Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
2.23 MB
2020-12-07 10:56:32
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
628
1131
Kanizsa 2006. 024-025. szám július

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

XVIII. évfolyam 24. szám 􀁑 2006. július 6. Megjelenik: 21.000 példányban 􀁑 http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
2 Krónika
KOMMUNIKÁCIÓS KONFERENCIA
A Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi
Területi Bizottság Kommunikációs
Munkabizottsága Kommunikáció az ezredfordulón
címmel konferenciát tartott a Pannon
Egyetem Nagykanizsai Kihelyezett Képzési
Helyén. Dr. S. Nagy Katalin, a bizottság elnöke,
a BME Szociológiai és Kommunikáció
Tanszék vezetője köszöntötte a résztvevőket,
majd a rendezvényt Litter Nándor polgármester
nyitotta meg. Elsőként dr. Szakadát István,
a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének
egyetemi docense tartott előadást az
internetes Google kereső program sokoldalú
felhasználási lehetőségeiről. A bemutatott
adatok tanúsága szerint a digitális kommunikációnak
az elmúlt évtizedben megnőtt a jelentősége.
A médiakommunikáció és a
regionalizmus volt a következő előadás témája,
a Pannon Egyetem GTK Alkalmazott Gazdaságtan
Tanszékének vezetője, dr. Nahlik
Gábor prezentálásában. Az egész napos fórumon
előadások hangzottak el többek között a
távmunkáról, Zala megye felsőoktatási intézményeinek
nemzetközi kapcsolatairól valamint
az ökoturizmus Kis-Balaton térségében
mutatkozó fejlesztési lehetőségeiről is.
MÓZES KATALIN TÁRLATA
A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kihelyezett
Képzési Helyének B épületében a II.
Kommunikáció az ezredfordulón című konferenciát
követően kiállítás nyílt. Az intézményben
működő HÍD Dunántúli Vizuális
Műhely – Kanizsa Egyesület szervezésében
második alkalommal rendezett tárlaton ezúttal
Mózes Katalin festőművész alkotásai kerültek
bemutatásra. A kiállítást az egyesület elnökeként
Prof. Dr. S. Nagy Katalin nyitotta meg.
Emlékeztetett arra, hogy e nap a művészettörténet
jeles napja, hiszen pontosan négyszáz
esztendővel ezelőtt, június 15-én látta meg a
napvilágot egy holland kisvárosban, Leidenben
Rembrandt. A világhírű festőművész
munkásságáról szóló rövid ismertetőt követően
városunk díszpolgára Mózes Katalin alkotását
ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
GYERMEKNAPI VAKÁCIÓKÖSZÖNTő
A Magyar Vöröskereszt kanizsai és zalaegerszegi
Családok Átmeneti Otthona közösen szervezett
egész napos programot a gyerekeknek a
helyi intézményben. A Gyermeknapi Vakációköszöntő
az Igricek együttes műsorával vette
kezdetét, majd a bográcsban készített ebéd közös
elfogyasztását követően rendőrségi- és tűzoltó
bemutatóra került sor. Aztán a két otthon
gyermekei számára korábban meghirdetett rajzpályázat
eredményhirdetése következett. A délután
folyamán az ünnepeltek ügyességi feladatok
megoldásában jeleskedhettek, kötélhúzásra
vállalkozhattak, aszfaltrajz-versenyen vehettek
részt. Kiderült, ki tud a legpontosabban dobni, a
leggyorsabban labdát gurítani. A kézműves sátornál
gyöngyöt fűztek, nagy volt az érdeklődés
az arcfestészet iránt is. Minden gyermek ajándékot
kapott, a vendégek pedig emlékképpen
egy papírlepkével térhetettek haza.
BEMUTATKOZOTT A KRÚDY KÖR
A Virág Benedek Irodalmi Esték sorozat keretében
a Krúdy Kör zalai kötődésű írói, költői
vendégeskedtek a Halis István Városi Könyvtárban.
Lovag Kanizsa József, Laczkó András folyóirat
szerkesztő, Király Lajos, Feinek György
és Tóth Katinka olvasott fel legújabb munkáiból
az irodalomkedvelő közönségnek. A beszélgetést
Kardos Ferenc, a könyvtár igazgatóhelyettese
vezette. A Krúdy Gyula Irodalmi Kör 1982-
ben alakult, havonta egy alkalommal találkoznak.
A körben többek között van festő, szerkesztő,
író szövetségi tag és nyomdász. Az irodalmi
kör ápolja Krúdy hagyományait, kiadói tevékenységet
is folytat, támogatják egymás köteteinek
megjelentetését. A kanizsaiakat szeptember
14-én várják hasonló bemutatkozásra a fővárosba.
Az alkotók részt vettek a könyvtár olvasótáborának
programjaiban is.
A SZOCIÁLIS GONDOZÁSRÓL
A Dunántúli Roma Vezetők Szövetsége konferenciát
rendezett a Halis Könyvtárban. A
DRVSZ vezetője, Nagy József György köszöntötte
a fórum résztvevőit. Az Országos Foglalkoztatási
Közalapítvány támogatásával megrendezett
konferencián többek között olyan időszerű
kérdések kerültek megválaszolásra, mint
például mit tehetnek, hogyan segíthetnek a civil
szervezetek a szociális szférában. Az előadások
sorát dr. Dömötör László, Nagykanizsa MJV
Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályának
helyettes vezetője kezdte, aki a szociális törvény
változásaira hívta fel a figyelmet, s a helyi
szociális rendelet lakosságra gyakorolt hatását
elemezte. Dr. Kaszás Gizella, a Családsegítő és
Gyermekjóléti Központ vezetője tájékoztatta a
résztvevőket az intézmény szolgáltatásainak
bővüléséről. A szociális gondoskodásról és a
gondozás formáiról Koller Jutka, az ESZI vezetője
tartott ismertetőt, majd a jelzőrendszeres
szolgálat működéséről szólt Antal Istvánné, a
Vöröskereszt városi titkára. A továbbiakban
Nagy József György a DRVSZ Gondozó Szolgálatának
működését, végül Gabara Krisztina a
Khetanipe minta értékű projektet mutatta be.
ÜNNEPÉLYES BIZONYÍTVÁNY ÁTADÁS
A hagyományoknak megfelelően, ünnepélyes
keretek között vették át bizonyítványukat a
végzős diákok a Zsigmondy-Széchenyi SZKIban.
A technikus vizsga zárásaként hét szakmában
40 sikeres vizsgázónak, a szakmunkásoknál
14 szakmában 106 sikeres vizsgázónak adta
át a bizonyítványt Mérksz Andor igazgató. Köszöntőjében
az intézményvezető kiemelte: a bijúnius
15.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Horváth Attila, Nagy Krisztina (szülési szabadságon),
Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.:
154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
június 21.
június 22.
ERDÉLYI TÁNCOSOKKAL
A Pitypang tánccsoport szülői munkaközössége szervezésében
családok látnak vendégül augusztus 13-19-ig Ördöngősfüzesről érkező
táncosokat, népi énekeseket és a szamosújvári Sóvirág zenekart.
Az erdélyi kapcsolatok révén lehetőség adódik arra a jövő nyáron,
hogy a kanizsai és városkörnyéki gyerekek, fiatalok, felnőttek, az erdélyi
Mezőség kapujában, Ördöngősfüzesen szintén családoknál személyesen
ismerkedjenek az ottani táncos szokásokkal, táncalkalmakkal,
viselettel. Az érdeklődők felvilágosítást kérhetnek: 30/253 5346.
Krónika 3
zonyítvány segítségével úgymond „piacképessé”
váltak, kikerültek a nagybetűs életbe. A mai
világban azonban a szakmát tovább kell tanulni,
gyakorolni, fejleszteni, hogy azok között lehessenek,
akik számára biztos a munkahely. A
bizonyítvány mellé egy füzetet is kaptak emlékül
az iskolától a végzősök, mely tartalmazza a
2006-ban végzett osztályok, és a tanárok névsorát,
valamint az iskoladíjas tanulók nevét.
Ugyanezen a napon 29 sikeres érettségi vizsgát
tett tanulónak adták át a bizonyítványokat a
Cigány Kisebbségi Önkormányzat Bogdán János
Közösségi Házában.
KANIZSÁN AZ ÁGYÚGOLYÓFUTAM
Nagykanizsára érkeztek az Xtrame Rally
versenyzői. Az „ágyúgolyófutam” több, mint
két tucat résztvevőjének négy nap alatt, csaknem
2400 kilométert kellett megtenni. A 24-
iki budapesti, a Lurdy-ház elől indított futam
résztvevői Szlovéniát és Horvátországot is
érintették. Nagykanizsára Horvátországból érkeztek.
Az útvonalat a versenyzők nem ismerték,
a rally ellenőrző pontjai titkosak voltak,
mindig a következő pontra való utalást kapták
meg a résztvevők. Az ellenőrző pontokon különböző
feladatokat kellett megoldani a továbbhaladáshoz
és a főnyeremény elnyeréséhez
– Nagykanizsán például egy számítógépen
futó film alá mondtak szöveget a versenyzők.
BOROK VERSENYE
A Vasemberházban hirdették ki a 2. Kisbirtokok
– Kispincészetek Országos Borversenyének
eredményét. A rendezvényt szervező Nagykanizsai
Hegyközség elnöke, Förhénci Horváh
Gyula köszöntötte a résztvevőket, s összefoglalta
a borverseny tapasztalatait. Erre a megmérettetésre
öt borvidékről neveztek, valamennyien dunántúliak.
A bírálók véleménye szerint összességében
a vörösborok egységesebb képet mutattak,
a fehérborok kicsit savasabbak voltak, mint az
előző esztendőben. Egyébként valamennyi bort
kilenc neves borász vizsgált meg, s a szigorú
szabályokat követve végül kilenc bor bronz, tíz
ezüst és egy pedig arany minősítést kapott. A díjakat
Litter Nándor polgármester, Röst János alpolgármester
és Horváth Gyula, a főszponzor
bank régióvezetője adta át. Arany minősítést
Tálos Tibor Chardonnay-Olasz rizling cuvée bora
ért el – ez a bor lett az idei Champion díjas is.
Az országos borverseny eredményhirdetését követően
került sor a Város Bora díjak átadására is,
melyet ezúttal a Skanecz testvérek Zweigelt-, valamint
Lengyel György Olasz rizling bora kapott.
GYűJTSÜK A PARLAGFÜVET!
Az ÁNTSZ Nagykanizsai és Letenyei Városi
Intézete szervezésében a nagykanizsai OBI
Barkácsáruházban került megrendezésre az idei
Parlagfű Nap. Az áruház előterében a szervezők
válaszoltak a felmerülő kérdésekre, szórólapok,
tájékoztató anyagok hívták fel a figyelmet arra,
hogy a növény virágzásáig kell mentesíteni a
zöld területeket a parlagfűtől, s ha egy mód van
rá, gyökerestől kell azt kihúzni. Allergológus
szakorvos a különböző allergiás megbetegedésekkel
kapcsolatban adott részletes felvilágosítást,
a Tüdőgondozó munkatársai légzésfunkciós
vizsgálatot végeztek az arra jelentkezőknek,
míg a Növény- és Talajvédelmi Felügyelőség
munkatársai a gyomirtásra vonatkozóan látták el
hasznos tanácsokkal a hozzájuk fordulókat. A
felnőttek parlagfű-totó kitöltésével győződhettek
meg arról, elég ismerettel rendelkeznek-e a
rendkívül káros növénnyel kapcsolatban, a gyerekek
pedig puzzle-játék kirakása által gyakorolhatták
a növény biztonságos felismerését. Az
áruház előtt elhelyezett konténerben az előzetesen
meghirdetett parlagfű-gyűjtési akció végtermékét
várták: ötven darabos kötegekben itt lehetett
elhelyezni a gyomot. Valamennyi csomagért
egy sorsjegyet kapott annak gyűjtője. A
gyűjtési akciót július 23-ig meghosszabbították,
az ajándéksorsolásra majd az akció végén kerül
sor. A Park Szolgáltató Kft.-nél (Nagykanizsa,
Tripammer u. 1.) várják a parlagfű-csomagokat.
NYÁRESTI VIGASSÁGOK
Vastapssal hívta vissza a dobogóra a közönség
a Nyáresti vigasságok első rendezvényén a
Tüttő János Nótaklub tagjait a Kiskastélyban. A
műsor félidejében meglepetésként a HSMK
újabb sikereket elért Premier Táncklubjának
produkcióját jelentette be Szakács Gábor művelődésszervező.
A támogatóknak köszönhetően a
vigasság befejezéseként terített asztal várta a
megjelenteket a Z. Soós István festményeit, grafikáit
bemutató reprezentatív kiállítóteremben.
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA
Szent Iván éjjelén az idén a nagykanizsai
Thúry György Múzeum is csatlakozott az országosan
már sikert aratott Múzeumok Éjszakája
programsorozathoz. A múzeumokban e napon
ingyenes volt a belépés, s a kiállítások mellett
országszerte színes programokkal várták a látogatókat.
Kanizsán a késő éjszakáig tartó rendezvény
este hat órakor vette kezdetét. Az érdeklődő
látogatóknak a múzeum munkatársai történeti korokat
idéző – középkori, kora újkori – ruhákban
tartottak tárlatvezetést az Emberek, utak, kapcsolatok
(Dél-Zala évezredei) című állandó kiállításon.
A múzeum udvarán kézműves foglalkozással
várták a gyerekeket: lovagi sisakok, újkőkori
szobrocskák készültek, agyagedények formálódtak
a korongon ügyes kis kezek nyomán. Az este
folyamán a Nagykanizsai Éremgyűjtő Egyesület
tagjai pénz- és emlékérméket segítettek meghatározni
az érdeklődőknek. A fegyvergyűjtők gyűjteményeik
legérdekesebb darabjait és a Thúry
György Múzeumban őrzött fegyvereket mutatták
be. A látogatók megismerhették a szablyák, kar-
Az Olajos Szeniorok Hagyományápoló
Körének lelkes csapata a közelmúltban
Szegedre és Ópusztaszerre kirándult,
melyen megismerték a makói árok kutatását.
Dr. Szabó György a TDE Kft. vezérigazgatója,
a kutatás magyar irányítója
részletes ismertetőt adott a kutatás céljáról
és jelenlegi állapotáról. A dél-alföldi medencéhez
tartozó Makói-árok koncesszióját
egy kanadai céghelyű vállalat szerezte
meg. A kutatás eredményeként a külföldi
cég eddig nálunk nem alkalmazott módszerrel
kíván földgázt termelni. Jelenleg a
6 000 méter mélységre tervezett kút fúrása
volt folyamatban. A korszerű diesel-elektromos
kompakt fúróberendezést a biztonsági
oktatás után nagy érdeklődéssel tekintette
meg a zalai társaság.
Olajosok
június 23.
június 24.
4 Krónika
dok fejlődéstörténetét, a katonai és díszfegyverek
sajátosságait. Este kilenc órakor került sor a már
Grázban és Csáktornyán is megrendezett Bajcsavár,
Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16.
század második felében című időszaki kiállítás
megnyitójára. A tárlaton Száraz Csilla múzeumigazgató
és Litter Nándor polgármester köszöntötte
a résztvevőket. A kiállítást dr. Vándor László
megyei múzeumigazgató nyitotta meg és mutatta
be. Ezt követően a török kor hangulatát idézve
a Zafira és Kelet Fényei Hastánc-csoport bemutatójára
került sor, sötétedés után pedig a
Nagykanizsai Amatőr Csillagász Egyesület tagjai
várták az érdeklődőket a múzeum udvarán.
INTERAKTÍV HANGVERSENY
Rákász Gergely orgonaművész országjáró
turnéjának nagykanizsai állomásán koncertjét
Johann Sebastian Bach művével kezdte. A
Református templomban megtartott hangversenyen
Widor, Vierne, Liszt, Franck, Lefébure-
Wély és Bonnet művei is megszólaltak.
A HATÁRőRSÉG NAPJÁN
A Határőrség Napját 1992-től Szent László királyunk
neve napján, minden év június 27-én ünnepli
a határőrség. Az ünnepségen Szent László
királyunkra, az országot őrző és védő elődökre, a
hivatásos, szerződéses határőrökre, az őket segítő
köztisztviselőkre, közalkalmazottakra emlékeztek
a Nagykanizsai Határőr Igazgatóságon. A Határőrség
Napja alkalmából a Nagykanizsai Határőr
Igazgatóság állományából a szolgálat példamutató
teljesítéséért Szent László Érdemjelet adományozott
az igazságügyi és rendvédelmi miniszter
Lukács Sándor határőr ezredes igazgatónak. A
nagykanizsai igazgatóság 101 tagja kapott dicséretet
és jutalmat. A hivatásos állomány 13 tagját
soron kívül előléptették. Az alakuló téren megrendezett
ünnepségen Litter Nándor polgármester
köszöntötte az ünneplőket, aki átadta a város
zászlaját és címerét Lukács Sándor igazgatónak,
megköszönve a határőrség állományának munkáját.
A Főnix Hagyományőrző Csoport és a
SzanDia Fitness Klub műsora, majd az ebéd után
kutyás, technikai és gépjármű bemutató szórakoztatta
a megjelenteket.
VÉDőNőK NAPJA
A Védőnők Napja alkalmából szervezett ünnepi
munkaértekezletet a Kiskastélyban az
ÁNTSZ Nagykanizsai Városi Intézete és
Nagykanizsa MJV Alapellátási intézménye. A
rendezvényt Litter Nándor polgármester nyitotta
meg, majd Tóth Lenke megyei vezető védőnő
köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően
Németh Józsefné volt vezető védőnő és Stancsik
Lajosné volt iskolavédőnő emlékezett vissza
pályájára, majd Ignácz Renáta nagykanizsai iskolavédőnő
és Kovács Mária, Molnári területi
védőnője osztotta meg gondolatait a hallgatósággal
arról, hogyan látják pályakezdő fiatalként
a hivatásukat. Dr. Buzás Judit városi
tisztifőorvos a védőnők népegészségügyi munkájáról
szóló történeti áttekintése zárta az előadások
sorát. Az ünnepi programon Horváthné
Heizler Mária kanizsai – és Marton
Józsefné Zalakomár II. területi védőnői megyei
tisztiorvosi dicséretben részesült. Városi
tisztifőorvosi dicséretet kapott dr. Benkő
Józsefné területi védőnő, Bognárné Sziklai
Abigél iskolavédőnő, Tóth Sándorné, Surd valamint
Plander Tiborné Murakeresztúr területi
védőnője. A szakfelügyelet javaslata alapján 4
védőnő munkáját ismerte el az Alapellátási Intézmény,
majd 12 önkormányzat köszöntötte a
területén dolgozó védőnőjét.
SEMMELWEIS NAP
A városi kórház a korábbi évek hagyományaihoz
híven az idén is megrendezte Semmelweis-
napi ünnepségét a Csónakázó-tavi
Zöldtáborban. A közeli pályán az önkormányzattal
mérhették össze focitudásukat a fehérköpenyesek,
akik stílusosan fehér mezben is
játszottak. A Zöldtábor épületei körül elhelyezett
bográcsokban ételek főttek, amelyek közül
a legfinomabbakat Kaszás Géza és Kovács
Lázár választották ki. A Semmelweisnapi
ünnepségek keretében kinevezések, főigazgatói
dicséretek átadására is sor került.
Miniszteri kitüntetésként Pro Sanitate díjat
vehetett át dr. Szabó Szilárd, miniszteri dicséretben
dr. Novák Enikő, miniszteri elismerésben
a Kontrolling osztály kollektívája részesült.
dr. Kálovics Gabriella főorvosi kinevezést
kapott. Főigazgatói dicséret illette
Mátyásy Nándornét, Horváth Bélát, Kotnyek
Zoltánnét, dr. Fliszár Máriát, Seres Andreát,
Kovács Nándort, dr. Nagy Rozáliát, Kovács
Veronikát, dr. Brünner Szilvesztert. Pénzjutalomban
36 dolgozó részesült. Tudományos
munkáért elismerést vehetett át dr. Cserháti
István és dr. Kiss Tünde.
KÖZTISZTVISELőK NAPJA
Az immár hagyományos köztisztviselőnapi
rendezvényre a Csónakázó-tónál került sor. A
hivatalos ünneplés keretében elismerések átadására
is sor került. A közszolgálatban végzett kiemelkedő
munkája elismeréseként Címzetes
főmunkatárs címet adományoztak Fodorné
Horváth Bernadettnek, az Adóügyi Iroda ügyintézőjének,
Lukvár Ferencnének, az Okmányiroda
ügyintézőjének, valamint Miklai
Gyulánénak, a Közigazgatási Osztály szabály
ügyintézőjének. Címzetes főtanácsos címet kapott
Györekné Stóbl Judit, a Művelődési és
Sport Osztály ügyintézője és dr. Herceg Hajnalka,
a Gyámhivatal ügyintézője. A napot
jókedvű programokkal is színesítették.
KÖZLEMÉNY
Nagykanizsa MJV Kórházának főigazgatója
az úgynevezett „színlelt munkaszerződés”-
ek július elsejei hatállyal
történő megszűntetési kötelezettsége tárgyában
az alábbi közérdekű sajtóközleményt
teszi közzé:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórházának
orvosi munkáját ellátó orvoslétszáma
közel minden szakterületen megfelel az
erre vonatkozó jogszabályi előírásoknak,
úgy, hogy az alkalmazott orvosok mintegy
harmada közreműködői szerződés alapján
látja el feladatát. Az intézmény vezetése
megszűntetett minden olyan foglalkoztatási
szabálytalanságot, amely nem felel meg a
jogszabályi előírásoknak, és nagy erőfeszítéssel
teljesíti a törvény által előírt ellátási
kötelezettséget. Nagykanizsa MJV Kórháza
minden ellátása július elseje után is működik
az eddig is fenntartott szakmai tartalommal,
változatlan összetételű orvoslétszámmal.
Ezúton is tájékoztatjuk az ellátásunkhoz
tartozó lakosokat, hogy bármely
más intézményben kialakult működési zavar
független a mi működésünktől, és
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza
teljesíteni tudja ellátási kötelezettségét.
Dr. Szabó Csaba, főigazgató
Nagykanizsa MJV Kórháza
június 26.
június 27.
június 29.
június 30.
Krónika 5
FRANCIA BERUHÁZÓ
Litter Nándor polgármester írta alá a szerződést
a francia Ruget cég magyarországi leányvállalatának
ügyvezetőjével. Az önkormányzat
1,8 hektáros területet adott el a cégnek az Ipari
Park területén, ahol a Ruget Magyarország Kft.
közel 5000 négyzetméteres csarnokot épít, és
első ütemben 80 főt foglalkoztat. A terület kialakítása
azonnal megindul. A nagy fémmegmunkáló
cég Magyarország területén pillanatnyilag
Zalaegerszegen van jelen, ahol 90 főt
foglalkoztat. Bánhegyi Miklós, a beruházó Kft.
ügyvezetője elmondta: logisztikai szempontok,
valamint a rendelkezésre álló munkaerő alapján
választották ki Nagykanizsát.
NYÁRKÖSZÖNTő BAJCSÁN
Nyárköszöntő vigasságokat rendeztek Bajcsán.
Késő délutántól a kézművességet kedvelőket
várták a faluházba, ahol gyöngyfűzéssel,
batikolással, bőrözéssel és a legkisebbek számára
kötetlen játékkal telt az idő, majd a kanizsai
gólyalábasok felvonulása és bemutatója
következett. A program hivatalos részében Litter
Nándor és Polai József adták át a megújult
művelődési házat és a felújított fiókkönyvtárat,
valamint az e-Pontot a városrész lakóinak. A
könyvtár új szolgáltatásairól és az informatika
nyújtotta lehetőségekről Czupi Gyula és Farkas
Tibor szóltak. A hivatalos átadásokat követően
ismét a vidámságé volt a főszerep, tánc és
mulatság várta a városrész lakóit.
DIPLOMAÁTADÓ ÜNNEPSÉG
A Pannon Egyetemen Kihelyezett Képzési
Helyének B épületében került sor a diplomaátadó
ünnepségre. A Himnusz és a köszöntő vers
elhangzása után dr. Gaál Zoltán, a Pannon
Egyetem Rektora köszöntötte a vendégeket, a
végzősöket. „Gondoljatok arra az évezredes kínai
bölcsességre, kis dolgot a fejedben, nagy
dolgot a szívedben döntsél el. Tudjad azt, hogy
honnan jöttél, tudjad azt, hogy kinek mit köszönhetsz,
és soha ne legyél hálátlan! … Sok sikert,
Isten áldjon benneteket” – kívánta a végzősöknek
az intézmény rektora. Litter Nándor polgármester
örömét fejezte ki, hogy létrejöhetett a városban
ez a tudásbázis, hogy ismét, sok év kihagyás
után, van a városban felsőfokú oktatási intézmény.
Göndör István országgyűlési képviselő
a képzés indításának múltjáról, az elmúlt
évek történéseiről szólt. „Kívánom önöknek,
hogy mindig azt kelljen csinálniuk, amihez értenek,
és családjukban legyen egészség és boldogság!”
– mondta a végzősöknek dr. Kovács Zoltán,
a Gazdaságtudományi Kar dékánja. Az ünnepi
köszöntők után a hallgatói búcsúbeszédekre
került sor, majd a diplomák átadása következett.
A szeniorjelölés és a szalagfelkötést követően
a Szózat hangjaival zárult az ünnepség.
ORSZÁGOS CAC KUTYAKIÁLLÍTÁS
A korábbi évek hagyományaihoz híven az
idén is megrendezték a Csónakázó-tónál az Országos
CAC kutyakiállítást. A hivatalos megnyitó
után a bírálatok kezdődtek, amelyek kora
délutánig folytak. A délután fénypontja a szépségverseny
volt, ahol kiválasztásra kerültek a
legszebb kutyák. Szépet, bájosat, kedvesen morcat
láthattunk jónéhányat, az eső elől ernyő alá
húzódót, sátorba búvót és kéjesen szépítkezőt is,
és ki-ki a zsűri döntése nélkül is kiválaszthatta a
számára legszebbet, legkedvesebbet.
KANIZSARU
Súlyos közlekedési baleset történt Nagykanizsa
határában hétfő délután. A 61-es főúton
Nagykanizsa felől Kaposvár irányába közlekedett
egy Opel kisteherautóval egy kaposvári
férfi. Az elsődleges adatok szerint jobbról egy
kutya futott ki elé az úttestre, amit elütött. Ezután
áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol
frontálisan ütközött a szemből érkező Man típusú
tehergépkocsival. A baleset következtében
a kaposvári férfi 8 napon túl gyógyuló súlyos,
életveszélyes sérüléseket szenvedett, őt
mentőhelikopterrel a kaposvári kórházba szállították.
A mentésben részt vettek a kanizsai
tűzoltóság munkatársai is. A főutat a mentés,
helyszínelés idejére lezárták, a forgalmat a
rendőrök terelőútra irányították. Az elgázolt
kutya a helyszínen kimúlt. A baleset körülményeinek
pontos tisztázására a Nagykanizsai
Rendőrkapitányság Közlekedési Osztályán
vizsgálatot indítottak.
LEKÖSZÖNő TAGOK
Litter Nándor polgármester köszönetét fejezte
ki irodájában a Zala Megyei Közoktatási
Közalapítvány leköszönő kuratóriumi és felügyelő
bizottsági tagjainak. Közreműködésükkel
az alapítvány a térség és a város iskolái,
óvodái számára fontos programokat támogatott.
A polgármester a Kanizsa Monográfia
köteteivel ajándékozta meg Mayer Ferencet a
kuratórium alelnökét, Pucsák Katalint a kuratórium,
és Némethné Rózner Ildikót, a Felügyelő
Bizottság tagját.
KÖSZÖNTÉS
A Chopin Országos Zongoraversenyen 2.
helyezést elért és a nemzetközi zongoraverseny
döntőjébe jutott zalakomári Horváth
Krisztinát, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés
Művészeti Iskola tanulóját, valamint
tanárát, dr. Erdős Lászlónét fogadta és köszöntötte
irodájában Litter Nándor polgármester.
Az egy hétig tartó nemzetközi versenyen
a márciusban megrendezett országos válogató
Chopin verseny díjazottjai vehettek
részt. Két korcsoportban 60 gyermek versenyzett,
közülük 9 magyar és 6 külföldi jutott a
döntőbe. Városunk zeneiskolájának történetében
mindenképpen egyedülálló Horváth
Krisztina teljesítménye.
IDENTITÁS NAPOK
A Thúry György SZKI (Nagykanizsa, Kisfaludy
u. 2.) szeretettel várja az érdeklődőket
július 6-8. között, minden nap délután 17 órától
a Kanizsai Identitás Napok rendezvényeire.
Részletes program az iskola titkárságán és
a város információs szolgálatainál található.
A programok látogatása ingyenes.
