* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
12.97 MB | |
2020-12-09 11:04:34 | |
Nyilvános 642 | 1115 | Kanizsa 2008. 009-012. szám március | Cím: Kanizsa Alcím: Dél-Zalai Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 Az újság szövege: XX. évfolyam 9. szám DÉL-ZALAI HETILAP 2008. március 6. Kanizsa – Hármas célból kértük a sajtó tisztelt képviselőit, hogy ma itt, a 48- as közös gyalogezred emlékművénél – vagy ahogy mindenki emlegeti, a Petőfi szobornál – találkozzunk – kezdte hétfői sajtótájékoztatóját Babicsné Bertha Éva, a Polgári Kanizsáért Alapítvány szóvivője. – Először is örömmel jelentem, Alapítványunk felhívására megmozdult a város. Több, mint kétezren adakoztak, hogy az 1848. évi forradalom 160. évfordulójára, nemzeti ünnepünkre sok évtizedes elhanyagolás után végre megtisztuljon a szobor és talapzata. Az összegyűlt, mintegy háromszázkilencezer forint egyrészt azt jelenti, nehéz örökséget átvett városunknak ennyivel kevesebbet kell költenie erre a halaszthatatlan munkára. Másrészt – s ez talán a pénznél is fontosabb – kifejezi, ez a város valóban közösség, nem csak lakosok halmaza. Mindenki, aki adományozott vagy bármit tett – hiszen szép számmal vannak ilyenek is – ezért az ügyért, a héten megszépülő szoborra büszkén tekinthet: az én részem is benne van! Mert – bár az időjárás néha megtréfál minket – most már bizonyos, a nemzeti ünnepre elkészül a szobor megtisztítása. Homokszórás és nagynyomású vízzel való mosás után cizellálás, antikolás következik. Végül vízlepergető réteg felvitelével akadályozzák meg a szakemberek, hogy a szobrot és talapzatát újra elcsúfítsa a bázikus rézkarbonát. – Ezért hívom szeretettel mindazokat, akik magukénak érzik az ünnepet, március 15-én 9 órára a Petőfi szoborhoz. Alapítványunk szeretné mindenkinek megköszönni a megköszönni valókat. Azok a diákközösségek, akik részt vettek a gyűjtésben, emléklapot kapnak. A történelmi egyházak képviselőit kérjük, imádkozzanak hazánkért. És Petőfi sorai a megszépült szobor talapzatán vésődjenek a szívünkbe is: „És mi nem hagyjuk magunkat, Míg lesz egy kéz és egy kard; Fogadom azt, hogy megbánja, Aki bántja a magyart!” Megmozdult a város, több mint kétezren adakoztak Fotó: Bakonyi Erzsébet Kóka János az SZDSZ elnöke zalai látogatásának első állomásaként Kanizsán járt. A három kérdésről elmondta, a kampány eddigi időszaka a mérések tanúsága szerint eredményes volt, hiszen mintegy tíz százalékkal csökkent a várható igenek és hét százalékkal nőtt a várható nemek száma az utóbbi öt hétben. Láthatóan egyre többen ismerik fel, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj nem egy reform káros mellékhatásai, hanem szükségesek ahhoz, hogy jobb legyen az egészségügy, a háziorvosi- és kórházi ellátás, valamint versenyképesebbé váljon a diploma. – A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj is többletpénz – hangsúlyozta Kóka János –, ugyanis nem csökkent a vizitdíj bevezetésével az egy háziorvosi praxisra, vagy egy kórházi ágyra eső finanszírozás. Az ellenzék mégis az ellenkezőjét állítja – folytatta. – Például a kórházi napidíjnak köszönhetően kétszer annyit tudnak a kórházak étkeztetésre költeni. Egyre többen látják, hogy az igenekkel visszafordulnánk egy korábban magunk mögött hagyott rendszerbe, a szocializmusba. Ezzel párhuzamosan a Fidesz taktikát változtatott és elkezdett képtelenséget állítani. Az egyik ilyen, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj egy újabb adó. Ez egy önrész, egy szimbolikus összeg, amit a szolgáltatás igénybevételekor fizet ki mindenki. A fölösleges keresletet fogja viszsza, viszont abban segít, hogy ügyféllé teszi a megrendelőt. A másik képtelen állítás, hogy a kormány emelni szándékozik a vizitdíjat. Nincs és nem is lesz a kormány asztalán olyan javaslat, amely ezt célozza, egyszerűen azért, mert szakmailag indokolatlan. Az ezer forint már eltántorítaná az indokolt orvoslátogatástól a kezelésre szorulókat. Atandíj az egyetemek gazdálkodási önállóságát és minőségjavításának lehetőségét hozza meg. A tandíj nemcsak szükséges, hanem igazságos is, hiszen eddig a diákok fele költségtérítéses képzésben, míg a másik fele államilag finanszírozott képzésben részesült. Az utóbbiak helyett az összes adófizető adta át a diploma árát a diákoknak. Igazságos, hogy akik a diploma előnyéből részesülnek, valamit fizessenek érte. A tandíj bevezetésének elkerülhetetlenségéről a Fidesz által 1993-94-ben kiadott kiadványból hozott fel érveket. B.E. Több aktuális témáról adott háttér-információkat sajtótájékoztatóján Göndör István városunk MSZP-s országgyűlési képviselője. A népszavazásról elmondta, felelőtlennek és demagógnak tartja a népszavazási kezdeményezést, mert a Fidesz egy pillanatig nem gondolta végig, hogy milyen üzenete lesz annak, ha győznek az igenek. Lehet örömünnepet tartani, de ez a befektetők, a külföldi elemzők, gazdasági szakemberek számára azt jelenti, hogy a magyar választók nemet mondtak mindennemű reformfolyamatra. A döntést bízzuk a választók szabad gondolkodására – hangsúlyozta. – A Nemzeti Bank már előzetes lépésként kinyitotta a sávhatárokat. Reális veszélye van annak, hogy a forint árfolyama olyan mértékben süllyed, hogy nem a 300 forintos vizitdíjat spórolják meg az emberek, hanem több ezer forintot veszíthetnek a fennálló hiteleik törlesztőrészletének a kifizetésekor. Ha csak egy ilyen kicsi momentumot veszünk figyelembe – tette hozzá –, igazolható, hogy a népszavazás valami egészen másról szól, nem pedig a három feltett kérdésről. A sokakat foglalkoztató Déli Áramlat távvezetékkel kapcsolatban elmondta: – Az EU-ban egyetértenek abban, hogy a ma rendelkezésre álló földgázkészletek mindössze két százaléka található az európai huszonötök területén, a többi azon kívül. Az Európa Tanácsnak van egy olyan megállapítása, mely szerint a forrás-diverzifikációknak nincs valós lehetősége. Amiben diverzifikáció (kockázatcsökkentés) lehet, az a szállítási útvonalak, és azoknak a biztonsága, megbízhatósága. Az unió energiapolitikájában is számolnak azzal, hogy a közeli években mintegy 100 milliárd köbméterrel nő a földgázfelhasználás. Jelenleg már az országgyűlés asztalán van az ország energiapolitikai koncepciója, amelynek a háttértanulmányaiból egyértelműen látszik, hogy Magyarországon kórosan, károsan magas, mintegy 43- 44 százalék a földgáz részaránya az egész energiafelhasználáson belül. A számokból egyértelműen kiderül, ez a tendencia még folytatódik. A Déli Áramlat nem más, mint egy szállító gázvezeték, ami Európába jön. Nem Magyarország a cél, hanem Olaszország és Ausztria. Érdekes módon egyik országban sincs ebből belpolitikai cirkusz, csak Magyarországon. A tét a következő volt: vagy kimaradunk belőle, és a vezeték Magyarországot megkerülve délen, Szerbia, Horvátország útvonalon megy Olaszországba és úgy Ausztriába, vagy rajtunk keresztül, és akkor meg lesz az az előnyünk, hogy tranzitdíjat kapunk, sőt a magyar tapasztalatokat felhasználva földalatti gáztárolásból is nyerhetünk forrásokat. B.E. – A Kanizsai Dorottya Kórházban is teljes a bizonytalanság, az ágyszám-csökkentés és a teljesítmény volumen-korlát csökkentése nagyon komoly követelmények elé állítja az intézmény dolgozóit. Nagy betegforgalommal, rendkívül feszített tempóban kénytelenek dolgozni, ami mindenkit túlterheltté, nyugtalanná tesz. Rossz hangulatban folyik a munka, ami fáradtsághoz, ingerlékenységhez, konfliktusokhoz vezet – mondta nagykanizsai látogatásán Dr. Pusztai Erzsébet, a Magyar De- 2 Kanizsa – Voks 2008. március 6. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Czene Csaba, Horváth Attila, Polgár László. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Népszavazási igen-nem Kóka: Három nemre buzdít Göndör: Felelőtlen és demagóg a népszavazás Pusztai: Az orvosok lejáratására bíztat a minisztérium mokrata Fórum egészségpolitikusa, aki orvosokkal is találkozott a Kanizsai Dorottya Kórházban, majd este fórumot tartott a Medgyaszay Házban. – Az egészségügy körül lassan már egy éve folyamatosan helyzet van – mondta sajtótájékoztatóján dr. Pusztai Erzsébet. – Az átalakítást rengeteg vita kíséri, most éppen a népszavazás kapcsán, melyről az MDF elmondta, hogy kívül marad azon, ugyanis véleményünk szerint sem az igenek, sem a nemek nem oldják meg az egészségügy problémáit. Az a célunk, hogy az egészségügy és a betegellátás számára méltó körülményeket teremtsünk. A kanizsai kórházban is tájékozódtam, volt módom megismerni a működési adatokat és a körülményeket – nos, itt is arról győződtem meg: nem lehet azt mondani, hogy rózsásak lennének az egészségügy mindennapjai. A tavaly elkezdődött szerkezetátalakítással nem az a baj, hogy zajlik, hiszen mindenki tudja, hogy az egészségügyben drasztikus változásra lenne szükség. A megvalósítás módjával kapcsolatban komoly aggályaink vannak. Dr. Pusztai Erzsébet elmondta: álláspontjuk szerint az ellátórendszer nemcsak a hazai betegek ellátása szempontjából fontos, hanem Magyarország számára gazdasági kitörési lehetőséget is jelenthetne – ha az egészségügyi tárca ésszerűen nyúlna hozzá a rendszerhez. – A még meglévő szellemi és környezeti kapacitás nagyon jó lehetőséget teremt arra, hogy Magyarországot Európa egyik egészségközpontjává tegyük. Meggyőződésünk, hogy nem egyszerűen csak a hazai betegek ellátására kell berendezkedni, hanem arra is gondolni kellene, hogy a határon túli magyarság ellátásába hogyan tudunk bekapcsolódni az ottani biztosítókkal való tárgyalás után, és hogyan, milyen területeken tudunk részt venni az európai betegek ellátásában. Ilyen típusú programot szeretnénk, s ennek megvalósításán kellene nagyon gyorsan elkezdeni dolgozni, hogy az egészségügy leépítése helyett ésszerűen használjuk a még meglévő szabad kapacitásainkat. Ez az ország gazdasági állapotának javítása érdekében is fontos. Ezen kívül úgy véljük, ha az általunk javasolt módon történne az egészségügy átalakítása, akkor nem az orvosaink, az egészségügyi dolgozóink mennének külföldre munkát vállalni, hanem az ottani betegek jönnének hozzánk. Ma ugyanis a bizonytalanság, az átszervezés keserves körülményei miatt az egészségügyben nagyon rossz hangulat alakult ki, ami sajnos, egyre inkább arra ösztönzi az orvosokat, de legfőképpen az orvos-egyetemistákat, hogy elhagyják az országot, s jobb megélhetési lehetőségek után nézzenek külföldön. Dr. Pusztai Erzsébet szerint az egészségügyi tárca nemcsak koncepciótlan, előkészítetlen ötletelést folytat az egészségügy átalakítása kapcsán, hanem maga is orvos-lejáratást folytat és hangulatot kelt. – Nem szerencsés dolog ágyak mellé helyezendő széfekről beszélni, miközben komoly műszerek cseréje lehetetlen, mert akkora összeget emésztene fel egy-egy ilyen beruházás, ami nem áll rendelkezésre az intézményben. Rendkívül szerencsétlennek tartjuk azt a tájékoztatásnak nevezett figyelem-felhívást is, amit a szaktárca által kiadott plakátokon látni egészségügyi intézményekben, orvosi rendelőkben a kórházi étkeztetéssel kapcsolatban. Ez ugyanis arra szólítja fel a betegeket, hogy amennyiben az étkezés körülményei nem felelnek meg, azonnal forduljanak az Egészségbiztosítási Felügyelethez. Ezt az orvosellenes propagandát rendkívül sajnálatosnak tartom, hiszen létezik a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat, betegjogi képviselet is, nem beszélve arról, hogy a betegek a kórházban, az orvosuknak is jelezhetik, ha valamivel nincsenek megelégedve. Ilyen minisztériumi hozzáállással az egészségügyi dolgozók joggal érzik úgy, hogy hiába tesznek meg mindent, egyre több és több ellenük szóló megnyilvánulás történik. Ez pedig közvetlenül rontja a betegellátás színvonalát, az orvos és a beteg közötti bizalmi kapcsolatot. H.A. – Fontos, hogy a kanizsaiak közül minél többen elmenjenek szavazni március kilencedikén, s voksoljanak igennel, hogy véget vessünk a folyamatos hazudozásnak – mondta lapunknak Cseresnyés Péter alpolgármester, a Fidesz helyi csoportjának elnöke. – Az egészségügyi törvényt a társadalom nagy része elutasította, a kormánypártok mégis megszavazták, nem érdekelte őket az emberek véleménye. Mint ahogy az sem, hogy nemcsak a Munkáspárt, hanem még az MSZP két tagozata is, valamint baloldali gondolkodású személyiségek sokasága lépett fel az egészségbiztosítás úgynevezett reformja ellen. De nem érdekelte a kormánypártokat a közjogi méltóságok aggodalma sem: Sólyom László köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, és a korábbi köztársasági elnök, Mádl Ferenc is hiába adott hangot kétségeinek. Sőt, azt sem nézték jó szemmel, amikor soraikból az Országgyűlés elnöke, Szili Katalin időt kért volna a döntések kiérlelésére. Nem érdekelte a kormánypártokat a szakma, a Magyar Orvosi Kamara, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és más érdekvédők tiltakozása sem. Nem érdekelte a kormánypártokat egy baloldali szaktekintély, Ferge Zsuzsa akadémikus véleménye sem. Nem érdekelte a kormánypártokat olyan civil szerveződések fellépése, mint a Nagycsaládosok Országos Szövetsége, a Humanista Mozgalom, a Magyar Szociális Fórum, a Levegő Munkacsoport, a Védegylet és még hosszan folytathatnám a sort… Nem érdekelte a kormánypártokat a február 11-ig már összegyűlt 359 ezer aláírás, amellyel az ország lakossága az üzleti érdekeltségű cégek egészségbiztosítási rendszerbe való bevonása ellen népszavazást követelt, s az sem, hogy képviselői fórumokon saját szavazóik kérték őket a megfontolásra. Nem érdekelte az MSZP és az SZDSZ politikusait, hogy a választási programjában – félrevezetve választóikat – egészen mást ígértek. Ma az emberek többsége éppen ezért joggal érzi úgy, hogy becsapták őket. És ebben igazuk is van. Becsapta őket a mostani miniszterelnök, és becsapják őket a hozzájuk tartozó politikusok nap, mint nap. – Álláspontjuk szerint mi lehet az ára, ha nem gyűlik össze vasárnap elegendő számú voks? – El kell menni szavazni, mert ha nem tesszük ezt megfelelő számban, megemelik a vizitdíjat, megemelik a tandíjat és tönkre fognak tenni mindent, amit érnek. Most is becsapják az embereket, amikor tulajdonszerzési lehetőséggel akarják elterelni a figyelmet, vagy adócsökkentéssel hazudják tele az étert. Amit kimondanak, addig sem igaz, amíg elhangzik. Törvényt hoztak az adócsökkentésről, amit a 2006-os választások után gyorsan el is töröltek. Emlékezzünk a közelmúltra: az elmúlt napokban tagadták a gáz árának emelését, de ma már tudjuk, megint nem mondtak igazat. Ezért úgy vélem, túlzás nélkül arra kérhetem a nagykanizsai embereket, ne érdekelje őket, hogy mit beszélnek össze-vissza az MSZP és az SZDSZ képviselői, menjenek el március 9-én szavazni, és a három igennel küldjenek egy határozott üzenetet városunkból is a kormánynak. Azt, hogy a kanizsai emberek nem szeretik a mellébeszélést, nem szeretik, ha becsapják őket. H.A. 2008. március 6. Kanizsa – Voks 3 2008.03.06-05.31-ig vagy a készlet erejéig! Cseresnyés: Három igen a hazugságok ellen Hajnalba nyúló közgyűlésen, a hiányból az első verzióhoz képest több mint egymilliárd forintot lefaragva fogadták el a képviselők a város költségvetését. Habár a szocialisták még egy alternatív hiánycsökkentő költségvetést is beterjesztettek, a végszavazást már nem várták meg. Kérdések sora A közgyűlés elején Bogár Ferenc (MSZDP) arról érdeklődött Marton István polgármesternél, hogy kíván-e vizsgálatot kezdeményezni a kórház eszközbeszerzése kapcsán kialakult ügyben? Dr. Kolonics Bálint (Fidesz-KDNP) azt firtatta, miért került ki a településrendezési terv módosításából a Király utca 31. ügye? Dr. Csákai Iván (Fidesz-KDNP) az iránt érdeklődött, hogy miért késik a szociális segélyek kifizetése? Balogh László (Fidesz-KDNP) egy Berzsenyi utcai kutyafuttató szükségességét vetette fel, Karádi Ferenc (Fidesz-KDNP) a várost Miklósfával összekötő kerékpárút közvilágításának kiépítését sürgette. Városrehabilitáció A testület elsőként a városrehabilitációval kapcsolatos előterjesztést tárgyalta, melynek kapcsán Balogh László megállapította, hogy a ciklus egyik fő üzenete lehet a program megvalósításának elindítása. Dr. Fodor Csaba (MSZP) úgy vélte, a tervezet nem szolgálja a városlakók érdekeit, jelentős pénzt emészt fel például a Huszti téri körforgalom kialakítása, miközben szerinte elfogadhatóbb és takarékosabb lenne, ha Bárdosi Gábor korábbi javaslatát építették volna be, amely az Eötvös tér egészére egyfajta nagy körforgalomként tekintett. Dr. Fodor Csaba azt mondta: nem támogatja a Zrínyi utca átépítését, mert az a forgalom irreális megnövekedését hozná az érintett útszakaszon. Horváth István (Fidesz- KDNP) jelezte, a projekt keretében önálló képviselői indítványban a projekt antiszegregációs eleme révén kezdeményezi a Citromsziget néven elhíresült épületegyüttes, az egykori laktanya felújítását és azt, hogy az egyetem képzési helye a jelenlegi szétszóratottság helyett oda koncentrálja erőit és a képzés ma még különálló egységeit. Marton István erre reagálva jelezte: ez túl nagy falat lenne mindenkinek, s egyelőre nem lát rá reális esélyt. Cseresnyés Péter alpolgármester a napirendi pont kapcsán leszögezte, közel kétmilliárd forint érkezik a városba, nem szabad ezt a lehetőséget elszalasztani, már csak azért sem, mert a belvárosban élők is igénylik a forgalomcsillapítást. Dr. Csákai Iván Horváth István felvetésére reagálva elmondta, hogy a Citromszigetnek hívott épületegyüttesben jelenleg százharminc család él, s a kalkulációk szerint mintegy hat-hétszázmillió forintba kerülne a lakók átköltöztetése, az épület felújítása pedig több milliárd forintot emésztene fel. Mint mondta, jelenleg a város nincs olyan helyzetben, hogy egyáltalán csak gondolkodni is lehessen erről. Cserti Tibor (Városvédők) arra figyelmeztette képviselőtársait, hogy mivel a projekten változtatni már amúgy sem lehet, felesleges vitázni, inkább szavazzanak. Civil feljelentés? Ekkor kért szót Gyertyánági Endre, a Dél-Zalai Civil Fórum Egyesület elnöke. Gyertyánági azt mondta, többen felhatalmazták, hogy tolmácsolja elégedetlenségüket a város vezetői felé, miszerint a tervezés során nem kérték ki a lakosság véleményét, ami ellenkezik az Európai Unió partnerségi elveivel. Egyúttal bejelentette azt is, hogy a Nagykanizsai Civil Kerekasztal a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz, illetve az Ügynökséghez fordul az ügyben. Marton István polgármester válaszában elmondta, nem igaz, hogy nem egyeztetettek a lakossággal, hiszen a széles nyilvánosság is betekintést nyerhetett a tervekbe, melyekre azonban csak körülbelül tizenöten voltak kíváncsiak. Annál aktívabbak voltak viszont a belvárosban tevékenykedő vállalkozók, akik mintegy negyvenen jelentek meg a részükre szervezett fórumon. Végül a többség támogatta a belváros rekonstrukciójával kapcsolatos dokumentumokról szóló előterjesztést. Király utca 31. Másodikként a város településrendezési tervének módosítása került a testület elé. Ennek kapcsán Dr. Kolonics Bálint (Fidesz- KDNP) azt kérdezte a polgármestertől, hogy vajon miért került ki az anyagból a Király utca 31. udvarbelső rendezése, miközben már kétszer is volt a közgyűlés előtt. Azt kérte, képviselőtársai támogassák az általa beterjesztett határozati javaslatot, amely rendezés alá vonja az említett lakótömböt. Marton István válaszában elmondta, az ügyben szakhatósági egyeztetést kell lefolytatni, és szükségesnek látja lakossági fórum öszszehívását is, ezért most nem támogatja a képviselő javaslatát. A testület végül elfogadta Dr. Kolonics Bálint indítványát. Ezután egyhangúlag támogatta a testület, hogy a város a ’48-as Honvéd Gyalogezred Deák téri emlékművének felújításához biztosítsa a Polgári Kanizsáért Alapítvány által kért 1,3 millió forintot, kiegészítve ezzel a lakossági adományozás során összegyűlt mintegy háromszázkilencezer forintot. Vita csak pénzforgalmi kérdésekben adódott. Jelentkező a mozira Ezt követően ismét a testület elé került az önkormányzati működtetésű mozi ügye. Marton István polgármester jelezte, úgy tudja, több vállalkozó jelentkezése is várható a mozi működtetésére, amely kedvező döntés során akár már a Város Napján fogadhatná az első mozirajongókat. A polgármester egy levelet is felolvasott, amelyben egy, a mozi működtetésére vállalkozó, szakmai tapasztalattal rendelkező befektető a város erkölcsi és anyagi támogatását kéri, hogy elindíthassa a város moziját. Marton István kezdeményezése támogatóra lelt dr. Fodor Csaba személyében, aki szerint valóban megengedhetetlen, hogy míg a régió több nagyvárosában színház is működik, addig városunkban még mozi sincs. Balogh László jelezte, nem biztos, hogy egy önkormányzatnak kellene működtetnie a város moziját, s főleg egy multiplexet. Karádi Ferenc (Fidesz-KDNP) leszögezte, úgy véli, nem ez a legnagyobb gondja most a városnak. Mint mondta, támogatja, hogy induljon el egy folyamat a mozi újraindítására, de azt ne az önkormányzat finanszírozza. Dr. Károlyi Attila (MSZP) azt javasolta, inkább a mozijegy árába építsenek be önkormányzati támogatást, ez kevesebbe kerülne a városnak is, s talán a jegyek is olcsóbbak lennének. Dr. Kolonics Bálint pedig azt mondta, talán meg kellene kérdezni az adófizető polgárokat is, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetben kezdjen-e egy veszteséges vállalkozásba az önkormányzat? Arra is felhívta a figyelmet, az elmúlt tíz évben jelentősen változtak a mozizási szokások, egyre többen töltenek le filmeket az internetről, éppen ezért az előterjesztésben szereplő nyolcvanezres látogatottság helyett a város lakosságszámához sokkal közelebb álló ötvenezressel szabad csak kalkulálni. Akkor viszont sokkal nagyobb veszteséggel kell számolni. A képviselő szerint az sem tisztázott, hogy vajon honnan és mennyiért szerzik majd be a premierfilmeket? Végül hosszas vita után a testület úgy döntött, nem lesz önkormányzati mozi Kanizsán, pénzügyi támogatást nem, csak erkölcsit nyújt a mozi újraindításához. Vízdíj-kompenzáció A képviselők ezután a vízdíjemelés kompenzációjára hétmillió forintot, míg a munkahelyteremtő vállalkozások támogatására harmincötmilliót különítettek el a költségvetésben – utóbbit huszonnégy egyhangú szavazattal. A következő napirendi pontban dr. Károlyi Attilának a keleti városrészben körzeti megbízottal, illetve Polai Józsefnek és Tóth Nándornak a kiskanizsai rendőrségi szolgálati hely kialakításával kapcsolatos anyagot tárgyalta a képviselő- testület. Polai József (Fidesz- KDNP) elmondta, a dr. Molnár József alezredessel, a város rendőrkapitányával folytatott egyeztetéseik alapján úgy látják, hogy 2009. második felétől két rendőr teljesíthet szolgálatot a városrészben, ám lehet, hogy a közterület-felügyelet is biztosít embert melléjük, nem beszélve a polgárőrségről, melynek megszervezését a rendőrkapi- 4 Kanizsa – Közgyűlés 2008. március 6. Konszezusos költségvetési szigor 2008. március 6. Kanizsa – Közgyűlés 5 tány nyomatékosan kérte. Dr. Ká rolyi Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a keleti városrészben jelentős a polgárőrség aktivitása. Egészségcentrum A testület elé került a kiskanizsai egészségügyi centrum terve is. Mint ismeretes, a beruházási költség nagyobb hányadára pályázati forrásokat remél az önkormányzat, miközben szeptember végére tervezik az új épület átadását. Ennek kapcsán Polai József több kérdést is megfogalmazott, többek közt azt, hogy mi lesz, ha nem nyer a pályázat, s ki finanszírozza majd az egészségcentrum berendezéseit, a bútorokat? Válaszában Tárnok Ferenc, a Városfejlesztési Iroda vezetője elmondta: az építési engedély már megvan, a pályázat benyújtási határideje pedig április 30. Tóth Nándor (Fidesz-KDNP) hozzátette: egy nem támogatott pályázat minden bizonnyal új helyzetet teremthet, ám annak megoldásán ráérünk akkor gondolkodni. Döntött a közgyűlés a közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztéseire kiírt pályázaton való részvételről is, melynek sikere esetén a város több pontján kerülhet sor az autóbusz-megállók felújítására, ahol hiányzik, ott buszvárók elhelyezése. Az anyagban jelentős arányban szerepelnek kiskanizsai megállók. Büdzsé-faragás Ezt követően került sor a közgyűlés csúcspontjára, a költségvetés tárgyalására. Elöljáróban Marton István polgármester jelezte, a korábbi változathoz képest jelentős összeget, mintegy kilencszáz millió forintot faragtak le, s a közgyűlés napján dél körül megkapta a szocialisták által még a korábbi közgyűlésen beígért alternatív költségvetést – igaz, részletesen áttekinteni nem volt ideje, hiszen egy órakor már a közgyűlés kezdődött. Bene Csaba, a Fidesz frakcióvezetője örömmel üdvözölte, hogy jelentősen sikerült csökkenteni a költségvetés kiadási oldalát, s javasolta, hogy márciusban a testület ismét vizsgálja meg a pénzmaradványokat, hátha újabb források szabadíthatóak fel. Hozzátette: nem támogatják a köztisztviselői illetmények emelését, a VIA Kanizsa veszteségrendezésére tervezett hatvanmillió forint helyett feleannyit javasolnak, s örömét fejezte ki, hogy bal- és jobboldal részéről egyaránt közös volt a szándék a hiány csökkentésére. A másik oldalról Böröcz Zoltán (MSZP) ismertette a szocialisták javaslatait. A képviselő többek közt felére csökkentené lapunk, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap éves támogatását, s javasolta a lap heti helyett kétheti megjelentetését, valamint az ingyenesség megszüntetését. A szocialisták elképzelései szerint lapunkat hatvanöt forintért lehetne megvásárolni. Ezen kívül többek közt törölnék a költségvetésből a kiskanizsai, ráckerti lejárathoz szükséges területvásárlásra elkülönített összeget, ellenben megemelnék a polgármesteri keretet. Csökkentenék a folyamatban lévő perekre elkülönített összeget is. A szocialista verzió szerint 1.118.268 forint lenne a működési hiány, a működésre 314 millió, míg a fejlesztésekre 805 millió forint hosszú lejáratú hitelt venne fel a város. Ezután Röst János (SZDSZ) megköszönte Cseresnyés Péter alpolgármester és Bene Csaba frakcióvezető együttműködését, illetve azt, hogy meghívták a költségvetés előkészítésére hivatott egyeztetésre. Halász Gyula (SZDSZ) tervezetből a Sas-Brunner hagyaték elhelyezésére elkülönített forrásokat hiányolta. Végül hosszas vita után a képviselők egyenként szavaztak a módosítási javaslatokról. Ezek sorában plusz ötmillió forintot biztosítottak a zöldterületek gondozására, húszmillióról tizenháromra csökkentették a Király utca 31. belső udvarának rendezésére szánt összeget, ellenben kétmillió forintot állítottak be a Szociális Alapra. A Kulturális Alapot – Horváth István javaslatára – hatmillióról tízre emelték, a verseny- és élsportra szánt százmilliót viszont nyolcvanötre csökkentették. Nem támogatta a testület többsége a lapunkkal kapcsolatos szocialista javaslatot. Ezt követően Marton István polgármester felfüggesztette a napirend tárgyalását, hogy a polgármesteri hivatal munkatársai átvezethessék a változásokat. Megállt az idő Ekkor a szocialisták jelezték: már jócskán elmúlt huszonhárom óra, amikor is a szervezeti és működési szabályzat szerint a polgármesternek be kellett volna rekesztenie az ülést, s el kellett volna rendelnie folytatólagos közgyűlést. Marton István jelezte: megállította az órát, így az ülés folytatható. A szocialisták, a szociáldemokraták és a szabad demokraták ekkor – Cserti Tibor, Bicsák Miklós és Dr. Károlyi Attila kivételévelfelálltak és hazamentek. Ezt követően a maradék képviselővel csak harmadik nekifutásra sikerült megszavaztatni az ülés folytatását, s végül Marton István polgármester gyakorlatilag az ellenzék nélkül volt kénytelen megszavaztatni a költségvetést – pedig abba számos javaslatukat beépítették. Az elfogadott költségvetés az első változathoz képest mintegy egymilliárd forinttal kevesebb kiadást tartalmaz, így a város 2008- ban csak 1,4 milliárd forint hitelfelvétellel számol, amelyből 849 millió a fejlesztésekhez, s 524 millió a működési hiány kezeléséhez szükséges hitel. Utóbbiból látszik: a város intézményrendszerére további racionalizálás vár. Horváth Attila A közgyűlés után Gyertyánági Endre felszólalásával kapcsolatban sajtóközleményt juttatott el lapunkhoz a Nagykanizsai Civil Kerekasztal vezetősége, Budavölgyi Kálmán ügyvezető elnök és Balogh István soros elnök. Ebben az áll: „A Nagykanizsai Civil Kerekasztal elnöksége elhatárolódik Gyertyánági Endre kijelentéseitől, amelyeket Nagykanizsa MJV 2008. február 28-i Közgyűlésén tett az Integrált Városfejlesztési Stratégiáról. Hozzászólását mint magánszemély tette, azt nem egyeztette a vezetőséggel, és állításával ellentétben arra a Kerekasztal elnöksége nem kérte és nem jogosította fel. Az Integrált Városfejlesztési Stratégiáról alkotott véleményünket a társadalmi egyeztetés demokratikus szabályai szerint juttatjuk el a városvezetéshez. Az önkormányzattal kimondottan segítő szándékú partneri együttműködésre törekszünk, a mindkét fél számára kölcsönös előnyök előtérbe helyezésével.” H.A. Elhatárolódtak Gyertyánágitól Kedves Varga Józsefné! Együttérzek gyermeke betegségével kapcsolatos aggodalmával, amely minden anya belső természetes érzéseiből fakad. De mint írja, gyermekének súlyos tályogos mandulagyulladása miatt kellett a műtéti sorozatot elvégeznie az osztály orvosainak. A megbízott osztályvezető főorvos távozását nemcsak Ön, de én is sajnálom. ő a hivatását, mint családorvos kívánja a továbbiakban folytatni, és ez egy természetes folyamat része. A kórházi ellátás területén dolgozó háziorvosok többsége is valamikor intézményünkben szerezte meg a klinikai gyakorlatát. Várhatóan a későbbiekben is innen kerülnek ki a háziorvosi praxisokba jól képzett orvosok. Felhívom szíves figyelmét, hogy már a kinevezésem előtt sem volt a Fül-Orr-Gégészeti osztálynak vezető főorvosa, így az én feladatom nem az osztály elsorvasztása, hanem a működés biztosítása és a személyi feltételek pótlása. Lehet, hogy az Ön számára nem ismert, de a Magyar Orvos Kamara adatai szerint az elmúlt két évben 4 teljes egyetemi évfolyam 2500 orvosa távozott a klinikai praxisból az egészségügyi „reform” eredményeként. Ennek ellenére a kórház vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a betegellátás folyamatosságát biztosítsa. őszintén tájékoztatom, hogy a hivatásomat szívvel-lélekkel vállaltam és vállalom – ahogy Ön említi – itt a „világ végén”, mert szeretem a kórházat és a kanizsai lakosokat. Munkámhoz hozzátartozik a személyi állomány folyamatos pótlása mellett a betegek gyógyítási körülményeinek megfelelő szintű kialakítása, beleértve a gyógyulást segítő kulturált udvari környezet megteremtését is. Kedves Varga Józsefné, amennyiben úgy érzi, hogy gyermeke orvosi ellátásában orvosaink szakmai mulasztást követtek volna el, úgy kérem annak kivizsgálása céljából keressen fel személyesen a kórházban. Önnek és családjának jó egészséget kívánva megköszönöm őszinte véleményét. Tisztelettel: Dr. Kovács József, főigazgató Zárókonferenciával fejeződött be a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program Új módszerekkel a tudásalapú társadalomban című projektje a Thúry György Kereskedelmi-, Vendéglátó- és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában. Csordásné Láng Éva igazgató megnyitója után a programban részt vevő kanizsai középiskolások bemutató foglalkozásokon vettek részt a szövegértés-szövegalkotás, életpálya-építés, szociális, életviteli, környezeti, matematikai logika, angol és német idegen nyelv, valamint IKT kompetenciaterületekről. A projekt tapasztalatairól Cseresnyésné Bedő Györgyi projektmenedzser elmondta: a projekt során hét pedagógus és három vezető készült fel a kompetencia alapú oktatás bevezetésére. Ezek a tanárok a munkaközösségeken belül továbbadják a pályázat során szerzett ismereteket. B.E. „Ki becsül meg minket?” – kérdezik keserűen a költségvetés elfogadása után a keleti városrész polgárőrei, hiszen a helyzetük most sem változott, már ami a piszkos anyagiakat illeti. Tenni akarnak a városért, az itt élők közbiztonságáért, de úgy vélik: az már sokáig nem mehet, hogy az évek óta rendkívül alacsony önkormányzati támogatás miatt mélyen bele kell nyúlniuk a zsebükbe, hogy aztán minden éjjel a saját bőrüket vigyék vásárra – másokért, értünk. – Öt évvel ezelőtt alakult meg egyesületünk – mondta lapunknak a Keleti Városrész Polgárőr Egyesület elnöke, Kovács László. – Tisztességgel, becsülettel dolgozunk, de sajnos már évek óta anyagi nehézségekkel küszködünk, mivel az önkormányzattól tavaly és idén is csak kétszázötvenezer forintnyi támogatást kaptunk, holott 2007-ben csaknem kilencszázezer forintot emésztett fel a működésünk. Gyakran a saját pénzünkből tankoljuk az autóinkat, hogy tudjunk járőrözni. Kovács László jelezte: pedig mintegy harmincnyolc tagja van az egyesületnek, s éppen a minap vettek fel újabb hat polgárőrt, akik – helyiek lévén – Kiskanizsán járőröznek majd, a városrészben ugyanis az utóbbi időszakban rendkívüli módon elszaporodtak a betörések, lopások. Az egyesület elnöke jelezte, tavaly több mint hétezer órát töltöttek szolgálatban, ami azt jelenti, hogy az év kétszázharmincnégy napján ott voltak a közterületeken. Járművük egy agyonhasznált, túlfogyasztó, elavult motorú és karosszériájú Ford Escort, amit két évvel ezelőtt kaptak a megyei rendőr-főkapitányságtól. Csak a tavalyi üzemanyag-fogyasztás került háromszázötvenezer forintba. Már ez is több, mint a munkájukhoz adott önkormányzati támogatás. A munkához, amit pedig a közrend, a nagykanizsaiak érdekében végeznek, nem egyszer testi épségüket veszélyeztetve. Kovács László irodájuk egyik szekrényéből egy BMX-kerékpár kormányát veszi elő, mint mondja, egyszer ezzel támadtak rájuk. A szidalmazás, felmenőik emlegetése, a fenyegetések már teljesen megszokottak. Horváth Ferenc polgárőr, az egyesület fegyelmi bizottságának elnöke azt mondja, aki nem jár kint éjszaka, az talán el sem hiszi, hogy mi folyik a városban, ha leszáll a sötétség. A legnagyobb gondot szerinte az éjszakai szórakozóhelyek jelentik, főleg az egyik Eötvös téri, amelyben még hajnali öt órakor is kiszolgálnak fiatalokat szeszesitallal. Nem beszélve a drogról, amely egyre nagyobb gondokat okoz Nagykanizsán is. Éppen a fiatalok védelmében most egy ifjúsági polgárőrcsoport létrehozásán munkálkodnak. Fontos ez azért is, mert az egyesület tagjainak nagy része középkorú, vagy még idősebb, kell tehát a fiatalítás. Kovács László azt mondja, tavaly ötvennyolc alkalommal akadályoztak meg bűncselekményt, kilenc alkalommal intézkedtek, vagy kértek rendőri intézkedést garázdák ellen. – Most kellene még jobban erősítenünk, mert ha nem tudunk gátat vetni a bűnözés terjedésének, akkor itt, Kanizsán is tűrhetetlen állapotok alakulhatnak ki – magyarázza Kovács László. – A rendőrség sem tud annyi embert adni a közterületekre, amennyire szükség lenne, ezért nekünk, polgárőröknek még nagyobb aktivitással kell tevékenykednünk – de ehhez szükség van az önkormányzat segítségére is, a nélkül nem fog menni. Anyagi készleteink kimerültek, az elmúlt évben több, mint kilencszázezer forint volt a kiadásunk, a bevételünk pedig hatszázezer körül alakult. A különbözetet a saját zsebemből tettem be a kasszába, csakúgy, mint a többiek. Rendszeres támogatóink nincsenek, teljesen magunkra vagyunk utalva. Mindannyiunk számára furcsa egy kicsit, hogy a politikusok így állnak hozzánk, miközben értük is dolgozunk… Horváth Attila 6 Kanizsa – A mi ügyeink 2008. március 6. Négy területtel foglalkozott beszámolójában Teleki László, a CKÖ elnöke a Cigány Kisebbségi Közösségi Önkormányzat által rendezett közmeghallgatáson. A hat éve működő felnőttképzésről, melyben az idei tanévben 230 felnőtt vesz részt. Az OFA programokról, a képzések-átképzésekről, valamint a főiskolai képzésről. Február végén lezárult az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával elnyert „Partnerség a munkanélküliség ellen II.” című program, melynek keretében a CKÖ munkaerő-piaci szolgáltató irodát működtet elsősorban roma származású, hátrányos helyzetű emberek részére. Március 1-től folytatódik az OFA támogatásával a roma munkaerőpiaci szolgáltató hálózat kialakítása, melyre a „Közös célok, közös utak” a foglalkoztatásban című pályázaton nyertek támogatást. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján hozták létre a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban található Oktatási, Felnőttképzési, Esélyegyenlőségi, Tanácsadói Központot. Jelenleg is tart a tavaly szeptemberben indult szociális gondozó- és ápoló, valamint irodavezetői képzés. Az OKJ-s képzéseket a Szombathelyi Regionális Képző Központ, a nagykanizsai Munkaügyi Központ, valamint a CKÖ közösen indította el 20-20 fővel. Ebben az évben indították el az intenzív angol nyelvi képzésüket, amely négy hónapon át, hét közben, napi hat órában készíti fel az alapfokú C típusú angol nyelvvizsgára a hallgatókat. Mindhárom képzésben résztvevők keresetpótló támogatásban részesülnek. A képzések összköltségvetése a szombathelyi regionális átképzőközpont kezelésében történik. Jelenleg 53-an vesznek részt képzésben. Közülük hiányzás miatt két főt kizártak. Várhatóan pár hónapon belül elindítják a parkgondozó, a kertépítő-, az asztalos- és a gyógymasszőr tanfolyamot. A főiskolai képzés együttműködési megállapodás keretében jött létre a CKÖ és a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara között. A főiskolai képzés szeptembertől művelődésszakkal is kibővülhet. A CKÖ költségvetése az elmúlt évekhez hasonlóan érdemben nem változott, elegendő az alapkiadásokra és a működés fenntartására. A foglalkoztatással kapcsolatos területen 80 millió forintot fordít a Munkaügyi Központ nagykanizsai kirendeltsége a romák támogatására. A lakossági hozzászólásokban többek között felmerült: tudnak-e foglalkoztatási lehetőséget biztosítani a képzések befejezése után, tud-e segíteni a CKÖ a közüzemi díjak kompenzálásában, és vállalhatnak- e munkát a nyugdíjba vonulók. B.E. Közmeghallgatáson a kanizsai romák Ránk vigyáznak, a maguk pénzén Támogatásra lenne szükségük a polgárőröknek Értékünk az ember 2008. március 6. Kanizsa – Városháza 7 Fotó: Bakonyi Erzsébet Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu Karádi Ferenc a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második keddjén 18 órától a miklósfai Mindenki Házában, ugyanazon a napon 16 órától a ligetvárosi óvodában. Dr. Károlyi Attila a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második szerdáján 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában. Papp Ferenc önkormányzati képviselő fogadóórát tart március 14-én (pénteken) 16 órától a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Képviselői fogadóóra Értesítjük a város idős lakóit, hogy március 11-én, kedden 10 órától 12 óráig a Családsegítő Központ irodájában (Zrínyi M. u. 51.) fogadóórát tartunk. Hívjuk mindazokat, akik információkat kérnek, tanácsot, segítséget várnak. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa Idősügyi tanács fogadóórája Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet közterület-felügyelői munkakörök betöltésére Ellátandó feladat: Nagykanizsa közigazgatási területén a Közterület Felügyelet hatáskörébe utalt feladatok ellátása egyéni beosztás szerint. A kinevezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) alapján közszolgálati jogviszonyban határozatlan időre, próbaidő kikötésével történik. A kinevezés feltétele a 78/1999. (XII.29.) EüM-BM együttes rendeletben foglaltak szerinti egészségi, fizikai és pszichikai alkalmasság igazolása. Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, az alábbi képzettségek valamelyike: rendészeti szakközépiskolai végzettség vagy ezzel egyenértékű más korábbi képzési formában szerzett végzettség; rendőr szakközépiskolai, határrendészképző szakiskolai végzettség; középiskolai végzettség és rendőri szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés, határrendész szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés; középiskolai végzettség és közterület-felügyelői vizsga, "B" kategóriás gépjárművezetői engedély. Előnyt jelent: közigazgatási vagy rendészeti igazgatási gyakorlat, közterület-felügyelői vizsga, felhasználói szintű számítógépes ismeret. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó személyi adatait is tartalmazó szakmai életrajzát, motivációs levelet, három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, a pályázatban előírt iskolai végzettséget és az egyéb feltételeknek való megfelelést tanúsító okiratok másolatát. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítása a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a vonatkozó önkormányzati rendelet és a hivatali Közszolgálati Szabályzat alapján történik. A pályázatokat dr. Tuboly Marianna jegyzőnek címezve (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani. A pályázatok benyújtásának határideje: 2008. március 14. nap 12.00 óra. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. március 31. A munkakör legkorábban 2008. április 1. naptól tölthető be. