* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
35.22 MB | |
2021-01-06 16:23:25 | |
Nyilvános 889 | 1406 | Kanizsa 1990. 018-021. szám május | Cím: Kanizsa Alcím: Dél-Zalai Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével: II. évfolyam, 1.''. szám 1990. május 4. Ára: 9.60 Ft 9 Egy politikai lejáratási hadjárat célpontja voltam, amelyben Csengey Dénes minden eszközt igénybe vett Nem akartam felvenni Csengey modorát, mert hittem, hogy a győzelmet nem rágalomhadjárattal, hanem józan érvekkel kell elérnem - mondja Czo-ma László. (Cikkünk a 6. oldalon) Április 22. vasárnap @ Városunkban is több programra került sor a Föld napja jegyében. Az SZDSZ, a Fidesz, a Vállakozók Pártja és független szervezők felvonulást és műsort rendeztek, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelem jelentőségére. Az érdeklődés gyér volt, viszont reméljük, hogy a környezetvédelem végre városunkban is hatékony lesz. -------------Tti- EANIZSA VÁROSI HETILAP Volt egyszer egy kollégium avagy Szüsziphosz mindig újra kezdi TAVASZ Emléktúra © A Postás SE szervezésében első alkalommal rendezték meg a Thuiy György országos emléktúrát, amelyen mintegy háromszázan indultak. Az iskolák közű összesített pontversenyt a Mező Ferenc Gimnázium csapata nyerte. Vendégszereplés * Május 4-én NSZK-beli vendégszereplésre utazik a Zeneiskola tanári fúvósötöse. Nürnberg mellett, Sulzbach-Rosenberg-ben mutatják be műsorukat. Játékukról hangkazetta-felvétel is készül. Kinyit a Zöldtábor * A városszerte terjedő híresztelés ellenére június 18-án kinyit a Zöldtábor. Bár a faházak levegőjében a megengedettnél több a formaldehid, az szellőztetéssel eltávolítható, s a már elkészült nyári működtetési terv alapján a tábor megkezdheti munkáját. A főidényben ott üdülő mintegy kétszáz kisiskolás csekély, napi 35 Ft-os térítési dlj ellenében élvezheti a szünidő örömeit. Van itt egy Ugy. Nem az ÜGY, de ügu. Kedvetlen gimnazisták mondják, szkeptikus sztylok, rezignált, tanarok, A HIVATAL megint ránott az emberre. hiszpn mit számit a közösségi erdek, mit a szív joga, ha a ráció egyszer működni kfzd. fersze minden attól függ, kir\ek az agya kattog, s milyen érdek vezényli az rveket - hagyományosan, amúgy kelet-európai módon, urak és szolgák kommunikációs keptelensegével, a makacs csakazertis hántó mozdulatával, a hamis "presztízs ízetlen véctelTT\evel» pzóval van itt egy ügy. ÖsszevontaJf két kollégiumot, a „Cserháti Sándor" középiskolai kollégiumot es a Zfinyi Miklós Jiykollegiumot, fi gazdqságosság pzent elveivel indokolva, s az egeszet a Cserháti Sfinaor Mezogazdasaai es Gep_eszeti Szakközépiskola igazgatósa ala rendelve. S mindezt heves ellenállás után, jogser-to módon, ahogy az alábbiakban következik. Írásunk a 2-3. oldalon. Bakonyi Erzsébet felvétele ( kanizsaT 1990. május 4. Levelek A Zala Megyei Tanács Művelődési Osztálya Vezetőjének! Zalaegerszeg Tisztelt Osztályvezető Úr! A nagykanizsai Zrínyi Kollégium Szülői Munkaközössége megbízásából írjuk e levelet. A legutolsó szülői értekezleten tudomásunkra jutott az a terv, miszerint az intézményt a Cserháti Iskola igazgatása alá akarják rendelni. Mi, szülők azon a véleményen vagyunk, hogy ezzel a Kollégium önálló arculata jelentősen megváltozna. Indokaink a következők: 1. A jelenlegi nevelői munkát jónak es következetesnek tartjuk. 2. A fent említett munka következtében jó a tanulmányi fegyelem. 3. A kollégiumi légkör biztosítja a becsületes emberré nevelést. 4. A szálló intézmény megszűnése véleményünk szerint a gazdasági munkaban is több áttételt eredményez, ami a nevelési, szakmai munka eredményére is kihatással lesz, negatív irányba. A mai időben oly sokszor emlegetett gazdaszemlélet hiánya is felvetődhet, amely szintén a nevelői munka színvonalát csökkentheti. 5. Ha a kollégium intézményének önállósága megszűnik, kialakulhat egy olyan helyzet, hogy valós vagy vélt előnybe kerülnek azok a tanulók, akik az intézményt felügyelő iskolában tanulnak. Jelezzük, hogy kérésünkkel már személyen is megkerestük Zsoldos Ferencet, Nagykanizsa Városi Tanácsa Elnökhelyettesét. Kérjük, hogy szakmai szempontból ismételten vizsgálják meg eddigi elképzelésüket e tárgyban. Kérjük Önöket, hogy véleményükről szíveskedjenek tájékoztatni bennünket. Válaszukat Székelyi Lajos címére szíveskedjenek küldeni. Tisztelettel: Bázakerettye, 1989. március 24. Rónay Ferenc sk. 8738 Nevesvíd Jókai u. 1. 1''r.in itt agy ügy. Nem az ÚGY, de úgy. Keduetlen gtnmaztelók mondják, szkeptikus s/ubik, reztgnmt tanárok. A HIVATAL megint ránőtt ar emberre, hiszen m(l számit a közösségi eretek, mit a szív joga. fia a ráció ctyjwrr tnúkMltí kezel. Persze minden attól JUgg, kinek cu. agya kattog, s mttyen érdek vezényli a/, érveket - hagyományosan. amúgy kelet-európai módon, urak ex szolgák kommunikációs képtelensége-i t-i a makr cs esakaxértts hárító ma/.dulalái ni. c hamis presztízs (/ellen védelmével. £>vtft al van >it pgtt ügy Összevontak két kollégiumot, a „Cserháti Sándor" kö/óp Iskolát kollégiumot és a Zrlmjt Miklós Jtukcilléqlumat. a gazdaságosság szent elveivel indokolva, s «/ egészet a Cserháti Sándor $e/''T<i/dasági cs Gépészett Szakközép-iskola igazgatása alá rendelve. S mindezt heves ellenállás után. Joasértó módon, , aiáhbn xm követ Székelyi Lajos sk. S/M elnök 8887 Bázakerettye Fő u. 44. Kiss Sándor sk. 8761 Pacsa Gagarin u. 21. Ajánlott! Kapják: Címzett Zsoldos Ferenc Nagykanizsa Városi Tanács Szülői Munkaközösség A Zala Megyei Tanács VB. Művelődési Osztálya Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10. sz. 19.153/1989. VIII. Ea.: Rétvári Albin Tárgy: A Zrínyi Kollégium Volt egyszer egy helyzetével kapcsolatos válasz. Székelyi Lajos Bázakerettye Fő u. 44. 8887. Tisztelt Szülő! A Nagykanizsai Zrínyi Kollégium Szülői Munkaközössége nevében írt levelükre válaszolva a következőkről tájékoztatom: Az egy épületben elhelyezett két kollégium ügyének, további működésének rendezése, véleményünk kikérése mellett, a fenntartó Nagykanizsa Város Tanácsa hataskörébe tartozik. Mivel Zsoldos Ferenc tanácselnök-helyettes elvtársat személyesen ós levélben is felkeresték, az előkészítés során véleményüket mérlegeli, és ennek alapján tesz javaslatot a döntésre. Mindenesetre a leírtak mellett feltétlen szükséges a gazdasági szempontok figyelembevétele is. Ugyanakkor a levélben leírtakat Köszönöm. Örülök, hogy a kollégium tevékenységével elégedettek, a nevelői és tanulmányi munkát jónak és következetesnek tartják. Zalaegerszeg, 1989. április 10. Üdvözlettel: Jári Ferenc sk. osztályvezető A TÖRTÉNET Horváth Zsolt nevelőtanár: 1989. tavaszán a városi tanács hozott egy határozatot, hogy a két önálló kollégiumot, a Cserhátit ós a Zrínyit megszünteti, illetve a kollégiumokat a Cserháti Szakközépiskolához csatolja, s közős igazgatást hoz létre. Állításuk szerint ezt a döntést alátámasztotta a megyei szakigazgatási szerv véleménye is. 1990. máricusában a városi ügyészség ezt a döntést megóvta, s kimondta, hogy a városi tanács döntése jogsértő volt. Kanizsa: A városi tanács nem ismerte a rendeletet, vagy megkerülte azt? Az események meTyik verziót erősítik? H. Zs.: Utólag az derült ki, hogy nem ismerték a rendeletet. 1971-es tanácstörvényre hivatkoztak. Mikor az ügyészség felvetette ezt a kérdést, akkor ők a megyétől próbálták megszerezni a jóváhagyást, de a megye visszaírt, hogy ott semmiféle döntést nem hoztak. Kanizsa: Csak volt valami megegyezés, akár szóban is a megyei ós a városi vezetők között? Szoliva János, a Zrínyi Kollégium volt igazgatója: Feltehetően volt. Ugyanis Jári Ferenc (megyei osztályvezető - a szerk.) arra hivatkozott, hogy egy korábbi megállapodás szerint az összevont két kollégium iskolakollégium címén működik tovább. Amikor beszélgettem vele, egyértelműen hivatkozott egy ilyen megállapodásra. De több alkalommal is változott az álláspont. Az első az iskolakollégium kialakításának koncepciója volt. Erről Zsoldos Ferenc beszélt a Zrínyi Kollégium nevelőtestületével, majd újra tárgyalták a témát. Kanizsa: Milyen körben? Sz. J.: Amikor a nevelőtestületi beszélgetés után Zsoldos úr meghívott bennünket, jelen volt Janzsó Antal, a Cserháti Szakközépiskola igazgatója Feledi Adrienn, a volt Cserháti kollégium megbízott igazgatója, Tüske Tibor városi osztályvezető és Balogh György a pedagógus pártbizottság titkára. Kanizsa: Ekkor a két intézmény még külön futott? Sz. J.: Igen, s mindez még a tanács 1989. májusi döntése előtt volt. Zsoldos Ferenc bejelentette, hogy a megyei tanács szakigazgatási szervének véleménye alapján Zrínyi Miklós névvel új, önálló kollégium jön létre. Kanizsa: Oly módon, hogy ez csak gazdaságilag illeszkedik a Cserháti iskolához? Sz. J.: Önálló kollégiumról beszélt. Kanizsa: Mivel indokolták a Cserhátihoz kapcsolódást? Miért lett az önálló kollégium sorsa kérdésessé? Sz. J.: Rejtély. Csak azt tudom, hogy a Cserháti ragaszkodott ahhoz, hogy a két intézmény együtt működjön, mert így komplex az iskola. Kanizsa: A Cserháti ehhez csak azután ragaszkodhatott, hogy a Zrínyi hozzájuk költözött. Csak az együttlakás okán lehet a két intézményt azonos szempontok szerint működtetni. Mert mit mond a kronológia? 1987-ben költözött a Cserháti épületébe az a Zrínyi Kollégium, mely addig a Thury Szakközépiskolával közösen, de lekülönített költségvetésből gazdálkodott. Ez - gondolom - jó volt a Thurynak, hiszen a költségvetési rovatokon szereplő összegeket - anélkül, hogy a Zrínyi érdekei sérültek volna - szabadon kezelhette. Ugyanez érvényes most a Cserhátira is. Ki vetette fel tehát az összevonás gondolatát? Sz. J.: Először a városi igazgatói értekezleten vetődött fel, Tüske Tibor jelentette be. Erre én azt mondtam, hogy ez rendben is van, van benne ráció, de hogy milyen formában valósul meg az összevonás, az a kollégium nevelőtestületének véleményétől is függ. H. Zs.: Dobos Istvánnak, a Cserháti Kollégium igazgatójának szerencsétlen fegyelmi ügye indította el a folyamatot, 1988. november 22-e után. Kanizsa: Amennyiben akkor Dobos István megütötte egy munkatársát, s ezért igazgatói megbízatását elvesztette, s így egy vezetői állás szabaddá vált. H. Zs.: Igen. Dobos igazgató úrnak még volt vissza két eve. Megbízatását éppen akkor, novemberben hosszabbították meg. Kanizsa: Ha jól értem az ő személye azért fontos, mert van egy állás, amit be kell tölteni, egy olyan kollégiumban, amellyel immáron egy eve társbérletben létezik egy másik. Fölmerültek-e nevek? H. Zs.: Külön a Cserháti Kollégium számára nem! Kanizsa: Következésképpen a Cserháti iskola vezetése ezt az alkalmat használta fel az összevonásra. Erről tájékoztatta Tüske Tibor az érdekelteket? H. Zs.: 1988. decemberében. Kanizsa: Javaslat volt, vagy döntés? Sz. J.: Döntést közöltek. H. Zs.: Gazdasági indoklás volt csupán, mondván; a város nem bír el két kollégiumot, jobb az összevonás. Ezt mi el is fogadtuk. A vita lényegileg azért alakult ki, hogy ez az összevont kollégium önálló legyen-e, vagy pedig a Cserháti iskolához csatolják, mint iskolakollégiumot. Kanizsa: Fontos itt annak a rögzítése, hogy amikor beköltöztek a Cserháti Kollégium épületébe, társbérlőként, a Zrínyi változatlanul a Thury költségvetésében szerepelt. Ugyanakkor az épületben volt egy másik kollégium is, mely a Cserháti költségvetésén futott. Sz. J.: Igy van. 1989. tavaszán kijött hozzánk Zsoldos Ferenc meg Tüske Tibor, s beszélgettek velünk. A mi legfontosabb indokunk az volt, nogy a Zrínyiben négy iskolához tartozó gyerekek laknak, sajátos 1990. május 4. ( KANIZSA) 3 nevelési metódus érvényesül, nem kötődhetünk egyetlen iskolához. Ez behatárolja a mozgásterünket, H. Zs.: Én úgy emlékszem, hogy Zsoldos Ferenc és Tüske Tibor azzal az elképzeléssel érkezett, hogy nálunk iskolakollégium lesz. A beszélgetés után aztán változott az elképzelés. Sz. J.: Ezt azzal igazoljuk, hogy a nevelőtestülettel folytatott beszélgetés után, 1989. márciusában újra a tanácson találkoztak az említett vezetők. H. Zs.: De a megyei vezetés ekkor az önálló kollégiumot támogatta. Kanizsa: Ezt hogyan fogadta Janzsó Antal igazgató? Sz. J.: Fel volt háborodva. Szerinte ez 180 fokos fordulat a korábbi megállapodáshoz viszonyítva. Kanizsa: ...amely kik között jött létre?, Sz. J.: Érdeklődtem, nem derült ki. Janzsó Antal viszont tudta, hiszen hivatkozott rá. Kanizsa: Végül is Janzsó Antal Zsoldos Ferenc szemébe mondta, hogy elvtelen fordulat történt, s azért címezhette ezt az elnöknek, mert ő nyilván tudott róla. Hogyan reagált Zsoldos Ferenc? Sz. J.: Janzsó Antal még megkérdezte tőle: Ez végleges döntés? Zsoldos azt mondta, nem, ez a pillanatnyi helyzet szakvélemény alapján. Janzsó kérte, ha az ügy érdekében még lehet tenni valamit, az elnök hívja meg Jári és Szalay urakat, (Szalay Dénes a megyei tanács elnökhelyettese - a szerk.) Kanizsa: Kik vettek részt a megbeszélésen? Sz. J.: Zsoldos, Jári, Szalay, Janzsó, Feledi Adrienn, Sárvári László (a Cserháti iskola igazgatóhelyettese - a szerk). Minket csak később hívtak. Ott került szóba a kollégiumi téma. Kanizsa: Ki vetette fel. Sz. J.: Ha jól emlékszem Szalay úr. Az ő véleménye az volt, hogy az iskolakollégiumé a jövő, s bár ő árkon túli gyepmester, emelett van. Kanizsa: Egy pillanatra tegyünk kitérőt! Az iskolakollégium fogalma már többször elhangzott. Ez, ha jól tudom, egy iskolát és a hozzá csatolt kollégiumot jelenti, amelyben elsősorban az iskola tanítványai laknak, a kollégium nevelői pedig az iskola nevelési és oktatási programjának rájuk eső arányos részét valósítják meg, a maguk eszközeivel, [gy van? H. Zs.: Klasszikus értelemben igen, esetünkben nem, hiszen Kollégiumunkban több iskola tanulói élnek együtt. Kanizsa: Ezért ez a tervezett intézmény aligha lehet iskolakollégium. Az ugyanis - éppen az előbbi meghatározás alapján - nehezen képzelhető el, hogy egy esetlegesen összeterelt, különböző nevelői hatásoknak kitett, heterogén diáktársaságból iskolakollégiumi közösséget lehetne szervezni. Mert vagy az eredeti iskolai koncepció sérül, vagy a sajátos kollégiumi nevelési elv. H. Zsolt: Igen, persze. A másik lényeges kritérium, amit régen meg tudtak valósítani, nogy az iskolában tanító tanárok egyben a kollégium nevelői is. Ezzel az összevonással ez sem teljesülhet. A délelőtti és a délutáni követelményszint ketté válik, és iskolakollegium már ezért sem jöhet létre. Kanizsa: Ahogy az Önök intézményét létrenozták, az inkább szokványos diákotthonnak minősül. Viszont az egykori Zrínyi jó úton haladt afelé, hogy valódi kollégiummá legyen. Sz. J.: A „Kiváló Kollégium" cím elnyerése ezt jelzi. Kanizsa: A gyerekekkel beszélgetve azt tapasztaltam, hogy szívesen laktak a Zrínyiben, valódi otthonuknak érezték. Családias együttlétről baráti segítőkészségről beszéltek, de az összevonás után mintha elkedvetlenedtek volna. Janzsó Antal szeptember 4-i évnyitó beszédét például merevnekj távolságtartónak, lekezelonek érezték. Rossz szájízzel kezdték az évet. Lógott az orruk, és magyarázatként azt hajtogatták, hogy az összevonás után nem találják a helyüket. H. Zs.: Az első elbizonytalanodás ott kezdődött, amikor a régi épületből ki kellett költözni. Bár a dolgot, a könyvtár problémája miatt, még csak megértették volna. Ezután egy epü-letben működött a két kollégium, és természetszerűleg nem tudtuk azokat a feltételeket megteremteni, melyeket a régi helyen. Végül jött a döntés az összevonásról, s ezáltal 180 főt zártak össze. S hol voltak már a régi eredmények, amikor az egykori kisközösségben sikerült elérni a bukásmentességet, amikor az idősebbek mentorként állhattak a kisebbek mellett, amikor a jó minták alapján kialakulhatott egy helyes magatartási norma! Az egész egyszeriben szétesett. Kanizsa: Az, hogy a nevelési kudarc előbb-utóbb bekövetkezik, kézenfekvő volt. Döbbenetes, hogy Janzsó Antalék ezt nem tudták prognosztizálni. Gazdasági racionalizálásra hivatkozni, amikor a személyisé- §et kell menteni, nemcsak hi-a, bűn! Igazolja-e valami a hivatal érvelését? Sz. J.: Ki tudja? Mi nem érzünk változást. Nem jut se több, se kevesebb mint amikor a Thury költsétvetésén voltunk. Mindenesetre a ránk jutó résszel akkor önállóan gazdál- kodtunk. Most mindenhez Janzsó Antal engedélye kell. Kanizsa: Föltehető, hogy a Cserháti hasznot húz abból, hogy szabadon gazdálkodhat a Zrínyi pénzével? Sz. J.: Ezt így nem állíthatjuk. Kanizsa: Nem kell állítani, de ha a költségvetés egészéből nem hívható le a kollégiumi elkülönített keret-összeg, akkor X rovatról Y-ra a pénzeket át lehet tenni, és a végső egyenlegig szabadon lehet gazdálkodni. H. Zs.: Ebben a kérdésben tudok konkrétumot mondani. Tóth Lajos ós én megbeszélést folytattunk Zsoldos Ferenccel, melyben előkerült a költségvetés különválasztásának témája, s akkor az elnök teljes mértekben egyetértett azzal, hogy mivel fejkvóta rendszer lép eletbe (a kollégiumi tanulók esetében 44 ezer Ft/fő, illetve középiskolai tanulókra 39 ezer Ft/fő), lényegileg az iskolakollégium felallása esetén sem lehet összekeverni az iskola és a kollégium költségvetését. A fő