Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
7.23 MB
2020-12-07 10:59:24
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
605
1112
Kanizsa 2006. 041-043. szám december

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

Ajánló
- A zongoravirtuóz
- Lesznek még változások
a kórházban
A hét témája: advent, luca
- Piros és arany
- Ízletes kihívás
a háziasszonyoknak
-Adventtől Vízkeresztig
- Zongoraverseny kinder
tojással
- A kanizsai Prima-díjasok
- Képekhez illő ételek
- Kanizsa-tér kövei
MikulÁszok
XVIII. évfolyam 41. szám 􀁑 2006. december 7. Megjelenik: 21.000 példányban
2 Krónika
ÜNNEPI GYERMEK KÖNYVHÉT
Mint a legtöbb zala megyei könyvtárban, a
Halis István Városi Könyvtárban is megrendezésre
került az immár hagyományos Gyermek
Könyvhét, mely december 3-ig tartott. Mint azt
Czupi Gyula, a könyvtár igazgatója köszöntőjében
elmondta, a program célja az olvasásra
nevelés, a könyvtár használatára szoktatás. A
november 29-i szakmai napon mesés, zenés
program várta több iskola alsó tagozatos diákját,
s egy óvoda nagycsoportját. A gyerekek
rendszeres könyvtárlátogatásukért egyfajta jutalomként
kapták a kiválasztott vidám műsorok
megtekintésének lehetőségét. A Platán sori
Vackor Óvoda óvónői A répa című mese
elbábozásával köszöntötték a fiatal olvasókat,
Farkas Tibor zenés műsort adott elő, Dallos
Erika, a Micimackó Óvoda pedagógusa pedig
népmesével szórakoztatta a gyerekközönséget.
CIVIL „VÉRSZERZőDÉS”
A Dél-Zalai Fejlesztési Partnerség aláírására
került sor a Magyar Plakát Házban. A ceremónián
több település, így Letenye, Hévíz,
Zalakaros polgármestere illetve alpolgármestere
is megjelent, s ellátta kézjegyével a helyi politikai,
gazdasági és civil erők összefogását szentesítő
dokumentumot. Nagykanizsa önkormányzata
részéről Gerencsér Tibor köszöntötte a
résztvevőket, s méltatta a Dél-Zalai Civil Fórum
Egyesület, illetve a Civil Kerekasztal kezdeményezését.
Hangsúlyozta: az összefogás szándéka
mindenképpen támogatandó, a kérdés csupán
az, hogy a civilek megtalálják-e a hatékony érdekérvényesítésre
alkalmas, adekvát személyeket.
Gyertyánági Endre, az egyesület elnöke leszögezte:
az uniós források minél eredményesebb
megszerzéséhez a térség szereplőinek egyfajta
„vérszerződésére” van szükség. A továbbiakban
hozzászólásokra, előadásokra került sor.
SÜTő ANDRÁS EMLÉKÉRE
Zenés, irodalmi összeállítással tisztelegtek a
nemrégiben elhunyt erdélyi író, Sütő András
emléke előtt a múlt héten a Kiskastélyban. A
batthyánys diákok és tanárok közreműködésével
közreadott műsorban az író saját műveinek
idézése mellett hallhattuk mások gondolatait
róla, s Harkány László is mesélt Sütő Andrással
kapcsolatos személyes élményeiről. Sütő
Andrást műveinek olvasásával őrizhetjük meg
magunkban és a felnövekvő nemzedékek számára
is, hangzott el az esten. Álljon hát itt néhány
mondat Sütő András talán legismertebb
művéből búcsúzóul: „szép csendesen ereszkedünk
alá, mint a harangóra súlya. Mind közelebb
a földhöz, azután kopp! – megérkeztünk, s
nincs kéz, amely az órát még egyszer felhúzná…
A könnyű álmot anyám naphaladáskor az
udvaron ígérte meg a cöveklábú asztalnál …”
A TITKOKAT AZ UJJAIMNAK
MONDOM EL
A Móricz Gyermekszínházi Sorozat következő
előadásaként Rosta Géza előadóművész
„A titkokat az ujjaimnak mondom el” című
műsorára került sor a Móricz Zsigmond Művelődési
Házban. Az énekes-gitáros művész zajos
sikert aratott a gyerekek körében.
AJÁNDÉKOZÁS
A GYERMEKOTTHONBAN
Délelőtt az Attila Óvoda Mikulás Csapata
ellátogatott az űrhajós úti Csecsemő- és Gyermekotthon
kis lakóihoz. A szeretet ünnepének
közeledtével zenés, verses műsorral, mesével
kedveskedtek gyerektársaiknak a középsős és
nagycsoportos óvodások. A félórás műsor után
közösen ünnepváró dalokat adtak elő. A látogatás
végén az otthon kisgyermekei örömmel
bontották ki az óvodások szülei által összegyűjtött
játékokat, könyveket.
SPORTFOTÓ KIÁLLÍTÁS
Pénteken délután a solymári Doba István
sportújságíró fotóiból nyílt kiállítás a Dr. Mező
Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola
galériájában. A tárlatot Kis János, az
Európai Sport Hagyományőrző Egyesület elnöke
ajánlotta a megjelentek figyelmébe. A közel
harminc sportfotó az idei hazai világversenyeken
készült, többek között az öttusa és a vízilabda
világkupán, az úszó EB-n, a kajak kenu
világbajnokságon. A képek nagy része már újságokban
megjelent. A húsz éves szakmai tapasztalattal
rendelkező sportfotós hobbija az
olimpia sporttörténet. Az összeállítást 2007. január
8-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
KEZDőDIK A BÁLI SZEZON
BATTHYÁNYBAN
Pénteken lezajlott a kisgimnazista Gólyaavató
és a Nyolcosztályos „Ki mit tud?” a Batthyány
Lajos Gimnáziumban. Az 5.A. kötélugró
produkcióját, a 8.A. „Mix” című, illetve
rumba koreográfiáját, a 6.A. Hamupipőke című
darabját és a 7.A. „Easy Pop Suit” fantázianevű
fúvós produkcióját a gólyák várva várt
beavatása és éjszakába nyúló bál követte.
BUDA ERNő TISZTELETÉRE
Dr. Andor József okleveles erdőmérnök
kezdeményezésére emlékfát ültettek a tavaly
elhunyt gyémántdiplomás bányamérnök, Buda
Ernő tiszteletére utolsó lakhelyének közelében, az
Olajtelepen. Ember volt a szó nemes értelmében
– hangsúlyozta visszaemlékező szavaiban az
erdőmérnök. Szeretetük és tiszteletük jeléül az
Olajos Szeniorok emlékfát ültetnek az egykori
olajipari szakember, Nagykanizsa és Zala megye
díszpolgára, Buda Ernő brenbergbányai szülőházánál
is. Az ünnepség zárásaként, a barátok,
ismerősök és az egykori munkatársak, elénekeltek
a Bányászhimnuszt.
KANIZSAI ANTOLÓGIA NO.4.
Megjelent a Kanizsai Antológia negyedik
kötete – jelentette be sajtótájékoztató keretében
Horváth Ilona, a könyv lektora és Szabadi Tibor
J. szerkesztő. A 178 oldalas kötetet 500
példányban adták ki, melyben a harmadik kötethez
hasonlóan, a helyi szerzőkön kívül Kanizsáról
elszármazottak is helyet kaptak. A bemutató
8-án pénteken, 17 órakor lesz a Képzőművészetek
Házában.
BÁLOZTAK KISKANIZSÁN
December másodikán került sor a kiskanizsai
Móricz Zsigmond Művelődési Házban a hagyonovember
29.
november 29.
december 1.
december 2.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető-főszerkesztő: Maros Sándor. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Horváth Attila, Markó András, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi
Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet.
Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa
Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda: ANTÓK Nyomdaipari Kft.
Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft. Felelős
vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu
T.: 30/653-7964 􀀾 Nyitva: minden nap 9-21-ig
Túr de Flanc
MINDEN
csütörtökön: ZAKÓ-BLÉZER, pénteken: GYERMEKRUHA,
szombaton: KABÁT, DZSEKI, vasárnap: KILÓS, FELNőTT
RUHA, PIZSAMA, hétfőn: NADRÁG, MELLÉNY, kedden:
SZOKNYA, POLÓ, szerdán: PULÓVER, CIPő.
HOGY MIÉRT ÉRDEMES BETÉRNI HOZZÁNK?
Videókölcsönzés
mányos Erzsébet- és Katalin napi bálra. A zenéstáncos
mulatságot megelőzően a polgári olvasókör
szervezésében egy kiállítás is nyílt helyi alkotók,
Horváth Lászlóné, Németh Lászlóné, valamint
Pecsics Katalin festményeiből és fazekasmunkáiból.
A kiállítást Zsoldos Péter nyitotta
meg, majd az Igricek húzta a talpalávalót.
A MIKULÁS TROMBITÁVAL ÉRKEZETT
A Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar
immár nyolcadik alkalommal rendezte meg
hagyományos önálló Mikulás-estjét „A Mikulás
mozija” címmel a Zsigmondy Tornacsarnokban.
A jelenleg hatvanöt taggal működő
zenekar kezdeményezése már az első
alkalommal is a vártnál nagyobb érdeklődést
váltott ki, múlt szombaton pedig telt
ház, másfél ezres közönség előtt szerepelhettek
a fiatalok. Idei koncertjükön is számos
közreműködő lépett fel, többek között a
zeneiskola „kis” fúvószenekara, az utánpótlás,
valamint a Cantilena Gyermekkórus.
„Sztárvendégek” is érkeztek a film világából,
így többek közt eljött Darth Vader és
Süsü, a sárkány is.
VONÓS MESTERKURZUS
A múlt szombaton a világhírű Kelemen
Barnabás és Kokas Katalin estjével, vasárnap
pedig a résztvevők és Péter Zoltán zongoraművész
hangversenyével zárult a Vizeli
József és Jakobovics Árpád által szervezett
I. Nagykanizsai Vonós Mesterkurzus. A
szombati eseményen Cseresnyés Péter alpolgármester
köszöntötte a megjelenteket és
a városunkban tartózkodó, az írországi Limerick-
ből érkezett delegáció tagjait, Joe Leddin
polgármestert és nejét, Kara Leddint,
valamint kísérőiket. Jakobovics Árpád, a
mesterkurzus egyik szervezője, a Kanizsai
Klasszikusok Kulturális Közhasznú Egyesület
alapítója kérdésünkre elmondta: a mesterkurzus
az egyesület új kezdeményezése,
amely azt célozza, hogy nemzetközileg elismert
művészektől tanulhassanak a fiatal muzsikusok.
A december elsején kezdődött és
három napig tartó programon tizennégy növendék,
köztük két kanizsai vett részt.
Jakobovics Árpád kérdésünkre elmondta:
reményeik szerint jövőre szélesedni fog a
rendezvény.
MIKULÁSVÁRÓ
A Zrínyi Miklós Általános Iskola hétfőn
délután tartotta „Mikulásváró óvodásoknak”
című rendezvényét.
FOLYTATÓDJON A POZITÍV
KOMMUNIKÁCIÓ
A Fidesz hétfői sajtótájékoztatóján Bene
Csaba frakcióvezető örömét fejezte ki, hogy a
két hete, az ellenzéki politikusok felé megkezdett
pozitív kommunikáció visszhangra talált.
A frakcióvezető a Fidesz önkormányzati
frakciója nevében levélben kereste meg
Nagykanizsa országgyűlési képviselőit, azzal
a szándékkal, hogy véget vessen „az elmúlt
16 év elkeserítő gyakorlatának, melyet civakodás
és egymásra mutogatás fémjelzett.”
Bene Csaba szerint nincs vesztegetni való idő,
ha az önkormányzati választáson nagy többséggel
támogatott polgári összefogás programját
végig akarják vinni a város érdekében.
Reményei szerint ezt minden meghívott országgyűlési
képviselő támogatni fogja.
A csütörtök esti megbeszélésen a polgári
politikusok várakozásai szerint már konkrét
fejlesztésekről és megoldandó feladatokról is
egyeztetés várható. Bizzer András frakcióvezető-
helyettes elmondta, hogy biztosan szó
esik arról, hogyan lehetne megmenteni a
várost a kormányzat kórházi ágyszám-csökkentési
terveitől, illetve a több ezer milliósra
duzzadt adósságának csökkentése érdekében
igénybe vehető pályázati lehetőségekről. Szó
lesz továbbá a munkahelyteremtő beruházásokról,
illetve nagy hangsúlyt kapnak az infrastrukturális
fejlesztések körüli kérdések: az
M7 autópálya még hiányzó szakaszának mielőbbi
megépítése, a palini városrészt elkerülő
szakasz zajvédő fallal való ellátása, az M9-es
gyorsforgalmi út építésének gyorsítása Nagykanizsa
irányába, a városunkra hátrányos vasúti
átszervezések felülvizsgálata, és az elkerülő
utak (palini, kaposvári, déli) mielőbbi megépítése.
A vitapontok között biztosan felmerül
a bérlakás-program folytatása, a Dózsa
György utca 73-75. alatti lakók helyzetének
megoldása, a főiskola egyetemi karrá való
szervezésének kérdése, és a regionális intézmények
városunkba történő telepítése. A frakcióvezető-
helyettes szerint vannak határozott
programok a Dózsa György úti laktanya jövőbeli
hasznosítására, de ezeknek sikeressége
akkor dől el, amikor kiderül, mennyi pénzből
gazdálkodhatnak 2007-ben.
Bene Csaba hangsúlyozta: „bízunk abban,
hogy nyitott kapukat döngetünk akkor, amikor
az összefogást keressük Nagykanizsa érdekében
városunk országgyűlési képviselőivel.”
BEKOPOGOTT A MIKULÁS
Magát megnevezni nem akaró anonim vállalkozó
ajándékát osztották ki a Családsegítő
és Gyermekjóléti Központ „Mikulásai”. Az
adománynak köszönhetően összesen 100 mikuláscsomagot
osztottak szét 65 éven felüli
egyedülálló idős emberek és olyan, zömmel általános
iskolás korú gyermek között, akiknek a
sorsát, életét figyelemmel kíséri az intézmény.
HITÜNK ÉS ÉRTELMÜNK,
MINT AZ IGAZSÁG LELKE
Dr. Csókay András idegsebész, a 2005. év
Prima Primissima Díj közönségdíjasa, Hitünk
és értelmünk, mint az igazság lelke
címmel tart előadást december 12-én, kedden
a Halis István Városi Könyvtár 3. emeleti
előadótermében. Az előadásra és az azt
követő beszélgetésre Ruzsinszky Klementina
és Lengyák András szervezők várják az érdeklődőket.
Krónika 3
december 4.
december 5.
Előzetes
RAJNAI MIKLÓS ALELNÖK LETT
Munkájára és családi kötelezettségeire
való tekintettel Rajnai Miklós a továbbiakban
nem vállalja a Magyarok Világszövetsége
Zala Megyei Szervezete elnöki feladatainak
ellátását. Döntését a vezetőség tudomásul
vette, helyére Paál Istvánt választották.
Rajnai Miklós a megyei szervezet alelnökeként
dolgozik tovább.
A Rozgonyi Polgári Kör hagyományos jótékonysági vásárát december 13-án (szerdán)
tartja a Honvéd Kaszinóban. A jó minőségű ruhaneműk, cipők, háztartási kiegészítők,
könyvek darabja jelképes árú, 100 forint. A vásár az épület I. emeletén lévő helyiségben
8-18 óráig várja az érdeklődőket.
A múlt héten egy olvasónk a Rózsa utca 22.
és a Kazanlak körút 11. számú ház között, a régi
buszmegálló területén lévő hírlapárus pavilon
lerobbant állapotára hívta fel figyelmünket.
Mint levelében írta, felháborítónak tartja, hogy
a keleti városrészben megújuló panelházak között
el kell viselniük egy ilyen bódét. Már nyár
óta nem üzemel, azóta a hajléktalanok, a grafittisek
célpontja, sokan nyilvános wc-nek használják.
A problémával a körzet önkormányzati
képviselője is szembesült fogadóóráján.
Nagykanizsán 2000-ben egy siófoki cég pályázat
útján elnyerte a hírlapárusító pavilonok
hat helyen való elhelyezésének lehetőségét.
Így a Platán soron, a Kinizsi utcában, a Hevesi
úton, a Templom téren, a Deák téren és a
Rózsa utcában állították ki a bódékat. 2005-
ben a szerződést öt évre meghosszabbították.
A Rózsa úti pavilon esetében a buszmegálló
áthelyezése forgalomcsökkenést eredményezett,
így a cég a hírlapárusítás megszüntetése
mellett döntött, majd próbálkozott a pavilon
értékesítésével, de eredménytelenül.
Megkeresésünkre Szabó István, a VIA Kanizsa
Kht. főmérnöke elmondta, hogy a siófoki
kft. illetékesével telefonon folytatott megbeszélésén
azt az ígéretet kapta, hogy még idén decemberben
gondoskodnak az elbontásról. A főmérnök
hozzátette: hivatalos levél útján jelzik a
cég felé, hogy 2007-re erre az építményre nem
adják meg a közterület használati engedélyt.
A terület helyreállítását közösen oldja majd
meg a VIA Kanizsa Kht. és a hírlapkereskedelmi
kft. (N.K.)
4 Tény-Kép
Dr. Cserháti István, a kórház megbízott főigazgatója nem egészen
másfél hónapja tölti be hivatalát, megbízatása addig tart,
amíg az új főigazgatót a megfelelő pályázati eljárást követő kiválasztás
után be nem iktatják. Az élet azonban addig sem áll meg:
az egészségügy átalakításának reformja gyors és határozott lépéseket
követel a megbízott vezetőktől is: elő kell készíteniük azt az
utat, amelyen az új kórház-menedzsment majd elindulhat. Dr.
Cserháti Istvánnal ágyszám-csökkentésről, új ellátási formák bevezetéséről,
s a várható kényszerű racionalizálásról beszélgettünk.
– Mint emlékezetes, 2006. október huszonhatodikán a közgyűlés
úgy határozott, hogy dr. Szabó Csabát, a kórház korábbi főigazgatóját
felmenti tisztségéből – mondta el elöljáróban dr. Cserháti István. –
Azóta én megbízott főigazgatóként tevékenykedem. A közelmúltban dr.
Dúll Gábor orvos-igazgató egészségügyi okokra hivatkozva kérte a
felmentését, most már e teendőket dr. Gőgös Péter látja el, szintén
megbízottként. Gazdasági igazgatónk, Papp Péter hetek óta táppénzes
állományban van. Így egyelőre mi ketten, egymással vállvetve próbáljuk
meg valahogy átvezetni a kórházat ezen a meglehetősen zavaros
és nehéz időszakon. Gyakorlatilag egy hónapja irányítom a kórházat,
hála Istennek most már vannak segítőink is, úgy látom, hogy az orvosok,
főorvosok is átérzik azt a helyzetet, amibe a kórház került – ismétlem,
nem a személyi változások, hanem a napjainkban zajló átfogó
kórház-struktúra átalakítás miatt. Ez nem személyfüggő, hanem kormányzati
döntés.
– Mit jelent mindez a betegek nyelvére lefordítva?
– Földrajzi helyzetünkből fakadóan egyike leszünk az ország harmincegy
kiemelt kórházának, a megyében még Zalaegerszeg kap azonos besorolást.
Mi háromszázhatvan aktív, és száznegyvenkét krónikus ágyat kaptunk
a minisztérium által meghatározott ágystruktúrából, ám ezek az
ágyak természetesen megoszlanak az egyes osztályok között. Ebből következően
minden osztályon lesz ágyszám-csökkentés, a belgyógyászattól a
sebészetig. A legnagyobb veszteséget a pszichiátriai osztálynak kell elszenvednie,
ahol majdnem ötven százalékkal kevesebb ágy lesz majd. A sebészeti
és a neurológiai osztályokon szintén negyven-negyvenöt százalékos
ágyszám-csökkentésre lehet számítani. Tehát az átszervezés legnagyobb
vesztesei ezek a részlegek lesznek, s meg kell mondanom, nem lesz egyszerű
feladat áthidalni e nehézségeket, de megoldjuk, ebben biztos vagyok. A
szituációt talán jól érzékelteti, hogy ezeken az osztályokon nem egy esetben
száztíz-százhuszonöt százalékos a kihasználtság. Az ágyszám-csökkentésre
jövő nyártól kerül sor, addig mindenki felkészülhet az új helyzetre.
Eddig igyekeztünk elkerülni a várólisták kialakulását, de valószínű, hogy
az intézkedések miatt ezzel is meg kell barátkozni a betegeinknek. Próbálunk
olyan „technikákat” kidolgozni, amelyek keretében esetleg ambulánsan
látjuk el egyes betegeinket (akiknek az állapota ezt lehetővé teszi), s
ezzel bizonyos számú fekvőbeteg-ellátást ki tudunk váltani. Szeretnénk az
Országos Egészségbiztosítási Pénztárral szerződést kötni az úgynevezett
egy napos sebészetre is, amelynek révén egyetlen beteg sem maradhat ellátatlanul
az ágyszám-csökkentés miatt. Ez annyit jelent, hogy a beteg reggel
bejön, elvégzik rajta azt a beavatkozást, ami az egy napos sebészet keretein
belül elvégezhető, s délután, estefelé hazamegy, aztán már csak
kontrollra tér vissza. A másik célunk a sürgősségi részleg kialakítása, amit
ráadásul az autópálya közelsége is indokol. Természetesen ehhez infrastrukturális
fejlesztések is szükségesek, így például egy helikopter-leszálló
pálya megépítése. S van még egy ötletünk, amivel mérsékelni tudjuk az
ágyszám-csökkentésből fakadó kapacitás-szűkülés okozta negatív hatásokat:
be kívánjuk vezetni az úgynevezett kúra-szerű ellátást, tehát azok a
betegek, akiknek például csak infúziós kezelésre van szükségük, a nap végén,
a kezelés után szintén hazamehetnek, nem kell befeküdniük. Természetesen
ezen terveinket még be kell fogadnia az OEP-nek is, ahol már ott
vannak a pályázataink.
– A drasztikus átszervezés után hogyan alakul majd a dolgozói létszám?
Lesznek-e elbocsátások?
– Július elsejétől összesen száznegyven ággyal kevesebbel dolgozunk.
Azt mindenki beláthatja, hogy változatlanul nem tartható fenn a rendszer,
mivel valószínűleg csökkenteni fogják az ellátásra adott normatívát is.
Biztos, hogy lesz létszám-csökkentés, de mi szeretnénk átszervezésekkel
megoldani a helyzetet, s arra is gondolni kell, hogy ha az előbb említett új
ellátások beindulnak, esetükben is szükség lesz a dolgozókra. Szomorú, de
tény: első körben a jelenleg nyugdíj mellett dolgozó munkatársainktól leszünk
kénytelenek megválni, legfőképp azoktól, akiknek a munkája helyettesíthető
aktív dolgozókkal. (Horváth Attila)
Lesznek még változások a kórházban
Elbontják a pavilont
Tény-Kép 5
Dr. Baranyi Enikő, a kórház gyermekosztályának
főorvosa és Magyar József, a Nagykanizsai
Nagycsaládosok Egyesületének elnöke azt kezdeményezi,
hogy a város nagycsaládjai látogathassák
kedvezményesen az uszodát.
– Orvosként minden, a vízben eltöltött percet rendkívül
hasznosnak tartok, ezért úgy vélem, jobban kellene propagálni
az egészséges életmód pozitívumait – fejtette ki
dr. Baranyi Enikő gyermek- és tüdőgyógyász főorvos. –
Az úszás különösen a gyerekek esetében hatékony, hiszen
általa sikerrel lehet felvenni a harcot a gerincdeformitásokkal,
vagy éppen a légzőszervi betegségekkel szemben.
Ezért különösen nagy jelentősége van annak, hogy a gyerekek
minél korábban elkezdjenek úszni. A Nagycsaládosok
Nagykanizsai Egyesületével azt kezdeményezzük,
hogy az uszoda menedzsmentje dolgozzon ki egy konstrukciót,
amely révén a családos látogatók adott napokon,
mondjuk hétvégén, havonta egyszer jelentős kedvezménynyel
mehetnének be az uszodába, vagy esetleg a nagycsaládosok
egyetlen, úgynevezett családi jeggyel is igénybe
vehetnék az egyes szolgáltatásokat.
Magyar József, a Nagycsaládosok Nagykanizsai
Egyesülete elnöke úgy véli: fontos, hogy minél több
alkalmat találjanak a családok, amikor a rohanó világban
néhány órát csak egymással töltenek el. S ha
ez még egészséges is, akkor az már maga a tökély…
– Ha egy nagycsalád valamennyi tagja együtt
akar eljutni az uszodába, akkor az bizony, nem olcsó
mulatság. Ezért támogatjuk mi is, hogy valamiféle
kedvezményes lehetőséget kaphassanak a város
nagycsaládjai az uszoda használatára – mondta.
Karácsony Károly, az uszodát működtető gazdasági
társaság vezetője érdeklődésünkre közölte: egyelőre
még folynak a tárgyalások, úgy véli, némi előrelépésnek
is tekinthető akár, hogy szeptember óta már létezik
egyfajta kedvezmény a családosok számára, de természetesen
nem kizárt, hogy a tárgyalások eredményeként
újabbal bővül a kedvezmények köre. -horváth-
Hogy többet úszhassanak a családok
Mint arról korábban már hírt adtunk:
egészségügyi és szociális klub
alakult a Kiskanizsai Olvasókörben.
A klub tagjai mentális és fizikai segítséget
szeretnének nyújtani a település
idős lakóinak, így vállalják
például a bevásárlást, receptek kiváltását
is. Első híradásunk óta már
beindult a szolgáltatás.
– A kiskanizsaiak tenni akarását
mutatja, hogy akiket hívtam a klubba,
egy-két kivételtől eltekintve valamennyien
igent mondtak a közös
munkára. A létszámunk most már
körülbelül ötven körül alakul –
mondta el dr. Joós Lászlóné, a csoport
vezetője, aki nyugdíjba vonulása
előtt évtizedeken keresztül a
városrész gyermekorvosa volt. – Az
Idősek Napja kapcsán rendezett városrészi
ünnepségen már el is kezdtük
a munkát, szűrővizsgálattal álltunk
a kiskanizsai idős emberek
rendelkezésére. Szeretnénk tovább
folytatni a méréseket a szolgáltatásunkra
jelentkezők körében. Az
egészségügyi tevékenység mellett
elindult a Polgári Olvasókörrel és
a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal
karöltve végzett szociális tevékenységünk
is, aktivistáink járják a
kiskanizsai utcákat, s igyekeznek
felkutatni a segítségre szoruló öregeket.
Tudunk segíteni a bevásárlásban,
a takarításban, receptek
felíratásában, gyógyszerek kiváltásban
– mindezt ingyenesen.
Dr. Joós Lászlóné még azt is elmondta:
a jövő héten jótékonysági
vásárt tartanak a kiskanizsai templom
mögötti közösségi házban,
amelyen mindent száz forintért vásárolhatnak
meg az érdeklődők, a
befolyó összegből pedig a rászoruló
családokat támogatják majd. (-ha-)
Elindult a munka
Két uniós projektje is fut mostanában a Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesületének,
mindkettő a munkaerő-piaci esélyegyenlőség növelését célozza. Dalnoki József, a Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi
és Kulturális Egyesülete elnöke érdeklődésünkre elmondta: a női esélyegyenlőség jegyében egy takarítószobaasszony
képzést indítottak az Európai Unió Humán Erőforrás Operatív Program huszonnégymillió forintos
támogatásával. A novemberben kezdődött négy hónapos képzésen mintegy tizenöt fő vesz részt, közülük a Globo
Kft.-vel együttműködésben hat fő további foglalkoztatását is biztosítja a projekt – de persze a Zala Megyei CÉKE
szakemberei a többieknek is megpróbálnak segíteni a munkahelykeresésben. Folyamatban van egy másik program
is: az „Ablakot a Világra”-projekt során hetvenhat dél-zalai településen alternatív munkaerőpiaci szolgáltatást
nyújt a ZMCÉKE, megpróbálják képzésbe vagy foglalkoztatásba helyezni a halmozottan hátrányos helyzetű
roma munkavállalókat. A munkavállalók egy hétig tartó motivációs tréningeken vesznek részt, amelyek révén
felkészülhetnek a foglalkoztatók által támasztott követelményekkel, továbbá alapfokú számítástechnikai alapismeretekhez
is jutnak. A ZMCÉKE adatbázisába mintegy négyszáz munkavállaló adatai kerülnek be, közülük
százhúsz vehet majd részt tartós foglalkoztatásban, vagy OKJ-s végzettséget nyújtó képzésben. (H.A.)
A munkaerőpiaci esélyegyenlőségért
Befejeződött,
meg
nem is a
miklósfai
városrész
központjának
rekonstrukciója.
Az
előzetes tervekhez képest számos változtatást kellett
végezni, azonban a kivitelező rugalmassága ellenére
is még lát problémákat Karádi Ferenc, a városrész
képviselője. A városatya nem felelősöket akar keresni,
s azt is elismeri, hogy a településrész forgalmas
központja a régi formájában balesetveszélyes volt.
Azt azonban nem tartja elfogadhatónak, hogy a kivitelezés
során újabb és újabb hiányosságokra derül
fény, amelyek tovább növelik a beruházás költségeit.
– Rengeteg pótmunkát kellett végezni, ezért több
alkalommal is módosítani kellett az átadás időpontját
– mondta lapunknak Karádi Ferenc. – Az egyeztetések
során pedig újabb és újabb problémákra derül
fény, most például hetvenkét méternyi korlátot kell kihelyeznünk
az orvosi rendelő és az Iskola utca bejáratához
a közlekedésbiztonság növelése érdekében.
Az orvosi rendelő belső udvarában egy utat kellett
építenünk, mert az új tervek szerint a kapu nem oda
került, ahol korábban volt, így a garázsból nem lehetett
kijárni. A villanyoszlopok az út nyomvonalába kerültek,
ezért azokat is át kellett helyezni. Mindez utólag
derült ki, s a pótlások mintegy öt-hatmillióval
megnövelték az előirányzott költségvetést. Egy hatvanmillió
forintos beruházás esetében ez már elég jelentősnek
tekinthető, főleg így év vége felé. Hangsúlyozom,
nem kérdőjelezem meg az átépítés szükségességét,
arról viszont meg vagyok győződve, hogy sokkal
nagyobb pontossággal kellett volna eljárniuk az
illetékes szakembereknek. Ráadásul a kitűzött cél sem
valósult meg teljesen: ahogy Ön is látja, az autósok
nem haladnak lassabban, mint azelőtt. Ezért azt kértem
a szakemberektől, hogy optikai forgalomlassító
eszközöket, például sebességkorlátozó táblákat is helyezzenek
ki – mondta.
Karádi Ferenc egyébként is úgy véli: a közvélekedéssel
ellentétben nem az autósok kezére és lábára,
hanem a fejére kell hatni.
„Fazonigazításra” szorul
A múlt hét végén városunkban
tartózkodott egy, az írországi
Limerickből érkezett küldöttség.
Mint azt Cseresnyés Péter alpolgármestertől
megtudtuk, Joe
Leddin, Limerick polgármestere
és neje, Kara Leddin, Kevin
Kiely, Doreen Kiely, Kieran
O’Hanion, Gerry McLoughlin,
valamint Pat Dromey azért látogatott
Nagykanizsára, hogy a város
vezetőivel közösen kidolgozzák
azokat a kapcsolódási pontokat,
amelyeken keresztül szorosabbra
fűzhető a két település
együttműködése akár kulturális,
akár gazdasági területen.
6 A hét témája: advent, luca
A Horvát Kisebbségi Önkormányzat immár
negyedik alkalommal szervezte meg a horvátmagyar
virágkötők találkozóját Nagykanizsán.
– Elsődleges célja a rendezvénynek, hogy a
város lakossága megismerkedjen a szomszédos
Horvátország virágkultúrájával, sajátosságaival.
A mi stílusunktól kissé eltérő adventi koszorúkkal,
karácsonyi kiegészítőkkel, karácsonyi terítőkkel,
párnákkal mutatkoznak be a csáktornyai
virágkötők iskolájának végzős tanulói. Minden
évben vannak különleges kompozícióik –
mondta el Vargovics Józsefné, a HKÖ elnöke.
– Nálunk is szokás és tradíció az adventi koszorún
a gyertyák meggyújtása. Ebben az időszakban
többet járunk misére, diszkréten díszítjük
fel otthonainkat. Kötelező az asztali és az
ajtón lévő adventi koszorú a karácsonyi hangulat
megteremtéséhez. Falun szokás, hogy szalmát
visznek be a házba – avatott be minket a
horvátok adventi készülődésébe Sabrina
Blajda, a Csáktornyai Gazdasági Szakképző iskola
pedagógusa.
– Milyen technikákkal készítik a koszorúkat?
– Változó. Egy-két éve felkapottak az üveg
alapra készített adventi díszek, de divatban
maradtak a természetes alapanyagok is. Akinek
minimalista berendezésű lakása van, az
inkább az üveg díszeket szereti, praktikusabb.
Főleg a természetből összegyűjtött dióval,
makkal, tobozzal díszítünk, a lényeg a szépségen
túl az, hogy tartósak legyenek. Pár évig
állnak, utána használhatók fel arany vagy
ezüst színre fújva. A moha alapot már nem nagyon
használjuk, mert hamar kiszárad, szalma
alappal, fűzvesszővel dolgozunk inkább.
– Milyen színek dominálnak?
– Megint visszajön az arany, a lilát is szeretjük,
de számomra az advent színe a piros.
– Milyen tipikus horvát ételek kerülnek az
asztalra karácsonykor?
– A muraköziek diós kalácsot sütnek, kompót,
pulyka, kacsa kerül az asztalra. A muraközi
horvátok szeretnek enni és jól is főznek,
de nagyon figyelünk az elegáns tálalásra. A
horvát emberek legtöbbje az ünnepek alatt otthon
marad, nincsenek látogatások, kivétel ez
alól karácsony másnapja és Újév. (N.K.)
Piros és arany
Magyarországon még nincs hagyománya az
adventi készülődésnek, nálunk gasztronómiai
szempontból is minden a karácsony két napjában
„sűrűsödik” össze. A hagyományosnak
tekinthető halételek mellett az adventi és karácsonyi
asztal egyre gyakoribb fogása a
pulyka, amelynek az elkészítése bizony, komoly
felkészültséget igényel.
– Kihívás a ház asszonyának, hogy el tudjae
készíteni úgy a pulykát, hogy teljesen átsül a
belseje, a töltelék is, s közben nem reped meg
a bőre – fejtette ki a feladat lényegét Gelencsér
László, az egyik helyi fogadó tulajdonosa.
– Ezért az a helyesebb, ha a piacon rácsodálkozunk
az óriási méretű, megkopasztott madarakra,
de haza úgynevezett bébipulykát veszünk.
Ezek nemcsak könnyebben süthetők, kezelhetők,
hanem a húsuk is sokkal lágyabb. A
nálunk nevelt hatalmas pulykák igazából nem
valók adventi pulykának. Sokkal jobban járunk,
ha egyetlen óriási pulyka helyett több
bébipulykát töltünk meg és sütünk ki. De Magyarországon
nem is annyira a pulyka az ünnepi
asztal kötelező fogása, mint inkább a kacsasült.
Ez nem véletlen, hiszen hazánkban inkább
a kacsa a baromfiudvarok lakója, semmint
a pulyka. A töltelékre pedig számtalan recept
van, az alap a zsemlés-májas töltelék,
amit számtalan változatban elkészíthetünk, így
gesztenyemasszával (persze, nem a bolti, édes
gesztenyemasszára gondolok), mazsolával,
gyömbérrel, aszalt szilvával, magyaros fűszerezéssel,
s még sorolhatnám. Nagyon fontos: a
pulyka mellé mindenképpen kell mártás, mert
a nagy húsfelületek könnyen kiszáradnak.
Ilyenkor jön elő egyébként a háziasszony tudása:
a kiszáradás és a megrepedés elkerülése
érdekében meg kell tűzdelni szalonnával a
pulykát. De ha kívülről tűzdeljük, akkor meg
kell vágni a bőrét, s ott biztosan tovább reped
sütés közben. Ezért kell belülről tűzdelni, ami
viszont nem egyszerű feladat. Nem véletlen,
hogy a nagymamák szokták a pulykát sütni,
mert amire valaki nagymama lesz, már túl van
néhány adventi pulykasültön. Nehéz egyébként
jó pulykát készíteni, valóban sok türelem és elszántság
kell hozzá. Amúgy hazánkban nincs
nagy gasztronómiai hagyománya az adventnek,
nálunk a karácsony egyértelműen „mindent
visz”.Horváth Attila
Ízletes kihívás a háziasszonynak
Karácsonyi énekek
1.
János, Jankó, Vencel, Palkó
Juhászim, bajtársim
Jertek vélem Betlehembe,
kedves jó barátim.
Hogyha vélem Betlehembe
el akartok jönni,
siessetek mézes, mákos
túrós lepényt sütni.
2.
János pajtás mit szundikálsz?
Villog az ég nem kell lámpás.
Betlehem tündöklik micsoda ez,
talán a kis Jézust jelenti ez?
3.
Mennyországba jer pajtás,
ottan lesz a víg lakás!
Nem kell ottan kaszálni,
csak jó borral kell élni.
Sör, bor a tenger,
ott ihatik az ember.
Egyik angyal furugrál,
a másik meg trombitál.
4.
Fújd föl te Palkó,
Szép öcsém Jankó dudádat.
Vesd válladra görbe hátadon
dudádat, bundádat.
Luca-Luca kity-koty
gelegenye kettő, három
a pálinkát várom.
Kentek tiktya tojjék
a másé meg csatázzék.
Luca-Luca kity-koty,
gelegenye kettő, három
a pálinkát várom.
A kentek tiktyának annyi csirkéje legyen,
mint égen a csillag, réten a fűszál.
Kentek disznajának akkora szalonnája legyen,
mint ez az ajtó
Luca-Luca kitty-kotty,
gelegenye kettő, három
a pálinkát várom.
Ha nem adnak körtét,
ellopom a Böskét,
ha nem adnak almát,
ellopom a Marcsát,
ha nem adnak cseresznyét,
ellopom a menyecskét,
ha nem adnak szalonnát,
levágom a gerendát,
ha nem adnak barackot,
ellopom a malacot.
