Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
1.99 MB
2020-12-17 09:17:09
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
544
986
Kanizsa 2013. 026. szám július

Cím: Kanizsa
Alcím: Lokálpatrióta Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

Az újság szövege:

XXV. évfolyam 26 szám
LOKÁLPATRIÓTA HETILAP 2013. július 4. Kanizsa
Fotó: varazdinske-vijesti.hr
Kedves Olvasóink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a
Kanizsa Lokálpatrióta Hetilap
nyomtatott változata július 4. és
augusztus 29. között nem jelenik
meg. A szünet utáni első, 27.
lapszámunkat augusztus 29-én
olvashatják.
Ha azonban továbbra sem akarnak
lemaradni a helyi hírekről, aktualitásokról,
vagy mindezek képes
beszámolóiról, addig is kattintsanak
folyamatosan működő weblapunkra:
www.kanizsaujsag.hu.
Már 2014. október végére elkészülhet
az a nagy horderejű
beruházás, mely eredményeként
egy háromszáz kilométer hosszú
Nagykanizsát, Zalakarost, Kaproncát
és Csáktornyát is érintő
kerékpáros úthálózat, valamint
kerékpáros centrumok és kölcsönzők
épülnek. A részletekről
Cseresnyés Péter polgármester és
Abboud Nabil projektmenedzser
számoltak be.
Ahogy a polgármester elmondta,
az elmúlt időszakban több közös
programban működtek együtt
a horvátokkal, azonban azok közül
is a legjelentősebb a Mura és a
Dráva folyó természeti környezetében
megvalósuló, a magyar-horvát
határon átnyúló program, mely
Kapronca, Csáktornya, Nagykanizsa
és Zalakaros kooperációjával
történik.
A projekt összköltsége közel 2
millió euró, ebből városunk a
legnagyobb összeget, majd 1,1
millió eurót költhet kerékpárút
építésére, meglévő utak azzá minősítésére,
így városunkban a
Vár, a Petőfi és a Teleki utcákban,
valamint a Galambok és
Bagola közötti szakaszon. Továbbá
kialakítanak egy centrumot,
és létesítenek egy mountain
bike pályát a Zalaerdő Zrt. közreműködésével.
Ennek 4-6 kilométeres
részén világversenyek
rendezhetőek, tervezett átadási
időpontja jövő év augusztusára
várható. A másik 10 kilométeres
szakaszát pedig családok is
igénybe vehetik.
Újságírói kérdésre a projektmenedzser
kiemelte, a költségvetés
85 százaléka európai uniós
hozzájárulás, a hazai önrész
15 százalékos, melynek 10 százaléka
állami és 5 százalék pedig
a résztvevők önrészéből kerül
ki.
– Nagyon szeretnénk, az együttműködést,
mint közvetlen, mint
pedig európai unós pályázatok tekintetében
tovább folytatni, szorosabbá
tenni, és reméljük a kisebb
települések is segítik ezen törekvéseinket
– hangsúlyozta Cseresnyés
Péter.
V.M.
Magyar-horvát együttműködés:
300 kilométeres kerékpáros úthálózat épül
Ahogy a horvátok részéről
mindent beleadtak, úgy Nagykanizsa
is felpezsdült avégett, hogy
Horvátország július 1-től az EU
tagja lett, hiszen Európai táncrend
– a Horvát Köztársaság köszöntése
az Európai Unióban
címmel a Kanizsa Plaza szervezésében
kulturális rendezvénnyel is
kedveskedtek a vasárnapjukat
könnyed ejtőzéssel indítóknak.
A program keretében a Kanizsai
Horvát Tamburazenekar, a Kanizsai
(folytatás a 2. oldalon)
Fotó: Varga Mónika
Nagykanizsa még közelebb kerülhet szomszédaihoz:
Horvátország az Európai Unió 28. tagja
(folytatás a címlapról)
Horvát Kórus adott elő nem csupán
szűkebb pátriájukból való színes
műsort, majd a plaza toronyórájának
harangjáték-avatása után
horvát táncház is várta az érdeklődőket.
Mozgalmasnak ígérkezett aztán
a nap további része, földrajzi értelemben
városunktól kicsit távolabb
is, igaz, ezt megtapasztalni
azért nem kellett olyan messze
menni: elég volt akár a letenyei határátkelőre
kitekinteni.
14 óra:Ahorvátországi Gorican
településéről (no, meg magyar oldalról)
– alapvetően civil kezdeményezésre
– indult menet a közeli,
kikapcsolódni vágyók körében
népszerű Zelengajhoz, ahol idővel
a felállított alkalmi színpadot a különböző
zenét szolgáltató csapatok
vehették birtokukba, nem spórolva
a decibelekkel – az asztaloknál
többen pedig a deciliterekkel...
16 óra: „Határtalan vendéglátás”,
szólt az egyik közösségi portál
bejegyzése, mivel hivatalosan
is kezdetét vette a határmenti helyen
a közös vendéglátás, köztük
például a keresztúri önkéntes lánglovagok
képviselőivel.
19.15 óra: Az autók száma már
gyakorlatilag megsaccolhatatlan a
fentebb említett zöld helyen, irány
hát picit beljebb horvát területeken
– lássuk, mi történt Varasdon.
20 óra: Varasd belvárosában
vagy Zadarban a nyári szezon kellős
közepén járunk? Az óvárosi teraszok
úsznak, aki szabad széket,
fotelt keres, néhány száz métert
gyalogolni köteles. A nagyszínpad
EU-s kékben pompázik, a csillagos
zászlók mellett egy nagy bank
molinói a „sógorainktól”..., hely
pedig valahol a Ferences tér kiülőjén.
Ninski Grgur (fordítsuk Nini
Gergelynek) a X. században a horvát
királyi udvar kancellárjaként és
püspökként élt át talán olyan mozgalmas
időszakot, amit most szobra
konstatálhatott a horvátok barokk
fővárosának méhkasra hajazó
központjában. Persze, el innen a
fennköltséggel, hiszen...
20.45 óra: ... sokaknak másnap,
vagyis július 1-je is egy munkanap.
A varasdi rádió bájos bemondója
már hazafelé igyekszik, hiszen
hétfőn hajnali négykor mese
nincs, kelni kell. Irány hát a főtér,
ahol a fényjáték kellős közepén
már javában a színpadtechnikán
dolgoznak.
21.15 óra: Bécsi előadók fel,
opera részletek minden mennyiségben,
Mozart Figaróját még a
kevésbé vájtfülűek is ismerik, no
meg a színpadi konferanszié szinkrontolmácsolásban
sem utolsó, a
németet ülteti át azonnal horvátba.
21.50 óra: Azért az éjfélt nem
mindenki fogja az óvárosban (képünkön)
tölteni, ez látszik a valamelyest
ritkuló embersorok között,
igaz a kávézók még mindig roskadásig
tele voltak.
22.40 óra: Vissza hát a horvátmagyar
határra, ahol láthatjuk, az
egyik horvát kereskedelmi televízió
lelkesen számlál vissza.
00.01 óra: Horvátország hivatalosan
is az EU tagja, Zelengaj körzetében
pedig tűzijáték. A határ
horvát és magyar oldalán lázas készülődés
(pezsgőbontás...), majd
koccintás a vámosok körében is.
Függetlenségének kikiáltása után
szinte napra pontosan 22 esztendővel.
Ahogy egy petriventei kiruccanó
fogalmazott: „Ez egyfajta ismételt
eggyé válás is nekünk, horvátoknak.
Brüsszel és a politikusok
úgyis elrendezik a fenti dolgaikat,
nekünk az emberi oldala fontos
elsősorban.”
Van, aki gyalog indult vissza oldalunkra,
mert ott parkolt le a gépkocsijával
határsétája előtt. A parkoló
tűzoltóautón pedig lobog a
magyar, EU-s és horvát lobogó...
Horvátország megérkezett, illetve
úton van, melynek további szakaszai
sem lesznek egyszerűek...
Polgár László
(Zelengaj, Varasd)
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: Hársfalvi Tímea.
Gazdasági ügyintéző: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervező: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztőség és kiadó: Nagykanizsa, Király u. 47.
földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: kanizsahetilap@chello.hu Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel:
Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője.
Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelős vezető: László Károly. Terjesztés: Savaria Post. Felelős: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-
6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879
Kanizsa – Horvátország 2 az EU-ban 2013. július 4.
KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP
Horvátország uniós csatlakozása
alkalmából országszerte
számos rendezvényt szerveztek.
Varasdon a megyei és városi
központi ünnepség vasárnap
szimbolikus „Európai maraton”
célba érésével vette kezdetét a
főtéren.
Nagykanizsáról vasárnap fél kilenckor,
Ptujból pedig délben indult
összesen 28 futó Varasdra,
akik a Dráva-hídon találkoztak a
házigazdákkal, majd együtt folytatták
az utat a közös célig. A magyar
sportolók Nagykanizsa horvát
testvérvárosa, Csáktornya érintésével
tették meg a távot.
Akanizsai és a csáktornyai futókat
az Erzsébet téren Cseresnyés
Péter polgármester szerencsés célba
érést kívánva indította útjukra.
Európai maraton a csatlakozás örömére
Fotó: Hohl Zoltán
Horvátországi barátainkat és az
eseményen megjelent kanizsaiakat
Cseresnyés Péter polgármester, országgyűlési
képviselő köszöntötte.
őt követően Stjepan Kovac, Csáktornya
polgármestere és Misel Jaksics,
Kapronca alpolgármestere köszönte
meg a kanizsaiaknak, hogy
gondoltak rájuk ezekben a történelmi
pillanatokban. A jelenlévők a
Kanizsai Horvát Kórus és a Kanizsai
Horvát Tamburazenekar jóvoltából
betekintést nyerhettek a horvát
hagyományokba is. Aki a helyszínről
szeretett volna jókívánságokat
küldeni Horvátországba,
megtehette lufin, képeslapon, vagy
elmondhatta szóban a Helikon Rádió
jóvoltából.
Horvát est a barátság jegyében
Hétfőn 19 órától az Erzsébet téren horvát est várta mindazokat,
akik barátként tekintenek déli szomszédainkra és akik szeretik Horvátország
ízeit, kultúráját. A rendezvény látogatóit, a kulturális
programok mellett, gasztronómiai utazásra is invitálták az egyik
közeli étterem teraszán.
Fotó: Bakonyi Erzsébet
A törvény által biztosított hatáskörében
Cseresnyés Péter
polgármester az eddigi aljegyzőt,
Dr. Gyergyák Krisztinát nevezte
ki június 15-ei hatállyal
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
jegyzőjévé a pályázók közül. A
város első embere a hivatal osztályvezetői
értekezletén közölte
döntését az érintettel és a dolgozókkal.
Dr. Gyergyák Krisztina 1967.
április 18-án született Zalaegerszegen.
Hivatali munkáját Nagykanizsán
1997. február 1-től a jogi csoport
főmunkatársaként kezdte,
majd két év múlva 1999. május
19-től aljegyzőként folytatta. Aljegyzői
kinevezését követően négy
alkalommal – összesen két és fél
éves időtartamban –, látott el helyettesként
betöltetlen jegyzői
munkakört. Oktatási megbízásos
jogviszonyban jelenleg is turisztikai
és utazási jogot tanít a Pannon
Egyetem Nagykanizsai Kampuszán.
Végzettsége jogász, jogi
szakvizsgával és társasági szakjogászi
képesítéssel rendelkezik.
Beszélgetésünkben a szakmai
ranglétra fokozatairól, majd a folytatásról,
illetve vezetői elképzeléseiről
kérdeztük a jegyzőnőt.
– Eddigi tapasztalataimra alapozva
és a hivatal aktuális helyzetét
figyelembe véve készítettem el
a pályázatomat. Az önkormányzatot
és a hivatalt jelentősen érintette
a 2013. január 1-jével kialakított
járási rendszer és az oktatási intézmények
fenntartásának állami átvállalása.
A szervezeti változás
nemcsak a hivatal feladatellátására
volt kihatással, hanem a szervezet
és a létszám jövőbeli alakulására
is. Figyelemmel a közigazgatásfejlesztési
pályázati lehetőségekre
is, folyamatban van a hivatal szervezetének
a megmaradt feladatokhoz
történő alakítása és a racionalizálási
javaslatok előkészítése.
– Melyek lesznek az átalakítás
elsődleges szempontjai?
