megállapítás vonható le az önkormányzati
bérlakások bérleti jogainak – szabálytalan –
értékesítéséből kerekedő ügyletekből.
– Van törvényes lehetőség az önkormányzati bérlakások
bérleti jogának értékesítésére?
– Nincs. A bérlő legfeljebb lakásbérleti jogát cserélheti
el egy másik lakásbérleti jogra, illetve másik lakás
tulajdonjogára, de ezt is csak meghatározott törvényi
keretek között teheti meg. A bérleti jog lakás esetében
nem átadható, és nem is értékesíthető – válaszolja
Kámán László, az IKI vezetője.
– Hogyan tárható fel a szabálytalan jogviszony?
– A lakástörvény szerint eddig is ellenőriznünk kellett,
hogy a lakásban ki tartózkodik. Az új lakástörvény
már rendszeres ellenőrzési kötelezettséget ír elő a számunkra,
amelyet mi a helyi rendeletünkben még tovább
szigorítottunk és azt fogalmaztuk meg, hogy
évente két alkalommal ellenőrizzük azt, hogy valóban
a bérlő tartózkodik-e a lakásban.
– Ki tartózkodhat a lakásban?
– Erre vonatkozóan is egyértelmű a törvény szövege.
A lakásban a bérlő tartózkodhat, illetve az, akit a
bérlő a törvény alapján befogadott. Befogadható a
bérbeadó hozzájárulása nélkül a házastársa, gyermeke,
gyermekétől született unokája, valamint szülője. A
bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával a lakásba
más személyt is befogadhat, de ehhez való hozzájárulást
a bérbeadó az elmúlt időszakban nem adott ki.
– Vannak-e az élet sajátosságaiból adódó kényes
helyzetek?
– A legfőbb gondot az élettársi kapcsolat jelenti,
hiszen a törvény és a vonatkozó rendeletek sem teszik
lehetővé, hogy a bérlő az élettársát befogadja. Ebből
sok vita van. A jogalkotó az élettárs befogadását elutasítja,
úgy nyilatkozik, hogy ebből az úgynevezett
„lebegtetett” viszonyból nem szerencsés, ha bárki jogokat
szerezne egy önkormányzati lakásban. A Lakástörvény
helyi szabályozására irányuló rendeletünkben
javasoljuk, hogy az élettársi jogviszonyt ismerjük
el úgy, hogy a lakás bérleti jogviszonyának
folytatását ne jelentse.
– Ki folytathatja a bérleti jogviszonyt?
– Az, akinek személyéhez a bérbeadó hozzájárult, valamint
akit a bérbeadó befogadott és a bérlő halálakor
életvitelszerűen a lakásban lakott. Aki Miskolcon lakik,
vagy ott tanul, hiába van itt Nagykanizsán bejelentve, a
lakás bérleti jogát nem folytathatja.
– Az előbb egy kivételt említett. Mi volna ez?
– A bérlővel tartási szerződés köthető, halála esetén
a szerződő – eltartó – fél a bérleti jogviszonyt
folytathatja. A törvény ez esetben azt írja elő, hogy
a tartási szerződéshez való hozzájárulástól legalább
egy évnek el kell telnie a bérlő haláláig. Ha a bérlő
egy éven belül meghal, a bérleti viszony nem folytatható.
Ez egy kiskaput jelent, amellyel nem mindenki
ért egyet, hiszen a két fél között kötött szolgáltatási
szerződés egy harmadik fél – ez esetben az önkormányzat
– tulajdonára irányul.
– Mi történik, ha az ellenőrzések során kiderül, hogy
a lakásban nem az lakik, akinek a nevére a bérleti szerződés
szól?
– Fel kell szólítani távozásra, ha ennek nem tesz eleget,
a lakás bérleti jogviszonyát fel kell mondani és kiürítési
pert kell kezdeményezni.
– Hogyan lehetséges a törvényi szabályozók megléte
ellenére ingatlanirodák (is) árulják önkormányzati
lakások bérleti jogát? Lehet-e ez a tranzakció
törvényes?
– Mi is hallottunk ilyen esetről. Egy alkalommal
egy fiatal pár keresett meg, hogy ilyen lakást ajánlottak
fel a számukra. Azonnal tájékoztattuk őket,
hogy ez nem törvényes ügylet, hiszen hiába fizet ki
valaki egy nem értékesíthető jogért bármekkora öszszeget,
az a jog nem kerülhet a tulajdonába, vagyis
nem válhat törvényesen bérlővé. A lakás bérlőjének
kijelöléséről az 55/2000. (XII.13.) számú önkormányzati
rendelet alapján a Szociális Bizottság dönt.
A tulajdonost megkerülő jogi ügyleteknek amúgy
sincs értelme, hiszen hiába születik valamiféle szerződés
a két fél között, az csak törvénytelen lehet, s
mint ilyen semmis, hiszen az egyik fél olyat értékesített,
ami nem a tulajdona, a másik fél ezt nem vásárolhatja
meg. (dukát)
A bérlakás bérleti joga nem értékesíthető
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan
az eddigieknél jobb körülmények közé kerül a
felnőtt és a gyermek háziorvosi ügyelet – közölte
lapunkkal Kercsmaricsné Kövendi Ibolya, a polgármesteri
hivatal alapellátási intézményének vezetője.
Régi probléma oldódik meg azzal, hogy a felnőtt
és gyermek háziorvosi ügyelet a Petőfi utcai volt kollégium
épületéből átköltözhet a kórház területére. Az
önkormányzat 25 millió forintot nyert a fejlesztés
megvalósítására, amihez további 19 millió forint önrészt
kell biztosítani, így összesen csaknem 44 millió
forintos beruházással az első félév végéig kialakítják
az ügyelet új helyét. A célra egy, a kórház területén
lévő épületet újítanak fel, amely korábban az egészségügyi
dolgozók oktatási központjaként működött.
Újravakolják az épületet, kicserélik a nyílászárókat,
felújítják a villamos hálózatot, a vizesblokkokat, azaz
teljes külső-belső rekonstrukciót hajtanak végre.
Kercsmaricsné Kövendi Ibolya szerint mindenképpen
előnyt jelent, hogy a kórház területén működik
majd az ügyelet. Szeretnék, ha később a mentőhívásokat
és az ügyeleti riasztásokat egy diszpécser
fogadná, aki mérlegelhetné, hogy mentőt, vagy ügyeletes
orvost küld a beteghez. A szakember szerint a
kanizsai ügyelet orvosainak munkájához valamennyi
szükséges eszköz rendelkezésre áll. H.A.
Költözhet az ügyelet
Az elmúlt esztendőt értékelő
és a 2006. év feladatait meghatározó
értekezletet tartottak a
Nagykanizsai Határőr Igazgatóságon.
A rendezvényt követően
Béndek József határőr altábornagy,
a Határőrség Országos
Parancsnoka és Lukács Sándor
határőr ezredes, a Nagykanizsai
Határőr Igazgatóság megbízott
vezetője tartott sajtótájékoztatót.
A Határőrség a tavalyi feladatait
az első teljes, uniós tagországi
működési évben eredményesen
hajtotta végre. Tevékenységét
az illegális migráció
elleni hatékony fellépés, a teljes
jogú schengeni tagságra való
felkészülés, a reális jövőkép kialakítása,
annak jogszabályi
megalapozása, valamint a működőképesség
megőrzéséért
folytatott erőfeszítések határozták
meg. Az idei év fő feladatai
között szerepel többek között a
schengeni értékelésre és az ellenőrzési
program végrehajtására
való felkészülés, valamint a
belső határos igazgatóságokon a
határforgalom ellenőrzés megszüntetésének
megtervezése,
egy új, mobil alapú határrendészeti
tevékenység előkészítése.
A Nagykanizsai Határőr
Igazgatóság megbízott vezetője
arról számolt be, hogy az
igazgatóság illetékességi területén
a regisztrált intézkedések
száma a 2004. évihez viszonyítva
31 százalékkal nőtt,
az illegális migrációhoz kapcsolódó
jogsértő cselekmények
száma viszont csökkent.
Tovább folytatódott az illegális
migrációhoz kapcsolódó
jogellenes cselekmények átstrukturálódása
a zöldhatárról
a határátkelőhelyekre. A határforgalom-
ellenőrzés során
az igazgatóság átkelőhelyein a
személy és járműforgalom
mérsékelt emelkedése volt tapasztalható.