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500-706, 93/500-711 vagy 93/500-820 telefonszámon. Részletesebb pályázati kiírás közzétéve a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán 2008. február 25-től (www.kszk.gov.hu vagy www.kozigallas.hu). Pályázat közterület-felügyelői munkakörök betöltésére Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött évek, a kiemelkedő munka elismeréseként ünnepi keretek között köszöntjük a Díszoklevélben részesülő pedagógusokat. Az őszre tervezett rendezvény előkészítéseként továbbítanunk kell a képző intézményekbe az arany-, gyémánt-, vas-, illetve rubindiplomára jogosult nyugdíjas pedagógusok oklevélmásolatát, szakmai pályafutásukat bemutató életrajzát (munkahelyek, jelenlegi pontos lakcím, telefonszám, a korábbi Díszoklevél másolata) az aranydiploma - várományosoktól a munkakönyvük másolatát is. A díszoklevél-kérelem benyújtásához szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 8. sz.) átvehető. Tisztelettel kérjük mindazokat a Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógusokat, akik 50, 60, 65, 70 éve kapták meg oklevelüket, hogy 2008. március 10-ig juttassák el a kért dokumentumokat a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 8. sz.), hogy továbbíthassuk a képző intézményekhez. Pedagógus díszoklevelek Tájékoztatom a szülőket, hogy a nagykanizsai Egyesített Bölcsődében 2008. március 10-én és 11-én 8-17 óráig beiratkozást tartanak az intézmény három bölcsődéjében: a Belvárosi Bölcsőde (Nagykanizsa, Kisfaludy u. 19.), Napraforgó Bölcsőde (Nagykanizsa, Csokonai u. 5.) és Rózsa Bölcsőde (Nagykanizsa, Rózsa u. 7/a.) helyszíneken. Bölcsődei elhelyezését lehet kérni minden 2005. október 1-je után született gyermeknek. (Óvodai nevelésre nem érett gyermek a 4. életéve betöltését követő augusztus 31-ig gondozható bölcsődében.) A beiratkozással kapcsolatban további felvilágosítást a helyszíneken, a bölcsőde vezetőknél kaphatnak. Dr. Tuboly Marianna, jegyző Bölcsődei beiratás Az elmúlt héten a Hétszínvirág Óvoda gyermekei keresték fel Horváth Lászlóné intézményvezető kíséretében Marton István polgármestert, hogy átadjanak 65 kilogrammnyi, közel negyven- ezer forintot érő 1, és 2 forintos pénzérmét. Mészáros Ákos és Gerencsér Gergő nagycsoportos óvodások Marton István polgármesternek elmondták, szorgosan gyűjtötték a pénzt a rokonságban, Ákos még az apukája zsebében talált aprót is elhozta. Mint köztudott, március 1-től már nem fizethetünk az 1 és 2 forintosokkal. A posta fiókjaiban, a kereskedelmi bankokban és takarékszövetkezetekben azonban még fél évig beválthatjuk az érméket. A Magyar Nemzeti Bankban pedig 2013. március 1-ig lesz rá lehetőségünk. Az csemeték is gyűjtöttek Tizenhetedik alkalommal tüntette ki legjobb sportolóit a város. Az idei szavazás eltért a megszokottaktól – hangsúlyozta köszöntőjében Marton István polgármester, az Év Sportolója 2007 Nagykanizsadíj ünnepélyes átadásán. Míg korábban a sajtó képviselőit, ezúttal a sportegyesületeket kérték fel a szavazásra. Az elmúlt év legjobb sportolóinak Marton István polgármester, Balogh László, az OKISB elnöke és Szmodics Józsefné, a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztályának vezetője adta át a serleget. A harmincöt sportegyesület illetve szakosztály szavazata alapján első helyen végzett az utánpótláskorú lányoknál Mihovics Szabina, az NTE 1866 MÁV Sportegyesület judoszakosztályának versenyzője. Az utánpótláskorú fiúknál Korpics István, a Kanizsa Box Klub ökölvívója, a felnőtt hölgyek versenyében Budavölgyi Veronika, a Zemplén SE lábtolllabdázója, a férfiaknál pedig Zborai Gyula, a Kanizsa Sörgyár SE asztaliteniszezője (aki a pekingi paraolimpián nagykanizsai sportolóként fog szerepelni). A legjobb csapatnak járó kitüntetést az Aquaprofit Nagykanizsa Tungsram Sakk Klubja nyerte el. B.E. 8 Kanizsa – A mi ügyeink 2008. március 6. Fotó: Bakonyi Erzsébet Tájékoztatom a Tisztelt Választópolgárokat, hogy a népszavazás 2008. március 9-én (vasárnap) 6 órától 19 óráig tart. Szavazni kizárólag személyesen, a választópolgár lakóhelye szerint kijelölt szavazóhelyiségben lehet. Amennyiben a szavazás napján lakóhelyétől távol, de belföldön tartózkodik, igazolással szavazhat. A Magyarországon lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgár a Magyar Köztársaság külképviseletein is leadhatja szavazatát, amennyiben a szavazás napján külföldön tartózkodik és előzetesen kérte a külképviseleti névjegyzékbe való felvételét. A személyazonosság és a lakcím megállapítására alkalmas igazolványok Valamennyi választópolgárnak a szavazatszámláló bizottság előtt személyazonosságát és lakcímét igazolnia kell, melyre a következő érvényes igazolvány( ok) alkalmas(ak): - a lakcímet is tartalmazó "régi típusú" személyazonosító igazolvány vagy - a lakcímigazolvány (közismert nevén lakcímkártya) és: személyazonosító igazolvány vagy útlevél vagy 2001. január 1-jét követően kiállított (kártya formátumú) vezetői engedély Amennyiben a „régi típusú” személyazonosító igazolvány tulajdonosa 2001. január 1. óta új lakcímet létesített, régi igazolványa mellé lakcímigazolványt kapott. Ebben az esetben a szavazáshoz mindkét okmányra szükség van. A személyazonosság igazolására alkalmas az ideiglenes személyazonosító igazolvány is, a lakcímet pedig tanúsítja a lakcímigazolvány igénylésének átvételéről szóló elismervény is. Ki nem szavazhat? Nem szavazhat, aki nem szerepel a névjegyzéken; személyazonosságát és lakcímét a megfelelő érvényes okmányokkal nem tudja igazolni; a személyazonosságát, lakcímét igazoló okmány érvényességi ideje lejárt. Igazolással szavazás Az a választópolgár, aki a szavazás napján Magyarországon, de nem a lakóhelyén tartózkodik, igazolással szavazhat. Igazolást személyesen vagy meghatalmazás útján 2008. március 7-ig lehet kérni a HVI vezetőjétől (Okmányiroda, Nagykanizsa, Eötvös tér 16.). Nagykanizsán az igazolással történő szavazás lebonyolítására, valamint a településszintű lakcímmel rendelkező választópolgárok szavazásának lebonyolítására kijelölt szavazókör a Bolyai Általános Iskolában működő (Nagykanizsa, Erzsébet tér 9.) 36. számú szavazókör. Mozgóurnával történő szavazás A mozgóurnát a választópolgár a szavazás napját megelőzően az Okmányirodában, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól írásban igényelhet mozgóurnát. A mozgásában gátolt választópolgárt szavazásának lehetővé tétele érdekében - kérésére - a szavazatszámláló bizottság legalább két tagja, a szavazatszámláló bizottság illetékességi területén belül, mozgóurnával felkeresi és amennyiben igazolással kíván szavazni, a névjegyzékbe felveszi. A mozgóurnás szavazás lebonyolítására a választópolgár lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottság, igazolással szavazó választópolgár esetében - a település egészére kiterjedő illetékességgel - a 36. számú szavazatszámláló bizottság illetékes. A szavazatszámláló bizottság mozgóurnás szavazást lebonyolító tagjai csak azok részére biztosítják a mozgóurnás szavazást, akiket a szavazatszámláló bizottság a mozgóurnát kérők nyilvántartásába felvett. A mozgóurnás szavazást lebonyolítók a szavazás helyszínén újabb szavazási igényeket nem fogadhatnak el. Dr. Tuboly Marianna, Helyi Választási Iroda vezetője Tájékoztatás a népszavazással kapcsolatban Az elmúlt év legjobb sportolói Tisztelt Kanizsa Újság Szerkesztősége! Ez év február 28-i számukban munkatársuk, Czene Csaba tollából megjelent cikkükre reflektálnék. A cikk zavaros, értelmetlen, messzemenően antiszemita beállítottságú. Szomorú, hogy ez egy olimpiai és világbajnok szájából hangzott el, és megjelenhetett egy hetilapban ma, Magyarországon. Mindez a Szeretet és az Emberség Ereje címmel íródott. Semmi esetre sem hangozhatott volna el a Magyar Műveltség Kincsestára előadás keretében. Ez nem műveltség és nem kincsestár, ezt visszautasítom a jóérzésű zsidó és nem zsidó gondolkodó emberek nevében. Véleményemmel nem vagyok egyedül. Nagykanizsai Zsidó Hitközség, Dr Székely István elnök „Habár fölül a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr” Tisztelettel meghívom Önt az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc 160. évfordulójának nagykanizsai rendezvényeire Marton István polgármester Ünnepi műsor MÁRCIUS 14. (PÉNTEK) Izraelita temető 10.00 Tisztelgés az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kanizsai hőseinak sírjánál Piarista Általános Iskola és Diákotthon 12.00 Emléktábla avatás a II. világháború és az azt követő évtizedek piarista diák áldozatainak tiszteletére Kossuth tér 15.00 Koszorúzás Kossuth Lajos szobránál. Szerepelnek: Zrínyi Miklós Általános Iskola diákjai Városi köztemető 15.30 Tisztelgés az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kanizsai hőeinek sírjánál MÁRCIUS 15. (SZOMBAT) Deák tér 9.00 Ünnepi térzene. Közreműködik: Kanizsa Fúvós Egyesület Zenekara 9.15 Ünnepélyes zászlófelvonás 9.20 A felújított 48. gyalogezred emlékművének ökumenikus megszentelése és áldása. Közreműködnek: Fliszár Károly római katolikus esperes-plébános, Balogh Tibor református esperes, Deme Dávig evangélikus lelkész 9.30 Koszorúzás Medgyaszay Ház 10.00 Emklékműsor a 160 éves évforduló alkalmából. Köszöntőt mond: Göndör István országgyűlési képviselő. Szerepelnek: Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola diákjai. Magyar Plakát Ház 15.00 Emlékkiállítás Deák Ferenc emléktáblája (Sugár út 13.) 18.00 Fáklyás emlékező séta Útvonal: Rozgonyi utca - Erzsébet tér - Aradi vértanúk emlékműve - Ady Endre utca - Deák Ferenc tér Medgyaszay Ház 19.00 Ünnepi táncház a budapesti Fondor zenekarral (Koszorúzási szándékukat március 14., 16 óráig a 93/311-468-as számon kérjük jelezzék előre!) Petőfi Sándor Tisztelettel kérem a város polgárait, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójára lakóépületeikat szíveskedjenek fellobogózni! 2008. március 6. Kanizsa – Kultúra 9 Ügyintéző: Junger M, tárgy: értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Arany J. u. 8. sz. alatti építéshatósági ügyben ("A" üzemi épület bontása) Szám: 6/204-7/2008. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/204/2008. (6/2813/2007.) számú tárgybani építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2008. február 29-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/204/2008. (6/2813/2007.), tárgya: bontási engedély - "A" üzemi épület. A kérelmező ügyfél neve: Draskovics Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 7., ügyv.: Draskovics Szilárd. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 986/2. hrsz-ú ingatlan, valamint a 983. hrsz-ú társasházi tulajdonban lévő és a 981., 980., 984., 986/1., 987., 988/1., 995., 996., 998., 999/2., 1000. hrsz-ú ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12 A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Értesítés bontásról Ügyintéző: Junger M., tárgy: értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Arany J. u. 8. sz. alatti telekalakítási ügyben, szám: 6/61-9/2008. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/61/2008. (6/3057/2007.) számú tárgybani építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2008. február 29-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/61/2008. (6/3057/2007.), tárgya: telekalakítási engedély. A kérelmező ügyfél neve: Draskovics Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 7., ügyv.: Draskovics Szilárd. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 986/2. hrsz-ú ingatlan, valamint a 983. hrsz-ú társasházi tulajdonban lévő és a 981., 980., 984., 986/1., 987., 988/1., 995., 996., 998., 999/2., 1000. hrsz-ú ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő:8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12 A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000,- Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Értesítés telekalakítási ügyben A Nagykanizsai Tavaszi Művészeti Fesztivál programjairól tartott sajtótájékoztatót Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatóhelyettese. Az évtizedes múltra visszatekintő tavaszköszöntő kulturális programsorozat bő két hetet ölel fel. Március 14-31. között tizenkét különböző rendezvényen számos szereplő lép színpadra a KKK intézményegységeiben: a HSMKban, a Medgyaszay Házban és a Magyar Plakát Házban. A gazdag és színvonalas programokban kötődve a hagyományokhoz, szinte valamennyi művészeti ág képviselteti magát: a komolyés könnyűzene, a jazz, a népzene, a néptánc, a népi iparművészet, a kortárs képző- és plakátművészet, valamint a táncművészet. Nemcsak országos és nemzetközi hírnevű művészek és együttesek, hanem helyi tehetségek is szerepelnek a programban. A komolyzene az elmúlt időszakban kissé csorbát szenvedett, ettől az évtől nagyobb hangsúlyt fektetnek rá. Afesztivál március 14-én 19 órakor Tolcsvay László és Tolcsvay Béla: Magyar Mise című rock-oratóriumával veszi kezdetét, parádés szereposztással a HSMK-ban. Kötődve a húsvéti ünnepkörhöz muravidéki hímes tojásokat és magát a tojásfestést is megtekinthetik az érdeklődők az intézményben. Többek között fellép a Magyar Állami Népi Együttes, a Szeredás Népzenei Együttes, az ÜSSDOB és a Quartet Four, a Kanizsa Big Band, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola diákjai, a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar és M. Kecskés András pantomimművész. A programban látható majd kortárs plakátművészeti kiállítás, a nagykanizsai testvérvárosi Képzőművészeti Szimpozium és Salo város (Finnország) képzőművészeti kiállítása. A 60. születésnapját ünneplő Kotnyek István festőművész Áthozat a múltból című kiállítását Péntek Imre, a Pannon Tükör főszerkesztője nyitja meg. A mintegy hárommillió forintos költségvetésű fesztivált két fő támogató és tizenkét szponzor együttműködésének köszönhetően valósítja meg az KKK vezetése. Bakonyi Erzsébet Zsovár Anita népi iparművész szőtteseit bemutató kiállítás nyílt a Dr. Mező Ferenc Gimnázium Galériájában. A kiállított darabokat Balogh László, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Megnyitó beszédében elmondta: Zsovár Anita munkájában a hagyományőrzés mellett új utakat is keres, így válik művészete színessé, hitelessé. Kiállított tárgyai harmonikusak, hétköznapiak, mégis varázslatosak. Balogh László megköszönte a lehetőséget az iskolának, a művelődésszervezőknek, és elmondta véleményét, miszerint „egy gazdag múlt örökösei vagyunk”, és igenis szükségesek az ilyen fajta kiállítások ebben a mai „identitásválságos világban”, hogy a fiatalok is megismerhessék és megszeressék hagyományainkat. Ezt szolgálja e kiállítás is, valamint a megnyitón elhangzott gyimesi népzene, amelyet a Mező Ferenc Gimnázium diákjai adtak elő. A tárlat 2008. március 11-éig tekinthető meg, minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak. Steyer Edina Színes utazás a szőttesek világába A Tavaszi Művészeti Fesztiválról A tradicionális magyar harcművészetből kaptak ízelítőt szombaton a Zsigmondy – Széchenyi Szakképző Iskola tornatermében az érdeklődők. A bemutatót a budapesti Zrínyi Miklós Baranta Egyesület tartotta Benis Miklós vezetésével. A bemutató közben Benis Miklós elmondta, a baranta nem csak a hagyományos magyar harcművészetek ötvözete, hanem egy életforma, amelynek célja a hagyományőrzés mellett, kiszakadni az egyre globalizálódó fogyasztói társadalomból. A különböző méretű botokkal való küzdelem, a szablyákkal, kardokkal való viadal, a karikás ostor sokoldalú használatából és egy sajátos, különös fogásokat tartalmazó birkózásból álló harcművészet gyakorlati alkalmazása, bemutatása után, a nézők saját örömükre, szórakozására próbára tehették küzdőképességüket. A jó hangulatú csetepatéban néhány helybeli, egykori és jelenlegi birkózó próbára tehette a baranta iránti fogékonyságát. Cz.Cs. 10 Kanizsa – Kultúra 2008. március 6. Készpénzmentes javítások Kárügyintézés biztosítási szakjogász segítségével Szélvédőcserék Casco önrész nélkül Díjmentes csereautó Előzze meg a problémákat, a biztosító csak egyszer fizeti a javítást! Magyar harcművészet A Kanizsa Kulturális Központ két változatos és izgalmas tavaszi szórakoztató rendezvényére hívta fel a figyelmet Szakács Gábor művelődésszervező. – Természetesen ne feledkezzünk meg a jól bevált programokról sem – mondta elöljáróban. – Fut még a PANKKK program, melyet többek között a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért, a vidéki klubélet, a klubkoncertek támogatására írt ki az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A Hevesi Sándor Művelődési Központ Farkas Ferenc termében minden második pénteken fellépő zenekarok a jazztől a kemény rockig sokféle műfajt képviselnek. Végre lehetőség nyílt – egyrészt pályázati úton –, egy nagyon kedvelt, bár kicsit mellőzött műfaj, a néptánc, a népzene és a táncház népszerűsítésére. A rendezvénysorozat a Táncra lábam címet viseli, melyre a kisiskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig mindenkit szeretettel várnak a Medgyaszay Házba. A belépődíj mindössze ötszáz forint. Az első találkozón március 15-én 18 órakor a budapesti Fondor Zenekar mutatkozik be, utána Vizeli Dezső veszi át a táncház irányítását. A KKK segítségül megnyerte a helyi kiváló táncegyüttesek vezetőit, például Vizeli Dezsőt, a Kanizsa Táncegyüttes művészeti vezetőjét, Tóth Istvánt, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház népművelőjét, a Zalagyöngye Táncegyüttes vezetőjét és Kócza Andrást a Dél-Zala Táncegyüttes művészeti vezetőjét. A szervezők havi egy alkalommal, összesen nyolc táncházas találkozót terveznek idén. Egy-egy műsor helyi és neves fővárosi zenekarok népzenei koncertjével kezdődik, majd hangulatos táncházzal zárul. A későbbiekben fellép a Bojtár Zenekar, a Patkó Banda, a Téka-, a Muzsikás- és a Vujcsics Együttes. Aki nem tud táncolni, az is bátran mehet a Medgyaszay Házba, ahol jó hangulat, beszélgetés és tánc várja a fiatalokat és öregeket egyaránt. – Egy olyan művész látogat el már harmadik alkalommal Kanizsára – folytatta Szakács Gábor –, akit lehet szeretni, gyűlölni, de egyvalamit nem lehet. Nem lehet mellette észrevétlenül elmenni. Fábry Sándort, a népszerű műsorvezetőt, humoristát láthatjuk április 7-én 19 órakor a HSMK színpadán, ahol A Fábry címmel ad önálló show-műsort. B.E. Fábry-show és táncház KKK: Kultúrális nagyüzem Az elmúlt évek a töretlen fejlődésről szóltak a Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon számára. Vereb Zsolt igazgatóval készített interjúnkból kiderül: szeptemberben elindítják az első katolikus óvodát Nagykanizsán, s a diákság bevonásával segítő szolgálatot szerveznek a város magányos idős emberei számára. – A Zsigmondy Vilmos-Széchenyi István Szakképző Iskola kiköltözése után megüresedett a laborépület, amelyen ezt követően teljes rekonstrukciót hajtottunk végre – kezdi a sort az elmúlt időszak legnagyobb fejlesztésével Vereb Zsolt igazgató atya. – Az épület nemcsak külsőleg és belsőleg, de funkcióját tekintve is teljesen újjászületett. A volt laborépület új életre kelt, s úgy vélem, hogy környezete színfoltjává vált. Az épület leánykollégium lett. A földszinten egy nagy, százötven fős rendezvénytermet alakítottunk ki, a hozzátartozó vizesblokkal, teakonyhával, és egy kisebb konferenciateremmel. Az első és a második emeleten huszonnyolc, illetve harmincnégy gyermek számára van szálláslehetőség, kis közösségi térrel, a tetőtérben pedig szintén lakószobák és egy nagyméretű stúdiumterem található, itt zajlanak a tanulószobai foglalkozások. Nagyon megszerettük ezt az új épületet, nagyon sok program talál otthonra benne. Így a rendezvényteremben diákjaink számára többek közt tánciskolát indítottunk, a felnőtteknek különböző előadásokat szerveztünk, kiállításokat rendeztünk, de itt tartjuk a tantestületi konferenciákat is. Külön említésre méltó az a rendezvénysorozat, amely Horváth Andrea tanárnő áldozatos munkájának köszönhetően immár évek óta hagyomány, az Októberi Esték, melynek idei központi témája a nagy világvallások voltak. A legutóbbi előadássorozatra már az új kollégium rendezvénytermében került sor nagy nevekkel: Maróth Miklós, Frőhlich Róbert, Tolvaly Ferenc és Nacsinák Gergely mutatta be az egyes vallásokat. (Egyébként márciusban ide várjuk a piarista diák Mádl Ferencet.) A vasárnapi diákmiséket követően e rendezvényterembe hívjuk szeretetvendégségbe (agapéra) a résztvevőket is. Ezek nagyon kedves együttlétek mindenki számára. Adandó alkalommal, ha már az épület környékét is sikerült rendeznünk, szeretnénk megmutatni a város nagyközönségének is ezt a modern, a huszonegyedik század igényeit kiszolgáló új kollégiumot, ezzel is bizonyítva, hogy az épület jó kezekbe került. – Nemcsak az infrastruktúrában, hanem az iskola szerkezetében is várható változás. – Eddig általános iskola, gimnázium és diákotthonként működtünk, de szeptember elsejétől elindítjuk az első katolikus óvodát is Nagykanizsán. E célra az Alsóvárosi templom mellett lévő egykori ferences zárdaépület egyik traktusát bocsátották rendelkezésünkre az épület tulajdonosai, a ferences atyák. A közelmúltban Spanyolországban jártunk egy tanulmányúton. Az ottani piaristáknál is azt tapasztaltuk, hogy a bölcsődétől a gimnáziumig a teljes gyermekkort felölelő oktatási rendszert működtetnek. A legkisebb piarista diák, akivel ott találkoztam, öt és fél hónapos volt. Úgy vélem, ez lehet a mi célunk is, amelynek eléréséhez egy újabb és jelentős lépés a Szent Család óvoda elindítása, amelybe a Szent József Plébánián és iskolánk titkárságán lehet jelentkezni. Új elemként jelent meg intézményünk szerkezetében a felnőttképzési központ, amelyben pedagógusok, a város vállalkozói és más érdeklődők számára ECDL-tanfolyamokat és vizsgákat szervezünk. E kérdéskörhöz tartozik még, hogy a tavalyi esztendőben először biztosítottunk lehetőséget emelt szintű írásbeli érettségi vizsgára több tantárgyból. Mindehhez komoly felkészültségű pedagógusgárda is szükséges. Hadd szóljak hát most néhány szót a tantestületről! Kollégáimról csakis azzal a büszkeséggel tudok beszélni, amit a szülő érez a gyermekei iránt. A szülő tisztában van gyermekei gyengeségeivel, ugyanakkor büszkeség tölti el azok jó tulajdonságait, okosságát, önzetlenségét, szeretetét tapasztalva. Nagyon nagy öröm számomra, hogy sikerült olyan tantestületi közösséget létrehozni, amely egy nyelvet beszél. Sok kollégám nagyon értékes ember, letisztult, világos, lelkileg kiforrott egyéniség. Alkalmasak arra, hogy a mintegy négyszázhetven fős diákságot ösztönözzék a jóra, nemcsak szóval, hanem életpéldával is. Emellett gondjuk van a gyöngébbekre, és a jobbakat minden évben eljuttatják az OKTV döntőjéig. Valamennyien messzemenően alkalmasak arra, hogy szolgálják azt a szent ügyet, amit az iskolánk képvisel. – Úgy hallottam, a diákok bevonásával az eddiginél erőteljesebben kivennék a részüket a várost érintő karitatív munkából is. – Így van, a miskolci jezsuita iskola szolgál mintaként e tekintetben. Az ottani intézmény diákságának tagjai párokba szerveződnek, s szabadidejükben vállalnak egy-egy szolgálatot: elhagyott, magányos, idős embereknek segítenek, bevásárolnak, elkísérik szentmisére, megetetik őket, vagy éppen felolvasnak. Esetleg fiatal családok kisgyermekeire vigyáznak, egy szóval megélik a személyes gondoskodás nyújtotta örömet. Mi is hasonló szolgálatot szeretnénk szervezni, amitől azt várjuk, hogy általa érzékenyebbé válnak diákjaink a szociális problémák iránt, nemcsak tudásban növekednek, hanem jámborságban, és Istennek is „kedve telik bennük”. Horváth Attila 2008. március 6. Kanizsa – Jövőkép 11 Fotó: Horváth Attila ősszel elindul a tanító rend óvodája Ismerkedési délutánra hívjuk a katolikus óvoda iránt érdeklődő szülőket és gyermekeket Helyszín: a Piarista Iskola rendezvényterme Ideje: 2008. március 10. (hétfő) 17 óra Vereb Zsolt igazgató 2008. március 6. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp Határozott, önérvényesítő képességével könnyen meggyőzhet másokat az igazáról. Ön szerint a fekete az fekete, a fehér pedig fehér. Elszíneződés, átmenet nincs a dolgok mögött. Egzisztenciális helyzetén több munkával most javíthat valamit. Ha szórakozáson töri a fejét, társát, partnerét több alkalommal is elviheti szórakozni a Tavaszi Művészeti Fesztivál sokszínű programjaira. Elevenítsék fel párjával a szép perceket. Jó alkalmat nyújthat erre egy vendéglőben elfogyasztott vacsora, majd tánc. Ha netán nincs ilyen hely a városunkban, a hamarosan induló Táncház is megfelel. Tökéleteset szeretne nyújtani munkában, szerelemben egyaránt, ami nem könnyű. Az utazás, környezetváltozás bizonyára jót tenne. Ha anyagi akadályokba ütközik, elégedjen meg egy kiadós sétával városunk parkjaiban. Elképzelései, tervei tekintetében fordulópontot hozhat ez a hét. Bátran vágjon bele új dolgokba. A szerelem terén a féltékenykedő gondolatok helyett éljen inkább a mának, és szeressen. Az lesz a legnagyobb gondja hétvégén, hogy mit vegyen fel. Túltette magát a szürke gondolatokon, új, meghökkentő színkombináción járnak a gondolatai. Egyfolytában a szabadba, a természetbe vágyik. Hol magányra vágyik, hol beszédes kedvében van. Azon tűnődik, elkelne a magánéletében a teljes irányváltás. Ne azon töprengjen, hogy a szerelem vajon jó ötlet- e negyven éves korban. A jó párkapcsolatból nagyon sok energiát meríthet. Arra vágyakozik, hogy megújuljon, akár a természet. Ha nem tudja, hogyan kezdjen hozzá, nézze meg a ruhatárát, és variáljon. Képes belevágni egy üzletbe csak azért, mert unatkozik, és hiányzik a kalandozás lehetősége. Lehet, hogy érdemes kockáztatni. Engedjen társa unszolásának, és méresse meg a vérnyomását. A csillagok állása pozitív változást hozhat életében. Valami jobbra vár, s abban bízik, kellő időben felismeri. Engedjen az érzéseinek, s hamarosan megjelenik a reménysugár. Időnként úgy érzi, legjobb lenne otthagyni csapot-papot és világgá menni, szerencsét próbálni. Ne tépelődjön, hanem próbálja meg. Menjen, több lehetősége van rá, mint a mesekönyvek hőseinek. Titkon egy szerelmi románcra vágyik, de az ezzel kapcsolatos aggodalmait nem meri elmondani senkinek sem. Szabadítsa fel romantikus hajlamát, s engedjen az ösztöneinek. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Autórádió a Kanizsa Rádió autósműsora csütörtökönként 15:00 óra után Egyesített Bölcsőde felvételt hirdet 6 fő gondozónő részére 2008. április 1-től Az állás betöltéséhez felsőfokú szakirányú végzettség szükséges. Bérezés KJT szerint Jelentkezni a Naprforgó Bölcsőde (Nk. Csokonai u.5.) vezetőjénél kell szakmai önéletrajz eadásával. Ami az újságban van, és még több Kattints rá! Kattints rá! Kattins rá! www.kanizsaujsag.hu BÉRLET Nk-án a Turul madárnál 100 m2-es, I. emeleti lakás extrákkal eladó. Érd.: 30/9124-674 (6177K) 14 Kanizsa – Apró 2008. március 6. TÁRS SZOLGÁLTATÁS VEGYES INGATLAN Belvárosban 700 m2-es építési terület eladó. Társasház építésére kiválóan alkalmas. Érd.: 30/227-3294 (6040K) Nk-án Csengery u. elején 57 m2-es, 2,5 szobás, jó állapotú, III. emeleti lakás 9,5 millió Ft-ért eladó. Érd.: 30/348- 9669 (6100K) Nagybakónakon kétszobás családi ház nagy telekkel eladó. Érd.: 20 óra után a 93/315-559 (6099K) Szép természeti környezetben, kicsi szőlőbirtok olcsón eladó. Érd.: 20 óra után a 93/315-559-es telefonszámon. (6101K) Kaán Károly utcai garázssoron nagyméretű aknás garázs eladó. Irányár: 700.000 Ft Érd.: 30/904-1169 (6152K) Homokkomáromban (Örömhegyen) a buszmegállótól 5 percre, szőlőbirtok pincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: 93/356-431 (6172K) Nk-án frekventált helyen, Kinizsi u. 2. szám alatt másfél szobás, földszinti, 42 m2-es lakás eladó. Érd.: 93/325-787 (6173K) Nk belvárosához közel kétszobás, összkomfortos, egyedi fűtéses, jó állapotú, kívülről hőszigetelt udvari lakás garázzsal, pincével eladó. Irányár: 5,7 millió Ft. Érd.: 20/9726-721 (6175K) Kazanlak körúton kétszobás, két erkélyes, 56 m2-es, 4. emeleti lakás eladó, hitel intézéssel. Érd.: 20/490-6066 (6176K) Nk-án a keleti városrészben eladó két szobás, központi fűtéses, erkélyes, VI. emeleti lakás. Irányár: 5,9 MFt. Tel.: 06/70/454-0477 (6178I) Nk-Miklósfán kitűnő állapotú, hét szobás, kétszintes családi ház műhellyel és három garázzsal eladó. Irányár: 28 MFt Tel.: 06/70/454-0477 (6179I) Nk keleti városrészében 2+1 félszobás lakás sürgősen eladó. Irányár: 6,3 MFt. Tel.:06/70/454-0476 (6180I) Nk belvárosában egyszobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 5,5 MFt. Tel.: 06/70/454-0476 (6181I) Nk-án kétszobás lakás, tízemeletesben eladó. Irányár: 4,9 MFt. Tel.:06/70/454-0475 (6182I) Kacorlakon családi ház eladó. Irányár: 4 MFt. Tel.:06/70/454-0475 (6183I) Nk belvárosában 900 m2 közművesített terület kiadó vagy eladó. Érd.: 30/481-2323 (6166K) Fürdőkád, zuhanytálca felújító zománcozás helyben, beépített állapotban, fehérben, színesben. Érd.: 20/475-1793, 82/423-691 (6142K) Meghibásodott távirányítóját (TV, hifi, videó, stb.) megjavítom. Érd.: 20/510-2723 (6174K) Költözés miatt eladó: Whirpool kombinált (8 éves) hűtőszekrény, 72 cm-es LG 100 Hz (extra) televízió, új fürdőszobaberendezés (még dobozban, fa + bambusz kombináció). Érd.: 20/226-4144 (6144K) Etüd típusú Pianino eladó. Érd.: 30/901-2482 (6146K) Asztali számítógép, nyomtató, fénymásoló eladó. Érd.: 30/916-1600 (6150K) Ne dobja ki! Készpénzért vásárolok régi dísz- és használati tárgyat, porcelánt, képet, könyvet, régi újságokat, stb.! Érd.: 20/555-3014 (6083K) Eltartási szerződést kötne saját vagyonnal rendelkező hölgy olyan idős emberrel, aki saját háza fenntartásához és önmaga eltartásához segítségre szorul. Jelige: “Egyedül nehéz” Nevada étkezőgarnitúra (tálaló szekrény + sarokelem + asztal + hat szék) eladó. Érd.: 20/396-9816 (6167K) Jól szituált, középkorú üzletember, kevés szabadidővel diszkrét kapcsolatot keres egy csinos, hasonló korú hölgy személyében. Leveleket a szerkesztőségbe (Pf.: 154) kérem, „Maxima” jeligére. Rendezett anyagiakkal rendelkező férfi társat keres házasság céljából. Fényképes leveleket (mindenképpen telefonszámmal) várok „Fehér szegfű” jeligére a szerkesztőségbe (Pf. 154.) (6159K) Március 7. 20 óra Nő(NAP)I BLUES KOCSMA Közreműködik: TOM WHITE ÉS BARÁTAI és az INNOCENTS Helyszín: Hevesi Sándor Művelődési Központ Belépődíj: 600 Ft Városközpontban irodák – nettó 1.200 Ft/m2-től – és üzlethelyiségek kiadók, ingyenes parkolási lehetőséggel. Érdeklődni: 20/9390-745, 20/9683-517 Tető teljes cseréjéhez vállalkozókat keres nagykanizsai társasház! Árajánlat elkészítéséhez a munkaterület megtekinthető időpont egyeztetés után bármikor. Telefon: 93-321-258 Állás A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Regionális Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: elektroműszerész szakirányú 100.000 – 140.000 Ft mechanikai műszerész (angol ny.ism.) szakirányú megegyezés szerint műszakvezető (angol ny.ism.) szakirányú megegyezés szerint minőségi ellenőr (angol ny.ism.) szakirányú megegyezés szerint műanyagipari fröccsöntő szakirányú 90.000 – 120.000 Ft AWI hegesztő szakirányú 170.000 – 180.000 Ft esztergályos szakirányú 170.000 – 180.000 Ft marós szakirányú 170.000 – 180.000 Ft lakatos szakirányú 82.800 – 95.000 Ft varrómunkás szakirányú 70.000 – 90.000 Ft villanyszerelési cikk eladó szakirányú 90.000 Ft élelmiszerbolti eladó szakirányú 69.000 – 87.000 Ft eladó + pénztáros szakirányú megegyezés szerint pincér (német nyelvism.) szakirányú 90.000 Ft bérszámfejtő szakirányú megegyezés szerint műszakvezető (német ny.ism) technikum megegyezés szerint Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központban (Nagykanizsa, Fő út 24. szám) alatt adunk, vagy a http://www.nyugatrmk.hu Ügyfélfogadási idő: hétfő–kedd–csütörtök: 8.00–12.00 és 13.00–15.00 óra között, péntek: 8.00–12.00 óra Március 8. 19 óra ROCK KLUB - A TEURGIA EGYÜTTES koncertje Belépődíj: felnőtt 400 Ft Március 12. 15 óra EGRESSY GÁBOR az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban Előadó: Dr. Dobó László, tanár Március 14. 19 óra Tavaszi Művészeti Fesztivál Tolcsvay László - Tolcsvay Béla: MAGYAR MISE (rock-oratórium), Belépődíj: 1500 és 2000 Ft A közelmúltban Székesfehérvárott rendezték a 8-11 éves úszók versenyét, ahová a fővárosi és dunántúli úszóegyesületek – köztük a Dél-Zalai Vízmű SE – nevezték versenyzőiket. A kanizsaiak közül legjobban Zámodics Márk teljesített, aki korábbi eredményein három számban is javított, 400 m gyorson pedig új megyecsúccsal az első helyen csapott célba. Ezt követte – a vízművesek számára már hazai medencében – a XX. Kanizsa Kupa viadala, melyen tizenöt úszással foglalkozó klub 230 versenyzője vehetett részt. Az egyes döntők méltók voltak a patinás verseny rangjához, s a házigazdák sportolói is több remek eredményt hoztak egyesületük számára. Abay Nemes Anna (1996-os születésű) például mind az öt számában aranyérmes lett. Hederics Hanna (2000) 4 aranyat és egy ezüstöt gyűjtött, s hozzá hasonlóan teljesített Molnár Flóra (1998) is az érmek számát és minőségét tekintve. Zámodics Márk(1997) két elsőséggel és egy második hellyel zárt, Karancz Alíz (1994) pedig egyszeregyszer a dobogó mindhárom fokára felállhatott. Gayer Márton (1998) egy-egy aranyat és ezüstöt zsebelt be, de jutott első helyezés Kovács Dorottyának (1994) és Zsiray Gergelynek (1996) is. Második helyen ért egyszer célba Tihanyi László (1994), míg bronzéremmel gazdagodott Kiss Dóra (1991), Suhai Zsolt (2000), Zsiray Júlia (1999) és Zsuppán Patrícia (1994). A váltóknál sem maradtak dobogósok nélkül a Vízmű SE egységei, hiszen első lett a 4x50 m leány vegyes-váltó (Kiss, Kovács, Abay Nemes, Molnár), és a 4x50m leány gyors váltó (Karancz, Zsuppán, Abay Nemes, Molnár). Második lett a 4x50m fiú gyorsváltó 1999-2000 korosztálya (Karosi, Soós, Harangozó, Suhai), valamint a 4x50m fiú 1994-98-as gyorsváltó (Tollár, Tihanyi, Zámodics, Gayer). Harmadikként zárt a 4x50m leány (1999-2000) gyors váltó (Kunics, Zsiray, Hederics, Németh), a 4x50m fiú vegyes váltó (Tollár, Tihanyi, Zsiray, Gayer) és a 4x50m fiú vegyes váltó (Soós, Karosi, Suhai, Harangozó) 1999-2000-es korosztálya. Polgár László 2008. március 6. Kanizsa – Sport 15 Hazai medencében taroltak úszóink Rendhagyó módon, de talán hagyományteremtő szándékkal (is) hozták el Nagykanizsára a XV. Nemzetközi Sportakrobatika Versenyt, melynek helyszíne a Zsigmondy- csarnok volt. Amagyar, értelemszerűen a helyi Zalaerdő Hevesi DSE egységein kívül angol, cseh, holland és olasz egységek is szőnyegre álltak, hogy elsőként statikus, majd dinamikus gyakorlataik bemutatásával a korcsoportok legelőkelőbb helyezéseiért küzdjenek. Mivel ez a rendezvény a kanizsai klub első ilyen megmérettetése is volt a tető alá hozás terén, így nem csupán versenyzőik számára volt tétje a viadalnak. S noha az előre beharangozottnál ugyan szűkebb mezőny jött össze, a színvonalra nem lehetett panasz. Utóbb pedig az is kiderült, hogy a rendezés is jelesre vizsgázott az angolok abszolút fölényét hozó viadalon. Az itthoni sportolók közül felnőtt kategóriában a Bódi Szabolcs- Lukács Patrik duó szerezte meg a legelőkelőbb helyet egy harmadik pozícióval. Rájuk ezen kívül még egy örömteli hír köszöntött a verseny alatt, mivel bejelentették, hogy a világbajnokságot nem az oroszországi Voronyezsben, hanem Skóciában rendezik ebben az esztendőben, ami a részvétel költségeit is csökkentheti esetükben – méghozzá jelentősen. P.L. Angol egységek az élen A sakk csapatbajnokság nem is folytatódhatott volna rangosabb párosítással a hetedik fordulóban, mint az első és második gárda zalaegerszegi csatájával, tehát a Csuti Hydrocomp Zalaegerszegi SK és az Aquaprofit Nagykanizsai TSK ütközetével. Kanizsai bennfentesek szerint egy 6:6-os eldöntetlen az álmok netovábbja lett volna, hiszen az egerszegieknek még lesznek igencsak kiélezett mérkőzéseik, s így a két pontos dél-zalai hátrány könnyebben ledolgozható lett volna a továbbiakban. Nos, az elképzelésekből sok nem valósult meg, hiszen végül az Élő-pontszámokat nézve esélyesebb hazaiak 7:5 arányban győztek. Polgár Judit (2708-as értékmérővel) ismét asztalhoz ült kanizsai színekben, s az első táblán ellenfele az orosz Jevgenyij Alekszejev (2716) volt. Az igazi presztízsmeccs végül remivel zárult, ahogy a párosítások zöme. Mindössze a tízes és tizenegyes táblán kapott ki Bérczes Dávid és Krizsány László, ez viszont elég volt az egerszegi biztosnak is nevezhető sikerhez. A bajnoki táblázaton ezzel a Csuti négy pontra megugrott az eddig 53,5 egységet gyűjtő Aquaprofittól, míg harmadik a Paks együttese 47,5 ponttal. P.L. Kanizsai bánat a csúcsrangadón A Mórahalmon megrendezett egyköteles magyar bajnokság versenyeire a Szan-Dia Fitnesz Center kötélugrói közül tizenegyen neveztek öt korcsoportban. Az úgynevezett mini korosztályban Varga Eszter végül második lett, míg a serdülőknél Felső Brigitta szerzett dobogós, vagyis harmadik helyet. A felnőttek mezőnyében Hárs Gergő 1757,5 pontot szerezve első lett, s a kontinensviadalra jogosító válogató első körében sem talált legyőzőre. A válogató azért is érdekes, mert annak második fordulóját április közepén Nagykanizsán rendezik, a harmadikra pedig május végén Szombathelyen kerül sor. A kanizsai indulókat Vágó Alexandra és Vágó Diána edzők készítették fel. P.L. Első kör után: Hárs vezet Sorrendben már nyolcadik alkalommal került megrendezésre az NTE-csarnokban az utánpótlás futballcsapatok teremtornája, a Lokomotív Kupa. Ahogy az már az utóbbi évek során bevált, úgy ezúttal is nemzetközi volt a mezőny, hiszen a horvátországi Csáktornyáról és Kraljevcanból is érkeztek csapatok. A serdülőknél (1997-98) végül utóbbi el is vitte a kupát, s a legjobb edző és a gólkirály is tőlük került ki. A legjobb játékos Zsirai Péter (NUFC), míg a legjobb kapus a házigazdákat képviselő Kócza László (NTE 1866) lett. Az ifjúságiaknál az első helyet a ZTE FC egysége szerezte meg, s a gólkirály mellett náluk volt a legjobb játékos és edző is. Legjobb kapusnak viszont kanizsai nevelés, vagyis Horváth Zsolt (NTE 1866) bizonyult. Nemzetközi cselgáncs válogató versenyen folytatta idei szereplését Miskolcon Mihovics Szabina, az NTE 1866 judokája. Az ifik 57 kgos súlycsoportjában román, szlovák és lengyel ellenféllel is meg kellett küzdenie, s nem indult rosszul számára a viadal. Két nyert párharc után azonban jött egy kicsi holtpont, ez pedig elég volt ahhoz, hogy csak a harmadik helyért mérkőzhessen. Akkor viszont ismét összeszedte magát Szabina, s a bronzot már nem engedte ki kezéből. Az Európa-bajnokságért folytatott versenyfutásban ezzel sem szenvedett azonban hátrányt, mivel szegedi ellenfele nem tudott közelebb férkőzni hozzá. További nemzetközi verseny híreivel folytatva, Barcson meghívásos viadalt rendeztek, melyen Kisjós Dávid felnőtt 66 kg-ban első helyet szerzett. A helyszínt tekintve maradjunk a somogyi kisvárosnál, hiszen a serdülő dzsúdósok régiós bajnokságának első fordulóját is ott bonyolították. Ezen az NTE sportolói közül Huszár Máté a 10 év alattiaknál 26 kg-ban második lett, Huszár Martin a diák B kategóriában pedig harmadik 36 kg-ban. Diák A-ban a 46 kg-osoknál Csöndör Olivér ezüstöt, míg Lukovits Balázs (+66 kg) aranyat hozhatott haza. A serdülőknél Pintér Péter (50 kg) lett első, míg Dabi Zsófia (48 kg), Kardics Konrád (50 kg) és Lukovits Balázs (73 kg) harmadik helyezést ért el. Mihovics: érik az ifi Eb Elvitték a kupákat 16 Kanizsa – Hirdetés 2008. március 6. XX. évfolyam 10. szám DÉL-ZALAI HETILAP 2008. március 13. Kanizsa A népszavazás kapcsán ismét egymásra találtak az ország különböző társadalmi csoportjai, hiszen egymást segítették szavazatukkal idősek és fiatalok. A kormánynak egyetlen kötelessége van: fejet hajtani a népakarat előtt, s minden bosszútól és kicsinyességtől mentesen, pótolni az egyetemek, kórházak és a háziorvosok kieső bevételeit – véli Cseresnyés Péter alpolgármester, a Fidesz országgyűlési képviselője. – Szeretném megköszönni minden szavazó kanizsai polgárnak, hogy részt vett a népszavazáson, s ily módon hozzájárult ahhoz, hogy győzött a demokrácia. Ugyanis nem volt még példa az elmúlt tizenhét-tizennyolc évben arra, hogy egy belpolitikai kérdésben rendezett népszavazáson ilyen sokan vettek volna részt – mondta lapunknak Cseresnyés Péter. – A népszavazás eredményeképpen három olyan dolgot kényszerül visszavonni a kormány, amelyeket a társadalom megkérdezése nélkül terhelt az emberekre. Méghozzá oly módon, hogy homlokegyenest az ellenkezőjét cselekedte annak, mint amit a 2006-os országgyűlési választások kampányában ígért. Most a választók többsége, átlagosan nyolcvan százaléka nyilvánvalóvá tette, nem akar kórházi napidíjat, vizitdíjat és tandíjat fizetni. De ezen kívül van egy másik olvasata is a népszavazásnak: az állampolgárok azt is kinyilvánították, nem lehet úgy politizálni, hogy a kampányígéreteknek épp az ellenkezőjét teszik a kormányra kerülő pártok. Kimondták, hogy a továbbiakban már nem engedik becsapni magukat, és sárga lapot adtak a kormánynak. Azt is jelenti a népszavazás eredménye, hogy a választók elvárják: a mindenkori kormány úgy végezze a dolgát, hogy közben a társadalmat korrekt módon tájékoztassa minden, az életüket közvetlenül befolyásoló lépéséről, s ne becsapja őket. De a népszavazás révén példátlan nemzedéki összefogás is létrejött, az idősek megtámogatták a fiatalokat, a fiatalok pedig az idősek oldalára álltak. Ezúttal nem pártok vagy politikusok arattak győzelmet, hanem Magyarország győzött. Győztek azok, akik igennel szavaztak, akik otthonról szorítottak az igenek győzelméért, és egyedülálló módon a győztesek közé tartoznak a nemmel szavazók is, hiszen nekik sem kell majd vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat fizetniük. Úgy vélem, áttételesen ugyan, de a népszavazáson elutasították az emberek az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényt is, amit a kormány szintén akaratuk ellenére erőltetett át a Parlamenten. – Úgy tűnik azonban, a kormánypárti politikusok előnyt akarnak kovácsolni a vereségből, amikor példátlan hatalmi gőggel telve azzal fenyegetőznek, hogy nem pótolják a kieső bevételeket. – Várható volt, hogy a kormánypártok nem tanulnak ebből a figyelmeztetésből. Sajnálkoznak, fenyegetőznek, hogyan lehet pótolni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésével kieső pénzeket, s már most megpróbálják összeugrasztani a társadalom különböző csoportjait. Úgy vélem, hogy azok a kormánypárti politikusok, akik most farizeus módon siránkoznak, hogy nincs pénz a visszapótlásra, lapozzanak vissza néhány oldalt a határidő- naplójukban, s nézzék meg, hogy mennyi pénzt vettek el korábban az egészségügytől, a felsőoktatástól. Ha ezt megtennék, akkor látnák, hogy forrás lett volna, ha nem vették volna el. Természetesen most is lehet találni forrásokat, a Fidesz és a KDNP törvénytervezete tételesen fel is sorolja azt, hogy honnan lehetne elvenni pénzt. Ajánlanánk például a kormányzati luxuskiadások drasztikus csökkentését, vagy a Szerencsejáték Zrt. által a költségvetésnek fizetett 41 milliárd forintos játékadót. Demokráciában az egészségügyi és az oktatási rendszer működtetése nem a kormány passziója, hanem alkotmányos kötelessége, így tehát eleget kell tennie a népakaratnak, és a vizitdíj, a kórházi napidíj valamint a tandíj nélkül kell megoldania az oktatási és az egészségügyi rendszer működtetését. Horváth Attila Intézzen mindent egy helyen! Műszaki vizsgáztatás Eredetiségvizsgálat Zöldkártya Kárfelvétel, kárrendezés Várkapu Autóház Skoda Márkakereskedés Tel.: 06 (93) 536-550 v Cseresnyés: Győzött Magyarország! Nagykanizsa is eltörölte a vizit-, a kórházi napi- és a tandíjat Töréskárok helyreállítása biztosítói szerződések alapján Autó üvegkárok helyszíni felvétele, cseréje casco önrész megfizetési nélkül Nagykanizsa, Ipari Park (93) 536-576 Fax: (93) 536-577 Mobil: (30) 385-7945 www.renocar.hu A mai litván társadalom egységesen ítéli meg a nagy Szovjetunióval szembeni nemzeti ellenállás időszakát. Litvániában senkinek sem jut eszébe, hogy csőcseléknek nevezze azokat az embereket, akik tiltakozásukat fejezték ki a szovjet kommunista rezsimmel szemben, vagy hogy ne forradalomként, hanem polgárháborúként tekintsenek az akkori függetlenedési törekvésekre. Darius Jonas Semaška litván nagykövet Nagykanizsai Polgári Egyesület meghívására a kommunizmus áldozatai emléknapja alkalmából látogatott városunkba. Kevesen tudják, de nagyon is közös a sorsunk Litvániával. A litván nemzet a második világháború alatt „felszabadítóként” érkező nagy orosz medvével szembeni ellenállás során 1940 és 1952 között 780 ezer embert veszített – nem árt tehát párhuzamot vonni a mi 1956-os forradalmunk és a litván szabadságvágy között. – Rengeteget elvett tőlünk a szovjet totalitáriánus rezsim, nagyon sok ember életébe került, ezen kívül majd minden családban van olyan családtag, akit deportáltak – mondta lapunknak adott interjújában a rendkívül közvetlen és barátságos Darius Jonas Semaška, akinek nagyapja, Jonas Semaška a litván hadsereg tisztje volt, s 1945 tavaszán csatlakozott az ellenálláshoz. Életét áldozta a szabadságért: letartóztatták, majd 1947. január 21-én kivégezték. – A Szovjetunió olyan életet kényszerített rá az emberekre, amely mögött nyilván, ott volt a kritika, s ez a kettős élet bizony, elég erősen megmérgezte az emberek mindennapjait. A zsarnok arra kényszerített minket, hogy hivatalosan is köszönetet mondjunk neki azért, hogy élhetünk. Persze, az otthonainkban azért sokat gondolkoztunk erről a helyzetről, s emlékszem, gyerekkoromban utáltam is ezt a szituációt. Nem beszélhettünk nyíltan bizonyos dolgokról, még az iskolában, a tanáraink előtt sem. A visszás helyzet komolyan demoralizálta a társadalmat, ennek hatásait – úgy tűnik – még a következő generáción is érezni fogjuk. Úgy vélem, a kommunista ideológiára épülő totalitáriánus rezsim a nácizmussal azonos megítélés alá kellene, hogy essen. Kormányunk megpróbálja más EUkormányok, így a magyar kormány támogatását is megszerezni ahhoz, hogy támogassák Landsbergis és Szájer József kezdeményezését, amely arra vonatkozik, hogy a sarló és kalapács a horogkereszthez hasonlóan önkényuralmi jelkép legyen. Ez azonban csak egy része a törekvéseinknek, hiszen csak a jelképekre vonatkozik, ennél sokkal fontosabb, hogy magát az eszmét ítéljék el. – Az ellenállás társadalmi megítélése egységes? – Kevesen tekintenek polgárháborúként erre az időszakra, az alapértelmezés szerint orosz-ellenes harc volt, ellenállás. Nyelvünk is jól megkülönbözteti a kollaboránsokat az erdei harcosoktól, más kifejezéseket használunk az egyikre és mást a másikra: az erdei harcosokat testvéreknek, fivéreknek, zöldeknek hívtuk, utalva a lelki azonosságra. ők teljesen pozitív megítélés alá estek és esnek napjainkban is, ellentétben azokkal, akik a nép ellenében a zsarnok mellé álltak. A kollaboránsokra nem is volt eredeti litván szó, a rájuk használt kifejezést az orosz rombolni, pusztítani szóból származtattuk. Egyébként a fivérek nem bírták volna a harcot tíz éven keresztül, ha nem kapnak oly sok támogatást a néptől, a litván farmerektől. A nagykövet végül hozzátette: Litvánia népe ma is elítéli a szovjet erőpolitikát, Putyin tevékenységét, amely a zsarnokság időszakára emlékezteti a szabadságszerető népet. Horváth Attila 2 Kanizsa – Emlékezünk 2008. március 13. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Czene Csaba, Horváth Attila, Polgár László. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Fotó: Horváth Attila A litvánok szeretik a szabadságot Egy Róma mellé elszármazott kanizsai asszony, Rossi (Nagy) Gabriella beszámolójából ismerhettem meg Notoba, Petőfi szobrához tett útját. Majdnem tizenkét órát vonatozott, komphajóval kelt át a Messinai- szoroson. Siracusától még húsz kilométer autóbuszozás következett. Notoban, Petőfi első olasz fordítójának, Giuseppe Cassonénak városában már Floriánával, alkalmi idegenvezetőjével szállt le. „Floriana elkísér a Város Házára, ahol a bejárati teremben, több mint 2000 km-re Kiskőröstől, ott áll Petőfi szobra. Újdonsült olasz barátnőm és a jelenlévő köztisztviselő is megérti, ha ilyen helyzetben egy magyar elérzékenyül és csendben, tiszteletadóan szemlél távolról. Parányi életem talán egyik legszebb pillanata ez. Visszagondoltam apámra, akivel gyermekkoromban együtt fedeztük fel Petőfi költészetét.” – írja visszaadhatatlan hangulatú levelében ez a szívében mindig kanizsai asszony. Ezután Cassoneról szól. 1843- ban született, Garibaldi seregében harcolt, sérülése és betegsége után fordult az irodalom felé. „1877- ben hallott először Petőfiről, akinek verseire Meltzl Hugó kolozsvári egyetemi docens hívta fel a figyelmét. (ő volt az a szász születésű tanár, akinek Petőfi összes költeményei a leghatalmasabb három szó volt.) A költő verseit akkoriban Olaszországban csak német fordításokból ismerték. Cassone azonnal beleszeretett költészetébe és a költő egész lényébe. Elhatározta, hogy eredetiből kívánja fordítani, ezért megtanul magyarul. Ehhez hatalmas elszántság és nem kis erőfeszítés kellett. Életéből több évtizedet adott a magyar nyelv megtanulására. Nyelvünket azonban csak írottan ismerte, hiszen halláscsökkenése még az anyanyelvében is nehézséget okozott.” A szobor, Csíkszentmihályi Róbert műve, 2001-ben az Orbánkormány ajándékaként került Notoba, mintegy hálából Petőfi olasz apostoláért. Cassone nyomdokán az udinei Ruspanti profeszszor tartja életben a költő kultuszát, aki Olaszországban is a szabadság, a nemzet ügyéért tollal és karddal küzdő vátesz jelképe lett. Petőfi nyomában – a szicíliai Notoban Érdemes volt, köszönjük! A Polgári Kanizsáért Alapítvány ezúton is szeretettel hívja március 15-én 9.20-ra a megújult Petőfi szobor avatására mindazokat, akiknek az eredmény köszönhető. Ünnepeljünk együtt! Mindenki szem a láncban… Így éltünk az 50-es években címmel időszaki kiállítás nyílt a Thúry György Múzeumban. – A tárlatot Béres Katalin, a Göcseji Múzeum történész-muzeológusa álmodta meg – mondta köszöntő szavaiban Száraz Csilla, az intézmény igazgatója. – A kiállítás Zalaegerszegen nagy sikert aratott, majd Keszthelyen volt látható. A tárlatot igyekszünk a rendező koncepciója alapján kissé kanizsaivá tenni – hangsúlyozta az igazgatónő. – Felhívást intéztünk a város lakosságához, hogy hozzák be e korszakhoz kapcsolódó emlékeiket. A múzeum raktárában lévő tárgyakat Kunics Zsuzsa történész szedte össze, így az érdeklődők az ötvenes évek kanizsai lenyomatának dokumentumaival is megismerkedhetnek. Dr. Vándor László megyei múzeumigazgató köszöntő szavaiban a kiállítás létrejöttéről elmondta: az európai újkori muzeológiában mostanában divatos irányzattá vált jó értelemben a közelmúlt muzeológiája. Azoknak a tárgyaknak az összegyűjtése és közkinccsé tétele, amelyeknek a tanúi még élnek, közöttünk vannak. Mind a néprajztudományban, mind a helytörténetben egy nagyon fontos rész, és mind a kettőbe bekapcsolódtak a Zala megyei muzeológusok. – Igazából ez egy sorozat. Először az ötvenes éveket, a magyar történelem egy nagyon nehéz időszakát mutatja be. Az élet hivatalos oldalát és a mindennapi életet. A sorozat a hatvanas évekkel folytatódik, majd sorra kerülnek a hetvenes és a nyolcvanas évek is. Megnyitó szavaiban Béres Katalin történész-muzeológus a kiállítás címének magyarázatával kezdte: – A kiállításra érkezők Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének soraival szembesülnek. A költemény talán mindannyiunk számára a legprecízebb és leghitelesebb összefoglalása mindannak, amit a diktatúrán, áttételesen az ötvenes éveken értünk. A magyar közgondolkodás e fogalommal nem az 1950-től 59-ig terjedő évtizedet, hanem a Rákosi Mátyás pártfőtitkár nevével fémjelzett, 1948-tól 56-ig terjedő éveket azonosítja. Alátogatók a kiállításon ennek a korszaknak a hétköznapjaival találkozhatnak a mindennapok fontosabb helyszíneit megidéző, döntő módon enteriőrökké összeálló tárgyak segítségével. Végigjárva az egyes enteriőröket, először az jut eszünkbe, hogy de jó, hogy ma már kényelmesebb az életünk, szebbek a ruháink, a bútoraink, gépek segítik munkánkat. A kiállítás azonban nem a nosztalgia felkeltésének szándékával készült, hanem azzal a céllal, hogy a Rákosi-korszak mindennapjaiba, a magánélet szférájába is betolakodó diktatúra természetét mutassa be. Nemcsak a kommunista párt által kiadott, jelszavakat harsogó plakátok, falragaszok, szórólapok, új ünnepek, ünnepi dekorációk szolgálták a hatalom erőszakos propagandáját, hanem a hétköznapi tárgyak is közvetve vagy közvetlenül a mindenütt jelenlévő hatalomról mesélnek. A hétköznapi élet színterei közül mindenekelőtt a köz tere, az utca látható a babakocsit toló aszszonnyal és a Weis Manfréd Művekből Rákosi Mátyás Művekké avanzsált csepeli gyár kerékpárját toló svájcisapkás férfival. A babakocsi felülről redőnyös, amely azonban egyes visszaemlékezők szerint nem az időjárás viszontagságaitól volt hivatva megvédeni a csecsemőt, hanem a harmadik világháború atomcsapása idején szolgált volna védelmül a kicsik számára. A villanypóznára szerelt hangosbeszélő sem csupán a közösséget érintő információk terjesztésének eszköze volt a korszakban. A települések lakóinak úgynevezett klerikális befolyásolását például igen jól lehetett ellensúlyozni az istentiszteletek idején a templom melletti hangszórókból áradó mozgalmi dalokkal. Vagy rajta keresztül lehetett pellengérre állítani, megszégyeníteni a beadási kötelezettséget nem teljesítőket, mindenekelőtt a kulákokat. A hatalom helyszínét pártiroda képviseli, de lehetne rendőrszoba, vagy tanácsháza is, ahol a falon Farkas Mihály 1947. októberében tett kijelentése: „Itt csak az fog történni, amit a kommunista párt akar!” jelzi, hogy a párt és a mögötte álló erőszakszervezet szabta meg a hétköznapok feltételeit. Ide az állampolgárok általában, mint a hatalomnak kiszolgáltatott, megfélemlített személyek léptek be adót, büntetést fizetni, iparengedélyért folyamodni, elmaradt beszolgáltatást pótolni, kihallgatásra jelentkezni. 1956. forradalmi napjaiban városon és falun egyaránt a demonstráló tömeg ezeket az irodákat vette először birtokba, megsemmisítve a gyűlölt hatalom jelképeit, leverve a vörös csillagot, összetörve a vezérek képeit, elégetve a beszolgáltatási papírokat. Az általános iskola tanterme olyan világot tár elénk, ahol a számoláson és betűvetésen túl az úgynevezett szocialista embertípus nevelése folyt. A kiállításon elsősorban fotók, oklevelek, plakátok idézik meg a munka világát. Az állami tulajdonba vett munkahelyeken a hatalom nemcsak a termelőeszközökkel, hanem az emberi munkaerővel is szinte korlátok nélkül rendelkezett. Egekig strófolta a normát, újabb és újabb munkaversenyeket hirdetett, teljesítőit sztahanovista oklevéllel jutalmazta, dicsőségtáblákat állított fel a termelésben élenjárók tiszteletére, a rosszul teljesítők kipellengérezésére. Azonban a hatalom forrásának tekintett dolgozó nép kenyerére csak a Hitler- szalonnának becézett vegyes gyümölcsíz került. A tárlatot végignézve végül az otthon világába jut el a látogató. A korabeli hálószobában a zalaegerszegi bútoripari vállalat első terméke, a Békés fantázianevű hálószoba garnitúra látható, melynek gyártását a feltételek biztosítása nélkül, egyik napról a másikra rendelte el az Ipari Minisztérium. Elképzelhető, hogy az addig ajtókat, ablakokat és koporsókat gyártó üzem kezdetben milyen minőségű bútorokkal állt elő. A konyhában kredenc és Luna sparhelt látható, a megterített asztalon a gránit tányérok mellé a magyar ezüstből, alumíniumból készült evőeszközök kerültek. A falon néprádió, amellyel csak a megbízható Kossuth adásait lehetett fogni, az ellenséges külföldi adásokat nem. A bejárati ajtó mögött csengető bőrkabátos emberek látványa jelzi – hogy az ötvenes években –, az otthon is megszűnt a magánélet mindenkitől elzárt, védelmet nyújtó tere lenni, a csengőfrász a mindennapok életérzésévé vált. A kommunista párt alig egy évtized alatt felforgatta Magyarország addigi életét. Az ötvenes évek abszurd légköre a társadalom minden rétegében számtalan sérelmet, elégedetlenséget halmozott fel, mely törvényszerűen vezetett a zsarnokság lezárását célzó, a korszak drámai csúcspontját jelentő 1956-os forradalomhoz. Bakonyi Erzsébet 2008. március 13. Kanizsa – Emlékezünk 3 ,,Fiad fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész Világnak!” † Szomorúsággal tudatjuk, hogy Harkány László magyar-történelem szakos gimnáziumi tanár, Nagykanizsa város díszpolgára 2008. március 7-én, életének 77. évében méltósággal viselt gyötrelmes szenvedés után megtért őseihez. Gyászolja családja, barátai, tanítványai és mindazok, akik ismerték és szerették. Temetése 2008. március 14-én, pénteken 1500 órakor a Nagykanizsai köztemetőben lesz. (Ekkor a részvétnyilvánítást kérjük mellőzni.) Engesztelő szentmisét lelkéért ezen a napon 10 órakor mondanak a nagykanizsai Piarista kápolnában (Sugár utca13.). Az elhunytat Nagykanizsa Megyei Jogú Város is saját halottjának tekinti. Nyugodjék örök békében, a jó Isten szeretetében! Emlékét őrizzük. A gyászoló család Mindenki szem a láncban… 4 Kanizsa – A mi ügyeink 2008. március 13. A város akkori első számú embere a ceremónián elmondta: a tizenkétmilliárd forintot meghaladó projekt keretében Nagykanizsa még csatornázatlan területeinek csatornázása, illetve a már meglévő hálózat korszerűsítése; a többi tizennégy településen pedig a teljes csatornahálózat kiépítése történik meg. A fejlesztés részeként korszerűsítik a kanizsai, jelenleg huszonötezer köbméter befogadóképességű szennyvíztisztító telepet is, amely a szennyvíziszap megfelelő kezelésére jelenleg nem alkalmas. A projekt tényleges kimunkálását 177 millió forinttal támogatta a magyar állam. Az akkori tervek szerint az EU-tól maximálisan 85 százalékos támogatásra számítottak, s úgy tervezték, hogy a településekre mintegy tízszázalékos önrész hárul. A város akkori vezetője az aláírási ceremónián –valószínűleg megbízható, kormányközeli forrásra támaszkodva- azt is kijelentette: az uniós támogatás mértéke kérdéses, de ha az mégsem éri el a 85 százalékot, akkor a tízszázalékos önkormányzati önrész és a tényleges támogatás közti különbséget az állam finanszírozza. Nem tudni, hogy azóta elfogyott-e az ígéret, pontosabban az annak beváltásához szükséges pénz, az azonban biztos, hogy egy szocialista kampányrendezvényen azt lehetett hallani, hogy az önkormányzatokra háruló önrész több lesz, mint azt korábban feltételezték. A mi olvasatunkban ez csak egyet jelenthet, hiszen a projektben két holtbiztos pont van: az egyik az Európai Unió, a másik a társulásban szereplő önkormányzatok. Amennyiben az önkormányzatoknak valóban többet kell hozzátenni a projekthez, akkor abból arra lehet következtetni, hogy: 1. Az Európai Unió nem a maximális mértéket finanszírozza, hanem kevesebbet. 2. Az önrész és a tényleges uniós forrás közötti különbségből csekély részt vállal magára a magyar állam. Ez utóbbit erősítette meg sajtótájékoztatóján Kovács Kálmán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára is. Az államtitkár jelezte: az EU olyan infrastrukturális projekteket támogat, megfelelő, a folyamatos karbantartást biztosító ár- és költségstruktúrával rendelkeznek, ugyanis tizenöt-húsz év múlva a szolgáltatás díjából kell végrehajtani a rendszer elavult elemeinek cseréjét, felújítását. Az EU egy gazdaságos rendszert alapoz meg azzal, hogy az általa nyújtott támogatás átlagosan csak a hatvanöt százalékot éri el. Az átlagosan fennmaradó harminc-harmincöt százalékos önrészt nem feltétlenül az önkormányzatoknak kell biztosítania, s nem is közvetlenül a lakosságnak – ezt biztosíthatja maga a beruházó, vagy a későbbi üzemeltető, esetünkben a Dél- Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. is. Kovács szerint az állam csak az önrész töredékét biztosítja majd, azt is pályázati úton a leginkább rászorultak részére, vagy segíthet kedvezményes hitelkonstrukciókkal. Itt tartunk tehát most. A kérdés adott: az állam tartja-e magát a projekt elindításakor tett ígéretéhez, avagy maga minimális részt vállalva fel a beruházás költségeiből, annak nagyobbik hányadát az amúgy is legatyásított önkormányzatok nyakába sózza? A Nyírségben zajló azonos projektben a Kovács Kálmán által felvázoltaknak megfelelően jelentős részt vállal az ottani szolgáltató. Nálunk azonban ez komoly nehézségekbe ütközik, hiszen a vízdíjakba csak nemrég építették be azt a költséghányadot, amely éppen az üzemeltetői részt hivatott biztosítani. Ebből jó, ha három év múlva összegyűlik háromnegyed milliárd forint. Szerettük volna megkérdezni az ügyben Göndör Istvánt, a térség országgyűlési képviselőjét is, aki azonban megkeresésünkre azt mondta: ne az ő álláspontját kérdezzük, hanem Marton István polgármesterét és Tóth Nándor, a szennyvíztársulás elnökéét, hiszen a városnak kell összeállítani és benyújtani a pályázati anyagot. Utalt arra, hogy miközben a korábbi tervek szerint idén tavasszal a területen már dolgozni kellene a munkagépeknek, aközben még a pályázatot sem nyújtotta be a város és a hozzá kapcsolódó tizennégy település. Pozitív példaként hozta fel a Nyírségben zajló projektet, amelynek pályázati anyagát hamarosan benyújtják az ottani szakemberek. Hozzátette: a nemzeti hozzájárulást majd csak az után lehet igényelni, ha az EU befogadja a pályázatot és dönt a támogatás mértékéről. A benyújtásról amúgy csak anynyit: a Nyírségben sem járnak sokkal előrébb, mint mi. Grabant János, a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás alelnöke jelezte: már régen beadtuk volna mi is a pályázatot, ha nem módosítgatnák állandóan a kiírási feltételeket. Ugyanis a Környezetvédelmi és Energia Operatív Program 1.2.0 Szennyvízelvezetés és tisztítás kétfordulós pályázati konstrukcióban megvalósítandó projektek támogatására (innen reméljük az uniós támogatást) címet viselő program pályázati feltételeit a tavaly októberi kiírás óta hét alkalommal módosították, előfordult, hogy három nap különbséggel. Grabant János információi szerint egyébként az Európai Unió a pályázat felügyeletével és minősítésével megbízott szakemberei pozitívan vélekednek a projekt költséghatékonyságáról, ennek eredményeként jelen állás szerint majdnem maximális, mintegy nyolcvankét százalékos támogatást javasolnak. Arra is emlékeztetett: a kormány az 1067-es számú rendeletében döntött a kiemelt projektek, köztük a térségi szennyvízberuházás támogatásáról. Sokatmondó, hogy ezekből a projektekből napjainkig egyetlenegy sem indulhatott el – pontosan az állami támogatás bizonytalansága miatt. Tóth Nándor elnök ugyancsak azt mondta: nem rajtuk múlik, hogy még nem sikerült beadniuk a pályázatot. – Reményeim szerint most már több módosítás nem lesz, s májusban végre be tudjuk nyújtani az anyagot – mondta Tóth Nándor. – Az uniós támogatást illetően nincsenek kétségeim, az önrészt illetően pedig úgy vélem, maximum tizennyolc százalékot tudunk felvállalni, többet semmiképpen sem, mert az nagyon nagy terheket róna a lakosságra. Ezért én bízom még abban, hogy a kormány tartja magát az előzetes ígérethez, s finanszírozza az uniós támogatás és az önrész közti esetleges különbséget. Marton István polgármester, a társulás elnöke úgy véli: amennyiben ez mégsem így történik, az veszélyezteti a projektet. – Nagyon remélem, hogy végül mégis diadalmaskodik a józan ész, ezért én ezt az egészet egyelőre csak ijesztgetésnek tekintem – mondta kérdésünkre Marton István. – Ha mégsem az, akkor az mindannyiunk számára beláthatatlan következményekkel járhat. Horváth Attila A Nagykanizsa és térsége szennyvízberuházás sikere attól is függ, hogy az állam mennyit vállal a beruházás finanszírozásából. Jelen állás szerint úgy tűnik: minél kevesebbet akar. Három évvel ezelőtt írta alá Nagykanizsa és további tizennégy település képviselője a térségi szennyvízberuházás megvalósítása érdekében létrehozott társulás alapító okiratát. Agesztor szerepét Nagykanizsa önkormányzata vállalta magára. Mennyi? Harminc?! Az állam kihátrál a szennyvízberuházásokból? 2008.03.06-05.31-ig vagy a készlet erejéig! A költségvetés legnagyobb erénye, hogy van – mondta lapunknak adott interjújában Marton István polgármester, aki szerint az ellenzék egyes tagjai megszólalásaik során igyekeznek maszatolni és másra hárítani az előző ciklus káros tevékenységének felelősségét. – A 2003 és 2006 közötti ciklusban összesen 9,96 milliárd forint összegű fejlesztési forrásból 5,88 milliárd forint volt a külső forrás, a fennmaradó 4,08 milliárd forintot az önkormányzat biztosította, azt is úgy, hogy 2,26 milliárd forintnyi fejlesztési célú hitelt vett fel – utalt elöljáróban Röst János korábbi sajtótájékoztatóján elhangzottakra Marton István polgármester. Ezen Röst arról beszélt, hogy az előző ciklusban minden egyes önkormányzati forint mellé hét másikat tettek. – Az első évben még csak 48,6 millió forint hitelfelvétel történt a fejlesztések kapcsán, a második évben nulla, a harmadikban 786,3 millió, amely a választások évében majdnem megduplázódott, 1,4 milliárd forintra duzzadva. Közben a működési hitel négy év alatt kis híján megháromszorozódott. Történt ez egy olyan időszakban, amikor még létezett a címzett állami támogatások intézménye, s érkezett az országba uniós forrás is – ellentétben napjainkkal, amikor címzett támogatások már nincsenek, s az EU pénzeiről sem tudni, merre járnak. Nem beszélve a Gyurcsánykormány megszorító intézkedéseiről… A teljességhez hozzá tartozik az is, hogy a harmadik, azaz a Tüttő-féle időszak hiteleinek törlesztései mára elfogytak, csak a negyedik, azaz a Litter-Röst-féle ciklus hiteleit nyögjük, melyek érinteni fogják még a tizedik önkormányzatot is, mivel húsz éves futamidővel vették fel azokat. Hozzánk, azaz az ötödik önkormányzathoz képest a hatodikat és a hetediket is jobban nyomni fogja ez a teher, ami jól látszik a költségvetés 7. mellékletéből is. Nézze csak: idén a hitel- és kamattörlesztés durván 250 millió forint, jövőre azonban már 291 millió, nem beszélve 2010-ről, amikor majdnem 340 millió forintot törlesztünk – csak az ő hitelfelvételeikből. 2011- től kezdve pedig jól láthatóan tovább nő az önkormányzatokra nehezedő hitel-visszafizetési kötelezettség, hála Litter és Röst urak „áldásos” tevékenységének. Ezért különösen felháborítónak tartom, hogy éppen az utóbbi kritizálja a költségvetésünket. Korrigálnom kell Röst úr azon megállapítását is, hogy minden egyes önkormányzati forinthoz hét másikat tettek. Ez nyilvánvaló hazugság! Négymilliárd forinthoz nem egészen hatot szereztek, ez azt jelenti, hogy minden forintra 1,4 forint jut. Vagyis mégsem hét, mint ahogy azt állítják lépten-nyomon… Megint hazugságon fogtuk őket. – Mit tart a költségvetés legfőbb erényének? – Azt, hogy van. Ezért az év első hónapjaitól eltérően – amíg nem volt költségvetés – az intézményeknek nem kell tovább az előző éves működési költség egytizenketted részéből élniük. A költségvetés hiánya tragikus helyzetbe sodorhatta volna az egyes intézményeket – meg a sportegyesületeket is, melyeknek most van szükségük a források nagyobb hányadára, s nem nyáron, amikor a sportban is többnyire uborkaszezon van. Egyébként azt tudom mondani, hogy jó költségvetés nincs, csak elfogadható és rossz. – Miből fakadt az évről-évre növekvő működési hiány? – Ez egy érdekes kérdés. Amit a költségvetés nagy erényének tartok, hogy a működési célú bevételek és kiadások között mindössze 154 millió forint a különbség mínuszban. A működési célú dologi kiadások között pedig 163,3 millió forint kamattörlesztés szerepel. Ez azt jelenti, ha ezt az összeget kivehetném – de ezt az előző ciklus vállalásai miatt nem tehetem –, akkor mintegy tízmillió forint többlet lenne a bevételi oldalon. Tehát: ha van valami baj, az is miattuk van. Tavaly a működési célú kiadások még több, mint hétszázmillió forinttal haladták meg a működési bevételeket, így a mostani helyzet jelentős előrelépés. Az idén egyébként is drasztikusan visszafogtuk a működést, s ennek következtében még az energiaár-emeléseket figyelembe véve is jó irányba billen a mérleg. Ezt igen nagy eredménynek tartom! Miként azt is, hogy az előző testület 2006-ra a költségvetéshez viszonyítva 11,1 százaléknyi hitel, összesen 2,351 milliárd forint felvételével számolt, melyet sikerült 1,521 milliárd forintra – részben a következő évekre átcsoportosítva – 830 millió forinttal csökkenteni. Az idei tervezett öszszes hitelfelvétel 1,373 milliárd Ft, amely már a 2005. előtti időket idézi. Mindez meggyőzően bizonyítja, hogy kijött a város az adósságspirálból. S habár nem vagyok elégedett a költségvetéssel, mégis azt tudom rá mondani, hogy kiegyensúlyozott. S felháborító, hogy éppen azok ócsárolják, akik korábban lezüllesztették… Horváth Attila 2008. március 13. Kanizsa – Költségvetés 5 Fotó: Horváth Attila Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a lakossági vízés csatornadíj kompenzációról szóló 7/2008. (II.29.) számú rendelete alapján 2008. március 1. napjától víz-és csatornadíj kompenzációban részesülnek a nagykanizsai lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező azon fogyasztók, akik 1. lakásfenntartási támogatásban részesülnek, 2. lakásfenntartási támogatásra nem jogosultak, de háztartásukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át, feltéve, hogy a lakásfenntartás elismert havi költsége a háztartás havi összjövedelmének 25%- át meghaladja. Az elismert költség kiszámítása a kérelmező által lakott lakás alapterülete figyelembe vételével történik. Felhívom a figyelmet, hogy a rendelet hatályba lépésekor (2008. március 1. napján) lakásfenntartási támogatásban részesülők, valamint azon személyek részére, akiknek lakásfenntartási támogatásra való jogosultságát 2008. március 1. napját követően állapítják meg, a díjkompenzációt a helyi rendelet alapján, külön kérelem benyújtása nélkül biztosítjuk. Azoknak a személyeknek, akik lakásfenntartási támogatásra nem jogosultak, azonban úgy ítélik meg, hogy a díjkompenzáció fenti feltételeinek megfelelnek, külön kérelem alapján lehet megállapítani a támogatást. A kérelem benyújtásával, és a jogosultság részletes feltételeivel kapcsolatban a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályától kérhető felvilágosítás (Nagykanizsa, Eötvös tér 16., telefon: 500-809). A díjkompenzáció mértéke a víz-, és csatorna rendelkezésre állási alapdíj 50%-a. A díjkompenzációban részesülőknek a szolgáltató a számlán csupán feltünteti a víz- és csatornaszolgáltatás igénybevétele után megállapított rendelkezésre állási alapdíjat, azonban annak 50%- át nem kell megfizetniük. Marton István, polgármester Tájékoztatás víz- és csatornadíj kompenzációról Azok ócsárolják, akik lezüllesztették A polgármester szerint kiegyensúlyozott a költségvetés Dr. Károlyi Attila önkormányzati képviselő konkrét lépéseket sürget a korábban már tervbe vett tanuszoda ügyében. – A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola területén kialakítandó tanmedence megvalósíthatósági tanulmányterve 2005. szeptember óta rendelkezésre áll – mondta Dr. Károlyi Attila. – Fontosnak tartanám, hogy lehetőség szerint minden erőt megmozgassunk és minden lehetséges forrást igénybe vegyünk annak érdekében, hogy a tanmedence végre elkészüljön, ugyanis a városban jelenleg nem teljesen megoldott az általános és középiskolai tanulók megfelelő úszásoktatása. A meglévő fedett uszoda medencéjében gyakran dideregnek a gyerekek, mert a víz hideg, aminek ellensúlyozására bizonyos időközönként a melegvizes zuhany alá állítják őket. Úgy vélem, ez nem megoldás, tenni kell azért, hogy az új tanuszoda elkészüljön. Dr. Károlyi Attila hozzátette azt is: véleménye szerint a tanuszodának a Körősi Iskolánál alkalmasabb helyszínt keresve sem lehetne találni, hiszen a tanulókat szállító autóbuszok a Csokonai utca négy, a buszközlekedés átszervezésével feleslegessé vált autóbusz- öblöket is igénybe vehetik. Horváth Attila Másfél hektáros területet vásárolt az ipari parkban a Scania Hungária Zrt. Mint azt Marton István polgármestertől megtudtuk, az erről szóló megállapodást a múlt hét végén írta alá a cég vezetőivel. A város első embere a beruházás részleteiről nem kívánt nyilatkozni, mint mondta: ha elérkezettnek látják az időt, ezt minden bizonnyal megteszik a Scania képviselői. Horváth Attila Területet vett a Scania A Pénzügyi Bizottság rendkívüli ülés keretében hallgatta meg Kassai Zoltánt, a Dél-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. vezérigazgatóját a bizottság négy tagja, Vukics József, Szántó Zsuzsanna, Bizzer András és Karádi Ferenc. Azaz, csak hallgatta volna, mert a cégnél még mindig minden titkos. Kassai Zoltán azonban ígéretet tett: később az öszszes kérdésre válaszolni fog – ám lehet, hogy nem a sajtó nyilvánossága előtt. Egyébként a bizottság másik fele nem vett részt az ülésen, az elnök, Tóth László személyes elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni. A rendkívüli ülést kezdeményezők tizennégy kérdést tettek fel a vezérigazgatónak, mint ahogy azt Bizzer András jelezte, azért, hogy feltárják a cég működésében rejlő tartalékokat, amivel szerintük jövőre elkerülhetővé válik az ideihez hasonló drasztikus díjemelés. A bizottság fideszes képviselőinek kezdeményezése többek közt a céges autók használatát, a korengedményes nyugdíjazásokat, egy APEH-vizsgálat eredményét, a kiszabott mulasztási bírság mértékét, az esetleges felelősség megállapítását, a társaság kintlévőségeinek mértékét firtatta. Kassai Zoltán azonban a kérdések zömére azt válaszolta: a kérdések nagyobb hányadára nincs módja válaszolni, mert jelenleg is zajlik az átvilágítás a cégnél. A hamarosan lezáruló vizsgálat eredményét pedig előbb a felügyelő-bizottsággal és az igazgatótanáccsal kell megvitatnia, aztán tud válaszolni a kérdésekre – miután az előbbiek pontosan behatárolják, hogy mi kerülhet nyilvánosságra. Más kérdéseket pedig titoktartási kötelezettsége okán nem válaszolhat meg. H.A. 6 Kanizsa – A mi ügyeink 2008. március 13. Tartalékokat keresnek a Vízműnél Májusban folytatják Felmelegítenék a tanuszoda ügyét 2008. március 13. Kanizsa – Városháza 7 Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu Dr. Károlyi Attila a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart március 19-én szerdán 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában. Papp Ferenc önkormányzati képviselő fogadóórát tart március 14-én (pénteken) 16 órától a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Képviselői fogadóóra 1. kérdés: “Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?” A szavazást megelőző nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma: 42.281. A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma: 100. A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor: 42.381. Visszautasított polgárok száma: 28. Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 19.512. Szavazólapok száma: 19.505. Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet+/hiányzó-): -7. Érvénytelen szavazatok száma: 142 (0,73%). Érvényes szavazatok száma: 19.363 (99,27%). IGEN szavazatok száma: 15.820 (81,70%). NEM szavazatok száma: 3.543 (18,30%). A bizottság által vitatott szavazatok száma: 0 (0,00%). 2. kérdés: “Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?” A szavazást megelőző nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma: 42.281. A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma: 100. A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor: 42.381. Visszautasított polgárok száma: 28. Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 19.512. Szavazólapok száma: 19.495. Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet+/hiányzó-): -17. Érvénytelen szavazatok száma: 119 (0,61%). Érvényes szavazatok száma: 19.376 (99,39%). IGEN szavazatok száma: 15.459 (79,78%). NEM szavazatok száma: 3.917 (20,22%). A bizottság által vitatott szavazatok száma: 0 (0,00%). 3. kérdés: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?” A szavazást megelőző nap 16 óráig a névjegyzékbe felvett választópolgárok száma: 42.281. A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma: 100. A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor: 42.381. Visszautasított polgárok száma: 28. Szavazóként megjelent választópolgárok száma: 19.512. Szavazólapok száma: 19.503. Eltérés a szavazóként megjelentek számától (többlet+/hiányzó-): -9. Érvénytelen szavazatok száma: 122 (0,63%). Érvényes szavazatok száma: 19.381 (99,37%). IGEN szavazatok száma: 15.550 (80,23%). NEM szavazatok száma: 3.831 (19,77%). A bizottság által vitatott szavazatok száma: 0 (0,00%). Országos Népszavazás 2008. március 9. Nagykanizsai összesítés Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága (OKISB) „Civil Alap - 2008” címmel pályázatot ír ki civil szervezetek 2008. évi támogatására. A pályázaton részt vehetnek Nagykanizsa megyei jogú város közigazgatási területén működő, cégbíróságon bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezetek. A pályázaton nem indulhatnak pártok, politikai tevékenységet folytató szervezetek, egyházak, vallási felekezetek. A pályázat célja a nagykanizsai civil szervezetek Nagykanizsáért végzett önkéntes, közhasznú munkájának támogatása. Az OKISB az arra érdemes pályázók között összesen egymillió forintot oszthat szét. A támogatás utófinanszírozás, amely a támogatási szerződésben megjelölt célok elérése, a pályázati feltételek betartása, és az elszámolás elfogadása esetén kerül folyósításra. A támogatás 2008. január 1. és 2008. november 30. között keletkezett fizetési kötelezettségek kiegyenlítésére használható fel. A pályázatok beérkezésének határideje 2008. március 20. 16 óra. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó felhívás és az adatlap elektronikus úton letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról, vagy nyomtatott formában személyesen is átvehető munkaidőben a Polgármesteri Hivatal portáján valamint Művelődési és Sportosztályán. Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság Civil Alap 2008. pályázat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata „Testvérvárosi Alap 2008” címmel pályázatot ír ki a testvérvárosaihoz fűződő kapcsolatok fejlesztése, a lakosság és civil szervezetek, valamint intézmények ez irányú működésének támogatása, a szervezetek biztonságos tervezésének elősegítése céljából. A pályázók köre: Civil szervezetek, intézmények, öntevékeny csoportok. A tervezett projektnek Nagykanizsa testvérvárosai – Akkó, Csáktornya, Gleisdorf, Kazanlak, Kovászna, Magyarkanizsa, Puchheim, Salo, Shijiazhuang – valamelyikében működő partnerszervezet aktív együttműködésével 2008. július 1. és 2009. június 30. között kell megvalósulnia. A pályázó saját forrásainak legfeljebb 50 %-os kiegészítése céljából lehet pályázni költségvetéssel alátámasztott, részletesen kidolgozott projektre. A pályázatok támogatásáról a Közgyűlés Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága legkésőbb 2008. június 30-ig dönt. Az elnyert támogatást – testvérvárosonként összesen legfeljebb 250 ezer Ft-ot – részletes elszámolással, a pályázó nevére kiállított számlákkal igazolt kiadásokra, legfeljebb az önrész mértékéig, utólagos finanszírozással biztosítja az alap. Egy pályázó több célra is nyújthat be pályázatot. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó felhívás és pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról, vagy nyomtatott formában, munkaidőben személyesen is átvehető a Polgármesteri Hivatal portáján. A pályázatok beérkezésének határideje 2008. április 16. 08.00 óra Marton István, polgármester Testvérvárosi Alap 2008. pályázat Az állam feladata, hogy a szociálisan hátrányos helyzetben lévők számára létrehozzon olyan intézményrendszert, amelyben a támogatottak szakszerű jogi tanácsot és eljárásjogi képviseletet kaphatnak jogaik érvényesítése és jogvitáik megoldása során. Ezt a célt szolgálja a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat, amely 2008. január 1- től már nem csak peren kívül, hanem a polgári peres eljárásokban és a büntetőeljárásban is támogatást nyújt a rászorultaknak. Az egy főre eső jövedelem alapján adható állam által átvállalt vagy megelőlegezett ügyvédi segítség, de nagyon sok esetben a jogi segítség alanyi jogon jár az ügyfeleknek. Peren kívül tanácsadással és iratszerkesztéssel, perben pedig pártfogó ügyvéd közreműködésének biztosításával tud a szolgálat segíteni. A szolgálat eljárása kérelemre indul. A kérelem benyújtásához szükséges nyomtatvány letölthető az IRM internetes oldaláról, vagy beszerezhető a Szolgálattól. Hivatalunk minden hétfőn 9-12 között és minden szerdán 13-18 között áll az érdeklődők rendelkezésére Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. szám alatti irodájában, illetve telefonon vagy e-mailben. Kihelyezett ügyfélfogadást Nagykanizsa, Petőfi u. 5. szám alatti irodánkban tartunk minden kedden, 9-12 között, illetve Keszthely, Kossuth u. 42. szám alatt a hónap utolsó pénteki napján 9-12 között. Egyeztetett időpontban munkatársaink más helyszínen is adnak felvilágosítást, legyen az egyesületi közgyűlés, lakossági fórum, vagy egyéb rendezvény. A jogi segítségnyújtásról részletesebb tájékoztatás a www.nagykanizsa.hu honlapon olvasható. Zala Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi segítségnyújtó Szolgálat Tájékoztató jogi segítségnyújtásról Értesítjük Önöket, hogy a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ 2008. március 21-én 14 órától ismételten megrendezi a Hónapsoroló programját a fent nevezett helyszínen, amely során játékos módon készülünk a Húsvétra. (Tojásfestés, ajtódíszek készítése, origami, nyuszis képek készítése). Várjuk kedves érdeklődőket! „Kattints rá Nagyi!” A Móricz Zsigmond Művelődési Ház és a Halis István Városi Könyvtár újra elindítja számítógépes tanfolyamát nyugdíjasok részére. Jelentkezni a 93/319-202-es telefonon lehet! A tanfolyam tervezett indítása: március 17. hétfő 9 óra 8 Kanizsa - Vásárcsarnok 2008. március 13 Egyéb üzletek Pékáru Tejboltok Vendéglátók Túrkáló Pecsenyesütők Napilap, folyóirat Édesség Sütemény Hentesüzletek Sütödék Ajándékboltok 100 Forintos Bolt Kosaras piac Budmil Sportruházat Iskolatáskák, tolltartók, tornazsákok, szabadidő-és fittnesz ruhák, úszófelszerelés, pólók, sortok. Megérkeztek tavaszi, nyári kollekcióink. Tel: (93) 326 302 Kiadó üzletek 24 m2-es üzlet 26 000 Ft. 42 m2-es üzlet 48 000 Ft. bruttó bérleti díjért kiadó. Érdeklőni az IKI-nél lehet. Deák tér 5. Tel: (93) 311 241 :xtrák, Szépségei Tel: (30) 635 5566 Extra különleges ajándéktárgyak, Kézzel festett poharak, porcelánok. Csodálatosan gyöngyözött indiai ruhák. Hastáncruhák. Állatpatika Állatgyógyszerek, állateledelek, gazdatápok, lovasfelszerelések, kisállatfelszerelések. NŐI-FÉRFI FODRÁSZAT Vásárcsarnok I. em. Pados Zsanett Bejelentkezés: (30) 6093 867 Várom régi és új vendégeimet. Miss Diana Divatos női és férfi fehérneműk, hálóingek, pizsamák, fürdőköntösök, zoknik, legújabb divatú Aloe Vera harisnyák és gyermekruházati cikkek. Tel: (93) 326 327 M0BIL1 SZÁM SZE (Boszorkánykonyha ...ahol megtalálja új, vagy jelenlegi konyhája kiegészítőit, ajándéktárgyait. Térjen be hozzánk! Megéri... Biopatika Aloe Vera termékek, Béres készítmények, magas dózisú vitaminok, gyógyteák, natúr élelmiszerek, biopapucsok. Vecsési savanyúság Házi készítésű savanyúságok és tészták nagy választéka. Ajándékozzon húsvétra a Lady & Lurkó üzletből. Minőségi gyermekruházat és női fehérnemű kedvező áron. Disney termékek. Sariana és Felina fehérnemű. Vestido Divatáru Ami egy női ruhatárhoz tartozik a legújabb divat szerint, nálunk megtalálja. Alkalmi ruhák, kosztümök, felsők, kiegészítők. Egyes kosztümök 30-50%-os árengedménnyel vásárolhatók. ''mBTmO. '' Szolárium Álló és fekvő gépekkel várjuk bámulni vágyó régi és új vendégeinket. Mobiltelefon -számítógép javítás, előlap csere és árusítás. Tel:(93) 325 900, (30) 973 7970 Bódi Barkácsbolt Zárak, vasalatok, szegek, csavarok, edények, háztartási kiegészítők, mezőgazdasági szerszámok, léc és faáruk, fa virágtartók, konyhai és egyéb kiegészítő polcok. Vonzóbb lesz a ruhatára, ha nálunk vásárolja: - alkalmi ruháját, kosztümjét, blúzát, alját, pulcsiját, nadrágját. Az emeleten a mozgó lépcső mellett. Munkaruha, nadrág, kabátok, overall, kertésznadrág vékony és vastag anyagból, 16 féle színből bármilyen méretben és méret után is. Védő lábbelik, 0 kellékek a legjobb minőségben rendelhetők. Tel:(30) 245 9885 Táskaboltok Kedvező árakkal kínálunk divatos női és férfi táskákat, iskolatáskát, utazótáskát, válltáskát, pénztárcát, férfi öveket, esernyőt, bevásárló szatyrot. Lángossütő Többféle ízesítésű lángos, hot dog, hamburger, kávé, italok és egyéb finomságok az emeleten. Papírsziget Irodaszerek, nyomtatványok, iskolai író és rajzeszközök, nyugtatömbök, szigorú számadású nyomtatványok, irattartók, számlák, ajándéktárgyak, fénymásolás. Német Használtcikk Kereskedés A Pláza felőli oldalon. Ruházat, lábbeli, bútor, elektronika, lakástextil. Nagy választék, óriási tavaszi árkedvezmények. Tel: (30)452 4984 Elegáns férfiruházat Öltönyök, zakók, ingek, nadrágok, nyakkendők, övek, esküvői mellények. Gyermek és kamasz öltönyök. Várom régi és új vásárlóimat. 