XI. JAZZLAND CSERFő
Immár 11. alkalommal rendezik meg július
20-22-e között a Nagykanizsa-Cserfő hegyháton
a rangos Jazzland Cserfő zenei fesztivált a
hazai és külföldi jazzélet neves képviselőinek
fellépésével. Az idei fesztivál sztárvendége az
amerikai énekes, Ann Malcolm lesz.
július 1.
július 2.
július 3.
július 4.
Előzetes
A sírkápolna sorsa
6 A hét témája: városépítészet
Várhatóan az Ady utcában helyezik el a város pallosjog-jelvényének
napokban elkészült hű másolatát, amely anno a Városháza falán hirdette: a
városatyák épp’ tanácskoznak. Az ötletadó Tarnóczky Attila tanár támogatókat
is talált kezdeményezéséhez: a kardot tartó öklöt Babati Csaba mintázta
meg, míg a bronzból készült jelvény a Halász Károly ügyvezető-tulajdonos
vezette Halász Metalsystem szakembereinek munkáját dicséri.
– Egyik múzeumi látogatásomon fedeztem fel a kiállítás részeként a város
pallosjog-jelvényét, ami 1872-ig a hajdani Városháza erkélyén volt
kint – mondta Tarnóczky Attila. – Amikor a városi képviselőtestület, vagy
az Országgyűlés ülésezett, akkor ezt a jelvényt, azaz a kardot tartó kart
kifordították az utca fölé. Ez azt jelentette, hogy törvényhozási időszak
van. Amikor lebontották a mai Kanizsa Áruház helyén álló Városházát, a
jelvény bekerült a városi múzeumba és többet nem is használták. Látva
ezt a régi, ámde nekem rendkívüli módon tetsző alkotást, az az ötletem támadt,
hogy el kellene készíteni a másolatát, hiszen az eredeti már nem helyezhető ki. Egy újat viszont érdemes lenne kitenni, mert arra emlékeztet,
hogy a törökök kivonulása után volt a városnak pallosjoga, ami jelzi
Kanizsa egykori jelentőségét. A pallosjog azt jelenti, hogy a városi tanács
az ülései keretében akár halálos ítéletet is hozhatott. Születtek is halálos
ítéletek, volt vesztőhely is a városban, valahol a Csengery út közelében,
de nem lehet tudni, hogy pontosan hol. Ötletemhez támogatókat is találtam.
Legfőképpen Halász Károlyt emelném ki, akinek a vállalkozása társadalmi
munkában, saját anyagból készítette el a pallosjog-jelvényt. A
kardot tartó öklöt Babati Csaba művész mintázta meg, a DKG-EAST ZRt.
gyárában pedig ki is öntötték – mondta Tarnóczky Attila.
A helytörténész-pedagógus hozzátette: a pallosjog jelvényt a volt
városháza még egyetlen megmaradt darabjának, az Ady út 1. alatt található
épületnek a falára helyezik ki, azt azonban még nem tudja,
hogy erre mikor kerülhet sor.
– Természetesen mindenben szívesen segítek, ami élhetőbbé teszi a
várost, hiszen Nagykanizsa elkötelezettje vagyok – indokolta az önzetlen
segítség okát Halász Károly cégvezető. – A Városvédő Egyesület elnökségi
tagjaként úgy ítélem meg, hogy a szülőhelyünket – hasonlóan
az édesanyánkhoz – meg kell becsülni, szeretni kell, hiszen akkor lesz a
város még élhetőbb. Nem titok, én azért adok, hogy kapjak, de senki ne
az anyagiakra gondoljon, hanem olyan környezeti hatásokat szeretnék
kapni, amelyektől jól érzem magam, hasonlóan az itt élőkhöz. (H.A.)
Jelvény a pallosjogról
2004-ben tárták fel a Thúry György Múzeum
régészei Zala megye ez idáig egyetlen
ókeresztény sírkápolnáját, majdnem a lazsnaki
kápolnával szemben, az út túloldalán, az ipari
parkban. Akkor elhangzott: hamarosan egy
bemutatóterem révén idegenforgalmi látványossággá
alakítják a sírkápolnát. Mostanában
azonban olyan hírek kaptak szárnyra: az értékes
lelet-együttest elviszik Nagykanizsáról.
Mint azt dr. Horváth László, a múzeum akkori
igazgatója elmondta: a IV. század végén,
az V. század elején épült az a hatvan négyzetméter
alapterületű sírkápolna, amelyben két
leánygyermek és egy idősebb nő különálló,
teljesen ép sírjait és sokféle túlvilági útravalóját
találták meg. A téglákból gondosan kialakított
első sír egy római kori villagazdaság módosabb
tulajdonosának 5-6 éves leánygyermekét
fogadta be. Ennek volt a leggazdagabb
a leletanyaga is, ami aranygolyócskákból, fűzött
nyakláncból, arany fülbevalóból, ezüst és
bronz karperecekből, ezüst tűkkel ékesített fejfedőből,
valamint i.u. 360-ból származó
bronzpénzekből, öt üveg- és két agyagedényből,
korsóból állt. Horváth László leszögezte:
jelentős a lelet szakmai értéke, hiszen Zalában
ez az első ókeresztény sírkápolna és egész
Pannóniában csupán nyolc található belőlük,
zömmel a nagyvárosokban, vagy azok közelében.
Hozzátette: részben pályázati forrásból
egy helyszíni bemutatótér kialakítását tervezik
a kápolna körül. Az ötletet egyébként egy sajtótájékoztató
alkalmával Litter Nándor polgármester
is támogatásra érdemesnek találta. A
minap azonban olyan hírek kaptak szárnyra,
melyek szerint a páratlan lelet-együttest Pécsre
szállítják, ahol a székesegyház alatt lévő
ókeresztény sírkamrákat és a nagykanizsaihoz
hasonlóan tavalyelőtt feltárt sírkápolnát mintegy
1,5 milliárd forintnyi pályázati forrásból
ez év végéig látogathatóvá teszik.
Dr. Horváth László érdeklődésünkre a leghatározottabban
cáfolta a hírt, mint mondta, a
leletek Kanizsán maradnak, s továbbra sem
tettek le a bemutatóterem létrehozásának tervéről.
Litter Nándor polgármester azt mondta:
idén már biztosan nem kerül sor a beruházásra,
hiszen számos, a kultúrához, hagyományőrzéshez
kapcsolódó fejlesztés folyik a városban,
például készül a Plakátmúzeum.
EMLÉKTÁBLÁKRÓL, ‘56-OS KIADVÁNYRÓL
A június 25-én megtartott ülésén az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági
és Sportbizottság többek között megtárgyalta a Tarnóczky Attila által
véleményezésre és jóváhagyásra benyújtott 40 emléktábla szövegtervezetét.
A táblák ismertető szövege Kunics Zsuzsa történész
szakmai ellenőrzésével készült. A szövegeket nyelvhelyességi
szempontból Pék Pál, Czupi Gyula és Lengyák András ellenőrizte
és javította. Az anyag egy példányát Tarnóczky Attila eljuttatta a
Helytörténeti Tanácsadó Testület vezetőjéhez is. A végleges szövegek
elfogadásával együtt elkezdhető a tulajdonosi hozzájárulások,
építési engedélyek beszerzése. A sorrendben a 101. tábla az Ady út
13. szám alatt lévő helyi jelentőségű Dannenber-ház épületére kerül.
A bizottság megtárgyalta és támogatta a Zala Megyei Múzeumok
Igazgatósága kérelmét is. A múzeum 800 példányos kiadványban
tervezi megjelentetni az 1956-os forradalom és szabadságharccal
kapcsolatban előkerült fotódokumentumokat. A 2,4 millió forintba
kerülő kiadvány megjelentetéséhez 400 ezer forintot kért a múzeum.
Mivel a bizottság már felosztotta a rendelkezésére álló keretet,
javasolták a polgármester megkeresését.
A hét témája: városépítészet 7
Hozzáláttak a Zalai Általános Építési Vállalkozó
Zrt. szakemberei a Hevesi Sándor Művelődési
Központ címzett állami támogatásból
megvalósuló felújításának. Ott jártunkkor épp’
az épületet körül ölelő védőpalánkot igyekeztek
összeállítani a kivitelező munkatársai.
– Már korábban átvettük a munkaterületet,
kiszereltük az értékesebb világítóberendezéseket,
s lényegében megkezdődött az operatív
munka, azaz a tényleges felújítás is – mondta
el a több mint 600 forintos beruházásról Kiss
László projektvezető. – Lényegi változás öszszességében
nem várható, ne higgye tehát
senki azt, hogy a művelődési központ arculata
teljes egészében átalakul. A színházterem az
egyedüli része az épületnek, ami viszont tényleg
jelentős változáson esik át: új, a jelenlegieknél
puhább, szélesebb székek lesznek a nézőtéren,
a színpad- és a világítástechnika
ugyancsak új arculatot kap. A falakon lévő faborítás
változatlan marad, azonban mozgássérült
nézőhelyeket is kialakítunk, amelyek kicsivel
nagyobb helyigénye miatt néhány fővel
kevesebb néző foglalhat helyet a nézőtéren.
– Az épület egészét tekintve a lámpatestek
egy része elképzelhető, hogy megmarad, a gépészet
nagyobb hányada azonban kicserélődik
– vette át a szót Tóth László műszaki vezető. –
Néhány helyiség klimatizált lesz, hogy melyek,
azt még ezután pontosítjuk. Kicseréljük a
homlokzati nyílászárókat, a mostani nehéz
vastraverzek helyett műanyag ablakokat építünk
be. A belső nyílászárók jelentős hányada
szintén a helyén marad, a mozgássérülteknek
pedig lépcsőjáró szerkezet könnyíti meg majd
a bejutást, s kifejezetten az épületen belüli
közlekedést segíti majd egy lift is – mondta.
A tervek szerint májusban a megújult
HSMK várja a kulturális programok kedvelőit.
Horváth Attila
Megszépül
A szakemberek befejezték a régi mozi-filmszínház
homlokzatán látható falképek, úgynevezett
sgraffito-k restaurálását. E cikk megjelenésekor
már ismét teljes pompájukban láthatók
a Bánk Bán, a Falu rossza és a János Vitéz
című darabokból vett jeleneteket ábrázoló
freskók, amelyek az 1927-ben Medgyaszay
István tervei szerint épült magyaros stílusú
egykori városi színházat sajátossá teszik.
– Május 8-án kezdtük a munkát itt, Nagykanizsán,
hatan dolgoztunk a falképeken, többségében
budapestiek – mondta lapunknak
Hoós Mariann, festő restaurátor művész, a
helyreállítást végző csoport vezetője. – Ezeket
a falképeket sgraffito-knak hívják, ami
magyar fordításban azt jelenti: karcolt.
Az elnevezés tulajdonképpen a
készítés technikájára utal, mert több
rétegű színezett vakolatból készültek
ezek az alkotások, az alsó a legsötétebb,
ez adta a kikarcolás után a körvonalakat.
A többi színt már erre vakolták
rá, egymás mellé. Lényegében
ugyanazokat a színezőket használták
már akkor is, mint napjainkban, a különbség
csak annyi, hogy az egyes színezőanyagokat
ma már szintetikus
módon is elő tudják állítani.
A sgarfitto viszonylag olcsó technika
volt, ezért nagyon szerették a századfordulón.
Az egész vakolat színes,
ezért ha kopik is a felület az időjárás
miatt, a szín megmarad.
– A mi feladatunk az volt, hogy megtisztítsuk
mindhárom felületet – erre a célra egy
speciális, általunk „kikísérletezett” oldószert
használtunk. Ezt követően az egész felületet
átitattuk egy különleges konzerváló-anyaggal,
ami körülbelül ugyanazt a kötőerőt biztosítja,
mint amivel annak idején a frissen felhordott
vakolat rendelkezett. A hiányokat pedig színezett
vakolattal pótoltuk – vázolta a munkafázisokat
Hoós Mariann, aki megjegyezte: nem
lehet a kanizsai sgraffito restaurálást elhelyezni
egy képzeletbeli, szakmai nehézségi fokot
jelentő rangsorban, ugyanis minden feladatnak
megvan a maga nehézsége, s mindegyikre
ott, a helyszínen kell megoldást találni. A
szakemberek több referenciával is bírnak: ők
„frissítették fel” például a győri bencés templom
barokk falképeit is.
Felfrissültek a mozi sgrafitto-i
MEGVÁLTOZIK A FUNKCIÓ
Akadnak, akikben megütközést kelt a
mozi belső átalakításának módja: így például
nem értik, hogy a díszteremmé átalakított
nagyteremből hová tűnt a lejtős padozat,
s kételyeik támadnak afelől, hogy ha
vízszintben állnak majd az ülőhelyek, akkor
vajon látni fognak-e a hátsó sorokban
ülők is? Az utcai szóbeszéd szerint véglegesen
megszűnik az art mozi lehetősége is,
hiszen eltűnik az állandó vetítővászon korábban
speciálisan falban kiképzett helye,
így maximum projektorral lehet majd celluloidszalagokat
– pontosabban azok digitalizált
formáját – lejátszani mobil vetítővászonnal.
Kiss László, a kivitelező Zalai Általános
Építési Vállalkozó Zrt. projektvezetője
kérdésünkre elmondta: a lejtést valóban
megszüntették, ugyanis a terem városi
díszteremként funkcionál majd, s mint
ilyen, a szakmai programokon kívül báloknak,
zenés rendezvényeknek is helyszínéül
szolgálhat. Az art mozi lehetősége valóban
elveszik, azonban projektoros filmvetítésekre
lesz mód, annál is inkább, mert minden,
az élvezhető minőséghez szükséges
technikai eszköz rendelkezésre áll majd.
Az adásvételi szerződés készítése már
folyamatban van, amelynek eredményeként
harminc négyzetméterrel lesz nagyobb
a kórházkápolna területe. A felújítással
és a bővítéssel is együttjáró
munkálatok már megkezdődtek az épületen,
mint az felvételünkön is látható.
8 Gazdaság
Konferenciára és sajtótájékoztatóra hívta az
érintetteket a közelmúltban Peter Buchleitner, a
Biotherm 2000 Kht. ügyvezető igazgatója, valamint
Böszörményi László, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Olyan témáról számoltak be a szakemberek,
amely meghatározó lehet Nagykanizsa
fejlődése szempontjából is: a gazdasági társaság
elkészítette azt a megvalósíthatósági tanulmányt,
amely egy, a dél-zalai erdőkre alapozó
fafeldolgozót, s ami még jelentősebb: a hulladékfát,
nyesedéket (úgynevezett biomasszát)
energiává alakító hőerőművet építene a cég –
Nagykanizsán. A Magyarország-Ausztria Interreg
IIIA Közösségi Kezdeményezési Program
keretében. A Pusztamagyaródra szervezett bemutatón
Peter Buchleitner, a Biotherm 2000.
Kht. ügyvezető igazgatója azt mondta: öt éve
próbálkoznak a projekt megvalósításával. Most,
hogy Nagykanizsa is csatlakozott a programhoz,
új erőre kaphat a megvalósítás: 2007. elején
pályázatot nyújtanak be az infrastrukturális
alaphoz. A biomassza-hőerőművel kombinált
fafeldolgozót eredetileg Pusztamagyaródon építették
volna meg, azonban ma már úgy tűnik: a
célra a legalkalmasabb a nagykanizsai ipari
park, amely előnyös logisztikai tulajdonságokkal
rendelkezik. Az alapanyagot jelentő fát a
megye erdői adják, így Pusztamagyaródon elosztóközpont
jöhet létre.
Böszörményi László, a konzorciumi partner
Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
ügyvezetője közölte: a projekt számára biztos
alapot jelenthet az a kapcsolatrendszer és kommunikációs
hálózat, amit az általuk már korábban
létrehozott Pannon Fa- és Bútoripari
Klaszter nyújt. A részletekről dr. Kunos József,
a megvalósíthatósági tanulmányt készítő cég
ügyvezetője számolt be. Mint mondta: elsődleges
szempont, hogy a Nyugat-Dunántúlon oly
jelentős fafeldolgozás melléktermékeként keletkező
nyesedékfát ne Ausztriában hasznosítsák,
hanem itthon, helyben dolgozzák fel. Ezzel úgy
növelik a faállomány feldolgozottsági fokát,
hogy közben újabb munkahelyek jönnek létre.
– Amennyiben megvalósul a projekt a nagykanizsai
ipari parkban, az első körben ötven
főnek jelenthet munkalehetőséget, de a továbbiakban
újabb munkahelyek teremtődhetnek.
Fejlesztési hitel, lízingkonstrukció, pályázati
forrás és kockázati tőkealap jelentheti a pénzügyi
hátteret. A projekt egésze, a fafeldolgozó,
a biomassza-hőerőmű és a füstölőüzem 2010-
re megvalósulhat, amennyiben a terveknek
megfelelően sikerül megteremtenünk a pénzügyi
hátteret – mondta dr. Kunos József.
A projekt-bemutatón elhangzott: éves szinten
30-50 millió köbméternyi fa biztosíthatja
a feldolgozó és a hőerőmű alapanyag-igényét,
ám ez nem jelenti az erdők kizsákmányolását,
hiszen a nyugat-dunántúli régiót alkotó Zala,
Vas és Győr-Moson-Sopron megyében öt
ilyen üzem is működhetne, a régió faállománya
képes lenne biztosítani a működéshez
szükséges famennyiséget.
Horváth Attila
Nem zsákmányolják ki az erdőt
Hol dolgozhatnak a diákok nyáron? Kapcsolatok
Itt a vakáció, a nyári diákmunka szezonja. A lehetőségekről
Herczeg Károlyt, a Pannon-Work Zrt. kirendeltség-
vezetőjét, és Kaczeus Máriát, a Work Force
Személyzeti Tanácsadó Kft. tanácsadóját kérdeztük.
– Az előttünk álló időszak jelenti a diákmunkák igazi
szezonját. Ilyenkor megnő az érdeklődők és a cégek
megbízásainak száma is. Ha mindenkinek nem is tudunk,
sok diáknak szeretnénk idén is munkát biztosítani,
bízom benne, hogy több cégnél is lesz lehetőségünk
dolgozni – kezdte Herczeg Károly – Leggyakoribbak
a csomagolásos, a pénztári munkák, a címkézés és árufeltöltés,
de vannak terjesztéses munkák is a fiatalok
számára. Népszerűek, bár ritkábbak a hostess feladatok
is. Partnereink többnyire nagykanizsai cégek, de akad
a környező településekről is megbízásunk. Dolgoznak
diákjaink gyárakban, üzemekben, bankokban vagy áruházakban
egyaránt. Sokuktól a diákévek végeztével sem
válunk el, hiszen cégcsoportunk foglalkozik munkaerőkölcsönzéssel,
munkaerő közvetítéssel is. Partnereink
nagy részével 5-9 éve van kapcsolatunk.
– Milyen korosztály keres munkát?
– Már 14 éves kortól érdeklődnek, de csak a 16
éven felülieket tudjuk foglalkoztatni. Nagyobb lehetőségük
van a 18 év felettieknek, mivel jó néhány cégnél
éjszakai műszakban is kell dolgozni, vagy pénzzel
kell bánni. Egy logisztikai központban egész éven át
dolgozunk diákokkal. A legtöbb munkánk óradíjas, a
terjesztés pedig darabdíjas. Napi 2900-tól 4000 forintig
lehet keresni, ami véleményem szerint nem
rossz pénz. Több iskolával kapcsolatban állunk, mivel
van olyan partner cégünk is, ahol előzetesen
tesztlapot kell kitölteni a munkára jelentkezőknek,
ami az iskolának is jó visszajelzés, hiszen ebből látni
lehet, milyen területen kellene erősíteni az oktatást.
Kaczeus Mária a budapesti Work Force Személyzeti
Tanácsadó Kft. HR tanácsadója. Nagykanizsán
az irodájuk 2004-től működik. Partnercége az Octopus-
Plusz Iskolai Szövetkezet.
– Egész évben érdeklődnek a munkalehetőségek
iránt a diákok. Évközben péntek délutántól vasárnap
délelőttig tartó hétvégi munkát vállalnak szívesen.
Hétközben inkább a szakmunkásképzésben részt vevők
tanulók szeretnének dolgozni. Kanizsán sajnos nem
igazán nyitottak a diákmunkára a kisebb vállalkozások
és cégek, így zömében a multik alkalmazzák őket
újságok, szórólapok terjesztésére, csomagolási munkákra.
Ezek rugalmas időbeosztással járnak, nem igényelnek
állandó, egész hétre szóló foglalkoztatást.
– Melyik korosztályt fogadják szívesebben?
– A végzősökre, a pályakezdőkre, akik befejezik a
technikumot, vagy a szakmunkásképzőt, azokra nem
számíthatunk, mert ők már állandó, a végzettségüknek
megfelelő munkahelyet keresnek. Próbálják a fiatalságot
mindjárt megragadni, hogy az adott vállalat
a saját elképzeléseinek megfelelően tudja betanítani
a feladatra a diákot. Egész tanévben, és tanévzáró
után is tudunk munkát adni a pályakezdőknek.
A középiskola első osztályától már szeretnének
munkát vállalni a tanulók. Van konkrét céljuk, és
keresetükkel a szülőknek besegítve szeretnék elérni
azt. A főiskolások szívesebben vállalnak a betanított
munkát. (B.Zs.)
A szeptember 22-24. között
megrendezésre kerülő Kanizsa
Vásáron jelen lesz Nagykanizsa
bolgár testvérvárosa, Kazanlak,
valamint az orosz Togliatti ipari
és kereskedelmi kamarai delegációja
is. Célunk, hogy megerősítsük
a vállalkozói kapcsolatokat
városunk és az említett külföldi
települések között, ezzel is hozzájárulva
a kanizsai vállalkozások
kereskedelmi tevékenységének
új felvevő piacok szerzése révén
történő fejlesztéséhez.
Kérjük, hogy azok a nagykanizsai
és városkörnyéki vállalkozások,
amelyek érdekeltek lennének
ilyen irányú kereskedelmi kapcsolatok
fenntartásában, mielőbb
jutassák el a vállalkozásukat bemutató
tájékoztató anyagukat a
Polgármesteri Hivatalba (Litter
Nándor polgármester részére,
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér
7.), hogy azokat mielőbb továbbítani
tudjuk a szóban forgó városok
gazdasági képviselőinek.
A borítékra írják rá: Orosz/bolgár
kereskedelmi kapcsolatok.
Litter Nándor
polgármester
Közgyűlés 9
A júniusi rendes közgyűlés a ki nem hirdetett
határozatok ismertetésével kezdődött. Litter
Nándor polgármester egyúttal bejelentette,
hogy július 21-én soron kívüli közgyűlést tartanak
a választások előkészítésére. A napirendi
pontok elfogadása után a polgármesteri tájékoztató
vitájával majd a határozatok megszavazásával
folytatódott. Ezután interpellációk,
kérdések következtek. Halász Gyula a
Kazanlak körút játszóterének megépítése kapcsán
jegyezte meg, hogy nem helyezték ki
még mindig a már decemberben kifizetett padokat,
illetve, hogy elhanyagolt a játszótér. A
Székely-kert kapcsán a parkfejlesztést hiányolta,
melyre 5 millió forintot különítettek el.
Bicsák Miklós azt kérdezte, hogy a palini ravatalozó
felújítása miért késlekedik. Cseresnyés
Péter arra volt kíváncsi, létezik-e még a köztisztviselők,
közalkalmazottak jutalmazása, illetve
kapott-e arra érdemtelen jubileumi jutalmat.
Dr. Kelemen Marcell válaszában kifejtette,
hogy az adott szolgálati időt elért munkatársak
kaphatnak jubileumi jutalmat, s nincs
tudomása szabálytalanságról. Polai József a
kiskanizsai ravatalozó felújításának befejezési
időpontjára volt kíváncsi, lesz-e a vízvezetékcsere
a körzetben, illetve mikor újítják fel a
pincék közötti hegyi utat teljes egészében.
A következő napirendi pontban a 2006. évi
költségvetési rendeletet módosították a képviselők,
melyet az indokolt, hogy az eltelt időszakban
tisztázódott a tervezett beruházások, felújítások
várható teljesítésének mértéke és üteme,
ezen túlmenően olyan nem várt kifizetések merültek
fel, melyek többletforrást igényelnek.
Módosították Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Közgyűlésének a Szervezeti és Működési Szabályzatról
szóló 26/2003. (IV.23.) számú rendeletét,
és a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és
Működési Szabályzatát. A képviselők kinevezték
a Szivárvány Fejlesztő Központ vezetőjét
Balassáné Tüske Ágnes személyében. Horváth
Istvánné részére címzetes igazgatói címet adományoztak.
Hatályon kívül helyezték a Fiatal
Családok Otthonáról szóló rendeletet azzal,
hogy az épületkomplexum még 20 évig változatlanul
szolgálati lakásként működjön. Módosították
a pénzbeli és természetben nyújtott szociális,
valamint gyermekvédelmi ellátásokról
szóló 14/2006. (III.1.) számú rendeletet. Önkormányzati
rendeletet alkottak az egycsatornás
(termofor) gyűjtőkémények felújítási pályázatához.
Javaslatot vitattak meg az Egyesített Szociális
Intézmény nappali ellátásának átszervezésére.
Polai József tiltakozott a kiskanizsai idősek
klubja bezárása és a dolgozók elbocsátása
ellen. A Völgy Alapítvány, mely 2006. január
1. napjától ellátási szerződés alapján biztosítja a
pszichiátria betegek közösségi ellátását, 2007-
től átvállalná az önkormányzattól a pszichiátriai
betegek nappali ellátásának feladatát is, megfelelő
ingatlan használatba adása és az állami normatíva
igénybevétele fejében. Tekintettel arra,
hogy az épületben jelenleg is nappali ellátás folyik,
az ellátási szerződés megkötését előkészítő
tárgyalások során célszerűbb lenne ezt az ingatlant
felkínálni a pszichiátriai betegek napközbeni
ellátása céljára, a dolgozók megtartása
mellett – döntöttek végül is a képviselők.
A Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott
Számviteli Politika és annak részét képező
szabályzatok hatályának a részben önállóan
gazdálkodó költségvetési szervekre történő kiterjesztésével
foglalkoztak ezt követően a képviselők,
majd pályázat kiírása mellett döntöttek
a jelentősebb városi rendezvények megrendezésére.
Módosították a Nyugat-Balaton
és Zala folyó Medence Nagytérség Települési
Szilárd Hulladékai Kezelésének Korszerű
Megoldására létrejött önkormányzati társulás
Alapító Okiratát és Társulási Megállapodását.
Javaslatot tárgyaltak meg a Vívócsarnok további
üzemeltetésére. Elhatározták azt is,
hogy a Harmóniában a természettel: Pannonhát
tájpark projektben részt vesz a város
Gelse helyett, amely lehetővé tenné a Csónakázó-
tó turisztikai hasznosítását. A 2007-
2013-as időszak nagyprojektjeinek előkészítésével
foglalkoztak ezt követően. A Miklósfa-
Kaposvári út közötti összekötő (dél-keleti elkerülő
út), a városi és agglomerációs közösségi
közlekedés fejlesztése (a Vásárcsarnoktól
délnyugatra fekvő területen út építése), az eközigazgatás
infrastruktúrájának kiépítése szerepel
ebben többek között. Elfogadták a Móricz
Művelődési Ház elmúlt öt évben végzett tevékenységéről
szóló beszámolót, illetve a középiskolai
beiratkozásról, a 2006/2007-es tanév
szervezéséről szóló beszámolót. A leendő 9.
osztályos tanulók születésekor egy kisebb demográfiai
hullám volt, ezért a Batthyány Gimnázium
és a Zsigmondy-Széchenyi SZKI 1-1
osztállyal többet iskolázhat be a tavalyinál. A
Thúry SZKI-ban a nyelvi előkészítővel induló
öt évfolyamos képzés helyett normál négy évfolyamos
szakközépiskolai osztály indítására kerül
sor. A közgyűlés Vizeli József intézményvezetői
munkájának elismeréseként 2006. augusztus
1-jétől címzetes igazgatói címet adományoz.
Módosították a kiskanizsai és a Zrínyi Általános
Iskolában a 2006/2007-es tanévre jóváhagyott
tanulócsoportok, iskolaotthonos, napközi otthonos
és tanulószobai csoportok számát, a
kiskanizsai és a Zrínyi általános iskola és a Farkas
Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti
Iskola jóváhagyott álláshelyeit 2006. szeptember
1-jével. Tájékoztatót hallgattak meg a képviselők
az önkormányzat 2006. év I-V. havi ingatlanértékesítéséről.
Ezután a Nyugat-dunántúli
Régió Brüsszeli Képviseletével kapcsolatos aktuális
feladatokkal foglalkoztak a képviselők.
Önkormányzatunk várhatóan szeptember-október
hónapokban küldhet egy személyt Brüsszelbe.
Javaslatot fogadtak el Foglalkoztatási Paktum
létrehozására Nagykanizsa városban és kistérségében,
Támogatták az Iharosberény és Térsége
Fejlesztéséért Alapítványt. Egyetértettek a
Dózsa György u. 119. szám alatti ingatlan két
orvosi rendelő részére történő megvásárlásával,
azzal, hogy erre az eladó más irányú tartozásának
megfizetése után kerüljön erre sor.
