Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
15.57 MB
2020-12-09 11:09:33
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
685
1109
Kanizsa 2008. 037-040. szám november

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

XX. évfolyam 37. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2008. november 6. Kanizsa
Egy kattintás, és naponta
friss híreket, tudósításokat,
riportokat olvashat.
Képeslapküldő, fórum,
és apróhirdetési
lehetőség várja.
Kattintson rá!
www.kanizsaujsag.hu
A Gyermekrák Alapítvány 7,2
millió forint értékben vásárolt
hiánypótló orvostechnikai eszközöket
a Kanizsai Dorottya
Kórháznak. A teszt analizátort
és háttértárolást biztosító hűtőt
2008. november 11-én, 11 órakor
adja át Balogh István, az Alapítvány
elnöke Dr. Kovács Józsefnek,
a Kórház főigazgatójának.
Az adomány a legjobbkor érkezik,
hiszen a súlyponti kórház transzfúziológiai
állomásán az orvosok
egy tizennégy éves, gyakorlatilag
használhatatlanná vált készülékkel
kénytelenek ellátni a betegeket.
Az elavult készülék cseréjét
a kórház gazdasági helyzete nem
tette lehetővé.
Az új, automatikus tesztanalizátornak
nélkülözhetetlen szerepe
van daganatos gyermekek diagnosztikája
és ellátása során. A betegség
megállapításakor a tesztanalizátorral
végezhetők el a szükséges
antitest szűrések. A kemoterápiás
kezelés során a gyermekeknek
több alkalommal lehet szükségük
vérátömlesztésre: a transzfúzió kizárólag
választott vérrel történhet,
a vérválasztáshoz, a keresztpróbák
elvégzéséhez szükséges az új berendezés.
A készülékhez tartozó
szoftver biztosítja az archiválást és
a keresztpróbák biztonságos kiértékelését:
a computeres rendszer kizárja
a szemmel való leolvasás
szubjektív tévesztési lehetőségeit,
ugyanakkor az eredmény szemmel
is kontrollálható. A készülék kapacitása
természetesen a daganatos
gyermekeken kívül lehetővé teszi a
felnőtt betegek ellátását is.
A készülék továbbá alkalmas
még az immunizált anyák újszülöttjeinek
direkt antiglobulinteszt
vizsgálataihoz is.
A XXI. század igényeinek mindenben
megfelelő műszert a Gyermekrák
Alapítvány a személyi jövedelemadó
egy százalékából befolyt
támogatásból tudta megvásárolni!
A kórház műszerparkjának fejlesztését
a Gyermekrák Alapítvány
az idén tavasszal már támogatta:
áprilisban egy négy és félmillió forint
értékű korszerű kriosztátot vásárolt
a kórháznak.
K.H.
Adomány a kórháznak
Egy tragikus baleset, illetve
annak az önkormányzatra háruló
teendőivel foglalkozott sajtótájékoztatóján
Marton István
polgármester.
A múlt héten történt tragikus
baleset miatt használhatatlanná
vált a Sánc előtti híd. Ismeretes,
már tervezés alatt áll a Hevesi utcát
a Csónakázó-tóval összekötő
kerékpárút. A tervek engedélyezésre
várnak.
A polgármester bízik benne, a
héten kiadják az építési engedélyt
az új hídra. Ez technikailag más
lesz, lévén a gyalogút és a kerékpárút
egymás mellett halad majd.
Elemi kötelessége az önkormányzatnak
– hangsúlyozta Marton István
– , hogy a veszélyforrást amilyen
gyorsan csak lehet, megszűntesse.
Véleménye szerint legkésőbb
öt héten belül, Mikulásra az új híd
állni fog. Addig is körültekintő közlekedést
kért mind a gyalogosoktól,
mind a gépjárművezetőktől.
Lapunk kérdésére a polgármester
elmondta, az új híd megépítése
a közbeszerzési értékhatár alatt
marad, azaz a tizenötmillió forintos
költséghatáron belül.
B.E.
Meggyorsítják a hídépítést
Ismeretlen személy „Kiss István,
Nagykanizsa, Zemplén utca
2/b.” fiktív adatokkal tett feljelentést
Nagykanizsa polgármestere
ellen, mert a testület felhatalmazása
nélkül mondott le egy
Arany János utcai ingatlan elővételi
jogáról. A feljelentő szerint a
polgármester ezzel „hivatali kötelességét
megszegte és polgármesteri
hatáskörét túllépte”.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
előbb a feljelentés kiegészítését
rendelte el, majd a
lefolytatott eljárás során bűncselekmény
elkövetésének gyanúját
nem állapította meg, a feljelentést
elutasította.
Elutasított feljelentés
Októberben két képviselő is kilépett
a Fidesz-frakcióból. Erre reagálva
tartott sajtótájékoztatót
Bene Csaba, frakcióvezető és Tóth
Nándor, képviselő.
Bene Csaba elmondta, hogy egy
rövid, mindössze kétsoros levélből
értesült Polai József kilépéséről, s
hogy a részleteket a megyei napilapból
tudta meg. Bár régóta érlelődött
már ez a dolog, ennek ellenére
sajnálja képviselőtársa távozását
a Fideszből. Több alkalommal
kérte már a frakció, hogy foglaljon
nyíltan állást, hajlandó-e
együttműködni a frakcióval, vagy
sem. Mindezidáig kitérő választ
adott.
– Úgy gondolom, hogy Polai József
és Horváth István képviselőtársaim
kiválásában közrejátszott
Marton István polgármester tevékenysége
– tette hozzá Bene Csaba.
– A frakció és a polgármester
között felmerülő vitákat a frakcióval
kellett volna megbeszélni, és
nem egyes képviselőtársakat meggyőzni
az igazáról. Így egészen
más eredményre juthattunk volna.
Tóth Nándor reméli, hogy a
kiskanizsai részönkormányzatban
ezután is együtt tudnak majd működni
Polai József képviselővel.
Mindketten egyetértettek abban,
hogy igazán tisztességes az lett
volna, ha – mivel mindketten a
párt színeiben indultak a választásokon
– visszaadják a mandátumukat
is.
Egy, a legutóbbi közgyűlésen el
nem hangzott előterjesztésről beszélt
sajtótájékoztatóján Karádi Ferenc
önkormányzati képviselő,
melyhez véleményével Jerausek István
képviselőtársa is csatlakozott.
A sajtótájékoztatón részt vett
Cseresnyés Péter alpolgármester
is, aki bevezetésként többek között
elmondta:
– A mintegy egy hónapja kirobbant
pénzügyi és gazdasági válság
első elszenvedői – az egyének mellett
– valószínűleg az önkormányzatok
lesznek. Ettől függetlenül az
önkormányzatnak kutya kötelessége,
amikor a problémák megoldásával
foglalkozik, hogy ne a megszorítás
legyen a célja, hanem az, hogy
lehetőleg munkát adjon a vállalkozóknak,
a lehetőségeihez mérten minél
több pénzt fordítson beruházásokra,
mert csak ebben az esetben
enyhíthető, mérsékelhető az a kár,
amit a remélhetőleg rövid ideig tartó
helyzet okoz. Ez a szempont
vezérli a Fidesz-frakciót. Ha bajban
vagyunk, közösen kell megoldást találnunk.
Az önkormányzatnak is kell
hozni bizonyos áldozatot a közös cél
érdekében, azért, hogy az itt élő emberek
jól érezzék magukat, és itt találják
meg a megélhetésüket. Ezért
szóba kell állni az itt élő emberekkel,
mert nélkülük nem lehet jó döntést
hozni.
Ezt követően Karádi Ferenc
vette át a szót:
– Sajnálom, hogy a 30-án megtartott
közgyűlésen sokkal fontosabb
volt a néhány képviselő és az
ülést vezető polgármester számára
az egymás elleni küzdelem rendkívül
mélyre süllyedő diskurzusa,
mint a jelentős előkészítést igénylő,
a város tulajdonában lévő üzlethelyiségeknél
alkalmazott bérleti
díjak felülvizsgálata. Az új munkahelyet
teremtő támogatással – amelyet
megszavaztunk már, és számtalan
vállalkozás igénybe is vett –
egyenértékűnek tartom azt is, ha a
mai gazdasági környezetben a vállalkozók
meg tudják őrizni likviditásukat,
és nem lesznek kénytelenek
alkalmazottaikat elbocsátani. Ennek
az óhajtott célnak az egyik lehetséges
eszköze az, ha a város
csökkenti a tulajdonában lévő üzlethelyiségek
havi bérleti díját. A
járulékokat, a központi adókat és az
üzemeltetés más költségét nem tudjuk
befolyásolni, de ezt a kiadási
tételt – amely néhány bérlemény
esetében havonta több százezer forint
is lehet –, közös elhatározással
meg tudjuk változtatni úgy, hogy a
város tulajdonát képező üzleteket
ne zárják be a bérbevevőik, és a ma
üresen állókat is ki tudja adni a jelenlegi
hasznosító, az Ingatlan Kezelő
Intézmény. Ha ennek eredményeként
ez utóbbi cél is teljesül, vagyis
új bérlők jelentkeznek, akkor a
következő évi költségvetésben nem
kell jelentős bevételcsökkenéssel
számolnunk. Érdemes előre gondolkodni
annak, aki a várostól kíván
üzlethelyiséget bérelni, hogy az
egyeztetések során elmondhassa a
véleményét az általa elfogadható
feltételekről. Jelenleg 4000 forint/
hó körül van a belvárosi bérlemények
négyzetméterenkénti ára,
amit minden évben az inflációval
automatikusan felszorzunk. Ez a
szám egy száz négyzetméteres üzlet
esetében 2010-re elérheti a félmillió
forintot is havonta. Kevés remény
van tehát arra, hogy ennek a
gyakorlatnak a fenntartása hosszú
távú gondolkodást tegyen lehetővé
a bérlők számára. A könnyítés életszerű
és szükséges. Erről szeretném
meggyőzni képviselőtársaimat, ami
az előzetes bizottsági vélemények
ismeretében nem lesz nehéz.
Jerausek István így folytatta:
– Képviselőtársamnak engem
nem kell meggyőznie a bérleti díjak
csökkentése ügyében. Úgy
látom, máris késésben vagyunk
ezügyben. Mivel a külső körülmények
jelentősen megváltoztak, felül
kell vizsgálni az egész szabályzórendszert.
Ezek a változások az üzletek
esetében még inkább igazak.
A városba települt multinacionális
cégek, a fizetőképes kereslet csökkenése
olyan helyzetbe hozta a helyi
vállalkozókat, hogy képtelenek
a magas bérleti díjat kitermelni.
Nem tartom jó megoldásnak azt
sem, miszerint az üzlet bérleti díja
a négyzetméter növekedésével arányosan
növekszik. Például a 40
négyzetméteres üzletben nem
dupla jövedelem képződik a 20
négyzetméteressel szemben. Meg
kell találni a helyes arányt. Egy
sor ilyen, és ehhez hasonló kérdés
újraszabályozása a feladat. Úgy
gondolom, egy vállalkozóbarát önkormányzatnak
mindenképpen a
bérleti díjak csökkentésében kell
gondolkodnia, ami nem jelent okvetlen
bevételkiesést, mert ezáltal
az üres üzletek is bérlőre találnak.
Nem utolsósorban városképileg is
kiábrándítóak a papírral befedett
mocskos kirakatok.
B.E. - SE. - K.H.
Kanizsa – Fidesz a bérleti 2 díjakról 2008. november 6.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia:
Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó:
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801
Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős
vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László
Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286.
Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP
Fidesz: A kilépőkről
Szóba kell állni
az itt élőkkel
Kanizsa – Hagyományo2008. november 6. k 3
November 1-jén avatták fel a
hajdani görögkeleti temető helyén,
a Tripammer utca elején, a
temetői híd délkeleti sarkánál
felállított emlékkeresztet.
A kereszten, melyre Draskovics
György gravírozta a szöveget, a
város egykori görögkeleti vallású
lakosainak neve fölött ez áll:
1962-ig létezett itt Nagykanizsán
görög és szerb származású polgárok
temetője. A kicsiny ortodox
sírkertbe a 18 század alkonyától
temetkeztek.
Beszédében Czupi Gyula, a
Halis István Városi Könyvtár igazgatója
az egykoron Nagykanizsán
fontos szerepet betöltött görögökre
emlékezett, akik közel kétszáz
évig, a 18-19. században voltak jelen
a város életében. Létszámuk
néhány tucat családra tehető. Főként
kereskedelemmel foglalkoztak,
de volt köztük tanító is. Először
a török területekről behozott
termékeket értékesítették, hiszen
akkoriban még török fennhatóság
alatt állt Görögország. Később
más termékekkel is kereskedtek.
Történetüket sokrétűen feldolgozták
a nemrégiben megjelent Nagykanizsa
Monográfia második kötetében.
A kanizsai első boltok tulajdonosai
közülük valók lehettek, de
a reformkorban is fontos szerepük
volt. Elég csak arra gondolni, hogy
1845-ben az Axenti-házban alakult
meg a nagykanizsai takarékpénztár.
Az itteni görögségnek és mindazoknak,
akik görögkeleti vallásúak
voltak, temetőjük is volt ezen a
helyen. Halis István megjegyezte
egy írásában, hogy a térképen
1916-ban a görögről átnevezték
ráctemetőnek. Aztán eltűnt a görögség
a város életéből. Egy részük
asszimilálódott, többen elköltöztek.
Az árván maradt temetőt
egy idő után felszámolták. Valójában
nyoma sem maradt, csupán
néhány fénykép emlékeztet a keresztre.
Tarnóczky Attila pedagógus
a görögkeleti temető közelében
nőtt fel, az ő ötlete nyomán
alakította ki az emlékhelyet az önkormányzat.
A keresztet Marton István polgármester
leplezte le, majd
Kanakisz Lefterisz, a Magyarországi
Görögök Országos Önkormányzatának
hivatalvezetője mondott
beszédet, melyben köszönetet mondott
az emlékhely kialakításáért.
– Nagykanizsa példaértékű tevékenységet
végzett abban, hogy saját
költségén kialakította az emlékhelyet.
Van már hagyománya a görög
és magyar kapcsolatoknak –
hangsúlyozta –, s büszkén mondhatják,
a mai nappal még jobban
öregbítik a két nép barátságát.
Végezetül emléklapot adott át
Marton István polgármesternek és
Tarnóczky Attilának a lelkiismeretes
munkájáért.
Kalota József görögkeleti esperes,
érseki vikárius, a konstantinápolyi
fennhatóság követe a köszönet,
a hála és a remény kifejezésével
áttért az egyházi szertartásra,
majd Marton István, Alexandros
Desipris, a Magyarországi Görög
Nagykövetség katonai attaséja és
Kanakisz Lefterisz koszorút helyezett
el az emlékkereszt talapzatánál.
A megemlékezésen Horváth
István Radnóti-díjas versmondó és
Farkas Tibor énekmondó működött
közre.
B.E.
Emlékkereszt a hajdani
görögkeleti temető helyén
Bencze Lajos, kiskanizsai olvasónk
hívta fel a figyelmünket,
hogy hétfő estére ellopták a Szt.
Flórián téri kápolna Mária szobrát
(képünkön balról). A városrész közössége
hálás lenne, ha visszajuttatnák
az amúgy csak eszmei értékkel
bíró, 40 cm nagyságú, kék
palásttal ábrázolt zöld-fekete talapzatú
gipszszobrot.
amatőr felvétel
„Szép az erdő, ősszel is szép”
címmel november 8-án, szombaton,
16.30 órai kezdettel tartja
egész estés nótaműsorát a Tüttő
János Nótaklub a HSMK színháztermében.
A műsorban fellép
Szentendrei Klára, Kerekes Katalin
és erdélyi nótákkal Vásárhelyi
Prodán Miklós nótaénekes.
Kísér a Liszt-díjas Szalai Antal
zenekara.
Az önálló est programjairól Major
Lajos elnök és Varga Zoltán,
médiakapcsolatokkal megbízott
vezető tartott sajtótájékoztatót.
– A műsorban ismert és új nótaösszeállítások
is szerepelnek –
kezdte Varga Zoltán. – Elhangzanak
erre az alkalomra megtanult,
gyűjtött anyagok, amelyeket nótaműsorokban
sem lehet hallani, és
a kottájával, szövegével sem lehet
találkozni. Kamarakórusuk operett
slágereket és nótaszólókat ad
elő. Kuriózum lesz egyik nótástársuk
szerzeménye is. Idén egy
alkalommal lépnek fel, egy műsort
adnak, mert a tavalyi két önálló
est dupla kiadást és fáradtságot
jelentett a klub számára. Soha
nem merték remélni, hogy a kanizsai
nótakedvelő közönség ennyire
a szívébe zárja őket. A belépőjegyekért
szinte közelharc folyt ismerőseik
körében. Ezt mutatja,
hogy két héttel az est előtt már
csak harminc szabad belépőjegyük
maradt.
Még egy újdonságról tettek említést
a sajtótájékoztatón: a nézők
tapasztalni fogják, hogy a színpad
mögött megjelenik a „Nagykanizsa
a nóta városa” felirat, s ez némi
magyarázatra szorul. Ez év tavaszán
Major Lajos, a Tüttő János
Nótaklub vezetője, bejegyeztette
és levédette az ARTISJUS Magyar
Szerzői Jogvédő Irodánál ezt a címet
városunk részére. A szép és
nagyon hangzatos cím azonban
kötelezettségeket is jelent. Többek
között azt, hogy negyedévenként
szeretnének nótás vacsorákat szervezni
valamelyik vendéglőben,
ahova vendégművészeket is meghívnak.
A most nyolc éves klub a
tizedik évfordulójára egész napos
nótafesztivált tervez a városban,
különböző amatőr csoportok fellépésével.
A klub történetéről szólva
elhangzott: nótakedvelőkből álló
baráti társaság hozta létre azzal a
céllal, hogy a méltatlanul mellőzött
magyar nótakultúrát ápolják
és népszerűsítsék. Régi, kevesek
által ismert darabok gyűjtésével,
és mai szerzők műveinek megismerésével,
megtanulásával kezdődött.
Mára már több száz olyan
magyar nótát énekelnek, amelyeket
színpadon is bemutatnak. Az
utóbbi öt évben ötvennyolc helyszínen,
közel kétszáz előadást
tartottak. Sikereiket igazolja,
hogy a legjelentősebb nagykanizsai
és városkörnyéki kulturális
programokon kívül már több fővárosi
rendezvényre is meghívást
kaptak. Öt alkalommal léphettek
fel a Stefánia Palotában, ahol a
legnagyobb nótaénekesekkel egy
színpadon mutathatták be produkcióikat.
TV- és rádiófelvétel
is készült velük. Rendszeres szereplői
a Duna TV Kívánságkosár
című műsorának. Az országos
terjesztésű Nótás Újság ünnepi
számában egész oldal foglalkozott
a klub tevékenységével.
Olyan nagyszabású országos és
nemzetközi seregszemléken képviselték
régiónkat, mint az
Abasári Nemzetközi Nóta és Katonadal
Fesztivál, vagy a Szentendrei
Borünnep. Bemutatkoztak
Szlovéniában a Lendvai Szüret
rendezvényein. Havi rendszerességgel
szerepelnek különféle budapesti
rendezvényeken is.
A 2008-as év nagy feladatok
elé állította a lelkes csapatot. A
többszöri szlovéniai vendégszereplés
után Nagykanizsa testvérvárosi
kapcsolatai lehetővé tették,
hogy az erdélyi Kovásznán,
Csomakőrösön, és Székelyudvarhelyen
is bemutatkozzanak, s
eddig mindenhol komoly sikert
arattak.
Olyan országos hírű rendezvényekre
készülnek, mint a Villányi
Bornapok, a Keszthelyi Város
Napja, és több kórustalálkozóra is
invitálják a csapatot.
Működési feltételeiket a befizetett
tagdíjakon kívül a műfaj iránt
elkötelezett városunkban élő támogatók
biztosítják. Fontos támogatójuk
a város önkormányzata is.
Kitűzött céljaik között első helyen
szerepel a Tüttő hagyaték ápolása,
névadójuk munkásságának megismertetése
a nótakedvelő közönséggel.
Bakonyi Erzsébet
Szép az erdő ősszel is...
A Marton István ellen indított
fegyelmi eljárásokat megtárgyalta
mind a Pénzügyi, mind az
Ügyrendi, Jogi és Közrendi
Bizottság.
Arany János u. 8.
Röst János önálló indítványa az
Arany János u. 8. ingatlanra bejegyzett
elővásárlási jogról történő
lemondás törvényességi vizsgálatára
irányult.
Az ÜJKB az előterjesztés kapcsán
megállapította, hogy a közgyűlés
2007. március 27.-i ülésén,
az Arany J. u. 8. ingatlanra bejegyzett
elővásárlási jogról történő lemondás
kéréssel kapcsolatban
Marton István polgármester csupán
az elővásárlási jogról való lemondásra
vonatkozó előterjesztést
nyújtotta be a közgyűlésnek. Holott
a közgyűlés korábbi döntéseiből
(elővásárlási jogról szóló rendelet,
szabályozási terv) az lett volna az
adott helyzetben elvárható, hogy a
város által történő megvásárlásra
vonatkozóan készít előterjesztést.
Másodsorban határozott arról is,
hogy az elővásárlási jogról történő
lemondással kapcsolatban a közgyűlés
azon határozatát követően,
melyben nem fogadta el a polgármester
elővásárlási jogról történő
lemondási indítványát, Marton István
polgármester újabb szavazást
rendelt el. A határozati javaslata
ellentétes értelmezésével és forrás
megjelölése nélkül.
Az SZMSZ szerint a javaslatnak
a képviselők számára egyértelműnek
kell lennie, jelen esetben
pedig nem volt megjelölve, hogy
miből vásárolható meg, így elfogadása
esetén sem lett volna végrehajtható.
Ezért Marton István polgármestertől
a közgyűlés döntését
követően az lett volna az adott
helyzetben elvárható, hogy a város
által történő megvásárlásra vonatkozóan
készít előterjesztést, ám ez
nem történt meg. Annak ellenére,
hogy az illetékes szakmai bizottság
a közgyűlés előtt majdnem egyhangú
határozatával úgy döntött, hogy
az ingatlant meg kell vásárolni.
Ugyancsak megállapította a
bizottság, hogy Marton István polgármester,
miután a közgyűlés nem
fogadta el javaslatait, a közgyűlés
döntésével ellentétes tartalmú okirat
készítésére utasította a hivatal
dolgozóját, miután az okirat tartalmával
kapcsolatban a hivatal dolgozója
kifejtette egyet nem értését.
Kanizsa – A 4 mi ügyeink 2008. november 6.
Ingatlankeringő
Az előterjesztés hiányossága
miatt ismét levette napirendjéről
a zárt ülésre javasolt, második alpolgármester
választására és illetményének
megállapítására előterjesztett
javaslatot a október
30-án megtartott közgyűlés.
A testület Marton István polgármester
kérésére nyílt ülésen tárgyalta
Röst János önkormányzati
képviselő Arany János út 8. számú
ingatlanra bejegyzett elővásárlási
jogról történő lemondás törvényességi
vizsgálatára előterjesztett javaslatát,
valamint Bogár Ferenc
képviselő önálló indítványát, melyet
a Bajza utca 2. szám alatti ingatlan
megvásárlásának törvényességi
vizsgálatára terjesztett elő. A
testület végül hosszas vita után úgy
döntött, hogy mindkét ügyben
vizsgálóbizottságot állít fel. (Lásd:
Ingatlankeringő című írásunkat)
Az Arany János utcai ingatlan
megvásárlásának törvényességét
vizsgáló bizottság tagjai: Bogár
Ferenc, Szőlősi Márta és Röst János.
A Bajza utca 2. szám alatti ingatlannal
kapcsolatban felállt vizsgáló
bizottság tagjai: Tóth László,
Bogár Ferenc és Szőlősi Márta. A
bizottságok jogi szakértőt is igénybe
vehetnek a munkájukhoz. Az
egyenként 300 ezer forintos tiszteletdíj
összegét a gépkocsivásárlásra
tervezett keretből fizetik ki.
B.E.
Fegyelmi vizsgálat, jogi szakértővel
Kedves Olvasók, Tisztelt Választópolgárok!
Noha Önök közül bizonyára sokan, sokféle forrásból értesültek már
az október 30-i soros közgyűlés történéseiről, úgy gondolom, nem mehetek
el mellette szó nélkül. Nem mehetek, mert igazi mérföldkövet jelentett
a város életében, elvégre az elmúlt 18 évben nem volt példa hasonló
eljárásra. Ezek után már semmi sem folyhat tovább a régi mederben.
Történt, hogy botrányos körülmények között, koholt vádak alapján
– a nyilvánosság kizárásával is próbálkozva – a közgyűlés fegyelmi
vizsgálatokat indított ellenem. Hiába érveltem nyilvánvaló
igazam mellett, hiába próbáltam hatni a képviselőkre, hiába példálóztam
ehhez hasonló koncepciós perekkel, csak lehajtott fejek, lesütött
szemek, monoton gombnyomogatás, és a fegyelmik megindítása
volt a válasz. Aki látta a közgyűlést – miután egy órán keresztül
kellett küzdenem azért, hogy ezeket a napirendi pontokat egyáltalán
nyílt ülésen tárgyalják – meggyőződhetett ártatlanságomról,
és az erkölcsi bizonyosságra sem kellett sokat várni. Alig egy nappal
később a rendőrség bejelentette, hogy a fiktív azonosságú Kiss
István által tett feljelentést – melynek tárgya alapján Röst János indítványára
a testület fegyelmit indított ellenem – alapos vizsgálat
után elutasította.
A feljelentés-kiegészítés keretében ugyanazokat a dokumentumokat
vizsgálták, melyekből a fegyelmi bizottság is dolgozni fog, s megállapították,
hogy „A lefolytatott eljárás során beszerzett adatokból bűncselekmény
elkövetésének gyanúja nem volt megállapítható, ezért a
feljelentés elutasítására került sor.” Magyarán: már a gyanú sem volt
megalapozható…
Természetesen nincsenek illúzióim, a közgyűlés ha boszorkányüldözésbe
kezdett, égetni is akar majd! A sors igazságossága, hogy ezt a
célt már most túlteljesítette, no nem engem, hanem saját magát sikerült
leégetnie minden jóérzésű választópolgár előtt. Az a hazug propagandagépezet,
mely az elmúlt több mint egy évben a vesztemért dolgozott,
aznap dőlt saját kardjába, vált teljesen hiteltelenné, amikor már
végső győzelmi torára készült. Hátradőlve várom a közgyűlés nyilvános
bocsánatkérését, vagy a további pereket ámokfutásuk újabb bizonyítékaként!
Persze meglehet, hogy Bogár Ferenc, Röst János, Szőlősi Márta
(megannyi rendíthetetlen, velem szemben elfogulatlan városatya
illetve városanya ) ott is ellenem szóló bizonyítékokra lel, ahol a Zala
Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya szakértőinek
sem sikerült. Az persze nem kérdés, hogy ki veszi őket komolyan a
továbbiakban annál is inkább, mert lehet, hogy koncepciós perek Kanizsán
manapság is előfordulnak, de a diktatúrának már vége, így ha
szükséges, bírósági eljárás keretében bizonyítom be igazamat, efelől
senkinek ne legyen kétsége! Óva intem ettől a testületet, kár lenne
ilyen felelőtlenül felesleges költségekbe hajszolniuk a várost.
Nagykanizsa, 2008. november 5.
Marton István, polgármester
Ülésezett Tóth Nándor elnökletével
a Kiskanizsai Településrészi
Önkormányzat, melyen a
négy napirendi ponton kívül az
ötödiknek jelölt „Egyebek” jelentette
az igazi vitás témák
tömkelegét.
S addig mi történt? Egyebek
mellett a tűzgyújtási rendeletről,
a lerágott csontként sokadszor
előcitált tájház és az ott létesítendő
lejáró kérdéséről értekeztek a
részönkormányzat képviselői, illetve
a helybeli lakosok. Aztán a
(talán a messzi jövőben) megvalósuló
délkeleti körgyűrűről is
véleményt formáltak, de a parázs
hozzászólások csak azt követően
jöttek. A fő csapásvonal a
kiskanizsai óvoda egykori –
amúgy patinásnak tekintett –
épületének további sorsa volt,
melyet a környékbeliek egyszerűen
csak a városrész „szégyenének”
tekintenek. Megmenteni és
valamilyen módon hasznosítani,
vagy (durván fogalmazva)
eldózerolni, s helyére rendben
tartott parkot kialakítani – e körül
formálódtak a különböző álláspontok.
Ehhez már tényleg
csak melléktémaként csatlakozott
az egészségház ügyének jelenlegi
állása, no és az új
kiskanizsai ravatalozó szükségessége.
P.L.
Célpontban
az egykori
óvoda
épülete
Kanizsa – A 2008. november 6. mi ügyeink 5
„Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna”. Tételmondat
Kövér Lászlótól. Az ember ilyenkor elgondolkodik, hogy vajon
a jobb- és a baloldalon milyen embertípusok vannak.
Kezdjük a baloldallal. Végtelenül jó szándékú, a szegénység ellen
harcoló, önön maguk tragédiáit félretevő emberek garmadája. Hisznek
abban, amiben már egyre kevesebben a golóbison, hogy az odafigyeléssel
megválthatják a világot. Pedig nem. De nem lehet és nem is szabad
haragudni rájuk. Régóta vallom, hogy a Munkáspárt tagjai számomra
sokkal becsületesebbek, mint a karriervágyból emeszpéssé
vedlett egykori emeszempések többsége. Embertípus: átvedlő. Gy. Ferenc
és Thürmer Gyula között zongorázható a különbség.
A kommunista embertípus külön műfaj. Talán a nemrég eltávozott,
90 éves korában elhunyt Alekszander Szolzsenyicinnek tulajdonított
mondat fejezi ki a leginkább: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb
embertípust még nem produkált a történelem”. Amennyiben
ő írta, akkor a GULAG és előzményei hitelesítik mondatát.
Amennyiben nem, akkor is igaza van a szerzőnek. Aki egy kicsit is élt
ebben a világban, az pontosan tudja, hogy rasszok nélkül is van különbség
az embertípusok között. Ott van a szocialista. Jót akar, de egy diktatórikus
párton belül nem tud tenni semmit. Hiába akarja képtelen rá.
Ott van a jobboldali. Hasonlóan nehéz helyzetben van, de legalább a
templomi imádságaival megpróbálhatja a jobbítást. Embertípus: az átvert.
Ott van a szélsőbaloldali. Gondolkozásmódja a chicagoi nőtüntetéshez
és a bostoni tealázadáshoz vezet vissza. Igaz, az elnyomott indiánokról
fogalma sincs, csak a pártvezér elve dirigálja. A szélsőbaloldali
nem szereti sem Gy. Ferencet, sem Orbán Viktort. A szélsőbaloldali
gondolkodásmódba az sem fér bele, hogy valakik ultraliberális
és/vagy neokonzervatív gazdasági-modellt fogadják-e el. De a jobboldallal
szemben is megvan a fenntartás. Nehéz velük, de ez várható volt.
Ott van a szélsőjobboldali. Gondolkozásmódjuk nevettető. A részben
provokátorokból, részben csekély IQ-jú emberekből álló csuklyás bagázs
kacagtató „érveket” szolgáltat. Senki nem jó. Gy. Ferencet bitóra, Orbánt
gyehennatűzre. Ez így elég átlátszó. A Szilvássy-féle tikosszolgálat jó pénzért
megvett egy-két hangadót. Laborc KGB-elvtárs jól dolgozott. „Kommunista
kutyából nem lesz demokratikus szalonna”. Tételmondat Kövér
Lászlótól. Ennyi. És nem Kövér a szélsőjobboldali. ő csak rávilágított a
Fideszre-tolt hepciáskodókra. És igaza van. Ha a baloldali gondolkodásúak
alaposan elemzik a történteket, akkor rájönnek: minden balliberális
propaganda-hadjárat ellenére Kövérnek igaza van. És Gy. Ferencnek
nincs. A bitófa és a gyehennatűz között lényeges különbség van.
És ott van a „polgárikörös”. Szépen megvezették őket. Magam is az vagyok.
Orbán így akarta mozgatni szavazótáborát. Majd hátat fordított. Előbb
mozdulásra szólított „majd, ha mondom”, de eltűnt. Sok szavazót veszített.
Emberek ezrei saját költségükön szervezték a megbeszéléseket, könyvbemutatókat,
zsíroskenyér-partikat. És felülről nem kaptak támogatást. Semmit.
Behülyítették őket és ők – jó szándékkal – behülyültek. Pedig hihetetlen szervezőmunkájukra
– szórólapok, személyes meggyőzések – óriási szükség van.
Esze Tamás sem ment volna semmire talpasai nélkül. Sajnálatos.
Ott vannak, embertípusként, a celebek. A kereskedelmi emberbutító
– szó szerinti – csatorna magyar „sztárokkal” erősített, olasz mintáról
másolt műsora hívatott kifejleszteni a „homo magyariencus sapienst”.
Istenem, visszasírom a Való Világ szexuális jeleneteit. A csatorna
„sztárjainak” mondott figurái – az olimpiai bajnokokon, érmeseken
túl – semmiféle valós teljesítményt nem tudnak a hátuk mögött. Viszont
bolondot csinálnak a nézőkből.
Végül ott vannak az okosak, akik látják ezeket a halmazokat és kívülről
szemlélik vergődésüket. Egyre többen vannak.
Az utolsó embertípus hazánkban a medikusok tárgyát képező Gy.
Ferenc. Orvosi eset. Tetteiről e hasábokon – sem – lehet mit írni.
Csúri Ákos
Mottó: Kultúrember a jelenleg regnáló kormányfő nevét
a balatonőszödi beszéd óta nem írja ki. Ezért van a Gy. Ferenc.
Ha rám is sütik az interna- Embertípusok
cionalista gondolkodás vádját,
akkor is azt írom, a legfájóbb
üzenetet a múlt heti,
dunaszerdahelyi futballmérkőzéshez
kapcsolódó brutalitás
okán egy helyi nyugdíjas
bácsi fogalmazta meg, mondván:
a focimeccs apropóján
kirobbant balhé, vagy inkább
magyarverés, nekik, akik ott
élnek, jelenti majd az igazi
hátrányt. A történésekkel
ugyanis újabb adalékot szolgáltathatnak
ottani, némely
igencsak szalonképtelen politikai
köröknek.
Kinek volt erre szüksége? Miért
kellett ez? Akár a szlovák
rendőrség fellépését, akár a látványos
– és felettébb nagy létszámú
– szurkolói felvonulást is
érthetném ez alatt…
Mindenesetre tekintsünk viszsza
kicsit a történelemben, s
nyomatékosítsuk, hogy a Felvidék
területén és attól északra
élő szláv nép nem sátántól fajzott,
hiszen a Magyar Királyság
területén évszázadokig erős volt
a hungarus tudat, s a nemzeti
öntudat általános, XIX. századi
ébredése sem változtatott alapvetően
e felfogáson – egy ideig…
No, de vissza a mába – egy
biztos, a Nagy-Magyarország
drapériá(k) mögött ritka nagy
(és szinte semmilyen téren
sem látott) magyar összefogást
tapasztalhattunk, ami
már nem nyerte el az ottani
rendvédelmi szervek tetszését.
De vajon az erősen illuminált,
„beszívott” állapotban lévő
drukkerek a magyarság igazi
védelmezői? Hiszen ezt láthattuk
két meginterjúvolt esetében
is, akik bőszen hajtogatták,
nekik a DAC 1904 – Slovan
meccsen küldetéstudatuk
volt…
Nem köszönöm, szerintem
ilyen alakok ne akarják meghatározni
két nemzet viszonyát, de
még csak Vladimír Meciárok és
Ján Sloták se…
Bár, ha jobban belegondolunk
a magyarországi divathuligánok
és a szlovák nacionalista
politikus időnkénti viselkedésében
van némi hasonlóság…
Polgár László
Jó mókának indult?
Hát, nem az lett…
A bizottság véleménye szerint
megállapítható, hogy alapos a gyanú
arra vonatkozóan, hogy Marton
István polgármester az Arany J. u.
8. ingatlanra Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Önkormányzata javára
bejegyzett elővásárlási jog gyakorlása
során mind az előterjesztésével,
mind a meghozott közgyűlési
döntések jogszerűtlen és a közgyűlés
határozatával szembehelyezkedő
módon történő végrehajtásával,
valamint a valótlan tartalmú nyilatkozat
kiadásával – amely a Földhivatal
számára felhasználásra került
az ingatlan-nyilvántartásban történő
adatok átvezetésére – tisztségéből,
illetőleg foglalkoztatási jogviszonyából
eredő kötelezettségét
vétkesen megszegte.
A bizottság megállapította,
hogy e kötelességszegés kérdésében
a vizsgálat a munkáltató, jelen
esetben a közgyűlés hatáskörébe
tartozik.
Bajza u. 2.
Bogár Ferenc képviselő önálló
indítványa a Bajza u. 2. szám alatti
– ingatlan megvásárlása tárgyában
hozott közgyűlési döntés végrehajtásának
törvényességi vizsgálatára
irányult.
Ennek során az Ügyrendi, Jogi
és Közrendi Bizottság a Bajza u. 2.
számú ingatlan megvásárlása tárgyában
hozott közgyűlési döntés
végrehajtásának törvényességi
vizsgálatát tartalmazó képviselői
előterjesztés kapcsán megállapította,
hogy a polgármesteri tisztség
ellátásáról szóló 1994. évi
LXIV. Törvény 13.§-ával alkalmazni
rendelt, a köztisztviselők
jogállásáról szóló 37. § (1) bekezdés
szerint a köztisztviselő feladatait
a köz érdekében a jogszabályoknak
és az irányító testület döntésének
megfelelően, szakszerűen,
pártatlanul és igazságosan, a kulturált
ügyintézés szabályai szerint
köteles ellátni.
Másodsorban rámutatott, hogy
alapos a gyanú arra vonatkozóan,
hogy Marton István polgármester
a Bajza u. 2. szám alatti ingatlan
megvásárlására vonatkozó közgyűlési
határozat végre nem hajtásával
a közgyűlés határozatával
szembehelyezkedő módon tisztségéből,
illetőleg foglalkoztatási
jogviszonyából eredő kötelezettségét
vétkesen megszegte, valamint
ezzel a városnak kárt okozott.
A bizottság ez esetben is
kimondta, hogy a kötelességszegés
kérdésében a vizsgálat a munkáltató,
jelen esetben a közgyűlés
hatáskörébe tartozik.
Kanizsa – 6 Városháza 2008. november 6.
Az Egyesített Szociális Intézmény – Nagykanizsa a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. – alapján pályázatot
hirdet karbantartó munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti
jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A munkavégzés helye:
Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Teleki út 25.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
az intézmény telephelyein elvégzendő karbantartási feladatok: szerelvények,
nyílászárók javítása, udvar, kert, járda takarítása, hó eltakarítás, fűnyírás,
villamos berendezések, kazánok felügyelete, szükség esetén ebédszállítás
az intézmény gépkocsijával, meghibásodott szerelvények beszerzése, postázandó
anyagok kézbesítése.
Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az
irányadók.
Pályázati feltételek: szakmunkásképző intézet, gáz-,víz-, központi fűtés szerelő,
villanyszerelő, kazánfűtő, B kategóriás gépkocsivezetői engedély, a felsorolt
szakmák valamelyikében szerzett gyakorlat – legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
B kategóriás jogosítvány, magyar állampolgárság, büntetlen előélet.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: középiskola/gimnázium, több szakmában
való jártasság – legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz, iskolai
végzettséget igazoló iratok másolata, nyilatkozat arról, hogy a pályázati
anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez
hozzájárul.
A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör legkorábban 2008.
december 15. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2008.
november 24.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kiss Zsuzsanna
nyújt, a 93/312-175 telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak a Egyesített
Szociális Intézmény – Nagykanizsa címére történő megküldésével (8800
Nagykanizsa, Teleki út 25. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban
szereplő azonosító számot: 162-1/2008., valamint a munkakör megnevezését:
karbantartó.
A pályázat elbírálásának módja, rendje: a pályázati feltételeknek megfelelő
pályázók meghallgatása a munkáltató által összehívott szakmai bizottság előtt.
A pályázat elbírálásának határideje: 2008. december 3. A pályázati kiírás további
közzétételének helye, ideje: Zalai Hírlap – 2008. november 8., Kanizsa
Lokálpatrióta Hetilap – 2008. november 12., Nagykanizsa MJV honlapja
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: A pályázati kiírás közzétevője a
Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ
(KSZK). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZK részére megküldött adatokat
tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Álláspályázat - karbantartó
Az Egyesített Szociális Intézmény – Nagykanizsa a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. – alapján pályázatot
hirdet az intézmény segítségnyújtás ágán szociális gondozó munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti
jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A munkavégzés helye:
Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Zrínyi út 40/a.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
feladatai ellátása során az ellátást igénybe vevőnek saját lakókörnyezetében
segítséget nyújt szociális, mentális, fizikai szükségletének biztosításában.
Feladata továbbá: segítő kapcsolat kialakítása, alapvető ápolási, gondozási feladatok
ellátása, közreműködés a személyi és környezeti higiéné megtartásában,
háztartásának vezetésében, segítségnyújtás környezetével való kapcsolattartásához.
Az előírt dokumentációk naprakész és pontos vezetése.
Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az
irányadók.
Pályázati feltételek: középfokú képesítés, szociális gondozó és ápoló, szociális
gondozó- és szervező, gerontológiai gondozó, ápoló, általános betegápoló,
felnőtt szakápoló, szociális területen szerzett tapasztalat – legalább 1-3 év
szakmai tapasztalat, magyar állampolgárság, büntetlen előélet, 18. év feletti
életkor.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: középiskola/gimnázium, szociális
végzettség, szociális területen szerzett tapasztalat - Legalább 3-5 év szakmai
tapasztalat, empátiás készség, jó kommunikációs készség, megbízhatóság, csapatmunkában
való részvétel, konfliktus kezelésének képessége, tűrőképesség,
jó szervező készség.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: részletes, arcképes
szakmai életrajz, iskolai végzettséget igazoló iratok, 3 hónapnál nem régebbi
erkölcsi bizonyítvány, nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes
adatoknak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul
A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör legkorábban 2008.
december 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2008.
november 19. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt
Csarankóné Gyergyói Judit nyújt, a 93/312-774 telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak a Egyesített
Szociális Intézmény – Nagykanizsa címére történő megküldésével (8800
Nagykanizsa, Teleki út 25. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban
szereplő azonosító számot: 162/2008., valamint a munkakör megnevezését:
szociális gondozó.
A pályázat elbírálásának módja, rendje: a pályázati feltételeknek megfelelő
pályázók meghallgatása a munkáltató által összehívott szakmai bizottság előtt.
A pályázat elbírálásának határideje: 2008. november 25. A pályázati kiírás további
közzétételének helye, ideje: Zalai Hírlap – 2008. november 8., Kanizsa
Lokálpatrióta Hetilap – 2008. november 12., Nagykanizsa MJV honlapja
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2008. november 3. Apályázati kiírás
közzétevője a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ
(KSZK). Apályázati kiírás a munkáltató által a KSZK részére megküldött adatokat
tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Álláspályázat - szociális gondozó 2.
A Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya koordinálásával 2008.
november 08, 15, 22, 29, december 06 és 13-án szombatonként hét tornaterem
nyitja ki kapuit, hogy díjtalan használat mellett fogadja a sportolni vágyókat,
szervezett csoportokat az óvodás korosztálytól az idősebbekig.
Délelőtti időszakok (kivétel Palin): 9.00-10.30, 10.30-12.00, 12.00-13.00
Délutáni időszakok: 14.00-15.30, 15.30-17.00, 17.00-18.00
A sportolás az alábbi helyen és időpontban lehetséges:
- Hevesi Sándor Általános Iskola, Hevesi u. 2. Tel: 311-265. Szabad délelőtt és
délután: november 8, 15, 29, december 6, 13-án.
- Zrínyi Miklós Általános Iskola, Zrínyi M. u. 38. Tel: 312-078. Szabad: 12.00
- 13.00-ig november 8, 22 és december 6, 13-án
- Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa, Bajcsy-Zs.u. 67. Tel: 319-217. Szabad.
9.00 - 13.00-ig november 8, 15, 22, 29, december 6, 13-án.
- Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 81. Tel: 313-
737. Szabad. 8.00 - 12.00-ig november 8, 15, 22, 29, december 6, 13-án
- Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Csokonai u. 1. Tel: 313-026. Szabad.
9.00 - 13.00-ig november 8, 15, 22, 29, december 6, 13-án.
- Péterfy Sándor Általános Iskola, Attila u. 2. Tel: 311-099. Szabad. 14.00-
18.00-ig november 8, 15, 22, december 6, 13-án.
- Rozgonyi Úti Általános Iskola, Rozgonyi u. 25. Tel: 311-543. Szabad. 9.00-
13.00-ig november 8, 15, 22, 29, december 6, 13-án
A tornatermek használatára (időpontokra) előzetesen bejelentkezni a feltüntetett
telefonszámokon lehet.
Nyitott tornaterem akció
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanát: 4378/29. hrsz-ú, Nagykanizsa Ipari Parkban
elhelyezkedő, melynek kikiáltási ára 59.332.000 Ft + áfa. A versenytárgyalás
időpontjai: november 21. és 28. 10:00 óra.
Az ingatlan az Ipari Park területén a 74 sz. út mellett helyezkedik el, nevezetesen
a Nagykanizsa belterület 4378/29 hrsz-ú, 1.4833 m2 nagyságú „kivett
beépítetlen terület” megnevezésű ingatlan. A terület a 4378/12 hrsz.-ú útról
megközelíthető. Közműcsatlakozások adottak. A felmerülő igényeket a szolgáltatókkal
kell egyeztetni.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató
Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámokon lehet: 93/310-256
és 93/536-365
Versenytárgyalás - Ipari Park 4378/29.
A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ tájékoztatja Önöket,
hogy 2008. októberében megalakult a Lisztérzékenyek Egyesülete. Az
Egyesület 2008. november 11-én 16 órakor a Nagykanizsa, Zrínyi
Miklós u 51. szám alatt a glutén mentes termékekből, vásárlással
egybekötött termékbemutatót szervez a Mester család részvételével.
Kanizsa – 2008. november 6. Városháza 7
Balogh László a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője,
OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány
Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865,
balogh.laszlo61@chello.hu.
Karádi Ferenc a 13. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart minden hónap második keddjén 18 órától a miklósfai Mindenki
Házában, ugyanazon a napon 16 órától a ligetvárosi óvodában.
Dr. Károlyi Attila a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart minden hónap második szerdáján 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor
Általános Iskolában.
Képviselői fogadóórák
Értesítjük a város idős lakóit, hogy november 11-én (kedden) 10 órától 12
óráig a Családsegítő Központ irodájában (Zrínyi M. u. 51.) fogadóórát tartunk.
Hívjuk mindazokat, akik információkat kérnek, tanácsot, segítséget várnak.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa
Idősügyi tanács - fogadóóra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése (8800 Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7.) pályázatot hirdet a Kanizsai Kulturális Központ (8800 Nagykanizsa,
Széchenyi tér 5-9.) igazgató munkakör betöltésére.
Képesítési és egyéb feltételek: szakirányú egyetemi végzettség, vagy nem
szakirányú egyetemi végzettség és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsga,
főiskolai közművelődési képzettség, és legalább ötéves szakmai gyakorlat,
továbbá kiemelkedő szakmai vagy tudományos tevékenység.
A pályázathoz mellékelni kell: részletes szakmai önéletrajzot; a végzettséget
igazoló okirat másolatait; 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt
az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot és gazdálkodásra
épülő fejlesztési elképzeléseket nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a
pályázati anyagot a megbízón és a jogszabályban előírt bizottságon kívül
megismerheti a pályázati eljárásban más személy.
A munkakör betölthető: 2009. január 1-től. A magasabb vezetői megbízás:
2009. január 1. napjától 2013. december 31. napjáig, 5 év határozott időre
szól. Pályázat benyújtásának határideje: Kulturális Közlönyben való megjelenést
követő 30 napon belül (2008. november 9-ig). Pályázat elbírálásának határideje:
2008. december 31.
Illetmény: KJT alapján. A pályázatot két példányban kell eljuttatni. Pályázat
címzése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztály 8800
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Felvilágosítás: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tel.: 93/500-780
Pályázat igazgatói munkakörre
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri
Hivatal Művelődési és Sport Osztály osztályvezető munkakörének
betöltésére.
Ellátandó főbb tevékenységi körök: a Polgármesteri Hivatal Művelődési és
Sport Osztályának vezetése, az osztály részére meghatározott szakmai feladatok
ellátása a vonatkozó jogszabályok, hivatali belső szabályzatok és testületi
döntések szerint. Az önkormányzati oktatási, kulturális és közgyűjteményi intézmények
vonatkozásában szakmai felügyelet, a tulajdonosi döntések végrehajtásának
koordinációja.
A kinevezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény
(Ktv.) alapján közszolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben, határozatlan
időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével.
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, a köztisztviselők
képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II.3.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének
I/15. Kulturális, közoktatási feladatok ellátása pontja szerinti képesítési
előírás, jogi vagy közigazgatási szakvizsga.
Előnyt jelent: egyetemi végzettség, pedagógus szakvizsga, illetve közoktatás
vezetői diploma, önkormányzati gyakorlat, vezetői gyakorlat.
A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, a pályázónak a
munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai, vezetési elképzeléseit, három hónapnál
nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítványt, a pályázatban feltételként
előírt iskolai végzettséget, szakképesítést, szakvizsgát tanúsító okiratok másolatát,
a 2007. évi CLII tv. alapján a vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalására
vonatkozó nyilatkozatot, a Ktv. 9. § és 21. §-ai alapján előzetes összeférhetetlenségi
nyilatkozatot, előnyként megjelölt gyakorlatok hivatalos igazolását.
Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a Ktv. vonatkozó szabályai,
a 47/2001.(X.10.) önk. rendelet, a polgármesteri hivatal Szervezeti és
Működési Szabályzata valamint Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor.
A pályázatokat Dr. Tuboly Marianna jegyzőnek címezve (Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
kell benyújtani. A pályázatok benyújtásának határideje: 2008. november 14. A
pályázat elbírálásának határideje: 2008. november 28. A munkakör a pályázatok
elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500-706 telefonszámon.
Részletes pályázati kiírás közzétéve a Kormányzati Személyügyi
Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Internetes oldalán (www.kozigallas.
gov.hu, vagy www.kszk.gov.hu).
Pályázat osztályvezetői munkakörre
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanait:
Hrsz/Megnevezés Kikiáltási ár (Ft) Versenytárgy.időp.
Eötvös tér északi tömb 50.000.000 11.12. 09.00
961, Kinizsi u. 20/2. lakóház, udvar 11.300.000 11.12. 09.30
131/2, Magyar u. 18. lakóház, udvar 19.692.000 + áfa 11.12. 11.30
4372/1, Lazsnaki kastély 65.000.000 11.12. 10.30
2190/A/3, Csányi u. 8. - iroda 10.700.000 11.12. 11.00
3817, Csengery u. 111. - telephely 5.220.000 + áfa 11.12. 08.30
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Vagyongazdálkodási Iroda (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. II. emelet 6. ajtó).
Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámon lehet: 93/500-724
Versenytárgyalások
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanát: 649/41. helyrajzi számú, Ipari Parki beépítetlen
területen lévő ingatlan, kikiáltási ára: 25.000.000 Ft + áfa.
Versenytárgyalás időpontjai: 11.05, 11.19. 10:00 óra. A versenytárgyalás helye:
Nagykanizsa Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay
u. 21. Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámon lehet: 93/310-
256 és 93/536-365
Versenytárgyalás - Ipari Park (649/41.)
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki Nagykanizsán
és kistérségében állandó lakhellyel rendelkezők, valamint a városból
elszármazottak részére a Kanizsai Antológia 8. számában való megjelenésére.
Pályázat tárgya: irodalmi, művészeti, tudományos, valamint megjelenő versek,
prózák, grafikák.
Pályázati feltételek: egy pályázó több pályázatot is beadhat, maximum 6
A/4-es oldal (70 leütés, 45 sor 12-es betűtípussal) terjedelemben. A kéziratokat
kinyomtatva, valamint merevlemezen vagy CD-n kell benyújtani az alábbi
címre: Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztály Halmos Csaba
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
A beérkezett pályaművek bírálatát szakmai bizottság végzi. Kéziratot nem
őrzünk meg, nem küldünk vissza, másodközlésre nem vállalkozunk. A sikeres
pályamunkák a Kanizsai Antológia 8-as számában a Karácsonyi Könyvvásár
alkalmával jelennek meg. Az alkotók tiszteletdíjban nem, csak tiszteletpéldányokban
részesülnek.
A pályázat beadásának határideje: 2008. november 12. (szerda)
Kanizsa Antológia 8.
Tisztelt Ügyfelek!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2008. november 8., 15. napokon a Nagykanizsa
1. számú posta ( Nagykanizsa Ady u.10.) részleges átalakítási munkálatok miatt
zárva tart.
A fenti napokon a postai szolgáltatásokat – kivéve az értesített küldemények
kézbesítését – a Nagykanizsa 4. számú postán ( Nagykanizsa Bartók
B.u.8. ), 8-12 óra között lehet igénybe venni.
További információval állunk minden kedves Ügyfelünk rendelkezésére a
93/311-025 telefonszámon.
Szíves megértésüket köszönjük!
Magyar Posta ZRt.
Posta nyitvatartás átalakítás alatt
Kanizsa – A 8 mi ügyeink 2008. november 6.
Az Egyesített Szociális Intézmény – Nagykanizsa a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. – alapján pályázatot
hirdet szociális gondozó munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti
jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A munkavégzés helye:
Zala megye, 8856 Surd, Kossuth utca 35/a.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
önmaguk ellátására részben képes időskorúak idősek klubjában történő napközbeni
gondozása, közösségi-, kulturális-, szabadidős programok szervezése, étkeztetés
kulturált körülmények közötti lebonyolítása, kulturált környezet, higiénés
rend megteremtése, segítségnyújtás a klubtagoknak egészségi-, szociális ellátásokhoz
való jutásához, az előírt dokumentációk pontos vezetése.
Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az
irányadók.
Pályázati feltételek: középfokú képesítés, szociális gondozó és szervező,
szociális gondozó és ápoló, felnőtt szakápoló, általános ápoló, a felsorolt szakmák
valamelyikében szerzett gyakorlat – legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
magyar állampolgárság, büntetlen előélet.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: középiskola/gimnázium, a felsorolt
szakma/szakmákban szerzett gyakorlat – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
empátiás készség, jó kommunikációs készség, megbízhatóság.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz, iskolai
végzettséget igazoló iratok másolata, nyilatkozat arról, hogy a pályázati
anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez
hozzájárul.
A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör legkorábban 2008.
december 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2008.
november 19. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kiss
Zsuzsanna nyújt, a 93/312-175 telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak a Egyesített
Szociális Intézmény – Nagykanizsa címére történő megküldésével (8800
Nagykanizsa, Teleki út 25. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban
szereplő azonosító számot: 162-2/2008., valamint a munkakör megnevezését:
szociális gondozó.
A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázati feltételeknek megfelelő
pályázók meghallgatása a munkáltató által összehívott szakmai bizottság előtt.
A pályázat elbírálásának határideje: 2008. november 25. A pályázati kiírás
további közzétételének helye, ideje: Zalai Hírlap - 2008. november 08.,
Nagykanizsa MJV honlapja, Surd Község Önkormányzat faliújságára történő
kifüggesztés. A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2008. november 3. A
pályázati kiírás közzétevője a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási
Képzési Központ (KSZK). A pályázati kiírás a munkáltató által a
KSZK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot
kiíró szerv felel.
Álláspályázat – szociális gondozó
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló Nagykanizsa
Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére
Szerv megnevezése, székhelye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató
Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garai u. 21
A zrt. tevékenységi köre megegyezik a jogelőd Nagykanizsa Régió Ipari Park
és Logisztikai Központ Kft., és Nagykanizsai Ingatlankezelési Intézmény tevékenységi
körével.
A vezérigazgató fő feladatai: A Gt., által és a Zrt. alapszabályában az igazgatóság
jogkörét gyakorló vezérigazgatói tisztségre meghatározott feladatok ellátása.
A vezérigazgatói tisztség 2009. január 1. naptól tölthető be. A megbízás
határozott időre, 5 évre szól.