– Magyarország helyi önkormányzatairól
szóló 2011. évi törvény
kimondja, hogy a polgármester
a jegyző javaslatára előterjesztést
nyújt be a képviselőtestületnek
a hivatal belső szervezeti
tagozódásának, létszámának,
munkarendjének, valamint ügyfélfogadási
rendjének meghatározására.
A közgyűlés májusi ülésén
döntött a hivatali átszervezés irányairól
figyelembe véve a folyamatban
lévő ÁROP hivatali szervezetfejlesztési
lehetőségek teljes
kihasználását. Kérdésére pontosan
válaszolva az átalakítás során elérendő
cél a hatékonyabb, áttekinthetőbb,
gazdaságosabb működés
és a párhuzamos feladatellátás
megszüntetése figyelemmel az intézményekre
és gazdasági társaságokra
is. Erre való tekintettel tettem
javaslatot a hivatali struktúra
kialakítására. Mindezen kívül
szintén elodázhatatlan feladat lesz
mindennapi életünkben az informatikai
rendszer fejlesztése,
melynek során a szakértők munkájának
a segítése mellett közre
kell működnöm a legoptimálisabb
megoldások megtalálásában is.
– A jegyzői munkakör nagy
munkabírást és felelősséget igényel.
A feladatok eredményes ellátásához
mely szervekkel fontos
együttműködnie?
– Elengedhetetlenül szükséges a
közgyűléssel és a bizottságaival, a
polgármesterrel és az alpolgármesterekkel,
továbbá fontos a jó kapcsolat
kialakítása az önkormányzat többi
szereplőivel és a város lakosságával.
– Milyen alapkövetelményeket
állít a dolgozókkal szemben?
– A hivatalban minőségi munkát
kell végezni. A törvényesség,
az ügyfélközpontú és gördülékeny
ügyintézés minden
dolgozóval szemben követelmény.
Nagy hangsúlyt kell fektetni
a határidők betartására, és
az elektromos ügyintézést minél
több területre ki kell terjeszteni.
Mindezek eléréséhez természetesen
jó kapcsolatot kell kiépíteni
a hivatal belső szervezeti egységeinek
a vezetőivel és a dolgozóival.
A jó munkahelyi légkör
megteremtése mellett nem
lehet figyelmen kívül hagyni a
vezetői következetességet, a
számonkérést, a rendszeres ellenőrzést,
és azt, hogy a hivatal
vezetőjeként példát kell mutatni
a kollektívának. A jegyző alapvető
feladatának tehát az önkormányzat
és a hivatal törvényes
működésének biztosítását, a
munkatársak szakmai hozzáértésének,
elhivatottságának erősítését,
az ügyfelek és a partnerek
udvarias, gyors kiszolgálását
tartom.
B.E.
Kanizsa – Közélet 3
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. július 4.
Fotó: Bakonyi Erzsébet
A Köztisztviselők Napja alkalmából
elismeréseket adott át hivatali
dolgozóknak Cseresnyés
Péter polgármester és Dr. Gyergyák
Krisztina, a város jegyzője.
A HSMK-ban megtartott ünnepségen
Cseresnyés Péter megköszönte
mindenki munkáját, és kiemelte,
bármilyen kritikát fogalmaznak
meg néha egyesek, megítélése
szerint a hivatalban és a hivatalnak
köszönhetően a városban
is jól mennek a dolgok.
Nagykanizsának egy olyan köztisztviselői
gárdája van, akik jól dolgoznak.
Megjegyezte, a korábbi, sokak
számára kellemetlen döntésük
kompenzálásaként – a közgyűlés
határozata értelmében –, idén a hivatali
bérmaradványt a köztisztviselők
díjazására fordíthatják. Hozzátette:
természetesen az átalakításról
nem tettek le. Hatékonyabb és a polgárok
számára egy ügyfélbarátabb
és elérhetőbb önkormányzati hivatalt
akarnak létrehozni. A 2013. évi
Köztisztviselők Napja alkalmából
címzetes főmunkatárs címet kapott
Bedő Rozália Ibolya szervezési
ügyintéző, a Polgármesteri Kabinet
munkatársa és Pap József Zoltán
vagyongazdálkodási ügyintéző, a
Városfejlesztési Osztály munkatársa.
Címzetes vezető főtanácsos címet
kapott Püspök Mária könyvelő,
a Gazdálkodási Osztály munkatársa
és Vinczek Ibolya szociálpolitikai
ügyintéző, a Szociális Osztály munkatársa.
Címzetes vezető tanácsos
címet Dr. Lakatos Katalin jogtanácsos,
a titkárság munkatársa, míg
címzetes főtanácsos címet Bokán
Péter üzemeltetési ügyintéző, a titkárság
munkatársa vehetett át.
B.E.
Köztisztviselők napja elismerésekkel
Cél az ügyfélközpontú és gördülékeny ügyintézés
Fotó: Bakonyi Erzsébet
Kanizsa – Közgyűlési 4 tallózó 2013. július 4.
A nagykanizsai önkormányzat
cégének tulajdonában álló hulladéklerakó
bővítéséről, a Zala
Volánnak a tömegközlekedés
veszteségpótlására fizetendő öszszegről,
valamint a kulturális és
közművelődési intézmények két
önálló szervezetbe történő átalakításáról
is döntött ülésén Nagykanizsa
közgyűlése.
A képviselők rendeletet alkottak
a hulladékgazdálkodásról, amelyet
ezután is az önkormányzat tulajdonában
álló Netta-Pannonia Kft. végez
közszolgáltatóként.
A napirend tárgyalása során
Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP)
polgármester több képviselői felvetés
kapcsán jelezte: júliustól
„drasztikusan” csökken a hulladékszállítás
díja a városban és a
környező településeken, az árcsökkentés
nem is a mostani, hanem
még a 2011-es, alacsonyabb díjakhoz
képest mérséklődik.
Döntöttek arról is, hogy mintegy
nyolcezer négyzetméteres területtel
bővítik a bagolai városrészben
lévő hulladéklerakót, amely mostanra
szinte teljesen betelt. A 49
ezer négyzetméteres, több mint
300 ezer tonna hulladékot tároló
depó megnagyobbítása nettó 145
millió forintba kerül, ezt 75 millió
forint saját erőből és 70 millió forint
hitelből tervezi finanszírozni a
lerakót működtető önkormányzati
cég.
Nagykanizsa önkormányzata tíz
éven át, kamatmentes éves részletekben
összesen 67,6 millió forintot
fizet a Zala Volán Zrt.-nek a városi
közösségi közlekedés felhalmozott
veszteségének utólagos finanszírozására.
A szolgáltató eredetileg
295 millió forintos összeg
megtérítését kérte a várostól, de
könyvvizsgálói szakvélemény és a
tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő
közreműködésével
folytatott tárgyalásokon végül a jelentősen
csökkentett összeg megfizetésében
állapodtak meg.
A közgyűlés határozott arról is,
hogy a Kanizsai Kulturális Központból
kiszervezik a két közművelődési
intézményt – a Képzőművészetek
Házát és a Magyar
Plakát Házat –, és ezek a jövőben
a Thúry György Közérdekű Muzeális
Gyűjtemény intézményegységeként
működnek tovább. Az átalakítás
tisztább profilt eredményez
a két önállóvá váló intézménynek,
a múzeum kiállítóhelye
és szakmai lehetőségei pedig bővülnek
- indokolták a döntést az
előterjesztésben.
Eltávolítják a Gábor Áron
laktanya épületének falára kihelyezett
emléktáblát, melyet még
május 21-én avattak fel.
A tábla megépítésére vonatkozó
javaslatot Móricz István Béla nyugalmazott
alezredes, domborműkészítő
művész terjesztette a közgyűlés
elé még 2008-ban, miszerint
3 nagyméretű domborműves
emléktábla elhelyezését szeretné a
Garay utcában, a volt tüzérlaktanya
parancsnoki épületén. Azonban
a közgyűlés nem értett egyet
az alkotó szándékával, és javasolta
a szerényebb emléktábla megtervezését.
Ezzel a lehetőséggel
azonban a nyugalmazott alezredes
nem élt.
Ezt követően Móricz István Béla
több javaslattal is megkereste az
önkormányzatot, köztük a Gábor
Áron szobor elhelyezését illetően
is. Végül egy éve az önkormányzat
egyetértését fejezte ki a bronz emléktábla
elhelyezését illetően, és
kérték a véglegesített terv egyeztetését
a városi főépítésszel, azonban
ezt elmulasztották.
Ezt követően a mementó elkészült
és 2013. május 21-én ünnepélyesen
felavatták, anélkül, hogy
erről az önkormányzat vezetését
tájékoztatták volna. Az eredeti terveknél
lényegesen nagyobb lett, a
szöveg változatlan maradt, csak a
szponzorok nevével bővült.
Így, mivel a tulajdonosi hozzájárulás
feltételei nem adottak –
egyeztetés nélkül helyezték fel, a
beadott előzetes terven feltüntetett
méretnél nagyobb és nyelvhelyességi
hibákat tartalmaz – Móricz
István Bélát felszólították az emléktábla
eltávolítására.
A közgyűlésen elfogadták a
hulladéklerakó bővítésére vonatkozó
határozatot, így jövő év
tavaszára elkészülhet a közel 150
milliós bővítmény.
A város által üzemeltetett hulladéklerakóban
januárig 303 ezer
tonna hulladékot raktak le, az engedélyezett
mennyiség pedig 320
ezer köbméter. Ennek megfelelően
a korábbi két ütemben épített 49
ezer négyzetméteres szigetelt lerakó
betelt, így szükséges annak bővítése.
A közbeszerzési eljárás megindításának
alapfeltétele a finanszírozáshoz
szükséges fedezet teljes
megléte. Azonban a Nagykanizsa
Netta – Pannonia Hulladéklerakót
Üzemeltető Kft. a beruházás előkalkulált
bekerülési értékének
több mint a felével, 75 millió forinttal
rendelkezik, a fennmaradó
összeget, 70 milliót hitelből kívánja
finanszírozni. Az adminisztratív
eljárás lefolytatásának idejére az
önkormányzat biztosítja a szükséges
fedezetet a fejlesztési célú céltartalék
terhére.
Ajúliusban elindítható eljárás 3-
4 hónapot vesz majd igénybe, így
a bővítmény üzembe helyezése
2014 tavaszára várható.
Aközgyűlés támogatta azt a napirendi
pontot, amely a helyi közművelődési
és közgyűjteményi intézmények
átszervezésére vonatkozott.
Ennek értelmében az önkormányzat
fenntartásában lévő
Kanizsai Kulturális Központ
(KKK) közgyűjteményi intézményegységeit
– a Képzőművészetek
Házát és a Magyar Plakát
Házat – kiszervezi KKK-ból.
Az átszervezés következtében
az intézményegységek jelenlegi
státusza megszűnik, innentől a
Thúry György Közérdekű Muzeális
Gyűjtemény telephelyeiként
működnek. Ezt követően a KKK
három intézményegységgel és öt
telephellyel látja el a közművelődési
feladatokat, a Thúry Múzeum
pedig két új kiállítóhellyel bővül.
Az átalakítás – tehát a kisebb intézményi
struktúra – jobb átláthatóságot
jelent mind pénzügyi,
mind működési vonatkozásban. A
határozati javaslatban két alternatíva
is szerepelt az intézményi átszervezésre.
A képviselőtestület a
„B” változatot támogatta, azaz, városunkban
egy közművelődési és
egy közgyűjteményi intézmény
létrehozását javasolták. Az átszervezés
– mint a közgyűlésen elhangzott
– nem jár létszámváltozással,
a Thúry György Közérdekű
Muzeális Gyűjtemény (és a már
említett két telephelyének) igazgatói
feladatait Száraz Csilla látja el
az év végéig, az augusztusi soros
ülésen pedig pályázatot írnak ki
magasabb vezetői pozícióra a
KKK és a Thúry György Közérdekű
Muzeális Gyűjtemény élére. A
pályázati eljárás lezártával, 2014.
január elsejétől 5 évre nevezik ki
az új igazgatókat.
A közgyűlés döntésének értelmében
a következő öt évben is
Körmendi Viktória látja el az
Egyesített Bölcsőde intézményvezetői
posztját.