A belső határon a
személyforgalom 22, a járműforgalom
32, a teherforgalom
46 százalékkal emelkedett, de
ez utóbbi egyes napokat és
időszakokat tekintve elérte az
50-100 százalékot.
(szőlősi)
Az első uniós év
9 Gazdaság
A Régió Ipari Park és
Logisztikai Központ
Kft. adott helyet a
Nyugat-Dunántúli
Ipari Parkok III. Regionális
Találkozójának,
melyet a Nyugat-
Dunántúli Regionális
Fejlesztési Ügynökség
keretében működő
Pannon Gazdasági
Kezdeményezés szervezett
nemrégiben.
A Magyarországi Ipari Parkok 2007-2013. közötti fejlesztési koncepcióját
Nikodémus Antal, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Stratégiai Tervezési Főosztályának főosztályvezető-helyettese vázolta
fel. Rövid áttekintést adott a 2004-2006. közötti eredményekről, tapasztalatokról.
Az ipari park fejlesztési programot a tervezés alatt lévő
VOP (Versenyképességi Operatív Program) struktúrájában ismertette.
A fejlesztés irányai között szerepel az ipari parki területek bővítésének
támogatása, a vállalkozói, üzleti infrastruktúra fejlesztése, szolgáltatások
kiépítése, működtetése, képzés és továbbképzés. Barta Balázs, a
Pannon Gazdasági Kezdeményezés vezetője egyeztette a jelenlévőkkel
az átalakulás előtt álló gazdasági kezdeményezés terveit.
Győr Fejlesztési Pólus Stratégiája – a Nyugat-Dunántúli Ipari Parkok
szerepe a Pólus program kidolgozásában és végrehajtásában címmel
Eredics Imre, a koordinációs munkacsoport elnöke, Győr alpolgármestere
tartott előadást. Az unió gazdaságfejlesztési stratégiájában a felzárkóztató
jellegű irányelv nem volt sikeres. Magyarország 2004-2006. közötti uniós
forrás felhasználásáról kemény kritikát fogalmaztak meg. A pólusokkal
alapkövetelmény, hogy legyen határozott gazdasági potenciálja, rendelkezzen
olyan tudományos, egyetemi háttérrel, amire a kutatásfejlesztést,
az innovációt rá lehet építeni. Hogy miről is szól a pólus? Olyan tudás
alapú gazdaságfejlesztés, amelynek célja nemzetközi szinten a versenyképes,
innovatív termékek és szolgáltatások kifejlesztése. Ezért a magyar
gazdaságfejlesztés stratégiáját újra kell gondolni, egy teljesen más elv
szerinti gazdaságfejlesztést a következő időszakban Magyarországon
megvalósítani. Pólusonként 100 milliárd forint a keret. Önmagában egyegy
pólus megtervezéséhez a városok 100 millió forintos keretet kaptak.
A nemzetközi láthatóság alapvető követelmény a pólusok számára is. Az
új stratégia lényege: olyan gazdaságfejlesztést ösztönözzön, ami fejlődőképes
gazdaság megteremtését teszi lehetővé. Olyan programok finanszírozhatók
ebből a támogatásból, aminek közvetlen gazdasági haszna van.
A tervezés alatt lévő indikátor rendszer a pályázatok elbírálása során már
mérni és elemezni fogja, milyen eredményeket várnak el. Olyan kutatófejlesztő
bázisokat lehet finanszírozni, aminek közvetlen gazdasági megtérülése
és haszna van például az autóipar vagy a megújuló energiaforrások
számára. A pólusprogram rangsorba állítja az elveket. Ezek között
mindent megelőz az innovatív fejlesztések finanszírozása. A programban
a pólusgazda városok támogatási szerződés keretében végzik a tervezési
munkát. Az első fázis tavaly november 30-án lezárult. Tavaly év végére
kristályosodott ki a gazdaságfejlesztő program. Januárban kapták meg azt
a kézikönyvet, ami eligazította a résztvevőket a tervezésben. A stratégiát
ennek alapján kell összeállítani. Nem arról van szó, hogy a pólusvárosokba
odatalicskáznak 100 milliárd forintot, hanem arról, hogy egy innováció
vezérelt gazdaságfejlesztést dolgozzanak ki. A program 2013-ban zárul
le. A Nyugat-Dunántúl jó helyzetben van, különösen az ország keleti részéhez
viszonyítva. A megyei jogú városok közül Szombathely kivételével
sikerült az összehangoló munkát elvégezni. A programozási fázist
március 31-ig kell lezárni, a vezérprojekteket 2007-ben el is kell indítani.
Az egész régió végigtekintése után három fő fejlesztési profilt határoztak
meg a győri pólus számára: a gépjármű gyártást és a hozzá kapcsolódó
beszállítói tevékenység segítését, az egész régió számára fontos feladat a
logisztika, valamint új elemként a megújuló energiák fejlesztése és a gazdaságba
való beépítése. A kutatás fejlesztés szempontjából elsősorban az
egyetemekre kell támaszkodni. A pólustervezésnek és folyamatnak a legnagyobb
nyilvánosság előtt kell lezajlania.
A találkozó a Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Központ területén
lévő GE Hungary Rt. raktárbázisának megtekintésével fejeződött be.
B. Zs.
Miről szól a pólus?
A Nagykanizsai Hegyközség és
a Móricz Zsigmond Művelődési
Ház közös szervezésében zajló
Parasztegyetem második rendezvényén
Figula Mihály balatonfüredi
borász szakember az
olaszrizling fajtáról tartott előadást
a szép számú megjelent
előtt. Förhénci Horváth Gyula
elnök köszöntője után a szakember
bemutatta családi pincészetét.
A húszhektárnyi szőlőültetvényről évente százharminc-százötvenezer
palack bor kerül a piacra, elsősorban hazai éttermekbe, vendéglátóhelyekre,
de jut belőlük Japánba, Finnországba és Franciaországba
is. Az olaszrizling a legelterjedtebb szőlőfajta Magyarországon.
A neve ellenére semmiféle kötődése nincs Olaszországhoz, minden
valószínűség szerint Elzászból származik. Bár nem jellegzetes magyar
fajta, mint a Kadarka vagy a Királyleányka, de már teljességgel
„hazainak” tekinti a szőlő- és borkultúrához értő közvélemény. Bora
kifejezetten jó ivóbor, nem tolakodó, íz- és illatanyagai harmonikusak.
A fajta nagy erénye, hogy gyengébb évjárat, tizenhat-tizenhét mustfok
esetén is jó minőséget ad. (H.A.)
Bormustra
A jövő kihívásai – romák a XXI. században címmel tartottak konferenciát
a Honvéd Kaszinóban. A rendezvényt Litter Nándor polgármester
nyitotta meg, aki az elmúlt három esztendő fejlesztéseiről, az önkormányzat
további terveiről szólt, majd Teleki László roma ügyekért felelős politikai
államtitkár, a helyi CKÖ elnöke tartott előadást a romák társadalmi
integrációját elősegítő kormányzati programról. A négy fő terület, ahol a
romák leginkább támogatásra szorulnak: az oktatás, a foglalkoztatás, a
lakhatás valamint az egészségügy. A támogatási rendszer a bölcsődébe járó
gyermekektől a felsőfokú oktatásig komplex rendszer, aminek eredményeként
mintegy 20-25 százalékkal megnőtt az óvodába járó roma gyermekek
száma és a közép- illetve felsőfokú oktatásban résztvevők száma is
minden eddiginél magasabbra emelkedett. A foglalkoztatás területét is kiemelten
kell kezelni, hiszen fontos, hogy a szülő mintegy modellként álljon
a gyermeke előtt, példát mutasson neki. 2005-ben elindult a mintegy
százezer romát érintő cigánytelepek felszámolása is. Ha az oktatás, a foglalkoztatás
és a lakhatás területén tartós javulás lesz tapasztalható, várható,
hogy a ma még a kilátástalanságtól, a nincstelenségtől szenvedő, mentálisan
leépült romák egészségügyi mutatói is számottevően javulnak
majd. Heizer Antal, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke tájékoztatta
a résztvevőket az új kisebbségi joganyag főbb elemeiről. Kiss
Ambrus, a Zala Megyei Munkaügyi Hivatal igazgatója zárta az előadások
sorát, aki a hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású embereket
érintő változásokról, aktuális foglalkoztatáspolitikai kérdésekről szólt.
