* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
40.24 MB | |
2021-01-06 16:21:06 | |
Nyilvános 816 | 1409 | Kanizsa 1990. 009-013. szám március | Cím: Kanizsa Alcím: Dél-Zalai Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével: Megjelenik minden pénteken Kié a közterület? 6. oldal Verseny a víz alatt 16. oldal KANIZSA J Á B 0 S I S E T I L A P Ülést tart a Városi Tanács A Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1990. március 8-án 13 órára a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermébe összehívta a Városi Tanács ülését. Napirend: 1J Tanácselnök beszámolója a lejárt határidejű tanácshatározatok végrehajtásáról. 2./ Interpellációk. 3J Javaslata tanács 1990. évi költség- vetési tervére. 4./ Beszámoló a városfejlesztési bizottság munkájáról. 5./ Javaslat a környezetvédelemről szóló tanácsrendelet kiegészítésére és módosítására. 6./Nagykanizsa általános rendezési terve felülvizsgálata, módosítása. 7J Egyéb A tanácsülés nyilvános, arra minden érdeklődőt várnak. A tüntetés két szónoka: Bali Ferenc és Csengey Dénes. Az eseményről részletesebben az Ez történt című összeállításban számolunk be. Fotó: Szakony Attila (2. oldal) „Hogy milyen politikai ero" irányítsa a jövőben a várost, azt Nagykanizsa polgárai döntsék el!" ( kanizsaT 1990. március 2. Beszélgetés dr. Franz Nussmayrrel, Gleisdorf polgármesterével Dr. Franz Nussmayr Nagykanizsa testvérvárosának, a stájerországi Gleisdorfnak a polgármestere. Napfényes irodájában beszélgettünk a politika jelenéről és múltjáról. - Polgármester Úr, úgy hallottam, hogy Ön tegnap még Romániában tartózkodott. Mi volt utazásának célja? - A romániai hírek hallatán Gleisdorfban is szerveződött egy intézőbizottság az adományok összegyűjtésére. A felhalmozódott - s időközben a nyilvánosság kérésére Gleisdorf által megduplázott - 400000 schillinget azonban nem akartuk pusztán élelmiszercsomagok vásárlására költeni, inkább ésszerűen befektetni valamilyen, az új társadalom felépítését segítő folyamatba. Ennek megszervezését tűzte zászlajára a gleisdorfi delegáció, amelynek az élén az elmúlt napokban én is Romániában jártam. - Milyen konkrét eredménynyel tért haza? - Curos-Severin vidékén, a Duna mentén fekvő Moldovával vettük fel a kapcsolatot. A várost főként románok lakják; a legnagyobb létszámú kisebbség a szerb, de élnek ott magyarok és németek is. Az első beszélgetések után két dologban már meg is egyeztünk: szeretnénk hozzájárulni a gyógyszerellátáshoz és a kórházak felszereltségének fejlesztéséhez, és szorgalmazzuk iskolák, bölcsődék tervezését, építését. - Romániában néhány hete kezdődött meg az a változás, ami nálunk már közel két éve tart. Miként vélekedik a jelenlegi magyar helyzetről? - Más országokban az ember általában olyan állapotokat szeretne látni, amilyenek a sajátjában léteznek. Ez a gondolkodásmód azonban igen veszélyes is lehet, hiszen igazának bizonyítására nincs garancia. A jelenlegi osztrák politikai helyzet sem valami recept alapján, hanem különösebb korlátok nélkül, az emberek többségének egyetértésével alakult ki. Ezért én Önöknek is csak azt tudom javasolni: abból az álláspontból teremtsék meg saját demokratikus rendszerüket, hogy az állandó mozgásban legyen, és ellenőrzés alatt álljon, különben a leghaladóbb szellemű párt is - rövid időn belül - reakcióssá és konzervatívvá válhat. - Hogyan működik Ausztriában a többpártrendszer? - A jelenlegi osztrák pártok többsége - így a szociáldemokrata vagy a néppárt - régi hagyományokkal bír. Folyamatos tevékenységük csak az 1934-1945 közötti időszakban szakadt meg, de a náciuralom bukása után ismét szerencsésen alakult a sorsuk. A régi pártvezetők színpatizánsaikkal, barátaikkal állami keretek között szervezhették újjá pártjai- kat, tovább építve ezzel a régi utat. Az elmúlt 45 év legfőbb eredményének tartom, hogy ma a pártok, különbözésük ellenére is, kölcsönösen tiszteletben tartják egymás célkitűzéseit, s működésük lényegét nem egymás lejáratásában, sokkal inkább saját programjuk tökéletesítésében és elfogadtatásában látják. - Érthetem ezt úgy, hogy a pártok ma Ausztriában nem ellenségei, csupán ellenfelei egymásnak? - Ma már azt mondhatom, hogy csak ellenfelek, de ez nem volt mindig így. Hosszú és fájdalmas folyamat eredményeként tudtunk eljutni idáig, de még most sem állíthatom, hogy manapság minden rendben lenne. Körültekintve a világban, annak azért mégis örülök, hogy ma Ausztriában kulturáltan lehet politizálni. - A rendszerváltás Nagykanizsán is egyre jobban érezteti hatását; átalakulóban a hata- lom. Mekkora jelentűséggel bír ez Önök számára? - Hivatalos és baráti szálakkal is kötődöm a városhoz, de beszélgetéseim során - városi vezetőkkel, jó ismerősökkel - a politikai véleménycserét szándékosan mellőzzük. A városban kialakult politikai viszonyokat és a pártok fő képviselőit nem ismerem. Mi mindenképpen barátok szeretnénk lenni a következő hatalom gyakorlóival is, az azt követőkkel is, függetlenül attól, milyen a világnézetük, hiszen a demokráciában gyakori a politikusok és a nézetek cserélődése. Hogy milyen politikai erő irányítsa a jövőben a várost, azt Nagykanizsa polgárai döntsék el. Mi a kanizsaiakkal továbbra is jó viszonyban szeretnénk maradni, és a lehetőségek kiaknázásával kapcsolatainkat is továbbfejleszteni. - Köszönöm a beszélgetést. ifj. Miha Tamás Ez történt Február 15. csütörtök - Elhagyta a Tungsram kanizsai gyáranak gyártósorát az öt-milliárdomodik fényforrás. A jubileum alklamából különleges felülbélyegzéssel egy 300u db-os szériái készítettek. Február 19. hétfő - Soronkívüli ülést tartott a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, hogy előkészítse a február 23-ra tervezett tanácsülést. A vb demagóg hangulatkeltésnek minősítette Nagykanizsa vezetésének azt a szándékát, hogy a költségvetés felosztásában a város számára kedvezőtlen döntés esetén demonstrációt tervez a Megyei Tanács elé. Mint ismeretes, a Kanizsai Közéleti Klub aláírásgyűjtést szervezett az anyagi eszközök megyén belüli igazsa-gosabb elosztasa érdekében. - Választási gyűlést tartott az SZDSZ helyi szervezete az Erkel Művelődési Házban. A gyűlésen bemutatkozott Solti Károly képviselőjelölt és ismertette a Szabad Demokraták programjának főbb tételeit. Kiemelten foglalkozott a gazdasági vonatkozasokkal, az ipar és a mezőgazdaság kédése-ivel. Hercz Gábor a FIDESZ kanizsai szervezete nevében a FIDESZ támogatásáról biztosította az SZDSZ képviselőjelöltjét. Műhelynek, raktárnak alkalmas, 25 négyzetméter alapterületű helyiség kiadó. Cím: Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. 62. Február 21. szerda - A Zalai Hírlapban folyik a vita az emlékezetes sörgyári nyílt levél óta. Az újság február 18-i számában „A sörgyár jövőie a tét" című cikkben a nyílt levél aláírói fejtik ki részletesebben véleményüket, a február 21-i Zalai Hírlapban pedig a vezérigazgató és helyettesei nyilatkoznak. A vezérigazgató szerint a nyílt levél aláírói teszik tűnkre ezzel a lépésükkel a gyárat, és a vezérkar bármikor készen all a teljes körű vagyonelszámoltatásra és a tevékenységi körökkel összefüggő vizsgálatokra. - Az MSZP megyei szervezetének ülésén nyilvánosságra hozták a párt megyei listájára került sze-melyek nevet és sorrendiségét. A lista harmadik helyén szerepel Göndör István, negyedik helyén dr. Vári László, hetedik helyén pedig Tálasi János kanizsai vállalkozo. Mint közölték, Tálasi János az MSZP országos listáján is szerepel. Február 22 péntek A „Sörgyár jövöje a tét" ... ilyen és ehhez hasonló feliratú táblák jelezték február 22-én késő délután a Városháza előtt és a Szabadság téren azt a rokon-szenv-tüntetest, amelyet a Ma- §yar Demokrata Fórum helyi iro-aja szervezett. A többszáz békés tüntető - közöttük a Nagykanizsai Sörgyár dolgozóinak közel száz főnyi csoportja - előtt Tarnóczky Attila, helyi MDF-szer-vezet országgyűlési képviselőjelöltje, majd Csengey Dénes, az MDF országos elnökségének tagja szólt a jelenlevőkhöz, aztán -a gyárban kialakult áldatlan állapotok mielőbbi megszüntetését követelő kilenc középvezető nevében - Bali Ferenc, a Sörgyár műszaki főosztályvezetője emelt szót a gyár és a dolgozók jövője érdekében. (A demonstráció lefolyását, Bali Ferenc beszédének es Kaczeus Márton volt sörgyári főmérnök levelének teljes szövegét legközelebbi lapszámunkban közöljük.) Összeállította: Kocsi Katalin A Tudományos Ismeretterjesztő'' Társulat Nagykanizsai Szervezete 1990. március l-jétől a Hevesi Sándor Művelődési központba helyezi át irodáját: Cím: Nagykanizsa, HSMK, Széchenyi tér 5/9. Telefon: 11-071. 1990 március 2 ( kanizsa Plakátokról újra avagy hogyan kerül a csizma az asztalra? A választási kampány során igazán sok, néha jópofa, ötletes plakáttal találja szemközt magát a nézelődő. Minősíteni, - ha úgy tetszik bírálni - ezennel csak egyet kívánok. Három nagybetű díszeleg rajta;,,MUK" - vagyis márciusba újra kezdjük! Jómagam a hetvenes évek elején találkoztam először e három betűvel, és annak egészen másfajta jelentésével. Akkor „minden uszítónak kötelet" jelszóként definiálták a Qó humorérzékkel rendelkező) hatóságok. Ez a három betű az igazi demokratikus magyar ellenzék jelszava volt évtizedeken keresztül, amikor a naptárakban március 15-e még nem volt piros betűs ünnep. Az eltökélt ellenzék képviselői, akikban évtizedeken át élt a szabadság iránti vágy, ha illegálisan is - néha a szapora gumibotozá-sok ellenére - akkor koszorúztak, tüntettek, felvonultak. 1988. március 15-én is, amikor még javában tartott Grósz Károly országlása! Az igazi, kompromisszumokat nem ismerő ellenzék az utcára, a Parlament elé vonult, ahol Tamás Gáspár Miklós (azóta országgyűlési képviselő) kijelentette: .....az önmagukat kinevező kormányzatok ideje lejárt, s a nép bizalmát elvesztett vezetőknek le kell mondaniuk!" Aznap este egy mai „ellenzéki" politikus (aki egy közeli városban országgyűlési képviselőjelölt) úgy vélte, hogy az SZDSZ (Hálózat) piros vérrel kívánja átfesteni a pesti utcát, s azt javallta, erre a célra használjon inkább minimumot! Nos, mi márciusban újra kezdtük! De hogyan került az Ő plakátjaikra a „MUK"? Hogyan került a csizma az asztalra? Czenc Csaba / EN vásárolok, TE vásárolsz, O elad Dél-Zala, illatszer osztály Glória hajlakkot szeretnék. Üm, üm és fejcsóválás. Akkor jó az Elnett is. Üm, üm, ismét fejcsóválás azaz: sincs. Köszönöm! Most sem tudom mit, ugyanis a magas, csinos, babaarcú hölgy éppen eszik a pult mögött. Istenemre nem áll jól neki. Fél kiflinél tart, így egy viszontlátásnak már semmi értelme. Húsbolt, Ady utca Kolléganőmnek „megszaladt" Pick szalámira támadt gusztusa. A legközelebbi rúd le, 10 deka, levágva 46 forint. Otthon egyszerre esnek neki, de rájönnek, hogy fokhagymás izű, nem erre gondoltak. Reklamáció. Eladó: - Miért nem hozta vissza? Már felvágtuk, nem olyan egyszerű, hogyis-mondjam... Eladó sajnálja, a vevő is. Bár rosszat sejt, ezért máshol tudja meg, amiről a boltban „udvariasan" nem tájékoz- tatták, hogy a szalámik látszatra egyformák, a „csekélyke" különbség az, hogy a rövidebb rúd a fokhagymás, kilónként 400-ért, a hosszabb a hagyományos, 460-ért. Ez a boltban úgy látszik egyre megy. Kenyérbolt, piac Szombat van, a szokásos két hosszú sorral. Anyuka érkezik kislányával. A baloldalihoz állunk - mondja - ahol az az alacsony helyes néni szolgál ki. Míg előrehaladunk, váratlanul felcserélődnek az eladók. Anyuka: Ezt jól kifogtuk, pont a vezetőhöz kerültünk. Nem baj - mondja a kislány - ő is aranyos, az utcán is megismer. Itt mindenki egyformán kedves, udvarias, a város másik végéből járok ide -jegyzi meg egy sorban álló idős férfi. Ebben többen megegyezünk. Mert ilyen is van, csak el ne rontsák. Tóth Ferenc Királyfi, álruhában Lapozgatom a Magyar Nemzetet. Fölös időm lévén, unatkozva, figyelmetlenül, nénany dolgot újra átfutva, míg végül az apróhirdetésekre fanyalodom. S amit ott olvasok, fölvillanyoz, apró lúdbőr futamokat eregetve újságot tartó ujjbegyemtől gerincemig. Xakástakarítást vállal középkorú, humán diplomás férfi, kellő szabadidővel. Szorgalmas N 4544 jeligére a kiadóba". Igy. Ezért is másoltam egészében ide. Ki rejtőzhet e Szorgalmas N mögött? Pedagógus, orvos, jogasz...? Tán az utóbbi ket-tőj a kellő szabadidő híján, kiesik agyam rostáján. Pedagógus? Két, három gyerekes, elvált? Az biztos, pályája bére kevés lehet. Máskülönben nem fordulna el -pénzt keresni - tanult szakmájától. Miért döntene értelmiségi elegancia és kétkezi porrongy közt a második javára? Vagy tán.túl lelkiismeretes? Ügy véli, amit nem tud munkaidejében megtanítani, azt két^náromszorosáé rt sem tudja lakásán, korrepetálással, elsajátíttatni? Irt volna többet! Mert így, sorra gyűrűznek kérdéseim. Ki alkalmazza? Ha alkalmazzák, hogy mutatkozik be? Dr..., vagy N ilye-nésilyen szakos tanár? Ki tudja? Mindegy, fojtanám el kétségeim. De megint jön más... Itt egy diplomás deklasszálódik. Már megélhetést sem bizfosít a hosszú tanulóévek végbizonyítványa? Kinek a hibája? Szorgalmas N-é, vagy másé? Csak ő egyedül került margón kívülre, vacjy so"kan mások Nem - eszmélek föl. Szociológus vagy író. Ezúton akar munkájához anyagot, adatot gyűjteni. Amolyan moldavagyörgyös" húzással belülről látni az életet. Igen. Biztos valami íróféle lehet Szorgalmas N. Lám, rájöttem! - hitegetem magam, bár kevés sikerrel, meggyőződés nélkül. Hiszen bármelyikünk föladhatná ezt a hirdetést. Nem értem ...hogyan éljek egészségesen, amikor drága a tej, a sajt, a hús, a zöldség, a gyümölcs, a tojás... ...miért örüljek annak, hogy a demokrácia jegyében közel hatvan párt acsarkodik egymásra... ...kinek jó az új adózási rendszer, amikor már a létminimumot is adóztatják... ...kikkel akarjuk megvalósítani a szép jövőt, amikor a fiatalok nem tudnak családot alapítani... ...hogyan taníttassuk gyerekeinket, amikor éppen csak ennivalóra, ruhára futja... ...miért dolgoztam eddig... ...miért kell azért örülnöm, hogy még dolgozhatok? - ... és most merre? - Most együk meg, vagy ebéd után desszertnek? ( kanizsa-választ J 1990. március 2. A Vállalkozók Pártja azt kívánja, hogy a századé lej i 3 milliós koldus országéból a század végére 3 millió vállalkozó és 10 millió újra mosolyogni tudó ember országa legyen hazánk. Jelmondatunk a vállalkozás szabadsága és biztonsága. Tisztelt Választópolgárok! A közelmúltban a többpártrendszer bevezetése során, lehetőségünk nyílt arra, hogy a vállalkozók is létrehozzák pártjukat. Idáig az érdekképviseletek lehetőségei korlátozottak voltak, a kormány nem tekintette igazi tárgyalópartnereknek a vállalkozók által fenntartott szervezeteket. Mivel a hatalomba való beleszólás most is csak a pártokon keresztül biztosított, élni kellett a lehetőséggel. Fiatal párt vagyunk, a megalakulással sokáig vártunk, hogy a már működő politikai pártok felvállalják-e érdekképviseletünket, de arra a meggyőződésre jutottunk, jobb, ha ezt magunk tesszük. Ennek a pártnak több százezres támogató tábora lehet, ha az emberek megismerik programunkat és az összefogás jelentőségét. Mi emberközpontú gazdasági párt vagyunk, s ma az egész országot vállalkozónak tekintjük. Az ország valamennyi megyéjéban létrehoztuk intézőbizottságainkat, Zalában 9 helyi alapszervezetet alakítottunk. Megyénkben 3 képviselőjelöltet állítottunk. Nagykanizsán a 2. sz. választókörzetben vagyunk érdekeltek. Programunk A vállalkozók pártja nem tekinti magát a nemzet leendő megmentőjének, nem állítja azt, hogy zsebében hordja a „bölcsek kövét", programja viszont amennyiben annak következetes végrehajtásáról is gondoskodhat - garanciát jelenthet egy Európához tartozó Magyarország, egy, minden magyar állampolgár számára létbiztonságot, az egyéni boldogulást biztosító ország megteremtéséhez. Célunk: a szabad, demokratikus, a magántulajdon létjogosultságát és egyenrangúságát elismerő Magyarország megteremtése. A monolitikus és diktatórikus egypártrendszerből az ország békés úton jusson el a többpártrendszerhez. Programunk fő tézisei: 1./ Független és semleges Magyarországot! 2.1 Az alapvető állampolgári jogok feltétlen biztosítását mindenki számára és ezek megfelelő garanciáit! 3.1 A gazdasági szféra és a mezőgazdaság - vállalkozási szemléleten alapuló -átalakítását! A tett az első'', a szó a második" A legnagyobb magyar eme szép gondolata napjainkban a visszájára fordult. Szó, szó, szó, mindenütt ... De mintha a szemek fénye fakulóban lenne a fülek bezárulnak, a szívek nehezen hevülnek... Ötvennél is több párt kínálja megváltó programját, de a magyarság túlnyomó többsége ovatos, a kivárás álláspontján tétovázik. A mindenható Partból a keserű tapasztalatok végképp kiábrándították, az úják meg nem győzték meg. Tíz és fel milliós magyarból csak néhány tízezer tagja valamely pártnak. Es a többség, a milliók? A mai roppant válságos időszakban felelősség és erkölcsi kötelesség is a tájéko- zódás. Aki még nem tudta eldönteni, hogy melyik párt programját vállalja, csatlakozzék a Hazafias Választási Koalíció ajánlatához! Ez a Koalíció csak a választások idejére szerveződött, s a pártok küzdelmében semleges politikai erőt akar a Parlamentben létrehozni, s egyetlen jelöltjétől sem kívánja meg a pártfegyelem betartasát, tehát azok független képviselőként dolgozhatnak. Az ország súlyos válság állapotában vesztegel. Meggyőződésünk, csak egy nagykoalíciónak van esélye arra, hogy kizökkentse az ország kátyúba rekedt szekerét. S mit látunk? Egymásnak feszülő pártok kíméletlen harcát, amelyben előtérben áll a pártérdek, s háttérbe szorul a nemzet ügye. Teljes, gyökeres, visszafordíthatatlan változásokra van szükség! T Külpolitikánk alapelve az, hogy minden reális esélyt azonnal ós határozottan meg kell ragadnunk hazánk függetlenségének visszaszerzése, ugyanakkor egy újfajta függőségbe való belezuhanásunk elkerülése végett. A közép- es kelet-európai országokkal s különösképpen a gyötrelmes vajúdás állapotába jutott Szovjetunióval a valódi barátság, es a gyümölcsöző együttműködés útját kell megtalálnunk. Vállalnunk kell a határainkon túl élő magyarok és a hazánkban élő nemzetiségek érdekeinek védelmét. Egyenrangúként kell építenünk kapcsolatainkat a világ valamennyi országával. II. A belpolitikában elsőrendű feladat az átalakulás robbanásmentes levezetése. A többpártrendszerű demokráciában hiszünk, ha nem is tartjuk a „tökéletes társadalom" modelljének. Elkerülhetetlen az ellenvé- lemények szikrázó összecsapása ugyanakkor a tolerancia, a másik ember megértése és a más vélemények tiszteletben tartása. A múlt lezárása nélkül nem lehet elindulni a fölfelé vezető úton. A bukott vezetők elszámoltatása nem kerülhető el, de ez nem lehet boszorkányüldözés. Az egykori párt közkatonáinak pedig felkészültségük, tehetségük szerint - a nemzeti megbékelés jegyében - együtt kelf menetelnie, dolgoznia mindnyájunkkal. Sok mély sebet ejtett az elmúlt 45 esztendő. Kapjanak tehát erkölcsi elégtételt a meghurcoltak, s ha mód lesz ra, az anyagi kártérítés sem maradhat el. A morális válság fölszámolásában haladéktalan feladatunk a haza, a munka, az erkölcs, a becsület és a család méltó megbecsülése és védelme. A vallásban rejlő mélyen hu- A Szabadságpárt Tisztelt választók! Önök a Szabadságpárt nevének említésekor úgy gondolják, hogy a másfél év óta gombamódra szaporodó ellenzéki pártok egyikéről hallanak, s az idősebbeknek is csak akkor csillan fel a szeme, ha a Sulyok nevet hallják. A Szabadságpártot 1946-ban dr. Sulyok Dezső alapította azt követően, hogy 20 képviselőtársával együtt kizárták a Kisgazdapártból azért, mert kifogásolták a pártnak a kommunistákkal szemben gyakorolt engedékenységét. Sulyok Dezső a Szabadságpárt Holnap című napi- lapjában már 1947-ben megírta: „Politikánk alapja a keresztény erkölcs, a nemzeti gondolat, a tiszta demokrácia és a szociális kiegyenlítődés szolgálata. Szabad hazában szabad embereket akarunk teremteni, szolgablrók helyébe nem akarjuk a párttitkárok uralmát, osztályok, fajok és társadalmi rétegek egymásra fenekedő és gyűlölettől áthatott falankszai helyett eggyéforrott magyarságot akarunk és evégre vagyunk a világon." E ma is érvényes hitvallás miatt zúzták szét Rákosiék elsőként a Szabadságpártot, emiatt kellett Sulyok Dezsőnek az Egyesült Államokba menekülni, ahol haláláig a magyar ügy harcosa maradt. A Szabadságpárt küzdelme része volt annak a folyamatnak, amely végül is lehetővé tette, hogy ma az országben ellenzéki pártok működhessenek. A Szabadságpárt vallja: Szabadság és függetlenség csak ott lehet, ahol nem tartózkodik idegen megszálló csapat. A szovjet csapatokat ki kell vonni, a Varsói Szerződésből és a KGST-ből ki kell lépni. Legyen az ország semleges. A helyi önkormányzatok jogkörét ki kell szélesíteni. A jövedelem maradjon ott, ahol azt kigazdálkodták. A jövőt a szabad vállal- kozás biztosltja. Meg kell szüntetni minden olyan jogszabályt, amely ezt és a külföldi tőke beáramlását akadályozza. Meg kell akadályozni az állami vagyon elherdálását. Tűrhetetlen dolog, hogy többszáz milliós értékek felett egyetlen vezérigazgató vagy néhány vállalati tanácstag dönt, a vállalat dolgozóinak, a helyi tanácsnak és a kormánynak a kizárásával. Az erőszakos termelőszövetkezeti szervezésnél elvett földeket vissza kell adni tulajdonosaiknak, ha arra igényt tartanak. A dolgozók és a kiváltságosok fizetése, nyugdíja közötti óriási különbséget meg kell szüntetni. Egymás ter- 1990. március 2. 4./ Létbiztonságot mindenkinek, ezen belül: - a társadalombiztosítási rendszer gyökeres megváltoztatását, biztosítási alapon való megszervezését, - vállalkozásbarát hitel -és adópolitikát, a munkanélküliség visszaszorítását, munkahelyek létesítését az egyéni és társas vállalkozások számának megtöbbszörözésével, - az infláció megállítását, illetve leszorítását a gazdaság működését nem gátló szintre, - a nyugdíjak reálértékének mindenkori biztosítását, - új lakáskoncepciót, mely mindenki számára ga- rantálja a lakáshoz jutás jogát, - a fiatalok pályakezdésének elősegítését, munkához jutásuk biztosítását. 5./ A helyi önkormányzatok teljes önállóságát, önkormányzati tulajdon mielőbbi kiteljesedését! 6.1 Az oktatási rendszer gyors és határozott - az életre felkészítő ismereteket adó és depolitizált - átalakítását! 7./ Lehetőségeket és jogokat a vidéknek, a falvaknak, az ottani vállalkozásoknak a fővárossal és a kiemelt városokkal szemben! 8./ A gazdasági életben az esélyegyenlőség, a szektorsemlegesség mielőb- bi biztosítását, a vállalkozókat, a vállalkozásokat sújtó és létező bürokratikus jogszabályok mielőbbi megszüntetését! Tisztelt Választópolgárok! Támogassák Önök is a vállalkozók pártját, szavazzanak jelöltjeinkre! Képviselőjelöltünk Dr. Gáspár Ferenc 1941-ben Pécsett született iparos családban. Iskoláit az Állam és Jogtudományi Egyetem befejezéséig Pécsett végezte. 1963-ban Nagykanizsára nősült, majd 1965-ben első munkahelye a Városi Tanács titkársága volt, ezt követően 6 évig az ÁFÉSZ-nál, majd 13 évig a Kl-SZÖV Jogi Irodánál jogta- 5 Dr. Gáspár Ferenc nácsosként dolgozott. 1985-től magánkereskedő. Felesége és fia kisiparos. mánus értékek terjedését segítenünk kell. A hit, a szeretet, a megértés és a bizalom adhatja az erkölcsi - s ezzel a politikai és gazdasági - megújulásunk maradandó alapját. A vérlázítóan magas nyugdíjak eltörlését és a megalazoan kicsiny nyugdíjak felemelését is ezért szorgalmazzuk. III. Gazdaságpolitikában újjáépítési programra van szükség. Támogatjuk az azonnali, rövid távú intézkedések bevezetését, majd egy megfontolt, körültekintő áttérést a piacgazdaságra. A beláthatatlan mennyiségű dolláradósság visszafizetése, az elavult iparszerkezet átalakítása, piacképes árutermelés szervezése, a tulajdonviszonyok megváltoztatása, a földtulajdon rendezése, a munkanélküliség fenyegető réme tornyosul felettünk. A külföld segítsége csak remény. Egészen bizonyos, hogy elsosorban a nemzet megfeszített erejére számíthatunk. Félő azonban, hogy lassan az ország lakos-ságanak fele lesüllyed s a feszültségek a kezelhetetlenség állapotába sodródnak. Bíznunk kell azonban, hoqy az ország legjobb gazdasági szakemberei a külföldi szellemi és anyagi támogatás segítségével, de főleg a nép utolsó erőfeszítéseivel találnak fényt, amely a sötétből kiutat mutat. IV. Helyi politika, önkormányzatok Meggyőződésünk, hogy az új magyar társadalmi berendezkedés fundamentuma csakis az erős, életképes helyi önkormányzatokra épülhet. Ha itt az alapoknál okosan tervezünk és maradandó fundamentumot rakunk, akkor egy-egy vidéki" város vagy község §azdasági, szellemi fólemelke-ése többé nem marad vágyálom. Végérvényesen megszüntetjük a fővárosból induló majd a megyei hatalmasságok kezén szétfolyt költségvetési megaláztatások félévszázados menetrendjét. Magunk szeretnénk otthonossá tenni városunkat, amelynek termékeit keresik, kultúráját becsülik, szorgalmas polgárait tisztelik. Garantált esélyegyenlőséget akarunk az oktatásban, a művelődésben, az egészségügyben egyaránt. Erezze minden polgártársunk magáé- nak az iskolát, a művelődés ügyét. Itt nő fel a jövendő, itt doí el, milyen lesz a holnap! Az elöregedőben lévő magyar társadalomnak olajozottan működő egészségügyi ellátásra van szükségé. Az egészségügy valamennyi dolgozója a mi erdekünkben akarja a kórház műszerellátásának javítását, s túrhetetlennek érzi. hogy Zalaegerszeg mérföldekkel^ jár előttünk. V. A Hazafias Választási Koalíció támogatásához sok országos szervezet - köztük a Népfront, a Magyar Népművelők Egyesülete, a magyarországi nemzetiségek szervezetei, a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége, a szövetkezeti mozgalom, stb. -csatlakozott. Bízunk a Parlamentbe kerülő független jelöltek felelősségteljes munkájában. Illúziókat azonban nem kergetünk, felelőtlen ígérgetésekbe nem bocsátkozhatunk. Kedves Honfitársaim! Kanyarodjunk vissza a címhez: „a tett az első, a szó a második". Hamarosan a dolgos hétköznapok jönnek, s egy gö-rőg bölcs szavaival köszönöm hét hordozzatok - mondja a szentírás. A szabadáras piac bevezetése álreformer lépés, mert még nem épült ki a piacgazdaság, nem kényszeríti a vállalatokat a takarékosságra, minden pazarlást áthárítanak a lakosságra. A nép védtelen az áremelésekkel szemben. A lakásgondok rövid idő alatt megoldhatók. Tisztelt Választók! A Szabadságpártba azért léptem be, mert múltunk és sorsunk hasonló, céljaink azonosak. 1924-ben Nagykanizsán születtem katolikus családban. A Kereskedelmi Középiskolában érettségiztem, majd könyvelőként helyezkedtem el. Két felnőtt gyer- mekem van. Kis nyugdíjas vagyok. 1945-ben a Kisgazdapárt tagja lettem, ahol titkárnak választottak meg. Eredményes munkám, beszédeim ellenszenvet keltettek a Kommunista Pártban. 1947 március 3-án Újudvaron tartottam választási beszédet. Még aznap éjjel őrizetbe vettek és az ÁVÓ kihallgatása után a pécsi börtönbe kerültem. Szabadulásom után visszamentem a titkári helyre, de 1948-ban a kommunisták nyomására a pártközpont kizárt a tagok sorából. 1947-ben felszólítottak, hogy lépjek be az MSZMP-be. Mivel megtagadtam, elbocsátottak az állásomból. Kénytelen voltam más megyében ipart váltani, hogy családomat eltarthassam. Az aktív politizáláshoz azért tértem vissza, mert az újonnan alakult ellenzéki fórumok és szövetségek szidják ugyan a múltat, pellengérre állítják a vagyonátmentést, de nem vetik be teljes befolyásukat. Félő, hogy a kiváltságok csupán gazdát cserélnek, de nem szűnnek meg. A Szabadságpárt nem fogad soraiba volt kommunista párttagokat, Igy taglétszáma most még alacsony. Ezért fokozott segítséget kérünk a választóktól, hogy ajánló szelvényeikkel és szavazataikkal támogassanak bennünket, mert ellenzékre, a lelkiismeret hangjára a jövő parlamentben is szükség lesz. Godr Tibor képviselőjelölt Szabadságpárt 8801 Nagykanizsa Pf: 260 Godr Tibor meg bizalmukat: „Elég a hazának az ha mindenki elvégzi a maga feladatár. Harkány László képviselőjelölt KANIZSA-VALASZT Harkány László ( kanizsat 1990. március 2. Kié a közterület avagy Ki mit látna szívesen a város utcáin? A város közterületei - az utak, járdák, terek, zöldfelületek, játszóterek - olyan részei a településnek, melyek mindenki használatára szolgálnak. A városkép alakításában nemcsak az épületek tömege, a homlokzat arányai, részletei és színezése játszanak szerepet, hanem az is, hogy miként alakul a közösen használt területek sorsa, s hogyan a mikrokörnyezet. Ez fokozottan igaz Nagykanizsa városközpontjában. Fontos, hogy milyen az út-, járda-, parkolófelület, vagy a növénnyel beültetett terület gondozásának színvonala, de nem elhanyagolható az építési vagy kereskedelmi célú igénybevétel kérdése sem. A kialakult rend vagy rendetlenség újabb kérdéseket vet fel: miért nincs a mai követelményeknek megfelelő, mindenki számára elfogadható szabályozás és ellenőrzés; miért bizonytalan az engedélyező; miért nem következetesebb a közterületi felügyelet? Egyre gyakoribb igény - az építési célú igénybevétel (pavilonépítés) helyett - a szabadtéri kereskedelem engedélyezése, a reklám, a cégfeliratok és hirdetőtáblák, kirakat-szekrények elhelyezése. Kétségtelen, hogy az üzlet utca felé történő megnyitása, az „árubabotlás" vásárlásra serkentő hatásának fokozása a nálunk igényesebb környezettel bíró szomszédos vagy távolabbi országokban is gyakorlat. Ezt többen tanúsíthatjuk, de nem a nálunk szerénynek mondható, fantáziát nélkülöző megoldásokkal. A „bódéépítés korszakát" Nagykanizsa jelentősebb vérveszteség nélkül élte túl. Az építtetők - egyre inkább teret engedve a tervezői fantáziának - ma már ideiglenes épület esetében is törekszenek a vonzó megjelenésre. Jó példa erre a Hevesi úti könyvespavilon vagy a Szabadság téri üzletpavilon. Az a törekvés is eredményre vezetett, hogy a vállalkozók egymáshoz kapcsolódó üzletépületekben gondolkodjanak. Az elhelyezésében és tartalmában ma már vitatható Hevesi úti üzletsor helyett jó példa a most kibontakozó Sneff téri üzlettömb. A városkép alakításáért felelősök körében legkézenfekvőbb megoldás az új épülettömbök, foghíjak ilyen célú beépítése, bár ez sem eredményez minden esetben vitathatatlan összképet. A jövőbeli ilyen megoldások érdekében értékelni kell a Zrínyi u. 20. sz. alatti földszinti üzletsor és az Eötvös téri új lakóüzletháztömb földszintjének építészeti megoldásait. De mi legyen azzal a vállalkozó kereskedővel, aki nem tudja, vagy nem akarja megvásárolni a ma már drága területet és nem gondol zárt terű üzletre? Városunkban is feltűntek az utcai könyvárusok, gyakorivá vált az üzlet elé vitt zöldség-, divatáru-, piperecikk stand. Ez- zel együtt megnőtt az ilyen jellegű helyfoglalási engedélyek kérése. Egyértelmű, hogy az érvényben lévő tanácsrendelet ezeket az igényeket még nem vehette számításba. Viszont mértéktartóan rendelkezett a közterüle- des^kák látványa és a rakodás ürügyén hosszasan a járdán parkoló gépkocsik egyre szembetűnőbb helyfoglalása. Szeretnénk tehát, ha az itt felvázolt problémák megoldását városunk lakossága is észrevételeivel, javaslataival segítené, tek használati díjáról. Csupán az kérdéses, hogy melyik vállalkozó legyen kedvezményezett a közterülethasználati díj kivetésekor. Nem örvend köztetszésnek az utcai árusok kinthagyott, fóliába burkolt asztala, vagy az árusítás terjeszkedésével az asztal mellé rakott dobozok, s minél többen vennének részt az új közterületi szabályozás előkészítésében. Karmazin József (Észrevételeiket, javaslataikat, vitatkozó álláspontjukat kérjük juttassák el a Kanizsa várospolitikai hetilap szerkesztőségének címére: Nagykanizsa, Ady u. 1. - a szerk.) Utak Erdélybe (1.) A magyarok hazája nemcsak Magyarország 1989. Karácsony. Nagykanizsáról szállítmány indul Romániába. Szabó Imre főszerepet vállal a szállításban. Élményei és tapasztalatai alapján talán magyarázatot kapunk sokak ki nem mondott kérdésére: - Megérte-e segíteni akkor, amikor Magyarország is bajban van? - Hallottuk a felhívást a televízióban - kezdi Szabó Imre - és mindenképpen segíteni szerettünk volna. Lementem az MDF kanizsai szervezetéhez, hogy megkérdezzem mit tehetek. Itt már nagy szervezkedés folyt annak érdekében, hogy minél előbb elindulhasson az első szállítmány Romániába. így indultunk el társammal, egy főiskolás fiatalemberrel, Nagy Attilával. Szállítmányunk élelmiszert, kakaót, édességet tartalmazott. Nagylaknál 6 órát szobroztunk, a románok egyetlen autót sem engedtek be. Ekkor még nagyon éles volt a helyzet, senki nem tudhatta merre billen a mérleg nyelve. Amikor visszajött az első olyan autó, amelyen láthatók voltak a lövések nyomai, az ott tartózkodó kb 150 magántaxis fele visszafordult. így tudtunk besorolni a harma- dik helyre. Felnyitották a sorompót, és 10 szállítmányt átengedtek. * Nem féltünk, mert nem félhettünk. Segíteni akartunk, mindenképpen eljuttatni az élelmiszert. Felkészülni nem tudtunk a veszélyre, de tudtuk, hogy tovább kell haladnunk. A román határhoz érve azonban mély megaláztatásban volt részünk: a román vámosok és határőrök mindent ki-pakoltattak az autóból és az autónál megmotoztak. Igaz, hogy később elnézést kértek. Látszott rajtuk, hogy félnek, mert bizonytalan volt még a helyzet. Ez mind akkor Könyvaszlal - könyvek nélkül. KÖGÁZ: Elfogadható a földgáz fűtőértéke. 1990. március 2. ( kanizsa Áremelés a nyáron(!?) Felhívás Magyarország városaihoz, községeihez, valamint pártokhoz, és képviselőjelöltekhez Az önkormányzati törvénynek a belügyminisztérium által kiadott szabályozási koncepciója továbbra is fenn akarja tartani a magyar közigazgatásban a megye intézményeit. Meggyőződésünk szerint sem az önkormányzati, sem a hivatali megyére, sem a kötelezően létrehozandó megyei intézményt fenntartó társulásra nincs szükség. Itt van az ideje, hogy a magyar közigazgatást valóban megújítsuk, a feudális alapokon kialakult megyerendszert megszüntessük. Közismert tény, hogy a megye, a nem székhely városok fejló''dését a közelmúltban egyértelműen gátolta, a falvakat elsorvasztotta. Elég volt a megye és a megye urainak hatalmából! Célunk az, hogy a közigazgatási területi egységek ne erőszakolt módon, vagy a régi elmaradott keretek fenntartásával jöjjenek létre, hanem a természetes gazdasági, társadalmi egységek alkossanak egy-egy nagyobb közigazgatási szervezetet. E közigazgatási egységek alapjai a - minden területi feladat ellátására alkalmas - városok legyenek. Magyarországot a megyék helyett önkormányzati alapon megszervezett városkörnyékekre. (Város-járásokra) kell osztani. Ma is Időszerűnek tartjuk Bibó István által e körben megfogalmazottakat, és javasoljuk, hogy az új törvényhozás teremtse meg végre a valódi, új magyar közigazgatást: valamennyi településnek adja meg az önkormányzat jogát, törölje el a megyerendszert, tegye lehetővé, hogy minden község maga döntse el, mely városhoz kíván tartozni. A fenti elgondolás természetesen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a községek, városok, városkörnyékek szabadon társulhassanak. Felhívjuk ezért az ország valamennyi települését, a pártokat, a képviselőjelölteket, hogy kezdeményezzék, vegyék fel programjukba a megyerendszer megszüntetését, szálljanak síkra a természetes érdekközösségen nyugvó önkormányzati közigazgatásért! Kanizsa Közületi Klub Lapunk II/7. számában, helyt adtunk N. József, Nagykanizsa, Városkapu krt-i lakos 1990. február 2-án ..kéjt levelének, amelyben a KÖGAZ-tól választ kér a lakossági földgázszolgáltatással kapcsolatos kérdésekre. A tízezreket érintő ügyben felkerestük a vállalat Oswald utcai telepén Varga József műszaki osztályvezetőt, aki olvasónk kérdésére - szemléltető térképek, közlönyök, grafikonok és kimutatások segítségével — szakszerűen válaszolt. - Városunk az országos távvezeték rendszerbe van bekötve, s a Balaton északi végéhez közel fekvő mezőszentgyörgyi elosztó csomópont és f^Tagyka-nizsa közötti üzemi távvezetékről kap földgázt, mégpedig 90 százalékos részarányban alföldi - szegedi, algyői, kiskunhalasi - eredetűt. Ezenkívül a Somogy megyei Babócsa térségéből - mintegy 10 %-os aranyban - közvetlenül is érkezik földgáz. A lakossápnak elszámolt fűtőérték általában nem éri el a 35 MJ/m -t, de a megengedett határon belül van, s ez árcsökkentésre nem ad lehetőséget. Heti, vagy napi viszonylat van néha vannak jelentősebb eltérések is, ezek azonban a havi vagy éves átlagra, illetve az ármegállapításra nincsenek befolyással. Az esetenkénti eltérések a nyári évszakban határon felüliek, télen pedig zömében határon aluliak. A földgázmintákat az érintett történt, amikor Tóth Sándort megölték. Az ő szerencsétlensége az volt, hogy egyedül utazott. Beszállt hozzá egy román, hogy megmutassa az utat. Megmutatta. A Menyországba vezetőt. Háromszor jártam kint, mindannyiszor parókiákra vittük az élelmiszert. Ugyanis az egyház volt az egyetlen, amely az utolsó darabig szétosztotta az élelmet. A nép mégis azzal vádolta a papokat, hogy elrejtik az adományt a maguk részére. * Az emberek az út szélén térdepeltek, sírtak. Milliószor elmondták, hogy mi voltunk az első nemzet amely megmozdult, segítő szándékkal. Szinte erőszakkal vittek be minket lakásaikba, termelő vállalat veszi, és küldi vizsgálatra az algyői és a bá-zakerettyei laboratóriumokba. Nagykanizsán valóban történik földgáz keverés, mégpedig a kemping melletti telepen. Ennek lényege, hogy a jobb minőségű alföldi ós a gyengébb minőségű babócsai földgázt fűtőérték szerint keverik, úgy, hogy a keverés után a lehető legstabilabb fűtőérték adódjon. Bár nem szerepel olvasónk által feltett kérdések között a fűtőérték ellenőrzésének mikéntje, erre is rákérdeztünk: - A kalóriaértékeket esetenként ellenőriztetjük a Szénhidrogén Kutató és Fejle.sztő Intézet Százhalombattai Üzemének nagykanizsai - Vár úton lévő, volt OGIL - telepén is. A vizsgálati eredmények megnyuga-toak - mondotta Varga József. Nos, az ellenőrzés ügyében megkérdeztük az SZKFf egyik kanizsai illetékesét is, aki -nem hivatalosan - úgy tájékoztatott, hogy pl. 198S-ben tőlük összesen csupán., öt mintamérést igényelt a KOGÁZ, amelynek - kedvező adatok szolgáltatásával - eleget is tettek... Végezetül a kormány által az idei fűtési szezon befejezése után kilátásba helyezett lakossági földgáz-áremelés után érdeklődtünk. - Az áremelésre a lakosság - sajnos - számíthat. Bár konkrét számadattal és időponttal még nem szolgálhatok, a lakossági földgáz áremelés mértéke várhatóan 25 százalék körül lesz - hangzott a főosztályvezető válasza. - ti ti - hogy az utolsó élelmüket is megosszák velünk, akik azért mentünk, hogy számukra vigyünk ennivalót. Egyetlen olyan lakás sem volt, ahol ne lett volna magyar szoba. Magyarságukat, melyért évtizedeken keresztül szenvedtek, népművészetükbe vitték át. Összetört nénik és idős emberek arcán nem a forradalom tíz napjának, hanem az elnyomás keserves évtizedeinek ráncai látszottak. A primitív és borzasztóan elmaradott körülmények között élő emberek hatalmas elánnal akarnak nekivágni a jövőnek. Az élteti az idősebb nemzedéket is, hogy gyermekeik egy szebb világban élhetnek. * Olyan megható volt a szeretetük, a hálájuk, hogy mi is sírva fakadtunk. Ott éreztem először igazán magyarnak magam. Ekkor értettem meg, hogy ők is magyarok, egymáshoz tartozunk, egy tőről fakadunk, egy nyelvünk van, csak ránk számíthatnak. 36 éves koromig bohém életet éltem, szórakoztam. Itt döbbentem rá, hogy családom van, gyermekeim, akiket fel kell nevelnem, van fela-datom a világon. Megváltoztam. Elmondhatom, tiszta a lelkiismeretem annak ellenére is, hogy voltak olyan gúnyos megjegyzések, melyek szerint üzletelni mentünk Romániába. Én úgy érzem, megtettem, amit tehettem akkor és ott, és ha kell és tudok, többet is megteszek. Igenis, úgy érzem, megérte segíteni, hiszen a magyarok hazája nem csupán Magyarország. Az örömben üröm, hogy sokan vádakat emelnek és védekeznek. Pont azok, akik semmit sem tettek. Pedig aki adott, jó szívvel adta, és nem emel vádakat. Tiszta lelkiismerettel és nyugodt szívvel és azzal a tudattal él, hogy valami szépet és nagyot cselekedett. A legnagyobbat. Segített ott és akkor, amikor szükség volt rá. Aki nem nyújtott semmilyen segítséget, birkózzon meg a lelkiismereté- , vei, de ne emeljen vádakat - áll föl Szabó Imre, s nekem Madách szava jut eszembe: ha „szived emelkedett Végetlen a tér, mely munkára hív." Szabó Imre tudta ezt és cselekedett. Daróti Szilvia _ ._- ( kanizsaT 1990. március 2. Értelmiség falun (3.) „Életedből miért zárod Ki a csodát agyontervezéssel? Minde,n újabb gyermek csoda: új Lélek, Új Forma, új Arc, új Akarás, új Helyzet, új Barát". A fenti sorok Jónás Józsefné, született Ott Júlia díjnyertes írásából valók, amelyet „Gyermeket akarok" címmel a kanadai Torontóba, a világ minden részében élő magyarok részére meghirdetett pályázatra küldött. A hetedik gyermekét váró fiatalasszonyt, hahoii otthonában kerestem fel. írógépe mögött ült éppen, körülötte gyermekei: Julika, András, Kristóf, Eliza, Dávid és János. A legidősebb tizenhat, a legfiatalabb másfél éves. A tágas nappali falán apró fatáblára festett bibliai idézetek, az ablak előtt harmónium, a komódon könyvek, közöttük fő helyen a Biblia. A váratlan vendéget kedvesen fogadják, a nagylány süteménnyel kínál, a kevésbeszedű, csendes férj teát szervíroz. Nyugodt, kiegyensúlyozott mindenki. A nagy család összefogója, megalkotója Júlia asszony, akinek lényéből sugárzik az akaraterő, a sok gyermeknek életet adó édesanyák derűs, kiegyensúlyozott magabiztossága. valamikor filozófia-történelem szakos tanár szeretett volna lenni, ám a felvétel nem sikerült. Hogy az egyetem közelében maradhasson, Pesten, az egyetemi konyhán helyezkedett el, pónarakat mosogatott. Szabad idejében tanult, könyvtárba, nyílt egyetemi előadásokra járt. Itt ismerkedett meg Jónás József negyedéves latin-orosz szakos egyetemi hallgatóval. Az ismerett-ségből szerelem, a szerelemből házasság lett. A fiatalember rövidesen megbetegedett, lelki, erkölcsi, akarati válságba került, ezért otthagyva egyetemet, ígéretes jövőt Kenesére, Isten valósa iR Ott f * í '' /I A Juha elete .....''■■■ -T-» IIIB I 1 Jónásné Ott Júlia családja és baráti társasága körében. szülőfalujába költöztette családját, majd onnan Hahótra, Julika falujába. Most a helyi termelőszövetkezetben dolgozik, Julika pedig az egyre szaporodó családot látja el. Harmadik gyermekét várta, amikor beiratkozott a teológiára. Igaz, tanulmányait most szünetelteti, mert a gyermekek mellől nehéz Pestre utazgatni, ám Krisztus igéjét így is mély hittel vallja, és elhivatottan terjeszti családja, hittestvérei körében. - Olthatatlan vágyat érzek, hogy elmondjam, milyen csodát tett velünk Krisztus. Nagyon mélyen él bennem, már gyermekkorom óta. Talán tíz éves lenettem, amikor keresni akartam Isten igazságát, ám a felnőttek azt mondták: „A titkokat nem szabad kutatni" Ebbe az értetlenségbe majdnem belehaltam. Elfogadtam, amire tanítottak, de közben gyötrődve kerestem az igazságot, Fiatal házasok voltunk, amikor a férjem hosszabb időre kórházba ke- rült, sokat kínlódtunk mind a ketten. O fordult először lelkipásztorhoz, hogy vigaszt, lelkierőt kapjon, aztán én is vele mentem. Ettől kezdve együtt kerestük Isten valóságát. Az én egyre''erősödő hitemet töltöttem belé, így állítottam talpra. Lassan megerősödött testben, lélekben, és vállalta velem együtt a gyermekeket. Gyermeket nem azért vállalunk, mert megéri, hanem mert szeretjük egymást. Szeretet nélkül nem tudunk élni; a házastársi szeretet természetes következménye a gyermek. A házasságban élők csak akkor lehetnek tökéletesek a szeretetben, ha teljesen átadják magukat a házastársi szeretetnek: sok gyermekit vállalnak. A sok gyermek vállalása bölccsé, vezetővé formálja az apát és az anyát, könnyű lesz az előmenetel a gyermekeknek is, a tapasztalatok láttán. Engem az anyaság tökéletesen boldoggá tesz. Kiteljesedem abban, hogy egészséges lekületű gyerekeket nevelek. Miért lenne jodd munkahelyeken idegeneket szolgálni, mint idehaza gyermekeimet: Azt vallom, mindenki maradjon abban a hivatásban, amire Krisztus indította. Nálam ezt az anyaság vállalása jelenti. Hogy teljesebb Jegyen az életem, Írogatok is néha. Igy születtek a jelmondataim a torontói pályázatra, vagy az Igen című lapban megjelent cikkem. Sokan tisztelettel, sokan érthetetlen csodálkozással nézik Júlia és József nagy családját. Csodabogárnak tartják azt, aki a mai nehéz időben sok gyermeket vállal. De a legkeményebb arc is megszelídül, amikor látja a hat tiszta tekintetű gyermeket. Hiszem, hogy a rövidesen megszülető hetedik csemete is nagyon jó helyre érkezik. Családja, szülei óvó szeretetével övezve, egészséges lelkű, hasznos polgárrá cseperedik testvéreivel együn. H. M. Egy gyújtó'' a szomszédvárból 17 ezer képeslapot rejt a százéves komód Több száz érdeklődő tekintette meg a Kodály Zoltán Művelődési Ház újabb várótermi tárlatát. A rendhagyó kiállítás anyaga - magyar templomok képeslapokon - Kisgyörgy Erzsébet gyűjteményéből való. A vitrinekben fekete-fehér és színes képeslapok, számszerint 400 darab. Templomok másmás környezetben, különböző építészeti stílusban - kápráztató így együtt. Kíváncsi voltam, ki az aki közkinccsé teszi, amit legtöbben eldobni szoktunk. Erről már zalaegerszegi otthonában mesél a levelezőlapgyűjtő, Kisgyörgy Erzsébet nyugdíjas könyvtáros, aki egyébként fiatalos, közvetlen, kedves beszélgetőpartner. - A mostani már a harmadik nagyobb kiállításom. Még ma is él bennem az első itteni siker öröme. - Hogyan kezdődött? - Amikor nyolcadikos diákként eltettem az első nekem címzett lapot, amelyet a balatoni táborozáskor megismert barátnőmtől kaptam, nem gondoltam, hogy jelenlegi gyűjteményem alapját vetem meg. Attól kezdve ugyanis nemcsak a nekem, de a családnak Irt lapokat is megőriztem. Talán itt ébredt az utazás iránti vágy is, az ismeretlen megismerésének csodálatos élménye. Heten voltunk testvérek, mozgalmas gyermekkorral. Az érettségi után filmoperatőr akartam lenni, szüleim tornatanárnak szántak, végül a könyvtárosi hivatás mellett döntöttem. 35 évig dolgoztam az SZMT központi könyvtárában, ahol a főiskolai képesítést is megszereztem. A foglalkozással járó utazás, a számtalan kirándulás, az üdülések, határainkon túlra is eljuttattak. Igy gyűltek lassan az utak emlékei, a képeslapok. Emlékszem, 1970-ben a tervezett nagy selejtezésből nagy rendszerezés lett. A kedvtelésből abbahagyhatatlan gyűjtés lett szenvedély. Nálam a postás sokszor csenget. Míg a konyhában elkészül a kávé, bepillanthatok a gyűjteménybe. A százéves komód 17000 képeslapot rejt - egy fiókokba zárt világot. Egy kisebb szekrényben katalógus: kartonok szerint földrészek, országok, városok, hidak, épületek, templomok, várak, reprodukciók, népművészet precíz sorrendben. - Mind a 17000 egyformán Kisgyörgy Erzsébet kedves - mondja Kisgyörgy Erzsébet. - Az 1945-től gyűjtött lapok egy-egy időszak kortörténetét jellemzik, bemutatják építészetét, művészetét, kultúráját, ízlését. Sehonnan sem hozok, és másoktól sem kérek, csak egy lapot. A több százezres nagyságrendű gyűjteményekhez képest az enyém csak töredék. - Nyugdíjasként tehát nem unatkozik. - Egyáltalán nem. Mint 4 órás most is dolgozom. Hobbim a turisztika is, a Göcseji SE Természetbarát Szakosztályának vagyok a tagja, bronzjelvényes turista. Aztán van egy harmadik szenvedélyem is, a rejtvényfejtés - sok-sok lexikonnal, könyvekkel, és itt-ott némi nyereménnyel. Sokat olvasok, valamit mindig rendezgetek, későn fekszem, egyszóval mozgalmasan telnek napjaim. - Készül-e újabb bemutatóra? - Nagyon szívesen megyek ha hívnak, bármikor, bárhova. Vannak elképzeléseim, terveim, majd meglátjuk. Minden további szereplés a jelenlegi sikerétől vagy kudarcától függ. Ha tehetem eljárok a szombathelyi klubnapokra, cserélgetek, veszek, eladok. Örömmel leveleznék új cserepartnerekkel, szíves-örömest vállalkozom kidobni való képeslapok „örök megőrzésére". S ha valakit ezek után gyűjtésre késztettem, a elmet se feledje: Kisgyörgy Erzsébet Zalaegerszeg, Arany János u. 69. 8900. írta és fényképezte: Tdtli I-erenc 1990. március 2. ( kanizsa Belvárosi séták 9. Axenti-ház: 1817-ben épült klasszicista stílusban, a boltíves kapuzata későbarokk. Tipikus kereskedőház, a tulajdonosa bőrkereskedő volt. Emeletén 1845-72 között a Nagykanizsai Takarékpénztár működött. Jelenleg az IKV központja. 10. Felsővárosi templom: Temető volt a helyén korábban, amit 1784-ig használtak. 1764-ben Nepomuki Szent János tiszteletére temetőkápolnát építettek. Misét a piaristák celebrálták. Ezt a kápolnát 1824-ben megnagyobbították, és tornyot építettek hozzá. A lakosság szaporodásával a templom kicsinek bizonyult, ezért 1942-ben egy új templomot emeltek a régi helyén, csupán a tornyot hagyták érintetlenül. A belső berendezése egyszerű, a tere világos. Dr. Cseke Ferenc Szabó Attila Levente versei (Marosvásárhely, 1968 -) Vásárhelyi töredékek 1. A pap sorsa Egyházközségét városba, panelbe toloncolták, templomát, halottait ekével háborgatták, mígnem beleőrült ott a gondolatba, a naponta meghurcolt, magyar csajka-sorba. 2. Kutyadal Sínt ér a sintér, tehát ütnünk kell, de mi csak ugatni, nyüszíteni, no meg harapni tanultuk egymást. (1989. január) 3. Korlátok ösvényeinket, lépcsőinket kíséritek megrogyva is a cél felé; máskor vágyainkat terelitek, mint jövendő juhnyájat a szakadék felé. (1988. november) 4. Homokóra Mindenkit bele mindenkit bele mindenkit bele mindent bele mindent bele bele bele bele mindenkit mindent bele be le NI KI T jaj jaj aj omlás rombolás harangzúgás bilincscsörgés szép új világ mindenki benne van minden nagyon rendben van. (1989. ősz) KANIZSa 1990. március 2. Ki segíthet nekem? Sorsom, életem nehéz, szinte kibírhatatlan. 36 éves vagyok, egy mezőgazdasági termelőszövetkezetnél dolgozom, egyik üzemében vagyok varrónő. A térjem 1988. tavaszán meghalt, villanyszerelő volt az Áramszolgáltató Vállalatnál. Történt egy szörnyű baleset. Kint voltak a hálózaton dolgozni, előtte természetesen áramtalanítottak a javításra váró vezetéket. Férjem és munkatársai ennek teljes tudatában kezdték el a munkát. Egy pillanatban, ahogy megfogta a vezetéket, halálos áramütést szenvedett, ott lógott fönt a vezetéken holtan. A rendőrségi vizsgálat és a szakértők megállapították, hogy valami kóboráram volt még a vezetékben, ez okozta ezt a katasztrófát. Azóta egyedül élek három gyerekkel, két lányom és egy fiam van. Szüleim nyugdíjasok 2 éve, támaszom senki a kerek világon. Égotő gondom, hogy a családot egyedül tartom el, amennyire az erőmtől telik. Fizetésem 4-5 ezer Ft körül van, családi pótlékkal együtt 6 és félezer Ft. Nem hiszem, hogy van még nő e világon, aki többet dolgozik a családjáért, mint ón. Sok-sok gondom van, nem sorolom, mert érzem, hogy a sírás keriilgeíti a torkomat. Ki segíthet nekem? (Levél és ifin a szerkesztőséében) Levelet kaptunk P. Gábor, egykori nagykanizsai lakostól Olvasónkat az 1956-os népfelkelés során folytatott tevékenységéért elítélték. Lapunknak küldött levelében az iránt érdeklődik, mi módon kérheti mentesítését és milyen jóvátételre számíthat. Kérdésére jogi szakértőnk válaszol. Ujabb panasz A Béke út keleti oldalán, a vasúti sorompó közelében, az egykori „Kéri-ház", majd olajipari bérház hónapokon át húzódott bontása, a felhasználható építőanyagok értékesítése és a törmelékek eltávolítása után néhány héttel ezelőtt végre elkészült egy lakószövetkezet által létrehozott korszerű lakóépület-tömb. Ezt az Is bizonyítja, hogy az épület egyes lakásaiba néhány család már beköltözött. A gyors, szakszerű munkához csak'' gratulálni tudok, azt azonban - úgy érzem sokezer gyalogos állampolgár nevében is - feltétlenül elítélem, hogy a mintegy félszáz méter hosszú járdaszakaszt az A kanizsai ifjúságnak nagy szüksége lenne egy ifjúsági központra. Fiatalok egy részének nincs hova mennie szórakozni, kikapcsolódni - gondolok most azokra, akiket nem elégít ki, hogy 1 + 1/2 órán keresztül ugrálhatnak egy discóban. Az ő számukra megfelelő hely lenne a Teaház, de oda csak nagyon szűk baráti körök járnak. Idegeneket nem szívesen fogadnak be, másrészt kicsi a hely. A moziban most jó filmeket vetítenek, ez leköti a fiatalokat. A múzeumban viszont kb. 5 éve az „Erdő és az ember Zalában" című kiállítás látható. A Városi Képtárban néha érdekes kiállítások várják az érdeklődőket, de itt a nyitvatartás-sal van a gond. A Képtár ugyanis két órakor bezár. Az a diák, aki 13,30-kor illetve 14,45-kor végez, nem tudja megnézni a kiállítást, így délutánonként a mozin építtetők elmulasztották rendbetenni. A régi járdának ugyanis csak darabjai „ékeskednek", a gyalogosok - köztük én és családom tagjai is -csak bukdácsolunk a gödrök, rögök, beágyazódott építési törmelékek között. Különösen veszélyes a a Béke útról helyzet csapadékos időjárás során, amikor a sárban és a tócsák között bármikor előfordulhat baleset. A múltkoriban én is, de mások is csóválták a fejüket a tájékon, amikor a járdaszakaszon elcsúszott egy idős asszony, aki csak a járókelők segítségével tudott talpra állni, - szerencsésen „megúszva" egy esetleges boka- vagy kéztörést. Kérem a lakószövetkezet tagjait, hogy legyenek tekintettel a járókelőkre, s az esetleges balesetek megelőzése érdekében sürgősen aszfaltoztassák le a járdaszakaszt. Választ a Kanizsa-újság-ban kérek. Sajni László nyugdíjas Nagykanizsa Béke u. 35. kívül csak a presszóba tud beülni. Úgy veszem észre, hogy a középiskolák, művelődési házak nagyon kevés programot biztosítanak a diákoknak. Sajnos jellemző a fiatalokra, hogy nem szeretnek olvasni. Mégis úgy érzem, szükség van a könyvtárra, mert azon keveseknek, akik oda járnak biztosítani tudja az olvasás lehetőségét. Ez a könyvtár azonban alig alkalmas erre. Az a tapasztalatom, hogy a fiatalok egy részéből hiányzik a családszeretet, a hit, az egymás iránti megbecsülés, durvák és a tanulást sem végzik elég komolyan. Ahhoz, hogy megváltozzanak hosszú idő, türelem, és sok-sok olyan kulturális program szükséges, amelyek érdeklik, vonzzák őket. Városunkban mikor találunk ilyeneket? Sánta Aliz tanuló Eszteregnye Az 1956-os népfelkeléssel kapcsolatos ítéletek orvoslásáról szóló 1989. évi XXXVI. törvény szerint az 1956. október 23. és 1963. április 4. között a népfelkeléssel összefüggésben elkövetett politikai bűncselekmény és a harci cselekmények során ezzel együtt elkövetett emberölés, rablás, köz-veszélyokozás vagy személy elleni erőszak miatti elítélések semmisnek tekintendők. Az itt említett esetekben a mentesítés a törvény erejénél fogva áll be, tehát azt külön kérni nem kell. A népfelkeléssel összefüggésben, de csak köztörvényes bűncselekmény miatt elítéltek mentesítésüket a Legfelsőbb Bírósághoz intézett beadványban kérhetik, annak megadásáról a bíróság dönt. Akit a fenti időhatáron kívül, de a népfelkeléssel összefüggésben ítéltek el, ugyancsak a Legfelsőbb Bíróságtól kérheti a mentesítését. Az elitéit ill. hozzátartozója Két szoba, konyha, fürdőszobás, gázas bútorozott lakás kiadó. Érdeklődni: Kovács Kálmán, Nagykanizsa, Béke u. 18/B i. em. kérésére az elsőfokú ítéletet hozott bíróság igazolást köteles kiadni arról, hogy az elítélés a törvény alapján semmis. Az igazolás megtagadása esetén fellebbezésnek van helye. A Minisztertanács 108/1989./XI.1 ./sz. rendelete szerint a semmisnek tekintett elítélés letöltött tartama, továbbá a közbiztonsági őrizet tartama munkaviszonyban töltött időnek számít. Annak a nyugdíját, akinek az elítélése az 1989. évi XXXVI. tv. alapján semmis, a letöltött szabadságvesztés tartamától függően fel kell emelni. Ennek mértéke egy évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén havi 500 Ft, egy évet meghaladó tartam esetén minden megkezdett év után további havi 250-250 Ft, míg a hatodik év után megkezdett évenként további 200-200 Ft. Az elítélt halála esetén az őt megillető emelés felével kell megemelni az özvegyi és szülői nyugdíjat ill. az árvaellátást is. A nyugdíjemelést a nyugdijat megállapító szervtől kell kérni, a kérelmhez csatolni kell a fentiekben megjelölt bíróságtól származó, az elítélés semmisségét és a szabadságvesztés letöltött tartamát is feltüntető igazolást. dr. Bányai Tamás Felelősök, figyelem! 