Zárt ülésen foglalkoztak a képviselők a Nagykanizsai
Régió Ipari Park és Logisztikai Központ
Kft. és a Gazdaságfejlesztő Kht. költségvetésével.
Döntöttek önkormányzati bérlakás bérlőjének
kijelöléséről, könyvvizsgáló feladatok
ellátására szóló megbízásról. Rendezték a Kanizsa
Újság Kft. törzstőkéjét, a Kanizsa TV Kft., a
Nagykanizsai Gazdaságfejlesztő Kht. 2005. évi
mérleg szerinti veszteségét, együttesen 6.679
eFt összegben. Mint ismeretes, a Kanizsa Újság
Kft. hosszú éveken át veszteségesen működött
(1997-2003. között öszesen mintegy 42 millió forint
volt a hiánypótlás). A tavalyi év közel 2 millió
forintos eredménye a több, mint 1 millió forint
mínuszba került törzstőkét plusz 1 millió forintra
fordította. A képviselőtestület a 3 milliós
törzstőkéből még hiányzó közel 2 millió forintot
szavazta meg mostani ülésén. Ezzel a tulajdonosi
törvényi kötelezettséggel, a Kft. megfelelő
gazdálkodásával, reklámtevékenységével a Kanizsa
Újság helyzete hosszú évek veszteségei
után megnyugtatóan rendeződött.
A júniusi közgyűlési fellebbezések elbírálásával
ért véget a közgyűlés.
Nagyprojektek a közgyűlés előtt
ÜLÉSEZETT AZ ÜJKB
Június 27-én ülésezett az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság (ÜJKB). Dr. Szabó Csaba,
a bizottság elnöke lapunknak elmondta: három napirendet tárgyaltak a testület tagjai. Először
a Dózsa György út 119. alatti két orvosi rendelő vásárlását vitatták meg, s úgy határoztak: támogatják
a javaslatot, annál is inkább, mert a két ingatlan rendelővé alakítását az ÁNTSZ is
jóváhagyta. A második napirend keretében egy helyi kereskedelmi vállalkozás két ipari parki
ingatlanra fennálló szerződéseiről tárgyaltak. A szóban forgó bérlő 2000. óta nem teljesítette
az önkormányzat felé fennálló bérleti díjfizetési kötelezettségét, ám most új cégével vételi
szándékot jelentett be, miközben korábbi cége felszámolás alatt áll. Dr. Szabó Csaba leszögezte:
véleményük szerint a vállalkozás megszűnésével nem szűnik meg a díjfizetési kötelezettség,
ezért ha az ügyet nem sikerül megoldani, akkor jogi útra lép a város. Harmadik napirendi
pontként az önkormányzati szerződéseket tekintette át az ÜJKB.
10 Esélyegyenlőség
A hátrányos helyzetű gyerekek és szüleik részére
szervezett kirándulást a Családsegítő
Központ és Gyermekjóléti Szolgálat május végén.
A már hagyományos programot a központ
„Segíts, hogy segíthessünk” alapítványa szervezte
és támogatta. Huszönöt gyermek, 15 felnőtt
és a kísérők – Kisné Sós Renáta, Magyar
Eszter, Tobiné Sabján Barbara, Elekes Attila
Csaba, Mileder Katalain, Farkas-Ruff Annamária,
Dávidovicsné Deák Hajnalka – vettek
részt az egésznapos kiránduláson. Jákon megnézték
a 13. században épült műemlék templomot.
Ezt követően Szombathelyen egy nagynagy
játék erejéig birtokba vették a kalandvárost,
majd megnézték a belvárost, fagyizni
mentek, s végül buszra szálltak, hogy egy szép
és élménnyel teli nap után térjenek haza.
Városnézés és játék
Az elmúlt hónapokban országszerte górcső
alá vette a fogyasztóvédelmi hatóság a különböző
szolgáltatók által kibocsátott számlákat.
A kérdőíves kutatás során Zalában száz, véletlenül
kiválasztott kérdezett véleményét kérték
ki a helyi gázszolgáltató által kiadott számlák
értelmezhetőségéről. A kérdőívek eredményéről
Dömötör József, a Zala megyei szervezet
munkatársa elmondta, hogy a megkérdezettek
hatvan százalék úgy nyilatkozott, nem ellenőrzi
a számla összegének helyességét, mert
nem érti a számítás módját, az elszámolási
rendszert ugyanakkor ismerik. A megkérdezettek
jelentős része szeretné, ha a számlákat
sorszámmal látnák el, ezt a sorba rendezéshez
fontosnak tartanák. Az alapdíj fogalmát a
többség ismeri, el is fogadja, sokak számára
szinte közömbös. A számla értékét befolyásoló
korrekciós tényezőket ismerik, de nem értik,
nyilatkozták a megkérdezettek. A kérdőív
kitöltők hatvan százaléka kétségbe vonja a fűtőérték
valódiságát, 70 százalékuk szerint nem
egyértelmű a számlák tartalma, ugyanakkor
szeretné, ha az ügyintézés helyszíne, telefonszáma
szerepelne a számlákon. A vizsgálat
során az egyik legelgondolkoztatóbb eredmény
az, hogy a megkérdezettek 73 százaléka
befizeti a fizetési felszólításhoz csatolt csekket,
függetlenül attól, hogy korábban kifizette-
e már az esedékes díjat. Sokan nyilatkoztak
úgy, hogy az érkező csekkeket automatikusan
befizetik. A megkérdezettek kis hányada van
csak tisztában a kedvezmények nyújtotta lehetőségekkel,
és még kevesebben élnek ezzel. A
kitöltők hetven százalék nyilatkozott úgy,
hogy az elfogyasztott köbméter alapján szeretné
a számlát rendezni, oly módon, hogy két
adott szám egyszerű szorzatából jöjjön létre a
befizetendő összeg.
Dömötör József elmondta, az országszerte
elvégzett vizsgálatok sok érdekes eredményt
hoztak, például kiderült, nem a mi
megyénkben készülnek a legrosszabb számlák,
az ország más vidékein, más szolgáltatók
esetében sokszor a legalapvetőbb adatok
sem szerepelnek a díj alapját szolgáló
dokumentumon. Az országos eredmények
ismeretében a későbbiek során akár a számlák
tartalmának egységesítésére, átláthatóbbá
tételére is születhet törvényjavaslat.
Górcső alatt a közműszámlák
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Nagykanizsa Megyei Jogú Város által –
a Nyugat-dunántúli Régió Brüsszeli Képviseletéhez – delegált gyakornok személyének kiválasztására. A kiválasztott
személy, a Nyugat-dunántúli Régiót és Nagykanizsát képviselve 5 hetet tölt előreláthatólag szeptember
és október hónapokban Brüsszelben. A gyakornok ez idő alatt bekapcsolódik a Képviselet munkájába,
kellő helyismeretet szerez az EU brüsszeli intézményei vonatkozásában, részt vesz a Nyugat-dunántúli
Régió 2007-2013. évek költségvetési időszakára készülő önálló regionális operatív programjának kidolgozásában,
és az Európai Unióról megszerzett elméleti ismereteit gyakorlati tapasztalatokkal gazdagítja. A
gyakornoki foglalkoztatás megbízási jogviszonyban, a Nyugat-Dunántúli Regionális fejlesztési Ügynökség
Kht-val kötött megbízási szerződés alapján történik
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, felsőfokú iskolai végzettség, területfejlesztési,
vagy pályázatírási tapasztalat, angol nyelv legalább középszintű ismerete.
A gyakornoki hely betöltésénél előnyt jelent: ha a pályázó nagykanizsai lakos, ha a pályázó jelenleg is a
nagykanizsai önkormányzati szféra dolgozója, B típusú gépjárművezetői engedély, felsőfokú angol nyelvtudás,
az angol nyelv mellett az Európai Unió más hivatalos nyelveinek ismerete. A gyakornoki idő előreláthatólag
szeptember közepén kezdődik, és öt hétig tart. A pályázatok beérkezésének határideje: 2006. július
31., 12.00 óra. A pályázatok elbírálásának határideje: 2006. augusztus 31. A gyakornok tanulmányi szerződést
köt Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatával, hogy megszerzett tapasztalataival városunkat
szolgálja. A gyakornok gyakorlati ideje lejárta után írásbeli beszámoló készít tevékenységéről, és a Képviselet
működéséről. A pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteréhez (8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 7. szám) kell benyújtani.
A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatalában a Polgármesteri Kabinetnél a 93/500-776-os telefonszámon.)
Brüsszeli gyakornok kerestetik!
Az Egészségügyi Minisztérium
még 2005-ben hirdetett pályázatot
az intenzív- és aneszteziológiai ellátás
fejlesztésére. E pályázati lehetőséggel
élt a kanizsai kórház
is, így juthatott térítésmentesen
egy lélegeztetőgéphez, egy nagytudású
altató-lélegeztető berendezéshez
és négy darab betegellenőrző
monitorhoz 30 millió forintot
meghaladó értékben – mondta el
Papp Péter, a kórház gazdasági
igazgatója a berendezések ünnepélyes
átadásakor. Litter Nándor,
városunk polgármestere a kórház
dolgozóinak az ellátottak érdekében
végzett fejlesztőpályázó munkájának
fontosságát hangsúlyozta,
míg dr. Ali Abbaud az intenzív
osztályon ápolt és az elaltatandó
betegek nevében köszönte meg a
berendezéseket. (-dé-)
A betegekért
Itt a vakáció, a gyerekek közül sokan töltenek
el akár több hetet is különböző táborokban.
De vajon minden esetben tudják-e a táborok
üzemeltetői, hogy a tábor nyitása előtt az
ÁNTSZ-től engedélyt kell kérni?
– A táborok üzemeltetőinek hivatalosan a
tábor nyitását megelőzően hat héttel engedélyt
kell kérniük – mondta Balázs Renáta, az
ÁNTSZ gyermek-ifjúság higiénés felügyelője.
– Ha napközis táborról van szó, amikor a gyerekek
nem töltik az éjszakát a táborban, közvetlenül
az ÁNTSZ-nek kell bejelenteni a táboroztatási
szándékot. Ha az egész napos foglalkoztatás
mellett a szállás is a táborban van, a
kérelmet a jegyzőnek kell eljuttatni. Mindkét
esetben szükséges megadni a tábor üzemeltetőjét
és annak elérhetőségét, a tábor helyszínét,
időpontját. Ezen kívül tudnunk kell, hány
és milyen korosztályú gyereknek szervezik azt,
és milyen típusú táborról van szó. A hat hetes
előzetes bejelentési kötelezettség egyébként
éppen azért van, hogy az esetleges hiányosságok
pótlására elég idő álljon rendelkezésre.
Túl azon, hogy az engedély nélküli táboroztatás
tulajdonképpen illegális tábornak minősül
és büntetést is vonhat maga után, nagyfokú felelőtlenség
is üzemeltető részéről.
Nem minden szülő tudja, hogy a táborozás
megkezdése előtt maximum négy nappal a
házi gyermekorvostól igazolást kell kérni arról,
hogy a gyermek közösségbe mehet. A táborozásnak
általában nincs akadálya akkor
sem, ha például a gyermek epilepsziás vagy
allergiás, de erről jó, ha tudnak a táborban.
Táborozás engedélyekkel
Várospolitika 11
Hagyománya és megszokott menetrendje
van városunkban a veszélyeshulladék-gyűjtésnek.
Az idei tavaszi, nyár eleji akció már
lezárult. Ennek tapasztalatairól kérdeztük
Horváth Balázst, a Saubermacher-Pannonia
Hulladékgyűjtő Kft. ügyvezetőjét.
– Évről évre, két alkalommal hirdetjük meg a
lakosság számára az úgynevezett házhoz-menő
veszélyeshulladék-gyűjtő programot, amelynek
keretében a város egy-egy meghatározott pontján
gyűjtjük össze a lakásokban felhalmozódott
háztartási veszélyes hulladékot. Idén május végén
volt az akció első része. A begyűjtött veszélyes
hulladék mennyisége a tavalyihoz képest tíz
százalékkal nőtt, és meghaladta a négy tonnát.
– Milyen anyagokból állt össze ez a komoly
mennyiség?
– Akkumulátorokból és festékmaradványokból
külön-külön másfél tonna gyűlt össze, jelentős
mennyiségben volt az átadott anyagok
között vegyszermaradvány, festékes-göngyöleg,
gyógyszer, fáradtolaj és étolaj, kisebb
mennyiségben világítástechnikai termékek,
irodatechnikai termékek, festékpatronok, festékszalagok.
A veszélyes anyagok sokfélesége
és mennyisége is utal arra, hogy a lakosság
számon tartja ezeket az akciókat és készül rá.
– Csak az előre meghirdetett akciók keretében
van lehetőség a veszélyes-hulladék leadására?
– Nem. Nyitva tartási időben a Vár utcai telepen
is le lehet adni ezeket az anyagokat.
– Mi történik a veszélyes anyagokkal?
– A kollégáim a gyűjtést követő napokban ismét
átválogatják a begyűjtött anyagokat, szortírozzák,
csomagolják és a vonatkozó előírásoknak
megfelelően a különböző ártalmatlanítóüzemekbe
szállítjuk illetve szállíttatjuk tovább.
Az akciók befejezését követően minden alkalommal
közösen értékelik a VIA Kanizsa
Kht. munkatársaival a gyűjtést, áttekintve a
leggyakoribb kérdéseket, problémákat. Általános
tapasztalat, hogy bár rendkívül részletes
tájékoztatót adnak ki évről évre az akcióról,
arról, mi is tartozik a lakossági veszélyes hulladékok
közé, még mindig akadnak félreértések.
Volt, aki hűtőszekrényt, televíziót szeretett
volna leadni a gyűjtés során. Mivel ezek a
termékek nem tartoznak ebbe a kategóriába, a
Hulladékgyűjtő Kft. munkatársai – a szabálytalan
elhelyezés megelőzése okán – kinyitották
a telepen a hulladékudvart, ahol elhelyezhette
az állampolgár a feleslegessé vált elektronikai
hulladékot. A forgalom azt is mutatja,
még tovább kell bővíteniük a begyűjtőhelyek
számát annak ellenére, hogy már tavaly is
újabb helyszíneket vontak be a még szélesebb
körű szolgáltatás érdekében.
– Hatékonyabbá kell tennünk a tájékoztatást,
a szórólapok kijuttatását, hiszen a lakótelepeken
élők többsége tapasztalataink szerint nem
rendelkezik kellő mennyiségű információval a
gyűjtést illetően. A felmerült kisebb gondok ellenére
szeretném megköszönni a lakosságnak,
hogy igénybe vették ezt a lehetőséget, hogy
részt vettek az akcióban annak érdekében,
hogy a környezetünk szép maradjon, vagy gondozottabb
legyen – tette hozzá Horváth Balázs.
Dukát Éva
Négy tonna veszélyes hulladék
Készül a Kanizsa Kártya
Az elmúlt héten
pénteken aláírták a
Kanizsa Kártya program
megvalósítási
szerződését. A Városfejlesztési,
Környezetvédelmi
és Idegenforgalmi
Bizottság döntése
értelmében a pályázatok
elbírálása
után a KanizsaKártya Kereskedelmi
és Szolgáltató Betéti Társaság
nyerte el a lehetőséget,
hogy előállítsa és forgalmazza a
Kanizsa Kártyát.
A jelentős kedvezményekkel
járó Kanizsa Kártyát csak nagykanizsai
állandó lakcímmel és
személyi igazolvánnyal rendelkező
magánszemély igényelheti. A
szerződés értelmében a kártya
éves díja nem lehet több 2500 forintnál.
A kártya tulajdonosa az
érvényességi időtartam alatt veheti
igénybe a vele járó kedvezményeket.
A KanizsaKártya Bt.
vállalta, hogy a kártya elfogadó
helyeket folyamatosan bővítik.
Az első kártyák 2007. december
31-ig lesznek érvényesek, ezt követően
egy-egy évre meghosszabbíthatóak.
A kártyát a tervek szerint
több helyen is igényelni lehet
majd a városban
A Kanizsa Kártyát elfogadó
cégekről, vállalkozásokról lapunk
is folyamatosan tájékoztatást
nyújt majd.
A Kanizsai Nyári Színház előadásairól tartott sajtótájékoztatóján Papp
Ferenc, a rekonstrukció alatt álló HSMK igazgatója kiemelte: a 8 éve indult
kezdeményezést nem adják fel. Minden alkalommal, az időjárástól
függően, az előadások napjának délelőttjén döntik el, hogy a Péterfi iskola
szabadtéri színpada, vagy pedig a városi vívóterem lesz a nyári színház
helyszíne. A tapasztalatok szerint a nyáron nagyon sok szórakoztató
program várja a városlakókat, a nagy áruházak szinte minden hétvégére
szerveznek ingyenes programokat, s ezekkel kell konkurálniuk az 1400-
1600 forintos jegyekkel. A 2,5 millió forint költségvetésű fesztivál fő támogatója
az önkormányzat Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága.
A jegyárusítás a Halis István Városi Könyvtár földszintjén működő
HSMK információs szolgálatnál történik, hétfőtől-péntekig 10-17 óráig.
Az előadások könnyed, szórakoztató programokat ígérnek. Az első rendezvényen,
június 29-én 21 órai kezdettel a veszprémi Pannon Várszínház
társulata a pesti kabaré virágkorát idéző színházi esttel, az Orfeummal
mutatkozott be. A kabaréjelenetek, kuplék, sanzonok, artista számok
a 20-as, 30-as évek kimagasló színvonalú, hihetetlen bőségű anyagából
kerültek kiválogatásra. A főszerepeket Szacsvai László, Szeles József,
Oravecz Edit és Zayzon Csaba játszotta. Július 17-én Fényes – Barabás –
Frenkó: Egy szoknya, egy nadrág című zenés játékot mutatja be a budapesti
Fogi Színház. Főbb szereplők: Straub Dezső, Benkóczy Zoltán, Sáfár
Anikó, Fogarassy
Bernadett,
Fogarassy Adrás és
Straub Péter. Rendező:
Koltai Róbert.
A közönség kérésére
augusztus 15-én
operettet láthatunk.
Heltai Jenő, Gül Baba
című operettjét a
komáromi Jókai
Színház mutatja be
Dráfi Mátyás rendezésében.
Könnyed Nyári Színház
KÁBÍTÓSZER ELLENES NAP!
2006. július 14-én (pénteken) 10.00–16.00 óráig a Kanizsa Pláza
és a környező zöld területen, rossz idő esetén az épületen belül. A
szabadban röplabda, frizbi, tollaslabda, trambulin, görkorcsolya,
gördeszka, kosárlabda, mini-foci és lengőteke várja az érdeklődőket,
a színpadnál ismeretterjesztő filmek, drog-prevenciós
tájékoztató, valamint drogismereti teszt (a helyes megoldásokat
jutalmazzák) kitöltésére lesz lehetőség. A sporteszközök igénybevételéhez
diákigazolvány vagy személyi igazolvány szükséges!
12 Városháza
Július 10. hétfő: 9.00 Kézműves
foglalkozás, 12.30 Ebéd,
14.00 Ismerkedés az internettel:
versenyek, vetélkedők, játékok.
Részvételi díj: 500 Ft (+ 500 Ft
meleg ebéd)
Július 11. kedd: 9.00 Kerékpáros
túra a Csótóhoz. Részvételi
díj: 500 Ft, szendvicset hozni
kell.
Július 12. szerda: 9.00 Foci a
fiúknak, tollaslabda verseny a
lányoknak, 12.30 Ebéd, 14.00
Filmvetítés: Valahol Európában.
Részvételi díj: 500 Ft (+500 Ft
meleg ebéd).
Július 13. csütörtök: 9.00
Strandolás a kanizsai strandon.
Strandbelépő: 300 Ft/fő, szendvicset
hozni kell.
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház napközis
táborába jelentkezni lehet: a 93/319-202-es
számon, vagy személyesen a Művelődési Házban
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉS BESZÁMOLÓ
A 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGRőL
A „Nagykanizsa Város Környezetvédelméért” Alapítványt 1992. decemberében
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata alapította. A benyújtott
iratanyagok alapján a Bíróság Apk. 60.064/1992/19. számú végzésével
az alapítványt „közhasznú szervezet” jogállással nyilvántartásba vette
1998. október 16-án. Az alapítvány bevételei és kiadásai a 2005. évben az
alábbiak szerint alakulnak (Ft-ban):
Nyitó pénzkészlet összesen: 2.352.743
BEVÉTELEK:
kamat 64.716
Támogatások:
ZÁÉV Rt. 1.000.000
Vízmű Rt. 50.000
Szig-Bau Kft. 20.000
Saubermacher-Pannónia Kft. 15.000
Szabadics Kft. 50.000
Nagykanizsa SP Kft. 30.000
Nagykanizsa Önkormányzat 500.000
Kamat 64.716
Bevételek összesen: 1.729.716
KIADÁSOK:
Díszkút 223.960
Horvát-magyar szakmai együttm. 192.566
Helytörténeti konferencia 30.000
Város Napja Városismereti Túra 20.000
Csokonai mellszobor 666.333
Interreg pályázat 21.625
Egyéb 241.047
Kiadások összesen: 1.395.531
Záró pénzkészlet összesen: 2.686.928
Az alapítvány 2005. évben Nagykanizsa MJV Közgyűlésétől 500.000 Ft
költségvetési támogatást kapott a Csokonai mellszobor elkészítéséhez. Az
alapítvány a központi költségvetési szervektől, elkülönített állami pénzalaptól,
kisebbségi települési önkormányzattól, önkormányzatok társulásától,
egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveitől támogatást nem
kapott. Az alapítvány vagyona pénzbeli vagyon. Mértéke a számviteli beszámoló
szerint 2005. évben növekedett. Az alapítvány kuratóriuma tevékenységéért
juttatásokban, díjazásban nem részesült.
Köszönjük támogatóink 2005. évi segítségét, melyet Nagykanizsa Város
környezetfejlesztése céljaira fordítottunk.
Nagykanizsa Város Környezetvédelméért Alapítvány Kuratóriuma
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az egycsatornás
gyűjtőkémények (termofor kémények) felújításának támogatására
Nagykanizsa MJV Közgyűlése 35/2006. (VI.30.) számú rendelete
alapján. Az önkormányzat a támogatást a lakóépületek kéményei felújításának
teljes költségéhez vissza nem térítendő támogatásként nyújtja a
lakóközösségek részére, amelyet kiegészít a központi – a LKFT-2006-
LA-7 kódszámú pályázaton elnyert támogatás mértékével. A támogatás
célja az 1985-ig épült lakóépületekben üzemelő, gáztüzelő berendezések
égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkémények
biztonságtechnikai felújítása, kiváltása.
A pályázaton részt vehetnek Nagykanizsa MJV közigazgatási területén
lévő társasházak, lakásszövetkezetek, illetőleg önkormányzati tulajdonú
bérházak azon lakóközösségei, ahol a lakóépület legalább 8 lakást tartalmaz.
A vissza nem térítendő önkormányzati támogatás a teljes felújítási
költség 30 százaléka, lakásonként legfeljebb 60.000 Ft. A vissza nem térítendő
állami támogatás a teljes felújítási költség maximum 40 százaléka,
lakásonként legfeljebb 80.000 Ft. A lakástulajdonosok által vállalt
önerő a felújítási költség legalább 30 százaléka. Az állami támogatás a
kétlépcsős központi pályázat keretében, a pályázó önkormányzaton keresztül
nyerhető el. A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és a támogatás
arányában történik, a támogatási szerződésben meghatározott
feladatok elvégzését követően. A pályázat kizárólag a pályázati formanyomtatványokon
nyújtható be. A pályázat részletes feltételeit a Pályázati
útmutató és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 35/2006.
(VI.30.) számú rendelete tartalmazza. A pályázati csomagot a pályázók
átvételi igazolás ellenében vehetik át 2006. július 01. naptól, munkanapokon
7.00 órától 15.30 óráig, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Ingatlankezelési Intézményénél (Nagykanizsa, Deák tér 5.).
A pályázatot 3 példányban kell benyújtani, Nagykanizsa MJV Önkormányzata
Ingatlankezelési Intézményénél. A pályázónak a pályázat
benyújtásakor pályázatonként egyszeri 20.000 Ft összegű pályázati díjat
kell megfizetnie. A pályázatok folyamatosan benyújthatók, a benyújtás
végső határideje 2006. augusztus 15. A pályázatról további
részletek elérhetők a www.nagykanizsa.hu címen.
Termofor kémények felújítása
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdetett a
városban működő civil szervezetek, egyesületek, alapítványok és intézmények
testvérvárosi kapcsolatainak támogatása érdekében. A pályázók
saját forrásaik legfeljebb 50 százalékos kiegészítése céljából
2006. július 1. és 2007. június 30. között megvalósuló, tételes költségvetéssel
alátámasztott, részletesen kidolgozott projektekre kérhettek támogatást.
A külföldi partner együttműködésről szóló írásos nyilatkozatát
a pályázathoz kellett csatolni. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és
Sportbizottság döntése alapján a következő pályázókkal köt a pályázati
projektek támogatására vonatkozó szerződést a Polgármesteri Hivatal:
Attila Óvoda (Puchheim Város Ifjúsági, Sport, Idősügyi és Szociális
Hivatallal közösen) VII. Integrációs konferencia Nagykanizsán 32.200
Ft. Humán Európa Szövetség (Fábián Ernő Szociokulturális Egyesület,
Kovásznával közösen) „Határok nélkül”200.000 Ft. Régi Jó Hagyomány-
teremtő és őrző Egyesület (Német-Magyar Egylet, Puchheimmel
közösen) A nagykanizsai gólyalábasok fellépése a „Puchheim lebt” fesztiválon
115.000 Ft. Thúry György SZKI (Közgazdasági Szakközépiskola,
Csáktornyával közösen) Sportbarátság 220.000 Ft. Thúry SZKI
(Közgazdasági Szakközépiskola, Csáktornyával közösen) Kísért a múlt
220.000 Ft. Zsigmondy-Széchenyi István SZKI (Gleisdorf Város, Kulturális
és Marketing Osztállyal közösen) Szakma és fiatalság 213.375 Ft.
Összes támogatás: 1.000.575 Ft.
Az elnyert összegek átutalására a pályázati kiírásnak megfelelően a
támogatási szerződés aláírása, a projektek befejezése és a beszámoló
Polgármesteri Hivatal által történt elfogadása után kerülhet sor.
ATestvérvárosi Alap nyertesei
A Nagykanizsa MJV Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága
a 2006. június 19-én tartott ülésén döntött a szociális alapon
meghirdetett bérlakások bérleti jogának elnyeréséről. Ez alapján a
Nagykanizsa, Csengery u. 117/4. szám alatti bérlakás bérlője Németh
Rozália, a Nagykanizsa, Csengery u. 117/20. szám alatti bérlakás bérlője
pedig Soproni Krisztina és Nádori János lett. Az önkormányzati
bérlakásokról szóló helyi rendelet 13. § (12) bekezdése értelmében a
Szociális és Egészségügyi Bizottság döntésével kapcsolatosan – a
2004. évi XXIX. tv. 141-143. §-ai alapján – 10 napon belül közérdekű
bejelentéssel lehet élni a Szociális Osztályon (Nk, Eötvös tér 16.)
Városháza 13
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az oktatási intézményekben
kijelölt nyári ügyeleti nap a korábbi évek gyakorlatának
megfelelően hétfő: 8–14 óra. A Nevelési Tanácsadó kijelölt fogadónapja
hétfő: 9-17 óra.
Nyári ügyelet
Nagykanizsán a 2007-2012. közötti években
megrendezésre kerülő jelentősebb ünnepi rendezvények
(Város Napja – április utolsó hetének
végén illetve Kanizsai Napok kiállítás és vásár –
egy őszi hétvégén) szervezési, lebonyolítási munkálataira
pályázatot ír ki Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Önkormányzata.
Zárt borítékban, a borítékon a pályázó szervezet
nevét feltüntetve, legkésőbb 2006. augusztus 15-én
8,00 óráig nyújtható be a pályázat a Polgármesteri
Kabinethez (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). Az
ajánlatokat 2006. augusztus 15. 9,00 órakor bontják
fel a Polgármesteri Hivatal, I. emeleti tárgyalójában.
A pályázat bontásán a pályázó képviselője külön értesítés
nélkül részt vehet.
A pályázatnak meg kell felelnie a fő célkitűzéseknek:
Helyi hagyományokra építő és évente rendszeresen
megrendezhető, nagy számú résztvevőt és látogatót
megmozgató rendezvényt valósítson meg, mely
egyedi, sajátos arculattal rendelkezik, színes, tartalmas,
ötletes és látványos programjaival hosszú távon a város
turisztikai ill. meghatározó jelentőségű nevezetességévé,
eseményévé válik. A pályázat helyi közösségeket
vonjon be a megvalósításba. A pályázatról az
Oktatási- Kulturális és Sportbizottság javaslatára, a
Pénzügyi Bizottság véleményének ismeretében a Közgyűlés
dönt, 2006. augusztus 29-én. A közgyűlés fenntartja
a jogot, hogy a benyújtott szakmai és finanszírozási
tervezeten módosításokat kezdeményezzen, illetve fenntartja
a jogot, hogy – alkalmas pályázat hiányában – ne
hirdessen eredményt. Az önkormányzat a győztes pályázókkal
szerződést köt a rendezvény középtávú megvalósításáról,
amelyben részletesen szabályozzák a szerződő
felek az egymással szembeni jogokat és kötelezettségeket.