2008. március 13 • - Vásárcsarnok 9 Hitelbolt Tel: (20) 771 1016 Személyi hitelek könnyített feltételekkel. Szabad felhasználású jelzáloghitelek (értékbecslői és közjegyzői dij nélkül) két hét alatt. Jövedelemigazolás és bankszámlakivonat nélkül is. Az emeleten a Pláza felőli oldalon. 4 évszak-Maja Férfi, női és gyermek konfekció és kiegészítők. Elsőáldozási ruhák bérmálási kiskosztümök és gyermek öltönyök. Kedvező árak! Csepregi Sport Tei:(30) 418 1588 Lotto sportruházat, sportcipő, futballcipő. Diadora, Joma, Kelme sportcipők, teremcipők. Pólók, sortok, fürdőruhák, labda, kapuskesztyű és sípcsontvédő kedvező áron vásárolható. Mobil Shop Tel: (30) 4588655 Mobiltelefonok eladása, vétele, cseréje. Hitellehetőség. Akku- | | mulátorok, tokok, memóriakár- mS^l tyák széles választékban kaphatók. Folyamatos telefon felvá KjjjgÉi Vasárnap is nyitva. Pólók nyomása Sportmezek - Emblémázása - Számozása - Feliratozása ^ólómesteg TEXTILNYOMÁS-— NAGYKANIZSA - VÁSÁRCSARNOK Ruházati üzletek Farmerek, pólók, női és férfi ruházat, szövet- J m • nadrágok, pulóver, szoknyák, felsők, ^ P ^ WQr y~~ gyászruha és ^ T l ^ ^ M otthonka kedvező ^ h É H B áron vásárolható. Panka-Tinka Ajándékbolt Nem szeretne ajándékra sokat költeni? Jöjjön fel az emeletre a Panka-Tinka Ajándékboltba! Kedvező árak! Afrikai-Balinéz lakberendezési dísztárgyak, játékok, napszemüvegek, porcelánbabák, mécsestartók, bizsu, csomagolók. Zsuzsi Varroda Új ruha készítése, alakítás, szegés, cipzárcsere. Bőrruházat készítés, festés, javítás. Rógán cipészet Cipő és táskajavítás. Cipészeti kellékek, új és használt surranok, kutyafelszerelések árusítása. (yíCXFPE4L Motoros ruházat és kiegészítők Bőrdzseki, nadrág mellény. Cordura dzseki, nadrág. SANCHO motoros csizmák. Pulóverek, pólók, kesztyűk, táskák, ajándéktárgyak, kiegészítők. Lengyel Bőrcipőbolt Férfi és női valódi bőrcipők, szandálok, papucsok. Férfi-női, gyermek gumicsizmák. Telefon: (70) 216 6490 LENGYEL HENTES ES BUFE Eredeti lengyel Í70 \s finomságok az emeleten a LPláza felőli oldalon. Megváltozott munkaképességűek által készített termékek boltja Rongyszőnyegek, könyvek, ajándékok, gyertyák, dísztárgyak. MAX CREDIT Projektszervező iroda Az egész ország területén végzendő munkákhoz vállalkozók felkutatása, megbízások végrehajtása. Teljes körű banki és jogi garancia, folyamatos munkalehetőség. Kozmetika Tartós sminktetoválás, testékszer beépítés, sminkelés, gyantázás. Csokoládé relaxáló testkezelés! Bejelentkezés: Tel: (30) 254 3101 Szépítő Kezek Női férfifodrászat HajhosszabbíPás Manikűr Pedikjir ÁÁBköröm készítés FÜRDŐRUHA FEHÉRNEMŰ HARISNYA-ZOKNI Kedvező, alacsony áron. Fehérneműbolt /Lengyel bolt mellett az emeleten a mozgólépcsőnél/ IREFILL PR9FII Ne dobja el használt nyomtatópatronját, mi ÚJRATÖLTJÜK kiváló minőségű német tintával, szakszerűen és gyorsan. Lowrider sport t Férfi-női cipők, pólók, övek, JU 4 2 " " * pénztárcák, nadrágok, " '' * <!ÍV hátizsákok, válltáskák, I ^ j h ® kistáskák, kiegészítők. ''ijfi Gördeszkák és tartozékok. Új kollekciók, folyamatos árufeltöltés. Kandalló Bemutatóterem | Kandalló, cserépkályha tervezés, készítés, értékesítés. Pinocchio Fajáték Tel: (30)321 1440 Fejlesztő játékok nagy választékban: HABA, PLANTOYS, LOGICO. Új játékaink: THINKFUN, HIDE & SEEK 10 Kanizsa – Olvasókör 2008. március 13. „Habár fölül a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr” Tisztelettel meghívom Önt az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc 160. évfordulójának nagykanizsai rendezvényeire Marton István polgármester Deák tér 9.00 ÜNNEPI TÉRZENE Közreműködik: Kanizsa Fúvós Egyesület Zenekara 9.15 ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓFELVONÁS 9.20 A FELÚJÍTOTT 48. GYALOGEZRED EMLÉKMűVÉNEK ÖKUMENIKUS MEGSZENTELÉSE ÉS ÁLDÁSA Közreműködnek: Fliszár Károly római katolikus esperes-plébános, Balogh Tibor református esperes, Deme Dávig evangélikus lelkész 9.30 KOSZORÚZÁS Medgyaszay Ház 10.00 EMKLÉKMűSOR A 160 ÉVES ÉVFORDULÓ ALKALMÁBÓL Köszöntőt mond: Göndör István országgyűlési képviselő. Szerepelnek: Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola diákjai. Magyar Plakát Ház 15.00 EMLÉKKIÁLLÍTÁS Deák Ferenc emléktáblája (Sugár út 13.) 18.00 FÁKLYÁS EMLÉKEZő SÉTA Útvonal: Rozgonyi utca - Erzsébet tér - Aradi vértanúk emlékműve - Ady Endre utca - Deák Ferenc tér Medgyaszay Ház 19.00 ÜNNEPI TÁNCHÁZ A BUDAPESTI FONDOR ZENEKARRAL (Koszorúzási szándékukat március 14., 16 óráig a 93/311-468-as számon kérjük jelezzék előre!) Petőfi Sándor Tisztelettel kérem a város polgárait, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójára lakóépületeikat szíveskedjenek fellobogózni! Március 15. (szombat) Ünnepi műsor Az elmúlt hetekben lapunk hasábjain éles pengeváltás tanúi lehettek olvasóink, amely a Kiskanizsai Polgári Olvasókör vezetősége és egyes tagjai között zajlott. Az Olvasókör „kemény magját” adó Árvácska Dalkör tagjai állítják: a lapunkban megjelenő olvasói levelet író volt tag és a köré csoportosuló emberek nem csak az Olvasókör elnökét, Horváthné Polai Máriát sértették meg, hanem azt, a rendezvényszervezésből oroszlánrészt vállaló tizenöt embert is, akik maximálisan kiállnak az elnök mellett, s visszautasítják az olvasói levélben foglaltakat. Emlékezetes: a Szak Jenőné által aláírt levélben többen sérelmezték, hogy a Polgári Olvasókör február másodikai farsangi báljára nem kaptak belépőt – állításuk szerint a baráti kör élvezett elsőbbséget. A Polgári Olvasókör gerincét adó Árvácska Dalkör tagjai szerint erről azonban szó nincs. – Nem tehetünk arról, hogy – köszönhetően Horváthné Polai Mária munkájának – az elmúlt néhány évben megháromszorozódott az Olvasókör létszáma, s egyre többen szeretnének bejutni a báljainkba is – mondják egymás szavába vágva a Dalkör tagjai. – Valóban voltak még jegyek, de a Móricz Zsigmond Művelődési Ház nagyterme rövid idő alatt megtelt, mire a levélíró csoportnak felajánlottuk a kistermet, ám azt nem fogadták el. Pedig akik itt töltötték a bál alatt az időt, azt mondták, legközelebb is inkább ezt választják, mint a nagytermet, mert itt családiasabb a hangulat. Hozzátették: az is igaz, hogy kicsit többe kerültek a belépők, mint korábban, hiszen a bálokhoz kapcsolódó műsorok vendégművészeit is ki kellett fizetni és vacsorát is biztosítottak – akik most tiltakoznak, szóvá tették ezt is. – Azt mondták, hogy nem kellett volna jegyet adni a vendégeknek, akkor jutott volna mindenkinek – mondta. Szokol Boldizsárné. – De hát azt ugye elfelejtik, hogy az úgynevezett tagokra nem mindig lehetett számítani. Azt is szerettük volna, ha fiatalabbak is jönnek az Olvasókörbe, nemcsak a hozzánk hasonló öregek. – Egyesek azt hiszik, hogy szerzett jogaik vannak az Olvasókörben, s mindig arra hivatkoznak, hogy mert az én nagyanyám, az én nagyapám. Túl kellene lépni ezen, ma már azért járnak ide az emberek, hogy tartalmasan szórakozzanak, vagy éppen új ismeretekkel gyarapodjanak – veszi át a szót Salamon Sándorné. Végül egybehangzóan leszögezték: Szak Jenőné az ominózus olvasói levéllel nemcsak az elnököt, hanem valamennyiüket megsértette. Horváthné Polai Mária mellett az egyesület vezetősége és a dalkör tagsága egyöntetűen kiáll. Horváth Attila Két év alatt megháromszorozódott a Kiskanizsai Polgári Olvasókör tagjainak száma. Míg 2006-ban csupán ötvenen voltak, addig ma már mintegy száznegyven tagot számlál a civil szerveződés – mondta a Polgári Olvasókör hagyományos éves közgyűlésén Horváthné Polai Mária, elnök. Az elnök kijelentette, az elmúlt időszakban növekvő sikerrel vonták be a kiskanizsaiakat a programokba, az Olvasókör sikeres rendezvényeibe. Hozzátette: sajnos, a rendezvények helyszínéül szolgáló Móricz Zsigmond Művelődési Ház befogadó képessége gátat szab a látogatók számának, s nem mindig jut jegy mindenkinek – ez már konfliktusok forrása is volt. A célok közt Horváthné Polai Mária megfogalmazta: a jövőben még több programot szeretnének szervezni, s várnak további tagokat is az Olvasókörbe. Az idei programtervben többek közt a szerveződés fennállásának 138. évfordulójának méltó megünneplése, egészségügyi előadások, a Város Napján és az Idősek Hetén való részvétel, valamint előadások, bálok szerepelnek. A Zalai Hírlappal és a Móricz Zsigmond Művelődési Házzal közösen szeretnék megrendezni a falujárást is Kiskanizsán. H. A. Vihar egy pohár vízben egy báli belépő miatt „Nincsenek szerzett jogok” Még több program, még több tag Fotó: Horváth Attila A népszavazás vitathatatlan győztesei az emberek, akik képesek voltak összefogni nemzedékeken túlmutatóan annak érdekében, hogy megállítsák a kormánypártok agresszív, mindenkin átgázoló, saját ígéreteiket is meghazudtoló szándékait. Ezért köszönet illet mindenkit – mondta a Fidesz népszavazást értékelő, Szőlősi Mártával közösen tartott sajtótájékoztatóján Bene Csaba, a párt frakcióvezetője. A képviselő hozzátette, a népszavazásnak vesztesei is vannak, mégpedig a kormánypártok, melyeknek egyértelmű üzenetet küldtek az emberek: azt, hogy elegük van a hazugságokból, abból, hogy a kormány egyfolytában a zsebükben turkál, s hogy olyan országban szeretnének élni, ahol nem hazugsággal nyerik meg a választásokat. Bene Csaba leszögezte, arcátlanság, hogy most a Gyurcsánykormány csak részben akar fejet hajtani a referendum eredménye előtt, s a három díj eltörlésével keletkező űrt nem akarja pótolni. Ugyanis az emberek nem arra szavaztak, hogy vegyék el a pénzt a kórházaktól, az orvosi praxisoktól, az egyetemektől, hanem arra, hogy ezeket az összegeket ne nekik kelljen sokadik sarcként befizetni a költségvetésbe. Képviselőtársa, Szőlősi Márta kijelentette, a napnál is világosabb, hogy a népszavazással nem a társadalom vette el a pénzt a nemzetgazdaság ezen területeitől, hanem Gyurcsány Ferenc, az MSZP és az SZDSZ. Szőlősi Márta hozzátette azt is, felkérik Marton István polgármestert, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége soros ülésén kezdeményezze a tagok összefogását annak érdekében, hogy vizsgálják meg, mit tehetnek hazánk nagyvárosai a háziorvosi praxisokért, amennyiben a kormány kivételesen szavatartó lesz, s fenyegetésének megfelelően valóban nem pótolja a hiányzó forrásokat. H.A. Kanizsa 2008. március 13. – Az olvasó fóruma 11 Szembeszállnak a gyurcsányi bosszúval Ébred a nép Valóban ébred a hosszú és megalázó mélabús álmából, a mesék birodalmából. Most nem delegál, de szavazataival, melyre sok-sok évtized óta nem volt példa, kér. Kéri a mesék, a mesélések beszüntetését. Hallják azok, akikre tartozik a figyelmeztetés. Csak az igazat – ez enyhítő körülmény! Nehogy újra mesébe kezdj! Tudnod kell! Itt sem a mellébeszélésnek, sem az ígérgetésnek nincs már helye, mert itt a demokrácia, és nem a gyurcsányizmus törvénye lesz az úr. Etették itt több, mint fél évszázadon át, akit lehetett. Eddig úgy tűnt a mesézés kifizetődőbb, mint az igazmondás. Mesézésért még nem törték be senki fejét, sikerült is jelentős többséggel elaltatni vele a nemzet öntudatát, hazug bíztatásokkal, az eszmék gyűlölet melegágyában keltetett izmusokkal. Kergették, üldözték itt egymást a politikai és gazdasági izmusok, melyekért félrevezetett és megalázott emberek, a sosem volt elvek mondvacsinált harcmezején üldözték egymást a semmiért. Most nem mesézni kell, hanem tenni! A nép, az Isten adta nép: szavazataival kér önbecsülést. Kéri alkotmányos jogait az élet minden területén, demokráciához való jogát – „népuralmát”. Olyan döntéshozatali rendszert, amely a többség akaratát juttatja érvényre. Szavazatainak súlyával kéri a látszatdemokrácia felszámolását, a való és hiteles demokráciára való áttérés folyamatát, a demokratikus elvek meghonosodását a mindennapi gyakorlatban. Kéri a jelenlegi hatalom arcátlan, fölényes, cinikus az egész magyar társadalom negligálásának (figyelmen kívül hagy, nem törődik vele, leértékel, semmibe vesz) azonnali beszüntetését, kéri a vele való párbeszéd megkezdését. A sátáni jóslások időszaka, a felelőtlen ígérgetések a magyar gyalázkodások korának vége. Mert ébred a nemzet! Pedig a hatalom mindent, még törvénytelen eszközöket is bevetve igyekezett, hogy a magyar eszmék, a nemzettudat demokratikus jogállam keretein belül ne győzedelmeskedjék. De válaszolt a nép: hazánk magyarul és nemzetben gondolkodik és érez. Felmérte, csak egyet tehet minden becsületes, gondolkodó, itt élő – vallási és etnikai származástól és pártállástól függetlenül – ember, el kell gondolkodnia jelen helyzetünkön és összefogni továbbra is. Pártérdekeken felül kell kerekedni a magyar eszmének, melynek újrateremtésében fajtól, világnézettől függetlenül helye van mindenkinek, aki a nemzetet tekinti és óvja a mesélőktől. A nemzet akaratát tudomásul kell venni, hogy Magyarországon a magyar társadalom fogja megteremteni életének feltételeit, ami szerint élni akar. Nem a múlt rendszer „kiválóságai”, akik átmentették vagyonukat, nem is a liberális (romboló) eszmerendszer hirdetői. Nem is a külföldiek. Csak egyszerűen a magyarság. Mi, magyarok egyike voltunk a bolsevistáknak koncként odadobott nemzeteknek, de túléltük. Ahogy korábban a tatárdúlást, a százötven éves török megszállást. Nagyon régi emlékkép jut eszembe: április negyedikén, egy falragaszon Magyarország térképe volt, fehér mezőbe tustollal írt szöveg: „Ne búsulj kenyeres – nem tart örökké – százötven év alatt sem váltunk törökké” Minden mulandó a jelenlegi is. Aki becsapja nemzetét, meghazudtolja önmagát és szembemegy saját választói akaratával is, áthágva minden erkölcsi normát – megfeledkezve a népképviseletről, mely a nemzet szolgálatát jelenti, amely önmagában dicsőséget és nem önkényuralmat jelent, nem is egy Rt. vezetését , olyan helyzetet teremt, amelyben a nép tehetetlenül sodródik a végzete felé – nincs helye a magyar politikai életben. A helyzet napról- napra aggasztóbb, az önkormányzatok az állam kivonulásával ellehetetlenülnek, közben olyan alapvető feladatokat kell ellátnia mely állami feladat, az ország életszínvonala folyamatosan romlik. Állandóak az áremelkedések, elviselhetetlenek a lakosság terhei. Romlik a nemzet egészségi állapota. Egekbe szökött az államadóság, küszöbön a gazdasági-politikai összeomlás. De a kormányfő beteges hazudozásai szerint: „Dübörög a gazdaság és nagy a jólét”! Ezek ellen és nem csak a három mellett szavazott most a nemzet, és fejezte ki nem tetsző akaratát. Ne biztassák a magyar népet azok, akik idejuttatták, ha egyszer elfogy a türelme és kezébe veszi sorsának intézését. A több évtizedes türelem mára kezd elfogyni, nem a nemzet tehet arról, hogy a legfontosabb, az erkölcsi tőke nem csak megkopott, de teljesen elillant olyannyira, hogy felmerül a jogos kérdés, volt-e valaha egyáltalán ilyen valutájuk? Most ismét jöhet a „magyarázom a jövőmet”, a vereség miért is győzelemsorozat, az általuk birkanépnek nevezetteknek az agymosása. De nekik szól, nem engedhetjük továbbra is szennyezni azt a nemzeti zászlót, melyre vérünkkel írtuk. Senkinek, soha többé nem leszünk gyarmata még akkor sem, ha az anyagi javaink kiárusításából lett kapitalisták egy petákot sem juttatnak vissza. De felhívjuk a figyelmüket, hogy ezen a földön, amelyen apáink vére folyt: „Vagyunk! Maradunk!” Szalai Ferenc 12 Kanizsa – Hirdetés 2008. március 13. 2008. március 13. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp Az elmúlt hetek nyüzsgést jelentettek az ön számára. Úgy érzi, a legapróbb értetlenség is könnyen kizökkenti rövid idejű nyugalmából. Töltsön több időt kedvesével, a feszültséget így elkerülheti. Tettvágya szinte kipirosítja arcát, de amikor a dolgok közepébe kellene vágni, a gyakorlatban is meg kellene valósítani elképzelésit, úgy tűnik, csődöt mond az ereje. Ennek miértjén érdemes elgondolkodnia. A Mars hatásának köszönhetően ezekben a napokban tele lesz jókedvvel, energiával. Jó lehetőségekbe botlik, csak járjon nyitott szemmel és lélekkel, engedjen időt magának a szerelemre is. Mostanában nem tűri a kompromisszumokat, pedig szüksége van rá ahhoz, hogy függőben lévő problémáit végre megoldja. Érzelmi életében is feszültség mutatkozik. Ha enged, ön lehet a győztes. Kellemetlen dolgok jutnak eszébe egyfolytában. Mindez azért van, mert rossz érzéssel, negatívan közeledik a történésekhez. Változtasson hozzáállásán, és mindjárt színesebb lesz ön körül a világ. Vidám, derűs napokra számíthat. Vidámságával megragadhatja a szintén társat keresők figyelmét. Titokban azon töpreng, milyen változást hozhatna életébe egy költözködés. A kozmikus erőterek kedvezően hatnak mindenféle otthoni tevékenységre, ezért használja ki lendületét, s tegyen rendet. Menet közben azonban ne legyen túl szigorú és kritikus önmagához. Nyugodt, harmonikus napok elébe néz. Itt vannak a Tavaszi Művészeti Fesztivál programjai, melyek nemcsak a szórakozásra, szellemi feltöltődésre nyújtanak lehetőséget, hanem ismerkedésre is. A Vénusz hatásának köszönhetően kellemes meglepetések érhetik a napokban. Bár a pénzszerzés határozza meg a napjait, gondoljon a pénzköltésre is, idejében gondoskodjon a húsvéti ajándékokról. A Vénusz hatásának köszönhetően emberi kapcsolatai jelentős szerepet játszanak mindennapjaiban. Bár az utóbbi időben családi ügyekkel volt elfoglalva, kikapcsolódásként töltsön több időt barátai társaságában. Úgy érzi, ismét egészséges, fiatal és vonzó lehetne, ha gyökeres változás történne életében. Tegyen érte, változtasson környezetén. Költözzön egy másik lakótelepre, vagy lakóparkba, és keressen új munkahelyet. Kissé szétszórtnak érzi magát. Fogyaszszon több gyümölcsöt, és sétáljon délutánonként a friss levegőn. Hogy megtörje a szürke hétköznapokat, akár belemerülhet egy futó kalandba is. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Ami az újságban van, és még több Kattints rá! Kattints rá! Kattins rá! www.kanizsaujsag.hu Örömhír Vallási műsor a Kanizsa Rádióban vasárnap reggelente 6:30-kor VEGYES TÁRS SZOLGÁLTATÁS Nk-án a Turul madárnál 100 m2-es, I. emeleti lakás extrákkal eladó. Érd.: 30/9124-674 (6177K) INGATLAN BÉRLET A Hunyadi utcában 700 m2-es építési terület eladó. Érd.: 30/227-3294 (6040K) Nk-án Csengery u. elején 57 m2-es, 2,5 szobás, jó állapotú, III. emeleti lakás 9,5 millió Ft-ért eladó. Érd.: 30/348-9669 (6100K) Nagybakónakon kétszobás családi ház nagy telekkel eladó. Érd.: 20 óra után a 93/315-559 (6099K) Szép természeti környezetben, kicsi szőlőbirtok olcsón eladó. Érd.: 20 óra után a 93/315-559-es telefonszámon. (6101K) Kaán Károly utcai garázssoron nagyméretű aknás garázs eladó. Irányár: 700.000 Ft Érd.: 30/904-1169 (6152K) Homokkomáromban (Örömhegyen) a buszmegállótól 5 percre, szőlőbirtok pincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: 93/356-431 (6172K) Nk-án frekventált helyen, Kinizsi u. 2. szám alatt másfél szobás, földszinti, 42 m2-es lakás eladó. Érd.: 93/325-787 (6173K) Nk belvárosához közel kétszobás, összkomfortos, egyedi fűtéses, jó állapotú, kívülről hőszigetelt udvari lakás garázzsal, pincével eladó. Irányár: 5,7 millió Ft. Érd.: 20/9726-721 (6175K) Kazanlak körúton kétszobás, két erkélyes, 56 m2-es, 4. emeleti lakás eladó, hitel intézéssel. Érd.: 20/490-6066 (6176K) Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári lakás jó állapotban eladó. Érd.: 93/321- 906 (6200K) Nk belvárosában 900 m2 közművesített terület kiadó vagy eladó. Érd.: 30/481-2323 (6166K) Buda belvárosában másfél szobás lakás kiadó. Irányár: 70.000 Ft/hó. Érd.: 93/318-485 (6201K) Fürdőkád, zuhanytálca felújító zománcozás helyben, beépített állapotban, fehérben, színesben. Érd.: 20/475- 1793, 82/423-691 (6142K) Költözés miatt eladó: Whirpool kombinált (8 éves) hűtőszekrény, 72 cm-es LG 100 Hz (extra) televízió, új fürdőszobaberendezés (még dobozban, fa + bambusz kombináció). Érd.: 20/226-4144 (6144K) Etüd típusú Pianino eladó. Érd.: 30/901-2482 (6146K) Asztali számítógép, nyomtató, fénymásoló eladó. Érd.: 30/916-1600 (6150K) Ne dobja ki! Készpénzért vásárolok régi dísz- és használati tárgyat, porcelánt, képet, könyvet, régi újságokat, stb.! Érd.: 20/555-3014 (6083K) Nevada étkezőgarnitúra (tálaló szekrény + sarokelem + asztal + hat szék) eladó. Érd.: 20/396-9816 (6167K) Jó állapotú Olimpia Midi 20-as gyermekkerékpár eladó. Irányár: 9.500 Ft. Érd.: 30/2627-496 (6202K) Jól szituált, középkorú üzletember, kevés szabadidővel diszkrét kapcsolatot keres egy csinos, hasonló korú hölgy személyében. Leveleket a szerkesztőségbe (Pf.: 154) kérem, „Maxima” jeligére. 14 Kanizsa – Apró 2008. március 13. Városközpontban irodák – nettó 1.200 Ft/m2-től – és üzlethelyiségek kiadók, ingyenes parkolási lehetőséggel. Érdeklődni: 20/9390-745, 20/9683-517 Állás A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Regionális Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget: AWI hegesztő szakirányú 170.000 – 180.000 Ft marós szakirányú 170.000 – 180.000 Ft lakatos szakirányú 82.800 – 95.000 Ft kőműves szakirányú 87.000 – 130.000 Ft esztergályos szakirányú 110.000 – 130.000 Ft varrómunkás szakirányú 70.000 – 90.000 Ft villanyszerelési cikk eladó szakirányú 90.000 Ft SHOP eladó szakirányú 70.000 – 90.000 Ft eladó + pénztáros szakirányú megegyezés szerint cukrász szakirányú 90.000 – 100.000 Ft szakács szakirányú 100.000 – 140.000 Ft pincér (német nyelvism.) szakirányú 90.000 Ft bérszámfejtő szakirányú megegyezés szerint telemarketing ügyintéző 8. általános 69.000 Ft gyermek animátor főiskola 100.000 – 110.000 Ft üzleti tanácsadó főiskola 90.000 – 160.000 Ft Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központban (Nagykanizsa, Fő út 24. szám) alatt adunk, vagy a http://www.nyugatrmk.hu Ügyfélfogadási idő: hétfő–kedd–csütörtök: 8.00–12.00 és 13.00–15.00 óra között, péntek: 8.00–12.00 óra Volán Oktatási Kft. Nagykanizsa, Zárda út 2. Tel/fax: 93/516-634 OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448 TANFOLYAM INDUL: Könnyűés nehézgépkezelői: 2008. 03.17-én 16 órakor Személyautó, motor és segédmotor: 2008. 03.18-án 16 órakor “C” és “C+E” kategóriákban: 2008. 03.20-án 16 órakor Részletfizetés! Diákkedvezmény! Ingyenes tankönyvkölcsönzés! Annak mindig megvan a külön varázsa, ha bármely sportágban egy csapat idegenbe készül, s ez még akkor is igaz, ha netalántán adott esetben egy öregfiúk labdarúgó együttesről van szó. Így volt ez a Kiskanizsai Sáskák név alatt futó gárda esetében is, mivel a legénység meghívást kapott a II. Nemzetközi Teremlabdarúgó Öregfiúk Focikavalkád elnevezésű tornára Szombathelyre, a már-már legendás Rohonci úti stadion mögötti Haladás Sportcsarnokba. A 40 év feletti korosztályba benevezettek esetében talán nem az első randevú érzésével illene példálózni, de az érzet mindig ugyanolyan, amikor egy futballcsapat idegenbe látogat: pályára lépéskor az a kis gombóc azért ott van a gyomorban, mivel soha nem lehet tudni, mire számíthat az együttes, de a cél örök, vagyis a lehető legtovább eljutni – a küzdelmek során. Talán ez volt az igazi bája a haveri, vagy inkább baráti társaság legutóbbi vasi túrájának. Persze-persze, jó dolog ilyen korban még a mozgás, de a győzelem ízét sem tudják és akarják feledni azok, akik egykor a futballt bármilyen szinten űzték. Igaz, az évek előrehaladtával maga a társaság már legalább ilyen fontos akár az egykori NB I-es játékosok, mint például Kepe Tibor, vagy Csepregi András számára is – tehát nem csupán a játék miatt fogadtak már el korábban is ilyen jellegű invitálásokat az esztendők során. Így, ha idővel esetleg a kiesés sorsára is jutott az egyébként rangosnak számító versengésben a Sáskák csapata, azért megbocsátható nekik, ha a meccsek utáni trécselés még a döntőig is eltartott a sok nagy csatát látott Haladás-csarnokban. No, és nem utolsósorban még a Színészválogatott tagjaival is parolázhattak egy fotózás kedvéért, s azt is alaposan átbeszélhették, vajon legközelebb milyen meghívásnak tehetnének eleget az éveiket büszkén számolgató örökifjú focisták… Polgár László 2008. március 13. Kanizsa – Sport 15 A kanizsai retro-csapat. Álló sor (balról): Bocskor György, Béli József, Bécs Lajos, Csepregi András, Héder Kálmán, Nincsics István. Guggolnak: Horváth Ferenc, Varga László, Péntek Gyula, Magyar József, Kepe Tibor, Csordás László. Vasi retro-foci baráti társaságban A női kosárlabda NB I A-csoportjának küzdelmeiben a Kanizsai Vadmacskák együttese a Cegléd elleni siker után a tabella első felében tanyázó Győr csapatához látogatott. A találkozót végül a papírforma alapján a kisalföldiek nyerték 97-71-re Sztevan Csupics edző játékosai ellen, akik továbbra is a táblázat tizenegyedik helyén állnak a tizenhárom csapatos mezőnyben. Ami figyelemre méltó, hogy a Vadmacskák szerb irányítója, Ana Purics összeszedte magát, hiszen ezúttal is jól muzsikálva 20 pontig jutott, s csak eggyel szerzett kevesebbet, mint az amerikai Rachill Robinson. Varga Zsófiára viszont mind jobban figyelnek az ellenfelek, hiszen ő ezúttal halványabban teljesített, ami öt pontra volt csupán elegendő. (Az más kérdés, hogy 17,22-es pontátlagát tekintve még mindig második a bajnokság eddigi statisztikájában.) Sajnos nem járt jobban a férfi NB I B-ben szereplő Kanizsa KK DKG-East gárdája sem, mely a bajnokság 1-10. helyéért bonyolított keresztbejátszásos szakasz első fordulójában az Óbudai Kaszások vendége volt. Ha azt vesszük, hogy Kasza Dánielék rendkívül enerváltan játszottak, a 73-66-os vereség még nem is oly szörnyű, így viszont utólag csak sajnálhatják Kovács Nándor kosarasai, hogy nem voltak képesek nagyobb koncentrációra a mérkőzés folyamán. Folytatás következik március 16-án 18 órától, amikor is a KKK a Jászberényi KSE-t fogadja Russay- csarnokban. P.L. Kosaras kudarcok Akárhogy is nézzük, szombaton egy olyan sportesemény kerül megrendezésre, ami kanizsai drukkerek százait fogja megmozgatni – Zalaegerszegen. Ugyanis bárhogyan csűrjük-csavarjuk, senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a ZTE FC – DVSC NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzés apropóján százak pattannak majd közlekedési járműbe, hogy a helyszínen izgulják végig a futballrangadót. Ahogy tették ezt két hete az Újpest ellenében. A lelátókon fedezhettük fel a kanizsai polgármestert, képviselőt, szimpla focikedvelőt, dél-zalai ZTE-drukkert, de a lilák táborában sem kellett sokat várni a Nagykanizsa drapéria előkerültére, a pálya körüli sajtómunkások felbukkanásáról nem is beszélve. Aztán azon a bizonyos újpestiek elleni összecsapáson volt kit ünnepelni is, hiszen éppen a Nagykanizsáról elszármazott Soós István a ZTE FC színeiben pályára lépett játékosok rekordere 403 meccsel, s a kék-fehérek színeiben szerzett találatok számát tekintve is első (már csupán társbérletben) 69 góllal. Ez utóbbi titulusát az egykori kiváló labdarúgó úgy tűnik, nem sokáig tarthatja meg, s sokan már a legközelebbi ZTE-meccstől trónfosztást „várnak”, ami talán Zete sikert is hozhat a kék-fehérek szurkolói szerint. Ismételjük, egy olyan találkozó következik, mely kanizsai drukkerek százait fogja megmozgatni – Zalaegerszegen. Körülbelül annyit, amennyi egy sokszor nem is olyan átlagos dél-zalai sporteseményre jó, ha összejön… (Polgár László) Minden(ki) út(ja) Kanizsár(ól)a vezet… A sajtótájékoztatóra edzőjével, Tóth Tamás Tiborral érkezvén a jellegzetes három csíkos magyar címeres melegítő sejtetni engedte, hogy az már nem akármilyen szint, amelyre Mátyás Szabina vívóként eljutott. A Batthyány-gimnázium másodikos tanulója ugyanis csapatban bronzérmet szerzett az olaszországi kadett Európa- bajnokságon kard fegyvernemben. Ezt egyéniben egy tizedik hellyel toldotta meg, ráadásul úgy, hogy a nyolc közé jutástól csapattársa, a későbbi harmadik helyezett ütötte el. No, de a lényeg az a bronz, melyről Szabina így nyilatkozott: „Az élesbe fordulásnál elsőként az angolokat vertük, majd jöhetett az elődöntő a lengyelek ellen. Sajnos, akkor nem jött ki a lépés, viszont a harmadik helyért a franciákat már 45:40 arányban múltuk felül.” Szabina az EB-t megelőzően számtalan válogatón vett részt, így a nemzetközi mezőnyt már ismerte, de: „… kivéve az olaszokat, hiszen ők egyedi szisztémában készülnek, vagyis ők nem mentek el az ilyen versenyekre.” S milyen a sors, egyéniben éppen egy talján nyert Rovigóban. S ha már Olaszország, Szabinát nem is olyan soká ismét oda szólítja a sport-sors: „Eredményeim alapján jogot szereztem arra, hogy néhány hét múlva a kadett VB-n is szerepelhessek a leány kardcsapat színeiben. Azt a seregszemlét Szicíliában, közelebbről Cataniában rendezik. Ott a mezőny tovább erősödhet a most megismertek mellett az amerikaiakkal, no és a kínai sportolókkal, akikre nagyon kell majd figyelni. Viszont érzésem szerint ott sem leszünk esélytelenek.” Ismét várja Olaszország 16 Kanizsa – Kultúra 2008. március 13. Március 14. 19 óra (Tavaszi Művészeti Fesztivál) Tolcsvay László-Tolcsvay Béla: MAGYAR MISE (rock-oratórium) Belépődíj: 1500 és 2000 Ft Március 17. 14 óra (Tavaszi Művészeti Fesztivál) MURAVIDÉKI HÍMES TOJÁSOK Urisk Erzsébet tojásfestő munkái Március 18. 10.30 és 14 óra (Tavaszi Művészeti Fesztivál) A HÁROM BAJUSZ - a debreceni Szeredás Együttes gyermekműsora Belépődíj: 400 Ft Március 19. 16.30 óra – HÚSVÉTI LAKÁSDÍSZEK KÉSZÍTÉSE Március 19. 18 óra – HUMÁNÖKOLÓGIAI SZABADEGYETEM Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre. Előadó: dr. Szij Gábor főorvos. A belépés díjtalan Március 15. 19 óra – "TÁNCRA LÁBAM" Népzenei táncház sorozat Fellép: Fondor zenekar. Belépődíj: 500 Ft Március 17. 18 óra (Tavaszi Művészeti Fesztivál) KONCERT A LA CARTE A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola diákjainak hangversenye. Belépődíj: 400 Ft Március 19. 19 óra (Tavaszi Művészeti Fesztivál) A MAGYAR JAZZ ÜNNEPE Fellépnek: ÜSSDOB és a Quartet Four Belépődíj: 1000 Ft Apótszékek is előkerültek hétfőn este a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, ahol Sándor György A semmit tudás egyeteme című műsorával tette próbára a nézők rekeszizmait. A „humoralistával” a közel háromórás előadás után beszélgettünk. – Ma este egy nagyon jó közönség láthatott és hallhatott egy nagyon jó előadót. Inspirálta a közönség, mindenki együtt élt a produkcióval, amit láthatóan élvezett. Hosszú évekig, talán évtizedig alig hallottunk önről. Hogy élte meg a közönség hiányát? – Nem akarok nagy szavakat használni, de életem egyik legjobb előadása volt a mai. Nem azért, mert én voltam olyan jó, hanem mert a közönség volt fantasztikus, minden nüanszot értettek, nem csak a felszínes poénokat. Visszatérve a kérdésre, voltak kisebb-nagyobb szünetek pályám során, de közben azért ha nagy ritkán is, hallattam magamról. Nagykanizsán, ha jól tudom tizennyolc éve nem voltam. A visszatérések mindig olyanok voltak – még ha tíz év is eltelt közben –, mintha el sem mentem volna. Most nagyon jó passzban vagyok, sok minden történik velem, ismét járom az országot. Évekre visszavetett a feleségem súlyos betegsége. Meghalt, elment. Most sok olyan helyre megyek, ahova az évek során nem jutottam el. Debrecenben például húsz éve nem voltam. Kanizsán korábban többször voltam, sok ember felelevenítette a korábbi találkozásokat. Nagyon sok arcra emlékszem, többek között Harkány Laci bácsiéra. Emlékszem a HSMKra, az egykori tiszti klubra, szemben a valamikori Olajipari Művelődési Házra. Ide mindig szívesen jöttem, jó emlékeim vannak. Ilyen élményekért érdemes élni. Amikor az embert így, ilyen szívvel fogadják valahol. Tudják, mit kapnak tőlem, érzik, hogy a közegemben vagyok. Ez a teljes Európa. Ilyen fogékony közönséget talán fénykoromban láttam utoljára, vagy talán akkor sem. Nagy pillanat volt a mai este az életemben, most még fel sem fogom, csak emésztem. Az elszálló szó műfaja az enyém. – Az elszálló szó műfajaként definiálta műfaját. Pont a sajátját, mikor manapság a humor gyakran nem több az ízléstelen idétlenségnél. – Ez egy nagyon érdekes kérdés. A mai este bebizonyította, hogy amit csinálok, arra van igény. Az, hogy egy ilyen kis városban ennyi európai műveltségű és érzékenységű ember van, ez elégtétel nekem. Persze attól még, hogy valaki az én humoromat nem szereti, vagy más tetszik neki, még lehet nagyon intelligens, és jó humorérzékű. – Több meghökkentő című előadása van. A lyukasóra után jött A legvidámabb barokk, majd A több őrült naplója és most A semmit tudás egyeteme. Hogy keletkeznek ezek a címek? – Nem tudom. Ezek valahogy adódnak, vagy benne vannak a műsorban ragozott alakban. Vagy jönnek, mint a poénok és a gondolatok. Én magam sem tudom nyakon csípni, hogy mikor és hogyan születnek, vagy mi a titkuk. – Ma eléggé kitárulkozott a közönség előtt… – Igen. Talán ennyire még soha. Ez Pilinszkynek a mezítelenségi foka. Remélem nem volt bántó. Talán annak a családias hangulatnak volt ez köszönhető, ami itt ma kialakult. Ebben persze benne van Farkas Tibor fantasztikus munkája is. Ha csak annyit értem el, hogy a műsoromra ilyen szépszámmal jöttek el, mint bevezető műsorra, és látogatják a következő színvonalas előadásokat is, már megérte. Úgy tudom, jön majd Jordán Tamás és Eszenyi Enikő is. – A semmit tudás egyetemén mikor kezdődik a második szemeszter? – Ezt még nem tudom. Az is lehet, hogy egy lyukasórára megyünk vissza. Czene Csaba Életem egyik legjobb előadása volt ez a mai Sándor György: XX. évfolyam 11. szám DÉL-ZALAI HETILAP 2008. március 20. Kanizsa Az ünnep méltó záróakkordja volt a Medgyaszay Házban megtartott Fondor koncert, illetve a koncertet követő táncház. A budapesti, autentikus magyar népzenét játszó együttes szilágysági, kalotaszegi, széki, boncidai és saját gyűjtésű szatmári népdalokat tűzött műsorára. Nemzeti ünnepünkre való tekintettel előadtak egy 1848-as szabadságharcos dalt sajátos módon tangóharmonikára hangszerelve, valamint a Kossuthtoborzót. Az ötvenperces koncertet vastapssal hálálta meg a közönség. A koncert után a jelenlévők aktív részvételével táncház vette kezdetét. Szakács Gábortól megtudtuk, legközelebb a Bojtár együttes lép fel, valamint a nyári szünetig havonta egy alkalommal rendeznek népzenei koncerttel egybekötött táncházat. Cz.Cs. Táncra lábam Fotók: Horváth Attila Újra régi fényében a Petőfi-szobor Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójához kapcsolódó ünnepi programok már március tizennegyedikén megkezdődtek. Pénteken reggel Marton István sajtóreggelire hívta a médiumok munkatársait, majd a Nagykanizsai Zsidó Hitközség képviselőivel és a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola diákjaival az izraelita temetőben emlékezett meg a forradalom és szabadságharc zsidó áldozatairól, köztük Holsetzky Mórról. A Kossuth hívó szavára bevonuló Holsetzky Mórról az a legenda járja, hogy amikor a munícióhoz szükség volt pénzre és adományokra, felpakolta egy szekérre a hitközség kegytárgyait, adományait, s felvitte a rakományt a fővárosba, a minisztérium elé. Ott azonban azt mondták neki, hogy szórja csak le valahova a kincset, ugyanis nem volt senki, aki átvegye az értékes rakományt. Erre Holsetzky gondolt egyet, visszafordult, és inkább hazahozta a kegytárgyakat. (folytatás a 2. oldalon) Intézzen mindent egy helyen! Műszaki vizsgáztatás Eredetiségvizsgálat Zöldkártya Kárfelvétel, kárrendezés Várkapu Autóház Skoda Márkakereskedés Tel.: 06 (93) 536-550 v Az ünnepi programok sora a Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthonban folytatódott, ahol Mádl Ferenc volt köztársasági elnök jelenlétében felavatták a második világháború és az azt követő terror piarista diák áldozatainak emléktábláját, amely Radványi György építészmérnök tervei alapján készült. Vereb Zsolt igazgató atya köszöntőjében azt mondta: – Meg kell kísérelnünk jóvátenni a jóvátehetetlent, bocsánatot kell kérnünk és meg kell bocsátanunk a megbocsáthatatlanért. Csak úgy kezdhetünk egy jobb és szebb jövő építésébe, ha elhatárolódunk minden faji, származási és vallási alapon álló kirekesztő eszmétől. Az ünnepi beszédet mondó Takács János, a Magyar Piarista Diákszövetség helyi csoportjának volt elnöke részletesen beszélt a piarista diákság megfélemlítéséről, a kommunista terror túlkapásairól. Mint mondta, mivel a táblán szereplő névsor nem lehet teljes, mindenkit biztat arra, ha rendelkezik a korra jellemző dokumentumokkal, emlékekkel, tárgyakkal, akkor azokat bízzák az iskola archívumára, hogy az utókor is megismerhesse a piarista diákok sorsát. Ezt követően a történelmi egyházak képviselői is megáldották az emlékművet. Anap folyamán a Batthyány Lajos Gimnáziumban és a Zrínyi Miklós Általános Iskola diákjainak részvételével a Kossuth-szobornál, illetve a temető világháborús emlékművénél is zajlott megemlékezés. Dr. Károlyi Attila képviselő pedig – egy meghívásnak eleget téve – Kovásznán mondott ünnepi beszédet. Március tizenötödikén a Deák téri ünnepélyes zászlófelvonással vette kezdetét a városi megemlékezés. Ezt most már – a határőrség megszűnésével – a Hagyományőrző Császári Század tagjai végezték. A lobogó felvonása utána Papp János, a Polgári Kanizsáért Alapítvány kuratóriumi elnöke átadta a gyűjtés és a város támogatása révén felújított 48. Császári és királyi Gyalogezred Petőfit is ábrázoló, előzőleg a történelmi egyházak képviselői által megáldott szoborcsoportját, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását. – Köszönetet mondok annak a több mint kétezer embernek, akik magukénak érezték a Petőfi-szobor, azaz a Császári és Királyi 48. Gyalogezred emlékművének ügyét, azt, hogy felállítása után hetvennégy évvel végre megtisztíttassuk. Remélem, a következő karbantartásig, ápolásig nem telik el ennyi idő – mondta. – Volt, aki pénzzel, volt, aki munkával, volt, aki a kivitelezőknek nyújtott gyakorlati segítséggel, s olyan is volt, aki az akadályok elhárításával járult hozzá ahhoz, hogy ma, legnagyobb nemzeti ünnepünkön valamennyi részletszépség szemünk elé tárulhat. A beszédet követően Papp János szoborjegyeket nyújtott át a legnagyobb támogatóknak, a Volksbanknak és a Dél-zalai Víz- és Csatornamű Zrt.-nek, továbbá a Batthyány Lajos Gimnázium, a Hevesi Sándor Általános Iskola, valamint a Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon közösségének. Ezt követően koszorúkat helyeztek el a szobor talapzatán. Innen a Medgyaszay Házba vonultak a megemlékezők, ahol Göndör István országgyűlési képviselő mondott beszédet. A politikus az összefogás fontosságát hangsúlyozta. – Magyarország legnagyobb sikerei mindig a közös cselekvésből, az együttműködésből születtek meg – mondta. – Vajon mit szólnának az őseink, ha látnák, hogy mi van ma az országban? Ha látnák, hogy az ország kétfelé szakadt? Azt hiszem, egy ilyen ünnep alkalmával sok kérdést kell feltenni magunknak. Mit teszünk azért, hogy büszkén tekinthessünk a jövőbe, s majd az utódaink büszkén tekinthessenek vissza ránk? Vajon tudnak-e majd erőt meríteni ők is a múltjukból, a dicsőségből, s büszkék lesznek-e arra, amit teszünk, ahogy élünk? Sajnos, a magyar történelemben kevés olyan időszakot ismerünk, amikor a magyarság képes volt félretenni nézetkülönbségeit, s egy közös cél, a nemzet felemelkedése érdekében együtt lépett síkra. Göndör István hozzátette: szükség van a megegyezésre, s napjaink legfontosabb közös feladata a munkahelyteremtés. A képviselő beszéde után a Medgyaszay Házat teljesen megtöltő vendégek megtekinthették a Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola diákjai ünnepi műsorát, amelyet Godena Ildikó és Kálovicsné Korsós Edit állított színpadra. Délután a Magyar Plakát Házban Cseresnyés Péter alpolgármester nyitotta meg a Kard és Koszorú című emlékkiállítást, amelynek alapjául a „Saját utamat jártam” című, Batthyány Lajos miniszterelnök életét bemutató kiadvány szolgált, a kiállítás megvalósításában pedig segítséget nyújtott Molnár András, a Zala Megyei Levéltár igazgatója és a Thúry György Múzeum több munkatársa. A kiállításon korabeli dokumentumok reprodukciói és eredeti emléktárgyak láthatóak, így például az a gyűjtésből készült díszes serleg, amit Kossuth Lajos tiszteletére avattak fel 1929-ben, vagy Perczel Mór két levele, melyekben kétszázadnyi kanizsai nemzetőrt kér Csáktornyára, további egy századot a letenyei Mura-híd őrzésére rendel, egy másikra pedig a foglyul ejtett hétszáz horvát katona Kanizsára kísérését bízza. A történelmi emlékek sorát gyarapítja az a másolat is, amit a város önkormányzata a forradalom és szabadságharc 160. évfordulójára készíttetett a kanizsai honvéd zászlóalj a történelem viharait szerencsésen túlélő lobogójáról. Este a hagyományos, a kanizsai 48-as emlékhelyeket felkereső fáklyás felvonulással, majd táncházzal zárult a városi megemlékezés. Horváth Attila Kanizsa – 2 A szabadság szeretete 2008. március 20. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Czene Csaba, Horváth Attila, Polgár László. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Milyen volt az ünnep, hogy sikerült? – tesszük föl a kérdést magunknak, másoknak is az ünnep múltán. A karácsonyra talán egyszerű volt a rákérdezés és a válasz is: „mit hozott a Jézuska?” … De most húsvét előtt, mire is készülünk? Milyen lesz a húsvétunk, mi is számunkra ez a húsvét, mit válaszolunk…?!?! Ha valójában belegondolunk: az igazi Ünnepet nem mi készítjük, azt kapjuk, az igazi Ünnep ajándék… Nem lehet kérni, kiszámítani, nem lehet kiérdemelni! Egyszerre csak valaki ott terem, valakivel találkozunk, s azt vesszük észre gazdagabbak vagyunk: megajándékozottak vagyunk: valaki önagából adott, valaki önmagát adta, talán tárgyban, gesztusban is kifejezve! Kivel találkoztunk karácsonykor? A soha nem látott, hatalmasan gyöngéd Isten küldöttjével, egyszülött Fiával, a Betlehemben született Názáreti Jézussal, aki testünkké-vérünkké, testvérünkké lett… Volt-e hatalmasabb, közelibb, gyöngédebb vendég, vendége minden szívdobogásos embernek a föld színén…?!...???!!!... S tudjuk, mi lett a sorsa ennek az „égi vendégnek”: ,,megfeszítették, meghalt és eltemették”…(Hiszekegy) De mit hoz nekünk a húsvét, amikor ünnepélyesen megemlékezünk – évi visszatérő ünneppel – Jézus szenvedéséről, haláláról … és „föltámadásáról”? Talán ez a leghatalmasabb ünnep, az ünnepek ünnepe: ez az igazi ajándék: a halálba lemerült s onnan visszatérő Krisztus ajándékozza meg az EMBERT az ÉLETTEL, az ő életével… A teremtés egyetlen kicsorbult pontja: „a bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23) helyreáll, s hatalmas tényként tárul elénk valami új, az Élet győzelme, „benne élet volt” (Jn 1,4), aki a világba jött „…halál, hol a te győzelmed…” (1Kor 15,55) Így lesz nyilvánvaló, hogy az élet több, mint a halál, a fény diadalmasabb, mint a sötét, a jóság erősebb, mint a gonoszság, a szeretet túléli a gyűlöletet, és a szentség s a kegyelem elnyeli a bűnt. Ezért köszönthetjük így Krisztus keresztjét: „Ave curx, spes unica!” „Üdvözlégy kereszt, egyetlen remény!” Így lesz a kereszt már nem a szégyen és a szenvedés jele, hanem a győzelemé, az üdvösségé (gyógyulásé). S mindez valahogyan az Örök Atya és megtestesült Fiú titka. Minden ünnepünk az emlékezés ünnepe, csak a húsvét a valóságé. Bármennyire is kedves legyen a karácsony, Jézusból Kisjézus többé nem lesz. És bármenynyire megrendítő Jézus vérrel átfutott arca, még egyszer nem kell neki elszenvednie, amiket elszenvedett, ha a szentmisében jelenvalóvá lesz is kétezer év előtti megváltása. De ha Jézus most elénk lépne a titkok fátyola alól, húsvéti formáját tapasztalnánk meg, úgy lépne elénk, mint Tamás elé, s mi sem tudnánk mást mondani, mint ő: „én Uram, én Istenem!” S szavait most is hallhatjuk, halljuk: „Bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn16,33), „Nem hagylak árván titeket” (Jn 14,18), „Én veletek vagyok mindennap a világ végéig!” (Mt 28,20) Emberi életünkben a halállal megjelölt életre születtünk, de Jézus halálában és feltámadásában új életre keltett minket: részesülünk annak Istenségében, aki részese lett emberségünknek: részesülünk annak életében, aki részese lett emberségünknek. Mert van Húsvétunk, van ünnepünk, ezért van értelme a kelő hajnalnak, a zsendülő vetéseknek és fakadó rügyeknek, mert Jézus föltámadt… ahogyan Illyés Gyula írja Konok kikelet c. versében: „Nézem ámulva az örök Jó időt, / keresem a rendületlen rendezőt.” … s elölti szívét a remény (s töltse el a miénket is!) : „Kivirágzik, minden: megbocsát. / Úgy tetszik, nem reménytelen / a világ.” (Ilylyés Gyula: Konok kikelet). A mi szeretetünket örökre megmérgezte a halál: Hisz ha kimondjuk: „szeretlek”, az azt jelentené: „nem halhatsz meg.” Ám az Örök Atya és fia, Jézus egyedül tudtak/ tudnak úgy szeretni, hogy Jézus föltámadásában nyilvánvalóvá lett: lám, így szereti az Isten az embert, lám így szeret engem! S bár minduntalan elénk mered a halál kényszere, kedveseink halála, saját halálunk, a végtelen szeretetre csak szeretet lehet a válasz, és reményünkkel együtt ébred a hitünk, mint Vas István kéri, vallja meg, miután Jézus életet megírta az evangéliumok alapján egy könyvben: Te, aki nem űzted el Tamást sem, Bár boldog, aki hisz, ha nem is lát, Ugye megadod, hogy újra lássam Szép arcod hitető sugarát? Virraszt velem a türelem, S könyörög a kétely és a hűség: Támadj föl már bennem, örök Húsvét! (Vas István: A rostiront letettem) Varga Zoltán 2008. március 20. Kanizsa – Feltámadás 3 Számos kiállításra várja látogatóit ebben a hónapban a Halis István Városi Könyvtár. Március 10-től április 25-ig tekinthető meg Hunyadi Mátyás királlyá választásának 550. évfordulója emlékére összeállított kiállítás Gulyásné Raksányi Olga képeslapjaiból Oda az igazság címmel. Március 13-tól május 16-ig a Magyar Olajipari Múzeum kiállítása 70 éves a magyarországi nagyipari kőolaj- és földgázbányászat (1937-2007) címmel. Március 15-től 21-ig Ez volt 160 éve március 15-e, a márciusi ifjak napja. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdete. Március 15-e, a Szabad Sajtó Napja tiszteletére a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap első öt évfolyama (1989- 1993) március 14-től a www.nagykar. hu weboldalon is elérhető. B.Zs. Kiállítások a Halisban – Bálics Károly, a köztiszteletben álló lokálpatrióta kereste meg a Polgári Kanizsáért Alapítványt. Két kérését mondta el, melyet ezúton szívesen közvetítünk – mondta Babicsné Berta Éva, szóvivő. Először is azt kéri, valamennyien pontosan említsük a most felújított emlékmű nevét. Az 1867-es kiegyezés után Magyarországon egészen 1918-ig a hadsereg szerkezete ugyanis a következő volt. Egyrészt császári és királyi, úgynevezett „közös” ezredek, másrészt honvéd ezredek védték az országot. Honvéd ezredre példa a 20-as honvéd ezred, ismerjük Erzsébet téri emlékművüket. Ez a szobor, amelynél állunk, a császári és királyi 48-as gyalogezred emlékműve. És fontos: sem a 20- asoknál, sem a 48-asoknál a szám nem évszám rövidítése, hanem sorszám. Régen úgy is mondták: negyvennyolcadik. Másik kérése azokhoz szól, akiknek – őhozzá hasonlóan – családi kötődése van ehhez az ezredhez. Bálics Károly őriz ugyanis édesapjától, ennek az ezrednek a tisztjétől ilyen zománcozott jelvényt. Alapítványunk felvette a kapcsolatot a Thúry György Múzeummal. A Zrínyi utca 62. alatti épületben személyesen is, telefonon is szeretettel várják mindazokat, akik egy kiállítás erejéig kölcsönadják tárgyi emlékeiket a 48-asokról. Kérjük, jelentkezzenek, becsüljük meg együtt a hazáért sokat szenvedett kanizsai katonák emlékét! Kanizsai katonák emléke Az ünnepek ünnepe - örök Húsvét Az Olajos Szeniorok Hagyományápoló Köre az OMBKE nagykanizsai helyi szervezetével közösen a Zsigmondy-Széchenyi SZKI-ban tartotta legutóbbi összejövetelét. A résztvevők az iskola galériájában megtekintették a Magyar Olajipari Múzeum által rendezett 70 éves a magyar kőolaj és földgázbányászat című kiállítást, melyet Merksz Andor intézményigazgató nyitott meg. Tóth János múzeumigazgató köszöntő szavaiban kiemelte: a kiállítást a diákoknak és a pedagógusoknak szánták, hogy elgondolkodhassanak azon a küzdelmes tevékenységen, eredményeken és kudarcokon, amelyek a máig vezettek, és amelynek köszönhetően ma is eredményesen termelnek kőolajat és földgázt Magyarországon. Megemlítette a két intézmény között létező együttműködési szerződést is, ugyanis részben a múzeum továbbélése, részben az olajipari tevékenység egyik kiágazásának köszönhetően a geotermikus energia, azaz a földhő-hasznosításának, bányászatának is múzeuma szeretnének lenni, és ebben működnek együtt az iskolával. A találkozó beszélgetéssel folytatódott a könyvtárban, ahol Dr. Laklia Tibor többek között a MAORT-ról, Pusztaszentlászlóról és Babócsáról tartott előadást. B.E. Az egykori városi színházon, a mai Medgyaszay Házon kívül egy másik épület is Medgyaszay István „gyermeke” – mégpedig a Gábor Áron Tüzérlaktanya. A hajdani katonai objektum volt legénységi épületének homlokzatán a maguk módján akár értéknek is tekinthető sgrafitto-k, faliképek láthatók. Ki tudja meddig… Balogh László, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság elnöke mindenesetre fontosnak tartja a Medgyaszay Ház homlokzatán látható faliképekhez hasonló technikával készült alkotások megóvását. – Meggyőződésem, hogy az ingatlan értékesítése során is meg kell védeni ezt a nyolc értékes faliképet, nem szabad eltüntetni, vagy lerombolni, ha az épület végül bontásra kerülne – mondta lapunknak Balogh László. – Azért főleg nem, hogy esetleg egy huszonegyedik autószalon legyen benne. A nyolc, egyenként 5x-2x1,5 méteres méretű ritka és a maga nemében értékes alkotás a két világháború közti korszak magyarosszecessziós stílusában készült. Az épület homlokzata éppen e faliképek miatt helyi védettség alatt áll – ám ez nem helyettesíti, vagy pótolja a szükséges állagmegóvást. Mivel elképzelhető, hogy a leendő vevő inkább lebontaná az ingatlant, felmerült a képek átköltöztetése is. Hogy mi lesz a mindenki számára kielégítő megoldás, még nem tudni, de Balogh László céljaival egyetért Deák-Varga Dénes, városi főépítész is. Gőcze Gyula, az ipari parkot működtető Gazdaságfejlesztő Kht. ügyvezetője azonban azon a véleményen van, hogy a legszerencsésebb megoldás, ha digitális formában őrizzük meg a faliképeket az utókornak. A szakember ugyanis nem számít arra, hogy a meglehetősen nagy területű ingatlant rövid időn belül sikerül értékesíteni. Addig pedig tovább romlik a sgrafittok már amúgy is rossz állaga. S továbbra is kérdés, hogy honnan jut majd pénz a faliképek felújítására. Horváth Attila A lakók több mint felét már kiköltöztették a veszélyesen leromlott állapotú Bartók utca 1. épületéből. Emlékezetes: a képviselő-testület korábban úgy döntött, kiürítik Nagykanizsa első iparosított technológiával épített toronyházát. A Bartók utca 1. szám alatti épület állaga az évek folyamán annyira leromlott, hogy mára életveszélyessé vált, a lakók korábbi elmondása szerint egy-egy nagyobb széllökés után a legfelső szinten érezni, ahogy inog a ház. Az ominózus épület valóban siralmas látványt nyújt még a laikusnak is. Mozgó, meglazult járólapok, deformálódott vas folyosóajtók, málló függőfolyosók, amelyekről a legváratlanabb pillanatokban tenyérnyi vakolat, illetve betondarabok hullanak alá, s hoszszú, vízszintes repedések mindenütt az épületen. – Három ilyen leromlott épületegyüttesünk van: a régi ligetvárosi épületeink, az úgynevezett „Citromsziget” és a Bartók 1. – mondta Kámán László, az Ingatlankezelési Intézmény vezetője. – Az épület állapota valóban siralmas; az 1969-ben épített toronyház alapja rögtön az építés után megsüllyedt, északkelet-délnyugat irányban deformálódott, azaz gyakorlatilag megcsavarodott. Azóta folyamatosan mérjük az épület süllyedését, ami minimálisnak tekinthető. Az építés utáni megsüllyedés és az épület kora miatt azonban olyan szerkezeti változások következtek be, amelyek miatt indokolt lenne az épület felújítása. Ám az esetleges felújítást csak akkor lehet végrehajtani, ha az itt élőket sikerül elhelyezni. Meg persze, ha rendelkezésre állnak a szükséges anyagi források, ugyanis a felújítás irdatlan összegbe, több százmillió forintba kerülne. Végül több lehetőséget tártunk a közgyűlés elé, amely véleményem szerint mind közül a legreálisabbat választotta: az épület kiürítése folyamatos, megpróbáljuk értékesíteni, s ha ez nem sikerül, lebontjuk. Negyvennyolc lakás van itt, negyvenegy bérlő elhelyezéséről kell gondoskodnunk, s most már csak tizennyolcan laknak az épületben. Tehát egy erős év alatt sikerült a lakók több mint felét elhelyeznünk. Legközelebb négy felszabaduló lakást ajánlunk fel a Bartók 1. lakóinak, s máris csak tizennégyen maradnak ott. Reményeink szerint egy éven belül teljesen kiürül az ingatlan. Horváth Attila 4 Kanizsa – A mi ügyeink 2008. március 20. Korunk egyik népbetegségéről, az allergiáról tartott előadást a Móricz Zsigmond Művelődési Házban a Kiskanizsai Polgári Olvasókör egészségügyi klubjának programsorozata keretében Dr. Baranyi Enikő, gyermekgyógyász főorvos, allergológus. A szakember előadásában azt mondta, az allergia valóban népbetegséggé vált napjainkra, amely ráadásul alattomosan támad. Ezért érdemes odafigyelni minden apró jelre, mert a nem kellő időben kezdett gyógykezelés élethosszig tartó terápiához vezethet. Az allergia során a szervezet védekező rendszere mellékvágányra fut, melynek következtében gyulladásos folyamat indul meg. Az ennek során felszabaduló sejtmérgező-pusztító anyagok a szervezet saját, még egészséges sejtjeit is károsítják. Az allergia mindenkinél megjelenhet, de a betegség kialakulásában jelentős szerepe van az öröklésnek. Ezen kívül az allergia létrejöhet a környezeti ártalmak miatt is. Elsősorban gyermekkorban van nagyobb esély az allergia kialakulására, hiszen az életkor előrehaladásával fejlődik immunrendszerünk. A szakember hangsúlyozta: a kora gyermekkorban, a csecsemők esetében kialakuló allergia ellen az anyatej a legjobb ellenszer, mert nélkülözhetetlen anyagokat tartalmaz és nem, vagy csak nagyon kevéssé allergén. Ha túl korán adunk a kornak nem megfelelő táplálékot a kicsinek, akkor az szintén allergiás reakciót válthat ki. Allergiára kell gyanakodni akkor is, ha gyermekkorban visszatérő felső légúti megbetegedéssel, vagy tüdőgyulladással találkozunk. Mint mondta, gyakran esik az orvos abba a hibába, hogy magát a légúti betegséget kezeli, ám a háttérben megbúvó alapbetegség, az allergia éveken át kezeletlen marad. Dr. Baranyi Enikő hozzátette, az allergiával szemben a legeredményesebben úgy lehet felvenni a harcot, ha az egészségügyi szakemberek együttműködnek a családdal, s még időben diagnosztizálják a betegséget, és kezdik meg a terápiát. H.A. Allergia A népbetegség Költöznek a Bartókból Mentésre váró (faliképek) sgrafitto-k 70 évesek az olajosok A fenti címmel, az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet a Kőrösi Iskola vezetése. A hagyományteremtő céllal rendezett egy hetes programon többek között egészségnevelési óra, termékkóstoló, rádiós kvízjáték, zöldség- és gyümölcsszobrász, kozmetikai- és fodrászbemutató és reggeli torna szerepelt. A programok mindegyike arról szólt, hogy megismerkedjenek a gyerekek az egészséges életmód nyolc alappillérével – a táplálkozás, a testedzés, a víz, a napfény, a mértékletesség, a friss levegő, a pihenés és a bizalom –, hisz ezek mind-mind szükségesek ahhoz, hogy testben és lélekben egészségesen éljenek. A záróünnepségen Buchleitner - Szabó Éva igazgatónő jutalmat adott át a tanulóknak és a tanároknak, valamint a rendezvényben segítő dolgozóknak. B.E. A helyi általános iskola egykori ének-zene tagozatára emlékeztek a Móricz Zsigmond Művelődési Házban a Kiskanizsai Polgári Olvasókör és az Együtt Kiskanizsáért Egyesület közös, előbbi megalakulásának 138. évfordulója alkalmából. A rendezvényen előbb Horváth Jánosné, az Együtt Kiskanizsáért Egyesület elnöke, az iskola volt pedagógusa, majd Horváthné Polai Mária, az Olvasókör elnöke köszöntött. Az ünnepi programra meghívást kaptak a kiskanizsai ének-zene tagozat egykori pedagógusai, Tóth Attiláné, a tagozat megszervezője, Udvardi Gézáné, Horváth Márta, valamint Lang Ágota. – Iskolánk egyik aranykora volt az 1970 és 1991 közti két évtized, az ének-zenei tagozat létezésének időszaka – mondta Horváth Jánosné. – Igaz, hogy ma már egy iskolával szemben inkább a számítástechnika és az idegen nyelvek oktatása követelmény, de a kultúra, a művészetek nélkül a világ nagyon szegény lenne. A kiskanizsai ének-zene tagozat tehetségek egész sorát nevelte ki. Horváthné Polai Mária az Olvasókör múltjáról, jelentőségéről beszélt, majd a tagozat egykori tanulói, a város kulturális életének, oktatásának meghatározó személyiségei léptek a színpadra, köztük a Zalagyöngye Táncegyüttes, élén Tóth Istvánnal, Dolmányos Erzsébet, a Vizeli Dezső vezette Bojtár Népzenei Együttes, Hajgató Rita, valamint Tulman Géza. Az est folyamán az egykori tanárok is megoszthatták élményeiket, emlékeiket. Végül Marton István polgármester is köszönthette a vendégeket. H.A. 2008. március 20. Kanizsa – Kultúra 5 Fotó: Horváth Attila Jubileum A művészeti iskolák országos minősítésén elért eredményekről és a tavasz jelentősebb programjairól tartott sajtótájékoztatót Baráth Zoltán, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola igazgatója. – Befejeződött a művészeti iskolák első minősítése – mondta az igazgató elöljáróban. – Az eljárást nagyon gyorsan, mondhatni pár hónap alatt kellett kialakítani számtalan szakmai szervezet egyeztető fórumán keresztül. Ezért nem volt minden szempontból kielégítő és mindenre kiterjedő, alapos a rendszer, de ettől függetlenül minden intézmény átérezte a fontosságát. A tapasztalatok értékelése központilag még nem fejeződött be. A minősítés hozadéka lehet egy olyan miniszteri rendelet, amely végre pontosítja iskolatípusunkban a tanári kompetencia kérdését, és olyan jogszabály módosítások születhetnek, amelyek világosan meghatározzák működésünk rendszerének minden paraméterét – hangsúlyozta. A minősítési rendszer a 2007-es ellenőrzéssel nem fejeződik be. Az előzetes szándék alapján minden iskolának előzetesen kérnie kell a minősítést az újonnan indított tanszakokra és telephelyekre egyaránt. Vezető értékelőként Baráth Zoltán igazgató is részt vett az országos minősítésben. Tapasztalatai alapján elmondta, az általa látogatott intézményekben mindenhol elkötelezett szakmai munka folyt. Az intézménytípusunkra vonatkozó jogszabályok azonban sokszor ellentmondásosak, nehezen értelmezhetők. Nincs olyan dokumentum, mint például a rendtartás, ami részletesen meghatározná a működés minden részletét. Az eljárás hozadéka, hogy a működésben rejlő anomáliákra sikerült rámutatni, így ezek a jövőben kifogástalanul működhetnek. A 2007-ben lezajlott komplex, elsősorban szakmai ellenőrzés az iskola számára kedvezően alakult, megkapták a Kiváló művészetoktatási intézmény címet. A helyszíni szemlére november utolsó hetében került sor. Az intézményi feltételek vizsgálata mellett tizenegy munkatársat látogatott meg hét értékelő. Az intézmény szakmai munkájának értékelése szerint a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola kiemelkedő színvonalon végzi művészetoktatási munkáját. A minősítő csoport a helyszíni szemle alapján azt is megállapította, hogy a magyar művészetoktatás egyik legszínvonalasabb, legjobban szervezett és legeredményesebb iskolájának értékelésén dolgozott. – A hízelgő mondtatok azonban nem jelentik azt, hogy itt most megállhatunk – mondta Baráth Zoltán – és nincs semmi teendőnk a fejlődés érdekében. Munkatársainkkal együtt arra kell törekednünk a továbbiakban is, hogy javuljanak mind a tárgyi és szakmai feltételeink. A minősítés eredményét a HSMK-ban, június 6-án 18 órakor, a tanévzáró ünnepélyen közösen ünnepli meg az intézmény. Baráth Zoltán a legújabb eredményről is beszámolt. A Szentendrén megrendezett VI. Országos Zeneiskolai Továbbképzős Versenyen Horváth Krisztina I. helyezést ért el, valamint egy Chopin-mű előadásáért Ferenczy-díjat, felkészítő tanára pedig tanári díjat kapott. Bakonyi Erzsébet Kiváló művészetoktatási intézmény A Tarka Koncert és a Koncert „a la carte” hangverseny után április 2-3-án lehet beiratkozni a 2008-2009-es tanévre zeneművészeti ágra, április 22-23-án pedig a tánc- és képzőművészeti ágra. Április 6-án a NIF minősítő koncertje lesz. Április 9-10-11-én Aranymetszés Művészeti Napokra kerül sor az Aranymetszés Alapítvány szervezésében. Az első napon a népzene és a vidéki növendékek zeneművészeti koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A másodikon a képzőművészeti tagozat reprezentatív kiállítására, a harmadikon a tánctagozat bemutatójára kerül sor. Április 18-19-én, egyedülálló országos rendezvényen, az V. Kreatív Fesztiválon mutatják be a kanizsai fiatalok improvizációikat, tánckoreográfiáikat és a helyben megszületett képzőművészeti alkotásaikat. Május 9-én lesz a Zala Megyei Kamarazenei Találkozó, és 15-én a Tanári Est. Az év ünnepélyes tanévzáróval és emléktábla elhelyezésével fejeződik be. Az intézmény megkapta az I. Országos Elektroakusztikus-zenei Verseny megrendezési jogát. A verseny időpontja: 2009. április 24-26. Tavaszi programok Egészség7 Maros Sándor fotókiállítására került sor a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola Galériájában. A tárlatmegnyitón Lengyák István pedagógus idézett egy-egy versből a természetfotókhoz illő gondolatokat. B.E. Ellesett pillanatok Zrínyi sorait kiegészítve: jó szerencse, semmi más – no meg biztos anyagi háttér kellene ahhoz, hogy az időközben megszűnt szellemi műhely, az Identitás Szabadegyetem szülőatyja, Cseke Zoltán az útjára indíthasson egy ahhoz hasonló, de még nagyobb léptékűnek ígérkező rendezvényt. A rendszerváltáskor alapított szabadegyetemet egészen nyugdíjba vonulásáig szervezte a Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző Iskola volt igazgatója, Cseke Zoltán, aki annak idején alapítója volt a kezdeményezésnek. Miután a közelmúltban nyugdíjba vonult, tavaly már nem rendezték meg az intézményben az Identitás Szabadegyetemet. Cseke Zoltán most sem ennek újraindításán gondolkozik, hanem egy szellemiségében ugyan hasonló, de sokkal szélesebb látókörű rendezvényen. – Immár tíz éve dédelgetek egy álmot, egy Európai Identitás Szabadegyetem és Konferencia megrendezését – mondja Cseke Zoltán. – Úgy vélem, kultúránk és hagyományaink, azaz identitásunk megőrzését jól segíthetik az ehhez hasonló regionális rendezvények. Ez a kulturális szabadegyetem kicsit hasonlítana a közgazdászok Davos-i konferenciához, ugyanis Nagykanizsára hívnánk az Európai Unió kulturális minisztereit. Mindez azonban kemény pénzkérdés, s bár vállalkozók is felajánlották a segítségüket, a szabadegyetem megszervezéséhez nélkülözhetetlen az önkormányzat támogatása. Marton István polgármester pedig most nem sok jóval biztat: úgy tűnik, idén biztosan nem jut még pénz erre. Cseke Zoltán úgy véli: a program Európa-szerte még ismertebbé tenné Nagykanizsát, amelynek szerinte egyetlen kitörési pontja van, a turizmus. A siker érdekében hamarosan egy alapítványt hoznak létre, Cseke Zoltán ehhez kéri támogatók segítségét, jelentkezését. H.A. Rövid időn belül mintegy félmillió forintnyi támogatást kell összegyűjtenie Kovács Lászlónak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nagykanizsai csoportja vezetőjének, hogy kikerüljenek szorult helyzetükből. Közben ismét őt választották meg a kanizsai csapat vezetőjének – azt mondja, utolsó négy éves ciklusát tölti. – Nehéz helyzetbe sodortak minket az elmúlt időszak energia-áremelései, csak a múlt havi gázszámlánk 174 ezer forintra rúgott, miközben tavaly hasonló időszakban százezer körüli volt – mondta lapunknak Kovács László. – Magas lett a villanyszámlánk is, hatvanezer forint, de szerencsére a szolgáltató rugalmas, s háromhavi részletfizetési lehetőséget biztosít – másképp nem is tudnánk most kifizetni. A kasszánk teljesen kiürült, a számlákon jó, ha harmincezer forint van. Közben közeleg a húsvét, s a hagyományoknak megfelelően ismét szeretnénk vendégül látni reggelire a rászorulókat. Azért fogalmazok így, mert már nem csak hajléktalanok jönnek hozzánk, hanem olyanok is, akiknek ugyan van otthonuk, de napi anyagi nehézségekkel küzdenek. A rászorulók száma egyébként az elmúlt időszakban mintegy félszázzal nőtt – érzékelhetően több a szegény a városban. Kovács László hozzáteszi: régi, nélkülözhetetlen Skodájukat is most kell majd műszaki vizsgára vinni, az autó sebességváltója és tengelykapcsolója siralmas állapotban van, a javítás, a vizsgára való felkészítés is jelentős terhet ró rájuk. A helyi csoport vezetője azt mondja, ahhoz, hogy kikerüljenek a válságból, kénytelenek ismét segítséget kérni, ezúttal is a város cégeitől, vállalkozóitól, esetleg (autó-ügyben) autószerelő mestereitől várnak támogatást. Kovács László azt is jelezte, hogy a szeretetszolgálat helyi csoportjának taggyűlése újabb négy évre őt bízta meg a karitatív szervezet vezetésével, amit most még elvállalt. Úgy tűnik azonban, utoljára, mert egyre nehezebb forrásokat felhajtani. Kovács László azt mondja: szeretné átadni a stafétabotot valakinek, ennek érdekében már hozzálátott utódja kineveléséhez – szerencsére több ambiciózus fiatal is tevékenykedik már a Máltaiban. Horváth Attila 6 Kanizsa – A mi ügyeink 2008. március 20. A Magyar Közlöny 155. számában kihirdetésre került az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. Évi 126. Tv. amely rendelkezik az egyéni vállalkozók tevékenységét jelölő EU normáknak megfelelő szakmakódok cseréjéről. A statisztikai közlöny 2007. évi 7. Számában került kihirdetésre az új szakmakód jegyzék a 9005/2007. KSH közleményként, valamint a szakmakód jegyzék és a hozzá tartozó fordítókulcsok a www.ksh.hu weboldalon elérhető a a HIREK,KÖZLEMÉNYEK - SZAKMAKÓDOK JEGYZÉKE 2008 cím alatt. A szakmakódok EU kompatibilissá történő átfordításának két esete van. Az egyik amikor a fordító kulcs segítségével az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők nyilvántartását vezető szerv /Központi Hivatal/ a Rendeletnek megfelelően a rendszeren hivatalból módosítja a szakmakódokat. A másik esetben az új szakmakód jegyzékből a vállalkozónak kell kiválasztania a tevékenységét jelölő szakmakódot. Azonban mindkét esetben a vállalkozónak kezdeményeznie kell az okmányirodában a vállalkozói igazolvány cseréjét. Amennyiben más adatváltozása nincs a vállalkozónak akkor az igazolvány cseréje illetékmentes. A jogszabály 2008. július 01-ig biztosít lehetőséget a szakmakód változások miatt a vállalkozói igazolványok cseréjére. Tekintettel arra, hogy az illetékességi területünkön az közel 3500 vállalkozót érint arra kérjük az érintetteket, hogy az igazolványok cseréjét már most kezdeményezzék, annak érdekében hogy zökkenőmentesen tudjuk végrehajtani az igazolványok cseréjét. Szakmakódok cseréje Cseke újabb álma Segítségre várnak a Máltaiak 2008. március 20. Kanizsa – Városháza 7 Balogh László a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu Polai József a 15. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden páratlan hónap utolsó péntekén 18 órától 19 óráig a kiskanizsai kirendeltség épületében. Képviselői fogadóóra Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata „Testvérvárosi Alap 2008” címmel pályázatot ír ki a testvérvárosaihoz fűződő kapcsolatok fejlesztése, a lakosság és civil szervezetek, valamint intézmények ez irányú működésének támogatása, a szervezetek biztonságos tervezésének elősegítése céljából. A pályázók köre: Civil szervezetek, intézmények, öntevékeny csoportok. A tervezett projektnek Nagykanizsa testvérvárosai – Akko, Csáktornya, Gleisdorf, Kazanlak, Kovászna, Magyarkanizsa, Puchheim, Salo, Shijiazhuang – valamelyikében működő partnerszervezet aktív együttműködésével 2008. július 1. és 2009. június 30. között kell megvalósulnia. A pályázó saját forrásainak legfeljebb 50 %-os kiegészítése céljából lehet pályázni költségvetéssel alátámasztott, részletesen kidolgozott projektre. A pályázatok támogatásáról a Közgyűlés Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága legkésőbb 2008. június 30-ig dönt. Az elnyert támogatást – testvérvárosonként összesen legfeljebb 250 ezer Ft-ot – részletes elszámolással, a pályázó nevére kiállított számlákkal igazolt kiadásokra, legfeljebb az önrész mértékéig, utólagos finanszírozással biztosítja az alap. Egy pályázó több célra is nyújthat be pályázatot. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó felhívás és pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról, vagy nyomtatott formában, munkaidőben személyesen is átvehető a Polgármesteri Hivatal portáján. A pályázatok beérkezésének határideje 2008. április 16. 08.00 óra Marton István, polgármester Testvérvárosi Alap 2008. pályázat Ügyintéző: Kém Eszter, szám: 6/141-7/2008. Tárgy: értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Nyírfa u. 7-9. sz alatti építéshatósági ügyben A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/141/2008. számú tárgybani építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal valamint a közvetlenül szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2008. március 13-tól kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/141/2008., tárgya: építési engedély. A kérelmező ügyfél neve: Gelencsér Bernadett és Kövér Róbert, Nagykanizsa, Nyírfa u. 7-9/6. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 503. és 508. hrsz-ú társasházi ingatlan, valamint a 480., 481., 482., 483., 484., 485., 486., 487., 488., 502., 509. hrsz-ú ingatlan. Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304., hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12. A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: „Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja.” Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Nagykanizsa, 2008. március 12. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor építéshatósági osztályvezető Értesítés építéshatósági ügyben Az állam feladata, hogy a szociálisan hátrányos helyzetben lévők számára létrehozzon olyan intézményrendszert, amelyben a támogatottak szakszerű jogi tanácsot és eljárásjogi képviseletet kaphatnak jogaik érvényesítése és jogvitáik megoldása során. Ezt a célt szolgálja a Jogi Segítségnyújtó Szolgálat, amely 2008. január 1-től már nem csak peren kívül, hanem a polgári peres eljárásokban és a büntetőeljárásban is támogatást nyújt a rászorultaknak. Az egy főre eső jövedelem alapján adható állam által átvállalt vagy megelőlegezett ügyvédi segítség, de nagyon sok esetben a jogi segítség alanyi jogon jár az ügyfeleknek. Peren kívül tanácsadással és iratszerkesztéssel, perben pedig pártfogó ügyvéd közreműködésének biztosításával tud a szolgálat segíteni. A szolgálat eljárása kérelemre indul. A kérelem benyújtásához szükséges nyomtatvány letölthető az IRM internetes oldaláról, vagy beszerezhető a Szolgálattól. Hivatalunk minden hétfőn 9-12 között és minden szerdán 13-18 között áll az érdeklődők rendelkezésére Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44. szám alatti irodájában, illetve telefonon vagy e-mailben. Kihelyezett ügyfélfogadást Nagykanizsa, Petőfi u. 5. szám alatti irodánkban tartunk minden kedden, 9-12 között, illetve Keszthely, Kossuth u. 42. szám alatt a hónap utolsó pénteki napján 9-12 között. Egyeztetett időpontban munkatársaink más helyszínen is adnak felvilágosítást, legyen az egyesületi közgyűlés, lakossági fórum, vagy egyéb rendezvény. A jogi segítségnyújtásról részletesebb tájékoztatás a www.nagykanizsa.hu honlapon olvasható. Zala Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi segítségnyújtó Szolgálat Tájékoztató jogi segítségnyújtásról Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a lakossági víz- és csatornadíj kompenzációról szóló 7/2008. (II.29.) számú rendelete alapján 2008. március 1. napjától víz-és csatornadíj kompenzációban részesülnek a nagykanizsai lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező azon fogyasztók, akik 1. lakásfenntartási támogatásban részesülnek, 2. lakásfenntartási támogatásra nem jogosultak, de háztartásukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át, feltéve, hogy a lakásfenntartás elismert havi költsége a háztartás havi összjövedelmének 25%-át meghaladja. Az elismert költség kiszámítása a kérelmező által lakott lakás alapterülete figyelembe vételével történik. Felhívom a figyelmet, hogy a rendelet hatályba lépésekor (2008. március 1. napján) lakásfenntartási támogatásban részesülők, valamint azon személyek részére, akiknek lakásfenntartási támogatásra való jogosultságát 2008. március 1. napját követően állapítják meg, a díjkompenzációt a helyi rendelet alapján, külön kérelem benyújtása nélkül biztosítjuk. Azoknak a személyeknek, akik lakásfenntartási támogatásra nem jogosultak, azonban úgy ítélik meg, hogy a díjkompenzáció fenti feltételeinek megfelelnek, külön kérelem alapján lehet megállapítani a támogatást. A kérelem benyújtásával, és a jogosultság részletes feltételeivel kapcsolatban a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztályától kérhető felvilágosítás (Nagykanizsa, Eötvös tér 16., telefon: 500-809). A díjkompenzáció mértéke a víz-, és csatorna rendelkezésre állási alapdíj 50%-a. A díjkompenzációban részesülőknek a szolgáltató a számlán csupán feltünteti a víz- és csatornaszolgáltatás igénybevétele után megállapított rendelkezésre állási alapdíjat, azonban annak 50%-át nem kell megfizetniük. Marton István, polgármester Tájékoztatás víz- és csatornadíj kompenzációról A Látásfogyatékosok Nagykanizsai Kistérségi Egyesületének 2007. évi közhasznú tevékenysége bevételeinek összege: 524.000 Ft Kiadásainak összege: 147.000 Ft Pénzmaradványa: 377.000 Ft A közhasznú tevékenység Nagykanizsa és vonzáskörzetében élő, mintegy 300 fő látásfogyatékos embertársunk felé irányul. Jelentés közhasznú tevékenységről HÚSVÉTI ORGONA KONCERT inprovizációval Kollonay Zoltán 2008. március 23., vasárnap, 19.00 óra Felsővárosi templom Jegyek a helyszínen kaphatók 1500 Ft-os áron Tisztelt Gyászolók! „Immár a nap leáldozott…” – így kezdődik Nagy Szent Gergely himnusza, az egyházi zsolozsma, a Completórium, a piarista diákok hagyományos esti imája. A Mai nap nemcsak egyetlen nap leáldozásának, hanem egyetlenegy, senki mással össze nem téveszthető emberi sors – Kosztolányi szavával: „Egyedüli példány” – végének, egy senki mással nem pótolható emberi életút „leáldozásának” is a tanúi és részesei vagyunk. Ugyanakkor Harkány László a múlt hét péntekjén egyszerre két úton is elindult. Teste, az ember porhüvelye az örök nyugalom, a porrá válás útjára lépett. Lelke és szelleme számára viszont megnyílt a lehetőség: az örök világosság fényessége. Harkány Lászlótól barátai és iskolatársai nevében búcsúzom. Az emlékek sokasága lep meg. Emlékezem a nagykanizsai piarista gimnáziumra, ahol két osztállyal járt alattam. Emlékezem arra a közös filmünkre, amelyben hitelesen és meggyőzően vallott arról, hogy a tehetséges, tízéves, galamboki parasztfiút miként fogadta be a városi iskola, karolta föl osztályfőnöke, Grujber József tanár úr. Emlékezem arra az időre, amikor az Erkel Ferenc Művelődési Ház igazgatójaként meghívott és vendége lehettem azoknak a vetélkedőknek, műsoroknak, szerzői esteknek, amelyekkel alkalmat adott arra, hogy újból fölfedezzem, visszaszeressem diákkorom városát. Persze nemcsak én kaptam tőle ajándékot. A ház vendégkönyvébe Jókai Anna írta: „Köszönöm, gratulálok. Barátsággal megyek – s egykor majd jövök!” „Ha nem lennék pécsi, nagykanizsai szeretnék lenni. Olyan szép este volt”- így vallott Csorba Győző. Emlékezem azokra az évekre, amikor Harkány László a városi könyvtárt vezette. őrzöm a fényképet, könyvemben is szerepel, amelyen az élő magyar irodalom képviselői, Nagy Gáspár, Szakolczay Lajos és ma színésznő Győry Franciska fogja közre mosolygó, derűs alakját. Emlékezem azokra az alkalmakra, mikor iskolájába rendhagyó irodalomórákra hívott, és megtapasztaltam nemcsak taniványai tudását, hanem az ifjúság szeretetét is, amellyel diákjai körülvették. Mert Németh László- i értelemben kiváló tanár volt, aki tudta, hogy tankönyv, lecke, kötelező olvasmány csupán eszköz arra, hogy a tanár a pedagógia etoszát sugározza diákjai felé és kedvező élményt tudott hagyni az iskoláról hajdani tanítványaiban. És emlékezem baráti kézmozdulatára, szívességére, amellyel meghívott lakásába, vagy megnyitotta pihenést adó balatoni nyaralójának ajtaját…. Tanúsíthatom: közösséget szolgáló, tartalmas életet élt. Miért idézem föl ezeket a személyes emlékeket? Mert hiszem, hogy akik itt jelen vannak, és akik nevében szólok, azok hasonlóképpen őriznek egy – nem egy, hanem sok-sok – hasonló képet, emléket Harkány Lászlóról, az emberről, a barátról, a tanárról, a művelődési ház és a könyvtár igazgatójáról. Emlékeznek arcára, szívélyességére, segítő szeretetére, tudására, hozzáértésére, elhivatottságára. Mi teheti elviselhetővé a veszteséget, a hiányt, a fájdalmat, a gyászt, a szomorúságot, amelyet érzünk amiatt, hogy Harkány László többé nem nyújthatja felénk a kezét, nem integethet vissza az utca túlsó oldaláról, nem lehetünk vendégei, nem nevet ránk, nem szólíthatjuk meg? A szeretet nem puszta érzés, hanem tett és cselekvés. Az emlékezés nem múltba révedés és sóhaj, hanem elhivatottság és a folytatás vállalása. Alighanem akkor lehet gyászunk és fájdalmunk hiteles, ha azt a sok-sok értéket, ajándékot, szeretetet, tudást, barátságot és kéz meleget, amelyet az életben Harkány Lászlótól kaptunk, nemcsak megőrizzük emlékezetünkben, hanem továbbadjuk másoknak, azoknak, akik ugyanúgy rászorulnak a szeretetre, a tudásra, a barátságra és a kéz melegre, miként nekünk szükségünk volt ezekre az értékekre. „Immár a nap leáldozott” – mondja az esti ének. De van vigaszunk: „ Már kél a fénynek csillaga” – mondja a hajnali himnusz. Barátai és iskolatársai nevében búcsúzom, és köszönöm Harkány Lászlónak, hogy barátai és iskolatársai lehettünk. Tüskés Tibor irodalomtörténész Kanizsa – Nemzedékek 8 tanítója 2008. március 20. Fotók: Bakonyi Erzsébet Az elringató és gyógyító mese címmel tartott előadást munkájáról Dr. Boldizsár Ildikó, meseterapeuta és mesekutató a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Ildikó huszonhárom éve foglalkozik mesekutatással, s ebből az első tíz éve azzal telt, hogy megtudja: mi is az a mese? Pontos válasz ma sincs rá, hiszen óriási néprajzi és irodalmi területet ölel fel. Rengeteg kérdésre kereste a választ kutatásai során: Hogyan lehet használni a mesét? Mit tud adni? Milyen hatással van a felnőttekre? Évszázadokon keresztül miért a felnőtteké volt, s miért lett a gyerekeké az utóbbi száz évben? Mit tudott életben tartani? Évek óta mesél kórházakban kicsiknek, nagyoknak, súlyos betegeknek, haldoklóknak. Saját rendelőjében különféle emberek látogatják még különfélébb lelki traumákkal: párkapcsolati gondokkal, függőséggel, elfojtott érzelmekkel. Alegtöbb páciense felnőtt ember, de segített már csecsemőn is. Valami olyan kezd működésbe lépni a mesékkel való gyógyítás során, amit nem tudunk kontrollálni, tudományos módszerekkel leírni. A mesék évszázadok alatt csiszolódtak olyanná, amilyenek, azért, hogy valamit elmondjanak a világról, az emberről. Tudást, tapasztalatot, üzenetet közvetítenek arról, hogy miért vagyunk a világon, milyen lehetőségeink vannak az életben, milyen nehézségek várnak ránk, s ezeket milyen eszközökkel lehet megoldani. Nem azt mondják, hogy minden könynyen fog menni, hanem azt, hogy nehezen, de a problémákat meg lehet oldani. Üzenetük, hogy mindenért meg kell dolgozni. A szülők és az óvónők munkájának fontosságát is kiemelte az előadó: nem lehet tudni, hogy melyik történettel vértezik fel a gyereket, amelynek segítségével majd megoldja gondjait. Mindenkinek van vagy volt kedvenc meséje gyermekkorában, s hogy miért pont az, annak megvan az oka is, csak meg kell találni. A lélekben, a személyiségben rejlik. Steyer Edina Gyógyítás – másképp Végső búcsú Harkány Lászlótól Köszönetet mondunk mindazoknak, akik Harkány László elhunyta alkalmából fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Nagykanizsai Csoportja színvonalas kiállítással adózott a közelmúltban Mátyás király emlékének. A Hevesi Sándor Művelődési Központban megrendezett tavaszi országos érem- és bélyegbörzén Mátyás király emlékezete érmeken, pénzeken és bélyegeken címmel rendeztek kiállítást. – Az apropót az adta, hogy ötszázötven évvel ezelőtt, 1458- ban választották Hunyadi Mátyást királlyá, a koronázása ugyan később, 1464-ben történt meg – mondta Steinhardt László, az egyik szervező. – Nem egészen harminchárom évig uralkodott, és érmészeti szempontból az egyik legjelentősebb esemény fűződik a nevéhez. Róber László, Kovács Béla, Steinhardt László, Dr. Gyergyák János és Dr. Zsoldi Zoltán gyűjteményéből összeállított válogatást három tárolóban helyezték el a rendezők. Az elsőben Mátyás pénzei, a másodikban a király továbbélő kultusza érmeken s pénzeken, a harmadikban pedig ugyanez bélyegeken volt látható. A kiállítást Illés Mária pedagógus nyitotta meg. Többek között elmondta, Mátyás elődjeitől rossz pénzt örökölt, és uralkodása elején maga sem tudott ezen változtatni. A kincstári reform az 1467- es országgyűlés után következett be. Szakképzett pénzügyigazgatási hivatali személyzet alakult ki, és jelentős lépés volt az évi pénzrontás megszüntetése valamint jó minőségű pénz veretése. Az új pénzeken a történelemben először jelent meg a Madonna a gyermekkel. Az első vereteken Mária fátyolt viselt, később koronázva ábrázolták az éremképeken. A pénzek, úgy az