Pályázati feltételek: egyetemi, főiskolai végzettség, büntetlen előélet, vezetői
gyakorlat, az alábbi területek valamelyikén eltöltött legalább 3 év gyakorlat: piacgazdaság,
vagyonkezelés, műszaki, beruházási, pénzügyi, gazdasági terület
A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbi dokumentumokat: a zrt. vezetésére
vonatkozó koncepció, a pályázó szakmai önéletrajza, a feltételként előírt iskolai
végzettséget igazoló okirat másolata, 3 hónapnál nem régebbi eredeti hatósági
erkölcsi bizonyítvány, a feltételként előírt vezetői és szakmai gyakorlat
hivatalos igazolása. (Az erkölcsi bizonyítvány kivételével hiánypótlásnak
nincs helye.)
Az alkalmazás a Ptk. alapján megbízási jogviszonyban történik, a megbízási
díj havi 530.000 Ft. A megbízási szerződés megkötésétől számított 6 hónapig a
feleket kölcsönösen megilleti az indoklás nélküli rendes felmondás joga azzal,
hogy a felmondás kimondásától számított 4 hónap elteltével szűnik meg a
szerződés. Saját gépkocsi használat és mobiltelefon használat biztosított.
A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 24. A pályázat benyújtásának
helye: Marton István polgármesternek címezve, Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
A pályázat elbírálásának határideje: 2008. december 18. A pályázat kiírója
fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
A pályázattal kapcsolatban információt ad: Marton István polgármester (Tel:
06-93-500-701), Cseresnyés Péter alpolgármester (Tel: 06-93-500-704)
Pályázat vezérigazgatói posztra
Rendkívüli ülést tartott Nagykanizsán
a Nyugat-Dunántúli
Regionális Szociálpolitikai Tanács,
melyet követően Korózs
Lajos, a Szociális és Munkaügyi
Minisztérium államtitkára, az
Országos Idősügyi Tanács titkára
és Vass Péter, a Tanács elnöke
tájékoztatták a sajtó képviselőit
az „Út a munkához” nevű programról,
valamint a Szociálpolitikai
Tanács rendeletmódosítási
koncepciójáról.
A programmal szeretnének javítani
a segélyezettek munkaerő-piaci
helyzetén, növelni a foglalkoztatottságot,
illetve mérsékelni a segélyezés
munka ellen ösztönző hatásait.
Fontosnak tartják, hogy a
munka világában (is) közösen jusson
érvényre az egyéni felelősség
és a társadalmi szolidaritás, vagyis
aki képes dolgozni, az így járuljon
hozzá a közteherviseléshez, mert ez
mindnyájunk érdeke. Arendszer átalakításával
nem szűnik meg a segélyezés,
a rászorulók – egészségügyi,
mentális állapotuk miatt – továbbra
is fognak kapni szociális segélyt,
de a jelenleg körülbelül 230
ezer főből 100 ezer főt szeretnének
bevonni közfoglalkoztatásba.
A sajtótájékoztató után Korózs
Lajos a nyugdíjasokat érintő aktuális
és várható kormányintézkedésekről
tartott előadást a Halis István
Városi Könyvtárban. A 13. havi
nyugdíjjal kapcsolatban elmondta,
hogy idén még mindenki megkapja,
jövőre azonban csak azok,
akik nem korkedvezménnyel mentek
nyugdíjba, illetve a rokkantnyugdíjasok,
az özvegyek és az árvák.
Az összeg mértékét is meghatározták:
akik 80 ezer forintot,
vagy annál kevesebbet kapnak,
azok a teljes összeget kézhez kapják,
a többiek 13. havi nyugdíját 80
ezer forintban maximalizálták.
S.E.
Szociális segélyekről,
13. havi nyugdíjról
Ahagyományoknak megfelelően november 1-jén délelőtt koszorúzást tartottak
civil szervezetek a városi köztemetőben lévő Doni és a II. világháborús emlékhelynél.
Akopjafánál elsőként a Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubja,
majd a Hadirokkantak Hadiözvegyek és Hadiárvák Nagykanizsai Szervezete
helyezte el a megemlékezés virágait és gyújtott mécsest, gyertyát.
A hősi halottakra emlékeztek
A huszonegyedik században
összezsugorodott világunkban
már szinte fel sem kapjuk a fejünket
azon, ha a világ hét kontinensét
járó Hivekovics Ákos két
útja között hazaugrik egy villámlátogatásra
a szülői házba
Nagyrécsére, hogy aztán ismét
útnak induljon a kék bolygó másik
felére. A tudományos ökológiai
és madártani projektek kutatóját
ezúttal az antarktiszi élményeiről
kérdeztük.
– 2000-ben volt az első ajánlatom
Kanadában, amikor – lévén
madártan, illetve populáció biológia
a szakterületem – a diplomamunkámon
dolgoztam a Canadian
Wildlife Services-nél két-három
hónapon át. Az ottani professzorom
felvetette, hogy egy hajón kellene
előadásokat tartani főleg
pingvinekről és albatoroszokról
egy antarktiszi utazáson. Köztudott,
hogy az Antarktisz mint ökoturisztikai
terület egyre népszerűbb
és számos utazási iroda szervez
oda utakat. Szívesen beugrottam
az előadói utazásra a profeszszorom
helyett. Torontóban elmentem
az állásinterjúra, s két hónap
múlva már egy Antarktiszra tartó
hajón előadásokat tartottam angolul
a pingvinekről és albatroszokról
az ökoturistáknak.
– Milyen volt az első találkozás
az Antarktisszal?
– Szinte leírhatatlan, főleg magyarként!
Utánanéztem könyvtárakban,
hogy én voltam a tizenhetedik
magyar állampolgár, aki valaha
is az Antarktisz földjére tette
a lábát. Nyolc évvel ezelőtt ez
még ritka dolognak számított, de
ma már több magyar utazási iroda
is ajánlja ezeket a hajóutakat,
és szerintem tíz-tizenöt fő jut el
évente a Déli-sarkvidékre. Jómagam
kétszer vagy háromszor találkoztam
eddig olyan magyarokkal,
akik befizettek ezekre az utakra.
Visszatérve a kérdésre: számomra
teljesen felemelő érzés
volt az első találkozás a pingvinekkel,
illetve kis gumicsónakokkal
megközelíteni a bálnákat egy
olyan területen, ahol ötven-hatvan
évvel ezelőtt összeomlott a
bálnavadászat mint iparág, tehát
ezek a bálnák tudják, hogy most
már semmi sem háborítja nyugalmukat.
Bármily meglepő, de ezek
a bálnák nagyon másképp viszonyulnak
a turizmushoz és az emberi
fajhoz, mint mondjuk az északi
társaik, ahol az eszkimók még
ma is vadásszák őket, mert joguk
van a bálnavadászathoz. Tehát
csodálatos érzés megközelíteni a
bálnákat és látni, hogy milyen barátságosak,
és legalább annyira
érdekli őket, hogy kik vagyunk,
mint bennünket az, hogy milyen
például egy hosszúszárnyú bálna.
Hiába néz meg az ember 30-40
dokumentumfilmet, testközelből
kell érezni a hideget, látni és szagolni
azt az állatot, ahogy feljön a
tenger mélyéről, vagy látni egy
hosszúszárnyú bálnát, ahogy a
szemedbe néz, és tíz perc múlva
meg egy pingvintelep szélén állni
és bámulni a kolóniát, ahol húszharmincezer
(!) pár pingvin fészkel,
hallgatni a zajokat és érezni a
szagokat – mindez teljesen leírhatatlan!
– Hova tervezi a következő nagy
utazásokat?
– Mivel ennyiféle iparágban vagyok
érdekelt: ugye tanulmányutakat
szervezünk az alapítványnál,
tudományos konferenciákra kell
utazni, emellett dolgozom még madártani
előadóként a sarki területekre
induló hajókon és jégtörőkön,
ezért gyakorlatilag már nem
én tervezem az éveket, hanem úgymond
az iparágak terveznek engem.
Nem panaszként mondom, de
abban a stádiumban vagyok, amikor
már választanom kell, hogy mi
az, ami egyáltalán belefér egy
naptári évembe. Most egy tanulmányutat
vezetek Nyugat-Afrikába,
ahol síkvidéki gorillákat szeretnénk
megfigyelni Kongóban, a
Közép-Afrikai Köztársaságban és
Gabonban. Egy 12 fős – főleg
amerikaiakból és nyugat-európaiakból
álló csoportot viszek, azután
Costa Ricában egy projekten dolgozom
körülbelül egy hónapig, és
aztán kezdődik az antarktiszi szezonom.
Egészen márciusig ott leszek,
aztán onnantól kezdve 10-12
tanulmányutat viszek gyakorlatilag
a világ hét kontinensére, úgyhogy
csak három-négy napra tudok
hazajönni közöttük, tehát
rendkívül feszített a munkatempóm.
– Melyik volt a világ legtávolabbi
zuga, ahol honfitársunkkal találkozott?
– Két sztorit említek: az egyik
Brazíliába vezet, a másik a csendes-
óceáni szigetekre. Brazília
Pantana nevű mocsárvidékén nem
túl sok a szálláslehetőség, az országon
belül is csak négy-öt repülőúttal
lehet eljutni Pantana területére,
ahol újabb többórás autóúttal
lehet elérni egy haciendára,
ahol ökoturisztikai vendégként
megszállhatunk. Ahogy délután
visszaértünk a szállásra és leültünk
enni, egy volt professzorom
Budapestről egy másik csoport
élén egyszercsak besétál a kapun.
Döbbenetes volt látnom, amint a
világ elől teljesen elzárt és távol
levő pantanai szálláshelyen az a
jó ismerősöm lép be a kapun, akitől
madártan terén talán a legtöbbet
tanultam. A másik történet:
amikor Fidzsin éltem egy jó ideig,
mindig szerettem volna eljutni
Vanuatura. Leginkább a sziget déli
részén levő Tana vulkán érdekelt,
ami a világ egyik legmegfigyelhetőbb
aktív vulkánja, mert a kürtőben
fortyog a láva, de mindig viszszaesik
a kürtőbe, tehát ott lehet
állni a szélén és figyelni a működését.
Port Villában leszállok a repülőről
és sorban állok vízumért,
hogy bejussak Vanuatura, és mit
hallok, az előttem álló két ember
folyékonyan kezd beszélni – magyarul!
– meséli még most is ámulattal
Hivekovics Ákos, a világjáró
ornitológus és tudományos kutató.
Gelencsér Gábor
Kanizsa – 2008. november 6. A mi ügyeink 9
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Nagykanizsára érkezett a – Kelemen
József kezdeményezte – valaha
jómódú kis bányaváros, Verespatak
múltját, jelenét és jövőjét fotókon
bemutató országos vándorkiállítás.
Az elmúlt év eleje óta már
83 magyarországi városba kapott
bebocsátást. A HSMK színházi előcsarnokában
látogatható kiállítást
Balogh László, az OKISB elnöke
nyitotta meg. A vándorkiállítás képeit
Hornok Ernő, Kocsis Tibor,
Szász András és Dr. Ioana Bogdan-
Cataniciu készítette. Szövegét Kelemen
József és Prof. Dr. Visy Zsolt
írta.
Verespatak múltja, jelene, jövője képekben
Világjárás felsőfokon
Mindenszentek és Halottak
Napja alkalmából porcelán képpel
gazdagodott a város első
polgármestere, Halvax József
síremléke.
A nemes gesztust a városban
lokálpatriotizmusáról ismert Dr.
Károlyi Attila önkormányzati
képviselő gyakorolta, aki a kivitelezés
költségeit is magára vállalta.
Csakúgy, mint a Rózsa utcai
feszület kerítésének – lapzártánk
idején történő – felújítását.
Kanizsa 10 – Kultúra 2008. november 6.
Fotó: Bakonyi Erzsébet
2008. november 8-án, 19 órakor
a Kiskastélyban hallgathatjuk
meg az Acoustronic együttes
műsorát.
Fellépnek: Wettl Mátyás - zongora,
Kovács Péter - ütő, Pálfi
Csaba - basszusklarinét, Kiss
Ákos - vizuál, és nem utolsó sorban
városunk szülötte, sokunk
számára már ismert, rendkívül tehetséges
Vizeli Máté - hegedű,
brácsa, gitár.
Az együttes ez év februárjában
azzal a céllal alakult, hogy a kortárs
zene improvizatív változatát
igyekezzen népszerűsíteni. Emellett
az elektronikus zene effektusait
próbálják imitálni akusztikus
hangszereken. Az együttes tagjai
olyan művészeknél tanultak kamarazenét,
mint Csalog Gábor,
Klenyán Csaba, Rácz Zoltán és
Dukay Barnabás.
A koncepció szerint az előadáson
a zenészek improvizációja
közben Kiss Ákos (Műszaki Egyetem)
látványtervet kever a számítógépen,
melyet a hallgatók-nézők
kivetítőn kísérhetnek figyelemmel.
􀂇
A Honvéd Kaszinó tükörtermében
mutatták be Horváth István
Radnóti-díjas versmondó és
Farkas Tibor énekmondó Szólásért
való ének című közös CD-jének
anyagát.
A lemez címét Buda Ferenc költő
egyik versének címe adta. A
művek abban a kronológiai sorrendben
szerepeltek, ahogy Horváth
István haladt versmondói pályafutásán.
A lemez címét Farkas
Tibor választotta. Véleménye szerint
a Szólásért való ének cím mindenre
ráillik. Igaz lehet a szerelemre,
a vidám dolgokra, a hazafias
megnyilvánulásokra és a vívódásra.
Ez kimondottan azért lett kitalálva,
hogy lehessen szólni –
hangsúlyozta az énekmondó a bemutatót
követő beszélgetésen.
– Legalább szólni lehessen! Elmondani
a fájdalmakat, az örömöt,
a bánatot. Fontos, hogy legyen
még rá közönség, aki meghallgatja,
legyen még rá ember, társ, barát,
aki felfigyel rá, mert ez van
leginkább veszélyben. Kérdéses,
hogy lehet-e, meddig lehet mondani,
mi az, amit még nem tiltanak,
vagy nem vesznek rossz néven.
Most nem tiltanak, mint húsz éve,
most rossz néven veszik. – mondta
Farkas Tibor. – A műsorban elhangzó
dalokat már évekkel ezelőtt
megírtam, többnyire feldolgozásra
várnak az Igricekkel. Együttműködésünk
Horváth Istvánnal hosszú
időre nyúlik vissza, hiszen a 80-as
évek közepétől adtunk közös műsorokat
a versmondókkal, Bedő Csabával,
Bali Judittal, Vincze Ferivel
és a Valival. Sokat jártunk versekkel
a 90-es években Erdélyben,
Felvidéken és a Vajdaságban.
– A CD már áprilisban elkészült
– vette át a szót dedikálás közben
Horváth István. – Úgy döntöttünk,
egy kicsit az ünnep jegyében, októberben
mutatjuk be, hisz e témakörhöz
kapcsolódó versek is elhangzottak.
A bemutatón a különböző témaköröket
Németh Ferenc hegedűjátéka
hidalta át.
A közönség érdeklődését mi
sem mutatja jobban, mint hogy a
közelmúltban a Merlin Színház
Stúdió Színházában megrendezett
Versfesztiválon is sikerrel hangzott
el a CD-én található számokból
válogatott negyven percnyi összeállítás.
B.E.
Szólásért való ének
Improvizáció képben és zenében
November 12-ig látható Bálványos
István grafikusművész
kiállítása a Halis István Városi
Könyvtárban. A kiállítást Varga
Andrea újságíró, a Somogyi Hírlap
munkatársa nyitotta meg. Vagány.
Így jellemzi magát Bálványos
István, aki 1972-ben hagyta
el Magyarországot, hogy harminc
év múlva ismét visszatérjen.
Dolgozott újságíróként, zenei
szerkesztőként, de volt
anyagmozgató segédmunkás is.
A Leuven-i Egyetemen doktorált
művészet- és zenetörténetből.
Fuvolaművész. Tanított, koncertezett,
2002-től Kaposszerdahelyen
él. Ma csak rajzolni akar,
egyre nagyobb szenvedéllyel.
Fegyelmezett vonalak futnak a
papíron, amik látszólag nyugalomról
árulkodnak. A képek címéből
azonban kiderül: a világ
kérdéseit feszegeti a művész, témái
családhoz, hithez, bűnhöz,
Istenhez, belső békéhez és gyűlölethez
kapcsolódnak. Nem lehet
egyetlen pillantást vetni grafikáira,
el kell gondolkodnunk
előttük.
B.E.
Bálványos István
grafikái a könyvtárban
FIRKIN koncertajánló
A régi M.É.Z. együttes legjobb
hangulatait idézi fel a 2008 nyarán
megalakult Péter János fuvolás zenekara.
Azzal a nem titkolt szándékkal
állt össze a kitűnő képességű,
kirobbanó energiájú csapat,
hogy lazítson, kikapcsoljon, megtáncoltasson
mindenkit, aki a modern
ír kocsmazene féktelen világára
vevő. A FIRKIN együttes a
makói nagysikerű bemutatkozás
után november 14-én 19 órától ad
koncertet a Hevesi Sándor Művelődési
Központban.
Cz.Cs.
Nemrégiben a piaristáknál
járt Olofsson Placid atya, aki a
róla szóló, A hit pajzsa – Olofsson
Placid atya élete című, Ézsiás
Erzsébet által írt kötetet is dedikálta.
A92 éves bencés szerzetes,
egykori gulágrab kirobbanó sikerű
előadást tartott a piarista
gimnazistáknak.
„Érdekes ez az Isten. Ide küldött
nekünk egy katolikus papot, hogy
amikor nem tudunk megbékélni a
helyzetünkkel, nem tudunk megbékélni
saját magunkkal se, akkor legalább
az Istennel béküljünk meg. A
légkör változott meg ott a halál-kamrában.”
– számolt be Placid atyának
egy életben maradt rabtársa. „Nekem
tartanom kellett a lelket a fogolytársaimban,
a kétségbe eső, talajt vesztett
fogolytársaimban. Nekem a tíz
esztendő milliószorta könnyebb volt,
mert nekem ott hivatásom volt, nekem
ott feladatom volt.” – folytatta a
piaristák örökifjú vendége.
„A túlélésnek négy szabályát állítottuk
föl a tíz esztendő alatt, ez a
négy szabály tartott minket életben
– mert a poklot túl akartuk élni. Első
szabály: A szenvedést nem szabad
dramatizálni. Attól csak gyengébb
leszek, márpedig a szenvedés
elviseléséhez minden energiámra
szükségem van. Mi ezt úgy csináltuk,
hogy nem engedtük, hogy valaki
is elkezdjen panaszkodni. Ha valaki
elkezdett panaszkodni, akkor az
első fél mondat után leállítottuk, és
azt kértük, hogy beszéljen a szakmájáról.
A tíz év alatt annyi szakmát
tanultam, hogy borzasztó. A
méhészetet, a pulykatenyésztést, a
szőlészetet, a bányászatot, a könyvkötészetet,
a kutyafülét. A második
szabály: Keresni kell az élet apró
örömeit. Észre kell venni, és meg kell
örvendezni. Csak egy példát mondok.
Mínusz húsz fokban erdőirtás
volt. Kimentünk az erdőre dolgozni,
de bennünket örökké motoztak, mert
a kék parolis belső őrök átadtak a piros
parolis külső őröknek, és akkor
megmotoztak. Ilyenkor a pufajkánkat
szét kellett tárni, megtapogattak,
hogy sugárhajtású repülő, vagy
atombomba nincs-e a hónunk alatt.
De ha a katona elfelejtette levenni a
vattasapkámat, micsoda öröm volt,
mert mire ő azt kikutatta volna, addigra
én megfáztam volna. A versenyt
úgy csináltuk az öröm észrevételére,
hogy összeálltunk reggel,
hogy máma lesni fogjuk, milyen ap-
A hit pajzsa
Kanizsa 2008. november 6. – Kultúra 11
ró örömök érnek, és este, ha a káposztalevest
meg a zabkását megettük,
összejöttünk, és aki többet tud
mondani, az lett a győztes. Egyszer
volt egy olyan bajnokunk, aki 17-et
sorolt föl. A végén azt mondta:
„Gyerekek, hát én nem értem rá ma
szenvedni, nekem örökké lesni kellett
az apró örömöket, és örökké mondogatnom
kellett magamban, hogy föl
tudjam mondani.” A politikai foglyoknak
van egy szakmai ártalmuk:
mindig ártatlanok. Mindenkiben az
volt, hogy engem, az ártatlant ezek a
géppisztolyos gazemberek tönkre
akarnak tenni. Én sose mondtam,
hogy ártatlan vagyok. Engem azzal
ítéltek el, hogy antibolsevista propagandát
űztem. Naná, hogy űztem! Jó
vicc! Nem rózsacsokorral vártam a
szovjet tankokat, édes jó Istenkém! De
a politikai fogoly az mind ártatlan.
Ott volt a négy őrtorony a golyószóróval
meg a katonákkal, nem tudtunk
sehova se menni. Félre kellett tenni
azt a fogalompárt, hogy „ártatlan” és
„gazember”, és rá kellett állni arra,
hogy „kicsi gyenge” – „nagy erős”.
Most jön a harmadik szabály: Ha
nem értek egyet azzal, hogy én hangya
vagyok velük szemben, akkor nekem
ebben a szituációban kell megmutatnom,
hogy igenis többet érek,
igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb
vagyok, igenis emberibb vagyok,
különb vagyok, mint az a géppisztolyos.
Ez mozgósítja az energiákat.
A negyedik szabály így szólt:
Akinek van hová kapaszkodnia, annak
könnyebb elviselnie a szenvedést.
Nekünk, hívő embereknek volt
hová kapaszkodnunk: a Jóistenbe,
és ezért nekünk könnyebb elviselni
a szenvedést. Hozzáfűztük még azt
is, hogy ő, a hatalmas Isten, ő is
akarja, hogy túléljük, és ez valami
nagyon nagy dolog volt.”
P.J.
Nemrégiben Kanizsán járt
Papp Gyula az egykori Mini,
Skorpió, Dinamit együttes billentyűse
és felesége Sárdy Barbara
énekes. A házaspár készségesen
válaszolt lapunk kérdéseire.
– Ön idestova negyven éve aktív
zenész, hiszen 1970-ben már az
akkor nagyon népszerű Syrius
együttes Csanád utcai klubjában
láthattuk, hallhattuk, többek között
Demjén Ferenc, Török Ádám társaságában.
Már akkor nyilvánvaló
volt, hogy tartós kapcsolat szövődik
az említett zenészekkel?
– Ezek örömzenélések voltak.
Nagyon sok muzsikus gyűlt ott
össze, kik később úgymond sztárokká
váltak. A szakma két részre
oszlik nálam, akikkel játszottam,
és akikkel majdnem játszottam. Lényegében
ott a Syrius bulikon ismertem
meg azoknak a zenészeknek
többségét, akikkel később akár
zenészként, akár szerzőként együtt
dolgoztam. A Mini együttest teljesen
átszerveztem belépésemkor,
csak Török Ádám maradt. Később,
Frenreisznek az LGT-ből való távozása
után, én szerveztem meg a
Skorpiót.
– Miért adta fel az akkori undergrund,
jazz-rock irányzatot egy
populárisabb műfajért? Igaz-e,
hogy sztár akart lenni?
– Igen. A Mini együttes zenéje
mindig rétegzene marad, ez
lebegett a szemem előtt. Ahogy a
Freinreisszel összeálltam, a legjobb
barátaim is hátat fordítottak
egy időre, azt hangoztatva, hogy
eladtam magam. Presser, Laux, és
Bartha is le akart beszélni arról,
hogy a Karesszal alakítsak zenekart,
de mindhiába, mert ő nem
csak kitűnő zenész, hanem kitűnő
menedzser is egyben. A Skorpióval
évente több mint négyszáz
koncertet adtunk itthon és külföldön.
Már a hetvenes évek elején
kijutottunk Amerikába, Nyugat-
Németországba és még sorolhatnám.
Rengeteget voltunk távol,
ha itthon koncertezünk nem lett
volna Piramis-jelenség. Mi meg
akartuk szerezni Révészt a Generálból,
de az ORI nem engedte,
mivel Karesz testvérének, Latinovics
Zoltánnak akkoriban nagyon
komoly antiszemita megnyilvánulásai
voltak. Sok tekintetben
gúzsba voltunk kötve, annak ellenére,
hogy akkoriban hetvenötezer
ember előtt játszottunk a
Népstadionban.
– Pályafutása során játszott bluest,
jazzt, pop, rock, és klasszikus
zenét. Melyik műfaj, stílus áll a
legközelebb önhöz?
– A jó zenész nem lehet olyan,
mint az egyszeri bádogos, hogy
ereszcsatornát nagyon jót készítek,
de nehogy locsolókannát kérjenek,
mivel arra képtelen vagyok.
– Ha már szóba került a sztárság,
ma miért nem hívják különböző
TV-műsorokba?
– Feketelistán vagyunk, oly
annyira, hogy még a Hír TV sem
hív meg bennünket – mondta Sárdy
Barbara. – A Pannon Rádióban
szerkesztőként dolgoztunk és ott
bizony jobbosnak mondott politikusoknak
is tettünk fel kellemetlen
kérdéseket.
– A politika ebben az országban
úgy eltolódott, hogy a jobbközép a
balszélen van – vette át a szót Papp
Gyula. – Olyan a helyzetünk, mint
egy rossz futballmérkőzés. Mi csak
az ötösig mehetünk el, és ott is
csak háttal játszhatunk.
– Musicalt, rockoperát írtak,
úgy tudom a darabok előadásával
több színházat felkerestek. Milyen
visszajelzések érkeztek?
– Az ember tragédiáját, és az
Ármány és szerelem című darabjainkat
elküldtük az összes vidéki, öt
fővárosi, és tíz határon túli színházhoz
– válaszolt Barbara. – Semmilyen
visszajelzést nem kaptunk.
Az ármány és szerelem című művet
’98-ban zenésítette meg Gyula,
Demjén Ferenc dalszövegeivel, a
Békéscsabai Jókai Színház felkérésére.
Én ezt művet nem éreztem
egészen kereknek. A huszonegy betétdalhoz
írtam egy teljesen új történetet.
De nehéz erről röviden beszélni.
– Úgy tudom Barbara, hogy kanizsai
kötődései is vannak…
– Igen, ebben a városban éltek
és praktizáltak a nagyszüleim. Dr.
Sárdy István és Dr. Kocsán Katalin.
A helyi kórházban voltak főorvosok.
Úgy érzem, nagyapám a lelkéből
átmentette belém a megalkuvást
nem tűrő magyarságot. Tőle
örökölhette apám, majd én, hogy
ha kell, egzisztenciálisan is perifériára
sodródunk az elveinkért.
– Mondjon néhány szót szólólemezeiről.
– Mivel szövegírója vagyok dalaimnak,
így ideológusa is. Az
imént említett családi hozomány
minden dalomban benne van. Első
lemezem kétezerben jelent
meg. Sajnos a kultúra nagyon veszélyes
terület. Kiadják a jelszót,
hogy a művész ne politizáljon.
Egyébiránt az egész kultúra a balliberálisok
kezében van. Amitől
igazán félnek, arról mélyen hallgatnak.
Az egyik szólólemezem címe,
Forr a dalom, a másiké Valóban
nem álmodom. Most készül, a
Magyar akarok maradni című albumom.
– Gyula, év elején volt egy nemzetközi
dalszerző verseny. Milyen
helyezést ért el?
– Tizenötezren indultunk a világ
minden részéről. A zsűriben olyan
nevek voltak, mint John Mayall,
Jerry Lee Lewis, Joe Satriani. Az
Ember tragédiájából összeállítottam
egy hét és fél perces darabot,
azzal indultam, és a tizennegyedik
helyen végeztem. Na, erről bezzeg
nem írt a liberális sajtó.
Czene Csaba
„Feketelistán vagyunk”
Beszélgetés Sárdy Barbarával és Papp Gyulával
Feledy Balázs művészeti író
nyitotta meg a Magyar Plakát-
Retro című kiállítást a Magyar
Plakát Házban.
A tárlat kurátorai Kőfalvi Csilla
intézményigazgató és Vörösmarty
Magda.
APlakát-Retro az elmúlt évtizedek
munkáit gyűjti csokorba, ahol 21 alkotó
közel 120 plakátja szerepel. Az
ötvenes évek generációjának alkotásaiban
fellelhetők a kor képzőművészeti
sajátosságai. A hatvanas, hetvenes
és nyolcvanas években a magyarországi
plakátművészet virágkorát élte,
ebből az időszakból látható a legtöbb
mű. A nyolcvanas évektől kezdték
átvenni a plakátok helyét más tömegkommunikációs
médiumok.
Feledy Balázs szerint ez leginkább a
filmplakátok esetében érhető tetten,
hiszen a mai filmplakátok nem bővelkednek
rajzos elemekben, a legtöbbön
egy részlet látható az adott filmből.
S.E.
Magyar Plakát-Retro
Sikert sikerre halmoznak a kanizsai
„Rubik-kockások”. Így történt
ez október 25/26-án is az első
Rubik’s Hungarian Openen, a
Budapesten megrendezett 2008-
as Rubik Kocka Nyílt Bajnokságon
is. Baticz Milán, Daróczi János,
Horváth Máté, Nyári Domonkos
és Placskó Nikolett remekül
szerepeltek – eredményeiket
alább olvashatják.
Nemzetközileg vegyes volt a paletta:
a magyarok mellett érkeztek
játékosok többek között Franciaországból,
Szlovákiából, Szerbiából
is. A versenyen különböző logikai
versenyszámokban kellett megmutatniuk
a résztvevőknek, hogy mit
tudnak – a hagyományos 3x3-as
kockától kezdve a Rubik’s Magicen
át a vakon való kirakásig. Magát
a bajnokságot az nyeri, aki a
3x3-as hagyományos kockát elsőnek
rakja ki, ugyanis ez az eredeti
Rubik-kocka. A legelső versenyen,
1982-ben Budapesten csak ez szerepelt.
Baticz Milánt, az egyik városunkbeli
versenyzőt arról faggattuk,
hogyan került ilyen közelségbe
a Rubik-kockával:
– Egy matematikatáborban,
Balatonberényben tetszett meg a
kockázás még négy évvel ezelőtt.
Egy finn cserediák nagyon gyorsan,
egy-másfél perc alatt rakta ki,
ez nagyon érdekes és szemléletes
volt számomra. Ezután édesapám
tanította meg nekem – mivel ez tanulható.
Hamar sikerült elsajátítanom
a trükköket, és nemsokára saját
módszert találtam, amely még
gyorsabbá tett. Interneten keresztül
megismerkedtem más Rubikkockásokkal
külföldről is, belföldről
is, felvettem velük a kapcsolatot,
elkezdtük megbeszélni a tapasztalatainkat,
és kerestük a megoldásokat,
hogyan lehetne ezt a logikai
játékot minél gyorsabban
megoldani. Az a módszer, amelyiket
most használom, nem saját: az
Interneten bukkantam rá egy oldalon,
és megtanultam. Ez jelenleg a
leggyorsabb, de egyben nagyon
bonyolult is, amivel a 3x3-as kockát
9,28 másodperc alatt raktam ki
egy versenyen, most ez a hivatalos
magyar rekord.
Milántól azt is megtudtuk, milyen
a „vakon”-kirakás: a játékosok
kapnak egy kevert kockát,
amelyet tanulmányozhatnak, majd
ezután kell nekik szemkötővel egy,
a nézőtér felé nyitott dobozban kirakni.
Ez utóbbi teljesen kizárja
azt, hogy a versenyzők lássanak
bármit is, mivel ebben van a kocka
és a kezük is. Az eredménybe a
memorizációs idő is beleszámít,
ezért a cél minél kevesebb ideig tanulmányozni
a megkevert kockát.
Körülbelül 150 mozdulatot kell
megtervezni és megjegyezni. Nem
a gyorskirakásnál alkalmazott
módszerrel dolgoznak, mert az 60
mozdulat körül is lehet, de ebben
az esetben menet közben kell dönteni
a többféle forgatási kombináció
választásáról. Ha közben egyetlen
mozdulatot rosszul csinálnak,
nem lehet már kijavítani. Ebben a
számban Milán 1 perc 42 másodperccel
a 2. helyen végzett, az első
helyet 1,28-cal nyerték. A magyar
rekord 1 perc 16 másodperc, amelyet
Milán tart, ez nem dőlt meg a
Hungarian Openen.
Két hét múlva Guinness rekordkísérletet
tehetnek városunk reménységei,
ha úgy döntenek, hogy
megpróbálják. A kísértés nagy, de
a veszély sem kicsi. A 24 órás kockázás
– ahol egyfolytában kell minél
többször kirakni a kockát -
ugyanis könnyen tönkreteheti az
ízületeket a kézen. Már történt
ilyen, s az illető nem folytathatta
többet szenvedélyét. A három fiatal
– Baticz Milán, Horváth Máté
és Örkényi Róbert – csak néhány
nappal a kísérlet előtt közösen
döntenek majd. Kettős rekordkísérletről
van szó, hiszen egyesével
és csapatban is összemérik tudásukat,
energiájukat azok, akik részt
vesznek a megmérettetésen. Az
egy ember által 24 óra alatt kirakott
kockák nem hivatalos rekordja
jelenleg 3500 darab körül van.
A jövőbeli tervek között szerepel
a külföldi szereplés, többek között
Belgiumban, Németországban,
de a legfontosabb a Japánban
megrendezésre kerülő világbajnokság.
Ez utóbbira való kijutáshoz
még keresik a szponzorokat,
hiszen nem kevés költséggel jár a
szomszéd kontinensre való eljutás
és a nevezés.
Eredmények:
Nyári Domonkos: Square-1 (ez
egy kocka, ami forgatáskor formátlan
alakzatokat vesz fel) 3.
hely.
Placskó Nikolett: 3x3 klasszikusban
középmezőny (nőknél második
lenne, de ezt sajnos nem
jegyzik).
Horváth Máté: 5x5-ös kocka: 1.
hely; 3x3-as kocka egy kézzel: 2.
hely; 2x2-es kocka: 2. hely;
Master Magic (karikavarázs 12
elemű): 3. hely; 3x3-as kocka lábbal:
3. hely.
Daróczi János: 3x3-as klasszikus:
2. hely (élete első versenyén).
Baticz Milán: Rubik’s Master
Magic: 1. hely; 3x3-as kocka egy
kézzel: 1. hely; 2x2-es kocka: 1.
hely; 4x4-es kocka: 1. hely; és a legfontosabb,
mert az nyeri a versenyt,
aki ezt nyeri: 3x3-as klasszikus kocka:
1. hely. További dobogós helyezései:
7x7-es kocka (ez egy új találmány,
még nem hivatalos versenyszám):
1. hely. Square-1: 2. hely;
5x5-ös kocka: 2. hely; 3x3-as kocka
vakon való kirakása: 2. hely;
Rubik’s Clock (rubik óra): 3. hely;
Megaminx (12 oldala van és így 12
színe is): 3. hely; Rubik’s Magic (8
elemű karikavarázs): 3. hely.
További érdekességeket olvashatnak
többek között a versenyszámokról,
valamint a kocka típusairól
a www.rubikstudio.hu
weboldalon, valamint a hivatalos
honlapon: www.speedcubing.com.
Steyer Edina
Kanizsa 12 – Színes 2008. november 6.
Szokás szerint taroltak a rubikosok
Kanizsa 2008. november 6. – Ez + Az 13
Horoszkóp
Jobbnál jobb ötletekkel rukkol elő
mostanában, a véghezvitelükhöz azonban
nincs meg a kellő energiája. Szedje
össze a bátorságát, és vágjon bele. A
töprengéssel nem jut előbbre.
Időnként úgy érzi, nemcsak anyagi, hanem
erkölcsi válságban van. A bizonytalanság
és a megfutamodás helyett foglalja el
magát valamivel. Hívja meg ismerőseit
például sakkozni, vagy kártyázni.
Az elkövetkező nyugodt, gondtalan perceit
használja ki tanulásra, új tevékenységek
elsajátítására. Mindennek nemcsak ön, hanem
a családja is hasznát veszi. Ha van párja,
beszélgessen vele többet őszintén.
A számtalan egyhangú feladatok után
most sikerélményre, elismerésre vágyakozik.
Ezt csak úgy tudja elérni, ha nemcsak
a Hold kedvező fényeire vár, hanem kreatívabban
veszi kezébe az ügyeit.
A Merkúr azt jelzi, békés beszélgetésre,
hasznos együttgondolkodásra számíthat
környezetében. Ez mindenképpen jó jel,
mert uralkodásra vágyó természete egy
időre háttérbe szorul.
A csillagok azt jelzik, pörgő életritmusából
visszavehetne egy kicsit. Időnként
önnek is szüksége van némi pihenésre,
ellazulásra, hogy bírja a mindennapokkal
járó apró zördüléseket.
Fel van villanyozva mostanában. Alkotókedve
régóta óhajtott magasságokban
röpköd. Élvezze ezt az állapotot, ne
hagyja visszatántorítani magát a hétköznapok
szürke valóságába.
Kedvező időszakra számíthat. Szerelmi
életében is fordulat következhet be, ami
szárnyakat ad még a hétköznapokon is.
Ha nem fogná vissza valaki, legszívesebben
elrepülne otthonról.
Nagyon hallgatag ezekben a napokban.
Kollégái kíváncsian fürkészik megnyilvánulásait,
de emiatt ne legyenek álmatlan
éjszakái. Építgesse tovább kitartó,
szívós munkával a karrierjét.
Gyakran mondták önnek, a bátraké a
szerencse. Bár korábban nem fogadta
meg a biztatást, most nem ártana a
fontos döntéseinél elővenni a bátorságát.
A Plútó most azt üzeni, figyeljen jobban
oda magára. Eddig megelégedett az erkölcsi
elismeréssel, de végre rájött, hogy
ennyivel nem lehet beérni. Kamatoztassa
a jó szervezőkészségét.
Azon tűnődik, hogyan tudna anyagi helyzetén
javítani. Ha nem talál rá ennek titkára,
keressen egy klubot, vagy egy vidám társaságot.
Egy másfajta környezetben akár a
gondjairól is megfeledkezhet.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
Állás
REHABILITÁCIÓS
ÁLLÁSBÖRZE
ÉS INFORMÁCIÓS NAP
A Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ
tájékoztat minden megváltozott munkaképességű érdeklődő személyt,
hogy a munkahelyeket és információkat ajánló munkáltatók részvételével a
Hevesi Sándor Művelődési
Központban
(Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.)
2008. november 12-én 10-12 óráig
ÁLLÁSBÖRZÉT SZERVEZ
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ
Közlekedési
információk
az M7 -es autópályáról
minden nap
06:10, 08:35, 11:35
13:45, 15:30, 19:35
Az Ön rádiója
FM 95,6 MHz
SMS szám:
06-30/30-30-956
SZOLGÁLTATÁS
VEGYES
Kanizsa 14 – Apró 2008. november 6.
BÉRLET
TÁRS
INGATLAN
JÁRMű
Nk belvárosában 600 négyzetméteres
terület – társasház építésére
is alkalmas – eladó! Érd.:
30/227-3294, 30/448-6072
Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári
lakás jó állapotban eladó.
Érd.: 93/321-906 (6200K)
Nk belvárosában a TANDEM
autókereskedés bérbe kiadó vagy
építési teleknek eladó. Tel.:
30/481-2323 (6260K)
Szép természeti környezetben
kicsi szőlőbirtok olcsón eladó.
Érd.: 20 óra után a 93/315-559
(6314K)
Nagybakónakon kétszobás családi
ház nagy telekkel eladó. Érd.:
20 óra után a 93/315-559 (6315K)
Nk-Olajtelepen, a Vécsey utcában
karbantartott 78 m2-es családi
házrész pincével-padlással, 1185
m2 udvarral eladó. Érd.: 93/323-
737, 20/398-1455 (6312K)
Nagyrécsén hét éves, 100 m2-
es, cirkófűtéses családi ház eladó.
Érd.: 30/633-9545, 20/403-9785
(6285K)
Sormás központjában 2+2 félszobás
családi ház, gazdálkodásra
alkalmas melléképületekkel eladó.
Irányár: 13 millió Ft. Érd.: 70/653-
9550 (6387K)
Keleti városrészben IV. emeleti,
kétszobás, egyedi gázas lakás (ötletesen
átalakított fél szobával bővíthető)
igény szerint bútorokkal vagy
anélkül eladó. Ár megegyezés szerint.
Tel.: 70/419-9883 (6388K)
Belvárosban háromszobás,
nappalis családi ház két fürdővel,
nagy aknás garázzsal rendezett,
szép, kicsi udvarral eladó vagy elcserélhető
palini családi házra értékegyeztetéssel.
Tel.: 93/315-861,
30/851-7255 (6389K)
Téglagyári garázssoron aknás
garázs hosszú távra kiadó. Érd.: 18
óra után: 93/323-451 (6375K)
Lada Samara 1500, nagyon jó
műszaki állapotban eladó. Érd.:
93/371-075,20/341-8023 (6355K)
Skoda Octavia 1,4-es, 2003.
áprilisi, eladó. Tel.: 30/916-1600
(6391K)
170 literes prés eladó. Tel.:
30/448-6072 (6278K)
Eladó jó állapotú, zárt faborítású,
kétszárnyú kapu, ipari méretű
állványok, gyári satupad olcsón.
Érd.: 20/9591-157 (6331K)
Almaértékesítés termelőtől 50
Ft/kg-tól, Golden, Idared, Gála,
Gloster, zöldalma fajtákból házhoz
szállítással. Nk., Kisfaludy 2/c.,
93/312-479, 20/570-7717 (6357K)
3 m3 kuglira vágott tüzifa házhoz
szállítva 35.000 Ft-ért eladó.
Érd.: 30/827-1966 (6392K)
Takarítást vállalok. Érd.:
93/325-759 (6279K)
Magyar nyelv és irodalomból
korrepetálást, pótvizsgára, felvételire
felkészítést, valamint szakdolgozatok,
egyéb anyagok gépelését
vállalom. Tel.: 30/968-8184
(6288K)
Masszázs a nagykanizsai
Uszodában! (A szolgáltatás belépőjegy
nélkül is igénybevehető)
Teljes testre, 30 perces lazító
masszázs 1000 Ft. Egyéb szolgáltatások:
alakformáló-, talp-,
stb. masszázs. Hívásra házhoz is
megyek! Tel.: 30/481-2323
(6273K)
Biztonsági őr fegyveres vagy
anélküli szolgálatot vállal főállásban
vagy helyettesként Nagykanizsán,
illetve annak 25 km-es körzetében.
Érd.: 20/254-2679 (6286K)
Középkorú, magas, jó megjelenésű
özvegy férfi keresi azt a vidám, csinos,
egyedülálló hölgyet (50 éves korig),
aki társa lenne. Levelek: „Együtt”
jeligére a Szerkesztőségbe (Pf. 154.)
􀂊 GÉPELÉST
(szakdolgozatok, árajánlatok, stb.),
􀂊 SZÁMÍTÓGÉPES
SZERKESZTÉST (Word, Excel,
QuarkXPress, Adobe Indesign,
Adobe Photoshop programokkal)
􀂊 NYOMDAI ELőKÉSZÍTÉST
RÖVID HATÁRIDőVEL
VÁLLALOK 􀂊 Tel.: 30/9932-534
November 9. 19 óra
Vágó Zsuzsi és Mészáros Árpád
Zsolt musical estje
Belépődíj: 2 500 Ft
November 10. 17.30 óra
Ifjú tehetségek sorozat:
Harangozó Hajnalka festő
kiállítása.
Megtekinthető: 11.08
November 10. 19 óra
Hevesi - bérlet
Shakespeare: HAMLET
Belépődíj (pótszék): 2 500 Ft
November 11-12. 19 óra
Bródy - bérlet, Rátkai - bérlet
John Kander-Fred Ebb-Bob Fosse:
CHICAGO - musical
Belépődíj (pótszék): 2 500 Ft
November 12. 15 óra
Olaszország - útiélmény-beszámoló.
Előadó: Durgó László tanár
November 14. 19 óra
A FIRKIN együttes (Budapest)
koncertje. Belépődíj: 1 200 Ft
November 14. 17 óra
Festménykiállítás Tóthné
Tokorics Ilona alkotásaiból
November 14. 14 óra
80 év művészete - kiállítás
megnyitó. Z. Soós István kiállítása
November 6. 11 és 14 óra
Gyermekszínházi sorozat:
Kuglóf király udvarában
A Szeleburdi Színház gyermek
műsora.
Belépődíj: 600 Ft
November 15. 18 óra
HASTÁNC GÁLA
HEVESI SÁNDOR MűVELőDÉSI
KÖZPONT
MÓRICZ ZSIGMOND
MűVELőDÉSI HÁZ
MEDGYASZAY HÁZ
KÉPZőMűVÉSZETEK HÁZA
november 6-tól – december 15-ig
A Nagykanizsa és Térsége TISZK
Szakképzés-szervezési Kiemelkedően
Közhasznú Nonprofit Kft.
1. Vezető projektmenedzser: 1 fő
Pályázati feltételek: egyetemi/főiskolai végzettség, infrastrukturális
fejlesztések terén szerzett legalább 5 éves tapasztalat, 2 éves vezetői gyakorlat
2. ERFA projektmenedzser: 1 fő
Pályázati feltételek: egyetemi/főiskolai végzettség, 5 éves szakmai tapasztalat
infrastrukturális beruházási támogató vezetőként
3. Gazdasági projektmenedzser: 1 fő
Pályázati feltételek: felsőfokú szakirányú vagy mérlegképes könyvelői
végzettség, EU-s forrásból finanszírozott projekt pénzügyi (elszámolási)
vezetőjeként legalább 5 éves szakmai tapasztalat
4. Gazdasági asszisztens: 1 fő
Pályázati feltételek: felsőfokú szakirányú vagy mérlegképes könyvelői
végzettség, 3 éves szakmai tapasztalat
A megbízás határozott időre, 24 hónapra szól. A pályázatnak tartalmaznia kell: szakmai
önéletrajzot, motivációs levelet, az iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló
okiratok másolatát. A pályázatok benyújtásának helye: Nagykanizsa és Térsége
TISZK Nonprofit Kft. 8800. Nagykanizsa, Erdész u. 30. Apályázatok benyújtásának
határideje:2008. november 14. Apályázatok elbírálásának határideje: 2008. november
28. Részletes információ kérhető: telefon 06/93/510-251, illetve www.kanizsatiszk.hu
Pályázati felhívást hirdet az alább megjelölt munkakörök
betöltésére:
Nagykanizsán hamarosan nyíló
gyógyszertár keres személyi jogos,
beosztott gyógyszerészeket
és szakasszisztens munkatársakat.
Kiemelt fizetés, cégautó, szükség
esetén lakásmegoldást biztosítunk.
Érd.: tibor.tamas@argussolutions.
hu illetve a 06/20-242-
3928 telefonon.
Kanizsa 2008. november 6. – Sport 15
Amire kíváncsiak voltunk a női
kosárlabdázók Kanizsai Vadmacskák
– Zala Volán ZTE II másodosztályú
megyei rangadója kapcsán,
hogy Varga Zsófia vajon melyik
csapatban fog pályára lépni?
Netalántán egy félidőt itt, egyet az
ellenfélnél? Persze, ezt csupán tréfának
szántuk, hiszen a Zala Volán
első számú együttesénél kölcsönben
foglalkoztatott Zsófia ezúttal a
kanizsaiakat erősítette. A szóhasználat
nem véletlen, hiszen a volánosok
kosarát 31 ponttal terhelte
meg, s ebben a mezőnyben is húzóember.
A mérkőzést 85-49-re nyerték
a dél-zalaiak, akikre hétfőn már
Magyar Kupa mérkőzés várt a legjobb
tizenhatba kerülésért a
Savaria BC Szombathely ellenében.
Farkas József edző tanítványai
ezt az akadályt is leküzdötték, s 84-
78-as végeredménnyel jutottak a
következő körbe. Nagy meglepetést
nem árulunk el, ha idebigygyesszük,
a legeredményesebb játékos
Varga Zsófia volt 32 ponttal.
Zsófia már 2005-ben bemutatkozhatott
az NB I A-csoportjában,
ahol a harmadik idényében vette
fel igazán a ritmust. Játéka letisztult,
s mind eredményesebbé vált.
Ugyan technikai képzettségén
még lehet javítani, de koncentrációban
és lendületben szinte már
kész játékos. A hév ugyanakkor
időnként még elviszi, s ennek köszönhetően
többször is idő előtt
pontozódik ki, viszont nem véletlenül
vitte el kölcsönbe a Zala Volán,
ahol szintén a legeredményesebb
kosaras.
Polgár László
Kupatovábbjutás
A hét sportolója: Varga Zsófia
Születési hely, idő: Ajka, 1989. 01. 15.
Klubjai: Kanizsa DKK/Kanizsai Vadmacskák (2000-; utánpótlás,
NB I B, NB I A), Zala Volán ZTE (2008-; NB I A, kölcsönben).
Eddigi legnagyobb sikerei: NB I A-csoport 3. legjobb pontátlaga
(16,9 pont; 2008), legjobb országos kadett játékos (2003), Zala megye
legjobb leány ifjúsági kosarasa (2004), Zala megye legjobb női
kosarasa (2006), országos ifjúsági-1. (2004).
Sakk csapatbajnoki rangadó
helyszíne volt a Halis István Városi
Könyvtár, ahol az Aquaprofit
NTSK együttese fogadta a Zalaegerszegi
Csuti-Hydrocomp csapatát.
Nos, a találkozóval kapcsolatban,
mint kiderült, nem fogadhattuk
meg az egyik fórumozó javaslatát,
aki felvetette, célszerű lenne
az érdeklődőket a tudósításban név
szerint felsorolni. Az ötlet mókás
volt, de ezúttal valóban tévedtek be
szurkolók a könyvtárba, hogy láthassák
a „mega-derbit”, melyen a
régi-új világbajnok, az indiai
Viswanathan Anand egyelőre még
nem volt jelen. Így sem volt azonban
„mezítlábas” a mérkőzés, s kanizsai
oldalon Polgár Judit ülhetett
le az első asztalhoz. Aztán kiderült,
ezúttal sem élete formájában sakkozott,
hiszen nem bírta el az Igor
Khenkin által diktált iramot… Természetesen
érződött a hangulaton a
feszültség, hiszen óriási a presztízse
a párosításnak. Legutóbbi alkalommal
éppen a Csuti szakította
meg a kanizsaiak másfél éves veretlenségi
sorozatát, most pedig
ezért vághatott vissza az Aquaprofit
egysége. Végül ez sikerült, hiszen
7,5:4,5 arányban nyertek a
dél-zalaiak, s két forduló után 16
pontot gyűjtve vezetik a tabellát.
P.L.
Anand nélkül is biztosan
Az OB I B-s férfi vízilabda-bajnokságban
ötödik mérkőzésén is
túlvan a CWG Kanizsa VSE együttese,
mely hazai környezetben fogadta
a Tatabánya legénységét. Az
erőviszonyokról annyit, már a kezdeti
percek hűen tükrözték, melyik
a jobb társulat, hiszen a kanizsaiak
4-0-ra is elhúztak ez első negyedben.
A továbbiakban is csak fokozták
a tempót Simonka Ferenc játékosai
a szélsőséges szereplésre képes
vendégek ellen, a harmadik játékrészt
például 5-1-re nyerték Karácsony
Tiborék, így nem volt
meglepő, hogy a végén 20-11 lett –
ide. Ennek fényében (illetve az eddig
letudott öt találkozójuk alapján)
voltunk kíváncsiak arra, hogy
mire lehet képes a dél-zalai gárda?
„A felsőházi rájátszás a minimális
elvárás – mondta a tréner,
Simonka Ferenc. – Persze, nem a
legutóbbi meccshez hasonlóak az
igazán értékmérők, hiszen azokat
az eredményeket visszük tovább,
melyeket a top-csapatok ellen
érünk el. Ilyen lehet például az
ASI-Vasas, a Kaposvár, vagy éppen
a MAFC elleni párharc.”
Az ASI-Vasashoz éppen az előttünk
álló hétvégén látogatnak Kiss
Ádámék, tehát izgalom akad majd
bőségesen. A Kanizsa VSE amúgy
egy mérkőzéssel kevesebbet játszott
riválisainál, s a Tatabánya ellen
Persely Tamás és Virt Mátyás
volt a legeredményesebb 4-4 góllal.
Találataikra a Komjádiuszodában
is nagy szükség lesz.
Az utánpótlás terén a gyermek
II. (1996-ban és később születettek)
bajnokságának második fordulójában
mindkét kaposvári
együttestől kikapott az újonc délzalai
társaság, így még nyeretlenek.
Két legeredményesebb pólósuk
Hóman Barnabás és Böjti Dávid
volt hét, illetve hat góllal.
P.L.
Értékmérő meccs a láthatáron
Mindenből egy keveset, vagyis az
NTE 1866 labdarúgóinak az NB III
Dráva-csoportjában jutott minden
eredményből, mióta nem számoltunk
be róluk. Elsőként a nagybajomiakhoz
látogattak, s a meccs érdemi
része gyorsan lezajlott, hiszen a
hazaiak a 3. percben megszerezték a
vezetést, ez pedig el is döntötte a
mérkőzést. A Pécsi Vasutas Sport
Klubbal már hazai pályán játszottak
Visnovics László játékosai, és mindkét
oldal gólképtelen maradt. Legutóbb
pedig Komló volt az úti cél,
ahol a 13. forduló előtt harmadik helyen
álló együttes székel. Neccesek
voltak tehát az előzetes kilátások, ehhez
képest a Nagykanizsai Torna
Egylet futballistái hengereltek, hiszen
a három pontot három rúgott
góllal (1-3) hozták el Baranyából. A
találatokon Nagy Roland (2) és
Ujvári Máté osztozott, de remekül
játszott Boros Zoltán, Cs. Horváth
Gábor és a kapuban jól védett Horváth
Gábor. Az NTE 22 pontnál tart.
P.L.
Változó teljesítmény
Az alsóbb osztályban jobban
megy. Újabb két Extraliga-mérkőzésen
van Kanizsa Sörgyár SE
női asztalitenisz-együttese, s
mindkétszer itthoni környezetben
játszottak: elsőként a Fastron-
Tolnával, majd az Orosházával.
Az egyelőre pont nélkül álló kanizsaiak
két egypontos csapattal
mérkőzhettek, ezért a kalkulációk
nem voltak alaptalanok a pontszerzést
illetően. Nos, a tolnaiak
ellen Ackermann Erika és Ladányi
Dóra nem tudta elbírni, hogy
Óber Andrea nem hozott meccset,
és ennek, ha nem is tragikus, de
4:6-os vereség lett a vége. Két
nap múlva az Orosháza érkezett, s
ekkor már csak Ackermann tudott
felnőni a feladathoz, hiszen egyéniben
mindhárom ellenfelét legyőzte,
de ez sajnos kevés volt az
üdvösséghez (3:6). Hogy azért
örömteli eredményekről is beszámoljunk,
a női NB II Nyugati
csoportjában a KSSE II a listavezető.
A férfiaknál alsóházi rangadón
a Dunaújvárost győzte le a
KSSE I-es legénysége (11:7),
igaz, utána a Hévíz már jobb volt
a kanizsaiaknál (7:11). Egyelőre a
bennmaradást jelentő hely megvan,
de a továbbiakban is jól kell
koncentrálni, hogy három csapatot
maguk mögött tudjanak tartani.
S arról se feledkezzünk el,
hogy Ladányi Dóra, az Alpok-
Adria sorozat ljubljanai helyszínén
az U19-es korosztályban harmadik
lett.
Megszakadt a veretlenség.
Hazai pályán elvesztette veretlenségét
a női kézilabda NB II
Délnyugati csoportjában szereplő
Nagykanizsai Izzó SE
együttese. A vendég a Kaposvár
volt az NTE csarnokban, s mivel
a héten a férfi meccs kimaradt,
ezért szépszámú közönség
előtt mérkőzhettek László
Renátáék. A sikerélmény azonban
ezúttal elmaradt, hiszen a
vendégek 34-32-re győzték le
vendéglátóikat. A legtöbb gólt
kanizsai oldalon Kiss Melitta
szerezte, aki tízszer volt eredményes,
s ezek közül mindöszsze
egy esett büntetőből.
Kanizsa 16 – Hirdetés 2008. november 6.