A döntéshozatalban összeférhetetlenség miatt nem
vehetnek részt azok a képviselők, akik pályázó szervezetnek
tagjai, illetve személyesen vagy családtagjaik által
érintettek. A nyertes pályázóval az önkormányzat a benyújtott
– amennyiben szükséges, közös megegyezés
alapján módosított – szakmai és finanszírozási tervezet
alapján 2012. december 31-ig, legfeljebb öt év időtartamra
szerződést köt. Bármely szervezet pályázhat, egy
szervezet egy pályázatot nyújthat be. A pályázónak
(gesztornak) nem lehet köztartozása, ezt nyilatkozattal
igazolni kell. Nem vehet részt a pályázaton az a
szervezet, mely korábban az önkormányzattal szembeni
elszámolási kötelezettségének nem tett eleget.
Pályázni csak részletesen kidolgozott szakmai és
finanszírozási tervezettel lehet. A „Város Napja”
programtervezetének tartalmaznia kell a zászlófelvonás,
az ünnepi közgyűlés és az önkormányzati alapítású
kitüntetések átadására vonatkozó elképzeléseket.
Ennek részleteit a megvalósítás során a Polgármesteri
Hivatallal egyeztetni kell. Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Önkormányzata a rendezvényekhez erkölcsi
támogatást nyújt, biztosítja a szükséges közterületeket
a rendezvény időtartama alatt, továbbá lehetőséget
biztosít az önkormányzati sajtóban a rendezvények
programjának megjelentetésére. Az önkormányzat
a támogatás első felét a rendezvény előtt
legalább egy hónappal, – miután a polgármester jóváhagyta
az adott évre vonatkozó részletes program
és költségtervet – előlegként, a második felét a rendezvényt
követően, a Polgármesteri Hivatalhoz benyújtott,
a költségvetésben tervezett, számlákkal igazolt
kiadások fedezetére, a benyújtott számlamásolatok
ellenében kell átutalni a pályázó számlájára.
A nyertes pályázó vállalja, hogy az előkészületekről
a megbízó képviselőjének rendszeresen beszámol.
A következő évi rendezvény pontos napjait a nyertes
pályázó minden év szeptember 31-ig köteles megadni
a Tourinform irodának, hogy a program szerepelhessen
az országos és a városi rendezvénynaptárban. A
rendezvény színvonalát emelő módosításokra a rendezvény
időpontjáig folyamatosan van lehetőség. A
jóváhagyott szakmai és finanszírozási tervezettől való
eltérést minden esetben egyeztetni kell a megbízó
képviselőjével. A jóváhagyott ajánlattól való olyan
nagyfokú negatív eltérés, amely a megbízás teljesítését,
vagy a rendezvény színvonalát veszélyezteti, a
megbízás visszavonását vonhatja maga után.
Litter Nándor, polgármester
Pályázat nagyrendezvényekre
Szent István napja alkalmából rajzpályázatot hirdetnek óvodások
és alsó tagozatosok részére „István király koronája” témában, középiskolások
részére „István király kora” témakörben. Pályázni A/3-
as méretű, tetszőleges technikával készült képpel lehet, a hátoldalon
fel kell tüntetni a kép címét, a készítő nevét és elérhetőségét (cím,
telefonszám), valamint az intézmény nevét, ahol tanul. Minden pályázó
csak egy pályázatot nyújthat be. Az díjak átadására a délutáni
ünnepi rendezvény keretében kerül sor. A pályázatok beadási
határideje 2006. augusztus 7., 12 óra; helye Polgármesteri Kabinet
(Erzsébet tér 7. II. em. 12.). Bővebb információ kérhető a 93/500-
709-es telefonszámon.
Augusztus 20-i rajzpályázat
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata kollégiumi
férőhely pályázatot hirdet a Pécsi
Tudományegyetem kollégiumába.
Pályázhatnak nagykanizsai állandó
lakos, pécsi felsőoktatási
intézményben nappali tagozaton
tanulmányokat folytató hallgatók,
akiknek kollégiumi férőhely iránti
igényét helyhiány miatt elutasították.
A pályázat elbírálásának
szempontjai: a hallgató szociális
körülményei, az elbírálást megelőző
félévben, illetve a felvételi
vizsgán elért eredmény, kiemelkedő
tevékenység.
A pályázat benyújtásának határideje:
2006. augusztus 10.
A pályázat a Polgármesteri Hivatal
Művelődési és Sportosztályán
igényelhető adatlapon és az
azon megjelölt mellékletekkel
nyújtható be. A pályázat benyújtásának
feltétele a kollégiumi férőhely
iránti igény elutasítása,
azonban azt pótlólag is, a pályázat
benyújtását követően, de a
legkésőbb augusztus 30-ig, a fellebbezés
tényét igazoló levélmásolattal
együtt be lehet csatolni
(amennyiben tehát magát a pályázatot
a pályázó határidőben benyújtotta).
Az önkormányzati férőhelyek
odaítélésének elbírálása
a pécsi kollégiumi felvételi eljárás
fellebbezési szakaszával párhuzamosan
zajlik, a felállított
rangsorból azon kilenc pályázó
részesül önkormányzati férőhelyben,
akinek fellebbezését a pécsi
kollégium elutasította.
A HSMK programjaiból:
Július 7. 19 óra KALÁSZ ANNA (Pécs) és BARÁTAI
HANGVERSENYE – Áriák, dalok, musicalrészletek
Belépődíj: nincs, helyszín: Kiskastély
Július 17. 21 óra KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ – szabadtéri színházi
előadás a Péterfy Iskola udvarán.
EGY SZOKNYA - EGY NADRÁG – zenés vígjáték. Belépődíj:
1400 és 1600 Ft. Rossz idő esetén az előadás a Vívóteremben lesz.
FELHÍVÁS
A nagykanizsai 1956-os Történelmi Emlékbizottság és a HSMK felhívja
figyelmüket, hogy „A forradalom és szabadságharc korának legendás
járművei és használati eszközei” elnevezésű, szabad térre tervezett
kiállításhoz a még fellelhető kultikus tárgyaikat, eszközeiket bocsássák
a felhívók rendelkezésére. Várják azok jelentkezését, akiknek
birtokában van pl. korabeli oldalkocsis motorkerékpár, korabeli nemzeti
lobogó, Cspeel teherautó, telepes rádiókészülék, stb. Bővebb információ
a HSMK információs szolgálatánál (telefon: 93/311-468). A
kiállítás időpontja: 2006. október 23. Helyszíne: Károlyi-kert.
Kollégium
SZOLGÁLTATÁS
VEGYES
INGATLAN
BÉRLET
Nk-án a belvárosban közel 700 négyzetméter
telek, rajta bontható családi házzal eladó!
Társasház építésére is alkalmas, 40 %-a
beépíthető! Érd.: 30/227-3294, 30/448-6072
(5904K)
Borsfán (letenyei, bázakerettyei termálfürdőhöz
közel) 90 m2-es, kisebb felújításra
szoruló családi ház közös udvarban, erdővel,
5 millió Ft irányáron eladó. Érd.: 30/9130-
043, 18 óra után: 93/329-544. (5852K)
Palinban 150 m2-es családi ház + építési
telek eladó. Érd.: 70-530-8513 (5856K)
űrhajós utcában aknás garázs eladó.
Érd.: 70-530-8513 (5857K)
Csónakázó tónál Látóhegyen telek pincével
eladó. Érd.: 93/325-759
Csótónál a Látóhegyen 672 négyszögöl
terület, épülettel (konyha, szoba, kamra,
pince, gazdasági épület) eladó. Tel.: 20-
379-7719 (5877K)
Nk-án a Munkás utcában IV. emeleti,
másfél szobás, felújított lakás eladó. Irányár:
6 millió Ft. Tel.: 30/3651-654, 30/2025-
943 (5890K)
Kendlimajorban falusi ház szép telekkel
eladó. Érd.: 20-519-5305, 30-641-4780
(5891K)
Nk-án a Platánsor 5. szám alatt 57 m2-es,
kétszobás, felújított, erkélyes, egyedi fűtéses lakás
eladó. Érd.: 30/448-6072 (5905K)
Kiskanizsán 3 szobás, 120 m2-es, jó állapotú
családi ház eladó. Érd.: Nk, őrtorony
u. 10. szám alatt. (5907K)
Kinizsi út elején 1 és fél szobás, 44 m2-
es, földszinti lakás eladó. Érd.:20/524-9533
(5906K)
Horgászok, vadászok figyelem! A Mura-
Dráva összefolyása fölött, az őrtilosi vasútállomástól
egy km-re ház, 444 négyszögöl
területtel eladó. Víz, út van, villany a szomszédos
telken! Érd.: 30/574-6356 (5908K)
Szepetneken 800 négyszögöl szántó eladó.
Érd.: 30/330-6605 (5909K)
Belvárosban I. emeleti, kétszobás, bútorozott
lakás irodának, lakásnak kiadó.
Kaució szükséges! Érd.: 30/635-1230
(5892K)
170 literes prés újszerű állapotban eladó.
Érd.: 30/448-6072
140 literes, háromfázisú betonkeverő eladó
28.000 Ft-ért. Tel.: 30/813-0000
(5893K)
Kedves Olvasók! Egy fizetős tanfolyam
elvégzéséhez kérek szépen anyagi segítséget!
Cserébe ápolást, takarítást, vásárlást, stb. vállalok.
Egy sokat nélkülöző, szegény lány.
30/652-4560 (5898K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont gépjárművét készpénzért
átveszem! Lakókocsik is érdekelnek.
Ugyanitt használt autóalkatrészek eladók.
Tel.: 30/641-7375, 30/592-8463 (5485K)
Vállaljuk: új síremlékek készítését, betűvésést,
régi sírok tisztítását, felújítását
számlára is. Érd.: Horváth Zoltán, vállalkozó.
Nagykanizsa, Ady Endre u. 65. Tel.:
06-93-333-449, 06-70-511-7863 (5641K)
Személyi hitelek, hitelkártyák, jelzálog
hitelek, akár jövedelemigazolás nélkül is,
gyors, díjmentes ügyintézés. Érd.: 20/263-
9870 (5845K)
Építési vállalkozó vállal: kőműves és
tetőfedő munkákat, régi házak felújítását,
épületek szigetelését, lépcsőházak festését,
stb.! Tel.: 30/6398-825, 70/5039-407
(5900K)
Kanizsai kőműves segédmunkást felveszek!
Tel.: 30/6398-825, 70/5039-407
(5901K)
Fiatal házibetegápoló középkorú beteg
vagy idős befogadót keres. Tel.: 30/610-
6172 (5902K)
Szegény lány gyógyíthatatlan beteg
nénit vagy bácsit keres, akit tisztelettel,
becsülettel gozdozna ápolna és szebbé
tenné hátralévő napjait. 30-610-6172
(5910K)
14 Hirdetés
APRÓHIRDETÉS
STRONG
DIGITÁLIS MűHOLDVEVő SZETTEK:
55 cm antenna, fej, SRT6126: 22.500 Ft
55 cm antenna, fej, SRT6130: 24.500 Ft
80 cm antenna, fej, SRT6125 + diseqc motor: 37.900 Ft
BigSAT single fej: 1.800 Ft
Erősítős nagylepke antenna: 2.800 Ft
TV SZERVÍZ Nagykanizsa, Kórház u. 3. * 30-597-1530
TV javítás * TV javítás * TV javítás * TV javítás * TV javítás * TV javítás
A kk cc ii óó ::
jjúú ll iiuu ss 77 -- 22 00 -- ii gg
Sport 15
Újonc Országos Bajnokság női és férfi tőr/kard verseny. Az NTE
1866 versenyzői az Egyéni Magyar Bajnoki címekért küzdöttek ezen a
versenyen. Női kardban a 8-as döntőbe 2 kanizsai jutott. Mátyás Szabina
a harmadik, Magyar Zsanett a hatodik lett. Kocsis Eszter a 11., Varga
Viviána a 13. helyen zárt. Kancsár Bálint fiú kardban nem jutott a döntőbe.
A csapatbajnoki címek eldöntése során a férfi tőrcsapat a táblára került,
de vereséget szenvedett és a 8. helyet szerezte meg. A női kard csapat
1-es rangszámmal kiemelt lett. Az első körben nem vívtak, a második
és harmadik körben nyertek. A BSE-vel vívták a döntőt: 45-42 Nagykanizsa
javára. A Magyar Köztársaság 2006. évi Újonc Női Kardcsapat bajnoka
az NTE 1866 lett: Mátyás Szabina, Magyar Zsanett, Varga Viviána,
Kocsis Eszter összeállításban. Edzőik Tóth Tamás Tibor és Kiss György.
A Felnőtt Férfi Tőr Válogatón Budapesten az NTE 1866 versenyzői
közül a legjobb 16 közé került Szmodics Zoltán és Tizedes Balázs.
Pataki a 22. helyen zárt, Szmodics 16., Tizedes 10. lett.
A Serdülő Országos Bajnokságon női és férfi kard kategóriában június
elején versenyeztek az NTE 1866 versenyzői. Az egyéni küzdelmek
során négy leány és egy fiú került a 32-es táblára. A nyolcas döntőbe
már csak két nagykanizsai leánynak sikerült bejutni. Péntek Brigitta a
versenyt megnyerő Várhelyivel szemben 14-13-as vezetés ellenére 15-
14-re veszített, így 3. lett. Magyar Zsanett 6., Mátyás Szabina 14., Varga
Vivivána 20. helyezést ért el. A másnapi csapatversenyt kiemeltként
kezdték, így az első körben nem vívtak. A másodikban alulmaradtak a
BSE-vel szemben 45-42-re. Ezt követően a harmadik hely volt a tét,
ahol a GEAC csapatát 45-39-re legyőzték.
Nemrégiben az MTK által rendezett Nemzetközi Felnőtt Férfi Tőr
Válogatón Szmodics Zoltán a döntőbe jutott és végül 8.helyen zárt. A
versenyen három ország (Magyarország, Németország, Románia) 44
vívója indult.
Bajnokok az újonc vívó lányok
Május végén Vácon a Zichy iskolában volt a Magyar Ülőröplabda
Bajnokság alapszakaszának negyedik fordulója három csapat
részvételével, ahol a Sprint SC Szombathely és a Mozdulj SE
Vác mellett a Nagykanizsai Mozgássérültek Hamburger SE csapata
is részt vett. Eredmények: Sprint – Hamburger 3:0 (19, 21,
13), Vác – Hamburger 3:0 (20, 12, 17). A csapat összeállítása:
Máté Jenő, Miklós Viktor, Balogh Imre, Földi József, Kövesdi Katalin,
Chrenkó József, Kálovics Ferenc. Edző Földi József.
Az alapszakasz utolsó, 5. fordulóját Tatabányán rendezték, ahol a
küzdelmekben 6 csapat vett részt, köztük a kanizsai is. Három mérkőzést
játszottak. A Humanitás SE csapatával szemben 3:0 arányban,
az Agora Püre Pécs ellen 3:2-re, a Csakazért SE Szeged együttese ellen
pedig 3:2-re veszítettek. Az alapszakaszt a hatodik helyen zárták,
így az őszi rájátszásban az 5-8. helyért szerepelhetnek majd. A csapat
összeállítása: Németh Antal, Máté Jenő, Balogh Imre, Földi József,
Kövesdi Katalin, Palicz Zoltán, Edző: Földi József.
NBI FÉRFI KOSÁRLABDA
MÉRKőZÉSEK:
MEAFC – Kanizsa KK 93
– 79 (31:14; 12-17; 28-14; 22-
31). Vezette: Kisházi, Torzsa.
Kanizsa KK: Becze Barnabás
4, Sági Péter 16/6, Zsámár
Krisztián 10, Millei Attila 4,
Beck Attila 6 Csere: Benk
András 13/6, Babócsai Péter
5/3, Kiss Viktor 8, Murvai Dániel
10, Kovács Csaba 2.
DEKE – Kanizsa KK 91 –
76 (22-18; 20-17; 3-14; 15-
27). Vezette: Szulics, Zalai.
Kanizsa KK: Sági Péter 16/3;
Ács Péter 6/3; Zsámár Krisztián
9; Millei Attila 7; Beck Attila
3. Csere: Babócsai Péter
11/3; Becze Barnabás 4/3;
Kiss Viktor 12; Murvai Dániel
8; Kovács Csaba.
A Dunántúli Gyermek II. Bajnokság
8. fordulóját Kaposváron
rendezték május végén.
CWG Kanizsa – Dunaújvárosi
FVE 23:10. A CWG Kanizsa
gárdája magabiztos győzelmet
aratott. Bedő Krisztiánt az
edzői szavazatok alapján a bajnokság
legjobb játékosának választották.
CWG Kanizsa: Mikó -
Bedő, Kovács, Vitári, Skriba, Simon,
Hegedüs. Csere: Borosán,
Bánkuti, Balázs, Gergina, Gyergyák,
Szinyéri, Németh. Edző:
Szabó Szilárd. Góllövők: Bedő
10, Kovács 4, Hegedüs 3, Vitári
2, Simon, Balázs, Gergina, Gyergyák
1-1. A CWG Kanizsa csapata
a 4. helyen végzett.
Magabiztosan
A júniusi Kanizsa Kupán (a Dunántúli Regionális Kupa 3.) az alábbi
fontosabb kanizsai eredmények születtek: Kispuska női 30 lövés fekvő:
1. Papp Józsefné, 2. Tomposné Sali Erzsébet. Kispuska ffi 30 lövés
fekvő: 3. Obermaier Nándor, 4. Horváth Szilárd, 6. Szobolics János.
Kispuska ffi 3x10 összetett (álló, fekvő, térdelő th.): 2. Obermaier
Nándor. Légpuska ffi 20 lövés: 7. Szobolics János. Légpuska serdülő
leány 20 lövés: 1. Racskó Tímea. Légpisztoly 20 lövés ffi: 6. Sinkovics
Róbert. Sportpisztoly 20 lövés ffi: 5. Sinkovics Róbert. Központi gyújtású
pisztoly 20 lövés ffi: 6. Kun László. Szabadpisztoly 20 lövés ffi:
2. Sinkovics Róbert.
A Szlovén MK Liga 3. forduló fontosabb eredményei: Egyéni: 1.
Horváth Szilárd, 11. Papp Józsefné, 13. Szobolics János, 16. Horváth
Károly. A felsorolásban nők férfiak együtt szerepelnek, de a legjobb
női versenyző a nagykanizsai Papp Józsefné volt. Csapat: 2. PSLE
Nagykanizsa. Az összesített állás a 3. forduló után 1. PSLE Nagykanizsa.
Egyéni összesítésben: 2. Horváth Szilárd, 8. Szobolics Janos, 11.
Horváth Károly.
Lövész sikerek
Kosárlabda NB II nők: Peugeot
Kampf NTE – Atomerőmű
KSC 86-82 (21-30, 26-13, 23-
23, 16-16). Peugeot Kampf NTE:
Deme 2, Toma 10, Mozsolics 13,
Pais 9, Muk 16. Csere: Horváth
A. 2, Fekete 19/3, Horváth B. 10,
Szépligeti, Burucz 3/3, Törgyekes
2. Edző: Kovács Nándor.
Peugeot Kampf NTE – Atomerőmű
KSC 68 - 64 (16-19, 20-8,
16-16, 16-11). Peugeot Kampf NTE:
Toma 6, Szépligeti 3, Szélessy, Pais
12, Muk 11. Csere: Horváth A. 4,
Fekete 8, Horváth B.6, Mozsolics 10,
Burucz 6, Deme 2, Törgyekes.
Két győzelem
DIÁKAKCIÓ! VHS – egyet fizet, hármat vihet!
DVD – kettőt fizet, hármat vihet!
(Rendőrség utcája) Tel.: 30/653-796 Nyitva: minden nap 9-21-ig
Annak érdekében, hogy nagybátyja kártyaadósságát
törlessze, Steve Barker merész
ötlettel áll elő: fogyatékosnak adja ki
magát, s benevez a paraolimpiára, hogy
megnyerje az 1000 dolláros jutalmat. A
versenytársak azonban azonnal rájönnek,
s ráadásul kitartásuk és erőnlétük is jobb.
Nem buktatják le, inkább segítségével móresre
tanítják örök vetélytársukat Jimmyt.
A rájátszásban szépíthetnek
Nyári intenzív tanfolyamok
30 % kedvezménnyel a
DIALÓG NYELVSTÚDIÓBAN
Államilag minősített nyelvi képzések!
július 24 – augusztus 18-ig,
kezdő, álkezdő, középhaladó, haladó,
és nyelvvizsgára felkészítő szinten
ANGOL és NÉMET nyelvből,
vizsgáztató tanárok vezetésével!
– 30% TANDÍJ ÉS VIZSGADÍJ VISSZATÉRÍTÉS!
– INGYENES PRÓBAVIZSGA – minden tanulónk számára!
– INGYENES VIZSGA – a legjobb eredményt elérőknek!
– GARANTÁLT NYELVVIZSGA – szerződéssel!
– KEDVEZő ÓRADÍJ – részletfizetési lehetőség!
Beiratkozás: személyesen, a jelentkezés sorrendjében
SZEREZZEN BIZTOS NYELVTUDÁST
NYELVVIZSGÁT EGY NYÁR ALATT!
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93 / 326 413 ; 30 / 400 52 53
E-mail: info@dialognk.hu ; Web: www.dialognk.hu
Összesen 70 millió forintot költ a város a nyári
intézményfelújítási munkálatokra, amelyek a
tanév végeztével már elkezdődtek és várhatóan
augusztusban be is fejeződnek. Hét létesítményben
folynak kisebb, nagyobb munkák, amelyek
célja az épületek állagmegóvása, helyenként
akadálymentesítés, a vizesblokkok rendbetétele.
A Batthyány Lajos Gimnáziumban a C épület
nyílászárói, főleg folyosói íves ablakai váltak
balesetveszélyessé, így cseréjük indokolt.
A vizesblokkokban gyakoriak a dugulások,
csőtörések, így az idén nyáron sor kerül az elöregedett
csőhálózatok cseréjére és a helyiségek
felújítására. Kicserélik az A épület széttördezett
tetőcserepeit, amelyek az ereszcsatornát
is eltömítették. Az épület vízvezetékei
elöregedtek, ennek eredményeként jelentkező
csőtörések több szinten is a tantermek beázásához
vezettek, így a szakemberek indokoltnak
látják a teljes vezetékszakasz cseréjét és a
téli fagyok elleni védelmét. A BLG-ben elvégzendő
munkák összköltsége 20 millió forint.
A Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban a legnagyobb
gondot a beázások okozzák, főleg a
tornaterem feletti tető szigetelése nem halogatható
tovább. Az épület nyílászárói az északi
oldalon korhadtak, balesetveszélyesek,
megoldást csak az ablakok cseréje jelent. Az
iskola vizesblokkjai korszerűtlenek, nagyon
gyakoriak a dugulások, a szerelvények egy része
nem működik, csempék hiányoznak, így
a fenntartó szerint a teljes „rendszer” felújításra
szorul. Az önkormányzat ezen a nyáron
tízmillió forintot költ a Mező gimnáziumra.
Az önkormányzat egy korábbi döntése alapján
gyógypedagógiai, módszertani központ jön létre
a Rózsa Úti Általános Iskolában. A Péterfy Iskola
kiürülő épületében komplex szolgáltatás biztosítható,
többek között a nevelési tanácsadás, szupervízió,
konduktív pedagógia ellátás. Az elhelyezést
indokolja, hogy a szolgáltatások többségét
a keleti városrészben élők igénylik. A későbbiekben
ide helyezik át a Nevelési Tanácsadót, s
az így kialakuló gyógypedagógiai központ láthatná
el a pedagógia szakszolgálat mellett az utazószakember-
hálózat, a gyógypedagógiai szolgáltatás,
valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek
integrációját segítő módszertani feladatokat
is. Itt nyer elhelyezést az Attila Óvoda épületében
működő autista csoport, és a konduktív ellátás
áthelyezésével a teljes szakszolgálati tevékenység
a kialakítandó fejlesztő-központba kerül.
Mivel az intézményt az átlagosnál nagyobb
számban használják mozgássérült gyermekek,
szükséges az udvar és az épület akadálymentesítése.
A tervezett munkálatok az önkormányzati
kasszából biztosított húszmilliós forrás mellett a
Többcélú Kistérségi Társulástól az elmúlt évben
átvett 16,450 millióból valósulhat meg.
A Péterfy Sándor Általános Iskolában a homlokzati
nyílászárókat cserélik, rendbe teszik a
tornaterem padozatát is. Az évek során elhasználódtak
az intézmény belső lépcsői, kopottak,
csúszásveszélyesek, így felújításuk már tovább
nem halogatható. A sportpályák egyenetlenek,
balesetveszélyesek, rendbetételük összekapcsolható
az iskola környékének akadálymentesítésével.
A beruházás összköltsége tízmillió forint.
A Hevesi Sándor Általános Iskola nyári felújítására
8 millió forintot különített el az önkormányzat.
Az intézmény több helyen beázik: a
főépület második emelete, az aula, a tornatermi
öltözők, ezért a javítás tovább már nem halogatható.
A tornateremhez kapcsolódó vizesblokkok
állapota kritikus, potyognak a csempék, omlik a
vakolat. Az iskola elektromos rendszere elavult,
a jelenlegi terhelést már nem bírja, felújítása az
iskola zavartalan működéséhez szükséges. A
múlt évben megkezdődtek a nyílászáró cserék,
ez ebben az évben is folytatódnak.
Munkálatok folynak a sánci Kertvárosi
Óvodában is. A nyári szünet idején kicserélik
az épület elkorhadt, homlokzati nyílászáróit,
amelyek rosszul zárnak. Felújítják a vizesblokkokat,
és kicserélik a csoportszobák
mennyezeti armatúráit is. Az ereszcsatornák
javítását követően megszűnne a homlokzat
beázása és a vakolat állagának további romlása.
A felújítás összértéke ötmillió forint.
A Rozgonyi Óvoda tavaly kimaradt a már
akkor is indokolt felújításokból, mivel nyári
ügyeleti feladatokat látott el. Az ötmillió forintos
keretből megvalósuló feladatok közül
legfontosabb az udvari- és a főépület vizesblokkjának
felújítása, emellett sor kerül a játszóudvar
aszfaltozására is. -dé-
Nyári intézményfelújítások
A következő napokban az
előrejelzések szerint kánikula
várható, melynek hatásai érzékenyen
érintik az emberi szervezetet.
Bárkinek okozhat
egészségi panaszokat és a vérnyomás
esése miatt sokan elájulhatnak.
A legnagyobb kockázatnak
a szív- és érrendszeri
betegségben szenvedők, a 65
év felettiek, a csecsemők és
kisgyermekek, valmint a fogyatékkal
élők vannak kitéve. A
tartós meleg szervezetre gyakorolt
kedvezőtlen hatása fokozódik
mind a szabadban, mind a
zárt légtérben munkát végzőknél.
Súlyos panaszok, vagy
krónikus betegségben szenvedőknél
a panaszok erősödése
során kérjük, azonnal forduljanak
orvoshoz.
Az idősek kánikula idején tartózkodjanak
hűvös helyen, kerüljék
a fizikai munkát, a bevásárlást
és ügyintézést ne a legmelegebb
órákra időzítsék.
Mindenkinek ügyelnie kell a
fokozott folyadékbevitelre.
Nagy melegben akár napi 4 liter
folyadékot is el lehet fogyasztani.
Javasolt: víz, ásványvíz,
tea, szénsavmentes
üdítők. Nagy melegben nem javasoltak
a magas koffein- és
cukortartalmú, a szénsavas
vagy alkoholos italok.
Kerüljük a tűző napon való
tartózkodást 11 és 15 óra között.
A káros UVB sugárzás ellen
védjük bőrünket napvédő krémmel
és megfelelő világos színű,
természetes alapanyagú ruházattal,
kalappal. Nagy melegben a
szervezet hűtése érdekében naponta
többször zuhanyozzunk
vagy használjunk hideg vizes
borogatást.
Ne hagyjunk kisgyermeket,
állatot bezárt gépkocsiban. A
szabadban végzett sportolást is
korlátozzuk a reggeli és kora esti
órákra. A fizikai munkát végzőknél
szükséges, hogy a munkáltatók
a munkavállalóknak
legalább fél óránként védőitalként
14-16 Co hőmérsékletű ivóvizet
vagy alkoholmentes italt,
valamint az előírtaknak megfelelő
pihenőidőt biztosítsanak.