Luca-Luca kitty-kotty,
gelegenye kettő, három
a pálinkát várom.
Kentek lányának akkora csöcsei legyenek,
mint egy szép piros alma.
Luca-Luca kitty-kotty,
gelegenye kettő, három
a pálinkát várom.
A hét témája: advent, luca 7
Kardos Ferenc néprajzkutató,
a Halis István Városi Könyvtár
igazgatóhelyettese könyvet
ír Nagykanizsa és környéke
karácsonyi népszokásairól. A
kötetet jövő karácsonyra tervezi
megjelentetni. Arra az elhatározásra
jutott, hogy az
összegyűjtött hatalmas anyagot
közkinccsé kellene tenni,
hogy mások számára is hozzáférhető
legyen, és az oktatási
intézmények is használhatnák a néprajzoktatás során. Elképzelései szerint
útmutató készítésére is szükség lesz, mert bizonyos szövegeket át kell írni
az érthetőség érdekében. A karácsonyi szokáskörből sok töredék szövegünk
van, gyönyörű sorokkal, melyek csak a szövegrekonstruálást követően
kerülhetnek forgalomba. Ez nem mond ellen a népi gondolkodásnak,
mert a nép is variált. Szeretné, ha a kész anyag bekerülne az országos
vagy a nemzetközi kutatás vérkeringésébe. Zala egyébként nemzetközileg
jól kutatott megye, nem panaszkodhatunk annak ellenére, hogy
keveset tudunk az eredményekről. A könyv advent időszakától vízkeresztig
tekinti végig a szokásokat az 50-es évektől a 90-es évek elejéig.
Nagykanizsa népe – melynek jelentős része mindig is a városhoz közeli
falvakból verbuválódott – a karácsonyi időszakban követte a magyarság
közt általános adventi, karácsonyi szokásrendet. Kiskanizsán, Miklósfán,
Bagolán és Korpavárott, a valamikori falvakban a II. világháború előtti időszakban
még gyakorolták a regölést, a Luca napi kotyolást, a betlehemezést,
az aprószentek-napi korbácsolást, a háromkirály-járás, illetve az ehhez
hasonló csillagjárás elnevezésű dramatikus játékokat. Ha ezekhez a szöveges,
dramatikus, sokszor énekszóval előadott játékokhoz hozzávesszük
még a karácsonyi és az új évi kántálásokat, köszöntéseket, és a templomi
alkalmakat, azt mondhatjuk, hogy a társas együttlét, a szórakozás, a humor
(kontyolásnál, korbácsolásnál), a lelket is tisztító kegyes szokások kitöltötték
a kevesebb munkát adó karácsony környéki időszakot. De nem csak
dramatikus játékaiban, hanem tárgyalkotó kedvében is gazdag volt ez az
időszak: az adventi koszorúk készítése, a luca-szék készítés (amelyről sajnos
kevés adat maradt fenn e vidékről), a karácsonyfa-díszítés (az 1800-as
évek végétől), betlehemesek készítése az asztalra, a templomba, s néhol az
istállóba, a regősbot faragása valamint láncolása, és még sorolhatnánk!
Természetesen ez a gazdag szokásvilág jelentős mértékben átalakult mára,
de ez az átalakulás nem a rendszerváltás időszakában, hanem sokkal korábban
gyorsult fel. Minden emlékező az 50-es évek végét, 60-as évek
elejét jelöli a nagy változás időszakának. A változásnak többféle oka
is volt: többek között a szocialista kultúrpolitika, amiben már
nem volt helyük a régi, karácsonyi szokásokat is ápoló és áthagyományozó
civil szerveződéseknek, valamint a karácsonyi
ünnepkör szokásait alapvetően meghatározó, vagy
befolyásoló egyházak szerepének átalakulása, s nem
utolsó sorban a televíziózás által közvetített globalizáció
együttes hatása. A szokások később a néptáncmozgalomban
és az óvodai nevelésben éledtek ujjá,
de nem abban a gazdagságban, ahogy annak idején,
amikor még minden falunak, vidéknek meg voltak a
maga változatai, hanem már könyvekben, folyóiratokban
rögzített, az óvodai, iskolai életre alkalmazott,
vagy tánckoreográfiává lett míves formákban. Ilyen
kötött formákban tért vissza a korábban sok humoros
elemet is felvonultató betlehemes, sokkal kevesebb szöveggel,
időráfordítással, sokkal több díszlettel és zenével, s
már nem a nagygazdák házában, hanem a templomokban,
egyházi közösségi terekben.
– Vannak-e specialitásai, ma is jól hasznosítható hagyományai
Nagykanizsa és vidéke ádventi és karácsonyi szokásainak?
– Természetesen vannak. A leghíresebb közülük a kiskanizsai bábtáncoltató
betlehemes, mely a vörsihez hasonló, de saját fejlődésű (és egyes vélemények
szerint a vörsinél régebbi) bábtáncoltató betlehem, melyet a magyar etnográfia
már a 20. század elején is fölfedezett Gönczi Ferenc, majd Sebestyény
Gyula gyűjtőmunkája során. A karácsonyi ünnepek átalakulása, uniformizálódása
miatt a humor kiveszőfélben van (hacsak a Karácsony napján játszott televíziós
vígjátékokat nem számítjuk). Látható egy bezárkozási folyamat, a család
egyetlen ünnepe a karácsony. Természetesen ennek ellentéte is jelen van
már mai társadalmunkban a „karácsonyi bulik” formájában, de leginkább
elő-karácsonyi összejövetel formájában (munkahelyeken, baráti közösségekben).
Az I. világháború előttről azonban vannak még szép szövegeink, melyek
a családot köszöntők humorát visszaidézik. Sebestyén Gyula hagyatékából
származik az alábbi vers (Karácsonyi énekek címmel a 6. oldalon - a szerk.)
1914-ből, amelyet a kiskanizsai Benekovics János mondott el.
E tréfás versezet mellé játék is dukált. Híres e vidék máig fennmaradt
regölése, melyből sajnos csak rövidebb szövegek maradtak fenn. Most a
Miklósfán gyűjtött egyik szöveget hadd idézzem: Hej regö rajta, / eljöttünk
mi ma este, / ma este regölni. / Haj regö rajta, / azt is megadhatja, / a
nagy Úristen / ennek a gazdának, / két szép tehenet, / tejet, földet eleget…
Érdekesség, hogy Miklósfán és környékén a regölés Luca napjától
vagy advent 2. vasárnapjától egészen Szentestégig folyamatosan folyt.
Országosan híres a vidék, elsősorban Bagola, Surd, Nemespátró, s újabban
még számos városhoz közeli település „karácsonyfa-termelése” vagyis
a fenyőfatermesztés speciális válfaja. Csak pár szóban említhettem
meg néhány szokást, de azzal a reménnyel, hogy mindenki jól, saját hagyományainak
megfelelően, egészségben és vidámságban tölti ezt az
örömünnep-sorozatot karácsonytól szilveszterig.
Miklósfáról hadd idézzek most egy lucázó szöveget példaként. Ezt a legények
kotyoláskor mondták el, amikor is a házba vagy a ház előtt szalmára,
fára ülve tyúkot játszottak. A szokás termékenység varászló, jó termést elősegítő
rítus, és lejegyzésekor már szelídült, humorossá vált szokásként élt. Dél-
Zalában több tucat változata ismert, s magáról Miklósfáról is eddig hat változatot
írtak le. (Luca-luca kitty-kotty című mondóka a 6. oldalon - a szerk.)
(A fotókat a Thúry György Múzeum bocsátotta rendelkezésünkre)
Bakonyi Erzsébet
Adventtől vízkeresztig
8 Katedra
November 23-26 között rendezték
meg Budapesten, a
KÓTA szervezésében a Kodály
Zoltán IV. Magyar Kórusversenyt,
hazánk legrangosabb,
magyar kórusok számára kiírt
versenyét. A meghívásos versenyen
kilenc kategóriában
ötvenhárom kórus mérettette
meg magát. Nagykanizsáról a
Batthyány Lajos Gimnázium
hetven fős, Virág Benedek Ifjúsági
Vegyeskara nevezett az
ifjúsági vegyeskari kategóriában,
ahol tizenegy kórus vett
részt. Az együttes Cseke József
karnagy vezetésével már 2003-
ban is részt vett e versenyen,
amikor III. helyezést értek el.
Most, a kiváló formában lévő
együttes Ezüst Diplomát ért el.
A nemzetközileg is elismert,
hazai szakemberekből álló zsűri
elismerően nyilatkozott a
kórus teljesítményéről. A diploma
mellé még megkapták az
Editio Musica Budapest zenei
cég külön díját is, amely veretes
szerzők műveiből összeállított
kottacsomag volt. A kórus
a versenyen nem csak Nagykanizsát,
hanem Zala megyét is
képviselte, a térségből egyedüli
indulóként.
Ezüst diploma
A hagyományok szerint együtt köszöntötték a pályakezdő pedagógusokat,
a díszdiplomásokat és a nyugdíjasokat az Ifjúsági és Civil Házban. Idén
második alkalommal köszöntötték virágcsokorral és könyvajándékkal az elmúlt
tanévben nyugdíjba vonuló pedagógusokat is. Köszöntőjében Marton
István polgármester kiemelte: Önök hivatásuk szerint hozzásegítettek bennünket
ahhoz, hogy képesek legyünk az életet értelemmel megtölteni. Nincs
olyan ember – hangsúlyozta –, aki ne gondolna vissza tisztelettel a pályáját
elindító nevelőjére. Végezetül a város nevében megköszönte az áldozatos
munkát és jó egészséget, hitet, sok szeretetet kívánt. A pályakezdő fiataloknak
azt kívánta, váljon hivatássá a munkájuk, kapják meg az anyagi és erkölcsi
elismerést, a szülők, a diákok megbecsülését. Igyekezzenek a tudás
átadása mellett a jó erkölcsre, a békességre és a becsületre nevelni a diákokat!
Tóth Lajos, a Pedagógusok Szakszervezete nevében köszöntötte a megjelenteket,
majd a fiatal pályakezdők eskütétele következett. Az ünnepélyes
rendezvényen a polgármester tizenkilenc arany-, két gyémánt-, és két vasdiplomát
adott át. A 84 éves Feledi Andorné és a 85 éves Szakács János hatvanöt
évvel ezelőtt szerezte meg a pedagógus diplomát. (-bzs-)
Pedagógusok köszöntése
Két kanizsai siker is született a második alkalommal megrendezett
Farkas Ferenc Zongoraversenyen. A szervező Dunakeszi művészeti
iskolája 2001-ben vette fel a zeneszerző nevét. A kétévente megrendezésre
kerülő versennyel az iskola névadójának szeretnének emléket
állítani. A verseny célja, hogy a Farkas Ferenc által kinevelt több
generációs zeneszerzők műveivel már a zeneiskolában is megismerkedjenek
a növendékek és minél szélesebb körben be is mutathassák
azokat. A rangos versenyen az ország öt, Farkas Ferenc nevét viselő
zeneiskolája, valamint a budapesti, Pest-, Nógrád- és Fejér megyei
zene és művészeti iskolák 70 zongoristája vett részt. Négy korcsoportban
versenyeztek, és először fordult elő, hogy pénzdíjakat adtak
át az I-III. helyezetteknek. Idén, az első helyezettek tanárai is kaptak
tanári külön-díjat. A zsűri elnöke, Farkas Ferenc zeneszerző fia, a
Svájcban élő Farkas András karmester volt. Az október 26-28. között
megrendezett versenyen öt kanizsai zeneiskolás vett részt, és
kettejüknek sikerült az első három helyezett közé bekerülni. Az I.,
egyben legnépesebb korcsoportban lett III. Reizner Mónika 2. osztályos
zeneiskolás, a Bolyai iskola tanulója. A III. korcsoportban I. helyezést
ért el Horváth Krisztina 5. osztályos zeneiskolás, aki a
zalakomári általános iskolába jár.
– Mind a két kislány B tagozatos, emelt színtű képzést kapnak,
mert az átlagnál tehetségesebbek. – mondta dr. Erdős Lászlóné, a
gyerekek felkészítője. – A versenyre való felkészülés mindig plusz
munkát jelent, óráról órára sziszifuszi küzdelmet kell közösen folytatni
azért, hogy ilyen versenyeredmények szülessenek, mert rengeteg
zongorista van. Nagyon nehéz kitűnni! Komolyan kell dolgozni még
a tanítási szünetekben is. Mindkét kislány mögött több versenyeredmény
van. Krisztina zenei pályára készül, a picike még nem döntött,
de egyelőre szépen dolgozik. Otthon is szeret zongorázni, nagyrészt
az itteni feladatokat, de mást is játszik. Az apukája is zenél, így sok
zenét hallgat, más hobbija még nincs. Mónika, amikor eljött hazulról,
már úgy érezte, hogy kapni fog valamilyen díjat! Az apukája pedig
úgy értékelte, hogy ezen a versenyen volt a legjobb a lánya, amióta
zongorázni hallotta. Mind a két gyerek kitűnő tanuló. Krisztina is
szorgalmasan gyakorol, tanulja a darabokat. Amire nagyon büszkék
vagyunk, hogy minden első helyezést pestiek vittek el, kivéve a 3. korcsoport
első helyét, melyet Krisztinának sikerült elnyernie vidéki versenyzőként.
Nagy ünneplésben volt részünk, körüldöngicséltek bennünket,
Krisztikétől még autogramot is kértek. A versenyen és a gálán
háromszor is visszatapsolták.
– Mi szükséges még a jó eredményhez?
– Elsősorban nagyon kell szeretni a gyerekeket, azért, hogy szeressenek
idejönni – válszolta mosolyogva a tanárnő. – Hogy a zene bűvöletébe
kerül-e vagy sem, ahhoz sok mindennek kell összejönni. Függ a
szorgalmától, kitartásától, tehetségétől, a szülői háttértől. Ha mindezek
megvannak, akkor jönnek az eredmények. A felkészülés állandóan
tart. Mindig teljes odaadással kell dolgozni a gyereknek, és nekem is.
Szalmaláng szerű munkával nem lehet eredményt elérni.
– Mire költitek a pénzjutalmat? – kérdeztem a lányoktól, akiket ismét
a tanárnéni segített ki.
– Krisztina a tanulmányaira fordítja az 50 ezer forintot, a picike meg
azt mondta, hogy elteszi a 20 ezer forintot, mert ő dolgozott meg érte!
Külföldön már szokás a pénzdíjas verseny, csak nálunk nem, mert pénzszűkében
vagyunk. Krisztina már sikeres előfelvételit tett a legrangosabbnak
tekinthető, Bartók Béla konzervatóriumba, a zeneakadémia
gyakorlóiskolájába – folytatta dr. Erdős Lászlóné. – Ide a legnehezebb
bekerülni, és aki már bekerül, a legnagyobb eséllyel felvételizik a zeneakadémiára.
Nehéz pálya!
– A kabaláról még nem szóltunk – veti közbe Kriszti.
– Krisztikével együtt növekszik egy pulóvere, ha abban játszik, szerencséje
lesz! – vette át a szót Ági néni. – De Mónikának is van kedvenc
pulóvere! Az izgalomtól néha “kihűl” a kezük, ezért jó, hogyha
hosszú, meleg pulóver van rajtuk. Még az előfelvételire is azt vette fel.
Lassan már a pulóveréről is felismerik! S még egy apró babonát elárult
a tanárnő: a piciknek eleinte Kinder-tojást ajándékozott, amit
úgy megszoktak, hogy 18 évesen sem múlhat el a verseny az édesség
nélkül.
Bakonyi Zsóka
Zongoraverseny Kinder-tojással
Kultúra 9
Egy évvel korábban azzal a céllal alakult
meg a KA-ROCK Alapítvány, hogy Nagykanizsán
legyen egy állandó bázisa, helye a
rockzenének. A lelkes fiatalok egy olyan
klubot akartak kialakítani, ahol otthonra lelhettek
volna a város rockzenekarai. Kaptak
is egy helyiséget az egyik művelődési házban,
s a bérleti díjon felül még vállalták,
hogy kitakarítják és használható állapotba
hozzák a pincét, amely majd valamikor a
klub lehet. Hozzáláttak hát a munkához, s
hamarosan úgy tűnt: minden álmuk könnyedén
megvalósulhat, ugyanis bejelentkezett
egy bőkezűnek tűnő mecénás is. A fiatalok
még hatványozottabb erőbedobással dolgoztak
a leendő klub kitakarításán, s amikor
a festésre, tatarozásra kerülhetett volna a
sor, elmentek támogatásért leendő szponzorukhoz,
aki azonban akkor már nem tűnt
annyira szívélyesnek, s egy egészen „speciális”
szponzorációs lehetőséget kínált fel a
csapatnak. A fiatalok megdöbbentek a korrektnek
nem éppen nevezhető ajánlaton,
ami esetükben a pénzkezelés szabályainak
megsértését jelentette volna. Ezt már nem
vállalták fel, nem akarták kockára tenni a
becsületüket. Nem is kaptak egy fillért sem,
így hát a pénz hiányában le kellett állítani a
klub felújítását. Máshova is fordultak segítségért,
azonban a jó szón kívül semmit nem
kaptak, előfordult, hogy még azt sem…
Közben kiderült: már Kecskeméten is arról
beszélnek, hogy milyen gazdag a KAROCK
Alapítvány, micsoda támogatásokat
kapnak bőkezű támogatójuktól. A kuratórium
tagjai ezen kellően megdöbbentek, s
nem tudják mire vélni, hogy kinek, milyen
érdeke fűződik olyan hírek terjesztéséhez,
amiből – sajnos- egy szó sem igaz. A KAROCK
az elmúlt egy évben összesen 1,3
millió forintot fizetett ki az általa szervezett
produkciók költségeire. Csaknem ötvenegy
fellépést tudhatnak maguk mögött, ebből
negyvenkilenc hazai csapat volt, kettő pedig
külföldi. Részt vettek egy, a város testvértelepüléseivel
közösen lebonyolított európai
uniós partnerségi programban is, amelyhez
jelentős segítséget nyújtottak. Most ők kérik
az önkormányzat segítségét: aláírásokat
gyűjtenek azért, hogy a város biztosítson
számukra egy üres ingatlant, ahol zavartalanul
lebonyolíthatják a programjaikat. A számos
csalódás ellenére van egy nagy álmuk:
Kanizsán szeretnék megszervezni a középiskolás-
főiskolás rockzenekarok nemzetközi
fesztiválját.
A KA-ROCK tehát élni akar, elpusztíthatatlan.
Mint a rock. (Horváth Attila)
A (KA)-ROCK
élt és élni akar Idén első alkalommal ítélték oda a Zalai
Prima Díjat, amelyet a művészetek, a tudomány,
a kultúra, az oktatás és a média területén
kimagasló teljesítményt nyújtó zalai alkotók elismerésére
hoztak létre. A Vállalkozók és Munkáltatók
Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke,
Demján Sándor 2003-ban alapította meg a
Prima Primissima Díjat, s a kezdeményezéshez
csatlakozott a VOSZ Zala Megyei Szervezete
is. A díj a világhírű Kincsem versenylovat ábrázolja,
s a három kitüntetett fejenként egy-egymillió
forintot is kapott elismerésül. Ludvig Zoltán
festőművész alkotó-nevelő munkájáért a három
fődíj egyikét érdemelte ki, míg Harkány
László irodalomtörténész, nyugalmazott középiskolai
tanár közönségdíjat kapott.
– Számomra már az is nagy meglepetés volt,
hogy rákerülhettem a listára – mondta Harkány
László, aki lapunk hasábjain keresztül is köszöni
a reá adott szavazatokat, a tanítványok és a barátok,
ismerősök szeretetének megnyilvánulásait.
– Először úgy gondoltam, sokan vannak a megyében,
akik méltóbbak lehettek volna a díjra,
de aztán rájöttem, hogy ezen nem érdemes meditálnom,
hiszen egy grémium döntött a jelölésem
mellett, így hát mit tehettem mást, elfogadtam.
Nem akarok persze álszerény sem lenni, s bevallom
Önnek, nagyon jól estek a közönség szavazatai.
Ez sokat jelent számomra, az elismerés
megerősít és hitet ad. A szavazatok kétharmadát
én kaptam, ami azért mutat valamit. Igaz, kár
ezen csodálkozni, hiszen tíz éves korom óta itt
élek Nagykanizsán, sokan ismernek, s talán nem
túlzás azt állítani, hogy szeretnek is. Én is szeretem
az embereket, a diákjaimat, s úgy érzem, ők
viszont szeretnek engem, és ez jó, mert így működik
normálisan az élet. A munkámat is ezen elv
alapján végeztem, de a gyerekek, a tanítványok
feltétlen szeretete csak az egyik összetevője a tanításnak,
a jó pedagógusnak felkészültnek is kell
lennie, a tanítványokat szerető szigorral kell nevelnie,
adni és követelni kell. S ami még nagyon
fontos: a tanárnak a legmesszebbmenőkig jóindulatúnak
kell lennie. Ha mindez megvan, akkor
nagy baj már nem lehet…
Az első alkalommal átadott Zalai Prima Díj
három kitüntetettje között szerepelt a nagykanizsai
Ludvig Zoltán festőművész is.
– Nagyon örültem, hogy a zalai vállalkozók
rám gondoltak ezzel a díjjal – mondta Ludvig
Zoltán. – Talán azért kaptam, mert művésztelepeket,
képzőművészeti kiállításokat szervezek,
rendszeresen részt veszek szinte a világ
minden táján művésztáborokban. A Kortárs
Művészetpártoló Alapítványunkon keresztül a
kortárs művészet valamennyi ágát támogatjuk.
Az alapítvány fő tevékenysége egyébként kiállítások
szervezése, kulturális rendezvények támogatása.
Lényegesnek és fontosnak tartom
ezt a díjat. Ehhez hasonlóra rengeteg példát
tudnék felsorolni a múltból, kezdve a Mediciektől,
akik Leonardot és Michelangelot támogatták,
különböző munkákkal bízták meg
őket, amelyek azóta a világörökség részévé
váltak. Például egy spanyol vállalkozó is támogatta
a fiatal Gaudit, a fél Barcelona így
épülhetett fel, és a világ a csodájára jár ma is.
Azok sem jöttek volna létre, ha a vállalkozók
nem támogatják a művészetet. Közelebbi példákat
is mondhatnék, mert Zalaegerszegen
Fischer Görgy szobrászművész István királyt
ábrázoló szobra is így készülhetett el, a vállalkozók
támogatásával. Továbbá Nagykanizsán
az Európa Ház, és említhetném a kezdetekben
Páli László vállalkozó támogatásával létrejött
Kendlimajort.
– Hogy zajlott a díjátadás?
– Fiatal művészpalánták mutatkoztak be
hangulatos műsorral, és a díjátadás előtt levetítették
a kanizsai és a zalaegerszegi városi tévék
által, a jelöltekről készített kétperces rövidfilmet.
A zsűri, az ünnepség előtt döntött a
díjakról. Minden jelölt értékes jutalmat kapott,
a három győztest pedig automatikusan
jelölik a jövő évi Országos Prima Primisszima
Díjra. (H.A., B.Zs.)
A kanizsai Prima-díjasok
10 Mozaik
Ma már csak egy tábla hirdeti, hogy egykor ott állt, s évtizedeken
át volt sok-sok gyerek első iskolája, ahol a betűvetésre, emberségre
okították. Nincs már, csak bennünk, emlékeinkben él az épület illata,
a lépcsők, a folyosók fényei, a pálya zaja, amely telente jégpályává
alakult, nyaranta nagy csaták zajlottak ott. Orrunkban ott van
még a pincében kialakított tornaszoba mással össze nem hasonlítható
illata, és az ebédlő viaszkosvásznas, fémtálcás, stokis miliője.
Az én iskolám is volt, bár én csak másodikosként kerültem
oda, Gombos tanító néni osztályába. Én voltam az új lány, aki ott
írta élete első és utolsó csillagos ötös matekdogáját. Emlékszem
még Kóger tanító nénire is, aki már idősen került hozzánk, de
megállt felette az idő, s évtizedek múltan is olyan maradt, amilyennek
akkor, másodikosként láttam. Mindig az unokaöccséről,
Balázsovits Lajosról mesélt, s egy délután, amikor unatkoztam, a
kezembe adta a János Vitézt. Azt hiszem, akkor lettem az olvasás
rabja. Aztán jött Hadobás Gabi néni, aki hímezni tanított, a pelenkaöltést
is ő mutatta meg nekünk a napközis osztályban lévő
fatuskókon kucorogva. Lelki tükröt vezettünk, az aprócska füzetet
senki más nem olvasta csak az írója, mégis apró csínyeinkkel
napról-napra szembesülni kényszerültünk általa. Aztán jött Szalai
Aranka néni, aki suttogva, egy délutánon a nővé válás titkait fedte
fel nekünk. Délutánonként a „gyogyó” faoszlopokkal aládúcolt,
prospektusokkal kidekorált termeiben – mert a Hunyadi iskolát
éppen felújították – Soponyai tanító néni a Vukot és a Kelét
olvasta fel nekünk, míg az őszi eső surrogott az arra járó autók
kerekei alatt. Aztán a felsőbe léptünk, akkor is éppen Bartók évforduló
volt. Akkor tanultam meg Vastag Bélánétól, mit jelent a
centenárium szó, és ki is volt Bartók valójában. Nem feledem
Anka nénit sem, aki egy karácsonyi szünetről visszatérvén a számítógépről
mesélt, arról a különleges valamiről, ami azóta már
hétköznapjaink része lett, de akkoriban még a Commodore-ról a
legtöbbeknek egy kutya jutott eszébe. Egy életre megtanultam a
sapkakötést, és álmomból felébresztve is felismerem a pápaszemhematómát,
köszönhetően a „Dokiné-féle” elsősegélynyújtó szakkörnek.
Sosem feledem el, amikor a városi versenyt megnyerve
egyszerre ugrált velünk az addig mindig inkább szigorú dr. Horváth
Józsefné, s szinte örömmámorban tört ki, amikor a megyeit
is megnyertük. Sütő Andrásról nekem Ancsa néni jut eszembe, a
bársonyos hangú, mosolygós szemű tanár, aki a könyvtárból csalhatatlan
érzékkel mindig nekem való könyvet adott, s tőle kaptam
az első Sütő-kötetet is. Az emlékek ösvényein bolyongva eszembe
jut Pista bácsi, akitől lőni tanultunk, Klári néni, aki kérhetetlen
szigorral futatta velünk a köröket a pálya körül, Zsóka néni
vándortáborai, Emma néni, amikor fizika óráján az elektromosságot
magyarázta, Marika néni, aki életem első interjúját íratta velem,
vagy Ili néni, akitől balkezesként jobb kézzel tanultam meg
kötni… Megannyi emlékdarabka a múlt ködös kútjából, szubjektív
történelem az egyszervolt iskoláról, amelynek termeiben ma
is tanítanak, de ez már egy másik világ…
Sok százan rendelkezünk ilyen, az enyémhez hasonló apró emlékmozaikokkal,
mi, akiket időben és térben összeköt az, hogy egykor
hunyadisok voltunk és lélekben azok is maradtunk. Gyertek, a régi
iskola falai között emlékezzünk együtt régvolt iskolánkra, tanárainkra,
tanítóinkra, azokra a tágranyílt szemű kis csínytevőkre, akikből
mára felnőtté cseperedtünk! Iskolánk hatvan éves lenne.
Dukát Éva
Régi iskolám
Virággyerekek bibliája
Barry Miles: Hippik
A Hippik című enciklopédikus
összegzésben a Jószöveg Kiadó harminc
évnyi hiányt áthidaló könyvet
dobott a piacra Barry Miles szerkesztésében. Korabeli
flyereivel, a Rolling Stone és az Oz magazin súlyos
posztereivel díszített kódexet nyom a kezünkbe.
Az 1965-1971. közötti korszakot átfogó krónika jóval korábban
kezdődik. Kerouac nyomán ezrek indulnak „nagypályás
útkeresés”-re a hatvanas évek elején, amikor néhány
Los Angeles-i pantomimszínész és mutatványos westernhős
nagymamaruhát ölt és a szabad szerelmet hirdeti, hogy aztán
filozófiájukat átvegye Frisco művésznegyede, ahonnan robbant
a SZERETETET és BÉKÉT prédikáló mozgalom
bombája. Amikor felsejlett a kommunisztikus társadalom
utópiája, a gerontokrata rendszer is támadásba lendült a hippimozgalom
ellen. Lassan csúszik egybe harcuk a Capitoliumig
eljutó előtti háborúellenes diáklázadásokkal. Megtudjuk,
hogyan veszett ki az eszme a külsőség mellől, s feltehetjük
a kérdést, valóban örökre a múlté-e a Zabriskie Point
mezőn szeretkezők tömege, vagy lesz-e elég kraft a mostani
generációban, hogy az egészet újra feltámassza?
Korabeli művészek és írók tömege nyilatkozik a könyv
lapjain, közöttük Timothy Leary, aki minden, az elfojtott
szexualitását gyűlöletbe szublimáló politikacsinálót egy bélyeggel
kizavart volna a rétre virágot szedni és szeretkezni…
Könyvajánló
Elvitte a víz (Flushed Away)
Színes, amerikai film
családi, számítógépes
animáció, vígjáték
Rendezte: David Bowers
Sam Fell. Író: Dick Clement
Ian La Frenais
Tartalom
Amikor egy Sid nevű csatornapatkányt
köp ki a lefolyó,
Roddy egér meg akar szabadulni
tőle, de végül ő lesz az,
akit elvisz a víz Patkopolisz
nyüzsgő csatornavilágába.
Mi a közös Steve Irwin és
Demszky Gábor között?
Egyik sem hitte volna,
hogy így hat a villamos rája.
P O -- É N
Filmajánló
Gasztronómia 11
Egy újszerű és különleges társasági esemény színtere volt november
30-án a Kendlimajor Galéria. Művészet és Gasztronómia
című estre hívta barátait és partnereit a karácsonyi díszkivilágításba
öltözött galéria három tulajdonosa, Ludvig Zoltán, Páli
László és Wilheim Gábor.
– Egy műterembe szokás szerint minden nap bemegy a múzsa, homlokon
csókolja a művészt, s mivel van előtte vászon, ecset, festék, vagy zománc,
létrejön az alkotás – kezdte köszöntő szavaiban Ludvig Klára, az
est egyik házigazdája.
Ez alkalommal azonban jöttek barátok, idegenek és két kiváló
konyhaművész is. Egy jól működő műterembe gyakran betér az
ínyenc, vagyis a vevő, aki lehet magánember, galériás, gyűjtő vagy
éppen hosszú távon gondolkodó befektető, aki tudja, hogy ami ma
kortárs, előbb-utóbb antik lesz, értéke pozitívan követi az idő múlását,
és azt is tudja, milyen jó együtt lakni a műalkotásokkal. A vendégek
először a kortárs képzőművészeti kiállítást tekintették meg
az alkotók jelenlétében. Balogh István Péter, Csuta György, Győrfi
András, Kotnyek István, Korbely István, Ludvig Dániel, Ludvig
Zoltán, Németh Klára, Pósa Ede, Sebestyén János, Simon János,
Várkonyi János és Walter Gábor képei díszítették a falakat. A művészek
mindegyike folyamatosan jelen van a kortárs művészeti piacon,
rendszeres kiállítók, rendszeres résztvevői művésztelepeknek
és szerepelnek a világ számos országában megjelent katalógusokban.
A három csoportra osztott képekhez komponált ételeket
Prikryl József mesterszakács és Borda Attila szakácsmester, a
MenDan Thermal Hotel konyhaművészei. A menüben szerepelt
többek között: félangolos hátszínsült Monet tiszteletére, kocsonyázott
„zöldségrandevú”, moszkvai tésztasaláta, sőt zománcmártás is.
A borokat Kisfürjesi Ferenc, a hotel főpincére ajánlotta, a
jazzprogramot Tiborcz Iván zenész szolgáltatta. Az esten Ludvig
Zoltán festőművész egy alkotását is kisorsolták. A gasztronómiai
esteknek lesz folytatása a későbbiekben, akár irodalmi esteket is
szerveznek. A konyhaművészek költő verséhez is alkottak „asztalt”,
sőt, a házigazda kérésére újságíró-tállal kínálták meg lapunk
munkatársát. Hogy milyen volt? A kistányérnyi méretű kompozíciót
szabályos szerkesztés és visszafogott színvilág jellemezte. Ezen
az „üzeneten” nekünk is érdemes elgondolkodnunk! (X)
Képekhez illő ételek
Luxembourgban november 18-a és 22-e között rendezték meg az
Expo Gast 10. Konyhaművészeti Világkupát. A mintegy 3000 versenyző
között egyéniben három nagykanizsai is szerepelt: Sinkovics
Tamásné cukrász, Prikryl József mesterszakács és Borda Attila szakácsmester
tovább öregbítette Nagykanizsa hírnevét a rendkívül nívós
gasztronómiai megmérettetésen.
– Március végén, április elején kezdtük el a felkészülést – mondta Prikryl
József, aki a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület elnöke is. –
Ennyi időre szükség is volt ahhoz, hogy kitaláljuk az ételeket, mert csak újdonságokkal
lehetett nevezni. A zsűri ugyanis szeret olyan ételekkel találkozni,
amilyeneket még sehol nem látott. Azonban ez még nem elég, az elkészített
ételeknek praktikusnak, azaz a későbbiekben viszonylag könnyen
elkészíthetőnek is kell lenni. A versenykiírás nagyon szigorú, mintegy negyven
oldalas dokumentum, amelyben szerepel valamennyi kategória követelményrendszere,
úgy hogy mindenki megtalálta a magáét.
Prikryl József, „A”, azaz szakácsművészet kategóriában a kötelező
nyolcszemélyes dísztálat hal-alapanyagból készítette el. Csak azért,
hogy felcsigázzuk Olvasóinkat, kettőt említsünk meg név szerint is az
elkészített étkekből: sütőtökhúsba csomagolt tökmagolajos fogas terrine
lazaccal, pisztrángkrémmel göngyölt sajttekercs rákmártással.
Prikryl József kérdésünkre elmondta: az elkészített ételekre nincs recept,
egy-egy ilyen világversenyen mindenki improvizál. A szakember
bronzérmet érdemelt ki összeállításával.
Borda Attila ugyancsak szakácsművészet kategóriában a kötelező hidegtál
mellett a melegen elképzelt, hidegen tálalt hatszemélyes étel elkészítését
választotta. Az ételsorban többek között kelkáposztába göngyölt
fácánpástétom és tejszínes céklalében párolt ördöghalfilé szerepelt. Az ő
„kollekcióját” diplomával, azaz oklevéllel jutalmazta az értékelő zsűri.
– Nagyon örülök a diplomának, sokan ugyanis üres kézzel tértek haza
– mondta Borda Attila szakácsmester. – A diplomát azok kapják,
akik éppen, hogy lemaradnak a helyezésről. Egy négy négyzetméteres
szabad felületet kapott mindenki, amit teljes egészében a versenyzőknek
kellett összeállítani, értve ebben nem csak az ételeket, hanem a tálalást,
az asztaldíszítést is.
A kiskanizsai Sinkovics Tamásné cukrászati artisztika kategóriában
indult, s élete első nagy versenyéről rögtön bronzéremmel térhetett haza.
Sinkovics Tamásné egy négyszemélyes, vadásztémát ábrázoló reggeliző
készletet készített körülbelül huszonöt kilogrammnyi tragantból,
vagyis víz, zselatin és porcukor keverékéből. Az eredetire megtévesztésig
hasonlító desszerttányérok, kenyértartó, csészék és alátétek, tojástartók,
váza, virág és evőeszközök hat héten keresztül készültek. A
teljesítményt jelzi, hogy még a szalvéta legkisebb redői is kidolgozottak,
s nagyon aprólékos munkát sejtetnek.
A három fiatal szakács várhatóan legközelebb a tavaszi, fővárosi
GasztroPonton vesz részt.
Horváth Attila
Kanizsai gasztronómiai sikerek
12 Városháza
Képviselői fogadóóra
Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati
képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16.00
órától 17.00 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa,
Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu
Dr. Károlyi Attila a 6. sz. választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart december 13-án, szerdán 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor
Általános Iskolában.
Felhívom a Nagykanizsa, Erdész u. 28. sz. alatti, 3971. helyrajzi számú
ingatlanon folytatott építési munka ügyében érintett ügyfelek figyelmét,
hogy a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzőjének 6/562-
3/2006. számú határozata ellen benyújtott fellebbezést a Zala Megyei
Közigazgatási Hivatal Vezetője megvizsgálta és a döntését meghozta.
A másod fokú határozatot az ügyben érdekelt ügyfelek (3951/4, 3970,
0148/1, 3952/4. hrsz-ú ingatlan tulajdonosai) – személyazonosságuk
megfelelő igazolása mellett – a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatal Építéshatósági Osztály (Nagykanizsa, Eötvös tér 16.)
III. em. 305. számú irodájában ügyfélfogadási időben megtekinthetik.
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat
nagykanizsai ügyfélfogadási rendje a következők szerint alakul az ünnepek
időszakában: December 5. 9-12 óra, december 12. ELMARAD,
december 19. 9-12 óra, december 26. ELMARAD, 2007. január 2. 9-
12 óra. A továbbiakban minden kedden 9-12 óra között várjuk ügyfeleinket
a Nagykanizsa, Petőfi u. 5. II. emeleti irodánkban!
Jogsegély
2006. december 6 - 24-ig az Erzsébet téren
DECEMBER 6., SZERDA „SZÍVÜNK RÉG IDE VÁR…”
14.00 MIKULÁSZ Kupa. Általános- és középiskolás csapatok vetélkedője,
a „Legászabb Mikulás” cím elnyeréséért. Szervező: a Városi
Diákönkormányzat.
DECEMBER 13., SZERDA „LUCA, LUCA KITTY KOTTY…”
10.00 Kézműves vásár. Minőségi kézműves termékek árusítása. A
Kézműves vásár december 13 – 23-ig naponta 9.00 – 18.00 óráig látogatható.
14.00 Karácsonyfa díszítés. A város általános- és középiskolás
diákjai feldíszítik az Erzsébet téri karácsonyfát. Lucázás, kézműves
portékák árusítása.