indok ugyanis az, hogy az iskola aligha diszponálhat olyan kollégiumi pénzek fölött, melyek nem az ő gyerekeit illetik, főleg ha azok nem kollégisták. Hangsúlyozom: nálunk öt iskola gyereke van. Persze cserhátisok is. De ilyen címen összevonni a pénzeket? Kanizsa: Szép! Ez körülbelül olyan, mint az erdélyi iskolák magyarnyelvűségének ügye. Ha ott egyetlen román gyerek akad, a tanítás nyelve azonnal románná lesz. A dolog tehát körbeért. Egy, az iskolakolégi-umok klasszikus követelményeinek meg nem felelő, heterogén összetételű intézményt minősítenek iskolakollégiumnak, s ezen a elmen költségvetésileg az anyaiskolához csatolják -amely természetesen nem anyaiskola, hiszen a gyerekek több, mint ötven százaléka nem cserhátis - önállóságát megszüntetik, sajátos nevelési munkáját kibontani nem engedik, s hatalmi szóval irányitjak. S mindezt az ügyészség és a minisztérium által megállapított törvénysértő módon. Igencsak főbekólintó összegezés. Van azonban még néhány apróság. Tudjuk, hogy 1989. áprilisában, a tanácsülés előtt a vb nem foglalt állást. Tudjuk, hogy az érdekelt kollégium vezetőit a vb-ülésre nem hívták meg, s csak kiszivárogtatás révén értesült a döntés elodázásáról. Csakhogy a vb-ülésén hivatalból ott van az ügyészség képviselője, sőt a vb-nek két jogász tagja is van. Éltek-e jogi kifogásokkal? Sz. J.: Nekünk ezt senki sem említette. Kanizsa: Ha a vétó elmaradt, mert úgy tűnik, elmaradt, meglepő felületesség látszik. Bar feltételezhető, hogy a tanácselnököt a jogi háttérről nem tájékoztatták pontosan, s ő a szülői munkaközösség hozzá és a Megyei Tanácshoz írt, az eredeti állapotot követelő levelének érvelesét figyelmen kívül hagyva, gazdasági és más racionális okokra hivatkozva a tanácsülésen jóindulatúan javasolta az összevonást, ahogy aztán a városi tanács 17/1989. sz. rendelete azt rögzítette is. Mindez történt abban a szellemben, ahogy Jári Ferenc megyei művelődési osztályvezető a szülőknek megírta: „Az egy épületben elhelyezett két kollégium ügyének, további működésének, rendezése véleményünk kikérése mellett, a fenntartó Nagykanizsa Város Tanácsa hatáskörébe tartozik." (sic!) Sz. J.: Így van. Kanizsa: A tanácsülés után napvilágra került, hogy a döntés jogsértő. H. Zs.: A Minisztertanács 34/1986-os (VIII.26.) sz. rendeletének 8. §-a mondja ki, hölgy az ilyen eljáráshoz a Művelődési Minisztérium egyetértését ki kell kérni, csak azután születhet megyei határozat és városi döntés. E rendelet alapján állapította meg az ügyészség, hogy jogsértés történt, s kötelezte a városi tanácsot a döntés visszavonására. Csakhogy az idei második tanácsülés halasztódik, s most, amikor mindenki váltásra vár, fölülrá a tanács mandátuma júniusban le is jár, aligha remélhetünk gyors határozatot. Van egy ügyészi végzés, s nincs, aki állást foglaljon. Kanizsa: Valószínű, hogy a szakigazgatási szervek és az előterjesztők a tanácstestületet félretájékoztatták, s ezért a döntésért a testület egésze nem hibáztatható. Miből származott mégis a huzavona? H. Zsolt: A jelenlegi tanácsi apparátus működésének képtelenségéből. Egy biztos: a tanács Kivárásra játszik. Kanizsa: Summa: A jelenlegi tanácsi vezetéstől nem várható a döntés megmásítása, a kollégium önállóságának helyreállítása. Marad a Cserhátinak mindenképpen kedvezőbb felállás. H. Zs.: Azért van még egy szalmaszál. Ha a minisztérium az említett rendelet szellemében a Zrínyi kollégium megszüntetésébe és az összevonásba nem egyezik bele -aminthogy eddig sem tette —, akkor a tanács sem hozhat ilyen értelmű határozatot, mert az jogszabály-ellenesnek fog minősülni. Kanizsa: Úgy legyen! ͧÍÍfí Ifpffl ÚJv, llffiSfiti avonbin fflill u''Ujtik: telefonok n l®|| muköUiií ÍÍi!l Ipp l^stuuk n ji>-.;nr./, i|||||iaiöill iiglflil k''lf k tani bajs/.t kf:''dö<Uk. s a pöjfes/-ked<5 butaság üli majd torát. De akik már ma is támadják a kollégium nevelőit, tudják-t. hogy mit tsoleks/enek? avagy Sziszitphosz műidig újrakezdi kollégium Szülők, Izgatott gyerekek gyülekeznek a Péterfy Altalános Iskola aulájában. A kis lusták óvodás életük megmérettetései után az első felvételire készülnek -felvételiznek a testnevelés tagozatra. - Iskolánk megalakulása óta működik a testnevelési tagozat - tájékoztat Barabás László igazgató. - Ml voltunk az első „tagozatos iskola". Az érdeklődés is ezzel volt arányos, nagy volt a túljelentkezés. Mára ez nem mondható el. Nagyobb a vonzereje azoknak az iskoláknak, ahol idegennyelvet tanítanak. - A testnevelés tagozat eredményei országos hírűek. Kétszer nyertek úttörő olimpiát, s az iskola adja az Olajbányász kézilabda utánpótlását. Az Önök növendéke volt Németh Helga, Siti Bea. Még ez sem elég vonzerő? - Úgy gondolom, elsősorban szemléleti problémákkal kell küzdenünk. A szülők sok esetben megfeledkeznek arról, hogy a szellemi terhelést is jobban bírja az a gyerek, akinek a fizikuma, állóképessége fejlett. Arról nem is beszélve, hogy a sportolás fegyelemre szoktat, az edzések megkövetelik a tudatos napirend kialakítását - mondja az Igazgató. Beszelgetésünk közben -ahogy a „nagyoknál" -megkezdődött a felvételi, Petike doktornő alaposan megvizsgálja a gyerekeket, aztán jöhet a tornateremben az igazi megmérettetés. Kell itt versenyt futni, kis-labdát hajítani, labdát pattogtatni. A két testnevelőnek - Pusztai Lászlónak és Rezsek Győzőnek - minden gyerekhez van egy-két kedves szava, de a „felvételi" izgalma Igy is átsüt a kicsiken. Nagy a tét: tagozatosba jár-e a lurkó. - Két gyerekem már jár ide, testnevelés tagozatosok - mondja Dr. Denesné Dr. Csere Mária. Úgy tapasztalom, hogy a tagozat a gyerekek testi és szellemi fejlődése szempontjából is nagyon jó, s elsősorban alsó tagozatban. Felsőben talán jobb lenne, ha nem lenne ilyen szigorú a testnevelés, mert akkor a tanulásra is több idő jutna. Itt nem állja meg a helyét az a gyerek, aki bukdácsol. Egyszerűen nem tud eleget tenni a tanulás és a sport támasztotta követelményeknek. De a saját gyerekei- men tapasztalom, hogy kevésbé fáradékonyak, és lényegesen kevesebbet betegek. - Mik a tapasztalatai a felvételizőkről? - kérdeztem Pusztai Lászlót. - Az a meggyőződésem, hogy az óvodák nem a legtehetségesebb gyerekeket küldik ide. Ha a szülők többet tudnának az iskola eredményeiről, talán nagyobb lenne az érdeklődés. Nem olyan régen még válogathattunk - mondja. - Az országban egyébként többfelé szakítottak a hagyományos testnevelés tagozattal, s helyette a különféle sportágakra szakosodott osztályokat hoznak létre. Nagykanizsán - éppen a hagyományok miatt - nagyon jó lenne, ha egy kö- megint aláírt, én nem. Ettől függetlenül én is éppen úgy jártam a közösbe, mint a rendes tagok; anyám nevére gyűjtöttem a munkaegységet. Ha valaki jól hajtott^ egy nap megkereshetett kettőt is. Hogy mit ért az? Hatvankettő nyarán például kézi kaszával learattam 28 hold gabonát. Kaptam érte holdanként 50 kiló búzát, meg összesen 600 forintot. Emellett eljártam a cséplő- géphez zsákolni, amikor meg idom engedte, a Terményforgalmi Vállalatnál végeztem alkalmi munkát. Közben természetesen kis zártkertünket is meg kellett művelni. Hogy mennyit dolgoztam naponta? A nyári időszakokban tizenhat óránál is többet. Sajnos muszáj volt csinálni, ha egyáltalán elni akartunk. 1963-ban megnősültem, édesanyám ugyanabban az évben meghalt. Megint csak másodmagammal maradtam. Kivettem a szövetkezetből a földünket, mert én soha nem voltam tag. A feleségemmel újra elkezdtünk gazdálkodni, megint csak zéplskola magára vállalná a kézilabda utánpótlás nevelését. - A felvételi jó alap a testnevelés sokoldalú tanításához? - Hát... - mosolyodik el Pusztai László -, a külső szemlélő számára talán igen. De a tornatermünk kicsi, még egy kellene! A pályák száma ugyan elég, de eső után használhatatlanok. Tréfásan úgy szoktam fogalmazni, hogy úszáshoz sekélyek, labdajátékokhoz mélyek... A felvételi időközben befejeződik, egy anyuka azt mondja .....ha nem veszik fel a tagozatra, másik iskolába viszem a gyereket..." A Péterfy iskola négy testnevelője viszont bízik abban, hogy az idén is „összejön" a testneveléstagozat! M. Gy. a nulláról indulva. Foglalkoztunk fenyővel, teheneket, disznókat tartottunk. A karácsonyfából összejött évente 30-40 ezer forint, a borjakat mindig eladtam, meg a tejért is eleg szép pénzt kaptunk. Ebből aztán sikerült építeni egy kis családi házat. Nem nagy előszoba, két szoba, spájz, fürdőszoba van benne. Nekünk ez elé£. Nem foglalkozunk már fenyővel, tehén is csak kettő van. Ebben a változó politikai, gazdasági helyzetben kétszer is meg kell gondolni, hogy belevágjon-e valamibe az ember. Ha én elmegyek a boltba, annyit fizetek, amennyit a pénztárgép mutat. Nem szólhatok, mert tudom, hogy az árak emelkednek. Viszont, ha én a kanizsai piacon három forintért kínálom a tojást, akkor már ferde szemmel néznek rám. 53 éves elmúltam, és őszintén szólva kicsit elfáradtam. Munka így is van, hiszen a szőlőt, meg a kertet meg kell művelni, de agyon már nem hajtjuk magunkat. Nincs miért. Volt egy fiúgyermekünk, sajnos 14 éves korában meghalt. Abban bízunk, hogy a hátralevő éveket már nyugodtabban éljük le... Lejegyezte: Zámbtf Árpiid A törtenelem sodrában Édesapám 1945-ben meghalt - kezdi a történetet Zsoldos Péter sandi gazdálkodó. - Alig emlékszem rá, hiszen nyolc éves sem voltam még. Hárman maradtunk, az anyám, a nővérem és én. Ott volt a 13 hold föld, benne szőlő, szántó, gyümölcsös, meg az állatok. Kisgyerek voltam, de amiben tudtam, segítettem. Iskola után megetettem a teheneket, kitrágyáztam alóluk, mert anyámék vagy a hegyen, vagy a mezőn dolgoztak. Szóval korán megismerkedtem a mezőgazdasági munkával, ami aztán a véremben is maradt. Tizenkét éves koromban már kaszáltam. Akkor még nem voltak kombájnok, nekem kellett learatni 7-8 hold gabonát. Árpát, búzát, rozsot, zabot. Most, hogy visszaemlékszem, bizony azért a kaszálásért nem adtak volna Nobel-díjat, detlen „rendek" voltak."'' Persze ahhoz, hogy aratni lehessen a földet ftíl is kellett szántani, meg elvetni. Olyan kicsi voltam, hogy az ekét nem tudtam föltenni a szekérre. Karót kötöttem utána, arra tettem föl. Járomba fogtam a teheneket - mert lovaink nem voltak -, és úgy vonultunk a mezőre. A faluban sokszor meg is mosolyogtak, de nem tehettem mást. 1951-től már csak ketten gazdálkodtunk az édesanyámmal, mert a nővérem férjhez ment. Anyám a szőlőhegyen dolgozott, én meg a mezon. Aztán 1955 őszén nálunk is Egyedül is, hittel „megszervezték" a tsz-t, anyám aláírta a belépési nyilatkozatot, én nem. Mindent be kellett adni a közösbe, nemcsak a földet, az állatokat, a szerszámokat is. Szóval kifosztottak bennünket. Egy év múlva jött a forradalom, fölbomlott a tsz. Visszakaptuk a földet csak nem azokat a területeket, amelyek a miénk voltak. Kezdhettünk mindent élőiről. Mire talpra állhattunk volna, akkor meg - 1959-ben - újra tsz-t szerveztek. Most már nem titok, hogy hogyan. Azzal fenyegették az embereket, hogy aki nem lép be, azt elviszik az Alföldre. Anyám „Ha nem veszik föl, másik iskolába viszem..." Felvételi a Péterfy iskolában „A föld szeretete a véremben maradt" 1990. május 4. ( kanizsa t" Április 23., hétfő, este 6 óra. A 7-es út és a Kinizsi utca kereszteződésénél lévő oszlopnál egy férfi es egy no. Vödör, surolókefe spaknl. Érdeklődve szemlélem, hogy mit csinálnak, mert látszik, hogy nem a Városgazdálkodási Vállalat alkalmazottai. Az oszlop tövében törmelék, hordalék, Kampány után paplrvakarék. Szívesen válaszolnak, de a kezük egy percre sem áll meg. A Kele-házas-pár, bevallása szerint „elvhűségből", mint MDF aktivisták megtisztítják a plakátoktól az útszakaszt. A Kúnfi téri autóbuszmegállótól a kenyérgyárig terjedő részt vállalták. Várom a többi „elvhű" pártaktivistát! A „Tiszta oszlopot, rendes hirdetőtáblát minden utcának, térnek" c. mozgalom még fogad jelentkezőket. Hadd sétáljunk a dolgos, tiszta, művelt, emberséges magyar népről szótő plakátok között a virágos utcákon. Bné Betöréses lopás Április 23-án hajnalban a déli városrészben ismeretlen tettesek téglával betörtek a Béke úti vasúti sorompó közelében lévői a Zala megyei Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat, illetve Pulger Lajosné szerződéses üzletvezető által üzemeltetett 18. sz. vegyesbolt kirakatát. és a bolthelyiségbe behatolva közel 1500 Ft értékű árut - főleg konzerveket és szeszesitalokat - tulajdonítottak el. Az üvegkár számlázott értéke 2863 Ft. Ugy látszik a rendőrjárőrök a város más részében ellenőriztek, a környék lakói pedig mélyen aludtak... (ti-nyi) Pestis Megrettentek a sertéstartók a környékbeli falvakban. Pestis pusztítja, tizedeli az állományt. Mert szegény embert az ág is húzza. De milyen ág! Honnan jött a pestis, amellyel nagyon sok embernek okoznak álmatlan éjszakákat és súlyos anyagi kárt? Van egy réteg az állattartási láncban - a kupeceké -, amely az egész országot bejárja, és abból él, hogy felhajtja az ország egy pontján az olcsó malacokat, es eladja drágán a másik piacon. Ez a pestis pusztít, hiszen a drágítást hurcolja végig az országban. Klem artana gondolkodni. Mert kinek kellenek a viszonteladók? Kinek? V.J. Sár Ilyen is alig van az üvegházban: a sok szép virág között sár! Mert új társasjáték indult az újságban néhány hónappal ezelőtt Kanizsáról: Főkertészeket sá-roznak, hetente. Olyan az egész, mintha a megyének csak ebben a szegletében lenne sár, sáros virág, és sáros Kertész. Ha így van, akkor a megyei Kertészek valószínűleg nem vettek észre semmit, vagy - éveken át - nem akartak észrevenni semmit. Most hol vannak a megyei Főker-tészek, akik választ tudnának adni arra, hogy miért nem zárták el akkor a főcsapot? Hol és mennyiért adnak ma tanácsot a város sáros főkertészeinek? Csak az a bizonyos három majom Juthat eszünkbe: a süket, a vak és a néma. De azért furcsa, hogy ebben a városban manapság mindenki sáros. Sáros Kertészek sáros virágokat árulnak, és mindenki marad a helyén. Itt nem tiltakozik senki, nem kéri ki magának nyilvánosan senki, hogy az egész csak rágalom. Nem indít senki senki ellen vizsgálatot. Itt mindenki tovább süti a maga sáros pecsenyéjét? Ha önmagunkat nem tiszteljük, legalább a várost ne sározzuk bel Mert a szennyest nem szokták kiteregetni, még a Zala táján sem. Azt mondják, a kiskertészt kirúgták, mert a trágyarakás tövében megivott egy felest és haldokló anyjának vitt egy szál virágot. Az Isten adta, hát nem fizette ki. De ejnye-ejnye, kisker-tészl Még azt sem tudta, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek? (sery) A kert részlete (Fotó: Farkas Zoltűn) fa- és cserjefaj és fajta található a kertben, s nagyobb részük örökzöld. Csoportosan és szoliterben egyaránt Jó ízléssel rendezték az egészet. Ritkaságokkal is találkoztam. Tu-lipánfa, szaváraciprus, ritka oregoni álciprus-váitozatok, borókák és tiszafák sorakoznak ott, holott ezek ritkák az iskolakertben. S ami szinte hihetetlen: a növé- téssel gondozottak, igen szépen fejlödnek és díszértékük maximálisan érvényesül. Farkas Zoltán igazgató úrtól tudom meg a legfontosabb okot: - Az Iskola 1982-ben Indult. Már a kivitelezéskor elültettünk jó pár nyugati tu-ját, díszítő térhatároló funkcióval. A növény telepítés saját erőből, saját elhatározásból folytatódott. A Dél-Zalai Erdészet tervezte meg a továbbiakat, és adott növényeket. Segített a Városgazdálkodási Vállalat palini csemetekertje, de számos szép növényt hoztak magánemberek és az iskola tanárai is. - A növények érkeznek ma is, de kl gondozza a kertet? - Torma József és Miho-llcs István fűtőkarbantartók dolgoznak benne, s tanúsíthatom, nemcsak munkaidőben. Munkájukat nagy odaadással és szakértelemmel végzik. Miholics István vagy az őt körülvevő gyerekek fejét simogatja, vagy a gondozására bízott növényeket. Valóban, magam is irigylem az iskolát mindezért, s szor ritkának mondható fajokat is. Felesége segítségével valósult meg az, hogy márciustól novemberig szinte mindig nyílik valamilyen virág az iskola környékén. Megpróbáltam összeszámolni a fajokat és fajtákat, de feladtam. Körülbelül 60 nyek egészségesek, nem sérültek, pedig nincsenek elzárva a gyerekek elől. Talán nem is olyan romboló, pusztító a mai lakótelepi ifjúság, ha értelmét látja a szépnek. Hoinonnay Szabolcs Nem mindennapi látvány fogadja a látogatót, ha betéved a nagykanizsai Hevesi úti Általános Iskola kertjébe. Nálunk még ritka, ha egy iskola, ráadásul egy ekkora intézmény, kellő nagyságú területen fekszik, és az a terület pompás növényekkel van beültetve. Ami még ennél is ritkább, hogy a növények hozzáér- bizony jó lenne, ha minden oktatási intézmény kertjének gondozását hozzáértőkre tudnák bízni. Mert az iskola Pista bácsija időközben kertésszé lett, pedig eredeti szakmája tengerész. Vajon a tenger kék hullámai Is úgy nyugtatták a szemét, mint a növények zöldje? fylert nem elégszik meg a növények beszerzésével, maga szaporítia őket; sok- Díszkert a betondzsungelbeií ( kanizsa ) 1990 május ~ „Sokkal tragikusabb a helyzetünk, mint ahogy a köztudatban él" 6 Előadás Április 25-én, főleg