LAKÓFOCI
A torna megrendezését gyermekkori élmények motiválták. Akkoriban
sokkal izgalmasabb volt más lakóközösségek ellen focizni, mint
csak magunk között. Ilyenkor azt éreztük, hogy egy csapat vagyunk,
és egy közös célunk volt a játék idején legalább. Városi szinten nem
egyszerű ilyen bajnokságot rendezni, viszont a technika fejlődésével
már nem kell, hogy a lakóközösségek ismerjék egymást. Az Internet
által kínált lehetőségeket kihasználva a közös képviselők visszaigazolhatják
számunkra, hogy a leendő csapat valóban az adott
lakóközösséghez tartozik-e. Létrehoztunk egy honlapot, ahol a
lakóközösségek ingyenes regisztrációját fogadjuk (www.webhazmester.
hu), és lehetőséget biztosítunk a közösségi élet erősítésére.
A bajnokság minden korcsoportot érint. Minden induló a saját
lakóközösségének a nevére kiállított mezt kap. A rendezvény hétvégi
időpontokban, több fordulóban kerül megszervezésre november nyolcadikai
kezdéssel az NTE Ady úti csarnokában.
Az első mezek kiosztását követően jó volt látni a fiatalokat, akik
érezték, hogy valami komoly dologban vesznek részt olyan szinten,
ahol nem csak magukat, de a lakókörnyezetüket is képviselik
majd.
Minden mezre nagy betűkkel fogjuk ráírni, hogy NAGYKANIZSA.
A rendezvénysorozat célja, hogy az adott lakóközösségben jobban
érezzék magukat az ott lakók. Ez a kiterjesztett lakóközösségünkre, a
városunkban is igaz kell hogy legyen.
(x)
LAKÓKÖZÖSSÉGEK FOCIBAJNOKSÁGA
XX. évfolyam 38. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2008. november 13. Kanizsa
Egy kattintás, és naponta
friss híreket, tudósításokat,
riportokat olvashat.
Képeslapküldő, fórum,
és apróhirdetési
lehetőség várja.
Kattintson rá!
www.kanizsaujsag.hu
Rangos esemény helyszíne volt
a magyar építészet Bartókjaként
emlegetett Medgyaszay István
által tervezett, 1927-ben magyaros
stílusban épült Medgyaszay
Ház. A harmadik alkalommal
megrendezett Zala Megyei
Prima Díj ünnepélyes díjátadó
gálaestjét első ízben tartották
Nagykanizsán a szervezők.
Mint ismeretes, a VOSZ
Demján Sándor kezdeményezésére
évek óta odaítéli a Prima Primissima
Díjat a legjelesebb hazai
művészeknek, alkotóknak. Ennek
nyomán került sor a megyei díjak
átadására, melyhez három éve
csatlakozott megyénk is. A gesztussal
a vállalkozóknak a maradandó
értékek iránti elkötelezettségét
is jelképezni kívánja a szervezet.
A rendezvény sikerét széleskörű
összefogás biztosítja,
melyben a városok, a pénzintézetek
éppúgy kiveszik a részüket,
mint az országos szervezet vezetése,
annak elnöke. Ebben az esztendőben
a tudomány, az oktatás, a
színház, az irodalom, a képzőművészet,
az építészet, a közművelődés,
a népművészet, a zeneművészet
és a sport kategóriában nyújtanak
át elismeréseket. A hagyományoknak
megfelelően az erre
az alkalomra felálló kuratórium
választotta ki a díjazottak körét,
majd az elnökség döntött arról, ki
legyen az a három fő, aki a Zalai
Prima Díjban részesülhet. A kitüntetettek
a díj mellé egy-egy millió
forintot kaptak. Ezen kívül egy
közönségdíj átadására is sor került.
(folytatás a 2. oldalon)
Zalai Prima Díj, kanizsai érdemesekkel
Fotó: Bakonyi Erzsébet
(folytatás az címlapról)
Az anyagi elismerés mellé a
nemzet kiválóságai Kincsemet, a
világ talán legismertebb és legsikeresebb
versenylovának porcelánszobrát,
Schrammel Imre,
Kossuth-díjas keramikus művész
alkotását kapják. Apróságnak tűnik,
de a Príma Primissima Díj
szellemiségébe illeszkedik, hogy
ezt a nagyszerű művet a Pécsi
Zsolnay Porcelángyár, a magyar
kerámiaipar patinás műhelye készíti
el. A díjat a Vállalkozók Országos
Szövetsége megyei szervezete
adományozta az arra érdemeseknek.
A megjelenteket elsőként a műsor
narrátora, Balogh László, az
OKISB elnöke köszöntötte. A
díszvendégek között helyet foglalt:
Dr. Gyimesi Endre, Zalaegerszeg
polgármestere, országgyűlési
képviselő, Marton István polgármester,
Cseresnyés Péter országgyűlési
képviselő, alpolgármester,
Csomor Gábor, a Vállalkozók és
Munkáltatók Országos Szövetsége
ügyvezető igazgatója, Dr. Dávid
Ferenc, a VOSZ főtitkára, Lits
József, a Jász-Nagykun-Szolnok
Megyei VOSZ elnöke, Doucha
Ferenc, a Zala Megyei VOSZ elnöke,
Vaski János, a Zala Megyei
VOSZ társelnöke.
Marton István polgármester köszöntőjében
külön örömét fejezti
ki, hogy Nagykanizsán köszönthetik
a jelölteket. Dr. Gyimesi Endre,
Zalaegerszeg polgármestere kiemelte:
jót, s jól akart Demján Sándor,
amikor megalapította a Prima
Primissima Díjat. Jót akartak a zalai
szervezők, amikor csatlakoztak
a nagyszerű lehetőséghez. A nagykanizsaiak
művészetek iránti fogékonyságát
és a kultúra iránti elkötelezettségét
mutatja az is, hogy
ilyen szép környezetben ünnepelhetjük
a tíz díjazott személyt.
Díjazottak: Hertelendy Attila
(színház és filmművészet), Stamler
Lajos (képzőművészet), Németh
József (tudomány), Skrabut
Éve (népművészet), Igricek – Farkas
Tibor (közművelődés), Horváth
Károly (zeneművészet), Vágó
Lászlóné Szan-Dia Fitness Wellness
(sport) kategóriákban. Közönségdíjban
részesült Hertelendy
Attila színművész.
A 2008. évi Zala Megyei Prima
Díj fődíját városunkból Rózsás János
kapta (irodalom), és Dr. Márkus
Ferenc (oktatás és köznevelés)
kategóriákban, valamint Zalaegerszegről
Bertók Sándor (építészet
és építőművészet) kategóriában.
Az ünnepi műsorban fellépett az
Igricek Együttes, Baráth Yvette és
a Szivárvány Énekegyüttes, a Kanizsa
Táncegyüttes és a Szan-Dia
Fitness-Wellness. A műsorszámok
között a közönség öt perces rövidfilmet
láthatott a díjazottakról.
A fődíjasok a Kincsem szobor
mellé egymillió forintot kaptak, de
valamennyi díjazott értékes jutalomban
részesült. A díjazottak nevében
Dr. Márkus Ferenc mondott
köszönetet.
– Talán ez az este is bizonyítja,
hogy a tudomány és a művészet a
világmegmutatás és a világmeglátás
nem egyesíthetetlenül különböző
módjai – hangsúlyozta a díjátadó
ceremónia végén Balogh László. –
Az ellentétek nem ellentmondóak,
hanem kiegészítik egymást – folytatta.
– Életünket jó esetben keresztül-
kasul szövik a művészetek és a
tudományok, de szükségünk is van
rá, hiszen a szívek ebből épülnek,
értelmünk ebből gyarapodik. A kultúra
lelki táplálék, melyet minden
művelt nemzet igyekszik közkinccsé
tenni, így a magyar is. S örök emberi
igény, hogy egy társadalom nem
lehet meg olyanok nélkül, akik készek
a másikat megsegíteni önérdek
nélkül. Vannak ilyen segítők, támogatók,
szponzorok, mecénások, feladatmegoldók.
Aki megajándékoz
másokat, önmagát ajándékozza
meg. Elég a hazának az, ha mindenki
elvégzi a maga feladatát.
Végül megköszönte Doucha Ferencnek,
a VOSZ Zala Megyei elnökének,
ezen rendezvény motorjának
a munkáját, hiszen nélküle
nem lehettek volna ünneplő lélekkel
együtt .
Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – 2 Érdemesek 2008. november 13.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia:
Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó:
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801
Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős
vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László
Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286.
Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP
Dr. Márkus Ferenc és
Rózsás János Príma-díjas
Batthyány-Strattmann László születésének 138. évfordulója alkalmából
Dr. Székely Tamás miniszter szakmai elismeréseket adományozott.
Az Egészségügyi Miniszter Díszoklevelét vehette át több évtizeden
át végzett kimagasló, példaértékű tevékenységéért, életműve elismeréseként
Balogh Tiborné, a Kanizsai Dorottya Kórház titkárságvezetője.
Nagy Gáspár Kossuth-díjas
költő emlékére második alkalommal
szervezett városi versmondó
versenyt középiskolások
részére a Kanizsai Kulturális
Központ Hevesi Sándor Művelődési
Központ Intézménye.
Aversenyen a kötelező Nagy Gáspár
mű mellett a költő életében jelentős
szerepet játszó Kormos István, és
a költőtárs, Pék Pál munkáiból választhattak
a diákok. A versenyt Dolmányos
Erzsébet, a KKK megbízott
igazgatója nyitotta meg. Beszédében
kiemelte: hisznek abban, hogy a maguk
elé kitűzött célt meg tudják valósítani,
hogy a fiatalok, Nagy Gáspár
versesköteteit lapozgatva közelebb
tudnak kerülni 1956 szelleméhez, s
hogy majdan a magyar irodalom tantárgy
érettségi tételei között a költő
munkássága is szerepel.
Tóthné Hegedűs Erzsébet megjegyezte:
idén szeretnék bemutatni a
költő kötődéseit Nagykanizsához,
sőt kezet nyújtanak a szülőföld, Vas
megye felé is.
A verseny első részét követően a
Deák tér 6. számú ház falán – ahol
gyakran vakációzott ifjú korában a
költő – felavattak egy emléktáblát. A
délutáni órákban az ifjúság és a közönség
a nagykanizsai temetőben
virágot helyezett el a közlemúltban
elhunyt Pék Pál sírjánál, másnap pedig
a verseny győztesei és a szervezők
felkeresték Nagy Gáspár szülőházát
Bélbaltaváron, és sírját a
nagytilaji temetőben.
A zsűri tagjai Kocsis Edit versmondó,
Perényi Gyuláné könyvtáros
és Nagy Gáspár leánya, Nagy
Rita, a zsűri elnöke Szakolczay Lajos,
a szintén kanizsai gyökerekkel
bíró irodalomkritikus, jó barát
voltak.
A versenyen 1. helyezést ért el
Kovács Mirabella (Thúry SZKI), 2.
helyezett Czupi Áron (BLG), 3. helyezett
Horváth Bálint (BLG). Külön
díjban Megyes Melinda (BLG)
részesült. A közönség és a versmondók
díját Czupi Áron vehette át.
B.E.
Versmondással
emlékeztek Nagy Gáspárra
Noha a helyi médiumokat leginkább
az utóbbi hetek politikai
csatározása foglalkoztatja lapunk
inkább a felől érdeklődött
Cseresnyés Péter alpolgármesternél,
illetve országgyűlési képviselőnél,
hogy milyen elképzelések
tervek megvalósulása várható
az ellőttünk álló két esztendőben.
– Nem vagyok híve a visszamutogatásoknak,
de kénytelen vagyok
azt mondani, nehéz örökséget
vettünk át 2006 végén. Ugyan
az akkori városvezetés egy látszólagos
fejlődést illetve fellendülést
mutatott fel, ám amiből ezt megteremtették
jórészt hitel volt. Ennek
eredményeként sajnos jelentősen
eladósodott a város. Ráadásul
olyan területeket fejlesztettek,
amelyek bár szükségesek voltak, a
város adóerő képességét nem erősítették.
Sőt ezek egy része működési
költségeik révén újabb súlyos
terheket rótt a városra. Ha ezt egy
család életére vetítjük, úgy néz ki,
mintha azt a pénzt, amit hitelként
vettek fel a banktól, közös pénzügyeikről
döntve, nem energiatakarékos
mosógép, hűtőszekrény
vásárlására fordították volna, hanem
étteremre, színházra, mozira
költötték. Sajnos az előző ciklus
vezetői nem gondolkoztak hosszú
távon. Nem figyeltek kellően az
ipari park infrastruktúrájára, az
odatelepülő vállalkozókkal kötött
szerződésekre, a területfelosztásra.
Valamint arra sem, hogy további
befektetők jelentkezése esetén a
betelt ipari park után hol és milyen
újabb területeket lehet felajánlani
az érdeklődőknek.
– Nyílván ezt az ellenzék másképp
látja, de emiatt nem kell
összeszólalkoznunk. Az örökölt
helyzetből ugyanis ki kell lábalni,
de hogyan?
– Az elmúlt másfél évben már
többször elmondtam azokat az elképzeléseket,
amelyekre támaszkodva
hosszú távon lehet és kell
gondolkodni. Mielőtt azonban válaszolnék,
szeretném hangsúlyozni,
nagy szükség van egy, a gyakorlatban
is jól használható stratégiai
tervre, amelyet évente felül lehet
és kell vizsgálni. Kezdeményezésemre
ez a munka egy hónapja
elindult, és a jövő év elejére szeretném,
ha elkészülne. Ezáltal a
mindenkori városvezetés kezében
lenne egy zsinórmértékként használható
dokumentum.
– Ha elkészül, mit olvashatunk
majd benne?
– Jómagam több kitörési pontot
is látok Nagykanizsa számára. Elsőként
említeném a termálvízben
rejlő lehetőségeinket. Már bele is
vágtunk egy termálturisztikai koncepció
kidolgozásába. Mindenki
tudja, óriási igény van az itt élők
között egy termálvizes strandra.
De visszatérve a koncepcióhoz, ha
van termálturizmus, van szálloda,
ha van szálloda, van konferenciaturizmus.
Ezek után pedig már
gondolkodhatunk jelentős sport és
kulturális rendezvények megrendezéséről,
természetesen bekapcsolódva
a Moto GP által környékünkön
megnövekvő turistaforgalomba.
– Ez kétségkívül reményt keltő
elképzelés, de más lehetőséget is
hordoznak magukban a város
körül található termál-kutak.
– Máshol már jól bevált módszerek
alapján a termálvízből eredő
energiát felhasználhatnánk lakóházak
fűtésére vagy villamos
áram előállítására. A témában már
benyújtottam egy javaslatot a képviselő
testületnek, azonban a közgyűlés
elvetette a jelentkező vállakózóval
való együttműködést.
Sajnálom, de nem adom fel, hiszen
időközben ugyanez a cég Tamásiban
elkezdett egy ilyen jellegű beruházását.
Ennek tükrében remélem,
hogy nem véglegesen akadt el
a folyamat és előbb-utóbb nálunk
is megvalósulhat.
– Viszont van egy eddig el nem
háruló akadály, ahogy ön fogalmazott
Nagykanizsa földnélküli
város.
– Szomorú tény, hogy szinte
honvédségi területek gyűrűjében
fekszik a város, így az említett
strand kialakítása is akadályokba
ütközik. Ám örülök annak, hogy a
kormánypárti politikusok is elfogadták
azt a gondolatomat, hogy
városnak területeket kell szereznie.
Ennek egyik lehetséges megoldása
a honvédségi földek megszerzése.
Kormánypárti képviselő
társaim támogatását is bírva már
többször próbálkoztam, próbálkoztunk,
sajnos eddig kevés sikerrel.
A földterületekre azért is
szükség van, mert az autópálya
megléte nem oldja meg magától a
beruházók hiányának problémáját.
Több éve mondom, sokat kell
tenni annak érdekében, hogy az
autópálya meglétének előnyeit kihasználjuk.
Az autópálya ugyanis
nem csak a mi lehetőségeinket,
hanem más településekét is megnöveli.
A területekre a miatt is
szükségünk van, hogy ha egy
olyan befektető érkezne Kanizsára,
amelyik több ezer munkahelyet
tudna teremteni, a városhoz
tartozó területeken nem találna
egybefüggően több tíz hektár területet.
Pedig egy nagyberuházáshoz
minimum 30-40 hektár szükséges.
– A földterület megszerzése
még nem jelenti, itt a Kánaán…
– Természetes hogy e mellett
komoly városmarketingre is szükség
van. Ezt is szolgálja az említett
készülőben lévő stratégia, amely
alapja lehet a településmarketingnek.
– A város jövőképe mellett
azonban most olyan dolgokról is
beszélnünk kell, ami napjainkat
érinti, hiszen a kormány elhibázott
lépései mellet nyakunkban a
begyűrűző hitelválság.
– Magától értetődő, hogy vannak
napi feladatok, amelyeket –
nem feledve a stratégiai feladatokat
– most kell megoldanunk. Akialakuló
válságot nem szabad helyben
sem széttárt karral fogadnunk,
s arról siránkoznunk, hogy nem tehetünk
semmit, mert ez világválság.
Pár napja egy sajtótájékoztatón
elmondtam, az önkormányzatnak
is komoly felelőssége van
ilyen esetben. Nem szabad abban
gondolkoznunk, hogy a kormányzattól
kiesett bevételeket az itt élők
nyakába varrjuk. Nekünk, a városért
felelős embereknek kell takarékosabb
gazdálkodást folytatnunk,
úgy hogy közben a helyi kisés
közepes vállakózókat is segítsük.
Ennek első lépcsője volt a
már elkezdődött út- és járdafelújítás,
amit a Fidesz frakció javaslatára
fogadott el a közgyűlés. Természetesen
más elképzeléseink is
vannak, ilyen a bérleti díjak felülvizsgálata,
a munkahelyteremtés
támogatása. Ez utóbbi javaslatom
alapján már a gyakorlatban is működik,
s ebben az évben közel 30
millió forintot tudunk erre fordítani,
valamin egy-két millió forinttal
a turizmus fellendítését is támogatjuk.
Remélem a Fidesz-frakció elképzeléseit,
nem csak támogatják
képviselőtársaim, hanem segítő ötletekkel
is előállnak.
Dóró János
Kanizsa 2008. november 13. – Jövőkép 3
FIDESZ
Tagság és frakció egységben
Megmosolyoghatták a fideszes
belviszályról károgó balliberális
sajtóhíreket mindazok, akik a
múlt héten részt vettek a nagykanizsai
szervezet gyűlésén. A polgármesternek
és két képviselőnek
a Fidesszel való szembefordulása
annak kimondására késztetett
többeket: fölháborító, mert
a választók elárulása, ha így
cselekszik az, akire a Fidesz kedvéért
szavaztak. Hasonlóképp
igencsak furcsállták a legismertebb
polgári kör vezetőjének kilépését,
hiszen 2002-ben Orbán
Viktor hívó szavára léptek be sokan
a körökbe. Volt, aki úgy fogalmazott:
aki a Fidesz országgyűlési
képviselőjét támadja –
ne legyen kétségünk – , a Fideszt
támadja. Az önkormányzati képviselők
beszámoltak arról, mennyit
próbálkoztak két éven át,
hogy jobb belátásra bírják Marton
Istvánt, s konkrét példákkal
(polgármesteri fizetésemelés,
polgármesteri autóvásárlás, ingatlanügyek)
támasztották alá
mondandójukat. Ezekben az esetekben
a Fidesznek ártottak volna,
ha engednek Marton István
követeléseinek.
Egy Fidesz-tag
Hogyan tovább Nagykanizsa?
Kanizsa – 4 Városrész 2008. november 13.
Nagykanizsa öt városrésze közül
Korpavár a legkisebb, ahol
alig százan laknak, de ennek ellenére
szépen fejlődik. Bicsák
Miklós önkormányzati képviselő
először ezt a városrészt mutatja
be lapunknak, melyről elöljáróban
megjegyzi, hogy Palinban és
Korpaváron is szívesen olvassák
a helybeliek.
– Büszke vagyok a városrész
fejlődésére, melynek újabb mérföldköveként
- a már meglévő gáz
és víz mellett - 2009 végére vagy
legkésőbb 2010 tavaszára kiépül
a csatornahálózat Korpaváron –
avat a részletekbe a képviselő. –
Fél évszázad után sikernek könyvelhetjük
el azt is, hogy a távolsági
autóbuszjárat reggel és délután
bemegy az Egerszegi utcába a helyi
lakosság nagy örömére. Ezek a
távolsági buszok Nagykanizsa
környező településeire járnak, s a
korpavári megállás révén az idősek
és fiatalok be tudnak jutni
Palinba, illetve Kanizsára. Kissé
elfogult vagyok ezzel a városrészszel
szemben, mert Korpaváron
születtem. Akkor még körjegyzőség
volt ez a település, majd azután
alakult ki Palin városrész nagyobb
lélekszámmal. Korpavár
fejlődését előmozdítja az is, hogy
jövőre megépül a 74-es út Palin
városrészt elkerülő szakasza, és
várhatóan méginkább érdeklődnek
majd a fiatal családok Korpavár
iránt. Ennek első jeleként már
megindult a telkek vásárlása a városrészben.
Mindez örvendetes
módon a városrész lakosságszámának
növekedésével járhat és
Korpavár egy kulturált szép csendes
lakóövezetté alakulhat mindazok
számára, akik szeretik ezt a
városrészt.
– A városból kiköltöző kanizsaiak
többsége azonban még Palint
választja.
– Egy másik csodálatos városrész
Palin, ahol tudomásom szerint
1200-1500 fő lakik, de ez a
mutató napról napra növekszik.
Palin egyik büszkesége Nagykanizsának,
mert az új városrész – az
úgynevezett lakóövezeti rész – rohamosan
fejlődik. Rengeteg fiatal
jön ki ide Kanizsáról, akik kertes
családi házakat építenek. Ez az
életforma vonzó a belvárosban lakó
embereknek, sőt, még vidékről
is többen Palint választják lakóhelyüknek.
Ebben a városrészben egy sor új
utca jött létre az utóbbi években.
– Csodálatos új utcáink vannak,
továbbá két gyönyörű játszóterünk
– a Herkules utcai és az Inkey utcai
–, amelyeket örömmel vesznek
birtokba a kisgyermekes családok
kora tavasztól késő őszig.
– Mi a helyzet a „régi” Palinnal?
– Büszkén mondhatom, hogy
régi Palinban van egy szép iskolánk
óvodával. Ezek a létesítmények
mind 1994-től épültek meg,
amióta képviselő vagyok, jelentősen
növelve a városrész kulturális
és egyéb fejlődését. Utak is létesültek
– gondolok itt például a kápolnáig
vezető Förhénci bekötő
útra –, javítást végeztünk az Alkotmány
utcában és persze tervben
vannak további útfelújítások
is. A Gesztenyés utcából kivezető
gyalogátkelőt – pályázat révén elnyert
három és félmillió forint ráfordítással
– elektronikus kijelzővel
látjuk el. Ez a jelzőrendszer
december 15-éig készül el. Ez azt
jelenti, hogy a jelzőrendszer felhívja
a Nagykanizsa, illetve Zalaegerszeg
irányából közlekedő autók
vezetőinek figyelmét a gyalogátkelőre,
illetve a megengedett sebesség
betartására, s ezáltal a
gyalogosok biztonságát szolgálja.
Fontosnak tartom megemlíteni azt
is, hogy a lakosság igényének eleget
téve most már polgárőr járőr
szolgálat működik Palin városrészben
is. Igaz, hogy most még
máshonnan járnak át Palinba a
polgárőrök, de már szervezés
alatt van a végleges polgárőr egység
létrehozása. Mindez nagymértékben
szolgálja Palin városrész
biztonságát.
– Jelenleg mi a legsürgetőbb feladat
Palinban?
– A városrész lakossága számára
gond a csapadékvíz elvezetése,
ugyanis a legnagyobb esőzések
idején – ősszel és tavasszal
– például a Förhénci-hegy keleti
oldalán lezúdul a csapadékvíz a
Napsugár utca és az új városrész
játszóterén keresztül egészen a
74-es útig, nagyon nagy károkat
okozva. A hirtelen esőzések miatt
nyáron is több esetben a helyszínre
kellett vonulniuk a tűzoltóknak,
hogy megelőzzék a csapadékvíz
által okozott nagyobb
bajt. Ezek olyan problémák, amelyek
megoldásához mindenképpen
szükség van az önkormányzat
segítségére is. Bízom abban,
hogy szerepel majd megfelelő keretösszeg
a csapadékvíz-elvezetés
támogatására a költségvetésben.
– A városrész lakói megszokták
már az M7-es autópálya közelségét?
– Ez is gond: addig nem tudják
megszokni, amíg véglegesen el
nem dől, hogy mikorra építik meg
a zajvédő falat. Az illetékesek megígérték,
hogy felülvizsgálják. Végeztek
is méréseket, de hivatalosan
még nem jeleztek vissza. A magunk
részéről nem hagyjuk annyiban, és
országgyűlési képviselők is segítenek
abban, hogy ez a zajvédő fal
végre megépüljön Palinban.
– Milyen a közösségi élet a városrészben?
– Tudomásom szerint most alakul
meg a helyi nyugdíjasok klubja,
amihez szükség lenne egy közösségi
teremre. Palin kivételével
minden városrészben van ifjúsági
ház, vagy valamilyen közösségi tér,
nevezzük akár faluháznak. Ez hiányzik
Palinban, jóllehet a költségvetésben
immár három éve szerepel
ez az igény. Reményeim szerint
megfelelő érvekkel meg tudom
győzni a közgyűlést arról, hogy lakossági
összefogással Palin városrészben
is létesüljön egy kis közösségi
ház, ahol fiatalok és idősek
egyaránt kellemesen és hasznosan
tudják eltölteni szabadidejüket a
hosszú téli estéken. A hely megvan
hozzá, de a közgyűlés támogatására
van szükség ahhoz, hogy egy
ilyen közösségi ház megépülhessen.
Meg kell említenem azt is,
hogy Palin további fejlődését szolgálja,
ha megépül a 74-es út elkerülő
szakasza, mert ezáltal a jövőben
csak személyautók és autóbuszok
közlekedhetnek majd Palinban,
s így megmarad a számunkra
oly fontos igazi lakóövezeti jelleg
a városrészben – teszi hozzá
Bicsák Miklós.
Kuti László, a Palini Futball
Klub Sportegyesület elnöke elújságolja,
hogy immár négy és fél
éve alakult az egyesület a helyi fiatalok
kezdeményezésére.
– Elég jó eredményeket értünk
el, feljutottunk a megyei harmadosztályba.
Van egy focipályánk,
amelyhez öltöző is tartozik, amely
felújításra szorul. Az elmúlt évek
alatt labdafogó hálókat, fedett kispadokat
és kerítést készítettünk.
Minden társadalmi munkában készül.
Büszkék vagyunk arra is,
hogy félpályán elkészült az éjszakai
világítás is, tehát ősztől télig
az esti órákban is lehet edzéseket
tartani. Most az ötödik helyen áll
a csapat a bajnokságban, de szeretném
kiemelni a tartalék bajnokságot,
mert az egy teljesen külön
megmérettetés, ahol biztosan tartja
első helyét a csapatunk, vagyis
most kezd beérni a fiatalok és az
edző közös munkája. Az egyesület
életében jelentős szerepet vállal
Kiss Sándor gazdasági felelős, illetve
Kőműves Gyula vezetőségi
tagunk, akivel közösen irányítjuk
a tartalék-, és a felnőtt csapatot. A
focipályán időnként közösségi
programokat is tartunk: legutóbb
például kispályás labdarúgó bajnokságot
szerveztünk 4. Rózsa Kupa
elnevezéssel. Jövőre szeretnénk
ehhez a város támogatását is elnyerni,
mert már az idén is egész
napos volt a program egy jól sikerült
főzőversennyel és zenés műsorral.
Palinban van igény az efféle
rendezvényekre, csak nagyon
nehéz mindezt önerőből és saját
tőkével megszervezni, tehát szükség
lenne egy szélesebb körű társadalmi
összefogásra. Kanizsához
tartozunk, de a közösségi
programok tekintetében egy kicsit
le vagyunk maradva a többi városrészhez
képest, ezért az eddigieknél
még színvonalasabb programokat
szeretnénk – pályázati és
önkormányzati támogatások segítségével
is – megszervezni lakóhelyünkön.
Két és fél évtizede vagyok
már palini lakos, és az úgynevezett
„régi faluban” lakom.
Jól érzem magam ebben a városrészben,
de a futball indulásakor
egy kicsit nehéz volt összehozni –
úgymond - az „újtelepieket”. Kezdetben
felmerültek aggályok, hogy
miként lesz ebből egy egységes
csapat, de végülis sikerült, tehát
nincs ellentét „újfalu” és „régi falu”
között. Igaz, hogy nincs faluház
Palinban, meg városszépítő
egyesület. Jómagam korábban
anyagilag is támogattam az itteni
városszépítő egyesületet és tettünk
is a városrész érdekében, ezért
nem örülök annak, hogy jelenleg
nem folyik ilyen irányú tevékenység
az arra illetékesek részéről a
városrészünkben.
Gelencsér Gábor
Fejlődő (kert)városrészek – lakóövezeti jelleggel
Kanizsa – Szabad 2008. november 13. vélemény 5
Emlékszem, áldott jó nagymamám – a mai napig – milyen jól főzi.
Emlékszem arra is, hogy a nagyapám füstölte kolbászt Lajos barátom
milyen jó étvággyal ette. És emlékszem arra, amikor a Péterfy utcai albérletben
rávettem Lalit, hogy a kolbásszal tunkoljon a baracklekvárba.
1993-ban volt és finom.
Tállya 2200 lakosú települése most pedig úgy döntött, hogy az amerikai
elnökválasztás kapcsán főz baracklekvárt. 160 kilogramm gyümölcsből.
A baloldali polgármester meg barackpálinkát. Rendben is
van, az európai unió mértani és geográfiai közepének számító Tállya lakosai
neki is durálták magukat a nagy főzőcskének. Kerítettek Obamafotókat,
amelyekkel felcímkézték a lekvár-befőtteket és a pálinka-adagokat.
Állítólag a demokraták elnökjelölő-konvenciójára meg is érkezett –
EU-s közvetítéssel – a tállyai ajándék.
A baj csak ezután következett. Az önmagát nyíltan – ami nem baj – baloldalinak
valló polgármester nyilatkozni kezdett. Többek között az MR-1 Kossuth
Rádió Közelről című műsorában, ahol kifejtette, hogy reményei szerint
esztendő múltán a megválasztott amerikai elnököt, Barack Husszein Obamát
láthatja vendégül Tállya községe. Ilyen tervekből hallhattunk már eleget.
Szerény meglátásom szerint nagyobb a valószínűsége, hogy Barack Obama
előbb látogat el édesapja szülőföldjére, Kenyába, mint Tállyára. Már csak
azért is, mert ott törzsében az amerikai elnökválasztás napján majdnem minden
újszülött gyermeket Obamának neveztek el. Japán Obama nevű városában
pedig szobrot készülnek állítani az amerikai elnöknek, azzal a plusz teherrel,
hogy az „obamai leány tánckar” fellépne a Fehér Házban. Még mindig
jobb, mint Gy. Ferenc mozgáskultúrája Batiz András esküvőjén…
És most ragadjunk le – mint ujjaink – a lekvárnál. Főzéséről tudni illik,
hogy hosszas-hosszas kavargatás után készül el. És nagyon ragadós,
bármennyire finom is.
De nem ez a legnagyobb baj. Gy. Ferenc píárpolitikája, lekvárfőztje
megint kiverhette a biztosítékot a józanul gondolkodó magyar állampolgárokban.
„A NAGY MAGYAR NEMZETI CSÜCCS” – amelynek címét a
HVG volt oly’ szíves egy nagykanizsai lapból átvenni…– után meghirdette
a gazdasági csúcsot. Csúcsfejek. Nem a nézhetetlen, filmvászonról lekívánkozó
magyar filmművészeti remeklésről szólok e mondatomban. Egészen
egyszerűen a felelősség szétmaszatolása, összekavarása van napirenden.
Most éppen könyörgő levelet írt Orbán Viktornak, aki korábban „mini
Duce”, „az ellenzék vezére”, a „fasiszta szélsőséget maga alá söprő” volt.
Ezek után, ha Orbán elmegy erre a – Kósa Lajos szóképét továbbfejlesztve
– biódíszlet-csüccsre, akkor nagyot hibázik. A Fidesznek fel kellene fognia,
hogy ha nem irányítja a közbeszédet és a kommunikációt, akkor ez a szélhámos
politikai kalandor simán megnyeri a 2010-es választásokat.
És itt nem a jóérzésű baloldali választópolgárok kritikájáról van szó. őket
érinti leginkább a nyugdíjak maximalizálása. (A lejárt szavatosságú ígéret-lekvár).
A közbérek – tervezett és valószínűleg meg is valósítandó – befagyasztása.
Amelyekről, persze, a hat esztendeje nem kormányzó Fidesz tehet…
Dumában nagyon jók. Csakhogy, a Dumaszínház előadásait szívesebben
nézzük Litkay Gergely, Kovács András Péter, Kiss Ádám vagy éppenséggel
Aranyosi Péter, Badár Sándor előadásában, mint Daróczi
Dávid, vagy Budai Bernadett, netán Gy. Ferenc interpretálásában.
Vegyük a szlovák ügyet. A Dunaszerdahely-Slovan Bratislava mérkőzést
szombaton tartották. Az ott történtekről mindenki tud. Érdekes módon
csütörtökön a „nemzetféltő, hazafias” kormányfő Varsóban vett
részt a Visegrádi négyek csüccstalálkozóján, ahol négyszemközt fél órát
beszélt Robert Fico szlovák kormányfővel. Ezt követően ájtatos manóként
állt a kamerák elé mondván, hogy mély sajnálatára északi szomszédunknál
eluralkodni látszik a nacionalizmus.
Gondolkodjunk és emlékezzünk már egy kicsit! A szlovák kommandósok eljárása
kísértetiesen hasonlít a 2006. október 23-i, hazai és külföldi(!) – szlovák,
ukrán – rendőrök attakjához. Mikor is volt 2006-ban a gázáremelés és
megszorító csomag – kórházi napidíj, receptdíj, tandíj – bejelentése? Amikor
Malina Hedviget vadállatok szétverték Szlovákiában, mert magyarul beszélt.
Gy. Ferencnek és társainak igenis, hogy kapóra jön a határainkon túl
élő magyarokat (nemzettársainkat) ért atrocitás. A mostani államcsőd
elleni elterelő hadművelet sem szolgál más célt. Szilvásy felbérel egy-két
idiótát és máris erről harsog a média. Csőd, devizahitel, kamatok, költségvetés?
Kit érdekel? Térjünk már észhez!
Azért a pesti flaszter tényleg nem akármilyen. Az amerikai elnökválasztás
másnapján máris elterjedt az első vicc:
– Hogyan hívják mától az Amerikai Egyesült Államokat?
– A legvidámabb Barakk.
Csúri Ákos
Baracklekvár
Tisztelt Szerkesztőség!
Csúri Ákos: Halálunk napja című, a Kanizsa újság
2008. október 30-i számában megjelent cikkéhez, illetve
annak egy állításához szeretnék hozászólni.
A szerzőt a Kerepesi temetőben sétálva József Attila
síremlékének látványa indította az alábbi mondatokra:
„Aki [József Attila] részeges, de alaptalan bűntudatban
élte le életét anyja prostitúciója [kiemelés tőlem,
K.K.] és felette érzett önmarcangoló bánata miatt.
És mindezekért önmagát tette felelőssé. Keserű
felkiáltásai a Mama, az Anyám, a Kései sirató verseiben
mind-mind a bűnhődés, az önostorozás el nem
hanyagolható motívumai. És ez kergette a költőt a
halálba.”
Hogy mi kergette József Attilát a halálba, arról
már könyvtárnyi irodalom született, de egy dolog
biztos: nem anyja prostitúciója. József Attila édesanyja
soha nem volt prostituált, „csak” egy nehéz
sorsú munkásasszony, akit férje három gyermekkel
hagyott magára. Szerintem a szerzőt a Kései sirató
egy, a Mamával kapcsolatos költői képe vezette erre
a felületes megállapításra (esetleg tudatos megtévesztésre?):
„Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.”
Valachi Anna: József Jolán, az édes mostoha (Bp.
Papirusz, 1998) című könyvéből - amely nemcsak
Jolánról, hanem rajta keresztül nagyon részletesen
az egész családról szól - megtudhatjuk ennek a költői
képnek az eredetét, vagy fellapozhatjuk Beney
Zsuzsa József Attila-tanulmányait is. Miután a Mama
megbetegedett, nem tudta folytatni jegyszedői
munkáját a Világ moziban, helyette gyerekei dolgoztak:
Attila vizet hordott a szomjazó nézőknek, nővére,
Jolán pedig cukorkát árult. Akkoriban a mozifilmeket
rövid tekercsekről vetítették, többször volt
szünet, ami alatt a cukorkára vágyó nézők odaintettek
Jolánnak, aki odament a széksorukhoz, hogy kiszolgálja
őket. Az élmény, a látvány tehát eredetileg
nővéréhez kapcsolódott, s később költői áttétellel
került be a Mamáról szóló versbe. Jolán akkoriban
szép, karcsú kamaszlány volt, erre utalnak a „lenge”
és a „könnyű” jelzők, nem pedig öltözékre és erkölcsre.
Azért remélem, hogy mások is felkapták a fejüket
Csúri Ákos cikkének erre a bekezdésére, hiszen egyik
legnagyobb költőnkkel kapcsolatos durva tévedésről,
ferdítésről van szó, ami nem lenne jó, ha csak egy József
Attiláról tanuló diák, és egyáltalán egyetlen kultúraszerető
ember emlékezetében is megragadna.
Tisztelettel:
Kocsis Katalin, könyvtáros, Nagykanizsa
Kocsis Katalinnak
Miután édesanyám a szegedi
Somogyi Könyvtár igazgatója volt
– gyanítom, ismerik is egymást –
ezért higgye el én is belelapozgathattam
az Ön által említett monográfiákba.
Errare humanum est.
De nem biztos, hogy így van.
Versértelmezésekbe e helyt most
nem mennék bele, hiszen Gyulay Pál
óta ismerjük Arany János legendás
mondását: „Gondolta a fene”! Nagy
valószínűséggel egyikünk sem tudja
meg, hogy József Attila mire gondolt,
amikor e sorokat papírra vetette.
Magam pedig nem érzem feljogosultnak
kritizálni egykori
professzoromat, aki a szegedi
József Attila Tudományegyetemen
(ma SZTE) megosztotta tanítványival
a citált történetet. És
nem Horger Antalnak hívták…
Ha Önnek van igaza készséggel
fejet hajtok. De egy dolog biztos:
József Attila nagyon nagy
költő és gondolkodó volt.
Tisztelettel: Csúri Ákos
Kanizsa – 6 Városháza 2008. november 13.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése (8800 Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7.) pályázatot hirdet a Kanizsai Kulturális Központ (8800 Nagykanizsa,
Széchenyi tér 5-9.) igazgató munkakör betöltésére.
Képesítési és egyéb feltételek: szakirányú egyetemi végzettség, vagy nem
szakirányú egyetemi végzettség és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsga,
főiskolai közművelődési képzettség, és legalább ötéves szakmai gyakorlat,
továbbá kiemelkedő szakmai vagy tudományos tevékenység.
A pályázathoz mellékelni kell: részletes szakmai önéletrajzot; a végzettséget
igazoló okirat másolatait; 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt
az intézmény vezetésére vonatkozó szakmai programot és gazdálkodásra
épülő fejlesztési elképzeléseket nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a
pályázati anyagot a megbízón és a jogszabályban előírt bizottságon kívül
megismerheti a pályázati eljárásban más személy.
A munkakör betölthető: 2009. január 1-től. A magasabb vezetői megbízás:
2009. január 1. napjától 2013. december 31. napjáig, 5 év határozott időre
szól. Pályázat benyújtásának határideje: Kulturális Közlönyben való megjelenést
követő 30 napon belül (2008. november 9-ig). Pályázat elbírálásának határideje:
2008. december 31.
Illetmény: KJT alapján. A pályázatot két példányban kell eljuttatni. Pályázat
címzése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Művelődési és Sportosztály 8800
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Felvilágosítás: Szmodics Józsefné osztályvezető
Tel.: 93/500-780
Pályázat igazgatói munkakörre
Ügyiratszám: 7/3896 /2008. Tárgy: brucellózis elleni védekezés
Értesítem az érintett állattartókat, hogy a brucellózis elleni mentesség vizsgálatára
ezévben október 27. és november 28. napok között kerül sor. Az ellenőrzés
a kis létszámú sertést, illetve szarvasmarhát tartók tenyészállataira terjed
ki. A vizsgálatot a területileg illetékes jogosult állatorvos végzi. A vizsgálatra
alkalmas helyről, segédszemélyzetről az állattartó köteles gondoskodni.
A szarvasmarha tartók valamennyi 24 hónaposnál idősebb (nem minősített
12 hónapos kor felett) állata brucellózis vizsgálata kötelező. A vizsgálattal
egyidejűleg a kötelező tuberculin vizsgálatot is el kell végezni. Ezen vizsgálatok
költsége az állattartót terheli, e célra állami támogatás igényelhető.
Sertés állományok esetében egyidejűleg az Aujeszky f. betegségre irányuló
kötelező monitoring program vérvétele is megtörténik, ennek költségét az állam
viseli.
A nagylétszámú szarvasmarhát és sertést tartóknál az ellenőrzés külön értesítés
szerint történik.
A jegyző megbízásából:
Partiné dr. Szmodics Györgyi, közigazgatási osztályvezető
Felhívás - brucellózis elleni védelem
Ügyintéző: Junger M., szám: 6/2736/2008. Tárgy: értesítés építéshatósági
eljárás megindításáról és helyszíni szemle időpontjáról
Hirdetmény
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (6) alapján értesítem az
érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági
Osztályára építésügyi hatósági engedély iránti kérelem érkezett,
melynek tárgya a Nagykanizsa, Zrínyi M. utca 32. szám alatti, 2003. hrsz-ú ingatlanon
meglévő kémény bontására vonatkozó építéshatósági engedély iránti
kérelem. A Ket. 29. § (7) bekezdése értelmében fenti üggyel kapcsolatban az
alábbi tájékoztatást adom.
A tervezett tevékenység rövid ismertetése: a fenti ingatlan tulajdonosa a
rossz állapotban lévő kémény elbontását tervezi. A kérelemmel érintett ingatlan
valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok
(hatásterület): Nagykanizsa 1999., hrsz-ú ingatlan, 2002., hrsz-ú társasházi tulajdonban
lévő ingatlan, 2003., hrsz-ú ingatlan, 2059/3., hrsz-ú ingatlan,
2059/5., hrsz-ú ingatlan.
Az érintettek az ügy irataiba és a tervekbe a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági
Osztályán, az alábbi helyen és időpontban tekinthetnek be: Nagykanizsa,
Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek:
8-12. Egyben értesítem az érintetteket, hogy a fenti ügyben a Nagykanizsa,
Zrínyi u. 32. szám alatti ingatlanon 2008. november 14-én (pénteken) 11.00-kor
helyszíni szemlét tartok. Találkozás: az érintett ingatlan előtti közterületen.
Kérem a kérelmezőt ill. ingatlantulajdonost, hogy a helyszíni szemle feltételeit
a fenti időpontban biztosítani szíveskedjen, valamint a kiértesítettek,
hogy az eljárás lefolytatását a szemlén való részvételükkel szíveskedjenek elősegíteni.
Továbbá tájékoztatom az érintetteket, hogy a helyszíni szemlén az érdekelt
ügyfelek – személyazonosságuk megfelelő igazolása mellett – részt vehetnek,
véleményüket ott előadhatják, de megjelenésük nem kötelező.
Mivel a fenti eljárással érintett ingatlannal szomszédos ingatlanokkal rendelkezni
jogosultak száma jelentős, az eljárás megindításáról az érintetteket a
Ket. 29. § (6) bekezdése értelmében hirdetményi úton értesítjük. A hirdetmény
2008. november 5-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Polgármesteri
Hivatala hivatalos hirdetőtábláján.
Jelen eljárás során ügyfélnek minősülnek:
Kérelmező: E.ON Középdunántúli Gázszolgáltató Zrt., Nagykanizsa, Zrínyi
u. 32., 8800. Tervezők: Lenkovics Tamás, Nagykanizsa, Felsőerdő u. 82., 8800
Az érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos - a határozattal érintett ingatlannal
közös határvonalú (telekhatárú) - ingatlanokkal rendelkezni jogosultak:
Nagykanizsa M.J.V. Önkormányzata, Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., 8800,
Nagykanizsa, 2002. hrsz-ú társasházi ingatlan tulajdonosai részére a közös
képviselő útján a tulajdonosok értesítési kötelezettsége mellett, Markotán Tibor,
Nagykanizsa, Bajcsy Zs. u. 14/A., 8800
A fenti szomszédos ingatlan egyes tulajdonosai esetében a közlés hirdetményi
úton történik.
Építéshatósági hirdetmény
Ügyintéző: Kém Eszter, szám: 6/2403-3/2008. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról
a Nagykanizsa, Petőfi S. u. 72. sz alatti építéshatósági ügyben.
Hirdetmény
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem
az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a
6/2403/2008. számú tárgybeli építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta
és döntését meghozta.
Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal valamint a közvetlenül
szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős,
ezért ezen ügyfeleket a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk
a fenti jogszabályi előírásnak megfelelően az alábbiak szerint.
A hirdetmény a 2008. november 5-én kerül kifüggesztésre Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján.
Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője
8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/2403/2008., tárgya: építési
engedély. A kérelmező ügyfél neve: Fenyvesi István és Fenyvesi Istvánné. A
kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú
(telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 1687., 1689., 1691/1.
hrsz-ú ingatlan, valamint az 1684. hrsz-ú társasházi ingatlan.
Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben
meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági
Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa, Eötvös tér
16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek: 8-12
A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen
fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve,
fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek
tartja."
Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk.
A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli
Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségéhez címzett, de
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz
két példányban benyújtandó és 30.000,- Ft értékű illetékbélyeggel ellátott
fellebbezéssel lehet élni.
A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető
Építéshatósági hirdetmény
Kanizsa – 2008. november 13. Városháza 7
Balogh László a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője,
OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány
Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865,
balogh.laszlo61@chello.hu.
Dr. Kolonics Bálint a 11. számú választókerület önkormányzati képviselője
2008. november 18-án 17 órakor lakossági fórumot tart. Helyszín: Polgármesteri
Hivatal Erzsébet téri épületének I. emeleti tárgyalója. Téma: Játszóterek a
belvárosban. A fórumon részt vesz Tárnok Ferenc Nagykanizsa MJV Polgármesteri
Hivatalának Városfejlesztési osztályvezetője. Az eseményre minden
érdeklődőt várnak!
Papp Nándor a 12. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát
tart november 18-án, kedden 17 órakor a Vécsey Zsigmond Általános
Iskolában, 18 órától a Zárda utcai kollégiumban.
Papp Ferenc önkormányzati képviselő 2008. november 21-én (pénteken)
16 órától fogadóórát tart a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban.
Képviselői fogadóórák
A Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya koordinálásával 2008.
november 08, 15, 22, 29, december 06 és 13-án szombatonként hét tornaterem
nyitja ki kapuit, hogy díjtalan használat mellett fogadja a sportolni vágyókat,
szervezett csoportokat az óvodás korosztálytól az idősebbekig.
Délelőtti időszakok (kivétel Palin): 9.00-10.30, 10.30-12.00, 12.00-13.00
Délutáni időszakok: 14.00-15.30, 15.30-17.00, 17.00-18.00
A sportolás az alábbi helyen és időpontban lehetséges:
- Hevesi Sándor Általános Iskola, Hevesi u. 2. Tel: 311-265. Szabad délelőtt és
délután: november 15., 29., december 6, 13-án.
- Zrínyi Miklós Általános Iskola, Zrínyi M. u. 38. Tel: 312-078. Szabad: 12-
13-ig november 22. és december 6., 13-án
- Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa, Bajcsy-Zs.u. 67. Tel: 319-217. Szabad.
9 - 13-ig november 15., 22., 29., december 6., 13-án.
- Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 81. Tel: 313-
737. Szabad. 8-12-ig november 15., 22., 29., december 6., 13-án
- Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Csokonai u. 1. Tel: 313-026. Szabad.
9-13-ig november 15., 22., 29., december 6., 13-án.
- Péterfy Sándor Általános Iskola, Attila u. 2. Tel: 311-099. Szabad. 14-18-ig
november 15., 22., december 6, 13-án.
- Rozgonyi Úti Általános Iskola, Rozgonyi u. 25. Tel: 311-543. Szabad. 9-13 -
ig november 15., 22., 29., december 6., 13-án
A tornatermek használatára (időpontokra) előzetesen bejelentkezni a feltüntetett
telefonszámokon lehet.
Nyitott tornaterem akció
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri
Hivatal Művelődési és Sport Osztály osztályvezető munkakörének
betöltésére.
Ellátandó főbb tevékenységi körök: a Polgármesteri Hivatal Művelődési és
Sport Osztályának vezetése, az osztály részére meghatározott szakmai feladatok
ellátása a vonatkozó jogszabályok, hivatali belső szabályzatok és testületi
döntések szerint. Az önkormányzati oktatási, kulturális és közgyűjteményi intézmények
vonatkozásában szakmai felügyelet, a tulajdonosi döntések végrehajtásának
koordinációja.
A kinevezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény
(Ktv.) alapján közszolgálati jogviszonyban, teljes munkaidőben, határozatlan
időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével.
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, a köztisztviselők
képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II.3.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének
I/15. Kulturális, közoktatási feladatok ellátása pontja szerinti képesítési
előírás, jogi vagy közigazgatási szakvizsga.
Előnyt jelent: egyetemi végzettség, pedagógus szakvizsga, illetve közoktatás
vezetői diploma, önkormányzati gyakorlat, vezetői gyakorlat.
A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai életrajzát, a pályázónak a
munkakör betöltésével kapcsolatos szakmai, vezetési elképzeléseit, három hónapnál
nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítványt, a pályázatban feltételként
előírt iskolai végzettséget, szakképesítést, szakvizsgát tanúsító okiratok másolatát,
a 2007. évi CLII tv. alapján a vagyonnyilatkozati kötelezettség vállalására
vonatkozó nyilatkozatot, a Ktv. 9. § és 21. §-ai alapján előzetes összeférhetetlenségi
nyilatkozatot, előnyként megjelölt gyakorlatok hivatalos igazolását.
Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a Ktv. vonatkozó szabályai,
a 47/2001.(X.10.) önk. rendelet, a polgármesteri hivatal Szervezeti és
Működési Szabályzata valamint Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor.
A pályázatokat Dr. Tuboly Marianna jegyzőnek címezve (Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
kell benyújtani. A pályázatok benyújtásának határideje: 2008. november 14. A
pályázat elbírálásának határideje: 2008. november 28. A munkakör a pályázatok
elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás kérhető a 93/500-706 telefonszámon.
Részletes pályázati kiírás közzétéve a Kormányzati Személyügyi
Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ Internetes oldalán (www.kozigallas.
gov.hu, vagy www.kszk.gov.hu).
Pályázat osztályvezetői munkakörre
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanát: 649/41. helyrajzi számú, Ipari Parki beépítetlen
területen lévő ingatlan, kikiáltási ára: 25.000.000 Ft + áfa.
Versenytárgyalás időpontjai: 11.19. 10:00 óra. A versenytárgyalás helye:
Nagykanizsa Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u.
21. Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámon lehet: 93/310-256
és 93/536-365
Versenytárgyalás - Ipari Park (649/41.)
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanát: 4378/29. hrsz-ú, Nagykanizsa Ipari Parkban
elhelyezkedő, melynek kikiáltási ára 59.332.000 Ft + áfa. A versenytárgyalás
időpontjai: november 21. és 28. 10:00 óra.
Az ingatlan az Ipari Park területén a 74 sz. út mellett helyezkedik el, nevezetesen
a Nagykanizsa belterület 4378/29 hrsz-ú, 1.4833 m2 nagyságú „kivett
beépítetlen terület” megnevezésű ingatlan. A terület a 4378/12 hrsz.-ú útról
megközelíthető. Közműcsatlakozások adottak. A felmerülő igényeket a szolgáltatókkal
kell egyeztetni.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató
Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámokon lehet: 93/310-256
és 93/536-365
Versenytárgyalás - Ipari Park 4378/29.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet a Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában álló Nagykanizsa Vagyongazdálkodási
és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére
Szerv megnevezése, székhelye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató
Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garai u. 21
A zrt. tevékenységi köre megegyezik a jogelőd Nagykanizsa Régió Ipari Park
és Logisztikai Központ Kft., és Nagykanizsai Ingatlankezelési Intézmény tevékenységi
körével.
A vezérigazgató fő feladatai: A Gt., által és a Zrt. alapszabályában az igazgatóság
jogkörét gyakorló vezérigazgatói tisztségre meghatározott feladatok ellátása.
A vezérigazgatói tisztség 2009. január 1. naptól tölthető be. A megbízás
határozott időre, 5 évre szól.
Pályázati feltételek: egyetemi, főiskolai végzettség, büntetlen előélet, vezetői
gyakorlat, az alábbi területek valamelyikén eltöltött legalább 3 év gyakorlat: piacgazdaság,
vagyonkezelés, műszaki, beruházási, pénzügyi, gazdasági terület
A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbi dokumentumokat: a zrt. vezetésére vonatkozó
koncepció, a pályázó szakmai önéletrajza, a feltételként előírt iskolai
végzettséget igazoló okirat másolata, 3 hónapnál nem régebbi eredeti hatósági
erkölcsi bizonyítvány, a feltételként előírt vezetői és szakmai gyakorlat hivatalos
igazolása. (Az erkölcsi bizonyítvány kivételével hiánypótlásnak nincs helye.)
Az alkalmazás a Ptk. alapján megbízási jogviszonyban történik, a megbízási
díj havi 530.000 Ft. A megbízási szerződés megkötésétől számított 6 hónapig a
feleket kölcsönösen megilleti az indoklás nélküli rendes felmondás joga azzal,
hogy a felmondás kimondásától számított 4 hónap elteltével szűnik meg a
szerződés. Saját gépkocsi használat és mobiltelefon használat biztosított.
A pályázat benyújtásának határideje: 2008. november 24. A pályázat benyújtásának
helye: Marton István polgármesternek címezve, Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
A pályázat elbírálásának határideje: 2008. december 18. A pályázat kiírója
fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
A pályázattal kapcsolatban információt ad: Marton István polgármester (Tel:
06-93-500-701), Cseresnyés Péter alpolgármester (Tel: 06-93-500-704)
Pályázat vezérigazgatói posztra
8 <anizsa A mi ügyeink 2008. november 13
Közlemény Mondjon le, közfelkiáltással
Az Magyar RTL Televízió Zrt.
a demokrácia és a sajtószabadság
szempontjából aggályosnak tartja,
hogy munkatársát, Polgár
Gézát, a Fókusz riporterét egy
olyan oknyomozó riport elkészítésével
kapcsolatban rabosítják
a Gyorskocsi utcában, amelynek
során éppen a hatóságok
munkáját segítette, és a közvélemény
erejével valamint a
rendőrséggel együttműködve egy
büncselekménysorozatot leplezett
le.
Polgár Géza fél éves oknyomozói
munka után a rokkantigazolványokkal
való visszaélésekről
forgatott, melynek során rejtett
kamerás felvételek segítségével
mutatta meg, hogyan lehet hamis
orvosi papírokkal, önkormányzati
dolgozói segítséggel parkolási
engedélyt szerezni. A felvételeket
kollégánk még az adásbakerülés
előtt leadta az illetékes rendőrkapitányságon,
illetőleg feljelentést
is tett, melynek nyomán az
ügyben nyomozást indítottak. A
leleplező felvételek elkészítéséhez
kollégánk - a riportban lebuktatott
- közvetítő és okmányügyintéző
segítségével maga is hamis orvosi
papírhoz, és ezáltal, illetve az
okmányügyintéző további segítségével
mozgáskorlátozottak számára
kiadható parkolási igazolványhoz
jutott, melyeket a
felvételekkel együtt szintén leadott
a rendőrségen. Ezért is érthetetlen,
hogy a hatóságok - noha
a rendőrség maga is ismerte az
ügyet és annak hátterét - most
hivatalos személy általi közokirathamisításban
való bűnsegédlettel
gyanúsítja a Fókusz riporterét -
információink szerint ügyészségi
indítvány nyomán. így hasonló
elbánásban részesülhet, mint azok,
akiknek bűncselekményeinek felderítésében
aktívan működött
közre.
Meggyőződésünk szerint az,
hogy kollégánk a társadalom javát
szolgáló, így arra semmilyen
veszélyességgel nem bíró újságírói
munkájának eredményeként
akár felfüggesztett börtönbüntetés
is fenyegetheti, súlyosan sérti a
sajtószabadság alapértékeit, és a
hazai oknyomozó újságírás létét
veszélyezteti.
