Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
6.7 MB
2020-12-17 09:15:03
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
542
1000
Kanizsa 2013. 013-016. szám április

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

XXV. évfolyam 13. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. április 4. Kanizsa
Kövessen minket
okostelefonján is:
www.kanizsaujsag.hu
A felszámolás alatt álló Car-
Inside Kft. dolgozóit átvette
egy másik cég.
Az üléshuzatokat, autóipari textíliákat
gyártó Car-Inside Kft. március
6-án megkezdődött felszámolása
ellenére is sikerül megőrizni a
634 munkahelyet, ugyanis a dolgozókat
átvette egy másik cég, amely
folytatja a termelést – mondta el az
MTI érdeklődésére pénteken Sebestyén
Zsolt a felszámolásra kijelölt,
Apport Kft. igazgatója.
Sebestyén Zsolt bejelentette,
hogy csütörtökön írtak alá megállapodást
arról, hogy a termelést az az
Eybl Alpok-alja Kft. folytatja majd
tovább, amely szintén a Prevent
csoport tulajdona, csakúgy mint a
most felszámolás alatt álló cég.
Mint hozzátette a Car-Inside Kft.-
nek jelenleg Körmenden, Lentiben
és Nagykanizsán is van telephelye.
A felszámoló szerint a cég főként
szállítóinak tartozik, a dolgozóknak
viszont nem. A tulajdonosok
Sebestyén Zsolt szerint megegyezésre
törekszenek és a tartozásokat
ki fogják fizetni. A cég
adósságállományáról egyelőre
pontosabb adatokkal nem tudott
szolgálni.
A felszámolás alá került Car-
Inside Kft. 2009-ben azért jött létre,
hogy az Eybl Hungária Textilipari
Kft. tevékenységét újraszervezzék.
APrevent csoport százszázalékos
tulajdonában álló cég hajdan
több mint 1200 embert foglalkoztatott.
Termékeik jellemzően
az úgynevezett prémiummodellekbe
kerültek, az Audi, a BMW és a
Rolls-Royce számára is gyártottak
üléshuzatokat és belső kárpitot.
A cég megszűnik, a dolgozók maradnak
Nagykanizsa is csatlakozna a
kormánydöntéssel decemberben
kiemeltté nyilvánított, Szombathely-
Szentgotthárd-Zalaegerszeg
térségében megvalósult Nyugat-
Pannon Járműipari és Mechatronikai
Központhoz – közölte nagykanizsai
sajtótájékoztatóján Nagykanizsa
és Zalaegerszeg vezetője.
Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP), a
zalai megyeszékhely polgármestere
azt mondta: Nagykanizsa csatlakozási
szándékát támogatja, mert ezzel
a nyugat-dunántúli térség déli
része is partner lehet az együttműködésben.
Ez pedig mind a négy városnak
elemi érdeke, a járműipari
központnak a nagykanizsai közlekedési
és logisztikai adottságok miatt,
Nagykanizsának pedig a jelentős
autóipari beszállítói okán.
A zalaegerszegi városvezető emlékeztetett
arra, hogy például Nagykanizsa
gazdaságának zászlóshajója,
a General Electric fényforrásgyára
az egész európai autóipar jelentős
szereplője a lámpagyártás révén.
Utalt arra is, hogy Szombathely
és Szentgotthárd az együttműködésben
már magas szintre jutott, ezt
Nagykanizsának is el kell érnie, de
már a központ jövő heti taggyűlésén
igyekszik meggyőzni a másik két
várost a csatlakozás támogatásáról.
(folytatás a 2. oldalon)
Nagykanizsa is csatlakozna a nyugatmagyarországi
járműipari központhoz
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea.
Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47.
földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel:
Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője.
Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-
6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
Kanizsa 2 – Gazdaság 2013. április 4.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
(folytatás a címlapról)
Nagykanizsának ez azért is
hasznos volna, mert az eddig inkább
délnyugat-dunántúli vonzáskörzete
mellett egy nagyobb
ipari potenciállal és kutatás-fejlesztési
eredményekkel kecsegtető
régióhoz is szervesen kötődne.
Szükség van ugyanakkor a két
zalai megyei jogú várost összekötő,
rossz állapotú 74-es főút
burkolat-megerősítésére és a tengelyterhelés
növelésére, ezt közösen
szorgalmazták a megyei
fejlesztési és az országos közúti
fejlesztési tervekben is. Ezzel
együtt azonban nem mondanak
le az M9-es gyorsforgalmi út
megépítésének igényéről, hiszen
azt is közösen érték el, hogy a
tervezési folyamatok már elkezdődtek.
Cseresnyés Péter (Fidesz-
KDNP), Nagykanizsa polgármestere
úgy fogalmazott: az együttműködés
nemcsak lehetőség, de
szükséges is. Több területre is ki
kell terjednie, hogy a térségben a
gazdaság és a kultúra vagy az élet
más területén is be tudják tölteni a
szerepüket.
A városvezető kitért arra, hogy
a közszolgáltatások területén is
szükséges az együttműködés, amit
az segíthet, hogy mindkét városban
jelentős tulajdoni hányaddal,
nem egy esetben száz százalékos
tulajdonnal rendelkezik az önkormányzat
a helyi közszolgáltató cégekben.
Az MTI kérdésére Gyutai Csaba
elmondta még: más városok,
így például Sárvár is jelezte már
csatlakozási szándékát a Nyugat-
Pannon Járműipari és Mechatronikai
Központhoz. Ez részben
már meg is valósult, hiszen a
Flextronics sárvári üzemével része
a járműipari együttműködésnek.
A kormány múlt év december
20-án nyilvánította kiemelt járműipari
központtá a Szombathely-
Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében
megvalósult Nyugat-Pannon
Járműipari és Mechatronikai
Központot. A Kecskemét után az
országban a második kiemelt magyarországi
járműipari központ a
remény szerint erős gépipari és
elektronikai centrummá válhat,
ahol öt-tíz éven belül egymilliárd
euró értékű tőkebefektetés érkezhet,
és mintegy 25 ezer új munkahely
jöhet létre.
MTI - Kanizsa
Zala és Horvátország három,
határhoz közeli megyéjének gazdasági
fejlesztését, az uniós források
elérését segíti az a 132 ezer
eurós közös európai uniós program,
amelyről a részt vevő gazdaságfejlesztő
szervezetek Nagykanizsán
tartottak szerdán sajtótájékoztatót.
Melita Bircic, a vezető partnerként
szereplő PORA, Drávamente
és Prigorje Fejlesztési ügynökség
igazgatója arról beszélt, hogy képzések
révén szeretnék elérni, hogy
a július 1-jén az Európai Unióhoz
csatlakozó Horvátország minél hatékonyabban
tudja felhasználni az
uniós forrásokat.
A 132 ezer eurós, 85 százalékos
támogatású programot a Magyarország-
Horvátország IPA
határon Átnyúló Együttműködési
Program biztosítja, résztvevője
a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány (ZMVA), a
Zala Megyei Kereskedelmi és
Iparkamara, a Horvát Gazdasági
Kamara Varasd megyei kirendeltsége,
a REDERA Muraközi
Regionális Fejlesztési Ügynökség,
valamint a Pouka Szakképző
Központ.
A program célja, hogy az előcsatlakozási
és strukturális alapok
előkészítéséhez és pályázataihoz
szükséges tudásszintet növeljék,
vagyis a helyi önkormányzatok,
egyesületek, vállalkozók és magasan
képzett munkanélküliek számára
pályázatíró és -előkészítő,
valamint projektvezető tréningeket,
képzéseket szervezzenek.
Cseresnyés Péter Nagykanizsa
polgármestere azt hangsúlyozta,
hogy a határ menti térségnek nem
Budapestről vagy Zágrábból kell a
gazdaság felemelkedését segítő támogatásokat
várnia, hanem helyben
kell megfognia a lehetőségeket.
Utalt rá, hogy történelmileg is
hosszú évszázadokra vezet vissza
a határ két oldalán lévő települések
együttműködése, de Nagykanizsának
ma is kiváló kapcsolatai vannak
Csáktornyával, Varasddal és
Kaproncával.
Nagykanizsán az utóbbi időkben
tucatnyi horvát vállalkozás
érdeklődött a befektetési lehetőségek
iránt, és két-három kezdeményezés
már működőképes,
ugyanakkor magyar részről is érdeklődés
mutatkozik a horvátországi
lehetőségek iránt. A zalai
város két komolyabb pályázati
program révén is kötődik Horvátországhoz,
a Pannon Egyetemen
a közelmúltban a csáktornyai
regionális fejlesztési ügynökséggel
együttműködve a két
ország projektmenedzsereinek
angol nyelvi képzést biztosított,
illetve Csáktornya, Kapronca,
Nagykanizsa és Zalakaros közös
kerékpárút-fejlesztése is hamarosan
elindul mintegy kétmillió
eurós forrásból – jelezte a polgármester.
Doucha Ferenc, a ZMVA kuratóriumi
elnöke azt hangsúlyozta,
hogy az Európai Unió egyik alapelvének,
az áruk szabad áramlásának
elősegítését célozza a közös
programjuk, ugyanis nagyon erős
versenyre kell készülnie a vállalkozásoknak
a határ mindkét oldalán.
Nagy András, a ZMVA ügyvezetője
azt is kifejtette: a mostani
EU Compass2 program résztvevőinek
többsége már tavaly lezárt
egy hasonló projektet, amelyben
200 ezer eurós támogatással a határ
menti intenzív gazdasági kapcsolatok
elősegítése volt a célja,
vagyis magyar példákkal ismertették
meg a horvátokat az előcsatlakozási
alapok hatékony felhasználása
érdekében.
MTI - Kanizsa
Az uniós támogatások elérését
segítik a horvát-magyar programok
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – Gazdaság 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 4.
Az idei évtől érettségire csak
az a diák bocsátható, aki teljesít
legalább ötven óra közösségi
szolgálatot. Ennek keretében a
Zala megyei Katasztrófavédelmi
Igazgatóság valamennyi kirendeltsége
készen áll arra, hogy fogadja
azon diákokat, akik e szolgálatot
a katasztrófavédelemnél
kívánják teljesíteni.
Tegnap közösségi szolgálat teljesítésre
érkezett a Zala Megyei
Katasztófavédelmi Igazgatóság
Nagykanizsai Katasztrófavédelmi
Kirendeltségére a Dr. Mező Ferenc
– Thúry György Gimnázium és
Szakképző Iskolából hét diák, akik
a 9. évfolyam tanulói, akiket Németh
István tűzoltó alezredes, tűzoltósági
felügyelő és Prepok Attila
tűzoltó alezredes, polgári védelmi
felügyelő fogadott. Elsőként munka-
és tűzvédelmi oktatásra került
sor, majd a katasztrófavédelmi
szervezet felépítéséről, működéséről
és feladatairól kaptak a diákok
összefoglaló ismeretanyagot. Az
előadásokat követően a kirendeltség
épületében kialakított tűz- és
polgári védelmi kiállítás bemutatására
került sor. A kiállítást követően
a laktanyával, a készenlétben
lévő tűzoltógépjárművekkel, valamint
szakfelszerelésekkel ismerkedtek
a diákok. A napi közösségi
szolgálatteljesítésüket szakmai
filmvetítés megtekintésével fejezték
be.
ZMKI - Kanizsa
Közösségi szolgálatteljesítés
a kanizsai tűzoltóknál
A nagykanizsai önkormányzat
által tavaly év végén az osztrák
anyacégtől megvásárolt Saubermacher-
Pannonia Kft. április 1-
jétől új néven, Netta-Pannonia
Kft.-ként folytatja hulladékgazdálkodási
tevékenységét.
Horváth Balázs, a nagykanizsai
székhelyű, ám országszerte szolgáltató
cég ügyvezető igazgatója
az MTI érdeklődésére felidézte: a
társaságot a múlt év végén vásárolta
meg közvetve az osztrák
Saubermacher AG-tól Nagykanizsa
önkormányzata. A hulladékgazdálkodási
társaság 3,3 millió
euróért (akkori árfolyamán mintegy
900 millió forintért) lett a zalai
város száz százalékos tulajdona.
A105 dunántúli településen hulladékszállítási
és feldolgozási tevékenységet,
országszerte 2 ezernél
is több partnernél pedig ipari
hulladékgazdálkodási szolgáltatást
végző társaság cégnevének és arculatának
változásával együtt zajlik
a tevékenységének átalakítása
is. Az új hulladéktörvény előírásainak
megfelelően választják szét a
lakossági és ipari tevékenységet,
az egyeztetések folyamatosak ennek
kapcsán a felügyeleti szervekkel
– részletezte az ügyvezető.
Horváth Balázs azt is elmondta:
a tulajdonosváltással nem változott
a cég tevékenysége és foglalkoztatottainak
száma. Az 500 millió
forintot meghaladó saját tőkéjű
Netta-Pannoniánál jelenleg is 150
embert alkalmaznak, az idén pedig
mintegy 2,1 milliárd forint árbevétellel
számolnak.
MTI - Kanizsa
Nevet változtatott a város
hulladékszállító cége
A Híd-2001 Kft. részéről Preksen
László ügyvezető invitálta sajtótájékoztatóra
az érintetteket, s
a König Hotelbeli összejövetel témája
a Sormási Ipari Parkban létesített
inkubátorház műszaki átadása
volt.
A cég elöljárója elmondta,
mindez a megvalósult projekt
zárórendezvénye is volt egyben,
mely közel 106 millió forintos
EU-s támogatással valósulhatott
meg. (A záró program keretében
egyben részletes képi anyaggal is
szolgáltak a házigazdák – az alapkő
letételtől az épületegyüttes teljes
elkészültéig bezárólag.) Ezen
inkubátorház lényege is abból fakad,
hogy az oda 3-5 esztendőre
betelepülő vállalkozások által fizetett
bérleti díjak jóval kevesebbek,
hiszen azok uniósan támogatott
összegek.
Maga az objektum 700 négyzetméteres
épület, mely kiválóan alkalmas
rendezvények, tárgyalások
lebonyolítására, s amely többek
között zárt parkolóval is rendelkezik
kint, bent pedig notebooktól
egészen a fénymásolókig terjed az
irodai berendezések sora, ezzel is
megkönnyítve a letelepedő cégek
induló munkáját.
Emellett minden olyan tárgyi
feltétel is adott, mely az ipari parkban
való működéshez évszak-
(ok)tól függetlenül szükséges. Az
inkubátorház gyakorlatilag közel
egy hónap múlva lesz teljesen „lakható”,
mely hivatalosan innovációs
és technológiai központként működik
az elkövetkezendőkben.
P.L.
Inkubátorház létesült Sormáson
Nagykanizsán az elmúlt napokban
rövid időn belül több
sértett is áldozata lett az elkövetők
„pénzváltási” szándékának.
Az elkövető forgalmasabb
helyen (kórház környéke, buszmegállók,
nagyobb bevásárló
helyek) szólítják meg gyanútlan
áldozatukat, és telefonálásra hivatkozva
aprópénzre akarják
felváltatni az általuk kínált 100
Ft-os vagy 200 Ft-os pénzérmét.
A sértett előveszi a pénztárcáját,
azt kinyitja, az elkövető
pedig már el is kezdi a sértett
figyelmének elterelését, esetleg
mutogatni kezd a sértett pénztárcájába,
hogy hol van benne
aprópénz. Ez idő alatt a tárcában
lévő nagyobb összegű
bankjegyeket kiemeli, majd a
beszélgetést valamilyen indokkal
gyorsan megszakítja és távozik.
A sértett csak később
konstatálja, hogy lopás áldozatává
vált.
Kérjük, ha ilyen szituációba
keveredik, lehetőleg ne vegye
elő a pénztárcáját, főleg ne
úgy, hogy ahhoz idegen is hozzáférhessen!
Küldje a pénzváltásra
alkalmasabb helyre az
Önt leszólító személyt. Ha
mégis segíteni akar a pénzváltásban,
ne engedje figyelmét
elterelni, ne engedje, hogy a
pénztárcájához férjenek. Az
eset után azonnal ellenőrizze
le, hogy nem lopták- e meg.
Legyen mindvégig óvatos, és
figyelje meg alaposan az Önt
leszólító személyt.
Ha netán mégis meglopták,
azt azonnal jelezze a 107-es ingyenesen
hívható rendőrségi
vonalon, adjon minél pontosabb
személyleírást az elkövetőről,
távozási útirányáról, esetleges
járműjéről, gépjárműve rendszámáról.
Az ilyen
trükkös lopások kellő
odafigyeléssel
megelőzhetőek!
Vigyázzon
a pénzt
váltani
akarókkal!
112
A közösségi együttélés szabályainak
megsértését szankcionáló
rendeletet alkotott Nagykanizsa
közgyűlése, amely döntött a
képviselői vagyonnyilatkozatok
eddiginél nagyobb nyilvánosságáról
is.
Az alkotmánybírósági döntés
miatt tavaly decemberben hatályát
vesztett helyi rendelethez hasonló,
de a jogszabályi változásoknak
eleget tévő új szabályozást fogadott
el kisebb vita után, túlnyomó
többséggel Nagykanizsa közgyűlése
a közösségellenes magatartások
szankcionálására.
A régi rendelet szabályait nagyrészt
az újban is megjelenítő előírások
szerint tilos például a belváros
meghatározott terein a kerékpározás,
a görkorcsolyázás, a gördeszkázás,
a kutyasétáltatás vagy a
kéregetés. Szintén helyszíni vagy
közigazgatási bírsággal sújtható –
más tevékenység mellett – a hétvégi
fűnyírás vagy favágás robbanómotoros
eszközzel, tilos közterületen
az állatok etetése, de szabályozták
egyebek mellett az avarégetés
körülményeit is.
A nagykanizsai közgyűlés módosította
a szervezeti és működési
szabályzatát annak érdekében,
hogy a közgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai
az eddiginél nagyobb
nyilvánosságot kapjanak.
Eddig a polgármesteri hivatalban,
regisztráció után tekinthetett bele
bárki a képviselők által kitöltött
nyilatkozatokba, de ezeket mostantól
a város portálján teszik nyilvánosan
elérhetővé.
Ellenzéki képviselők aggodalmuknak
adtak hangot amiatt, hogy
a szélesebb hozzáférés révén esetleg
visszaélhetnek a vagyonbevallások
tartalmával, de a Fidesz
többségben lévő képviselői támogatták
a módosítást. Mint a közgyűlési
vitában Cseresnyés Péter
(Fidesz-KDNP) polgármester jelezte,
éppen a szélesebb nyilvánosság
biztosíthat nagyobb védelmet a
képviselőknek, mert ha mindenki
által elérhetővé válnak a nyilatkozatok,
akkor senki nem tud visszaélni
azzal, hogy öncélúan kiragad
belőle egyes adatokat.
A közgyűlés elfogadta a Zala
Volán Zrt.-vel kötött közszolgáltatási
szerződés alapján a helyi
menetrend módosítására vonatkozó
javaslatot.
Lakossági igény merült fel a
Miklósfa városrészt érintő, 22.10-
kor a Szentendrey utcából induló
8Y jelzésű járattal kapcsolatban,
ezért módosították a menetrendet.
További változások, hogy az eddig
18 órakor a Napraforgó térről induló
járat öt perccel később, míg a 7
órai Szentendrey Edgár utcából induló
öt perccel korábban várható.
A10-es, a Kalmár utcától 12.35-
kor, míg Bagoláról 13 órakor szállítja
az utazóközönséget. A 14Y
Városkaputól induló járata 6.10-
kor, a Ligetvárosból induló 6.30-
kor megy. A zrt. újabb menetrendi
módosításokat javasolt április 1-jei
hatállyal lakossági igények, illetve
önkormányzati képviselői észrevételek
alapján, mivel a hatályos menetrend
a munkába járást nehezítette.
Aközgyűlés a 2013. évi költségvetési
tervezetben szereplő adóbevételek
előirányzatát a volán tájékoztatása
alapján közel 38 millió
forint összeggel megemeli, így a
többlet igény alapján közel 82 milliós
önkormányzati támogatást
szerepeltet a költségvetésben.
Közgyűlésen hagyták jóvá a
Nagykanizsai Rendőrkapitányság
2012. évi bűnügyi, közbiztonsági
és közlekedésbiztonsági
helyzetéről szóló beszámolót,
mely részletes áttekintést ad az
elmúlt év intézkedéseiről és működéséről.
Ahogy a beszámolóból kiderül
2012-ben a kanizsai rendőrkapitányság
működési feltételeiben
jelentős változások történtek.
Megkezdték a kapitányság bérelt
gépjármű állományának lecserélését,
felkészültek a körzeti megbízottak
megkülönböztető jelzéssel
felszerelt autókkal való ellátására.
A gyermekkihallgató szobát,
mellyel a megyében elsőként
rendelkeznek, felújították és akkreditálták.
Ezeken túl több számítógépes
munkaállomás is érkezett.
2012-ben a 2011. évhez képest
a kapitányság illetékességi területén,
így Nagykanizsán is csökkent
a közlekedési, a gazdasági
és a vagyon elleni bűncselekmények
száma. Azonban a személy
elleni, az államigazgatási, az
igazságszolgáltatási és a közélet
tisztasága elleni bűncselekmények
száma jelentősen megnövekedett.
Városunkban és környékén
jellemző a garázda magatartás,
ahol a bűncselekmények
elkövetésében túlnyomó többségben
az alkohol játssza a főszerepet.
A befejezett eljárásokból 856
bűnelkövető vált ismertté, mely
több mint 50 százalékkal több az
elmúlt évhez képest. A nem büntethető
elkövetők száma 30 százalékkal
több a tavalyihoz képest, illetve
a fiatalkorú elkövetők száma
112 fő volt.
Az időskorúak esetében, a rendszeres
megelőzési felhívások ellenére
is gyakoriak a trükkös lopások.
A megyében ilyen magas
számban csak nálunk van jelen ez
az elkövetési mód.
2012-ben is jellemző volt az
internetes csalások sorozata,
ahogy olvasható, szinte nem volt
az országnak olyan pontja, mely
ne kereste volna meg a Nagykanizsai
Rendőrkapitányságot
ilyen bűncselekmény elkövetése
miatt.
Megállapításaik szerint a vagyon
elleni bűncselekmények
nagy részben a sértett nem megfelelő
magatartása, az elemi óvatosság
hiánya, a legalapvetőbb
vagyonvédelmi szabályok be nem
tartása vezetett a bűncselekmények
bekövetkezéséhez. A városban
jelentős előrelépést jelent a
közterületi kamerarendszer működtetése,
amely lehetővé teszi a
belváros területének folyamatos
figyelését. Az eredmények már a
felszerelést követően jelentkeztek,
hiszen eltűnt személyt találtak
meg, bűncselekményt szakítottak
meg, a közlekedés biztonságát
veszélyeztető helyzetet
szűntettek meg, illetve az idén elkövetett
emberölés felderítésében
is nagy szerepük volt.
2011-hez képest csökkent a közlekedési
bűncselekmények száma,
azonban az ittas vezetés miatti
nyomozások számát döntően a
rendőri intézkedési aktivitás befolyásolja.
Összességében Kanizsa
2012-ben az egyik legbiztonságosabb
megyei jogú városnak bizonyult.
A 2013-as évre fő feladatnak tekintik,
hogy javítsák eredményeiket,
a közrendet és a biztonságot
mind a város, mind az illetékességi
területek vonatkozásában fenntartsák.
Ismét szabályozzák városunkban
Kanizsa – Közgyűlési 4 tallózó 2013. április 4.
Belvíz
Kiskanizsán
Belvízzel elöntött kiskertek
Nagykanizsán, a kiskanizsai városrészben
2013. március 30-án. A
közelben húzódó Principáliscsatorna
nem képes a megnövekedett
vízmennyiséget elvezetni,
így a kiskertek nagy része
és több tucat lakóház pincéje víz
alá került. MTI fotó: Varga György
Változik egyes
buszok menetrendje
a közösségi együttélést
Beszámoló
a rendőrség
2012-es munkájáról
A közgyűlés napirendi pontjai
között szerepelt a nagykanizsai
közparkok, zöldterületek felújításának
ütemezésére vonatkozó
javaslat is.
A városvezetők még szeptemberben
elfogadtak egy tájékoztatót
a város zöldterületeinek városrendezési
szempontú helyzetéről,
mely rámutatott sok ilyen jellegű
felületen tapasztalható hiányosságra
és teendőre is. Egy képviselői
indítványra döntött a testület
arról, hogy készüljön javaslat a
zöldterületek rekonstrukciójának
ütemezésére. Ebben többek között
olvasható az is, hol és milyen kertépítési-
és parkosítási feladatokat
kell végrehajtani, illetve – nem
több, hanem egy évre meghatározva
– milyen területek, városrészek
kerüljenek a leggazdaságosabban,
leggyorsabban felújításra. Ám
nem az eredeti javaslatot fogadta
el a képviselőtestület, hanem azt a
módosítást, miszerint a VIA Kanizsa
Zrt. szeptember 30-ig készítsen
egy olyan tervet, amiben meghatározzák
az elvégzendő feladatok
területeit, hogy később ebből
koncepció készülhessen.
A közgyűlésen fogadták el a
Pannon Egyetem Nagykanizsai
Kampuszának első éves költségtérítéses
turizmus-vendéglátás
szakos közgazdász és gépészmérnök
hallgatók második féléves
tandíjának finanszírozására
vonatkozó előterjesztést.
Az ösztöndíjprogram tavaly
szeptembertől működik a kanizsai
kampuszon, mely értelmében 10-
10 első éves a fenti szakokon tanuló
költségtérítéses hallgató első
félévi tandíját finanszírozták. A
program jóvoltából akkor 16
Nagykanizsa és környéki felvételiző
diák részesült a támogatásban.
A 2013/2014-es tanévre a Pannon
Egyetem Nagykanizsai Kampusza
elegendő államilag finanszírozott
hallgatói helyet kapott, így
az ösztöndíjprogram a második
féléves költségtérítéses hallgatók
számára lenne szükséges. A turizmus-
vendéglátás közgazdász alapszakos
hallgatók esetén 150 ezer,
míg a gépészmérnöknek tanulók
esetén 125 ezer egyszeri pénzbeli
támogatást biztosítanának. Városunk
2013. évi költségvetésében
erre a célra 3 millió forintot különítettek
el.
Apályázatokat április 15-ig lehet
benyújtani postai úton vagy személyesen
a Polgármesteri Hivatal Művelődési
és Sportosztályára.
A Kanizsai Kulturális Központ
idei munkatervének elfogadásáról
szóló javaslatról is tárgyalták
a képviselők a csütörtöki
közgyűlésen.
A munkatervben olvashatunk
különböző ünnepekről, eseményekről,
rendezvényekről, szakkörökről
szóló részletes leírásokat is.
Ebben az esztendőben is fontos
célkitűzése a KKK-nak, hogy a peremkerületekben
élők kulturális
igényeit magasabb szinten szolgálják
ki, több pályázati lehetőséggel
éljenek és megerősítsék az összefogást
más kulturális intézményekkel,
civil szervezetekkel, valamint
a fiatalság számára több
programot szervezzenek. Újdonságként
pedig az internetes jegyrendelés
kialakítását is tervezik. A
munkatervben megtalálható a tervezett
programokról (például: Igricfesztivál,
Dödöllefesztivál) várható
költségeiről szóló kalkuláció
is. Ahogy az is, hogy a KKK munkaerő-
gárdájának bővítését tervezi.
A városvezetés támogatta a napirendi
pontot.
Intézményi felújítások
Az elmúlt évek gyakorlatait
követve, az intézményvezetőkkel
történt egyeztetések, a helyszíni
bejárások, és a beérkezett írásos
igények alapján összeállították a
2013. évben elvégzendő felújítási
munkálatok jegyzékét.
Tervezik a Rózsa bölcsőde lapostető
szigetelésének javítását,
mely költsége majd 5 millió forint.
Az óvodák esetében szintén a
szigetelés felújítását, az aula
üvegajtóinak fóliázását, a műanyag
burkolatok cseréjét, a
szennyvízrákötést, nyílászáró cserét
hajtanának végre az egyes
épületeknél. Az általános iskoláknál
a fűtésrendszer korszerűsítését,
kerítés építését, a tornaterem
tetőjavítását, a kandelábersor alternatív
kapcsoló megoldását, tetőszigetelést
és javítást ütemeztek
be. A gimnáziumok esetében a
Batthyány Lajos Gimnáziumban
szükségesek felújítások, ahol kiváltják
a három cirkókazánt, tetőt
javítanak és ajtót cserélnek. A
művelődési intézményekben is a
tető javítása vált szükségessé.
Összesen körülbelül hatvan millió
forintot igényelnének ezek a felújítások,
melyet a költségvetésben
elkülönítettek.
Sajni József, a miklósfai városrész
önkormányzati képviselője a
csatornaépítés kivitelezésével
kapcsolatban interpellált a februári
közgyűlésen. Felvetésére Cseresnyés
Péter polgármester az
alábbi választ adta: a polgármesteri
hivatal szakosztálya megtekintette
a külön kiemelt helyszíneket,
és a szakszerűtlen helyreállításokból
származó problémát
jelezték a Nagykanizsai Regionális
Szennyvíztársulásnak, mint
beruházónak, és kérték, szólítsa
fel a kivitelezőt a szükséges intézkedések
megtételére.
A szennyvíztársulásnak írt levélben
a polgármester arra is felhívta
a figyelmet, hogy a folyamatban
lévő csatornaépítés kivitelezése
során több alkalommal
jelentkezett szakszerűtlen helyreállításból
származó probléma. Ezúttal
konkrétan a Csengery és Erdész
utcák kereszteződésének
környezetét kifogásolta a terület
önkormányzati képviselője. A
helyszín megtekintésével a polgármesteri
hivatal szakosztálya is
meggyőződhetett arról, hogy a
burkolat ideiglenes helyreállítása
nem éri el azt az elvárható szintet,
amely a biztonságos közlekedés
alapfeltétele lenne – hangsúlyozta
a polgármester. A jelenleg tapasztalható
állapot nem csak esztétikailag
kifogásolható, de komoly
balesetveszélyt is jelenthet. Arra
kérte a projektvezetőt, hogy a
problémát jelezze a kivitelező felé,
és hívja fel a figyelmét a szükséges
intézkedések mielőbbi megtételére.
Bízik benne, hogy a kialakult
állapot megszüntetésével
nagyban javulni fog a Csengery
és az Erdész utcákban a közlekedés.
B.E. - MTI - Sz.Zs. - V.M.
Kanizsa – Közgyűlési tallózó 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 4.
A város
zöldterületeiről
Folytatódik az
ösztöndíjprogram a
PEN-en
Elfogadták a kulturális
központ munkatervét
Gyors intézkedést
vár a polgármester
Április 5. 17 óra
"HIT ÉS KÉTSÉG" - fotópályázat
kiállítása. Megtekinthető április 16-ig.
Április 5., 19. 10 óra
KEREKÍTő - mondókás félóra 0-3
éveseknek. Részvételi díj: 700 Ft/család.
Április 5. 18 óra
FÖLDSZAG EZÜSTBEN - Kotnyek
István festőművész fotókiállítása.
Megtekinthető április 24-ig.
Április 6. 18 óra
ÖTVENEGY ÉVE A SZÍNPADON
- a Liszt Ferenc díjjal kitüntetett Szalai
Antal és 11 tagú zenekarának műsora.
Vendégművész: Pandy Piroska,
többszörösen kitüntetett világhírű primadonna.
Nyitányok, zenekari számok,
nóták, csárdások, operettek, cigánydalok,
világslágerek, hangszerszólók
virtuóz előadásban. Szervező:
a Tüttő János Nótaklub. Belépődíj: 2
000 Ft. A jegyek megvásárolhatók a
HSMK jegypénztárában.
Április 8. 16 óra
"A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI
PROBLÉMÁK ÉS MEGELőZÉ-
SÜK"
Előadó: Dr. Matoltsy András, a Kanizsai
Dorottya Kórház Kardiológiai
Osztály osztályvezető főorvosa. A belépés
díjtalan.
Április 8. 19 óra
Az Orlai Produkció bemutatja:
John Murrell: AZ ISTENI SARAH
- színmű
Főszereplők: Vári Éva és Gálffi László.
Rendezte: Hargitai Iván. Belépődíj:
I. hely 3200 Ft, II. hely 2900 Ft.
Április 9. 17 óra
CSINÓDI NAGY GERGő: KECSKETÁNC
C. MESEKÖNYVÉNEK
BEMUTATÓJA
Közreműködik: Csinódi Nagy Gergő,
12 éves erdélyi meseíró és Nagy Balázs
néprajzkutató. A belépés díjtalan.
A mesekönyv a helyszínen megvásárolható.
Április 9. 19 óra
NAGYKANIZSAI DUMASZÍNHÁZ
Fellépnek: Aranyosi Péter és Hadházi
László. Belépődíj: 2500 Ft. A jegyek
elővételben megvásárolhatók a nagykanizsai
Tourinform irodában és a
dumaszinhaz.jegy.hu weboldalon.
Április 12. 13 óra
A KÁVÉSZÜNET ZENEKAR
KÖLTÉSZET NAPI KONCERTJE
Belépődíj: 500 Ft.
Április 5. 17 óra
AVASTAGBÉL MEGBETEGEDÉ-
SÉNEK MEGELőZÉSE - DR.
KNAUSZ JÓZSEF sebész főorvos
előadása. 16 órától egészségügyi szűrés
lesz a Polgári Olvasókör szervezésében.
Április 13. 19 óra
TRIO KODÁLY METHOD
Közreműködnek: Oláh Dezső - zongora,
Erdő Zoltán - klarinét, Tar Gergely
- ütőhangszerek. A trió az egyik
legkiválóbb magyar zeneszerző, és
zenepedagógus műveit adja elő kortárs
zenei felfogásban. Támogatta:
Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar
Jazz Szövetség. Belépődíj: 800 Ft.
Kanizsa 6 – Krónika 2013. április 4.
A Vasemberház Tükörtermében
indult útjára az önkormányzat
által támogatott jótékonysági
akció, amelynek keretében a
nagykanizsai állatmenhelyet
üzemeltető Élettér Állat- és Természetvédő
Egyesület kéri a város
lakosságának segítségét a
menhely fejlesztéséhez.
A sajtótájékoztatót dr. Papp Attila,
az egyesület sajtószóvivője
nyitotta meg, aki elmondta: mérföldkőhöz
érkezett az állatotthon,
az önkormányzat támogatásával
ugyanis nagyarányú fejlesztés veszi
kezdetét a jó idő beálltával. A
sajtóreferens hangsúlyozta: ennek
a nagyarányú bővítésnek az első
állomása a karanténsor megépítése.
A továbbiakban Cseresnyés Péter
polgármester vette át a szót,
aki kifejtette: az Élettér egyesület
jótékonysági kezdeményezése nemes
célt szolgál, amit mind személyesen,
mind pedig a városvezetés
nevében is támogatni tud.
Ugyanis aki járt már lenn a nagykanizsai
állatmenhelyen, az szembesülhetett
vele, hogy az árva állatok
körülményei, bár nem
mondhatók rossznak, de nem
mondhatók feltétlenül jónak sem.
A fő problémát most elsősorban
az állatotthon túlzsúfoltsága jelenti.
Ezért kell megoldást találni
a kennelek, kutyafuttatók számának
növelésére, illetve a karanténsor
megépítésére. Ennek a feladatnak
a megnyugtató rendezéséhez
azonban szükség van a város
lakosságának a támogatására
is. Az önkormányzat természetesen
segíteni kívánja az Élettér jótékonysági
felhívását, elsősorban
azzal, hogy pénzgyűjtő perselyeket
vásárolt és helyez ki a város
különböző pontjain. A jótékonysági
akció első résztvevői a Belvárosi
Patika, a Volksbank, a Kereskedelmi
és Hitelbank, a Járási
Hivatal és a Kanizsa Centrum.
Végül Cseresnyés Péter kifejtette:
reméli, hogy az önkormányzat
támogatásával sikeres lesz e kezdeményezés,
amelynek erkölcsi
célja elvitathatatlan: segíteni az
ember legjobb barátjának, akitől
sokszor több szeretetet lehet kapni,
mint azt az ember mástól, máshonnan
várná.
Dr. Papp Attila befejezésül megemlítette:
a jótékonysági gyűjtés
május 10-éig tart. Az akció eredményéről
pedig május 16-án, az
Eötvös téren megrendezésre kerülő
„Generációk Napján” fognak
majd beszámolni, a menhely bővítésének
első ütemével pedig június
30-ig szeretnének elkészülni.
A sajtótájékoztatón jelen voltak
a jótékonysági akció civil támogatói
is. A karácsonyi, facebookon
megszervezett emlékezetes és
eredményes gyűjtést koordináló
négy fiatal, Szakács Zsófi, Hideg
Yvett, Faggyas Ferenc és Horváth
László ismét bekapcsolódik a
munkába, vállalva elsősorban az
internetes népszerűsítését a programnak.
Fenyvesi Károlyné pedig
a Pannon Egyetem nagykanizsai
kampuszának PENugatta csoportját
képviselte, a diákok szerveződése
elsősorban az egyetemi fiatalok
körében fogja népszerűsíteni
az akciót.
Kanizsa
Kampánynyitó az állatotthon fejlesztéséért
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Városunk önkormányzatának
Idősügyi Tanácsa május végére
szeretné elkészíteni Nagykanizsa
25 évre szóló Idősügyi Stratégiáját.
Ezen apropóból szerdán interaktív
fórumot tartottak, melyen
a szépkorúakkal foglalkozó
szervezetek, intézmények képviselői,
vezetői vettek részt.
Az előadássorozatból álló rendezvényt
dr. Szabados Gyula önkormányzati
tanácsadó, idősügyi
referens köszöntője után Cseresnyés
Péter nyitotta meg.
A polgármester bevezetőjében az
Idősügyi Tanács elmúlt másfél évben
végzett munkáját ismertette, valamint
azt, milyen tennivalók várnak még
rájuk az elkövetkező időszakban. Elmondta:
szeretnének kidolgozni egy
hosszútávra szóló stratégiát az ezüstkorú
emberek bevonásával. Erre
mindenképpen szükség van – mutatott
rá az Idősügyi Tanács elnöke –,
majd köszönetét fejezte ki dr. Szabados
Gyulának aktív, idősbarát tevékenységéért.
Azonban „sok feladat
vár még ránk” – ismerte el a városvezető
–, hiszen egy negyed évszázadra
szóló koncepció megalkotását tervezik.
A jelenleg érvényben lévő, hároméves
tervben számos olyan pont
van, melyet szükséges bővíteni, illetve
amire koncentrálniuk kell. Ezért
úgy határoztak, hogy prioritásként öt
területre fókuszálnak: az egészségügyre,
az idősek és a bűnözés kapcsolatára,
áldozattá válásra, közösségi
szolgálatra és digitális esélyegyenlőségre.
„Szeretnénk egy olyan tervezetet
kidolgozni – mondta városunk első
embere – hogy együttműködve a
már említett résztvevőkkel, intézményvezetőkkel,
civil szervezetekkel
mindenre megoldást találjunk.” Viszont
nemcsak az időseket vonnánk a
közös munkába, hanem a jövő generációt,
a fiatalokat is, többek közt társadalmi
munkával. A társadalmi
egyeztetés, a közös kommunikáció
elkezdődött, ennek egyik ékes bizonyítéka
a fórum is, ami az Idősügyi
Tanács töretlen, sokoldalú tevékenységének
köszönhető – emelte ki Cseresnyés
Péter.
A polgármester beszédét követően
Stimeczné dr. György Bernadette,
az Alapellátási Intézmény vezetője
az egészségügyi helyzetképről, dr.
Németh László orvosigazgató az
egészségügy jövőjéről, dr. Molnár
József alezredes, rendőrkapitány az
idősek és a bűnözés kapcsolatáról,
Balogh László, a BLG igazgatója a
közösségi szolgálatról, dr. Szabados
Gyula pedig a 21. század új kihívásairól,
a digitális esélyegyenlőségről
tartott előadást.
Nemzeti Tehetségnap keretén
belül rendezte meg Nagykanizsa
és Térsége Tehetségsegítő Tanács
városunk tehetségnapját a
Medgyaszay Házban, Bartók Béla
születésnapján. A fiatal talentumok
öt területen – képzőművészet,
zene, matematika, tánc és
nyelvészet – mutatkoztak be.
Az országgyűlés 2008-ban fogadta
el a húsz évre szóló, az állami
és a civil szféra által is támogatott
Nemzeti Tehetség Programot,
mely országos együttműködési hálózat
uniós szinten is nagy figyelmet
kapott. A tehetségnappal szeretnék
a közösségek figyelmét a
tehetségsegítés fontosságára irányítani,
és így az irántuk való szolidaritást
erősíteni.
Ahogy Balogh Tünde elmondta,
a tehetséggondozás legfőbb célja,
hogy megtalálják, segítsék, tanácsokkal
lássák el azokat a gyerekeket,
akikben valami plusz, valamilyen
különleges dolog rejtőzik. Hiszen
fontos, hogy megtalálják útjukat,
ne vesszenek el.
– Mindenki tehetséges valamiben.
Van, akinek kicsit több adatott, van,
akinek kevesebb. Az is tehetség, ha
valakinek kiemelkedő a kézügyessége,
hiszen akár kiváló szakember is
válhat belőle. Afiatalok tehetségének
kibontakozásában elhanyagolhatatlan
az őket körülvevő társadalmi környezet
szerepe – köszöntötte a megjelenteket
a város vezetése nevében
Dénes Sándor alpolgármester. Hozzátette,
fontos, hogy felismerjük a tehetségeket,
de annak ápolása rengeteg
feladattal, munkával, lemondással
jár. A tehetség a legnagyobb természeti
erőforrás, melyben városunk,
a magyarok egyedülállóak.
Ezt követően léptek színpadra a
fiatal kiválóságok, míg az előcsarnokban
a képzőművész szakos növendékek
a Bartók: Kékszakállú
herceg vára témára festettek.
Fórum az
idős emberekért
Tehetségnap
Kanizsán
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 4. Kanizsa – Krónika 7
NAGYKANIZSAI SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
Nonprofit Kft.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
könyvvizsgálói feladat ellátására
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot ír ki
könyvvizsgálói feladatok ellátására 2013. június 1-től 2015. június
30-ig terjedő időszakra a Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató
Nonprofit Kft.-nél.
Pályázatot azok a szervezetek és magánszemélyek nyújthatnak be,
akik a törvényi előírásnak megfelelnek, és a társasági könyvvizsgálat
területén legalább 5 éves gyakorlattal rendelkeznek.
A pályázathoz kérjük csatolni: szakmai önéletrajzot; könyvvizsgálói
jogosultságot igazoló dokumentumot; a könyvvizsgálói kamarai
tagságról szóló igazolást; felelősségbiztosítási kötvény másolatát;
erkölcsi bizonyítványt (3 hónapnál nem régebbi); referenciajegyzéket;
vállalási díjat, ennek későbbi változtatási feltételeit, fizetési
feltételeket; munkaprogram tervezetet a feladat ellátására; nyilatkozatot,
hogy összeférhetetlenség nem áll fenn.
Amennyiben az ajánlattevő gazdasági társaság, az ajánlatnak tartalmaznia
kell: eredeti, vagy hitelesített 30 napnál nem régebbi
cégkivonatát; felelősségbiztosítási kötvény másolatát; könyvvizsgálói
kamarai tagság igazolását; a tényleges könyvvizsgálatot végző természetes
személyek megjelölését és szakmai önéletrajzát; referenciajegyzéket.
A beérkezett pályázatokat Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése
a 2013. májusi ülésén bírálja el.
A pályázatokat 2013. április 19-én 12.00 óráig – 3 példányban,
zárt borítékban, „Nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Nonprofit
Kft. könyvvizsgálói pályázata” feltüntetésével – kérjük eljuttatni
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteréhez (8800
Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) A boríték 2013. április 19. 12.00 óra
időpont előtt nem bontható fel.
A pályázattal kapcsolatos felvilágosítást Lérántné Mátés Valéria, a
társaság ügyvezetője ad. (Telefon: 93/509-740)
Az esemény rendezői a Nagykanizsa
és Térsége Tehetségsegítő
Tanács, a Farkas Ferenc Zene- és
Aranymetszés Művészeti Iskola,
ahol tehetségpont is működik, a
Zalai Matematikai Tehetségekért
Alapítvány és a Kanizsa Kulturális
Központ voltak.
Az Emberi Erőforrás Minisztériuma
megbízásából a Nemzeti
Család- és Szociálpolitikai Intézet
pályázatot hirdetett Pihenjünk
közösen! címmel. A Magyar
Vöröskereszt Nagykanizsai
Területi Szervezete közösségépítő,
a családi értékeket, nemzedékek
közötti szolidaritást pozitívan
megjelenítő és népszerűsítő
programja 100.000 Ft-os támogatásban
részesült.
Apályázat keretében öt család közös
pihenését valósítják meg április
6. és 7. között Garaboncon a Hotel
Villa Naturában. A program célja a
horgász falusi turizmus keretei között
megvalósuló, az egészségvédelmet
is szolgáló családi pihenés biztosítása,
melynek során a nagyszülő
részvételével lehetőséget biztosítunk
a generációk közötti együttműködésre
és kapcsolatépítésre. A pihenésben
olyan családok is részt vesznek,
ahol a nagyszülő a Vöröskereszt
által biztosított személyes gondoskodást
nyújtó ellátásban – házi
segítségnyújtás – részesül.
Az „5 Postakocsi” kiadványok
bemutatására került sor a Pannon
Egyetem Nagykanizsai
Kampuszán, melynek keretében
Gyarmati-Litter Tímea és Kaszás
Nikoletta projekt asszisztensek
ismertették a turisztikai fejlesztési
program legújabb lépéseit.