A csütörtöki döntést megelőzően
a Szociális- és Egészségügyi Bizottság
(SZEB) is egyhangúlag támogatta
Körmendi Viktória újbóli
kinevezését. Az előterjesztésben olvasható,
hogy a jelenlegi intézményvezető
által benyújtott pályázat
részletes, a bölcsődei ellátás
minden területére kitérő. A vezető
az elmúlt fél évtized során bebizonyította,
hogy munkájának és személyiségének
köszönhetően alkalmas
a pozíció betöltésére. Irányítása
alatt fejlődés indult el a bölcsődei
ellátás területén, jövőbeni tervei
szintén ezt az irányt célozzák meg.
MTI - Sz.Zs. - V.M.
Hulladéklerakó bővítéséről, intézményátalakításról
Levetetik
az emléktáblát
Bővítik
a hulladéklerakót
Karcsúbb lesz
a kulturális központ,
bővül a Thúry György
Múzeum
Marad a régi vezető
a bölcsőde élén
2013.07.09 (kedd) 10-12 óra: Vöröskereszt (Nagykanizsa, Sugár u. 8.)
2013.07.09 (kedd) 13.30-16.30 óra: Rendőrkapitányság (Nagykanizsa,
Király u. 49.)
Véradások időpontjai
Magyar Vöröskereszt
– Atulajdonos változás okán került
sor a névváltozásra a hulladékgyűjtéssel
foglalkozó cégünk esetében.
Anév kiválasztásánál fontos
szempont volt, hogy tükrözze a két
évtizedre visszanyúló hagyományt,
ugyanakkor utaljon a régiós
tevékenységre is. Ezen szempontok
figyelembe vételével esett
a választás a Pannonia névre,
amely mint erős fő márkanév kíván
megjelenni mindhárom önkormányzati
tulajdonú cég esetében.
– Melyek ezek a cégek?
– Egyrészt a Netta-Pannonia
Környezetvédelmi Kft. A Netta
Kft.-t 2010-ben olvasztotta magába
a nagykanizsai cég egy vásárlást
követően. A Netta egy levédett
és elismert név a hulladékgazdálkodási
iparágon belül, ezért
esett rá a választás.
Másrészt a Futurus Pannonia
Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató
Kft. és a Viridis Pannonia
Környezetvédelmi Kft. A Futurus
Pannonia Kft. nevében megjelenő
futurus szó jelentése jövő, míg a
Viridis Pannonia Kft. neve a zöld
környezetre utal.
– Változott a cég lógója is.
– Igen, mindhárom cég önálló
monogrammal is megjelenik,
amely a környezettudatosságot tükröző
embléma felhasználásával került
kialakításra. A lendületet tükröző
nyilak és a cégek kezdőbetűi
összhangban állnak, miközben az
alkalmazott színek összefüggnek az
egyes cégek neveivel. A három
önálló elem önmagában is azonosíthatóvá
teszi az egyes cégeket.
És mi a háttere a lepke szimbólumnak?
– A lepke tulajdonsága: könynyed,
légies, szép, színes. A lepke
az újjászületés, a változás, a megújulás,
a halhatatlanság jelképe. A
lepkék színválasztása utal a három
cégre, s ezen kívül megjelenik még
a kék színű pillangó is, mint az égbolt,
a víztükör, a béke színe.
Egyes kultúrkörökben a pillangó
a világ jelképe. A pillangó teste,
szíve maga az élet, míg két
szárnya a képzelet és a valóság
szimbóluma. Mindkettőre szükség
van ahhoz, hogy a lepke repülni
tudjon.
A Pannonia cégcsoporthoz tartozó
három cég esetében nem
csak a múltban gyökerező változni
tudás képességét, hanem jövőjét
is jól tükrözi ez a szimbólum.
– Máshol is találkozhatunk az
új lógókkal, szimbólummal?
Az új arculat megjelenik a cég
valamennyi tevékenysége során, a
gépkocsik és a nagyobb edényzetek
felületein, az egyes eszközökön,
valamint a telephelyeken a
különböző táblák és kihelyezett
reklámfelületek szintjén is.
Kanizsa – 5
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. július 4.
Arculatváltás a közszolgáltatónál …
2013. április eleje óta új „köntösben” pompáznak
a hulladékgyűjtéssel foglalkozó cég autói. Ennek hátteréről
kérdeztük Horváth Balázs ügyvezetőt.
Kanizsa 6 – Krónika 2013. július 4.
A „Rehabilitációs szolgáltatások
fejlesztése a Nyugat-dunántúli
Régió egészségügyi intézményeiben”
elnevezésű projekt
részleteiről tartott sajtótájékoztatót
a kórház vezetése a Kanizsai
Dorottya Kórházban.
Dr. Brünner Szilveszter főigazgató
főorvos az intézmény „C”
épületének emeleti tanácstermében
tartott köszöntőjében kiemelte,
a kórház fejlesztése ismét egy
újabb állomásához érkezik. Több
mint három éve dolgoznak azon,
hogy a Nyugat-dunántúli Regionális
Operatív Program keretén belül
a rehabilitációs szolgáltatások fejlesztését
célzó pályázatuk megvalósuljon.
A részletekről már a helyszínen
beszélt a főigazgató. 2010-ben
gyakorlatilag egy hónap leforgása
alatt állították össze a projektet,
melynek lényege az volt, hogy a
kórház Pszichiátriai osztályának
rehabilitációs részlegét a kor színvonalára
fejlesszék, ezzel is elősegítve
azt, hogy a régióhoz tartozó
pszichiátriai betegek gyógyulása
magasabb színvonalra lépjen. A
munkát elvégezték, ezt követően
azonban a kiíró visszavonta a pályázatot
arra gondolva, hogy a rehabilitációs
szolgáltatások fejlesztését
összehangoltabban, központi
irányítás mellett kell megvalósítani.
Dr. Brünner Szilveszter megjegyezte,
ebben az évben volt a kormányváltás,
és az új egészségügyi
vezetés másképp képzelte az
egészségügyi ellátás szervezését
Magyarországon. Ugyanakkor a
következő évben mégis megjelent
a pályázat, de kissé más feltételekkel.
Akész anyagukat tovább bővítették
és kiegészítették a volt nővérszálló
földszintjének felújításával.
A Kanizsai Dorottya Kórház,
mint konzorciumi partner sikeresen
pályázott a projektre. Ezt a
munkát az önkormányzattal együtt
kezdték el még abban az időszakban,
amikor a kórház az önkormányzat
tulajdonába és fennhatósága
alá tartozott. Majd a projekt
elnyerése után az állam átvette ezt
a projektet is a kórházzal együtt, és
a 90 százalékos támogatást 100
százalékosra bővítette. Ez a döntés
eredményezhette azt, hogy olyan
felújítás indulhat el a Kanizsai Dorottya
Kórházban, amelynek összértéke
220 millió 477 ezer forint.
A Nyugat-dunántúli Régióban erre
a célra az Európai Unió a még zajló
hét éves európai uniós költségvetési
időszakban közel 2 milliárd
forintot fog elkölteni – fogalmazott
a főigazgató.
A projekt keretében a kórház
„B” épületének 2. emeletén működő
Pszichiátriai osztály rehabilitációs
részlege újulhat meg, mely
bruttó 796 négyzetméter alapterületen
a komplex pszichológiai rehabilitációt
segítő, akadálymentesített
környezetet eredményez. A
beruházás magas színvonalú pszichiátriai
rehabilitációs tevékenység
ellátásához kedvező és barátságos
környezetet valósít meg,
mely során orvosi műszerek, eszközök,
mobiliák is beszerzésre kerülnek
az informatikai háttér fejlesztése
mellett.
A projekt keretén belül a Pszichiátriai
osztály épületével szomszédos
jelenleg üzemen kívül álló,
3 szintes épület földszintjének egy
jelenős részét is felújítják. Itt végzik
majd az osztály rehabilitációs
kezeléseit, foglalkozásait, modern,
tág tér adta lehetőségek közepette.
Kialakításra kerül egy munkaterápiás
szoba, tankonyha, tornaterem,
közösségi és kiszolgáló helyiségek.
Ennek a munkának a megvalósítására
hat hónap áll rendelkezésre.
Túl vannak a közbeszerzési
eljáráson, a kivitelező reményeik
szerint július második felében elkezdi
a munkát, és év végére befejezik
a több mint 200 millió forintos
felújítást. A korszerű szemléletű
fejlesztés megfelel későbbiekben
a nappali ellátási forma feltételeinek
is.
A városvezetés nevében Dénes
Sándor alpolgármester ez alkalommal
is hangoztatta, több mint
egy éve nem az önkormányzat
fenntartásában működik a kórház,
de a miénk, Nagykanizsa, és a város
környékének lakóit szolgálja.
Végezetül továbbra is kitartást kért
a kórház dolgozóitól.
A múlt héten került sor a Hevesi
Sándor Művelődési Központ színháztermében
a Pannon Egyetem
Nagykanizsai Kampuszának diplomaátadó
ünnepségére, mellyel az
intézmény ezúttal is emlékezetessé
kívánta tenni végzett hallgatóinak
eme jeles pillanatot, „diplomás” elköszönésüket
(sokaknak nem is
végleg...) a felsőoktatástól.
A köszöntők sorában elsőként
Dénes Sándor alpolgármester
emelkedett szólásra, aki Böjte
Csaba atya gondolataival élve fogalmazott,
amikor azt mondta,
mindenki előtt feladat van, a feladat
pedig jó, hiszen az Isten ajándéka.
Ahogy fogalmazott, a hallgatók
a diplomájukért keményen
megdolgoztak, mely biztos alapként
szolgálhat útravalóul a fiataloknak.
Kölcsey idézése sem maradhatott
ki a tanárember mondandójából,
jeles költőnk szerint élete
útját mindenki maga választja,
amelyhez roppant fontos (már
Aranyt idézve) is az akarat, mely
egyben az egyén erejét szimbolizálja.
Herman Miklós, a helyi GE
gyárigazgatója útravalóul tartotta
fontosnak elmondani, aki nem fejlődik,
az visszafejlődik, a diplomásoknak
ezt is szem előtt kell tartaniuk,
és az ő tudásuk nem csupán a
saját, de az őket alkalmazóknak is
csak a javára válhat. Piglerné Dr.
Lakner Rozália, a Pannon Egyetem
Műszaki Informatikai Karának
dékánja szerint egy diploma
egyben egy új lehetőség is. A működését
megalapozó három terület,
vagyis az oktatás, kutatás, projektvezetés
komplex együttese egyben
a fejlődés alapja is és az eltelt évek
folyamán a nagykanizsai intézmény
nem hiába érett meg a turizmus
terén jártas szakemberek és
mérnőkök képzése után a tudományos
gazdasági vonalon, területen
való terjeszkedésre is. Ennek eredményeképpen
pedig idén vehették
át először okleveles mérnöki diplomájukat
a logisztikai mérnöki
mesterképzésen sikeres záróvizsgát
tett hallgatók.
Dr. Birkner Zoltán kampuszigazgató
összefoglalójában
arra mutatott rá, ezúttal száz körüli
volt a diplomát átvevők száma, s
a megszerzett tudásukkal versenyképesek
lehetnek a munkerőpiacon.
Persze, nem csupán a diplomát
átvevőket köszöntötték, hiszen átadásra
kerültek emléklapok, oklevelek
is azon hallgatók számára,
akik tudományos munkájukkal
öregbítették a kanizsai felsőoktatási
intézmény hírnevét. Ez alapján
oklevelet kapott Kaszás Nikoletta
és Spollár Evelin, akik turizmusvendéglátás
szakos hallgatók és az
országos Tudományos Diákkonferencián
való kiváló szereplésükért
kapták díjaikat.
Négy hallgató PEN „Ezüst Toll”
elismerést vehetett át, melyet kimagasló
teljesítményükkel érdemelt
ki valamennyiük. ők Adrovicz
Béla (Master of Business
Administration szakos), Pintér János
(mérnök informatikus szakos),
Horváth Pál (turizmus-vendéglátás
szakos) és Szabó Károly (turizmus-
vendéglátás szakos) voltak. A
PEN „Arany Tollát” pedig Horváth
Orsolya kapta, aki az évek
folymán a Hévízi Turisztikai Nonprofit
Kft. ügyvezetőjévé avanzsált
és néhány esztendeje még a
PEN hallgatója volt.
A kanizsai kampusz tízesztendős
fennállásának alkalmával alapított,
a város tudományos életének
gazdagításáért járó díjat Dr.
Pintérné Grundmann Frida vehette
át.
A hallgatók nevében a turizmusvendéglátás
szakos Csente Andrea,
a szintén turizmus-vendéglátás
szakos Pere Krisztina és az MBA
szakos Lakner Gyula búcsúzott az
intézménytől.