DECEMBER 18., HÉTFő „BETLEHEM, BETLEHEM
A TE HATÁRODBA…”
9.00 Élő Betlehem az Erzsébet téren. December 18-23-ig naponta
9.00 – 18.00 óráig, 24-én vasárnap 9.00 – 12.00-ig látogatható a téren
felállított betlehem, állatsimogatóval, foglalkoztató programokkal, betlehemes
játékkal. Közreműködnek a Hevesi Sándor Általános Iskola
diákjai Lengyák István vezetésével. 10.00 Óvodások karácsonyi műsora.
December 18-tól 23-ig minden nap 10 – 11.30 óráig óvodások karácsonyi
műsorát tekinthetik meg.
DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK MESSZEREPÜLő
14.00 – 16.00 Játszóház a Vasemberház árkádjai alatt. Karácsonyi
dekoráció- és ajándékkészítés.16.30 Élő Ghymes koncert
DECEMBER 22., PÉNTEK
12.00 – 14.00 Ebédosztás a rászorulóknak. A Kanizsa és Környéke
Gasztronómiai Egyesület felajánlása. 14.00 – 16.00 Játszóház a
Vasemberház árkádjai alatt. Karácsonyi dekoráció- és ajándékkészítés.
DECEMBER 23., SZOMBAT
10.00 – 12.00 Filléres süti vásár. Jótékonysági süteményvásár a kórház
gyermekosztálya javára.
A rendezvény szervezője: Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kanizsai Karácsonyváró
Megérkeztek a szaloncukrok 33 ízben! 400 gr-os családi vegyes 259 Ft
250 gr Paloma kávé 289 Ft
275 gr Tchibo Famili 299 Ft
Completta 279 Ft
Raffaello T15 499 Ft
500 gr Haribo gumicukor 499 Ft
500 gr csokiparány 399 Ft
500 gr tejkaramell 499 Ft
250 gr Omnia 389 Ft
250 gr Karaván 339 Ft
Toffefee 329 Ft
Merci desszert 699 Ft
500 gr tortabevonó 399 Ft
500 gr konyakmeggy 799 Ft
Bolero italpor 39 Ft
Táblacsokoládék, teasütemények, desszertek
óriási választékban!
Nyitva tartás:
hétfő szünnap, kedd-péntek: 9-17 óra, szombat, vasárnap: 9-12 óra
Közérdek 13
HIBÁS CSEKKEK
A KÖGÁZ ZRt. és az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.
számlázási rendszerében bekövetkezetett technikai hiba miatt a
2006. november 28-30. között kiküldött számlák egy részénél a csatolt
csekkek nem tartalmazzák a társaság bankszámlaszámát. A javított,
minden szükséges adatot tartalmazó csekkeket december 4-től
kezdődően küldik, természetesen módosított fizetési határidővel.
„Jóska vagyok, alkoholista”
– mutatkoztak be az
egyezményes formulával a
minapi, a Nagykanizsai
Anonim Alkoholisták Közössége
tíz éves jubileuma
alkalmából rendezett baráti
– vagy inkább testvéri? Talán
ez a kifejezés találóbb…
– összejövetelen, ahol a
csoport tagjai egy kicsit számot
vetettek az elmúlt időszakkal,
vagy ha úgy tetszik,
önmagukkal. Ki, meddig
jutott…
– A mi missziónk egy üzenet
átadása, mert Amerikából
átvettünk és továbbfejlesztettünk egy módszert, ami esetleg másnak
is jó lehet – mondta lapunknak az egyik alapító, akit – mint a csoport
valamennyi férfi tagját – a névtelenség jegyében Jóskának hívnak.
– A névtelen alkoholisták csoportja nem reklámozza magát, mert
az, hogy a mi életünk jobbá vált, magától is elterjed a környezetünkben.
Ez a vonzerő eljut azokhoz, akiknek erre a közösségre szüksége
van. Mi nem hívunk senkit, nem akarunk ráerőszakolni senkire semmit,
de kötelességünk, hogy ott legyünk, ha valakinek szüksége van
ránk. Tíz éve működik a csoportunk, s ma valamennyien találkozunk,
akik már meggyógyultunk, avagy most szeretnénk kilábalni ebből a
betegségből. Mert szerintünk az alkoholizmus betegség. Ezt már a
közvélemény is elfogadja, s az sem véletlen, hogy az alkoholfüggőséget
a pszichiátriai osztályokon próbálják kezelni. Persze, még mindig
sokan hiszik azt, hogy ez inkább erkölcsi hiba, a személyiség egyfajta
torzulása. Amit viszont valóban kevésbé tud a külvilág: ez egy gyógyíthatatlan
betegség, amelyből nem lehet kigyógyulni, viszont tünetmentesen
tartható. Ha nem nyúlok hozzá a pohárhoz, akkor nem indul
el bennem az a folyamat, ami végül is ahhoz a probléma- és tünetegyütteshez
vezet, amit alkoholizmusnak hívunk. A „szárazon maradáshoz”
viszont vasakarat kell.
– Egy ilyen kritikus helyzetben hogyan, miben tud segíteni a csoport?
– Minden héten gyűléseket, mondhatnám úgy is, „meetingeket” tartunk,
tréningeket, ahol a tagjaink elmondják a saját történeteiket. Erről
szól az egész, tulajdonképpen csoportterápia, ahol kibeszélhetjük a
gondjainkat, bajainkat, s akár tanácsokat is kaphatunk arra vonatkozóan,
hogy miképpen lehet átvészelni egy-egy válságosabb időszakot.
Van ennek az egésznek egy lelki vezérfonala, amit mi nagyon fontosnak
tekintünk, igazán ez a „program”. Mert ez nem úgy működik, hogy
összejön egy rakás ember, akik nem akarnak inni, leülnek, beszélgetnek,
és attól fogva nem is isznak. A leszokásnak pontos elve van, amit
nem karosszékben elmélkedő orvosok találtak ki, hanem szenvedő alkoholisták,
és bevált.
– Vannak-e új tagjai a csoportnak?
– Az állandó létszámunk körülbelül huszonöt-harminc körüli. Új
tagokat azonban nem toborzunk, azaz nem járjuk a kocsmákat, s
nem mondjuk ott az embereknek, hogy gyere velünk, mert ez jó lesz
neked. Nem. Ez így nem is működne, igaz, a kezdetek kezdetén voltak
ilyen próbálkozások, de ezek kudarcba fulladtak. Akkor jön valaki
közénk, ha eljut egy mélypontra, mi úgy mondjuk: gödörbe kerül.
Feltartja a kezét, és azt mondja: bármit csinálhattok velem,
csak valaki segítsen rajtam… A legfontosabb lépés a gyógyulás felé
az, ha valaki elismeri, hogy alkoholfüggő, és nem bírja azt legyőzni.
Horváth Attila
Jóska vagyok, alkoholista
Állok a Centrál Hotel előtt és az új placc térköveit
vizitálom. A december eleji kedélytelen
időjárás egy pillanatra megváltozik, kibújik a nap,
körülöttem minden felragyog. Most éppen nem rohanok, s
elképzelem, hogy milyen szép lesz tavasszal ez a kis térség, városunk
egyik új büszkesége. Fák, virágok, padok, fénybe öltözött vendégváró
teraszok! Álldogálok, így hamar akad beszélgetőpartner. –
Nem sokáig gyönyörködsz ebben – mondja a korombéli úriember, s
közben szeme sarkából lesi reakciómat. – Nofene! Miért? – kérdezek
vissza. – Mert rövidesen felszedik a kövezetet – közli a bennfentesek
mindentudásával. Aztán elmondja, hogy az új közgyűlés nemsokára
dönteni fog a munkálatok visszafordításáról. Hitetlenkedésemet látva
naivnak nevez, olyannak, aki fel sem tételez egy ilyen barbár cselekedetet.
Az okot meg pláne nem, tudniillik azt, hogy a mostani helyi hatalom
nem tűri az ilyesféle pazarlást. Letaglózva állok, s hosszan nézek
az úr után, aki új helyen, talán már a Károlyi kertben szórja szét
szavai mérgét. Lassan elindulok, de nem hagynak nyugodni az előbb
hallott mondatok. Meg a tegnapiak, meg a tegnapelőttiek. Kedveset,
szépet, felemelőt, biztatót, bizakodót, reménykeltőt nem igen hallottam.
A város két gyönyörű intézménye a Plakát Ház, valamint az Ifjúsági
és Civil Ház avatása után hányan, de hányan szajkózták, hogy
minek ez. Minek ez a két kulturális létesítmény, amikor a városban
egyébként sem történik semmi, lassan itt már élni sem érdemes, mert
kiüresedett a nagykanizsai társas élet, nincs pénze az embereknek, ha
mennének is nincs hova, nincs miért. Nem értem és vissza is utasítom
az ilyen beszédeket. Nem csak azért, mert az ellenkezőjét tapasztalom,
hanem azért is, mert tudom, hogy az elégedetlenkedés ragadós.
Aki nyitottan él, keresi a társas élet lehetőségeit, közösségi tevékenységre
vágyik, az Nagykanizsán rálelhet. S ráadásul pénz nélkül. Állandóan
nyílik egy-egy kiállítás, két filmklub is van a könyvtárban,
előadások itt és ott, fesztiválok egy évben többször is, újfajta múzeumi
program, civil rendezvények, s folytathatnám hosszan a sort. A
károgók akkor fognak igazán meglepődni, ha elkészül a város kulturális
térképe. Persze, aki csak TV-sorozatokkal mulatja az időt, az
vajmi keveset vesz észre mindebből. Néha azonban akad egy-egy lelkesítő
szó is. Például az a néző, aki az idősek kulturális bemutatójáról
ezt az SMS-t írta: szépkorúak ajkáról zengett a dal, járták a ropogóst
virgoncan a lábak szerdán Kanizsán. Az örökifjú szív ragyogott.
Izzott, csillogott szemeken, arcokon...
Büki Erzsébet
Kanizsa-tér kövei
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Felnőtt és Gyermek
VÁROSI ORVOSI ÜGYELET a Petőfi u. 5. szám alól 2006. december
11-ével átköltözik a Szekeres J. u. 2-8. szám alá! (Kórház
mentőállomás és a Tüdőgondozó épülete között). Bejárat a
Bagolai sor felől! A telefonszámok és az ügyeleti idő változatlan!
A Bajcsai Településrészi Önkormányzat megalakításának
kezdeményezésére a Bajcsai Művelődési Házban
2006. december 15-én 17.00 órakor településrészi gyűlést
tartanak. A szervezők minden bajcsai választópolgárt szeretettel
várnak.
14 Hirdetés
A Wing Tsun Kung Fu oktatás
sajátosságairól, előnyeiről és személyes
előmeneteléről kérdeztük
Johanidesz Gábor kung fu edzőt:
– Nagykanizsán 1992-ben indult
Wing Tsun Kung Fu oktatás,
jómagam 2003 szeptemberében
kezdtem el tanítani a
Csengeri Wing Tsun Kung Fu-t.
Október elején szemináriumot
tartott Csengeri Zsolt mester,
amelyre a nagykanizsai tanulókon
kívül Győrből is érkeztek
mesterjelölt tanítványok. A szeminárium
célja az volt, hogy a
résztvevők az új ismeretek mellett
a már tanult technikákat elmélyítsék,
csiszolják, újabb formában
történő alkalmazásukat
tanulhassák – kezdte Johanidesz
Gábor edző. – A kezdő csoportban
az alapvető harci és önvédelmi
technikákat sajátították el
a tanulók, a haladók pedig a
„ragadós kéz” technikáját tanulták.
Az előmesterek (akik közé
én is tartozom), a Wing Tsun
mester-formagyakorlatának (Biu
Tze – Repülő ujjak) harci alkalmazásait
és a technikák ragadóskéz
sorozatban történő alkalmazásait,
küzdelmet és érdekességként
fegyverhasználatot (a
Wing Tsun két alapfegyvere:
hosszúbot és kantoni pillangókés)
tanultak. Csengeri mester
évente többször jön el Nagykanizsára
tanítani minket és állítása
szerint a tanítványok ügyesek
és jó ütemben fejlődnek!
Az edző hozátette még: célja,
hogy technikailag, fizikailag és
szellemileg alkalmas legyen a
mesterré válásra. Ezt csak szorgalmas
és kemény edzéssel lehet
elérni.
– Fontosnak tartom, hogy a
tanítványaim megállják a helyüket
a harcművészet bármely
területén, tehát nekik is keményen
kell edzeni. Nem véletlenül
jelenti a kung fu azt, hogy
kemény munka. Az edzéseimen
a technikai képzés mellett fontos
szerepet kap az erőnlét és
az állóképesség kifejlesztése –
zárta gondolatait Johanidesz
Gábor.
Edzéseit péntekenként a Zrínyi
Miklós Általános Iskola tükörtermében
16-18 óráig, vasárnap a
Bolyai Általános Iskola alagsori
tornatermében 15-17 óráig tartja.
A sport iránt érdeklődők a helyszíneken,
és a
http://csengeriwt.fw.hu honlapon
érdeklődhetnek.
Kung fu, a kemény munka
VEGYES
SZOLGÁLTATÁS
INGATLAN
BÉRLET
Építési vállalkozók figyelem!
Nk-án a Hunyadi úton 800 négyzetméteres
(20m x 40m) telek –
társasház építésére kiválóan alkalmas,
eladó. Érd.: 30/227-3294,
30/448-6072 (5904K)
Palinban tetőtérbeépítéses családi
ház eladó! Érd.: 70/530-8513
(5919K)
Nagybakónakon kétszobás
családi ház nagy telekkel eladó.
Érd.: 20 óra után 93-315-559
(5926K)
Nk-án nyugodt környezetben,
felújított, 87 m2-es lakás választható
burkolattal, fal színnel, valamint
kerttel és garázzsal eladó.
Kisebb lakást beszámítok! Érd.:
20/9616-404 (5958K)
Nk-án a Nagyváthy 3. szám
alatt dupla garázs eladó. Érd.: 18
óra után a 93/314-956 (5962K)
Vállalkozók figyelem! Nk-án
forgalmas helyen sarokház telekkel
eladó. Érd.: 30/997-5354 (5963K)
Garázs eladó a Kisfaludy utcában!
Érd.: 313-099 (5965K)
Nk-án a keleti városrészben
egyszobás, központi fűtéses, földszinti
lakás eladó. Érd.: 30/396-
8289 (5966K)
Nk-án Munkás úti garázssoron
garázs kiadó. Érd.: 30/520-4050
(5967K)
Nk-án a Liszt Ferenc utcában
kétszobás, központi fűtéses,
részben bútorozott lakás hosszú
távra kiadó. Kaució szükséges!
Irányár: 27.000 Ft/hó. Érd.: 16
óra után a 82/735-459 (5979K)
Városkapu lakópark (volt Téglagyár)
Mészáros L. u. Petőfi úti
sarkán üzlet-iroda, garázzsal, vagy
külön bérbeadó, cserélhető, esetleg
eladó. Érd.: 30/2044-556,
93/313-271, 30/4540-529 (5980K)
Idősebb úrnak mindenben segítenék,
beszélgetőtársa, szabadidő
partnere lennék anyagi támogatásért
cserébe. Érd.: 06-30-610-
6172 (5966K)
Vállalkozók, társaságok elektronikus
könyvelését, bérszámfejtését
vállaljuk 25 év tapasztalattal. Érd.:
Balaskó Gyöngyi adótanácsadó,
20/4500-827, 93/310-154 (5981K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont
gépjárművét készpénzért átveszem!
Lakókocsik is érdekelnek.
Ugyanitt használt autóalkatrészek
eladók. Tel.: 30/641-7375,
30/592-8463 (5485K)
Vállaljuk: új síremlékek készítését,
betűvésést, régi sírok tisztítását,
felújítását számlára is. Érd.:
Horváth Zoltán, vállalkozó. Nk,
Ady Endre u. 65. Tel.: 06-93-333-
449, 06-70-511-7863 (5641K)
Építési vállalkozó vállal: kőműves
és tetőfedő munkákat, régi házak
felújítását, épületek szigetelését,
lépcsőházak festését, stb.! Tel.:
30/6398-825, 70/5039-407
(5900K)
APRÓHIRDETÉS
GUMIABRONCS ÉRTÉKESÍTÉS
GUMI- ÉS FUTÓMű SZERVÍZ
OLAJCSERE
Nagykanizsa,
Csengery út 111/b.
Tel.: 93/310-103, 30/315-9288
Fax: 93/536-237
Web: www.maratonkft.hu - E-mail: maratonkft@invitel.hu
Nyitva tartás:
Hétfő – Péntek: 7 – 19
Szombat: 7 – 12
Volán Oktatási Kft.
Nagykanizsa,
Zárda út 2.
Tel/fax: 93/516-634
OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 3448
Akkreditált Felnőttképzési
Intézmény, Akkreditált programokkal!
(Igénybe vehető a
törvényben előírt adókedvezmény)
INDULÓ
TANFOLYAMAINK:
- 12.06-án 16 óra
tehergépkocsi vezető (C),
nehézpót (C+E)
- 12.08-án 16 óra
autóbuszvezető (D)
- 11.08-án 16 óra hétvégi
- 11.20-án 16 óra hétközi előadásokkal
személyautó, motor
és segédmotor kategóriákban
Diákoknak ingyenes elmélet!
Részletfizetés! Ingyenes
tankönyvkölcsönzés!
Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat,
hogy a Kanizsa
Újság Kft. elérhetőségeit illetve
azok változását a 2. oldalon,
az impresszumban követhetik
nyomon.
Ez alapján a 93/310-540-es
telefonszámunk közel három
éve nem üzemel, jelenlegi
számunk 93/312-305.
Sport 15
Vízilabda bajnokságok
November közepén rendezték meg a Dunántúli Serdülő (1990 és később
született gyerekek) Vízilabda Bajnokság harmadik fordulójának
mérkőzései Székesfehérváron. A CWG Kanizsa VSE serdülő csapatának
két ellenfele a Sportliget SE és a székesfehérvári Balatonfűzfő VSE
voltak.
1. mérkőzés: Sportliget SE – CWG Kanizsa VSE 10 – 8 (2-2, 4-1, 0-2, 4-
3). Kezdő csapat: Szabó Máté (kapus), Bedő Krisztián, Gyana Dániel, Sashalmi
András, Virt Mátyás, Kiss Ádám, Erhetics János. Csere játékosok: Horváth
Máté, Lukács Zsolt, Molnár Markó, Bácsai Róbert. Góllövők: Virt 3, Erhetics
2, Kiss 1, Bedő 1, Molnár 1.
2. mérkőzés: Balatonfűzfő VSE – CWG Kanizsa VSE 6 – 14 (1-5, 0-5, 2-2,
3-2). Kezdő csapat: Szabó Máté (kapus), Bedő Krisztián, Gyana Dániel, Sashalmi
András, Virt Mátyás, Kiss Ádám, Erhetics János. Csere játékosok: Horváth
Máté, Lukács Zsolt, Molnár Markó, Bácsai Róbert. Góllövők: Virt 3, Sashalmi 3,
Erhetics 2, Bedő 2, Kiss 1, Molnár 1, Gyana 1, Bácsi 1. Edző: Kaszper Dániel
A Dunántúli Gyerek II. Vízilabda Bajnokság (1994-ben és később
születettek) 3. fordulóján Kaposváron nehéz nehéz mérkőzésekre számíthatott
a kanizsai csapat. A Dunántúl két legerősebb utánpótlásnevelő
egyesületének (Kaposvári VK, Pécsi VSK) gárdájával csaptak
össze. A végeredmények sajnos a papírforma szerint alakultak, azaz
kettős vereséggel zárta a CWG Kanizsa csapata.
Kaposvári VK – CWG Kanizsa 14 – 11 (3:3, 2:2, 5:2, 4:4). CWG Kanizsa:
Bánkuti - Skriba 1, Vitári 8, Lukács D., Gergina, Balázs 2, Kapor.
Csere: Gyergyák, Kovács V., Korcsmáros, Sashalmi E. Edző: Szabó Sz.
CWG Kanizsa – Pécsi VSK 10 – 21 (2:5, 0:7, 3:4, 5:5). CWG Kanizsa:
Bánkuti – Skriba 4, Vitári 4, Lukács D. 1, Gergina, Balázs , Kapor.
Csere: Gyergyák, Kovács V., Korcsmáros, Sashalmi E. 1, Havasi,
Szinyéri, Németh, Czigány. Edző: Szabó Sz.
A 4. fordulóra december 3-án, Nagykanizsán kerül sor.
Immáron negyedik alkalommal
rendezték meg
Szombathelyen a Szent
Márton Napi Claudius
Kupa Nemzetközi
Úszóversenyt. A rangos
megmérettetésen soha
ennyi ifjú versenyző
nem állt még rajtkőre.
Több, mint 450 úszó
küzdött az értékes érmekért
és a legjobbaknak
járó kupákért. A Dunántúlról
szinte minden
egyesület képviseltette
magát a vasi megyeszékhelyen,
de eljöttek a
budapesti BVSC és a
Honvéd úszói, valamint
Németországból is érkezett úszóküldöttség. A Délzalai Vízmű SE úszói
is kitettek magukért a kétnapos rendezvényen. Számos érmet és két kupát
is sikerült elhozni a versenyzőknek Nagykanizsára. Kiemelkedett a
mezőnyből Abay Nemes Anna teljesítménye, aki négy első, három második
és egy harmadik hellyel, valamint a korosztálya legjobb versenyzőjének
járó kupával lett gazdagabb. A ’98-as születésű Gayer Márton egy
második, két harmadik és egy negyedik helyezésével is kupát érdemelt.
ő korosztályában a harmadik legjobb lett. A versenyen számos izgalmas
csatát láthatott a nagyszámú, lelkes szurkolótábor – tudhattuk meg
Böröcz Zsolttól, a csapat edzőjétől. (-dé-)
Claudius Kupa
A múlt héten Budapesten a
VASAS rendezett kadett női
kard versenyt. Az NTE 1866
vívói közül hárman is döntőbe
kerültek: Péntek Brigitta 3.,
Mátyás Szabina 3., Savanyú
Zsófia 7. lett.
A férfi kardozóknál Kancsár
Bálint a 10.helyen végzett.
Másnap Nagykanizsán felnőtt
férfi tőr válogató verseny
zajlott. A teljes magyar
élmezőny megjelent, köztük a
junior Európa Bajnok tőrcsapat
is. A jó színvonalú versenyen öt
kanizsai állt rajthoz. A 16-os
táblára két hazai került: Szmodics
Zoltán és Tizedes Balázs. A
nyolcas döntőbe már csak
Szmodics jutott be, aki a 7.
helyen végzett a CSATA (Bp.)
játékosai, Huszka Zsombor,
Szabados Gábor és Berjozkin
Anton, valamint az MTK-s Bíró
Péter mögött. Tizedes Balázs a
10. lett.
Háziverseny?
Az ilyenkor szokásos Mikulás-
kupa helyett kibővített házi
versenyre került sor december
másodikán az NTE 1866 MÁV
judo szakosztályának szervezésében.
Mester Józsefné edző lapunknak
elmondta: a nemzetközi
Mikulás-kupát anyagi fedezet
hiányában kénytelenek voltak
elhalasztani, e helyett szerveztek
inkább egy kisebb „házi versenyt”,
amelyre a klub nagyatádi
és kaposvári barátait hívták.
Közben azonban újabb résztvevők
is jelentkeztek (Barcs, Siklós),
így hat szakosztály több,
mint nyolcvan versenyzője mérhette
össze tudását.
Az összesített eredmények
alapján Nagykanizsa csapata
győzött. 28 indulónk 33 érmet
hozott (tizennyolc arany, hét
ezüst, nyolc bronz).
Nagykanizsai egyéni eredmények:
A diák D korcsoportban
28 kg-ban Orsós György
III., 30 kg-ban Szűcs László I.,
Varga Attila III., 32 kg-ban
Huszár Martin I., Horváth
Ádám II., és 38 kg-ban Szűcs
Márton I. lett. A C korcsoportban
33 kg-ban Huszár Martin I.,
36 kg-ban Csöndör Olivér III.,
39 kg-ban Németh Dominik II.,
Kecskés Luca I. helyen végzett.
A B korcsoportban 38 kg-ban
Csonka Richárd I., Kecskés
Luca III. lett. 41 kg-ban Kardics
Konrád I., Mátrai Christopher
II. helyen végzett. Az A-soknál
41 kg-ban Csonka Richárd I.,
Pintér Péter III., Tar Bence V.,
Horváth Tamara (leány) I. lett.
A serdülők versenyében 38 kgban
Dabi Zsófia I., Gáspár
Roland II., Gáspár Richárd III.,
54 kg-ban Korcsmáros Ádám I.,
57 kg-ban és +60 kg-ban
Mihovics Szabina egyaránt I.
lett, 60 kg-ban Pálffy Attila III.,
Göbölös Kristóf IV. lett. Ifjúsági
korcsoportban, 57 kg-ban
Mihovics Szabina I. 60 kg-ban
Gaál András I. lett. A junior 63
kg-os Zakáll Mónika a leányok
között I. lett, 60 kg-ban Gaál
András I., Kisjós Dávid a II.
helyen végzett. Az U23 korban
induló, 66 kg-ban Németh
József I., Mester Marcell II.,
Gaál András III., Kisjós Dávid
IV. lett.
Tőr
és kard
A DIALÓG
NYELVSTÚDIÓ
MINDENKI ISKOLÁJA!
Nyelvtanfolyamok
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből minden tudásszinten!
􀀳 normál és intenzív ütemű képzések
􀀳 kedvező óradíj – részletfizetési lehetőség
􀀳 ingyenes próbavizsga
􀀳 ingyenes vizsga (a legjobbaknak)
􀀳 garantált nyelvvizsga (szerződéssel)
JELENTKEZZEN MOST,
ÉS MÉG VISSZAKAPJA
A TAN- ÉS VIZSGADÍJ
30 %-ÁT!
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93 / 326 413
E-mail: info@dialognk.hu; Web: www.dialognk.hu
OM reg. szám: 20-0129-04 Akkredit: 0584
A közelmúltban az Ifjúsági és Civil Házban
lépett fel Joey Calderazzo, akit a modern
jazz-zongorázás egyik legnagyobb alakjaként
tartanak számon. A New York-i muzsikus
nem saját zenekarával, hanem a Tropical
Transform Quintettel állt a színpadra, hogy
tíz évvel utolsó magyarországi szereplése
után ismét elkápráztassa közönségét – ebben
az évben utoljára, hiszen az ünnepek előtt
már nem vállal fellépést.
Joey Calderazzo a modern jazz-zongorázás
egyik legfontosabb alakja. Meghatározó
egyénisége két, nagy hatású zenekarnak, a
Michael Brecker Quartetnek és a Branford
Marsalis Quartetnek. Érzelemgazdag játékát
innovatív formai kultúra és elementáris kifejező
erő jellemzi. Joey Calderazzo kifinomult
zongorista, aki ízlésével és érzékenységével
mindenkit megérint, aki a zenéjét hallgatja.
– Tizenhárom évesen egy rock-zenekarban kezdtem zenélni – mondta a fellépés előtti sajtóbeszélgetésen
Joey. – A gitárosunk elment tanulni egy jazz-iskolába, s elkezdett jazzt játszani – a
többiek meg követték. Korábban nem foglalkoztam ezzel a műfajjal. Tizenhét évesen különböző
klubokban játszottam, huszonegy évesen pedig már együtt zenéltem Michael Breckerrel. Három
évvel később megcsináltam az első szólólemezem. A jazz számomra nem elsősorban pénzkereseti
forrás, hanem maga a ZENE, minden zenének az alapja. Muzsikámba a komolyzene különböző
harmóniáit, melódiáit is beépítem, s a klasszikusok közül is inkább a romantikus szerzőket kedvelem.
Azáltal, hogy tanulmányoztam Debussy és Ravel zenéjét, a műveiket be tudtam ágyazni a
saját munkámba. De ez nem egyedi sajátosság, a világ legnagyobb jazzmuzsikusaira komoly hatást
gyakorolnak a klasszikus zeneszerzők művei – mondta Joey Calderazzo, aki még azt is elárulta:
szabadidejében például Frank Sinatrat, Charley Parkert és Mahlert hallgat. (-ha-)
HEVESI SÁNDOR A zongoravirtuóz
MűVELőDÉSI KÖZPONT
Tel.: 311– 468, e-mail: hsmk@chello.hu
December 9. 15 óra
Tarka-barka karácsony
Képeslap és ajándékkészítés
Helyszín: Magyar Plakát Ház
December 9. 17 óra
„Flashback” - visszapergő képek
Czimmermann Éva és Horváth Fanni
fotókiállítása. Megtekinthető: december
21-éig. Helyszín: Ifjúsági és Civil Ház
December 15. 18 óra
Adventi este a Magyar Plakát Házban
kiállítás és koncert.
December 16. 15 óra
Karácsonyi népi játszóház
Karácsonyi népszokások
A murakeresztúri Talentum
Alapfokú Művészeti Iskola
néptáncosainak műsora.
Játszóház. Gyertyamártás,
mézeskalács készítés,
angyalkák készítése.
Helyszín: Képzőművészetek Háza
December 17. 19 óra
KARÁCSONY ZSÉDÁVAL
élőkoncert
Belépődíj: 2500 Ft
Helyszín:
Zsigmondy - Széchenyi
Sportcsarnok
Ajánló
- Pengeváltás a társulási
ülésen
- Támogatják a
vállalkozókat
- Épül a mélygarázs
- Szélcsönd, és újra szél
- Kanizsa értékeit őrzi
az Antológia
A hét témája: városunk
polgámestere
- „Válságmenedzser
vagyok”
- Schengenig mégis marad
- Előkelő erőemelőhelyezés
- Mi lesz veled kilátó?
XVIII. évfolyam 42. szám 􀁑 2006. december 14. Megjelenik: 21.000 példányban
December tizenegyedikén átadták az M7-es autópálya Nagykanizsa-Becsehely
között épülő szakaszának most elkészült hat kilométeres darabját. A hátralévő tizenkét
kilométer várhatóan jövő nyárra épül meg. Az új szakaszon huszonegy dolgozó
hat hókotróval várja a telet. Az autósoknak viszont rossz hír, hogy az átadás
időpontjától, azaz tizenegyedikétől matricával lehet használni az autópályát, tehát
a díjmentesség megszűnt.
Átadták
a sztráda újabb szakaszát
2 Krónika
BAJCSA, A STÁJER ERőDÍTMÉNY
Bajcsa-vár, egy stájer erődítmény Magyarországon
a 16. század második felében címmel
tartott érdekfeszítő előadást dr. Vándor
László, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága
igazgatója a Thúry György Múzeumban.
TÉLAPÓ A GYERMEKOTTHONBAN
Szerda este a Télapó a Zala Megyei Önkormányzat
Csecsemő- és Gyermekotthonába is
ellátogatott. A Mikulás napi rendezvényt az
űrhajós úti Gyermekotthon a Fiatal Baloldallal
közösen szervezte. Tamás László, a
szervezet elnöke elmondta: egy hónapja
vetődött fel a rendezvény gondolata. A fiatal,
16 és 24 év közötti tagok felajánlásaikon túl
az ünnepség szervezését is magukra vállalták.
A 35 mikuláscsomag mellett egy nagy kosár
édességgel is elhalmozta a nagyszakállú a
kisgyermekeket.
A VASUTAS-GYEREKEKNÉL
JÁRT A MIKULÁS
December hatodikán a vasutas dolgozók
gyermekeihez látogatott el a Mikulás a
VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házba. Az
ajándékosztás előtt az Igricek szórakoztatta a
gyerekeket, megteremtve a jó hangulatot. A
Mikulás hatvanhat csomagot vitt a legjobb
kisgyerekeknek.
RADIOAKTÍV KONCERT
A tavaly nyáron alakult Radioaktív együttes
,,Unplugged” akusztikus koncertje nagy
sikert aratott péntek este a Honvéd Kaszinóban.
Sipos Barnabás gitározott, Nemes Péter
basszusgitáron játszott, Einger Gábor dobolt,
Gilincsek Péter gitározott és énekelt. Az
együttes oszlopos tagjai mellé a koncert erejéig
csatlakozott egy vokalista és egy ütős. Az
élő, dallamos rockzenét játszó zenekar tagjai
a koncerten akusztikus hangszerekkel adták
elő, főként saját dalaikat.
ÜNNEPELT A HONSZ
A Vasemberház Dióssy-termében tartotta
péntek délelőtt a Hadirokkantak, Hadiözvegyek,
Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének
Nagykanizsai Szervezete karácsonyi ünnepségét.
A szervezet idei utolsó ülésén Görcsi
Frigyes elnök tudatta a szervezet tagjaival,
hogy Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének
elnöke és dr. Padányi Márius, a
HONSZ országos nemzetközi elnöke törvényjavaslat
módosítási kérelmet nyújtott be az Alkotmánybírósághoz,
amelynek lényege, hogy
hadiárva és hadiárva között ne legyen különbség,
mindenki kapjon kárpótlást. Az ünnepséget
a Honvéd Kaszinó Nyugdíjas Énekkarának
műsora színesítette, Görcsi Frigyesné verset
szavalt. Az ünnepség végén a vitamintablettát
és édességet tartalmazó ajándékcsomag mellett
Karácsonyi és Újévi Köszöntőt rejtő borítékot
is átvehettek az egyesület tagjai.
KARÁCSONYI KÉPESLAPOK
December 9-én az idei év utolsó Tarka-
Barka Műhelyét a Magyar Plakát Ház falai
között tartották. A délutáni programon színes
karton és selyempapírból karácsonyi képeslapokat
és ajándék díszdobozokat készíthettek a
gyerekek és szüleik. A Hevesi Sándor Művelődési
Központ két dolgozója, Millei Márta
vizuális munkatárs és Gelencsér Edit művelődésszervező
segítségével sajátíthatták el a a
foglalkozás résztvevői a megfelelő technikákat.
A szervezők elmondták: az immár hét
éves Tarka-Barka Műhely működése a
HSMK sikeres pályázatainak köszönhető, s a
jövő év sem múlhat majd el a nagy népszerűségnek
örvendő foglalkozások nélkül. Jövő
héten Ünnepváró Népi Játszóházzal várják a
családokat, január végén pedig a farsangi időszakra
készülnek majd a tarka-barkások.
MIKULÁS A KÖZÖSSÉGI HÁZBAN
Szombat délután a Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Teleki úti közösségi házába is
december 5.
december 6.
december 8.
december 9.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető-főszerkesztő: Maros Sándor. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Horváth Attila, Markó András, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi
Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet.
Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa
Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda: ANTÓK Nyomdaipari Kft.
Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft. Felelős
vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu
Ha hiányzik a készpénz,
VAN MEGOLDÁS
ÉKSZERBANK ZÁLOG
Készpénzhitel azonnal!
A Vasemberház sarkán az árkádok alatt!
Ékszert nyert: 06/0205470. sorszámú zálogjegy
megérkezett a Mikulás. Közel 120 kisgyermek
várta vidám énekszóval a Nagyszakállút,
a bátrabbak verset mondtak, dallal készültek.
A rövidke műsorok és a közös éneklés után a
jó öreg Télapó mindenkit megajándékozott
egy-egy csomaggal.
MÉZESKALÁCS-BEMUTATÓ
Festőműhellyé alakult át szombaton a Petró
Galéria. Ezúttal azonban nem a képzőművészek
adták egymásnak a kilincset. Az érdeklődőket
Polgár Zsuzsa népművész avatta be a
mézeskalács-készítés fortélyaiba. Aki pedig
vette a bátorságot, és sajátkezűleg díszítette
az ehető karácsonyi figurákat, az haza is vihette
az édes rememűveket.
ADVENT KÉPEKBEN
A zeneiskola hangversenytermében hétfőn
délután nyílt meg a Farkas Ferenc Zene- és
Aranymetszés Művészeti Iskola képző- és
iparművészet szakos hallgatóinak kiállítása.
Az adventi témájú grafikákat, festményeket
és kisplasztikákat Lengyák István méltatta.
UTOLJÁRA TANÁCSKOZTAK
A négyéves önkormányzati ciklusnak
megfelelően lejárt az Idősügyi Tanács mandátuma
és utolsó alkalommal jöttek össze a
Honvéd Kaszinóban. Elsőként Koller Jutka,
az ESZI igazgatója adott tájékoztatást az
Idősek Hetének rendezvényéről. A hozzászólásokból
két ellentétes vélemény alakult
ki. Volt, aki azt mondta, hogy csökkentsék le
a rendezvény időtartamát három napra, mások
véleménye szerint – mivel országosan is
nevet szereztek maguknak – maradjon meg
az egy hét. Az elhangzottakat megfontolják.
A fő téma a négy éves munka értékelése
volt, amelyet eredményesnek ítéltek meg.
Ugyan a korábbi években is működtek idősügyi
klubok a városban, de egymást nem ismerték,
közös programokat nem szerveztek.
Nagykanizsán a mintegy tízezer, 60 év feletti
idős ember közül 3-4 ezret tudtak figyelemmel
kísérni. Célul tűzték ki, hogy megnézik:
a többi 5-6 ezer idős társuk hogyan él. Ezért
indítottak el különböző akciókat, klub-rendezvényeket.
A felmérő lapok alapján rengetegen
jelölték meg az elmagányosodást.
Sajnos, sok az ilyen ember, akikhez valahogy
közel kell kerülni és segíteni kell rajtuk.
Megköszönték Simánné Mile Éva osztályvezető,
és dr. Szabó Erzsébet, a Zala Megyei
Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete
elnökének munkáját. A tanácskozáson Cseresnyés
Péter alpolgármester hitet tett amellett,
hogy az Idősügyi Tanács nem szűnhet
meg. A további működés részleteit január
végén beszélik meg az önkormányzat illetékes
vezetőivel – összegezte Büki Pálné társelnök.