25 milliós könyv-készlet Felavatták az Almanach Kft Béke úti raktár-bázisát 1990. március 2. c vállakozó kanizsa ) 11 Február 20-án ünnep volt Nagykanizsán az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft-nél: sor került a Béke út 22. sz. alatt, a Kisfaludy utca és a Béke út sarkán lévő lakóépület pincéjében kialakított, az IKV-tól bérelt raktárbázis üzembehelyezésére. A kft. vezetése -jelentős tőkebefektetéssel - a Pannonvin bortárolóját alakíttatta át e cél érdekében. Bencze Lajosné gondolt egyet... Nyomtatványbolt Nagykanizsán Nagykanizsának és a vonzáskörzetébe tartozó települések számára évtizedeken át megoldatlan volt a nyomtatványellátása. A vállalatok, szövetkezetek és intézmények zöme negyedéves vagy éves előrendelésekkel a zalaegerszegi nyomtatványboltból szerezte be a szükséges anyagokat számos kisiparos, magánkereskedő és egyéb vállalkozó pedig utazott, hogy a kötelezően előírt könyveket, pénzügyi bizonylattömböket a 30-50 km-re lévő megyeszékhelyen megvásárolja. S ha nem kapott, irány Kaposvár, Szombathely vagy Budapesti... Ez pedig sok bosszúságot, időkiesést, felesleges költséget okozott. A Zalaiparker Vörös Hadsereg úti kirendeltségén és a Délzalai Áruházban olyan tájékoztatást kaptunk, hogy az árusító helyeken - papír-írószer boltok- ban, illetve osztályon - csupán néhány rendőrségi jellegű nyomtatvány árusításával foglalkoznak. Ennek oka az, hogy a forgalomból szükségszerűen kivont készletek selejtezése folytán jelentős a káló, amely komoly költséget jelentene a vállalatnak, illetve az ÁFÉMSZ-nek, ha foglalkozna a nyomtatványok értékesítésével. Gond az is, hogy magas a pénzlekötöttség, s a nyomtatvány nem tartozott a szabad árformába sorolt árucikkek közé. Alacsony, mindössze 4,5 százalék az árrés, s ezért gazdasági eredménye, haszna elenyésző, esetleg ráfizetéses. Bencze Lajosné magánkereskedő - aki nemrégiben nyitott a kiskanizsai városrészben, a Tanácsköztársaság téren papír-írószer boltot - nem hagyta ennyiben a kialakult helyzetet. Az elmúlt Az avatási ünnepségen Takács Balázs, a kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a meghívottakat, majd többek között ezt mondta: - A Magvető Könyvkiadó Vállalat segítségével sikerült kialakítanunk ezt a bázist, amely Délnyugat-Dunántúl könyvellátásának zömét hivatott biztosítani. Az értékesítéssel foglalkozó vállalatoknak, szövetkezeteknek, magánkereskedőknek bármikor rendelkezésére állunk, ingyenes tanácsadást is biztosítva. Jovánovics Miklós, a fővárosi székhelyű Magvető Könyvkiadó Vállalat igazgatója szerint az olvasók ugyan nem ismerik ezt a szép, tágas, tiszta raktárt, pedig ez egyik fontos láncszeme annak, hogy a könyv otthonukba, kezükbe kerülhet. - Vállalatunk a lakosság jö- év nyarán gondolt egyet és... - 1989. júniusában felkerestem a városi tanács termelései-látási osztályát és engedélyt kértem, hogy a profilt nyomtatványok értékesítésével bővit-hessem. Miután az engedélyt gyorsan megkaptam, első lépésként a magánszektor égető problémáinak megoldását tűztem célul. A számukra előírt nyomtatványok zömével most is rendelkezésre állok. Felkerestem néhány gazdálkodó szervet is, de a költségesebb nyomdai előállítású nyomtatványokhoz is szokott állami és szövetkezeti szektor részéről kezdetben elenyésző volt az érdeklődés. Az utóbbi időben részükről is élénkség tapasztalható - mondotta Banczéné. A kiskanizsai 35. sz. papírírószer-nyomtatványbolt . törekvése, kockázatvállalása dicséretes, ugyanis a boltvezető állítása szerint - az általa kialakított szabad árforma alapján -a nyomtatvánnyal való foglalkozás kifizetődő! A szűk raktártér egyelőre gátolja a magánkereskedőt abban, hogy a választékot bővítse vagy teljessé tegye, de így is büszke arra, hogy merész vállalkozásával részben megoldotta Nagykanizsa és környéke régóta vajúdó nyomtatvány ellátását! - tihanyi - vedelmi helyzetének romlása ellenére sem csökkenti a könyvkiadás mennyiségót -mondta. Évente változatlanul vállaljuk a mintegy 250 mű kiadását. Vállalatunk tőkeerős, nyeresógcentrikus, de fő célkitűzése a könyvkultúra szolgálata. Az ünnepségen megjelent Zsoldos Ferenc városi tanácselnök is, aki örömmel üdvözölte a kft. legújabb vállalkozását, s gratulált az újabb kezdeményezéshez. - Az Almanach Kft. törekvései elősegítik a lakosság kulturális életének színvonal-emelését. A helyi információk közvetítésével kapcsolatos munkájuk is dicséretes. Remélem, hogy a Magvető és az Almanach közötti „házasság" gyümölcsöző lesz Nagykanizsa és környéke, valamint a Balaton-vidék zavartalan könyvellátása tekintetében - mondotta. A raktárbázis bemutatása után rövid sajtótájékoztatóra is sor került. Takács Balázstól megtudtuk, hogy a most felavatott 280 m2 területű raktár mellett Nagykanizsán - másik két raktárban - még közel 300 m2 tárolótérrel rendelkeznek. A könyvek szállítását 4 gépjárművel végzik. Jelenleg mintegy 25 millió forint összegű raktárkészlettel rendelkeznek. A kft-nek 29 főállású ós 30 mellékfoglalkozású alkalmazottja van, ez utóbbiak létszáma a nyáron kétszeresére növekszik Az er-kölcsileg-politikailag kifogásolható művek kivételével - a 2 kanizsai, 1 várpalotai, 1 pápai ós 1 lengyeltóti boltjukban és az alkalmi árusok révén - mindennemű könyvterjasztéssel foglalkoznak. A kft. gazdaságilag rentábilis! A program második részében a kft. vezetése szakmai megbeszélést is tartott a könyvterjesztés mai helyzetéről és jövőjéről, a könykiadás és könyvterjesztés kapcsolatáról, a további üzleti lehetőségekről, - a meghívottaknak az elmúlt óv elején alakult kft. 1982-től jogfolytonos múltját, jelenét és távlati terveit, nagy- és kiskereskedelmi tevékenységét, ötleteit. Az összejövetel végén jelentős üzletkötésekre is sor került Tihanyi Istvrtn Taxi-hír A Centrum-taxi 1990. február 20-tól új szolgáltatással áll a lakosság rendelkezésére. A telefonon és CB-n érkező hívásokra a város minden pontjára ingyen mennek. A veszteség ellensúlyozására a Hevesi úton, a kórháznál és a vasútállomáson is mindig van gépkocsi. A taxióra csak azután indul, mikor az utas beszállt! Számítások szerint Nagykanizsán a Centrum-taxi a legolcsóbb. Éjjel-nappal hívható ügyeletük telefonszáma: 12-000 12 c kanizsa) 1990. március 2. Keresztrejtvény Ki a feltaláld és mi a találmány? A keresztény megfejtése után a számozott négyzetek betűiből kirakható a válasz. Beküldendő a feltaláló és találmánya március 7-ig. Vízszintes: 1. Bantu néger törzs -indián nép. 2. Pl. Halka, Faust, Orfeo - hajó része - bútorrugozatok hátulnézetből. 3. Indonézia pénze - Noé járműve -ázsiai vallás. 4. Szombathelyi szentély - kínai város - tár. 5. Szárazanyag - féltucat - vájat - kevert kas. 6. Kettőzve: édesség - egyiptomi fáraó a fordítottjával Pilátus híres mondatának első szava. 7. Sivatag Észak-Amerikában 1990-ből való. 8. Angol elöljáró - szabadforgással létrejött téralakzat szénhidrogénekben - ha- tározórag. 9. Ha tojás után áll, jelző lesz - görög betű - kisüti hangzói - ... Matarma: EAK bányaváros. 10. Hivatkozik - defekáló - híres német zeneszerző família. 11. Természetes állapotú kö-zel-keleti illetőségű -nyomozás németül. 12. Elem - becézett női név - a Báthori Mária c. opera szerzője keresztneve kezdőbetűjével az elején. 13. Olasz zeneszerző - francia festő. Függőleges: 1. Musszorszkij operája. 2. Búcsúkellék névé* lővel - lovaskocsi komikusan. 3. Tintahal - ké- miai kötéslajta. 4. Zűrös - az egyik órahangegyesülés. 5. Utálat hangzói - ... úr nyaral: francia filmvígjáték volt - gondol. 6. Többé-kevésbé rövidítve - apage... -neodímium. 7. Görög betű - ...cladium: gombabetegség. 8. Talán rövidebben - spanyol fok -hozzájuk. 9. Szántóföldek téli látogatói - víztároló hazánk ÉK-i részén. 10. Fordítva pikáns kép - iga - régi rádiómárka. 11. Női név - Mikszáth-hős. 12. Motívum - slag - francia és magyar gépkocsik jelzése. 13. Fordított testrész - túloz - ...fok Fokváros közelében. 14. Germán főisten - új: idegen nevekben - Bécsben udvar. 15. Afrikai ország -juhfajta. 16. Amerikai Iró - női név. 17. Német monopólium. Kismamáknak Bár a dohányzás súlyos egészségkárosító hatása nem ismeretlen, az talán nem köztudott, hogy évente több, mint 1 millió ember hal meg a dohányzás következményeként kialakuló betegségekben. A közvetlen károsító hatások mellett nem hanyagolható el a dohányfüstöt közvetetten „élvezők" veszélyeztetettsége sem. Kimutatták, hogy a dohányfüsttel teli szobában háromszor több az erősen rákkeltő benz-pirén, hatszor annyi a szintén rákkeltő toluol ós ötvenszer annyi az egészségre ugyancsak káros dimetil nitrosamin, mint a tiszta levegőjű szobában. Tudják-e, hogy a dohányfüst különösen veszélyes a magatehetetlen még meg sem született gyermek számára? A nikotin, a cigarettafüst legveszélyesebb mérge, az anyai szervezetbe jutását követő ötödik percben már kimutatható a magzatvízben, majd a magzat vérében is. Tehát a dohányzó terhes anyák a méhen belül fejlődő magzatot is „cigarettáz-tatják." A nikotinnak érszűkítő hatása van, ezért szívműködési és egyéb zavarok léphetnek fel. A vérben növekszik a szénmonoxid mennyisége is, amely kiszorítja a meglehetősen fontos oxigént. Ez a magzat fejlődésében zavart okoz. A cigarettafüst hatására létrejövő különböző fejlődésbeli rendellenességek azonban csak később mutatkoznak meg, s az anya legtöbbször nem is sejti mi az oka. Tudományosan elfogadott tény, hogy a cigarettázó anyák kisebb súlyú gyermeket szülnek, s gyakoribb a koraszülés is. A koraszülöttek sokkal érzékenyebbek a fertőzésekre, gyakoribb közöttük a fejlődési rendellenesség, többségük később válik iskolaéretté. Az is megállapított tény, hogy a spontán vetélések egy részéért ugyancsak a dohányzás okolható. Nem ijesztegetni, csupán figyelmeztetni szeretnék! Ezért kívánok minden édesanyának, születendő kisbabának és magunknak dohányfüstmentes levegőt, jó egészséget. Dr. Kovácsyiié Báriíny Piroska Tavasz a díszkertekben Szórösfeneku rakéta 1990. március 2. (kanizsa) 13 Kiváló játék otthon a szobában az ügyesség, manuális készség, célzás és nem utolsósorban a tüdő fejlesztésére. Nem kell más hozzá, mint 1 db. A/4-es műszaki rajzlap (di-pa). Ezt megfelezzük, s az egyik felére körzővel, vagy tányérral egy félkört rajzolunk. Ez lesz majd a rakéta. A másik felét cső alakúra összehajtjuk ós megragasztjuk. Ez a rakéta kilövőállványa, azaz fúvócsöve. E csőnek azonban kitűnően megfelel a folpack, vagy az alufólia megmaradt hengere vagy egy darab műanyag cső is. A félkörből kúpot formálunk akkora méretben, hogy pont beleilleszkedjen a csőbe és ezt is összeragasztjuk. Ragasztás után a végét kb. 2-3 centiméter hosszúságban bevagdaljuk ollóval, azaz kiszőrözzük, hogy olyan legyen mint a ló sörénye. Ettől kapta a szőrösfenekű elnevezést. Most már nem is kell más hozzá, mint a tüdőd. A rakétát illeszd a csőbe, s jó erővel fújd meg. Ha ügyes vagy 20 méterre is elszáll. Figyelem! A rakéta orrába bármilyen hegyes dolgot beletenni szigorúan tilos és balesetveszélyes! Jó célzást és távolsági versenyzést kívánunk! Lengyák István Mit süssünk A tél elmúltával számos teendő akad a díszkertekben is. Mindezek előtt meg kell szabadulni a még meglévő avartól. Amennyit csak tudunk, lehetőleg ássunk be, hiszen ez a legolcsóbb trágya, a legjobb talajszerkezet-javító. Csak a diófa leveleit ne ássuk be, ne is komposztáljuk, gátló anyagokat tartalmaz. Ha lombégetés mellett döntünk - ami nagyon rossz módszer - a dísznövények köré ne szórjunk hamut. Az örökzöld cserjék és évelő növényeink nagy része nem szereti a lúgos kémhatást. A fenyőfélék főleg a savanyúbb talajt kedvelik. Növényeink meghálálják, ha a tövek körül felássuk a földet, gyomtalanítjuk, így több vízhez ós tápanyaghoz jutnak. Nagyobb díszcserjéknél ebbe a felásott tányérba lehet beforgatni az avart. Az örökzöld cserjék köré szórhatunk egy kevés kombinált műtrágyát, de ne sokat és ne közvetlenül a tőhöz. Gyengébb talajoknál ez erőteljesebb növekedést biztosít különösen a fiatalabb növényeknél. Használhatunk ugyanígy komposztot vagy istállótrágyát is. Ez az időszak a legalkalma- sabb a fiatalító ós alakító metszésre. Tűlevelű örökzöldeknél ezt bizonyos szakértelemmel szabad csak végezni, hiszen ezeknél a fajoknál a járulékos rügyek igen kis számban képződnek, könnyen jóvátehetetlen hibát követhetünk el. A lomble-velűeknél - legyen az örökzöld, vagy lombhullató - bátran metszhetünk. Kis gyakorlattal tetszetősebb cserjealakot, bővebb virágzást érhetünk el. Nagytermetű, idős növényeinket sikeresen tudjuk oly módon megfiatalítani, bokortermetűvé alakítani, főleg ha a metszést zsinóros lehúzatással kombináljuk. így bizarabb, alakgazda-gabb cserjeformák képződnek, természetesen nem hirtelen, hanem türelmes, folyamatos munka árán. Most tavasz elején még biztonságosan ültethetjük át növényeinket, ilyenkor alakíthatjuk ki végleges kompozícióinkat, melyek persze ritkán véglegesek, hiszen növekedésük közben változnak a formák ós méretek. Nem baj, ha sok gyökérrel kíméletesen ássuk ki őket, sok éves korukig átültethetők. Az átültetett növényeket bőségesen kell öntözni hosszú ideig. I-Iomonnay Szabolcs Tökös prósza (5 személyre) Kukoricaliszt 25 dkg Parázstök 25 dkg Élesztő 1 dkg Méz 3 dkg Vaj 4 dkg Citrom 1/2 db Tojás 1 db Mák 3 dkg Rum 2 cl Elkészítési mód: A kukoricalisztet tálba tesszük, forró vízzel leforrázzuk. Az élesztőt, a reszelt tököt a mézet, vajat, reszelt citromhéj-jat, rumot és a tojássárgát hozzáadjuk a leforrázott kukorica liszthez és jól kidolgozzuk. 4-5 órát kelni hagyjuk. Amikor megkelt, hozzáadjuk a felvert tojás habját. Kivajazott tepsibe öntjük, a tetejét mákkal meghintjük és pirosra sütjük. Felkockázva porcukorral meghintve tálaljuk. - Még jtf, hogy hordóval kaptuk, így nem keveredünk az üveg-göngyöleg botrányba... __(Sös Lajos rajza) 14 ( kanizsaJ 1990. március 2. Nálunk a fény mása t A KFV felajánlja szolgáltatásait minden kft-nek, gmk-nak, vállalatnak, magánszemélynek. 1. Xerox másolás - gépelt, kézzel írt íratok, ábrák, könyvek másolása min. A/4-tó''l max. A/3 méretig. Kicsinyítési, nagyítási lehetőség, kívánságra kétoldalas másolás, maximum 50 példányig. Áraink: A/3 méret: 1 lapra 1 oldal 7,50 Ft 1 lapra 2 oldal 11,25 Ft A/4 méret: 1 lapra 1 oldal 6,25 Ft 1 lapra 2 oldal 10,00 Ft 2. Fénymásolás - Legföljebb 120 cm széles pauszpapírok másolása korlátlan példányszámban; rajzok, ábrák, tervek stb. sokszorosítása. Ar: 36,25 Ft/mz 3. Fólialyukasztású stencil (risograph) - Gépelt, kézzel írott iratok, utasítások, iskolai tételek, műszaki leírások, különféle nyomtatványok, űrlapok másolása nagy példányszámban! A/4-es méretben, 1 vagy 2 oldalon 50 példánytól korlátlan példányszámig. Egy eredetiről bármennyi másolat. Ár: 50 pld. 1 oldalra 1,50 2 oldalra 2,50 100 pld. 1 oldalra 1,13 2 oldalra 2,00 500 pld. 1 oldalra 0,88 2 oldalra 1,50 1000 pld. 1 oldalra 0,88 2 oldalra 1,38 5000 pld. I oldalra 0,88 2 oldalra 1,38 Áraink a 25% ÁFA-t is tartalmazzák. Címünk: Nagykanizsa, Szabadság tér 22. Igazgatási önálló osztály Telefon: 13-040/11-42 és 12-67 Telex: 12-719 Telefax: 14-266 1990. március 2. ( kanizsa ) 15 A DKG Természetbarát Egyesülete ''.asárnap (március -t-<?n) Hóvirág-túrát szervez, az JlAbbi útvonalon Haissuvőtfr ortítí -Major - Palin Tatát kozas itz dutóbuszét-lomásnn 12 óra 25 perckor, a túraútvonal táv/a 10 km Futószalagon Visszapillantó Tungsram SE - Ajkai Bányász 6:8 I A kosárlabda NB l-es mezőny női „B" csoportjában szereplő MÁV NTE együttese hazai környezetben kezdte meg a rájátszást a 14-19. helyért. Az I. fordulóban a sereghajtó TFSE csapata volt az ellenfél, amely ellen biztos sikert vártak a kanizsaiak. A vasutasok azonban óriási csalódást okoztak, akik a II. félidőben igen gyenge teljesítményt nyújtottak és a vendégek könnyedén nyertek 73:61 arányban. A kanizsaiak legjobb dobói: Pong-rácz 17, Simonné 16. A MÁV NTE NB ll-es csapata a tavaszi idény utolsó előtti fordulójában Nagykanizsán fogadta a Siófok csapatát. A vasutas-fiúk a változatos és izgalmas találkozót 74:73 (41:37) arányban nyerték meg, akik közül Vágvölgyi Tamás bizonyult a mezőny legjobbjának (23 ponttal járult hozzá a kanizsai sikerhez). A teke NB II. Nyugati csoportjában tovább folytatja kitűnő szereplését a Sörgyár női együttese. A „sörösök" a tavaszi idény 3. fordulójában Veszprémben gurítottak, és fölényes, 7:1 arányú győzelmet arattak. Az Üveggyár újonc férfi gárdája már túljutott a tavaszi sorozat 6. fordulóján, ezúttal hazai pályán, mindössze 5 fával vesztettek a Kaposvári Közút ellen s ezzel sorrendben 4 vereségüket szenvedték el. Az ülőröplabda Magyar Kupa döntőjét Pécsett rendezték meg. A fináléban 8 csapat, köztük 4 OB l-es együttes szerepelt. A zalai-kanizsai sportot a Nk. Hamburger SK képviselte, amely a Mecsek-alján is nagyszerűen szerepelt. A kanizsaiak megismételték elmúlt évi eredményüket, és ismét ezüstérmet szereztek a Nyíregyháza mögött. A siker részesei: Czim-mermann, Balogh, Pölcz, Pőc-ze, Varga, Földi J., Kardos, OB ll-es sakk mérkőzés. Kanizsai pontszerzők. Győztesek: Bagonyai, Ragata, Papp. Döntetlen: Kiss L., Rezsek, Csikár, Bellán, Kercsmarics, Domsa Valéria. Az idei bajnokság 3. fordulójában a két élcsoportban tanyázó csapatok rangadóját nagy várakozás előzte meg, hiszen az elmúlt évi 4. helyezett kanizsaiak egyik nagy riválisukat, az 5. helyen végzett vendégeket fogadták. A találkozó előtt így vélekedett Kiss László, a Tungsram edző-éljátékosa: - Igen nehéz mérkőzés előtt állunk. Kár, hogy három állandó versenyzőnk most nem állhat rendel- Szomjasné, Edző: Czvetkó Tamás. Első alkalommal került megrendezésre a megyei középiskolás teremlabarúgó-bajnokság, amelyet városunkban bonyolított le a Cserháti S2KI és a Nagykanizsai Hitelbank RT. vezetése. A rendhagyó és színvonalas, jól szervezett bajnokságon 12 csapat szerepelt, amelyek többszakaszos rendszerben küzdöttek. A bajnoki címet a zalaegerszegi Ságvári Gimnázium csapata szerezte meg. A legjobb kanizsai együttesnek a KBMSZ bizonyult, amely az 5. helyen végzett. kezesre. Ázórt bízom a csapatban, szoros eredményt, de hazai sikert remélek és ezzel versenyben maradhatunk a „dobogós" helyekért folyó küzdelemben. Az átigazolt Kruttit, valamint Szívat és Tarnóczkyt nélkülöző kanizsaiak tartalékos csapata több órán át jól tartotta magát. A szívósan küzdő vendégek voltak nyugodtabbak, akik ellen néhány lámpagyári versenyző figyelmetlen és türelmetlen volt. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy a betervezett hazai pontokat az ajkaiak „elvitték", s ezzel visszavágtak az őszi vereségért. A 6 órai játékot követően így összegezett a kanizsai edző-ól-játékos: - Nekünk is állt a „zászló" ezen a fontos mérkőzésen s egy kis szerencsével, nagyobb odafigyeléssel jobb eredményt érhettünk volna el. Sajnos, többen is nyert állásból vesztettek az egyébként erős versenyzőket, köztük FIDE mestereket felvonultató vendégek ellen. Tavaly nekünk sikerült 8:6-ra nyerni, most barátaink voltak ennyivel jobbak. A vereség fájó, de ebből is tanulunk és mielőbb szeretnénk javítani. A mi csapatunk többre képes, mint amit most teljesítettünk. (bli) Érmesek • A zalai teke-szakszövetség a megyeszékhelyen rendezte meg a sportági korosztályos egyeni megyei bajnokságot, amelyen a kanizsai versenyzők közül következők szereztek érmes helyezést. NOK. Felnőttek: 1. Vágvölgyi Tamásné (Sörgyár) 407. 2. Németh Gusztávné (Sörgyár) 384 fa. Serdülők: 2. Csillag Krisztina (Sörgyár) 373 fa. FÉRFIAK. Felnőttek: 1. Nagy János (Sörgyár) 424 fa. Ifjúságiak: 2. Rába Zsolt (Olajbányász) 381 fa. Serdülők: 1. Tanai Jácint (Sörgyár) 372 fa. • Zalaegerszegen a fedett uszodában bonyolították le a megyei bóka-delfin korosztályos úszó-bajnokságot, melynek során a Kanizsai Vízmű SE versenyzői közül az alábbiak végeztek a dobogós helyeken. Lányok. 50 m bóka gyors: 1. Major Zsófia. 50 m béka hát: 1. Major Zsófia. 50 m béka mell: 1. Major Zsófia. Fiúk. 100 m delfin pillangó: 3.Karácsony Tibor. 200 m delfin vegyes: 3. Pápai László. • Nagykanizsán, a dr. Mező F. Gimnáziumban rendezték meg a diákolimpia torna versenyeinek megyei döntőjét a IV-V. korcsoportban, amely a dr. Mező F. Gimnázium versenyzőinek nagy sikerét hozta. Az „A" kategóriában jó teljesítménnyel végzett az első helyen a leány csapat, az egyéniben Zakó Szilvia (dr. Mező) nyert bajnoki aranyat. A lányok „B" kategóriás csapatversenyében a dr. Mező csapata biztosan végzett az élen, a Landler Gimnázium csapata bronzérmes lett. emlékezik a gyors, kitűnően szereplő és fejelő jobbhátvédén múlott. Néhány - középhátvédként „lehajtott" NB ll-es szezon után 1953. végén „szegre akasztotta" a bőrszeges cipőt. Edzői képesítést szerzett és a helyi Építőknél, az NVTE-nél és a Bányásznál váltogatta a kispadot. 1957. nyarán végleg szakított a focival. Mérkőzésre azóta csak néha látogat el, de az újságokból, a rádióból és a tévéből állandóan figyelemmel kíséri a sportvilág mozgását. Családi élete kiegyensúlyozott. Csekély nyugdíjából boldogan élnek feleségével. Egyetlen gyermekük, istván „révben" van: a fővárosban geodéziai mérnök, tanár. A jó egészségnek örvendő, életvidám „Stekll" szeme felcsillant, amikor a fia tulajdonában lévő. a galamboki tó melletti kis telket említette, öreg Trabantjával már 16 éve járja az idevezető utat, s a számára „paradicsomi" területen szakértelemmel gondozza a gyümölcsfákat, a kis konyhakertet, a gyepet, a hétvégi házat. Mozgalmas élete - az otthoni kis bar-kácsműhelye mellett - jobbára most már ide, a nyugalmat adó természethez kötődik.... Tihanyi István Fotó: Szakony Attila A foci varázsából a természetbe.,. Németh „Stekli" 1919 tavaszán Szombathelyen látott napvilágot Németh István, aki már 43 éve Nagykanizsán él. Tavaly kétszeresen is jubilált: egyik helyi hírmondója a 40 évvel ezelőtt NB l-ben szerepelt Nagykanizsai Olajmunkás csapatának ós 1989-ben ünnepelte 70. születésnapját. Szürke munkáséletével kezdtük a beszélgetést: - Szombathelyen négy elemit és négy polgárit végeztem. Mivel édesapám önálló lakatos-mester volt, mellette kitanultam a géplalatos szakmát. Később a MÁV Járműjavítónál dolgoztam kilenc éven át, autogén-hegesztő szakmában - mondta. "Nagykanizsára 1947-ben került. A DKG alkalmazta: volt szerszámlakatos, üzemi tisztviselő. 1960-ban visszatért a hegosz-tőpisztolyhoz, s öregségi nyugdíjba vonulásáig görgősrugókat hegesztett. Munkahelyén a kiváló dolgozók között tartották számon. A városi tanács a társadalmi munka aranyfokozatával tüntette ki, elismerve 8 éven át végzett tanácstagi munkáját. Életútja évtizedeken át szoros kapcsolatban volt a labdarúgással. A foci varázsa Szombathely egyik grundján ragadta meg. Száz hold és az SZFC csapata után a Haladás játékosa lett. - NB l-es bemutatkozásomra 18 éves koromban Csepelen került sor. Gyorsan sikerült gyökeret vernem a gárdában -emlékezett. A Haladás ezekben az években „ingázó" volt az I. és II. osztály között. Társaitól a kovácsszerszámot jelentő „Stekli" becenevet kapta. Sokszor volt országos vasutas és Nyugat válogatott. - 1947. szeptemberében a kanizsai MAORT-hoz igazoltam. A területi bajnokságot óriási fölénnyel nyertük meg, a kitűnő edző, Csapkay Károly irányításával. Egy évre rá élen végeztünk az NB II. Nyugati csoportjában is, s az NB l-be kerültünk. Csapatunk nevét Olajmunkásra változtatták, s a vezetők 1949. nyarán tíz új játékost igazoltak. Ezzel - sajnos -megbomlott a két éven át összeszokott gárda egysége - mondta Németh István. A Kovács, Zalán (kapusok); Miller, Németh I., Kósa, Tamás, Horváth (hátvédek); Nagy, Kemény, Forgács, Marku-sovszky, Zsidó (fedezetek); Polinger, Sztraka, Andris, Károlyi, Bencze, Téli, Németh II., Imri, Molnár, Kapornaki (csatárok) játékoskeret számára - néhány szép győzelem és értékes döntetlen mellett -nehéz „diónak" bizonyult az élvonal. Az együttes a sereghajtó Bp. Előrével együtt - a 15. helyen végezve - 1950. tavaszán kiesett az NB l-ből, amely azonban nem (KANIZSÁT 1990. március 2. Dénes Ádám: első" hely a 25 m serdülő korosztályban Verseny a víz alatt Búvár úszók találkozója Kanizsán arra inspirált bennünket, hogy egy országos verseny rendeze-sevel is bizonyítsunk - mondta Horváth Zoltán, a klub elnöke. Szó ami szo, a klub nagy erőfeszítéseket tett a verseny sikeres lebonyolításáért. A költségek előteremtése, a verseny bírói kar szervezése és a versennyel kapcsolatos eflyéb előkészítő és szervező munka nem kis erőfeszítést igényelt a klub vezetésétől. E munkában számíthattak a széles körű társadalmi aktívahálózatukra is. - Klubunk taglétszáma 50 fő, melynek zöme gyermek, serdülő es ifjúsági korú versenyzők. Évente átlag öt versenyen tudunk résztvenni, melyet az ország különböző városaiban rendeznek. Szűkös anyagi lehetőségeink sajnos "nem teszik lehetővé több versenyen való indulást, de így sem panaszkodhatunk. Ahhoz, hogy működni tudjunk, magunknak is kell pénzt előteremtenünk, igy pl. az uszoda bérleti díja részbeni térítését speciális munkák elvégzésével konpenzáljuk - így Török László klubtitkár. Sportáguk iránt rendkívül áldozatkész, lelkes csapat a továbbélés lehetőségeit keresi. Erre annál is inkább szükség van, mert az MHSZ jövője kevés garanciát jelent számukra. Életkepességük ékes bizonyítéka volt a mostani verseny, amelyet precízen, nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel bonyo- Foló: Szakom'' Attila lítottak le. Az egy napos. viadalon az erőviszonyoknak megfelelő eredmények születtek. Legjobb kanizsai eredmények közül kiemelést érdemel Dénes Adám, aki a 25 m-es serdülő búvárúszásban míg Berkes Mihály a 400 m-es gyermek uszonyos úszásban, Tuboly Ferenc pedig a 100 m-es gyermek uszonyos úszásban letfi. helyezett. Rajtuk kívül szólnunk kell még Kállai Roland teljesítményéről, aki három versenyszámban is ezüstérmes lett. Csapatváltóban 4x100 m-en gyermek és serdülő kategóriában a 2. helyen, míg a 4x100-as leány váltóban a 4. helyen végezfek a kanizsaiak. Az összetett versenyt Kaposvár nyerte, így egy évig az ő birtokukba került a Kanizsa kupa míg az MHSZ-IKKV Búvár klubjanak ezúttal az ezüstérem jutott. (k) Rendhagyó verseny színhelye volt a hétvégén a Városi Uszoda. Az MHSZ-IKKV Búvár Klubja Dunántúl búvárúszóit hívta városunkba, hogy hagyományteremtő jelleggel versenylehetőséget biztosítson szamukra. A meghívásra hét klub (Veszprém, Tatabánya, Kaposvár, Kecskemét, Komárom, Siófok, és a házigazda Nagykanizsa) 104 versenyzője jött el, hogy több versenyszámban elért eredmények alapján összegyűjtött helyezési pontok ösz-szevetésével eldöntsék a Kanizsa-kupa sorsát. A klub első ízben vállalkozott ilyen nagy szabású verseny rendezésere. - Az uszoda megépültével jelentősen javultak a feltételek és a klubunk szervezettsége, versenyzőink nagy száma, a megfelelő segítő háttér mind Labdarúgás Vasárnap (március 4-én) hazai környezetben folytatja szereplését az Olajbányász labdarúgó csapata. Nehéz tavasz vár a piros-kékekre, nemcsak azért, mert az őszi idény hajrája rendkívül rosszul sikerült, hanem azért is, mert időközben a klub gazdasági feltételrendszerében is negatív változás állt be. A felkészülését január elején kezdte el a csapat, több előkészületi mérkőzés szerepelt a programban. A szakvezetés célként tűzte ki a taktikai, technikai szint emelését, valamint a csapatjáték őszi produkciójának javítását. A kedvező időjárás segítette a csapat munkáját, melyet becsülettel végeztek a fiúk. Persze az egyéni teljesítményekben voltak eltérések, hisz a tűréshatár nem egyformán jelentkezett. Sajnos három játékos (László, Martinkovics és Hegedűs) mindössze néhány edzésen tudott résztvenni, majd sérülések akadályozták további munkájukat, így közvetlen a rajt előtt mindössze Hegedűs van olyan állapotban, hogy dolgozni tud. A felkészülés során néhány alacsonyabb osztályban szereplő játékost is kiporóbál- tak, azzal a céllal, hogy képet kapjanak a játékosok teherbíróképességéről ós arról, hogy a magasabb szintű munka milyen hatással van rájuk. Igy került a csapathoz a H. Thury SE-től Goór és Galgóczi, valamint Kiskanizsáról Kovács Vilmos, akik közül Goór leigazolása tekinthető véglegesnek. Az előkészületi mérkőzések váltakozó sikereket hoztak. Nyilvánvaló, hogy ezeken a mérkőzéseken elért eredmény nem lehet mérvadó. Két NB. l-es csapattal (Bp. Honvéd, PMSC) is sikerült megmérkőzni, mindkét találkozón a piros-kékek a várakozásnak megfelelő teljesítményt nyújtottak. A bajnokságra való készülődés nem volt zavarmentes. Miután a január 28-i Focifarsangon nem jelentek meg a játékosok, ícjy a Fegyelmi Bizottság 5-5 ezer forintos büntetést varrt 10 játékos nyakába. Ez a disszonancia a januárban elvégzett eredményesnek mondható munka értékét js megkérdőjelezte, hisz a játékosok minden gondolata a fegyelmi ügyükkel volt kapcsolatban. Az edzéseken, mérkőzéseken minden az intenzív munkavégzés, a taktikai feladatok maradéktalan végrehajtása rová- sára ment. Nincs tehát könnyű helyzetben az Olajbányász. Az előjelek nem a legjobbak, a csapat szurkolói mégis bíznak a jobb szereplésben. Vasárnap a 15. helyen álló Paksot fogadják, akik ellen feltétlen győzni szeretnének a piros-kékek. Az Olajbányász tavaszi menetrendje: Március 4. Olajbányász-Paks 14,30 óra, március 10. ZTE-Olajbányász 14,30 óra, március 18. III. ker. TTVE-Olajbányász 15,00 óra, március 24. Olajbányász-Budafok 15,00 óra, április 1. Keszthely-O/a/bá-nyász 16,30 óra, április 8. Olajbányász-Oroszlány 16,30 óra április 14. Dunaúj-város-O/aybanyász-Oroszlány 16,30 óra, április 22. Olajbányász-Komló 17 óra, április 29. Mohács Olajbányász 17,00 óra, május 2. Olajbányász-fK\ka 17 óra, május 6. Sopron-Olajbányász 17 óra, május 13. Olajbanyász-Tapolca 17,00 óra, május 20. Bp. \lo\án-Olajbányász 17,00 óra, május 27. Olajbányász-Dorog 17,00 óra, június 3. Szekszárd-Olajbányász 17 óra Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Felelős szerkesztő: Mlhovics József és Takáts Sándor. Tervező szerkesztő: Ferencz Gyó''zó". Szerkesztőség: 8801 Pl. 74, Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Telefon: 11-150. A szerkesztő bizottság tagjai: Kápolnás Zoltán (sport). Pék Pál (művelődéspolitika, a szerkesztőbizottság elnöke), Lengyák István (hétvége), Marton Györgyi (várospolitika). Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZÜV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dlj: egy hónapra 35, negyedévre 105, léi évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél. 1990. márciusi. Megjelenik minden pénteken KANIZSA V Á B 0 S I B E I I L A P Fel hí vás a megyei tanácshoz A felhívás ismertetése megjelent lapunk 8. számában. Kiss Ferenc felvétele Farsangi hangverseny 8. oldal Utak Érdélybe 6-7. oldal Nó''nap, 1990 - ... piros szegfűt vagy rózsái parancsol? Kiárusítás - Köszönöm, a feleségem párton kiviili! Vál 1 al kozás-a szakember szemével 11. oldal Szerkesztőségünk nfi-Q^-l?^1? új telefonszáma: vv ( kanizsa )" 1990. március 9. Egy pártonkívüli feljegyzései Akiken a történelem túlhaladt Az egész ország látta, hogy mi történt Leninvarosban 1990. február 14-én. Ettől tartottam, ettől óvtam mindenkit. De tudomásul kell vennünk, hogy e jelenlegi zűrzavarban, kapkodásban sok ember csak ilyen módon tud érzelmeinek kifejezést adni. Szomorú, hogy ide jutottunk; kívánom, ennél lejjebb ne kerüljünk. Elhatarolom magam a leninvárosi megnyilvánulásoktól, és biztos vagyok benne, nogy egekét millióan ugyanígy gondolkodnak. Én kénytelen vagyok a másik félnek is igazat adni, mert az ő indítékait is meg-ertem. Grósz Károly az 50-es években ávós tiszt volt. A Kádár-korszakban „kommunista" fő- titkár. A kelet-európai átalakulások idején, mint változtatásra képtelen, a háttérbe szorult. Most az új MSZMP reformer politikusaként a munkásosztály érdekeinek igaz és egyetlen képviselőjeként akar fellépni, s ez abszurdnak tűnik. Harminc év alatt ez lenne a harmadik köpönyegforgatása, mert tévedett az ötvenes években, tévedett a Kádár-korszakban, s most harmadszor próbál politikai útra lépni. Nem csodálkozom hát, hogy a súlyos hibák „áldozatai" úgy nyilatkoztatták ki véleményüket, ahogy tették. De nem a középkorban élünk1 A felelősöket nem agyonütni kell, hanem megakadályozni őket az újabb hibák elkövetésében. Es ehhez csak politikai eszközöket vehetünk igénybe. Én is tudok, másoktól is elvárom, hogy tudjanak önkritikát gyakorolni! Hiszen Grósz Károlynak is voltak jó politikai döntései, s ezekért tisztelet illeti. De súlyos hibákat is elkövetett. A történelem kereke pedig túlfordult azokon az eszméken és gondolatokon, amiket képvisel. Gondoljunk és elmaradt bérreformra, a kátyúba jutott gazdasági megújulásra, az elvetélt adópolitikára. Talán a világútlevél bevezetése volt egyetlen és jó hatarozata, de mára az is a semmibe veszett mert pénz mér nem került hozzá. Csak meg nem valósult álmok maradtak, és azok, akik nyomorba és kilátástalanságba süiy-lyedtek s most emlékeztek. Ezért nem tudok róluk teljesen elítélően nyilatkozni. Azoknak az embereknek, akik puszta jelenlétükkel is irritálják a közvéleményt, nem szabad politikai szereplést vállalni és hamis prófétaként a nép elé állni. Ha mégis megteszik, számolniuk kell azokkal a következményekkel, melyeket most Leninvárosban elszenvedtek, s ezekért csak őket terheli felelősség. De felelősök azok a pártok is, melyek a feszült légkörben az utcára hív/ák az embereket. Éz felelőtlenség! Az utcára akkor kell kimenni, de mindenkinek, amikor minden kilátástalanná és reménytelenné váiik. De itt még nem tartunk. Es ha a leninvárosi atrocitásoktól tartózkodik az ország lakossága, akkor nem is lesz rá szükség. Én "bizakodom! Vízviíri József Pártosodunk (8.) A ringlispilrdl csak leesni lehet Amikor szerte az országban a különböző fórumokon mindenki a vállalkozások élénkítését sürgeti, figyelmet érdemel, hogy január 15-én városunkban is megalakult a Vállalkozók Pártja. Képviselőjelöltjük dr. Gáspár Ferenc magánkereskedő már kijárta a vártalkozáshoz vezető ösvényt. - Milyen módon képviseli a vállalkozók pártja tagjainak érdekeit? - Pártunk a gazdaság teljes megújítását tűzte célul. - Hogyan, hiszen majd minden pár! programjában ez szerepel? - Mi nemcsak a vállalkozókon, hanem mindenkin segíteni akarunk. Ha az embereknek nincs pénzük, nincs normális nyugdíjrendszer, megáll a népgazdaság vérkeringése, ezáltal a vállalkozóknak sincs bevétele. Ez a 22-es csapdája. Mi azt akarjuk, hogy az embereket fizessék meg, az embereknek legyen pénzük, s ehhez mi, vállalkozók hozzájárulunk. Mi nem akarunk pártosodni, mi dolgozni akarunk. Bebizonyosodott azonban, hogy a miniszterelnök csak a pártok képviselőivel ül le tárgyalni, a megyei tanácselnök úgyszintén. Nem gyártunk ideológiákat, nem akarunk politizálni, csupán érdekeinket szándékozunk érvényre juttatni. Országosan 300-400 ezer vállalkozóról van szó, és jelen pillanatban nincs az a szervezet, amely ügyünket megfelelően képviselné. Kételkedünk abban, hogy egy kívülálló, bármely más párt képviselője le tudja magában küzdeni szubjektív véleményét, amely a maszekról, mint vállalkozóról kialakult. - A pártok többsége felvállalta a vállalkozókat és vállalkozói programot is kidolgoztak. Mi a véleménye erről? - Tudjuk, hogy sok népszerű ígérettel szimpátiát lehet most az emberekben kelteni, de megkérdezem: az elmaradt teljesítésből eredő csalódás nem okoz-e több kárt pártunknak, mint a jelenleg elérhető hamis --------j.El akarjuk berek merje-i ehhez számos feltétel álljon rendelkezésre. A helyi önkormányzatot akkor fogja segíteni a vállalkozók tábora, ha koncentrálódott kezében a tőke. Ehhez azonban segítséget, de legalábbis n.em gáncsoskodást kert kapnia. Ugy erzem, hogy még nincs igazan vállalkozói kultúránk. A vállalkozóknak is tisztában kell lenni azzal, hogy kötelezettségei vannak, tehát aki a gyors meggazdagodás reményében vállalkozik, az ne is fogjon bele. Ha egy vállalkozó jegyet vált és felül a ringlispilre, elkezd forogni, mindig gyorsabban forog. Onnan kiszállni nem lehet, csak leesni. - Mit vár az új parlamenttől? — Elsősorban a vállalkozáso- kat támogató pénzügypolitika létrehozását illetve a jelenlegi költségvetés szemléletű pénzügyi kormányzat személyi és szemléleti megváltoztatását. Szerintünk nem a költségvetés egyensúlyba hozása a lehetséges cél, hanem a szerkezetatalakítás, termelés fellendítését, a mindennemű vállalkozást támogató pénzügyi intézkedések bevezetését kell elérni. - Egyik beszédében kiállt a vállalati vezetők mellett. Mire gondolt akkor? - Mindig abból kell kiindulni, hogy alapvetően minden ember tisztességes. Az elmúlt időszakban sok gazdasági vezető tehetetlenül vergődött az alapvetően hibás, mindent elvonó pénzügypolitika hálójában. A tervgazdaság szabályozói olyan kényszert jelentettek, melyek a legképzettebb vezetők tevé- kenységét is szűk korlátok közé szorította. Megtiltotta az egyéni kezdeményezést, a vállalkozást. - Azt is hallottam már Öntől, hogy a vállalkozók az első reformerek voltak. Mit ért ezen? - Mi már valóban reformerek voltunk több évvel megelőzve az ellenzéki pártokat azzal, hogy a teljes állami és szövetkezeti tulajdonú államban magánvállalkozni mertünk. A sok tiltó, gátló rendelet és a gáncsoskodó bürokrácia ellenére gyarapodtunk és mára kialakult 200 ezres táborunk, amely alkalmazottakkal, besegítő családtagokkal eléri a 350 ezer főt. Mi megtanultuk, hogy csak lépésről-lépésre lőhet előrejutni. D. N. Egy yb-ülés margójára ~ *J ..........O ti ...... §®M« Erről az ülésről a sajtó már tudósított, s amit kiemelt, valóban fontos volt: az Andrejka iskola munkája. Mert kétségtelen, hogy az immár harmadik évtizedébe lépő intézmény jelentős eredményekről számolhatott be, de tény az is, hogy a problémákat a mindent elmosó statisztikai adatok mögé rejtette. Ez ma még így aukál, ez ma megnyugtató. Pedig azt tartják, hogy „a statisztika olyan, mint a bikini. A lényeget eltakarja, de gondolatokat éDreszt." Természetesen főhajtást érdemelnek az iskola versenyeredményei; az, hogy a zsúfoltság ellenére a fegyelem még két lábon áll, hogy a helyi gondok szorításában élő vezető képes új és értelmes célokat találni, minderre azonban keményen üt, hogy az állítások mellett ott van a visszavonás is, s hogy az ige- nek és a nemek csapdáiban vergődő iskola beszámoltatása, látszólag, csak kötelező penzum. Mintha a napirend pörgetése fontosabb lenne, mint a feltáruló tartalom. Az igazgató az idegen-nyelv-tanítás korszerűsítéséről szólt, a közérdeklődésre számot tartó módot azonban nem említette, általános személyiségfejlesztésről beszélt, kifejtetlenül hagyva az egyén és a közösség ma érvényes nevelési elveit, a társadalmi válság zavaró hatását fejtegette, azt, hogy a nevelőtestület hangulata romlik, de az okokat feltáratlanul hagyta. Holott az itt és most törvénye éppen ezek feltárását követeli :e volna. Hiszen a problémák mögött szakadékok tátonganakl A vb-tagjai vajon miért nem akartak a mélyükre látni? Vagy nem azért számoltatnak be egy iskolavezetést, hogy a tanulságokat összegezve, iránymutató tanácsokat adhassanak más iskoláknak? Utasítva esetleg a művelődési osztályt a további vizsgálódásra? Egyetlen óvatos megjegyzés hangzott el csupán arroí, hogy egy iskola végül is akkor niteles intézmény, ha szülő és nevelő egyet akar: a jövő emberét formálni. Ezért volt ijesztő annak tudomásulvétele, hogy az Andrejkában működő iskolatanács csak a jelenre gondol. Magunk viszont úgy véljük, hogy a város egyik - tanulmányi szempontból - legeredményesebb iskolájának nevelési gondjai egy misét talán e vb tagjainak is megérnek még. Reméljük és hisszük, mert közős gondunkról van szó, s a felvetett problémákra adott válasz már elodázhatatlan. P<Sk Piti 1990. március 9. ( kanizsaT Rokonszenv-tüntetés a sörgyár jövőjéért 1990. február 22-én délután az MDF helyi szervezete rokonszenvtüntetést szervezett a Szabadság téren, a sörgyár jövőjéért. A mintegy félezer jelenlévő között sokan táblát emeltek magasba, ilyen feliratokkal: A sörgyár maradjon a miénk! Vizsgálatot, de tisztát! Sörben még nincs igazság! A Béke úton van „Amerika", de nincs demokrácia! Tiszta kezű vezetőket! Miénk a gyár, kié a haszon? Megmentést, de nem átmentést! A sörgyár jövője a tét!... Először Tarnóczky Attila, az MDF helyi szervezetének képviselőjelöltje lépett a mikrofonhoz. Rövid beszédében - a megyei lapban korábban közölt nyílt levelekkel és nyilatkozatokkal összefüggésben - a kilenc sörgyári középvezetőt vette védelembe, hangsúlyozva, hogy a gyűlés résztvevői vállaljanak szolidaritást ér-_ dekükben. Ezután Csengey Dénes, az MDF Országos Elnökségének tagja, többek között kijelentette: - ... egyes kommunista érzelmű urak, vállalati vezérek és menedzserek az ál- lami vagyont és a hatalmat továbbra is kezükben akarják tartani, a piacgazdaság égisze alatt. Ezt a magyar nép nem engedi meg, s nem engedi meg ezt az a kilenc fiatal sörgyári középvezető sem, akik felléptek a zsarnokság ellen! A „kilencek" nevében Bali Ferenc a sörgyár műszaki főosztályvezetője először a szűk vezetőcsoport írását, majd Kaczeus Márton volt sörgyári főmérnök levelét olvasta fel A békés tüntetést lezáró Csengey Dénes a nagykanizsai sörgyár zavaros ügyében mélyreható, tiszta vizsgálatot és igazságot követelt. - nyi Kedves Barátaim Engedjétek meg, hogy ezúton biztosítsalak benneteket együttérzésemről bátor kiállásotok alkalmábúl. Én, aki négy évvel ezelőtt önkéntes számüzöttként távoztam első munkahelyemről csaknem 20 éves munkaviszony és 7 éves főmérnökségem után - az akkori viszonyok közepette egyedül lehetséges tiltakozási formát választva - meg tudom érteni, mennyi igazságtalanságot kellett elszenvednetek és mennyi törvénytelenséget elviselnetek. Nemcsak nektek, hanem még ezer embernek. Akkor, amikor* mindent átszőtt a pártállami diktatúra, még semmi esélye nem lett volna az ilyen fellépésnek, mindent átszőtt az oszd meg és uralkodj elv, mert Illyés Gyula szavaival: "hol zsarnokság van, ott zsarnokság van ...". Amikor karácsony ünnepét betöltötték a bukaresti hírek, sokszor gondoltam rátok, bízva abban, hogy egyszer, nem sokára minden klán elbukik. Ma már tudom, hogy bátor megnyilatkozásotok nélkül-amely felér egy kis Temesvárral - a hatalom átmentése sikerült volna, ilyen egységben pedig biztos a győzelmetek. Ezért is gratulálok és Ady szavaival köszönök el: "Veletek száguld, vív, ujjong ^elkem ..." 1990.febr.15. Bali Ferenc beszéde az MDF tüntetésén Kpczeus Márton 8640.Fonyód, Harmatos február 22-i - Nc kísérletezzen! Hitel nincs! A kilenc marad, maga ballagjon szépen haza... Cserny József rajza Mi most sem akarunk személyeskedni, nekünk ez nem módszerünk. Nem akarunk másról beszélni, csak a lényegről. Mi csak racionális, megfontolt kérdéseket tettünk fel vezetőinknek a vállalat jövőjéről. Választ nem kaptunk. — Miért kell egy jól működő, Európában elismert, jo úton járó gyárat 100%-ban eladni? Bizonytalan jövőbe taszítsuk? Nem tudom, miért vitatják a 100%-os eladás ésszerűségét a legfelsőbb vezetők is egymás között. — Miért visznek a Vállalati Tanács elé egy közösen ki nem tisztított, elő nem keszített kérdést? — Nem jobb egy 40-50% tőkerészű vegyesvállalat? Ez eleve biztosítaná a gyár jövőjét. Ez a gyár nagy ugrás előtt áll! Vagy talán csak állt? Ennek a gyárnak valóban tőkére van szüksége. De nem azért, mert különben elbukna, hanem mert a söriparban talán nekünk van a legnagyobb esélyünk arra. hogy egy minőségi változáson menjünk keresztúr és európai rangra emelkedjünk. Hiszen ezért dolgozott 1000 ember közel 10 éve. Ez a gyár kiépített egy jól működő licenc kapcsolatot. Elfogadott bennünket egy európai rangú és hírű gyár. Ezt játszuk el? Barátaim! Munkatársaim! Nagykanizsa polgárai! Miért ió a városnak, ha elveszíti a telek értékéből adódó jogait, bevételeit? Kérdezem: Mi biztosítja jobban a töretlen fejlődést? Egy demokratikus alapelvű bizottság, vagy egy tulajdonos? Nem akarunk mást, mint egy egészséges, tiszta alapokról induló vállalati formációt. Semmivel sem többet, de ennyit mindenképpen! Nem akarunk parancsra dolgozni! De tudjuk mi a dolgunk! Dolgozni akarunk nyugalomban, békességben úgy, ahogy mindig szerettünk volna. Ehelyett mit kapunk? „Sértődésből, növekvő hatalomvágyból, szellemi ós jellembeli gyengeségből fakadó, koncepciós megnyilvánulásáról van szó" - állította a vállalat egyik vezetője. Nagyon sajnáljuk, hogy a vezetés ily módon értékelte kilenc ember vállalatért érzett felelősségét. Mi tudjuk, hogy az előző idézet nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés. Ezt a magatartást visszautasíthatnánk. A megbocsájtás öröme legyen a miénk! De kérjük: Ne takarózzanak felelősséggel azok a vezetők, akik kiárusítják a gyárat. Ne érezzék vezetőknek magukat azok, akik feladnák a vállalat önállóságát! Ne hivatkozzanak az országban kialakult helyzetre azok akik a portájuknál nem látnak messzebb. A mi hazánkat nem mi adtuk el. Ezt a bűnt ne kenjék ránk! Ne vonják kétségbe a becsületüket azoknak, akik a véleményükért a nyilvánosságot is vállalják! Ne vádaskodjanak azok, akik a véleményüket maguk előtt sem vállalják! Barátaim! Bízunk abban, hogy hangunkat nemcsak ezen a téren hallják. Mutassuk meg méltóságunkat! Barátaim! 4 (kanizsa választ) 1990 március 9 A Szociáldemokrata Párt gazdasági programja „Folytatva a január 26-án megjelent cikkünket, az MSZDP gazdaságpolitikáját a következőkben foglaljuk össze: Ma már sem kísérletezgetésre, sem tévedés lehetőségére nincs jogunk. Túl vagyunk a választási kampány első fordulóján. A háttér nélküli pártok ás jelöltek kihullottak a rostán. Városunkban kilenc párt jelöltje szerezte meg a szükséges ajánlásokat ahhoz, hogy tényleges jelölt lehessen a sorsdöntő választásokon. A baloldal markáns pártja az MSZMP is talpon van, miként az várható volt. Pártunk nem a plakátok mindent elborító özönével, mások elleni rágalomhadjárattal, hanem a választók felelősségtudatára apelláló érvekkel korteskedik. Pártunk választási felhívása gondolkodásra, a döntés alapos mérlegelésére, az elmúlt évtizedek reális értékelésére kérte a választókat. Ezt tesz-szük most is. Nem kérünk mást, mint hogy józan ésszel és értelemmel mérlegeljék a népi demokrácia negyven évének eredményeit: - azt, hogy a munkásnak biztos munkája és megélhetése volt, - azt, hogy a nincstelen fa- Magamról 1940-ben születtem az akkor Somogyszentmiklós névre hallgató faluban, amely ma Nagykanizsa miklósfai városrésze. Ma is itt élek és éltek előttem őseim, tisztességes földművesként. 1959-ben a Nagykanizsai Mezőgazdasági Technikumban érettségiztem, ezt követően a Pécsi Tanárképző Főiskolán tanultam és szereztem biológia-földrajz-mezőgazdaságtan szakos tanári oklevelet. Később elvégeztem Bu- A gazdaság átalakításának terheit nem lehet azokra a bérből és fizetésből élő rétegekre hárítani, melyek teherviselő képességük végső határán vannak. Tudomásul kell venni minden pártnak, hogy a gazdaság az emberért van és nem fordítva. Ezért kell összeegyeztetni a gazdasági teljesítményt az emberi méltósággal és társadalmi szolidaritással. Az elavult, versenyképtelen állami ipart valódi tulajdono- lusi lakosságot földhöz juttatta, majd pedig a szövetkezetekbe tömörült parasztságnak korábban soha el nem képzelt széles körű társadalombiztosítást és nyugdíjat biztosít; - azt, hogy minden falut villamosítottak és bekapcsoltak az országos úthálózatba; - azt, hogy minden nagyobb faluban van orvos, azt hogy mindenki számára ingyenes lett az orvosi ellátás; - azt, hogy a munkás és parasztgyerekek tízezrei tanulhattak az egyetemeken, lehetett belőlük mérnök, orvos, vagy tanár; - azt, hogy a falvak vályogházai helyébe komfortos családi házak százezreit tudták felépíteni, hogy a városi nyomornegyedek helyén modern lakótelepek épültek; - azt, hogy a közművelődés mindenki számára hozzáférhető lett, - és azt, hogy a magyar népet tizedelő népbetegség, a TBC csaknem ismeretlen lett. dapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem pedagógia szakát, ugyanitt avattak bölcsészdoktorrá 1976-ban. Tanári pályámat Nagyrécsén kezdtem, majd a nagykanizsai járás iskoláinak tanulmányi felügyelője, művelődési osztályvezetője voltam. 1978-tól a Zala Megyei Pedagógiai Intézet munkatársaként elsősorban a pedagógusok továbbképzésével, a helyi, iskolai innováció menedzselésével foglalkozom. Ezen túlmenően neveléstör- sokkal kell felváltani és piaci viszonyokat teremteni. Működjön a vállalat abban a formában: melyben legnagyobb az elvárható eredmény - mely a munkavállalóknak létbiztonságot és munkájával arányos bért tud biztosítani - ahol napi nyolc órai munkával elérhető az egyén boldogulásához, emberi életéhez elegendő bér. Jöjjön létre az Állami Vagyonkezelő Intézet! Ezekről, és a még sorolható, - a nyugati világ által is elismert eredményekről, most minden rendű és rangú párt igyekszik elfeledkezni, csupán a törvénysértések jutnak az eszükbe. Sajnos az is akadt nem kis számmal. Azokat is számba kell venni a múlt értékelésénél, de azok nem feledtethetik népi demokráciánk vívmányait. Mi a megújult MSZMP tagjai elutasítjuk a múlt hibáit, és végképp szakítunk azzal, de nem engedjük befeketíteni mindazt, amire büszkék lehetünk. Kétségbe vonható-e városunk dinamikus fejlődése, az új lakótelepeken épült modern lakások tízezrei, a színpompás családi házak százai, a felépült új iskolák, orvosi rendelők, az új kórház ós művelődési központ? Hogyan lehet nem észrevenni az ezreknek munkát adó TUNGSRAM RT gyáróriását, az üveggyárat, vagy a kis manufakturális kefegyárból Európa hírűvé vált Kanizsa Bútorgyárat? Ezeket csak azok nem veszik észre, akik nem akarják. Oldalakon lehetne sorolni a helyi ós országos eredményeket, amelyek a magyar nép munkájának az eredménye. Eb- téneti és agrártörténeti kutatással, résztvevője több országos, akadémiai és nemzetközi konferenciának. Szabadidőmben, munka után művelem kertemet, szőlőmet. Az 1970-es évek eleje óta voltam támogatója, szervezője a kertbarátmozgalomnak. Nős vagyok, feleségem és nagyobbik lányom pedagógus, a kisebb annak készül. Az Agrárszövetségről és a programról A szövetség alig egy-két hónappal ezelőtt alakult. A vállalatok értékesítése nyilvánosan, a tőzsdén történjen, mely kizár minden visszaélést és érvényre juttatja a piaci értékítéletet. A privatizáció egy hosszú történelmi folyamat. Állami vállalat részleges, vagy teljes eladása, csak akkor következhet be, ha nem okozza a nemzeti vagyon károsodását, új technikát, technológiát jelent, bővíti a piacot, új munkahelyek teremtésére nyit lehetőséget. ben benne volt a 700 ezer párttag munkája is. Beletartoznak a kommunista műszakok, a társadalmi munkaórák százezrei, a szocialista brigádmozgalom eredményei. Miért nem tudott ilyen eredményt felmutatni a fehér lovas tengerész 25 esztendei rezsimje? Nem tudott, mert nem a nép érdekét szolgálta, hanem az ipari, agrár és pénzmágnások érdekeit. A burzsoázia érdekét. Ezt akarná újra a magyar nép? Ez kizárt dolog. De könnyen ez következhet be, ha felülnek a politikai kalandorok és hamis próféták ígérgetéseinek. Könnyen ígérnek, mert tudják, hogy a számonkérés idejéig könnyen megszedhetik magukat. A számlát pedig nem nekik, hanem a magyar népnek kell kifizetni. Már az eddigi számla is túl sokat mutat, és az még csak növekedni fog, ha teljesen belesétálunk a nemzetközi finánctőke csapdájába. Az egyre jobbratartó kormány rövidlátó politikája folytán már benne vagyunk a csapdában. A jelenlegi kormánynak a jobboldali erők által sugallt felelőtlen és a következményekkel nem számoló politikája a legköny- Nem párt, nem célja a hatalom megszerzése, nem irányul mások ellen. Képviselőit (az agrárszakemberek mellett van közöttük gazdálkodó, vállalkozó, pap, tanár) a vidék, legyen az város, vagy falu, esélyegyenlőségének kivívása állította a zászló alá. Az Agrárszövetség politikai és gazdasági rendszerváltást akar. Olyant, amely garantálja, hogy a jövőben egyetlen párt, vagy csoport sem ragadhatja magához a hatalmat. Arra törekszik, hogy a rendszerváltás békésen, a szélsőséges indulatok elszabadulása nélkül, mindig a nemzet egészének érdekeit szem elátt tartva menjen végbe. Fontosnak tartja a múlt tel- Hogyan tovább? Az Agrárszövetség jelöltje: dr. Kotnyek István 1990, március 9. ( kanizsa választ) A Szociáldemokrata Párt irányvonalához tartozik, hogy erőteljesen kiálljon a kis- és középméretű magánvállalkozások fejlesztéséért. Csak így lehet mérsékelni az országban egyidőben jelenlévő hiány és túlkínálat közti ellentmondást, mind termékben, mind munkaerőben kifejezve. Új munkahelyeket teremt, feloldva a merev agyon-bürokratizált nagyvállalati gazdálkodást és új lehetőségeket nyit rugalmas vállalkozásával. A Szociáldemokrata Párt a magánvállalkozásokat - ellentétben a liberális polgári felfogásokkal - nem cél- ként, hanem eszközként kezeli. Nem a tőkét kívánja a társadalomra szabadítani, hanem társadalmi felügyelet mellett a társadalom javára működtetni. Az állam szociális feladatai 1./ adópolitikájában előnyöket biztosítani új munkahelyek teremtésére 2.1 a megtermelt értéktöbblet nagy részét az önkormányzattal rendelkező közigazgatási centrumokban hagyja, ezzel és további adókedvezményekkel bátorítja a helyi szociális és kulturális vállalkozásokat 3./ azokat az értéktöbbleteket, melyek fejlesztésre, vagy újabb munkahelyek teremtésére irányulnak, adómentesen kezeli 4./ biztosítja minden vállalat és vállalkozó számára azt a jogot, hogy saját exportját, saját jogú importtal és belföldi értékesítéssel ellentételezze. 