középiskolás résztvevőknek tartott dedikálással egybekötött előadást, saját könyvének alapján, Fenyvesi László történész. A nagykanizsai Helyőrségi Klubban rendezett Mátyás fekete serege című est Mátyás halálának 500. évfordulójához kapcsolódott. Versmondó verseny Salgótarjánban a Kohász Művelődési Központban rendezik a vasas vers- és prózamondók III. országos találkozóját április 29 és 30-a között. Nagykanizsát a Tungsram RT Hevesi Sándor versmondó körének négy tagja képviseli. Kiállítás Zalai hímzésekből, faliképekből, mángorlókból nyílt április 29-én 10 órakor kézimunka és fafaragó kiállítás Zalako-márban a helyi hímző és fafaragó szakkör munkáiból. Vetélkedő Elsősegélynyújtásból rendeztek versenyt a város középfokú iskoláinak Nagykanizsán. Az Úttörőházban versengő csapatok közül első helyezés a Landler Gimnáziumé lett. Mögötte a Wink-ler Lajos Vegyipari Szakközépiskola 1-es számú és a Mező Ferenc Gimnázium csapata végzett. A megyei versenyen így a Landler Gimnázium, az ipari iskolák közül pedig a 406-os Szakmunkásképző Kollégiumának csapata indulhat. Dr. Czoma László független országgyűlési képviselő a kanizsai reformkör vendége volt. 1990. ápr. 19-én, csupán néhány percet késve futott be a szakmunkásképző kollégiumának társalgójába. Közvetlen modorú, barátságos, meggyőző személyiség. Magáról csak annyit mondott, hogy zalaszentmihályi születésű, de gyermekkorától Nagykanizsán élt. Ezer szál fűzi a városhoz melyet szeret, ezért is jött szivesen. Ezután már csak az országos gondokkal foglalkozott. Röviden vázolta az ország helyzetét, cseppet sem titkolva, hogy milyen nehéz munka vár az új kormányra és a képviselőkre. Hangsúlyozta, hogy megnőtt a független képviselők ázsiója. Egyre több párt keresi velük a kapcsolatokat, és kéri véleményüket. Mint mondotta, ők dönthetnek egyedül a parlamentben, úgy hogy nem befolyásolja őket a pártállás. A független Magyarország megteremtése az egyetlen járható út, s ezt végig kell járnunk. - Mi minden pártnak segíteni akarunk - mondta Czoma László. - Csak az ország érdekeit tarthatjuk szem előtt, és ezért ha kell, ellenzékiek, ha kell, kormánypártiak leszünk. Az ország még egyszer nem juthat oda rossz vezetés miatt, ahová került. De ma még nem világos, hogy a pártok mit akarnak. Érdekességként említette, hogy egyedül az MSZP nem kereste velük eddig az együttműködést. - Sajnos, a pártok jelenleg csak az adott keretekben tudnak gondolkodni -tette hozzá. - Az MDF német segítséget remél, pedig az NSZK a német egyesítéssel hosszú évekre minden pénzügyi erejét le fogja kötni. A KDNP és a kisgazdák olasz és francia kapcsolatokat szorgalmaznak. Ezért jogos a kérdés: hogyan tovább? - mondta Czoma László. 1945 után úgy kezdtünk új országot építeni, hogy nem vettük figyelembe az előző 1000 évet. Most az utolsó 45 évet akarjuk elfelejteni? Hiszen megfigyelhető a pártok kö- zött a nézeteltérések éleződése, a miniszteri tálcákért vívott kíméletlen harc. - Ez a helyzet - fejezte be rövid előadását. - Hogyan tudta Csengey Dénest a választásokon imponáló előnnyel legyőzni? -kérdeztük Czoma Lászlót. - Őszintén megmondom, győzelmem Csengey Dénes érdeme. Egy politikai lejára-tási hadjárat célpontja voltam, amelyben Csengey minden eszközt igénybe vett. Nem akartam félvenni a Csengey modorát, mert hittem, hogy a győzelmet nem rágalomhadjárattal, józan érvekkel kell elérnem. Úgy gondolom, igazamat a választások eredménye is hitelesíti. - Mi a véleménye a kisgazdapárt földosztási törekvéseiről, van-e okunk emiatt aggódnunk? - Nehéz kérdés, miatta ma sokaknak fáj a feje. A kisgazdapárt amekkora vehemenciával indult a földet vissza jelszóval és a TSZ-ek szétrombolásának gondolatával, mára higgadtak le az indulatok. Már ők is sokkal józanabbul mérik fel a realitásokat. Nem kétséges, hogy azok akik földet akarnak, kell, hogy kapjanak és annyit, amennyit meg tudnak művelni. A kártérítési követelések azonban túlzóak, hisz az 1947 előtti állapotokat lehetetlen visszaállítani, halálozások, összefonódások és a szerkezetátalakítások miatt, és nem is lenne egészséges. A mezőgazdasági nagyüzemek felbomlasztása pedig az ország következő éveinek kenyerét tenné kockára. Ezt senki nem merné kockáztatni. - Mit tart az önkormányzatról? - Az új kormány és az országgyűlés legelső feladatai közé fog tartozni ez a kérdés. Ami eddig az országban településfejlesztési koncepcióként szerepel, az katasztrófa. Azok a települések fejlődtek, és mások kárára, amelyek felfelé remekül hajbókoló apparátussal rendelkeztek. Ugy gondolom, nem véletlen az, hogy szélsőséges esetek vannak nálunk. Hadd mondjak egy zalai példát! Nagy- kanizsa és Zalaegerszeg viszonyát. Nagyon sokszor vívtam késhegyig menő vitákat a zalaegerszegi vezetéssel, így most is csak ismételni tudom, miszerint Zalaegerszeg Nagykanizsa rovására fejlődött. Ne kelljen példákat sorolni arra, hogy milyen létesítmények épültek meg jóval előbb ott, csak mert Zalaegerszeg megyeszékhely. Az önkormányzatok meg fogják mutatni, melyek azok a települések, amelyek alkalmasak a továbbfejlődésre. A mostani példával élve: Nagykanizsa lehetőségei sokkal jobbak Zalaegerszegénél, de kihasználásukhoz egy bátor, új, kezdeményezni merő, rugalmas vezetésre lesz szükség. - Várható-e, hogy a vál-lakozók végre szabad kezet kapnak? Számításba veszik -e a vállalkozásban rejlő eddig kiaknázatlan lehetőségeket? - A vállakózások: külön fogalom! Az, hogy az eddigi pártállamban a mostohagyerek szerepét töltötték be, mindenki tudja. Hatalmas lehetőségek rejlenek a vállalkozókban, és ezeket ki nem használni, ma már bűn lenne. Tulajdonképpen csoda, hogy a vállalkozói kedv még nem halt ki ebben az országban az emberekből -hangsúlyozta a keszthelyi országgyűlési képviselő. Úgy köszönt el, hogy viszontlátásra májusban, az új kormány megalakulása után, hiszen akkor - remélhetőleg - sokkal pontosabb válaszokat tud adni a mindnyájunkat érintő gazdasági és politikai kérdésekre. Vízvári József A helyzet Czoma László Kanizsán 1990. május 4. ( kanizsaJ Megfojtott „Amerikai Álom" Mezőgazdasági vándormunkások, nincstelen napszámosok sivár, tragikus sorsa jelenik meg Stein-beck Egerek és emberek című darabjában. A századunkban élt - Magyarországra is eljutott - amerikai író két otthontalan ember, George és Lennie életét mutatja be, akiket a máról holnapra való tengődés anyagi és erkölcsi bizonytalanságába süllyeszt, de akik e körülmények között is arról ábrándoznak, hogy egyszer majd saját tanyájuk, földjü.k lesz. Erről az Amerikai Álomról s „megvalósulásáról" szól John Ste-inbeck drámai formátumú műve, amelyet három estén át láthatott Nagykanizsa közönsége a Hevesi Sándor Színház előadásában. A bérletek a Koldusoperára szóltak, de a darab bemutatója - a rendező betegsége miatt - elmaradt. Ám aki a kevésbé ismert, de annál kiválóbb Egerek és emberek előadására nem ment el, bánhatja. A közismerten rövid próbaidő ellenére az egerszegi színház az évad egyik legjobb előadását nyújtotta. Halasi Imre rendező feszültségekkel teli, izgalmas színházat hozott létre. Az alkalmi munkások létbizonytalanságát, vágyálmait, só-várgását az elemi biztonság után helyenként megrázó erővel érzékeltették a színészek. A két főszereplő el tudta hitetni, hogy velük másképp áll a dolog, nekik van jövőjük. Egymást bíztatják, egymással törődnek, vágyálmaik középpontja az a kis birtok, ahol szabadon és boldogan élhetnek. Steinbecket az emberi alkat, az adott egyéni jellem érdekli, a környezet, a társadalom szerepe csak másodlagos fontosságú. Az Egerek és emberekből is hiányzik a nyílt vádemelés a társadalmi rendszer ellen, csak a személyek és konkrét tetteik által ismerhetjük meg a tragédiát sugalló légkört. Az egerszegi előadás -ennek megfelelően - a szereplők egyéniségét hangsúlyozza, s valamennyi színész más és más jellemet testesít meg. Külön ki kell emelni Gazsó György (Lennie) remek játékát. Gazsó Kedves helyeinket fölsorolni is nehéz... Kellemes pe/ceket szerzett Tamási Áron Énekesmadár című színműve a kanizsai közönségnek. Középiskoláink diákjai igazán élvezték az író ízes, szép magyar nyelvét, fanyar humorát, melyet értően közvetítettek a kovásznai Körösi Csorna Gimnázium színjátszói. Az előadás után percnyi idejük jutott arra is, hogy megnézzék a szülőföldjükről elszármazott kanizsai festőművész, Erdős László kiállítását. A közös gyermekkori emlékeket szeretettel idézgették. Beszélgetésük közben tudtam meg egy-két érdekes adatot a gimnázium színjátszó körének történetéről, s eljövendő feladataikról Gazda József tanár úr, a kis diákközösség vezetője mondta: - A színjátszás iskolánkban legalább 15 éve folyamatosan jelen van. Nagyon sokat játszunk, szinte utazó színházzá alakultunk át. Kedves helyein- ket sorolni is nehéz: Kalotaszeg, Beszterce, Naszód megye a Küküllő-mente és Temes megye kis falvaiban már otthon vagyunk. Kölcsönösen megszerettük egymást a közönséggel. Valódi népünnepélyt jelent játékunk e községekben. De megméretjük magunkat a városi közönség előtt is. Többször játszottunk már Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda, Brassó, Szamosújvár, Marosvásárhely színpadain is. Tamási Áron müveit játsszuk, eddig már öt színpadi játékát bemutattuk, s az idén került sor az Énekesmadárra. Emlékezetesen szép sikerünk fűződik még Sütő András Vidám siratójához. Mintegy ötszáz alkalommal léptünk az elmúlt 10 évben színpadra. Ez a zalai vendégszereplés külföldi útjaink első állomásai közé tartozik. De jártunk már a Kárpátalján, s még e hónapban Jugoszláviában játszunk. Ugy érezzük, hogy szolgálatot teljesítünk; a magyarság együvé tartozásának tudatát erősítjük. Lapunk a zalai közönség nevében is, sok sikert kíván e küldetéshez! Dobó László Olvasta? Gazda József: Megváltó Karácsony -mUMLkUád. ■ megváltó karac^ony -WBSBMaBBBB- megváltó karac^ony A kötet címlapja (Fotó: Szakony Attila) Az AURA könyvkiadó gondozásában megjelent, a romániai forradalomról szóló új könyv merőben eltér az eddig megjelentetett hasonló kiadványoktól: Az 1989. december 15-én Temesváron kirobbantott forradalom résztvevőitől, a Bukarestben 1989. december 22-én kezdődő népmegmozdulás mindvégig hitelesen alakltja a testileg erős, de szellemileg visszamaradt férfit, akiben leküzdhetetlen vágy él, hogy megsimogasson mindent, ami puha, selymes tapintású. Ez a szeretet, jó-szándéka vezet ahhoz a katasztrófához, amely őt és társát megakadályozza álmai elérésében. Hasonló figyelmet érdemel George megformálója. Farkas Ignác független életre való steinbecki figurát teremt, ő az, aki minden helyzetből kivágja magát. Szabadságát azonban groteszk módon önmaga korlátozza azzal, hogy pártfogásába veszi a kiszámíthatatlan óriást. Hiába atyáskodik felette nagy szorgalommal, Lennie gyilkol, s ezért George utolsó „gesztusként" lelövi. De akkor már tudja, nem lesz saját tanyája. A színpadon a halott Lennie és a túlélésre kényszerült George látható. Más semmi. Az álomnak egyszer és mindenkorra vége. Hiába hallottuk oly sokszor az előadás során: „te törődöl énvelem, én törődöm teveled." A valóság erősebb. Horváth Ilona szemtanúiig, szimbolikusan 89 személyt szólaltat meg a szerző, és a könyv alcímedként szereplő „erdélyi magyar túlélők emlékeznek" megkötes ellenére, román nemzetisegűek is vallanak a véres napok hátborzongató eseményeiről. Tizenegy fejezetbe csoportosítva szolaltat meg Gazda József temesváriakat, nagyszebenieket, aradiakat, kolozsváriakat, marosvásárhelyieket, más erdélyi nagyvárosban élőket, bukarestieket, és mindannyiuk fájó visszaemlékezésein túl előtérbe kerül a szebb jövőbe vetett hit, az a hit, amely nem teszi fölöslegessé annyi embertársunk mártír-halálát. Napjainkban azonban mindany nyian Kétségbe vonjuk a decemberi „forradalom" értelmét, de még parázslik bennünk a remény lángja, hogy nem volt, nem lehetett hiábavaló a sok emberáldozat. A könyv Tőkés László nagyváradi református püspök ajánlását hordozza, mintegy biztosítékként és a tiszta értelemben vett irodalmi mú mondanivalója mellett szólva. Gazda József könyve országos (erdélyországi és bukaresti) riportsorozatot kínál olvasásra. Horváth Ernő riportképei (16 felvétel) nem a televízióban látott felvételek fénykép-mozzanatai. Öt Aradon és tizenegy Temesvárott készült exkluzív lényképfelvétel hirdeti az események kezdetét, mozzanatait, borzalmait majd az aradi városháza előtt felállított karácsonyfa felvétele zárja a győzelem jelképeként a riportkepsort. És valóban, a 89-es karácsony megváltónak ígérkezett... Azóta azonban eltorzultak az irányzatok: fasiszta szellemű elvek hódítanak teret mindinkább... Szabó Attila Levente Fotó: Szakony Attila 8 ( kanizsaT 1990. május 4. Szabálytalan beszámoló Kiss Gyula zongoraestjéről Két bejelentés keretezte Kiss Gyula zongoraművész áprilisi szólóestjét a HSMK nagytermében. Az elsőt a koncertet rendező művelődési központ munkatársa tette: műsorváltozásról tájékoztatta a megjelenteket. A meghirdeteti Mozart-szonáta helyett Haydn C-dúr szonátája, Liszt Ferenc: Obermann völgye című műve helyett pedig a Funeraiiies került műsorra. A két másik műsorszám változatlan maradt: Brahms Op.117-es Három intermezzója és Muszorgszkij népszerű műve, az Egy kiállítás képei hangzottak el. A csaknem kétórás koncert végén pedig a zongoraművész fordult a hallgatókhoz. Mint elmondta, ő lehetőség szerint kerüli a közönséggel való kapcsolatnak ezt a formáját, hi- szen zongorista ás a zenével kíván a hallgatókhoz szólni. De most mégis el kell mondania, hogy milyen nehéz volt végigjátszania ezt a koncertet egy ilyen kiszámíthatatlan zongorán, mint ami ezen a színpadon rendelkezésére állt, hiszen sohasem lehetett biztos abban, hogy melyik leütött hang szólal meg, és melyik nem. Ezért változtatott a műsoron is, igyekezett olyan műveket választani, amelyeknél kicsit kevesebb a kockázat. Kiss Gyula még így is kiváló teljesítményt nyújtott, feledtetni tudta a zavaró körülményeket. Az est folyamán a tőle megszokott kifogástalan felkészültséggel játszott, vérbeli zenei megnyilvánulások jellemezték. Markáns muzsikus-egyéniségi elemi erővel mutat- kozott meg Liszt: Funeraiiies című művében. A Brahms-inter-mezzókban a hangok sokféle árnyalásával, ihletettséggel és nyugodt egyensúlyérzékkel vonta a hallgatókat ennek a zenei világnak a hangulatkörébe. Változatos zenei portrékat teremtett a Muszorgszkij-műben: játékosság, borongás, transzcendens hagnulat, groteszk, tragikomikus portré és a Borisz Godunovból is ismert vérbeli orosz pátosz egyaránt megszólalt játékában. Szeretnénk őt - és nemcsak őt, hanem más kiváló zongoristát is - művészi rangjához méltó körülmények között, megfelelő hangszeren, jobban propagált hangversenyen, nagyobb közönség előtt újra hallani. Kocsis Katalin Testvérlap köszöntése UZ lOt^ református gyülekezeti lap beköszöntőjében hittel és reménységgel szól a Kovászna megyében élő magyarokhoz, az élet értékeit akarja felmutatni, az értelemhez és a szív- hez is fellebbez. Kívánja, hogy csendesedjenek a HALÁLT kiáltó torz arcú „nagypéntekiek", s valódi Húsvétot áhít, valódi feltámadást. Lapunk köszönti a szerkesztőséget, a lap minden olvasóját, és kívánja, hogy AZ IGE szép szavával románt és magyart végre egy akolba tereljen. versei BARABÁS UTÓÉLETE Bevégeztetett. Remegett a Föld, s az Eg fényei kínná fakultak. Félelem-szemek szégyen-sötétjén Mária könnye menyország-ablak. Gyilkos bárányok.-Megláttuk, akkor Barabás lelkét, a megváltottai, s Létet bitorló ál-bűnbánattal gyalázzuk mégis Megváltónkat. SZABAD KULI Jelzésre várok, tükör szemedre, melléd szegődnék, mint fűz a tónak, meztelen szívvel toppannék eléd szabad kuliként, teherhordónak. Erdős I.ászld önálló tárlatát nyitottak meg HSMK kiállítótermében. A kitiíno, Székelyföldön született festőművész témagazdagságával, szakmai felkészültségével valódi sikert aratott. \ kiállítás május 6-ig tekinthető'' meg. 1. Téli táj 2. Oltárkő" a Békás szorosban 1990. május 4. ( kanizsa Fgy kanizsai a „Nagy Generációból" Április 15-én, húsvétvasárnap délelőtt találkoztunk. - Nagykanizsán 1948-ban születtem - kezdi a művésznő. Az általános iskolát az Ady utcában végeztem és a Winkler Lajos Vegyipari Technikumban érettségiztem. Hogy nem lettem vegyész, vagy laboráns, az Gárdonyi Józsefné zeneiskolai tanárnőnek, mindenki „Edit néni"-jének műve volt. Irányításával kilenc éven át zongoráztam. Szolfézsra a drága Rácz Alajos bácsi tanított. Tizennégy éves koromban Edit néni szólt Ivánkovics Ferencné ének- ben - kissé halk hangja miatt - nem sikerült. Akkor lírai koloratúr szopránra nem volt szükség. Bánatosan jött haza, s a Kögáz-nál kapott ügyviteli munkát. - Duci néni azonban nem nyugodott bele a helyzetbe, 1968-ban felvitt a fővárosba. Albérletben laktunk kü-lön-külön, de szorosan együtt dolgoztunk, gyakoroltunk. Alig egy év múlva az Országos Filharmóniába jelentkeztem próbaéneklésre, amely szerencsére sikerült, és magánénekesi működési engedélyt kaptam - mondta elmerengve. Aztán jöttek a különböző zenei állomások. 