Július első hétvégéjén, vagyis
6-7-én rendezik meg a Móricz
Zsigmond Művelődési Ház szervezésében
a kiskanizsai városrész
„Hagyományok Napja - Búcsú
2013” színes forgatagát a
Templom téren, illetve az ott székelő
Móriczban.
Ahogy azt Tóth István intézményegység
vezetőtől megtudtuk,
idén több változás is érinti a szervezést,
ami a körítésre remélhetőleg
nem lesz hatással.
– Tudjuk, voltak olyan rémhírek
is, miszerint idén nem lesz Hagyományok
Napja, mert esetleg le van
tiltva, de ez nem igaz, hiszen itt
vagyunk a programmal – fogalmazott
a Puncs Fagyizóban tartott sajtótájékoztatón
Tóth István. – Kicsit
azonban más formában hozzuk
tető alá, mivel ezúttal a Templom
tér nem lesz lezárva, persze a zöld
területeken az eddig megszokott
módon lesznek felállítva a búcsúi
képhez tartozó kellékek. Részleges
lezárások vasárnap déltől a Hajgató
Sándor utcában várhatók, vagyis
a környéken a ki- és bejárás
biztosított, lesz illetve a misére járók
is zavartalanul közlekedhetnek.
A műsorokról is hallhattunk felvezetőt
a szervezők részéről, akik
Fejlesztések
a pszichiátrián
PEN: ünnepélyes
diplomaátadó
Hagyományok Napja
– szakítva kissé
a lebonyolítás
hagyományaival
úgy számolnak, ezúttal is mindenki
megtalálhatja a kedvére valót a
kirakodók közti korzózás előtt,
közben vagy éppen után.
– Szombat este, vagyis július 6-
án nyitunk az esti bállal, ahol a
Mura Band zenél, s a vendég Matyi
és a Hegedűs duója lesz – folytatta
a móriczos vezető. – Szándékosan
számoltunk úgy, hogy ezt a
programot az első napra tesszük,
hiszen így inkább tudnak majd a
hétfőre rápihenni a mulatozni vágyók.
Vasárnap aztán már délután
kezdődnek a kulturális rendezvények:
16 órától a Vásár című műsor
a Zalagyöngye Táncegyüttes
előadásában, melynél közreműködők
a Bojtár Együttes, az Árvácska
Dalkör és a Gyertyánosi Népdalkör.
17.30-tól jöhet a Lányok,
angyalok vidám operettje R. Kárpáti
Péterrel, Gyebnár Csekkával,
Pauer Krisztinával és Rátonyi
Krisztinával. Este héttől a Lucky
Fellas Nostalgia Show-t adja elő (a
múlt század ‘50-es, ‘60-as éveinek
slágereiből) Jurásek Balázs és
Jurásek Dániel, majd következik a
Budapest Bár Capriccio zenekari
estje.
S, hogy mindezek a szevezési
helyszín változása miatt hol lesznek
megtartva?
– Az említett kulturális programok
lebonyolítási helye a Móricz
Zsigmond Művelődési Ház udvara
lesz. Ez egyben szerencsésebb választás
a hőség miatt is, hiszen ha
az időjárás szélsőséges lesz, árnyékos
részén azért ott könnyebben
lehet hűsölni.
Mint azt megtudhattuk, ezen
programokra a belépés ingyenes.
Elindult a fiatal vállalkozások
létrehozását segítő, Ha én cég lehetnék
című rendezvénysorozat
Nagykanizsán a Zöld Szempont
Lakossági Tanácsadó Irodában.
A Nagykanizsai Inkubátorház és
Innovációs Központ által szervezett
programok célja, hogy kötetlen
beszélgetés formájában segítse
a vállalkozás létrehozásában gondolkodó
fiatalok felkészülését a
késő ősszel induló TÁMOP-
2.3.6.B-12/1 pályázaton való részvételre,
ahol akár 6 millió forint
vissza nem térítendő támogatást is
el lehet nyerni.
A vállalkozás alapításáról, annak
működtetéséről, életútjáról
Cserti Csilla az Inkubátorház vezetője
kérdezte Musits Róbertet az
IMRO DDKK ügyvezetőjét.
Ahogy az a beszélgetés során kiderült,
a fiatalok vállalkozásalapítási
hajlandósága messze elmarad az
európai átlagtól. Ennek okairól
egy külön konferenciát is érdemes
lenne szervezni – hangzott el a
workshop egyik résztvevőjétől.
Több hozzászóló pozitívan értékelte
a hamarosan induló pályázatot,
amely képzéshez köti a pályázaton
való részvételt, és a vállalkozás
alapítását követő mentorálási
lehetőséget. Ezt egészíthetné ki
egy a helyi adókedvezményen
felül egy olyan új adójogszabály
létrehozása, amely a pályakezdők
részére biztosíthatna kedvező feltételeket
a vállalkozás első éveiben
a megerősödéséhez. A jó hangulatú
beszélgetés után a jelenlévő
fiatalok kérdésekkel bombázták a
fórum szervezőit és a vendéglátót.
A következő rendezvényre július
végén kerül sor, ahol újabb vállalkozók
részvételével, újabb témák
és működési modellek kerülnek
ismertetésre.
Sok kisgyermek kísérte figyelemmel
szüleivel és nagyszüleivel
együtt a „Hol nem volt városi
színház” társulatának izgalmas
előadását a Medgyaszay Házban.
A Palini Általános Iskola 2. osztályos
és a Rozgonyi Általános Iskola
3/B osztályos tanulói Petőfi
Sándor műve nyomán adták elő
két képben a János vitézt.
A Hol nem volt városi színház a
közoktatást, köznevelést támogató
és kiegészítő színházi nevelési
program a Medgyaszay Házban.
Az Európai Unió által támogatott
pályázati projekt drámafoglalkozásain
megelevenedik az egykor színháznak
épült, majd filmszínházként
működő patinás intézmény múltja,
miközben a résztvevők megismerik
az épület kulturális hagyományait
és életre keltik a homlokzaton látható
irodalmi ábrázolásokat. A
program ráirányítja a fiatalok figyelmét
a helyi értékekre, ugyanakkor
saját színházi produkciók létrehozásával
lehetőséget kínál számukra
az élményszerű tanulásra, a
kreativitásra és a sokoldalú önkifejezésre
is. A program célja a komplex
művészeti nevelés, amelynek
középpontjában a színházi nevelés
áll. Mint már lapunkban is írtunk
róla, a Kanizsai Kulturális Központ
(KKK) igazgatója, Farkas Tibor és
Balogh József, a Vabababa Művészeti
Iskola munkatársa még májusban
számoltak be arról, hogy a
KKK két, az Európai Unió által támogatott
pályázaton is sikeresen
szerepelt. A Hol nem volt városi
színház elnevezésűn pedig elkészültek
az első filmek.
B.E. - H.Gy. - P.L. - V.M.
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. július 4. Kanizsa – Krónika 7
A letenyei Kovács Emilné Rózsa néni délre néző ablakában nyílnak
a képen látható piros virágú kaktuszok, melyek csodájára jár a környék.
Főleg a kora délutáni órákban szemet gyönyörködtetőek, de
sajnos az évben csupán pár napig virulnak.
Virágba borult Rózsa
néni öreg kaktusza
A ROZGONYI ÚTI ÁLTALÁ-
NOS ISKOLA TANULÓINAK
RAJZKIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: július 20-ig az intézmény
nyitvatartási idejében
Július 12. 10 óra
KEREKÍTő - mondókás félóra 0-
3 éveseknek. Vezeti: Vajda Margit
zenepedagógus (30/6160-847).
Részvételi díj: 700 Ft/család
www.kerekito.hu
Július 15. 20 óra
KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ
Peter Quilter: MR. ÉS MRS. - komédia
két részben. Az Életfa Program
Produkció előadása. Szereplők:
Verebes Linda és Pindroch Csaba.
Rendezők: Nagy Viktor, Dolmány
Attila, Megyeri Zoltán, Herendi Gábor
és Fonyó Gergely. Belépődíj:
2 800 Ft és 3 200 Ft, Kanizsa Kártyával
10 % kedvezmény.
Július 19. 9-14 óra
ANYATEJES VILÁGNAP
A KÉT ZARÁNDOK - Kiállítás
Sass Brunner Erzsébet és Brunner
Erzsébet Indiában festett alkotásaiból.
Megtekinthető: szeptember 30-
ig.
Július 4. 19 óra
NYÁRESTI SZERENÁD - Bogdán
Norbert - ének, gitár. A belépés
díjtalan.
Július 12. 20 óra
"ÁTLÁTSZÓ VÍZ LEGYEN…" -
CSEH TAMÁS EMLÉKEST -
Joós Tamás és Hegyi Norbert előadása.
A belépés díjtalan.
ARANYKOR. Nagykanizsa a dualizmus
korában. - Fotókiállítás.
Megtekinthető: július 31-ig
SZÉKÁCS ZOLTÁN FESTő-
MűVÉSZ KIÁLLÍTÁSA. Megtekinthető:
július 31-ig
"HAGYOMÁNYOK NAPJA"
BÚCSÚ 2013.
Július 6. 19-02 óra SZOMBAT ESTI
BÁL. Zenekar: Mura Band. Az est vendége:
Matyi és a Hegedűs. Július 7. 16
óra VÁSÁR - Zalagyöngye Táncegyüttes
műsor. 17.30 óra LÁNYOK ANGYALOK.
Vidám Operett műsor. Közreműködnek:
R. KÁRPÁTI PÉTER, Gyebnár
Csekka, Pauer Krisztina, Rátonyi Krisztina.
19 óra LUCKY FELLAS NOSTALGIA
SHOW - Jurásek Balázs és
Jurásek Dániel műsora. 20.30 óra CAPRICCIO
- A BUDAPEST BÁR ZENEKARI
ESTJE. A rendezvény helyszíne:
Móricz Zsigmond Művelődési Ház udvara.
Rossz idő esetén az előadások a Művelődési
Ház színháztermében lesznek
megtartva!
Kezdőkre szabott
adókedvezmények
kellenek
János vitéz –
kisiskolások
előadásában
Fotó: Varga Mónika
8 Kanizsa – Hirdetés 2013. július 4.
VOKSH Oktatási Kft.
Nagykanizsa,
Ady u. 30
Tel/fax: 93/516-634
OKÉV nyt. szám: 20-0003-04 AL: 0448
DIÁKOK FIGYELEM!
Szeretnél
jogosítványt
a nyári szünetben?
Ha igen, akkor gyere a
2013.07.10-én 16 órakor
és 2013.07.22-én 16 órakor induló
(elmélet oktatás két hét alatt)
személyautó és motor kategóriákban.
Ha ezt a hirdetést felmutatod,
8000 Ft kedvezményt kapsz
az elméleti képzés díjából!
Részletekről érdeklődjön
irodánkban a fenti címen és
telefonszámon.
Dátum Gyógyszertár neve Gyógyszertár címe Gyógyszertár telefonszáma Ügyeleti idő
2013. július 4. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 22:00 - 06:00
2013. július 5. SZENT GYÖRGY TÁBORHELY U. 4. 93/510-135 22:00 - 07:30
2013. július 6. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 20:00 - 08:00
2013. július 7. ZSÁLYA BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 19:00 - 06:00
2013. július 8. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 22:00 - 06:00
2013. július 9. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00
2013. július 10. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 22:00 - 06:00
2013. július 11. KATONARÉTI TAVASZ U. 26. 93/311-607 22:00 - 06:00
2013. július 12. KELETI ZEMPLÉN GY. U. 6. 93/310-402 22:00 - 07:30
2013. július 13. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 20:00 - 08:00
2013. július 14. REMÉNY GARAY U. 14. 93/314-967 19:00 - 06:00
2013. július 15. SALVIA RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00 - 06:00
2013. július 16. SZENT GYÖRGY TÁBORHELY U. 4. 93/510-135 22:00 - 06:00
2013. július 17. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 22:00 - 06:00
2013. július 18. ZSÁLYA BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 22:00 - 06:00
2013. július 19. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 22:00 - 07:30
2013. július 20. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 20:00 - 08:00
2013. július 21. FAGYÖNGY SZEKERES J. U. 2-8. 93/310-367 19:00 - 06:00
2013. július 22. REMÉNY GARAY U. 14. 93/314-967 22:00 - 06:00
2013. július 23. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00
2013. július 24. KIRÁLY KALMÁR U. 4. 93/536-620 22:00 - 06:00
2013. július 25. REMÉNY GARAY U. 14. 93/314-967 22:00 - 06:00
2013. július 26. SALVIA RÓZSA U. 6. 93/536-610 22:00 - 07:30
2013. július 27. SZENT GYÖRGY TÁBORHELY U. 4. 93/510-135 20:00 - 08:00
2013. július 28. SZENT KRISTÓF ERZSÉBET TÉR 8/2. 93/510-151 19:00 - 06:00
2013. július 29. ZSÁLYA BOSZORKÁNY U. 2. 93/516-280 22:00 - 06:00
2013. július 30. ARANYSZARVAS ROZGONYI U. 1. 93/311-531 22:00 - 06:00
2013. július 31. BELVÁROSI ERZSÉBET TÉR 1. 93/310-403 22:00 - 06:00
Gyógyszertári ügyelet - július
Kanizsa – 2013. július 4. Városháza 9
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata értékesíteni kívánja
az alábbi ingatlanát: Nagykanizsa, Ipari Park, 649/148. hrsz.-ú, 2539
m2 területű, „beépítetlen terület” megnevezésű ingatlan. Kikiáltási ára
9.390.000 forint + áfa. A versenytárgyalás időpontja: 2013. július 6.,
9.00 óra. A versenytárgyalás helyszíne: Nagykanizsa, Garay u. 21. VG
Zrt. Irodaház. Eredménytelen versenytárgyalás esetén 2013. december
5. napjáig a versenytárgyalási felhívásban megjelölt időpontokban
lehet jelentkezni.