5.1 a külkereskedelem monopóliumának feloldására törekszik, mely azt is jelenti, hogy minden vállalkozó saját kockázatéra és saját devizális lehetőségei határáig szabadon kereskedhet a világpiacon. Az idegenforgalmi, a nagy és kiskereskedelmi vállalatokat az állam magánvállalkozásba adja, a középirá- nyító és központi szervezeteket megszünteti. A közvetítő apparátusok és központok kikapcsolásával ezen vállalkozásokból az állam jóval magasabb bevételhez juthat. A jelenlegi adórendszer teljes átalakítása szükséges, különösen a személyi jövedelemadó rendszer és a vállalkozók adója esetében. Elsősorban a gyermekes családok és az alacsony jövedelmek adóterheit kell enyhíteni." Mindez, természetesen, a jövő programja. Ehhez kérjük barátaink támogatását. MSZDP nyebb megoldást választja, az állami vagyon kiárusítását. Ezzel ideig-óráig meglazulhat a nyakunkba vetett hurok, de a kötél továbbra is azok kezében marad, akik azt a nyakunkba tették. Mi hát a megoldás? Hogyan szabadulhatunk ki az ördögi körből? Csak úgy, ha nem adjuk fel nemzeti szuverenitásunkat, ha nem hagyjuk magunkat politikailag zsarolni, ha megőrizzük az állami vagyon dominanciáját a gazdasági élet minden szférájában. Mi is elismerjük a tulajdonviszonyok sokféleségének szükségességét, a politikai feltételek nélküli kölcsönök nélkülözhetetlenségét, de azokat értékteremtő beruházásokra, és nem pazarló nemzeti mániákra, munkanélküli segélyekre kell fordítani. A politikai és gazdasági bajainkból elsősorban a szomszédos államokkal és népekkel összefogva, nem pedig a viszályt szítva kell kilábalnunk. Közösek a bajaink, közösek érdekeink. Közös összefogásunkkal már egyszer legyőztük a II. világháború okozta nehézségeket, gazdasági bajokat. Most, amikor nem vagyunk olyan mély süllyedésben, most miért nem sikerülne? Mi is, ők is tanultak az elmúlt negyven óv hibáiból, abból, hogy túlbecsültük saját eredményeinket, és abból, hogy lebecsültük a kapitalizmust. Ezt elismerjük, de azt nem, hopy csak a kapitalista út a járható. Van szocialista megoldás, a szocialista országokkal közösen létrehozandó piacgazdaság. Nem az állami tulajdon tényében van a hiba, hanem abban, hogy nem hoztuk létre az állami tulajdonnak megfelelő társadalmi-gazdasági viszonyokat, azokat, amelyek nemcsak lehetővé teszik a termelőerők szabad fejlődését, hanem ki is kényszerítik. Ezeket a viszonyokat kell megteremtenünk. Hogyan? Úgy, hogy minden kicsi és nagy, helyi és országos státuszba csak olyan személyek kerülhessenek, akik értik szakmájukat, és akik társadalmi kontroll alatt végzik felelősségteljes munkájukat. A megújult MSZMP a dolgozó közösségek népi demokráciáját akarja, amelyben a dolgozók saját uralma, demokratikus közhatalma, demokratikus köztulajdona valósul meg. Á választási kampány ezerszer elcsépelt szava lett, a sokféleképpen ígért demokrácia. Minden párt ezt tűzte zászlajára. De milyen demokrácia lesz abból, amelyet már a választási ígéretek során sem tartanak be, amelyben nem akarnak lehetőséget és helyet biztosítani pártunknak? Lehet-e hinni az ilyen ígérgetéseknek? Nem lehet! Lehet inkább tudni azt, hogy ebből - ha hatalomra kerülnek - egy újabb, az előzőnél sokkal széleskörűbb, a népet sújtó diktatúra kerekedik ki. Mert mi más kerekedne ki a hatalomra éhes pártok szovjet és kommunistaellenes kampányából? Ma még csak a kommunisták, de holnap már a szocialisták és más baloldali erők, majd pedig a nekik nem tetsző népcsoportok kerülnek sorra. Az MSZMP harcol a baloldal egységéért, hogy megfékezhessük a jobboldal hatalomrajutását. Az MSZMP elitéli az olyan megnyilvánulásokat, amelyek a szovjetek lejáratását, a gyűlölet keltését célozzák. Ennek egyik eredménye a szovjet katona és a kamasz gyerek incidense. Ki a felelős ezért, talán a katona vagy a gyerek? Egyik sem, ha- Dr. Vass József nem „tavárisi kanyec" feliratú MDF plakát és annak kiagyalói. A megújult MSZMP valódi népi demokráciáért száll harcba, és küzd a burzsoá demokrácia ellen. Nem kell a kizsákmányolás, nem kell a pénz uralma, nem kell a kapitalizmus! Szavazzanak az ellene küzdő MSZMP-re! dr« Vass József az MSZMP képviselőjelöltje jes feltárását, elégtételt az elkövetett igazságtalanságokért, az újabb igazságtalanságok megakadályozását. Követeli, hogy szűnjön meg az országosan megtermelt értékek erőszakos központosítása és kegyként való újraelosztása: a vidék sorsáról az önkormányzatok dönthessenek, ehhez valódi, anyagilag is életképessé tett önkormányzatokra van szükség. Fejleszteni kell az elmúlt évek településpolitikája miatt halmozottan hátrányos helyzetbe került városokat, falvakat, csak egyenrangú településeket ismerünk el. Kiemelten fontosnak, sarkalatos kérdésnek tartjuk a környezet védelmét, a nemzet kulturális örökségéhez tartozó emlékek, hagyomá- nyok megőrzését, ápolását. Az Agrárszövetség is tulajdonreformot akar, a mezőgazdaságban is. Álláspontja az, hogy a termőföld tulajdonának rendezése során helye van a jóvátételnek, rehabilitációnak. Olyan mezőgazdasági reform kell, melyDen egyaránt helye van a vállalkozó farmernek, a kertészke-dőnek éssa szövetkezetnek. Egyenlő esélyt kell adni mindenkinek, akinek erre megalapozott szándéka és képessége van, tekintet nélkül arra, hogy egyénileg, vagy szövetkezetbe tömörülve Kívánja a földet megművelni. Mindent úgy kell rendezni, hogy ne merüljön fel többé egy új „földosztás" követelése. A sokrétű kezdeményezé- sek, az értéket teremtő vállalkozások támogatása ugyancsak kiemelt helyet foglal el a programban. A napi gondok fontosságát érezve, azon túltekintve kell munkálkodni az európai közösséghez való közeledés érdekeben. Mindezt lehet vállalni. Különösen úgy, hogy a szövetség szavatolja, hogy képviselői az argárvilág és a vidék egyenlőségéért vállalt felelősségük mellett lelkiismeretük szerint foglalhatnak állást sorskérdéseinkben, választókerületük és választóik érdekében. A nagykanizsai választókerület képviselőjének ez azt jelenti, hogy munkálkodhat Nagykanizsa régi szerepkörének helyreállításáért, földrajzi helyzetéből adó- Dr. Kotnyek István dó lehetőségeinek kamatoztatásáért. A jelölt megválasztása esetén tenni ezért szeretne. Dr. Kotnyek István képviselőjelölt Alapítvány igen, társadalmi munka nem! kanizsa 1990 március A DKG szakszervezeti bizottsága és gazdasági vezetése nyugdijas alapítvány létrehozását kezdeményezte, január végén. A vállalat 400 ezer forinttal, a szakszervezet pedig 200 ezer forinttal járult hozzá az alapítványhoz. Az alaptőke további növelésére társadalmi munkára kérték fel a vállalat dolgozóit, s ez számítások szerint 400 ezer forint plusz bevételt jelentett volna. A közel 1 millió forintnak - az eredeti elképzelések szerint - egy év után 260 ezer forint a hozadéka, mely összeget a vállalati és szakszervezeti tagokból álló kuratórium osztaná fel a közel ötszáz kisnyugdíjjal rendelkező, hajdanában a vállalatnál dolgozó idős ember között. Az alapítvány tőkéjének növelése érdekében február 23-ra tervezték a társadalmi munkát. Nem mondhatni, hogy sikert aratott a felhívás. A munkások többsége még a társadalmi munka gondolatát is elvetette, Milei László, a vállalat műszaki tanácsadója ezt a következőkkel indokolja: - Valószínű, hogy nem szerveztük meg kellőképpen a tár- sadalmi munkát. A dolgozókban még a kommunista műszak fogalma el, és a többség ezzel azonosította a szombati akciót. Azzal indokolták távolmaradásukat, hogy a fiatal házasoknál, családoknál olykor kevesebb az egy főre jutó jövedelem, mint a nyugdíjasok jövedelme. Talán jobban meg kellett volna magyarázni, hogy azokon az idős embereken szeretnénk segíteni, akiknek mindössze 3-4 ezer forint között mozog a nyugdíja. - A vállalatnál elsősorban alapanyag ellátási gondok miatt egy-két üzemben sem tudjuk biztosítani a folyamatos munkát - veszi át a szót Györkös Lajos szakszervezeti titkár, majd így folytatja: - Azt hiszem, az időpont szerencsétlenül egybeesett ezzel a problémával. Ha tudnánk folyamatosan munkát adni az embereknek, bizonyára többen jelentkeznek. Más úton próbálunk segíteni. Nem tartok attól, hogy nem jön össze a pénz, amit eredetileg terveztünk. A korábban - különösebb cél nélkül - megszervezett munkaszombatok béreit egy külön számlára fizettük be és ennek kamatait kívánjuk felhasználni, természetesen a szakszervezeti bizottsági tagok egyetértésével - szól közbe Mi-lei László. A 8-as számú üzem kollektívája sem értett egyet a szombati társadalmi munkával. Zöm-bik Sándor főbizalmi-helyettes „tolmácsolta" az emberek véleményét: - Üzemünk közel száz fizikai állományú dolgozójából mindössze tizenöten támogattuk a szombati társadalmi munkát. A többiek azzal érveltek, hogy nemcsak a nyugdíjasok számára indokolt a támogatás, a fiatal családos dolgozókat is segíteni kellene. Nekünk sincs folyamatosan munkánk, a létbizonytalanság érzése bennünket is elért. Az ügy bezáratlan, mi azonban úgy véljük, hogy a körülmények ismeretében, érthető a dolgozók reakciója. - dónay - A Függetfe/y K/sgazdapárt Sa/idr Szervezete ÍCViJ 1 ,<<\ Hozzászólás Dr. Vári László KANIZSA című hetilapban tett felhívására Utak Erdélybe (2) Várunk, „Mi, a városi könyvtár munkatársai felhívjuk a város és a városkörnyék polgárait, hogy az eddig nyelve használatában és nyelvén való művelődésében is korlátozott erdélyi magyarságot könyvadományokkal is segítsék." Ezzel a felhívással indult útnak az az akció, amelynek eredményeként Nagykanizsa testvérvárosa Kovászna lett. * Kapcsolatfelvétel A közéleti klubban bukkant fel az ötlet. A kapcsolatfelvétel céljából többször voltak a klubból Romániában, de a kísérletek nem jártak sikerrel. Végül - az Országos Széchenyi Könyvtár egyik munkatársa révén - Kovászna jelentkezését kedvezően fogadta a klub és a város vezetése, Igy létrejött a testvérvárosi kapcsolat. Az első látogatás Január 29-31-e között Zsoldos Ferenc tanácselnök vezetésével küldöttség járt Kovász-nán és átnyújtotta a testvérvárosi kapcsolat felvételének szándékáról szóló hivatalos ira- tot. Ezt az ottani tanács, a Nemzeti Megmentési Front helyi bizottsága és a főleg orvosokat, pedagógusokat tömörítő értelmiség nagy lelkesedéssel és örömmel fogadott. * A város A Háromszéki-havasok Brassó közelében fekvő Kovászna híres gyógyfürdő, 13-15 ezer lakossal. A városban és környékén több, mint száz forrás van; ezeket fürdő- meg ivókúrára hasznosítják. Gyógykezelést nemcsak a szlvszanatóri-umban, hanem a szállodákban is végeznek. Legnagyobb ipari üzemük a bútorgyár, amely nemrégen külkereskedelmi jogot kapott. Található a városban több óvoda, alsófokú iskola és egy középiskola is. A második utazás A küldöttség hazatérte után egy hét állt rendelkezésre a következő út előkészítéséig, az ajándékok kiszállítására. A könyvtár munkatársai felgyorsították az összegyűlt 11 ezer kötet rendszerezését és cso- Élve az Ön által felkínált lehetőséggel, javaslatot teszünk a községi önkormányzatok felépítményére. Nem kívánunk vadonatúj dolgokkal előállni és eredetinek sem kívánunk látszani. Azt vetettük papírra, ami számunkra elfogadható lenne. Az általunk javasolt elnevezésekhez nem ragaszkodunk, inkább a tartalmához. A település választott vezetője a polgármester legyen, akit a lakosság közvetlenül, vagy képviselőtestülete útján választana. A képviselőtestületet a lakosság egyéni körzetekben, közvetlenül választaná. Határozatot a képviselőtestület hozhatna, amelynek végrehajtására alkalmi bizottságot hozhatna létre a mostani állandóan a tanács kötelékében tartózkodó és részleges munkanélküliségben „szenvedő" bizottságok és csoportok helyett. A polgármester, a település nagyságától és bevételétó''l függően lenne főállású, másodállású vagy tiszteletdijas. A képviselőtestület tagjai az alkalmi bizottságokban való részvétel arányában kapnának díjazást. Az alkalmi bizottságok a képviselőtestületnek számolna el a feladat végrehajtása után. A mostani vb-t és titkárát felváltaná a jegyző aki a település nagyságától függően tartana hivatali órakat. Egy jegyző így elfathatná 3-4 falu hivatali teendőit is. A községek bevételei: 1. adók (szem. jövedelem adó, házadó, földadó, gazdálkodó szervezetek adója.) 2. bérleti díjak (vadásztársaságok, és a község területén működő szervezetek). A bevételek felhasználása: a községi bevételekből finanszíroznák a középületek fenntartását és működtetését, beruházásokat, a szociális és egyéb támogatásokat, befizetnék az állami költségvetés rájuk eső részét. Természetesen most az első években nem kerülhető el a községek talpra állítása, mert csak így tudnak kikerülni a többszörösen hátrányos helyzetükből. Az eddig társközségi viszonyban lévők az állami költségvetés felé mínusz 5%-kal kevesebbet kéne hogy befizessenek, mert ha van is olyan község, amelyet anyagi hátrány nem ért, biztosan szenvedett más hátrányt (pl. elhagyta az értelmiség, mert nem volt munkahely a faluban.) Az adó beszedését az APEH végezné évi két alkalommal és mindjárt elszámolna a község vezetőinek vele. Megyei tanácsra jól működő önkormányzatok esetében szükség nincs. Egy kislétszámú apparátust tudunk elképzelni, aminek a feladata érdekegyeztetés és tájékoztatás lenne. Ez lenne egy kellően takarékos és hatékony önkormányzati rendszer alapja, nem állítható, hogy tökéletes, de olyan talán nem is létezik. Tis''/lelellel: az KKgP Sámli Szervezek'' 851 eFt volt MSZMP-vagyon került leltárba Ujabb egyeztető'' megbeszélés a városi tanács és a pártok vezetői között 1990. március 9. ( kanizsat Február 26-án délután a Vasemberház I. emeleti fogadótermébe hívta össze a városi tanács vezetése a nagykanizsai pártok vezetőit, - újabb egyeztető megbeszélésre. A megbeszélésen résztvett Zsoldos Ferenc tanácselnök és Bácsai At-tiláné pénzügyi osztályvezető. - Az Ady Endre út 29. sz. alatti volt MSZMP székházban lévő vagyontárgyak - bútorok, egyéb ingóságok - leltár szerinti értéke 851 ezer forint — közölte Bácsai Attiláné. Az ingóságokra 22 szervezet, intézmény jelezte igényét. Megtörtént már a vagyontárgyak elosztása. A legtöbb ingóság az általános iskolákat és a felújítás alatt lóvő kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házat illeti. Közölte, hogy a szétosztással a tanácsi gondnokság foglalkozik. A volt pártvagyon térítési formája (vásárlás, vagy bérleti díj, esetleg könyvjóváírás) egyelőre bizonytalan. Megtörtént az új pártszervezetek telefonnal való ellátása is, - egyenlőre a tanácsi költségek terhére. Három hónap elmúltával a felmerült költségeket a pártoknak ki kell fizetni. A tájékoztatás után vita alakult ki. Röst János (SZDSZ) a volt pártvagyon igénybevételével kapcsolatban a bérleti díj alkalmazását javasolta és felvetette, hogy miként történt meg az MSZMP városi szervezetének készpénz elszámoltatása, s leltárba kerültek-e a székházban egykor elhelyezeti képzőművészeti alkotások? Mit fizetnek az épületébe ideiglenesen beköltözött kft-k? Altai József (SZDP) a telefonhasználat 3 hónapos tanácsi határidejének kezdési időpontjára kért választ. Petike Antal (HVK) kérdése az volt, hogy a székház épülete mikor kerül más célú használatra? Göndör István (MSZP) - Röst Jánosnak részben válaszolva -közölte, hogy az MSZMP városi bizottsága készpénz-készletét a megyei pártbizottság kezelte. Javasolta, hogy a még leltározásra kerülő ingatlanokat komoly - ha kell, külföldi - szakértő bevonásával értékeljék. A felvetett gondolatokra a tanácsi vezetés nevében Zsoldos Ferenc és Bácsai Attiláné válaszolt. Elmondták, hogy a képzőművészeti alkotások a Thury György Múzeum képtárának tulajdonából egykor csak használatba kerültek a pártszékházba, tehát az elszámoltatás a múzeumot illeti. A városi tanács az MSZMP vagyon jogutódját, az MSZP-t jogilat nem számoltathatja el, csak leltározták és használatba adják az ingóságokat. A volt pártszékházban helyet kapott kft-k bérleti díjat térítenek a tanácsnak. A pártszékházak ügyében egyébként március 31-ig a Minisztertanács dönt. Hasonló a helyzet a volt munkásőrség épületeivel is, amelynek átalakítására a városi tanács idén 4 millió forintot kíván fordítani, amennyiben az épületeket a Thury György Kereskedelmi Szakközépiskola kapná meg. A volt pártszékházban még maradtak selejtezésre váró használt tárgyak, amelyeket a későbbiek során nyilvános árverésen értékesítenek. A megbeszélés utolsó részében egyéb időszerű kérdések megtárgyalására került sor. Röst János (SZDSZ) - kifogásolta, hogy egyes pártok a postai telefonfülkék üveglapjait teleragasztották plakátokkal. Kérte azok eltávolítását. Zsoldos Ferenc tanácselnök hangsúlyozta, hogy a házfalakra sem lehet plakátokat elhelyezni; fából készített tablókon és - engedéllyel - boltok kirakataiban azonban elhelyezhetők plakátok. Dr. Balázs Sándor vb. titkár azt kifogásolta, hogy a választási bizottság február elején az állampolgárok eligazítására 300 plakátot ragasztott ki a Magyar Hirdető tábláira és oszlopaira, sajnos azonban ezek zömét a pártok plakátjaival leragasztották. Kérte a még kint lévők szabadon hagyását. Kérte a pártokat, hogy a visszamaradt ajánlószelvényeket gyűjtsék össze, zárják el és a március "25-i választás során adják le. Elmondta, hogy a választási eredmények feldolgozása számítógépen történik majd. Közölte, hogy az 1989. november 26-i választás valamennyi anyaga megsemmisítésre került, - a jegyzőkönyv kivételével, amelyet a megyei levéltárnak adnak át. Végezetül Zsoldos Ferenc tanácselnök - Pápai György (MDF) felvetésére válaszolva -bejelentette, hogy a március 8-i tanácsülésre a pártok képviselő-jelöltjeit meghívják, s a tanácstagoknak bemutatják őket. Ott egyéb közszereplésre nem kerül sor. A pártok legközelebbi összejövetelét március 15-20. között tartják. Tihanyi István Kovás/na! magolását. A gyerekek adományainak köszönhetően különösen színvonalas volt az alsó tagozatosoknak szánt irodalom. A látogatás során felmerült egyéb igények kielégítésére is sor került. Az úttörőszövetség, a bölcsődék, a vöröskereszt és a közéleti klub anyagi segítségével kórházi ágyakat, festéket, bölcsődei gyerekruhákat, játékokat, élelmiszert sikerült beszerezni. A szállításra a DKG vállalkozott. Az Országos Széchenyi Könyvtár könyvkiviteli engedélyével és a Máltai Magyar Szeretetszolgálat útiokmányaival a küldöttség zavartalanul ért célba. Helyzetkép Az iskolák és a kórház örültek a gyors viszontlátásnak és a segítségnek, de tapasztalhattuk, hogy a városnak nem általában tárgyakra, hanem magyarországi kapcsolatokra, s nálunk megjelent, a közvetítésünkkel elérhető szellemi termékekre van szüksége. Kovászna 70-80%-ban ma- gyarlakta település, így azok az ellentétek, amelyek a nagyobb városokban jelentkeztek, ott csak sejthetők. Mindenesetre a forradalom után megkezdődött az anyanyelvi oktatás, de szinte a nulláról kellett indulniuk. Az elmozdulást segíthetjük mi. Nagy dolog ezért a testvérvárosi kapcsolat, hiszen a szándékot a romén lakossággal is el kellett fogadtatni. A folytatás Az előrelépés még Kovász-nán megtörtént. A tervek szerint áprilisban hivatalos delegáció érkezik Kanizsára. Egyhetes meghívást kapott nyolc pedagógus az oktatás tanulmányozására, és várhatóan jön egy középiskolásokból álló színjátszó csoport is. Felmerült a szakemberek tapasztalatcseréjének lehetősége is, a csere-gyereküdültetés és kapcsolatfelvétel egy labdarúgócsapattal. Mi pedig reméljük, a fenti elképzelések valóra válnak, a kapcsolat elmélyül. Várunk Kovásznál Horváth Ilona Fotó: Szakony Attila 8 ( kanizsaT 1990. március 9. Farsangi hangverseny „A műsor: meglepetés" -hirdette a kanizsai szimfonikus zenekar február 22-i farsangi koncertjére invitáló plakát. Még annyit megtudhattunk róla, hogy zenekaron kívül - amelyet Torják Vilmos vezényel - közreműködik Baráth Yvette és „sok kanizsai kisgyerek". A HSMK nagytermében zsúfolásig megtelt a nézőtér, amire az utóbbi tíz évben nem volt példa komolyzenei program esetében. Lampionokkal díszített színpadon foglalt helyet a zenekar, és Bedő Csaba mint konferanszié köszöntötte a nézőket. A két részből álló, változatosan szerkesztett műsorban a zenekartól Johann Strauss műveket (Mesék a bécsi erdőből, Anna polka, Császárkeringő), egy Offen-bach operettnyitányt (Orfeusz az alvilágban) és egy világsláger zenekari feldolgozását hallottuk. Torják Vilmos karmester értő irányításával színesen, hangulatosan játszottak, bár a Mesék a bécsi erdőből című keringőből hiányzott a megszokott stájer citera hangzása és előfordult néhány ritmikai döccenő is. A számos szóló között akadt szépen megoldott és kissé iskolás, széttördelt dallamvonalú egyaránt. Szépen szólt az Orfeusz az alvilágban középső részének ára- Baráth Yvette a My Fair Lady részletében. dó dallama és fergeteges volt a záró kánkán, szívesen hallottuk volna ráadásként újra, kár, hogy a műsorvezető korán berekesztette a koncertet. Vastaps fogadta a második rész elején Torják Vilmos karmester nagy ötletét, a gyerekek szerepeltetését, „szakadt" öltözetüket és a bevonulás jópofa koreográfiáját. Félő volt, hpgy az eltérő ritmusú vastaps kizökkenti őket, de talpraesetten, jókedvvel énekelték a Carmenbői az Utcagyerekek kórusát. Baráth Yvette két részletet énekelt a My Fair Lady-ből. Nagyon bájos volt a Csudijó előadása is, a Ma éjjel táncolnék című híres dalban pedig igazi profi teljesítményt nyújtott hangban, mozgásban, látványban egyaránt. A koncert mindkét részét egy-egy epizód színesítette. A népi csujogatók előadása nem volt igazán szerencsés, a konferálásnál műsorvezetői baki is történt. Viszont túlzás nélkül mondhatjuk, hogy szenzációs volt a zenekar nyolc vállalkozó szellemű tagja által szakácskötényben előadott „Konyhakoncert", melyet a karmester egy nagy fozőka-nállal vezényelt. A négy tételes „zenemű" a legkülönfélébb háztartási eszközökre mint hangszerekre íródott, s tételei között Ilyen címek szerepeltek, mint „Palacsintasütő scherzo" és „Konyhaedények tánca". Igazi szellemes szórakozás volt. Köszönjük a remek ötleteket Torják Vilmosnak - akiről most kiderült, hogy nemcsak kitűnő muzsikus, humora is van -, a megvalósítást pedig valamennyi közreműködőnek. Várjuk a folytatást. Kocsis Katalin A természet csodái képekben Délután fél ötre szólt a meghívó Móroczné Bálint Éva kiállítására az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házba. Aki csak egy percet késett - mint jómagam is - már csak a folyosón hallhatta Tornyos Ferencnek, a DKG vezérigazgatójának megnyitóját. Sokan jöttek el érdeklődésből vagy kíváncsiságból, hogy megnézzék egy első kiállításán szereplő festő munkáit. - Ahogy a látogatókhoz szólt, hangján éreztem, izgult, így volt? - Igen, rettenetesen. Az első bemutatkozásom volt közönség előtt. A munkatársak, ismerősök közül sokan nem is tudták ezidáig, hogy szabadidőmben mivel foglalkozom. Mindez csak a meghívók kézhezvételekor derült ki. Mostanáig már több száz látogatóm volt, s az izgalmakon is túlvagyok. - Kíváncsivá tesz egy mai művész életútja. - A kiállított képek még nem egy életmű termékei, hiszen mindössze másfél éve festek. Talán nagymamámtól örököltem ehhez egyfajta adottságot, aki akkoriban kedvtelésből festegetett. A Mező Ferenc Gimnáziumban műszaki rajzot tanultam. Sokat segített ez a kézügyesség, a látóképesség fejlesztésében. Az elindulás tehát hosszabb folyamat eredménye, a megvalósítás már nem annyira. Mindig vonzott a képzőművészet, jártam kiállításokra, sokat olvastam. 1974-75-ben kezdtem batikolással (selyemre festéssel) foglalkozni. Ezek jórészét elajándékoztam. Az olajjal festés hirtelen elhatározás eredménye volt, 1988 novemberében. így született meg első alkotásom egy csendélet, mely szintén az ajándék sorsára jutott. A folytatás pedig egy-egy természeti élményt nyújtó festmény volt. - Kellett-e segítség, a jó tanács? - Természetesen, és ebben szerencsés vagyok. Hiszen a DKG, ahol dolgozom, már eddig is olyan ismert képzőművészeket indított el a pályán mint Vérés János szobrászművész, Szemenyei Ferenc, Hosszú József, Erdős László és a ma is aktívan dolgozó Bálits Kálmán. A kor- és szakmaismeret lehetőséget használtam ki, hogy munkáimhoz éppen Bálits Kálmántól kérjek segítséget. Gyermekkorom óta ismerem, így mindig bizalommal fordulhattam hozzá. Otthoni segítőm és nagy kritikusom a férjem. 10 éves Lilla nevű kislányom. - Hogyan dolgozik? Konyha-koncert a farsangi hangversenyen. Fotó: Szakony Attila Kutatók Kanizsán Tűzoltásról - nemcsak tűzoltóknak 1990. március 9. ( kanizsa ) 9 Tűzoltó legénység a század elején. Repró: Szakony Attila „Nagykanizsát szeretem, boldog vagyok, hogy polgárává fogadott" - írja dr. Tolnai Sándor „A tűz elleni védekezés Nagykanizsán 1690-től napjainkig" című dolgozatának előszavában. Tolnai Sándor - városunk tűzoltóparancsnoka - Vas megyei származású, 1981 nyarán került Kanizsára, és 1986-tól vezeti a tűzoltóságot. A fent említett úttörő jelentőségű helytörténeti munkájával került a PAB nagykanizsai bizottságának tagja közé. - Hogyan lett a tűzoltóból kutató? - Közvetve és távolról. Feleségemnek egy alkalommal helytörténeti vo- natkozású dolgozatot kellett készítenie. Szívesen segítettem az anyaggyűjtésben. Elhatároztuk, hogy megismerkedünk Kanizsa tűzvédelmi múltjával. Tanulmányoztuk a könyvtár és a múzeum anyagát, régi könyveket, hírlapokat, szabályzatokat olvastunk. Feleségem a feladatot megoldotta, engem pedig továbbra is érdekelt a város tűzoltásának a története. Igazi élmény volt végigolvasni a kanizsai lapokat, s az újság segítségével szinte megéltem a város régi napjait. Nemcsak a tűzoltóság érdekelt, hanem a politikai események helyi vonatkozásai, a vá- rost érintő változások, az épületek - és az, hogy kik éltek itt, milyen gondokkal küszködtek. Sok információ birtokába jutottam, sok emberrel megismerkedtem; riportokat készítettem velük. A téma mindvégig érdekfeszítő volt; szemléletem is megváltozott: reális tájékoztatást kaptam a két világháború közti időszakról. Aprólékos munkával 1988-ra elkészült a dolgozatom. Tolnai Sándor tanulmánya feltárja Nagykanizsa tűzoltásának történetét, lényegre törő tény-közléssel, adatokkal és filológiai alapossággal mutatja be az egyleti életet, a fontos szerepet játszó személyeket. Most ajánlja, nézzük meg a tűzoltással kapcsolatos gyűjteményét. Több teremben képek, zászlók, régi tűzoltóeszközök és ruhák találhatók. Minden egyes darab valóságos kincset ér. - A városban és a környező falvakban gyűjtöttem, ezeket a darabokat - mondja a kutató -. Szeretnék egy önálló, ál- landó kis múzeumot létrehozni itt, a tűzoltóság épületében. A kiállítás anyaga tulajdonképpen összeállt, de elhelyezési problémáink vannak: tárlókra lenne szükségünk, amelyeket valószínűleg mi magunk fogunk elkészíteni. - Mivel kíván még foglalkozni az elkövetkező időben? - Mindenekelőtt szeretnék Nagykanizsán maradni, és a tűzoltóságnál megöregedni. Szeretném megírni, illetőleg folytatni a városi tűzvédelem történetét az 1960-as évektől kezdve, mivel tanulmányomban e korszakot csak vázlatosan érintettem, s van még feltárásra váró terület. Ezen kívül igyekszem segíteni, támogatni kanizsai kutatótársaim munkáját. Úgy gondoljuk: a város tűzoltástörténetét Tolnai Sándor jól gondozza. Ha létrejön a múzeum is, Kanizsa múltjának újabb feltárt részletével gazdagodunk. Horváth Ilona - Imádom a természetet. Szeretem a vizet, a fákat, az égboltot. Mindig vonzott a tenger, innen egyik legkedvesebb képem, a Tenger napsütésben. Előfordul, hogy többször is visszajárok a helyszínre. így született meg a közel félszáz alkotás. Aztán még elmondja, ha nem is mostanában, de volt egy titkos vágya, hogy a képeket nyilvánosság előtt is bemutassa. A művelődési ház és a kollégák is szerették volna megismerni. Örömmel vállalta hát a kiállítást. Szemet gyönyörködtető látvány. Kedvenc képe előtt állva szinte érzem a tengervíz sós illatát, hallani vélem a partra futó hullámok csobbanását. Az ezernyi színben pompázó őszi erdő hangulata is megkapó. Zala szépséges tájai, erdőrészletei, hegyi pincéi, falusi házai marasztalják a látogatót. Valaki megjegyzi: képei nyugalmat árasztanak. Különös látvány az utoljára festett képe, a Napnyugta. A látóhatár mögé lebukó napkorong felhőket megfestő sugarai az égőpiros és a narancs színeivel tükröződnek a Kis-Balaton vizén. Édesanyja szavai jutnak eszembe: A természet szépsége mindenkit elbűvöl, de nem mindenki tudja a látványt megörökíteni. Mó-roczné Bálint Évának sikerült. Tóth Ferenc Móroczné Bálint Éva. 1 kanizsa 1990 március Garázdák, tolvajok, kukkolók A zsúfolt városból nemrég költöztünk Palin-ba, hogy csendesebb helyen élhessünk. Ez eddig meg is volt. Amióta azonban kellemesebbek a hétvégék, ebéd után rendszeresen felbőg a is ezen járgányok (égi motorosok) repülési helyét, mert ami nekik szórakozás az másoknak bosszúság. Kérem, intézkedjenek! Kiss Péterné Palin A KANIZSA korábbi számaiban már foglalkoztak városunk közbiztonságával. Mint a cikksorozatból kiderül, vannak a városnak veszélyeztetett területei. A felsorolásból akkor kimaradt a Bajza utca, a temető környéke, az olajos lakótelep, a Sétatér. Kisgyermekeknek, magányos nőknek, idős nyugdíjasoknak nem ajánlatos a késő esti órákban egyedül mutatkozni e helyeken - legjobb, ha nagy ívben elkerülik. A Bajza utcai nevelőotthon lakói - különösen a szombati és vasárnapi napokon - szemtelen megjegyzéseket tesznek az arra haladókra, köpködnek, dobálnak a kerítésen át, ciga- tL_____ MPSzI 1 A Magyar Parasztszövetség Sandi Szervezete MPSz Levél a Kanizsai Közéleti Klubnak Csatlakozunk felhívásotokhoz és egyetértünk veletek. Számunkra is elfogadhatatlan ez az utolsó sarcolási kísérlet. Mi is követeljük a községünk számára jutó arányos részt. Az elmúlt diktatúra sunyi falurombolási politikája a teljes leépülés állapotába juttatta a kis zalai falvakat, ráadásul még sújtotta őket a társközségi viszony is. Most pedig az átmenet megsegítésére szolgáló pénzből az a város markol legtöbbet, amely kedvezményezettje volt ennek a politikának. Hogy lesz demokrácia, ha a megyeszékhely már Európában van a kisközségek pedig Tür-kesztánban? Milyen átmenet lesz ez? Tud vá- laszolni valaki erre? Egyik településre jut Kakas-villa, lovasszobor, cirkusz, a másikra még kenyér sem. Egyetértünk a kanizsaiakkal és követeljük az arányos felosztást. Ez a minimum, amit a Megyei Tanács most tehet az átmenetért. Nóvák József elnök Ádám József ügyvivő rettát kérnek, hangoskodnak, mintha ott nem is lenne felügyelet. A Sétatér ösvényein gyanús alakok járkálnak, mutogatják magukat, rémisztgetik a gyerekeket, nőket, a járókelőket. Fiatal, feltehetően felügyelet nélküli fiatal fiúk-lányok italoznak a tér pingpongasztalain. A temető mellett egy idős nénit vertek meg 100 forintjáért, de volt itt táskalopás is. Az olajos lakótelepen történtek pedig mindezeken túltesznek. Esténként kukkolók kapaszkodnak a fürdőszobaablakokba, kaparásznak az ablakredőnyökön. Elvittek már facsemetét, motort, kerékpárt, ruhát a szárítókötélről, vagy mindenestől a szárogatót, de este a meghűlni kitett sült kacsát is az erkélyről. Környezetemből tudom, nem egy bejelentés történt már. A kárvallottakkal, az eseményeket átéltekkel együtt kíváncsi volnék arra, hogy a rendőrség foglalkozott-e a bejelentésekkel, kivizsgálta-e azokat, mi lett az eredmény. Nem tapasztaltuk, hogy fokozottabb lenne az ellenőrzés. Rideg Lászlóné az olajos lakótelepről Felhívás A Zala Megyei Levéltár felkéri a megyében működő pártokat, illetve a most alakult vagy alakuló új szervezeteket, mozgalmakat, hogy a nyilvánosságnak szánt dokumentumaikat (szabályzatok, programok, felhívások, meghívók, szórólapok, falragaszok, jelvények stb.) juttassák el a levéltárhoz. Az új Magyarország, a megújuló közélet történeti emlékeinek megőrzése közérdek, elsődleges történeti adatforrásokat őrző levéltár számára nemzeti feladat. A történelmi megőrzés érdekében természetesen bármilyen más dokumentumot is (emlékirat, feljegyzés, határozat, fénykép, kiadvány stb.) köszönettel fogadunk. Clm: ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR, Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. Postacím: 8901 Zalaegerszeg, Pf.: 110. Telefon: (92)12-794, (92)14-528. Nagykanizsai Postagarázs hétfőtől-péntekig 06-22 óráig vállal személy- és tehergépkocsik alsó, felső és motormosását, szervizelését. Személygépkocsik Barkas, Robur, IFA tipusú tehergépkocsik javítását. Érdeklődni: Postagarázs Nagykanizsa Tel.: 93/11-206 A Nagykanizsai Állami Gazdaság Üvegező'' Részlege vállal síküveg és ragasztott üveg méretre vágását, beépítését, szocialista személy- és teherautók szélvédőcse-réjét. Cím: Nagykanizsa, Néphadsereg u. 92. Tel.: 13-552 sárkányrepülők hangja, s alacsonyan szállva pásztázzák az új telepet. Többen vagyunk kisgyerekesek, akik ebéd után tesszük le a piciket aludni, de a pihenésük leggyakrabban meghiúsul. Ha kint sétálunk velük, félnek. Talán szabályozni lehetne és kellene Mikor pihenhetünk? 1990. március 9. (vállalkozó kanizsa) ~tt Új snack-bár nyílt a Kölcsey utcában. A vállalkozó kedvű ifjú tulajdonosok „jó lóra tettek", hiszen amit ajánlanak - mediterrán finomságok és italkülönlegességek - hiányoznak az éttermi kínálatból. Az üzlet máris forgalmas, s ezen nem csodálkozunk, mert a bár sarkában elhelyezett kerek asztal akár a vendégek „kerekasztala" is lehet; kultúrált beszélgetések ós csendes merengések színhelye. Az líj bár elsff vendégei. Fotó: Szakony Attila Vállalkozás - ahogy a szakember látja Egyre többen vállalkoznak, mert elhiszik, tudják, hogy az állampolgár akkor teszi a dolgát, ha üzletet, jobb életet Teremt, egy érthető, áttekinthető és időben létrehozott társadalmi kontroll keretei között. Reméljük, hogy az újonnan hozott törvények ésszerű elvekkel, ésszerű irányba terelik a pénzt és a vállalkozó kedvet. Ez is napjaink próbatétele. Bízunk abban, hogy a magánvállalkozás hozzásegít ahhoz, hogy kilábaljunk a gazdasági válságból. Kormányunkat és tanácsi szerveinket gyakran éri az a kritika, hogy nem vállalkozásbarát. Egyetért-e ezzel Karmazin József, a városi tanács műszaki osztály vezetője? - Bizonyos, hogy a gazdasági szakemberek egyértelműen meghatározzák, hogy mit is jelent pontosan az a szó, hogy vállalkozásbarát. Igazi jelentését abban a környezetben nehéz megfogni, ahol bizonytalan a szervezet, a jogi-, a pénzügyi keretek rendszere, és a teendők, a módszerek ismeretlenek. Egyértelmű az eredménnyel szembeni igény, hogy jövedelemtermelő legyen, nogy a vállalkozásokkal együttjáró további terhek és kocká- zat mellett is biztosítsa az ismét felhasználható többletpénzeszközöket. Mindez igaz lehet a városműködés feltételei biztosítása során is, ha a rendelkezésre álló előirányzatokat részben vagy egészében gazdasági tőkekén! működtetjük. - Mégis hogyan tudja ösztönözni és támogatni a leendő önkormányzat a vállalkozásokat? - Már a tervezésnél, a források meghatározásánál ezt az elvet célszerű követni, hiszen a vállalkozás célja és értelme itt a forrásbővítés. Ez akkor is igaz lehet, ha az államháztartási reform részeként új tanácsi szabályozás érvényesül és a kiadás szemléletű tervezést a forrásszabályozás váltja fel. Igaz az is, hogy a tanácsok - majdan önkormányzatok és szerveik -nem elsősorban a vállalkozásra létrehozott intézmények, hiszen a vállalkozás kockázatait teljes körűen nem is vállalhatják. Figyelemre méltó az a soproni kezdeményezés, mely városi gazdasági kamara létrehozásával Kívánja a település összehangolt életét szervezni. - A mai hitellehetőségek nem éppen vállalkozáspártiak. - Igen, legfeljebb a telekkialakításoknál nevezhetők annak. Bár, az önfinanszírozó pénzügyi konstrukció „alacsony meredekségű" más szóval „lágy" vállalkozásként értékelhető. Nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy nagy a bizonytalanság, a bátortalanság a bevételnövelő kötvénykibocsátás, kötvényvásárlás, alapítvány létrehozás módszerei körül. A bérleti, a használati díjak a tanácsi kezelésű telkeknél sem kellően differenciáltak és célirányosan ösztönző mértékűek, hiányzik a kellő helyi szabályozás. Elképzelhetetlennek tartja kisvállalkozókkal történő vállalkozást? A kisvállalkozókkal ilyen értelmű együttműködés vagy munkateremtő beruházás megvalósításában való közreműködés -a privatizáció és a közvagyon összekapcsolásával - ma még gyanakvást is szülhet. Valószínű, hogy a következőkben is szükség lesz önállóan gazdálkodó államigazgatási irányítás alatt működő közüzemi vállalatokra városunkban. Ezeknek úgy kell működniük, hogy a szervezet kiváló menedzselése, a város teljes körű, egységes gondozásának feltételei és az erőforrások hatékony hasznosítása a város minden működtetési elemét magas fokon tartsák. - Meddig növelhető a kockázat, amit még a tanácsi-önkormányzat elbír a vállalkozással szemben? - A vállalkozás a tanácsi-önkormányzat kötelező feladatai (ezen belül a városüzemeltetés, településműködtetés) végrehajtását nem veszélyeztetheti, de mindazon gazdasági tevékenységét szervezheti mit a jogszabály nem tilt. Ebből'' következik, hogy az alapellátás feladatai közé sorolt tevékenységen kívüli célok megvalósítása - főként a beruházói területeken -elsődlegesen vállalkozói körülmények között szervezhetők. Nem hanyagolható el azonban az a bizonytalanság, mely az ésszerű kockázat és a hűtlen kezelés határai megjelölésében érzékelhető. Az is fontos, hogy a megfelelő feltételek mellett megfelelő felkészültségű, képzettségű, sőt érdekeltségű felelősei legyenek e munkának. Drfnay Nóra 12 (KANIZSA-HÉTVÉGE) 1990 márciuTT A MEGFONTOLTSÁGRÓL ÉS AZ IGAZSÁGRÓL HIRDETÉSÉVEL TALÁLKOZNI A LAPOK HASÁBJAIN 14-34-24-7-18-19-24-1 9-7-17 7-39-57-5-12-34-5-2-14 LABDAJÁTÉK 24-4-12-3-22 AZ „AZ ÖRÖK VÁROS" FILMJE 45-2-45-45-2 24-57-45- 2 VEZETŐI ELMÉLET 18-24-19-7-39-14-19-7 -39-14 SÉTÁLÓUTCA 6-57-24-7-57 TALAJJAVÍTÓ ANYAG 14-17-39-19-12 DELI HARANGSZÓ REÁ EMLÉKEZTET 1-32-61-22-2-33-27 15-34-61-57-7 A CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ KÉT IFJA 26-40-14-19-24-40-7-2 26-34-5 Hogyan éljünk együtt a magas vérnyomásunkkal? Rendszeres életmódot folytatni az egészséges ember számára is rendkívül hasznos. A magas vérnyomásban szenvedők esetében ennek különösen nagy jelentősége van a beteg további sorsa szempontjából. A betegségre hajlamosaknál az életmód rendszertelenségéből adódó szokatlan hatások a vérnyomás nagyobb és tartósabb emelkedéséhez vezetnek. A rendszerességnek ezért egyaránt kell vonatkoznia a munkavégzésre, pihenésre, pszichés és fizikai terhelésre, éjszakai nyugodt alvásra. Mindenképpen arra kell törekednünk, hogy kikapcsoljuk a stresszhatásokat, s még az éppen aktuális áremelkedés se borzolja fel az idegeinket, sőt a forint ismételt 2%-os leértékelését se halljuk meg igazán. Fontos, hogy a beteg rendszeres kapcsolatot tartson a körzeti orvosával, hiszen ő ismerheti legjobban őt, a családját, a körülményeket. Nem szerencsés, ha a magas vérnyomásos beteg darabbéres munkahelyen, nagy forgalmú eladópultnál, pénztárnál dolgozik. Biztosan stressz hatást jelent a több műszakban való foglalkoztatás. Minél idősebb a beteg, annál kedvezőtlenebb a túlórázás is, a mellékállást pedig fel kell adni. Természetesen a megvékonyodott fizetési borítékot is nyugodtan kell tudomásul venni, nem végiggondolva, hogy miből fog élni a család. Nehezen befolyásolható magas vérnyomás esetén segíthet - ha tudomásul tudjuk venni - a hosszabb ideig tartó táppénzes állományban eltöltött, nyugodt időszak. Az évi szabadságát is pihenéssel töltse a beteg, s lehetőleg három hétnél ne legyen kevesebb ideig szabadságon. Két részletre osztva pihenjen. A tűző napra, meleg fürdőbe még a szabadság ideje alatt sem tanácsos menni. Azért egy jó dolgot mondok is: a megfelelően beállított, enyhén hypertenziós betegnek engedélyezhető a repülőn való utazás. (Persze, ha manapság van valaki, akinek pénze van erre). A gyógyszerekről nem beszélek, mert gyógyszert csak orvosi rendelvényre szedhet a beteg! dr. Kovácsyné Bárány Piroska egészségnevclff 1990. március 9. ( kanizsa-hétvégeJ 13 Hungarocell hajó-modell Hungarocell nevű műanyagból éles késsel kivágunk egy hajótest formát a képen látható módon. Rajzlapból vágunk hozzá egy vitorlának megfelelő alakzatot és egy kormánylapátot, ha iehet fémből. A vitorlát hideg enyvvel vagy farmer ragasztóval felragasztjuk a hajótestre, megvárjuk míg megszárad és már hasznosíthatjuk is valamelyik tócsában a tavaszi szelet. Méret: (2:1) Gyógy- és fűszernövényeink Napjainkban a gyógynövények alkalmazása reneszánszát éli. A babonától, a hiedelemtől, a titoktól megfosztva a gyógyszer és a kozmetikai ipar fontos alapanyaga a vadon termő, a kertekben, vagy a szántóföldeken termesztett gyógy- és fűszernövény. A betegségek megelőzésében, a gyógyításban, vagy a gyógyítás során elért állapot megtartásában alkalmazásuk jelentős. Felhasználásukkal azonban visszaélni, valamint az előírt gyógyszert elhagyni nem szabad. Öngyógyításra törekedni tilos! Minden esetben ki kell kérni kezelőorvosunk, valamint e témában illetékes szakemberek, gyógyszerészek, drogis-ták véleményét. Az ember gyógyulást keresve ösztönösen a természethez fordulva tapasztalati úton fedezte fel a mai gyógyszerkészletünk jelentős részét. Az ókori Palesztina füvészkertjeiről, bazsalikom ligeteiről a Bibliából kapunk híreket. Az első írásos emlék i.e. 1600-ból származó Papyrus Ebqrs, amely imák és fohászok mellett gyógynövény recepteket is tartalmazott. Az ókori népek -egyiptomiak, asszírok, föníciaiak, az indiaiak, kínaiak, rómaiak számos herbát ismertek és fejlett kereskedelmet folytattak. Az ókori Róma gyógynövény tudomány Európa szerte elterjedt Claudius Galenus munkássága révén. Az általa készített főzetek, forrázatok, szeszes kivonatok mai elnevezése, alkalmazása az ő nevéhez fűződik. Az arab kultúra és a mohamedán vallás terjedése is befolyásolta a gyógyítást. Avicena ötkötetes művében számos gyógynövényről tesz említést. Magyarországon az első gyűjteményt Melius Juhász Péter adta ki Kolozsvárott HERBÁRIUM címmel. A XVII. században Pápai Pariz Ferenc írt gyógynövényekről azzal a céllal, hogy a szegényeken segítsen. A XVI. századtól több gyógynövény ós füvészkönyv született Lipai János, Földi Mihály és a költő Fazekas Mihály művein át egész századunkig. A világon jelenleg közel 12000 gyógynövényt tartanak számon, ebből Magyarországon háromszázat használunk fel. A ma hivatalos hetedik Magyar Gyógyszerkönyv ezekből mintegy százat ír le. Mi a drog? A gyógynövény azon részét nevezi így a tudomány és a kereskedelem, mely a hatóanyagot ós a vele együtt előforduló biológiai aktív szereket tartalmazza. Sorozatunkban a drogokat betegségek szerinti csoportosításban ismeretjük, annak a reményében, hogy így némi áttekintést kapnak a teljesség igénye nélkül a ránk zúduló információs áradatban. A vitaminokról, az érrendszerre ható anyagokról, reuma ellenes szerekről, vízhajtókról, gyomor-bélrendszerre hatókról, izzadás-hajhul-lás kezeléséről, diétás fogyókúrás „tanácsokról", nyugtatókról lesz szó. Következnek - a-vitamin tartalmú gyógy- és fűszernövényeink! I. P. ^^ Fazékbavaló KARFIOLLEVES SZÓJÁVAL 5 személyre Karfiol Burgonya Szójapehely Vöröshagyma Borsika Kakukkfű Joghurt Petrezselyem Csontié (Húsleves) 40 dkg, 10 dkg, 1 dkg, 5 dkg, 1 g. 1 g. 1 dl 1 cs. 1,2 liter Elkészítési mód: A karfiolt a burgonyával a csontlében (zsírtalan húslevesben) megfőzzük, a szójapelyhet karfiollal, burgonyával turmixgépben pépesítjük. Beletesszük a hagymát, hozzátesszük a fűszereket. Tálaláskor joghurtot teszünk a levesbe. 14 kanizsa-idogép ) 1990 március Levelek nyomában Lapunk idei 7. számában, Levelesláda Pf.: 74. című rovatunkban helyet kapott K. J.-né Nagykanizsa, Béke úti lakos 1990. február 3-án kelt levele, amelyben a Béke úti vasúti sorompó körzetében lévő áldatlan állapotok megszüntetését kéri. A naponta ezreket érintő témában először az Ady Endre úti sorompó mellett lévő MÁV Távközlési és Biztosítóberendezési Fenntartási Üzemének vezetőségét kerestük fel, ahol Rétlaki Győző üzemvezetőhelyettes a pécsi igazgatóság álláspontjára hivatkozott, íme Fényes József igazgató válasza: - A gyalogos sorompót a mellé telepített hajtóművel már működtetjük, így a hiba elhárítása megtörtént. Azonban ez a megoldás az útjáró lezárását 1-2 perccel meghosszabítja. Az eredeti állapotra való visszaállítás 1990. március végére várható, amikor - más munkák miatt is - az úttest felbontásra kerül. Az útátjáró fénysorompóval való biztosítását 1991-re ütemeztük. Rétlaki Győző annyit még elárult, hogy a Béke úti fénysorompó terveinek kivitelezéstől a Zala Megyei Tanács Közlekedési Osztálya ez ideig elzárkózott. A sorompó melletti aluljáró takarítása ügyében - miután a MAV Pályafenntartási Főnökség hatáskörébe nem tartozónak (?!) nyilvánította a helyet - a Városgazdálkodási és Kommunális Vállalatnál kértünk választ. Béli István tájékoztatott: - A városi tanács műszaki osztályával kötött szerződés szerint az aluljárót - de semmi egyebet - havonta egyszer "kell takarítanunk. A világítás szolgáltatása, létesítmény falainak karbantartása és a környezet gondozása viszont a MÁV feladata! Annyit ígérhetek, hogy az aluljáró takarítását a havi egy alkalom helyett a jövőben legalább hetente végeztetjük. A többi hiányosságot a MÁV illetékes főnökségének kell megszüntetni, a folyamatos ellenőrzés is az ő dolguk. Bognár Károly, a ZALA-VOLAN helyi üzemigazgatóságának műszaki osztályvezetője a kifogásolt szmogról ezt mondta: - A térségben - akárcsak szerte a varosban - nemcsak a mi nehéz járműveink közlekednek. A többség kétségtelenül a miénk. Az olvasó által felvetett témával az évenkénti háromnapos műszaki oktatás keretében rendszeresen foglalkozunk, a gyakorlatban azonban sok gépjárművezető megszegi az előírásokat, ígérhetem, hogy a jövőben mi fokozottabban odafigyelünk a szmog csökkentesére azzal is, hogy falitáblán felhívással fordulunk dolgozóinkhoz. Ildomos lenne a vállalatok, szövetkezetek, intézmények és magánfuvarozók járművezetőit is figyelmeztetni, de ez a városi szervek feladata. Nos, szerkesztőségünk úgy érzi: K. J.-né nem nyugodhat meg a válaszok tekintetében. A városi tanács műszaki és egészségügyi osztályainak Koordinálni, ellenőrizni kellene nemcsak a Béke úton, hanem a város más közlekedési gócpontjain is jelentkező közlekedési és környezetvédelmi problémákat. (- ti) Élo hanglemez-bemutató Élő hanglemez-bemutató volt a HSMK kamaratermében. Csepregi Gyula (szaxofon) zenekarában: Vasvári Pál (basszus), Tóth Gyula (gitár) és Demeter Easzlo szerepelt. Közreműködésükkel különleges hangulatú kompozíciókat, ám igényesen előadott muzsikát hallottunk. Fotó: Szakony Attila Béke úti helyzetkép pr Ez történt Február 22. csütörtök - A Hazafias Választási Koalíció elfogadta és nyilvánosságra nozta megyei listáját. A lista harmadik helyén szerepel Harkány László, a Landler Gimnázium tanára. - A Phralipe Független Cigányszervezet helyi csoportjának gyűlésére került sor a HSMK-ban. A rendezvényen részt vett Zsoldos Ferenc tanácselnök, a Phralipe országos vezető testületének két tagja és a városban működő pártok kéviselői. Fő napirendi pontként egy 12 pontból álló petíciót fogadtak el a résztvevők, melyben a hazánkban élő cigányság fő gondjait foglalták össze. Február 23. péntek - Zala Megye Tanácsának ülésén a megyei tanács és intézményei 1990. évi költségvetése feletti vita megkezdése előtt a Kanizsai Közéleti Klub nevében Jászberényi László az MDF, az MSZP, az SZDP és az SZDSZ helyi szervezetei, valamint a Független Reformkör által aláirt petíciót és az ezt alátámasztó 3700 aláírást nyújtott át a megyei tanács elnökének. A petíció Nagykanizsa város polgárai nevében tiltakozik a megyei költségvetési tervjavaslat ellen, mert az hátrányos helyzetbe hozza a nem megyeszékhely településeket. Elfogadhatatlannak tartja, hogy az átmenet segítségére szolgáló 506 millió Ff-ból a megyeszékhely intézményei 48%-kal részesedjenek, és társadalmi vitát indítványoz az ilyen jelentős dokumentum elfogadása előtt. A vitában felszólalt Zsoldos Ferenc, aki szintén nem értett egyet a felosztás arányaival, s javasolta, hogy a megyei kórházra és az egerszegi távbeszélő-hálózatra szánt összeg egy részét Nagykanizsa kapja meg. Végül hosszas vita után a megyei tanács úgy határozott, hogy a postai fejlesztésre szánt 32 millió Ft-os tanácsi hitelből 20 millió Ft-ot kap a kanizsai kórház. - A 2-es számú, Nagykanizsa központú választókerületben kilenc egyéni képviselőjelöltet vett nyilvántartásba., a választási bizottság. Ok megszerezték a jelöleshez szükséges 750 ajánlócédulát és indulhatnak a március 25-i választásokon. A jelöltek a következők: dr. Balogh Ferenc (Kereszténydemokrata Néppárt), dr. Gáspár Ferenc (Vállalkozók Pártja), Harkány László (Hazafias Választási Koalíció), dr. Kotnyek István (Agrárszövetség), Siklósi János (Független Kisgazdapárt), Solti Károly (SZDSZ), Tarnóczky Attila (MDF), dr. Vári László (MSZP), dr. Vass József (MSZMP). - A sörgyárban üzembe helyezték a minőségfejlesztési program keretében 800 ezer DM-ért vásárolt szűrőberendezést. Február 25. vasárnap - A Kanizsa Közéleti Klub fórumot rendezett a HSMK-ban a 2-es választókerület kilenc egyéni képviselőjelöltjének részvételével. Gyér számú érdeklődő (kb. 130 fő) jelenlétében mutatkoztak be a jelöltek és válaszoltak a programjaikkal kapcsolatos kérdésekre. Február 26. hétfő - Túz pusztított a kemping közelében. Az Alkotmány Tsz faültetvényén keletkezett kár 60.000 Ft. Február 27. kedd - Ülést tartott a városi tanács végrehajtó bizottsága. A tanácselnök beszámolója után a testület jelentést hallgatott meg az Andrejka úti iskola nevelőoktató munkájáról. Ezután megtárgyalták a telepü-lépsfejlesztést segítő társadalmi munka eredményeit, majd elfogadták -kiegészítésekkel - március 8-i tanácsülés elé kerülő előterjesztéseket. összeállította: Kocsis Katalin 1990. március 9. ( 1 A terembaj-nokság győztese a "Bútorgyár csapata. Alinak balról jobbra Szíjártó I., Bilicz. Zám-bó, Gurum-lal, Bognár József csapatvezető. Gugolnak balról jobbra Horváth, Harcz, Ko-zári, Soós. Fotó: Szakony Attila Teremfoci bajnok: Bútorgyár a Tavaly novemberben indult és most márciusban (4-én vasárnap) fejeződött be a városi teremlabdarúgó bajnokság, amelyre 36 városi kispályás csapat nevezett. A több mint 400 városlakót mozgató vetélkedőn a szabadtéri bajnokság mind a négy osztálya képviseltette magát. A nevezett 36 csapat három csoportban (12-12 együttessel) kezdte meg a küzdelmeket. Érdekessége volt a csoportbeosztásnak, hogy mindössze csak hat csapat lett kiemelve, míg a többi együttes sorsolás útián került egy-egy csoportba. Így fordulhatott elő, hogy a csopor- tokban nem egyszer felborultak az erőviszonyok, és nem egy váratlan, meglepetésszerű eredmény is született. A bajnokság folyamán valamennyi csapat részére azonos feltételeket nyújtqtt a szervező bizottság, ami abban is megnyilvánult, hogy a mérkőzésszám minden csapatnál egyforma volt. Tehát a befejezéskor 36. helyen végzett társaság is ugyanannyi mérkőzést vívott, mint az első helyezett. A több mint négy hónapon át tartó vetélkedősorozat végig sportszerű keretek között zajlott, végleges kiállítás csak elvétve fordult elő. Küzdelmes és Diáksport Versenyek sorozatban A városi diáksport bizottság az elmúlt hetekben gazdag diákverseny programot bonyolított le. A diákolimpia versenysorozata keretén belül három sportág (úszás, röplabda, torna) versenyeire került sor, így a városi és városkörnyéki döntőket bonyolították le. Úszásban az I. korcsoportban hét iskola (Péterfy, Szabadság téri, Rozgonyi, Zrínyi, Andrejka, Rozgonyi II., Tanácsköztársaság téri) versenyzői álltak rajtkőre. A 6x50 m-es leány váltót a Péterfy, míg a fiút az Andrejka „A" csapata nyerte. Ami az egyéni versenyszámokat illeti, a leányok mezőnyében mindhárom esetben pó-terfys győzelem született, míg a fiúknál két rozgonyis, valamint egy andrejkás fiu állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Röplabdában a kevés induló miatt összevont bajnokságot bonyolítottak le, így a leányoknál Eszteregnye, míg a fiúknál a Kun Béla iskola végzett az élen. A sportág mostoha helyzetét jelzi, hogy a gyengébb nem képviseleteben mindössze hárojn iskola (Eszteregnye, Be-lezna és Palin), míg a fiúk mezőnyében a kun Béla iskola mellett Eszteregnye, Palin és a Tanácsköztársaság téri iskola állított ki csapatot. A városi torna versenyen csapatban és egyéniben is Hevesi siker született. Egyéniben tulajdonképpen házi versenyre került sor, hisz mindkét nemben az első három helyezett a Hevesi iskolából került ki. Városkörnyéki versenyben a lányoknál Miháld, a fiúknál Mura-keresztúr bizonyult a legjobbnak. Eredmények: Úszás I. korcsoport: leány: 6x50 m-es váltó: 1. Péterfy 2. Rozgonyi 3. Andrejka „A" 50 m gyors: 1. Révész Katalin (Péterfy) 2. Tóth Krisztina (Péterfy) 3. Borsos Adrién (Szabadság téri) 50 m mell: 1. Tóth Krisztina (Péterfy) 2. Révész Katalin (Péterfy) 3. Borsos Adél (Szabadság téri) 50 m hát: 1. Révész Katalin 2. Borsos Adrién 3. Tóth Krisztina. Fiú 6x50 m-es váltó: 1. Andrejka „A" 2. Péterfy 3. Rozgonyi 50 m gyors: 1. Pápai László (Rozgonyi) 2. Berlinger Balázs (Andrejka) 3. Orbán László (Andrejka) 50 m mell: 1. Orbán László 2. Császár Zsolt (Rozgonyi II.) 3. Berlinger Balázs 50 m hát: 1. Pápai László 2. Csá- szár Zsolt 3. Kiss Gábriel (Andrejka). Torna I. korcsoport csapat: 1. Hevesi (leány és fiú) egyéni leány: 1. Krémer Aida 2. Hénics Mónika 3. Zola Eszter. Fiú: 1. Aranyosi Imre 2. Jászberényi József 3. Barics Olivér (valamennyi Hevesi iskola) II. korcsopprt csapat: 1. Hevesi (leány és fiú) egyéni leány: 1. Gajcsi Róka 2. Pernecz Paula 3. Kiss Edit. Fiú: 1. Bódi Szabolcs 2. Bohár Lajos 3. Király András (valamennyi Hevesi Iskola) Városkörnyéki csapat: leány: 1. Miháld, fiú: 1. Mu-rakeresztúr, egyéni leány: 1. Za-kács Amália (Miháld), fiú: 1. Kanizsai Szilárd (Murakeresztúr). helyenként színvonalas mérkőzéseket láthatott a kispályás focit kedvelők népes tábora. A csoportmérkőzéseken ugyan számos meglepő eredmény született, azonban az erőviszonyok végül is döntőnek bizonyultak, így az első hat közé csak első osztályú csapatok jutottak. így az „A" csoportban a Bútorgyár melleit a MÁV, a „B" csoportban a Tungsram mögött az IKKV, míg a „C" csoportban az Áféinsz után a DKG végzett a második helyen. A bajnokság 4-5-6. helyéért tehát a három csoportmásodik (MÁV, IKKV, DKG), míg a háromért a csoportgyőztesek (Bútorgyár, Tungsram, Áfémsz) mérkőztek egy-egy csoportban. A győzelmet végül a Bútorgyár együttese szerezte meg, akik a döntőben mindkét ellenfelüket legyőzték, így megérdemelten nyerték el egy évre a Városi Ifjúsági és Sportosztály részéről felajánlott kupát. Eredmények: „A" csoport: 1. Bútorgyár 2. MAV 3. KIOSZ. „B" csoport: 1. Tungsram 2. DKG 3. Köaáz-Reduktor. 4-5-6. helyért: MAV-IKKV 3-0, DKG-MÁV 1-0, DKG-IKKV 1-1. 1-2-3. helyért: Bútorgyár-Tungsram 3-1, Tunasram-Áfémsz 3-0, Bútorgyár-Afémsz 2-0. Végeredmény: 1. Bútorgyár (Bilicz, Gurumlai, Szíjártó I., Szíjártó II., Szíjártó III., Harcz, Horváth, Kozári, Soós, Zámbó, csapatvezető: Bognár József) 2. Tungsram 3. Áfemsz 4. DKG 5. MÁV 6. IKKV (k.z.) Visszapillantó Sörgyár-Gyori Richards 5:3 (2366:2356) O NB ll-es női teke mérkőzés. A kanizsaiak legjobb dobói: Majorosné 432, Némethné 406, Tubolyné 402 fa. Az 1989/90. évi bajnokság tavaszi idényének 4. fordulójában rangadóra került sor a sörgyári csarnokban, ahol a listavezető, bajnokaspiráns győriek szerepeltek. Az NB ll-es rangadó előtt Majoros Istvánné, a kanizsaiak edző-játékosa a következőt mondta: - Kitűnő, jó erőkből álló együttes ellen kíséreljük meg a sikeres tavaszi folytatást. Természetes, hogy nyerni szeretnénk s ezzel két pontra megközelítenénk a listavezetőt. Az első körben előnyt szereztek a „sörösök". Különösen Majorosné volt elemében, aki remekül szerepelt és 21 fás előnyt szerzett. A másik pályán a fiatal Szentes is jól tartotta magát, csupán 4 fával vesztett esélyesebb ellenfelével szemben. A második körben Némethné és Tubolyné végig igen szoros versenyt folytatott a riválisokkal. Mind a ketten nagyszerűen küzdöttek, közülük utóbbi 14 fával volt jobb, mint ellenfele. Némethné fokozatosan lendült játékba és ha az utolsó előtti dobását nem rontja el, akkor még „erősebb" lehetett volna, de így is csak 2 fával kapott ki. O A befejező kört 2:2-vel és 29 fa sörös előnnyel kezdték a csapatok, tehát mindenképpen izgalmas befejezésre volt kilátás. A győriek biztosak voltak a győzelemben, hiszen két legjobbjuk következett, de aztán a terv végül is csak terv maradt. Ugyanis Vágvölgyiné 9, Csillag M. 10 fával vesztett, de ellenfelük mégsem került fel pontszerző helyre, mert 400 fa alatt teljesítettek. O A boldog kanizsaiak közül Biczó László technikai vezetőt kértük rövid összegezésre: - Jól tudtuk, hogy nem lesz sima mérkőzés, de arra nem számítottam, hogy ennyire kiélezett, és izgalmas játék alakul ki. Minden játékosunk igen akart, ez aztán a hajrában nemcsak bennünket, hanem remek ellenfelünket is zavarta. Mind a két csapat 3-3 pontos játékost adott, de a végelszámolásnál mi bizonyultunk jobbnak 10 fával ós ezzel megszereztük sorrendben negyedik tavaszi győzelmünket. (I>8) 16 ( kanizsaT 1990. március 9. Visszapillantó Olajbányász-Paksi SE 4-2 - A győzelemhez - úgy érzem - Rétség nem. férhetett. A játék egyes szakaszaiban a játékunk akadozott, voltak véde-kezésbeni problémáink is. Lényeges dolognak tartom, hogy kínálkozó lehetőségeink szinte NB. ll-es labdarúgó mérkőzés Kanizsai góllövők: Vidos, Mó-zsi, Skublics, Zrinyi (11-esből) A tabella 15. helyén tanyázó Paks a pontszerzés reményében érkezett Nagykanizsára. A fiiros-kékek a buktatókkal teli elkészülés ellenére is reménykedtek a sikeres szereplésben, hisz egy esetleges győzelem lendületet adhat a további szerepléshez. Nos a kezdeti puhatolózás után Vidos mértanian pontos fejese a hazaiakat nyugtatta meg, akik a vezetés birtokában játszhattak tovább. A vendégek ebben az időszakban sem jelentettek különösebben nagy veszélyt és beletörődve sorsukba, kétgólos hátránnyal fejezték volna be a félidőt. Nem így „gondolkodott" viszont a mérkőzés játékvezetője Nagy II. J., aki a félidő utolsó percében büntetőt ítélt a vendégeknek és ezzel nyílttá tette a második félidőt. Szünet után még többen a Lakos-büfé előtt sörözgettek, amikor Skublics máris megszerezte a hazaiak harmadik gólját. A gyors kanizsai találatra gyorsan jött a vendégek válasza, akárcsak újra a nazaiaké. akik Zrinyi jogos büntetőjével ismét két különbségűre alakították az eredményt. Amikor a rengeteget szabálytalankodó vendégek viselkedését piros lappal „jutalmazta" (Szomor kiállítva a 72. percben), már biztosra lehetett venni a piros-kék sikert. Végeredményben fontos győzelmet szereztek az olajosok, akik holnap a ZTE, maja egy héttel később szintén idegenben a III. ker. TTVE otthonában kísérlik meg a pont vagy pontok szerzését. Dr. Puskás Lajos, a vendégek edzője: - Megérdemelten nyert az Olajbányász. Védelmünk sajnos átjáróház volt, néhány játékosunk nem üti meg az NB. ll-es mértéket. Madár Gábor, az Olajbányász mestere: Vereség a nyitányon Az úlőröplabda I. osztályú csapatbajnokságban megkezdődött az 1989/90.