1969: a Fővárosi Művelődési Ház Opera Stúdiója, s a KPVDSZ zenei karával számos fellépés operaesteken, Húsvéti beszélgetés Zddori Mária énekessel tanszék vezetőnek, hogy hallgasson meg. Mivel ő szoprán hangomat jónak találta, átvett az énekszakra, sőt magánúton is fejlesztette hang-technikámat. Ez idő tájt nagy kelete volt az országban a Ki-mit-tud tévés vetélkedőnek. És Duci-néni (Ivánko-vicsné) 1965-ben „tűzbe dobta", benevezte Máriát is. Sikerült bejutnia az országos középdöntőbe. Itt a ma már közismert, híres operaénekes Kovács Kolos megelőzte (2. lett), de a közönség szavazataival mégis döntős lett a szólóének kategóriában. A zsűri-tagok ekkor már Horváth Máriát találták jobbnak -első lett! - A családban, az iskolában, a városban, sőt me-gyeszerte nagy volt az öröm. Rengeteg levelet, üdvözlő lapot kaptam ismeretlen emberektől is, amelyeket még ma is féltve őrzök. Éveken át sok meghívásnak tettem eleget szerte Zalában és az országban - emlékezett, hozzátéve, hogy a Kanizsán tartott Helikon Ünnepségeken aranyérmet nyert, s az Országos Kamarazenei Versenyen is első lett. Zeneakadémiai felvételi vizsgája az erős mezőny- 1970: kisegítő a rádió és tévé énekkarában, 1971: ugyanitt főállásban 1985-ig. Járta Európát, s szinte valamennyi híres koncertteremben megfordult, gyakran szólistaként. Ez erős iskola volt. - 1971-ben egy kis kamaraegyüttesbe, az Ars Renataba is bekerültem. Itt a reneszánsz kor zenéjével foglakoztak, s megismerhettem a régi korok zenéjét. Ennek az együttesnek sok lemez, rádió és tévé-felvétele is volt. Itt fedezte fel a barokk zenei stílushoz illő hangomat a művészeti vezető, Virág László, akivel 1974-ben házasságot kötöttem. Ez az együttes jelenleg is aktívan tevékenykedik, sok nyugat-európai fellépéssel. 1980-ban Fischer Iván karmester meghívta egy Mozart-lemezfelvételre. Ekkor változtatott nevet, mert a pályán több Horváth Mária is volt. Dédanyja nevét vette fel, s Zádori Mária lett. 1981-ben a korabeli hangszerekkel játszó Ca-pella Savaria barokk-zenekarba kerültem. Székely András zenei ajánlatát Németh Pál művészeti vezető elfogadta, s az együttműködés - az Ars Renataval együtt - ma Is tart, mel- Kertész Éva felvétele lékállásban. Mindkettőt nagyon szeretem, korlátlan lehetőségei miatt - csillan fel szeme. Sok sikeres fellépés és lemezfelvétel után fogadta el Rátki Andrásnak, a Filharmónia igazgatójának ajánlatát, s főállásban 1986. január 1-től barokk zenét énekel. - Zsúfoltak a napjaim. Az állandó gyakorlás mellett sok a fellépés. A közelmúltból különösen emlékezetesek a Balaton-vidéki - tihanyi, veszprémi, kőrös-hegyi - szabadtéri és templomi koncertek, az NSZK-beli Nürnbergben, az NDK-beli Magdeburg-ban és Halléban, valamint a USA-beli San Franciscóban teljesített koncertek. Április 25-én Szabó István lantművésszel páros koncertet adunk Párisban, 28-án a Zeneakadémián Komlós Katalinnal lesz közös estem, május 1-én pedig a Mátyás templomban lépek fel. Május 8-án a kanizsaiak is hallhatják hangomat, ugyanis a Bartók Rá- dióban 22,30 órától sugározzák a Capeila Savaria barokk-zenekar egy órás műsorát, amelynek keretében én Esterházy Pál herceg kantátáiból és Mozart egy művéből adok elő. Aztán ismét az NSZK jön, majd Portugália következik, és nincs megállás. Még legalább tlz évig szeretnék énekelni, aztán majd tanítani az utánpótlást - tájékoztat kedvesen és szerényen. Tizennégy egyéni hanglemezfelvétele mellett vitrinjében több kitüntetést őriz, Igy a rádiós nívódíjat, az Ev hanglemeze díjat, és az 1989-ben kapott Liszt-dijat. Szűkebb családjával -benne egyetlen gyermekével, a csembalón tanuló 12 esztendős Virág Anna Laviniával - Budapesten, a belváros szívében lakik. Hát így él a „Nagy Generáció" kanizsai képviselője, Horváth - bocsánat - Zádori Mária koloratúr szoprán énekesnő... Tihanyi István 10 ( KANIZSA 7 1990. május 4. A lapot az utóbbi időben viszont egyre nehezebben lehet megvásárolni. Itt az északi lakótelepen a hírlapárus szerint csak 30 lap jut a lakosságnak. Ezrek laknak ezen a tájon, s az árus szerint ez a mennyiség kevés a Kanizsából. Ez történt az április 18-án megjelent számmál is. Szeretném az illetékesek válaszát olvasni, vajon jól és igazságosan osztják eí a A tejüzemben nem minden rózsaszínű! Nem terjesztik a Kanizsát! A Kanizsa hetilap az utóbbi időben egyre tartalmasabb lesz. Hozzászoktunk és most már rendszeresen megvásároljuk. Ügy gondolom, hogy ez a lap Nagykanizsáé. Nagykanizsa, 1990. április 23. Köszönettel: Horváth Zoltán Nagykanizsa „Izzás-lakótelep Közei négy évig felelős beosztásban dolgoztam, egészen a közelmúltig a Tejüzemben. Az ápr. 13-i Kanizsa cikk elolvasása után szükségesnek tartom, hogy Zabó László üzemigazgató néhány kijelentését megkérdőjelezzem, hisz az ott leírtak nem mindenben felelnek meg a valóságnak. Kaposvári lakos vagyok, munkám miatt gyakran utazom vonattal Nagykanizsára. A városban autóbusszal közlekedem, taxira egyelőre nem futja a napidíjból. Igaz, hogy vehettem volna már magamnak egy helyi autóbusz menetrendet, de gondoltam, a megállóknál úgyis mindent megtudok: honnan, hova, mikor, merre, meddig utazhatom? Itt tévedtem, méghozzá elég nagyot. Mindjárt az állomás előtt ért az első meglepetés, ahol a 21-es autóbusz megállójában hiányzott a menetrend közepe. Egy szellemes valaki kérdőjelei rajzolt a helyére. A következő megállóban már az egész hiányzott. A Szemere utcai megállóban a tábla a földön, sarga színű menetrendnek se híre, se hamva. Másutt sem jobb a helyzet. Táblák meghajlítva, menetrendek elázva, összefirkálva, félig letépve, fontos információk elmosódva. Nem irigylem a Volán illetékeseit, akiknek sok bosszúságot okoznak a vandál kezek. Közben azért sejteni vélem, hogy erre fel is készülnek, amikor az új menetren- deket kiteszik, gondolva arra is, hogy azok elázhatnak, kifakulhatnak, az időjárástól nem védve idő előtt tönkremehetnek. Nem lehetne bizonyos időközönként végigjárni a megállókat és megnezni, rendben van-e minden? Ha szépen megkérnék a buszvezetőket, biztos, hogy ők is segítenének az eltűnt, megron- Eálódo.tt menetrendek pótlásá-an. Ugy gondolom, na már a viteldíj emelkedik, kövesse azt némiképp a szolgáltatás minősége is. Kérem Önöket észrevételem közlésére, már csak a busszal utazó kanizsaiak nevében is. Faludy László Kaposvárról. ermji7tn7ot7tnttrogmrm^ wuuuuuuuuuuuijuuuuiiuuuuuuiiuu''i Májusi sör A Nagykanizsai Sörgyár termékskálájának egyik különlegessége az évete csak egyszer, idényjelleggel gyártott MÁJUSI sör. A majálisok átlagosnál magasabb alkoholtartalmú söre enyhén kesernyés, kellemes komlóillatú, kifejezetten telt Izű ital. Színe az átlagos világos sörökénél sötétebb. 0,5 literes palackban, 60 napos minőségmegőrzési idővel kínáljuk fogyasztóinknak. Fotó: Erdei András A cikkben említett 128.000 Ft bérszínvonal dolgozónként jócskán túlzó, hisz a kanizsai tejüzemben 4-5.000 Ft körüli fizetések vannak. Példaképp csak az én 5.600 Ft nettó keresetemet említem, és én még a középmezőnyben foglaltam helyet ekkora jövedelemmel. így az a 128.000 Ft nagyon irreális szám. Valószínű, hogy az átlag kiszámolásánál a vezetők magas jövedelme eredményezheti az említett magas bérszínvonalat, de kétlem, hogy a kisjövedelműeket ott az üzemben ez a tudat boldoggá teszi. Az üzem mostani rekonstrukciójának sem az üzemigazgató által említettek a fő okai, hanem a 70-es évek elején történt felújítás hanyag, felelőtlen volta. A közvéleményt természetesen nem tartották szükségesnek az igazságról értesíteni, éspedig arról, hogy a kanizsai tejüzem életveszélyessé vált. Alig 20 évig bírta az épület az akkori trehány kivitelezés következményeit. 20 év egy épületnél még gyerekkor, és már életveszélyes? A mostani rekonstrukció kényszer. Ismét az adófizetők zsebéből fizetnek, mint eddig oly sokszor ebben az országban. örültem volna, ha az újság hasábjain ezekről is beszélt volna Zabó László üzemigazgató úr. A tények valós ismertetése a közvélemény számára nem csak az újságírók kötelessége. Teljes név és elm a j szerkesztőségben. 1990. május 4. (kanizsaT 11 Beszélgetés dr. Tóth Jánossal, a Karrfgsa Bútorgyár vezérijáaz^tó-helvettescvel Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Kanizsa Bútorgyárból kivált a KANIZSA Trend Kft. Akkor az ő gondjaikról, terveikről szóltunk, most hallgattassák meg a másik fél is. Miért volt szükség a szétválásra? - Gyárunk a város belsejében körbezárt területen van. Termelésünk évről-évre nőtt, de ezzel együtt a gondjaink is sokasodtak. A központi telepen koncentrálódott a gyártás, a teljes anyagraktározás viszont a Béke úti telepünkön történt. Ennek ellenére a központi telephely túlzsúfolt, egyszerűen kinőttük. Ez az állapot - legfőképpen az anyag ki-be szállítása - jelentős többletköltségekkel jár. Régóta megfogalmazott elképzelés, hogy a feldolgozási vertikum egy részét ki kell telepíteni, ehhez viszont olyan telephely kell, ahol ipari infrastruktúra van, aminek létrehozása nagyon sok pénzbe kerül. Ezért jött jókor a nyugatnémet Steinhoff cég ajánlata, hogy a kárpitos üzemünkre alapozva alakítsunk egy Kft-t. Közismert a külföldi tőke beáramlása is, aminek segítségével magasabb műszaki szinvonalat lehet elérni. Mi is éltünk ezzel a lehetőséggel, Igy jelentős tőkéhez, mintegy 3,5 millió márkához jutott az anyavállalat. Ebből hosz-szabb távon meg tudjuk alapozni a gyár fejlődését. □ - Egyszóval ezzel mindkét fél jól járt? - Bízom benne, hogy igen. A központi telepünkön lévő 2300 négyzetméter alapterületű famegmunkáló üzemünk jelentős részét átadjuk a Kft-nek. így lényegesen könnyebb lesz náluk a gyártásszervezés, hiszen az alapanyagok tárolását ott tudják megoldani, ahol a kárpitosrészleg üzemel. Mi viszont a korpusztermékek gyártásához nélkülözhetetlen famegmunká-lót tudjuk kitelepíteni a szetszerűen következik a késztermékek drágulása is. így arra kell számítanunk, hogy a bútorok kicserélési ideje lassul, azaz a belföldi piac telítődik. Mi mégis úgy ítéljük meg, hogy az alapanyag áremelkedését nem szabad egy az egyben áthárítani a fogyasztókra. Az első negyedévben nem emeltük az ára- Béke útra. Azért fontos ez, mert Igy a teljes infrastruktúra kiépítésével a famegmunkáló technológiát el tudjuk helyezni egyetlen korszerű csarnokban. Tervezzük azt is, hogy a későbbiekben mi dolgozzuk föl a fűrészárut és a Béke útról már kész, alkatrész kerül a gyárba. Eddig ugyanis más fűrészüzemekből szállították a bútorléceket. Sokba került a fuvar, a minőségről nem is beszélve. Nem kizárt az sem, hogy ugyanabban az üzemünkben jól értékesíthető félkésztermékeket, például keményfa alapanyagú ajtósorokat is fogunk gyártani. Belföldön és külföldön is nagy a kereslet. □ - Ezek szerint nincsenek gondjaik? - Hogyne lennének! Az alapanyagárak szinte napról-napra emelkednek, amiből termá- kat, májustól viszont mintegy 5-6 százalékkal drágábbak lesznek a mi bútoraink is. Ebben az évben 1 milliárd 100 millió forint termelési értéket tervezünk, de ha a számításaink beválnak, akkor ezt körülbelül 100 millióval túlteljesítjük. Ezt arra alapozzuk, hogy jelenleg nincsenek piaci gondjaink. Belföldön is keresettek a termékeink, de az idén már szállítani fogunk Svédországba, Kínába és várjuk a szocialista exportlehetőséget is. Azért fogalmaztam Igy, mert jelentős szerződéskötéseink vannak, sajnos a jelenlegi szocialista exportkorlátozás miatt egyelőre várnunk kell. □ - A kft megalakulása óta a dolgozók körében tapasztalható némi szorongás. Bizo- nyára nem alaptalanul, hiszen sok vállalatnál fenyeget a munkanélküliség veszélye, másrészt az áremelkedésekkel nem tart lépést a jövedelmek növekedése. - Nálunk kedvezőbb a helyzet éppen az elmondott okok miatt. Szakmunkásokban most is hiányunk van, de betanított munkásokat is vettünk föl ebben az évben is. A másik dolog ismeretes: hogy Magyarországon 1968. óta bérszabályozás van. Nekünk mindig az volt az elvünk, hogy a béremelési lehetőséget maximálisan ki kell használni. Ebben az évben is ezt tesszük, éppen a dolgozók megtartása érdekében, és az áremelkedések miatt. Januártól már átlagosan 13,5 százalékos béremelés volt, amit gyakorlatilag a mozgóbér terhére hajtottunk végre. Nagyon bízom abban, hogy a mozgóbérszint eléri a tavalyit, vagyis az 13,5 százalék tényleg ennyi jövedelem, emelkedést jelent. Éves szinten egyébként 20 százalékos jövedelemnövekedést tervezünk, aminek elérésére minden esélyünk megvan. □ Az ezer dolgozót más is foglalkoztatja mostanában. Köztudott, hogy a vezérigazgató, Tollár József nyugdíjba megy. A megüresedő helyre pályázatot írtak ki. A pályázatokat május 20-ig kell benyújtani, amelyeket az új vállalati tanács értékel. ön pályázik-e? - Igen. Biztosan tőlünk, és máshonnan is lesznek jelentkezők, ez Igy természetes. Azt kívánom, hogy az legyen az új vezérigazgató, akiben az emberek többsége megbízik. Zámbó Árpád Szétválás után 12 ( KANIZSA-HÉTVÉGE) 1990 május 4. §k Csigarejtvény Fazékbavaló Nászéjszaka szelet karajjal Az eredeti változat szűzpecsenyéből készülne cserkész-kolbásszal. Hozzávalók: (10-15 szelethez) - 1 kg kicsontozott karaj - 2 szál (kb. 15 cm hosszú kolbász) - fokhagyma, (vagy krémje) - szalonna tüzdeléshez, - bors vagy borsikafű, - kakukkfű, - tárkányürőmfű, - grill-fűszerkeverék, vagy egy gulyás esetleg marha-le-veskocka, - só, - pirospaprika, - kevés zsír, - mustár (kávéskanálnyi) Elkészítés: A kicsontozott karajt hosszában két helyen x alakban keresztülszúrjuk egy hosszú késsel úgy, hogy a két kolbász a vágásokon keresztül dugható legyen. Ha ezt megtettük, a hús felületét erős cérnával körbekötözzük, hogy az szorosan simuljon a kolbászokra, minden oldalról. Kötözés után fűszerezzük az említett fűszerekkel, s tűzdeljük meg úgy szalonnával és fokhagyma szeletekkel, hogy azokat a kötözőcérna alá dug- rl juk. (Célszerű a fűszerezést úgy végezni, hogy a fűszereket és a mustárt kevés meleg étolajban elkeverjük, s ezzel a „szósszal" kenjük át a húst.) Az így elkészített karajt alufóliába csomagoljuk, úgy, hogy a leve, gőze ne jöhessen ki. Csomagolás előtt a fóliát célszerű zsírozni, vagy olajozni. A becsomagolt húst előmelegített sütőben, lassú tűzön 70-80 percig sütjük. Tálalás: Sütés után a húst fóliájában félig kifagyasztjuk, majd eltávolítjuk róla a kötözőcérnát. Ezután teljesen kifagyasztjuk, majd nagyon éles késsel, vagy hússzeletelővel 3-6 milliméter vastag szeletekre vágjuk. (gy hidegen bármilyen hidegtálhoz kitűnő. Ha melegen akarjuk tálalni, galuska és tészták kivételével szinte minden körethez kiváló, de akkor tálalás előtt forró olajban, vagy zsírban hirtelen átmelegítjük a szeleteket. Hidegen franciasalátával vagy tartáros burgonyával, melegen savanyúval tegyük asztalra. Fűszerezettsége miatt igen laktató, kiadós étel. A rejtvény két irányból is megfejthető. Megoldás után a függőleges 10. sorban Vajda János erdekes gondolata olvasható le. Beküldendő: 1990. május 9-óig, szerdáig a Harminc év múlva c. versből idézett sor. Meghatározások: Kívülről befelé: TV-reklámban szereplő szó -egyházközség - spanyol birtok Afrikában - ...ventrális: háthasi - jegyzettömb. Bentről kifelé Férfinév - olasz autók jelzése - vacogás - ormányos állat - tulajdonforma - gyújtóbomba - megjön - textilnovény - tejtermék - királyi haszonbér -Polinéziában természetfeletti erő - Júdea római helytartója - megelégel — növény - női név - Lamartine verse - intés a németeknél - török férfinév - agyrém - omol - kótyavetyél - cluny apát - Heyerdal hajója - tagbaszakadt - mutatószo -vitorlásverseny - női név - japán település - fosztóképző -Ady álneve - szeszély - kávé-keverék - testrész - közelremutató szó - megfelelően -lendül - svájci üdülőhely - rege - pillér - kritérium - falu az Onotszki-tenger mellett -ranglista - szovjetek igenelnek - dallam - rekruta közepe -kalapál - határtavak Észak-Amerikában - francia forradalom alakja - erőművészet - női név - búcsúbeszéd - harcias nő - Japán város - tudományos-fantasztikus irodalom -vés - penészes - szövőszék -... méter: gyapjúszál finomságát méri - szerencsetárgy - pofon üt - délben teszi a Nap - Irt - egynyári - ... unum: USA cí-merszaíagján jelmondat - szögfüggvény rövidítése - idős - Megfejtőink: Tóth Gizella (2) és Szabadi Sándor-né (1) könyvjutalmat nyertek. A nyeremények a szerkesztőségben át veh ető k. Játékpónzes - a Gondolkodó alkotója - kölykei - légáramlás - papagáj - Nemzetközi Olim- piai Bizottság - ropog - izmos - szemetes búza - bór - ...pirul - széle — tőle - pillangósvirágú növény - igekötő - épületszárny - bárium - evőeszközök - vizesedény - olimpiai szimbólum - uracs - egyiptomi isten - Voznyeszenszkii verse - bifláz - nagyon rövid szaglószerv! - balatoni üdülőhely -Somlyó múzsája - kérdőszo -Gárdonyi regénye - ország a Perzsa-öbölben - helyhatározószó - svéd váltópénz - várkastély tulajdonosa - bakanóta -igekötő - szovjet színész -szellem - fütyül - becézett női név - alumen - Petőfinél ijedve kel légiútra - vágóeszköz - karakter - angol olaj - Iljusin gépe - bocsánat - álomba ringat - török tiszti rang - Fényes Szabolcs operettje - mozi -helyhatározórag - kötözőgyapot - germánium - szerzetes -zöld jelzője lehet - bevésődő - csór - pólya - férfinév -...tüze - íme - tekintély - fellépéssorozat - déli germánok főistene - sejt - bolygó - ki nem állhat - olasz autó jelzése - Közép-Amerikából való - a Gösta Berling írója - havasi ember - őrgröfnők - szellem -könyv része - örmény romváros - -szor, németül - nézné - házastársa - kanalazza - tagadószó - férfinév. 