Romák a XXI. században
10 Oktatás
Tetőteret húznak a Dr. Mező
Ferenc Gimnázium és Közgazdasági
Szakközépiskola épületére – a
fejlesztéssel évtizedes probléma
oldódik meg.
– Évek óta szerettük volna elérni,
hogy a főépületünkre magastető
kerüljön – mondta Szermek
Zoltán, az oktatási intézmény igazgatója.
– A beruházással egyrészt
megszűnnének a tanterem-gondjaink,
másrészt kiküszöbölhető lenne
az elmúlt években folyamatosan jelentkező
beázás. Már a kilencvenes
években szükséges lett volna a fejlesztés.
Egyszer még a Zala Megyei
Területfejlesztési Tanács is támogatta, végül valamiért
mégis lekerült a napirendről. 2004-ben az iskolánkhoz
tartozó leánykollégiumot megkapta a
Veszprémi Egyetem Kihelyezett Képzési Helye, a lányok
átköltöztek a Cserháti-kollégiumba. Néhány
tantermet azonban továbbra is használunk, ám vélhetően
előbb vagy utóbb azokra is szüksége lesz a
campusnak, így került előtérbe ismét a beruházás.
Hadd tegyem hozzá: nem szerencsés, hogy a gyerekek
ingáznak a főépület és a Petőfi úti kollégium között,
mert előfordul, hogy innen elindulnak, oda
azonban már nem érkeznek meg. A tetőtér-ráépítés e
problémát és a főépület beázását is orvosolná. A lapos
tető szigetelését négy-öt évenként kell frissíteni,
ennyi ideig bírja az időjárás viszontagságait. A körülbelül
ötszáz négyzetméter alapterületű tetőtérben
becsléseim szerint négy újabb, egyenként harmincfős
tantermet alakíthatnánk ki – mondta Szermek Zoltán,
aki hozzátette azt is: intézményére már tényleg
ráférne egy nagyobb felújítás, hiszen utoljára húsz
évvel ezelőtt volt ilyen.
Litter Nándor polgármester kérdésünkre elmondta:
még ebben az évben elindítják a tetőtér-ráépítés
terveztetését, s jövőre befejeződhet a kivitelezés is.
A fejlesztés elindítására hétmillió forintot különítettek
el a költségvetésben. (Horváth Attila)
„Sapkát” kap a Mező Gimnázium
A kormány ebben a ciklusban
elég sok lépést tett annak érdekében,
hogy lehetőség szerint az állami
kézben lévő ingatlanokat az
önkormányzat kezébe adja, mert
azok így jobban hasznosíthatóak
– mondta Göndör István országgyűlési
képviselő sajtótájékoztatóján.
A jelenlegi kormány előterjesztésben
most már szerepel
Kanizsa régi fájó pontja, az Ady
ut 31. szám alatti, volt TB-kirendeltség
épülete, melynek egy
újabb, jelentős részét, 17 százalékát
megkapja a város. Az érv a
Thúry SZKI bővítése volt. Az intézménynek
legalább 3 összenyitható,
utcafrontról megközelíthető
tanteremre lenne szüksége.
Az épületet eredetileg nem iskolának
tervezték, nagy helyiségekkel
nem rendelkezik. A döntéssel
az épület több mint 40 százaléka
már a városé – hangsúlyozta Göndör
István, hozzátéve: még van
néhány ingatlan, amit rövid időn
belül megkaphat Nagykanizsa.
Bővülhet
az iskola
11 Kultúra
Új vezetőséget választottak az
1870-ben alapított Kiskanizsai
Polgári Olvasókör tagjai. Az új
elnök Horváthné Polai Mária lett.
– Olvasókörünknek közel 60
tagja van jelenleg – mondta lapunknak
az új elnök. – Úgy érzem,
még több ember bevonható a
munkánkba és képesek leszünk
aktivizálni a kiskanizsaiakat a
Móricz Zsigmond Művelődési
Ház munkatársaival és az Együtt
Kiskanizsáért Egyesület tagjaival
közösen. Az Olvasókör rendezvényei
a kiskanizsai emberek életformája
miatt csak a Katalin-naptól
márciusig terjedő hónapokra
korlátozódnak. Az itt élők többsége
az év többi részében a földeken
tevékenykedik. A szerveződés lelke
a nyugdíjas klub, velük közösen
szeretnénk batyus bálokat
szervezni. Hamarosan lesz egy
zalaszentgróti kirándulásunk a
termálfürdőbe. Március 3-án az
Együtt Kiskanizsáért Egyesülettel
immár hagyományosan megünnepeljük
a Kiskanizsai Polgári Olvasókör
évfordulóját, amelyre ezúttal
Kiskanizsáról elszármazott
sportolókat hívunk meg. Február
25-én farsangi bállal egybekötött
fánksütő-versenyt rendezünk,
amelyen fellép a Zalagyöngye
Táncegyüttes is. A tavaly elmaradt
Sáskajárás-sáskavarázs fesztivált
és a hozzá kapcsolódó rétessütő
versenyt Pünkösdkor szeretnénk
megszervezni, erről még
egyeztetünk Csordásné Láng Éva
képviselőasszonnyal – mondta az
Olvasókör új elnöke. Többek közt
azt is szeretnék még, ha a Zalai
Hírlap Falujárás programja ellátogatna
Kiskanizsára is, valamint
ha hozzáértő szakemberek népfőiskolai,
egészségvédelemmel, mezőgazdasággal
kapcsolatos előadásokat
tartanának. A tervek
szerint a közeljövőben nótakör is
alakulhat. Végül Horváthné Polai
Mária leszögezte: szeretnék elérni,
hogy ismét élettel teljen meg
az Olvasókör épülete.
Horváth Attila
Élettel teljen meg az Olvasókör
Közel 10 év szünet után a tárlatlátogató közönség
találkozhatott újra Dér Tibor festővel és műveivel.
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban megrendezett
kiállításon életművének egy szeletét mutatta
be. Munkássága jelentős részében az orosz festészet
kiválóságainak eredeti műveit festette újra.
– Az első olajfestményemet 1974-ben festettem,
19 éves koromban. Akkor még nem volt bennem veszélyérzet,
ma már nem mernék nekiállni!
– A kiállítás sokszínű képet mutat. Melyik a legkedvesebb
a számára?
– A történelmi festészet és a tájkép, például
Siskint imádom. Megszerettem az orosz festőket. A
‘60-as években járt nekünk a Szovjetunió című újság,
melynek számaiban minden alkalommal bemutatták
egy-egy művész alkotását. Sok újságot összegyűjtöttem
– megvannak mind a mai napig –, azokból
készítettem el az orosz festők képeit. Utána nekiálltam
a reneszánsz művészet tanulmányozásának.
Több reprodukciót kielemeztem, igyekeztem kikeresni
azt, ami színében a legtökéletesebben hasonlít az
eredetihez. Az Eszterházi Madonna című kép készítése
előtt legalább öt könyvet áttanulmányoztam,
hogy megtudjam, hogyan festette Raffaello.
– Sokak szerint könnyű másolatot készíteni!
– Nem könnyű milliméterre azonosan festeni és
tűecsettel pontosan kikeverni a színeket. Sok időbe
telik utánanézni, ki festette és mivel, mi a festék kötőanyaga,
milyen vászonra és alapozóra, mikor készült,
milyen hőmérsékleten és páratartalomban a
kép. A másolásra azt mondják, nem is művészet.
Persze hogy nem művészet, csak a művészetet népszerűsítő
valami. Sok embernek nincs módja elutazni
a Szépművészeti Múzeumba, hogy megnézzen egy
Munkácsi tanulmányt, egy Tiziano képet.
– Van festménye, amelyikről nem lehet megállapítani,
hogy olajjal készült vagy pasztell krétával!
– Rengeteget tudnék magyarázni. Az olajfestéket
nem olajos kötőanyaggal hígítom fel, hanem folttisztító
benzinnel. Azzal azonban gyorsan kell festeni,
mert hamar elpárolog. Némelyik fatáblára festett képet
autós gittel alapoztam le, ami gyorsan beszívta a
festéket, és gyönyörű matt felületet eredményezett.
