* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
4.66 MB | |
2020-12-09 11:06:31 | |
Nyilvános 728 | 1094 | Kanizsa 2008. 022-025. szám június | Cím: Kanizsa Alcím: Dél-Zalai Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 Az újság szövege: XX. évfolyam 22. szám DÉL-ZALAI HETILAP 2008. június 5. Kanizsa Hétfőn Párizsban elhunyt Nagykanizsa Díszpolgára Fejtő (Fischl) Ferenc magyar történész, újságíró, Kelet-Európa szakértő. Fejtő Ferencet a párizsi Notre Dame székesegyház mellett található Hotel Dieu nevű kórházban érte a halál, ahova egy héttel ezelőtt tüdőembóliával szállították be. 98 éves volt. Az 1938 óta Párizsban élő Fejtő Ferenc a francia fővárosban egy ideig (1938-40) a budapesti napilap tudósítójaként dolgozott, 1947-től a párizsi magyar követség sajtóirodájának vezetője volt, majd 1944 és 1974 között az AFP francia hírügynökség kelet-európai szakértője és főszerkesztő-helyettese. Fejtő Ferenc temetéséről később intézkednek. Az 1956-os magyar forradalom egyik első hiteles hírmondója volt a La Tragédie hongroise (A magyar tragédia) című művével, amely Jean-Paul Sartre előszavával 1956 végén jelent meg Párizsban. A hatvanas években írt A népi demokráciák története I-II. című tanulmányköteteit tucatnyi nyelvre fordították le. Rekviem egy hajdanvolt birodalomért címmel írta meg 1988-ban az Osztrák-Magyar Monarchia történetét, majd 1992-től a kelet-európai rendszerváltozások történetéről jelentetett meg több művet. Számos állami kitüntetés, így többek között a Francia Nemzetgyűlés Nagy Irodalmi Díjának, a Francia Becsületrend lovagi, majd tiszti fokozatának, a Nagy Imre Érdemrend, a Széchenyi-díj és a horvát elnök által adományozott Marko Marulic Hajnalcsillag Érdemrend kitüntetettje. (MTI) Meghalt Fejtő Ferenc Nagykanizsa 1909. augusztus 31. – Párizs, 2008. június. 2. A Norvég civil alap támogatási esélyei címmel tartott előadást Pálvölgyi Péter a DEMNET ügyvezetője. A fórumot Nagy Csaba nyitotta meg. Rövid beszédében kitért arra, hogy mennyire fontosak a civil szervezetek Nagykanizsa életében is. Új kezdeményezésként kiadványt készítetett Civil Kanizsa néven. A könyv első felében harmincegy civil szervezet teljes anyagát tekinthetjük meg, a második részben az összes kanizsai civil szervezet felsorolása található. Az eseményen sok információt szerezhettek a szervezetek egy új pályázati lehetőségről. Pálvölgyi Péter elmondta, hogy a Norvég civil alapot három ország – Lichtenstein, Izland, Norvégia – gyűjtötte össze, és most ebből szeretnék segíteni az Európai Unió legszegényebb országait, köztük Magyarországot is. Elmondta azt is, hogy a pályázat lebonyolításban más, mint a többi lehetőség. Négy szervezet kapta meg a lebonyolítási jogot. Négy témakört adtak pályázati lehetőségnek, mindenki a saját szakterületén bírálóbizottságokkal dönt a pályázat értékelésénél. Ilyen témakörök a Környezetvédelem és fenntartható fejlődés (ÖKOTÁRS), a Civil szervezetek kapacitásfejlesztése (DEMNET), Szociális kohézió, gyerek és egészségvédelem (AUTONÓMIA), Kulturális örökségvédelem ( KÁRPÁTOK). A pályázatok két körben kerülnek elbírálásra. Az első kör beérkezésének határideje június 9., a következő 2009. február 1. és március 31-ig. A www.norvegcivilalap.hu internetes oldalon minden szükséges információt megtalálnak az érdeklődők. A pályázatokat elektronikus módon kell benyújtani. A tájékoztató később fórum jellegett öltött. Sok kérdés merült fel a szervezetek képviselőiben, melyre Pálvölgyi Péter készséggel válaszolt. Fábián Magdolna 2 Kanizsa – Civilek 2008. június 5. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Volán Oktatási Kft. Nagykanizsa, Zárda út 2. Tel/fax: 93/516-634 OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448 A nyári szünetben intenzív tanfolyamokat indítunk 2008. 06.16-án 8 órakor délelőtti 16 órakor délutáni 2008. 06.21-én 8 órakor hétvégi előadásokkal személyautó, motor és segédmotor kategóriákban Elmélet (KRESZ) 10 nap! Részletfizetés! Diákkedvezmény! Ingyenes tankönyvkölcsönzés! Ne hagyd ki, jelentkezz!! Meghívó Az Alsótemplom külső rekonstrukcióját támogató orgonahangverseny június 10-én (kedden) 18 órakor Dobos Mihály debreceni székesegyházi karnagy alsótemplomi műsorán Pachelbel, Couperin, Liszt, J.S.Bach és Koloss művei A belépés ingyenes, adományával a templom külső rekonstrukcióját segíti Lemaradt az előző tanfolyamunkról? Itt a lehetőség! A következő kedvezményes tanfolyamunk SZEMÉLYGÉPKOCSI, MOTOR ÉS MOPED vezetői JÚNIUS 12-én (csütörtök) 16.00 órakor indul Nagykanizsai kirendeltségünkön (Király út 47. Tel.: 93-312-394) Az Önök biztonsága a mi sikerünk! A Közlekedők biztonsága közös érdekünk! Civil Alap segít az unió lemaradt országain Május 28-án a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola Cantiléna kórusa és az iskola diákjai adtak koncertet a Kiskastélyban. Az esten a vendégek Kodály gyerekkórusra írt dalait, régi zenéket és kamarazenét hallhattak. A dalokat Gróf Katalin zongora- és szolfézstanár, valamint Baráth Yvette magánének és szolfézstanár kísérte zongorán, vezényelt Vámosné Fordán Yvette, a kórus vezetője. – Öt évesek vagyunk, a zeneiskola berkein belül működünk – mesélte Fordán Yvette. – Úgy kezdtük, hogy énekelni szerető gyerekek álltak össze a zeneiskola rendezvényeire. Ha ezt a szintet meg tudjuk tartani, szeretnénk nyitni különböző fesztiválok felé. Steyer Edina Koncert a Kiskastélyban ATrianoni diktátum 88. évfordulója alkalmából megemlékező ünnepséget szervezett az Eötvös téren lévő Nagy-Magyarország Emlékműnél az emlékmű szoborbizottsága, a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem és városunk önkormányzata. Az emlékművet Schless István emeltette 1934-ben. Akommunista hatalom 1952-ben ledöntette, majd a darabjait elásták. 1999-től 2006- ig közadakozásból újraépült. A kánikulai hőség ellenére sokan érkeztek a vasárnap délután két órakor kezdődött ünnepségre, mely vitéz Balpataki István tárogatójátékával és a nagykanizsai, valamint a zalaegerszegi huszárok bevonulásával vette kezdetét Dobri Lajos és Csondor Csaba vezetésével. A Himnuszt a Jézus Szíve templom Szent Imre kórusával közösen énekelték el az egybegyűltek. Köszöntőjében Rózsás János író, volt Gulag-rab, városunk díszpolgára kiemelte: Mi vagyunk azok, akik hiszünk Magyarország feltámadásában, a szebb magyar jövendőben a pokol minden ármánykodása ellenére. A szovjet megszállás óta, de azt követően is a nemzetellenes szellemek igyekeznek kiölni a magyarságból a nemzeti öntudatot, elhalványítani a dicső magyar múlt emlékeit és kitörölni hősi elődeink példamutatását a jelen élő nemzedékek tudatából, hogy gyökértelenül sodródjunk a népek tengerében. És mi mégis itt vagyunk, összejöttünk egy szívvel és egy lélekkel, hogy felkészüljünk küldetésünk teljesítésére, a magyar nép felemelkedése érdekében. Sajó Sándor, Magyarnak lenni című versét Horváth István Radnóti- díjas versmondó tolmácsolta, majd a megemlékezés kitüntetések és elismerések átadásával folytatódott. Az 1956-os Magyar Nemzetőrség főparancsnoka megbízásából, a Horthy Miklós Vitézi Rend nagykanizsai hadnagyságának felterjesztésére, a Nemzetőrség főparancsnok-helyettese, vitéz lovag Kustos János Kálmán nemzetőr altábornagy és vitéz Mecséri József nemzetőr ezredes, a felterjesztők részéről pedig vitéz Bartal György András vitézi hadnagy, nemzetőr százados adta át az 1956-os Magyar Nemzetőrség Tiszti Keresztjét. A kitüntetett személyek – Fliszár Károly, a Jézus Szíve Templom esperes plébánosa, Pócza Attila és Rajnai Miklós –, sokat tettek az emlékmű újjászületéséért. Vitéz Nagy Ottó igazolt 1956-os nemzetőr, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége nagykanizsai városi elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméjének továbbvitelében fejtett ki odaadó munkát. Ezután olyan embereknek adott át oklevél-elismeréseket Székely László, a Horthy Miklós Társaság elnöke, akik büntetlenül szenvedtek és egy életen át másodrangú polgárként kényszerültek élni. A megpróbáltatások ellenére életükkel és kiállásukkal bebizonyították, hogy a mai fiatalság példaképei lehetnek. A trianoni megemlékezés alkalmával elsősorban őnekik és sorstársaiknak mondtak köszönetet azért, hogy ma is magyar lélekkel élhetünk itt a kárpát-hazában. Elismeréseket vehetett át Kovács János, a magyar királyi honvédség tisztje, volt Gulag-rab, vitéz Bátki József, vitéz Rózsás János, vitéz Bodnár Attila, vitéz Balpataki István és vitéz Kováts Miklós. Nagy taps köszöntötte a mikrofonhoz lépő Dr. Papp Lajos szívsebész professzort, aki beszédét egy kérdéssel kezdte: – Gondolták volna akár tíz esztendővel ezelőtt, hogy ezen a téren ezrek és ezrek fognak emlékezni Trianonra? Idestova 88 éve azt kutatják a történészek, hogy milyen gazdasági és politikai okai voltak annak, hogy Trianon bekövetkezett. Ma már biztosan állíthatjuk, hogy semmiféle gazdasági és politikai ésszerűség nem volt ebben a döntésben. Akkor hát mi volt? Egy, a gonosz támadása a magyarság ellen. A misztériumjátékok törvényei szerint ugyanúgy, mint Krisztus urunk esetében, az ártatlan, ha áldozat lesz, az soha nem múlik el nyomtalanul. Az a későbbiekben az áldozatot hozó dicsőségére válik. Ma itt Magyarországon – folytatta Dr. Papp Lajos – nagyon sok tamáskodó ember van, nagyon sokan még félnek, de akik eljöttek ide a térre, már nem félnek. Az áldozat, amit apáink hoztak ezért az országért és elszenvedtek nagyapáink, nagyanyáink, nem volt hiábavaló, de hitünkben meg kell erősödni. A magyarságunkat büszkén kell vállalnunk. Félelem nélkül, és büszkén. Aki lélekben erős, az testben sem elpusztítható. A hitet jött megerősíteni, mert Trianon nem volt hiábavaló – hangsúlyozta, majd két üzenetet adott át. Korunk titokzatos szentjének, az 1887-1968 között élt Pio atya üzente így szól: Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra. A professzor János apostol üzenetével fejezte be gondolatait: Szeressétek egymást, miként én szerettelek benneteket, úgy szeressétek egymást. Ez az egyetlen megoldás. A továbbiakban Németh Ferenc zenetanár és tanítványai, valamint a Zala Vármegyéből érkezett Horváth Károly népzenész adott műsort a szobor talapzatánál, majd Rajnai Miklós, a szoborbizottság szervezője beszámolóját hallhatták az egybegyűltek. A megemlékezés folytatásaként Dr. Zempléni Miklós Honvédeink sírkeresztjére című versét Kovács János, a magyar királyi honvédség tisztje, volt Gulagrab mondta el. Az ünnepség a Szózat hangjaival, a lovashuszárok kivonulásával és a kegyeleti koszorúk elhelyezésével zárult. Az önkormányzat nevében Cseresnyés Péter alpolgármester, országgyűlési képviselő koszorúzott. Bakonyi Erzsébet 2008. június 5. Kanizsa – Trianon 3 Fotó: Bakonyi Erzsébet Egy emberségesebb és igazságosabb magyar jövő reményében emlékeztek Kanizsa 4 – Roma integráció 2008. június 5. Már hivatalosan is egyesületként. A bírósági bejegyzés után 2008. május 13-tól hivatalosan is nyilvántartásba vették a Hajléktalanok és Hátrányos Helyzetűek Zala Megyei Egyesületét, számolt be erről a szervezet elnöke, Orsós Imre. A további feladatok között első helyen jelölte meg a nagykanizsai országgyűlési képviselőkkel (Cseresnyés Péter, Göndör István, Kovács Kálmán, Teleki László) való hivatalos kapcsolatfelvételt, s tájékoztatni őket a város szociális helyzetéről. Mint a szervezet első embere elmondta, eddig tizenkét tagot számláló tömörülésük szociális egyesület, s céljuk a kompromisszumos megegyezés bárkivel, nem pedig a város közéletében tapasztalt „szópárbajosdiba” bekapcsolódni. A gyakorlati elképzeléseikről Orsós Imre elmondta, hogy lényeges kérdésnek tartják a Dózsa György út 73-75 alatti anomáliákról való kommunikálást és érdembeli cselekvést. Külön irodahelységet is igényelnének az önkormányzattól a Petőfi utcában, illetve június 21- én az előzetes elképzelések szerint tető alá hoznák a zalai beás kultúrát bemutatató rendezvényüket a Halis István Városi Könyvtárban. Karácsony József az új elnök az NTE-nél. A napokban tartották a Nagykanizsai Torna Egyletnél a tisztségviselő-választó küldött közgyűlést, melynek keretében hivatalosan is leköszönt elnöki tisztségéről Tóth László. Az NTE távozó első embere, amint az a közhasznúsági beszámolóból kiderült, (nagy vonalakban) több mint 1,5 millió forinttal a kasszában adta át az egyesületet utódjának. S ha már a Tóth Lászlót követő személy szóba került, a közgyűlés végül egyhangú titkos szavazással fogadta el az egyedüli jelölt Karácsony Józsefet az elnöki pozícióra. Emellett az elnökségi tagságáról levélben lemondott Böröcz Zoltán helyére Dr. Szekeres Andrást választották a küldöttek. Kamarai küldöttgyűlés. A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara soron következő küldöttgyűlésén nyolc napirendi pontot vitattak meg a küldöttek. A 2007-es év eseményei, az elmúlt év gazdálkodása, a költségvetés teljesítése, valamint a 2008-as évi költségvetés tervezésének megtárgyalása és elfogadása szerepelt az első helyen az előterjesztések között. Az elmúlt hónap végén vette át megbízólevelét Teleki László a miniszterelnök romaügyi megbízottja, akinek az lesz a feladata, hogy a különböző szaktárcák roma integrációt elősegítő programjait koordinálja. Lapunk az új megbízatásról kérdezte az országgyűlési képviselőt, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának elnökét. – Mindenképpen fontosnak tartom, hogy ma Magyarországon a kormányzati szervek és a miniszterelnök úr gondol arra, hogy a központi kormányzati munkában egyfajta koordinációra van szükség. A többi között azért is, mert az elmúlt időszakban lehetett érzékelni, hogy a különböző szaktárcáknál levő romaügyek nincsenek kellőképpen összehangolva. Most kaptam egy olyan felkérést, amely feljogosít arra, hogy koordináljam azokat a romaügyi programokat, amelyek a különböző szaktárcáknál megjelennek. 2002 és 2006 között működött a cigányügyi tárcaközi bizottság, amelyet akkor államtitkárként vezettem, de mint ahogy 2006-ban megszűnt a roma ügyekért felelős államtitkárság, ugyanúgy megszűnt a tárcaközi bizottság is, amely koordinálta ezt a fentebb említett feladatot. Éppen a napokban látott napvilágot egy ÁSZ-tanulmány, amely kimutatta, hogy 2002 és 2006 között volt az az időszak, amikor összehangolt tevékenység folyt roma ügyben. Persze nem ebből az aspektusból bíztak meg újra ezzel a feladattal, hanem néhány héttel ezelőtt a miniszterelnök úr kifejtette észrevételeit, és ezek alapján indították el újra a cigányügyi tárcaközi bizottságot. Teleki László hangsúlyozta: szükség van egy összehangolt kormányzati tevékenység keretén belül arra, hogy a különböző szaktárcák – egymással szorosan együttműködve – összehangolt tevékenységet folytassanak roma ügyben, ezáltal kiküszöbölve azt, hogy esetleg párhuzamos finanszírozás, vagy párhuzamosan futó programok induljanak el különböző szaktárcáknál. – Mindez magával hozhatja a fejlődést és előremutatást jelenthet, de azt gondolom, mindenképpen fontos, hogy egy adott kormány, egy-egy politikai platform komolyan gondolja azt, hogy öszszehangoltan kell a roma ügyeket leképezni. Mire gondolok itt? Ugye, a Roma Integráció Évtizede Program jelentős mértékű cselekvési programot jelent, amely négy területen – oktatás, foglalkoztatás, lakhatás és egészségügy– jeleníti meg a romák integrációját. Horizontálisan pedig ott van a diszkrimináció, a szociális ügyek kezelése, a kultúra megjelenítése, amelyek egyaránt rendkívül fontosak. Ha ebből merítünk, akkor azt kell mondanom: ez a kormány észrevette, hogy nemcsak szlogenként kell használni, hanem ténylegesen felvállalja azt, hogy komplexitásában kell kezelni a romaügyet. Ezért tartom fontosnak, hogy ez a pozíció most betöltésre került, mert komplexen próbálja meg kezelni azokat a problémákat (oktatás, lakhatás, foglalkoztatás és egészségügy), amelyekkel évek óta küzd a magyarországi cigányság. Ezért tekintem fontosnak, hogy most megindult a miniszterelnöki megbízotti munkám, mert megpróbálom mindezt koordinálni, hogy a kormányzat minél hatékonyabban tudja képviselni a Roma Integráció Évtizede programot. Megkérdeztük Teleki László véleményét arról is, hogy egy törvényjavaslat szerint öt éven belül minden közintézményben kell lennie olyan munkatársnak, aki beszéli a beás és a romani nyelvet. – A nyelvi charta megjelenítése nem újkeletű dolog, ha csak azt vesszük alapul, hogy innen Zala megyétől nem messze Dél-Tirolban ladinok élnek, akik az olasz kisebbséghez tartoznak – ott egyébként öt százaléknyi a kisebbség, és nem tíz százalék, mint nálunk Magyarországon, ugyanakkor ott már több évtizede minden hivatalban kötelesek ladin nyelven is beszélni a dél-tiroli csoporton belül. Miért lenne tehát probléma az, ha a közel tíz százalékos roma kisebbség saját nyelvén szólalhatna meg a közintézményekben?! Másrészt pedig, egyre többen ugye azt hangoztatjuk, hogy fokozatosan elveszítjük identitásunkat és nyelvi kultúránkat, tehát a huszonegyedik század elején mindenképpen szükséges az, hogy a nyelvi kultúránk megőrzése révén a cigány értékek ápolása soha nem látott értékeket jelenthet a magyar társadalomnak is. Ezért úgy gondolom, hogy nagyon fontos a magyar kormány erőfeszítése, amely arra irányul, hogy elfogadtassa a cigány nyelvi chartát. És persze az is, hogy a különböző közintézményekben beás és lovári nyelven tudjanak kommunikálni az emberek, vagyis lehetőség nyílik arra, hogy ezeken a nyelveken is megszólalhassanak az ügyfelek. Most - amikor egyébként az integráció abban a szakaszában van, hogy a cigányság jelentős része éppen nem integrálódik, hanem asszimilálódik, akkor még nagyobb jelentősége van e dolognak. Mindez azt jelenti, hogy talán még meg lehet állítani az asszimilációs folyamatot, és a többségi társadalom kultúrája mellett a cigány nyelv és kultúra megőrzése ugyanolyan fontossá válhat a cigányok részére, mint amit eddig nem tapasztaltunk. Ezért tartom fontosnak, hogy a nyelvi charta megvalósuljon és a különböző közintézményekben biztosított legyen a cigány nyelven történő megszólalás lehetősége is az ügyfelek számára. Gelencsér Gábor A cigány nyelvi charta erősíti az identitástudatot A Thúry György Múzeum 2008-ban is csatlakozik a Múzeumok éjszakája országos rendezvénysorozathoz. Az est mottója: „Capac Inti Illarymin!” - Ujjászületett őfelsége a Nap! A korábbi évekhez hasonlóan június 21-én 18.00 órakor kerül sor az „inka-udvar" nyitására. Ettől kezdve folyamatosan kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket. Agyagból viseleti tárgyak, inka fejdíszek készítése, agyagozás, szövés, pánsíp készítése a Los Andinos együttessel. A Halis István Városi Könyvtár inka olvasósátorral, mozgókönyvtári szolgáltatásokkal várja az olvasókat. 18.00 órától a „Keresd az inkák kincsét!" elnevezésű kincskereső kalandtúrán vehetnek részt a gyerekek. Indulás 18-19 óra között. 21.00 órakor a Kincskereső kalandtúra eredményhirdetését követően 22.00 órakor kezdődik „A Nap fiai egykor és ma, Az inkák tündöklése és bukása" című időszaki kiállítás megnyitója. Az eseményt 22.30-kor a Los Andinos együttes koncertje zárja, melyet eső esetén a Medgyaszay Házban láthatnak az érdeklődők. A Vöröskereszt feladatának tekinti az ifjúság felkészítését a felnőtt életre. Ezt a célt szolgálja a minden évben megrendezésre kerülő elsősegélynyújtó, illetve a csecsemőgondozási verseny, valamint az ezeket megelőző rendszeres, hónapokon át tartó szakköri munka. A versenyek és a szakkörök fontosságáról beszélgettünk Antal Istvánnéval, a Magyar Vöröskereszt Városi Szervezetének nagykanizsai területi vezetőjével. – Egy baleset megtörténtekor nem mindig érkezik időben a szakavatott segítség. Ezért nagyon fontos, hogy az elsősegélynyújtás oktatása széles körben terjedjen. Az emberek nem mernek segíteni társaikon, de az is előfordul, hogy nem is akarnak. Ez empátia és odafigyelés kérdése. Ha fiatal korban beleneveljük a gyerekekbe, hogy segítsenek, és segíteni tudjanak, akkor talán felnőttkorban jobban odafigyelnek egymásra. A Vöröskereszt azon van, hogy ez így történjen. Minél fiatalabb valaki, annál fogékonyabb a tanulásra, az ismeretek elsajátítására. Éppen ezért lenne érdemes elkezdeni az elsősegélynyújtás játékos oktatását már óvódás korban. Ez Németországban és Ausztriában már működik, sajnos mi ebben még le vagyunk maradva. – Mit lehet tudni az elsősegélynyújtó versenyről? – Idén 37. alkalommal rendezte meg a Magyar Vöröskereszt. Egy felmenő rendszerű versenyről van szó. Ez azt jelenti, hogy van városi, megyei és országos forduló. Ebben az évben május 6-án zajlott a városi – amelyen természetesen a városkörnyéki iskolák is részt vettek –, május 13-án Zalaegerszegen a megyei és május 23. és 25. között az országos döntő. Ez utóbbin az általános iskolai kategóriában a Nagyrécsei Általános Iskola 5., középiskolai kategóriában a Batthyány Lajos Gimnázium csapata 11. helyezést ért el. – Milyen jelentősége van a csecsemőgondozási versenynek ilyen fiatal korban? – A fiatalok ismerkednek a csecsemő gondozásával, táplálásával, a pelenkázással. – Csak „kézzel fogható” dolgokat, technikákat tanulnak, vagy lelki odafigyelésről, bánásmódról is van szó a szakkörön? – Természetesen arról is beszélnek, hogy a pelenkázás, fürdetés közben szólni kell a gyermekhez. Fontos, hogy a pici megismerje az édesanyja hangját. Állandó kontaktusban kell lenniük egymással. A versenyen azt is pontozzák, hogyan tud a versenyző a kicsivel beszélni, mit mond neki, milyenek a mozdulatai a csecsemő felé. – Az idén május 20-án egyszerre rendeztük meg a városi és a területi fordulót. Az országos megmérettetés június 6. és 8. között lesz Tatabányán, ahova a Nagyrécsei Általános Iskola és a Dr. Mező Ferenc Gimnázium diákjai jutottak tovább. – Hogyan folyik a felkészülés a versenyekre? – A csecsemőgondozásra az iskolai védőnő készíti fel a diákokat, az elsősegélynyújtásra pedig a mentőállomás dolgozói. Az elméleti részben vöröskeresztes dolgozók segítenek. Szakemberek alkotják a zsűrit is: mentősök, gyermekorvosok, területi védőnők. Tehát szakmai téren nagy az összefogás. Szeretnénk, ha a jövőben még több iskola venne részt ezekben a programokban, mert ez egy nagyon fontos dolog a gyerekek jövőjét tekintve. Steyer Edina Elsősegélynyújtó és csecsemőgondozási A Kanizsai Olajos Szeniorok Hagyományápoló Köre és az OMBKE KFVSZ nagykanizsai helyi szervezete a MAORTtelepen tartotta legutóbbi összejövetelét. Az abc melletti lakóépületben élt hosszú ideig a 2005-ben elhunyt Buda Ernő, gyémántdiplomás bányamérnök, városunk és Zala Megye díszpolgára. A ház elé két évvel ezelőtt emlékfát ültettek az olajos szeniorok, most pedig emléktáblát helyeztek el a tiszteletére. Az ünnepségen az ország szinte minden részéről megjelentek volt munkatársai, tisztelői és a ház lakói, akik eddig is gondozták az emlékfát. A megjelenteket a hagyományápoló kör nevében Udvardi Géza köszöntötte, majd Andor József, a fát elültető nyugalmazott erdőmérnök, címzetes egyetemi tanár, városunk díszpolgára megható szavakkal emlékezett Ernő bácsira. Illyés Gyula gondolatait idézte: A fák a szél kihívásai ellen a gyökereikkel védekeznek. Ernő bácsi is a gyökereivel védekezett az életben mindazok ellen, akik nem úgy tették a dolgukat, mint ahogy kellett volna. A MAORT telepről a Zsigmondy- Széchenyi Szakképző Iskola Erdész utcai tantelepére indultak a megjelentek, ahol felavatták a márciusban, tragikus körülmények között elhunyt Trombitás István olajmérnök, a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat egykori vezérigazgatója emlékére kialakított Trombitás István Termet. Trombitás Istvánra, mint oktatóra, az iskolával való kapcsolatára Császár Béla olajmérnök-tanár emlékezett. Beszédében Merksz Andor, az intézmény igazgatója kiemelte: a két személy azt a múltat, azt az őskort képviselte az olajiparban, amely napjainkig kiható fejlődést indított el Magyarországon. Mind a ketten kötődtek az iskolához és segítettek mindabban, aminek az eredményét a jövő fogja hasznosítani. A program zárásaként a résztvevők megtekintették az energiapark és a tantelep létesítményeit. B.E. Emléktábla és terem avató 2008. június 5. Kanizsa – Krónika 5 A MAORT megalapításának 70. évfordulója alkalmából június 11-én ünnepséget rendez a Magyar Olajipari Múzeum Zalaegerszegen, a Hotel Balaton konferenciatermében. A rendezvény fővédnöke: Hernádi Zsolt a MOL Rt. elnökvezérigazgatója és Mosonyi György vezérigazgató, MOL Csoport. A szimpózium levezető elnöke Dr. Dank Viktor, a MOIM Alapítvány elnöke. A rendezvény első részében előadások hangzanak el többek között Az EUROGASCO és a MAORT termelési módszerei, A magyar gazdaság, politika és a MORT, A MAORT lakótelepek, Az olajkorszak és hatása a falusi mindennapokra a zalai településeken, a Szövetséges légitámadások a MAORT üzemek ellen 1944-ben, A MAORT egy egykori dolgozó szemével, Az Egyesült Államok és a MAORT államosításának kérdése, A MAORT jogutódja a MOL Nyrt. Napjainkban témakörökben. A hozzászólásokat követően könyvbemutatóval folytatódik a program. Srágli Lajos: A politika csapdáin át. A MAORT története 1938-1948 című könyvét Dr. Dank Viktor mutatja be. Ezt követően szoboravatóval és kiállítás-megnyitóval folytatódik az ünnepség a Magyar Olajipari Múzeumban. Péceli Béla mellszobrát Mosonyi György a MOL Csoport vezérigazgatója leplezi le. A MAORT című kiállítást Aspen Rosell asszony nyitja meg az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének képviseletében. A rendezvény létrejöttét a MOL Csoport és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. B.E. 70 éve alakult meg a MAORT versenyek a Vöröskeresztnél Május 8-án volt a Vöröskereszt Világnapja. 183 éve ezen a napon született Genfben Henry Dunant, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója. A kapcsolódó ünnepséget június 6-án tartják Zalaegerszegen, ahol számos elismerést, kitüntetést adnak át vöröskeresztes dolgozóknak kiváló munkájukért, köztük kanizsaiaknak is. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2008. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére. A pályázat célja: olyan közösségi programok eszköz és anyag igényének támogatása, melyek csatlakoznak a Népegészségügyi Program minél hatékonyabb és eredményesebb megvalósításához (lakosság egészségének megőrzését, állapotának javítását,...stb.). A pályázók köre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő intézmények, minden bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezet, egyesületek, alapítványok és egyéb szervezetek, melyek pályázatukkal a fenti célok megvalósítását szolgálják. A pályázaton nem indulhatnak: pártok, politikai tevékenységet folytatók. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. június 30. Benyújtás módja: a pályázati adatlapot zárt borítékban, "Egészségvédelmi Alap támogatása" jeligével lehet benyújtani. Benyújtás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Egészségügyi Alapellátási Intézménye Nagykanizsa Eötvös tér 16. III. emelet 313-314. iroda. Pályázati adatlap kérhető: Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa Eötvös tér 16. porta és Egészségügyi Alapellátási Intézmény. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét, a pályázó címét, székhelyét, a pályázó nyilvántartásáról szóló igazolás másolatát, az igényelt támogatás összegét, a kérelem tételes indoklását, a megvalósítás módját. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. július 30. Ahatáridőre beérkezett pályázatokat a Szociális és Egészségügyi Bizottság bírálja el. Az elnyert pályázatok kifizetésének határideje: 2008. szeptember 30. Az odaítélt támogatások elszámolásának határideje: 2008. december 30. Dr. Csákai Iván bizottsági elnök 6 Kanizsa – Városháza 2008. június 5. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály osztályvezető-helyettesi munkakörének betöltésére Ellátandó főbb feladatok: a Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály osztályvezető- helyettesi feladatainak ellátása a hatályos jogszabályok és a hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának megfelelően a jegyző és az osztályvezető utasításai szerint. Ennek keretében: az osztály feladatkörébe tartozó témákban testületi előterjesztések előkészítése, az osztály dolgozóival kapcsolatos munkáltatói részjogosítványok gyakorlásában való közreműködés, az osztály feladatellátásának irányításában való közreműködés a szakszerű, szervezett, és hatékony ügyintézés biztosítása érdekében a vonatkozó jogszabályoknak, testületi döntéseknek, szabályzatoknak és vezetői utasításoknak megfelelően, távollétében az osztályvezető helyettesítése. A kinevezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) alapján közszolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben, határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével. Pályázati feltételek: - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, - az alábbi iskolai végzettségek és szakképesítések bármelyike: egyetemi szintű általános orvos, fogorvos vagy gyógyszerész, szociológus, pszichológus, szociálpolitikus, jogász, humánszervező vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus, hittudományi, szociális munkás vagy egészségügyi felsőoktatásban szerzett szakképzettség; főiskolai szintű gyógypedagógus, szociálpedagógus, szociális szervező, személyügyi szervező vagy államigazgatási és szociális igazgatási szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és szociális ügyintézői szakképesítés. - jogi vagy közigazgatási szakvizsga; - legalább 2 év szakmai gyakorlat. Előnyt jelent: egyetemi végzettség, felhasználói szintű számítógépes ismeret, közigazgatási gyakorlat, vezetői tapasztalat. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, a pályázónak a munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai, vezetési elképzeléseit, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, a pályázatban feltételként vagy előnyként előírt iskolai végzettséget, szakképesítést, szakvizsgát tanúsító okiratok másolatát, a 2007. évi CLII tv. alapján a vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalására vonatkozó nyilatkozatot, a Ktv. 9. § és 21. §-ai alapján előzetes összeférhetetlenségi nyilatkozatot, a szakmai, vezetői gyakorlat hivatalos igazolását. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a Ktv., a 47/2001. (X.10.) önkormányzati rendelet, a hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata és Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor. A pályázatokat Dr. Tuboly Marianna jegyzőnek címezve (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani. A pályázatok benyújtásának határideje: 2008. június 12. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. június 25. Az állás 2008. július 1. naptól tölthető be. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500- 706 vagy 500-710-es telefonszámon. Részletes pályázati kiírás közzétéve a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Internetes oldalán (www.kozigallas.gov.hu, vagy www.kszk.gov.hu). Pályázat Szociális Osztály – osztályvezető-helyettes munkakörre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola (Nagykanizsa, Sugár út 18.) igazgatói álláshelyére. Pályázati feltételek: felsőfokú szakirányú elsősorban zeneművészeti egyetemi vagy főiskolai végzettség, 5 év szakmai gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell: szakmai önéletrajz, az intézményvezetésre vonatkozó program, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések, végzettséget igazoló okirat hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekintsenek. Illetmény: Kjt szerint. Az állás 2008. augusztus 1. napjától 2013. július 31. napjáig 5 tanévre szól. A pályázatok benyújtásának határideje: a közzétételtől számított 30 nap. Három példányban kérjük beküldeni. A pályázat elbírálásának határideje: a közzétételtől számított 90 napon belül. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztályára kell küldeni, a borítékra rá kell írni: Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola vezetői pályázat (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Szmodics Józsefné (Tel.: 93/500-780) címére kell feladni. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság személyes meghallgatásra hívja meg a pályázókat. A pályázat beadási határideje: 2008. június 10. Pályázat Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola igazgatói álláshelyére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Kanizsai Kulturális Központ (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.) igazgatói álláshelyére. Pályázati feltételek: a. Szakirányú egyetemi végzettség, vagy: - nem szakirányú egyetemi végzettség és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsga - főiskolai közművelődési képzettség, és b. legalább 5 év szakmai gyakorlat, továbbá c. kiemelkedő szakmai vagy tudományos tevékenység. A pályázathoz mellékelni kell: részletes szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló okirat hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai program és gazdálkodásra épülő fejlesztési elképzelések, valamint nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot a megbízón és a jogszabályban előírt bizottságon kívül más személy is megismerheti. A munkakör 2008. augusztus 1-től tölthető be. A magasabb vezetői megbízás 2008. augusztus 1. napjától 2013. július 31. napjáig 5 év határozott időre szól. A pályázatok benyújtásának határideje: a Kulturális Közlönyben való megjelenést követő 30 napon belül. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. július 31. Illetmény: KJT szerint. A pályázatot két példányban kell eljuttatni a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztályára (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Szmodics Józsefné (Tel.: 93/500-780) címére. Pályázat a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói álláshelyére Pályázat 2008. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére 2008. június 5. Kanizsa – Városháza 7 Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztály osztályvezető-helyettesi munkakörének betöltésére. Ellátandó főbb tevékenységi körök: a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztály osztályvezető-helyettesi feladatainak ellátása a hatályos jogszabályok és az ügyrend keretei között a jegyző és az osztályvezető utasításai szerint. Az osztály pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó dolgozóinak munkaszervezése és ellenőrzése. Szabályzatok karbantartása, zárási munkák koordinálása. Költségvetés és beszámolók készítésében való közreműködés. A kinevezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) alapján közszolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben, határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével. Pályázati feltételek: - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, - az alábbi iskolai végzettségek és szakképesítések bármelyike: egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű katonai felsőoktatási intézményben (jogelőd intézményében) gazdálkodási (gazdasági) szakon szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és pénzügyi, számviteli felsőfokú szakképesítés. - jogi vagy közigazgatási szakvizsga; - legalább 2 év szakmai gyakorlat. Előnyt jelent: költségvetési gazdálkodási gyakorlat, vezetői gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, a pályázónak a munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai, vezetési elképzeléseit, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, a pályázatban előírt iskolai végzettséget, szakképesítést, jogi vagy közigazgatási szakvizsgát tanúsító okiratok másolatát, a 2007. évi CLII. tv. alapján a vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalására vonatkozó nyilatkozatot, a Ktv. 9. § és 21. §-ai alapján előzetes összeférhetetlenségi nyilatkozatot, a szakmai, vezetői gyakorlat hivatalos igazolását. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a Ktv., a 47/2001. (X.10.) önk. rendelet, a hivatali Szervezeti és Működési Szabályzat valamint Közszolgálati Szabályzat alapján kerül sor. A pályázatokat Dr. Tuboly Marianna jegyzőnek címezve (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani. A pályázatok benyújtásának határideje: 2008. június 9. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. június 25. Az állás 2008. július 1. naptól tölthető be. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500-706 vagy 500-710-es telefonszámon. Részletes pályázati kiírás közzétéve a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Internetes oldalán (www.kozigallas.gov.hu, vagy www.kszk.gov.hu). Pályázat gazdálkodási osztály – osztályvezető-helyettes munkakörre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztály osztályvezető munkakörének betöltésére Ellátandó főbb tevékenységi körök: a Polgármesteri Hivatal Gazdálkodási Osztálya részére meghatározott szakmai feladatok ellátása a vonatkozó jogszabályok, hivatali belső szabályzatok és testületi döntések szerint. Az önkormányzati gazdálkodás koordinációja és könyvelési feladatainak ellátása a polgármesteri hivatal, az önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok és a kisebbségi önkormányzatok vonatkozásában. A kinevezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) alapján közszolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben, határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével. Pályázati feltételek: - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, - az alábbi iskolai végzettségek és szakképesítések bármelyike: egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű katonai felsőoktatási intézményben (jogelőd intézményében) gazdálkodási (gazdasági) szakon szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és pénzügyi, számviteli felsőfokú szakképesítés, - jogi vagy közigazgatási szakvizsga; - legalább 2 év szakmai gyakorlat. Előnyt jelent: egyetem, okleveles közgazdász végzettség, önkormányzati gazdálkodási gyakorlat, vezetői gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, a pályázónak a munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai, vezetési elképzeléseit, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, a pályázatban előírt iskolai végzettséget, szakképesítést, jogi vagy közgazgatási szakvizsgát tanúsító okiratok másolatát, a 2007. évi CLII tv. alapján a vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalására vonatkozó nyilatkozatot, a Ktv. 9. § és 21. §-ai alapján előzetes összeférhetetlenségi nyilatkozatot, a szakmai, vezetői gyakorlat hivatalos igazolását. Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a Ktv. vonatkozó szabályai, a 47/2001.(X.10.) önk. rendelet, a polgármesteri hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata valamint Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor. A pályázatokat Dr. Tuboly Marianna jegyzőnek címezve (Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani. A pályázatok benyújtásának határideje: 2008. június 9. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. június 25. A munkakör 2008. július 1. naptól tölthető be. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500-706 vagy 500-710-es telefonszámon. Részletes pályázati kiírás közzétéve a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Internetes oldalán (www.kozigallas.gov.hu, vagy www.kszk.gov.hu). Pályázat gazdálkodási osztály – osztályvezető munkakörre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait: Hrsz. Helye Kikiáltási ár Versenytárgyalások időpontjai Június Időpont 961 Kinizsi u. 20/2. lakóház, udvar 11.300.000 11. és 25. 09:30 131/2 Magyar u. 18. beépítetlen terület 23.630.400 11. és 25. 10:00 4372 Alkotmány u. 160. kastély 65.000.000 11. és 25. 10:30 2190/A/3 Csányi u. 8. - iroda 10.700.000 11. és 25. 11:00 3817 Csengery u. 111. - telephely 6.264.000 11. és 25. 13:00 A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Iroda (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 6. ajtó) Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámon lehet: 93/500-724 Nyilvános versenytárgyalás Nagykanizsa Megyei Jogú Város alábbi ingatlanaira Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait (Hrsz./Helye/Kikiáltási ár/Időpont): 984; 987; 986/1. / Erzsébet tér északi tömbje / 90.000.000 Ft / 06.11, 07.02 10:00 óra. 649/118. / Ipari Parki beépítetlen terület / 7.646.000 Ft + áfa / 06.11, 07.02. 11:00 óra A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Iroda. Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámon lehet: 93/500-724 Nyilvános versenytárgyalás Dr. Csákai Iván önkormányzati képviselő 2008. június 9-én (hétfőn) 18 órakor fogadóórát tart a Péterfy Sándor Általános Iskolában Karádi Ferenc a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második keddjén 18 órától a miklósfai Mindenki Házában, ugyanazon a napon 16 órától a ligetvárosi óvodában. Dr. Károlyi Attila a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden hónap második szerdáján 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában. Képviselői fogadóórák 8 Kanizsa – Városháza 2008. június 5. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendeletének 3.§ (5) pontja értelmében 30 napra közhírré teszem a helyi védettség kimondására irányuló alábbi javaslatokat: Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének VÉDETT ÉPÜLETEK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa, Egry József u. (622/1-2 hrsz.) volt József főherceg laktanya régi melléképületei (4 db épület) Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének VÉDETT ÉPÜLETRÉSZEK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa, Király u. 30. (1985/2 hrsz.) társasház - utcai homlokzat Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének EGYÉB Mű- ALKOTÁSOK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa - Miklósfa, Kápolna tér (30 340 hrsz.) öntöttvas kút (áthelyezhető) - Nagykanizsa - Miklósfa, Marek József u. 28. (30 468 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Dr. Szentendrei E. u. (30260 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Kápolna tér (30 347 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Szentgyörgyvári utca (30 437/1 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Veres Péter utca (30 478 hrsz.) öntöttvas kút Hirdetmény Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet szerinti támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2008. évben 3 millió Ft. A támogatás célja a Nagykanizsa városképét meghatározó épített értékek megmentése, azok felújítása, restaurálása. A támogatásra az épületek, építmények tulajdonosai és használói pályázhatnak. A részletes pályázati feltételek Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) számú rendelete tartalmazza, amelyet a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjánál (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 15. a. ) lehet beszerezni ügyfélfogadási napokon (hétfő, szerda, péntek). Megtalálható még a www.nagykanizsa.hu honlapon is.) A pályázatokat 2008. augusztus 15-ig lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához. Kizárólag zárt borítékban beküldött, vagy benyújtott pályázatok vesznek részt az elbírálásban. A borítékra kérjük ráírni: Helyi értékvédelem támogatása 2008. A kiíró a pályázatokat szeptember 30-ig bírálja el. Pályázati felhívás Értesítjük a város idős lakóit, hogy június 10-én, kedden 10 órától 12 óráig a Családsegítő Központ irodájában (Zrínyi M. u. 51.) fogadóórát tartunk. Hívjuk mindazokat, akik információkat kérnek, tanácsot, segítséget várnak. A fogadóóra július és augusztus hónapban szünetel. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa Idősügyi Tanács fogadóórája Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. februárjában döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata több tömbjének szabályozását a B & H Régió Bt-vel módosítatja. A tervezési területet a város alábbi területei képezik - Eötvös tér - Rozgonyi u. - Hunyadi u. által határolt tömb szabályozásának módosítása - Petőfi u. - Gábor Áron u. - Halvax u. - Belus József u. - Virág Benedek u. - Dózsa György u. által határolt tömb szabályozásának módosítása (kerékpárút) - Erzsébet tér területe szabályozásának módosítása - Rozgonyi u. - Hunyadi u. - Rákóczi u. - Petőfi u. által határolt tömb szabályozásának módosítása - (A Királyi Pál u. - Petőfi utca közti átkötő út tervezett nyomvonalának korrekciója) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (A Kanizsai Dorottya utca nyomvonalának délebbre helyezése) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (Az 1839/92 hrsz. út szabályozási szélességének csökkentése ) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (Az 1836/2 hrsz-ú zöldterület parkolóterületté minősítése ) - Az ipari park belső kiszolgáló úthálózat nyomvonalának és szabályozási szélességének korrekciója - Csengery u. - Erdész u. - Budapesti vasútvonal által határolt tömb szabályozásának módosítása - Csengery utca szabályozási szélességének növelése - Pityer u. - 30001 hrsz-ú út - belterületi határ által határolt tömb szabályozásának módosítása - HÉSZ 21. § (4) c. és d. előírás törlése - HÉSZ 10. § (3) e) pont módosítása A tervdokumentációt a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásaira figyelemmel 2008. július 5-ig kifüggesztjük a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, ahol munkanapokon megtekinthető. A tervvel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a Polgármesteri Hivatalba a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.: 93/500-735) címzett levélben jelezhetik. Nagykanizsa MJV Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata Meghívó Szeretettel meghívjuk június 12-én 17 órakor a Medgyaszay Házban „MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A MAGYAR RENESZÁNSZ” című rendezvényünkre. Előadó: Szalay István, a BLG nyugalmazott tanára A műsorban fellép: Horváth István, Radnóti-díjas versmondó, a Szent Cecília Zene és Művészeti Iskola kamara együttese, Varga Döniz és Roósz Péter a Kiskanizsai Általános Iskola tanulói A műsor után reneszánsz étkek kóstolója! Belépés a meghívóval! Rozgonyi Polgári Egylet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata indul a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretében meghirdetett Megyei jogú városok funkcióbővítő fejlesztése című pályázaton. A pályázat fő célkitűzése a belváros forgalomcsillapítása, az ezt érintő közterületek rendezése, megújítása. Ennek keretében az alábbi köztéri alkotások kerülnek áthelyezésre illetve felújításra. 1. Szentháromság szobor áthelyezése a Kossuth térről az Erzsébet térre. Az eredetileg Inkey Boldizsár adományából, 1758-ban felállított Szentháromság szobor a mai Erzsébet téren állt. 1868-ban került a mai Eötvös térre, majd 1934-ben vitték át a mai Kossuth térre. A nagykanizsai lokálpatrióták és képviselők kezdeményezésére az alkotást visszahelyezik az Erzsébet tér fókuszába. 2. Erzsébet királyné szobor. A 2006-ban meghirdetett köztéri szobor ötletpályázat javasolta, hogy az Erzsébet királyné szobra kerüljön az Erzsébet tér délnyugati részére, a szökőkút közelébe. A pályázat eredményeként Szentgyörgyi István Erzsébet királynő egész alakos gipsz-modellje alapján készítenek el. 3. Testvérvárosok kútja. A Bolyai Általános Iskola közelében állítják fel a Testvérvárosok kútja elnevezésű alkotást, amely egyben ivókút is lesz. 4. Városmakett. A Rozgonyi utca torkolata közelében láthatjuk majd Kanizsa törökkori dombormű szerű városmakettjét. 5. A Deák téri Széchenyi István szobor a Széchenyi térre kerül 6. Deák Ferenc szobra az Eötvös térről a Deák térre, a jelenlegi Széchenyi szobor helyére kerül. 7. A Török kút másolata az Erzsébet térről a Deák térre, a kút eredeti helye közelébe kerül. 8. A 17. hosszúsági kör térplasztika a Huszti téren tervezett körforgalmi csomópont közepére kerül. 9. A Széchenyi téren álló kerámia térplasztikát eredeti helyén újítják fel. Nagykanizsa Városközpont területein köztéri alkotások elhelyezése 2008. június 5. Kanizsa – Mozaik 9 Fotó: Bakonyi Erzsébet Pályázati felhívás Kanizsai Kulturális Központ, Magyar Plakát Ház (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 14-15.) épületében lévő, berendezés nélküli kávézó üzemeltetésére pályázatot hirdet. A pályázati dokumentáció 5000 Ft + áfa ellenértékben átvehető a Kanizsai Kulturális Központ gazdasági irodájában, 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. A pályázat beérkezésének határideje: 2008. június 13. 12 óra NAGYKANIZSA VÁROS KÖRNYEZETVÉDELMÉÉRT ALAPITVÁNY 88oo Nagykanizsa Erzsébet tér 7., tel.: 06-30/9476-208 ****************************************************** Számlaszám: OTP Nk. 11749015-20029401 Az 1992-ben létrehozott Alapítványt a Zala Megyei Bíróság Apk. 60. 064/1992/19 sz. végzésével, 1998. október 16-án az „közhasznú szervezet” jogállással nyilvántartásba vette. A Kuratórium 01/2008.(03.11.) Nk.V.Kv.A. sz. határozatával megerősített közhasznúsági jelentés és beszámoló kivonata: Nyitó pénzkészlet 2007. január 1. 800.441 Bevételek - Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 1.000.000 - Önkormányzati képviselő, Zalakaros 70.000 - Banki kamat 1.972 - APEH 1 % 70.919 Összesen: 1.142.891 Kiadások: - Bankköltség 12.578 - Könyvelési szolgáltatás 57.600 - Kuratórium működési költség 36.390 - Horvát-magyar szakmai találkozó 30.386 - Csokonai szobor elhelyezése 100.000 Összesen 236.954 Záró pénzkészlet 1.706.348 Az alapító önkormányzat közgyűlése, 2007. februárjában beszámoltatta az Alapítványt az előző időszakban végzett tevékenységéről. A beszámolót a testület elfogadta. Az Alapítvány a fentiekben meghatározott összeget a környezetkultúra terjesztésére, továbbfejlesztésére, kiemelten a diákok épített környezettel kapcsolatos ismeretei bővítését szolgáló rendezvényekre, valamint a városi rendezvények támogatására illetve a horvát-magyar környezet fejlesztési szakmai nap megrendezésére fordítja. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint alapító, a 2007. évben 1.000.000 Ft támogatást nyújtott, a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzésére, 2008. május 31-i elszámolási határidővel. Az Alapítvány kuratóriumának tagjai, az elnök és a titkár 2007. évben semmiféle juttatásban, díjazásban nem részesült. KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOKAT! Ami az újságban van, és még több... Kattints rá! Kattints rá! Kattins rá! www.kanizsaujsag.hu Május 31-én a Dohányzásmentes Világnap alkalmából közös programot szervezett az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége és az Egy Füst Alatt Alapítvány a WHO idei témája jegyében: A dohányzásmentes ifjúságért. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége tizenhét tagvárosában a különböző dohányzásmentes programokhoz kapcsolódva gyűjtötték a cigarettát, mellyel az Egy Füst Alatt Alapítvány célját segítették: Egy millió szál el nem szívott cigaretta összegyűjtése és egy füst alatt elégetése egy környezetbarát hulladékmegsemmisítőben. A programban résztvevő városok között Nagykanizsa is szerepel. Mint tudjuk, a dohányzás a világon a vezető megelőzhető halálok. Ez az egyetlen fogyasztási termék, amely akkor is halált okoz, ha a gyártó előírásai szerint használják. A dohányzás rendszeres fogyasztóinak közel ötven százalékát megöli. Mivel a nikotin egy erős függőséget okozó hatóanyag, így a gyermekkori és fiatalkori kipróbálás könnyen egy életen át tartó dohányzásfüggőséghez vezethet. Világviszonylatban a dohányzók legnagyobb része tizennyolc év alatti, egy negyede pedig tíz éves kor alatt kezd el dohányozni. Minél fiatalabb korban kezdi el valaki a dohányzást, annál nagyobb rá az esély, hogy rendszeres fogyasztóvá válik, és annál kisebb az esélye, hogy le tud szokni a dohányzásról. A Dohányzásmentes Világnapon kortársoktatók bevonásával egészségfejlesztési programot szervezett a Dr. Mező Ferenc Gimnázium. A programhoz csatlakozott a helyi Vöröskereszt, az ANTSZ és az Egy Füst Alatt Alapítvány. A diákok légzésfunkciós vizsgálatot, valamint szénmonoxid-mérést végeztek, tesztlapot töltöttek ki, és a cigicsere akcióban a leadott cigarettájukért apróbb ajándékot kaptak. Virovecz Ildikó ifjúsági védőnő az osztályfőnöki órákon is felhívta a tanulók figyelmét mind a paszszív, mind az aktív dohányzás egészséget károsító hatására. Munkáját Dávidovics Mária szabadidő- szervező, valamint Lukács Máté, Kobra Fanni és Tiszai András kortársoktatók segítették. A dohányzó Zsuzsival azt szemléltették, hogy egy slukk cigaretta milyen sok szennyező anyagot juttathat a be a légzőrendszerbe, a tüdőbe. B.E. A dohányzásmentes ifjúságért Az Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesület és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat gyermeknapi ünnepséget rendezett a Csónakázó-tó melletti Hétbükkfa forrásnál. Míg a felnőttek a közös főzéssel voltak elfoglalva, rendőrségi bemutató, arcfestés, ügyességi vetélkedő, kispályás foci, az EURIFE gitárszakkörének bemutatója és a sok-sok ajándék nyújtott felhőtlen szórakozást a gyermekeknek. Gyermeknap a Csónakázó-tónál 10 Kanizsa – Kultúra 2008. június 5. A Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány és a Magyar Földrajzi Társaság Zala Megyei Osztálya első ízben rendezett Afrika-napot a patinás belvárosi közművelődési intézményben. Halmos Ildikó igazgató és lelkes stábja igazán kitett magáért az Afrika-nap megszervezésében, amely első állomása volt egy – a különböző földrészek népeit és kultúráját bemutató – ismeretterjesztő programsorozatnak. Az Afrika-nap egyik érdekessége volt a Benyovszky-terem avatása: a Jerausek Gyula fafaragóművész által készített emléktáblát Kirner Zoltán becsehelyi plébános leplezte le és áldotta meg az egyik leszármazott – gróf Benyovszky Móricné – jelenlétében. Szilasi Ildikó kulturális antropológus kongói és ugandai kutatásairól, valamint Torday Emil 19. századi Afrika-kutató munkásságáról beszélt, G. Németh György pedig Benyovszky Móric madagaszkári emlékhelyeiről számolt be a közönségnek. A forró afrikai hangulatról a nyári időjárás mellett az Orff Ütőegyüttes kamaracsoportja, illetve ghánai misszionáriusok gondoskodtak, valamint zamatos délafrikai borokat is kóstolhattak a vendégek. A kanizsai Afrika-napon – az országban elsőként – egy újdonság bejelentésére is sor került G. Németh György, a Benyovszky Móric emlékére létrejött Magyar-Madagaszkári Társaság elnöke részéről, akit egy korábbi expedíciójáról is kérdeztünk: – Az általam vezetett expedíció öt évvel ezelőtt egy szobrot helyezett el Északkelet-Madagaszkár egyik településén Maroasetrán, azon a területen, ahol több mint 200 évvel ezelőtt Benyovszky élt és működött, továbbá sikerült a főváros – Antananarivo – Benyovszky utcájában is egy – malgas, francia és magyar – háromnyelvű emléktáblát elhelyeznünk. Ezek az emléktáblák mind a mai napig ott vannak Madagaszkáron. Igaz, néha értesülünk az oda utazóktól, hogy el-eltűnnek a helyükről, de aztán újra pótolják azokat. A szobrot viszont a helyi törzsek vették birtokukba. Ha valaki netán arra jár és csak a talapzatot találja, ne csodálkozzon, ugyanis ottani szokás szerint a törzsfőnök elteszi és együtt alszik a szoborral, viszont ha látogató jön, ünnepélyes ceremóniával kiviszik és ráhelyezik a talapzatra. Amikor a vendég eltávozik, visszaviszik a szobrot a kunyhóba, és a szó valóságos értelmében tovább őrzik Benyovszky Móric emlékét. Meg kell említenem azt is, hogy a híres világutazó 1772 és 1776 közötti madagaszkári tartózkodásáról írt egy jelentést a francia királynak. Ennek az eredeti példányát az Angol Királyi Könyvtárban őrzik Londonban. Nagy örömünkre sikerült megszereznünk és az Országos Széchényi Könyvtárral közösen – a Kossuth Kiadó gondozásában – megjelent ez a kötet eredeti francia nyelven, ahogy Benyovszky Móric megírta, és mellette közreadjuk a magyar fordítást. Ezt követően elkészült az eredeti mű angol nyelvű változata is, amelynek a megjelenését – vagy premierjét – itt jelentettem be először az Afrika-napon Nagykanizsán a Benyovszky-terem avatásakor! A madagaszkáriak egyébként már nem tudják, hogy Benyovszky magyar volt, ezért is volt fontos, hogy társaságunk jeleket hagyjon a szigeten erre vonatkozóan. Persze itt Magyarországon is érdemes ápolni az emlékét, hiszen itt is van pótolni való, bár Jókai Mór regénye nyomán azért sokan ismerhetik, továbbá a magyar Televíziónak volt korábban egy filmje Vivát Benyovszky! címmel. Tényleg, ki volt Benyovszky Móric? A 18. század nagy utazója, felfedezője, útleírója és Madagaszkár kormányzója – a legenda úgy tartja, hogy királya –, aki a többi között grófi kitüntetéssel is rendelkezett. 1786- ban Madagaszkáron halt meg, de a szigetnek az a része ma már nem létezik, mert az ottani mocsaras vidék állandóan változik a tenger mozgásának hatására. Benyovszky Móric nyomában Madagaszkáron címmel egy filmet is készítettünk, amely feldolgozza az emlékszobor állításának történetét, ami persze már abban a pillanatban folytatásra és kiegészítésre szorult, ahogy elkészült. Úgy gondolom, hogy ez a történet folytatódik is, hiszen tovább viszik azok a kutatók és emlékállítók, akik számára fontos gróf Benyovszky Móric madagaszkári szerepe és a nagy utazó emléke. Gelencsér Gábor Benyovszky-napló angol változatáról – elsőként Nagykanizsán Fotó: Gelencsér Gábor Tizenötödik alkalommal nyílt meg a művészek és a művészetpártoló közönség előtt a Ludvig Nemzetközi Művésztelep Kendlimajorban. A tizenötös szám nem teljesen igaz, mert valójában a Ludvig Zoltán nevével fémjelzett tábor Ausztriából indult, így akár a húszas számot is viselhetné. A harminchét alkotóművész részvételével induló, két hetes alkotótábort Dr. Ördög Ferenc egyetemi docens nyitotta meg. A tábor vezetője, Ludvig Zoltán festőművész többek között elmondta, az érdeklődők minden nap betekintést nyerhetnek a művésztelepen zajló munkába. Aki kilátogat Kendlimajorba, idén is találkozhat új táborlakókkal, olasz, vietnami és Romániából érkezett művészekkel. A szabad programok között június 4-én a Kamera 67’ Filmklub filmjeivel ismerkedhetnek meg, másnap, 5-én autóbusszal Tapolca-Díszelbe kirándulnak a művészek, ahol az első Magyar Látványtárba látogatnak el. A program kerti partival zárul este Paton. Hatodikán a Thúry György Múzeum kertjében jazz-koncert nyújt kikapcsolódást, 8-án 10 órától pedig nyílt napra várják az érdeklődőket. 11-én este Baghet Iskander fotóművész mutatkozik be, és 13-án, péntek este egy művészeti akcióra, kerámiaszobor égetésre hívják a kanizsaiakat. A Boszorkányesten Katalin Bereczki- Kossak vezetésével épülő több mint két méter magas kerámiafejet égetik ki, amely a leendő szoborpark első darabja lesz Kendlimajorban. A művészek 14-én este 19 órakor zárókiállításon mutatják be Zalában készült műveiket. B.E. XV. Ludvig Nemzetközi Művésztelep Fotó: Bakonyi Erzsébet 2008. június 5. Kanizsa – Kultúra 11 Az új, szépséghibás, csomagolássérült és használt konyhai, valamint fürdőszobai termékek között járva kérdések sora merülhet fel, melyeket a legkönnyebb és legegyszerűbb „jól és olcsón” megválaszolni – legalábbis a Hűtőcentrumban. Mit is jelent a „szépséghibás” kifejezés? Ha első hallásra riasztó is a kifejezés, ez csupán annyit takar, hogy a Hűtőcentrum által forgalmazott termékek szállítás közben valamilyen kisebb sérülést szenvedtek. Olyan horpadások, ütődések, kisebb karcolások ezek, melyek a termék esztétikai megjelenését csak kis mértékben rontják. Folytassuk? Ha igen, lépjünk a következő szintre: befolyásolja- e mindez a működésüket? Természetesen nem! A Hűtőcentrum termékei szigorú átvizsgáláson, illetve kipróbáláson esnek át azelőtt, hogy üzletünkben bemutatásra kerülnének. Ez az alaposság szavatolja, hogy centrumunk csak és kizárólag kifogástalanul működő készülékeket értékesít minden egyes vásárlójának. S mindez garanciával? Igen! Minden, a Hűtőcentrum által értékesített berendezésre minimálisan 12 hónap teljes garanciát vállal az üzlet, s ezt egy magasan képzett szerviz-csapat a lehető leghatékonyabb módon felügyeli. Például egy Candy márkájú hűtőgép legalább olyan hatékony védelmet kap (no és ad a nyári hőség idején), mint amilyen az FC Liverpool hátsó alakzata volt, mikor a világmárka mezszponzora volt a „vörösöknek”. Van-e részletfizetési lehetőség? Ami a legfontosabb: igen! Sőt, a Hűtőcentrum több hitelkonstrukcióval áll ügyfelei rendelkezésére. Akár előleg nélkül is vásárolhatnak, de akár kezelési költség-, illetve kamatmentesen is. A bővebb részletekről kanizsai üzletünkben kaphatnak bővebb felvilágosítást, mely alapján szinte garantált, hogy megtaláljuk a vásárlóinknak legkedvezőbb megoldást. Mennyivel kedvezőbb az ár? Akár több tízezer forinttal is! Ezért éri meg igazán a Hűtőcentrumban vásárolni. S ehhez bátran hozzátehetjük, hogy a termékek mind-mind világmárkák komoly tudással és jó minőséggel bíró berendezései, melyek jóval olcsóbban általunk kerülhetnek vásárlóink háztartásaiba és használatába. Hűtőcentrum a centrumban Irány a Hűtőcentrumba, a városháza melletti udvarba – melynek bejárata az Erzsébet tér 8. alatt található. A frekventált helynél azonban vannak még kedvezőbb előnyei is az áruháznak, hiszen jót és olcsóbban kínál a legismertebb hűtő-, mosógép, mosogatógép márkákból, tűzhelyekből, villanybojlerekből, páraelszívókból. S ez még nem minden, sőt… A Honvéd Kaszinó tükörtermében mutatták be Szabadi Tibor J. eszperantó műfordító A spiritizmus a maga egyszerűségében című fordításkötetét. Az írás Allan Kardec munkája, aki A szellemek könyve szerzője és a Revue Spirite (szellemi Folyóirat) alapítója, a spiritizmus kezdeményezője. Halmos Ildikó igazgatónő köszöntő szavai után Lélek Sándorné mutatta be a kötetet. A bemutató díszvendége Clovis Portes volt Brazíliából. A kötetről és annak szerzőjéről Szabadi Tibortól többek között megtudtuk: Krisztus azt mondta, ő nem azért jött, hogy szétrombolja a törvényeket, hanem azokat teljesíteni. A spiritizmus is hasonlóképpen vélekedik: nem azért jött, hogy szétrombolja a keresztény törvényeket, hanem teljesítse azokat. A spiritizmus nem azért jött létre, hogy növelje a vallások számát. Mivel a spiritizmus nem vallás, nincsenek papjai, templomai, egyháza, a spiritizmus tudomány. Allan Kardec (ejtsd: állán kárdek), aki a spiritizmus „összeállítója, publikálója”, írásában: 1857-ben jelent meg először a Szellemek könyve. Két évre rá, 1859-ben, Lengyelországban megszületik a nyelvész zseni Zamenhof Lajos Lázár, az eszperantó nyelv megalkotója. Anyelvnek köszönhetően számtalan irodalmi, tudományos művet írnak, és fordítanak az általa „teremtett” nemzetközi nyelvre. Többek között sok spiritiszta könyvet kiadnak eszperantóul. Így jutott el hozzánk is magyar nyelvű fordításban Szabadi Tibor J. közreműködésével, és a CEI-nek (Nemzetközi Spiritiszta Tanácsnak) a kiadásában már jó néhány spiritiszta könyv. Ezért köszönetüket fejezték ki e szervezet képviseletében a bemutatón megjelent Clovis Portesnek. Allan Kardecről: Hippolyte Léon Denizard Rivail álneve a Kardec. Lyonban (Franciaország) 1804. október 3-án született. Már nagyon fiatalon vonzódott a tudományokhoz. Tanulmányait Svájc Yverdun városában a Pestalozzi Iskolában kezdte a kor híres nevelési módszerei szerint. Már tizennégy évesen tanulótársai közül kiemelkedett szorgalmával. Belső indíttatásból csakhamar vallási reformot kezdeményezett. Kereste azt az eszközt, amellyel egyesítheti a különféle vallási tanokat. Ezt a spiritizmusban találta meg. Több akadémiának volt tagja, közöttük az Arrasi Királyi Akadémiának is. 1835-1840 között otthonában ingyenes tanfolyamokat tartott fizikából, kémiából, anatómiából, asztronómiából és más tantárgyakból. Kardec, mielőtt véglegesen elhatározta volna, hogy a spiritiszta jelenségeknek szenteli magát, többféle tevékenységgel próbálkozott, és különféle műveket hagyott maga után. 1855-ben tanulmányokat folytatott a spiritizmusról. Zsenialitása rögtön meglátta azokat a tényeket, amelyek érdekelhetik az embereket, nevezetesen az új természeti törvények elveit, a látható és a láthatatlan világ viszonyát. Megállapította, a láthatatlan világ megnyilvánulásaiban, a benne lévő természeti erőkkel nagyon sok problémát meg lehetne oldani. Jóllehet szokatlanságai megzavarhatják az embert. Például a „beszélő asztalok”, a látszólag ok nélküli kopogások, a tárgyak megmagyarázhatatlan mozgásai és sok másféle esemény. Kardec tanulmányozta a hipnózist, és anyagot gyűjtött első műve számára. 1857. április 18-án belső megvilágosodását követően kiadta „A Szellemek könyv”-ét, amely a spiritizmusról szólt. Ezt követte: „A médiumok könyve” 1861. januárjában; „A Spiritizmus evangéliuma” 1864. áprilisában; „Az Ég és a Pokol, avagy Isten igazságossága a Spiritizmus szerint” 1865. augusztusában; „A Genezis, a csodák és a jóslások” 1868. januárjában. Kardec 1858. január elsején megalapította „La Revue Spirite”-t; és még ez év április elsején Párizsban megszervezte az első spiritiszta társaságot „Société Parisienne des études spirites”. Semmilyen következtetést nem vont le anélkül, hogy előtte hoszszan, gondosan, aggályosan meg ne figyelte volna; az ún. spiritiszta jelenségek törvényszerűségeit. Bebizonyította, „természetfeletti” tények semmiképpen sem léteznek, mert valójában minden jelenséget a természet foglal magába. B.E. A spiritizmus a maga egyszerűségében 12 Kanizsa – Hirdetés 2008. június 5. 2008. június 5. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp Legyen nyitottabb az önhöz közeledők felé, hiszen szimpatikus viselkedésével megnyerhet másokat. A csillagok ugyan erőt adnak feladatai megoldásához, de anyagi téren ne tőlük várjon segítséget. Ha úgy érzi, nehezen mennek a dolgai, gondolkodjon el, vajon minden rendben van-e egészségével. Pihenjen többet és olvasson. A könyvhét számtalan olvasnivalót nyújt a héten minden korosztálynak. A bolygók állása kedvezően hat gondjai megoldására. Használja ki jobban ezt az energiát karrierje építésére is. Ha pillanatnyilag kellemetlennek tűnő feladatra kérik, vállalja el azt is nagylelkűen. Kellemes hétre számíthat, ha nem az óráját figyeli folyton. Ha nincs pénze nyaralásra, hívja városi sétára partnerét, fejtsék meg közösen egy-egy tér titkát, azt hogy mi bennük a vonzó, a szép. Nagy tettekre lesz képes a héten, s ehhez még a csillagok jótékony hatására sincs szüksége. Fogjon vissza az iramból, látogasson el az Ünnepi Könyvhét rendezvényeire, és lapozza, olvasgassa a szebbnél szebb könyveket. Adja át magát néha az élvezeteknek is. Vegyen vissza munkatempójából, mert ezekben a forró napokban amúgy is nehezebben boldogul feladataival. A hétvégéket gyakrabban töltse társaságban, vagy semmittevéssel. Fontos ügyekben kell döntenie ezekben a napokban. Túltengő igazságérzetét fogja vissza, nem érdemes kellemetlen konfliktusba keverednie senkivel. Ha ideges, fejtsen rejtvényt. Sorsdöntő lépésekre késztetheti ezekben a napokban a párja. Szó lehet költözésről, munkahely változtatásról, sőt akár lakáscseréről is. Tervezzen be egy hét szabadságot, s a végére megszületik a legjobb megoldás. Sok olvasni- és látnivalóval találja szembe magát, ha gyakran kisétál a könyvsátrakhoz a Deák térre. Ha magányos, akár egy kellemes társalgás középpontjába kerülhet, s ha az igazit keresi, a Vénusz mesterkedésére is számíthat. Jól alakulnak a mindennapjai, a legnagyobb fejtörést azonban továbbra is a nyaralás összehozása okozza. Ne nyugtalankodjon, megoldódik ez is, ha nem is teljesen úgy, ahogyan ön szeretné. Úgy érzi, nem bírja tovább a mindennapok feszültségét, egyformaságát. Ez nem véletlen, hiszen régen szabadult ki az otthoni bezártságból. Itt a nyár, a kikapcsolódás, a túrázások ideje. Ha még érzelmi válságban érzi magát, egy kis türelemmel könnyedén kiugorhat belőle. Ne nyalogassa tovább a sebeit, ne rágódjon a kudarcokon, hanem keressen pozitív élményeket. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak ÚJ! ÚJ! ÚJ! frekvencia! FM 95,6 MHz Tekerjen át Ön is! Állás tehergépkocsi vezető szakirányú 120.000 Ft teherautó szerelő szakirányú 100.000 Ft autószerelő szakirányú 82.800 – 120.000 Ft varrómunkás szakirányú 70.000 – 100.000 Ft recepciós (német nyelvism.) szakirányú 80.000 Ft kárpitos szakirányú 90.000 – 120.000 Ft kőműves szakirányú 90.000 – 170.000 Ft festő- és mázoló szakirányú 90.000 – 100.000 Ft villanyszerelő szakirányú 70.000 – 80.000 Ft szerkezetlakatos szakirányú 90.000 – 110.000 Ft szervíz-technikus szakirányú 100.000 Ft gyártósori összeszerelő 8. általános 70.000 – 90.000 Ft főkönyvelő főiskola 400.000 Ft jogász egyetem 140.000 Ft BőVEBB FELVILÁGOSÍTÁS a munkahelyi ajánlatokról a Nyugatdunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központban, a Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt vagy a http://www.nyugatrmk.hu webcímen kaphatnak. Ügyfélfogadási idő: hétfő–kedd–csütörtök: 8.00–12.00 és 13.00–15.00 óra között, péntek: 8.00–12.00 óra Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ 14 Kanizsa – Apró 2008. június 5. ÁLLÁS TÁRS SZOLGÁLTATÁS VEGYES Nk-án a Turulmadárnál 100 m2- es, I. emeleti lakás extrákkal eladó. Érd.: 30/9124-674 (6177K) BÉRLET JÁRMű INGATLAN Nk belvárosában 600 négyzetméteres terület – társasház építésére is alkalmas – eladó! Érd.: 30/227-3294, 30/448-6072 Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári lakás jó állapotban eladó. Érd.: 93/321-906 (6200K) Nk-án a belvárosban Kinizsi u. 2. szám alatt egy és fél szobás irodának és orvosi rendelőnek is alkalmas, felújításra szoruló lakás eladó. Érd.: 93/325-787 (6242K) Dupla garázs a Nagyváthy utcában eladó. Érd.: 18 óra után a 93/314-956-os telefonszámon.( 6245K) ÚJ LAKÁS AKCIÓ! Egy darab tetőtéri, 46 m2 galériás, két szobás, cirkós lakás a Deák tér 10-ben 8,99 millió Ft-ért eladó. Akár önrész nélkül is. Tel.: 30/901-9013 (6246K) Kiskanizsán kétszintes családi ház kis telekkel, garázzsal eladó. Érd.: 30/590- 3945 (6247K) Nk-án a Bartók Béla utca 6. szám alatt egyedi fűtéses, 1,5 szobás lakás eladó vagy kiadó. Érd.: 30/416-1779 (6250K) Városközponttól 10 km-re családi ház beköltözhetően eladó. Irányár: 3,5 millió Ft. Érd.: 30/9374-820 (6252K) Nk-án csendes környéken tetszetős színekkel, burkolatokkal, teljesen felújított, 87 m2-es, kétszintes + 25 m2-es, tetőteres társasházi lakás pincével, garázzsal, udvarral és nagy kerttel eladó. Érd.: 30/555-6575 (6253K) Nk-án az Uszodánál kétszobás, bővíthető, napfényes, egyedi fűtéses, részben felújított, kívülről hőszigetelt udvari lakás garázzsal, pincével eladó. Irányár: 5,3 millió Ft. Érd.: 20/9726-721 (6257K) Nk-án a Corvin utcában két és fél szobás, karbantartott lakás eladó. Irányár: 8,9 millió Ft. Érd.: 93/323-737, 20/3981-455 (6258K) Nk-án (Kisfaludy u. 27.) két és fél szobás, 74 m2-es, gázfűtéses, polgári, udvari, társasházi lakás eladó. Tel.: 70/373-4318 (6259K) Nk-án a Rózsa utcában 57 m2-es, 1+2 félszobás, bútorozatlan lakás kiadó. Kaució szükséges! Érd.: 30/562-8177 (6248K) Nk-án a Berzsenyi utcában, negyedik emeleti, két szobás lakás albérletbe kiadó. Érd.: 30/590-3945 (6249K) Nk belvárosában a TANDEM autókereskedés bérbe kiadó vagy építési teleknek eladó. Tel.: 30/481-2323 (6260K) 1500-as Zsiguli kevés kilométerrel eladó. Érd.: 93/314-956 (6244K) Opel kadett friss műszakival eladó vagy motorkerékpárra, kapálógépre, stb. cserélhető. Érd.: 82/735-870, 30/630-6076 (6254K) MTZ 82-es, friss műszakival eladó. Tel.: 30/648-9745 (6261K) Daewoo Matiz, fehér, 2001-es, 2009. szeptemberig műszakival eladó. Tel.: 20/465-2574 (6262K) Asztali számítógép, nyomtató, fénymásoló eladó. Érd.: 30/916-1600 (6150K) Ne dobja ki! Készpénzért vásárolok régi dísz- és használati tárgyat, porcelánt, képet, könyvet, régi újságokat, stb.! Érd.: 20/555-3014 (6083K) Tenyésztésre szánt Mopsz 4 hónapos kiskutyák családi okok miatt eladók. Érd.: 30/481-2323 (6263K) Fuji FinePix S3000 digitális fényképezőgép (ezüst színű) 3,2 MP, 6x optikai zoom, LCD 1,8", beépített vaku, memóriakártya, napellenző gyűrű, USB kábel, leírás, szoftver. Közelkép, mozgókép felvétel, automatikus és kézi üzemmódok. Irányár: 20.000 Ft. Tel.: 30/9932-534 (6264K) Fürdőkád, zuhanytálca felújító zománcozás helyben, beépített állapotban, fehérben, színesben. Érd.: 20/475-1793, 82/423- 691 (6142K) Nagykanizsa belvárosában precíz német, angol és orosz nyelvtanítást, korrepetállást, érettségire, felvételire és nyelvvizsgára felkészítést vállal nemzetközi gyakorlattal rendelkező nyelvtanár. Tel.: 30/962-4721 (6238K) Nk-i pizzériába pizzaszakácsot és felszolgálót felveszünk. Érd.: 30/555-6585 (6255K) Biztonsági őr fegyveres vagy fegyvertelen szolgálatot vállal Nk-án vagy a környező településeken. Tel.: 20/254-2679 (6251K) 43/173/67 független, dolgozó, csinos nő, kizárólag komoly kapcsolatra keresi társát 44- „1000” év közötti, őszinte, megbízható, kedves, józan életű, nem dohányzó kanizsai férfi személyében. Tel.: június 7. 16 órától minden nap a 20/3455-291-es telefonszámon. (6265K) Júniusi előzetes: Június 13. 20 óra A 4 FOR DANCE táncegyüttes élőzenés műsora. Belépődíj: 1900 Ft VAKÁCIÓZZ VELÜNK! Június 16-20. 8.30-16 óra TARKA-BARKA HÉT- kézműves foglalkozások általános iskolásoknak Tervezett programok: agyagozás, csuhéfigurák készítése, üvegfestés, madzagfonás, túra-kirándulás, stb.Részvételi díj: 3000 Ft, igény esetén ebéd megoldható Vezetik: Ecsediné Czinki Tünde, Horváthné Gelencsér Edit, Millei Márta és Pulai Lászlóné népi iparművész Június 16-20. 9-12 óra – HSMK ÚJSÁGÍRÓ-SULI (12 éves kortól) a Szuperhír Hírportál támogatásával A résztvevők cikkeit a szuperhir.hu portálon megjelentetjük. Részvételi díj: 3.800 Ft. Jelentkezni és érdeklődni lehet a HSMK információs szolgálatánál: 93/311-468 Június 11. Kiállítás a Zsigmondy Vilmos és Széchenyi István SZKI Fazekasműhelyének alkotásaiból Megtekinthető: június 21-ig Június - szeptember KÉT ZARÁNDOK Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet retrospektív képzőművészeti tárlata (I.) Június 10. A CSEND FESTőJE Válogatás Z. Soós István festőművész alkotói életművének zsánerfestményeiből Megtekinthető: szeptember 15-ig Olaipari Természetbarát Egyesület - túraajánlat Június 7. (szombat) VASHEGYI teljesítmény túra Indulás 7 órakor a Kögáz parkolóból, érkezés ugyanide 19 órakor. A gyalogtúra útvonala: Felsőcsatár - Pinkaszurdok - Nagyvilágos - Pinkaóvár - Várújfalu - Judit borozó - Felsőcsatár. A táv 21 km. A túra részben osztrák területen halad, így személyazonossági okmány szükséges! BEVÉTELEK: - Támogatás: 1.079 eFt - Tagdíj: 3 eFt - Egyéb bevétel: 1 eFt Összes bevétel: 1.083 eFt KIADÁSOK: - Cél szerinti felh. 395 eFt - Egyéb felh. 522 eFt Költségek összesen: 917 eFt Tárgyévi eredmény: 162 eFt A Kanizsa Horvátok Egyesületének 2007. évi közhasznú jelentése Az Egyesület az 1%-os adóból nem részesült. Az Egyesület tisztségviselői feladatukat társadalmi munkában látják el. 2008. június 5. Kanizsa – Sport 15 Az NTE 1866 nagy reményekkel útjára indított dzsúdósa, Mihovics Szabina a lengyelországi Eb-válogatón végül a hetedik helyen zárt, s ezzel az eredményével jogosult indulni a június 20- 22-én Szarajevóban megrendezésre kerülő Ifjúsági Európa-bajnokságon. Trénerei szerint a tavaly 57 kg-ban a kontinensviadalon hetedik helyen zárt sportoló mostanság nem a legjobb formáját mutatja a tatamin, s rá kell még hangolódnia fejben a rangos viadalra. Egyelőre a válogatott szövetségi edzőjének hivatalos meghívójára vár a tehetséges judoka, mindenesetre ő megcselekedte, amit a bosznia-hercegovinai kiutazásért meg kellett tenni: egy nemzetközi érem és magyar bajnoki arany is került vitrinébe az idei szezonban. Serdülő korcsoportos diákolimpián 45 kg-ban Csonka Richárd második lett, míg Lukovits Balázs (66 kg) ugyancsak ezüstös lett a diák A korcsoportosok diákolimpiai fináléjában. Polgár László Mihovicsnak jók az esélyei Neptun - CWG Kanizsa VSE 12 – 12 (4 –1, 2 – 2, 3 – 3, 3 – 6). Budapest, Szőnyi úti uszoda. Kanizsa: Kiss Cs – Tóth Z. 4, Wiesner Zs., Kiss Á. 3, Kéri 4, Szabó G., Fábry 1. Csere: Virt, Karácsony, Ujházi, Cserdi. Játékos-edző: Szabó Gábor. Bátran le lehet írni, a kanizsai csapat olyan döntetlent ért el a fővárosi Neptun otthonában, mely felért egy győzelemmel. Igaz, a feljutás, pontosabban az első hely szempontjából a hazaiaknak már nem kell oly’ nagyon megfeszülnie, de erre az eredményre mindentől függetlenül büszkék lehetnek a dél-zalaiak. Pedig nagyon úgy kezdődött, hogy méretes zakó lesz a vége, hiszen a Neptun 4-1- gyel ellépett, aztán sikerült rendezni a sorokat a vendégek oldalán. Erre bizonyságul szolgált a második és harmadik negyed, s láss csodát, az utolsóban a látogatók remek sorozatot nyitottak. Ennek vége lett aztán a döntetlen eredmény, s ezzel együtt a megtartott harmadik hely a táblázaton, amit aztán hazai vízben az Ybl ellen akár be is biztosíthatnak… P.L. Bravúros döntetlennel Erős mezőny gyűlt össze a csehországi Brnóban, ahol a hagyományos Brno-Pozsony-Nagykanizsa hármas nemzetközi úszóverseny aktuális fordulóját rendezték. A Dél-zalai Vízmű SE képviseletében a legeredményesebb sportoló Abay Nemes Anna volt, aki három úszásnem 100 m távján is első helyen végzett, mi több, 100 m váltóban sem talált legyőzőre. Trajer Márk a ’95-ösök A-korcsoportjában szerzett második pozíciót 200 m pillangón, míg Kovács Dorottya (1994) két bronzot nyert 100 m mellen és 200 m mellen. A 4x50 m fiú vegyes váltóban a kanizsai négyes (Poszavecz Tamás, Novák Ferenc, Zsiray Gergely, Metzger Dániel) ezüst, míg a leány 50 m vegyes váltó (Abay, Kovács D., Szabadics Adrienn, Törő Virág) bronzérmes lett. A hazai hármas utánpótlás-verseny (Pápa-Veszprém-Nagykanizsa) harmadik fordulójában a Vízmű SE 26 első, 21 második és 18 harmadik helyet szerzett. P.L. Abay Nemes négy aranya A Kanizsán rendezett Alfa Top Sport lábtoll-labda országos ranglista kupán, illetve Eb-válogatón elsöprő hazai siker született, hiszen a rendező Zemplén SE négy egysége is az élen zárt az egyes kategóriákban. A női párosoknál (15 duó) Budavölgyi Veronika-Gozdán Ágota nyert, míg a férfiaknál (20) Hartai Attila – Takács Endre nem talált legyőzőre. Női és férfi egyéniben sem sokat változott a helyzet, pontosabban csupán annyit, hogy Budavölgyiről és Hartairól „levált” a párja, tehát ők ketten még egy elsőséget elkönyvelhettek a 25, valamint 36 fős mezőnyben. Hogy még teljesebb legyen a kép, a kanizsai viadal előtt Újszászon rendeztek szintén Eb-válogatót, s ott férfi hármasban (12 trió) a Csizmadia Tamás – Hartai Attila – Szatmári Tamás és Takács Endre féle kanizsai csapat győzött, míg a nőknél (7) a Bátor Hajnalka, Budavölgyi Veronika, Gozdán Ágota, Göncz Annamária, Végh Dóra összeállítású együttes lett első. P.L. Nehéz őket legyűrni Az NTE 1866 labdarúgó-csapata az NB III Dráva csoportjában hat vereség után szerzett döntetlent, majd hétközi fordulóban, idegenben múlta felül Marcali együttesét. Az 1-0-s találkozón a győztes gólt az a Kisharmadás Gábor szerezte, aki az őszi idényben egy találatot jegyzett, ráadásul az is döntő találatnak bizonyult. Eredményessége eddig tehát hat pontot jelentett az NTEnek. A gárda azonban a sikertől mintha túlságosan megnyugodott volna, mert a nem éppen acélos csurgóiaktól hazai pályán a hétvégi körben 2-1-re kikapott. A gólszerző Nagy Tamás volt, aki a tavaszi szezon kezdetén mutatkozott be a felnőtt együttesben. A szakmai stáb szerint körülbelül ennyi pozitívumot lehetett elmondani a Csurgó elleni meccsről. Ehhez azt még hozzátehetjük, hogy ezek után már nagyon össze kellene kuszálódnia a dolgoknak, hogy a bent maradás ne sikerüljön a kanizsaiaknak. Azért persze, legjobb az óvatosság, s ehhez nem szükséges mást tenni, mint még pontokat szerzni… P.L. A bentmaradás már biztosnak tűnik Remek hajrá, ezüst a jutalom A Benedek József edzette Avantgard Kanizsa NFE női labdarúgó- csapat a második helyen zárt a megyei bajnokság idei szezonjában. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, remek hajrára volt szükségük, melynek keretében nagy arányban verték Gutorfölde (6 – 1), illetve az utolsó fordulóban Zalaszentgrót (5 – 2) együttesét. Ugyan a zalaapátiak kifogtak a kanizsaiakon, viszont a Landorhegyi LSC elleni rangadón Uber góljával a dél-zalaiak nyertek. Az utolsó két kör tétje tulajdonképpen az volt, hogy hat pontot kell bezsebelni, s bízni abban, hogy az azonos pontszámmal, de akkor még ezüstérmes helyen álló landorhegyiek pontokat hullajtanak. No, ez is megtörtént, így a Kertváros mögött második helyen zárt 40 ponttal az Avantgard, kettővel lehajrázva nagy ellenlábasát. Fővárosi válogatókon Az NTE 1866 vívói két válogatón is szerepeltek a közelmúltban. A Vasas vívó-központjában junior női kard válogatón Péntek Brigitta volt érdekelt, s a nyolcas fináléba be is került, ott azonban csupán a hatodik helyen végzett. A kadett korosztályban rendezett válogatót a BSE-nél vívták, s abban a mezőnyben a kanizsaiak részéről Magyar Zsanett és Mátyás Szabina léphetett pástra. Előbbi ugyan elvérzett a nyolcas döntőben, utóbbi vívó viszont egészen a győzelemig menetelt a viadalon. Az ilyen sikerek a jövőt tekintve azért sem elhanyagolhatók, mivel összesítésben az elkövetkezendő esztendők kadett európai és világeseményeire is kvalifikálhatnak. Megvan az első siker A baseball Interliga nemzetközi sorozatában eddig nem termett sok babér az Ants csapatának. A varasdiak itthon nyertek ellenük kétszer, majd következett egy belgrádi és spliti túra, s mind a két helyszínen páros meccseket vívtak – szerb, illetve horvát sikerrel. Aztán ismét a Thúrypálya várta az együtteseket, ahol az Olimpija Karlovac volt az ellenfél. Az első találkozón a horvátok 10:5-re nyertek, a másodikon viszont jóval nagyobb koncentrálással megszületett a várva várt nyert nemzetközi meccs is, hiszen a Darabos Gábor edzette legénység 9:6-ra győzött. 16 Kanizsa – Hirdetés 2008. június 5. – Mennyire megváltozik környezetünk ezektől a virágoktól, mennyire megváltozik közérzetünk ettől a környezettől! Megköszönöm az ezért tevő lakóknak, megköszönöm a Polgári Kanizsáért Alapítványnak – mondta a Hevesi ABC-nél péntek délután a „Kanizsainak lenni jó!” című virágosítási fotókiállítást megnyitó Szőlősi Márta képviselőaszszony. Ebbe a köszönetbe azokat is belefoglalta, akik évelőket, saját pénzen vett virágokat ültettek, ezért nem igényeltek palántát az alapítványi programból. A megnyitó résztvevői ezután rögtön játékosokká váltak, hogy a kertészeti vetélkedő Mecsek Füszért által felajánlott ajándékait elnyerjék. Szó esett a mulcs, a talajtakaró fenyőkéreg előnyeiről, s kiderült, hogy véd a gyomtól és a kiszáradástól. Megválaszolták az aranyeső és aranyvessző különbségéről szóló kérdést is: a korábban virágzó bokrot aranyesőnek mondjuk, mely igazából aranyvessző. A pillangósvirágú, akácféle fa az aranyeső. Nem lehetett kifogni a versenyzőkön: a petúnia és a krumpli rokonságát (csucsorfélék családja) éppúgy kitalálták, mint a juharszirup és a jéghoki kapcsolatát (Kanada zászlaja). És hogy mi a köze a timsónak a hortenziához? Oldatával locsolva élénk kékké tehetjük virágát. A tájékozott kertbarátoktól a zsűrielnök-főkertész, Lancsák Lajos is kapott kérdéseket, mikoris a helyszín rögtönzött tanácsadója lett. A jó hangulat egész délután folytatódott, a boltba betérők örömmel ismerték fel a képekről: nicsak, ez is nálunk készült! P.J. Lesz folytatás! Mi a köze a timsónak a hortenziához? XX. évfolyam 23. szám DÉL-ZALAI HETILAP 2008. június 12. Kanizsa Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nagykanizsai Zsidó Hitközség tájékoztatja a város lakosságát, hogy 2008. június 2-án elhunyt Fejtő Ferenc író, történész, újságíró, Közép-Kelet-Európa kutató, Nagykanizsa város díszpolgára. Életének 98-ik évében érte a halál. Fejtő Ferenc 1909-ben Nagykanizsán született. Temetése 2008. június 13-án Budapesten a Fiumei úti sírkertben lesz. Nagykanizsán 2008. június 15-én 10 órakor a Medgyaszay Házban emlékezünk Fejtő Ferencről Ezt követően 11.30-kor kívánsága szerint családja sírhelyénél a nagykanizsai Izraelita Temetőben Fejtő Ferenc díszpolgárt Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nagykanizsai Zsidó Hitközség saját halottjának tekinti Búcsúzunk Tőle Ünnepélyes keretek között adta át az okleveleket Marton István polgármester a hagyományos Nagykanizsai Borversenyen arany-, ezüst- és bronzminősítést elért szőlősgazdáknak a hivatal első emeleti tárgyalójában. A versenyre harminc termelő ötvenöt mintával jelentkezett, nem kis feladatot adva a tekintélyes zsűrinek. A Város Fehérbora címet Igaz István Királyleányka bora nyerte el, a Város Vörösbora címet pedig Kálovics József Cabernet Sauvignon- ja. Förhénci Horváth Gyula, a szervező Nagykanizsai Hegyközség elnöke elmondta, komoly rendezvénnyé kívánják fejleszteni a jövőben a borversenyt. Vinalia Canisa, azaz Kanizsai Borünnep néven nemcsak versenyt, hanem gazdafórumot, kiállítást, közönségtalálkozót szerveznek, és a társszakmákat is felvonultatják Nagykanizsán. Terveik megvalósításához számtalan neves szakember támogatását bírják. Ez talán még nagyobb lendületet ad az itteni termelőknek, mert az a legfontosabb feladata a Hegyközségnek, hogy a borminőség folyamatosan javuljon B.E. A Királyleányka és a Cabernet Sauvignon Fotó: Bakonyi Erzsébet Nem zavarta meg a szombat délelőtti zápor a Látóhegyi Polgárőr Egyesület Közgyűlését. A telkek szomszédságában felállított sátrak alatt kényelmesen lehetett az elhangzó komoly témákra figyelni, a délutáni órákban pedig, amikor kisütött a nap, a beszélgetés mellett egy kicsit nótázni. Varga Gyula elnöki beszámolója után az egyesület alapszabályának módosítása következett. Az eddigi háromtagú vezetőség öt főre bővült, az elnöki teendőket továbbra is Varga Gyula látja el a munkáját segítő helyettesével, Nagy Lászlóval együtt. A közgyűlésen megjelent Tusják Pál, a Nagykanizsa Régió Polgári Egyesületének elnöke, Baján Tibor kisbagolai, Garai Ferenc kisfakosi egyesületi elnök, a Civil Kerekasztal képviseletében Budavölgyi Kálmán és Balogh István, valamint az egyesülettel együttműködő rendőrség két képviselője. Tusják Pál többek között elmondta: – A polgárőrség az ország legnagyobb civil szervezete, a közrend, a közbiztonság és az állampolgárok nyugalmának védelmével foglalkoznak. Hamarosan minden polgárőrnek lesz saját jelvénye, jelvényszáma, amit szolgálatban használni kell – folytatta a helyieket is érintő témákkal. – Mivel ezek összege jelentősen megterhelné a költségvetésüket, pályázat útján próbálnak rá pénzt szerezni. Kérte a jelenlévőket, a saját védelmük érdekében minden szolgálatba lépéskor jelentkezzenek be URH készülékkel a megyei szövetség és a nagykanizsai rendőrség ügyeletére, mert a jogi védelmük csak így biztosított. Egy fontos lépésre kerül sor várhatóan ősszel; létrehozzák a Nagykanizsai Térségi Polgárőr Egyesület Regionális Szövetségét, mely szervezet negyvennégy- negyvenöt egyesületet foglal majd magába. Tusják Pál felhívta a látóhegyiek figyelmét, nem lehet lazítani, továbbra is oda kell figyelni önként vállalt feladatukra. A tapasztalatok azt mutatják, amióta a kiskanizsai csoport elkezdte a működését, ott is csökkent a bűncselekmények száma, viszont a jóemberek elindultak egy másik irányba, s várható, hogy ott bukkannak fel, ahol nincs polgárőrség. Az egyesület vezetése a polgárőr munka elismeréseként egy kitüntetést alapított, melyet ezúttal adtak át első alkalommal. A Látóhegyi Polgárőr Egyesületben végzett kimagasló munkájáért, a Látóhegyi Polgárőr Egyesületért – Polgárőr Szolgálatért érmet vett át Ferincz Jenő, Straub Ármin és Vass József. Még elhangzott, szolgálatban mindenki számára kötelező az egyenruha viselése, sőt előfordulhat, hogy nappal is járniuk, figyelniük kell a környéket. A látóhegyi polgárőrök eddig is a maximumot teljesítették megyei szinten, hiszen a szolgálati vezénylést végző Ferincz Jenőnek kilencven embert kell havonta beosztani járőrözésre, holott csak negyvenheten vannak. Ezt csak úgy lehet megoldani, ha valaki többször is vállal ügyeletet. A hetven éven felüliek ezúttal is megjegyezték, a nyolc évvel ezelőtt alakult csapatra ráférne a fiatalítás… Bakonyi Erzsébet Kanizsa 2 – A mi ügyeink 2008. június 12. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Fotó: Bakonyi Erzsébet Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném, ha levelem megjelenhetne a hetilapjukban, mivel úgy gondolom, hogy nem személyes probléma az amit szeretnék felvetni, hanem sok embert érint. Történt ugyanis, hogy a Kossuth téri óvodában gyermeknapot szerveztünk, amire meghívtuk a szülői munkaközösség tagjait is. A gyermeknap fergetegesen sikerült, csak egy dolog volt ami ezt beárnyékolta. Ugyanis a közterület fenntartókhoz valaki küldött egy fülest, hogy az óvoda előtt tilosban parkolnak az autók, és így sorba büntették meg a szülőket. Az igaz, hogy a tilosban parkolást büntetni kell, de sajnos az ott lakók közül vannak akik nem tudják elviselni, hogy itt egy közintézmény működik és bizony a reggeli 7-8 óra közötti időszak, és a délutáni 15.30-16.30 óra közötti időszak forgalmas. Ezen kívül, ha szülőértekezlet van, vagy néha egyegy rendezvény, akkor zsúfolt a forgalom, de ez elenyésző idő. Csak egy kis megértés és tolerancia kellene. A garázsok elé úgysem szoktak parkolni a szülők, maximum az óvoda hátsó bejáratához. Már sokszor felvetettük, hogy az óvoda előtt van egy játszótérnek nem nevezhető valami, amit ki lehetne alakítani parkolóhellyé, így kevesebb konfliktus adódna a lakók és az ott parkoló szülők között. Ehhez szeretnénk az illetékes szerveket felkérni, hogy szemléljék meg a területet és gondolkodjanak el ezen. Valamint ott van az óvoda előtt egy építési terület, amit már nyakig benőtt a gaz. Jó lenne odafigyelni ennek a rendben tartására is, ha másért nem a gyerekek egészsége miatt. Valamint a lakók között van valaki, aki több macskát is tart és a macskáit az óvoda kerítése mellett szokta rendszeresen megetetni kis edényekből. A macskák rendszeresen bejárnak az óvoda udvarára, és belepiszkítanak a homokozóba, fűbe, játékok alá. Tudjuk, hogy mennyi betegség forrásai. Ezt miért engedik meg ? Ilyenkor kinek kell intézkednie? Kihez lehet fordulni? Szeretnénk, ha ezeket a konfliktusokat felnőtt emberek módjára tudnánk megbeszélni, nem holmi feljelentgetésekkel és telefonálgatásokkal. Mindenkinek fontos saját és gyermeke egészsége és nyugalma, a Kossuth téri óvoda előnye pedig éppen az, hogy elzárva a forgalomtól, tágas és világos épületegyüttesben, gyönyörű fákkal és bokrokkal, füves részekkel kialakított udvarral segíti elő az ide járó kisgyermekek egészséges életmódra nevelését. Szabó Gabriella, óvodapedagógus Jelvény a polgárőröknek Gyakorlati képzők klubja A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara Gyakorlati képzők klubjának legutóbbi rendezvényén beszámoltak a 2008. évi decentralizált szakképzési pályázatról (benyújtási határideje június 25.). A Szakmai képzés tartalmi szabályozásának elemei: szakmai- és vizsgakövetelmények, központi programok címmel Dr. Balogh Imre szakképzési tanácsadó számolt be. Aszakképző iskolák és a gyakorlati képzőhelyek együttműködéséről szóló beszámolót Merksz Andor, a Zsigmondy-Széchenyi SZKI igazgatójának előadása követte Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) Nagykanizsán címmel. Jelentős lépés történt az elmúlt héten a szennyvízprojekt életében. A legújabb fejleményekről tartott sajtótájékoztatót Tóth Nándor önkormányzati képviselő, Grabant János szepetneki polgármester és Fitos István projektmenedzser. Tóth Nándor kiemelte: A múlt héten beadták a pályázatot, a kormánynak három hónap áll a rendelkezésére, azt követően remények szerint kikerül a pályázat Brüsszelbe. Ha minden kedvezően alakul, az ütemterv szerint 2009 tavaszán akár elkezdődhetnek az előkészítő munkálatok. A Nagykanizsa agglomeráció csatornahálózat és szennyvíztisztító telep fejlesztése pályázatról adott tájékoztatójában Fitos István projektmenedzser elmondta: – Nagykanizsa és a környező tizenkilenc település önálló szennyvízelvezetési és tisztítási agglomerációt alkot, melyek közül öt településen meglévő csatornarendszer található. A projekt elsődleges célja, hogy Nagykanizsán és a környező tizennégy még csatornázatlan településen megfelelő szennyvízelvezetést és tisztítást biztosítson. A projektben érdekelt települések lakosságszáma mintegy hatvanötezer fő, a társadalmi, gazdasági és környezeti hatásai azonban ennél is jóval nagyobb számú lakosságot, mintegy háromszáztizenháromezer főt érint. A beruházás legnagyobb haszonélvezői a csatornahálózatba bekötésre kerülő tizennégy település mintegy kilenc-ezer fős lakossága. A projekt keretében kiépülnek a hiányzó helyi gyűjtőcsatornák és nyomóvezetékek, így a csatornázott településrészeken a talajvíz szennyezése csökkenni fog. Technológiai fejlesztéssel alkalmassá teszik a meglévő nagykanizsai szennyvíztelepet a teljes szennyvízmennyiség fogadására és nagyobb hatásfokú, tápanyag-eltávolítást is megvalósító biológiai tisztításra. Ezáltal a befogadó Dencsár-árok és az azt követő Principális-csatorna vízminősége javulni fog. A projekt fontos célja, hogy a jövőben a szennyvíztelepen keletkező fölös iszap kezelésére korszerű és gazdaságos iszapkezelési eljárás valósuljon meg. A térségben az infrastrukturális beruházás az életszínvonal emelkedését segíti elő, valamint az ökológiai és közegészségügyi negatív hatások csökkentését szolgálja. A csatornázott területeken a gazdasági fejlődés lehetőségei könnyebben biztosíthatók. Régiónk vonzóbbá válik mind a befektetők mind a turizmus számára, a munkálatok ideje alatt pedig munkahelyeket teremt. A beruházás megvalósításához tizenöt település létrehozta a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztárulást, mely a projekt finanszírozását nagyrészt az Európai Unió Kohéziós Alapjából kívánja biztosítani. Sikeres előkészítést követően a pályázatot május 27-én nyújtották be a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságához. A fejlesztés becsült nettó összköltsége 13 millió 489 ezer forint. A pályázati dokumentáció tartalma szerint a Kohéziós Alap 71,98 százalékban támogatja a projektet, melyet a magyar állam előreláthatólag 12,70 százalékkal fog kiegészíteni. Az önkormányzatok 15,32 százalékos önrészre számíthatnak. Apozitív elbírálást követően kerül sor a közbeszerzési eljárás kiírására, majd a kivitelező kiválasztására. A beruházás megvalósítása várhatóan 2009. tavaszán kezdődhet és 2011. decemberéig tart majd. A projekt előkészítéséhez 236,4 millió forintra volt szükség, melyhez a kormány 2005. december 15-én, a magyar állam és a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás között megkötött Támogatási Szerződés értelmében nagyprojekt előkészítési keretből 177,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott, melynek keretében került sor a vízjogi létesítési tervek, a kiviteli szintű tendertervek elkészítésére és a szükséges engedélyek beszerzésére. A feladatok megvalósítására közbeszerzési eljárás került kiírásra, melynek eredményeképpen a nyertes ajánlattevő 192 millió forintért vállalta el a csatornahálózat tervezési munkálatait. A díjnak hetvenöt százalékát a magyar állam, a fennmaradó részt a társult önkormányzatok biztosították. B.E. 2008. június 12. Kanizsa – A mi ügyeink 3 Fotó: Steyer Edina Az ''56-os forradalom után a megtorlás az elszakított országrészek magyarságát is sújtotta. Sokszáz ártatlan embert hurcoltak el. Bűnük hitük és magyarságuk volt. Ezért az 50. évfordulón a Nagykanizsai Polgári Egyesület a Református Gyülekezettel együttműködve az ''56- os emlékkertben rájuk emlékezik. A június 17-én délután fél hatkor kezdődő ünnepség szónoka Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő. A szervezők kérik a résztvevőket, valamennyien vigyenek egy szál virágot. „A szamosújvári börtönből minden munkaképes fiatalembert a Duna-deltába hurcoltak. Sok, végsőkig elnyomorodott sorsot ismertem meg és elképzelhetetlen szenvedéseket. Az 1963-ra tavaszodó télen olyan lágerban voltam, amelyet büntetett katonák őriztek az Ileni Levendi nevű hajón. Nádat vágtunk decemberben, januárban és februárban egy megnevezhetetlen szigeten, négy kilométernyi árterületen. Ez a hely minden tavaszon víz alá került, évezredes zsombékkupacok képezték a felszínét, és ezek közt nagy, derékig érő mélyedések is voltak, vízzel tele. Télen az egész lefagy. Ezen a három centi vastag jégen járva arattuk a nádat reggeltől estig. Egy februári napon, ahogy elindultunk a nádas felé, a jég kezdett beszakadni az elsők alatt. Az emberek derékig, hónaljig beleestek a vízzel teli mélyedésbe, teljesen átáztak. Nehezen kihúztuk őket, de a ruha tíz perc alatt csontra fagyott rajtuk, és egész testükhöz deréktól, melltől lefelé hozzáfagyott a ruha. Az őrök csak hajtottak minket. Az egymásra torlódók alatt azonban újabb és újabb szakaszon tört be a jég, és süllyedtek derékig, nyakig, ki hogyan esett a vízbe. A tömeg pánikba esett, és mint a rémült állatok, ordítottak a kétségbe esett emberek. Végül is megállt a társaság. A tizennyolc katona a vérebeikkel körülvettek minket és reggeltől estig ott álltunk farkas szemet nézve a szuronyokkal és a csaholó kutyákkal. A katonák keze ráfagyott a fegyverre. Nagyon féltek. Rettegtek, mikor ront rájuk a felbőszült tömeg. Tudták, ha megölnek minket, csak jót tesznek velünk. Sokan idegileg teljesen tönkrementek, tépték magukról a ruhát és ordították: Öljetek meg! A zsidókat legalább bevitték a gázkamrába, de minket így akarnak megfagyasztani.” (Fülöp Dénes. 1958-ban teológus Kolozsváron. Koholt vádak alapján tizenegy év kényszermunkára, teljes vagyonelkobzásra, és teljes jogfosztásra ítélték.) 1958: Duna-delta Regionális szennyvíztársulás: Tavasszal kezdődhetnek a munkálatok Június 3-án kedden 18 órai kezdettel a Medgyaszay Házban léptek fel az idén 50 éves Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek arany, ezüst és bronz minősítésű kanizsai diákjai. A gálát Balogh László, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke nyitotta meg. Elmondta, április 24-26 között kiválóan szerepeltek a kanizsai diákok az összművészeti fesztiválon – ezért ismét jó volt kanizsainak lenni a Helikonon. Diákjaink 11 arany, 8 ezüst és 8 bronz minősítést szereztek. Önkormányzati küldöttség látogatott nemrég az oroszországi Toljatti városába (régi nevén: Sztavropol na Volge), amely 718 ezer lakosával a legnépesebb Nagykanizsa testvérvárosai közül. A látogatás tapasztalatait Balogh László, az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke osztja meg olvasóinkkal. – Jómagam még az egykori Szovjetunióban születtem, a kárpátaljai Ungváron. Igaz, hogy mindez régen volt, de még emlékszem a szovjet időkre – utalt a kezdetekre a bizottsági elnök. – Húsz évvel ezelőtt még senki nem gondolta volna azt, hogy jelenleg Oroszország akár a világ egyik közepe lesz olyan dinamikus fejlődéssel, amire – bevallom - jómagam is rácsodálkoztam, aki ismeri a régi ködös, szürke időket. Például Toljatti, ez az orosz középváros olyan (gép)ipari, kulturális és művészeti központtá vált, amely a mai fogyasztói társadalom időszakában is jelentős értékkel rendelkezik. Ezen értékek egy része a régmúltban gyökerezik, és az ott élők mind a mai napig megbecsülik a helyi kultúrát, a sportot, s a bennük sikereket elérőket. Toljattiban kulturális szakemberként meglepődve tapasztaltam, hogy ebben a 718 ezres városban huszonhét (!) színház működik. Tényleg a fiatalok városa, az átlagéletkor alig harminc fölött van, és erre nagyon büszkék. A fejlettségről szólva persze meg kell említenünk, hogy a háttérben ott van egy százhúsz ezer (!) fős „Avtozavod” – a Volgai- autógyár –, amely azonban már nem a régi kocka Ladákat gyártja, hanem a legújabb Kalina márkát: egy nap alatt 450 gördül le olyan korszerű futószalagról, amelyhez hasonlót legutóbb egy Ford-gyárban láttam Németországban. Tehát, hiszem, hogy Oroszország egy olyan hatalom, amely a nagy lehetőségek hazája, és nyilvánvalóan nagy pénzek is tartozhatnak hozzá, de mint tudjuk, a kultúra nemcsak pénz kérdése. – Nagykanizsa milyen téren tud partnere lenni egy ilyen léptékű városnak? – Természetesen ez egy adottság, hogy a nagyságrend is különbözik. El lehet játszani a gondolattal, hogy Toljatti a huszadik legnagyobb város Oroszországban, Nagykanizsa Magyarországon hasonlóképpen a huszadik. Ez egy történelmileg hozott testvérvárosi kapcsolat, amelynek új fejezete nyílhat egyrészt az oroszok nagyfokú érdeklődése által, ami napjainkban részükről a világ minden része felé megnyilvánul. Úgy érzékelem, hogy valamilyen ok folytán különösen minket, magyarokat, nagyon szeretnek Toljattiban. Ha már ott jártunk, hivatkoztunk arra, hogy nem messze van a várostól a Volga és a Káma összefolyása – valószínűleg a mi őshazánk –, de erről nekik is vannak ismereteik. Gondolom, hogy ezért is, meg hát az orosz mentalitás miatt – ami afféle nagyszívű mentalitás –, igazán testvérként fogadtak bennünket. Nagyon sok hivatalos találkozón kellett részt vennünk a Duma, illetve a polgármesteri hivatal szervezésében és konkrétumokról is szó esett. Például, magyar éttermet szeretnének nyitni Toljattiban – akár itteni szakácsok foglalkoztatásával –, hogy jobban megismerjék a méltán híres magyar konyha remekeit. Reméljük, hogy gasztronómiai téren sikerül előbbre lépnünk. Szóba került az is, hogy az autógyár évente több ezer dolgozóját üdülteti Karlovy Vary-ban. Természetes igény lenne részükről, hogy charter-járatokat indítsanak Toljattiból Sármellékre, ahonnan Nagykanizsára és a zalai fürdőhelyekre vinnék egy-egy hétre a gyár dolgozóit. Sportküldöttségeket is fogadnak: Nagykanizsáról jövőre például húsz fős csapatot várnak a nagyszabású gyermek kézilabda fesztiválra. Elhatározásunk – és erre megvan a többségi akarat is az önkormányzatban – , hogy jövőre testvérvárosi tábort szervezzünk Balatonmáriafürdőn, Toljattiból és más testvérvárosokból meghívott gyermekek részvételével. Mi a magándiplomáciában hiszünk, és abban is, hogy bár az orosz klasszikusoktól azt tanultam, hogy Moszkva messze van –, de én bízom abban, hogy Toljatti közel van. Gelencsér Gábor Idén is felköszöntötte a város pedagógusait a diákok közreműködésével Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az ünnepségre a Hevesi Sándor Művelődési Központban került sor. A pedagógusnapot Magyarországon 1952 óta ünnepeljük június első vasárnapján. Szmodics Józsefné, a Művelődési és Sportosztály vezetője bevezető szavaiban köszöntötte a megjelent aktív és nyugdíjas pedagógusokat és megköszönte fáradságos munkájukat. Marton István polgármester az Önkormányzat teljes képviselőtestülete nevében mondott köszönetet a város oktatásáért tevékenykedő összes pedagógusnak: – Nem volt és nincs olyan diák, aki ne tudna megnevezni legalább egy olyan pedagógust, akinek a személyisége meghatározó volt számára, akit követni akart, akiben példaképet látott, akinek köszönettel tartozik azért, hogy képes helytállni az életben. Tóth Lajos, a Pedagógusok Szakszervezetének nagykanizsai vezetője felhívta a vendégek figyelmét arra, hogy június 4. Trianon gyászos évfordulójának napja is. – Trianon után a pedagógusok, az oktatás által lábalt ki a nemzet abból a süllyesztőből, amibe került. Ehhez olyan oktatáspolitikus kellett, mint Klebesberg Kuno. Akkor nem kellett attól félni, hogy iskolákat fognak bezárni, óvodákat összevonni, hanem iskolaépítés volt a cél, és a nemzet 1938-ra elérte Ausztria szintjét. Ma sajnos nem ezt az időszakot éljük. Az oktatás, a nevelés szigorával, példamutatással és nem utolsó sorban összefogással, a szolidaritás erejével ismét magasabb szintre juthatunk. Az óvónők, tanítók és tanárok munkáját az önkormányzat könyvcsomaggal jutalmazta, amelyet Marton István polgármester és Cseresnyés Péter alpolgármester nyújtott át az óvodák és az iskolák képviselőinek. Steyer Edina Kanizsa 4 – Testvérváros 2008. június 12. Az Aranymetszés Alapítvány (8800 Nagykanizsa, Sugár u. 18.) 2007. évi közhasznú jelentése (adatok eFt-ban) Előző év Tárgy év Összes közhasznú tevékenység bevétele: 2.584 1.399 Vállalkozási tevékenység bevétele: 240 87 Összes bevétel: 2.824 1.486 Közhasznő tevékenység ráfordításai: 9.368 2.334 Vállalkozási tevékenység ráfordításai: 358 143 Összes ráfordítás: 9.726 2.477 Adózás előtti eredmény: -118 -56 Tárgyévi vállalkozási eredmény: -118 -56 Tárgyévi közhasznú eredmény: -6784 -935 Városi Pedagógusnap Toljatti távol van, de... 2008. június 12. Kanizsa – 5 Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Kanizsai Kulturális Központ (Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.) igazgatói álláshelyére. Pályázati feltételek: a. Szakirányú egyetemi végzettség, vagy: - nem szakirányú egyetemi végzettség és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsga - főiskolai közművelődési képzettség, és b. legalább 5 év szakmai gyakorlat, továbbá c. kiemelkedő szakmai vagy tudományos tevékenység. A pályázathoz mellékelni kell: Részletes szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló okirat hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai program és gazdálkodásra épülő fejlesztési elképzelések, valamint nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot a megbízón és a jogszabályban előírt bizottságon kívül más személy is megismerheti. A munkakör 2008. augusztus 1-től tölthető be. A magasabb vezetői megbízás 2008. augusztus 1. napjától 2013. július 31. napjáig 5 év határozott időre szól. A pályázatok benyújtásának határideje: a Kulturális Közlönyben való megjelenést követő 30 napon belül. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. július 31. Illetmény: KJT szerint. A pályázatot két példányban kell eljuttatni a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztályára (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Szmodics Józsefné (Tel.: 93/500-780) címére. Pályázat a Kanizsai Kulturális Központ igazgatói álláshelyére Tájékozatjuk a T. Lakosságot és ingatlan tulajdonosokat, használókat, hogy az idei évben a gyorsabban beindult vegetációnak köszönhetően a parlagfű, valamint több allergiát keltő növény virágzásnak indult, vagy ahhoz közeli fejlődési szakaszba került. A növényvédelmi védekezést indokolt ellenük megkezdeni. Az idei évben is fokozottan fogja ellenőrizni a területek állapotát Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. Felhívjuk minden ingatlantulajdonos, földhasználó figyelmét arra, hogy a többször módosított növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény alapján az ingatlantulajdonos, vagy használója köteles a gyomnövények ellen védekezni. A törvény kiemelten kezeli a parlagfű irtását. A 2000. évi XXXV. törvény 5.§ (3) bekezdésében foglaltak szerint a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbó kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. A parlagfű irtásának elmulasztása esetén az ingatlantulajdonosok, földhasználók ellen eljárást folytat le az eljáró hatóság, melynek keretén belül a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény 60.és 61.§-a alapján növényvédelmi bírságot szab ki. A törvény kötelező jelleggel írja elő minden esetben a növényvédelmi bírság kiszabását, terület nagyságtól, növényi borítottságtól függetlenül. A növényvédelmi bírság tételes mértékéről a 187/2006. (IX. 5.) számú Kormányrendelet rendelkezik. E szerint a mulasztók belterületen 20.000 forinttól 750.000 forintig terjedő pénzbírságot kötelesek fizetni. Felhívjuk továbbá figyelmüket arra, hogy a parlagfű irtásán kívül az általános károsítók ellen – így a gyomnövények ellen is – kötelesek védekezni, amit mechanikai, vagy kémiai úton is teljesíthetnek. Tájékoztatjuk a T. Lakosságot, hogy amennyiben ezzel kapcsolatban kérdésük keletkezik, úgy ügyfélfogadási időben forduljanak a Közigazgatási Osztály munkatársaihoz, érdeklődni a 93/500-859 telefonszámon lehet. Közigazgatási Osztály Felhívás parlagfűmentesítésre Ügyintéző: Junger M., tárgy: értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa, Kisfaludy u. 21. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6/171-9/2008. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a 6/171/2008. számú tárgybani építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2008. június 9-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján. Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője 8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16. ügyszáma: 6/171/2008, tárgya: építési engedély iránti kérelem. A kérelmező ügyfél neve: Forintos Viktória Nagykanizsa, Kisfaludy u. 21. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa, 2308/2. hrszú társasházi ingatlan tulajdonosai, Nagykanizsa, 2309. hrsz-ú ingatlan tulajdonosa, Nagykanizsa, 2311. hrsz-ú ingatlan tulajdonosa Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-18, péntek: 8-12 A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve, fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Nagykanizsa, 2008. június 9. A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor építéshatósági osztályvezető Értesítés építhatósági döntéshozatalról 6 Kanizsa – Városháza 2008. június 12. Balogh László a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16.00 órától 17.00 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu Papp Nándor a 12. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart június 17-én, kedden 17 órakor a Vécsey Zsigmond Általános Iskolában, 18 órától a Zárda utcai kollégiumban. Képviselői fogadóórák Értesítjük az érintetteket, hogy a MÉH HOLDOSI FÉM Kkt. Nagykanizsa, Kismező utca 2/a. sz alatti telephelyén üzemelő zajforrásokra a Nyugatdunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozatával zajkibocsátási határértéket állapított meg. A határozat a Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztályán érintettek megtekinthetik ügyfélfogadási időben. Hirdetmény Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendeletének 3.§ (5) pontja értelmében 30 napra közhírré teszem a helyi védettség kimondására irányuló alábbi javaslatokat: Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének VÉDETT ÉPÜLETEK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa, Egry József u. (622/1-2 hrsz.) volt József főherceg laktanya régi melléképületei (4 db épület) Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének VÉDETT ÉPÜLETRÉSZEK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa, Király u. 30. (1985/2 hrsz.) társasház - utcai homlokzat Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének EGYÉB Mű- ALKOTÁSOK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa - Miklósfa, Kápolna tér (30 340 hrsz.) öntöttvas kút (áthelyezhető) - Nagykanizsa - Miklósfa, Marek József u. 28. (30 468 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Dr. Szentendrei E. u. (30260 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Kápolna tér (30 347 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Szentgyörgyvári utca (30 437/1 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Veres Péter utca (30 478 hrsz.) öntöttvas kút Hirdetmény Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet szerinti támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2008. évben 3 millió Ft. A támogatás célja a Nagykanizsa városképét meghatározó épített értékek megmentése, azok felújítása, restaurálása. A támogatásra az épületek, építmények tulajdonosai és használói pályázhatnak. A részletes pályázati feltételek Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) számú rendelete tartalmazza, amelyet a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjánál (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 15. a. ) lehet beszerezni ügyfélfogadási napokon (hétfő, szerda, péntek). Megtalálható még a www.nagykanizsa.hu honlapon is.) A pályázatokat 2008. augusztus 15-ig lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához. Kizárólag zárt borítékban beküldött, vagy benyújtott pályázatok vesznek részt az elbírálásban. A borítékra kérjük ráírni: Helyi értékvédelem támogatása 2008. A kiíró a pályázatokat szeptember 30-ig bírálja el. Pályázati felhívás Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. februárjában döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata több tömbjének szabályozását a B & H Régió Bt-vel módosítatja. A tervezési területet a város alábbi területei képezik - Eötvös tér - Rozgonyi u. - Hunyadi u. által határolt tömb szabályozásának módosítása - Petőfi u. - Gábor Áron u. - Halvax u. - Belus József u. - Virág Benedek u. - Dózsa György u. által határolt tömb szabályozásának módosítása (kerékpárút) - Erzsébet tér területe szabályozásának módosítása - Rozgonyi u. - Hunyadi u. - Rákóczi u. - Petőfi u. által határolt tömb szabályozásának módosítása - (A Királyi Pál u. - Petőfi utca közti átkötő út tervezett nyomvonalának korrekciója) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (A Kanizsai Dorottya utca nyomvonalának délebbre helyezése) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (Az 1839/92 hrsz. út szabályozási szélességének csökkentése ) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (Az 1836/2 hrsz-ú zöldterület parkolóterületté minősítése ) - Az ipari park belső kiszolgáló úthálózat nyomvonalának és szabályozási szélességének korrekciója - Csengery u. - Erdész u. - Budapesti vasútvonal által határolt tömb szabályozásának módosítása - Csengery utca szabályozási szélességének növelése - Pityer u. - 30001 hrsz-ú út - belterületi határ által határolt tömb szabályozásának módosítása - HÉSZ 21. § (4) c. és d. előírás törlése - HÉSZ 10. § (3) e) pont módosítása A tervdokumentációt a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásaira figyelemmel 2008. július 5-ig kifüggesztjük a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, ahol munkanapokon megtekinthető. A tervvel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a Polgármesteri Hivatalba a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.: 93/500-735) címzett levélben jelezhetik. Nagykanizsa MJV Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2008. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére. Apályázat célja: olyan közösségi programok eszköz és anyag igényének támogatása, melyek csatlakoznak a Népegészségügyi Program minél hatékonyabb és eredményesebb megvalósításához (lakosság egészségének megőrzését, állapotának javítását,...stb.). A pályázók köre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő intézmények, minden bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezet, egyesületek, alapítványok és egyéb szervezetek, melyek pályázatukkal a fenti célok megvalósítását szolgálják. A pályázaton nem indulhatnak: pártok, politikai tevékenységet folytatók. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. június 30. Benyújtás módja: a pályázati adatlapot zárt borítékban, "Egészségvédelmi Alap támogatása" jeligével lehet benyújtani. Benyújtás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Egészségügyi Alapellátási Intézménye Nagykanizsa Eötvös tér 16. III. emelet 313-314. iroda. Pályázati adatlap kérhető: Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa Eötvös tér 16. porta és Egészségügyi Alapellátási Intézmény. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét, a pályázó címét, székhelyét, a pályázó nyilvántartásáról szóló igazolás másolatát, az igényelt támogatás összegét, a kérelem tételes indoklását, a megvalósítás módját. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. július 30. A határidőre beérkezett pályázatokat a Szociális és Egészségügyi Bizottság bírálja el. Az elnyert pályázatok kifizetésének határideje: 2008. szeptember 30. Az odaítélt támogatások elszámolásának határideje: 2008. december 30. Pályázat 2008. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére A Thúry Laktanya területén – a jelenlegi Kanizsa Invest (Interspar) Áruház helyén – 2000-ben állítottak egy Mező Ferenc emléktáblát, amely az építkezések során eltűnt. Kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az emléktábla sorsáról, hollétéről, jelentkezzen Deák Varga Dénes főépítésznél Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában. Felhívás Kanizsa 2008. június 12. – Igric Fesztivál 7 Rossz idő esetén a rendezvény helyszíne a HSMK Kanizsa 8 – Igric Fesztivál 2008. június 12. Bognár Szilvia Már 18 évesen a Népművészet Ifjú Mestere. Csakhamar a fiatalság körében igen népszerű Anima Sound System élén is feltűnt, mellyel elsők között kísérletezett a magyar népdal és az elektronikus zene fúziójával. Az ELTE néprajzos hallgatójaként a magyar énekes néphagyomány átalakulását kutatta, közben a balkáni és kárpát-medencei nemzetiségek többszólamú dalait éneklő Vándor Vokál együttessel járta Európát. Nagyobb ismertséget a világzenei porondon méltán híres Makám zenekarral való közös munka hozott számára. Jelenleg számtalan album és együttes szólistájaként találkozhatunk vele, légyen az népzene, énekelt vers, régi zene, vagy világzene. Így az Állami Népi Együttes meghívott előadójaként, Kónya István lantművésszel közös produkciókban, a nagy múltú Sebő együttes vendégeként, az Etnofon Zenei Társulás énekeseként és a Szájról szájra produkció szólistájaként csakúgy, mint saját világzenei formációja élén, vagy a Nyugat-Európában közkedvelt flamand Kadril zenekar koncertjein. Sebestyén Márta is kitüntetette figyelmével: a „Magyar népköltészet” album felvételekor közös éneklésre invitálta, majd „zenei anyjaként” vállalt közreműködést Szilvia szólólemezén. 2004-ben elnyerte az Artisjus előadói díját, valamint a Magyar Rádió eMeRTon díját „Az év folkénekese” kategóriában, míg a Kodály Zoltán-emlékdíjat 2007-ben vehette át. Saját zenekara 2006-ban alakult, tagjai kiváló jazz- és népzenészek. Bognár Szilvia - ének, Bede Péter - furulya, szaxofon, Kovács Zoltán - nagybőgő, Gyulai Csaba - ütőhangszerek, Pál István „Szalonna” - hegedű, Perger László - gitár, tambura, Rácz Krisztián - gitár, Thurnay Balázs - bolgár kaval Népdalok és balladák, „semmicske énekek” ezek, de az egykori hagyományos paraszti kultúra titkait, üzenetét őrzik, melyek megfejtése, megismerése, örömet jelent a mai kor embere számára is. Én eldúdolom, zenésztársaim Kovács Zoltán megfogalmazásában elmuzsikálják. „Ének őrzi az időt”, mi őrizzük az éneket… (B.Sz.) Hanga Zenekar Zenekarunk két éve alakult, eddig főleg táncegyütteseket kísértünk és táncházakban zenéltünk. A közelmúltban fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy önálló koncerteket is adjunk. Ekkor kerestük meg Czupi Veronikát, aki örömmel elvállalta a felkérést. A zenekar tagjai: Darvas Nikoletta - prímás, Szukics Éva - brácsa, Vörös Dániel - bőgő, Czupi Veronika - ének. Nyeső Mari A 80-as évektől az énekelt vers műfajának meghatározó és eredeti hangja! A dalok zenéjét és szövegét maga írja. Többnyire egyedül, mondhatnánk magányosan énekel és virtuóz módon gitározik. Bár eddigi legnagyobb visszhangot kiváltó lemeze az Én kis bigbendem, zenésztársakkal készült el. Nyeső Mari elragadó, temperamentumos személyiség, koncertjeit végigülni felér egy jó értelemben vett pszichoterápiával, ahol fordított a szerep: a páciens mesél a terapeutának, és a végén mind a ketten jót nevetnek saját magukon. Nyeső Mari közös utazásra invitálja a közönséget szóló koncertjein. Egy szál gitárral elrepülünk Afrikába, ahol a törzs tagjaiként együtt énekelünk a kis Manuelával a tűz körül, áthajózunk Indiába, ahol színes kendőkbe öltözött lányokkal fecskéket röptetünk, körülbiciklizzük a Balatont egy öreg camping kerékpárral és táncolni is megtanulhatunk Béla tánctanár úr segítségével. Jazz, folk, mesezene. A zenekar tagjai jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai. Koncertjeiken megszólalnak a Kárpát medence leggyönyörűbb zenéi. Az autentikus népzene mellett népzenei feldolgozásokat is hallhatunk tőlük. Fontosnak tartják a hagyomány megőrzését, ezért népzeneoktatással is foglalkoznak. Rendszeres résztvevői Magyarország legnagyobb fesztiváljainak, emellett az elmúlt években felléptek mind Európában mind a tengerentúlon. Játszottak többek között Venezuelában, Indiában, Görögországban, Angliában, Ukrajnában, Romániában, Szlovákiában és az Egyesült Államokban. 2006-ban a Magyar Köztársaság küldöttjeiként részt vettek az Egyesült Királyság 1956-os díszünnepségén, olyan kiváló művészek társaságában mint az Oscar-díjas Jeremy Irons, Vásáry Tamás zongoraművész, és a Grammy-díjas népdalénekes, Sebestyén Márta. A műsor után személyesen gratulált többek között Károly, walesi herceg és Margaret Thatcher volt angol miniszterelnök. Legújabb büszkeségük a 2007-es Prima Primissima közönségdíj, amelyet a Magyar Állami Népi Együttessel nyertek el. A zenekar énekese Herzku Ági, aki a magyar jazz és népzene kedvelők számára nem ismeretlen név. Nikola Parovval létrehozott lemeze ugyanúgy népszerűvé vált, mint a 2006-ban a Szalóki, Palya, Bognár, Herzku négyes által létrehozott „Szájrul, szájra” című fergeteges sikerű produkció. Fagyöngy (Pécs) Főiskolás korunk óta zenélünk együtt, majd húsz éve ebben a felállásban. Néhány év hallgatás után újra összehozott bennünket a vers és a zene szeretete. Minden más bemutatkozás helyett álljon itt Juan de la Cruz néhány mondata, amit mi is magunkénak vallunk: „A vers ünneplőbe öltöztetett Bognár Szilvia: ÉNEK őRZI AZ IDőT (FOTÓ: PERGER LÁSZLÓ) Pál István "Szalonna" és Bandája Kanizsa 2008. június 12. – Igric Fesztivál 9 beszéd. Ha szeretünk egy verset, azért teszszük, mert a versben életre kelnek azok a szavak, melyek régóta a szívünkben lapulnak. A szívtől a kimondott szóig azonban hosszú az út. A költő tudja ezt, s azt is, hogy miként adhat szárnyakat a szavaknak. Tudja, hogy amit ő gondol, azt fogja gondolni majd más is: mert a szó varázserővel van felruházva. A lelkeket megnyitja egymásnak, és visszaad önmagadnak. Megsúgja, hogy csupa költészet és végtelen lélek vagy.” Makám zenekar A MAKÁM, az új tradíció legmarkánsabb hazai képviselője. Zenei pályafutását 12 album fémjelzi. A MAKÁM korszakain átível a tradíció és a modernitás, Kelet és Nyugat, a kollektív és individuális kettőssége az ősi egység és harmónia keresése. A Krulik Zoltán alapította együttes kezdetben az etno-avantgard kelet-közép európai követeként robbant a zenei életbe, mely korszakot finoman árnyalták az ázsiai, távol- keleti gyökerek, a balkáni és afrikai hatások s a kortárs zene repetitív elemei (Közelítések – Hungaroton Classic 1988) A MAKÁM hangzásvilágát a különleges etnikus hangszerek – gadulka, kaval a Balkánról, tabla, gatham, sarangi Indiából, sansa, marimba Afrikából – és a hagyományos európai hangszerek – oboa, gitár, bőgő, zongora – együtthangzása tették egyedivé. Ez az irány folytatódott a 90-es évek lemezein (Divertimento 1994, Café Bábel 1997-Fonó Records), melyben az afroamerikai zene, a jazz elemei ötvöződtek az egyik legelismertebb magyar szaxofonos, Grencsó István játékával. AMAKÁM legújabb korszakát (SkanZen 2000, 9 colinda 2001, Szindbád 2002- Fonó Records, Anzix 2003 - Folkeurópa) a magyar népzene archaikus formái s a dal újrafelfedezése jellemzi. A közelmúltban megjelent, Almanach című lemezük személyes hangvételű stílusát, egzotikus ritmusok és lírai vallomások meghitt elegye adja. Krulik Zoltán dalai távoli, elfeledett világokat idéznek; régi, gyerekkori nyarak viharait, az aranyló ősz melankóliáját. Monoton utazások, vándorlások titkos képei kavarognak. Nagydunyhás telek kályhaduruzsolása, az olvadó hó illata, szelek futása, csapongó felhőjáték – hívnak, hívogatnak. Az Almanach méltó folytatása a Makám új korszakának, melyben a vokális megszólalás került repertoárjuk középpontjába. A Bartók és Kodály nevével fémjelzett örökség, az archaikus kultúrák és a kor zenei elemeinek szintézise a MAKÁM változatlan hitvallása. AMakám évek óta a legjelentősebb tavaszi, nyári, őszi fesztiválok, Borfesztiválok és hasonló vígasságok állandó meghívottja: Savaria Történelmi Karnevál Szombathely, Sziget Világzene Nagyszínpad, Művészetek Völgye Kapolcs, Tokaj, Budai Vár – Borfesztivál, Gyenesdiási Bornapok, Etyeki Kezes Lábos, Nagyszakácsi – Királyi Szakácsok Főzőversenye, Szeged Hídi Vásár, Ópusztaszer, Mesterségek Ünnepe, Balatonfüredi Nyári Fesztivál, etc. A II. Igric Fesztivál legizgalmasabb formációja a németországi Transsylvanians, akik magyar népdalfeldolgozásokat, verseket játszanak, énekelnek, magyarul. Talán már gyanús is a Kedves Olvasónak, hogy biztosan van valami „csalás” a dologban, hiszen miért játszana egy „echte” német zenekar magyar népdalokat és verseket? A titok nyitja nem más, mint a zenekar alapítója, vezetője, Tiborcz András, aki bátyja annak a Tiborcz Ivánnak, akinek birtokán az egész Igricfesztivál (s immáron 12 éve a Cserfői Jazzland Fesztivál) zajlik. A Transsylvanians Németországban roppant népszerű, kedvelt zenekar, nem maradhatnak ki egyetlen nagy fesztiválról sem. Magyarországon még nem ismertek, de az Igric Fesztivál után biztosan sokan fogják hiányolni őket a folkrock kedvelői a hazai jelentősebb fesztiválok színpadjairól. Magával ragadó, pergő, robbanékony előadásmódjukra jellemző, hogy Németországban a speedfolk képviselőiként emlegetik őket. Fáradhatatlan örömzenéjük egy óriási bulit ígér a nagyszínpad programjának zárásaként. Isabel Nagy – nagybőgő ének, Hendrik Maaß – gitár ének, András Tiborcz – hegedű, ének, Thomas Leisner – billentyűk,ének IGRICEK Az „erős hazai” házigazda Igriceket nem nagyon kell itthon bemutatni. 22 éve alakult a zenekar, sokáig a klasszikus énekelt verses műfaj képviselőjeként járták a magyarországi fesztiválokat és a határon túli magyar területeket. 2004-ben Tiborcz Iván csatlakozásával, Szatmári László (SZATI) állandó taggá válásával és két éve Kőfalvi Csaba dobjátékával lendületesebbé, élénkebbé, izgalmasabbá vált a zenekar hangzása. Dalaikban fellehetőek a népzenei gyökerek ugyanúgy, mint a populáris zene és a jazz hangzásvilága. Főként XX. századi magyar költőkkel ismerkedhetünk meg műsoraikon, de egyre szívesebben nyúlnak a magyar népdalokhoz is. Az Igricfesztivál nem jöhetne létre, ha nem lenne az Igricek és az elmúlt 20 évben általuk megszerzett kapcsolatrendszer. Tavaly műsortorlódás miatt nem hallhattuk a zenekart saját fesztiváljukon, s így most annál nagyobb kíváncsisággal hallgathatjuk meg koncertjüket, melyen a régi dalok mellett felcsendülnek készülő lemezük dalai is! Balogh Tünde - cselló, ének; Farkas Tibor - gitár, ének; Kaszás Ottó - gitár, bőgő, ének Kőfalvi Csaba - dob, derbuka, ritmushangszerek; Szatmári László - hegedű, tambura, brácsa, bőgő Tiborcz Iván - tenor és szoprán szaxofon, furulyák Patkó Banda A Patkó Banda ismert Nagykanizsán és Zala megyében! 2000-ben megyei közművelődési nívódíjat kapott a zenekar. A 15 éves Igric-múlttal is rendelkező Cseke Józsi és Bandája nemrég egy nagyszabású önálló esttel ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Egyetlen hanganyaguk 1999-ben jelent meg. Az autentikus magyar népzenét játszó zenekar tagjai: Cseke József - bőgő, gardon, furulya, kaval, Németh Ferenc - hegedű, Lengyel József (Jofi) - brácsa. A fesztiválon a kiváló cimbalmos, a Népművészet Ifjú Mestere címmel is kitüntetett Horváth Károly (cimbalom, tekerő, bőgő) erősíti zenekart! TRANSSYLVANIANS (Németország) Kanizsa 10 – Igric Fesztivál 2008. június 12. A három szervezőn – a Deák- Zrínyi Könyvesház, a Halis István Városi Könyvtár és a Honvéd Kaszinó – kívül idén az időjárás is beleszólt az Ünnepi Könyvhét forgatókönyvének alakításába. A zuhogó eső miatt a Deák tér helyett a Halis István Városi Könyvtár adott helyet az ünnepélyes megnyitónak. Beszédében Balogh László, az OKISB elnöke kiemelte: – Állítólag tíz évvel ezelőtt a magyar felnőtt lakosság negyven százaléka egész évben nem vett a kezébe egy könyvet sem. Mára ezt a felnőtt lakosságunk hatvan százaléka teszi, illetve nem teszi. Mégis hiszek abban, hogy ment a világ a könyvek által elébb! Ezt a látszólagos paradoxont szeretném megmagyarázni könyvheti ünnepi lelkülettel – a kanizsai városlakó és olvasó kultúrembereket képviselve. Soha még ilyen gazdag és sokszínű választék nem volt a városban a könyvhétre – folytatta a bizottság elnöke. – A központi meghívónk tizenhét eseményre hív, melyen tizenkilenc könyvet mutatnak be, s köztük tizenegyhez volt köze a város önkormányzatának, azaz a közösség pénzének. Így a Kulturális Alapból 1,4 millió forintot, a Kanizsai Antológiákra egymillió forintot fordítottunk, s egyéb költségvetési tételekkel felmegy ez az öszszeg ebben az évben hárommillió forint fölé, s akkor még a Kanizsa Monográfiáról nem is beszéltem. Köszönet a kanizsai könyvek sikeréért az önkormányzaton kívüli kiadóknak bátorságukért és igényességükért: különösen a Halis István Városi Könyvtárnak, a Deák-Zrínyi Könyvesháznak, a Honvéd Kaszinónak, a Pannon Tükörnek, a Czupi Kiadónak és magánemberek sokaságának. Arekordot mutató országos adatokra is kitért Balogh László. Az Ünnepi Könyvhétre mintegy négyszáz magyar szerző könyve jelent meg. Tehát lehet, hogy reménytelen időszakban élünk, de van miért ünnepelnünk a könyvet! (Az öszszes most megjelenő könyv megvételéhez egyébként közel egymillió forintra lenne szükség: a legdrágább könyv 19900 forintba, a legolcsóbb 498 forintba kerül.) – Kellenek a kanizsai jó könyvek, melyek növelhetik lokálpatrióta és mindenféle fogékonyságunkat – hangsúlyozta a 2008. évi nagykanizsai Ünnepi Könyvhét megnyitóján. B.E. 2008. június 12. Kanizsa – Könyvhét 11 Fotó: Bakonyi Erzsébet Megnyílt a 79. Ünnepi Könyvhét Az idei Könyvhét egyik jelentős helyi eseménye a Halis István Könyvtárban történt, ahol Lehota M. János, Kardos Ferenc és Halmos Csaba bemutatták az Arckép címen megjelenő 7. Kanizsai Antológiát. Kardos Ferenc bevezetőjében elmondta, hogy idén a szerkesztők a bőség zavarával küszködtek, hiszen még soha ennyi pályázatot nem kaptak. A pályázók korosztályában a diáktól a szép korúig minden generáció megtalálható volt. A kötet tervezett terjedelme azonban erős szelekcióra késztette a szerkesztőket. Fontos szempont volt, hogy kötetképes szerzők írásait, műveit jelentessék meg, ennek ellenére még így is voltak kik kimaradtak a kiadványból. Kárpótlásul Halmos Csaba komoly ígéretet tett, hogy már tervezik a nyolcas illetve a kilences számú antológia megjelentetését is, melyben a mostani kötetből kimaradtak egy része publikálási lehetőséget kaphat. Köszönetet mondott a helyi nyomdának, amiért szép, esztétikus kötetet produkáltak, ami bármely könyvespolcon megállja a helyét. Lehota M. János a szerkesztési szempontok között említést tett arról, milyen fontos szempont volt, a közelmúltban elhunyt grafikusművészünkről, Farkas Zsuzsáról és jeles közéleti személyiségünkről Harkány László tanár úrról is megemlékezzenek, hiszen emlékük velünk él tovább. Így a kötet színvonalát Farkas Zsuzsa illusztrációi gazdagítják. A kiadványban Kratochwill Mimi és Hujber Katalin adózott a grafikusnő emlékének, míg Dr. Ádám Veronika akadémikus, Marton István polgármester és Dénes Sándor a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója emlékeznek meg a sokoldalú Harkány Lászlóról. Lehota M. János a beérkezett tanulmányok magas színvonaláról és sokszínűségéről tett még említést, és arról, hogy a felkérést a szerzők milyen gyorsan és pontosan teljesítették, különös tekintettel Márkus Ferenc tanár úrra, ki a Globalizáció és/vagy identitás tárgykörében írt. Míg Birkner Zoltán a regionális identitást, Cseke Zoltán a nemzet-identitást választotta témául. Arskép tanulmányokkal Fa Ede, Bagladi Gábor és Kőfalvi Csilla, míg prózai művekkel, Polgár József, Riersch Zoltán, Csere Andrea, Csicsek Anna, M. Kovács Ildikó és Szabadi Tibor jelentkeztek. A Lírai Arsképben, Szoliva János, Fa Ede, Kliszky Virág, Riersch Zoltán, Hegyi Attila, Czene Csaba, Bicsák Erzsébet, Csicsek Anna, Erdős Attila, Hársfalvi Mihályné, Kósa Pál, Tunyogi Csapó Gábor, Varga József, és Tóth Péter írt verseket. Nagykanizsa városát versekben Móricz István Béla, Nemes Lajos, Orsos Imre és Kardos Ferenc örökítették meg. A szerzői példányok átadása után Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, alpolgármester mondott pohárköszöntőt. Megjelent a 7. Kanizsai Antológia Fotó: Bakonyi Erzsébet A tanév végén is tart még az a tanulmányi versenyfolyamat, amelyen a Batthyány Lajos Gimnázium diákjai az idén is kiválóan szerepeltek. Újabb végeredmények az országos döntőkben: - A Kozma László Általános Iskolai Alkalmazói Informatikai Versenyen 4. helyezett lett Végvári Tamás (7.A), tanára: Herman József; 8. Dencs Bence (7.A), tanára: Hermanné Tóth Erika. - Az Öveges József Fizika Versenyen 4. díjas lett Erdős Gergely (8.A), tanára: Dénes Sándorné. - Az Irinyi János Kémia Versenyen 38. Bíró Dániel (9.D), tanára: Dénes Sándorné. - ACurie Kémia Emlékversenyen 9. Skoda Péter (9.D), tanára: Dénes Sándorné; 19. Örkényi Róbert (11.D), tanára: Dénes Sándorné. - ALóczy Lajos Országos Földrajzi Versenyen a 9. évfolyamon 8. Czuczi Fanni (9.B), 11. Kálóczi Anita (9.D), 25. Virth Veronika (9.A), tanáruk: Alexa Péter. A10. évfolyamon 27. Tolnai Judit (10.D), tanára: Alexa Péter. - A Magyar Vöröskereszt Elsősegélynyújtó Versenyén csapatban országos 11. helyezett lett a Batthyány Lajos Gimnázium csapata: Busa Zsófia (10.G), Erdélyi Mónika (10.G), Medvenics Petra (9.F), Péter Csilla (10.G), Rádi Bettina (10.D); felkészítő: Belső Marita. Tanulmányi sikerek 12 Kanizsa – Jazz 2008. június 12. A Nagykanizsai Rozgonyi Úti Általános Iskola PÁLYÁZATOT HIRDET gazdasági titkár munkakör betöltésére határozott időre (GYES-en lévő dolgozó helyére legfeljebb 2010. június 30-ig) Bérezés: KJT szerint. A pályázat beadási határideje: 2008. június 24. Cím: Rozgonyi Úti Általános Iskola igazgatója 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 25. A munkakör legkorábban 2008. július 1. napjtól tölthető be. Pályázati feltételek: felsőfokú iskolai végzettség, vagy középfokú végzettség és mérlegképes könyvelői végzettség, felhasználói szintű számítógépes-internetes alkalmazások ismerete. Egy kattintás, és naponta friss híreket, tudósításokat, riportokat olvashat. Új! Honlapunkon, Szóról-szóra című rovatunkban teljes terjedelmében olvashatók a pártok, szervezetek sajtótájékoztatói, nyilatkozatai. Kattintson rá! www.kanizsaujsag.hu Világszínvonalú, igényes jazz muzsikát varázsolt a Plakátmúzeum színpadára a 2000-ben alakult, azóta számos nemzetközi sikert elért Balázs Elemér Group. Vitathatatlan, hogy fennállása óta a zenekar kiemelkedően egyéni hangzásvilágot alakított ki, mely zenének meghatározó elemei a dallamközpontúság és a különleges ritmika, melyet a férfi és női énekhang érdekes kontrasztja tesz még színesebbé. Emellett zenéjük változatos, ami abból fakad, hogy korábbi lemezeiken szívesen kalandoznak el a világzene, és az etno stílus világában. E korongokon a legkülönbözőbb zenei kultúrákból merítettek inspirációt. Eddig megjelent négy lemezük mindegyikén teljesen különböző, egyedi hangulatot, zenei világot szólaltatnak meg. Előző albumukon, melynek zenei anyagával a világ számos országában turnéztak, népi kultúránk műfajához a magyar népdalokhoz nyúltak, egyesítették azt jellegzetes stílusukkal. Anagykanizsai lemezbemutatón, a barokk és a reneszánsz zenei világába kalandoztak el. Ezzel a programmal a Zeneakadémián debütáltak, majd a Művészetek Palotájában arattak nagy sikert. Az albumon a XIV. század első reneszánsz mesterétől Machau-tól, a késői, érett barokkig, vagyis Bach-ig terjed a repertoár. Az átdolgozások során a művek karaktere nem változott. Az eredeti, korhű harmóniák kitűnő alapot biztosítottak mind a vokális, mind a hangszeres improvizációkhoz. A világhírű dobos Balázs Elemér karmesterként irányította csapatát. A páratlan ének hangzásról Hajdu Klára és Winand Gábor kettős gondoskodott. A zenekar „motorja”, egyben az átdolgozások szerzője az együttes billentyűse Balázs József volt. A ritmus szekcióban Soós Márton bőgőzött, valamint Angliából nemrég hazatért Czibere József ütős hangszereken játszott. A gitárszólamokat ezennel Lamm Dávidtól hallhattuk. A zsúfolásig megtelt teremben a közönség feledhetetlen élményben részesült, vastapssal kért és kapott ráadást. Czene Csaba A Balázs Elemér Group Nagykanizsán 2008. június 12. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp A Vénusz jótékony hatásának köszönhetően az egész hetet romantikus hangulatban töltheti. Környezete, családja élvezheti segítőkészségét, jóindulatát. Ha időközben netán csalódás éri, azon is könnyen túlteszi magát. Abolygók állása is segíti elképzelései megvalósításában. Karrierje építésében fáradhatatlan, de nem árt, ha több szempontból is megvizsgálja a lehetőségeket. Érzelmi életében gondtalan napokra számíthat. Kisebb-nagyobb nézeteltérések, konfliktusok zavarhatják meg a hétköznapjait. Éppen ezért kevesebbet foglalkozzon érzelmi életével, mert szétszórttá válhat, és nem tud reálisan dönteni. A Szaturnusz változásokat hozhat életébe. Fordítson több időt és figyelmet a munkájára, így könnyebben megtalálja a nehézségekből a kiutat. Párkapcsolatára is ráfér némi újdonság. Szenvedélyes, szerelmes hangulatba kerülhet ezen a héten. Sikerrel vesz minden kihívást. Párjának csak kérnie kell, s máris teljesítené minden kívánságát, még akkor is, ha jelentős anyagi vonzata van. Döntéseiben ne hagyja figyelmen kívül, amit a hatodik érzéke diktál, annál is inkább, mert kellemes eseményekre számíthat az elkövetkező napokban. Amit a nyárra tervezett, a nyaraláson kívül, halassza el őszre. Szeretné gyorsabban megoldani a feladatait, de az égi konstellációk hatására ellentétes erők mozgatják gondolatait. Így egy helyben jár, s nem tud a magánéletére is kiható egyértelmű döntést hozni. Éljen a mának, ne a távoli jövővel foglalkozzon. Használjon ki a munkájával kapcsolatos minden lehetőséget. Még a bolygók is segítik céljai elérésében. Ügyeljen arra, hogy ne csak a munka töltse ki a szabadidejét. Tegye félre a kötelezettségeit, és szánjon több időt elmélkedésre, meditációra. Így talán józanabbul tud gondolkodni. A Merkúr is segíti jó irányba terelni az anyagiakkal kapcsolatos elképzeléseit. Ne legyen folyton elégedetlen a jövőjével, mert ha így folytatja nem lesz türelme foglalkozni a legfontosabb dolgaival sem. Menjen szabadságra, s legalább egy hétre feledkezzen meg a kötelezettségeiről. Előfordulhat, hogy kissé keserű napok következnek életében. Ha elrontott valamit, ne törje miatta napokig a fejét, azon gondolkodjon, hogyan változtasson rajta. Tervezzen hoszszabb szabadságot, s visszajön a jókedve Olyan dolgok miatt aggódik, ami miatt nem kellene. Az apró-cseprő gondok is könnyen lehangolják. Váltson témát, és ha éppen társtalan, szánjon időt az igazi felkutatására. Anyáresti csillagok is segítik ebben. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak ÚJ! ÚJ! ÚJ! frekvencia! FM 95,6 MHz Tekerjen át Ön is! Új SMS szám 06-30/ 30-30-95-6 Állás tehergépkocsi vezető szakirányú 120.000 Ft nemzetközi tehergépk.-vezető szakirányú 82.800 – 140.000 Ft teherautó szerelő szakirányú 100.000 Ft autószerelő szakirányú 82.800 – 120.000 Ft CO hegesztő szakirányú 105.000 – 120.000 Ft varrómunkás szakirányú 70.000 – 100.000 Ft recepciós (német nyelvism.) szakirányú 80.000 Ft boltvezető szakirányú 86.300 Ft kárpitos szakirányú 90.000 – 120.000 Ft szerkezetlakatos szakirányú 90.000 – 110.000 Ft szervíz-technikus szakirányú 100.000 Ft gyártósori összeszerelő 8. általános 70.000 – 90.000 Ft hostess érettségi 69.000 – 105.000 Ft SQL programozó főiskola 400.000 Ft környezetvédelmi mérnök főiskola 100.000 – 120.000 Ft BőVEBB FELVILÁGOSÍTÁS a munkahelyi ajánlatokról a Nyugatdunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központban, a Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt vagy a http://www.nyugatrmk.hu webcímen kaphatnak. Ügyfélfogadási idő: hétfő–kedd–csütörtök: 8.00–12.00 és 13.00–15.00 óra között, péntek: 8.00–12.00 óra ÁLLÁS VEGYES 14 Kanizsa – Apró 2008. június 12. SZOLGÁLTATÁS TÁRS Nk-án a Turulmadárnál 100 m2- es, I. emeleti lakás extrákkal eladó. Érd.: 30/9124-674 (6177K) BÉRLET JÁRMű INGATLAN Nk belvárosában 600 négyzetméteres terület – társasház építésére is alkalmas – eladó! Érd.: 30/227-3294, 30/448-6072 Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári lakás jó állapotban eladó. Érd.: 93/321- 906 (6200K) Nk-án a belvárosban Kinizsi u. 2. szám alatt egy és fél szobás irodának és orvosi rendelőnek is alkalmas, felújításra szoruló lakás eladó. Érd.: 93/325- 787 (6242K) Dupla garázs a Nagyváthy utcában eladó. Érd.: 18 óra után a 93/314-956- os telefonszámon.(6245K) ÚJ LAKÁS AKCIÓ! Egy darab tetőtéri, 46 m2 galériás, két szobás, cirkós lakás a Deák tér 10-ben 8,99 millió Ftért eladó. Akár önrész nélkül is. Tel.: 30/901-9013 (6246K) Kiskanizsán kétszintes családi ház kis telekkel, garázzsal eladó. Érd.: 30/590-3945 (6247K) Városközponttól 10 km-re családi ház beköltözhetően eladó. Irányár: 3,5 millió Ft. Érd.: 30/9374-820 (6252K) Nk-án csendes környéken tetszetős színekkel, burkolatokkal, teljesen felújított, 87 m2-es, kétszintes + 25 m2-es, tetőteres társasházi lakás pincével, garázzsal, udvarral és nagy kerttel eladó. Érd.: 30/555-6575 (6253K) Nk-án az Uszodánál kétszobás, bővíthető, napfényes, egyedi fűtéses, részben felújított, kívülről hőszigetelt udvari lakás garázzsal, pincével eladó. Irányár: 5,3 millió Ft. Érd.: 20/9726-721 (6257K) Nk-án a Corvin utcában két és fél szobás, karbantartott lakás eladó. Irányár: 8,9 millió Ft. Érd.: 93/323- 737, 20/3981-455 (6258K) Nk-án (Kisfaludy u. 27.) két és fél szobás, 74 m2-es, gázfűtéses, polgári, udvari, társasházi lakás eladó. Tel.: 70/373-4318 (6259K) Nk-án a Rózsa utcában 57 m2-es, 1+2 félszobás, bútorozatlan lakás kiadó. Kaució szükséges! Érd.: 30/562- 8177 (6248K) Nk-án a Berzsenyi utcában, negyedik emeleti, két szobás lakás albérletbe kiadó. Érd.: 30/590-3945 (6249K) Nk belvárosában a TANDEM autókereskedés bérbe kiadó vagy építési teleknek eladó. Tel.: 30/481-2323 (6260K) Városközpontban kétszobás lakás albérletbe kiadó. Egy havi kaució szükséges. Tel.: 30/411-4010 (6266K) 1500-as Zsiguli kevés kilométerrel eladó. Érd.: 93/314-956 (6244K) MTZ 82-es, friss műszakival eladó. Tel.: 30/648-9745 (6261K) Daewoo Matiz, fehér, 2001-es, 2009. szeptemberig műszakival eladó. Tel.: 20/465-2574 (6262K) Asztali számítógép, nyomtató, fénymásoló eladó. Érd.: 30/916-1600 (6150K) Ne dobja ki! Készpénzért vásárolok régi dísz- és használati tárgyat, porcelánt, képet, könyvet, régi újságokat, stb.! Érd.: 20/555-3014 (6083K) Tenyésztésre szánt Mopsz 4 hónapos kiskutyák családi okok miatt eladók. Érd.: 30/481-2323 (6263K) Fuji FinePix S3000 digitális fényképezőgép (ezüst színű) 3,2 MP, 6x optikai zoom, LCD 1,8", beépített vaku, memóriakártya, napellenző gyűrű, USB kábel, leírás, szoftver. Közelkép, mozgókép felvétel, automatikus és kézi üzemmódok. Irányár: 20.000 Ft. Tel.: 30/9932-534 (6264K) ISOVER hőszigetelő, 10 cm vastag, 600 Ft/m2 áron eladó. Ugyanitt új téglavörös tetőcserép 20 m2, féláron eladó, ajándék kupcseréppel, hófogóval. Tel.: 06-70-935-4639 (6267K) Fürdőkád, zuhanytálca felújító zománcozás helyben, beépített állapotban, fehérben, színesben. Érd.: 20/475-1793, 82/423-691 (6142K) Nagykanizsa belvárosában precíz német, angol és orosz nyelvtanítást, korrepetállást, érettségire, felvételire és nyelvvizsgára felkészítést vállal nemzetközi gyakorlattal rendelkező nyelvtanár. Tel.: 30/962-4721 (6238K) Gépelést, illetve bármilyen számítógépes szerkesztést rövid határidővel vállalok. Tel.: 30/9932-534 Nk-i pizzériába pizzaszakácsot és felszolgálót felveszünk. Érd.: 30/555-6585 (6255K) 43/173/67 független, dolgozó, csinos nő, kizárólag komoly kapcsolatra keresi társát 44-„1000” év közötti, őszinte, megbízható, kedves, józan életű, nem dohányzó kanizsai férfi személyében. Tel.: június 7. 16 órától minden nap a 20/3455-291-es telefonszámon. (6265K) Középkorú szeretni tudó férfi keresi társát komoly kapcsolatra. Leveleket a Szerkesztőségbe kérem: “Liliom” jeligére. Június 16. 19 óra Bellák Tibor - harmonika Június 17. 19 óra Farkas Miklós - harmonika Június 18. 19 óra A Tüttő János Nótaklub műsora Június 19. 19 óra Kovács Szilvia - musical énekes Június 20. 19 óra Czupi Veronika - népdalénekes Június 18. 18 óra HASZMANN JÚLIA RÉKA kovásznai képzőművész kiállítása Megtekinthető: augusztus 17-ig KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ 2008. Június 24. 21 óra – HSMK Bencsik Imre: KÖLCSÖNLAKÁS (bohózat) A budapesti Fogi Színház bemutatója. Főbb szereplők: Harsányi Gábor, Gergely Róbert, Rátonyi Hajni, Csala Zsuzsa, Straub Dezső NYÁRESTI SZERENÁD mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt Június 20-21. – II. Igricfesztivál Helyszín: Cserfő Amint azt már lapunkban megírtuk, elképzelhető, hogy Mihovics Szabina kikerülése a cselgáncs ifjúsági Európa-bajnokságra nem lesz olyan egyértelmű az eredményei alapján. Nos, a jóslatok beigazolódtak, hiszen Szabina és vetélytársa között a szövetség végül „szétlövést” tartott. Hogy helyesen, vagy nem, azt nem tisztünk megítélni, mindenesetre így volt a leghelyesebb, hiszen ezzel nem volt helye a mellébeszélésnek. S ami a leglényegesebb, a „külön válogató” után az NTE 1866 kiválósága örülhetett és utazhat a szarajevói kontinensviadalra 57 kg-ban – a magyar színek képviseletében. Jól érzékelteti a két nyert meccsig tartó küzdelem kiélezettségét, hogy a második összecsapáson hosszabbításbeli aranypontra volt szükség, de a kanizsai dzsúdós ezt is bevitte, így ezzel már tényleg irány számára Bosznia-Hercegovina fővárosa… P.L. A Nagykanizsa Demons divízió I-es amerikai futball csapata újabb hazai mérkőzését tudta le a közelmúltban a North Pest Vipers ellen. A „viperák” a Mindenki sportpályáján ugyan nyertek, de ezúttal a kilátogató nézők viszonylag mozgalmas meccset láthattak, amit a 31:48-as végeredmény is tanúsít. Ez azon a tényen persze nem változtat, hogy a vereség az vereség. Így csoportjában a „démonok” a harmadikok, ugyanakkor előreláthatólag sor kerülhet az egyszer már elmaradt Demons – Debrecen meccsre június 15-én, 14 órakor a megszokott helyszínen. Ezen kívül még egy találkozó vár biztosan az amerikai focisokra a fővárosban a Budapest Titans ellen. A továbbiak? Egyelőre még minden képlékeny, az úgynevezett magyar kupáról a csapat vezetése gyakorlatilag még semmit sem tud, mivel hivatalos tájékoztatást sem kaptak. Időközben a magyar származású amerikai edzőtől is elköszöntek az együttesnél. P.L. 2008. június 12. Kanizsa – Sport 15 CWG Kanizsa VSE – SZIE Ybl VSE 11 –14 (2 – 2, 1 – 3, 6 – 3, 3 – 5). Nagykanizsa, városi uszoda, 50 néző. Vezette: Horváth M., Tordai. CWG Kanizsa: Kiss Cs. – Tóth Z. 1, Wiesner Zs., Kiss Á. 2, Kéri 2, Ujházi 3, Fábry 2. Csere: Szabó G. 1, Virt, Karácsony, Cserdi. Játékos-edző: Szabó Gábor. Az OB I B-s vízilabda-bajnokság felsőházi rájátszásában nagy várakozással tekintettek a kanizsaiak az utolsó hazai fellépésük elé. Győzelmük esetén ugyanis már biztosan harmadikak, sőt a döntetlen is garantálta volna bronzukat. Ehhez képest a negyedik helyen posztoló fővárosiak alaposan megtréfálták a házigazdákat, hiszen végül elvitték a bajnoki pontokat Nagykanizsáról. Így a két gárda közötti különbség a tabellán egy pontra zsugorodott, s Kéri Péterékre még vár egy ceglédi túra, ahol bizony nyerni kell, hogy a harmadik hely meglegyen. Pontegyenlőség esetén az Ybl végezne előrébb, mivel az egymás elleni eredmény nekik kedvez. Igaz, most már mindentől függetlenül a dél-zalai vízilabda nagyon szép sikere az idei menetelés, s remélhetőleg az i-re is felkerülhet az a pont. A kanizsai vízilabdával kapcsolatos még az a hír, hogy nem elképzelhetetlen, a sportágat bevonják az NTE 1866 égisze alá. Értelemszerűen ez az érintettek és Karácsony József NTE-elnök között még jónéhány egyeztetést feltételez a közeljövőben. Polgár László Nehéz lesz a vége A CWG Kanizsa VSE vízilabda gárdái utánpótlásszinten is előreléptek, hiszen a dunántúli gyermek I. korcsoportú bajnokságban a harmadik, míg a serdülőknél a második helyen végeztek. Előbbiek a hatodik fordulóban – melyet Dunaújvárosban rendeztek –, a tatabányaiakat (13-10) és a házigazdákat (19-7) is legyőzve tartották meg harmadik pozíciójukat, s ez a révkomáromi kör után sem változott. Aztán az utolsó nekirugaszkodás alkalmával a KVP Komarno gárdája volt az ellenfél, s itt sajnos beigazolódott a papírforma (10- 21). Ugyan most is Bedő, Vitári és Skriba szállította túlnyomórészt a gólokat, de a tabellán másodikok egyértelműen jobbak voltak. A bronzérmet mindenesetre sikerült megszerezni, ráadásul a bajnokság legjobb játékosának a trénerek Bedő Krisztiánt választották. A serdülők még ennél is szebb menetelésbe fogtak tavasszal, melynek végső epizódjai a következőképp alakultak: 22-5-ös győzelem a bajaiak ellen, majd 12-3-ra a balatonfüzfőiekkel szemben diadalmaskodtak. Az utolsó forduló keretében elsőként a pápaiak ellen szálltak vízbe Szabó Mátéék. Szabó Szilárd és Kéri Péter tanítványai aztán ezen a meccsen is sikeresek voltak, 8-6-tal tudták le ezt a mérkőzést. Végül pedig következett – micsoda dramaturgiával – a listavezető Dunaújváros elleni összecsapás. Remek kezdéssel már 4-1-re is vezetett a kanizsai legénység, a hazaiak azonban összekapták magukat és 7- 7-tel zárták le a találkozót. A tavaszi veretlenség ugyan megmaradt, de az újvárosiaknak kedvezőbb volt az egymás elleni eredmény, ezért ők lettek a bajnokok. P.L. Fejlődtek és előretörtek Mihovics ellenállhatatlan volt A hallgatóság létszámát tekintve a több mint kétszázötven diák jelenléte okán talán nem túlzás azt írni, hogy nagy sikere volt a két válogatott labdarúgó, Huszti Szabolcs és Juhász Roland hétfőn Kanizsán tett látogatásának. A Zrínyi Miklós Általános Iskolába többek között az NUFC-nél is edzősködő Bene Gábor invitálására érkeztek az egyelőre szabadságukat töltő futballisták, s ők is elismerték, erre az összejövetelre alkarizmaik hatványozott edzése is elkelt volna, annyi gyerkőc ácsingózott náluk autogramért. Az (egyelőre még) a német Hannover 96 alkalmazásban álló Huszti örömmel beszélt eddigi pályafutásáról, illetve arról, hogy a jelenlegi szövetségi kapitány, Erwin Koeman játékban vallott elképzelései kifejezetten örömére vannak a nemzeti együttesnél. A belga Anderlecht légiósa, Juhász Roland pedig többek között említést tett arról is, hogy számára Kanizsa egyáltalán nem ismeretlen, hiszen érzelmi szálak is kötik a városhoz… A délután ezzel a válogatott játékosok számára még nem ért véget, hiszen megtekintették az NUFC U17-es (most már) NB II-es utánpótlás bajnokcsapatának edzését, s a Faller Zoltán edzette társasággal ugyancsak hosszasan beszélgettek a labdarúgásban eddig elért eredményeikről. S hogy teljes legyen a program, a két válogatott is beszállt az egymás közötti játékba, s láthattak tőlük a fiatalok néhány szép megmozdulást. P.L. Juhász és Huszti a Zrínyiben Martak a viperák Aszlovén-magyar sportlövő liga első fordulóját Nagykanizsán rendezték. Az első kör érdekessége volt, hogy délnyugati szomszédainktól jóval többen voltak a mezőnyben. A házigazdák rendezőhöz méltóan remekül szerepeltek, hiszen mind egyéniben, mind csapatban a végeredményeket tekintve az élen zártak. A háromfős legénységek viadalát a Nagykanizsai PSLE 829 körrel zárt az élen, míg egyéniben Obermaier Nándor lett első 283 körrel, őt követte másodikként négy egységgel lemaradva Horváth Károly, illetve öttel a harmadik Szobolics János. A második fordulóban a tíz csapatot felvonultató mezőnyben a kanizsai egység második lett a szlovén SD Mesto Ljutomer mögött. A Szlovéniában rendezett versenyen csupán Szobolics került harmadikként dobogóra – 272 körrel. Összesítésben ugyanakkor csapatban vezet Kanizsa, s egyéniben is Szobolicsot követi a teljes mezőny. Máris az élen 16 Kanizsa – Hirdetés 2008. június 12. Volán Oktatási Kft. Nagykanizsa, Zárda út 2. Tel/fax: 93/516-634 OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448 A NYÁRI SZÜNETBEN INTENZÍV TANFOLYAMOKAT indítunk 2008. 06.16-án 8 órakor délelőtti, 16 órakor délutáni 2008. 