1990. május 4. (A KANIZSA 13. OLDALA) Csodálkozom, mennyi emberről derül ki mostanában, hogy hivő. Sőt, mindig is az volt, csak az az átkos rendszer...! Emberünk kénytelen volt Istentisztelet helyett párttaggyűlésre járni, s a gyereket keresztelő helyett névadóra cipelni. Csodálkozom, mert megértem negyvenegynéhány évet, de Ismerőseim körében azt valahogy sosem tapasztaltam, hogy ki vasárnap misére járt bántódása esett volna. Az ugyan elképzelhető, hogy egyes munkahelyeken, be- Csere here bszfásókbán nem JŐ szemmel nézték az ilyen embereket, de nem kellett senkinek sem mártíromságot szenvednie a hite miatt. Sőt, arról sem tudok, hogy bárkit kényszerltettek volna: lépjen be a kommunista pártba. Eszembe Jut, hogy a hatvanas években, és azután is, hány és hány partizán bukkant elő az ismeretlenség homályából. Annyi partizán lett hirtelen, hogy még...! Az őrsgyűléseken a kis úttörők csillogó szemmel hallgatták a beszámolókat a fasiszták elleni hősles harcokról. Én már akkor is csodálkoztam, hogyan lehetséges, hogy ez a sok bátor partizán nem tudott elbánni a gyáva férgekkel? És most megint csodálkozom, sőt - hitetlenkedem: Ilyen egyszerű hitet cserélni? Vagy ezt másképpen hívják? Túri Mária A jövőnek készült? A lakattal zárt ketrec megvéd a kora reggel hozott tejterméket, pékárut dézsmálók ellen és távoltartja a kirakatbetörőket is. Egyéni ötlet, látható a Béke és a Kisfaludy utca sarkán. Egyetlen hibája van: borzalmasan ronda. Ttíth Ferenc CIK(K)-I Újságokat a földre...? Megyek fel, pontosabban mennék, a Szabadság tér 2/a épületbe, ám mint rendesen most is meg kell állnom, mert a földön újságok hevernek mindenfelé. Napi-lapok, miknek jobb helyeken, a levélszekrényekben illene tartózkodni. Ám itt ez nem szokás. Itt mindig a lépcsőre kerülnek. Bosszankodnak is eleget a ház lakói, és szidják az újságkézbesítőt, aki ezt teszi. „ - Hát hol van itt a munka, ha csak úgy leszórják az aj- tóelé? Miért kapja a fizetését a kézbesítő?" Igazuk van! Majd én berakom a lapokat valamelyik újságrekeszbe. Már szedem is össze az újságokat, s indulok a tett végrehajtására. De nem megy. Az ajtó ugyanis zárva. Délelőtt kilenckor. Talán a másik lépcsőház... Az is zárva. Ez van tehát. De azért disznóság, hogy olyan emberrel hordatják ki az újságokat, aki nem hajlandó keresztülmenni a zárt ajtón! Igaz-e? (Lia) Jdtáüás - magyar módra Egyik ismerősöm panaszkodott a minap: még február hó elején 920 forintért vásárolt a ZALA-IPARKER kanizsai Szabadság téri 50 sz. boltjában 1 db MENTA márkájú szovjet gyártmányú elektromos főzőlapot. A bolti eladó a vásárláskor nem tudott jótállási jegyet adni, arra hivatkozva, hogy a forgalmazó fővárosi nagykereskedelmi cég részükre nem küldött. „Szegény" ismerősöm azóta kéthetente jár az üzletbe a jótállási jegyért, de mindig csak ezt a választ kapja a vezetőtől, a helyettestől, vagy az eladóktól: „Még nem kaptuk meg Budapestről a jótállási jegyet, tessék úgy két hét múlva újra érdeklődni". Vajon meddig? Kanizsai vendégcsalogató A hazai vendégek részére tudnék még javasolni egy olcsóbb aperitívet, és kísérőnek egy szótárt. Tóth Ferenc Segély -Nyugatra Fiatal, tiroli sapkás külföldi fizet tele kosárral a Dél-Zala élelmiszer osztályán. Hosszú blokk ki, pénztárca kiürítve, mindössze egyetlen forint hiányzik. Kutatás a kabátban, nadrágzsebekben, de ott nincs. Ezt bizony ki centizték. Nem szégyen, magam is láttam már amint Jugoszláviában vásároló honfitársaim zsebszámológéppel a kezükben keresgéltek a polcokon. A pénztáros közben emelné is ki a félliteres cseresznyét a kosárból, amikor a mögöttünk álló úr. minden különösebb egyeztető tárgyalás, ceremónia nélkül átadja a forintos gyorssegélyt a kissé zavarban lévő külföldinek. Sok milliárdos adóságunk mellett azért ennyire még futja - jegyzi meg, és a mellette állók helyeselnek. Ttftli Ferenc 14 ( kanizsaT 1S9Q. , május 4. Csalódás a sorompónál Húsvét után nagy dérrel-durral, a megyei lapban közölt újsághirdetéssel is, forgalomkorlátozással járó pályamunkálatokat „harangozott" be a MÁV, a már régóta kritikus Béke úti vasúti sorompónál. Sokan azt hitték, hogy végre elkészül a márciusra beígért nyugati oldalú, már hónapok óta a személy- és teherforgalmat lassító, csak különleges kulccsal üzemeltethető kis-sorompó ás az aluljáró villamosítása; s mivel a betonozó brigád is felvonult a területre, a gidres-gödrös nyugati járdán tócsa-eltüntető munkálatokra is számítottak a környéken lakók és az arra járok. A reménykedőknek azonban néhány nap múlva csalódniuk k&llett, ugyanis a nagy „meló" mellett csak síneket és talpfákat cseréltek, s csak azok környezetét -sajnos a járművezetők bosszúságára, hepe-hupá-san - betonozták, minden más maradt a régiben!... s§« Mozgáskorlátozottak A mozgáskorlátozottak nagyka-közgyulese nizsai városi egyesületének ápri- lis 21-i beszámoló közgyűlésén a féléves önállóságról, az érdekvédelmi munka erősítéséről esett szó, de formálódtak a jövő tervei is. Fotó: Szakony Attila SjSS : Levelek nyomában Határidd'': május 15. Lapunk 16. számában adtuk közre K. Horváth Ferenc kis-kanizsai olvasónk levelét, melyben a Vár úti parkolók zsúfoltságáról ír, megkérdőjelezve az ott látható düledező, elhanyagolt trafikosbódé jövendőbeli sorsát is. Unokáink is látni fogják? -tettük fel a kérdést, melyre a Városi Tanács osztályvezető főépítésze Karmazin József válaszolt: A Vár úti üzemek az elmúlt években - kezdeményezésünkre és szorgalmazásunkra - több intézkedést tettek a dolgozók járműveinek elhelye- zésére. A közeli területeken a lehetőségek maximálisan kihasználtak, a Vár úton a parkolók száma nem bővíthető. Ezért is épített a DKG parkolót az Ifjúsági Parkban, melynél maximálisan betartották azt a kívánságukat, hogy a faállomány nem gyéríthető, a parkjelleg maradjon meg. További parkolóépítésre a Lazsnak és Principális csatornák közötti terület alkalmas, de ehhez szükséges az üzemek parkolóépítési szándéka is. Ezt a szándékot befolyásolhatja a leendő parkoló és az üzem közti viszonylag nagy távolság. A Vár úti elhanyagolt trafikosbódé a 4929 hrsz-ú, a Szombathelyi Közúti Igazgatóság kezelésében lévő területen, de tanácsi fenntartású közterületen van. Az elhunyt örökösét, mivel nem Nagykanizsán tartózkodik, és pontos lakcíme sincs, megkíséreljük -levélben megkeresni, hogy annak további sorsát rendezzük. Ezzel egyidőben a Szolgáltató Költségvetési Üzemnél a pavilon elszállítását megrendeljük, a területet pedig a Városgazdálkodási és Kommunális Szolgáltató Vállalattal elrendeztetjük, füvesítjük. Köszönjük az olvasó észrevételét és kérjük, hogy a továbbiakban is segítse munkánkat. Tóth Ferenc Amíg o pop misézett Ez év március hónapban két alkalommal is ismeretlen tettes tört be a galamboki paplakba, és onnét több ezer forintot vitt el. A helyszíni szemlék során megállapítottuk, hogy az ismeretlen elkövető csak pénzt keresett. A behatolás módja mindkét esetben azonos volt. A második alkalommal kutatás nyomát már nem észlelte a bizottság. Ez megerősítette azt a feltevést, hogy az elkövető azonos személy. A sértett elmondta, hogy a betörések időpontjában misézett. Az ismeretlen elkövető felderítésére bevontuk önkéntes segítőinket is. Abból indultunk ki, hogy az elkövető ismeri a plébános miserendjét. Tudja azt, hogy mikor, melyik községben misézik, mennyi ideig van távol a lakásaból. Feltételeztük, hogy az elkövető a két sikeres betörés után újból visszatér. Az önkéntes segítőkkel és a sértett bevonásával egyeztettük a feladatokat. Módszerként a belső figyelést alkalmaztuk, olyan formában, hogy a pap távollétében a figyelők a lakásban maradtak. Reményeink nem várt gyorsasággal valóra váltak. Április 15-én a délelőtti órában, amikor a pap misézett, az ismeretlen betörő ismét munkához látott. Ablakbefeszítés módszerével behatolt a lakásba, és a pénzt kereste a szokott helyen. Magához vett 10.700 Ft-ot. További munkájában, legnagyobb meglepetésére önkéntes segítőink megzavarták. Menekülni próbált, eredménytelenül. Az elkövető gyanúsított - Takács László, galamboki lakos - első kihallgatása során az előző két betörést is elismerte. Ügyében a rendőrségi vizsgálat még tart. A lakossaggal, önkéntes segítőinkkel történő eredményes együttműködésünk jó példája ez a sikeres akció. A bűnözés jelentós emelkedésének megállapításában elengedhetetlen a rendőrség és az állampolgárok együttműködése. E módon is köszönetünket fejezzük ,ki a lakosságnak segítségükért. Horváth Balázs Diákigazgató a MezcT-ben A hagyományos fordított napon diákigazgató irányítja majd a Mező Ferenc Gimnázium munkáját. Folyik a kortes-hadjárat, melyben tanár-diák focimecs-csel, különleges házibulival, vetélkedők ígéretével csábítják a választókat, akik az egyenjogúság jegyében most szavazhatnak először leányjelöltre. Gömbcsapok a DKG-ból Németországi exportra készítettek százötven darab különböző méretű gömbcsapot a DKG-ban. A közel 22 millió forint értékű felszerelést még e hónapban a megrendelőhöz szállítják. Az olajos férfiak mellett a ndi csapat is küzdőtérre lép Több mint negyven eve a_z Olajbanyasz SE, illetve iogelo-dei jgondozzák" a város tenisz-sporljat, amely napjainkban -szűkös anyagi helyzet miatt -oldja meg a szakosztályi feladatokat. - F£rfi csapatunk már igazi törzsgardistanak számít az OB lll-ljan, amely korábban jugoszláv, varasdi idegenlégiósokkal tartotta az elért színvonalat, de néhány év óta már hazai környezetből erősítünk. A gyümölcsöző es egyre eredményesebb utánpótlásnevelésünk na-tasára folyamatosan „beérnek" a sajátnevelésu gyerekek, akik-ra hosszútávon retiet építeni -mondta bevezeteskent Lelkes András, aki valójában „lelkes" szakosztályelnök. A Stankovlcs János edzo-játékos vezette férfi gárda az elmúlt bajnoki évadban a 7 csapatps mezőnyben felkerült a dobogora, a fiuk bronzérmesek lettek. - Rendkívül örülök annak hogy ez^ a szép, de sok munkát kpvetelo sportág egyre népszerűbb. A következetes munka, a fokozott hozzáállás eredménye- kent erősödtünk s a 3. helyet biztatónak tartom. Ezt a csapat, az igazi egység hozta, de azért mindenkeppen rászolgál a névszerinti kiemelésre a szakosztály, kiválósága, Füle Zsolt, továbbá a küzdokepes Péntek István, a ponterős Horváth Béla es ifj. Russay Olivér is - értékelt az edző. A férfi csapat sikeres menetelése mellett szembetűnő az a munka, amit a szakosztály, a lelkes sportvezetők, aktivisták, a versenyzők, no es a szülők yéaeznek egyrészt a sportági fejlődés, másreszt a létesítmény, a tenisz-paradicsom érdekében, - Varazsa van a tenisznek s ez minden korosztályra vonatkozik. Igy aztan már kevés s kilenc palya. Ujabb három pályát készítünk elő amibpl egy az iden, kettő pedig jövőre fogadja a szépszámú érdeklődőt. Ezzel egy olyan tenisz-stadion alakul ki Kanizsán amire joggal lehetünk büszkék - veszi vissza a szót Lelkes András. A csapat házatáján évek óta kiemelt figyelmet fordítanak az utánpótlásnevelésre. Rend- szeresek a tenisz-tanfolyamok, a tenisz-iskolak s egy-egy csoportból kinőtt tehetsegekkel folytatódik az intenzív munka. Az eredmények nem is maradnak el, hiszen a fiúk mellett a lányok is „megjelentek" sőt szép egyéni sikereket érfek el a korosztályos versenyen. - A korábban még dédelgetett terv megvalósult ebben az ev-ben, hiszen hosszú szünet után újra lett női csapata az Olajbányász SE-nek s ezt máris kiugró eredménynek tartjuk. A visszatért sajatnevelésu Gaál Nóra, valamint Novak Edit, dr. Fülé- gé, Füle Ramóna, Krlcsfalussy szter, Szerdahelyi Kinga, Szerdahelyi Noémi heti 4 edzéssel készül a csapatbajnokságra, az OB lll-ra,, melynek küzdelmei máius 19-en kezdődnek - tájékoztat Nóvák Béla, a női csapat technikai vezetője. Érthető, hogy nagy a készülődés a lányoknál, hiszen az 1974-1978 közötti években kitűnt Dobriné Poór Magdolna, Gajáriné Balikó Zsuzsa s a Dóra-lányoknak - akik az OB ll-ben szerepeltek - van utó-dukl A kerettagok az edző, ifj. Sporttal az egészségért A „Sporttal az egészségért" akció első programját vasárnap bonyolították le. A teljesítménypróba első állomása az a gyalogtúra volt, amelyen 8, 10 és 20 kilométeres távot teljesítettek a vállalkozók. A mindenki Sportpályájáról induló gyalogtúrára 54-en jöttek el, közülük a 6-10 éves korosztályban 15-en, a 11-14 évesek között 19-en, a felnőtt nők táborában 4-en, a férfiakéban 13-an, mlg a családi kategóriában egy család állt rajthoz. Az általános iskolák közül a Petőfi, az Andrejka, a Szabadság téri ós a Kun Béla iskolából lőttek gyerekek, míg a középfokot a KBMSZ, a Landler és a Polai képviselte. A kanizsaiak részére kiirt gyalogtúrának „vendég-induló-ja is volt a keszthelyi illetőségű Dancs Imre személyében. A rajt előtt tőle kértünk véleményt a sportosztály által indított teljesítménypróba sorozatról: - Nagyszerű kezdeményezésnek tartom, olyannyira, hogy már tavaly is eljöttem az egyik próbára. Most a Zalai Hírlapban olvastam a programról és elhatároztam, hogy valamennyi próbára ideutazom Keszthelyről, és megkísérlem teljesíteni a feladatokat. Remélem, a szép számban összegyűlt próbázókkal együtt nem lesz gond a mostani gyalogtúra teljesítése sem - mondta Dancs Imre. A mezőny reggel 9 órakor rajtolt és a déli harangszó már az utolsó visszaérkezőket köszönthette. - kz - Russay Olivér vezetésével szorgalmasan dolgoznak, reménykednek a sikeres bemutatkozásban. - A kedvező időjárást kihasználva már februáf kqzepén megkezdtük a felkeszülest az új bajnoki évre. A fiúk keményen dolgoznak, köztük egy újabb tehetség, a 11 éves Farkas Kornél a volt tenisz-isko-lás bontogatja szárnyait", akiknek Füléhez hasonlóan nagy jövőt jósolok. Rajtuk kivül síkeres teljesítményt varok Péntek István, Horváth Béla, Ifi. Russav Olivér, Domlnik József, Ifi. Lehota János, Márton József, Orvos Tamás, Kovács Balázs kerettagokból, no és a többi társaktol Is -hangoztatta Stankovics Jánps edzo-jatékos, akinek segitotar-sa az aktív játéktól visszavonult Nyakas László, a csapat új technikai vezetője. A szakosztálynál megszilárdulták a szakmai, vezetési es szervezeti és szervezeti keretek. Öntevékeny, jjjíto s az újszerűséget kereső olajosok jo hátteret kapnak a szülőktol, a támogató vállalatoktól, intézményektől. - A teniszsport is igen pénzigényes ezért nekünk is gondot jelentenek az anyagi alapok. Bevételeinket mindenképpen növelni kell, hogy még eredményesebb szerepléshez tudjuk segíteni a versenyzőket. Ehhez pedig jnég több versenyeztetési lehetőséget kell biztosítani a csapatnak és a korosztályos versenyzőknek. Mi folytatjuk a jól bevált nyári táborokat, új bérletes rendszert dolgozunk ki, no és szaunát létesítünk ezen a csodás környezetben. Szakmai téren is előrelépést tervezünk s reménykedem abban is, hogy a lányok felkerülnek a dobogóra és utánpótlásunk fejlődése töretlen lesz hanqoztatta a szakosz-tálv-elnök. Az OB lll-as olajos-csapatgk közül a tavaszi idényben a nok május 19-én a Dunai Kőolaj ellen mutatkoznak be hazai pályán, akik június 2-án a Soproni Sörgyár majd egy nappal később a Medosz-Erdert csapatát fogadják. A férfi csapat tavasszal háromszor szerepel idegenben, mlg pályaválasztóként roaadja a Budai Bányász (június 2-an) Igazságügyi SC (június 3-án) és a Keszthelyi Helikon csapatát (június 9-én). Balogh Antal Meghalt Russay Olivér Két hete, hogy elbúcsúztunk Szántó Zoltántól és akkor még nem gondoltuk, hogy néhány nappal később ismét szomorú hírt kell közölnünk. Meghalt Russay Olivér testnevelő tanár, aki a Cserháti Szakközépiskola tanáraként ment nyugdíjba, hogy kipihenje több évtizedes munkáját. Mindössze néhány évet adott neki a sors, hisz alig három éve hogy nyugdíjasként élte napjait. Egy nap híján 65 éves volt, amikor végleg eltávozott az élők sorából. A várost sportéletének egyik meghatározó személyisége volt. Mint torna tanár és mint edző nagyon sok sportolót indított el pályáján, számos tehetség bontogatta keze alatt szárnyait. Kézilabda és tenisz volt a kedvenc sportága, de otthon volt valamennyiben. Éveken át edzősködött mindkét sportágában, de szívén viselte az iskolai sport fejleszté- sét is. Diákjaival számos felmenő rendszerű versenyt nyert meg. Kollégái, diákjai tisztelték és szerették. Az elmúlt néhány évtized kanizsai sporttörténetének egyik markáns alakja távozott el tőlünk. Hiányozni fog szókimondása, szakmai hozzáértése, pedagógiai ismerete. Fájó szívvel búcsúzunk Tőle! - kz - Elindulás előtt Fotó: Soproni Tibor 16 ( KANIZSA T 1990. május 4. Visszapillantó # Visszapillantó Visszapillantó Olajbányász - Kisvárda 31:21 (15:8) nyok belelendültek a zsinórban 7 gólt szereztek. Ez az előny, remélem, elég lesz a