– Mikor volt legutóbb kiállítása?
– Korábban nagy szerencsém volt, a Mustáng zenekar
tagjaként jártuk a megyét, ismertem a bázakerettyei,
a lovászi, a gellénházi művelődési házak
igazgatóit, felvettem velük a kapcsolatot, és egyszerre
volt három kiállításom. Kanizsán legutoljára
1991-ben állítottam ki, Kiskanizsán pedig 1996-97-
ben. Gyakorlatilag ‘96-ig „éltem”, mert csontritkulás
és lábműtétek miatt tolókocsiba kényszerültem.
– Hogyan telnek a napjai?
– Leltározok, kereteket restaurálok, élmény az
egész! A kiállítást követően újból nekiállok festeni,
tárlatot szervezni. Gyerekeket fogadok ismét és előadást
tartok nekik a festészetről.
Dér Tibornak nagy segítség lenne, ha valakitől
kapna egy számítógépet és interneten – ha fizikailag
nem is –, tarthatná a kapcsolatot a külvilággal.
-bakonyi-
Másolni nehezebb
GÖNDÖR
ISTVÁN
Fizetett politikai hirdetés
12 Városháza
Képviselői fogadóóra
Bicsák Miklós az I. számú választókerület (Garay, űrhajós, Hársfa,
Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2006. március 1-jén,
szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám
alatti bélyegzőgyártó irodában. Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós
Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános
Iskolában.
Csordásné Láng Éva a 14. sz. választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart minden páratlan hónap első hétfőjén 18.00-19.00 óra
között a Nagyrác úti Általános Iskolában és minden páros hónap első hétfőjén
18.00-19.00 óra között a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
Halász Gyula önkormányzati képviselő a 9. sz választókörzet lakóinak
( Péterfai u., Városkapu krt., Zemplén u. páros oldal, Munkás u.
páros oldal a 14 számtól, Kazanlak krt 14. ) február 25-én (szombat)
10 órától fogadóórát tart a Városkapu krt-i buszvégállomásnál ( volt
hírlapbolt ).
Dr. Horváth György a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője
2006. március 1-jén szerdán 18 órától 20 óráig fogadóórát tart
a Pálma étteremben (Magyar u. 80.).
Litter Nándor, Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere minden
hónap első szerdáján, Röst János alpolgármester minden hónap
második szerdáján, Dr. Kelemen Marcell jegyző minden hónap harmadik
szerdáján 9-12 óráig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Eötvös
téri épületében (Nagykanizsa, Eötvös tér 16. I. em.). A fogadóórán
tisztelettel várják a város lakosságát, észrevételeiket, javaslataikat.
Nagy József György önkormányzati képviselő fogadóórát tart mindennap
reggel 08-12 óráig a Dunántúli Roma Vezetők Szövetségének
irodájában Nagykanizsa, Zrínyi u. 42. szám alatt.
Sajni József a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője
minden hónap első péntekén 16.00-17.00 óráig a miklósfai Általános
Iskolában, 17.00-18.00 óráig a ligetvárosi óvodában fogadóórát tart.
Stróber Gábor a 12. számú választókerület önkormányzati képviselője
minden hónap első hétfőjén 16.30 órától a Vécsey Zsigmond Általános
Iskolában, 18 órától 19 óráig a Zárda utcai kollégiumban fogadóórát tart.
A fogadóórán tisztelettel várja a lakosság észrevételeit, javaslatait.
Szányiné Kovács Mária, a 11. választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart minden hónap első szerdáján 17-18 óra között az
IKI földszinti helyiségében, minden hónap első csütörtökén 17-18 óra
között a Bolyai János Általános Iskola földszinti helyiségében. E-mail
cím:11vk@nagykanizsa.hu
Tóth László a 4. sz. választókerület képviselője 2006. március 1-jén,
szerdán 17 órakor fogadóórát tart a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban.
Telefon: 30/304-3161, e-mail: toth_laszlo@nagykanizsa.hu
A 2004. évi XXIX. törvény 141-143. § - aiban foglaltak végrehajtására
a város lakosságának a közérdeket érintő, nem személyes jellegű
kérelmei, panaszai és bejelentései (a továbbiakban: bejelentés)
szervezett módon kerülnek elbírálásra.
Bejelentést lehet tenni a város üzemeltetésével, a polgármesteri
hivatallal, a szűkebb lakókörnyezettel, önkormányzati intézmény
vagy más szervezet működésével kapcsolatban
􀂊 a 06-80/200-848-as üzenetrögzítőre kapcsolt zöld számon
􀂊 Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesterének/Alpolgármesterének/
Jegyzőjének címezve a Polgármesteri Hivatal
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címén
􀂊 bokan_peter@nagykanizsa.hu, vargaeva@nagykanizsa.hu,
bodzai_tiborne@nagykanizsa.hu,
fehervolgyiszabolcs@nagykanizsa.hu,
termecz_marianna@nagykanizsa.hu e-mail címen.
További információt a www.nagykanizsa.hu honlapon.
Közérdekű panasz
Rózsa Bölcsődében (Nagykanizsa, Rózsa u. 7/A.), a Napraforgó
Bölcsődében (Nagykanizsa, Csokonai u. 5.) és a Belvárosi Bölcsődében
(Nagykanizsa, Kisfaludy u. 19.) 2006. március 1-jén és 2-án
8-17 óráig beiratkozásra várják azokat a 3 év alatti gyermeket nevelő
szülőket, akik az év során munkába állnak, vagy egyéb ok miatt
igénybe kívánják venni a bölcsődét. Bővebb felvilágosítás a helyszínen
a bölcsődék vezetőinél.
Bölcsődei beiratás
Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok!
Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött évek, a kiemelkedő
munka elismeréseként ünnepi keretek között köszöntjük a
Díszoklevélben részesülő pedagógusokat.
Az őszre tervezett rendezvény előkészítéseként továbbítanunk kell a
képző intézményekbe az arany-, gyémánt-, vas-, illetve rubindiplomára
jogosult nyugdíjas pedagógusok oklevélmásolatát, szakmai pályafutásukat
bemutató életrajzát (munkahelyek, jelenlegi pontos lakcím, telefonszám,
a korábbi Díszoklevél másolata) az aranydiploma - várományosoktól
a munkakönyvük másolatát is.
A díszoklevél kérelem benyújtásához szükséges adatlap a Polgármesteri
Hivatal Művelődési és Sportosztálya Oktatási és Kulturális
Irodáján (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 8.) átvehető.
Tisztelettel kérjük mindazokat a Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógusokat,
akik 50, 60, 65, 70 éve kapták meg oklevelüket, hogy
2006. március 10-ig juttassák el a kért dokumentumokat a Polgármesteri
Hivatal Művelődési és Sportosztálya Oktatási és Kulturális Irodájára
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 8.), hogy továbbíthassuk a
képző intézményekhez.
Pedagógus díszoklevelek
Nagykanizsa Megyei Jogú Város alsó fokú oktatási-nevelési intézményeiben
az óvodai és általános iskolai felvételre történő jelentkezéseket
2006. március 6-7-én fogadjuk - mindkét napon 8-17 óráig.
A jelentkezés helye a kötelező felvételt biztosító vagy a szülő által választott
óvoda, illetve a kötelező felvételt biztosító vagy a szülő által választott
általános iskola. A jelentkezettek felvételéről a férőhelyek, illetve
az indítandó első osztályok számának ismeretében az intézmény vezetője
dönt, melynek eredményéről a szülőket 8 napon belül írásban értesíti.
Óvodai felvételre kell jelentkeznie minden gyermeknek, aki 2006.
május 31-ig betölti az ötödik életévét és még nem jár óvodába. Felvételre
jelentkezhet és felvételt nyerhet minden kisgyermek, aki 2006.
október 1-ig betölti a harmadik életévét. A jelentkezéshez szükséges okmányok:
a gyermek születési anyakönyvi kivonata, gyermekorvosi
igazolás, lakcímigazoláshoz személyi igazolvány, vagy lakcímkártya.