évi küzdelemsorozat tavaszi idénye. A kanizsai sportot képviselő Hamburger SK együttese Vásárosnaményben tartott idénynyitón két mérkőzést játszott. Az erősen tartalékos kanizsaiak (ezúttal Czimmermann, Földi B., Perneczky hiányzott) csapata kikapott 3:0-ra a hazai csapattól, majd ugyanilyen arányban vesztett a Nyíregyházi Piremon ellenében. A tavaszi sorozat első versenynapján a következők szerepeltek a kanizsai csapatban: Földi J., Balogh, Pölcz, Pőcze, Vars ga, Kardos. Edző: Czvetkó Tamás. (bli) Skublics az Olajbányász harmadik gólját lövi a Paks elleni mérkőzésen. Fotó: Szakony Attila mindegyikét értékesíteni tudtuk. A jövőben különösen a középpályás és a védekező játékunknak kell feljavulnia, hogy eredményesek tudjunk maradni. - kázé - Uj vezetők a tekézóknél A városi szakszövetségek közül a tekézők voltak az elsők, akik még a mandátum lejárta előtt megtartották vezetőségválasztó közgyűlésüket. Városi és városkörnyéki csapatok munkáját segítő, koordináló szövetség megalakította a Tekézők Városi Szövetségét, ós megválasztotta tisztségviselőit is. A szövetség elnöke Bende József, titkára Majoros Istvánná lett. Futószalagon • A kosárlabda NB |-ben küzdő MAV NTÉ női csapata túljutott a rájátszás 2. fordulóján, amely a 14-19, helyert mérkőzik oda-visszavágo rendszerben. A kanizsai lányok a? újabb akadályt sikeresen vették, kiküszöbölték a rájátszás nyitányán elszenvedett hazai vereséget. A vasutasok Székesfehérvárott, az Ikarus SE ellen javítottak, akik végig magabiztosan játszottak és 82-bU arányban nyertek. A sikerért a leotöbbet Acsné (27 pont , Pongrácz (15), Szabi J12) és Morib (107 tette: ■ A Rózsa úti vlvócsarpokban rendezte meg a megyei szövetség az egyéni felnőtt bajnokságot, amelyen főbb mint 100 vívó Szerepelt. A MÁV NTE versenyzői közül bajnoki cjmet^szefzeft VuKmann^Komé- ezüstermes lett András (tőr), mlg a bronzérmes helyen végzett Babli Ildikó tőr) ós Támás Attila (Kard), „KERCSI", a városi sakk-bajnok Nehany hettel ezelőtt fejeződött be a városi egyéni sakkbajnokság, amelyet holtverseny utan Kgrcsmarics József, á népszerű „Keresi", a Tungsrarp OB ll-es csapatának versenyzője nyerte. - Altalános és középiskolás koromban még nem vonzott ez a sportág. A "Landlerben focjz-tam, majd 13 éven át a járási bajnokságban szereplő Bagola és Mihála igazolt játékosa voltam - kezdte a visszaemlékezést, majd így folytatta: - A foci mellett, ugy 19 evesen a helyi Vasasban .Kezdtem sakkozni. Mindenfele elméhti képzés nélkül elindultam r. amatőr versenyen, ahol 3. ..em és 19J5-tol vagyok igazi versenyző. Az ifi-£vek alatt osztályokat lépett előre, de ugy, hogy Vla-sics nevű csapattarsa segítette a játszmaírasban. mert azzal még nem barátkozott meg. Nem ismerte a játszmalapot, az elméletet. - A sok segítés, gyakorlás és tanulás eredményeként 1980-ban megszereztem az I. osztályú minősítést, de aztán 3 évet kellett várni az újabb sikerre, amikor bronzérmes lettem a városi egyéni bajnokságban. 1984-ben nyertem először aranyérmet, abban az évben nősültem meg, majd egy évvel kesobb 4. helyezést értem el a gyei egyéni bajnokságon -_ndta a jobb eredményeket. Az utóbbi 3 évben, gz 0B ll-es Tungsram vgrsenyzojekent Kiss László edző irányításává! eredményesen tevékenykedett. Ma mar naponta 1-2 órát foglalkozik a sakkal, de szabad hétvégeken'' ennél jóval többet tölt el az „elméler világában. Harcos, küzdőképes versenyző. ,- Mit várt a városi bajnok- A 9 fordulós, svájci rendszerű bajnokságban jol ismertem a mezőnyt. Tudtam, hogy Kassai, Papp, Bellán csapattársam,, no meg. a többiek kemény ellenfelek. Remeltem az 1-3. helyek yalamelyikének a megszerzését, <je titokban azért az aranyéremről álmodtam. Ezt ve- §ü|is nagy harcban, igazi küz-elemben sikerült megnyernem. Különösön a hajrámat értékelem sikeresnek, a riválisokat sikerült „elkapni , s ezzel beér-tejn Bellánt, akivel páros mérkőzést ylvtam. Nekem kockáztatni kellett, hiszen döntetlennel riválisom a bajnok. Nos minden úgy történt, anogy terveztem s ir5:0,5 arányban bizonyultam jobbnak - tájékoztat a kanizsai bainok. Az időigényes sgkksport mellett Keresi gyakori részese a városi-városkornyéki labdarugóéletnek is, a város) (abdarugó szövetség elnökségi tagja. Megvan a háttér is a sporthoz, sot örömmel újságolta, hogy 3 éves gyermekük már ismerkedik a Sakkal. - Többirányú feladattal kell a közeljövőben megbirkóznom. Részf veszek és szeretnék jól szerepelni e megyei egyéni bajnokságon, jó lenne minél több nemzetközi versenyre eljutni. A legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy az OB ll-es psapat-nak legyek olyan erőssége, hogy ezt a kituno együttest hozzásegítsem az 1-3. helyek valamelyikének a megszerzése-hez - mondta befejezésül a szerény, 35 éves városi ba nok. (balogh) me> mo Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Felelős szerkesztő: Mlhovlcs József és Takáts Sándor. Tervező szerkesztő: Ferencz Gytfzó''. Szerkesztőség: 8801 Pf. 74. Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Telefon: 11-150. A szerkesztő bizottság tagjai: Pék Pál (művelődéspolitika, a szerkesztőbizottság elnöke), Kápolnás Zoltán (sport), Lengyák István (hétvége), Marton Györgyi (várospolitika). Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZÜV. Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dlj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban ós a kézbesítőknél. Kcrcsmarics József UM KANIZSA 1 i B 0 S I I E I I 1 A P II, évfolyam 1T. szám t990. március 15. Ára: 9,60 Fi Megjelenik minden pénteken MÁRCIUS Szép Lajos raJz$ ( kanizsaT 1990. március 15. A politika patakparti füzeseiből - tágabb porondra Beszélgetés Sinkovits Imrével - On sikeres színész. Ráadásul beskatulyázhatatlan. Játszott Madáchtól Shakes-pearQ-ig, Tenesse Williams-t(il Örkényig mindent. Volt Adám és Mózes, volt tanító, sofőr, munkás, tűzoltó, tizedes és kiskirály. Az elnagyolt fölsorolásból Is kitűnhet, szerepalakításaiban eljátszhatott mindent, amit a világról gondol. Es ezt meg is (ette, hisz Kossuth-díjat nem adnak „szövegkönyv fölmondásért". Mi az, ami miatt most föllépett a politikai porondon is? - Nagyon kedves, hogy ennyi mindent fölsorolt abból, amit játszottam, és hogy megjegyezte, beskatulyázhatatlan vagyok. Ez azonban nem érdem. No, nem akarok álszerény lenni. Ez egyfelől szerencse dolga, másfelől mindig is azt hittem a színészi mesterségről, szakmáról - minek után úgy gondoltam alkalmas vagyok rá -, hogy embert kell formálnom mindenből. S ha beszélhetünk olyasmiről, hogy sokféle típust játszottam - mert a kérdés fgy hangzik -, akkor az abból adódik - hangsúlyozom -, hogy azt a mesterséget, azt az embert, azt a jellemet, annak a szereplőnek a törekvéseit próbáltam megismerni, akit éppen alakítottam. És akkor már el tudtam helyezni oda, ahova az Iró, a szerző elképzeli. Most a kérdés második felére válaszolva, bármilyen furcsán hangzik is, a Kos-suth-dljat, a forradalom után fiz évvel, 1966-ban kaptam. Nem poénra törekedve - a közvélemény nyomására. És mi az, ami miatt a politikai porondra föllépek? Először is én úgy mondanám, hogy a politika kempingtáborában, sufnijaiban, (észereiben, és ha elfogadható a hasonlat, a politika patakparti füzeseiben vettem először részt a velem eayüttérző, gondolkodó barátaimmal, rokonaimmal. Hadd említsem Csoóri Sándor, Kulin Ferenc, Csengey Dénes nevét, de hosszú lenne a sor Fekete Gyulán át Kéri Kálmán bácsiig. - Bár az előbbiekből kitűnik - engedje meg, hogy föltegyem a kérdést: tagja volt az MSZMP-nek? - Én soha semmilyen pártnak nem voltam a tagja. Az MDF-nek igen. - Ml motiválta, hogy a Demokrata Fórum tagja legyen? - Hogy miért, azt valójában az előbbiekben elmondtam már. A baráti köröm vált először szellemi mozgalommá, majd párttá, amelyikben jol éreztem magam. Itt Jegyzem meg, hogy éppen egy finnországi útra indultunk Csoóri Sándorral, amikor Ferihegyen megtudtuk, hogy az MDF párttá alakult. Így volt egy hetünk arra, hogy a napi munka után az éjszakában rágódjam azon, helyes volt-e ez. Valahogy nem éreztük magunkat elég fölkészültnek arra, hogy pártként működjünk. Azután hazajőve értesültünk róla, hogy elsősorban a vidéki szervezetek szorgalmazták ezt. Most, hogy az ország különböző pontjait járva, nap mint nap hitet téve az MDF programja és politikája mellett látom, a vidéknek volt igaza. - Érzi-e, hogy politikai szerepvállalása hatással van színészi pályájára, vagy esetleg színpadi sikerei fölerősítik politikai működését? - Én azt hiszem - ezt nagyon mély meggyőződéssel mondom -, hogy nem politikai szerepvállalás az, amit teszek az MDF melletti kiállásommal. Hanem, és ez lehet, hogy nagyon furcsán fog hatni, s föltehetően más politikai pártok rossz néven is veszik, de én hiszek az MDF-ben. Márpedig a hit kérdése kinek-kinek személyes dolga. Ezt a személyes jogomat szeretném arra fölhasználni, hogy az MDF politizálni képes emberei, tevékeny képviselői mellé letegyem a magam emberi hitelességét. Ha szabad úgy mondani, a magam színészi népszerűségét tegyem oda az MDF emblémája mellé. Higgyenek nekik, mert a barátaim. - Ön ennek előtte is járt Kanizsán. Most a nosztalgiának engedett, vagy az MDF választási kampányának programja vezérelte ide? - Valóban nagyon sokat jártam Kanizsán. Rengeteg szeretett színdarabot, vlgjá- tékot, monodrámát játszottam az Erkel Ferenc Művelődési Házban, és itt a HSMK-ban, ahol Illyés Test-vérek-jét adtuk elo. A gimnázium és Harkány tanár úr pedig egy külön fejezet az életemben. Mert amikor ő fölhozta a fővárosba a diákközönségét, mindig tudtam, hogy ők vannak a nézőtéren. És ezeknek a diákoknak, akik most már édesanyák, édesapák, hadd mondjam el, hogy nem egyszer előfordult, hogy a leengedett függöny mögött kétségbeesve figyeltünk, mert azt hittük nem jött közönséa. Olyan síri csend volt. Én pedig ilyenkor büszkén megfordultam és azt mondtam: Elnézést, barátaim, ők az én Dunántúlomról, Nagykanizsáról jöttek. És mindig ráhibáztam. Ennyit arról, hogy nosz- talgia és Nagykanizsa. Mert rokoni szálak is kötnek ehhez a városhoz és környékéhez - Murakeresztúrhoz. De ezen a tájon vezetett át utunk, mikor a háború alatt Somogyból Vas megyébe mentünk. Ennyi vallomás után azonban a tisztességes válaszom az, hogy az MDF választási kampánya hozott ide. Arra a helyre, ahol mindig jól érzem magam, mert úgy érzem, itthon vagyok. Mi az, hogy itthon? Valójában a haza. De a hazának, mint amiképp egy lakásnak, vannak szegletei, ahol az ember jobban érzi magát, mint a lakás más zugában. Ilyen kellemes szeglet számomra Nagykanizsa. - Köszönöm a beszélgetést Ddrd János Sinkovits Imre az MDF választási gyűlésén. Fotó: Szakony Attila 1990. március 15. ( kanizsa i Érdekes interpellációk, bejelentések, állásfoglalások a városi tanács ülésén A módosított költségvetés-tervezet II. változatát fogadta el a városi tanács A Nagykanizsa Város Tanácsának V.B. március 8-ra, a HSMK kamaratermébe hívta össze a városi tanács 1990. I. negyedévi ülését. A meaiejent lesztési - egyszóval költségvetési - tervével lapunk korábbi számaiban részletesen foglalkoztunk. A tanácselnök bejelentette. hogy az eredeti, január- 52 tanácstagot, a pártok meghívott vezetőit és képviselő-jelöltjeit Zsoldos Ferenc tanácselnök üdvözölte. Az előzetesen közölt hét napirendi pontot külön javaslattal kiegészítve, a volt pártbizottsági épület hasznosításának megtárgyalásáról a tanácstagok elfogadták. Elsó'' napirendi pontként a tanácselnök írásban előterjesztett beszámolóját a tanács a beszámolót egyhangúlag elfogadta. Ezután 8 interpelláló fogalmazta meg a legsürgetőbb gondokat. Kifogásolták a víz rossz minőségét, a vasútállomási peronszegély balesetveszélyességét; a több helyen is megrongált forgalmi jelzőtáblákat, a keleti városrészben kialakult szemét- és törmelékhalmazt, a város telefonhelyzetének katasztrófális állapotát, a munkásőrség épületében tapasztalt személyi mozgásokat)!), a piaci hatósági húsbolt bezárását és a palini kerékpárút rossz kiképzését; de szóba került a Budapest-Nagykanizsa közötti vasútvonal villamosítása és Kovács Zoltánnak, a tanács TEFO osztályvezetőjének egyesek szerint meg nem engedhető vállalkozói szerepe is. A harmadik napirendi ponttal, a tanács 1990. évi működési, fenntartási és fej- ban készült tervet néhány helyen módosítani kellett. A tanácselnök bejentette... ...hogy honvédségünk magasabb parancsnokaival történt megállapodás szerint a helyi Dózsa-laktanya jól felszerelt egészségügyi létesítményét már az I. félévtől polgári célokra is igénybe lehet venni. Ezzel új helyzet alakulhat ki a szűrőállomás kérdésében, ugyanis a honvéd egészségügyi bázis, valamint a rekonstruált kórház és rendelőintézet elláthatja a komplex szűrési feladatokat; ... hogy bár végleges minisztertanácsi döntés még nincs a pártszékházakra vonatkozóan, a kanizsai volt pártépületet B-kategóriába sorolták és a városi tanács kezelésébe utalták; ... hogy a munkásőrség minden objektuma egyelőre zárolt állami vagyon, később valószínűleg értékesítésre kerül a minisztertanács által létrehozott vagyonkezelő intézmény által. Ennek kapcsán, mivel a Thury György Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet nehéz helyzetbe került, a tanácsi vezetés levelet intéz Gruber Nándor kormánybiztoshoz, hogy az állam a munkásőrség helyi objektumát térítés nélkül adja át hasznosításra a városnak, illetve a Thury-tanintézménynek, s fgy a volt pártszékház épületével együtt létrejöhet egy korszerű kereskedelmi tanintézeti komplexum. Kérte a tanácstagokat, a társadalmi, tömegszervezete és pártvezetőket, hogy aláírásukkal erősítsék meg a tanácsi vezetés szándékát; Amennyiben megoldódna a Thury-tanintézmény sorsa - közölte az elnök - a Zrínyi Miklós utcai iskola helyén az Alpok-Adria Munkaközösség keretében - a tervezett két oktatási központ: Zágráb és Budapest között - Oktatási és Továbbképzési Regionális Központ jöhetne létre. Kiemelte, hogy a helyőrségi állomány létszámcsökkentése következtében a Kossuth-lakta-nyát kiürítik, s itt a város ipari szerkezetéhez illő főiskolai kart lehet létrehozni. A költségvetés élénk vitájában huszan(l) kértek és kaptak szót, felvetéseikre Zsoldos Ferencen kívül tanácsi osztályvezetők válaszoltak. Említést érdemel a városi fürdő magasnak tartott költségelőirányzatának kifogásolása, Kiskanizsa városrész szükséges csatornázása, a város vállalkozói által gyűjtött 320 lakossági aláírás és az MDF helyi szervezetének ajánlása a Thury-tanintézmény áthelyezésére, a sportegyesületek nagyobb pénzügyi támogatása, az oktatás és az infrastruktúra előtérbe helyezése, a 406. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet válságos helyzete, a PIÉRT áttelepítése a Zrínyi utcából, a Fabik Úttörőház általános ifjúsági célokra történő hasznosítása és a cigányklub jelentősebb segítése. A tanács a módosított 1990. évi költségvetési tervjavaslat II. változatát jelentős többségi szavazattal elfogadta. A tanácsülés állást foglalt még a következőkben: A városfejlesztési bizottság tegyen javaslatot egyes városi utcanevek megváltoztatására, illetve néhány régi utcanév visz-szaállítására. Elfogadta a „Javaslat Nagykanizsa általános rendezési terve felülvizsgálatára és korszerűsítésére" című írásos előterjesztést. Végezetül egyhangúlag fogadta el a tanács azt a javaslatot, hogy külön napirend foglalkozzon a május 24-i tanácsülésen a városi fürdő gazdaságosabb működésével, a tanácstestület pedig a jövőre vonatkozóan új rendeletben szabályozza a városi kitüntetésekkel es a díszpolgárok elismerésével kapcsolatos feltételeket. Elfogadta — a víz minőségével '' összefüggő vállalati indoklás kivételével - az interpellációkra adott válaszokat is. Az öt órás, nagyon hasznos tanácsülés Zsoldos Ferenc tanácselnök rövid értékelő záróbeszédével ért véget. Tilianyi István Március ünnepe Ahogy a fiatalok látják Itt van az ünnep. Kokárdák nemzeti színű rózsái a kábátokon, hét ágra süt, majd elbújik a Nap, tanítási szünet van. Fiatalok járják csapatban a várost, őket kérdezzük: Nekik mit. jelent március ünnepe? Ime a válaszok, fésületlenül, gyakran hökkentő hangnemben, gimnazistáktól, Ipari tanulóktól: - Ünnep. Akkor kell felrakni a kokárdát, nem? - A fiatalok jutnak eszembe, és természetesen magamra is gondolok ilyenkor. Kifejezetten jó érzés! - Semmit, nem is érdekel. - Nagyon szép dolog, ha egy nemzet a múltja-ra emlékezik, de inkább a jövőjével törődne. - Petőfi jut eszembe, és az a sok őrült, aki a sírját kereste. Mit számít, hogy megtalálták-e? Köztünk van, és kész! - Mi jut eszembe? Forradalom, szabadság, kokárda... ..Szabadság, szerelem..." Ja, és Koncz Zsuzsa, aki énekli. - Egy nemzet hősies ellenállása. Ird, hogy az idegen elnyomókkal szemben. Ez a lényeg. - Felszabadultság érzése tölt el. Tiszteletet érzek a márciusi ifjak iránt. Boldog vagyok. Egyszerűen jó kedvem lesz az egésztől. - Hagyjál békén! Matekból aogát írunk. - Igazi ünnep ez, mely meghatározta egy nemzet sorsát. Mindenképpen csodálatos érzés: tavasz van! - A forradalomra gondolok, mindegyikre. Arra, hogy akkor legalább tudtak valamit csinálni. De most...? - Vége a „gumibotos" felvonulásoknak! Valódi ünnep lett. - E napon ébredünk tudatára, hogy magyarok vagyunk. - Mit jelent március? Azt, hogy függetlenek vagyunk az oroszoktól. Ez az igazi ünnepünk, nem november 7-e! - Felébred az emberben valami melengető érzés. Jó lenne, ha a magyarság végre rádöbbenne a saját értékeire, mert ez a mélypontról való felemelkedés egyetlen lehetősége. - Nem. lehet szavakba önteni. Erezni kell...! A válaszokat összegyiiltötte: Gyenese Mónika, Karsai András, Kocsmár Bernadett és Szentgyörgyvölg^i Olga A Városi Tanács ülése. 4 ( kanizsa-választ ) 1990 március 15 Dr. Balogh Ferenc Privatizálás és önkormányzat (Beszélgetés képviselőjelöltekkel) A Kanizsa szerkesztőségében kerekasztal-beszélgetést folytattunk városunk országgyűlési képviselőjelöltjeivel. A beszélgetésben részt vett dr. Balogh Ferenc (KDNP). Harkány László (HVK), dr. Kotnyek István (Agrárszövetség), Siklósi János (FKgP), Solti Károly (SZDSZf, Tarnóczy Attila (MDF), dr. Vari László (MSzP) és dr. Vass József (MSzMP). Lapunkat Pék Pál és Marton Györgyi képviselte. Kanizsa: A választási küzdelem első szakasza lezárult. Ma már tudjuk, kik szerezték meg a Jogot arra, hogy a március 25-i választásban megmérettessenek, kik azok, akik Nagykanizsán egy a jövendő Magyarország politikai arculatának formálói lehetnek. Elsőként tehát arra szeretnénk választ kapni, hogy milyen az a politikai vértezet, melyben mutatkozni kívánnak. Dr. Vass: 1960-tól voltam az MSZMP tagja, de jött egy olyan időszak, amikor szembekerültem a párt álláspontiával, s ezért 1989-ben ki is leptem a pártból. Nem azonosulhattam a régi MSZMP politikájával, azokkal a módszerekkel, amelyeket alkalmaztak, viszont úgy gondolom, hogy pártom, az új MSZMP a demokrácia pártjáva vált. Ma egyetlen olyan párt sincs az országban, mely szocializmust akar. amely a Közösségi gazdálkodást helyezi előtérbe, amely a nagy-, kis-, és magánvállalkozást is elismeri, csak az MSZMP. Én mindenképpen a munkásosztály érdekeiért akarok dolgozni. Harkány: A városban eltöltött fél évszázados múltam, úgy gondolom fedezet arra, hogy hiteles legyek egy olyan politikai álláspontban, amely nem akar kilendülni se jobbra, se balra. A demokratikus humanizmus eszményei, amelyeket egész pályámon követtem, és a jövendő Magyarország szükségletei nagyon jól összehangolhatok. De a tv utolsó havi műsorának szereplőit végighallgattuk, megállapíthattuk, hogy elkepesztő önjelöltek fecsegése zúdul a néző és a hallgató nyakába. Ezért úgy gondolom, hogy a választok fogják megmondani, hogy alkalmasak vagyunk-e a választókörzet képviseletére. Kanizsa: Természetesen. Viszont a választóknak a jövőben kevéssé nyílik lehetősegük arra, hogy beavatkozzanak a képviselői munkába, és visszahívásra sincs lehetőség. A jelenlegi parlamentet senki sem tartja legitimnek, mi azonban — tisztelet a kivételnek - a most fellépők némelyikét sem érezzük hitelesnek. Országosan ismert nevek, vagy nagy pártok által mozgatott figurák ők. Egyáltalán: mitől lesz jobb ez a parlament, mint a regi? Tarnóczky: Az új parlament legitimitását nem az fogja adni, hogy az odakerülök alkalmasnak tartják-e magukat vagy sem, hanem az, hogy az ország népe alkalmasnak tartja-e őket. Én úgy kerültem szóba, hogy az MDF kanizsai csoportja megválasztott, némi szelíd erőszakkal. Amit képviselni akarok, az a demokrata fórum programja. Ezt jónak tartom, mert számomra bebizonyosodott, hogy a polgári demokráciának nincs vetélytársa. A fa- sizmus megbukott, s az utolsó szegeket verik a marxizmus-leninizmus koporsójába. Az egész világon a polgári demokrácia felé hajlik az átalakulás, ezt akarom segíteni. Dr. Vári: Nézetem szerint az új parlamentnek más lesz a mozgástere, mint a réginek. Tudomásul kell venni, hogy ez egy többpártrendszerű parlament lesz, amelyben ugyan megjelenik a régió képviselete is, de akár tetszik, akár nem. nekünk a pártok programjait kell elsődlegesen képviselnünk. A parlamenthez képest, mely törvényhozó parlament lesz, a kormány szerepe is alárendelődik majd. Én eddigi életem során mindig választás révén jutottam pozícióba, most is. A közösség, a város tradícióira akarok építeni, és a generációk tapasztalataira. Kanizsa: A demokrácia alapfeltétele az egészséges politikai váltógazdaság. Ez csak akkor lehetséges, ha az opponensi szerepben karakteres politikai erő jelenik meg. Ma azonban mindenki középre menekül. Egyelőre csak a parlamentbe kerül ós látszik elfogadható célnak a szándék azon túl alig. Kigyűjtöttük a pártok programjaiból azokat a tételeket, melyek fedik a jelenlegi kormányzat céljait (dereguláció, vállalkozások ösztönzése, külgazdasági nyitás, adómérséklés stb), de ha ugyanarról mindenki ugyanazt gondolja, akkor karakteres pártpolitikáról nem lehet beszélni. Solti: Nem tudok egyetérteni azzal, ami a kormánypolitikáról elhangzott. Beszélhetünk-e például deregulációról, amikor egy egyszemélyes vállalkozásnak ket A/-3-as naplókönyvvel kell igazolnia legitimitását? Vagy exponálhatnám az adósság-af-ütemezés kérdését, a fizetés- kötelezettség átütemezését, amitől ez a kormány tart. Mi úgy indítunk, hogy igenis, lélegzethez kell juttatni a népgazdaságot, s ennek egyik módja az, hogy néhány evre megpróbáljuk az adósság-szolgálat bizonyos részét átütemezni. Azt hiszem, ez karakteres program. Többek között ezt képviselném a Parlamentben. Siklósi: Én egész életemben figyelemmel kísértem a magyarság sorsát. Ma az országot a legmesszebbmenően féltem, halálan van, fel kell ébreszteni. Az élen leszek abban, hogy ez az ország felvirágozzon. Dr. Balogh: Magam is vonzódtam a politikához. Ezt meghatározta származásom, világnézetem, neveltetésem. A jogászmesterséget is azért választottam, hogy szolgálni tudjam a közösseget, amely mindig gz élet árnyékos oldalát járta. Úgy vélem, a költségvetés az, amely a napi politikát meghatározza, ezért adópolitikával szeretnék foglalkozni. A vállalkozások korlátait kívánom lebontani, a többgyermekesek érdekeit képviselni. Dr. Kotnyek: Tulajdonképpen mindent a tettek minősítenek. Amit Magyarországon deklaráltak, annak fele sem igaz. Fordulat szükséges, pályát kell módosítani, s talán alkalmas vagyok a feladatra. Elsősorban művelődésügyi kérdésekhez tudok hozzászolni, de az oktatás - a gazdaság mellett - egyébként is generális kérdés. Ebben lépni kell. A másik az új magyar falu kérdése. Egyik énem valahol ott van a föld körül. Végigéltem a magyar falu történéseit, ezért úgy érzem, a legmélyebb válság a vidék válsága. Tarnóczky: Mindenesetre abból kell kiindulni, hogy a magyar gazdaság, minden előze- Harkány Iászld Dr. Konyek István Siklósi János r Solti Károly Dr. Vári László 1990. március 15. ( kanizsa-választ) tes igyekezet ellenére, ma még zárt gazdaság. Attól, hogy törvényben vagy bármilyen módon deklaráljuk, hogy mától kezdve a gazdaság nyitott, még nem változik semmi. Kell egy átmeneti időszak, amikor tanulóidőt adunk az egész gazdaságnak, hogy a nyitottsághoz igazán hozzászokhasson, hiszen enél-kül nagyobb kárt okozunk, mint amilyen hasznot hajtunk. De ne az vezessen ki a válságból bennünket, aki belevitt. Mégha a jelenlegi kormánnyal vannak is egyező vélekedések, egy el-lenzeki kormánynak nagyobb erkölcsi támogatása lesz, nem is beszélve arról, hogy egy ilyen kormány a külföld részéről is más megítélés alá esik. Kanizsa: Az persze megérne egy misét, hogy jobb vagy bal felé pillantgassunk-e ki az országból. Viszont két dologban mintha egyetértés lenne: Fejlett piacgazdaságra van szükség, s ehhez kapcsolni kell a szociális igazságosság értékeinek védelmét. Ez helytálló. Csakhogy itt az általános elszegényedes, a tartalékok folyamatos felélese. Az új kormányzatnak, ilyen körülményék között, milyen mozgástere lehet? Hol vannak az erőforrások, amikre építhet? Harkány: Hadd idézzék egy cikket! „1945-ben és 1956-ban a tankok foglalták el Magyarországot. Nehogy bekövetkezzék az, hogy most meg dollárkötegek foglalják el az országot." Kanizsa: Az MDF gazdasági programja szerint a legfontosabb erőforrás az ember. Valójában mit jelent ez? Dr. Kotnyek: Ezt én is elismerem. Ha ebben az országban az emberek milliói, lukas gatyában és üres hassal nem állnak oda az új kormány mellé, akkor itt lenet akármilyen okos politika... Kanizsa:, Persze! De mikor áll ki az ember? Ha három dolgot teljesít a kormány: visszaszorítja az állam szerepét, tehát növeli az egyén mozgásterét, ha a kis- es középegzisztenciákat valamiképpen érvényesíti, s ha a helyi önkormányzatok végre elnyerik az őket megillető jogokat. Dr. Kotnyek: Nekünk van egy hátizsáknyi vasércünk, vannak lerobbant üzemeink, de vannak tehetséges emberek is. Ez a legnagyobb tartalékunk. Velük meg tudjuk akadályozni, hogy kiszámoljanak bennünket. Már ez sem lesz kicsiny tett, s ha fel tudunk állni, az lesz a nagy dolog. Ha az ember érzi, hogy szabad, hogy egy picit is megvalósíthatja önmagát, sok minden elviselésére vállalkozik. Solti: Hadd jegyezzem meg, hogy az emberi erőforrásokat lehet véres verejtéket ontva, szocialista brigádokba kényszerítve herdálni is, mert ugye ez volt idáig. Mi nem mondjuk, hogy könnyebb lesz, csak azt, hogy a nadrágszíj-összehúzás-nak értelme lesz. A herdálást kizárjuk. Nem akarunk világkiállítást, Bős-Nagymarost, nem akarunk Tengizt, mi ki akarunk vonni egy csomó erőforrást az értelmetlen beruházásokból. Ma, a világpiaci körülmények között, az eladhatatlan termékeket gyártó cégek tömege nemcsak fizeti a dolgozóit, ae kedvezményesen étkezteti, utaztatja, stb, stb. Ha a juttatások egy részét, a társadalom tűrőképességére figyelve, fokozatosan megszűntetjük, már azzal is óriási erőforráshoz jutunk. Más forrásunk a hatalmas kormányzati apparátus leépítése lehet. Ha mindezt számszakilag áttekintjük, kimutatható, hogy - e források segítségével - az infláció lassítható, és 3-4 éven belül egyszámjegyűre csökkenthető. Ezen a platformon vannak azok az erőforrások, melyekkel kezelni tudjuk a másik póluson keletkező társadalmi feszültségeket, akár a munkanélküliségről, akár a szegénységről legyen szó. Dr. Kotnyek: Meggyőződésem, hogy szép szegénypolitikát csak gazdag ország tud csinálni. Dr. Vass: Már az emberi szabadság kérdéséhez szerettem volna hozzászólni. Ez nagyon szép, jól hangzik, egyik legfontosabb kelléke az embernek, de nem elég. Ez nem tudja az országot talpra állítani. Az kell, hogy az emberek érdekeltek legyenek abban, amit csinálnak. En hiába vagyok szabad, ha kiközösítenek innen vagy onnan. Az emberek abban a közösségben kapják meg az elismerést, ahol dolgoznak, s annyit amennyi értéket a munkájukba belevisznek. Itt nem érezték tulajdonosnak magukat, ez az igazság. Ma is el vannak keseredve, mert annyira megsanyargatta őket a Németh-kormány, nogy az már a tűrőképesség határán van. Dr. Kotnyek: Nem akarom a Németh-kormányt védeni, de hogy a sanyarúságnak ebbe az állapotába jutottunk, az nem a Németh-kormány másfél-két éves idejére datálható. Régóta, nagyon régóta nincsenek az emberek érdekelve abban, amit csinálnak. Es nem is biztos, hogy ehhez csak a tulajdonosi szemlélet szükséges. Az én őseim jobbágyok voltak. Termeltek 100 kereszt búzát, abból 9-et adtak a földesúrnak, 10-et az egyháznak maradt nekik 81. Ez érdekeltség. Az én megtermelt 100 forintomból, boldog vagyok, ha 20 forint marad. Ez a matematikai képlet is sürget, hogy tenni kell valamit. Mert mit kapok ón a 43 forintos társadalombiztosításomért, amit a 100 forintomból elvettek, plusz a 10 forintos SZTK jutalékért, összesen 53 forintért? Nem hiszem, hogy ha normális viszonyok között egy biztosítóval megkötöm a magam baleset- vagy életbiztosítását, ki kell fizetnem a fizetésem 53%-át! Ha ezt a többlépcsős újraelosztási mechanizmust felszámoljuk, akkor már nem kuncogó krajcárok maradnak, hanem lényegesen több. És akkor m#g alig léptünk. Siklósi: En a legfontosabb lehetőséget az önszerveződósben látom, a magántulajdonban, ez visz bennünket tovább. Ma még sok olyan közbenső, parancsolgató szerv van, amelyek fölszámolása elsőrangú feladat, hiszen ezek nem produkálnak, általuk a pénz a tel-jesítmény-néíküliségbe áramlik. A vállalati személyzeti, munkaügyi osztályok, az IKV is feleslegesek. Dr. Vári: Bizonnyal, de ha az ideológiát száműzzük a gazdaságból, az máj- egy csomó dolgot megold. Ügy érzem, hogy az eddigi állam- és gazdaságvezérlésünk nagyon távol volt a valóságos államtól és gazdaságtól. Csak egy radikális mo-dernizácós program segíthet. Azért értek egyet az SZDSZ-szel, mert társadalomépítő, stratégiai programot kínál. A kormány képfelen helyzetben van tehát most számon kérni tőle, hogy mit csinál, ahogy azt az MSZMP akarja nem becsületes dolog. Valamennyien tudjuk, hogy ez átmeneti időszak, élnek még az állampárti beidegződések, s ezek behatárolják a lehetőségeket. Egyben vagyunk érdekeltek: hogy a modernizációs program minél hamarabb induljon el. Mindazt meg kell adni az embereknek, amit egy magára valamit is adó európai állam alanyi jogon biz- tosíthat. S ami nagyon fontos: szuverén országnak kell maradnunk. Tarnóczky: Gazdasági erőforrásaink sincsenek. Ebben az országban már sikerült elhanyagolni a lakásokat, az utakat, a telefont, sikerült kétszer kifosztani a mezőgazdaságot, az ipar ígéretes részét lefékezni beleölni a pénzt a kilátástalan felébe, úgyhogy mégiscsak igazat mond az MDF program, amikor az emberi erőforrásokra épít. Abban persze Solti Károlynak tökéletesen igaza van, hogy a meglévő forrásokat hasznosabban lehetne felhasználni, s pontosan azok a megtakarítási források vannak szerintünk is, amelyeket ő felsorolt. Elsősorban ezeket kellene a kis- és középvállalkozások támogatásába fektetni, mert a világ nyugati része megváltozott, és éppen azok az emberi tulajdonságok értékelődtek fel, amelyek a magyarokat jellemzik: vállalkozókészség, kezdeményezőkészség, az egeszséges önzés. Én nem tudom elképzelni egy magyar munkásról, hogy úgy dolgozik a futószalag mellett, mint egy japán. Ebben nem tudunk versenyezni, de ha a magáéban dolgozik az ember, annál inkább. A problémák nem ma keletkeztek, azokért a Kádárrendszer a felelős. A Németh-kormányt felelőssé tenni, igazságtalan dolog. Annak, hogy valamikor olcsobb volt a tej es a kenyér, nagy ára volt. Az, hogy ide jutottunk. Az nem megoldás, hogy eltöröljük az adót, mert a Kádar-rend-szerben is volt adó, de nem a zsebünkből vették ki, ide sem adták a többletet. Az üzemek fizették, nem szerepelt a fizetési szalagon. Siklósi: Az adórendszertől sok minden függ. A vállalkozást például egyáltalán nem serkenti a 43+1u%-os adó. Ez képtelenség! Ha vállalkozó ezt eléri, nem megy tovább. Mi maximálisan 30%-ot engedünk meg. Az ember akkor törekszik többre, ha egyéni érdeke fűződik hozzá. Dr. Vass: Én továbbra is kitartok amellett, hogy a Németh-kormány többet rontott, mint a Kádár-kormány. Hiszen már akkor voltak olyan reformtörekvések, amelyeket, ha valóra tudtak volna váltani, az országot (Folytatás a 11. oldalon) Tarnóczky Attila Dr. Vass József 6 ( KANIZSA) 1990. március 15. „A szavaknak árnya, az árnyaknak szava lett, mégis sötét maradt az ég felettünk." Nálunk az is kapott szilánkot, aki nem sebesült meg... Fiű a pokol tornácáról Megismertem egy fiatalembert. Verseket Ir, szomorúakat, megdöbbentőt. Erdélyről Ir sorokat, ahonnan januárban jött át Magyarországra. Vele beszélgettem, aki Marosvásárhelyen született 22 éve. - Én már 14 éves koromtól csak látogató voltam lakásunkon - kezdi. - A gimnázium utolsó két évét már Aradon végeztem. Sikertelen egyetemi felvétel után munkába álltam a vízügynél, míg be nem hívtak katonának. Moldvába, Galacra egy kikötővárosba. Természetesen mint magyarországi rokonokkal rendelkezőt -munkaszolgálatra. A társaság fele köztörvényes bűnöző volt, a másik magyar. Leszerelés után, gondolom nem jutalmul, kihelyeztek egy nehezen megközelíthető Nyugat-Kárpátok-beli vízgyűjtő-tóhoz, egy közismerten magyarellenességé-ről híres területre. Azok közé, kiknek őseit magyar-ir-tásra tudta felbujtani Árván láncú. Mit tehettem? Fel- mondtam a vízügynek. Munkanélkülivé lettem. Az összes vállalatnál, több mint harmincnál kérvényeztem a felvételt, de vagy a szakmámra, vagy kitelepülési szándékom hírére mindig elutasítottak. Végül Király Károly akkori Igazgatóm jóvoltából a konzerv-Iparba vettek fel, hogy 20 nap múlva, többedmagammal nyersanyaghiány miatt újra utcára tegyenek. Ezt követően több vállalatnál burkoltan, de mindig hivatkoztak egy tv-hálózaton továbbított belső parancsra, mely szerint csak román nemzetiségűeket volt szabad alkalmazniuk. Időmilliomos lévén megismertem Erdélyt. Talán ez Is lökött rajtam, hogy a „fordulat" után se maradjak otthon. Az államhatalmat illetően aztán végképp nincsenek szép emlékeim. Kevesen élhették át 14 évesen, azt az örömöt, amit 82-ben okozott számunkra a szekuritáte egy hetes vendégszeretete, a többszörös házkutatás, amikor régi értékes képeinket, térképeinket, könyveinket vitték el természetesen leltározás nélkül. Még szerencse, hogy a magyar zászlót előtte elégettük. Olyan módszeresen rágalmaztak, hogy mindig szükséges volt alibivel rendelkezni, bárhova mentünk is, bármit csináltunk is. Ha netán kevés megmaradt barátunk valamelyikével találkoztunk, az első mondatok mindig ezek voltak: - „Szia! - Figyelj ide, ha kérdeznének, arról beszélgettünk, hogy... - Oké! Értem. Arról beszélgettünk..." Csak miután ebben megállapodtunk, kezdhettünk bármiről tárgyalni. A szekusok engem nem ütlegeltek. Ez is csoda! De a szomszéd vallatóteremből áthallatszó, valószínűleg magnóról bejátszott nyö-szörgésekkel, csattanások- Jegyzet - kai, jajgatásokkal mindig igyekeztek „igazságot kihúzó" eredményeket elérni. Szóval: nem volt álom. De most sem érzek sok változást. A román visszarendeződési folyamat érzésem szerint máris megindult. Nem is csoda. Kinek tetszene az új helyzet, melyben egyenjogúan kellene élni mindazokkal, kiket eddig semmibe vehettek. Kinek lenne érdeke lemondani a párttagság, vagy a szekus férj, feleség adta lehetőségekről? És, hogy ne gátolnák a Bolyai Gimnázium magyar nyelvű visszaállítását, mikor nemrég egy félrecsúszott nyakkendő miatt is kijelenthették: - „lesi afara dinora mea si tárá mea!" Mars ki az én órámról és országomból! Szóval átjöttem! Mert itt még értelmét látom élni, dolgozni. Élelmiszerek itteni bősége csak az utolsó szempont az áttelepülők listáján, higgyed el. Azért jönnek, mert úgy érzik, csak itt lehet hosszú távon is helye szívünkben az elégedett magyar lobogónak. Csak Itt találhatunk olyan életet, melyet titkolt vágyainkban reméltünk. Hogy mi lesz otthon? Ez bizony önmarcangoló napi kérdés. De kinek higgyünk, vagy higgyünk-e? Hisz Romániában az új pártok nem is hozzák szóba a nemzetiségek kérdését, mert azzal, a már sok esetben fa-sziszta elveket eltanuló népesség jelentős részének támogatásától esnének el, mert elfajult a gyűlölet. Itt már a népszavazás Is kétségessé teheti a végeredményt, annyi románt kényszerltettek, vagy szivárogtattak át munkahelykényszerrel erre a területre, és magyarokat fordítva. Aradot, Temesvárt az ''56-os éhínségkor telepítették be, Kolozsvárt, Nagyváradot, Szatmárnémetit később. Marosvásárhelyt épp azért lehetett annyira drámai a helyzet, mert ez a város épp a fordulat hónapjaiban volt soron. Ennyi ismeret birtokában már nehéz végigálmodni, hogy lehet ezután. De itt, nálatok, Magyarországon, itt még érdemes elkezdeni nekünk Is. Nektek meg folytatni. Hidd el, érdemes. Szabó Attila hosszít sóhaját lejegyezte: Lengyák István Szeretet nelk Mostoha, szeretet nélküli, falak közé zárt élet 18 éves korig. És utána? Mi jön utána? Kis pénzzel a kezükben kikerülnek a fiatalok az Intézetből a világba, az igazi életbe. Hogyan állnak talpra? Az összeg, amit kapnak, az Induláshoz kevés. Mert egyszerre két probléma terheli a vállukat: a lakás és a munkahely. A lakás legtöbbször - ez Is szerencsés esetben - albérleti szoba. De kell azután meg munkahely. S ez ördögi kör! Ha nincs lakás, akkor nem kapnak munkát, mert ahhoz állandó lakhely kell, ha pedig nem dolgoznak, akkor nincs pénz, nem tudnak fedelet szerezni a fejük fölé. Ez a helyzet. Persze vannak egy fokkal szerencsésebbek is, akiknek van rokona, vagy Ismerőse, akitől várhat valami segítséget. De ők vannak kevesebben. Az intézeti fiatalok helyzete a ma életben lévő törvények szerint 24 éves korig úgy-ahogy megoldódik. Az Intézet ad szállást és napi háromszori étkezést. Aztán a szerencsétlenebb az utcára kerül. A lányok az utcasarkon váltják ki éjszakára a meleg ágyat, s ha ez nem sikerül, akkor a buszmegálló, a vasútállomás adhat menedéket. A fiúk lopással, betöréssel próbálnak segíteni magukon. A legtöbbjüket lakat alá teszik, börtönbe kerülnek. Nekik talán Igy Is jobb, hiszen legalább van hol aludni, enni, és meleg van. De nem lehet a megoldás, a börtön. Ki tudja mi, vagy ki miatt Kerültek intézetbe, miért lett ez a sorsuk? Ők nem tehetnek róla, hiszen még gyerekek voltak, amikor bekerültek. Aki elrontott életükért felelős, az a vér szerinti szülő. A hanyag, felelőtlen nevelés és az érzelmi háttér hiánya, a bűnös. Ezen segíteni azok az emberek, családok tudnak, akik magukhoz fogadnak állami gondozásban lévő gyermekeket, akik vállalják a neveléssel járó gondokat, nehézségeket. Érdemes megjegyezni azt Is, hogy aki családban nevelkedik, az a nagykorúság elérése után alig kerül az utcára, mert van, aki megfogja a kezét. Azok a fiatalok, akik már kikerültek a világba, nehezen, vagy sehogyan sem tudnak talpra állni. A téma hétköznapi, mégsem lehet róla eleget beszélni. Valamit tenni kell! Karsai András rr 1990. március 15. c kanizsa i 30 milliós beruházás Tervek a közvilágítás korszerűsítésére NAGYKANIZSA KÖZVILÁGÍTÁSI díja - a növekvő energiárak miatt -évről-évre nagyobb ternet ró a költségviselő városi tanácsra. Adalék ehhez, hogy a villamosáram ára 1980-ban 0,70 Ft/kwó, mlg 1989-ben 2,55 Ft/kwó volt. A 9 év alatt keletkezett 360 százalékos árnövekedést figyelembe véve jelentős költségnövekedés várható a következő években is. Az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében a Városi Tanács VB Műszaki Osztálya tanulmányt készítet-tetett a Magyar Elektrotechnikai Egyesülettel, a város közvilágításának Korszerűsítésére. Az érdekes témáról Karmazin Józsefet, a városi tanács műszaki osztályvezetőjét faggattuk. - Hány lámpahely világit? - A városban jelenleg közel 4500 lámpahely van. Ezek 92 százaléka higanygőz lámpatest, 8 százaléka nagynyomású nátrium lámpa. - Milyen hatásfokú a megvilágítási szint? - Mérésekkel igazolható, hogy a nártium lámpa alkalmazása esetén mintegy ötven százalékkal kisebb be- épített teljesítménnyel szinte teljesen azonos megvilágítási szint érhető el. - Milyen korszerűsítések és megtakarítások várhatók? - A jelenleg üzemelő közel 30 fajta korszerűtlen higanygőz világítótestet 4-5 fajta nátrium lámpatest váltaná fel, amelyek hatására a beépített teljesítmény 1099 kilowattról 492 kilowattra csökkenne. Az alapdíj ezáltal közel 11 millióról 5 millió forintra csökkenne. Számítások szerint a kisebb fogyasztás miatt a több mint kilenc milliós áramdíj közel öt millió forintra mérséklődne. Igy összességében tíz millió forintot meghaladó megtakarítás érhető el évente. - Mennyit tesznek ki a rekonstrukció költségei? - A teljes korszerűsítés költsége 30 millió forint! - Mennyi a beruházások megtérülési ideje? - Az armatúra típusoktól függően 0,5 - 5,7 év. Az egyesület egyébként - utcánkénti részletezésben - kidolgozta a korszerűsítés ütemtervét is. - Van-e lehetőség a beruházás megvalósítására? - Igen. A városi tanácsnak az éves költségvetésekből kellene finanszírozni a feladatok költségeit, - több ütemben. A már idén induló beruházás a ráfordítási lehetőségektől függően 1995-96-ra fejeződne be. 1990-ben egyébként három millió forint induló összeg eldöntése vár a tanácstagságra. - Folyó évben hol terveznek korszerűsítést? - Az ütemterv szerint - hogy a legjelentősebbeket említsem - a VOLÁN pályaudvaron és környékén, valamint a Lenin, Béke, Ady, Nephadsereg, Vöröshadsereg, Somogyi B. utak városközponti részén. A munkák kivitelezését a DEDASZ Nagykanizsai Üzemigazgatóságának dolgozói végzik maja. ., . AZ OSZTÁLYVEZETŐTŐL végül megtudtuk, hogy a teljes beruházás finanszírozására ajánlatot tett a CRE-DILUX Rt, a megtakarításból való jelentős - mintegy 73 százalékos - részesedés elleneben, a tanács vezetése azonban a gazdaságosabb saját finanszírozást tartja kedvezőbbnek. Tihanyi István Az Autóklub közgyűlése A Magyar Autóklub Nagykanizsai Szervezete a közelmúltban tartotta beszámoló gyűlését; ahol az elmúlt öt év munkájáról adtak számot. Tevékenységükről Arszin György, az Autóklub titkára beszél: - 1963-ban, 104 fővel alakultunk, s ez a létszám napjainkban meghaladja a 8000 főt. E növekedésből is látszik, hogy az autóstársadalomnak szüksége van az egyesületi keretek között működő szervezetre. Munkánkat két tényező határozza meg. Egyrészt az, hogy a városban és a környező községekben a dinamikusan növekvő gépkocsiállománnyal arányosan nőtt az autótulajdonosok Igényessége mind a gépjárművek üzemeltetése, mind a biztonságos közlekedés javítása terén. Másrészt Nagykanizsa város fekvésénél fogva természetes gazdasági és közlekedési csomópont, országos és nemzetközi utak kereszteződésében, Igy a jelentős mértékű átmenő forgalom kiszolgálása is szükségessé tette a fejlesztést. Szervezetünk az autósok érdekképviseleti egyesületének részeként a biztonságos, energiatakarékos, kultúrált közlekedés megvalósítását tűzte ki célul. Évente két alkalommal -közlekedésbiztonsági nap keretében - kedvezményes tagbelépési lehetőséget biztosítunk. A szervezet működési területéhez tartozó vidéki klubtagsággal is igyekszünk a kapcsolatot fenntartani, részükre olyan szolgáltatásokat nyújtani, amelyekhez a helyi adottságok miatt lehet hozzáférni. Le-tenyén, Bázakerettyén, Zalakaroson pedig a közlekedési nap alkalmával díjtalan műszaki beállításokat végzünk évi egy alkalommal. - A fenti szolgáltatásokon kívül még mivel állnak a tagság rendelkezésére? - Elsősorban a műszaki szolgáltatásokat említem, a gépjárműjavítást, a diagnosztikát, az autómentést, a városi indítószolgálatot, a zárttechnológiás vizsgáztatást. Természetesen foglalkozunk gépjárművezetők képzésével is. Népszerűek biztosítási szolgáltatásaink. Klubunk tevékenységében a legdinamikusabban fejlődő ágazat az idegenforgalmi tevékenység, amely az el- múlt években megtízszerezte forgalmát. - A közlekedés biztonsága szempontjából fontos az autók műszaki állapota, s az sem elhanyagolható, hogy a szerelők felkészültsége és a műszerezettség milyen színvonalú. Hogyan ítéli meg ennek helyzetét? - 1989. év végére a szerelők létszáma elérte a 10 főt. Szakmai felkészültségüket jónak ítélem, hiszen közülük 8 fő mestervizsgával rendelkezik. A műszaki állomás kéziszerszámokkal, műszerekkel való ellátottsága közepes színvonalú. A technikai újdonságokat a lehetőségekhez mérten alkalmazzuk, Így riasztókészülékek, új típusú gyújtótranszformátorok beszerelését vállaljuk. Jó példa 1989. óta amerikai licenc alapján alkalmazott NOVUS szélvé-dőjavltási technológia. A gépjárműjavítás! tevékenységet jelentős mértékben elősegítette az állomás területén működő autósbolt, mely sok utánjárástól kíméli meg autóstársainkat mondja a klub titkára. - Gépjárművezetők képzésével is foglalkoznak. Csak felnőtteket képeznek? - Szó sincs erről. Autósiskolánk személygépkocsi, motorkerékpár, segédmotorkerékpár kategóriában indít tanfolyamot. 1988. évtől -a Közlekedési Törvény adta lehetőséggel élve - Nagykanizsa általános Iskoláiban a 8. osztályos tanulók részére, az országban az elsők között, szakköri képzés keretében segédmotorkerékpár-vezető tanfolyamokon biztosítottunk lehetőséget a jogosítvány megszerzéséhez. - A következő ötéves időszakra milyen feladataik vannak? - Első helyen szerepel a jelenlegi Műszaki Állomás épületeinek kiváltására új épületegyüttes terveztetése és kivitelezése. Fontos a jelenlegi tanpálya helyszűke miatti áttelepítése a telephelyen kívülre, és a jelenlegi 14 éves szállító-gépjármű korszerűbbre cserélése. Mindennapi munkánkat pedig nagyban megkönnyítené a belső számítógépes információs rendszer, illetve a decentralizált tagnyilvántartás bevezetése - mondta befejezésül Arszin György. M. GY. 8 I kanizsa I 1990. március 15. Napólajos dicsősége „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél". Ezért az igazságért küzdenek, ezt valósítják meg egy állatfarm disznói vezetőjükkel. Napó-lajos elvtárssal az elen. . Mindez történik Orwell Állatfarm cimű szatirikus re- §ényében, melynek színpa- I musical - változatát három estén át láthatta a HSMK színházbarát közönsége a Csiky Gergely Színház előadásában. George Orwell, századunk első felében élt angol író korának egyik legellentmondásosabb alkotója volt. Joggal nevezték generációja lelkiismeretének, hiszen minden munkája ezer szállal kapcsolódon a 20. századi Anglia és egyben Európa fontos politikai kérdéseihez. Ilyen műve az 1943-44-ben keletkezett Állatfarm, mely voltaképpen a sztálini korszak szatírája, melyben a szerző azt igyekezett bizonyítani, hogy a bevezetőben idézett mondat a szocialista társadalom alapelve. A történet színhelye egy angol farm, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az ember uralmát, hogy szabadon, önmaguk irányításával élhessenek. De meddig tart, tarthat a boldogság? Semeddig. Mert a disznók már a hatalomátvétel órájában kijelentik a szellemi munkát végzők elsőbbségét, s mindent meg is tesznek a diktatúráért. Vamzl, Napólajos szószólója (Quintus Konrád) a lehetetlent is megmagyarázza, a többi disznó pedig helyesel. Egyedül Hólabda (Spindler ^éla) ténykedik állattársai érdekében, de, őt hamar elhallgattatják. Igy aztán nincs akadálya, hogy Napólajos (Bezerédi Zoltán) kinevezze magát fődisznó-nak, ha mar mindenki annyira akarja. Az állatok hiába szabadították fel magukat, hiába dolgoztak végkimerülésig, a végén újra rabszolgákká lesznek. Ascher Tamás rendező valóságos házi-állatkertet varázsolt a színpadra. A szereplők tökéletesen érzékeltették az állati tulajdonságokat, a maszkok mögül a legkülönbözőbb emberi jellemek bújtak elő. A látvány sikeréhez jelentősen hozzájárult Szakács Györgyi állathű jelmezeivel, a lényeget, a bensőt ragadta meg kiváló megjelenítő erővel. A társulat egységes volt, igazi csapatmunkát láthattunk, A főbb szereplők (Bezerédi, Quintus, Spindler, Koltai, Helyey, Csáká- Színházi tündérmese Kanizsán nyi, Pogány, Kulka, Szalma, Molnár) tulajdonképpen csak szöveáes szerepükkel tűntek ki. Élt, mozgott, be- szélt a színpad. Dicsérni kell Imre Zoltán koreográfiáját és Szabó Mária maszkjait is. A darab musical. Jelen esetben azonban a zene illusztrációként hat, nem lesz tőle se több, se kevesebb - esetleg csak érdekesebb - az előadás. Inkább a művészi teljesítmény teszi egységesse a színpadi aaaptaciót. Orwell és az „állatizmus" lényege enélküi Is tökéletesen jelen van. Láthatjuk, hogyan potroho-sodik Napólajos, mint vonja magát egyre jobban az alkohol és az ember (?) hatása alá. Láthatjuk, hogyan aljasulnak a disznók a lealjasult emberhez, hogy a végén már a néző se tudja eldönteni, ki (vagy mi) Kicsoda-micsoda. Az előadás záróképe után nehezen ocsúdik a közönség, lassan jön a megérdemelt vastaps, amely szól az orwelli gondolatoknak, s legalább annyira a kiváló szereplőgárdának. Hiszen a mű szól a közelmúltnak, s beszél a mának is. Horváth Ilona Téli vers Megfagyott a tücsökszó, Dér-ágon csüng az emlék, Madarak csőrében elfér. Ónos ég ring a nádon, Gyászoló vaijak szállnak, Fehér semmivé válnak. Madárfütty ült az ágra, Szélsodorta s földre hullt, Itt együtt jelen s a múlt Madár, föld és ég együtt, Minden forog, változik, S majd újra találkozik. S egyszer csak rian a jég, Föld-ereken árad az, Mi tavasz, új és igaz. Dezső'' Ferenc Oltárkő'' a folydkért HALK CSOBBANÁSSAL FOLYNAK NEURÓZISOS VlZEK TÜKRÉN MEGANNYI ÁGCSONKOT HIMBÁL HANGTALAN HÉT HÚLLAMTARÉJ BUCKÁZ PISZKO$KÉK FODROKAT ÉS £|RŐ LIMÁNYÖ]_£K FORGATNAK BUS pÖGSZAGOT GYŰRŰIN LEVEGOERT,BUKDÁCSOL BOMLÓ HALTETEM SZEMREJTVE ÓCSKA FÉMTÖMEG GÖRÖG A TENGERIG (EZERNYI ISZAPOS MARHAMÁJKREMES PLEHDOBOZ) S OTT FÖNN A FELLEGEK TÜRKISZEN EGY KECSES SIRÁLY PRÉDÁRA LES NEM ÉRZI ÖRÖKRE ELMERÜL A PAKURANYÁLKA BEVONJA MEGFOJTJA SZÁRNYAIT ENYÉS,ZET LEPI A CSICSOGÓ ARANYSÁR PARTOKAT MlG KET ÖREG HALÁSZ KERESZTBEN ÁT NEM VETI SOK-SOK SZÁL ITATÓSPAPIRBÓL KÖTÖTT HÁLÓJÁT HOGY MEGSZŰRJE A MOSDATLAN HINTÁZÓ HABOKAT DőrS János Amulett Kezeit nem nevezi kéznek; a zár még nem úgy működik, mint a koldusén, ha tövig arany s kavics vödrébe érnek A tárgyak is magű<ba néznek -s egyre mélyebbre tömködik a földet, mert nincs ördögibb, mint ide elszegődni résznek. Melegebb tájat csak az emlő hozhat mint az indián tekergő szájat gyökérként megköti - és a tej lazult ütemével anyját láttafla, mint szemével a közöny Ivét megtöri Takács László Orwell: Állatfarm. Jelenet az előadásból. Fotd: Szakony Attila Jubileumi táncestet tartott a HSMK-ban a MÁV Dél-Zalai Táncegyüttese. Koreográfus Papp László volt. (Róla szól az Elete a tánc cfrnií írásunk.) (Fotó: Szakony Attila) Papp László Nagy sikerű önálló estet adott a MÁV Dél-zalai Táncegyüttes másodikán este a HSMK-ban. A színháztermet teljesen megtöltő közönség lelkesen ünnepelte a jubiláló táncosokat, és vezetőjüket, Papp Lászlót. Papp László a szfnpadon tanítványai gyűrűjében vette át a Vasútigazgatóság diját Busch Károly igazgatóhelyettestől, és a nagykanizsai Városi Tanács Társadalmi munkáért Arany I. fokozatú kitüntetését. A kiváló táncpedagógus a tőle megszokott szerénységgel vall életéről, munkájáról, amely számára egy: a TÁNC, - A népművészet szeretetét szülőfalumban, Kiskomáromban szívtam magamba. Korán, iskolásként kezdtem táncolni Kozák Józsefné táncoktató irányításával. Babi néni tehetségesnek tartott, biztatott, egy időre mégis hűtlen lettem a tánchoz. Akkoriban legalább annyira szerettem a focit is, Igy az általános iskola befejezése után jó pár évig csak futballoztam. Egy sérülés miatt, hatvanban tértem vissza egyszer és mindenkorra, elszaklthatatla-nul a tánchoz. A tánc mellett egyre többször próbálkoztam tanítással is. Kedvem, talán érzékem is volt hozzá, no meg egyre több volt a sikerélmény, Igy a táncoktatás hivatásommá vált. Élete a tánc Hatvanegytől rendszeresen jártam a megyei és országos továbbképzésekre, ahol a szakma kiválóságaitól tanultam: Orsovszky Istvántól, Antal Lászlótól, Horváth Jánostól. Hetvenötben „C" kategóriás működési engedélyt szereztem. Papp László időközben elkerült szülőfalujából, kilenc évig Letenyén vezetett tánccsoportot, aztán majdnem ennyi időt töltött Kiskanizsán, ahol az egykori Sáska, később Kanizsa Táncegyüttes művészeti vezetője lett. Jelenleg a MÁV Délzalai Táncegyüttest irányítja, emellett a szakmunkásképzőben, az úttörőházban, a honvédségnél is oktat. Belefér mindez a nap huszonnégy órájába? - Szervezés kérdése - mosolyog. - Sőt, a felsorolás nem is teljes. Még Jugoszláviába is átjárok, Lendva mellett, Göntérházán és Rodo-moson is van egy-egy csoportom. Minden nap, szerda kivételével estig próbálok, a hétvégék pedig fellépésekkel telnek. Szerencsém van, megértő, jó családban élek. Családom tudja, nekem mindenem a tánc. A legkisebbik gyermekem Csilla, talán majd át is veszi tőlem a stafétabotot, öt éve táncol az együttesemben, és ügyesen segédkezik nekem a kicsik tanításában. Papp László elhivatott, remek szakember. A népművészet, a néptánc szeretetét plántálja tanítványaiba. Soha nincsen utánpótlás gondja. A fiatalok megérzik őszinteségét, önzetlenségét, a népművészet iránti alázatát, és körülötte maradnak. Még sok szép szakmai sikert és jó egészséget kívánunk Papp Lászlónak. H. M. Egy előadás ürügyén Beke Kata Kanizsán Február 23-án a HSMK-ban az MDF meghívásának tett eleget Beke Kata, középiskolai tanár, pedagógiai közíró. Gondolom, pedagógus berkekben nem kell bemutatni. Azaz talán mégis? Az érdektelenség meglepett. Alig voltak. Tarnóczky Attila bevezetőjében mindjárt elevenbe vágóan jellemezte az oktatás jelenlegi képtelen helyzetét, jelezve az értékek fejreállított voltát. Említette a tehetségek hajszolását is. Nos, eddigi - nem kizárólag saját - tapasztalataim alapján kimerem jelenteni, hogy a sikerhez a jófejű gyermek csak indítást igényel jófejű tanítójától. A kulturális értékek ugyanis állandóak és maradandóak, s ezektől egyetlen tanulót sem foszthatunk meg, még a jelenleg egekbe menesztett „differenciális" direkt és teljesen szubjektív eljárásával sem. Beke Kata felvázolta az MDF oktatási tervezetét, iskolarendszerük jellemzőit, gazdasági feltételeit - mindezt a maga egyéni és utolérhetetlen stílusában - szembeállítva a jelenlegivel. De hogy tollat ragadtam, az mindezen túlmutat. Az elkövetkezendő időkben - mondta az előadó -, a demokrácia erőteljes hangsúlyozá- sával az