Dr. Kvarda Attila
megyei tiszti főorvos
Vigyázzunk a kánikulában!
XVIII. évfolyam 25. szám 􀁑 2006. július 22. Megjelenik: 21.000 példányban 􀁑 http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
Százhatvan éves a magyar vasúti közlekedés. A július 8-án megrendezett 56. Vasutasnapon erről a jubileumi évfordulóról
is megemlékeztek országszerte. Az ország hét városában tartottak központi ünnepségeket. Kanizsát 2850-en
választották. A Vasutasnap alkalmából a MÁV ZRT. Nagykanizsai Forgalmi Csomóponti Főnöksége rajzpályázatot írt
ki a környező iskolák számára. A felhívásra nemcsak Kanizsa környékéről, hanem szlovéniai iskolások is küldtek be
rajzokat. Az első tíz helyezett repülőre ülhetett a megnyitót követő légi bemutató alkalmával. A NTE 1866 MÁV sportpályán,
az ország különböző pontjairól érkezett vendégeket Jendrolovics Pál, a MÁV ZRT. stratégiai vezérigazgatóhelyettese
köszöntötte. A Vasutasnapot Máté István, a forgalmi csomópont vezetője nyitotta meg. A tűzijátékkal záruló
egész napos szórakoztató programról és a jó hangulatról a MÁV és a Kodály Zoltán Művelődési Ház dolgozóiból öszszeállított
60 fős csapat gondoskodott. (Felvételünkön: „Tűzoltó leszel, s katona...”– egyenruha bemutató tűzoltók, határőrök,
rendőrök és vasutasok közreműködésével)
56. Vasutasnap
2 Krónika
ÖNKORMÁNYZATI ÜGYEKRőL
A FIDESZ Nagykanizsai Önkormányzati
frakciója nevében az önkormányzat július 21-
ei soron kívüli ülésével kapcsolatban tartott
sajtótájékoztatót Cseresnyés Péter frakcióvezető,
aki arról szólt, hogy bár a legutóbbi ülésen
soron kívüli közgyűlést jelzett a polgármester,
ezzel szemben mégis rendes ülésről
szólnak a hírek. Ráadásul két korábbi, felháborodást
kiváltott ügy is a közgyűlés elé kerülne.
Egyik a kórház működési formájának a
megváltoztatása, a másik a régi piac ügye.
A FőDÍJ EGY SVÁJCI UTAZÁS
Értékelték az Auto Kanizsa Kft. által idén
negyedszer megrendezett Ford Kulturális Pályázatot.
A 11-14. évfolyamos tanulóifjúság
számára kiírt vetélkedőre ezúttal is közel százan
neveztek. Mint azt a Centrál Hotel éttermében
megtartott záró programon Cserti József
ügyvezető elmondta, az értékelés a hagyományoknak
megfelelően, ezúttal is két fórumon
zajlott: az iskolákban felállított sorrend
alapján a legjobbak pénzjutalomban részesültek,
majd valamennyi intézmény első négy helyezett
pályamunkája az Oktatási-, Kulturális-,
Ifjúsági- és Sportbizottság elnöke által vezetett
bíráló bizottság elé került. A fiatalok a szabad
témaválasztás lehetőségét kihasználva, ötletesnél
ötletesebb témákban fejtették ki gondolataikat.
Az idei fődíj egy svájci jutalomutazás,
melynek valamennyi középiskolából lesz
résztvevője: a Batthyány Lajos Gimnáziumból
Horváth Heléna, a Cserháti SZKI-ból Németh
Krisztián és Czupi Zsolt, a dr. Mező Ferenc
Gimnáziumból Farkas Valter, a Thúry SZKIból
Kovács Gábor, a Zsigmondy-Széchenyiből
pedig Bánlaki Krisztián készülhet az október
eleji kirándulásra. Az idén első alkalommal
a helyi médiának köszönhetően tovább
bővült az utazók tábora: a kanizsai újságok,
rádiók és a tv jóvoltából a batthyányis Szendrő
Zsolt, a Zalai Hírlapnak köszönhetően pedig a
Zsigmondy-Széchenyi SZKI diákja, Kercsmár
Gyula is a küldöttség tagja lehet.
JÓL MűKÖDő KAPCSOLATOK
Az oktatást érintő nemzetközi kapcsolatokról,
az eddig elért illetve a közeljövőben várható eredményekről
tartott tájékoztatót a hivatal Művelődési
és Sportosztályának vezetője, dr. Pintérné
Grundmann Frida és a Pályázati Iroda vezetője,
Palángi Krisztina. Mint azt a szakosztály vezetője
elmondta, az alsó-szász minisztériummal évek
óta tart az együttműködés, speciális képzési programokban
folyik a közös munka. Kezdetben a
hátrányos helyzetű, elsősorban romákat érintő
képzési lehetőségekre fordítottak kiemelt figyelmet,
majd benyújtásra került a Leonardo program.
E több részből álló projekt első elemeként
ősszel alsó-szász iskolákból érkeznek majd fiatalok
városunkba, hogy egy hetes itt tartózkodásuk
alatt megismerkedhessenek az itteni szakképzéssel,
a nálunk folyó roma-képzéssel, majd 2007.
első félévében viszontlátogatásra kerül sor. A hároméves
program jövő év őszétől három illetve
hathetes cseregyakorlatokkal folytatódik. Palángi
Krisztina elmondta, hogy az elmúlt időszakban a
horvát és osztrák pályázati lehetőségek kerültek
előtérbe. Csáktornya partnerségével zajlik a természetvédelmi
tábor a Csónakázó tónál. Több
pályázat is elbírálás alatt van.
JAZZ-KLUB A SZABADBAN
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház szervezésében
rendhagyó módon az Oázis Appartmanház
kerthelyiségében várták a jazz-muzsika
kedvelőit. A jazz-klub vendége ezúttal az egyik
legismertebb hazai ütőhangszeres művész,
Horváth Kornél valamint a szakma és a kritikusok
által egyaránt a világ legjobbjai közé sorolt
krimi tatár gitáros, Enver Izmailov voltak. A két
muzsikus 2000-ben alapította meg a „Black
Sea triót” a bolgár szaxofonossal, Anatoly
Vapirovval, s e formációval rendszeresen turnéznak
Európában. 2006-ban határozták el,
hogy ezentúl duóban is fognak koncertezni.
Mindkét zenész, különleges egyéni hangzásvilágot
képvisel, így kettejük játéka igazi kuriózum.
Enver Izmailov tapping-technikája – azaz
a húrok nyomkodással, s nem pengetéssel való
megszólaltatása – szinte a csembalójátékhoz
hasonlítható polifóniát eredményez, melyben a
kaukázusi népzene motívumai, barokk stílusidézetek
keverednek érdekes zajokkal vagy éppen
balkáni ritmusokkal. A jazz-muzsika kedvelői
az est folyamán számos különleges hangszerrel
is megismerkedhettek.
VASUTAS NÉPMűVÉSZETI KIÁLLÍTÁS
Hetedik alkalommal rendezték meg a Vasutasok
Országos Népművészeti Kiállítását a
VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A
megnyitón köszöntőjében Kámánné Szép Terézia
igazgatónő kiemelte: nagy örömükre szolgál,
hogy 7 város 35 alkotója fogadta el meghívásukat.
Köszönetet mondott Mónai Zsuzsának,
a művelődési ház korábbi vezetőjének, aki
elindította 22 évvel ezelőtt az Országos Vasutas
Népművészeti Kiállítások sorát. A megnyitó
után Weisz József, a MÁV Zrt. Személyszállítási
Csomópont vezetője átadta a díjakat
és a dicsérő okleveleket az alkotóknak. I.
Ádám Zoltánné (Székesfehérvár). II. Nagy
Imréné (Debrecen). III. Kluptáné Hurták Andrea
(Nyíregyháza). Tervező munkájáért külön
díjban részesült Párniczky Józsefné, a székesfehérvári
MÁV Hímző Szakkör vezetője.
A TANDÍJ ELLEN
A felsőoktatásban bevezetésre kerülő tandíj
ellen emelte fel a szavát sajtótájékoztató keretében
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő,
a Fidesz Zala megyei szóvivője. Mint
mondta, a Fidesz nem támogatja az oktatási
reformnak álcázott, gazdasági megszorítás nevében
bevezetett tandíjat. A sajtótájékoztatón
a fiatalok továbbtanulását megnehezítő kormányzati
elképzelésről egy felsőfokú tanulmányokat
folytató kanizsai diák, Morácz Csilla,
valamint a Fidelitas helyi csoportjának alelnöke,
Bizzer András is megfogalmazta aggályait.
MEGALAKULT A HELYI MSZDP
Július 12-én újjáalakult a Magyarországi
Szociáldemokrata Párt nagykanizsai és Zala
július 5.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető - főszerkesztő: Luif Ibolya. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Dukát Éva, Horváth Attila, Nagy Krisztina (szülési szabadságon),
Szőlősi Márta, Hársfalvi Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet. Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.:
154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda:
ANTÓK Nyomdaipari Kft. Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő:
TOTAL-LAP Kft. Felelős vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Honlap: http://kanizsaujsag.kanizsa.hu
Hevesi Sándor Művelődési Központ
CSÜTÖRTÖKI RANDEVÚ SZTÁRVENDÉGEKKEL
Július 27-én 20 óra Korda György és Balázs Klári Augusztus 3. 20 óra
A rock fenegyereke: Nagy Feró Augusztus 10. 20 óra Komár László
A rendezvények helyszíne a Péterfy Iskola parkja. Belépődíj nincs!
KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ
Augusztus 15. 20 óra GÜL BABA – operett (Jókai Színház Komárom)
Szereplők: Miskovics László, Illés Gabriella, Berecz György, Petrécs Anna,
Boráros Imre, Mák Ildikó. Rendező: Dráfi Mtyás. Belépődíj: 1600 és 1400 Ft
július 6.
július 7.
július 12.
Krónika 3
megyei szervezete. Bogár Ferenc megyei elnök
leszögezte: Nagykanizsán nem lehet más
a párt célja, mint hogy az őszi önkormányzati
választáson ismét győzelemre segítsék a baloldalt.
Emlékezetes: a június 10-i polgármesterjelöltállító
taggyűlést követően határoztak úgy
a Magyar Szocialista Párt szociáldemokrata
platformjának tagjai, hogy kilépnek a pártból.
Úgy döntöttek, hogy 41 taggal megalakítják a
Magyarországi Szociáldemokrata Párt nagykanizsai
és Zala megyei szervezetét, amely a
kilépés után három nappal már csaknem 70 tagot
számlált. A megalakítást Kapolyi László
országos elnök is „szentesítette” jelenlétével.
Az ezt követő sajtótájékoztatón (amelyet
Kapolyi László országos elnök, Bogár Ferenc
megyei elnök, Stróber Gábor városi elnök, valamint
Móritz István megyei alelnök tartott)
Bogár Ferenc leszögezte: háromévnyi vajúdás
után döntöttek úgy, hogy a továbbiakban a
„szülőpárt” MSZP-től külön úton politizálnak.
A kilépés okai közt említette, hogy a szocialisták
elnöksége „kézi vezérléssel”, a párt tagságának
megkérdezése nélkül döntött jelentős
ügyekben, valamint eltéréseket tapasztaltak a
2004-es év pénzügyi gazdálkodásában is. Hamarosan
bemutatják önkormányzati képviselő-
és polgármesterjelöltjeiket is. Kapolyi
László üdvözölte a nagykanizsai és a megyei
MSZDP-szervezet megalakulását, s ugyancsak
hangsúlyozta: az MSZP és az MSZDP különkülön
erősíti a baloldalt, amire jó példa a pártok
közötti, még az országgyűlési választások
előtt megkötött együttműködés. Bogár Ferenc
hozzátette: azokra a szavazókra számítanak,
akik baloldali érzelműek, ám különböző okok
miatt nem szavaznak az MSZP-re.
SEMMELWEIS NAPI ÜNNEPSÉG
A Képzőművészetek Háza adott helyet az
Egészségügyi Alapellátási Intézmény által
rendezett Semmelweis napi ünnepségnek. Az
intézmény munkatársait és a megjelent vendégeket
Kercsmaricsné Kövendi Ibolya intézményvezető
köszöntötte, majd Litter Nándor
polgármester mondott köszönetet mindazoknak,
akik nap mint nap a város lakóinak egészségéért
küzdenek a háziorvosi rendelőkben.
Aztán rövid kulturális műsort követően dr.
Hámori Zsolt ügyvezető háziorvos mondott
ünnepi beszédet, végül a munkájuk jubileumi
évfordulóját ünneplő háziorvosok, munkatársak
vehettek át emléklapot.
CSÜTÖRTÖKI RANDEVÚ
Az önkormányzat támogatásának köszönhetően
folytatódik a HSMK Csütörtöki randevú
sztárvendégekkel című rendezvénysorozata –
mondta sajtótájékoztatóján Szakács Gábor, az
intézmény művelődésszervezője. A továbbra is
ingyenesen látogatható, egy-egy órás koncertek
helyszíne a Péterfy iskola szabadtéri színpada.
Két összeillő ember címmel július 27-én Korda
György és Balázs Klári lép színpadra. Augusztus
3-án, Azok a boldog szép napok címmel a
rockzene fenegyereke, Nagy Feró lesz a vendég.
A rendezvények sorát augusztus 10-én a
hazai rock and roll királya, Komár László zárja
a Táncoló fekete lakkcipők című műsorával.
10 ÉVESEK A HÁRMASIKREK
A város nevében Litter Nándor polgármester
és Bicsák Miklós, a választókerület képviselője
köszöntötte otthonukban, a 10 éves palini hármasikreket,
Herbai Pétert, Istvánt és Gábort. A
születésnapjukat július 27-én ünneplő fiukat
Simánné Mile Éva, a szociális osztály vezetője is
köszöntötte, aki a születésüktől kezdve figyelemmel
kíséri az ikrek életét. A gyerekek a palini iskolában
tanulnak, István és Péter 4. osztályos,
Gábor 3. osztályos lesz az ősszel. Testvérük
Vanda, 13 éves. Közülük Péter a legjobb tanuló,
aki osztályfőnöki dicséretet is kapott. Gábor és
Péter judózik, István lovagol a szabadidejében.
BőVÜLő FIATAL BALOLDAL
Sajtótájékoztatón számoltak be a Nagykanizsai
Fiatal Baloldal terveiről és a közelmúltban
lezajlott országos kongresszuson történtekről a
szervezet vezetőségi tagjai, Gyanis Alexandra
alelnök, Böröndi Viktor és Cserti Sándor elnökségi
tagok. A fiatalok elmondták: a Fiatal Baloldal
(FIB) nagykanizsai szervezete májusban alakult
újjá, akkor még hét taggal, ma már tizenhat
főt számlálnak. Leszögezték: több beleszólást
szeretnének a helyi MSZP-szervezet fiatalokat
érintő intézkedéseibe, s egyúttal felajánlják segítségüket
az őszi önkormányzati választás
kampányában. Gyanis Alexandra megjegyezte:
tagokat várnak a kanizsai FIB-szervezetbe,
amely nem csak a politikáról szól, hanem a közös
táborokban, „bulikban” való részvétel lehetőségéről
is. A helyi szerveződés elnökének Tamás
Lászlót, alelnökének pedig Hetesi Évát és
Gyanis Alexandrát választották meg.
A DROG ELLEN A PLÁZÁBAN
Kábítószer-ellenes napot szervezett az
Egészségügyi Alapellátási Intézmény a Kanizsa
Plázában és az épület előtti parkolóban.
Kercsmaricsné Kövendi Ibolya, az alapellátási
A korábbi esőzések után kifejezetten jót
tesz a tikkasztó hőség a sztrádaépítőknek –
legalábbis ami a munkavégzéshez legoptimálisabb
körülményeket illeti. Árkai András,
a Betonút Zrt. projektmenedzsere érdeklődésünkre
elmondta: ugyan valószínűleg
nem tudják tartani a kivitelezés befejezésének
határidejét, ám a lemaradásból tudnak
faragni – hála a melegnek.
Az M7-es autópálya Nagykanizsa-Becsehely
közötti 18,5 kilométeres szakaszán több
helyütt talajvíz és belvíz is nehezítette a
munkálatokat, ezért vannak olyan területek,
ahol még csak most kezdik el a humuszolást.
Akad olyan szakasz is, ahol a belvíz miatt
eztán látnak neki a fák kivágásához. A legtöbb
problémával a Principális-csatorna és a
régi hetes főútvonal közötti szakaszon találkoztak
a szakemberek. A közműkiváltás már
megtörtént, most az átkötés van soron. A teljes
szakaszon a víz után a legtöbb nehézséget
a talajszerkezet minősége okozta, számos
helyen altalaj-megerősítést kellett végezni.
A becsehelyi csomópont Nagykanizsáig
terjedő szakaszának hat kilométeres
szakaszát már az idén forgalomba helyezik.
A hőség áldás (?) a sztrádaépítőknek
július 13.
július 14.
4 Krónika
intézmény vezetője lapunknak elmondta: színes
programokkal várták a fiatalokat, röplabda,
frizbi, tollaslabda, trambulin, görkorcsolya,
gördeszka, kosárlabda, mini-foci, lengőteke
jelentett alternatívát a droggal szemben, a
színpadnál pedig ismeretterjesztő filmek vetítése
zajlott. Ugyancsak itt várták a fiatalokat a
Nagykanizsai Rendőrkapitányság kortárs segítői,
valamint Bükiné Papp Zsuzsanna rendőrfőhadnagy,
bűnmegelőzési csoportvezető, akik
a drogokkal, azok káros hatásaival kapcsolatban
nyújtottak hasznos információkat az érdeklődőknek.
A legfelkészültebbek egy drogprevenciós
tesztet is kitölthettek, a legjobb
eredményt elérők apró ajándékokat kaptak.
ESZKÖZÖK A LÁNGLOVAGOKNAK
Új felszerelések érkeztek a nagykanizsai
tűzoltókhoz: az ötvenhét ruhát, a három-három,
2300 és 1300 literes teljesítményű zagyszivattyút,
a két darab 800 literes zagyszivatytyút,
az egy darab, 800 literes teljesítményű,
robbanásveszélyes anyagok felszívására alkalmas
berendezést, az 1300 literes mélyszívót,
egy aggregátort és egy légbefúvót, valamint a
15 darab sisakot és a 15 pár csizmát Litter
Nándor polgármester és Göndör István országgyűlési
képviselő adta át a lánglovagoknak.
A belügyminisztériumi pályázat és önkormányzati
finanszírozás révén megvalósult
fejlesztés értéke 23 millió forint.
EGY SZOKNYA, EGY NADRÁG
A Latabár Kálmán főszereplésével készült
film, az Egy szoknya, egy nadrág című zenés
vígjáték színpadi változatát mutatta be a
Péterfy általános iskola szabadtéri színpadán
a budapesti Fogi Színháza. A HSMK Kanizsai
Nyári Színház elnevezésű rendezvénysorozatának
előadásán Fényes Szabolcs legismertebb
slágerei hangzottak el. A főbb szerepeket
Harmat Imre, Benkóczy Zoltán, Sáfár
Anikó, Fogarassy Bernadett, Fogarassy András
és Straub Péter alakította.
XI. JAZZLAND CSERFő
Immár 11. alkalommal rendezik meg július
20-22. között a Nagykanizsa-Cserfő hegyháton
a rangos Jazzland Cserfő zenei fesztivált a hazai
és külföldi jazzélet neves képviselőinek fellépésével.
A fesztivál egyik célja, hogy a tehetséges
fiatal jazz muzsikusok részére bemutatkozási
lehetőséget teremtsen. Hagyománya a
fesztiválnak, hogy szereplési lehetőséget kínálva
fiatal főiskolás, illetve jazzverseny díjazottakat
is meghív. A fesztivál másik fő célkitűzése,
hogy a magyar, főként a dél-nyugat dunántúli
közönséggel megismertesse a magyar és a világhírű
jazz zenészeket. Az ide fesztivál sztárvendége
az amerikai énekes, Ann Malcolm, akinek
az énekstílusa bámulatosan ötvözi a hagyományos
és modern jazzt. Ann 21-én pénteken,
22 órától lép színpadra a hazai jazz legnagyobbjaival.
Szakcsi Lakatos Béla (zongora),
Jávori Vilmos (dob), Orbán György (bőgő). 22-
én 18 órától a cserfői gazdák jóvoltából a felnőtteket
ingyenes borkóstolás, a gyerekeket lovaglás
és málnaszörp várja. Közben a BIBOP
CAFE szórakoztatja a közönséget dallamos
jazz zenével. A részletes program a www.cserfojazz.
hu címen olvasható az interneten.
VÉRADÓ HÉT
Véradóhetet szervez a Magyar Vöröskereszt
nagykanizsai szervezete július 24-28. között.
Véradó lehet mindenki, aki 18. életévét betöltötte,
65 év alatti, testsúlya meghaladja az 50
kilogrammot. Egy-egy alkalommal négy és fél
deciliter vért vesznek le, amelyből vörösvérsejt-
koncentrátum, plazmakészítmények és
vérlemezke-koncentrátum készül, így a véradó
akár három életet is megmenthet. A Vöröskereszt
nagykanizsai szervezetének munkatársai
a Sugár út 28. alatti vérvételi helyen várják a
véradókat július 24-25-én 14.00-18.00 óra, valamint
26-28-án 10.00-15.00 óra között. Augusztus
15-én hagyományteremtő szándékkal
azokat a véradókat várják egy „gulyáspartis”
véradásra, akik ugyan szívesen segítenének,
ámde az év más időszakában a munkahelyi
szabályok miatt nincs módjuk elmenni a véradás
helyszínére. Antal Istvánné, a karitatív
szervezet városi titkára utalt arra: elsősorban a
főiskolásokra, egyetemistákra számítanak.
FESZTIVÁL A JAZZTANYÁN
Július 28-án, pénteken este dübörögnek fel a
basszusok a Tiborcz-tanyán és el sem hallgat a
kőkemény szaggatás vasárnap délutánig. A
jazzről elhíresült birtok most a klubokban
megszokott elektronikus zenéknél pörgősebb
műfajok kedvelőit várja: a gyakran 160 bpmre
gyorsuló psy trance, a klasszikus goa és a
dallamosabb progresszív műfajban közel 20
hazai és izraeli DJ szolgáltatja a talpalávalót.
FAKOSI NYÁR
Az Első Fakosi Nyár programsorozat július
30-án a Kisfakosi Szabadtéri Színpadnál indul.
A programban többek között futó- és bográcsos
gulyásfőző verseny, a nagykanizsai Vonós Zenekar
fellépése, a La Festa zenekar koncertje, színpadi
játékok, Gáspár Győző szerepel. A belépőjegyek
elővételben és a helyszínen is válthatók.
További információ a Tourinform irodában, az
Áfonya Cukrászdában (Kiskanizsa, Templom
tér), valamint a 20/989-2550-es telefonszámon.
KÖZLEKEDÉSI TÁBOR
A Nagykanizsa Városi Balesetmegelőzési
Bizottság 2006. július 31-től augusztus 6-ig
közlekedési nyári tábort szervez Balatonmáriafürdőn,
az Ifjúsági Táborban, melyen kanizsai
általános iskolák 40 felső tagozatos diákja vesz
részt. A közlekedési tábor egy hete során lesz
KRESZ oktatás, vízirendészeti, légirendészeti
bemutató, kerékpáros verseny és túra, balatoni
hajózás. A táborról bővebb információt Miszlai
Ákos rendőr főhadnagy ad (93/312-190)
OLVASÓTÁBOR
Idén is szervez Olvasótábort a Halis Könyvtár.
Kardos Ferenc a könyvtár igazgatóhelyettese
elmondta, két turnus programja már lezajlott,
a következő kettőt augusztus 7-11., valamint
14-18. között rendezik meg. A tábor idején
kanizsai írók műveivel ismerkednek meg
játékos formában, pedagógusok és könyvtárosok
segítségével a gyerekek. Sok játék, gólyalábazás,
önismereti teszt és a Thúry György Múzeum
helytörténeti kiállításának megtekintése
gazdagítja a programot. Betekintést nyerhetnek
a résztvevők az elektronikus levelezés gyakorlatába,
a könyvkötészet rejtelmeibe. Délutánonként
a várossal ismerkednek. Első alkalommal
az udvarokat járják körül, majd Tarnóczky
Attila vezetésével felkeresik az emléktáblával
ellátott helyi jelentőségű épületeket. Készítenek
tábori újságot, megtanítják a gyerekeket a
nagyKar rendszerre. Idén újdonságként György
Pál fafaragóhoz látogatnak el. Feldolgozzák
Csokonai Vitéz Mihály, Kanizsán játszódó Özvegy
Karnyóné című darabját és Halis István
diáksággal kapcsolatos írásait. A témához kapcsolódik
egy csurgói kirándulás, ahol a Református
Gimnázium régi könyvtárában Csokonai
kéziratokat tekintenek meg, valamint megnézik
az új csurgói múzeum kiállításait is.
július 17.
július 20.
Előzetes
Közgyűlés 5
A város soron kívüli közgyűlése Litter Nándor
polgármester vezetésével a napirendek elfogadásával
kezdődött. Tóth László – miután a
testület úgy szavazott, hogy a régi piac tulajdoni
helyzetének rendezését is zárt ülésen tárgyalják
– a napirendek előtt szót kért, melyben
arra hívta fel a figyelmet, hogy tudomása szerint
Litter Nándor és egyes képviselők kiléptek
a szocialista pártból, így kiléptek a frakcióból
is. Egyúttal ezzel összefüggésben felszólította
Budai Istvánt, dr. Horváth Györgyöt, Szányiné
Kovács Máriát és Stróber Gábort bizottsági
funkcióikról való lemondásra. Litter Nándor
közölte: változatlanul a szocialista párt tagja és
nem engedélyezte a vitát e témában. Polai József
az autópálya építéssel kapcsolatban ismertette
a lakosság tiltakozását, ugyanis a Fityeház-
Bajcsa közötti útszakaszon elviselhetetlenül
megnőtt a kamionok száma, akik a súlykorlátozást
sem tartják be. Mivel ez az autópálya
építéshez nem kijelölt útszakasz, ezért az
illetékesek arról is tájékoztatták a képviselőt,
hogy a helyreállítása sem fog megtörténni. A
polgármester ez ügyben egyeztetést ígért.
Az első napirendben a 2006. évi költségvetési
rendeletet módosították, majd egy pont kivételével
a Szabályozási Terv és Helyi Építési Szabályzat
jóváhagyásáig megalkotott átmeneti változtatási
tilalmat módosították. Ezután az automata
mélyparkolók építése kapcsán a területbérlő
építési helyre vonatkozó módosító kérelmét
fogadták el. Ennek értelmében mélyparkoló
épülhet a Tervtanács javaslata alapján, Karmazin
József, Papp Nándor és a kórház vezetőinek
szakmai koordinációjával a kórház közelségében.
Megvitatták több belterületi ingatlan elővásárlási
jogát. Elfogadták, hogy az adósságkezelési
szolgáltatás ellátására szülessen együttműködési
megállapodás. Készfizető kezességet
vállaltak a műfüves pálya építéséhez.
A Köztársasági elnök a helyi önkormányzatok,
képviselők, polgármesterek és helyi kisebbségi
önkormányzatok választását októberre tűzi
ki. A választási eljárásról szóló 1997. C. tv. §
(2) bekezdése kimondja, hogy a Helyi Választási
Bizottság három tagját és szükséges számban
póttagokat a települési önkormányzat képviselőtestülete
választja meg. Így történt ez a soron kívüli
kanizsai ülésen is. A grémium a Helyi Választási
Bizottság tagjainak dr. Baumgartner
Imre ügyvédet, dr. Ördög Ferenc nyugalmazott
egyetemi docenst és Gulyás Ferenc gyógyszerészt
választotta meg. Póttagok lettek dr. Hári
Tibor ügyvéd és dr. Nemes Pál ügyvéd.
A testület zárt ülésen folytatta munkáját, melyen
foglalkoztak a régi piac tulajdoni helyzetével,
egy nagykanizsai ingatlan elidegenítési és terhelési
tilalmával, a Dózsa György út 119. szám alatti
ingatlan lízinggel történő megszerzésével, az Ipari
Parkban földterület értékesítéssel illetve egy vállalkozók
háza beruházás megvalósításával.
A kánikulai hőségben sokan hiányolták az
Erzsébet téri szökőkút hűsítő cseppjeit. Mikor
működik ismét a szökőkút? – tettük fel a
kérdést Szabó Istvánnak, a VIA Kanizsa
Kht. főmérnökének.
– Az Erzsébet téri szökőkút négy évvel ezelőtt
készült. Az eltelt idő bizonyította, hogy
technológiája, a beépített műszaki egységek
nem mindenben felelnek meg. Rengeteg gond
van a szivattyúval, a teljesítménye sem felelő.