Magyar RTL Televízió Zrt.
Rényi Ádám,
kommunikációs igazgató
Közéleti aktualitások volt a
témája annak a Fidesz-frakció
által összehívott sajtótájékoztatónak,
amely további három
párt képviselőjével bővült ki.
Tóth László, az MSZP frakcióvezetője,
Bogár Ferenc, az
MSZDP és Röst János, az SZDSZ
képviselője is csatlakozott véleményével
a Bene Csaba fideszes
frakcióvezető által elmondottakhoz.
- Azért ültünk ki közösen a
sajtótájékoztatóra, mert olyan
helyzet alakult ki az elmúlt
időszakban a közgyűlésben, amelyre
pártsemlegesen, egységesen
reagálniuk kell - hangsúlyozta
elöljáróban Bene Csaba frakcióvezető.
- A Fidesz-frakció
álláspontja az - folytatta, hogy a
város érdekében a politikai
oldaltól függetlenül együttműködnek,
tárgyalnak mindenkivel, és
elítélik azt a megosztó politikát,
amit az elmúlt időszakban Marton
István polgármester folytatott és
folytat. S erre utalt Bene Csaba a
polgármester legutóbbi sajtóközleményében,
ami bizonyítéka a
megosztó politikának.
Bogár Ferenc, az MSZDP
képviselői nevében kijelentette,
hogy Marton István megosztó, a
közgyűlés munkáját lehetetlenné
tévő személye a továbbiakban számukra
nem vállalható. Marton
Istvánnal való együttműködés
lehetetlen. Nagykanizsa jövője és
valamennyiük érdekében Marton
Istvánnak távoznia kell Nagykanizsa
közéletéből. Mivel a polgármester
ellen indított mindkét
fegyelmi bizottság tagja, a következőkről
tájékoztatta a város
lakosságát:
- Szó sincs semmiféle koncepciós
perről, amiről Marton István
szeretné mindenáron meggyőzni a
lakosságot. A bizottságok a munkájukat
tárgyszerűen, az előírt
szabályoknak megfelelően végzik,
és javaslatukat a tények, dokumentumok
figyelembe vételével fogják
megtenni az erre jogosult közgyűlésnek.
Röst János az SZDSZ képviseletében
kijelentette: egyetértve
Bene Csabával, a közgyűlés pártjainak,
a közgyűlésben helyet
foglaló képviselőknek együtt kell
működniük, hiszen új időszámítás
kezdődött, Marton Istvánnak nincs
többsége. Csak szórványosan támogatják
a testület tagjai. Viszont
az együttműködés kizárólag Marton
István nélküli közgyűlésben
képzelhető el. Két év kellett ahhoz,
hogy a pártok képviselői felismerjék,
hogy mennyire megosztja a
közgyűlést. - Egymásnak ugrasztja
a képviselőket az intrikáival, s
nyugodtan kijelenthetjük - hangsúlyozta
-, hogy mind szakmailag,
mind politikailag megbukott.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a polgármesteri
hivatalban a totális
káoszt hozta létre, és despotaként
képzeli el a polgármesteri tisztséget.
A közgyűlési döntéseket
elszabotálja, a mai nap a harmadik
fegyelmi vizsgálat elindítására
került sor, ez pedig az alpolgármesteri
hatáskör elvonása tárgyában,
mivel a mai napig nem
hajtotta végre az elmúlt közgyűlésen
e tárgykörben hozott határozatukat.
Senkivel nem tárgyal,
egyedül akar döntetni mindenben,
nem vonja be az alpolgármestert,
és a különböző frakciókkal sem
kíván együttműködni. Kanizsai
cunamíként vonult be a közéletbe.
Marton István polgármesteri ámokfutásának
egyszer és mindenkorra
véget kell vetni.
- Nem nagykoalícióról van szó
- kezdte hozzászólását Tóth László.
- Nincs és nem is lesz. Most van
egy olyan helyzet Nagykanizsa
életében, amikor minden pártnak
szilárdan ki kell nyilvánítani a
véleményét. Az október 30-i közgyűlésen
történteket úgy tudná
jellemezni, hogy egyértelmű közfelkiáltással
meghozott bizalmatlansági
szavazás következtében
állt fel két vizsgáló bizottság.
Mielőtt bárki azt mondaná megint
- folytatta - , hogy az MSZP frakciójaként
elrendeltem a frakciófegyelmet,
ki kell hogy ábrándítsak
mindenkit, mert mióta én vagyok a
párt frakcióvezetője, csak politikai
ügyben rendeltem el frakciófegyelmet.
Úgy gondolom, egy fegyelmi
vizsgálat elindítása nem politikai
ügy. Az Arany János út 8. esetében
24 jelenlévő képviselő közül 22
igen, 2 nem szavazat volt, ez 92
százalék igen szavazatot jelent.
Politikai áspisság arra gyanakodni,
hogy politikai konstelláció van
a háttérben. A Bajza utca 2.
esetében pedig a 22 jelenlévő
képviselőből 20-an szavaztak igennel,
és ketten tartózkodtak. Az
MSZP és annak frakciója soha
nem tartotta alkalmasnak Marton
István polgármestert, de az elmúlt
időszak eseményei most már mindenki
számára nyilvánvalóvá tették,
hogy méltatlanná is vált a polgármesteri
szék megtartására.
Mondhatná azt is, hogy persona
non grata lett a demokratikus erők
szemében.
Tóth László visszautalt a polgármester
előző napi sajtónyilatkozatára,
s kijelentette, a bocsánatkérést
soha nem fogják megtenni,
mert visszautasítja a frakció
nevében, hogy koholt vádak
alapján indítottak volna fegyelmi
vizsgálatot. Elmondta, az Arany
János utca 8-at még Bicsák Miklós
is megszavazta, pedig őt nem lehet
azzal vádolni, hogy elfogulatlan
lenne Marton István polgármesterrel
szemben.
Béke legyen veletek
Információink szerint a közgyűlésben
kialakult helyzetre való
tekintettel sajtótájékoztatót tartott
a Kereszténydemokrata Néppárt
helyi elnöke, Kovács János. Noha
lapunk jelenléte valamilyen okból
nem volt kívánatos, az elhangzottakról
néhány hír hozzánk is eljutott.
Ezek szerint a KDNP
álláspontja az, hogy a kialakult
helyzetért a Fidesz-frakció és a
polgármester is felelős. Ám természetesnek
tartják - mivel a polgármestert
a város polgárai választották,
és nem a Fidesz-frakció
hogy nem minden kérdésben
egyezik a véleményük. A helyzet
megoldása érdekében azonban
készek közvetítő szerepet vállalni.
„A város ügyeiről
kaviáros szendvics
felett"
Marton István polgármester
mintegy kétórás kötetlen beszélgetésre
hívta a helyi sajtó munkatársait.
Számos, a város jövőjét
érintő tervei mellett szólt az ellene
indított fegyelmi eljárásokról, amiket
egyszerűen alaptalan rágalmazásnak
tart. Azt is elmondta, ha
a közgyűlés úgy dönt, hogy
fölosztlatja magát, ő igennel fog
szavazni. A korábbi álláspontját
ismerve meglepő bejelentést is tett,
e szerint ha tizenhárom képviselő a
jegyző hivatali felmentését
kezdeményezi, ő mögéjük áll.
B.E - D.J.
2008. november 13. Kanizsa - Hirdetés fl
KISEBB KÖLTSÉG,
NAGYOBB VEZETÉSI ÉLMÉNY
YARIS ICE+ Garantált a kisNAGY hatás!
Csökkentették a motorok tömegét, növelték a teljesítményt
Öt felnőtt számára is kényelmes teret kínál a megnövelt fej- és lábtérrel
Bizonyos, hogy ebben egy tétel a
közlekedési kiadásokat összegzi.
Vajon csökkenthetők az üzemeltetési
költségek, s növelhető a vezetési
élmény együttesen? A Toyota állítja:
okos döntéssel, igen!
Az intelligens tervezés során a Toyota
csökkentette a Yaris motorjainak tömegét,
viszont növelte a teljesítményét.
A mindössze 67 kg-ot nyomó 1,0 literes
VVT-i motor a Yarisban kapható legkönnyebb
erőforrás. Nyilván nem meglepő,
hogy e takarékos és energikus
modell fogyasztása is a legkisebbek közé
tartozik. Am még jobb teljesítményt nyújt
az 1,3 literes WT-i motor, ami egyszerre
sportos és kifinomult. Például álló helyzetből
11,5/13,1 másodperc alatt gyorsulhat fel
100 km/órás sebességre. Ilyen lendületre
számíthatunk a manőverek során.
A Toyota mérnökei garantálják a dinamikus
vezetési élményt. Erről a merev padlólemez,
a modern felfüggesztés - elöl MacPherson
rugóstaggal - valamint az elektromos
szervokormány gondoskodik. Az ötcsillagos
utasbiztonságra többek között négy légzsák
és ABS/EBD/BA fékrendszer vigyáz.
Csakhogy a Yaris konstrukció belülről is
építkezik. Öt felnőtt számára is kényelmes
teret kínál a megnövelt fejés lábtérrel, a
moduláris ülésekkel. Mert az elöl és hátul
ülők térdének úgyszintén annyi hely
jut, amennyit sok autóban még kategóriákkal
feljebb is megirigyelnének. Az Easyflat
rendszerrel pedig pillanatok alatt könnyen
növelhető a csomagtér, 737 literes hatalmas
raktérré. A legújabb Yaris modell, a csinos
Yaris !ce+ egyedi megjelenéséről divatos
színei és az utastér izgalmas dekorációs
elemei gondoskodnak. Alumínium színű
küszöbbontása büszkélkedik a "Yaris"
felirattal. Fekete színű betét díszíti a hátsó
lökhárítóját és 15"-os Orana alufelni teszi
még vonzóbbá.
További érvek
a Yaris lce+ mellett
A TOYOTA ajándékba adja a
légkondicionálót, továbbá
az 1.3-as motorcsomagot felár
nélkül, az 1.0-es áráért.
Sőt, a dízelmotor csomagárát
is megfelezte.
A YARIS ICE+ a 2 890 000,-
ft-ért a klímán és a lóerőkön
kívül más extrákkal is kényeztet:
elektromos ablakemelővel,
távirányítós központi
zárral, négy hangszórós
CD-s rádióval fokozza a
vonzó ár-érték arányt. Ez
igazán plusz!
Sokan keresik a megoldást a világban
és hazánkban is a pénzügyi
válságra. Családok ezrei teszik
ugyanezt saját mikro gazdaságukban.
Dinamikus vezetési élmény az új Yaris lce+-szal. Az ötcsillagos utasbiztnságra többek között 4 légzsák vigyáz
Elektromos a szervokormány
Koto Autóház Kft.
KAPOSVÁR, Dombóvári u. 9. Tel.: 82/529-S30, Fax: 529-539 Nyitva: H-P: 8-18; Sz: 9-1 3.
NAGYKANIZSA, Postakert u. 44. Tel.: 93/537-330 Fax: 93/310-811 Nyitva: H-P: 8-1 7; Sz: 9-13. TOYOTA
10 Kanizsa - Mozaik 2008. november 13
Történelem
óra (nem
csak) fiúknak
Rendhagyó történelemóra
volt a Nagykanizsaiak a Nemzetért
Hagyományőrző Egyesület
szervezésében a HSMK Zala
Márk termében.
A meghívott vendég Dr. Varga
Tibor jogtörténész volt. Az előadó
átfogó képet vázolt országunk ősi,
jól működő államiságáról, melyet
a Szentkorona eszme határozott
meg. Ezt követően szembeállította
az ezer évig működő királyság
és a hatvannégy éve demokratikus
államformáknak nevezett, hol
népköztársaság, vagy éppen
köztársaság áldemokratikus
képét. Az előadó kitért a nagyfokú
történelemhamisításra, ami mai
liberális oktatásunk rákfenéje,
mondván akinek elveszik a
múltját, történelmét, annak elveszik
a jövőjét. A jogtörténész
hangsúlyozta, hogy ezt az évet a
reneszánsz évének nevezték el,
holott az adott években ez a titulus
ismeretlen volt. Ebben az
évben Mátyás királlyá választásának
550. évfordulóját kellene
ünnepelnünk. A történelemórán
szóesett Trianonról, mint az egyik
legnagyobb nemzeti tragédiánkról,
mikor is nem csak területet,
nemzetet, hanem nemzeti vagyont
is vesztettünk. Akinek a kezébe
került a nemzet vagyona, annak
kezébe került annak kultúrája is,
jelentette ki Varga Tibor. Ezt
követően az államosítás és a privatizáció
között lévő szoros
összefüggést tényekkel támasztotta
alá, majd kitért az rendszerváltás
álságos voltára. Az
előadó kifejtette, hogy Magyarország
ma sem szabad, ugyanúgy
elnyomásban él, mint tizennyolc
évvel ezelőtt, de a mai elnyomók
megnevezését törvény tiltja. Mindezek
után a jogtörténész hosszasan
beszélt a jelenleg is érvényben
lévő alkotmányunk létrejöttének
körülményeiről, így arról, hogy az
a kommunista elnyomatás éveiben
született, ennek ellenére napjainkban
is jogfolytonos. A
képzeletbeli kicsengetés után az
előadó válaszolt a hallgatóság
kérdéseire.
Cz.Cs.
Mátyás konyhája
Mátyás király levesét főzte
meg legutóbbi összejövetelén a
Rozgonyi Polgári Egylet Fakanál
Klubja, amit a klubtagok nagy
megelégedéssel nyomban el is fogyasztottak.
- mondta Mi ha Tamásné,
az egylet elnöke.
A Magyar Hagyományőr Világszövetség
sütő-főző sorozata a
„Huszárkonyha", a hagyományos
magyar ízvilág keretein belül
igyekszik új ételeket létrehozni -
vette át a szót Udvardi Gézáné a
klub vezetője. Mátyás király
uralkodása után fél évezreddel
Kerecsényi Fodor Georgina megalkotta
a „Mátyás király levese"
elnevezésű ételt. A klub tagjai e
recept alapján készítették el a
finom egytálételt, melynek receptjét
olvasóinkkal is megosztották.
Elkészítés:
Bográcsban megpirítunk 60 dkg
kolozsvári szalonnát. Ha aranysárgára
pirult, kikapkodjuk a szalonnadarabokat
és 25 dkg egész
laskabomba-fejet dobálunk a forró
zsírba. Amikor azok is megpirultak,
kivesszük és félre tesszük. A
szalonnazsíron megpirítunk 7-8 fej
hagymát, és rátesszük a felkockázott
egy kiló sertéslapockát. Ha
már megpirult, a szalonnadarabokat
visszaöntjük. Beletesszük
a fél fej apróra vágott fokhagymát,
a sót, a borsot és a tárkonyt is.
Felöntjük vízzel, és hozzáadunk
30 dkg árpagyöngyöt (gerslit) és
félig megfőzzük a húst. Beledobáljuk
a felkarikázott zöldségeket
(fehér- és sárgarépa, zeller)
és beleengedünk egy kg
savanyú káposztát. Kicsivel az
előtt, hogy minden megfőtt,
megszórjuk sáfránnyal, majd 25
dkg felszeletelt laskagombát és
egy újabb fél fej apróra vágott
fokhagymát rakunk bele. Végül
jöhet egy doboz tejföl és a felaprított
petrezselyem.
B.E.
Raffai Ernő történész, a
budapesti Károli Gáspár Református
Egyetem professzora tartott
előadást a Halis István
Könyvtárban, A Magyar Királyság
felbomlása és Trianon titkai
címmel.
A hallgatóságot Kardos Ferenc
az MDF helyi szervezetének
elnöke köszöntötte.
- Bár politikával évek óta nem
foglalkozom, azonban kétségtelen,
ha a meghirdetett tárgykörről
beszélünk, az óhatatlanul nagymértékben
érinti a politikai világot.
Ezen belül is a Kárpátmedence
politikai világát - kezdte
előadását Raffai Ernő.
Referátumában visszatekintést
nyújtott a XIX. század politikai
helyzetére. Ismertette a kor politikai
és gazdaságpolitikai helyzetét,
betekintést adott a bankárvilág kulisszái
mögé, majd vázolta ezek összefüggéseit.
Kifejtette, hogy a bajok
eredője a kiegyezés előtti időszakra
vezethető vissza, az első generációs
hazai liberalizmus színrelépésével,
melyet a második, és a harmadik a
szabadkőművességgel együtt indukált.
Az előadó kitért Rudolf és
Ferenc trónörökös szerepére,
kiemelve Ferenc sokáig nem ismert
magyargyűlöletét, és titkos paktumát
Romániával. A hazai liberalizmus
magyarság- és kereszténygyűlölete
azonban a trianoni tragédiával
nem ért véget. A negyedik
generációs neoliberalizmus hazánkban
és az elcsatolt területeken napjainkban
is szedi áldozatait. A fentieket
alátámasztandó, a szlovákiai,
a szerbiai magyar-veréseket, hazánk
gazdasági katasztrófáját, egészségügyi,
oktatási helyzetét, egyház és kereszténység
elleni támadásokat
jelölte meg előadásában Raffai
Ernő.
Cz.Cs.
Húsz év SZDSZ
Országos rendezvénysorozattal
ünnepli huszadik születésnapját az
SZDSZ. A Medgyaszay Házban kiállított
plakátok a párt megalakulásától
kezdve követik nyomon az elmúlt két
évtizedet. Az egyedülálló alkotások
gyűjteménye a kiállítást követően a
Magyar Plakát Házba kerül - árulta el
megnyitó beszédében Kovács
« Kálmán, országgyűlési képviselő, a
5 párt elnöki kabinetjének vezetője, a
> párt Zala megyei elnöke.
2008. november 13 Kanizsa - Kultúra n
Reneszánsz jegyében a Petrában
November 20-ig látható Béres
János szobrász és Gábriel József
festőművész kiállítása a Petró
Galériában.
A tárlatot Leonardo da Vinci egy
írását idézve Frimmel Gyula
grafikusművész nyitotta meg. Mint
mondta, a reneszánsz jegyei mindkét
művész munkájában fellelhetők.
Az esten közreműködött
Ráduly Mihály jazz-zenész. A kiállító
művészeket számtalan ismerős
kísérte el Kanizsára a megyeszékhelyről.
A Petró Galéria ezúttal
kicsinek bizonyult. Voltak, akik az
utcáról szemlélték az eseményeket
és hallgatták Tiborcz Iván,
valamint Szatmári László jazzjátékát.
A gyermekkori barátságra
való tekintettel ezúttal Petró Gyula
köszöntötte a megjelenteket.
Gábriel József 1980-ban diplomázott
a Képzőművészeti Főiskolán.
Tagja a Művészeti Alapnak,
a MAE-EKV-nek (Europese Kunstverdienste).
1999-től Dallasban
él. Magyarországon kívül többek
között volt kiállítása Belgiumban,
Japánban, Németországban és
Lengyelországban. A jelképes
értékű Part című képével, mely az
Ady iskola falát díszíti, Amerika
meghódításának állít emléket.
Elkészülte után néhány évvel
maga is útra kelt az új lehetőségek
hazájába, a zalai dombokat Dallas
nyüzsgő városi életére cserélte fel.
Elszakadása azonban nem teljes,
hisz számtalan szállal kötődik
hazájához. A lelke mélyén mindig
is zalai marad. Művészete megmarad
annak, ami: klasszikus indíttatású,
érték-centrikus, inspiratív
kisugárzású piktúrának, amely
mindig megmarad európainak.
- A Part című képének megszületésekor
már elhatározta, hogy
Amerikába megy? - kérdeztük a
művészt a megnyitót követően.
- Minden képemnél szélső
helyzeteket keresek - magyarázta.
A Part egy választópont. Valami
megszűnik, és valami elkezdődik.
Ez a gondolat összekapcsolható az
én eltávozásommal is. Korábban
már volt két kiállításom Dallasban.
de csak a harmadik megnyitójára
utaztam ki. Nem állt szándékomban
ott maradni, mint ahogy
az utóbbi nyolc évben történt.
- Képi építkezésén mennyire
érződik az ottani hatás?
- Lassan érő típus vagyok, a
képeim is lassan készülnek. Egy
bizonyos időnek el kell telnie, hogy
átjöjjenek azokon a bizonyos
titokzatos szűrőkön. Nagy különbség
nem lesz a Texasban készült
képeimen. E kiállítás miatt most
tovább, másfél hónapig maradok
itthon, de itt is folyamatosan dolgozom.
- Mi a divat odakint?
- Altalános értelemben az egy
más világ, de én nem szeretem a
skatulyákat. Ha az embernek szerencséje
van, mindenhol megtalálja
azokat az embereket, akik rezonálnak
a munkáira és megvásárolják.
| Gyökerek nélkül nem létezik
u képzőművészet. A legvadabb szuper
§'' avantgárd is rendelkezik gyök-
£ erekkel. Nekem fontos egy bizonyos
''I szempontból az az eszmény, amit
annak idején követtem. Kint az
absztrakt megy, az a fontos, hogy jó
nagy legyen a kép, és ki lehessen
rakni az irodaház falára. Én ennél
sokkal többet szeretnék...
Béres János 1954-ben született
Budapesten. Dús László és
Szabolcs Péter növendékeként vált
szobrásszá. 1985-től tagja a Magyar
Alkotóművészek Országos
Egyesületének. Szentgyörgyvölgyön,
őrségi alkotóházában készíti
kő és bronz szobrait. Müveit nemcsak
megyénkben és hazánkban,
hanem határainkon túl is ismerik.
Több mint ötven köztéri szobra áll.
Igazi kedvence a monumentális
szobrászat. Kedveli a nagyságot,
varázslatosnak tartja, ahogy a
kőből, ebből az élettelen anyagból
életre kelnek alakjai.
— Hogy érezte magát a megnyitón?
- kérdeztük Béres Jánostól.
- Több meglepetés is ért. Nagy
élmény volt Ráduly Mihály fuvolajátéka.
A szaxofon-zenész a nagykanizsai
jazzfesztivál első fellépői
között szerepelt. Amikor egv évvel
ezelőtt hazaérkezett Amerikából,
megkérdeztük tőle, mi az, amin 34
év után meglepődik Magyarországon!
Azt válaszolta, az emberek
viselkedésén. Ott lojálisabbak az
emberek egymással, sokkal nagyobb
a toleranciaszintjük mint
nálunk. A magyar írók azt mondják,
a rendszerváltozás olyan, mint
Mózes Exodusa. Amikor Mózes
kivezette a népét Egyiptomból,
negyven évig kóválygott a sivatagban.
Nem azért, mert nem tudta,
merre kell menni, vagy nem volt
Istennel kapcsolata, hanem azért,
mert rabszolgatudatú néppel nem
lehet egy országot építeni. Egy
rendszerváltáshoz sok-sok esztendő
kell, de a kultúrában nincs
annyi. Soha nem volt váltás, mert a
kultúra mindig állandó. Ebben az
országban nemcsak az értéktelenségnek
van hazája, hanem az
értéknek is. A kultúrában nincsenek
meg azok a jegyek, amelyek
társadalmi szinten és a politikában
megvannak. A kultúra embereket
köt össze. Ezért harcolunk sokan -
mondja. - A másik élményem, kiállítás
megnyitón élőzenét hallgatni,
a legpompásabb dolgok egyike...
A nyereménysorsoláson Gábriel
József alkotását Horváth Ilona,
Béres János bronzszobrát pedig
Tulok Józsefné nyerte meg.
Bakonyi Erzsébet
ALOMSZIGET
2008.1 1.15 szombat 18.00 óra
Kiskanizsa. Móricz Zsigmond Minelódcsi Ház,
Hajgató S. úti.
Fellépnek:
Eliseba és Tanítványai
Pulai Viktória diplomás balettmester
és húga Pulai Dorottya
Gáspár Laura /Budapest
Sztárvendég:
Székely Maya /Budapest
Rw í
IFNFO: 7 0 / 2 4 8 - 5 5 21
Belépődíj:
8 0 0 Ft
, , 5 0 0 Ft diákjegy
1 0 é v e s korig a belépés díjtalan
Kanizsa 12 – Hirdetés 2008. november 13.
Jótékonysági felhívás!
Játékgyűjtés karácsonyra
Immár három éve gyűjtenek jó állapotú, használt játékokat,
hogy azok a nehéz körülmények között élő gyermekek
is részesülhessen a karácsonyi ajándék örömében,
akiknek egyébként nem kerülne semmi a fa alá.
Az összegyűlt játékokat
december 20-án (szombaton) 15-17 óráig
Nagykanizsán, az Erzsébet téren
adják át az arra rászoruló, jelen lévő gyermekeknek.
Kérjük, akik segíteni tudnak e nemes célban,
hozzák ajándékaikat december 19-ig
az Angel Szépségszalonba
(Nagykanizsa, Kossuth tér 6. Tel.: 30/217-3922)
Szeretettel várjuk ezen kívül a rászorultakat
az Erzsébet téri ajándékosztáson
Támogatók:
Marton Istvánné, Menyhárt Erika,
Kanizsa Rádió, Kanizsa TV, Kanizsa Újság
Batthyány Lajos Gimnázium
és Egészségügyi Szakközépiskola
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23. Tel.: 93/311-239,
Fax: 93/310-435, Web: www.blg.hu, e-mail: blgkanizsa@chello.hu
Meghívó
A Batthyány Lajos Gimnzázium és Egészségügyi Szakközépiskola
NYÍLT NAPOT
tart nyolcadik osztályos iskolásoknak
Várnak minden érdeklődő diákot, tanárokat és szülőket
november 17-én hétfőn 14 órára
az intézmény nagyaulájába
Az állomáshelyeken a munkaközösségek részéről egy-egy felelős tanár szól a
gimnáziumi évekről 5-5 perc időtartamban.
BLG-Iskolavezetés
Rólunk csak velünk együtt
rákbetegeknek szóló országos
előadássorozat
A Rákbetegek Országos Szövetségének szervezésében orvosok és
szakemberek tájékoztatják az érdeklődőket a mellrákkal kapcsolatos
legfontosabb tudnivalókról. Nemcsak azok számára lehetnek fontosak
az ott elhangzott információk, akik érintettek a betegségben, hanem
azoknak is, akik többet szeretnének tudni a szűrővizsgálatokról, diagnosztizálási
módokról. Arésztvevők a helyszínen táplálkozási tanácsokat
kaphatnak, és védőnők segítségével elsajátíthatják a helyes emlőönvizsgálat
mozdulatait.
HELYSZÍN: Halis István Városi Könyvtár I. Emeleti Előadóterem
(8800 Nagykanizsa, Kálvin tér 5.)
Időpont: 2008.11.24. 16.30 óra
A részvétel ingyenes!
Volán Oktatási Kft.
Nagykanizsa,
Zárda út 2.
Tel/fax: 93/516-634
OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448
TANFOLYAM
indul
􀂊 2008.11.17-én 16 órakor
könnyű- és nehézgépkezelő
(alap- és típus vizsga)
􀂊 2008.11.21-én 16 órakor
􀂊 2008.12.09-én 16 órakor
személyautó, motor
és segédmotor kategóriákban
Részletfizetés!
Diákkedvezmény!
Ingyenes
tankönyvkölcsönzés!
2008. november 13 Kanizsa - Ez + Az 13
Akaraz egf a y ^ t o w t f ^
©
EJ
TI ^P P W E B H A Z M E S T E R . HU
rO 365 lakógyűlés évente!
X B .
I SOPRON
K BANK
I BURCEN-.AND
U k A é i t a f l | •aguhért, •
Uipilyii h M H >«T"*f tllMl
www* webtaxmerttrJbii M.
BQffl(3Qa(SQ8
vebhiiDHsttrJn,
Yikttrla Sport
üaffiD00Qí5öőa£g
Sopron Bank*
rtm
m 8URCEN.AI
t
• n o n r U M : O W o V ^ O Ö M t M Q L P oM
Nagykanizsa''
Al e l l i Rltrfcflta
DŰSf?0Eí58
M M Novembor a
S éra
j©0p8ÖD8
csarnok
Éf fairt u«ea i l ,
_éi HiliBag i g e p a ^ s f 1
iá ^ K a n i ;
95.6MHzkaaia
Közlekedési
információk
az M7 -es autópályáról
minden nap
06:10, 08:35,11:35
13:45,15:30,19:35
Az Ön rádiója
I
SMS szám:
06-30/30-30-956
DÍSZÍT
FÉL LÁDA! T
RÁBESZÉL
UNSZOL PÁRATLANUL
RÁMÉRŐ !
T NEMESFÉMMEL
BEVON
TOVÁBBÁ
SZÖVETET
VÁG
• MAGGIE
FÜLEMÜLE
KERR
MEGFIG1!
ELŐBBRE
JUTÓ

CSŐ-
TÉSZTA
FÉLÉV!
KELÉSE a
2

? • • • •
0
1
ILYEN
KATONAI
KIKÉPZÉS
IS VAN
f

GYÁRI
MUNKAFÁZIS
TALMI
• i
AZONOS
HÁZBAN
ÉLÖ
SZEMÉLY

• MINT,
NÉMETÜL
GOMBASZELET
!


FENYŐ
TERMÉSE
KIEJTETT
BETŰ
• •
APRÍT TÖBBSÉG • • JAPÁN ÜNNEPÉ-
LYESEN
ÁTADÁ
JÁTÉK
HOLLAND
VÁROS
• ÁZSIAI
ZENEI
FÉLHANG
KIRÁLYI
-LAKHELYÁZSIAI
VADKECSKE
NÉVELŐ


KUTRICA
ÁRAMFORRÁS
PÓTLÁSA

BLABLA ÁL Dl ..
(GITÁROS)
IPARI
NÖVÉNY •
KEVERT
V É R ! • f
VESZÉLYTŐL
ÓV CSÍPŐS
GÚNY
HORGÁSZKELLÉK
!
FRANCIUM
VEGYJELE
• f
í

PERU 1
(UTÖJELE
• ÖRÖKZÖLD
NÖVÉNY
BECÉZETT
ÁGNES
• f
• BÁLVÁNYOZ
ERDÉLYI
• T BÓR N
1 LUSTA
1 MOZGÁS 1
FŐISPÁN
(JÁNOS)
ARRÁBB
TASZÍT L _

FA RÉSZE
RÓMAI
1500 F I

MILANÓI
OPERAHÁZ
• FOHÁSZ
OSZTRÁK
VÁROS
• • EK!
NEHÉZ
SELYEMSZÖVET


1
MAI TÉVÉK
BETŰJELE
HAZÁI
ZENEKAR A HOLLÓ
KÖLTŐJE
SAJNÁL,
FÁJLAL
• v
NYAKLEVES

ZADORA
SOMOGYI
KÖZSÉG
KÓRHÁZI
OSZTÁLY PAPRIKAJELZÉS
. .. MESTER
(FESTŐ)
BRETAGNE
NÉPE •
•....
• KELLEMES
BÓDULAT
KÖZÉPKÉK!
• f
Mf!
L
T
-4
Horoszkóp
III.21.-IV.19. Kos
Érdekes napokat jeleznek ön számára a csillagok.
Eddig nem volt lelkiereje sorra venni
a kiadásokat jelentő elképzeléseit. Most teljes
erőbedobással fogjon a munkába. Érzelmi
életében is visszaáll a harmónia.
^IV.20.-V.20. Bika
Van egy jó tulajdonsága. Szívesen segít
baráti körében mindenkinek, szinte az első
szóra ugrik. Egyet azonban hajlamos
elfelejteni. Ennek a családja látja kárát, hisz
kevesebbet tartózkodik a körükben.
$ $ V.21.-VL2Í. Ikrek
Kedvetlennek érzi magát, a hangulata
kiszámíthatatlan, pedig semmi oka sincs arra,
hogy kilátástalannak lássa a mindennapjait.
Fedezze fel környezetében az apró szépségeket,
és máris jobb lesz a hangulata.
^ VI.22.-VII.22. Rák
Törekedjen arra, hogy elismerjék a
munkáját. Családja elvárásait továbbra is
igyekezzen teljesíteni. Ha így tesz, biztosan
nem lesz ideje szomorkodni, elcsüggedni,
depresszióba esni.
VII.23.-VIII.22. Oroszlán
Mostanában mindjárt megsértődik, ha
valaki kritizálja a viselkedését. Helyesebb,
ha elgondolkodik azon, hogy tulajdonképpen
mit is akartak mondani. Sőt, az sem
árt, ha levonja belőle a tanulságot.
VIII.23.-IX.22. Szűz
Mostanában elmondhatja magáról, nincsenek
anyagi gondjai, s ez igazán jó
érzés. Érzelmi életére bizonyára az anyagi
biztonsága is kihat, hiszen nyugodt,
kiegyensúlyozott napokra számíthat.
fö" IX.23.-X.22. Mérleg
Izgalmaktól mentes időszak következik
életében. Képes másokat is hasznos
tevékenységre ösztönözni. Érzelmi életében
számíthat a Vénusz segítségére. Használja
ki ezt a helyzetet, és engedje el magát.
v
f X.23.-XI.22. Skorpió
Valószínű a Mars hatására erőszakosabb
lesz a kelleténél. Bár szereti önmaga irányítani
az életét, nem szabad elfelejtenie, hogy
elkötelezte magát, kötődik valakihez, és ez
felelősséggel, kötelezettségekkel jár.
ffá) XI.23.-XII.21. Nyilas
Egyre inkább azt veszi észre magán, hogy
csak azzal akar foglalkozni, amiben kedvét
leli. Sokáig ne tegyen így, mert felhalmozódnak
a feladatai. Érzelmi életében a csillagok
egy szép szerelem megérkezését jelzik.
XII.22.-I.20. Bak
Változtatásokra ösztönzik a csillagok.
Vonatkozik ez emberi kapcsolataira és
munkamódszerére is. Ha így tesz, mindjárt
fiatalabbnak, egészségesebbnek érezheti
magát.
^ 1.21.—11.19. Vízöntő
Vásárlási lázban ég, nem tud ellenállni a
kirakatok látványának. Mielőtt kinyitja a
pénztárcáját, tisztázza mennyit költhet. Ha
úgy érzi, érzelmi életében akadályokba
ütközik, kommunikáljon másképp.
11.20.—111.20. Halak
Pozitív kisugárzása feltűnik mindenkinek
a környezetében. Még az is keresi a társaságát,
aki eddig szürkének, unalmasnak
tartotta önt. Élvezze ezt a helyzetet, és
szánjon több időt a partnerére is.
Nk belvárosában 600 négyzetméteres
terület - társasház építésére
is alkalmas - eladó! Érd.:
30/227-3294, 30/448-6072
Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári
lakás jó állapotban eladó.
Érd.: 93/321-906 (6200K.)
Nk belvárosában a TANDEM
autókereskedés bérbe kiadó vagy
építési teleknek eladó. Tel.:
30/481-2323 (6260K)
Szép természeti környezetben
kicsi szőlőbirtok olcsón eladó.
Érd.: 20 óra után a 93/315-559
(6314K)
Nagybakónakon kétszobás családi
ház nagy telekkel eladó. Érd.:
20 óra után a 93/315-559 (6315K)
Nk-Olajtelepen, a Vécsey utcában
karbantartott 78 nr-es családi
házrész pincével-padlással, 1185
nr udvarral eladó. Érd.: 93/323-
737, 20/398-1455 (6312K)
Nagyrécsén hét éves, 100 nres,
cirkófűtéses családi ház eladó.
Érd.: 30/633-9545, 20/403-9785
(6285K)
Sormás központjában 2+2 félszobás
családi ház, gazdálkodásra
alkalmas melléképületekkel eladó.
Irányár: 13 millió Ft. Érd.: 70/653-
9550 (6387K)
Belvárosban háromszobás,
nappalis családi ház két fürdővel,
nagy aknás garázzsal rendezett,
szép, kicsi udvarral eladó vagy elcserélhető
palini családi házra értékegyeztetéssel.
Tel.: 93/315-861,
30/851-7255 (6389K)
Nk-Kiskanizsán a Pivári utcában
95 nf-es 214 négyszögöl területtel,
2+1 szobás, cirkófűtéses családi ház
kamrával, garázzsal, terasszal, műhellyel
és melléképülettel 15,54 millióért
eladó. Érd.: Stamfel Gabriella
06-30-640-1180 (6394K)
Zalakaroson az Ifjúság utcában
127 m2, 855 nr területtel két
szobás családi ház melléképülettel,
szuterénnel 13,39 millió Ft-ért
eladó. Érd.: Stamfel Gabriella 06-
30-640-1180 (6395K)
Városközpontban másfél szobás
különálló albérlet kiadó. Érd.:
30-529-3713 (6396K)
Belvárosban kétszobás, egyedi
fűtéses lakás kiadó. Tel.: 70/943-
0976 (6397K)
Skoda Fabia 1,2-es, kék, 2003-
as évjáratú, 2009. júniusig érvényes
műszakival eladó. Új gumik + 4 db
téli gumi felnivel. Irányár: 1,2 millió
Ft. Érd.: 30/313-4568 (6398K)
VEGYES
Eladó jó állapotú, zárt faborítású,
kétszárnyú kapu, ipari méretű
állványok, gyári satupad olcsón.
Érd.: 20/9591-157 (6331K)
Almaértékesítés termelőtől 50
Ft/kg-tól, Golden, Idared, Gála,
Gloster, zöldalma fajtákból házhoz
szállítással. Nk., Kisfaludy
2/c., 93/312-479, 20/570-7717
(6357K)
3 m* kuglira vágott tűzifa házhoz
szállítva 35.000 Ft-ért eladó.
Érd.: 30/827-1966 (6392K)
/ '' j - j m y A 7 > j - j V ] p j - j / / K f L
S l U - t f S HM ÉS VASHULLADÉK FELVÁSÁRLÁS
Nagykanizsa - Ipari park
Caray u. 21. (volt Kossuth laktanya)
Tel./fax: 93/310-947 * Mobil: 30/947^490
e-mail: horvathmeh@mail.datanet.hu
www.horvathmeh.hu
LEGMAGASABB
NAPI ÁRON
Azonnali készpénzfizetéssel vásárolunk
vas-, réz-, alumínium-, ólom, horgany-,
saválló, akkumulátor hulladékokat.
Forgalomból kivont gépjárműveket átveszünk
I HÍDMÉRLEGELÉS HELYBEN! ygm
MINDENT A TISZTÁBB KORNYEZETERT!
Vállalunk beszállítást nagyobb mennyiség esetén (2t felett);
Közületek és magánszemélyek érdeklődését várjuk!
Nyitva: H-P: 7.30-16.00, Szo: 7.30-12.00
Magyar nyelv és irodalomból
korrepetálást, pótvizsgára, felvételire
felkészítést, valamint szakdolgozatok,
egyéb anyagok gépelését
vállalom. Tel.: 30/968-8184
(6288K)
Masszázs a nagykanizsai
Uszodában! (A szolgáltatás belépőjegy
nélkül is igénybevehető)
Teljes testre, 30 perces lazító
masszázs 1000 Ft. Egyéb szolgáltatások:
alakformáló-, talp-,
stb. masszázs. Hívásra házhoz is
megyek! Tel.: 30/481-2323
(6273K)
Biztonsági őr fegyveres vagy
anélküli szolgálatot vállal főállásban
vagy helyettesként Nagykanizsán,
illetve annak 25 km-es körzetében.
Érd.: 20/254-2679
(6286K)
Kereskedelmi cég biztos megélhetést
adó területi képviselői állást
kínál. Ügyfelet nem kell keresni,
szakmai önéletrajzot várunk.
E-mail: kopljager@indamail.hu
(6393K)
Nagykanizsán a STOP SHOP
Bevásárlóparkban nyíló fodrászkellék
üzletünkbe fodrász végzettséggel
rendelkező munkatársakat
keresünk eladói álláskörbe
(40h/hét munkaidő). Fényképes
önéletrajzot az office@roma.
eu.com emailcímre várunk.
Érdeklődni a 76/50712l-es telefonszámon,
illetve 70/4191114-es
számon lehet.
Nagykanizsa és a Dunántúl információs weboldala
Hírek - Információk - érdekességek - Szórakozás
''j^^ÉT*''-•<«.. IJMBbHKcégek. szolgáltatások egy helyen1
ww™ üfcv.u^ , Ingyenes lakossá,, ápi^hirtfctés! y y w w . N E T I M P E X HU "l-l'' npr
G U M I - S Z E R V I Z
Kovács Béla
Téli gumiabroncs akció!
n o v e m b e r 6-tól - december 15-ig
Nyitvatartási
Hétfő-Péntek: 8-17 óráig. Szombat: 8-14 áfáig
8800 Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 146/A.
Tel./fax: +36 < 9 3 ) 3 1 5 - 2 5 9 • mobil: +36 <30)586-1997
e-mail: kb.gumiszervizi9freemail.hu
web: www.kovacs.szerszamoslada.hu
gépjármű gumiabroncsok, acél és könnyűfém keréktárcsák értékesítése
kerékszerelés, centírozás, futómű beállítás
Nyugodt környezetben,
de mégis a belvárosban!
Modern elrendezésű, korszerű anyagokból épülő,
alacsony fenntartási költségű 1+2 félszobás lakások
most akciós áron, 11,5 Mft-ért leköthetőek!
-Részletekért érdeklődjön munkatársainknál!
Költözzön az
gona-házba!
F I Ingatlan, hitel, biztosítás egy helyen!
É S www.oc.hu/nagykanizsa
Kanizsa 2008. november 13. – Sport 15
Amire nagyon vártak a kanizsai
lábtollasok, az elérkezett, hiszen a
vajdasági Királyhalmon rendezett
Európa-bajnokságról a magyar válogatott
dél-zalai kontingense három
aranyérmet is hazahozhatott.
Aháromnapos kontinensviadalon a
nemzeti csapat férfi szekcióját csak
a Zemplén SE tagjai alkották, s
egyesben, párosban és csapatban is
kitettek magukért a lábtoll-labdázók.
Az első napon a csapatok léptek
pályára, s az Arany Bálint, Hartai
Attila, Huszár Emil és Takács
Endre alkotta négyes simán került
a fináléba, ahol a németeket győzték
le 2:0-ra. A nyolc nemzet válogatottját
felvonultató rendezvényen
aztán a férfi egyéni következett,
ahol a döntőben Hartai szintén
egy német (2:0) ellenlábast múlt
felül. S jött a slusszpoén kanizsai
szemszögből, a Hartai – Takács páros
is aranyéremmel zárt, ők legvégül
egy finn duóval szemben zártak
sikerrel (2:0). Összesítésben is
a magyar válogatott zárt az éremtáblázat
élén, s folytatás következhet
2010-ben, Franciaországban,
egészen pontosan Marseille-ben…
Polgár László
Három arany az EB-ről
Klubnévjegy: Zemplén Sport Egyesület
Alapítási éve: 1988 (Zemplén ISK néven, majd Zemplén DSE-ként is
működött). Színe: piros-kék. Címe: Nagykanizsa, Munkás u. 3/b. Terme(i):
Hevesi Általános-iskola tornaterme (150 férőhellyel), Olajbányász-munkacsarnok
(250 férőhellyel). Elnök: Budavölgyi Kálmán. Edzők: Budavölgyi
Kálmán, Budavölgyi Veronika, Takács Endre. Legnagyobb klubsikerek: 75
magyar bajnoki cím (2000-2007), 5 Európa Kupa-győzelem (2000-2006).
Sportolói 13 Európa Bajnoki-aranyat, 18 VB-bronzot szereztek.
Törökbálinti mérkőzés várt az addig
száz százalékos Kanizsa KKDKG
East férfi NB I B-s kosárlabdázóira,
mivel a listavezető kanizsaiak
az ELITE Basket fantázianevű
legénység vendégei voltak. Az előjelek
már csak azért sem voltak kedvezőek,
mert hétközi kupamérkőzésen
Kovács Nándor egysége Veszprémben
kapott ki 103-88-ra, s búcsúzott
a további küzdelmektől. Nos,
mint vasárnap kiderült, a dél-zalaiak
ellen nyerő a 103-as szám, hiszen
Törökbálinton is ennyit kaptak, s erre
csupán 97-tel válaszoltak. Pontok
terén ezúttal csak Koma Dániel (28)
villogott, de százon felül bizony már
a védekezés is számon kérhető. Ez
az eredmény a Veszprémi Egyetem
és a Sárvár gárdájának jött jól, igaz
helyesebb, ha úgy fogalmazunk, a
versenyfutás folytatódik.
A hölgyeknél a Kanizsai Vadmacskák
szintén idegenbe utaztak
a második vonalban, s a budai Városmajorban
a BSE II ellen meccseltek.
S nyertek. Számszerűen 86-
71-re, Varga Zsófia vezérletével,
aki 35 pontig jutott. Csak zárójelben
jegyeznénk meg, hogy a 3-4-
es poszton szereplő játékos másnap
már Pécsen játszott a MiZo-
Pécs ellen a Zala Volán-ZTE színeiben,
s ott viszont kikapcsolták,
hiszen három pontja mellé a 25.
percben ki is pontozódott. Egy hétvége,
két éles meccs - elképzelhető,
hogy így ez egy csipetnyit sok?
No, mindenesetre, a Vadmacskák
tartják vezető helyüket a tabellán.
P.L.
Az egyiknek sikerült…
Az múlt heti Tatabánya elleni
hazai siker után a Komjádiuszodában
az addigi első ASIVasas
ellen szálltak vízbe a CWG
Kanizsa VSE OB I B-s vízilabdázói.
Nem ígérkezett tehát könynyűnek
az összecsapás, de Simonka
Ferenc edző legénysége kitett
magáért, hiszen végül 12-11-re
nyerte meg a mérkőzést. Szinte az
egész mérkőzés ideje alatt a hazaiak
vezettek, de a kanizsaiak a legjobbkor
ragadták ezt el tőlük először
– a találkozó vége előtt 27
másodperccel. A történeti hűség
kedvéért jegyezzük le a táblázaton
a vezetést átvevő dél-zalai csapat
felállását: Kiss Cs. – Persely 3,
Karácsony T., Kaszper G. 1, Wiesner
A., Kiss Á. 4, Gulyás 1. Csere:
Fábry 2, Szabó G. 1, Szili, Cserdi.
Edző: Simonka Ferenc.
Akanizsai gárda a következő héten
szabadnapos lesz, s jelenleg öt győzelemmel
és egy vereséggel áll a Zöld
csoport első helyen. Mondhatnánk,
sajnos, nem lesz fordulójuk, mert akkor
lenne esély sikereik gyarapítására.
P.L.
Listavezetők a zöldeknél
Újabb fordulón van túl a Nagykanizsai
Izzó SE férfi és női szekciója
is az NB II Délnyugati csoportjában.
Ezúttal tehát egyik együttes sem volt
pihenőn, s közülük Zádori László
edző tanítványai fogadták itthoni
környezetben a Hőgyész gárdáját.
Ahogy az idei szezonban eddig, úgy
legutóbb sem lehetett panasz az érdeklődésre
a Zsigmondy-csarnokban.
Ezt a csapat meg is hálálta, s végül
35-24-re győzte le ellenfelét.
Már az elején eldöntötték a mérkőzést
Baranyai Norberték, s a hatgólos
előny már csak nőtt a továbbiakban.
Már a meccs korai szakaszában
is bevethette a tréner az ifjúsági korú
játékosokat, így például a 16 esztendős
Hári Kristófot. Fónagy László
ismét játszik az Izzó színeiben, és
„visszahívták” a kapuba Dolezsár
Rolandot is, aki szintén beszállt már
a legutóbbi bajnokin. Gólok terén
leginkább Kotrics Gergely volt elemében,
aki 11 találatig jutott.
A hölgyek győztesen tértek haza
Bácsbokodról, mivel a helyi BSK
ellen 28-27-re nyertek a Tóth László
edzette kanizsai kézisek. Ahogy
a szakvezető fogalmazott, igazi
bravúrsiker volt ez annak fényében,
hogy előző héten Papp
Zsanették zakóztak a Kaposvár ellen.
A bokodiak egyébként 19-15-
re léptek el már a második félidőben,
s innen sikerült nyerniük az
izzósoknak, többek között László
Renáta (11/6) és Takács Andrea (8)
eredményességének is köszönhetően.
Akövetkező forduló? Érkezik a
listavezető Szekszárd… Nehéz
erőpróba, de tavaly Kiss Melittáék
sikeresen vették az akadályt.
P.L.
Távolból jött győzelem
NTE 1866 – Pécsvárad 3-0 (2-
0) Nagykanizsa, 200 néző. NTE:
Horváth G. (Magyar K., 85.), Kotnyek,
Burucz, Pozsgai, Farkas –
Ujvári, Boros, Rácz Sz. (Bagarus,
66.), Kisharmadás (Nagy T., 62.) –
Cs. Horváth, Nagy R. Vezetőedző:
Visnovics László.
Az NB III Dráva csoportjában
szereplő Nagykanizsai Torna Egylet
csapata az utolsó őszi hazai
mérkőzésén a Pécsváradi Spartacus
együttesét fogadta. Nem is lehetett
volna szinte ideálisabb ellenfelet
elképzelni erre a találkozóra,
s a hazaiak nem is vártak túlzottan
sokat az összecsapás eldöntésének
lehetőségével. Cs. Horváth
Gábor viszonylag hosszú gólcsendes
időszakát törte meg
együttese első találatának megszerzésével,
majd következett
Ujvári Máté, aki az NTE újkori
NB III-as történetének legeredményesebb
labdarúgója. Eddig – az
előző szezonnal együtt – tizenkilencszer
talált a hálóba, majd
(megelőlegezve neki a címet –
már) az őszi házi gólkirály (10)
Nagy Roland köszönt be a vendégeknek.
A siker akár nagyobb arányú
is lehetett volna, hiszen a délzalaiak
az egész találkozó folyamán
újabb és újabb támadásokat
vezényeltek. Az őszi szezonzárójukat
az NTE labdarúgói Marcaliban
vívják a további előrelépés jegyében.
Jelenleg az ötödik helyen
állnak a tabellán huszonöt megszerzett
pontjukkal, de jó esély kínálkozik
a Paks II megelőzésére,
sőt a Kaposvári Rákóczi II is csupán
egy ponttal tanyázik előttük.
P.L.
Sikeres
félévzáró
A szinte családi vállalkozásként
működő Soltvadkert együttesét fogadta
a Kanizsa Sörgyár SE női asztalitenisz
csapata az Extraliga soros fordulójában.
Az Ambrus lányok nem hazudtolták
meg önmagukat, nem kímélve
vendéglátóikat 6:1-re nyertek a délzalai
klub ellen. Akanizsaiak egyetlen
győzelmét Ackermann Erika jegyezte.
P.L.
Vereség
a családtól
16 Kanizsa - Mozaik 2008. november 13.
Axiuslronic a Kiskastétyban KANIZSAI KULTURÁLIS KÖZPONT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Pf. 164
Infomáoó, jegyárusítás: (93) 311 468 (30)69 32 443 fax: (93) 310465
wwwhsmk.hu e-mail: hsmkjg@chelio hu; hsmk.nk@chei1o hu
Igazi zenei csemegét nyújtott
hallgatóságának a Kiskastélyban
fellépő Acoustronic együttes.
A Wettl Mátyás - zongora, Pálfi
Csaba - basszusklarinét, Kovács
Péter - ütőhangszerek, és Vizeli Máté
- hegedű, gitár alkotta zenekar, a
mintegy háromnegyedórás improvizációjába
művészien ötvözte
kortárszenébe a népzene és a jazz elemeit.
Az akusztikus hangszereken játszott
koncert alatt a vetített háttér
segítségével, fantáziánk szárnyán
utazást tehettünk a galaxisba, majd
visszatérve a földre szembesülhettünk
napjaink zaklatott világával. A Kiss
Ákos által komponált vizuális háttérben,
mint napjainkban, jól megférnek
egymás mellett az archaikus népi
motívumok és a XI. század vibráló
animációja. A látványterv szervesen
illeszkedett az Acoustronic együttes
produkciójához, melyet a koncert
végén a közönség vastapssal jutalmazott.
CAVEMAN című pódium előadás Kálloy Molnár Péter főszereplésével
2008. november 26. helyett 2008. december 9-én (kedden)
19.00 órakor lesz a Móricz Zsigmond Művelődési Házban!
HEVESI SÁNDOR MUVELODESI
KÖZPONT
November 14. 19 óra
A FIRKIN EGYÜTTES
(BUDAPEST) KONCERTJE
Belépődíj: 1 200 Ft
November 17. 18 óra
ROMANTIKUS HANGULATBAN
Harsányi Zsuzsanna (Kecskemét)
grafikus plein-art pasztell képeinek
kiállítása
November 19. 14 óra
BonBon Matiné
VARÁZSFUVOLA - operamese
Belépődíj: 700 Ft
November 19. 18 óra
HUMÁNÖKOLÓGIÁI
SZABADEGYETEM
Változások a Mura mentén - előadás
November 20. 18 óra
MEGHÍVÓ A JÓGA VILÁGÁBA
Belépődíj: 1 500 Ft
MEDGYASZAY HÁZ
November 14. 17 óra
FESTMÉNYKIÁLLÍTÁS
TÓTHNÉ TOKORICS ILONA
ALKOTÁSAIBÓL
November 15. 16-18 óra
TÁNCHÁZ GYEREKEKNEK
Belépődíj: 200 Ft
November 15. 18 óra
TÁNCRA LÁBAM
Belépődíj: 500 Ft
November 17. 10-14 óra
MINDENTUDÁS
NAGYKANIZSAI EGYETEME
Kanizsa története - előadás
November 17. 17 óra
A Nagykanizsai Horvát Kisebbségi
Önkormányzat kiállítása
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA
November 14. 14 óra
80 ÉV MŰVÉSZETE
Z. Soós István kiállítása
MAGYAR PLAKÁT HÁZ
November 21. 14.30 óra
X. ORSZÁGOS NÉPRAJZI
FOTÓPÁLYÁZAT
MÓRICZ ZSIGMOND
MŰVELŐDÉSI HÁZ
November 21. 19 óra Jazz Klub
RÁTONYI - CSEPREGI DUÓ
Belépőjegy ára: 800 Ft
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Ingatlankezelési Intézménye (Nagykanizsa, Garay u. 21.)
az alábbi nyílt VERSENYTÁRGYALÁST HIRDET önkormányzati tulajdonú üzletek bérbeadására
1. Nagykanizsa, Fő út 8. szám alatti 125 m2
alapterületű üzlethelyiség
Induló licit bérleti díj: 3500 Ft/mVhó + 20% áfa
Licitlépcső: 100 Ft/m7hó + 20% áfa
A bérlemény megtekinthető 2008. november 17.
10-11 óráig. (Külön kérésre más időpontban is).
A versenytárgyalás ideje: 2008. november 18.9 óra
2. Nagykanizsa, Erzsébet tér 10. szám alatti
76 m! alapterületű üzlethelyiség
Induló licit bérleti díj: 2500 Ft/m7hó + 20% áfa
Licitlépcső: 100 Ft/mVhó + 20% áfa
A bérlemény megtekinthető 2008. november 17.
9-10 óráig. (Külön kérésre más időpontban is).
A versenytárgyalás ideje:
2008. november 18. 9 óra 15 perc
3. Nagykanizsa, Erzsébet tér 16. szám alatti
64 m2 alapterületű üzlethelyiség
Induló licit bérleti díj: 2800 Ft/m2/hó + 20% áfa
Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20% áfa
A bérlemény megtekinthető 2008. november 17.
10-11 óráig. (Külön kérésre más időpontban is).
A versenytárgyalás ideje:
2008. november 18. 9 óra 30 perc
4. Nagykanizsa, Csengery u. 4. szám alatti
152 m2 alapterületű üzlethelyiség
Induló licit bérleti díj: 1800 Ft/m2/hó + 20% áfa
Licitlépcső: 100 Ft/mVhó + 20% áfa
A bérlemény megtekinthető 2008. november 17.
11-12 óráig. (Külön kérésre más időpontban is).
A versenytáigyalás ideje: 2008. november 18.9 óra 45 perc
5. Nagykanizsa, Eötvös tér 27. szám alatti
237 m2 alapterületű üzlethelyiség
Induló licit bérleti díj: 1440 Ft/m2/hó + 20% áfa
Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20% áfa
A bérlemény megtekinthető 2008. november 17.
14-15 óráig. (Külön kérésre más időpontban is).