A kiadvány azon márka-, marketingstratégia
része, melyet a program
köré építettek, kiemelt szerepet
szánva az öt elem (tűz, víz, levegő,
föld, plusz a vendéglátás) bemutatásának,
melyekre az itteni turisztikai
modell is épül. Az egyes programok
bemutatása mellett részletesen tárgyalnak
például ajánlott útvonalakat,
sőt az egyes célcsoportokat is
figyelembe véve ajánlják a különböző
kikapcsolódási lehetőségeket.
Az 50 ezer példányban kiadott
tájékoztató többnyelvű, a magyarszlovén
partnerség révén adott nyelvek
mellett angolul, németül és horvátul
is elérhető. Külön hangsúlyozták
a programcsomagokban a
magyar-szlovén határon átnyúló lehetőségek
sorát, no és a kedvezménykártya
készítése is folyamatban
van, illetve lesz térkép-kiadás is
a közeljövőben.
A Kiskanizsai Polgári Olvasókör
fennállásának 143. évfordulóját
ünnepelte.
Akulturális programokkal színesített
rendezvény remek apropót adott
arra, hogy visszaemlékezzenek az olvasókör
múltjára, Cseresnyés Péter
polgármester köszöntőjét követően.
A családias hangulatú eseményen átadták
az erkölcsi díjakat is. Dr. Joós
Lászlóné nyugalmazott gyermekorvos
Kiskanizsa Kultúrájáért, Donát
Attila a kiskanizsai hagyományok
megőrzéséért, Mozsolics Józsefné az
olvasóköri mozgalom életben tartásáért
vehette át az elismerést.
Lehetőség a közös
élmények megélésére
Kiadvánnyal
is előrukkoltak
143 év története
egy napon
8 Kanizsa – Városháza 2013. április 4.
Bene Csaba, a 2. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóóráját
2013. április 9-én (kedden) tartja 17 órától 19 óráig a Zsigmondy-Széchenyi Szakképző
Iskolában (Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.) 20/388-8259,
bcsaba@nagykanizsa.hu.
Dénes Sándor a 12. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője
minden hónap második csütörtökén 17 órától fogadóórát tart a Polgármesteri
Hivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).
Dr. Etler Ottó önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. április 8-án (hétfőn)
17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.
Dr. Károlyi Attila önkormányzati képviselő fogadóórát tart minden hónap
második szerdáján 17 órától a Kőrösi Cs. Sándor Általános Iskolában.
Sajni József önkormányzati képviselő fogadóórát tart 2013. április 8-án (hétfőn) 16
órától 17 óráig a ligetvárosi óvodában, 17 órától 18 óráig a Vécsey Általános
Iskolában, 18 órától 19 óráig Miklósfán a Mindenki Házában.
sajni.jozsef@nagykanizsapmh.hu.
Szőlősi Márta a 9. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóóráját
2013. április 8-án (hétfőn) tartja 17 órától a Zrínyi Miklós Általános Iskolában. (Zrínyi
M. u. 38.): 30/301-8185, szolosi.marta@fidesz.hu, szmarta25@hotmail.com.
Képviselői fogadóórák
Karádi Ferenc alpolgármester fogadónapját 2013. április 10-én (szerdán) tartja
8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I/11. számú irodájában.
Alpolgármesteri fogadóórák
Az Egyesített Bölcsőde - Nagykanizsa a Közalkalmazottak jogállásáról szóló
1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet kisgyermeknevelő
munkakör betöltésére 2 fő részére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti
jogviszony.
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő.
A munkavégzés helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Rózsa utca 7/a. A munkakörbe
tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: 0 - 3 éves
korosztályú gyermekek nevelése - gondozása.
Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak
jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az
irányadók.
Pályázati feltételek:
- Felsőfokú képesítés, csecsemő- és kisgyermeknevelő (BA), bölcsődei szakgondozó
(OKJ), csecsemő- és kisgyermekgondozó (OKJ), csecsemő- és kisgyermeknevelő-
gondozó (OKJ), csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó (OKJ), kisgyermekgondozó,
-nevelő (OKJ), csecsemő- és gyermekgondozó (OKJ); vagy ezen
képesítések valamelyikével rendelkező: védőnő, pedagógus, felsőfokú szociális
alapvégzettségű személy, gyógypedagógiai asszisztens (OKJ) - [kizárólag csecsemő-
és gyermekgondozó (OKJ) képesítéssel rendelkező személy esetén], magyar
állampolgárság, büntetlen előélet, orvosi alkalmasság.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: főiskola, csecsemő- és kisgyermeknevelő
BA képzés, hasonló munkakörben eltöltött - legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
hangszertudás, kézműves-technikai jártasság.
Apályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi
bizonyítvány, végzettség(ek)et igazoló dokumentumok másolata, fényképes
szakmai önéletrajz, motivációs levél, a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a
gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
15.§-ának (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll
fenn.
Amunkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör legkorábban 2013. május
1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2013. április
22. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Egyesített
Bölcsőde - Nagykanizsa címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa, Rózsa
utca 7/a. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: kisgyermeknevelő,
vagy elektronikus úton Körmendi Viktória - intézményvezető részére
az egyesitett@bolcsode-nagykanizsa.hu E-mail címen keresztül, vagy személyesen:
Körmendi Viktória - intézményvezető, Zala megye, 8800 Nagykanizsa,
Rózsa utca 7/a. .
A pályázat elbírálásának határideje: 2013. április 25.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a http://egyesitett-bolcsode.
mlap.hu/ honlapon szerezhet.
Álláspályázat - kisgyermeknevelő
Ön tudta, hogy a legelső nyakcsigolya
– az ATLAS – a legtöbb embernél
tartósan el van mozdulva?
Ez a körülmény egész sor testi és
szellemi zavart okozhat.
Mintegy 19 éve egy svájci bioenergetikus,
dr. Rene-Claudius Schümperli
dolgozta ki és szabadalmaztatta
módszerét, amelyet már a világ több
mint 30 országában közel 400
Atlasprof specialista alkalmazza. Az
egyszerű és biztonságos vibrációs gépi
masszázs technikát és eszközt kidolgozta
és személyesen oktatja.
Az Atlas a fej-, nyak-, gerinc-, és
csípő egyensúlyát meghatározó első
nyaki csigolya. Az eredmény tartós,
mert az Atlas az anatómiailag korrekt
helyére kerül. A technika egyedülálló,
természetes, nem orvostudományi
módszer, nem gyakorol hatást a csigolyatestre,
nem manuálterápia és
nem csontkovácsolás. A módszer neve
AtlasProfilax . A gépi vibrációs
masszázs speciális pontokon fellazítja
a nyaki izmokat és szalagokat. A
szervezet öngyógyító,
regeneráló
mechan
i z m u s á n a k
köszönhetően indul be a javulás. Magyarországon
11 Atlasprof specialista
van, aki alkalmazza a metódust. A
nagykanizsai dr. Varga Imre az egyikőjük,
akinek tavaly előtt az
AtlasProfilax vibrációs masszázs
után az addig évek óta fennálló panaszai,
mint derékfájás, nyaki- és vállfájdalom,
szédülés és fejfájás rövidebb-
hosszabb idő alatt megszűntek.
Dr. Varga Imre Nagykanizsán
2013. április 8-án (hétfőn) 17óra
3o-kor ingyenes ismertető előadást
tart a Hevesi Sándor Művelődési
Házban. Minden érdeklődőt szeretettel
vár.
Az Atlas nem csak a fej hordozója
Ingyenes ismertető előadás: Nagykanizsa, Hevesi
Sándor Művelődési Ház, október 10. (szerda) 18 óra
Kanizsa – 2013. április 4. Városháza 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
(Az akció a megjelenés napjától április 30-ig tart.)
A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet családgondozó
munkakör betöltésére.
Aközalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A munkavégzés helye: Zala
megye, 8800 Nagykanizsa, Zrínyi utca 51. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői
megbízással járó lényeges feladatok: a Gyermekjóléti Központ családgondozója
a szociális munka eszközeinek és módszereinek felhasználásával elősegíti a
gyermek testi és lelki egészségének fejlődését, családban történő nevelkedését, a
gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a már kialakult veszélyeztetettség
megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek visszahelyezését.
Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak
jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az
irányadók.
Pályázati feltételek:
- Főiskola, felsőfokú szociális alapvégzettség, pszichológus, pszichopedagógus,
vagy mentálhigiénés szakember, gyermek és- ifjúságvédelmi tanácsadó oklevéllel
rendelkező: óvodapedagógus, tanító, tanár, nevelőtanár, pedagógiai előadó,
gyógypedagógus, védőnő, teológus, hittanár, hittantanár. ,
- Büntetlen előélet, 18. életév betöltése,cselekvőképesség, magyar állampolgárság,
vagy külön jogszabály szerinti szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező
, illetve bevándorolt, vagy letelepedett jogállás.
Apályázat elbírálásánál előnyt jelent: egyetem, felsőfokú szociális szakképesítés,
szociális területen szerzett - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat, felhasználói
szintű MS Office (irodai alkalmazások), B kategóriás jogosítvány.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz és
motivációs levél, hatósági erkölcsi bizonyítvány, pályázó nyilatkozata arról, hogy
a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő
kezeléséhez hozzájárul, pályázó nyilatkozata, mely szerint a gyermekek
védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 15. §-ának
(8) bekezdésében foglalt kizárási ok vele szemben nem áll fenn.
A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör a pályázatok elbírálását
követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2013.
április 15. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kissné Soós
Renáta nyújt, a 20/531-90-80 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak a Családsegítő
és Gyermekjóléti Központ címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa,
Zrínyi utca 51. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő
azonosító számot: 1-17/2013 , valamint a munkakör megnevezését: családgondozó.
Személyesen: Kissné Soós Renáta, Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Zrínyi
utca 51.
A pályázat elbírálásának módja, rendje: a beérkezett pályázatokat bizottság
véleményezi. A bizottság a pályázókat személyesen hallgatja meg, majd a pályázati
feltételeknek megfelelő pályázatokat a bizottsági véleménnyel együtt a munkaáltatói
jogkör gyakorlója elé terjeszti. Az álláshely betöltéséről a munkáltatói
jogkör gyakorlója dönt. A pályázati eljárás eredményéről valamennyi pályázót
írásban értesítünk.
Apályázat elbírálásának határideje: 2013. április 30. Apályázati kiírás további
közzétételének helye, ideje: www.nagykanizsa.hu, www.zalakomar.hu - 2013.
március 29. Zalai Hírlap - 2013. március 29. Kanizsa Újság - 2013. március 29.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: a pályázattal kapcsolatos
további információkat Kissné Soós Renáta hétfőtől csütörtökig: 8.00-16.00
óra között, pénteken 8.00-12.00 között nyújt.
Álláspályázat - családgondozó 2.
A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ a Közalkalmazottak jogállásáról
szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet családgondozó
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti
jogviszony. Foglalkoztatás jellege: részmunkaidő, heti 20 órás. Amunkavégzés
helye: Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Zrínyi utca 51. Amunkakörbe tartozó, illetve
a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: a Gyermekjóléti Központ
családgondozója a szociális munka eszközeinek és módszereinek felhasználásával
elősegíti a gyermek testi és lelki egészségének fejlődését, családban történő
nevelkedését, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a már kialakult veszélyeztetettség
megszüntetését, illetve a családjából kiemelt gyermek családba
történő visszahelyezését.
Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak
jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az
irányadók.
Pályázati feltételek: főiskola, felsőfokú szociális alapvégzettség, pszichológus,
pszichopedagógus, vagy mentálhigiénés szakember, gyermek- és ifjúsági oklevéllel
rendelkező: óvodapedagógus, tanító, tanár, nevelőtanár, pedagógiai előadó,
gyógypedagógus, védőnő, teológus, hittanár, hittantanár. Büntetlen előélet, 18.
életév betöltése, cselekvőképesség, magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály
szerinti szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve bevándorolt,
vagy letelepedett jogállás.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: egyetem, felsőfokú szociális szakképzettség,
szociális területen szerzett - legalább 1-3 év szakmai tapasztalat, felhasználói
szintű MS Office (irodai alkalmazások), B kategóriás jogosítvány.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz és motivációs
levél, hatósági erkölcsi bizonyítvány, pályázó nyilatkozata arról, hogy a a
pályázatban foglalt személyes adatainak kezeléséhez hozzájárul, pályázó nyilatkozata,
mely szerint a Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló
1997. évi XXXI. törvény 15. § (8) bekezdésében foglalt kizárási ok vele szemben
nem áll fenn.
A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör a pályázatok elbírálását
követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2013.
április 15. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kissné Soós
Renáta nyújt, a 20/531-90-80 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak a Családsegítő
és Gyermekjóléti Központ címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa,
Zrínyi utca 51. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő
azonosító számot: 1-18/2013 , valamint a munkakör megnevezését: családgondozó.
Személyesen: Kissné Soós Renáta, Zala megye, 8800 Nagykanizsa, Zrínyi
utca 51.
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A beérkezett pályázatokat bizottság véleményezi. A bizottság a pályázókat személyesen
hallgatja meg, majd a pályázati feltételeknek megfelelő pályázatokat a
bizottsági véleménnyel együtt a munkáltatói jogkör gyakorlója elé terjeszti. Az
álláshely betöltéséről a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt. A pályázati eljárás
eredményéről valamennyi pályázót írásban értesítünk.
A pályázat elbírálásának határideje: 2013. április 30.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: www.nagykanizsa.hu,
www.zalakomar.hu - 2013. március 29., Zalai Hírlap - 2013. március 29., Kanizsa
Újság - 2013. március 29.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Apályázattal kapcsolatos további információkat Kissné Soós Renáta nyújt hétfőtől
csütörtökig 8.00-16.00, pénteken 8.00-12.00 között.
Álláspályázat - családgondozó 1.
Kanizsa – 10 Városháza 2013. április 4.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozva „A legszebb
konyhakertek” - Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz
- meghirdeti „A legszebb konyhakertek” című programot/
versenyt.
A program célja: A lakosság ösztönzése arra, hogy saját, rokonai, vagy barátai
udvarán alakítson ki és termesszen maga és családja számára minél több konyhakerti
zöldséget, gyümölcsöt.
A programban történő részvétel feltételei: az illető a programhoz önként kíván
csatlakozni, rendelkezik saját tulajdonú vagy számára megművelésre átengedett
balkonnal, kerttel, udvarral, telekkel, földterülettel, ahol konyhakerti zöldségeket/
gyümölcsöket termeszt.
Nevezési kategóriák - megművelt földterület méretei alapján:
- Balkon kategória: Erkélyen kialakított
- Mini kategória: 10 - 50 m2
- Normál kategória: 50 m2 felett
- Zártkert 1. kategória: Zöldség
- Zártkert 2. kategória: Gyümölcsös
Jelentkezési határidő: 2013. április 15. Jelentkezés módja: A Jelentkezési lap
kitöltése és leadása. Jelentkezési lap kérhető: Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinet I/4. sz. irodájában, illetve letölthető
a www.nagykanizsa.hu honlapon/Felhívások menüpontban található linkről
(„A legszebb konyhakertek”). Jelentkezési lap leadható: Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatalának (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) portáján
elhelyezett gyűjtőládában. Jelentkezhet: a balkon, kert, udvar, telek, földterület
tulajdonosa, vagy annak megművelője. Jelentkezéskor, illetve a program idején
szívesen veszünk fotót a balkonról vagy a kertről, mely segíti a bírálók munkáját.
Elvárások és egyben a bírálat szempontjai:
1. A kertben minimum 5, az erkélyen/balkonon 5 edényben elhelyezett, 3 különböző
konyhakerti növény termesztése történjen.
2. Anövények megválasztása szabadon lehetséges, mindenki igényének megfelelően.
3. Amegművelt terület legyen ötletesen kialakított, szép, megfelelően gondozott,
gyommentes, és egyben hasznos.
4. A kert rendezett környezetben helyezkedjen el.
5. A megtermelt zöldségek/gyümölcsök minősége megfelelő legyen.
6. Permetezés esetén legyen naprakészen, szabályosan vezetett Permetezési napló.
7. Előnyt élvez a komposztálás, a bio/öko módszerek alkalmazása és öntözés
esetén a csatorna/esővíz használata.
Díjazás: Kategóriánként az első három helyezés és indokolt esetben különdíjak
odaítélése a település szervezésében. Országos díjazás: a programhoz kapcsolódó
„Magyarország legszebb konyhakertje” díjra történő jelölésre, minden
kategória első helyezettje lesz jogosult a zsűri által tett külön ajánlás alapján.
Országos díj: Bronzplakett - Györffy Sándor, Munkácsy és Magyar Örökségdíjas
szobrászművész alkotása. Miniszteri elismerő oklevél, melyet az Országos
Eredményhirdetésen ünnepélyes keretek között Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési
miniszter úr ad át Kovács Szilvia ötletgazdával a Vidékfejlesztési Minisztérium
Darányi Ignác termében.
A kertek megtekintése: 2 alkalommal (április 30 - augusztus 31-ig) történik
előzetes időpont egyeztetés alapján. Eredményhirdetés: 2013. szeptember 3.
Várjuk minden zöldség/gyümölcs termesztő kertművelő jelentkezését!
Cseresnyés Péter polgármester
„A legszebb konyhakertek” program
Jelentkező neve:
..............................................................................................................................
Címe:
..............................................................................................................................
Elérhetősége (telefon, e-mail):
..............................................................................................................................
Minősége: 􀀔 Tulajdonos 􀀔 Megművelő
A tervezett konyhakert címe:
..............................................................................................................................
Nevezési kategória: 􀀔 Balkon kategória: Erkélyen kialakított
􀀔 Mini kategória: 50 m2-ig
􀀔 Normál kategória: 50 m2 felett
􀀔 Zártkerti kategória 1.: zöldséges
􀀔 Zártkerti kategória 2.: gyümölcsös
Fotót várhatunk-e a kertről? 􀀔 Igen 􀀔 Nem 􀀔 Még nem tudom
A megművelő mikor található általában a kertben?
..............................................................................................................................
..............................................................................................................................
AJelentkező és a balkon, kert, udvar, telek, földterület Megművelője ezen jelentkezésével
kinyilvánítja, hogy „A legszebb konyhakertek 2013” programban
önként vesz részt, a nevezés feltételeit elfogadja és egyben hozzájárul ahhoz,
hogy a zsűri tagjai, - előzetes időpont egyeztetés után - két alkalommal (május
01. és augusztus 31. között) kertjét megtekintsék. FONTOS! Az azonosítás
érdekében a beküldött fotóra kérjük feltüntetni, vagy mellékelni, hogy mely
konyhakertről készült! Bírálatnál az alábbi szempontok is szerepelnek: Biomódszerek
alkalmazása, öntözés lehetőleg csapadék vagy csatornavízzel, komposztálás,
régi, népi módszerek alkalmazása.
Dátum: 20....., ...........................................
..................................................................
Jelentkező aláírása
Kanizsa – Városháza 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 4.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Közgyűlésének a sportról szóló 74/2011.(VI.01.) önkormányzati rendelete
alapján a 2013. évre vonatkozóan pályázatot hirdet verseny és élsport támogatására.
1. A pályázat témája: Nagykanizsa város területén működő verseny- és élsport
2013. évi támogatása. Atámogatás célja felnőtt csapatok és az utánpótlás nevelés támogatása
az összeg működési célra történő felhasználása által.
2. A pályázók köre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő,
hivatalosan bejegyzett, az önkormányzattal együttműködést igénylő és elfogadó,
az önkormányzat által támogatott testneveléssel és sporttal foglalkozó jogi személyek,
gazdálkodó szervezetek.
3. A működési célú támogatás nyújtásának feltételei: a támogatásra rendelkezésre
álló összeg 50 000 E Ft.
Az egyes sportágak részesedési arányáról Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Közgyűlésének Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottsága véleményének
figyelembe vételével a polgármester dönt az alábbi kategóriáknak megfelelően:
a.) "A" kategóriás, kiemelt sportág a labdarúgás, mint a legelterjedtebb, legnagyobb
tömeget megmozgató és a legszélesebb infrastruktúrával rendelkező tevékenység.
b.) "B" kategóriás sportág a női és férfi kosárlabda, a női és férfi kézilabda, valamint
az úszó és vízilabda szakágak.
c.) "C" besorolású sportág alatt szerepelnek az "A" és "B" kategóriába nem tartozó
sportágak. Ezek azok a tevékenységek, amelyek jelen vannak a város sportéletében
és az erre a célra rendelkezésre álló forrás elosztása során az Oktatási, Kulturális,
Ifjúsági és Sportbizottság véleményének ismeretében a polgármester támogatásra
javasolja őket.
Az éves támogatás összege a sportszervezet tárgyévet megelőző év költségvetésének
a nem önkormányzati forrásból biztosított bevételénél magasabb mértékű is lehet.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
- 500 e Ft-ig egy összegben a megállapodás aláírását követő 30 napon belül;
- 500 e Ft felett két részletben:
- első részlet a megállapodás aláírását követő 30 napon belül,
- második részlet legkésőbb szeptember 30-ig.
4. Támogatandó célok, egyúttal a pályázat elbírálásának szempontjai:
a.) "A" és "B" kategóriás besorolás esetén:
Magasabb osztályban való szereplés előnyben részesítése; az igazolt játékosokhoz
képest az utánpótlás-nevelés magasabb arányának előnyben részesítése; saját bevétel
magasabb arányának figyelembevétele az egyesület összköltségvetéséhez
képest.
b.) "C" kategóriás besorolás esetén:
1. A jobb eredményesség vagy a magas taglétszám előnyben részesítése;
2. Az igazolt játékosokhoz képest az utánpótlás-nevelés magasabb arányának
előnyben részesítése;
3. Saját bevétel aránya az összköltségvetéshez képest.
5. Pályázat benyújtásának határideje és helye:
Pályázni kizárólag a pályáztató által kibocsátott adatlapon lehet, melyet 1 példányban
teljes körűen kitöltve, mellékleteivel együtt legkésőbb 2013. április 10. napjáig
kell eljuttatni a következő címre: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Művelődési- és Sport Osztály (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.).
Formai vagy tartalmi hiányosság esetén a pályázat kiírója hiánypótlásra hívhatja fel
a pályázót.
6. A pályázathoz - a pályázat benyújtásával egyidejűleg - pályázati feltételként
csatolni kell:
- Bírósági, illetve cégbírósági bejegyzésének kivonatát, és egyesületi alapszabályának
hitelesített másolatát;
- Az utolsó bankszámla kivonat hitelesített másolatát vagy a bankszámla-szerződés
másolatát;
- A pályázati cél részletes leírását; (pályázati adatlap 1. számú melléklet);
- A támogatási igény felhasználására vonatkozó részletes költségvetés tervezetét
(Megjelölve, hogy mely költségeket biztosítja saját forrásból és melyekre igényel önkormányzati
támogatást); (pályázati adatlap 2. számú melléklet);
- A 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti nyilatkozatokat;
- Pályázó nyilatkozatát köztartozás mentességről;
- Pályázati adatlap;
- Pályázó nyilatkozatát a részére a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző
két pénzügyi év során odaítélt csekély összegű (de minimis) támogatások összes támogatástartalmáról.
Legkésőbb a támogatási szerződés megkötésének időpontjáig mellékelni kell: 30
napnál nem régebbi adóigazolás kötelezettségek teljesítéséről (a pályázónak nincsen
köztartozása, illetve Nagykanizsa Megyei Jogú Város felé tartozása).
7. A pályázati felhívás alapján a verseny- és élsport hivatásos sportszervezetei
részére nyújtott támogatás az Európai Unió működéséről szóló
Szerződés 107. cikkének (1) bekezdése alapján állami támogatásnak minősül,
amelyet Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata csekély
összegű (de minimis) támogatásként a Szerződés 87. és 88. cikkének a de
minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i
1998/2006/EK bizottsági rendelettel (HL L 379., 2006.12.28., 5. o.) összhangban
nyújt. Az utánpótlás-nevelés támogatása nem minősül állami támogatásnak.
A hivatásos sportszervezet fogalmát a társasági adóról és az osztalékadóról szóló
1996. évi LXXXI. törvény 4. § 43. pontja, továbbá az illetékekről szóló 1990. évi
XCIII. törvény 26. § (16) bekezdése tartalmazza.
Egy vállalkozásnak bármely forrásból csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt
támogatás összege - három pénzügyi év vonatkozásában - nem haladhatja meg a
200.000 eurónak, a közúti szállítási ágazat esetében a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget.
Minden egyes új csekély összegű (de minimis) támogatás odaítélésekor a kedvezményezett
részére az adott pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év
alatt odaítélt csekély összegű (de minimis) támogatások támogatástartalmának összegét
kell figyelembe venni.
A csekély összegű (de minimis) támogatás ugyanazon elszámolható költségek vonatkozásában
nem halmozható más állami támogatással, amennyiben az így halmozott
összeg meghaladná a szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások
bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvántartásáról
szóló 2008. augusztus 6 - i 800/2008/EK bizottsági rendeletben (általános csoportmentességi
rendelet. HL L 214., 2008.8.9., 3. o.) vagy az Európai Bizottság határozatában
meghatározott támogatási intenzitást.
A kedvezményezettnek a támogatáshoz kapcsolódó iratokat az odaítélést követő
10 évig meg kell őriznie, és a támogató ilyen irányú felhívása esetén köteles azokat
bemutatni. A csekély összegű támogatási jogcímen nyújtott támogatásokról
az Európai Bizottság kérésére 20 munkanapon belül információt kell szolgáltatni.
8. A támogatásnyújtást kizáró feltételek, a támogatás alapján megkötött támogatási
szerződés megsértésének szankciói:
Nem kaphat sporttámogatást:
a) az a sportvállalkozás, amellyel szemben a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról
szóló 1991. évi XLIX. tv. (továbbiakban: Cstv) szerint végelszámolási,
csőd- vagy felszámolási eljárás van folyamatban;
b) az a sportegyesület, amelynek működését a bíróság felfüggesztette, valamint
amelynek megszüntetésére az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. tv. szerinti eljárás
van folyamatban;
c) az a sportszövetség, illetve sportegyesület, amellyel szemben a Cstv. szerint
csődeljárás van folyamatban, vagy amely ellen a Cstv. szerinti felszámolási eljárás
megindítása céljából kérelmet nyújtottak be, és felszámolását ennek alapján a
bíróság jogerősen elrendelte.
d) az a sportegyesület, amely a meghatározott időpontig nem tett eleget korábbi támogatásokra
vonatkozó elszámolási kötelezettségének.
A támogatást nyújtó a támogatási szerződéstől köteles elállni, ha a támogatott szervezet:
a) a támogatás igénylésekor valótlan vagy hamis adatot szolgáltatott,
b) köztartozása a szerződés megkötése óta lejárt és arra fizetési halasztást sem kapott,
c) a támogatást nem a szerződésben megjelölt célra használta fel.
9. A pályázati útmutató és adatlap átvehető, elérhető: Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Polgármesteri Hivatala Művelődési- és Sport Osztály 8800 Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7., illetve letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapról.
Információ: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Művelődési- és
Sport Osztály (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel.: 06/20/849-2333, 06/20/849-
2332).
10. A pályázatok elbírálása:
A pályázatokat a polgármester bírálja el az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság
véleményének figyelembevételével a pályázati kiírásban foglalt benyújtási
határidőt követő 15 napon belül.
Pályázat – verseny- és élsport támogatásra
Kanizsa – Világot jelentő 12 deszkák 2013. április 4.
Egyszer volt, hol nem volt, volt
egyszer egy színtársulat, melynek
létezése napjainkban sem
mese, hiszen időről időre újabb
darabokkal rukkolnak elő. A
Harmónia Társulat ifjai nem a
mesebeli üveghegyet, hanem a
Honvéd Kaszinó pódiumát tekintik
a világot jelentő deszkának,
amit már sok-sok éve, hétről
hétre megmásznak. A sztori
főhőse Kurta Lilla, aki a szárnypróbálgató
fiatalokat – más
amatőr színésztársával közösen
– repülni tanítja. A történet korántsem
mese, az úti cél pedig
nem más, mint Shakespeare-világa,
amolyan 21. századi, bohém
köntösben…
– Szerepjátszás, fiatalság, bolondság,
de mégsem múló szeszély,
hiszen immár 5 éve aktívan vagytok
jelen városunk kulturális életében.
Színház (volt) neked már akkor
is az egész világ, amikor saját
társulatodat megalakítottad?
– Mondhatni már születésem óta
saját életem színpadán játszom. Igaz
ugyan, hogy nem mindig magam írtam
a történetemet, hol statiszta, hol
főhős voltam. Ám mindenesetre
mégis kulcsember, amikor 2007-et
írtunk. A Honvéd Kaszinó Diákszínpadának
csapattagja voltam,
melyet Dr. Dobó László vett szárnyai
alá, aki, azonban, egy évvel később,
tehát 2008-ban, visszavonult.
Ekkor vetődött fel bennem az ötlet,
hogy miért kellene abbahagyni azt,
ami olyan jól működik? Így barátaimmal
közösen, kis csapatban –
mentorálás nélkül – improvizatív
jellegű darabokat kezdtünk játszani,
hasonlóakat, mint televíziós műfajban
a Beugró. Harmónia vett bennünket
körül, e szellemben találkoztunk
hétről hétre, s innét a névválasztásunk
is. A rögtönzés, mint stílus,
remek belépő volt a színház világába,
no meg az, hogy már akkoriban
is írtam, saját kútfőből darabokat.
A szerelemről, a humorról és
ami az egész társulatunkra jellemző,
az életigenlésről.
– A húsvéti nyuszi és tettestársai,
ha már ennél a történetnél tartunk.
Minden karakter megtalálható
a csapatban?
– Olyanok vagyunk, mint a szivárvány.
Sokszínűek, és mindegyikünk
valamiben egyedülálló. A tragika,
a komika, a naiva s még sorolhatnám,
de a lényeg: mindegyikünkre
öltöztethető egy karakter.
Vagy ha mégsem, olyannak álmodom
meg a saját mesémet, hogy a
valóságban is megállja helyét.
– Ez már egy kész mesegyűjtemény,
ahol a történet – ha másutt
nem, az életben – mindig szépen ér
véget. Még akkor is, ha a Királynő
másként álmodta meg…
– Az első, egyfelvonásos drámánkban,
a Királynőben mutatkozott
meg fejlődésünk első mérföldköve.
Már a darab megírása sem
mese volt, pláne nem habbal. Ki szerettem
volna magunkat próbálni egy
merőben más, a már megszokott
vígjátéktól távolabbi műfajban. Magamra
öltöttem a gonosz szerepét,
amit sok esetben rendezőként, művészeti
vezetőként amúgy is játszanom
kellett. Annak ellenére, hogy
csapatunk kitartó, elhivatott munkát
végzett, már akkoriban is. Nagy falat
volt, de megmásztuk az üveghegyet,
jutalmunk pedig a közönség sikere
volt.
– Profi amatőrök, akiket, mint
ahogy a mesebeli szerencsét próbáló
ifjakat, nem tántorít sem akadály,
sem nehézség!
– Így igaz. Sőt, minél több nehézségbe
ütközünk, annál nagyobb
bennünk a hév. Persze, a közönség
szeretete sokat segít, erőt ad, meg
az is, hogy mi együtt, a színpadon
teremtünk magunknak új világot.
Ami messze van a hétköznapok
monotonitásától, szürkeségétől.
Egymás kincses ládái vagyunk,
melyből nem ékszereket, hanem
ötleteket, szerepeket veszünk ki.
– Egyszer volt, hol nem volt, volt
egyszer Öt nő…
– Igaz mesék, amiket rólunk, fiatalokról
mintázott az élet, s amit jómagam
vetettem papírra – mint íródeák
– a sztorit, s a saját rendezésemben
került színpadra is. Mindkét
darab vízválasztó volt társulatunk
életében: míg egyikben minden karakterünk
egy új jelmezt, szerepet
kapott, Hófehérke nálunk lehetett
tolvaj, Hamupipőke pedig gyilkos,
vérmes jellemű. A másikban pedig
modern szüfrazsettként álltunk a pódiumra.
Hogy sikerrel tettük-e? A
vastaps és az ismétlő előadások azt
hiszem, önmagukért beszélnek.
– Honnét egy rendezvényszervező
hölgyben ennyi ötlet? Netán
szakmai „ártalom"?
– Egyrészt természetesen. Másrészt
pedig, ahol én egyszer alámerülök,
onnét ihletet is merítek.
Imádom a filmeket, a könyveket, és
minden színész tanítómesterét,
Shakespeare-t. Tehát a friss ideákat
adó források kiapadhatatlanok,
csakúgy, mint ahogy az élet is tartogat
újabbnál újabb eseményeket,
amik megérnek egy misét. S ha már
bibliai szövegkörnyezetben sáfárkodom
a szavakkal, akkor – természetesen
a magunk vicces nyelvén
kicsit kifordítva – „És a nő
megteremté a férfit”. Májusban már
a közönségünk is meggyőződhet arról,
hogy a Harmónia Társulat esetében
mindez hogyan lehetséges…
– A saját sci-fidben, a jövőbe látó
Sybilla-szemeid hogyan látják
az elkövetkezendő éveket? Milyen
film lesz? Egy Végtelen történet?
– Legalábbis remélem. Ha már mozit
említettél, valóban készül velünk
egy film – szintén saját ötletből –,
amit, talán, egyszer a zsöllyékből is
láthatnak Nagykanizsán, és reményeim
szerint Angliában is. De egyelőre
megelégszem azzal az áprilisban induló
filmklubbal, ahol sztárok és sztorik
segítségével egészen Hollywoodig
repítem el az érdeklődőket. Atársulatunk
egészét – nemcsak az Öt nőt –
pedig vidéki fellépésekre. Azonban
jobban szeretem az olyan filmeket,
melynek nem az elején történik a katarzis,
vagy a nagy leleplezés. Izgalmasabb
végigélni, átélni, megélni az
eseményeket. A saját mozimban.
Ahogy Dickens is leírta a Copperfield
Dávidban: „Vajon én magam leszek-e
saját életem főhőse vagy ezt a tisztet
másvalaki tölti be: majd elválik – az
itt következő lapokból kell kiderülnie…”
Ami, pedig, mint a fantasztikus
filmekben, a jövő zenéje…
Szabó Zsófia
Mese, habbal
Magyarország (leendő) Szépségnagykövete
címmel hirdettek a
közelmúltban versenyt ifjú hölgyek
számára, s a több fordulón
keresztül a fináléba került nagykanizsai
Lugosi Alexandra (képünkön)
apropóján lehetett számunkra
igazán érdekes a versengés.
Nos, a döntőt a Millenáris Teátrumban
rendezték húsz résztvevővel,
s hogy a mezőny nem volt
gyenge, arról az is árulkodott,
hogy addig is komoly felmérésen
estek túl az indulók, egyben a szerencsés
fináléba kerültek.
Az este folyamán aztán Hajda Esztert
választották a Magyarország
Szépségverseny 2013 cím büszke tulajdonosának,
de a kanizsaiak büszkeségének
Lugosi Alexandrának
sincs oka panaszra, hiszen a döntnökök
őt is az úgynevezett Top 5-be választották.
A megnevezés nem véletlen,
hiszen a győztes kivételével a
szűkebb „udvarhölgyi csoportot” ezzel
a meghatározással ismerték el.
P.L.
Top 5-ben a kanizsai szépség
Kanizsa – Ez+Az 13
9NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 4.
Horoszkóp
Ha nem tudja legyőzni munkahelyi vetélytársát,
álljon le egy időre. Ne hagyja, hogy a
folyamatos stresszhelyzet és a vele járó álmatlanság
megviselje az egészségét. A jobb
alvásért végezzen időnként fizikai munkát is.
Fordítson több időt a karrierje egyengetésére.
A cél érdekében szervezze át időbeosztását,
s ha nem elégedett az alakjával,
fogyókúrázzon. Elhamarkodottan ne
döntsön semmiben.
Gyorsan elteltek az ünnepnapok és kevesebb
lett a tennivalója. Mégis úgy érzi, időhiányban
szenved. Mivel a nyíló virágok
nem adhatnak inspirációt az ellazulásra, szerezze
vissza másképpen a lelkesedését.
A csillagok állása szerint szerelmi téren elérhetetlen
magasságokba tette a mércét. Ha
gyors változást akar elérni, engedjen valamennyit
elvárásaiból. Arra is ügyeljen, a
sok munka ne tegye feledékennyé.
Bizalmatlan és féltékeny mostanában a
párjára. Valószínű, nincs erre semmi oka
sem, csak az ön hiúságával van baj. Ha sikerült
kikapcsolódnia az ünnepek alatt,
hamar túl lesz a kellemetlen perceken.
A magánéletében és a karrierjében is
kedvező változásokat jeleznek a csillagok.
Ahogyan virágba borulnak a bokrok,
a fák, ugyanúgy nyílik ki a „kedve”
a környezetében élők felé.
Az ünnepek alatt megszokta a kényelmet,
most egy kicsit nehezebb lesz visszazökkenni
a hétköznapokba. Ha továbbra is boldogságra
vágyakozik, maradjon a realitások
talaján, s időnként mérlegelje a helyzetét.
A családlátogatások időszakán már rég túltette
magát. Most akár Ámor is bekopogtathat
az ajtón. Ha így lesz, ne a faágakat repítő
áprilisi szél(hó)viharra gondoljon rögtön,
hanem bátran kukucskáljon ki az ablakon.
Mivel nem engedte el magát kellőképpen az
ünnepek alatt, ezért a hétvégén nyűgös lesz,
és még a szokásosnál is türelmetlenebb. Még
füttyentenie sem kell, elég egy e-mailt elküldenie,
és barátai mindjárt felvidítják.
Szinte gyermeki módon tud lelkesedni
egy-egy új dologért. Ne törődjön azzal,
hogy emiatt naivnak tartják ismerősei. A
nagy kérdések eldöntése előtt azonban
mindenképpen gondolkodjon.
Ha úgy érzi, hogy legszívesebben fel sem
kelne az ágyból, tegyen a megérzése szerint.
A párjával azonban beszéljen úgy, mintha
nem történt volna semmi. Legyen hozzá
kedves, és ne zsörtölődjön.
Ha azt akarja, hogy teljes legyen otthon a családi
harmónia, ne fukarkodjon a szép szavakkal.
Legyen kedves és udvarias a családtagjaival.
Vigyázzon egészségére, és a munka miatt
ne rövidítse meg az alvásra szánt időt.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
RAMDA
FűRÉSZÁRU-KERESKEDÉS
Nagykanizsa, Csengery út 111., tel.: 06-70-270-2222
Kalodás fa (éger szél) 1x1x1,70 m3 8.000 Ft+áfa
Méter tűzifa (éger) 1x1x1,70 m3 14.000 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy szél) 1x1x1,70 m3 15.000 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy szél apró) 1x1x1,70 m3 17.000 Ft+áfa
Méter tűzifa (akác, tölgy, kőris, bükk) 1x1x1,70 m3 18.000 Ft+áfa
Kalodás fa (éger, nyár) 1x1x1,70 m3 22.200 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy, bükk vegyes) 1x1x1,70 m3 24.200 Ft+áfa
Kalodás fa (akác) 1x1x1,70 m3 25.200 Ft+áfa
(A kalodás fa kaloda nélkül -1.000 Ft.)
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS
10 km-en belül 4.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
20 km-en belül 5.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
30 km-en belül 6.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
VEGYES
SZOLGÁLTATÁS
Idős néni, bácsi nappali gondozását,
gyermekfelügyeletet, takarítást
vállalok. Tel.: 0630/609-5428
(7566K)
Költözés miatt eladó laptop,
BLUE-RAY lejátszó + filmek, sarok
ülőgarnitúra (textilbőr), négy
fiókos komód, felültöltős mosógép,
szőnyegek többféle méretben. Érd.:
0630/4500-530 (7565K)
Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. április 4.
Több mint húsz éve volt első
helyezett nagykanizsai csapat az
országos torna diákolimpia „A”
kategóriás döntőjén a mostanit
megelőzően. Ugyanakkor előjelei
már voltak az újabb kiemelkedő
sikernek, hiszen két esztendeje
a Zalaerdő TT DSE-nél igazolt
tornászok iskoláik színeiben
ezüstérmet szerezték.
A közelmúltban a fővárosban rendezték
meg az „A” kategóriás szertorna
diákolimpia döntőjét, melyen a
sportolók valamennyien egyben tornászklubnál
is igazolt versenyzők voltak.
Nagykanizsáról – képünkön – a
Kőrösi Csoma Sándor-Péterfy Sándor
Általános Iskola egy alsó tagozatos fiúcsapatot,
míg a Zrínyi Miklós - Bolyai
János Általános Iskola egy felső tagozatos
leánycsapatot tudott kiállítani.
A Kőrösi székhelyintézmény tanulói
nagyszerű teljesítménnyel a
két éve veretlen Debrecen csapatát
megelőzve a dobogó legfelső fokára
állhattak. A csapat tagjai Németh
Lajos, Németh Vilmos,
Tuboly Dániel, Molnár Simon és
Szakonyi Máté voltak
A zrínyis lányok hét csapat között
a bronzérmes helynek örülhettek,
a dél-zalaiakat a szombathelyi
és a debreceni sportiskola előzte
meg. A kanizsaiak együttesét
Vastagh Sára, Gémesi Vivien, Soós
Csenge, Kovács Csenge, Hajmási
Lili és Hajdu Zsófia alkották.
P.L.
Kanizsai diákolimpia-arany a tornászoknál
A serdülő leány egyéni versenyben
Kunics Réka két puszteszeri
ellenfelét győzte le és került a döntőbe,
ahol a tehetséges és lelkesen
küzdő tápióbicskei Lőrincz Bettina
várta. Réka azonban ott folytatta,
ahol tavaly még a gyermek korcsoportban
befejezte, sima 2:0 (11-
6; 11-2), arányban verte riválisát
és lett a rangsoroló győztese. Társa
Balogh Eszter Réka mellette álhatott
a dobogó, aki az előkelő 3.
helyen végzett.
A csapat kategóriában a körmérkőzések
alatt a kanizsai lányok Balogh
Eszter és Tukszár Zsófia,
Kunics Réka vezérletével aránylag
könnyen győzték le újszászi és
tápióbicskei ellenfelüket, végül a
második helyen végeztek.
A gyermek fiúknál Tolnai Gergely
harmadik lett.
A Tolnai Gergely-Tolnai Mihály-
Resperger Mihály hármas egy győzelem
után az elődöntőben 2:1 arányban
maradt alul a későbbi győztes
Újszász- Juhász csapatával szemben,
majd a bronzmeccsen, szintén 3 szettet
követően lettek negyedikek.
A legközelebbi lábtollas verseny
április 5-én, Nagykanizsán lesz a IIIIV.
korcsoportú megyei diákolimpia,
amit április 13-án, a vb-rangsoroló 3.
fordulója követ Újszászon.
A kanizsai Zemplén SE eredményei.
Gyermek korcsoport, fiú csapat
(9): 4. Tolnai Gergely-Tolnai Mihály-
Resperger Mihály. Fiú egyéni
(30): 3. Tolnai Mihály.
Serdülő korcsoport, leány csapat
(4): 2. Balogh Eszter-Kunics Réka-
Tukszár Zsófia. Leány egyéni (8):
1. Kunics Réka ..., 3. Balogh Eszter
(képünkön mindketten a dobogón)
Most a lányoknak ment jobban a lábtoll-labda
ANyárlőrinci Buzás János Általános Iskola adott otthont a lábtolllabda
országos gyermek és serdülő versenynek, ahol csapat és egyéni
kategóriában összesen 5 egyesület, 74 versenyzője mérte össze tudását.
A kanizsai Zemplén SE játékosai 1-1 arany és ezüst, valamint
2 bronzérmet szereztek a rangsorolón.
Murafém-Kanizsa KKSE ''11
(8.) – Zalaegerszegi KK (3.) 65-
92 (14-25, 12-21, 16-23, 23-23)
NB II Nyugati csoport férfi kosárlabda-
mérkőzés, találkozó a 14. fordulóból.
Nagykanizsa, zárt kapuk
mögött. Vezette: Csabai, Koncsek.
Kanizsa: Imre (3), Talabér (5),
Lovas (18/3), Murvai (16),
Zsámár K. (23/3). Csere: Csóri,
Horváth G., Ujvári D. Megbízott
edző: Molnár Gábor.
Második alkalommal futottak neki
a megyei rangadó kanizsai felvonásának,
s ahogy az első, amúgy a 9.
percben félbeszakadt találkozó addigi
menetéből következtetni lehetett,
az ezúttal be is következett: biztosan
nyertek a vendégek. Az első perctől
kézben tartotta a mérkőzést a Zalaegerszegi
KK. Gyors támadásokat
vezettek, agresszíven, taktikusan védekeztek.
Ekkora különbséggel is
megérdemelt győzelmet arattak.
Vendégsiker
Megvan a kötelező - kevésbé jó játékkal
Kanizsa 2013. március 28. – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
PSN Zrt.-Pécsi VSK (6.) –
Heat Group Kanizsa VSE (2.)
13-16 (5-4, 1-4, 5-5, 2-3)
OB I B férfi vízilabda-mérkőzés,
A-csoport, 12. forduló. Pécs, 50
néző. Vezette: Vojvoda, Csanádi.
Kanizsa: Müller - Virt M. 1, Gulyás
1, Szilvasán 6, Kéri 3,
Kaszper G. 1, Kádár 2. Csere: Kiss
Cs. (kapus), Bencz, Karácsocsony
T., Cserdi 1, Takács K. 1, Fábry,
Kis Zs. Edző: Németh Zsolt.
Látszólag egyszerűbb fealadat
előtt állt, hiszen a csoport hátsó régiójához
tartozó PVSK-hoz látogatott
a Kanizsa VSE legénysége.
Kissé felforgatott összeállításban
is szálltak vízbe Németh Zsolt tanítványai,
s kezdetben a koncentrációval
is lehettek problémák, mivel
a hazaiak azért tudatosították
velük, ez is egy bajnoki, melyen
meg kell küzdeni a pontokért. Így
a folytatásban már összeszedettebb
játékot produkált a KVSE (a
gólok terén ezúttal is élen Szilvasán
Bencével), s az előny megszerzése
után annak őrzésére jól „berendezkedett”.