győzelemhez. A találkozó végén dr. Fenyves János, az Olajbányász SE társadalmi elnöke a következőket mondta: - A II. félidő nagy iramot, gyors játékot hozott. Mind a két oldalon számos lehetőség marad ki, de azért végig mi voltunk a pontosabbak. Döntőnek tartom, hogy Skrach szenzációsan védett, biztos góloktól mentette meg kapuját. A befejező 10 percben a lányok ellenállhatatlanok voltak, akik igen értékes győzelmet arattak, biztosan erősítették meg az NB l-es szereplést hozó helyüket. (b) Képünkön Juhász növeli az Olajbányász góljainak számát. "Fotó: Soproni Tibor NB I B-s nó''i kézilabda-mérkőzés. A kanizsaiak legjobb dobói: Mátyás 12, Siti 7, Buza 5, Juhász 4. A tavaszi idény 5. fordulójában hazai környezetben fogadta az újoncot a kanizsai együttes. A kárpátaljai játékosokkal megerősített vendégek csak az első 10 percben voltak egyenrangú ellenfelei az előkelő, második helyen álló olajosoknak, akik biztosan nyerték meg a közepes színvonalú találkozót. A mérkőzés szünetében kértük egy rövid összegezésre dr Károsi Györgyöt, az olajosok sportorvosát, aki az első 30 percről Igy vélekedett: - Bár a színvonal elmaradt a várttól, de azért ügyes dolgokat, jó megoldásokat is láthattunk. Például Skrach kapus remekelt, két büntetőt is hárított, de a közelben nem tartózkodtak a mieink, Igy a bravúr ellenére gólt kaptunk. A félidő második felében a lá- A hétvégén (május 5,6) kerül megrendezésre az Országos Motocross Bajnokság következő bajnoki futama, valamint a nyolcadik alkalommal kiirt Kanizsakupa. A Petőfi út motocross pályán 5-én edzéssel mutatkoznak be az I. és II. osztályú crosszozók, melynek időpontja 14 órakor, maid (6-án vasárnap) délelőtt 10 órakor kezdődik a verseny. Közgyűlés a Hevesi DSE-nél Április 26-án a Hevesi Iskolában tartották a Hevesi DSE vezetőségválasztó közgyűlését. A megye egyetlen alsofokú intézményre épülő diáksportegyesület fennállása óta első köz- Postahivatal Nagykanizsa Alulírott megrendelem a Kanizsa című hetilapot ... példányban 1990. év ...... hó 1. napjától 19.. év ...... hó utolsó napjáig. Az előfizetési dijat az e megrendelővel jelentkező hlrlapkézbesltőnek kifizetem, vagy a ............................. számú OTP átutalási betétszámláról egyenlítem ki. Előfizetési dlj egy hónapra 35, negyedévre 105, félévre 210 egy évre 420 forint. Ez a küldemény belföldön térítés nélkül Is feladható. Név: Kézbesítési cím: gyűlését tartotta, amelyen több mint félszáz egyesületi tag vett részt. Szüreti József elnökhelyettes köszöntötte a tagokat, valamint a meghívott vendégek közül Szu Csabát, a Magyar Torna Szövetség titkárát, Pfeiffer Józsefet, országos szakági titkárt és Hári Lászlót, a tanács osztályvezető-helyettesét. Farkas Zoltán, a DSE elnöke adott számot az elmúlt időszak munkájáról. Részletesen szólt az eddigi eredményekről, megállapítva, hogy a DSE e rövid idő alatt is bizonyította életképességét. Az országos jó eredmények mellett 1989-től már nemzetközi szintű sportolókkal is rendejkeznek. Kiemelte a ZA-LAERDO anyagi és erkölcsi támogatását és azt a jó kapcsolatot, ami az iskola és a DSE között tapasztalható. A beszámolóhoz négyen fűztek kiegészítést, mondták el a véleményüket. Ezt követően a jelölőbizottság javaslatára 13 tagú elnökséget választottak, a DSE elnöke újabb két évre egyhangú szavazással Farkas Zoltán lett. A közgyűlés több pontban módosította alapszabályát ós döntött arról is, hogy a DSE jíj neve a jövőben ZALAERDO-Hevesi DSE lesz. (k) Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Szerkesztő: Pék Pál. Tervező szerkesztő: Ferencz Győző. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady u. 1. II. em. Pf. 74. Telefon: 06/93/12-305. A szerkesztőbizottság tagjai: Horváth Mária, Kápolnás Zoltán. Lengyák Istvánt, Marton Györgyi, Tihanyi István. Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZÜV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél. II. évfolyam, 19. szám 1 990. május 11. Ára: 9.60 Maj ális Úgy látszik, menetrend szerint érkezik a májusi rosszidő, de az első szabad majálist mégsem tudja elrontani. Van minden, ami szem szájnak ingere, csak a pénz, a pénz! Akadt is, nem is. Mert ment minden a maga rendjén: virsli és számítógépes program, népitánc és kudarcba fulladt sajtó-vita, körhinta és léggömbök, úgy, ahogy dukál. Nem volt rendbontás, nem kellett unalmas szónoklatokat végighallgatni. Nem vezényeltek senkit sehova. Igaz, volt, aki már a tó bejárati útjánál elakadt; igaz, hogy a parkírozóban időnként káosz uralkodott, de szeplő nélkül milyen a menyasszony...! - sery - Sikkasztás a rendőrségen Futótűzként terjedt a hír, hogy félmilliós sikkasztás nyomára bukkantak a városi Rendőrkapitányságon. Hova tűntek az illetékbélyegek? Ki a felelős? ___(Cikkünk az 5. oldalon) KANIZSA 7 á R 0 S I S E T I L 1 P Szépné kálváriája Egerszegre kellett mennem a jobb ellátás érdekében. A kanizsai rendelőintézetet tartom a felelősnek azért, mert másfél év alatt sem gyógyult meg a kezem. A körzeti orvos megválasztásához jogom van, de itt ez sem megy simán. (Cikkünk a 4. oldalon) Test^rvámsmifcSALO A Magyar-Finn Baráti Kör és a Városi Könyvtár szervezésében Kanizsa vendége volt ULLA HAUHIA-NAGY, a finn nagykövetség kulturális titkára és JÁ-NOSY ISTVÁN költő. A nagysikerű esten jelentette be Zsoldos Ferenc tanácselnök, hogy Nagykanizsa új testvérvárosa: SALO. A dél-finnországi tengerparton fekvő településsel már felvettük a kapcsolatot, s rövidesen saloi hivatalos küldöttség érkezik városunkba. ( kanizsaT Tisztelt Tanácsülés! A népgazdaság jelenlegi helyzete nem ad módot rózsaszínű álmok kergetésé-re. Nem mindegy ugyanis, hogy igényeink es lehetőségeink mennyire fedik egymást, s hogy igényeinket hogyan rangsoroljuk. Jókai Mór szerint: „minél kevesebb a pénzünk, annál többet számolgatjuk", s most igazán számolgatnunk kell, hogy amink van, vagy lesz, azt jobban tudjuk beosztani. Mert sajnos, nemcsak a pénznek vagyunk szűkében, fogytán a legfontosabb természeti kincsünk, az olaj is... Megnyugvással kell viszont fogadnunk, hogy városunk történelmi és gazdasági szerepét, gazdaságföldrajzi helyzetét ismertek el az illetékesek azzal, hogy a megyeszékhellyel azonos szintű „felsőfokú társközpont" státusát adták nekünk. Ezzel azonos rangúvá tették a vonzásunkba tartozó városkörzet súlyát, és - ideértve a környező Somogy megyei jelentősebb településeket is - a történelmileg kialakult egymásrahatás éltető közegét deklarálták. Nem vitás, hogy városunk és környéke a megye legjelentősebb ipari potenciálját jelenti, mezőgazdasága vállalja a megyeközpontba telepult élelmiszeripari kapacitások nagy részének ellátását, közlekedésünk nemzetközi jelentőségű út-és vasúthálózatra épül, és idegenforgalmunk, kereskedelmünk is túlnő a körzethatáron. © Bár városunkban az elmúlt 15 évben 16500 fővel emelkedett a népesség létszáma, amelyből 8200 a munkaképes Korú, az ezredfordulóig terjedő időszakban a város már csak tízezer fő gyarapodással számol, melyben csak 6000 fő lesz a munkaképes. O Ami az iparfejlesztés-kon-cepció népesség mozgalmi adatait illeti, ezt azzal az előirányzattal kell megkérdőjelezni, mely szerint a korábbi időszakban tervezett nagyobb dinamizálást a mindössze 2500 ipari foglalkoztatottal szemben (csökkenő népesség-növekedés mellett) az iparban 3500 főt szeretnénk megkötni. De hol, milyen területen, mi- lyen szakképzettséggel? Nem tudunk megfelelő választ adni. ha nincs átfogó és az érdekelt gazdálkodó szervezetekkel egyeztetett iparfejlesztési koncepciónk. © A fejlettebb országok példái bizonyítják, hogy nemcsak iparközpontokat lehet létrehozni, hanem a falvakba is lehet telepíteni olyan - sokszor világszínvonalon termelő - Kisüzemeket, amelyek egyszerre képviselik a teljes foglalkoztatottság és a demográfia megkülönböztetett gazdasági érdekeit (a meglévő lakásállomány és az infrastruktúra kihasználását például.) Az ipar tartalékait ugyanis nem okvetlenül az elvándorlásból kell nyerni. A meglévő kapacitások gazdaságos kihasználása érdekében biztosítani kell a letelepedést, és optimális méretűre kell zsugorítani az elkerülhetetlen ingázást. © Vonzáskörzetünk elmaradottságára utalnak az egészségügyi ellátás színvonalát reprezentáló adatok. Az új kanizsai kórház építésének következményeként az elmúlt 15 évben a kórházi ágyak száma valamivel több, mit 350-nel emelkedett, de ezzel együtt is csak 765 ággyal rendelkezünk, míg Zalaegerszeg 1568-cal. Azt hiszem, nem kell különösebben vitatkozni azon, hogy semmi sem indokolja, hogy a megyeközpont kétszer annyi Kórházi ággyal rendelkezzék, mint az azonos ellátást teljesíteni köteles Nagykanizsa. Megjegyzem, az ezredfordulóra tervezett 180 ágybővítés sem javít az arányokon, melyek jelentősen elmaradnak a megyei és az országos át- lagtól. Jelenleg olyan -nem megyeszékhely - városok is megelőznek bennünket, mint T3aja, Dunaújváros, Gyula, Kiskunhalas vagy Vác. © Az egészségügyhöz hasonló túlzott centralizáció alakult ki a kulturális ellátottságban is. Az a helyzet, hogy városunkban közel ketezerrel kevesebb 14-18 éves fiatal készülhet fel szakmájára, és adhat munkaerő hátteret az egyes gazdasági ágaknak, mint a megyeszékhelyen. Ha ehhez hozzászámoljuk, hogy az arányok az ezredfordulóig nem változnak. belátható, hogy lemaradásunk emlegetése egyáltalán nem presztízskérdés, hanem városunk és vonzáskörzetünk jövőjének bizonytalansága feletti aggodalom. Fiataljaink csak Zalaegerszegen kaphatnak olyan, a városhoz kapcsolódó szakmákban technikusi oklevelet, mint a gépészeti, épftőipari, faipari, közgazdasági, tanítóképző szakok, holott ezek helyi megoldása nemcsak az egyén, de a kanizsai gazdálkodó szervek és intézmények részéről Is reális igény. © Városunk életében földrajzi és gazdasági körülmények egészséges összhatásaként évszázadok óta jelentős szerepet játszott a közlekedés és a kereskedelem, illetve az ezekből táplálkozó vendéglátás és idegenforgalom. Sajnos a felszabadulás óta eltelt 40 év e területen inkább visszafejlődést eredményezett, főleg, ha az arányokat nézzük, és ösz-szehasonlltásokat teszünk. A város mindössze 172 kereskedelmi egységgel, 39 1990. május 11. ezer négyzetméter alapterülettel rendelkezik, míg a megyeszékhelyen 210 egység van, 53 ezer négyzetméter területtel. © Még rosszabb a helyzet a vendéglátásnál, ahol az egerszegi 119 egység 26442 négyzetméteres területével szemben városunkban mindössze 64 egység van, 11203 négyzetméter alapterülettel. Ez azt jelenti, hogy országosan is csak egyetlen város (Nagykőrös) van mögöttünk az ezer lakosra jutó alapterületet tekintve. Az idegenforgalom lekötése - a nagy tranzitforgalom ellenére - igy csak vágyálom, főként na a 180 szállodai férőhelyet kalkuláljuk. (A megyeszékhelyen 364 férőhely van!) Mindezek után reális alapokon számolunk-e ha azt akarjuk, hogy a kiskereskedelmi egysegek alapterülete 55 százalékkal, forgalma pedig több, mit a háromszorosra emelkedjen az évezred végére? Es hogyan gondoljuk, hogy minimális, mindössze 7 százalékos bővítés mellett kétharmaddal növeljük a vendéglátó-Ipar forgalmát? Számolunk-e azzal, hogy a 7-es főközlekedési út várost elkerülő szakasza új helyzetet teremt a kereskedelem és a vendéglátás számára? Van-nak-e elképzelések arra, hogy a várost Igy elkerülő turistaáradat egy részét becsalogassuk, vásárlóerejét lekössük, hogy az új útvonal mentén részére a szükséges szolgáltatásokat biztosítsuk? Ezekről a dolgokról nem sok szó esik. © Állampolgáraink joggal kérhetik számon, hogy mit tettünk boldogulásukért, jó közérzetükért. Van-e koncepciónk, elképzelésünk a jövőre nézve, és van-e erőnk a tervek megvalósítására, bízhatunk-e az érdekképviselet hatékonyságában? Biztos vagyok benne, hogy a lakosság a számára kidolgozott perspektívát -ha az alapos és igazságos - kész elfogadni, és áldoz Is a megvalósításért. De elvárhatja, hogy azok, akik bizalmukból eredően vezetőikké váltak, valóban mindent tegyenek meg érdekeik érvényesítésére. Tollár József Szerkesztőségünk úgy véli, hogy megfontolásra a felszólalás végén sorjázó kérdések érdemesek Igazán. A Jelenleg záruló tervidőszak ugyanis nem hozott pozitív változást, s bár a hivatkozott adatok itt-ott módosultak, az arányok nem, s a mozgás terepe Is szűkös maradt. A jövőben kevesebből kell jobbat teremtenünk, s hogy a mai városi vezetés ezt hogyan alapozza, azt olvasóinkkal együtt mi is szívesen olvasnánk. Pék Pál Igen, Isten malmai lassan őrölnek, Kanizsán lassabban, mint másutt. Mert feküdt egykor egy előterjesztés a város nagybecsű'' tanácstestülete elolt, hézagokkal, ellentmondásokkal, kiáltó pondokkal, s bár elhangzott a figyelmeztető'' szó, a „város és környéke hosszútavú fejlesztési koncepciója" maradt amilyen volt, koncepciótlan, s több vonatkozásban Is kivihetetlen - rossz. Tollár József - akkor még országgyűlési képviselő'' - közel egy órás felszólalásában figyelmeztette a tanácsot a hibákra, de szava pusztába kiáltott szó volt. Most újra Itt ez az 1985-ös felszólalás, s bár csak részleteket Idézhetünk belőle, reméljük, hogy a Jövendő'' elöljáróság megszívleli a következőket. Isten malmai lassan őrölnek 1990. május 11. ( kanizsaT Egyedülálló összefogás a múlt ú.jjáálmodására Visszaszáll a turulmadár Ha az Égiek és a Hivatal is úgy akarják, 1990. Pünkösd va-sarnapján a Deák tér nyugati oldalára visszaszáll a turulmadár, Istók János 190 cm szóles, 130 cm magas, 235 kilogrammos bronz alkotása. 1933. június 4-én terjesztette ki először a szárnyát, és vigyázta az országzászlót, míg az ötvenes évek torz politikája el nem távolította helyéről. - 1985-ben alakult a városvédő egyesület, tele reményekkel, lelkesedéssel, hogy ápolja a hagyományokat, összefogja a város akaratát s hogy a közös gondokodás segítségével újra-almondja a multat - idézi a kezdeteket Lovrencsics Lajos, a Magyar Hitelbank Rt igazgatója, a Városvédő Egyesület elnöke. - Nagyon sokan segítettek jótanácsokkal, fénykepek-kel, önmaguk munkájának felajánlásával, pénzük adományozásával, örülve, hogy valami végre elkezdődött. Összekapcsolódott a lánc, amelyet széttéptek. - A turulmadár sorsa is így vetődött fel? - Igen. Az emlékmű egykor elkerült a helyéről, de az emberi becsület és a szeretet --a tilalom ellenére - megőrizte, homok és szénhalmaz alá dug- ta. Gréger Sándor és munkatársai, a DKG dolgozói oroszlánrészt vállaltak a helyreállításban. Szerencsére, a gyár vezetése is mindent elkövetett, hogy ne csak a turulmadár, az Országzászló-rúd és a címer is elkészülhessen eredeti szépségében. A tervezésben résztvevő FORMA Kisszövetkezet és Jankovics Tibor építész-tervező mérnök is jelesre vizsgázott. A rekonstrukciós terv megvalósítása azonban hosszabb időt vesz igénybe, szinkronban a postai, villanyhálózati és a csatornázási munkálatokkal. - Ez azt jelenti, hogy a tér csak részben nyeri el eredeti formáját? - Igen. A legfontosabb azonban - a turulmadár és az országzászló - helyreállításra kerül. Három és fél méteres márványburkolatú posztamensen áll majd, mögötte az országzászlót tartó rúd. A mintegy 120 négyzetméteres emlékmű-területet kockakővel burkolják, kiemelve az úttestből és a gyalogátkelőből. A közúti forgalom oldalán tizenhat darab öntöttvas oszlop védi az emlékművet a forgalomtól. A posztamens díszkivilágítást kap. A téren lévő szobor és a zöldrészek is megújulnak. Az északi és a dé- li gyalogjárdák és az úttest új burkolatot kapnak. Ezzel lezárul a munkálatok első szakasza. - Később mi kerül megvalósításra? - A taxilejárat felújítása, az aszfalt kiváltása kockakővel, a járdák téglaszegélyének beépítése, a kavicsos sétányok téglaburkolattal való fedése, végül a teljes díszkivilágítás megte-remtese, melyben a bank és a templom külön megvilágítást kap. - Mindez remekül hangzik, de honnan a pénz? - A teljes rekonstrukció 30-40 millió forintba kerülne. Erre sem az Egyesületnek, sem a városnak nincs fedezete, s ilyen nagyságrendű támogatást a lakossagtól sem remélhetünk. Éppen ezért az anyagi eszközök előteremtését is szakaszolva oldjuk meg. Az eddigi támogatás a következőképpen alakult: A tervezők az őket megillető honoráriumból 150 ezer forintot elengedtek. A Gépgyár rekonstrukciós segítő munkája közel 200 ezer forintot ér. Az IKKV generálkivitelezői munkájának haszonrésze kb. 300 ezer forint. A Városgazdálkodási Vállalat kollektívája a földterület 5600 helyett 10000 vonal 1993-ra Nagykanizsán és környékén kétségbeejtő helyzet alakult ki a telefon-szolgáltatás terén. Munkanapokon 8-16 óra között, ha a jámbor magyar telefonálni szeretne, hosszú perceken át kell várnia a boldogító búgó hangra, amely azonban az esetek többségében mégsem boldogít, ugyanis nem a hívott félhez „megy ki" a hívás, és ezért kezdődhet élőiről minden. S ez megy a munkahelyeken, az otthonokban napról-napra, hétrőlhétre... S mindez nemcsak a türelmes, sorsába beletörődött hazai előfizetőkkel történik, hanem a külföldi vendégekkel, üzletemberekkel is, akiknek sokszor fél napjuk is eltelik egy-egy országhatáron kívüli telefon-hívással. Nem csoda, hogy a