Nincs megfelelő szűrőrendszere, gépi, programozott
vízkezelése, ami a lerakódásokat,
vízkövesedést megakadályozná. A szivattyút
jelenleg javítják s azt is vizsgáljuk, érdemes-e
egyáltalán felújítani, vagy egy új, nagyobb
teljesítményűt kell beszerezni. Időnként vandálok
célpontjává is válik a szökőkút. Utcabútorokat,
szemetes edényeket dobálnak be a
medencetérbe, vagy görkorcsolyával okoztak
károsodást. A lepattogzó csempeburkolat és
a ragasztóanyag darabjai bekerültek a szűrőrendszerbe,
ami miatt állandóan javítani
kellett. A medence belső világítását adó négy
lámpatest is a vandálok áldozatául esett. A
szökőkút északi oldalán elhelyezett négy díszvilágítást
is le kellett szerelni, mivel folyamatosan
tönkretették.
Mikor működik?
AZ ÉV LAKÓHÁZA
A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és
Idegenforgalmi Bizottság (VKIB) július
18-i ülésén véleményezte „Az év háza –
Nívódíj Nagykanizsa” kitüntető címmel járó,
a díjnyertes épületre kihelyezhető tábla
arculatának kialakítására vonatkozó pályázatra
érkezett egyetlen munkaanyagot. Szemenyey-
Nagy Tibor pályázatát – amelyben
a tábla négy kultúrtörténeti korszak jellegzetes
épületeinek stilizált, gravírozott alaprajzát
ábrázolja – elvetette a grémium, mivel
a többség szerint az átlagember számára
nehezen értelmezhetőek a kép szimbólumai.
A nívódíjat az adott évben használatba
vett társasházak, családi házak egyike érdemelheti
majd ki, az elismerés odaítéléséről
szakmai testület dönt.
Felállhat a Választási Bizottság
Az önkormányzati választásokkal kapcsolatos
elképzeléseiről tartott sajtótájékoztatót Litter
Nándor polgármester. Az elmúlt időszak történéseit
figyelembe véve hozta meg döntését. Még
mindig bízik abban, hogy az MSZP Országos Elnöksége
illetve egyeztető fórumai – értékelve a
társaival együtt négy éven keresztül végzett munkáját
– módosítják a helyi szervezet döntését, és
az MSZP polgármesterjelöltjeként is indulhat az
őszi helyhatósági választáson. Amennyiben ez
nem következik be, eleget téve számtalan szervezet,
magánszemély biztatásának, független polgármesterjelöltként
indul. Ehhez a város minden
lakosának, szervezetének várja a támogatását.
Egy olyan várospolitikát szeretne megvalósítani,
ami felülemelkedik a pártcsatározásokon és valamennyiünk
érdeke. Reméli, tudnak olyan személyeket
választani a nagykanizsaiak, akikkel együtt
megvalósítható ez a fajta várospolitika.
KAZÁNOK A VASTELEPRE
A tavalyi fűtéskorszerűsítés után feleslegessé
vált gáztüzelő berendezések, kazánok
értékesítéséről is tárgyalt a Pénzügyi Bizottság
ülésén. Tavaly a város mintegy harminc
közintézményéből szereltek le elöregedett,
rossz állapotú berendezéseket, amelyeket az
Ingatlankezelési Intézmény értékesíteni
akart az előzetes értékbecslés szerint tízmillió
forintos áron. Azonban többszöri próbálkozásra
sem sikerült végrehajtani a tranzakciót,
s kényszermegoldásként felvetődött a
hulladékvas-feldolgozók részére történő értékesítés
lehetősége. Három cégtől kértek
árajánlatot, s a PB a legkedvezőbbet hagyta
jóvá. A használt gáztüzelő berendezéseket
4,5 millió forintért megvásárolhatja az
egyik, hulladékvas feldolgozásával és felvásárlásával
foglalkozó vállalkozás.
Akár függetlenként
MEGÚJULÓ INFORMATIKA
Egy májusi közgyűlési döntés értelmében
a Polgármesteri Hivatal informatikai
eszközparkja hamarosan megújul. A Gazdasági
és Városüzemeltetési Bizottság a
téma tárgyalásakor határozatot hozott arról,
hogy az ajánlati kiírásról valamint a
jelenleg a hivatalban funkcionáló informatikai
eszközökről, azok állapotáról is részletes
tájékoztatást kér a hivataltól. A pénteki
ülésén többek között ezt a tájékoztató
anyagot tárgyalta meg a bizottság, s azt
egy tartózkodás mellett elfogadta.
6 Gazdaság
A megyében csak néhány
mezőgazdasági
nagyüzemben valósult
meg olyan fejlesztés,
mint amilyent a Miklósfai
Mezőgazdasági ZRT.
tudhat a magáénak: uniós
forrásnak köszönhetően
megoldódott a trágyakezelés
problémája.
– A beruházás egy, a
szakosított állattartó-telepekkel
rendelkező gazdálkodókra vonatkozó előírás miatt történt:
egy jogszabály alapján eredetileg 2007-ig mindenhol meg kellett volna
valósítani a trágya, a trágyalé és az elhullott állattetemek EU-konform
kezelését – mondta Vas László, a részvénytársaság elnöke. – 2004-ben
már beadtunk egy Sapard-pályázatot, amellyel nem jártunk sikerrel.
Ismét pályáztunk, akkor már az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív
Programhoz (AVOP) – sikerrel. A beruházás során kialakítottunk egy,
az európai uniós előírásoknak mindenben megfelelő trágya-deponálót,
kicseréltük az épületek villamos hálózatát, megoldottuk a csapadékvízelvezetést
is. Az előírásoknak megfelelően kellett építenünk egy úgynevezett
zárt hullakamrát, amely külön úttal közelíthető meg, akár a telepen
kívülről is. A teljes fejlesztés mintegy 68 millió forintba került,
amelynek 45 százalékát biztosította az AVOP, a fennmaradó részt pedig
saját forrásból, illetve hitelből fedeztük – mondta az elnök.
AVOP-pénz Miklósfának
TISZTELT
KANIZSAI POLGÁROK!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket,
hogy a KanizsaKártya értékesítése
megkezdődött. Felvilágosítás és értékesítés:
Turinform iroda Nk.
Csengery u. 1-3. Tel: 93/313-285.
Reklám&Dekor Nk. Magyar u. 20.
Tel. 93/333-710.
A kártya érvényességi ideje: 2007.
december 31. Ára: Teljes ár 2500 Ft/év,
Nyugdíjas 1850 Ft/év, Gyermek 1250
Ft/év, Csökkent munkaképességű
(50% felett) 1250 Ft/év.
A KanizsaKártya Bt-vel szerződéssel
rendelkező vállalkozások
listája:
Robinson Pub & Pizzéria, vendéglátás,
10%. Kanizsa Spinning
Club, spinning, 10%. Rozgonyi úti
írószerbolt, papír-írószer, 10%. Menő
Manó gyermeksziget, gyermek
ruházat 0-14 évesig, 5%. Dialóg
Nyelvstúdió, nyelvoktatás, 10%. Gumibazár,
gumiabroncs-felni, 25%.
Schwinn Csepel, kerékpárszaküzlet
és szervíz, 5%. Kövessy Ügyvédi
Iroda, ügyvédi tevékenység, 10%.
Cserfő Jazzland (Lókötő kocsma),
vendéglátás, jazzland, 10%. Prestige
Divat, férfi-női divatárú, 10%. Kaszinó
Étterem, melegkonyhás étterem,
10% (Menüre és kisadagra nem érvényes).
Király vendéglő (célpont
üzletház alatt) vendéglátás, menükiszállítás,
6,5% (Menüre érvényes).
Gyémánt Gravír, gravírozás,
bélyegző készítés, ajándéktárgy,
10%. Dekor kuckó, lufidekoráció,
rendezvény, parti és dekorációs kellékek
10%. Domex Szőnyegáruház,
szőnyegáruház, 10%. Ludvig Stúdió
Bt., reklámgrafika, festészet, 10%.
Renocar Kft., gépjármű javítás, 10%.
Kanizsa Color Kft., autófényezés,
10%. Leveli Attila, látszerész optikus,
10%, lencse 5%. Takács Attila,
fogsorjavítás, fogsorfelújítás, 10%.
Lengyel cipőbolt, cipőbolt, 10%.
Semiramis kávézó, vendéglátás,
10%. Franck espresso, vendéglátás,
10%. Cafe Online, internet kévézó,
10%. Adidas üzlet, cipő, sportruházat,
5%. GMT Hungária Kft., autóalkatrész
kereskedés, 10%. City taxi,
személyszállítás, taxi, 10%. Váradi
Árpád, taxi, 10%. Zsu-Fa Kkt., gumijavítás-
szerelés, 10%. Thomas
jeans üzlet, ruházati kereskedelem,
5%. Morgana Divat, női divatáru,
5%. Szilvási és Tsa Kőfaragó Kft.,
kőfaragás, 3%. Alexander Eurotrans
Bt., reklám, dekor, fuvarozás,
15%. Trió Bt., autómentés, autókölcsönzés,
10%. Totál-Lap Kft., reklámkiadvány
terjesztés , 10%.
Botka Sport Club, autójavítás, 10%.
Zsolnai Márkabolt, üveg-porcelán
áru, ajándék, 3%. Jágo Club Cafe,
vendéglátás, 10%. Gadányi Tamás
egy. vállalkozó, bádogosmunkák, tetőfedés,
10%. Kanizsa Darts Egyesület,
sport, 10%. Nászajándék-üzlet,
nászajándék szolgálat, 5%. Profa 96
Bt., fajáték készítés, fafaragás, 10%.
Sharky Dekor, dekoráció, 15%. Biztonság
2000 Sec. Bt., vagyonvédelem,
15%. Vektor 2000 Bt., szerszám
kereskedés, 5%. Zsu-Fa KKt.,
gumi, felni szaküzlet, 5%. Horváth
Anikó egy. vállalkozó, női-, férfi-,
gyermekfodrász, 8%. Teher-Mobil
Bt., autóalkatrész üzlet, 5%. Sharkey
Bt., használt bútor, műszaki cikk,
10%. Par-kom 94, számítástechnika,
irodatechnika, árukra 3,5%, szolgáltatásra
8%. Fresh-Top Bt., sportruházat,
10%. Budzsi Dive búváriskola,
búvároktatás, túraszervezés, 10%.
Kanizsai Tűz-őr Kft., vagyonvédelem,
biztonságtechnika, 10%. Kanizsa
Profil Kft., másolástechnika-számítástechnika,
5%. Kem-Lak Kft.,
kéménytechnika, lakatosipar, 5%.
Black Rainbow Bt., kovácsoltvas,
lakáskultúra, 10%. Balogh István
(Dodo), egyéni vállalkozó, festés,
gipszkarton szerelés, 10%. Alfrédó
férfi divat, munkaruha, kalapok,
sapkák, munkaruhára 5%. Csengery
bútorbolt, bútorkészítés, 100000 Ft
felett 3%. Kedvenc kisáruház, munka-
és formaruha gyártás és eladás,
5%. Mera Pusz Kft., vagyonvédelem,
távfelügyelet, objektum őrzés,
takarítás, 5%. Villtek Kft., vagyonvédelem,
villanyszerelés, kaputelefon,
autófóliák, autófelszerelések,
5%. Filléres bolt, illatszer, vegyi
áru, háztartási cikk, édesség, 5%.
Cre-art Stúdió Bt., webdesign,
hosting, 10%. Némó akvarisztika,
kisállat, akvarisztika, 2000 Ft
felett 3%, 5-10000 között 5%,
10000 felett 10%. Tavasz horgászbolt,
horgászcikkek, 5 % .
Kanizsa autómosó (volt Gábor
laktanya), önkiszolgáló autómosó,
kézi autómosás 10%.
További vállalkozások jelentkezését
várjuk. Az Önkormányzati
tulajdonú cégek csatlakozása hamarosan
megtörténik.
Befejeződött Palin végén, a 74-es főútvonal mellett egy helyi, ingatlanokkal
foglalkozó vállalkozás finanszírozásában kialakított építési
telkek szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítése. Pávlicz Ferenc, a kivitelező
Bt. üzletvezetője érdeklődésünkre elmondta: a fővezetéket és
a bekötéseket építették ki csaknem 320 méteres hosszúságban, amely
mintegy 18 telek számára biztosít rácsatlakozási lehetőséget.
GUMIABRONCS ÉRTÉKESÍTÉS
GUMI- ÉS FUTÓMű SZERVÍZ
OLAJCSERE
Nagykanizsa,
Csengery út 111/b.
Tel.: 93/310-103, 30/315-9288
Fax: 93/536-237
Web: www.maratonkft.hu 􀂊 E-mail: maratonkft@invitel.hu
Nyitva tartás:
Hétfő – Péntek: 7 – 19
Szombat: 7 – 12
Gazdaság 7
A HÓNAP VÉGÉRE ELKÉSZÜLNEK
Várhatóan a hónap végére elkészülnek a városban
kihelyezett hulladékgyűjtő szigetek, és ismét a helyükre
kerülnek a félreállított konténerek. A bővülés a
„Nyugat-Balaton és Zala völgye Regionális Hulladékgazdálkodási
Rendszer” címet viselő ISPA projektnek
köszönhető. A beruházó Zalabér Önkormányzata, és a
kivitelező SOLVEX Kft. megyénken kívül is több
helyszínen végez szelektív sziget kialakításokat. Városunkban
nemcsak a szigetek számában lesz változás,
hanem egyes szigetek szolgáltatási minősége is
bővül, hiszen több helyen italoskarton-gyűjtőket is
kihelyeznek. Helyüket az utóbbi hónapokban felújították,
az alattuk lévő burkolatot leaszfaltozták, ittott
meg is nagyobbították annak érdekében, hogy a
negyedik gyűjtőelem elhelyezésére is mód legyen,
tudtuk meg Baloghné Munkácsi Andreától, a Környezetvédelmi
Információs Iroda munkatársától.
HEGYEKBEN ÁLL A SZEMÉT
Hat éve kaptak lehetőséget a zártkerti ingatlanok
tulajdonosai, hogy a hegykapukban elhelyezett
négyköbméteres konténerekbe helyezzék el hulladékukat
ingyenes szolgáltatásként. A konténerek méretét
az évek során majdnem megduplázták, jelenleg
hétköbméteres edények vannak kint, ám úgy tűnik,
ez sem elegendő, hiszen a hegyi utak bejáratát ellepi
a szemét, legyen bármilyen gyakori az ürítés és az
azt követő takarítás. A szerződés szerint heti egy alkalommal
kellene csak üríteni a hét konténert, ám a
valóságban hetente többször is cserélik az edényeket
például az Erdész utca folytatásában a Szentgyörgyvári
hegy kezdeténél, ami az egyik legproblémásabb
helyszín. Havonta egyszer volna kötelező a hegyi
utak bejáratának takarítása, ám a közmunkásokat ennél
gyakrabban vezénylik ki, és előfordul, hogy
húsz-harminc köbméter szemetet szállítanak el egyegy
helyszínről, ám az eredmény mégsem látszik,
mert alig két-három nap múltán a szeméthegy újratermelődik.
A jelenség hátterében a Via Kht. munkatársai
és a Környezetvédelmi Információs Iroda vezetője
szerint az van, hogy a hulladékdíjat térfogatarányosan
fizetik meg a város polgárai, így csak egy
minimun-szolgáltatást vesznek igénybe, a háztartásban
keletkező nagy mennyiségű hulladéktól pedig
ki-ki vérmérséklete szerint szabályosan vagy szabálytalanul,
az erdőkben szétszórva, illegális telepeket
létrehozva szabadul meg. A problémát a rendelet
módosításával lehetne orvosolni. A lakosságnak továbbra
is lehetősége van arra, hogy a valóságtól függetlenül
egy minimum-szolgáltatás megfizetésével –
heti egy 50 literes edény ürítésével – legalizálja
„szemetelését”, amely még akkor is kevésnek tűnhet,
ha valaki él az egyéb, ingyenes hulladékelhelyezési
lehetőségekkel, úgy mint veszélyeshulladék-gyűjtés,
hulladékgyűjtő szigetek, lomtalanítás vagy az ingyenes
havi egy köbméter telepen történő elhelyezése.
Szemét-hegyek, megújuló szigetek
Tavasz végén, nyár elején ugrásszerűen
megugrik a lakásfelújítások,
takarítások, selejtezések
száma. Bár a lomtalanítás már
véget ért, most is előfordulhat,
hogy akad a háztartásban szemét,
ami nem fér a kukába, vagy más
okból nincs hová tenni. Ha a hulladék
nem környezetszennyező, és
a lerakás más szabályokba sem
ütközik, akkor a jelenleg hatályos
jogszabályok szerint ingyen deponálható
a hulladékgyűjtő telepen,
amennyiben a mennyisége az egy
köbmétert nem haladja meg. A
szabályt kevesen ismerik, és talán
még kevesebben vannak, akik élnek
vele, mert ha így volna, bizonyára
kisebb lenne a városhoz
tartozó hegyi utakon elhelyezett
hulladékgyűjtő konténerek terheltsége.
A közelmúltban a helyszínen
jártunk utána, hogyan is valósul
meg a szabály a mindennapokban.
Egy utánfutóba összeválogattunk
mindenféle, kukába el
nem helyezhető hulladékot, aztán
irány a lerakó. A telepre akadály
nélkül hajthattunk be, majd a
mérleg előtt megálltunk, s bekopogtattunk
az irodába. Az ott dolgozó
munkatárs a zuhogó eső ellenére
elénk sietett. Miután elmondtuk,
hogy lakossági hulladékot
hoztunk, egy pillantást vetett
az utánfutóra, majd azt mondta, a
mérleget kerülve hajtsunk tovább,
fel a szemétdomb felé. Még barátságosan
arra is figyelmeztetett,
ne menjünk messzire, mert a szerencsétlen
terepviszonyok közepette
könnyen elakadhatunk, s jelenleg
nincs jármű, amivel kiszabadíthatnának
bennünket a sár és
a hulladék fogságából. Terepjárónk
nem adta meg magát, a kedvezőtlen
viszonyok ellenére is sikerrel
jártunk, a domb közepén
pedig készségesen segítségünkre
sietett egy másik munkás, aki
megmutatta mit, hová rakjunk le,
s a rakodásban is segített. Már
csak némi manőver, egy kis tolatás,
és véget is ért az akció,
amelynek keretében egy köbméter
hulladéktól szabadulhattunk meg
szabályos módon, anélkül, hogy a
környezetet szennyeztük volna.
Másoknak is ajánljuk!
-dé-
Egy köbméter ingyen
A Közgazdasági Társasságban végzett munkája
elismeréseként 75. születésnapja alkalmából díjazásban
részesítette Takács Jánost a Magyar Közgazdasági
Társaság Városi Szervezete. Takács Jánost
a Centrál étteremben köszöntötte dr. Polay József,
a Közgazdasági Társaság elnöke, Wilheim Gábor,
a Kanizsa Trend Kft. egykori és Miklós Zsolt, a
társaság mostani igazgatója.
Takács János 1931-ben született. A Kanizsa
Trend Kft-től 1999-ben ment nyugdíjba, mint alapító
ügyvezető. A Kft. jogelődjénél, a Kanizsa Bútorgyárban
1967-től dolgozott főkönyvelő, kereskedelmi
igazgató és tanácsadó munkakörben, ahol részt
vett a cég rekonstrukciós fejlesztésében, az európai
színvonalú bútorgyártást reprezentáló vállalat megteremtésében.
A privatizáció során lett a kft alapító
ügyvezetője, és mint kereskedelmi, pénzügyi és
számviteli szakember, a töretlen gazdálkodási és piacépítési
munka eredményeinek alkotó irányítója.
1964-től 1991-ig a Közgazdasági Társaság városi
szervezetének elnöki posztját töltötte be. Vezetői tevékenysége
által végzett felelősségteljes és maradandó
értékeket teremtő munkájának elismeréseként
Széchenyi-díjban részesült. Mint lokálpatrióta, részt
vett a város közösségi feladatainak ellátásában és
kiemelkedő munkát végzett a Piarista Diákszövetség
és a Hortobágyi Kényszermunkára Elhurcoltak
Egyesületének vezetésében. Alapítója az 1992-ben
újjáalapított Piarista Diákszövetségnek, jelenleg is
vezeti a szövetség kanizsai tagozatát és tagja az országos
választmánynak. Családjával együtt 1953-
ban a Tiszafüred-kócspusztai kényszermunkatáborba
hurcolták, ahol 40 hónapot töltött. A sorstársaival
alapított egyesület alapító elnökének választották,
melynek jelenleg is tiszteletbeli elnöke.
Köszöntés
8 Esélyegyenlőség
A CKÖ és a Zsigmondy-Széchenyi SZKI érettségit
adó közös képzéséről, az ősszel induló új osztályokról,
valamint a jelentkezés feltételeiről tartott
sajtótájékoztatót Teleki László, a CKÖ elnöke és
Suhai Zsolt az intézmény tagozatvezetője.
A 2001. óta működő képzés nagyon népszerű a fiatal
felnőttek körében, idén már a negyedik érettségiző
évfolyam vehette át a bizonyítványát. Nemcsak a romákat,
hanem mindenkit várnak az ősszel induló új
osztályokba. Értékelésében Suhai Zsolt kiemelte: a lemorzsolódás
megfelel az egyéb felnőtt osztályok átlagának.
A tapasztalatok azt mutatják, akik eljutottak az
érettségi vizsga küszöbére, azok sikeresen leteszik. A
jövőben bevezetnek néhány változást is: a tanulók
egyéni teljesítményéhez kötik a képzési időt. A 8 általánost
végzett felnőttek számára a képzési idő négy
év, akárcsak a nappali középiskolai oktatásban. Akik
szakmunkás végzettséggel rendelkeznek, vagy betöltötték
a tanköteles kort, az ő számukra 3 év a képzési
idő. A tanulók egyéni kérelem alapján a 11. év végi
vizsgáikat fél évvel előrehozhatják, és februárban elkezdhetik
a 12. osztályt. Így két év alatt el tudják végezni
az iskolát, és érettségizhetnek. A kérelemről a
tanulmányi eredmény alapján a szaktanárok döntenek.
A konzultációs órák továbbra is szerdán és csütörtökön
délután lesznek. A képzés helye változatlanul
a Bogdán János Kisebbségi Közösségi Ház,
melynek legfőbb oka, hogy otthonos, barátságos miliőben
tanulhatnak a hallgatók. A jelentkezők számától
függően, legfeljebb két osztályt indítanak. A
tagozat iránti nagy érdeklődést egy számadattal támasztotta
alá Suhai Zsolt: 2005. október 1-jén 488
felnőtt hallgatója volt a tagozatnak, közülük 317-en
fejezték be a tanévet.
Érettségi akár két év alatt
Az volt Ifjúsági, Családi Szociális és Egészségügyi Minisztérium
megbízásából döntést hozott a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány
kuratóriuma, s a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés
című pályázati kiírásra benyújtott pályázatokból 147 pályázatot ítélt
támogathatónak. Nagykanizsa a városi fogászat épületének teljes körű
akadálymentesítésére nyújtott be pályázatot, amelyet a kiírók, a maximálisan
odaítélhető hárommillió forinttal támogattak. A beruházás a
tervek szerint szeptember végégig tart.
Az összesen hétmilliós projekt megvalósulását követően nem csak a
mozgáskorlátozottak, hanem a hallássérültek és a látássérültek is akadálytalanul
vehetik igénybe az épület nyújtotta szolgáltatásokat. A pályázatból
kiderül, hogy a vakok és gyengénlátók számára Braille-írásos
táblákat helyeznek ki, speciális információs táblák és piktogramok,
vezetősáv, illetve a számukra kialakított, különleges felületű burkolat
segíti boldogulásukat. Villanófény-csengőt szerelnek fel a siketek számára,
és számos más, a hallássérültek tájékozódását támogató elektronikus
felszerelés is beépítésre kerül a fogászat épületébe. (-dé-)
Szeptemberre akadálymentes
Többek közt a térségben létrehozandó
foglalkoztatási paktumról is
tárgyalt a Nagykanizsai Kistérség
Többcélú Társulása Tanácsa legutóbbi
ülésén. Gombás József, a
Zala Megyei Munkaügyi Központ
osztályvezetője ismertette a foglalkoztatás
növelő együttműködés lehetséges
előnyeit, s leszögezte: a
paktum olyan, önkormányzatok,
munkáltatók, vállalkozók között
létrejövő partnerségi együttműködés,
amely hosszú távon fejti ki pozitív
hatását a munkaerő-piacra, s
célja a foglalkoztatottság növelése,
illetve ezzel párhuzamosan a munkanélküliség
csökkentése. A foglalkoztatási
paktum célcsoportjai lehetnek
a tartós munkanélküliséggel
veszélyeztetettek, az alacsony képzettségi
szinttel rendelkezők, a roma
származásúak, a megváltozott
munkaképességűek, a nők, a negyven
év feletti korosztály tagjai és a
pályakezdő fiatalok. Hazánkban
ma mintegy negyven foglalkoztatási
paktum működik; Zalában a
zalaszentgróti és a letenyei, s egy
újabb előkészítése folyik Keszthely,
Hévíz térségében.
Litter Nándor polgármester, a
társulás elnöke figyelmeztetett a
felmerülő kezdeti pénzügyi nehézségekre,
majd kisebb vita alakult
ki a paktum szükségességéről a
társulási tanács tagjai között. Végül
azonban úgy határoztak a jelen
lévő polgármesterek: megkezdődhet
az együttműködés előkészítése.
A továbbiakban dr. Pintérné
Grundmann Frida, a polgármesteri
hivatal Művelődési és Sportosztályának
vezetője hívta fel a figyelmet
a pedagógiai szakszolgálat feladatellátásában
bekövetkező törvényi
változásokra. A kistérség
gyógypedagógiai sérültjeinek ellátását
a társuláson belül nem végzi
el Nagykanizsa, mert a társulás ezt
nem vállalta fel a szolgáltatások
körében. Szeptember 24-től pedig
csak olyan helyen történhet gyógytestnevelési
ellátás, ahol rendelkeznek
a követelményeknek megfelelően
felszerelt tornateremmel. Takács
József fityeházi polgármester
jelezte: a szolgáltatások ellátása
komoly többletterhet jelent a települések
költségvetése számára,
ezért azt is át kell gondolniuk, vane
értelme így a társulási tagságnak.
Paktum-terv
Július 2-án nyitotta meg kapuit a Horvát-magyar
természetvédelmi tábor a Csónakázó-tónál, a
Zöldtábor 10 vadonatúj házában. A tábor projektvezetője,
Prisztács Edit elmondta: a négyszer egyhetes
turnusokba 50 általános iskolást várnak, 40 kanizsai
és városkörnyéki, valamint 10 csáktornyai tanulót a
kísérőtanáraikkal. A tábor célja, hogy a természetvédelem
fontosságát, természeti értékeink védelmét
tudatosítsa ebben a korosztályban, és erősítse a horvát-
magyar barátságot Csáktornya és Nagykanizsa
között. A kommunikálás nem okozott gondot, remekül
feltalálták magukat a gyerekek. Két tolmács,
Baliné Zalavári Ágota és Vargovics Józsefné a
HKÖ elnöke segíti munkájukat. Igyekeztek érdekes,
színes programokat kialakítani, szem előtt tartva,
hogy kikapcsolódást is jelentsen a táborban töltött
idő. A napi programok egy-egy téma köré szerveződtek.
A hét elején körbejárták a vízpartot, terepvizsgálatok
útján ismerkedtek a környezettel, a növény-
és állatvilággal. Szerdán erdész kíséretében
erdei túrán vettek részt, pénteken a Kis-Balatonhoz
és Keszthelyre kirándultak. Délutánonként kézműves
foglalkozás, táncház, közös daltanulás nyújtott
kikapcsolódást. A sikeres uniós pályázatnak köszönhetően
a táborozás ingyenes. Pályázatot az önkormányzat
és a Péterfy általános iskola közösen
nyújtott be a tábor szervezésére és felújítására.
Horvát-magyar természetvédelmi tábor
A Roma Nők Országos Szervezete
rendezésében július 7-én közéleti
képzésre került sor a Bogdán
János Cigány Kisebbségi Közösségi
Házban. A kisebbségi önkormányzati
képviselők választásáról
szóló 2005. évi CXIV. törvényt a
Nemzeti Etnikai Hivatal munkatársa,
Magyarné Braunsteiner Márta
ismertette. Az esélyegyenlőség, a
diszkrimináció volt a témája annak
az előadásnak, melyet Nagykanizsa
MJV Cigány Kisebbségi Önkormányzatának
elnöke, Teleki László
prezentált, majd a helyhatósági kisebbségi
választásokkal kapcsolatos
tudnivalók kerültek előtérbe.
Közéleti képzés
Esélyegyenlőség 9
A Kanizsai Identitás Napok három napos
rendezvénysorozata kanizsai művészek kiállításának
megnyitójával kezdődött a Thúry
Szakképző Iskolában. Köszöntőjében Csordásné
Láng Éva igazgató kiemelte Cseke Zoltán
címzetes igazgató tevékenységét, aki nélkül
nem jöhetett volna létre az akkor még Identitás
Szabadegyetem névvel fémjelzett rendezvénysorozat.