iskolák autonómiájára építenek, a lehető legnagyobb szabadságot adva az intézményeknek, vezetőknek és a pedagógusoknak. Fel kell tennem azonban a kérdést, hogy a kontraszelektált pedagógus gárda képes-e megújulni, élni a „nagy szabadsággal", hiszen megszoktuk, hogy pályánkon csak a szolgalélek felelhet meg az elvárásoknak. Értik, érzik-e a tanárok, hogy a szabadság szó szépségét ízlelgetve, annak elméleti átgondolása után el kell jutni a felismerésig, hogy a fogalom nem azt jelenti, hogy „mindent szabad", hogy korlátokkal még számolni kell! Mindez az előadás befejeztével, a hozzászólásokat hallgatva vált gonddá. Kérdés alig hangzott el; nem érezvén, hogy Beke Kata at-moszfériája nem igényel önnön dicsfényben való tobzódást, annál inkább befelé forduló alázatot, töprengést. Tán nem késő, nézzünk végre magunkba, inspiráljuk egymást az állandó önképzésre, s nemcsak szakmailag, az emberség gyakorlásában is. Ezt kívánja a szakma, ezt kívánja a jövő. Kérdezzünk, a válasz tanítani fog. Sz. I. 10 ( kanizsa T 1990. március 15. vagy néhány békés ultipartit lejátszani. Az utóbbi években azonban az oda-vissza útvonalat jelentő vasútparti sétány elhanyagolt állapota, a megszokott - köztes pihenőt jelentő - padok hiánya többször is visszatartott ben- A vasútparti sétányról Elnézést kérünk a zavarásért, de mi kanizsai nyugdíjasok évtizedek óta, ta-vasztól-őszig gyakori látogatói vagyunk a város délkeleti határában lévő Szentgyörgyvári-hegynek. Szívesen sétálunk oda, mert a mozgás mellett jól esik a szabadban, a friss, tiszta levegőn társalogni, egy-két pohár bort lehörpinteni, nünket a kirándulásoktól. Kérjük az Illetékeseket, hogy a város és hegyi szőlőskertek közötti vasútparti sétányt hozassák rendbe, s tegyék minél kultúráltabbá ezen peremterületi környezetet is. Virág. Ede Lenin u. 22. sz. és több nyugdíjas társa. Segítsenek! Közhely az alábbi kijelentés, de mégis jó lenne, ha Kanizsa polgárai figyelembe vennék. A város nagyon szemetes! Nem tudom megtenni, hogy ne hasonlítsam össze a magyarországi ós a svédországi viszonyokat, hiszen Svédországban nagyon csúnyán néznek arra az emberre, aki egyetlen szál gyufát is eldob. Magyarországon pedig mindenki szemetel. Nemcsak a gyerekek, a felnőttek is. Láttam olyan példát, hogy a fiatalasszony a szemetes mellett állt, mégis a fure ürítette zsebeit. Nagyon gyakori, hogy az autósok az ablakon szórják ki a felesleges tárgyaikat. De megnézhetnénk a parkok s a szórakozóhelyek, buszmegállók környékét is. A Sportpresszóban az ablak mellett lyukak vannak ráccsal lefedve, s a fiatalok oda dobják a csikkeket, papírzsebkendőt, elhasznált buszjegyeket. Ha mindenhol szemetet látunk, hogyan álmondjunk tiszta világról? Én nem sajnálom a fáradságot, elmegyek a kukáig. Kérem mindazokat, akik olvassák a soraimat, gondolkozzanak el mindezen! Segítsenek! Sánta Aliz Eszteregnye Kedves Olvasó! A napokban kaptam az alábbiakban közölt levelet. Ha Ön hajlandóságot mutat a kért kapcsolat felvételére, - kérem szíveskedjen szándékát bármely módon velem közölni. Köszönettel: Pintér Béla a nagykanizsai Városi Könyvtár igazgatója Tel: 13-065 Tisztelt Igazgató Úr! Romániából zavarom Ko-vászna városból. Első soraimban bocsánatot kérek a zavarásért. De nagyon megörvendtem a minap olvasott cikknek, ami megjelent a megyei „Háromszék" újságban, vagyis, hogy Kovászna testvérvárosa a maguk Kanizsa városuk. Röviden leírom, minek is zavarom magát ezzel a levéllel. Nevem Vajna Béla 1948-ban születtem Székelyudvarhelyen. Jelenleg kovásznál lakos, családos, van két lányom, az egyik 21 éves, a másik két éves és fél. Feleségem a gyapjúfonodában dolgozik mint gépkezelő, én pedig a préselt-lemez gyárban mint áru-átvevő és kiadó a raktárban. Mivel, hogy nekünk nincs rokonságunk Magyarországon, de szeretném, ha valakivel kapcsolatot tudnék tartani (levelezni, vagy később egymást felkeresni) mint barát. Megkérném Ónt, ha tud valakit, aki ugyanúgy, mint én szeretné megismerni Kovásznát és környékét, és küldene egy címet, olyan magam rendű emberét akivel mégis találna a szó. Mert ml még oly ridegek vagyunk mindentől, meglehet a levelem elolvasása után rátetszik jönni, hogy még magyarul sem tudok helyesen Imi, de nem egészen az én hibám, minékünk sok minden tiltott gyümölcs volt de hála az Istennek lejárt ez is. A pontos címem Vajna Béla Kovászna Iskola üt N 2 Bl. 3. se-D. et. 2. ap. 9. Cod: 4055 Románia Abban az esetben, ha olvasónk utolsó munkaviszonyának megszűnését megelőző három évben rendelkezik összesen 18 hónap munkaviszonnyal, úgy a módosított 114/1988. (XII. 31.) MT. sz. rendelet értelmében jogosult a munkanélküli segélyre. Amennyiben e 18 hónapos munkaviszonnyal nem rendelkezik, tehát a munkanélküli segélyt követően létesített újabb munkaviszony megszűnése után a munkanélküli segélyre még nem szerzett jogosultságot, a 7/1990. (I. 29.) Mt. sz. rendelet értelmében átmeneti munkanélküli járadékra tarthat igényt. Ugyancsak jogosult e járadékra az is. aki korábban részesült munkanélküli segélyben és a segély lehet- J. M. korábban munkanélküli segélyben részesült. Ezt követó''en elhelyezkedett, de néhány hónap múlva munkáltatója a munkakörét megszüntette és munkaviszonyát felmondta. Olvasónk azóta munkanélküli, a lapunktól aziránt érdekló''dik, hogy Jogosult-e Ismét munkanélküli segélyre? séges folyósítási időtartama (1 év) kimerítése után új munkaviszonyt nem tudott létesíteni. További feltétele a járadék Igénybevételének, hogy az állami munkaközvetítő szerv megfelelő munkahelyet biztosítani ne tudjon és a jogosult a munkaközvetítővel elhelyezkedése érdekében együttműködjék, így pl. köteles a munkaközvetítő megkeresésére válaszolni, a felajánlott munkahelyen jelentkezni és egyéb rendszeres jövedelméről tájékoztatást adni. A felajánlott munkahely akkor megfelelő, ha a jogosult képzettségi szintjének III. az általa utoljára betöltött munkakör képzettségi szintjének, a dolgozó egészségi állapotának megfelel, a várható kereset az átmeneti munkanélküli járadék összegét eléri és a munkahelyre történő oda-és visszautazás ideje a napi három órát nem haladja meg. Nem jogosult átmeneti munkanélküli járadékra, aki valamilyen nyugdíjra lenne jogosult, ill. aki olyan önálló jövedelemmel rendelkezik, amely a járadék összegét eléri. Az átmeneti munkanélküli járadék összege a munkanélküli segély, 181. naptól folyósított összegének 75 %-a. Ez azonban nem lehet kisebb a minimális munkabér 80%-ánál, ill. ha a munkanélküli segély ennél alacsonyabb volt, az ennek megfelelő összeg. A járadék felső határa a minimálbér kétszerese. A járadék megállapítását a munkanélküli segélyt folyósított állami munkaközvetítő szervnél lehet igényelni, a szerv határozata ellen fellebbezésnek van helye, a kérelmet elutasító másodfokú határozat pedig bíróság előtt megtámadható. Dr. Bányai Tamás (Folytatás az 5. oldalról) ki tudták volna húzni a nehéz helyzetből. Hogy miért nem, annak egyetlen oka a struktúra volt. Ha a rendszerben a munkavállalót nézem, azt mondom, hogy szinte mindenki lógott, a többség meg lopott, amit egy maszeknál nem tudott volna megtenni. Nem volt munkafegyelem. A munkáltató nem használta ki a gépeket, de második, harmadik műszakot kezdett. Az áru anyagban és félkész termékben feküdt, nem ment a piacra. Az irányításban pedig ott voltak a támogatások és az elvonások. Úgy volt, hogy aki tetszett, annak adtak, aki nem, attól elvettek. Ez volt a rendszer egyik hibája. Kanizsa: t/ass úr azt mondja. hogy a Kádár-rendszer jóra készült, látta a hibákat, de nem tudta korrigálni. Miért nem? Mit mond az MSZMP arrat hogy miért maradt a költségvetés olyan súlyos, amilyen volt? Miért hagyták, hogy ezen képtelen mennyiségű pénz áramoljon ét? Miért nem tettek valamit, ha látták, hogy ennek mozgását az alkalmatlan termelés nem tudja garantálni? Szeretnénk hallani, volt-e egyetlen mozzanat, amely perspektívát kínálhatott? Dr, Vass: A sztálini modell volt a hibás, attól nem tudtak szabadulni. Kanizsa: Ez tartalmatlan általánosítás, hibás érvelés. Dr. Vass: Akkor is igy van. Dr. Balogh: A költségvetés generális felülvizsgálatára van szükség. Egy csomó olyan tétel szerepel benne, mely 45 után került bele, s funkcióját időközben elvesztette. De mert az íróasztal munkát keres, mindig találtak valami értelmetlen újat, ezért a mai napig élnek azok a struktúrák, melyeket meg kellett volna szűntetni. Jól mondta Vári László, hogy a gazdaságot ideológiailag kellene felülvizsgálni. Egy példát csak! A tervhivatal még mindig működik. Egy piacgazdaság felé tarló országban erre nincs szükség. Ha a felesleges kiadásokat megvizsgáljuk - volt róluk szó - számottevő összegeket tudunk a költségvetés réven Is megtakarítani. Az átszervezések számottevő munkaerő felszabadításával járnak együtt. Ezek egy részét a mezőgazdaságba, más részét a magángazdálkodásokba kell irányítani. Figyelmet kell fordítani az átképzésekre, arra, hogy Magyarországon a szolgáltatások aránya 13%, nyugaton viszont 50-60% között van. Ez árulkodó tétel. Tarnóczky: Elhangzott, hogy a történtekert a sztálinizmus a hibás. A baj csak az, hogy a sztálinizmus - fontosabb ismertetőjegyeiben - semmiben sem különbözik a marxizmus-leninizmustól. Én tudom, hogy Gorbacsov Brezsnyevre és a sztálinizmusra hivatkozik, és azt mondja, hogy visszakanyarodik a marxizmus-leninizmushoz, csakhogy az elvek, amelyekre hivatkozik, sehol sem találha- A kerekasztal-beszélgetés résztvevői. tók Lenin műveiben. Nem tudom, ha gazdasági elképzelései megvalósulnának, akkor a Szovjetunió miben különbözne egy nyugat-európai gazdaságtól, egy olyan országétól, ahol nagy az állami tulajdon szerepe. Szerintem semmiben. Valóban a rendszer, a felépítés hibájáról van szó, és ezen sohasem segíthet az, ha az elvtársakat kicseréljük okosabb becsületesebb elvtársakra, mert itt nem lehetett okosnak lenni. Ha pedig becsületes volt valaki, az idővel korrumpálódott, mert a rendszer ilyen volt. Kanizsa: A kardinális kérdés tulajdonjogi kérdés. S miután a politika legfontosabb mozgástere a vidék, kulcsfontosságú a föld tulajdonjoga, a jövendő földreform következményeinek lecsapódása, s mindenekelőtt a termelőszövetkezetek sorsa. Erről mi a véleményük? Tarnóczky: Az biztos, hogy nálunk négyszer, hatszor annyian dolgoznak a mezőgazdaságban, mint nyugaton. De ha itt egy hatékonyabb gazdálkodás folyhat, ez valószínűleg nem fog fennmaradni. Én például jónak látnám, ha a melléküzemágakat leválasztanák a tsz-ekről, hiszen azok általában a tsz veszteségeit fedezik. Ha ezek a kisüzemek önállóak lennének, rugalmasan alkalmazkodni tudnának a változó körülményekhez, és a falvakban lakóknak munkát adhatnának. Mindehhez természetesen hozzájön a vállalkozás. hiszen egy faluban nemcsak mezőgazdasági jellegű tevékenységre van szükség, másfajtára Is - az idegenforgalomtól a benzinkútig. Siklósi: Ha az önrendelkezéssel megteremtjük a feldolgozó ipart, na önállóan kereskedik a falu, ha önállóan keres piacokat itthon és külföldön, ha nem lesz külkereskedelmi vállalat, legfeljebb csak bizonyos organizáció, akkor remélhetünk változást. Dr. Kotnyek: Azért, én azt mondom, hogy most ne a je- lenlegi munkanélkülieket irányítsuk a faluba. Mert hiába adjuk oda a földet, eszközt nem tudunk hozzá adni. Én csak olyan falut tudok elképzelni, amilyen Ausztriában van, amely gyakorlatilag város. Ugyanolyan rangú és kifizetődő vállalkozás, mint a szolgáltatás vagy az ipar. De amíg ezt nem tudjuk elérni, addig ne küldjünk a faluba több embert, mert az is aond lesz, aki ott van. Solti: A mi megítélésünk szerint az üzemnagyság a magyar mezőgazdaság legnagyobb problémája. Ez a két szélső pályán az egyszemélyes kis-gazaaság és az állami vállalat színvonalán működő nagyüzem. A kettő közötti tér kitöltésével sok minden automatikusan megoldódik. A föld pedig azé legyen aki megműveli. Nem értünk egyet a bérleti jogviszonyok sorozatával, mert a módszernek árfelhajtó hatása van. A földet odaadnánk annak, aki telekkönyvileg ma is a tulajdonosa, jogfolytonosa, ha kéri. A többiről az önkormányzat dönthet. Az igénylőket ő ítélhetné meg. Mi nem akarjuk a kisgazda módszert, mert annak arfelhajtó hatása lenne. A tsz-ek spontán döntsenek, maradnak vagy sem. Támogatás viszont kell, anélkül a mezőgazdaság nem létezhet. Dr. Kotnyek: Igy van. Állami támogatás nélkül sehol a világon nem megy a mezőgazdaság. Solti: A Közös Piachoz is csak támogatott árakkal tudunk csatlakozni. Egy példa: Ha lebomlik a Zalanus, az fogja lobontani, hogy 3-4 termelő összeáll, falunként megcsinálja a maga kis vágóhidját, és nem 386 forintért állít elo 1 kg kolbászt, hanem 296 forintért. Remélhetőleg így lesz mindennel az égvilágon, és akkor majd odaérünk Európához. Kanizsa: Végül egy utolsó, kpzös kérdés: Mi az, amit egyéni programjukban Nagykanizsán meg akarnak valósítani? Dr. Balogh: A valódi önkormányzatot, megfelelő vagyoni eszközök, termelő üzemek ide-rendelésével. Tarnóczky: A legfontosabb önkormányzati teendőnek, pillanatnyilag, Kiskanizsa csatornázását vélem. Dr. Kotnyek: Kihasználni azt, hogy ez a város itt van az Alpok-Adria és Kelet-Európa között. Igencsak üdvözölni tudnék egy osztrák-magyar-olasz közös bankot, amint már a dualizmus korában is volt. Harkány: A megváltozott iskolarendszer és oktatási reform alapján a környék szükségleteihez jobban igazodó oktatási szisztémát kellene kialakítani. Dr. Vári: Mindent megelőz az önkormányzati törvény. Solti: A megyei közigazgatás szerepének megszüntetését szorgalmaznám. Siklósi: önkormányzatot és teljes átrendeződést. Dr. Vass: A szociális ellátottság kiszélesítését kívánom, beleértve az ingyenes egészségügyi ellátást is. Kanizsa: Köszönjük a beszélgetést. Minket eok dologban meggyőztek. Kívánjuk, hogy az olvasók is így gondolják. Politikai üldözöttek közgyűlése A szervezet megkeresésére közöljük, hogy a volt Politikai Üldözöttek Bajtársi Szövetsége közgyűlést tart azok részére, akik az elmúlt 44 évben valamilyen formában szembekerültek a diktatúrával: akik a szomszédos országok közötti lakosságcserében áttelepítésre kerültek, kiket a mezőgazdaság átszervezesekor ku-láknak minősítettek, akiktől földjüket vagy egyéb ingatlanukat elvették, akiket internáltak és kényszermunkára toloncoltak; kiket hadifogolyként a békekötés után haza nem engedtek, akik a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások voltak, hívja a politikai elítélteket, akiket a rendszer morálisan kényszerített szolgálatra; hívja mindazon személyek gyermekeit, házastársait, szüleit, rokonait, akikre az elítéltekről áthárult a megbélyegzés. A közgyűlésre 1990. március 17-én (szombaton) Budapesten, a szövetség VII. kerületi Póterfi Sándor út 42. sz. alatti szókházában kerül sor. A szövetség a rászorulók útiköltségének felét jegy ellenében (csak oda) megtéríti, s a résztvevőknek reggelit es ebédet ad. A program szerint délelőtt tagsági belépéseket lehet kérni, a gyűlés pedig 12-14 óra között lesz. A vita és a vezetőségválasztás után neves színészek részvételével rövid kultúrműsorra kerül sor. (ti-nyl) 12 j kanizsa-hétvége i 1990. március 3 Vízszintes: 1. Clolkovszkij gondolata (folyt. függ. 20.). 2. Gyűjtőtábor - zamatos csemegebor - argentin bérlők hátulról. 3. Újévi szó - szólít -Rila hangzói - a Hamlett-monológ első szava - tapos. 4. Román folyó - ernyedő - ...mon és decor közös előtagja. 5. Rénium - foot - ...Deparment: USA külügyminisztériuma - kihalt futómadár - latinul nap. 6. Fűző - ...pertél: mászkál -minden gerebcsin fgy kezdődik. 7. Tibeti szarvasmarhafajta - híres szakadék középhegységünkben egészséges Ital - török nomád sátortábor volt. 8. Szikh vallásfők - vatikáni, thaiföldi, spanyol gk. jelzése - fafaj - tiltószó. 9. G. B. Shaw bölcsességének 1. része - ...ville: bohózat - végtag része - bibliai alak. 10. Egres és bögre közös része - fényerősség mértékegysége - vallásos. 11. A Vörös katonák előre! c. plakát alkotója - jutalom -legnagyobb értékű kártyalap - a kovalens kötések egyik esete - 12. Én a lélektanban - pozsgás növény - GC. 13. ... Fair Lady - vasi község - szirén - nem - csapágymárka. 14. Rizses ürühús - ... Small: Knlght-hős - Tallln neve - egymás utáni hangzók. 15. Vitéz - előtagként áramlással kapcsolatosat jelent - genetikai fogalom a muslicánál - esemény a kapuban. 16. Az Örök tavasz alkotója - szürke árnyalata - nemrég - kínai hosszmérték. 17. G. B. Shaw gondolatának 3. része - a keltezéstől számítva - cseh fró. Függőleges: 1. Észak-Dán város -szovjet folyó - előd. 2. Chile tartománya - nem ad. 3. Ezt hirdetni is lehet - mágnesen térrel kapcsolatos - meztelen. 4. Kecske hangja - izraeli párt - „sn"! avagy folyó Izraelben. 5. Fordítottjával határozószó - rágalom -vers dfsze - erdejéről Vajda János verselt - római szám és századrésze. 6. Belök -idegen Mária. 7. Férfinév -vízi állat - kérdőszó - élezd. 8. Télles - tészta jelzője. 9. Edldlt - nutria hangzói - létezik - angol film elme -személyes névmás. 10. NŐI becenév - G. B. Shaw gondolatának 2. része. 11. Izraeli illetőségű - fiúnév -NSZK város. 12. Török gk. jelzése - kötőszó - földbe rejtő. 13. Lengyel focista -mértani fogalom - leszállított Hétköznapi történet - Edes flaml Muszáj neked mostanában már reggel 6-kor elindulni iskolába? Mi a fenét csinálsz ott fél 7-től 8 óráig, áruld el nekem! -vontam kérdőre a napokban a reggeli kávézás közben az általános Iskola II. osztályába járó fiamat. - Mit csinálok, mit csinálok? Az Attila barátom is korán jár be az iskolába. Egy kicsit politizálunk, meg egy kicsit játszunk! - válaszolta a gyerek felnőttes megfontoltsággal, s folytatta az öltözködést. Le kellett tennem a kezemből a kávés csészét, s mire szóhoz tudtam volna jutni, már megkaptam a szokásos reggeli puszikát, két szó kíséretében: szia anyu. Eszembe jutottak - az egy héttel korábban lezajlott szülői értekezleten - az iskolaigazgató szavai: „az iskolában mi nem politizálunk" Ők nem... B. E. félhang - rajtaütés. 14. Rétek - útkereszteződések Hermesz-szobra. 15. Részesrag, de falu is a közepe nélkül - ... cső - fogoly - golyóscsapágymárka -csokoládé jelzője lehet. 16. ...dog: étel - csillag - auditív eszköz rövid neve. 17. Achát fajtája - spanyol, uruquayi, svéd gk. jelzése - ...Abdullah: szudáni település - lengyel légiforgalmi társaság. 18. Csen is -veszprémi község. 19. Zsidó vallás reformját elfogadó - apácanövendék - kettősbetű. 20. Vízszintes 1. folytatása. Beküldendő: Ciolkovszkij és G. B. Show gondolata a tudásról. Határidő: március 21. (szerda) A helyes megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk kl. a 1990. március 15. f kanizsa-hétvége) 13 Az okos szabó (Vietnami népmese) Hajdanában danában, a vén város legjobb szabója méregdrága kabátra kapott megrendelést. Mielőtt kiszabta volna a kabátot, megkérdezte előkelő megrendelőjét, hogy mennyi ideje szolgál már a király udvarában, hogy ily drága kabátra futja neki. - Mi köze ennek a szabáshoz? - kérdezte csodálkozva az udvaronc. - Hát csak az - felelte a mester - hogy munkám összefüggésben áll a megrendelő alakjával. Mert az olyan valaki, akit csak nemrég helyeztek valami kitüntető helyre, az határtalan büszekség-gel kidülleszti a mellét, hogy lám ki lett őbelőle. Tehát a kabát elejét ki- csit hosszabbra kell szabnom. Idővel, ha az illető már megszokta a méltóságot, már olyan kabátot is lehet készíteni neki, mely elől-hátul egyforma. Annak pedig, aki már régóta áll az udvar alkalmazásában, a sok hajbókolástól meggörnyed a háta, ezért a kabát elejét kissé rövidebbre kell venni. Látja, mindezeket tudni kell annak a szabónak, aki udvaroncnak készít kabátot. Ezért kérdeztem hát uraságodtól, mióta áll alkalmazásban. - Tíz éve, mondta gőgösen a megrendelő és kifeszítette a mellét. De a szabót ez nem csapta be, és a kabát elejét rövidebbre szabta. Két szívószálat keresztben egymásra kötözünk, vagy befőttes gumival átgumizunk a rajzon jelzett formában. Ehhez méretezve vágunk ki egy „zörgős" nylonzacskóból egy sárkánytest alakot, s hozzá megfelelő hosszúságú farkat. Ezeket a rajz szerint a vázra ragasztjuk, majd eresztő zsinórt kötözünk rá vastagabb cérnából. (Szigetelőszalaggal, vagy celux-szal.) (A szívószálakba összekötözés előtt célszerű gyufaszálat vagy hurkapálcát dugni.) Elkészülte után alkoholos filccel, vagy öntapadós színes papírral díszítjük. Mindig széllel szemben kell felereszteni. Patisszonfdzelék (5 személyre) Patisszon Étolaj Vöröshagyma Kapor Almaecet Tej Só Burgonyaliszt Elkészítési mód: A megtisztított, kimagozott patisszont vékony metéltre vágjuk. Kevés vöröshagymát fonnyasztunk, belerakjuk a patisszoncsíkokat, megsózzuk, a hideg tejet elkeverjük a burgonyaliszttel. Ha a patisszon megpuhult a burgonyalisztes habarással behabarjuk, kevés almaecettel ízesítjük és friss vágott kaprot szórunk rá. 1,5 kg 1 dl 5 dkg 1 CS 1/2 dl 2 dl 2 dkg 5 dkg Ollút .. szikét ... pénztárkönyvet! 14 ( kanizsaT 1990. március 15. Levelek nyomában Ez a helyzet A Kanizsa 1990. március 2-i számában megjelent „Felelősök, figyelem!" című olvasói levél több pontatlanságot, hibás adatokat tartalmaz, amelyek könnyen félrevezethetik az olvasót. Ezek közül a múzeumról és a könyvtárról szóló részeket szeretnénk helyesbíteni. Az előbbiről Horváth László múzeumigazgató adott tájékoztatást: - Az „Erdő és az ember Zalában" című állandó kiállítás hat és fél évvel ezelőtt, 1983 októberében nyílt meg. Létrehozása 1,2 millió Ft-ba került, melyet a Központi Múzeumi Igazgatóság és a nagykanizsai erdőgazdálkodási vállalat fedezett. Nagyon szívesen rendeznénk egy új állandó kiállítást, ha valaki biztosítaná az anyagi fedezetet. Ettől függetlenül a most látható kiállítás országos hírű, ilyen több nincs Magyarországon. A Városi Képtárban eddig évente átlagosan - a múzeum saját költségén - 5-6 különböző témájú kiállítást rendeztünk, amelyek között olyan kiemelkedőek voltak, mint a Szépművészeti Múzeum anyagából rendezett flamand festészeti tárlat, Goya-grafikák és a legkülönbözőbb helytörténeti témájú bemutatók. Annak ellenére, hogy ezeket a kiállításokat Nagykanizsán mutatja be a múzeum, több, mint 300.000 Ft bérleti díjat kell fizetnie a városi tanácsnak. A képtár egyébként nemcsak délelőtt tekinthető meg, hanem pénteken, szombaton és vasárnap is 14-18 óráig. A nyitvatartás egyszerűen pénzkérdés. Több teremőrt nem tudunk foglalkoztatni, különösen akkor nem, amikor például a világhírű Goya-grafikákat két hónap alatt Nagykanizsán 654(!)-en nézték meg... Mindezek mellett akár egyénileg, akár csoportosan - előzetes bejelentés után - mindenkit szívesen fogadunk. Félreérthető a levél azon része is, mely a könyvtárral foglalkozik. Melyik könyvtárral? És mire nem alkalmas a könyvtár? A városi könyvtár mintegy 200.000 kötet könyvvel, 5000 darab hanglemezzel, 500 féle folyóirattal és különféle szolgáltatásokkal - kazettamásolás, fénymásolás- - várja olvasóit. Lehet, hogy az Alsótemplom melletti új hely nem nyerte meg mindenki tetszését, de ennek is''örülnünk kell, meg kell szoknunk, mert előreláthatólag hosszú évekig itt kénytelen működni a könyvtár. A gyerekkönyvtár egyelőre mé^ a régi helyén található. Igaz, hogy ott egy terem áll óvodás, alsós, tinédzser rendelkezésére, és el kell viselniük az ifjú olvasóknak, nogy van, aki videózik vagy lemezt hallgat, más pedig eközben olvasni, tanulni szeretne. De mindez lehet ennél sokkal rosszabb is, ha ki kell költözni az épületből. Ez a helyzet ma, 1990. március 7-én múzeum- és könyvtárügyben. Az érintett kulturális intézmények továbbra is várják a kanizsai ifjúságot. Horváth Ilona Kérik a járda rendbehozatalát Lapunk idei 9. számában, Pf.: 74 című rovatunkban közöltük Sajni László nyugdíjas, Béke u. 35. sz. alatti lakos levelét. Ebben olvasónk a vasúti sorompó közelében lévő egykori „Kéri-ház" helyén létesített korszerű lakóépület-tömb járdaszakaszának elhanyagolt állapotát kifogásolta, s felhívta a figyelmet annak balesetveszélyes állapotára. Utánajártunk, s megállapítottuk, hogy a Béke út 41-43. sz. alatti 54 méter hosszú (!) járdaszakaszról van szó. A nem teljesen kész lakóépület udvara még elhanyagoltabb, mint az utcafront, de ez most még érthető. A kora esti sötétségben bukdácsolva sikerült „elcsípni" az egyik friss lakót, Kovács Zoltánt, akiről pillanatok alatt kiderült, hogy ő a lakóház-tömb építőközösségének képviselője. Egy reflektor fényénél, lakása tornácán rövidre zártuk a témát: - Közölhetem - mondta Kovács Zoltán hogy az építőközösségünk által létrehozott nyolc lakás várható befejezési határideje 1990. április 30. Mivel az építmény teljes színezése állványozást tesz szükségessé, (ezt az EPASZ Kft végzi) nem rendelhettük meg az utcaszakasz aszfaltozását. - Mikorra várható sima járdafelület? - kérdeztük. - Az épület színezését és az állványok lebontását követő két-három hónapon belül, de legkésőbb a nyár végére -hangzott Kovács Zoltán válasza. Reméljük, hogy a járókelők kényszerű bukdácsolása a Béke út 41-43. sz. épület járdaszakaszán addig sem okoz balesetet! (tihanyi) Közle m é ny 0 Az 1990-91-es tanácsi óvodai és bölcsődei jelentkezéseket Nagykanizsa város intézményeiben 1990. március 19-23. közötti idó''szak-ban napotna 8-17 óráig tartjuk. Művelődésügyi és Egészségügyi Osztály Március 1. csütörtök - A Zalai Hírlap ekkor mutatja be a nagykanizsai központú 2-es számú egyéni választókerület képviselőjelöltjeit. A Városi Könyvtár is létrehozott egy adatbázist, amelyben megtalálhatók a legfontosabb információk a városban működő pártokról, képviselőjelöltekről és programjaikról. - Elkészültek az idei előzetes lakáselosztási névjegyzékek, amelyek 30 napig tekinthetők meg a Városi Tanács földszinti hirdetőtábláin. Március 2. péntek - Értékelték a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága és az FMT által meghirdetett Vásárlók Kiváló Boltja pályázat 1989. évi eredményeit. Az Élelmiszer I. ka- tegóriában második lett a 23. számú Hevesi úti élelmiszerbolt, Élelemiszer II. kategóriában a Jakabkuti úti 32. számú bolt végzett az első helyen, megosztott második lett az Ady utcai 8. számú élelmiszerbolt és a 60. számú Zöldért szaküzlet. Iparcikk I. kategóriában harmadik lett a Kanizsa Áruház divatáru osztálya. Iparcikk II. kategóriában az 1. helyezett a kanizsai 144. számú óra-ékszer szaküzlet, második a 35. számú illatszerbolt és a 46. számú mezőgazdasági szaküzlet. Megosztott harmadik helyezést kapott a Kanizsa Áruház konfekció osztálya. - Koncertet adott az Erkel Művelődési Házban a DKG Olajbányász Fúvószenekara. Március 3. szombat - Nagysikerű virágkiállítást és vásárt tartott a HSMK előcsarnokában a Városgazdálkodási Vállalat. Március 4. vasárnap - Az SZDSZ hétvége már pénteken este segélykoncerttel kezdődött, szombat délután előadások zajlottak, vasárnap délelőtt pedig szórakoztató gyermekprogramokat szerveztek. - Választási gyűlést tartott a HSMK-ban az MDF helyi szervezete Csengey Dénes és Tarnóczky Attila részvételével. - A Nagykanizsa és Vidéke ÁFÉMSZ a Centrál étteremben tartotta küldöttgyűlését. Megvitatták az 1989. év munkájáról szóló beszámolót és az idei célkitűzéseket, majd az alap- szabály módosítása után 11 tagú igazgatóságot választottak. Az elnöki tisztség betöltésére, ismét Prosze-nyák Zoltánné kapott bizalmat. (Az ÁFÉMSZ munkájának értékelésére 12. számunkban térünk vissza.) Március 7. szerda - A Zeneiskolában megrendezték a Zongoristák II. Zala Megyei Négykezes Találkozóját, amelyen négy zeneiskola növendékei vettek részt. - A palini és a Nagyrác utcai általános iskola tanulói játékos ügyességi és tantárgyi vetélkedőn találkoztak egymással. Terveik szerint ezután minden évben szerveznek hasonló összejöveteleket. Összeállította: Kocsis Katalin 1990. március 15. ( kanizsa t 15 Lapunk sportrovata rendszeresen közli a DKG Természetbarát Egyesületének hétvégi programját. Régóta szerettem volna megtudni, a társulatban hányan vannak, mióta, hogyan és miből szervezik programjaikat. - Vegyen részt egy túránkon, és mindent megtudhat rólunkl - ajánlotta Szűcs Rózsa az egyesület elnöke. zsán. 1951-ben pedig egy mátrai üdülésem alkalmavalismer-kedtem meg ízig-vérig turista emberekkel - talan innen az indíttatás. Szeretem ezt a munkát, ezt a lelkes kis csapatot. Most már 77-en vagyunk, a korosztály vegyes. Vannak aktívdolgozók,fiatalok, nyugdíjasok. Több mint a fele idősebb, hiányzik a 20-30 év közötti korosztály. Igy választottam ki negyedéves túratervükből egy 8 kiíomé-teres gyalogtúrát. A vasárnapi ebédet áldoztuk fel kislányommal a természet oltárán, nogy részt vehessünk egy kellemesnek ígérkező programon. Délelőtt fel tizenkettő, nyárias meleg, a gyülekezőhelyen — meglepetésemre - közel 30 túratárs. A legfiatalabb 7 évével Judit, a legidősebb Gizi néni, lúl a hetvenen. Félóra buszo-zás az autópihenőig, onnan tovább gyalog. Átvágunk az er-| dón, jól látható turistajelzések mellett. A tiszta, jó levegő valósággal gyógyít, nagyokat szippantunk belőle. Rózsi néni, aki most egyben túravezető is, közben magukról mesél. - 1961. márciusában alakultunk 15 fővel. Kezdetben a DKG-hoz tartoztunk, majd átkerülünk az Olajbányászhoz, végül 1988. januárjában ismét (issza a DKG-hoz, mint önálló Szakszervezeti Természetbarát I Egyesület. Anyagi támogatást kapunk a vállalattól, a szakszervezettől, a városi tanácstól, I ehhez jön még a beszedett I csekélyke tagdíj és a vállalt I társadalmi munkák bevétele. 1 Az elmúlt évben például a dunántúli kék-túra utvonalát 106 kilométerrel meghosszabbítva lestettünk turistajelzéseket, (melyből 20 ezer forintos bevé-I lelünk volt. Az egyesület (egyébként 203 km hosszú útimnál turistajelzésének festését lés karbantartását vállalta Zala | megyében. Közben kiérünk az erdőből. IA játékosan repkedő két sárga I pillangó nem tudja, hogy meg jcsak február van. Á túravezető Uzben ügyel a csapatra, elmondja hol járunk, nekem pedig a kezdetről mesél. Egyik rokonom, dr. ISzúcs László, a 30-as években alapította meg az első ituristaegyletet itt Nagykani- Mi I egérkezűnk az útvonal eiső állomására, a Rózsa-hegyre. Távol a világ zajától kis szőlőhegy, kétoldalt pincékkel, igazi kikapcsolódás. Jólesik a pihenés, a farönkökön ülve jó hangulatban elfogyasztott hazai, és a mély hegyi kútból húzott friss víz. *** Az egyesület patronálja a Hunyadi és a Hevesi iskolák diákjait, segítenek a túrák szervezésében és részt vesznek közös kirándulásokon. Minden negyedévben klub összejöveteleket tartanak, ahol diaképes vetítéssel idézik fel emlékeiket. Vannak idényszerű túrák: a Hóvirág, a Gomba, a Luca napi, a szánkótúrák és sok mas, amelyet rendszeresen szerveznek. Többnapos túrákon vettek már részt Magyarország egyes tájegységein, pl. a Mecsekben, Börzsönyben, Zemplénben. Többször jártak külföldön, többnapos túrákon a Júlia-Alpokban a Jugoszláv tengerparton, a Magas-Tátrában, Erdélyben. Ismét erdőbe vezet a turistajelzés, mielőtt elérjük a Virághegyet. A fák között átszűrődő napfényben kinálja már a természet a tavasz első hírnökét, a hóvirágot. Rövid pihenő, aztán ismét tovább. Rózsi nénitől kérdezem, ki lehet tagja az egyesületnek? - Mindenkit szívesen látunk. Nyílt túráinkon bárki részt vehet, nemre és korra való tekintet nélkül. A többnapos túrák önköltséges alapon szerveződnek. Jelentős megtakarítás az olcsóbb turistaszállás, és némelykor az utazási kedvezmény is. Az egyesület vállalkozó kedvű tagjai bizonyos teljesítmények túráit vállalják: 30, 50, 70, 110 stb. kilométerrel. Részt vehetnek tájjellegű túramozgalmakban, mint pl. az Or- szágos Kék-túra, Hegyhát turistája, Rákóczi emléktúra., Mecseki-barangolások stb. Összesen 40 minősített - bronz, ezüst, arany fokozatot elért tagunk már van. .. • Felkapaszkodunk a Virághegyre. Elhagyott kúriák, romos pincék mellett visz az út. Valaha élénkebb lehetett itt az élet, most azt mondják messze esik a várostól. A kerülők miatt már vagy 12. kilométer lehet mögöttünk. Utunk gyalogos végcéljáig a bagolafakosi buszmegállóig még szóba kerülnek az idei tervek. - Talán a legérdekesebbnek ígérkezik egy 10 napos, 160 km körüli gyalogos túra a Hernád völgyéből a Bükk hegységig. Tervezünk továbbá utakat Erdélybe, Ausztriába, és itthon a Mecsekbe, a tolnai dombvidékre. Előttünk áll még egy 40 kilométeres munkatúra is -mondja befejezésül Szűcs Rózsa, az egyesület fáradhatatlan vezetője. A megállótól busszal megyünk hazáig. Már sötétedik. Vár bennünket egy frissítő fürdő, a vacsora, és qz elmaradhatatlan televízió. Igy ért véget a DKG Természetbarát Egyesületének tagjaival megtett gyalogtúra. írta és fényképezte: T<Sth Ferenc Futószalagon • Az asztalitenisz NB l-ben 1 hónapos szünet után folytatódott a bajnoki küzdelemsorozat a tavaszi idény 6. fordulójával. A nők mezőnyében a Bútorgyár élvonalbeli együttese az ezüstérmes Fővárosi Vízmű vendége volt. A találkozón a kitűnő játékerőt képviselő hazaiak 19:6 arányban nyertek a jól helytálló kanizsaiak ellen. A bútorosok közül Szabó 3, Gazsi 2, Mausz 1 győzelmet szerzett. ■ A sakk OB II. Nyugati csoportjában zalai rangadóra került sor az 1990. évi bajnokság 4. fordulójában. A Tungsram csapata Zalaegerszegen, a Zala Volán ellen szerepelt. A megyei rangadón a kani- Visszapillantó MÁV NTE-EGIS-OSC 55:72 (20:38) NB l-es női kosárlabda-mérkőzés rájátszás a 14-19. helyért. A legjobb kanizsai dobók: Szabó 17, Pongrácz 14, Szakács 10. A rájátszás 3. fordulójában ismét megbotlott a kanizsai együttes. A találkozó esélyese kétségkívül a rájátszási csoportot vezető vasutasok voltak, akik közül ezúttal hiányzott a beteg Simonné, de a többiek rendelkezésre álltak. A 14. helyen álló vasutasok hallatlanul gyengén játszottak. Támadásban és védekezésben csak egy csapat uralta a játékteret és a légteret, s ez a fővárosi együttes voit. A kanizsaiakra rá sem lehetett ismerni, akik elemi hibákat vétettek, rendkívül rossz hibaszázalékkal dobtak. Szóval, semmi sem sikerült ezúttal a kanizsai lányoknak. - Már a bemelegítésnél kezdtem félteni a mieinket, hiszen a vendégek sokkal mozgékonyabbnak, ügyesebbnek tűntek. Sajnos, a kezdeti tapasztalatom aztán érvényes lett a mérkőzésre, ami számomra óriási meglepetés. Ugyanis a mostani ellenfelet mi ősszel és tavasszal is „elkaptuk", s így ennek a csapatnak most is nyerni kellett volna. Bár nem történt változás a két csapat Játékosállományában, most minden tekintetben mégis a vendégek voltak jobbak, sőt helyenként alárendelt szerepet Játszottunk. A legnagyobb kritika az, hogy az amúgy is gyérszámú közönség Jelentős része már a félidőben megelégelte a vasutasok „szenvedéseit". - Mindenesetre nagy változásnak kell történni ahhoz, hogy a csapat az esélyeknek megfelelően uralni tudja ezt, a 14-19. helyért küzdő rájátszási csoport vezető helyét - hangoztatta a mérkőzés végén a kosáriabda-mérkőzések gyakori látogatója, Hovánszkl Emil, vasutas nyugdíjas. (B. a.) Tungsram SE-Z. Spartacus 9:7 NB ll-es férfi asztalitenisz-mérkőzés. Kanizsai győztesek: Beck ós Zborai 4-4, Gerencsér M. 1. Rangadót játszottak a zalai csapatok a tavaszi idény 5. fordulójában, amikor is a Tungsram a Z. Spartacus csapatát fogadta. A mérkőzés igazi csemegét ígért, annak ellenére, hogy nagy különbség van a két csapat között: az eger3zegiek a 2. helyen álltak, bajnokságért küzdenek, míg a kanizsai újoncok az „alsóházban" tanyáztak. - Mit vár a zalai rangadótól? - érdeklődtünk a mérkőzés előtt. Polai Dezső NB l-es játékvezető: - Nagy küzdelmet és döntetlent, ami kanizsai siker. Szakonyi István szövetségi vezető: - Jobbak a vendégek, nyernek is, mivel a hajrában sokkal esélyesebbek, főleg az erőnlétük miatt. Nos, a közel 3 órán át tartó mérkőzés meglepetéssel zárult. Biztosan nyertek az újoncok, akik közül kitűnő teljesítményt nyújtott Beck és Zborai, de remekül küzdött Gerencsér Miklós Is. A találkozó végén Zborai Gyula, a Tungsram edző-éljátákosa így vélekedett: - Lehet, hogy nagyképűnek hangzik, de én győzelmet vártam a csapattól. Döntőnek azt tartom, hogy az első körben elmentünk 3:1-re, majd 5:1-re is vezettünk. Tudtam, hogy egerszegi barátaink már nem tudnak „felállni", akik a hajrában, 9:5-ös vezetésünk után csökkentették a vereségarányt. (hg) 16 ( kanizsa j 1990. március 1 Több volt a kanizsai szurkoló, mint NB ll-es labdarúgó mérkőzés Kanizsai góllövők: Skublics és Vidos Feleannyi (5000) néző volt kíváncsi a megyei rangadóra, mint az őszi, Kanizsán lejátszott mérkőzésnek. Nagy örömükre a kanizsai játékosok azt hihették, hogy otthon játszanak, ugyanis nagyobb volt a piros-kékek buzdítása, mint az ellenfélé. Madár Gábor az Olajbányász edzője így foglalta össze a nagyszerű siker mozzanatait. - A tavaszi sorsolásunk úgy alakult, hogy hazai kezdést követően kétszer is idegenbe kell látogatnunk. Ez a tény meghatározta szakmai felkészülésünket is, ami egy radikális, szoros védekezésből való gyors kontra támadások gyakorlására épült, és mindezt a gyakorlást irányított játékszituációkban végeztük. Szokatlan volt számunkra a szombati időpont így csütörtökön, de főleg pénteken csakis ZTE-OIajbányász 1-2 Létszámfölényben az Olajbányász. Fotó: Décsl László frissítő jellegű munkát végeztünk. Termé- szetesen felfokozott várakozás előzte meg a két csapat találkozóját, és ez nemcsak a játékosok körében, hanem a szurkolók esetében is érezhető volt. Nagy erőt adott számunkra az a fogadtatás, amelyben a Zalaegerszegre átrándult szurkolóink fogadtak bennünket, hisz mondhatni otthon éreztük magunkat. A mérkőzéssel kapcsolatban elmondhatom, hogy a gyakorlás meghozta eredményét. Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy az első Megrendeld Ez a küldemény belföldön térítés Alulírott megrendelem a Kanizsa című hetilapot nélkül is feladható. ... példányban 1990. év ...... hó 1. napjától 19.. év ...... hó utolsó napjáig. Az előfizetési díjat az e megrendelővel jelentkező hlrlapkézbesítőnek kifizetem, vagy a ............................. számú OTP átutalási betétszámláról egyenlítem ki. Előfizetési díj egy hónapra 35, negyedévre 105, félévre 210 egy évre 420 forint. Postahivatal Nagykanizsa Név: ...... Kézbesítési cím: ^WllffíI félidőben az elképzelé-1 sünket nemigen tudtuk tartalommal megtölteni,] különösen a középpályásaink maradtak adósak a I jó játékkal. Ennek elle-1 nére már az első játékrészben is voltak lehető-1 ségeink. A félidőben azt kértem a játékosoktól,] hogy toljuk előbbre a vé-1 dekező vonalunkat merjünk .bátrabban játszani. Úgy éreztem, hogy egy pontra reális esélyünk lehet. A bátrabb játékunk meglepte a ZTE-t, és fokozatosan erő- és játékfölényre tettünk szert. Skublics gólja után méginkább feljavult a csapat, ós érezhető volt, hogy a győzelem lehetősége is adott. A vezető gólunkat követően a ZTE két ízben is veszélyeztetett, a 89. percben meleg volt a helyzet, de sikerült mentenünk. Úgy érzem, hogy a taktikai feladat második félidei pontos betartásával egységesebb volt a csapatjátékunk és a szünet utáni jobb játékunk-.| kai megérdemelten nyertük a zalai rangadót. Egyénileg Csáki magabiztosan látta el feladatát. A védelemben Miklós jól tartotta a jobb oldalt, Kepe a kapott gólt leszámítva jól játszott, míg Szőke az első félidőben nyújtott többet. A középpályán az első játékrészben nem volt kiemelkedő teljesítmény. Horváth nem tudott felnőni a feladathoz, mlg Zrínyi és Vidos a szünet után erősen feljavult. Mózsi szürke eminenciásként ügyködött. Skublics erősen feljavult a második félidőre, akárcsak Fuisz, akit nemigen tudtak tartani és Bócz is megtette a kötelességét. (kázé) Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Felelős szerkesztő: Mihovics József ós Takáts Sándor. Tervező szerkesztő: Ferencz Gyozó" Szerkesztőség: 8801 Pf. 74. Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. A szerkesztő bizottság tagjai: Pék Pál (művelődéspolitika, a szerkesztőbizottság elnöke), Kápolnás Zoltán (sport), Lengyák István (hétvége), Marton Györgyi (várospolitika). Kiadja a Zala Megyei Lap- ós Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZÜV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai''Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dlj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél. II. évfolyam 12. szam 1990. március 23. Ára: 9,60 Ft Megjelenik minden pénteken KANIZSA VÁROSI HETILAP Tav aszi zápor Halló, itt Európa! Igen, Európa talán bejelentkezik, ha felhívjuk telefonon. Ha fel tudjuk hívni, ha nem szakadna meg a beszélgetésünk. Ha tudnánk beszélgetni. Mert hát milyen nyelvet beszélünk, kivel és hogyan tudjuk megértetni magunkat? Segítséget kérünk és kapunk, és így valamennyire orientálódunk is talán. Hisz igazából senki sem segít önzetlenül, senki nem rakja a pénzét és lelkét fölöslegesen az utcára, még ha ez az utca Európába vezet is. A kérdés összetett; az elmúlt negyven év áttekintése utón rá kell jönnünk, mennyire volt részese a Nyugat, és mennyire a Kelet jelenlegi állapotunknak. Most viszont a 90-es években járunk, és nem vagyunk egyedül. Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország egy töredező és egy új „nagyhatalom" közé ékelődik. Hogy ez az ék mennyire tartós, egyáltalán mennyire célszerű, abba természetesen nemcsak mi szólunk bele. Viszont atisztánlátásértatudo-másulvétel nem elégséges. Európa átrajzolhatja az ideológiai határokat - ám a tényleges határok állnak. Hogy magának Európának hol húzódnak a hatórai, hogy ezen belül milyen széket épít a nemzet magának, az már a mi feladatunk. Nem lenne jó sámliról végignézni az Európa Parlament vitáit. Komolyra fogva a szót, a sikernek nincs kovácsa, de kivitelezője is csak az egész nemzet lehet: március 25-én a szavazásnál is. Hercz Gábor Szerkesztőségünk új telefonszáma: 06-93-12-305 ( kanizsa i 1990. március 23. „Az európaiság nem más mint a politika és a vállalkozás szabadsága" Horn Gyula Nagykanizsán A Szocialista Párt választási nagygyűlésén a HSMK nagytermében - megjelent a Keszthelyről érkezett külügyminiszter. A zsúfolásig megtelt nagyteremben, az oldalt állók sorfala között ment az emelvényre a kanizsai szocialista jelöltek (.dr. Vári László, Göndör István, Tálosi János) társaságában. Előadásában Horn Gyula kijelentette, hogy a szocialisták 55 ezres pártjában senki sincs, aki karrierizmusból, nyereségvágyból, előnyök szerzése miatt lé- pett be. Ö maga sem kíván független lenni. De szólt a félszről is, hogy a volt diktatúrát egy másik váltja fel. Az okot a szélsőséges hangvételben és az ízetlen ígérgetésekben jelölte meg. Leszögezte: „Az európaiság nem más, mint a politika és a vállalkozás szabadsága". - Tövises és gyötrelmes út áll a nemzet előtt - hangoztatta. - A Szocialista Pári azonban vállalja a küzdelmet, részt akar venni az ország felemelkedésében. Lapunk interjút kért Horn Gyulától, de ő csak a gyűlésen feltett kérdéseinkre válaszolt a következőkben: - Van-e jövője a magyar exportnak a szovjet piacon? - Mi folyamatosan csökkenteni kívánjuk a Szovjetunióba Irányuló export arányát a szovjet fél bizonytalansága és számos fogyatékossága miatt - válaszolt Horn Gyula. - Ezt úgy tehetjük meg, ha mások felé nyitunk. Az országot sok csapás érte az elmúlt évtizedek során. Szeretnénk ezért, ha Magyarország tranzitország lenne a Szovjetunió számára. Hiszen nagyon sok nyugati cég keres meg ajánlatokkal. Ezek hazánkat közvetítőként, bázls-vállalatok létrehozására akarják felhasználni Ukrajna és más köztársaságok felé. Ehhez nagy önállóság szükséges - mondtam Sevarna-dzenak, aki ezzel maximálisan egyetértett. Végre használjuk ki annak előnyét, hogy átmenő ország lettünk. Mindenfelé tevékenykedni kell, ez lehet a kiút. - Az Ön megítélése szerint mikor lehet, s egyáltalán lehet-e semleges Magyarország? - Az ország semlegességét nem tartom kizártnak. De nem olyan semlegességre gondolok, amelyet csak a Szovjetunió garantál, mert ez egyoldalú kiszolgáltatottságot jelentene. Én nem vagyok a Szovjetunió ellensége, de mindenki ellen vagyok, aki egyoldalúan a maga oldalára akar állítani bennünket. Az a fontos, hogy sokoldalúan garantálják ennek az országnak a függetlenségét. En ebben látom a kiutat. Egy olyan kollektív európai vé-delmi-biztonsági rendszerben látom a garanciát, amely meggyőződésem szerint létre fog jönni. A NATO és a Varsói Szerződés előbb-utóbb egybe fog olvadni. Ez nem megy egyik napról a másikra, ezt ki kell építeni. - Antall József egy len- gyel lapnak adott sajtónyilatkozatában azt mondta, szívesen látná Önt az új kormányban. Hogyan vélekedik erről? - Én tiszteletem az MDF-et. Állítólag ő is tisztel engem. Antall Józseffel sokszor beszélgetek, de vannak vitáim is vele. Gondolok itt arra a decemberi, az ellenzéki pártok által tett javaslatra, hogy a magyar hadsereg vonuljon be Romániába... Nos, Antall József azt nyilatkozta, hogy Németh Miklóst meg Hornt bevenné a kormányba. Persze engem nem kérdezett meg, hogy én bemennék-e abba a kormányba... - Lát-e kapcsolódási pontokat az MDF és az MSZP külpQlitikája között? - En úgy gondolom, alapvető dolgokban nem lesz különbség: megítélésem szerint bármelyik párt kapja a külügyi tárcát, a járt úton kell haladnia. - A választások előtt mit üzen a munkásságnak és a volt MSZMP tagoknak? Azt mindenképpen, hogy a Szocialista Párt a kisemberek, a munkások érdekeit vállalja és képviseli. A Szocialista Párt egyetlen olyan volt jelenlegi MSZMP-tagra sem haragszik, aki tisztességes, s aki komolyan akarja ennek az országnak a megújulását. Marton Györgyi -Horváth György ismét politizál? Király Béla Tarnóczky Attila az MDF helyi képviselőjelöltjének meghívására érkezett városunkba Király Béla az 56-os Nemzetőrség országos parancsnoka. A megjelenteket Marosi Attila az MDF listás jelöltje köszöntötte. Király Béla bevezető szavaiban elmondta, nem választási kampányfogásnak szánja ezt az estét, de ma mégis a legjobb propaganda a történelemről beszélni. Életútját értékelve elmondta, sorsának 56-os eseményei úgy türközik tevékenységét, mint csepp a tengert. Ezért erről beszél legszívesebben. Nos# látja, a magyar politikában a forradalom megítélésének változását - ami szerinte elfogadható -, ha Kaposvárott képviselőnek választják hazahozza kiadó vállalatát. És három könyvet, amely a Rádió, a Nagy Imre-per dokumentumait és a forradalom tudományos leírását tartalmazzák, azonnal a kö- zépiskolai történelemtanárok kezébe adja. Aki pedig nem ezt tanltja, aki szabotál - annak következményei lesznek. A választásokat érintve kifejtette, a mostani szavazással az ijfúság útját nyitjuk meg. Élni kell tehát a lehetőséggel. Bár sok a jelölt, ki kell tudni választani a megfelelőt. Már csak azért is, hogy törvényes úton szorítsuk ki a hatalomból az országpusz-tltó vezetőket. - ró Célunk: a mosolygó Magyarország megteremtése 1990. március 23. ( kanizsa j A Nagykanizsai „PHRALIPE" Független Cigányszervezet tizenkét pontja Kötelességből szólunk! Közös gondunkat, a Nagyarországon élő cigányság mindnyájunkat érintő, ám lényegét tekintve mindmáig nem rendezett gondjait tárjuk 12 pontban Ön elé. 1./ Követeljük a nagykanizsai városi tanács vezetőitől, hogy a cigányság problémájának megoldásához vegye igénybe a cigány lakosság választott képviselőit. 2./ A magyar politikai életben ez idő szerint is jelenlévő, de holnapra egyre nagyobb nyomatékkal fellépő demokratikus erőknek és a többségi társadalomnak már most tudniuk kell: közmegegyezes nem jöhet létre a cigányság kirekesztésével, erdekeinek figyelembevétele, alapvető emberi jogainak érvényesítésé nélkül. 3.1 Követeljük a magyarországi cigányság feltétel nélküli és azonnali nemzetiséggé nyilvánítását. 4./ A cigányságnak joga van a törvény előtti tényleges egyenlőséghez. 5.1 A kormány vállaljon felelősséget és egyben garantálja a cigányság lakáskörülmenyeinek tervszerű, folyamatos javítását. A lakásprogram megvalósítása, kivitelezése minden esetben az érintettek bevonásával, erejük igénybevételével történjen. 6./ Követeljük a cigányság valós helyzetéről és helyzetének okairól tudósító hiteles tömegkommunikációs gyakorlat kialakítását, a türelmet és a szolidaritást pozitív irányba befolyásoló tájékoztatást (cigány és magyar, cigány és cigány .között). 7.1 Követeljük" hogy a „CIGÁNY BUNOZES" fogalmát (mert sértő mert alkalmas az előítéletek szítására, a faji uszításra, az egész cigányság önbecsülésének aláásására, a nemzetiségen Belüli szolidaritás elpusztítására, a többségi társadalom ellenszenvének konzerválására) a közvéleményre, az egész nemzetre való tekintettel töröljék a rendőrség és a bíróság szótárából. 8./ A cigányoknak joguk van hagyományai fenntartására, megismertetésére, anyanyelve használatára és fejlesztésére, valamint arra, hogy etnikai másságát emberi méltóságának megőrzésével vállalhassa. 9.1 Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a cigányságot tegyék felelőssé azért, ha a megváltozott helyzetben versenyképtelennek bizonyul, es ráhárítsák ennek minden negatív következményét. 10./ Felkérjük a városi tanács vezetőit, hogy olyan megoldást Keressenek, amelyek hosszabb tavon jelentősen csökkentik a leszakadás mértékét, növelik a cigányság számára az integráló hatású életformaváltás 11./ Szociális létbiztonságot, garantált létminimumot a cigányságnak is. Az állam vállalja át a gyermeknevelés anyagi terheit. 