60 ÉVES A VOKE
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház
60 éves évfordulója alkalmából rendezvényt
szervez, amely december 9-én 17 órakor Kollonay
Zoltán zongoraművész nyitózenéjével
veszi kezdetét. A gálaest házigazdája
Kámánné Szép Terézia, az intézmény vezetője
lesz. Ünnepi köszöntőt mond: Cseresnyés
Péter országgyűlési képviselő, városunk alpolgármestere,
Rankasz Dezső, a MÁV ZRt.
humánpolitikai vezérigazgató-helyettese,
Molnár Géza, a Vasutasok Országos Közművelődési
és Szabadidő Egyesületének
(VOKE) elnöke. A ünnepi műsorban közreműködik
Kocsis Katalin, a Halis István Városi
Könyvtár zenei részlegének vezetője, a
Szivárvány Énekegyüttes Baráth Yvett karnagy
vezetésével, Kőfalvi Csilla, a Magyar
Plakát Ház igazgatója, a Premier Táncklub, a
Pántlika Tánccsoport, Dél-Zala Néptánc
Együttes, Kodály Zoltán Énekkar, Borbontó
Tánccsoport, Mamik Hagyományőrző Dalkör,
Eliséba Hastánccsoport, Thai Chi-csoport,
valamint egy angol gyerekcsoport. A
program az évfordulóra rendezett emlékkiállítással,
majd állófogadással zárul.
FARKAS FERENC EMLÉKÉRE
December tizenötödikét a Farkas Ferenc Zene-
és Aranymetszés Művészeti Iskola névadója
emlékének szenteli. Tizenegy órakor koszorúznak,
majd 18 órakor emlékkoncerttel tisztelegnek
a diákok és a Szivárvány Énekegyüttes
tagjai Farkas Ferenc emléke előtt Sugár úti
épületükben. Minden érdeklődőt várnak.
KARÁCSONYI PLAKÁTOK
December 15-én 18 órakor Adventi est
címmel új kiállítás nyílik a Magyar Plakát
Házban. Az Osztrák-Magyar Monarchia, a
XIX. század utolsó évtizedeiből származó
kereskedelmi plakátok a Magyar Kereskedelmi
és Vendéglátóipari Múzeumból érkeznek
városunkba. A boldog békeidőket felidéző
művészi alkotások a hajdani polgári
karácsonyozást mutatják be a nagyközönség
számára, karácsonyi muzsikaszó mellett. A
magyarázó tablókról a látogatók megtudhatják
többek között azt is, hány ezer éves ünnepe
a karácsony az emberiségnek. Az
összeállítást Balogh László, az OKISB bizottság
elnöke nyitja meg. A grafikákat
2007. január 6-ig, vízkereszt napjáig tekinthetjük
meg.
ADVENTI HANGVERSENY
December 18-án, hétfőn 18 órakor a Farkas
Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti
Iskola növendékei és tanárai adventi hangversenyt
adnak a Kiskastélyban. A belépődíj
300 Ft.
KAMARA-KIÁLLÍTÁS
A Thúry György Múzeum és a Családsegítő
és Gyermekjóléti Központ a múzeum Fő út 5.
szám alatti épületében karácsonyváró
foglalkozásokat és kamarakiállítást rendez. Az
általános iskolás csoportok és a családok
december 18-22. között 9-15 óráig papír karácsonyfadíszeket
készíthetnek, diót és tobozt
festhetnek, mézeskalácsot díszíthetnek. A kiállításon
a régi karácsonyok hangulatát idéző
egykori ajándékokat, polgári és népi gyermekjátékokat
tekinthetnek meg a látogatók.
KONCERT AZ ÜNNEP JEGYÉBEN
A Palini Általános Iskola tanulói szeretettel
várnak minden érdeklődőt december 21-én
16.30-kor koncertjükre, a városrész templomába.
Krónika 3
december 11.
Előzetes
Elsősorban a társulás jövő évi költségvetésével
kapcsolatos napirendi pontokat tárgyaltak a
Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulása ülésén.
Elhangzott: eddig csupán a települések harminc
százaléka fizette be a kötelező tagdíjat,
ezért Marton István társulási elnök felhívta a településvezetők
figyelmét a tagdíjfizetés kötelezettségére.
Rácz József, Gelse polgármestere napirend
előtti hozzászólásában egy pályázat előkészítésének
szabályszerűségét firtatta, s az általa
felelősként megnevezett Varga Miklós alelnök
lemondását követelte. Ugyanis a társulás pályázatot
nyújtott be iskolabusz beszerzésére, amelyre
előzetesen három település, Gelse,
Zalaszentbalázs és Galambok jelezte részvételi
szándékát. Közben Galambok visszalépett, a pályázatban
pedig (Rácz József szerint az alelnök
döntésével) Zalaszentbalázst szerepeltették. A
gelsei polgármester szerint az eljárás szabályszerűsége
azért kifogásolható, mert úgy véli, Varga
Miklós egy személyben döntött, s erre nem volt
jogosult, továbbá meg van győződve arról is,
hogy a nagyon rövid ideig tartó előkészítés során
a háttérben egyeztetések folytak Zalaszentbalázs
polgármesterével. Marton István polgármester, a
társulás elnöke válaszában elmondta: a pályázat
benyújtásáról december ötödikén döntöttek elnökségi
ülésen, s hetedikén már be is kellett
nyújtani azt. Úgy véli, ha valamelyik településnek,
akkor Zalaszentbalázsnak szüksége van az
iskolabuszra, hiszen az ott tanuló gyerekek hetven
százaléka a környező településekről jár be.
Megjegyezte: az ügy kapcsán ő is meggyőződhetett
azokról a személyi feszültségekről, amelyekről
más csatornákon már korábban értesült. Varga
Miklós visszautasította a vádakat. (H.A.)
Pengeváltás a társulási ülésen
4 Gazdaság
A Soproni, a Dunaújvárosi és a Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara elnöksége Nagykanizsán
tartotta soron kívüli ülését a minap. A tanácskozás
témái a helyi önkormányzatokkal való együttműködés
elvei és gyakorlata, valamint a városi kamarák
és a kistérségek együttműködésének lehetőségei
voltak. A tanácskozást követő sajtóbeszélgetésen
Horváth Balázs, a helyi kamara elnöke kiemelte:
– A megyei jogú, de nem megyeszékhelyű városok
számára a kamarai törvény lehetőséget adott arra,
hogy önálló kereskedelmi és iparkamarát hozzanak
létre. Ezzel a lehetőséggel három megyei jogú város,
Dunaújváros, Sopron és Nagykanizsa élt az országban.
Nemcsak a hagyományok, hanem a saját
érdekünk is azt kívánja, hogy szorosabb együttműködésre
törekedjünk a kamarai rendszeren belül.
Minden évben két alkalommal találkozunk más-más
helyszíneken. A mai nap főbb témái között a helyünk,
lehetőségünk a kamarai rendszerben témakör,
valamint az önkormányzati választások után kialakult
helyzet szerepelt, illetve arról is beszéltünk,
milyen példák vannak előttünk, amelyeket követni
lehet az önkormányzattal, vagy a vezető tisztségviselőkkel,
polgármesterrel, alpolgármesterrel és bizottsági
elnökökkel való együttműködéshez. Beszéltünk
arról is, milyen lehetőségeink vannak a kamarai érdekek
megjelenítésére. Harmadik témaként szót váltottunk
a szakképzésről, ami olyan kitörési pont lehet
a kamara életében, amellyel meg tudjuk mutatni,
hogy többre vagyunk képesek, más feladatokat is el
tudunk látni, mint amit hagyományosan a kamarák.
Ez azért is fontos, mert tudjuk, jelen pillanatban utcára
képzés folyik a magyar oktatási rendszerben,
ezzel szemben pedig számos vállalkozás azzal küzd,
hogy nincs meg számára a szükséges szakembergárda,
vagy nem biztosított a képzésük. Úgy gondoljuk,
ebben a kamarának sokkal nagyobb szerepe lehetne.
A Nagykanizsán elindult mesterképzés már egy jó
példa lehet. Országos szintű megállapodás, illetve
kormányzati elhatározás kell ahhoz, hogy a kamara
nagyobb szerepet kapjon az oktatás szervezésében.
Réti Vilmos, a dunaújvárosi kamara elnöke a legfontosabb
feladatról szólva elmondta:
– Dunaújvárosban az egyik legfontosabb feladatunk
az, hogy a három új alpolgármesterrel és az új bizottsági
elnökökkel felvegyük a kapcsolatot és beszéljünk a
munkánk további bővítésének lehetőségeiről.
Horváth Vilmos, a legnagyobb múlttal rendelkező
soproni kamara elnöke a két kamara együttműködésről
is beszámolt.
– Magyarország első kereskedelmi és iparkamaráját
1850. augusztus 13-án alapították meg városunkban,
amelynek tevékenysége a mai Dunántúlra,
egészen Eszékig terjedt ki. A dunaújvárosi kamarával
együtt voltunk élharcosai annak, hogy a 2000-
es kamarai törvénymódosítással a megyei jogú városok
törvényileg is felhatalmazást kapjanak önálló
kamara alapítására, mellyel az egész kamarai
szervezet ügye nyert. Több, mint 400 tagunk van ma
is Sopronban. A város a szervezetet a magáénak érzi,
ebből adódóan azt az elvet valljuk, hogy természetes
szövetségesei, partnerei, de nem kiszolgálói
és fizetett dicsérői vagyunk a mindenkori önkormányzatnak.
Azt ne várják tőlünk, hogy ha valami
bölcset mondtak, azzal a kamarának egyet kell érteni.
Kérjék ki előtte a véleményünket, és beszéljük
meg, hogy egy intézkedés miként érintheti a vállalkozókat,
legalább a morgás jogát hagyják meg nekünk,
utána pedig dönthetnek bölcsen. Tekintve,
hogy én is voltam két ciklusban önkormányzati képviselő,
tudom, nem könnyű, hiszen a politika egészen
más műfaj. Az a meglátásom, szükség van a
gazdaság szereplői véleményének közvetítésére.
Egy város vezetése soha nem képzelheti magát
olyan bölcsnek, hogy azt mondja, „én attól, hogy
képviselő leszek, mindenhez értek”. Ilyen nincsen.
Én sem lettem bölcsebb azáltal, hogy ott voltam. A
kamarában a tisztességes helyi vállalkozások érdekérvényesítését
és érdekképviseletét tartom a legnagyobb
feladatnak. Nem a számla nélkül dolgozók,
és nem a feketegazdaság résztvevőinek a képviseletét,
hiszen sajnos miattuk is van ma ilyen helyzet
a magyar gazdaságban. Több, mint félmillió aktív
korú nem vesz részt a közteherviselésben, nem
fizet társadalombiztosítást, stb. Éppen arról beszéltünk
Horváth Balázs elnök úrral, hogy sokat tudunk
segíteni annak érdekében, hogy a helyi vállalkozások
az úgynevezett szakképzési hozzájárulásaikat
ne a nagy kalapba fizessék be – erre megvan a törvényi
lehetőség –, hanem a helyi szakképzéssel foglalkozó
iskolák, közép- és felsőoktatási intézményeknek
címzetten adják oda a pénzt, mert ezzel tehermentesítjük
a fenntartójukat, azaz a helyi önkormányzatot.
Természetesen elvárjuk, hogy a helyi
önkormányzat a helyi vállalkozóknak adja meg a
lehetőségeket. Ezt nem tiltja meg az EU sem. Nem
kell szégyellni a helyi és a hazai érdekek vállalását!
Odahaza is szoktam hirdetni, hogy nincs sikeres
város sikeres vállalkozók nélkül. Mindent meg kell
tenni a vállalkozók sikeréért, a tisztességes vállalkozások
sikeréért, és a város vezetésének segítő
partnerként kell elfogadni a mindenkori kamaravezetést,
akiket nem a politika, hanem a vállalkozók
választanak. Azt üzenem innét Nagykanizsáról is
mindenki számára, hogy fogadják jó szívvel a kamara
közreműködését, ajánlkozását, részvételét a
döntések előkészítésében és tekintsék elsőszámú
szövetségesnek a kamarákat. (Bakonyi Zsóka)
Tisztességes érdekérvényesítést!
2006. november 23-i soros ülésén
Nagykanizsa képviselőtestülete
módosította a helyi iparűzési adóról
szóló rendeletét. A módosítás
értelmében mentesül a helyi iparűzési
adó megfizetése alól az a vállalkozó,
akinek a vállalkozási szintű
iparűzési adóalapja nem éri el a
2,5 millió forintot. Ez a módosítás
az eddigi mentességi értékhatár
(500.000 Ft) felemelését jelenti a
törvény által megengedett maximális
érékre, melynek eredményeként
a vállalkozások közel 60 %-a mentesül
az iparűzési adófizetési kötelezettség
alól. Természetesen az
adó megfizetése alóli mentesség
nem jelenti azt, hogy az adózók a
bevallási kötelezettség teljesítése
alól is mentességet kapnak.
A rendelkezés 2007. január 1-én
lép hatályba és első ízben a 2007.
évről szóló bevallásokban lehet
igénybe venni a mentességet.
Módosult a vállalkozások támogatásáról
szóló rendelet is. A módosítást
az indokolta, hogy egyetlen vállalkozó
sem kapott támogatást, mert nem
tudott megfelelni a korábbi pályázati
feltételeknek, emiatt a rendelet nem
érte el alapvető célját. A korábbi szabályozás
szerint a pályázható támogatás
összegének felső korlátja a beruházás
által létrehozott építmények
után fizetendő többlet éves építményadó
volt. A gyakorlatban ez azt jelentette,
hogy ahhoz hogy egy fő létszám-
növekmény után igénybe lehessen
venni a maximális támogatást
(500.000 Ft) legalább 1667 négyzetméterrel
kell bővíteni a beruházás
eredményeképpen az adóköteles
alapterületet. Ez irreális feltételeket
jelentett a vállalkozók számára.
A munkahelyteremtés ösztönzését
jelentősen elősegíti, ha a többlet-
építményadóhoz kötött igénybevételi
korlátot megszüntetik és
az egy fő növekmény után igényelhető
támogatás összegét 300.000
Ft-ban határozták meg. Ez a támogatás
elegendő befolyásoló eszköz
lehet arra, hogy a befektetők két
azonos feltételeket kínáló város
közül Nagykanizsát válasszák.
Az építményadóhoz kötött korlát
feloldása szükségessé tette a beruházás
alsó értékhatárának 10
millió forintra történő módosítását.
Támogatják a
vállalkozókat
Az Erzsébet téri mélygarázs építés jelenlegi állásáról tartott sajtótájékoztatót
Dubecz Zoltán, a Siló Parking Hungary Zrt. kommunikációs
igazgatója. A két darab, 9 emelet mélységű liftes parkoló darabonként
108 gépkocsi tárolására lesz alkalmas. Az építés érdemi része a fúrás, a
régészeti munkák befejezése után, várhatóan január 8-án kezdődik el. A
beruházás várhatóan 40 hétig tart. Az előzetes mérések alapján a talajvíz
nem okozhat gondot, hiszen olyan technikával dolgoznak, amely
Európában már 15 éve sikeresen működik, és Magyarországon elsőként
Nagykanizsán használnak. Dervalics Balázs, a polgármesteri hivatal
ügyintézője kérdésünkre elmondta: az önkormányzat az elmúlt másfél
évben négy darab mélygarázs megépítésének a lehetőségét biztosította
a beruházó részére, aki területbérleti jogviszony keretében az Erzsébet
téren jelenleg kettő mélygarázst épít. Felépítésük, valamint üzemeltetésük
teljes mértékben a beruházót terheli, és az igénybe vett földterület
után bérleti díjat fizet majd az önkormányzat részére. A munka végeztével
a végleges térfelszín kialakítását a beruházó az önkormányzattal
folytatott egyeztetéseknek megfelelően végzi el úgy, hogy a jelenlegi
parkolóban – a megszűnő felszíni parkolók egy részén –, rövid időre továbbra
is biztosított lett a felszíni parkolási lehetőség. A mélygarázsokban
lévő gépkocsikban ugyanis élőlény nem tartózkodhat, például, aki a
közeli iskolába viszi a gyermekét, a felszíni parkolóban megállhat pár
percre, vagyis mindkét rendszer működhet egymás mellett. Az átadást
jövő év végére tervezik. A kiásott földet az ipari park a és a Thúry-városrész
területén hasznosítják. (-bzs-)
Gazdaság 5
A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Bizottság,
valamint a Városüzemeltetési Bizottság együttes ülésén a bizottság tagjai
és a meghívottak Szabadics Zoltán, a kivitelező Szabadics Közmű- és
Mélyépítő Zrt. ügyvezetőjének tájékoztatóját hallgatták meg a Thúrylaktanya
rehabilitációjáról, valamint az Ipari Park és Logisztikai Szolgáltató
Központ területén épülő „A” jelű gyűjtőút építésének állásáról a
közelmúltban a laktanyákban tett tájékozódó látogatás során. A tájékoztatót
követően Marton István polgármester megjegyezte: reméli, képviselőtársai
hasznosítani tudják a 2007-es költségvetés elfogadása kapcsán
az itt szerzett ismereteket.
Mint az köztudott, a politikai helyzet változása után az ország nyugati területein
sorra szűntek meg a laktanyák, így a Thúry-laktanya is a bezárás
sorsára jutott. Az ÁPV Rt. és az önkormányzat megállapodása alapján a
laktanya önkormányzati tulajdonba került. A mintegy 40 hektáros területre
a VÁTI KHT. 2000-ben részletes szabályozási tervet készített, amely lehetővé
tette a terület más funkciójú hasznosítását. A laktanya északi részén, a
sportpályák helyén lakóövezetet jelöltek ki, a terület keleti szektorában pedig
ipari-gazdasági övezet jön létre. A lakóterület, illetve a déli részen található
vegyes területek közt egy központi zöldövezetet, közparkot alakítanak
ki. Ezen a közparkon vezet keresztül a nyugat-kelet irányban húzódó kerékpárút.
A kivitelezési munkák az önkormányzat által a Regionális Operatív
Programhoz benyújtott sikeres pályázaton elnyert támogatásból és önkormányzati
forrásból valósulnak meg, várhatóan a jövő év június végéig.
A munkálatokat idén februárban kezdte meg a Szabadics Zrt. Az ipari park
lendületes fejlődésének köszönhetően vált szükségessé a belső úthálózat
bővítése, amelyen belül meghatározó szerepet tölt be az “A” jelű gyűjtőút.
Kivitelezése a részleges munkaterület átadás-átvétellel április 20-án kezdődött
el. Az út bizonyos szelvényei között régészeti feltárást kellett végezni,
amelynek időpontja a megjelölt egy hónap helyett – a vártnál több régészeti
lelet előkerülése miatt – három hónapig tartott.
A helyszíni területbejárást követően Papp Nándor, a VKIB elnöke
összegzésként elmondta:
– Nagyon jó, hogy létrejött a közös bizottsági ülés, és együtt láttuk a
több, mint 1,2 milliárd forintos beruházás eredményeit. Ha feltöltik az
utat a Thúry-laktanya területén, nagyon jó telkeket lehet majd kialakítani.
A 120 fát talán felesleges volt a feltöltés előtt elültetni. A teljes “szépségében”
feltárulkozó Munkás úti garázssor azonban romboló hatású.
Az átjárás biztosítása mellett, növényekkel kellene eltakarni. Az „A” jelű
út eddig elkészült szakasza nagyon jó minőségű. Bízom benne, hogy a
tizenöt tulajdonossal sikerül megegyezni, és márciusra megtörténik a
7000 négyzetméteres terület megvásárlása, mert már régen kész lehetne
az út. A „B” jelű út építése folytatódik, az időjárástól függően, reméljük
a tervezett határidőre elkészül. – Városüzemeltetési szempontból nagyon
fontos – fűzte hozzá Gyalókai Zoltán, a Városüzemeltetési Bizottság elnöke
–, hogy a lakóterületet vásárlókkal ne csak a kerítés, hanem a telek
szélességének megfelelő, kerékpározásra is alkalmas járda kialakításában
is megegyezzünk, nehogy úgy járjunk mint a Balatoni út és a M7-es
közötti részen, ahol a város kénytelen volt járdát építeni.
Végül Marton István megjegyezte: bízik benne, hogy újabb akadályok
nem merülnek fel, és rövid időn belül meg tudják vásárolni az „A” jelű
út építéséhez még hiányzó mintegy 300 méteres szakaszt. (B.Zs.)
Laktanya-„túra”
Épül a mélygarázs
6 Kultúra
Szombat délután ifjú kanizsai alkotók,
Czimmermann Éva és Horváth Fanni ötletes
munkáit tekinthették meg az érdeklődök az Ifjúsági
és Civil Ház galériájában. Rövid beszélgetésünk
a két fiatal művésszel a fotókiállításon
készült, amelyet Balogh László az
OKISB elnöke nyitott meg.
Éva és Fanni 2004-ben végzett a Batthyány
Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában.
A gimnáziumi évek alatt a
batthyányis képzőművészeti szakkörbe jártak
Stamler Lajos tanár úrhoz, aki – ahogy a lányok
fogalmaztak – ösztönző környezetet biztosított
számukra, segítette munkájukat. Éva
hat éve fotózik, Fanni tíz éve foglalkozik ruhák
készítésével.
– Milyen apropóból készültek a képek?
– Még a 2004-es mozgókép és médiaismeret
OKTV-re készültek pályázati munka gyanánt,
tizenkét képből álló fotósorozatot kellett beküldeni.
A kiállításon több fénykép látható, mert
utólag lettek előhívva olyanok is, amelyek a sorozatba
nem fértek bele – mondja Éva, a fotós.
– Mi az alkotások központi témája?
– A régi mozi újjáéledése, visszaemlékezés.
Az alakok a képeken mint régi mozilátogatók,
vagy mint a mozi szellemei jelennek meg, felidézve
azt a kort, amikor az még használatban
volt. Jól látszik a képeken az is, hogy mennyire
pusztulásnak indult miután használaton kívül
került az épület. Mi megpróbáltunk egy kis életet
csempészni mindebbe – avat be minket Éva.
– Én a képeken szereplő ,,alakokat” készítettem
pauszpapírból. Ragasztás helyett drótot
alkalmaztam a ruhák elkészítéséhez – veszi
át a szót Horváth Fanni.
Az embernagyságú papír ruhaköltemények
óhatalanul is magukra vonják a látogatók tekintetét.
Csakúgy, mint a fotósorozatot, a kiállított
ruhákat is december 21-ig tekinthetik
meg az érdeklődök.
– Mi lesz az alkotások sorsa?
– Néhányat közülük kiteszek otthon a falra.
Lehetne belőlük máshol is kiállítást rendezni,
vagy ezt a témát továbbfejleszteni – mondja
Éva.
– Ha lesz rá igény, akkor a ruhákat is újból
ki lehet állítani – teszi hozzá Fanni.
Fanni jövőre felvételizik az Iparművészeti
Egyetem textiltervező szakára. Éva az ELTE
pszichológia szakos hallgatója, mint mondta,
a fotózást csak hobbinak tekinti. (N.K.)
,,Flashback”, avagy visszapergő képek
December nyolcadikán a Képzőművészetek
Házában mutatták be az immár
negyedik alkalommal megjelenő Kanizsai
Antológiát, amelyben harminc szerző
fotója, verse, prózai írása és tanulmánya
kapott publicitást. A kiadvány az önkormányzat
támogatásával mintegy ötszáz
példányban jelent meg.
– Húztunk egy mércét, mindenképpen
nívós gyűjteményt szerettünk volna kiadni
a kezünkből – mondta lapunknak Szabadi
Tibor, az antológia szerkesztője. – A szerkesztőbizottság
valamennyi tagja értékelte a
műveket, így Deiszinger Ivett szerkesztő,
Horváth Ilona lektor és Halmos Csaba titkár
is, s amelyik nem érte el a megfelelő
pontszámot, az természetesen nem kerülhetett
be a kötetbe. Ebben a számban a tavalyihoz
képest kilenccel több szerző kapott lehetőséget
a megjelenésre, ami nem azt jelenti,
hogy a terjedelmünk is nőtt. Úgy vélem
egyébként, nincs még egy olyan kulturális-
tudományos kiadvány a térségben, amely
az elmúlt két év négy kötetében ennyi szerzőt,
ennyi művet vonultatott volna fel. Nagyon
komoly értékőrzés ez, hiszen nincsen
mindenkinek annyi pénze, hogy önálló kötetet
jelentessen meg. Már a legelső antológiának
is volt egyfajta rangja, hiszen a kötetből
jutott jócskán külföldre is, s most már
várják az újabb megjelenését. S hogy lesze?
Mi itt vagyunk, a többi már az önkormányzaton
múlik...
A szép kiállítású kötetet és a szerzők,
valamint a szerkesztőbizottság munkáját
Balogh László, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági
és Sportbizottság elnöke is méltatta.
Hangsúlyozta: az antológia rendkívül
sokszínű képet fest a nagykanizsai kultúráról,
témagazdagsága széles skálán szólaltatja
meg a világ ellentmondásosságát,
örömeit és gyötrelmeit. Mint mondta: fontos,
hogy legyen Nagykanizsán egy ilyen
antológia, amely nem csak az érett alkotók
számára kínál megjelenési lehetőséget,
hanem a szárnyukat bontogató fiatal
szerzőknek is.
A továbbiakban Kovácsné Mikola Mária
mutatta be a IV. Kanizsai Antológiát, amelyben
többek között Bakonyi Erzsébet, Csere
Andrea, Fa Ede, Maros Sándor, Nagy Imre,
Riersch Zoltán, Sabján Ferenc, Polgár József,
Stahl György, Uzsoki Lászlóné,
Rábavölgyi Attila, Vígh Dávid, Kassainé
Szarjas Gertrúd, Szabadi Tibor és Goór Béla
alkotásai szerepelnek.
Horváth Attila
Kanizsa értékeit
Pék Pál költő 10., őrzi az antológia
Szélcsönd és újra
szél című verseskötetével
három hazai
bemutató után itthon
is megismerkedhetett
a közönség
december 5-én,
a Halis István Városi
Könyvtárban.
– Mi sugallta a könyv címét? – kérdeztük
elsőként a költőtől.
– A Szélcsend és szerencsés utazás című
Debussy-zenemű adta az ötletet, hogy meg
kellene nézni, miből származik a szélcsend-állapot,
és vajon lehetséges-e szerencsés utazás
a szélcsendben, vagy van-e egyáltalán lehetőség
az eredeti cél felé való mozgásra.
Egyértelműsíthető, hogy ez 1956, és az azt
követő traumából származik. A szerencsés
utazást felváltotta az újra szél kitétel, tehát
van továbblépési lehetőség. Egy vert nemzedék,
amely nem tudta feldolgozni azt a traumát,
ami 56-ban érte, mégis tovább fog lépni,
ha a múltat úgy őrzi meg tisztán, ahogy az
eredeti célok ezt előírták 5o évvel ezelőtt. A
közben lévő ív valójában a személyes sors és
a közös sors körbejárása. Hogyha voltak bizonyos
hézagok ebben az ívben, azokat kiegészítettem
régebbi írásokkal.
– A kötet közepén található, Mikor a Pontus
Euxinus partján Tomisba tér című kulcsverssel
mit kíván üzenni?
– Az eligazító Ovidius mottóban „Nem leszek,
föld, a tied”, gyakorlatilag megpróbálom
feltérképezni, hogy mi az ami gátolja az
igazság egyértelmű megfogalmazását, és mi
az, ahová vissza lehetne hátrálni. Ha mégsem,
akkor hogyan kellene tovább lépni. A
vers egymásba épülő asszociációs láncot alkotó
tíz motivumból áll, aminek a lényege,
hogy, „a bozótból kisunyító nép“ nem nemzet,
nem is lehet annak nevezni, mert nincs
hazája, nincs hová visszahátrálnia. Elismerem,
ez egy kemény verse, de a megélt életszakaszt
jól mutatja.
– Nem sugároznak erős pesszimizmust a
versek?
– Csak annyira komor a könyv, amennyire
komor a világ, amit ábrázol. Megvan benne
az a szándék is, hogy bemutassam egyenértékű
módon a világot, de az is, hogy lerázzam
magamról. Azt kell mondjam, nem peszszimista.
Ez olyan, mintha valakit gúzsba
kötnének és feszegetné a kötelet, mert a szabadságkép
erősebb benne, mint a megkötözöttség
állapota. A következő Új Ég, új Föld
című könyvemben arról lesz szó, hogy azt a
Földet, amit elveszítettünk, újra felfedezhetjük.
Ha sikerül, ha alkatrésze lesz az ember
a tájnak, mint ahogy a könyvben írom is, akkor
túlélhet minden vízözönt...-bakonyi-
Szélcsönd és újra szél
A hét témája: városunk polgármestere 7
Marton István polgármester a ciklus legfontosabb
célkitűzésének az önkormányzat
működésének stabilizálását és a hosszú
évek óta húzódó vitás ügyek lezárását tekinti.
Mint mondja: négy év múlva egy jó
kedvű várost szeretne utódjára hagyni.
– Alapvetően azért vállaltam el a polgármesteri
poszttal kapcsolatos felkérést, mert
meg szeretném mutatni, hogyan kell megalapozottan
vezetni egy várost – mondta lapunknak
elöljáróban Marton István polgármester. –
Közben rá kellett jönnöm, hogy én nem klasszikus
értelemben vett polgármester vagyok, hanem
– sajnos – inkább válságmenedzser. A város
pénzügyi helyzete – bár illúzióim nem voltak
– az előzetes várakozásaimhoz képest is
sokkal rosszabb. A 2002-es zárszámadás 650
millió forintos össz-hitelállománya az előző ciklusban
a tízszeresére, hatmilliárd forintra növekedett,
amelyből négymilliárd forint a hosszú
lejáratú hitel és kamatai. A fűtésrekonstrukciós
programnak „köszönhetően” éves szinten mintegy
hatvanmillió forinttal kerül többe az önkormányzatnak
a szolgáltatás, mint a beruházás
előtt, ez tizenöt év alatt újabb egymilliárd forintnyi
többletköltséget jelent. A fejlesztési hitelek
mellett a működéshez is több százmillió forintos
hitelt kellett felvenni, a folyószámlahitelünk
jelenleg is négy-ötszázmillió forint között
mozog. Külön nehézséget okoz, hogy úgy kell
az elmúlt ciklus ténykedése kapcsán keletkezett
törvénytelenségeket, szabálytalanságokat elhárítanunk,
hogy közben a napi működésben se
legyen fennakadás. Az ügyek lezárására törekszünk,
s ez értendő a Király út 31. tizenhat évvel
ezelőtt keletkezett ügyére, valamint a régi
piacra is. Ezen a területen a jövő évben várhatóan
ideiglenes parkolót alakítunk majd ki, ha a
tulajdonunkban lévő épületeket sikerül eltüntetnünk.
Szerencsére, a mögöttem álló erők is látják,
érzékelik, hogy nagyon nehéz dolga van ennek
az önkormányzatnak, s bizony, az ellenzéki
frakció részéről is tapasztalok némi belátást.
– Az Ön által felvázolt pénzügyi helyzet
milyen kényszerpályára állítja Nagykanizsát a
következő években?
– A jövő évben nagyon kevés új önkormányzati
beruházás indulhat, ezek egyike lesz
a Rozgonyi-, esetleg a Bólyai iskola felújítása.
A most kezdődő beruházásokat – például a
mélygarázs építése – természetesen folytatjuk.
Drasztikus helyzetet teremt a jövő évtől a kormány
által az oktatásban végrehajtott tíz százalékos
óraszám-emelés. A következő években
a működtetés stabilizálására kell koncentrálnunk,
s mint mondtam, szeretnénk lezárni a
hosszú évek óta húzódó ügyeket. Alapvető feladatunk,
hogy a korábban hozott rossz döntések
káros következményeit elkerüljük, vagy
ahol már nem lehet, mérsékeljük. Lehet itt álmokat
szövögetni, lehet terveztetni semmit érő
ezer-néhányszáz fős befogadó-képességű
sportcsarnokot, amit aztán nem lehet majd
megfelelő kihasználtsággal üzemeltetni.
– Ez azt jelenti, hogy nem lesz sportcsarnok?
– Az elképzelt és megtervezett formában biztosan
nem. Sportcsarnokra szükségünk van, de nem
ekkorára és nem így. Minimum négyezer fős
csarnok kell, mert az már gazdaságosan üzemeltethető.
De ez csak az egyik oldala a dolognak. A
másik, hogy mennyi rendezvényt tudunk ebben a
csarnokban biztosítani, ugyanis ha nem leszünk
képesek garantálni a minimum hatvan nap kihasználtságot,
akkor megint veszteségességről
beszélhetünk. A veszteséget termelő intézményekből
pedig ennek a városnak elege van. A PPP-s
konstrukció azon fajtájának pedig kifejezetten ellene
vagyok, amelyben tesz pénzt az állam, a magán
szféra és az önkormányzat is, s néhány év
után az egész átalakul magántőkévé. Ilyen megoldást
el sem tudok képzelni. Olyant azonban igen,
hogy a befektető hozza a tőkéjét, megvalósítja a
beruházást, tíz, vagy tizenöt év alatt kitermeli a
saját profitját, majd a komplexum az önkormányzat
tulajdonába megy át. De hát ez a fajta megoldás
ma sehol az országban nem divat…
– Ha már az intézményeknél tartunk, mi az
önkormányzat koncepciója az ifjúsági és civil
ház működtetésével kapcsolatban? Lesz-e
kulturális negyed?
– A város teljes kulturális szerepvállalását
felül kell vizsgálni, hiszen az üzemeltetést terhelő
többletköltségek döntően ezen a területen keletkeztek.
Ezért a működést át kell tekinteni, a
Fidesz-frakció tagjai már dolgoznak a koncepción,
amely várhatóan hamarosan a bizottságok
és a közgyűlés elé kerül. Oktatási és kulturális
negyed pedig már most is van, én úgy
gondolom, hogy a Zsigmondy-Széchenyi Szakképző
Iskolától a Kiskastélyig terjedő városrész
lenne ez.
– Mi lesz a nagyprojektekkel?
– Önerőből sajnos, két éven belül biztosan
nem tudunk hozzákezdeni a megvalósításukhoz.
A pályázatokhoz szükséges önrészt azonban
biztosítjuk a jövő évi költségvetésben, az
előzetes tervek szerint nagyjából százmillió
forintot tudunk e célra fordítani. Pályázati
pénzből megépülhetne a sportcsarnok is, de
ily módon kívánjuk finanszírozni a termálprogramot,
a 2008-ban induló tízmilliárdos
nagyságrendű térségi szennyvíz-rekonstrukciót,
illetve a városi vízvezeték-hálózat korszerűsítésével
és a megújuló energiahasznosítással
kapcsolatos projektet. További feladatunk
a befektetők számára újabb szabad
területek biztosítása, hiszen az ipari park
gyakorlatilag megtelt. Több érdeklődő is van,
francia, német és angol befektetőkkel tárgyalunk.
El kell indítani a megfelelő lakótelkek
kialakítását, s itt legfőképpen a Szabadhegyen
lévő, huszonöt hektárt meghaladó önkormányzati
területet említeném meg. Ki kell
építeni az infrastruktúra még hiányzó részeit,
hogy idővel be lehessen kapcsolni e településrészt
is a tömegközlekedésbe. S ha már a
közlekedésnél tartunk: az elmúlt években sok
szó esett a forgalomcsillapításról. Én úgy
gondolom, addig semmihez sem nyúlhatunk
hozzá, amíg a belső körgyűrű el nem készül.
Ezzel kellett volna kezdeni, s nem a végénél,
a Centrál előtt, amiből egy kifejezetten balesetveszélyes
megoldás kerekedett ki.
– A közelmúltban Ön is részt vett a
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által összehívott
konzultáción. Milyen benyomásokkal
jött el a kormányfőtől?
– Ez – bár konzultációnak mondták – semmiről
sem szólt, mert nem konzultáció volt, hanem
egy újabb szereplési lehetőség a miniszterelnök
úrnak. Gyurcsány Ferenc körülbelül négyszer
mondta el, hogy jövőre működésre kevesebb
pénz jut, fejlesztésre pedig több. Meg kell mondanom:
a mondat első felében nem kételkedem,
a másodikban annál inkább. Sokunkat felháborított,
amikor a kormányfő odavetette: most
döntsék el, tárgyalni akarnak, vagy buktatni!
Ezt én nagyon gusztustalannak tartom, hiszen
meggyőződésem, hogy a településvezetők dolga
nem a demokrácia alapjainak megvitatása, hanem
a település működőképességének megőrzése,
az intézmények működtetése.
– Milyen várost akar látni a ciklus végén?
– Négy év múlva egy növekvő népességű
várost szeretnék, ahol jó kedvűek az emberek,
örömmel végzik a feladatukat, s tudják, hogy
az önkormányzat van értük, s nem fordítva.
Horváth Attila
Marton István
Nagykanizsa Megyei Jogú Város polgármestere
„Válságmenedzser vagyok”
8 Tény-Kép
LEMONDANA, DE NEM ENGEDIK
A minap tartotta soros ülését az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban az Országos Főépítészi Kollégium. E testület tagja Karmazin
József, Nagykanizsa nyugalmazott főépítésze, aki nyugdíjba vonulására hivatkozva felajánlotta lemondását. A Kollégium azonban –
hivatkozva az Országos Konferenciától kapott három évre szóló mandátumra – továbbra is igényt tart a volt főépítész munkájára.
Nagykanizsa önkormányzata gazdálkodásának átfogó ellenőrzésével
kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a múlt héten Sepsey Tamás, az Állami
Számvevőszék főigazgató-helyettese, Marton István polgármester, dr.
Kelemen Marcell jegyző, valamint az ellenőrzésben részt vevő szakemberek.
Sepsey Tamás kiemelte: a vizsgálat tárgyát képező elmúlt három év
gazdálkodásában számos szabálytalanságot tártak fel, főleg azt kifogásolták,
hogy önkormányzati költségvetési szervek úgy támogattak társadalmi
szervezeteket, hogy a támogatásokat a közgyűlés nem hagyta jóvá, s az elszámoltatás
sem volt szabályozott. A szakember mindezt úgy kommentálta:
„Az elszámolás nem történhet baráti alapon”.
Sepsey Tamás hangsúlyozta: az Országgyűlés határozata értelmében
négy év alatt átfogó módon ellenőrizniük kellett valamennyi, a legnagyobb
költségvetési kockázattal bíró település gazdálkodását – e kategóriába
a megyei jogú városok, a megyeszékhelyek, a megyék, a főváros, valamint
a fővárosi kerületek tartoznak. Az ellenőrzések célja többek közt az
volt, hogy áttekintsék a gazdálkodás legfontosabb folyamatait, illetve vizsgálták
az egyes önkormányzatok költségvetésének egyensúlyi helyzetét is.