A kapott gólok száma
ugyan nem volt kevés, de a
győzelem végül összejött – annyira
nem is szűken...
Németh Zsolt: „Nagyon örülök
a sikernek, mert meg kell
mondanom, nagyon rosszul játszottunk.
A csapat erejét mutatja
azonban, hogy a védekezés hiányát
is elbírtuk és hoztuk a kötelezőt.
Főképp úgy, hogy alapvetően
fiatal összeállításban kezdtünk.”
Április 6-án szombaton, már a
tabella második helyén álló kanizsaiak
11 órától a Bánki Vizisport
Egyesület ellen játszanak hazai
környezetben.
P.L.
A női kosárlabda amatőr NB Ies
bajnokság Nyugati csoportjában
negyedik helyen végzett Kanizsai
Vadmacskák SE együttese múlt
pénteken kezdte meg középszakaszbeli
szerepését az 1-8. helyért
folyó keresztbejátszásban. A Keleti
csoport első négy helyezettjével
(ELTE-BEAC Újbuda, MTETFSE,
Nyíregyházi Kosársuli,
Kecskeméti KC) játszanak a kanizsaiak
(is), ami nyolc találkozót takar
számukra ebben a fázisban.
Elsőként Fuisz Viktóriáék a
BEAC Újbuda csapatával játszottak
a fővárosban. Adél-zalaiak sok
nagy csatát megértek már velük –
az NB I A csoportjában is…
ELTE-BEAC Újbuda – Kanizsai
Vadmacskák SE 92-73 (20-
17, 15-30, 29-11, 28-15)
Amatőr NB I női kosárlabdamérkőzés,
rájátszás az 1-8. helyért,
1. forduló. Budapest, 50 néző. Vezette:
Dernei, Vághy T.
Kanizsa: Fekete (3), Fuisz V.
(21/6), Olasz A. (4), Oros (9/3), Jurkó
(24). Csere: Hegyi (2), Nagy D. (6),
Jagarics (4). Edző: Farkas József.
Még a harmadik negyed 6. percében
is 57-51-es vezetést jegyezhettek
a statisztikába, onnan viszont
éles fordulat következett, s a
hazaiak lelkes játéka a fölényes
győzelmükhöz is elegendő lett.
Farkas József: „Az első félidőben
remekül játszottunk, főképp a
második negyedben persze. Aztán
a lányok már azt hitték, hogy ez a
meccs megvan, illetve másra meg
nem szeretném fogni... Maradjunk
annyiban, hogy a második tíz percben
nyújtott teljesítményünkkel lehet
majd – főképpen itthon – keresnivalónk
az ellenfelekkel szemben.”
P.L.
Kezdésként szélsőséges negyedekkel
A Kanizsa Teniszcentrum által
meghirdetett pontszerző verseny
ért véget a napokban. A fehér
sport szerelmesei, no meg aktív
űzői közül átlagban harmincan
vettek részt a megméretés egy-egy
állomásán, melyből összességében
nyolc volt a szezon során. Ezen
„pontgyűjtő akciókból” fogalmazzunk
úgy, egyfajta nagykanizsai
bajnokság alakult ki idővel.
A bajnokság külön érdekessége
volt, hogy a mezőnyben 62 olyan
indulót találtunk, akik a teniszpartik
során feliratkozhattak végül a
pontszerzők közé.
A pontszerző verseny végeredménye:
1. Halász Dávid 171 pont, 2.
Nagy Csaba 142, 3. Vukics József
122, 4. Vukics Balázs 99, 5. Perendy
Tamás 97, 6. Kovács Nándor 95.
S mint azt a szervezésben komoly
részt vállaló Baranyás Zoltántól
megtudtuk, ezzel nincs vége a szervezett
teniszprogramnak, hiszen április
6-án, szombaton 11 órától kerül
megrendezésre a teniszcentrum záró,
amatőr páros összesorsolásos gála
versenyére, mely egészen az esti órákig
tartogatja a nagyobbnál nagyobb
tenisz-csatákat.
P.L.
Pontszerzőversenyt zártak a teniszezők
Csornai SE (7.) – Nagykanizsai
TE 1866-Horváth Méh (11.)
0-1 (0-1)
NB III Bakony csoport labdarúgó
mérkőzés, 17. forduló. Csorna,
200 néző. Vezette: Farkas M.
(Tamássy, dr. Szanyi). G.: Nagy T.
(40.). NTE: Szekeres P. - Rákhely,
Cserfő L., Mavolo, Babati T.
(László R., 72.) - Boros Z. -
Rieger (Petánovics, 88.), Mód
(Schuller, 51.), Nagy T., Szőke Á.
- Cs. Horváth G. Vezetőedző: Visnovics
László.
Az a helyzet, hogy a versenybizottságot
sürgősen a sorsolás módosítására
kellene kérni, hiszen ha
az NB III-ban adott hónap 30-a
van, már-már biztos a nagykanizsai
győzelem. Miért írjuk ezt?
Hát, március 30-a előtt szeptember
30-án nyert utoljára az NTE
együttese. Az már csak újabb adalék
az elméletünkhöz, hogy akkor
is idegenben (Pápa), s akkor is 1-
0-ra...
Ezúttal Csornán vendégeskedett
Visnovics László együttese, s a beszámolók
alapján határozottan tartotta
kezében a mérkőzést. A gól
sem volt gyenge, hiszen Szőke
Ádám játszotta magát szépen tisztára
a bal oldalon a 40. percben,
beadását pedig Nagy Tamás vágta
félfordulattal 16 méterről a jobb
felső sarokba (0-1). A helyzetek
ezen felül is megvoltak a vendégeknél,
akadt még két, kapussal
szembeni tiszta szituációjuk is, de
ezúttal egy találatuk is elég volt a
sikerhez.
A másik javaslat a kanizsai focisták
sikeresebbé tételéhez: legyen
mindig Húsvét, lévén előtte
nagyszombaton például tavaly is
nyertek a Bakony csoportban...
Ha minden körülmény – gondolunk
itt elsősorban az időjárásra –
engedélyezi, a kanizsaiak szombaton
16 órától a táblázaton második
helyezett Mosonmagyaróvár gárdáját
fogadják. Nem lesz könnyű
találkozó, mivel az óváriak ebben a
szezonban masszív együttest alkotnak,
ugyanakkor hazai oldalon a
csornai sikerrel átszakadhatott egy
lelki gát, s ebből kiindulva talán
újabb jó eredmény is születhet.
Polgár László
Szépségdíjas
találattal győzött
az NTE
Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. április 4.
MEGHÍVÓ
a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a
Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara
szervezésében tartandó „Innováció a jövőért”
konferenciára.
PROGRAM: 􀂊Megnyitó - Dr. Polay József elnök, Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara.
􀂊 Köszöntő - Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő, polgármester. Nagykanizsa
MJV Önkormányzata. 􀂊 K+F versenyképesség összefüggései - Dr. Török Ádám
akadémikus. 􀂊 Innovációról közérthetően - Dr. Birkner Zoltán igazgató, Pannon Egyetem
Nagykanizsai Kampusz. 􀂊 Intelligens szakosodási innovációs stratégia a Nyugatdunántúli
Régióban - Kalcsú Zoltán innovációs menedzser, Nyugat-dunántúli Regionális
Innovációs Nonprofit Kft. 􀂊 Innovációs pályázatok, egy innovációs projekt bemutatása
- Ferinc Vince projektvezető 􀂊 Középiskolásoknak kiírt pályázat és vetélkedő eredményhirdetése.
Helyszín: Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz rendezvényterem(
8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 33.). Időpont: 2013. április 12-én 13 óra.
XXV. évfolyam 14. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. április 11. Kanizsa
Zala megyében másodikként
nyitott irodát a Széchenyi Programiroda
Tanácsadó és Szolgáltató
Nonprofit Kft. a Bazárudvarban.
A társaság egy európai
uniós (VOP) projekt keretében
márciusban és áprilisban nyitja
meg újabb irodáit országszerte.
A programiroda hálózatának kibővítését
a szakmai szolgáltatása
iránt megnövekedett igény váltotta
ki. A terjeszkedés további célja,
hogy a pályázati partnerek minél
több ponton érhessék el a támogatást
az Új Széchenyi Terv pályázatainak
megvalósítási szakaszában.
A kanizsai kirendeltség rendeltetése
megegyezik az eddig létrehozottakéval:
térítésmentes szakmai
segítséget, iránymutatást biztosít
akár a pályázati folyamat kritikus
szakaszaiban is. A Széchenyi
Programiroda tanácsadói hálózata
minden megyében elérhető. A
megnyílt irodával együtt 27 kirendeltségen
161 tanácsadó várja az
ügyfelek kérdéseit. A program indulása
óta több mint 53 ezer esetben
nyújtottak már szakmai tájékoztatást
a szakemberek, melyből
23 ezer eset már nyertes pályázatot
érint. Az iroda tanácsadói rendszeresen,
személyesen tartják partnereikkel
a kapcsolatot annak érdekében,
hogy a leghatékonyabban
tájékoztathassák őket a pályázati
aktualitásokról, és támpontot adjanak
a vitatott kérdésekben.
A helyi iroda megnyitóján
Samodai Imre regionális igazgató
elmondta: Nagykanizsán és környékén
már minden önkormányzatot,
oktatási intézményt felkerestek,
és elmondták, miben tudnak
segíteni. Az irodában a kollégák a
hét minden napján az érdeklődők
rendelkezésére állnak. Eu-s pályázatok
voltak, vannak és lesznek,
érdemes érdeklődni, pályázatok
után nézni – hangsúlyozta.
Cseresnyés Péter polgármester
elismerő szavaiban megjegyezte,
Nagykanizsa megérdemli, hogy
ilyen iroda működjön a városban,
és megköszönte az illetékeseknek,
hogy városunkra gondoltak. A régióvezető
szavait kiemelve így
folytatta: volt pénz, van pénz, és
lesz pénz, amit el kell költeni az
EU-s támogatásokból. Ismeretei
szerint többek között azért kellett
létrehozni a Széchenyi Programirodákat,
mert jelentős elmaradások
voltak Magyarországon az
EU-s források felhasználásban, és
tenni kellett valamit annak érdekében,
hogy a pénz eljusson mindazokhoz,
akinek szánta a magyar
állam és az Európai Unió: legyenek
azok akár intézmények, önkormányzatok
vagy vállalkozók.
Ebből a keretből, a vállalkozókhoz
eddig eljutott minden egyes forint
munkahelyeket teremtett – tette
hozzá Cseresnyés Péter.
B.E.
Megnyílt a Széchenyi Programiroda
nagykanizsai kirendeltsége
Kövessen minket
okostelefonján is:
www.kanizsaujsag.hu
A névadó, Thúry György várkapitány
halálának 442. évfordulójára
a Dr. Mező Ferenc – Thúry
György Gimnázium és Szakképző
Iskola Thúry tagintézményében
két napos kulturális és sportrendezvénnyel
emlékeztek.
Az ünnepséget Rábavölgyi Attila
igazgató nyitotta meg. Beszédében
kiemelte: miután az önkormányzat
biztosította azt a feltételt, hogy névadójukhoz
egy kicsit térben és időben
is közelebb kerüljenek, az iskola
udvarában felállították Thúry
György mellszobrát. A hagyományteremtő
rendezvénnyel az volt a
szándékuk, hogy azt a kort – a XVI.
századot –, amelyben a várkapitány
élt, közelebb hozzák napjainkhoz,
és „időhidat” építsenek ki a diákifjúság
közreműködésével.
Ahős végvári kapitány azzal hívta
fel magára és a környezetére a figyelmet,
hogy képes volt a hatalmas török
birodalommal szembeszegülni.
Halálában is tisztelet övezte. A szultán
illetve a török porta méltó közeledést
tanúsított a személye iránt és
óriási tiszteletadás mellett vettek tőle
búcsút. A megnyitót követően az intézmény
énekkara, valamint a versmondók
megidézték annak a jeles
kornak az időszakát, amelyben
Thúry György tevékenykedett.
Az iskola rajz- és szavalóversenyt
hirdetett ez alkalomból a város középiskolás,
illetve az általános iskolák
7-8. osztályos tanulói számára.
Az alkotók közül Varga Klaudia,
Csöndör Zsófia thúrys, valamint
Mátyás Cecília, a miklósfai iskola 8.
osztályos tanulója kiemelt díjat kapott.
A szavalók között a zsűri nem
hirdetett helyezést, minden versmondó
jutalmat vehetett át Rábavölgyi
Attila igazgatótól. A kulturális
rendezvényt követően íjászversenynyel
folytatódott az esemény.
Egy közösség identitásához nem
csupán a közösen vallott erkölcsi,
szellemi értékek tartoznak hozzá, de
elengedhetetlen néhány tárgyi szimbólum
is. AThúry György halálának
442. évfordulója alkalmából rendezett
ünnepségsorozat második napján
éppen azt ünnepelték a Dr. Mező
Ferenc – Thúry György Gimnázium
és Szakképző Iskola Thúry tagintézményében,
hogy elkészült az intézmény
névadójának szobra. Az intézmény
1957-ben vette fel a hős várkapitány,
Thúry György nevét.
A kulturális műsorral színesített
ünnepségen Deák-Varga Dénes városi
főépítész beavatta hallgatóságát
– az egykori határőr laktanyából, az
iskola udvarába került – szobor kalandos
útjának részleteibe. A szobrot
a Nagykanizsán élt Vörös János
szobrászművész készítette 1952-ben.
– Ama fiatal generációjának fel kell
hívni a figyelmét a példaképek keresésének
időszerűségére. Nektek, értetek
áll itt a korabeli vitéz csodálatos műemléke,
ami nap mint nap juttassa emlékezetetekbe
a hazájáért, a katonatársaiért
áldozatot hozott hős várkapitány
életét – hangsúlyozta beszédében
Szermek Zoltán főigazgató. – Halálának
442. évfordulója újra lehetőséget
ad az emlékezésre – folytatta. Thúry
korának kiemelkedő, klasszikus vitéze,
akitől a török is rettegett. Aküzdelmes
lét, a kitartó munka, a türelem, a
rátermettség mintaképe. Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata
2012-ben biztosította az anyagi feltételeit
annak, hogy tagintézményünkbe
kerülhessen a dicső várkapitány Thúry
György mellszobra.
Befejező gondolataiban a főigazgató
felvázolta Thúry György
életútját:
– Névadónk a XVI. század viszontagságai
között folytatta hősies
küzdelmét a török hódítók ellen.
Több hadjáratot vezetett, több várkapitányi
tisztségét is betöltötte a
század közepén, mikor 1567-ben a
kanizsai vár kapitányává – és ezzel
együtt a dunántúli kapitány helyettesévé
– nevezték ki, miután a vár
szerepe Szigetvár eleste után felértékelődött.
Mivel az elkövetkező
években a császártól nem kaptak segítséget,
portyákból tartották fenn
magukat. Ekkor már az ország elsőszámú
bajvívója volt, külföldi kortársai
a „magyar Cidnek”, a törökök
„dunántúli oroszlánnak” nevezték.
Több mint hatszáz győztes párviadalt
vívott. Tartottak tőle, mert ismerték
erejét, karizmáját. Nyílt ütközetben
nem talált legyőzőre. Ali
bég, Szigetvár parancsnoka csalta
tőrbe 1571. április 2-án, s esett el az
orosztonyi sáros völgyben, s mély
kardvágással oltották ki életét. Hiába
választották el a fejét a törzsétől
a kor szokásai szerint, nem tudták
sikereit a feledés homályába taszítani.
A törökök tisztelték, még kápolnáját
sem háborgatták.
Thúry György a profi katonák
harcedzettségét, éberségét, bátorságát,
vitalitását adta az utókornak. Ismerte
az időjárás olykor kegyetlen viszontagságait,
a nélkülözés hosszú
hónapjait, a szenvedést, a fájdalmakat.
Rengeteg időt töltött társaival,
mert tudta, hogy nélkülük nem tudja
megvalósítani terveit, kötelezettségeit.
Magasabb rangja ellenére végvári
katonáinak mindent megteremtett,
ami létük jobbítását szolgálta. A csatában
ugyanis mindenki egyszerre
küzd, harcol, szenved vagy dicsőül.
Katonái példaképként tekintettek rá.
B.E.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea.
Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47.
földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel:
Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője.
Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-
6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
Kanizsa – Thury emlékezete 2 2013. április 11.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Fotók: Bakonyi Erzsébet
Szavalóverseny, rajzpályázat, szoboravató
Thúry György tiszteletére
„A küzdelmes lét,
a kitartó munka
mintaképe volt…”
Kanizsa – Oktatás 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 11.
A Nagykanizsai Műszaki
Szakképző Iskola és Kollégium
diákjai közül szép számmal jutottak
be az országos elődöntőből
a döntőbe, melyek többségét
már lebonyolították. A versenyeken
elért eredményekről az
adott szakterületek felelősei számoltak
be a Zsigmondy-Széchenyi
tagintézményben.
– Bár még nem ismert minden
versenyeredmény, de az eddigiek
tudatában is azt mondhatom, nagyon
büszkék vagyunk a diákok
teljesítményére – kezdte Bene
Csaba főigazgató.
A Szakma Kiváló Tanulója Verseny
(SZKTV) eredményeit Anda
Zoltán főigazgató-helyettes ismertette.
Hangsúlyozta, a verseny
szervezésében idén változás történt,
ugyanis a megyei kamaráknál
megtartott országos előválogatót
követően hívták be szakmánként a
diákokat a döntőbe. Az országos
előválogatóba az intézményből 16
tanuló jutott be, ebből pedig hét
diák képviseli az intézményt a
döntőben. Köztük géplakatos, női
szabó, festő, kárpitos is. Aszakmacsoportos
szakmai előkészítő
érettségi tantárgyak versenyre
(SZÉTV) öt tanuló a jutott be a
Cserhátiból gépészeti és elektronikai
szakmacsoportban.
Az Országos Műszaki Tanulmányi
Versenyen (OMTV), mint
arról alábbi cikkünkben részletesen
olvashatnak, a gépészet csoportban
Novinics Krisztián második
helyezést ért el, az elektronika
szakmacsoportban pedig Révész
Ferenc végzett a dobogó második
fokán. Mindketten a Cserháti
tagintézmény tanulói.
Az Országos CNC Programozás
és Gépkezelés szakmai versenyen
Gombos Tamás a nyolcadik helyen
végzett. A három fordulós Energetikai
Szakkollégium által meghirdetett
energetikai témájú verseny
országos döntőjébe pedig három fő
(egy csapat) mehet.
Laukó Emőke, a Zsigmondy-
Széchenyi tagintézmény vezetője
a közismereti versenyek kiemelkedő
eredményeiről számolt be. Horváth
Anita zsigmondys tanuló a
Glasperlenspiel német nyelvi, kultúrtörténeti
és országismereti versenyen
az összevont díjazásban 4-
7. helyezést ért el. A Lázár Ervin
Anyanyelvi Verseny országos döntőjén
8. helyezést a Zsigmondy
csapata (Kalinics Tibor, Horváth
Anita, Bódi Barbara) érte el.
Marton László, a Cserháti tagintézmény
vezetője arról számolt be,
hogy a Savaria Országos Történelmi
Tantárgyi verseny és a Kazinczy
„Szép Magyar Beszéd” verseny
megyei fordulójára két-két tanulót
küldhetnek. Az Implom József
Országos Középiskolai Helyesírási
Verseny országos döntőjén
Vastag Csaba 9. helyezést ért
el.
A versenyeredmények ismertetését
követően Bene Csaba hozzátette,
az intézmény megnyerte az
új típusú szakképzés bevezetésének
lebonyolítására vonatkozó pályázatot
is.
V.M.
Sikerek az országos versenyeken
Március végén rendezték meg
az Országos Műszaki Tanulmányi
Verseny döntőjét Szekszárdon,
melyen a Nagykanizsai Műszaki
Szakképző Iskola és Kollégium
Cserháti Tagintézményének
kilenc jeles tanulója kiemelkedő
eredményt ért el, ezzel az
iskola újra az ország egyik legjobban
teljesítő műszaki szakközépiskolája
lett.
A 44. alkalommal megrendezett
versenyen három szakmacsoportban
– gépészet, elektrotechnikaelektronika
és vegyipar – bizonyíthatták
tudásukat a fiatalok. Az országos
döntőbe 24 szakképző iskola
közel 80 diákja jutott be, akik öt
csoportban mérték össze tudásukat.
– Az intézmény diákjai már
évek óta kiemelkedő eredménnyel
szerepelnek az Országos Műszaki
Tanulmányi Versenyen. Idén immáron
ötödik alkalommal nyertük
el a legsikeresebb intézménynek
járó címet. Először 1998-ban,
majd 2000-ben, 2001-ben, 2004-
ben, és kilenc év után 2013-ban újra
– mondta György Gyula szakmai
felkészítő tanár.
A három napos versenyen a diákoknak
kétszer három órás feladatsort
kellett megírniuk, majd a szóbeli
megmérettetésen remekelniük.
– A gépészet szakmacsoportban
a feladatok megoldásához szükséges
tananyag a műszaki rajz, a
mechanika, a gépgyártás technológia
és a gépészeti témakörökből
tevődött össze, melynek része
volt az AutoCAD elnevezésű
programban való szerkesztés is.
Ezt a feladatot mindannyian sikeresen
teljesítettük, így ebből külön
bizonyítványt is szereztünk –
számolt be a versenyről Novinics
Krisztián.
– Az elektronika területen többek
között áramkört kellett terveznünk
egyenáramú és szinuszos
hálózatoknál, de az erősítőkhöz
kapcsolódó tananyaggal is
tisztában kellett lennünk – mondta
Révész Ferenc, az elektronika
szakmacsoport második helyezett
diákja.
Ahogy kiemelték, a felkészülés
során közösen tanultak a tanárokkal
és egyénileg is készültek az
emelt tanórákon túl, ennek a szorgalomnak
és a felkészítő tanárok
áldozatos munkájának köszönhetik
sikereiket.
A diákok szakmai felkészítői
Angyalosi András, Belső Tibor,
Tukacs Attila, Nagy László és György
Gyula voltak, akik közül Nagy
László és György Gyula jubilált, hiszen
immáron 25. éve vesznek részt
felkészítőként az Országos Műszaki
Tanulmányi Versenyen.
A szekszárdi OMTV döntőjének
eredményei:
12. évfolyam: Novinics Krisztián,
gépészet 2. helyezés, Tóth Gergő,
gépészet 8. helyezés, Varga
Iván, gépészet 5. helyezés, Mészáros
Márk, gépészet 13. helyezés,
Tóth Kristóf Gyula, gépészet 12.
helyezés, Révész Ferenc, elektronika
2. helyezés, Kotnyek Bence,
elektronika 13. helyezés, Kancsal
Zoltán, elektronika 17. helyezés.
14. évfolyam: Szabó-Thomka
Dániel elektronika 7. helyezés
V.M.
Kilenc év után ismét a szakma csúcsán a Cserháti
Fotó: Varga Mónika Fotó: Varga Mónika
Kanizsa – Küzdelem a 4 Princivel 2013. április 11.
Víz alatt az ország. Több mint
110 éve nem esett ennyi csapadék
az év első három hónapjában,
mint az idén. Hallhattuk
nap, mint nap a híradásokból, és
ezt tapasztalhattuk környezetünkben
is. A húsvéti ünnepektől
a hivatásos tűzoltók, a katasztrófavédelem
munkatársai és a hozzájuk
csatlakozó önkéntesek folyamatosan
dolgoztak a kiöntött
Principális-csatornánál. Hatszáz
méteres szakaszon homokzsákokkal
igyekeztek útját állni az
árvíznek.
– Hű! Nézz oda! Olyan, mint a
Balaton! – hívta fel társa figyelmét
egy kisdiák szerdán, a buszon, hazafelé
utazva iskolájából, Kiskanizsára.
S hogy jól ítélte meg a
látványt, azt egy teherautó előtt
nézelődő felnőtt is igazolta megjegyzésével:
kész turisztikai látványosság!
– Eddig még sosem fordult
elő, de most a kertembe is bejött
a víz – fűzte tovább a gondolatsort
a híd északi oldalán lakó 82
éves Fülöp Józsefné.
ANagykanizsai Járási Helyi Védelmi
Bizottság ülését követően, a
kora délutáni órákban a bizottság
néhány tagjával megjelent a helyszínen
Cseresnyés Péter polgármester.
A híd korlátjához érve egy
idősebb úr azonnal a töltés átvágása
felől kérdezte, melynek helyére
is volt javaslata. – Nem lesz átvágva
a töltés – válaszolta a polgármester,
majd részletesen megosztotta
vele a szakemberek véleményét.
Ezután következett sorra a
várakozó sajtósok népes tábora.
Egri Gyula tűzoltó ezredes, a
Zala Megyei Katasztrófavédelmi
Igazgatóság igazgatója a polgármester
tájékoztatóját kiegészítve
hozzáfűzte: gyakorlatilag nincs
semmi látható haszna a vízmű
megbontásának a Pivári utca végén,
mivel a vízszintmagasság
nagyjából kiegyenlítődik. Ez másfél
óra alatt megtörténne, aztán
visszafelé folyna be a víz a városba,
és olyan kezelhetetlen állapotokat
teremtene, ami nem kívánatos
a mostani helyzetben. De az átvágás
nemcsak az ipari területeket
és a vasútvonalat veszélyeztetné,
hanem a Camping utcában található
gázfogadó telepet is, és ezt sem
kockáztathatjuk. Nagyobb vízszintemelkedésre
nem számítunk,
egészen szombatig nem lesz a térségnek
csapadék-terhe. Ennek
megfelelően lassú vízszínt csökkenésre
számítunk – tette hozzá. Jelenleg
egyetlen lakóépület sincs
közvetlen veszélyben. Ezt a helyzetet
tartani tudjuk, de amennyiben
változás állna be, az épületeket
egyenként fogjuk védeni, hiszen
láthatóan nem lesz más megoldás.
Most a nyúlgát meghoszszabbítása
és megemelése folyik
annak érdekében, hogy a mentendő
térből át tudjuk szivattyúzni a
vizet a folyómederbe. Ez a munka
egy napig tart. Nagyon sok önkéntest
várunk hozzá. Sokan jönnek,
de még többen kellenének!
Az út szélén álló teherautó platójáról
alkalmi futószalagon csúsztatták
le a vízzel küzdő tűzoltók a
homokzsákokat, melyeket a Március
15. téren lakó Millei József
emelt fel, és adott tovább a gátat
építő emberláncnak. Délben értesült
a felhívásról, és azonnal jött
segíteni. ő volt az egyetlen „sáskalegény”
a gáton. Hiányolta is a
kiskanizsaiakat, nem tudta, hol lehetnek
ilyenkor, és szégyellte magát
helyettük is.
– Józsi! Mondd meg a sofőrnek,
kevesebb homokot rakjon a zsákokba,
mert egyre nehezebb a nedves
homok. Három-négy lapátnál
ne tegyen többet bele – kiabálta fel
egy ismerőse a vízről. A Millei József
által felemelt 15-20 kilós zsákokat
több mint 100 ember keze
adta tovább, hogy az általuk épített
gát elzárja a tolakodó föld színű
víz útját.
Hamar elfogytak a zsákok. S
amíg megérkezett az újabb rakomány,
feljöttek a hídhoz pihenni a
gátépítők: a kanizsai tűzoltók, a
Szombathelyi Vízügyi Igazgatóság,
a VIA Kanizsa Kht., a Principális
Vízitársulás munkatársai, a
Batthyány gimnázium, a Nagykanizsai
Műszaki Szakképző Iskola
és Kollégium Cserháti Tagintézményének
tanulói, közmunkások,
továbbá mintegy 10 fő önkéntes.
Köztük volt Bizzer András önkormányzati
képviselői is. Amint
meghallotta a hívó szót, ő is azonnal
a csatornához sietett, és beállt
az önkéntesek közé. „Magas szárú
csizmában nem veszélyes a vízmélység!
Kipróbáltam!” – nyugtatta
meg egy érdeklődő ismerősét.
Közben a VIA-tól forró teát
hoztak, hogy felmelegedjenek a
csípős szélben szorgoskodó munkások.
– Még mindig emelkedik! Óránként
fél centit! – kiabálta fel valaki
a vízmérőléc mellől.
Aztán megérkezett az újabb homokzsák
szállítmány. A szusszanásnyi
szünet után libasorban vonultak
vissza a vízre az építők.
Várták őket a hideg vízben fagyoskodó
gyümölcsfák, sudár tuják, és
fóliasátrak. Csak a vadkacsák fürdőztek
virgoncan a tóvá szélesedett
Principális-csatornában.
– Sok hűhó semmiért! – kiáltotta
a melegedőbuszt elkerülve a város
felé kerekező férfi, s mondandójának
nyomatékául legyintett
egyet a kezével.
Sommás véleménye akár egyfajta
magyarázat is lehetett Millei
József kérdésére.
Délelőtt néhány percre kisütött a
Nap, s a haragos „Princi” vízszintje
is lecsökkent 251-ről 248 centiméterre.
Dobos István tűzoltó alezredes,
a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi
Kirendeltség vezetője, a
HVB elnökhelyettese reggel fél 8-
tól kint dolgozott a csatornánál.
– Tegnap este a Pivári utca végén
belvíz alakult ki, itt az utca elején pedig
árvíz van. Az utca végén három
lakóépületet homokzsákokkal kellett
körbevenni, és este három szivattyúval
nekiálltunk eltávolítani a belvizet
– idézte fel az előző nap történéseit.
– Reggelre már teljesen eltűnt onnan
a víz. A lakóépületek nincsenek veszélyben,
sőt a kiskertekben sincs
víz. Amai napon 120 fővel próbáljuk
a homokzsákfalat megmagasítani
mintegy 60 méteres szakaszon, s
közben itt elől is meg szeretnénk
kezdeni szivattyúkkal a víz eltávolítását.
Feltett szándékunk, hogy a holnapi
napon (pénteken) legalább 10
centivel csökkentsük a vizet. Az utca
első részén lakóépületeket nem veszélyeztet
közvetlenül a víz, a melléképületek
vannak veszélyben, illetve
a kiskertek állnak víz alatt.
A Máltai Szeretetszolgálat
mindkét nap szendviccsel és üdítővel
látta el a dolgozókat. A megéhezett
mentősereg ellátásához a
kiskanizsai vegyes diszkont bolt is
hozzájárult enni- és innivalóval.
Diákok ugyanúgy jöttek, mint előző
nap a Batthyány és a Cserháti
középiskolákból, most már kiegészülve
zsigmondy-széchenyis diákokkal.
Déltájban megjelent a hídfőnél
Cseresnyés Péter polgármester,
és meghallgatta Dobos István,
Német István tűzoltó alezredes,
tűzoltósági felügyelő és Prekop Attila
tűzoltó alezredes, a Nagykanizsai
Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Polgári Védelmi felügyelőjének
tájékoztatását. A kézfogás
után megismételte elköszönő szavait:
szóljatok, ha segíteni kell.
B.E.
Principális-csatorna – Legények voltak a gáton
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – Kultúra 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 11.
A Thúry György Múzeum
2013. évi színes programtervét
ismertette Száraz Csilla múzeumigazgató.
Az intézmény munkatársai
idén is rendezvények
széles palettájával, időszaki kiállításokkal,
tudományos ismeretterjesztő
előadásokkal, családi
programokkal és a múzeumpedagógiai
foglalkozásokkal várják
a kicsiket és a nagyokat.
– Programjaink célja és egyben
küldetésünk Nagykanizsa és Dél-
Zala történetének megismertetése,
a raktárainkban levő gazdag tárgyi
anyag kiállításokon, rendhagyó
múzeumi sétákon, interaktív foglalkozásokon
történő bemutatása,
illetve a helytörténeti kutatások
ösztönzése, segítése, a múzeumban
felhatalmazott tudás közkincscsé
tétele – hangsúlyozta a múzeumigazgató.
Az intézmény új, internetes, interaktív
felület létrehozását tervezi,
melyen folyamatosan változó
és bővülő tartalmakat, színes információkat
olvashatnak. A legnépszerűbb
közösségi oldalon is
megtalálhatóak. További újdonság,
hogy a Polgármesteri Hivatal előterében
elhelyezett vitrinben kéthavonta
változó kiállítást tekinthetnek
meg az arra járók. Először
a XVII. századi mellvértet állítják
ki, mely az egykori városfal árkából
származik.
Az első időszaki kiállítást április
18-án nyitják meg Békeidők – Képeslapok
a múzeum Szombathgyűjteményből
címmel, ezzel kapcsolódva
a Műemléki Világnaphoz.
Május 16-tól a Doni emlékkiállítás
látható, majd a Múzeumok Éjszakáján,
június 22-én a Tengerre magyar
– Fiume magyar emlékei. Az
Együtt Kiskanizsáért Egyesület
fényképgyűjteménye október közepétől
(Múzeumok őszi Fesztiválja)
tekinthető meg. Év végén,
novemberben, szintén a Múzeumok
őszi Fesztiválja országos
programhoz kapcsolódva járható
majd végig a karácsonyi kamara
kiállítás. Ezen események mindegyikéhez
kapcsolódik múzeumpedagógiai
foglalkozás. Az iskoláknak
régészeti, történeti foglalkozásokat,
vetélkedőket és rendhagyó
történelemórát ajánlanak. Április
26-27-én a múzeum is kapcsolódik
a város napjához, amikor egész nap
ingyenes lesz a belépés. Május 27-
én a Múzeum Világnapján dualizmus
kori játszóházat terveznek a
múzeum udvarán. Szeptember 14-
én és 15-én, a Kulturális Örökség
Napján szintén egész nap ingyenes
lesz a belépés, majd hónap végén
mesebeli foglalkozásokkal várják
az érdeklődőket.
A Barangolás a történelem korszakaiban
elnevezésű pályázat a
fenntartás időszakában is tartalmas
foglalkozásokkal számít a hét
együttműködő intézmény több diákcsoportját
az év folyamán. A
kulturális intézmények részvétele
a tanórán kívüli nevelési feladatok
ellátását célzó pályázat sikere
esetén 18 millió forint nyerhető
el, így hét nevelési, oktatási intézmény
vehet részt a Mi múzeumunk
című múzeumpedagógiai
programban. Még beadásra vár a
Marokba szőtt mesék című pályázat.
A múzeum munkatársai szerdától
vasárnapig 10 órától 17 óráig
várják az érdeklődőket. A csoportokat
azonban az előzetes bejelentkezés
esetén nyitva tartási időn kívül
is fogadják.
V.M.
A nagykanizsai múzeum ez évi programkínálata
A Thúry György Múzeumban
ezúttal Makovecz Imrével és a
magyar organikus építészettel ismerkedhettek
meg az érdeklődők
Deák – Varga Dénes, városunk
főépítészének szemléletes
előadása jóvoltából.
– Az építészek, a művészek körében,
háttérbe vannak szorítva a társadalomban
és a médiában egyaránt.
Nem szokványos, nagyon ritka,
hogy valakit nemzetközi és hazai
szinten is így elismernek, mint
Makovecz Imrét – kezdte előadását
Száraz Csilla múzeumigazgató köszöntője
után Deák – Varga Dénes.
Ezt követően szólt jelentőségéről,
szuggesztív személyiségéről és előadásairól,
valamint életútjáról.
Megtudtuk, különleges képességű
tehetség volt, már fiatal korában kitűnt
társai közül rajztehetségével és
fantáziájával. A Kossuth-díjas építész
Budapesten született, járt iskolába,
dolgozott, de visszaemlékezéseiben
gyakran említi a Zala megyei
Nagykapornakot, mint gyermekkora
nagyon kedvelt helyét, ahol megismerkedett
a természettel.
Az oktatásban betöltött szerepe
sem elhanyagolható, hiszen mindig
fontosnak tartotta a fiatal építészekkel
való foglalkozás különböző
formáit. Óraadóként tevékenykedett
a műszaki egyetemen és
nyári táborokat is szervezett, ahonnan
jelentős alkotók kerültek ki.
Pályája elején még az előző rendszer
merev struktúráját követte. A
hatvanas években, az egyetem után a
Városépítési Tervezési Intézet műemléki
irodájánál, majd a Szövtervben
dolgozott. Ezt követően, vállalt
állást a Pilisi Állami Parkerdőgazdaságnál
építész tervezőként. Itt néprajzosokkal
együtt tevékenykedett és
több faluházat is tervezett. Magánirodáját
a nyolcvanas évek közepén
hozta létre. ACorvin-lánccal kitüntetett
építész a Magyar Művészeti Akadémia
alapítója, később elnöke lett és
a Nemzetközi Építészeti Akadémia
soraiban is munkálkodott.
Példaképei Kós Károly, Rudolf
Steiner és Toroczkai Wigand Ede
voltak, akikhez visszanyúlva alakította
ki egyedi stílusát, az addig
nem létező formanyelvet, mely a
tengerentúlon is ismertté vált. A
korábban tapasztaltaktól eltérően
antropomorf és növényekre is hasonlító
épületeket tervezett betonból,
illetve fából egyaránt.
A nyolcvanas években tisztult le,
vált közérthetőbbé építészete, ekkor
már hagyományos épületeket
ötvözött saját építészeti elemeivel.
Meglátása szerint az épületeknek,
melyeknek sorsa van, úgy kell kinézniük,
mintha az aljuk a földből
nőtt volna ki, és a tetejük az égből
esett volna le rájuk. Úgy gondolta,
nem a tárgy a legjelentősebb, hanem
a folyamat, ahogy megépül,
ugyanis az építés drámája rendkívül
fontos. A részvevő is fejlődik az ellenállások
leküzdése során.
A száznál több különböző funkciójú
épülete közül, Zalában is
számos helyen megtalálhatóak jelentős
alkotásai, melyek közül a
laikusok is felismerhetik jellegzetes,
egyedi stílusát.
Az első, saját formanyelvét idéző
épülete a berhidai étterem, de a legismertebb
az 1972-ben felhúzott sárospataki
művelődési ház, valamint a
87-ben létrehozott paksi katolikus
templom. Közismert alkotásai közé
tartozik a piliscsabai Pázmány Péter
Katolikus Egyetem és az 1992-es sevillai
világkiállítás magyar pavilonja.
A halál 2011 szeptemberében érte,
végső nyughelye a Farkasréti temetőben
található. 2011 novemberében
alakult meg a Magyar Művészeti
Akadémia, melynek örökös
tiszteleti elnökévé választották.
Majd decemberben Makó képviselő-
testületének döntése értelmében
a korábbi Marczibányi teret róla nevezték
el. A döntésüket azzal indokolták,
hogy a 2000-es évektől a város
új közintézményei Makovecz,
vagy a hozzá szorosan kötődő tanítványai
tervezték. Tavaly pedig a
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
található csengeri általános iskola
vette fel nevét.
V.M.
Makovecz Imre és az organikus építészet
Fotó: Varga Mónika
A VOKE Kodály Zoltán Művelődési
Ház több alapítványnak
és egyesületnek is otthont ad.
Az intézmény falain belül évek
óta működik a Tehetséges Zenészek
Zenekarokért Alapítvány. Az
alapítvány célja, hogy fiatal, tehetséges
zenészeket felkaroljon, bemutatkozási
lehetőséget teremtsen
számukra, valamint a szabadidő
kulturált eltöltésében segítsen. Intézményünk
évtizedek óta a rock
koncertekről volt híres, ezért kötelességünk
is egyben, hogy teret adjunk
a fiatal tehetségeknek –
mondta lapunknak Kámánné Szép
Terézia, az intézmény vezetője.
Az Évadnyitó Kanizsai Rockesttel
reményeink szerint egy
programsorozatot indítunk el.
A sorozat nyitásaként április 12-
én (péntek) 19.30 órakor elsőként
a Feszültség zenekar lép színpadra.
őket követi a szervező, Ron-
Rebel of Noise zenekar. Céljuk, újjáéleszteni
a nagykanizsai zenei
élet rockos oldalát, amit a Kanizsai
Rock Est visszatérő rendezvény
kereteiben szeretnének elindítani.
A belépés díjtalan.
Az „5 Postakocsi” kiadványok
bemutatására került sor a Pannon
Egyetem Nagykanizsai
Kampuszán, melynek keretében
Gyarmati-Litter Tímea és Kaszás
Nikoletta projekt asszisztensek
ismertették a turisztikai fejlesztési
program legújabb lépéseit.
A kiadvány azon márka-, marketingstratégia
része, melyet a
program köré építettek, kiemelt
szerepet szánva az öt elem (tűz,
víz, levegő, föld, plusz a vendéglátás)
bemutatásának, melyekre az
itteni turisztikai modell is épül. Az
egyes programok bemutatása mellett
részletesen tárgyalnak például
ajánlott útvonalakról, sőt az egyes
célcsoportokat is figyelembe véve
ajánlják a különböző kikapcsolódási
lehetőségeket. A kiadvány
többnyelvű, a magyar-szlovén
partnerség révén adott nyelvek
mellett angolul, németül és horvátul
is elérhető. Külön hangsúlyozásra
került a programcsomagokban
a magyar-szlovén határon átnyúló
lehetőségek sora, no és a
kedvezménykártya készítése is folyamatban
van, illetve lesz térképkiadás
is a közeljövőben.
Partnerek útjainkon
Városunk közlekedésbiztonsági
helyzetét is értékelték a Zala
Megyei (és a helyi) Balesetmegelőzési
Bizottság minap tartott
ülésén, ahol többek között
elhangzott, hogy az előző évekhez
képest javuló tendenciát mutatnak
baleseti statisztikák.
Látszik ez abból, hogy 18 százalékkal
csökkent a halálos balesetek
száma megyénkben 2012-ben –
mondta Kulik Károly alezredes –
aki azonban még hozzátette azt,
hogy a könnyű sérüléssel járó balesetek
száma viszont emelkedett.
A legtöbb baleset változatlanul lakott
területen történik, elsősorban
a gyorshajtás, a szabályok áthágása
és az ittasság miatt. A személygépkocsi
vezetők mellett a kerékpárosok
nem jogkövető közlekedési
morálja sok baleset kiváltó
oka, ám rájuk is kifejezetten figyelnek
a fokozott ellenőrzések,
rendőri akciók során – emelte ki
Anti András, a Megyei Közlekedésrendészeti
Osztály vezetője, aki
Kulik Károllyal közösen arra is rávilágított,
hogy a KRESZ a kerékpárosokra
is ugyanúgy vonatkozik,
mint a közlekedés többi résztvevőjére.
A prevenció, különböző kampányok
minden korosztályt megszólítva
hozzájárulnak a fegyelmezettebb,
szabálykövető közlekedéshez,
mert van még mit javítani
e tekintetben. Molnár József a közlekedésbiztonsági
helyzet helyi
vonatkozásában ismertette, hogy
városunkban ugyan 3 százalékkal
kevesebb baleset történik a korábbi
évekhez viszonyítva, bár ehhez
hozzátartozik az is, hogy az út-és
csatornaépítési munkálatok miatt
nehéz közlekedni autóval Nagykanizsa
belterületén. Jogszabályváltozásról
is szót ejtett nagykanizsai
rendőrkapitány, miszerint július elsejétől
nem lesz kötelező a járművezetőknek
maguknál tartani a kötelező
felelősségbiztosítást igazoló
csekket, ám – hangsúlyozta a rendőr
alezredes – a kötvényt célszerű
az autóban tartani.
Mintegy 120 óvodás és általános
iskolás tanuló vett részt a
nagykanizsai Rozgonyi úti Általános
Iskola és a Halis István Városi
Könyvtár által ebben az évben
is meghirdetett Arany János
szavalóversenyen.
A rendezvénnyel az iskola vezetésének
az volt a célja, hogy a versek
megkedveltetésén túl hozzájáruljanak
a tanítványaik értékesebb,
lelkiekben gazdagabb felnőttekké
válásához.
A szavalóversenyt Jeszenői
Csaba igazgató nyitotta meg. A
versenyzőket, a szüleiket és a kísérő
tanárokat az iskola balett táncosai
és alsó tagozatos énekkara köszöntötte
színes műsorral. A két
felsős kategória győztesei továbbjutottak
a lenti Városi Könyvtárban
április 13-án megrendezésre
kerülő megyei döntőre.
Eredmények: Nagykanizsa 7-8.
osztályosok: 1. Baj Bianka, Zrínyi,
2. Tóth Kata, Rozgonyi, 3. Horváth
Miklós Kristóf, Batthyány, 4.
Horváth Miklós, Rozgonyi, 5.
Micsinai Dominik, Bolyai. Nagykanizsa
5-6. osztályosok: 1. Molnár
Bernadett, Zrínyi, 2. Vugrinecz
Alex, Kiskanizsa, 3. Jakab Kíra,
Hevesi, 4. Kovács Kitti, Zrínyi.
A nagykanizsai körzetet a megyei
versenyen Tóth Kata, Horváth
Miklós Kristóf és Molnár
Bernadett képviselik. Baj Bianka
egyéb elfoglaltsága miatt nem tud
részt venni. Nagykanizsai járás 7-
8. osztályosok: 1. Budai Fanni,
Murakeresztúr, 2. Molnár Emma,
Murakeresztúr, 3. Orsós Tibor,
Nagyrécse. Nagykanizsai járás 5-
6. osztályosok: 1. Szabó Erika,
Murakeresztúr, 2. Váradi Veronika,
Galambok, 3. Kánnár Máté,
Zalakaros.
A nagykanizsai járást, mint körzetet
a megyei versenyen Budai
Fanni, Molnár Emma és Szabó
Erika képviselik. Nagykanizsa és a
járás 3-4. osztály: 1. Kovács Viktória,
Murakeresztúr, 2. Bedő Tamás,
Hevesi, Nk., 3. Szekeres Jázmin,
Rozgonyi, Nk. Nagykanizsa
és a járás 1-2. osztály: 1. Taródy
Csenge, Kőrösi, Nk., 2. Gyuricza
Barbara, Bolyai, Nk., 3. Kovács
Kinga, Zrínyi, Nk.