Általános iskolai felvételre kell jelentkeznie minden nagykanizsai
gyermeknek, aki 2006. május 31-ig betölti a hatodik életévét – azaz
2000. május 31. előtt született – és elérte az iskolába lépéshez szükséges
fejlettséget, amelyet az óvoda, illetve a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye
igazol. Felvételre jelentkezhet – a szülő kezdeményezése
alapján – minden 2000. május 31. és december 31. között született 6
éves gyermek, ha iskolaérettségét az óvoda, illetve a Nevelési Tanácsadó
igazolja. A jelentkezés választott helyszínén minden gyermek regisztrálásra
kerül, de felvettnek csak az a gyermek tekinthető, aki az
adott intézmény felvételi körzetében levő, állandó lakcímmel rendelkező,
nagykanizsai lakos. A szülő által választott, nem kötelező felvételt
biztosító iskolába történő felvételről a törvényi létszám alapján az iskola
igazgatója dönt, amelyről a szülőket 8 napon belül írásban értesíti.
A jelentkezéshez szükséges dokumentumok: óvodai szakvélemény
eredeti példánya, gyermekorvosi igazolás, a gyermek születési anyakönyvi
kivonata, lakcím igazolására személyi igazolvány, vagy lakcímkártya.
Óvodai és általános iskolai jelentkezések
Február 27. hétfő
13 Kanizsa Média
HEVESI SÁNDOR
MűVELőDÉSI KÖZPONT
Széchenyi tér 5 – 9. Tel.: 311– 468, e-mail:
nk.hsmk@chello.hu, Jegyárusítás: 14 – 18 óráig
Február 27. 19 óra
SZTÁROK A PÓDIUMON
A budapesti „Aranytíz Teátrum” előadásában
SZÉCSI PÁL – zenés játék Szécsi Pál szerelmeiről
Szereplők: Gergely Róbert, Radó Denise, Maronka
Csilla, Borbáth Ottília, Józsa Imre.
Belépődíj: 1600 és 1300 Ft
Március 4. 20 óra
TAVASZKÖSZÖNTő VIRÁGBÁL
Zene: Jadran duó
Nyitótánc: Premier Táncklub. Belépődíj: 1100 Ft
Vacsora: igény szerint 1300 Ft-ért
Március 1. szerda
Február 28. kedd
Március 2. csütörtök
Február 26. vasárnap
Február 25. szombat
06:30 Krónika 06:53 Dombország
07:20 Jelkép - katolikus 07:30 Krónika
07:40 K''arc - A Virág Benedek kórus,
Melega István kiállítása, Szőke
Veronika 08:10 Adjuk magunkat
08:20 Krónika 08:30 Teleshop 09:30
Grand Prix - autó- és motorsport krónika
10:30 Irányjelző 11:00 Pénzhalász
- telefonos nyereményjáték 17:00
MESTER - emberek sorozat a hiányszakmákról
18:00 Európa pályaudvarai
2. rész 18:30 Adjuk magunkat
18:40 Tv mozi: A 9-es kórterem -
magyar film 20:15 őseink nyomában
- természetfilm 20:30 HÍRHÁLÓ
21:00 Bencze show 21:30 Terminátor
33 1/3 - hongkongi akció-vígjáték
23:30 Különjárat - rockshow
06:30 Tv mozi: A 9-es kórterem -
magyar film 08:10 Adjuk magunkat
08:20 Jelkép - Krisztus Szeretete
Egyház 08:30 Teleshop 09:30 Egészségmagazin
10:00 Nyitott Világ
10:30 Infománia - multimédia magazin
11:00 Pénzhalász - telefonos nyereményjáték
17:00 Csillagszem 18:00
A tarsoly és őseink titkai - természetfilm
18:25 Adjuk magunkat 18:35 Tv
mozi: Simon Menyhért születése -
magyar film 20:05 Sajt - válogatás
20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Maksavízió
21:30 Smaragdháború (12) - angol
kalandfilm 23:30 Bencze show. Beszélgetések
hírességekkel
06:30 Simon Menyhért születése -
magyar film 08:00 Adjuk magunkat
08:05 Sajt - válogatás 17:00 Szemeszter
- főiskolások és egyetemisták
magazinja 18:00 Krónika 18:14
Mese: Miau 18:17 Jelkép - adventista
18:27 Hírösszefoglaló 19:00 Krónika
19:14 Jövő 7 - Sportfinanszírozás
2006 19:40 Adjuk magunkat
19:50 Krónika 20:01 Dombország
20:30 HÍRHÁLÓ 21:00 Gyilkos törvény
- amerikai thriller 23:00 Akarj
élni! A környezet és a természet világa
23:30 Különjárat - rockshow
06:30 Krónika 06:52 Jövő 7 Kampány
2006.: Orbán Viktorral, Sportfinanszírozás
2006 07:19 Jelkép - adventista
07:30 Krónika 07:42 Dombország
08:08 Adjuk magunkat 08:19 Krónika
17:00 Önkormányzati ülés közvetítése
felvételről 19:00 Krónika 19:13 Önkormányzati
ülés közvetítése felvételről
vagy: 19:13 Házban ház körül - A
védett hóvirág, kékfrankos Zalában,
tavaszi előkészületek 19:41 Adjuk
magunkat 19:50 Krónika 20:01 Jövő 7
- Kampány 2006.: Orbán Viktorral,
Sportfinanszírozás 2006 20:30 HÍRHÁLÓ
21:00 Octopus 2. - Pánik New
Yorkban - amerikai kalandfilm 23:00
Bence-show 23:30 Csillagszem
06:30 Krónika 06:42 Önkormányzati
ülés közvetítése felvételről vagy 06:52
Házban ház körül - A védett hóvirág,
kékfrankos Zalában, tavaszi előkészületek
07:19 Jelkép - katolikus 07:30
Krónika 07:42 Jövő 7 - Kampány
2006.: Orbán Viktorral 07:55 Jövő 7 -
Sportfinanszírozás 2006 08:10 Adjuk
magunkat 08:20 Krónika 17:00
Egészségmagazin 18:00 Krónika
18:14 Mese 18.17 Jelkép - evangélikus
18:27 Hírösszefoglaló 19:00 Krónika
19:14 Jövő 7 - Múzeumi séta
19:40 Adjuk magunkat 19:50 Krónika
20:01 Házban ház körül - A védett
hóvirág, kékfrankos Zalában, tavaszi
előkészületek 20:30 HÍRHÁLÓ 21:00
Elsőszámú közellenség - amerikai
filmdráma 23:00 Grand Prix - autó- és
motorsport krónika
06:30 Krónika 06:53 Jövő 7 - Múzeumi
séta, Vízilabda 07:19 Jelkép -
evangélikus 07:30 Krónika 07:42
Házban ház körül - A védett hóvirág,
kékfrankos Zalában, tavaszi előkészületek
08:08 Adjuk magunkat
08:19 Krónika 17:00 Biztonsági Zóna
18:00 Krónika 18:14 Mese 18:18
Jelkép - református 18:28 Hírösszefoglaló
19:00 Krónika 19:14 K''arc -
Szalai Mónika és Kárpáti Sebestyén
kiállítása, Négy vándor - a tél, a Győri
Ütőegyüttes koncertje 19:40 Adjuk
magunkat 19:50 Krónika 20:01 Jövő
7 - Múzeumi séta, Vízilabda 20:30
HÍRHÁLÓ 21:00 Provokátor - amerikai
akciófilm 23:00 MESTER - emberek
23:30 Dokumentumfilm
MűSORA
Február 25 – Március 2
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános
versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait:
4343/6. hrsz, Nk-Palin beépítetlen terület, 5.800.000 Ft. Az versenytárgyalás
ideje: 2006.03.10 9:00 óra.
30053. hrsz, Nk-Miklósfa beépítetlen terület, 300.000 Ft. A versenytárgyalás
ideje: 2006.03.10 9:30 óra.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatal 2.emelet 6. iroda (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
Érdeklődni a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodáján
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 6.) lehet. Tel: 93/500-724
Versenytárgyalások
Tisztelt Kanizsa Újság!
Még egyszer a közlekedésről
Lehet, hogy nem utoljára, de még egyszer a helyi
járatokról, aminek ellehetetlenítésébe nem tudunk belenyugodni.
Pár kiragadott példa a keleti lakótelepről a kórház felé, illetve viszszajutási
lehetőségekről.
Városkapu körúttól az Hevesi ABC-ig kell eljutnunk, ahonnan tudunk
csatlakozni a Hevesi az É-i városrész ellátását valóban kitűnően
megoldó 20-as buszhoz (No de kérem, ne a másik kárára...!).