Nagykanizsára a ciklus negyedik évében érkezett az ellenőrzést végző
csoport, Zalaegerszeg, illetve a megye után. A főigazgató-helyettes leszögezte:
ez még jót is jelenthetett volna a város számára, ha az illetékes
szakemberek figyelembe vették volna az előző vizsgálatok tanulságait, hiszen
az ellenőrzés metodikája mindenhol ugyanaz. Mivel ez csak részben
történt meg, az ellenőrök Nagykanizsa gazdálkodása esetében is a többi
önkormányzatra jellemző típushibákat tártak fel. Többek között hibaként
rótták fel az ÁSZ munkatársai, hogy a 2005-ös és a 2006-os költségvetések
esetében a kisebbségi önkormányzatok elnökei nem ismerhették meg
a költségvetés reájuk vonatkozó részét, a képviselők elé kerülő koncepcióban
nem mutatták be a költségvetési hiányt, nem történt meg az önkormányzatra
és egyes intézményeire vonatkozó egységes számviteli rend kialakítása,
nem határozták meg az ötvenezer forintnál kisebb kötelezettségvállalások
nyilvántartásának módját, továbbá egyes bizonylatok sem feleltek
meg az alaki és tartalmi követelményeknek.
A jelentés azt is megállapította, hogy önkormányzati költségvetési szervek
tavaly két alkalommal úgy támogattak társadalmi szervezeteket, hogy
azokra a közgyűlés nem adott felhatalmazást, az önkormányzat pedig nem
határozta meg az egyes támogatások elszámolásának és ellenőrzésének
rendjét. Az intézményi felújítások közbeszerzési eljárás nélkül történtek, a
megvalósult eljárásokat pedig nem vizsgálták a belső ellenőrzés keretében.
Sepsey Tamás hozzátette: 2009-ig megismétlik a vizsgálatot, hogy nyomon
kövessék, a vizsgálat megállapításaiból mennyit sikerült korrigálni.
Marton István polgármester megjegyezte: sajnálja, hogy az ÁSZ-vizsgálatok
megállapítása falra hányt borsó volt az elmúlt tizenhat évben –
mindent megtesz azért, hogy ez a jövőben ne így legyen. Dr. Kelemen
Marcell jegyző azt mondta: számos hibát kijavítottak már, amelyek elkerülése
érdekében a jövőben a hivatal revizorait is bevonják a folyamatosan
zajló ellenőrzésekbe. Hangsúlyozta: a szervezeti struktúra átalakítása
garancia lehet arra, hogy ilyen jelentős hibák többé ne forduljanak elő.
Horváth Attila
ÁSZ: Elszámolás baráti alapon
“Nem elég, hogy az elmúlt évek sorozatos rossz döntései miatt megszorításokat
hoz a nyakunkra a kormány, sajnos, Nagykanizsán is rendkívüli
károkozást hajtottak végre a szocialisták és a szabaddemokraták
az előző ciklusban” – mondta a december tizenegyedikei, dr. Kolonics
Bálinttal, a Fidesz frakcióvezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatón
Bizzer András frakcióvezető-helyettes. Ahogy a politikus fogalmazott:
az MSZP és az SZDSZ politikusai ahelyett, hogy bocsánatot kértek volna
a Balatonőszödön történtek miatt, változatlanul folytatják a hazudozást.
Dr. Kolonics Bálint azt mondta: véleménye szerint ugyanis letagadják,
hogy az általuk korábban felvett hitelek kamatai egymilliárd forintot
tesznek ki, a fűtésrekonstrukció finanszírozása pedig bújtatott hitelszerződés,
amelyre tizenöt év alatt szintén egymilliárd forintot fizet
ki az önkormányzat, s azt sem fogadják el, hogy az elmúlt négy évben
megtízszereződött Nagykanizsa adóssága. A két politikus azt kérte a
másik oldaltól: ismerjék el felelősségüket. (H.A.)
„Ismerjék be...!”
Teleki László, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője
egy konferencián a magyarországi roma célprogramok tapasztalatairól
beszélt a minap. Lapunk érdeklődésére elmondta, négy területet emelt
ki, a foglalkoztatást, az oktatást, a lakhatást és az egészségügyet. Emlékeztetett
arra, hogy az előző ciklusban a kormány tagjaként azt képviselte,
hogy e területeket ne külön-külön, hanem egyszerre fejlesszék,
mert csak így lehet eredményeket elérni. A politikus hangsúlyozta: e
célprogramok meghatározóak voltak az elmúlt időszakban, s országgyűlési
képviselőként a továbbiakban is a romák életminőségének integrált
fejlesztése érdekében dolgozik.
Teleki László a célprogramokról
Zajvédő falat szeretnének az
M7-es autópálya mellé a Palinban,
az épülő sztráda közelében
lakók. Óhajukra a körzet képviselője,
Bicsák Miklós Marton
István polgármester és az országgyűlési
képviselők segítségét
kéri. A Nemzeti Autópálya
Zrt. képviselője szerint a tervekben
nem szerepelt a fal megépítése,
azonban ha a későbbi mérések
beigazolják annak szükségét,
akkor megfontolják a kérést
– ha fal nem is épül, fásítás
azért lesz.
Bicsák Miklós érdeklődésünkre
elmondta: arról értesült, hogy
az autópálya mellé nem épül zajvédő
fal, annak ellenére, hogy az
itt élők vélhetően pont a csend, a
nyugodt környezet miatt telepedtek
le a városrészben. Mint
mondta: a mintegy kétszázötven
családi házat csupán egy kisebb
erdősáv választja el az autópályától,
ami kevés ahhoz, hogy a
lakók számára képes legyen biztosítani
a csendet és a nyugalmat.
Hangsúlyozta: mindent elkövet a
probléma megoldása érdekében,
ezért kérte a polgármester és az
országgyűlési képviselők segítségét
is.
Béni Gyöngyi, a Nemzeti Autópálya
Zrt. kommunikációs
vezetője kérdésünkre elmondta:
a tervekben nem szerepelt
zajvédő fal megépítése, ugyanis
annak szükségességét a megelőző
környezetvédelmi mérések
nem igazolták. Mint mondta:
folyamatosan, a későbbiekben
is méréseket végeznek
majd, s ha a mért értékek mégis
túllépik az engedélyezett határértéket,
akkor esetleg sor kerülhet
a fal megépítésére, addig
azonban csak faültetéssel lehet
csillapítani a zajhatást. Mint
mondta: a dolgozó gépek hangja
a lazsnaki kastély közelében
sem lépte át a határértéket, pedig
a lakott területnek ez a
pontja van legközelebb az autósztrádához.
Horváth Attila
Fal nem lesz, csak zaj?
Tény-Kép 9
A minap lezajlott a Fidesz-frakció kezdeményezésére összehívott, a
frakció és a város országgyűlési képviselői közötti egyeztetést szolgáló
megbeszélés, amelyen részt vettek a Magyar Szocialista Párt országgyűlési
képviselői, Göndör István és Teleki László is.
Bene Csaba, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta: az általuk összehívott
találkozó célja az volt, hogy a frakció tájékozódhasson a kormány Nagykanizsával
kapcsolatos terveiről, s a város fejlődése érdekében egyeztessenek
az országgyűlési képviselőkkel. Mint mondta: Teleki és Göndör is egyetértett
azzal a véleménnyel, hogy a város csak összefogás révén képes fejlődni.
Bizzer András frakcóvezető-helyettes közölte: a találkozón többek között a
kórházi ágyszám-csökkentésről, a szociális otthon bővítési lehetőségeiről, az elkerülő
utak és az M9-es gyorsforgalmi út mielőbbi megépítéséről, a paliniak
kérésére zajvédő fal elkészítéséről, a munkahelyteremtő beruházások városba
telepítésének lehetőségeiről, a Pannon Egyetem Nagykanizsa további fejlesztési
stratégiájáról, továbbá a Bolyai János Általános Iskola és a zsinagóga felújításáról,
valamint a sportcsarnok megvalósításáról esett szó. Bene Csaba hangsúlyozta:
mindkét meghívott képviselő támogatásáról biztosította a frakciót.
Göndör István érdeklődésünkre elmondta: áttekintették a már futó programokat,
s ő azt kérte, hogy a város vezetői határozzák meg azon programok körét,
amelyeket folytatni kívánnak, s azokat ő is támogatni fogja. Hangsúlyozta:
politikusként felelősséget érez a városért, így hát mindenképpen fog annyit
dolgozni, hogy 2010-ben ismét emelt fővel állhasson a választópolgárok elé, s
kérhesse a bizalmukat. Nyitott a további együttműködésre, s azt kérte a frakciótól
(és azon keresztül a város vezetőitől), hogy találjanak minél több jó programot,
amelyekért képviselőként és frakcióvezető-helyettesként is lobbizhat.
A politikus szerint a projekteket minden esetben a város vezetőinek kell kezdeményeznie
– épp ezért bántotta egy kicsit, hogy a találkozón nem vett részt
Marton István polgármester és Cseresnyés Péter alpolgármester.
Teleki László kérdésünkre azt mondta: véleménye szerint elsősorban Göndör
István tud segíteni a városnak, de ő is mindent megtesz azért, hogy Nagykanizsa
tovább fejlődhessen. Kiemelte: a találkozó jelentős lépés volt abba az irányba,
hogy a politikai szereplők ne csak protokolláris eseményeken találkozzanak egymással,
hanem más módon is, így megvitathatják közös ügyeiket. Teleki László
úgy látta: ezúttal a Fidesz képviselői sem a sajtóból ismert hangot ütötték meg,
hanem végre elindult egy reményei szerint gyümölcsöző együttműködés.
Kovács Kálmán, az SZDSZ országgyűlési képviselője külföldi útja
miatt nem tudott megjelenni az egyeztetésen, ahova ebből fakadóan a
helyi szervezet ügyvezetőjét, Halász Gyulát delegálta maga helyett,
azonban mint azt az ügyvezetőtől megtudtuk: a megbeszélés szervezői
nem tartottak igényt a megjelenésére. Halász Gyula úgy véli: szerencsés
lenne, ha egy újabb találkozóra kerülhetne sor, s emlékeztetett
arra, hogy az egyeztetést az SZDSZ kezdeményezte még novemberben.
Bene Csaba azt mondta: lesz folytatás, bár ennek időpontjáról még
nincs konkrétum. (Horváth Attila)
Egyeztettek a város jövőjéről
Az Európai Unió igazság- és belügyminiszterei jóváhagyták a
schengeni övezet két évvel ezelőtt felvett tíz államra, köztük Magyarországra
való kiterjesztését. Ennek értelmében 2007. decemberétől fokozatosan
megszűnnek a határellenőrzések. Eddig kapott haladékot a
Nagykanizsai Határőr Igazgatóság is az átszervezéssel kapcsolatban.
Az igazgatóság tehát a csatlakozásig mindenképpen marad, de létszám-
leépítésre szükség lesz.
Mint arról korábban már beszámoltunk: Kovács Iván alezredestől,
a Határőrség országos szóvivőjétől a közelmúltban azt a tájékoztatást
kaptuk, hogy a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság a balassagyarmatival
és a szombathelyivel együtt 2006. december harmincegyedikével
megszűnik. Nos, úgy tűnik, a szakembereknek sikerült arról meggyőzni
a politika döntéshozóit, hogy a schengeni csatlakozásig a délnyugati
határszakaszon mindenképpen szükség van az igazgatóság
munkájára, hiszen az operatív munkát nem lehet több száz kilométerről
irányítani. Így – ha csak egy évig is– haladékot kapott a kanizsai
igazgatóság.
– Remélem, a végleges döntést közölhetem most már: elvileg a
schengeni csatlakozásig megmarad mindhárom igazgatóság – újságolta
nem kis örömmel Bebes Tibor alezredes, a Rendészeti Védegylet főtitkára.
A tisztségviselő nem titkolja: sokaknak voltak álmatlan éjszakái
az elmúlt időszakban, a bizonytalanság rányomta a bélyegét a
munkahelyi légkörre is. – Így határozott két héttel ezelőtti ülésén a
kormány. Sajnos, az örömünket egy kicsit beárnyékolja, hogy a költségvetési
sarokszámok ismeretében ezer-ezerkétszáz határőrt kell elbocsátani
az év végéig. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy e létszámnak
a nagy többsége „önként” távozik a Határőrségtől, nyugállományba
vonul, vagy egyszerűen csak váltani akar a bizonytalanság miatt, ők
a felmentéssel megkapják a végkielégítést is. A Nagykanizsai Határőr
Igazgatóságon összesen százkilenc főnek szűnik meg a munkaviszonya,
ez nagyjából a teljes létszám több mint tíz százaléka. Felmentést és
végkielégítést kap negyvenöt hivatásos, nyugállományba vonul negyvenhárom
munkatársunk, a közalkalmazottak, köztisztviselők közül pedig
ugyancsak felmentéssel, végkielégítéssel távozik huszonegy fő. Közülük
hárman a felmentési idő alatt szereznek jogosultságot a nyugdíjazásra
– mondta Bebes Tibor.
Horváth Attila
Schengenig mégis marad
A vasútállomás közvetlen közelében elhelyezett régi 424-es mozdonyt az
Erzsébet térre helyezné át Bárdosi Gábor önkormányzati képviselő. Bárdosi
Gábor a mozdony mellett megtartott sajtótájékoztatóján elmondta: véleménye
szerint a városmarketingnek a már meglévő értékekre kellene épülnie, így például
a népszerű nótában is megénekelt gőzösre. Ezért a képviselő ildomosnak
tartaná, ha a vasútállomás mellett kiállított mozdonyt az Erzsébet térre helyeznék
át, így a város szimbóluma lehetne a gőzös, amelyet mindenképpen hangsúlyosabban
lehetne megjeleníteni a városmarketingben. A városatya azt is javasolja,
hogy hozzanak létre egy turisztikai-, reklám- és médiaszakemberekből
álló testületet, amely kidolgozná a város marketingstratégiáját. (H.A.)
Kell egy mozdony
Köszönetnyilvánítási szándékkal kereste fel lapunkat Bencze Lajos,
a Nagykanizsai Hegyközség Újförhéncet képviselő választmányi tagja,
szőlőhegy-tulajdonos. Előzményként elmondta, hogy az előző ciklusban
nyolc hónapon keresztül összesen tizennégy alkalommal kereste
fel az akkori polgármestert, alpolgármestert az újförhénci hegyi út
rossz állapota miatt, de csak ígéreteket kapott. A múlt hónapban a jelenlegi
polgármesterhez, Marton Istvánhoz fordult problémájával.
– A fogadóóra után két héttel szembesültem az út felújításával. Az
aszfaltos részen a kátyúkat betemették, az alsó szakasz körülbelül huszonöt
centiméter vastag durvakő réteget kapott és ezt mészkő-zúzalékkal
terítették le. Így nem áll meg a víz az úton, sokkal könnyebben közlekedünk.
A gyorsaságért szeretném köszönetemet kifejezni Marton István
polgármesternek – mondta Bencze Lajos. (N.K.)
Az újförhénciek köszönik az utat
10 Mozaik
Palágyi Jolanda:
Kézreflexológia
(Animus Kiadó)
Egyes filozófusok szerint
az unalom az értelmes ember legnagyobb
ellensége, s mint tudjuk ragályos és lehúzó.
Itt hát a könyv, amely hasznos öngyógyító
praktikákat oktat, amelyek alkalmazása
megóv minket attól, hogy például sorban
állás vagy buszozás alatt a szomszédunk
unott képét kelljen bámulnunk. A kézmaszszázs
bárhol, bármilyen körülmények között,
erőfeszítés nélkül végezhető.
A kézen – csakúgy, mint a lábon vagy a
fülön – megtalálhatók az egyes testrészeknek,
belső szerveknek megfelelő reflexzónák,
amelyek megfelelő masszírozásával vagy
nyomásával hatékonyan mozdíthatjuk elő az
adott testrész, szerv gyógyulását. Dr. Palágyi
Jolanda orvosbiológus, a reflexzóna terápia
elismert szaktekintélye, nagy sikerű könyvek
szerzője, több, mint ötven gyakori betegség
kézen végzett reflexológiai kezeléséhez ad
legújabb kötetében útmutatást. A szerző a saját
praxisából vett számos példával bizonyítja
a kézreflexológia gyógyító erejét és beavatja
az olvasót bizonyos biológiai-egészségtani
alapismeretekbe is. (-markó-)
Könyvajánló
Da Vinci-kód újratöltve (DVD)
Dan Brown nagy
vitákat kiváltó nemzetközi
bestsellere a
mozivásznon új életre
kelt, de a teljes élményt
a kizárólag
DVD-n megtekinthető bővített változat tartogatja.
Íme a Da Vinci-kód díszdoboz „újratöltve-
kötve”, a +25 perces rendezői változattal,
a filmben látható cryptex részletpontos
kicsinyített másával, és Robert
Langdon naplójának pontos másolatával.
Keress rejtett kódokat a dobozban található
mellékletben!
Két elefánt kerget egy mammutot. A
mammut leizzadva lohol, majd két szikla
közé bebújik. Az elefántok nem veszik
észre és továbbszaladnak. A mammut 10
perc múlva előbújik, homlokáról törölve
a verejtéket, megkönnyebbülve felsóhajt:
– Ezek a skinheadek!
PO--ÉN
Filmajánló
A Hunnia Rex Német Juhász Kutya Klub nagykanizsai szervezetének
tagja, Bedő Gábor és kutyája, Kővári-Zúzó Jelló a minap tért haza
a Dániában megrendezett világbajnokságról.
Bedő Gábor 1992. óta dolgozik határőrként, a testületnél került kapcsolatba
a kutyákkal, azon belül is a német juhász fajtával.
– 1997. óta vagyok kutyavezető járőr, s ettől kezdve datálódik a német
juhász fajta iránti vonzódásom – meséli Bedő Gábor. – Az fogott meg
benne, hogy szinte minden területen alkalmazható szolgálati kutyaként,
keresőkutyaként, járőr-kutyaként, vagy éppen tömegoszlatóként, tehát
univerzális. Az első határőr kutyám, Milán a mostani házőrzőm, vele értem
el az első sikereket, országos bajnok voltam 2000-ben a Határőrségnél.
őt még követte néhány német juhász, amelyek azonban teljesen más
vérvonalból jöttek. Ugyanis mára teljesen kettészakadt a német juhászok
tenyésztése: egyrészt vannak a kifejezetten kiállítási kutyák, ez a küllem
tenyésztési vonal, és létezik a munka tenyésztési vonal is. Kutyám,
Kővári-Zúzó Jelló az utóbbiba tartozik, vele a minap jöttünk haza életünk
első igazi megmérettetéséről, ugyanis megnyertük a budapesti Duna Kupát,
s így kijutottunk a Dániában megrendezett világbajnokságra. Négy
tenyésztőből állt a magyar válogatott, s óriási öröm volt számomra, hogy
a nemzeti csapat tagja lehettem.
Bedő Gábor és kutyája harmincöt ország versenyzője közül a középmezőnyben
végzett, ami szép eredmény, hiszen sajnos, az idő rövidsége
miatt nem igazán tudtak felkészülni. A fiatal határőr azonban már
arra is méltán lehet büszke, hogy a három és fél éves Jelló – no meg a
versenyzést szintén most kezdő gazdi – ilyen rangos megmérettetésen
vehetett részt. Bedő Gábor kiemelte a klubban folyó szakmai munkát,
hiszen itt készült fel a világbajnokságra, amelyre reményei szerint a jövő
évben is kijutnak.
Horváth Attila
Siker a Világbajnokságon
Katedra 11
Idén is sor került a hagyományos Thúry-vásárra a Thúry György
Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában. A
diákok összesen tizennyolc standon árusították elképzelt vállalkozásuk
termékeit. Nem kis feladattal birkóztak meg a fiatalok: ki kellett találniuk
a cégük fantázianevét, üzleti tervet készítettek, s nem utolsósorban
szót kellett érteniük a vásárlókkal. A szakértő zsűri az Üvegvarázs
Kft. munkáját tartotta a legmeggyőzőbbnek. A programon részt vett a
varasdi testvériskola csapata is.
Diákok vására a Thúryban
December hatodikán immár második alkalommal
került sor az intézmény és a Kanizsa és Környéke
Gasztronómiai Egyesület közös szervezésében zajló
szakmai nyílt napra a Thúry György Kereskedelmi,
Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában.
– Programunkkal a vendéglátásban dolgozó szakemberek
számára szeretnénk új információkat nyújtani, lehetőséget
kívánunk teremteni a szakmai eszmecserére –
mondta el lapunknak Csordásné Láng Éva, az oktatási
intézmény igazgatója. – Nagy öröm számomra, hogy a
hallgatóság soraiban több volt tanítványunkat fedeztem
fel. Azonban ez a nap nem csak a felnőtteknek, a szakmának
szól, hanem jelenlegi diákjainknak is, akik a legfrissebb
ismeretekhez juthatnak hozzá előadóink révén.
– Már a tavalyi, első rendezvényünk után elkezdtünk
készülni az idei programunkra – mondta Prikryl
József mesterszakács, a másik szervező, a Kanizsa és
Környéke Gasztronómiai Egyesület elnöke. – Fontos
számunkra, hogy azok a szakmabeliek, akik a napi
munka mellett még a mai nyílt napra is szakítanak
időt, jól használható, praktikus ismeretekhez jussanak.
Szabó Pál mestercukrász, gasztronómiai nagykövet
a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség
képviseletében méltatta a nagykanizsai egyesület tevékenységét,
szakmai szervező munkáját, s kifejezte
azon reményét, hogy Zala rövid időn belül az egyik
legjelentősebb gasztronómiai régió lehet.
Az előadások közben a megyében található
vendéglátóipari iskolák szakács, pincér, cukrász,
idegenforgalmi és kereskedő tanulóinak szakmai
versenyére került sor, a kereskedők pedig díszasztalokat
állítottak össze, többek között a Valentin-nap
és a Halloween témájában. Bemutatkozott a Dunántúl
is a tanulók idegenforgalmi standjain, akik elsősorban
a tájegység jellegzetességein, a borászaton,
az erdőgazdálkodáson, vadászaton, valamint a gyógyturizmuson
keresztül próbálták megragadni tágabb
környezetünk sajátosságait. Az előadások sorában
elsőként Kiss Antal bártender a koktélok világáról
beszélt. Elmondta: a bárok először Amerika
felfedezése után jelentek meg, a földrészre tartó hajókon,
ugyanis az Újvilág felé utazó elitet el kellett
látni innivalóval. Később a bárok „kiköltöztek” a
szárazföldre, igazán azonban az amerikai szesztilalom
idején tettek szert nagy népszerűségre. Az
egyik szeszesital-gyártó cég képviseletében Bazsonyi
Péter a rumról beszélt, s megtudhattuk: bármilyen
meglepő, de a cukornádból készülő ital Kínából
indult világhódító útjára, ma is itt fogyasztják
a legtöbb rumot.
A további előadásokban szó esett még a hazai
cukrászat háború utáni fejlődéséről, az új terítési
trendekről, valamint a magyar konyha jövőjéről. A
program keretében a házigazda oktatási intézmény
volt tanulója, Sinkovics Tamásné cukrász is bemutatta
a luxembourgi világbajnokságra tragantból, cukor
és víz keverékéből készített díjnyertes reggeliző
készletét. (Horváth Attila)
A legújabb trendekről is értesültek
Újabb elismerésekkel, díjakkal
bővült a Premier Táncklub tagjainak
gyűjteménye. A „Veritas
Gold” Országos Bajnoki döntőn
vettek részt Budapesten. A döntőbe
jutott 22 egyesület 90 produkcióval
lépett színpadra és öt kategóriában
mérte össze tudását. Három
műsorszámuk arany minősítést kapott,
gyermek show kategóriában
Dergecz Kinga – Glavák Kata Bohócok
című produkciója, felnőtt
csapat színpadi látványtánc kategóriában
a Cseh Zsófia – Kovács
Marianna – Németh Petra – Pőcze
Fruzsina – Szmodics Szabina –
Toplak Dóra összeállítású csapat
Hárem című produkciója, és a
szintén felnőtt csapat Cabaret koreográfiája
show-kategóriában,
melyet Salamonné Kuzma Renáta
készített. Felnőtt trió színpadi látványtánc
kategóriában Kovács
Marianna-Németh Petra – Toplak
Dóra, Hero produkciója a II. helyen
végzett. A lányokat időnként
Nagykanizsán is láthatja a közönség,
például a Premier Táncklub
adott látványos műsort a sánci Művelődési
Ház felújítását követő első
rendezvényen. Decemberben
fellépnek a Kodály Zoltán Művelődési
Ház jubileumi ünnepségén,
a szilvesztert pedig szerepléssel
ünneplik egy fővárosi étteremben.
Premier
Múlt héten hétfőn és pénteken tartotta Nemzetközi Szakmai Napját
a Corvin úti Hétszínvirág Óvoda. Az oktatási intézménynek hét éve áll
fenn szakmai kapcsolata a lendvai és Lendva környéki óvodákkal.
– A személyes kapcsolatom a Pipitér Óvodában kezdődött, ott a Pintyőke
Fesztiválon képviseltették magukat a lendvai óvodák a gyermekjáték, gyermektáncfesztivál
témakörben. Az együttműködésben kiemelt szerepet kap a
hagyományápolás, a környezetvédelem és a környezetkultúra. Ezeken a
területeken valósítjuk meg programjainkat, projektjeinket. A közelmúltban
közösen pályáztunk a Közoktatási Közalapítványhoz a hagyományápolás
területén egy egész éves programsorozattal. A két szakmai nap a hagyományok,
a közös gyökereknek a kereséséről szól, mert valljuk, hogy
értékként a pedagógiai, szakmai munkánkat tudjuk bevinni az Európa Unióba.
Keressük azokat a közös pontokat a múltunkban, értékeinkben, amivel
hatékonyan tudjuk nevelni a gyerekeket. Az elmúlt alkalommal már megállapítottuk,
hogy a drámapedagógia, a népdal, a néptánc, a projektekben
való gondolkodás, a csoportmunka mind olyan módszer, ami nagyon
hatékony napjainkban és eredményesek ezek a módszerek a nevelésben –
fogalmazott Horváth Lászlóné, a Hétszínvirág Óvoda vezetője.
A dramatikus játékra példát is láthattak a pedagógusok. A Hétszínvirág
Óvoda Maci nagycsoportja betlehemes játékot és a regölést adott elő. Az
óvónők pénteken előadást hallgathattak, majd tesztlapot töltöttek ki. A két
oktatási intézmény nemcsak az óvónőknek szervezi programjait, hanem a
kisgyerekeknek és szüleiknek is. Ilyen volt a gyereknap a Csónakázó-tónál, de
a kanizsaiak is ellátogathattak két alkalommal a határon túli városba.(N.K.)
Lendvai szakmai kapcsolat
12 Karácsony
A Cigány Kisebbségi Önkormányzat kezdeményezésének köszönhetően
idén is lesz karácsonyi ételosztás. A december 23. és 26. között sorra
kerülő ,,A Szeretet Mindenkié” elnevezésű akció helyszíne a Bogdán János
Közösségi Ház lesz. A jó ügy érdekében a CKÖ-höz csatlakozott a
Polgármesteri Hivatal, a Vöröskereszt, a Rendőrség, a Máltai Szeretetszolgálat,
a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ és az Európai Unió
Roma Ifjúságáért Egyesület is. Mind a négy nap 17-20 óráig nyitott kapuk
várják a nehéz sorsú, rászoruló embereket. A meleg étel mellé szaloncukrot
és gyümölcsöt is kapnak majd a betérők. Aki csatlakozni szeretne
a nemes célhoz, még megteheti. A szervezők várják magánemberek,
vállalkozók élelmiszer, valamint az ételek elkészítéséhez szükséges
alapanyag felajánlásait. (-nagy-)
Ételosztás
HAGYOMÁNYT
TEREMTETTEK
Negyedik alkalommal rendezte
meg jótékonysági, karácsonyi vásárát
a Rozgonyi Polgári Kör. Sok
jó minőségű ruhanemű, cipő és
egyéb használati tárgy közül válogathatott
az, aki december 13-án
8-18 óra között felkereste a Honvéd
Kaszinóban megrendezett vásárt.
A darabonkénti 100 forintos
adományt ajándékozásra szánják a
nagycsaládosok, a gyermeküket
egyedül nevelők és a szerény körülmények
közt élőknek. A négy
évre visszatekintve megállapíthatjuk
– mondta Miha Tamásné elnök
–, hogy az adakozók egyre
nagyobb felelősséget éreznek elszegényedő
embertársaik iránt,
ezért nő a pénzbeli adományok
száma. Nem nagy összegekről
van szó, mindenki a maga lehetőségéhez
képest fordult hozzánk
teljes bizalommal. A szegénység
szolidárissá tesz – mondta.
Nagy szabású rendezvénysorozatra kerül sor a
szeretet ünnepét megelőző napokban: a Kanizsai
Karácsonyváró december hatodikán vette kezdetét
az általános és középiskolások játékos vetélkedőjével,
a MikulÁsz Kupával, s tart egészen huszonnegyedikéig.
A szervezők deklarált célja, hogy karácsonyfa-
díszítéssel, élő betlehemmel, játszóházzal
és az élő Ghymes-koncerttel igazi karácsonyi
hangulatot teremtsenek a belvárosban.
Dobri Lajos, a programsorozat egyik szervezője,
az élő betlehem készítője elmondta: négy évvel ezelőtt
volt utoljára betlehem az Erzsébet téren, ami
idén saját, bontásból származó faanyagból épült
meg, s az ünnepek előtt élő állatokkal, tehénnel,
szamárral, kacsával, lóval és birkával népesül majd
be, a legkisebbek nagy örömére. Az építmény öszszeállításában
Kocsis Antal, a Huszár és Katonai
Hagyományőrző Egyesület és a Fidelitas helyi csoportjának
több tagja segédkezett, a bejárat fölé pedig
Jerausek István fafaragó népi iparművész készíti
majd el a csillagot és a három királyokat. A
Kanizsai Karácsonyváró programjairól a város szabadidő-
szervezői képviseletében Katona Noémi elmondta:
először december tizennyolcadikától lesz
látogatható az élő betlehem az Erzsébet téren,
amely egészen december huszonnegyedikéig megtekinthető.
December huszonegyedikén karácsonyi
dekoráció- és ajándékkészítéssel várják a gyerekeket
a Vasemberház árkádjai alatt, délután fél öttől
pedig élő Ghymes-koncert lesz az Erzsébet téren,
rossz idő esetén a Zsigmondy-tornacsarnokban.
Másnap a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai
Egyesület felajánlásából meleg ebédet osztanak a
rászorulóknak, majd délután ismét játszóház lesz
az árkádok alatt. Szombaton filléres sütivásárra kerül
sor, amelynek bevételét a kórház gyermekosztálya
javára ajánlják fel a város cukrászai. E napokban
állandó programként kézműves vásárt is
rendeznek a város központjában, az Erzsébet téren,
de az ide kilátogatók találkozhatnak jellegzetes karácsonyi
édességekkel, például sült almával és sült
gesztenyével is.
Cseresnyés Péter alpolgármester hangsúlyozta: az
adventi programsorozat egy kezdeményezés első állomása,
ha lehet, jövőre még nagyobb és még színesebb
rendezvényekkel szeretnének hozzájárulni a
karácsonyi előkészületekhez, az ünnepi hangulat
megteremtéséhez. (H.A.)
Élő betlehem és sült alma
HEVESI SÁNDOR MűVELőDÉSI KÖZPONT
Tel.: 311– 468, e-mail: hsmk@chello.hu
December 15. 18 óra
ADVENTI EST
kiállítás és koncert
Magyar Plakát Ház
December 16. 15 óra
KARÁCSONYI NÉPI
JÁTSZÓHÁZ
Képzőművészetek Háza
December 16. 18 óra
VENDÉGSÉGBEN
A KANIZSA
BIG BAND-nél
koncert a Magyar
Plakát Házban
December 17. 19 óra
ZSÉDA -élőkoncert
Zsigmondy - Széchenyi
csarnok
December 18. 10 és 14 óra
KARÁCSONYI ÉNEK
A zalaegerszegi
Griff Bábszínház előadása
Ifjúsági és Civil Ház
December 23. 19 óra
AZ ANIMA KÓRUS
ÉS ZENEKAR KARÁCSONYI
GOSPEL-KONCERTJE
Ifjúsági és Civil Ház
KARÁCSONYKÖSZÖNTő PROGRAMOK
Szombat délelőtt hetedik alkalommal
került sor a Piarista Általános
Iskola és Gimnázium Adventi
Jótékonysági Vásárára az
oktatási intézmény falai között,
melynek ötlete a kanizsai születésű
dr. Perjés Ottótól származik.
A jelenleg Németországban élő
orvos-professzor az első vásár
megrendezésében is segítette az
iskolát. Németországban nagy
hagyománya van a karácsonyi jótékonysági
vásároknak, ott új dolgokat,
bonbonokat, ruházati cikkeket
árusítanak. A vásár bevétele
náluk is egy jótékonysági alapot
képez, amelyből a rászorulókat
segítik.
– Az elmúlt hetekben a templomokban
hirdettük ki, hogy várjuk
az emberek felajánlásait, a feleslegessé
vált, de jó minőségű, jó
állapotú adományokat. Ahogy
látni lehet, nagy volt az adakozó
szándék. Ruházati cikkekkel, bútorokkal,
könyvekkel, konyhafelszerelési
tárgyakkal érkeztek az
emberek, melyekért jelképes öszszeget
kérünk a vásáron cserébe.
Nem a bevétel a lényeg. Sajnos
Kanizsán is tapasztalható a szegénység.
Van, aki örül annak,
hogy a körülményeihez képest valamit
is tud adni a portékáért,
nem könyöradományban van része,
jutányos áron jut hozzá a
számára szükséges holmihoz. Nagyon
sokat jelent ez a vásár a
szervezőknek, az iskola tantestületének,
a nagyobb diákoknak és
szüleiknek. Azokat, akik a vásár
szervezésében, lebonyolításában
részt vesznek, megérinti a másik
emberért való áldozathozatalnak
az öröme. Ez az igazi karácsonyvárás
és készülődés az ünnepekre.
A legnagyobb hozadéka a vásárnak,
hogy segít a saját lelkünk
megtisztulásában, sokkal nyugodtabban
tudunk odaülni a saját karácsonyi
asztalunkhoz úgy, hogy
nem tétlenkedtünk az adventi időszakban
– fejtette ki Vereb Zsolt
igazgató.
A vásár bevétele – mint minden
évben – idén is jótékony célra
fordítódik majd. Egyik évben
a kovásznai szegényeknek juttatták
el a bevételt, segítettek már
ebből dévai árvaháznak is, de
mint az igazgató elmondta: a Piarista
Iskola diáksága között is
sok a szociálisan rászoruló, árva,
félárva vagy nagyon rossz anyagi
körülmények közt élő gyermek.
(N.K.)
Adventi Jótékonysági Vásár
Városháza 13
Képviselői fogadóóra
Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati
képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán
16.00 órától 17.00 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa,
Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.
hu
Papp Ferenc önkormányzati képviselő fogadóórát tart december 15-én
(pénteken) 17 órától a dr. Mező Ferenc Gimnázium földszinti tantermében.
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat nagykanizsai
ügyfélfogadási rendje a következők szerint alakul az ünnepek
időszakában: December 19. 9-12 óra, december 26. ELMARAD, 2007.
január 2. 9-12 óra. A továbbiakban minden kedden 9-12 óra között várjuk
ügyfeleinket a Nagykanizsa, Petőfi u. 5. II. emeleti irodánkban!
Jogsegély
A Bajcsai Településrészi Önkormányzat megalakításának kezdeményezésére
a Bajcsai Művelődési Házban 2006. december 15-
én 18.30 órakor településrészi gyűlést tartanak. A szervezők minden
bajcsai választópolgárt szeretettel várnak.
NEM A SZOCIÁLIS OSZTÁLY AZ ILLETÉKES
Dr. Dömötör László, a polgármesteri hivatal szociális osztályának
vezető helyettese arra hívja fel a figyelmet, hogy a gáz-ártámogatással
kapcsolatban valamennyi háztartást a Magyar Államkincstár értesíti
majd ki, a kitöltött igénylőlapot pedig az Államkincstár által
megadott címre kell visszaküldeni, ezért az ügyfelek ezzel kapcsolatban
ne a szakosztályhoz forduljanak.
Értesítik a Tisztelt Lakosságot, hogy a Felnőtt és Gyermek VÁROSI
ORVOSI ÜGYELET a Petőfi u. 5. szám alól 2006. december 11-től
átköltözött a Szekeres J. u. 2-8. szám alá (Kórház mentőállomás és a
Tüdőgondozó épülete között). Bejárat a Bagolai sor felől. A telefonszámok
és az ügyeleti idő változatlan.
Elköltözött az ügyelet
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése
a 2006. november 23-i ülésén elfogadott, a
kéményseprő-ipari közszolgáltatásokról szóló
54/2006. (XII.7.) számú rendeletével az alábbi,
2007. január 1 től érvényes díjakat fogadta el:
1. Használatban lévő lakóépületi kémények
műszaki felülvizsgálata, ellenőrzése, tisztítása.
Égéstermék maradéktalan eltávozásának
műszeres ellenőrzése (csak gáztüzelés esetén).
a.) Egyedi kémény. Szilárd és olajtüzelésű 868
Ft/db/év + áfa, gáztüzelésű 853 Ft/db/év + áfa.
b.) Gyűjtő kémény. Szilárd és olajtüzelésű
868 Ft/rákötési szint/év + áfa, gáztüzelésű
853 Ft/rákötési szint/év + áfa.
c.) Füstgáz-levegő kémény. Gáztüzelésű
853 Ft/rákötési szint/év + áfa.
d.) Központi kémény (64x64 cm-nél kisebb,
fűtési célú). Szilárd és olajtüzelésű 1006
Ft/fm/év + áfa, gáztüzelésű 921 Ft/fm/év +
áfa.
e.) Üzemi kémény (64x64 cm-nél kisebb,
technológiai célú). Szilárd és olajtüzelésű 1835
Ft/fm/év + áfa.
f.) Gyári jellegű kémény
(64x64 cm-nél nagyobb) 1424 Ft/fm/év +
áfa
2. Lakóépületi tartalékkémények műszaki
felülvizsgálata, ellenőrzése és szükség szerinti
tisztítása 366 Ft/db/év + áfa.