A versenytárgyalás részletes feltételeit a www.nagykanizsa.hu valamint
a www.nkvg.hu honlapokon lehet megtekinteni. Telefon: 0693/311-
241/116 mellék.
Versenytárgyalás
Ezúton tájékoztatjuk a választópolgárokat, hogy Balogh László, Bene
Csaba, Bicsák Miklós, Dénes Sándor, Dr. Etler Ottó, Dr. Károlyi Attila,
Sajni József, Szőlősi Márta önkormányzati képviselők fogadóórája
július-augusztus hónapban elmarad. Ezen időszakban Balogh László,
a 3. sz. választókerület önkormányzati képviselője a balogh.laszlo61@
chello.hu email címen vagy a 30/204-0865-ös telefonszámon,
Bene Csaba, a 2. sz. választókerület önkormányzati képviselője a
bcsaba@nagykanizsa.hu email címen, vagy a 20/2653-889-es telefonszámon,
Dénes Sándor a denes.sandor@nagykanizsapmh.hu email címen,
Szőlősi Márta önkormányzati képviselő az szmarta25@hotmail.
com email címen, vagy a 30/8018185-ös telefonszámon, Sajni
József önkormányzati képviselő a sajni.jozsef@nagykanizsapmh.hu
email címen, vagy a 30/367-4461-es telefonszámon állnak a választópolgárok
rendelkezésére.
Képviselői fogadóórák
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Városfejlesztési- és Üzemeltetési
Bizottsága pályázatot ír ki az épített környezet értékeinek helyi
védelméről szóló 91/2011. (XI. 04.) sz. önkormányzati rendelet
szerinti támogatás elnyerésére. A támogatásra rendelkezésre álló
keretösszeg 5 millió Ft - vissza nem térítendő támogatás (amely
2014-ben kerül kiutalásra).
A támogatás célja a Nagykanizsa városképét meghatározó épített értékek
megmentése, azok felújítása, restaurálása. A támogatásra az
épületek, építmények tulajdonosai és használói pályázhatnak.
A részletes pályázati feltételeket Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Közgyűlésének az épített környezet értékeinek helyi védelméről szóló
91/2011. (XI. 04.) számú rendelete tartalmazza, amelyet a Polgármesteri
Hivatal Főépítészi Csoportjánál (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
II. em. 15. a. ) lehet beszerezni ügyfélfogadási napokon (hétfő, szerda,
péntek). Megtalálható még a www.nagykanizsa.hu honlapon is.
A pályázaton résztvevőknek a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról
szóló 2007. évi CLXXXI. törvény előírásainak megfelelően
nyilatkozatot kell tenniük, melyhez a szükséges nyomtatványok
szintén a fenti helyeken hozzáférhetők.
A pályázatokat 2013. október 10-ig lehet beküldeni, vagy személyesen
benyújtani a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Csoportjához. Kizárólag
zárt borítékban beküldött vagy benyújtott pályázatok vesznek
részt az elbírálásban. Aborítékra kérjük ráírni: Helyi értékvédelem támogatása
2013.
A kiíró a beérkező pályázatokat a 2013. novemberi soros Városfejlesztési-
és Üzemeltetési Bizottsági ülésen bírálja el 2013. november
30-ig.
Helyi értékvédelem támogatás 2013.
A helyi rendelet szerint városunkban a maradékszemét gyűjtésére használatos
1100 l-es konténerek tisztántartásáról a közszolgáltató kötelessége
gondoskodni évente öt alkalommal.
Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Netta-Pannonia Környezetvédelmi
Kft. munkatársai 2013. július 9-én, 10-én és 11-én (kedden, szerdán
és csütörtökön) zárt rendszerű, gépi konténermosást végeznek az egész
városban.
Kérjük a házmesterek, illetve lakók segítségét abban, hogy a fent említett
napokon biztosítsák a hozzáférhetőséget a hulladékgyűjtő edényekhez.
Konténermosás
Jótékonysági hangverseny
Kedves Zenebarátok!
Az Alsótemplom nemrégiben felújított
gyönyörű hangversenyorgonáját
Kováts Péter orgonaművész,
az Esztergomi Bazilika
orgonistája szólaltatja meg először
koncert keretében 2013. július
5-én, pénteken este fél 8 órai
kezdettel.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Belépődíj nincs, de adományokat köszönettel elfogadunk az orgona
felújításának céljára.
A megújult hangszer a Süveges Orgonaépítő Kft munkáját, valamint
egyházmegyénk, városunk és egyházközségünk összefogását dicséri.
RAMDA
FűRÉSZÁRU-KERESKEDÉS
Nagykanizsa, Csengery út 111., tel.: 06-70-270-2222
Kalodás fa (éger szél) 1x1x1,70 m3 8.000 Ft+áfa
Méter tűzifa (éger) 1x1x1,70 m3 14.000 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy szél) 1x1x1,70 m3 15.000 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy szél apró) 1x1x1,70 m3 17.000 Ft+áfa
Méter tűzifa (akác, tölgy, kőris, bükk) 1x1x1,70 m3 18.000 Ft+áfa
Kalodás fa (éger, nyár) 1x1x1,70 m3 22.200 Ft+áfa
Kalodás fa (tölgy, bükk vegyes) 1x1x1,70 m3 24.200 Ft+áfa
Kalodás fa (akác) 1x1x1,70 m3 25.200 Ft+áfa
(A kalodás fa kaloda nélkül -1.000 Ft.)
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS
10 km-en belül 4.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
20 km-en belül 5.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
30 km-en belül 6.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)
Fényre sötétedő lencse, dioptriás
napszemüveglencse AKCIÓ 20 %
Az akció 2013. július 30-ig érvényes.
Kanizsa 10 – Hirdetés 2013. július 4.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Tel./fax: +36/20-849-2341, e-mail: gyorfy.aniko@nagykanizsa.hu,
www.miapalyank.hu, www.ujszechenyiterv.gov.hu
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.,
Tel./fax: +36/20-849-2341
A Mi a pálya? – Jövőnk az ifjúság II. című,
TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0202
Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Önkormányzata a
következő programokkal
várja a gyerekeket és fiatalokat
a "Mi a pálya? - Jövőnk
az ifjúság II." című
TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-
0202 azonosítószámú projekt
keretében a következő
programokkal várja a gyerekeket
és fiatalokat:
TÉT-tábor
2013. július 22-26.
Halis István Városi Könyvtár
Hívunk minden olyan 12-20 év közötti
fiatalt, akinek nincs módja költséges
táborokban megtanulni mindezt, ami
kell az életéhez, de szeretne előbbre
jutni életpályáján!
Táborunkban INGYENESEN juthat
minden résztvevő sokféle információhoz,
technikai tudáshoz, zenei és művészeti
élményhez és segíteni akaró,
tudó barátokhoz! Nem hagyunk teret
az unatkozásnak.
Egy hét szabadidőért cserébe hétszer
annyit kap itt mindenki!
További információ: Kardos Ferenc,
info@nagykar.hu vagy 06306287268
MOZGÁS-TÉR
2012. június 25-től augusztus
29-ig, kedden, szerdán és csütörtökön
15.00-20.00. Helyszín:
Nagykanizsán a Rózsa út 9.
szám alatt. (Vívócsarnok mellett)
A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
sport- és közösségi programja 18 év alatti
gyermekek számára a nyári szünidőben.
􀂊 Önmagad érdeke.
􀂊 Egészséged védelme.
􀂊 Mozgásod élménye.
􀂊 Társadalmunk értéke.
􀂊 Sportolási lehetőség, kellemes,
zárt környezetben.
Asztalitenisz, labdarúgás, kézilabda,
röplabda, tollaslabda.
MEGVALÓSULT
PROGRAMJAINK:
Kortárssegítő tábor
2013. június 16-23.
A programok eredményeként 25 kortárssegítő
került kiképzésre, akik a továbbiakban
a Nagykanizsai Rendőrkapitányság
bűnmegelőzési programjaiban
segédkeznek.
EGOLAND
2013.június 17-21.
Ön- és társismereti, kommunikációs
képességek fejlesztését célzó tréningünket
az időjárásra való tekintettel
idén a Plakátház előadótermében tartottuk
. A résztvevők között néhányan
már részesei voltak a tavalyi képzésnek,
többségük viszont új volt. Legfiatalabb
résztvevőnk 8. osztályt végzett
14 éves, legidősebb még szakképzésben
résztvevő 21 éves fiatal volt.
A legnagyobb teret a szerepjátékok,
helyzetgyakorlatok kapták, mert a
„gyerekek” ezeket élvezték a legjobban,
ebben bontakoztak ki a legfelszabadultabban.
Ennek megfelelően az egyén életbeli
szerepeit jártuk körbe 4 napon keresztül
(szerepek a családban, szerepek a
társkapcsolatokban /barátság, szerelem/,
szerepek a munkahelyen, szerepek
az iskolában).
Mint egy jó tréning esetében lenni szokott,
a résztvevők egymást ismerő barátokként
váltak el, igényüket fogalmazták
meg a folytatásra, az egymás
közötti további kapcsolattartásra.
Hetes sporttábor
2013. június 17-21.
A program 5 napján különböző
helyszíneken töltötte el hasznosan
szabadidejét 30 gyermek. A programok
között szerepelt családi életre
nevelés, lovaglás, strandolás, sportprogramok.
Mi a pálya? Nincs programod a nyárra?
AUTIZMUSSALélő személyek,
illetve családjaik jelentkezését
várjuk az esélyegyenlőségük
növelése, pályázatokba való bevonhatóságuknak
feltérképezése
érdekében a következő elérhetőségeken:
Győrfy Anikó 06/20/849-2341
gyorfy.aniko@nagykanizsa.hu
Kanizsa – Portré 11
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. július 4.
Három éve nevezte ki Rosta
Gyulát a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatójának
a tulajdonosi jogokat
gyakorló Magyar Fejlesztési
Bank (MFB) Zrt. A részvénytársaság
vezetője a Mátrából
került szeretett megyéjébe.
Beszélgetésünkben az „átállásról",
és eddigi tapasztalatairól
kérdeztük.
– Jelentős esemény volt életemben,
hogy 2010. július 13-án kineveztek
a Zalaerdő élére. Nagy
megtiszteltetésként ért a felkérés, s
mivel visszakerülhettem Zala megyébe,
elvállaltam a zrt. irányítását.
Nován születtem, később
Szentgyörgyvölgyön, majd Lentiben
éltünk a szüleimmel. Édesapám
is erdőmérnök volt. Gyermekkoromat
Zala megyében éltem
meg, innen jártam egyetemre. A
diploma megszerzését követően
munkám az északi-középhegységbe,
a Mátrába szólított. Huszonöt
évig dolgoztam ott, gyakorló erdőmérnökként
végigjártam a szakma
teljes vertikumát. Zalába érkezve
könnyebbséget jelentett, hogy jó
néhány kollégát ismertem személyesen.
Különösebb gondot nem
okozott a beilleszkedés, bár nyilvánvalóan
egy új vezető érkezése
mindig ébreszt kérdéseket az ott
lévőkben arról, hogyan tovább.