világszerte „híres" magyar bürokrácia miatt a telefon-mizéria miatt is számos turista, üzlet- és bankember fordított és fordít hátat reményekkel teli hazánknak! Vajon meddig tart még ez az áldatlan állapot városunkban? Erre a kérdésre kerestük a választ a Zalaegerszegen székelő Pécsi Távközlési Igazgatóság Zala megyei Távközlési Üzemében Laskay Rezső üzemvezető helyettesnél: - A helyzet javításának alapja a fejlesztés, amelynek folyamata már elindult. A tervek készen állnak. Mivel jól tudjuk, hogy a 4000 vonalas főközpont - a keleti városrész bekapcso- lódása, a kiskanizsai vonalak szaporítása, valamint Zalakaros, Szepetnek és Sormás bevonása folytán - 5600 vonalra történt bővítése messze nem elegendő, ezért egy új tízezer vonalas - később bővíthető -központ üzembehelyezésének körvonalai vannak kibontakozó- SSSMM''^ í * Ifi! gondok, i eietoi ■K remények ban, amely azonnal megoldhatja a gondokat. Igy a jelenlegi, mintegy 3000 igénylő 1993-ban fellélegezhet - mondotta, hozzátéve, hogy ennek függvénye a többmilliós beruházás megteremtése. Megtudtuk az üzemvezető helyettestől, hogy a tervek 1991. elején történő indulásról szólnak. Áz új műszaki célépület építése mellett többszáz kilométer hosszú kábel fektetésére van szükség. A tárolt program-vezérlésű, nyugati gyártmányú, ADS elektronikus központ várhatóan két két és fél évig tartó szerelési munkálataira versenytárgyalást írnak ki. - A beruházás teljes megvalósításáig is vannak alternatív Szakony Attila reprodukciója. műszaki szükségmegoldási elképzeléseink. A már folyamatban lévő 16500-as Zalaegerszeg-Lenti bővítés kombinációjával, több lépcsőben, főleg közületek és vallalkozók részére, közvetlen külföldi hívásokra is alkalmas 240 vonallal kívánjuk megemelni a jelenlegi 5600 állomást. Ennek felét már az idén megvalósítjuk - mondta Laskay Rezső. A jelenlegi jogdíjakról is felvilágosítást kaptunk, aszerint egy közületi vonal 90 ezer, egy szóló magánvonal 12 ezer, egy magán ikervonal 8 ezer forint alapdíjba kerül, de az összeg nem foglalja magában a szerelési költségeket. Vásárolható még a 25 ezer forintos fejlesztési kötvény, amelybe a jogszerzés és a szerelés költségéit beszámítja a Posta, s az esetleges különbözet visszafizetését is vállalja. A telefon-gondok és remények tehát még „élnek" Nagykanizsán. Most már csak arra kell várni, hogy az a bizonyos beruházási forrás „megcsordul-jon"... (Uli - i) és a virágos részek felújítását végzi, a Költségvetési Üzem az utak és a járdák építésével támogatja az ügyet. E munkák érteke is meghaladja a 100 ezer forintot. A Bútorgyár a túlmunkával szerzett pénzét ajánlotta fel, az MHB Rt. Nagykanizsai Igazgatósága egymillió forinttal járult a tér helyreállításához. Mindehhez az egyesületi tagdíjak adódnak. Egyszóval: egyedülállónak ígérkezik ez az összefogás - mondja Lovrencsics Lajos. - E helyről kérem azonban a vállalatokat, inézményeket, magánvállalkozókat és a lakosságot, hogy jelentkezzenek társadalmi munkára (a Hitelbank titkárságán), s ha lehet, anyagilag is támogassák a terv további megvalósítását. Csak any-nyit kérünk, amennyit nélkülözni tudnak, lehet az öt vagy ötezer forint. Az összegeket az alábbi számlára lehet befizetni: 493-10355. Nagykanizsai Városvédő'' Egyesület Külön kérem a pénzintézeteket, bankokat, biztosítókat, hogy mutassanak példát az anyagi támogatás felajánlásában. Városuknak csodálatos múltja van, de elevenné kell tenni, hogy a jelen gazdagodhasson, hogy jövőnket megalapozhassuk. Az alkotó ember, ha az alkotásra lehetőséget kap, a körülötte élők szeretetét és megbecsülését is élvezheti. Ha tevekenységünkkel a közösség örömét keressük, akkor meggyőződésem, hogy 1990. június 3-án Pünkösd vasárnapján, a megszépült Deák tér felavatásakor igazi örömmel idézhetjük a Szózat szavait. Hazádnak rendületlenül, Légy híve, ó magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. Marton Györgyi Szepne kalvariaja Május 2-án 10 órától fogadja a vásárlókat a nagykanizsai TUNGSRAM Rt boltja a bazárudvarban. A hét milliós nyitókészlettel induló üzletnek a hagyományos fényforrások árusítása mellett az energiatakarékos világítóberendezések elterjesztése lesz a fő feladata. Fárlhír SZDSZ-csoport alakult Gelseszigeten. Ideiglenes ügyvivőjének Ott Györgyöt választották. Levelezési elme: Gelseszlget, Fő út 6. Tanfolyamzárás 118-an végezték el sikeresen a TIT nagykanizsai szervezetének öt csoportban szervezett kazánfűtői tanfolyamát. A résztvevők az elmúlt héten vehették át az erről szóló bizonyítványt. -" y K * átadás A felújítások után a napokban adták át az IKV szakemberei a Nagy Lajos Könyvesbolt Deák téri üzletét a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat képviselőinek. A vállalat szakemberei a belső berendezés munkálatait várhatóan május végére fejezik be, Igy a könyvesbolt június elején a régi helyen fogadhatja a vásárlókat. Szerencsés horgász Jó napja volt április 30-án Erdei Zoltánnak, a TUNGSRAM Horgász Egyesület tagjának. Reggel háromnegyed nyolckor, húsz perces fárasztás után a galamboki tavon 187 cm hosz-szú, 48 kg-os harcsa birtokosának tudhatta magát. A zsákmány - fényképezés után - a barátok és az ismerősök tányérján végezte. • BEKÖTÖTT KEZŰ asszony kereste meg szerkesztőségünket. - Szép Gézáné vagyok, Magyarszerdahelyen lakom -kezdte. - Már közel másfél éve történt a balesetem, de még mindig nem jött rendbe a kezem! - Mi történt pontosan? - A magyarszerdahelyi postán dolgozom kézbesítőként, 8 1989. január 20-án a postazsákok átvételekor megcsúsztam, a kezemre estem. Mire a postára beértünk, mér dagadt volt a kezem. Nyugdíj-fizetési nap volt. Egy kia faluban nem lehet azt megcsinálni, hogy a nyugdíjakat ne kapják meg az emberek, ezért végigdolgoztam a napot. - Mikor látta a kezét először orvos? - Aznap este bejöttem a kanizsai rendelőintézetbe. A röntgen-felvétel után gipszsínbe tették a kezemet, majd azt mondták, hogy másnap reggel menjek viasza a papírért, amit a körzeti orvosnak kell adni, a kezemet meg pár nap múlva újra mutassam meg. Visszajöttem. Orvos nem látott, de a papíromra ráírták, hogy gipszcsere,- az pedig nem történt meg! A kezem viszont egyre jobban fájt! - Mit tett ezután? - Elmentem Zalaegerszegre, ahol nagyon becsületesen ke-zeltek. Minden panaszomat meghallgatták, emberileg is, orvosilag is segítettek. Az elsd kézműtétemre 1989. július 7-én került sor. Hosszú ideig voltam táppénzen, mert a kezelés hosszadalmas - kéztor-nára kellett járnom. Ez már megint Kanizsán volt. Itt a Rheomatolőgián becsületesen kezeltek. De miután kiírtak dolgozni, még a saját szabadságomon is kezelésre jártam, mert fontosnak éreztem, hogy minél előbb rendbejöjjek. - Mikor írták ki dolgozni? O SZEPTEMBER 10-ÉN már dolgoztam, de azért elmentem még Zalaegerszegre. Ott azt írták a papíromra, hogy javasolják a körzeti orvosnak, a Wágner doktor úrnak, hogy vegyen újra táppénzre, mert az előirt kezelés nagyon hosszadalmas, s arra táppénz jár, nem a szabadságomat kell erre áldoznom. - Gondolom, o ezt megértette, s újra táppénzen kezeltette. - Nem. Nem vett táppénzre! Azt mondta, hogy hozzam el a papíromat a Buzássy foorvo-sasszonynak, a kanizsai rendelőintézetbe. Miután átadtam neki, a doktornő" elment a Kovács Szilárd foorvos úrhöz, én addig a folyosón vártam. Azután másnap 11 órára kellett visszamennem. Ott volt a Ko-váca foorvos úr, a Buzássy fo-orvosasszony meg a Balogh II-lés főorvos úr. Ő vizsgált meg, o rendesen emberségesen beszélt velem, nem úgy, mint a másik kettd. Már itt észrevették a mirigyeket a kezemen, s a Buzássy foorvosasszony nagyon cinikusan megkérdezte: „Ezt is meg akarja műttetni?" Mire én, ha javasolják Zalaegerszegen, igen. De az is csak táppénzen lehetséges, itt pedig akörül volt a bonyodalom. — Javasolták a műtétet Egerszegen? — Igen, decemberben meg is műtötték a kezemet. — Táppénzen volt akkor? — Igen. Egy kis megnyugvás volt tapasztalható táppénz ügyben, azt is megmondom, hogy miért. Akkor ón már körzeti orvost akartam váltani, s lehet, hogy úgy gondolták, hátha még máshova is fordulok az egészségem érdekében. Tehát decemberben „békén" hagytak. Úgy gondoltam, hogy minél elóbb dolgozni akarok. Én kértem, hogy január 8-ával írjon ki az orvos. Igaz, nem is kellett mennem táppénzes ellenőrzésre. Mire gondolhatok? Csak arra, hogy látták, hogy merek lépni, ezért nem hívott a Wágner doktor úr táppénzes ellenőrzésre. — Wágner doktor úr tudta, hogy másik körzeti orvost akar választani? — Megtudta, s odatelefonált a Kovács Szilárd fdorvosnak, hogy ne engedjen, mert attól félt, hogy akkor a körzetéből mások is megindulnak. Ugyan nekem szóban megígérte, hogy másik körzetbe mehetek, de a telefon után nem írta alá a papíromat. Kovács főorvos a Wágner doktort védte, s nem engem! — Akkor még mindig a Wágner doktorhoz tartozik? — Már nem. írtam az Egészségügyi Minisztériumba, s ők kivizsgáltatták az ügyemet. Most már a palini körzeti or- ''vos a mi orvosunk! Most is táppénzen vagyok, s újabb műtétek várnak rám. — Az elmondottak alapján ez valóságos kálvária. O IGAZ. DE ÉN ÜGY gondolom, hogy ha itt Kanizsán rendben, megfelelően láttak volna el 1989. januárjában, talán ezt az egészet kiküszöbölhettük volna. Őket gondolom felelősnek ''azért, hogy n gyógyulásom ennyi ideig elhúzódik, arról nem is beszélve, hogy mennyit idegeskedtem. Marton Györgyi kalapács alatt A gazdasági visszaesés egyre több vállalatnál okoz gondot. Egyre gyakrabban élnek a vállalatok azzal a lehetőséggel, hogy a tulajdonukban levő" üzleteiket bérbe adják. Nem titok, nogy azok az Üzletek kerülnek kalapács alá, melyek veszteségesek, nem hozzák meg a várt nyereséget. A gazdasási kényszer hatására lanyhuld forgalomban is több vállalatot érint. Igy került sor a városgazdálkodási vállalatnál a Fo" úti virágbolt, valamint két virágpavilon szerzo''déses átadására. Nyílt árverést rendeztek az érdeklődőknek, a Béke úti irodaházban, április harmincadikán. Mintegy harminc fo'' ielent meg. Az érdeklo''dés, telefonon, jávai nagyobb volt - adott tájékoztatást Budai István gazdasági igazgató. A hsebb pavilonok persze pillanatok alatt gazdára találtak. A két pavilon együttesen fél millióért kelt el. A legnagyobb licitet a Fo" úti virágbolt hozza. Hat fi indul csatába. A kikiáltási ár egymillió-kettőszázezer forint. Perceken belül felforrósodik a hangulat, az árak egyre magasabbra kúsznak. Másfél milliónál már csak Fetten álltak egymással szemben. Mindenki számol oszt, szoroz, kivon. Erezni lehel, hogy ez az utolsó esély. Az újabb licit egymillió-hatszázezer. Először - másodszor - harmadszor, és Kucsebár jozsefné viszi az üzletet. A szerződés három évre szól, s egyetlen kikötése, hogy a bolt jelenlegi profilját meg kell tartani. Virághoz kapcsolódó árut a bolt természetesen forgaíinazhat. Szomorúan ballagott el hát az a kaposvári férfi aki szívesen adott volna akár négymilliót, ha a boltban műszaki árut forgalmazhatott volna. A hetek óta tartó mende-monda végére pont került: a virágbolt virágbolt maradt. Cs. J. Márkabolt nyílott mik M&iíM 1990. május 11. ( kanizsaT Nem korrekt az ártájékoztatás A kereskedelmi felügyelőségek az elmúlt hetekben országszerte széleskörűen ellenőrizték, miként tesznek eleget a kereskedők az ár-tájekoztatási kötelezettségnek. A felügyelőséggel munkatársai csaknem 4500 üzletben tartottak ellenőrzést. Több mint 2200 élelmiszerüzletben, csaknem 1000 vendéglátóhelyen, és mintegy 1300 ruházati, illetve iparcikkboltban vizsgálódtak. A tapasztalatok szerint az ellenőrzött boltok 47 százalékában nem volt kielégítő az ártájékoztatás. A legrosszabb a helyzet az élelmiszer-kereskedelemben, ahol az üzletek 62 százalékában találtak kifogásolni valót az ellenőrök. A leggyakrabban előforduló hiányosság az, hogy az élelmiszereken semmilyen árjelzés nincs feltüntetve. Sűrűn előfordul az is, hogy a sorozatos árváltozások következtében egy-egy élelmiszeren több ár szerepel. A mulasztást elkövetőket kisebb szabálytalansággal büntették a felügyelők. Súlyosabb mulasztásoknál szabálysértési eljárást Indítottak. amelynek során 10 ezer forintig terjedő pénzbírságot szabtak Ki. A vizsgált üzletek egyharmadában került sor pénzbüntetés kiszabására, mintegy 3 millió forint összértékben.(MTI) A hfr megalapozott és Igaz. Már legalábbis a sikkasztás gyanúja. De ahogy az lenni szokott, a nevek és az összegek különböznek. Miért ne? Ki-kl félrehallása, vagy félreklvánása okán úgy adja tovább, az elszámolás. Nos, a revíziót végző bizottság március 9-én fejezte be a vizsgálatot és több, mint 600 ezer forint értékű illetékbélyeg hiányt tárt fel. Ezt követően merült fel annak az alapos gyanúja, április 30-án fegyelmileg elbocsátottuk. Természetesen az ügy súlyosságánál fogva átkerült a Kaposvári Ügyészség Nyomozó Hivatalának Zalaegerszegi Kirendeltségére. Itt dr. Kócs Jónos jelentős ahogy akarja. Csakhogy Igy nincs értelme. Fölöslegesen bántunk meg ártatlan embereket. Ezért az „azt hallottuk" apropójából felkerestük dr. Gotthárd Jenő'' rendőr alezredest, a városi kapitányság vezetőjét, mondaná el mi is történt valójában. Az ügy tényszerűen Igy hangzik. - 1990. március 7-én rendelték el és tartották meg a revíziót az őr- és járőr szolgálati alosztályon. Itt szolgált Kapln János rendőr főtörzsőrmester alosztályvezető helyettesként. Neki volt feladata az alosztály részére helyszlnbirságolási tömbök központi fölvételezése, ezeknek az állomány részére törtérlő kiadása és visszavételezése, ellenőrzése, valamint a központ felé hogy a múlt év elejétől kezdődően a tömbökbe beragasztott Illetékbélyegeket nem érvénytelenítette, hanem azokat, eddig még Ismeretlen módon eltávolította. Továbbá több alkalommal szabálytalanul, az eladott helyszlnbirságolási tömbök vlsszavételezésénél nem követelte meg a bírság összegének illeték formájában való beragasztását, hanem elfog ^dta a készpénzt, és azt sikkasztotta el. Kapln János fó''törzsó''r-mester az első'' gyanúsított! kihallgatás alkalmával 150 ezer forint sikkasztását el Is ismerte. Mivel e súlyos bűncselekmény elkövetésével a testületet kedvezőtlen helyzetbe hozta, március 9-ével felfüggesztettem állásából, majd értékre elkövetett sikkasztás alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el Kapin János ellen. Jelenleg a könyvszakértői vizsgálatok folynak, melyek az elkövetés lehetséges okait és körülményeit kívánják felderíteni -tájékoztatott Gotthárd Jenő. Az ügyhöz még hozzátartozik az is, hogy Kapin János tizenöt éve szolgál a rendőrségnél, járőrből küzdötte fel magát alosztályvezető helyettessé. Társai és felettesei megdöbbenve vették tudomásul a tényeket, de a lehetséges konzekvenciákat levonva tették meg a szükséges intézkedéseket. A nyomozás újabb fejleményeire, annak lezárása után visszatérünk. - dóró - A tárgyalóteremből Korábban Szupper volt, most Galambos. Viszont előbb is, most is: Viktor. Van még egy közös vonása: korábban is volt már büntetve. Most is lesz. Illetve... No, de erről később. Annyit még, hogy legutóbb 7 évet töltött ■ rács mögött, s 1988-ban szabadult onnan. Ettől, persze, azóta még rendes ember lehetne. A múltat csak a folytonosság okán említettük. Ugyanis nem sokáig bírta a rendesemberséget, mert 1989. augusztus 25-én munkahelyén - az italárugyárban - Szendrői Györgyöt, a munkatársát meglopta. Nen volt valami nagy zsákmány: 1100 forinttal lett „gazdagabb". Négy nap múlva megjelent egykori élettársa lakásán és rátámadt. A nő édesanyja lánya védelmére kelt, Igy ő is kapott. Az eszébe sem jutott Galambosnak, hogy nőket verni nem nagy dicsőség. Egykori élettársa 8 napon belüli sérülést szenvedett. Az Idős asszonyt viszont úgy csapta ököllel arcul, hogy annak eltörött az orrcsontja; 20 napig gyógyult. Szeptember 3-án „ráadásként" téglával bedobta volt élettársa ablakát. Talán szerenád helyett... Ugyancsak tavaly október 26-án virradóra a Terv utcában lévő Sport presszót tüntette kl érdeklődésével: fölfeszítette az öltöző ablakát, azon bemászott, ám újra sovány fogásra tellett csak: 1600 forintot tudott ellopni az íróasztalból. Galambos legbalszeren-csésebb kísérlete Zalakaroson zajlott le. Behatolt Forgács Jánosné pavilonjába a nyitott ablakon; ez egy emeletes épület aljában van. Pechjére otthon volt a házaspár, amely a zajra fölneszeit. A férj közeledtére Galambos föl akarta venni a nyúlcipőt, ám egy mélyebb pincelejáróba esett, így került Galambos a men- tők és a rendőrség kezelésébe. December 21-ig volt előzetes letartóztatásban. Végülis a városi bíróság által kiadott elfogató parancsra sikerült elkapni ez év március 22-én Garabon-con. A bíróság előtt középtermetű, átlagos alkatú és szellemi képességű ember állt 3 rendbeli lopás, 1 rendbeli lopási kísérlet, 1 rendbeli rongálás vétségével, súlyos testi sértés büntette és könnyű testi sértés vétsége miatt. Halmazati büntetésként - mint visszaesőt - 1 év és 6 hónapi bőrtönre ítélte dr. Fischer Kálmán tanácsa azzal, hogy szabadlábra még feltételesen sem bocsájtható. Tehát nemcsak büntetve volt, de most is a törvény sújtja. Igaz, nem