3. Használatban lévő üdülőépületi kémények
műszaki felülvizsgálata, ellenőrzése, tisztítása.
Égéstermék maradéktalan eltávozásának műszeres
ellenőrzése (csak gáztüzelés esetén).
a. Egyedi kémény. Szilárd és olajtüzelésű
1819 Ft/db/4 év + áfa, gáztüzelésű 1275
Ft/db/év + áfa.
b. Gyűjtő kémény. Szilárd és olajtüzelésű
1819 Ft/rákötési szint/4év + áfa, gáztüzelésű
1275 Ft/rákötési szint/év + áfa.
c. Füstgáz-levegő kémény. Gáztüzelésű
1275 Ft/rákötési szint/év + áfa.
4. Üdülőépületi tartalékkémények műszaki
felülvizsgálata, ellenőrzése és szükség szerint
tisztítása 743 Ft/db/év + áfa.
5. Kémények használatával összefüggő ellenőrzések
a. Kivitelezés közben (eltakarás előtt) nyilatkozattal:
egyedi 2168 Ft/db + áfa, gyűjtő
4336 Ft/db + áfa, füstgáz-levegő 13015 Ft/db
+ áfa, központi, üzemi, gyári jellegű 13015
Ft/db + áfa.
b. Kivitelezés befejeztével, kész kémény esetén:
egyedi: 2168 Ft/db + áfa, gyűjtő 4336 Ft/db
+ áfa, füstgáz-levegő 4336 Ft/db + áfa, központi,
üzemi, gyári jellegű 13015 Ft/db + áfa.
6. Kémények használatával összefüggő
szakvélemények és kiszállási költség: egyedi
5210 Ft/db + áfa, gyűjtő 5210 Ft/db + áfa,
füstgáz-levegő 5210 Ft/db + áfa, központi,
üzemi gyári jellegű 5210 Ft/db + áfa.
7. Füstgáz-levegő kémények égési levegő
ellátásának és esetleges égéstermék átszivárgásának
műszeres ellenőrzése 2080 Ft/szint
+ áfa.
A soron kívüli kéménytisztítás és kiégetés,
amennyiben a munka elvégzését a tulajdonos
a sormunka során lehetővé tette, díjmentes.
A fenti árakat a mindenkor érvényben lévő
áfa terheli. Az áfa mértéke a rendelet hatályba
lépése napján 20 %.
Kéményseprődíjak
TELEPÜLÉSI FOLYÉKONY HULLADÉK
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2006. november
23-i ülésén elfogadott, a települési folyékony hulladék közszolgáltatási
díjáról szóló 55/2006. (XII.7.) számú rendeletével az alábbi
2007. január 1-től érvényes díjat fogadta el:
A kötelező közszolgáltatásért a kötelezettek által fizetendő legmagasabb
díj mértéke 1875Ft/m3 + áfa az elszállított folyékony hulladék
mennyiségének megfelelően. (Az áfa mértéke a rendelet hatályba
lépése napján 20 %.)
A Via Kanizsa Kht. tájékoztatja a piaci-vásári
helyhasználókat, hogy a Csarnok Üzletház
környezetében december 15-től 23-ig lesz lehetőség
fenyőfa árusítására. Az árusító helyek
kijelölésére és kiosztására december 15-én 8
órától kerül sor a helyszínen, a korábbi időpontban
való elfoglalásra nincs lehetőség. A
helyszínen egyösszegben kell megfizetni a 9
napi árusítás helyfoglalási díját és az igénybevett
terület utólagos takarításának költségét.
Új időszámítás
a MÁV-nál
Több vonat, kevesebb várakozás, jobb csatlakozások
– ezek jellemzik a MÁV új menetrendjét,
amelyet 2006. december 10-étől vezet
be a MÁV. Az integrált ütemes menetrend
többi vasútvonalra történő kiterjesztését a következő
menetrendi időszakok alatt tervezi a
vasúttársaság. A nagy forgalmú vonalakon
óránként indulnak az InterCity vonatok, és útnak
indul a kör-IC is. Az új rendszerben megváltoznak
az eddig megszokott eljutási lehetőségek,
aminek következtében lerövidül az
utazási idő.
Nagykanizsát érintő hírek:
A Déli pályaudvarról 7.45-kor Nagykanizsára
érkező, illetve a Nagykanizsáról 16.56-kor
Budapestre induló gyorsvonat keszthelyi
közvetlen kocsikat is továbbít. Új vonat indul
városunkból 20.12-kor Gyékényesre, csatlakozást
biztosítva a Kanizsa IC vonattól.
Az új rendszer 2-3 millió ember számára jelent
több vonatot, könnyen megjegyezhető indulási
időket, így könnyebben tervezhető utazást.
SZOLGÁLTATÁS
VEGYES
14 Hirdetés
TÁRS
INGATLAN
BÉRLET
Építési vállalkozók figyelem!
Nk-án a Hunyadi úton 800 négyzetméteres
(20m x 40m) telek –
társasház építésére kiválóan alkalmas,
eladó. Érd.: 30/227-3294,
30/448-6072 (5904K)
Palinban tetőtérbeépítéses családi
ház eladó! Érd.: 70/530-8513
(5919K)
Nagybakónakon kétszobás
családi ház nagy telekkel eladó.
Érd.: 20 óra után 93-315-559
(5926K)
Nk-án nyugodt környezetben,
felújított, 87 m2-es lakás választható
burkolattal, fal színnel, valamint
kerttel és garázzsal eladó.
Kisebb lakást beszámítok! Érd.:
20/9616-404 (5958K)
Nk-án a Nagyváthy 3. szám
alatt dupla garázs eladó. Érd.: 18
óra után a 93/314-956 (5962K)
Vállalkozók figyelem! Nk-án
forgalmas helyen sarokház telekkel
eladó. Érd.: 30/997-5354 (5963K)
Nk-án a Liszt Ferenc utcában
kétszobás, központi fűtéses,
részben bútorozott lakás hosszú
távra kiadó. Kaució szükséges!
Irányár: 27.000 Ft/hó. Érd.: 16
óra után a 82/735-459 (5979K)
Városkapu lakópark (volt Téglagyár)
Mészáros L. u. Petőfi úti
sarkán üzlet-iroda, garázzsal, vagy
külön bérbeadó, cserélhető, esetleg
eladó. Érd.: 30/2044-556,
93/313-271, 30/4540-529 (5980K)
Budán, közel a Skálához, téglaépület
3. emeletén (liftes házban)
másfél szobás (különbejáratú) lakás
felszerelve kiadó. Érd.:
20/923-2469 (5969K)
Idősebb úrnak mindenben segítenék,
beszélgetőtársa, szabadidő
partnere lennék anyagi támogatásért
cserébe. Érd.: 06-30-610-
6172 (5966K)
170 literes prés újszerű állapotban
eladó. Érd.: 30/448-6072
(5970K)
Vállalkozók, társaságok elektronikus
könyvelését, bérszámfejtését
vállaljuk 25 év tapasztalattal.
Érd.: Balaskó Gyöngyi adótanácsadó,
20/4500-827, 93/310-
154 (5981K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont
gépjárművét készpénzért átveszem!
Lakókocsik is érdekelnek.
Ugyanitt használt autóalkatrészek
eladók. Tel.: 30/641-7375,
30/592-8463 (5485K)
Vállaljuk: új síremlékek készítését,
betűvésést, régi sírok tisztítását,
felújítását számlára is. Érd.:
Horváth Zoltán, vállalkozó. Nk,
Ady Endre u. 65. Tel.: 06-93-
333-449, 06-70-511-7863
(5641K)
Építési vállalkozó vállal: kőműves
és tetőfedő munkákat, régi
házak felújítását, épületek szigetelését,
lépcsőházak festését, stb.!
Tel.: 30/6398-825, 70/5039-407
(5900K)
Meghibásodott távirányítóját
(TV, Hifi, stb.) megjavítom! Tel.:
20/510-2723 (5971K)
50 év körüli, magas, fiatalos
megjelenésű, jól szituált férfi keresi
hasonló korú, egyedülálló
(lehetőleg gyermektelen), csinos,
igényes hölgy társaságát hosszú
távra! Leveleket a szerkesztőségbe
kérem „A jövő reményében”
jeligére. 8800 Nagykanizsa, Pf.:
154
APRÓHIRDETÉS
GUMIABRONCS ÉRTÉKESÍTÉS
GUMI- ÉS FUTÓMű SZERVÍZ
OLAJCSERE
Nagykanizsa,
Csengery út 111/b.
Tel.: 93/310-103, 30/315-9288
Fax: 93/536-237
Web: www.maratonkft.hu - E-mail: maratonkft@invitel.hu
Nyitva tartás:
Hétfő – Péntek: 7 – 19
Szombat: 7 – 12
Megérkeztek a szaloncukrok 33 ízben! 400 gr-os családi vegyes 259 Ft
250 gr Paloma kávé 289 Ft
275 gr Tchibo Family 299 Ft
Completta 279 Ft
Raffaello T15 499 Ft
500 gr Haribo gumicukor 499 Ft
100 db-os Dianás cukor 399 Ft
500 gr tejkaramell 499 Ft
250 gr Omnia 389 Ft
250 gr Karaván 339 Ft
Toffifee 329 Ft
Merci desszert 699 Ft
500 gr tortabevonó 399 Ft
500 gr konyakmeggy 799 Ft
Bolero italpor 39 Ft
Táblacsokoládék, teasütemények, desszertek óriási választékban!
Nyitva tartás:
hétfő szünnap, kedd-péntek: 9-17 óra, szombat, vasárnap: 9-12 óra
T.: 30/653-7964 􀀾 Nyitva: minden nap 9-21-ig
Túr de Flanc
MINDEN
csütörtökön: ZAKÓ-BLÉZER, pénteken: GYERMEKRUHA,
szombaton: KABÁT, DZSEKI, vasárnap: KILÓS, FELNőTT
RUHA, PIZSAMA, hétfőn: NADRÁG, MELLÉNY, kedden:
SZOKNYA, POLÓ, szerdán: PULÓVER, CIPő.
HOGY MIÉRT ÉRDEMES BETÉRNI HOZZÁNK?
Videókölcsönzés
A
Móricz Zsigmond
Művelődési Ház
szeretettel meghívja
Önt és kedves családját
december 22-én
pénteken
18.30 órakor
A MONDSCHEIN
VONÓSNÉGYES
KARÁCSONYI
KONCERTJÉRE
Helyszín:
Kiskanizsai
Templom
Belépődíj: 500 Ft
Az NTE 1866 Vívószakosztály Mikulásversenyének eredményei:
Bambi női tőr: 1. Paulik Flóra, 2. Glovák Sára, 3. Tamás Karolina,
4. Kamenár Orsolya. Bambi fiú tőr:1. Bagarus András, 2. Szabó
Ádám, 3. Pál Szeverin, 4. Vernyel János, 5. Szabó Dávid, 6. Horváth
Zsombor. Kezdő leány tőr: 1. Osvald Anna, 2. Jeszenői Réka. Kezdő
fiú tőr: 1. Dobó István, 2. Erdős Márton, 3. Hegedűs Soma, 4. Kuzma
Mátyás, 5. Boa András, 6. Vida Dániel, 7. Varga Dániel. Haladó fiú
tőr: 1. Somoskeőy Péter, 2. Kanyó Bence, 3. Horváth Dániel, 4. Vercz
Dávid, 5. Farkas Miklós, 6. Peti Botond, 7. Kancsár Marcell. Haladó
női tőr: 1. Vukmann Csenge, 2. Gréger Zsófia, 3. Szokol Krisztina, 4.
Horváth Eszter. Haladó női kard:1. Varga Viviána, 2. Kocsis Eszter, 3.
Sánta Zsófia, 4. Szíj Franciska, 5. Kiss Klaudia, 6. Törő Daniella, 7.
Patus Eszter, 8. Burján Anna. Haladó fiú kard: 1. Erdős Gergely, 2.
Kovács Dániel, 3. Kovács Kristóf, 4. Horváth Krisztián, 5. Szabó
Dániel, 6. Kamenár Márk, 7. Gombos Viktor, 8. Léránt Mátyás.
Mikulásverseny a vívóknál
GYőZTEK A VADMACSKÁK
Női bajnoki kosárlabda mérkőzés, december 10., Budapest.
BEAC-Újbuda – Kanizsai Vadmacskák SE 70-72 (25-18, 23-7,
14-22, 8-25). Csapat: Parrado 14, Panic 9/3, Molinet 10, Horváth A.
11/3, Völgyi 12/6. Csere: Varga 16, Tálosi-, Fekete-. Edző: Déri
Csaba.
Sport 15
December tizenkettedike és tizennegyedike között ismét megrendezték
a hagyományos városi sportfesztivált, amelyre a város
valamennyi oktatási intézménye delegált versenyzőket. A gyerekek
terematlétikában, ügyességi váltóversenyekben, teremlabdarúgásban,
asztaliteniszben és sakkban mérhették össze képességeiket.
Balogh László, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság
elnöke a verseny céljáról elmondta: azt szeretnék, ha Nagykanizsa
ifjúsága, a felnövekvő generáció révén a város lakossága
még sportosabb lenne. Hangsúlyozta: a sport nem cél, hanem eszköz,
közösségformáló ereje nélkülözhetetlen. Kápolnás Zoltán
sportszervező elmondta: a megmérettetésen több mint ezer gyermek
vett részt, akik valamennyien kaptak egy Nagykanizsa címerével
ellátott pólót. Kiemelte: mintegy hetvenkilenc pedagógus
vett részt a nagyszabású rendezvény szervezésében. A sportfesztivál
lapzártánk után ért véget, az eredményeket következő lapszámunkban
közöljük. (H.A.)
Ismét sportfesztivál
Dunántúli Gyermek II. Vízilabda Bajnokság 4. forduló, Nagykanizsa.
CWG Kanizsa - Dunaújvárosi FVE 13:7. CWG Kanizsa:
Bánkuti - Vitári 5, Skriba 3, Lukács D. 3, Kapor, Gergina, Balázs 1.
Csere: Korcsmáros, Tamás, Németh, Gyergyák 1, Havasi, Lukács L.,
Kovács, Sashalmi, Szinyéri, Rábavölgyi, edző: Szabó Sz. CWG Kanizsa
- Szombathelyi VK 8:7. CWG Kanizsa: Bánkuti - Vitári 5, Skriba
2, Lukács D. 1, Kapor, Gergina, Balázs. Csere: Korcsmáros, Tamás,
Németh, edző: Szabó Sz.
Nem kisebb célt tűzött ki maga elé az Aquaprofit Nagykanizsa
Tungsram Sakk Klub, mint hogy – szakítva az évek óta immár „tradíciónak”
számító második-harmadik helyezéssel – ebben az idényben megszerzik
az aranyérmet. Ehhez most már minden feltétel adott: a meglévő,
saját nevelésű kiváló játékosok mellé több klasszist is igazoltak, így például
a női világranglistát tizennyolc éve vezető Polgár Juditot.
– Az elmúlt hat évben mindig a dobogón végeztünk, csak éppen az
alacsonyabb fokokon, be kellett érnünk három második és három harmadik
hellyel – mondta lapunknak Nádasi Tamás, a főszponzor
Aquaprofit Zrt. igazgatótanácsának elnöke, aki amúgy a városi
sakkszövetség első embere is. – Ezek után úgy gondoltuk, hogy most
már meg kellene próbálni elérni a dobogó legfelső fokát, megszerezni az
aranyérmet, főleg azért, mert két alkalommal is minimális pontszámmal
maradtunk le a sikerről. Nagy riválisunk e tekintetben a megyeszékhelyi
Csuti. A költségvetésünket nem tudjuk olyan mértékben átszabni, hogy
nagyságrendileg vetekedjen az övékkel, de úgy gondoltuk, ha még egykét
új játékost „behozunk”, már esélyünk van arra, hogy megnyerjük a
bajnokságot. Eddig meglehetősen kiszámítható volt a játékos keretünk,
ellenfeleink már jó előre „fel tudtak készülni belőlünk”, ugyanis nem
volt variációs lehetőségünk. Innentől kezdve másként lesz: az új játékosaink
bevonásával már nem tudják kitalálni, hogy pontosan milyen
játékos kerettel is állunk ki.
– Pontosan kikről is van szó?
– Igazoltuk Görögország legjobb játékosát, egy román nagymestert,
egy szlovén sakkozót, no és a legnagyobb igazolásunk természetesen Polgár
Judit.
– Hogyan találtak egymásra Polgár Judittal?
– Polgár Judit már tizenhat éve nem játszott Magyarországon csapatban,
korábban ugyan volt egyesülete, de amióta nemzetközi férfi
versenyeken is indul, „szabadúszóként” tevékenykedik. Mi már egy éve
gondolkoztunk a leigazolásán, de hosszú előkészítés és viszonylag
gyors megegyezést követően csak nemrég sikerült a megállapodást
megkötni vele. Azt is tudni kell, hogy mivel egy kiemelkedő tudású
nemzetközi nagymesterről van szó, ezért nem olcsó egy ilyen kaliberű
játékos igazolása. Nem keveset fizetünk Polgár Juditnak, de úgy
érzem, hogy megéri, s remélem, ezt majd az eredményeink is igazolják.
Polgár Judit első játéka még várat magára, azt azonban nem
szeretnénk elárulni riválisainknak, hogy meddig…(H.A.)
Cél az arany
Egy nagykanizsai fiatalember, Szépligeti Ferenc összesen ötszázhetven
kilogrammos emelésével harmadik helyezést ért el a fővárosban
megrendezett Magyar Erőemelő Bajnokságon a közelmúltban.
A sportoló korán, már általános iskolásként kapcsolatba került az
erőemeléssel, majd rövid időn belül sikerrel szerepelt egy kaposvári tehetségkutató
versenyen. Ez el is döntötte a sorsát.
– Több szép eredményem van már, de a legnagyobb sikert a mostani harmadik
helyezés jelenti számomra, már csak azért is, mert ezzel az eredménynyel
az egyéni szintemet is megjavítottam – mondja. – Úgy tudom, Nagykanizsán
én vagyok egyedüli aktív versenyző, aminek az előnye mellett megvan a
maga hátránya is, például az, hogy teljesen egyedül, a saját módszereim szerint
kell edzenem.
Előkelő erőemelő helyezés
„Vizes” sikerek
A DIALÓG
NYELVSTÚDIÓ
MINDENKI ISKOLÁJA!
Nyelvtanfolyamok
ANGOL, NÉMET, OLASZ
nyelvből minden tudásszinten!
􀀳 normál és intenzív ütemű képzések
􀀳 kedvező óradíj – részletfizetési lehetőség
􀀳 ingyenes próbavizsga
􀀳 ingyenes vizsga (a legjobbaknak)
􀀳 garantált nyelvvizsga (szerződéssel)
JELENTKEZZEN MOST,
ÉS MÉG VISSZAKAPJA
A TAN- ÉS VIZSGADÍJ
30 %-ÁT!
Nagykanizsa, Kinizsi út 2/a.
Tel.: 93 / 326 413
E-mail: info@dialognk.hu; Web: www.dialognk.hu
OM reg. szám: 20-0129-04 Akkredit: 0584
Körülbelül két éve már, hogy a városlakók nem látogathatják
a kanizsai Csónakázó-tó közelében lévő kilátót, amelyet
valamikor a ‘70-es években épített egy helyi, kutató fúrásokkal
foglalkozó cég. A túrázókat megfosztotta a balesetveszély a
magaslat nyújtotta tájkép látványától. A VIA Kanizsa Kht.
negyedévente kénytelen pótolni a balesetveszélyre figyelmeztető
táblát valamint a vaslezáró elemeket, mivel ezek folyamatosan
eltűnnek.
– A kilátó tulajdoni, használói, illetve kezelői jogviszonyai
tisztázatlanok. A parkerdő állami tulajdon, kezelője a Zalaerdő Rt.
A kilátó két parkerdei út kereszteződésénél van elhelyezve, amelyek
információink szerint önkormányzati tulajdonú utak. A ‘90-es évek
végén a kilátónak a fa járófelületét és korlátjait vandálok
összetörték, ellopták. Emiatt egyszer már életveszélyessé vált a
torony. Akkor Kovászna testvérvárostól kapott az önkormányzat
mintegy 25 köbméternyi fenyőanyagot, és ebből a felületkezelt
faanyagból a helyi tűzoltók és a Csónakázó-tó gondnokságának
munkatársai újították fel. Pótolták a hiányzó járófelületeket és kicserélték
a sérült korlátelemeket – tájékoztatta Szabó István, a VIA
Kanizsa Kht. főmérnöke.
Akkor mindenki nagy örömére használhatóvá vált a kilátó, de
sajnos nem sokáig. Néhány év elteltével ismét vandálok áldozata
lett, akik felfeszegették a járófelület egyes elemeit, és a 2-3 méter
hosszú padlókat több tízméter magasból ledobálták. A leeső elemek
átlyukasztották az alsó deszkákat, így ismét balesetveszélyessé vált
a torony, s közel két éve nem látogatható.
– Ahhoz, hogy ismét funkcionáljon, az egészet fel kellene újítani,
ami nagyon sokrétű feladat. Teljes statikai felmérés, a járófelületek,
a korlátok faanyagának, a négy feszítő drótkötélnek a vizsgálata,
pótlása, esetleges cseréje szükséges. A több tízmillió forintba kerülő
felújítás és az ehhez szükséges forrás felkutatása a Polgármesteri
Hivatal beruházásokkal és felújításokkal foglalkozó csapatának a
feladata. A VIA Kanizsa Kht. üzemeltetésre hivatalosan a kilátót
nem vette át és jelen állapotában nem is szándékozik ezt tenni –
fejtette ki Szabó István.
Nagy Krisztina
Mi lesz veled kilátó?
Kanizsa
DÉL-ZALAI HETILAP
XVIII. évfolyam 43. szám
2006. december 21.
Megjelenik: 21000 példányban
Áldott karácsonyt,
boldog új esztendőt!
2 Napról
AZ SZDSZ ALTERNATÍVÁT KÍNÁLNA
Tavaszra dinamikusabbá alakítanák pártjukat,
a Szabad Demokraták Szövetségét a liberálisok.
A zalai szervezet a kezdeményezés
élére állt – mondta a minap sajtótájékoztatóján
Kovács Kálmán, az SZDSZ megyei és
városi szervezetének elnöke. Kovács Kálmán
elmondta: tavaszra nyitott lesz a politikai tér
egy újfajta gondolkodásra. Erre a helyzetre
pedig az SZDSZ-nek is fel kell készülnie,
hogy megmutathassa: van értelmes politika
a nagypártok háborúskodásán túl is. Ehhez
azonban struktúraváltásra van szükség a
pártban, amelyhez ötpontos javaslatot állított
össze a megyei választmány. Röst János, az
Országos Tanács tagja megjegyezte: úgy
gondolja, azokat az elemeket is be kell építeni
az új struktúrába, amelyek a többi párt esetében
már jól működnek.
A VÉRADÓKAT KÖSZÖNTÖTTÉK
Kedden került sor az Ifjúsági és Civil Házban
a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Vezetősége
és a Nagykanizsai Városi Vöröskereszt
Vezetősége által szervezett hagyományos
városi és megyei véradó ünnepségre.
Elsőként Cseresnyés Péter alpolgármester
méltatta a véradók életmentő munkáját, s kifejezte
nekik köszönetét. Majd Dr. Dancza Tímea,
a Zalaegerszegi Területi Vérellátó vezető
főorvosa mondta el gondolatait, végül dr.
Nemesvári Márta, a Magyar Vöröskereszt alelnöke
és Tőke Alajos, a megyei szervezet alelnöke
elismeréseket adott át a többszörös véradóknak
és a véradások szervezőinek, s elsőként
Gerencsér Lászlót köszöntötték, aki
százszoros véradóként az egészségügyi miniszter
Pro Vita-díját vehette át. Ugyancsak elismerést
kapott Simoncsits Tibor, aki már
több, mint százszor nyújtotta oda a karját.
EMLÉKTÁBLA-AVATÁS, TEÁZÁSSAL
A Honvéd Kaszinóban működő Hölgyklub
megalakulása ötödik évfordulóját emléktábla
adományozásával ünnepelte. A Sugár utca
14. számú ház falán elhelyezett márványtáblával
az épületben egykor működött Nőegyletnek
kívántak emléket állítani. A Nőegylet
tagjai működésük több, mint száz éve alatt
mindenütt ott voltak, ahol segítségre szoruló
embertársakat láttak. A jubileumi rendezvény
„békebeli teázással” folytatódott a Honvéd
Kaszinó tükörtermében, ahol Büki Pálné emléklapot
adott át a klub pártoló tagjainak.
JÁTSZÓHÁZ AZ ÁTMENETI OTTHONBAN
Idén második alkalommal került sor adventi
játszóházra a Családok Átmeneti Otthonában.
A kis lakókhoz a sánci óvodások is
ellátogattak, s velük együtt díszeket készítettek,
mézeskalácsot sütöttek.
JANUÁRBAN MEGINT MEGPRÓBÁLJÁK
Sikertelennek bizonyult a december tizenötödikére
összehívott bajcsai településrészi gyűlés,
ugyanis azon a városrész 567 lakójából csupán
tizennégy jelent meg – ennyi azonban nem elegendő
a lakosság részéről kezdeményezett
részönkormányzat megalakításához, mert a határozatképességhez
huszonkilenc főre lett volna
szükség. Polai József, a terület önkormányzati
képviselője elmondta: január tizenkettedikén
estére ismét megpróbálják összehívni a településrészi
gyűlést, s talán mihamarabb megalakulhat
a bajcsai részönkormányzat.
A NÉVADÓRA EMLÉKEZTEK
A hagyományoknak megfelelően névadójára
emlékezett a Farkas Ferenc Zene- és
Aranymetszés Művészeti Iskola. Délelőtt a világhírű
zeneszerző Vörösmarty utcai szülőházának
falán helyezett el koszorút Baráth
Zoltán, az oktatási intézmény vezetője, Balogh
László, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági
és Sport Bizottság elnöke, valamint Fentős
Ferenc, a zeneiskola volt igazgatója. Az emléknap
folytatásaként este a zeneszerző műveiből
összeállított hangversenyre került sor.
A KÓRHÁZFEJLESZTÉSI TÖRVÉNYRőL
Göndör István országgyűlési képviselő
december 15-én tartott sajtótájékoztatóján
azt mondta: a belpolitikában nem változott
semmi Nagykanizsán, továbbra is hangulatkeltő
nyilatkozatokat tesznek a fideszes
politikusok ahelyett, hogy megkísérelnék a
parlamentben előadni gondjukat, bajukat. A
képviselő a továbbiakban tájékoztatást
adott a kórházfejlesztési törvényről. Mint
mondta: az volt a kormányzat szándéka,
hogy a rendelkezésre álló forrásokból próbáljanak
egy mainál hatékonyabb, eredményesebb
egészségügyi ellátórendszert létrehozni,
a meglévő területi különbségeket
megpróbálják fokozatosan kiegyenlíteni a
hátrányos helyzetű kistérségekben is. A törvénnyel
négyszintű rendszer alakult ki,
amelyben megváltozik a háziorvosok szerepe.
Sokkal nagyobb feladatot kapnak, többet
kell foglalkozniuk az emberekkel. A következő
szint a szakorvosi ellátás, a rendelés,
továbbá az egynapos sebészeti ellátás,
ez utóbbi a jövő év tavaszának egyik első
törvénye lesz. A kiemelt, vagy más néven
súlyponti kórházakban nagyon magas színtű
ellátást kell biztosítani az odaérkező betegek
számára. Göndör István azt is megjegyezte:
egyéni sikerének tartja, hogy a
nagykanizsai kórház bekerült a kiemelt kórházak
közé.
JANUÁRTÓL TÖBBET FIZETÜNK
A közszolgáltatások árainak emeléséről beszéltek
sajtótájékoztatójukon Horváth István és
Tóth Nándor, a Fidesz önkormányzati képviselői.
Horváth István hangsúlyozta: a szocialista-
szabad demokrata kormányzat hibás
gazdasági lépéseinek hatásai, a megszorító
intézkedések elérték városunkat is. Ugyanis
a kényszerhelyzetbe került közszolgáltatók
jelentős mértékben kénytelenek emelni áraikat.
Megjegyezte: az elmúlt időszakban a
város vezetői és a polgári oldal képviselői
megkeresték a közszolgáltatók vezetőit,
hogy megpróbálják elérni, az áremelés mértéke
ne legyen magasabb az inflációnál.
Azonban – mint mondta – meg kellett hajolniuk
a cégvezetők által felsorolt, az erőteljes
áremelések indokaként elfogadható érvek,
december 12.
december 15.
december 13.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Ügyvezető-főszerkesztő: Maros Sándor. Munkatársak:
Bakonyi Zsóka, Horváth Attila, Markó András, Nagy Krisztina, Szőlősi Márta, Hársfalvi
Tímea, Tóth Tihamérné. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet.
Tel./fax: 93/312-305. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa
Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Nyomda: ANTÓK Nyomdaipari Kft.
Celldömölk. Felelős vezető: Antók Zoltán. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft. Felelős
vezető: Fehér Tamás. Az árus példányok ára 65 Ft.
ISSN 0865-3879
E-mail: kanizsahetilap@chello.hu
Ha hiányzik a készpénz,
VAN MEGOLDÁS
ÉKSZERBANK ZÁLOG
Készpénzhitel azonnal!
A Vasemberház sarkán az árkádok alatt!
Ékszert nyert: 06/0205470. sorszámú zálogjegy
vagyis az új adók bevezetése, az energiaárak
drasztikus emelése előtt. Azt is javasolták
az önkormányzatnak, hogy próbálja meg
átvállalni a lakosság terheinek egy részét.
Ezt azonban a 2007-es költségvetés nem
teszi lehetővé, hiszen csökkenni fog a személyi
jövedelemadó helyben maradó része
is, így 140 millió forinttal kevesebb marad a
város kasszájában.
ADVENTI EST A MAGYAR PLAKÁT HÁZBAN
Kiállítás és koncert várta az érdeklődőket a
Magyar Plakát Ház adventi estjén. A szervezők
a historizmus időszakába, vagyis a XIX.
század vége és a XX. század elejének hangulatába
repítették el a látogatót, az egykori
polgári karácsonyok korába, amikor ez a
szokás kialakult Magyarországon. A plakátkiállítást
Balogh László, az OKISB elnöke nyitotta
meg, a műsorban Tulmann Géza főiskolai
hallgató működött közre.
JAZZ
A Plakát Ház emeleti kiállítótermében került
sor a Kanizsa Big Band koncertjére, amelyen
Ducsai Szabolcs trombitás, a Budapest Jazz
Orchestra tagja volt a helyiek vendége.
A TETő IS ROPOGOTT A LÁBUK ALATT
Szepetnekről riasztották a nagykanizsai lánglovagokat,
ugyanis kigyulladt a Királyi Pál ÁMK
tornatermének tetőszerkezete. A tűzoltók nagy
erőkkel vonultak a helyszínre, s Marcaliból és
Lentiből érkezett kollégáikkal másfél órás megfeszített
munkával megfékezték a tüzet, aminek
köszönhetően az épület megmenekült, „csak”
a tetőszerkezet lett a tűz martaléka. Egri Gyula
alezredes, tűzoltóparancsnok, a mentés vezetője
érdeklődésünkre elmondta: kiérkezésükkor
nagy intenzitással égett a tető, s a tűzoltók
munkáját még az is nehezítette, hogy a lángok
gyors terjedését elősegítette a pala alatt lévő
bitumenes zsindely is - csak a tűzoltók kiváló
felkészültségének volt köszönhető, hogy senkit
nem ért baleset, ugyanis sok helyen már recsegett-
ropogott a tető a lábuk alatt. A kárt körülbelül
húszmillió forintra becsülik.
KARÁCSONYI NÉPI JÁTSZÓHÁZ
Nagy volt a sürgés-forgás szombat délutána
a Képzőművészetek Házában. A murakeresztúri
Talentum Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosainak
karácsonyi népszokásokat felelevenítő
műsorával kezdődött az intézmény Karácsonyi
népi játszóház című programja. Amint
a néptáncosok elhagyták a színpadot, helyben
sütött friss mézeskalács került az asztalokra, s
Gelencsér Edit segítségével máris díszítésbe
kezdtek a felnőttek és a gyerekek. Ezzel
egyidőben a szomszédos helyiségben gyapjúból
angyalkákat, dióhéjból karácsonyi díszeket
készítettek az apukák, anyukák és a gyerekek.
A programot az Oktatási és Kulturális Minisztérium
„Tengertánc” programja támogatta.
HORVÁT NYELVű SZENTMISE
Hatodik éve havonta egy alkalommal horvát
nyelvű szentmisét celebrál Blazs Horvat
koprovnicai esperes a nagykanizsai Alsóvárosi
Templomban. A decemberi misét követően
a Horvát Kisebbségi Önkormányzat
szervezésében szűk körben megünnepelték
a horvátok karácsonyát.
POLGÁRI KÖRÖK
Marton István polgármester és a nagykanizsai
polgári köröket képviselő Miha Tamásné
nyitotta meg a nagycsaládosok számára
szervezett karácsonyi műsort, melyen a gyerekek
saját verseiket mondták el és átvették a
felajánlásokból összegyűlt ajándékokat.
A TűZOLTÓK ÚJ „KOLLÉGÁJA”
Hétfőn délelőtt helyezték forgalomba a
tűzoltóság új, gyors reagálású műszaki mentőkocsiját.
– Egy olyan Nissan Pickup terepjáróról
van szó, mely kifejezetten országúti gyorsbeavatkozásra
alkalmas – mondta Egri Gyula alezredes,
a nagykanizsai tűzoltóság parancsnoka.
– Gyorsabb, mint a nagyok, kis helyen is lehet
navigálni, és felszereltségi szintje a nagyobb
műszaki mentő járművekét közelíti meg: ugyanazok
a vágó-szabadító eszközök találhatóak a
fedélzetén. A forgalom-elterelő bójákból – melyek
esetében eddig hiánnyal küszködtünk –
szintén elegendő van az autón. Kétfős személyzete
kiválóan felkészült, sikeresen felveszi a harcot
egy kisebb gépkocsi- vagy kamionfülketűzzel
is, hiszen a Nissanon 100 l-es víztartály is
található.
CSENDBEN A MEGSZORÍTÁSOK ELLEN
Néma tüntetést szervezett december tizennyolcadikára
az Aradi-udvarba a Fidelitas. A
transzparensekkel kivonuló demonstrálók a megszorítások,
a jövő évi költségvetés ellen tiltakoztak.
KANIZSAI IRODALMI ÉVADZÁRÓ
Nagykanizsa MJV Önkormányzata december
27-én 17 órára a Halis István Városi Könyvtárba
várja az érdeklődőket kanizsai irodalmi évadzáró
rendezvényére. Az év irodalmi terméséből a
Radnóti-díjas Horváth István és Ritecz Rita versmondó
ad ízelítőt.
3 Napra
december 16.
december 17.
december 18.
Előzetes
CSÖKKEN A FINANSZÍROZÁS
Cseresnyés Péter alpolgármester levélben
fordult Göndör István országgyűlési
képviselőhöz, hogy a segítségét kérje a
települések finanszírozásának szinten tartásához,
különös tekintettel a személyi jövedelemadó
helyben maradó részére.
Az alpolgármester azt mondta: a kormány
olyan megszorító intézkedéseket vezet
be, amelyek megnehezítik az önkormányzatok
működését. Véleménye szerint
az egyik legnagyobb érvágást a személyi
jövedelemadó helyben maradó részének
tíz százalékról nyolc százalékra csökkentése
jelenti, amellyel a kormány közvetett
módon mintegy száznegyven millió forintot
vesz ki az emberek zsebéből. Cseresnyés
Péter ezért levélben fordult Göndör Istvánhoz,
a Magyar Szocialista Párt országgyűlési
képviselőjéhez, hogy a zárószavazáson
a honatya ne a kormány, hanem a város
érdekeit képviselje, s szavazzon nemmel
a javaslatra.
Ezen felül a kórház jövőjével kapcsolatban
jelezte: az ágyszám-csökkentéssel
nem tudja majd ellátni megnövekedett feladatait
a nagykanizsai kórház. Ezért inkább
az ágyszámok növelésére lenne
szükség. (-ha-)
4 Közgyűlés
December tizennegyedikén tartotta soros ülését
a város képviselő-testülete az Ifjúsági és Civil
Házban. Tóth László (MSZP) napirend előtti hozzászólásában
azt vetette fel, hogy a polgármesteri
hivatalban kapott információi szerint nem épül
meg a Platán sor 9/A közelében kialakítandó parkoló,
illetve azt kifogásolta, hogy a Dózsa György
utca felől járda hiányában nehéz megközelíteni a
Tesco-áruházat. Marton István polgármester válaszában
kifejtette: az első esetben vélhetően kommunikációs
hibáról lehet szó, a parkoló megépül,
s hasonlóan pozitív lehet a hipermarket felé vezető
járda sorsa is. Bene Csaba frakcióvezető (FIDESZ)
bejelentette, hogy a frakció tagjai – csatlakozva
Marton István korábbi felajánlásához- hatvanezer
forinttal járulnak hozzá a kórház gyermekosztályának
lélegeztetőgép-vásárlásához. Bárdosi Gábor
(MSZP) azt javasolta, hogy a régi piac területén
legalább az ünnepi időszak alatt alakítsanak ki ideiglenes
parkolókat. A polgármester válaszában kifejtette:
már folyik az engedélyeztetés, így hamarosan
lehetővé válik a területen a parkolás. Módosították
a képviselők a Baumeister Kft.-vel kötött
megállapodást is: az önkormányzat nem lízingeli,
hanem orvosi rendelők kialakítása céljából megvásárolja
a cégtől a Dózsa György út 119. alatti két
helyiséget. A kedvező konstrukciónak köszönhetően
jut forrás a Bajcsy-Zsilinszky Endre út 38/A
alatt található orvosi rendelők kialakítására is. Meghatározta
a testület a januártól érvényes közszolgáltatói
díjak emelésének mértékét, így például a
települési szilárd hulladék elszállításáért jövőre
10,81 százalékkal fizetünk majd többet. Bogár Ferenc
(MSZDP) hozzászólásában azt mondta: a
szolgáltató visszaél a monopolhelyzetével, mert
nem a felmerülő költségekhez igazítják a díjakat,
hanem előbb meghatározzák, hogy mekkora
nyereségre szeretnének szert tenni, s aszerint
szabják meg a tarifát. Horváth Balázs, a szolgáltatást
végző Saubermacher-Pannonia Kft. ügyvezetője
válaszában rámutatott: könyvvizsgálói jelentés
is készült a díjkalkulációról, s az semmilyen kifogást
nem emelt a tervezettel szemben. Mint
mondta: áraikat úgy kell meghatározniuk, hogy
azok biztosítsák a hosszú távú működést és fejlődést.