Óvodások: A zsűri a legügyesebbeknek
Nagy Vivient (Miklósfa),
Holicska Gergőt (Hevesi) és
Bognár Lilient (Attila) ítélte.
E téma köré csoportosult az a
környezetvédelmi vetélkedő, melyet
első ízben szervezett a Zöld
Szempont Lakossági Tanácsadó
Iroda a Kaán Károly Környezetvédelmi
Egyesülettel közösen. Az
oldott hangulatban zajló versenyen
általános iskolás csapatok
vettek részt.
A diákok elméleti tudását a
zöldkörnyezetről és a vízről, mint
éltető elemről feladatlapok formájában
mérték fel a szervezők. Az
alapismeretekre irányuló kérdések
megválaszolását követően a felső
tagozatos gyermekek kreativitását,
testi erőnlétét is pontozta a szakmai
zsűri. A megmérettetésre
mintegy 9 csapat érkezett; minden
Kanizsa 6 – Krónika 2013. április 11.
Uniós támogatással készül
Nagykanizsa és 13 település csatornafejlesztése.
Nagykanizsán a
Király utca munkálatait a SADE
– Magyarország Mélyépítő Kft.
munkatársai végzik, végezték.
Képeinken ezt örökítettük meg.
Bakonyi Erzsébet fotóit honlapunkon,
a www.kanizsaujsag.hu
galériájában tekinthetik meg.
Így készül
a Király utca
csatornázása
Kanizsai Rock Esték
a Kodályban
Kiadvánnyal is
előrukkoltak
Arany János
Szavalóverseny
Középpontban a
tudatos vízfogyasztás
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 11. Kanizsa – Krónika 7
résztvevő oklevéllel, a legjobbak
pedig ajándékokkal gazdagodtak.
A vetélkedő jövő hónapban új témával,
a környezetbarát termékekről
szóló tudás-rangadóval folytatódik.
Bár évek óta törvényi lehetőség
van a mediációs szolgáltatás
igénybe vételére, még mindig
kevés vállalkozó tud róla és főleg
arról, hogy milyen lehetőségek
rejlenek ebben az alternatív
konfliktuskezelési módszerben.
Az információhiány csökkentésének
szándéka inspirálta a
Nagykanizsai Inkubátorház és
Innovációs Központ szervezőit
abban, hogy segítséget nyújtsanak
a vállalkozások számára. A
Vállalkozói Információs Nap
másik témája az önkormányzat
által meghirdetett pályázat bemutatása
volt, ami az új munkahelyek
létrehozását vissza
nem térítendő pénzügyi támogatás
formájában hivatott ösztönözni.
Varga Zoltán mediációs tanácsadó
előadása arra tett kísérletet,
hogy bemutassa a mediációt,
mint alternatív konfliktuskezelési
folyamatot és ismertesse
annak előnyeit. Ennek során
kiderült, hogy a sokszor évekig
húzódó, kétes eredménnyel záródó
peres eljárás helyett a
mediáció gyorsabb és eredményesebb
lehet. Ki ne szeretné
kintlévőségeit behajtani, veszteségeit
csökkenteni, ha erre lehetősége
adódik – hangzott el. Ehhez
azonban szükséges a vitában
álló felek nyitottsága és a
szakszerű mediáció. A konfliktuskezelés
e módjának előnyeiről
elhangzott, hogy a folyamatban
a nyertes-nyertes állapot kialakítása
és a konfliktus feloldása
a cél. E mellett pénzt és
időt takaríthatnak meg a felek,
valamint a jó hírnevükön sem
esik csorba. Ez utóbbira garanciát
jelenthet a diszkréció és a
titoktartási kötelezettség, ami a
mediátorra nézve kötelező. Az
alkalmazási terület széles, hiszen
a cégek közötti jogviták
mellett a munkajogi problémáknál
és a szerzői jogi konfliktusok
területén is sikeres lehet ez
a módszer.
A második előadásban Cserti
Csilla az inkubátorház vezetője ismertette
Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Önkormányzatának, Új
munkahelyek létrehozását támogató
pályázatát. Az előadó bemutatta
a pályázat formai és tartalmi követelményeit.
Ezek közül a legfontosabb,
hogy a pályázat kiírója kizárólag
olyan nagykanizsai telephellyel
vagy székhellyel rendelkező
vállalkozásokat támogat, akiknek
legalább 1 lezárt üzleti évük
van és az új munkahelyet legalább
2 évig fenntartják. A vissza nem
térítendő támogatás összege 500
ezer forint/fő és 400 ezer forint/fő
lehet attól függően, hogy mekkora
a vállalkozás és hány új munkahelyet
kíván létrehozni. Amint az elhangzott
a pályázat egyszerűen elkészíthető
az önkormányzat honlapjáról
letölthető adatlap kitöltésével,
és a szükséges dokumentumok
becsatolásával.
ANagykanizsai Kutatók Tudományos
Egyesülete a HSMK-ban
tartotta meg áprilisi ülését. Ezúttal
Prof. dr. Ördög Ferenc egyetemi
docens, a magyar névtan és
forrásközlés jeles személyisége
beszélt legújabb kutatásairól.
Az állami díjas nyelvész előadásában
a népetimológiával keletkezett
családnevekről szólt – elsősorban
az ómagyar és a kései középmagyar
kort érintve. Példákkal illusztrálta
ezek eredetét, átalakulását
és különböző változatait, továbbá
kiemelte a Zalában helységnevekből
keletkezett családnevek
eseteit is.
Ördög Ferenc végül hangsúlyozta,
a felderítés nem egyszerű,
de nagyon fontos a nyelvtörténeti
hitelesség érdekében.
Filmetűdök, forró teával
A Tavaszi Művészeti Fesztivál
rendezvénysorozat a Kamera
’67 Amatőrfilm Stúdió „Nappali
Denevér” című műsorával folytatódott
a HSMK Zala Márk
termében.
A közönség a filmesek legújabb
alkotásaiból – dokumentumfilmekből
és filmetűdökből –
láthatott ízelítőt. Nem törekednek
kifejezetten a szórakoztatásra,
nem kell nekik hírnév sem –
vallják sajátos filozófiájukról,
ennek ellenére az országos versenyeken
díjeső kíséri a munkájukat.
S mielőtt a filmvetítő lejátszó
gombját Szabó Zsigmond, a
stúdió 85 éves vezetője elindította,
Kovácsné Mikola Mária intézményigazgató
teával kínálta a
baráti társaságot. A hideg, téli
március-végi estén jól is esett
mindenkinek a forró ital, miközben
madarak vonultak, évszakok
váltották egymást a vetítővásznon.
A mozizás után még egy
ideig helyén maradt a társaság,
majd az alkotói hármast – Kotnyek
Istvánt, Szabó Zsigmondot
és Gerócs Lászlót – tovább faggatták
kérdéseikkel.
Az ébredő tavasz vidám színeivel
nyújt felüdülést a rohanó
hétköznapokban a Palini Általános
Iskola tanulóinak képzőművészeti
alkotásaiból nyílt tárlat,
melyet április 15-ig tekinthetnek
meg az érdeklődők a Nagykanizsa
és Térsége TISZK Alkotó Ifjúság
Galéria és Kávéházban.
A „Színek, formák, vonalak”
címet viselő kiállítás tanúbizonyságot
ad arról is – többek között
– hogy a Palini Iskolában a képzőművészeti
nevelésre, mind tanórákon,
mind pedig szakköri foglalkozásokon
nagy hangsúlyt
fektetnek. Hiszen „a rajzolás egy
csodálatos dolog, alkotsz, és közben
kikapcsolódsz. Örömet szerzel
magadnak, és örömet szerezhetsz
másoknak ” – hangzott el a
keddi ünnepélyes megnyitón az
intézmény kisdiákjainak daloshangszeres
műsorát követően.
Árvainé Kartai Csilla, a Nagykanizsa
és Térsége TISZK „Merre
visz az út?”projektjének munkatársa
üdvözölte szavaival, hogy
immár harmadik alkalommal
mutatkoznak be a tanbolt galériájában
általános iskolás gyermekek
munkáikkal, olyan rajzokkal,
festményekkel, amik derűs, felszabadult
jellemükről adnak hű
képet. Az alkotás örömeiről és a
művészeti orientálás fontosságáról
Magyar Ferenc osztotta meg
gondolatait a megjelentekkel. A
Palini Iskola igazgatója beszédében
kiemelte: a kiállítás ugyan
rövid kivonat a gyermekek munkáiból,
ám mégis híven tükrözi a
gyermeki lét alkotói világának
sokszínűségét, valamint azt is,
hogy az intézményben olyan pedagógusok
tanítanak, akik a művészet
iránt elkötelezettek. Az is
figyelemre méltó – világított rá
Magyar Ferenc – hogy a palini
diákok nagy többsége aktív
résztvevője a tanórán kívüli képzőművészeti
foglalkozásoknak,
ahol különböző alkotói-technikákkal,
széles eszközpalettahasználattal
ismerkednek meg.
Motiváltságukban az is szerepet
játszhat – vélekedett az intézményvezető
– hogy az iskola saját
galériájában rendszeresek az
olyan tárlatok, melyeken „ismertebb”
művészek munkái kerülnek
testközelbe a tanulókhoz, továbbá
a Kendlimajori Ludvig Művészteleppel
is jó, aktív kapcsolatot
ápolnak. Ám nemcsak a tanév
kínál kiteljesedést a képzőművészetben,
hanem a nyáron, két
turnusban indítandó tábor is,
mely az alkotás örömeivel és az
idegen nyelvtanulás értékeivel
színesíti meg mindazon diákok
figyelmét, akik „játszva”, oldott
légkörben kívánják szellemüket,
lelküket gyarapítani. S mivel a
művészet hidat képez az emberek
között, ezen nyári, hasznos időtöltésre
a város minden általános
iskolájából várjuk a 4-8. osztályos
diákok jelentkezését –
mondta köszöntője végén az
igazgató.
Városunk fiatalságával kapcsolatban
– állatvédői szempontból
is – bizakodásra adhat okot az a
tény, hogy a jövőben, a középfokú
tanulmányok elvégzéséhez
szükséges 50 órás közösségi szolgálatot
teljesítő több mint 500 középiskolás
körében a szolgálat
teljesítésére kijelölt 6 helyszín
közül – a kórház után – a második
legnépszerűbb hely lett a
nagykanizsai állatotthon. Itt a fiatalok
természetvédelmi, állatvédelmi
illetve állatgondozói feladatokat
láthatnak majd el a közösségi
szolgálat teljesítése körében
ősztől, illetve a jövő évtől.
Az állatmenhely, mint lehetséges
helyszín Cseresnyés Péter polgármester
javaslatára kerülhetett
fel a listára a már meglevő 5
helyszín mellé.
B.E. - H.I. - P.L. - Sz.Zs. - V.M.
Konfliktuskezelésről
és új munkahelyek
létrehozásáról
A népetimológiával
keletkezett
családnevekről
Színek, formák,
vonalak
Az állatmenhely
a második
legnépszerűbb…
8 Kanizsa – Hirdetés 2013. április 11.
Fényre sötétedő lencse AKCIÓ 20 %
Az akció 2013. április 30-ig érvényes
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató
programjáról szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2013.
évre vonatkozóan pályázatot hirdet munkahelyteremtés támogatására viszsza
nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.
Apályázat célja: Új munkahelyek létrehozásának támogatása, ezáltal a foglalkoztatás
tartós növelése, a munkanélküliek számának csökkentése. Arészletes pályázati felhívás
megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlapon a Felhívások menüpontban.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a vállalkozás-támogató
programjáról szóló 78/2011.(VII.11.) önkormányzati rendelet alapján 2013.
évre vonatkozóan pályázatot hirdet ingatlanvásárlás támogatására vissza
nem térítendő pénzügyi támogatás formájában.
Apályázat célja: Ahelyi gazdaság fejlesztése, a városban lakók életminőségének javítása
és a foglalkoztatás elősegítése érdekében ösztönözze a vállalkozások Nagykanizsán
való letelepedését vagy fejlesztését, befektetések megvalósítását. Arészletes pályázati felhívás
megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlapon a Felhívások menüpontban.
Vállalkozás-támogató programok
Karádi Ferenc alpolgármester fogadónapját – a korábban meghirdetettől eltérően
– 2013. április 17-én (szerdán) tartja 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I.
emeleti tárgyalójában.
Alpolgármesteri fogadóórák
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Közgyűlésének a sportról szóló 74/2011.(VI.01.) önkormányzati rendelete alapján
a 2013. évre vonatkozóan pályázatot hirdet verseny és élsport támogatására.
A pályázat témája: Nagykanizsa város területén működő verseny és élsport 2013.
évi támogatása. A támogatás célja felnőtt csapatok és az utánpótlás nevelés támogatása
az összeg működési célra történő felhasználása által.
A részletes pályázati kiírás megtekinthető a www.nagykanizsa.hu honlapon/Felhívások
menüpontban.
Verseny- és élsport támogatás 2013.
A Kanizsai Dorottya Kórház 124.999.567 Ft uniós támogatást
nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében
meghirdetett TÁMOP 6.2.2.A-11/1-2012-0021 „Képzési
programok az egészségügyi ágazat szolgáltatásfejlesztése
érdekében” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv
keretében. A program során 12 ráépített szakdolgozói képzés,
szakorvosok 3 területen történő ráépített képzése valamint
1 fő rezidens szakképesítésének megszerzése zajlik.
A programba 38 fő szakdolgozó és 5 fő szakorvos került bevonásra.
A szakdolgozók esetében egészségügyi gyakorlatvezető, epidemiológiai
szakápoló, diabetológiai szakápoló, onkológiai szakápoló,
felnőtt és gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló, pszichiátriai
szakápoló, geriátriai szakápoló, CT, MRI szakasszisztens, kardiológiai
és angiológiai szakasszisztens, sürgősségi szakápoló,
fizioterápiás szakasszisztens képzés van folyamatban. Szakorvosok
esetében gasztroenterológiai, kardiológiai, endokrinológiai szakorvosi
képzés és szakvizsga valamint szakorvos jelölt (rezidens) vizsga
zajlik. A projekt célcsoportja számára a szakképzés, a vizsgadíj, a
jegyzetek valamint az utazási és szállásköltségek ingyenesek, ezen
felül a szakdolgozók és szakorvosok a képzési időre motivációs ösztöndíjban
részesülnek, mely az elnyert pályázati támogatásból finanszírozott.
Az intézményről és a jelenlegi fejlesztésekről bővebb információt
a www.nkkorhaz.hu oldalon olvashatnak.
Sajtóközlemény
Uniós támogatásból programsorozat valósul meg a
minőségi egészségügyi szolgáltatásnyújtás érdekében
a Kanizsa Dorottya Kórházban
TÁMOP-6.2.2.A-11/1-2012-0021
2013. 04.04.
Kapcsolat:
Szakajda Szilvia stratégiai referens
Kanizsai Dorottya Kórház Nagykanizsa
Telefon: 93-502-086
Email: titkarsag@nkkorhaz.hu
MEGHÍVÓ
Motivációs szeminárium
rendezvényre
Helye: Vasemberház - Díszterem
(8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 1.)
Ideje: 2013. április 17. szerda 10.30 óra
Célja: a KKV-k érdeklődésének felkeltése a környezetvédelmi
innováció iránt, „zöld gondolkodásuk” elősegítése
az ECO-HUB projekt kínálta lehetőségek bemutatásával.
Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.
Tel./fax: 93/516-670; tel: 93/516-671
E-mail: nakkik@nakkik.hu, Honlap: www.nakkik.hu
2013.04.16. KEDD 08:30 – 13:00 óra Magyar Vöröskereszt, Sugár
u. 28. 2013.04.16. KEDD 14:00 – 16:30 óra Rózsa Óvoda, Rózsa
u. 7. 2013.04.19. PÉNTEK 10:30 – 13:00 óra Kanizsai Dorottya
Kórház, Szekeres J. u. 2. 2013.04.19. PÉNTEK 14:30 – 17:00 óra
Hevesi Óvoda, Rózsa u. 17.
Véradás Magyar Vöröskereszt
Kanizsa 2013. április 11. – Hirdetés 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
VOKSH Oktatási Kft.
Nagykanizsa,
Ady u. 30
Tel/fax: 93/516-634
OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448
TANFOLYAM INDUL
2013.04.12-én 16 órakor
személyautó, motor
Diákkedvezmény!
2013.04.15-én 16 órakor
gépkezelő (targonca,
emelőgép és földmunkagép)
2013.05.11-i árufuvarozói és
személyszállítói GKI
és vállalkozói vizsgára
jelentkezési határidő 04.30.
Részletfizetés!
Ingyenes tankönyvkölcsönzés!
„ERDEI UTAKON”
rajzpályázat általános
iskolásoknak
A Zalaerdő Zrt. rajzpályázatot
hirdet Zala megyében tanuló általános
iskolás diákoknak.
Várják bármilyen technikával készült
alkotásodat, az erdő élővilágáról,
erdei kirándulásokról, élményekről.
Beérkezési határidő: 2013. április.
20. Cím: Zalaerdő Zrt. Nagykanizsa,
Múzeum tér 6. A borítékra
írd rá :„rajzpályázat”. Arajz hátuljára
írd rá a neved, életkorod, osztályod,
iskolád és a címed/elérhetőséged.
A zsűri által legszebbnek, legötletesebbnek
tartott alkotások készítőit
ajándékcsomaggal díjazzák.
Különdíjként a kiválasztott rajz
készítőjének osztályát meghívják
egy „élménynapra” az Obornakon
kialakított erdei iskolába! (az osztályfőnökkel
egyeztetett időpontban).
A beküldött és kiválasztott
rajzokból a Zalaerdő Zrt. az Obornaki
erdei iskola megnyitóján kiállítást
rendez.
Abeküldött rajzok a Zalaerdő Zrt.
tulajdonában maradnak, és a Zrt.
azokat szabadon felhasználhatja.
Kanizsa 10 – Hirdetés 2013. április 11.
A munkaerő piaci sikeresség
érdekében a konstrukció célja,
hogy támogassa a megújuló, magasabb
szakmai színvonalon
működő köznevelési rendszer
működését, az oktatás és képzés
minőségének és hatékonyságának
javítását, kiemelten többek
között az idegennyelv-tudást, digitális
írástudást, életpálya építési,
életviteli, és egészségfejlesztési
készségeket, környezettudatosságot.
A pályázatnak köszönhetően az
előttünk álló időszakban az innováció,
a változás, de mindenképpen
a mai kor követelményeihez
igazodó fejlődés, fejlesztés útjára
lépve hatékonyabban, magasabb
színvonalon végezhetjük oktatónevelő
munkánkat. Bővül a
hevesis tanulók szabadidős programkínálata
is.
Környezettudatos tevékenységeinket
kiegészítve ökotáborok, kerékpártúrák,
lovastábor és sítáborok
kerülnek megszervezésre. Idegen
nyelvtudás fejlesztése során nyelvi
vetélkedők keretében mérhetik öszsze
tudásukat tanulóink. Informatika
szakkör alsó és felső tagozaton
való működése ad lehetőséget a digitális
írástudás magasabb szintű
elsajátítására. Közlekedési ismeretek
oktatására is sor kerül.
A szaktárgyak oktatásához a
legmodernebb tan- és segédeszközök
válnak elérhetővé, elősegítve
tanulóink készség-, képesség-,
kreativitás fejlesztését. Iskolánk
pedagógiai-módszertani fejlesztése
lehetővé teszi az új tanulási
módszerek alkalmazását. Bővül
a digitális tanagyag készletünk.
A pedagógusaink szakmai,
szaktárgyi, pedagógiai, egészségfejlesztő
továbbképzéseken vesznek
részt.
Nagy örömünkre szolgál, hogy
a tornaterem is teljes eszközfelújításon
esik át. Így már nemcsak
a városunkban is egyedülálló
műfüves pálya, de egy korszerűen
felszerelt tornaterem is biztosíthatja
a mindennapos testnevelés
magas szintű megvalósulását,
a gyermekek testmozgás iránti
igényének viselkedésbe épülését.
Tömegsport órák keretében a
legmodernebb felszerelések mellett
lesz biztosítva a mindennapos
testnevelés. Programjaink
között szerepel többek között a
műfüves pályán focibajnokság
szervezése.
Hagyományainkat folytatva, de
a pályázatnak köszönhetően új alapokra
helyezve a jövőben félévente
egészségnapot szervezünk. Célunk
továbbra is az egészségfejlesztő,
szemléletformáló programok
megvalósítása, a tanulók
egészségének védelme, az egészséges
életmód, a testmozgás iránti
igény kialakítása, fenntartása, a
megelőzés. Rendszeressé válnak a
védőnői és iskolapszichológusi
előadások az egészségmegőrzés,
prevenció terén.
Az eszközfejlesztések során iskolarádió
kiépítése mellett, az
énekterem, a tornaterem, és az
egész intézmény hangosítása válik
elérhetővé.
A közelmúltban ünnepeltük az
iskola fennállásának 30. jubileumi
évfordulóját. Mint ahogy egy ember
életében is mérföldkő a 30. év,
úgy iskolánk életében is azzá vált,
szellemi és tárgyi feltételeink megújulása
terén egyaránt.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program
keretében megvalósul a Hevesi Sándor Általános Iskola innovatív
pedagógiai-módszertani megújulása.
Kódszám: TÁMOP.3.1.4.-12/2
A pályázat elszámolható összköltsége: 116 569 909 Ft
A TÁMOP-3.1.4-12/2 célja:
AHevesi Sándor Általános Iskolában támogassa a megújuló, magasabb
szakmai színvonalon működő köznevelési rendszer működését,
az oktatás és képzés minőségének és hatékonyságának javítását.
Részcélok:
- az oktatási intézmény pedagógiai-módszertani megújulása;
- a magasabb színvonalú oktatás érdekében a pedagógusok szakmai
fejlődésének elősegítése szaktantárgyi tanár továbbképzések megvalósításával;
- a diákok egészséges életmódra nevelése, egészségtudatos, szemléletformáló
iskolai nevelés elterjesztése a tanulók testi-lelki-szellemi
állapotának, egészségvédelmének és egészségfejlesztésének
érdekében;
- a környezettudatos szemlélet kialakítását megcélzó iskolai szabadidős
tevékenységek ösztönzése
- a gazdasági kultúra ,a vállalkozói készségek fejlesztése;a
munkaerő-piaci helytállás, alkalmazkodást megalapozó programok
alkalmazása az iskolában;
- az aktív állampolgárság készségeinek fejlesztése, a nevelésoktatás
hozzájárulása a nemzeti és európai identitás kialakulásához;
- a helyi társadalmi szervezetekkel való együttműködés, partnerség,
kapcsolat kialakítása nevelési oktatási feladatok megvalósításában;
- digitális,sport-és egyéb taneszközök intézményi szintű
fejlesztése,elősegítve az iskoláskorú gyerekek készség- és képességfejlesztését,
kreativitásuk fejlesztését valamint a testmozgás
iránti igény viselkedésbe épülését.
A Hevesi Sándor Általános Iskola
a Támop-3.1.4-12/2 Innovatív iskolák
fejlesztése pályázaton 116 millió forintot nyert
„A mindenséggel mérd magad!”
József Attila
Kanizsa – Városháza 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 11.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozva „A legszebb
konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz
– meghirdeti „A legszebb konyhakertek” című programot/versenyt.
A program célja: A lakosság ösztönzése arra, hogy saját, rokonai, vagy barátai
udvarán alakítson ki és termesszen maga és családja számára minél több konyhakerti
zöldséget, gyümölcsöt.
A programban történő részvétel feltételei: az illető a programhoz önként kíván
csatlakozni, rendelkezik saját tulajdonú vagy számára megművelésre átengedett
balkonnal, kerttel, udvarral, telekkel, földterülettel, ahol konyhakerti zöldségeket/
gyümölcsöket termeszt.
Nevezési kategóriák - megművelt földterület méretei alapján:
- Balkon kategória: Erkélyen kialakított
- Mini kategória: 10 - 50 m2
- Normál kategória: 50 m2 felett
- Zártkert 1. kategória: Zöldség
- Zártkert 2. kategória: Gyümölcsös
Jelentkezési határidő: 2013. április 30. Jelentkezés módja: AJelentkezési lap kitöltése
és leadása. Jelentkezési lap kérhető: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Polgármesteri Kabinet I/8. sz. irodájában, a szabados.gyula@nagykanizsa.hu email
címen, illetve letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapon/Felhívások menüpontban
található linkről („A legszebb konyhakertek”). Jelentkezési lap leadható: Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) portáján
elhelyezett gyűjtőládában. Jelentkezhet: a balkon, kert, udvar, telek, földterület tulajdonosa,
vagy annak megművelője. Jelentkezéskor, illetve a program idején szívesen veszünk
fotót a balkonról vagy a kertről, mely segíti a bírálók munkáját.
Elvárások és egyben a bírálat szempontjai:
1. A kertben minimum 5, az erkélyen/balkonon 5 edényben elhelyezett, 3 különböző
konyhakerti növény termesztése történjen.
2. Anövények megválasztása szabadon lehetséges, mindenki igényének megfelelően.
3. Amegművelt terület legyen ötletesen kialakított, szép, megfelelően gondozott,
gyommentes, és egyben hasznos.
4. A kert rendezett környezetben helyezkedjen el.
5. A megtermelt zöldségek/gyümölcsök minősége megfelelő legyen.
6. Permetezés esetén legyen naprakészen, szabályosan vezetett Permetezési napló.
7. Előnyt élvez a komposztálás, a bio/öko módszerek alkalmazása és öntözés esetén
a csatorna/esővíz használata.
Díjazás: Kategóriánként az első három helyezett tárgyjutalomban és oklevélben
részesül, valamint a szponzori felajánlásoktól függően különdíjak odaítélésére is
sor kerül a zsűri döntése alapján. Országos díjazás: a programhoz kapcsolódó
„Magyarország legszebb konyhakertje” díjra történő jelölésre, minden kategória
első helyezettje lesz jogosult a zsűri által tett külön ajánlás alapján.
Országos díj: Bronzplakett - Györffy Sándor, Munkácsy és Magyar Örökségdíjas
szobrászművész alkotása, illetve Miniszteri elismerő oklevél, melyet az Országos
Eredményhirdetésen ünnepélyes keretek között Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési
miniszter úr ad át Kovács Szilvia ötletgazdával a Vidékfejlesztési
Minisztérium Darányi Ignác termében.
A kertek megtekintése: 2 alkalommal (április 30 - augusztus 31-ig) történik előzetes
időpont egyeztetés alapján. Eredményhirdetés: 2013. szeptember 3.
Várjuk minden zöldség/gyümölcs termesztő kertművelő jelentkezését!
Cseresnyés Péter polgármester
„A legszebb konyhakertek” program
Jelentkező neve:
..............................................................................................................................
Címe:
..............................................................................................................................
Elérhetősége (telefon, e-mail):
..............................................................................................................................
Minősége: 􀀔 Tulajdonos 􀀔 Megművelő
A tervezett konyhakert címe:
..............................................................................................................................
Nevezési kategória: 􀀔 Balkon kategória: Erkélyen kialakított
􀀔 Mini kategória: 50 m2-ig
􀀔 Normál kategória: 50 m2 felett
􀀔 Zártkerti kategória 1.: zöldséges
􀀔 Zártkerti kategória 2.: gyümölcsös
Fotót várhatunk-e a kertről? 􀀔 Igen 􀀔 Nem 􀀔 Még nem tudom
A megművelő mikor található általában a kertben?
..............................................................................................................................
..............................................................................................................................
AJelentkező és a balkon, kert, udvar, telek, földterület Megművelője ezen jelentkezésével
kinyilvánítja, hogy „A legszebb konyhakertek 2013” programban
önként vesz részt, a nevezés feltételeit elfogadja és egyben hozzájárul ahhoz,
hogy a zsűri tagjai, - előzetes időpont egyeztetés után - két alkalommal (május
01. és augusztus 31. között) kertjét megtekintsék. FONTOS! Az azonosítás
érdekében a beküldött fotóra kérjük feltüntetni, vagy mellékelni, hogy mely
konyhakertről készült! Bírálatnál az alábbi szempontok is szerepelnek: Biomódszerek
alkalmazása, öntözés lehetőleg csapadék vagy csatornavízzel, komposztálás,
régi, népi módszerek alkalmazása.
Dátum: 20....., ...........................................
..................................................................
Jelentkező aláírása
Kanizsa – Kereszt-ú 12 úton 2013. április 11.
A kiskanizsai Kálcsics László,
szülei példáját követve szívén viseli
mindazon útszéli feszületek
sorsát, amelyekhez gyermekkori
emlékek kötik. Szülei két keresztet
is állíttattak. Az egyiket Virághegyen,
míg a másikat Szabadhegy
„alatt”, a Péterfaypatak
közelében. Ez utóbbi most
Bacónakon, testvére szőlőbirtokán
áll.
Tavaly két feszület felújításához
és elszállításához kérte az önkormányzat
segítségét. Palin elején,
az erdészház közelében lévőt
az elburjánzott növényzet miatt
emberi szem nem láthatja. A Vajdacserfőre
vezető régi hegyi utat
benőtte a gaz. Az M7-es autópálya
elkészült mellette, ugyanakkor
az építési tervben szereplő
szervizút kiépítése elmaradt. A
második fogadalmi kereszt
ugyancsak a Vajdacserfőre vezető
földút szélén áll, de jóval beljebb,
az erdő közepén, gondozott, szép
környezetben.
Dénes Sándor alpolgármestertől
megtudtuk, mindkét feszület felújításához
és új helyre költöztetéséhez
200 ezer forintot szavazott
meg a közgyűlés. A polgármesteri
hivatal részéről a helykiválasztási
eljárás is megtörtént tavaly. Az erdőben
lévő kereszt a régi 7-es és a
Nagycserfőre vezető út kereszteződésébe
kerül, míg az erdészházhoz
közeli a palini sportpályával
szemben, a förhénci hegy bejáratát
díszíti majd.
Kálcsics László, Vajdacserfő
„testvérénél”, a várostól mintegy 7
kilométerre lévő Kiscserfő szőlős
domboldalának aljában rálelt még
egy árválkodó keresztre, amelyet a
’70-es években Kenessey István
erdész és a felesége is gondozott.
Mivel ez a kereszt jelentős felújításra
szorul, elszállították, s ha elkészül,
Kiscserfő északi oldalán
helyezik el. Valamennyi feszület
helyi védelem alatt áll, a felújításhoz
a Hegyközség is hozzájárult
50 ezer forinttal. A szervezőmunkán
kívül még mindig maradt egy
tennivalója Kálcsics Lászlónak. A
régi 7-es és az ipari parkba vezető
út kereszteződésében látható Sántiván-
féle keresztet – melyet az autópálya
építése miatt néhány éve
elszállíttatott és felújíttatott –, ki
kell egészítenie a hiányzó szobrokkal.
Akeresztekkel útjaik végső
állomáshelyén még idén találkozhatunk.
Az út menti feszületek, szabadtéri
keresztek nem az egyház liturgikus
cselekményeinek színhelyén
állnak. Előfordulnak folyók partján,
mezők, dűlők kezdetén, falu
szélén, esetleg balesetek helyszínén.
Ezeket a kereszteket nem az
egyház, hanem a hívek állíttatták,
így minden költségét és a gondozását
is ők állták. Történeteket,
emberi sorsokat, gyakran tragédiákat
őriznek. A kereszt lehet az emlékezés
jelképe, a fogadalom, a teljesült
kérés, a szerencsés megmenekülés,
a hála, a köszönet, az engesztelés
szimbóluma. A helyet,
ahová került, az egyház papja felszentelte.
Bakonyi Erzsébet
Útra kelnek a történeteket, emberi
Április 12. 13 óra
A KÁVÉSZÜNET ZENEKAR
KÖLTÉSZET NAPI KONCERTJE
Belépődíj: 500 Ft.
Április 13. 19 óra
A PREMIER TÁNCKLUB GÁLAESTJE
A műsorban közreműködnek a Premier
Táncklub óvodás, utánpótlás I. junior
és felnőtt csoportjának táncosai, versenyzői.
A műsorban vendégfellépőket
is köszönthetünk a színpadon. Belépődíj:
I. hely 1000 Ft, II: hely 800 Ft.
Április 14. 15 óra
A NAGYKANIZSAI FÚVÓSZENEKAR
TAVASZI HANGVERSENYE
Belépődíj: 1 200 Ft. A jegyek megvásárolhatók
a HSMK jegypénztárában
és a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés
Művészeti Iskolában.
Április 16. 10 és 14 óra
ROBIN, A HÓD MEG AKUTYAFÁ-
JA - élő szereplős természetvédelmi
mesejáték Kemény Henrik bábjainak
felhasználásával. Belépődíj: 600 Ft.
Április 17. és 20.
ARANYMETSZÉS MűVÉSZETI
NAPOK
Április 17. 17 óra: a Farkas Ferenc
Zene- és Aranymetszés Művészeti Iskola
Képzőművészeti Tagozatának kiállítása.
Április 20. 16 óra: A Tánc
Napja - a Néptánc és Balett Tagozatos
növendékek bemutatkozása.
Április 14.
V. Z''ALADDIN HASTÁNCVERSENY
Közben: 10-12 óra Workshop Schäfer
Katalin vezetésével (Minden szintnek
nyitott). 14 óra V. Z''ALAddin Gála
(Ahol a zsűri tagjai is táncolnak.)
15. óra V. Z''ALAddin Minősítő Hastáncverseny.
További részletes információ:
Zhafíra Hastánc Stúdió Nagy
Kata 06/30/ 3638-096.
Április 16. 17 óra
"CSILLAGOK (B)ÉKESSÉGE"
Vendég: Gerendai Károly a "SZIGET"
és sok más magyarországi
fesztivál szervezője. Közreműködik:
Bogdán Norbert, Loud and Black
A belépés díjtalan!
Április 19. 16 óra
KANIZSAKULTURÁLIS KINCSEI
TEHETSÉGKUTATÓ DÖNTőJE
További részletes információ: Dobri
Noémi 30/894-2604. Belépődíj: 300 Ft.
Április 19. 20 óra (kapunyitás)
21 óra CARBONFOOLS LEMEZBEMUTATÓ
KONCERT
Belépődíj: elővételben 1 300 Ft, a
helyszínen: 1 800 Ft.
Április 13. 19 óra
TRIO KODÁLY METHOD
Közreműködnek: Oláh Dezső - zongora, Erdő Zoltán -
klarinét, Tar Gergely - ütőhangszerek. A trió az egyik
legkiválóbb magyar zeneszerző, és zenepedagógus műveit
adja elő kortárs zenei felfogásban. Támogatta: Nemzeti
Kulturális Alap és a Magyar Jazz Szövetség.. Belépődíj:
800 Ft
Április 19. 18 óra
TÁNCHÁZ (Felcsíki táncok)
A táncokat tanítja: Márton Sándor
Belépődíj: 500 Ft
sorsokat őrző keresztek
Fotók: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – Ez+Az 13
9NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 11.
Horoszkóp
A sok lótás-futás után most már stresszmentes
időszakra lenne szüksége. Lelje fel
az olyan emberek társaságát, akinek számíthat
az igaz barátságára. Addig is igyekezzen
egészségesen táplálkozni.
Amunka mellett most fektessen több hangsúlyt
a tanulásra. Döntse el, hogy mi érdekli
legjobban, és arra összpontosítson. Közben
legyen ideje a szórakozásra is. A télen felgyülemlett
energiáját tánccal vezesse le.
A hétvégén a párján kívül számíthat az
univerzum segítségére is. Egy kis nézeteltérés
azonban adódhat a családjában.
Főzési tudományával szerencsére mindenkit
gyorsan elkápráztat.
Érzelmei a hétvégén eddig teljesen felfedezetlen
területekre vezetik. A kalandozáshoz
jó partnerekre talál, az összhangot még a
változékony időjárás sem zavarja meg. Az
étvágyával azonban gondok lesznek.
Fogadja el a párja tanácsait. Ha sok idegeskedése
adódik a vizsgái miatt, egyen több
édességet. Pénzügyi dolgai miatt ne aggódjon,
az univerzum, mint mindig, most is a
segítségére siet, ha szükséges.
A legtöbb pozitív energiát mostanában az
otthonában, a párja mellett találja meg. A
Vénusz érzelemmel fűtött napokat ígér, de
nem kell sehova mennie, csak hagyni kell,
hogy a dolgok megtörténjenek maguktól.
A Jupiternek köszönhetően kedvező hétvégére
számíthat. A szinglik, ha levetkőzik
gátlásaikat, önfeledten élvezhetik a
flörtölést. Ha tudja, hogy mit akar, akkor
most elérheti a célját.
Hogyha sok energiát szeretne begyűjteni,
minél előbb feküdjön ki a napra napozni.
Azzal azonban sajnos számolnia kell,
hogy utána nem lesz kedve egyhamar bevonulni
a konyhába főzni, mosogatni.
Már eleget tett saját élete jobbá tétele érdekében,
most itt az ideje a lazításnak. Hogyha
szereti a finomságokat, tanuljon meg
például főzni. Hogy túljusson a kezdeti nehézségeken,
bátran kérjen segítséget.
Ideje lenne némi pezsgést vinni az életébe. A
csillagok állása szerint a szinglik kedvező
hétvégére számíthatnak. Legyen magabiztos,
így jobb eséllyel indulhat hódító útra.
Öltözködését lehetőleg ne vigye túlzásba.
Ha meg akar szabadulni a mindennapok
olykor keserű valóságától, kapcsolódjon
ki, és járjon baráti társaságba. Egy ilyen
helyen mindig akad valaki, aki meg tudja
nevettetni a többieket.
Pénzügyi helyzete a hétvégétől jól alakul.
Gyakrabban meghívhatja párját egy
kellemes vendéglői vacsorára. A kikapcsolódás
mellett még főzési praktikákkal
is gazdagodhatnak.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
TÁRS VEGYES
SZOLGÁLTATÁS
INGATLAN
Idős néni, bácsi nappali gondozását,
gyermekfelügyeletet, takarítást
vállalok. Tel.: 0630/609-5428
(7566K)
Újabb és régebbi festményeket,
lakásdíszítő tárgyakat (porcelán,
kristály, bronzdísz) stb. várárolok.
Érd.: Nagykanizsa, 06-30-332-
8422 (7567K)
Kidobásra szánt hűtőjét, Tv-jét,
mikróját, stb. elszállítom. Tel.: 06-
20-510-2723 (7568K)
65/173/48 éves, hosszú hajú,
munka mellett tanuló nő keresi
komoly kapcsolatra párját egy
kedves, megbízható, őszinte férfi
személyében. Leveleket: “Állatbarát”
jeligére kérem a Szerkesztőségbe
vagy a Pf.: 154-re kérem.
(7569K)
Költözés miatt eladó laptop,
BLUE-RAY lejátszó + filmek, sarok
ülőgarnitúra (textilbőr), négy
fiókos komód, felültöltős mosógép,
szőnyegek többféle méretben.
Érd.: 0630/4500-530 (7565K)
14 Kanizsa – Sport/Apró 2013. április 11.
Dajka tanfolyam indul Nagykanizsán
2013. áprilisban (70 ezer Ft
vizsgadíjjal, 2-3 részlet) Tel.:
30/3082571, 30/3112035
Ny.sz.: 05-0219-04
A városi kosárlabda együttesek
számára körmérkőzéses rendszerben
szerveztek tornát az elmúlt
hétvégén, így gyakorlatilag nem
maradtak szeretett sportáguk nélkül
azok, akik a városi kosárlabda
bajnokságban játszottak eddig. A
szervezők mindenképpen szeretnék,
ha a sportesemény idővel hagyományossá
válhatna, különösképpen
annak fényében, hogy az
idő rövidsége miatt gyorsan sikerült
tető alá hozni a kupát.
I. Hollywood Nyelviskola Városi
Kosárlabda Torna, Nagykanizsa:
1. Kanizsa KK kadét (képünkön),
2. Hollywood Nyelviskola, 3.
Enemy, 4. Batthyány, 5. Andante,
6. Senior Kanizsa KK, 7. Zsigmondy
Széchenyi SZKI.
Különdíjasok. Legtöbb hárompontost
szerző kosaras: Becze Máté
(Batthyány). Legjobb mezőnyjátékos:
Horváth Gergő (Kanizsa
KK kadét). Legsportszerűbb csapat:
Zsigmondy Széchenyi SZKI.
A győzteseket, helyezetteket,
különdíjasokat természetesen számos
értékes és kimelt díj várta
szponzori felajánlásból.
Városi bajnokság: Kanizsa KK győzelem
Budapesti ERDÉRT SE (6.) –
Gejzír-Kanizsa Kft. Varga Trans
Pápa Kanizsa Sörgyár SE (8.) 5:5
Női Extra liga asztalitenisz mérkőzés,
15. forduló. Budapest.
Eredmények (elöl a hazaiak):
Szebelédi K., Szebelédi É. - Ladányi,
Végh 2:3, Mátrai - Bicsák 3:0,
Szebelédi K. - Végh 1:3, Szebelédi
É. - Ladányi 1:3, Mátrai - Végh 1:3,
Szebelédi É. - Bicsák 3:0, Szebelédi
K. - Ladányi 3:0, Szebelédi É. -
Végh 1:3, Mátrai - Ladányi 3:1,
Szebelédi K. - Bicsák 3:0
Az őszi idényben a két döntetlen
elérésében nagy szerepet játszó
Tóthné Szász Kinga játékára már
nem számíthattak a kanizsaiak, hiszen
a sportoló hamarosan anyai
örömök elé néz. Így a másfél év
kihagyás után újra játékra jelentkező
Ladányi Dórát vetették be,
aki az NB I B-ben játszott már három
mérkőzést e szezonban.
Végh Zsuzsannával párosban
nyertek is, majd Szebelédi Évát is legyőzte.
Apontszerzéshez aztán szükség
volt Végh „szokásos” három
nyert meccsére, amivel a kanizsaiak
harmadik döntetlenjüket szerezték a
bajnokságban. AStatisztika ellen aztán
az ERDÉRT nyert, így (egyelőre)
az utolsó pozícióból elkerült. AKanizsa
Sörgyárnak még van mérkőzése
– a Statisztikával...
Jakabfi Imre edző: „Az idegenbeli
döntetlen bravúrnak tekinthető.
Ladányi remek játékkal tért vissza
az első osztályba, Végh pedig
folytatta veretlenségi sorozatát.”
P.L.
Sereghajtók, de lépéselőnyben vannak
Az Ippon Shotokan Egyesület
és a Hölgyklub közösen szervezett
bemutatót azon szépszámú
érdeklődő részére, akik kíváncsiak
voltak arra, miként védhetnék
meg magukat egy esetleges
támadás esetén.
Béres János, a küzdősport klub vezetője
érdekes, látványos és tanulságos
ismertetője során olyan információkra
is felhívta a figyelmet, melyek
ismeretével akár el is kerülhető, hogy
célponttá válhassanak a hölgyek.
Az elméleti ismertetés után gyakorlati
bemutató is színesítette a
prezentációt.
P.L.
Önvédelem
hölgyeknek
Kanizsa 2013. április 11. – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
Heat Group Kanizsa VSE (2.)
– Bánki Vízisport Egyesület (7.)
24-11 (6-1, 5-4, 7-3, 6-3)
OB I B (A-csoport) férfi vízilabda-
mérkőzés, 13. forduló. Nagykanizsa,
50 néző. Vezette: Jancsecz,
Tordai.
Kanizsa: Kiss Cs. - Bencz,
Kaszper G. 4, Virt M. 2, Gulyás 3,
Szilvasán 3, Karácsony T. 2. Csere:
Müller (kapus), Cserdi 4, Takács
K. 3, Mrvicic 1, Fábry 2, Kis
Zs., Klie. Edző: Németh Zsolt.
Az első negyedben semmi kivetnivalót
nem találhatott a korábbiaknál
jóval népesebb közönség a
hazaiak játékában, a második játékrészben
viszont az eddig pont
nélkül álló fővárosiak bevágtak
két gólt, ami picit rontott az összképen,
de... Nos, ami azt követően
jött, az a papírformának maximálisan
megfelelt, hiszen a kanizsai
együttes alaposan begyújtotta a rakétákat.
Ugyan nem húzták le teljesen kapujuk
előtt a rolót, de a harmadik és negyedik
negyedben alaposan megszórták
ellenfelüket. Hogy ezt miért tették?
Vajon a zsinórban megszerezhető
nyolcadik győzelmükért? Vagy azért,
mert csoportjuk elsőségére hajtottak?
Tulajdonképpen mindkettőért (ami
így is van rendjén), de az igazi kuriózuma
az utóbbi lehetőségnek volt, hiszen
időközben úgy alakultak az eredmények,
hogy a listavezető Kecskemét
vereségével a dél-zalaiak be is érték
a bács-kiskuniakat a tabellán.
Ráadául a KESI-nek már nem volt
több találkozója az alapszakaszban, a
Kanizsa VSE-nek viszont még kettő
is, ezzel egyértelművé vált: ha azokon
akár csak egy pontot is szerez, már
többet gyűjtött, mint a huszonnéggyel
álló „hírös városiak”... Jöhetett hát az
elmaradt találkozó pótlása, melyen...
Heat Group Kanizsa VSE (1.)
– Szegedi Vízipóló Suli (4.) 15-7
(3-1, 3-1, 3-1, 6-4)
OB I B (A-csoport) férfi vízilabda-
mérkőzés, találkozó a 2. fordulóból.
Nagykanizsa, 50 néző. Vezette:
Marjay, Homonnai.
Kanizsa: Kiss Cs. - Virt M.,
Kaszper G. 1, Karácsony T. 1,
Szilvasán 3, Kéri 1, Kádár 4. Csere:
Müller (kapus), Bencz, Cserdi
1, Gulyás 3, Klie, Fábry, Kis Zs. 1.
Edző: Németh Zsolt.