06.21-én 8 órakor hétvégi előadásokkal személyautó, motor és segédmotor kategóriákban Elmélet (KRESZ) 10 nap! Részletfizetés! Diákkedvezmény! Ingyenes tankönyvkölcsönzés! NE HAGYD KI, JELENTKEZZ! Meghívó “Amit a szívnek látnia kell. A dél-zalai beás kultúra napja” című programra Helyszíne: Halis István Városi Könyvtár Időpontja: 2008. június 21. (szombat) 10-13 óra között Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Orsos Imre főszervező Müller Kft. 8800 Nagykanizsa, Balatoni u. 2. Tel./fax: 06-93/320-982, 06-30/316-4660 SZÁMÍTÓGÉPES SZÍNKEVERÉS falra, fára, fémre, vakolatra (TRILAK és TEKNOS színkeverő rendszer) KÍNÁLATUNK: Háztartási vegyi áruk autófestékek festőszerszámok homlokzati szigetelő rendszerek szakképzett kiszolgálás, tanácsadás Modakril homlokzati festékek Héra belső falfesték Lignodekor (Sziladekor) Finn festékrendszer URKI autófesték MÜLLER FESTÉKHÁZ Hitelkártyák is elfogadunk! XX. évfolyam 24. szám DÉL-ZALAI HETILAP 2008. június 19. Kanizsa II. Igric Fesztivál Az énekelt vers, a folk- és a világzene találkozója 2008. június 20-21. Nagykanizsa-Cserfő Fellépnek: Nyeső Mária, Igricek, Bognár Szilvia és zenekara, Szalonna és bandája, Tiborcz-Szatmári- Hodák Trió, Hanga zenekar, Fagyöngy együttes, Patkó banda, Makám zenekar, Transsylvanians Orbán Viktor, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség elnöke több sajtóorganánumnak - köztünk lapunknak is - interjút adott a kialakult kormányválság előidézte helyzetről, illetve annak lehetséges megoldásáról. – Elnök úr, Ön azt mondta évadzáró beszédében, hogy Magyarországnak nincs több vesztegetni való ideje. – Mindenki tisztában van azzal – hiszen elemzők, közgazdászok régóta figyelmeztetnek rá – hogy a világgazdaság radikális átalakulás előtt áll. Ez az átalakulás hatalmas kihívás elé állítja a magyar gazdaságot, amely jelenlegi válságos állapotában nem tudja felvenni az új ritmust, nem tud alkalmazkodni az új körülményekhez. Ezért minél előbb változásra van szükség. Kezelni kell a válságot, és talpra kell állítani a gazdaságot. Erre azonban a kisebbségi kormány képtelen. – Hogyan idézhető elő Ön szerint a változás? – Az ország érdeke egyértelműen azt diktálja, hogy az emberek minél előbb, előrehozott választáson fejezhessék ki akaratukat az ország jövőjét illetően. Ugyanakkor az előrehozott választás mára gazdasági kényszerré is vált, hiszen a kisebbségi kormány képtelen úrrá lenni a válságon, amit napról napra újabb bizonyítékok támasztanak alá: a májusi adatok szerint az infláció már elérte a 7%-ot, egy év alatt tizenegyezerrel nőtt a munkanélküliek száma, újabb gyárak, üzemek zárják be kapuikat, a kormány mindeközben pedig az ÁFA emelésére készül. – Mi kell az előrehozott választáshoz? – Ehhez az az út vezet, hogy az Országgyűlésnek fel kell oszlatnia önmagát. Ez pedig kizárólag az SZDSZ-en múlik. A szabaddemokratáknak el kell dönteniük: az emberek pártjára állnak, vagy továbbra is kültagok maradnak az MSZP nevet viselő mutyi bt-ben. – A kormánypártok állandóan azt róják fel Önöknek, hogy nincs programjuk. – Az MSZP tovább folytatja a hazugság politikáját. Tavaly decemberben mutattuk be az „Erős Magyarország” című programunkat, azt mindenki elolvashatja. A következő kormányzás azonban csak akkor lehet sikeres, ha programjának legfontosabb pontjairól egyezség születik a kormányzásra készülők és a társadalom különböző csoportjai között. A nyugdíjas szervezetekkel már egyezséget kötöttünk, amelyben garantáljuk, hogy minden körülmények között meg fogjuk védeni a nyugdíjak vásárlóértékét. Tárgyalunk a gazdasági élet vezető szereplőivel is, elmondtuk, hogy tíz év alatt egymillió új legális munkahelyet kell létrehozni a válságból való végleges kilábalás érdekében. A nyár folyamán újabb és újabb szervezetekkel, társadalmi csoportokkal készülünk egyezségeket kötni. Meggyőződésünk, hogy nem az embereket, hanem az emberekkel kell kormányozni. „Az előrehozott választás gazdasági kényszer” – Több tekintetben is sikeres évet zártunk, az idei évet azonban a választásokra készülés jellemzi – hangzott el a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara legutóbbi küldöttgyűlésén. – Stabil a szervezet költségvetése, az általunk indított klubok jól működnek, és az együttműködési kezdeményezéseink is kedvező fogadtatásra találtak – mondta el Horváth Balázs elnök. A köztestület a törvényben és az alapszabályban meghatározott céloknak megfelelően eredményesen tevékenykedett. Ha a számok tükrében nézzük a kamara működését, a 2007-es évben negyven rendezvény (szakmai tájékoztató, tréning, kiállítás) valósult meg a Nagykanizsai Kamara szervezésében, nyolcszázötven fő részvételével. Négyszázhatvannégy vállalkozó vehette át közvetítésükkel a Széchenyi-kártyát. Magas színvonalú a kamara szakképzés-fejlesztéssel kapcsolatos tevékenysége. Kilencvenhét képzőhellyel tartanak kapcsolatot és negyvenhét gyakorlati képzőhelyet akkreditáltak. Jelenleg több mint ötszáz tanulószerződést gondoznak. Kilencvenhat tanuló részvételével tizenkét szintvizsgát bonyolítottak le. Amestertanfolyamok eredményességét mutatja, hogy tíz szakmában hetvenkét mester vette át oklevelét az elmúlt évben. Az idei esztendőre hasonló tevékenységet terveznek. Kiemelten kezelik a régió kamaráival, a városi és térségi önkormányzatokkal, valamint a megyei, regionális fejlesztési tanácsokkal az együttműködést. A Nyugat-dunántúli Regionális Kamarai Szövetség soros elnöki tisztét idén a nagykanizsai kamara látja el. Arégió öt kamarájával aláírt megállapodás értelmében öszszehangoltan képviselik a régió gazdaságát az államigazgatás regionális szervezeteinél. Az adóhatósággal, valamint a régió kamaráival közösen készítik el, és idén meg is jelentetik azt a kiadványt, mely a száz legnagyobb vállalkozás adatai alapján a régió gazdasági elemzését mutatja be. A bevált gyakorlat alapján szélesíteni kívánják a vállalkozókat érintő szakmai fórumok, klubok körét. Az idei év kiemelten fontos lesz a kamara életében, hiszen a négyéves ciklus lejártával küldöttek és tisztségviselők választása következik októberben. Jövő év januárjában pedig a NAKKIK rendezi a regionális kamarai évnyitó és Minőségdíj átadó ünnepséget Nagykanizsán, amelynek megszervezése is az idei évi feladatok közé tartozik. Bakonyi Erzsébet AGE Hungary Zrt. Energy üzletága hivatalosan felavatta 4780 négyzetméteres gyárát Nagykanizsán. Az ipari légszűrők gyártásával foglalkozó GE Energy Environmental Services üzletág az európai vevőinek jobb kiszolgálása érdekében épített ki termelőkapacitást Magyarországon, a GE Lighting Nagykanizsai Fényforrásgyárának bővítésével. A gyártás az év elején indult el, jelenleg öt szellemi és közel száznegyven fizikai dolgozónak nyújt munkalehetőséget. Az ipari légszűrőket gyártó új üzem segítségével növelni tudják az európai vevők kiszolgálásának hatékonyságát. Az európai ipar széles körben alkalmaz olyan berendezéseket, amelyek környezetre gyakorolt káros hatását jelentősen csökkentik az itt gyártott, speciális hőmérséklet, páratartalom, illetve kémiai környezet mellett is használható légszűrők. Az ünnepélyes avatáson részt vett Feilim Coyle a GM ENVS üzletágának vezetője, Tim Baechle, Supply Chain GM, Somogyi Balázs, a GE Energy veresegyházi gyárának igazgatója, Herman Miklós a Consumer Industrial területi igazgatója és Cseresnyés Péter alpolgármester, országgyűlési képviselő. A megjelenteket angol nyelven Kovács Kornél, a gyár igazgatója köszöntötte, majd a Kanizsa Táncegyüttes és Bojtár Népzenei Együttes műsorát tekintették meg a meghívott vendégek, köztük a gyáregység dolgozói is. – A szakembergárda, az infrastruktúra, a gyártás minden feltétele adott volt Nagykanizsán – szólt elismerően Tim Baechle. – Bebizonyosodott, jól döntöttünk öt hónappal ezelőtt, amikor idehoztuk a termelést. Herman Miklós ígéretet tett rá, mindent megtesz azért, hogy a most felavatott gyár dolgozóinak a létszáma tovább emelkedhessen, és a GE más üzletágai is megtelepedhessenek Kanizsán. Cseresnyés Péter alpolgármester, országgyűlési képviselő köszönetet mondott a GE képviselőinek, amiért városunkat választották munkahelyteremtő beruházásuk helyszínéül. B.E. 2 Kanizsa – Gazdaság 2008. június 19. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Fotó: Bakonyi Erzsébet Gyáravató a GE-ben Mozgalmas év elé néznek a Kamaránál 2008. június 19. Kanizsa – 3 Mélyen tisztelt családtagok, rokonok! Együtt érző barátok, ismerősök! Kedves Feri bácsi! Az emlékezés pillanatai szólítottak ma ide bennünket. Néhány napja egy csendes párizsi délelőttön örökre megtértél szeretett családtagjaidhoz, költőbarátaidhoz. A hírre az egész ország gyászba borult. Mi, kanizsai barátaid, tisztelőid is megrendülten állunk most sírod előtt. Érezzük személyed hiányát, értjük haladó szellemiséged elvesztésének súlyát, mégsem tekintünk fájdalommal a jövőbe, hiszen értékes eszmei hagyatékot bíztál ránk. Történészként, újságíróként, Kelet-Európa-szakértőként, a múlt század politikai viszonyainak kiváló ismerőjeként az utókor számára maradandót alkottál. Kedves Gyászoló Család! Tisztelt Emlékezők! Emlékezzünk a tudósra, a sokak által tisztelt kiváló emberre, idézzük fel Fejtő Ferenc életének legjelentősebb állomásait: 1909. augusztus 31-én született Nagykanizsán. Rövid ideig a kommunista mozgalom aktív tagja volt, amiért 1932-ben egy évre bebörtönözték. Szabadulása után a szociáldemokrata Népszava munkatársa lett, József Attilával és Ignotus Pállal közösen alapította a Szép Szó című irodalmi-politikai folyóiratot. A kormány elnyomó parasztpolitikáját bíráló cikke (Makói beszélgetés) miatt azonban el kellett hagynia az országot. Fejtő Ferenc Franciaországba menekült. A második világháború után a párizsi magyar nagykövetség sajtóirodájának vezetője lett, 1950-ben a Francia Hírügynökségnél kezdett dolgozni, ahol csaknem harminc éven keresztül kommentálta a kommunista világ történéseit. 1956-ban rendkívül sokat tett azért, hogy a francia értelmiségiek hiteles tájékoztatást kapjanak a magyarországi eseményekről. A nemzetközi hírű újságíró, több nyelven publikáló szerző 1989- ben, Nagy Imre újratemetésére tért vissza Magyarországra. Az igazságtalanul kivégzett miniszterelnök rehabilitációját elősegítette, hogy 20 évvel ezelőtt, 1988 júniusában – Fejtő Ferenc elnöksége idején – jelképes síremléket emelt Nagy Imrének az Emberi Jogok Magyar Ligájának Párizsi Szervezete a Pere- Lachaise temetőben. Fejtő Ferenc számos hazai és nemzetközi díjban és kitüntetésben részesült élete során. A francia Becsületrend, az osztrák Nagy Becsületrend és a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje mellett munkásságát egyebek között az Európa Parlament Demokrácia-díjával, a horvát elnök által adományozott Marko Marulic Hajnalcsillag Éremrenddel, Széchenyi díjjal és Nagy Imre Érdemrenddel is elismerték. Díszpolgára volt Budapestnek, a rendszerváltást követően elsőként Nagykanizsának, Zala megyének, díszdoktora a Pécsi és Szegedi Tudományegyetemnek, tiszteletbeli és örökös főszerkesztője a Népszavának. Kedves Feri Bácsi! Mi, szülővárosod polgárai méltán voltunk mindezekért büszkék Rád. Rád, Feri bácsi, akinek sikereit nemcsak egy ország, hanem egész Európa ünnepelte. Igazi világpolgár voltál: felvilágosult, alkotószellemű, meggyőződése mellett keményen érvelő, aki szerette az életet és szeretett élni, s aki mindeközben ápolta nemzete hagyományait és tisztelte magyar gyökereit, s sosem felejtett el nagykanizsainak lenni. Kedves Gyászoló Barátaim! Nehéz pillanatok ezek, az emlékezés pillanatai. Mert ma búcsút venni jöttünk ide. Örök búcsút venni Fejtő Ferenctől, városunk díszpolgárától, a szerető apától és igaz baráttól, a nagy tudású embertől, akinek minden bizonnyal hiányozni fog műveltsége, éles meglátásai, meggyőző érvei és az életbe vetett végtelen hite. Engedjék meg, hogy költőbarátja, József Attila egyik versével zárjam gondolataimat! Szeretném felverni lelkem dalával A szomorúk szívét, a világot. Most megbocsátok annak is, Aki bántott. Szeretném a keblemre ölelni az Életért küzdő, fájó rabot. Szeretném feltámasztani, Aki halott. Szeretném, hogyha lassabban forogna És végre megállna a nagy kerék. De a legjobban szeretném, Ha szeretnék. És szeretnék alkotni csodásat és Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot S aztán meghalni: Mert én a Mámor vagyok. (Marton István Nagykanizsa nevében búcsúzott Fejtő Ferenctől) Avirágokkal elborított Kopjafánál lapunk zártájával egy időben emlékeztek a forradalom és szabadságharc mártírjaira. Kóré Péter bevezetőjében a kortárst, Szabó Zoltánt idézte. – „1956 emléke engem egy életre optimistává tett. Ezekben a napokban láthattam, hogy milyen nemes tettekre képes az átlagember, ha úgy érzi, rajta múlik gyermekeinek és népének sorsa, jövője.” Az a célunk – folytatta a Nagykanizsai Polgári Egyesület elnöke –, hogy megkeressük, mi tette képessé ezeket az átlagembereket, hozzánk hasonló hús-vér embereket a helytállásra. Ezután a nagykanizsai Református Gyülekezet megemlékezése következett azokról az erdélyi és partiumi lelkészekről, teológusokról, akik 1958-ban lettek a magyargyűlölettel összefonódott kommunista terror áldozatai. – Szükséges-e magyarázni, miért voltak szolidárisak az erdélyi magyarok ’56 őszén? Jól tudták a román hatalom birtokosai, hogy Erdély magyar szellemét és lelkét kell a félelemmel megtörniük, hogy a testét helótasorba kényszeríthessék. A lelkek pásztorain kezdték tehát bosszúművüket: lelkészeket, teológusokat ítéltek koholt vádakkal bitóra, kegyelemből életfogytig, 15 –20 évig tartó rabságra. Velük nem kellett elszámolni senkinek, nem tartotta őket számon senki – egyedül csak az Isten – hallottuk a megemlékezés során. Szamosújvár, Zsilava börtöne, a sírokat sem őrző Duna-delta: néma tanúi azoknak a bátor férfiaknak, akik egyszerre váltak református hitük és a magyar szabadság hőseivé. Mi adott erőt nekik a hűséghez? Válaszul a 393. ének szólt a református férfiak ajkán: „Ne csüggedj el, kicsiny sereg, /Ha rád zúdul vad ellened, /Hogy végképp összetörjön; /Bár elpusztításodra tör, Gond, kételkedés mit gyötör?/ Nem lesz ez így örökkön! /Bízzál: ügyed az Istené, /Népét ő el nem ejtené:/ő áll majd bosszút érted; / ő állít Gedeont melléd,/ Általa harcodban megvéd, /Szent Igéjét, és téged.” Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, alpolgármester ünnepi beszédében végig vette a forradalom utáni megtorlás iszonyatos számait. Idézte Nagy Gáspár 1984-ben megjelent és azonmód betiltott versét: „és nekünk nem szabad feledNI. a gyilkosokat néven nevezNI!” Köszönetet mondott annak a soknemzedéknyi magyar reformátusnak, akiknek nemzetünk megmaradásában, a mindenkori – kényszerű – újrakezdésben, a történelmi viharaink utáni felegyenesedésben hatalmas szerepe volt. Szavait a következőkkel zárta: – Az ’56 utáni megtorlás áldozatainak erőt adó ünnepén ezt az üzenetet vigyük haza: Magyarország mégis talpra fog állni, ha merítünk azoknak a férfiaknak a példájából, akik küzdöttek, ha nem is volt reményük; dolgoztak, bénító tűnődés helyett. Mert – hogy befejezésül Orániai Vilmos szilárd bizalommal mondott szavait idézzem: „Ahol akarat van, ott út is van.” – utalt a szónok félreérthetetlenül az előrehozott választásokra. P.J. Ahol akarat van, ott út is van Magyarország mégis talpra fog állni – ’56 mának szóló üzenete és az előrehozott választások Új térkép városunkról A Stiefel Eurocart nemzetközi térképgyártó cég az önkormányzat megrendelésére most készíti Nagykanizsa Megyei Jogú Város hivatalos várostérképét. Ebben minden térképészeti változás – amely az elmúlt években városunkban történt –, feldolgozásra-berajzolásra kerül. A térkép szélén városunk meghatározó, vagy saját tevékenységükben egyedi szolgáltatást nyújtó vállalatai, intézményei, egyéni vállalkozói megjelenítésre kerülnek. Cégünk függetlenül attól, hogy valaki hirdetett, vagy sem, ingyenesen biztosít minden jelentkező számára – aki legalább kettő-három főt foglalkoztat –, egy ilyen térképet. Jelentkezni lehet: a 30/235-8894; 20/401-8625 telefonszámon Suhai Sándor megyei területi vezetőnél. A Védőnők Napja alkalmából munkaértekezletet tartott az ÁNTSZ Nagykanizsai, Letenyei Kistérségi Intézete a Magyar Plakát Házban. Szőlősi Márta képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság tagja köszöntőjében röviden bemutatta a védőnői szerep kialakulását, történelmi vonatkozásait. A védőnői munka hungarikumnak számít, hiszen a környező országokban a védőnők nincsenek jelen az egészségügyi rendszerben. Három szakmai előadást hallgathattak meg a jelenlevők. Dr. Gárdos László, a Zala Megyei Kórház Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa az anyatej fontosságával kapcsolatban elmondta, hogy az egymással versengő, tápszert gyártó cégek sohasem fognak tudni bizonyos rendkívül hasznos tápanyagokat előállítani. Licskó Adrienn, a Sejtbank képviselője az őssejt-terápia jelentőségéről tartott előadást. Végül Dr. Buzás Judit kistérségi főorvos a védőnői munkaközösségről beszélt. Az előadások után szakmai elismerést adtak át Kéryné Grommer Melindának, Marton Józsefnének, Nemeskürtiné Medgyes Ilonának, Takács Jánosnének és Valachné Fürtös Etelkának. Az év védőnője címet Kerek Györgyi kapta. Steyer Edina Mint arról korábban lapunkban is beszámoltunk, a Polgármesteri Hivatal a bevonásra került egy és kétforintosokból gyűjtési akciót indított annak érdekében, hogy a leadás után öszszegyűlt pénzből a Kanizsai Dorottya Kórház eszközvásárlását segítsék. Marton István polgármester kezdeményezésére márciusig mintegy száz pénzgyűjtő helyen, 2,8 tonna egy- és kétforintos gyűlt össze a lakosság adományaiból. A műszerek ünnepélyes átadásán a polgármester megköszönte a cégek, a vállalkozások és a magánemberek gyűjtőmunkáját, továbbá megjegyezte, a 2007. novemberében kezdődött akció eredményeként 1,614 millió forint gyűlt össze a megszűnt érmékből. Dr. Kovács József főigazgató elmondta, a lakosság támogatásával egy kapnográf és egy EKG készüléket, öt darab infúziós pumpát, két darab gyógyszerporlasztót és egy defibrillátort sikerült vásárolni. Hogy mit jelentenek a műszerek a kórház számára? Hozzájárulnak a súlyponti minősítés kiteljesedéséhez, javítják a szakmai színvonalat és segítik a betegek gyógyulását, illetve segítik a betegek hatékony és biztonságos ellátását. A későbbiekben szeretnék továbbfejleszteni a műszerbeszerzések és azok támogatási formáit, hiszen sok olyan műszerük van, amelyek már elhasználódtak, és cserére szorulnak, illetve hiányoznak. A lakosság és a lehetséges támogatók megnyerése céljából a kórház alapított egy Kórház támogatói plakettet, amely a Kanizsai Dorottya Kórház Támogatója cím viselésére jogosítja fel a szponzoraikat. A támogatási öszszeg mértékétől függően a plakett arany, ezüst és bronz fokozatával szeretnék megköszönni a önzetlen segítségüket. Az elismeréseket ünnepélyes keretek között a kórház rendezvényein adják át. A műszerek használatáról Dr. Brünner Szilveszter megbízott főorvos adott tájékoztatást a sajtó részére. B.E. 4 Kanizsa – Krónika 2008. június 19. Fotó: Steyer Edina 5. Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivál. Ötödik alkalommal kerül megrendezésre városunkban a Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivál, idén a megszokottól eltérően két héttel előbb, augusztus 29-30-án, az Erzsébet téren. A rendezvényt a Kanizsai Kulturális Központ és a 2004-ben alakult Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület közösen szervezik, fő támogatója Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata. A fesztivál célja a dödölle és más tájjellegű ételek megismertetése, a helyi hagyományok ápolása, valamint a borfogyasztás kultúrájának népszerűsítése, s nem utolsó sorban a város turisztikai vonzerejének növelése. Pénteken két megmérettetés is lesz, a jelentkezők a Kanizsa Bordalnoka és a Dödöllekirályok címért versenghetnek. Idén is összemérhetik főzőtudományukat a főzőversenyre jelentkezők, amely szombaton lesz. Nevezési határidő mindhárom eseményre: augusztus 22. A fesztiválról és a versenyekről további információkat a következő elérhetőségeken kaphatnak: www.kanizsaikultura. hu, 93/311-468 és 30/205- 74-64 (Hevesi Sándor Művelődési Központ); http://tourinform.nagykanizsa. hu; www.kanizsa-gasztro- .hu,prikryl.jozsef@freemail.hu, 30/261-61-98 (Prikryl József, Gasztronómiai Egyesület). Államvizsga a PEN-en. A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán 35 idegenforgalmi és szálloda szakos hallgató tett tanúbizonyságot tudásáról három államvizsga bizottság előtt, melynek elnökei Gubicza Ágoston, a Fly Balaton ügyvezető igazgatója, Dr. Németh István, a Pannon Thermál Klaszter elnöke, a Büki Gyógyfürdő elnökvezérigazgatója, valamint Dr. Oláh Péter, a Pannon Egyetem címzetes egyetemi docense, a Hotel Karos Spa****superior elnök-vezérigazgatója voltak. A hallgatók vizsgái eredményesnek és sikeresnek bizonyultak, valamint az elnökök is elégedettségüket fejezték ki a szakdolgozatok színvonalával, az azokban rejlő gyakorlati hasznosíthatósággal, illetve a hallgatók felkészültségével kapcsolatosan – jegyezte meg Dr. Jancsik András, a PE Gazdaságtudományi Kar dékánja, aki szintén az egyik államvizsga bizottság tagja volt. – Nagyon büszkék vagyunk, hiszen a PEN történetében először vizsgázott együtt ennyi idegenforgalmi és szálloda szakos hallgató – számolt be Birkner Zoltán, a PEN oktatási igazgatója a tegnap történtekről. Átadták a műszereket Fotó: Bakonyi Erzsébet Kitüntetések és jutalmak A védőnői munka hungarikumnak számít 2008. június 19. Kanizsa – Hirdetés 5 6 Kanizsa – Városháza 2008. június 19. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet szerinti támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2008. évben 3 millió Ft. A támogatás célja a Nagykanizsa városképét meghatározó épített értékek megmentése, azok felújítása, restaurálása. A támogatásra az épületek, építmények tulajdonosai és használói pályázhatnak. A részletes pályázati feltételek Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) számú rendelete tartalmazza, amelyet a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjánál (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 15. a. ) lehet beszerezni ügyfélfogadási napokon (hétfő, szerda, péntek). Megtalálható még a www.nagykanizsa.hu honlapon is.) A pályázatokat 2008. augusztus 15-ig lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához. Kizárólag zárt borítékban beküldött, vagy benyújtott pályázatok vesznek részt az elbírálásban. A borítékra kérjük ráírni: Helyi értékvédelem támogatása 2008. A kiíró a pályázatokat szeptember 30-ig bírálja el. Pályázati felhívás Tájékoztatjuk a Tisztelt érintetteket, hogy az E.ON Szolgáltató Kft. Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatti telephelyén helyhez kötött légszennyező pontforrás működtetésére a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség működési engedélyt adott ki 2098- 3/1/2008. számon. Az erről szóló határozat megtekinthető ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztályán (Eötvös tér 16. 1. em. 31. iroda). Engedély kiadása Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát: 649/79.hrsz-ú, Ipari Parki beépítetlen terület, 34.200.000 Ft + áfa kikiáltási áron. A versenytárgyalás időpontjai: július 2. és július 16. 10 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Régió Ipari Park Kft (8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.) Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámon lehet: 93/310-256. Versenytárgyalás A Magyar Közlöny 155. számában kihirdetésre került az egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. Évi 126. Tv. amely rendelkezik az egyéni vállalkozók tevékenységét jelölő EU normáknak megfelelő szakmakódok cseréjéről. A statisztikai közlöny 2007. évi 7. Számában került kihirdetésre az új szakmakód jegyzék a 9005/2007. KSH közleményként, valamint a szakmakód jegyzék és a hozzá tartozó fordítókulcsok a www.ksh.hu weboldalon elérhető a a HIREK, KÖZLEMÉNYEK - SZAKMAKÓDOK JEGYZÉKE 2008 cím alatt. A szakmakódok EU kompatibilissá történő átfordításának két esete van. Az egyik amikor a fordító kulcs segítségével az egyéni vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők nyilvántartását vezető szerv /Központi Hivatal/ a Rendeletnek megfelelően a rendszeren hivatalból módosítja a szakmakódokat. A másik esetben az új szakmakód jegyzékből a vállalkozónak kell kiválasztania a tevékenységét jelölő szakmakódot. Azonban mindkét esetben a vállalkozónak kezdeményeznie kell az okmányirodában a vállalkozói igazolvány cseréjét. Amennyiben más adatváltozása nincs a vállalkozónak akkor az igazolvány cseréje illetékmentes. A jogszabály 2008. július 01-ig biztosít lehetőséget a szakmakód változások miatt a vállalkozói igazolványok cseréjére. Tekintettel arra, hogy az illetékességi területünkön az közel 3500 vállalkozót érint arra kérjük az érintetteket, hogy az igazolványok cseréjét már most kezdeményezzék, annak érdekében hogy zökkenőmentesen tudjuk végrehajtani az igazolványok cseréjét. Szakmakódok változása Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. februárjában döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata több tömbjének szabályozását a B & H Régió Bt-vel módosítatja. A tervezési területet a város alábbi területei képezik - Eötvös tér - Rozgonyi u. - Hunyadi u. által határolt tömb szabályozásának módosítása - Petőfi u. - Gábor Áron u. - Halvax u. - Belus József u. - Virág Benedek u. - Dózsa György u. által határolt tömb szabályozásának módosítása (kerékpárút) - Erzsébet tér területe szabályozásának módosítása - Rozgonyi u. - Hunyadi u. - Rákóczi u. - Petőfi u. által határolt tömb szabályozásának módosítása - (A Királyi Pál u. - Petőfi utca közti átkötő út tervezett nyomvonalának korrekciója) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (A Kanizsai Dorottya utca nyomvonalának délebbre helyezése) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (Az 1839/92 hrsz. út szabályozási szélességének csökkentése ) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (Az 1836/2 hrsz-ú zöldterület parkolóterületté minősítése ) - Az ipari park belső kiszolgáló úthálózat nyomvonalának és szabályozási szélességének korrekciója - Csengery u. - Erdész u. - Budapesti vasútvonal által határolt tömb szabályozásának módosítása - Csengery utca szabályozási szélességének növelése - Pityer u. - 30001 hrsz-ú út - belterületi határ által határolt tömb szabályozásának módosítása - HÉSZ 21. § (4) c. és d. előírás törlése - HÉSZ 10. § (3) e) pont módosítása A tervdokumentációt a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásaira figyelemmel 2008. július 5-ig kifüggesztjük a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, ahol munkanapokon megtekinthető. A tervvel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a Polgármesteri Hivatalba a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.: 93/500-735) címzett levélben jelezhetik. Nagykanizsa MJV Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2008. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére. Apályázat célja: olyan közösségi programok eszköz és anyag igényének támogatása, melyek csatlakoznak a Népegészségügyi Program minél hatékonyabb és eredményesebb megvalósításához (lakosság egészségének megőrzését, állapotának javítását,...stb.). A pályázók köre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő intézmények, minden bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezet, egyesületek, alapítványok és egyéb szervezetek, melyek pályázatukkal a fenti célok megvalósítását szolgálják. A pályázaton nem indulhatnak: pártok, politikai tevékenységet folytatók. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. június 30. Benyújtás módja: a pályázati adatlapot zárt borítékban, "Egészségvédelmi Alap támogatása" jeligével lehet benyújtani. Benyújtás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Egészségügyi Alapellátási Intézménye Nagykanizsa Eötvös tér 16. III. emelet 313-314. iroda. Pályázati adatlap kérhető: Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa Eötvös tér 16. porta és Egészségügyi Alapellátási Intézmény. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét, a pályázó címét, székhelyét, a pályázó nyilvántartásáról szóló igazolás másolatát, az igényelt támogatás összegét, a kérelem tételes indoklását, a megvalósítás módját. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. július 30. A határidőre beérkezett pályázatokat a Szociális és Egészségügyi Bizottság bírálja el. Az elnyert pályázatok kifizetésének határideje: 2008. szeptember 30. Az odaítélt támogatások elszámolásának határideje: 2008. december 30. Pályázat 2008. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére A Thúry Laktanya területén – a jelenlegi Kanizsa Invest (Interspar) Áruház helyén – 2000-ben állítottak egy Mező Ferenc emléktáblát, amely az építkezések során eltűnt. Kérik a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az emléktábla sorsáról, hollétéről, jelentkezzen Deák Varga Dénes főépítésznél Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában. Felhívás 2008. június 19. Kanizsa – Városháza 7 Balogh László a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője, OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16.00 órától 17.00 óráig a Batthyány Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865, balogh.laszlo61@chello.hu Polai József a 15. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart minden páros hónap utolsó péntekén 18 órától 19 óráig a bajcsai kirendeltség épületében. Képviselői fogadóórák Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a a Hevesi Sándor Általános Iskola (Nagykanizsa, Hevesi u 2.) igazgatói álláshelyére. Pályázati feltételek: szakirányú felsőfokú tanári végzettség, 5 év szakmai gyakorlat A pályázathoz mellékelni kell: Szakmai önéletrajz, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai program, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések, végzettséget igazoló okirat hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, valamint nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekintsenek. Illetmény: KJT szerint. Az állás 2008. augusztus 1. napjától 2013. július 31. napjáig 5 tanévre szól. A pályázatok benyújtásának határideje: a közzétételtől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a közzétételtől számított 90 napon belül. A pályázatot 3 példányban kell eljuttatni a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztályára (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Szmodics Józsefné (Tel.: 93/500-800) részére. A borítékra rá kell írni: Hevesi Sándor Általános Iskola vezetői pályázat. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság személyes meghallgatásra hívja meg a pályázókat. Pályázat a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatói álláshelyére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Rozgonyi Úti Általános Iskola (Nagykanizsa, Rozgonyi u 25.) igazgatói álláshelyére. Pályázati feltételek: szakirányú felsőfokú tanári végzettség, 5 év szakmai gyakorlat A pályázathoz mellékelni kell: Szakmai önéletrajz, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai program, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések, végzettséget igazoló okirat hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, valamint nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekintsenek. Illetmény: KJT szerint. Az állás 2008. augusztus 1. napjától 2013. július 31. napjáig 5 tanévre szól. A pályázatok benyújtásának határideje: a közzétételtől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a közzétételtől számított 90 napon belül. A pályázatot 3 példányban kell eljuttatni a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztályára (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Szmodics Józsefné (Tel.: 93/500-800) részére. A borítékra rá kell írni: Rozgonyi Úti Általános Iskola vezetői pályázat. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság személyes meghallgatásra hívja meg a pályázókat. Pályázat a Rozgonyi Úti Általános Iskola igazgatói álláshelyére Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Központi Rózsa Óvoda (Nagykanizsa, Rózsa u 7.) óvodavezetői álláshelyére. Pályázati feltételek: felsőfokú iskolai (egyetemi vagy főiskolai szintű) végzettség és szakképzettség. A megfelelő felsőfokú iskolai végzettségek és szakképzettségek a következők: óvodapedagógusi, konduktor-óvodapedagógusi. Öt év szakmai gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell: szakmai önéletrajz, vezetői program, végzettséget igazoló okirat hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány. Illetmény: KJT szerint. Az állás 2008. augusztus 1. napjától 2013. július 31. napjáig 5 nevelési évre szól. A pályázatok benyújtásának határideje: a közzétételtől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a közzétételtől számított 60 napon belül. A pályázatot a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztályára (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Szmodics Józsefné (Tel.: 93/500-800) részére kell beküldeni. Pályázat a Központi Rózsa Óvoda óvodavezetői álláshelyére Tájékozatjuk a T. Lakosságot és ingatlan tulajdonosokat, használókat, hogy az idei évben a gyorsabban beindult vegetációnak köszönhetően a parlagfű, valamint több allergiát keltő növény virágzásnak indult, vagy ahhoz közeli fejlődési szakaszba került. A növényvédelmi védekezést indokolt ellenük megkezdeni. Az idei évben is fokozottan fogja ellenőrizni a területek állapotát Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. Felhívjuk minden ingatlantulajdonos, földhasználó figyelmét arra, hogy a többször módosított növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény alapján az ingatlantulajdonos, vagy használója köteles a gyomnövények ellen védekezni. A törvény kiemelten kezeli a parlagfű irtását. A 2000. évi XXXV. törvény 5. § (3) bekezdésében foglaltak szerint a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbó kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. A parlagfű irtásának elmulasztása esetén az ingatlantulajdonosok, földhasználók ellen eljárást folytat le az eljáró hatóság, melynek keretén belül a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény 60. és 61. §-a alapján növényvédelmi bírságot szab ki. A törvény kötelező jelleggel írja elő minden esetben a növényvédelmi bírság kiszabását, területnagyságtól, növényi borítottságtól függetlenül. A növényvédelmi bírság tételes mértékéről a 187/2006. (IX. 5.) számú Kormányrendelet rendelkezik. E szerint a mulasztók belterületen 20.000 forinttól 750.000 forintig terjedő pénzbírságot kötelesek fizetni. Felhívjuk továbbá figyelmüket arra, hogy a parlagfű irtásán kívül az általános károsítók ellen – így a gyomnövények ellen is – kötelesek védekezni, amit mechanikai, vagy kémiai úton is teljesíthetnek. Tájékoztatjuk a T. Lakosságot, hogy amennyiben ezzel kapcsolatban kérdésük keletkezik, úgy ügyfélfogadási időben forduljanak a Közigazgatási Osztály munkatársaihoz, érdeklődni a 93/500-859 telefonszámon lehet. Felhívás parlagfűmentesítésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendeletének 3.§ (5) pontja értelmében 30 napra közhírré teszem a helyi védettség kimondására irányuló alábbi javaslatokat: Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének VÉDETT ÉPÜLETEK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa, Egry József u. (622/1-2 hrsz.) volt József főherceg laktanya régi melléképületei (4 db épület) Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének VÉDETT ÉPÜLETRÉSZEK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa, Király u. 30. (1985/2 hrsz.) társasház - utcai homlokzat Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének EGYÉB Mű- ALKOTÁSOK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa - Miklósfa, Kápolna tér (30 340 hrsz.) öntöttvas kút (áthelyezhető) - Nagykanizsa - Miklósfa, Marek József u. 28. (30 468 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Dr. Szentendrei E. u. (30260 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Kápolna tér (30 347 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Szentgyörgyvári utca (30 437/1 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Veres Péter utca (30 478 hrsz.) öntöttvas kút Hirdetmény Ezzel a címmel tartott szakmai napot a nagykanizsai Rózsa Óvoda. Az intézmény 2006-ban nyert a HEFOP 3.1.3 Felkészítés a kompetencia- alapú oktatásra nevű, az Európai Unió által kiírt pályázaton. Bogyay Lászlóné, az óvoda vezetője az ovisok pedagógusnap alkalmából előadott meglepetés- műsora után köszöntötte a vendégeket, majd Dr. Pintérné Grundmann Frida, a Pannon Egyetem tanulmányi igazgatója beszélt a gazdaság és az oktatásügy szoros összefüggéseiről. A program három nagy blokkra, három nagy témára oszlott. Az integráció-inkluzió fontos tapasztalatai, problémái után a játék és az érzelmi nevelés kapcsolatáról, végül, de nem utolsó sorban az óvoda- iskola átmenet mikéntjéről hallhattak érdekes előadásokat a résztvevők. Bogyai Lászlóné elmondta, a szakmai nap célja az volt, hogy a megjelent pedagógusoknak és szülőknek bemutassák a két év gyakorlati tapasztalatait, valamint, hogy ezeket a tapasztalatokat a meghívott szakemberek elméleti tudásukkal alátámaszszák. A HEFOP 3.1.3 programcsomag általános jellemzői: játékközpontúság, komplex tervezés, tudatos képességfejlesztés, cselekvésbe ágyazott tanulási technikák, a szülők bevonása. Fontos szerepe van az integrációnak, a sajátos nevelést igénylő gyerekek jelenlétének a többségi óvodákban. Így a legkisebbek is megtanulják elfogadni és kezelni társaik másságát. Steyer Edina 8 Kanizsa – Oktatás 2008. június 19. Két művészeti csoport bemutatója zajlott csütörtökön a hajdani Úttörőház kiváló akusztikájú színháztermében. A Piarista Iskola már sok sikert learatott vegyeskara és igencsak friss alapítású, ám máris lenyűgöző diákszínpada műsorát élvezhette a szerencsés közönség. A legutóbbi Helikonon Kodály-díjjal kitüntetett karnagy, Ráczné Bella Cecília csapata a hallgatóság érzelmeinek széles skáláján játszott. Szicíliai tájnyelven előadott szerelmes témájú darabja, a Me pizzica, me mozzica Colachiccitől az énekeseknek és hallgatóságuknak egyaránt élményszerű volt. A közönség viszont méltán illetődött meg a huszadik századi svéd Bengt Eriksson Szentlélek-óhajtó énekén. A közös éneklés – tudtuk meg a műsor után a vegyeskar által kedves ünneplésben részesített „Cili mamától” – elég kemény összeszedettséget követel fiainktól- lányainktól, ám egyben rögtön meg is jutalmazza őket munkájuk örömével. Az élet más területén is ezt kellene mindannyiunknak megtalálni! Kereszty Ágnes tanárnő február óta tanítja a gimnáziumi osztályokban a tánc és dráma tantárgyat. A szerepléshez kedvet kapott fiatalok a mozgásszínház és a diákszínpad szakkörökben próbálhatják ki magukat. Itt megtanulhatják önmagukat adni, hisz a színpad a 100%-os jelenlét iskolája – számolt be a fiatal tanárnő. E két csapat közös produkcióit láthattuk: elsőnek a felszabadult humorú commedia dell’arte feldolgozást az igaz szerelem győzelméről. Az estét bezáró darabjuk, a sokak által ismert norvég mese – prózai változatában az interneten is olvasható –, A három fa legendája igazi katarzist váltott ki. Az adaptációban sokak munkája rejlik, az eredetinél sokrétűbb, több szinten érthető mű fő üzenete ezen az estén ez volt: Mit tesz Isten azokkal a vágyakkal, amelyeket a szívünkbe ültet. Meglehet, egész mást, mint amit az elején magunk álmodunk. Rá figyelni, Hozzá igazodni, Rá hagyatkozni, nemde ez a dolgunk? – tette fel a kérdést Kereszty Ágnes. P.J. Móka és megrendültség A Zrínyi Miklós Általános Iskola pedagógiai programjában a tehetséggondozás szempontjából öt terület különös prioritást élvez – mondta el lapunknak Faller Zoltán, az iskola igazgatója. Ez az öt terület a következő: informatika, amelyet csoportbontásban, magyar nyelv és irodalom, amelyet emelt óraszámmal oktatnak. A matematika és az idegen nyelv ún. nívócsoportos terület, ami azt jelenti, hogy ötödik osztálytól az ügyesebb diákok külön csoportba kerülnek – természetesen az osztályközösség megmaradása mellett. Az ötödik rész a sportorientáltság, amelynek keretei között megvalósult a mindennapos testnevelés. Ez mellé az öt kiemelkedő terület mellé felzárkózott a művészetoktatás modern tánc formájában. A szakmai program sikerességét bizonyítják a zrínyis diákok tanulmányi sikerei az idei tanévben: Göncz Csaba András 8. c osztályos tanuló az Országos Fizika Verseny 3. helyét szerezte meg, s szintén eredményesen szerepelt Horváth László 8. c osztályos tanuló. Felkészítő tanáruk: Lelkes Andrásné. Erdődi Bence 8. c osztályos tanuló a történelem verseny országos döntőjében 6. helyezést, a Teleki Pál Földrajz-Földtan Országos Verseny döntőjében 4. helyezést ért el. Felkészítő tanárai: Peszlegné Henzsel Valéria (történelem) és Somogyi Józsefné (földrajz). A német verseny országos döntőjében eredményesen szerepelt Sütő Luca 7. c osztályos tanuló. Felkészítő tanára: Hetyeiné Kovács Andrea. Steyer Edina Tanulmányi sikerek a Zrínyiben Magas színvonalú szakmai pedagógiai környezet biztosítása a Rózsa óvodában Ezzel a címmel rendezték a Péterfy Sándor Általános Iskola udvarán a már hagyománnyá vált városi tanévzáró suli-bulit. A programokat az iskola és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztálya közösen szervezte. Sebestyén Nikoletta, a Művelődési Osztály munkatársa elmondta, hogy „ez a nap minden évben a gyerekekért van, azért, hogy jól érezzék magukat. Ilyenkor mindig olyan csoportokat kérünk fel a szereplésre, akik egész éves munkájuk eredményét tudják bemutatni.” Minden óvodát és általános iskolát meghívtak a rendezvényre. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság és a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nagykanizsai Polgári Védelmi Kirendeltségének munkatársai érdekes bemutatókat tartottak a gyerekeknek, amelyeknek célja nem csak a szórakoztatás volt, hanem az is, hogy a nebulók betekintést nyerjenek a hatóságok munkájába. Kézműves foglalkozások (bőrözés, arcfestés, hennafestés, agyagozás, gyöngyfűzés, rongybabakészítés), ugráló vár, mászó fal, elektromos kisautók és motorok tették színessé a délelőttöt. A színpadon mazsorettek, divatbemutató, aerobic-bemutató, Rudi bohóc és a Premier Táncklub szórakoztatta a közönséget. A Zsigmondy- Szécheny SZKI diákjai saját készítésű estélyi ruhákat mutattak be. Steyer Edina „Miénk itt e tér” Városunk tanulói a megyében is öregbítik alma máterük hírnevét. Az Év Zalai Tehetsége címet a Batthyány Gimnázium 11. osztályos tanulója, Kupó Péter érdemelte ki. Ugyane címet kapta a Bolyai iskola 8. osztályos tanulója Hegedűs Veronika. A tanulmányi versenyek során remekeltek a bolyaisok. Köztük Patus Eszter, Benedek Ádám, Erdős Márton és Vas Lilla. Az Év Zalai Tehetségei Első helyezést értek el a Péterfy Sándor Általános Iskola tanulói az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági verseny Csillebércen megrendezett döntőjén. A csapat tagjai: Szlávecz Tamás (csapatkapitány), Varga Borbála, Baraniuk Bálint és Gódor Zsolt. A diákokat Sánta Zoltán, a Péterfy iskola tanára készítette fel. A versenyről, a tapasztalatokról és az elért sikerről beszélgettünk Prepok Attilával, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nagykanizsai Polgári Védelmi Kirendeltségének vezetőjével, a felkészítő pedagógussal és a csapat tagjaival. Prepok Attila: – Az Országos Katasztrófavédelmi verseny felmenő rendszerű. A kirendeltségek saját versenye után jön a megyei, majd az országos döntő. Nagykanizsán, a kirendeltségi szintű versenyen kategóriánként három-három csapat versenyzett egymással. Általános iskolák közül a Péterfy, a középiskolás kategóriában a Cserháti Szakközépiskola lett az első. ők képviselték Nagykanizsát a megyei fordulón Zalaegerszegen. Mindkét csoportban négy-négy csapat versengett (Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely, Letenye). Külföldről, Horvátországból és Szlovéniából is érkeztek vendégek, de ők versenyen kívül teljesítették a feladatokat. A középiskolások versenyében a Cserháti második, a péterfysek az összes induló csapat közül a legmagasabb pontszámmal az elsők lettek, így jutottak tovább a döntőbe. Az országos megmérettetést az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a csillebérci ifjúsági táborban, húsz-húsz csapattal rendezte meg. Az első napon volt az elméleti verseny, ahol 60 kérdésből 53-ra válaszoltak helyesen Tamásék, ezzel az első nap után a hetedik helyen álltak. A második napon a gyakorlati feladatokat kellett megoldani időre, többek között tűzoltási, árvízvédelmi és polgárvédelmi feladatokat. A legjobb idővel hajtották végre a gyakorlatokat a nagykanizsai diákok. Öszszességében 108 pontot kaptak, maguk mögött hagyva a 106-106 ponttal rendelkező második és harmadik helyezetteket. Úgy vélem, ez nagy hírnevet jelent az iskolának, a városnak és kirendeltségünknek is. A gyerekek sok ajándékot kaptak: érmet, serleget, pólót, egy 22 ezer forint értékű búvármerülési lehetőséget, valamint kéthetes nyaralást Szegeden Sánta tanár úrral együtt. Varga Borbála: – Nagyon jól éreztük magunkat a versenyen, összeismerkedtünk más csapatok tagjaival is. Úgy gondolom, hogy minden csapat jól teljesítette a feladatát, nem voltak köztünk nézeteltérések. Mindenki szurkolt a másiknak, de mindannyian a győzelemre hajtottunk. A gyakorlati versenyfeladatok nehezek voltak, nagy volt a stressz, azonban mindenki a legjobbat próbálta kihozni magából, és ez döntötte el azt, hogy első helyezettek lettünk. Szlávecz Tamás: – Remek volt a felkészítés, sokat gyakoroltunk, és szerencsére nyertünk. Reméljük, jövőre sikerül megismételni. Sánta Zoltán: – Már tavaly is megérintett minket a győzelem szele, mert akkor a gyerekek megyei második helyezést értek el. A csapatban ezután kialakult egy erős küzdőszellem, azért, hogy az idén még jobban felkészüljünk, még többet tanuljunk mind az elméleti, mind a gyakorlati ismereteket tekintve. Idén a csapat tagjai nagyon aktívak voltak, egy emberként tartottak össze a győzelem érdekében, kihozták magukból a maximumot. Bízom benne, hogy jövőre is hasonló sikereket fognak elérni. Steyer Edina 2008. június 19. Kanizsa – Oktatás 9 6 óra tánctanulás, bemutató, vérpezsdítő zene! Érkezhetsz egyedül, a pároddal, vagy a barátaiddal! MÓRICZ ZSIGMOND MűVELőDÉSI HÁZ (Hajgató Sándor út 1.) 2008. június 28. (szombat) 15.00-tól 18.00-ig 2008. június 19. (vasárnap) 10.30-tól 13.30-ig Részvételi díj: 4500 Ft/fő Kellő számú érdeklődés esetén szeptembertől rendszeres tanfolyamot indítunk! INFORMÁCIÓ: Gavallér-Kormos Attila, telefon: 30-598-3347 e-mail: attila@chilisalsa.hu Péterfys diákok sikere a Katasztrófavédelmi versenyen Az elmerült sziget A 79. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Pék Pál költő tizedik, Az elmerült sziget című verseskötete, melyet a Honvéd Kaszinó tükörtermében mutattak be. Laudációt Péntek Imre, József Attila-díjas költő, a Pannon Tükör főszerkesztője mondott. Közreműködött: Hegedűs Erzsébet, Horváth István Radnóti-díjas, Mikola Mária versmondók és Farkas Tibor (gitár). Az est házigazdája, Halmos Ildikó köszöntő szavai után Pék Pállal Kardos Ferenc beszélgetett. Pék Pál nem olyan stílust alakított ki magának, ami senki másra nem hasonlít, hanem olyat, ami a legjobban közvetíti belső, lelki tartalmait. Elragadtatott és tragikus énekhang ez, amely szinte sanzonszerűen dallamos és könnyed, mégis minden szava és szókapcsolata súlyos és jelentős. Felnőtt Pilinszky örökségéhez; így hozott létre eredeti mondandójú költészetet, amely egészen újszerű formai elemeket adott hozzá a katolikus költő örökségéhez. Olyan szorongásokat hordoz, amelyekkel a mai világ van tele, mert úgy érzi, hogy álmaihoz képest a megvalósult realitás elfogadhatatlan – olvashatjuk a meghívón Alföldy Jenő kritikus, irodalomtörténész tollából. Laudációjában Péntek Imre többek között kiemelte: – Pék Pál új, tizedik kötete – mindenképpen ünnepi alkalom – hasonló igényességgel készült, mint az előzőek. Mondhatnám, hasonló szigorral. A mívesség iránt érzett alázattal. Ezt követően elismeréssel adózott Szirtes Gábor Pék Pál köteteit ajánló, rövid miniesszéinek, melyben rávilágított e kötet két etapjára: az álságok ellen folyó, meg nem nyugvó küzdelemre és arra az erkölcsi elégtételre, jövőt involváló ígéretre, amely értelmet ad a sokszor Don Quijotei hadakozásnak. Régi és új motívumok szövik át a kötetet. A régiek a folytonosságot képviselik. Ilyen a – több kötetben is megidézett – október árnya, mely új hangsúlyokkal, de a régi erkölcsi konzekvenciákkal szól. Majd még egy dologról szólt Péntek Imre: – Pék Pál az a költő – mondta –, aki szenvedélyesen olvassa a régi és új klasszikusokat, kortársait, keresi a párhuzamokat, az eltéréseket, a megerősítő motívumokat. Új kötetében is számos mottót, ajánlást találunk. A névsor tanulságos: találkozunk Weöres Sándor, Fodor András, dr. Alotti Nasri, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Ágh István, Markó Béla, Ady Endre, Csoóri Sándor, Nagy László, Dante, Bella István és Homérosz nevével és soraival. S idézzük, mit mondott végül: Pék Pál tizedik kötete súlyos, tartalmas opusz, a kortárs lírai termés javához sorolható. Nem könnyű olvasmány, meg kell küzdeni a szöveggel. De érdemes, mert a Keats-i, idáig világító felismerésnek ad új érvet és érvényt: együtt van benne a szép és az igaz. Ahogy az angol költő írta az Óda egy görög vázához című versében: A Szép: Igaz s az igaz: szép - /sohse áhítsatok mást, / nincs főbb bölcsesség.” Élmények, emlékek Negyedik kötetével jelentkezett az idei Ünnepi Könyvhéten Dr. Polgár József. Az Élmény… emlék…, ami belőlük megmaradt című könyvet Dr. Márkus Ferenc tanár mutatta be a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Közreműködött: Csere Andrea és Ritecz Rita. Az est házigazdája Halmos Ildikó igazgató volt. Dr. Márkus Ferenc elöljáróban kiemelte, mindegyik kötet egyetemességében külön-külön is megfelel annak a Horváth Jánosi megfogalmazásnak (Horváth János 20. századi irodalomtörténész) amely így hangzik: Az irodalom írók és olvasók szellemi viszonya írott művek közvetítésével. A szellemi viszony kölcsönösségen alapul és bensőséggel ajándékozza meg az olvasót. Dr. Polgár József az évek során elfogadott prózaíróként van jelen Nagykanizsa irodalmi életében. Az évről évre kiadott Antológiának is társszerzője. Mesélőkedve kiapadhatatlan. Fordulatos kisprózai írásai gyakran veszik témájukat Nagykanizsa jelenéből és közelmúltjából. Távolabbi helyszínek – Balaton, Szeged, Adriai-tenger – emberei is megjelennek munkáiban. – Történetei jól szerkesztettek, nyelvhasználata választékos, minden műve olvasmányos. Alakjai, karakterei érdekesek, szinte kivétel nélkül tanult, művelt emberek. Motívumai változatosak, összességükben tanulságosak. Ezek egészülnek ki a természet-, táj- és tárgyleírás színvonalas teljesítményével. Kivételes megjelenítő erővel részletesen ír világhírű zeneszerzőkről, zeneművekről, zenekari előadásokról, sőt képzőművészeti alkotásokról is – olvashatjuk a könyv utószavában, Dr. Márkus Ferenc tollából. A mitikus József Attila A szlovéniai Lendván élő szerző, Dr. Hagymás István író, pszichiáter A mitikus József Attila című kötetét szintén a Halis István Városi Könyvtárban mutatták be. Az íróval Czupi Gyula könyvtárigazgató beszélgetett. A könyvében Hagymás István arra akart kísérletet tenni, hogy felhívja a figyelmet egy olyan József Attila jelenségre, amelyet az úgynevezett szinkronicitás determinál. Azokra az ok-okozati öszszefüggésben látszólag nem álló dolgokra próbál rámutatni József Attila életében és életművében, amelyek ismételten fordulnak elő. Azért válhat legnagyobb költőn mitikus alakká, mert a vele megtörténteknek vannak előképei, és éppen a mesék, mítoszok, legendák világából ismerősek azok az események, amelyeket maga is megélt, verssé szublimált, ősképpé költött. Nemcsak az Ó és Újszövetség egyes alakjaira, momentumaira ismerhetünk rá, ha behatóan tanulmányozzuk József Attila írásait és a róla írottakat, de a magyar őstörténet egy-egy kulcsfigurája is felsejlik, a megfelelő attribútumokkal, a megfelelő időben és helyen. Hagymás István megpróbálta azt a hagyományt követni, amelyet eddig megjelent könyveiben is szem előtt tartott, vagyis egy úgynevezett archaikus analógiás, prelogikus, asszociációs fonal mentén szerette volna felgöngyölíteni a sok talányos, mégis ismerős jelenséget. Szószedetek A Nyelvészeti tájékoztató füzetek 3. és 4. számaként jelent meg az Ünnepi Könyvhétre Szabadi Tibor J. eszperantó műfordító Első magyar – eszperantó – bajor szószedet- és kifejezésgyűjteménye, valamint Első osztrák – német – magyar szószedet- és kifejezés-gyűjteménye. 10 Kanizsa – Parnasszus 2008. június 19. Fotók: Bakonyi Erzsébet Könyvünnep nagykanizsai szerzőkkel 2008. június 19. Kanizsa – Parnasszus 11 Az újszerű munkáról többek között így ír Dr. Horváth György magyar nyelvi lektor az előszóban: Szabadi Tibor J. nehéz feladatra vállalkozott. Ez jelen esetben többszörösen is igaz. A magyar nyelv színessége, sokoldalú szó- és szószerkezet kincse rendkívül gazdag. Elég csak az értelmező szótárunkra utalni, és akkor nem képezheti vita tárgyát megállapításunk. Szabadi Tibor J. szótárírási vénája feltétlen dicséretes. Új utakat keres, és talál. S végül megemlíti azt is, soha nem tudjuk előre, hogy mikor vesszük hasznát a jelen állapotban „értéktelen” munkának. Ezt a tudomány eddigi fejlődése világosan bizonyította. A munkának értéke az is, hogy a magyar mellett egy német nyelvjárás kutatóit is ösztönzi hasonló munka végzésére. Amit én adhatok Első verseskötetével jelentkezett az Ünnepi Könyvhéten Kósa Pál. Amit én adhatok című kötetét Kardos Ferenc költő, a Halis István Városi Könyvtár igazgatóhelyettese mutatta be az intézményben. Kósa Pál tavaly csatlakozott a Takács László Irodalmi Körhöz. Már gyermekkorában is írt, de nyugdíjasként adta közre alkotásait. A kötet megjelentetésében Kardos Ferenc segítette, aki többek között elmondta: – Hagyományos szemléletű költő Kósa Pál, a hagyományos témákat – szerelem, elmúlás – részesíti előnyben. Az elmúlás azonban nem úgy foglalkoztatja, hogy mi veszett el, hanem milyen eredményei vannak életének. Amiben különbözik minden más kanizsai íróembertől, az az igazán természetközelisége. Majdnem minden versében szerepel az erdő, a növényvilág, a természet. Látszik, hogy gondolati lírájában a nyugatos nemzedék hatott rá erőteljesen. Ösztönösen nyúl a formákhoz, mindegyik verse szabad vers, akkor is, ha van benn időmértékes, belső rímekkel rendelkező, és haiku formára hajazó költemény is. Érdekes sajátossága, hogy a legnagyobb ellentéteket közlő verse is békés marad, békésen fejeződik be. Kósa Pál életében bizonyára különleges alkalom az első kötet. Elindult egy új úton, ahonnan el lehet jutni egy magasabb absztrakciójú költészet felé. Ennek megvannak a csirái. Bakonyi Erzsébet Dr. Csernus Imre A Nő című könyvéhez készült képanyagból nyílt kiállítás az Ünnepi Könyhéten a Halis István Városi Könyvtárban. A Nádor Péter festményeit és a pszichiáter gondolatait bemutató kiállítás június 27- ig tekinthető meg. A két alkotó Nyakó Melinda, a Nők-háza Egyesület elnökének meghívását elfogadva érkezett Kanizsára. Mitől nő egy nő? És vajon mitől jó a nő? Hogyan képes egy nő vagy akár egy férfi megélni saját nemiségét? Tudja-e jól érezni magát a saját bőrében? És tesz-e valamit azért, hogy jobb legyen? Ha ön elég erős, hogy feltegye magának ezeket a kérdéseket, lapozzon bele Dr. Csernus Imre legújabb könyvébe. Bátraké a szerencse. Aképek történetet próbálnak elindítani, s a vég a későbbiekben fejeződik be. Kimondani hangosan magamnak és a másiknak a jó és a rossz érzéseimet, majd mindennek a következményeit napról-napra következetesen vállalni: ez a fejl(eszt)ett érzelmi inteligencia. Dr. Csernus Imre 1966-ban született egy vajdasági kisvárosban. Bár tíz éves korában esküt tett arra, hogy pap lesz, valahogy mégiscsak pszichiáter lett belőle, mert kiderült, hogy van bátorsága feltenni azokat a kérdéseket, amelyekre mások gondolni sem mernek – olvashatjuk a könyv hátsó borítóján. Akinek felkeltettük a figyelmét, még ellátogathat a könyvtárba, és elmélyülhet a könyv gondolatait megjelenítő festmények üzeneteiben. Bakonyi Erzsébet A nő Mátyás királyra és a magyar reneszánszra emlékezett a Medgyaszay Házban rendezett évadzáró találkozóján a Rozgonyi Polgári Egylet. Az egybegyűlteket Miha Tamásné, elnök köszöntötte. – Az a nemzet, amelyik nem őrzi történelmi múltját, és nem becsüli kiemelkedő hőseinek emlékét, az előbb-utóbb arra kényszerül, hogy múltbeli szenvedéseit újra-meg újra átélje – kezdte előadásában Szalay István nyugdíjas pedagógus, az est szónoka. – Ha ez igaz akkor igaz az ellenkezője is – folytatta. – A nemzeti identitásához ragaszkodó közösség a múltbeli tapasztalatait, sikereit felhasználva, új és új sikereket tud elérni. Számunkra ez a második a követendő magatartás – hangsúlyozta, majd szólt Mátyás államszervező, országépítő munkájáról, kultúra-, tudomány-, művészet-támogató tevékenységéről. Elmondta, százötven évvel ezelőtt, 1458. január 24-én választották közfelkiáltással Mátyást királlyá. Még nem volt 16 éves. Széleslátókörű, művelt uralkodóként értett a hadvezetéshez, államszervezéshez, a gazdasági élet irányításához. Erős egyéniségként a maga elé kitűzött célt következetesen, akarattal, majdnem mindig elérte. Ma úgy mondanánk, sikerült önmagát megvalósítania. Uralkodásának, dicsőségének csúcsán halt meg 1490. április 6-án. Egy gazdag, virágzó országot hagyott az utókorra. Uralkodásával bebizonyította, hogy a magyarok képesek voltak Európát megvédeni a törökkel szemben. Bebizonyította, hogy Közép-Európa politikai élete elképzelhetetlen magyar részvétel nélkül, és bebizonyította, hogy az uralkodó, az uralkodó udvara, a magyar nép képes átvennie egy modern haladó szellemű kultúrát, tudományt, és van ereje annak továbbfejlesztésére. Megbecsülést, hírnevet szerzett az országnak. Halálakor nem volt még 50 éves. Aműsorban fellépett Horváth István Radnóti-díjas versmondó, a kiskanizsai Szent Cecília Zene és Művészeti Iskola kamara együttese Plánder Katalin vezetésével, valamint Varga Döniz és Roósz Péter, a Kiskanizsai Általános Iskola tanulói. Az előadást követően Udvardi Gézáné, a Fakanál Klub vezetője adott tájékoztatást a kor étkezési szokásairól, ételeiről. Atalálkozó reneszánsz étkek kóstolójával zárult. B.E. A magyar reneszánsz 12 Kanizsa – Kultúra 2008. június 19. Egy kattintás, és naponta friss híreket, tudósításokat, riportokat olvashat. Új! Honlapunkon, Szóról-szóra című rovatunkban teljes terjedelmében olvashatók a pártok, szervezetek sajtótájékoztatói, nyilatkozatai. Kattintson rá! www.kanizsaujsag.hu Egyesített Bölcsőde Nagykanizsa, Rózsa u. 7/a. Tel./fax: 93/314-340 Az Egyesített Bölcsőde felvételt hirdet BÖLCSőDETITKÁR MUNKAKÖRBEN 2008. augusztus 1-től. A munkakör betöltéséhez szükséges végzettség: mérlegképes könyvelő. Költségvetési gyakorlat előnyt jelent, számítógép felhasználói ismeret szükséges. Jelentkezni lehet az intézményvezetőnél a Napraforgó Bölcsődében (Nagykanizsa, Csokonai u. 5.) szakmai önéletrajzzal. Immár ötödik alkalommal rendezte meg a Dunántúli Nyugdíjasklubok Kulturális Találkozóját a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház és az intézményben működő Vasutas Nyugdíjasklub. A jó hangulatú találkozón több mint százan vettek részt pécsi, székesfehérvári, szombathelyi, celldömölki, soproni és tapolcai – zömében vasutas – nyugdíjasklubok képviseletében. A rendezvényen Kámánné Szép Terézia intézményvezető, Szmodics Józsefné művelődési és sportosztályvezető, Horváth László, a Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének elnöke és Kócza Ferenc, a kanizsai Vasutas Nyugdíjasklub vezetője mondott köszöntőt. A Dunántúl különböző régióiból érkezett szépkorúak dalcsokrokkal, versekkel és tánccal köszöntötték egymást és a közönséget, a Kodály művelődési ház pedig meglepetés műsorral kedveskedett a résztvevőknek, melynek során Tóth Roland (botostánc), a HSMK Premier Táncklubja, valamint a házigazda közművelődési intézmény Yasmine Orient Tánccsoportja szórakoztatta a közönséget. G.G. Szépkorú vasutasok Városunkban járt a 4for Dance kamaraegyüttes. A magyar néptánc autentikus elemeit virtuóz ritmusjátékokkal ötvöző csoport a Hevesi Sándor Művelődési Központ Színháztermében lépett fel, akiket a Folk Error nevű zenekar kísért. Lapunk kérdéseire Gál Sándor válaszolt, aki elmondta: – Elég fáradtan érkeztünk ide, próbáltuk magunkból a maximumot kihozni. Úgy láttam, hogy a közönségnek tetszett, amit csináltunk, és ez nekünk teljes megelégedettséget nyújt. A jövőbe tekintve elmondanám, egy-két héten belül új munkafolyamatba kezdünk. Más tanárok fognak nekünk másmilyen táncanyagokat tanítani. Ez lesz az alapja az ősszel elkészülő új, nagy műsorunknak, amely nem kisebb részek összességéből fog állni, mint a mai, hanem egy komplett történetet szeretnénk színpadra vinni. S.E. 4for Dance 2008. június 19. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp Úgy érzi, változtatni kellene megszokott életvitelén, és megszokott környezetén. Ne hagyja magát lebeszélni erről a tervéről, hiszen nem olyasmi után vágyódik, ami elérhetetlen, és nem az öné. Figyeljen, és ragadja meg a kínálkozó lehetőségeket a munkájával kapcsolatban. De mielőtt döntést hozna, higgadt fejjel gondolkodjon, ne hagyja ott a megszokott helyét egy bizonytalan jövőjű lehetőség miatt. Számíthat a Jupiter támogatására, és nagy fába vághatja a fejszéjét. Ha új vállalkozáson töri a fejét, most esélye van a sikeres lépésre, hiszen profi módon kezeli a pénzügyeit. Érzelmi életében romantikus napokra számíthat. Néha úgy érzi, semmi nem tudja boldoggá tenni. Fogja vissza kicsit a munkatempóját, és tervezzen a közeljövőben szabadságot. Egy kis séta, és vízparti napozás után mindjárt derűsebbnek látja a világot. Bátran nézzen szembe a nehézségekkel, nem kell a gondok miatt azonnal depresszióba esni. A környezetében így is vannak olyanok, akik az ön segítségére várnak. Ne okozzon csalódást nekik. Néha úgy érzi, időhiányban szenved, és nem tud kellő időt szentelni magánéletére. Jó, hogyha továbbra is ragaszkodik az elveihez, mert a nem várt eseményeket így könnyebben átvészeli. Pozitív élmények várnak ezen a héten önre. Sikerre számíthat mind anyagiak, mind a karrier területén. Akésőbbiekben fontolja meg jobban döntéseit, és a szorgalmának is meg lesz előbb-utóbb az eredménye. Próbáljon meg időnként könnyíteni a helyzetén. Az állandó tépelődés felőrli erejét, gyengíti immunrendszerét. Törődjön többet a magánéletével és menjen szabadságra. Feloldódásra, vigaszra csak a szerelemben találhat. Acsillagok állása szerint mozgalmas napok elé néz. Érdemes kihasználnia a kínálkozó lehetőségeket, mert szinte arannyá változik minden, amihez hozzáfog. Legyen szó akár tanulásról, vagy ház körüli munkáról. Akellemetlen bolygóállások néhány napra ugyan lehangolják, de hamarosan visszatér minden a régi kerékvágásba. Továbbra is maradjon nyíltszívű a családjával, mert csak így várhat segítséget tőlük. Ne hamarkodja el döntéseit, és ne bízzon semmit a véletlenre. Ha elbizonytalanodik, most ne hallgasson a barátai tanácsára, hanem vegye saját kezébe az ügyeit. Ha szingli, fordítson több időt a párkeresésre. Úgy tűnik, hullámvölgybe kerül ezekben a napokban. A nehézségek elől nem kell mindjárt megfutamodni, hanem meg kell oldani azokat. Ideje lenne egy hosszabb pihenőre, erőgyűjtésre vonulnia. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Állás nemzetközi tehergépk.-vezető szakirányú 82.800 – 140.000 Ft teherautó szerelő szakirányú 100.000 Ft autószerelő szakirányú 82.800 – 120.000 Ft CO hegesztő szakirányú 105.000 – 120.000 Ft AWI hegesztő szakirányú 120.000 Ft forgácsoló szakirányú 200.000 Ft varrómunkás szakirányú 70.000 – 100.000 Ft pultos szakirányú 86.300 Ft szerkezetlakatos szakirányú 90.000 – 110.000 Ft gyártósori összeszerelő 8. általános 70.000 – 90.000 Ft anyagmozgató 8. általános 80.000 – 95.000 Ft hostess érettségi 69.000 – 105.000 Ft gépésztechnikus technikum 300.000 – 320.000 Ft munkavédelmi ügyintéző technikum 100.000 Ft környezetvédelmi mérnök főiskola 100.000 – 120.000 Ft gépészmérnök főiskola 300.000 – 320.000 Ft BőVEBB FELVILÁGOSÍTÁS a munkahelyi ajánlatokról a Nyugatdunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központban, a Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt vagy a http://www.nyugatrmk.hu webcímen kaphatnak. Ügyfélfogadási idő: hétfő–kedd–csütörtök: 8.00–12.00 és 13.00–15.00 óra között, péntek: 8.00–12.00 óra Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ ÚJ! ÚJ! ÚJ! frekvencia! FM 95,6 MHz Tekerjen át Ön is! Új SMS szám 06-30/ 30-30-95-6 ÁLLÁS 14 Kanizsa – Apró 2008. június 19. VEGYES SZOLGÁLTATÁS Nk-án a Turulmadárnál 100 m2- es, I. emeleti lakás extrákkal eladó. Érd.: 30/9124-674 (6177K) BÉRLET JÁRMű INGATLAN Nk belvárosában 600 négyzetméteres terület – társasház építésére is alkalmas – eladó! Érd.: 30/227-3294, 30/448-6072 Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári lakás jó állapotban eladó. Érd.: 93/321-906 (6200K) Nk-án a belvárosban Kinizsi u. 2. szám alatt egy és fél szobás irodának és orvosi rendelőnek is alkalmas, felújításra szoruló lakás eladó. Érd.: 93/325-787 (6242K) Dupla garázs a Nagyváthy utcában eladó. Érd.: 18 óra után a 93/314-956- os telefonszámon.(6245K) ÚJ LAKÁS AKCIÓ! Egy darab tetőtéri, 46 m2 galériás, két szobás, cirkós lakás a Deák tér 10-ben 8,99 millió Ft-ért eladó. Akár önrész nélkül is. Tel.: 30/901-9013 (6246K) Kiskanizsán kétszintes családi ház kis telekkel, garázzsal eladó. Érd.: 30/590-3945 (6247K) Nk-án az Uszodánál kétszobás, bővíthető, napfényes, egyedi fűtéses, részben felújított, kívülről hőszigetelt udvari lakás garázzsal, pincével eladó. Irányár: 5,3 millió Ft. Érd.: 20/9726-721 (6257K) Nk-án a Corvin utcában két és fél szobás, karbantartott lakás eladó. Irányár: 8,9 millió Ft. Érd.: 93/323- 737, 20/3981-455 (6258K) Nk-án (Kisfaludy u. 27.) két és fél szobás, 74 m2-es, gázfűtéses, polgári, udvari, társasházi lakás eladó. Tel.: 70/373-4318 (6259K) Csónakázó tónál (a Szeszfőzde közelében, a szalagkorlátnál) 1000 m2-es telek kis faházzal eladó. Víz, villany van. Érd.: 30/9975-375 (6268K) Nk-i másfél szobás, gázas, 44 m2- es földszinti, önkormányzati lakásomat egy szobás, gázas önkormányzati lakásra cserélném. Érd.: 30/958-7390 (6299K) Nk-án a Berzsenyi utcában, negyedik emeleti, két szobás lakás albérletbe kiadó. Érd.: 30/590-3945 (6249K) Nk belvárosában a TANDEM autókereskedés bérbe kiadó vagy építési teleknek eladó. Tel.: 30/481-2323 (6260K) Iharosban 75 m2 alapterületű helyiség kereskedelmi célra kiadó. Érd.: 70/313-7437 (6270K) 1500-as Zsiguli kevés kilométerrel eladó. Érd.: 93/314-956 (6244K) Daewoo Matiz, fehér, 2001-es, 2009. szeptemberig műszakival eladó. Tel.: 20/465-2574 (6262K) Ne dobja ki! Készpénzért vásárolok régi dísz- és használati tárgyat, porcelánt, képet, könyvet, régi újságokat, stb.! Érd.: 20/555-3014 (6083K) Tenyésztésre szánt Mopsz 4 hónapos kiskutyák családi okok miatt eladók. Érd.: 30/481-2323 (6263K) Fuji FinePix S3000 digitális fényképezőgép (ezüst színű) 3,2 MP, 6x optikai zoom, LCD 1,8", beépített vaku, memóriakártya, napellenző gyűrű, USB kábel, leírás, szoftver. Közelkép, mozgókép felvétel, automatikus és kézi üzemmódok. Irányár: 20.000 Ft. Tel.: 30/9932-534 (6264K) ISOVER hőszigetelő, 10 cm vastag, 600 Ft/m2 áron eladó. Ugyanitt új téglavörös tetőcserép 20 m2, féláron eladó, ajándék kupcseréppel, hófogóval. Tel.: 06-70-935-4639 (6267K) Két kiscica keresi szerető gazdáját! Érd.: 70/387-9707 (6271K) Fürdőkád, zuhanytálca felújító zománcozás helyben, beépített állapotban, fehérben, színesben. Érd.: 20/475-1793, 82/423-691 (6142K) Nagykanizsa belvárosában precíz német, angol és orosz nyelvtanítást, korrepetállást, érettségire, felvételire és nyelvvizsgára felkészítést vállal nemzetközi gyakorlattal rendelkező nyelvtanár. Tel.: 30/962-4721 (6238K) Gépelést, illetve bármilyen számítógépes szerkesztést rövid határidővel vállalok. Tel.: 30/9932-534 Nk-i pizzériába pizzaszakácsot és felszolgálót felveszünk. Érd.: 30/555- 6585 (6255K) Újra masszázs a nagykanizsai Uszodában! (A szolgáltatás belépőjegy nélkül is igénybevehető) Teljes testre, 30 perces lazító masszázs 1000 Ft. Egyéb szolgáltatások: alakformáló-, talp-, stb. masszázs. Hívásra házhoz is megyek! Tel.: 30/481-2323 (6273K) Volán Oktatási Kft. Nagykanizsa, Zárda út 2. Tel/fax: 93/516-634 OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448 TANFOLYAMOKAT indítunk 2008. 06.23-án 16 órakor könnyű- és nehézgépkezelő (alap és típusvizsga) 2008. 06.25-én 16 órakor autóbuszvezető (D) 2008. 06.30-án 8 órakor személyautó, motor és segédmotor kategóriákban Részletfizetés! Diákkedvezmény! Ingyenes tankönyvkölcsönzés! NE HAGYD KI, JELENTKEZZ! Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait: 984; 987; 986/1. hrsz-ú Erzsébet tér északi tömbjét, 90.000.000 Ft kikiáltási áron. A versenytárgyalás időpontja július 2.10 óra. 649/118. hrsz-ú Ipari Parki beépítetlen területet 7.646.000 Ft + áfa kikiáltási áron. A versenytárgyalás időpontja július 2. 11 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Iroda (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 6. ajtó). Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámon lehet: 93/500-724 Versenytárgyalás Ha felsőfokú végzettsége van, döntse már el, dolgozni akar vagy pénzt keresni! Érd.: 70/313-7437, 20/936-7115 (6272K) 2008. június 19. Kanizsa – Sport 15 A labdarúgó NB III Dráva csoportjában szereplő NTE 1866 MÁV együttese az idény utolsó, 34. fordulójában a PVSK Fürge Nyuszi gárdáját fogadta. A kanizsai labdarúgók annak tudatában léptek pályára, hogy győzelem, s a többi meccs kedvező alakulása esetén megszerezhetik a 13. helyet, ami komoly prémiummal kecsegtetett volna számukra. Ennek megfelelően görcsös játékot láthattunk Visnovics Lászlóéktól, igaz, a vendég pécsiek számára sem volt tét nélküli a találkozó, hiszen egy esetleges siker a csoportban a bent maradásukat jelenthette volna. Nos, a vége kétszeri hazai egyenlítés után baranyai 3-2-sikert hozott. Így a Tóth Attila trenírozta NTE labdarúgói a Dráva csoport 14. helyén végeztek 37 ponttal, 51 rúgott és 63 kapott találattal. Nem volt szép búcsúzás A záró fordulóban kíváncsiak voltunk arra, hogy a házi góllövőlistán fej-fej mellett haladó két kanizsai támadó, Cs. Horváth Gábor (14 gól) és Ujvári Máté (16) hogyan teljesít a szezonzárón. Ujvári Máté Jobb oldali csatárként kezdett, de az ellenfél szögleteinél ő maradt csak elől. Összjátékban aktívabb volt, s az 5. és 14. percben lövéssel próbálkozott. Tizenötpercnyi játék után többször tűnt fel a baloldalon is, sőt a továbbiakban is a többszöri oldalváltások jellemezték futballját. Ujvári Máté Rögtön jobblábas lövéssel nyitott, valamint az elkövetkezendő időszakban ugyan szabadrúgást is kiharcolt, viszont összjátékban pontatlanabb lett. Egyéni képzettségét kihasználva volt jól induló cselsorozata is, azonban nem kellő ritmusban oldotta meg ezeket. Ujvári Máté A második játékrészt ő is harcosabban kezdte, szabálytalanságot is követtek el ellene. Sokkalta statikusabbá vált teljesítménye, és ennek is betudható volt, hogy a 61. percben hibázott. A feszült helyzet szülte kakaskodáshoz ugyanakkor – s ez nem válik dicsőségére – ő is "időben" odaért. Ujvári Máté A mérkőzés utolsó periódusát alaposan megnyomta. Harcos játéka nagy helyzeteket eredményez, s az utolsó percekben kétszer is remek egyéni akcióval próbálkozott. 80 méteres szólója gólt érdemelt volna, a házi góllövő listán elfoglalt első helyezése így már éktársa kezében volt. Cs. Horváth Gábor Kihúzódik balra, de vonalban helyezkedő csatártársával együtt néha túlságosan is elől maradtak. Ezen aztán még idejében változtatott, majd pedig erőszakossága is kamatozott, hiszen pontrúgásokkal jöhetett együttese. A pályán történt összezördülésnek aktív részese volt. Cs. Horváth Gábor A 75. percben majdhogynem reménytelen helyzetből szerzett gólt egy nem túl erős jobblábas lövéssel, ami becsorgott az ellenfél kapujába, amivel 2-2 lett. Többször is jó összjátékot produkált Ujvárival, de ezúttal ez már nem sikerült. Cs. Horváth Gábor Egész egyszerűen elbújt a védők között, támadófutballja statikus lett, mindezt a kapunak háttal állva és viaskodva. A 33. percben aztán egy biztató kombináció után összeszedte magát, s az utolsó pillanatokban kétszer is biztatóan próbálkozott visszalépve a labdákért. 1-22. perc: 23-45. perc: 46-67. perc: 68-90. perc: Cs. Horváth Gábor Inkább centerként dominált, s a felpasszolt labdák megtartása, valamint fejjel történő megjátszása volt a feladata. Ebben a periódusban volt egy lepattanó lövése, s egy jobblábas zúgó kapufája, miközben az ellenfél sarokrúgásainál is a hazai büntetőterületen belül bukkant fel megfelelő súlypontemelkedése miatt. Az idény házi gólkirályi címe tehát Ujvári Mátét illeti, aki tizenhatszor volt eredményes, s 13 meccsen örülhetett, míg Cs. Horváth Gábor tizenötig jutott tizennégy találkozón betalálva. (Polgár) Egy sorozat kezdődött, egy pedig folytatódott az Nagykanizsai Utánpótlás Futball Club korosztályos csapatainál. Az első kitételnél maradva, az NB II Délnyugati csoportjának U13-as korosztályában a Török János és Németh Ferenc edzette legénység zárt az élen 28 találkozón aratott 24 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel, 172-25-ös gólkülönbséggel. Ebben a csapatban góllövőként kiemelkedett Sáfrán Richárd, aki nyolcvanötször volt eredményes, míg Török Milán 32, Horváth Dávid pedig 12 gólt jegyzett. A most U17-es korosztály folytatva sorozatát, megismételte korábbi U15-ös, és U13-as győzelmét. Náluk Faller Zoltán és Bene Gábor volt a felkészítő, s a Zrínyiiskola igazgatója meg is jegyezte: „Ezeket a srácokat már NB II-es csapatok megfigyelői, mi több, menedzserek is kerülgetik.” Az elnök, Vlaszák Géza viszont sietett leszögezni: „Értékeinkről csak úgy nem fogunk lemondani, vagy ha igen, az elsődleges célállomást Zalában látjuk.” Jegyezzük meg, hogy az idősebbek 26 győzelmük mellett mindössze egyszer kaptak ki, s 186-szor köszöntek be ellenfeleiknek, miközben csupán 22 gólt kaptak. Legjobb mesterlövészeik Péntek Adrián (76), Billege András (22), valamint Antalics Levente, Szarka Tamás és Szakmeiszter János (mindhárman 16) voltak. Polgár László Bajnokok két korosztállyal NÉVJEGY – Nagykanizsai Utánpótlás Futball Club. Alapítási éve: 2003. Színe: sárga – fekete. Címe: 8800 Nagykanizsa, Zárda utca 16. Stadionja: Olajbányász-stadion (8000 férőhellyel). Elnök: id. Vlaszák Géza. Sikerei: NB II Délnyugati csoport U13-as bajnok (2004, edzők: Catalin Azoitei, Faller Zoltán, Vlaszák Géza, 2008, edzők: Török János, Németh Ferenc), U15-ös bajnok (2006, edzők: Catalin Azoitei, Faller Zoltán, Vlaszák Géza), U17-es bajnok (2008, edzők: Bene Gábor, Faller Zoltán). NÉVJEGY – CWG Kanizsa Vízilabda Sport Egyesület. Alapítási éve: 1988. Színe: kék – fehér. Címe: 8800 Nagykanizsa, Békástói u. 3. Uszoda: Városi uszoda (200 férőhellyel). Elnök: Kaszper László. Edző: Szabó Gábor. Legnagyobb sikerei: OB I B 9. helyezés (2007), OB I B 4. helyezés (2008). Ugyan nagy volt a várakozás a CWG Kanizsa VSE OB I B-s vízilabdacsapatánál, végül a felsőházi rájátszásban nem sikerült elcsípniük a harmadik helyet, mivel Cegléden 12-10-re kaptak ki a házigazdáktól. A Szabó Gábor játékos-edző vezette legénység a bajnokság finisére mintha kifulladt volna, s az elmúlt heti hazai vereség okozta botlást már nem sikerült kozmetikáznia Karácsony Tiboréknak. A SZIE Ybl VSE gárdája pedig volt annyira rutinos, hogy az utolsó körben beelőzte a dél-zalaiakat, akik így lemaradtak a dobogóról. Ettől függetlenül a negyedik hely az idén húsz esztendős egyesület eddigi legszebb eredménye. S ami a legfontosabb, hogy ennek az egyletnek szépreményű utánpótlása is létezik, tehát remélhetőleg lesz honnan meríteni az elkövetkezendő szezonokban. P.L. A legszebb sikerrel Kanizsa 16 – Programajánló 2008. június 19. Június 20. 19 óra Czupi Veronika - népdalénekes, június 23. 19 óra Tulman Géza - gitár, június 24. 19 óra Farkas Miklós – harmonika, június 25. 19 óra Major Lajos – harmonika, június 26. 19 óra Kummer László – harmonika, június 27. 19 óra Turzó György – gitár, június 30. 19 óra Bellák Tibor – harmonika KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ 2008. Június 24. 21 óra – HSMK Bencsik Imre: KÖLCSÖNLAKÁS (bohózat). A budapesti Fogi Színház bemutatója. Főbb szereplők: Harsányi Gábor, Gergely Róbert, Rátonyi Hajni, Csala Zsuzsa, Straub Dezső NYÁRESTI SZERENÁD mediterrán hangulat a HSMK előtti juharfa alatt Június 20-21. – II. Igricfesztivál. Helyszín: Cserfő Június 21. 19-02 óra „MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA” Szent Iván éjjelén a Magyar Plakát Ház és a Képzőművészetek Háza szokatlan, színes programokkal, éjszakai nyitva tartással, tárlatvezetésekkel, a kiállítási terekben koncerttel, filmvetítéssel várja a látogatókat. E csodákkal teli éjen a történések középpontjában India misztikus világa és a Calcutta Trio varázslatos muzsikája áll. Június 21. NAGY UTAZÁS Fotókiállítás Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet életútjáról. Megtekinthető: augusztus 31-ig. Színes programok várnak a nyári hónapokban is a kultúrát kedvelőkre. Idén kerül második alkalommal megrendezésre Cserfőn az Igricfesztivál, az énekelt vers, a folk- és a világzene találkozója. Előző számunkban részletes bemutatót olvashattak a fellépőkről Farkas Tibor jóvoltából. India csodálatos világával ismerkedhetnek meg a látogatók június 21-én a Múzeumok éjszakája című program keretein belül a Magyar Plakát Házban és a Képzőművészetek Házában. Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet teljes életművéből rendeznek a szervezők festményés fotókiállítást Nagy utazás címmel. Kőfalvy Csilla azt is elárulta, hogy csak ezen az estén egy bengáli teaházat rendeznek be a Plakát Ház kávézójában. Egész nap nyitva tart a múzeum, de a programok csak este 18 órakor kezdődnek. Kinyit a teaház, majd 20 órakor lép fel a Calcutta Trió, egy északindiai zenét játszó zenekar. Filmvetítéssel is kedveskednek a vendégeknek a Képzőművészetek Házában. Június végén veszi kezdetét a már hagyománnyá vált Kanizsai Nyári Színház programsorozat, amelynek első előadása Szent Iván éjszakáján lesz. Mindhárom előadást a Hevesi Sándor Művelődési Központban rendezik, s ennek oka, hogy a szabadtéri színpad padlózata javításra szorul – árulta el lapunknak Tóthné Hegedűs Erzsébet. A Hagyományok Napjával, amelyet július 6-án tartanak Kiskanizsán, a régi Búcsút szeretnék újjáéleszteni a szervezők. Délelőtt 9 órakor kirakodóvásárral indul a nap, 13 órakor veszi kezdetét a felvonulás. A gyermekeket játszóházzal, színházzal, mesefolk koncerttel és családi népi vetélkedővel, a felnőtteket koncertekkel, sanzon esttel, valamint búcsúi bállal várják – tájékoztatott Godinek Ibolya. Steyer Edina A kultúra nyara XX. évfolyam 25. szám DÉL-ZALAI HETILAP 2008. június 26. Kanizsa A virágoskert, a téglagyár és a többiek… Mármint ilyen fantázianevű és más akadályok állták útját az ország minden szegletéből felpakolt lovasoknak, hogy aztán a legjobbak büszkén örüljenek előkelő helyezésüknek. Az idén megrendezett (amúgy tizenkettedik) nemzetközi és nemzeti lovastusa versennyel mérföldkőhöz érkezett a kanizsai rendezvény, hiszen a szervezők (a Kanizsa Lovasklubbal az élen) bizonyítani szerették volna, hogy a Csónakázó-tó körüli helyszínnel nem véletlenül kandidálnak (angol, holland és olasz pályázóval párhuzamosan) a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokságra. A nemzetközi jelleg nem csupán abból adódott, hogy cseh, német és osztrák versenyzők is érkeztek a military-ra, hiszen a versenyt a nemzetközi szövetség (FEI) német delegáltja és cseh vezetőbírája szemlézte, mellettük pedig szlovén tapasztalat-gyűjtők is érkeztek Nagykanizsára. A rekkenő hőség alaposan megviselte lovat és lovasát, de a legkitartóbbak és legjobbak jutalma az egyik, ha nem a legszínvonalasabb hazai megmérettetésen szerzett győzelem lett. Azzal nagy titkot nem árulunk el, ha azt írjuk, a második nap terepversenye izzasztotta meg leginkább a résztvevőket, de az ne tévesszen meg senkit, hogy a díjlovaglás, vagy díjugratás kisebb és belátható pályán zajlott. Az egész pikantériája abban állt, hogy a paripáknak mindhárom számban „jól kellett menniük” ahhoz, hogy a siker garantált legyen. A különböző csillagozású, vagyis nehézségi fokot jelentő kategóriákban a helyiek közül a nagyrécsei Enselle lovasa, Orbán Zsolt „A0 kezdő ló”-ban harmadikként zárt, de zalaira bővítve a kitekintőt, érdemes megemlíteni, hogy a pókaszepetki Egyed László összesítésben a nemzetközi „CCI – egycsillagosok” mezőnyében a negyedik helyet szerezte meg, s legjobb magyarként különdíjban részesült. Polgár László Elképzelhető, hogy befutottak? Fotó: Bakonyi Erzsébet Eltelt egy év, és a Halis István Városi Könyvtár könyvtárosai ismét autóbuszos kirándulást tettek a kistérségbe. Így azok a munkatársak is tapasztalatokat szerezhettek a fejlesztésekről, akik nem vesznek részt nap-mint nap a mozgókönyvtári feladatellátásban. A társasághoz csatlakoztak a Nagykanizsai Kistérség Többcélú Társulásából, a hivatal gazdasági osztályáról. Rész vett egy fő azok közül is, akik az internetes könyvtári munkát segítő diákok közé tartozik. – Új fázisba került a könyvtári ellátás – mondta indulás előtt Czupi Gyula könyvtárigazgató. – Korábban azok a kistelepülések éltek a lehetőséggel, ahol nem volt iskolai oktatás. Most három településen azt tanulmányoztuk, hogyan tud beilleszkedni a Halis István Városi Könyvtár által nyújtott új mozgókönyvtári szolgáltatás a már működő ellátási rendszerbe. Ezúttal Nagyrécse, Galambok, Felsőrajk és Gelse volt az útirány. Míg a busz robogott, Szabadi Virág, Perényi Ildikó és Bognár Csilla könyvtárosok ismertetőt adtak egy-egy település történetéről, műemlékeiről, híres szülötteiről, az adott könyvtárról és a kölcsönzési szokásokról. Az 1051 fő lakosú Nagyrécse első írásos említése 1264-ből származik. Az újkőkortól bizonyíthatóan lakott hely. A késő vaskor gazdag anyaga a kelták jelenlétére utal. A török 1566-ban és még később is többször földig rombolta, de újraépült. Jelenlegi neoromán stílusú templomát a Három királyok tiszteletére Inkey báró építette 1752-ben. Oltárképe azt a Szent László legendát ábrázolja, amikor vizet fakaszt a király a sziklából. A festményhez Inkey László ült modellt, az ő arcképe néz szembe a padsorokban helyet foglaló hívekkel. Nagyrécse tizenháromezer kötetes könyvtárában a mozgókönyvtári szolgáltatás igénybe vétele érdekében 2008. márciustól negyvenhatan iratkoztak be ebbe a kölcsönzői csoportba. A következő állomás Galambok volt, ahol március 13-tól működik az új mozgókönyvtári szolgáltatás a Zalakarosi Kistérség Többcélú Társulása finanszírozásában. Ötezer- háromszáz kötetes könyvtára iskolai és községi könyvtárként funkcionál. Valószínű, mindenki úgy gondolta, ezen a kiránduláson még véletlenül sem kerül szóba a gólyaláb. Aki így gondolta, tévedett. A társaság kívánságára a busz pilótája egy röpke negyedórára leparkolt a galamboki halastónál. Mint tudjuk, Nagykanizsa újkori történetében a gólyaláb, a gólyalábazás összeforrt Czupi Gyula könyvtárigazgató nevével, a sáron járó segédeszközt itt azonban nem ő hozta szóba. De térjünk vissza a halastóhoz. Voltak, akik a halak útját figyelték, az igazgató a Pannonhát Tájpark által emeltetett hirdetőtáblát tanulmányozta valakivel, s a közelben ekkor történt egy váratlan esemény. Néhányan, amint megpillantották a villanypóznákra emlékeztető cölöpkezdeményeket, rögvest késztetést éreztek arra, hogy rászálljanak. Szárnypróbálgatásuk némi meglepetést okozott a többi könyvtáros körében, de valaki megnyugtatta a gólyalábon állókat: van a buszban gólyaláb! Az út a kilencszáz fős településre, Felsőrajkra vezetett, ahol Felsőrajk önkormányzata megbízásával, a Pacsai Kistérség Többcélú Társulása keretében a Halis István Városi Könyvtár működteti március óta a mozgókönyvtárat. A beiratkozás itt is ingyenes, akárcsak a többi településen, és az olvasók egyúttal a kanizsai könyvtár tagjai is lesznek. Felsőrajk már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. Az ásatások során avar kori temetőre bukkantak a jelenlegi falu északi részén. Nevét a Rajk családról kapta. A község több elkülönített mocsárszigeten élt, és nagy katonai jelentőséggel bírt a török időkben. Az akkori Rajk a Nagykanizsáról Kapornakra, Kapornakról Egerszegre, majd onnan a Bécsbe menő marhahajtó út mellett feküdt. Az 1532-es török invázió után az ott élők földvárat építettek. 1997-ben Vigh László polgármester ötlete alapján elkezdődtek a mai Rajki Vár felépítésének munkálatai. Az építkezés mintegy másfél évet vett igénybe. A várépítő polgármester a kanizsai könyvtárosokat a Rajki Zsigmond Művelődési Házban fogadta. Az épület belső átalakításához két Szerbia- Montenegróból érkezett vendégművész is hozzájárult, név szerint az azóta elhunyt Szalma László és Csobanov Farkas Mária festőművészek. A művész-duó az épület egyik falára a Trianon előtti Magyarországot festette meg, melyen természetesen megtalálható a jelenlegi országhatár is. A terem szemközti oldalán egy török kori eseményt örökített meg a szerb festőművész. A 3x3-as táblakép azt a pillanatot ábrázolja, amikor a kiváló balkezes kardforgató, Rajki Imre párviadalra hívott egy törököt, miközben egy másik a háta mögé osont, s levágta a bajvívó bal kezét. Szerencsére Rajk Imre életben maradt, és elmenekült. Később családi címerükben is megörökítették ezt az eseményt. E történelmi jelentőségű festmény előtt került elő az az eszköz, amire néhányan már útközben céloztak. Czupi Gyula könyvtárigazgató gólyalábon jött be a terembe, s a festmény előtt adta át ünnepélyesen Vigh Lászlónak, a várépítő polgármesternek, országgyűlési képviselőnek a gólyalábat. Miután a társaság megtekintette a várat, és a bátrabbak felmásztak az őrtornyokba, már csak egy állomáshely maradt hátra a körútból. Gelse, ahol a Petőfi Sándor Emlékkönyvtár megtekintése mellett jutott egy kis idő a lubickolásra is a termálfürdőben. Azzal a jó érzéssel térhettek vissza munkájukhoz a résztvevők, hogy egy jelentős múltú, fejlődni kívánó és tudó térség lakóit segítik könyvtári munkájukkal az érvényesülésükben. Bakonyi Erzsébet 2 Kanizsa – Kultúra 2008. június 26. Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Tel./fax: 93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879 KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Fotók: Bakonyi Erzsébet Könyvtárosok a kistérségben Atáborozó fiatalok ottjártunkkor lelkesen mesélték élményeiket: például a hűsítő letenyei strandolást, vagy a horgászást és keszegsütést a Mura folyónál, amely évek óta immár nem elválasztja, hanem sokkal inkább összeköti a zalai horvátságot az anyanemzettel. Vargovics Józsefné táborvezető, a Nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a táborozás alkalmával sok figyelmet fordítottak az anyaország kultúrájának és történelmének, valamint a Mura menti horvátság néprajzi értékeinek bemutatására. Ennek jegyében a diákok a foglalkozásokon elkészítették és tanulmányozták Horvátország címerét, megismerkedtek a régi Mura menti lakodalmas szokásokkal és kellékekkel, s leginkább a saját maguk által készített díszes bokrétáknak örültek. Egy másik szekcióban a tamburás fiúk gyakoroltak, hogy a táborzárón minél sikeresebben szólaltassák meg a leánykarral közösen a szebbnél szebb Mura menti és muraközi népdalokat. A vidám hangulatban eltelt egy hét alatt a táborozó fiatalok kézműves foglalkozásokon vettek részt, továbbá muraközi táncokat is tanultak. A kanizsai HKÖ elnöke hangsúlyozta, hogy a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élményekben gazdag táborozást a Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, a két város kisebbségi önkormányzata, valamint Tótszerdahely települési önkormányzatának támogatásával lehetett hagyományteremtő céllal megszervezni. Vargovics Józsefné mosolyogva tette hozzá: ha a gyerekeken múlna, jövőre már akár húsz naposra lehetne tervezni az általános iskolások horvát néprajzi és nyelvi táborozását. Gelencsér Gábor 2008. június 26. Kanizsa – Krónika 3 Fotó: Gelencsér Gábor Dobro dosli! – Horvát néprajzi tábor Tótszerdahelyen A Nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat – a letenyei kisebbségi grémiummal együttműködve – egyhetes hagyományőrző és néprajzi tábort szervezett általános iskolásoknak, akik a tanév alatt hetente csak egy órában tanulták a horvát nyelvet. A táborozás ideális helyszíne volt Tótszerdahelyen a hajdani Fedák-kúria, amely a teljes felújításnak köszönhetően szállodai színvonalú ellátást nyújtott a gyerekeknek. Egy új szakma meghonosítását kezdték el a Zsigmondy-Széchenyi SZKI közelmúltban ünnepélyesen átadott fazekasműhelyében. – Egyre több igény mutatkozik környezetünkben a hagyományos, egyedi fazekastermékekre, s ehhez szakemberek kellenek – mondta avatóbeszédében Merksz Andor, az intézmény igazgatója. – Az iskola megpróbált nyitni egy olyanfajta képzés elindításával, ami kihat a környezetünkre. Az induláshoz a csáktornyai testvériskolától kaptak szakmai alapot és támogatást. A beruházáshoz szükséges pénzhez egy interreges pályázat alapján jutottak. A kilencmillió forintos eszközfejlesztést EU-s forrásból valósították meg, az építészeti részt pedig az iskola önerőből biztosította. Az alagsor, a pincehelyiség átalakítása mintegy 27-28 millió forintba került. Menet közben sok segítséget kaptak vállalkozóktól, kollégáktól és a tanulóktól – jegyezte meg az igazgató. Anyári szünetben kerámiatábor indul általános iskolások számára heti váltással. Atanműhely nemcsak az iskoláé, hanem a városé. Mindenki számára nyitott, szeretettel várják a középiskolásokat és a felnőtteket egyaránt – egészítette ki Merksz Andor. A fazekasműhely eddigi alkotásaiból Tér, idő, forma címmel nyílt kiállítás a Magyar Plakát Házban. A kiállítást Balogh László önkormányzati képviselő, az OKISB elnöke nyitotta meg. (B.E.) A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola (Nagykanizsa, Platán sor 3.) FELVÉTELT HIRDET az alábbi munkakörökbe: - PORTÁS, TAKARÍTÓ, KONYHAI KISEGÍTő Jelentkezés írásban, elérhetőség megjelölésével Fazekasműhely avató és kiállítás Fotó: Bakonyi Erzsébet A napokban ülésezett a Romlottvár alapítványának kuratóriuma. A tagok abban reménykednek, hogy dr. Cseke Ferenc szándékát tovább tudják éltetni, illetve elképzeléseit meg tudják valósítani. E szerint a Romlottvár Nagykanizsa történelmének nevezetes emlékhelye lesz. Olyan turisztikai lehetőséget fog biztosítani, amely a város iránti érdeklődést tovább növeli, az itt élőket pedig megerősíti a hagyományok őrzésében. A kuratóriumban is változás állt be, elnöke Deák-Varga Dénes, tagjai Száraz Csilla, Karmazin József, Kovács Sándor és dr. Horváth György lett. Keresik a jövő útját A gazdasági és közlekedési miniszter rendelete értelmében június 1-jétől váltható a harminc napos bérlet a volántársaságok jegyirodáiban. Az előzményekről Halász Gyula önkormányzati képviselőtől megtudtuk, 2005-ben kezdeményezte a bérletek érvényességi idejének megváltoztatását. Akkor a Volán Egyesülések Társasága nem támogatta a kezdeményezését, így nem lett belőle rendeletmódosítás. A képviselő azonban nem adta fel, a GKM-hez fordult, és hosszas levelezés után, végül pont került az ügy végére azzal, hogy 2008. februárjában megjelent a gazdasági és közlekedési miniszter 4/2008. (II.29.) számú rendelete, mely szabályozza a harminc napos bérlet bevezetését. A politikus véleménye szerint fontos módosításról van szó, hiszen a fizikai állományú dolgozók 10-én kapják kézhez a fizetésüket, míg a bérletek csak 5-éig érvényesek. Az 5-10-éig terjedő időszakban nagyon sok család került nehéz helyzetbe, mert nem tudták megvásárolni a bérleteiket. Most tárgyhónapon belül bármikor kiváltható a harminc napos bérlet. Mivel ez nem helyi-, hanem országos ügy, ezért kellett minisztériumi szabályozás, hangsúlyozta Kanizsa 4 – A mi ügyeink 2008. június 26. Itt a harminc napos buszbérlet ARehabilitációs Osztály számára négy darab mágneses lepedőt és párnát, két darab mágneses szettet, valamint négy mágneses cipőbetét szettet ajándékoztak hatszázharmincezer forint értékben. Az adományozás dokumentumainak aláírását követően Dr. Fliszár Mária osztályvezető főorvos adott tájékoztatást a mágneses terápia hatásairól. Az ÁNTSZ által is elismert mágneses terápia többek között javítja a vérkeringést, megoldást nyújthat különféle egészséggel kapcsolatos problémákra, mint például az álmatlanság, migrének, krónikus fáradtság, depresszió, stressz, izomsorvadás, izületi gyulladások, izületi fájdalmak csökkentésére. B.E. Fotó: Bakonyi Erzsébet Abudapesti székhelyű BIOTECH Kft. adományának köszönhetően újabb eszközökkel gyarapodott a Kanizsai Dorottya Kórház. A kft. anyavállalata Csáktornyán található, s a legközelebbi városként Nagykanizsát választották abból a célból, hogy segítséget nyújtsanak a kórháznak és a beteg embereknek. A nemzeti értékek ápolása és megőrzése érdekében végzett munkássága elismeréseként a POFOSZ Nagykanizsai Elnökségének felterjesztésére a Politikai Foglyok Országos Elnöksége, a POFOSZ Hazáért Érdemkereszt Ezüst fokozatát adományozta Marton István polgármesternek. A kitüntetés átadásán jelen volt Csabai Hugó a POFOSZ Országos Elnökség tagja, a POFOSZ Zala Megyei Elnöke, Vitéz Bartal György András a POFOSZ Zala Megyei elnökhelyettese, valamint Vitéz Nagy Ottó a POFOSZ Zala Megyei Elnökség tagja. Hazáért Érdemkereszt Fotó: Bakonyi Erzsébet Adományt kapott a rehabilitációs osztály A harminc napos bérlet eddigi tapasztalatairól Horváth Ferencné helyi forgalmi vezetőt kérdeztük. – Nagykanizsa helyi közlekedésében önkormányzati képviselői kezdeményezésekre április végén született meg az a 24/2008-as számú önkormányzati rendelet, amely lehetővé tette, hogy június 1-től bárki vásárolhat harminc napos érvényességű bérletjegyet, melynek az a kitétele, hogy a vásárlás napját követő bármely naptól lehet kérni az érvényesítését. Érvényessége attól a naptól a következő hónap azonos napját megelőző nap 24 óráig szól. A váltás napja tehát nem lehet kezdő nap, csak az azt követő bármely nap. Június 4-én kezdtük árusítani a harminc napos bérleteket a szolgálati helyeinken. Jelen pillanatban még nagyon csekély iránta az érdeklődés, pedig propagáltuk a lehetőségét. Bízunk benne, a nyári szabadságok ideje alatt talán nagyobb lesz a forgalom. A jövőben, a nyomdai gyártást követően lehet majd vásárolni harminc napos nyugdíjas- és tanuló bérletet is. Halász Gyula. A városatya szeretné, ha minél többen élnének a lehetőséggel, hiszen a szolgáltató, a Zala Volán részéről ez egy plusz, családokat segítő lehetőség. Mód van arra továbbá, hogy akár a nyugdíjasok vagy a diákok is éljnek ezzel a lehetőséggel. A bérletvásárlás módjáról a képviselő elmondta, a jegypénztáraknál harminc napos bérletet kell kérni, ahol rábélyegzik a bérlet kiváltásának és érvényességi határidejének időpontját. Ez egyfajta utazási szabadságot jelent a busszal közlekedőknek, hiszen akkor váltják ki a bérletet, amikor akarják. Egy helyi indíttatású ügyet sikerült országos üggyé emelni: a rendelet értelmében júniustól minden volántársaság illetékességi területén kötelező a harminc napos bérlet kiadása. B.E. A nyugdíjasok és a tanulók is vásárolhatnak… Legutóbbi közgyűlésén alapszabályt módosított a Dél-zalai Vízmű Zrt. tulajdonosi köre. Elfogadták Nagykanizsa javaslatát, miszerint az eddigi 80% + 1 szavazat helyett a legtöbb kérdésben elegendő lesz az 50% + 1 szavazat. Ez nem vonatkozik az egységes vízdíjra illetve a cég privatizációjára. Itt továbbra is az eredeti voksolás szerint dönthetnek a tulajdonosok. A kanizsai javaslat annyiban módosult, hogy a szükséges szavazatokat legkevesebb tizenkét településnek kell támogatnia. Alapszabályt módosított a Vízmű 2008. június 26. Kanizsa – Hirdetés 5 6 Kanizsa – Városháza 2008. június 26. Tisztelt Szabadhegyi Ingatlan Tulajdonosok! Az elmúlt időszakban többen is jelezték Hivatalunknak, hogy a Szabadhegy városrészben lévő ingatlanok házszámozása nem egyértelmű, több helyen hiányos. Így az oda érkezők nehezen tudnak tájékozódni. A probléma egyik forrása, hogy a volt zártkerti házszámozások több helyen fellelhetők, az új épületekre pedig a házszámok nem minden esetben kerültek kihelyezésre. Arról is értesültünk, hogy néhány ingatlan tulajdonosa nem tudja ingatlanának házszámát. Az egyes ingatlanok házszámozása megtörtént a mellékelt táblázat szerint. Mivel a házszámozásra vonatkozó részletes szabályokat országos jogszabály nem állapít meg, arra vonatkozó helyi szabályzat összeállítását a Hivatal megkezdte. E szabályok elfogadásáig tisztelettel kérjük az érintett tulajdonosokat, hogy ingatlanaikon jól látható helyen a házszámot a csatolt táblázat adatai alapján elhelyezni szíveskedjenek! Bízunk benne, hogy az ingatlan tulajdonosok segítségével a városrészben tapasztalt házszámozási anomáliák feloldásra kerülnek. Segítő közreműködésüket ezúton is megköszönöm. Nagykanizsa, 2008. június 12. Marton István, polgármester Utcanév Helyrajzi sz. Házszám Utcanév Helyrajzi sz. Házszám páros páratlan Alsószabadhegyi u. 13466/95 152. Alsószabadhegyi u. 13466/16 129. Alsószabadhegyi u. 13466/94 150. Alsószabadhegyi u. 13466/17 127. Alsószabadhegyi u. 13466/93 148. Alsószabadhegyi u. 13466/20 125. Alsószabadhegyi u. 13466/88 146. Alsószabadhegyi u. 13466/39 123. Alsószabadhegyi u. 13466/86 144. Alsószabadhegyi u. 13466/40 121. Alsószabadhegyi u. 13466/85 142. Alsószabadhegyi u. 13466/41 119. Alsószabadhegyi u. 13466/84 140. Alsószabadhegyi u. 13466/42 117. Alsószabadhegyi u. 13466/83 138. Alsószabadhegyi u. 13466/43 115. Alsószabadhegyi u. 13466/82 136. Alsószabadhegyi u. 13466/44. 113. Alsószabadhegyi u. 13466/81 134. Alsószabadhegyi u. 13466/45. 111. Alsószabadhegyi u. 13466/80 132. Alsószabadhegyi u. 13466/47. 107-109. Alsószabadhegyi u. 13466/79 130. Alsószabadhegyi u. 13466/96. 105. Alsószabadhegyi u. 13466/78 128. Alsószabadhegyi u. 13466/132. 103. Alsószabadhegyi u. 13466/77 126. Alsószabadhegyi u. 13466/103. 101. Alsószabadhegyi u. 13466/75 124. Alsószabadhegyi u. 13466/51. 99. Alsószabadhegyi u. 13466/74 122. Alsószabadhegyi u. 13466/52. 97. Alsószabadhegyi u. 13466/127 120. Alsószabadhegyi u. 13466/53. 95. Alsószabadhegyi u. 13466/72 118. Alsószabadhegyi u. 13466/116. 93. Alsószabadhegyi u. 13466/71 116. Alsószabadhegyi u. 13466/117. 93/A. Alsószabadhegyi u. 13466/70 114. Alsószabadhegyi u. 13443/5. 91. Alsószabadhegyi u. 13466/69 112. Alsószabadhegyi u. 13440/18 89. Alsószabadhegyi u. 13466/68 110. Alsószabadhegyi u. 13440/17. 87. Alsószabadhegyi u. 13466/67 108. Alsószabadhegyi u. 13440/16. 85. Alsószabadhegyi u. 13466/65 106. Alsószabadhegyi u. 13440/15. 83. Alsószabadhegyi u. 13466/64 104. Alsószabadhegyi u. 13440/14. 81. Alsószabadhegyi u. 13466/63 102. Alsószabadhegyi u. 13440/13. 79. Alsószabadhegyi u. 13466/62 100. Alsószabadhegyi u. 13440/12. 77. Alsószabadhegyi u. 13466/61 98. Alsószabadhegyi u. 13435/2. 75/C. Alsószabadhegyi u. 13466/60 96. Alsószabadhegyi u. 13440/24. 75/B. Alsószabadhegyi u. 13466/59 94. Alsószabadhegyi u. 13440/9. 75. Alsószabadhegyi u. 13466/58 92. Alsószabadhegyi u. 13440/10. 75/A. Alsószabadhegyi u. 13466/56 90. Alsószabadhegyi u. 13440/7. 73. Alsószabadhegyi u. 13443/6 88. Alsószabadhegyi u. 13440/6. 71. Alsószabadhegyi u. 13443/7 86. Alsószabadhegyi u. 13440/5. 69. Alsószabadhegyi u. 13403/25 84. Alsószabadhegyi u. 13440/4. 67. Alsószabadhegyi u. 13403/55 82. Alsószabadhegyi u. 13440/3. 65. Alsószabadhegyi u. 13403/52 80. Alsószabadhegyi u. 13440/2. 63. Alsószabadhegyi u. 13403/51 78. Alsószabadhegyi u. 13440/1. 61. Alsószabadhegyi u. 13403/21 76. Alsószabadhegyi u. 13425/9. 57-59. Alsószabadhegyi u. 13403/47 74. Alsószabadhegyi u. 13424/4. út Alsószabadhegyi u. 13403/19 72. Alsószabadhegyi u. 13424/2. út Alsószabadhegyi u. 13403/18 70. Alsószabadhegyi u. 13424/1. 53. Alsószabadhegyi u. 13403/17 68. Alsószabadhegyi u. 13422/17. 51. Alsószabadhegyi u. 13403/44 66. Alsószabadhegyi u. 13422/16. 49. Alsószabadhegyi u. 13403/43 64. Alsószabadhegyi u. 13422/15. 47. Alsószabadhegyi u. 13403/40 62. Alsószabadhegyi u. 13422/3. 45. Alsószabadhegyi u. 13403/13 60. Alsószabadhegyi u. 13422/4. 43. Alsószabadhegyi u. 13403/36 58. Alsószabadhegyi u. 13422/5. 41. Alsószabadhegyi u. 13403/35 56. Alsószabadhegyi u. 13422/6. 39. Alsószabadhegyi u. 13403/32 54. Alsószabadhegyi u. 13422/7. 37. Alsószabadhegyi u. 13403/31 52. Alsószabadhegyi u. 13422/8. 35. Alsószabadhegyi u. 13403/8 50. Alsószabadhegyi u. 13422/9. 33. Alsószabadhegyi u. 13403/7 48. Alsószabadhegyi u. 13422/10. 31. Alsószabadhegyi u. 13422/11. 29. Alsószabadhegyi u. 13422/12. út Alsószabadhegyi u. 13422/13. 27. Polai József a 15. sz. választókerület önkormányzati képviselőjének fogadóórája 2008. június 27-én elmarad. Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Balogh László, Bene Csaba, Bicsák Miklós, Karádi Ferenc, Dr. Károlyi Attila, Tóth Nándor önkormányzati képviselők fogadóórája július-augusztus hónapban elmarad. Megértésüket köszönjük! Fogadóórák Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy 2008. július 1-jén (kedden) Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala zárva tart! Megértésüket köszönjük. Polgármesteri Hivatal Zárva tart Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a a Hevesi Sándor Általános Iskola (Nagykanizsa, Hevesi u 2.) igazgatói álláshelyére. Pályázati feltételek: szakirányú felsőfokú tanári végzettség, 5 év szakmai gyakorlat A pályázathoz mellékelni kell: Szakmai önéletrajz, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai program, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések, végzettséget igazoló okirat hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, valamint nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekintsenek. Illetmény: KJT szerint. Az állás 2008. augusztus 1. napjától 2013. július 31. napjáig 5 tanévre szól. A pályázatok benyújtásának határideje: a közzétételtől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a közzétételtől számított 90 napon belül. A pályázatot 3 példányban kell eljuttatni a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztályára (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Szmodics Józsefné (Tel.: 93/500-800) részére. A borítékra rá kell írni: Hevesi Sándor Általános Iskola vezetői pályázat. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság személyes meghallgatásra hívja meg a pályázókat. Pályázat igazgatói helyre 2008. június 26. Kanizsa – Városháza 7 Utcanév Helyrajzi sz. Házszám Utcanév Helyrajzi sz. Házszám páros páratlan Cseresznyés u. 13466/21. 2. Cseresznyés u. 13466/38. 1. Cseresznyés u. 13466/24. 4. Cseresznyés u. 13466/37. 3. Cseresznyés u. 13466/25. 6. Cseresznyés u. 13466/36. 5. Cseresznyés u. 13466/28. 8. Cseresznyés u. 13466/35. 7. Cseresznyés u. 13466/29. 10. Cseresznyés u. 13466/34. 9. Cseresznyés u. 13466/30. 12. Cseresznyés u. 13466/33. 11. Cseresznyés u. 13466/31. 14. Harmat u. 13472. 2. Harmat u. 13475. 1. Harmat u. 13532. 4. Harmat u. 13474. 3. Harmat u. 13533/6. 6. Harmat u. 13473/3. 5. Harmat u. 13533/8. 8. Harmat u. 13473/2. 7. Harmat u. 13533/3. 10. Harmat u. 13473/1. 9. Harmat u. 13535. 11. Harmat u. 13536. 13. Hegybíró u. 13466/13. 1. Hegybíró u. 13466/12. 3. Hegybíró u. 13466/101. 5. Hegybíró u. 13466/10. 7. Hegybíró u. 13466/105. 9. Hegybíró u. 13466/8. 11. Hegybíró u. 13466/7. 13. Hegybíró u. 13466/6. 15. Hegybíró u. 13466/130. 17. Kanyar u. 13471/8. 2. Kanyar u. 13470. 1. Kanyar u. 13477/1. 4. Kanyar u. 13477/4. 3. Kanyar u. 13471/5. 6. Kanyar u. 13477/3. 5. Kanyar u. 13471/4. 8. Kanyar u. 13476. 7. Kanyar u. 13471/3. 10. Kanyar u. 13471/6. 12. Kanyar u. 13471/7. 14. Pásztor u. 13440/20. 1. Pásztor u. 13440/21. 3. Pásztor u. 13440/22. 5. Szabadhegyi u. 13405/1. 18. Szabadhegyi u. 13529. 19. Szabadhegyi u. 13405/2. 20. Szabadhegyi u. 13528. 21. Szabadhegyi u. 13406. 22. Szabadhegyi u. 13527. 23. Szabadhegyi u. 13407/1. 24. Szabadhegyi u. 13526. 25. Szabadhegyi u. 13407/4. 26. Szabadhegyi u. 13525. 27. Szabadhegyi u. 13408/1. 28. Szabadhegyi u. 13524/2. 29. Szabadhegyi u. 13408/4. 30. Szabadhegyi u. 13524/1. 31. Szabadhegyi u. 13408/3. 32. Szabadhegyi u. 13522/6. út Szabadhegyi u. 13409. út Szabadhegyi u. 13523. 33. Szabadhegyi u. 13410. 34. Szabadhegyi u. 13522/4. 35. Szabadhegyi u. 13411/1. 36. Szabadhegyi u. 13522/5. 37. Szabadhegyi u. 13411/2. 38. Szabadhegyi u. 13522/1. 39. Szabadhegyi u. 13412. 40. Szabadhegyi u. 13521/1. 41. Szabadhegyi u. 13413. 42. Szabadhegyi u. 13519. 43. Szabadhegyi u. 13414. 44. Szabadhegyi u. 13518. 45. Szabadhegyi u. 13415. 46. Szabadhegyi u. 13517. 47. Szabadhegyi u. 13416. 48. Szabadhegyi u. 13516. 49. Szabadhegyi u. 13417. 50. Szabadhegyi u. 13515. 51. Szabadhegyi u. 13418. 52. Szabadhegyi u. 13514. 53. Szabadhegyi u. 13419. 54. Szabadhegyi u. 13513. 55. Szabadhegyi u. 13420/1. 56. Szabadhegyi u. 13511. 57. Szabadhegyi u. 13420/2. 58. Szabadhegyi u. 13510. 59. Szabadhegyi u. 13421. 60. Szabadhegyi u. 13509. 61. Szabadhegyi u. 13424/1. 62. Szabadhegyi u. 13508. 63. Szabadhegyi u. 13424/4. út Szabadhegyi u. 13507. 65. Szabadhegyi u. 13425/8. 64. Szabadhegyi u. 13506. 67. Szabadhegyi u. 13426. 66. Szabadhegyi u. 13505. 69. Szabadhegyi u. 13427. 68. Szabadhegyi u. 13503/3. út Szabadhegyi u. 13428. 70. Szabadhegyi u. 13503/2. 73. Szabadhegyi u. 13429. 72. Szabadhegyi u. 13503/1. 75. Szabadhegyi u. 13430. 74. Szabadhegyi u. 13502. 77. Szabadhegyi u. 13431. 76. Szabadhegyi u. 13501. 79. Szabadhegyi u. 13432/1. 78. Szabadhegyi u. 13500. 81. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Rozgonyi Úti Általános Iskola (Nagykanizsa, Rozgonyi u 25.) igazgatói álláshelyére. Pályázati feltételek: szakirányú felsőfokú tanári végzettség, 5 év szakmai gyakorlat A pályázathoz mellékelni kell: Szakmai önéletrajz, az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai program, szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések, végzettséget igazoló okirat hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, valamint nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul, hogy a pályázat elbírálásában közreműködők a pályázatba betekintsenek. Illetmény: KJT szerint. Az állás 2008. augusztus 1. napjától 2013. július 31. napjáig 5 tanévre szól. A pályázatok benyújtásának határideje: a közzétételtől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a közzétételtől számított 90 napon belül. A pályázatot 3 példányban kell eljuttatni a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztályára (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Szmodics Józsefné (Tel.: 93/500- 800) részére. A borítékra rá kell írni: Rozgonyi Úti Általános Iskola vezetői pályázat. Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság személyes meghallgatásra hívja meg a pályázókat. Pályázat igazgatói helyre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Központi Rózsa Óvoda (Nagykanizsa, Rózsa u 7.) óvodavezetői álláshelyére. Pályázati feltételek: felsőfokú iskolai (egyetemi vagy főiskolai szintű) végzettség és szakképzettség. A megfelelő felsőfokú iskolai végzettségek és szakképzettségek a következők: óvodapedagógusi, konduktor-óvodapedagógusi. Öt év szakmai gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell: szakmai önéletrajz, vezetői program, végzettséget igazoló okirat hitelesített másolata, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány. Illetmény: KJT szerint. Az állás 2008. augusztus 1. napjától 2013. július 31. napjáig 5 nevelési évre szól. A pályázatok benyújtásának határideje: a közzétételtől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a közzétételtől számított 60 napon belül. A pályázatot a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztályára (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Szmodics Józsefné (Tel.: 93/500-800) részére kell beküldeni. Pályázat - óvodavezető 8 Kanizsa – Városháza 2008. június 26. Utcanév Helyrajzi sz. Házszám Utcanév Helyrajzi sz. Házszám páros páratlan Szabadhegyi u. 13432/2. 80. Szabadhegyi u. 13499. 83. Szabadhegyi u. 13433. 82. Szabadhegyi u. 13498. 85. Szabadhegyi u. 13434. 84. Szabadhegyi u. 13497. 87. Szabadhegyi u. 13435. 86. Szabadhegyi u. 13496. 89. Szabadhegyi u. 13436. 88. Szabadhegyi u. 13495. 91. Szabadhegyi u. 13437. 90. Szabadhegyi u. 13494. 93. Szabadhegyi u. 13438. 92. Szabadhegyi u. 13493/10. ? Szabadhegyi u. 13439. 94. Szabadhegyi u. 13493/9. 95. Szabadhegyi u. 13442. 96. Szabadhegyi u. 13493/8. 97. Szabadhegyi u. 13443/1. út Szabadhegyi u. 13493/12. 99. Szabadhegyi u. 13443/2. út Szabadhegyi u. 13493/6. 101. Szabadhegyi u. 13443/3. 102. Szabadhegyi u. 13493/5 103. Szabadhegyi u. 13444. 104. Szabadhegyi u. 13493/4. 105. Szabadhegyi u. 13445. 106. Szabadhegyi u. 13493/3. 107. Szabadhegyi u. 13446/2. 108-110. Szabadhegyi u. 13493/1. út Szabadhegyi u. 13447/2. 112-114. Szabadhegyi u. 13492. 109. Szabadhegyi u. 13448. 116-118. Szabadhegyi u. 13490/3. 111. Szabadhegyi u. 13450. 120. Szabadhegyi u. 13490/2. 113. Szabadhegyi u. 13431/6. 122. Szabadhegyi u. 13489/1. 115. Szabadhegyi u. 13451/5. 124. Szabadhegyi u. 13489/3. 115/A. Szabadhegyi u. 13452. 126. Szabadhegyi u. 13488. 117. Szabadhegyi u. 13453/1. 128/A. Szabadhegyi u. 13486/5. 119. Szabadhegyi u. 13453/2. 128. Szabadhegyi u. 13486/6. 119/A. Szabadhegyi u. 13454/2. 130. Szabadhegyi u. 13486/1. 121. Szabadhegyi u. 13455. 132. Szabadhegyi u. 13485/2. 123. Szabadhegyi u. 13456/1. 134. Szabadhegyi u. 13485/1. 125. Szabadhegyi u. 13456/2. 136. Szabadhegyi u. 13484. 127. Szabadhegyi u. 13457. 138. Szabadhegyi u. 13483. 129. Szabadhegyi u. 13458/1. 140. Szabadhegyi u. 13482. 131. Szabadhegyi u. 13459. 142. Szabadhegyi u. 13481. 133. Szabadhegyi u. 13460. 144. Szabadhegyi u. 13480/2. 135-137. Szabadhegyi u. 13466/32. út Szabadhegyi u. 13479/3. 139. Szabadhegyi u. 13466/3. 146. Szabadhegyi u. 13479/2. út Szabadhegyi u. 13461. 148-150. Szabadhegyi u. 13479/1. 143. Szabadhegyi u. Szabadhegyi u. 13478/2. 145. Szabadhegyi u. Szabadhegyi u. 13478/1. 147. Szabadhegyi u. Szabadhegyi u. 13469/4. 149. Szabadhegyi u. Szabadhegyi u. 13469/8. 151. Szabadhegyi u. 13469/2. 153. Szabadhegyi u. 13469/1. 155. Tersánczky u. 13466/97. 4. Tersánczky u. 13466/15. 1. Tersánczky u. 13466/96. 6. Tersánczky u. 13466/18. 3. Tersánczky u. 13466/13. 8. Tersánczky u. 13466/19. 5. Tersánczky u. 13466/12. 10. Tersánczky u. 13466/22. 7. Tersánczky u. 13466/100. 12. Tersánczky u. 13466/23. 9. Tersánczky u. 13466/10. 14. Tersánczky u. 13466/25. 11. Tersánczky u. 13466/104. 16. Tersánczky u. 13466/27. 13. Tersánczky u. 13466/8. 18. Tersánczky u. 13464/2. 15. Tersánczky u. 13466/7. 20. Tersánczky u. 13464/1. 17. Tersánczky u. 13466/6. 22. Tersánczky u. 13463. 19. Tersánczky u. 13466/129. 24. Tersánczky u. 13462. 21. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanát: 649/79.hrsz-ú, Ipari Parki beépítetlen terület, 34.200.000 Ft + áfa kikiáltási áron. A versenytárgyalás időpontjai: július 2. és július 16. 10 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Régió Ipari Park Kft (8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.) Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámon lehet: 93/310-256. Versenytárgyalás Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendeletének 3.§ (5) pontja értelmében 30 napra közhírré teszem a helyi védettség kimondására irányuló alábbi javaslatokat: Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének VÉDETT ÉPÜLETEK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa, Egry József u. (622/1-2 hrsz.) volt József főherceg laktanya régi melléképületei (4 db épület) Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének VÉDETT ÉPÜLETRÉSZEK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa, Király u. 30. (1985/2 hrsz.) társasház - utcai homlokzat Az épített és természeti környezet értékeinek helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet 1. Mellékletének EGYÉB MűALKOTÁSOK c. táblázatába felvételre javasolt: - Nagykanizsa - Miklósfa, Kápolna tér (30 340 hrsz.) öntöttvas kút (áthelyezhető) - Nagykanizsa - Miklósfa, Marek József u. 28. (30 468 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Dr. Szentendrei E. u. (30260 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Kápolna tér (30 347 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Szentgyörgyvári utca (30 437/1 hrsz.) öntöttvas kút - Nagykanizsa - Miklósfa, Veres Péter utca (30 478 hrsz.) öntöttvas kút Hirdetmény Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) sz. önkormányzati rendelet szerinti támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2008. évben 3 millió Ft. A támogatás célja a Nagykanizsa városképét meghatározó épített értékek megmentése, azok felújítása, restaurálása. A támogatásra az épületek, építmények tulajdonosai és használói pályázhatnak. A részletes pályázati feltételek Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének az építészeti örökség helyi védelméről szóló 52/2003. (X. 1.) számú rendelete tartalmazza, amelyet a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjánál (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. em. 15. a. ) lehet beszerezni ügyfélfogadási napokon (hétfő, szerda, péntek). Megtalálható még a www.nagykanizsa.hu honlapon is.) A pályázatokat 2008. augusztus 15-ig lehet beküldeni, vagy személyesen benyújtani a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához. Kizárólag zárt borítékban beküldött, vagy benyújtott pályázatok vesznek részt az elbírálásban. A borítékra kérjük ráírni: Helyi értékvédelem támogatása 2008. A kiíró a pályázatokat szeptember 30-ig bírálja el. Pályázati felhívás Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti az alábbi ingatlanait: 984; 987; 986/1. hrsz-ú Erzsébet tér északi tömbjét, 90.000.000 Ft kikiáltási áron. A versenytárgyalás időpontja július 2.10 óra. 649/118. hrszú Ipari Parki beépítetlen területet 7.646.000 Ft + áfa kikiáltási áron. A versenytárgyalás időpontja július 2. 11 óra. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Iroda (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 6. ajtó). Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámon lehet: 93/500-724 Versenytárgyalás 2008. június 26. Kanizsa – Városháza 9 Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. februárjában döntött arról, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata több tömbjének szabályozását a B & H Régió Bt-vel módosítatja. A tervezési területet a város alábbi területei képezik - Eötvös tér - Rozgonyi u. - Hunyadi u. által határolt tömb szabályozásának módosítása - Petőfi u. - Gábor Áron u. - Halvax u. - Belus József u. - Virág Benedek u. - Dózsa György u. által határolt tömb szabályozásának módosítása (kerékpárút) - Erzsébet tér területe szabályozásának módosítása - Rozgonyi u. - Hunyadi u. - Rákóczi u. - Petőfi u. által határolt tömb szabályozásának módosítása - (A Királyi Pál u. - Petőfi utca közti átkötő út tervezett nyomvonalának korrekciója) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (A Kanizsai Dorottya utca nyomvonalának délebbre helyezése) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (Az 1839/92 hrsz. út szabályozási szélességének csökkentése ) - Dózsa Gy. u. - Hevesi u. - Gábor Áron u. - Petőfi u. által határolt tömbök településszerkezeti és szabályozási tervének módosítása - (Az 1836/2 hrsz-ú zöldterület parkolóterületté minősítése ) - Az ipari park belső kiszolgáló úthálózat nyomvonalának és szabályozási szélességének korrekciója - Csengery u. - Erdész u. - Budapesti vasútvonal által határolt tömb szabályozásának módosítása - Csengery utca szabályozási szélességének növelése - Pityer u. - 30001 hrsz-ú út - belterületi határ által határolt tömb szabályozásának módosítása - HÉSZ 21. § (4) c. és d. előírás törlése - HÉSZ 10. § (3) e) pont módosítása A tervdokumentációt a vonatkozó hatályos jogszabályok előírásaira figyelemmel 2008. július 5-ig kifüggesztjük a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, ahol munkanapokon megtekinthető. A tervvel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a Polgármesteri Hivatalba a városi főépítésznek (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Fax.: 93/500-735) címzett levélben jelezhetik. Nagykanizsa MJV Szabályozási Terve és Helyi Építési Szabályzata Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottsága pályázatot hirdet a 2008. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére. Apályázat célja: olyan közösségi programok eszköz és anyag igényének támogatása, melyek csatlakoznak a Népegészségügyi Program minél hatékonyabb és eredményesebb megvalósításához (lakosság egészségének megőrzését, állapotának javítását,...stb.). A pályázók köre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő intézmények, minden bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezet, egyesületek, alapítványok és egyéb szervezetek, melyek pályázatukkal a fenti célok megvalósítását szolgálják. A pályázaton nem indulhatnak: pártok, politikai tevékenységet folytatók. A pályázat benyújtásának határideje: 2008. június 30. Benyújtás módja: a pályázati adatlapot zárt borítékban, "Egészségvédelmi Alap támogatása" jeligével lehet benyújtani. Benyújtás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Egészségügyi Alapellátási Intézménye Nagykanizsa Eötvös tér 16. III. emelet 313-314. iroda. Pályázati adatlap kérhető: Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa Eötvös tér 16. porta és Egészségügyi Alapellátási Intézmény. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó nevét, a pályázó címét, székhelyét, a pályázó nyilvántartásáról szóló igazolás másolatát, az igényelt támogatás összegét, a kérelem tételes indoklását, a megvalósítás módját. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. július 30. A határidőre beérkezett pályázatokat a Szociális és Egészségügyi Bizottság bírálja el. Az elnyert pályázatok kifizetésének határideje: 2008. szeptember 30. Az odaítélt támogatások elszámolásának határideje: 2008. december 30. Pályázat 2008. évi Egészségvédelmi Alap támogatásának elnyerésére A HSMK Premier Táncklub Egyesület 2001-ben alakult a Zala Megyei Bíróság PK.60.008/2001/19. bejegyzés alapján. Közhasznú szervezet 2005. október 18-tól. A PREMIER TÁNCKLUB EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚ BESZÁMOLÓJA (KIVONAT) 2007. évi összes közhasznú tev. bevétele: 651.000 Ft Támogatások: 194.000 Ft Központi költségvetési 94.000 Ft Helyi önkormányzati 100.000 Ft Közhasznú tev.-ből származó bevétel: 265.000 Ft Egyéb bevétel: - Tagdíj: 192.000 Ft 2007. évi közhasznú tev. ráfordításai: 646.000 Ft Befektetett eszközök: 0 Ft Forgóeszközök: 5.000 Ft Tárgyévi eredmény: 5.000 Ft Saját tőke: - Tárgyévi eredmény: 5.000 Ft Források összesen: 5.000 Ft POLGÁRI KANIZSÁÉRT ALAPÍTVÁNY 8800 Nagykanizsa, Liszt Ferenc u. 8/c. 4/1. Adószám: 18969348-1-20 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évről adatok eFt-ban előző év tárgyév A. Összes közhasznú tevékenység bevétele 3261 608 Pénzügyileg rendezett bevételek 3261 608 C. Tényleges pénzbevételek 3261 608 E. Közhasznú tevékenység ráfordításai 2429 1038 Ráfordításként érvényesíthető kiadások 2429 966 Ráfordítást jelentő eszközváltozások - 72 Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye 832 -430 SORMÁS KULTURÁLIS EGYESÜLET 8801 Sormás, Fő út 1. Adószám: 18964398-1-20 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évről adatok eFt-ban előző év tárgyév A. Összes közhasznú tevékenység bevétele 1215 624 Pénzügyileg rendezett bevételek 1215 624 C. Tényleges pénzbevételek 1215 624 E. Közhasznú tevékenység ráfordításai 1354 771 Ráfordításként érvényesíthető kiadások 1354 771 Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye -139 -147 A fesztivál keretében a Kanizsai Kulturális Központ valamint a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület az alábbi programokra vár jelentkezőket: Dalvetélkedő a "Kanizsa Bordalnoka 2008." címért, 14 év feletti énekesek részére bor témájú népdallal vagy műdallal. Az énekest egy hangszerrel lehet kísérni. Időtartama max. 5 perc lehet. Nevezési határidő: augusztus 22. Dödölle és tájjellegű étkek főzőversenye, 3 fős amatőr és profi csapatok részére. Nevezési határidő: augusztus 22. Játékos ügyességi vetélkedő 3 fős csapatok részére a "Dödölle királyok" címért. Nevezési határidő: augusztus 22. Jelentkezés és részletes tájékoztatás a HSMK-ban (93/311-468), a Tourinform irodában (93/536-077) és Prikryl Józsefnél (30/2616-198) 5. KANIZSAI BOR ÉS DÖDÖLLE FESZTIVÁL Augusztus 29-30. - Erzsébet tér Az immár harmadik alkalommal megrendezett Múzeumok Éjszakáján Száraz Csilla igazgató köszöntötte a Thúry György Múzeum inka- udvarrá alakult, három oldalról épületekkel körbezárt terét benépesítő felnőtt- és gyermek kincskeresőket, kézműveseket, inka fejdíszkészítőket, szövőket, pánsípfaragókat. A múzeum e különleges ünnepe nagyon jól sikerült. Éjfél után két órakor zárták be a kapukat, és több mint kétezer-négyszázan keresték fel a programokat melyekkel az idei Szentivánéjt is igyekeztek emlékezetessé tenni. – Valaha az embernek két ünnepe volt – kezdte Száraz Csilla igazgató az Inka-udvar megnyitásán. – Télen a leghosszabb éjszaka vége, nyáron a leghosszabb világosság nappala. A legtöbb fény és a legkevesebb sötétség idejét, az év legrövidebb éjszakáját ősidők óta minden nép számon tartotta, virrasztással és tűzgyújtással ünnepelte. Szentivánéj titokzatos értelmű és hatású népi virrasztás: a fény, az élet, a szerelem, a termékenység ünnepe. Még a 20. században is a határban rakott nagy tűz mellett töltötte az éjszakát az egész falu énekkel, szertartásos táncokkal ünnepelve az élet diadalát. Európa számos vidékén napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása. Bár a nyári napforduló tűzünnepét már évszázadok óta Szent Iván napjának előestéjén tartják, éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít. Kétségtelen tény azonban, hogy a ma is élő szokás a kereszténységet messze megelőző korokból ered. Amikor az ember még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a napot próbálta támogatni a sötétséggel vívott harcában. Arégi korok emberei a tüzet – gyakorlati haszna mellett – a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintették. – Június 21-én este a Nap fiaié, az inkáké a főszerep a múzeumban. Véletlen egybeesés, de az inka kalendárium szerint is ezen a napon tartják a Nap ünnepét, az Inti Raymit. Mottónknak is ezt választottuk: Capac inti illarymin! Újjászületett őfelsége a Nap! Nehéz volt választani a jobbnál jobb programok közül. Míg a Nagykanizsai Amatőr Csillagász Egyesület bemutatója folyamatosan zajlott, a Los Andinos Együttes zenélt, a gyerekek nagy átéléssel indián totemállatokat és címerállatokat vágtak, hajtogattak papírból szorgalmasan. A legkisebbek homokvárat építettek és indián társasjátékkal ismerkedtek. A Városi Könyvtár inka olvasósátorral, mozgókönyvtári szolgáltatásokkal várta az olvasókat. Az izgalmakkal teli Kincskereső kalandtúra eredményhirdetése közel huszonkét órakor fejeződött be hangulatos fáklyafényben, s máris egy új program vette kezdetét. A fenti címmel jelzett időszaki kiállítást szintén Száraz Csilla múzeumigazgató ajánlott a közönségnek: – Kiállításunk és egész esténk programja Dél-Amerikába kalauzol el bennünket, egy távoli földrész civilizációjának fejlődését bemutatva. Az egykori inka civilizáció örökségével és annak késői utódaival való megismerkedésre nyit újabb távlatokat. A kerámiák, textilek, használati vagy kultikus eszközök egy távoli világ elmúlt időszakának gondolatvilágát, ábrázolásmódját, hiedelemrendszerét tükrözik. Megjelenítésük, megformálásuk bizonyítja technikai ismereteiket és nem utolsó sorban kézügyességüket. A kiállításnak helytörténeti Kanizsa – 10 Múzeumok éjszakája 2008. június 26. Fotó: Bakonyi Erzsébet A múzeumok éjszakáján nemcsak a meleg nyári idő, hanem a Calcutta Trió muzsikája, dél-indiai táncok, gasztronómiai bemutató és egzotikus-misztikus képzőművészeti tárlat varázsolt hamisítatlan indiai hangulatot az Erzsébet téri „kiskastélyba”. Szép számban érkeztek az érdeklődők egészen a hajnali órákig, hogy megcsodálják azt a szeptemberig nyitva tartó kiállítást, amelyen először láthatja a nagyérdemű a város díszpolgárának – Brunner Erzsébet festőművésznek – a tavasszal Indiából hazaérkezett képeit, pontosabban a 650 festményt számláló hagyaték egy részét. A tárlat érdekessége, hogy korabeli fotográfiák révén bepillantást nyerhetünk anya és leánya életébe, vándorlásaiba és műhelymunkájába, a huszadik század első felébe tett időutazással. Természetesen a tárlatrendezők nem feledkeztek meg Nagykanizsa másik jeles szülöttéről – Z. Soós István festőművészről sem, akinek zsánerfestményeiből is szép kiállítás nyílt a múzeumok éjszakáján A csend festője mottóval. Az „indiai éjszakára” ellátogatott Bethlenfalvy Géza professzor is Budapestről, aki éveken át tartotta a kapcsolatot Brunner Erzsébet festőművésszel Delhiben. A tavasszal Indiából a szülővárosba hazatért képek bemutatója kapcsán a professzor elismerően szólt a tárlat rendezéséről: – Erzsébet boldog lenne, ha itt lehetne és látná, hogy a képeit milyen fantasztikus szakértelemmel és szeretettel állították ki ezen ünnepi alkalommal. Tényleg öröm nézni, hogy a képek milyen szakértelemmel vannak rendbehozva, mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy Erzsébet nem eléggé vigyázott a képekre, de nem is lehetett ott nagyon vigyázni, mert a monszun megviselte a festményeket. Meg kell említeni azt is, hogy jól sikerült a tárlat anyagának válogatása is, hiszen anya és leánya annak idején sok témát dolgozott fel, egyrészt az indiai személyiségekről, másrészt az ottani tájakról, a különböző misztikus és vallási élményekről, ugyanis a dalai lámától kezdve a különböző indiai szentekről is vannak képeik. De ugyanúgy megörökítették a magyar, japán és itáliai tájakat is, tehát ez volt nagy kihívás a tárlatrendezők részéről, hogy egészében mutassák be ezt a sokrétű munkásságot. A mostani kiállításnak az egyik nagy érdeme, hogy az egészről ad egy átfogó képet. Nagyon nehéz feladat lehetett ezt így összeállítani, és csak gratulálni tudok a kiállítás szervezőjének, nemkülönben a város vezetésének, hogy ezt a remek tárlatot finanszírozta. Gelencsér Gábor Misztikus India – új Brunner-tárlattal Egy éjszaka a Thúry múzeumban Újjászületett őfelsége a Nap A Nap fiai egykor és ma. Az inkák tündöklése és bukása Fotó: Gelencsér Gábor Kanizsa 2008. június 26. – Igricfesztivál 11 A II. Igric Fesztiválon, a több kontinens népzenei kultúráját egyesítő Makám együttes nyújtotta talán a legkiemelkedőbb produkciót. Életre keltek a kelet- európai régió dallamkincsei, eggyé forrt a tér és az idő. Közös dalfüzérbe foglaltattak a jazz, a balkáni folklór és különböző népzenei tradíciók stílusjegyei. A többnyire hat és hétnyolcadban íródott dalok közzé szervesen illeszkedett néhány lírai dal. A nagysikerű koncerten megnyílt a változatos dallamkincseket rejtő kútfő, így a közönség tetszése szerint meríthetett a sokszínű népi kultúrák zenei elemeinek változatos szintéziséből. Akoncert után a zenekar vezetőjével, zeneszerzőjével Krulik Zoltánnal beszélgettünk. – Értesüléseim szerint ma ez már a harmadik koncertjük volt. Hogy lehet ezt bírni? Profi koncertnek voltunk részesei, a produkciónak közelről sem volt hakni szaga. – Ez így van, de ma ez volt az első felnőtteknek szóló koncertünk. Két gyermekeknek szóló koncertünk volt ma a Városligetben, valamint a Múzeumok Éjszakái rendezvénysorozat keretein belül. Ritkán adódik úgy, hogy több koncertet vállalunk egy napon, de néha besűrűsödnek a meghívások. Ez egyfajta kihívás, bár nem szeretem ezt a kifejezést, talán inkább feladat, hiszen ha szeretnek bennünket az emberek, miért utasítanánk el a meghívásukat. Egyébként is az a célunk, hogy minél több emberrel találkozzunk. – Az utolsó Makám lemez, az Ákom bákom a legfiatalabb korosztályt célozza meg. Manapság divat a gyermekek részére lemezt készíteni? – Nekünk már 2003-ban is készült egy hasonló lemezünk a Szindbád. Ez az anyagunk felkérésre készült. Az elején még ódzkodtam, nem voltam biztos magamban, hogy tudok-e a gyerekek számára dalokat írni. Aztán elmerültem a múltamban a gyermekkori régi családi emlékeim közé, ez volt az egyik ami inspirációt adott. A másik pedig, hogy tematikusan végighallgattam az addig megjelent hasonló lemezeket, Sebő Ferencet és a Kalákát kivéve nem volt róluk jó véleményem. Meg kell mondanom, elszomorított, hogy mi a helyzet a gyermeklemezek terén. Aztán elkészült a lemezünk, meglepetésünkre olyan sikeres lett, hogy a mai napig előadjuk. Olyannyira, hogy a jövő héten Szlovákiában, a magyarlakta településeken a Szindbád anyagával lépünk a közönség elé. – Ma este több ország zenei kultúrájából hallottunk. Mi határozza meg, hogy zeneszerzőként mikor melyik kultúrkörbe nyúl? – Nincs előre elgondolt tematizálás. Inkább az van e mögött, hogy nagyon sokféle zenét hallgatok. Természetesen a legmélyebben a magyar népzene gyökerezik bennem. Fiatalabb koromban megérintett a Balkán, India, Afrika zenei világa, így ezek a kultúrkörök is bekerültek, a Makám érintettségébemint hívószavak. Ezekből a kultúrákból olyan elemeket próbálunk felvenni, amelyek rokoníthatók, összehozhatók a magyar népzenével. Természetesen ennek megvan az a veszélye is, hogy sok minden összekeveredhet. Én azt gondolom, hogy jó ízléssel és kellő alapossággal nagyon szép dolgokat össze lehet hozni. Kodály Zoltán véleménye az európai klasszikus zenét illetően, hogy minél több kultúrából jön az alkotó inspirációja, annál tartalmasabb, egyben szebb lehet. – Ma este egy új dalt is hallhattunk, Zarándok ének címmel. Mint elhangzott, ez lesz a megjelenésre váró újabb korong címe. Hogy áll az új lemez felvétele, mit várhatunk tőle? – A nyáron ezen a lemezen dolgozunk, reméljük őszre már stúdióérett lesz az anyag. A cím a véletlennek köszönhető, mert egy mosonmagyaróvári koncertünket ezen a címen hirdettek meg. De a véletlenek néha jól jönnek, mert nagyon nehéz egy jó címet találni. Azt hiszem a zarándoklás jellemző ránk. Zarándokolunk más népek kultúrájához, mivel zenészek vagyunk, járjuk az országot, mindenhova elzarándokolunk. Mint ahogy ma este ide is Farkas Tibor meghívására. Czene Csaba Makám: Zarándoklunk más népek kultúrájához jelentősége is van – hangsúlyozta –, hiszen a bemutatott kerámiaanyagot a nagykanizsai születésű szobrászművész, ősze András hagyta szülővárosa múzeumára. ősze András 1962-ben költözött Peruba, ahol a művészeti akadémián tanított. Peruban vásárolta azokat a tárgyakat, melyeket később a Thúry György Múzeumnak ajándékozott. A féltve őrzött régészeti leleteink tavaly a Szépművészeti Múzeum nagy volumenű inka tárlatán is bemutatásra kerültek. Kiállításuk ősze András archaikus dél-amerikai gyűjteménye mellett Boglár Lajos néprajzkutató, a kulturális antropológia magyarországi alapítójának a tatai Kuni Domokos Múzeumban őrzött, döntően Brazíliában végzett gyűjtéseiből származó anyagot vonultatja fel. A tárlat harmadik elemét a folyosón és az első teremben kiállított színes fotók adják, melyek az 1992-től 1997-ig tartó kutatás során készültek Peruban és Bolíviában. Készítője Varga András a szegedi Móra Ferenc Múzeum kulturális antropológusa, a jelen kiállítás megálmodója. Varga András a budapesti Néprajzi Múzeum munkatársával, Gyarmati Jánossal a perui Tucume mellett található piramismezőn végzett kutatásokat, majd a bolíviai Cochabamba-völgyben régészeti, természetföldrajzi és kulturális antropológiai megfigyeléseket. Ekkor készültek a gyönyörű fotók. A három forrásból származó anyag jól illeszkedik egymáshoz. Bemutatja az egykori inka civilizáció régészeti leleteit, és a fotókon a magukat az inkák leszármazottainak valló mai perui indiánokat. Boglár Lajos 20. században gyűjtött brazíliai anyaga pedig azt bizonyítja, hogy míg az egykori inka társadalom a régi hagyományokon alapulva folyamatosan megújult, addig néhány száz kilométerre tőlük a brazíliai indián törzsek a mai napig őskori eszközöket használnak. Brazíliában újabb, ezidáig ismeretlen, őskori körülmények között élő törzset fedeztek fel. Ezzel szemben az inkák és közvetlen elődeik valódi civilizációt hoztak létre, városközpontjaikban éltek, építményeik, templomaik lenyűgöznek ma is minket, melyek közül elég csak a mindannyiunk számára fogalommá vált Macsu Picsut említeni. – Hogy honnan ered a perui lakosság, az éppen olyan megfejthetetlen titok, mint magának az amerikai kontinensnek a benépesülése. őslénytani és régészeti adatok alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az Andok első lakói a Panama földszoros és a mai Kolumbia felől érkeztek. Már ie. 6000 körül növényeket kezdtek termeszteni, ezzel megjelent a földművelés kezdetleges formája, majd az állattenyésztés is elterjedt. Kukorica, dinnye, lopótök, bab, burgonya, paradicsom a termesztett növények repertoárja. Ie. 2500. körül terjedt el az Andok népei között a gyapot termesztése, ami a szőttesek legfontosabb alapanyaga lett. A kerámiaművesség mellett a szövés a legrégibb és az egyik legfontosabb kifejezési formává vált a perui civilizációk körében. Ie. 2700. után épültek az első templomok és közösségi épületek. Ezeket kőből és szárított vályogtéglából építették monumentálisra. Már az épületekből is sugárzik a központosított hatalom, a fejlett, tagolt társadalmi struktúra, melynek élén az uralkodó, az Inka áll, aki magának a legfényesebb égitestnek, a Napnak a fia. Innen kiállításunk címe is: A Nap fiai egykor és ma. A kiállításban látható emberábrázolásos edények is a tagolt társadalomra utalnak. Egy-egy edény képes mitológiai lexikon. Hibrid és gyakran rémisztő alakokat ábrázol. A fazekasok a kerámiákon megformálták az állatok és növények képmását. A kukoricát például félelmetes szörnyszerű alakként személyesítették meg az edényeken. A templomként szolgáló, magas piramisszerű építmények körül az egyszerű nép apró házakban lakott, a föld terméséből élt, kézművességgel vagy halászattal foglalkozott és a közeli völgyek lakosságával kereskedett. Az Inka Birodalom 1438-ig virágzott, amikor a spanyol hódításnak esett áldozatul. A kiállítás a múlt és a jelen Peruját mutatja be. Az első teremben az ásatásokon készült fotókon és a maketteken bemutatott kőépületek után egy „valódi” épület belsejében, útvesztőjében szemlélhetjük meg a régészeti leleteket. Időutazás ez, melynek végén, a múzeum folyósólyán a jelen kor indiánjai között barangolhatunk. Bakonyi Erzsébet Vicéről, az erdélyi Mezőségből érkezett delegációt fogadtak a Halis István Városi Könyvtárban megrendezett ünnepségen. Akanizsaiak nevében a mezőségi Ördöngősfüzes településsel is kapcsolatot tartó Keppel Julianna óvónő köszöntötte Kerekes Zoltán tanítót, a vicei Bástya Kollégiumot fenntartó egyesület elnökét, Lapohos Ella-Izabella iskolaigazgatót, az egyesület alelnökét és Csite Andrást, a Mezőségi őrzőkör Alapítvány kuratóriumi tagját. A helyi támogatók – közöttük a Halis István Városi Könyvtár, a Hölgyklub, a Szociális Foglalkoztató – kulturális műsor keretében adták át adományaikat a vendégeknek. Vice, a Mezőség északi részén, Bethlentől délre megbúvó, háromszázötven lelkes színmagyar falucska. Iskoláját a csökkenő gyermeklétszám miatt az elmúlt években a bezárás fenyegette. Azt nem akarták, hogy megszűnjenek a környező települések kis létszámú iskolái, ezért arra gondoltak, hogy a négyszáz kilométerre lévő Moldvából hoznak csángó-magyar gyerekeket Vicére. Így nagyobb esélyt adnak nekik ahhoz, hogy emberré váljanak, és a helyi iskolájukat is megmenthetik a bezárástól, ami azért járna drasztikus következményekkel, mert a vicei iskola gyűjtőiskola, ahová húsz kilométeres távolságról is érkeznek gyerekek. Alegközelebbi hasonló intézmény pedig Vicétől húsz kilométerre található, s ilyen messzire már nem küldenék el a szülők a gyerekeiket. Valószínű, román iskolákba iratnák be őket. Ezt akarták megakadályozni, és ezért hozták létre a Mezőségi őrzőkör Alapítvány segítségével a Bástya Kollégiumot, amit Bástya bentlakásnak neveznek maguk között. Az épületet díjmentesen kapták használatba Gergely István volt csíksomlyói plébánostól. Beköltözés előtt fel kellett újítani, most már lakható állapotban van, de szükséges a bővítése, mert jelenlegi tizenkét lakója mellé még érkeznek gyerekek ugyancsak Moldvából. Még sok munka vár rájuk, tervük van bőven, de a lehetőségeik szűkösek. – Aki hallott a moldvai csángó magyarokról, tudja, nem éppen rózsás a helyzetük, szociálisan nagyon rossz körülmények között élnek – jegyezte meg Kerekes Zoltán. Az utóbbi hónapokban nem engedték bérmálkozni a fakultatív magyar oktatásra járó gyerekeket. Kerekes Zoltán úgy érzi, amíg meghallgatják őket, addig nincs baj. Egyre több csángó és szórványban élő magyar gyermeket vesznek keresztszülői pártfogásba, így anyagilag segítve a gyerekek fölnevelését. A Mezőségi őrzőkör Alapítvány várja magánszemélyek és vállalkozások pénzadományait. Bankszámlaszám: 50800128-11039794. B.E. 12 Kanizsa – Kultúra 2008. június 26. Az iskola és az anyanyelv védelme érdekében Kedves Olvasó! A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Kanizsa Dél- Zalai Hetilap megjelenése a NYÁR IDEJÉRE SZÜNETEL. Utolsó lapszámunk július 3-án jelenik meg, a leállás utáni első számunkat pedig augusztus 28-án olvashatják. Ettől az időponttól lapunkkal ismét folyamatosan, hetente találkozhatnak majd. A leállás ideje alatt e-mail címünkre várjuk leveleiket, észrevételeiket. Friss híreinket a nyár ideje alatt honlapunkon olvashatják. NYÁRI SZÜNET 2008. június 26. Kanizsa – Ez + Az 13 Horoszkóp Akár plusz időráfordításába sem kerül, mégis komoly sikereket érhet el a hivatása terén. Sőt, a nyári szabadságán minden fáradtság nélkül megoldja a lakás körüli apróbb felújításokat. A kánikulai forróság ellenére frissnek érzi magát. Lehet, hogy mindez azért van, mert korán lefekszik, és korán kel fel. Sőt, visszatért régi jó szokásához, a vasárnapi ebéd utáni szunyókáláshoz. Új lehetőségekkel, új ismerősökkel találkozhat a szabadsága alatt. Bár jó emberismerőnek tartja magát, nem árt, ha időnként elővigyázatos. Sok az elfoglaltsága, a harmónia érdekében a párjától se sajnálja az időt. Ha sok a szabadideje, és nincs pénze nyaralásra, sajátítson el valami új tevékenységet. Tanuljon például fazekasságot az egyik intézményünk nyári fazekas táborában. Utazáson töri titokban a fejét, de az anyagiak gátat szabnak. AMars hamarosan elhagyja az Oroszlán jegyét, s jobbra fordulhat anyagi helyzete. Kikapcsolódni, felpezsdülni mehet például a városi strandra is. A nyári szabadságát most fordítsa életszemléletének átalakítására. Küldje a régi, jól bevált szokásait szabadságra, s újuljon meg. Agondokat az idő szele elhessenti, és helyettük szebb napok kopogtatnak. A csillagok segítik tervei megvalósítását. Érdemes lenne valami másodálláson törni a fejét. A kritizálás és méltatlankodás helyett inkább kérjen tanácsot, segítséget a környezetétől. Pozitív eseményekre, munkalehetőségre számíthat a közeljövőben. Ennek örüljön, és lepje meg kedvesét egy utazással. Mindkettejüknek jót tesz, hogy végre hosszabb időre kimozdulhatnak otthonról A csillagok állása segíti abban, hogy tehetsége végre kamatozzon. Bár a kánikulai hőségben hajlamos a tétovázásra, ne halogassa tovább a fontos ügyeit. Lépjen a tettek mezejére. Ha megoldja régóta aggodalmat okozó problémáit, egy-kettőre megkönnyebbül. Utazzon el egy fürdőhelyre, sétáljon sokat vízparton, és elfelejtheti végre válságokkal terhes időszakát. Energiatartalékát jól hasznosíthatja ebben a forróságban. Könnyedén szót ért szomszédaival, munkatársaival. Egy valamire azonban érdemes odafigyelnie. Ne vegye kötelezettségnek az otthoniak közötti társalgást. Váratlan események, érdekes lehetőségek bukkannak fel ön előtt a szabadságán. Hogy mindennek az Uránusz-e az oka, vagy az ön simulékony magatartása, azt egyedül is eldöntheti. III.21.–IV.19. Kos IV.20.–V.20. Bika V.21.–VI.21. Ikrek VI.22.–VII.22. Rák VII.23.–VIII.22. Oroszlán VIII.23.–IX.22. Szűz IX.23.–X.22. Mérleg X.23.–XI.22. Skorpió XI.23.–XII.21. Nyilas XII.22.–I.20. Bak I.21.–II.19. Vízöntő II.20.–III.20. Halak Állás nemzetközi tehergépk.-vezető szakirányú 82.800 – 140.000 Ft teherautó szerelő szakirányú 100.000 Ft autószerelő szakirányú 82.800 – 120.000 Ft CO hegesztő szakirányú 105.000 – 120.000 Ft AWI hegesztő szakirányú 120.000 Ft forgácsoló szakirányú 200.000 Ft varrómunkás szakirányú 70.000 – 100.000 Ft pultos szakirányú 86.300 Ft szerkezetlakatos szakirányú 90.000 – 110.000 Ft gyártósori összeszerelő 8. általános 70.000 – 90.000 Ft anyagmozgató 8. általános 80.000 – 95.000 Ft hostess érettségi 69.000 – 105.000 Ft gépésztechnikus technikum 300.000 – 320.000 Ft munkavédelmi ügyintéző technikum 100.000 Ft környezetvédelmi mérnök főiskola 100.000 – 120.000 Ft gépészmérnök főiskola 300.000 – 320.000 Ft BőVEBB FELVILÁGOSÍTÁS a munkahelyi ajánlatokról a Nyugatdunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központban, a Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt vagy a http://www.nyugatrmk.hu webcímen kaphatnak. Ügyfélfogadási idő: hétfő–kedd–csütörtök: 8.00–12.00 és 13.00–15.00 óra között, péntek: 8.00–12.00 óra Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ ÚJ! ÚJ! ÚJ! frekvencia! FM 95,6 MHz Tekerjen át Ön is! Új SMS szám 06-30/ 30-30-95-6 JÁRMű ÁLLÁS SZOLGÁLTATÁS VEGYES 14 Kanizsa – Apró 2008. június 26. Nk-án a Turulmadárnál 100 m2-es, I. emeleti lakás extrákkal eladó. Érd.: 30/9124-674 (6177K) BÉRLET INGATLAN Nk belvárosában 600 négyzetméteres terület – társasház építésére is alkalmas – eladó! Érd.: 30/227- 3294, 30/448-6072 Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári lakás jó állapotban eladó. Érd.: 93/321-906 (6200K) Nk-án a belvárosban Kinizsi u. 2. szám alatt egy és fél szobás irodának és orvosi rendelőnek is alkalmas, felújításra szoruló lakás eladó. Érd.: 93/325-787 (6242K) Dupla garázs a Nagyváthy utcában eladó. Érd.: 18 óra után a 93/314-956-os telefonszámon.( 6245K) ÚJ LAKÁS AKCIÓ! Egy darab tetőtéri, 46 m2 galériás, két szobás, cirkós lakás a Deák tér 10-ben 8,99 millió Ft-ért eladó. Akár önrész nélkül is. Tel.: 30/901-9013 (6246K) Kiskanizsán kétszintes családi ház kis telekkel, garázzsal eladó. Érd.: 30/590-3945 (6247K) Nk-án az uszodánál kétszobás, bővíthető, napfényes, egyedi fűtéses, részben felújított, kívülről hőszigetelt udvari lakás garázszsal, pincével eladó. Irányár: 5,3 millió Ft. Érd.: 20/9726-721 (6257K) Nk-án a Corvin utcában két és fél szobás, karbantartott lakás eladó. Irányár: 8,9 millió Ft. Érd.: 93/323- 737, 20/3981-455 (6258K) Csónakázó tónál (a Szeszfőzde közelében, a szalagkorlátnál) 1000 m2-es telek kis faházzal eladó. Víz, villany van. Érd.: 30/9975-375 (6268K) Nk-i másfél szobás, gázas, 44 m2- es földszinti, önkormányzati lakásomat egy szobás, gázas önkormányzati lakásra cserélném. Érd.: 30/958-7390 (6299K) Nk-án csendes környéken tetszetős színekkel, burkolatokkal, teljesen felújított, 87 m2-es, kétszintes + 25 m2-es, tetőteres társasházi lakás pincével, garázzsal, udvarral és nagy kerttel eladó. Érd.: 30/555- 6575 (6253K) Nk-án felújított, korszerűsített, 220 m2-es, négyszobás, polgári jellegű családi ház garázzsal, 70 m2-es száraz pincével, udvarral, ipari árammal eladó. Érd.: 30/555-6575 (6274K) Zalakaroson, a Panoráma utcában kis családi ház eladó. Megegyezünk! Tel.: 93/313-064 (6275K) Nk-án, a Liszt Ferenc utcában kétszobás, földszinti, központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 6,3 millió Ft. Érd.: 30/353-4194 (6276K) Nk-án a Berzsenyi utcában, negyedik emeleti, két szobás lakás albérletbe kiadó. Érd.: 30/590-3945 (6249K) Nk belvárosában a TANDEM autókereskedés bérbe kiadó vagy építési teleknek eladó. Tel.: 30/481- 2323 (6260K) Iharosban 75 m2 alapterületű helyiség kereskedelmi célra kiadó. Érd.: 70/313-7437 (6270K) Belvárosi, egyszobás, egyedi fűtéses lakás albérletbe kiadó. Érd.: 70/5799-455 (6277K) 1500-as zsiguli kevés kilométerrel eladó. Érd.: 93/314-956 (6244K) Daewoo Matiz, fehér, 2001-es, 2009. szeptemberig műszakival eladó. Tel.: 20/465-2574 (6262K) Ne dobja ki! Készpénzért vásárolok régi dísz- és használati tárgyat, porcelánt, képet, könyvet, régi újságokat, stb.! Érd.: 20/555-3014 (6083K) Tenyésztésre szánt mopsz 4 hónapos kiskutyák családi okok miatt eladók. Érd.: 30/481-2323 (6263K) Fuji FinePix S3000 digitális fényképezőgép (ezüst színű) 3,2 MP, 6x optikai zoom, LCD 1,8", beépített vaku, memóriakártya, napellenző gyűrű, USB kábel, leírás, szoftver. Közelkép, mozgókép felvétel, automatikus és kézi üzemmódok. Irányár: 20.000 Ft. Tel.: 30/9932-534 (6264K) 170 literes prés eladó. Tel.: 30/448-6072 (6278K) Fürdőkád, zuhanytálca felújító zománcozás helyben, beépített állapotban, fehérben, színesben. Érd.: 20/475-1793, 82/423-691 (6142K) Gépelést, illetve bármilyen számítógépes szerkesztést rövid határidővel vállalok. Tel.: 30/9932-534 Nk-i pizzériába pizzaszakácsot és felszolgálót felveszünk. Érd.: 30/555- 6585 (6255K) Takarítást vállalok. Érd.: 93/325- 759 (6279K) Volán Oktatási Kft. Nagykanizsa, Zárda út 2. Tel/fax: 93/516-634 OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448 TANFOLYAMOKAT indítunk 2008. 06.30-án 8 órakor délelőtti 2008. 06.30-án 16 órakor délutáni előadásokkal személyautó, motor és segédmotor kategóriákban Elmélet (kresz) 10 nap! Részletfizetés! Diákkedvezmény! Ingyenes tankönyvkölcsönzés! NE HAGYD KI, JELENTKEZZ! Június 26-30 NYÁRESTI SZERENÁD Minden hétköznap este, 19 órakor Július 14. 21 óra – HSMK KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ „BOLDOG IDő” musical ZORÁN dalaira A veszprémi Pannon Várszínház előadása. Főszerepben: Gazdag Tibor színművész Belépődíj: 2500 Ft Július 6. HAGYOMÁNYOK NAPJA, KISKANIZSAI BÚCSÚ Kirakodó vásár, gyermek és felnőtt programok, kuplé és sanzon est, búcsúi bál, sztárvendég MÁRIÓ. Helyszín: Móricz Zsigmond Művelődési Ház és a Templom tér KÉT ZARÁNDOK Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet retrospektív képzőművészeti tárlata (I.). Megtekinthető: szeptember 30-ig A CSEND FESTőJE Válogatás Z. Soós István festőművész alkotói életművének zsánerfestményeiből. Megtekinthető: szeptember 15-ig NAGY UTAZÁS Fotókiállítás Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet életútjáról. Megtekinthető: augusztus 31-ig. A Képzőművészetek Háza nyitva: 10-17 óráig, vasárnap és hétfőn szünnap Ha felsőfokú végzettsége van, döntse már el, dolgozni akar vagy pénzt keresni! Érd.: 70/313-7437, 20/936-7115 (6272K) 2008. június 26. Kanizsa – Sport 15 A híd összeköt, s ez Esztergomot a szlovákiai Párkánnyal összekötő Mária Valéria-híd esetében sincs másképp. Viszont e kecses ívű építménynek sportbeli értelemben is van szimbolikája, különösen a jelenleg is zajló labdarúgó Európa- bajnokság kapcsán. A Duna fölött ívelő átkelő ugyanis a közép-európai térség két (jelenleg!) legsutább futballjával rendelkező országát köti egybe. Ettől függetlenül mindkét oldalon kivetítők csatája zajlott, hiszen alig volt olyan kiszolgáló-egység, melyeknek teraszán az esti órákra ne csalogatták volna össznépi meccsnézésre az embereket. Olyan színvonalúval például, mint a nem is oly rég lejátszott horvát – német rangadó, ahol egy 4,5 milliós ország futballválogatottja oktatta a 80 milliós ellenfelet. Még az esztergomi vasúti forgalmi irodából is messzire hallatszott a képernyő nyújtotta élmény. Azóta persze tudjuk, mi történt, de időben és helyben már közelebb, Kanizsán a török – horvát negyeddöntő délelőttjén is bukkantak fel vukovári, eszéki rendszámú autók (tömve pirosfehér kockás mezű rajongókkal), hogy a bécsi szurkolói zóna felé vegyék az irányt. Aztán jött a dráma, éjfél környékén pedig a bánatos üzenetváltások, de jellemző volt, egy a magyar futballban is ténykedő játékos- menedzser reakciója: „Fájó a vereség, de semmi gond, megyünk tovább, 2010- ben a vb-n ismét bizonyítani fogunk!” Hát ilyen a mentalitásuk, s amit írt, arra nagy valószínűséggel lesz is esélyük. Mi okosat fűzhetnénk ehhez? Talán csak annyit, hogy elmondások szerint, ha ritka szép és tiszta az időjárás, az esztergomi bazilikától beláthatók a Tátra-csúcsai. Viszont, térben és időben nagyon el kellene kalandoznunk, hogy a mi futballunk magaslatait valaha is meglássuk… Polgár László Valéria-hídi portyázások Évadzáró sajtótájékoztatójukat kellemes hír bejelentésével kezdték a Kanizsa KK-DKG East NB I B-s férfi kosárlabda-csapatának elöljárói. Mint kiderült, egyik ellenlábasukat hátrébb sorolták, így az együttes végül – s most már minden bizonnyal véglegesen – a hetedik helyet szerezte meg. Az egyesület utánpótlásának szakmai munkájáról is szó esett, s annak vezetője, Silló Zsolt önkritikusan ismerte el, hogy az elmúlt szezonban nem sikerült felnőni a felnőttek szintjéhez, bár, tegyük hozzá, a bajnoki rendszer anomáliáira is rámutatott. A különböző korosztályokkal a legutóbbi idényben Göncz Ferenc, Hartai László, Lovkó Csaba, Silló Mátyás és Silló Zsolt foglalkozott s a jövőben is hasonló felállásban veszik fel ellenfeleikkel a küzdelmet. A felnőttek mezőnyében a hetedik helyen végzett gárda legjobb pontátlaggal rendelkező játékosa Szabó Balázs lett, akitől rövid értékelést kértünk elsősorban önmaga teljesítményéről. – Ez a pontvadászat azért lehetett számomra sikeresebb, mert jobban összerakott csapat állt mögöttem, mint az előzőben. Nagyobb koncentrációval talán még előkelőbb helyet is el tudtunk volna csípni, de összességében szerintem nem produkáltunk rosszat. Ami a személyes jövőmet illeti, nem titok, hogy az NB I A csoportos Kaposvár puhatolózott, de nem nagyon szeretnék visszamenni hozzájuk. Az is igaz, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a Dombóvár is bejelentkezett, de ez is képlékeny dolog, ráadásul jól is érzem magam a kanizsai gárdánál. P.L. Előrelépés, önkritika, ragaszkodás NÉVJEGY – Kanizsa Kosárlabda Klub – DKG East. Alapítási éve: 1995. Színe: kék-fehér-piros. Címe: 8800 Nagykanizsa, Vár út 5. Csarnoka: Russay Olivér (Cserháti)-csarnok (350 férőhellyel). Elnök: Horváth Balázs. Edző: Kovács Nándor. Legnagyobb sikerei: NB I A csoportért játszhatott (2003), NB I B 7. helyezés (2008). Az Alpok-Adria U12-U19-es asztalitenisz versenysorozat kanizsai állomásának helyszínén 18 egyesület, a magyarok mellett szlovén és horvát klubok indították ping-pongosaikat. A mezőny erősségére jellemző volt, hogy nem csupán a házigazdáknak, vagyis a Kanizsa Sörgyár SE versenyzőinek jutott babér. A vendéglátók közül kiemelkedett Ladányi Dóra, aki az U15-ös mezőnyben lett első, míg Kahotek Kristóf az U19-esek között lett harmadik. AZala Megyei Asztalitenisz Szövetség szervezésében egy nem túl hagyományos versenyt is rendeztek, melynek lényege az volt, hogy a megye legjobb férfi és női versenyzői „ömlesztve” vettek részt. Az első helyen Mariana Stoian, másodikon Ladányi Dóra, míg harmadikként Kahotek Kristóf végzett. Időközben az is eldőlt, hogy a Kanizsa Sörgyár SE női extraligás csapata a legfelső osztályban a szinte biztosra vett hatodik helyett a hetediken végzett. A Szuper Ligás indulás ezzel még képlékeny, ráadásul a csapat is teljes átalakulás előtt állhat, hiszen a három stabil játékos, élen a légiós Mariana Stoiannal távozhat. Mozgalmas holtidény előtt áll tehát a 2005-ben létrehozott Extraligában tavaly hatodik, idén hetedik helyen zárt dél-zalai klub. P.L. Ladányi játéka egyre meggyőzőbb NÉVJEGY – Kanizsa Sörgyár Sport Egyesület. Alapítási éve: 1957/2001 (a női szakág újraindulása). Színe: piros-fehér. Címe: 8800 Nagykanizsa, Csengery út 111. Terme: Bolyai János Általános Iskola tornaterme. Elnök: Jakabfi Imre. Edző: Jakabfi Imre. Legnagyobb női sikerei: NB II-es bajnok (2003), NB I B-s bajnok (2004), NB I Nyugati csoport bajnoka (2006), Extraliga 6. hely (2007), Szuper Liga (közép-európai bajnokság) 9. hely (2008). Nos, egy biztos, a Nagykanizsa Demons ebben a bajnokságban fennállása legjobb eredményét érte el, hiszen legutóbbi hazai mérkőzésén a Debrecen Honvéd Gladiators csapatát múlta felül 36:13-ra. Ezzel eldőlt, hogy a gárda nem esett ki a Divízió I-es mezőnyből, ráadásul ez a győzelem eddigi legjobb tabellán elfoglalt pozícióját is eredményezheti. A debreceniek elleni győzelem ugyanis akár az ötödik helyre is röpítheti a kanizsaiakat a közeljövőben záruló évadban. A feltételes mód annak szól, hogy időközben lejátszották a Budapest Titans elleni idegenbeli meccsüket is, melyen 28:14-re kikaptak. Érdekes módon a találkozó felvezetése még úgy szólt: „A kiesés elleni meneküléstől a rájátszásba?” Mint kiderült, a rájátszásról szőtt elképzelések végül merésznek bizonyultak, de a lényeg, hogy a bent maradás már a számítások szerint összejött. Az következő erőpróba most már a juniorok előtt áll, hiszen nekik nemsokára kezdődik a pontvadászat. P.L. Bentmaradtak NÉVJEGY – Nagykanizsa Demons Amerikai Football Klub. Alapítási éve: 2005. Szine: piros-fekete. Címe: 8800 Nagykanizsa, Sikátor utca 32. Stadionja: Mindenki sportpályája (5000 férőhellyel). Elnök: Bárdosi Gábor. Edző: Györek Ferenc. Legnagyobb sikere: Divízió I-es 5. hely (2008) ÚJRA MASSZÁZS A NAGYKANIZSAI USZODÁBAN! (A szolgáltatás belépőjegy nélkül is igénybevehető) Teljes testre, 30 perces lazító masszázs 1000 Ft. Egyéb szolgáltatások: alakformáló-, talp-, stb. masszázs. Hívásra házhoz is megyek! Tel.: 30/481-2323 16 Kanizsa – Hirdetés 2008. június 26. NAGYKANIZSAI VÁROSVÉDő EGYESÜLET Adószám: 19267027-1-20 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007 évről Jelentésünket az 1997. évi CLVI törvény 19.§-a alapján meghatározott beszámolási kötelezettségnek eleget téve tesszük közzé adatok: ezer Ft-ban! Előző év Tárgy év A. Az összes közhasznú tevékenység bevétele 1.207 333 I. Pénzügyileg rendezett bevételek 1.207 333 Közhasznú működésre kapott támogatás 780 - Ebből: - helyi önkormányzattól: 230 - - egyéb támogatóktól 556 - Közhasznú tev.-ből származó bevétel (SZJA 1 % ) 176 129 Tagdíj és egyéb bevétel 251 204 B. Vállalkozási tevékenység bevétele: - - C. Összes bevétel 1.207 333 Közhasznú tevékenység ráfordításai 1.169 406 Tárgyévi pénzügyi eredmény 38 - 73 Az egyesület a 2007 évben kapott SZJA 1%-os támogatás összegét az alapító okiratában foglaltakkal összhangban használta fel az alábbi célokra: - 100 -100 eFt támogatást nyújtott az Alsóvárosi templom felújításához és a Thúry György Históriás Napok megszervezéséhez, - 10 eFt összegben támogatta a helyi tudományos kutatómunkát, a Meixner Béla emlékülés megrendezését Az egyesület ezúton is köszönetet mond minden támogatójának. |