Az autóbuszokat húsz százalékkal magasabb
díjért vehetjük igénybe januártól, igaz, cserébe
ismét járat közlekedik majd a régi 33-as vonalán,
továbbá megvalósul a kiskanizsai körjárat is,
amely a Pápai utca érintésével a városrész két felét
köti össze. Dr. Csákay Iván (FIDESZ) a szolgáltató
képviselőinek jelezte: a Kisberki, Honvéd és a
Dózsa György utcák találkozási pontjába buszvárót
kérnek az ott élők. Átlagosan tíz százalékkal fizetünk
többet a vízért, habár díjemelés nem lesz,
de a szolgáltató bevezeti az úgynevezett rendelkezésre
állási díjat. Az ötlet nem újdonság: a többi
szolgáltató már korábban is alkalmazott alapdíjat.
Polai József és Tóth Nándor (FIDESZ) indítványára
a testület elfogadta azt is, hogy a részönkormányzati
képviselő-jelölteknek a jelöltséghez ne a választópolgárok
öt százalékának támogatását kelljen
megszerezni, hanem legyen elég egy százalék
is. Elvetették viszont Bárdosi Gábor (MSZP) indítványát,
mely szerint a vasútállomás mellett lévő
régi 424-es gőzmozdonyt áthelyezték volna az Erzsébet
térre, hogy az még hangsúlyosabban
szimbolizálja a várost. Bene Csaba (FIDESZ) és
Bicsák Miklós (MSZP) indítványát összevonva tárgyalta
a közgyűlés, ugyanis mindketten zajvédő
fal építését szorgalmazzák az épülő sztrádaszakasz
mellett, mert szerintük félő, hogy a közelben
lakókat zavarni fogja az autók keltette por és a zaj.
A közgyűlés felhatalmazta Marton István polgármestert,
hogy kezdeményezzen tárgyalásokat a
zajvédő fal utólagos megépítéséről a Nemzeti Autópálya
Zrt.-vel, s szükség esetén vegye igénybe
az országgyűlési képviselők segítségét is. Pontot
tett a testület a Vasember-házban heverő Csokonai-
szobor ügyére is, mivel úgy határozott, hogy
az alkotást az épület belső homlokzatára helyezik
ki. Bizottsági szakba utalták dr. Károlyi Attila (MSZP)
indítványait, amelyek a Terv utca nevének megváltoztatására
és a temetőben található, nagybakónaki
mártírok 1952-ben lerombolt síremlékének újjáépítésére
vonatkoznak. A testület döntött a szabadhegyi
részönkormányzat összetételéről is: a
határozat értelmében Gazdag Péter, Végh Zoltán
és Varga Jenő László lett a grémium tagja, amely
elnökének Jerausek István képviselőt választották.
Horváth Attila
Még drágább az életünk
Múlt kedden nyolc napirendet tárgyalt nyílt ülésen a Szociális és Egészségügyi Bizottság.
A lakbérrendszer átalakítását tartalmazó javaslattal csak koncepcionálisan értettek
egyet, az anyagban szereplő határozati javaslatot módosításokkal fogadta el a testület. A
közgyűlés számára tárgyalásra ajánlották többek között a város és a Nagykanizsai Kistérségi
Agglomeráció területfejlesztési programját, a Dózsa György utcában 2 darab orvosi
rendelő vásárlásának módosított javaslatát és az önkormányzati felelősségi körbe tartozó
intézmény akadálymentesítése pályázat igénybevételével című napirendet. (-nk-)
A város jövő évi költségvetési koncepcióját
is tárgyalta december tizenkettedikei ülésén
a Pénzügyi Bizottság. Tóth László elnök
érdeklődésünkre elmondta: a bizottság tagjai
az előterjesztés megvitatása után úgy látták,
hogy a költségvetési koncepcióban már
megjelennek a kényszerű kormányzati intézkedések
városunk gazdálkodására gyakorolt
hatásai. Végül megállapították: a működési
és fenntartási célú kiadások ésszerűsítésével,
a felhalmozási jellegű kiadások újragondolásával,
visszafogott hitelpolitikával a
költségvetési egyensúly megvalósulhat.
Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság
ülésén egyebek mellett a Thúry
György Múzeum gyűjteménygyarapodással
kapcsolatos támogatási kérelmét, valamint
az állandó kiállítás szerződésének meghosszabbítására
vonatkozó előterjesztést
tárgyalta a grémium. Balogh László bizottsági
elnök kérdésünkre elmondta: a bizottság
azt javasolja, hogy a közgyűlés forintálisan is
támogassa újabb kiállítási tárgyak, relikviák
megvásárlását. A bizottság azt is kezdeményezi,
hogy a múzeum „Emberek, utak,
kapcsolatok” című állandó kiállítását az idei
évhez hasonlóan jövőre is díjmentesen látogathassák
az óvodások és iskolások.
Az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság
több mint 10 napirendet tárgyalt nyílt ülés keretében.
A bizottság tagjai a közgyűlés számára
tárgyalásra ajánlotta a települési szilárd
hulladék közszolgáltatói tevékenységéről és a
2007. évi díjak megállapításáról szóló beszámolót,
a 2007. évi víz-és csatornadíjak megállapítását,
valamint a helyi tömegközlekedés
2007. évi díjának megállapítását tartalmazó
javaslatokat. (N.K.)
A Városüzemeltetési Bizottság december
13-ai ülésén tárgyalt napirendi pontokról
Gyalókai Zoltán bizottsági elnök többek között
elmondta: a helyi tömegközlekedés díjának
változásával kapcsolatban 20 százalékot
fogadott el a bizottság azzal a megjegyzéssel,
hogy nem lesz járatcsökkentés. A lakbérrendszer
átalakítására, illetve piaci alapú
lakbérek bevezetésére, és az ehhez kapcsolódó
lakbér támogatási rendszer kialakítására
előterjesztett javaslatról azt a döntést hozta a
bizottság, hogy a koncepciót dolgozzák ki,
és ismét hozzák vissza a bizottság elé.
A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és
Idegenforgalmi Bizottság december 11-ei
ülésén tárgyalt napirendi pontokról Papp
Nándor bizottsági elnök többek között elmondta:
a szöveg ismeretének hiányában
nem tárgyalták a II. Rákóczi Ferenc emléktábla
elhelyezéséről előterjesztett javaslatot.
A Károlyi-kert tervjavaslatát megtárgyalták
a bizottság tagjai, végül úgy határoztak,
készítsen új tervet a tervező, mert azt
szeretnék, ha a tér visszakapná a 70-es
évek hangulatát.
5 Karácsony
Charles Baudelaire
"hogyan használtuk perceinket,
a napot, amely elsiet?"
Bakonyi Zsóka
Éjféli számvetés
A harang mindig keletre hív:
mint ama csillagfényű éjszaka
az ajándék vivő három királyokat.
A jelre várok.
Felzeng az erdő,
hullámzik.
A lombok kérdőn összesúgnak.
A legmagasabb szava száll tovább...
Hangját lónyerítés, kardcsörgés zaja töri meg
a messzi pusztán.
Egymásba vegyül a születés öröme,
a Táltos imája,
a győzelem éneke
a megtalált föld felett.
A jászol-haza peremén
táncolnak a hópihék...
Kérdőre fog az idő:
hogyan hordoztuk éveinket?
Versengtünk a szóval,
ütöttük, kit mindenki ütött,
vagy bűnt követve
dobtunk oda
egy darab kenyeret...
Éjfél van, a számvetés ideje.
Pattog a csillagszóró
- koronák és szalmabábok,
szárnyak és szárnyalások -
halványul, majd újra felragyog a fény.
„A földi vándorúton ama bizonyos hamuba
sült pogácsa a család jó szava, szelleme.
Védőszentje a mesebeli hősnek, aki nélküle
indul, nagyobb veszedelmek közé kerül, sebezhetőbb
minden tekintetben. Némelykor
épp legutolsó menedék… A család az, ahol
zúzmarás időkben titkon ünnepelhető a titok,
az együvé tartozás tudata.”
E sorokat Sütő András vetette papírra soksok
évvel ezelőtt. A karácsonyt a szeretet
ünnepeként tartjuk számon, de vajon van-e
bennünk elég szeretet? Szeretjük-e a párunkat,
szeretjük-e a gyermekeinket? Kevés, ha
azt mondjuk: igen, mert az sem mindegy,
hogy milyen ez a szeretet. A rossz szeretet,
vagy éppen a szeretet hiánya családokat
képes szétverni. Dr. Kaszás Gizella klinikai
szakpszichológus, pszichoterapeuta, a
Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
igazgatója a család megtartó erejéről beszélt
lapunknak.
– Szeretni tényleg annyit jelent, adni, adni
pedig azt jelenti: kapni – mondta elöljáróban
dr. Kaszás Gizella. – Ez kölcsönösségi
folyamat, ami tulajdonképpen egy tanult viselkedési
forma. Mindez tehát azt jelenti,
hogy ha a gyerek nem szeretetben szocializálódik,
akkor ő sem tud majd szeretni,
vagy legalábbis komoly eltérések lehetnek
érzelmi életében a „normálishoz” képest. A
szeretet a család egyik legjelentősebb
megtartó pillére. Ha cselekvő szeretetről
beszélünk, akkor a törődést, a felelősséget,
a tiszteletet és a másik ember ismeretét értjük
ez alatt. A törődés ebben az élethelyzetben
azt jelenti, hogy kielégítjük a másik ember
szükségleteit, a pici gyermek esetében
a biológiait, a felnőtt, a társ esetében pedig
a mentális szükségletet. A harmónikus családi
élet másik fontos tényezője, a tisztelet
pedig csak akkor várható el, ha mi is megtiszteljük
a másikat. Fontos az is, hogy jól
ismerjük a családtagjainkat, akikkel együtt
élünk. Szintén alapgondolat, hogy a szeretet
csakis a szabadság talaján lehetséges,
a szeretet a szabadság gyermeke és nem
az uralkodásé. A karácsonyvárás azért fontos
számunkra, mert ebben az időszakban
pont a szereteten van a hangsúly, ilyenkor
felértékelődik a mosoly, az öröm, mindennél
többet jelent egy-egy jó szó. Az ünnepi
készülődéshez hozzátartozik az otthon melege,
a varázslatos illatok, az együvé tartozás
élménye, ilyenkor jobban odafigyelünk
az elesettekre is, mindannyian megpróbálunk
kicsit jobbak lenni a másik emberhez.
Az az igazság, hogy amit ilyenkor összesűrítünk
néhány napba, annak tulajdonképpen
egész évben így kellene lennie. A karácsony
apropóján fontos szólni a családokról.
Tömören azt mondhatom, hogy akkor
tekinthető egy család megtartónak, ha
képes pozitív mintát, modellt nyújtani a gyereknek,
azaz úgy neveli, hogy a gyermek
számára iránytű legyen a családja. Egy támogató
családban a meleg, megengedő
légkör az uralkodó, amelynek jellemzője a
harmónia, a kiegyensúlyozottság. A családnak
akkor van megtartó ereje, ha békét,
szeretetet, stabilitást, támaszt, védelmet és
biztonságot tud nyújtani. Ezek nélkül felborul
az egyensúly.
– Ilyen a mai magyar családok többsége?
– Sajnos, mi is az optimális állapotok nagyon
komoly hiányával találkozunk nap, mint
nap. Gyakran már az alapvető fontosságúnak
tekinthető szeretet kategóriájában törés
van, s általában e mögött felsejlik a szülő
szocializációjában megnyilvánuló eltérés is
– mondta dr. Kaszás Gizella.
Ha idézettel nyitottunk, akkor
fejezzük is be azzal ezt az írást.
Dosztojevszkij a következő
„használati utasítást” írta a
gyermekekhez, amit annyi
év után is érdemes megfogadnunk:
„Különösen
szeressétek a gyermekeket,
mert vétek nélkül
valók, mint az angyalok.
A mi örömünkre vannak
a világon, hogy jobbá
tegyék a szívünket.”
Horváth Attila
A mindennapok
hamuba sült pogácsája
6 Karácsony
A háború után nagyon szegény volt az ország.
A mi családunk is. Olyan, hogy ajándék,
szóba se jöhetett. Emlékszem arra, hogy anyámmal apró
kenyérkockákat csomagoltunk kirojtozott selyempapírra, s
azt aggattuk szaloncukor helyett a fára. Persze, alma meg dió akadt
bőven. Éhezni nem éheztünk soha, mert annyit mindig megteremtettek
a szüleim, hogy a betevő falat meglegyen. A ruha, az már nehezebb
dolog volt. Egy UNRA-csomagból (UNRA: nemzetközi segélyszervezet
– a szerk.) származó barna kis télikabátot sokáig hordtam,
óvtam, de meg kellett válnom tőle, mert kinőttem. Az iskolában
nagyon vártuk a tízórai idejét, mert tejporból készült forró tejet
kaptunk. Szóval, más világ volt akkortájt!
Néhány jómodú osztálytársamtól hallottam, hogy ajándékot kapott
karácsonyra. Olyan nagyon nem vágytam erre a gesztusra,
mert jószerivel azt sem tudtam, hogy mi az. Egyszer aztán velem is
megtörtént a csoda: meglepett egy kis csomagocskával a Jézuska.
Ha becsukom a szememet, még ma is magam előtt látom a zizegő
selyempapírból kibukó bordó, szürke mintás egyujjas kesztyűt. Az
öröm, amit akkor éreztem, határtalan volt. Nyolc éves voltam és
nagyon-nagyon gyerek. Norvégmintás! – mondta áhítattal az
anyám, s úgy hangsúlyozta ezt a jelzőt, mintha a csoda maga érkezett
volna el szerény kis lakásunkba.
Norvégmintás! Norvég! Mi lehet az? Egy mai gyerek el se tudja képzelni,
hogy ismeretszintünk akkor, azokban az években milyen alacsony
volt. Persze nem hagytam annyiban, s mindenkit, akit csak lehetett nógattam,
hogy megtudjam, ez a különleges szó mit is jelent. Anyám elmagyarázta
a minta eredetét, apám meg mindig csak azt válaszolta okvetetlenkedésemre,
hogy „Norvégia messze van!” A tanító néni megmutatta
az iskolai fali térképen, hogy a messze, az valóban messze van.
De a szó megtapadt bennem, s nem hagyott nyugodni. Norvégia,
norvég … már a szó zenéje is különösen csengett fülemben. Egyszer
aztán elhatároztam, hogy bizony én utánajárok mindennek. Akkortájt
döbbentem rá, hogy olyan is van, hogy könyvtár, meg atlaszok,
s könyvekhez kell jutnom kíváncsiságom kielégítésére. Talán erre
az időre tehető, hogy elfogott az olvasói láz, faltam mindent: regényt,
útleírást, verset. Kedvenc foglalatosságaim közé tartozott az
atlaszok böngészése. Ma sincs másképpen.
Vajon a mai karácsony hány gyereknek hozza közelebb az ő Norvégiáját?
Hányan kapnak ajándékot, ami egy életre szóló élményt ad,
örök emlék marad? S mi, felnőttek az ajándékozási lázban gondolunk-e
arra is, hogy ne csak adjunk, nem csak sok-sok forintot költsünk, de az
ajándék telibe is találjon. Aki kapja, önfeledten tudjon örülni neki.
Ilyenkor, ünnep táján, gyakran elgondolkodom, hogy mikor teljesedik
be végre az én Norvégiám. Már sok-sok országos bejártam,
de Skandináviába még nem jutottam el. Majd egyszer! – mondogatom.
Aztán felemelem a karácsonyfa alól az új könyvet és olvasni
kezdem…(Büki Erzsébet)
Norvégia messze van
Első helyezésekkel, és számtalan különdíjjal érkeztek haza a közelmúltban
megrendezett két, határainkon túli szavalóversenyről a Hevesi
Tungsram Versmondó Kör tagjai. A tizedik alkalommal megrendezett
Kárpát-medencei Dudás Kálmán szavalóversenyen Kocsis
Edit 1. helyezést ért el, Megyes Melinda pedig különdíjat kapott. A
december 2-3-án Szatmárnémetiben, a 17. alkalommal megrendezett
Gellért Sándor szavalóversenyen Bazsó Adrienn lett az első, Kocsis
Edit a 3. helyet szerezte meg, Czupi Dániel pedig különdíjat kapott.
A helyezéseken kívül Schmidt István Radnóti-díjas rendező tanítványai
számtalan különdíjban is részesültek.
Versmondó sikerek
Karácsony táján
a Petró Galéria kirakatában évrőlévre
láthatóak Polgár Zsuzsa
pécsi népművész gyönyörűen írt
mézeskalács figurái. Idén Petró
Ágnes galériavezető meg is hívta
a művészt, hogy személyesen
avassa be a kanizsai lányokatasszonyokat
a sütemény elkészítésének
fortélyaiba.
– Pécsen tanítok, mellette hímzéssel
és mézeskalács-készítéssel
foglalkozom. A mézeskalácsnak
a karácsony az igazi ideje.
Nagyon szívesen járok bemutatót
tartani, ha meghívnak. Az országon
belül szűk baranyai hazámat
szeretem a legjobban, de
szívesen megyek barátokhoz, ismerősökhöz
is tanítani. Innét Kanizsáról
Prágába, majd Bécsbe
készülök. Temérdek kosár, doboz,
és mézeskalács között
igyekeztem tanítani az érdeklődőket.
A galériába betérők többnyire
kezdők voltak, de a gyakorlottabbaknak
is tudtam egy-két jó
tanácsot adni. Például elmondtam,
hogyan alkalmazzák otthon
a fehér máz készítésének a
trükkjét. Úgy dolgozom ki a mázat,
hogy egészen vékony vonalú
rajzokat készíthessek vele. Aprólékos,
finoman kimunkált kis díszítményeket
alkotok, talán még
lelkük is van!
– Kell-e rajzkészség a díszítéshez?
– Korábban nagyon sokat hímeztem,
ami rengeteg rajzolást
igényelt. Terveztem, rajzoltam és
textilre másoltam a mintákat. A
formákat többnyire magam tervezem,
készítem. Itt most azt is
megmutattam, hogyan tudunk a
egyszerű, otthon fellelhető,
vagy üzletben
kapható formákból a
lelkünknek, a fantáziánknak,
vagy éppen
az alkalomnak megfelelő
figurácskákat sütni. Például
a kápolna formáját késsel
egyszerűen csak kivágtam
a tésztából, és a
magam kedvére alakítottam
ki az ablakokat,
ajtókat, amin átüt a mécses
fénye, miáltal az élővé válik.
– Megosztaná a tészta receptjét
olvasóinkkal?
– Igen, de itt hagyom a galériában
is. A mézeskalácshoz kell
76 dkg liszt, 34 dkg cukor, 2 púpos
teáskanál szódabikarbóna,
2 mokkáskanál őrölt fahéj, 1
mokkáskanál őrölt szegfűszeg, 1
csipet só. Mindezt tálba tesszük,
alaposan elkeverjük, majd hozzáadunk
4 egész tojást, 4 evőkanál
olvasztott mézet és 5 dkg
olvasztott margarint. Valamennyit
összedolgozzuk, majd 1 napig
állni hagyjuk. Ez az alaptészta,
ebből készülhetnek a formák, és
a hagyományos mézespuszedli
is. Sütés előtt újragyúrjuk, 1,5
milliméter vastagságura kinyújtjuk
és különböző alakzatokra
szaggatjuk. Vajas tepsibe teszszük,
1 tojás + 1 sárgájával
megkenjük, és alacsony hőfokon
pár perc alatt kisütjük. Én a
meleg-fényes aranybarna alapot
használom fehér mázzal. A
masszához szükséges 15 dkg,
nyolcszor átszitált porcukrot és
az 1 tojás fehérjét 20 percig keverem
robotgéppel.
-bakonyi-
Karácsony idején
Miből lesz a mézeskalács?
7 Karácsony
Fa Ede
Karácsonyi töprengések
Krisztus végső számadása
Csak őt válthatnám meg,
aki követ,
s nem azt, ki mímeléssel megkövez!
Én Élő Ige,
s nem szómágus vagyok.
Lelket kértem –
egy Tant adtatok.
Föl nem fogtátok rejtett lényemet.
Nektek szétnyálzott szó
a szeretet.
Önző ész sosem látta,
ki vagyok.
Szívetek kértem –
s vallást adtatok.
Mindegy: vámszedők,
latrok asztala:
ahol jóság várt,
ott volt a haza –
De önzést rejt, maszk, a ti arcotok!
Én halat kértem –
s kígyót adtatok!…
Dr. Csókay András adjunktus neve bizonyára sokaknak
ismerős. A professzor az építőipart váltotta fel
az orvostudománnyal, a sebészettel, ugyanis előbb a
Budapesti Műszaki Egyetemen 1980-ban építészmérnöki
diplomát, majd a Semmelweis Orvostudományi
Egyetem Általános Orvostudományi Karán
1989-ben orvosi diplomát szerzett. Azt azonban ne
higgye senki, hogy az építőiparban eltöltött évek haszontalanok
voltak, mert bármennyire is hihetetlen,
Csókay professzor az ott tanultakat most kiválóan alkalmazza
a sebészetben. A súlyos traumás agyduzzadás
kezelésére kidolgozta az úgynevezett éralagúttechnika
módszert, amely szintén a mérnöki tudáson
alapul. A professzor a minap Ruzsinszky Klementina
és Lengyák András meghívására városunkban tartott
előadást, az ott hallottakból adunk közre néhány gondolatot,
amelyekből kiderül, hogy Csókay András hogyan
vélekedik a hitről és a világról.
„Nagy dolog, ha valaki felismeri azt, hogy a gyermekkori
hitére van szüksége. Ennél már csak egy
jobb dolog van, ha azt is elfogadja, amit a lelkészektől,
a papoktól hall, hogy hogyan kell visszatérni a
gyermekkor hitébe, ugyanis ez nagyon nehéz dolog.
Emberi erővel, egyedül nem megy. Kell egy segítség,
Krisztusnak, a Teremtőnek a segítsége. Térdre,
imára kell rogyni, másképp nem megy… Nehéz
megtalálni ezt az utat, de a halálunkig mindenképpen
el kell jutni a gyermekkor hitébe. Ez azért ilyen fontos,
mert minden gyermekbe bele van ültetve a lelkiismeret
és a mennyország, teljesen függetlenül attól, hogy
hova születik, materialista körbe, hindunak, vagy éppen
muzulmánnak. A gyermekkor hitéről azonban
nem lehet felnőtt embereket meggyőzni, csak elgondolkodtatni,
de már ez is nagy eredmény. Úgy tudjuk
embertársainkat elgondolkodtatni, ha példákat vonultatunk
fel arról, hogy hova vezet az az út, amelyen
most jár, s hova fog vezetni az, amin járhatna. Ám ahhoz,
hogy valaki a helyes utat válassza, meg kell fogni
a kezét, vissza kell vezetni egy olyan pontjára az életének,
ahol esetleg hozott egy jó döntést. Manapság
rengeteg a közéleti vita, s azt látjuk, hogy azoknak,
akik jönnek velünk szembe, be van kötve a szemük,
látnak, mégis vakok. Van fülük, de nem hallanak.
Honfitársainkat el kell gondolkodtatni, hogy megújuljanak…
Szent-Györgyi Albert egyszer azt mondta: látni,
amit mindenki lát, gondolni, amit senki nem gondol –
ez a titka a megújulásnak. Ez azonban önmagában
nem elég, kell valami olyasmi is, ami ezt az egészet
dinamizálja, ami nélkül nem tudunk jó dolgokat végigvinni:
ez pedig a hit. A hit és a tudomány kapcsolatát
úgy határoznám meg, hogy az egész olyan, mint egy
diafilm, amely ugyan csodálatos képet tartalmaz, de
semmire nem megyünk vele, ha a fény nem világítja
meg, hiszen nélküle nem látjuk. Mi ez a fény? Hát ez
a fény a hit. Ez nem általános hitet jelent, hanem a
gyermekkori hitet, amely Isten felé irányul, a Teremtővel
szembeni ősbizalmat. Böjte Csaba azt mondja:
„Nekem nem kell semmi mást csinálnom, csak Isten
pulikutyájának lennem, és összeáll a puzzle.”
Ez valóban így van, ha mindenki a maga munkájában
hittel, Isten felé fordulással él és dolgozik,
összeáll a kép, s magától jön majd a gazdasági
fejlődés, a nyugalom és a boldogság.”
Lejegyezte: Horváth Attila
Isten pulikutyájának lenni
A „Roma Kulturális Napok” rendezvénysorozat
keretében hagyományos roma ételeket ismerhettek
és kóstolhattak meg a minap a program
résztvevői a Bogdán János Közösségi Házban.
A Zala-, Somogy-, és Tolna megyei roma ételektől
roskadozott az asztal. A zalai romák csülkös
pacallal képviseltették magukat, a Somogy
megyei Berzencéről érkezett Tihanyi Istvánné
malachússal készült.
– Mi a titka az ön által készített húsnak?
– Egy finom pác segítségével készítem,
melynek alkotóelemei a vöröshagyma, fokhagyma,
majoranna, só, bors, pirospaprika
és az étolaj. A malachúst ebben hagytam
egy-két napig állni, így jól átvette a különféle
ízeket. A finom húsétel mellől persze nem hiányozhat
a saját sütésű kenyér, a punya.
– Megyék, tájak szerint van-e különbség
az étkek elkészítésében, ízében?
– Talán a töltött káposztát tudnám példaként
említeni. Itt, Zalában jellemző a töltelék
káposztalevélbe való csavarása, mi nem
így csináljuk. Gombócokat teszünk a káposztába,
melyhez darab húsokat is rakunk,
paradicsomosan és rántással készítjük.
– Mi kerül az ünnepi asztalra?
– Töltött káposzta mindenképpen. Halat
sütünk, de a diós- és a mákos kalács sem
hiányozhat. A fiataljaink kedvelik a különféle
töltött húsokat, a rántott húst. Ma már elértünk
oda, hogy a salátákból, gyümölcsökből,
zöldségekből is teszünk az asztalra.
Orsós Józsefné a Tolna megyei Dombóvárról
ínycsiklandó lecsóval érkezett.
– Mitől különleges a tolnai lecsó?
– Először a disznóhúst vagy a csirkehúst
felrakjuk pörköltnek. A mi pörköltünk az erősebb
fűszerezése miatt tér el a hagyományos
,,magyar” pörköltféléktől. Ha a hús már
háromnegyedéig megpuhult, akkor szeljük
rá a paprikát és a paradicsomot. A lecsóhoz
nokedlit vagy punyát eszünk.
– Hogyan készül a punya?
– A punya egyfajta kenyér, liszt, élesztő, só
és langyos víz felhasználásával készül. A
hozzávalókból tésztát dagasztunk, majd pihentetjük.
Ha megkelt, újra átgyúrjuk és a
tepsibe tesszük. A tetejét egy kis vizzel lesimítjuk
és hagyjuk, hogy háromnegyedre
megkeljen. Így sütjük ki. (N.K.)
Roma ételkülönlegességek
Balogh Tibor református
lelkész a minap tért haza
Nagyváradról, ahol szakmai
meghívásnak tett eleget,
ugyanis itt találkoztak azok a
lelkészek, presbiterek, akik
olyan településen élnek,
amelynek templomát Szeghalmi
Bálint tervezte. Szeghalmi
Bálint hét évig presbiterként
városunkban dolgozott,
élete során csaknem ötven
templomot tervezett,
amelyből tizenhat meg is
épült – a kanizsai azonban
nem tartozik közéjük. A megemlékezés
apropóját az adta,
hogy a nagyváradi-réti gyülekezet
templomát viszont ő
tervezte, amit pontosan ötven
évvel ezelőtt, 1956-ban vettek
használatba.
8 Karácsony
Gábort éppen a budapesti Almássy téri ambient
fesztivál után kaptuk el a társulat labirintusszerű alkotóműhelyében.
– A kezdetek? Megláttam az első, 1958-as svájci
vetítőt és beleszerettem, onnantól kezdve nem is volt
megállás; fotósboltokból 16 db keskenyfilmes vetítőt
és 4 db 16 mm-es vetítőt kalapoztam össze, utóbbiak
közül kettőn garantáltan forgott anno az óvodákban a
Nu Pagagyi Ugyanennyi diavetítő is összegyűlt ez
idő alatt, a fotózás mellett már áttértünk az üvegfestészetre
is. Ebből láthatunk itt néhány darabot, képzeljük
el sorban, másfélszer hat vagy nyolc méteres falon
vagy vásznon. VJ-zni akkor érdemes elkezdeni, amikor
összegyűlik egy egész éjszakát betöltő álló- és
mozgóképes anyag. 500 diám van, hármunknak
összesen 150 tekercs 8-as és 16-os felvételünk, a
legrégebbiek világháború korabeliek. A Filmmúzeumon
megszokott vetítésekhez hasonló színvilágot varázsló
8-as, Super 8-as tekercseket bolhapiacokon,
újsághirdetés útján vadásztam össze. Igazából a VJ
munkásságom csak eszköz, hogy egy életformát érvényre
juttassak: az egy dolog, hogy van egy fogékonyabb,
nagyobb fantáziájú, szórakozni vágyó réteg,
amelyet a hagyományos diszkófényekkel már nem
lehet megfogni, viszont van egy réteg, amely a kávéházak
és klubok feszes ülése helyett otthonosabb,
kötetlenebb körülmények között, kárpitokon heverészve
szeretne lágy zenealáfestés alatt koncertet
hallgatni, színdarabot nézni, beszélgetni. Azok az
összművészeti rendezvények, melyeket bevetítek és
berendezek szőnyegekkel és lampionokkal, többségében
épp ezt a „tömegesen családias" életformát
szolgálják. Májusban sétáltam be a Sziget Fesztivál
szervezőihez, ahol a Cökxpon Ambient nevű részleg
nyitott volt a tervünkre, augusztusban a Cökxpon Művészcsoport
tagjaivá is váltunk. Megkaptuk a sátrat, 6
vetítővel nyomtuk kinn, hattal benn. Ezután hírünk
ment, először egy szlovákiai, majd egy horvátországi
fesztiválra kaptunk megbízást, később pedig az
Imago Mundi nevű exkluzív hangszobrászati eseményen
egy gömb alakú sátrat kellett Zsámbék mellett
bevetítenünk, majd jött a novemberi, álomszerű fesztivál.
Nagykanizsa környékén nincs sok megrendelésünk,
egy éve vetítünk a Zoomban, és egyéb Kanizsa
környéki partykon. 2005. nyarán spontán bevonultunk
Ozorára, ahol a pszichedelikus trance zenére odagyűlő
közönségnek is nagyon tetszettünk. Várjuk a
2007. nyarán Nagykanizsa környékén rendezendő
goa fesztivált is. Hat képernyős panorámavetítést rajtunk
kívül tudtommal senki sem szolgáltat, illetve van
egy újításunk, ami lehetővé teszi, hogy 8-10 különböző
diavetítőt egy ember vezényeljen- hosszú munka
volt létrehozni a vezérlő s a régi szovjet vetítők kommunikációját,
a vezérlő egységbe a 80-as évekbeli
orosz kapcsolóktól a régi Csepel teherautók műszerfal-
lámpáiig mindent belebarkácsoltam.
Ambient. Jelentése: hangulat, környezet; eredetileg
zenei irányzat. 1978-ban Brian Eno zeneszerző
repülőtereknek készít zenét (Music for Airports), mely
album egy új zenei stílus kezdete. Ma az ambient áthatja
szinte az összes zenei műfajt, sőt, minden
olyan művészeti megnyilvánulásra vonatkozhat, a
tánctól a filmig, amely a közönség mély érzelmeire –
és nem racionális gondolkodására – kíván hatni...
A zene továbbfejlődött egy összművészeti rendezvény
felé, ahol kortárs zenészek, színházak, táncosok,
DJ-k, képzőművészek és VJ-k szőnek be és
át egy éjszakát. A szervezők nem akartak többet,
mint, hogy egy olyan fesztivált teremtsenek, amely –
közösségi, egyben spirituális élmény, vagyis testünkre
– lelkünkre hat. Az előadások helyszínét körülölelő
környezetet édes illatokkal, lágy fényű mécsesekkel,
párnákkal, szőnyegekkel varászolják otthonossá,
hogy a zenét akár fekve is lehessen hallgatni.
A különböző terekben hang és vizuális effektek
szolgálnak arra, hogy a közönség belefeledkezhessen
az őt körülfolyó táncokba, koncertekbe, filmekbe,
melyeket a szervezők egy egész estét betöltő
összszínházi előadássá kovácsolnak.
Ambient party. Ambient party-t ritkán rendeznek külön,
általában valami elektronikus zenei táncos mulatság
pihenős-beszélgetős melléksátraként, melléktermeként
üzemel. A Sziget Cökxpon-sátrában éjszakánként
6-800 fáradt szigetlakó is megpihen, várva a hajnalt,
félálomban szállva a hangszobrászok zenéjére.
A Fényfestők
A VJ avagy Visual
Jockey, más néven fényfestő
sok koncerten már
egyenrangú munkatársa a
lemezlovasnak. Az üvegfestett
dia adja ki a legélénkebb
színeket, de minden
fotót át lehet írni diára, így
egy vetítővel bárki kivetítheti
a nappalija falára a családi
eseményeket. A diaképek
mixelése és mozgóképekkel
együttes szimultán vetítése,
illetve mindennek a zenére
komponálása pedig külön
művészeti ág lett. Cikkünk
ezen művészeti ág három
kanizsai művelőjéről szól,
akik sajnos hosszas rábeszélésre
sem akarták felfedni
kilétüket, mondván, aki ismeri
őket, az úgyis tudni
fogja kik ők.
-markó9
Karácsony
A közelmúltban Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
alapítója és vezetője hivatalosan is átadta a karitatív szervezet
nagykanizsai csoportja pszichoszociális szolgálatának központját,
amelyet Kiskanizsán, a Sarlós Boldogasszony Közösségi Házban
alakítottak ki. Az atya előbb szentmisét celebrált a Sarlós Boldogaszszony
Templomban, majd részt vett a szeretetszolgálat aktivistáinak
régiós találkozóján is. A fejlődés folytatódik: a már működő szenvedélybetegek
közösségi ellátása után a jövő évben újabb szolgáltatásokat
indítanak be Kiskanizsán a máltaiak.
– Szeptemberben kezdtük meg a szenvedélybetegek közösségi ellátását,
a munkatársaim nagyon ügyesen dolgoznak, jól összeszedték a
csapatot, s most már úgy érzem, eredményeket is értek el – mondta
Báthy Andrásné, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyugat-dunántúli régiós
szervezetének titkára. – Közben további tervek körvonalazódtak, a
jövő évtől szeretnénk Kiskanizsán elindítani a házi gondozást, majd a
családi napközit és a támogató szolgálatot is. E terveink remélhetőleg
már a 2007-es és a 2008-as években valóra válhatnak. A támogató szolgálat
a fogyatékkal élők otthonukban való segítését jelenti, míg a családi
napközi egyfajta bölcsődei szolgáltatást nyújt majd. A támogató szolgálat
már januártól elindul, az idős emberek házi gondozása pedig reményeink
szerint valamikor a tavasztól vehető majd igénybe. Terveink közt szerepel
még a szenvedélybetegek nappali ellátásának megszervezése is.
Kozma Imre atya lapunknak hangsúlyozta: egyre szélesebb körben
jelenik meg az a fajta karitatív tevékenység, amely a Máltai Szeretetszolgálat
nevével forrott egybe. Véleménye szerint ez azért fontos,
mert a keresztény ihletésű szervezetek kicsit másképp gondolkodnak
a feladataikról, mint világi társaik.
– Nálunk nagyon nagy hangsúlyt kap az önkéntesség, a szolgálat
– mondta. – A szolgáltatásainkkal közfeladatokat látunk el, s e feladatvállalás
éppen az emberközpontúsága miatt erős. Mindenképpen jó,
ha a helyi társadalomban megjelenik egy ilyen szervezet, amelynek
minél több sejtje van, mert gyógyítja a társadalmat. Sajnos, a mai kor
embere önző, csak magára gondol. Ennek véleményem szerint az az
oka, hogy manapság túlságosan sokszor hangsúlyozzák az egyén javát,
az egyén érdekét, s ez aláássa emberi kapcsolatainkat.
– Miért pont Nagykanizsát választottak az újabb szolgáltatások beindításához?
– Azért döntöttünk az Önök városa mellett, mert itt megvan a fogadókészség.
Nem győzőm hangsúlyozni: csak ott tudunk dolgozni,
ahol a település vezetése értékeli a munkánkat, s igényt tart arra. Ahol
nem látnak minket szívesen, oda nem megyünk…
Marton István polgármester kérdésünkre elmondta: minden
támogatást megadnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára,
annál is inkább, mert olyan feladatokat vesz le az önkormányzat
válláról, amelyeket egyébként a helyhatóságnak kellene
ellátnia.
A karitatív szervezettel való kapcsolatbővítést a városrész két képviselője,
Tóth Nándor és Polai József is szorgalmazta. Polai József
lapunknak elmondta: már a Munkácsy utcai volt idősek klubja tavalyi
megszüntetését sem tartotta jó ötletnek, mert bár nem sokan vették
igénybe, mégis egyfajta biztonságot nyújtott a városrész idős embereinek.
Ez okból is fontosnak tartja, hogy Kiskanizsán ismét megjelenik
az idősellátás, s hasonlóan jó kezdeményezés a családi napközi
megszervezése, hisz számos kisgyermek vár arra, hogy bölcsődébe
mehessen.