Még a második fordulóból elmaradt
találkozóját pótolta a kanizsai
és a szegedi gárda a dél-zalai
városban. A hazaiak játékukkal
nyomatékosították, igenis a
felsőházi rájátszásra törnek, s
magabiztosan gyűrték le ellenfelüket.
Győzelmükkel nem csupán
átvették csoportjukban a vezetést,
de az első helyen is végeztek az
A-csoportban...
Németh Zsolt: „A Cegléd elleni
meccsünktől függetlenül most már
a felsőházra készülhetünk. Azokra
a találkozókra, melyekre szerettünk
volna már a szezon elején
megfogalmazott álmainkban..."
P.L.
Felsőházba masíroztak
Nagykanizsai TE 1866-
Horváth Méh (11.) – Futura Mosonmagyaróvári
TE (2.) 1-1 (0-1)
NB III Bakony csoport labdarúgó-
mérkőzés, 18. forduló. Nagykanizsa,
120 néző. Vezette: Takács
Ryan Lee (Mészáros P., Magyar
P.). G.: Babati T. (80.); Schmatovich
(45.)
NTE: Szekeres P. – Schuller,
Cserfő L., Mavolo, Szép D.
(Lőrincz, 68.) – Kocsis D.
(Petánovics M., 65.) - Szőke Á.,
Mód (Anger, 68.), Cs. Horváth G.,
Babati T. - László R. Vezetőedző:
Visnovics László.
A Bakony csoport egyik élcsapatát,
a Mosonmagyaróvárt fogadták
az NTE 1866-Horváth Méh
labdarúgói. A találkozó különlegességét
az adta, hogy nem az
Olajbányász-sporttelep centerpályáján,
hanem műfüvesen rendezték
a mérkőzést, melyen az első
játékrészben inkább az óváriak
domináltak.
A vendégek egy formás akció végén
szereztek vezetést a 45. percben,
Babati Tamás azonban a 80. minutumban
Petánovics Milán kapusról
kipattanó lövése után egalizált. A
döntetlenre mindenképpen rászolgáltak
a vendéglátók, akik pontjaik számát
eggyel gyarapították – 16-ra –, a
tizenegyedik helyen állnak továbbra
is, ugyanakkor elkönyvelhették szezonbeli
első pontosztozkodásukat.
P.L.
NTE: a szezon első döntetlenjével
Nagykanizsai Izzó SE Junior
(10.) – NIKÉ SE Fonyód (13.)
19-11 (8-6)
NB III Somogy-Zala bajnokság
női kézilabda-mérkőzés, 19. forduló.
Nagykanizsa, 40 néző. Vezette:
Benkőné Sz. Katalin,
Sebőkné S. Anikó.
Izzó SE: Tóth F. – Lakatos B. 1,
Görcsi K. 4, Tivolt 2, Gáspár E. 5,
Szmodics V. 2, Herman A. 1. Csere:
Czmerk, Godinek N. 4, Majoros,
Kanizsai H. Edző: Ojtó Tamás.
Jelentjük, a kanizsai fiatal női
kézilabdázók lassan elkezdik
módszeresen nyerni a közvetlen
riválisok elleni találkozókat, hiszen
ez már szezonbeli harmadik
sikerük, amivel ugrottak is a tabellán
(igaz, sokszor nem ennek kell
az igazi értékmérőnek lenni).
A vendégeket nem segítette a
győzelem istennője sem a nevükben,
a dél-zalai együttes pedig
mind inkább összeérik játékban.
Jöhet is a jövő szombati idegenbeli
Vonyarcvashegy elleni találkozó,
mely együttessel jelenleg azonos
pontszámmal állnak Görcsi Kittiék.
Aférfi kézilabdázók NBII-es bajnokságában
az Izzó SE nem a legjobb
szériáját futja, hiszen az utóbbi
fordulók során nem túlzottan jött
ki jól számukra a lépés, mivel
Hőgyésztől, Szentgotthárdig bezárólag
vereségeket könyvelhettek el.
P.L.
Egyre
meggyőzőbb
kézilabdával
Kanizsai Vadmacskák SE
–MTE-TFSE 53-82 (9-17, 14-17,
14-26, 16-22)
Amatőr női NB kosárlabda-mérkőzés,
rájátszás az 1-8. helyért, 2.
forduló. Nagykanizsa, 50 néző.
Vezette: Koncsek, Csabai.
Kanizsa: Hegyi (4), Fuisz V.
(20/3), Olasz A. (8), Jurkó (8),
Jagarics (2). Csere: Nagy D. (7/3),
Oros (4), Horváth E., Kovács K.
Edző: Farkas József.
Első számú irányatójuk, Fekete
Csilla nélkül álltak fel a hazaiak és
rosszul is kezdődött számukra a
mérkőzés, hiszen csak a 7. percben
tudták megszerezni első pontjainkat.
Innen sikerült ugyan felzárkózniuk
5 pontra, de onnantól a jól dobó
vendégek előnye ismét csak nőtt.
Nagyszünet után újabb lendületet
vettek a vendéglátók, tíz ponton
belülre kerültek, de aztán a TFSE
zónavédekezésének ellenszerét
nem találták. A Vadmacskák eladott
labdáiból szerezte pontjai tekintélyes
hányadát a fővárosi
együttes, mely így fokozatosan húzott
is el Farkas József tanítványaitól.
Avendégek magabiztosan, végig
vezetve nyertek úgy, hogy a
meccsen kidomborodott az ellenlábas
fizikai fölénye is.
Farkas József: „Sérülés miatt
idővel másik irányítónk, Hegyi Vivien
is kiesett, s attól kezdve ez
még inkább érződött sajnos támadójátékunk
hatékonyságán”
Kanizsai Vadmacskák SE –
Níregyházi Kosársuli 71-76 (29-
20, 10-19, 11-14, 21-23)
Amatőr női NB kosárlabda-mérkőzés,
rájátszás az 1-8. helyért, 3.
forduló. Nagykanizsa, 50 néző.
Vezette: Szalai Zs., Németh S.
Kanizsa: Oros (7/3), Jurkó (15),
Fuisz V. (23), Olasz A. (19), Jagarics
(2). Csere: Nagy D. (5/3), Horváth
E., Kovács K. Edző: Farkas József.
Eredményesen indították a hazaiak
a találkozót, hiszen a 4. percben már
9-3-ra vezettek Fuisz Viktória ponterős
játékával és a csapat teljesítménye
a negyed hátralévő részében is
kitartott. Amásodik tíz perc nagyobb
részében Olasz Adriána és Oros Laura
pontjaival még tartották magukat a
vendéglátók, de végjátékában már ki
tudott egyenlíteni a Nyíregyháza.
Nagyszünet után főleg a küzdelem
dominált, mindkét csapat sokat hibázott.
Onnan a vendégek kaptak előbb
lábra és el is léptek öt ponttal a Vadmacskáktól.
Azárásban feljött még Farkas
József csapata ugyan három pontra,
de fordítani már nem tudott és szoros,
küzdelmes utolsó pillanatokban maradt
alul a nagykanizsai együttes.
Farkas József: „A szimpatikus
vesztes szerepe számomra sem túl
szimpatikus, remélem szerzünk
győzelmeket még a bajnokság további
szakaszában.”
P.L.
Ha nem lesz ennyi hiányzójuk...
Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. április 11.
START Oktatási Kft. (NyT: 20-0193-04, AL: 026)
Nagykanizsa, Arany János u. 8.
Tel.: 0693/325-973, 0630/435-1875
www.startoktatas.eu
SZEMÉLYGÉPKOCSI
tantermi képzés
Április 20-án 08:00 óra (hétvégi),
Április 24-én 16:00 óra (gyorsított)
vagy válaszd e-learning képzésünket
vagy a kettőt együtt!
Árufuvarozó,
autóbuszvezetői GKI
Jelentkezési határidő: április 30-án
(szerda) 12:00 óra, vizsga: május 10.
TEHERGÉPKOCSI, kamion, busz
Május 2-án (szerda) 17:00 óra (hétközi)
SEGÉDMOTOROS („AM”) KÉPZÉS 14 ÉVES KORTÓL!
(Az akció a megjelenés napjától április 30-ig tart.)
XXV. évfolyam 15. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. április 18. Kanizsa
Ismét az Erzsébet téren ünnepelhetjük
a Város Napját. Az április
26-27-én megrendezésre kerülő
két napos fesztiválnak a tavaly
megújult tér ad helyet –
hangzott el a programokról tartott
sajtótájékoztatón.
Magyar Ferenc, a Kanizsa Turizmusáért
Egyesület elnöke többek
között elmondta: fontosnak
tartották, hogy a helyi értékek, a
helyi erők mindkét napon megjelenjenek,
akár a színpadi produkciók,
a vendéglátás, vagy a gyermekprogramok
tekintetében. Ugyan
ideális helyszínnek bizonyult tavaly
az Eötvös tér, ennek ellenére
idén a városlakóknak tetsző, és
fesztivál térnek épült Erzsébet teret
választották. A gyerekek számára
lesz kutyabemutató, arcfestés, hennafestés,
íjászat. A Város napi rendezvényhez
kapcsolódik a Pünkösdi
királyválasztás, a Kanizsa – Karos
futóverseny, amely a Fő út
Centrál előtti szakaszától indul.
Továbbá lesz egy Csáktornyától –
Nagykanizsára induló váltó futóverseny
a Futóklub szervezésében.
A két napos programhoz még számos
egyéb rendezvény kapcsolódik,
így például Stamler Lajos életmű
kiállítása a Kiskastélyban, vagy
a kanizsai képzőművészek kiállítása
a HSMK-ban.
Ezúttal is tartalmas kikapcsolódás
várja a kicsiket és a nagyokat
egyaránt. A kialakításra kerülő
gyerekliget most is izgalmas perceket
ígér. A színpadi programokat
úgy állították össze, hogy minden
korosztály találjon magának kedvére
valót. A Város Napját 26-án,
pénteken Cseresnyés Péter polgármester
nyitja meg. A kanizsai közönséget
többek között az EDDA,
Fenyő Miklós, Kowalsky meg a
Vega, az Anti Fitness Club, a
Boombatucada, a Nagykanizsai
Fúvószenekar, a Tüttő János Nótaklub,
a Dixiland Band Cakovec, a
Kanizsa Big Band, az ORFF, a
Szan-Dia FSC, kangoo- és GAS divatbemutató,
Jónás Tamás bűvész,
a Cantilena kórus, a Zalagyöngye
(folytatás a 2. oldalon)
A Katolikus Iskolák Kórustalálkozójára
Budakesziről, Budapestről,
Kecskemétről, Vácról és
a horvátországi Zadarból érkeznek
énekesek, akik a házigazda
Piarista Iskola három kórusával
együtt igazi örömzenével ajándékozzák
meg a kanizsaiakat.
Április 20-án, szombaton 10
órakor kezdődik felsőtemplomi
hangversenyük. Délután 16.45-től
pedig a Sugár úttól a Fő utca úttestjét
lepi el a színes, éneklő sokadalom.
17 órától – a fővédnök,
Cseresnyés Péter polgármester köszöntője
után – az Erzsébet tér zenepavilonjában
adnak könnyed
koncertet. Másnap délelőtt három
belvárosi templomban is szolgálnak
a szentmisén. 9-kor a Jézus
Szívében a budakesziek, szintén 9-
kor a Sugár úti Szent Pompiliuszban
váci és pesti piarista diákok,
10-től pedig a Szent Józsefben
a zadari II. János Pál Gimnázium
kórusa vesz részt a liturgiában.
Bizonyára nem csak a kanizsaiak
vendégszeretetének hírét viszik
szerte, hanem azt is, muzikális város
vagyunk.
Kanizsa
Nyolc kórus kétszázötven fiatal
hangjától zeng három napig városunk
Város Napja: ismét az Erzsébet téren
Ezúton szeretném köszönetemet
kifejezni mindazoknak, akik a
Principális-csatorna áradásakor – a
2013. április 3-tól április 6-ig tartó
időszakban – segítséget nyújtottak
a védekezésben. Ennek eredményeként
sikerült a kárenyhítési
munkát rövid időn belül elvégezni,
a víz további előretörését megakadályozni.
Az árvízveszélyes helyzet
újra megmutatta, hogy Nagykanizsa
polgárai képesek és akarnak
is összefogni, ha jó ügyről, a
városukról van szó.
Cseresnyés Péter
polgármester
Köszönet
a helytállásért
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea.
Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47.
földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel:
Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője.
Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-
6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
Kanizsa 2 – Krónika 2013. április 18.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Április 19. 18 óra
KRISNA-VÖLGY ÉRTÉKEI - ELő-
ADÁS
Aelőadás mottója „Filozófia az elmélet,
Kultúra, a gyakorlat”. Aprogramon Krisnavölgyet
szeretnénk bemutatni, diaképekkel,
és mindennapjainkról, gondolkodásunkról
hallhatnak, egy Krisna-völgyi szerzetes előadásában,
aki az élet tapasztalatait osztja
meg a hallgatókkal. Arészvétel 700 Ft.
(Adomány jelleggel) Információ: krisnaudvar108@
gmail.com 30/4569076.
Április 22. 17 óra
"A Föld Napja alkalmából"
A TERMÉSZET KÖRNYEZETI
RENDSZEREI, TERMÉSZETVÉDELEM
Előadó: Dr. Fejér László nyugalmazott
egyetemi tanár.
Április 22. 19 óra
Színház - Hevesi bérlet
Woody Allen: NEW YORK-I KOMÉ-
DIA - vígjáték. A Centrál Színház (Budapest)
előadása. Főbb szereplők: Básti
Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter.
Belépődíj: 3500 Ft.
Április 23. 10 óra
KODÁLY ZOLTÁN KÓRUSTALÁLKOZÓ
- Szervező: Kőrösi
Csoma Sándor Általános Iskola.
Április 24. 15 óra
Világjárók Klubja
HATÁRTALANUL DÉLVIDÉKEN -
a rozgonyis diákok Szerbiában
Előadó: Jeszenői Csaba, a Rozgonyi Úti
Általános Iskola igazgatója.
Április 26. 18.15 óra
KANIZSAI KÉPZő- ÉS IPARMű-
VÉSZEK KIÁLLÍTÁSA
Megnyitja: Balogh László, az OKISB
elnöke. Közreműködik: Nagykanizsa
Város Vegyeskara. Vezényel Hajdú Sándor.
Megtekinthető május 18-ig.
Április 18-19. 16 óra
KANIZSAKULTURÁLIS KINCSEI
TEHETSÉGKUTATÓ DÖNTőJE
További részletes információ: Dobri Noémi
30/894-2604. Belépődíj: 300 Ft.
Április 19. 20 óra (kapunyitás)
21 óra CARBONFOOLS LEMEZBEMUTATÓ
KONCERT
Belépődíj: elővételben 1300 Ft, a helyszínen:
1800 Ft.
Április 20. 14 óra
A NÉPI KULTÚRA NAPJA
(HAGYOMÁNYőRZő CSOPORTOK
TALÁLKOZÓJA). Szervező: Kanizsai
Kulturális Központ és a Csillag Citera
Együttes baráti köre. Belépődíj: 300 Ft.
Április 20. 17 óra
NEMZETKÖZI KÓRUSTALÁLKOZÓ
2. NAPJA
Szervező: Piarista Általános Iskola és
Gimnázium.
Április 19. 18 óra
TÁNCHÁZ
Felcsíki táncok. A táncokat tanítja: Márton
Sándor. Belépődíj: 500 Ft.
(folytatás a címlapról)
... és a Kanizsa Néptáncegyüttes
szórakoztatja. Különleges, közös
produkcióval készül erre az alkalomra
a Loud and Black zenekar, a
Strém Kálmán Ifjúsági Együttes és
Nagykanizsa Város Vegyeskara.
Péntek délelőtt az iskolák és óvodák
csoportjaié a színpad. És hogy
senki ne maradjon éhesen, az étkek
utcája minden igényt kielégítő választékot
nyújt a fesztiválozóknak.
A megszokott kísérőprogramok is
színesítik a két nap eseményeit:
mindenkit vár a kézművesek utcája,
a boksz bemutató, autó kiállítás
és a kisvonat. Aszombati nap programja
délelőtt 10 órakor látványos
felvonulással kezdődik, este 21.30
órakor zenés tűzijátékra kerül sor, s
ha az időjárás engedi, utcabállal
búcsúztathatjuk az idei Város napját
a Crossroads együttes zenéjére.
Cseresnyés Péter polgármester
az elmondottakat kiegészítve
örömmel jegyezte meg, a hagyományteremtő
céllal tavaly megvalósult
elképzelés idén folytatódik.
Tehát egy olyan civil szervezet
számára sikerült biztosítani a szervezés
lehetőséget, amely kanizsai
tagokból áll, olyan emberekből,
akik a szabad idejüket feláldozva
vállalták a szervezőmunkát. Tavaly
már bizonyítottak a hangulatos,
változatos, és sokak érdeklődését
kiváltó rendezvénysorozattal.
Ugyan többen féltették a Fő tér
környezetét, szépségét, tisztaságát,
de a tér azért készült, hogy itt ünnepeljen
a város lakossága – hangsúlyozta
a polgármester. Elmondta,
személy szerint is örül annak,
hogy a szervezők az Eötvös tér helyett
az Erzsébet teret választották,
annak ellenére, hogy a lakosság
mindennapi pihenését is szolgálja
a tér. A költségeket 7 millió forinttal
támogatja a város, a további kiadásokhoz
azonban a szponzorok
támogatását kell megnyernie az
egyesületnek. Az eseményekről az
egyesület www.kanizsaturizmusaert.
hu új honlapján folyamatosan
lehet tájékozódni.
B.E.
Két éven belül több mint negyedével
bővül a nagykanizsai
ipari parkban foglalkoztatottak
száma, köszönhetően annak,
hogy helyi kisebb cégek mellett
nemzetközi vállalatok is jelentős
nagyságrendű fejlesztésekbe
kezdtek – tájékoztatta a Nagykanizsa
Vagyongazdálkodási és
Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója
az MTI-t.
Kámán László elmondta: 2015
végéig közel 5 milliárd forintos
beruházás valósul meg az M7-es
autópálya mellett fekvő ipari parkban,
s ez idő alatt a jelenlegi 1150
foglalkoztatott létszáma további
300-zal emelkedik.
Már elkezdődött a próbaüzem az
olasz tulajdonú DAB Production
Hungary Kft. újonnan épült 5 ezer
négyzetméteres vízszivattyúgyárában,
ahol kezdetben 50 embert foglalkoztatnak.
A két és fél hektáros
területet tavaly megvásárló cég
mintegy egymilliárd forintos beruházását
a tervek szerint két év alatt
még két ütemben a háromszorosára
bővíti és 140-re növeli a dolgozók
létszámát.
Szintén nemrég költözött be az
ülőgarnitúrákat gyártó, magyar tulajdonú
Extra Leder Line Kft. a
320 millió forintos költséggel
épült új üzemcsarnokába. A francia
Ruget Kft. az eddigi 170 dolgozó
mellé újabb 33 alkalmazott
felvételét tervezi, a cég profiljához
illeszkedően fémmegmunkáláshoz
értő szakembereket keres. Avízkezelési
berendezések gyártásával
foglalkozó magyar Hidrofilt Kft.
pedig másfél hektáron 300 millió
forintos beruházással bővíti meglévő
telephelyét – jelezte a vezérigazgató.
Kámán László azt is elmondta:
az utóbbi hónapokban jelentősen
nőtt az érdeklődés és a telekeladás
is az ipari parkban, 2-3 ezer
négyzetméteres területeket elsősorban
kisebb helyi vállalkozások
vásároltak, de idén már 4
olyan ingatlant is értékesítettek,
amelyek egyenként 3 ezer négyzetméternél
nagyobbak. Az újonnan
jelentkező cégek vízkezeléssel
és fémmegmunkálással foglalkozó
társaságok, egy cég pedig
befektetési céllal épít csarnokot.
A vezérigazgató úgy látja: az örvendetes
bővülés egyik oka, hogy az
Új Széchenyi Terv jóvoltából jelentős
telephelyfejlesztő támogatáshoz
juthatnak a vállalkozások, a másik
pedig a Nagykanizsa önkormányzata
által kínált munkahelyteremtő támogatás
és telekárkedvezmény. Az 50
főnél kisebb létszámú cégek személyenként
500 ezer, az ennél nagyobbak
400 ezer forintos támogatást igényelhetnek
a foglalkoztatás bővítésére.
Atelekárból pedig a beruházás értéke
és a foglalkoztatottak száma
alapján 50-60 százalékos kedvezményt
is kaphatnak a befektetők.
A nagykanizsai ipari park teljes
területe 153 hektár, amelyből már
csak 20 hektár a szabad földterület,
ebből 12 hektárra vonatkozóan
idén szeretnék elkészíteni a közműfejlesztési
terveket. Továbbra is
mutatkozik érdeklődés például
osztrák és francia cégek részéről,
de arra is számítanak, hogy az
újonnan érkezett olasz szivattyúgyár
sikeres letelepedése még
újabb befektetőket is hozhat – tette
hozzá Kámán László.
MTI - Kanizsa
Több mint negyedével nő a kanizsai
ipari parkban dolgozók száma
Város Napja - április 26-27.
Kanizsa – Város napja 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 18.
Kanizsa 4 – Krónika 2013. április 18.
Kazanlak város helyhatóságának
tizennégy fős küldöttsége
érkezett Nagykanizsára. Bulgáriai
testvérvárosunk három évvel
ezelőtt pályázott a „Kazanlak
város helyhatóságának korszerű
humánerőforrás gazdálkodása”
című EU-s finanszírozású
projektre, melynek célja
egy tapasztalatcserére épülő
képzés volt a bolgár köztisztviselők
számára.
A kanizsai közgyűlés már akkor
kifejezte egyetértését, hogy partnerként
részt vesz a programban.
A Kazanlakból érkezett vendégek
– a város alpolgármestere,
jegyzője, valamint osztályvezetők,
kiegészülve a városhoz csatolt két
település polgármesterével, továbbá
olyan magáncégek képviselőivel,
akik pályázati feladatokat látnak
el az önkormányzat megbízásából
– délelőttönként szakmai
programokon vettek részt, míg
délutánonként intézmények működésével
ismerkedtek.
Az egyhetes programot a sikeres
pályázatuknak köszönhetően az
EU finanszírozta.
Városunk önkormányzata ünnepélyes
keretek között köszöntötte
a 2012-ben kiemelkedő
eredményeket elért sportolóit a
Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Wass Albert gondolatait felidézve
Cseresnyés Péter polgármester bevezetőjében
kiemelte, hit, munka és
áldozat nélkül eredmény sincs, egyben
reményét fejezte ki, hogy a kitüntetésre
érdemesnek tartott nagykanizsai
fiatalok még hosszú évekig
szereznek örömet családjuknak,
edzőiknek, egyben szűkebb pátriájuknak.
Városunk polgármestere bevezetőjében
továbbá elmondta, Nagykanizsa
sporttámogatási koncepciója
kapcsán mindig felmerül, vajon
az adott esztendőre jutó anyagi forrásokat
egy, illetve néhány sportágra,
sportolóra koncentrálják, vagy
inkább minél több fiatal sportolói
tevékenységéhez járuljanak hozzá.
Nos, utóbbi elgondolás mellett
döntöttek, így számos szép és remek
versenyzői sikernek lehet gratulálni.
A ünnepélyes összejövetelen 22
sportágban, jegyzett eredményeket
elért sportolókat, valamint testnevelőiket,
edzőiket szólították színpadra,
hogy átvehessék elismerő okleveleiket.
Számszerűleg közel 200
versenyző és felkészítője kapott díjat,
így példának okáért – persze a
teljesség igénye nélkül – a tavalyi
felnőtt ökölvívó országos bajnokságon
bronzérmes Orbán Gábortól a
korosztályos úszó Európa-bajnokságon
váltóban ötödik Abay Nemes
Annáig tartott az jobbnál-jobb teljesítménnyel
kirukkolók sora.
Kanizsa Kulturális Kincsei címmel
tehetségkutató versenyt hirdetett
a Kanizsai Kulturális Központ.
A kétnapos, április 18-19-én tartandó
talentum-rangadónak a
Medgyaszay Ház ad otthont.
A program részleteiről sajtótájékoztatón
számolt be Farkas Tibor,
a KKK igazgatója és Dobri
Noémi, a rendezvény főszervezője.
Elmondták: ezúttal a 10-18
éves korcsoportba tartozó általános-
és középiskolás diákok mutatják
meg – nagyközönség előtt
–, hogy miben tűnnek ki társaik
közül. Legyen az próza, ének, zene,
tánc – a cél, hogy felkarolják
a helyi tehetségeket – hangsúlyozták
a szervezők, ahogy azt is,
hogy mintegy negyvennyolc nevezés
érkezett az iskolákból, akik
a szakmai zsűri előtt megmutatnák,
miben tehetségesek. Tiborcz
Iván az ének, Tóthné Hegedűs
Erzsébet a próza, Lekszikov Csaba
a tánc kategória legjobbjait értékeli.
A legszínpadképesebb produkciót
az április 26-27-én tartandó
Város Napján a nagyközönség is
megtekintheti. A Kanizsa Kulturális
Kincsei Tehetségkutató Verseny
a jövőben is folytatódik:
májusban az öt-tíz évesek, szeptemberben
a felnőttek, novemberben
a nyugdíjasok mutatják meg,
miben a legjobbak. A nyilvános
debütáláshoz ötleteket, tippeket
meríthetnek az érdeklődők április
16-án, a Csillagok (b)ékessége
programsorozat vendégétől, Gerendai
Károlytól, aki sok nívós
magyarországi fesztivál szervezője.
Ismét átadták Kanizsai Szerencsepatkó
elismerést azoknak,
akik a Kanizsai Múzeumért
Alapítvány tevékenységét
és céljait kiemelkedően támogatták.
A díjat Zalaerdő Zrt.
képviselője és Schmidt Istvánné
saját kezűleg szegezte fel a múzeum
kapujára.
A 2013. évi Patkó-díjat a
Zalaerdő Zrt. és Schmidt Istvánné
vehette át, aki a Szent Lujzát
ábrázoló díszes templomüveg
helyreállításához és egyéb múzeumi
ötletek megvalósításához
nyújtott segítséget. A zrt. pedig a
patkófal megvalósítását anyagi
és egyéb segítséggel támogatta.
Ezen kívül a Gyuri bíró projekt
is elindult, melynek keretében a
múzeumi nyitvatartási napokon
11 órakor a Fő úti épület ablaka
kinyílik és Gyuri bíró – mely
Cser György élethű mása – elmondja
a múzeum aktuális programjait.
A program kísérleti jelleggel
működik egy hónapig, ezt
követően dönt az alapítvány a továbbfejlesztés
lehetőségeiről.
Köszöntötték a város
legeredményesebb
sportolóit
Tapasztalatcserén
Kazanlakból
A tehetségek
felkarolása a cél
Átadták az idei
Patkó-díjakat
– Reményeink szerint ez az újítás,
a múzeummal és a patkófallal
szerves egységet képezve, idegenforgalmi
színfoltja lesz a városunknak
– hangsúlyozta dr. Polay
József, a kuratórium elnöke.
A történet szerint Kanizsa utolsó
török basája, Musztafa 323 évvel
ezelőtt, a vár átadása előtti éjszakán
összegyűjtött kincseit elásta,
és a betemetett gödörre lovának
vérét csorgatta. A kanizsaiak
viharos éjszakákon többször
hallani vélték, amint Musztafa lovával
vágtat a réten át. Az ezt követő
napokon pedig patkókra
bukkantak a Várréten, melyek általában
szerencsét hoztak a megtalálóiknak.
A történet a Halis által
gyűjtött anyagban szerepel.
Immáron tizenharmadik alkalommal
rendezték meg a
Nemzetközi Óvodapedagógiai
Konferenciát a Medgyaszay
Házban. A Központi Rózsa
Óvoda Attila Óvoda és az önkormányzat
közös szervezésű
rendezvényének témája a jövő
nemzedékének környezettudatosságra
való nevelése volt.
– Tizenhárom éve egy hagyományt
indított el az Attila Óvoda,
amikor még önálló intézményként
megszervezte ezt az értékes
rendezvényt. Azóta, öt éve egy
nagy egységbe olvadt bele, de
mindegyik tagóvoda megtartotta
sajátos arculatát, értékrendjét –
köszöntötte a megjelenteket Böjti
Istvánné, a Nagykanizsa Központi
Rózsa Óvoda intézményvezetője
az Attila Óvoda csemetéinek
tavaszváró műsorát követően.
Ezt követően Benedek Miklós
környezet- és klímavédelmi koordinátor
méltatta és hangsúlyozta
az óvodákban történő környezettudatosságra
való nevelés fontosságát,
mely megalapozza a gyermekek
és felnőttek azon attitűdjeit,
amelyek sajnos a mai társadalom
tagjainak nagy részéből hiányoznak.
Kovács Jánosné, a Nagykanizsa
Központi Rózsa Óvoda Attila
Óvoda tagóvoda-vezetője a téma
fontosságát és aktualitását hangsúlyozta,
hiszen a környezettudatosságra,
a környezet tiszteletére
való nevelést nem lehet elég korán
elkezdeni. A jövőnk nagymértékben
attól függ, hogy milyen
környezettudatos szemléletet,
hozzáállást, viszonyulást tudunk
átadni a fiataloknak. Ahogy elmondta,
a gyerekeket már a bölcsődékben,
óvodákban rászoktatják
arra, hogy a szemetet szelektíven
gyűjtsék, takarékoskodjanak
az energiával, gyűjtsék össze
a csapadékvizet. Ez a korosztály
az életkoránál és az egyéni sajátosságainál
fogva rendkívül fogékony,
a szemléletük még könnyen
formálható.
A konferencia és így a szakmai
előadások célja többek között az
volt, hogy ezeket a példákat, gyakorlatokat
egymásnak átadják az
intézmények. Határon túlról,
Kovásznáról és Puchheimből is
érkeztek vendégek. Kiskezekben a
nagyvilág jövője címmel Kornelia
Sommer, míg Vendég vagy a világban
és ez a világ szép vendégfogadó
elnevezéssel a kovásznai
Gergely Kovács Katalin és Ördög
Rozália Edit tartották meg előadásukat.
Kovács Lászlóné, a Vidékfejlesztési
Minisztérium Szakképzési
osztályának vezető főtanácsosa
a zöld óvoda működését mutatta
be. Ezt követően az óvodák
képviselői városunk két intézményének
a környezeti nevelés területén
elvégzett mintaadó pedagógiai
gyakorlatát jellemezték.
Koszorúzási ünnepséggel vette
kezdetét a Vidékfejlesztési
Minisztérium fővédnökségével,
a ZALAERDő Zrt., a Zala Megyei
Pedagógiai Intézet és a
Kaán Károly Környezetvédelmi
Egyesület támogatásával és
együttműködésével lezajlott
XXI. Kaán Károly Országos
Természet- és Környezetismereti
Verseny megyei fordulója.
A megjelenteket Benedek Miklós,
az egyesület elnöke köszöntötte
a nagy magyar erdészpolitikus,
városunk szülötte, Kaán
Károly emlékére a Múzeum téren
felállított emlékműnél, majd a
Zrínyi Miklós – Bolyai János Általános
Iskola Zrínyi tagintézményének
diákjai koszorút helyeztek
el a szobor talapzatánál. A
verseny célja az volt, hogy a különböző
iskolatípusokban tanuló
5-6. osztályos gyerekeknek lehetőséget
biztosítson környezetük
önálló megfigyelésére, a terepmunka
gyakorlására, a kutatómódszerek
önálló alkalmazására,
kiselőadásban mondanivalójuk
kifejtésére. A verseny témái a 4-
5-6. évfolyamon feldolgozott tananyaghoz
kapcsolódtak: természet-
és környezetismereti, biológiai,
földrajzi alapismeretek,
vizsgálatok, kibővítve a lakóhelyi
környezet élővilágának bemutatásával.
Az ott végzett megfigyelésekkel,
a verseny keretében
szervezett terepgyakorlat tapasztalataival,
a Balaton-felvidéki és
az őrségi Nemzeti Park alapvető
ismeretével. A Zrínyi tagintézményben
megrendezett verseny
eredménye: 5. osztályos kategóriában
1. Révész Natália (Zrínyi-
Bolyai iskola); 6. osztályos kategóriában:
1. Horváth Georgina
(Teskánd). Az országos döntőben
Révész Natália képviseli Zala
megyét.
Innováció a jövőért
Atudományos -és gazdasági életben
is alkalmazható innovatív lehetőségeket
vette górcső alá a Nagykanizsai
Kereskedelmi és Iparkamara
szervezésében megtartott konferencia.
A megjelentek szakmai előadásokból
tájékozódhattak a versenyképesség
növelésének különböző
módszereiről és az ehhez kapcsolódó
legújabb pályázatokról.
A szervező intézmény részéről
(folytatás a 6. oldalon)
Kanizsa – Krónika 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 18.
Környezettudatos
nevelés az óvodában
Természet- és
Környezetismereti
Verseny Kaán Károly
emlékére
Kanizsa 6 – Krónika 2013. április 18.
(folytatás az 5. oldalról)
...dr. Polay József üdvözölte a
rendezvényen résztvevőket, Oláh
György, magyar származású Nobel-
díjas tudós gondolataival, miszerint
a 21. században mindenki
életét döntően befolyásolja majd
mindaz, amit az emberi találékonyság
feltalálni, majd megújítani képes.
Kapcsolódik ez az innováció
fogalmához, a konferencia alapgondolatához
is, ami a jövőbe vetett
hitet jelenti – szögezte le szavaiban
az Iparkamara elnöke. Ahogy azt is,
hogy csakis elképzelésből, majd
kreativitásból eredeztethető maga
az újdonságnövelés. A nehéz gazdasági
körülmények között innovációval
életképesek maradhatnak
vállalkozások, és kiutat találhatnak
akár a válságból is. Azonban – mint
dr. Polay József kihangsúlyozta –
mindehhez nem elég egy jó ötlet,
fontos, hogy az elképzeléseket a
gyakorlatba is átültessék. Aszemléletváltás
fontosságáról is szót ejtett
beszédében a NAKKIK vezetője,
melyhez az Iparkamara szakmai segítséget
is tud nyújtani, ám a vállalkozók
sok esetben ezzel nincsenek
is tisztában.
A konferencia célja tehát az innováció
népszerűsítése, elterjesztése
és a vállalkozók megfelelő információval
történő ellátása. A fiatal
generáció viszont nyitottabb
az újításokra, és arra, hogy alkalmazza
az elméleti nóvumokat. Ezzel
egyetértésben kezdte köszöntőjét
Cseresnyés Péter országgyűlési
képviselő, városunk polgármestere
is. Hozzátéve, hogy a magyar
népre amúgy is jellemző a
kreatív gondolkodásmód. Minderre
bizonyosságot ad, ha visszatekintünk
az elmúlt évtizedekre: sok
felfedezés, találmány kötődik
honfitársainkhoz. Ez jelent kiutat
akkor is, amikor a gazdasági élet
adandó nehézségeivel kell megküzdenünk.
Meg kell látni a lehetőségeket
az országban és Nagykanizsán
is – hívta fel a jelenlévők
figyelmét a városvezető. Alátámasztva
a mondottakat Cseresnyés
Péter tények tekintetében ismertette
Magyarország helyzetét,
a világ számos – mintegy 50, leginnovatívabb
országával – párhuzamosan.
Elmondta: nemzetünk a
26. előkelő helyet foglalja el, ami
okot ad arra, hogy optimistán tekintsünk
a jövőbe. Az innovációra
tehát – mint az eredmények tükrözik
– sokat fordít anyagilag az
ország. Tehát van mire építkezni,
alapozni, amikor az elkövetkezendő
éveket nézzük – ismerte el városunk
első embere, hozzátéve
azt, hogy helyileg is új kitörési
pontokat kell találni. Az egyik
ilyen terület a Pannon Egyetem és
Nagykanizsa közt még 2008-ban
kezdődött együttműködés, ami
idővel egyre jobban kinőtte magát,
a másik pedig, amikor uniós
támogatásokért pályázunk, hiszen
nekünk kell kitalálni, miért folyamodunk
anyagi finanszírozásért
– zárta beszédét Cseresnyés
Péter, átadva a szót a tudományos
életben ismert szakértőknek, dr.
Török Ádám akadémikusnak, aki a
versenyképesség javításáról alkotott
nézeteit is megosztotta a hallgatósággal
és dr. Birkner Zoltán
kampuszigazgatónak, aki az innováció
közérthetőségéről szólt.
Mindennek gyakorlati megvalósításáról
Kalcsu Zoltán innovációs
menedzser tartott előadást, Ferinc
Vince pedig a pályázati lehetőségeket
vázolta.
Földszag ezüstben
„Zala megye avatott krónikásának”,
Kotnyek Istvánnak, természeti
szépségeket fekete-fehérben
láttató fényképeiben gyönyörködhetnek
április végéig az érdeklődők.
A nagykanizsai fotóművész
mintegy 60 lencsevégre kapott pillanata
a falusi lét, a vidéki táj
„földszagú” csodáit hozta el a Hevesi
Sándor Művelődési Központ
ősze András galériájába.
Részletekben rejlő egységes egész
– e gondolat jellemzi leginkább a hol
melankóliát, hol pedig boldogságot
visszatükröző fényképeket, melyek
mondanivalója – egyenként, és a teljes
tárlat anyagában is – ugyanazt sugallja:
megyénket bejárván, akár a
legeldugottabb helyeken is valóságos
csodák tárulhatnak elénk. Legyen
az egy táj, egy famatuzsálem
vagy egy elhagyott ház és borospin-
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 18. Kanizsa – Krónika 7
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot hirdet Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Jegyző munkakör betöltésére
Fő feladatok:
A vonatkozó jogszabályokban (különös tekintettel a Magyarország helyi önkormányzatairól
szóló törvény és a közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőkre
vonatkozó törvény (Kttv.) szabályozására), valamint Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatában a megyei
jogú város jegyzőjének feladat-, és hatáskörébe tartozó feladatok ellátása.
A munkavégzés helye: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
A kinevezés teljes munkaidőben, határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével.
A munkakör a pályázat elbírálását követően tölthető be.
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen
előélet, igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés
vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés, jogi vagy közigazgatási
szakvizsga, vagy az OKV elnöksége által a teljes körűen közigazgatási
jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés (ennek hiányában
a pályázó nyilatkozata, hogy kinevezése esetén a kinevezéstől számított
egy éven belül azt megszerzi), legalább kétévi közigazgatási gyakorlat.
A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbi dokumentumokat:
- a pályázó aláírt önéletrajza (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető
nyomtatványok / Titkárság mappában található Önéletrajz minta szerint) a pályázó
eddigi szakmai tevékenységének részletes bemutatásával,
- a pályázónak a munkakör ellátására vonatkozó szakmai és vezetői elképzelései,
- három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza
azt is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (vagy az arra vonatkozó
igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt
kérelmezte),
- a feltételként előírt iskolai végzettséget, szakképesítést, jogi vagy közigazgatási
szakvizsgát illetve a mentesítést tanúsító okiratok másolata (szakvizsga hiányában
a megszerzésére vonatkozó nyilatkozat),
- a kétévi közigazgatási gyakorlat (Kttv.6.§ 16. pont) hitelt érdemlő igazolása,
- a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy
- nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt,
- kinevezése esetén munkaköri összeférhetetlenség vele szemben nem áll fenn, és
nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt államigazgatási
szervnél nem alkalmazható,
- a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,
- hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggő kezeléséhez, a döntéshozó részéről a pályázati eljárásban
résztvevők általi megismeréséhez.
A pályázat benyújtási határidejének leteltét követően a pályázati eljárásban - az
erkölcsi bizonyítvány kivételével - hiánypótlásra nincs lehetőség.
Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a személyes meghallgatáskor
be kell nyújtani.
Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a közszolgálati tisztviselőkről
szóló törvény vonatkozó szabályozása, a hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata
és a hivatali Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor.
Apályázatokat Cseresnyés Péter polgármesternek címezve (Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani
zárt borítékban, "Jegyzői pályázat" felirattal.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. május 3.
Adöntést megelőzően - külsős szakértő közreműködésével - vezetői képességfelmérésre
kerülhet sor, amelyen a pályázók részvétele önkéntes. Adöntést megelőzően
a beérkezett pályázatokat előkészítő bizottság - a pályázók személyes meghallgatásával
- véleményezi. Apályázatok elbírálására a benyújtási határidő lejártát
követő 30 napon belül kerül sor. A pályáztató a pályázókat írásban értesíti a
döntésről. A döntéshozó fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek
nyilvánítsa.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás Cseresnyés Péter polgármestertől
személyesen vagy telefonon (06-20-849-2301) kérhető.
Apályázati hirdetmény közzétéve a Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán.
(Elérhető: www.kozigallas.gov.hu, www.kszk.gov.hu vagy
www.nki.gov.hu Közszolgálati állásportál)
Álláspályázat - jegyző
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi Alapellátási
Intézménye a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény
20/A. § alapján pályázatot hirdet Központi Ügyelet - ápoló munkakör
betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti
jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A munkavégzés helye: Zala
megye, 8800 Nagykanizsa, Szekeres J. u. 2-8. A munkakörbe tartozó, illetve a
vezetői megbízással járó lényeges feladatok: háziorvosi ügyeleti ellátás során
ápolói tevékenységek végzése. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására
és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi
XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: szakképesítés:
ápoló (OKJ)/ körzeti ápoló/körzeti, közösségi szakápoló/ felnőtt szakápoló/
mentőápoló/diplomás ápoló/egyetemi okleveles ápoló/mentőtiszt, büntetlen
előélet, 18. életév betöltése, cselekvőképesség, magyar állampolgárság, vagy külön
jogszabály szerinti szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, illetve
bevándorolt, vagy letelepedett jogállás, orvosi alkalmasság.
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: fényképes szakmai önéletrajz,
végzettséget igazoló dokumentumok másolata, működési engedély, kamarai
tagság igazolása, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány,
pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázatban foglalt személyes adatainak kezeléséhez
hozzájárul.
A munkakör betölthetőségének időpontja: a munkakör legkorábban 2013. június
1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2013. május
6. A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Stimeczné Dr. György
Bernadette intézményvezető nyújt a 20/323-5925 telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: postai úton, a pályázatnak az Egészségügyi
Alapellátási Intézmény címére történő megküldésével (8800 Nagykanizsa,
Petőfi u. 5.) vagy elektronikus úton Stimeczné Dr. György Bernadette - intézményvezető
részére az alapellatas@nagykanizsa.hu E-mail címen keresztül,
vagy személyesen: Stimeczné Dr. György Bernadette - intézményvezető, Zala
megye, 8800 Nagykanizsa, Petőfi u. 5. Apályázat elbírálásának határideje: 2013.
május 15. A pályázati kiírás további közzétételének helye: Nagykanizsa város
honlapja, Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap.
Álláspályázat - ápoló
ce. Azonban mindehhez elengedhetetlen,
hogy feltérképezzük Zalát, s
olyan „mindent látó és láttató” szemünk
legyen, mint Kotnyek Istvánnak.
A fotó- és festőművész, filmes
pénteken nyílt kiállítása tekinthető
mérföldkőnek is, hiszen utoljára 10
éve volt tárlata a HSMK-ban. Az elmúlt
évtized alatt viszont számos
olyan fényképet készített az alkotó,
melyek fajsúlyos mondanivalója
megér egy tárlatot – szólt az ünnepélyes
kiállítás-megnyitón Zóka Gyula.
A zalaegerszegi fotográfus beszédében
közelképet adott pályatársa életéről,
pályafutásáról. Elmondta, Kotnyek
István sokszínű alkotói habitusa
kiteljesedik minden művészeti ágban.
Rávilágítva a fotózásra, kihangsúlyozta:
a különleges látásmód mellett
valódi szaktudásról árulkodnak a
kiállított felvételek, amik – mellőzve
a digitalizációt – kézzel nagyított formában
mutatják a „kicsit alig látható,
változó életet”. Záró gondolataiban
Zóka Gyula a tárlat igazi értelmét,
mondanivalóját emelte ki: minden
megújulhat, amit elnyelt az idő, ha
Kotnyek István örökíti meg.
Színek, formák, felületek
„Arajzolás minden ábrázolás lelke
és formája.” E gondolat jegyében
nyílt Színek, formák, felületek címmel
kiállítás a Zrínyi Miklós-Bolyai
János Általános Iskola Bolyai
tagintézményének galériájában.
A tárlaton az intézmény 7.b osztályos
diákjainak rajzórákon készített
munkái tekinthetők meg, tanúbizonyságot
adva arról, hogy az iskolában
a képzőművészeti oktatás
szerves részét képezi a tantervnek.
Batikolt, krepp és vízfestékkel készített
képek láttatják az évszakoktól
függően változó tájat, élővilágot,
vagy épp lakókörnyezetet,
melyek valóban a gyermeki lélek
legbensőbb érzésvilágát tükrözik –
szólt köszöntőjében Szekeresné
Sztankovics Andrea pedagógus,
közelképet adva beszédében arról,
hogy a felső tagozatos tanulók
szívből, szeretettel rajzolnak.
Munkáik pedig színek, formák kavalkádját
tárják a nagyközönség
elé – hangsúlyozta ki tanártársával
egyetértésben Paszternákné Nagy
Ágnes az ünnepélyes tárlatnyitón,
a diákok költészet napjához kapcsolódó
műsorát megelőzően. A
gyermekek munkáiban oktatási
napokon gyönyörködhetnek az érdeklődők.
B.E. - P.L. - Sz.Zs. - V.M.
8 Kanizsa – Hirdetés 2013. április 18.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozva „A legszebb
konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz
– meghirdeti „A legszebb konyhakertek” című programot/versenyt.
A program célja: A lakosság ösztönzése arra, hogy saját, rokonai, vagy barátai
udvarán alakítson ki és termesszen maga és családja számára minél több konyhakerti
zöldséget, gyümölcsöt.