aranyforint, mint a garas, a dénár, illetve az obulus egyöntetű formát mutattak. ANumizmatikai és Filateliai Találkozó mintegy kétszáz résztvevőt vonzott. A fő sláger ezúttal a Mátyás király trónralépése alkalmából kiadott ötvenezer forintos aranypénz volt, amit ötvenkétezer forintért lehetett megvásárolni az egyesületnél. Ezen kívül a képeslapoktól a római pénzeken át a bélyegekig mindent megtaláltak a Dunántúlról, valamint Horvátországból és Szlovéniából érkezett gyűjtők – összegezte Dr. Zsoldi Zoltán. A kiállítás anyagát Nagykanizsa után Letenyén tekinthetik meg. B.E. 2008. március 20. Kanizsa – Művelődés 9 Papp Ferenc huszonöt évig állt a Hevesi Sándor Művelődési Központ élén. Nyugdíjasként sem szakadt el a kultúrától, mindennapjai nem telnek kevésbé tevékenyen, mint eddig. Mint azt lapunknak adott interjújából kiderül, semmi sértettség nincs benne, a pletykákkal ellentétben maga döntött a nyugdíjazása mellett. – Az utóbbi hetekben egyre többen állítanak meg az utcán azzal, hogy miért mentem ilyen fiatalon nyugdíjba – mondja Papp Ferenc. – A fiatalt én rögtön idézőjelbe tenném, mert valójában a nyugdíjkorhatár előtt csak két és fél évvel vonultam nyugállományba, korkedvezménnyel. Döntésemnek több összetevője is volt. Az egyik – s talán ez a legfontosabb –, hogy a tavaly indult átszervezéssel, a kulturális intézmények zártkörű részvénytársaságba történő összevonásával sem szakmai, sem pénzügyi szempontból nem értettem egyet, akkor sem, ha non-profit alapon működött volna. Az idő engem igazolt, ugyanis hamarosan kiderült, hogy ezt a gazdasági társaságot nem lehet létrehozni. A közgyűlés végül úgy döntött, hogy Kanizsai Kulturális Központ néven vonja össze az intézményeket. Amikor megindult az átszervezés, Marton István polgármester urat egy levéllel kerestem meg, melyben kértem korengedményes nyugdíjazásomat, mert úgy vélem, ha valamivel nem tudok azonosulni, akkor jobb, ha felállok. Persze, szerencse is kellett ehhez, s pont akkor értesültem arról, hogy van lehetőség arra, hogy még december harmincadika előtt, a mostaninál jóval kedvezőbb feltételek mellett mehessek nyugdíjba, a polgármesteri hivatal pedig kifizesse a nyugdíjbiztosítónak a kis idővel a nyugdíjba vonulás előtt állók nyugdíját. Természetesen éltem a lehetőséggel, úgy gondolom, ezzel az utódom és utódaim helyzetét is megkönnyítettem, hisz valószínűleg nehezen fért volna meg két dudás egy csárdában, nem szerettem volna második ember lenni a rendszerben, ugyanis 2010-ig maradhattam volna a HSMK élén. Hangsúlyozom tehát, hogy nem úgy küldtek el, én magam választottam ezt a lehetőséget, hiszen erre a jogszabályok lehetőséget nyújtottak. Több szempontból is jobban jártam így, ugyanis a nyugdíjam több, mint amennyi a nettó fizetésem volt az intézmény élén. – Ráadásul teljes egészében most sem szakad el a kultúrától, no meg, ott a politika is. – Már a nyugdíjazásomat követő első hetekben több helyről is megkerestek, hogy számítanak a munkámra. Így például a Pécsi Tudományegyetemről, ahol a minap már a művelődésszervezők államvizsgáján társelnökként működtem közre. A másik megkeresés a szombathelyi volt Berzsenyi Dániel Főiskoláról érkezett, amely a Soproni Egyetemmel való egyesülése után Savaria Egyetemi Központ lett. Itt is arra kértek fel, hogy segítsek be a művelődésszervező kollégák képzése során. Emellett a tatabányai székhelyű Modern Üzleti Tudományok Főiskolája budapesti kulturális menedzser képzésében meghívott óraadóként tevékenykedhetek majd. Két tantárgyam van, az egyik a szponzorálási módszerek a kultúrában, a másik pedig a nagyrendezvények szervezése. Ezen kívül a Nagykanizsai Városvédő Egyesület egyik alelnöke vagyok, s az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakértőjeként is dolgozom. A szellemi munka mellett pedig szívesen járok ki a Csónakázó-tó melletti birtokunkra, ugyanis a kétkezi munka mindig felfrissít – ezért alig várom már a tavaszt. A politika pedig ugyancsak ad elfoglaltságot, talán most már több időm lesz elolvasni a több tucatnyi előterjesztést. A közgyűléseken igyekszem mindig higgadt, szakmai véleményt mondani, nem vagyok híve a konfrontációnak. Azt hiszem, másfél éves működés után a város lakossága már azt várná el, hogy a képviselőtestületben ne pártcsaták folyjanak, hanem szakmai szempontú várospolitikai viták. Én ennek az elvárásnak igyekszem megfelelni, nem feledve persze, hogy szociáldemokrata érzelmű vagyok. Most már az is maradok, azt hiszem. Horváth Attila Nyugdíjasként is aktívan Fotó: Horváth Attila Mátyás király: érmeken, pénzeken és bélyegeken Fotó: Bakonyi Erzsébet Péntek este igaznak bizonyult a régi mondás a Kodály Zoltán Művelődési Házban, mely szerint: Amíg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek. A Pokolgép együttes országjáró turnéjának nagykanizsai koncertjén zsúfolásig megtelt a rock-koncertjeiről nevezetes intézmény kultúrterme. A nagysikerű előadás előtt a zenekar vezetőjével, gitárosával Kukovecz Gáborral beszélgettünk. – Immár több, mint negyedszázada dübörög a Pokolgép. Úgy tudom, majd’ minden napra esik egy koncert. Strapás lehet az országot járni, késő éjszakáig koncertezni. Szórakozás ez vagy inkább kőkemény munka? – Nekünk ez a hobbink, érthető módon szeretjük, amit csinálunk. Munkának nem tekintjük, mivel nem főállású zenészek vagyunk, mindannyian dolgozunk, kivétel a gitárosunk Nagy Dávid, mert ő még tanul. Én tanárként dolgozom, három szakot tanítok. Nagyon boldoggá tesz bennünket, hogy a közönségnek tetszik a zenénk és annak, hogy ilyen szépszámmal látogatják a koncertjeinket. Tulajdonképpen a rajongóink tartják életben az együttest, és adják meg az értelmét annak, amit teszünk. Még akkor is, ha csak hobbiról beszélünk. – Az együttes munkásságát tekintve, ha jól számolom, tizennyolc lemezetek jelent meg. Korábban a zenekarok a korongok jogdíjaiból és az eladott példányszámokból profitáltak. Ma a lemezmásolások és az internetes letöltések időszakát éljük. – Normál esetben ennek valóban úgy kellene működnie, hogy a zenészt az eladott lemezek után jogdíj illeti meg. Ez ugye a fent említett okok miatt nincs, ha van, akkor is elenyésző. Eljutottunk odáig, hogy lemezeinket nem az eladott példányszámok mennyisége miatt készítjük, hanem ha valaki letölti, vagy lemásolja, legalább lépést tart gondolatainkkal. Így belegondolva húsbavágó a dolog, de mint mondtam, mi a zenélést nem a pénz oldaláról közelítjük meg. – Az elmúlt huszonöt év a zenekar életében nem múlt el tagcserék nélkül. Olykor frontemberek, meghatározó énekesek cserélődtek. Hogyan érintette ez a zenekart? Adott-e új lendületet, vagy okozott pillanatnyi visszaesést a vérfrissítés? – Sajátos helyzet ez, ugyanis a zenekar fennállása óta a daloknak hozzávetőlegesen kilencven százalékát én írom. Így az én zenei világomat, gondolataimat nem befolyásolták a tagcserék. Legfeljebb annyi történt, hogy minden egyes énekesnek más adottságai vannak, esetleg más hangfekvésben énekel. Ha netán olykor egy kisebb hangterjedelmű énekessel dolgozom, úgy kezelem mint egy másik hangszert, egy kisebb hangterjedelműt, ennek megfelelően hangszerelem a dalokat. Ez természetesen a dal mondandóján, stílusán nem változtat. – Több zenekar – főleg az utóbbi időben – szívesen készít akusztikus felvételeket. Az utolsó előtti nagylemezen az akusztikus hangzás részesül előnyben. Mi ösztönözte erre a zenekart? – Egy véletlenszerű felkérés eredménye az említett lemez. Egy veszprémi fellépés alkalmával kifejezetten akusztikus hangzású Pokolgép koncertet kértek. Rengetegen látták, nagy sikert értünk el a számunkra is újdonságként ható hangzásvilággal. Tulajdonképpen az ott elért siker motivált bennünket. Aztán meghallgattunk külföldi zenekarok akusztikus felvételeit, akik hatalmas rockzenei múlttal bátran visszanyúltak az akusztikus hangszerekhez. Nyilvánvaló milyen különbség van szintetizátoron, vagy zongorán, esetleg elektromos gitáron, vagy klasszikus gitáron játszani. A zene mégis csak az akusztikus gitárral kezdődött. Tehát ez a lemez egy nagy kihívás volt a zenekar tagjainak. A közönség visszajelzése minden fáradozásunkért kárpótol. Ennek a lemeznek mindenképpen helye van a Pokolgép-albumok között. – Gyakran lépnek fel határokon túli, többnyire magyarok lakta településeken, városokban. Milyen a fogadtatás, mennyire ismerik a dalokat? – Meglepő módon a szlovák anyanyelvűek közül is sokan ismerik dalainkat. Igaz az is, hogy a közönség túlnyomó részét a magyar anyanyelvű közönség teszi ki. A dalainkat teljes mértékben ismerik, teljes mértékben azonosulnak velünk, még ha pillanatnyilag még más útlevéllel rendelkeznek is. – Milyen életszemléletet, filozófiát ad a zenekar a közönségének? – Ez attól függ, hogy mi milyennek látjuk, illetve milyennek szeretnénk látni a világot. – És milyennek szeretnék látni a világot? – Békésnek, nyugodtnak. Olyannak, mint azt Beethoven megálmodta az Örömódájában. Az emberek testvérként szeressék egymást, függetlenül attól, hogy ki honnan jött, milyen származású, milyen agykapacitású. Ennél már csak az fontosabb, hogy jó szándékú legyen. Czene Csaba 10 Kanizsa – Kultúra 2008. március 20. Fotó: Bakonyi Erzsébet Milyen legyen a világ? Mint Beethoven megálmodta az Örömódájában Kukovecz Gábor a Pokolgépről Az intézmény felújítása miatt a Rozgonyi Úti Általános Iskola történetében hagyományosnak számító Arany János Szavalóversenyt idén a Batthyány Lajos Gimnáziumban rendezték meg. Az ünnepélyes megnyitón az iskola tanulóinak műsorát követően Tóth Miklós igazgató köszöntötte a szavalóverseny résztvevőit, a kísérő pedagógusokat és a szülőket. Közel húsz éve kezdeményezték az iskola magyartanárai, hogy az akkor már egy évtizede zajló saját szavalóversenyüket terjesszék ki, tegyék lehetővé a város vers-szerető óvodásainak és más iskolák tanulóinak is a részvételt. Hat évvel ezelőtt pedig a városkörnyéki iskolák diákjainak is lehetővé tették, hogy bekapcsolódjanak e szép és nemes hagyományba. A rendezvény elismertségét fokozta az a tény, hogy ez a verseny jelenti a Zala megyei József Attila Szavalóverseny válogatóját. A hat kategóriában első helyezést ért el: Horváth Miklós, rozgonyis tanuló, Karancz Panna hevesis, Varga Döníz kiskanizsai, Karádi Dávid batthyánys, Horváth Márk bolyais és Cseszkó Delinke batthyánys diák. A városkörnyéki iskolákból Tóth Evelin és Szanics Annamária murakeresztúri tanuló ért el legjobb eredményt. B.E. Arany János Szavalóverseny Szanics Annamária 2008. március 20. Kanizsa – Hirdetés 11 Lomtalanítás 2008. Tájékoztatjuk Nagykanizsa város lakosságát, hogy ez évben is megrendezésre kerül a TAVASZI LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ. Az idei évben is előzetes egyeztetés szerint lomtalaníthatunk. A lomtalanítási akció március 29-től május 10-ig tart. Alomtalanítási szándékot és annak pontos helyét március 25-től május 9-ig munkanapokon 13.00-16.00-ig a Saubermacher-Pannonia Hulladékgyűjtő Kft. 93/537-380-as telefonszámán lehet bejelenteni. A társasházak közös képviselői a lomtalanítást személyesen jelenthetik be a hulladékszállítást végző cég Vár u. 5 sz. alatt lévő szállítási irodájában. A közösen leegyeztetett időpontra a szolgáltató a lim-lom mennyiségétől és összetételétől függően az elszállításra konténert, a családi házas övezetbe tömörítős hulladékszállító járművet biztosít. Családi házas övezetben az idei évben is lehetőség nyílik a hétvégén, szombatonként történő lomtalanításra. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a lom továbbra sem tartalmazhat háztartási szemetet, építési törmeléket, kerti hulladékot és faágat, autógumit, elektronikai hulladékot (pl: hűtőszekrény, televízió), illetve veszélyes hulladékot (pl: festék, gyógyszer, vegyszer)! A Vár u. 5 sz. alatti hulladékudvarban egész évben, továbbra is térítésmentesen adhatók le a háztartásokból származó szelektíven gyűjtött hulladékok és a lakossági veszélyes hulladékok. A szabálytalan közterületi hulladékkihelyezést a Közterület-felügyelet munkatársai ellenőrzik és szankcionálják. Kérjük együttműködését környezetünk tisztaságának megóvásában! A nagykanizsai tűzoltó-parancsnokság a tavalyi kategóriaátsorolással és az utóbbi időszak fejlesztéseivel, a nagy arányú létszám-bővítéssel elérte azt, amit egy városi tűzoltóság elérhet – mondta Egri Gyula alezredes, a Nagykanizsai Tűzoltó-parancsnokság első embere. Jelezte: tavaly a parancsnokságot az életét öt-tíz évre meghatározó hatások érték. Egyik legfontosabb ilyen a kategória-átsorolás volt, amely révén a kanizsai az ország legfontosabb, legjobban felszerelt tűzoltóságainak egyikévé vált. Az átsorolásnak köszönhetően ötvennyolc fős készenléti állományuk majdnem százfősre nő, s mivel tíz kolléga nyugállományba vonult, összesen több mint félszáz új tűzoltót kellett, kell kiképezni. Ez azt jelenti, hogy az állomány minden második tagja kezdő. – Komoly feladatunk, hogy a fiatalokat megfelelő módon, jól felkészítve integráljuk a rendszerbe, miközben gyakorlatilag hiányzik a negyven éves korosztály, amely taníthatná kezdő munkatársainkat – mondta Egri Gyula, aki viszont azt is hozzátette: hogy ez sikeres, azt talán az is jelzi, hogy tavaly senkit nem ért szolgálati baleset. A parancsnok elmondta azt is, a szolgálati csoportok létszáma a korábbi tizenkilenc főről harmincharminchárom fősre növekszik. Egri Gyula arról is beszélt, hogy ősszel várhatóan egy új gépjárműfecskendő érkezik Nagykanizsára, melynek pályázati forrásból történő beszerzéséhez a fenntartó települések biztosították az önrészt. A tavalyi munkáról a számok nyelvén is beszámolt Egri Gyula, s elmondta, 2007-ben majdnem hatszáz vonulásuk volt, amelynek csaknem kétharmadát a műszaki mentések tették ki, de jelentős volt az avartüzek száma is. A keletkezett kár összértéke 110 millió forintra rúgott, ám a lánglovagok által megmentett érték ennek a háromszorosa. Központi bérfejlesztést tavaly az illetékes tárca ígéreteivel ellentétben nem kaptak a tűzoltók. A mostani állománygyűlésen megjelent a fenntartó önkormányzatok három legnagyobbika, Nagykanizsa, Zalakaros és Letenye polgármestere is. Marton István, Szirtes Lajos és Halmi Béla megköszönte a parancsokság munkáját, s további támogatásukról biztosították Egri Gyula parancsnokot és az állomány egészét. H.A. Február elseje óta működik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Családi Napközije Kiskanizsán, a Munkácsy út 7. alatt, amely egyfajta városrészi központként is funkcionál immár. Némi változás történt ugyanis a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiskanizsai egységei vonatkozásában: a támogató szolgálat a családi napközivel egy épületbe, a Munkácsy út 7-be került, a szenvedélybetegek közösségi ellátása pedig a templom mögül beköltözött a hajléktalan- ellátás központjába, az egykori ferences zárdába. – Az önkormányzattól megkaptuk használatba az épületet, s a hatékonyság miatt igyekeztünk egy helyre koncentrálni az erőinket – mondta Madarászné Kele Márta, a kiskanizsai intézmény vezetője. – Januárban ide költözött a támogató szolgálatunk, míg a szenvedélybetegek közösségi ellátását betelepítettük az Alsóvárosi templom mögötti volt zárdaépületbe. Február elsejétől ugyancsak itt, a Munkácsy utcában elindult a Gondviselés Családi Napközi is, ahol állandó jelleggel hét gyermeket fogadhatunk, s időszakosan is ugyanennyire van lehetőségünk. Utóbbi azt jelenti, hogy két órára, vagy egy délelőttre, esetleg egy egész napra is lehet hozni hozzánk gyermekeket, akár heti több alkalommal is. Mivel intézményünk nem önkormányzati fenntartású, az étkezés árán kívül napi ötszáz forint térítési díjat kérünk a szülőktől – egyébként ezzel a tarifával országosan is az olcsóbbak közé tartozunk. Jelenleg egyszerre általában kilenctíz gyermekünk van, de mivel rendelkezünk még szabad kapacitásokkal, várjuk az újabb jelentkezőket. Kiss Péterné Czimmerman Tímea, a családi napközi vezetője úgy véli: az intézmény legnagyobb előnye a kis csoport. Ennek köszönhető, hogy a gyerekek beszoktatása is könnyen ment. Mivel a kicsinyek javarészt a bölcsődés korú korosztályból kerülnek ki, komoly fejlesztő foglalkozásokat még nem szerveznek nekik. Ám alapvető ismereteket már kapnak, amelyek elsősorban a világban való tájékozódást segítik elő. – Beszélgetünk a tavaszról, az ünnepekről, a ruhákról, a virágokról, közlekedésről, azaz mindenről, ami ahhoz szükséges, hogy a gyerekek megfelelő módon tudják megkezdeni a tájékozódást a világban – magyarázza a családi napközi vezetője. – A napirendünk évszakhoz kötött, ahogy javul az idő, mind többet leszünk majd kint az udvaron. Új fajátékok készülnek, egy faipari vállalkozó kedvezményes áron vállalta a játszóterünk megépítését. Érdekesség, hogy néhány szülő már most jelezte: annyira meg vannak elégedve a napközivel, hogy gyermekük az óvodai éveit is itt tölti, s nem mennek kiscsoportba más intézménybe. Horváth Attila Atűzgyújtási rendelet módosítása óta hetente három nap, hétfőn, kedden és szerdán lehet füstölögni időkorlátozás nélkül. Amióta megérkezett a jó idő, egyre több helyen jelenik meg füst Kiskanizsa felett – arra is van példa, hogy esténként akkora a füst, hogy ha a városrész fő utcáján lakók kilógatnának házuk ablakán egy pár kolbászt, bizonyára gyorsan felfüstölődne. A komposztálás helyett az egyszerűbb megoldásként inkább a tüzelést választóknak jó hír (a környéken lakóknak kevésbé), hogy a tűzgyújtási rendelet módosításának következtében immár a hét első három napján non-stop, gyakorlatilag időkorlátozás nélkül lehet kerti hulladékot égetni. Tóth Nándor, a városrész egyik képviselője érdeklődésünkre elmondta: ez még a jobbik változat, volt ennél rosszabb is. Ugyanis javaslatként a testület elé került az a változat is, amely a hét minden napjára engedélyezte volna az égetést, egy másik pedig hétfőt, keddet és szombatot jelölte volna ki e célra. Szerencsére, a képviselők mindkét változatot elvetették. Nem mintha örömteli lenne az elfogadott verzió, ugyanis Tóth Nándor tapasztalatai szerint így is sokan panaszkodnak, hogy időnként sűrű füst lepi el szűkebb környezetüket. Pedig van más megoldás: a komposztálás, amely révén ráadásul hasznosul is a zöldhulladék, s nem lesz az enyészeté. Nem is olyan légből kapott ötlet, ugye? H.A. 12 Kanizsa – A mi ügyeink 2008. március 20. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat a nagykanizsai Platán sori ABC sérelmére fegyveresen elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az elkövetőről fantomkép készült. Személyleírása: 25-30 év körüli fiatalember, kb. 185 cm magas, vékony sovány testalkatú. Arca hosszúkás, sovány, beesett, arcbőre feltűnően sárga színű. Az elkövetéskor viselt ruházat: sötét színű baseball-sapka, fekete színű, nagy valószínűséggel termó anyagú, derékig érő cipzáras kabát, alsó részén mindkét oldalon zsebbel, kék színű farmernadrág. Aki a fantomképen látható személyt felismeri; az üggyel vagy az elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, kérjük, hogy jelentkezzen a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán, a 06-80/200-392 telefonszámon, a 107-es segélyhívó számon, vagy bármelyik rendőrnél! Segítségüket köszönjük! Csizmazia Péter, sajtóreferens Körözési felhívás Sok füst alatt Van még hely Kihozták a maximumot 2008. március 20. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp Érzékszerveire érzékenyen hat az átvonuló Hold. A jó fekhely és a visszafogott étvágy helyrebillentheti egyensúlyát, és zökkenőmentesen, fáradhatatlanul tevékenykedhet tovább. Hatékony lehet az otthoni munkában, és kreatívan fog hozzá minden feladathoz, amire a családja megkéri. Környezete véleményét azonban továbbra is nehezen fogadja el. Az ünnepek táján gondjai adódhatnak a kommunikációval. Lehet, hogy a sok teendő, a vendégvárás sürgeti és ennek köszönhető ingerültsége. Az ajándékok, a locsolás azonban mindent elfeledtetnek. Találékonyan és ötletesen tudja megvalósítani a feladatait. Érdemes lenne továbbfejlesztenie mindazt, amit eddig tanult. Reformgondolatai által akár saját pénztárcája tartalmát is szaporíthatná. A színes virágok látványa, a napsütésben lengedező zöld fű szenvedélyes hangulatba ringatja. Büszke rá, hogy környezetében hallgatnak a véleményére, és ezért szívesen segít másokon. Kényeztetésre vágyik, és ezt az ünnepek alkalmával kellőképpen érzékelteti is a barátaival. Luxusra vágyakozik, ám amikor a húsvéti ajándékáról faggatóznak, beéri egyszerűbb megoldással. Az ünnepek alatt ne terhelje túl keringési rendszerét. Ha fáradékonynak érzi magát, iktasson be néhány napos böjtöt, s ha úgy érzi, nem bírja tovább, akkor beszélgetéssel töltse ki szabadidejét. Szeretne jobban élni, több pénzt keresni, csak nem tudja, hogyan. A kérdésre önnel együtt sokan szeretnének választ kapni. Addig is kezdje a legegyszerűbb megoldással, legyen megértő és türelmes családjával. Titkon azon gondolkodik, próbára teszi kedvesét. Egy egzotikus ruhadarabbal bizonyára elfeledtetné a hétköznapok monoton egyhangúságát, és a lemondással járó mindennapokat. A sok vitaminnak köszönhetően könnyedén intézi szokásos ügyeit. A húsvéti ünnepjárást régóta szervezi, az utolsó pillanatban mégis megtorpan. Messzire vágyódik, az ismeretlen meghódítására. Készítsen vázlatot a megoldandó feladatairól, és rakja ki jól látható helyen a szobájába. Ha némelyik megvalósul, ünnepelje meg barátaival egy éjszakába nyúló szabadban eltöltött vacsorával. Gondolt-e már arra, hogy szállodában is töltheti az ünnepeket? Lehet, hogy sok pénzbe kerül, de kipihenten, újult erővel, a tavaszi fáradtsággal mit sem törődve folytathatja életét. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Ami az újságban van, és még több... Új témakör a Fórumban: Humorfal Kattints rá! Kattints rá! Kattins rá! www.kanizsaujsag.hu HALLGASSA Húsvét hétfőn is a Kanizsa Rádiót! Tegye próbára ügyességét HÚSVÉTI JÁTÉKUNKON! Részletek a Kanizsa Rádióban! TÁRS VEGYES INGATLAN BÉRLET Nk-án a Turul madárnál 100 m2-es, I. emeleti lakás extrákkal eladó. Érd.: 30/9124-674 (6177K) A Hunyadi utcában 700 m2-es építési terület eladó. Érd.: 30/227-3294 (6040K) Nk-án Csengery u. elején 57 m2-es, 2,5 szobás, jó állapotú, III. emeleti lakás 9,5 millió Ft-ért eladó. Érd.: 30/348-9669 (6100K) Nagybakónakon kétszobás családi ház nagy telekkel eladó. Érd.: 20 óra után a 93/315-559 (6099K) Szép természeti környezetben, kicsi szőlőbirtok olcsón eladó. Érd.: 20 óra után a 93/315-559-es telefonszámon. (6101K) Kaán Károly utcai garázssoron nagyméretű aknás garázs eladó. Irányár: 700.000 Ft Érd.: 30/904-1169 (6152K) Nk-án frekventált helyen, Kinizsi u. 2. szám alatt másfél szobás, földszinti, 42 m2-es lakás eladó. Érd.: 93/325-787 (6173K) Nk belvárosához közel kétszobás, összkomfortos, egyedi fűtéses, jó állapotú, kívülről hőszigetelt udvari lakás garázzsal, pincével eladó. Irányár: 5,7 millió Ft. Érd.: 20/9726-721 (6175K) Kazanlak körúton kétszobás, két erkélyes, 56 m2-es, 4. emeleti lakás eladó, hitel intézéssel. Érd.: 20/490-6066 (6176K) Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári lakás jó állapotban eladó. Érd.: 93/321- 906 (6200K) Nk belvárosában 900 m2 közművesített terület kiadó vagy eladó. Érd.: 30/481-2323 (6166K) Egyedi fűtéses önkormányzati lakást határozatlan idejű szerződéssel cserélnék kisebb magántulajdonúra, vagy önkormányzatira, akár határozatlan idejűre is. Érd.: 30/2766-300 (6203K) Buda belvárosában másfél szobás lakás kiadó. Irányár: 70.000 Ft/hó. Érd.: 93/318-485 (6201K) Költözés miatt eladó: Whirpool kombinált (8 éves) hűtőszekrény, 72 cm-es LG 100 Hz (extra) televízió, új fürdőszobaberendezés (még dobozban, fa + bambusz kombináció). Érd.: 20/226-4144 (6144K) Etüd típusú Pianino eladó. Érd.: 30/901-2482 (6146K) Asztali számítógép, nyomtató, fénymásoló eladó. Érd.: 30/916-1600 (6150K) Ne dobja ki! Készpénzért vásárolok régi dísz- és használati tárgyat, porcelánt, képet, könyvet, régi újságokat, stb.! Érd.: 20/555-3014 (6083K) Nevada tálaló szekrény + sarokelem eladó. Érd.: 20/396-9816 (6167K) Jó állapotú Olimpia Midi 20-as gyermekkerékpár eladó. Irányár: 9.500 Ft. Érd.: 30/2627-496 (6202K) Jól szituált, középkorú üzletember, kevés szabadidővel diszkrét kapcsolatot keres egy csinos, hasonló korú hölgy személyében. Leveleket a szerkesztőségbe (Pf.: 154) kérem, „Maxima” jeligére. Jóképű, 185 cm magas, harmincas, egyedülálló férfi keresi dekoratív, csinos, humoros, az életet könnyeden felfogó hölgy ismeretségét. Jelige: „Légy a bombázóm” 14 Kanizsa – Apró 2008. március 20. Városközpontban irodák – nettó 1.200 Ft/m2-től – és üzlethelyiségek kiadók, ingyenes parkolási lehetőséggel. Érdeklődni: 20/9390-745, 20/9683-517 Olajipari Természetbarát Egyesület túraajánlata Március 24. Kakasmandikó túra Indulás: 10 óra autóbusz állomás, érkezés: 16 óra autóbusz állomás. Gyalogtúra útvonala: Becsehely - Pál hegy - Kakasmandikó lelőhelye - Rigóhegy - Borsfai hegy - Borsfa. Táv: 13 km. Részvételi díj: volán díjszab. A Magyar Műveltség Kincsestára (Medgyaszay Ház) Március 28. 18.30 óra A mindenség képe egy aranykorsón II. A nagyszentmiklósi kincs 2. számú kancsójának képrendje Pap Gábor művészettörténész vetítettképes előadása Március 21. 10 óra HÚSVÉTI JÁTSZÓHÁZ (Főtt tojást mindenki hozzon magával!) Március 25. 19 óra - Hevesi bérlet Március 26. 19 óra - Bródy bérlet Március 27. 19 óra - Rátkai bérlet Kálmán Imre: MARICA GRÓFNő operett, a kaposvári Csiky Gergely Színház előadása Március 28. 19 óra Az INNOCENTS EGYÜTTES koncertje. Belépődíj: 400 Ft Március 21. 19 óra Tavaszi Művészeti Fesztivál TÖVISKORONA M. Kecskés András pantomim művész előadása Belépődíj: 1000 Ft és 700 Ft Március 28. 19 óra Tavaszi Művészeti Fesztivál A MAGYAR JAZZ ÜNNEPE A Kanizsa Big Band, majd GONDA JÁNOS szóló zongorakoncertje Belépődíj: 1000 Ft Március 21. 10 óra JÁTSZÓHÁZ - tojásfestés (Főtt tojást mindenki hozzon magával!) Javában tartanak az idei lábtollabdás versenysorozatok, s a diákolimpiai döntőkön valamint ranglistás fordulókban a kanizsai Zemplén SE kiválóságai remekül szerepeltek. A fiatalok (V. korcsoport) megyei versengésében fiú egyéniben a zsigmondy-s Szatmári Tamás nyert, csapatban viszont a cserhátisok (Huszár Emil, Farkas Balázs, Lukács Benedek, Schulz András) győztek. A lányoknál egyéniben Bátor Hajnalka (Batthyány) győzött, s a csapat elsőséget is a gimnázium növendékei szerezték meg. A VI. korcsoport fiú egyénben Draskovics László (Batthyány) nem talált legyőzőre, egységben viszont a Cserháti (Balassa István, Bársony Szabolcs, Horváth Roland, Kunics Balázs, Pukhely Dávid) volt a legjobb. A megyei finálé elsői készülhetnek az országos döntőre, melyet április közepén Mohácson bonyolítanak. A gyermek és serdülő korosztály kupasorozatában már a Zemplén SE színeiben voltak érdekeltek a kanizsai lábtollasok, s Jánoshidán a fiú csapatok mezőnyében a ZSE egysége (Csizmadia Ádám, Kovács Patrik, Kunics Bence, Lukács Márton) harmadik lett, egyéniben pedig Lukács és Csizmadia szerzett bronzot. AZemplén SE ezen felül már házigazdaként is bizonyíthatott idén, hiszen a Kanizsa-Ford Kupa keretében országos rangsoroló bajnoki fordulót rendezhetett. Anői párosok tizennyolcas mezőnyében a Budavölgyi Veronika – Gozdán Ágota duó nyert, a férfi pároshoz (Hartai Attila – Takács Endre) hasonlóan, amely huszonhét egységet utasított maga mögé, köztük a harmadik helyezett, szintén kanizsai Csizmadia Tamás – Szatmári Tamás kettőst. Női hármasban (11 csapat) a Budavölgyi – Gozdán – Végh Dóra trió második lett, míg a férfi hármasok mezőnyében (18) szintén egy ezüst (Csizmadia T., Barócsi Andor, Hartai, Takács E., Szatmári), s ezen kívül még egy bronz (Arany Bálint, Farkas, Huszár, Lukács) jutott a kanizsaiaknak. P.L. A férfi NB I B-s kosárlabda bajnokság keresztbejátszásos szakaszában folytatta szereplését a Kanizsa KK – DKG East csapata. Az előző heti fővárosi vereség után legutóbb hazai pályán fogadták a Jászberényi KSE együttesét Kasza Dánielék, s mintegy 150 néző előtt végül 92-82-re nyerték is a mecscset Kovács Nándor tanítványai. Tették ezt úgy, hogy az ellenfél a négy negyedből hármat megnyert, de a másodikban összeszedett 21 pontos kanizsai előny még így is elég volt a biztos győzelemhez. Ezzel a dél-zalai legénység a tízcsapatos szakaszban hozott eredményeivel együtt a nyolcadik helyen tanyázik három nyert és hat vesztett mérkőzéssel, 714-776-os pontkülönbséggel. A kanizsai legénységre az elkövetkezendőkben egy szokatlanul hosszú keleti túra vár, mivel március 20-án este előbb a hetedik helyezett Tiszaújvárossal, az azt követő napon, pénteken pedig a listavezető Debreceni Egyetem KE gárdájával mérkőznek Szabó Balázsék. P.L. A női asztaliteniszezők hazai legmagasabb osztályában a Kanizsa Sörgyár SE csapata az elmúlt illetve elkövetkezendő hetekben tisztázhatja, hogy a bajnoki tabella mely helyén végezhet. Kezdték a sort a Kecskeméti Spartacusszal, s ellenük hazai környezetben 5:5- ös döntetlent értek el Németh Ágnesék. A sorban következett a bács-kiskuniak után a könnyebb falatnak ígérkező Fastron Tolna, s bár Mariana Stoianék számára kötelező házi feladat volt a meccs behúzása, ez nem sikerült oly egyszerűen, de végül 6:4-re nyertek a kanizsai klub képviselői. A Budapest Erdért már valóban csemegének ígérkezett, s az is lett, mivel a sereghajtó ellen a KSSE 7:0-val zárt. Így a három hazai fellépését két győzelemmel és egy döntetlennel záró Jakabfi Imre edző társulata a hatodik helyen áll a tízcsapatos Extraliga mezőnyében. Időközben eldőlt az is, hogy a közép- európai Szuperligában a 9. helyért játszhatnak, mivel a szlovákiai Topvar Topolcany együttesével szemben idegenben is alulmaradtak (3:6), s így az osztrák Villachhal szemben szállhatnak harcba a még egyszámjegyű helyezésért. P.L. Az NTE 1866 MÁV NB III-as labdarúgó-csapata is megkezdte tavaszi szezonját a Dráva-csoportban, s egyben a kezdeti lendülettel(?) sikerült is beragadnia a rajtnál. Igaz, az ellenfelek is kvalifikáltabbak voltak a kanizsai legénységnél, hiszen az első fordulóban rögtön a tabella második helyén álló Balatonlelléhez látogattak Burucz Barnáék. A Balaton- parti együttes végül 2-0-lal abszolválta a meccset, az NTE pedig készülhetett első tavaszi hazai megmérettetésére a Bogád együttese ellen. Tóth Attila edző gárdája a táblázat hatodikjával mérkőzött, ennek megfelelően a vendégek nem is hagytak sok kétséget afelől, melyik a jobb csapat, s már a félidőre előnnyel vonultak. Az első negyvenöt perc utáni 1-2-es állás maradt a végeredmény is, viszont az NTE első tavaszi gólját Ujvári Máté szerezte. A csatár ezzel a találatával a házi góllövőlistán már tíznél jár, egygyel lemaradva éktársa, Cs. Horváth Gábor mögött. Az NTE következő hazai bajnokijára sem kell sokat várni, hiszen március 22-én szombaton 15 órától a Mohács együttesét fogadják a piros- kékek a „Vasút-pályán”. Fogalmazhatunk azonban úgy is, hogy a tizenharmadik fogadja a tizenötödik helyezettet, de az eredmények szerencsés alakulása esetén a dél-zalaiak akár a tizedik pozícióba is ugorhatnak… Polgár László 2008. március 20. Kanizsa – Sport 15 Ismét hazai meccs következik Középmezőnyre hitelesítve Győzelem után, kettős meccs előtt Minden fronton belekezdtek Esztergomban rendezték meg a birkózók nyugat-magyarországi területi diákolimpiájának döntőit, melyen az 1993-as születésűektől kezdődően versenyeztek az egyes korosztályok, köztük a Kanizsa Birkózó SE és a Zsigmondy DSE sportolói. A Szatmári Zsolt edzette fiatalok közül – iskoláik mellett – tizenketten a KBSE-t, hárman pedig a ZsDSE-t képviselték, s tizenhárman tovább is kerültek az április végi büki, illetve a május elején tartandó pécsi országos döntőre. A serdülők (1993-94) korcsoportjában Steinhardt Márk (38 kg), Ceglédi Zsolt (42 kg), Czanik Márk (53 kg) és Tern Krisztián (59 kg) elsőként jutott a baranyai fináléba, s ugyanilyen eredménnyel sikerült kvalifikálni magát a vasi helyszínre diák I. korosztályban (1995-96) Krasznai Bencének (32 kg) és Farkas Andrásnak (50 kg). Dobogósként a serdülő Dobék Balázs (66 kg), diák I-ben Egyed Dániel (46 kg), diák II-ben (1997-98) pedig Németh Márton (26 kg), Egyed Balázs (31 kg), Faludi Máté (31 kg), valamint Nagy Kornél (50 kg) folytathatja az országos megmérettetésen a küzdelmeket. P.L. Tizenötből tizenhárman folytatják Nyuszisok a Sétakertben A TRI-CO Triatlon Klub március 22-én rendezi „Nyuszi Duatlon” versenyét. A kerékpározást és futást magában foglaló vetélkedő a Sétakertben lesz szombaton délelőtt 10 órától, amikor is az ovisok rajtolhatnak elsőként. őket követik az idősebb korosztályok a szenior korcsoportig. A versenyre nevezéssel kapcsolatban bővebb információt a 30/417-6410, illetve a 93/311-627-es telefonszámon lehet kérni. 16 Kanizsa – Hirdetés 2008. március 20. 2008.03.06-05.31-ig vagy a készlet erejéig! www.kanizsaujsag.hu www.kanizsaujsag.hu XX. évfolyam 12. szám DÉL-ZALAI HETILAP 2008. március 27. Kanizsa A vártnál több, két tonna és 750 kilogramm egy- és kétforintos érme vár elszállítására a Polgármesteri Hivatalban. – A Kanizsai Dorottya Kórház intenzív osztályának eszközbeszerzéseire tavaly novemberben kezdeményezett gyűjtés befejeződött – jelentette be sajtótájékoztatóján Marton István polgármester. A kitűzött cél, amelyben három eszköz – hordozható defibrillátor, gyógyszerporlasztó és gyógyszeradagoló pumpa – beszerzése szerepel az érmék összegéből valószínűleg nem valósítható meg, így meg kell toldani azt. A pénzt a napokban szállítják el a MNB-be. A végső öszszeget várhatóan április közepén adják át ünnepélyesen a kórháznak. Marton István köszönetet mondott a cégeknek, intézményeknek, magánszemélyeknek és a sajtónak, hogy az akció által segítettek a kórháznak. Elszállításra várnak az 1 és 2 forintosok Fotó: Bakonyi Erzsébet A Fidesz azt reméli, hogy az egészségbiztosítás reformjával kapcsolatban a kormány nem fog fejjel menni a falnak, s hallgat a szocialista frakcióban is mind több józan hangra, szemben az SZDSZ zsarolásával – mondta minapi nagykanizsai látogatása során Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. A politikus beszámolt a párt hétpontos javaslatcsomagjáról is, amelyet a felsőoktatás színvonalának növelése érdekében nyújtanak be. Pokorni Zoltán a Nagykanizsai Polgári Egyesület által szervezett – amúgy sokak szerint kevéssé propagált, ezért a szokásosnál kisebb érdeklődéssel kísért – fórumot megelőzően a helyi Fidesz-frakcióval találkozott, hogy az elmúlt másfél évről egyeztessen annak tagjaival. – Jövetelemnek két célja van: az egyik, hogy – eleget téve Cseresnyés Péter alpolgármester úr meghívásának – beszélgessek egy kicsit a frakció tagjaival a városvezetésben szerzett tapasztalatokról, mert hiszen magam is gyakorló polgármester vagyok a főváros XII. kerületében, a Hegyvidéken. Nagykanizsán pedig immár másfél éve végzi a munkáját a város irányításában többséggel rendelkező Fidesz-frakció, ami már bőven elég ahhoz, hogy az első félidő tapasztalatait és azokat a terveket, amelyek arra vonatkoznak, hogyan lehet a várost rendbe hozni, hogyan lehet élhetőbbé tenni, összegezzük. Azért is veszek részt szívesen ilyen beszélgetéseken, mert azt hiszem, minden politikusnak jót tenne, ha hosszabb-rövidebb ideig önkormányzati munkát végezne. Sokkal inkább két lábon állna a földön, a realitásérzékét növelné, hogyha egy kisebb-nagyobb város gondjainak megoldásával, életének a megtervezésével foglalkozna, azon túl, hogy messzelátó víziókat tár a publikum elé – mondta Pokorni Zoltán. Apolitikus a népszavazást követően kialakult helyzettel kapcsolatban azt mondta, ma már nem is a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése utáni szomorú huzavona a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy a kormány hajlandó-e józan belátásra a társadalombiztosítás terén. – Azt gondoljuk, hogy ennek már itt az ideje, és szerencsére ezt érzi a szocialista frakció, a szocialista párt jelentős része is. Meggondolandó, újra végig gondolandó, hogy szabad-e azt a pontot, a kasszát kiadni a többség, a közösség ellenőrzése alól, ahol eldől, hogy mit, milyen mértékben, mekkora arányban finanszírozunk az egészségügy terén. Úgy hisszük, ez egy vitán felül álló kérdés. Az viszont már vitatható, hogy a szolgáltatásokat kik lássák el, önkormányzati, egyházi fenntartású kórházak, vagy magánkézben lévők – itt a Fidesz álláspontja ismert, mi inkább a közösségi fenntartású egészségügyi intézményeket tartjuk jónak. S megismétlem, úgy véljük, józan ésszel végig gondolva, nem jó ezt a kasszát kiadni a kezünkből. Szerencsére, ezt már a szocialista frakció nagy része is így látja, az SZDSZ azonban egyfajta koalíciós próbakőnek tekinti, így aztán politikailag is izgalmas a helyzet, hogy mi alakul ki ebből. Ilyenkor érdemes azért körülnézni, meghallgatni az érintetteket is. Én abban bízom, hogy a kormány nem megy fejjel a falnak, és hajlandó végiggondolni, ha nem is a mi érveinket, de a frakció józanabb tagjaiét. Remélem, erre készek és képesek, még akkor is, ha ehhez az egészségügyi miniszter asszonytól, az őt delegáló kisebb koalíciós párttól nem kapnak biztatást, támogatást, sőt, azt halljuk, hogy inkább felrúgják a kormánykoalíciót. Hogy ezt megteszik- e, vagy sem, nem tudhatjuk, de szerintem a szocialista pártnak elsődlegesen az ország iránti felelősségére kell figyelnie, s nem a zsaroló hangokra. Pokorni Zoltán hozzátette: a népszavazás következtében három évig nem lehet tandíjat szedni a felsőoktatás államilag finanszírozott képzésein, ám elképzelhető, hogy a kormány azon gondolkozik, miképpen terelhetne át minél több diákot az államilag finanszírozott képzésekből az önköltségesekbe. A felsőoktatás kapcsán azt is elmondta: a Fidesz egy hét pontból álló javaslatcsomagot nyújt be annak színvonalának javítására. – Javaslatcsomagunk első pontja az érettségi és felvételi rendszer áttekintése. Amikor a polgári kormány idején létrehoztuk a kétszintű érettségit, az államilag finanszírozott képzésbe való bejutás feltétele az emelt szintű érettségi volt – ezt a fajta rostát kellene ismét végiggondolnia a kormánynak is. A rendszert a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány lazította fel, tette szabadon választhatóvá az emelt szintű érettségit, így jutottunk el oda, hogy ma szinte csak a középszintű érettségi a felvételi kritérium. A javaslatunk azonban nem vonatkozik az önköltséges képzésre, mert hiszen ha valaki megüt egy bizonyos színvonalat, akkor lehetővé kell tenni számára, hogy tudjon tanulni – hiszen a maga pénzéből teszi. A másik ilyen pont, az államilag finanszírozott és az önköltséges rendszer közötti átjárás biztosítása, amire korábban is volt mód, ám az elmúlt időszakban lehetetlenné vált. Most ismét egyetértés van a pártok között, hogy a legjobban teljesítő tizenöt százalék feljebb léphessen az önköltséges képzésből az államilag finanszírozottra, aki pedig az utóbbiban gyengén szerepel, az kerüljön át az önköltségesbe. A harmadik pont: a fiatal diplomások életpálya-vizsgálatának újraindítása, mert szükségesnek tartjuk, hogy három-négy éven keresztül nyomon kövessük, hogyan alakul a fiatal diplomások élete, el tudtak-e helyezkedni a végzettségüknek megfelelően, mennyit keresnek stb. Az így megszerzett információkat az érettségiző gyerekek szüleinek rendelkezésére kell bocsátani, hogy minél jobb döntést tudjanak hozni gyermekük továbbtanulását illetően. Át kell tekintenünk az akkreditációs rendszert is, hiszen húsz évvel ezelőtt alakult ki a jelenlegi képzési struktúra. Úgy véljük, nem elegendő a szak indításakor végrehajtott akkreditáció, ma már folyamat-akkreditációra van szükség. Az ötödik pontunk: tisztázni kell a master-képzés felvételi kritériumait, ugyanis most már másodévesek azok a gyerekek, akik jövő ilyenkor felvételizni fognak a plusz két éves master-képzésre, de fogalmuk sincs, hogy miből. Már két éve járnak az alapképzésre, de még most sem tudják, hogy miből fognak vizsgázni, milyen követelményeknek kell megfelelniük, hogy továbbléphessenek egy magasabb szintre. Ez a bizonytalanság rendkívül rosszul hat a minőségre és demoralizáló. A hatodik pont összefügg ezzel: a minőségről beszélünk, de nem tudjuk megmondani, hogy a három év múlva a felsőoktatásból kilépő gyerekek mit fognak kezdeni a diplomájukkal. A munkaerőpiac szereplőit be kell vonni a képzés folyamatába, s ki kell kérni a véleményüket, hogy mit kérnek, mit követelnek, milyen képzési igényük van, s nem utolsó sorban hova árazza be a munkaerőpiac az adott diplomát? Nehéz úgy minőséget és jó teljesítményt követelni a gyerekektől, ha nem tudjuk megmondani, hogy mit fog érni a diplomájuk. A hetedik pont: a képzési arányok kialakítása, álláspontunk szerint meg kell határozni, hány tanárra, jogászra, közgazdászra van igény, hogy ne a munkanélküliek számát gyarapítsuk felesleges képzésekkel. Ez nagymértékben javítana a felsőoktatás minőségén. Horváth Attila 2 Kanizsa – Mérleg 2008. március 27. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Czene Csaba, Horváth Attila, Polgár László. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP A Fidesz bízik a szocialisták józanságában Pokorni Zoltán Nagykanizsán Fotó: Horváth Attila A város önkormányzata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulójára elkészíttette a Thúry György Múzeum birtokában lévő egykori honvéd csapatzászló pontos mását. Batthyány Lajos, az első független magyar kormány miniszterelnöke 1848. március tizenhetedikei kinevezése után rögvest javasolta, hogy az ország rendjének fenntartása érdekében a városokban és a népesebb településeken állítsanak fel nemzetőrséget. Országszerte megindult a szervezés, városunkban fiatalokból és idősekből álló csapatok jöttek létre, a város fekete zsinóros, búzavirágkék atillát és vörös zsinórral szegett szürke nadrágot készíttetett a jelentkezőknek, melyhez nemzeti színű rózsával díszített zöld posztósapkát viseltek. A nemzetőrség mellett májusban megindult a tíz zászlóaljból álló honvédsereg felállítása is, őszszel pedig az önkéntességen alapuló nemzetőr zászlóaljak jelentős része honvédzászlóaljjá alakult át. Minden gyalogzászlóaljnak és lovas osztálynak volt saját zászlaja. A lobogó gondosan őrzött, megbecsült szimbólum volt, elveszítése szégyent hozott az egész alakulatra. – A honvédzászlók általában fehér selyemből készültek, előlapjukat az országcímer, hátlapjukat a Madonna képe díszítette, három, vagy négy oldalukat körben vörös és zöld lángnyelvek szegélyezték – mondta lapunknak Kunics Zsuzsa, a Thúry György Múzeum muzeológusa. – A zászlók azonban nem voltak teljesen egyformák, miután egyedileg készültek – ilyen az is, amit a múzeumban őrzünk. A rajta látható Mária-ábrázolás és a címer a szabadságharc idején kiadott érmeken és csákódíszeken megjelenőkkel rokon. A honvédzászló a városi múzeum második világháború alatt feldúlt régi anyagából maradt fenn, leírása, az adatait tartalmazó leltárkönyv azonban megsemmisült. Így a történetét sajnos nem ismerjük, nem tudjuk, melyik zászlóalj részére készült, mely csatákban használták. Nagy örömükre szolgál, hogy a város március tizenötödikére elkészítette e lobogó eredeti mását, amit láthattak a résztvevők is a megemlékezésen. Kunics Zsuzsa még hozzátette: a két zalai, 56. és 47. számú zászlóaljak zászlóihoz nagyon érdekes történetek kapcsolódnak – mindkettő azt bizonyítja: a csapatzászló szent volt. A47. volt az első önkéntes zalai nemzetőr zászlóalj, amely mundér-, azaz honvéd zászlóaljjá alakult. Több tucat csatában vettek részt a Muraköztől a Duna-Tisza közéig, s ott voltak Buda ostrománál is. Itt hajtották végre legnagyobb fegyvertényüket: elsőként ők jutottak fel a várba, s az ő lobogójuk jelent meg először a falakon. A másik történet ennél szomorúbb, bár büszkeségre ad okot ez is. Az 56. számú honvéd zászlóalj ott volt Komáromban, ahol a fegyverletételkor gúlába kellett rakniuk a fegyvereket, a lőszereket. Valaki a gúla közepébe szúrta a csapatzászlót. Ezt látva, a honvédek megrohanták, s ezer darabra tépték a lobogót, hogy kis darabkáit a ruházatukba rejtve vigyék haza – ha az ellenség csatában nem tudta megszerezni, akkor így se legyen az övék. – Március tizenötödike sokak számára a legszentebb ünnepek egyike, én magam is így vagyok ezzel – mondta Balogh László, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság elnöke. – Még tavaly bukkantam a Thúry György Múzeum értékes gyűjteményében arra a zászlóra, ami nemzetőrök, a későbbiekben pedig honvédek zászlója volt 1848-49-ben. Először közgyűlésen vetettem fel a kérdést és a hagyományos képviselői utakat bejárva sikerült elérnem, hogy a forradalom és szabadságharc 160. évfordulójára a város készíttesse el e lobogó pontos mását. Tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy egy ünnep nem csak a benne rejlő tartalomtól válik ünneppé, hanem az azt körülvevő külsőségektől is. Ezért örülök annak, hogy sokak tevékeny munkája révén elkészült a zászló másolata, s több helyszínen meg is jelent a március tizenötödikei ünnepi programokon. A Dobri Lajos vezette huszárok vitték mindenüvé, jelképezve, hogy törődünk a százhatvan évvel ezelőtti örökséggel. Balogh László hozzátette: reméli, hogy az új zászló méltó helyre kerül – vagy a régi mellé a múzeumba, vagy a polgármesteri hivatal bejáratához. Egyúttal azt is tervezik, hogy a lobogó kis másolatait eljuttatnák a város középfokú oktatási intézményeibe. A bizottsági elnök azt is jelezte, várhatóan szeptemberben megjelenik a Cser József egykori nemzetőr őrmester, későbbi tanító 1848-49 kanizsai történéseivel kapcsolatos emlékiratait tartalmazó kötet is. Horváth Attila 2008. március 27. Kanizsa – Ünnep 3 Fotó: Horváth Attila 2008.03.06-05.31-ig vagy a készlet erejéig! ’48 dicsőségére lobogott a szélben Húsvét előtt Cseresnyés Péter alpolgármester, országgyűlési képviselő ellátogatott a Kodály úti idősek klubja tagjaihoz. Tájékoztatta a megjelenteket az aktuális politikai helyzetről, valamint válaszolt az időseket foglalkoztató témákban feltett kérdésekre. A klubtagok kellemes húsvéti ünnepeket kívántak az alpolgármesternek, s ajándékképp átadtak egy, a foglalkozásaik egyikén készített plüssnyulat. Húsvéti látogatás A március 15-i városi események sorában – a Deák téri városi megemlékezést követően –, mikor a város vezetői és a helyi politikai pártok képviselői átvonultak a Medgyaszay Házba további ünneplésre, néhány száz megemlékező, ünneplő városi polgár nem mozdult a koszorúzás helyszínéről. Ez a tény az addig, a Turul szobornál méltósággal várakozó gárdistákat tanácstalanná tette – tudtuk meg a gárdisták sajtóreferensétől. A gárda semmiképpen sem a városi esemény részeként akart megemlékezni a forradalom és szabadságharc 160. évfordulójáról. Néhány perc várakozás után a helyi szervezet elhelyezte koszorúját az emlékmű talapzatánál és egy perces csenddel adózott a negyvennyolcas hősök emlékének. A még jelenlévő több száz ünneplő polgár tapssal és éljenzéssel jutalmazta a gárda kegyeletteljes megemlékezését. A szervezet sajtóreferense a továbbiakban megjegyezte, meglepetésként érte őket az ünneplők szimpátiája, annak ellenére, hogy szép számmal gyűlnek a gárda betiltását ellenző aláírási ívek. A referens hozzátette, igaz, hogy a Magyar Gárda nem politikai párt, de népszerűsége már messze magasabb, mint a betiltását szorgalmazó két miniatűr parlamenti párt támogatása együttvéve. Czene Csaba Taps a Magyar Gárdának Március tizenötödike alkalmából városunkból ketten is átvehették a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét: Torma Lászlóné, az Egyesített Bölcsőde vezetője és Váradi Istvánné, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese. Dr. Molnár József alezredesnek, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetőjének pedig főtanácsosi címet adományozott az igazságügyi és rendészeti miniszter. – 1968-ban kezdtem a pályát, ami azt jelenti, hogy néhány hónap híján negyvenévnyi szolgálatot tudhatok magam mögött – mondta lapunknak Torma Lászlóné. – Ebből tíz évet töltöttem gondozónként, s majd’ harminc évig bölcsődevezető voltam. Érdekes, de életemben meghatározó a nyolcas szám: 1968-ban kezdtem, 1978-ban lettem bölcsődevezető és idén, 2008-ban fejezem be pályafutásom. A Batthyány utcában, a város első bölcsődéjében kezdtem meg tanulmányaimat, rögtön az érettségi után, fiatalon kerültem oda. A város több kollégámmal együtt be is iskolázott. Természetesen, nagyon-nagyon boldog voltam, mert falun nőttem fel, s nem ismertem a bölcsődét, de hamar megszerettem, olyannyira, hogy egy-két év leteltével már azt mondtam: soha nem megyek máshova dolgozni, a gyerekek között maradok. Itt az akkori főnököm, Mulik Istvánné -akit nagyon szerettem- amikor nyugdíjba vonult, meglátta bennem a vezetői készséget, s kinevezett a helyére. A hetvenes években jelentős bővülés ment végbe a bölcsődék tekintetében, tíz bölcsőde volt Nagykanizsán, s épült egy újabb is az űrhajós utcában – ennek vezetője éppen akkoriban ment el, engem pedig áthelyeztek ide. Abban az időben még majdnem hétszáz férőhely volt a bölcsődékben, a mai 210-el szemben, amire éppen most nő az évekig állandósultnak tekinthető 190-ről. 1996-ban hirdették meg az Egyesített Bölcsőde vezetői munkakörét, amit megpályáztam. Ahogy elnyertem a posztot, a kezdetektől fogva ügyeltem arra, hogy minél több fiatal kerüljön a pályára és szerezze meg a szükséges végzettséget – ezt tartom a munkám legnagyobb eredményének, amíg dolgoztam, mindig voltak tanulók. Most úgy jöhettem el, hogy tényleg fiatal gárda maradt az intézményben. Ezért úgy érzem, boldogan és elégedetten mehetek nyugdíjba. Mindenkinek szeretném megköszönni a közös munkát, az együtt töltött éveket, úgy vélem az elismerés ennek szól. S köszönöm azoknak is, akik felterjesztettek a rangos elismerésre. Váradi Istvánnénak, a CKÖ elnökhelyettesének a roma társadalom érdekében végzett huszonöt éves munkáját ismerték el. ő úgy gondolja, a magas rangú kitüntetés egy állomást jelent az életében. – Ez az elismerés egyfajta állomást jelent az életemben, amikor illik és kell visszatekinteni az elmúlt huszonöt évre – mondta Váradi Istvánné. – Amikor elkezdtem a roma érdekképviseletben dolgozni, még szinte semmi nem volt, a Nyugat-Dunántúlon mi hoztuk létre az első cigányirodát, 1989-ben alapítottuk meg a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége Zala megyei tagszervezetét, ehhez kaptunk egy irodát az Ady úton. Ezt megelőzően a Hazafias Népfronton belül működött a cigánytanács, Orsós Jakab felkérésének eleget téve, már ennek is tagja voltam. Fiatalon sokat gondolkodtam azon, hogy valamit kellene kezdeni a cigánysággal, valahogy el kellene indítani őket a felemelkedés útján – gondoltam ezt azért is, mert magam is egy cigánytelepen nőttem fel. Hatan voltunk testvérek, így hát tudtam, tudtuk, hogy mi a szegénység. A cigánytanácson keresztül kezdtem el ízlelgetni a közéletet, s igazán itt ébredtem rá arra, hogy lehet és kell másképp is élni nekünk, cigányoknak. Már a Népfronton belül elkezdtük közösen kidolgozni a stratégiát, hogy melyek azok a területek, ahol lehetne javítani a roma társadalom helyzetét. Innen már csak egy lépés volt a cigány kisebbségi önkormányzat megalakítása. Furcsa, de akkor egyébként sokkal könynyebb volt összehozni a cigány embereket, igaz, a kezdeti időszakban elsősorban kulturális rendezvények szervezésével foglalkoztunk. Érdekes, hogy akkor még egyetlen nem cigány sem jött el a programjainkra – ellentétben napjainkkal, ebből is látszik, mekkora változáson mentünk keresztül, s e tény jól jelzi azt is, hogy miért dolgoztam, dolgoztunk ennyit. Később, amikor már azt láttuk, hogy vannak közöttünk olyan emberek, akik képesek a politikában is képviselni a romák érdekeit, elindítottuk jelöltként Teleki Lászlót, aki sikerrel szerepelt a helyhatósági választásokon. Köztudott, ma már a legfelső politikai szinten tevékenykedik, de a CKÖ-t irányító hármas tulajdonképpen napjainkban is változatlan öszszetételben működik. Tevékenységünket igyekszünk összehangolni az önkormányzatéval, véleményem szerint jó a kapcsolatunk, ami – úgy vélem – példaértékű lehet az ország többi települése és cigány kisebbségi önkormányzata számára. Horváth Attila Kanizsa 4 – Elismerés 2008. március 27. Fotók: Horváth Attila Két életpálya, egy állomás Az Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesület együttműködési megállapodást írt alá a város Cigány Kisebbségi Önkormányzatával, a Közterület-felügyelettel és a Saubermacher-Pannónia Hulladékgyűjtő Kft-vel a környezettudatos nevelés elősegítése és a természet megóvása érdekében. Az aláírást követő sajtótájékoztatón Orsós Vendel, az EURIFE elnöke elmondta, az együttműködési megállapodás létrejötte Papp Attilának, a közterület- felügyelet munkatársának javaslatára történt. Már elképzeléseik is vannak, Egy hét a gyermekeink környezetének biztonságáért címmel vetélkedősorozat indítását tervezik általános és középiskolások számára, valamint a város perifériáját érintő szemétgyűjtési akciót is szeretnének indítani. Teleki László, a CKÖ elnöke elmondta, a hétvégi kollégium és a tanoda programjába beillesztik a környezetbarát szemléletre hangoló ismeretanyagot. Az együttműködést dr. Tuboly Marianna jegyző is aláírta. Megjegyezte, örül annak, hogy a k ö z t e r ü l e t - f e l ü g y e l e t közreműködik a környezeti nevelésben és nem csak azt tekinti feladatának, hogy a közterületen büntetéssel szorítsa vissza az illegális szemetelést. A környezettudatos gondolkodás népszerűsítésébe, az együttgondolkodásba bárki bekapcsolódhat, aki fontosnak tekinti a célt. Bakonyi Erzsébet 2008. március 27. Kanizsa – A mi ügyeink 5 Fotó: Bakonyi Erzsébet A környezettudatos gondolkodásért Újítsák fel a Dózsa György 73- 75. és a Ligetváros lakásait, a politikusok váltsák be kampányígéreteiket – mondta minapi sajtótájékoztatóján Orsós Imre, a Hajléktalanok és Hátrányos Helyzetűek Zala Megyei Egyesülete elnöke Orsós Imre jelezte, az egyesület megalakulása óta több levelet írt Marton István polgármesternek, melyekben azt kérte, hogy oldják meg a Dózsa György 73-75. – közismert nevén Citromsziget – rendkívül leromlott állapotú épületegyüttesének problémáját, választ azonban eddig még nem kapott. Mint mondta, Cseresnyés Péter alpolgármestert is megkereste az ügyben, aki – szerinte – az itt élők szavazatait is kérte a kampány során, de az akkor tett ígéretek még mindig nem valósultak meg. Orsós Imre hozzátette: a problémák feltárására lakossági fórumsorozatot indítanak több helyszínen, melyekre meghívják a terület önkormányzati képviselőjét is. Jelezte, Szőlősi Mártával már egyeztetett, s a fórumon többek közt azon javaslatát tárná a nyilvánosság elé, mi szerint a Dózsa 73.-75. előtt alakítsanak ki gyalogátkelő helyet, vezessenek be sebességkorlátozást, valamint újítsák fel az itt lévő ingatlanokat. Orsós Imre bejelentette azt is, Teleki László országgyűlési képviselővel, a CKÖ elnökével szintén egyeztet, s tőle is kéri a Ligetváros és a Dózsa 73-75. felújítását. Úgy tudja ugyanis, hogy a CKÖ jelentős forrást tud megszerezni a Bogdán János Cigány Közösségi Ház bővítésére, s ennek kapcsán sérelmezi, hogy a pénzből nem jut az általa megnevezett területek ingatlanjainak felújítására. Akétszer is meghirdetett és mindkét alkalommal elmaradt tüntetéséről pedig elmondta: az első, a hetedikei nem maradt el, hanem áttette négy nappal későbbre, ami pedig két személy távolmaradása miatt nem valósult meg – ezért arra ő maga sem ment el. A sajtótájékoztatón megköszönte a rendőrök segítségét, akik viszont ott voltak. Horváth Attila Be nem váltott Tizenkét alapító taggal megala- ígéretek kult a Hajléktalanok és Hátrányos Helyzetűek Zala Megyei Egyesülete. Az egyesület céljáról Orsós Imre elnök számolt be. Az egyesület célja, hogy ellássa a tagok egyéni és kollektív érdekvédelmét, ezen belül módot nyújtson a tagok érdekeinek kifejezésére, lehetőséget teremtsen azok érvényesülésére és ellássa érdekképviseletét. Az egyesület következetesen törekszik a hozzá forduló hajléktalanok és szociálisan hátrányos helyzetű sorstársak érdekeinek kifejezésére, megvédésére. Terveik között szerepel előadások, kerekasztal beszélgetések szervezése, ahol megbeszélhetik a valós problémáikat. Havi rendszerességgel tartanak lakossági fórumokat, melyről az adott település önkormányzatának közgyűlését is tájékoztatják. Az elmúlt egy hét során a nagykanizsai hajléktalanok és hátrányos helyzetűek szociális helyzetéről, lakáslehetőségeiről készítettek felméréseket. – Ma Magyarországon gyakorlatilag a roma kérdés pártpolitikai kérdés – mondta többek között Orsós Imre. – Ezt rendbe kell tenni. A kanizsai cigány kisebbségi önkormányzatok nem lehetnek szolgálói a pártoknak, sokkal inkább az adott településen élő roma lakosságot kell szolgálniuk. Az egyesület legközelebbi tervében egy érdekegyeztető kerekasztal-beszélgetés létrehozása szerepel a Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat, a CKÖ, a hivatal szociális osztálya és egyesületek részvételével. Nemcsak tárgyalni, hanem azt követően cselekedni akarnak. B.E. Hajléktalanok és Hátrányos Helyzetűek Egyesülete Május 16-17-én Nagykanizsa MJV Önkormányzata és a Kanizsai Kulturális Központ Móricz Zsigmond Művelődési Háza immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Csengey Dénes Vers- és Prózamondó Fesztivált. A Kárpát-medence magyarlakta területein legrangosabbnak tartott versenyt minden második évben szervezi meg a kuratórium. A nagykanizsai döntőt megelőzően háromtagú zsűri járja végig az elődöntők színhelyeit, és válogatják ki a legszínvonalasabb előadásokat bemutató vers- és prózamondókat. ők mutathatják be tehetségüket három kategóriában. A három zsűritag Horváth István Radnóti-díjas versmondó, Lengyák István báb- és színjátszórendező pedagógus, a Csengey Fesztivál korábbi győztese, és Schmidt István Radnóti-díjas rendező. Március 29-én, Nagykanizsán a Móricz Zsigmond Művelődési Házban, március 30-án, Budapesten a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában, április 19-én Erdélyben Kovásznán, április 25-én Szlovákiában, Rimaszombaton zsűriznek még az elődöntőkön, és hívják meg Nagykanizsára a legjobbakat. Megkezdődtek a Csengey Fesztivál elődöntői Kanizsa 6 – Látogatóban 2008. március 27. Fotó: Bakonyi Erzsébet Hamdija Lipovaca, a boszniahercegovinai Bihács polgármesterének vezetésével delegáció járt Nagykanizsán Marton István polgármesternél a múlt héten. Bihács – avagy Bihac – vezetői még korábban jelezték, szívesen építenének ki testvérvárosi kapcsolatot városunkkal. Ennek első lépcsőfoka a település képviselőinek látogatása, melynek során megismerkedtek Nagykanizsával, illetve a kulturális-gazdasági együttműködések lehetséges területeivel. Bihács a horvát határ mellett, Bosznia-Hercegovina északnyugati részén fekszik. A város közigazgatási, oktatási és kulturális központ, hetvenezer lakosa van. Adélszláv háborút követően 1995-től Bihács az Una-Suna kanton központja lett. A várost az Una folyó szeli ketté, a térség gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik, jellemzőek a karsztos kőzetek, jelentősek a kantonban az idegenforgalmi lehetőségek. – A két város, Nagykanizsa és Bihács sok mindenben hasonlít egymásra – mondta az egyeztetéseket követő sajtótájékoztatón Hamdija Lipovaca, Bihács polgármestere (aki egyébként Bosznia- Hercegovina legfiatalabb településvezetője is). – Történelmi hasonlóságokra gondolok elsősorban, s a demokrácia gyermekbetegségei is nagyon hasonlítanak egymásra. Magyarország már az Európai Unió tagja, mi pedig még csak szeretnénk azok lenni, úgy hisszük, sokat tanulhatunk Önöktől annak érdekében, hogy azokkal a nehézségekkel már ne kelljen megküzdenünk, amelyekkel Magyarországnak még meg kellett. Közös ügyünk a turizmus lehet, nekünk termálkincsünk van, Önöknek pedig tapasztalatuk, de látok együttműködési lehetőséget a kultúra, illetve a gazdaság egyéb területein is. Hamdija polgármester érdekességként megemlítette, hogy Nagykanizsa háromórányi járásra van Bihácstól, s így onnan hamarabb ide lehet érni, mint Bosznia-Hercegovina fővárosába, Szarajevóba. Marton István polgármester a megbeszélések után azt mondta, azok során gazdasági kérdéseket is érintettek, Hamdija Lipovaca a termálkinccsel, illetve a mezőgazdasággal kapcsolatos gazdasági együttműködések kiépítését szorgalmazta. A két településvezető megegyezett abban is, hogy rövidesen kidolgozzák a testvérvárosi együttműködés feltételeit, melynek írásos változatát a szeptemberi bihácsi vásáron írják alá. Addig is az április végén megrendezendő Város Napján ismét tiszteletét teszi városunkban a bihácsi delegáció. Horváth Attila Bihácsi barátaink Fotó: Horváth Attila Huszonnégy francia gimnazista és két kísérő tanár érkezett Hirsonból, a belga határhoz közeli kisvárosból a Batthyány Lajos Gimnáziumba. A két intézmény közötti cserekapcsolat több, mint tíz éves múltra tekint vissza. Avendégek a nyolc napos magyarországi program során ellátogattak többek között Budapestre, Keszthelyre, a Kis-Balatonra, ismerkedtek a magyar kultúrával, a magyar konyhával, betekintést nyerhettek a batthyányis diákok iskolai és mindennapi életébe. Néhányan már jártak nálunk, de többségük most jött először Magyarországra. Felvételünk éppen a Kincsvadászat előtti pillanatokat örökíti meg, ahol egy francia nyelvű leírás alapján kellett a kanizsai diákok segítségével megtalálniuk városunk jellegzetes épületeit. Este táncházzal zárult a program a gimnázium kisaulájában. A diákcsere- program októberben folytatódik, akkor a kanizsai diákok utaznak Franciaországba. B.E. Francia diákok a BLG-ben 2005. szeptemberében alakult meg Nagykanizsán a Fejlesztő Pedagógusok szakmai műhelye, az ELTE Fejlesztő Pedagógusok Országos Egyesületének ösztönzésére. Szervezője Nagy Jánosné, a Szivárvány Fejlesztő Központ Nevelési Tanácsadó intézményegységének fejlesztő pedagógusa volt. A műhely céljai között szerepel elméleti és gyakorlati ismeretek átadása, segítségnyújtás az oktatási intézmények pedagógusai számára, továbbá folyamatos tapasztalatcsere lehetősége. A szerveződés éves munkaterv alapján működik, általában havonta egy alkalommal kerül sor a foglalkozásokra, ahol az elméleti előadásokat követően minden alkalommal konkrét esetismertetésre, majd annak elemzésére kerül sor. Az elméleti előadások érintették a tanulási-, magatartási-, beilleszkedési nehézségek és figyelemzavar témakört. A legutóbbi műhelymunkára március huszadikán került sor a Szivárvány Fejlesztő Központban. Az óvoda, általános iskola, speciális szakiskola intézményegység 4. osztályában Némethné Simon Sarolta gyógypedagógus differenciálási lehetőségeket ismertetett a matematika bemutató órán. A pedagógusok gyakorlati példákat is láthattak a kooperatív tanulásra. Az órát követő megbeszélésen a résztvevők véleménye szerint jó volt látni, hogy a gyerekek nem szorongva ültek a tanórán és figyeltek egymásra. Tisztában voltak azzal, hogy ki, mit tud, menynyire segítik egymást a páros, illetve kiscsoportban történő önálló tanulás során. Jó volt látni, hogy megtanulták azt is, hogyan segítsenek magukon tanulás közben a különféle segédeszközök használatánál. A bemutató órán Nagykanizsa város és a városkörnyék iskoláiból vettek részt pedagógusok – összegezte Balassáné Tüske Ágnes pszichológus, a Szivárvány Fejlesztő Központ igazgatója. B.E. Bemutató foglalkozás Fejlesztő Pedagógusok szakmai műhelye a Szivárvány Fejlesztő Központban 2008. március 27. Kanizsa – Városháza 7 III. Ezoterikus és Életmód Nap Március 29-én 11-21 óráig a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban Nagykanizsa, Csengery u. 67. Előadások 11.00 Belső utakon az egészségünkért. Előadó: Daróczi Zoltán természetgyógyász oktató, terapeuta 13.00 Természetgyógyászat, állampotfelmérés – mágneses biorezonancia. Előadó: Jakabfyné Ági 13.40 Homeopátia a mindennapokban. Előadó: Dr. Kovács László homeopata 14.40 Gabonák szerepe az egészségmegőrzésben. Előadó: Arató József élelmiszerfejlesztő mérnök 15.20 A csírák éltető ereje. Előadó: Csillag Ervin biogazda 16.00 Az álomfejtés mint önismeret az archaikus népi imádságokban. Előadó: Dr. Kustár Zsuzsa álomfejtés 17.00 Lélekgyógyászat. Előadó: Lukács László lélekgyógyász 17.40 Legfőbb hatalom a szeretet. Előadó: Táncos Dénes a Tádé gyertya feltalálója Kiállítók, standok Sipos Éva (ezoterikus festmények), Balogh Róbert (ayurveda anyagok, indiai ékszerek), Paucsa Lívia (természetgyógyász, fitoterapeuta, Energy, gabonatáplálékok) Viva Hol-Med Kft. (Flavon max, ezüstékszer, mágnesterápia, sóterápia, lávaköves masszázságy), MBT sport és terápiás lábbelik, Term-Tech (masszázsfotel, méregtelenítés, gyógylámpák), Playa Club Travel utazási iroda, Sassfészek Ezoterikus mintabolt, Kollár István (aszalt gyümölcs), Zalaco Zrt., Tupperware nagykanizsai 60-as csoportja (bemutató és kóstoló), Csillag Ervin (csírás ételek), Zepter bemutató és kóstoló, dr. Kustán László (méz), Sunrider (a 21. század minőségi táplálkozása) Szolgáltatások Term-Tech (testzsír és vérnyomásmérés), Márta (asztrológus), Gazsi Gizella jósnő, Rozália jósnő, Szabó Szilvia okleveles grafológus, Balogh Róbert (aurafotó), henna festés, Somzit Bt. (dohányzás leszoktatás, méregtelenítés), Jakabfy Ágnes állapotfelmérés, gyermeknek kézműves foglalkozás 19 órától a gálaműsorban fellépnek: Premier Táncklub, Kodály Zoltán Művelődési Ház Tai-Chi csoportja, Rebell Lion Tánccsoport, Csengery Wing Tsun kung-fu, Yasmine Orient Tánccsoport A nap tombolasorsolással zárul. Belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk! Érdeklődni a helyszínen, vagy a 93/311-195 Balogh László, a nagykanizsai 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu Bicsák Miklós, az 1. számú választókerület (Garai, űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca lakói) önkormányzati képviselője 2008. április 2-án, szerdán 16 órától 17.30 óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában. Aznap 18 órától 20 óráig Bicsák Miklós Palin és Korpavár lakossága számára tart fogadóórát a palini új Általános Iskolában. Bizzer András, a 4. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart 2008. április 4-én, pénteken 17 órakor a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Polai József, a 15. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden páratlan hónap utolsó péntekén 18 órától 19 óráig a kiskanizsai kirendeltség épületében. Képviselői fogadóórák Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata „Testvérvárosi Alap 2008” címmel pályázatot ír ki a testvérvárosaihoz fűződő kapcsolatok fejlesztése, a lakosság és civil szervezetek, valamint intézmények ez irányú működésének támogatása, a szervezetek biztonságos tervezésének elősegítése céljából. A pályázók köre: civil szervezetek, intézmények, öntevékeny csoportok. A tervezett projektnek Nagykanizsa testvérvárosai – Akko, Csáktornya, Gleisdorf, Kazanlak, Kovászna, Magyarkanizsa, Puchheim, Salo, Shijiazhuang – valamelyikében működő partnerszervezet aktív együttműködésével 2008. július 1. és 2009. június 30. között kell megvalósulnia. A pályázó saját forrásainak legfeljebb 50 %-os kiegészítése céljából lehet pályázni költségvetéssel alátámasztott, részletesen kidolgozott projektre. A pályázatok támogatásáról a Közgyűlés Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága legkésőbb 2008. június 30-ig dönt. Az elnyert támogatást – testvérvárosonként összesen legfeljebb 250 ezer Ft-ot – részletes elszámolással, a pályázó nevére kiállított számlákkal igazolt kiadásokra, legfeljebb az önrész mértékéig, utólagos finanszírozással biztosítja az alap. Egy pályázó több célra is nyújthat be pályázatot. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó felhívás és pályázati adatlap letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról, vagy nyomtatott formában, munkaidőben személyesen is átvehető a Polgármesteri Hivatal portáján. A pályázatok beérkezésének határideje 2008. április 16. 08.00 óra Marton István, polgármester Testvérvárosi Alap 2008. pályázat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) pályázatot hirdet a nagykanizsai Egyesített Bölcsőde (Nagykanizsa, Rózsa u. 7. ) INTÉZMÉNYZVEZETőI álláshelyének betöltésére Pályázati feltételek: a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. ((IV.30.) NM rendelet 2. számú mellékletének I. rész I/2/A pontjában meghatározott képesítés, legalább öt év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, illetve a közoktatás területén végzett munkakörben szerzett szakmai gyakorlat, az intézményben fennálló határozatlan időre szóló kinevezés, illetőleg a vezetői megbízással egyidejűleg felsőfokú végzettségű vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő munkakörben történő határozatlan időre szóló kinevezés, büntetlen előélet, szociális szakvizsga. Előnyt jelent: szociális és/vagy gyermekjóléti intézményben szerzett szakmai illetőleg vezetői gyakorlat Munkáltató megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 10/2005. (III.7.) számú rendelete a szociális szolgáltatásokról és a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti ellátásokról szóló 5/A. § (7) bekezdése értelmében a közgyűlés gyakorolja az intézményvezetővel kapcsolatos alapvető munkáltatói jogokat ( kinevezés, felmentés, vezetői megbízás és visszavonása, összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása ), illetve az 5/B. § (3) bekezdése értelmében a polgármester az intézmény vezetője tekintetében gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat. A pályázatnak tartalmaznia illetve ahhoz csatolni kell: a pályázó szakmai életrajzát, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, az intézmény vezetésére vonatkozó programot a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel, képesítést igazoló okiratok hitelesített másolatát, nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul, pályázó nyilatkozatát, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15.§ (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn. A munkakörrel járó ellátandó lényeges feladatok: Az Egyesített Bölcsőde Intézménye (Nagykanizsa, Rózsa u. 7.) alapító okiratában meghatározott szakfeladatok ellátása, működtetése. Az intézmény szakmai programjában foglaltak megvalósítása, ennek érdekében az Egyesített Bölcsőde telephelyeire vonatkozóan is a feladatok meghatározása, a működés összehangolása, ellenőrzése. Az intézményi működés törvényességének és gazdaságosságának biztosítása. Az intézmény alkalmazottaival kapcsolatos munkáltatói jogok gyakorlása. A munkakör magasabb vezetői megbízásnak minősül. A megbízás időtartama: 5 év. A megbízás kezdő időpontja: 2008. augusztus 16. napja. A megbízás megszűnésének időpontja: 2013. augusztus 15. napja. Illetmény: Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. év XXXIII. törvény és végrehajtási rendeletei alapján kerül sor. A pályázat beérkezésének határideje: 2008. április 30. A pályázat benyújtásának helye: A pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere részére kell benyújtani. A pályázat elbírálásának határideje: a pályázat beérkezésének határidejétől számított 60 napon belül, a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. év XXXIII. törvény és a 257/2000.(XII.26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseinek, eljárási rendjének figyelembe vételével. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Osztályán a 93/500-809 vagy 500-810-es telefonszámokon, illetve az intézményvezetőnél történő előzetes bejelentkezés alapján az intézmény megtekinthető. Pályázat Egyesített Bölcsőde intézményvezetői álláshelyére A kiváló természetfotós, Kerekes György munkái április 5-éig adnak kikapcsolódási lehetőséget és lelki feltöltődést a betegeknek a Kanizsai Dorottya Kórház Erdős László Galériájában. Kerekes György képeiből számtalan kiállítást rendeztek Magyarországtól Kanadáig, Erdélytől Finnországig, Alaszkától Svédországig. Szerencsés fotósnak tartja magát, mert a kezdeti lépéseket követően, amikor sok-sok szerzőtársával vehetett részt egy-egy könyv illusztrálásában, mára már megjelenhettek önálló könyvei, albumai is. AHegyisport- és Turista Magazin munkatársa tudatosan keresi a megörökíthető szépségeket, a magyar táj, a városok és a fel nem fedezett műemlékek megörökítésére törekszik. A kiállító művész nem csak a természetben forog szívesen, hanem az emberek között is. B.E. Edvard Kocbek, XX. századi szlovén író és költő életútját, illetve sorsának fordulópontjait bemutató dokumentumfilmet elemzett a Halis István Városi Könyvtárban Lukács Zsolt fordító. A szlovén irodalom és nyelv kiváló nagykanizsai ismerője, aki a film feliratozását is elkészítette, nem csupán a gondolatok írásbeli jeles kifejezőjét, hanem rajta keresztül kicsit dél-nyugati szomszédunk irodalmát is próbálta közelebb hozni, illetve bemutatni. Kocbek azonban a politika területén is jelentős befolyással bírt, aki már fiatalon kapcsolatba került a teológiával is, s ezúton is vált belőle előbb megbecsült, majd háttérbe szorított keresztény-szocialista politikus. Sorsának talán ez adta tragikus ellentmondását, melyet még a ma szlovén társadalma is bőven kell, hogy elemezzen, s akinek százéves születési évfordulójára 2004-ben készítették a dokumentumfilmet. P.L. A hazai blues és rock meghatározó hangjával találkozhattak a nagykanizsai koncertlátogatók a Pokolgép együttes buliján. Ma már nincs az országban jelentősebb monstre rock, vagy blues fesztivál, ahol Rudán Joe ne lépne színpadra, olykor több zenekar énekeseként. A méltán népszerű muzsikus késő esti koncertje előtt készséggel állt lapunk rendelkezésére. – Sok vidéki, tehetséges zenész álmodik ilyen életútról, mint az öné. Több pécsi és dél-dunántúli zenekarban megfordult, míg a Coda együttessel áttörte az ismeretlenség homályát. Hogy emlékszik vissza a kezdeti időkre? – Szívesen gondolok a múltra. A Coda együttes megalakulása előtt már tíz évvel énekeltem azokat a Led Zeppelin, Deep Purple, és Black Sabbath dalokat, amelyekkel a zenekar bekapcsolódott a hazai rock élet vérkeringésébe. Már középiskolás koromban 1978-79- ben ez a stílus, ez a műfaj tetszett, ezt a zenét játszottam az Ewerest és a H.G.M. valamint a Morris együttesekkel. Aztán megjártam a hadak útját én is, mint oly sokan mások. Ez idő tájt még a vendéglátó műfajhoz közelálló zenekarban is játszottam. ORI vizsgát is csak viszonylag későn, 1984-ben tettem. Akkoriban az éneklés mellett szaxofonoztam és basszusgitároztam. A Coda együttes egy blues- kocsmában alakult Pécsett, de fél év múlva már koncertezünk a pécsi ifjúsági parkban, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy ez a zene a közönségnek is nagyon tetszik. Aztán jött egyik buli a másik után. A zenekar ugyan nem azért alakult, mert országos népszerűséget akartunk, de mégis így lett. Persze szerencsénk is volt, mert az úgynevezett hard-rock zene hazánkban akkor volt feljövőben. A nyolcvanas években aztán egyre több rock- és blues-fesztivál szerveződött, és fénykorukat élték a blueskocsmák. Nagyon sokat játszottunk abban az időben. – Aztán jött a nagy ugrás, a Pokolgép... – 1990-ben jött a felkérés a Pokolgép együttes részéről Kalapács József és a Nagyfi László kilépése után. Emlékszem, Budapesten a Dohány utcában egy rock-kávázóban játszottunk, ott kerestek fel Kukovecz Gáborék. Ezután ment minden a maga útján. Gyorsan elkészült két lemezünk, akkor, amikor a metálzene kissé leszálló ágban volt. Aztán 1996-ban elkészítettünk még egy lemezt, majd rá egy évre jött Schuster Lóránt, vagyis a P. Mobil felkérése. Ezt követően tizenegy évig voltam a P. Mobil tagja. – A rockbulik után beszélgessünk egy kicsit azokról a színpadi produkciókról, melyben szerepelt. Gondolok itt Szörényi Levente Attila, az Isten kardja című rockoperájára, vagy G. Nagy Ilián és ifj. Csoóri Sándor folkoperájára, de Jeney Szilveszter is írt egy darabot 1956-ról. Milyen kihívást jelentett ez? – Természetesen örültem a felkéréseknek. 1993-ban énekeltem az Attilában, a margitszigeti előadásokon. Boldoggá tett, hogy olyan nagyszerű művészekkel léphettem fel, mint Vikidál Gyula, Varga Miklós, Nagy Feró, Deák Bill Gyula és még sorolhatnám a szereposztást. De a későbbiek folyamán néhányszor az István a királyban is láthattak. Kétségtelen, hogy nagy kihívás volt a Jézus születése című folkopera is, hiszen, ha jól tudom ez mindmáig példátlan a maga nemében. Ezzel csak az volt a gond, hogy ez a mű, csak egy élő előadást élt meg, amit Egerben, a várban rendeztek meg. Jó hír viszont, hogy megkapható lemezen. Persze csak akkor, ha történt utánnyomás, mert az előadást követően gyorsan elfogytak a korongok. Jeney Szilveszter 1956. Aki magyar produkciójában szintén kitűnő emberekkel, nagy tehetségekkel szerepeltem együtt. Szívesen emlékszem vissza Dörner György kiváló szavalatára. – Nincs vonzás a színház irányába? Ez sok pályatársadnál tapasztalható? – Érdekes kérdés ez. Talán az életkoromnál fogva úgy érzem, túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy lekössem magam egy színházhoz. A próbák, az előadások miatt lehetetlen lenne a koncertezés, ami viszont lételemem. – Láttam egy plakáton a nevét, amely egy Radics Béla-emlékkoncertre invitált. Mit jelentett számodra ő? – Személyesen nem ismerhettem. Az első élő koncertélményem a Bergendy együttes volt Demjén Rózsival. Bélát nem sokkal a halála előtt láttam játszani Pécsett. Sajnos akkor ő és a zenekara sem volt – hogy finoman fogalmazzak – a helyzet magaslatán. Sajnos a korábbi legendás zenekarait nem láthattam, de kétségtelen, hogy nagy formátumú muzsikus volt. – Ha már említette Demjén Ferenc nevét, úgy tudom vele is volt egy közös produkció. – Igen, Papp Gyulával közösen színpadra vitték az Ármány és szerelem című darabot. Ebben a műben is énekeltem, de a próbák során Rózsival nem találkoztam. ő szerző volt, nem működött közre a darabban. – Korábbi nyilatkozataiból kiderül, ádáz ellensége a drogoknak… – A drogokat nem tartom jó dolognak. Az ember elkezdi a marihuánás cigivel, aztán jön a következő lépés. Mindig van, és óhatatlanul jön egy keményebb fokozat. Szerencsére sohasem keveredtem ilyen körökbe. – Milyen közeli céljai vannak? – Idén lesz húsz éves a Coda együttes. Ez alkalomból tervezünk május harmadikára egy jubileumi koncertet Pécsett, az Ifjúsági Házban. Aki az együttesben játszott, mindenkit meghívtunk. Ott lesz Papp Gyula, Sipeki Zoltán, és minden jó barát. A Pokolgéppel viszszük tovább a sikeres akusztikus programunkat Keszthelyen, illetve Pécsett. Nagyon üde színfolt lesz a nagy metál zúzásban. Czene Csaba 8 Kanizsa – Kultúra 2008. március 27. Rudán Joe: „Megjártam a hadak útját” Élete még elemzések tárgya Kerekes a kórház-galériában Ezzel a címmel tartott előadást Biksu Dzsampa Lungtog, osztrák származású buddhista szerzetes a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán. Az előadó harminc éve él szerzetesként, folyékonyan beszél tibetiül, ő a Dalai Láma tolmácsa. Lehota M. János bevezető szavaiban elmondta, hogy a vendég nem hagyományos előadást akar tartani, hanem társalogni szeretne az egybegyűltekkel. Acél, hogy két kultúra beszélgessen egymással. Bepillantást nyerhettünk a tibeti kultúrába, a tibetiek mindennapi életébe egy rövid film formájában. Láthattuk a Dalai Láma lhasai palotáját, tibeti szerzeteseket vitatkozás közben, amely a szerzetesi élet meghatározó része. Kolostorokat, tájakat, Buddha-szobrot, melyek mind a buddhizmus, Tibet sajátjai. A szerzetes a legtöbbet a tudatról és annak formálásáról beszélt. Azt mondta, a tudat minden ember számára kincs, csak tudnunk kell, hogyan használjuk. Mindenki szeretne boldog lenni, de ennek eléréséhez külső dolgokat – mint például autó, ház, pénz – keresünk, holott a tudatunké a legfontosabb szerep ebben. Amíg ott olyan dolgok találhatók, mint féltékenység, önzés, addig nem vagyunk igazán boldogok. A tiszta tudat, amely az odaadást, a szeretetet, a türelmet, a dolgok valódi állapota iránti megismerés vágyát foglalja magában, belső boldogságot eredményez. A buddhizmus lényege az a leírás, amely megmutatja nekünk, hogy a tudatunkat hogyan vagyunk képesek a negatív dolgoktól megszabadítani. Ezt segíti a meditáció, amelynek két része van: az összpontosító, amely megtanítja a elmét koncentrálni, és az analitikus, amely keresi az összefüggéseket, vizsgálja őket. Ez utóbbival edzük a saját tudatunkat. Amikor a negatív tulajdonságokat mellőzzük belőle, elérjük az állandósult boldogságot, amely örökké tart. Ez a személyes felszabadulás, ekkor jutunk a Nirvánába. Személyes kérdés is érkezett a szerzetes felé, mégpedig az, hogy mi volt az oka, hogy buddhista lett, s hogyan került kapcsolatba a vallással. Elmondta, eredetileg villamosmérnökként végzett, s nem sokkal utána egy barátnője bemutatta egy mesternek. Fokozatosan sajátította el az ismereteket, egyre jobban foglalkoztatta a dolgok miértje. Megtanult tibetiül, hogy jobban megértse, mit foglal magába ez a vallás. Ekkor tudatosult benne az, hogy mindenki meghal egyszer. Kereste a válaszokat. Mindenki kíváncsian várta a feleletet arra a kérdésre is, hogy egy keresztényi világban szocializálódott ember miképpen tudott azonosulni a lélekvándorlás fogalmával. Hiszen a keresztények számára a test és a lélek egy. A szerzetest már fiatal korában nagyon érdekelte, hogy mi a tudat és lélek, s hogyan kapcsolható össze a testtel. A test anyagi dolog, a lélek nem. Nem definiálható teljességgel egyik sem, a felismerés folyamatának megértése nagyon nehéz. Az is fontos, hogy a buddhizmusban a múlandóság, az elmúlás mást jelent: nem állandó, de nem is véges. Az újjászületés kötődés alapján történik, de az emlékek nem maradnak meg. Ezeket a tényeket elfogadta, s ezekben hisz. Az istenség kérdése is felmerült, hiszen a kereszténység és a buddhizmus között ez is alapvető különbség. A buddhista vallásban nem beszélnek teremtő istenről, hiszen a létezés végtelen. Viszont olyanról sem, aki büntetne vagy jutalmazna tetteinkért. A cselekedeteink és a gondolataink következménye a boldogság vagy a szenvedés. A buddhizmusban az isten egy mindent tudó, odaadó lény, aki mindenek fellett áll. Biksu Dzsampa Lungtog végül megköszönte a figyelmet és az érdeklődést, és azt mondta, örömmel jön el újra Nagykanizsára, hogy a megválaszolatlan kérdéseket tisztázza. S akinek további kérdése van, ő minden vasárnap megtalálható a balatonkeresztúri Tibeti kultúrközpontban. Steyer Edina Bepillantás a buddhista vallásba Kanizsa 2008. március 27. – Hit és szeretet 9 Az igazat mondd, ne csak a valódit címmel tartott önálló estet a HSMK-ban Eperjes Károly, Kossuth-díjas színművész. Kétórás, három blokkból álló műsort állított össze huszadik századi Isten-kereső versekből. Az első résznek a Szabad akarat címet adta és Szabó Lőrinc költeményével indította, majd idézett Weöres Sándor, József Attila, Ady Endre, Pilinszky János, Babits Mihály és Nemes Nagy Ágnes műveiből. A költemények között meg-megállt, és rövid magyarázatot fűzött az elhangzottakhoz a Bibliából, Arisztotelész poeticájából, vagy éppen más korok költőitől. Volt olyan vers, amelyiket négy és fél év után, volt olyan, amelyiket tizenhat év után merte elmondani. A második szakasz a megtérésé volt, a harmadik blokkban a lét végső értelmét kereste a művész, amit végül Pilinszky Végkifejletében talált meg. A blokkok között klasszikus zeneszámokat hallhatott a közönség Négyessy Katalin gordonkaművész előadásában. – Miért éppen József Attila verssorait választotta az est címéül? – kérdeztük megérkezése után a művészt. – Azért, mert ez az én ars poeticám. József Attila szerint is az igazság fölötte áll a valóságnak. A valóság az, hogy születünk és meghalunk. Az igazság ebből van. A klasszikus görög kultúra ezt úgy fejezi ki, hogy van a cselekménynek katarzisa, megtisztulása. 