Cseke Zoltánnak az volt az álma, hogy
európai szintű konferenciát szerveznek Kanizsán,
érdekérvényesítő lehetőséggel rendelkező,
európai kultuszminiszterek részvételével.
Ez azonban pénz hiányában nem valósult meg,
így az Identitás Szabadegyetem szervezői Kanizsai
Identitás Napokra hívták a város lakóit.
A három nap a kanizsai művészekről, alkotókról,
történészekről és tudósokról szólt.
Megnyitó szavaiban Litter Nándor polgármester
hangsúlyozta: a résztvevők köre változott,
de a tartalom ugyanaz maradt. Együtt
gondolkodunk közös dolgainkról, a múltunkról,
és ez igazán akkor jó, ha megpróbálunk
választ keresni a jelen gondjaira is. A mostani
rendezvény is a múlt kutatásáról szól, ám közben
fel lehet tenni azokat a kérdéseket, hogy
ezen kívül mit tesz Nagykanizsa a múlt kutatásában,
meg tudjuk-e becsülni a körülöttünk lévő
értékeket! Ezt követően Kanizsai kötődések
címmel kiállítás nyílt Ambrus Márta, Haraszti
Janka, Kassainé Sz. Gertrúd, Kotnyek
István, Kustár Zsuzsa, Ludvig Dániel, Ludvig
Zoltán és Stamler Lajos alkotásaiból. A kiállítást
Lehota M. János esztéta ajánlotta a megjelentek
figyelmébe. Szólt a kanizsai képzőművészet
hagyományairól, gyökereiről, és a kiállító
alkotókról. A változás lényegét, fogalmiságát
ragadta meg, majd az intézmény könyvtárában
folytatódott a beszélgetés, ahol a művészeket
kérdezte terveikről, pályájukról, a városhoz
fűződő kapcsolatukról. Népi jelképek
és álomfejtés című előadásában Kustár Zsuzsa
iparművész először egy ősi üzenettel, egy archaikus
imádsággal ismertette meg a közönséget,
majd az álmokkal kapcsolatos tapasztalatait
osztotta meg a hallgatósággal.
Július 7-én „Polgárváros születik” címmel
Rábavölgyi Attila tanár a népesség számának
alakulásáról, a társadalom összetételéről, a
XIX. század második felének kanizsai sajátosságairól,
Göncz Ferenc tanár a polgári közigazgatás
megteremtéséről, Dobó László nyugalmazott
tanár pedig a kanizsai színjátszás
történetéről tartott előadást. „A mi tudósaink”
címmel az egykori tanár és tanítványa, Dr.
Ördög Ferenc és Lehota János beszélt készülő
munkáikról. Tevékenységükkel azt bizonyították,
hogy a tanári szakmát a tudomány
szintjére lehet emelni. A Kanizsai toll címmel
a Pannon Tükör kulturális folyóirat Irodalmi
Kávéháza mutatkozott be. Este 22 óra után is
zajlott programban Fa Ede, Kardos Ferenc,
Lukács Dávid, Szoliva János és Lukács Zsolt
gondolataival, terveivel ismerkedett meg a
közönség. Műveiket Horváth István Radnótidíjas
versmondó és Bali Judit tolmácsolta. A
költőkkel, az est házigazdája, Péntek Imre
költő, a Pannon Tükör főszerkesztője beszélgetett.
Felvetette: ha Fa Ede rendelkezne egy
reprezentatív kötettel, művei alapján bent lehetne
az országos kánonban. Ennek megvalósításáért
segítséget ígért a költőnek.
Július 8-án Kanizsáról elszármazott zeneművészek,
Kónya István lantművész, Tóth Ágnes
zongoraművész és Czupi Veronika népdalénekes
koncertje nyújtott felejthetetlen élményt a
hallgatóságnak, végül népzenészek közreműködésével
táncház zárta az Identitás Napokat.
Cseke Zoltán összegzésként elmondta: némi
visszalépést jelent, hogy kizárólag Nagykanizsa
értékeivel foglalkozott a program, de
Csordásné Láng Éva igazgatónő és Bali Judit
kiváló szervezőmunkája a folytonosságot biztosította.
Bízik benne, elegendő akarat és
anyagi erő segítségével fel lehet éleszteni azt
az utat, amit annak idején kitaláltak.
Kanizsai Identitás Napok
A június végi közgyűlésen döntés született
arról, hogy az idősek számára nappali ellátást
biztosító klubok működését átszervezik. Ennek
egyik eleme, hogy Kiskanizsán szeptemberben
megszűnik a klub, a városrészben élők a szolgáltatást
ezután a Zrínyi utcai klubban vehetik
igénybe. A részletekről Simánné Mile Évát, a
Szociális Osztály vezetőjét kérdeztük először:
– Mi indokolta a Munkácsy utcai klub megszüntetését?
– A nappali ellátás jelenleg négy helyen
történik. Kiskanizsán az engedélyezett 30 fő
helyett mindössze tizenegyen veszik igénybe a
szolgáltatást. Közülük is többen vannak olyanok,
akik napi egy-két órát tartózkodnak csupán
a klubban, és a hétvégéket családi körben
töltik. Ilyen természetesen a többi klubban
is van, de Kiskanizsán, az amúgy is kis
létszám mellett ez azt jelenti, hogy időnként
csak két-három ember van az intézményben,
ugyanennyi dolgozóval. Ezen a helyzeten kívántunk
változtatni oly módon, hogy a szolgáltatás
elérhetőségében és színvonalában ne
következzen be romlás. Maga a szolgáltatás
nem szűnik meg, hiszen az a Zrínyi utcai
klub valamennyi érintett számára elérhető
lesz. Az Egyesített Szociális Intézmény, mint
működtető szükség esetén biztosítja a
kiskanizsai településrészről az ellátást igénylők
közlekedését is.
Az Egyesített Szociális Intézmény vezetőjét,
Koller Jutkát is felkerestük:
– Ön szerint mi az oka annak, hogy ilyen
kevesen vannak a kiskanizsai klubban?
– Valóban évek óta kihasználatlan a településrészen
az Idősek Klubja. Az ott élők az idősek
ellátását a család feladatának tekintik, s
az általunk nyújtott szolgáltatásra legtöbben
úgy tekintenek, mintha az valamiféle szociális
segély lenne. A fenntartó önkormányzat az érdeklődés
hiányában a klub bezárása mellett
döntött. Az idősek ellátását a továbbiakban is
biztosítjuk: a klub szolgáltatást a Zrínyi utcai
Idősek klubjában, az étkezők számára pedig
az intézmény gépkocsijával megszervezzük a
napi meleg étel házhoz szállítását.
– Mi történik a dolgozókkal, az épülettel?
– Négyen dolgoznak a Munkácsy utcai
klubban. Két álláshely megszűnésével jár az
átszervezés, de a két dolgozót a jelenleg meglévő
üres álláshelyre át tudjuk csoportosítani,
a két másik dolgozóval pedig az eddig hiányzó
létszámunkat tudjuk betölteni, ők a Zrínyi
utcai Idősek Klubjában dolgoznak tovább. Így
elbocsátással nem jár az átszervezés. A bútorzat
a többi intézménybe kerül, ami pedig az
épületet illeti: nagyon szeretném, ha a szociális
ágazatban maradna.
A közgyűlésen a településrészi önkormányzat
elnöke, Polai József a klub megszűnése ellen
tette le a voksát. A miértre kértünk tőle választ:
– A részönkormányzati ülésen is tárgyaltuk
az ügyet, két tartózkodás mellett ketten szavaztunk
a klub bezárása ellen. Felháborítónak tartom,
hogy a döntésünket a testület szó nélkül
lesöpörte az asztalról. Úgy gondoljuk, elhamarkodott
döntés született. Az anyag előkészítetlen,
az érintettek csak az utolsó pillanatban
szembesültek a dolgokkal. A klubtagokat senki
nem tájékoztatta arról, mi készül. Nekünk, képviselőknek
sem volt időnk arra, hogy megpróbáljunk
a klub jobb kihasználtsága érdekében
lépéseket tenni, hiszen a problémával mi is
csak az előterjesztésből értesültünk, két-három
nappal az ülés előtt. A kihasználatlanság okát
abban látom, hogy a kiskanizsaiak – már aki
egyáltalán tudja, hogy létezik ilyen szolgáltatás
– segélyszerű adománynak gondolják és elutasítják
azt. A fenntartó részéről sokkal nagyobb
gondot kellett volna fordítani arra, hogy ez a
fajta gondolkodás megváltozzék. (szm)
Egy klubbal kevesebb
10 Oktatás
Partner a Pannon Egyetem
A Nyugat-dunántúli régió felsőoktatási intézményei,
a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési
Tanács és a Fejlesztési Ügynökség május
30-án írták alá Sopronban a Nyugat-dunántúli
Regionális Felsőoktatás-fejlesztési Egyeztető
Fórumot létrehozó együttműködési megállapodást.
A megállapodás keretében együttműködő
felsőoktatási intézmények között találjuk
a Pannon Egyetem – névváltozás előtt Veszprémi
Egyetem – Nagykanizsai Kihelyezett
Képzési Helyét. Az együttműködés céljáról
Birkner Zoltánt, a kanizsai intézmény oktatási
igazgatóját kérdeztük:
– A Nyugat-dunántúli régió akkor lehet sikeres,
ha a térség felsőoktatási intézményei között egy
partneri viszonyon alapuló, hálózati szerveződésű
együttműködés jön létre, amely együtt gondolkodik
a térség gazdasági szereplőivel, olyan kezdeményezésekre
képes diplomásokat képez, akik választ
adhatnak a XXI. század kihívásaira. A gazdasági,
tőkebefektetési és foglalkoztatási mutatók
alapján a régiónk előkelő helyen áll, a jövő iparágainak
megalapozása érdekében kiemelt figyelmet
kell fordítani a kutatás-fejlesztésre.
– Mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban?
– Az együttműködés a ROP 3.1.3 Hatékony
Innovatív Partnerség projekt keretében valósulhat
meg, az Egyeztető Fórum, mint szakmai
műhely keretében. Tervezzük például egy
úgynevezett Regionális Karriertervezési Iroda
felállítását, amely többek között a végzett
hallgatók nyomon követésében, a munkahelylehetőségek
felderítésében játszana nagy szerepet.
A Virtuális Egyetemi Hálózat a távoktatás
legmodernebb változatát tenné elérhetővé.
A projekt harmadik eleme egy regionális
bázisvállalati rendszer kiépítése, amely az
intézmények, a kutatóhelyek és a cégek közötti
minél szorosabb együttműködést tűzi ki célul.
Itt például az együttműködő cégek fognak
szakmai gyakorlatot szervezni a felsőoktatásban
résztvevő hallgatók részére, az oktatásiés
kutatási intézmények pedig részt vesznek a
vállalatok kutatás-fejlesztési programjainak
a kidolgozásában és végrehajtásában. A kisés
középvállalkozások akadémiája a vállalkozások
vezetőinek kíván segítséget nyújtani vezetői,
gazdasági, pénzügyi ismeretek átadásával.
A partnerségi kapcsolatok erősítésére,
hálózatépítést elősegítő fórumok rendezésére,
tréningek, rendezvények szervezésére is vállalkozunk.
Idén szeptembertől fenntartói javaslat
alapján nem indul egészségügyi szakközépiskolai
osztály a BLG-ben, s ezzel lezárul a
közel négy évtizedre visszatekintő képzés.
A jövő évtől csak gimnáziumi osztályok indulnak
az intézményben.
– Az intézmény nevéhez, mindennapjaihoz
évtizedeken át hozzátartozott az egészségügyi
képzés. A kékköpenyes kis nővérkéket kedvelték
a kórházban, az ápolásban kifejtett
munkájuk fontos része volt a gyógyítás mindennapjainak,
az iskolai képzés során pedig
ugyanolyan diákok voltak, mint a többiek.
Változott ez? – tettük fel a kérdést Dénes
Sándornak, a BLG igazgatójának.
– Az egészségügyi szakközépiskolásainkat
ugyanolyan diákoknak tekintettük mindig,
mint a gimnáziumi osztályba járókat. Életük
éppen úgy telik, mint a többieké, igaz eredményeik
eltérnek a többi osztályétól, ám ez a
képzés, a tantárgyi összetétel sajátosságaiból
következik. A beiskolázással nem volt soha
probléma, mindig volt 70-80 jelentkező. A
többség azonban inkább a gimnázium nyújtotta
lehetőségekkel élt, és az érettségit követően
nem az OKJ-s ápolóképzést választotta, hanem
felsőoktatási intézményben tanult tovább,
vagy egy másik szakirányt választott.
– Miért született döntés a képzési forma
megszüntetésére?
– Évről évre egyre kevesebb saját hallgatónk
jelentkezett szakközépiskolai osztályunkból
az érettségire épülő ápolóképzés ezen
formájára, és az összlétszám sem érte el a
fenntartó által előírt minimumot.
– Mi az oka annak, hogy a jelentkezők
többsége más továbbtanulási irányt választ?
– Ennek egyrészt társadalmi okai vannak.
Az egészségügyi szakmák, főként az ápolói
szakma társadalmi megbecsültsége nem túl
kedvező, nem meglepő hát, ha kevesen választják.
A másik ok a képzés szerkezetében,
hosszúságában rejlik. Az egészségügyi szakközépiskolai
osztály nem alapozza meg az
egészségügyi szakképzést. Az egészségügyi
szakközépiskolába jelentkezettek a 9-12 évfolyamon
szakmai alapozó tárgyakat tanulnak
csak, kimondottan szaktárgyakat, a későbbi
szakmájukhoz szükséges tananyagot nem.
Szakmai tárgyakat csak az érettségit követően
taníthatunk, újabb három éven keresztül, míg
a többi szakma esetében ez maximum két év.
– Másutt is beiskolázási gondokkal küzdenek?
– Információim szerint a többi hasonló profilú
intézmény sem tud a fenntartói előírásnak
megfelelő létszámban nappali képzést indítani.
Ez országos jelenség. Az egészségügyi
szakképzés válságát éljük, a tisztaprofilú képzőintézmények
a létükért küzdenek.
– Semmilyen egészségügyi képzés nem
lesz a jövőben az intézményben?
– Csak az egészségügyi szakközépiskolai
osztály szűnik meg, a nappali rendszerű ápoló-
képzés továbbra is megmarad. Felnőttoktatásban
OKJ-s szakmaként tanítjuk a későbbiek
során is a szakmát. Fontosnak tartjuk,
hogy iskolánkban továbbra is működjön a
szakmai képzés – ami városunknak is érdeke –
ezért a beiskolázás érdekében mindent meg is
teszünk. Ezért is gondoltunk arra, hogy bővítjük
a profilt, indítunk egy kétéves egészségügyi-
operátor képzést is.
– Munkaerőpiaci hatása van-e, lesz-e ennek
a döntésnek?
– Ez a mostani döntés évek múltán érezteti
a hatását akkor, ha a megengedett létszám
alatt nem kapunk engedélyt a csoport indítására.
Akkor viszont hirtelen nem lehet majd
választ adni a piac kihívására, hiszen a szakemberek
képzéséhez idő kell.
– Érzelmileg mennyire érintette meg önöket
ez a változás?
– Természetesen sajnáljuk, hogy így történt.
A kollégák, az itt tanító szakemberek is
szomorúan veszik tudomásul a tényt, de tudomásul
kell vennünk, hogy az oktatásban a
gazdaságossági kérdések nagyon fontosak, s
a fenntartói iránymutatásnak eleget kell tennünk.
Dukát Éva
A kékköpenyes „nővérkék” alkonya
Nemrégiben a Halis Könyvtárban a Nagykanizsai
Kistérség Többcélú Társulása és Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Művelődési Osztálya
szervezésében A kistérségi oktatás jelene és jövője
címmel konferenciát tartottak. A tanácskozáson
a térség polgármesterei, jegyzői, az oktatási
intézményeinek vezetői vettek részt. Elsőként
Nagyrónai László, az Oktatási Minisztérium
Tanügyigazgatási Főosztályának vezetőhelyettese
tartott előadást a térségi oktatás jelenlegi
helyzetéről valamint a jövő terveiről. A célok
között kiemelte többek között a hátrányos helyzetű
térségek fokozatos felzárkóztatását valamint
azt, minden kistelepülésen kívánatos, hogy
maradjon meg az óvoda és az általános iskola
alsó tagozata. Az előadó kitért a szakszolgálati
feladatellátásra is. A Szegedi Tudományegyetem
tanára, Baráth Tibor elemezte a 2000. évi
PISA felmérés vizsgálati eredményeiből levonható
tanulságokat. Végül dr. Pintérné Grundmann
Frida, a Művelődési Osztály vezetője,
Veitné Molnár Anikó oktatási referens valamint
a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása
munkatársaként Orlainé Tauer Andrea oktatási
kapcsolattartó tartott tájékoztatást a kanizsai
kistérség oktatási együttműködéséről.
A kistérségi oktatásról
Nyár 11
Akiket vonzanak a távoli tájak, azoknak azt
is tudniuk kell, hogy milyen veszélyek leselkednek
egészségükre, s mit tehetnek ellene.
Célszerű hónapokkal az utazás előtt végiggondolni,
milyen fertőzések ellen kell felkészülnünk,
milyen védőoltásokat kell beadatnunk
magunknak.
Magyarországon 19 betegséggel szemben
van aktív immunizációra lehetőség, melyek közül
elsősorban utazással kapcsolatos a sárgaláz,
a hepatitis A, a hepatitis B, a hastífusz, a járványos
agyhártyagyulladás, a veszettség, a kolera,
a tetanusz és a gyermekbénulás elleni oltások.
Hosszabb külföldi tartózkodás, tanulmányút
vagy speciális feladatok ellátása előtt kibővülhet
a sor a kanyaró-rózsahimlő-mumpsz, a
bárányhimlő, a pneumococcus és az influenza
elleni oltásokkal. Az oltások és az utazás között
javasolt minimum egy hétnek eltelnie, de pl.
sárgaláz ellen legalább 10, hepatitis A és kolera
ellen 14, hepatitis B és veszettség ellen legalább
28 nap szükséges az immunizáció eléréséhez.
Az utazással kapcsolatos oltások és tanácsadás
egészségügyi szolgáltatás, a térítés összegét
központilag határozzák, melyek egységesek
minden megyei ÁNTSZ, valamint a főváros oltóközpontjaiban.
Az utazással kapcsolatos oltásokra
nem vonatkozik a közgyógyellátási kedvezmény.
Csak készpénzzel lehet fizetni. Az érvényben
lévő árlista a váróban olvasható, a
mindenkori gyógyszeráraknak megfelelően változhat.
Átlagosan 4 ezer forint egy oltóanyag
ára, több oltás igénye esetén, pl. Indiába utazáskor
kb. 18-20 ezer forint a költség. A hepatitis
A és hepatitis B elleni oltóanyagokra 50 százalékos
TB támogatás van, ezért a TAJ kártyára is
szükség van az oltások felvételekor. Sárgaláz
elleni védőoltást kizárólag az Országos Epidemiológiai
Központ Nemzetközi Oltóhelyén végeznek
(Budapest, IX. Gyáli u. 2-6). Az oltásról
kétnyelvű, nemzetközi oltási könyvet állítanak
ki, melynek felmutatását az érintett országok
hatóságai a be- és kiutazáskor kérik.
Az utazás során szerzett fertőzések tünetei a
hazaérkezést követő pár napon, legfeljebb néhány
héten belül jelentkeznek. Kivételt képeznek
a hosszú lappangású idejű betegségek,
mint a malária, az amőbás májtályog, a hepatitis
B, a HIV fertőzés. Egészségesen hazaérkező
turistának nincs szüksége rutin szűrővizsgálatokra,
de betegségre utaló tünetek (hasmenés,
láz, bőr-, nemi- vagy légúti betegségre utaló
tünetek) esetén keresse fel háziorvosát, aki ha
szükséges, elvégezteti a megfelelő laboratóriumi
vizsgálatokat, illetve beutalja a területileg
illetékes megyei kórház fertőző osztályára.
A kötelező illetve a javasolt oltásokról az
ÁNTSZ Zala Megyei Intézet Epidemiológiai
Osztályán a 92/549-187-es telefonon lehet érdeklődni.
Mit kell tennünk, ha kedvenc négylábúnkat is
magunkkal szeretnénk vinni külföldre? Milyen
okmányokra van szükség ahhoz, hogy a határon
ne érjen bennünket kellemetlen meglepetés? A
kérdések megválaszolásához dr. Horváth László
hatósági állatorvostól kértünk segítséget:
– Az Európai Unió területén csak érvényes
állat-útlevéllel szállíthatunk kutyát, macskát.
Tudni kell azonban, hogy ha az Unió területéről
való kiutaztatáskor nem is, a visszautazásnál a
határon kérik az útlevelet akkor is, ha nem EUtagállamból,
hanem például a szomszédos
Horvátországból érkezünk haza. Vannak olyan
országok is, például Anglia, ahol emellett a veszettségre
vonatkozó szerológiai vizsgálat elvégzéséről
szóló igazolás is a beutazás feltétele.
Az állat-útlevél kutya, macska és vadászgörény
számára váltható ki, a város valamennyi állatorvosi
rendelőjében igényelhető – mondta.
Az útlevél előfeltétele az állat tartós megjelölése.
Törzskönyvezett kutyák esetében még
néhány esztendeig elfogadható a tetoválás,
más esetekben az állatorvos azonosítószámot
tartalmazó chipet helyez el az állat nyakbőre
alá. Az utazáskor fontos, hogy a veszettség elleni
oltás beadási ideje – melyet az útlevélben
rögzítenek – három hétnél régebbi, de tizenegy
hónapnál korábbi legyen. Célszerű ezen kívül
a kombinált oltásokra és a féreghajtásra is odafigyelni,
akkor is, ha ezek nem feltételei az
utazásnak. Ha távolabbi országokba utazunk
kedvenceinkkel, célszerű előzetesen érdeklődni
az érintett nagykövetségen, ahol meg
tudják mondani, az adott országba való belépésnek
vannak-e más feltételei. Lehetőleg klimatizált
járművel induljunk útnak, ha ez nem
lehetséges, gondoskodjunk a megfelelő folyadékbevitelről.
Főleg a fiatal és a nagytestű kutyák
esetében nagyon fontos ez, ők azok, akik
könnyen kaphatnak hőgutát. (szm)
Az elmúlt időszakban intenzíven növekedett
a városi strand látogatóinak száma – s ez
nem csak az elmúlt hetek forró időjárásának
köszönhető. A közelmúltban kinevezett új
igazgató, Karácsony Károly lapunknak elmondta:
idén a megszokotthoz képest korábban,
június elsején nyitott ki a strand, s a kánikulában
rekord számú, csaknem 14 ezer látogató
mártózott meg a hűs habokban. Egy
évvel ezelőtt, azonos időszakban 11 ezren látogattak
ki a strandra. A későbbiekben még
több vendégcsalogató programot szeretnének
bevezetni, így például számítani lehet koncertekre
is. „Közkívánatra” módosult a szauna
nyitva tartása is: az eddigi heti egyszeri,
vasárnapi nyitva tartással szemben ezentúl
mindennap betérhetnek a vendégek igénybe
venni ezt a különleges, sokak szerint gyógyító
hatású szolgáltatást. Most szereltek fel egy
lábtenisz-pályát, valamint vásároltak tíz napozóágyat
is, hogy még jobban kielégíthessék
a vendégek igényeit; ősszel pedig várhatóan
megindul a termálmedence építése.
Jaj, úgy élvezem én a strandot...
A rendőrök az ellenőrzéseik során az idén
is több esetben találkoztak tilos helyen fürdőzőkkel.
A fürdéssel kapcsolatos tudnivalókról
Miszlai Ákos rendőr főhadnagytól megtudtuk:
természetes vízben a kijelölt fürdőhelyen lehet
fürdeni, illetőleg ott, ahol a fürdés nem
esik tiltó rendelkezés alá. Ahhoz, hogy egy
vízterületet kijelölt fürdőhellyé nyilvánítsanak,
számos feltételnek kell teljesülni: a legfontosabb,
hogy megfelelő legyen a víz minősége,
melyet rendszeresen ellenőrizni kell. A
szabadvíz ne hordozzon magában egyéb veszélyeket,
mint például örvényképződés lehetőségét.
A kijelölt fürdőhely határát, valamint
a mélyvíz határát az előírásnak megfelelően
meg kell jelölni. A vízterület mellett ki kell
építeni a szociális kiszolgálóhelyiségeket (öltözőket,
illemhelyeket, tisztálkodási lehetőséget,
szeméttárolókat). A Nagykanizsai Rendőrkapitányság
működési területén ezen feltételeknek
egyedül a Kistolmácsi tó felel meg,
éjszaka azonban itt is tilos a fürdés. A Mura
folyón a nagy sodrás miatt nem lehet kijelölni
fürdőhelyet, és a Csónakázó tó sem felel meg
az előírt követelményeknek.
A Rendőrkapitányság munkatársai visszatérően
ellenőrzik a területükön található szabadvizeket,
kiemelt figyelmet fordítva a Csónakázó
tóra, a Mura folyóra, valamint a bányatavakra.
A tiltott fürdőzés szabálysértés, emiatt
a rendőrség helyszíni bírságot szabhat ki,
vagy feljelentéssel élhet. Szabálytalanság észlelése
esetén kiparancsolják a fürdőzőket a
partra, először figyelmeztetésben részesítik
őket, de újabb szabálysértés esetén a rendőrök
élnek a szigorúbb szankciókkal is. Az ellenőrzéseket
nem zaklatásnak szánja a rendőrség,
és mindenkit arra kérnek, csak olyan helyen
fürödjenek, ahol az engedélyezett.
Védőoltással Útlevél kedvenceinknek Ahol tilos fürdeni
vagy anélkül?
12 Közérdek
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az iparosított
technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának
és környezetük felújításának támogatására. Az önkormányzat a lakóépületek
felújításának bekerülési költségeihez vissza nem térítendő
támogatásként – egyszeri megítélt összegként – támogatást nyújt a lakóközösségek
részére, amelyet kiegészít a központi – a LKFT-2006-
LA-2 kódszámú pályázaton elnyert támogatás mértékével.
A támogatás célja az iparosított technológiával épült lakóépületek
energiatakarékos felújításának és környezetük felújításának, illetve ezen
lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek korszerűsítése,
felújítása. A pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek
tekintendő a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntöttfalas,
a vasbetonvázas és egyéb előre gyártott technológia felhasználásával
épült lakóépület. A pályázaton részt vehetnek Nagykanizsa MJV közigazgatási
területén lévő társasházak, lakásszövetkezetek, illetőleg önkormányzati
tulajdonú bérházak azon lakóközösségei, ahol a lakóépület
legalább 4 lakást tartalmaz. Támogatható felújítások, korszerűsítések köre
elsősorban az utólagos hőszigetelési feladatokra, az épületgépészeti
rendszerek korszerűsítésére, energiamegtakarítást eredményező felújítására,
valamint az épület környezetének korszerűsítésére, felújítására terjed
ki. Költségmegosztás: az önkormányzaté a támogatás szempontjából
elismerhető bekerülési költség 1/3-a, a pályázó lakóközösségé a bekerülési
költség minimum 1/3-a, és a központi költségvetésé maximum a bekerülési
költség 1/3-a, de lakásonként legfeljebb 400.000 Ft.
A pályázat részletes feltételeit a Pályázati útmutató és Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Önkormányzata 25/2006. (V.8.) számú rendelete tartalmazza.
A pályázatot a Pályázati útmutatóban foglaltaknak megfelelően
hiánytalanul lehet 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat) benyújtani,
Nagykanizsa MJV Ingatlankezelési Intézményénél (Nagykanizsa, Deák
tér 5.). A pályázónak a pályázat benyújtásakor pályázatonként egyszeri
20.000 Ft összegű pályázati díjat kell megfizetnie, vagy átutalnia Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata OTP Bank Rt.-nél vezetett
11749015-15432694 számú folyószámlájára. A pályázatok folyamatosan
benyújthatók, a benyújtás végső határideje 2006. augusztus 15.
A pályázatról további részletek elérhetők Nagykanizsa honlapján, a
www.nagykanizsa.hu címen a felhívások portletben.
Befejezéshez közele- Lakóközösségek, figyelem!
dik a volt Magtárépület
műemléki rekonstrukciója,
melyben
Plakátmúzeumot alakít
ki a város. A kivitelezés
során adódott
szerkezeti problémák
miatt augusztus 15-re
kellett módosítani a
kivitelező ZÁÉV Rtvel
kötött átadás határidejét
– mondta el
Karmazin József városi
főépítész. A 190
millió forintos beruházás nemcsak az építőmesteri munkák, hanem
az eszközbeszerzés és az udvarrendezés költségeit is tartalmazza.
Az épület felső szintjén kap helyet a kiállítóterem, a földszinten egy
többfunkciós teret, valamint presszót és vizes blokkot alakítanak ki.