12./ Felhívjuk a hatalomért harcba induló szervezeteket, pártokat, hogy minden eszközzel lépjenek fel a cigányságot sújtó állampolgári és intézményesült diszkrimináció ellen. Védjék meg egy demokratikusnak vágyott országban az állampolgársági egyenlőség eszméjét, a kisebbségi jogvédelem (egyéni és kollektív) megalkotásának szorgalmazásával is. Nagykanizsa, 1990. február 22. Lakatos Ferenc vezetőségi tag Orsős Ferenc ügyvezető titkár Csendes, fegyelmezett, ünnepélyes gyülekezés a nagyteremben. A dekoráció azonban mindent elárul. Az előcsarnokban még a haladási irányt is jelölik. A rendezés politikai kávéházat varázsol a színpadra. Színművészek, a Soltl-csa-lád, alapító tag és a várt vendég kerül az asztalok mellé. Nagyszerű kiinduló helyzet a választási gyűlés légkörének megteremtéséhez. * Solti Károly mértéktartóan mutatkozik be. Választási beszéde megfontolt, néhány kiemelt gondolatkört érint csupán. Az infláció kérdését taglalja alaposabban. AZ árak és a bérek felszabadításának vagy befagyasztásának következményeit fejtégeti és a munkanélküliség jövőbeni alakulásáról rajzol képet. Kis János, az SZDSZ megbízott elnöke a választások történelmi jelentőségéről beszél. Nyomatékosan kijelenti, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége az ország legerősebb parlamenti pártja akar lenni, s meg akarja nyerni a választásokat. Arra kéri a jelenlévőket, hogy csak addig támogassák az SZDSZ politikáját, amíg méltó a bizalomra. * A kérdezz-felelek még inkább a konkrétumok felé viszi a mondandókat. A „számonkérés" módja például többeket érdekel. Mi lesz a választási győzelem után? Bírák, ügyészek, gazdasági és politikai veze- SZDSZ választási nagygyűlés a HSMK-ban tők elszámoltatásáról kérdeznek. Kis János minden esetben a mérlegelést, a fokozatosságot, az önmérsékletet hangsúlyozza. * Bár a négyórás feszült figyelem elfárasztotta a pártelnököt, szívesen válaszolt a KANIZSA kérdéseire. - AZ SZDSZ parlamenti képviselői felszólalásaikban saját véleményüket vagy a pártét fogalmazzák meg? - Azt gondolom, hogy az a választó, aki a szabaddemokraták jelöltjeire szavaz, tudhatja, nogy a szabaddemokrata képviselő a legfontosabb kérdésekben mit képvisel. Azért dolgoztuk ki és terjesztettük a nyilvánosság elé részletes programunkat, hogy a választókat ne érhesse csalódás. Más kérdés az, hogy minden egyéni választókerületben megválasztott képviselő köteles kapcsolatot tartani választóival, és parlamenti munkája során figyelembe venni véleményüket. - Hogyan értelmezi Ön a kelet-európaiságot? Lehet nyugat-európai az, aki csak szeretni vagy gyűlölni tud? - Nyugat-Európában is vannak, akik csak gyűlölni és szeretni tudnak. Ott azonban ezek a politikusok a peremre szorult pártokat képviselik. Valószínűnek tartom, hogy az ilyen politikai erők Magyarországon sem tudnak majd érvényesülni. Ha ugyanúgy a perifériára szorulnak, mint például Franciaországban, akkor hazánk európaiságát nem fenyegeti veszély. - A választás után megvalósulhat-e a társadalmi megbékélés? - A humanitásnak nemcsak a tolerancia és az emberszeretet lesz a feltétele, hanem az is, hogy a rendszerváltás valóban következetesen menjen végbe, és így kiküszöböljük a társadalmi Indulatokat, s megszüntessük a kiváltó okokat. - Mi a véleménye egyesek reagálásáról az Önök plakátjával kapcsolatban? Milyen asszociációnak tart- ja? Önöket egy sorba állítja Rákosival és Kádárral. „SZDSZ: Aki ellenünk van, az velük van!" - Valószínűleg humor nélkül olvasták az SZDSZ plakátját. De komolyra fordítva a szót! Az SZDSZ-nek vannak választási ellenfelei és vannak választási vetélytársai, akik egyáltalán nem ellenfelei. A Fidesz például éppen azért, mert a legközelebb áll hozzánk, a leg- nagyobb vetélytársunk. Ez azonban nem jelenti, hogy ellenünk van. - Mit üzen a Kanizsa olvasóinak? - Ne azokra szavazzanak, akik a legnagyobb ígéreteket teszik, hanem azokra, akik becsületesen megmondják, hogy mi az, amit rövid idő alatt meg lehet valósítani, és mi az ára annak, ami megvalósítható. dr. Horváth György Kis János 4 (kanizsa-választ) 1990. marciu8~ Az önkormányzatokról Elismerve az előttünk álló parlamenti választások rendkívüli fontosságát kell arra a következtetésre jutnunk, hogy a politikai értelemben vett rendszerváltás csak akkor következik majd be, ha a mai tanácsrendszert felváltja egy demokratikusan választott önkormányzati rendszer. Az általunk elképzelt alulról építkező társadalomban a falusi és városi önkormányzatok lesznek a magyar demokrácia alapja. Ezért is tartjuk a megválasztandó parlament első feladatai egyikének az önkormányzati törvény megalkotását, majd ennek alapján még az idei évben kerüljön sor a helyi önkormányzatok megválasztására. E teendő azért rendkívül fontos, mert a szovjet típusú tanácsrendszer, amelyet a néphatalom megvalósulasaként üdvözölték kiagyalói valójában a nép elnyomásának egy újabb, hatékony eszköze lett kialakítása után. Találó a megállapítás, hogy a tanácsok nem a helyi hatalom szervei, hanem a hatalom helyi szervei. A tanácsrendszer - ha a központi hatalom céljait vesz-szük alapul - zseniálisán lett kiépítve. A hatalmat névleg birtokoló tanácstestületek partbizottságokon kialakított összetételük, működésük szabályai, hatásköri átruházások miatt törvényszerűen szorultak ki a döntési folyamatokból. A tényleges hatalmat a végrehajtó bizottságok és a szakigazgatási szervek képviselték és képviselik ma is. Ezt a döntések előkészítésében betöltött szerepük, a fontos hatáskörök birtoklása, folyamatos működésük, felsobbséggel való összefonódásuk teszi lehetővé. A kialakított rendszerben a helyi társadalomnak nincs érdemi lehetősége a tanács tevékenységének befolyásolására. Hiányzik a nyilvánosság, a köz- vetlen ellenőrzés lehetősége, az aktív és szervezett közösségek, amelyek a tanácsot működésének átgondolására serkenthetnék. A döntéshozókat pedig a fel-sőbbséghez való alkalmazkodásra sarkallta anyagi függőségük, karrierizmusuk és a "kontraszelekció okozta morális és szellemi középszerűségük, a kölcsönös leköteiezettsegek viszonyai. Ilyen módon a közvetlen pártirányítás alatt álló, a „demokratikus centralizmus" nagyon is megkérdőjelezhető elveit követő, gazdaságilag, önállótlan tanácsrendszer működése elkerülhetelenül vált alacsony színvonalúvá és közösségellenessé. Szolgai végrehajtó szerepükben szemrebbenés nélkül egyesítettek - a józan ésszel szemben - községeket, tűrték a falvak jelentős részének halálra ítélését, kiszolgáltatták, magukra hagyták a gondjaikra bízott lakosságot. Nem csodálható, hogy mára a tanácsok a helyi társadalom számára már nem legitim szervezetek, nem élvezik a lakosság bizalmát. Mit ajánl a Magyar Demokrata Fórum a jelenlegi rendszer helyébe? Nem valamiféle javítgatott változatot, hanem egy gyökeresen más, csak a helyi társadalomnak felelősséggel tartozó önkormányzati felépítést. A tanácsok helyére kerülő elöljáróság munkájának középpontjában egyetlen szempont állhat: a település lakosságának érdeke, Ez csak akkor lehetséges, ha minden település (a jelenlegi társközségek is) lehetőséget kapnak a saját önkormányzat létrehozására, ha az elöljáróság képviselőtestülete csak a választóinak tartozik felelősséggel, ha a szakapparátus az elöljáróságnak alárendelten dolgozik, ha az önkor- Siklósi János (az FKgP képviselőjelöltje) Magyarország Bimbózik már a kis kökényvirág virágoznak a szép cseresznyefák Korán kelek Talpon talál a hajnal Téged szólítlak egyszerű szavakkal Beszívom vetéseid friss szagát ■ hallgatom fürjeid síró szavát Szeretem tündérszép dalaidat regéidet és balladáidat S ha a szivemre túlsók baj szakad tűrök és várom a jobb napokat Megállok hullámzó dombjaidon végignyújtózom síkságaidon Folyóid a lelkemen folynak át szeretem a Tiszát és a Dunát Megcsodálom a gyöngyös Balatont az erdőkkel hímzett gyönyörű Bakonyt Bejárom a Bükk hegyoldalait a Mátra fenyőkkel ékes ormait Szürcsölöm Tokaj mézédes borát meglesem titkaidat Hortobágy Féltve figyelem minden fiad sorsát aggódva és szorongva gondolok rád Őrzöm méneseidet gulyáidat terelem fényhabos nyájaidat Szeretek minden apró kis tanyát meghitt társam a tarka délibáb Kedvelek minden fatornyos falut és mézeskalácsos játékos búcsút Szeretem karcsú templomaidat zokogva búgó harangjaidat Szeretem meghitt ünnepeidet Megkérdeztük a képviselőjelöltet, Solti Károlyt - Hogyan lesz valakiből képviselőjelölt? - Bizonyára több „módszer" létezik. Az én esetemben a kanizsai szabad demokraták szavazással kinyilvánított akarata és „fenyegetése" döntött. Komolyra fordítva a szót: ha az embert egy közel százfős csoport, szinte egyöntetűen kitünteti bizalmával, akkor valahogyan nem lehet már nem vállalni. - Miért vállal politikai szereplést? - Bár az SZDSZ-tagságomat megelőzően nem voltam semmilyen pártnak tagja, azt hiszem, politikus alkat vagyok. Igaz, hogy a látszólagos passzivitás is egyfajta politizálás, a korábbiakban az aktív politizálásra kínálkozó lehetőségekkel nem kívántam élni. Most viszont, a többpárti parlamentáris demokrácia kialakulásának folyamatában - úgy érzem - részt kell vennem. Főleg gyermekeim, gyermekeink jövőjének , megalapozása érdekében. Úgy gondolom - és ezt természetesen nem magamra értem csak - hiba, sőt vétek lenne az, ha mi, negyvenévesek eddig megszerzett élettapasztalatunkat és még talán teljesen ki nem hunyt, fiatalos lelkesedésünket nem állítanánk a rendszerváltás szolgálatába. — Miért épp a Szabad Demokraták Szövetségét választotta? - Mindig is a liberális légkört szerettem. Családunkban is demokrácia volt. Emlékszem, hogy gyermekként részt vehettem a fontosabb családi kérdések eldöntésében. Sohasem felejtem el, hogy édesapám az én oldalamra állt, amikor egyik középiskolai tanárom hajviseletemet kifogásolta. Ilyen indíttatás után természetes, hogy elveimet az SZDSZ programjában látom visszatükröződni. - Mit emelne ki a programból, s megválasztása esetén mely program-elemeknek adna elsőbbséget? - Eddig pályafutásom alapján elsősorban a gazdasági kérdések felé vonzódom. Hiszem, hogy sikerül mérsékelni az inflációt és a privatizálással megteremteni a magántulajdon túlsúlyát a gazdaságban. Ez esetben ugyanis az állami tulajdon viselkedését is az uralkodó tulajdonforma viselkedése szabja meg majd a piacon. Nagy jelentőséget tulajdonítok a helyi önkormányzatok működésének és kiemelkedően fontosnak tartom a család, mint alapvető társadalmi „intézmény" funkcióinak visszállítását. Lehetőségeim szerint azonnal síkra szállok a kiváltságok és igazságtalan- ságok megszüntetéséért, mind az egyének, mind a települések esetében. - Bízik is ezen elképzeléseinek megvalósíthatóságában? - Ha nem bíznék, nem beszéltem volna róluk. Szeretném azonban e helyen is hangsúlyozni, hogy programunk nem kecsegtet varázsütésre történő változásokkal. Az ország mély válságát, évtizedek súlyos hibáinak következményeit nem lehet máról holnapra magunk mögött hagyni. A rendszerváltás után viszont már lesz értelme az áldozatok vállalásának, hiszen, ha lassacskán is, de feldereng a fény az alagút végén. - Hogyan viseli el a család a kampánnyal járó terheket? - Eredendő családom minden tagját korábban elvesztettem már. A sorozatos csapások elviselésében hatalmas támaszként állt mögöttem családom. Eddigi munkám kapcsán is sokat utaztam és gyakran nem 1990. március 23. (kanizsa-választ )'' mányzat mindennel foglalkozhat, amit törvény nem tilt, ha az állam csak a törvény által előírt rendkívüli esetekben avatkozhat be az önkormányzat működésébe, ha a lakosság bírósághoz fordulhat az önkormányzat döntései ellen. Szélesíteni kell tehát az önkormányzat hatáskörét, mert minél több helyi feladat függ külső feltételektől, minél ero-sebb a felügyelet, annál szűkebb körre húzódik vissza az önkormányzat tevékenysége, annál kevésbé képzelhető el a demokratikus helyi döntéshozás. Mi abból indulunk ki, hogy mire van szükség az adott településen azt helyben - és csak ott - lehetséges jól eldönteni. A kialakítandó önkormányzatok élén álló polgármestert, az elöljáróság tagjait a lakosság közvetlenül ós titkosan válassza! A választásokra a jelölés jogát a helyi társadalom kisebb csoportjainak is biztosítani kell, mert az önkormányzat nem egy kis parlament, ott a helyi érdekek minden vonulatának lehetőség szerint képviselethez kell jutni. Természetesen egy önkormányzat vagyon, eros anyagi háttér nélkül csak játék a demokráciával. Az önálló gazdálkodáshoz három forrásból célszerű megteremteni a fedezetet. Az önkormányzat rendelkezésébe kell adni az eddigi adókon kívül a lakóhely szerinti személyi jövedelemadó, a gazdálkodó szervezetektől, a vállalkozóktól telephely szerint nyereségi és forgalmi adó bizonyos hányadát. Vissza kell adni az önkormányzatnak azt a földekből és más ingatlanokból álló vagyont, amivel az államosítások előtt rendelkezett. A hátrányos helyzetű települések önkormányzatainak központi forrásból anyagi javakat kell juttatni. Az ilyen módon kialakított anyagi forrásokkal pedig az önkormányzat legjobb belátása szerint, a közösség javára gazdálkodhasson! Az eddigi településfejlesztésit?) politika igazságtalanságok sorozatával működött. Az egyenlőtlenségek felszámolásá- ban sok jogos igény keletkezik majd, de az igazságtételt azoknál a települeseknel kell kezdeni, amelyek az eddigi elosztási rendszer legalján álltak, ahonnan csak vittek, de ahová semmit nem hoztak, ahol a folyamat helyenként már megfor-díthatatlanná vált: a társközségeknél. Természetesen nemcsak egy névváltoztatásról van szó. Minden részletében demokratikus, új közigazgatás vegye körül a helyi önkormányzatokat! Ennek a folyamatnak lenne része a megyei tanácsok megszüntetése is. Az a fajta újraelosztó szerep, ami eddigi működését jellemezte aránytalanságok, igazságtalanságok sorozatát „eredményezte". Igaz egy ilyen alulról építkező közigazgatásban nő a döntéshozók száma, laikus vélemények is megfogalmazódnak, a hatalmi szerkezet kevésbé lesz áttekinthető. Mégis ez az egyetlen megoldás, mert az« eddigi központosított településpolitika egyértelműen bebizonyította csődjét és a helyi társadalom igényeinek beemelése a döntési folyamatokba a hatékonyság legfőbb feltétele. Megfontolásra ajánljuk egy Somogy megyei falu elöljárójának szavait: „Amíg az országban napszámosokra és nem gazdákra van szükség, amíg a falu népe nem azonosulhat a határában megtermelt javakkal, s nem tudja összekötni faluja boldogulásával munkájának eredményét, addig idegen számára minden hatalom, s nem áll mégoly magasztos célok szolgálatába sem". A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete szándékaink szerint az önkormányzati választásokon önálló polgármester és képviselőtestületi jelölteket állít. Lesznek köztük MDF tagok is, de nagy számban akarunk a városban, az adott körzetben ismert és elismert, jó képességű, becsületes, pártonkívüli személyeket is indítani. Megtalálásukhoz, kiválasztásukhoz kérjuk_ a város polgárainak segítségét! Tarnöczky Attila a kalácsot s a barna kenyeret Gyöngydolmányodat cifra szűrődet aranyban izzó hímzéseidet Szeretem a nagy nyári tüzeket a szénagyűjtést s a szüretet Megbecsülöm a csendet s a nyugalmat a táncokat s a vidám lakodalmat Szeretem a szép erdei napot a halászatot és a vadászatot A piros muskátlit s a zöld rozmaringot vadrózsáiddal titokban együtt nyílok Szeretem rétjeid halk sóhaját s a virágaidban alvó méz szagát Szeretem lányaid lehunyt szemét és menyecskéid perzselő tüzét Szeretem habos jegykendőidet s vakító fehér szemfödőidet Szeretem békés városaidat a házakat s a csöpp udvarokat Régóta egyformán kedves nekem Sopron, Pécs, Győr, Szeged vagy Debrecen Szeretek minden eldugott tanyát Az én családom itt minden család Szeretlek Szeretem minden fiadat aki csak itt él kék eged alatt S azt is ki egykor más tájra szakadt de élnek még ajkán a magyar szavak S azt is ki némán messze bujdosott de ott is ott is teérted zokog S azt is ki háborúban elesett és vissza többé soha nem jöhet Szeretlek nagyon forrón igazán Szeretlek szívből te vagy a hazám Szeretlek úgy is ha sárba tiporsz Szeretlek mindig bármit hoz a sors Szivedre hajtom lázas homlokom s ha meghalok itt pihenjen porom Legyen fejfámba vésve véres orcád örök szerelmem édes Magyarország elég a 8 óra munkaidő sem. Távollétem így nem teljesen szokatlan. Amikor a jelöltség kérdése komolyan felmerült, abban mind feleségem, mind pedig gyermekeim támogattak. E nélkül el sem vállaltam volna azt.- Mindhárman azóta is sokat segítenek. Megértő szeretetük a legfőbb erőforrásom. - Választási körzetében mindenhol láthatók a képét ábrázoló plakátok. Újságcikkekben, hírekben, a helyi tv-ben szerepel. Szereti a népszerűséget? - Bennem - legalábbis én úgy érzem - semmi sem változott, hacsak azt nem kellene megemlítenem, hogy új dolgokra kell nap mint nap felkészülnöm és az életrendemet át kell alakítanom. Azt hiszem, sohasem tudnám elfelejteni, hogy honnan jöttem. Ezt legfőbb „ellenőreim" családtagjaim, de barátaim is élesen figyelik. A népszerűség kellemes dolog. Megnéznek az utcán, mint amikor beatzenészként vagy autocros-sosként ismertek környezetemben. - Nem irritálják a választási plakátjain megjelenő, esetenként sértő „kiegészítések"? - Választási ellenfeleimet mélységesen tisztelem. Mi igazán tudhatjuk egymásról, hogy mit vállaltunk. Megnyilvánulásaikból ugyanezt érzem személyem iránt. Ebből következik meggyőződésem, hogy a feliratok a „magánkezdeményezések szférájából" valók. Hiszem, hogy jelentőségük is ekkora. Némelyiken jót nevettem. Ez is része a „játéknak". - Köztudott, hogy nem „nyakkendős" alkat. - Valóban a kényelmes, sportos öltözködést szeretem. A férfiak uniformizált, hivatali eleganciáját azért sem kedvelem, mert eddigi életem során sok olyan „kiválósággal" találkoztam, aki igazi emberi értékeinek hiányát kifogástalan öltözködéssel próbálta kompen- zálni. Ugy hiszem, nyakkendős alkatúvá már nem válok, azt viszont vállalnom kell - eddig is megtettem -, hogyha az alkalom megköveteli, erőszakot veszek magamon. - Csak képein mosolyog, vagy ilyen az alaptermészete? - A vidámság, a nevetés és az optimizmus része alapter- mészetemnek. Megvallom voltak életemnek olyan időszakai - és nemcsak a családi tragédiák miatt - amikor erőt vett rajtam a borúlátás és az elkeseredés. Most újra mosolygok, s remélem, hogy - programunk megvalósulása folytán - egyre több honfitársam arcáról tűnik el majd a ború. Az ügyvivő" jegyzete 1990. január elején, amikor eldöntöttük, hogy indulunk a választásokon, és meg kellett találnunk a képviselőjelölt személyét, nem voltunk könnyű helyzetben. Magasra tettük a mércét, a leendő jelölttel szemben nagyon sok elvárásunk volt. Fontossági sorrendet felállítani nem lehet az elvárások terén, de azt a szellemi nívót mindenképpen produkálni kívántuk, amit az átlagos^ politikára fogékony emberek megszoktak az SZDSZ képviselőitol. Mindenképpen úgy gondoltuk, hogy sokoldalúan művelt és tájékozott gazdasági szakembert kell jelölnünk, mert az országnak elsősorban a gazdasága van nenéz helyzetben. Végül, ae nem utolsósorban erkölcsileg és politikailag feddhetetlen múlttal kell rendelkeznie. Mint ismeretes, az SZDSZ a választási küzdelmek során a „Tiszta múlttal a tiszta jövőért" jelszót tűzte zászlajára. Nos, Solti Károly barátomnak a tiszta múltjához nem f.ér kéfség, hogy a tiszta jövőért lesz-e lehetősége küzdeni, az Önökön múlik. Czene Csaba ( kanizsa t 1990. március 23. \ családsegítő központ várja önt „Szeretné ön kiegyensúlyozottabban, nyugodtabban élni az életét, szeretne békét kötni önmagával, családjával és környezetével? Ha igen, keresse fel és forduljon bizalommal a nagykanizsai Családsegítő Központ jól képzett szakembereihez, akik várják önt és családját!" - olvasható a Néphadsereg út 3. alatt működő intézmény felhívásán. A városi tanács egészségügyi osztályának szakmai felügyelete alá tartozó családsegítő központ 1987. október elsején indította tevékenységét azzal a céllal, hogy segítse a rászoruló családokat, egyéneket a konfliktusus helyzetek feloldásában, életvitelük kiegyensúlyozottabbá tételében. A munkatársak szükség esetén egészségügyi, szociális gondozást, esetenként csekély anyagi támogatást nyújtanak. Beszélgetőpartnerem dr. Kaszás Gizella klinikus, szakpszichológus, pszichoterapeu-ta, a családsegítő központ vezetője. - Intézményünkben egy, pszichológus, két pedagógus, egy jogász és egy védőnő áll naponta nyolctól négyig, szerdán este hatig a rászorulók rendelkezésére. Tanácsadást, családgondozást végzünk. Nagykanizsa valamennyi lakója részére - igény szerint -pszichológiai, jogi, szociális tanácsokat adunk, segítünk a családi, nevelési, életvezetési, lelki problémák orvoslásában. Segítséget nyújtunk a válságba jutott családoknak, a félresiklott házassági kapcsolatok megjavításában, válás, különélés esetén az életviteli problémák megoldásában. A különváltan élők részére tavaly október óta rendszeres összejöveteleket tartunk. Beszélgetünk a helyes kapcsolattartásról, a válások okairól, a válások gyerekre gyakorolt hatásairól, a jövőbeni választásokról. A gyermeküket egyedül nevelők részére pótmamaszolgálatot, gyermekfelügyeletet szervezünk. Családgondozóink rendszeresen látogatják és segítik a nagycsaládosokat. Esetenként szociális segéllyel igyekszünk enyhí- teni anyagi gondjaikon. Gyermekeik részére összejöveteleket, ünnepségeket tartunk, ahol szerényen ugyan, megajándékozzuk őket. - Hogyan kerülnek önökhöz a kliensek? - Nagyobbrészt valamilyen intézmény irányítja őket hozzánk. Kapcsolatban állunk a bírósággal, a gyámüggyel, a Vöröskereszttel, a Pszichiátriai Osztállyal, oktatási és egészségügyi intézményekkel. De felkeresnek bennünket önként is sokan, akik valamilyen lelki, jogi, vagy szociális támogatást várnak. Az elmúlt két évben több, mint ezer család és háromezer egyén baján segítettünk. - Hogyan tudják mérni munkájuk eredményességét, mit tekintenek sikernek? - Ez nagyon érdekes dolog. Van olyan kliensünk, akinél az tekinthető eredménynek, ha egy-két beszélgetés után nem jön, mert úgy érzi, egyedül is boldogul. Van, akinél az az eredmény, ha tartósan, rendszeresen visszajár, mert tudja, szüksége van irányító segítségünkre. Szeretném hangsúlyozni, hogy részünkről a bizalom alapvető, szigorúan vesszük a titoktartási kötelezettséget. Nem telepszünk rá senkire. Aki csak feszültségét akarja ventillálni, elmondhatja, meghallgatjuk s csak akkor avatkozunk be, ha kéri. - Vannak-e olyan területek, ahol tovább szeretnének lépni, bővíteni szolgáltatásaikat? - Igen. Szívesen megyünk - ha hívnak - óvodákba, iskolákba, és tartunk előadásokat gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak. Nagyon fontosak ezek a felvilágosító előadások, hiszen lélektani kultúránk egyelőre nem magas szintű. Ezért örülünk, hogy vannak, és egyre többen, akik igénylik szolgáltatásainkat. De felajánljuk segítségünket mindenkinek, aki úgy érzi, egyedül nem tudja családi, lelki, erkölcsi problémáját megoldani. H. M. Megvenném én a kiflimet fél pénzen Egyet tizet, felet kap! . Az a vásárló, aki nem nézi meg, hogy milyen árut csomagol az eladó a papírzacskóba. S amikor be akarja kapni reggeli gyanánt a kiflit, akkor jön a meglepetés. A sütőipari termékek árai a közelmúltban emelkedtek, a kiflik összezsugorodtak. Az áremelés mértékével arányosan. Létrejöhetne egy szerződés a gyártó és az eladó között: ha nem méretesre sikerül egy termék, vehesse meg a vásárló fél pénzen. Azaz fordítsuk meg a képletet; egyet fizet, kettőt kap a vásárló. Amíg eljutunk idáig, mit tehet az éhes vevő? Amit az egyszeri ember papagája. Eszi, nem eszi, nem kap mást. Bakonyi Erzsébet Parkok, garázsok a Keleti-városrészben Aki végigsétál a Keleti-vá-rosrészen, jól tudja, hogy gondozott parkok, játszóterek, árnyat adó fák mellett pihenésre alkalmas területek elvétve, felvonulási épületek, építési törmelékek annál inkább találhatók. Örömmel hallottuk tehát, hogy a városi tanács műszaki osztálya szorgalmazza a keleti lakótelep lakásberuházásai után az ideiglenes jelleggel felépített felvonulási létesítmények mielőbbi eltakarítását és az üresen maradt területek parkosítását, beépítését. A Munkás út 10. szám és Kazanlak krt. 1. számú épületek közötti közterületek hasznosítására például a következő javaslatokat dolgozta ki a műszaki osztály: Az első változat szerint 25 parkoló és egyidejűleg zöldterület kerülne kialakításra. A második javaslat 50 garázs építését teszi lehetővé. A harmadik javaslat közpark kialakítását tartalmazza, a negyedik parkolók és garázsok elhelyezését egyaránt. Ezzel egyidőben a Hevesi úton lakó gépkocsitulajdonosok garázsgondjain is enyhíteni próbál a műszaki osztály oly módon, hogy a ZÁÉV felvonulási területeként használt közterületen garázshelyeket alakítanak ki és értékesítenek, Tervezik, hogy ugyanitt három gépkocsitárolót építenek. A fentiek egyelőre javaslatként szerepelnek a műszaki osztály tervei között. Hogy e tervek minél előbb megvalósulhassanak a műszaki osztály kéri a lakosságot, hogy az észrevételeit, javaslatait juttassa el szóban vagy írásban az osztály vezetőjéhez. D. N. 1990. március 23. ( kanizsai © Nőtt a kiskereskedelem részesedése O 91 ezer forintos éves átlagkereset G Értékesítik a zalakarosi Reininghaus Sörözőt O Nyugatnémet tőkével vegyes vállalattá alakul a Dél-Zalai Áruház Eredményes évet zárt u Nagykanizsa és Vidéke Ál*1 LMSZ Megtartotta idei küldöttgyűlését a Nagykanizsa és Vidéke AFÉMSZ. A 159 küldött Pro-szenyák Zoltánné ÁFÉMSZ-el-nök beszámolóját hallgatta meg, amely az 1989. évi működésről és fontosabb üzletpolitikai célkitűzések végrehajtásáról szólt. A beszámolóból megtudhattuk, hogy a szövetkezet 26,3 millió forint nyereséggel zárta mérlegét, s hogy árbevétele 11,2 százalékkal emelkedett az előző évhez képest és így meghaladta az 1,7 milliárd forintot. Az áruforgalomból és a nyereségből legnagyobb mértékben a kiskereskedelem részesedett, forgalma elérte az 1 milliárd 380 millió forintot. Az életszínvonal csökkenésével viszont visszaesett a ruházat iránti kereslet, annak ellenére, hogy 9,5 millió forintos árleszállítást hajtottak végre. Proszenyák Zoltánné nem titkolta, hogy ez volt az első olyan év, amikor az alapvető élelmiszerekből nem tudták folymatosan kielégíteni az igényeket. (Gondoljunk itt a mindenki előtt ismert olajhiányra, vajra, sajtra, húsra, cukorra stb.) Az életszínvonal csökkenése a vendéglátóegységekben, szórakozóhelyeken is érezteti hatását, így nem okozott meglepetést az a bejelentés, hogy a vendéglátóipari egységek árbevétele még a tervezettet sem érte el. A felvásárlás árbevétele is 20 százalékkal alacsonyabb volt az elvártnál, s a nyereség mindössze 40 százaléka a tervezettnek. Az ipari tevékenység termelése - a húsüzem, és az asztalosüzemé - sem érte el a tervezettet. A tagok által célrészjegy formájában nyújtott hitelek osztalékát azonban a megtakarítások után kapható mindenkori legmagasabb kamatnak megfelelő szintre emelték, az átlagkereset pedig 19,3 százalékkal emelkedett, es a 91 ezer forintos éves átlagkereseti színvonallal a megye 13 szövetkezete közül a Nagykanizsa és Vidéke AFÉMSZ a 4. helyet foglalja el. Proszenyák Zoltánné ezután az idei üzletpolitikai célkitűzéseket ismertette. Ennek értelmében 30,2 millió forint nyereséget terveznek. A javuló piaci feltételek és vállalkozások a felvásárlási tevékenység lehetőségeinek bővülését jelzik. Ezért kiemelt feladatként kezelik a jövőben szükséges piaci információk és a lebonyolításhoz szükséges pénz megszerzését. Az egyik legfontosabb eszközként tartiák számon a vállalkozások további létrehozását olyan kft-k és vegyes vállalatok alapításával, amelyek megalakítása után is fennmarad a szövetkezet, összes funkciójával együtt. A létesítendő társaságok alapításával olyan idegen tőkét is be kívánnak vonni, amelyet a szö- vetkezet a pénzügyi feszültségnek oldására használhatna fel. Olyan egységek értékesítésére is szükség van, amelyeket többszöri kísérlet ellenére sem tudtak gazdaságosan üzemeltetni. Ilyen a zalakarosi Reininghaus söröző és étterem. Megtudtuk, hogy a Házépítők boltja kft-vé történő alakítása már megtörtént. A legnagyobb forgalmat produkáló Dél-zalai Áruház is lépést tart a megváltozott piaci helyzettel: egy nyugatnemet céggel vegyes vállalatta történő alakítására már minden feltételt megteremtettek. Számítások szerint a vegyes vállalat a tulajdonjog átadása nélkül 40 millió forint tőkebevonással jöhet létre. A húsüzem és az asztalosüzem sem marad idegen tőke nélkül. Körülbelül 60 millió forint idegen tőkét vonnának be, amely biztosítaná a pénzgazdálkodás stabilitását es az alapellátás szintentartását, illetve javítását. A tervek között szerepel, hogy a vendéglátást is kft-ként üzemeltetné, nagyfo- kú önállósággal. A tagságot megnyugtatta az a bejelentes, hogy az ismertetett átszervezések nem járnak létszámcsökkentéssel, elbocsátással a szövetkezeten belül csak átirányítással számolnak. Proszenyák Zoltánné AFEMSZ-elnök szóbeli kiegészítőjét a küldöttek elfogadtak, majd a következő öt évre újra Proszenyák Zoltánnénak szavaztak bizalmat. D. N. Miért van zárva a piaci hatósági húsbolt? A város különböző területeiről jelzéseket kaptunk, mely szerint február hó közepétől zárva van a piaci hatósági húsbolt. A városi tanács legutóbbi ülésén e témában interpellált Schmidt István tanácstag is. A miértre igyekeztünk gyorsan és alaposan utánanézni. A bolt vezetője Horváth Zoltán így tájékoztatott: - Tíz éve vettem át a városi tanács felügyelete alá tartozó piaci hatósági húsboltot. Mindig igyekeztem jó munkát végezni. Az elmúlt évtizedben a forgalom háromszorosára nőtt a boltban. Az üzlet működése az ugyancsak kanizsai tanácsi kezelésben lévő zalaszentbalázsi kényszervágóhídtól függ. Erre, illetve a bekötőút felújítására -tudomásom szerint - nemrégiben hétszázötvenezer forintot költött a tanács. Február közepén, mint derült égből a villámcsapás, úgy ért a piaci bolt bezáratása és az ezzel összefüggő szabadságoltatásom. A tefo vezetője közölte velem, hogy különböző okok miatt a balázsí kényszervágóhíd nem működhet tovább, és így a hatósági húsáruk kanizsai értékesítése valószínűleg megszűnik. Új munkahelyi ajánlatot is kaptam: a Baki Állami Gazdaság kilimá-ni húsüzemét, vagy annak a kanizsai Szabadság téren nyíló boltját. Én egyelőre nem moz- dulok, s várom a fejleményeket. Kétségtelen, hogy az elmúlt évben a tevékenység veszteséges volt, de az idén érvénybe léptetett új, jelentősen megemelt vágási díjakkal ismét nyereséges lehet a hatósági hús értékesítése. Úgy érzem, hogy a balázsi vágóhíd felújítására elegendő lenne 2-300 ezer forint, s így sok kanizsai lakos - főleg a szegényebb réteg - juthatna kg-ként 80-100 forinttal olcsóbban sertés-, marha-, s néha borjúvagy birkahúshoz. Kovács Zoltán, a városi tanács termelés-ellátásfelügyeleti osztályának vezetője: - A piaci hatósági húsbolt nyitvatartásának függvénye a zalaszentbalázsi kény- szervágóhíd, amely jelenleg munkavédelmi, higiéniai és egyéb kötöttségek folytán a legszükségesebb elvárásoknak sem felel meg. Előzetes becslések szerint több mint egymillió forintot kellene költeni rá. Mivel ennél fontosabbakra -így a piac általános felújítására — sincs pénz, kevés remény van a rendbetételre. Bár döntés még nincs, felvetődött a balázsi kényszervágóhíd rendes húsfeldolgozási célra történő eladására is. A mérlegelésnél döntően esik latba, hogy a mind kritikusabb gazdasági helyzetből fakadóan csökkent állatállományból egyre kevesebb a selejtes állat, s egyre több emberi fogyasztásra alkalmatlan húst kell a sárvári fehérjefeldolgozóba szállítanunk, amely költségnövelő tétel. Úgy tudom, hogy a közeli galamboki vágóhíd és üzlet is ráfizetéses volt 1989-ben. A mi helyzetünk hamarosan a tanácsi vezetés elé kerül döntésre, amelyről a város lakosságát utána nyomban tájékoztatjuk. (tihanyi) 8 ( kanizsat 1990. március 23. tanévben 363 fő végzősünk lesz, és 500 elsősünk. A 200 körüli plusz létszám 5-6 osztálynak felel meg. Idén az olajiparitól bérelt 5 Katasztrofális helyzetben az iparitanuló-képzés it 1300 tanuló 16 tanteremben Ingázók „nevelése"! A legutóbbi tanácsülésen Tóth László, a 406-os sz. Polai János Szakmunkásképző Intézet megbízott igazgatója a középiskolák gondjai körül kialakult vitában szólt intézményük tarthatatlan állapotáról. Ezt követően beszélgettünk. - Nyilvánosságot kell adni annak, hogy közel 20 éve hasonló gondokkal küzd az ipari, mint a Thury. Az a tény, hogy nekik nincs iskolájuk, az ő gondjaikat helyezte előtérbe. Tűrtünk mert tudtuk, hogy nálunk rosszabb körülmények között lévő iskola is van! De a mi intézményünk a gyermeklétszámot tekintve sokkal nagyobb gondokkal küzd. Néhány adat: jelenleg 1300 fő fölött van a tanulólétszám, s az iskolánk 16 tantermes. Az 1300 gyerek a szakmai összetételt tekintve 63 tanulócsoportot alkot. A látszólag nagy ellentmondást csökkenti, hogy a mi gyerekeink egyik héten járnak iskolába, a másik héten dolgoznak. így naponta „csak" 16 tanterem hiányzik - mondja Tóth László. - Nekünk nemcsak a demográfiai hullám idején hiányoznak ezek a termek - folytatja - hanem az iskola létesítésétől kezdve. Furcsának tartom, hogy egyes iskoláknak pedagógiai programjuk, elképzelésük megvalósításához előre tudtak építeni tantermet, más Iskoláknak a 10-15 éves Igényét sem tudják kielégíteni. Például a Landler Gimnázium részére felépült 8 új tanterem. Mi nap mint nap látjuk, hogyan van kihasználva! Ha nálunk fölszabadul az a 7-8 tanterem, amelyet ma általános iskolások használnak, akkor a Landler egy új iskolával bővült. De kiknek...?! Ennyi plusz gyerekük nem lesz! O - A mostani demográfiai hullám hogyan érinti az iparit? - Ez nagy gond. A jövő O - Kötődnek az iskolához a gyerekek? - Mihez kötődjenek? -válaszol kérdéssel a kérdésre Tóth László. - Csöngetéstől csöngetésig az osztályokban vannak, aztán már „hajtjuk" őket a teremből, mert jön a következő osztály, kell a remigénye, költségigénye. Ma már egy 100 fős tantestület nem nyeli le azt, amit öt évvel ezelőtt. Joggal követeli magának és a gyereknek, hogy elfogadható körülmények között lehessen dolgozni. A szakmai oktatás helyzete bonyolult. Mi már tartoztunk az ipari tanteremben, s a kollégiumban 4-5 tanulószobában is tanítunk. Szemléltető eszközök - melyek a szakképzés elengedhetetlen feltételei - ezeken a helyeken nincsenek, mert a szertárak itt vannak. Ezen kivül még tanítunk a két saját építésű szükségtantermünkben. Jelenleg négy helyen folyik az oktatás. Ha azt az 5-6 tantermet, amely naponta szükséges egy ötödik helyen kapjuk meg, az már fizikailag is lehetetlen helyzetbe hozza az oktatást! Hosszú távon csak az iskolabővítés Jelent megoldást! - mondja a megbízott igazgató. O - Hány szakmát, s milyen feltételekkel oktatnak? - Évente 25-30 között van a képzett szakmák száma. Minden szakmának legalább egy szaktanterem kellene. A 16 tanteremből ez nem megy. Szakiskola vagyunk, de egyetlen szaktantermünk sincs, ahol szemléltető eszközök, munkaeszközök rendelkezésre állnának. Mérete miatt sem alkalmas ez az iskola arra, hogy szaktanteremmel rendeznénk be egy-egy termet. Kilenc kisméretű szertárnak van ehhez a 25-30 szakmához. Feltételeink minden tekintetben rosszak. Tornatermünk kisméretű, s átlagosan 2-2,5 osztálynak van egyidőben testnevelésórája. A könyvtárunk Inkább könyvraktárhoz hasonlít. Nincs olyan helyiségünk, ahol reggel a bejáró gyerekek leülhetnének, esetleg még készülhetnének az aznapi óráikra. A folyosón ácsorognak. hely. Nincs * saját tantermünk amit otthonossá tudnánk tenni. Épületek között ingáznak, igy oktatni is nehéz, nevelni pedig lehetetlen. 9 - Milyennek ítéli tehát a város oktatási koncepcióját? - Úgy gondolom - és az elmúlt évek tapasztalata is ezt bizonyltja, hogy a gimnáziumban akarják a demográfiai hullámot levezetni, s ezt a probléma szőnyeg alá söprésének tartom. Így a gimnáziumba olyan gyerekek is bekerülnek, akiknek halvány reményük sincs a továbbtanulásra, de még a gimnázium elvégzésére sem. Kimaradnak, s utána csak hozzánk, vagy a keribe tudnak menni. A gimnáziumot végzettek elhelyezkedési lehetősége is korlátozott. A mai gazdasági helyzetben bármennyire is drágább a szakképzés - sokkal ésszerűbbnek láttam volna a szakmunkásképzés felé orientálni a gyerekeket. Legyen munkanélküli - ha úgy alakul - szakmával, mert Igy van rá esélye, hogy valahol el tud helyezkedni. 9 - A helyzet ilyen alakulásáért felelősnek érzi-e a tanácsot? - Abban látom a tanács felelősségét, hogy mi a 70-es évek közepén mostoha gyerekként kerültünk a művelődésügyhöz. (Addig a szakminisztériumokhoz tartoztunk). Szerintem a tanácsi vezetés, művelődési, oktatási vezetés jó néhány évig azt sem tudta, hogy szakmunkásképzésnek mik a sajátos problémái - te- tárcához, a megyei művelődési osztályhoz, most a városi tanácshoz - ez nem tett jót a szakképzésnek! 9 - Nem volt egy rendező elv, ami segítette volna az egységes gondolkodást? - Úgy érzem, nem. A megye nem ölt bele túl sokat, mert tudta, hogy pár év múlva a városhoz kerülünk. Állítólag a kanizsai tanácson az volt az elképzelés, hogy azért nem fejlesztik ezt az iskolát, mert a három éves szakmunkásképzés jövője bizonytalan. © - Mennyibe kerülne az Önök számításai szerint az iskola fejlesztése? - A mai árak mellett erről halvány elképzelésem sincs. De ha figyelembe veszem, hogy például a Cserháti 27-30 millió körül kapott teremépltésre, ez annyit jelent, hogy kb. 4 millió körül lehet egy tanterem - bővítés, fejlesztés, s ez nekünk 40 milliót jelentene. Mi ezt az összeget jelentősen tudnánk csökkenteni, mivel a szakipari tanulókat 1-2 hónapra el tudnánk kérni a vállalatoktól. Ezenkívül a tanműhely a vasipari, villanyszerelési munkákban tudna segíteni. Ha Igy gondolkodom, akkor kb. a feléből, tehát 20 millió forintból fel lehetne építeni azt a tanterem mennyiséget, ami munkánkhoz szükséges. Ez az épület 20 év óta nem volt tatarozva. Nem tudom, hogy gondolko-dik-e rajta a tanács, hogy egyszer tatarozni is kell! így van! És még mi mindent ebben a szép világban. Marton Györgyi Dimenziók A művész és mivel: Merder arcai szeretni tudó és vágyó ember, amNyen ő volt. Arcáról mindig deru sugárzik. Azt hiszem ezt sikerült ábrázolnom. - Hogy él családja körében egy művész? - Nehezen. Egyrészt, mert egy ideális családkép áll előttem, ezt akarom megvalósítani. Gyermekeimet szeretetben nevelem, az emberek tiszteletére, a munka megbecsülésére tanítom, Másrészt azért, mert kenyérkeresőként is meg kell állnom a helyemet, és ezzel kell összeegyeztetnem az alkotó munkát. Egyetlen szerencsém, hogy mindenkor és mindenben számíthatok édesanyám és a testvérem segítségére. - Pesszimista, nem használ meleg színeket, ezért képei keménynek, sötétnek tűnnek -jegyzik meg látogatói. Miért? - A természettol érzékeny alkatot kaptam. Ennek tulajdonítható, hogy a jóra, a rosszra méginkább reagálok. Az elmúlt három év számomra fájdalmas eseményei nyomán kaptak munkáim pesszimista színezetet. Egyébként vígkedélyű teremtés vagyok - fgy is ismernek - s ez látszólag ellenkezik a képeim témájával, hangulatával. Gyógymódnak tekintem a munkámat, mert festés és rajzolás során feloldódnak a visszafojtott fájdalmak, feszültségek, ugyanakkor él bennem a vágy, hogy munkámmal adni is tudjak. Lélekemelő élményt szeretnék nyújtani mindenkinek, aki figyelmével megtisztel engem. - Grafikái sötét jövőt mutatnak. Ennyire reménytelennek látja az elkövetkezőket? - Nem, egyáltalán nem! A kiállításon szerepelt egy grafikai sorozat, Sötét jövő címmel, amire egyes látogatók úgy reagáltak, hogy esetleg a saját holnapom lenne ilyen tragikus. Pedig nem erről van szó. A természetvédő és a lelkes turista gondolatai, érzelmei kerültek igy papírra, a környezetszennyezés veszélyei, hatásai nyomán. Az embernek kell megváltoznia, s akkor a jövő is derűsebb lesz. Tdth Ferenc Inkey Boldizsár - Nagykanizsa földesura - grazi mesterekkel faragtatta 1758-ban. A barokk stílusú szép csopor-tozatot vasrács keríti. Középen magasba emelkedik a Szentháromság csoportja, a tartóoszlop alján egy kecses Mária szobor látható, s mindezt körülveszi Szent Antal, Szent László király, Szent István király, Szent Imre herceg és Keresztelő Szent János szobra. Eredetileg a mai Szabadság téren állt, majd 1869-ben az Eötvös térre került, s végül mai helyére, a Kossuth térre. Dr. Cseke Ferenc Orvosi Katalin festő és grafikus kiállításnak adott otthont az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház. A kiállítás anya--a, maga a megnyitó is rend-agyó volt. Meglepően népes közönség köszöntötte a művésznőt, immár hatodik önálló kiállításán. Néhány nap múlva beszélgettem vele. - Az indulás két időpontra tehető. Az első a biológiai időpont, a születésé, a második a lelki érettség időpontja. Értelmét és colját kerestem az életemnek. Ugy gondolom, nem a kézügyesség, az intellektus határozza meg a művészpályát. Én tizenkilenc éves koromtól vagyok tudatos ember. - Ön olajjal fest tusrajzokat, akvarelleket, lavírozott tusrajzokat állít ki, használ temperát és szívesen alkalmaz vegyes technikát... - Igep, kísérletező alkat vagyok. Újra és újra más-más technikához nyúlok, hiszen ezek erősítik egymást. - Miért kapta a kiállítás a Dimenziók címet? - A dimenziók az utolsó grafikai sorozatom címe. Ezeken a táblákon jelenik meg mindaz, ami formailag, gondolatilag és érzelmileg az utóbbi időben foglalkoztatott. - Megfigyeltem, több látogatónak tetszett a Mamikám című festménye. - O a fogadott mamikám. Nagyon hasonlít az igazi nagymamára, aki sajnos már nem él. Ugyanolyan nyfltszellemű, 1990. március 23. ( kanizsa) 11. Szentháromság szobor S*«M>SA0 TÍR 10 ( kanizsa t Válasz Czene Csabának Válasz Farkasné Bali Juditnak a „Plakátokról újra, avagy hogyan keriil a csizma az asztalra?" című írására Mottó: „Az kiabál, akinek a háza ég!" Kedves Csaba! Tágra kerekedett szemmel olvastam írásod a Kanizsa március 2-i számában, s talán nem kellene felvennem az odadobott Kesztyűt (bocs, csizmát), ám mag nem állom, hogy néhány keresetlen szot intézzék Hozzád, legszabadabb demokratához. Nékem nemcsak egy dolog szúrt bántóan szemet cikkedben. 1. Alig pár hónappal ezelőtt még köztudottan (vagy ha nem, hát tudia meg mindenki ) Te is ennek a „Bizonyos pártnak" színeiben pompáztál. S látott már olya! a világ, hogy a fiú úgy érezte, túlnőtt az apán, ám egy tisztességes, demokratikus" családban azért még nem köpködi szembe azt, akinek szarnya alól kirepült. 2. Ugyan már miért ne volna erkölcsi alapia ennek a bizonyos szervezetnek régi jelszót (helyesen MUK) ismét zászlajára (plakátjára) tűzni, mikor ennek politikusai közül jobbára résztvettek annak idején azon a bizonyos eseményen, a jó oldalon s aminek Te velem együtt csak legendáit hallhattad. S ez a |e!szó nem az 1848-as, hanem az 1956-os forradalomra vonatkozott. 3. Amennyiben a „kompromisszumokat nem isinerő ellenzék" az SZDSZ, emlékeztetnélek rá, hogy azzal álltál fel az MDF (mert ez a „Bizonyos párt" asztalától, hogy neked ez túl balos. Nos, azóta hivatalosan is „bemérték" a pártok politikai térképen elfoglalt helyét, s a pártvezetők nyilatkozatai szerint is az MDF jobbközép, az SZDSZ viszont mérsékelt bal, s ezzel kiverekedte magának az MSZP melletti helyet a tabellán. 4. Minősíteni ón sem akarok, ám ha ón ilyen plakáttal rendelkeznék (idezem): „Aki ellenünk van, az velük van" s ráadásul ha ezt egv másik ellenzeki párt plakátja tölé ragasztanám, akkor csöndben lapítanék, s nem írnék cikket a plakáthaborúról. De hogy is van ez? „Aki nincs velünk, ellenünk van" (Rákosi) „Aki nincs ellenünk, velünk van" (Kádár) „Aki ellenünk van, az velük van" (SZDSZ) Ez is tendencia?! 5. Aztán az sem tetszik. Kedves Csaba, ahogy nem túl karakán módon célozgatsz... Tisztességesebb lett voína, ha Csengey Dénes kanizsai naggyűlésén szemtől-szemben kérdojelezed meg az ellenzékiséget. Szóval, Kedves Csaba, ezt az eszmefuttatást azért mégsem Neked kellett volna véghezvinni, ennél többet tartottam Felőled. S hogy el ne felejtsem, Kedves Csaba! Azt hiszem, az MDF-ben feledted a csizmádat! Visszahoztam. Tisztelettel: Farkasné Bali Judit Kedves Judit! A mi házunk nem ég! Ahogy szívélyes leveledet olvasom, gyanítom, nem az odadobott kesztyűt vetted fel, hanem azt a fajta kézmelegítőt, amit muffnak titulálnak, és benne saját kezedet szorongatod. Mivel az MDF rögtönítélo bírósága előtt öt vádpontban találtattam bűnösnek - remélem az utolsó szó jogán - reagálhatok valamennyire. 1./ Soha senki előtt nem titkoltam, hogy alapítótagja voltam a helyi MDF szervezetnek, bár ellentétben másokkal, színeiben soha nem pompáztam. Tény, de semmiképpen nem érdem, hogy az MDF volt városunkban az első ellenzéki párt. Igaz, az alapítótagoknak már egyharmada nem tagja a szervezetnek. Véleményem szerint ez nem feltétlenül jelent szembeköpést. Én nem apámon nőttem túl, hanem rájöttem, hogy zabigyerek lettem. 2.1 Kec íves Judit! Tény, hogy pártodnak politikusai közül néhányan résztvettek „annak ideién" bizonyos eseményeken. De tény az is, hogy 1988. március 15-én a „lánglelkű" Csengey Dénes sajátos stílusában bojkottot hirdetett. Lehet hogy „erkölcsös" dolog kompromísz-szumokat kötve távol maradni egy olyan eseménytől, amihez kell némi elszántság, utána pe- dig azt hangoztatni, hogy mi voltunk a bátrak. 3./ Jómagam egy hasonló bojkottfelhívas után léptem ki az MDF-ből. Nem tudtam a központi kotta szerint énekelni, és nem tudtam az MDF-en belül kialakult több irányzat egyikével sem azonosulni. A kérdéses időben az MDF-nek igenis voltak, és jelenleg is vannak koalíciós elképzelései a kommunistákkal (lásd Antall József nyilatkozata). Hiszen ma már tudjuk, hogy a lakitelki bölcsőt Pozsgay ringatta, ós Csurka István ugyancsak kívánatosnak tartotta kommunista (szocialista?) miniszterek jelenlétét az új kormányban. 4./ A plakátokról csak annyit - utalnék az előző pontra - az SZDSZ sohasem volt velük (hivatalos bemérésektől függetlenül). Talán annyit: nekünk még maradt némi humorérzékünk. 5./ Vérben forgó szemekkel és emelkedett hangnemben nem lehet sem politizálni, sem vitatkozni. Ez indokolja, hogy nem éltem az említett lehetőséggel. Kedves legmagyarabb demokrata, végül ne haragudj, hogy illúzióromboló voltam. Kö-szi a csizmát, gondolom nem tudtatok vele mit kezdeni, szoros is, meg ebben garantáltan csak a földön lehet járni. Tisztelettel: Czene Csaba sormási gépjavító bázisán az alábbi javítási munkákat vállalja: - minden típnsú adagoló, MTZ-IFA cserével is. - műszakira felkészítés IFA-család, Nysa, Zuk, vontatók stb. - munkagépek, rakodók, betonkeverőik, traktorok, háztáji kisgépek (permetezők, kapálók, egyéb). Felajánljuk Hálózatépítő szabad kapacitásunkat légvezetékes, kötegelt légkábeles hálózatok építésére, rekonstrukciójára. Vállaljuk egyedi oszlopok - URH-tornyok - villámvédelmi tartószerkezetek kivitelezését anyagbiztosítással, rövid határidőre. Földkábeles erőátviteli, közvilágítási és térvilágítási hálózatok építését földmunkával, helyreállítással generál jelleggel. Közvilágítási lámpák rekonstrukciójával pénzt takarít meg. Rendelje meg nálunk a tanulmányterv, kiviteli terv készítését - majd kivitelezését. Tervezés - kivitelezés - bonyolítás - (üzemeltetés). Minden egy kézben! DÉDÁSZ Üzemigazgatóság Nagykanizsa Somogyi B. u. 1. Nagykanizsa Vöröshadsereg út 8. Villamos biztonságtechnikai, villamosenergiagazdálkodási, villanyszerelési ismeretekkel rendelkező mellékfoglalkozású üzletkötőket keres. Tel: 93/11-119 Elsősorban nagykereskedelmi tevékenységet folytató Kanizsaker Kft. vezetésére kereskedelmi érzékkel rendelkező menedzser típusú ügyvezetőigazgatót keresünk. Érdeklődni: Nagykanizsa és Vidéke Áfémsz elnökénél Nagykanizsa Lenin tit 7. 1990. március 23. ( vállalkozó kanizsa) tT Méntelep Mikósfán Még 1979-ben történt. Dobri Lajos, a jól „menő", a nagykanizsai Kisfaludy utcában ma már kisüzemmel rendelkező villanyszerelő kisiparos mester - aki gyermekkora óta nagy állatbarát és különösen kedveli a paripákat - „hobbyból" lótenyésztésre adta fejét. Baráti kapcsolatba került az úgyszintén „lóimádó" Szekeres Józseffel, az Állami Biztosító nagykanizsai fiókjának dolgozójával és a Dózsa laktanya mögötti elhagyott területen - egy magas tyúkház istállóvá történt átalakításával - öt saját és három kölcsönbe kapott lóval lovasklubot hozott létre. A kezdetben társadalmi összefogással indult lovasklnbot a nagykanizsai „Alkotmány Mgtsz", a Babó-csai Mgtsz és a Kanizsa Bútorgyár karolta fel. Később - 1984-ben ,-g klubot a Miklósfai „Uj Út" Mgtsz és az akkor még ott működött helyi MEDOSZ Sportkör vette át. Mivel az mgtsz-nél fokozatosan veszteségessé vált a gazdálkodás, amely vezetőségváltást vont maga után, a termelőszövetkezetiek új, más szemléletű vezetése igyekezett megszabadulni a hasznot nem hozó lovasklubtól. „Vészharangok" kongtak a kis és lelkes kollektíva felett. 1988-ban ezért jókor jött a megyei, városi ta-nácsi- '' és sportvezetés támogatása: közreműködésükkel az mgtsz, új vezetése elállt a Miklós-fa Szentendrei útja mentén lévő kis méntelep -egykori major - árverésétől. Az ingatlanokat, ingóságokat és a hasznosítható takarmányt a lovasklubot továbbra is szponzoráló Dobri Lajos 15 évre bérbe vette, az mgtsz, lovait pedig megvásárolta. A Miklósfai MEDOSZ SK-ból kivált A „tótarm" egyik büszkesége: az NSZK-bói származó, Fernandó nevű 13 éves irakhcncni tenyészmén. lovasklub egyidejűleg a Kanizsa Lovasklub nevet vette fel. Dobri Lajos kapcsolatba lépett a Sárvári Állami Gazdaság törzstenyészetével, s újabb kisbéri f''élvérek vásárlásával jelentősen feltöltötte az állományt, és selejtezések után, 40 lóval törzskönyvezett törzstenyészetet hozott létre. A sportlovaglás „művészetét" kezdetben Skublics Imre, a sárvári ménes edzője plántálta a klub fiataljaiba. 1989. tavaszán a Takács Tamás SE-elnök, Szekeres József SE ügyvezető elnök és Banka Eva SE gazdasági vezető által irányított Kanizsa Lovasklub Sártori Endrét, a sümegi méntelep szakképzett vezetőjét és edzőjét szerződtette lovasedzőnek. A társadalmi klub 3,2 millió forintos - főleg takarmányokra fordított -költségvetését - most már mint kisipari adóalapcsökkentő tételt -nagy részben Dobri Lajos finanszírozta, de a bevételt képezett a Kanizsa Bútorgyárnak alkatrész raktározás céljára átadott magtároló épületének bérleti díja és a 29 klubtag havi 150-250 Ft-ban meghatározott tagsági díja is. A klub 11-27 éves tagjai heti 3 alkalommal 1-3 órás edzésen vesznek részt, és a legjobbak már területi versenyeken is indulhattak. A Rádi-házán, Szombathelyen és Somogysárdon rendezett versenyeken néhány jó helyezést értek el. Közülük a 13 éves Zsifko-vics Adél az ifjúsági ka-tagóriában Szamuráj lovával első, a felnőtt korcsoportú Koma József Cukor-ral harmadik, a military szakágban pedig a sporttelepvezető Fülöp Csaba Szamuráj-jal, a haladó A-kategóriában lett országos negyedik. Amikor meglátogattuk a patkány- és egérfogó macskákat is szép számban tartó méntelepet, a paripák egy része a friss télvégi reggelen méltóságteljesen sétálgatott a karámban. Az állomány egy másik része -több kanca és kiscsikó -az istállóban nézelődött. A „tulaj", Dobri Lajos, megjelenésére sorra „hegyezték" fülüket., Fernan-dó, Szalome, Álomkép, Hekus Dönci és a többiek boldogan fogadták a gazda szeretetnyilvání- tását: a néhány szem kockacukrot, a hátvere-getéseket és fejsimoga-tásokat... - Friss újság - mondta Dobri Lajos -, hogy az idei tél folyamán a miklósfai termelőszövetkezettel kötött bérleti szerződést közös megegyezéssel (elbontottam. Banki hitel igénybevételével végleg megvásároltam a területet, és sor került néhány kisebb magánterület rendezésre is, azzal a céllal, hogy a létesítmény nyugati oldalán saját versenypályát létesíthessünk. Közeli terveimben szerepel egy panzió kialakítása, osztrák vegyesvállalkozásban, a területtel határos romos állapotú óvoda-épület megvásárlásával és felújításával. Ez alapja lehet magyar, de főleg külföldi turisták, vendégek bérkocsizásá-nak és bérlovaglásának. Álmaim között szerepel, hogy a saját nevelésű csikók és tehetséges klubtagjaink aktív közreműködésével négy-öt év múlva itt rendezzük meg a military szakág országos bajnokságát - mondta Dobri Lajos. Az elgondolások kivitelezéséhez az alapok adottak: a 7,2 hektár területen jelenleg 7 főállású dolgozó - telepvezető, sportedző, lovász és éjjeliőr - gondozza, vigyázza az 57-re emelkedett lóállományt: a 7 alapító törzsmént, a 26 kancát, a 18 csikót, az 5 fogatlovat és a herélt sportfélvért, no meg az istállót, az itatót, a takarmánytárolókat, a kará-mpt, a gyepet... Igy lett 11 év leforgása alatt a kis hobbytenyészet-ből komoly lófarm és újabb nekirugaszkodással, vállalkozói Kockázattal, s így lehet elengedhetetlenül szükséges külső erkölcsi támogatással Nagykanizsa térségének egy újabb idegenforgalmi bázisa! Tihanyi István Fernandó, Szalome, Álomkép és a többiek 12 ( kanizsa hétvége) 1990. március 23. Megkevertük A rejtvény vízszintes sorait megkeverve közöljük, de a meghatározásokat soronként balról jobbra. A függőleges meghatározásokat növekvő számsorrend szerint adjuk meg, de a soron belül keverten közöljük. Az Vízszintes: Rendkívüli rövidftve -szovjet folyó - Lesotho gépkocsi jelzése / Fényelnyelő ásvány - bór vegyjele - ... Novak: híres színésznő volt - motor alkotórésze / Gróf hangzói - postai küldemény - japán rizsbor / Vasi községünk - ... pro multis - dunántúli kis vasútállomásról való - gumitömlő / Híres csipke -szoc. országok RTV tanácsadó szervezete - rovarok fejlődési alakja / Női név - egybetűs meghatározásokat is megadtuk. Helyes megfejtés után a számozott négyzetek betűinek összeolvasásával egy magyar költő nevét kapjuk. Beküldendő a költő neve szerdáig, az építész előtt van szükség a munkájára - olasz, portugál gépkocsik jelzése / Egymás utáni magánhangzók - véd - nyomtatott első lapok - ugyanaz - igekötő / Pályaudvari felhajtók -csont mássalhangzói - mesebeli erdő jelzője / Titkos francia fegyveres szervezet volt - azonos betűk - asz-tácium - regisztertonna -neves csillagaszunk (Iván) / Előtagként Külsőt jelent - ír nevekben fiú - örmény dalnok - reformközgazdászunk kevert neve (Tibor) / Keres- Vitamintartalmú A vitaminok az állati és emberi szervezet életfolyamatainak zavartalan működéséhez feltétlenül szükséges, egymástól igen eltérő szerkezetű szervesanyagok. Ha táplálkozásunk során nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű vitamint, akkor egészségünk károsodik, táplálkozási hiánybetegségek léphetnek fel. Növényi táplálékokkal gyakran csak az elővitami-nokhoz jutunk, és ezt kell a szervezetnek vitaminokká alakítania. A vitaminokat nagybetűkkel jelöljük, de használjuk a jellegzetes hatásukat kifejező neveket, sőt kémiai elnevezésüket is. Aszerint, hogy a táplálékból zsíroldó szerekkel vagy vízzel vonhatók ki, megkülönböztetünk: a/ zsírban oldódó: A, D, E, F, K vitaminokat. Ezek lassan szívódnak fel, a szervezetben felhalmozódnak. Bizonyos szövetek (hám, csont) és anyagok (látóblbor, protrombin) felépítéséhez, működéséhez, képződéséhez szükségesek. b/ vízben oldodó: B, C, H, P vitaminokat. Ezek gyorsan szívódnak fel, és ürülnek kl, anélkül, hogy a szervezet raktározna belőlük. A sejtjeinkben működő enzimek tontos alkotórészei. Zsírban oldódó vitaminok Az A-vitamin hiánya a bőr és a nyálkahártyák (főleg a szem kötőhártyájának) a megbetegedését váltja ki. A növényekben csak az elővitaminja fordul elő, így: a csalánban, sárgarépában, áfonyában, kaporban, csipkebogyóban, a kedelmi társaság - zománc - angol tartomány - erbium / Szigor - idénymunkás -vasi Község / íratlan angol grófság - férfi nadrág része / Ámulatba ejtene - osztrák, vatikáni gépkocsik jelzése - tt után állhat! / Átvészel egy kort - kötszerművek - penny rövidítve -erőszakkal elvesz. Függőleges: 1. A kaucsuk melegvulka-nizálásának feltalálója. 2. Oroszul: -ról - álhajak - hoz- zájut - névutó. 3. Húspogácsák - férfinév - Burmában: úr. 4. Ablaktalan fülkéből való bútor - a kvantumelmélet kidolgozója. 5. 100 szemű görög mitológiai alak - moira - tasakban levő szabvány. 6. Vonatkozó névmás - római 2 - ilyen élmény is van - Európa Kupa - indiai király volt. 7. Jerikói ...: növény - román női kézilabda válogatott világbajnok tagja utóneve kezdőbetűjével az élen. 8. Atléta - ködkamra. 9. Pl. Csehszlovákia - bérlet - ... dit: az a hír járja. 10. Gor-bacsova utóneve - becézett női név - olasz líra és tri-tium jelzése - giga és tempó rövidítései. 11. Török néptörzs - epe része. 12. Ubul ékesen - habzó ital -üdítőital - határozott névelő. 13. Borsodi község -papagájfajták - űrmano -angoí gróf. 14. Hijacking. 1990. március 23. (kanizsa hétvégej 13 gyógy- és fűszernövényeink főzeléknövényekben, és a gyümölcsökben. Tejtermékekben, tojásban, állati májban, élesztőben jelentősebb mennyiségben található A -vitamin. A D-vitamin a csontszövet normális kialakításához, illetve épségének fenntartásához szükséges. Elővita-minja az ember bőrében van, amely a Nap ibolyántúli sugarai hatására alakul át D-vitaminná. D-vitamin található tőkehalmájban, csukamáj-olajban, tojássárgájában, vajban, élesztőben (ez utóbbiban csak az elő-vitaminja). Az E-vitamin szerepe még nem teljesen tisztázott. Az idegrendszer, az izomzat, az ivarmirigyek normális működésében, a terhesség kihordásában játszhat szerepet. Tejtermékek, zöldfőzelékek, kukoricacsí-ra-olaj, búzacsíra és olaj, lenolaj, csukamájolaj, tojássárgája tartalmaz E-vitamint. Az F-vitamin hiánya bőrgyulladást, májkárosodást okoz. Jó hatású, kelések és ekcémák kezelése esetén. Arcpakolásokban is alkalmazhatják a szépülni akaró hölgyek. Lenolaj tartalmaz nagyobb mennyiségű F-vita-mint. A K-vitamin a véralvadás egyik fontos eleme. Spenót, kelvirág, csalán, fenyőtű, lucerna tartalmaz K-vitamint. Vízben oldódó vitaminok A B-vitami-nok különböző anyagcserefolyamatokban, ideg-és izomműködéseknél, hámszövet ellenállóképességének növelésénél játszik rendkívül nagy jelentőséget. Előfordulnak sörélesztőben, gabonacsírában és korpában, hüvelyesekben, paprikában, káposztában, csipkebogyóban, élesztőben, májban, tejben, tojásban, húsban, fekete ribizkében, áfonyában, stb. A C-vitamin fokozza a szervezet ellenállását a fertőző és egyéb betegségek esetén, szükséges a véredények falában lévő sejtek ragasztóállományának és a dentinnek a képzéséhez. Nagy mennyiségben a véralvadást meggyorsítja, vérzéseket megszüntetheti. C-vitamint tartalmaz: paprika, csipkebogyó, savanyúkáposzta, petrezselyem, borókabogyó, áfonya, kapor, koriander, fekete ribizke, csalán, paradicsom, burgonya, citrom, narancs, és a gyümölcsök. A C-vitamint Szent-Györgyi Albert professzor állította elő 1928-ban. Jellemző a vitaminra, hogy rendkívül hőérzékeny, ezért főzéskor teljesen elbomlik. A H-vitamin hiánya zsíros, fehérjedús táplálkozás mellett, fokozott faggyútermelést, bőrgyulladást, kelést okozhat. Burgonyában, tejben, élesztőben, tojásban, májban fordul elő. A P-vitamin a hajszálerek ellenállását növeli, csökkenti azok áteresztőképességét, fokozva a véralvadást. Japán akácvirág, fekete ribizke, csipkebogyó, paprika, citrom, vadgesztenye virág és termés tartalmazza. Vitaminok széles skáláját tartalmazza még: a méz, a propolisz (a méh szurok), a fokhagyma és a hagyma. I. P. Húsvéti tojás-állatok A tojás két végét hegyes késsel, kötőtűvel vagy nagyobb szeggel finoman kocogtatva kilyukasztjuk úgy hogy egyik oldalán 1-2, a másikon 2-3 milliméter nagyságú lyuk keletkezzen. Ezután nagyobb tűvel beleszurkálunk úgy, hogy a fehérje és a sárgája hártyáját is átlugassuk. Ezt követően a kisebbik lyukat a szánkhoz véve a tojás tartalmát valamilyen pohárba belefújjuk. Később jó rántotta készülhet belőle. Az így kifújt tojásokat 2-3 percig lobogó vízben forrázzuk, majd kiszárltjuk őket. Ha megszáradtak, jöhet a színezés, ragasztás. Szemeket festve, szárnyakat, lábakat ragasztva nekik remek tojásállatokat kapunk. Ime néhány példa. Görög parasztsaláta 5 személyre fejes saláta 2 db Apróra vágott sós sajt (juhsajt) 20 dkg Cikkekre vágott paradicsom 30 dkg Hámozott és összevágott kígyóuborka 2 db Póréhagyma 1 szál Karikára vágott zöldpaprika 4 db Retek 3 cs Főtt tojás cikkekre vágva 2 db Olívabogyó 20 db Alma vagy borecet, citromlé, só, őrölt bors, olívaolaj Elkészítési mód: A hozzávalókat gusztusosán felrakjuk a tányérra és meglocsoljuk salátaecettel és az olajjal. Keverhetünk salátába még apró levétől megszűrt szardíniát is. 14 c kanizsa-idogép ) 1990 március 23 A sétány: „rendbetéve" A Kanizsa 1990. évi 11. számában a Levelesláda Pf.: 74 című rovatban Közzétettük Virág Ede Lenin u. 22. sz. lakos és nyugdíjastársai levelét, a vasútparti sétány elhanyagolt állapotáról. Az ügyben a Városgazdálkodási és Kommunális Vállalatnál jártunk el, ahol Makrai Márton-né építési és parkfenntartási részlegvezető a következő megnyugtató tájékoztatást adta: - Mivel közvetlenül hozzánk is érkeztek jelzések és területbejárásaink során mi is felfedeztük a hiányosságot, a kedvező téli időjárást kihasználva már január hóban megkezdtük a vasútparti sétány rendbetételét. Dolgozóink a sövényt lenyírták, a fákat megmetszették és lenyesték, tárcsázásra került az aljnövényzet, a fák melletti gyalogos és mezei utat pedig dózerrel lesimítottuk. Szerettük volna a sok helyen göröngyös, néha sáros utat kaviccsal és salakkal leborítani, de költségfedezet hiányában erre mar nem futotta. Ezen munkákat február végére be is fejeztük. Még a langyos tavasz beköszöntése előtt a hibás padokat felújítjuk, s újakat helyezünk el a fák között. A részlegvezető hozzátette, hogy az olvasói felvetés tartalmát jogosnak tartotta, a pénzügyi problémák miatt azonban a város ezen szép részét is nagyon nehéz naprakészen karbantartani. Március 8. csütörtök - Ülést taitott a városi tanács. Legfontosabb napirendi pontként az 1990. évi városi költségvetésről tárgyaltak. Vita után a testület a második beterjesztett változatot fogadta el, amely a bérlakás-állomány növelésével es egy csökkenő tendenciájú lakásvisszaadás finanszírozásával tervezi lakáshoz juttatni a rászorulókat. A komplex szűrőállomás kérdésében új helyzet alakult ki azzal, hogy a későbbiekben lehetőség nyílik a Dózsa laktanya egészségügyi létesítményeinek a polgári lakosság által történő igénybevételére. A testület a volt munkásőrségi épület hasznosításának kérdésében a Thury György Szakközépiskolát támogatta. Március 9. péntek - Király Béla, az 1956-os Nemzetőrség országos parancsnoka, - aki afc idei választásokon Kaposváron több ellenzéki párt közös jelöltjeként indul - volt a vendége annak az összejövetelnek, amelyet az MDF helyi szervezete rendezett a HSMK-ban. (Beszámolónk a 2. oldalon) - Városunkban járt dr. Alexander Arnot, az NSZK nagykövete. A magas rangú vendég a Kanizsa Trend Kft., a Bútorgyár, az NSZK-beli Steinhoff cég és legfontosabb partnervállalatai vezetőinek találkozóján vett részt. Felszólalásában méltatta a magyar törvényhozást, amely elősegíti az újszerű gazdasági kapcsolatokat, valamint a Kanizsán megvalósult együttműködés jelentőségét. Március 10. szombat - Műsoros választási nagygyűlést rendezett az SZDSZ helyi szervezete a HSMK színháztermében. A műsor első részében ismert kaposvári és zalaegerszegi színészek léptek fel. A második részben nagy érdeklődés kísérte Kis jános, az SZDSZ megbízott elnöke beszédét, aki Solti Károly képviselőjelölttel együtt a közönség kérdéseire válaszolt. (Cikkünk a 3. oldalon.) - Kétnapos kirakódóvá-sár vette kezdetét a Kl-SOSZ helyi szervezetének rendezésében a Tizünkét éve járjak a világ színpadait a Ka-lyi Jag (Fekete luz) budapesti cigányegyüt-tf". tagjai A „Népművészet Ifjú Mesterei" címmel kitüntetett összesen kilenc tagú zenekar és táncosai a minap a IISMK színpadán mutatták he a még élő hagyományokra épulo zenestáncos musorukat. Felvételünk a Botos tánc közben örökítette meg a-/ együttes tagjait. ft Fizikai kisorlctek címmel évente egy-két atkalommal rendeznek délutáni foglalkozásokat a Hozgonyi II általános iskolában Ezúttal Kuti László tanár irányításával a gyere-; kek által összeállított elektromos, hidrológiai és mágnesen kísérleteket eyymasnak mutatták be (Fotó: Szakony Attila) HSMK előtti téren. Március 11. vasárnap - A Kalyi Jag cigányfolklór együttes Klgyó-ballada című műsorával szerepelt a HSMK-ban. Március 12. hétfő'' - Az MSZP választási nagygyűlésének vendége volt Horn Gyula. A HSMK nagytermét zsúfolásig megtöltő nézők előtt mondott beszédet, majd válaszolt az érdeklődők kérdéseire. A nagygyűlésen részt vett még Varga László megyei tanácselnök és képviselőjelölt, valamint Kárászné dr. Rácz Lídia képviselőjelölt. (Interjú a 2. oldalon) - Választási gyűlést tartott az MSZMP Nagykanizsai Koordinációs Bizottsága. Összeállította: Kocsis Katalin 1990. március 23. ( kanizsa t Visszapillantó Fekete hétvége A labdarúgó NB lll-ban szereplő nagykanizsai csapatok a tavaszi idény 2. fordulójában hazai pályán szerepeltek, amelyek az amúgy is gyérszámú közönséget ezúttal megosztották. Ugyanis mind a Bakony-csoportbeli MÁV NTE, mind a Dráva-csoportos Volán-Dózsa egyidőben rendezte meg a találkozót, a szurkolók jogos felháborodására. Ugy tűnik, hogy a klubok ebben a rendkívül nehéz anyagi helyzetben nem törődnek sem a bevétellel, sem a közönséggel. Mindenesetre a csapatok rosszul értelmezik az önállóságot, az együttműködést! Megbuktak a szervezésből, de aztán megbuktak a játéktéren is. MÁV NTE-AJkai Bányász 1:3 (1:1) Az idénynyitón bravúros győzelmet aratott vasutasok a jó képességű vendégek ellen a sikersorozat folytatására készültek. Vágó góljával vezettek is 1:0-ra, ae aztan onnét fordítottak a vendégek, akik jól kontráztak és Pesti kapus hibáit kihasználva biztosan vitték el a 3 bajnoki pontot. A találkozó végén így összegezett Szalai Zoltán edző: - Úgy érzem, hogy az a 200 néző, aki részese volt ennek a mérkőzésnek nem csalódott. Ugyanis mind a két csapat nagy becsvággyal harcolt, változatos és jó iramú küzdelmet folytatott. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem sikerült „pontosnak" lennünk, pedig ebben a csapatban bent volt az eredmény. Súlyos egyéni hibák miatt vesztettünk. A tehetséges Pesti kapusnak ezúttal nem volt jó napja, két gólban is ludas, dehát ez is benne van ebben a játékban. A vereség nem tört le bennünket, sőt mindenkit plusz munkára ösztönöz, mivel két nehéz, idegenben sorrakerülő mérkőzés előtt állunk. VolárvOózsa-Csurgói Spartacus 0:1 (0:1) Közel 200 néző, köztük számos csurgói szurkoló tekintette meg a mérkőzést, amely nem volt jó progapandaja a focinak. Az eredménynek a vendégek érthetően örültek, de a 90 perc alatt játékról szinte szó sem volt. A vendégek játszottak mezőfölényben, győzelmük megérdemelt, de a mutatott teljesítményért inkább büntetőpontot kellett volna levonni mind a két csapattól! - Kérem ez több mint elszomorító. Féltucat játékos elment, helyettük alig érkezett, olyan, akivel számolni lehet. Ugy látom, hogy tényleg egyedül maradtam a csapattal senki sem törődik. Ez Igy nincs jól, s ha nem történik kedvező változás, akkor... De nem siránkozom, csak a tényeket sorolom, köztük egy alapvetőt, hogy nincs egy csapatra való játékos. Kérdem, lehet így helytállni az NB lll-ban? Úgy érzem a válasz egyértelmű: nem - kesergett a csupa szív Orosz József edző a mérkőzés végén. (balogh) Kis közösség NAGY terve Zalaegerszeg felől városunkba érkező látogatónak Palin határában szembeötlik, hogy a nem Is olyan rég meg elhagyatott futballpálya újra rendezett képet mutat. Pedig mindösze annyi történt, hogy a palini városrész egy szQkköru lakóközössége úgy gondolta; itt az ideje annak, hogy önálló siport-életet éljenek ők is. Az elgondolást tett követte, aminek eredményeként az 1989/90. évi labdarúgó-bajnokságban a városkörnyéki II. osztályban meg- palini példa kül nincs előrelépés. Bízom a falu összefogásában, abban a kohézió erőben, amely a templom építésekor is jellemezte közösségünket. A csapat alakulása óta ügyködik, szorgoskodik „mindenes" szerepkörben Ihász Zoltán. Szavaiból érződik a csapat iránti szeretet, tenni akarás: - Néhány évvel ezelőtt már kialakult egy mag, amelyre építeni tudtunk. Kispályás csapatunkkal né- kezdték a pontgyűjtést. Igy több mint tizenöfév után ismét bajnoki pontokért játszanak Palinban, otlt ahol valamikor már jegyezték a falu csapatát. A legutóbbi sportqyűlést követően Kecskés "János presszójában találkoztam azokkal a sportakt ivk.tákkal, akik a legtöbbet tették annak érdekében, hogy a városrész önálló sportéi ete ismét felvirágozzon. Elsőként Miskevlcs Tibor, a sportkör elnöke Igy emlékezik a kezdetről, majd a jövő terveiről beszél: - Többedmagammal kez-deményzője voltam egy önálló sportegyesület létrejöttének. Ugy gondolom, hogy a városrésznek szüksége van egy olyan közösségre, amely jó kollektívát alkotva méltón tudja képviselni a palini lakos.ságot. Egyelőre gondot okoai, hogy az új lakótelepen élőket még nem tudtuk teljesen bevonni ebbe a munkába, pedig nagy szüksíjg lenne rájuk. Egyesületünk jelenleg egy szakosztállyal működik, de igény esetén mem zárkózunk el újak megalakításától sem. Most a legnagyobb feladatunk, hogy közös összefogással megépítsük a sportöltözőt, ami nél- je volt a mostanság egyre szebb eredményeket felvonultató sportkör megalakításának. - A templom építésével elindult egy olyan folyamat, ami a lendületet tovább viheti a. kultúra és a sport felé. Ugy gondolom, erre építeni lehet. Nem szeretnénk, ha a mostani kezdeményezés fellángolás lenne, igy bár nehéz a gazdasági helyzet, mégis mindent meateszúnk az előrelépés érdekében - vallja az elnökhelyettes. A csapatot képviselve kapcsolódik a beszélgetésbe Gelsei László játékos, aki úgy nőtt fel, hogy szü-lőfalujaban, a városrészen a kulturálódás, a szórakozás helyi lehetőségei hiányoztak. De halljuk az ő véleményét: - Végtelenül örülök annak, hogy mi fiatalok lehetőséget Kaptunk egy közösség kialakításához, ami szerintem a falu összetartozását is szimbolizálja. Bízom abban, hogy a régi hagyományokat vissza tudjuk hozni, legyen az építészet, kultúra vagy sport. A város ne legyen „Szabadság tér" szemléletű. Legyen egy olyan város, amely megadja a városrészek önálló sajátosságát, arculatát. Most egy csapatban játszhatok azokkal, akikkel gyerek koromban is együtt hancúroztam és ez nagyon jó érzés. hány helyi, városi rendezvényen részt vettünk, több-ke-vesebb sikerrel. Saját pénzünkből álltuk a költségeket, és ez a helyzet ma sem nagyon változott. Na- §yon kevés a pénzünk, Igy izony elkelne a segítség. - Az induláskor nagyon sok feladatot kellett megoldanunk. Mindenekelőtt a csapat és a pálya felszerelését. amit közösen összedobott pénzből rendeztünk. Fontosnak tartom, hogy mihamarabb megépüljön az öltözőnk, amihez a lakosság támogatását kérjük. Célunk, hogy a városkörnyéki II. osztályban egy üfőképes csapattá váljunk és esetleg néhány év múlva egy osztállyal feljebb játszunk - fűzi tovább az előtte szóló gondolatmenetét Kecskés János szakosztályvezető. Fazekas Péter elnökhelyettes kezdetben arról a régi szép időkről beszél, amikor a városrészben a maihoz hasonló sportélet folyt. Egyik kezdemenyező- Mint említettük, jelenleg a labdarúgócsapat a városkörnyéki bajnokság II. osztályában kerget: a labdát. Az együttes tagjai nem kis áldozatot hoznák, hogy hétről-hétre biztosított legyen a folyamatos szereplés. Az egyéni felszerelések vásárlásához a tagok hozzájárulása kellett, az idegenbeli mérkőzésekre az utazás is saját gépkocsikkal történik, minden ellenszolaáltatás nélkül. Mint mondják, ennyi áldozatot vállalniuk kell a közösségért. Az elmúlt időszakban és ma is sokan szorgoskodnak az egyesület körül. Beszélgetőpartnereimen kívül nagyon sokat segített még a munkálatokban Bozsó János, Ihász Attila, Simon János, Fülöp György, Bársony Gyula. Horváth Ferenc, Borda László és id. Ihász Zoltán. Most nagy fába vágták fejszéjüket a paliniak. Sportqltözöf akarnak építeni, jobbára társadalmi összefogással, 8 lakóközösség erejére építve. Nem könnyű feladatra vállalkoztak. De ha annyit tesznek érte. mint amilyen lelkesen most beszéltek terveikről. akkor a várt siker sem maradhat el. Kápolnás Zoltán 16 ( kanizsaT 1990. március 23. Bensőséges ünnepség keretében került átadásra Nagykanizsa város legjobb sportolója kitüntető cim, amelyet 1989. év eredményei alapján kaptak meg az érintett sportolók. Városunk tanácselnöke, Zsoldos Ferenc köszöntötte az ünnepelteket, majd a dijak átadására került sor. Sportrovatunkhoz érkezett javaslatok illetve a szakmai bizottság együttes véleménye alapján a legjobb felnőtt női csapatnak a Kanizsa Bútor asztalitenisz gárdája bizonyult. Bizó Mária, a csapat egyik tagja: - Csapatunk nagyon örül a megtiszteltető címnek és az további lendületet adhat a munkánkhoz. A legközelebbi nagy feladat a jövő évi ETtU kupában való szereplés, míg a bajnokságban szeretnénk a hatodik helyet megszerezni, jövőre pedig egy kicsivel előbbre lépni. A férfiak mezőnyében az 1989. évben sok szép sikert elért Hamburger SE Ülőröplabda-csapata került az első helyre. - Nagyon meglepett bennünket ez az elismerés. Talán azért is, mert az országban csak kevesen figyeltek fel. eddig erre a sportágra. Igy kétszeres az örömünk, hogy az országban elsőként itt Nagykanizsán ülőröplabda-csapat érdemelte ki ezt a kitüntető címet - mondta Pölcz Csaba csapatkapitány, a magyar válogatott keret tagja. Legjobb női felnőtt sportoló kitüntető cím birtokosa Szabó Ilona, a MAV NTE NB l-es kosárlabdacsapatának egyik erőssége lett. A kitüntető címről így vall a kosárlabdázónő: - Megmondom őszintén, én a csapato,mat vártam az első helyre. Úgy érzem, rajtam keresztül a csapat eredményét is elismerték ezzel a címmel, amire mqst nagyon büszke vagyok. En mindent el fogok követni annak érdekében, hogy jövőre ugyanitt lehessek. A felnőtt férfiak mezőnyében ezúttal egyéni sportág, a sakk képviselője került az élre, Kiss László személyében, aki 1989-ben szerezte meg a nemzetközi mesteri címet. - Nagyon megtisztelő a cím, egyáltalán nem számítottam rá. Úgy érzem, nem túl sok olyan sakkozó van Áz 1989• év legjobb sportolói Díjátadás a Vasemberházban A díjazottak. Szakony Attila felvitelei az országban, akit ilyen címmel tüntettek ki. Miért mondom ezt? Köztudott, hogy a labdajátékok abszolút elsőbbséget élveznek, így az érdeklődés középpontja is rájuk irányul. Ezért is nagy öröm számomra ez az elismerés, amely további eredményes munkára ösztönöz - mondta a sakk sportág kanizsai éljátékosa. Siti Beáta kézilabdázó az ifjúsági leány kategóriában, mint az Olajbányász NB l/B-s csapatának egyik meghatározó játékosa, magyar ifjúsági válogatott lett a legjobb. Siti Beáta: - Egy évvel ezelőtt hasonló megtiszteltetés ért, amikor a legjobb serdülő dijat vehettem át. Nagyon jóleső érzés, hogy munkánkat ezzel a szép ünnepséggel is elismerik. Szeretném a tavalyi eredményeimet 1990-ben is megismételni. Az ifjúságj fiúk között a Hevesi DSE tornásza, Király András lett a legjobb, aki 1989-ben két versenyszámban is nagyszerűen szerepelt. - Tavaly az ifjúsági párosban és a négyesben is sikerült jól szerepelnem, persze ehhez társaim nagyszerű teljesítménye is kellett. Az ifjúsági világbajnokságon nyújtott produkciónkat jó lenne megismételni, Igy az 1990-ben megrendezésre kerülő világbajnokságon és világkupán is eredményes szereplést várok társaimtól és magamtól egyaránt - mondta Király András. 1989. év legjobb serdülő leány sportolója címet Jas- só Anikó, az Olajbányász atlétája érdemelte ki. - Nagyon örültem, amikor levélben értesítettek arról, hogy a tavalyi év eredményei alapján rám esett a választás. A jövőt illetően ez további munkára inspirál engem. Ez évben más korosztályban versenyeztek, így ahhoz, hogy jó eredményeket .tudjak elérni, még többet kell dolgoznom - fogalmazott röviden a csinos sprinter. Ramocsa Krisztián a serdülők között bizonyult a legjobbnak, ő a hevesi DSE tornásza. A mostani sikeréről így beszél: - A tavalyi legjobb eredményeim közül kiemelkedik a serdülő bajnoki cím. Nem reméltem ezt az elismerést, de nagyon örülök neki. Abban reménykedem, hogy tavalyi eredményeimet sikerül megismételnem, és ez évben a tanulást ismét jól össze tudom egyeztetni a versenyzéssel. - kz - Futószalagon O Á kosáriabda NB i-ben a MÁV NTE női együttese a rájátszáson szerepel, amely a 14-19. helyért küzd a riválisokkal. A vasutasok az eddigi fordulókban szeszélyesen szerepeltek, akik két hazai mérkőzésüket elveszítették, idegenben nyertek. A 4. fordulóban újra vendégként léptek pályára. Ezúttal Szombathelyen, a Sabária SE elíen játszottak és hagyománytisztelőnek bizonyultak: a hazai kisiklást a vasi fővárosban jo-vátették, ahol 70:54 (37:29) arányban kerekedtek felül. Legjobb dobók: Szabó 21, Móró 15 Pongrácz 12. ▲ A teke NB II. Nyugati csoportjában folytatta nagyszerű szereplését a Sörgyár női csapata. A kanizsaiak a tavaszi idény ötödik fordulójában ismét hazai környezetben fogadták ellen felüket, akik ezúttal az Oroszlányi Bányász ellen gurítottak. A söTösűk most is remekeltek, biztosan érték el tavaszi 5. győzelmüket. Az őszi vereségért 6:2 (2265:21061 arányban vágtak vissza, amelyért a legtöbbet Vágvölgyiné (415 fa), Tubolyné (404)i és Némethné (383 fa) tette. Az NB lll-as férfi csapatok közüli az Olajbányász egyre nehezebb helyzetbe került, amely legutóbbi Gellénházán vesztett 6:2-re Olajmunkással szemben. A Sörgyár viszont sikerrel vette az utóbbi akadályokat, amely Szombathelyen 6:2-re nyert a Latex ellen, majd hazai pályán 5:3-ra verte a Kőszeg csapatát. * Kecskeméten rajtolt a megyei úszóválogatottak csapatversenyei 14 megye legjobbjai részvételével. A zalai válogatottban számos kanizsai versenyző szerepelt, akik az egerszegiekkel együtt nagyszerűen álltak helyt és az I. fordulóban az előkelő 3. helyen végeztek. A kanizsaiak közül kitűnően szerepelt Orbán Krisztina és Holló Adrienn, akik arany- és bronzjelvényes szintot értek el. □ A kézilabda bajnoki rajtjára való felkészülés jegyében több kupaversenyre került sor. Zalaegerszegen, a Göcsej Kupa tornán a Tungsram NB l-es férfi gárdája 4 alacsonyabb osztályú ellenfelét megelőzve végzett az élen. A Nagykanizsán rendezett utánpótlás versenyen összesen 9 általános iskolai csapat vett részt. A VISO-Tungsram Kupa fiú tornán a Tungsram csapata lett az első, míg a VISO-Őlajbányász Kupa leány tornán az Olajbiányász együttese végzett az élen. Az Olajbányász munkacsarnokban 8 NB-s csapat részvételével bonyolították le a Felkészülési Kupa női tornát. A kétnapos, körmérkőzéses rendszerű versenyen az Olajbányász NB I B-s csapata lett az győzte!? a Pécsi Hunor és a Pécsi BTC előtt. A Tungsram NB ll-es együttese a 8. helyen végzett. ^g) Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Felelős szerkesztő". Mihovics József és Takáts Sándor. Tervező szerkesztő: Ferencz Gyó''zó''. Szerkesztőség: 8801 Pf. 74. Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Telefon: 12-305. A szerkesztő bizottság tagjai: Pék Pál (művelődéspolitika, a szerkesztőbizottság elnöke), Kápolnás Zoltán (sport), Lengy.''ik István (hétvége), Marton Györgyi (várospolitika). Kiadja a . Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadő: Jakab Vilmos. Computertec:hnika: SZÜV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dlj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél. KANIZSA VÁROSI B E I I 1 A P II. évfolyam 13. szám 1990. március 30. Megjelenik minden pénteken Csillaghullás - titokban 1990. március 21., szerda: A városban röpcédulákat osztogatnak: az MDF 23-án csillag- és rendszerbúcsúztató ünnepségre hfv a Szabadság térre. Nocsak! Az MDF szedi le a csillagot? Nem volt erre már valamiféle tanácsi határozat? Ugy tudjuk, volt. S most a választási kampány utolsó poénja lesz az akció? Miért várt eddig a tanács? A városatyák azt gondolták tán, hogy halogató taktikájukkal átmenthető'' a város legnagyobb terét uraló múltbéli jelkép? Mindenesetre: Jól van! Szedjük le azt a csillagot! 1990. március 23., péntek, 7 óra 40: Telefon a szerkesztőségbe: A csillag és a két ágyú az éj leple alatt eltűnt. Valakik - az MDF-akciót megelőzendő'' - „lelopták" az évtizedekig csúfoskodó tárgyat. Rossz nyelvek szerint az SZDSZ és a FIDESZ volt. Nosza, hívjuk az „illetékeseket": a városgazdálkodást, az ingatlankezeló''t, a MÉH-vállalatot, a rendőrséget, a tanács különböző'' osztályait (mert az elnök-Kel még nem tudunk beszélni), de senki nem tud semmit. A rendó''rség bűnesetet gyanít, és eljárást helyez kilátásba. Délben végre az elnök van a telefonnál: A csillag és a két ágyú nem az ó'' utasítására, vb-döntés alapján került az ingatlankezelő'' telepére. Bravó! Nem akármilyen stratégiai lépés, (gy kell a szelet a vitorlából kifogni. De a lényeg a lényeg: A jövendő'' Erzsébet teret nem uralja többé a nemzetidegen jelkép. A meglepetés persze elnémít: az emlékmű-monstrum további sorsát elfeledjük tudakolni. Sebaj! Az MDF végül is humoránál volt, a gyűlés rendben lezajlott. De hogy rendszerbúcsúztató lett volna...?! Szavazók az Andrejka-iskolai szavazókörben. (Választási összeállításunk a 3. oldalon.) (Fotó: Szakony Attila) - Uraim! Ez nem rétestészta, de azért könnyen szakad! Cserny József rajza A március 25-ei választás végeredménye: A 2-es számú, nagykanizsai választókerület választásra jogosult polgárainak száma; 47.001 fő. a szavazáson megjelent; 32,533 fő (69,21%) Érvényes szavazatok száma: 32.084 A képviselőjelöltekre leadott szavazatok helyezési sorrendje: 1. Tarnóczky Attila " MDF 9.411 29,33% 2. Solti Károly SZDSZ 7.912 24,66% 3. Dr. Balogh Ferenc KDNP 3.316 10,34% 4. Dr.'' Vári László MSZP 2.647 8,25% 5. Dr. Kotnyek István Agrárszöv. 2.418 7,53% 6. Siklósi János FKgPP 2.253 7,02% 7. Harkány László HVK 2.136 6,65% 8. Dr. Vass József MSZMP 1.027 3,20% 9. Dr. Gáspár Ferenc VP 962 2,99% ( kanizsaT 1990. március 30. Horváth Miklós, a Tungsram RT. Fényforrásgyár igazgatója, mint póttanácstag Mózes Pál volt tanácselnök helyett kapott lehetőséget a lakossági ügyek intézésére a testületben. Eddig mindössze négy alkalommal vett részt tanácsülésen, de ez a néhány alkalom is megerősítette meggyőződésében, hogy a tanácstagi munka jelenlegi formájában formális. A március 8-i tanácsülés után döntött úgy, hogy lemond tanácstagságárol. Ezt írásban Balázs Sándor vb-titkárnak nyújtotta be. Lemondását a nyilvánosság előtt is hajlandó megindokolni. - Az 1971. évi tanácstörvény alapjaiban elavult, azonban még mindig ez a törvény van hatályban. Ha megengedi, ebből idéznék a tanácstag jogaival, kötelességeivel és a tanács működésére vonatkozó részeket. Kérem, ezeket cáfolja, vagy erősítse meg: „A tanácstagi munka a választók bizalmán alapuló, megtisztelő'', közéleti tevékenység." - Ez Igy megfogalmazva jól hangzik, azt azonban nem tudom, hogy én valóban a választók bizalmából lettem-e tanácstag. Annak idején még jelöltetni sem akartam magamat, Igy a jelölőgyűléseken sem vettem részt, mégis jelöltek. Azt, hogy valójában mennyi szavazatot Kaptam, nem tudom, mert ez volt az egyik úgynevezett „ceruzás" választás. Tanácstagságom ideje alatt meggyőződtem arról, hogy azon az anyagon, amely a testület elé kerül, gyakorlatilag változtatni már nem lehet. Amit ugyanis a Végrehajtó Bizottság elfogadott, a testület az esetek döntő többségében automatikusan meg is szavazza. A tanácstagok zömének alig van kialakult véleménye, így érdemi vita nem is tud kialakulni. A tanácstagok vélemény-formálására, felkészülésére hivatott anyagok nem értékelő jellegűek, altalában egy szamtengert kap a tanácstag, az összefüggések ismerete nélkül. A legutóbbi tanácsülésen példáuí központi kérdéssé vált a 18 millió forintos ben rendkívül nagy jelentősége van az oktatásnak, a modern és korszerű ismeretek megszerzése érdekében. - Kíváncsi lennék arra. hogy gyárigazgatóként mi az oktatáspolitikai koncepciója, amit lehetőségein belül megvalósítana. - Ma egy termék értékét 80 százalékban a tudás, 20 százalékban az anyag adja. 40-50 évvel ezelőtt ez ep-pen fordítva volt. Ahhoz, hogy termékeinket el tudjuk adni, a legkorszerűbb ismeretekre van szükség. A városnak szüksége lenne egy jól átgondolt oktatás- beszélünk, a fentiek miatt nem szabad azt hinni, hogy az oktatás az érettségivel befejeződik. Mindenképpen tekintettel kell lenni arra, hogy a munkában lévő lakosság átképzése, illetve továbbképzése is - munkakörre és beosztásra tekintet nélkül - megoldható legyen. Hasonló helyzetben lévő országoknak igy sikerül leggyorsabban a válságból ki-tabalni. Hiszen közismert az a tény, hogy a ma megszerzett ismeret 5 éven belül elavul. Szomorúan kell bevallanom, hogy ebben az ügyben tanacstagságom ideje alatt semmilyen eredményt nem tudtam elérni. - párhónapos tanácstagsága ideje alatt nyúj-tott-e be interpellációt? Lemondott társadalmi tisztségéről a gyárigazgató - „A tanács a demokratikus centralizmus alapján muködó'' népképviseleti-önkormányzati és államigazgatási szerv." - A demokratikus centralizmus nem más, mint a központi akarat minden körülmények közötti érvényesítése. Az e szerint működő szervezetek mechanizmusa „diktatórikus" nem pedig mint a nevéből gondolhatnánk: „demokratikus." Ez magyarra fordítva annyit jelenf, hogy az apparátus kitalálja, a VB. megerősíti, a testület pedig jóvahagyja. Egy-egy témát részleteiben a tanácstagoknak csak egy töredéke ismerhet. így na valaki, vagy valakik ellenvéleményüket hangoztatják a VB. tagokkal és az apparátussal szemben, biztos kisebbségben maradnak. uszodai támogatás. Ez sok, vagy kevés? Ennek megítéléséhez a 18 millió forint mögé kellene látni, azonban ilyen információval egyetlen tanácstag sem rendelkezett. Ezért amikor szavazásra kerül sor, mindig elgondolkodom, hogy mit hagytam jóvá, illetve hogy mit nem hagytam jóvá. Tanácstagságomat ilyenkor teljesen formálisnak érzem. - Az 1971. óvi tanácstörvény további megállapításai szerint: „Növekedett a tanács-testüte-tek meghatározó, irányító és ellenőrző szerepe." - Meggyőződésem szerint a tanácstestület sem ellenőrző, sem irányító tevékenységet nem gyakorol, ugyanis az ehhez szükséges információkkal és szakemberekkel kellő számban nem rendelkezik. Ezt igazolja az, hogy közvetlenül vagy közvetve a tanács irányítása alá tartozó gazdasági egységek hatékonysága meg sem közelíti a többé-kevésbé piaci körülmények között élő gazdasági szervezetek hatékonyságát. Működésük szociális és ál-humánus elvekre épül. A város jelentős bevételhez jutna, na e gazdálkodó egységek fő vezérlő elve a vállalkozás lenne. A felszabaduló összegből több támogatást kaphatna az oktatás. Ugyanis az ország jelenlegi gazdasági helyzeté- politikára, ami színvonalát tekintve nyugat-európai. Ez azonban hiányzik, ehelyett l-l--IÁI. I.XIAIt..-___4--Ull__ iskolák kötélhúzása látható. A munkanélküliség városunkat sem fogja elkerülni. Az elmúlt évtizedekben a város fejlesztésének húzóereje az olajipar volt. A zalai olajmezők termelőképessége a foglalkoztatási problémákat növelik. A közel 4000 főt foglalkoztató Tungsram hatékonysága például az új amerikai tulajdonosok szemében alacsony. Tehát arra gondolni sem lehet, hogy az elkövetkező években újabb munkahelyeket biztosítson. A jelenlegi létszám is csak úgy tartható, hogy ha a Tungsram a General Electric-kel karöltve világpiaci részesedését Jelentősen növelni tudja. Ez csak a termékeink minőségének, illetve megbízhatóságának további növekedése révén érhető el. Ehhez a termelés, a számvitel, valamint a mérnöki tervezői tevékenység automatizálása, illetve számítógépesítése szükséges. Ezen az úton az első lépés az alkalmas szakemberek kiképzése, illetve átképzése. Gyárunk minden egyes dolgozójának a számítógépet ismerni és kezelni kell. Ezért az olajiparból is, a város egyéb üzemeiből is felszabadult dolgozók átképzése, illetve továbbképzése elengedhetetlen. Alapvető fontosságúnak tartom, hogy amikor az oktatásról - Igen. A kanizsai telefonhelyzet tarthatatlanságát vetettem fel. Gyárunknak a jelenlegi helyzet rendkívül nagy gondot okoz. Gyakorlatilag külföldre telefonálni nem lehet. A Tungsram helyzetéből adódóan szinte minden nap külföldi vendégeket fogad. Számtalanszor likicsinylóen megmosolyogtak bennünket, mikor kiderült, hogy nem tudnak haza telefonálni. Megjegyzem Nagykanizsáról Nagyrécsé-re sem könnyű telefonálni. Javasoltam, nogy a város kapjon 10-15 közvetlen nemzetközi vonalat Zalaegerszegről, ami a nyagy-kanizsai központot megkerüli. ; - Becsülendő önben az az elhatározás, hogy amivel nem ért egyet, nem hajlandó tovább csinálni. Nem tart attól azonban, hogy egyes tanácstagok türelmetlenséggel vádolják, mondván, a szeptemberi tanácsválasztásokig kitarthatott volna? - Nem gondolok ilyesmire. Nem türelmetlenségről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy nem íehet képviselni a választóim érdekeit ilyen mechanizmuson belül. Akkor pedig rpiért legyek tanácstag? Úgy érzem, hogy gyárigazgatóként is tudok tenni a városért és annak polgáraiért. Ezért mondtam le. Dónay Nóra 1990. március 30. c kanizsa-választ)" Választót t 11 n k Március 25, 8 óra 30 perc: Kodály Zoltán Művelődési Otthon. Most érkezik a 83 esztendős özv. Beke Vincéné nyugdíjas. A körben ő a 100. szavazó. Korát meghazudtolóan, a vártnál gyorsabban tesz eleget a választási „ceremóniának". - Kire és melyik pártra szavazott Beke néni? - kérdezem. .- Balogh úrra és a kereszténydemokratákra! Nézze, fiam, én vallásos, templomba járó katolikus vagyok és bízom bennük - mondja, miközben fejkendőjét igazgatja, majd büszkén hozzáteszi, hogy kísérője, szintén nyugdíjas lánya, Beke Mária is a kereszténydemokratákra adta voksát. 9 óra: A misének éppen vége, az emberek egyfelé tartanak. A Stromfeld utcai kollégium előterében hosszú sor, és csend. Rossz helyre jöttem! -torpanok meg. Nyüzsgést vártam és felszabadultságot. Az emberek azonban gondterheltek, egymást fürkészik, az arcokon itt-ott gyanakvás ül. Barátaim, ma még ellenzékiek, a levitézlett párt híveit sejtik, vagy kereszténydemokratákat a sorban. Én a bénító reflexek továbbélését. 9 óra 20 perc: Alacsony, konok képű férfi. Szemüvege otthon maradt, az SZDSZ-es küldött segít eligazodni a listán: a választó az MSZMP sorát keresi. Miklósfai kultúrház, 39. sz. szavazókör. A tejfelvásárló előtt parkolok, látom, itt vasárnap is dolgoznak. A fehér köpenyes átvevővel beszélgetek. - A kereszténydemokratákra szavazok, ha el tudok szabadulni néhány percre. Vallásos vagyok, ebben látom a jövőnket. Sajnos a mai fiatalokat nem úgy nevelik, mint annak-előtte. A túlzott szabadság az erkölcsökben nem visz jó útra. Talán a pártom ebben is segít majd - mondta a tej átvevő. * Kotnyek Józsi bácsi, Miklós-fa legidősebb lakója bot nélkül jön. 86 éves, kedves, szimpatikus parasztember. Megért két világháborút, egy téesz-átszer-vezést és sok mindent. - Sokat tudnék mesélni, de ez a pár óra kevés lenne. Annakidején 8 holdon gazdálkodtunk a családdal. Nehogy azt higgye, hogy ez sok volt, pedig mindennel foglalkoztunk. Hogy az új agrárreform mit hoz, nem tudom. Bárcsak 10 évvel fiatalabb lennék, hogy a változásoknak még tanúja legyek. Szorgalmas emberek dolgoznak itt Miklósfán, lakóhelyünk szépen fejlődik. A fiatalokon a sor, hogy folytassák, amit elkezdtünk, kijavítsák amit elrontottunk. 9 óra 55 perc Zrínyi iskola: A két fiú gimnazista, ma szavaznak először. - Én például végigültem egy csomó választási gyűlést -mondja Nyári Csaba -, de nem győztek meg. Aztán elolvastam az SZDSZ kék könyvét. Okos szöveg. Hiszek nekik, bár tudom, hogy egy-két évig nehezebb lesz. Rájuk szavaztam. - Nem gond - szól közbe Balázs Gábor -, mi ezt a főiskolán már megdumáltuk. A Fl-DESZ-nek önálló programja van, de itt az SZDSZ-t támogattuk. Zeneiskola: A hangulat itt derűs, oldott. Jönnek autóval, gyalog, családok ünneplősen. Könnyen szóra bírhatók. A szabad választások tényét üdvözlik, az ellenzék győzelmében bíznak. A legnépszerűbb az MDF, a KDNP és a FIDESZ. Sokan választják Harkány Lászlót. Érdekes, hogy a megkérdezett 30 választó közül senki sem szavazott az SZDSZ-re, az Agrárszövetségre inkább(l) * Dr. Balogh Ferenc képviselőjelöltet a KDNP irodájában találom. - Több ezer emberrel beszélgettünk. Bízunk azokban, akik keresztény világszemléletükben, hitükben nem csalatkoztak, ós most is tudják, hogy meiyik pártra szavazzanak. A szavazatszedő bizottságokban résztvevők tájékoztatása szerint különösen a belső városrészen és vidéken tiszteltek meg bennünket jelentős számban szavazataikkal. Magabiztosan nézünk a választások eredménye elé, és több, mint tisztes eredmény elérésére számítunk - mondotta. 10 óra 15 perc: a Tavasz utcai orvosi rendelő várószobájában kialakított szavazóhelyiség nagyon kicsi, egyszerre csak 3-4 ember tudja átvenni a szavazólapot, s tud a két fülke valamelyikében szavazni. - Én még csak fél éve élek Nagykanizsán - mondja egy fiatalember. — Nem nagyon ismerem az itteni viszonyokat, de a választási kampány alatt figyelemmel kísértem a pártokat. Az a véleményem, hogy az én érdekeimet legjobban Tarnóczky Attila tudná képviselni, ezért rá, illetve az általa képviselt MDF programra adtam voksomat. 10 óra 45 perc: Az Andrejka utca, Heves utca kereszteződésében idősebb hölgy várja az autóbuszt. - Tetszett már szavazni? -szólítom meg. - Igen, de nem mondom meg, hogy kire. Én annyiszor szavaztam, már életemben... Mindig jobbat ígértek, s aztán itt van ez a mostani helyzet. Hogy mit várok ettől a mostani szavazástól? Nem is tudom... talán annyit, hogy aki győz, az betartja az ígéretét. * 14 óra: városi tanács. Varga Ferenc, a választási bizottság tagja: - A szavazás 41 nagykanizsai és 13 vidéki szavazókörben kezdődött meg. Tíz óráig a 46.922 szavazásra jogosult 30,3 százaléka adta le voksát. Nyugodt, fegyelmezett légkörben folyik a szavazás, szabálytalanságot nem jelentettek. A kitöltött kopogtató cédulákat egyébként a Kanizsa Bútorgyár kazánjában 8 órakor elégettük, 10 órakor Kanizsán volt a számítógépes anyag, s 11 óra 45-kor - a program beállítása után - a számítógépeket lepecsételtük. Az adatok gépi és manu- ális feldolgozása 18 óra után kezdődik. Hozzávetőleges eredmény éjfél körül várható. Az MSZP választási Irodájában költözködés, felfordulás: az iroda megszűnik. Dr. Vári László azonban ott van, már szavazott. - Feltétlenül szabadnak és demokratikusnak tartom ezt a választást - mondja. - Ha nem lennék jelölt, akkor is baloldali pártra szavaztam volna. Újra csak azt mondom: létfontosságú egy erős koalíció létrehozása, függetlenül attól, hogy ebben az MSZP szerepel-e. Mi baráti jobbot nyújtunk minden demokratikus pártnak. * Miklósfán ebéd után családjával érkezik szavazni Dr. Kotnyek István helyi lakos, az Agrárszövetség képviselőjelöltje. - Más vasárnap a mai nap. Életemben sok mindent csináltam, főként két területen: a művelődéspolitikában és a kertbarát mozgalomban. Elég sokszor hallattam hangomat a politika mezején is kritikusként - ezt a minősítéseim tanúsítják -, ennek ellenére ilyent még nem csináltam. Új „műfaj" ez nálam, és az ezt megelőző két hónap is. Szeretnék bizakodó lenni. Remélem azt, hogy bármelyikünk kerül be, ugyanazt akarja - legfeljebb másként. Köszönöm, hogy a sajtó rám, illetve ránk figyelt a mai napon. * 15 óra 45 perc: A Kun Béla iskolában lévő 32. szavazókörben Sajtos Balázs mondja: - .A 406. sz. Polai János Szakmunkásképző Intézet érettségizett, másodéves tanulója vagyok. Ha minden jól megy, nyáron mechanikai műszerész leszek. Nem titkolom, hogy Solti Károlyra és az SZDSZ-re szavaztam. Ebben nem csak a szimpátia, hanem a szabaddemokraták tartalmas, a nemzeti kibontakozást jól tükröző programja is vezérelt. 16 óra 10 perc: Telefon a szerkesztőségbe: 14 óráig 24.808-an szavaztak, ez a jogosultak 52,9 százaléka. Biztató eredmény. * Március 26, 0 óra 48 perc: A telefonnál Rózsás János, a választási bizottság elnöke: - Mondom a végeredményt (lásd a címlapon). Az oldalt írta: Marton Györgyi, Milia Tamsts, Pék Pál, Tihanyi István, Tdth Ferenc (Fottí: Szakony Attila) ( kanizsaT 1990. március 30. Középiskolai tanárok tavaszi egyeteme Környezetünk, ahogy a szakemberek látják Március 15-18-ig került megrendezésre a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban a környezetfizikai tavaszi egyetem. Ötvenhat fizika-, kémia-, biológiaszakos középiskolai tanár gyűlt ösz-sze, hogy hazánk legkiválóbb szaktekintélyeitől kapjon tájékoztatást környezetünk jelenlegi állapotáról, és a változás tendenciáiról. A rendezvény célja a tanárok őszinte tájékoztatása volt, hogy általuk a felnövekvő nemzedék tudatában már egy összetettebb környezet elképzelés alakuljon ki. Oktatási rendszerünkben a különböző tudományok külön tantárgyakban fogalmazódnak meg, a környezetvédelmi kérdések kívül rekednek, hiszen ebben a kérdésben a legkülönbözőbb szakmai ismeretek szintézisére lenne szükség. Mindemellett ellentmondás, hogy az emberiség jelenlegi legnagyobb problémái nem kerülnek a hivatalos tananyagba. Jellemző, hogy a választási kampányban, a pártok szinte meg sem említik a környezetvédelem kérdését, pedig az ellentmondások kézenfekvők. Hazánk energiahelyzete súlyos, ezért az új kormány legelső feladatai közé kell tartozzon e kérdéskör felelős áttekintése. Az energiatermelés bármely formája rontja a környezet minőségét. A vízierőművek élő vizeink állapotát, a talajvizet károsítják. A hőerőművek légszeny-nyezése savas esőt okoz, amely az erdők pusztulásához vezet, a széndioxid kibocsátás pedig az üvegházeffektust növeli. Az atomerőművek fő környezetvédelmi problémája a keletkező radioaktív anyagok tárolása. Egyesek szerint e kérdésekben csak kétféle megoldás van, rossz és rosz-szabb. Marx György professzor úr előadásában részletesen kifejtette a kockázat kérdésének problematikáját. Hangsúlyozta, hogy minden technikai újítás újabb kockázatforrás az emberiség számára. Senki nem mond le lakásában a villamos energia használatáról, pedig évente sokan meghalnak áramütés következtében. Gázzal főzünk, és fűtünk, de nem mondunk le róla, pedig a gázrobbanások áldozatokat követelnek. Mindenki ösztönösen érzi a kockázatvállalás szükségességét. Bizonyos esetekben pedig (Bős-Nagymaros, Ófalu esetében) kockázatmentes megoldásokat keresünk, melyek persze nem léteznek. A pedagógusok feladata elérni, hogy a jövendő nemzedék döntőképes legyen e kérdésekben is, és szelektálni tudjon: milyen az a kockázat, amit fel kell vállalnia, és milyen, melyet el kell utasítani. Természetesen a környezetvédelem ügye komoly gazdasági kérdés. Hazánk nemzetközileg elkötelezte magát a légkör szennyezettség csökkentésére, amelyet ha úgy oldunk meg, hogy a meglévő hőerőműveinket korszerűsítjük, az 60 milliárd forintjába kerül az országnak úgy, hogy nem lesz több energiánk, csak tisztább levegőnk. A másik lehetőség az atomerőművekre történő átállás - s erre francia részről komoly támogatást kapnánk -, de 45 milliárd forintba kerülne egy francia gyártmányú atomerőmű. (1000 MW) Még két komoly nehézség merül fel a környezetvédelemmel kapcsolatban. Az első probléma az, hogy a környezeti folyamatok nagy tehetetlenségűek, ezért egy beruházás gyümölcse csak évtizedek múlva érik be, ezért a máról holnapra élő országokban a kormányok nem szívesen áldoznak pénzt. A másik, hogy a problémákat nem lehet országhatárok közt megoldani, hiszen légkörünk és vizeink közösek, s csak nagy nemzetközi összefogással lehet előre lépni, főleg akkor, ha a közös „Európai Házat" komolyan gondoljuk. Minderre a környezetfizikai tavaszi egyetem csak rávilágíthatott, a megoldást a jövő kínálja. Kalamár Csaba Néma Romániai Barátaink! Szomorúan hallottuk, hogy a diktatúra öröksége - mely az emberek tudatában még felszámolatlan -ismét erőszakkal jelentkezett. Megdöbbentünk, mennyi tartaléka van még e bukott rendszernek, mely a népek egymás elleni uszításával terelte el a figyelmet korunk sorskérdéseiről. Forradalmatok győzött, de elveszik a társadalom, ha a diktatúra hatalmasságai diktálnak ma a magyaroknak, de holnap már mindenkinek. Tiltakozunk az ellen, hogy Romániában helye van az erőszaknak, tiltakozunk az ellen, hogy államotok nem védi meg polgárait, de nem segítjük az új diktatúrát azzal, hogy a magyar nép a román népben lássa ellenségét. Az új Európa csak együtt fogad minket, egymás ellen nem győzhetünk. Nagykanizsa 1990. inárc. 20. Kanizsai Közéleti Klub Hiányzik az oktatásügy városi koncepciója A minap egyik ismerősöm kétségbeesve mesélte, hogy kislánya most 8. osztályos, s nem vették fel a gimnáziumba. Első helyen az ügyviteli szakot jelölte meg, másodikon a „sima" gimit, de mindkét helyről elutasították azzal, hogy nem érte el azt az átlagot, ami a felvételhez szükséges. Pedig a kislány nem rossz tanuló — négyes. Mi lesz a kettes, hármas tanulókkal? - kérdezte az édesanya. Erről és a beiskolázás tapasztalatairól kérdeztem dr. Kelemen Ottónét, a Zrínyi Általános Iskola Igazgatóját. - Hány továbbtanulni szándékozó gyerek van a Zrínyiben? - Idén majdnem 120 tanulónk végez, s az eddigi visz-szajelzések alapján 8-10 főt nem vettek fel, de még csak a gimnáziumból jöttek vissza az értesítések. Hátravannak még a szakközépiskolások visszajelzései, de ott a férőhely jóval kevesebb, s a szakmunkásképző, ahol a lányok számára nagyon kevés szakmát oktatnak. Nekem az a véleményem, hogy ez a pillanatnyi arány csak rosszabbodni fog, s elképzelhe- amelyet akár a saját életükben, akár a munkaerő piacon hasznosítani tudnak. Ennek megvalósításához szükséges lenne egy új városi koncepció. Tudni kell, milyen munkaerőmozgás Egy kudarc tőnek tartom, hogy az idén a továbbtanulni szándékozó gyerekek 20-30 százalékát nem veszik fel. Most van a demográfiai csúcs, s az osztályok 37-39 fősek. - Mi lesz a fel nem vett gyerekekkel? - A gyerekeket valahová el kell helyezni. Kizárt dolognak tartom, hogy 14 évesen kikerüljenek az utcára. Ha megvalósulnak nálunk is a piacgazdasági viszonyok, nőni fog a munkanélküliség - s a jövő felnőttjeit 14 éves korukban nem lehet kitenni annak a pszichés hatásnak, hogy ők feleslegesek, nem kellenek. Egyetlen megoldást látok: az iskoláztatást ki kell tolni 18 éves korig. Az is kívánatos lenne, hogy olyan képzésben részesüljenek, várható, különösen a női munkaerő jövője miatt, s ennek kell alárendelni az iskolaügyet. Meggyőződésem az, hogy minden 14 éves gyereket le kell ültetni valahová. Ez parancsoló törvény. Érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy mi kerül többe: oktatásuk-e, vagy az, amit az ifjúságvédelem a deviancia leküzdésére fordít. A legjobb megelőzés nem az, hogy milliókat ölünk az ifjúságvédelembe, hanem az, hogy célt adjunk a tanulóknak. - Hogyan lehet mindezt megvalósítani? - Az egyik: szerintem a gimnáziumi osztályok számát lehetne bővíteni. A fel nem vett tanulók között hármas, négyes tanulók vannak, akik közepes szinten el tudnák végezni a 1990. március 3. ( kanizsat tüntetés Néma tüntetés Erdélyért a Deák téren. (Fotó: Szakony Attila) gimnáziumot. De a mostani felvételi rendszer egyetlen minősítő szempontot tud elfogadni, az osztályzatokat. A gyerek pedig több, mint amit róla a jegyei elárulnak. 14 éves korban akiknek jó a kézügyességük, de az elméleti dolgok iránt nem fogékonyak. Az ő számukra nagyon jó megoldás lenne például a háztartási iskola, amely oklevéllel zárulna. Meg kell ke- tanulsagai egy gyerekből minden lehet, még a rossz tanulóból is! A jellemzés hiányában — ami szerintem nem felesleges bürokrácia - marad a számszakiság. Egy azonban biztos: a jegyek tudásfedezete nem azonos. Ezt a középfokú intézmények nagyon jól érzik, mert ők tudják, hogy egyes iskolák között mi a különbség a hozott jegyekben. A másik: olyan képzési formák bevezetése, amelyek ma még nincsenek. Ezek szakképzés jellegűek legyenek. Semmiképpen sem lehet úgy gondolkodni, hogy má megoldom valahogy a kérdést, s eltöltetem a gyerekkel az időt, de haszna nem lesz. Ez az idővel való gazdálkodás nagyon rossz formája. A lányok helyzete a legnehezebb. Különösen azoké, resni az új lehetőségeket. — Ezért nagyon fontos, hogy például a Thury kapjon helyet, s az Ipari gondjai csökkenjenek. Úgy gondolom, hogy mindennek egy átgondolt koncepcióba kellene illeszkednie. - Ön szerint van ilyen? - Nem tudom, hogy van-e. Azt hiszem, hogy a jelenlegi helyzetre rányomja a bélyegét az átmenetiség érzése. Sok ember úgy érzi, hogy a tervezés választások után aktualizálódó kérdés, és sokan a saját illetőségüket nem tudják ebben a dologban megfogalmazni. Hiszek abban, hogy a középiskoláknak - átmenetileg akár helyzetük romlásával - meg kellene oldaniuk ezt a problémát. • Marton Györgyi Új utca- és intézménynevek Egyeztető megbeszélés a tanács vezetése és a pártok között Március 20-án a Vasemberház fogadótermében újabb egyeztető megbeszélésre került sor a városi tanács vezetése és a pártok között. Az összejövetelre az MSZP, az SZDP és az MSZMP helyi szervezete nem küldte el megbizottját. Zsoldos Ferenc tanácselnök megnyitója után Dr. Balázs Sándor vb. titkár tartott tájékoztatást a március 25-i választási előkészületekről, az igazolás-kérdésekről, a szavazóhelyiségek berendezéséről, a szavazás módját .tartalmazó tanácsi tájékoztató plakátokról. Zsoldos Ferenc tanácselnök javaslatot tett egyes városi intézmények új elnevezésére. Ennek kapcsán az 1990/91-es tanévtől kezdve a Rozgonyi II. általános iskola az egykori kanizsai származású elméleti fizikus, Zemplén Győző; a fennállása 225. évfordulójának megünneplésére készülő Landler Jenő gimnázium pedig - a diákság döntő többségének egyetértésével gróf Batthyány Lajos nevét kapja. Új neve lesz az MN 2485. sz. honvéd, alakulatnak a Gábor Aron laktanyában, mégpedig Gábor Aron tüzérezred. A pártok mindhárom beterjesztést elfogadták. A tanácselnök ezután az utcanév változások tervezetét vázolta. Az I. fordulóban, ez év második felében - amennyiben a májusi tanácsülés is elfogadja - a jelenlegi Lenin út az egykori Fő útra, a Szabadság tér Erzsébet térre, a Sneff tér Kolozsvári vagy Ko-vászna térre, a vörös Hadsereg út Sugár útra, a Terv utca Sabján Gyula utcára, a Hamburger utca Batthyány Lajos utcára, a Zetkin Klára utca Szt. Imre herceg utcára, a Somogyi út Király útra, a Stromfeld Aurél utca pedig Zárda utcára változik (a jelenlévők egyetértettek a tervezettel, de kérték, hogy a Munkásőr utca a Garai utca elnevezést kapja). Az utcanevek további megváltozásának második-harmadik fordulójára 1991. I; illetve II. félévében kerül majd sor. Dr. Temesvári Márta városi főorvos, a tanács egészségügyi osztályának vezetője tájékoztatót tartott a legfontosabb szociálpolitikai feladatokról. Elmondta, hogy jelenleg 110 fő részesül rendszeres segélyben, 1989-ben 2959 személy kapott eseti segélyt; a benzinsegélyben része-süjők száma 323 fő. Uj feladatot jelentenek a tanácsi egészségügy számára a közgyógyellá-tás bővítésével kapcsolatos teendők; a szociális étkeztetésben részesültek 110-ről 250-re való emelkedése; a nyugdija-sok és járadékosok lak-bérvisszatérltésével előállt új helyzet, az idei lakbéremelések vonatkozásában; a rászoruló felnőttek 2000-4800 Ft-os, és a gyermekek 4800 Ft-os ápolási dijának ügyintézése; a munkanélküli segélyek folyósításával kapcsolatos feltételi szigorítások; a gondozóházi bővítés 15 főről 30 főre; a közmunka lehetőleg fokozott figyelemmel kisérése. (A pártok a tájékoztatást tudomásul vették). Döntés született, hogy a legközelebbi összejövetelekre március 30-án 14 órai kezdettel, változatlan helyszínnel kerül sor, a választások helyi tapasztalatai tárgyában. Tihanyi István Találkozásaim Sütő" Andrással ( kanizsaT 1990. március 30. Először 1982-ben találkoztam vele. Ekkor olvastam ugyanis az első Sütő András-művet, 14 évesen, az Anyám könnyű álmot ígér c. esszégyűjteményt. Akkor még nem sejthettem, hogy nemsokára személyesen is megismerhetem, bár szüleim közelebbről ismerték őt. Gyerek voltam még, ezért is történhetett, ami megtörtént: 1982 decemberében kitűztük a magyar lobogót a marosvásárhelyi városházára, a tatarozás állványzatát használva a tetőre jutáshoz. A lobogó egy hétig fenn volt. Nagy hidegek voltak, ráfagyott a Napot szimbolizáló tetődíszre. Karácsonyra azonban felmelegedett az idő, enyhe szél támadt, így a zászló lengeni kezdett. Iskolából jövet lettünk figyelmesek arra, hogy nagy embercsoport szemléli a Városháza tetejét. És akkor megláttuk a zászlót LOBOGNI. Ekkor mondta el a barátom, hogy ő megírta egy szatmárnémeti barátjának hőstettünket. Valószínű, hogy a CENZÚRÁNAK köszönhetően jöttek rá a szekusok a „tettesek" kilétére; így sikerült elkapni bennünket. Az iskolából, nagyszünetben „emeltek ki", és a Szekura vittek, a 2 MS (maros) 117 rendszámú autóval. Már hatodik napja tartottak Az Erkel Ferenc Művelődési Házban tartották gyűlésüket a Fidesz Zala megyei szervezeteinek képviselői. Jelen volt Bayer Csaba, a zalaegerszegi és Tamása Róbert, a lenti körzet képviselőjelöltje is. A mintegy 30 főnyi érdeklődő többek között arról hallhatott, hogy a zalai fiatal demokraták miként próbálják feloldani az általuk még magyar viszonylatban is konzervatívnak tartott megye makacs maradiságát, hogyan próbálnának életteret biztosítani a megye fiatal tehetségei számára, hogy ne más városokban, esetleg külföl- fogva, s naponta többször kellett ún. deklarációkat írnunk. Persze tagadtunk, össze-visz-szaságokat írtunk. Már-már kétségbeesésbe hajtottuk a nyomozókat, mert sejthettük, hogy nem nyúlhatnak hozzánk. Nem is bántottak fizikai értelemben, de pszichikailag kikészültünk. Szüleink sem tudhattak meg semmit rólunk, hisz a szekusok ki akarták faggatni őket is, külön-külön. Édesanyám kétségbeesésében a Herder-díjas Sütő Andráshoz fordult segítségért. Ez készítette első személyes találkozásomat az íróval. Édesanyámat tájékoztatta, hogy törvény írja elő: kiskorút 24 óránál tovább senkinek sem áll jogában fogva tartani, legkevésbé a Szekuratate-nak. Bíztatta anyámat, hogy nyugodtan hivatkozzon rá, amikor majd szemtől-szembe áll az „ordas falkával". Ki is engedtek, hazamehettem. Bajtársam szintén. Osztálytársak voltunk. I. éves gimnazisták. Hajnali 4 órakor ment el édesanyám az akkor még Vörösmarty Mihály nevét viselő (ma Marasti) utcába az író lakására. Meghallgatták, kávéval és nyugtatóval kínálták. Visszanyert szabadságomat ünnepelve, együtt is elmentünk az író lakására. Hosszasan elbeszélget- dön teremtsenek egzisztenciát maguknak, hanem visszatérve Zalába, itt vállaljanak inkább munkát. „Olyan lesz az ország jövője, mint amilyen ma az ifjúsága". Ezt már Balog Tamás, a zalaegerszegi színház tagja mondta, csatlakozva az előző gondolathoz. A 46 éves színész pártoló tagja a Fi-desz-nek, hiszen munkája során szerzett tapasztalatai mondatják vele: a ma ifjúságának igényeit értéktelen képregények elégítik ki, és meglátszik a nevelés hiánya. Ezt bűn tehetetlenül szemlélni, s a Fidesz a tehetetlenség ellen is tenni akar. tünk, s valahogy mindenkinek hihetetlennek tűnt, amit tettünk. Azután évekig nem találkoztunk, csak az utcán köszönhettünk néha egymásra, hiszen mindketten állandó megfigyelés alatt álltunk. Tudtam, csak bajt okozok mindkettőnknek, ha a rendszerellenességéről híres emberjogi harcossal találkozom. Sokak véleménye szerint Sütő András és Kányádi Sándor béke Nobel-díjat érdemelnének. Csak figyelne már fel a világ e két ember szavaira, műveire, tetteire!!! Most nem a nacionalizmust szító Doina Cor-nea-t kellene istenítenie a francia sajtónak, de hát trianoni testvérüket nem akarják szégyenbe hozni a franciák. Elszigetelődtünk Sütő Andrástól. Mivel a marosvásárhelyi Maros-Bánát Vízügytől érettségi után a Móc-vidékre helyeztek, felmondtam a Vízügynek, és csak három hónap múlva sikerült elhelyezkednem a postaigazgatóságnál Marosvásárhelyen sürgönykézbesítőként. Ekkor sikerült bejutnom az igencsak őrzött Sütő-házba, az író lakásába, egy sürgöny kézbesítésekor. Nem beszélgethettünk hosszan, hisz a szekusok valószínűleg mérték a benn töltött időt, és nem volt kizárt az sem, hogy „poloska" volt a házban. A rövid és korántsem protokolláris bemutatkozások, a jelöltek nyilatkozatai után élénk vita alakult ki, amely során kiderült: a Fidesz nem ifjúsági szervezete az SZDSZ-nek, hiszen ez utóbbi egyre erőszakosabban próbálja érvényre juttatni hatalmi törekvéseit, s a Fidesz-nek ez nem lehet célja. Elsődlegesen a fiatalok érdekeit szolgálják, de nagy gondot fordítanak a nyugdíjasok és a 2 millió szegény szociális védelmére is, és soha nem szeretnék feladni a mindenkori kormány ellenőrzését sem. M. T. De szót váltottunk az akkor megjelent hat versemről és további szándékaimról. Sütő András megjegyezte, hogy előnyben vagyok vele szemben, mert neki több, mint egy évtizede nem jelent meg Romániában egyetlen írása, egy betűjét sem közölték. Ekkor 1988-at írtunk. 1989. tavaszán minden hivatalos indoklás nélkül kitettek a postáról is. .Valószínűnek tartom, hogy veszélyesnek tartották, hogy kézbesítőként a megyei pártbizottság épületébe is „bejáratos" vagyok, hisz a megye első számú emberének is én vittem a civil lakosság által küldött táviratokat. Később megtudtam, hogy valóban két szeku-tiszt fenyegette meg az igazgatót: vagy kitesz az állásból, vagy repül. Hosszas tárcsázás után ekkor sikerült beszélnem Sütő Andrással, s ő türelemre intett. Mondtam, hogy verseimet nem közlik, pedig csak szerelmes verseket küldtem a szerkesztőségekbe. Szerintem az Ifjúmunkás szerkesztőjét, Lár Lászlót ís megfenyegették. Egyébként januárban (1990-ben) történt áttelepülésem előtt találkoztam Lár Lászlóval, aki igazolta korábbi feltevésemet. Valóban „leszóltak" neki is, elő ne forduljon még egyszer, hogy bármit közöl az én nevem alatt, mert búcsúzhat a szerkesztőségből. Nehéz volt végigkínlódni a kilenc hónapot, amit munkanélküliként, rettegésben töltöttem -hiszen elvihettek volna, mint csavargót, kényszermunkatáborba -, de végre sikerült ledönteni a diktatúrát, amikor az én helyzetem is javult. 1989. december 22-én láttam utoljára Sütő Andrást, amikor az összesereglett lakosság szinte követelte, hogy beszédet mondjon. Néhányan elmentek érte, de ő nem érezte jól magát, betegen feküdt. Mégis eljött. Embergyűrű vette körül, amíg a Kultúrpalotába belépett, úgy védték. Ekkor még labilis volt a helyzet, hisz a Bukarestben zajló Nagy Népgyűlés csak akkor kezdődött, s ott még a diktátor beszélt. Sütő András, az ember, Sütő András, az író azonban vállalta a kockázatot, hogy rálőhetnek, mint Király Károly szónoktársára. Testvériségre, egységre, nyugalomra intette a lakosságot. Románul is elmondta mindezt. Mert akkor még testvéri hangulatot uralkodott. De karácsony után megjelent a sovinizmusáról ismert hetilap, a VATRA uszító különkiadása. S azóta ...? Szabd Attila Levente nllgass a szívedre! Tudósítás a Fidesz-gyúlésról a Kiskirályok mundérban című könyv szerzőjével Március 16-án választási gyűlést tartott városunkban a Vállalkozók Pártja helyi szervezete. A HSMK színháztermében tartott összejövetel meghívott vendége Bokor Imre nyugalmazott honvéd ezredes, a Kiskirályok mundérban cimű nagysikerű könyv szerzője volt. A népszerű szerzővel a gyűlés után beszélgettünk. - Kérjük, vázolja rövid önéletrajzát! - Tessék fellapozni könyvem 13. oldalát és tetszés szerint idézni egykor szigorúan nyílt személyi adatlapomat - mondta nem kis meglepetésre, s ettől nem tágított. Bár részletesebb információt szerettünk volna kapni, beérjük a következőkkel: Bokor Imre 1930. június 19-én született. Katonai szolgálatát 1948. április 17-én kezdte. Katonai végzettsége: Honvéd Kossuth Akadémia, Híradó Mérnöki Akadémia a Szovjetunióban, katonai pedagógiai tanfolyam, rakétatechnikai tanfolyam, számítógépes tanfolyam. Tudományos fokozatai: hadtudományok kandidátusa (1962) hadtudományok doktora (1982). Oktatási cím: tanszékvezető egyetemi tanár. Rendfokozata: mérnök ezredes. 