Zökkenőmentesen történt az átmenet,
jelentős személycserékre nem
került sor, szervezeti változásokat
viszont végrehajtottunk.
– Munkaadóként korábban is
meghatározó szerepet töltött be a
megyében a Zalaerdő. Hogyan
alakult ez az utóbbi három évben?
– Cégünk nemcsak megőrizte,
hanem talán fokozta is ezt a szerepét
a vidéki lakosság körében. A
megye aprófalvainak többségében
jelentős munkaadónak számít a
Zalaerdő Zrt. Az alacsonyabban
kvalifikált embereknek az erdő
mindig ad elfoglaltságot. Megyei
szinten, kapcsolt vállalkozóként,
illetve saját dolgozóként közel
4000 ember részesedik valamilyen
munkavállalási lehetőségben. Ehhez
illeszkedik még a két éve zajló
közfoglalkoztatási program, ami
Kanizsán különösen jelentős, mert
arányaiban – az öt üzemegységünket
összevetve –, a Nagykanizsabajcsai
erdészet foglalkoztatja a
legtöbb, mintegy 120 fő munkavállalót.
– A megyében a cég nevét mindenki
ismeri, a tevékenységi körét
azonban már kevésbé. Melyek a
közelünkben is látható legfőbb feladataik?
– Mivel természeti erőforrásokkal
dolgozunk, nagyon fontos,
hogy megőrizzük, vagy fokozzuk
az erdő minőségi fatermelő képességét.
Az erdész hivatása,
hogy mindig jobb és egészségesebb
erdőt hozzunk létre, és adjunk
át az utókornak. Ha lehetőségünk
adódik, telepítéssel növeljük
is az állami erdőterületeket.
Azonban a társadalom erősödő
nyomása, a fakitermeléseket
kísérő ellenszenv, a természeti értékek
védelme, valamint a jogszabályi
környezet szigorodása
egyre nehezebbé teszi a dolgunkat,
és emiatt folyamatos alkalmazkodásra
vagyunk kényszerítve.
Ennek a szemléletnek megfelelően
próbálunk gazdálkodni,
mégpedig olyan szinten, hogy a
munkahelyeket is meg tudjuk
őrizni. Például a fakitermelési lehetőségeink
csökkenése esetén
más, költséghatékonyabb módszerekkel
igyekszünk úrrá lenni a
helyzeten. Fokozott figyelmet
fordít a cég a technikai bázis folyamatos
megújítására, hiszen
modern termelőeszközökkel lehet
igazán hatékonyan dolgozni. A
beruházásoknál ezt mindig szem
előtt tartjuk. A gazdálkodásra
visszatérve, sokaknak úgy tűnhet,
az erdőből kitermelt fa ingyen
van, pedig az erdőket fel kell újítani,
ápolni és nevelni, aminek
komoly költségei vannak. Emellett
a természeti károk is elég jelentősek
az utóbbi időben az erdőgazdaság
területén. Az aszályos
időszakok következményeként
most különösen szembetűnő
a lucfenyő-pusztulás. A legyengült
fenyőállományt a másodlagos
károsítók, a szú bogarak
megtámadják, de van még egy
veszélyforrás, ami a klímaváltozásra
különösen érzékeny őshonos
fafajt, a bükköt érintheti a
Letenyei, a Bánokszentgyörgyi és
részint a Zalaegerszegi Erdészetünk
területén, a száradás.
– Említene a tulajdonosváltást
követően bevezetett néhány új feladatkört?
– Egyre fontosabb szerepet kell
az állami erdőgazdaságoknak betölteniük
a közjó megszervezésében.
Itt a meglévő szolgáltatások
színvonalának emelésére, illetve
olyan turisztikai, közjóléti beruházásokra
gondolok, amelyek nem
voltak eddig. Példaként említeném
a tavaly megnyitott turistaszállónkat
Csömödérben, vagy a
most májusban átadott erdei iskolánkat,
Obornakon. A Zalaerdő
Zrt.-re a korábbi években is jellemző
volt ez a tevékenység, hiszen
két arborétumot üzemeltetünk
évtizedek óta, egyiket
Budafán, a másikat Csácsbozsokon.
Ezen kívül, cégünk területén
működik az ország leghoszszabb
erdei kisvasútja, a maga 109
kilométer hosszából 32 kilométert
lehet személy-utazásra igénybe
venni. Avasút folyamatos üzemeltetése
költséges és komoly felkészülést
igénylő feladat. Az állami
státuszunk, valamint Zala megye
régiós elhelyezkedéséből adódóan
meglehetősen kevés pályázati forráshoz
juthatunk hozzá, így a
Zalaerdő Zrt. a közjóléti tevékenységének
szinte 100 százalékát
önerőből finanszírozza.
– E tekintetben milyen együttműködési
lehetőséget lát a várossal?
A városlakók közkedvelt kirándulóközpontja
a Csónakázó-tó
és a környéke. Az önkormányzati
kezelésben lévő tó, állami tulajdonban
lévő erdővel határos.
– Nekem is kedvenc kirándulóhelyem
a Csónakázó-tó. Az ottani
helyzet javításában látok lehetőséget.
A polgármester úrral már
folytattunk tárgyalásokat a kilátótorony
ügyében, de a felújításához
szükséges költségek előteremtése
nem egyszerű dolog. A
kilátótorony az önkormányzat tulajdonában
van, de jelenleg nincs
pénz a felújítására. Remélhetőleg
a 2014-ben induló új EU-s pályázati
rendszerben találhatunk
olyan konstrukciót, melynek keretében
az erdőgazdasággal
együtt meg lehetne oldani a problémát.
Mi is jelentős kirándulóhelynek
és a várossal való együttműködésünk
legfőbb terepének
tartjuk a „Csó-tót”. Az idén megkezdett
kerékpáros versenypálya
kiépítéséhez a Zalaerdő Zrt. is
hozzájárulását adta. Az év folyamán
létesül még egy madárvédelmi
bemutató tanösvény, amelyet
az erdők hete rendezvénysorozat
alkalmából szeretnénk a város részére
átadni. Reméljük, örömmel
fogadja a város lakossága és az
idelátogató vendégek. A leendő
tanösvény a funkcióját vesztett és
lebontott rönkvár mögül indul,
majd egy hurok mentén mutatja
be a hazai lomberdőkre jellemző
védett madárfajainkat. Tudjuk,
sokan hiányolják a rönkvárat.
Egy új felépítése azonban meglehetősen
időigényes folyamat,
mert egyedi építmény lévén az
engedélyeztetési eljárás bonyolult
dolog. A múzeummal is
együttműködtünk, idén megosztott
Patkó-díjat kaptunk a patkófal
létrehozásáért.
– Hol tölti legszívesebben a szabadidejét?
– A szakmám a hobbim, és a
munkám eléggé lefoglal, de ha
időm engedi, szívesen visszajárok
a szülőföldemre, Szentgyörgyvölgy
erdeibe.
B.E.
„Az erdész hivatása, hogy mindig jobb
és egészségesebb erdőt hozzunk létre”
Fotó: Bakonyi Erzsébet
A Palini Általános Iskola diákjainak
országos szinten is jelentős
versenyeredményeivel rendszeresen
találkozhatnak olvasóink hetilapunkban.
Hol egy atlétikai,
hol pedig egy foci siker, szinte
még felsorolni is nehéz, miben jeleskednek
időről időre a palini iskolások.
Az érdemes sportoló ifjakban
egy dolog azonban közös.
Olyan testnevelő pedagógus tanítja
őket a mozgás szeretetére,
aki mindehhez nem barbár módszereket
hív segítségül. Góber
Csabáné 37 éve tanít az intézményben,
mint mondja, számára
a munka nem kötelesség, hanem
édes elfoglaltság, igazi hivatás. Az
elmúlt évtizedek alatt több száz
tehetséges sportoló fordult meg s
nevelődött ki kezei alatt, viszont a
gyerekek által csak Györgyi néninek
hívott tanárnő legnagyobb
örömének azt tartja, ha olyan
egykori tanítványokkal találkozik,
akiknek felnőttkorukban is
mindennapjaik szerves részét képezi
a sport, illetve, ha valaki a
hátrányos testi adottságai ellenére
mozogni akar.
Habár a pedagógus saját és tanítványai
által elért sportsikereitől
visszhangzik a sajtó, Góber
Csabáné ritkán áll a nagynyilvánosság
elé, hogy önmagáról beszéljen.
Nem pusztán szerénysége
miatt, hanem mert – állítása szerint
– ő csak azt teszi, amire hivatott, s
amit szeret. Tudásából és egészséges
életmódjából a jövő generáció
is nagy étvággyal táplálkozik, ám
saját bevallása szerint a legfontosabb
mégis az, minél több emberrel
szerettesse meg a sportolást.
Vérbeli testnevelő és biológia szakos
tanárként arra is figyel, hogy a
kötelező 45 perces órákon túl is
egyengesse a gyermekek életét.
– A sportolók előrelátó, céltudatos
emberek, ugyanakkor még ön
sem gondolta volna anno, hogy tanári
pályára lép.
– Még a mai napig is azt a lányt
látom, aki csak rótta a köröket az
egykori Olajbányász pálya salakján.
Egyszerűen azért, mert (akkortájt
is) szerettem futni, valamint,
mert az atlétika megszállottja
voltam. Aztán a sportolóvérem
meg a küzdőszellemem még többet
hajtott ki belőlem. Elvitt – szerencsés
véletleneknek köszönhetően
– egészen Pécsig, a tanárképző
főiskoláig. Az ott eltöltött idő
megszilárdította bennem mindazt,
ami sokáig csak lappangott a gondolataimban.
Ez pedig nem más
volt, mint hogy tudásom legjavának
átadásán kívül mindenkivel
megszerettessem a sportolást.
– Viszont mindezt már nem Baranya
megyében tette, hanem Zalában.
– A szívem – habár gyermekkoromban
sokáig Székesfehérváron
éltünk – mindig Nagykanizsára
húzott vissza. A főiskolás évek
után egy évig ugyan Nagyrécsén a
diákotthonban dolgoztam, 1977-
től viszont a Palini Általános Iskolában.
Itt leltem igazán otthonra, a
családias légkör, az intézményben
folyó magas szintű oktatás s nem
utolsó sorban diákjaim szeretete
fonta körbe mindennapjaimat. A
szerelem is Zala megyében talált
rám, férjemmel – minő véletlen –
sportolás közben ismerkedtem
meg az atlétikapályán. Két lányunk
született, Judit és Eszter,
akik a kosárlabdázás mellett tették
le voksukat, s értek el jelentősebb
sikereket.
– Igazi, jó pedagógushoz hasonlóan
„saját” gyermekeinek tartja
tanítványait, tehát a családja folyamatosan
„bővült”…
– Ezt sok tanártársam elmondhatja
magáról. Hiszen kis kortól
egészen a kamaszévekig végigkísérjük
a gyerekek életét. Kivel
azért töltünk több időt, mert éppen
ez szükséges ahhoz, hogy fejlődjön,
egyről a kettőre lépjen, mással
pedig azért, hogy azt a pluszt, ami
már eleve benne van, tökélyre fejlesszük.
A sportolók esetében ez
külön igaz. Apalini iskolában minden
adott, hogy élsportoló és mozgást
szerető jövő generációt neveljünk.
Természetesen van szívügyem,
a már említett foci, atlétika
– viszont fontosnak tartom kiemelni
azt, hogy mindenben kapok még
plusz szakmai segítséget is. Az intézményt
vezető Magyar Ferenc
nemcsak engem (és kollégáimat),
hanem az iskola minden tanulóját
segíti. Biztosítja mindazt, amik
szükségesek a kiváló versenyeredményekhez,
és nem utolsó sorban
a tanításhoz, tanuláshoz. Pedagógustársaim
is mindenben támogatnak,
ahogy diákjaim szülei is. Az
meg már csak non plus ultra, hogy
a terepatlétikához remek helyszínt
nyújt – fekvéséből fogva is – az iskola.