A programban történő részvétel feltételei: az illető a programhoz önként kíván
csatlakozni, rendelkezik saját tulajdonú vagy számára megművelésre átengedett
balkonnal, kerttel, udvarral, telekkel, földterülettel, ahol konyhakerti zöldségeket/
gyümölcsöket termeszt.
Nevezési kategóriák - megművelt földterület méretei alapján:
- Balkon kategória: Erkélyen kialakított
- Mini kategória: 10 - 50 m2
- Normál kategória: 50 m2 felett
- Zártkert 1. kategória: Zöldség
- Zártkert 2. kategória: Gyümölcsös
Jelentkezési határidő: 2013. április 30. Jelentkezés módja: AJelentkezési lap kitöltése
és leadása. Jelentkezési lap kérhető: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Polgármesteri Kabinet I/8. sz. irodájában, a szabados.gyula@nagykanizsa.hu email
címen, illetve letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapon/Felhívások menüpontban
található linkről („A legszebb konyhakertek”). Jelentkezési lap leadható: Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) portáján
elhelyezett gyűjtőládában. Jelentkezhet: a balkon, kert, udvar, telek, földterület tulajdonosa,
vagy annak megművelője. Jelentkezéskor, illetve a program idején szívesen veszünk
fotót a balkonról vagy a kertről, mely segíti a bírálók munkáját.
Elvárások és egyben a bírálat szempontjai:
1. A kertben minimum 5, az erkélyen/balkonon 5 edényben elhelyezett, 3 különböző
konyhakerti növény termesztése történjen.
2. Anövények megválasztása szabadon lehetséges, mindenki igényének megfelelően.
3. Amegművelt terület legyen ötletesen kialakított, szép, megfelelően gondozott,
gyommentes, és egyben hasznos.
4. A kert rendezett környezetben helyezkedjen el.
5. A megtermelt zöldségek/gyümölcsök minősége megfelelő legyen.
6. Permetezés esetén legyen naprakészen, szabályosan vezetett Permetezési napló.
7. Előnyt élvez a komposztálás, a bio/öko módszerek alkalmazása és öntözés esetén
a csatorna/esővíz használata.
Díjazás: Kategóriánként az első három helyezett tárgyjutalomban és oklevélben
részesül, valamint a szponzori felajánlásoktól függően különdíjak odaítélésére is
sor kerül a zsűri döntése alapján. Országos díjazás: a programhoz kapcsolódó
„Magyarország legszebb konyhakertje” díjra történő jelölésre, minden kategória
első helyezettje lesz jogosult a zsűri által tett külön ajánlás alapján.
Országos díj: Bronzplakett - Györffy Sándor, Munkácsy és Magyar Örökségdíjas
szobrászművész alkotása, illetve Miniszteri elismerő oklevél, melyet az Országos
Eredményhirdetésen ünnepélyes keretek között Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési
miniszter úr ad át Kovács Szilvia ötletgazdával a Vidékfejlesztési
Minisztérium Darányi Ignác termében.
A kertek megtekintése: 2 alkalommal (április 30 - augusztus 31-ig) történik előzetes
időpont egyeztetés alapján. Eredményhirdetés: 2013. szeptember 3.
Várjuk minden zöldség/gyümölcs termesztő kertművelő jelentkezését!
Cseresnyés Péter polgármester
„A legszebb konyhakertek” program
Jelentkező neve:
..............................................................................................................................
Címe:
..............................................................................................................................
Elérhetősége (telefon, e-mail):
..............................................................................................................................
Minősége: 􀀔 Tulajdonos 􀀔 Megművelő
A tervezett konyhakert címe:
..............................................................................................................................
Nevezési kategória: 􀀔 Balkon kategória: Erkélyen kialakított
􀀔 Mini kategória: 50 m2-ig
􀀔 Normál kategória: 50 m2 felett
􀀔 Zártkerti kategória 1.: zöldséges
􀀔 Zártkerti kategória 2.: gyümölcsös
Fotót várhatunk-e a kertről? 􀀔 Igen 􀀔 Nem 􀀔 Még nem tudom
A megművelő mikor található általában a kertben?
..............................................................................................................................
..............................................................................................................................
AJelentkező és a balkon, kert, udvar, telek, földterület Megművelője ezen jelentkezésével
kinyilvánítja, hogy „A legszebb konyhakertek 2013” programban
önként vesz részt, a nevezés feltételeit elfogadja és egyben hozzájárul ahhoz,
hogy a zsűri tagjai, - előzetes időpont egyeztetés után - két alkalommal (május
01. és augusztus 31. között) kertjét megtekintsék. FONTOS! Az azonosítás
érdekében a beküldött fotóra kérjük feltüntetni, vagy mellékelni, hogy mely
konyhakertről készült! Bírálatnál az alábbi szempontok is szerepelnek: Biomódszerek
alkalmazása, öntözés lehetőleg csapadék vagy csatornavízzel, komposztálás,
régi, népi módszerek alkalmazása.
Dátum: 20....., ...........................................
..................................................................
Jelentkező aláírása
Kanizsa 2013. április 18. – Hirdetés 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
1. Ady u. 3.
38 m2 üzlet, 1.500 Ft/m2/hó + ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső:
100 Ft/m2/hó + ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013.
04.22. 9.00 - 9.30. Aversenytárgyalás ideje : 2013. 04.24. 8 óra 30. Megjegyzés:
volt Fresh-Top Bt.
2. Ady u. 12.
200 m2 üzlet, 1.200 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.524 Ft/m2/hó. Licitlépcső:
100 Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013.
04.22. 8.30 - 9.00. Aversenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 8 óra 40. Megjegyzés:
volt patika.
3. Bartók B. u. 8.
129 m2 üzlet, 800 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.016 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
9.00 - 9.30. A versenytárgyalás ideje: 2013.04.24. 8 óra 50. Megjegyzés:
volt kisposta.
4. Csengery u. 4.
87 m2 üzlet, 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
8.00 - 8.30. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 9 óra. Megjegyzés:
volt OTP Garancia Biztosító iroda.
5. Csengery u. 6.
93 m2 üzlet, 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
8.00 - 8.30. A versenytárgyalás ideje : 2013. 04.24. 9 óra 10. Megjegyzés:
volt Two Big Brothers.
6. Deák tér 13 - Kölcsey u. 2.
36 m2 üzlet, 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
9.00 - 9.30. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 9 óra 20. Megjegyzés:
volt mobiltelefon javítási üzlet.
7. Erzsébet tér 1.
82 m2 üzlet, 1.800 Ft/m2/hó+ÁFA= 2.286 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
10.00 - 10.30. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 9 óra 30. Megjegyzés:
volt ékszer bolt.
8. Erzsébet tér 10.
76 m2 üzlet, 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013.
04.22. 8.00 - 8.30. Aversenytárgyalás ideje : 2013. 04.24. 9 óra 40. Megjegyzés:
volt festékbolt.
9. Erzsébet tér 20.
59 m2 üzlet, 1.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
9.00 - 9.30. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 9 óra 50. Megjegyzés:
volt ajándék bolt.
10. Erzsébet tér 20.
90 m2 iroda, 1.100 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.270 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
9.00 - 9.30. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 10 óra. Megjegyzés:
volt iroda.
11. Fő u. 8.
63 m2 üzlet, 1.500 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető 2013. 04.22. 9.30 -
10.00. Aversenytárgyalás ideje 2013. 04.24. 10 óra 10. Megjegyzés: volt kávézó.
12. Fő u. 8.
114 m2 üzlet, 1.500 Ft/m2/hó+ÁFA= 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
9.30 - 10.00. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 10 óra 20. Megjegyzés:
volt Tungsram.
13. Fő u. 8.
99 m2 üzlet, 1.500 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
9.30 - 10.00. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 10 óra 30. Megjegyzés:
volt Brokernet iroda.
14. Fő u. 9. fsz.
167 m2 iroda, 3.000 Ft/m2/hó+ÁFA = 3.810 Ft/m2/hó. Licitlépcső:
100 Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 20 m2 iroda galéria, 1.500
Ft/m2/hó+ÁFA = 1.905 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100 Ft/m2/hó+ÁFA =
127 Ft/m2/hó. 84 m2 raktár galéria, 800 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.016
Ft/m2/hó. Összesen 271 m2. . A bérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
10.30 - 11.00. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 10 óra 40. Megjegyzés:
volt Sopron Bank.
15. Rozgonyi u. 1. 1. em. 12.
43 m2 iroda, 1.100 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.397 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 25 m2 galéria 450 Ft/m2/hó+ÁFA =
572 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 50 Ft/m2/hó +ÁFA = 64 Ft/m2/hó. Összesen:
68 m2. A bérlemény megtekinthető: 2013. 04.22. 8.30 - 9.00. A versenytárgyalás
ideje: 2013. 04.24. 10 óra 50.
16. Rozgonyi u. 1. 1. em. 16.
48 m2 iroda, 1.100 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.397 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. 51 m2 galéria, 450 Ft/m2/hó+ÁFA= 572
Ft/m2/hó. Licitlépcső: 50 Ft/m2/hó+ÁFA = 64 Ft/m2/hó. Összesen: 99 m2.
A bérlemény megtekinthető: 2013. 04.22. 8.30 - 9.00. A versenytárgyalás
ideje: 2013. 04.24. 11 óra.
17. Sugár u. 53.
108 m2 üzlet, 800 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.016 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA = 127 Ft/m2/hó. 48 m2 raktár, 550 Ft/m2/hó+ÁFA = 699
Ft/m2/hó. Licitlépcső: 50 Ft/m2/hó+ÁFA = Ft/m2/hó. 15 m2 pince, 300
Ft/m2/hó+ÁFA = 380 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 50 Ft/m2/hó+ÁFA = 64
Ft/m2/hó. Összesen 171 m2. A bérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
8.00 - 8.30. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 11 óra 10. Megjegyzés:
volt élelmiszer bolt.
18. Thury György tér
56 m2 üzlet, 800 Ft/m2/hó+ÁFA = 1.016 Ft/m2/hó. Licitlépcső: 100
Ft/m2/hó+ÁFA= 127 Ft/m2/hó. Abérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
10.00 - 10.30. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 11 óra 20. Megjegyzés:
volt piacfelügyeleti iroda
19. Kalmár u. 6. Vásárcsarnok emeletén különböző 20-42 m2 alapterületű
üzletek kiadók.
(Bérleti díj 300 Ft/m2/hó+ÁFA, rezsiköltség mértéke 500
Ft/m2/hó+ÁFA, valamint takarítás, őrzés-védés, szemét-szállítás költségek
várható mértéke 256 Ft+ÁFA/m2/hó). Licitlépcső: 50
Ft/m2/hó+ÁFA = 63 Ft/m2/hó. A bérlemény megtekinthető: 2013. 04.22.
9.00 - 9.30. A versenytárgyalás ideje: 2013. 04.24. 11 óra 30. A versenytárgyalások
helye: Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt.
Nagykanizsa Garay u. 21. Kis tárgyaló I. emelet
Érdeklődni: 93/311-241, 30/2273-192 számú telefonszámokon
A Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. Nagykanizsa, Garay u. 21.
NYÍLT VERSENYTÁRGYALÁST HIRDET a Nagykanizsán lévő önkormányzati tulajdonú
nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására
Kanizsa 10 – Vízmű 2013. április 18.
Kanizsa – Vízmű 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 18.
Kanizsa 12 – Hirdetés 2013. április 18.
(Az akció a megjelenés napjától április 30-ig tart.)
Kovács Béla
AKanizsai Dorottya Kórház 49.999.947 Ft uniós támogatást nyert
a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében meghirdetett
„Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények számára” című
pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A projekt keretében
5 fő szakorvos felvételével az intézmény humánerő-forrás
feltételeit tovább fejlesztette.
Felvételre került 1 fő aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvos,
1 fő sürgősségi és betegellátó szakorvos, 1 fő általános röntgendiagnosztikai,
1 fő mozgásszervi rehabilitációval rendelkező szakorvos,
valamint 1 fő csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos. Aszakorvosok
foglalkoztatásával intézményünk törekvése arra irányul,
hogy az ellátási területéhez tartozó minden beteget és rászorulót maradéktalanul
és lehetőségekhez mérten a legmagasabb színvonalon
lásson el.
A 4 fő hiányszakmát jelentő álláshely és 1 fő tartósan betöltetlen
álláshely betöltésével a támogatás révén szakmai felkészültségünk
javul az érintett területeken, a várakozási idő rövidebb, mely elősegíti
a visszaesések és állapot rosszabbodások csökkentését, a betegek
komfortérzete növekszik, az érintett szakterületek ellátásához való
hozzáférés javul, racionálisabb erőforrás elosztás és erőforrás szervezés
valósul meg.
Az intézményről és a jelenlegi fejlesztésekről bővebb információt
a www.nkkorhaz.hu oldalon olvashatnak.
Sajtóközlemény
Uniós támogatásból szakorvosi létszámbővítés
valósul meg a Kanizsa Dorottya Kórházban a
hiányszakmákat jelentő álláshelyek betöltése végett
TÁMOP-6.2.4.A-11/1-2012-0007.
2013. 04.11.
Kapcsolat:
Szakajda Szilvia stratégiai referens
Kanizsai Dorottya Kórház Nagykanizsa
Telefon: 93-502-086
Email: titkarsag@nkkorhaz.hu
2013.04.25. CSÜTÖRTÖK 08:30 – 11:30 Cserháti Sándor Szki.,
Ady u. 74.
Véradás Magyar Vöröskereszt
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 18.
Horoszkóp
A kitartásával és a teljesítményével minden
rendben van. Ha nem akarja, hogy
tolakodónak, s emiatt ellenszenvesnek
tartsák ismerősei, a rámenősségét fogja
vissza egy kicsit.
Hogyha sok szabadidővel rendelkezik, és
tétlenül telnek el az estéi, iratkozzon be valamilyen
tanfolyamra. Fárassza le magát új
ismeretek szerzésével. Ebben a csillagok is,
és a családtagjai is segítségére lesznek.
Egy hétvégi programon olyan ismerősök közeledésére
számíthat, akiket eddig nem nagyon
kedvelt. Stresszoldásként zenehallgatást
ajánl az esti égbolton tündöklő Vénusz.
Ne álljon ellent semmiféle kísértésnek!
Jól tudja, nemcsak a munka terén lehet
sikereket elérni, hanem anyagi téren is,
némi szerencsével. Ha segítségért fordul
még ebben a hónapban Fortunához, biztosan
ön mellé szegődik a szerencse.
A munkahelyén adódó nehezebb pillanatokat
is könnyedebben kezeli, mint az elmúlt
hetekben. Anyíló virágoktól színesedő
természet nemcsak hangulatára lesz jó
hatással, hanem lelki egészségére is.
A hétvégén szabaduljon meg a munkamániájától,
és tervezzen be izgalmasabb időtöltést.
Ha a párját nem tudja feldobni új ötletével,
figyelmesen hallgassa végig a kifogását
és tegyen úgy, ahogy jónak látja.
Hallgasson a megérzéseire. Ha a belső
hangja azt diktálja, hogy hozza egyenesbe
a párkapcsolatát, akkor tegye meg, és
ne tétovázzon. A cél érdekében a kreatív
ötleteit is felhasználhatja.
Izgalmas hétvégére számíthat. Feltétlenül
menjen el otthonról, és ápolja tovább a baráti
kapcsolatait. Ha teheti, próbáljon ki új
recepteket, mert ebben az időszakban nem
kell súlygyarapodástól tartania.
Ha nehezen lendül bele a munkába a hét
elején, próbálja meg másképpen aktívvá
tenni magát. Közeledését örömmel veszik
mások is, arról nem is beszélve, hogy különös
élményekben lehet része.
Ha lesz rá ideje, értékelje át, mit tudott eddig
megvalósítani a kitűzött céljaiból. Saját maga
megnyugtatása érdekében töltődjön fel a természetből
vett energiával. A Csónakázó-tó
környéke a legelérhetőbb hely erre a célra.
Ha úgy érzi, energiaszintjével valami baj
van, feltétlenül pótolja minél előbb. De ebben
a kedvetlen időszakában se feledkezzen
meg a kötelezettségeiről, különösen
akkor, ha mindez a pénzügyeit érinti.
Az április nemcsak a természetet tréfálja
meg, hanem az embert is. Ha furcsa,
megmagyarázhatatlan dolgok történnek
önnel, az egy láthatatlan erő, energia műve,
amellyel fejlesztheti kreativitását.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
SZOLGÁLTATÁS
Eladó Kiskanizsán 1110 m2
közművesített telek 30 m2 lebontandó
vagy felújítandó házzal.
Személygépkocsit beszámítunk.
Tel.: 0630-511-2951 (7570K)
Idős néni, bácsi nappali gondozását,
gyermekfelügyeletet, takarítást
vállalok. Tel.: 0630/609-5428
(7566K)
Kidobásra szánt hűtőjét, Tv-jét,
mikróját, stb. elszállítom. Tel.: 06-
20-510-2723 (7568K)ű
Fűnyírást, kaszálást vállalok.
Tel.: 0620-510-2723 (7571K)
65/173/48 éves, hosszú hajú,
munka mellett tanuló nő keresi
komoly kapcsolatra párját egy
kedves, megbízható, őszinte
férfi személyében. Leveleket:
„Állatbarát” jeligére kérem
személyesen a Szerkesztőségbe
(8800 Nagykanizsa, Király u.
47.) vagy levélben a Pf.: 154-re.
(7569K)
Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. április 18.
Dajka tanfolyam indul
Nagykanizsán 2013. áprilisban
(70 ezer Ft vizsgadíjjal,
2-3 részlet) Tel.: 30/3082571,
30/3112035
Ny.sz.: 05-0219-04
INGATLAN TÁRS
A Nagykanizai Cukorbetegek Egyesülete április 26-án, pénteken
15 óra 30-jor a Kanizsai Dorottya Kórház tanácstermében
beszámoló és tisztújító közgyűlést tart. A klubtagok szíves megjelenését
kérjük. Minden érdeklődőt várunk
VOKSH Oktatási Kft.
Nagykanizsa,
Ady u. 30
Tel/fax: 93/516-634
OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448
TANFOLYAM INDUL
2013.04.24-én 16 órakor
személyautó, motor
2013.04.25-én 16 órakor
C, D, C+E
2013.04.30-án
gépkezelő (targonca,
emelőgép és földmunkagép)
2013.05.11-i árufuvarozói és
személyszállítói GKI
és vállalkozói vizsgára
jelentkezési határidő 04.30.
Diákkedvezmény!
Részletfizetés!
Ingyenes tankönyvkölcsönzés!
Komárom VSE (14.) – Nagykanizsai
TE 1866-Horváth Méh
(10.) 1-2 (1-0)
NB III Bakony csoport labdarúgómérkőzés,
19. forduló. Komárom,
150 néző. Vezette: Szvorda (dr. Szabó
P., Szabó II Z.). G.: Nagy Z. (10.);
László R. (64.), Boros Z. (69.). NTE:
Szekeres P. - Rákhely, Mavolo, Boros
Z., Schuller - Szőke Á. (Kocsis
D., 88.), Mód (Petánovics M., 46.),
Nagy T., Babati T. - Cs. Horváth G.,
László R. (Anger, 75.). Vezetőedző:
Visnovics László.
Ugyan a sereghajtó otthonában
győzött az NTE, de ennek a három
pontnak is megvan a maga története,
hiszen a vendégek úgy nyertek, hogy
a Komárom VSE vezetett egy korai
góllal a második félidő közepéig.
Akkor viszont László Roland és Boros
Zoltán találataival fordítottak a
kék-pirosak. (Utóbbi játékos számára
kimondottan szerencsés az április
hónap, hiszen a kanizsaiak védője
legutóbb tavaly is a negyedik hónapban
talált be, akkor a ZTE FC volt az
ellenfél idegenben.) Immár három
találkozó óta veretlen Visnovics
László legénysége szombaton.
Három mérkőzés
óta veretlenek
Ceglédi Vasutas SE (5.) – Heat
Group Kanizsa VSE (1.) 9-11 (2-
3, 1-1, 3-1, 3-6)
OB I B (A-csoport) férfi vízilabda-
mérkőzés, 12. forduló. Cegléd,
100 néző. Vezette: Bors, Kiss A.
Kanizsa: Kiss Cs. - Virt M. 1, Gulyás
2, Szilvasán 4, Kéri 1, Kaszper G.,
Kádár 1. Csere: Bencz, Cserdi 1, Klie
1, Fábry, Kis Zs. Edző: Németh Zsolt.
Biztos továbbjutásuk, sőt csoportelsőségük
tudatában készülhettek a ceglédi
találkozóra a kanizsaiak, mely végül
tartogatott izgalmakat. Avendégek
ugyan nyerték a mérkőzést, de Szilvasán
Bencét például cserével végleg kiállították
és Kéri Péter is kipontozódott.
Igaz, addig góljaikkal hozzátették
a magukét a kanizsai együttes sikeréhez,
Németh Zsolt tanítványai pedig
sorozatbani tizedik győzelmüket szerezték
a bajnokságban. Az A-csoport
első helyéről léphettek tovább a felsőházi
rájátszásba (három pontot magukkal
hozva), s mint kiderült, az
ESMTK-t viszik magukkal a legjobb
második vonalbeli gárdák közé. Az 1-
6. helyért a Kanizsa VSE a Tatabányai
Vízmű Sport Egyesülettel kezd szombaton
hazai környezetben (11 órától).
– Most jön a bajnokság neheze,
de szeretnénk a lehető legjobban
szerepelni a továbbiakban, s ebből
még bármi kisülhet – fogalmazott
Németh Zsolt, a kanizsaiak trénere.
– Az egyik klubvezető néhány
napja olyan lelkes kijelentést tett
szűkebb körben, hogy irány az OB
I. Van realítása?
– Azt tudni kell, hogy a KSI-től a
BVSC utánpótlásig bezárólag olyan
együttesekkel fogunk találkozni,
amely klubok játékosai jóval többet
edzenek és fiatal, lelkes csapatok. De
tudja mit? Ez nem jelent semmit,
ahogy már mondtam, megpróbáljuk...
P.L.
Behúzták tizedik győzelmüket is
Kecskeméti KC – Kanizsai
Vadmacskák SE 68-63 (17-22,
23-13, 13-7, 15-21)
Női NB Amatőr kosárlabdamérkőzés,
rájátszás az 1-8. helyért,
4. forduló. Kecskemét, 150 néző.
Vezette: Dr. Varga, Vadász.
Kanizsa: Fekete Cs. (22/9), Hegyi
(11/6), Oros (4), Jagarics (4), Jurkó
(1). Csere: Fuisz V. (21/6), Nagy D.,
Olasz A. Edző: Farkas József.
A múlt héten lázas Fuisz Viktória
beállásval lépett el a vendégek
együttese hat ponttal, amit a hazaiak
ledolgozva a második negyedben, el
is léptek ellenfelüktől. Fuisz és Hegyi
Vivien sikeres hármasaival felzárkózott
két pontra a Vadmacskák,
majd a nagyszünet után igencsak
kevés kosár esett. A 30. percben a
hazaiak így is majd 10 pontos előnnyel
várták a záró játékrészt.
Abban pedig Fekete Csilla hárompontosaival
fokozatosan jöttek
fel Farkas József tanítványai, de
az izgalmas végjátékban a Kecskemét
pontos büntetőivel megnyerte
a találkozót.
Farkas József: „A hiányzóink,
Fekete Csilla és Hegyi Vivien
visszatérése már jelentett
pozitívumot, de a hazaiak magas
játékosai megvertek bennünket
a palánk alatt. Gyakorlatilag
center poszton dőlt el a
mérkőzés.”
Visszatérő hiányzókkal
Kanizsa 2013. április 18. – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
A Kanizsa Kajak-Kenu Klubnál
március eleje óta már alkalmazásban
álló, olimpiai, Európa-,
és világbajnokokat felkészítő
kajakos edző, Sári Nándor hivatalosan
is bemutatkozott a
klub vezetőinek társaságában
Nagykanizsán.
A Varga Péter klubelnök által
megnyitott sajtótájékoztatón Sári
Nándor elmondta, tréneri tevékenységét
Velencén kezdte 1980-
ban, tíz esztendő múltán már felnőtt
sportolók mellett dolgozott és
a kajakosok férfi szakág-vonalán
idővel jöttek is az olimpiai, világ-,
és Európa-bajnoki aranyak, érmek,
helyezések. A 2000-es évek
végén aztán csatlakozott hozzá
például a 2008-as pekingi olimpiára
készülő, Kínában Janics Natasával
K2 500 méteren olimpiai
bajnok Kovács Katalin is, de a
sportág krémjével való közös
munka persze a lelket is megviselheti,
kilúgozhatja. Nem is tagadta
a szakember, fásultságot érzett önmagán,
a kihagyás ugyanakkor
feltöltötte, s most itt az újabb kihívás,
Nagykanizsán fiatalokat megnyerni
a sportág számára.
Érdemes leírni, hogy a klubnál
két edző dolgozik márciustól, hiszen
Varga Gábor marad a klub 20
fős eddigi utánpótlásvonalán, Sári
Nándor pedig az újonnan érkezőknek
segít.
– Azért is nagy kihívás számomra
a kanizsai edzősködés, hiszen
újra az utánpótlással foglalkozhatom
– fogalmazott Sári Nándor. –
Ráadásul 10-11 éves, addig még
nem is kajakozó gyerekeket vonunk
be a szakmai munkába. Tulajdonképpen
vízre csak a megfelelő
időjárási viszonyok beálltával
kerülnének, szeptemberben viszont
már kisebb rendezvény keretei
között meg is versenyeztethetnénk
őket.
Varga Péter, a klub elnöke elmondta,
konkrét időtartamban
nem egyeztek meg a trénerrel, de
hosszútávon gondolkodnak, ami
legalább 4-5 éves időtartamot jelenthet.
További törekvése a klubnak,
hogy a Csónakázó-tó körül is
javítsanak a kajakozás feltételein,
ami érinti például a csónakház (jelenlegi)
állapotát is.
S ha már a szeptember szóba került
versenyrendezéssel kapcsolatban: a
szakmai stáb – már természetesen
Sári Nándorral a soraiban – azon fáradozik,
hogy egy komoly pénzdíjas
sprintversennyel csábítsák a honi legjobbakat
a kanizsai Csónakázó-tóhoz.
Mindez nem csupán a sportág
helyi űzőinek jelentene kuriózumot,
de a minden bizonnyal népes szurkolóseregnek
is egyben látványosságot.
P.L.
A kajakos mesteredző
Sári Nándor Nagykanizsán
Sári Nándor szakmai hatékonyságára
finoman fogalmazva
sem lehet panasz: olimpiai, világ-,
és Európa-bajnokok sorát
készítette fel hosszú évek során.
Kérdésünkre, hogy ki volt a keze
alatt kajakozók közül a legnagyobb
csibész, így válaszolt:
„Storcz Botond. De nem csibésznek
nevezném, talán úgy fogalmaznék,
ő nem ismerte az úgymond
egyéni edzés fogalmát...
Azokat rendszeresen mulasztotta.
Ugyanakkor roppant korrekt
volt, emberileg maximálisan becsülöm.”
Természetesen mint
gazdától, a rigyáci Imre-hegyi
termésről is érdeklődtünk, ami
némi derültséget keltett, de értette
a mesteredző a felvetést: „Itt is
lakom már Kanizsán” – utalt arra,
hogy nem csupán „távkapcsolatban”
gondolkodik a kanizsai
klub és a szakember.
FELHÍVÁS
Május 1-jén, a Kanizsai
Majálisra – melyet a Hevesi
Sándor Művelődési Központ
környékén, a Széchenyi téren
rendeznek meg – várják kirakodók,
vásározók jelentkezését
a 0693-311-468-as és a 06-
30/693-2447-es telefonszámokon
vagy személyesen, a Hevesi
Sándor Művelődési Központban.
Időpont: 2013. április 27.
(szombat). Rajt időpontja: 10.00
óra. Rajt helye: Nagykanizsa,
Erzsébet tér. Cél: Zalakaros,
Dísz tér.
Verseny távja egyéni versenyzőknek
21,1 km, 3 fős váltóknak
6,8-8,1-6,3 km.
Útvonal: Nagykanizsa, Erzsébet
tér - Petőfi Sándor utca -„Régi
7-es út” - Nagyrécse - Csapi -
Galambok - Zalakaros, Dísz tér.
Frissítés: 4 km-ként és a célban
(víz, isoital, banán, sós). Szintidő
nincs. Öltöző a rajt előtt a
nevezés helyszínén, a célban a
gyógyfürdőben lesz.
Visszautazás: a termálfürdőben
biztosított ingyenes frissítő
fürdőzés után 13.30-kor és
19.00-kor a rendezőség autóbuszával.
Nevezni a helyszínen lehet
07.30-tól 9.30-ig a Bolyai János
Általános Iskolában
(Nagykanizsa Erzsébet tér). Nevezési
díjak egyéni versenyzőknek:
4000 Ft, váltóknak
(csapatonként) 7500 Ft, iskolai
váltóknak (csapatonként) 1500
Ft. Kanizsai Futóklub tagok a
nevezési díjból 1000 Ft kedvezményt
kapnak.
Támogatóink:
Nagykanizsa Megyei jogú
Város Önkormányzata, Zalakaros
Város Önkormányzata,
Gránit Gyógyfürfő Zrt. Zalakaros,
McDonald''s Nagykanizsa.
Részletes versenykiírás és
friss információk honlapunkon:
http://www.kanizsaifutoklub.
shp.hu/hpc/web.php?a=ka
nizsaifutoklub&o=fooldal_phy
VIII. McDonald''s
Nagykanizsa-Zalakaros
futóverseny
A Nagykanizsai TE 1866
tisztújító közgyűlésén Kiss
Györgyöt, a sportegyesület vívói
mellett hosszú évtizedeket
lehúzó szakembert választották
a klub elnökévé öt esztendőre.
Elnöki teendőiről, terveiről
megválasztása után beszélgettünk
röviden.
– Nézze, hogy is mondják, láttak
már toronyőrt pincében meghalni,
vagyis a vívóktól érkeztem, a női
kardvívás – nem csupán kanizsai –
meghonosításában is szerepet játszottam,
de mindenképpen szeretném
a klub keretein belül a női futball
ügyét előrevinni – mondta az
NTE újdonsült első embere. – Számoljunk
csak utána, a városban
van hat egyesület, ahol férfi labdarúgás
van, így talán az arányokat
tekintve van létjogosultsága egy
komoly női csapatnak is a városban.
Másrészről a hazai labdarúgó
szövetség is kiáll a futball női vonalának
fejlesztése mellett.
– Mindezen túl milyen sarkpontjai
lehetnek elnöki működésének a
patinás egyesületen belül?
– Leszögezném, az egyes szakosztályok
szakmai dolgaiba nem kívánok
beleszólni, a szervezési és
gazdasági téren viszont vannak
konkrét elképzeléseim, melyeket
igyekszem is tudatosítani. Tudni
kell, hogy ennél a klubnál az egyéni
sportágak vannak előtérben és meggyőződésem,
hogy arra is van mód,
miként szerepelhetnének sportolóink
még eredményesebben. Emellett
persze azzal is illik tisztában
lennünk, hogy milyen háttérrel bírunk,
tehát nem elhanyagolható szerep
jut az anyagi szempontoknak
sem. Tudnunk kell, mi a határ, meddig
mehetünk el, ehhez pedig rövid-,
közép-, és hosszú távú terveket is
vázolnunk szükséges az egyes szakosztályokat
érintően. Onnantól pedig
aztán már tényleg a szakmaiságé
lehet a főszerep...
P.L.
Futball mellett kiálló vívó szakember
Nagykanizsa Ants – Érd
Pioneers 22:7.
NB II-es baseball-mérkőzés, 1.
forduló. Nagykanizsa. A baseball
második vonalában egy csoportba
tömörítették a keleti és nyugati mezőnyt,
így tízcsapatos bajnokságban
rajtolt el a Nagykanizsa
Ants gárdája. Az Érd Pioneers elleni
mérkőzésen a hazaiak végig domináltak
és a 7. játékrésszel véget
is ért a meccs. Az NB II tavalyi bajnokcsapatából,
vagyis a Hangyák
legénységéből a dobók, Mészáros
Bence, Nagy Máté és Darabos Gábor
teljesítettek igazán jól.
Baseball: győztes bemutatkozás
Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. április 18.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.,
Tel./fax: +36/20-849-2341
A Mi a pálya? – Jövőnk az ifjúság II. című,
TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0202
azonosítószámú projekt programjai
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 8800 Nagykanizsa, Erzsébet
tér 7. Tel./fax: +36/20-849-2341, e-mail: gyorfy.aniko@nagykanizsa.hu,
www.miapalyank.hu, www.ujszechenyiterv.gov.hu
RAMDA
FűRÉSZÁRU-KERESKEDÉS
Nagykanizsa, Csengery út 111., tel.: 06-70-270-2222
Kalodás fa (éger szél) 1x1x1,70 m3 8.000 Ft+áfa
Méter tűzifa (éger) 1x1x1,70 m3 14.000 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy szél) 1x1x1,70 m3 15.000 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy szél apró) 1x1x1,70 m3 17.000 Ft+áfa
Méter tűzifa (akác, tölgy, kőris, bükk) 1x1x1,70 m3 18.000 Ft+áfa
Kalodás fa (éger, nyár) 1x1x1,70 m3 22.200 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy, bükk vegyes) 1x1x1,70 m3 24.200 Ft+áfa
Kalodás fa (akác) 1x1x1,70 m3 25.200 Ft+áfa
(A kalodás fa kaloda nélkül -1.000 Ft.)
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS
10 km-en belül 4.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
20 km-en belül 5.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
30 km-en belül 6.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
2013. április 20. szombat 11 órától
Információs program a Bogdán János
Cigány Kisebbségi Közösségi Házban
Vendég: Labodáné Lakatos Katalin (PTE Neveléstudománi Intézet,
Romológia és Nevelésszociológia Tanszék)
Vendégünk saját életpályáján keresztül mutatja be, hogy hátrányos
helyzetből is lehet sikereket elérni.
Pályáját a pécsi Gandhi Gimnáziumban kezdte tanárként, jelenleg
pedig a Pécsi Tudományegyetem oktatója. Közéleti- és civil szerepvállalása
is jelentős, folyamatosan képviselője valamelyik cigány kisebbségi
önkormányzatnak, jelenleg Keszü Község Cigány Kisebbségi
Önkormányzatának és az Országos Roma Önkormányzat képviselője.
Az elmúlt 12 évben a Khetanipe Egyesület szervezését és vezetését
tartja az egyik legfontosabb feladatának. Célja, hogy a dél-dunántúli
régióban működő roma civil szervezetekkel karöltve képviselje a roma/
cigány emberek érdekeit, s lehetőségek szerint támogassa őket
abban, hogy társadalmi integrációjuk megvalósulhasson.
2013. április 26-27.
Kézműves foglalkozás - a Város Napján
Gyöngyszövés, ékszerkészítés
A gyöngyszövés technikája könnyen és gyorsan elsajátítható. A színek
és a minták jó megválasztásával különleges, egyedi darabokat
készíthetünk. Talán ennek köszönheti a gyöngyszövés a töretlen népszerűségét.
A foglalkozásokon az érdeklődők elsajátíthatják a technikát és ötleteket
kaphatnak saját tervezésű tárgyak elkészítéséhez.
XXV. évfolyam 16. szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. április 25. Kanizsa
Rendhagyó faültetéssel emlékezett
a ZALAERDő Zrt. a
Föld Napjára, melyet 1990 óta
ünnepelünk Magyarországon. E
jeles napon a Csónakázó-tónál,
az egykori favártól keletre, spirális
alakban ültették el az „Év
fája” eddig kiválasztott fajait a
központ és a kanizsai erdészet
munkatársai.
Az Országos Erdészeti Egyesület
1966 óta minden évben megválasztja
az év fafaját.
Év Fája mozgalom célja az adott
őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás,
ismeretterjesztés mind
az erdész szakemberek, mind a
nagyközönség számára. Afák – madárcseresznye,
kislevelű hárs, vadkörte,
hegyi szil, barkócaberkenye,
bibircses nyír, molyhos tölgy, hegyi
juhar, fekete nyár, közönséges boróka,
magyar kőris, szelídgesztenye,
törékeny fűz, mézgás éger, ezüst
hárs, tiszafa, zselnicemeggy, házi
berkenye – felismerését tábla segíti,
melyen a magyar és a latin elnevezés
mellett az az évszám is szerepel,
amikor elnyerte az Év fája címet.
– Mai akciónkkal az erdő és a környezet
védelmére szeretnénk felhívni
az emberek figyelmét. Azért választottuk
ezt a helyszínt, mert a Csónakázó-
tó és környéke kedvelt kirándulóhely,
sokan felkeresik a környezetét.
Bízunk benne, séta közben szívesen
elidőznek majd itt, miközben megismerkednek
a különböző fafajokkal –
mondta többek között köszöntőjében
Rosta Gyula vezérigazgató.
B.E.
Elültették az év fáit a Csónakázó-tónál
Lám, mire jó egy kórustalálkozó?
Akecskeméti piarista gimnazisták az
előző esti együttléten tanult spirituálét
is elénekelték. Az 1745-ben alapított
zadari katolikus gimnázium ma
II. János Pál nevét viseli. Kórusa fergeteges
sikert aratott. Karnagyuk,
(folytatás a 2. oldalon)
Megrakták azt a tüzet – Katolikus
Iskolák Kórustalálkozója Kanizsán
A Katolikus Iskolák Kórustalálkozóján arra is emlékeztek, ugyanitt
65 éve – a nem könnyű 1948-as esztendőben – Bárdos Lajos vezényletével
500 dalos énekelt szívből a Felsőtemplom előtt. A mester
„Szellő zúg távol”-ja is elhangzott a budakeszi Prohászka Ottokár
Katolikus Gimnázium műsorában. Szombaton 10-től délig nyolc kórus
örömzenéje töltötte be a Felsőtemplomot.
(folytatás a címlapról)
...Tomislav Pehar a Felsőtemplom
előtt vezényelte az összkart. Youngtól
az Alleluját énekelte a 250 énekes
a szikrázó napsütésben a lépcsőkön.
Ezt követően vendégünk – három
gyermek édesapja – interjút adott a
Kanizsának.
– Kórusát hallva feltűnt, milyen
bátrak, önállóak a fiatalok. Amellett,
hogy figyelnek egymásra, érződött,
mindegyikük tisztában van
azzal, mi múlik rajta. Hogyan érte
ezt el, mi a titka?
– A pozitív energia és a szép
hang a titok. Ezért már egymáshoz
is úgy viszonyulnak, mint én őhozzájuk.
Az utóbbi 4-5 hónapban nagyon
sokat próbáltunk, hétvégéken
is együtt voltunk, mert egy tv
showban léptünk fel. A fellépések
súlya még jobban összekovácsolta
a csapatot.
– Magyarországon szokatlan az
a sokoldalúság, amely Önt jellemzi:
popzenében és klasszikus muzsikában
egyaránt otthon van.
– Bár zeneakadémiát végeztem,
mindig is szerettem a popzenét, játszottam
zenekarokban. Színpadi és
filmzenét is írok. Ez a sokféle terület
segít abban, hogy a gyerekeknek
továbbadjam azt, ami bennem van.
– Nem udvarias taps, hanem ováció
fogadta produkciójukat. Arra
kérem, Ön se udvariaskodjék, mi
ragadta meg az itteni kórusokban?
– A kicsinyek fegyelmezett
éneklését emelném ki, ők a jövő
énekesei. A gregorián schola nagyon
lelkesített. Még szakemberek
is azt hiszik, ez milyen könnyű. Ellenkezőleg.
Karnagyuk, Cili pozitív
energiája átvivődik a vegyeskarra.
A pesti piarista kórust –
csupa fiú – hallva szembetűnő volt
számomra, hogy a horvát kórusokhoz
képest lágyabb hangszín jellemzi
a magyarokat. Ezt az egyházi
zenére mondom. Úgy gondolom,
általánosságban elmondható,
ez a szint nem adható alább.
– Mit mondhatnánk erre? Stílusosan
egy Piramis-sort: Égni kell
annak, aki gyújtani akar.
16.45-től kórusonként más-más
színű pólóban lepték el az énekesek
a Fő utcát, amelyen énekelve
vonultak az Erzsébet térre, ahol
Cseresnyés Péter polgármester köszöntötte
őket a zenepavilonnál.
– Atörök hódoltság utáni kifosztott
országban messze vidékek,
Zala és Somogy megye egyetlen
iskolája lett a kanizsai piarista iskola.
Anyagi és szellemi értelemben
egyaránt kifosztott országban
élünk ma is. És ahogy az elmúlt
200 tanévben kifejezhetetlen az az
érték, amit ettől az iskolától kapott
a város, Zala és Somogy társadalma,
az ország újjáépítéséhez is
nélkülözhetetlen ez a szellemiség,
s számítunk is rá. – Nagykanizsa
oktatási rendszerének ékköveként
jellemezte Cseresnyés Péter polgármester
a házigazda iskolát,
melynek karnagyától köszönetül
nem első alkalommal nyújtott segítségéért
tiszteletbeli kórustagságot
és a kórustalálkozó pólóját is
megkapta. A városvezető visszaemlékezett,
anno őt is vezényelte
Bárdos tanár úr. – Az itt éneklő kórusokat
látva – hallva azt kell
mondjam, Kodály és Bárdos hazájában
jó magyarnak lenni – folytatta
a városvezető. – Mint ahogyan
jó kanizsainak is lenni. Hiszen a
jövő kedden megrendezésre kerülő
23. Kodály Kórustalálkozó és a tavaly
decemberben első ízben megrendezett
Kanizsai Kóruskarácsony
között a középmezőnyben
foglal helyet a Katolikus Iskolák
Kórustalálkozója. Városunkban
valóban él a kórusmozgalom.
Zadari vendégeink „Maðarska
moja destinacija” szöveggel énekelt
spirituáléja után a zenepavilon
alatti könnyed koncertet sok kanizsai
élvezte végig. Hát nem erre
való az Erzsébet tér?
Békeidők címmel nyílt időszaki
kiállítás a Thúry György Múzeumban
a Műemléki Világnap
alkalmából. A tárlat dr. Szombath
Tibor nyugalmazott bíró képeslap
gyűjteményének legszebb
darabjait mutatja be.
– A Műemléki Világnap célja,
hogy a műemlékvédelem közügygyé
váljon, a társadalom minél
szélesebb rétege ébredjen rá, hogy
múltunk, kulturális örökségünk érték
és lehetőség – köszöntötte az
érdeklődőket Száraz Csilla múzeumigazgató.
Hozzátette, két nagy
ajándékkal gazdagodnak ezen a jeles
napon, hiszen a kiállítás mellett
a Nagykanizsai Városvédő Egyesülettel
történő együttműködési
megállapodásra is sor kerül. Az
oklevelet Cserti Tibor adta át a
múzeumigazgatónak, mellyel a
kollektíva városunk múltjának felkutatásáért
és értékeinek megőrzéséért,
az épített örökség bemutatásának
segítéséért, a hagyományok
tudatosítása terén nyújtott tevékenységéért
végzett áldozatos
munkáját ismerték el.
Ezt követően ajánlotta az érdeklődők
figyelmébe a kiállítást Czupi
Gyula, a Halis István Városi
Könyvtár igazgatója.
Ahogy Szombath Tibor elmondta,
ez év elején döntött úgy, hogy a
800 lapot számláló gyűjteményét a
múzeumnál letétként elhelyezi. A
képeslapok segítségével képzeletbeli
sétát tehetünk a hajdani utcákon,
megnézhetik a város jellegzetes
század eleji házait, a száz évvel
ezelőtti piacokat, utcákat. Találkozhatunk
Nagykanizsa hajdani
lakóival, napernyős hölgyekkel,
elegáns urakkal, kofákkal, boltos
inasokkal és mezítlábas utcagyerekekkel
is.
A tárlat megnyitóján a Honvéd
Kaszinó városi diákszínpadának
tagjai működtek közre színvonalas
műsorukkal.
Satótájékoztatót tartott a városi
könyvtárban az Élettér Állat
és Természetvédő Egyesület.
Dr. Papp Attila, az egyesület sajtóreferense,
elnökségi tagja köszöntötte
a média képviselőit.
Mint emlékeztetett, a városvezetés
támogatásával nagyszabású
menhelyfejlesztés, és ezt segítő
jótékonysági gyűjtőakció vette
kezdetét márciusban.
A város számos pontján kifüggesztett
plakátok hirdetik a gyűjtőpontok
helyszíneit, ahol anonim
módon, gyűjtődobozokba dobhatják
a polgárok nagylelkű adományaikat.
Ilyen adománypont már
kilenc helyszínen található: a
Tesconál lévő állateledel szaküzletben,
a Kanizsa Centrumban, a
Vásárcsarnokban a Vecsési Savanyúság
Szaküzletben, a K&H
Bankban és a Volksbankban, az
OBI-ban, a polgármesteri és a járási
hivatalokban, illetve a Belvárosi
Patikában. Emellett mostantól
megbízólevéllel rendelkező aktivisták
is járják a várost, akik igyekeznek
meggyőzni a nagykanizsaiakat,
hogy támogassák ezt a nagyszabású
fejlesztést. Ezt a nemes
feladatot az állatotthon életében
rendszeresen résztvevő négy fiatal,
Szakács Zsófia, Hideg Yvett, Faggyas
Ferenc és Horváth László vállalta
fel, míg az egyetemen a PENugatta
diákcsoport megszervezője,
Fenyvesi Károlyné fog aktivistaként
tevékenykedni. A hatalmas
sajtóvisszhangot kiváltó akció május
16-áig tart, és az Eötvös téren
megrendezésre kerülő „Generációk
Napján” hirdetnek majd eredményt.
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea.
Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47.
földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel:
Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője.
Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-
6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
Kanizsa 2 – Krónika 2013. április 25.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Szombathgyűjtemény:
Képeslapokon
Nagykanizsa
Egymillió forintos
adomány
az állatotthon
fejlesztéséért
Kanizsa – Krónika 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 25.
Ezt követően Varga Károlyné,
az egyesület elnöke vette át a szót,
majd bejelentette: szinte hihetetlen,
egymillió forintos felajánlás
érkezett egy nagykanizsai vállalkozótól.
Velencei Ferenc, a Voter
Kft. ügyvezetője már régebb óta
figyelemmel kísérte a menhely
életét, és most döntött úgy feleségével,
hogy segítenek. A felajánlásából
70 tábla vasbeton-acélhálót
vásárolt a menhely, amelyből, egy
12 egységből álló új kennelsor fog
elkészülni, várhatóan már e hónap
végén. Ezzel megszűnik az eddigi
kényszermegoldás, hogy a szökős,
mászós kutyusokat láncon voltak
kénytelenek tartani, és egy tucatnyi
teljesen fedett, tehát felülről is
zárt, tágas kennelt fognak megépíteni.
Az elnök hangsúlyozta: örvendetes
hír az is, hogy immár három
német állatvédő szervezettel
állnak kapcsolatban, és most jelentkezett
náluk egy osztrák fiatalokból
álló csoport is, akik vállalták,
hogy segítenek megépíteni az
új kennelsort. A sajtóreferens a továbbiakban
kifejtette, hogy egyre
nagyobb a figyelem városunk állatotthona
felé, ami az utóbbi időben
már nemzetközivé is vált. A
cél most már egyértelmű: az európai
uniós normáknak is mindenben
megfelelő, minőségi változás.
Megköszönte Cseresnyés Péter
polgármester folyamatos, segítő
közreműködését is, aki most éppen
támogatásra buzdító levéllel szólította
meg a nagykanizsai cégeket,
vállalkozásokat.
Dr. Papp Attila végül kifejtette:
egy év múlva egy teljesen megújult
állatotthont vehetnek majd
birtokba árva lakóik. Minden ezt a
célt szolgálja, hiszen az idei évben
Cseresnyés Péter döntése alapján
hét fő közfoglalkoztatott vesz részt
a menhelyen folyó munkában, így
a nyár közepéig várhatóan megépül
a karanténsor is. Végül a sajtóreferens
megemlítette – szintén
sokmilliós beruházásként – a nyár
végén üzembe kívánják állítani a
tervezett állati tetemégető-berendezést.
Ezzel nemcsak a város területén
elhullott állatok tetemét lehet
az európai uniós szabályoknak
megfelelően kezelni, hanem jelentős
segítség lesz ez az állatotthon
mindennapjaiban is. Hiszen eddig
a keletkező állati ürüléket – mint
az állattartó telepeken általában – a
telep egy hátsó részén deponálták,
majd rendszeres időközönként elszállították.
Ezt a bevált, problémát
sosem okozó, rendszeres szakhatósági
ellenőrzés mellett zajló
tevékenységet fogja lényegesen
gyorsabbá és egyszerűbbé tenni a
megsemmisítő berendezés, ugyanis
abban könnyen és gyorsan ártalmatlanítható
lesz az állati ürülék.
Újabb projektnyitóra került
sor a Pannon Egyetem Nagykanizsai
kampuszán, s a magyarhorvát
együttműködési program
keretében megvalósuló munka
célja, hogy olyan eszközöket adjon
a helyi fesztivál- és rendezvényszervezők
kezébe, amelyekkel
kiszélesíthetik marketingtevékenységüket,
tudtuk
meg Birkner Zoltán intézmény
igazgatótól bevezetőjében.
A horvát fél részéről az eszéki
székhelyű Szlavónia és Baranya
Regionális Fejlesztési Ügynökség
nevében Gordana Stojanovic szólt
arról, hogy számos sikeres projektjükben
működtek együtt már magyar
társulásokkal, s ez a nagykanizsai
vezetőpartnerrel is így fog
történni.
Tulajdonképpen a fő irányvonal,
hogy a fenntarthatóság és „üzemeltethető
képesség” terén nyújtsanak
érdemi kapaszkodókat a rendezvények
„éltetőinek”, de a projekttevékenység
nem csupán ebben merül
ki, hangzott el aztán Kaszás Nikoletta
projekt menedzser részéről.
Számos találkozót és workshopot
hoznának tető alá az érintettekkel,
valamint két pilot rendezvény szervezésére
is sor kerülhet a kidolgozott
elméletek szerint. A projekt
időtartama 2013. március 1. - 2014.
február 28-ig tart.
Emlékezés menete
A Zsinagógától a teherpályaudvarig
tartó sétán emlékeztek
meg a városunkból 1944. április
23-án elhurcolt 3000 zsidó emberre
a Nagykanizsai Műszaki
Szakképző Iskola és Kollégium
Zsigmondy-Széchenyi Tagintézményének
diákjai.
A Holocaust emléknaphoz kapcsolódó,
hagyományteremtő szándékkal
útnak indított „Emlékezés
menetén” a fiatalokban a sorsközösség
vállalás fontosságát tudatosították
és azt, hogy habár évtizedek
teltek el, az utókor nem felejti
el azokat a szörnyűségeket, amiket
magyarok ellen (is) elkövettek
egykoron, pusztán azért, mert zsidók
voltak.
Mindezt Marosi Attila pedagógus
mondta el a fiataloknak a Zsinagóga
épületénél. Hozzátéve azt,
hogy városunk polgárosodásához
nagyban hozzájárultak az izraelita
lakosok. Hiszen méltó emlékeket
hagytak az utókorra is – említést
téve több nagykanizsai, mind a mai
napig jelentős épületről. Ezért fontos
– mint a szervező tanár kihangsúlyozta
–, hogy az áldozatokat és
a túlélőket az utókor ne felejtse el.
Bene Csaba főigazgató elmondta,
az intézményben nagy hangsúlyt
fektetnek a hon- és helyismeretre,
valamint az élménypedagógia
is az oktatás részét képezi. Az
emlékező sétát megelőzően a Zsinagóga
belterében az Auschwitzba
hurcolt, majd megmenekült
Pauk Anna, egykori helyi zenepedagógus
szellemi hagyatékát is felidézték
a fiatalok. „Lelkem mélyén
soha be nem gyógyuló sebekkel,
de emelt fővel és tele jó szándékkal
dolgozom, amíg erőmből
telik, mindig törekedve arra, hogy
hasznos és jó munkát végezzek.” E
gondolat kísérte végig a gyermekeket
is egészen a teherpályaudvarnál
lévő, deportáltak emlékére
állított tábláig, amelynél elhelyezték
az emlékezés virágait.
A fenti címmel nyílt emlékkiállítás
a Dr. Mező Ferenc –
Thúry György Gimnázium és
Szakképző Iskola Mező Ferenc
Tagintézményében Kőrösi Csoma
Sándor tiszteletére.
– A tárlattal a hagyományos
Kőrösi emléktúrára való felkészítés
mellett az is a célunk, hogy példaképet
mutassunk a fiataloknak
emberi kitartásból, a munka szeretetéből
és a hivatástudatból – nyitotta
meg a kiállítást Dávidovics
Mária szabadidő-szervező.
Az emlékkiállítást Gelencsér
Gábor tanár, újságíró mutatta be.
Kőrösi Csoma Sándor elhivatott
kutatója sok kuriózumnak számító
dologról mesélt a diákoknak.
Ahogy elmondta, a kiállítás
többféle szemszögből kíséri végig
a tibetológia megalapítójának az
útját, szülőföldjétől Csomakőröstől,
egészen Dardzsilingig. Eredeti
képeslapok és papírpénzek,
melyek azokból az országokból
származnak, ahol megfordult teszik
még érdekesebbé és változatosabbá
a tárlatot. Többek között
megtekinthető a leveleit tartalmazó
kötet és Jakabos Ödön könyve is,
aki ugyanazt az utat járta be, mint
Kőrösi Csoma, táskájában Csömakőrösről
származó földdel.
Egy aktualitásról is szó esett,
miszerint egy alapítvány támogatásával
végzik zanglai cellájának
helyreállítását, ahol gyertyafény
mellett, a legnagyobb hidegben írt.
Itt több ezer tibeti nyelvű könyvet
tanulmányozott át és elkészítette
Tibet történetének, földrajzának és
irodalmának feldolgozását, valamint,
összeállított egy harmincezer
szóból álló szójegyzéket.
A megnyitón közreműködött
Pálfi Eszter (citera, ének) és Kopcsik
Dorina (vers).
Volt olyan fellépő, aki színészi,
énekesi vagy zenei pályára készül,
a Kanizsa Kulturális Kincsei
tehetségkutató verseny döntősei
közül. A helyi „Ki mit
tud?”-on ezúttal általános- és középiskolás
diákok mutatták meg,
hogy van-e bennük kellő talentum
és kurázsi ahhoz, hogy később
akár a (nagy) világot jelentő
deszkákon tündökölhessenek.
Még a szervezőket is meglepte,
hogy mennyi olyan fiatal él városunkban
és tágabb környékén, akik
ez idáig rejtegették tehetségüket. –
Ugyan többen már felléptek zártkörű,
iskolai rendezvényeken, ám debütálásuk
sokáig váratott magára.
Ezért keltettük életre a rendezvényt,
amelyre a vártnál többen jelentkeztek,
s amelynek – igaz más korcsoportban
– lesz folytatása – számolt
be lapunknak Dobri Noémi ötletgazda-
főszervező. Hozzátette azt...
(folytatás a 4. oldalon)
Rendezvényszervezőknek
is
segítetnének
Csomakőröstől
Dardzsilingig
A helyi kultúra
kiscsillagai
Kanizsa 4 – Krónika 2013. április 25.
(folytatás a 3. oldalról)
is, hogy a sok csiszolatlan gyémánt
által bemutatott produkciókban
igazi, színpadképes műsorszámot
is felfedezett a Valkó Viktóriából,
Ecsediné Czinki Tündéből,
Farkas Tiborból, Tiborcz Ivánból
és Lekszikov Csabából álló zsűri.
A két napos tehetségkutatón a
zene, a tánc, a próza, az ének és a
dráma műfajában csillogtatták-villogtatták
meg a gyerekek, közel
50-en, ambíciójukat, tehetségüket.
Természetesen az ítészek minden
előadás után pár jó szóval, esetenként
támogatásukkal és szakmai
tanácsaikkal is ellátták a diákokat,
akik közül – a bírák szerint – többet
a későbbiekben újra viszontlátunk
akár a közélet világában. Egy
azonban biztos: a Város Napján a
legtehetségesebb fellépővel találkozhat
a nagyközönség is, ugyanis
a szakértők egybehangzóan a Tűzmadár
Mozgásszín produkcióját
találták a legjobbnak, akinek jutalma
a nagy nyilvánosság előtti bemutatkozás.
Tánc kategória: I. Tűzmadár
Mozgásszín: „Ha felkap a szél...”
produkciója, II. Swans balett, III.
Neubauer Nóra modern tánc.
Hangszer kategória: I. Kollonay
Zoltán zongora, II. Pusztai Tamás
zongora, III. Fata Flóra zongora.
Vers és próza: I. Németh Zalán, II.
Molnár Bernadett Bibi, III. Tomasi
Merilyn. Ének: I. Molnár Bernadett
Bibi „Titanic betétdal”, II.
Horváth Laura „Most kéne abbahagyni”,
III. Németh Bálint „Mit
ér a dal...”. Különdíjasok – tánc:
Kiss Dalma, tánc: Badgirls, taps
díjas: Horváth Luca Sára.
Agyermekeket nevelő családok
pihenése, a generációk közötti
együttműködés, a kapcsolatépítés
elősegítése volt a fő irányvonala
annak a programnak, melyen a
Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai
Területi Szervezete százezer
forintot nyert és ezzel öt család kikapcsolódását
biztosította.
– Az Emberi Erőforrások Minisztériuma
megbízásából, a Nemzeti
Család- és Szociálpolitikai
Intézet még tavaly írt ki egy pályázatot
Pihenjünk közösen! elnevezéssel.
Erre a pályázatra nyújtotta
be a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai
Területi Szervezete nyertes
programját, melynek köszönhetően
százezer forint támogatásban részesültünk
– ismertette a részleteket
Böröndi Ágnes szakmai vezető.
A vissza nem térítendő támogatásnak
köszönhetően öt család közös
pihenését biztosították április
első hétvégéjén a garabonci Hotel
Villa Naturában, ahol minden korosztály
számára kikapcsolódási lehetőséget,
értékes programokat
biztosítottak.
A nyaraláson három olyan család
vehetett részt, ahol a nagyszülő
a Vöröskereszt által biztosított személyes
gondoskodást nyújtó ellátásban,
házi segítésnyújtásban részesül,
illetve két olyan családot
választottak ki, ahol egyedülálló
szülő neveli gyermekét.
Ahogy Böröndi Ágnes elmondta,
az idő kedvezett a nyaralásnak
és a visszajelzések is pozitívak voltak.
A családok, akik különböző településekről
Miháldról, Bocskáról,
Nagyrécséről érkeztek, színes szabadidős
programokon vettek részt
a két napon, mely a generációk
közti együttműködés és kapcsolatépítés
elmélyítését, együttműködésének
segítését célozta.
Többek között megtekintették Tóth
Gábor festőművész kiállítását, aki
személyesen vezette végig az érdeklődőket
a tárlaton. A családok megismerkedtek
garabonci látnivalókkal,
utána egészségvédelmet is szolgáló
családi pihenésben részesültek. Vasárnap
a Natura-tavon horgászhattak és
csónakázhattak, a kiskorú gyermekek
pedig íjászkodhattak.
Aközösségépítő, a családi értékeket,
a nemzeti értékeket pozitívan
megjelenítő és népszerűsítő programban
elnyert összeget utaztatásra,
a programok, a szállás és az étkezés
finanszírozására fordították.
Immáron negyedik alkalommal
rendezték meg városunkban
a Bölcsődék Napját. A szakmai
konferencia címe ezúttal a Hitben
megmaradni volt, az előadások
is e téma köré szerveződtek.
A megjelenteket Körmendi Viktória,
az Egyesített Bölcsőde intézményvezetője
köszöntötte, majd Szűcs Viktória,
a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus
Szakszervezet elnökének szavait
tolmácsolta, melyek a köszönetről
szóltak és a kezdeteket idézték. Az ország
első bölcsődéje 1852. április 21-
én nyitotta meg kapuit Pesten, ahol öt
szobában 38 gyermekről gondoskodtak.
Ennek emlékére 2010-ben hivatalosan
is a Bölcsődék Napjává nyilvánították
április 21-ét. Az elnök előrevetítette,
hogy 2014-ben már a jogszabály
által meghatározott nevelés nélküli
nap lehet ez a jeles dátum.
Ahogy Cseresnyés Péter, városunk
polgármestere elmondta, a hitnek
és a közösségnek rendkívül
nagy ereje van, mint azt az irodalmi
példák, A dzsungel könyve és a Legyek
ura is igazolják. Rendkívül
fontos a bölcsődei dolgozók munkája,
hiszen a példát, a követendő
mintát a szülők mellett a nevelők
adják számukra. Ezt követően sok
sikert, kitartást kívánt munkájukhoz,
a mindennapjaikhoz és megköszönte
áldozatos munkájukat.
A konferencia előadói – Borbélyné
Dr. Török Mária szupervízor,
Dr. Varga László dékánhelyettes,
Szászfalvi Lászlóné református
tiszteletes – a hittel való
nevelésről, annak erejéről és az első
pár év fontosságáról, valamint
az értékek továbbörökítéséről tájékoztatták
a hallgatóságot.
A konferencia végén adták át Az
év bölcsődei dolgozója kitüntető
címet, melyet idén Brenner Árpádné
kisgyermeknevelő kapta.
A Nagykanizsai Műszaki Szakképző
Iskola és Kollégium Zsigmondy-
Széchenyi Tagintézménye
idén is megrendezte a Winkler
Lajos megyei kémiaversenyt.
Ezúttal általános iskolás diákok
részvételével zajlott az elméletigyakorlati
feladatsorokból álló
megmérettetés.
Winkler Lajos születésének 150.
évfordulóján kívül a verseny jelentősége
abban rejlik, hogy ráirányítja a
jövő generáció figyelmét a kémiatanulás
fontosságára. E gondolatok jegyében
köszöntötte a megjelent mintegy
25, 7-8 osztályos helyi-és környékbeli
intézményekben tanuló
gyermekeket Bene Csaba főigazgató.
Megnyitó beszédében kihangsúlyozta,
hogy napjainkban – sajnálatos módon
– nagyon kevesen választanak
természettudományos szakirányt továbbtanulásukkor.
Örömét fejezte ki
viszont az iránt az intézményvezető,
hogy a kémia iránt mégis érdeklődnek
fiatalok, melynek ékes bizonyítéka
az, hogy évente – középiskolások,
általános iskolások számára egyaránt
– megrendezésre kerül a tantárgy köré
szerveződött verseny. A délutánba
nyúló számításokkal, kísérletekkel,
pH-vizsgálatokkal is színesített megmérettetésen
a legjobb eredményt elért
diákokat oklevéllel és értékes díjakkal
jutalmazták.
Eredmények: 7. osztály – I. Varga
Dávid Hevesi, II. Traub Sándor Bolyai,
III. Németh Zsófia Nagyrécs. 8.
osztály – I. Kolozsvári Péter Hevesi,
II. Kardos Réka Rozgonyi, III.
Dominkó Bernadett Zalaszentbalázs.
Szemétgyűjtési akció
Nagykanizsán a Szivárvány
EGYMI 42 tanulója és 7 pedagógusa
vett részt a Föld napjára
meghirdetett szemétgyűjtési akción
a Magyar Közút Nonprofit
Zrt. országos felhívására április
22-én. A szemétszedés a régi 7-es
főút keresztezésében lévő régi
nyomvonalon zajlott. Mintegy
40 zsák hulladékot gyűjtöttek
össze ezen a napon, az akció keretében.
A gyerekek lelkesedésével és
önkéntes munkájával példaértékűen
vettek részt a munkában. A
közútkezelő társaság nemcsak az
összegyűjtött hulladék elszállításáról
gondoskodott, hanem a hulladékgyűjtéshez
szükséges láthatósági
mellényt, védőkesztyűt és a
szemeteszsákot is biztosította a
csatlakozók számára. A Magyar
Közút oldalán megjelent adatok
szerint, a „Tegyünk együtt útjaink
tisztaságáért” országos akcióján
közintézmények, civil szervezetek,
iskolák dolgozói, tanulói, valamint
a közútkezelő saját önkéntesei
vettek részt és előzetes becslések
alapján legalább 10-12 ezer
köbméternyi szeméttől szabadították
meg a közutak közvetlen környezetét
– tudtuk meg Kóczáné
Horváth Piroskától, a Szivárvány
Egységes Gyógypedagógiai Módszertani
Intézmény igazgatóhelyettesétől.
Családi pihenés
egy pályázatnak
köszönhetően
Szakmai konferencia
a Bölcsődék Napján
Winkler Lajos megyei
kémiaverseny
Kanizsa – Krónika 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 25.
Sok szabadideje van, és elhivatottságot
érez arra, hogy segítsen másokon?! Szívesen
venne rész helyi értékmegőrző kulturális
és környezetvédelmi programokban?
Nincs munkahelye?
Önnek nem volt lehetősége a közfoglalkoztatásban
részt venni, de jogosultságot
akar szerezni a foglalkoztatást helyettesítő
támogatás megszerzéséhez? Keresse
fel a Nagykanizsai Önkéntes Pontot, ahol
közérdekű önkéntes munka révén nyílik
lehetősége megtartani támogatását.
Te is lehetsz önkéntes!
Tanulsz, de még nem tudod, mit szeretnél
csinálni igazán? Most fejezted be az iskolát
és nincs még szakmai gyakorlatod?
Dolgozol, de nem tudod, hogy ez-e a neked
való munka? A fiatalok, pályakezdők szempontjából
előnyös, ha első munkahelyi gyakorlatukat
segítő környezetben végzik.
Nem tudod, hol töltsed le az ifjúsági közösségi
szolgálatot? Anemzeti köznevelésről
szóló törvény szerint az érettségi vizsga
megkezdésének feltétele ötven óra közösségi
szolgálat teljesítése, amelyet első alkalommal
a 2016. január 1-je után érettségi
vizsgára jelentkező tanulóknak kell igazolniuk.
Keresd fel az Önkéntes Pontot!
Csatlakozzon közösségfejlesztő értékteremtő
és megőrző vagy városszépítő
programjainkhoz! Néhány példa, hogy hol
és miben segíthet.
􀂊 Jótékonysági gyermektábor
􀂊 A kanizsai gőzős felújítása
􀂊 Kórházi önkéntes segítő szolgálat
􀂊 Térségi bűnmegelőzési program
􀂊 Adományközpont
􀂊 Amatőr színjátszócsoport
􀂊 Művészeti galéria
􀂊 Önkéntesek toborzása térségi
nagyrendezvényeken
Próbálja ki magát önkéntesként!
Az önkéntes tevékenységének köszönhetően
gyakorlatot szerezhet, kiszélesítheti
ismeretségi körét és gyakran ennek
köszönhetően juthat később fizetett munkahelyhez.
Várja Önt a nagykanizsai Önkéntes
Pont a Halis István Városi Könyvtár alagsorában,
vagy a civiliroda.eu honlapon,
és most a Városnapon is pénteken és
szombaton a kanizsai Erzsébet téren. Vödör
– Vidéki önkéntes döntések rendszere,
főként-önként.
Várjuk közénk!
Ön is lehet önkéntes!
A Nagykanizsai Műszaki
Szakképző Iskola és Kollégium
Cserháti Sándor Tagintézményének
diákjai ezúttal a Szakmai
Előkészítő Érettségi Tárgyak
Versenyén (SZÉTV) értek
el kiváló eredményeket, mellyel
a felvételi esélyeiket is növelhetik.
A SZÉTV döntőjébe öt tanuló
jutott be a Cserhátiból gépészeti
és elektronikai szakmacsoportban,
melyet április 11-12-én tartottak
Győrben. Közülük Tóth
Gergő a 13., Novinics Krisztián a
18., Mészáros Márk a 21., Varga
Iván a 25. helyezést érte el gépészet
szakmacsoportban. Az elektronika
csoportban Révész Ferenc
remekelt, az ötödik helyen végzett.
A diákok a versenykiírás feltételeinek
megfelelően az idén
érettségiznek és jelentkeznek felsőoktatási
intézménybe, ahova a
versenyeredményeiknek megfelelően
többletpontokat is vihetnek
magukkal. Így az 1-10. helyezésért
elért tanuló 100, az 11-
20. helyen végzett 50, míg a 21-
30. pedig 25 ponttal javította a
felvételi esélyeit.
Hagyományteremtő szándékkal
kupakkép építő versenyt
szervezett február 11. és április
2-a között a Családsegítő és
Gyermekjóléti Központ. Az iskolai
közösségek részvétele felülmúlta
a szervezők várakozását.
Több mint 800 gyermeket és tanáraikat
sikerült bevonni a közösségépítő,
izgalmas feladat
megvalósításába.
A kupakképekből álló kiállítás
díjátadással egybekötött megnyitóján
a városvezetés nevében
Karádi Ferenc alpolgármester köszöntötte
a megjelenteket a Halis
István Városi Könyvtárban. Kaszás
Gizella, a családsegítő központ
igazgatója beszédében kiemelte:
Április nyolcadikát az Emberszeretet
világnapjaként tartják
számon.
A Családsegítő és Gyermekjóléti
Központ e neves nap alkalmából
kívánta felhívni a figyelmet arra,
hogy egy kicsivel több időt szenteljünk
embertársaink problémái
iránt, hallgassuk meg őket, ha hozzánk
fordulnak segítségért, és legyünk
türelmesebbek a körülöttünk
lévő világgal. Önzetlenül
gyakoroljunk türelmet és toleranciát,
legyünk megértőbbek, és
igyekezzünk valami jót tenni úgy,
hogy ezért semmit nem várunk
cserébe.
A verseny során 355 kg kupakot
sikerült összegyűjteni. Az ebből
származó bevétel a Családsegítő
és Gyermekjóléti Központ
„Segíts, hogy segíthessünk” Alapítványát
gazdagítja, és a hátrányos
helyzetben lévő gyermekek,
valamint családok támogatását
szolgálja.
A képalkotásban részt vevő általános-
és középiskolások keze
nyomán az emberszeretet témakörben
42 remekmű született. A
versenyt négy kategóriában hirdették
meg. Eredmények: I. Kupakbajnok
címet a Hevesi Sándor
Általános Iskola 3/C. osztálya
nyerte meg a legnagyobb kép alkotásával.
Tanáruk: Kupó
Csabáné. A kép mérete 2 m 20
cm x 9 m 80 cm. 2. Rajongói rekorder:
227 szavazattal a legtöbb
internetes szavazatot a Dr. Mező
Ferenc – Thúry György Gimnázium
és Szakképző Iskola Thúry
György Tagintézményének 11/B
osztálya nyerte el. Felkészítő tanáruk
Lukács Judit. Különdíjjal a
legtöbb – 60 kg – kupakot leadó
osztályt jutalmazták, amit ugyancsak
a Hevesi Sándor Általános
Iskola 3/C osztálya vehetett át.
Az emberszeretet témakörben a
legjobb alkotást a Batthyány Lajos
Gimnázium 10/A osztályos
tanulói készítették.
A díjakat Szabadics Zoltán, a
Szabadics Közmű- és Mélyépítő
Zrt. elnöke, Baranyai Tamás, az
Unicredit Bank fiókigazgatója,
valamint Kaszás Gizella, a Családsegítő
és Gyermekjóléti
Központ igazgatója adta át. A
versenyt Horváth Szilvia szervezte.
B.E. - P.L. - Sz.Zs. - V.M.
Újabb Cserhátis
sikerek
Kupakokból kép
– Elvárás nélkül
is tegyünk valami jót
Kanizsa 6 – Hirdetés 2013. április 25.
A 2013 évi Város Napi programok miatt az alábbi útlezárások,
forgalomkorlátozások és forgalmi rend változások
várhatók az Erzsébet téren és környékén:
PARKOLÁSI TILALOM LESZ ÉRVÉNYBEN
- április 25. (csütörtök) 15:00 - április 28. (vasárnap)
12:00-ig az Erzsébet tér keleti útszakaszán a Fő út és a Rozgonyi
út között.
- április 25. (csütörtök) 18:00 - április 28. (vasárnap)
06:00-ig az Erzsébet tér nyugati útszakaszán a Fő út és a Vásár
út között (Polgármesteri Hivatal előtt), valamint az Erzsébet
tér északi oldalán a Rozgonyi út és a Magyar út között.
- április 26. (péntek) 20:00 - április 27 (szombat) 11:30-
ig a Deák téren.
- április 26. (péntek) 08:00 - április 26 (péntek) 16:00-ig
a városközpontban a fizetőparkolók ingyenesen használhatóak!
ÚTLEZÁRÁS LESZ ÉRVÉNYBEN
- április 25. (csütörtök) 20:00 - április 28 (vasárnap)
05:00-ig az Erzsébet tér keleti útszakaszán a Fő út és a Rozgonyi
út között, valamint az Erzsébet tér déli útszakaszán
az Ady út és a Zárda utca között a Fő úton.
- április 26. (péntek) 06:00 - április 28 (vasárnap)
05:00-ig az Erzsébet tér nyugati útszakaszán a Fő út és a
Vásár út között (Polgármesteri Hivatal előtt), az Erzsébet
tér északi oldalán a Rozgonyi út és a Magyar út között,
valamint a Vásár utcán a Báthory utca Erzsébet tér
között (forgalom terelése a Báthory utca felé). Az útlezárások
területére a fenti időpontok alatt csak a vásárosok
hajthatnak be árufeltöltés miatt a rendezők beleegyezésével.
FORGALMIREND VÁLTOZÁS LESZ
ÉRVÉNYBEN
- április 26. (péntek) 06:00 - április 28 (vasárnap)
05:00-ig a Kinizsi utca forgalmi iránya megváltozik. Az
utcában az egyirányú forgalom megfordul a Rozgonyi
utca és az Arany J. utca közötti viszonylaton. Az Arany
J. utcában jobbra fordulási tilalom a Kinizsi utca felé,
valamint a Kinizsi utcában balra fordulási tilalom az
Arany J. utca felé lép érvénybe, valamint a Kinizsi utcában
megállási tilalom a Rozgonyi utca felöl 50 m-en.
IDEIGLENES ÉS SZAKASZOS
ÚTLEZÁRÁS LESZ ÉRVÉNYBEN
- április 27. (szombat) 10:00 - 10:00 az Erzsébet tér - Fő
út - Huszti tér - Petőfi utca - régi 7-es útvonalon Galambokon
át Zalakarosig futóverseny miatt.
- április 27. (szombat) 10:00 - 11:00-ig az ünnepi felvonulás
és zászlófelvonás idejére a Balatoni út irányában
az Erzsébet tér - Fő út (Deák tér északi oldal) szakasza,
valamint a Csengery út a Fő út és a Zrínyi utca
közötti szakasza, valamint az Erzsébet tér irányában a
Huszti tér - Fő út - Erzsébet tér szakasza (kivétel a
Huszti tér irányából a belváros irányába közlekedő menetrend
szerinti autóbusz járatok, visszairányban a Király
körforgalom - Zrínyi út - Széchenyi körforgalom -
Felsőtemplom - Fő út terelőúton közlekednek az autóbuszok
a Deák tér megállóhely kihagyásával). A Széchenyi
tér - Fő út közötti szakasz (a Deák tér keleti oldal
a Felsőtemplom előtti része) a huszárok elvonulási
idejére lezárásra kerül.
BUSZFORGALOM VÁLTOZÁSA
Értesítjük T. Utazóközönséget, hogy a Város Napi rendezvények
miatt
- április 25. (csütörtök) 20:00 - április 28 (vasárnap)
05:00-ig lezárásra kerül az Erzsébet tér déli útszakaszán az
Ady út és a Zárda utca közötti szakasza. A Dél-Zalai
Áruház autóbusz megállót ezen idő alatt a járatok nem érintik,
a Dél-Zalai Áruház elnevezésű buszmegállópár áthelyezésre
kerül a Zrínyi utcába, az E.on székház elé.
- április 26. (péntek) 06:00 - április 28 (vasárnap) 05:00-
ig lezárásra kerül az Erzsébet tér északi oldalán a Rozgonyi
út és a Magyar út között. A lezárás ideje alatt a 8-as és a 8
Y-os jelzésű helyi járatok Napraforgó tér - Miklósfa viszonylatban
módosított útvonalon közlekednek. Nem érintik
a Királyi Pál út sarok, Vörösmarty út sarok és a Rozgonyi
utca sarok megállóhelyeket. A megállóhelyek, ahol a
járatokat igénybe vehetik: Zrínyi utcai ideiglenes megálló,
Kalmár utca, Magyar út 60., Kenyérgyár.
A lezárások és forgalomkorlátozások miatti esetleges
kellemetlenségekért kérjük megértésüket és türelmüket.
Kanizsa Turizmusáért Egyesület
Felhívás VÁROS NAPI FORGALMIREND VÁLTOZÁS!
a Nyugdíjas
Kertbarátokhoz
Országos méretű program indult
„Magyarország legszebb konyhakertjei”
cím elnyerhetősége céljából.
A mozgalom, a program célja a lakosság
ösztönzése a kiskerti zöldségés
gyümölcstermesztési tevékenységek
kiterjesztéséért, népszerűsítéséért.
A mozgalomban Nagykanizsa
városa is részt kíván venni, melyet a
Kertbarát körünk is maximálisan támogat,
egyetértve a felhívással.
Apályázatban való részvétel nem
öncélú. Szeretnénk, ha a megfelelő,
minél nagyobb részvétel mellett támogatási
alapokat szerezhetnénk a
városunkban a konyhakert, a
biokultúra megteremtésének. A kiskerti,
konyhakerti mozgalom erősödése
lehetőséget teremtene újabb közösségek
létrehozására. A közösségeken
belül megszerezhetők lennének
azok az ismeretek, amelyek elősegítenék
a múlt század 70-es, 80-as
éveiben még virágzó vegyszermentes
gazdálkodás elterjedését is.
Napjainkban egyre nyilvánvalóbbá
vált, hogy a vegyszerekkel
kezelt és tartósított élelmiszerek súlyosan
károsítják az egészséget, melyek
alattomosan, évtizedek után jelentkeznek.
Ennek a folyamatnak a
feltartóztatása csak úgy lehetséges,
ha minél több család a lehetőségei
szerint, saját maga termeli meg
zöldség- és gyümölcs szükségleteit.
Ehhez a jövőben az önkormányzat
is segítséget tudna nyújtani.
A tét nagy, hiszen nem csak a
saját, hanem a gyermekeink, a
család jövőbeli egészségéért is
felelősséggel tartozunk.
Tisztelt Nyugdíjas Társaim,
Kertbarátok!
Kérem, hogy a lehetőségekkel élve,
mind többen nevezzetek be 2013.
április 30-ig a Nagykanizsa önkormányzata
által is meghirdetett „Legszebb
konyhakertek” programba. A
jelentkezéseket a klubok vezetőinek
vagy a Polgármesteri Hivatal, Művelődési
Házak portáján lehet leadni.
A pályázati feltételek és jelentkezési
lapok elérhetők a nyugdíjas
klubok, idősügyi szervezetek vezetőinél,
továbbá a Kanizsa Újság áprilisi
számaiban.
Fogjunk össze mi nyugdíjasok,
kertbarátok, hogy együttesen és
sikeresen szerepelhessünk az országos
versenyben, ezzel is elősegítve
városunk jó hírnevét.
Részvétellel a mozgalom, a
program sikeréért!
Kovács Gyula
Vasutas Kertbarátok Klubja
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 25. Kanizsa – Város Napja 7
8 Kanizsa – Hirdetés 2013. április 25.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozva „A legszebb
konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz
– meghirdeti „A legszebb konyhakertek” című programot/versenyt.
A program célja: A lakosság ösztönzése arra, hogy saját, rokonai, vagy barátai
udvarán alakítson ki és termesszen maga és családja számára minél több konyhakerti
zöldséget, gyümölcsöt.
A programban történő részvétel feltételei: az illető a programhoz önként kíván
csatlakozni, rendelkezik saját tulajdonú vagy számára megművelésre átengedett
balkonnal, kerttel, udvarral, telekkel, földterülettel, ahol konyhakerti zöldségeket/
gyümölcsöket termeszt.
Nevezési kategóriák - megművelt földterület méretei alapján:
- Balkon kategória: Erkélyen kialakított
- Mini kategória: 10 - 50 m2
- Normál kategória: 50 m2 felett
- Zártkert 1. kategória: Zöldség
- Zártkert 2. kategória: Gyümölcsös
Jelentkezési határidő: 2013. április 30. Jelentkezés módja: AJelentkezési lap kitöltése
és leadása. Jelentkezési lap kérhető: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Polgármesteri Kabinet I/8. sz. irodájában, a szabados.gyula@nagykanizsa.hu email
címen, illetve letölthető a www.nagykanizsa.hu honlapon/Felhívások menüpontban
található linkről („A legszebb konyhakertek”). Jelentkezési lap leadható: Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) portáján
elhelyezett gyűjtőládában. Jelentkezhet: a balkon, kert, udvar, telek, földterület tulajdonosa,
vagy annak megművelője. Jelentkezéskor, illetve a program idején szívesen veszünk
fotót a balkonról vagy a kertről, mely segíti a bírálók munkáját.
Elvárások és egyben a bírálat szempontjai:
1. A kertben minimum 5, az erkélyen/balkonon 5 edényben elhelyezett, 3 különböző
konyhakerti növény termesztése történjen.
2. Anövények megválasztása szabadon lehetséges, mindenki igényének megfelelően.
3. Amegművelt terület legyen ötletesen kialakított, szép, megfelelően gondozott,
gyommentes, és egyben hasznos.
4. A kert rendezett környezetben helyezkedjen el.
5. A megtermelt zöldségek/gyümölcsök minősége megfelelő legyen.
6. Permetezés esetén legyen naprakészen, szabályosan vezetett Permetezési napló.
7. Előnyt élvez a komposztálás, a bio/öko módszerek alkalmazása és öntözés esetén
a csatorna/esővíz használata.
Díjazás: Kategóriánként az első három helyezett tárgyjutalomban és oklevélben
részesül, valamint a szponzori felajánlásoktól függően különdíjak odaítélésére is
sor kerül a zsűri döntése alapján. Országos díjazás: a programhoz kapcsolódó
„Magyarország legszebb konyhakertje” díjra történő jelölésre, minden kategória
első helyezettje lesz jogosult a zsűri által tett külön ajánlás alapján.
Országos díj: Bronzplakett - Györffy Sándor, Munkácsy és Magyar Örökségdíjas
szobrászművész alkotása, illetve Miniszteri elismerő oklevél, melyet az Országos
Eredményhirdetésen ünnepélyes keretek között Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési
miniszter úr ad át Kovács Szilvia ötletgazdával a Vidékfejlesztési
Minisztérium Darányi Ignác termében.
A kertek megtekintése: 2 alkalommal (április 30 - augusztus 31-ig) történik előzetes
időpont egyeztetés alapján. Eredményhirdetés: 2013. szeptember 3.
Várjuk minden zöldség/gyümölcs termesztő kertművelő jelentkezését!
Cseresnyés Péter polgármester
„A legszebb konyhakertek” program
Jelentkező neve:
..............................................................................................................................
Címe:
..............................................................................................................................
Elérhetősége (telefon, e-mail):
..............................................................................................................................
Minősége: 􀀔 Tulajdonos 􀀔 Megművelő
A tervezett konyhakert címe:
..............................................................................................................................
Nevezési kategória: 􀀔 Balkon kategória: Erkélyen kialakított
􀀔 Mini kategória: 50 m2-ig
􀀔 Normál kategória: 50 m2 felett
􀀔 Zártkerti kategória 1.: zöldséges
􀀔 Zártkerti kategória 2.: gyümölcsös
Fotót várhatunk-e a kertről? 􀀔 Igen 􀀔 Nem 􀀔 Még nem tudom
A megművelő mikor található általában a kertben?
..............................................................................................................................
..............................................................................................................................
AJelentkező és a balkon, kert, udvar, telek, földterület Megművelője ezen jelentkezésével
kinyilvánítja, hogy „A legszebb konyhakertek 2013” programban
önként vesz részt, a nevezés feltételeit elfogadja és egyben hozzájárul ahhoz,
hogy a zsűri tagjai, - előzetes időpont egyeztetés után - két alkalommal (május
01. és augusztus 31. között) kertjét megtekintsék. FONTOS! Az azonosítás
érdekében a beküldött fotóra kérjük feltüntetni, vagy mellékelni, hogy mely
konyhakertről készült! Bírálatnál az alábbi szempontok is szerepelnek: Biomódszerek
alkalmazása, öntözés lehetőleg csapadék vagy csatornavízzel, komposztálás,
régi, népi módszerek alkalmazása.
Dátum: 20....., ...........................................
..................................................................
Jelentkező aláírása
Kanizsa – 2013. április 25. Városháza 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot hirdet Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Jegyző munkakör betöltésére
Fő feladatok:
A vonatkozó jogszabályokban (különös tekintettel a Magyarország helyi önkormányzatairól
szóló törvény és a közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőkre
vonatkozó törvény (Kttv.) szabályozására), valamint Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatában a megyei
jogú város jegyzőjének feladat-, és hatáskörébe tartozó feladatok ellátása.
A munkavégzés helye: 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
A kinevezés teljes munkaidőben, határozatlan időre szól, hat hónap próbaidő kikötésével.
A munkakör a pályázat elbírálását követően tölthető be.
Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen
előélet, igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés
vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítés, jogi vagy közigazgatási
szakvizsga, vagy az OKV elnöksége által a teljes körűen közigazgatási
jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján adott mentesítés (ennek hiányában
a pályázó nyilatkozata, hogy kinevezése esetén a kinevezéstől számított
egy éven belül azt megszerzi), legalább kétévi közigazgatási gyakorlat.
A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbi dokumentumokat:
- a pályázó aláírt önéletrajza (www.nagykanizsa.hu / E-ügyintézés / Letölthető
nyomtatványok / Titkárság mappában található Önéletrajz minta szerint) a pályázó
eddigi szakmai tevékenységének részletes bemutatásával,
- a pályázónak a munkakör ellátására vonatkozó szakmai és vezetői elképzelései,
- három hónapnál nem régebbi eredeti erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza
azt is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll (vagy az arra vonatkozó
igazolás, hogy a pályázó a pályázata benyújtásáig az erkölcsi bizonyítványt
kérelmezte),
- a feltételként előírt iskolai végzettséget, szakképesítést, jogi vagy közigazgatási
szakvizsgát illetve a mentesítést tanúsító okiratok másolata (szakvizsga hiányában
a megszerzésére vonatkozó nyilatkozat),
- a kétévi közigazgatási gyakorlat (Kttv.6.§ 16. pont) hitelt érdemlő igazolása,
- a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatai, hogy
- nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt,
- kinevezése esetén munkaköri összeférhetetlenség vele szemben nem áll fenn, és
nem áll hivatalvesztés fegyelmi büntetés hatálya alatt, amely miatt államigazgatási
szervnél nem alkalmazható,
- a 2007. évi CLII tv. szerinti vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséget vállalja,
- hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással
összefüggő kezeléséhez, a döntéshozó részéről a pályázati eljárásban
résztvevők általi megismeréséhez.
A pályázat benyújtási határidejének leteltét követően a pályázati eljárásban - az
erkölcsi bizonyítvány kivételével - hiánypótlásra nincs lehetőség.
Az érvényes erkölcsi bizonyítvány eredeti példányát legkésőbb a személyes meghallgatáskor
be kell nyújtani.
Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a közszolgálati tisztviselőkről
szóló törvény vonatkozó szabályozása, a hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata
és a hivatali Közszolgálati Szabályzata alapján kerül sor.
Apályázatokat Cseresnyés Péter polgármesternek címezve (Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) kell benyújtani
zárt borítékban, "Jegyzői pályázat" felirattal.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. május 3.
Adöntést megelőzően - külsős szakértő közreműködésével - vezetői képességfelmérésre
kerülhet sor, amelyen a pályázók részvétele önkéntes. Adöntést megelőzően
a beérkezett pályázatokat előkészítő bizottság - a pályázók személyes meghallgatásával
- véleményezi. Apályázatok elbírálására a benyújtási határidő lejártát
követő 30 napon belül kerül sor. A pályáztató a pályázókat írásban értesíti a
döntésről. A döntéshozó fenntartja a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek
nyilvánítsa.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás Cseresnyés Péter polgármestertől
személyesen vagy telefonon (06-20-849-2301) kérhető.
Apályázati hirdetmény közzétéve a Nemzeti Közigazgatási Intézet Internetes oldalán.
(Elérhető: www.kozigallas.gov.hu, www.kszk.gov.hu vagy
www.nki.gov.hu Közszolgálati állásportál)
Álláspályázat - jegyző
Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt Ügyfeleket, hogy 2013. április 26-án (pénteken) a
Polgármesteri Hivatalban az Építéshatósági Osztályon az ügyfélfogadás az
építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs
rendszer ( ÉTDR) oktatása miatt ügyeleti rendszerben működik.
Ügyeletben működik az engedélyezés
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény
2013. január 1-jei hatállyal lehetővé tette, hogy a helyi önkormányzat képviselő-
testülete önkormányzati rendeletben meghatározza a közösségi együttélés
alapvető szabályait, illetve elmulasztásuk jogkövetkezményeit.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése fenti tárgykörben
megalkotta 20/2013.(IV.03.) számú rendeletét, mely a 2013. április 3-tól hatályos.
Arendelet a közösségi együttélés alapvető szabályai keretében magatartási
szabályokat állapít meg többek között a kiemelt terek (Erzsébet tér, Eötvös tér,
Széchenyi tér) tekintetében. E szabályok szerint a kiemelt tereknek a rendeletben
megjelölt területén tilos
a) a kijelölt dohányzóhelyen kívül dohányozni,
b) kerékpáron közlekedni, görkorcsolyázni, gördeszkázni, gépjárművel, motorkerékpárral,
segédmotoros kerékpárral behajtani, parkolni,
c) kutyát vagy más állatot – a vakvezető és mozgáskorlátozottat segítő, kiképzett
szolgálati kutya kivételével – sétáltatni, oda bevinni,
d) mástól pénzt kéregetni, illetve elfogadni e célból kiállni vagy kiülni.
A rendelet a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásként határozta
meg a kereskedelmi üzletek nyitvatartási idejével kapcsolatos jogszabályi kötelezettség
megszegését is, vagyis a nyitvatartási idő előtti, vagy azon túli nyitva tartást.
Arendelet fentieken kívül a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásokat
a közterületek használata, a helyi környezet és a zöldfelületek védelme,
az állattartás, a fizető parkolóhelyek igénybevétele, a közutak nem közlekedési
célú igénybevétele és a közterületek felbontása, a köztemetők és temetkezés
rendje, az önkormányzati jelképek használata, valamint Nagykanizsa város és településrészei
névhasználata tárgykörökben határozza meg.
A rendelet hatálya a 14. életévét betöltött természetes személyekre, jogi személyekre
és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre terjed ki, amennyiben
azok Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának közigazgatási területén
a rendeletben meghatározott magatartásokat tanúsítják.
A rendelet értelmében a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartások
elkövetőivel szemben 150.000 Ft-ig terjedő közigazgatási bírság, illetve
50.000 Ft-ig terjedő helyszíni bírság szabható ki.
Arendelet teljes szövege a város honlapján (www.nagykanizsa.hu) megtekinthető.
Közösségi együttélés szabályai
2013. május 1.