Az épület szerkezete eredeti formájában újul meg, a régi gerendázatot,
ahol lehetett megtartották és visszaépítették.
DIÁKAKCIÓ! VHS – egyet fizet, hármat vihet!
DVD – kettőt fizet, hármat vihet!
(Rendőrség utcája) Tel.: 30/653-796 Nyitva: minden nap 9-21-ig
EDISON Edison, a metropolis ígéretes terep a kezdő
és ambíciózus újságírónak, Josh Pollacknak
(Justin Timberlake), aki a szamárlétra
legalján kezdi pályáját. A Heights Herdalnál
dolgozik és egy nap belebotlik az
Ügybe: a rendőrségi korrupcióra akar
fényt deríteni. Nem tudja, milyen darázsfészekbe
nyúl: nem csak ő válik áldozattá,
hanem főnöke, Mosca Ashford (Morgan
Freeman) is. Ashford kirúgja Pollackot, ami nem elaltatja az ügyet,
hanem még inkább motiválja az ifjú titánt a sztori felderítésében.
Burekász legyen-e, vagy negyed csirke? A zsidó
esküvő rejtelmei címmel nyílt kiállítás a Honvéd
Kaszinóban, s a tárlat a hónap végéig látogatható. A
Bécsi Zsidó Múzeum anyagából származó képek,
tablók és tárgyak segítségével nyerhetünk bepillantást
a zsidó esküvői hagyományokba. Ez a kiállítás
zsidónak és nem zsidónak egyaránt érdekes, hiszen
egy eddig kevéssé ismert világba kalauzol.
A zsidó szokások kicsit misztikusnak tűnnek –
mondta megnyitójában Lévai Ibolya, a Kanizsai Zsinagóga
Alapítvány elnöke. A házasulandó pár szülei
előre megegyeznek a feltételekben, s ezt hivatalos
formában rögzítik is. A házasságlevélben rögzítésre
kerül mindkét fél számára minden jog és kötelesség,
szó esik a válás során kifizetendő összegekről, és arról
is szót ejtenek, mi történik egyik vagy másik fél
halála esetén. Izraelben ma is csak akkor jogszerű
egy házasság, ha rabbi előtt kötettik. A régi szokások
szerint egy héttel a házasságkötés előtt a zsinagógában
kihirdetik a házasulandókat, majd a hagyományoknak
megfelelően hétköznap kerül sor az esküvőre,
amely nem eshet zsidó ünnepre.1971-ben kötődött
az utolsó zsidó esküvő Nagykanizsán, ez az eskü
chupa alatt, a régi hagyományoknak megfelelően
mondatott még ki – tudtuk meg Lévai Ibolyától.
A zsidó menyasszony fátyla szimbólum, ami arra
utal, hogy nem a lány szépsége miatt köttetik a
házasság, így annak elmúltával is szereti majd a
férje. Az esküvői viselet mindkét fél számára fehér.
A házasság zsidó értelmezés szerint az isteni teremtés
folytatása, az emberiség fennmaradását biztosítja.
A zsidóságon belül sokféle módon, sokféle
szokással ünneplik meg a házasságkötés tényét, s
ebbe belefér a keleti finomság, a burekász és az
európai csirke is. A kiállítás felvillantja e szokások
sokféleségét, a hagyományok széles tárházát. Minden
vidámság, mulatozás dacára két ember, két tökéletlen
lény szerződése a házasság, amelyet szabályozni
kell. A ketubát arámi nyelven, állandó előírt
szóhasználattal írták, ma már ebben is jelentős eltérések
lehetnek – mondta többek között Eva Wosobe,
a Bécsi Zsidó Múzeum munkatársa, aki mindenkinek
figyelmébe ajánlotta ezt a különleges tárlatot.
(dé)
Burekász vagy negyed csirke?
Városháza 13
Képviselői fogadóóra
Budai István önkormányzati képviselő a 7. számú választókerület polgárait
várja 2006. július 28-án, pénteken 17 és 19 óra között a Kazanlak
körút 7. számú épület A lépcsőházában lévő irodahelyiségben.
Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselője
minden páratlan hónap utolsó péntekén 17.30 órától 19 óráig
fogadóórát tart a kiskanizsai kirendeltség épületében, minden páros
hónap utolsó péntekén ugyanebben az időpontban fogadóórát tart a
bajcsai kirendeltség épületében.
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb
számban jelentek meg a város
és vonzáskörzete területén reklámtáblák.
Az egyes építményekkel,
építési munkákkal és építési tevékenységekkel
kapcsolatos építésügyi
hatósági engedélyezési eljárásokról
szóló 46/1997. (XII.29.)
KTM rendelet 9. § (1) bekezdése
alapján „… csak építési engedély
alapján végezhető: 1,0 m2-nél nagyobb
felületű hirdetési és reklámcélú
építmény, reklámszerkezet és
reklám-, cég-, vagy címtábla, ...
fényreklám építése, elhelyezése, átalakítása
és bővítése.” Az épített
környezet alakításáról és védelméről
szóló 1997. évi LXXVIII.
Tv 48. § (3) bekezdése kimondja,
hogy: „az építésügyi hatóság az
építtetőt – kérelem hiányában – a
fennmaradási engedély iránti kérelem
benyújtására felhívhatja,
vagy az eljárást hivatalból az
építtető költségére lefolytathatja.”
Fentiek alapján az építésügyi
hatóság helyszíni szemlén fogja
ellenőrizni a reklámtáblákat, kihelyezésük
jogszerűségét. Azokban
az esetekben, amikor a tábla, vagy
a tábla építésével érintett ingatlan
tulajdonosa építési jogosultságát
nem tudja megfelelően igazolni,
meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket
a törvényes állapot
visszaállítására (fennmaradási engedély
iránti kérelem benyújtására
való felhívás, kötelezés az eredeti
állapot visszaállítására). A fennmaradási
engedély megadása a
fenti törvény 49. § (1) bekezdése
szerint építésügyi bírság kiszabásával
jár együtt. A helyszíni szemlék
2006. júniusában az Alkotmány
utcai reklámok szabályosságának
ellenőrzésével elkezdődtek.
A Tv. 49. § (2) bekezdés lehetőséget
biztosít a bírság elengedésére
akkor, ha az építtető a szabálytalanul
megépített építményt, építményrészt
a kiszabott építésügyi
bírság megfizetésére kiírt határidőig
lebontja, vagy a szabálytalanságot
megszünteti. Javasoljuk
az építtetőknek, hogy a szabálytalanul
létesített reklámhordozókat a
felhívás megjelenését követően minél
előbb bontsák el, vagy azokra a
szükséges engedélyeket kérjék meg
az Építéshatósági Osztálytól.
Dr. Kelemen Marcell jegyző
A reklámról A 6705. helyrajzi számú
(volt óvoda) ingatlanra meghirdetett
2006. július 31-i nyilvános
árverés elmarad. Új
időpontja 2006. július 19.
9.00 óra. Az ingatlan az árverés
után a vételi jogot elnyerő
által azonnal beköltözhető. Az
egyéb feltételek változatlanok.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala értékesíteni kívánja
az alábbi miklósfai ingatlanait (Hrsz./Nagyság(m2)/helye):
Az ingatlanok mindegyik beépítetlen belterület. 30207/16.700/Miklósfa
utca. 30230/2.393/Dr. Szentendrei utca. 30366/4.094/Patak köz – Teleki
Blanka utca. 30556/1.120/Bocskai utca. 30611/14.920/Mátyás király
utca. Érdeklődni a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodáján
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet, 6. vagy a 93/500-724-en lehet.
Eladó területek Miklósfán
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános
versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait (hrsz., helye, kikiáltási
ár, versenytárgyalás időpontja): 1163., Rozgonyi u. 8., orvosi rendelő,
32.063.000 Ft + áfa, 2006.08.31. 8:30, 2006.09.21. 8:30. 961., Kinizsi u.
20/2., lakóház, udvar, 12.552.000 Ft + áfa, 2006.08.31. 9:00, 2006.09.21.
9:00. 964., Arany János u. 7., óvoda, 26.754.000 Ft + áfa, 2006.08.31.
9:30, 2006.09.21. 9:30. 918/1., Arany János u. 5., óvoda, 28.220.000 Ft +
áfa, 2006.08.31. 10:00, 2006.09.21. 10:00. 4372/1., Alkotmány u. 160.,
volt Szociális Otthon, 53.660.000 Ft + áfa, 2006.08.31. 10:30, 2006.09.21.
10:30. 1188/3/A/5 és 1188/3/A/6, Fő út 7. – irodák, 30.000.000 Ft + áfa,
2006. 07.31. 8:30, 2006. 08.28. 9:00. 163/1., Magyar út 54., 8.460.000 Ft
+ áfa, 2006.07.31. 9:00, 2006.08.28. 9:00. 823. Pláza melletti beépítetlen
terület, 25.976.000 Ft + áfa, 2006.07.31. 9:30, 2006.08.28. 9:30.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatala Vagyongazdálkodási Iroda (Erzsébet tér 7. II. 6. ajtó)
Érdeklődni a fenti címen vagy telefonon lehet: 93/500-724.
Ingatlanok értékesítése
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatala haszonbérleti szerződés keretében hasznosítja
az alábbi külterületi ingatlanait (Helyrajzi szám,
művelési ág, nagysága (m2), tulajdoni hányad)
015/10, Gyep, 831, 1/1. 01029/1, Gyep, 5.287, 1/1.
01061/1, Szántó, 575, 1/1. 01061/5, Szántó-erdő, 7.196,
1/1. 01067/3, Rét, 3.743, 1/1. 01067/22, Szántó, 19.856,
1/1. 01070/1, Rét, 8.524, 1/1. 02073, Erdő, 13.840, 1/1.
01073/5, Rét, 432, 1/1. 073/6, Rét, 985, 1/1. 073/7, Szőlő,
1.607, 1/1. 073/8, Rét, 1.438, 1/1. 073/10, Gyep,
gazd. ép., 3.076, 1/1. 075, Gyep, 4.394, 1/1. 078, Erdő,
1.315, 1/1. 094, Gyep, 754, 1/1. 0102, Gyep, 38.909,
1/1. 01105/51, Rét és út, 2.948, 1/1. 01105/58, Rét és út,
2.481, 1/1. 01105/61, Rét és út, 1.216, 1/1. 01105/62,
Rét és út, 2.928, 1/1. 01105/64, Erdő, 1.906, 1/1.
01105/66, Erdő, 1.449, 1/1. 01105/67, Erdő, 1.453, 1/1.
01105/68, Erdő, 4.357, 1/1. 01105/70, Erdő, 3.673, 1/1.
0160/2, Szántó-gyep-szántó, 44.932, 1/1. 0230/11,
Szántó, 7.454, 1/1. 0230/43, Szántó, 3.940, 1/1.
0234/15, Szántó, 3.057, 1/1. 0234/17, Szántó, 1.764,
1/1. 0237/2, Szántó, 141, 1/1. 0237/3, Szántó, 509, 1/1.
0237/4, Szántó, 306, 1/1. 0237/5, Szántó, 38, 1/1.
0248/14, Szántó és út, 1.254, 1/1. 0248/31, Gyep, 4.715,
1/1. 0248/35, Gyep, 2.251, 1/1. 0320/1, Erdő, 41.573,
1/1. 0320/2, Erdő, 4.016, 1/1. 0323/1, Erdő és árok,
16.896, 1/1. 0328/15, Gyep, 788, 1/1. 0328/37, Szántó,
892, 2/4. 0328/39, Szántó, 710, 2/4. 0330/3, Gyep,
1.566, 1/1. 0330/6, Gyep, 1.821, 1/1. 0342/2, Szántó,
4.836, 1/1. 0374/2, Gyep, 1.371, 1/1. 0400/32, Gyep és
út, 1.871, 1/3. 0400/55, Gyep és út, 1.056, 42/48.
0400/71, Szántó és út, 1.735, 1/1. 0411/2, Gyep, 1.038,
1/1. 0432/17, Gyep, 2.275, 1/1. 0432/24, Szántó, 3.141,
1/2. 0436/37, Gyep, 1.688, 1/1. 0436/38, Gyep, 1.038,
1/1. 0442/2, Gyep és árok., 271, 1/1. 0459/16, Szántó,
6219, 1/1. 0459/18, Szántó, 20730, 1/1. 0459/19, Szántó,
1647, 1/1. 0459/21, Szántó, 7252, 1/1. 0481, Sertéstelep,
3.685, 1/1. 0609, Erdő, 6.512, 1/1. 02186/1, Szántó,
5.430, 2114/5430. 02186/16, Szántó, 36.103, 1/1.
A haszonbérleti szerződések megkötésénél
2006. július 10-ig elő-haszonbérleti jogot biztosítunk
a nevezett ingatlanok jelenlegi használóinak.
Érdeklődni a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási
Irodáján (Erzsébet tér 7. 2. emelet, 6.
ajtó) és a 93/500-724 telefonszámon lehet.
Haszonbérleti szerződés köthető
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala hasznosítani
kívánja az alábbi Mórichelyi
hegyi, zártkerti ingatlanait
(Hrsz./nagyság(m2)/művelési ág):
30807/2.365/gyep, erdő. 30818/4.242-
/szántó,gyep. 30825/4.400/szőlő,
gyep. 30826/3.718/gyep, út.
30827/3.644/gyep, út, erdő. 30831-
/1.114/gyep. 30835/3.096/gyep.
30836/3.256/gyep. 30839/1.577/gyep.
30849/4.091/gyep. 30853/3.330/gyep.
30861/1.250/gyep. 30922/858/szőlő.
30927/631/kert. 30947/2.697/gyümölcsös,
rét, kert. 30956/2.742/szőlő.
31021/7.616/szőlő, szántó, gyep.
31030/4.242/gyep. 31043/4.190/kert,
gyümölcsös, út. 31046/5.884/szőlő,
gyep, gyümölcsös.31072/828/gyep.
31074/1.008/gyep. 31077/389/gyep.
31082/523/gyep. 31083/1.306/gyep.
31156/145/szőlő.
Érdeklődni: a Polgármesteri Hivatal
Vagyongazdálkodási Irodáján
vagy a 93/500-724 telefonszámon.
Hasznosítandó
zártkertek
14 Hirdetés
INGATLAN VEGYES SZOLGÁLTATÁS
BÉRLET
Nk-án a belvárosban közel 700
négyzetméter telek, rajta bontható családi
házzal eladó! Társasház építésére is
alkalmas, 40 %-a beépíthető! Érd.:
30/227-3294, 30/448-6072 (5904K)
Csónakázó tónál Látóhegyen telek
pincével eladó. Érd.: 93/325-759
Csótónál a Látóhegyen 672 négyszögöl
terület, épülettel (konyha, szoba,
kamra, pince, gazdasági épület)
eladó. Tel.: 20-379-7719 (5877K)
Nk-án a Munkás utcában IV. emeleti,
másfél szobás, felújított lakás eladó.
Irányár: 6 millió Ft. Tel.:
30/3651-654, 30/2025-943 (5890K)
Kendlimajorban falusi ház szép
telekkel eladó. Érd.: 20-519-5305,
30-641-4780 (5891K)
Nk-án a Platánsor 5. szám alatt 57 m2-
es, kétszobás, felújított, erkélyes, egyedi
fűtéses lakás eladó. Érd.: 30/448-6072
(5905K)
Kiskanizsán 3 szobás, 120 m2-es, jó
állapotú családi ház eladó. Érd.: Nk,
őrtorony u. 10. szám alatt. (5907K)
Kinizsi út elején 1 és fél szobás,
44 m2-es, földszinti lakás eladó.
Érd.:20/524-9533 (5906K)
Horgászok, vadászok figyelem! A
Mura-Dráva összefolyása fölött, az
őrtilosi vasútállomástól egy km-re
ház, 444 négyszögöl területtel eladó.
Víz, út van, villany a szomszédos telken!
Érd.: 30/574-6356 (5908K)
Szepetneken 800 négyszögöl szántó
eladó. Érd.: 30/330-6605 (5909K)
Zalakomárban kétszobás, gázfűtéses
családi ház, 395 négyszögöl telekkel
eladó vagy 1/2 szobás lakásra
cserélhető. Érd.: 93/386-799 (5911K)
Kisrécse-Kendlimajor Kossuth L.
ut 17. alatt családi-lakóházként, üdülőépületként
használható, három
önálló komfortos apartmannal, 150
m2 összes alapterülettel, gazdálkodásra
alkalmas, melléképülettel, nagy területtel
eladó. Érd.: 93/312-419 (este)
Budapesten a XI. kerületben (Budán,
a Műegyetemhez, a Skálához közel, a 4-
es, 6-os villamos útvonalán) téglaépületben
I. emeleti, 38 m2-es, 1,5 szobás lakás
eladó. Irányár: 13 millió Ft. Érd.:
20/956-6136, 20/931-1283 (5912K)
Nk-án a Zemplén Győző utcában
eladó 3. emeleti, 1,5 szobás, központi
fűtéses lakás. Érd.: 16 óra után a
30/272-1715, 93/325-800 (5913K)
Eladó Kazanlak krt-on IV. emeleti,
kétszobás, két erkélyes, 56 m2-es lakás.
Kisebb lakást beszámítok. Irányár:
6,5 millió Ft. Érd.: 20/490-6066
Belvárosban I. emeleti, kétszobás,
bútorozott lakás irodának, lakásnak
kiadó. Kaució szükséges! Érd.:
30/635-1230 (5892K)
Kiadó kétszobás, központi fűtéses,
IV. emeleti lakás a keleti városrészben.
Kaució szükséges! Irányár: 30.000 Ft +
rezsi. Érd.: 20/490-6066 (5914K)
Kedves Olvasók! Egy fizetős tanfolyam
elvégzéséhez kérek szépen anyagi
segítséget! Cserébe ápolást, takarítást,
vásárlást, stb. vállalok. Egy sokat
nélkülöző, szegény lány. 30/652-4560
(5898K)
Lovastudással rendelkező, lovagolni
szerető feles bértartót (15.000
Ft/hó) keresek lovammal, rendszeres
lovaglásért cserébe. Érd.: 30/440-
5129 (5915K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont gépjárművét
készpénzért átveszem! Lakókocsik is érdekelnek.
Ugyanitt használt autóalkatrészek
eladók. Tel.: 30/641-7375, 30/592-
8463 (5485K)
Vállaljuk: új síremlékek készítését,
betűvésést, régi sírok tisztítását, felújítását
számlára is. Érd.: Horváth Zoltán, vállalkozó.
Nk, Ady Endre u. 65. Tel.: 06-93-
333-449, 06-70-511-7863 (5641K)
Építési vállalkozó vállal: kőműves
és tetőfedő munkákat, régi házak felújítását,
épületek szigetelését, lépcsőházak
festését, stb.! Tel.: 30/6398-
825, 70/5039-407 (5900K)
Kanizsai kőműves segédmunkást
felveszek! Tel.: 30/6398-825,
70/5039-407 (5901K)
Szegény lány gyógyíthatatlan beteg
nénit vagy bácsit keres, akit
tisztelettel, becsülettel gozdozna
ápolna és szebbé tenné hátralévő
napjait. 30-610-6172 (5910K)
APRÓHIRDETÉS
Sport 15
Július 15-én első alkalommal rendezett barátságos viadalt a Csónakázó–
tónál a Canissa Modellező Egyesület. Az időjárás kevésbé volt
barátságos a kis szerkezetek irányítóival, gyakran öles hullámokkal
kellett dacolniuk a versenyzőknek. Lekszikov Gábor, az egyesület elnökségi
tagja lapunknak elmondta: az ország távolabbi pontjairól is érkeztek
versenyzők a versenyre, amit a 3,5, 7,5 és 15 köbcentiméteres
hajóosztályokban rendeztek meg. A 15 köbcentiméteres kategóriában
első helyezett lett a pécsi Dusa András, második a nagykanizsai Lekszikov
Zsolt, a dobogó harmadik fokára pedig a szintén kanizsai Boti
Ferenc állhatott fel. A 7,5 köbcentis kategóriában a győri Nagy István
érte el a legjobb eredményt, második lett a zalaegerszegi Mayer Imre,
harmadik pedig a győri Tóth Ernő. A legkisebb géposztályban első helyezést
ért el Lekszikov Gábor, második helyezett Mayer Imre, harmadik
helyezett pedig a helyiek színeiben induló Hajas János lett. (H.A.)
Apró gépek szemben a hullámokkal
Technikai triatlont és nemzetközi repülőnapot rendeztek
július 15-16-án a bajcsai repülőtéren. A megmérettetésen
a nevezők nem csak a levegőben, hanem
földön és vízen, azaz sárkányrepülővel, autóval
és jetskivel is összemérték tudásukat – igaz, az erős
szél miatt a repülőnap számos programja elmaradt,
ráadásul veszélybe került a négytusa sárkányrepülős
versenyszáma is. Szombaton délelőtt a versenyzők
nem tudtak felszállni sárkányrepülőikkel, ezért az
autós tájékozódási versenyt vették előre a szervezők.
A mintegy 273 kilométeres távot azonos átlagsebességgel
kellett teljesíteniük a tizenhét pilótából és az
azonos számú „civil” versenyzőből összesorsolt pároknak.
A különleges versenyen részt vett Szabó
„Topi” Zoltán, világbajnok vadászpilóta is, aki a
meghívott hírességek közül egyedüliként jött el Kanizsára.
A helyi közéletet dr. Molnár József rendőrkapitány
és munkatársa, Berke László, valamint a
technikai triatlont szervező Nagykanizsai Sportrepülő
Egyesület elnöke, Cserti Tibor képviselte.
A szombat délelőttöt teljes egészében kitöltötte az
autós tájékozódási verseny, a délutánt pedig a Csónakázó
tavon jet-ski nyergében töltötték a versenyzők,
ahol szintén egy ügyességi versenyfeladattal
kellett megbirkózniuk. Ezután a versenyzők abban
reménykedve hajtották nyugovóra fejüket, hogy
másnapra mérséklődik a szél, és végre a levegőbe
emelkedhetnek a sárkányokkal. Nem is kellett csalódniuk,
igaz, vasárnap hajnalban tudták csak lerepülni
a szervezők által tájékozódási pontokkal kijelölt
útvonalat, s mire visszaérkezett az utolsó páros,
már ismét „elemében volt” a szél. A repülőtér egy
eldugott szegletében quad-pályának kinevezett homokdűnéken
kellett megszelídíteniük a négykerekű
járműveket.
Végül békéscsabai siker született: az első helyezést,
s vele együtt a dubai-i utat a Szalay Péter, Varga József
páros érdemelte ki, második lett a szintén békéscsabai
Matuska Pál, dr. Pongrácz Kálmán alkotta kettős,
a dobogó harmadik fokára pedig Ludányi Csaba,
Bognár Rudolf állhatott fel. A negyedik helyezést
Dolmányos Csaba, Cserti Tibor érdemelte ki.
Horváth Attila
Hajnali felszállás
A képviselő-testület határozatának
köszönhetően az NTE 1866
MÁV Rt. Vívó Szakosztálya üzemelteti
a városi Vívócsarnokot.
Az önkormányzat az év második
felére mintegy 600 ezer forintot
biztosít az üzemeltetés költségeire.
Egy korábbi közgyűlési döntés értelmében
került ki a sportkomplexum
működtetésének feladata a
korábbi üzemeltető, a Péterfy Sándor
Általános Iskola alapító okiratából,
s ezzel együtt tevékenységi
köréből. Július 1-től kezdve délelőttönként
a Hevesi Általános Iskola
is használhatja a csarnokot,
az üzemeltetés, karbantartás feladata
pedig az NTE 1866 MÁV
Rt. Vívó Szakosztályára hárul.
Bobay Jenő, az NTE 1866
MÁV Rt. elnöke érdeklődésünkre
elmondta: így, hogy az önkormányzat
mellérendelte a szükséges
pénzeszközöket is, nem okoz
többletterhet számukra az üzemeltetés.
Hozzátette azonban:
legfeljebb a vívók szakosztályvezetőjének,
Kiss Györgynek szaporodik
meg a munkája…
Új kézben
Megmérették magukat az „olajos”
horgászok júniusban a Tiszaújváros
mellett rendezett XXXII.
Mol Nemzetközi Horgász Kupán.
Az öttusa rendszerű versenyben,
a négy fős gárda tagjai halászléfőzésben,
célbadobásban, barkácsolásban
és halbiológiai teszten
keresztül bizonyíthatták hozzáértésüket.
Az este és a hajnal azonban
a halfogásé volt. A Nagykanizsai
Kőolajipari Dolgozók
Sporthorgász Egyesület csapata
3., a Drill Trans csapata 4. és a
Lenti Log Rt. gárdája az 5. helyen
végzett. A legnagyobb halat,
egy 5,2 kg-os amúrt a Drill-esek
Táncos Zsoltja fogta. Ezzel a fogással
holtversenyben nyerték a
halfogási versenyszámot a szintén
kanizsai Kőolajipari Dolgozók
csapatával.
A versenyt nehezítette a Sajó
áradása.
BÚTORDISZKONT
Nagykanizsa, Erdész u. 6. (Csengery utcai AGIP kút mögött)
Telefon: 93/311-198 Fax: 93/536-198
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-17, szombaton 9-12 óráig
Kamatmentes hitel!
0%-kal kamattal, 10 hónap
futamidővel. A kezelési költséget
nálunk kell befizetnie!
Részletek üzletünkben!
THM: 26,27 %
Következő számunk a nyári szünet után, augusztus 24-én jelenik meg.
Hasznos időtöltést, jó pihenést kívánunk minden Kedves Olvasónknak!
Éppen véget ért a 12. Ludvig Művésztelep, s máris megnyitotta kapuit
a Művészeti Akadémia Kendlimajorban. A zárókiállítás alkalmával
átadott 100-120 négyzetméteres műterem ad otthont a Művészeti
Akadémia gyermekprogramjának, ami régóta szerepel Ludvig Zoltán
festőművész terveiben. Az egyhetes kurzusokban teljes ellátás mellett
gyakorlatilag éjjel-nappal dolgozhatnak a résztvevők, a leendő művészek.
Kötöttség nincs, amatőröket és hivatásosakat egyaránt szívesen
fogadnak, hiszen egy hivatásos művész is tanulhat a másiktól. A kurzusok
a képzőművészet szinte minden területét érintik. A kikapcsolódásra
is sokféle lehetőség nyílik Kendlimajorban. De térjünk vissza a
művésztelep zárókiállításához.
– Főállású művészként nem tudok megélni, de minden nap faragok,
ha tehetem. A művésztelepek számomra feltöltődést jelentenek. Amit itt
magamba szívtam, őszig elég lesz – mondja Kiss Andor, aki Pécsről érkezett
Kendlimajorba, s aki nem jól, hanem fantasztikusan érezte magát
itt – Megpróbálok mindig valamit újítani! Most is sikerült, és a társaságnak
is megfelelt. Fantasztikus emberekkel találkozhattam ismét.
Nekem nem számít, milyen idő van, otthon is a szabadban dolgozom.
Mostanában macskaköveket faragok szívesen! Egy kicsikét változtatok
rajtuk, majd visszaépítem őket az utcára! Meglepetésnek szánom a járókelőknek!
– A kiállításon látható macskakövek itt maradnak?
– Nem szeretem a munkáimat otthon tartogatni. Valószínű, az öszszes
munkámat itt hagyom. Igazából számomra nem a végeredmény a
fontos, hanem az alkotási folyamat, miközben egy másfajta tudatállapotba
kerülök, és csak a kővel tudok foglalkozni. Szükségem van arra,
hogy ne zárt műteremben dolgozzak. Mindegy, milyen az idő, esik a
hó, vagy fúj a szél.
– A kezdetektől, mind a 12 alkalommal itt voltam. Egyre szebb, és
egyre bővül a telep – veszi át a szót Simon János, aki Sárvárról érkezett.
– Ez az év különösen érdekes abból a szempontból, hogy adottságai
révén egy nemzetközi tábor működési feltételeit is biztosítani tudja.
Idén sokan összejöttünk, jól megfértünk egymással. Szerintem rendkívül
inspirálóan hatottunk egymás gondolkodásmódjára, munkájára.
Évről évre mindenki sokat fejlődik, úgy látom. Nagyszerű a Művészeti
Akadémia terve, nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Egy fiatal életpályáját
meghatározhatja!
– Milyen munkákat készített?
– Tovább vittem a korábbi témáimat, munkáimat, a középkori kisvárosokat.
Egy kicsit biblikus témájú a Bábel képem és a katedrális. Mindig
örömmel és szívesen jövök ide – mutatott szét a parkosított udvarban,
ahol ezúttal az új kiállítóterem folytatásaként, állványokra helyezett
festmények állították meg a népes közönséget. – Ludvig Zolival és
a Kotnyek Istvánnal közel 30 éve ismerjük egymást! Ha csak itt, ezekre
a fákra gondolok vissza! Mekkorát nőttek 30 év alatt! (bzs)
Zárókiállítás műterem avatóval