A versenytárgyalás ideje: 2008. november 18. 10 óra
6. Nagykanizsa, Fő út 2. szám alatti
(volt Kanizsa Áruház egy része)
202 m2 alapterületű üzlethelyiség
Induló licit bérleti díj: 3550 Ft/m2/hó + 20% áfa
Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20% áfa
A hozzá tartozó 116 m2 alapterületű
pincehelyiséggel
Pince induló licit bérleti díj:
600 Ft/m7hó + 20% áfa
Licitlépcső: 20 Ft/m''/hó + 20% áfa
A bérlemény megtekinthető 2008. november 17.
9-10 óráig. (Külön kérésre más időpontban is).
A versenytárgyalás ideje: 2008. november 18.
10 óra 15 perc
7. Vásárcsarnok emeletén különböző
alapterületű 20-42 m2 emeleti üzletek
Induló licit bérleti díj: 1180 Ft/m2/hó + 20% áfa,
ami tartalmazza a rezsit, a villany, víz kivételével.
Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20% áfa
A bérlemény megtekinthető 2008. november 17.
9-11 óráig. (Külön kérésre más időpontban is).
A versenytárgyalás ideje:
2008. november 18.10 óra 30 perc
8. Nagykanizsa Petőfi u. 5. szám alatti
különböző alapterületű irodahelyiségek
Induló licit bérleti díj: 1200 Ft/m2/hó + 20% áfa,
mely a rezsit is magába foglalja.
Licitlépcső: 100 Ft/m7hó + 20% áfa
A bérlemény megtekinthető 2008. november 17.
14-15.30 óráig. (Külön kérésre más időpontban is).
A versenytárgyalás ideje:
2008. november 18. 10 óra 45 perc
9. Nagykanizsa Deák tér 13. - Kölcsey u. 2. szám
alatti 15 m2 alapterületű üzlethelyiség
Induló licit bérleti díj: 3500 Ft/m2/hó + 20% áfa,
mely a rezsit is magába foglalja.
Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó + 20% áfa
A bérlemény megtekinthető 2008. november 17.
14-15 óráig. (Külön kérésre más időpontban is).
A versenytárgyalás ideje: 2008. november 18.11 perc
A versenytárgyalások helye:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Ingatlankezelési Intézmény Kis tárgyaló I. emelet (Nagykanizsa, Garay u. 21.)
A bérleményekkel kapcsolatban érdeklődni lehet:
93/311-241, 06-30/2273-192
Nagykanizsa történetéről
A Mindentudás Nagykanizsai
Egyeteme első előadásának
témája: Kanizsa kereskedelmének
története (1690-1849). A
november 17-én 11 órától 12
óráig tartó nyilvános televíziós
felvételen Kaposi Zoltán, a
Monográfia II. kötete fontos
fejezeteinek szerzője, egyetemi
oktató tart előadást a Halis
István Városi Könyvtárban.
A Napfény Rákbetegek
és Hozzátartozóik
Nagykanizsai Egyesülete
ezúton köszöni meg
a személyi jövedelemadó
1%-ából 2007. évben
befolyt adományokat
XX. évfolyam 39. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2008. november 20. Kanizsa
Egy kattintás, és naponta
friss híreket, tudósításokat,
riportokat olvashat.
Képeslapküldő, fórum,
és apróhirdetési
lehetőség várja.
Kattintson rá!
www.kanizsaujsag.hu
Ünnepélyes keretek között adták
át a Gyermekrák Alapítvány
által felajánlott COOMBS tesztanalizátort
és háttértárolást biztosító
hűtőt a Kanizsai Dorottya
Kórház véradójában. Az alapítvány
7,2 millió forint értékben
vásárolt hiánypótló orvostechnikai
eszközöket a kórháznak. Az
orvostechnikai műszeradományt
Balogh István, az alapítvány elnöke
adta át Marton István polgármesternek,
illetve Dr. Kovács
József főigazgatónak.
Az adomány a legjobbkor érkezett
Kanizsára, hiszen a súlyponti
kórház transzfúziológiai állomásán
az orvosok egy tizennégy
éves, gyakorlatilag használhatatlanná
vált készülékkel voltak
kénytelenek ellátni a betegeket.
Az elavult készülék cseréjét a kórház
gazdasági helyzete nem tette
lehetővé.
Az új, automatikus tesztanalizátornak
nélkülözhetetlen szerepe
van a daganatos gyermekek diagnosztikája
és ellátása során. A betegség
megállapításakor a tesztanalizátorral
végezhetők el a szükséges
antitest-szűrések. A kemoterápiás
kezelés során a gyermekeknek
több alkalommal lehet szükségük
vérátömlesztésre, és a transzfúzió
kizárólag választott vérrel
történhet. A vérválasztáshoz, a
tesztpróbák elvégzéséhez szükséges
az új berendezés. A készülékhez
tartozó szoftver biztosítja az
archiválást és a keresztpróbák biztonságos
kezelését. A számítógépes
rendszer kizárja a szemmel való
leolvasás szubjektív tévesztési
lehetőségeit, ugyanakkor az eredmény
szemmel is kontrollálható. A
készülék kapacitása természetesen
a daganatos gyermekeken kívül lehetővé
teszi a felnőtt betegek ellátását,
továbbá alkalmas még az immunizált
anyák újszülöttjeinek direkt
antiglobulinteszt vizsgálataihoz
is.
A XXI. század igényeinek mindenben
megfelelő műszert a
Gyermekrák Alapítvány a személyi
jövedelemadó egy százalékából
befolyt támogatásból tudta
megvásárolni. A kórház műszerparkjának
fejlesztését az idén tavasszal
már támogatta. Áprilisban
egy négy és félmillió forint értékű
korszerű kriosztátot vásárolt a
kórháznak. A kiemelkedően közhasznú
szervezet jelenleg 737
rákbeteg gyermeknek biztosít térítésmentesen
gyógyszereket, vitaminokat,
táplálék-kiegészítő készítményeket,
családjuknak pedig
rendszeres anyagi támogatást
nyújt. Az onkológiai kezelésben
részesülő kis betegek szakszerű
életmód, illetve életvezetési tanácsadást
is kapnak az alapítványnál
dolgozó orvostól. A szervezet
gondoskodik a rákos gyermekek
megbízható betegszállításáról
is. Az eszközöket Dr. Kőcs
Mária főorvos mutatta be a megjelenteknek.
Bakonyi Erzsébet
Újabb műszeradomány a kórháznak Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – A 2 mi ügyeink 2008. november 20.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia:
Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó:
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801
Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős
vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László
Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286.
Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP
A Célpontnak, a Hír TV
legsikeresebb műsorának
stábja december 1-jén 18
órától a Halis István Városi
Könyvtárban találkozik a
közönséggel. 22-én, szombaton
10 órakor Cseresnyés
Péter alpolgármester nyitja
meg a legérdekesebb leleplezéseket
felidéző kiállítást –
tájékoztatta lapunkat a
szervező Nagykanizsai Polgári
Egyesület elnökségéből
Lérántné Mátés Valéria.
– Borítékolom, ez a kiállítás
sem fogja megnyerni azok
tetszését, akik előző tárlatunk
kapcsán üzentek egyesületünknek.
Helyi kormánypárti
oldalról a véleménynyilvánítás
szabadságát kérdőjelezték
meg azzal az ürüggyel, mintha
a kiállításnak helyet adó
közintézmény kiegyensúlyozottsága
szenvedne csorbát.
Ettől nyilván nem kell tartani.
Ám felajánljuk, ha már ők
nem vállalkoznak rá: szívesen
szedjük csokorba a kisebbségi
kormány propagandáját a
legutóbbi hónapokból. Vagy
ők ezt is szeretnék elfelejteni?
A pénzügyminiszter nyírségi
botrányai sok munkát adtak a
Célpont szerkesztőinek. Volt
kampányfőnöke szavazat vásárlásai
a helyi cigányság körében,
volt üzlettársának elrejtőzési
kísérlete a jogerős
szabadságvesztés elől és
mindezek betetőzéseként a leleplezett
kísérlet a Célpont
újságíróinak lejáratására
holmi haveri (kábítószer kereső)
kutyákkal – csak ízelítőül.
De tévednénk, ha azt hinnénk,
az országban másutt
nem adnak témát a lenyúlások.
„A Célpontban megnézhetik
azt is, amit a baloldali
média elhallgat.” – hallottuk
a műsor előzetesében. Érdeklődéssel
tekintünk Kanizsára
érkezésük elé.
P.J.
Célpontban
a Célpont
Akik elől a Lipóton
sem lehet elbújni
Nagy érdeklődés és figyelem
kísérte a Halis István Városi
Könyvtár szervezésében létrejött
Mindentudás Nagykanizsai
Egyeteme első előadását a
Medgyaszay Házban.
Kaposi Zoltán egyetemi oktató,
a Monográfia II. kötete fontos fejezeteinek
szerzője Kanizsa kereskedelmének
történetét idézte fel
az 1690-es évektől 1849-ig. A
mindentudás egyeteme folytatódik,
a felvett előadások anyagát
közvetíti majd a helyi televízió, és
kikölcsönözhető lesz a könyvtárból
is.
B.E.
A múlt hétre összehívott soron
kívüli közgyűlés tizenegy igen,
hét nem és egy tartózkodás mellett
nem fogadta el Marton István
polgármester előterjesztését
sánci gyalogos híd újjáépítéséről.
Bizottsági szakaszba utalta a testület
Polai József képviselő közterület
fejlesztésre, valamint bajcsai sportlétesítmény
felújítására vagy új megépítésére
benyújtott indítványát. Tizenhét
igen szavazattal, egyhangúlag
elfogadták a Kanizsa TISZK 2008.
évi működésének támogatására előterjesztett
javaslatot. Bene Csaba
képviselő zárt ülésen kért tájékoztatót
a Dél-zalai Vízmű Zrt. 2008. évi
működéséről és a 2009. évi üzleti tervéről.
Az a határozat született, a polgármester
kötött mandátummal vegyen
részt a vízmű közgyűlésén, és
pontosítások nélkül ne fogadja el az
üzleti tervet, hanem hozza vissza a
következő soros közgyűlésre. A vegyes
tulajdonú társaságok közgyűlésében
a polgármester képviseli a
tulajdonos önkormányzatot.
B.E.
Elakadt a Sánci híd újjáépítése
Új, az eddigieknél részletesebb
térképet készített városunkról a
Stiefel Eurocart Kft., amelyet
november 13-án mutattak be ünnepélyes
keretek között a
Vasemberház Dísztermében.
A megyében Nagykanizsáról
jelent meg elsőnek ez a térkép,
Keszthely városáról három-négy
hét múlva lesz kész, s Zalaegerszeg
is jelentkezett már. Zala megye térképe
2009-ben kerül a piacra.
A térkép első kiadása 3000 példányban
készült el, s a város minden
csatolt települése helyet kapott
rajta. Részletességét bizonyítja,
hogy szerepelnek rajta a házszámok,
az épületalaprajzok és az egyirányú
utcák is, erre eddig csak
Budapesten volt példa. A készítők
jelezték az M7-es Kanizsát érintő
szakaszát is.
A digitális változaton lehetőség
van az adódó változásokat félévente
javítani, s nem kell újat tervezni.
Három évi periódusokban
nyomják újra a térképeket. Mivel
iskolákban is használják ezeket,
ezért a belső felületen nem található
reklám, a támogatókat a külső
szegélyen tűntették fel. Többféle
formában is rendelhető: tűzhető,
mágnesezhető, keretezhető, hajtogatott
fajtában.
Hali Zsolt, a Stiefel Kft. munkatársa
a bemutatón elmondta azt is,
hogy minden nagykanizsai székhelyű
cég, amely három vagy afeletti
főt foglalkoztat, jogosult a
122x88 cm-es, táblafilccel írható,
törölhető térkép egy példányára.
Ezért jelentkezni a következő elérhetőségeken
lehet: Suhai Sándor
06-20/418625, Hali Zsolt 06-
30/2746429.
S.E.
Kanizsa új térképe
Novemberi társulási tanácsi
ülésén a Nagykanizsa Kistérség
Többcélú Társulása többek között
módosította a 2008. évi költségvetési
határozatot, elfogadta
2008. III. negyedévi beszámolóját.
Szó volt a „Nagykanizsai kistérség
egészségképe” pályázatról, a
Nagykanizsa Kistérség „Kulturális
koncepció 2008” kiadványról, illetve
a 2009-2010. évre tervezett
Operatív Programokról. A Nagykanizsa
és Környéke Foglalkoztatási,
Szociális és Közművelődési
Nonprofit Kft. beszámolt 2008. I.
félévi munkájáról.
Az NKTT határozatot hozott a
Nagykanizsa Bajza utca 2. szám
alatti ingatlan területén kialakítandó
Komplex Kistérségi Szolgáltató
Központ felújítására vonatkozó
közbeszerzési ajánlattételi felhívás
elfogadásáról. Ajánlattételre öt
építőipari céget kértek fel, kettő
nagykanizsait, egy nagyrécseit,
egy zalakarosit és egy jánosházait.
Az épület átalakítási, felújítási
munkái az eredeti kúria épületére
vonatkoznak, építészeti, szakipari,
villamos, épületgépészeti felújítások,
hőszigetelés, tetőfedés, új nyílászárók
beépítése, a burkolatok, a
homlokzat javítása, a fűtés és a
vízellátás korszerűsítése szerepelnek
a tervek között.
S.E.
A Kistérség felújítja a Bajza u. 2-őt
Mindentudás Nagykanizsai Egyeteme
Kanizsa – A 2008. november 20. mi ügyeink 3
A közelmúltban főesperessé
nevezték ki Fliszár Károlyt, akit
kinevezése előzményeiről, új feladatairól
kérdeztünk.
– Az elődöm, Erdős Géza kanonok,
plébános elment, pontosabban
előre ment. Ilyen esetben a
püspök úr nem kérdezi meg, hogy
vállalod-e, hanem kinevezett. Így
lettem főesperes. Új tisztemnél
fogva az eddigi tizenöt helyett huszonnégy
plébánia, a korábbi harmincnyolc
filia után hetvenhárom
filia, ezzel együtt huszonhét pap
tartozik hozzám. Megnőttek a feladataim,
hiszen a csurgói és nagykanizsai
esperesség is a főesperesség
része. A püspöknek a főesperes
a szeme, mert mielőtt a püspök
elmegy bérmálni valahova,
addigra nekem le kell ellenőrizni
az adminisztratív dolgokat, a
könyvelést, az anyakönyveket. Sok
a teendőm, de ez számomra nem
teher. Úgy vélem, a kapcsolattartás
és a hozzáállás lelkület kérdése.
A jó kapcsolattartás Isten szerint
is kívánatos, ez a tanítás egyik
lényege. Isten előtt szembesülnünk
kell azzal, hogy a ránk bízott feladatot
miként látjuk el. Megoldottuk
a feladatot, vagy nem? Ma
maradandót alkotni a legfontosabb.
Maradandót alkotni, ami
megállja a helyét az örökéletben
is. Az alkotástól, annak vágyától
ember az ember, még akkor is, ha
aprónak tetsző dolgokról van szó.
Viszonylag kevesen tudják, hogy
én tetőfedő is vagyok, Hollandiában
tanultam ki a szakmát. Örömöm
lelem abban, ha a tetőfedésben
olyan munkát végzek, amely
időtálló, és szép látványt nyújt.
Annál is inkább, mert mostani plébániámon
is tetőszerkezet-javítás,
illetve tetőfedési munkákra van
szükség. Ez a feladat nem várt kiadásként
jelentkezett, melynek
összköltsége mintegy hat millió forint.
Ezúton is kérjük a város jó
érzésű lakóit, hogy adományaikkal
támogassák ezen munkálatokat.
– Mi késztette arra, hogy a hivatása
mellett szakmát tanuljon?
– 1981-ben Ladon voltam plébános.
Ott ismerkedtem meg egy
holland házaspárral. A férj építész
volt, aki észrevette, hogy a
templomtető felett eljárt az idő,
egy síugró sánchoz hasonlatos.
Ekkor felhívta a figyelmemet egy
nagyon praktikus, korszerű tetőfedő
anyagra, melynek alkalmazása
nem utolsósorban gazdaságos
is. Hollandiában ez a technológia
már mindennaposnak
számított. Ezt sajátítottam el, azóta
itthon tíz tetőt készítettem el.
Köztük az újudvari plébánia, és
az ottani iskola tető javítása is az
én kezem munkája. Úgy gondolom,
olykor aprónak tűnő dolgokban
is fontos a bizonyítási
vágy, a tenni akarás. A mai világban
ez rendkívül fontos.
– Híveitől úgy tudom, hogy ön
gazdálkodott is.
– Valóban így van. Erről még
sohasem nyilatkoztam, de visszaemlékezve
ez fontos epizód az
életemben. Mikor Ladra kerültem,
nem kaptam fizetést. Volt
három és fél hold földünk, melyen
burgonyát termeltünk.
Százhatvan-százhetven mázsa
termett átlagosan, amit értékesítettünk.
Nem megtermelni volt
nagy feladat, hanem – mint manapság
– eladni. Nem mindegy,
hogy kínálja az ember. Olyan,
mint a krisztusi tanítás. Annál
sem mindegy, hogyan kínálja az
ember. Nekünk „jó árunk” van,
Jézusunk személyében. Vagyis
értékeink vannak, melyekkel jól
kell bánnunk. A krisztusi értéket,
értékeket nekem, nekünk nagyon
jól kell kínálnunk.
– Hogyan fogadták körzetében a
kinevezését?
– Mindenkit ismertem, és jó
kapcsolatban vagyok mindenkivel.
Mondhatom testvéri szeretettel,
örömmel fogadtak, gratuláltak.
Több mint harminchárom éve
vagyok pap, ebben a városban,
ebben a közösségben kilenc éve.
Plébániánkon fiatal káplánként
legalább tizenöten kezdtek, majd
mentek el. Mindegyik kitűnően
megállja a helyét. Ez vélhetően
azt jelenti, hogy jó munkát végzünk.
Czene Csaba
„Ma maradandót alkotni
a legfontosabb”
Fliszár Károly:
80 év művészete címmel, az
1900-ban Nagykanizsán született
Z. Soós István festőművész
retrospektív időszaki kiállítása
látható a Képzőművészetek Házában.
Atárlat anyagát az intézményben
őrzött gyűjteményből Kőfalvi Csilla
válogatta. A falakon látható továbbá
Soós Barna, a művész fia
magántulajdonában lévő négy portré
is. Amegnyitó ünnepség résztvevőit,
közöttük az alkotó feleségét és
fiát Cseresnyés Péter alpolgármester
köszöntötte. A kiállítást Balogh
László, az OKISB elnöke ajánlotta
a közönség figyelmébe.
Az esztétikai értékrend változását
is bemutató kiállítást Bereczky
Loránd, a Magyar Nemzeti Galéria
főigazgatója nyitotta meg. Akiállításhoz
őszinte szívvel gratulált,
és megjegyezte, milyen jó lenne,
ha művészeinket legalább életpályájuk
utolsó harmadában ugyanúgy
szeretnénk, mint ahogyan a
haláluk után szoktuk. Z. Soós István
nem kapott életében annyi figyelmet,
mint amit megérdemelt
volna. Véleménye szerint az életmű
ismertsége ezzel a kiállítással
kezdődik meg, és rá fogunk jönni,
egy olyan ember életműve van
kincsként a Képzőművészetek Házában,
aki Kaposváron élve is
mindig zalainak vallotta magát.
Neve a magyar képzőművészetben
számon van tartva, és gazdagítja a
város kulturális életét.
A közönség 2009. február 28-ig
látogathatja a kiállítást.
B.E.
Nyolcvan év művészete
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Tizenötödik alkalommal rendezték
meg városunkban az Idősek
Hetét.
Az évről-évre bővülő programsorozat
idei tapasztalataként Koller
Jutka, az Egyesített Szociális Intézmény
vezetője örömét fejezte
ki, hogy sok hozzátartozó is részt
vett a rendezvényeken, ezzel is segítve
azok sikerét. Példaként említette,
hogy több esetben az intézményben
lakó idősek unokái léptek
fel a különböző műsorokban.
Cseresnyés Péter alpolgármester
a szépkorúakat köszöntve elmondta,
nehéz helyzetben van, hiszen
olyanokat köszönt ezen a napon,
akiknek az év minden napján
kijár a hála. Véleménye szerint a
társadalom akkor működik jól, ha
a fiatalok tisztelik és odafigyelnek
az idősekre, akiknek köszönhetően
elindulhattak életpályájukon. Nekünk
középkorúaknak azért is kötelességünk
hálánkat kifejezni,
hogy ezzel példát mutassunk az
utánunk jövőknek.
A város idősügyi helyzetéről
szólva elmondta, Nagykanizsának
nem kell szégyenkeznie ezen a téren,
hiszen a kormány egyre csökkenő
támogatása ellenére városunk
számos szolgáltatást tud biztosítani.
Napköziket tart fenn,
klubrendszert működtet, foglalkozásokat
szervez és odafigyel az
idősek házi gondozására is.
E tényekről elismeréssel nyilatkozott
nemrégiben Soltész Miklós,
az Országgyűlés Szociális
Bizottságának alelnöke.
D.J.
Az időseket köszöntöttük
Kanizsa – 4 Városrész 2008. november 20.
A külső városrészek közül a
mintegy hétezres lélekszámú
Kiskanizsa a legnagyobb: az itt
élők jól megvannak a betelepülőkkel,
akiket korábban tréfásan
„oltott sáskáknak” becéztek. A
városrész mindig is híres volt
primőr mezőgazdasági terményeiről
és még manapság is sok
család foglalkozik zöldség- és
gyümölcstermesztéssel. Persze a
változás szele ezt a városrészt is
elérte, de a hagyományok őrzése
mindmáig fontos a kiskanizsaiak
számára. És talán az is, hogy
megemlékezzenek jeles tudósaikról
azáltal, hogy utcát vagy teret
neveznek el például Markó
Imre Lehel nyelvészről, a
Kiskanizsai Szótár megalkotójáról.
– A településrész szerintem részben
városiasodott, ugyanis van egy
új városrész, ahol jómagam is lakom
és ott már nem foglalkoznak
zöldségtermesztéssel, illetve egyéb
hagyományos kiskanizsai tevékenységgel
– mondja Tóth Nándor
önkormányzati képviselő. – Ez a
Dobó és Kőrisfa, továbbá a Tőzike
és Nagyrác utca által határolt terület,
amit újtelepnek hívnak a
helybeliek. Ott a városból és a környező
községekből betelepült családok
laknak. Egy részük igyekszik
bekapcsolódni a helyi közéletbe is,
mások pedig új lakóhelyüknek tekintik.
– Milyen fejlesztések voltak a
városrészben?
– Az utóbbi időszakban jelentős
beruházás nem történt, de voltak
út- és járdafelújítások, valamint
folyamatban van a sportpálya felújítása.
Most lesz majd reményeink
szerint két komolyabb fejlesztés: az
egészségház és a ravatalozó megépítése.
Úgy gondolom, hogy
mindkét létesítmény el is készülhet
2010 végéig. Az egészségházzal
kapcsolatosan többféle verzió van:
az egyik szerint az önkormányzat
megépíti a Bajcsy-Zsilinszky utcai
rendelők udvarában, tehát a jelenlegi
helyszínen. Sőt, a legújabb információim
szerint még talán pályázati
forrás is lesz rá. Van egy
másik lehetőség is: jelentkezett
külső pályázó, aki más helyszínen
– mondjuk – a Szent Flórián téren
megépítené nekünk ezt az egészségházat.
Tudomásom szerint a következő
önkormányzati ülésen december
2-án tárgyal egy ilyen előterjesztést
a közgyűlés. Ennek az
lesz a lényege, hogy az önkormányzat
pályázatot ír ki az egészségház
megépítésére, amelyre mindenki
pályázhat, tehát várjuk pályázóként
akár a helyi vállalkozókat,
gyógyszerészeket is.
– Mi foglalkoztatja jelenleg leginkább
a városrész lakosságát?
– Legfőbb gondjuk az utak és
járdák, valamint a vízelvezető árkok
állapota. Most újra napirenden
van a Szent Flórián téri volt
óvodaépület, ugyanis a környéken
lakókat zavarja a romos épület látványa
azon túlmenően, hogy közlekedési
szempontból balesetveszélyes
is, hiszen a Szepetneki és a
Bajcsy-Zsilinszky utcák sarkán
van. Közismert, hogy a város öszszes
külső területén a ravatalozókat
felújították, de a kiskanizsai
ravatalozó nagyon rossz állapotban
van. Ígéret van rá a városvezetéstől
és a közgyűléstől, hogy még
a cikluson belül, tehát 2010 végéig
a ravatalozót is felújítják városrészünkben.
– Milyen a közösségi élet és
ápolják-e még a néprajzi szempontból
is fontos helyi hagyományokat?
– Örömmel mondhatom, hogy
nagyon aktív közösségi élet folyik
itt Kiskanizsán, és magam is nagyon
jó kapcsolatot alakítottam ki
az elmúlt időszakban a Polgári Olvasókörrel,
az Együtt Kiskanizsáért
Egyesülettel, a művelődési
házzal, továbbá az egyházzal és
az iskolával, valamint a Magyar
Máltai Szeretetszolgálat által működtetett
gyermek napközi otthonnal
is. Ami a hagyományőrzést illeti,
a Bajcsai utca 27. szám alatt
vásárolt egy házas ingatlant az önkormányzat,
mégpedig azért, hogy
a Ráckertbe való lejárást biztosítsa,
viszont ott van egy olyan régi
ház, amelyik valamilyen módon
emlékeztet a régi kiskanizsai hagyományokra.
Az itt élőknek – köztük
Horváth Jánosné pedagógusnak
– nagyon jelentős helytörténeti
gyűjteménye van és további értékeket
szeretnénk majd elhelyezni
ebben a – reményeink szerint mihamarabb
létesülő – tájházban.
Két újonnan létesült hősi emlékmű
is van a városrészben: az egyik
2000-ben készült a templomkertben,
a másik pedig a Jakabkuti és
a Nagyrác utcák kereszteződésében.
Itt, a Templom térinél van
minden évben a városi szintű Hősök
napi megemlékezés és erre
igazából büszkék vagyunk.
Horváthné Polai Mária, a
Kiskanizsai Polgári Olvasókör elnöke
elújságolja, hogy három éve
dolgozik együtt az új vezetőség és
úgy érzi, hogy elég jól felpezsdítették
a közösségi életet a városrészben.
– A polgári olvasókör 1870-ben
alakult és soha nem szűnt meg,
csak volt olyan időszak, amikor
betiltották. A 90-es években Vizeli
Dezső bácsi újraindította és azóta
– egy kis szünettel – de folyamatosan
működik. Célunk a közösségi
élet fejlesztése a városrészben. A
város közelsége előny is meg hátrány
is számunkra: azért nehezebb
közösséget építenünk, mert az emberek
a városban dolgoznak, de
úgy látom, hogy mégis van igény
arra, hogy időről-időre összejöjjünk
és megtöltsük tartalommal ezt
a házat, amelyen a Polgári Olvasókör
felirat olvasható. A
Kiskanizsai Polgári Olvasókör
voltaképpen egyesület, melynek
több csoportja – Árvácska Dalkör,
kártyaklub, könyvbarát klub és
egészségmegőrző klub – működik
sikerrel. Már javában folynak az
ismeretterjesztő előadások és hamarosan
beindul a báli szezon is,
ami nálunk a közösségépítés leghatékonyabb
eszköze. Az itteni bálokban
nemcsak szórakozunk, hanem
igyekszünk becsempészni ismeretterjesztést
is hangulatos vetélkedők
révén, vagy éppen a baráti
közösségek készülnek valamilyen
vidám, szórakoztató műsorral –
sorolja a jól bevált tevékenységi
formákat az olvasókör elnöke.
Az elmúlt években megújult a
Móricz Zsigmond Művelődési
Ház és a bajcsai kultúrházat is felújították
– kapcsolódik a beszélgetésbe
Farkas Tibor, a művelődési
ház telephely-vezetője.
– Egy HEFOP-programnak köszönhetően
működtetjük az e-Magyarország
pontot, ami egy modern
képzőhely nyolc számítógéppel.
Idén is telített az őszi-téli
programnaptárunk: kezdődik a báli
szezon, készülünk a karácsonyi
rendezvényekre, és már megvannak
a közösségi programok a hoszszú
téli estékre. Örvendetes, hogy
nemcsak a helybeliek keresik fel az
intézményt, de a városból is sokan
kijárnak a zenei rendezvényekre és
pódiumestekre. Fontosnak tartom
megemlíteni, hogy szeretnénk egy
civil mozgalmat indítani a Nagyrác
utcai volt iskolaépületért,
ugyanis a lakosság részéről sok
jelzés érkezik hozzánk, hogy már
tenni kellene valamit a leromlott
állagú épület megmentése érdekében.
Meggyőződésem, hogy mindazoknak
– akik Kiskanizsát szeretik
és féltik, illetve meg akarják
őrizni értékeit és hagyományait –
szent kötelessége, hogy minél
előbb valamilyen funkciót találjunk
ennek az épületnek. Méghozzá
olyan hasznos funkciót, amelylyel
együtt tud élni a környező lakosság
és Kiskanizsa érdekeit szolgálja.
Gelencsér Gábor
Egy „kis” Kanizsa – lelkes lokálpatriótákkal
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – Szabad 2008. november 20. vélemény 5
Irgalom, hej!
Amióta ismerem, örök vitában állok a feleségemmel. Egész egyszerűen
nem érti, hogy nekem van igazam. (Ettől még lehet rendes aszszony).
A vita tárgya a következő: a férfi és a nő egyenjogú-e, avagy a
férfi nőbb egy nőnél, vagy a nő férfibb a férfinál.
Ha kissé zavaros megmagyarázom. Mi, ugye szimbiózisban
élünk, éppen ezért el kell fogadnunk egymást – mindenféle véleményével
együtt. Ez alapvetően így is van, csak ebben a kérdésben
nem jutunk sohasem dűlőre. Mindenki a magáét hajtogatja,
már pedig egy férfi – egészséges és jó esetben – a férfit védi foggal
körömmel, míg a nő – egészséges és jó esetben – a nőt. Érvem
roppant egyszerű: miután Isten a férfit teremtette előbb és csak
utána(!) annak oldalbordájából a nőt, így evidens, hogy a férfi a
nagyobb, a történelmibb, a nő később teremtődött, így csak kisebbségben
lehet.
De kerestem a megoldást ebben az ádáz vitában. Mondtam a nejemnek,
hogy szombaton délelőtt üljünk le négyszemközt (szegény kutyánkat
kizárva) előbb a konyhában, majd a nappaliban. A konyhában én
vagyok a vendéglátó – kap egy kávét – a nappaliban ő. Elfogadta.
Mindez csütörtökön volt.
Fel is hívtam a barátaimat az egyesületnél, hogy délutánra hívjanak
össze rendkívüli elnökségi ülést, ahol kialakítunk egy közös álláspontot,
amit majd képviselek a négyszemköztin. Megtörtént. Este elmentem
a nejem képviselőjével együtt Lajos barátomhoz, a legfőbb tudorhoz,
hogy ott hármasban alakítsunk ki képviselendő álláspontot. Megtörtént.
Pénteken a nejem felhív, hogy a konyhai részt azt hagyjuk, mert fél
a fasiszta késektől, a kanalak tüntetésétől, lemond inkább a kávéról is,
de miután én ajánlottam a probléma tisztázását, a nappaliban legyen
az egyeztetés pontban tízkor. Nyeltem egy nagyot, hogy már megint ő
diktál, de belementem. Tudtam, egy másodpercet sem késhetek, mert az
rontja a tárgyalási pozícióimat. Azzal is tisztában voltam, hogy most
nem lehet „lári-fárizni, megcsináljukozni, ej, de csuda okos vagyok
énezni, meg hogy történelmi beszéd lesz violázni”. Itt bizony csak a tények,
az adatok, a Biblia közös értelmezése, a megfelelő komprumisszumkészség
segíthet.
Elérkezett a történelmi szombat. Amióta házasok vagyunk ilyen magas
szinten először ültünk hivatalosnak tekinthető keretek között tárgyalni.
Reggel korábban mentem a piacra, virágot is vettem, még is elromlott
az a nyavalyás lift, ezért gyalog kellett felcipelnem a megrakott
kosarat a negyedikre. Szúrós tekintet, gunyoros mosoly fogadott.
Puszit se kaptam.
Majd leültünk és még nagyobb vita alakult ki köztünk. Majd sorra
fogadtuk az érdeklődő telefonokat. Én mondtam, hogy semmilyen
olyan ténnyel nem találkoztam, amely feleségem álláspontját igazolná.
ő azt nyilatkozta, hogy fasiszta késeimet cseréljem le műanyagra, mert
ha a kutya a nappaliban harapdálja a zoknimat, akkor ő bizony három
napig nem adna neki enni.
Irgalom! – mondtam erre, mire ő diadalittasan felkiáltott: Hej!
Mindez a következőkről jutott eszembe. Gy. Ferenc szombaton Szlovákiában
tárgyalt Robert Fico-val.
Először úgy volt, hogy Komáromban és Rév-Komáromban találkoznak.
Ebből csak az utóbbi lett.
Gy. Ferenc kezdeményezte a megbeszélést, így illett pontosnak lennie.
Tíz óra nulla nullakor Fico már ott volt a Klapka György téren,
míg Gy. Ferenc szirénázó rendőrökkel, nyolc kocsiból álló karavánnal
tíz(!) percet késett! Mint kezdeményező. Ezek után csodálkozunk, hogy
a szlovákok tízóraira megették? Már a férfi-nő vitám sem érdekel a nejemmel..
Csak a hazámnak kívánhatom: Irgalom!
Csúri Ákos
Post scriptum: A nejem valójában egy tündér.
Tisztelt Szerkesztőség!
A nevét vállalni nem merő – de stílusáról könnyen azonosítható –
Fidesz-tagnak személyemet érintő soraira szeretnék válaszolni. (Kanizsa
Lokálpatrióta Hetilap 38. szám, 2008. november 13. 3. oldal)
1. Valóban Orbán Viktor hívta életre a polgári köröket, de nem kötelezte
a vezetőit és tagjait, hogy lépjenek be a pártba. Ezt saját elhatározásból,
jó szándékkal tettem.
2. Kilépésemmel pedig senkit nem támadok, hanem figyelmeztetem
a méltatlan cselekedetek elkövetőit. Kár a tényeket elferdíteni, kár demagóg
frázisokat puffogtatni.
3. Elveim, meggyőződésem nem változtak, a város érdekében tovább
dolgozom, mint tettem hat éven keresztül. Az általam létrehozott kör,
egylet és klubok természetesen tovább működnek.
Köszönöm a válaszadás lehetőségét
Miha Tamásné, Janda Klára
Tisztelt Csúri Ákos!
Én is fejet hajtok Ön előtt, ha Önnek van igaza, s abban is egyetértünk,
hogy József Attila nagy költő volt – bár én nem a „gondolkodó”
szóval jellemezném. Sajnálom azonban, hogy válaszában
konkrét bizonyítás helyett — gyakorlott újságíróként — nagyon
ügyesen elbújt egy nem megnevezett egyetemi professzora által elmondott
történet, illetve egy Gyulai (és nem Gyulay) Pál által rögzített
anekdota mögé.
Azoknak az olvasóknak, akik nem találkoztak eredeti írásával és azt
követő „pengeváltásunk”-kal, röviden leírom, hogy Ön egy korábbi
cikkében (Halálunk napja, megjelent a Kanizsa Újság október 30-i
számában) egyértelműen leírta, hogy József Attila édesanyja prostituált
volt, s a fia részben az efölött érzett bűntudatba halt bele.
Ellenvéleményemet én konkrét irodalmi példával és konkrét szakirodalommal
támasztottam alá. Ezt várom Öntől is, mert szerintem annak
kell bizonyítani, aki állít valamit. S ez az állítása nemcsak kényes, de
nagyon súlyos is, mivel egyik legnagyobb költőnk legközelebbi hozzátartozójáról
van szó, aki alapvető szerepet játszott költészetében is.
Sőt, akkor is kényes és súlyos lenne, ha egy, a nagyközönség által ismeretlen
asszonnyal lenne kapcsolatos. Biztos, hogy a „Mama” sem
volt hibátlan, voltak tévedései (lásd:Valachi Anna: „Irgalom, édesanyám…”
– Bp. Háttér Kiadó, 2005, 204-209. oldal), de nem érdemelt
olyan nehéz sorsot, mint ami kijutott neki. Ezért legalább utókorának
objektíven kellene értékelnie. Hamis pátosszal sem kell körülvenni, de
ilyen, bulvárlapokba illő váddal sem lenne szabad illetni bizonyítatlanul.
Én mostanában – egy témát kutatva – Nagykanizsa város sajtóját olvasom
egészen az 1860-as évektől. Ilyen távlatból kézzelfoghatóan érzékelhető,
hogy milyen nagy az író ember felelőssége…
Tisztelettel:
Kocsis Katalin, könyvtáros
A Nyugat-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei
Kirendeltsége ZT-853-1/2008. számú állásfoglalása
Álláspontom szerint a polgármester szabadon határozza meg az alpolgármester
feladatait. (...) ebbe beletartozik az is, hogy a korábban általa
meghatározott feladatokat teljes egészében visszavonja. Az Alkotmánybíróság
határozatának indoklása alapján a polgármester irányítási jogkörébe
beletartozik a megfelelő munkamegosztás, az alpolgármester feladatának
meghatározása, illetőleg több alpolgálmester esetén az őt helyettesítő
alpolgármester személyének kijelölése. (...) Kizárólag a polgármester
kompetenciája annak eldöntése, hogy milyen mértékben tart
igényt a helyettesítés mellett az alpolgármester segítségére. A fentiekre
tekintettel törvényességi szempontból nem kifogásolható a polgármesternek
az alpolgármester elhelyezésére vonatkozó intézkedése sem. Az alpolgármester
felett a polgármester gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat.
Ebbe beletartozik többek között az elhelyezés meghatározása is.
Dr. Simon Beáta kirendeltségvezető
Kanizsa – 6 Városháza 2008. november 20.
Ügyintéző: Junger M. Szám: 6/2545-3/2008. Tárgy: Értesítés építéshatósági
eljárás megindításáról és helyszíni szemle időpontjáról.
Hirdetmény
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (6) alapján értesítem az
érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági
Osztályára építésügyi hatósági engedély iránti kérelem érkezett,
melynek tárgya a Nagykanizsa, Király utca 53. szám alatti, 19/1/A/1. hrsz-ú
ingatlanon gyógyszertár kialakítására, valamint reklámtáblák elhelyezésére
vonatkozó építési engedély iránti kérelem. A Ket. 29. § (7) bekezdése értelmében
fenti üggyel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom.
A tervezett tevékenység rövid ismertetése: a kérelmező az érintett ingatlanon
meglévő szolgáltató helyiség átalakításával gyógyszertár kialakítását, valamint
reklámtáblák elhelyezését tervezi.
A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú
(telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa 19/1., hrsz-ú ingatlan,
20/2., hrsz-ú ingatlan, 21/2., hrsz-ú ingatlan, 18., hrsz-ú ingatlan, 21/1.,
hrsz-ú ingatlan.
Az érintettek az ügy irataiba és a tervekbe a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági
Osztályán, az alábbi helyen és időpontban tekinthetnek be: Nagykanizsa,
Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17,
péntek: 8-12. Egyben értesítem az érintetteket, hogy a fenti ügyben a Nagykanizsa,
Király u. 53. szám alatti ingatlanon 2008. november 21-én (pénteken)
10.00 - kor helyszíni szemlét tartok. Találkozás: az érintett ingatlan előtti közterületen.
Kérem a kérelmezőt ill. ingatlantulajdonost, hogy a helyszíni szemle
feltételeit a fenti időpontban biztosítani szíveskedjen, valamint a kiértesítettek,
hogy az eljárás lefolytatását a szemlén való részvételükkel szíveskedjenek elősegíteni.
Továbbá tájékoztatom az érintetteket, hogy a helyszíni szemlén az érdekelt
ügyfelek - személyazonosságuk megfelelő igazolása mellett - részt vehetnek,
véleményüket ott előadhatják, de megjelenésük nem kötelező.
Mivel a fenti eljárással érintett ingatlannal szomszédos ingatlanokkal rendelkezni
jogosultak száma jelentős, az eljárás megindításáról az érintetteket a
Ket. 29. § (6) bekezdése értelmében hirdetményi úton értesítjük.
A hirdetmény 2008. november 13-tól kerül kifüggesztésre Nagykanizsa
Megyei Jogú Polgármesteri Hivatala hivatalos hirdetőtábláján.
Junger Mónika, ügyintéző
Jelen eljárás során ügyfélnek minősülnek:
Kérelmező: 1. 1089 Pharmanova Zrt., Budapest, Bláthy O. u. 9. Ingatlannal
rendelkezni jogosult: 2. Péter Istvánné, 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 5., 3.
Péter István, 8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 16. Tervezők: 4. Sónicz István,
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1., 5. Berendi Péter, 8800 Nagykanizsa, Ady u.
35/D.
Az érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos - a határozattal érintett ingatlannal
közös határvonalú (telekhatárú) - ingatlanokkal rendelkezni jogosultak:
6. 8800 Nagykanizsa M.J.V. Önkormányzata, Nagykanizsa, Erzsébet tér
7., 7. 19/1., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, 8. 20/2., hrsz-ú ingatlan tulajdonosa,
9. 21/2., hrsz-ú ingatlan tulajdonosa, 10. 18., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, 11.
21/1., hrsz-ú ingatlan tulajdonosa.
Építéshatóság - Király u. 53.
Ügyintéző: Junger M. Szám: 6/553-31/2008. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról
a Nagykanizsa, Arany J. u. 8. sz. alatti építéshatósági ügyben ("B" épület
építési eng. módosítása)
Hirdetmény
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem
az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a
6/553/2008. számú tárgybani építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta
és döntését meghozta.
Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos
ingatlanokkal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket
a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi
előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2008. november
14-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján.
Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője
8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Ügyszáma: 6/553/2008. Tárgya: építési engedély
módosítás - "B" jelű épület. A kérelmező ügyfél neve: Draskovics Kereskedelmi
és Szolgáltató Kft., 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 7., ügyv.:
Draskovics Szilárd. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal
közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): Nagykanizsa
986/3. hrsz-ú ingatlan, valamint a 983. hrsz-ú társasházi tulajdonban lévő és a
981., 980., 984., 986/1., 986/4., 986/5., 987., 988/1., 995., 996., 998., 999/2.,
1000. hrsz-ú ingatlan.
Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben
meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági
Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa,
Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek:
8-12.
A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen
fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve,
fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek
tartja."
Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk. A
határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli Regionális
Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségéhez címzett, de Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz
két példányban benyújtandó és 30.000,- Ft értékű illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel
lehet élni.
Nagykanizsa, 2008. november 13.
A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető
Építéshatóság - Arany J. u. 8.
Együttműködési megállapodást
kötött Pécs Megyei Jogú Város
nevében Meixner András, alpolgármester
és Marton István, Nagykanizsa
Megyei Jogú Város polgármestere
városunknak a „Pécs
2010 Európa Kulturális Fővárosa”
kulturális és művészeti programban
való részvételéről.
A megállapodás hosszú távú
együttműködést alapoz meg, így
Nagykanizsa hivatalosan Pécs
partnervárosa lett. Ez többek között
azt jelenti, hogy kölcsönösen
részt vesznek egymás kulturális,
művészeti rendezvényein, közös
pályázatokon indulnak, valamint
Pécs támogatja a helyi rendezvények
közül a Város Napját,
illetve a Bor- és Dödöllefesztivált.
Meixner András elmondta, Magyarországon
már negyvenegy várossal
kötöttek ilyen szerződést, de
tíz-tizenöt külföldi város bevonását
is tervezik a jövőben.
Egy kultúrfővárosnak két-három
milliós népességet kell szolgálnia
programjaival. Ez jelenthet
anyagi támogatást is, de a településeknek
elsősorban saját önrészükre
kell támaszkodniuk.
S.E.
Megállapodás Nagykanizsa és Pécs között
Pontosítás
Múlt heti lapszámunkban tévesen jelent meg a Kanizsai Kulturális Központ
igazgatói álláshelyére kiírt pályázatban a beadási határidő. Helyesen: 2008.
november 20.
Kanizsa – 2008. november 20. Városháza 7
Nagyon sok véleményt nyilvánítottak
már a köztem és a Fideszfrakció
között kialakult nézeteltérésről,
ám én ezt eddig még igazából
nem tettem meg. Most, ebben
a formában, városunk lapja hasábjain
teszem meg.
Aki nézte az október 30-ai közgyűlést,
az pontosan ismerheti álláspontomat,
de azt szeretném,
hogy a szélesebb nyilvánosság is
betekintést nyerhessen romló kapcsolatunkba.
Ez talán abból indult
ki, hogy körülbelül fél éve, de azóta
egyre erőteljesebben kértem a
Fidesz-frakciótól, delegáljanak
egy második alpolgármestert. A
helyzet szerintem már itt abszurd,
ugyanis a legtöbb párt egy ilyen
kérésnek kifejezetten megörül.
Nálunk ez azért nem történhetett
így, mert a jelenlegi alpolgármester,
Cseresnyés Péter úr, a helyi
Fidesz elnöke, ebben a saját hatalmának
csorbítását vélte felfedezni.
Hozzáteszem, erre a kérésre
egyáltalán nem került volna sor,
ha a jelenlegi alpolgármester
megfelelő színvonalon végzi a
munkáját. Ezt az ellenzék két
éven át közgyűlésről közgyűlésre
egyébiránt bizonygatta, hogy nem
végzi megfelelően azt. Hiszen aki
emlékszik az elmúlt két év időszakára,
az talán arra is emlékszik,
engem támadtak azért, hogy
nem cserélem le, mert annyira elégedetlenek
voltak tevékenykedésével.
Az igazsághoz hozzátartozik,
hogy a munkája minőségében
nyilván az is közrejátszott, hogy
ellenzéki parlamenti képviselőként
roppant sok elfoglaltsága
volt, de ez esetben nem kellett
volna szerintem túlvállalnia magát.
A Tisztelt Közgyűlés elfogadott
egy határozatot arra kötelezve engem,
hogy számoljak be arról, az
elmúlt két év közgyűlési előterjesztései
közül hányat koordináltam
én, és hányat az alpolgármester,
az előterjesztő szándéka szerint
ezáltal derítve fényt a kettőnk
által elvégzett munka mennyiségére.
Elkészült már ez az összegzés,
és az eredménye még engem
is meglepett.
A ciklus eddig eltelt részében
nyolcszászötven előterjesztést készítettem
elő, míg az alpolgármester
úr öt, azaz öt darabot. A különböző
dokumentumok ellenjegyzésében
is hasonló az arány, azzal
azonban lehet vitatkozni, hogy az
öt a nyolcszázötvenhez képest
szinte semmi, vagy gyakorlatilag
kevés, de ennek ismeretében kétségbe
vonni, hogy szükség van-e
egy dolgozó alpolgármesterre
elég nehéz lehet. Én ennek ellenére
azt mondom, hogy sohasem a
statisztika mutatja be a dolgok lényegét,
hanem az elért eredmény.
Bár, ha ezt kérték tőlem, ezt kellett
teljesítenem, és ez tényleg
meglepetés volt számomra.
Több közgyűlésen, több sajtótájékoztatón
felvetődött már: fogalmazzam
meg, hogy milyen
funkciót látna el az új alpolgármester
és hogyha ez megfogalmazásra
kerül, illetve néven nevezik
egy előterjesztésben, akkor nem
lehet akadálya a többségi támogatásnak.
Végül azonban a Fideszfrakció
folyamatosan elutasítja a
szándékot.
Kezdetben az alpolgármester úr
mondta azt, hogy a kérdés jelenleg
nem aktuális. Majd egy idő
után, ezt már nehezen tudtam elfogadni,
ezért hát igyekeztem aktuálissá
tenni azzal a demonstratív
lépéssel, miszerint az új alpolgármester
megválasztásáig elvontam
a tőlem kapott jogosítványait. Ezután
be is jelentette, hogy megegyeztünk
a második alpolgármesterről,
ám az azt követő két
közgyűlésen legnagyobb megdöbbenésemre
a testület az szdsz-es
Röst János indítványára, a Fideszfrakció
szavazataival még a napirendről
is levette a kérdést.
A pártok közös nyilatkozatot
tettek, mint egy klasszikus nagy
koalíció. Egy ügyben – de talán
csak együgyűek a szövetségesek?
Itt nem a saját kifejezésemet
használom, ha megengedik, mert
ahol én azt láttam, nagyon megtetszett.
Ennek a lényege az, hogy ez
a nagy egyetértés kifejezetten
együgyű. Mármint erre az egy
ügyre korlátozódott. Ezen nem is
szabad meglepődni.
A három ellenzéki párt motivációja
nyilvánvaló. Politikailag a
kezdetektől az én megbuktatásom
az érdekük. A Fidesz cselekedetének
miértjét pedig már megmagyaráztam.
A frakció sajnos a közelmúltban
- a kettő kilépő képviselő
indoklása is bizonyította -
gyakorlatilag túszul esett Cseresnyés
Péter hatalmi féltékenységének.
Számomra elfogadhatatlan,
hogy meggyőződésből vagy megalkuvásból
egy képviselő a város
érdekei helyett pártelnöki direktívákat
kövessen. Ahogyan például
a KDNP helyi elnöke nagyon világosan
rámutatott erre.
De talán éppen ezért nem lettem
soha pártpolitikus. Megjegyzem,
a Fideszre nézve ennek a lépésnek
következményei sajnos
láthatók az elindult erjedés képében,
ami hosszú távon nem sok jóval
kecsegtet. Erjedés alatt a frakció
fogyását, a Fideszből történő
kilépéseket értem, s talán a velem
való szolidaritást, a mellettem való
kiállást is – anélkül, hogy részletekbe
bonyolódnék, a konkrét
személyek esetében ez feltétlenül
igaz. Sőt, a közgyűléseket figyelemmel
követő választópolgárok
között is nagyon nagy számú támogatóm
van, hisz nekik elég sarkos
képük lehet az én, illetve a Fidesz-
frakció szakmai felkészültségéről
egyaránt.
Nagyon sokan csak azt élik
meg nehezen, hogy a helyi többségét
vesztett Fidesz nagy nyilvánosság
előtt lépett szövetségre az
SZDSZ-szel, amely a felmérések
szerint az egyik legelutasítottabb
párt az országban, és biztos vagyok
benne, városunkban is.
Ezeket a visszajelzéseket folyamatosan
kapom, viszont tenni e
kérdésben nem feladatom, pártügyekbe
továbbra sem kívánok
belefolyni.
Bírálnak azzal, hogy egyedül
irányítom a várost, stílusom pedig
nem mondható éppen diplomatikusnak.
Valóban, egyedül irányítom
a várost - sajnos.
Komolytalan diktatórikussággal
vádolni akkor, amikor azért
küzdök, hogy legyen még egy alpolgármester,
akivel megoszthatnám
a város vezetését. Ugyanis én
arra méltó személyekkel nagyon
szívesen osztom meg azt, mert
pontosan tudom, hogy - mint mindenkinek
- az én teherbírásomnak
is van határa. Nem szívesen idézem
magam, hogy a megyei jogú
városok többségében három-négy
alpolgármester van, nálunk közelítőleg
nulla. A keménységemmel
lenne baj?
Aváros több, mint negyedmilliárd
forintot profitált ebből az elmúlt
két évben. Nagyjából ugyanis
ennyi pályázati pénz az, amit
eredetileg a Regionális Fejlesztési
Tanács nem ítélt meg a városnak,
de szívós tárgyalások, ha kellett
több hónapi harc árán sikerült
megszereznem. Gondolok itt a
Bolyai Iskola kétszázmilliójára is.
Ezekért a forrásokért kíméletlen
versengés folyik. Itt egy olyan típusú
embernek, aki még a létezéséért
is elnézést kér, semmi esélye.
Azt se mondhatja senki, hogy a
közgyűlés vezetése közben az indulatom
esetleg a döntésnél elnyomta
volna a szakmaiságot.
Elég sok provokálásban volt részem
az elmúlt időszakban. Hogy
adott esetben egy Halász Gyulával
nem ugyanabban a tárgyilagos
hangnemben beszélek a sokadik
gonoszkodó megjegyzése után,
mint tettem azt például a múlt héten
Székely Tamás egészségügyi
miniszter úrral, a kórház, és azon
belül a Sürgősségi Betegellátó
Osztály fejlesztési lehetőségeiről,
az azt hiszem természetes emberi
sajátosság. De ígérem, amennyiben
az új alpolgármestereknek hála
nem három-négy ember, hanem
csak egy-kettő helyett kell dolgoznom,
a felszabaduló energiáimat
arra fordítom majd, hogy kevésbé
legyek cinikus. Azonban
senki se gondolja komolyan, hogy
a kialakult helyzethez ennek bármi
köze lenne.
A politikai hajcihő és cirkusz
ellenére állítom, nem lehetetlenült
el a város irányítása. Apolgármesteri
hivatal dolgozói és személy
szerint én is arra törekszünk - miképp
eddig is - hogy a lehető legjobb
előterjesztéseket vigyük a
közgyűlése elé.
Beleértve a jövő évi költségvetés
koncepcióját, majd a költségvetést
is. Amennyiben a képviselők
tovább folytatják ezt az őrült
sérelem-politikát, és a lehető legjobb
indítványokat sem fogadják
el, akkor eljuthatunk oda, hogy a
képviselő-testületnek fel kell
majd oszlatnia magát. Ha eljő a
perc, én ezt támogatni is fogom.
De valami azt súgja, hogy idáig
nem jutunk el, és a helyzet a vártnál
is gyorsabban megoldódik.
Marton István,
Nagykanizsai Megyei Jogú Város
polgármestere
Tisztelt Választópolgárok, Nagykanizsai Lakosok és Kedves Olvasók!
Kanizsa – 8 Városháza 2008. november 20.
Balogh László a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője,
OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány
Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/2040865,
balogh.laszlo61@chello.hu.
Polai József a 15. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát
tart minden páratlan hónap utolsó péntekén 18 órától 19 óráig a
kiskanizsai kirendeltség épületében.
Képviselői fogadóórák
Az Állami Számvevőszék 2008. évi ellenőrzési programja részeként internetes
lakossági elégedettségmérést indított a települési hulladékkezelési közszolgáltatáshoz
kapcsolódóan. A vélemény-nyilvánítás önkéntes és névnélküli.
Az internetes kérdőív hozzáférési címe: www.asz.hu/ASZ/hulladek.nsf
Az uniós, valamint a hazai forrásokból a szilárd hulladékgazdálkodásra fordított
támogatások hatékonyságának megítéléséhez kérjük, hogy a lakosság
minél nagyobb számban adjon véleményt a feladatellátásról. A kérdőíves felmérés
települési eredményéről annak lezárását követően az önkormányzat kap
tájékoztatást.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Internetes kérdőíves felmérés
Ügyintéző: Junger M., szám:6/2091-8/2008. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról
a Nagykanizsa, Fő u. 18-20. sz. alatti építéshatósági ügyben
Hirdetmény
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem
az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a
6/2091/2008. számú tárgybani építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta
és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett
szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket
a határozat meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi
előírásnak megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2008. november
12-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri
Hivatalának hivatalos hirdetőtábláján.
Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője
8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Ügyszáma: 6/2091/2008. Tárgya: használatbavételi
engedély iránti kérelem. A kérelmező ügyfél neve: Krémer József,
Nagykanizsa, Alsószabadhegyi u. 94.
A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal közös határvonalú
(telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): 1. Nagykanizsa, 2437. hrsz-ú
ingatlan tulajdonosai, 2. Nagykanizsa, 2438. hrsz-ú ingatlan tulajdonosa, 3.
Nagykanizsa, 2439. hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, 4. Nagykanizsa, 2440/2.
hrsz-ú ingatlan tulajdonosai, 5. Nagykanizsa, 2441/1. hrsz-ú ingatlan tulajdonosai.
Az egyes tulajdonosok részére a határozat közlése hirdetményi úton történik.
Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti
ügyben meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági
Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa,
Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-
18, péntek: 8-12
A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: „Az ügyfél az első fokú határozat ellen
fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve,
fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek
tartja.”
Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét biztosítottuk.
A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli
Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségéhez címzett, de
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz
két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott
fellebbezéssel lehet élni.
Nagykanizsa, 2008. november 12.
A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető
Építéshatóság - Fő u. 18-20. Ügyiratszám: 7/3896 /2008. Tárgy: brucellózis elleni védekezés
Értesítem az érintett állattartókat, hogy a brucellózis elleni mentesség vizsgálatára
ezévben október 27. és november 28. napok között kerül sor. Az ellenőrzés
a kis létszámú sertést, illetve szarvasmarhát tartók tenyészállataira terjed
ki. A vizsgálatot a területileg illetékes jogosult állatorvos végzi. A vizsgálatra
alkalmas helyről, segédszemélyzetről az állattartó köteles gondoskodni.