KANIZSAI MAJÁLIS
Nagykanizsa, Széchenyi és Eötvös tér
13.30 Nagykanizsai Fúvószenekar
14.00 Köszöntők
14.15 Nagykanizsai Fúvószenekar
és a SWANS Mazsorett Csoport
14.30 SWANS Balett- és Tánciskola növendékei
15.00 Flamenco-műsor
15.10 Fehér Kígyó együttes
15.30 Tűzmadár Mozgásszín
16.00 Dávid énekes műsora
16.45 Gyöngyvirág Néptánccsoport
17.00 „A zene, az kell!”
válogatás örökzöld slágerekből
Decsi Csaba és Decsi Richárd műsora
17.30 Premier Táncklub
18.00 Kanizsa Kulturális Kincsei:
a tehetségkutató verseny nyerteseinek műsora
18.30 Bogdán Norbert - gitár, ének
19.00 Rezedák Hagyományőrző Népdalkör (Bajcsa)
19.30 Vígadó Duó - Ernszt Katalin és Nemere László
20.00 Zumba életérzés Andival
20.30 Old Mix Kartell
22.00 Tűzzsonglőr
Tavaszváró
kamarai feladatokkal
dr. Polay József elnök
Az elmúlt hetekben számos
intézkedés született, melyből néhányat
érdemes kiemelni. A
Magyar Nemzeti Bank bejelentette,
hogy a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak
250 milliárd
forint refinanszírozási hitelkeretet
biztosít a kereskedelmi
bankokon keresztül fejlesztési
és forgóeszköz célokra, valamint
az uniós programok saját
erejére. További 250 milliárdos
keretből a kkv-k devizahitel kiváltó
lehetőségeit is biztosítják,
a devizatartalék terhére.
Az üzenet pozitív, a feladat jelentős,
hisz a következő hetekben fog
kialakulni, hogy az összességében
500 milliárd forintos forrás milyen
feltételekkel landol a vállalkozói
szektorban. Van kamarai feladat és
felelősség abban, hogyan járulunk
hozzá, a feltételrendszer kialakításához,
a fejlesztési célok megfogalmazásához,
és miképp formálható a
következő időszak kormányzati
szerepvállalása a gazdasági növekedés
beindításában. Akamara nyitott
a vállalati javaslatokra, kész összegezni,
és azokat a döntéshozók rendelkezésére
bocsátani.
Azt is tudjuk, hogy ez egy kezdeti
lépés, melynek sok buktatója
van és az összeg nagysága miatt,
továbbá azért mert nem ismertek a
részletek óvunk a túlzott reményektől.
Ez még nem az áttörés a
hitelfronton. Ahhoz, hogy az legyen
kiszámíthatóságra, bizalomra,
kedvező világpiaci folyamatokra
lesz szükség, valamint a
külső és belső beruházásokra és a
kereslet élénkülésére.
A magyar gazdaság egyik legkritikusabb
pontja az építőipar
válsága, azon belül is a lánctartozások
helyzetének a kezelése. A
napokban döntött a Parlament a
Teljesítésigazolási Szakértői
Szerv létrehozásáról, amely helyszíni
vizsgálat alapján, rövid időn
belül dönt a munka elvégzéséről
és a számlák kifizetéséről. E szervezetet
a Magyar Kereskedelmi és
Iparkamara működteti, ezzel is segítve
a nehéz helyzetbe került, napi
anyagi gondokkal küszködő
építőipari vállalkozásokat.
Nem kétséges, hogy a gazdasági
növekedésünk kulcskérdése az
oktatás, a köz- és a felsőoktatás
területén, valamint a kamara számára
a legtöbb feladatot adó szakképzésben.
A közelmúltban készült
el az a szakképzési koncepció,
amely megyénként fogalmazza
meg a tennivalókat.
Összefoglalva a tavasz több intézkedést
hozott, melynek eredményességét
az idő fogja megmutatni.
Bízunk abban, hogy a kedvező
folyamatok városunkat is elérik.
Kamaránk is sok-sok rendezvénnyel
és információval segíti a
vállalkozásainkat. Kamarai feladataink
jó színvonalú végzésével,
remélem mi is hozzájárulhatunk
vállalkozásaink gazdasági
stabilitásának elősegítéséhez és
ezzel a város fejlődéséhez.
„Innováció a jövőért”
􀂊 Vetélkedő középiskolás
diákok részére
Kamaránk a Kanizsa TISZK
közreműködésével április 10-én
innovációs vetélkedőt rendezett
középiskolás diákoknak. A játékos
vetélkedőn a csapatoknak az
innováció témakörében kvíz kérdésekre
kellett válaszolniuk, egyegy
magyar találmány képét kellett
kirakniuk puzzle-ből, de
activity és rubik kocka kirakás is
szerepelt a feladatok között. A vetélkedőn
dr. Polay József elnök elmondta,
hogy kamaránk a vállalkozásokon
kívül a diákokat szólította
meg, mert már ebben az élethelyzetben
is fontosnak tartjuk,
hogy a fiatalok megfelelő információval
rendelkezzenek az innováció
szükségességéről. Később,
leendő vállalkozóként vagy az
élet más területén kiemelt figyelemmel
legyenek a folyamatos
megújulás, az innováció iránt.
􀂊 Innovációs konferencia
Április 12-én „Innováció a jövőért”
címmel konferenciát tartottunk
a Pannon Egyetem Nagykanizsai
Kampuszán. dr. Polay József
elnök megnyitója után, Cseresnyés
Péter polgármester köszöntötte
a résztvevőket. Elsőként
Dr. Török Ádám akadémikus előadását
hallgathatták meg a megjelentek
a K+F versenyképesség
összefüggéseiről, majd Dr. Birkner
Zoltán kampusz igazgató beszélt
az innovációról közérthetően.
Kalcsú Zoltán a Pannon
Novum innovációs menedzsere az
intelligens szakosodási innovációs
stratégiáról tartott előadást, végül
Ferinc Vince vázolta a pályázati
lehetőségeket és röviden bemutatta
saját innovációs projektjét.
A rendezvényen hirdettük ki a
középiskolásoknak kiírt innovációs
pályázat és vetélkedő eredményét.
A díjakat dr. Polay József kamaránk
elnöke és Mérksz Andor a
Kanizsa TISZK ügyvezető igazgatója
adta át a versenyzőknek.
Pályázat eredménye: 1. helyezett:
Zalavári Csaba - „Elektrobuborék”
(Nagykanizsai Műszaki
SZKI), 2. helyezett: Balogh
Levente, Bethlen Anett, Dömötör
Eszter Fanni, Farkas Martin -
„Rubik Ernő és találmányai” (Dr.
Mező Ferenc - Thúry György
Gimnázium és SZKI), 3. helyezett
Szabó-Thomka Sámuel - „Teller-
H-bomba” (Batthyány Lajos Gimnázium),
4. helyezett: Végh Péter
- „Csak egy tollvonás…” (Batthyány
Lajos Gimnázium), 5. helyezett
Veilinger Fanni - „Bűvöskocka”
(Dr. Mező Ferenc -Thúry
György Gimn. és SZKI). Vetélkedő
eredménye: 1. helyezett: a Batthyány
Gimnázium csapata (Bajsz
Norman, Ötvös Sándor, Tuhári Richárd),
2. helyezett: a Piarista
Gimnázium csapata (Kummer
Nándor, Kocsis Judit, Kovács Kelemen),
3. helyezett: a dr. Mező
Ferenc-Thúry György Gimnázium
és SZKI Mező tagintézmény csapata
(Lekszikov Kitti, Molnár Zsófia,
Stibernik Flóra), 4. helyezett:
a Műszaki Szakképző Iskola Zsigmondy
tagintézmény csapata
(Nagy Gábor, Vránics Virág, Béres
Laura), 5. helyezett: a dr. Mező
Ferenc-Thúry György Gimn. és
SZKI Thúry tagintézmény csapata
(Fenyvesi Dániel, Győrfi Patrik,
Csonka Kitti).
A vetélkedő és a pályázat helyezettjeit,
valamint a pályázati
anyagokat megtekinthetik a kamarai
honlapunkon.
A vetélkedő és a konferencia az
NGM_SZERZ68/1/2012/2/2/
Nagykanizsa sz. pályázati támogatással
valósult meg.
ECO-HUB motivációs
szeminárium
Kamaránk az ECO-HUB projekt
keretén belül április 17-én
motivációs szemináriumot szervezett
a Vasemberház Dísztermében.
A rendezvény célja a kkv-k
érdeklődésének felkeltése volt a
környezetvédelmi innováció
iránt, „zöld gondolkodásuk” elősegítése
az ECO-HUB projekt kínálta
lehetőségek bemutatásával.
A rendezvényt Cseresnyés Péter
polgármester köszöntője után, dr.
Polay József kamaránk elnöke nyitotta
meg. Előadásában bemutatta
kamaránk környezetvédelemmel
kapcsolatos tevékenységét. Ezután
dr. Ágoston Csaba PhD, a Környe-
Kanizsa 10 – Kamara 2013. április 25.
Nagykanizsai Kereskedelmi
és Iparkamara
8800 Nagykanizsa, Ady u. 1.
Telefon: 93/516-670, 93/516-671
Mobil: 0630/754-3616
E-mail: nakkik@nakkik.hu,
Honlap: www.nakkik.hu
zetvédelmi Szervezetek és Gyártók
Szövetsége képviseletében beszélt a
fenntartható társadalom előtt álló feladatokról,
majd Iris Varga a Maribori
Egyetem Kémiai és Vegyészmérnöki
Kar – Vezető partner projektmenedzsere
bemutatta az ECOHUB
projektet és dr. Milan Zorman,
a Maribori Egyetem professzora az
ECO-HUB honlapot. Dr. Farkas Imre,
a Biolife 2000 Zrt. gazdasági tanácsadója,
címzetes egyetemi docens,
rövid tájékoztatást adott a
munkaügyi központ által indítandó
képzés programjáról, majd Kalcsú
Zoltán, a Pannon Novum képviselője
beszélt az innovációról, mint a
gazdaságfejlesztés eszközéről. A
vállalkozásuknál alkalmazott környezettudatosság
jó gyakorlatait mutatta
be Miklós Zsolt, a Kanizsa
Trend Kft. ügyvezető igazgatója és
Dr. Etler Ottó a C-Mobil Labor Kft.
ügyvezető igazgatója.
Tavaszi szakképzési
és pályaorientációs
rendezvények
Pályára állunk! - Kamaránk
pályaorientációs tevékenysége
Kamaránk szakképzési tevékenységei
között a pályaorientációs
szolgáltatás kiemelt helyre került.
Fontos feladatunk a pályaválasztásra
készülő általános iskolások széleskörű
tájékoztatása az előttük álló
lehetőségekről. Pályaorientációs
munkatársunk felveszi a kapcsolatot
a Nagykanizsai Tankerülethez
tartozó általános iskolák vezetőivel,
pályaválasztásért felelős nevelőivel.
Személyes látogatások alkalmával
közösen választják ki azokat a kamarai
tevékenységeket, amelyek az
adott iskola diákjai számára segítséget
jelenthetnek. Szolgáltatásunk
három fontos pilléren nyugszik.
Üzemlátogatások szervezésével lehetőséget
biztosítunk a diákoknak,
hogy közvetlen közelről megismerkedjenek
a szakmákhoz tartozó
munkahelyek szakmai elvárásaival.
Olyan emberektől kérdezhetnek,
akik területük legjobbjai, tisztában
vannak szakmájuk minden szépségével
és nehézségével. Osztályfőnöki
órákon részletesen tájékoztatjuk
a tanulókat a megyénkben megállapított
hiány-szakképesítésekről,
és az ezekben továbbtanuló diákokat
támogató ösztöndíj rendszerről.
Harmadik fontos feladatunk a szülők
érdeklődésének felkeltése. Célszerű
6-7. osztályban kezdeni, hiszen
a kisdiákok felnőtt életét jelentősen
befolyásoló, nagy döntésről
van szó. Ha az iskola igényli, szülői
értekezletek alkalmával a pályaorientációban
érintett osztályokban
felkészítjük a szülőket a szakképzésben
várható változásokra.
Nagykanizsai tanulók
a Szakma Kiváló Tanulója
Verseny országos döntőjében
Segítjük a pályaválasztást
a Szakma Sztár Fesztiválon is!
A Magyar Kereskedelmi és
Iparkamara által megrendezett
Szakma Kiváló Tanulója Verseny
országos döntőjére 2013. április
24-26. között Budapesten kerül
sor. A januárban kezdődött előválogató
versenyek után Nagykanizsáról
19 tanuló jutott az előválogató
versenyre, közülük 7 tanuló
jutott az országos döntőbe.
Festő, díszítő, mázoló és tapétázó
szakmában Szabó Zsuzsanna és Balogh
Balázs, női szabószakmában
Hepp Annamária, géplakatos szakmában
Durgó Gábor, kárpitos szakmában
Vadász István, Hegyi Tamás,
Haselbach Zoltán. Valamennyien a
Nagykanizsa Műszaki Szakképző
Iskola és Kollégium tanulói.
Adiákoknak és felkészítő tanáraiknak
gratulálunk, sok sikert kívánunk
az országos döntőben. Kamaránk
az elmúlt évekhez hasonlóan
két buszt indít az országos döntő
meglátogatására. Az előző évekhez
képest újdonság, hogy a fesztiválra
a pályaválasztás előtt álló általános
iskolásokat visszük el, segítve ezzel
a megyei hiányszakmákra történő
beiskolázást, pályaorientációt. A
Nagykanizsai Kereskedelmi és
Iparkamara által indított buszokkal
általános iskolások is ellátogathatnak
az országos döntőre. A Szakma
Sztár Fesztivállal kapcsolatos bővebb
információ a www.szakmasztar.
hu weboldalon található.
„A pályaorientációval kapcsolatos
tanácsadási és szervezési feladatok
végrehajtása az NFAterhére
a Nemzetgazdasági Minisztérium
támogatásával valósul meg
(NFA-KA-NGM-5/2012/TK)."
A szakmaszerkezetre tett
javaslatot az MFKB
AZala Megyei Fejlesztési és Képzési
Bizottság sokrétű feladatot lát
el, amelyek közül az egyik legfontosabb
a megyei szakképzés területén
a szakképzés irányaira, a beiskolázás
arányaira és a hiány-szakképesítésekre
vonatkozó javaslatok megtétele.
A bizottság a 2014/2015. tanévre
vonatkozóan – a szakképzésről szóló
törvény szerint – megtette javaslatát
a költségvetési hozzájárulásban
részesíthető, korlátozás nélkül támogatott,
a korlátozottan támogatott,
valamint a nem támogatott szakképesítésekre
és szakközépiskolai ágazati
képzésekre. Az MFKB javaslattételi
jogköre nem terjed ki a művészeti,
kulturális, hagyományőrző, továbbá
a honvédelmi és a rendészeti
szakképesítésekre. A szakmaszerkezetre
vonatkozó döntési javaslat
megtétele előtt a bizottság összegezte
a gazdaság megyei igényeit, a
munkaerő-piaci kereslet adatait, a
gazdasági trendeket, valamint a
szakképző iskolai felmér és eredményeit.
A bizottság javaslatát minden
év március 31-ig hozza meg, és jogszabályi
előírás alapján továbbítja a
nemzetgazdasági miniszternek. A
szakmaszerkezeti döntést a Kormány
hozza meg, mely döntésről
szóló kormányrendelet várhatóan
2013. július 31-ig jelenik meg.
Az MFKB-k által a szakmaszerkezetre
tett javaslatok megtalálhatók
a www.nive.hu/mfkb2013 oldalon.
Újra itt az ideje a kamarai
konjunktúra felmérésnek
Legyen partnerünk a reális
helyzetértékelésben!
A Magyar Kereskedelmi és
Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató
Nonprofit Kft.
(MKIK GVI) 1998 óta évente kétszer
rendszeresen felméri a magyar
vállalkozások üzleti helyzetét
és várakozásait.
Az MKIK GVI e vizsgálattal képviseli
Magyarországot az Eurochambers
éves európai konjunktúra vizsgálatában,
amely az EU országaiban
mintegy 18 millió vállalkozás adataira
alapozva ad előrejelzést az európai
gazdasági konjunktúra várható alakulásáról.
Az eddigi tapasztalatok
szerint felvételünk eredményei pontosan
jelzik előre a magyarországi
GDPvárható alakulását. Eredményeinket
többek között felhasználja az
OECD, a Nemzetközi Valutaalap
(IMF) és a magyar kormányzat a magyar
gazdaságra vonatkozó előrejelzései
és elemzései során.
Kérjük, hogy szakítson időt kérdőívünk
kitöltésére, mely 8-12 percet
vesz igénybe. A kérdőív a
http://ola.gvi.hu/konjunktura címen
érhető el. A kitöltött kérdőíveket
2013. április 30-ig várjuk és köszönettel
fogadjuk!
2013. évi Pannon Novum
Regionális Innovációs Díj
A Nyugat-Dunántúli Regionális
Innovációs Ügynökség és a Pannon
Innovációs és Kreatívipari Klaszter
pályázatot hirdet, a 2013. évi Nyugat-
dunántúli Regionális Innovációs
Díj elnyerésére. Pályázhat a
Nyugat-dunántúli régióban telephellyel
rendelkező mikro-, kis-,
vagy középvállalkozásnak minősülő
gazdálkodó szervezet, valamint
minden olyan 18-35 év közötti
fiatal, aki Győr-Moson-
Sopron, Vas vagy Zala megye területén
él, tanul, vagy kutat. Pályázni
olyan megvalósult innovációs projekttel
lehet, (új termék, új szolgáltatás,
új eljárás létrehozása, piaci
bevezetése) amely az elmúlt két
évben realizálódott, és számokkal
alátámasztható eredmény-kimutatással
rendelkezik. Beadási határidő:
2013. május 15. További információ:
www.pannonnovum.hu
Nemzetközi vásár és
üzletember-találkozó
Pécs Expo 2013. június 6-9.
A 29. alkalommal megrendezésre
kerülő Pécs Expo nemzetközi
kiállítás keretében – a Pécs-Baranyai
Kereskedelmi és Iparkamara
szakmai támogatásával – a
vásár ideje alatt az alábbi nemzetközi
rendezvényeket szervezik:
Horvát Gazdasági Fórum -
június 6., Nemzetközi üzletember-
találkozó - június 6., Exportfinanszírozás
és lengyel gazdasági
együttműködési lehetőségek fórum-
június 7. Bővebb információ
a www.pbkik.hu honlapon.
Kanizsa – Kamara 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 25.
Kanizsa 12 – Színes 2013. április 25.
Április 26. 18.15 óra
KANIZSAI KÉPZő- ÉS
IPARMűVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA
Megnyitja: Balogh László, az
OKISB elnöke. Közreműködik:
Nagykanizsa Város Vegyeskara.
Vezényel Hajdú Sándor. Megtekinthető
május 18-ig.
Április 27. 17.30 óra
SZKES GÁLA
Műsorvezető: Péter Árpád.
Belépődíj: 1000 Ft (elővételben kapható
a Honvéd Kaszinó irodában)
Szervező: Szécsényiné Kápolnás
Edina (0670-7761407).
Április 29. 19 óra
Filharmónia bérlet
UNGARESCA
TÁNCEGYÜTTES
Művészeti vezető: Horváth Győző
Közreműködik: Boglya Népzenei
Együttes. Válogatás a Kárpát-medence
néptánc hagyományaiból.
Belépődíj: 2600 Ft. A Filharmónia
Budapest és Felső-Dunántúl Nonprofit
Kft. Szervezésében.
Május 1. 14 órától
a HSMK környékén
KANIZSAI MAJÁLIS
A szabadtéri színpadon változatos
kulturális programok, a téren kirakodó
vásár, valamint kézműves játszóház
várja az érdeklődőket a Kanizsai
Kulturális Központ szervezésében.
Május 3. 19 óra
SZABADTÉRI KONCERT
Fellépnek: a Dirty Fusion és a Lost
Garden együttes. Helyszín a
Medgyaszay Ház előtti park. A belépés
díjtalan.
TÁJAK, KOROK
Z. SOÓS ISTVÁN KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: június 30-ig.
INDIA ÖRÖKSÉGE
Kiállítás Sass Brunner Erzsébet és
Brunner Erzsébet Indiában festett alkotásaiból.
Megtekinthető: május 31-ig.
Április 27. 16 óra
TÁNCHÁZ
16-17 Gyermek táncház
17-18 Táncház felnőtteknek
Muzsikál a Bojtár Népzenei Együttes.
A táncházat vezeti: Kócza Attila.
Belépődíj: 300 Ft
Április 26. 17 óra
LILIOMKERT.
Stamler Lajos kiállítása.
Megtekinthető: május 15-ig
EGY (PLAKÁT)KIÁLLÍTÁS
KÉPEI
Megtekinthető: április 15-ig
Ezzel a címmel jelentet meg
receptkönyvet Röst János, városunk
korábbi alpolgármestere.
Kanizsa Hetilap: Úgy tudjuk,
ez a második könyve.
Röst János: Igen, 2009-ben jelent
meg a „Kanizsai háromszög”,
ami a rendszerváltástól (1989)
Nagykanizsa 20 év közéletét ölelte
fel. Boltokban már nem kapható,
de az érdeklődők a városi könyvtárban
hozzá tudnak jutni.
K: Honnan volt a receptkönyv
ötlete?
RJ: Valamikor a 90-es évek közepén
egy zalai kisváros piacán
láttam egy büfés kocsin a feliratot,
hogy rösti kapható. Bemutatkoztam
a tulajdonosnak, hogy Röst János
vagyok, a rösti-licenc tulajdonosa,
és kértem a rösti licencengedélyét.
Ez akkor tréfának indult,
aztán többször eljátszottam a gondolattal,
hogy el kellene készíteni
egy receptkönyvet, hiszen Nomen
est omen!
K: Illusztris személy ajánlja a
receptkönyvet az olvasóknak Bálint
gazda személyében.
RJ: Gyuri bácsi (Bálint gazda)
nagyon régi és nagyon kedves ismerősöm,
nagy megtiszteltetés
volt számomra, hogy méltatta és
ajánlotta a receptkönyvemet. Nagy
örömömre szolgál, hogy megtisztelt
barátságával, remélem, nagyon
sokáig olvashatjuk, hallhatjuk
hasznos jó tanácsait, innen is jó
egészséget kívánva néki.
K: Mi a mottója a receptkönyvnek?
RJ: Mottó: Unokáink is enni
fogják!
K: Milyen országok receptjei
szerepelnek a könyvben?
RJ: A rösti Svájc nemzeti étele,
de nagyon elterjedt a német
nyelvterületeken, Németországban
és Ausztriában is. Nagyon
sok helyen rendeznek rösti-fesztiválokat.
Hasonló ételcsalád Magyarországon
a lepcsánka, tócsni,
krumpliprósza, cicege. Mintegy
74 nevet gyűjtöttem össze Magyarországon,
amiket megyénként,
tájegységenként is eltérően
használnak. Népszerű az európai
népeknél (cseh, szlovák, lengyel,
ukrán, orosz, belarusz, ír, angol,
svéd), de a világ más pontján is
(pl.: amerika, korea), így a magyar
receptek mellett nemzetközi
receptek is szerepelnek a könyvben.
K: Közélet vagy serpenyő?
RJ: Az élet szó anagrammája:
étel. A „köz” élete vagy „köz” étele?
Abetűk ugyanazok, mindkettőnél
sok a kavarás, de az utóbbi
könnyebben fogyasztható!
K: További tervei?
RJ: A receptkönyv készen van,
kiadót, forgalmazót keresek, hogy
mindenkihez nyomtatott formában
is eljuthasson. A honlapomat a
www.rostireceptek.hu címen lehet
elérni, ahol a teljes könyv megtekinthető.
Gondolkozom egy politikai
krimi megírásán, valamint egy
új típusú Malom-játék elkészítésén.
Kanizsa
Rösti, lepcsánka, tócsni és társai…
A hozzávalók már a spájzban vannak!
A külföldi újságírók elismeréséül
szolgáló Arany Toll-díjat (Zlatna
penkala) vette át Lendvai Béla a
múlt év végén megjelent Adriakék,
tengerzöld című könyvéért, valamint
az MTI-n keresztül Horvátországról
megjelent írásaiért. Adíj
történetében a magyar újságíró az
első, aki másodszor kapta meg a
Horvátország hiteles bemutatásáért
megítélt kitüntetést.
Az április 20-án Zadarban megrendezett
nemzetközi gálán 18 ország
31 újságírójának társaságában
vette át a Horvát Idegenforgalmi
Közösség (HIK) által odaítélt kitüntetést.
Az elismerést Davor Izakovic
turisztikai miniszterhelyettes
és Meri Matesic, a HIK igazgatója
nyújtotta át. Ahorvát állami turisztikai
szervezet indoklása szerint
Lendvai Béla „újságírói munkássága,
s ezen belül a 2012-es év folyamán
az MTI által megjelentetett
cikkei nagyban hozzájárultak ahhoz,
hogy a magyar polgárok valós
és színvonalas információkhoz jussanak
Horvátországról”. Ezen felül
az „Adriakék, tengerzöld című
könyve különleges módon járul
hozzá a magyar utazóközönség és a
horvát házigazdák közötti kölcsönös
megértés és párbeszéd mélyítéséhez”
– olvasható a Horvát Idegenforgalmi
Közösség által a díjazottnak
küldött meghívólevélben.
A magyar újságíró 2009-ben vehette
át először az Arany Toll-díjat.
A Dubrovnikban rendezett gálaesten
az MTI újságírójaként Horvátországról
írt, száznál is több írásáért
díjazták. A 2005 óta létező elismerés
történetében Lendvai Béla az első
külföldi újságíró, aki immáron
másodszor kapta meg a kitüntetést.
Adriakék, tengerzöld című, saját
fotóival illusztrált riportkönyve
2012 novemberében jelent meg az
Atlantic Press Kiadó gondozásában.
Megjelenése után néhány héttel
már minden jelentős könyvforgalmazó
sikerlistáján kategóriájában
a legnépszerűbb kiadványok
között szerepelt (Bookline 1. hely,
Libri 8. hely, Alexandra 12. hely).
Kanizsa
Horvát díjat nyert adriai
könyvéért Lendvai Béla
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. április 25.
Horoszkóp
Ha úgy érzi, kissé elfásult a mindennapos
teendőktől, sétáljon ki a természetbe.
A virágzó fák illata és látványa, a kellemes
levegő mindenkiben felébresztheti a
boldogság érzetét.
A birtoklási vágyát ne mutassa ki mindenáron
a szeretteinek. Vegye észre és értékelje,
mennyi minden jó található életében. Ha
baráti körben netán másokra erőlteti a véleményét,
kellemetlenségre számíthat.
Tökéletes hétvégére számíthat. Teljesen
átszellemül, felfrissül a város napi programoktól.
A meteorológia is jó időt ígér,
minden együtt lesz a kikapcsolódáshoz.
Használja ki a lehetőséget.
Abolygók arra intik, ne várjon sokáig céljai
megvalósításával. Bár az otthona által nyújtott
biztonságra mindig számíthat, legyen az
eddigieknél merészebb. Engedje, hogy a
partnere gondoskodjon egy kicsit önről.
Az otthoni unalmas estéket dobja fel olyan
vicces ötletekkel, amivel mindenkit megörvendeztet.
Lehet ez akár egy újvonalú szabadidőruha
is. Egyébként mindegy, hogy
mi, csak váltson ki örömöt.
Hogyha nem gyönyörködött mostanában a
tűzijáték szépségében, a hétvégén ragyogó lehetősége
lesz erre is a párjával együtt. Ha kisétálnak
a Város Napja rendezvényeire, más
szórakozásról nem kell már gondoskodniuk.
Ha omnibuszon nem is, kisvonaton mindenképpen
utazhat a Város Napja két napos
rendezvénye alatt a városban. Közben
hagyjon magának időt az ismerkedésre,
egy újabb kapcsolat kibontakozására.
A csillagok állása szerint a város napi
forgatagban rátalálhat a nagy ő-re.
Hogyha egyedül indul el otthonról
szombat délelőtt, csatlakozzon bátran a
felvonulók vidám menetéhez.
Ha unalmasan telik a hétvégéje, és nem tud
mit kezdeni magával, figyelje meg például,
hogyan nő a fű. A fűnyírás is jelenthet sikerélményt.
Ha magunk nyírjuk, vagy másokkal
végeztetjük el, akkor is.
Ha nehézség adódik a párkapcsolatában,
ne a szakítás gondolata jusson eszébe
mindjárt, hanem kerekedjen felül a problémákon.
Némi fantáziával váltson témát,
és higgadtan beszélgessen tovább.
Ha szabadideje engedi, értékelje át anyagi
helyzetét, hogy minél előbb megnyugodjon.
A munkahelyi nehézségekkel a
családját ne zavarja, egyelőre szó nélkül
tegye túl magát ezen a helyzeten.
Továbbra is hallgasson a megérzéseire, hogyha
a jövőjével, vagy anyagi lehetőségeivel
kapcsolatban esik szó. A hétvégére szeszélyes,
vidám pillanatokat ígérnek a csillagok.
Lehet, hogy valaki meghívja körhintázni.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
VEGYES
TÁRS
SZOLGÁLTATÁS
Eladó Kiskanizsán 1110 m2
közművesített telek 30 m2 lebontandó
vagy felújítandó házzal.
Személygépkocsit beszámítunk.
Tel.: 0630-511-2951 (7570K)
Idős néni, bácsi nappali gondozását,
gyermekfelügyeletet, takarítást
vállalok. Tel.: 0630/609-5428
(7566K)
Kidobásra szánt hűtőjét, tv-jét,
mikróját, stb. elszállítom. Tel.: 06-
20-510-2723 (7568K)
Fűnyírást, kaszálást vállalok.
Tel.: 0620-510-2723 (7571K)
65/173/48 éves, hosszú hajú,
munka mellett tanuló nő keresi
komoly kapcsolatra párját egy
kedves, megbízható, őszinte férfi
személyében. Leveleket: „Állatbarát”
jeligére kérem személyesen
a Szerkesztőségbe (8800
Nagykanizsa, Király u. 47.)
vagy levélben a Pf.: 154-re.
(7569K)
Költözés miatt eladó laptop,
BLUE-RAY lejátszó + filmek, sarok
ülőgarnitúra (textilbőr), négy
fiókos komód, felültöltős mosógép,
szőnyegek többféle méretben.
Érd.: 0630/4500-530 (7565K)
Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. április 25.
INGATLAN
2013.05.02. CSÜTÖRTÖK 12:00 – 15:00 Inkubátorház, Nk. Buda
E. u. 19.
2013.05.02. CSÜTÖRTÖK 16:00 – 18:00 Magyar Vöröskereszt,
Nk. Sugár u. 28.
Véradás Magyar Vöröskereszt
Hegyhátszentjakab TC –
Nagykanizsai Teke SE 6:2. NB
II-es teke mérkőzés, 19. forduló.
Halogy. Kanizsai pontszerzők:
Magyar Gábor, Bende Zsolt. Ifjúságiak:
0:1. Nagykanizsai Teke
SE – Pécsi TSE 7:1. NB II-es teke
mérkőzés, 20. forduló. Nagykanizsa.
Kanizsai pontszerzők:
Bukovics László, Bánhegyi János,
Magyar Gábor, Bende Zsolt, Magyar
Zoltán. Ifjúságiak: 0:1.
LAUF-B TK Zalaegerszeg –
Nagykanizsai Teke SE 6:2. NB
II-es teke mérkőzés, 21. forduló.
Zalaegerszeg. Kanizsai pontszerzők:
Istiván Attila, Tóth Tibor. Ifjúságiak:
1:0.
A következő, szezonbeli utolsó
mérkőzésük április 28-án, vasárnap 10
órakor kezdődik Nagykanizsán, a Teke
SE a Dombóvár együttesét fogadja.
P.L.
Az utolsó mérkőzésük következik
Aquaprofit Nagykanizsai TSK
(1.) – Hungaropharma Decs (7.)
8:4. NB I-es sakk csapatbajnoki
mérkőzés, 9. forduló. Nagykanizsa.
Eredmények (elöl a hazaiak): Balogh
Cs. - Pap Gy. döntetlen, Ivanisevics
- Tóth E. 1:0, Márkus - Pataki
0,5:0,5, Ribli - Papp T. 1:0, Pintér
J. - Sebestyén B. 0,5:0,5, Bánusz -
Eltigani 1:0, Bérczes - Amstadt 1:0,
dr. Flumbort - Veszprémi 1:0, Medvegy
- Straubinger 0,5:0,5, Galyas jr.
- Kiss L. 0,5:0,5, Gara T. - Szabó R.
0:1, Kántor - Tóth S. 0,5:0,5.
Megvédte bajnoki elsőségét, így
már hatszoros bajnoknak vallhatja
magát a sakk NB I-es csapatbajnokságban
az Aquaprofit Nagykanizsai
TSK együttese. Papp Nándor csapatvezető
örült természetesen a sikernek
és a szezon tartogatott az
együttes számára mérföldköveket.
– Nagyon jó érzés hatszoros bajnokcsapatot
köszönteni – fogalmazott
a sakkozók elöljárója. – Főképp
a tízcsapatos bajnokságban
6,5 pontos előnnyel nyerni.
– Milyen volt kicsit bővebben a
pontvadászat?
– Értelemszerűen a három nagymester,
Faragó Iván, Gonda László,
Héra Imre távozásának nem örültünk,
no meg a legenda, Portisch Lajos is
befejezte a szereplést csapatbajnokikon.
Ezért volt fontos, hogy az
utolsó pillanatokban Bánusz Tamás viszont
érkezett a csapathoz. Ezen túl az
ősz azért sem volt egyszerű számunkra,
hiszen több sakkozónkat is szólította
máshová a versenynaptár. Az ősz
folyamán többször is csak tartalékosan
állhattunk fel úgy, hogy az NB I B-s
csapatból hoztunk fel játékosokat. Az,
hogy a félszezon után az élen álltunk,
már sejtette, hogy meglehet az újabb,
sorozatban ötödik bajnoki elsőség.
– S a győztes bajnokik hosszú
sorozata?
– Végül zsinórban 55 sikerig jutottunk,
de a végén már nagyon frusztrált
mindenkit, személy szerint engem is.
Utólag elmondhatom, a Szombathely
ellen is már csupán szerencsénk volt,
majd azt követően végül a Paks győzött
le minket. Ezzel lekerült rólunk a
nyomás, mely sokunkat nyomasztott.
– Kik voltak a húzóemberek a
szezon során?
– Bánusz Tamás érkezése már
eredményessége szempontjából is nagyon
sokat jelentett, hiszen kilenc partiján
szerzett hét pontot. Kántor Gergely
6,5-et produkált ugyanannyi
meccsén, Bérczes Dávid hatig jutott,
Ribli Zoltán pedig a nyolc megszerezhető
pontból hatot abszolvált.
– A szokásos kérdés nem maradhat
ki: hogyan tovább?
– Sok múlik természetesen az
anyagi lehetőségeinken, de ha sorozatunkat
folytatni szeretnénk, játékost
mindenképpen szükséges
lenne igazolnunk.
P.L.
A hatodikat ünnepelhették A Modern Tánccsoportosok
országos döntőjét rendezték a
győri ETO Park Élményközpontjában,
ahol 46 tánccsoport
1282 versenyzővel volt jelen –
köztük a Honvéd Kaszinó
SZKES táncosai is.
A Szécsényiné Kápolnás Edina
vezette kanizsai táncos különítmény
11 kategóriában indított versenyzőket,
szám szerint ötvenhetet.
A kétnapos rendezvény során
két aranyat (Dance show Formáció
mini korcsoport (képünkön),
Dance Show Duó felnőtt), három
ezüstöt (Fantasy Formáció felnőtt,
Fantasy Kiscsoport felnőtt, Funky
Formáció felnőtt), valamint egy
bronzérmet (Hip-Hop Kiscsopot
mini) zsebeltek be. Összességében
a SZKES csoportjai közül heten
kerültek ki a szövetségük világbajnokságára.
Szombaton a gálájukra a
HSMK-ban 17.30-kor kerül sor.
Moderntáncosok: hét
csoportjuk készülhet
a világbajnokságukra
Kanizsa 2013. április 25. – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
Heat Group Kanizsa VSE (2.)
– Tatabányai Vízmű Sport Egyesület
(6.) 9-6 (3-1, 2-2, 1-2, 3-1)
Vízilabda OB I B felsőházi rájátszás,
1. forduló. Nagykanizsa, 60
néző. Vezette: Bujka, Horváth J.
Kanizsa: Kiss Cs. - Szilvasán 5,
Kaszper G., Kádár 2, Kéri P., Karácsony
T., Cserdi. Csere: Virt M.,
Bencz, Gulyás Á. 2, Klie, Fábry,
Takács K. Edző: Németh Zsolt.
Ez már más kávéház – már ami
a vízilabdázók felsőházi rájátszását
illeti. S ezt már rögtön a nagykanizsai
találkozó elején leszűrhették
a medencében Karácsony
Tiborék. Az 1-6. helyért vívott fordulókban
minden egyes gólért
meg kell majd küzdenie a Kanizsa
VSE-nek. Ezért is jelentett sokat
az első negyedbeli jó rajt, no meg
azért, mert azt követően rengeteg
labdát elszórtak a vendéglátók.
Szerencséjükre a Tatabánya játékosai
meg a kapufát vették előszeretettel
célba, illetve az ejtéseik
nem találtak célba. Az utolsó játékrészben
a vendégek nyitottak
góllal, s lett 6-6, majd az elpuskázott
lehetőségek után Németh Zsolt
együttese jött ki jobban az idegek
csatájából – a rájátszás első találkozója
ezzel győzelemmel letudva...
Szombaton 11 órától a KSI
SE elleni mérkőzés következik
Nagykanizsán.
Németh Zsolt: „Ez valóban komolyabb
szakasza a bajnokságnak,
itt már minden egyes szituációnak,
rontott lehetőségnek jelentősége
van. Nem volt ez olyan könnyű
mérkőzés, de a végét jobban bírtuk.”
P.L.
Szombaton jöhet a folytatás
Kanizsai Vadmacskák SE (7.)
– ELTE-BEAC Újbuda (1.) 68-
60 (19-21, 9-16, 24-10, 16-13)
Női amatőr NB kosárlabda-mérkőzés,
felsőházi rájátszás az 1-8. helyért.
5. forduló. Nagykanizsa, 70 néző.
Vezette: Németh Cs., Németh S.
Kanizsa: Fekete Cs. (16), Fuisz
V. (19), Hegyi (11), Jurkó (19),
Nagy D. (2). Csere: Olasz, Jagarics,
Oros (1), Kovács K. Edző:
Farkas József.
A3. percben már 9-3-ra vezettek
a vendéglátók, ezután azonban beindult
a BEAC-zárkózás. A második
negyed elején a hazaiak támadójátéka
még inkább pontatlanná
vált és Farkas József együttesének
hibáit ki is használta a budapesti
csapat – elhúzva kilenc ponttal.
Nagyszünet után jelentősen javult
a KVSE teljesítménye, fokozatosan
csökkentették hátrányukat,
a 26. percben pedig már egy ponttal
vezettek is. Agresszív védekezésük
ellenszerét nem találták a
vendégek, öt percig még pontot
sem tudott elérni a BEAC. A záró
felvonásban továbbra is koncentráltan
kosaraztak Fuisz Viktoriáék
és a vendégek ugyan feljöttek, de
Hegyi Vivien, Jurkó Noémi és
Fuisz pontjaival ismét 10 pont fölé
kúszott a hazaiak előnye. A kanizsaiak
a harmadik és negyedik negyedben
nyújtott remek teljesítményükkel,
a játék minden elemében
felülmúlták az egy nap alatt kétszer
is mérkőző listavezető együttest.
Farkas József: „Végig egyenrangú
ellenfelei voltunk a listavezetőnek
és nagyon akartuk a
győzelmet. A harmadik negyedben
a védekezésünkön még tudtunk
szigorítani, ami a siker egyik alapja
volt.”
P.L.
Megtört a jég a felsőházban...
Nagykanizsai TE 1866-
Horváth Méh (9.) – Lombard
Pápa FC II (12.) 2-0 (0-0)
NB III Bakony csoport labdarúgó
mérkőzés, 20. forduló. Nagykanizsa,
120 néző. Vezette: Vass I.
(Horváth Z., Kiss P.). G.: Cserfő L.
(61.), Petánovics (83.).
NTE: Szekeres P. - Rákhely,
Cserfő L., Mavolo, Szép D. - Boros
Z. - Szőke Á. (Rieger, 60.), Cs.
Horváth G., Nagy T. (Mód, 80.),
Babati T. - László R. (Petánovics,
60.). Vezetőedző: Visnovics László.
Az első játékrész igencsak
nyögvenyelősre sikeredett, bár
Nagy Tamás távoli próbálkozása
azért már akkor gólt érdemelt volna.
A második félidőben is ment
előre becsülettel a hazai gárda,
mely pont olyan góllal szerzett vezetést,
amilyen a játék képe volt:
egy jobbról középre került labdát
végül Cserfő Lajos juttatott a hálóba
- talán mindössze két méterről...
(1-0).
Vezetése tudatában onnantól Visnovics
László legénysége akár már
nyugodtabban is játszhatott volna,
s míg a hazaiak szakvezetője kedvére
idegeskedhetett, a másik oldalon
Nagy Mihály edzőt megtalálták...
„Mit erőlködtök, ti is kiestek”
– lelátói beszólásra az egykor Zalaegerszegen
is dolgozó szakember
visszafordulva rögtön replikázott:
„Sportemberek vagyunk, azért is
illendő hajtanunk...” Persze, alakuljon
is bárhogy a bajnokság további
menete, azért a 83. percben
Petánovics Milán bebiztosította a
hazai győzelmet (2-0). Szombaton
(április 27.) ismét hazai pályán futballoznak
a kanizsaiak, 16 órától a
Sárvár legénységét fogadják.
Visnovics László: „A csapat – az
erejét tekintve – az utóbbi hetekben
talán picit túl is teljesítette a
vártakat, igaz, az első játékrészben
döcögős volt a produkciónk. Túlzottan
görcsösek voltunk, a második
félidőben aztán már játékban
és eredményességben is előre léptünk.
Mit várok a sárváriak ellen?
Hasonló kaliberű együttest alkotnak,
mint amilyen a miénk, de bízom
abban, hogy teljesítményünk
tovább javul és szurkolóinkat
eredményes futballal tudjuk kiszolgálni,
amivel folytatnánk veretlenségi
szériánkat is.”
A megyei második vonalban a
versengés kétharmadánál járva a
Kiskanizsai Sáskák együttese a
második, a Palin FC a tizenkettedik,
míg a Bagola a tizenhatodik
helyen áll a Déli csoportban.
A megyeiek harmadik vonalában
a Miklósfa egyelőre a negyedik
a Déli csoportban, míg a
Bajcsa SE a 12. pozíciót foglalja
el.
P.L.
Sportemberként küzdenek tovább
2013. április 29.
hétfő
A Tánc
Világnapja
18 órától
Kopjafa avatás
a Móricz
Zsigmond
Művelődési Ház
udvarán
a 40 éves
nagykanizsai
néptáncmozgalom
tiszteletére.
Köszöntőt mond:
Farkas Tibor
a Kanizsai
Kulturális
Központ
igazgatója
Minden
érdeklődőt
szeretettel
várunk!
Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. április 25.
START Oktatási Kft. (NyT: 20-0193-04, AL: 026)
Nagykanizsa, Arany János u. 8.
Tel.: 0693/325-973, 0630/435-1875
www.startoktatas.eu
SZEMÉLYGÉPKOCSI
tantermi képzés
Május 22-én 16:00 óra (gyorsított),
Május 25-én 08:00 óra (hétvégi)
vagy válaszd e-learning képzésünket
vagy a kettőt együtt!
Lepje meg gyermekét
Ballagásra jogosítvánnyal!
TEHERGÉPKOCSI, kamion, busz
Június 5-én (szerda) 17:00 óra (hétközi)
(Az akció a megjelenés napjától május 31-ig tart.)
Kovács Béla
Fényre sötétedő lencse AKCIÓ 20 %
Az akció 2013. május 31-ig érvényes
SAJTÓKÖZLEMÉNY
2013. április 18.
A Profi-Vill 94 Villamosipari Tervező, Kivitelező és Kereskedelmi Korlátolt
Felelősségű Társaság megvásárolta a 8800 Nagykanizsa, Ady
Endre utca 76. szám alatti üzemviteli épületet.
Az épület földszintjén műhelyek, az emeleten irodák és 1 db tárgyaló
található.
A GOP -2.1.1-11/M-2012-3490 azonosítószámú projekt keretében 10
% saját erő biztosításával 41,6667 %-os mértékű 10 millió Ft vissza
nem térítendő támogatást és 45,8333 %-os mértékű 11 millió Ft visszatérítendő
támogatást nyertünk.
PROFI VILL ''94 KFT ÜZEMCSARNOK VÁSÁRLÁSA GOP-
2.1.1-11/M-2012-3490 pályázat keretében
Profi-Vill ''94 KFT
Cím: 8800 Nagykanizsa, Ady utca 76.
E-mail: profivill94@chello.hu
Honlap: www.profi-vill.hu
www.ujszechenyiterv.gov.hu
1%Az Egry József Pályakezdő Képzőművészekért
Közhasznú Alapítvány (8822 Zalaújlak, Fő u. 40,
tel.: 0620-526-8580) kéri Önöket, hogy adójuk
1%-ával támogassák művészeiket, tevékenységüket. Adószám:
19281919-1-20
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Idősügyi Tanácsa részéről
2013. április 25-én (csütörtök) 10.00 órától a Polgármesteri Hivatal
alagsorában kialakított ügyfélszolgálaton fogadóórát tart Balogh
István, a Tanács tagja, valamint dr. Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó,
idősügyi referens.
A soron következő fogadóóra 2013. május 30-án (csütörtök) 10.00
órától lesz, tartja: Dániel László, az Idősügyi Tanács tagja valamint dr.
Szabados Gyula önkormányzati tanácsadó, idősügyi referens.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Idősügyi Tanácsa
Idősügyi fogadóórák