A 6-os busz a Hevesi ABC-nél van: 7.14, 7.34, 7.54, 8.34, 9.34,
10.34, 11.34, 14.54, 15.14, 17.34, 18.04, 19.34, 20.34. A 20-as busz
a Hevesi ABC-től indul: 7.27, 7.57, 8.27, 9.27, 10.27, 11.27, 14.57,
15.27, 17.27, 17.57, 19.27, 20.27. Ebből két alkalommal tudjuk jelentős
várakozás nélkül elérni a csatlakozást!
Visszafelé a 21-es busz a Hevesi ABC-nél van: 7.45, 8.15, 8.45,
9.45, 10.45, 15.15, 16.15, 20.45, 21.45. A 6-os kiskanizsáról a Hevesi
ABC-nél van 7.36, 7.56, 8.16, 8.36, 9.21, 10.21, 11.21, 15.16,
16.16, 20.16, 21.31, 22.41. Itt négy járatot tudunk elérni.
AKKOR MÉG A FELESLEGESEN FORDULÓ 18-ASRÓL ÉS
A TőLÜNK A VASÚTRA EL NEM JUTÁSRÓL NINCS SZÓ!
A 33-as volt vasúti járat helyreállításának szükségességére ráérző
politikai pártra fogok szavazni több ezred magammal, függetlenül
érzelmi elkötelezettségünktől! Aki nem tud figyelni egy több tízezres
lakótelepen élő tömegre, nem érdemel bizalmat!
Nagykanizsa, 2006. február 10.
Veres Lászlóné (cím a szerkesztőségben)
Postánkból
Volán Oktatási Kft.
Nagykanizsa,
Széchenyi tér 5-9.
93/516-634
OKÉV nyt. szám: 01003202
Akkreditált Felnőttképzési
Intézmény, Akkreditált programokkal!
(Igénybe vehető a
törvényben előírt adókedvezmény)
TANFOLYAM INDUL
􀂊 február 24-én 16 órától
hétvégi
􀂊 március 2-án 16 órától
hétközi előadásokkal a
személyautó, motor és segédmotor
kategóriákban 70 %-os
elméleti díjkedvezménnyel
Könnyű és nehézgépkezelői
tanfolyamot indítunk
Nagykanizsán, melyre a
jelentkezési határidő
február 28.
SZOLGÁLTATÁS
VEGYES
BÉRLET
INGATLAN
14
Nk-án a belvárosban közel 700
négyzetméter telek, rajta bontható
családi házzal eladó! Társasház
építésére is alkalmas, 40 %-a beépíthető!
Érd.: 30/227-3294,
30/448-6072 (5759K)
Nk-án Attila utcában 1,5 szobás,
42 m2-es, földszinti lakás eladó.
Érd.: 70/264-6969 (5793K)
Bacónaki hegyen 900 négyszögöl
területen pince, szőlő, gyümölcsös
eladó. Tel.: 30/916-1600
(5801K)
Kendlimajorban birtok házzal
eladó! Érd.: 20/519-5305, 30/641-
4780 (5802K)
Nk-tól 18 km-re 3 és fél szobás
családi ház eladó. Irányár:
5.900.000 Ft. Tel.: 70/381-9104
(5804K)
Újförhénc végén szőlő téglapincével,
melléképületekkel, teljes
felszereléssel eladó. Érd.: 93/323-
451 (5805K)
Eladó Nagyrécse-Gesztenye hegyen,
800 négyszögöl területen
szőlőbirtok pincével. Villany van,
víz megoldható. Tel: 93/371-464
(5806K)
Nk-án 33 m2-es udvari lakás a
Csengery út 66. szám alatt eladó.
Irányár: 2,6 millió Ft. Érd.:
30/494-7992 (5807K)
Csengery úton kétszobás, egyedi
fűtéses, bútorozott lakás hosszú
távra kiadó. Ár: 35.000 Ft + rezsi.
Egy havi kaució szükséges! Érd.:
30-227-3294 (5782K)
Nk-án belvárosi társasházban 3
szobás lakás, egyedi fűtéses, kiadó.
Kaució szükséges! Érd.:
20/499-7213 (5795K)
Nk-án 1,5 szobás lakás bútorozottan
kiadó. Érd.: 30/272-1715,
30/457-6940 (5808K)
Telstar MP3-lejátszó, mely
egyben 128 MB-os USB drive +
digitális diktafon + FM rádió
funkciókkal is rendelkezik, sztereo
fejhallgatóval eladó 7000 Ftért.
Érd.: 30/9932-534 (5792K)
Könyveket, régi újságokat, fotót,
képeslapot, képet, egyéb régi tárgyat
vásárolok. Érd.: 20-555-3014
(5786K)
Komód, tálaló, 6 személyes étkező
cseresznyefából eladó. Érd.:
20-555-3014 (5787K)
170 literes prés újszerű állapotban
eladó. Érd.: 30-448-6072
(5788K)
Eladó fehér, olasz, hatszemélyes
étkezőasztal székekkel, fekete
TV-hifi szekrény, vadkörte
polcos számítógépasztal újszerű
állapotban. Érd.: 30/901-9013
K(5799K)
Kondigép, csocsóasztal és
szobabicikli eladó. Érd.: 30/813-
0000 (5809K)
Lucfenyő gallyat vásárolok,
tisztítást is vállalok! Tel.:
30/542-8757 (5810K)
Idős ember gondozását, eltartását
vállalnám lakásért, házért
cserébe, ottlakás nélkül. Érd.:
30/227-3294 (5790K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont
gépjárművét készpénzért átveszem!
Lakókocsik is érdekelnek.
Ugyanitt használt autóalkatrészek
eladók. Tel.: 30/641-7375,
30/592-8463 (5485K)
Vállaljuk: új síremlékek
készítését, betűvésést, régi sírok
tisztítását, felújítását
számlára is. Érd.: Horváth
Zoltán, vállalkozó. Nagykanizsa,
Ady Endre u. 65. Tel.:
06-93-333-449, 06-70-511-
7863 (5641K)
Számítástechnikai szaktanácsadás,
hardver-szoftver karbantartás
azonnali kiszálással. Érd.:
30/650-0494 (5761K)
Meghibásodott, bizonytalanul
működő távirányítóját (TV, videó,
hifi, stb.) megjavítom. Érd.: 20-
510-2723 (5789K)
Német, orosz, magyar
nyelv oktatását kezdőtől a
nyelvvizsgára felkészítésig,
rugalmas időbeosztásban vállalom.
Érd.: 20/2065-077
(5811K)
APRÓHIRDETÉS
Hirdetés
Forintalapú személyi kölcsön 1-2 napos elbírálással kezes
és fedezet nélkül
AKCIÓ: 0% kezelési költség!
Kölcsön összeg törlesztés költségek futamidő
500 000 Ft 13 527 Ft 0 Ft 60 hó
1 000 000 Ft 25 666 Ft 0 Ft 60 hó
1 500 000 Ft 36 477 Ft 0 Ft 60 hó
T-Mobile arany- és platinakártyával jövedelemigazolás nélkül
max. 510 000 Ft-os hitelkeret, akár 51 napig kamatmentesen!
Tel.: 30/9949-003, 30/8589-760
THM: 17,23–25,59 %-tól
KOMÁROMI JÓZSEF EMLÉKTORNA
Február 18-19-én a
Zsigmondy-tornacsarnokban
rendezték meg a
Komáromi József Emléktorna
városkörnyéki
csapatok teremlabdarúgó
tornáját. A megmérettetésre
tizenhat csapat nevezett.
A dobogós helyezések
mellé pénzjutalom
járt: az első helyezett
negyvenezer, a második
harminc-, a harmadik húsz-, a negyedik pedig tízezer forintot vihetett haza.
A tornát Belezna csapata nyerte meg, második lett Hahót, harmadik helyezést
ért el Murakeresztúr csapata. A helyiek éppen hogy csak lecsúsztak a
dobogóról, így a negyedik helyen végeztek.