A szarvasmarha tartók valamennyi 24 hónaposnál idősebb (nem minősített
12 hónapos kor felett) állata brucellózis vizsgálata kötelező. A vizsgálattal
egyidejűleg a kötelező tuberculin vizsgálatot is el kell végezni. Ezen vizsgálatok
költsége az állattartót terheli, e célra állami támogatás igényelhető.
Sertés állományok esetében egyidejűleg az Aujeszky f. betegségre irányuló
kötelező monitoring program vérvétele is megtörténik, ennek költségét az állam
viseli. A nagylétszámú szarvasmarhát és sertést tartóknál az ellenőrzés külön
értesítés szerint történik. A jegyző megbízásából:
Partiné dr. Szmodics Györgyi, közigazgatási osztályvezető
Felhívás - brucellózis elleni védelem
APolgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya koordinálásával 2008. november
22., 29., december 6. és 13-án szombatonként hét tornaterem nyitja ki kapuit, hogy díjtalan
használat mellett fogadja a sportolni vágyókat, szervezett csoportokat az óvodás
korosztálytól az idősebbekig. Délelőtti időszakok (kivétel Palin): 9.00-10.30, 10.30-
12.00, 12.00-13.00. Délutáni időszakok: 14.00-15.30, 15.30-17.00, 17.00-18.00
A sportolás az alábbi helyen és időpontban lehetséges:
- Hevesi Sándor Általános Iskola, Hevesi u. 2. Tel: 311-265. Szabad délelőtt és
délután: november 29., december 6., 13-án.
- Zrínyi Miklós Általános Iskola, Zrínyi M. u. 38. Tel: 312-078. Szabad:
12.00- 13.00-ig november 22. és december 6., 13-án
- Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa, Bajcsy-Zs.u. 67. Tel: 319-217. Szabad:
9.00 - 13.00-ig november 22., 29., december 6., 13-án.
- Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 81. Tel: 313-
737. Szabad: 8.00-12.00-ig november 22., 29., december 6., 13-án
- Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Csokonai u. 1. Tel: 313-026. Szabad:
9.00-13.00-ig november 22., 29., december 6., 13-án.
- Péterfy Sándor Általános Iskola, Attila u. 2. Tel: 311-099. Szabad: 14.00-
18.00-ig november 22., december 6, 13-án.
- Rozgonyi Úti Általános Iskola, Rozgonyi u. 25. Tel: 311-543. Szabad: 9.00-
13.00-ig november 22., 29., december 6., 13-án.
- Bolyai János Általános Iskola, Erzsébet tér 9. Tel.: 312-182. Szabad: 15.30-
17.00-ig december 6., 13-án.
- Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Miklósfa, Iskola u. 10. Tel.: 536-
950. Szabad: 14.00-18.00-ig november 22., 29., december 6., 13-án.
A tornatermek használatára (időpontokra) előzetesen bejelentkezni a feltüntetett
telefonszámokon lehet.
Nyitott tornaterem akció
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanát: 4378/29. hrsz-ú, Nagykanizsa Ipari Parkban
elhelyezkedő, melynek kikiáltási ára 59.332.000 Ft + áfa. A versenytárgyalás
időpontjai: november 21. és 28. 10:00 óra.
Az ingatlan az Ipari Park területén a 74 sz. út mellett helyezkedik el, nevezetesen
a Nagykanizsa belterület 4378/29 hrsz-ú, 1.4833 m2 nagyságú „kivett
beépítetlen terület” megnevezésű ingatlan. A terület a 4378/12 hrsz.-ú útról
megközelíthető. Közműcsatlakozások adottak. A felmerülő igényeket a szolgáltatókkal
kell egyeztetni.
A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató
Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21.
Érdeklődni a fenti címen és a következő telefonszámokon lehet: 93/310-256
és 93/536-365
Versenytárgyalás - Ipari Park 4378/29.
A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola
Hangversenytermében
2008. december 1-jén, 2009. február 2-án, 2009. március 23-án
diákszalon 15 óra, felnőtt szalon 18 óra
A Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola és az Aranymetszés Alapítvány rendezésében
A felnőtt bérlet: 3500 Ft, diákbérlet: 600 Ft.
Alkalmankénti felnőtt jegyár 1500 Ft, diákjegy 200 Ft
Az elhangzó művek oktatási célt szolgálnak!
Hétfői beszélgetős ZENESZALON
Fellegi Ádámmal
Kanizsa – Pár(2008. november 20. t)bajok 9
Dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés
alelnöke, az SZDSZ országos
ügyvivője, országos tanácsának
tagja látogatott el városunkba.
Sajtótájékoztatóján beszélt az
SZDSZ alakulásakor kiadott 150
oldalas programról, amellyel bizonyítható,
hogy a párt dokumentálhatóan
egyenes pályán mozog.
Húsz éve a következetesség jellemző
rá, s nézeteik nagyjából
megegyeznek az akkori álláspontjukkal.
Az elmúlt választásokon ők
ígérték a legkevesebbet, s ennek
meg is lett az eredménye, mivel az
állandó költekezésre buzdított polgárok
azokra a pártokra szavaztak,
akik többet ígértek. Az SZDSZ álláspontja
szerint a mai szociális jóléti
rendszer nem tartható már fenn
sokáig.
Ugyancsak sajtótájékoztatót tartott
Béki Gabriella országgyűlési
képviselő, az SZDSZ országos
ügyvivője, országos tanácsának a
tagja. Véleménye szerint tarthatatlan,
hogy szociális segélyekből
ugyanannyi jövedelemhez lehet
jutni, mint munkából, mégis, ha
ezeket a segélyeket megvonják,
még nagyobb nyomorba taszítanak
bizonyos rétegeket, akik valóban
nem tudnak dolgozni. Szerinte az
öregségi nyugdíjminimummal
megegyező összegű rendelkezésre
állási támogatás sem megfelelő
megoldás. A rendelkezésre álló
forrásokat eredményesebben kellene
felhasználni. Az oktatás felől
kellene megközelíteni ezt a problémát,
hiszen sokan az átképzés után
sem találnak munkát, tehát munkaadói
megrendelésre lenne érdemes
szakmákat oktatni.
Marton István polgármester elképzelése
szerint rendszeressé kívánja
tenni a helyi sajtó képviselőivel
való hétfői sajtóbeszélgetéseket.
Ez alkalommal többek között
ismertette a megyei jogú városok
Sopronban tett állásfoglalását. A
Kósa Lajos debreceni polgármester,
egyben a szövetsége elnöke
szignójával ellátott dokumentum
többek között azt tartalmazza,
hogy a szövetség a költségvetés
harmadik változatát sem tudja elfogadni.
Indokaik közt szerepel,
hogy az idei évi normatív támogatások,
melyeknek az alapfeladatok
ellátásra létrehozott intézmények
működését kellene hogy biztosítsák,
nem vették figyelembe a korábbi
év inflációs hatását, ugyanakkor
az idei évben bekövetkezett
közüzemi díjemelések mértéke
olyan jelentős, hogy a működéshez
évközben kellett többletforrásokat
biztosítani. Ilyen helyzetben a normatív
támogatások 2008. évi mértékéhez
viszonyított csökkentése
egyértelműen az alapfeladatok ellátásának
ellehetetlenülését fogják
jelenteni. Továbbá az idei évi bérfejlesztés
kihatása jövő évben már
önkormányzati forrást igényel,
aminek előteremtése az önkormányzatok
számára rendkívüli nehézséget
jelent. A tervezett megszorító
intézkedések azt a munkáltatói
kört érintik, akik stabil adózók,
ugyanakkor anyagi elismertségük
nem éri el a piaci szereplőkét.
Mind a közalkalmazottak,
mind a köztisztviselők esetében az
utóbbi tíz évben kevés példa akad,
hogy az úgynevezett szerzett jogaik
csorbulnak. Lehetséges, hogy a
tizenharmadik havi bér elmaradása
fiskális szempontból fedezetet
nyújt az idei évi bérfejlesztés jövő
évi fedezetére. Azonban, mint az
önkormányzati dolgozók életkörülményeiért
felelős önkormányzati
vezetők számára ez nem elfogadható.
Az elmúlt időszakban a
többcélú kistérségi társulások támogatását
a kormány kiemelten
kezelte. Ám a most tervezett támogatás
csak a társulások elsorvasztására
elegendők.
Marton István bejelentette azt is,
hogy az ellene indult fegyelmi eljárások
során kérték a közigazgatási
hivatal állásfoglalását. Ebből
kiemelte, hogy az alpolgármester
jogkörének megvonása illetve új
helyre költöztetése nem ütközik
jogszabályba. (Részletesen olvasható
lapunk 5. oldalán) Ám a Kanizsa
kérdésére, hogy a másik két
ügyben milyen állásfoglalás született,
nem válaszolt. Továbbá arról
is szót ejtett, hogy dr. Károlyi Attila
szocialista képviselő fegyelmi
eljárást kezdeményez Cseresnyés
Péter ellen, egy állítólag „eldugott”
levél ügyében.
A Kanizsai Dorottya Kórház
működésével és az ott kialakult állapotokról
többen többféleképpen
vélekednek. Amiben mindenki
egyetért, az nem más, mint hogy a
kórház legfontosabb feladata
Nagykanizsán és a vonzáskörzetében
élő állampolgárok színvonalas
egészségügyi ellátása – hangzott el
Bárdosi Gábor és Lelkó Tamás közös
sajtótájékoztatóján.
Nem tekintik sikertörténetnek
az elmúlt két évet, mert véleményük
szerint a Fül-Orr-Gégészeti
és Fej-, Nyaksebészeti osztályon
kialakult orvoshiány, az SBO-val
kapcsolatos, nem megnyugtató,
betegektől származó vélemények
nem azt vetítik előre, hogy Dr. Kovács
József főigazgató úr a legalkalmasabb
vezető a Kórház élére.
Az MSZP képviselői ezért megkérik
a közgyűlés MSZDP,
SZDSZ, valamint a Fidesz frakcióból
kilépő Horváth István és Polai
József képviselőket – kiknek tudomásunk
szerint hasonló véleményük
van –, hogy fontolják meg és
támogassák Bárdosi Gábor indítványát.
E szerint: „Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Közgyűlése
2008. december harmincegyedikével
felmenti Dr. Kovács Józsefet a
Kanizsa Dorottya Kórház főigazgatói
munkaköréből, felkéri Marton
István polgármestert, hogy intézkedjen
a főigazgatói pályázat
kiírásáról. Határidő: 2008. december
2.”
A jövő évi fejlesztésekről szólt
sajtótájékoztatóján Bene Csaba, a
Fidesz-frakció vezetője és Tóth
Nándor önkormányzati képviselő.
– A kormány elmúlt hat év elrontott
gazdasági és pénzügyi politikájának
eredményeképpen az önkormányzatok
is nehéz helyzetbe
kerültek – kezdte mondandóját
Bene Csaba. – Lehet szépíteni a
dolgokat, s a világgazdaságot felelőssé
tenni a kialakult helyzetért,
azonban hazánkat sokkal érzékenyebben
érinti a válság, mint azokat
az országokat, ahol nem kommunikációs
csatákat akartak nyerni,
hanem biztos lábakon álló gazdaságot
kívántak működtetni. Az
önkormányzatok azonban nem mutogathatnak
másra, munkahelyet
kell megvédeni az elkövetkező nehéz
időszakban. A 2007-ben lefolytatott
pénzügyi átvilágítás és az
aránylag kevés beruházás eredményeképpen
a város anyagi helyzete
nem romlott. Ezt kell megőriznünk,
lehetőleg a működési kiadások szigorú
felügyeletének megteremtésével.
Emellett komoly erőket kell
megmozgatnunk a helyi vállalkozók
érdekében. Ez kétféleképpen
lehetséges. Az egyik megoldás,
hogy megnézzük, milyen lehetőségek
vannak terheik csökkentésére.
Ilyen kezdeményezés lehet a Fidesz-
frakció által már javasolt
bérleti díjcsökkentés, vagy bizonyos
helyi adók mérséklése. A másik
lehetőség a beruházások folytatása,
hogy a vállalkozók munkát
kapjanak, így munkaerőt foglalkoztassanak,
s ne azok elbocsátásán
gondolkodjanak. Az első lépcső
volt a most folyó út- és járdafelújítás,
de a választókörzetekben
is vannak feladatok, amelyeket a
költségvetési koncepció elkészítéséhez
képviselőink be is adtak.
Ennek kapcsán Bene Csaba
elmondta még: – Bár örülök, hogy
a Polgármester Úr nem csak személyi
kérdésekkel foglalkozik,
mégis nagyon meglepett a napokban
a rádióban elhangzott nyilatkozata
a Csónakázó-tónál létesítendő
strandról, illetve a kanizsai
ravatalozó felújításáról. Ám fontosabb
lenne először a Dózsa György
út 73-75. szám udvarának út- és
járdafelújítása; a Dózsa Gy. út és a
Kalmár utca összeköttetése; évente
egy új játszótér létrehozása, illetve
EU-szabvány szerinti felújítása.
Ezek után Tóth Nándor, a
kiskanizsai részönkormányzat
képviselője a Kiskanizsán szükséges
fejlesztésekről szólt.
– Kiskanizsán az utak, járdák katasztrofális
állapotban vannak,
már ahol van járda. A Dobó utcai
játszótér felújítását forráshiány miatt
elutasította az önkormányzat,
annak ellenére, hogy már engedélyezett
tervekkel rendelkezik. Az
Egészségház létrehozására több lehetőség
is van: az önkormányzat
saját maga oldja meg hitellel, pályázati
úton valósul meg, vagy külső
vállalkozók segítségével.
(folytatás a 10. oldalon)
Sajtótájékoztatóról sajtótájékoztatóra
SZDSZ:
Segélyekről,
foglalkoztatásról
Megyei jogú városok
a kormány
költségvetési
javaslatáról
MSZP:
Menjen
a kórházigazgató
FIDESZ:
A fejlesztésekről
Kanizsa – A 10 mi ügyeink 2008. november 20.
(folytatás a 9. oldalról)
– Ugyancsak szükség lenne a
kiskanizsai ravatalozó felújítására.
A sajtótájékoztatón elhangzott
még, hogy mintegy 14-15 milliárdos
beruházás lesz a jövő év második
felében kezdődő szennyvízhálózat
kiépítése, amelyhez nem
csak Nagykanizsa, de azok a környező
falvak is hozzájárulnak,
ahol megvalósul ez a projekt.
Ugyancsak szerepel a jövő évi tervekben
a belváros rekonstrukciója,
csakúgy mint a buszöblök és a
buszvárók rendbetétele.
– A múlt heti soron kívüli közgyűlésen
tovább mélyült a polgármesteri
válság. Marton István
újabb és újabb törvénytelenségeket
követett el; újabb és újabb
háborúkat kezdett – hangzott el
Röst János és Halász Gyula önkormányzati
képviselők sajtótájékoztatóján.
– Napirendi pontként szerepelt
ugyanis a sánci gyalogoshíd újjáépítése.
Marton István viszont úgy
rendelt meg 11 millió forintot meghaladó
építési munkát, hogy a kivitelezői
szerződést egyetlen bizottság
sem tárgyalta, nem volt közgyűlési
döntés és nem volt jegyzői
törvényességi ellenjegyzés sem –
mondta Röst János. – Havária esetén
a polgármesternek kötelessége
a balesetveszélyt elhárítani, de
azon túl nem terjeszkedhet az intézkedése.
A jelenlegi ideiglenes
megoldás pedig a balesetveszély
elhárítását kielégíti. Az új híd
megépítésének elfogadására össze
lehetett volna hívatni soron kívüli
közgyűlést két napon belül, hogy
törvényessé váljon a megrendelés.
A közgyűlés tagjai előtt ugyan nem
ismert a műszaki tartalom, de számomra,
a 11 millió forint irreálisan
magas összegnek tűnik. Ebben
a vitában Marton István csak képviselői
felszólításra adta meg a válasz
lehetőségét törvényességi
szempontból a jegyzőnek, ami
egyébként törvényi előírás, ezért
kötelező. A neki nem tetsző válasz
után először megpróbálta lejáratni
a jegyzőt, majd megfenyegette, és
rajta keresztül a hivatali dolgozókat
is. A jegyző menesztésére
egyébként a sajtóban is tett utalást.
Ezzel nyilvános háborúba
kezdett a jegyzővel és a polgármesteri
hivatallal.
Röst János ezek után elmondta:
– November 21-ére hívták össze a
Dél-zalai Víz- és Csatornamű ZRt
Közgyűlését a 2009. évi üzleti
terv elfogadására. Az üzleti terv
tartalmazza a közüzemi díjak változásainak
a mértékét. Marton
István ezt eltitkolta a közgyűlés
elől és törvénysértő módon el
akarta szabotálni a közgyűlési
megtárgyalását. Egyedül akart
dönteni és egyedül akart utasításokat
adni a ZRt felé. A közgyűlési
megtárgyalást Marton István
Bene Csaba sürgősségi indítványa
ellenére sem vette fel a napirendi
pontok közé, csak a testület
szavazása alapján került megtárgyalásra.
Marton István a ZRt ellen
is háborút indított és ki akarja
rúgatni a neki nem tetsző elnök-
vezérigazgatót. Ez a szándéka
nem újkeletű. Egyébként más
vezetőtől is kaptunk jelzéseket a
polgármester; fenyegetőzésekről.
Marton István újabb és újabb
frontokat nyit, lassan az egész várossal
háborúban áll.
Sajtótájékoztatójuk végén azt
üzenték a jegyzőnek, a hivatali
dolgozóknak, a gazdasági társaságok
vezetőinek, az intézményvezetőknek,
hogy ne féljenek Marton
Istvántól, álljanak ellen a polgármesteri
túlkapásoknak. Véleményük
szerint Marton Istvánnak
nincs valóságos hatalma közgyűlési
többség nélkül, nincs valóságos
eszköz a kezében sem az ígéreteire,
sem a fenyegetőzéseire.
SZDSZ:
Válságban
a polgármester
Az utóbbi időkben számos megnyilatkozásával
támadta Cseresnyés
Pétert illetve a Fidesz-frakciót
Marton István, polgármester. A
szokatlan hangú nyilatkozataira
eleddig sehol sem jelent meg az
érintettek véleménye. Ennek okáról
érdeklődtünk. Mind Cseresnyés
Pétertől, mind Bene Csaba frakcióvezetőtől
azt a választ kaptuk,
hogy ők a város érdekeit tartják
szem előtt, ezért a rájuk rótt kötelességük
okán csak a munkájuk elvégzésével
törődnek. Ugyan sajnálatosnak
tartják, hogy Marton István
utóbbi döntéseit, nyilatkozatait
csak az érzelmei irányítják, de
ennek ellenére is fontosabbnak
tartják az érdemi munkavégzést,
mint a céltalan vitatkozást. E
véleményükben megerősítette őket
a frakció illetve a fidesz-tagság is.
S.E. - B.E. - D.J.
Méltatlan vitákba
nem megyünk bele
A jubileum alkalmából tudományos
ülésen emlékeznek meg
november 21-én a Kanizsai Dorottya
Kórházban az eltelt tizenöt
év eredményeiről. Szabó Gábor,
a kórház sajtóreferense előzetes
tájékoztatásul ismertette a
részletes programot.
Az ülésre meghívást kaptak az
egykori felkészítő, de a ma is meglevő
kitűnő együttműködésben
résztvevő kollégák Zalaegerszegről
és Budapestről. A kórház vezetői,
és az Általános Sebészeti Osztály
orvos munkatársai mellett az
osztály nővérei, a műtős dolgozók
és az aneszteziológiai asszisztencia
tagjai, valamint a háziorvosok
jelenléte is emeli majd az ülés
színvonalát.
1993. március 1-én indult az általános
sebészet keretei között működő
érsebészeti ellátás az akkori
Kanizsai Kórházban. A szakirányú
tevékenység először egy orvossal
Dr. Vizsy Lászlóval indult, majd
2002-től csatlakozott a munkához
Dr. Petőházi Antal is. Az első évben
még csak 20 ütőeres műtétet
végezve jutottak el a most már
évenkénti százas átlaghoz. A 15
esztendő alatt összesen négyezerre
tehető az általuk elvégzett műtétek
száma, melyhez hozzá kell számítani
a művese állomásnak végzett
beavatkozásaikat is. Érdekes adat,
hogy az ütőeres rendszert érintő
rekonstrukciós érműtéteik 53%-a
utolsó öt évben történt. Ennek magyarázata
lehet, hogy a háziorvosok
és a betegek is ennyi idő alatt
"szokták meg "a létezésüket, valamint
a két orvos és a már összeszokott
műtőscsapat bátrabban
vállalkozhatott a kockázatosabb
műtétek elvégzésére is.
Ezekről, és az eltelt 15 év legfontosabb
történéseiről számolnak
majd be a Kanizsai Dorottya Kórház
tudományos üléseinek következő
rendezvényén november 21-
én 14-órakor, az I. emeleti Tanácsteremben.
Az ülésre meghívták az egykori
tanítómestereket a Zalaegerszegi
Kórház érsebész kollektíváját mai,
és régi vezetőjükkel Dr. Csordás
Józseffel, és Dr.Tarsoly László főorvossal
együtt, valamint Dr.
Acsády György professzort az SE
Ér és Szívsebészeti Klinika igazgatóját.
Természetesen jelen lesznek
és beszélnek majd a kezdetektől
a máig elért eredményekig az
Általános Sebészeti Osztály vezetői,
munkatársai Dr. Bátorfi József
professzor, és nem utolsó sorban a
két jubiláló: Dr. Vizsy László és
Dr. Petőházi Antal.
Valamint a tudományos ülések
eddigi rendjétől eltérően meghívást
kaptak az osztály nővérei, a
műtős dolgozók és az aneszteziológiai
asszisztencia tagjai is.
A fejlődő, a több mint százezres
ellátottsági területén egyre jobban
elfogadott tevékenységgel működő
érsebészet külső publikációi is említésre
méltóak. Egy idegen nyelvű
könyvrészlet mellett, nyolc közlemény,
és a főleg országos fórumokon
tartott huszonöt előadás megkoronázásaként,
elnyerték 2003-
ban a Magyar Angiológiai és Érsebészeti
Társaság és az Érbetegségek
folyóirat közösen alapított legjobb
publikációért járó díját.
Természetesen az eddigi munkában
résztvevők elismerése mellett,
sor kerül majd az ülés végén a
segítő, felkészítő külső kollégák
kitüntetésére is. ők a kórház által
alapított Dr Babocsay József emlékérmet
vehetik át Dr Kovács Józseftől
a Kanizsai Dorottya Kórház
főigazgatójától.
K.H.
A nagykanizsai kórház mind
járó-, mind fekvőbeteg ellátás
tekintetében közvetlen ellátja a
Zala megyei déli térség 103 ezer
lakosát.
Intézményünkben 360 aktív
és 142 krónikus ágyon folyik a
gyógyító ellátás. Ezt a feladatot
15 fekvőbeteg osztály, 5 diagnosztikai
egység és szakrendeléseik,
valamint gondozóhálózatunk
biztosítja. Kórházunk a
járóbetegellátást szerződés szerint
1817 szakorvosi és 260 nem
szakorvosi órában látja el.
A kórház évente 20-22 ezer
fekvőbeteget és mintegy 500
ezer járóbeteget lát el az évi 4,5
milliárd Ft-os költségvetésből.
A kórház 849 dolgozónak biztosít
munkahelyet.
Tizenöt éves az
Érsebészet Nagykanizsán
Kanizsa – A 2008. november 20. mi ügyeink 11
Rohanó világunkban, melyben
látszólag inkább a pénz
számít az EMBER helyett,
több új jelenséggel kell szembenéznünk.
Olyan gondok,
problémák merülnek föl az iskolákra
és óvodákra bízott
gyermekek fejlődése, nevelése
során, melyek közös gondolkodásra
késztetnek bennünket
– óvónőket, tanítókat egyaránt.
A rendezvény első évében
(2006) az óvoda és iskola közti
átmenet volt a fő témánk. Külön
kiemeltük a gyerekek gondozását,
szokásaik kialakítását. A figyelem
és az önfegyelem fejlesztéséről
is sok szó esett. Majd az
iskolai tanulás előkészítéséről
váltottunk szót.
Tavaly arról folytattunk eszmecserét,
hogy miként lehet
megszólítani a mai szülőket, és
milyen eszközökkel, módszerekkel
vonhatjuk be őket a közös
nevelőmunkába. A konferencián
rávilágítottunk napjaink legégetőbb
nevelési problémáira.
Olyan példákat, helyes utakat
kerestünk, melyek követhetőek a
mai szülők számára. Szót ejtettünk
a gyerekekkel való együtt
játszás fontosságától a helyes
szeretet megéléséig sok gyakorlati
példán át mindarról, amelylyel
– a kettős nevelés elkerülése
érdekében – a szülőket segíthetjük.
Idén az érzelmi nevelés nagy
témáját indítottuk útjára, első
lépésként a zenei nevelést emeltük
ki. A Mathia Károly vegyeskar
nyitotta a délutánt lélekemelő,
igényes éneklésével. Majd
Ráczné Bella Cecília karnagy,
az iskola énektanárának előadásával
folytatódott a rendezvény.
Tartalmas összefoglalót hallhattunk
az érzelmi intelligencia
fontosságáról, s annak megnyilvánulásairól
az énektanítás, zenei
nevelés eredményeképpen.
Odaadó figyelemmel hallgatták
a város óvónői és a piarista tanítók
az élvezetes, szemléletes
előadást. Az együtt éneklés
örömteli pillanatai sem maradtak
el.
Vizeliné Walter Mónika tanítónő
így látja: „Az a gyerek, aki az
ember ősi ritmusérzékét képes újra
megtalálni magában – mondókákkal,
népi játékokkal vagy a
zenetanulás során –, észrevétlenül
tesz szert olyan koncentrációs
képességekre, melyek híján még
egy jó eszű gyerek is – szétszórtsága
miatt – hátrányos helyzetbe
kerülhet.”
Dobóné Szilajka Erzsébet tanítónő
az alábbi témát vezette föl:
hogyan lehet feloldani a gátlásokat,
a szorongást zenével, énekes
játékokkal. „Már az ősemberek
együtt zenéltek a vadászat előtt,
hogy csökkentsék a félelmüket.
A zene hatása azóta mit sem változott.
Az énekes játékok alkalmat
adnak a sikerélmény átélésére
minden gyermeknek. Ugyanakkor
nem idéznek elő kudarcot
sem, mert a szabályban vétett hibát
az ének, a folyamatosság feloldja.”
„A szociálisan hátrányos helyzetű,
kognitív fejlődésükben kevéssé
támogatott gyermekek
szintén profitálnak a zeneoktatásból.
A zenélő gyermekeknek
javul a szociális viselkedésük és
az iskolai teljesítményük, kevesebb
közöttük a kiközösített. A
zenei nevelés hozzájárul az agresszió
csökkentéséhez; a zene
tapintatosságra és odafigyelésre
tanít” – mondta Skoda Mária tanítónő.
A bevezetőket az óvónők rendkívül
gazdag hozzászólásai követték.
Bemutatták és elmondták,
hogy az éneklés és az énekesmozgásos
játékok, a mondókák
elengedhetetlenek ahhoz, hogy
gyermekeink teljes, lelkilegérzelmileg-
értelmileg egyaránt
egészséges emberekké válhassanak.
Ahogy Kodály Zoltán mondta:
„Ha egy szóval akarnók jellemezni
e nevelés lényegét, az a
szó nem lehetne más, mint:
ÉNEK... Mechanizálódó korunk
olyan úton halad, melynek végén
az ember géppé válik. Ettől
csak az ének szelleme véd
meg.”
Szentgyörgyi Ildikó
(szervező - tanító)
„KÖZÖS UTAKON”- III.
Hagyományteremtő céllal rendezte
meg a Nyugat-dunántúli
Regionális Munkaügyi Központ
Nagykanizsai Kirendeltség és
Szolgáltató Központ egy időben,
egy helyen, a Hevesi Sándor Művelődési
Központban a rehabilitációs
állásbörzét a munkavállalóknak
és az információs napot a
munkáltatóknak.
Míg a munkavállalók szokásosan a
színházterem előtt a munkáltatói
standok kínálatait ismerhették meg,
addig a munkáltatók képviselői szakmai
előadásokon vettek részt a Zala
Márk teremben. Két témakört –
Esélyegyenlőség a foglalkoztatásban,
Alternatív munkaerő-piaci szolgáltatások
– ismertettek az előadók. Az
esélyegyenlőség témájában beszéltek
arról, hogy miért érdemes megváltozott
munkaképességű dolgozókat
foglalkoztatni, hogyan kaphatnak ők
esélyt a teljes életre, szó esett a megváltozott
munkaképességű munkavállalók
foglalkoztatásához nyújtható
támogatásokról is. A második témakör
előadói a 4M (Megoldás munkáltatóknak
és megváltozott munkaképességű
munkavállalóknak) és a
TÁMOP 1.1.1. programot mutatták
be, valamint a fogyatékkal élők munkavállalási
lehetőségeiről hangzott
még el előadás.
Pölöskei János, a Munkaügyi
Központ vezetője lapunknak elmondta,
már vannak városunkban
olyan cégek, akik megváltozott
munkaképességű dolgozókat is foglalkoztatnak.
Egy részük nem vált
meg alkalmazottaitól, amikor változás
következett be azok életében,
másik részük szívesen fogadott
olyanokat, akik eddigi munkájukat
már nem tudják ellátni, ennek ellenére
szeretnének dolgozni, közösségben
lenni. Az Európai Unió központi
támogatásokat nyújt a hátrányos
helyzetűek, tartósan munkanélküliek
és a megváltozott munkaképességűek
munkába való visszakerüléséhez.
Jelenleg a társadalmi
megújulás operatív program 1.1.1-
es intézkedése 906 munkavállalót
érint. Ez nem feltétlenül konkrét
anyagi juttatást jelent, a programban
szerepelnek különböző képzések,
tréningek, amelyeket ezáltal
nem a munkáltatónak, s nem a munkavállalónak
kell kifizetni. Egyelőre
Nagykanizsáról hat, Letenyéről
egy fő jelentkezett. A cél, hogy tartós
foglalkoztatást biztosítsanak.
S.E.
Rehabilitációs állásbörze
A Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért
Alapítvány és Hölgyklubja
szervezésében Esély a teljes életre
címmel, a Szociális Foglalkoztató
Kht. és dolgozóinak egyéni munkáit
bemutató kiállítás nyílt a Kaszinóban.
A társaság tevékenységét
Dr. Berlinger Henrikné ügyvezető
ismertette. Nem titkolt céljuk
az volt, hogy megismerjék őket és
tevékenységüket a városban.
A november 20-ig megtekinthető
kiállítás termékeit kedvező áron
meg is vásárolhatja a közönség.
Ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy
az általuk foglalkoztatott személyeknek
biztos munkahelye legyen.
Az ünnepségen közreműködött
Vajda Mária, a Tüttő János
Nótaklub énekese.
B.E.
Esély a teljes életre
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Óvónők és a piarista tanítók konferenciája
A legutóbbi pontszerző versenyen
felnőtt egyéni színpadi látványtánc
kategóriában Toplak Dóra
„Csak lazán” című koreográfiájával
első helyezést ért el. Gyermek
duó színpadi látványtáncban
Bunczom Evelin és Bunczom
Fanni a második helyezést szerezték
meg „Fogj egy sétapálcát” című
produkciójukkal. Showtáncban
a junior csapat – Glavák
Kata, Komlósi Barbara, Papócsi
Petra és Szollár Alexandra –
„Mézga család” című koreográfiája
szintén első helyezést ért el,
csakúgy mint ugyanebben a kategóriában
a felnőtt csapat – Cseh
Zsófia, Németh Petra, Pőcze Fruzsina,
Toplak Dóra és Verkman
Nóra – „Chicago” című koreográfiája.
Színpadi látványtánc
kategórában a junior csapat
„Takarító-NőK” produkciója –
Glavák Kata, Komlósi Barbara,
Ludnik Eszter, Papócsi Petra és
Szollár Alexandra –, és a felnőtt
csapat koreográfiája „Legyen valami”
címmel is első helyen zárta
a versenyt. A decemberi versenyen
kapott pontokat hozzáadják
az előző öt verseny pontszámaihoz,
s akkor derül ki, milyen eredménnyel
térhetnek majd haza a
Premier – így városunk – lányai.
Októberi győzelemmel is büszkélkedhetnek
a „premieresek”, hiszen
a Zuglói Táncfesztiválon –
amely egy országos amatőr táncverseny
– három nevezéssel is indultak,
s egy első, két második
hellyel abszolválták a versenyt.
Nyugodtan elmondhatják a csoport
tagjai magukról, hogy nagyon
is jellemző rájuk a pontszerző verseny
mottója, miszerint „A Tánc
legyen a szenvedélyed!”. Rengeteget
gyakorolnak, balett alapképzésben,
színpadi mozgásgyakorlatokban
vesznek részt heti 5-8 órában,
s teszik mindezt óriási szenvedéllyel,
szorgalommal. Ebben
nagy segítséget nyújt a lányoknak
Salamonné Kuzma Renáta diplomás
táncpedagógus, Végh Nóra
táncművész és Németh Petra, a
táncklub vezetője.
Steyer Edina
Kanizsa 12 – Színes 2008. november 20.
A Premier Táncklub sorozatos győzelmei
A Hevesi Sándor Művelődési Központ idén kilenc éves Premier
Táncklubja nagy eséllyel indulhat a decemberben megrendezésre kerülő
Ritmus csapatok országos pontszerző verseny döntőjén, hiszen
az eddigi öt alkalommal több kategóriában is dobogós helyezéssel érkeztek
haza a lányok.
Tóthné Tokorcsi Ilona tájakat,
csendéleteket, virágokat ábrázoló
festménykiállítása látható a
Medgyaszay Ház előcsarnokában
Az alkotó munkáit Járási Ildikó
iparművész mutatta be.
Közreműködött Farkas Tibor
énekmondó, Horváth István
Radnóti-díjas versmondó és
Pávlicz Erika népdalénekes.
Tokorcsi Ilona a Magyar Vöröskereszt
Városi Szervezetének
munkatársa. Járási Ildikó és
Kustár Zsuzsa iparművészek látták
először a munkáit és biztatták,
hogy lépjen a nyilvánosság
elé.
– Gátlástalan világot élünk, sokan
építgetik a maguk ideális világát.
Vágyunk a szépre, a harmóniára
és a békére. Én ezt az alkotásban
találom meg – vallja
magáról.
B.E.
Kellemes élményét osztotta meg velünk Horváth Karina, a Palini Általános
Iskola második osztályos tanulója. Társaival egyik osztálytársuk meghívására
Magyarszentmiklósra kirándultak. A lovaskocsikázás élménye
mellett vidáman számolt be arról, milyen kedvesek a kecskék, a kis kacsák,
a tyúkok, a karácsonyra hízlalt malac. Bár legnagyobb élményben az részesült,
aki kellő bátorsággal bírva lovagolni mert a gazda Baba nevű lován.
Finom rezdülések, átírt tájak
Kanizsa 2008. november 20. – Ez + Az 13
Horoszkóp
Minden apróságnak tud örülni, minden
apróságért tud lelkesedni. Ezt a tulajdonságát
érdemes továbbra is megőrizni. A
környezetében élőket is figyelmeztesse,
örüljenek az élet apró szépségeinek.
Ha nincs is pénze, elégedjen meg azzal,
hogy a Jupiter segíteni fogja álmai megvalósításában.
Menet közben azonban ne
legyen telhetetlen, ne akarjon egyszerre
túl sokat.
Nem találja a helyét mostanában. Úgy tűnik,
mintha keresné a másik oldalát, de ez
nem igaz, csupán a tettvágy burjánzik önben
egyre hevesebben. Szórakozzon is, ne
teljesítse túl az elvállalt feladatait.
Változékony lehet a hangulata. Érzelmi
életében egy régi szerelem feltűnése okozhat
galibát. Az új szerelem megjelenése
nem okoz fordulópontot életében, nem lesz
több, mint egy kellemes románc.
A Hold, tanulásra, új tevékenység elsajátítására
ösztönzi. Munkakedvét a családja nagyra
értékeli, és kérés nélkül is segítik bármiben.
Menet közben egy futó ismeretség megrázza
lelkivilágát, és eltereli figyelmét.
Még mindig rengeteg felesleges energiával
rendelkezik. Otthon is csodálatot vált
ki, hiszen ég a munka a keze alatt. Érzelmeit
azonban nem árt jobban kimutatnia
a partnerének.
Érthetetlen dolgok nehezítik meg az életét.
Ne hagyja kizökkenteni magát a megszokott
nyugalmából. Egy Mérleg mindig
tudja, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy a
dolgok jól megoldódjanak maguktól is.
Kedvetlen és tanácstalan mostanában. Bizonyára
a hűvösebbre fordult idő miatt nincs
kedve kimozdulni. Járjon többet klubokba,
vegyen részt vetélkedőkön, hisz mindig lehet
találni szórakoztató programokat a városban.
Szép és emlékezetes napokra számíthat.
Csillapodjon le, és nyugodjon meg. Ámor
elfeledteti a mindennapos gondjait, és figyeli
önt. Ha magányos, segíti abban,
hogy végre megtalálja a nagy őt.
A Vénusz hullámzó érzelmeket okozhat
ezekben a napokban. Sőt, még az is előfordulhat,
hogy kalandos élethelyzetekbe
kerül. Ha emiatt a munkáját háttérbe szorítja,
azért gondoljon a családjára is.
Mostanában úgy érzi, vonzza az embereket.
Ennek nemcsak a Vénusz az oka, hanem
a megváltozott életszemlélete is.
Egyszerűen, kedvelik az ön társasságát,
mert kellemes embernek tartják.
Gyakrabban fogadja el a barátai meghívását.
A társasági élet egy kicsit megszínesítheti
a szürke hétköznapokat, és
olyan ismeretségeket szerezhet, amelyeknek
később hasznát látja.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
Közlekedési
információk
az M7 -es autópályáról
minden nap
06:10, 08:35, 11:35
13:45, 15:30, 19:35
Az Ön rádiója
FM 95,6 MHz
SMS szám:
06-30/30-30-956
SZOLGÁLTATÁS
VEGYES
Kanizsa 14 – Apró 2008. november 20.
INGATLAN
JÁRMű
Nk belvárosában 600 négyzetméteres
terület – társasház építésére is
alkalmas – eladó! Érd.: 30/227-
3294, 30/448-6072
Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári
lakás jó állapotban eladó. Érd.:
93/321-906 (6200K)
Nk belvárosában a TANDEM autókereskedés
bérbe kiadó vagy építési
teleknek eladó. Tel.: 30/481-2323
(6260K)
Szép természeti környezetben kicsi
szőlőbirtok olcsón eladó. Érd.: 20
óra után a 93/315-559 (6314K)
Nagybakónakon kétszobás családi
ház nagy telekkel eladó. Érd.: 20
óra után a 93/315-559 (6315K)
Nk-Olajtelepen, a Vécsey utcában
karbantartott 78 m2-es családi
házrész pincével-padlással, 1185 m2
udvarral eladó. Érd.: 93/323-737,
20/398-1455 (6312K)
Nagyrécsén hét éves, 100 m2-es,
cirkófűtéses családi ház eladó. Érd.:
30/633-9545, 20/403-9785 (6285K)
Belvárosban háromszobás, nappalis
családi ház két fürdővel, nagy aknás
garázzsal rendezett, szép, kicsi udvarral
eladó vagy elcserélhető palini
családi házra értékegyeztetéssel. Tel.:
93/315-861, 30/851-7255 (6389K)
Nk-Kiskanizsán a Pivári utcában
95 m2-es 214 négyszögöl területtel,
2+1 szobás, cirkofűtéses családi ház
kamrával, garázzsal, terasszal,
műhellyel és melléképülettel 15,54
millióért eladó. Érd.: Stamfel
Gabriella 06-30-640-1180 (6394K)
Zalakomárban az Ifjúság
utcában 127 m2, 855 m2 területtel két
szobás családi ház melléképülettel,
szuterénnel 13,39 millió Ft-ért eladó.
Érd.: Stamfel Gabriella 06-30-640-
1180 (6395K)
Városközpontban másfél szobás
különálló albérlet kiadó. Érd.: 30-
529-3713 (6396K)
Belvárosban kétszobás, egyedi
fűtéses lakás kiadó. Tel.: 70/943-
0976 (6397K)
Skoda Fabia 1,2-es, kék, 2003-as
évjáratú, 2009. júniusig érvényes
műszakival eladó. Új gumik + 4 db
téli gumi felnivel. Irányár: 1,2 millió
Ft. Érd.: 30/313-4568 (6398K)
170 literes prés eladó. Tel.:
30/448-6072 (6278K)
Eladó jó állapotú, zárt faborítású,
kétszárnyú kapu, ipari méretű állványok,
gyári satupad olcsón. Érd.:
20/9591-157 (6331K)
Almaértékesítés termelőtől 50
Ft/kg-tól, Golden, Idared, Gála,
Gloster, zöldalma fajtákból házhoz
szállítással. Nk., Kisfaludy 2/c.,
93/312-479, 20/570-7717 (6357K)
3 m3 kuglira vágott tüzifa házhoz
szállítva 35.000 Ft-ért eladó. Érd.:
30/827-1966 (6392K)
Készpénzért vásárolok könyvet,
festményt, porcelánt régi népi
panasztbútorokat és használati tárgyakat.
Érd.: 20-555-3014 (6399K)
Takarítást vállalok. Érd.: 93/325-
759 (6279K)
Magyar nyelv és irodalomból
korrepetálást, pótvizsgára, felvételire
felkészítést, valamint szakdolgozatok,
egyéb anyagok gépelését vállalom.
Tel.: 30/968-8184 (6288K)
Masszázs a nagykanizsai Uszodában!
(Aszolgáltatás belépőjegy nélkül
is igénybevehető) Teljes testre, 30
perces lazító masszázs 1000 Ft.
Egyéb szolgáltatások: alakformáló-,
talp-, stb. masszázs. Hívásra házhoz
is megyek! Tel.: 30/481-2323 (6273K)
Biztonsági őr fegyveres vagy
anélküli szolgálatot vállal főállásban
vagy helyettesként Nagykanizsán, illetve
annak 25 km-es körzetében.
Érd.: 20/254-2679 (6286K)
Kereskedelmi cég biztos megélhetést
adó területi képviselői állást
kínál. Ügyfelet nem kell keresni,
szakmai önéletrajzot várunk. E-mail:
kopfjager@indamail.hu (6393K)
Nagykanizsán a STOP SHOP
Bevásárlóparkban nyíló fodrászkellék
üzletünkbe fodrász végzettséggel
rendelkező munkatársakat
keresünk eladói álláskörbe (40h-
/hét munkaidő). Fényképes önéletrajzot
az office@roma.
eu.com e-mail címre várunk.
Érdeklődni: 76/507-121-es telefonszámon,
illetve 70/419-1114-
es számon lehet.
Televízió, DVD, videó, távirányító
javítása. Műholdvevő, antenna,
távirányító értékesítése. Nagykanizsa,
Liszt Ferenc u. 1/D. Tel.: 30-
597-1530 (6400K)
􀂊 GÉPELÉST
(szakdolgozatok, árajánlatok, stb.),
􀂊 SZÁMÍTÓGÉPES
SZERKESZTÉST (Word, Excel,
QuarkXPress, Adobe Indesign,
Adobe Photoshop programokkal)
􀂊 NYOMDAI ELőKÉSZÍTÉST
RÖVID HATÁRIDőVEL
VÁLLALOK
􀂊 Tel.: 30/9932-534
November 22. 20 óra
ERZSÉBET - KATALIN NAPI
NOSZTALGIA BÁL
meglepetésekkel.
Zene: Happy Band. Belépődíj: 1 200 Ft.
Jegyek elővételben - asztalfoglalással - az
információs szolgálatnál kaphatók.
November 24. 17.30 óra
Az "Én hobbim sorozat"
keretében GYÖNGYBőL
KÉSZÜLT CSODÁK
Kristóf Margit kiállítása. Megnyitja:
Dömötör Miklósné pedagógus
November 28. 18 óra
KANIZSA FÚVÓS EGYESÜLET
ZENEKARÁNAK ÉVADZÁRÓ
KONCERTJE
Karnagy: Ámon István
Belépődíj: 500 Ft
November 22. 18 óra
HORVÁT KULTURÁLIS NAP
November 24. 19 óra
A FILHARMÓNIA
HANGVERSENYBÉRLETE
JANDÓ JENő zongoraestje
Belépődíj: 2000 Ft
November 28. 19 óra
MÉREI TAMÁS ÉS PÉTER
ZOLTÁN HANGVERSENYE
Közreműködik: Kanizsai Klasszikusok
Kulturális Közhasznú Egyesület
80 ÉV MűVÉSZETE
Z. Soós István kiállítása
Megtekinthető: 2009. március 1-ig
November 21. 14.30 óra
X. ORSZÁGOS NÉPRAJZI
FOTÓPÁLYÁZAT
A Megyei Közművelődés
pályázatának kiállítása
A kiállítást megnyitja Győry Lajos, a
MAFOSZ elnöke és a Magyar
Művelődési Intézet és Képzőművészeti
Lektorátus főmunkatársa
November 21. 19 óra
Jazz Klub
RÁTONYI - CSEPREGI DUÓ
Belépőjegy ára: 800 Ft
November 22. 18 óra
KATALIN BÁL
A Polgári Olvasókör
szervezésében
HEVESI SÁNDOR MűVELőDÉSI
KÖZPONT
MÓRICZ ZSIGMOND
MűVELőDÉSI HÁZ
MEDGYASZAY HÁZ
KÉPZőMűVÉSZETEK HÁZA
MAGYAR PLAKÁT HÁZ
Nagykanizsán hamarosan nyíló
gyógyszertár keres személyi jogos,
beosztott gyógyszerészeket és szakasszisztens
munkatársakat. Kiemelt
fizetés, cégautó, szükség esetén lakásmegoldást
biztosítunk. Érd.:
tibor.tamas@argus-solutions.hu illetve
a 06/20-242-3928 telefonon.
A HSMK Premier Táncklub
(adószáma: 18963548-1-20) a
2007-es bér után SZJA 1%-ból
felajánlott összeget az Egyesület
versenyeztetésére fordította.
Köszönet támogatóinknak.
A Nagykanizsai Cukorbetegek Egyesülete 28-án, pénteken a
szokott időben 15.30-kor tartja klubfoglalkozását a Kanizsai
Dorottya kórház tanácstermében, ahol A diabeteses lábról mégegyszer
tart előadást Dr. Sebestyén Miklós főorvos.
Sikeres túrát tettek az NTE 1866
labdarúgói Marcaliba, ahol a helyi
VFC ellen zárták őszi szezonjukat
a dél-zalai labdarúgók az NB III
Dráva-csoportjában. A kanizsaiak
annak reményében léptek pályára
a 15. fordulóban, hogy az eredmények
kedvező alakulása esetén dobogós
helyezés is megcsíphető. A
mérkőzés igazolta Visnovics László
legénységének várakozását, hiszen
végig a kezükben tartva az
irányítást Ujvári Máté találatával
végül 1-0-ra győzték le vendéglátóikat.
A csapat ezzel a sikerével
felkapaszkodott a dobogó harmadik
fokára, s ez annak tükrében jelentős
előrelépés, hogy a 2007/08-
as idényt júniusban a 14. helyen
zárták.
Természetesen tisztában vagyunk
vele, hogy ez még csupán
részeredmény, de alapvetően
masszív szerkezetű gárda állt öszsze
az őszre. Tóth Attilát a kispadon
követő Visnovics jobban kézben
tartotta a gyeplőt, s azért is
volt egyszerűbb helyzetben az aktív
játéktól nyáron elköszönő tréner,
mivel egykori csapattársaival
kellett szót értenie, illetve számukra
a testre szabott taktikát kidolgoznia.
Ami mellett viszont nem
mehetünk el szó nélkül, az a kanizsai
mérkőzések foghíjas látogatottsága.
Talán hazai környezetben
csak a Szentlőrinc elleni kisiklás
alkalmával lehettek csalódottak a
drukkerek, tehát a magyarázatot
másban kell keresnünk. Lehet,
hogy a már-már misztikus pályakérdés
a valódi ok? Nevezetesen
az, hogy a helyiek egyszerűen nem
szeretik a „Vasút-pályát”… Amíg
nem volt NB-s csapat a városban,
az volt a baj. Most, hogy van, ráadásul
nem is szerepel rosszul, az
sem jó, mert messze van a sporttelep,
s még folytathatnánk a kifogások
sorát.
Pedig legtöbbször a kérdés hétfőnként
a foci iránt érdeklődők
között még mindig az, hogy „na,
mit játszott a Vasút”? Mint ahogy
az sem titok, hogy többen már az
NB II-ről álmodoznak, s azon filozofálnak,
majd akkor kimennek,
ha „a” másodosztály lesz Kanizsán.
Amíg azonban ez elkövetkezhetne,
addig is megérdemelnék
a nagyobb figyelmet Farkas Józsefék.
Csak emlékeztetőül: az NTE
a harmadik helyen zárt a Drávacsoportban
15 meccsen megszerzett
28 ponttal, 9 nyert, 5 vesztett
mérkőzéssel, illetve egy döntetlennel,
tehát érdemes nekik szurkolni
a tavasszal (akár személyesen
is)…
Az őszi idény zárulta után a vezetőedzőt,
Visnovics Lászlót arra
kértük, hogy kicsit rendhagyó módon,
értékelje labdarúgói teljesítményét
(zárójelben a pályára lépések/
gólok száma):
Horváth Gábor (kapus, 14/ -
20): „Mind emberi, mind labdarúgó
kvalitásai példamutatóak.
Ezek a tulajdonságai nagy segítséget
jelentettek az ősz folyamán
is.”
Magyar Krisztián (kapus, 1/-):
„Az egyik tehetségesebb fiatalunk,
ha továbbra is ilyen hozzáállással
bír, akár NB I-es szintig viheti.”
Kollár Csaba (kapus, 1/-2): „Rá
bármikor lehet számítani, nem sértődékeny,
s elfogadta, hogy nem ő
az első számú hálóőr.”
Kotnyek István (védő, 15/0):
„Nyáron sikerült megnyerni őt a
továbbiakban is a futball számára.
ő az egyik kiválasztott utánpótláskorú
játékosunk, aki megérdemli a
figyelmet.”
Pozsgai Albert (védő, 15/0):
„Néha már attól félek, agyrázkódást
szenved a pályán, olyan
mennyiségű fejjátékot nyújt. Óriási
szorgalommal bír.”
Burucz Barna (védő, 14/0): „Új
poszton vetettük be ebben a szezonban,
s a kezdeti bizonytalanság
után olyan szinten teljesít, mint középpályásként.”
Farkas József (védő, 12/0): „A
csapatkapitány rutinja, játéktudása
megkérdőjelezhetetlen. Fiataljaink
példaképe lehet.”
Nagy Máté (védő, 8/0): „Szinte
minden poszton bevethető, aki bárhol
hozza a megbízható teljesítményt.”
Bagarus Gábor (védő, középpályás,
12/0): „Lelkiző alkat, a csapat
egyik kedvence, akinek kishitűségét
le kell győznie.”
Ujvári Máté (középpályás,
12/5): „Csapatunk egyik leggyorsabb
embere, beadásai hatékonyságán
kell javítania.”
Boros Zoltán (középpályás,
13/2): „Még mindig lehetne higgadtabb,
ha jobban koncentrál,
hosszú időre megoldhatja a védekező
középpályás hiányposztját.”
Rácz Szabolcs (középpályás,
15/2): „Sokszor viccelődtem azzal,
néhány kilót szedhetne még magára
a nagy munkabírású labdarúgó.
Örülök nyári igazolásának.”
Nagy Tamás (középpályás,
12/0): „Együttesünk egyik legtehetségesebbje,
de sokkal nagyobb
szorgalommal és alázattal kellene
dolgoznia. Védekezésben többet
várok tőle.”
Szalai Dániel (középpályás,
11/0): „Óriási munkabírású, technikai
képzettségén kell javítani.”
Kisharmadás Gábor (középpályás,
7/1): „Végre meggyőztük a
futball mellett, s amikor belelendült,
sajnos újból megsérült.”
Péntek Sándor (középpályás,
5/0): „Az egyik egyetemistánk, aki
sérüléséből felépülve lassan viszszanyerheti
formáját.”
Csordás Zoltán (középpályás,
2/0): „Átesett a tűzkeresztségen,
bemutatkozott az NB III-ban, de
erőnlétileg még fejlődnie kell.”
Szőke Ádám (középpályás, 2/0):
„Vele a jövőben mindenképp komolyan
számolunk, hiszen megvan
a tehetsége, ami még több szorgalommal
még jobban kamatoztathat.”
Cs. Horváth Gábor (csatár,
13/6): „Játékával és góljaival bizonyította,
hogy helye van a csapatban,
remélem, versenysúlyához
fog még közelíteni a jövőben…”
Nagy Roland (csatár, 12/10):
„Ha letesz skóciai kirándulásairól,
házi gólkirályként még nagyobb
erőssége lehet gárdánknak…”
Iványi Attila (csatár, 13/1):
„Nagyra tartom a labdarúgáshoz
való viszonyulását, hiszen tudja,
hogy nem vele számolunk elsősorban
csatárposzton, mégis maximális
intenzitással készül.”
Polgár László
Fényre sötétedő és tükröződés mentes lencse akció 20%!
Akció időtartama: 11.20-12.31
Kanizsa 2008. november 20. – Sport 15
A dobogón telelnek
Klubnévjegy: Nagykanizsai Torna Egylet 1866 MÁV
Alapítási éve: 1866/1965/2003 (NTE néven, majd
fúziók, összeolvadások után MÁV-NTE-ként, öt esztendeje
pedig névváltoztatást követően NTE 1866).
Színe: kék-piros. Címe: 8800 Nagykanizsa, Ady E.
u. 78. Pályája: „Vasút-pálya” (Nagykanizsa, Ady u. 78., 1500 férőhellyel).
Elnök: Máté István. Labdarúgó szakosztályvezető:
Kozma Lajos. Vezetőedző: Visnovics László. Legnagyobb futball-
sikerek: NB II Nyugati-csoport (1976), stabil harmadosztályú
szereplés (’90-es évek), megyei II. osztály bajnoka (2006),
megyei I. osztály bajnoka (2007), NB III Dráva-csoport őszi 3.
(2008).
A hét sportolója:
Ujvári Máté
Születési hely, év:
Nagykanizsa, 1987. 02. 14.
Sportág: labdarúgás.
Posztja: csatár, középpályás.
Eddigi klubjai: Nagykanizsai
Olajbányász/1. FC Nagykanizsa
(1997-2002, utánpótlás), MÁV
NTE/NTE 1866 MÁV (2002-;
utánpótlás, városkörnyéki II, I,
megyei II, megye I, NB III)
Pályafutása (mérkőzés/gól):
2003/04: 5/2 (városkörnyéki II)
2004/05: 8/4 (városkörnyéki I)
2005/06: 20/13 (megye II)
2006/07: 26/19 (megye I)
2007/08: 33/15 (NB III)
2008/09: 12/5 (NB III)
Nyugat-Dunántúli korosztályos
válogatott (2002), Dráva-csoport
válogatott (2008)
Ujvári Máté a tavalyi szezonban
az NB III-as NTE 1866 egyik
házi gólkirálya volt (Cs. Horváth
Gáborral együtt) 15 találattal.
Idén csatárból középpályássá
„vedlett” labdarúgót 2006-
ban vitte volna az NB II-es
Felcsút, sajnos akkor egy sérülés
közbeszólt…
Kanizsa 16 – Hirdetés 2008. november 20.
Batthyány Lajos Gimnázium
és Egészségügyi Szakközépiskola
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23. Tel.: 93/311-239,
Fax: 93/310-435, Web: www.blg.hu, e-mail: blgkanizsa@chello.hu
Meghívó
A Batthyány Lajos Gimnzázium és Egészségügyi Szakközépiskola
NYÍLT NAPOT
tart 4. osztályos általános iskolásoknak
a nyolc évfolyamos gimnáziumi képzésről
Várnak minden érdeklődő diákot, tanárokat és szülőket
november 22-én szombaton 9 órára az intézmény nagyaulájába.