– Így már érthető, hogyan születhetnek
jelentős sporteredmények…
– Nehéz is lenne pár gondolatban
összesűríteni, mikre, vagy kikre
vagyok a legbüszkébb. Talán a
közelmúlt legkiemelkedőbb érdemeiről
számolnék be. Az országos
atlétikai versenyen tanítványom,
Krasznai Anna az előző tanévben
országos bajnok lett, Bagladi Marcell
100 méteres távon szintén előkelő
helyezést tudhat magáénak
idén. A Kis Iskolák Sportversenye
Diákolimpiájának országos döntőjében
intézményünk svéd váltó
csapata első helyezett lett, Kazsoki
Balázs, Kozári Gábor, Sipos Péter
és Bagladi Marcell e versenyen is
remekelt. Amit pedig nem fémjelez
érem, vagy nyilvános elismerés,
az nem más, mint hogy diákjaim
maguktól, önszántukból sportolnak.
Csakúgy, mint az osztályomba
járó kamasz fiúk – mindegyikük
focizik. Nem eredményért,
nem díjért, hanem mert szeretnek
mozogni. S mert tudják,
hogy ez jót tesz nekik.
– Egy pedagógus munkája azonban
nemcsak a tanítási órák idejére
korlátozódik.
– Ezért is szervezünk már több
éve minden esztendőben egészség-
és sportnapokat, ahol az iskola
apraja-nagyja jól érzi magát.
Ezekre a rendezvényekre még
sztársportolókat, olimpikonokat is
hívunk, olyanokat, akiket példaként
állíthatunk a gyermekek elé.
Mondhatnám még azokat a három
napos kerékpártúrákat, amikre a
tanév végén megyünk a diákokkal.
Már megkerültük a Balatont
is, 35-en, a Fertő tavat és vidékét
szintén nagy létszámú gyereksereggel
tekertük le (egy nap alatt
110 km-t teljesítettünk). Az idei
évzáró után iskolánktól indulva,
közel 200 km-t kerekezve jártuk
be a Balaton felvidéket. A téli hónapok
sem telhetnek el az évszakra
jellemző szezonális sport nélkül:
a hidegebb időszakban iskolánk
udvarán szánkózunk vagy
korcsolyázni megyek a tanítványaimmal
Zalaegerszegre. Jövőre
pedig kicsit távolabbi útra indulunk.
A közelmúltban a Bethlen
Gábor Alapítvány támogatásában
egy sikeres – 900 ezer Forint összértékű
– pályázatot nyertünk meg.
A „Határtalan kapcsolatok” címet
viselő projekt jóvoltából Erdélybe
utazunk a jövő tanévben, ezt az
utazást nagyban fedezi az elnyert
összeg.
– Adódik a kérdés, bár lehet,
hogy némileg közhely. Ennyi munka
mellett mikor jut ideje pihenésre,
egyáltalán hogy tud egy sportoló
kikapcsolódni?
– Csakis aktívan. Én akkor
relaxálok, ha sportolok és mozgok.
A futás számomra maga a felüdülés,
persze, sosem célok nélkül. Dr.
Lubics Szilvia hatására vágtam bele
a félmaratoni távokba is, kolléganőimmel,
Ilyés Andreával és
Horváth Eszterrel közösen, s elég
szép eredményekkel (egy nyolcfős
női csapattal) teljesítettük az Ultrabalaton
futóversenyt. A túrázás
megszállottja is vagyok, bár egyszerűbb
lenne, ha azt mondanám:
nincs olyan sport, amit ne szeretnék.
Hamarosan, július közepén,
Eszter lányom életet ad első gyermekének.
Tehát biztos: ahogy eddig,
úgy ezután sem fogok unatkozni.
– Hiába a nyári, jól megérdemelt
pihenés, gondolatban már a
következő tanéven elmélkedik.
– A tanítás nem lehet olyan,
mint a biciklizés, ha egyszer megtanuljuk
a módját, utána ugyanúgy
kell csinálni. Hiszen a gyerekek
sosem egyformák, folyamatosan
változnak. Nekem pedig az a feladatom,
hogy minél jobban megismerjem,
támogassam őket, egyengessem
az útjukat. Megszerettessem
velük a sportot, a mozgást, ezáltal
olyan lehetőségeket adjak a
kezükbe, ami – remélhetőleg – egy
életre szól. „A sport a test útján
nyitja meg a lelket”– én ebben hiszek,
ezért teszek, és emiatt dolgozom…
Szabó Zsófia
Kanizsa – Nem 12 csak sport 2013. július 4.
Fotók: Bakonyi Erzsébet
Tanítok, sportolok, tehát (boldog) vagyok!
Kanizsa – Ez+Az 13
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
2013. július 4.
Horoszkóp
Ha eddig még nem tette meg, a nyári szabadsága
alatt lesz rá elég ideje: a párjával
együtt válasszanak maguknak csillagot.
S a csillag majd visszavezeti önöket e
napok régi szép emlékeihez.
Végre itt a nyár. Vetkőzze le minden gátlását,
és adja át magát az önfeledt pihenésnek.
Töltsön minél több időt a párjával és a
családjával. Esténként keveset beszéljenek,
merüljenek el a csillagos ég látványában.
Jegyezze meg a nyár minden szép és értékes
pillanatát. Raktározza el akár képeken
is kertjének, vagy ablakának virágait. Számítson
rá, a muskátli öntözgetés közben
bókokat is begyűjthet magának.
Végre itt a nyár, a nyári szabadság ideje. Ha már
magába szívta az utazgatás minden örömét, pihenjen
le egy nyugágyba. Folytassa képzeletben
az utazást, álmodozzon a csillagok alatt, hisz a
Göncölszekér mindenkit tárt karokkal vár.
Ha némi zavar keletkezne nyáron a kommunikációjában,
semmi esetre se vitatkozzon
a párjával. Acsillagok majd megnyugtatják.
Ha még az égi látvány sem tud segíteni
a lelkiállapotán, olvasson verseket.
Aratják már a búzát, szelik a kombájnok a határban
a kilométereket. Köszöntse vendégeit
e kedves népdallal: Hullámzik a búzatenger,
de kevés a boldog ember! Mint a pipacs a búzában,
ezer között, ha egy szál van…
Gyűjtsön csokorba minden vadvirágot,
amit nyári szabadságán a tarka rét kínál.
De előbb játsszon velük. Figyelje a körülöttük
rajzó pillangók táncát, amíg be
nem takarja szárnyukat az éj.
Hogyha még nem döntötte el, hova utazzon a
nyáron, hegyre, völgybe, tengerpartra, vagy a
kietlen pusztaságba; nem késett le semmiről.
Vakációzni mindenhol jó; akár otthon van az
ember, vagy éppen a málnásban.
A téli sportot kedvelők nyáron is találnak
maguknak hűsítő, élvezetes elfoglaltságot
a Csónakázó-tónál. Ha gyakrabban
kisétál a tópartra, a nádirigó hangja akár
a csillagokig is elrepítheti.
Ha nem lesz más választása, töltse el szabadsága
első napját a Csónakázó-tónál.
Ha aludni tér a Nap, s megveti ágyát a
domb mögött, társuljon a Holdhoz. Figyelje,
hogyan táncol a tó vízén.
Ha a nyári szabadsága alatt netán koncertre kívánkozik,
nem kell messzire mennie, a Csónakázó-
tó környékén részese lehet. Nem kell belépődíjat
sem fizetnie, csak hallgatni mindazt,
amit a tó mesél a virágoknak, madaraknak.
A nagy nyári vakáció előestéjén nem a világ
meghódítására gondol elsősorban. Ennél
kézzelfoghatóbb élvezetekkel kezdi a
szabadságot. A képzeletében egy vödör
jéghideg fagyi képe tűnik fel elsőként.
III.21.–IV.19. Kos
IV.20.–V.20. Bika
V.21.–VI.21. Ikrek
VI.22.–VII.22. Rák
VII.23.–VIII.22. Oroszlán
VIII.23.–IX.22. Szűz
IX.23.–X.22. Mérleg
X.23.–XI.22. Skorpió
XI.23.–XII.21. Nyilas
XII.22.–I.20. Bak
I.21.–II.19. Vízöntő
II.20.–III.20. Halak
TÁRS
VEGYES
ÁLLÁS
SZOLGÁLTATÁS
BÉRLET
Kanizsa – Sport/14 Apró 2013. július 4.
Nk-án a Király u. 31-ben 86 m2-es
tetőtéri, igényes lakás saját, zárt parkolóval
és padláshasználattal eladó.
Irányár: 13,2 millió Ft. Tel.: 0630/542-
2272 (7581K)
Teleki utcán négy emeletes házban,
I. emeleten, két szobás, 55 m2-es, egyedi
fűtéses, panel programban részt vett
lakás eladó. Tel.: 0630/566-4510
(7586K)
Nk-án a Nagyváthy utcában kétszobás,
egyedi fűtéses lakás kiadó. Ár:
35000 Ft + rezsi + 1 havi kaució. Tel.:
0670/379-4217 (7593K)
Nk-án a Kisberki lakótelep környékén
hosszú távra, másfél szobás, cirkofűtéses,
részben vagy egészben bútorozott
albérletet keres egy rendes, fizetőképes
srác. Tel.: 0630-423-1013
(7594K)
Úszásoktatás! Úszótanfolyam indul
a nyári szünetben, öt éves kortól, illetve
előkészítést vállalok úszóedzésre. Minden
jelentkezőt szeretettel várok. Tel.:
0693/312-798, 0630/319-7662 (7588K)
Nagykanizsai családi házért idős
bácsi, néni gondozását, ápolását vállalom.
Egészségügyi képzettségem van.
Leveleket, elérhetőségeket „Kölcsönös
megbízhatóság” jeligére várom a Szerkesztőségbe
(Pf. 154). (7596K)
Fűnyírást, kaszálást vállalok. Tel.:
0620/510-2723. (7589K)
Kidobásra szánt hűtőjét, TV-jét,
mikróját, mosógépét, stb. elszállítom.
Tel.: 0620/510-2723 (7590K)
Szakképzett szakember idős, beteg
emberek gondozását, ápolását, felügyeletét,
illetve 1-2 órára gyermekfelügyeletet
vállal. Csak komoly emberek
jelentkezését várom. Tel.: 0620-382-
3085 (7595K)
Két fő gondozót keresünk felvételre.
Részletek: www.kanizsawaldorf.hu
oldalon. (7597K)
Horgászbotok, horgászorsók változó
áron eladók. Érd.: 0630-227-3294
(7599K)
Weber 8601 Saint Gobain perlit bázisú
hőszigetelt vakoló, 17 zsák, áron
alul eladó. Tel.: 0630-227-3294
(7600K)
MTZ 90%-os gumik, motor, munkahengerek,
pótkocsi tengelyek, felnik,
egy tengelyes pótkocsi, MTZ bontott
alkatrészek eladók. Érd.: 0630-911-
2269 (7601K)
Diszkrét kapcsolatra keres akár nem
független hölgyet egy Nagykanizsai,
40-es férfi. Fényképes leveleket az „Illatos
kert” jeligére a szerkesztőségbe, a
Pf.: 154-re kérem. (7592K)
52 éves, magányos férfi keresi társát
komoly kapcsolat reményében. Leveleket
a Szerkesztőségbe (Pf. 154) kérek
„Remény” jeligére. (7598K)
INGATLAN
Éremátadó, egyben évadzáró
összejövetelét tartotta az április
végén hatodik NB I-es bajnoki
aranyérmét bezsebelő Aquaprofit
Nagykanizsai TSK sakkcsapata.
Tulajdonképpen számos tény az
ötös számról szólt a klub történetének
legutóbbi szezonjában: ötről
lépett hatra a bajnoki elsőségeit tekintve,
ötvenöt (abszolút rekordnak
tekinthető) sorozatbani győzelem
után szakadt meg a pontosan
öt esztendős győzelmi szériája –
még márciusban.
Cseresnyés Péter polgármester
gondolatai szerint fontosak az
ilyen sikerek a városra nézve is,
hiszen az ehhez hasonló teljesítmények
– ismerve Magyarország
sok esetben egypólusú gondolkodását
– úgymond a térképen
tart(hatnak) településeket. S
ugyanilyen szépen csillogna az
egylet életében a hetedik aranyérem
is...
Nádasi Tamás, az egyesület
névszponzorának elöljárója szerint
nem céljuk megállni egy hetedik
elsőségnél – amivel megyei riválisukat,
a zalaegerszegi Csutit is
megelőzhetnék összesítésben –,
szívük szerint addig folytatnák,
amíg energiájuk lesz ehhez. Persze
az anyagi feltételek előteremtése
évről-évre egyre komolyabb erőfeszítéseket
követel, de állnak a kihívások
elébe. Ehhez (is) kapcsolódik,
hogy idén még kevesebb külföldivel
ültek asztalhoz, s reményeik
szerint mind több helyi feltörekvő
fiatalnak is lehetőséget
tudnak adni idővel.