KDKK-ÚJBUDA BEAC: 77-72
Február 18-án az Újbuda
BEAC együttese ellen megszerezte
első győzelmét a
női kosárlabda NB I/A-ban
játszó Kanizsa Diák Kosárlabda
Klub. A Vadmacskák
77-72 arányban győzedelmeskedtek
a jól kezdő, ám
a mérkőzés végére szemmel
láthatóan elfáradó fővárosi
fiatalok felett. A
KDKK két új, az USA-ból
érkezett idegenlégiósa, Anyson Hardy és Rachill Robinson „húzta” magával
a csapatot. A Kanizsa Diák Kosárlabda Klub valamennyi játékosa
keményen végigküzdötte a játékidőt, megérdemelten győztek.
KÉT NAPON ÁT AZ ASZTAL MELLETT
Két napon át tartó
ping-pong verseny helyszíne
volt február 18-19-
én a kiskanizsai Móricz
Zsigmond Művelődési
Ház. Peti József, a „Móricz
– Metál Légtechnika”
Amatőr Asztalitenisz
Verseny szponzora kérdésünkre
elmondta: hathét
évvel ezelőtt jött az
ötlet, hogy a barátok, ismerősök
szervezett keretek között mérjék össze tudásukat. Felnőtt, serdülő
és páros kategóriákban lehetett nevezni a versenyre. Nemcsak a város területéről,
hanem Miháldról is érkeztek játékosok, csaknem huszonöt induló.
A HOSSZABBÍTÁS DÖNTÖTT
A rendes játékidőben
nem bírt egymással a
Russay Olivér Csarnokban
megrendezett NB
I/B-s férfi kosárlabdamérkőzésen
a Kanizsa
KK-DKG EAST és a
Sárvár csapata. Tempós
játék mellett mindkét
oldalon hullottak a kosarak.
A negyedik negyedet
88-88 arányban,
fej-fej mellett zárta a két csapat. A hosszabbításban a közönség bíztatása
mellett 103-97 arányban a hazaiak győzedelmeskedtek.
15 Sport
A Zalaerdő-Hevesi SK éves közgyűlésén Lengyák
István és Soósné Kutasi Margit, a Hevesi Diáksport
Egyesület elnöke összefoglalta az elmúlt év eredményeit,
előterjesztette a következő egyesületi év versenyprogramját
és költségvetését, melyet azután a
közgyűlés maradéktalanul elfogadott.
Soósné Kutasi Margit és Farkasné Bolik Ildikó,
az akrobaták edzője összegzése szerint a 2005-ös év
nagyon sikeres volt a sportegyesület életében: a Budapest
Bajnokságon 3 első helyezést, 2-2 második
és harmadik helyezést értek el a sportolók. A nagykanizsai
Sportakrobatika Országos Diákolimpián 9
arany-, 2 ezüst- és 2 bronzéremmel a versenyen induló,
valamennyi sportegyesületet megelőzve az első
helyen végeztek. A májusi, ceglédi Nemzetközi
Akrobatika versenyen egy első és egy második helyezést
értek el a diákok, míg a novemberi, gödöllői
Grassalkowich-kupáról 4 arany és egy ezüstéremmel
tértek haza sportolóik. Hasonlóan jó eredményekkel
zárult a budapesti utánpótlás- és Fradi kupa,
a megyei, területi és országos szertorna diákolimpia.
A szintén budapesti országos bajnokságon
három első, egy második és két harmadik helyezés
született. Az egyesület ifjú sportolói közül immár
heten (Szokol Martin, László Attila, Dani Márk,
Molnár Gábor, Baksa Nicol, Bozsoki Zsófia, és
Bránát Klaudia) bronz minősítésűek, míg a sportegyesület
a 11 kvalifikált hazai egyesület között a
harmadik helyen áll az FTC és Jr. Holiday után.
2005-ben a Diákolimpia országos döntője Nagykanizsán
volt, míg 2006. áprilisában az Országos Bajnokság
döntőjét hozzák a városba. 2006. versenyekben
gazdag lesz, februárban a Budapest Bajnokság,
áprilisban a Diákolimpia, májusban az FTC Kupa,
októberben a Hevesi Kupa, majd november-decemberben
a Grassalkowich-kupa, az országos sportakrobatika-
bajnokság és az utánpótlás bajnokság kihívásai
várják sportolóinkat. Egy Svájcban és egy Lengyelországban
rendezendő nemzetközi versenyen is
képviselhetik az iskolát. A kiutazás jelentős összegekkel
terheli az egyesület költségvetését, de köszönhetően
a Zalaerdő Rt. és a Kögáz Rt. támogatásának,
sikerül eljtuni mindkét versenyre.
A versenysport mellett továbbra is zajlanak a szabadidősport-
programok, többek között a nyári 48.
turisztikai tábor Bakonybélben, illetve folyamatosan
rendeznek kerékpár- és gyalogtúrákat.
M.A.
Sikeres év a Hevesi DSK mögött
Az idén is megkezdték csehországi
versenyzésüket a
Délzalai Vízmű SE utánpótlás
versenyzői Brnoban. Ezúttal a
96-97-es és a fiatalabb korosztály
versenyzői álltak rajtkőre
Morvaország fővárosában. A
versenyen három ország –
Csehország, Szlovénia és Magyarország
– versenyzői mérték
össze tudásukat 50 és 25
méteres távokon, valamit váltóversenyekben.
Kiváló eredményeket
értek el a vízműves
úszópalánták. Kiemelkedett a
mezőnyből a 97-es Zámodics
Márk, aki eredményeivel a
korosztályos legjobbaknak járó
kupát is elnyerte. Jól helytállt
Szmodics Viktória és Abay Nemes
Anna is. A váltóúszásban
minden induló kanizsai egység
a dobogó első helyén végzett.
Vidáman tértek haza a fiatal
úszók és jutalmul még egy
schönbrunni állatkerti kirándulásban
is részesülhette. Bízom
a sikeres folytatásban, a hétvégén
Pozsonyban folytatják a
versenyzést a kanizsai úszók.
Eredmények: 50 m leány
gyors: 3. Abay Nemes Anna.
25 m leány gyors: 2. Szmodics
Viktória. 25 m fiú gyors: 1.
Zámodics Márk, 6. Gayer
Márton. 50 m pillangó: 3.
Abay Nemes Anna. 50 m fiú
pillangó: 5. Bozzay Gergely.
25 m leány pillangó: 1.
Szmodics Viktória. 25 m fiú
pillangó: 6. Gayer Márton. 50
m leány hát: 3. Abay Nemes
Anna. 25 m fiú hát: 2. Zámodics
Márk, 6. Gáyer Márton.
25 m leány hát: 1. Szmodics
Viktória. 50 m leány mell: 1.
Abay Nemes Anna. 25 m fiú
mell: 1. Zámodics Márk. 25 m
leány mell: Szmodics Viktória
-böröcz-
Csehországi
sikerek
Indulás 26-án 11 órakor a
buszmegállóból, érkezés
ugyanide 17.10-kor. Útvonal:
Gelse-egy – Gózon erdő –
Csibiti tó – TV torony – Újudvar.
A táv 13 km.
Túraajánlat – Gelsei hegy
A Nemzetközi Birkózó Szövetség és a Török Birkózó Szövetség július
25-30-án rendezi meg Isztambulban, az Ifjúsági Európa Bajnokságot
mindkét fogásnemben. A Magyar Birkózó Szövetség szabályai
szerint három válogató versenyen és az országos bajnokságon elért helyezések
és pontok alapján lehet az indulási jogot megszerezni.
Az elmúlt hétvégén a BVSC birkózó csarnokában a Ganz kupa keretein
belül rendezték meg a kötöttfogású országos válogató versenyt,
ahol a kanizsai birkózókat a tavaly serdülő diákolimpiát nyert Tóth Árpád
képviselte. Árpinak már a hét elején megkezdődtek a küzdelmek a
kilókkal, ugyanis hat kilogrammot kellett lefaragnia magáról, hogy beférjen
a 100-kg-osok közé. A sikeres mérlegelés után három szigetvári,
egy miskolci és egy debreceni versenyzővel sorsolták össze. A szigetvári
és a miskolci versenyzőknek nem hagyva lehetőséget sem, technikai
fölényel nyerve került a döntőbe, ahol a szintén jó formába lévő
debreceni Bernát Istvánnal kellet megküzdenie. A gigászi csata után,
mely egyik fél számára se hozott értékelhető teknikai pontot, a bírók,
az új szabályokat alkalmazva, korongfeldobással döntötték el a győztes
ki létét. Fortuna ezúttal nem Árpinak kedvezett, így a második helyen
zárt a versenyen, begyűjtve az értékes 6 pontot.