Bemutatják a gimnázium hagyományos, immár 1991 óta tartó
nyolc évfolyamos képzését
november 6-tól – december 15-ig
XX. évfolyam 40. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2008. november 27. Kanizsa
Kattintson rá!
www.
kanizsaujsag.
􀃜 hu
A múlt hét közepén együttesen
megtartott Zalaispa Zrt. Felügyelőbizottsági
és Igazgatósági
alakuló ülésen – fideszes javaslatra
– a tisztségviselők lemondtak
felügyelőbizottsági és igazgatósági
megbízatásuk után járó
tiszteletdíjukról – tájékoztatott
hétfőn a Fidesz frakció.
Az Igazgatóság esetében a fejenként
480 ezer forintos éves tiszteletdíjról
Keszthely alpolgármestere,
Pálinkás Róbert javaslatára
mondott le a hét tagú Igazgatóság
és a hat tagú Felügyelőbizottság. A
javaslatot Pálinkás Róbert azzal
indokolta, hogy a nehéz gazdasági
helyzetben önmérsékletet kell tanúsítani
és megemlítette, hogy a
Fidesz ebben a szellemben törvényjavaslatot
is benyújtott. Ezzel
a döntéssel 7,7 millió forintot takarított
meg a 281 Zala és Vas megyei
települési társulás által létrehozott
Zalaispa ZRt.
A Nyugat-Balaton és Zalavölgye
nagytérségi hulladékgazdálkodási
társulást 2002-ben hozta létre
281 település, és EU-s ISPApénzekből
mintegy 8,1 milliárd Ftos
beruházással korszerű hulladékgazdálkodási
rendszert valósított
meg.
OS
Fideszes javaslatra lemondtak a
Zalaispa Zrt. vezetői a tiszteletdíjukról
Kanizsai
hármasikrek
Városunkban egyedülálló hírt
közölt a sajtó munkatársaival
Marton István polgármester. Mint
mondta, örömteli eseményt jelenthet
be, mert október 28-án a zalaegerszegi
kórházban hármasikreknek
adott életet egy kanizsai
anyuka.
Ocsovai Emese, Orsolya és Levente
jó egészségnek örvend, ám
hazajövetelükre még várni kell.
A polgármester elmondta, a
család jó anyagi helyzetben él,
ezért a város támogatását úgy képzeli
el, hogy a babák miatt megsokasodó
feladatok mérséklésére hat
órában egy segítő szakember foglalkoztatását
vállalja magára az
önkormányzat.
Ünnepélyes keretek között adták át a Rozgonyi úti Gyermek Háziorvosi
Rendelő és Védőnői Szolgálat felújított és akadálymentesített épületét. Megnyitó
beszédében Marton István polgármester elmondta, az épületben nyújtott
egészségügyi szolgáltatásokat közel 2400 gyermek és fiatal veszi igénybe,
s az épületet használók 8%-a mozgáskorlátozott. Aváros nagy figyelmet
fordít a közszolgáltatások akadálymentesítésének biztosítására. Az épület
bejáratát feldíszítő nemzeti színű szalagot Marton István polgármester és
Balogh László önkormányzati képviselő vágták el.
Kanizsa – A 2 mi ügyeink 2008. november 27.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Gelencsér Gábor, Polgár László, Steyer Edina. Tördelés, tipográfia:
Hársfalvi Tímea. Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Andorkó Mária, tel.: 30/916-1600. Szerkesztőség és kiadó:
Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax:93/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801
Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős
vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomda: László Reklámstúdió és Nyomdaipari Kft. Zalaegerszeg Felelős vezető: László
Károly. Terjesztő: TOTAL-LAP Kft., tel.: 20/981-3144. Felelős vezető: Fehér Tamás, tel.: 20/466-2286.
Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP
Európai falu – Leader közösség
táblák ünnepélyes átadásával kezdődött
el az Innovatív Dél-Zala
Vidékfejlesztési Egyesület közgyűlése.
A táblákat, melyeket a
Leader települések bejáratainál
helyeznek ki, Pásztohy András, a
MNVH miniszteri biztosa, Göndör
István országgyűlési képviselő
és Manninger Jenő, a Zala Megyei
Közgyűlés elnöke, országgyűlési
képviselő adta át a települések
önkormányzati vezetőinek.
Aközgyűlésen még két napirendi
pont szerepelt: az új elnök és elnökségi
tagok megválasztása, valamint
az egyesület alapszabályának
módosítása. A korábban, öszszeférhetetlenség
miatt lemondott
Czirákiné Pakulár Judit egyesületi
elnök helyett ezúttal sem sikerült
új elnököt választani.
B.E.
Leader
táblák
Kovács Tibor Vöröskeresztes
élet Zala Vármegyében 1881-1945
– A Vöröskereszt Zalai története
című könyvét mutatta be maga a
szerző és Czupi Gyula, a Halis István
Városi Könyvtár igazgatója.
Henri Dunant svájci üzletember,
a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítója
az 1859. június 24-i solferinói
ütközet után, Solferino című
könyvében javasolta az önkéntes
alakulatok létrehozását. Magyarországon
1881 májusában alakult
meg a Magyar Szent Korona Országainak
Vörös-Kereszt Egylete.
Kovács Tibor két évtizednyi tapasztalattal
a háta mögött írta meg a
kötetet, amelyekre a Vöröskereszt
megyei szervezetének titkáraként,
majd ezután alelnökeként tett szert.
Dr. Borsos Ferenc, a Magyar
Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének
megyei elnöke szavait a
kötet elején olvashatjuk, ajánlja a
könyvet mindazoknak, akik a bajba
jutott embertársak megsegítésében,
az elesettek felkarolásában
önzetlenül részt vesznek, s mindazoknak,
akik együttérzéssel osztoznak
a nélkülözők sorsában.
S.E.
A Vöröskereszt
64 éve
Idén ünnepelte fennállásának
35. évfordulóját a nagykanizsai
Attila Óvoda. Ez alkalomból
számtalan programot szerveztek
a kicsiknek egy héten át november
17-től 21-ig, s az ünneplést a
felnőttek alapítványi bálja zárta.
Minden nap szerepelt a palettán
a „35 év – 35 magyar népmese” című
esemény, a gyerekekkel fát ültettek,
sütöttek, különböző játékos
programokat szerveztek. A héten
közreműködött többek között a
Kölyökidő Alapítvány, valamint a
Bojtár népzenei együttes.
Kovács Jánosné, az intézmény
vezetője elmondta, tudatosan választottak
olyan programokat, amelyeknek
a gyermekek is részesei lehettek,
s azok lekötik a figyelmüket.
Szándékosan nem akartak
nagy felhajtást, fontosabb volt számukra
egymás között, családias
légkörben ünnepelni a gyerekekkel,
a szüleikkel és a dolgozókkal.
Az elmúlt 35 év rendkívül színes
volt, nagy fejlődésen ment keresztül
az intézmény, s leginkább a
2001-es év jelentett mérföldkövet
az óvoda életében. Ebben az esztendőben
ugyan egy csoporttal kevesebb
indult, de ekkor alakították
ki a torna-, az orvosi- és a nevelői
szobát, valamint a városban elsőként
az Attila Óvodában létesült
sószoba. Átalakították az udvart:
lecserélték az udvari játékokat –
EU-szabványnak megfelelően –,
kialakítottak egyfajta dombos tájjelleget.
Czinki László kert- és tájépítő
mérnöknek köszönhetően
teljesen új arculatot nyert az udvar,
ő tervezte az élősövény-labirintust,
amelynek óriási szerepe van a tájékozódás
fejlesztésében.
Az óvoda programjában kiemelten
szerepel a környezettudatos
nevelés, melynek keretei között
szelektív hulladékgyűjtés folyik
az intézményben, minden évben
kétszer környezetvédelmi játszódélelőttöt
tartanak a szülők
részvételével, s ide tartoznak a különböző
kirándulások is, ahol a
gyermekek felfedezhetik környezetük
szépségeit.
S.E.
35 éves az Attila Óvoda
Fotó: Steyer Edina
A Magyar Posta Zrt. Nyugatmagyarországi
Területi Igazgatósága
Nagykanizsán tartotta hagyományos
partnertalálkozóját.
A társaságnál a 2008-as esztendő
a Partnerség Éve. Ez évi munkájukban
kitüntetett szerepet kapott az a
törekvés, hogy tudásuk legjavát adva
kölcsönösen sikeres együttműködést
alakítanak ki a partnereikkel.
A kanizsai partnertalálkozóra
szórakoztató műsorral és kötetlen
beszélgetéssel várták ügyfeleiket.
A megjelenteket, közöttük Gulyás
Ernőt, a Nyugat-magyarországi
Területi Igazgatóság igazgatóját
és Zsuppán Géza igazgatóhelyettest
Iszakné Kolcsár Elvira, a
nagykanizsai körzeti posta vezetője
köszöntötte.
Az idei év eredményeiről és a
jövő évi tervekről Gulyás Ernő
igazgató többek között elmondta:
igyekeznek kezet nyújtani a postára
betérő magán és közületi ügyfeleknek
többek között azzal is,
hogy a posták közönségterét átalakítják,
átalakították. A levélszekrények
cseréje is megtörtént Nagykanizsán.
A bankpultokat leszerelik,
hogy közvetlen kapcsolatot
tudjanak teremteni a hozzájuk betérőkkel,
akiket több mint száz
szolgáltatással várnak. Városunkban
176 embernek ad munkát a
Magyar Posta.
B.E.
2008 a Partnerség éve a postánál
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – 2008. november 27. A mi ügyeink 3
november 6-tól – december 15-ig
Több, mint húsz kiállító kínálatát
tekinthették meg az érdeklődő
diákok, tanáraik és szüleik
a Nyugat-dunántúli Regionális
Munkaügyi Központ Nagykanizsai
Kirendeltség és Szolgáltató
Központ által rendezett Pályaválasztási
kiállítás és szakmai
nap keretében.
A kiállítók között többnyire a
megye szakképzéssel foglalkozó
szakiskolái, valamint szakközépiskolái,
gimnáziumai, oktatással
foglalkozó egyéb szervezetei,
felsőfokú oktatási intézményei és
néhány cég képviseltette magát,
azért, hogy szemléletesen bemutassák
a továbbtanulási lehetőségeket,
hangsúlyosan az intézményekben
oktatott szakmákat. A
rendezvény célja az volt, hogy a
pálya- és iskolaválasztás előtt álló
fiatalok információkat szerezhessenek,
s hogy ezzel a szervezők
segítő kezet nyújthassanak
nekik a pályaválasztási döntésükben.
A megnyitó előtt a siófoki Somogyi
TISZK Középiskola, Szakiskola
és Kollégium diákjai kaptak
lehetőséget, hogy bemutassák, milyen
tevékenységeket folytatnak
tanórán kívül. A színpadon láthattak
és hallhattak a megjelentek
többek között rockzenei előadást,
néptáncot, modern táncot, popzenei
műsort, mazsorettet.
Az eseményt Molnárné dr.
Nagy Ágnes, a Foglalkoztatási és
Szociális Hivatal Főosztályvezetője
és Kiss Ambrus, a Nyugatdunántúli
Regionális Munkaügyi
Központ főigazgatója nyitotta
meg. Ezt követően a nagykanizsai
középiskolák produkcióját
láthatta a közönség: a Zsigmondy
ruhaipari tanulói saját készítésű
ruháikat mutatták be, majd
a Batthyány Gimnázium Virág
Benedek Kórusa lépett fel. őket
követte a Thúry SZKI ének-modern
tánc bemutatója, majd a Piarista
Gimnázium diákszínpadának
Commedia dell’artetáncjátéka.
Délután a Mező Gimnázium diákjai
zenéltek, énekeltek, táncoltak,
valamint színdarabot adtak
elő.
S.E.
Pályaválasztási kiállítás
és szakmai nap
AFöld éve volt a témája a Magyar
Geofizikusok Egyesülete
Zala Megyei Csoportja, és a Magyarhoni
Földtani Társulat Déldunántúli
Területi Szervezete által
rendezett VII. Földtudományi
Ankétnak.
A tudományos tanácskozás
résztvevőit Horváth Zsolt, a zalai
csoport elnöke köszöntötte, majd
Haas János a társulat elnöke vette
át a szót. Beszédében hangsúlyozta:
a Föld Bolygó Nemzetközi Éve
hároméves programsorozat nemzetek
által elfogadott célja, hogy
minél szélesebb körben megismertesse
az emberiséget az életet biztosító
Föld bolygóval, felhívja figyelmét
annak sérülékenységére
és egyúttal a felelősségteljes gondolkodásra
ösztönözzön.
Az első előadó, Dr. Szarka László
bemutatta a Föld Bolygó
Nemzetközi Éve című füzetsorozatát.
Ebben a földtudomány különféle
ágainak eredményeit, lehetőségeit,
és a legsürgetőbb tennivalókat
olvashatjuk, így a felszín
alatti vizek, a természeti veszélyforrások,
az éghajlat, a nyersanyag-
és energiakincs kérdéseinek
problematikáját. Az előadó
úgy fogalmazott, a Földről kirajzolódó
kép az emberiség kórképe
is egyben. Egyértelműen látszik, a
társadalom eddig megszokott életmódját
fenyegető veszélyeknek az
éghajlatváltozás (ha van, és ha
tényleg melegedés) csak egyike. A
problémák gyökere végeredményben
az, hogy az emberiség eddigi
dinamikus fejlődése immár beleütközik
a Föld végességébe: globális
élelmiszer-, energia-, nyersanyagés
felszín alatti vizek szűkösségére
lehet számítani.
Korbély Barnabás, a Balatonfelvidéki
Nemzeti Park Igazgatóságának
képviseletében a Geoparkok
a földtani ismeretterjesztés
szolgálatában címmel tartott előadást.
Ismertette, egy geopark pontosan
körülhatárolt, jelentősebb kiterjedésű
terület, ahol földtani
örökségünk számos olyan emléke
található meg, melyek tudományos
és oktatási jelentősége, ritkasága,
valamint esztétikai értéke
miatt egyaránt kiemelkedőek. Ez a
terület – főleg a geoturizmuson keresztül
– képes a helyi gazdasági
fejlődést is szolgálni. A szerveződő
Bakony-Balaton Geopark már
számos helyen indított olyan programokat,
amelyek segítségével a
látogatók közelebb kerülhetnek
földtani örökségünk megismeréséhez.
Ilyen a Balatonfelvidéki
Nemzeti Park Igazgatóság által
kezdeményezett geopark, melynek
mintegy 3100 négyzetkilométer
tervezési területén érdemes kiemelni
a Tapolcai-medence és a
Tihanyi-félsziget páratlan tájképi
értéket képviselő, vulkáni eredetű
tanúhegyeit, a Káli-medence kőtengereit,
a Keszthelyi-hegység és
a Tési-fennsík barlangjait, az úrkúti
őskarszt vagy a darvastói felhagyott
bauxitlencse különleges
sziklavilágát.
A rendezvényen változatos témákban,
összesen tizenegy előadást
hallgathatott meg a közel
száz fős közönség. Az ankét sikerét
fémjelzi az is, hogy a Föld Éve
alkalmából kiállított poszterek és
geofizikai műszerek bemutatójára
több nagykanizsai középiskolából
is érkeztek érdeklődő diákok.
B.E.
Földtudományok az
emberiségért
Kanizsa – 4 Városrész 2008. november 27.
A tapasztalatok szerint minél
távolabb esik egy külső településrész
a várostól, annál több feladatot
kell megoldani az életkörülmények
javítása érdekében.
Jerausek István önkormányzati
képviselő úgy véli: míg Szabadhegyet
Kanizsa „Rózsadombjaként”
emlegetik, Kisfakos a délzalai
város „mostohagyermeke”,
amely több támogatást érdemelne.
– Egyetlen körzethez sem tartozik
ennyi külterület, mint hozzám,
mivel Szabadhegy, Sánc, Bagola,
Kisfakos és Nagyfakos képviselője
vagyok. Ha a bemutatást Szabadheggyel
kezdjük, méltán mondható
el erről a városrészről, hogy a legnagyobb
fejlődésen megy át. Az első
örvendetes eredmény – még az
előző ciklusból örököltük – az a
kerékpárút, ami a keleti városrészt
köti össze Szabadheggyel. Többéves
huzavona után sikerült megvalósítani
a három és fél méter
széles kerékpárutat a közvilágítással
együtt. A csatornázás egész
Szabadhegyet érinti, készültségi
foka már 99 százalékos. Ezt követően
a sokat kifogásolt útfelújítások
is megtörténnek, itt elsősorban
a Szabadhegyi útra gondolok.
A legutóbbi közgyűlésen napirendre
került egy olyan előterjesztés,
amelyből kiderül, hogy az
Alsó-Szabadhegyi út kikötése is
megvalósulhat a következő évben.
A területszerzések már olyan fázisban
vannak, hogy – egy-két tulajdonost
kivéve – ennek nincs
akadálya. Önálló képviselői indítvány
formájában be is terjesztem
majd a közgyűlés elé, hogy a csatornázás
előtt ideiglenes megoldásként
15 millió forintból megépülhetne
egy murvás út, ugyanis
a végleges kikötés teljes készültségi
műszaki állapotban 300 millió
forintba kerülne. Természetesen
mindez külső forrás nélkül nem
valósulhat meg, de ezt az ideiglenes
megoldást helyi forrásból tudnánk
támogatni.
– Miként lehet jellemezni ezeket
a külső városrészeket?
– A Sánci út voltaképpen egy városszéli
peremkerület. Az ott lakók
kértek egy gyalogátkelőhelyet, mivel
az egyik oldalon óvoda van, a
másik oldalon pedig egy élelmiszerüzlet.
Sajnos, a Közútkezelő Kht. elvetette
a megvalósítást arra hivatkozva,
hogy ha a 61-es út elkerülő
szakasza megépül, akkor változik
majd a sánci közlekedés. Ezzel
szemben örvendetes viszont, hogy a
tavasszal beadott pályázat révén
már az engedélyezés is megtörtént
a buszváró kicserélésére, mivel
Sáncban egy régi buszváró van és a
lakosság kérte a felújítását. Emellett
pályázatot nyertünk egy kerékpárút
megvalósítására, ami a Hevesi
úttól egész a Csónakázó-tóig
húzódik. Pontosabban csak a temető
kapuig, mert onnan már meglévő
tervek szerint folytatódik a beruházás.
A nemrég megrongálódott híd
a Bakónaki-patak felett már e projekt
keretében épül újjá. Ennek
eredményeként egy széles betonhídon
át lehet majd eljutni kerékpárral
az orvosi rendelő oldalára, és
ugyanazon az oldalon épül meg ez
a szintén három és fél méter széles
kerékpárút, ami azért is fontos,
mert azon a területen egyébként is
nagyon leromlott állapotban van a
járda. Továbbhaladva a bagolai
városrész következik, amelyről
csak szépet és jót lehet elmondani,
hiszen az ott lakók nem vetettek fel
semmilyen komolyabb gondot. A
nagybagolai városrészben a szőlőskerteknél
megy fel egy hegyi út,
ami levágja a kanyart a Kaposvári
útra való kitérés kapcsán. Még ebben
az évben megtörténik ennek az
útnak – amit a bagolaiaik is használnak
majd – a mart aszfalttal történő
felújítása. A városrészben aktív
közösségi élet tapasztalható.
Eredményesen működik a Bagolai
Városszépítő Egyesület, aminek köszönhetően
színvonalas rendezvények
vannak ebben a városrészben
– gondolok itt például az Idősek
Hete keretében megrendezett programra
fővárosi művészek közreműködésével.
A településrészen egy
szépen felújított és karbantartott
művelődési ház működik. A helybeliek
sokat áldoznak lakókörnyezetük
szépítésére. A bagolaiak tudvalevőleg
kapnak évente hat millió,
illetve most már hat és fél millió forintot,
mert annak idején megállapodás
született a várossal arról,
hogy a bagolai szeméttelep elviselése
miatt kárpótlásként ez a településrész
kap évi hatmillió forintot,
amit közvetlen környezetük szépítésére
használnak fel. Meg kell említenem
továbbá, hogy a kanizsai városközpontban
is büszkék lennénk
egy olyan korszerű, európai uniós
elvárásoknak is megfelelő játszótérre,
mint amilyet a bagolaiak alakítottak
ki a városrészükben. A következő
településrész – Kisfakos
és a tulajdonképpen tíz házból álló
utcarész Nagyfakos – a város
„mostohagyermeke”, mert – nemcsak
ebben a ciklusban - hosszú
évek óta valahogy mindig kimaradt
a városfejlesztés folyamatából.
Talán azért, mert bizonyos
mértékben távolabb esik a várostól
és biztos, hogy mindig volt valami
fontosabb a fejlesztések tekintetében.
Jómagam szeretném
elérni – és a jövő évi költségvetésben
szerepeltetem is – hogy Kisfakoson
a Damjanich utca aszfaltozása
megtörténjen, mert a tavasszal
végzett csatornázási munkálatok
után az aszfaltút beázott.
Legalább hat alkalommal kellett
javításokat végezni az útbeszakadások
miatt. De ugyanígy említhetném
a járdaépítést, mert annyira
bedőlt már a járdafelület szintje,
hogy télen síkos időben balesetveszélyes
közlekedni rajta.
Szükség van továbbá egy fedett ravatalozó
megépítésére a temetőben.
Úgy gondolom, hogy: ha az
említett célokból bármelyiket is
meg tudjuk valósítani, már az is
eredmény, mert óriási a településrész
lemaradása a többi külső városrészhez
képest. Olyannyira
„mostohagyermek” ez a településrész,
hogy például nem tudják nézni
a városi televízió adását, mert
nincs kábeltévé, arról nem beszélve,
hogy gáz sincs, tehát fatüzelésre
kényszerülnek az ott lakók.
Summázva, nagyon hátrányos
helyzetben vannak a kisfakosiak és
persze hangot is adnak panaszaiknak.
őszintén megvallva, még nekem
sem sikerült látható eredményt
elérnem a városrészben, de
minden erőmmel azon vagyok,
hogy képviselőségem alatt történjen
előrelépés a településrész fejlődésében.
– Gyakran végigjárja ezeket a
településrészeket, vagyis miként
tartja a kapcsolatot a lakossággal?
– A fogadóórák mellett időnként
kimegyek a településrészekre. Az
ott élők először zárkózottnak tűnnek
és tartózkodóak az idegennel
szemben, de például legutóbb, amikor
Kisfakoson az Idősek hete megnyitóján
vettem részt, az ott élők
nagyon hálásak és barátságosak
voltak, amikor elbeszélgettem velük.
Meg kell említenem azt is,
hogy Kisfakoson egy épületben van
a kultúrház és az orvosi rendelő, és
itt is mostoha körülményeket tapasztaltam.
Télen az orvosi rendelő
hol be van fűtve, hol nincs, mert
amire bemelegedne a cserépkályha,
addig már vége van a rendelési
időnek. Ide mindenképpen valami
gyorsabb és a mai technikának
megfelelő fűtési alkalmatosságot
kellene kitalálni, hogy a kultúrház
épületében és az orvosi rendelőben
is jobb körülmények fogadják a lakosságot.
Tapasztalataim szerint
Szabadhegy a legfejlettebb és főleg
azáltal várható további fejlődés, ha
elkészül a csatornázás meg az útfelújítás.
Akkor azt hiszem méltán
mondhatják – mert már eddig is
használták ezt a kifejezést – , hogy
Kanizsa „Rózsadombja”, de akkor
már nemcsak a szép házak meg a
csodálatosan parkosított udvarok
okán, hanem a járdák és utak állaga
is hozzájárulhat e jelző használatához.
Ami a külső városrészeket
illeti, pillanatnyilag a legsürgetőbb
feladat talán a rendkívül
rossz állapotban lévő Damjanich
utca felújítása Kisfakoson, annál
is inkább, mert az erdőn túl található
Erzsébettelep, ami téliesítve
van, tehát télvíz idején is jönnek
látogatók az ország különböző részeiből
az itt található Ferencestanyára,
és nem mindegy, hogy milyen
környezet és útviszonyok fogadják
az ide látogató vendégeket,
akik magukkal viszik Nagykanizsa
jóhírét.
Gelencsér Gábor
Kanizsa „Rózsadombja” és „mostohagyermeke”
Kanizsa – 2008. november 27. hét KÖZ nap 5
A csirkének, mint tudjuk fogai
nincsenek, csak recéi a csőrében.
Most igaz, valós történetekkel
fogat növesztünk, vagy
protézist adunk e szerencsétlen
csipegető szárnyasnak. Csak
hogy tudja, milyen országban
él.
Első történet
Budapest szívében, az Oktogonnál
két egyetemista beszélget
pénteken este – a bulizás hajnalán
– a hátam mögött. „Tudod, mire
vagyok a legbüszkébb? Arra,
hogy egyetlen kötelező olvasmányt
sem olvastam el!”.
Hátrafordultam. Két snájdig,
húszas évei közepén járó, vasalt
pantallójú, menő télikabátos, sármosan
zselézett hajú ifjút láttam.
Kezükben a legmodernebb sétapálca-
esernyő, valamint laptop.
Jókai Móric (közismertebben
Mór) szobra előtt a zebránál. Azaz
zselé1 nem olvasta sem A kőszívű
ember fiait, sem Az aranyembert,
sem más klasszikus művet.
Igaz, amióta az idióta Nógrádi
család magyarította Jókait és
Gárdonyit – gondolom basicnyelvre
– lévén nem eléggé modernek,
azóta e hazában irodalom
tekintetében semmin sem
csodálkozom. Zselé2 nem szólt
egy szót sem. És ez a még nagyobb
baj.
Régi vágyam, hogy e „felgyorsult,
globalizált világban” egyszerre
lefagy a földkerekség
összes számítógépe és mobiltelefonja.
Na, akkor a kis zselék mihez
kezdenének? Mi az, hogy
könyvtár? Mi az, hogy papír,
hogy könyv, hogy fedéllap, hogy
könyvgerinc?
Semmihez. Belehalnának az
Internet, a chat meg egyéb felesleges
– másoknak komoly pénzt
hajtó – elektronikus rendszerek
hiányába.
A kultúrember meg hátrafordul
és leveszi a lexikont, a verseskötetet,
vagy regényt a könyvespolcról.
És a kötelező olvasmány
nem úgy volt kötelező, mint az
orosz (szovjet) nyelv tanulása.
Hanem mert Móricz, Mikszáth,
Arany, Petőfi és a többiek ÉRTÉ-
KEKET teremtettek saját és utókoruknak.
Második történet
Értékek. Az Erdélyországból
érkezett Üsztürü zenekar két
oszlopos, testvérpár tagja szombaton
ünnepelte születésnapját.
Szász József brácsás a harmincnyolcadikat,
bátyja, a bőgős Lőrinc
a negyvenediket. Szerintem
ma Magyarországon ők (Major
Levente prímással kiegészülve)
játsszák a legautentikusabb magyar
népzenét. Ne higgye a kedves
olvasó, hogy csak a négy- illetőleg
a három húr bűvöletében
élnek! Kiváló olajmérnökök ők
és most éppen Németországban,
valamint a gallok honában dolgoznak.
Mert hazánkban nem
tudják kamatoztatni szaktudásukat.
És nem is csak a fizetségről
van szó. Egyszerűen arról, hogy
amit ők a speciális romániai
egyetemen elsajátítottak, arra
még nem érett meg kis hazánk.
Ezért jószerivel csak muzsikálni
– no, meg persze a családhoz –
járnak haza. És nem értik, hogy
mi történik itt a biopoliszok,
nanopoliszok meg mindenféle
poliszok országában. Nem hinném,
hogy Jocó a tízéves Zsófika
lányát csak háromhetente
akarja látni. Hogy a csirke harapja
meg!
Harmadik történet
Volt általános iskolai és gimnáziumi
osztálytársammal futottam
össze pénteken délután egy teázóban.
Hosszú évekig nem találkoztunk,
az utóbbi időben gyakrabban.
Családja felmenői közt
található Benedek Elek, de mégsem
mese, amit most leírok. Csaba,
vezetékneve után Bence becenévvel,
mindig utolsó volt a testnevelés
órák gyakorlatain, de matematikában
és fizikában az élen
járt. Érthető, hogy utóbbiakban
szerzett egyetemi diplomát. (Akkor
még komoly és nem pénztárcafüggő
volt a felvételi). A gimiben
nagyon keveset beszélt,
társasági összejövetelekre nemigen
járt, osztálykirándulásokon
félszeg volt – talán molettebb alkata
miatt. Most meg egy nagyszájú,
kivirult, lefogyott, elegáns
figurával találkoztam. Miközben
az egyetemen és egy cégnél is
dolgozik, szabad idejében – precízen
beosztva, ahogy egy jó matekoshoz
illik – a szegedi Csillag
börtönben készíti fel érettségire a
legkegyetlenebb bűnözőket.
Most is Szegedről jött, ahogy fogalmazott:
„egy konferenciára
kajálni”. Kiderült, hogy szolgálati
kocsija van és kaján vigyorral
mondja: MANAGER vagyok!
Nem ismertem rá. Bencét mintha
kicserélték volna. Külsőleg. De a
zakó alatt megmaradt az, aki
mindig is volt. Értékorientált magyar
ember. Esete is példa arra,
hogy tisztességesen, tudással, olvasással
előrébb juthatunk. Csókosok,
korrupció és kukorékolás
nélkül.
Negyedik történet
Mielőtt Bencével találkoztam,
a péntek délelőttöt Somogyország
fővárosában, Kaposváron
töltöttem. Feladatom volt. Most
indult a Somogy TV és megkértek,
hogy a pénteki Sajtóklubban
vitatkozzak a helyi egyetem
kommunikációs tanárával. Somogyi
és országos témákról. Vitapartnerem
úgy tanít kommunikációt,
hogy még életében nem
írt újságcikket, nem készített rádióriportot,
nem vezetett televíziós
műsort. Halkan kérdem: akkor
mit tanít?
Minden kérdést elvi síkra terelt,
de a konkrétumokba belegabalyodott.
Izzadt. Nem az a
baj, hogy ezt a párbajt elveszítette.
Sokkal nagyobb gond,
hogy mindezt a semmit átadja a
jövő véleményformáló, jól tejelő
diákjainak. Akik aztán a divatszak
diplomájával zsebükben
és retiküljeikben osztják majd
az észt olyanoknak, akik évtizedek
óta – még a régi, klasszikus
írógépen pötyögve a betűket –
művelik és nem mímelik e szakmát.
Mert ez az. Ismerik a régi
mondást: aki nem tudja, az tanítja.
Sajnos.
Na, megyek a jövő heti csirkefogak
keresésére.
Csúri Ákos
Csirkefogak
(Szösszenetek az emberi érdekességekről)
A Célpont legérdekesebb műsoraiból
válogató könyvtári kamara
kiállításon – melyet a
Nagykanizsai Polgári Egyesület
rendezett – olvashatók az alábbi
idézetek.
Helmeczy: „Ezt ők mondják
meg, hogy hogy tudják, mert azért
az lenne a nagy fogás, ha egy csapásra
a kettőt megfogni, b… meg,
mert akkor nem az egy szál Kisberk
Szabolcs, izé, hanem”
Baráth: „Hanem a fél HírTV-t.”
Helmeczy: „A fél HírTV-t. Úgy
kellene megrendezni, b… meg,
hogy közúti ellenőrzés. Kutyás
rendőr, haveri kutya a rendőrökkel,
és a kutya elkezd vergődni, és
akkor mintha véletlenszerű, mintha
a kutya észrevette volna.”
Krakkó Ákos: „Szabolcs találta
meg a börtönbüntetése elől menekülő
Kabait az OPNI-ban, foglalkoztunk
a cégügyeivel is, amelyekhez
korábban a pénzügyminiszternek,
Veres Jánosnak is köze volt, aztán
Veres fiainak a védelmi pénz beszedését
leplezte le a HírTV, s azt,
hogy Tóth Viktor, Veres János egykori
kampányfőnöke miként vásárolta
meg a romák szavazatát 2006-
ban.”
Rákóczi Péter felelős szerkesztő,
Kovács Andrea, Losonczi Kata,
Kisberk Szabolcs és Krakkó
Ákos riporterek, mindannyian a
HírTV újságírói. A városunkba érkezésük
előtti tárlat megnyitóján
Cseresnyés Péter országgyűlési
képviselő feltette a kérdést: „Gondoltuk
volna, hogy a 21. században
még mindig kérdéses lehet a
véleménynyilvánítás szabadsága?
Gondolkodjunk el, mi lenne Magyarországból
ma a HírTV nélkül?
Következmények nélküli
ország. A Célpont tehetséges fiatal
újságírói hisznek abban és dolgoznak
is azért, hogy Magyarországon
legyen következménye a tetteknek,
a szavaknak. Felmérhetetlen
az a hatás, melyet a társadalom
egészséges működésére gyakorolnak.”
A Célpont stábjának közönségtalálkozója
december 1-jén,
hétfőn 18 órakor lesz a városi
könyvtár 3. emeleti termében.
P.J.
Kanizsán
a Célpont
Legutóbbi ülésén minden tervezett
napirendi pontot megtárgyalt
a Nagykanizsai Kistérség
Többcélú Társulása.
Eredményes volt az NKTT Bajza
u. 2. szám alatti épületének felújítási
közbeszerzési pályázata,
napokon belül létrejön a szerződés
a kivitelezővel a Komplex Kistérségi
Központ kialakításáról.
Nem csatlakozik a Társulás a
Turisztikai Egyesülethez, az önkormányzatoknak
azonban javasolta,
hogy maguk döntsenek efelől.
A 2009. évi költségvetés koncepciójának
kapcsán a Társulás
úgy döntött, hogy a 2008-ban, a
költségvetési törvényjavaslat ismert
támogatási rendszere alapján
a többek között oktatásra, szociális
ellátásra, mozgókönyvtárra fordított
támogatások összegét 385.420
millió forintról 269.350 millió forintra
csökkenti.
Szakértő tájékoztatását hallgatták
meg a Nagykanizsai
Kistérség által felvállalt közös
útfenntartási feladatok kapcsán,
s bár a térségi szinten való feladatellátás
indokolt lenne, forrás
nem áll a rendelkezésre ehhez. A
Társulás elvben egyetért a karbantartás,
felújítás szükségességével,
ezért a települések szándéknyilatkozata
alapján körülbelül
fél év múlva születhet döntés
ez ügyben.
A Bajza u. 2. szám alatti ingatlan
hasznosításáról a következőképpen
döntöttek az ülésen:
a központi épületet az NKTT
munkaszervezete, a családsegítő
szolgálat és a belső ellenőrzési
szervezeti egység kapja, a Bajza
utca felőli kisebb iroda a Társulás
nonprofit kft.-je és az ahhoz
tartozó szervezeti egységek számára
kerül átalakításra, a Batthyány
utca felőli irodaépületben
kedvezményes bérleti díj
mellett a Társulás tevékenységéhez
kapcsolatos kistérségi feladatokat
ellátó regionális és országos
hatáskörű szervezetek
képviselői számára biztosítanak
elhelyezést, és az egykori gyermekotthon
épületében a Regionális
Ifjúsági Centrum projekt
megvalósítását támogatja az
NKTT.
S.E.
Egészségügyi szolgálat akadálymentesítése Nagykanizsán (Rozgonyi u. 5.)
Napjainkban az alapvető közszolgáltatásokhoz való, mindenki számára
egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása nem csupán jogos társadalmi igény,
hanem jogszabályi kötelezettség is. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
az előtte álló rendkívül szigorú követelményeknek való megfelelés
érdekében 2005-ben elkészítette a tulajdonában álló közforgalmú építmények
állapotfelmérését és rangsorolta az épületeket, az akadálymentesítési beavatkozások
szükségessége szerint. A törvényi előírások szerint elsődlegességet
élvez az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltató épületek átalakítása, így a
Városi Fogászat 2006. évi teljes körű akadálymentesítése után újabb projekt
előkészítését kezdte meg 2007. második félévében.
Az Önkormányzat 2007. szeptemberében az előkészítő munka eredményeként
pályázatot nyújtott be a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program
NYDOP-5.1.1./E-2007 kódszámú, Önkormányzati felelősségi körbe tartozó
intézmények utólagos akadálymentesítésére kiírt pályázati felhívásra. A projekt
célja a Rozgonyi utca 5. szám alatti egészségügyi szolgálat (2 gyermekorvosi rendelő,
illetve 4 védőnői szolgálat) komplex akadálymentesítése volt.
2008. márciusában a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
meghozta támogató döntését, így - a 2008. májusában megkötött támogatási
szerződés alapján - nyáron megkezdődhetett a beruházás.
A pályázati támogatás segítségével a város:
- Utólag kiegészítő forrást kapott a tervdokumentáció kidolgoztatására, a
rehabilitációs környezettervező szakértő szakvéleményének elkészíttetésére.
- Teljes körűen akadálymentesítette az épületet. Parkolót létesített,
hidraulikus emelő berendezést szereltetett be és a törvényi előírásoknak
megfelelő mellékhelyiséget épített a mozgáskorlátozottak számára. A
látássérültek tájékozódását burkolati vezetősávok, vezető korlátok és a kontrasztos
feliratok segítik. A hallássérültek tájékozódása érdekében villanófényes
beteghívót szeltek fel a várótermekben, a páciens és az orvos közötti
kommunikációt pedig egy induktív hurkos erősítő segíti. Az értelmi fogyatékkal
élők a jól értelmezhető, egyszerű piktogramoknak köszönhetően
használhatják egyenlő eséllyel az épületet.
- Szórólapot készíttetett annak érdekében, hogy a fogyatékkal élőket tájékoztathassa
a Nagykanizsán már akadálymentesített önkormányzati intézmények
köréről, illetve arról, hogy a Rozgonyi utcai rendelőben milyen eszközök és
építészeti megoldások biztosítják az esélyegyenlőségüket.
A pályázati projekt teljes költsége 15 millió Ft, amelyhez 8,5 millió Ft
lehívható támogatás társult. Ezen felül az önkormányzat az épületben
elvégzendő, ám a pályázatból nem finanszírozható felújítási munkákra 2,7 millió
Ft-ot fordított a saját költségvetéséből.
Az épületben nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat megközelítőleg 2400
gyerek és fiatal veszi közvetlenül igénybe, akikhez még társul a kiserők
nagyságrendben azonos száma. A statisztikák alapján az épületet használók
közül 8 % a fogyatékkal élők aránya.
Nagykanizsa, mint a térség kulturális, egészségügyi és közigazgatási
központja, kiemelt figyelmet fordít, -- a törvényi kötelezettségeként is fennálló
- közszolgáltatások akadálymentes hozzáférésének biztosítására. Az önkormányzat
a megvalósult beruházással javítja a fogyatékossággal élő emberek
társadalmi beilleszkedésének lehetőségét, az önálló életvitel megteremtésének
feltételét. Hozzájárul ahhoz, hogy az arra szoruló gyermekek már kicsi korukban
megtanulják azt, hogy hogyan kezeljék a számukra kiépített speciális
eszközöket és a későbbiekben teljes természetességgel használják azokat.
Nagykanizsa, 2008. november 25.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kanizsa – 6 Városháza 2008. november 27.
Ügyintéző: Junger Mónika. Tárgy: Értesítés építéshatósági eljárás
megindításáról és helyszíni szemle időpontjáról. Szám: 6/1797-2/2008.
Hirdetmény
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. § (6) alapján értesítem az érintetteket,
hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági
Osztályára építésügyi hatósági engedély iránti kérelem érkezett, melynek tárgya
a Nagykanizsa, Csengery utca 4/A. szám alatti, 1943/3. hrsz-ú ingatlanon beépített
tetőtér használatbavételi engedély iránti kéreleme. A Ket. 29. § (7) bekezdése
értelmében fenti üggyel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom.
A tervezett tevékenység rövid ismertetése: a fenti ingatlan tulajdonosa a beépített
tetőtér használatbavételi engedélyét kéri. A kérelemmel érintett ingatlan valamint
az érintett ingatlannal közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület):
Nagykanizsa 1943/3., hrsz-ú ingatlan tulajdonosa, 1942., hrsz-ú társasházi
ingatlan tulajdonosai, 1943/1., hrsz-ú társasházi ingatlan tulajdonosai, 1943/4.,
hrsz-ú társasházi ingatlan tulajdonosai, 1947., hrsz-ú ingatlan tulajdonosai.
Az érintettek az ügy irataiba és a tervekbe a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági
Osztályán, az alábbi helyen és időpontban tekinthetnek be: Nagykanizsa,
Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-17, péntek:
8-12. Egyben értesítem az érintetteket, hogy a fenti ügyben a Nagykanizsa,
Csengery u. 4/A. szám alatti ingatlanon 2008. december 3-án (szerdán) 11.00-
kor helyszíni szemlét tartok. Találkozás: az érintett ingatlan előtti közterületen.
Kérem a kérelmezőt ill. ingatlantulajdonost, hogy a helyszíni szemle feltételeit
a fenti időpontban biztosítani szíveskedjen, valamint a kiértesítettek,
hogy az eljárás lefolytatását a szemlén való részvételükkel szíveskedjenek elősegíteni.
Továbbá tájékoztatom az érintetteket, hogy a helyszíni szemlén az érdekelt
ügyfelek - személyazonosságuk megfelelő igazolása mellett - részt vehetnek,
véleményüket ott előadhatják, de megjelenésük nem kötelező.
Mivel a fenti eljárással érintett ingatlannal szomszédos ingatlanokkal rendelkezni
jogosultak száma jelentős, az eljárás megindításáról az érintetteket a
Ket. 29. § (6) bekezdése értelmében hirdetményi úton értesítjük.
A hirdetmény 2008. november 24-től kerül kifüggesztésre Nagykanizsa
Megyei Jogú Polgármesteri Hivatala hivatalos hirdetőtábláján.
Nagykanizsa, 2008. november 24.
Junger Mónika, ügyintéző
Jelen eljárás során ügyfélnek minősülnek:
Kérelmező: 1. 1943/3. hrsz-ú ingatlan tulajdonosa
Az érintett ingatlannal közvetlenül szomszédos - a határozattal érintett ingatlannal
közös határvonalú (telekhatárú) - ingatlanokkal rendelkezni jogosultak:
2. 1942. hrsz-ú társasházi ingatlan tulajdonosai részére a közös képviselő
útján a tulajdonosok értesítési kötelezettsége mellett, Nagykanizsa, Csengery
u. 2., 8800. 3. 1943/1. hrsz-ú társasházi ingatlan tulajdonosai részére a közös
képviselő útján a tulajdonosok értesítési kötelezettsége mellett, Nagykanizsa,
Fő u. 10-12., 8800. 4. 1943/4. hrsz-ú társasházi ingatlan tulajdonosai részére a
közös képviselő útján a tulajdonosok értesítési kötelezettsége mellett, Nagykanizsa,
Csengery u. 4., 8800. 5. 1947/1. hrsz-ú ingatlan tulajdonosai
Építéshatóság - Csengery u. 4/A.
Sajtóközlemény
A kistérség belakja a Bajza utca 2-t
Kanizsa – 2008. november 27. Városháza 7
Balogh László a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője,
OKISB-elnök fogadóórát tart minden szerdán 16 órától 17 óráig a Batthyány
Lajos Gimnáziumban (Nagykanizsa, Rozgonyi utca 23.): 30/204-0865,
balogh.laszlo61@chello.hu.
Bene Csaba, a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát
tart minden hónap első hétfőjén 17 órától 19 óráig a kenyérgyári PERGO
lottózóban (Kinizsi u. 95. ).
Bicsák Miklós az 1. számú választókerület (Garai, űrhajós, Hársfa, Ifjúság utca
lakói) önkormányzati képviselője 2008. december 3-án, szerdán 16 órától 17.30
óráig fogadóórát tart a Kinizsi utca 97. szám alatti bélyegzőgyártó irodában.
Horváth István a 8. számú választókerület önkormányzati képviselője
2008. december 3-án 17 órától fogadóórát tart a Hevesi Sándor Általános Iskolában.
Tóth Nándor, a 14. számú választókerület önkormányzati képviselője 2008.
december 1-je helyett 2008. december 8-án tartja fogadóóráját 18 órától a Móricz
Zsigmond Művelődési Házban.
Polai József a 15. számú választókerület önkormányzati képviselője
fogadóórát tart minden páratlan hónap utolsó péntekén 18 órától 19 óráig a
kiskanizsai kirendeltség épületében.
Képviselői fogadóórák
Az Állami Számvevőszék 2008. évi ellenőrzési programja részeként internetes
lakossági elégedettségmérést indított a települési hulladékkezelési közszolgáltatáshoz
kapcsolódóan. A vélemény-nyilvánítás önkéntes és névnélküli.
Az internetes kérdőív hozzáférési címe: www.asz.hu/ASZ/hulladek.nsf
Az uniós, valamint a hazai forrásokból a szilárd hulladékgazdálkodásra fordított
támogatások hatékonyságának megítéléséhez kérjük, hogy a lakosság
minél nagyobb számban adjon véleményt a feladatellátásról. A kérdőíves felmérés
települési eredményéről annak lezárását követően az önkormányzat kap
tájékoztatást.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Internetes kérdőíves felmérés
Ügyintéző: Junger Mónika. Tárgy: Értesítés döntéshozatalról a Nagykanizsa,
Ady u. 12/A. sz. alatti építéshatósági ügyben. Szám: 6/339-10/2008.
Hirdetmény
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80. § (3) bekezdése alapján értesítem
az érintetteket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője a
6/339/2008. számú tárgybani építéshatósági ügyben a benyújtott kérelmet elbírálta
és döntését meghozta. Mivel a fenti építéshatósági eljárással érintett ingatlannal
rendelkezni jogosultak száma jelentős, ezért ezen ügyfeleket a határozat
meghozataláról hirdetményi úton tájékoztatjuk a fenti jogszabályi előírásnak
megfelelően az alábbiak szerint. A hirdetmény 2008. november 24-től
kerül kifüggesztésre Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának
hivatalos hirdetőtábláján.
Az eljáró hatóság megnevezése: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője
8800 Nagykanizsa, Eötvös tér 16., ügyszáma: 6/339/2008. Tárgya: rendeltetés
módosítás iránti kérelem. A kérelmező ügyfél neve: Benedek Imréné, Nagykanizsa,
Ady E. u. 12/A. A kérelemmel érintett ingatlan valamint az érintett ingatlannal
közös határvonalú (telekhatárú) ingatlanok (hatásterület): 1. Nagykanizsa,
2000. hrsz.-ú társasházi ingatlan tulajdonosai. 2. Nagykanizsa, 2001.
hrsz.-ú társasházi ingatlan tulajdonosai. 3. Nagykanizsa, 2002. hrsz.-ú társasházi
ingatlan tulajdonosai. Az egyes tulajdonosok részére a határozat közlése
hirdetményi úton történik.
Felhívom az érintettek figyelmét, hogy az elsőfokú építéshatóság fenti ügyben
meghozott döntése és az ügy iratanyaga a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági
Osztályán, az alábbi helyen és időpontban megtekinthető: Nagykanizsa,
Eötvös tér 16. III. emelet 304. Hétfő: 8-12, 13-16.30, szerda: 8-12, 13-18, péntek:
8-12.
A Ket. 98. § (1) bekezdése kimondja: "Az ügyfél az első fokú határozat ellen
fellebbezhet. A fellebbezési jog nincsen meghatározott jogcímhez kötve,
fellebbezni bármilyen okból lehet, amelyre tekintettel az érintett a döntést sérelmesnek
tartja." Erre figyelemmel a határozatban a jogorvoslat lehetőségét
biztosítottuk.
A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Nyugat-dunántúli
Regionális Közigazgatási Hivatal Zala Megyei Kirendeltségéhez címzett, de
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Építéshatósági Osztályhoz
két példányban benyújtandó és 30.000 Ft értékű illetékbélyeggel ellátott
fellebbezéssel lehet élni.
Nagykanizsa, 2008. november 24.
A jegyző megbízásából: Szamosi Gábor, építéshatósági osztályvezető
Építéshatóság - Ady u. 12/A.
Értesítjük Tisztelt Betegeinket, hogy a VII. és VIII. számú Gyermek
Háziorvosi Szolgálat, valamint a Védőnői Szolgálat 2008. december 1-jétől
a Rozgonyi u. 5. szám alatti, felújított orvosi rendelőben folytatja a betegellátást,
illetve tanácsadást.
A telefonszámok és a rendelési idő változatlan.
Tájékoztatás
APolgármesteri Hivatal Művelődési és Sportosztálya koordinálásával 2008. november
29., december 6. és 13-án szombatonként hét tornaterem nyitja ki kapuit, hogy díjtalan
használat mellett fogadja a sportolni vágyókat, szervezett csoportokat az óvodás korosztálytól
az idősebbekig. Délelőtti időszakok (kivétel Palin): 9.00-10.30, 10.30-12.00,
12.00-13.00. Délutáni időszakok: 14.00-15.30, 15.30-17.00, 17.00-18.00
A sportolás az alábbi helyen és időpontban lehetséges:
- Hevesi Sándor Általános Iskola, Hevesi u. 2. Tel: 311-265. Szabad délelőtt és
délután: november 29., december 6., 13-án.
- Zrínyi Miklós Általános Iskola, Zrínyi M. u. 38. Tel: 312-078. Szabad:
12.00- 13.00-ig december 6., 13-án
- Általános Iskola és Óvoda Kiskanizsa, Bajcsy-Zs.u. 67. Tel: 319-217. Szabad:
9.00 - 13.00-ig november 29., december 6., 13-án.
- Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 81. Tel: 313-
737. Szabad: 8.00-12.00-ig november 29., december 6., 13-án
- Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, Csokonai u. 1. Tel: 313-026. Szabad:
9.00-13.00-ig november 29., december 6., 13-án.
- Péterfy Sándor Általános Iskola, Attila u. 2. Tel: 311-099. Szabad: 14.00-
18.00-ig december 6, 13-án.
- Rozgonyi Úti Általános Iskola, Rozgonyi u. 25. Tel: 311-543. Szabad: 9.00-
13.00-ig november 29., december 6., 13-án.
- Bolyai János Általános Iskola, Erzsébet tér 9. Tel.: 312-182. Szabad: 15.30-
17.00-ig december 6., 13-án.
- Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Miklósfa, Iskola u. 10. Tel.: 536-
950. Szabad: 14.00-18.00-ig november 29., december 6., 13-án.
Atornatermek használatára (időpontokra) előzetesen bejelentkezni a feltüntetett telefonszámokon lehet.
Nyitott tornaterem akció
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson
értékesíti az alábbi ingatlanát: 4378/29. hrsz-ú, Nagykanizsa Ipari Parkban
elhelyezkedő, melynek kikiáltási ára 59.332.000 Ft + áfa. A versenytárgyalás
időpontja: november 28. 10:00 óra.
Az ingatlan az Ipari Park területén a 74 sz. út mellett helyezkedik el, nevezetesen
a Nagykanizsa belterület 4378/29 hrsz-ú, 1.4833 m2 nagyságú „kivett
beépítetlen terület” megnevezésű ingatlan. A terület a 4378/12 hrsz.-ú útról
megközelíthető. Közműcsatlakozások adottak. A felmerülő igényeket a szolgáltatókkal
kell egyeztetni. A versenytárgyalás helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási
és Szolgáltató Zrt. 8800 Nagykanizsa, Garay u. 21. Érdeklődni a
fenti címen és a következő telefonszámokon lehet: 93/310-256 és 93/536-365
Versenytárgyalás - Ipari Park 4378/29.
Meghívó
A nagykanizsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat
tisztelettel meghívja
A HORVÁT VIRÁGKÖTőK
vásárlással egybekötött bemutatójára,
amelyen adventi koszorúk, érdekes virágkompozíciók
kerülnek eladásra.
Rendezvényünk helyszíne: Vasemberház Tükörterme
Időpontja: 2008. november 28. (péntek) 15 óra
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Kanizsa – Párt-m 8 mérleg 2008. november 27.
A 2006-2010-es önkormányzati
ciklus félideje alkalmas arra, hogy
megpróbáljuk áttekinteni a történéseket,
megérteni a döntések motivációit,
rendszerezni a tapasztalatokat,
esetleg a jövő érdekében
változtatni a célokon, változtatni a
magatartásunkon.
A történések sorolása közben
minduntalan beleütközünk olyan
jelenségekbe, amelyek alapján arra
következtethetünk, hogy Nagykanizsán
a bajok gyökere sokkal mélyebben
van, mint egy-egy „ügy”
jó vagy rossz kezelése.
A problémák feltárása soha nem
lehet teljes körű, csupán egy közös
gondolkodásra ösztönző áttekintésre
vállalkozhatunk – a helyzetünkből
adódóan – természetesen
az ellenzék szemszögéből.
Az alapok hiánya, deformált
gondolkodás, hatalmi technikák:
Gyakran támadt olyan érzésem
az elmúlt két esztendőben, hogy a
FIDESZ és képviselőinek a többsége
nem értette meg és ma sem
érti, a rendszerváltáskor mindanynyiunk
által önként vállalt és képviselt
legfontosabb demokratikus
alapelveket.
A vallott értékrendbeli különbség
és ennek pártok által történő
kifejeződése önmagában nem jelenti
a permanens szembenállás
szükségességét, sőt éppen az
együttműködés kényszere és a vállalt
kompromisszumok eredményezhetnek
a polgárok széles tömegei
számára elfogadható megoldásokat.
Az egészséges kompromisszumok
kialakításához elsősorban a
többség által gyakorolt gesztusok
és engedmények szükségesek,
mint ahogy ezek elmaradása következtében
a polgárok számára
vállalhatatlan döntés is, a többség
felelőssége.
Gyakran érzékelem, hogy a polgármester
és a FIDESZ által alkotott
többség túlértékeli azt a szerepét,
amelyet az önkormányzati testületben,
bizottságokban betölt.
Tessék végre tudomásul venni,
hogy az önkormányzat közgyűlése
nem azonos a várossal, még
csak nem is a várost közvetlenül
irányító, utasításokat adó, csúcsszervezet,
hanem – a népképviselet
elvén választott – testület,
amely a város működését rendeletek
és határozatok útján szabályozza.
A város sokkal több ennél, egy
organikus együttélés a független
polgárok, az általuk létrehozott
civil közösségek, az embereket
kiszolgáló intézmények, és a gazdasági
szervezetek számára.
Az európai modern konzervatív
pártok, vagy a nemzeti elkötelezettségüket
akár nevükben is hangsúlyozó
nemzeti pártok (a Balkánt
és Kelet-Európát kivéve) képesek
olyan módon kifejezni értékeiket,
olyan intézkedéseket tenni, amelyek
jelentős támogatással bírnak,
akár jobb, bal, vagy éppen liberális
gondolkodású polgártársaik között
is.
Nem egészséges, sőt kifejezetten
káros az a gondolkodásmód,
mely abból indul ki, hogy a
számbéli többségem okán, bármilyen
döntés meghozatalára jogosult
vagyok, és közben elfelejtik,
hogy a többség, elsősorban a
meghozott döntések következményei
iránti nagyobb felelősségvállalást
jelenti.
Demokratikus berendezést feltételezve
nem fogadhatóak el azok a
hatalmi technikák, amelyeket a FIDESZ
a jobboldali többséggel bíró
önkormányzatok esetében, így
Nagykanizsán is alkalmaz.
A hatáskörébe tartozó szervezetek
esetében szinte teljes körűen
cseréli a vezetőket, nem kímélve a
szakembereket sem. Ha túl erősnek
érzi az ellenállást egy-egy csere
esetében, akkor átszervez, öszszevon,
pályáztat, majd az általa
favorizált személyt, a többsége
biztos tudatában kinevezi.
Ugyanakkor retteg is, ezért a
közgyűlésben a Szervezeti és Működési
Szabályzat módosításával
korlátozza az ellenvéleményt megfogalmazó
ellenzéki képviselők lehetőségeit.
A polgármester felelőssége, a
többség felelőssége, és az ellenzék:
A képviselőtestületen belüli
kapcsolatrendszert, a polgármester,
a többség és az ellenzék viszonyát,
felelősségének mértékét –
valamilyen szinten – minden magyar
állampolgárnak ismernie illik,
a testületi munkában részt vevő
képviselők számára viszont ez
kötelező lenne.
Apolgármester nem vezetője a
városnak, (a város nem gazdasági
társaság) a város nem
hirearhikusan felépített rendszer,
amelynek a csúcsán egy ember
ül és döntéseket hoz.
A polgármester a testületben
(nem véletlenül) csak egy szavazattal
bír.
Kétségtelen, a polgármester
funkcióhoz többlet jogosítványok
is tapadnak, ezek azonban kevésbé
lehetőségek, sokkal inkább kötelezettségek
(levezeti a testületi üléseket,
kifele képviseli a várost, a
testület által átengedett hatáskörben
kisebb súlyú döntéseket hoz, a
döntések végrehajtását szervezi és
ellenőrzi, stb.).