11 szolgálati és 3 társadalmi kitüntetése van. Tanácstag (3X5 éves ciklusban), lakóbizottsági elnök (1985-től). Párttagság az: MDP-ben (1952-1956) és az MSZMP-ben (1962-1988). - Jelenlegi pártállása? - A közelmúltban több párt is hívott tagjai sorába, én azonban a Vállalkozók Pártját választottam, mert célkitűzései ha-ladóak, progresszívek és mentesek a túlkapásoktól, ígéretektől. Egyébként Szabolcs-Szatmár megyében képviselőjelöltje vagyok a pártnak. Egyik el- lenfelem az MSZMP-s Be-recz János. - Könyve nagy port vert fel. Mi késztette megírására? - Az új társadalmi reformfolyamatok, s ennek kapcsán az a tény, hogy a régi és jelenlegi vezetők súlyos hibáikból, visszaéléseikből nem okultak, üzelmeik nem kerültek nyilvánosság elé, s nem lettek felelőségre vonva. A könyvet egyébként egy hónapon át írtam. Jegyzeteimet a kiadó csak néhány részében rendezte. - Lesz-e második kiadás? - Könyvem szervezője és kiadója az Új Idő Kft volt, szedője és nyomtatója pedig a Pallas Nyomda lajos-mizsei üzeme. Az első kiadás 50 ezer példányban jelent meg, azóta azonban - több kiadásban - újabb 450 ezer darab került az értékesítő helyekre. - Mennyi jövedelmet hozott Önnek a 88 Ft-os könyv? - A kft-vel kötött szerződésem szerint az első 50 ezer példány kiadásáért bruttó 150 ezer forint tiszteletdíjat kaptam, majd minden további 50 ezer után 75-75 ezer forintot, azaz összesen bruttó 825 ezer forintot. Ez nettóban számolva mintegy félmillió forintot jelent. - Van-e félelemérzése? - Nem féltem és nem is félek. Csupán a feleségemet féltettem. Fiam és két unokám is sokat aggódik, de nyugtatom őket. Egyébként képes vagyok megvédeni magamat, ugyanis a vívó-sport hozzánőtt életemhez, a sakkozás pedig szellemi frissességemet biztosltja. - Milyen atrocitásoknak volt mostanában kitéve? - A honvédelmi minisztérium először felfüggesztett, majd hamarosan nyugállományba helyezett. Kezdetben főleg telefonon, sok volt a zaklatás és fenyege- Fotó: Szakony Attila tés. Volt főnökeim is erősködtek, de a miniszterhez és a vezérkari főnökhöz intézett két nyílt levelem után a kedélyek lehűltek. - Foglalkozik-e hasonló könyv írásával és kiadatásával? - Igen, egy újságíró hatására, akinek kérdéseire három napon át magnóba mondtam visszaemlékezéseimet. Kértem, hogy az etikai bizottság végleges döntése előtt az újabb könyvet ne adjuk ki. Az illető nagyon belemerülhetett a feldolgozásba, mert már hat hete nem találkoztam vele... - Hogyan képzeli el további életét? - Mivel a Magyar Tudo- mányos Akadémián továbbra is a hadtudományi szak-bizottág titkára vagyok, ott sok munka vár rám. Rengeteg szabadidőmet köti le a pártommal és választásokkal kapcsolatos tevékenység is. Mivel vezetőségi tag vagyok a Bp. Honvéd vívó szakosztályánál, ott is van bőven tennivalóm. - BIzik-e az ország talpra állásában? - Hazánk nagyon nehéz helyzetben van, én azonban optimista vagyok. A becsületes munka, a tisztesség, a józan bizakodás, s az oktatási rendszer helyes reformja alapfeltétele lehet a kibontakozásnak, egy szebb magyar jövőnek. Tihanyi István Négyszemközt Bokor Imrével, ( kanizsa t 1990. márci Színházi levél Izraeli muzsikusok 8 Hegedűs a háztetőn Ez nem zsidó darab! - nyilat-<ozta V£mos Lá^zlp a budapesti Demutato alkalmabol. Jóllehet a áték az Oroszországban elp zsidó (isebbség történetét eleveníti meg - színpadra almodva a folklorele-meket^ egy zart közösség. sok§zi-pű yilagát. jHörsi Istyan torditasa is hagyomanytisztelo, pontosan követi egy ;itualé mozzanatait, és pem ^zplgalia azt a polgári, be-idegzodest, mely 9 zsidót es a zsidóságot valamiféle extrém je-lensegnek tartja. A darab mégis több egy kisebbség sorsának bemutatasanal, amennyiben idoszeríjsege — a kö-zép-európai kisebbségek letét te-kjntve - ma aktualísabb, mint a jatel; törtenglmi ipejeben. Az Ukrajnában élő zsidóság mindennapjait abrazolja, a programokkal fenyegetett letet, a kitelepítest. Főhőse, Tevje, a sokgyernjek^s tejesember, aki a jovi^litas alarca mögé rejti a csafádjat fenyegető tragédiát. , , . . A kaposvari színház eloadasa-ban sem drámai szomorújátókot látunkv A megvalósítás célja - valószínűleg - a szórakoztátás, az utolsó jelenet drámai fordulatáig, a kitelepítésig. A programokra Tevje csak rácsodálkozik, érzékeltetve, hogy a felkavarult világban is lehet boldogan élni, ha a család védettséget nyújt, ha van, akj. ki-álljon értünk, na erzekelheto a szeretet ember és ember között. Bár ez csak a zsidó közösségre érvényes, hiszen ukrán és zsidó nem közeledhet egymáshoz. Az előadás legnagyobb pozitívuma, hogy minden egyfelé mutat, a végső mondanivalóra: A mindenkori kisebbség sorsa, ha az államalkotó ngmzét a maga hagyományait erőszakolja rá, mindenképpen tragikus. Sr külön tragédia, ha az egyetemes emberi kultúra értékeit orzo népet akarnak elnyomni, idegen szokásokba tűrni. Mindennek szcenikai megoldásai is hatasosak. A hazakra szamokat író katona például egy jövendő falanszter kepét vetíti a nézők elé, s végső soron ez a mozzanat rögződik poénként, és teremt vajodi katarzist Az előadás egyébként sem nélkülözi a szimbolikusan értelmezhető motívumokat. Az a gesztus, amellyel Fegyka, az ukrán, elutasítja a sorskozösséget Chava-val, mai ellentétekre mulat. A nézőben óhatatlanul megfogalmazódik a kérdés: Mit kezdjünk mindazzal amit a zsidóságról a diszkriminációról tudtunk? Miért hányódik ez a nép már évszázadok óta? A darabban Tevje töpreng errőL de ez előadás nem ad választ. Ugy gondoljuk azonban, hogy ez nem gyengéje a játéknak, hiszen a kérdés mögött meghúzódó aktuális tartalom Tontosacb: Mit tehet Közép-Európa a maga kisebbségeivel? A kaposváriak előadásában a „Hegedűs a háztetőn" végig jelen van, s arcjátékával, gesztusaival reagál a történtekre. Ez a bizarr helyzet idézi a keny-szeredettséget, ahogy Tevje es családja él - világban, mégis marginális sorsban. A többszörös vastaps kétségtelenül kijár a szereplőknek. A kaposvári színház megszokott magas színvonalán teremtődik meg a musical és a fajsúlyos dráma egysége, a vegyes összetételű közönség minden tagjának maradandó élményt nyújtva. ifj. Miha Tamás Európai koncertkörútja során városunkban is fellépett az izraeli Kib-butz Kamarazenekar, de, még a szokásosnál is kevesebben jöttek el a március 18-i koncertre, amely a filharmóniai bérlet keretében zajlott le, az elmaradt operaest helyett. Pedig izreali muzsikusok eddig ritka vendégek nálunk, és a műsoruk is sok érdekeset ígért. Az 1971-ben alakult zenekar tagjai közül sokan amatőrök, munkájuk mellett foglalkoznak zenével, de vannak köztük zenetanárok is. Jellegzetes izreali faluközösségekben kibucokban élnek, innét adódik elnevezésük. Sokat koncerteznek, állandó résztvevői a Jeruzsálemben rendszeresen megtartott Izraeli Fesztiválnak és gyakran tesznek külföldi turnékat is. Az együttes nagyobb létszámú, mint a nálunk megszokott hasonló formációk. Állandó karmesterük Lior Sham-badal, aki sokoldalúan képzett muzsikus és a klasszikus repertoár mellett külön súlyt helyez a kortárs zenére. Vasárnapi koncertjükön is - klasszikus művek mellett - két kortárs művet játszottak. Az első modern mű Pártos Ödön: Yizkor el-mű egytételes brácsaversenye volt, melyet szerzője, aki maga is mélyhegedűsként kezdte zenei pályaját, 1947-ben írt. A cím emlékezést, megemlékezést jelent, s Pártos a második világháború zsidó áldozatainak emlékére írta. A brá- csaszólamot a zenekar egyik tehetséges tagja, Yaakov Avnet játszotta. A mű a mértékadó modernek stílusirányzatát követi. Folyondárszerű, végtelen dallama a csendes emlékezéstől a gyász mély fájdalmáig sokfajta érzelmi tartományt bejár, míg a szólóhangszer kadenciája után a szordinós vonóskar leheletfinom hangjaival ér véget. Egészen másfajta muzsika volt Magret Wolf fiatal izraeli zeneszerző-nő Gilgal című kürtverse-nye, amelynek érdekessége, hogy éppen meg-szólaltatói számára íródott és a zenekar mostani turnéján hangzott el először. A mű elme a Bibliát idézi: Gilgal az a 30. hely, ahol Izrael fiai átkeltek a Jordánon az ígéret Földje felé. Az átkelés helyén kövekből emlékművet emeltek, és ünnepelve körüljárták harsonaszó mellett a frigyládával. Ez a történet ihlette a szerzőt, hogy a szólót kürtre írja. A mű nem programzene, hanem a Biblia héber szövegének pontos „lefordítása", matematikai módszerrel, zenei hangokra. Ebből adódóan elég különös hangeffektusokat hallgattunk, s a szólistának, Meir Rimon kürtművésznek alkalma volt rá, hogy a hagyományostól eltérő technikával szólaltassa meg hangszerét. A két klasszikus mű közül az egyik Schubert: A halál és a lányka című vonósnégyese volt, amit Gustav Mahler kamarazenekarra alkalmazott. A d-moll hangmű, elháríthatatlan végzetet intonáló mű kicsit „megszelídült" a zenekari átiratban. Tömörsége, pregnáns ritmikája és szikár-sága sokat veszített eredeti jellegéből, de erről nem a zenekar tehet, hanem maga a tény, hogy átiratot hallottunk. A muzsikusok kitűnően érzékeltették a mű csúcspontjait, ugyanakkor szinte éteri pianókat is tudtak játszani. Mozart: Idomeneo című balettzenéjének egyik tételével zárult hangversenyét a Kibbutz Kamarazenekar, melynek jóvoltából mégiscsak hallhattunk zenekari koncertet is az eredetileg csak kamaraestekből álló filharmóniai sorozatban. Kocsis Katalin Az est szólistája, Yaakov Avnet megköszöni a közönség tapsát. (Fotó: Szakony Attila) „Meghatározott társadalmi viszonyok, intézményi adottságok meghatározott magatartási formákat, gazdasági szabályosságokat, normákat szülnek." Kornai 3ános A hatalom megosztásának folyamatában fontos mozzanat lesz a helyi önkormányzatok kialakulása. Az önkormányzatok, egy újonnan kiépülő szervezeti és működési rendszer elemei, amelyekben az állampolgároknak nemcsak az a joga érvényesül, hogy saját ügyeikbe beleszóljanak, de maguk döntenek majd valamennyi helyi kérdésben, amely mindennapi életüket közvetlenül befolyásolja. Az önkormányzati önállóság lényege tehát a törvényes keretek közt maradó szabad helyi mozgástér. A leendő önkormányzatokban a közművelődés szervezeti formáiban a lakossági szándékoknak, kezdeményezéseknek meghatározó szerepet kell betölteniük. Csak ennek alapján érzi a helyi társadalom sajátjának a kulturális intézményeket, mozgalmakat. Az önkormányzati törvény feltehetően megváltoztatja a közművelődés arculatát. A művelődési házak pél- verse Vártalak Sokáig vártam az embert, aki vezet, aki szeret, s kezet nyújt, ha félek: Téged vártalak, csak Téged, s most itt vagy végre, s én csodállak, nézlek, mert szeretlek, szeretlek, és hiszem, hogy Veled lesz teljes a lényem, hogy éretted is éltem. dául csak akkor lesznek képesek megfelelni a társadalmi, gazdasági elvárásoknak és követelményeknek, ha működésükben ervényre jut két, egymásba kapcsolódó tendencia: létrejönnek és bővülnek azok az autonóm tevékenységek, amelyeket végül is az állampolgárok teremtenek meg maguknak; kialakul az az intézményrendszer, amely a művelődés feltételeit mindenki számára biztosítja. A lakosság körében létrejövő és demokratikusan szerveződő - nem mindenáron intézményesülő - több művelődési közösség, forma kéri majd az önkormányzatok támogatását. Örvendetes olyan nagy múltú kezdeményezések megjelenése már napjainkban is, mint a népfőiskolák (Nagyrécse, Miháld, Li-szó, Garabonc), az ezüstkalászos gazdatanfolyamok (Nagyrécse, Szepetnek) vagy a városszépítő és közművelődési egyesületek (Miklósfa). Ezek Tavaszhozó Foszlik a tél lobogója, üde szél, zöld színű csóva, kócold a hajamat, fuss! Szerelem márciusában égő diadalmámor, kapd lel a lelkem, huss! Pengjen a sugár az ágon, tűzz Nap, örök barátom, melegíts engem, fűts! Szőke boszorka-tündér, nyakamon édes kötél Kedvesem, idefuss! példák arra is, hogy a kultúra ügyét a civil társadalom szerveződésével is össze lehet kapcsolni. A jövőben is csak ettől várhatjuk az aktív és sokszínű, az adott településen érvényes, demokratikus alapokon álló közművelődés stabilizálódását és egyúttal megújítását. A művelődési szokások is jelentős tartalmi változásokon mennek át. A helyi önkormányzatokban — különösen a városokban — sürgető igényként jelentkezik majd a munkaerő-át-képzés szervezett iskolán kívüli rendszerének kiépülése. Nagyobb jelentőséget kapnak a munkavégzéshez aktuálisan és potenciálisan szükséges szakmai ismeretek. Erősödik az idegennyelv elsajátítása iránti igény, többek részére a mindennapi munkavégés elengedhetetlen feltételévé válik. Az önkormányzatok hatékony működése, a helyi közélet pezs-dülése nyomán többen vállalkoznak majd a politizáláshoz szükséges ismeretek és készségek elsajátítására (pl.: retorika, szociálpszichológia). Várható az állampolgári kultúra elsajátításának és a társadalomtudományi érdeklődés erősödésének fokozódása. Megnő az igény az egészséges élet- versei Farkas /. S U/Sít rajzú mód kialakítását segítő, a helyes életvezetést szolgáló, valamint a mentálhigiénés szerepet is betöltő művelődési alkalmak és szolgáltatások iránt. Igy növekednek a családsegítő központok feladatai is. E változások segítésére, a helyi önkormányzatok kulturális szerepkörének előmozdítására létre kell hozni a szabadművelődési tanácsokat. A művelődési otthonok társadalmi vezetőségei legtöbb helyen úgyis csak vegetálnak. Végül a legnehezebb kérdés: hogyan tudják az új önkormányzatok fenntartani a helyi közművelődési intézményeket? A fejkvóta szerinti romló reálértékű normatív támogatásból? A lakosság jövedelemadójából? Egyes számítások szerint ezek a fenntartási költségeknek a harmadát sem fedezik. Véleményem szerint - a pénzügyi kormányzat nézetével szemben -a közművelődést csak a települések és az ott működő intézmények adottságaiból kiinduló differenciált állami támogatással lehetne megmenteni, amelybe beépül az inflációt követő bér- és dologi automatizmus. Papp Ferenc Forradalom Sziveknek ifjú halottja, -sírod körül hangoskodik a sok gyertyagyújtogató. Kibontják még zászlódat is! De a rojtja sárba ér! 10 ( kanizsa t 1990. március 30. Amiről beszélni kell! A napokban érkezett meg környékünkre, a vízmű pénzbeszedője, aki láthatóan kissé félve hozta az első idei, felemelt tarifával számolt viz- és csatornadíj számlát, amelyet nehéz szívvel fizettem ki. Amikor ezt a január havi számlát összevetettem az elmúlt év utolsó negyedének számlájával, s az alapdíjakat szemügyre vettem, megállapítottam, hogy a kormány által még decemberben be- jelentett, átlagosan három és félszeresen növelt díjak nem stimmelnek. Többször is indexeltem, s a számítások mintegy négy és félszeres növekményt mutattak. Megkérdeztem szomszédaimat, ismerőseimet, rokonaimat is, hogy nem téved- tem-e. Ők váltig állították, hogy nem hibáztam, s az emelés mértéke kb. négy és félszeres. Tehát „átvertek" bennünket?! Magam és a fent már említett családi ház tulajdonosok nevében a Kanizsa újságban választ kérünk a vizmű illetékeseitől, hogy mindez miként történt, s mi a valóság? Nagykanizsa, 1990. március 8. B. Pál Magyar utcai lakos Rohamtempóban számoljuk fel a régi rendszer gazdasági, politikai és erkölcsi baklövéseinek maradványait. Elszámoltattuk az MSZMP-t, a Munkásőrséget a vagyonáról, de elfeledkeztünk a kevésbé ismert, jelentős értéket képviselő ingóságok sorsáról. A köznyelvben csak „repi" épületeknek nevezik azokat az épületeket, amelyek sok vállalat vezetőjének szórakozó és pihenőhelyeként, romantikus, eldugott helyeken, külsőleg nem, de belső kiképzésükben a régi grófokat is megszégyenítő pompával várják a látogatót. Állítólag üzletek köttetnek bennünk, tehát reprezentálni kell, hogy elámítsuk a leendő ügyfelet, hiszen - mint mondják -, ezekre az aktusokra a vállalati tanácstermek nem elégségesek. Drága pénzen -mert az bőven van! - emeltettek az épületek, a presztízs és a hírnév bizonyítására, közpénzen, vállalati nyereségből. Legjobban a városi tanács Csónakázó-tavi elit épületét ismerem, ahol emelet'' lakosztályok, díszterem, társalgó, bár és kiszolgáló helyiségek találhatók. Fakárpit borítású falak, vadtrófeákkal díszítve, szórakoztató elektronikával ellátott szobák, köríves sétány, a hozzá tartozó parkkal és csónakkikötő. Ami szem szájnak ingere, minden megvan itt. A parkot egyszer fűnyírógéppel kellett rendbetennem, azzal a kikötéssel, hogy délig végeznem kell, s utánna el kell hagynom a helyszínt. Vajon miért? Az érkezők előtt nem voltam kívánatos személy? A magamutogatás, a hazug gazdagság ilyen megnyilvánulása, a diszkrimináció ma is felháborít. Ezért el kell számolni ezekkel a létesítményekkel, s mindazzal, ami egy hibás politika követelménye volt. Kevesek szórakozóhelyéből a Csónakázó-tavi ház is legyen végre a közösségé! Vízvári József A „Átvert" vízfogyasztők!? Névnélkuli ítéle th irde tő Valószínűleg Önök közül sokan egy névtelen levélre .papírkosárba vele" módon reagálnak. Az én - általánostól eltérő - magatartásomat az ismeretlen levélíró fenyegetései térítették el a megszokottól. Anonim Úr [Asszony) felháborodásának, gyűlöletének gátjait a lap 8. számaban megjelent „Reagálás az ejtőernyős földetért" című írásommal szakítottam át. Megjegyzem, a jelölt cikkel kapcsolatban több helyeslő szó Is illetett. Az olvasó beavatása érdekében önkényesen tallózok a bemocskolni szándékozó szóáradatban, hiszen nem ismerek magamra. íme: „Az, aki magát nem ismeri úgy mint ahogy én, az még talán hajlandó is nemi igazat adni, nem tudhatja, hogy milyen teljhatalmú „elvtárs" volt a határőrségnél és persze nekem egészen másként - ellentétesen ítélem meg az alaposan köpönyegforgató magatartását! Emlékezzen csak vissza arra a sok számtalan esetre, hogy hogyan keserítette meg mas becsületesen gondolkodó és a kommunista táveszméket magáévá nem tevő környezetét. Maga tévedhetetlen és megfellebbezhetetlen politikai osztályvezető......arról álmodozik, hogy akár versenyezni is képes a nyiladozó fiatal gyermekfejeket polotológusi tudással tömködni, ez már abszurd gondolat. ...A közelgő választások után különösen csak a becsületes szaktudásra és nem a kommunizmus bölcsőiben - névlegesen szerzett - pedagógiára lesz szükség. ...és mint maga is. aki netán nem csak álmodozik, hanem dolgozni is akar, talál is munkát, akár nem is olyan könnyű rakodó, vagy egyéb segédmunkát, de nem katedrát, amivel ennek végképp befellegzett. ...Most nem, de ha még továbbra is olvasom félrevezető cikkét, felfedem magam és nyilvánosságra hozom jelenlegi levelemet is." Tisztelt Olvasó! Nem kívánok senki előtt mosakodni, hisz aki valóban közös tevékenység, tetteim alapján ismer, önmaga eldöntheti a levél valósághűségét, aki pedig nem ismer, annak csupán gyanúsnak tűnhető érvekkel szolgálhatok. Való igaz, soha nem szerettem átlag ember lenni. Ezért rendkívül fontos volt számomra az önbecsülés, önismeret. Szinte naponta tettem mérlegre önmagam, aznap megtett és a jövőben teendő cselekedeteimet. Ha ez nem találkozott környezetem elvárásaival, bizony rosszul éreztem magam. Sajnálom, hogy mindezek ellenére egy gyűlölettol fröcsögő névtelen levél olvasásá- ra kényszerültem. Anonim Űr, (Asszony)! Igy nézne ki az Ön által elképzeli demokrácia, nyíltság?. Higgye el, én félek! Felek az Ónhoz hasonló emberek felelőtlen magatartásától. Nem magam, hanem valamennyi állampolgár békéjét féltem. Éttől függetlenül nyugodt lehet, hogy szocialista multamat, jelenemet nem tagadom meg a napi politikai események hullámverései hatására sem. Az Ön által képviselt „besározási" politika észrevehetően nem nyer táptalajt egyik pártban sem. Bízom benne, hogy a jövőbeni érvényesülés feltétele a hozzáértés, rátermettség és nem a világnézeti, pártbéli hovatartozás lesz. Hitvallásom: „Aki nem hisz semmiben, az képes bármibe hinni." Az elvhűség pedig nem lehet bűn. Nem kívánom bosszantani, de jelenleg éppen nevelési tárgyú könyv irásara készülök, és régóta áhított tanítási szándékomról sem mondok le. Én legalább annyit csalódtam - így utólag - és becsapottnak is érzem magam, mint bárki más. Ezért fordulok a §yerekek felé, áhítom tiszta, ér-eklődő tekintetüket, érdekektől nem vezérelt magatartásukat. Én értük, és csak közvetetten harcolok magamért. Anonim Úr (Asszony)! Az okot prezentáltam, fedje feí magát. Valójában nem személyes, hanem közérdek, hogy a sötétben bujkálók, uszítók megmutassák igazi arcukat! Nk. 1990. 03. 11. Szabó Vince Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 28. Szerkesztői megjegyzés Hogy az Olvasó is értse, a következőkről van szó: Cikket közöltünk 1990. január 26-án Dóró János tollából, melyben a szerző kifogásolja egy volt párttisztségviselő „ejtőernyőzését". Erre válaszolt Szabó Vince február 23-án. Lapunk a sajtóetika értelmében, de állampolgári jogon is biztosította mindkét vélemény publikálását, mert azokat névvel ellátva, tiszta okfejtéssel kapta, s mert a cikkek egyetlen érem oldalát világították meg, Magunk Dóró Jánossal értünk egyet, de elismerjük Szabó Vince jogát arra, hogy szólhasson, ha úgy érzi, személyiségi jogaiban korlátozzák azért, mert becsületes emberként egy bűnös párt tagja volt. Ha nem úgy tennénk, hibáznánk, hiszen a diszkrimináció minden formája el borzaszt! A Szabó Vincének küldött méltatlan hangvételű levél szerkesztőségünk birtokában van, s bár névtelen, szerzője felkutatható. A levél útszéli fordulatai lapunkat nem érintik, de úgy véljük, senki, Szabó Vince sem szogált arra, hogy véleményének kifejtéséért súlyosan megfenyegessék és pellengérre állítsák. Aki a névtelenségben sunyit, az nem képviselhet közérdeket, csupán a maga sanda nézeteit lőcsöli a védtelenekre. A jövőben a névtelen levelekből nem kérünk! 1990. március 30. ( kanizsaT 11 © Liberalizált üzletmenet Ausztriában © Magántulajdon = növekvő felelősség @ Döntő az infrastruktúra fejlesztése Az elmúlt évben a Gleisdorf-ba látogató kanizsaiak közül bizonyára sokan megfordultak Degenhard Brunschko úr üzleteibe, s vitték a hűtőládákat, a mikrohullámú sütőket, videomagnókat, zenegépeket, kazetták tucatjait. Azóta a vámkorlátozások hatására megszűnt a roham, s a határszél hétköznapjai ismét nyugodtabbakká váltak. De vajon hiányoznak-e a magyarok? - Kereskedői szempontból, természetesen, hiányoznak, hiszen vásárlásaikkal jelentősen növelték a forgalmat, s a növekedett kereslet kielégítése keményebb munkával ugyan, tje nagyobb haszonnal is járt. Ugy erzem, javarészt sikerült eleget tennünk még az egyedi kívánságoknak is, vásárlóink elégedetten távozhattak tőlünk. - Brunschko úr, ön négy üzlete révén Gleisdorf egyik legismertebb üzletembere. Kérem, mutassa be a várost kereskedelmi szempontból, és beszéljen saját vállalkozásáról is! - Gleisdorf olyan kisváros, ahol az üzletek jelentős része - az autókereskedésektől a ruházati boltokig - magánkézben van. Az üzlettulajdonosok tagjai lehetnek különféle, az érdekeiket képviselő szervezeteknek. Hadd jegyezzem azonban meg, hogy én nem vagyok tagja egyetlen ilyen szervezetnek sem, magam gondoskodom érdekeim védelméről. Kereskedelmünk liberalizált, abból a szempontból is, hogy mindenki nulót, aki nálam végzi a gyakorlatot. Feleségem szintén a boltban dolgozik, ő társtulajdonos. - Arra nem gondolt, hogy új üzletét esetleg Nagykanizsán nyitja meg? - Természetesen felmerült bennem a gondolat, s ezt gyakorlati lépések is követték, de az ügy a szervezés szintjén megtorpant. Rengeteg probléma vár még megoldásra. lesztése, de ehhez sem szükségesek feltétlenül radikális lépések. Elkezdhető a fejlesztés kisebb vállalkozások, bevásárlóközpontok létrehozásával is, de sok esetben elegendő lenne az a szemléletbeli változás, melynek eredményeként szebb és tisztább üzletekben kedves kiszolgálók várnák a vásárlókat. A kereskedelemben szigorúan érvényesíteni kellene a piacgazdaság törvényeit, és a Magyar kereskedelem - osztrák szemmel maga dönti el, miként alakítja vállalkozása jövőjét. Én háztartási és szórakoztató-elektronikai áruval foglalkozom; de ebben az üzeltben például, ahol beszélgetünk, kerékpárok is kaphatok. Egy másik boltom játékokra és ajándéktárgyakra specializálódott, a harmadikban hanghordozókat, CD-lemezeket, kazettákat és HIFI-berendezé-seket árulunk. A negyedik üzlet néhány kilométerre van Gleis-dorftól. Itt - egyetlen elektronikai bolt lévén - a környékbeliek általános szükségleteit próbáljuk kielégíteni, s ha valaki éppen nem kapható, a kívánságot megrendeléssel teljesítjük. - Hány embert foglalkoztat összesen? - Az adminisztrációt ketten intézik, délelőttönként, de a műszerészeket is beleszámítva - mert szervizeléssel is foglalkozunk - nyolc állandó munkatársat alkalmazok, s egy-két ta- — Elősorolna néhányat? - Nehéz például egy igazán megfelelő üzlethelyiseget találni, az ügyintézés pedig igencsak körülményes. - Miben látja tehát a magyar gazdaság buktatóit és a fejlesztés lehetőségeit egy olyan kisvárosban, mint Nagykanizsa? — Rendkívül fontosnak tartanám a magántulajdon széles körű bevezetését - s ez elmondható az egész magyar gazdaságra is! - hiszen i^y megnőne a tulajdonos felelőssége, saját bőrén érezné döntéseinek következményeit, s ezzel ellenőrizhetőbbé válna a termelés. Ez persze maga után vonná az esetenként szükséges létszámleépítéseket, viszont kialakulhatna egy új rendszer érdekeltségi láncolata, melynek mozgatója a kemény és minőségi munka lenne. Ami Nagykanizsát illeti, fontos feladat az infrastruktúra fej- minőségi áruk elterjesztésével, valamint a kiszolgálás minőségének javításával egy újfajta, a magyarok számára edduj csak nyugaton tapasztalt élményt lehetne teremteni. - Hogyan kíván kapcsolatban maradni a devizakorlátozás miatt el/naradó kanizsai vevőivel? - Úgy érzem, kanizsaiak szívesen vásároltak nálunk, elégedettek voltak a szolgáltatások minőségével. Természetesen a jövőben is szeretettel várjuk őket, s ha az ismert nehézségek miatt mégsem tudnának jönni, akkor - remélhetőleg -mi megyünk Kanizsára. Ottani boltomban szeretném viszontlátni törzsvendéggé lett vevőimet. Mielőbb! - gondoljuk mi is, hiszen haladó Kereskedelmünkre igencsak ráfér egy alapos vérátömlesztés. ifj. Mlha Tamás □ Konkurencia az áfészeknek □ Az olaszok is érdeklődnek Gróf Károlyi Sándor, a fogyasztási szövetkezeti mozgalom igazi apostolának kezdeményezésére 1898-ban alakult meg a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet, a „Hangya". A mozgalom évszázadunk első harmadában fokozatosan terebélyesedett és a 40-es évek táján mintegy 2000 tagszövetkezetben 700 ezer(!) kisember-ta-got számlált. A II. világháború utáni pártharcok és az orosz géppisztolyok árnyékában hatalomra jutott kommunisták a Hangyát 1947-ben beolvasztották a Magyar Országos Szövetkezeti Központba, annak fogyasztási főosztályaként. 1949-ben Ráko-siék névben is eltörölték a mozgalmat és a sztálinista típusú általános szövetkezeti formát, az ÁFÉSZ-t hozták létre. Negyven éven át szunnyadt a Hangya-mozgalom, mígnem 1989. őszén Budapesten újjáalakították, „Hangya" Szövetkezeti Központ Rt. (1116. Budapest, Csóka u. 7-13.) néven. A fővárosi nyitást gyors vidéki tettek követték. Az ország különböző területein sorra alakultak a helyi Hangya szövetkezetek, és az azóta eltelt idő- szakban - különösen nagyobb községekben és kisvárosokban - gombamódra szaporodtak. Zala megyében először (nem Nován!) Nagykanizsán indult el rom hónap leforgása alatt több mint kétszázezer forintos forgalmat bonyolított, - sok kanizsai lakos örömére, akik egy-egy lábbelin 5-600 Ft-ot takaríthattak meg. Az árusítást két eladó (tag) a kora esti órákban társadalmi munkában(l) végezte. Kár, hogy a boltot most bezárják... Újjáalakult a „Hangya" szövetkezet a szeveződés és a kisgazdapárt helyi szervezete, valamint néhány magánvállalkozó kezdeményezésére 1989. december 16-án 28 alapító taggal megalakult a 6. sz. Nagykanizsai Értékesítő és Fogyasztási „Hangya" Szövetkezet, amelynek ideiglenes székhelye: Nagykanizsa, Bajcsy-Zsilinszky E. u. 7: (a régi kiskanizsai postaépület). A helyi szövetkezet elnökének Vida János női fodrász kisiparost, elnökhelyettesének pedig Borda László palini kistermelőt választották. Hogy létünk ne csak formai legyen, a kanizsai kisgazdák és a tagok a fent jelzett székhelyen egy olcsó lábbeliboltot nyitottak, amely az elmúlt há- - Induló alaptőkénk hatvanezer forint, amely 120 darab ötszáz forintos részjegy megvásárlásából tevődött össze. Cégbírósági bejegyzésünk formai hibák miatt elhúzódott, de hamarosan rendben lesz. Tevékenységi körünk a jövőben főleg mezőgazdasági termelés és szolgáltatás, élelmiszer és piaci kiskereskedelem lesz, de foglalkozni kívánunk ruházati kiskereskedelemmel, lakossági tü-zelő- és építőanyag kiskereskedelemmel, vegyes iparcikk árusítással és egyéb vegyes kiskereskedelmi feladatokkal is -tájékoztatott Vida János. Az elnöktől megtudtuk, hogy a jelenleg havi 6000 Ft összegű bérleti dijat „álló" kisgazdák helyi szervezetével továbbra is szoros kapcsolatban vannak, de független, alá nem rendelt viszonyban kívánnak lenni. - Célunk a felvásárlási tevékenység fellendítése városunkban és környékén, valamint a lakosság ellátása olcsó élelmiszerekkel, zöldség- és gyümölcsfélékkel, az infláció visszaszorítása, a lánckereskedelem kiiktatása. Az érdeklődés irántunk napról-napra nő. Várjuk a további belépőket, hiszen a létszám gyarapodása alapja lehet hálózatunk kibontakozásának, majd bővítésének. Az elnök elmondta még, hogy az újjáéledt magyar Hangyamozgalom iránt külföldi -elsősorban olasz - vállalkozók részéről egyre nagyobb az érdeklődés és a fővárosi központban máris előrehaladott tárgyalások folynak magántermelők részére mezőgazdasági kisgépek vásárlása ügyében. Ezért a magyar léinek termékben kell fizetni. Érdekesség, hogy a Hangya Szövetkezeti Központ Etikai Bizottsága behatóan foglalkozik az 1947-49 között pártállami tulajdonba vett Hangya-vagyon visszaszerzésével. ÁFÉ(M)SZ-ek tehát „reszkessetek"! Itt van máris a konkurencia, vagy netán az egykori jogutód!? - Tihanyi - 12 (kanizsa-hétvége) 1990. március 30. Tavaszi vadvirágok a díszkertekben Hazai koratavaszi vadvirágaink most kezdenek virítani erdeinkben, mezőinken. Zalában igen szép, tavaszi flóra található, különösen a bükkösökben és tölgyesekben. Amelyek nem védettek, azokból nagyon mutatós, dlsznövényertékű, korán nyíló vegetációt varázsolhatunk kiskertjeinkben, sziklakertjeinkben. Nagy előnyük, hogy már akkor nyílnak, amikor szinte még semmi más, Igénytelenek, magunk gyűjthetjük őket kirándulásaink alkalmával. Most van itt ennek az ideje. Pár tanácsot érdemes megfogadni a siker érdekében. Csak olyan fajokat szabad gyűjteni, melyek nem védettek, tehát szükséges egy-két szakkönyv. Legjobb irodalom: Csapody István: Védett növényeink 1982. Gondolat Kiadó. A tavaszi flórához igen megfelelő még a 88 sorozatból: A tavaszi vadvirágok kiadvány, Németh F. és Seregélyes T. munkája. Az erdőkből származó növények jó tápanyagtartalmú, humuszgazdag kerti talajt kívánnak, és kellő vlzellá-tottságot. A nyári időszakban lehet félárnyékos is a fekvés, hiszen ezek a fajok nyáron már nem nyílnak, sokszor visszahúzódnak. Ezek a növények kisterme-tűek, de évelők, ezért nagyobb foltokba telepítsük őket, ne szálanként. Ilymó-don a jelentéktelennek tűnő fajok is csodálatos díszér-téket jelenthetnek. Kicsi, szabad helyekre is beültet-hetők, például bokrok alá, értékesebb dísznövények mellé, vagy sziklakerti kövek szűk közeibe, ameny-nyiben ilyen helyeken tudunk kellő talajminőséget és víztartalmat biztosítani. Némeyikük túl gyorsan terjed, ezeket kordában kell tartani, gyomlálással, fiatalítással szabályozhatjuk elszaporodásukat. Amikor gyűjtjük őket, növényásó szükséges, lehetőleg sérülésmentesen, türelemmel szedjük ki őket a talajból. Nehéz lenne felsorolni, hogy milyen fajokat gyűjtsünk, itt Zalában könnyű megfelelőket találni. Szépen mutatnak a szellőrózsák, a kankalinok, de egy-egy tő májvirág előtt is sokáig lehet gyönyörködni. Egy salátaboglárkából ültetett foltról el sem hinné az ember, hogy közönséges Csigarejtvény A rejtvény két irányból is megfejthető. Az egymás után következő szavak betűi között nincs átfedés. Helyes megfejtés esetén a vízszintes 7. sorban Hauptmann egy művének elme olvasható. Ez küldendő be szerdáig. Kfvülró''l befelé: Bürge hímje - németül ő - telítetlen szénhidrogén -magyar gépkocsik jelzése -osztályteremben van ütött-kopott - finn állóvíz -ÉK-i irányú adriai szél - víz oroszul - aláírás - cséve -csatázni - német költő -szerep a Pique Dame-ban - Beaumarchais és Mozart közös szereplője - cserjés - becézett lánynév - teljesítménygörbe felső pontja -való - csupor - kakaóital márkája - otthonában - la- vadnövény, fiatal leveleiből még kora tavaszi saláta is készíthető. Menjünk ki a természetbe, csodáljuk meg gyöngyszemeit az eredeti helyükön is! Ha kellő tapintattal és alázattal közelítve egy-két gyöngyszemet haza is viszün k még nem károsodik a nagy egész. Igy talán még jobban megtanuljuk tisztelni a természetet, hiszen jobban megismerjük azt, amit védenünk kell. Homonnay Szabolcs tin nem - ... bákom - határtó Észak-Amerikában -igekötő - leelőlegezni -olasz - Ady álnéven - román gépkocsitípus - NSZK autójelzés - japán drámai műfaj - közelre mutató szó - kanca és mén lehet -macskamedve - kiejtett betű - üvegkorsó - sivatag Észak-Amerikában - nóta -latin üdvözlés - megyenevünk önálló szelete - erdélyi fejedelem - ... Lea: vulkán - településfajta - dixieland-együttes - ideiglenes épület - rengeteg - finn vegyész - írói álnevén Czu-ezor G. - az alaphangsor 5. hangja - titokban - tésztaféle - Rém ...: Tompa M. álneve. Bentről kifelé: Égtáj - igekötő - stimmel - germánium - személyes névmás - nikkel - háziállat - sziget a Szovjetunióban -mocsok - afrikai államok -ködfolt - egy geológiai kor állatvilága - kérdőszó, de személyes névmás is - régi típusú személyszállító vasúti kocsi - francia matematikus - idegen női név - ki-nai hosszmérték - baklövés - keletindiai pálinka - idény - III. Napoleon aranypénze - a zsidó isten megszólítása - kihalt nyelv - a szőlő része és könyv elme - No-bel-díjas kémikus - fordított hosszú morse-jel - egyházi törvények gyűjteménye -iráni lovas nép - férfinév -hegy németül - pl. a Bot-teni - zsirral való kapcsolatra utaló előtag - pohár-kösznötőt mondó - ... Derek - babérfává változtatott nimfa - ilyen üveg Is van - motívum. Megfejtőinkhez Lapunkban az elmúlt hetekben közölt rejtvények helyes megfejtői közül az alábbi személyek nyertek könyvjutalmat: Geiszl György Nagykanizsa, Semmelweis u. 22.(3 db); Szabadi Sándorné Nagykanizsa, Zrínyi u. 56. (3 db); Kiss Ferenc Zalaegerszeg, Kinizsi u. 99.(1 db). Nevezett személyek a könyvjutalmat hétköznapokon 12-17 óra között átvehetik szerkesztőségünkben (Nagykanizsa, Ady E. u. 1. II. emelet.) 1990. március 30.. ( kanizsa-hétvége/ 13 Ejtőernyő zsebkendőből Kitűnő dobálós játékot készíthetünk egy használaton kívüli ruha zsebkendőből vagy vékony rongy darabból. Négy sarkára 30-35 cm hosszú erős cérnát kötünk, majd a sarkok egymáshoz fogása után azokat egyforma hosszúra vágjuk. Végükre szereljük fel az utast, könnyű műanyag babát, fabuland figurát, vagy bármilyen hasonló súlyú nehezéket. Felhajltás előtt az ernyőt összefogjuk és a középpontjától indulva rátekerjük az anyagot és a zsinórt is. Ezután dobjuk ,a magasba, de megfelelő méretű csúzlival is kilőhetjük. Különösen szépen ereszkedik alá, ha a közepére kis kör alakú lyukat is vágunk. Az okos gazda hagyatéka Egy vén szakállas arab gazda, érezvén élte végének közeledtét, maga elé rendelte három gyerekét, és Igy szólt: - Édes fiaim. Mielőtt nagy kegyesen bevonulok Allah örök birodalmába, elmondom, miként gondoskodtam rólatok. Legidősebb fiam: te kapod vagyonom felét. Terád közbülső gyermekem az örökség egyharmadát hagyom. A legkisebb és legkedvesebb gyermekemet pedig illesse meg a vagyon egy kilenced része. Osszátok el a jusst rendeletem szerint, és éljetek boldogul. Azzal, alig hogy végrendelkezett meg is tért őseihez. Fiai kellő módon megsiratták, eltemették, aztán számbavették a vagyont, hogy elosztozhassanak. Na, hamarosan sikerült is a számolás, mert az öreg éppen 17 tevét hagyott rájuk. Ám akárhogy számoltak, törték a fejüket, csak nem tudtak dűlőre jutni. A számok sosem stimmeltek. Mit volt mit tenni, elmentek hát a bölcs kádihoz, tegyen ő igazságot, miként kell megosztozniuk. A kádi meghallgatta mondókájukat, megigazította turbánját, simított egyet kaftánja hajtókáján, aztán Igy szólott: - Figyeljetek ide, gyerekeim. Én kölcsön adom nektek a saját tevémet, de csak az osztozkodás idejére. így a tevék száma együtt 18. A fele, kilenc a legidősebb fiúé. Viheti a tevéit. A vagyon egyharmad része, azaz hat a középső fiúé, végül egy kilenced rész azaz kettő a legkisebb fiúé. Az összesen 17. így nyugodtan visszaadhatjátok az én kölcsön tevémet is. A fiúk Igy tudták teljesíteni apjuk kívánságát, és azóta is boldogan élnek, ha még meg nem haltak. Szójás halropogós rizzsel, tartármártással 5 személyre Busaszínhús......................50 dkg Szójaliszt..........................5 dkg Margarin ..........................3 dkg Tojás..............................4 db Tárkony.....:................1 dkg Zsemlemorzsa....................15 dkg Liszt................................8 dkg Rizs................................30 dkg Zsír................................15 dkg Só..................................3 dkg Petrezselyemzöld................1 cs Olaj................................2 dl Cukor..............................1 dkg Mustár ............................1 dkg Citrom ............................1/2 db Tejföl..............................1/2 dl Fehérbor..........................1 dl Elkészítési mdd A halhúst gyengén sós vízben megfőzzük. Szál-kátlanltjuk és szitán áttörjük. Hozzákeverjük a szójalisztet. Eldolgozzuk 2 db tojássárgájával és a margarinnal. Sóval finomra vágott tárkonnyal, petrezselyemmel ízesítjük. Henger alakúra formázzuk, lisztbe, tojásba, morzsába forgatva bundázzuk és bő forró zsírban kisütjük. Párolt rizzsel tálaljuk és külön adjuk a tartármártást. Stroli Péter 14 ( kanizsaT 1990. március 30. lő ad szolgálatot. Az éjszakai gyermekfelügyelő pedig éber felügyeletet biztosít. Az intézet lakóinak több- láttam azonban italozó fiúkat, lányokat. Nem feltételezhető, hogy a mi lakóink. Akik dolgoznak, takaréko- lekmény fordult elő, amelyből 9 betöréses- és egyéb lopás, 4 rongálás volt. Hét esetben jártunk el tulajdon Levelek nyomában Lapunk 9. számában olvashattuk Rideg Lászlóné levelét, melyben aggodalommal irt környezetének -a Bajza utca, a temető környéke, az olajos lakótelep, a Séta tér - nem éppen megnyugtató közbiztonságáról. A sokakat érintő témában először a Bajza utcai Gyermek és Ifjúságvédő Intézet (GYIVI) vezetője, Szakony Gyula igazgató úr nyilatkozik: - Őszintén sajnálnám, ha a Bajza utca környéke a GYIVI miatt lenne, veszélyeztetett terület. Átmeneti otthon vagyunk, vegyes összetétellel. Van itt óvodás, általános- és középiskolás, szakmunkástanuló, segédmunkás, de munkanélküli is. Állandó felügyelet van napközben, azaz reggel 6-tól este 10-ig egy nevelő és két gyermekfelűgye- A Kanizsai Közéleti Klub sajtóvitáján a Zalai Hírlap és Nagykanizsa viszonyát vizsgálták. Megállapították, hogy Kanizsa több megjelenést érdemelne a lapban, s szükséges lenne az információs hálózat bővítése. (Fottí: Szakonv Attila) sége megbízható, de vannak neh.ezen kezelhető gyerekek. Igy az állandó felügyelet mellett is előfordulnak szökések. A rendőrség is behozhat magukat igazolni nem tudó, vagy bűncselekményt elkövető fiatalokat az utcáról, vagy szórakozóhelyekről. Sokszor forgalmas, zajos itt az élet, ami a környékét nem zavarhatja. Hogy lakóink cigarettát Kérnek az arra haladó felnőttektől, előfordulhat, melyért ezúttal kérünk elnézést. Lopás tudomásom szerint meg nem volt. A Sétakertben magam is san élnek, akik pedig nem, azoknak a minimális zsebpénzből ilyesmire nem telik. Vajon mi a helyzet néhány utcával távolabb? A kérdésre Cséza György százados közrendvédelmi és közlekedési osztályvezető válaszol: Rideg Lászlóné olvasói levelében kifogásolt Kisfaludy u., Várkonyi sétány, Oswald u., valamint a Béke u. által határolt terület közrend-biztonsági helyzetét 1989. november 1-től napjainkig megvizsgáltam. A vizsgált időszakban ezen a területen 13 bűncse- elleni szabálysértés miatt. Két esetben családi veszekedéshez kértek rendőri segítséget. 1989. november 7-én és december 6-án a délelőtti órákban a Sétakertből - állampolgári bejelentés alapján - előállítottuk a szeméremsértő magatartást tanúsító két férfit, akikkel szemben a szükséges intézkedéseket megtettük. A Bajza utcai Gyermek-és Ifjúságvédő Intezet és környékén kirívó jogsértést nem tapasztaltunk, erre utaló lakossági bejelentés nem érkezett. Egyetértek a levélíróval, hogy az előfordult jogsértés sok, és az ott élők nyugalmára kedvezőtlenül hat. A városban előforduló bűncselekmények területi megoszlását figyelembe véve ugyanakkor ez a terület nem tartozik a kiemelten fertőzött területek közé. Ugyanakkor rendelkezésre álló erőinkkel igyekszünk ellenőriztetni a kérdéses területet. Megköszönöm és egyben kérem, hogy a levélíró észrevételeivel a jövőben is segítse munkánkat. A város közrendjénekközbiztonságának javítását, a lakosság nyugalmának biztosítását közös összefogással, együttműködéssel tudjuk csak jobbá tenni. Tdtli Ferenc Apróhirdetések 0 kilométeres Dácia TLX eladó. Érdeklődni: 16.30 után Nagykanizsa, Zrínyi u. 34. I. em. 3. ajtó. Tel. 13-748. Darab Lajos * Törzskönyvezett szülőktől fekete óriás Schnauzer kölyökkutyák májusi elvitelre előjegyezhetők. Nagy- kanizsa-Bajcsa, Törökvári u. 139. » Frissen műszakizott, ZX rendszámú Skoda 120 L jó állapotban eladó. Nagykanizsa-Bajcsa, Törökvári u. 139. * Az Ebtenyésztők Nagykanizsai Szervezete engedelmességi tanfolyamot indít március 31-én 9 órai kezdettel mindenfajta kutya részére a miklósfai sportpályán. Üt Fotolux-SU PER VAKÁCIÓ! Aki március 5-től április 30-ig nálunk SZÍNESFILMET dolgoztat ki 300 Ft-nál nagyobb értékben, május első hetében sorsoláson vesz részt. Az AKCIÓ fődíja 6 db európai tengerparti nyaralás. A nyertesek listáját országos napilapokban tesszük közzé. A munkavállalási tasakot meg kell őrizni! Főfotó-Vastagh fotó, Nagykanizsa Rozgonyi u. 2. 1200-as Zsiguli friss műszakival eladó. Érdeklődni: Becsehely, Vörös Hadsereg u. 95. Tóth Istvánné. Ugyanott 1200-as Zsiguli alkatrészek eladók. * KI rendszámú Trabant 1992-ig érvényes műszakival, jó állapotban eladó. Szabó, Nagykanizsa, Sneff tér 6. 1990. március 30. ( kanizsaT 15 Visszapillantó NB ll-es labdarúgómérkózés A választások miatt már szombaton lejátszották a soron következő fordulót, igy az Olajbányász ezúttal hazai környezetben fogadhatta a Budafok Törley csapatát. Az elmúlt két fordulóban az idegenben szereplő hazaiak nem találtak legyőzőre, de hasonló jó eredménnyel érkezett a Budafok is; ők az elmúlt fordulóban a ZTE otthonából jöttek el győztesen. Mindkét csapat tehát jó ajánlólevéllel várta a szombati találkozót, amelyen a megszerzett pontok, valamint a hazai pálya előnyét is figyelembe véve az Olajbányász látszott esélyesnek. A várakozással ellentétben kevesebb volt a néző (1500) mint arra számítani lehetett. Nyilván közrejátszott a szokatlan időpont, a tv-mérkőzés és az a hír, miszerint a városi tv a választás napján felvételről közvetíti a teljes mérkőzést. A találkozó úgy indult, hogy nem okoz majd gondot a Budafok legyőzése, hisz már a 2. percben helyzetbe kerültek a piros-ké-kek. Ez a tény aztán túlzottan magabiztossá tette a csapatot, Igy amikor egy ártalmatlan helyzetből gólt kaptak majd nem sokkal "később még egyet, már ,csak az eredmény után „futhattak". A kétgólos hátrány idegessé, kapkodóvá tette az Olajbányász játékát, ezzel is magyarázható, hogy a jobbnál jobb helyzetek is kimaradtak. Szünet után szinte felbillent a pálya, állandóan a Budafok térfelén folyt a játék. Továbbra is azonban sok hiba csúszott a játékba, nem volt kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékos, aki vezéregyéniséggé lépett volna elő. Ettoí függetlenül vagy féltucat lehetősége volt az Olajbányásznak, azonban csak Skublics mintaszerű góljának örülhettek a szurkolók. Az Olajbányász ezen a mérkőzésen - bár a szerencsével is hadilábon állt - nem játszott tudásához mérten. Ezúttal azok a játékosok is gyengén játszottak, akiktől átlagos jó teljesítményt szoktunk meg. A Budafok semmi különöset nem nyújtott, volt két perce, amikor a piros-kékek megingásait okosan kihasznál- ta, majd „ráült" az eredményre. Ezalatt lőttek két gólt, amivel idegenben már akár nyerni is Tehet. Nekik most sikerült. Madár Gábor, az Olajbányász vezető edzője a találkozó után igy értékelte a látottakat: - A mérkőzés elején már gólhelyzetünk volt, ezt Skublicsnak nem sikerült értékesítenie. Majd fokozatosan úgy éreztem, hogy lezser lesz a játék, fegyelmezetlenségek sorozata következett elől, hátul és középen, ez eredményezte az ellenfél két gólját. A második félidőben már csak mi voltunk a pályán a Budafok végig védekezett. Egy szezonra való gólhelyzetet dolgoztunk ki, azonban ebből csak egyet tudtunk kihasználni. A Budafok végtelenül szerencsés győzelmet ért el- -kázé- A vendégek kevcs támadásának egyikét hárítják el a hazai védóli élükön Kepével. Fotó: Szakony Attila Diáksport A Diákolimpia megyei döntőjének sakk sportágban a Városi Úttörőház adott otthont. A megyei seregszemlére a városi és városkörnyéki győztesek kaptak meghívást, akik több mint 100-an ültek asztalhoz. A kanizsaiak három korcsoportban is nagyszerűen szerepeltek, amit Tamás Norbert (Péterfy), Domina Ágnes (Hevesi) és Tu-íézi Ilona (Andrejka) első helye is bizonyít. Csapatban a lányok mezőnyében kanizsai, míg a fiúknál egerszegi siker született. Eredmények kanizsai szemmel: I. korcsoport: 3. Zsoldos Albin (Hevesi) II. korcsoport: 1. Tamás Norbert (Péterfy) I. korcsoport: 3. Helyes Georgina (Zrínyi) II. korcsoport: 1. Domina Ágnes (Hevesi) III. korcsoport: 1. Tulézi Ilona (Andrejka) Csapat: leány: L. Nagykanizsa 16,5 2. Lenti 15,5 3. Zalaegerszeg városkörnyék 13,5 fiú: 1. Zalaegerszeg 2. Nagykanizsa 3. Zalaegerszeg városkörnyék. © A városi Diáksport Bizottság szervezésében sorozatban zajlanak a különböző sportágak városi döntői. Legutóbb a mezei futóversenyre került sor mindhárom korcsoportban. A szép számú indulóval lebonyolított vetélkedőn az alábbi eredmények születtek: I. korcsoport: lányok: 1. Nagy Tímea (Nagyrác) 2. Teknyős Réka (Péterfy) 3. Szabó Edina (Rozgonyi) fiúk: Vörös Ferenc (Roz-gonyi) 2. Kovács Tamás (Hunyadi) 3. Marton Balázs (Nagyrác) II. korcsoport: lányok: Májer Ottilia (Rozgonyi) 2. Czigót Tímea (Péterfy) 3. Deli Ildikó (Hevesi) fiúk: 1. Kárász Krisztián (Rozgonyi) 2. Golecz Tamás (Hevesi) 3. Cskik Zoltán (Hevesi) III. korcsoport: lányok: 1. Kiss Enikő (Petőfi) 2. Burcsi Éva (Péterfy) 3. Lampert Éva (Kun Béla) Fiúk: 1. Kurcz Szilveszter (Péterfy) 2. Kéri Zoltán (Nagyrác) 3. Fekete Szabolcs (Rozgonyi). Összesített csapat: lányok: 1. Péterfy 2. Hevesi 3. Nagyrác fiúk: 1. Péterfy 2. Andrejka 3. Nagyrác. O A városi fedett uszodában népes mezőnyökkel rendezték meg az úszók megyei diákolimpiai döntőjét, amelyre 18 versenyszámban került sor s azon közel kétszázan rajtoltak az l-l l-l 11-as korcsoportban. A kanizsai úszók ezúttal kitettek magukért, akik számos bajnoki címet szereztek és több jó helyezést értek el. A dobogós helyen végzett kanizsai versenyzők: Az I. korcsoportosok 6x50 m leány váltóját a Péterfy iskola nyerte, a Rozgonyi végzett a 3. helyen. A fiú váltóban az Andrejka szerezte meg a 2. helyet. A ll-lll. korcsoportban a 10x50 m leány váltóban az Andrejka nyert, a Péterfy a 3. lett, míg a fiú váltóban 2. helyen végzett az Andrejka iskola. Egyéni versenyszámok (mind 50 m). Gyors. I. korcsoport. Fiúk: 1. Berlinger Balázs (Andrejka), 2. Pápai László (Rozgonyi), 3. Orbán László (Andrejka). Lányok: 1. Révész Katalin, 2. Tóth Krisztina (mindkettő Andrejka), 3. Borsos Adél (Szabadság téri), ll-lll. kcs. Fiúk: 3. Révész Tamás (Péterfy). Lányok: 1. Nagy Tünde (Péterfy), 3. Orbán Krisztina (Andrejka). Mell. I. korcsoport. Fiúk: 1. Orbán László, 2. Berlinger Balázs, 3. Császár Zsolt (Rozgonyi II.). Lányok: 1. Tóth Krisztina, 2. Révész Katalin, 3. Borsos Adél. ll-lll. kcs. Fiúk: 1. Révész Tamás. Lányok: 1. Orbán Krisztina, 2. Holló Adrienn (Zrínyi). Hát. I. korcsoport. Fiúk: 1. Császár Zsolt, 2. Kiss Gábriel (Andrejka), 3. Pápai László. Lányok: 1. Révész Katalin, 2. Borsos Adél, 3. Tóth Krisztina. ll-lll. kcs. Fiúk: 2. Révész Tamás, 3. Szabó Szilárd (Péterfy). Lányok: 2. Nagy Tünde, 3. Szabó Szilvia (Hevesi). Pillangó, ll-lll. korcsoport. Fúk: 3. Szabó Szilárd. Lányok: 1. Orbán Krisztina, 3. Nagy Tünde. Az I. korcsoport egyéni versenyei válogatók voltak az Arany Üst dunaújvárosi országos versenyére s ebben mind a hat számot kanizsai úszók nyerték! A ll-lll. korcsoportban a győztesek bejutottak a diákolimpia országos döntőjébe. 16 ( kanizsa ) 1990. március 30. Kézilabda / B-ben ÍS^ÍSSSXWX-ÍKKSKRSS^ Futószalagon * A kosárlabda NB l-ben a félidőhöz érkezett a rájátszás küzdelemsorozata, amelyben a MAV NTE női együttese a 14-19. helyért mérkőzik. Az első sorozatot hazai környezetben zárták a vasutasok, akik nem lettek most sem formabontók. A csoportot vezető kanizsaiak ugyanis ezúttal is hazai A kézilabdázás második vonalában szereplő nagykanizsai csapatok holnap, március 31-én kezdik meg a „második félidőt". Az olajos-nők kedvező helyzetből, a 4. helyről, mlg a lámpagyárlak veszélyes zónából, a 13. helyről vágnak neki a tavaszi idénynek. A bajnoki rajt előtt néhány nappal a csapatok házatáján a következőket tudtuk meg a szakosztályi helyzetről, a tervekről és elvárásokról. | Az Olajbányász ] női együttese az őszi küzdelemsorozaton jóval erön felül teljesftett, amely végülis az előkelő helyezést biztosította. - A fiatal csapattal teljes mértékben elégedettek vagyunk s ez még akkor is Igy van, ha jól tudjuk, hogy ez az osztály minőségileg más, mint az előzó években. Természetesen nincsenek vérmes reményeink, hiszen ismert az egyesület nagyon nehéz anyagi helyzete. A gondokat tetőzi, hogy szakvezetőnknek kevés játékos áll rendelkezésére, sőt visszalépést jelent az is, hogy az éveken át az országos A KOSÁRLABDÁZÁS ÉLVONALÁBAN szereplő csapatok számára a szövetség kőtelezővé tette az utánpótlással való szervezett foglalkozást, ami egyben az egyesületek jól felfogott érdeke Is. - Közel két évvel ezelótt a legkisebbekkel, a minikkel is megkezdődött a munka, amelyet Simon Judittal együtt végzünk a MÁV NTE-nél 1-1 csopo rftal. A napközis táborban alapoztak a gyerekek, majd a kiválasztás után láttunk munkához. A feladat összetett, hiszen a játékosok hat részterületen „vizsgáznak", amelyekre fel kell őket készíteni - kezdte Gábor Erzsébet, a MÁV NTE női utánpótlásának szakágvezetője. A vasutasok mini-csapata az 1977. szeptember 1-ie után született játékosok közel 20 fős kerete Gábor Erzsébet vezeté- 400 fa fölött teljesítettek. A nők mezőnyében az utolsó előtti fordulóra került sor, amikor a Sörgyár tavasszal remekül szereplő együttese Pécsett is folytatta sikersorozatát. A 2. helyen álló kanizsaiak a 4. helyezett BTC ellen 7:1 arányban nyertek s ezzel versenyben vannak a bajnoki címért. Mindenesetre az utolsó forduló páratlan izgalmakat hoz az Sz. Köfém, Sörgyár és a Győri Richards csapatai közölt. ifjúsági bajnokságban szereplő csapatunkat kénytelenek vagyunk a megyeiben szerepeltetni. Kérésünket eljuttattuk az MKSZ-hez, várjuk a visszaigazolást. A kényszerű lépést a kevés pénz tette szükségessé - hangoztatta Baranyai István, az egyesület ügyvezető elnöke. Jéki Zoltán edző irányításával a szűkös keret január első hetében látott munkához. Otthonuk az Olajbányász munkacsarnok, ahol a rendelkezésére álló keret szorgalmasan gyakorolt: - Az akarással, az elvégzett munkával nem volt különösebb gond, a gyerekek mindent megtettek az alapozás és formába hozás időszakában. Az előkészületi kupamérkőzéseken formálódott a csapat. Sajnos, gondunk bőven van. Két kapusunk közül Skrachra néhány fordulóban nem számíthatunk betegség miatt, így csak a fiatal Böjti áll a kapuban. Valami megoldást kell találnunk, mivel egy „portással" igen veszélyes játszani. Remélem, a gondoktól függetlenül a tervezett 4-6. helyek valamelyikét sikerül megszereznünk - összegzett a szakvezető. Az olajosok holnap hazai környe- sével rövid időszak alatt nagyszerű sikert ért el: megnyerték a Nagykanizsán rendezett országos mini-bajnokság „nyugati" területi döntőjét s ezzel bejutottak az országos elődöntőbe. - A lányok mezőnyében is 8 csapat harcolta ki a kanizsai részvétel jogát. A rendezést mi kértük a szövetségtől és örömünkre szolgált, hogy megkaptuk - folytatta Gábor Erzsébet, aki a sikerről így szólt: -Első alkalommal kapcsolöatunk be, és értünk el szép sikert a mini-baj-nokságban. Heti 5 edzéssel, plusz hétvégi fizikai felkészítéssel dolgoztunk. Ugyanis a játék mellett értékelik a csapatot akadályfutásban, 30 m váltóban, úszásban, büntetődobásban, valamint magasságban is. No, mi ezúttal 1 első, 2 második ós 1-1 harmadik, negyedik ós ötödik helyezést értünk el s így az ösz-szesítésben az élen végeztünk, amit nagy sikernek tartunk. - Kik voltak a siker részesei? - A területi döntőn az összesítésben Máyer, Bodzái, Pintér, Ra-dics, Fáczán, Kovács, Szokol, Lánczos, Kucsebár, Hajdó, Dia-niska, Borsi harcolta ki a vasutassikert. Valamennyi játékos nagyszerűen teljesített, de ezért a névszerinti kiemelésre rászolgál Máyer Ot-tília, Pintér Áqnes, Radics Réka és Fáczán Mónika. Ez az eredmény egyben jelzi, hogy jó úton járunk, ami még szervezettebb és hatékonyabb munkára serkent bennünket, vezetőket és játékosokat egyaránt - mondta befejezésül Gábor Erzsébet edző. (Balogh) zetben kezdenek a listavezető Gödöllő ellen, akik kerete a következő: Böjti - Gombor, Kovács, Siti B., Juhász, Petó'', Kötó'' I., Vass, Mátyás, Buza, Ivanics és Szollár. A kanizsaiak a tavaszi idényben a következő időpontokban szerepelnek hazai környezetben. Április 13: Olajbányász - Sz. Köfém. Április 28: Olajbányász - Kisvárda. Május 12: Olajbányász - Áfor. Május 26: Olajbányász - Goldberger. Június 2: Olajbányász - Csepel Autó. Június 9: Olajbányász -Lőrinci Fonó. Június 16: Olajbányász - Debreceni Közút. | A Tungsram | férfi gárdája számára igen rosszul telt el az őszi sorozat, s a szerény képességű játékosokkal sem tudott mihez kezdeni az új szakvezető, Czimmer Tamás. - Az őszt gyorsan el kell felejteni, csak a jövőre szabad összpontosítani. Mindenesetre a megszerzett 6 bajnoki pont nagyon kevés. Nehéz lesz „felállni", pedig nagyon szeretnénk elkerülni a kiesést. A gyári és egyesületi vezetés maximális hozzáállást valósított meg. Eredmény, hogy hozzánk került Ra-dovics (Veszprémből) és Gró''ber (Keszthelyről) de nagyon sajnáljuk, hogy a komlói Szoporit - aki nálunk dolgozik - nem sikerült átigazolni - tájékoztat ifj. Pintér István szakágvezető. A kemény ós következetés munkáról közismert Czimmer Tamás irányításával január 2-án intenzív munkához láttak a kerettagok. Dolgoztak szabadtéren, az Olajbányász és a MÁV NTE munkacsarnokban. - Minden rendelkezésre álló időt maximálisan felhasználtunk. Jól tudom, hogy igen nehéz 3 hónapon jutott túl a társaság, dehát a célért, a bentmaradásórt rengeteget kellett tenni s ez érvényes a június 23-ig tartó tavaszi sorozatra is. Mindenki beállt a sorba, a lazítás ismeretlen minálunk. Remélem, hogy a Ká-lóczy, Bilicz, Szentes, Gró''ber, Rodek, Pánczél, Ojtó, Radovics, Kurusta, Tóth, Holl, Kosztolánczi, Hungler, Sebestyén, Sztfke és a Pécstől kölcsönkapott Balogh kerettagok képesek lesznek megbirkózni a feladattal, akik a további NB I B-s szereplést biztosítják majd a kézilabdát szerető kanizsaiaknak. Várjuk támogatásukat, buzdításukat - mondta a szakvezető. A lámpagyáriak a hétvégén Cegléden kezdenek, akik a tavasszal az alábbi időpontban lépnek pályára az Olajbányász munkacsarnokban: Április 7: Tungsram - Ózdi Kohász. Április 21: Tungsram -Csepeli Papír. Május 12: Tungsram - TFSE. Május 26: Tungsram - H. Szondi. Június 9: Tungsram - Taurus. Június 23: Tungsram Gyó''ri ÁÉV. Balogh Antal A kanizsai kislányok nyerték a területi döntőt Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Felelős szerkesztő: Mihovics József és Takáts Sándor. Tervező szerkesztő: Ferencz Gyó''zó". Szerkesztőség: 8801 Pf. 74. Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Telefon: 12-305. A szerkesztő bizottság tagjai: Pék Pál (művelődéspolitika, a szerkesztőbizottság elnöke), Kápolnás Zoltán (sport), Lengyák István (hétvége), Marton Györgyi (várospolitika). Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZÜV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dlj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél. pályán vesztettek az őket követő BKV Előre ellen. Most a tabellaszomszédok csaptak össze, de ebben nem volt köszönet, mert Szabóék nagyon gyengén játszottak. Ellenük biztosan nyertek 60:57-re a fővárosiak, akik már 18 ponttal is vezettek. A vendéglátók csak a befejező 5 percben nyújtottak elfogadható teljesítményt, Legjobb kanizsai dobók: Ácsné és Simonné 18-18. & A kosárlabda NB ll-ben is megkezdődött a rájátszás. Az egyik férfi csoportban a 3-6. helyért küzd a MAV NTE legénysége, amely a Soproni MAFC vendégeként 98:61-re vesztett. A MAV NTE II. leánycsapata csoportjában a 7-10. helyért mérkőzik. A kanizsai kislányok a Pécsi VSK II. ellen léptek pályára a Mecsek-alján és szoros j_átékban maradtak alul 54:45 (25:27) arányban. it A teke NB II. Nyugati csoportjában a kiesés eTIen küzd az üveggyár újonc férfi gárdája. Az utóbbi hat fordulóban nem ment a fiúknak, valamennyi találkozón vesztettek, akik most megszerezték tavaszi 3. győzelmüket. Ezúttal a Május 1. úti csarnokban 6:2 arányban nyertek a Mosoni Vasas ellen, miután öten is |