– A látottak alapján együtt haladunk az élbollyal, így bátran reménykedhetünk,
hogy sikerül „megváltanunk a jegyet” Isztambulba –
mondta Szatmári Zsolt edző.
Cél az isztambuli EB
A 2006. év első légfegyveres versenyén január 29-én vettek részt a
Nagykanizsai Polgári sportlövész Egylet sportolói. Zalaegerszegen került
megrendezésre nyílt és zárt irányzékú légpuskás és légpisztolyos
versenyszámokban minden korosztály és nem részére.
Eredmények: Nyílt irányzékú légpuska (20 lövés) felnőtt nő: 1. Soós
Edit 173 kör. Nyílt irányzékú légpuska (20 lövés) felnőtt férfi: 3. Horváth
Károly 180 kör (utolsó sorozat: 44), 4. Obermaier Nándor 180
kör (utolsó sorozat: 41), 5. Szobolics János 174 kör. Zárt irányzékú
légpuska (40 lövés) ifi fiú: 1. Glavák Ádám 309 kör.
Jól szerepeltek
Országos Újonc Női és Férfi
Kardversenyen vettek részt
az NTE-sek Szigetszentmiklóson.
Újonc Női Kard kategóriában
a versenyen nyolc
egyesület 22 vívója állt rajthoz.
Az első kör csoportküzdelmeiből
Sánta Zsófia és Szíj
Franciska nem jutott tovább,
a többiek a 32-es táblára kerültek.
A legjobb 8 közé, azaz
a döntőbe jutás Kocsis Eszternek
sajnos nem sikerült, így a
döntőbe három kanizsai vívó
(Magyar Zsanett, Mátyás Szabina,
Varga Viviána) jutott. A
legjobb 4 között Mátyás-
Varga párharc alakult ki, itt
Mátyás győzött és vívhatott az
aranyéremért, de 10-15 arányban
kikapott. Végeredmény:
2. Mátyás Szabina, 3. Varga
Viviána, 6. Magyar Zsanett, 9.
Kocsis Eszter.
Újonc Férfi Kardban Kancsár
Bálint indult. 39 vívó
küzdelmeit láthattuk, Kancsár
a csoportfordulót vereség nélkül
zárta, majd egészen a döntőig
menetelt. A döntőben bejutott
a legjobb 4 közé, itt
szenvedte el első vereségét és
így lett bronzérmes.
Kardozóink
A Pannon Tükör Kulturális Folyóirat kanizsai szerzőivel találkozott
Péntek Imre főszerkesztő. A kávéházi beszélgetést követően – melyen
jelen volt Pék Pál, Szoliva János és Lukács Zsolt –, a folyóirat terveiről
kérdeztük Péntek Imrét.
– A Pannon Tükör 2003-as, újabb időszaka kezdetén, kétségtelenül
volt egy jogos hiányérzete a kanizsai szerzőknek és talán az olvasóknak
is, mivel a korábbi időszakhoz viszonyítva kevesebb helyi témával
és szerzővel találkozhattak a lapban. Ennek többek közt az volt az oka,
hogy nem volt egyszerű a folyóiratot egy új szerkesztőségi helyen, új
felállásban elindítani. Szerkesztőségünk ezért egy olyan programot
próbált elindítani, ami a lap kanizsai jelenlétét célozta meg. Tavaly itt
tartottuk meg a József Attila külön számunk bemutatóját, sőt rendhagyó
magyarórán, több gimnázium tanulóival is megismertettük. Decemberben
a lap 10 évvel ezelőtti indulását is itt, a Halis István Városi
Könyvtárban ünnepeltük meg. Úgy érzem, ez volt a nyitánya annak a
munkaprogramnak, amelyet nemrég a kapcsolattartást magára vállaló
grémiummal – melynek tagjai dr. Horváth György, Papp Ferenc, a
szerkesztőbizottság tagja, Járási Ildikó iparművész, Czupi Gyula, Halmos
Csaba és Lackner László – elindítottunk Kanizsán. Ennek nyomán
készítettünk egy írásos anyagot, ami szinte rovatonként felsorolja az
idei témákat és a szerzők nevét.
– Felsorolna néhány témát?
– A Pannon Tükör „hivatása” országos, sőt határon túli nyilvánosság
elé tárni az itt születő értékeket. Szépirodalmi témákban a már hagyományos
szerzői körünk jól működik, eredményes a kapcsolatunk.
Kutatjuk, keressük az új tehetségeket. Nagykanizsán Lukács Dávidot
említhetném, akit Pék Pál ajánlott. De mondhatnám Lukács Zsolt műfordítót,
lapunk munkatársát aki kanizsai és jelenleg a Ljubljanai
Egyetem szlovén szakos hallgatója. Törekszünk arra, hogy az itteni tudományos
műhelyek, a múzeum és a könyvtár méltó partnerei legyünk.
Az általuk fölvetett témákat szeretnénk a jövőben alaposabban bevonni
a lapba. Például a témák vitatása során felmerült, Nagykanizsának
nagyon élénk a zenei élete. Lapunk zenei rovatának vezetője, Király
László Erkel-díjas zeneszerző és szakíró, a rangosabb helyi hangversenyeket
meghallgatja és szakmai elemzést, bírálatot készít lapunk számára.
A tudományos műhelyek között szerepel az Identitás Szabadegyetem.
Megpróbálunk intenzíven bekapcsolódni az itteni munkákba,
és leközöljük az elhangzó előadásokat. Pomogáts Béla előadása, A
magyar identitás – magyar irodalom című tanulmánya máris megjelent
a lap idei első számában. Szakolczay Lajos és Lászlóffy Aladár
írásait második számunkban közöljük. Továbbá szakmai beszámolót
szeretnénk közölni a most megjelent Kanizsa Monográfiáról. Kunics
Zsuzsa munkásságát is szeretnénk jobban bekapcsolni a lapba, annál
is inkább, mert egy nagy vállalkozásra, az ''56-os külön szám megjelentetésére
készülünk, amit csak összefogással tudunk megvalósítani. A
képzőművészet terén is változtatni akarunk. Örömmel vállaltam a
Trend Art Galériában a kendlimajori téli művésztelep záró kiállításának
megnyitóját. Erről is, és Melega István kiállításáról is írunk, de
más témákat is megbeszéltünk. Javasoltam, hogy a művésztelep több
mint 10 éves tevékenységéről jelenjen meg album. Interjú-sorozatot készítünk
itt élő művészekkel. A sort Járási Ildikó iparművésszel és Ludvig
Zoltán festőművésszel kezdjük. Ami a jobb munkaszervezést illeti,
remélem a kanizsai kapcsolatokat a kéziratok összegyűjtésében is erősíti
Kardos Ferenc, aki ez évtől a kiadványunk munkatársa.
– Konferenciák szervezése is szerepel terveik között.
– Olyan helyi személyiségekhez kötődő konferenciákat lehetne szervezni,
amiből a lap profitálhatna. Például Farkas Ferenc zeneszerzőről
vagy Hevesi Sándorról, aki európaivá akarta formálni a magyar színjátszást.
Kevesen tudják, hogy ő rendezte 1922-ben az első Petőfi-filmet.
A halálának 65. évfordulója alkalmából ősszel vagy jövő májusban,
születésnapja idejére tervezett konferenciába bevonnánk a Nemzeti
Színházat és a Színháztudományi Intézetet is. Ezzel Nagykanizsán is
erősíthetnénk a Hevesi Sándor-kultuszt. (bzs)
OM reg. szám: 20–0129–04 Akkredit: 0584
8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93/326–413, Mobil: 30/400–5253
E–mail: info@dialognk.hu
Honlap: www.dialognk.hu
FIGYELEM!
A DIALÓG NYELVSTÚDIÓ
NÉMET
– ÁLLAMI és EU-s
bizonyítványt is nyújtó –
NYELVVIZSGÁT SZERVEZ
A VIZSGA IDőPONTJA:
2006. április 01.
JELENTKEZÉS: március 03-ig
SIKERESSÉGI ARÁNY: 91%
30% VIZSGADÍJ VISSZATÉRÍTÉS!
Pannon Tükör tervek