A felsorolt feladatokat is lehet
jól vagy kevésbé jól végezni, és
ezt a munkát lehet nyilvánosan elismerni
vagy bírálni, de legalább
mi képviselők nézzünk szembe a
ténnyel: nem a mindenkori polgármester
személye a legfőbb biztosíték
a sikerre, és korlátlanul nem tehető
felelőssé a sikertelenségért
sem.
A köztársaság mint államforma
működtetésének alappillérei, a különböző
értékrendeket hordozó és
az állampolgárok véleményét öszszefogó,
kifejezni törekvő pártok.
ők hivatottak arra, hogy négyévenként
a programjaikban megfogalmazottakat
és azt képviselni
tudó személyeket a választók előtt
bemutassák, és annak megvalósításához
a szavazatokban kifejeződő
támogatást kérjenek.
Így történt ez 2006-ban Nagykanizsán
is, és tiszteletben tartandó a
kanizsai polgárok akarata, amikor
a választások során a FIDESZ által
képviselt értékrendet és a Cseresnyés
Péter által vezetett szervezet
által jelölt, Marton Istvánt támogatták
szavazataikkal.
Igaz ez akkor is, ha utólag is
mondjuk, mert akkor is mondtuk,
hogy Marton István a személyiségéből
adódóan nem alkalmas a
polgármesteri feladat ellátására.
Természetesen a felelősség, átháríthatatlanul
a többséget alkotó
FIDESZ-é, akár az értékrend
képviseletéről, akár az általuk
jelölt, majd a kanizsaiak által
megválasztásra került polgármester
személyéről van szó.
Az ellenzéki szerep miközben
együttműködést is jelent a többséggel,
klasszikusan a kontroll
szerepét tölti be.
Egy-egy napirend esetében, alternatív
megoldásokat javasolva
próbálja az értékrendjének megfelelő
válaszokat megfogalmazni az
adott témában. Ne feledjük, hogy
kisebbsége okán nincs módjában
alapvetően befolyásolni a döntéseket,
ezért a felelőssége is lényegesen
kisebb.
Arra a kérdésre, hogy van-e
egyáltalán felelőssége a kisebbségben
politizáló képviselőknek
és frakcióiknak, a válasz egyértelműen
az, hogy van (szakbizottságokban
dolgozik, önálló indítványokat
terjeszt be, aktívan részt
vesz az adott téma közgyűlési vitájában
stb.), klasszikusan, a
többség kontrolljának szerepét
tölti be.
Felelős a politikai megnyilvánulásaiért,
felelős a tartalomért,
amit adott ügyben képvisel, felelős
azért a politikai kultúráért, emberi
magatartásért és hangnemért,
amelyet viselkedésével megtestesít.
Tudom, látom, hallom, hogy az
a magatartás, amit a testületben
Röst János SZDSZ-es képviselőtársam
– elsősorban Marton István
polgármester úrral szemben –
megenged magának, az a tényleges
tartalomtól függetlenül káros.
Hiszek abban, hogy a felelős ellenzékiség
egyrészt konstruktív és
a vállalt értékrendjét megjeleníteni
akaró, másrészt kritikai gondolatokat
megfogalmazó és a többség ellenőrzését
is felvállalni képes magatartás.
Összegzés: Úgy gondolom, hogy
mindazok a hibák és hiányosságok,
amelyek a 2006-os választások
óta Nagykanizsán az önkormányzati
működésben bekövetkeztek,
nagyrészt a demokratikus
alapelvek ismeretének hiányosságaira,
a polgármester egyszemélyes
irányítási ambíciójára,
a többséget alkotó FIDESZ
frakció látható felkészületlenségére
vezethetőek vissza.
Nem hiszek abban, hogy a polgármester
esetleges lemondása és
az ebből következő rendkívüli polgármester
választás, bármit megoldana.
Amennyiben a lemondás mégis
megtörténne, és időközi polgármester
választást kényszerülnénk
kiírni, akkor valamennyi testületi
tagnak a lemondását, ezzel a testület
feloszlatását és egy aktussal,
egy költséggel, új testület és polgármester
megválasztását fogom
javasolni.
A magam részéről erre a lemondásra
kész vagyok.
Böröcz Zoltán
MSZP Helyi Szervezet elnöke
Félidőben az önkormányzat
Kanizsa – Pár(2008. november 27. t)bajok 9
Több, mint ezerhatszáz lakás kerülhet
be újra a panelprogramba,
aminek az összköltsége meghaladja
az 1,3 milliárd forintot – mondta
Göndör István országgyűlési képviselő
az aktualitásokról, fejlesztésekről
szóló sajtótájékoztatóján.
Ebben az állami támogatás több,
mint 424 millió forint – folytatta.
A program költségéhez az állam
továbbra is hozzáteszi az egyharmad
részt. Az eredeti szándék szerint
ehhez egyharmad résszel járul
hozzá az önkormányzat s ugyanennyivel
a lakók. Városunk hozzájárulása
ezzel szemben nem éri el a
31 millió forintot, ami azt jelenti,
hogy Nagykanizsán a lakóknak
majdnem kétharmadnyi terhet kell
vállalni, szemben azokkal a városokkal,
ahol az önkormányzat az
egyharmadot hozzáteszi. A dolgot
azért tartja fontosnak Göndör István,
mert ha a lakók kevesebb
energiát használnak, akkor országosan
kevesebb energiát kell vásárolnunk.
Ráadásul a program a
helyi vállalkozásoknak is munkalehetőséget
teremt.
A rendszeresen visszatérő
szennyvízprojektről a parlamenti
képviselő elmondta, rövid időn belül
a kormány elé kerül az anyag.
Bízik benne, zöld jelzést kap, és
továbbítják Brüsszelbe. Azután
már csak egyetlen állomás lesz:
vagy mindent rendben találnak,
vagy módosításokat kérnek. A lényeg,
magyar oldalról megvannak
a feltételek ahhoz, hogy a kormány
döntsön, és továbbküldje a pályázatot.
Reméli, a jövő évben megkezdődhet
a kivitelezés a hosszú
bürökratikus előkészítés után.
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési
Ház adott otthont annak a
jazz koncertnek, amelyet a kanizsai
zsinagóga ügyében szervezett
a helyi SZDSZ, s ahol John Emese,
országos ügyvivő, az SZDSZ
fővárosi frakciójának vezetője, valamint
Wittinghoff Tamás, Budaörs
liberális polgármestere, országos
ügyvivő voltak a vendégek.
A koncert előtt Kovács Kálmán,
az elnöki kabinet vezetője,
az SZDSZ Zala megyei szervezetének
elnöke és Wittinghoff
Tamás sajtótájékoztatót tartottak.
Kovács Kálmán elmondta, ez a
koncert figyelemfelkeltés és megemlékezés
egyben: felhív a klaszszicista
műemlék megmentésére,
valamint felidéz két nagykanizsai
származású hírességet, Sigmund
Romberget, aki az Egyesült Államokban
világhírű zeneszerzővé
vált, valamint az idén elhunyt Fejtő
Ferenc író-történészt, aki a Liberális
Nagykanizsáért Alapítvány
fővédnöke volt.
A politikusok bemutatták a Válságból
lehetőség című vitairatukat,
melyet programmá szeretnének
alakítani, s melynek összeállítója
Wittinghoff Tamás, aki egyben annak
a Budaörsnek a polgármestere
18 éve, amely 20 százalékos gazdasági
növekedéssel büszkélkedhet.
Wittinghoff Tamás elmondta,
ez nagyban annak köszönhető,
hogy Budaörs nem hagyta maga
mellett „elfutni” az autópályát, hanem
kiaknázta annak lehetőségeit.
Különböző cégek települtek oda,
amelyek munkahelyeket teremtettek,
és befizették az iparűzési adót
is. Véleménye szerint Nagykanizsának
is ezt kellene tennie: kihasználni
a város logisztikai helyzetét.
Országos szinten is óriási a
probléma, hiszen a rendszerváltás
óta igazi reform nem történt – tette
hozzá az ügyvivő. Véleménye szerint
rengeteg pénz „folyik el” feleslegesen.
Ezt annak kapcsán említette
meg, hogy véleménye
szerint túl sok Magyarországon a
3200 önkormányzat, ráadásul az
egyes önkormányzatoknak is túl
sok tagja van. Az SZDSZ a megyerendszer
megszűntetését javasolja.
Kontúr Pállal, a Fidesz munkástagozatának
elnökével találkoztak
Zalaszentgróton megyénk küldöttei,
városunkat hárman képviselték.
Az elnök érdeklődött a GE-s
leépítésről. Egyértelművé tette, a
magyar termékek – köztük a magyar
lámpa – versenyképességét
nagyban rontja, hogy a kormány a
szomszéd országokénál jóval magasabb
járulékokkal terheli meg a
munkabéreket.
A zalaegerszegi és a keszthelyi
munkástagozatosok is emlékeztek
Marton István nyár végi ígéretére:
„…ameddig én vagyok a polgármester,
addig a gyár is itt marad.”
Ezzel kapcsolatban reményüket
fejezték ki, Kanizsa első embere
tartja a szavát.
– Megdöbbenve olvastuk a helyi
szocialisták legújabb kórházzal
kapcsolatos megnyilvánulását,
amelyben eddigi sikertelen kísérleteik
után ismételten megpróbáltak
ártani a gyógyulni vágyó embereknek
– hangzott el Szőlősi Márta és
Karádi Ferenc fideszes képviselők
által tartott sajtótájékoztatón.
– Egyrészt azért, mert miközben
az országban a kórházak több mint
kétharmada rendkívül súlyos
anyagi gondokkal küzd a kormány
megszorító intézkedései miatt,
aközben a kanizsai kórház, stabil
példamutató gazdálkodást folytat.
– mondta Szőlősi Márta, majd így
folytatta: – Ezek tények. Másrészt
azért, mert mindenki előtt közismert,
hogy miközben a kormány
sajnálatos módon újabb és újabb
megszorító, az egészségügyet lassan
már teljesen szétverő, anyagilag
teljesen ellehetetlenítő intézkedéseket
hoz, aközben a helyi baloldali
képviselőtársaink, ahelyett,
hogy tiltakoznának mindez ellen,
ők is arra törekszenek, hogy megzavarják
a kanizsai betegellátás
nyugalmát. Az mszp-sek sajtótájékoztatóján
elhangzottak azt sugallják,
hogy egy régebben jól működött
kórház az új vezetés alatt ezt a
jellegét elvesztette, ami számukra
a kórházvezető alkalmatlanságát
jelenti, ezért őt fel kell menteni. De
miben is jelenik meg a MSZP helyi
politikusai részéről az – az általuk
tényszerűnek sugallt – helyzet,
hogy a kórház nem jól működik,
ezért vezetőváltásra van szükség?
Egyrészt az orvoshiányban, másrészt
híresztelésekre alapított, az
SBO működését érintő (nem konkretizált)
véleményekben. Kérdés,
hogy ezen „szakmai(?)” indokok
helytállóak-e. Az uniós csatlakozás
óta 3000 képzett szakorvos hagyta
el az országot az egészségügyi reform
miatt. Az orvoshiány nem helyi
sajátosság, hanem országos jelenség,
amiért az ország jelenlegi
egészségügyi- és bérpolitikája tehető
felelőssé. Amíg a politika által
irányított jogszabályalkotás
nem biztosítja az egészségügyben
dolgozók részére a tisztességes
megélhetést nyújtó jövedelmet, addig
nem lehet számon kérni sem a
dolgozóktól, sem az intézmények
vezetőitől az elvándorlást és az ennek
következtében kialakult orvoshiányt.
Ezzel úgy gondolom, nincs
ma Magyarországon olyan ember,
aki tisztába ne lenne! Szerencsére
még mindig vannak az egészségügyben
a gyógyítás iránt elkötelezett
és szakmájukat hivatásuknak
érző dolgozók, és szerencsére ők
alkotják a többséget. Rajtuk múlik
az, hogy még nem omlott össze az
egészségügyi szolgáltatás rendszere.
(A tényszerűséghez tartozik az
is, hogy a fül-orr-gégészeti osztályt
érintő létszámproblémák vezetői
intézkedések révén megoldódtak.)
Az SBO működését érintő
„híresztelésekre” még reagálni
sem lehet, hiszen semmi konkrétumot
nem tartalmaz, ami szakmai
kifogást jelentene. Ami viszont
megint csak közismert tény: a kórházunkban
működő SBO kizárólagosan
a kórház-vezetés érdeme,
amit a kórház saját forrásból alakított
ki. Önként adódik a kérdés,
ha nincs szakmai megalapozottsága
a kifogásoknak, akkor vajon
milyen indokok és érdekek mentén
cselekszenek az MSZP-s politikusok?
Szomorú, de ki kell mondani,
hogy aki a kórházunkat a fenti tények
ellenére támadja, az valójában
a betegeket támadja, ami nemcsak
politikai felelőtlenség, hanem
emberileg is vállalhatatlan véleményünk
szerint. Sajnáljuk, hogy
vannak olyan szocialista képviselők,
illetve közéleti szereplők, akik
továbbra is a kanizsai betegellátás
megzavarását tekintik legfőbb politikai
feladatuknak. Vajon ez hogyan
egyeztethető össze a képviselői
esküvel illetve azzal az igencsak
hangzatos kijelentéssel, miszerint
ők egyértelműen városunk,
az itt élők érdekében tevékenykednek?
Mindaz, ami a hétfői sajtótájékoztatón
elhangzott, az komolytalan,
és nevetséges is egyben, s
csak azért nincs kedvünk rajta nevetni,
mert a betegek, a betegellátás
nyugalmát akarják megzavarni,
s az nem tréfa dolog. Nem tréfa
a legkisebb településen sem, de főleg
nem tréfa egy olyan Megyei Jogú
Városban, amelynek a kórháza
több mint 100 ezer ember egészségi
állapotának javulásáért küzd
nap mint nap.
Ezt követően Karádi Ferenc
vette át a szót: – Az egészségügy a
humán szféra egyik legjelentősebb
(folytatás a 10. oldalon)
Göndör:
A szennyvízprojektről
SZDSZ:
Egy kis kultúra,
egy kis politika
Fidesz:
Munkástagozat
az elbocsátásokról
Fidesz:
Az ellenzék a
betegek kórházba
vetett hitét rombolja
A Magyar Demokrata Fórum
nagykanizsai szervezetének 20
éves fennállása alkalmából látogatott
városunkba Dávid Ibolya, a
párt elnöke.
A szervzet területi irodájában
fogadta a sajtó képviselőit
aktuálpolitikai kérdésekben Baján
Antallal, az MDF Zala megyei elnökével
és Kardos Ferenc, nagykanizsai
elnökkel közösen.
Kardos Ferenc bevezető gondolatként
elmondta, hogy a helyi
szervezet 1988 októberében 17 fővel
alakult meg, s örömteli esemény,
hogy húsz év után is beszélhetünk
a Magyar Demokrata Fórum
nagykanizsai szervezetéről,
méghozzá egy olyan környezetben,
amelyet most sikerült felújítani.
Baján Antal kitért arra, hogy az
MDF megalakulása óta törekszik
az ésszerű és hasznos kompromisszumra,
a beszélő viszony
fenntartására és a szakmaiság betartására.
Ha valamennyi párt előtérbe
helyezné ezt a három szempontot,
akkor kevesebb problémája
lenne az országnak. A helyi példa
is mutatja, hogy mennyire szükség
lenne a higgadt politizálásra,
amelyet az MDF mindig igyekezett
megvalósítani. Végül az elnök
reményét fejezte ki azért, hogy a
nagykanizsai szervezet meghatározó
szerepet fog betölteni a helyi
politikai életben.
Közép-Kelet Európában az
egyetlen rendszerváltó párt, amelyik
megmaradt, a Magyar Demokrata
Fórum – mondta az elnök
asszony. A rendszerváltáskor Magyarország
a fizetés- és működésképtelenség
határán állt, s ezen
csak egy konzervatív fordulattal
lehetett akkor segíteni, ekkor voltak
utoljára igazi reformok Magyarországon,
azóta csak reformretorika
folyik. Ma, amikor a gazdasági
válsággá alakult pénzügyi
válság találkozott Magyarországon
egy rendkívül rossz szerkezetű,
legyengült gazdasággal, szintén
egy ilyen konzervatív fordulatra
lenne szükség, a takarékoskodásra,
a költségvetési kiadások erőteljes
csökkentésére. Kevesebb adminisztrációra
lenne szükség, be kellene
vezetni a „Segélyért munkát”
programot, csak a legrászorultabbak
segélyezésével, és mindenki
másnak a munkára ösztönzésével
lehet eredményeket elérni. Ésszerűsíteni
kell a gazdasági lépéseket,
például az oktatás területén, ahol
több ember végez diplomásként,
mint amennyire szükség lenne a
munka világában. Lehetetlen helyzetbe
kerülnek a teherviselők azzal,
hogy az ország kétharmada
nem adózik, így a közel egyharmadnyi
ember mérhetetlen terheket
kap. Az MDF javaslatot tett
egy egy éves válságkezelési programra
a nemzeti csúcson, melynek
oka, hogy ma Magyarország naponta
3 milliárd forint hitelt törleszt.
Ilyen esetben pedig takarékoskodni
kell, csökkenteni kell a
költségvetési kiadásokat. Aválságkezelési
program célja, a költségvetési
kiadás csökkentése körülbelül
500-550 milliárddal. Jó hírrel is
szolgált Dávid Ibolya, mégpedig
azzal, hogy a kormány elfogadta
az öröklési illeték eltörlését örökösönként
20 millió forint alatt.
B.E. - S.E. - P.L.
Kanizsa – Pár(10 t)bajok 2008. november 27.
(folytatás a 9. oldalról)
területe, ezért különleges elbírálást
igényel minden olyan esetben,
ha egy képviselő javaslattal
kíván élni a változtatás érdekében.
A gyógyítás nem foci, nem
közlekedés, amihez mindenki ért.
Akkor, amikor mi képviselők
megválasztottuk a pályázók közül
hitünk szerint a legjobbat,
Dr. Kovács Józsefet kórházunk
vezetőjévé, elvégeztük azt a feladatot,
ami akkor ránk hárult.
Kezdődhetett volna a nyugodt,
szakmai gyógyító tevékenység,
amire a személyi és tárgyi feltételek
az átalakuló, folyamatosan
változó körülmények ellenére is
adottak voltak. Sajnos, nem ez
történt. A betegek gyógyítása
mellett a folyamatos külső, nem
ritkán képviselőktől indított támadások,
vizsgálatok elleni hadakozás
lett az új vezetés legfőbb
feladata. Úgy látszik, hogy ez a
helyzet nem fog megváltozni ebben
a városban, hiszen itt az
újabb képviselői ötlet, csak
azért, hogy a hisztéria tovább
folytatódhasson. Jól beleillik ez
a magatartás abba a sorba, ami
eddig is zajlott, miszerint minden
rossz, még a kórház sem működik.
A háttérben nincs más szándék,
mint az ellentétek, viták kiterjesztése
az élet miden területére,
annak érdekében, hogy a
zűrzavar érzése minél teljesebb
legyen. Mi azt mondjuk, hogy jó
kanizsainak lenni, jöjjenek a beruházók,
fejlődjön a város, mások
pedig az ellenkezőjét próbálják
elhitetni az itt élőkkel. Mi azt
mondjuk, hogy próbáljunk minden
rendelkezésünkre álló eszközt
felhasználni arra, hogy ne
hagyjanak itt bennünket a gyermekeink,
mások pedig még azt az
illúziót is próbálják szétrombolni,
hogy érdemes itt élni. Nehéz
küzdelem ez egy fantommal
szemben, de hitünk, józan gondolkodásunk
és az idő talán segít
nekünk.
MDF:
Húsz év a politikában
Múlt heti lapszámunkban közöltük a Nyugat-Dunántúli Regionális
Közigazgatási Hivatal előzetes állásfoglalását egy még el sem indult fegyelmi
eljárás kapcsán. Lapunk érdeklődésére Marton István akkor
nem válaszolt arra, hogy az Arany János utca 8. és a Bajza utca 2. ügyében
már folyó vizsgálatról miként vélekedett a hivatal vezetője, Dr.
Simon Beáta. Most a birtokunkba jutott levél alapján ezt adjuk közre:
„A közigazgatási hivatal törvényességi ellenőrzési tevékenysége során
bizonyítási eljárás lefolytatására nem jogosult. (...) Egy esetleges
fegyelmi határozat elleni jogorvoslati eljárásban a munkaügyi bíróság
azonban az összes körülményt figyelembe fogja venni. Így ha azt állapítja
meg, hogy a szóban forgó határozatokról való tudomásszerzés
időpontja és a fegyelmi eljárás megindítása között több idő telt el, mint
három hónap, akkor az akár a határozat megsemmisítéséhez is vezethetne.
Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy a KTV. szerint a tudomás
szerzés mellett elkövetés időpontját is figyelembe kell venni. A törvény
ide vonatkozó bekezdése szerint ugyanis nem lehet fegyelmi eljárást
indítani, ha a kötelezettség szegés felfedezése óta három hónap illetőleg
a fegyelmi vétség elkövetése óta három év eltelt.
A fegyelmi ügy érdemét tekintve a feljelentés rendőrség részéről történő
elutasítása nem perdöntő, a két eljárás eredménye nincs okvetlenül
összefüggésben egymással, így annak megalapozottságát is a fegyelmi
eljárásban kell mérlegelni. Ezen az alapon a fegyelmi eljárás
megindítását nem tudom kifogásolni. (...)
Tájékoztatom, hogy az általam a rendelkezésre álló munkapéldányként
megküldött, nem hiteles dokumentumok alapján adott előzetes állásfoglalás
az Alkotmánybíróság ide vonatkozó határozata értelmében,
kérésére segítségnyújtás céljából készült, erre eredményesen hivatkozni
más szervek előtt nem lehet.”
A hivatal nem kifogásolja a polgármester
elleni fegyelmi eljárásokat
Kanizsa 2008. november 27. – Krónika 11
Újabb fordulatot vett a belváros
rekonstrukciójával foglalkozó
projekt. Előbb az ezt tartalmazó
szoboráthelyezések ellen
kezdeményezett eredménytelen
helyi népszavazást Ferincz Jenő,
majd az Arany János utca és a
Petőfi utca átkötése ellen tiltakoztak
a lakók. Most pedig arról
folyik a vita, hogy ki, miről tudott,
s miről nem.
Mint azt Marton István polgármester
bejelentette, Cseresnyés
Péter alpolgármester eldugott előle
egy, a projekttel kapcsolatos, a
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által
küldött levelet. Állítása szerint,
ha ezt ismerték volna a képviselők,
nyolcadjára sikerült volna elfogadtatni
az Erzsébet tér északi tömb
eladásának kikiáltási árát.
Ezt a gondolatot tette magáévá
dr. Károlyi Attila, szocialista képviselő,
aki ennek alapján fegyelmi
eljárást kezdeményez Cseresnyés
Péter alpolgármester ellen.
Az eddig történteket érdemes
kronológiai sorrendbe szedni.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
előterjesztése alapján a kormány
ez év szeptember 17-i ülésén
döntött városunk pályázatáról,
amelyben továbbgondolásra érdemesítette
azt. Szeptember 19-én
dr. Fodor Csaba szocialista képviselő
sajtótájékoztatón jelentette be
a részbeni sikertelenséget. Érdekes
fordulat ez, hiszen a döntésről szóló,
mellékletekkel együtt öt oldalas
levelet az ügynökség csak
szeptember 26-i dátummal küldte
meg Marton István polgármesternek,
ami október 7-én érkezett
meg Nagykanizsára. A dolog pikantériája,
hogy ezek szerint egy
önkormányzati képviselő előbb ismerhette
meg a döntést, mint a város
első embere.
A dr. Fodor Csaba által elmondottakra
Marton István szeptember
22-én kelt sajtóközleményben reagált.
Kifogásolta, hogy a képviselő
úgy próbálta beállítani a döntést,
mintha ezzel a város szégyenpadra
került volna. Ám bevallotta azt is,
az elutasítás ténye nem lepte meg,
mert a pályázatírás köztes stádiumaiban
már kapott visszajelzést a
hiányosságokról, amelyek kiküszöböléséért
a hivatal és személy
szerint ő is mindent megtett.
Egyébként a sikertelenségért egyértelműen
a képviselő testületet
okolta. Mint írta, a bírálók elsősorban
azt kérték számon, hogy a belvárosban
nem tudunk kellő vállalkozói
tőkét megmozgatni, ingatlanfejlesztéseket
generálni. Példaként
említette, hogy másfél éve
harcol az Erzsébet tér északi részén
található romhalmaz felszámolásáért,
ám a képviselőtestület,
beleértve dr. Fodor Csabát is, mindig
meghiúsította azt. Véleménye
szerint az említett helyen elinduló
több százmilliós fejlesztéssel a pályázat
biztos befutó lett volna.
A történet másik szála október
16-án kezdődött, amikoris a kormánydöntés
előtt egy nappal személyes
tárgyaláson Cseresnyés
Péter alpolgármester és a hivatal
két dolgozója az NFÜ illetékeseivel
konzultált a belváros rekonstrukciójára
benyújtott pályázat kritikus
pontjairól. Erről két és fél oldalas
feljegyzés is született.
S itt következik az eltitkoltnak
titulált egy oldalas: Iránymutatás a
projekt továbbfejlesztéséről témájú,
Cseresnyés Péternek szóló
október 6-i levél, amely tartalmában
semmiben sem mond újat a
már fentebb említett szeptember
17-én az NFÜ Marton Istvánnak
szóló: Tájékoztatás kiemelt projektjavaslat
elbírálásáról, a továbbfejlesztés
lehetőségéről tárgyú levelétől.
Ráadásul a második levél hivatkozik
a már fentebb írt szeptemberi
személyes konzultációra.
Ezek után nehéz elképzelni,
hogy bármiféle információ hiányában
szenvedett volna Marton István
polgármester.
Az ügyben nyilatkozott Cseresnyés
Péter is, aki elmondta, ő csupán
a pályázattal megbízott hivatali
dolgozó munkáját segítette, amikor
írásos megerősítést kért az
NFÜ-től. A megérkezett levelet
azonnal továbbította is a kollégának.
A levél egyébként semmi
olyan információt nem tartalmazott,
ami a korábbi egyeztetéseken
illetve levélváltásokban ne szerepelt
volna, csak a mindenki, így
Marton István polgármester által is
ismert dolgokat pontosította.
D.J.
Elterelő támadások az
alpolgármester ellen
A Monarchia I. világháborús
fogolytáborainak pénzei címmel
időszaki kiállítás nyílt a Thúry
György Múzeumban. Bevezetőjében
Száraz Csilla igazgatónő
megköszönte, hogy Steinhardt
László éremgyűjtő lehetőséget
adott arra, hogy méltóképpen
megemlékezzenek az I. világháború
befejeződésének 90. évfordulójáról,
a hősi halottakról, a
sokat szenvedett katonákról. A
kiállítást Rózsás János író nyitotta
meg.
Az összeállítás nyolc tárolóban
mutatja be az Osztrák-Magyar
Monarchia I. világháborús magyarországi
és ausztriai hadifogolytáborainak
belső használatra,
a foglyok közti csereforgalomra
szánt papírpénzeit. A hadifoglyokat
az illető ország társadalmi
életéből való kirekesztésének
biztosítására hadifogolytáborokban
szállásolták el. Az ellenséges
területen felállított táborok zárt
életének egyik szükségszerű
megnyilatkozása volt, hogy csak
a tábor területén érvényes szükségpénzt
bocsátottak ki. 1915-
ben a Stockholmban összehívott
konferencián hoztak határozatot
ilyen pénzek forgalomba hozatalára
a foglyok életfeltételeinek a
megkönnyítése érdekében. A monarchiában
a tábori pénzek kibocsátására
főként 1916-től került
sor, ahol leginkább az oroszországi
nemzetek fiai közül fogságba
esett katonákat őrizték a lágerekben.
A hadifogolytáborok pénzeinek
rendeltetése egyértelmű
volt. Arra szolgáltak, hogy a bármilyen
címen pénzhez jutott fogolytábor
lakói ne érintkezhessenek
a lakossággal. A foglyok
ezekkel a pénzekkel fizethettek a
táboron belüli kantinokban, árucikkeket
árusító boltokban,
ugyanakkor a nem honvédséghez
tartozó üzletvezetők a tábori
pénzt a táborparancsnokságnál
becserélhették a törvényesen forgalomban
lévő pénzzel.
– Nagy érdeklődéssel kísért
előadásában, a fogolytáborokban
használatos pénzekről beszélt
Steinhardt László. Véleménye
szerint a pénzhelyettesítők
egyik legszebb sorozata látható
a bemutatón. Szükségpénzeket
nemcsak a háborúban,
hanem a polgári életben is kiterjedten
használtak, melyek a
hivatalos pénz elégtelensége
miatt kerültek forgalomba –
hangsúlyozta.
A szükségpénzek lényege, hogy
akár hatósági, akár magánjellegű
kibocsátója fizetésképpen visszafogadja,
azaz visszaadja annak ellenértékét,
mely lehet áru, de lehet
törvényes fizetőeszköz is.
B.E.
A Monarchia
I. világháborús
fogolytáborainak pénzei
Kanizsa 12 – Színes 2008. november 27.
A Private Conversation című
CD-jének anyagát, mint egy
fesztelen örömzenélést, pajkos
játékossággal mutatta be a Móricz
Zsigmond Művelődési Ház
színpadán a Csepregi Gyula,
(szaxofon) – Rátonyi Róbert (zongora)
kettős.
A két sikeres hazai jazzmuzsikus
szerint ez a produkció életük egyik
legjobban sikerült alkotása. A kamara
jazz jegyeit hordozó szofisztikusan
dallamos témák, finoman
ballanszírozott technikák, ezek különböző
árnyalatai, megnyerő stílus-
köntösben vették körül, kápráztatták
el a hallgatóságot. Hangulatos
interpretációk, kifinomult gondolatok,
érzelemgazdag és ragyogóan
invenciózus kompozíciók, valamint
virtuóz improvizációk jellemezték
a közel kétórás koncertet.
Az est hangulatának üde színfoltja
volt Charlie Chaplin, Smile című
örökzöldjének átdolgozása. A produkcióban
a két hangszer közötti,
poénokban gazdag dialógusok remekül
fonódtak egymásba. A szervezők
szakértelmét dicséri a duó
meghívása, hiszen az átélt zenei élmények
után a közönség szűnni
nem akaró tapssal kért ráadást. A
két legendás muzsikus a koncert
előtt válaszolt kérdéseinkre.
– Ebben az összeállításban nemrégen
jelent meg első lemezük. Mi
a lemez gyors sikerének titka?
– A lemez anyagával járjuk az
országot, több nagyvárosban adtunk,
adunk koncertet. A mai előadásunk
is a turné része. Sikerének
talán az a titka, hogy egyedi hangzást
teremtettünk. Ez kifejezetten
pódiumzene. Hangzásvilága megköveteli
az akusztikus zongorahangzást.
Nem titkolt célunk, hogy
ezt a zenei anyagot a határon túl is
előadjuk.
– A közeljövőben ünnepli 50.
születésnapját Csepregi Gyula.
Úgy tudom nagyszabású koncertet
szervez a jubileum alkalmából.
– A koncert december 8-án lesz
a Művészetek Palotájában. Több
tekintetben is egyedi programot
láthatnak az érdeklődők. A Baptista
Harangzenekar és a Foolmoon
vokálegyüttes közreműködésével
rendhagyó módon szólal
meg a harangjáték és az emberi
hang egy szaxofon társaságában.
A produkcióban helyet kap a Saxproffessors
szaxofon kvartett,
alapzenekarom a Magyar Jazz Q.
és természetesen a ma itt látható
duó is.
– Gyakran szerepelnek nemzetközi
jazzformációkban. Csepregi
Gyula az All Stars együttesben is
játszott. Mi a helyzet napjainkban?
– Jelenleg is játszunk. Most éppen
amerikai zenészekkel, akik
számos európai nagyvárosban adnak
koncerteket. Ami számomra is
friss információ - talán még Gyula
sem tudja – jegyezte meg Rátonyi
Róbert – Svájcba kaptam meghívást,
egy régi zenészbarátommal
lépek fel. Mégis minden külföldi
meghívásnál fontosabb ez a ma
színpadra lépő duó. Annyira fontos,
hogy már készülünk második
lemezünk anyagával is, de erről
nem beszélek bővebben, mert meglepetésnek
szánjuk.
– Jazzkedvelők körében ismert,
hogy nem az első vállalkozásuk
együtt. Nagyzenekarban nem gondolkoznak?
– Már nem, mivel már van egy.
Én is viszonylag friss információt
közlök az olvasókkal – mondta
Csepregi Gyula. – A legendás
Stúdió11 zenekar teljesen átalakult,
már nem tartozik a Magyar Rádió
fennhatósága alá. Szakítva a régi
tánczenei hagyományokkal, kifejezetten
pódiumzenét játszunk. Zenekarunkban
sok fiatal tehetség játszik.
Természetesen szeretnénk ezt a
formációt itt Nagykanizsán is bemutatni.
Czene Csaba
Jazz ínyenceknek
Váradi Péter Pál fotóművész és
Lőwey Lilla Erdély – Székelyföld
című honismereti fotóalbumát
valamint Orbán Balázs, a legnagyobb
székely születésének 180.
évfordulójára kiadott emléknaptárát
mutatták be a minap a
Honvéd Kaszinó tükörtermében.
A megjelenteket Halmos Ildikó
intézményigazgató köszöntötte,
majd Horváth István önkormányzati
képviselő ismertette a szerzőpáros
eddigi tevékenységét,
és felidézte saját erdélyi élményeit.
A Veszprémben élő házaspár
gyökerei Erdélybe nyúlnak.
Váradi Péter Pál Nagyváradon,
Lőwey Lilla Szovátán született.
A férj agrármérnök, fotográfus,
a feleség magyar-történelem
szakos tanár, irodalmi szerkesztő.
A tanári katedrát cserélte fel a
kiadás feladatainak ellátásával, a
kapcsolódó irodalom felkutatásával,
a szöveg megírásával.
Számtalan fotóalbumot adtak ki
Erdélyről.
Nagykanizsára elkísérte őket
Soós Andrea előadóművész is, aki
ismert erdélyi költők költeményei
mellett Orbán Balázs verseit, írásait
idézte fel.
B.E.
Tisztelgés a legnagyobb
székely, Orbán Balázs előtt
Harmadszorra rendezte meg a
Mosolyogj mozgalom –
MOMOMO az ölelés napját az
országban.
Nagykanizsán a Kanizsa Centrum
előtt várták a vásárlókat a
program szervezői, hogy megörvendeztessék
őket egy-egy öleléssel.
Halasi Jánosnétől megtudtuk,
a mozgalom célja, hogy felébreszszék
az embereket a fásultságból,
megmutassák nekik, hogy a mindennapi
életben mennyit jelent
egy mosoly, egy ölelés, egy jó szó.
Atapasztalatok szerint a legtöbb
ember örömmel veszi ezt a gesztust,
de ennek ellenére vannak páran,
akik nem tudják mire vélni,
hogy ismeretlenek ölelgetni akarják
őket, s ezért nem is hagyják
azt.
– Azoknak a szemében, akik
megállnak, visszaölelnek, és még
beszélgetnek is pár szót a mozgalom
önkénteseivel, látszik a hála, a
megnyugvás, és az összetartozás
reménye – mesélte a szervező.
S.E.
III. Országos Ölelésnap
Kanizsa 2008. november 27. – Ez + Az 13
Horoszkóp
Nem tud egy helyben megmaradni, izgága
természetén még a hideg idő sem tud
változtatni. Csak menne és dolgozna állandóan,
miközben a partnere arra vár,
hogy szép szavakkal halmozza el.
Hamarosan elmondhatja, nemcsak a bankok,
hanem a Jupiter is segíti álmai megvalósításában.
Acsillagok aktivitásra ösztönzik.
Egy a fontos, ha valami változtatásba
kezd, tartson is ki amellett.
Atavalyi évhez hasonlóan, idén is nagyvonalúan
választ karácsonyi ajándékot a családjának.
Továbbra is sikeresen oldja meg a környezetében
felmerülő konfliktusokat, amiért
nem győznek köszönetet mondani önnek.
A csillagok szerint visszatér az alkotókedve,
energiája. Ha megfogadja környezetében
az idősebbek tanácsait, amibe belefog,
azt sikeresen meg is valósítja. Ha magányos,
fordítson több időt a társkeresésre.
Észreveheti magán, a Hold arra ösztönzi,
hogy belekezdjen valami munkába, vállalkozásba.
Ennek érdekében nyitott lesz
mindenre, és szívesen veszi ismerősei
véleményét.
Jó, ha bizonyos helyzetekben nem veszíti
el az ember a humorérzékét. Így akár
egy bizonytalan, kockázatos lépést is
bátrabban megtehet. A hétvégéket gyakrabban
töltse a párjával és pihenéssel.
Nyugalmasnak ígérkező napjait a Neptunusz
kissé felforgatja. Igyekezzen alkalmazkodni
a megváltozott helyzethez. Érzelmi
életére a bizonytalanság rányomja a bélyegét,
ezért legyen kissé erőszakosabb.
Régi jó szokásához próbál ismét visszatérni.
Tökéletességre törekszik mind a
munkájában, mind a szerelemben. Ez
azonban nem mindig sikerül, a gyógyír
nem lehet más, tegye lejjebb a mércét.
A Hold a romantikus oldalát csillogtatja meg.
Gyakrabban fogadja el barátai különféle meghívását.
Atársasági élet új színeket, színes személyiségeket
hoz mindennapjaiba. Amértékletességről
azonban ne feledkezzen meg.
A magánélete a Vénusz hatásának köszönhetően
békésnek mutatkozik. Új kapcsolatokra
is szert tehet, ha többet jár társaságba,
és nem tesz mindenre megjegyzést,
ami éppen nem tetszik önnek.
Munkaideje reggel hétkor kezdődik, és este
hétkor még javában dolgozik. A családja
mégsem elégedett önnel, mert kevés pénzt
visz haza. Sajnos még a csillagok sem tudják
megmondani, hogyan változtasson ezen.
Amunkába fekteti minden energiáját. Nem
tudja igazán, hogy miért dolgozik, miért él,
és mit is szeretne valójában. Jó, ha ilyenkor
van az ember mellett valaki, egy társ,
aki meghallgatja. Törekedjen erre.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
Gólyahír
akiket a gólya
hozott
minden reggel
06:45
Az Ön rádiója
FM 95,6 MHz
SMS szám:
06-30/30-30-956
BÉRLET
Kanizsa 14 – Apró 2008. november 27.
SZOLGÁLTATÁS
VEGYES
INGATLAN
JÁRMű
Nk belvárosában 600 négyzetméteres
terület – társasház építésére
is alkalmas – eladó! Érd.:
30/227-3294, 30/448-6072
Nk-án a Fő úton 77 m2-es polgári
lakás jó állapotban eladó.
Érd.: 93/321-906 (6200K)
Nk belvárosában a TANDEM
autókereskedés bérbe kiadó vagy
építési teleknek eladó. Tel.:
30/481-2323 (6260K)
Szép természeti környezetben
kicsi szőlőbirtok olcsón eladó.
Érd.: 20 óra után a 93/315-559
(6314K)
Nagybakónakon kétszobás családi
ház nagy telekkel eladó. Érd.:
20 óra után a 93/315-559 (6315K)
Nk-Olajtelepen, a Vécsey utcában
karbantartott 78 m2-es családi
házrész pincével-padlással, 1185
m2 udvarral eladó. Érd.: 93/323-
737, 20/398-1455 (6312K)
Belvárosban háromszobás, nappalis
családi ház két fürdővel, nagy aknás
garázzsal rendezett, szép, kicsi udvarral
eladó vagy elcserélhető palini
családi házra értékegyeztetéssel. Tel.:
93/315-861, 30/851-7255 (6389K)
Nagyradán a Hunyadi utcában
57 m2-es, 890 négyszögöl területtel,
egy szobás családi ház 5 millió
Ft-ért eladó. Érd.: 06-360-640-
1180 Stamfel Gabriella (6402K)
Városközpontban másfél szobás
különálló albérlet kiadó. Érd.:
30-529-3713 (6396K)
Belvárosban kétszobás, egyedi
fűtéses lakás kiadó. Tel.: 70/943-
0976 (6397K)
Egyszobás albérlet kiadó. Kaució
szükséges. Érd.: 93/324-735
(6401K)
Skoda Fabia 1,2-es, kék, 2003-
as évjáratú, 2009. júniusig érvényes
műszakival eladó. Új gumik
+ 4 db téli gumi felnivel. Irányár:
1,2 millió Ft. Érd.: 30/313-4568
(6398K)
170 literes prés eladó. Tel.:
30/448-6072 (6278K)
Eladó jó állapotú, zárt faborítású,
kétszárnyú kapu, ipari méretű
állványok, gyári satupad olcsón.
Érd.: 20/9591-157 (6331K)
Almaértékesítés termelőtől 50
Ft/kg-tól, Golden, Idared, Gála,
Gloster, zöldalma fajtákból házhoz
szállítással. Nk., Kisfaludy
2/c., 93/312-479, 20/570-7717
(6357K)
Készpénzért vásárolok könyvet,
festményt, porcelánt régi népi
panasztbútorokat és használati tárgyakat.
Érd.: 20-555-3014
(6399K)
Takarítást vállalok. Érd.:
93/325-759 (6279K)
Magyar nyelv és irodalomból
korrepetálást, pótvizsgára, felvételire
felkészítést, valamint szakdolgozatok,
egyéb anyagok gépelését
vállalom. Tel.: 30/968-8184
(6288K)
Masszázs a nagykanizsai Uszodában!
(A szolgáltatás belépőjegy
nélkül is igénybevehető) Teljes testre,
30 perces lazító masszázs 1000
Ft. Egyéb szolgáltatások: alakformáló-,
talp-, egyéb masszázs, fényterápia,
méregtelenítés, stb. Hívásra
házhoz is megyek! Tel.: 30/481-
2323 (6273K)
Nagykanizsán a STOP SHOP
Bevásárlóparkban nyíló fodrászkellék
üzletünkbe fodrász végzettséggel
rendelkező munkatársakat keresünk
eladói álláskörbe (40h/hét
munkaidő). Fényképes önéletrajzot
az office@ro-ma.eu.com e-mail
címre várunk. Érdeklődni: 76/507-
121-es telefonszámon, illetve
70/419-1114-es számon lehet.
Televízió, DVD, videó, távirányító
javítása. Műholdvevő, antenna,
távirányító értékesítése. Nagykanizsa,
Liszt Ferenc u. 1/D. Tel.:
30-597-1530 (6400K)
􀂊 GÉPELÉST
(szakdolgozatok, árajánlatok, stb.),
􀂊 SZÁMÍTÓGÉPES
SZERKESZTÉST (Word, Excel,
QuarkXPress, Adobe Indesign,
Adobe Photoshop programokkal)
􀂊 NYOMDAI ELőKÉSZÍTÉST
RÖVID HATÁRIDőVEL
VÁLLALOK
􀂊 Tel.: 30/9932-534
Nagykanizsán hamarosan nyíló
gyógyszertár keres személyi jogos,
beosztott gyógyszerészeket
és szakasszisztens munkatársakat.
Kiemelt fizetés, cégautó, szükség
esetén lakásmegoldást biztosítunk.
Érd.: tibor.tamas@argussolutions.
hu illetve a 06/20-242-
3928 telefonon.
Állás
csőszerelő szakirányú 160.000 – 250.000 Ft
minősített hegesztő szakirányú 230.000 – 300.000 Ft
lakatos szakirányú 100.000 – 105.000 Ft
hegesztő szakirányú 125.000 Ft
marós szakirányú 95.000 Ft
esztergályos szakirányú 130.000 Ft
tehergépkocsi-vezető szakirányú 80.000 – 143.000 Ft
élelmiszerbolti eladó szakirányú 69.000 – 80.000 Ft
kárpitos szakirányú 75.000 – 120.000 Ft
varró munkás szakirányú 75.000 – 100.000 Ft
bőrszabász szakirányú 95.000 Ft
javító műszerész szakirányú megegyezés szerint
minőségellenőr szakirányú megegyezés szerint
thai masszőr szakirányú 90.000 Ft
operátor 8. általános 80.000 – 90.000 Ft
BőVEBB FELVILÁGOSÍTÁS a munkahelyi ajánlatokról a Nyugat-dunántúli
Regionális Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központban,
a Nagykanizsa, Fő út 24. szám alatt vagy
a http://www.nyugatrmk.hu webcímen kaphatnak.
Ügyfélfogadási idő: hétfő–kedd–csütörtök: 8.00–12.00
és 13.00–15.00 óra között, péntek: 8.00–12.00 óra
Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Nagykanizsai Kirendeltség és Szolgáltató Központ
A Rozgonyi Polgári
Egylet
szervezésében, bő válsztékkal
az intézmény I. emeletén
várjuk a vásárlókat.
Már száz forinttól
kaphatók
az eladásra szánt ruhaneműk
Adventi
koszorúkötés
A Rozgonyi Polgári Egylet
adventi koszorúkötésre hívja
az érdeklődőket a Medgyaszay
Házba. December 4-én
(csütörtökön), 16 órától Molnár
Istvánné klubvezető segítségével
sajátíthatják el a résztvevők
a szép ünnepi koszorú
kötésének a fortélyait.
Mindenki hozzon magával
szalmakoszorú alapot, gyertyát és
szalagot.
Kanizsa 2008. november 27. – Sport 15
Emlékezni kellemes dolgokra
alapvetően jó. Hogy egy 320 kilométeres
(szuper)maratoni mennyire
az álmok netovábbja, megítélés
kérdése, mindenesetre Dr. Lubics
Szilvia és Sznopek József elmondhatják,
hogy a XIX. Bécs-Pozsony-
Budapest Szupermaratont
teljesítették egyéniben – a 25., illetve
a 26. helyen befutva –, s erről
tartottak élménybeszámolót a
Honvéd Kaszinóban. Sorjáztak tömegével
a kérdések élményeikkel
kapcsolatosan, s az általuk elmondottakat
a keszthelyi meghívott
Szabó Béla is csak megerősíteni
tudta, aki már harmadszor feszült
neki az osztrák fővárosból induló
„menetnek” – bocsánat, futásnak.
A Kanizsai Futó és Szabadidő SK
maximálisan büszke lehet két
sportolójára, no és a váltóban indult
Gadányi Gábor – Kolonics
Tamás párosra, hiszen ők négyen
teljesítették az ötnapos megmérettetést.
Szilvia nagy terve valósult
meg a táv teljesítésével, míg József
kiállta a nagy próbát, de ezekről
legyen tanúbizonyság az általuk
elmondottak.
Szilvia Józsefről: „Józsi a verseny
előtti néhány hétben nyugodott
meg, amikor elkönyvelte magában,
hogy nem tud felkészülni
az erőpróbára. Azt követően hirtelen
belelendült, lekerült válláról
minden teher, s lám, most ő is velem
együtt mesélhet érzéseiről.”
József Szilviáról: „Olyan céltudatos
versenyző mellett felkészülni,
mint Szilvi, az elképesztő erőt
ad. Nála egyszerűen nem volt kérdés
a 320 kilométer lefutása, valósággal
húzott magával, így nem is
lehetett kétséges, hogy ez végül
nekem is sikerülhet.”
P.L.
Három
fővárosban
Klubnévjegy: Kanizsai Futó
és Szabadidő Sport Klub.
Alapítási éve: 2005. Címe:
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u.
23. Elnök: Ferenczy Lehel. Versenyzői
eddigi legnagyobb sikerei:
Lubics Szilvia és
Sznopek József a Bécs-Budapest
Szupermarathonin egyéniben
25., illetve 26. (2008.),
Lubics Szilvia a 100 km-es ultrafutó
Eb-27. (2007)
Bár a cselgáncsozó Mihovics
Szabina számára egy ideje az igazi
megmérettetések ideje a nyár,
ezúttal a késő ősz is tartogatott
számára elismeréseket. Az ifjúsági
Duna Kupa keretein belül a
korosztályos magyar válogatott
tagjaként szlovák és osztrák ellenféllel
mérkőzhetett – igaz,
nem 63, hanem 70 kg-ban –, s
mindkét judokával szemben biztosan
győzött, ami jó ajánlólevél
volt a magyar együttes sikeréhez
is. Ezzel a megnyert tornáért járó
kupát is ő tarthatta elsőként a magasba,
s korosztályától így búcsúzhatott
a kanizsai dzsúdós.
Szabina mint a Batthyány Lajos
Gimnázium tanulója nem maradt
egyéb elismerés híján sem, hiszen
a Manninger Jenőtől, a megyei
közgyűlés elnökétől a „Zala
Megye jó tanulója, jó sportolója”
címért járó oklevelet is átvehette.
Korosztályától gyakorlatilag ezzel
köszönt el a cselgáncsos,
hogy végképp a juniorokhoz
„igazoljon”…
Polgár László
Elismerés minden szinten
A hét tehetsége: Mihovics Szabina
Születési hely, év: Nagykanizsa, 1992. 03. 25.
Sportág: cselgáncs. Súlycsoportja: 57, 63 kg.
Klubja: MÁV-NTE/NTE 1866 MÁV (2001-; utánpótlás)
Eddigi legnagyobb sikerei: ifjúsági Eb-5. (2008), ifjúsági Eb-7.
(2007), ifjúsági ob-2. (2008), diákolimpia-1. (2008) Az ifjúsági válogatott
tagja (2007-2008)
Naptári évzáró, egyben (fél-)
szezonvégi bankettjét tartotta a
megyei III. osztályban szereplő
palini focicsapat, melyen az eltelt
időszakot is értékelte Kuti László
elnök vezetésével a vezetőség, valamint
a keret tagjai. Jelenleg az
északi városrész futballklubja az
egykori városkörnyéki „egy” tabellájának
harmadik helyén áll, s a
nagy cél a megyei másodosztály,
melyhez a (személyi, tárgyi és támogatói)
feltételek már most adottak
– tudtuk meg az összejövetelen.
Sőt, a tervek a pálya körüli világítás
teljes kiépítéséről szólnak,
illetve további (edző) játéktér kialakításának
az elképzelése is
megfogant már az egyesület irányítóinak
fejében. A csapat persze
a télen sem pihen, hiszen a különböző
nagy presztízsű teremtornákra
is kellő erősségű társaságot verbuválnak
majd össze. S aztán jöhet
a már sokat emlegetett tavaszi
évad, melyen a tavalyihoz hasonlóan
ismét megcélozzák a felsőbb
ligát. Ha sikerül, a gárdát egy labdarúgó
Bajnokok Ligája-meccsel
ajándékoznák meg az elöljárók a
következő szezonban, ami azért
valljuk meg, nem rossz ösztönző
erő…
S a többiek…
A palini egyesület apropóján
néztünk körül a többi kanizsai alsóbb
osztályú futballcsapat háza
táján, hogy miként szerepeltek az
ősszel a különböző pontvadászatokban.
A megye II Déli csoportjában
a Bagola VSE az ötödik (25
pont), míg a Kiskanizsai Sáskák
SE (24) a hatodik pozíciójában telel.
Tőlük kissé leszakadva kilencedik
a Miklósfa SE (21), az
Avantgard Kanizsa NFE női megyei
bajnokságban szereplő együttese
pedig ötödik. Bízzunk a kedvezőbb
tavaszban, hiszen valamennyi
csapat jóval kedvezőbb
helyen állt a 2007/08-as szezon végén,
nevezetesen: a Sáskák 2.,
Bagola 3., Miklósfa 4., valamint a
KNFE 2. volt.
P.L.
A megye kettő jegyében
Klubnévjegy: Palini Futball Klub Sport Egyesület.
Alapítási éve: 2004. Színe: kék-fehér. Címe: 8808 Nagykanizsa, Alkotmány
út 69/a. Pályája: Alkotmány úti (550 férőhellyel). Elnök:
Kuti László. Gazdasági ügyintéző: Kiss Sándor. Edző: Kőműves Gyula.
Eddigi sikerei: városkörnyéki II. osztály bajnoka (2005), városkörnyéki
I-3. (2008).
Ami a Komjádiban összejött, a
Hajós Alfréd-uszodában nem sikerült,
vagyis a CWG Kanizsa VSE
férfi OB I B-s vízilabdázói legutóbb
kikaptak a fővárosban a Bánki VE
pólósaitól 7-5-re. Ami kissé zavaró
lehet, hogy a kanizsai együttes vészes
gólínségben szenvedett, s az öt
találatukból is Fábry József jegyzett
hármat. A dél-zalai gárda ezzel is a
második helyen áll csoportjában.
Aférfi kosárlabda NB I B Nyugati-
csoportjában a forduló előtt harmadik
Kanizsa KK DKG-East legénysége
a listavezető Veszprémi
Egyetem SC alakulatát fogadta. A
kanizsaiak a Russay-csarnokban talán
még soha nem játszottak abszolút
telt ház előtt, s nem állíthatjuk,
hogy Kovács Nándor kosarasai nem
készültek fel ellenfelükből. Néhány
hete 103 pontot kaptak kupamecscsen
a bakonyiaktól, nos, ezt Szabó
Balázsék ezúttal megdobták ellenlábasuknak,
csak azzal nem számoltak,
hogy ők viszont – hosszabbítás
után – Kanizsán százötig jutnak.
A hölgyeknél a Kanizsai Vadmacskák
tartja vezető helyét nyugaton
a második vonalban, hiszen
idegenben az OSC-t múlták felül
81-71-re. Legjobb dobóik Varga
Zsófia (34/6), Fekete Csilla (16/6)
és Csáki Barbara (10/6) voltak.
A kézilabdázók NB II délnyugati
beosztásában a Nagykanizsai Izzó
SE férfiszekciója előbb idegenben
nem kímélte a Bácska SZSE egységét,
s 49-35-re lépte le a bács-kiskuniakat.
Itthon a Balatonboglár ellen
sem volt megállás, s Zádori
László együttese 36-23-as sikert
könyvelhetett el, mellyel a harmadik
helyre zárkózott fel a tabellán.
Ahölgyek hasonló osztályában az
Izzó SE tulajdonképpen „három a
kettőbent” játszott. Érthetőbben fogalmazva,
kikaptak hazai pályán a
Szekszárdtól 33-26-ra, majd legyőzték
az érdieket 35-28-ra. Közben a
szövetség hivatalból járt el a tolnaiak
ellen jogosulatlan játékos szerepeltetés
miatt, így 10-0-val az előző mecscset
is Tóth László csapatának „írták
jóvá” – ami egyelőre a bronzérmes
pozíciót jelenti. Az őszi felvonást a
férfiak Százhalombattán, a hölgyek a
listavezető Tolna KC-nál zárják.
P.L.
Mindenből kijutott...
Kanizsa 16 – Hirdetés 2008. november 27.
December 3.
ABiblia éve alkalmából „Olvasd a
Bibliát” - Ószövetség
Gulyásné Raksányi Olga
képeslapgyűjtő tematikus kiállítása
Megtekinthető: december 28-ig
December 4. 17 óra
Öngyógyító és pozitív
gondolkodás
Előadó: Eisenschreiberné
Tóth Katalin
December 5. 19 óra
Esszencia - ExperiDance produkció
Belépődíj: I. hely 5 000 Ft,
II. hely 4 500 Ft
November 28. 19 óra
Mérei Tamás és Péter Zoltán
hangversenye
November 29. 19 óra
I. Dunántúli Raks Sharki
Hastáncfesztivál
(Sztár előadó: Malova Vivien,
Vendég előadók: Veszprémből,
Székesfehérvárról, Siklósról,
Nagyatádról, Budapestről)
November 30. 19 óra
Mesterkurzus résztvevőinek
hangversenye
Mesterkurzusok résztvevőinek
hangversenye
December 4. 18 óra
Versek mindenkinek - Baracskai
Anikó önálló estje. Közreműködik:
Pávlicz Erika - ének
December 3. 11 és 14 óra
Gyermekszínházi sorozat
BETLEHEMES
Écsi Gyöngyi előadása
Belépődíj: 600 Ft
December 3. 16 óra
Öngyógyítás és pozitív
gondolkodás
A testi - lelki megújulásért
Előadó:
Eisenschreiberné Tóth Katalin
December 3. 18 óra
Énekelt imádságok
és mesék felnőtteknek
Écsi Gyöngyi estje
Belépődíj: 700 Ft
HEVESI SÁNDOR MűVELőDÉSI
KÖZPONT
MÓRICZ ZSIGMOND
MűVELőDÉSI HÁZ
MEDGYASZAY HÁZ