A sportszakmai adalékok sorát
folytatva Papp Nándor csapatvezető
részletesen vette górcső alá a
bajnokcsapat szereplését.
– Zsinórban ötödik bajnoki elsőségünket
szereztük, s ezt úgy, hogy
az idény előtt olyan játékosok távoztak
tőlünk, mint Portisch Lajos, Héra
Imre, Gonda László és Faragó
Iván – kezdte a klub egyik vezetője .
– Érkezett viszont Bánusz Tamás,
aki mint később kiderült, roppant
nagy nyereségünk lett.
A szezon során 18 sakkozó jutott
szerephez az első csapat bajnoki
pontvadászatában, s Papp Nándor
úgy értékelt, a kilenc mérkőzésük
közül öt kiválóra osztályozható, három
volt átlagos egy pedig gyenge.
– A szombathelyi Haladás elleni
találkozón – még a nagy győzelmi
sorozatunk közben – olyannyira
rezgett a léc, hogy az talán még
most is rezeg – fogalmazott, majd
amint azt már áprilisban elmondta,
a fentebb említett 55-ös győzelmi
széria talán nem is nagy baj, hogy
idővel megszakadt – Pakson az
utolsó előtti fordulóban.
Hogy mit hoz a jövő, arról még
csak ezután érdemes gondolkodni,
igaz, az már ismertté vált, hogy
egyik eddigi erősségük, Medvegy
Zoltán távozik és a jövőben a fővárosi
MLTC első táblás játékosa
lesz. Elhangzott az is, van esély arra,
hogy az európai bajnokcsapatok
küzdelmeiben is megméretteti magát
ismét a kanizsai klub, mivel a
nemzetközi szövetség is emberléptékűbbé
próbálja tenni a jövőben
azt a versengést. Ami azonban
egyelőre a legfontosabb volt: Mészáros
Attila honi szövetségi főtitkártól
Ribli Zoltán, a kanizsaiak
csapatkapitánya vehette át a bajnoknak
járó serleget.
P.L.
Rezgő léc, zsinórban ötödik arany
Kisalföldi hatodikon
hetedik
Győrben a VI. Serdülő Európakupa
cselgáncsverseny küzdelmeit
rendezték, melyen a Nagykanizsai
TE 1866 judokái is indultak. A 12
ország 300 indulóját tömörító mezőnyben
Huszár Máté volt eredményesebb
a tatamin. Az NTE sportolója
súlycsoportjában, 50 kg-ban
ötször küzdött, s eredménysora vegyes
képet mutatott, hiszen két
győzelme mellé három vereség társult,
így végül a hetedik helyet szerezte
meg a győri erőpróbán.
Zalakaroson második (összességében
tizenharmadik) alkalommal
rendezte meg a nagykanizsai
Sensei Sáfár Shotokan Karate-Do
Sportegyesület az A.J.K.A küzdősport
szövetséggel karöltve
instruktori edzőtáborát.
A házigazdákon kívül amerikaiak,
csehek, németek, új-zélandiak
is érkeztek a seregszemlére és Sáfár
László 9. danos valamint az
Új-Zélandról érkezett Edmond
Otis 8. danos mesterek voltak a táborozás
témavezetői.
Az egyhetes szeminárium témája
a Testmozdulási erő és elvek a
karatéban címmel futott, s az elmúlt
hét szombatján danvizsgákkal
zárult. Magas rangra vizsgázhattak
a külföldiek, hiszen ketten-
ketten mentek 1. dan, 2. dan és
7. danra. Utóbbi két küzdősportos
az Egyesült Államokból érkezett.
Az egyesület növendékei szeptember
14-15-én egy berlini nemzetközi
versenyen indulnak, addig is
a főtanító Kucskó Attila vezetésével
a felkészülésen van a hangsúly.
Csehországtól
Új-Zélandig
Kanizsa 2013. július 4. – Sport 15
NAGYKANIZSÁRÓL A LEGFRISSEBBEN! – www.kanizsaujsag.hu
Debrecenben rendezték a
115. Felnőtt Úszó Országos
Bajnokságot, melyen a Délzalai
Vízmű SE legjobbjai
(Abay Nemes Anna, Molnár
Flóra, Zámodics Márk) is indultak.
A Hajdúságban remek
eredménysort produkáltak,
hiszen számos A-döntős
helyezésük mellett egy bronzérmet
is szereztek a kanizsaiak.
Abay Nemes Anna volt elsőként
soron, a kanizsai sportoló 100 m
háton az előcsatározásokat simán
véve jutott a fináléba. Ott aztán az
előkelő ötödik helyezést szerezte
meg 1:03,81-gyel, maga mögé utasítva
például Jakabos Zsuzsannát
is. Anna érdekelt volt még 50 m és
200 m háton is. Előbbin sem adta
alább a döntőnél, ahol szintén a
honi legjobbak között léphetett
rajtkőre. Az elit mezőnyben aztán
a negyedik helyen végzett, előtte
csak Hosszú Katinka, Joó Sára, és
Szekeres Dorina zárt.
A záró nap aztán az addigiaknál
is jobban sikerült, mivel az értékes
helyezések mellett érmet is sikerült
szerezniük a Délzalai Vízmű
SE úszóinak. Az előfutamok a
délelőtt folyamán kezdődtek, s
onnan a késő délutáni döntőkbe
fordulva három dél-zalai finalista
hely is jutott. Molnár Flórát utólag
alighanem kárpótolja debreceni
eredménysora azért, hogy az ifjúsági
Eb-re (csupán néhány tized
híján) nem jutott ki – 50 m gyorson
a magyarok között harmadik
helyen csapott célba! 100 m pillangón
is remekelt, annak fináléjában
ötödik lett. A nap során
Abay Nemes Anna is érdekelt volt
a végső helyezések „elosztásában”
és 200 m háton az eredményjelző
hatodikként írhatta ki
nevét az úszásnem távjának befejező
futamán.
– Amit 100 m pillangón úsztam,
az a csapatvezetőséggel együtt engem
is meglepett, természetesen jó
értelemben – mondta Molnár Flóra.
– Az 50 m gyors eredményét
pedig tényleg tekinthetjük fantasztikusnak.
A célom nem is lehet
más, mint a jövő esztendőben
megrendezésre kerülő ifi kontinensviadalra
történő kijutás.
P.L.
Molnár Flóra bronzérmes
az úszók országosán
A debreceni felőtt úszó ob-n balról Biczó Bence ifjúsági olimpikon,
Molnár Flóra, a Michael Phelpset 200 m pillangón legyőző olimpiai
bajnok Chad Le Clos, Abay Nemes Anna és Zámodics Márk
A szigetszentmiklósi sportcsarnokban
került megrendezésre
a Modern Táncsportok Magyarországi
Szövetségének égisze
alá tartozó honi együttesek
számára az IMDF által kiírt táncos
világbajnokság.
A beszámolók szerint ezúttal
nem a legerősebb mezőny jött öszsze,
ráadásul a kanizsai SZKES
Honvéd Kaszinó csoportja is jobb
eredményekre számított, tudtuk
meg Szécsényiné Kápolnás Edinától,
a „szkesesek” vezetőjétől.
A kanizsaiak az alábbi eredményeket
érték el a Csepel-szigeten
sorra került négynapos rendezvényen.
Mini Dance Show Formáció:
Strandolunk című előadás –
Szommer Héra, Horváth Hanna,
Szirtes Berta, Mátyás Petra,
Hosszú Szonja, Kanyó Sára,
Hella Zsanna, Kovács Lilien,
Góber Tamara, Góber Diána 2.
hely.
Gyerek Fantasy Formáció: Főzzünk
egy jót – Szommer Héra, Gerencsér
Zsófia, Szirtes Berta, Szakács-
Kovács Anna, Varga Lilla,
Góber Tamara, Góber Diána, Mátyás
Flóra, Kövesdi Fanni 5. hely.
Felnőtt Fantasy Formáció: Támadnak
a bacilusok – Petőházi
Adél, Gaál Villő, Gábor Evelin,
Nagy Krisztina, Szekeres Kinga,
Németh Larina, Lőrincz Henrietta,
Sneff Petra, Friskó Zsófia, Tófalvi
Szandi, Vékási Virág 2. hely.
Felnőtt Dance Show Duo:
Friskó Zsófia és Németh Larina 1.
hely.
Mini Hip Hop: SZKES kiscsoport
(képünkön) – Szommer Héra,
Szirtes Berta, Kanyó Sára 2. hely.
Felnőtt Hip Hop Solo: Szekeres
Kinga 6. hely.
Felnőtt Funky Formáció:
Petőházi Adél, Baj Bianka, Sipos
Vivien, Németh Fanni, Kránicz Angelika,
Szekeres Anett, Varga Dóra,
Gilincsek Laura, Nagy Krisztina,
Lőrincz Henrietta, Sneff Petra,
Simonka Noémi, Takács Julianna,
Szabó Alexandra, Benczik Boglárka,
Pelczer Dorina, Kendli Diána
3. hely.
P.L.
Duójuk végzett az első helyen
Az íjászok a közelmúltban rendezték
meg a nagy hagyományokkal
rendelkező szigligeti történelmi
versenysorozat második
fordulóját.
A fődíj egy íj lesz, melyet a nyertes
alkatához készítenek. Igazi presztízs
harc folyik a helyezésekért, a
győzelemért hiba nélkül kellett lőni.
Ebben az évben Horváth Istvánnak,
a Kanizsa Íjász Egyesület versenyzőjének
ez másodszor sikerült, így
gyakorlatilag behozhatatlan előnyre
tett szert. Ez az eredmény különösen
figyelemre méltó, hiszen – nem kisebbítve
az érdemeiket – Európabajnokokat
és magyar csúcstartókat
sikerült megelőzni. Az eredmény jól
mutatja a kanizsai íjászok helyét a
hazai és a nemzetközi íjászatban. Az
aranyérem mellé még egy bronzot is
sikerült elhozni, Sipos Sándor az angol
hosszú íj kategóriában lett harmadik.
ősszel még egyszer összecsapnak
az íjászok, ahol véglegesen
eldől a fődíj sorsa – számolt be a Kanizsa
Hetilapnak Németh Gábor
klubelnök.
Szigligeten
remekeltek
A MOATSZ Nyugat-Dunántúli
Régiója, a Zala Megyei Asztalitenisz
Szövetség és a Gejzír-
Kanizsa Kft. Varga Trans Pápa
Kanizsa Sörgyár SE rendezte a
Nyugat-Magyarország 2013. évi
ifjúsági területi II. osztályú
ranglistaversenyt.
A hazaiak közül a legjobb eredményt
a Kocsis Judit-Müller Diána
páros érte el, a duó harmadik lett.
Egyéniben is Kocsis Judit jutott a
legtovább, a négy közé kerülésért
vívott csatában kapott ki mohácsi
vetélytársától, Szenner Viktóriától.
Afiúk mezőnyében a házigazdák
egyik párosa sem lett a főtáblás.
Egyéniben Gyöngyösi Áron és
Szerdahelyi Péter ugyan főtáblára
jutott, de onnan már egyikük sem
mehetett tovább. Közülük Gyöngyösinek
volt a legnagyobb esélye
a jobb szereplésre, hiszen a legminimálisabb
arányban kapott ki, 3:2-
re. Egyéniben szombathelyi sikerek
születtek: Szarka Zsolt és Nagy
Réka lett az első. Fiú párosban
BVSC-s lett győztes, a lányoknál
balatonfüredi elsőség született.
Elvitték
az elsőségeket
Kanizsa 16 – Hirdetés 2013. július 4.
START Oktatási Kft. (NyT: 20-0193-04, AL: 026)
Nagykanizsa, Arany János u. 8.
Tel.: 0693/325-973, 0630/435-1875
www.startoktatas.eu
SZEMÉLYGÉPKOCSI
tantermi képzés
Július 10-én 08:00 óra (H-Sz-P: 8.00-12.00),
Július 10-én 16:00 óra (H-Sz-P: 16.00-20.00),
vagy válaszd e-learning képzésünket
vagy a kettőt együtt!
GKI fuvarozó, autóbuszvezető
ADR tanfolyam
Jelentkezési határidő:
07.10 (szerda) 12.00 óra
Vizsga: 07.20 (szombat) 9.00 óra
2 . 2 0 0 F t / g y a k o r l a t i ó r a