2000 éve ezt úgy hívjuk, hogy feltámadás. Azt merte József Attila mondani Thomas Mann-nak, hogy amit ír, az csak a valóság. Tehát valóságshow. Hol van belőle az igazság? Az igazi művészet mindig szakrális, tehát igazságkövető. A valóságkövető az meg csak profán művészet, de kérdés, hogy az vajon művészet-e? Sokan azt mondják, hogy igen. Én nem igazán tartom művészetnek. Isten nélkül lehet élni, de meghalni nem. Be kéne, hogy lássuk, hogy ez így van. Azért tart a társadalmunk – nemcsak a magyar, az egész nyugati kultúra –, a halál civilizációja felé az élet kultúrája helyett, mert távolodik az Istentől. Tisztelet a kivételnek. Én meg egy olyan zöldséges vagyok, aki a költőktől, Adytól, Pilinszkytől, József Attilától a javát hoztam. József Attila istenes költő volt, kivéve azt a másfél évet, amikor a kommunista párt tagja volt. Abban a másfél évben valóban nem írt istenes verseket. – Istentörvényű embernek tartja magát. Hogyan kell ezt értenünk? – Kétféle létezés van, az öntörvényű és az istentörvényű. Az öntörvényű ember idegen szóval egoista. Minden izmus az egoizmusból fakad. Az egyetemes lét nem internacionalista lét, nem liberális, nem szocialista, nem nacionalista, globalista, nem humanista csak, hanem egyetemes. Az Istent és embert egyaránt tiszteli, de csak az Istent imádja. Úgy gondolom, hogy az egyetemes értékrend az az értékrend, amelyik az emberiséget eddig is megtartotta és a jövőben is megtartja. Az a szűk, de biztos életkultúra, az istentörvényű lét az élet kultúrája, szemben a halál civilizációjával. Én igyekszem istentörvényű ember lenni. Nem lehet két úrnak szolgálni! A helyes identitás így hangzik: Isten, család, haza, egység, s ebben a sorrendben. – Olvastam azt a véleményét, nem mindegy, hogy az országért élek, vagy az országból élek! Ezt csak a vezetőinkre értette, vagy mindannyiunkra? – Mindannyiunkra értem. Természetesen a vezetőinkre fokozottabban, hiszen nekik nagyobb a felelősségük. Meglátásom szerint mindenkinek a közösségéért kell élni, nem a közössége ellen! Sajnos ez mindig is aktuális volt, de most még fokozottabban az. December 5-én az identitásunkat akarták megtagadtatni, most már a saját létünket akarják megtagadtatni velünk. Az egészségünket és a tudatunkat is le akarják építeni. Az identitás megtagadása után következik a saját lét megtagadása. Most az a kérdés, hogy fölébredünk, vagy nem ébredünk. – Milyen filmben láthatjuk legközelebb? – Tavaly nyáron készítettük a Móricz Zsigmond Komor ló című novellájából készült tévéjátékot, amelyben másik két novella is szerepel, Hortobágy legendái címmel. Mindenkinek szívből ajánlom, tanulságos film. B.E. Az igazat mondd, ne csak a valódit Bajzáth László, a polgári védelem nagykanizsai parancsnoka immár nyugdíjasként tölti napjait. Úgy véli, életének legszebb időszakát élte át itt, Nagykanizsán katonaként. Mint mondja, most sem fog unatkozni, hiszen polgári védelmi szakemberként számítanak a tanácsaira fiatalabb munkatársai. – Nyíregyházán születtem, s alap- és középfokú tanulmányaim után a tiszti főiskolára jelentkeztem – idézi fel a kezdeteket Bajzáth László. – 1972-ben kezdtem meg tanulmányomat a Zalka Máté Műszaki Katonai Főiskolán, amit nem parancsnoki, hanem harckocsi-technikusi szakon végeztem el. Hivatásos tisztté avatásom után először Nagyatádra kerültem, ahol harckocsi-javító műhelyparancsnok, majd harckocsi-javító századparancsnok voltam. Másfél év után, egy sikeres gyakorlatot és miniszteri szemlét követően átvezényeltek Tapolcára, ahol a harckocsiezrednél szolgáltam zászlóaljtechnikai helyettesi beosztásban. Itt is több sikeres gyakorlaton vehettem részt, például harckocsival átkeltem a Kárpátokon, mi biztosítottuk a zalaegerszegi ezred átkelését. A tapolcai évek után Moszkvában elvégeztem a Malinovszkij Páncélos Akadémiát, s ezután kerültem Nagykanizsára, ahol megszűnéséig az itt lévő alakulatoknál szolgáltam. Rendkívül nívós munka folyt ennél a három alakulatnál, amit az is igazol, hogy 1987-ig minden évben mi hajtottuk végre a Budapesti Honvédelmi Napok keretében a PSZH-zászlóalj dunai úszását a Parlament előtt. Ennek során egy meghatározott úszó kontingens a Margitszigettől, az északi vasúti összekötőtől leúszott a déli vasúti összekötőig, meghatározott díszszemle alakzatban, miközben különböző tevékenységeket hajtottunk végre. Természetesen, nem csak ebből állt a munkám, hiszen a honvédelem átalakulása elég korán elkezdődött, s mindig újabb és újabb feladatot kaptunk. Nem unatkoztunk tehát, így visszatekintve változatos életem volt. Persze, szerencsés is voltam olyan szempontból, hogy mindig jó alakulathoz kerültem, ahol nem lehetett automatizmusokban gondolkodni, folyamatosan meg kellett újulnunk. Egész életemben operatív munkát végeztem, az igazi „nagy” parancsnokok kigondolták a feladatot, s a mi feladatunk volt az, hogy annak végrehajtásához minden szükséges dolgot biztosítsunk. 1995-ben az alakulatnál bejelentették, hogy előkészítő törzs leszünk, majd megszűnünk. Ekkor a szakmai főnökeim elvittek Székesfehérvárra, ott egy és negyed évet szolgáltam a hadseregtörzsben. Itt később megkerestek, hogy jöjjek vissza Nagykanizsára, mert megüresedett egy állás a polgári védelemnél. Akkoriban az volt a feladatunk, hogy a polgári védelmet a megváltozott körülményekhez igazítsuk, hiszen változás történt a fennhatóság tekintetében is. Amíg a honvédelmi minisztériumhoz tartozott a polgári védelem, természetesen az esetleges fegyveres támadásokkal, háborús cselekményekkel kapcsolatos felkészítés volt a legfontosabb feladatunk, ám a kilencvenes évektől, az enyhüléssel előtérbe kerültek a veszélyes anyagokkal és az időjárási viszontagságokkal, természeti katasztrófákkal kapcsolatos feladatok. Egyre fontosabbá vált, hogy a lakosságot is bevonjuk a munkába, hogy az emberek tudják, mi is az a védelmi elv, mit kell tenniük, hogyan működhetnek közre annak érdekében, hogy egészségük ne károsodjon, anyagi javaik ne sérüljenek. – Mennyire volt nehéz feldolgoznia, amikor megszűnt az alakulat? – Egy kicsit igen. Akkor még mindannyian abban bíztunk, tisztek, tiszthelyettesek, hogy talán értékelik és figyelembe veszik az alakulat tevékenységét, munkájának színvonalát, azt, hogy hogyan hajtottuk végre a feladatokat, s talán mindezt figyelembe veszik, amikor kiválasztják azokat az alakulatokat, amelyek megmaradhatnak. Ma már tudjuk, sajnos, nem így történt, egyfajta mechanikus leépítés következett be. Nem számított, hogy ki, hol, hogyan dolgozott, s Nagykanizsa katonavárosi múltja sajnos, ma már a múlté. Pedig a vezetőink szakmailag elismertek voltak a Magyar Néphadseregben, hogy mást ne mondjak, Havril András vezérkari főnök szintén itt szolgált, de a sort még folytathatnám. A kanizsai alakulatok gyakorlatilag minden feladatot végre tudtak hajtani, s mindháromra jellemző volt, hogy a honvédség új technikai eszközeit itt próbáltuk ki, s több alkalommal szolgáltunk mintaként az ország többi alakulata számára. Olyan is előfordult, hogy közel éles helyzetben kellett helytállnunk, ilyen volt a délszláv válság egy-két éve, amikor a horvát, illetve a szlovén határ közelében fegyveres tevékenység folyt. Ügyeletes szolgálatot adtunk, s azokat az egységeket, amelyek a határ védelmével foglalkoztak, nálunk helyezték el, ez volt a bázislaktanya. – Lélekben mindig katona maradt? – Azt hiszem, valamennyi tiszttársam büszkén emlékezik vissza erre az időszakra, így én is. Úgy érzem, ennek jogosságát az is igazolja, hogy a mai napig rám köszönnek az utcán egykori sorkatonáim, még az ország más pontjain is. ők szintén büszkék arra, hogy Kanizsán szolgáltak. Horváth Attila 10 Kanizsa – Staféta 2008. március 27. Büszkén a múltra Prepok Attila őrnagy vette át a nagykanizsai Polgári Védelmi Kirendeltség irányítását. A letenyei polgári védelmi iroda székét a kanizsai kirendeltség vezetői posztjára cserélő fiatal szakember vegyi védelmi végzettséggel rendelkezik, s elődjéhez, Bajzáth Lászlóhoz hasonlóan a katonai pályáról érkezett a polgári védelemhez. – Lentiben nevelkedtem, középiskolai tanulmányaimat pedig Győrben végeztem egy sporttagozatos gimnáziumban – mondja Prepok Attila. – Mellette katonai kollégista voltam, s részben emiatt katonai pályára mentem a gimnázium után, s vegyi védelmi szakon végeztem a fővárosban, a Bolyai Műszaki Katonai Főiskolán. Ezt követően Lentiben, Zajdán, a Bottyán János Gépesített Lövész Dandárnál szolgáltam, előbb vegyi védelmi szakasz-, majd századparancsnokként. 1996- ban már hallani lehetett, hogy megszűnik a laktanya, s ekkoriban már elkezdtem keresni a továbblépési lehetőségeket. Sajnos, legközelebb Kiskőrösön volt vegyi védelmi szakképzettséget igénylő beosztás. Akkor már családom volt, letelepedtünk Lentiben, s nem akartam elköltözni az ország másik felébe, így aztán leszereltem. Elhelyezkedtem egy szlovéniai rovar- és rágcsálóirtó cégnél, annak a magyarországi képviselője voltam. Ez elég sok időmet lekötötte, a fizetésem is jó volt, de mivel akkoriban született meg a harmadik gyermekem is, elgondolkodtam azon, hogy esetleg egy másik, kevésbé időigényes munkát kellene keresnem. Szerencsés egybeesés, hogy 2000 tavaszán megkerestek a polgári védelemtől, hogy Letenyén lenne egy polgári védelmi kirendeltség-vezetői beosztás. A családdal közösen úgy döntöttem, hogy élek a felkínált lehetőséggel és elvállalom a felkérést. 2007. december 30-ig ezt a feladatot láttam el. Kollégám, Bajzáth László ekkortól vonult nyugdíjba, a helyét pedig megpályáztatták. Úgy tudom, két pályázat érkezett, s nagy örömömre az enyémet fogadták el. – Milyen tervekkel érkezett Nagykanizsára? – Így van, a negyvennyolc település polgármestereinek nagyjából a feléhez sikerült eljutnom, de azt már az eddigi látogatásaimból is sikerült leszűrnöm, hogy a térségben az egész megyét tekintve a legjobban szervezett a polgári védelem. Ezt egyértelműen a most nyugdíjba vonult Bajzáth László alezredes úrnak köszönhetjük. E magas színvonalat szeretném megőrizni, de a koromból adódóan talán egy kicsit másfajta vezetési stílussal. Itt elsősorban arra gondolok, hogy a technikai fejlődésben a polgári védelem sem maradhat el, s ki kell aknáznunk a világháló nyújtotta lehetőségeket. A korábbiakkal ellentétben online kapcsolatot szeretnék kiépíteni a partnerekkel, munkatársakkal, mert eddig csak korlátozott kapcsolattartásra nyílt lehetőség, lévén, hogy technikai korlátok miatt kizárólag levelezésre használhattuk a netet. Terveim közt szerepel, hogy a korábbiaknál nagyobb figyelmet szeretnék fordítani a murakeresztúri vasúti határátkelőre, s folytatnánk a nagykanizsai óvóhelyek felmérését és felújítását. Tavaly már megtörtént hat sziréna felújítása is, idén újabbakra kerülhetne sor. Horváth Attila Egy katona ment, egy katona jött A Szentendrén megrendezett VI. Országos Zeneiskolai Továbbképzős Versenyről három díjat is hozott a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola. Horváth Krisztina I. helyezést ért el, plusz elnyerte a Ferenczy Alapítvány Különdíját, melyet a Chopin mű legjobb előadójának ítélt oda a zsűri. A Ferenczy Alapítvány Tanári Díját pedig dr. Erdős Lászlóné kapta. Beszélgetésünkben ezúttal a tanárnőt kérdeztük hivatásáról, a tanítás öröméről és a gyerekek szeretetéről. – Szekszárdról származom. A nagyapám kántortanító volt, és több zenetanár illetve pedagógus élt a családban. Természetes volt számomra a zenetanulás. A zongora mellett fuvolázni és csellózni is tanultam. Izgő-mozgó gyerek lévén, sportiskolába jártam. Sokáig versenyszerűen sportoltam, nem is gondoltam a zenei pályára. Hetedik osztályos koromban azonban egy csodálatos zongoratanárnő hatására megváltozott a gondolkodásom a zenéről, s egy év után már csak zongorával akartam foglalkozni. A sportot egy csapásra abbahagytam, pedig abban az évben lettem volna serdülő válogatott asztaliteniszező. Minden időmet a zongorának áldoztam. A pécsi Zeneművészeti Szakközépiskolába felvételiztem és ott végeztem el a főiskolát zongora-szolfézs szakon. – Mikor döntötte el, hogy a továbbiakban gyerekekkel foglalkozik és nem zeneművészként lép fel? – A főiskola után felajánlották a továbbtanulást, de én nem a művész-, hanem a pedagógusi pályát választottam. Nagykanizsára jöttem férjhez 31 évvel ezelőtt, és Dr. Erdős László ügyvéd a férjem. Ami a szereplést illeti, én is felléptem zongoristaként. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy 5 évig szerveztük a Zenével az újszülöttekért hangversenyt, ahol folyamatosan színpadra léptem a növendékekkel, a legutolsó alkalommal pedig Jandó Jenő Kossuth-díjas zongoraművésszel. Jakobovics Árpád kollégámmal rendeztünk egy szonátaestet, de az utóbbi években inkább a tanításnak szentelem az időmet. – Sokat jár versenyekre a tanítványaival. – Két évvel ezelőtt az Országos Négykezes Versenyen tanár-diák párosban is fel lehetett lépni, ahol Gyana Zsófia növendékemmel szerepeltünk. Tehát én magam is megtapasztaltam, milyen érzés szembenézni a zsűrivel. Izgalmas volt! Aztán 13 évvel ezelőtt, amikor a harmadik fiam születése után visszajöttem GYESről, folyamatosan elindultunk a versenyekre. Megdöbbenve tapasztaltam a versenyzők magas színvonalú zongorajátékát. Első alkalommal bizony semmilyen eredményt nem értünk el. Attól kezdve azonban folyamatosan jártam továbbképzésekre. Magamat is fejlesztettem, elmentem a Zeneakadémia kivételes tehetségek osztályára és figyeltem, hogyan tanítanak. Mindig is izgatott a tehetséges és pici gyerekek tanítása. A zeneovi elindításában is részt vettem, annak voltam a híve, hogy a gyerekek minél előbb kezdjenek el hangszeren is tanulni. A tíz év alatt tizenkét országos versenyen szerepeltünk, és egy kivételével sikerült is eredményt hoznunk. – Vajon a sportmúltjából adódik a versenyszellem? – Ha nem is tudatosan, de magammal hoztam és úgy gondolom, ez a tanítványaimnak is jó. Úgy veszem észre, még a kudarcból is tanulnak. Hozzáteszem, nem csak kiemelkedő tehetségű, hanem átlagos képességű gyerekeket is tanítok, és nem csak a versenyző gyerekeimre vagyok büszke, hanem a többire is. Arra vagyok különösen büszke, hogy 7-8 évesen beiratkoznak és általában érettségiig maradnak. Nagyon kicsi a lemorzsolódás nálam. Most is nyolc gimnazista- korú növendékem van, akik nem kiemelkedő tehetségek, de ezer más elfoglaltságuk mellett fontos számukra a zenetanulás. Erre legalább annyira büszke vagyok, mint a kiemelkedő tehetségűek versenyeredményére. A huszonkét gyerekem közül négy a kiemelkedő tehetségű. – Otthonukban lehet hallani zongoraszót? – Mindhárom fiam tanult zenét, bár egyik sem ment zenei pályára. Művészetpártoló családba kerültem Kanizsán. A képzőművészet, az irodalom és a komolyzene nem maradhat ki beszélgetéseinkből. A legbüszkébb a családomra, három fiamra és természetesen a férjemre vagyok. ők egy olyan lelki hátteret biztosítanak nekem, amitől jól érzem magam és jól tudok dolgozni. Bakonyi Erzsébet 2008. március 27. Kanizsa – Értékrend 11 Fotó: Bakonyi Erzsébet Díjakról, növendékekről és a tanítás öröméről Gulyás Ferenc, a város egyik legismertebb patikusa kémia-biológia szakos pedagógusnak készült, a hatalom nyomására mégis gyógyszerész lett. Manapság leginkább azért szomorkodik, mert úgy látja: Nagykanizsán nem becsüljük eléggé a fákat, bokrokat, az éltető oxigént adó növényzetet. – Teljesen véletlenül lettem gyógyszerész. 1949-ben érettségiztem, s akkor még fentről irányították a beiskolázást. Az illetékesek eljöttek a magasabb helyről, s azt mondták, hogy kevés a gyógyszerész, ezért a párt szeretné, ha a munkásparaszt fiatalokból minél többen választanák ezt a pályát – idézi fel az indulást Gulyás Ferenc. – Az osztály nagy részét oda irányították. Amúgy kémia-biológia tanárnak készültem, így túl nagy ellenérzést nem váltott ki belőlem a dolog. Persze, volt olyan, aki az első év leteltével átjelentkezett más szakra. Amikor megismerkedtem a tantárgyakkal, láttam, hogy ez egy nagyon érdekes és izgalmas hivatás lesz. A tanulmányok alatt aztán sokat beszélgettünk kollégiumi társaimmal, hogy ki, hova tud majd elhelyezkedni – a többség falura igyekezett, így én is, hiszen falun nőttem fel. Ma is sokkal jobban érzem magam a hegyi birtokomon, mint a városban. – Honnan hozta magával szilárd polgári értékrendjét? – Ez is a szakmámból fakad, ugyanis olyan családhoz kerültem gyakorlatra Balatonlellére, ahol a családfő felmenői is gyógyszerészek voltak, igazi, a szó nemes értelmében vett polgárok. Amikor ide, Nagykanizsára költöztem, megismerkedtem a Merkly-Belus család tagjaival, történetével, s az általuk képviselt értékrend, a megjelenített tradíció nagyon megtetszett. – Hogyan látja manapság a fiatal szakemberek helyzetét, lehetőségeit? – Tragikus. Jól képzett, elméleti tudással kiválóan felvértezett gyógyszerészek kerülnek ki a képzésből, de valahogy kevésbé emberközeliek. Kivétel persze, mindig van, de keveset foglalkoznak az egyetemen azzal, hogy a fiatalokat felkészítsék a gyógyszertári munkára, a konfliktuskezelésre, azaz, voltaképpen az életre. Korábban azért ez nem így volt. Nekünk még meséltek a tanáraink, az előadásokon a szigorúan vett szakmai ismereteken kívül valami pluszt is adtak, kis életképeket a mindennapi gyakorlatból. Ma már erre sajnos, nem jut idő. – Ma már nyugdíjas, azonban hivatását most is gyakorolja – pedig akár pihenhetne is, élvezhetné élete munkájának gyümölcseit. – Nézze, én az aktív pihenés híve vagyok. Soha nem is voltam egy helyben ülő, fiatalon sportoltam is. Az az igazság, hogy miután az ember a szellemi munkában elfárad, és a legnagyobb kikapcsolódást a hegyi birtokon végzett munka jelenti még ma is. – Lokálpatriótaként hogyan látja a város jövőjét? – Az is nagyon lesújtó. Olyan szép is lehetne ez a város, mint Zalaegerszeg, de Nagykanizsán valamiért haragudnak a fákra, bokrokra, a zöldfelületekre. Sokkal több növény otthonosabbá tenné ezt a kis ékszeres dobozt. Jól mutatja azonban a hozzáállást, hogy egyszer a polgármesteri hivatalban valaki azt mondta nekem: a fa nem városba való, mert csak szemetel. De kérdem akkor én, mi szűri meg ezt a koszos levegőt? Mi ad nekünk oxigént? Mi nyújt árnyékot a nyári hőségben? Jó lenne, ha az illetékesek erre is gondolnának majd a belváros átalakítása során. Horváth Attila Egy természetszerető patikus Nagykanizsán is jelen van a drog, annak szinte valamennyi változatában, a szakember szerint a legnagyobb veszélyforrást a szórakozóhelyek jelentik. A fogyasztási társadalom megváltozott viselkedésmintái kialakulásában nagy szerepe van a családi háttérnek, az intézményi társas légkörnek, a médiahatásoknak, amelyek azt sugallják, hogy a megszerzett pénz és a fogyasztás mértéke bárkit „királlyá” tehet – véli dr. Nagy Rozália, a kórház pszichiáter főorvosa. – A visszaélésre alkalmas anyagok köre tág – magyarázza dr. Nagy Rozália. – A drogok közé tartoznak az úgynevezett pszichotrop anyagok, a szerves oldószerek, a kábítószerek, a gyógyszerek, vegyszerek, de az alkohol, a kávé és a cigaretta is. Drognak tekintendő tehát bármilyen szer, amelynek túlzott fogyasztása nem gyógyító célt szolgál, a pszichét és a szervezetet egyaránt a hatalmába keríti. Habár a drog kifejezés alatt a köznyelv kizárólag az illegális szereket érti, de ide sorolhatók azok a legális anyagok is, melyek a központi idegrendszerre hatva megváltoztatják a gondolkodást, hangulatot, közérzetet. Megkülönböztetünk úgynevezett legális drogokat, mint például a tea, a kávé, az alkoholtartalmú italok, dohányáruk, illetve a gyógyszerek. Az illegális drogok gyártása és forgalmazása államilag tiltott, illetve csak külön engedélyhez kötött, kizárólag egészségügyi vagy tudományos célra, különleges ellenőrzés mellett lehetséges. Ide tartoznak a kábítószerek és pszichotrop anyagok. A kemény drogok használata rendkívül kockázatos, jelentős egészségkárosító hatásuk van, minden esetben függőséget okoznak. A lágy drogok leggyakoribb képviselője a marihuána, amely – s ez kevéssé ismert – pszichés hozzászokást is okozhat. – Milyen személyiségtorzulásokhoz vezethet a drogfogyasztás? – A szerfogyasztók, „függők” megváltozott módon észlelik a világot, kárt szenved a társas kapcsolataik jellege, kommunikációjuk is. Szociális instabilitás jellemzi őket, a kulturális értékek válságát idézheti elő a drog. A kémiai függőség megtorpanást okoz a személyiség lelki fejlődésében és visszaesést eredményez az én-működés egy alacsonyabb szintjére. Minél fiatalabb korban alakul ki a függőség, annál nagyobb veszélyben van a lélek, a szövődmények, a torzulások kockázata többszörösére nő. Az egyik legveszélyesebb személyiségváltozás, amit a függő betegeknél tapasztalunk, a valóság megtagadása. – A hagyományos kórházi körülmények között meddig tudnak részt venni a betegek kezelésében? A betegforgalmat illetően mit tudnak leszűrni a helyi viszonyokat illetően? – Osztályos körülmények között többnyire méregtelenítéssel, az elvonási tünetek megelőzésével vagy – ha már kialakultak – azok kezelésével foglalkozunk. A kábítószer-fogyasztók speciális kezelést igénylő jellege miatt az osztály betegforgalmának viszonylag elenyésző hányadát teszik ki, ők is többnyire ellátási területen kívülről jönnek. Sajnos, mint minden városban, Nagykanizsán is jelen van a drog, annak szinte valamennyi változatában. A legnagyobb veszélyforrást a szórakozóhelyek jelentik. A fogyasztási társadalom megváltozott viselkedésmintái kialakulásában nagy szerepe van a családi háttérnek, az intézményi társas légkörnek, a médiahatásoknak, amelyek azt sugallják, hogy a megszerzett pénz és a fogyasztás mértéke bárkit „királlyá” tehet. A kábítószert többnyire serdülőkor táján szokták kipróbálni. A fiatal „kíváncsiskodókból” lesznek az alkalmi fogyasztók. A testi és lelki függőség viszonylag gyorsan kialakul, már az első kipróbálás után is ki tud fejlődni. A szülő számára a gyermek nyugtalansága, belső feszültsége, a családi környezet kerülése lehet feltűnő, ami hazudozásokba, menekülésbe torkollik. A hétvégi szórakozások már szerda este elkezdődnek és hétfő reggel többnyire törötten, nyomottan indul a hét. A hét eleje a hétvégi sóvárgással telik, leépülnek azok a személyi kapcsolatok, amelyek nem a kábítószerrel kapcsolatosak. A probléma orvoslása nehéz és összetett, mivel nem könnyen bírhatók rá az érintettek a kezelésre, többnyire nincsenek tisztában a helyzet súlyosságával, igyekeznek azt hárítani, gyakran valamilyen bűncselekmény kapcsán derül fény a szerfogyasztásra. A probléma felszínre jutásával mindenképpen háziorvosuk tanácsát kérjék, rajtuk keresztül juthatnak el azokhoz az addiktológus szakemberekhez, pszichológusokhoz, akik speciális segítséget nyújthatnak. H.A. Dr. Molnár József alezredes, rendőrkapitány úgy véli, városunkban nem rosszabb a kábítószer- helyzet, mint az ország többi településén. Aszórakozóhelyeken nem botlik az ember rögtön drogba – de aki keres, az talál. – A Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén 2003-ban húsz, 2004-ben ötvenhat, 2005-ben ötvenhét, 2006-ban huszonkilenc, 2007-ben pedig negyvenegy személlyel szemben indítottunk eljárást kábítószer-fogyasztással, vagy terjesztéssel kapcsolatban – mondta lapunknak a kapitány. – E számokból nehéz kiolvasni bármilyen tendenciát. A kábítószer-fogyasztókhoz, vagy a terjesztőkhöz általában két módon jutunk el: egyrészt a kollégák közúti ellenőrzés során, másrészt pedig nyomozás folyamán. Előbbit illetően meglepően jó eredményekkel büszkélkedhetnek munkatársaink. A kollégák ugyanis kaptak kiképzést arra vonatkozóan, hogyan ismerjék fel a kábítószeres befolyásoltságot – ismereteiket nagy találati aránnyal alkalmazzák is. Ezen kívül bűnmegelőzési járőrszolgálatunk rendszeresen látogatja a szórakozóhelyeket, s a munkatársak tapasztalatai azt mutatják, hogy ezeken a helyeken laikus nem találkozhat kábítószerrel – ám botorság azt állítani, hogy nem lehet hozzájutni, aki keres, az talál is drogot. Elsődleges célunk csakis az lehet, hogy a terjesztőket emeljük ki a forgalomból, az elmúlt években nyolc-tíz terjesztővel szemben fejeztünk be sikeres eljárást. Bűnmegelőzési előadásaink során is számos visszajelzést kapnak kollégáink, ennek alapján viszont megállapítható, hogy a középiskolák negyedik évfolyamáig eljutók – iskolánként változó mértékben – átlagosan több mint fele találkozik kábítószerrel. Ez nem minden esetben jelent fogyasztást, hanem azt, hogy lát fogyasztást, és tudja, hol lehet hozzájutni a szerhez. Ez az arány egyébként nem rosszabb, sőt, sok esetben jobb, mint az országos átlag. Dr. Molnár József kérdésünkre jelezte: az iskolák ifjúságvédelmi szakembereinek tapasztalatai azt mutatják, hogy az intézményekben nincs nyílt, szemmel látható, nagy mennyiségű kábítószer-terjesztés. Ez inkább a házibulikra jellemző, ahol meghatározott terjesztőktől szoktak vásárolni a fiatalok. A másik gyakori színtér a diszkók környéke, ahol egy személy általában több társának is bevásárol. – Nagy baj tehát még nincs Nagykanizsán, tény viszont, hogy a veszélyeztetettség nem sokkal kisebb, mint az ország más területein, köszönhetően az óriási információszabadságnak. Ugyanis a fiatalok az Internet segítségével, a különböző közösségi oldalakon keresztül megvitatják egymással a problémáikat, és sajnos, előfordult, hogy azért nyúlt valaki kábítószerhez, mert ily módon rábeszélték. Jelentős probléma az is, hogy a kábítószer ára relatíve nem változott az elmúlt évtizedben, sőt, némileg csökkent. Dr. Molnár József azt mondja, a leghatékonyabban még mindig a szülők tudnak fellépni a drogfogyasztás ellen, ha odafigyelnek gyermekükre. Érdemes szakemberhez fordulni, ha azt érzékelik, hogy gyermekük zavart, kitágultak a pupillái, mosás közben kis csomagocskákra bukkannak a ruházatában, a szobájában égett kanalat, ne adj’ isten tűt, vagy összehajtogatott kis papírfecniket találnak. Ezek ugyanis már árulkodó jelek. Nem árt az sem, ha tudjuk, kikkel barátkozik a gyerek, s nem szabad túl sok zsebpénzt sem adni, hiszen az könnyen kísértésbe visz. S hogy a kábítószer mely fajtái vannak jelen a városban? – Gyakori a marihuána, a speed, hasis, az LSD-bélyeg – mondja dr. Molnár József. – Ketamin nem jellemző, de elszórtan van kokain, heroin és ópium is, ezek azonban már nagyon drágák, és nehéz hozzájuk jutni. Beállt drogosról, aki minden nap szúrja magát, nincs információnk Kanizsán, persze ettől még lehet, hogy van, csak nem került még a látókörünkbe. Horváth Attila Kanizsa 12 – Drog tortúra 2008. március 27. A leghatékonyabb még mindig a szülő Hét eleji sóvárgás 2008. március 27. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp Bár segítőkész a munkahelyén, mégse a munka legyen a legfontosabb. Szakítson kicsit több időt a családjára és a gyermekeire. Zavaró testsúlyán nemcsak diétázással, hanem mozgással is segíthet. A szakmai fejlődését tartja szem előtt mostanában. Mielőtt belevág valamibe, beszélje meg a családjával, mi a kifizetődőbb. A szeretteitől távol végzett munka, vagy a kevesebb jövedelem. Ha azt szeretné, hogy társa jobban odafigyeljen, és kitalálja gondolatait, mutasson példát. Érzékeltesse, milyen jó, ha valakit kényeztetnek, és előbb-utóbb viszonzásban részesül. Találékonyan és ötletesen tudja megvalósítani a feladatait. Érdemes lenne továbbfejlesztenie mindazt, amit eddig tanult. Reformgondolatai által akár saját pénztárcája tartalmát is szaporíthatná. Indulatossá válhat az ünnepek utáni hétköznapokban. Lehet, hogy étrendjén is változtatnia kellene. A bőséges ünnepi asztal látványát felejtse el, és egyen naponta többször, kevesebbet. Változatlanul sokat dolgozik. A családja nem győzi csodálni fáradhatatlanságát, amit gyógynövények fogyasztásával fokozhat is. Romantikus egyéniségére akár egy új ruhával is felhívhatja a figyelmet. Türelmetlenebb lehet mostanában a barátaival, amit meglepődve tapasztalnak öntől. Hogy visszazökkenjen a régi kerékvágásba, mondjon le egészségtelen szokásairól és tartózkodjon többet a friss levegőn. Anyagi sikerekre számíthat, sok munkájának végre meglehet a haszna. Régóta megbízható kapcsolatra vágyik, s ezt csak türelemmel és kitartással érheti el. Ehhez hoz szerencsét az eljövendő hét. Néha úgy érzi, anyagi és erkölcsi elismerésre van szüksége. Egyelőre azonban be kell érnie kedvese elismerésével, nagylelkűségével és kevesebb pénzzel. A semminél ez is több. Mindig háttérbe szorítja az igényeit, és másokét helyezi előtérbe. Ezen igyekezzen minél előbb változtatni. Utazzon, szórakozzon, amíg lehet, amíg egészsége engedi. Változtasson zárkózottságán, mert esetleg a környezete félreismeri, és beképzeltnek tartja ahelyett, hogy megkérdeznék, mi a baj. Ne meneküljön a gondok elől, inkább oldja meg azokat sorban. Szeretne divatosabban öltözködni, és megszabadulni konzervatív stílusától? Erre jó alkalom a tavasz. Ne ücsörögjön otthon, menjen ismerősök közé. Az új barátok akár érzelmi megújulást is hozhatnak. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak A küzdőtéren számos légvár, óriás csúszda, mini játszósarok, kalandpark, trambulin, arcfestés, lufihajtogatás, bohóc NAGYKANIZSA, NTE SPORTCSARNOK (ADY U. 68.) MÁRCIUS 29-ÉN SZOMBATON DÉL-ZALAI MOZAIK A KANIZSA RÁDIÓ KÖZÉLETI MAGAZINJA VASÁRNAPONKÉNT 18:05-től Ami az újságban van, és még több... Elindult új, képeslapküldő szolgáltatásunk! Kattints rá! www.kanizsaujsag.hu A játszóház három turnusban látogatható 1-13 éves korig 9-12, 12.30-15.30 és 16-19 óráig Gyerekjegy: 1500 Ft, kísérőjegy: 300 Ft www.legvarvilag.hu Érdeklődni: (30) 99-38919 VEGYES SZOLGÁLTATÁS BÉRLET Nk-án a Turul madárnál 100 m2-es, I. emeleti lakás extrákkal eladó. Érd.: 30/9124-674 (6177K) INGATLAN A Hunyadi utcában 700 m2-es építési terület eladó. Érd.: 30/227- 3294 (6040K) Nk-án Csengery u. elején 57 m2-es, 2,5 szobás, jó állapotú, III. emeleti lakás 9,5 millió Ft-ért eladó. Érd.: 30/348-9669 (6100K) Nagybakónakon kétszobás családi ház nagy telekkel eladó. Érd.: 20 óra után a 93/315-559 (6099K) Szép természeti környezetben, kicsi szőlőbirtok olcsón eladó. Érd.: 20 óra után a 93/315-559-es telefonszámon. (6101K) Kaán Károly utcai garázssoron nagyméretű aknás garázs eladó. Irányár: 700.000 Ft Érd.: 30/904-1169 (6152K) Nk-án frekventált helyen, Kinizsi u. 2. szám alatt másfél szobás, földszinti, 42 m2-es lakás eladó. Érd.: 93/325-787 (6173K) Kazanlak körúton kétszobás, két erkélyes, 56 m2-es, 4. emeleti lakás eladó, hitelintézéssel. Érd.: 20/490- 6066 (6176K) Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári lakás jó állapotban eladó. Érd.: 93/321-906 (6200K) Nk belvárosában 900 m2 közművesített terület kiadó vagy eladó. Érd.: 30/481-2323 (6166K) Egyedi fűtéses önkormányzati lakást határozatlan idejű szerződéssel cserélnék kisebb magántulajdonúra, vagy önkormányzatira, akár határozatlan idejűre is. Érd.: 30/2766-300 (6203K) Az Uszodánál kétszobás, összkomfortos, részben felújított, kívülről hőszigetelt, napfényes udvari lakás garázzsal, pincével eladó. Irányár: 5,5 millió Ft. Érd.: 20/9726-721 (6204K) Felújításra szoruló családi házat vásárolnék Nk-án vagy Kiskanizsán. Érd.: 20/4979-279 (6205K) Zrínyi utcai, egyedi fűtésű, kis lakás eladó. Egyedülállóknak ideális! Tel.: 70/454-0476 (6206I) Keleti városrészben nappali + két szobás lakás eladó. Irányár: 6,5 millió Ft. Tel.: 70/454-0476 (6207I) Nagykanizsán, a Kazanlak krt-on 1+2 félszobás, felújított, azonnal költözhető lakás eladó. Irányár: 7,2 millió Ft. Tel.: 70/454-0475 (6208K) Nagykanizsán kétszobás, központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 4,7 millió Ft. Tel.: 70/454-0475 (6209I) Kiskanizsán kétéves, igényesen kialakított, jó elosztású családi ház eladó. Irányár: 23,8 millió Ft. Tel.: 70/454-0475 (6210K) Buda belvárosában másfél szobás lakás kiadó. Irányár: 70.000 Ft/hó. Érd.: 93/318-485 (6201K) Meghibásodott távirányítóját (TV, hifi, videó, stb.) megjavítom. Tel.: 20/510-2723 (6211K) Költözés miatt eladó: Whirpool kombinált (8 éves) hűtőszekrény, 72 cmes LG 100 Hz (extra) televízió, új fürdőszobaberendezés (még dobozban, fa + bambusz kombináció). Érd.: 20/226- 4144 (6144K) Etüd típusú Pianino eladó. Érd.: 30/901-2482 (6146K) Asztali számítógép, nyomtató, fénymásoló eladó. Érd.: 30/916-1600 (6150K) Ne dobja ki! Készpénzért vásárolok régi dísz- és használati tárgyat, porcelánt, képet, könyvet, régi újságokat, stb.! Érd.: 20/555-3014 (6083K) Nevada tálaló szekrény + sarokelem eladó. Érd.: 20/396-9816 (6167K) Jó állapotú Olimpia Midi 20-as gyermekkerékpár eladó. Irányár: 9.500 Ft. Érd.: 30/2627-496 (6202K) Jóképű, 185 cm magas, harmincas, egyedülálló férfi keresi dekoratív, csinos, humoros, az életet könnyeden felfogó hölgy ismeretségét. Leveleket a Szerkesztőségbe (Pf. 154), „Légy a bombázóm” jeligére kérek. 14 Kanizsa – Apró 2008. március 27. Városközpontban irodák – nettó 1.200 Ft/m2-től – és üzlethelyiségek kiadók, ingyenes parkolási lehetőséggel. Érdeklődni: 20/9390-745, 20/9683-517 Március 28. 19 óra Az INNOCENTS EGYÜTTES koncertje. Belépődíj: 400 Ft Március 31. 19 óra Tavaszi Művészeti Fesztivál Az örök kalotaszeg – A Magyar Állami Népi Együttes vendégjátéka Belépődíj: 2000 és 2500 Ft Április 4. 19 óra ROCK KLUB A Radioaktív Együttes koncertje Belépődíj: 400 Ft Március 28. 19 óra Tavaszi Művészeti Fesztivál A MAGYAR JAZZ ÜNNEPE A Kanizsa Big Band, majd GONDA JÁNOS szóló zongorakoncertje Belépődíj: 1000 Ft Március 30. 19 óra Tavaszi Művészeti Fesztivál A NAGYKANIZSAI SZIMFONIKUS ZENEKAR hangversenye Belépődíj: 1000 Ft Március 30. 10 óra VIII. CSENGEY DÉNES VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY elődöntő MÁRCIUS 31. 10 ÓRA FEKETE CILINDER - mesemusical A Portéka Színpad előadása Belépődíj: 500 Ft A tavalyi esztendő után idén is megrendezésre kerül március 28- 29-én Nagykanizsa és környékén a tereprali országos bajnokság futama, melyet rendezőként a kanizsai Viky Rallye Team jegyez. A sorozat idei második állomása a Fisher- Fujitsu Klíma Kupáért zajlik majd, s az előzetes nevezési lista alapján a hazai Dakar-menők nagy része is képviseltetni fogja magát a dél-zalai agyag(on)ban… Konkrétan a neveket tekintve ez azt jelenti, hogy a gépátvételnél ott lesz többek között Palik László, Liszi László vagy éppen Szalay Balázs is. A verseny teljes útvonalának hossza 338 km lesz, s 28-án 14 órakor, míg 29-én 9:30 órakor rajtol el a mezőny a Teleki úton, míg a végső célba érkezés a második napon 16 órától várható. Egy futam után egyébként a Kis Sándor- Czeglédi Péter duó vezet, megelőzve a Palik László-Darázsi Gábor párost, utóbbiaknak azonban jó esélye van az üldözőből üldözötté való előrelépésre. P.L. A terepralis forgatag ismét megérkezik Az Úszósuli Körverseny pápai helyszínén a Dél-Zalai Vízmű SE-vel együt öt úszószakosztály százötven versenyzője mérette meg magát a legfiatalabbak korcsoportjaiban. A kanizsai egyesület úszói nagyszerű formát mutattak, hiszen az érmek nagy részét, vagyis húsz aranyat, tíz ezüstöt és ugyanennyi bronzérmet hozhattak haza a Veszprém megyei városból, amivel minden csapatot messze megelőzve végeztek az éremtáblázat élén. Valamennyi számban első helyen végezve, háromszor győzött Novák Ferenc, Gayer Márton, és Molnár Flóra. Tőlük nem sokkal maradt el Horváth Balázs (két arany), Hederics Hanna (két arany, egy bronz), Zsirai Dorka (egy arany, két ezüst), valamint Tóth Benett (egyegy arany, ezüst, bronz). Rajtuk kívül az éremkollekciót tovább gyarapították Vörös Dominika és Kantó Loretta (egy-egy arany, ezüst), Kunics Réka (egy arany), Suhai Zsolt (három ezüst), Soós Bence (egy-egy ezüst, bronz), Harangozó Csenge, Karosi Gergely (egy ezüst), Misztai János, Pápai Mátyás, Csizmadia Tímea, Harangozó Mátyás és Németh Kornél (egy-egy bronz). Szombathelyen már az idősebbek számára rendezték meg a Danone Hosszútávú Régiós Bajnokság első fordulóját, ahol hat szakosztály száznegyvenegy versenyzője mérte össze erejét. A versenyen kimagaslóan szerepelt Zámodics Márk, aki 800 m gyorson megyecsúcsot úszva csapott elsőként ért a célba, Zsirai Gergely pedig a dobogó harmadik helyére állhatott. Abay Nemes Anna szintén maga mögé utasított mindenkit nyolcszáz méter gyorson, míg ezerötszáz méter gyorson Zsuppán Patrícia bronzérmet nyert, így Polgár Sándor, a klub edzője joggal lehetett elégedett. S ezzel még nem volt vége, mivel a hagyományoknak megfelelően Nagykanizsán idén is megrendezték a nemzetközi (cseh, szlovák, magyar) hármas-verseny dél-zalai fordulóját a brnói, a pozsonyi és a vízműsök másfélszázas mezőnyű képviselőinek részvételével. A kanizsaiak közül kiemelkedő teljesítményt nyújtott mindegyik versenyszámában (hát, mell, gyors, vegyes) aranyat nyerve Zámodics Márk és Damján Flóra. További éremszerzők voltak kanizsai színekben Gayer Márton (két arany, egy-egy bronz), Vörös Dominika (két-két arany és bronz), Soós Bence (egy arany, két ezüst), Karosi Gergely (egy-egy arany és bronz), Kunics Réka (1 arany), Poszavecz Tamás (2 ezüst), Zsirai Júlia, Pápai Mátyás (egy-egy ezüst), valamint Novák Ferenc (egy bronz). P.L. 2008. március 27. Kanizsa – Sport 15 Azért az mégiscsak érdekes, hogy alapvetően a sportban érdekelt embereket Nagykanizsán milyen könnyen ki lehet hozni a sodrukból. Főképp, ha arról van szó, hogy valamely egyesület mennyit kap, vagy éppen nem kap, s így persze legtöbbször az önkormányzati pénzek szolgálnak támadási felületül. Az örökzöld téma leggyakrabban (és legfajsúlyosabban) a futballt érinti, mert állítólag, ahogy a megbántottak érzik, a város prominensei és tehetősei azt akarják, hogy labdarúgás legyen minőségi szinten, a többi sportág pedig enyhén szólva is le van sajnálva. Ezzel csupán az a gond, hogy azt felejtik a sodrukból kihozottak, ahol van (még ha csupán hazai színvonalú) futball is, ott legtöbbször más sportokra is könnyebben jut apanázs. Akármilyen is az itthoni lábbal űzött labdakergetés, még mindig húzóerőt jelent egy település (sport)életében, ha az első vagy másodosztályban olvashatják egy-egy eredményes klubon keresztül adott város nevét. S ez még akkor is igaz, ha Veszprém, Szeged vagy éppen Pécs példája mást mutat, mert legyünk őszinték, az időben visszafelé tekintve, hol és milyen sportág apropóján bukkant fel legtöbb alkalommal a nevük. A magyarázat a panaszkodásra, hogy sokkal könnyebb irigykedni és féltékenykedni, mint valamely területen minőségi munkát végezni. Bár, ha már labdarúgásnál tartunk, akkor az is igaz, hogy szinte már másról sem szól egy-egy bajnokin a szurkolás, mint a másik fél (legjobb esetben csak verbális) gyalázásáról. Aki például személyesen volt szemtanúja a legutóbbi forduló Újpest – Bp. Honvéd, vagy az FC Fehérvár – Nyíregyháza párosításának, bizony konstatálhatta, hogy mindenki mennyire szereti az ellenlábasait… S még irigykedni is lehetett, legalábbis az újpesti díszpáholy vendégeinek, hiszen ha a borzalmas minőségű, rangadónak titulált meccs nézhetetlen is volt, a VIP-részleg hostess hölgyeiről ezt azért korántsem lehetett elmondani… Polgár László Az irigység bajnokai Pápai és hazai éremeső után Ahétvégén, pontosabban március 29-én, szombaton folytatódnak a vízilabda OB I B-s bajnokság küzdelmei, melynek Zöld csoportjában a CWG Kanizsa együttese telelt az élen. A kanizsai pólósok remekül szerepeltek az ősszel, hiszen tíz mérkőzésükből hetet nyertek, egyszer végeztek döntetlenre és mindössze kétszer szenvedtek vereséget – ez tizenöt szerzett pontot jelentett számukra a november 24-én ideiglenesen zárult sorozatban. A kanizsaiak egy pontos előnnyel várják a folytatást, ami akár több is lehetne, ha azon a bizonyos utolsó, tizedik fordulóbeli mérkőzésen nem kapnak ki a második helyezett Kaposvári VKtól idegenben 9-6-ra. Ezen azonban utólag kár bánkódni, már csupán azért is, hiszen a folytatásra hazai vízben kerül sor, a Városi uszodában a dél-zalai vízilabdások a Vasi Aligátorok együttesét fogadják 10 órától. Listavezetőként folytatják Sajtótájékoztató keretében Vágó László, a Szan-Dia Fitness Sport Club edzője számolt be a március 29-én, a HSMK-ban megrendezésre kerülő látványtánc EB, s egyben világbajnoki válogatóról, melynek keretében szombaton 8 órától kezdődnek a selejtezők. A mintegy ezerötszáz indulót vonzó eseményre négy korcsoportban 32 klub küldte el sportolóinak nevezését, s az egész mezőny négy korcsoport versengést öleli fel a mini korosztálytól a felnőttekig, tizenhárom külön tánckategóriában. Ahogy a neve is sugallja, a válogató hivatott dönteni arról, hogy az egyes kategóriákban mely három induló vagy egység képviselheti Magyarországot a május 28- június 1. között a horvátországi Pulában rendezendő Európa-, illetve világbajnokságon. A rendező Szan-Dia Sport Club mellett természetesen majd mindegyik kanizsai egyesület is indítja versenyzőit a nagyszabású viadalon. A hazai látványtáncosok krémjével 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 100. Telefon: 70/364-5350, 93/789-626 e-mail: info@lemeztrend.hu 16 Kanizsa – Hirdetés 2008. március 27. |