Horváth Attila
A társadalmat gyógyítják
Kardos Ferenc
Betlehemi hajnal
A csendbe belevarr a tűz,
árnyak táncolnak sziklafalon.
Pásztorok hevernek halomban
köröttem – csak én nem alhatom.
Fejüket támasztják fénylő kőnek,
ölelik testük füstös glóriák.
Álmodják: megváltottam őket.
Megváltottam: de nem itt, odaát.
A hajnal kilopja mind: indulnak.
Alig győzik az utat, a tengerek.
Most gazdagok, tiszták, boldogok,
szemükben hordják a fényjelet,
a könnyű iszákot átvetik vállukon.
Egyszer majd megfeszítenek.
A múlt héten szentelték fel a kívül-belül
megújult kórházkápolnát. A kápolna a betegeknek,
az ápolóknak, az orvosoknak, a temetőbe
látogatóknak és a környéken élőknek
is sokat jelent, amelyet Szabó Géza kanonok,
a budapesti Szent István Bazilika plébánosa
szentelt fel. A jeles ünnepségen
részt vettek a város és a környék egyházi
személyiségei is. A kápolnát 1931-ben építették
az akkori közkórház irgalmas nővérei
kezdeményezésére. Az elmúlt időszakban
az épület állaga jelentősen megromlott, a felújítást
már nem lehetett tovább halogatni, így
júniusban elkezdték a renoválást. Leverték a
vakolatot, kijavították a tetőt, korszerűsítették
a világítást, a festés és a nyílászáró-csere
mellett még egy akadálymentesített mosdó
is készült. Mindez több mint harmincmillió forint
értékű felújítást jelent, de a hívek -mint
már annyiszor- most is sokat segítettek adományokkal,
önkéntes munkával.
Újjászületés
10 Karácsony
Iváncsits Tamás már lassan másfél évtizede
nem Kanizsán él, ám a szíve újra, meg
újra visszahúzza, hat-hét éve minden évben
fellép a város templomaiban. Legutóbb
Kiskanizsán zenélt társaival.
– Nagykanizsáról 1992-ben mentem el,
amikor Pécsre költöztem, hogy elvégezzem
a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolát, s
ezt követően kisebb kitérők után Pécs-
Vasasra kerültem, majd egy Baranya megyei
kisvárosba, Bólyba – mondja Iváncsits
Tamás. – Jelenleg Mohácson hittant, számítástechnikát
és technikát tanítok, mellette pedig
a bólyi katolikus templom kántoraként is
tevékenykedem. A nagy szenvedélyem azonban
továbbra is a zene. Ahol lehet, és
szívesen fogadnak minket, ott igyekszünk
énekelni, szolgálni. Ami pedig a zenei pályafutásomat
illeti: még a pécsi teológia évei
alatt két rockoperát vittünk színre, a Tékozló
fiút és a Damaszkuszt. Ezeket számos helyen
előadtuk, így többek között Budapesten,
Németországban és Svájcban. A főiskola
után azonban szétszéledt a csapat, mindenki
ment a dolgára, ki erre, ki arra. Ezután
jobbnak láttam egy kis zenekart létrehozni,
amellyel járhattuk az országot. Arra nincs lehetőségem,
hogy egy busznyi tömeget
mozgassak, viszont így egy, esetleg két autóval
el tudunk jutni bárhova. Egy hónapban
négy-öt éneklésünk van, s az együttest a feleségem,
Iváncsitsné Major Szilvia, Major
András, Győri János, Beck Angéla, Varga
Szilvia és jómagam alkotjuk.
– Úgy vélik, hogy a zene révén az emberek
közelebb kerülhetnek Istenhez, vagy az
egyházhoz?
– Mindenképpen, hiszen a zene képes
érzelmeket közvetíteni, s úgy tűnik, hogy a
vallás iránt kevéssé érdeklődő emberek is
fogékonyabbá válnak a hit kérdései iránt a
zenénk által. A dalszöveg egy-egy motívumában
felfedeznek valami érdekességet,
amire rácsodálkoznak. Megpróbáljuk az
evangéliumot érthető nyelven továbbítani. A
fiatalok, legfőképpen a tíz év alattiak nagyon
fogékonyak a zenénkre, míg az éppen most
tíz év körüli korosztályt elég nehéz megszólítani.
A felnőttek aztán ismét élvezik a muzsikánkat.
Azt hiszem, mindenhol megbecsülnek
bennünket – mondta Iváncsits Tamás.
A zeneszerző és barátai legközelebb december
huszonkilencedikén este hét órakor
zenélnek a Felsőtemplomban.
Horváth Attila
A jó hír a zene nyelvén érkezik
Az előadás szünetében Straub Dezsőt kérdeztük:
– Délibábos álmokat hozott a színház ezzel a
darabbal a közönség elé. Szükségünk van délibábos
álmokra?
– Amikor baj van, akkor a színház valami „fura
módon” mindig megy. A szegény ember akkor ad
szívesebben pénzt a jegyre, amikor kilátástalan a
helyzete és a színházban találja meg az élete álmának
meg nem valósult pótszerét.
– A darab eseményei során nem egy alkalommal
kerülnek kilátástalan helyzetbe a főszereplők.
Hogyan lehet segíteni?
– Régen, a valamikori átkos rendszerben az volt a
cél, hogy a kultúrával, oktatással, és minden lehetséges
eszközzel emeljék az emberek élet és szellemi
színvonalát. Most, mióta állampolgárból választópolgárrá
lettünk visszaminősítve, az a fontos, hogy
jól irányítható alulszocializált rétegek kerüljenek ki az
iskolapadokból, mert őket könnyen lehet irányítani,
feldúlni, érzelmileg befolyásolni és utcára vinni. Emiatt
elveszítjük a közönségünk nagy részét is. Annak
idején, nem mondom, hogy az volt a szocialista kultúra
csúcsa, de például a diósgyőri gépgyárban a
munkaszünetekben szimfonikus zenekar játszott!
Ennek hatására nem szaladt mindenki azonnal koncertekre,
de ha egy-két emberből színház-, vagy
hangversenylátogató embert lehetett csinálni, az
már fantasztikus eredmény. Akkor az volt a célja az
oktatás irányításának, hogy művelt emberfők kerüljenek
ki az iskolákból. A melós emberből is lehetett
valaki! Aki ma csórónak születik, csórón is hal meg...
– Hol tölti a karácsonyi ünnepeket?
– Mindig családi körben. Remélem, mások is!
Srácaimmal ismét házi gyűjtést szervezünk azok
számára, akik nem engedhetik meg maguknak,
hogy karácsonyuk legyen. A napokban hallottam a
rádió egy segítségkérő műsorában, hogy egy 18
éves lány azért kért ajándékot, mert még sohasem
kapott. Hihetetlen, hogy ilyen szívszorító helyzetbe
kerülhet valaki. Ezen nagyon nehéz segíteni, de
hogyha néhány embernek mi magunk is tudunk
örömet szerezni, az nekünk is jól esik.
– Mit kíván a magyar színház karácsonyfája alá?
– Nagy László költő szavaira rímelve: legyen
valaki, aki át tudja vinni, menteni a színházat és a
kultúrát egy olyan korszakba, amikor ismét szükség
lesz ránk!
Bakonyi Zsóka
A Budaörsi Játékszín Guy Öbölből vödörbe
Foissy, Öbölből vödörbe című
komédiáját mutatta be a közelmúltban
az Ifjúsági és Civil
Házban. A francia drámaíró
művének két szereplője Mókus
és Csibili, a kedves házaspár,
nem gazdagok, de nem
szegények, átlagemberek. ők
is mint mi, álmodoznak, a térképre
böknek és hipp-hopp
képzeletben máris ott vannak...
ahol... s addig, ameddig,
a megvalósításhoz csupán
a pénz hiányzik. A darab
szerepeit Nyertes Zsuzsa és
Straub Dezső alakította. Rendezte:
Éless Béla.
Karácsony 11
Ilyenkor, karácsony előtt még több rászoruló ember
kopogtat be a karitatív szervezetek ajtaján,
hogy némi ruhaneművel és élelmiszerrel felszerelkezve
készüljenek a sok éves tapasztalatok szerint
még eztán támadó télre. Nagykanizsán is számos
akció, gyűjtés zajlik advent idején, s úgy tűnik: egyre
többen mozdulnak meg, hogy segítsenek szerencsétlenebb
sorsú embertársaikon, akik a polgármesteri
hivatal szociális osztályának ügyfélforgalma
szerint minden évben többen vannak. A teljesség
igénye nélkül megpróbálunk egyfajta körképet
adni arról, hányan próbálják meg ilyenkor egy
kicsit sűrűbbre szőni azt a bizonyos szociális hálót.
– Nincsenek pontos információink arra vonatkozóan,
hogy hány karitatív szervezet végez gyűjtést a városban
– mondta elöljáróban dr. Dömötör László, a
szociális osztály osztályvezető-helyettese. – Szerencsére
egyre többen vannak, s nem csak az intézmények,
civil szerveződések, hanem egy névtelenséget
kérő vállalkozó is segít, aki évről-évre felajánl száz mikuláscsomagot,
amit aztán a rászoruló gyerekek és
idősek között szoktunk szétosztani. Az adataink alapján
sajnos, arra lehet következtetni, hogy minden évben
több a rászoruló, szegény sorsú ember Nagykanizsán.
Ha az ügyfélforgalmat nézzük, lassú, de
biztos növekedés tapasztalható: 2004-ben 16035 főt,
2005-ben már 17963, az idei évben pedig közel
húszezer ügyfelet regisztráltunk. Tavaly majdnem
negyvenezer ügyirat keletkezett, miután jelentősen
módosult a családtámogatási rendszer, ami jelentős
papírmunkával is járt, de a masszív növekedés ezt
figyelembe véve is érzékelhető. A legtöbb ügyünk a
gyermekek után nyújtott támogatásokhoz kapcsolódik,
de jönnek gyógyszertámogatásért is. Sokan kérnek
karácsony előtt segítséget, ám ez azért nehéz
helyzet, mert egyszeri segély csak akkor adható, ha
a családban valamilyen váratlan többletkiadás (például
hirtelen jött betegség, vagy tönkremegy egy
háztartási eszköz) jelenik meg, a család létfenntartását
veszélyezteti – a karácsony pedig nem fér bele
ebbe a váratlan
élethelyzetbe.
Az
ügyfélkörünk nagyon vegyes, mert a rászorultság
nem mindig azonos az anyagi rászorultsággal, gondoljunk
csak arra, ha a családban például fogyatékkal
élő van. A leggyakrabban azonban a gyermeküket
egyedül nevelő szülők, a nyugdíjasok és a hátrányos
helyzetű rétegbe tartozó emberek keresnek fel
minket – mondta az osztályvezető-helyettes.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nagykanizsai
Csoportjánál mindig nagy munka zajlik, az advent
idején azonban az év más időszakához képest
még többen kérnek segítséget a karitatív szervezettől.
Kovács László, a csoport vezetője érdeklődésünkre
elmondta: harminchat szegény családot,
negyven hajléktalant és negyven nyugdíjast
látnak el élelmiszercsomaggal, valamint életmentő
takarókat gyűjtenek a fedél nélkül élők számára. A
tavalyi nagy siker után folytatták az „Adni öröm” címet
viselő akciójukat is, melynek keretében
december tizenötödike és huszadika között a
Spar-áruházban gyűjtöttek élelmiszereket.
A Vöröskereszt aktivistái szintén „teljes gőzzel”
dolgoznak, éppen e cikk írásakor indult a más
szervezetekkel közösen szervezett „Mikulásgyár”
nevet viselő akciójuk, amelynek során a Plázában
tartós élelmiszereket, ruhaneműket gyűjtöttek. Antal
Istvánné városi titkár még elmondta: az önkormányzattal,
a cigány kisebbségi önkormányzattal,
a rendőrséggel és a családsegítő központtal közösen
a hagyományoknak megfelelően a hajléktalanokat
egy-egy tál meleg étellel is várják majd
az ünnepek alatt.
– Úgy érzem, ezeknek a közös akcióknak nagy
jelentőségük van, hiszen az összefogás révén talán
erősödhet a karitatív tevékenység – hangsúlyozta
Antal Istvánné.
Meleg étellel várja a hajléktalanokat a Kanizsa és
Környéke Gasztronómiai Egyesület, valamint a város
cukrászai is összefogtak: a Kanizsai Karácsonyváró
ideje alatt kedvező áron árusítják süteményeiket,
a befolyó bevételből pedig a kórház
gyermekosztályának lélegeztetőgép-vásárlást célzó
akcióját támogatják.
A város általános és középiskoláiban szintén
gyűjtés folyt az elmúlt hetekben-napokban, a gyerekek
104 cipős dobozt töltöttek meg ajándékokkal,
amelyeket ugyancsak rászoruló társaik
kapnak meg. A családsegítő központ ebben
az évben is megrendezte hagyományos karácsonyi
ünnepségét az idős emberek és a
gyerekek számára, s mint ahogy arról már
korábban beszámoltunk, a fentebb már
említett vállalkozó adományának köszönhetően
mintegy száz mikuláscsomagot is
eljuttattak a rászorulókhoz. A közelmúltban
a Kiskanizsai Polgári Olvasókör is jótékonysági
vásárt tartott a kiskanizsai templom
mögötti közösségi házban, amelyen
mindent száz forintért vásárolhattak meg
az érdeklődők; a befolyó összegből a rászoruló
családokat támogatják.
Horváth Attila
Minden évben több a szegény ember
Az Anima Kórus és Zenekar
karácsonyi gospel-koncertet
ad december 23-án szombaton,
19 órakor az Ifjúsági és Civil
Házban. A zenekar vezetője,
Kollonay Zoltán a gospel zenéről
és a műsorról elmondta:
– A gospel jó hírt jelent, evangéliumi
üzenetet tolmácsol. A jó
hírt egy olyan fajta izgalmas, „bulis”
könnyűzenével tolmácsolja a
műfaj, mely eredendően egyházi
és vallási indíttatású volt, de ma
már koncerttermi műfajjá vált.
Ilyen módon együttesünk (nem
hittérítő funkcióval, és nem csatlakozva
egyik egyházhoz sem)
nagyszerű lelkesedéssel és kitörő
örömmel tolmácsolja azokat a
dalokat, amelyek a szeretetről, a
békességről, az egymás iránti
megbecsülésről, Isten tiszteletéről
és csodálatáról szólnak. Az éneklés
nemcsak az előadók számára
ad feltöltődést a színpadon,
mintegy táncra inspirálva őket,
hanem a közönséget is tapsra,
táncra készteti. Megújítottam az
együttest, régi és új tagokkal a
szombati koncertünk egy eszenciája
lesz az Anima énekkar eddigi
működésének. Két sztárvendég,
a nagykanizsai származású
Szalai Anita és Bonczok Norbert
is színpadra lép, ők több éve kísérik
programjainkat. Lehet számítani
kisebb meglepetésekre a
koncerten, ezen kívül akcióval is
készülünk: akik korábban megvásárolják
a jegyet, ők 1500 forint
helyett 1000 forintért hozzájuthatnak
még szombat délelőtt.
Dezső Ferenc
A kertek már ünneplnek
A kertek már ünnepelnek,
sorba gyújtják a gyertyát az estek,
a nyárfasor, a házfalak
csillagfényt rejtve inganak.
Csillognak a tavak, folyók,
s folynak az emlékek tova, tova.
Nem marad itt már az este,
kel, hogy a holnapot keresse,
s rátaláljon a gyermekre,
kinek jászola lett maga a trón.
S azóta minden hiába,
szórja fényét a világba.
Anima gospel
12 Karácsony
A GE régi hagyománya,
hogy sajátos
eszközivel hozzájárul
annak a településnek
a fejlődéséhez, ahol
termelőegységei vannak.
Mivel Nagykanizsán
található a világ
egyik legnagyobb
fényforrásgyára, a kanizsai
kollégák javaslatára
a Hevesi Sándor
Általános Iskola
60 tanulóját meghívták
Budapestre, a IV.
kerültben található üzletág európai vezérigazgatóságára. Az autóbuszos városnézés
során a gyerekek megtekintették a város néhány nevezetességét: a Halászbástyát,
a Parlamentet. Sétáltak a Hősök terén, a Vajdahunyadvár környékén és
a díszkivilágításba öltözött belvárosban. A következő állomás, a Csodák Palotájának
megtekintése után finom ebéd várta őket. A fény története címmel, vetélkedőt
szerveztek számukra, majd Andre Horbach, az üzletág európai elnök-vezérigazgatója
huszonkét számítógépet ajándékozott az iskolának, Salekovics István
európai termelési igazgató pedig egy 250 ezer forintos könyvutalványt adott át
Sósné Kutasi Margit igazgatónőnek. A fővárosi kirándulást egy hónappal ezelőtt
megelőzte egy kanizsai gyárlátogatás is. Mivel a GE a rászoruló gyerekeket kívánta
megajándékozni, az iskolában úgy gondolták, ha ajándékot kapnak, nekik
is illik viszonozni a kedvességet. A gyárlátogatás során15-20 ügyes kezű kisdiák
megtekintette a lámpagyártás különböző folyamatát, s amit láttak lerajzolták, és a
legkiválóbb 15 munkát keretbe foglalva adták át a vendéglátóknak. Az I-V. osztályos
gyerekek nagyon jól érezték magukat, sok dicséretet kaptak az idegenvezetőtől
és a szervezőktől, egy tartalmas, szép napot tölthettek el Budapesten.
-bakonyi-
A Csodák Palotájában
Annyi minden hiányzik az életünkből, sokszor
olyan dolgok is, amelyek hiányát nem
vesszük észre, vagy csak nem akarjuk észrevenni.
Így vagyunk a szeretettel is. Minden
ember vágyik a szeretetre, sokszor vágyunk
egy-egy kedves szóra, egy érintésre, egy
pillantásra. Szeretethiányban inkább a magányt
keressük, pedig úgy a legnehezebb
átélni mindezt. Beszélni kell róla, és tenni kell
azért, hogy legyen egy barát, egy társ, aki
akkor is mellettünk áll, ha sírunk, ha magányosak
vagyunk, vagy ha nevetünk és életünk
boldog pillanatait éljük. A szeretet megfoghatatlan,
értékét nem lehet felbecsülni,
pontosabban csak akkor értékeljük igazán,
amikor elveszik életünkből. Mintha éhezne
szívünk… Vergődni kezdünk az élet tengerén,
próbáljuk megtalálni utunkat, de érezzük,
hogy valami hiányzik, valami örök emberi
igény. Ilyenkor kell rájönnünk, hogy egymásért
élünk, és azért, hogy szeretet lakozzon
szívünkben, s vezessen minket az életben.
Erre kell rájönnie minden embernek, és
lehet valaki tehetségtelen, szerencsétlen, ha
tud szeretni, akkor már ember tud maradni.
Ilyenkor advent idején a várakozással teli
szeretet ad erőt a mindennapokra.
Vincent Van Gogh ezt mondta: „Minél többet
gondolkodom felőle, annál erősebben érzem,
hogy nincs semmi, ami olyan mélységesen
művészi volna, mint az embert szeretni.”
Gyana Dániel, BLG 9/a.
Szeretet és advent
Az űrhajós úti Gyermekotthonban 40 gyermek él, az egészen piciktől
a nagyobbakig. Minden csoport az életkorának megfelelően
készül az ünnepekre. Az első nagyon fontos lépés az adventi
időszakban a Mikulás. A lázas készülődés a téli szünetben kezdődik
el igazán. Kidíszítik a csoportokat, ügyeskednek a gyerekek.
– A készülődést lélekben is elkezdjük és a környezetünk díszítésével
is ráhangolódunk az ünnepekre. Sokan már régóta tudják, hogy
mit szeretnének karácsonyi ajándéknak, de vannak olyanok is, aki
még gondolkodnak rajta. A karácsony hagyományos jelleggel zajlik
majd. Van egy közös karácsonyunk 22-én, ilyenkor összegyűlünk
egy nagy karácsonyfa alatt és énekelünk. De az igazi ünnep a gyerekek
számára december 24-ének az elérkezése. Minden csoport ünnepi
keretek között, bensőségesen készül, akár egy család. Közösen
díszítik a fát, ünnepi vacsora várja őket, megajándékozzák egymást –
avat be minket Bognár Veronika, az intézmény igazgatója. – Ilyenkor
sok jószándékú embereknek eszébe jutnak a mi gyermekeink, akik
kénytelenek valamilyen oknál fogva a családjuktól távol tölteni az ünnepeket.
Eljönnek hozzánk, ajándékokkal kedveskednek. Megdobban
az emberek szíve, többen adakoznak és segítenek nekünk – teszi
hozzá az igazgatónő.
– A karácsony a legjobb ünnep. Feldíszítjük a fát, rajzolunk. Díszeket
készítünk papírból, a mézeskalácsból pedig angyalkákat.
Próbálok minél többet segíteni, ilyenkor az iskolában is készülődünk
már. Ablakdíszeket vágunk ki, a narancsot szegfűszeggel díszítjük.
Ajándékot készítünk a gondozónőknek, a szüleiknek, testvéreinknek
és egymásnak is – kapcsolódnak be a beszélgetésbe a nagyobb
gyerekek.
– Izgulok, a többiek meséltek már a készülődésről – mondja egy,
az első gyerekotthonos karácsonya előtt álló kislány.
– Nagyon örülünk minden felajánlásnak. A gyerekek ajándékozását
idén nehezebben tudjuk megoldani, hiszen mind a többi gyermeknek,
nekik is vannak igényeik. Ezen az intézményen kívül négy
lakásotthonunk is van, ahol összesen 48 nagyobb gyereket gondozunk,
rájuk is gondolnunk kell. Így ha bárkinek lehetősége van segíteni
minket – játékkal, ruhákkal, étkezési utalvánnyal – azt megköszönjük.
Sok jó kezdeményezés zajlik a városban. A művelődési
központ művelődésszervezői a város iskoláiban
minden gyerekünknek egy-egy cipősdobozba
gyűjtenek. Egyénileg is jönnek hozzánk, leginkább
középiskolások, akik otthon összeszedték
a régi játékaikat és behozták
ide. Cserébe bemutatjuk nekik,
itt hogyan élnek a gyerekek,
milyen családias légkörben.
Szeretnénk elérni, hogy tudatukban
ne a régi, állami gondozott
kép éljen, s fogadják el,
hogy ez is az élet része –
fejtette ki Bognár Veronika.
(N.K.)
Karácsonyvárás együtt, szeretetben
Karácsony 13
A Kórház-kápolna vasárnap reggeli szentmiséje után Fliszár Károly
esperes a hívők jelenlétében megáldotta a vasúti hídnál lévő felújított
feszületet. Annak idején találóan, az átkeléshez szükséges helyre állították
a keresztet, oda, ahol híd van. Emlékeztessen bennünket arra,
hogy szenvedés, áldozat nélkül nem hull az ölünkbe semmi sem –
mondta. Végül megköszönte a segítséget azoknak, akik az útmenti
feszületet adományukkal helyrehozták. Legyen a kereszt a haldoklók
vigasza, reménysége! – hangsúlyozta.
A Szabadidő Szervezők Munkaközössége,
az önkormányzat és a Diákönkormányzat
szervezésében általános és középiskolások
díszítették fel a város, Erzsébet téren felállított
karácsonyfáját. A Kanizsai Karácsonyváró rendezvénysorozat
indító eseményén forró teával
és édességgel kínálták a tűzoltók segítségével
ügyeskedő diákokat. A téren a mélygarázst
építő vállakozás felhívására rajzverseny is
zajlott. A karácsonyt idéző alkotások készítőit
édességgel jutalmazták.
Vigasz, reménység
A Vasút a Gyermekekért Alapítvány Óvodája hagyományosan a Kórház
Kápolnában rendezte meg karácsonyváró jótékonysági estjét. Az
óvoda ezzel kívánt a szülőknek köszönetet mondani azokért az adományokért,
amellyel lehetővé tették, hogy karácsonyi ajándékokkal lephessék
meg óvodásaikat. A MÁV-ovisok köszöntő műsora után a Piarista iskola
tanulói pásztorjátékot, a Bolyais diákok karácsonyi dalokat adtak
elő, végül az ORFF ABC ütőegyüttes és az ANIMA Gospel Kórus és Zenekar
produkciója zárta az estet.
Karácsonyváró jótékonysági est
A kórház gyermekosztályán évek óta hagyomány,
hogy nemcsak a kórházban lévő
beteg gyermekeknek szerveznek karácsonyi
műsort, hanem azok számára is, akiket
krónikus betegségük miatt gyógyítanak. A
csodálatosan felújított Kórház-kápolnában
közel 90 gyermeket és az őket kísérő szüleiket,
nagyszüleiket köszöntötte dr. Baranyi
Enikő főorvos, és Fliszár Károly esperes.
A gyerekek verses-zenés műsorát követően,
névre szóló ajándékot osztottak ki a
gyerekeknek a Gyermekosztályért Alapítvány
kuratóriumának tagjai.
SZOLGÁLTATÁS
BÉRLET
14
TÁRS
INGATLAN
Építési vállalkozók figyelem! Nk-án
a Hunyadi úton 800 négyzetméteres
(20m x 40m) telek – társasház építésére
kiválóan alkalmas, eladó. Érd.:
30/227-3294, 30/448-6072 (5904K)
Nk-án nyugodt környezetben, felújított,
87 m2-es lakás választható burkolattal,
fal színnel, valamint kerttel és garázzsal
eladó. Kisebb lakást beszámítok!
Érd.: 20/9616-404 (5958K)
Nk-án a Nagyváthy 3. szám alatt
dupla garázs eladó. Érd.: 18 óra
után a 93/314-956 (5962K)
Nk-án a belvároshoz közel kétszobás,
nagykonyhás, 57m2-es lakás
eladó. Irányár: 6,9 millió Ft. Tel.:
30/346-4038 (5972K)
Nk-án a Liszt Ferenc utcában
kétszobás, központi fűtéses,
részben bútorozott lakás hosszú
távra kiadó. Kaució szükséges!
Irányár: 27.000 Ft/hó. Érd.: 16 óra
után a 82/735-459 (5979K)
Városkapu lakópark (volt Téglagyár)
Mészáros L. u. Petőfi úti sarkán
üzlet-iroda, garázzsal, vagy külön
bérbeadó, cserélhető, esetleg eladó.
Érd.: 30/2044-556, 93/313-271,
30/4540-529 (5980K)
Budán, közel a Skálához, téglaépület
3. emeletén (liftes házban) másfél
szobás (különbejáratú) lakás felszerelve
kiadó. Érd.: 20/923-2469 (5969K)
Vállalkozók, társaságok elektronikus
könyvelését, bérszámfejtését
vállaljuk 25 év tapasztalattal.
Érd.: Balaskó Gyöngyi adótanácsadó,
20/4500-827, 93/310-154
(5981K)
Az Ön számára értéktelen vashulladékot,
forgalomból kivont gépjárművét
készpénzért átveszem! Lakókocsik
is érdekelnek. Ugyanitt
használt autóalkatrészek eladók.
Tel.: 30/641-7375, 30/592-8463
(5485K)
Vállaljuk: új síremlékek készítését,
betűvésést, régi sírok tisztítását, felújítását
számlára is. Érd.: Horváth
Zoltán, vállalkozó. Nk, Ady Endre u.
65. Tel.: 06-93-333-449, 06-70-511-
7863 (5641K)
Építési vállalkozó vállal: kőműves
és tetőfedő munkákat, régi házak
felújítását, épületek szigetelését,
lépcsőházak festését, stb.!
Tel.: 30/6398-825, 70/5039-407
(5900K)
Meghibásodott távirányítóját (TV,
Hifi, stb.) megjavítom! Tel.: 20/510-
2723 (5971K)
Nk-i étterembe gyakorlott felszolgálót
éves állásra felveszünk. Érd.:
20/482-4545 (5973K)
50 év körüli, magas, fiatalos
megjelenésű, jól szituált, férfi keresi
hasonló korú, egyedülálló (lehetőleg
gyermektelen), csinos, igényes
hölgy társaságát hosszú távra!
Leveleket a Kanizsa Dél-Zalai
Hetilap szerkesztőségébe várok,
„A jövő reményében” jeligére,
8800 Nagykanizsa, Pf.: 154. címre.
(5974K)
APRÓHIRDETÉS
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET
ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK
KEDVES ÜGYFELEINKNEK
Nagykanizsa,
Csengery út 111/b.
Tel.: 93/310-103, 30/315-9288
Fax: 93/536-237
Web: www.maratonkft.hu ! E-mail: maratonkft@invitel.hu
Nyitva tartás:
Hétfő – Péntek: 7 – 19
Szombat: 7 – 12
Szaloncukrok az alábbi ízekben kaphatók:
meggy-marcipán, puncs-mazsola, gumicukros, vilmoskörte, karamell,
konyakos, mákos, kapuciner, kókusz, cherry, vadász, zselés, eper
Ünnepi nyitva tartás:
december 21-én 9-18 óráig, 22-én 9-18 óráig, 23-án 9-14 óráig
T.: 30/653-7964 " Nyitva: minden nap 9-21-ig
Túr de Flanc
MINDEN
csütörtökön: ZAKÓ-BLÉZER, pénteken: GYERMEKRUHA,
szombaton: KABÁT, DZSEKI, vasárnap: KILÓS, FELNőTT
RUHA, PIZSAMA, hétfőn: NADRÁG, MELLÉNY, kedden:
SZOKNYA, POLÓ, szerdán: PULÓVER, CIPő.
HOGY MIÉRT ÉRDEMES BETÉRNI HOZZÁNK?
Videókölcsönzés
Hirdetés
„Céljaink máig nem változtak, ma sem
engedünk a 48-ból, így nem engedünk 56-
ból sem.”
PETőFIVEL ÖTVENHATRÓL
Találkozzunk újra január 1-jén 17 órakor a
Deák téren! Ünnepi beszédet mond
egyesületünk új elnöke, Kóré Péter
Valamennyien hozzunk egy-egy szál gyertyát
vagy mécsest!
Nagykanizsai Polgári Egyesület
400 gr-os családi vegyes 259 Ft
Minden kedves vásárlónknak
békés, boldog karácsonyt kívánunk!
Városháza 15
Képviselői fogadóóra
Marton István, Nagykanizsa megyei jogú város polgármestere 2007.
január 3-án, szerdán, Cseresnyés Péter alpolgármester 2007. január
10-én, szerdán, dr. Kelemen Marcell jegyző 2007. január 17-én, szerdán
8.30-12 óráig fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatal Eötvös téri
épületében (Nagykanizsa, Eötvös tér 16. I. em.). A fogadóórán tisztelettel
várják a város lakosságát, észrevételeiket, javaslataikat.
Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati
képviselője, OKISB-elnök december 27-én esedékes fogadóórája
elmarad, de 2007 januárjáról ismételten fogadóórát tart minden szerdán
16.00 órától 17.00 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa,
Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu
Bene Csaba, a 2. Sz. választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát
tart 2007. január 8-án, hétfőn 17 órától 19 óráig a kenyárgyári
PERGO lottózóban (Kinizsi u. 95. ).
Bicsák Miklós az I. számú választókerület (Garai, űrhajós, Hársfa, Ifjúság
utca lakói) önkormányzati képviselője 2007. január 3-án, szerdán 16
órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó
irodában. Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár
lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános Iskolában.
Bizzer András a 4.vk. önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2007.
január 5-én, pénteken 17 órakor a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban.
Dr. Károlyi Attila a 6. sz. választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart minden hónap második szerdáján 17 órától a Kőrösi
Cs. Sándor Általános Iskolában.
A Via Kanizsa Városüzemeltető Kht., mint a temetők kezelője értesíti
az érintett hozzátartozókat, hogy a nagykanizsai Tripammer utcai
köztemető, - Kiskanizsai, - Palini, - Bajcsai, - Bagolai, - Fakosi, -
Miklósfai, - Korpavári, - Sánci temetőkben a sírhelyek közül többnek
lejárt az érvényességi ideje. Ezek közé tartozik: Kriptáknál az 1907
előttiek, megváltás 100 évre. Síroknál az 1982 előttiek, megváltás 25
évre. Urnafalban az 1997 előttiek, megváltás 10 évre. Urnakriptáknál
az 1987 előttiek, megváltás 20 évre.
E hirdetmény alapjául szolgál a temetőkről és a temetkezésről szóló
XLIII. törvény valamint a 145/1999. (X.I.) Kormány rendelet.
A sírhelyeket újraváltani illetve erről tájékoztatást kapni a temetőgondnokságon
lehet, melynek elérhetősége a következő: Temetőgondnokság
Nagykanizsa 8800, Tripammer utca 1. Tel: 93/311-530
A lejárt sírhelyeket az újramegváltás elmaradása esetén a 2007 év
második felében értékesítésre meghirdetjük.
Lejárt érvényességi idő
Lesz
szemétszállítás
A VIA Kanizsa Kht. tájékoztatja
Nagykanizsa város lakosságát,
hogy a Saubermacher-
Pannónia Hulladékgyűjtő
Kft.
2006. december 25-én,
26-án (Karácsony) és 2007.
január 1-én (Újév) a hulladékszállítási
program szerint
végzi tevékenységét, azaz
lesz szemétszállítás.
Kérik a város lakosságát,
hogy az ünnepre való
tekintettel reggel 7 óráig
helyezzék ki hulladékgyűjtő
edényeiket.
A képen látható Czoffer Edit
országos körözését rendelte el
eltűnés miatt a Nagykanizsai
Rendőrkapitányság. A 35 éves
nagykanizsai nő 2006. december
7-én távozott el a Postakert
utcai lakásából, azóta életjelet
nem adott magáról, tartózkodási
helye ismeretlen. Személyleírása:
178 cm magas, vékony
testalkatú, arca hosszúkás, vörös
haja kissé elhanyagolt és az
arcába lóg, szeme barna, fogazata
ép, de felül a jobb oldali első
foga kissé kifelé áll. Mozgásszervi
betegsége miatt mozgáskoordinációs
problémái vannak,
gerince merev, ezért furcsán
megy, járás közben lábát erősebben
teszi a földre, könnyen
elfárad, gyógyszeres kezelés
alatt áll. Utoljára viselt ruházata:
fehér színű télikabát, fekete bakancs.
Távozásakor személyi
igazolványt, telefont, gyógyszert,
pénzt nem vitt magával.
Kérjük azokat, akik Czoffer
Edit tartózkodási helyével kapcsolatban
információval rendelkeznek,
jelentkezzenek személyesen
a Nagykanizsai
Rendőrkapitányságon, vagy a
következő telefonszámok valamelyikén:
107, 93/312-190
(57-24 mellék).
Felhívás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Önkormányzata nevében békés,
boldog karácsonyi ünnepeket
és sikerekben gazdag új esztendőt
kívánunk a város valamennyi lakójának
és az önkormányzattal
együttműködő partnereinknek.
Marton István, polgármester
Cseresnyés Péter, alpolgármester
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala valamennyi
dolgozója nevében békés, boldog
karácsonyi ünnepeket és sikerekben
gazdag új esztendőt kívánunk
valamennyi nagykanizsai és Nagykanizsa
illetékességi körzetébe tartozó ügyfelünknek.
Dr. Kelemen Marcell, jegyző
Dr. Gyergyák Krisztina, aljegyző
Ötleteket várnak
Kérik a kanizsai városlakókat, hogy írják le ötleteiket az Ifjúsági és
Civil Ház jövőbeni működésével kapcsolatban. Így szeretnék elérni,
hogy a nagykanizsai Kulturális Negyednek és benne az Ifjúsági és
Civil Háznak tartalmas funkcióját megtalálják. Beadási határidő: 2007.
január 22., helye: Polgármesteri Hivatal, Művelődési és Sport Osztály,
8800 – Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
A „Kanizsai Karácsonyváró” című programsorozat keretében december
tizennyolcadikától lehetett megtekinteni az Erzsébet téren kialakított
betlehemet. A Dobri Lajos, fidelitasos fiatalok, Jerausek Gyula
fafaragó, Kocsis Antal, valamint a Huszár és Katonai Hagyományőrző
Egyesület által összeállított építményben betlehemes játékot
mutattak be a Hevesi Sándor Általános Iskola tanulói.
Betlehem,
népes nézősereggel
- A hipermarketekek tele lesznek frusztrált, depressziós gyerekekkel,
akik nem azt kapták a Jézuskától, amit szerettek volna.
- A pszichiátriák megtelnek kiidegelt szülőkkel és nagyszülőkkel.
- A trópusi és a síüdülőhelyek megtelnek a „jómunkátvégzett”
marketingesekkel.
- A szomszéd Böske néne kitöri a combnyakát egy kínai gyártmányú,
lendkerekes Krisztus figurában, amelyet a szemben lakó
újgazdagné kihajított az utcára, mert nem tudta, hogy micsoda.
- Sikerül mindössze egy óra alatt elautóznod a Deák tértől az
Erzsébet térig!
- A főnököd nagyvonalúan közli, hogy december 30-án csak
este nyolcig kell benn maradnod.
- Ezúttal azon barátaid túlórázzák magukat halálra, akik a vevőszolgálatokon
dolgoznak.
- A piacokon minduntalan susimelegítős figurák próbálnak a
sátrak mögé rángatni, hogy a garantáltan legmárkásabb osztrák
tűzijátékot sózzák rád.
- Van idő hétközben moziba menni! Az elegáns diszkóban
összejöttél egy hosszú combú, kissé egyszerű gondolkodású
szőkével, beültök a megaplexbe megnézni a Kill Bill 2-t, de a szöszi
a folyamatosan azt kérdezgeti, hogy ki az a killibilli, és miért hal
meg a végén a kereszten, miért nem szabadítják ki az amcsik. Kifelé
jövet kiderül, hogy véletlenül a Passióra ültetek be.
- Van idő hétközben partizni! Két ünnep közötti csajosbuli a
diszkóklubban, egy barátod BMW-jének hátsó ülésén túltequilázva
felcsípsz egy helyes, izmos, kissé ruhátlan fiút, aki ugyan nem
egy Cicero, sőt nemigen szólal meg, csak férfiasan morog, de az
élet más területein teljesít!!! Pár nap múlva BMW-s barátod rajtad
kezdi keresni elveszett pitbullját…
Búcsúzóul 10 jel, amelyről észreveszed,
hogy elmúlt a karácsony, s közeleg a szilveszter