egészen, mert bár Galambos nem tagadta tetteit, a rongálást nem ismerte el. A kerékpárlopást sem, pedig 1989. október 11-én a Stella presszó elől elkötött egy biciklit, amelynek kormányán a szatyorban zsebszámoló-gép himbálódzott. A kerékpárt és a számolót is pénzzé tette. Nos, ezt a két esetet nem Ismerte el, ezért enyhítésért föllebbezett. De nemcsak ezért, főképp azért, mert a két vétség leszámításával soknak tartja a kirótt másfél évet. Hogy ki, mit, mibe számít be, a következő tárgyaláson kiderül. Galambos az ablakon ugyan bemászott, de majd a következő tárgyaláson tudjuk meg, hogy kimászott-e - a helyzetből. ( t 1990. május 11. Aztán szomuvograt is vigyetek magatokkal! - ozzot a tanáccsal búcsúztatták ott a nyolc pedagógust Ko-váaznán, aki néhány napig városunkban vendéges-kodott. - Hogyan Is van ez a szemüveg história? - kér-doztom u köt not ós 82 ogyszcm lorflt. - Az úgy történt, hogy amikor demokratikus választás útján összeállt a delegáció, sok jó tanácsot kaptunk az utazáshoz, a látogatáshoz, de a legtöbben azt kérték, hogy szemüveget aztán feltétlen vigyünk, s jól nézzünk meg mindent - mondta a rangidős Márta óvónéni, Fábián "Hrnőné, aki a delegációt vezette. - Választották a delegáció tagjait? - Igen - bólintott Földes Ildikó, az óvónők másik küldötte. - Nagyon ügyeltek még arra is, hogy minden iskolafokozat képviseltesse magát, így aztán két óvónő, két tanítónő és két pedagógus az általános iskolának megfelelően; s még két gimnáziumi tanár érdemelte ki a tapasztalatcsere lehetőségét - Leginkább az érdekel, hogy mit vinnétek haza a „szemüvegtokban"? - Nem elég arra a szemüvegtok - válaszolta Becsek Ede igazgató-helyettes tanár. - Mindenképpen azt a nyitott szellemet, amit a meglátogatott iskolákban ta- pasztaltunk, a közvetlen tanár-diák viszonyt, hogy a felnőtteket keresztneven szólítják a gyerekek... - A közös lépcsőt, amelyen egyformán közlekedhet tanár es gimnazista - folytatta a számomra terme-szetesnek tűnő helyzet idézésével Tanase Dolina, ifjú középiskolai tanárnő. - Örültünk szép iskoláitoknak, a jól felszerelt tantermeknek és könyvtáraknak, hogy láthassuk az egészséges es jól öltözött magyar kollégákat és tanítványaikat. Szeretnénk mi is munkafüzetek segítségével tanítani, mert úgy tapasztaltuk, hogy ez megkönnyíti a tanítás-tanulás folyamatát - sorolják felváltva Málnási Piroska és Theisz Katalin tanítónők. Pedig mi itt Magyarorszá- §on sokszor elégedetlenke-ünk, ahogy az oktatás a nemzeti jövedelem mor-zsácskáit Kapja csak. osztom meg erdélyi kollégáimmal annak a közösségnek a hangulatát, amelyikből most egy órára eltávoztam. - Igen, mert ti Nyugatra tekintetek - mondja Márta óvónő. - Mi meg rátok. Bármikor felvállalnánk a magyar iskolarendszer anyagi helyzetét. - Kérlek, azt is Írd meg - mondja Szabó Mária gimnáziumi tanárnő -, hogy nagyon tetszik a Zsolnai-mód-szer, a kommunikálásnak ez a teljes személyiséget átható, átalakító módszere. Mi a diákszinpadunkkal próbálunk hasonló úton járni. Nem is igen akarnak ezek a tanulók, ha végeznek, a poroshelyi bútorkombinát-ban állást vállalni, inkább az idegenforgalomban helyezkednek ef, s erre többnyire van is lehetőségük, lévén Kovászna üdülőváros. Kollégáim szóvá tették, hogy náluk csak a két napközis óvodában kapnak et-kezést a gyerekek, s a közel 12 ezer lakosú település mintegy 3300 tanulója -beleértve a bejárókat is -, csak az otthoniból tud ebédelni napközben és tanítás közben is. Még a mi túlméretezett tananyagunkat is jóval elfogadhatóbbnak tartják az otthoni követelményeknél. No lám. elgondolom milyen relatív minden, milyen más, ha innen nézem! Hát még ami onnan látszik? És milyennek látszik? Becsek Ede kéri, hogy írjam meg: a forradalom győzelme után lassú, de előremutató változásoknak lehetnek tanúi. A gimnázium felvehette Körösi Csorna Sándor nevét, az egyik általános iskolát pedig Orbán Balázsról nevezték el. Mindkét személyiség a környék szülötte. volt. - írd meg - ösztönöz Fábián Ernőné is - hogy köszönjük az ajándékba kapott könyveket, amelyeket a lelkes könyvtárosok személyesen kézbesítettek. Minden gyermekünk képeslapot írt viszonzásul azoknak a kanizsai barátoknak, akik nemcsak elküldték könyveiket, hanem beleírták teljes címüket is. Várjuk képeslapjainkra a kanizsai gyerekek reagálását. Köszönjük a város tanácsának, a Hevesi és Zrínyi iskoláknak, az Arany János utcai és Kossuth téri óvodának, a gyermekkönyvtárnak, a HSMK-nak, hogy őszinte szeretettel, odafigyeléssel, törődéssel foglalkoztak velünk. Mi nyolcan Kovászná-ról Kanizsán otthon éreztük magunkat. Büki Pálne A bolondos április utolsó vasárnapja sem volt különb a hónap többi napjánál. A napsütésre ború és szeles, hűvös idő következett, mégsem tartotta otthon a kirándulni vágyókat. Sokan választották úticélul a galamboki halastó környékét. Vajon hogyan érzik itt magukat az itt pihenő, horgászó kanizsaiak? - töprengtem. A véletlen küldte utamba Füstös János bácsit, a Ga-labmok és Vidéke Horgász Egyesület hivatásos halorét. - A kanizsai kirándulók, horgászok kedvelt helye a kettős tórendszer vadregényes környéke. Egyesületünk gondoskodik arról, hogy az idelátogató jól érezze magát. Az elmúlt év októberében 15 mázsa balatoni dévért, 10-10 mázsa különféle pontyot és 10 süllő fészket telepítettünk. Vannak nagy harcsáink is. Jól felszerelt horgásztanyánkon gyakoriak az összejövetelek, a családi, baráti találkozók. A környék tisztaságáról magunk gondoskodunk, ez volt a célja a ma délelőtti társadalmi munkának is. Azért hiányzik a Zalakarosi Nagyközségi Közös Tanács támogatása. Reménykedünk, hogy a közelben talált gyógyforrás hasznosítása révén nálunk is elkezdődik valamiféle fejlesztés. Víz melletti szélvédett helyen horgászik Borhidi Károly, a TUNGSRAM nyugdíjasa. - Öt éve járok ide a feleségemmel, itt töltjük a hétvégeket. A kórnyék csendes, romantikus, s ez megfizethetetlen. Összetartó társaság vagyunk az itteniekkel, szívesen dolgozom közös kincsünk, a tó és környezete érdekében. Ami a horgászatot illeti, nem panaszkodom, ez sze- rencse dolga. A telepítéskor például sok méreten aluli hal került a tóba, s erre persze ügyelnünk kell. Munka közben zavarom Takács Valért, a DKG négyes üzemének dolgozóját. - 1970-ben vettük ezt a kis telket, amire építettünk, akkor még olcsó áron. A szomszédaim mind kanizsaiak, jó kis csapat. Jó a levegő, valósággal gyógyít e csendes, nyugalmas nely. Van villanyunk és a három éve közösen fúrt kútból vizünk is. A tó mellett már autóbusz közlekedik. Igaz, az út keskeny, és nem valami jó - különösen Csapi felé. Ha a közelben talált hőforrás ügye rendeződik, talán ide is több támogatás jut a tanácstól. A mi dolgunk pedig, hogy vigyázzunk a tóra. Mondom ezt a kijáró horgászoknak is, akik elszórnak ezt-azt. A haranglábnál „hazai" ismerősök. - Ha már nem bírunk a gyerekekkel, ide jövünk sétálni, vagy horgászni -mondja a hátizsákot cipelő apa. - Az első hóvirágot mindig itt szedjük. A gazdagon nyíló ciklámen illata, a tó tisztasága, a természetes környezet, a helybeliek barátságos jelenléte már hiányzik, ha nem jövünk. Már az idejáró külföldi is több a szomszédos Zalakarosból. - Szívesen vennénk egy kisebb telket - mondja egy sóhaj közepette a feleség - hogy legyen majd hof töltenünk a nyugdíjas éveket a gyerekekkel, az unokákkal. Miközben búcsúzom, a tópartról örömújjongást hallani. Valakinek biztosan kedvezett a horgász-szerencse. Irta és fényképezte: Tótti Ferenc 1990. május 11. ( kanizsaT Kétszer ad, aki gyorsan ad - tartja a mondás -. De mint minden közmondás, ez is féligazság. A kerítés lerombolója halott, de valakinek a kárt meg kell téríteni. Ki legyen az? És miért <5? Miért vettek el ötvenezer forintot a leendő palini Ifjúsági Parktról? Erre keressük a választ. Az előzmények Néhány hónappal ezelőtt halálos közlekedési baleset történt a palini templomnál. Nagy sebességgel csapódott a kerítésnek egy nyugatnémet személygépkocsi. A kerítést kí-döntve a szomszédos telken állt meg, ott égett el. A vezető meghalt. A - Egy szépséghibája van a dolognak - morgolódik Vaskuti József tanácstag -. Megint azok fizetnek, akik nem okoztak kárt. A parknak juttatott százezerből lefaragtak ötvenezret, és odaadták a Szent József plébániának. Most nézzen körül! Itt vannak ezek a fák, ki kéne őket vágatni, de anyagot is kell vásárolni, aztán vannak dolgok, amiket azonnal rendezni kéne, s vannak, amikhez a társadalmi munka jóakarata kevés. Egyszerűen pénzre van szükségünk. A százezer is ke- vés, nem az ötvenezer. Nagyon szerettem a tanácsi munkámat, s most itt állok megfü-rödve. Park nem lesz, kerítés nem lehet. Körülnézek. Csodálatos a kilátás: az ifjúsági park éppen a templommal szemközt lenne. Képzeletemben ez egy csodálatos kis kultúrközpont. Ahogy vesen utána járnék - provokálom Vaskutit. - Biztosat mondani nem tudok. Itt már elterjedt a híre annak, hogy a nyugatnémet biztosító társaság állítólag valutában rendezi a kárt, s az egyháznak fizet. Ez pillanatnyilag a szóbeszéd. Mint jó gazda néz végig a A templom kerítése Vaskuti József mesél az elképzelésekről, érezni a gondoskodást, a palini városrészért való aggódást. - A telket kitől vásárolták a parkhoz? - Nem vettük - válaszol Vaskuti József -. Az állami gazdaság adta, egyelőre három évre. Ha rendbe rakjuk, az egész terület a miénk lesz. Ezért sürget az idő. A megoldáshoz több pénzre lenne szükség. Látja, mindig oda kanyarodunk vissza, amiből a legkevesebb van. - A biztosító nem fizetett az egyháznak? - kérdeztem -. Megmondom őszintén, én szí- telken, és mutogatja, hogy itt élősövény, ott sétány lesz, hogy ő már tudja, milyen lesz. Vajon azok, akik elvették az ötvenezer forintot a parktól, mit tudnak? A Szent József plébánia esperese tud-e az itteni gondokról? Hiszen elfogadta a tanács ötvenezres átutalását mondván: használja egészséggel. Sajnos, az esperest telefonon nem sikerült elérni. De a riport készítésekor a temetőben jártam, ahol készül a háborúban elhunytak emlékműve. Talán ehhez kellett az ötvenezer forint? Nem értem ugyanis, miért szednek háromezer forintot a huszonöt élő hozzátartozótól. Az emlékmű költségei nyolcvanezer forintot tesznek ki, s Palinban összegyűjtenek huszonötször háromezret. És ott az átutalt ötvenezer. Május másodikán újabb telefon a Hungária Biztosító igazgatójához. Csak a titkárságig jutok. Nagyon kedves női hang közli; „az igazgató úr vidéken van", de miben lehetek a segítségére? Elmondom szépen, sorjában. Kis türelmet kér, azonnal utána néz. A válasz: „A kár felmérése folyamatban van. A külföldi biztosító társaságtól pénz még nem érkezett. Ha érkezik, a biztosító nem valutában kapja." No, erről ennyit! A biztosító úgy látszik, mégis fizet. Ezek szerint az egyházközség újabb pénzekhez jut. De tessék mondani, mire ez a sok pénz? Hol van a tanács átutalt ötvenezer forintja? Befejezés helyett Remélem, a beszélgetést folytathatjuk a felelős emberekkel, akik végre választ tudnak és akarnak adni a palini kis közösségnek: Kerítés lesz, vagy park? Remélem, akad aki nemcsak a pénzét, de hitét is visszaadja a községnek. Cserny József A szakszervezet helye és szerepe az oktatási nevelési intézményekben - 1984-ben sikerült a mintegy 10%-os központi bérfejlesztést megvalósítani. Ezt követően az 50%-os vasúti kedvezmény visszaállítása, illetve 1988 végén a túlóradíjak rendezése következett. A politikai életben felgyorsult eseményektől indíttatva a pedagógus társadalom elsőkent igényelte szakszervezete kongresszusának összehívását. Az 1989 májusában hozott állásfoglalások, határozatok elősegítették, hogy a kormányzat határozottabb állásfoglalásra kényszerüljön a regsürgetőbb kérdésekben. A kongresszus, bátor hangvételével, az oktatásban dolgozók melletti kiállással, új színfoltja volt a társadalmi életnek is. Nagykanizsai kezdeményezésre indult az a megyei aláírásgyűjtő akció, amely az oktatásban tevékenykedők bérének 40%-os javítását követelte. Többszöri érdekegyeztető tárgyalás eredményeként született döntés az 1989 szeptemberi 16,3%-os, illetve az 1990 január 1-jei 30%-os bérrendezésről. Sajnos, az infláció miatt alig érzünk lényeges javulást anyagi helyzetünkben. A pedagógus szakszervezet tagsaga az elmúlt hetekben újabb bizonyságát adta önállóságának; volt bátorsága elvetni a frissiben alakult Országos Szövetseghez való csatlakozást. Ezzel a tettel minőségileg új helyzet teremtődött, annak lehetősége, hogy ez az értelmiségi réteg abban a szervezeti keretben is önállóan irányíthatja sorsát. Szükségünk is lesz erre, hiszen eredményeink az előbb felsoroltak ellenére szerények, különösen akkor, ha az előttünk álló feladatokat nézzük. Oktatási-nevelési intézményeink a 0%-os dologi automatizmus miatt katasztrofális helyzetbe kerülhetnek, ugyanakkor szorongással tölt el mindannyiunkat a munkanélküliség megjelenése, amely pályakezdőt és idősebbet egyaránt sújthat. Dolgainkat rendezendő összefogásra, szolidaritásra, a tagság támogatására ván szükség. Erről azonban csak akkor beszélhetünk, ha intézményi alapszervezetek bátrak lesznek kezdeményezni az előre mozdító változásokat. Csak ez teremthet önálló, autonóm iskolát, amelyben gyermek a pedagógus, minden dolgozó ember jó érzi magát. Tóth Lajos tanár körzeti titkár Napjainkban sokan teszik fel a kérdést a pedagógusok körében, szükség ven-e a szakszervezetekre, mit ad a mindennapok küzdelmeiben, el tudja-e látni vállalt kötelezettségét, a dolgozók egyéni ós szakmai érdekvédelmét. Az elmúlt néhány évet leszámítva igencsak egyszerű volt a képlet: az állampárt megszabta a szakszervezetek cselekvési irányát és módját, a _peternalista rendszer feltétlen támogatását. Ha a mindekori vezetők, tisztségviselők némelyikében meg is volt a készség a változtatásra, a merev struktúra igen kevés, csupán résnyi mozgásteret adott. E tér keretéül legtöbbször az úgynevezett intézményi (vállalati) „négyszög" - igazgató, párt, szakszervezet, KISZ - szolgált. A központi direktívák eleve megadták a teendőket, így éveken évtizedeken át látszatcselekvéseknek lehettünk tanúi és részesei, szenvedő alanyai. Kétségtelen, hogy dolgozók milliói üdülhettek, kaphattak segélyt, ennek azonban ára volt: el kellett túrni az atyáskodást, a jótékonykodást, így az állampolgár nem juthatott el a civil társadalom küszöbéig sem. A nyolcvanas évekre felhalmozódott gondok, társadalmi problémák megérlelték a változtatásra való igényt a pedagógusokban is. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a rendszer hibái lehetetlen helyzetbe hozták e legnépesebb rétegét az értelmiségnek. A legsúlyosabbak közt említhetjük az alulfizetettséget és az ebből is táplálkozó kontraszelekciót, valamint az oktatási - nevelési intézmények protekcionista módon történő finanszírozását. A sort folytathatnánk, de elég ennyi annak érzékeltetésére, hogy az előbb említettek mindegyike külön-külön is elegendő az egész rendszer ellehetetlenüléséhez. Ezt felismerve a Pedagógusok Szakszervezete - bár tagja volt az egyre inkább hitelét vesztő SZOT-nak - alulról jövő kezdeményezések sorával elérte, hogy az eddigieknél jóval több lehetőseget teremtsen az oktatásban dolgozók életkörülményeit javító harchoz, szolgálva az ország, a nemzet érdekét. Jelentős változások történtek a központi vezetésben, egyre inkább túlsúlyba kerültek azok, akik friss pedagógusi élményekkel szólhattak bele a dolgok menetébe. Ha "felemás módon is - a technikai dolgozók kimaradtak belőle 8 ( KANIZSÁT 1990. május 11. Kulturális hírek Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának kanizsai csoportja nyilvános ülést tartott a Thury György Múzeumban. Témája dr. Horváth György előadásában az alsóvárosi templom története volt. Ismét műsorfüzetként jelenik meg a havi városi kulturális tallózó. A szokásos programok mellett ezentúl közlik az istentiszteletek rendjét, az orvosi és gyógyszertári ügyeleteket, és a legfontosabb sportrendezvényeket is. Kórusok találkozója Kanizsán Az ének hatalmas, varázslatos erő, amely népeket köthet össze, nagyszerű embereket nevelhet. A muzsika pattintja fel a bölcsesség, a jóság és a testvériség titkos zárait. Ezekkel a szavakkal nyitották meg a Bárdos Lajos tiszteletére rendezett dalos ünnepet Nagykanizsán, az üttörőház-ban. Nyolc iskola tíz kórusa adott egymásnak randevút, Serfőzőné Horsetzky Márta közel egyéves szervezőmunkája nyomán, új kedvezményezés és kötetlen találkozás volt ez, mivel az idén nem rendeznek Éneklő Ifjúság találkozót. A köztes évet töltötték Igy be, hiszen az énekkar akkor él, ha szerepelhet. Egyetlen kikötés volt, hogy egy-egy Bárdos-da-rab szerepeljen a repertoáron. Mivel Kisdobos kórustól a gimnáziumi vegyeskarig mindenki szerepelt, zsűrit nem hívtunk, a maguk kedvére énekeltek, nem volt hát drukk ós félelem. Lámlapáz is csak annyi, ami elkerülhetetlen egy bemutatkozás során. S hogy így volt, bizonyítja, hogy a városkörnyéki iskolák is megjelentek. Tény viszont, hogy egy-két helyi iskola - az előzetes jelentkezés ellenére — visszalépett. Valódi élménytől fosztották meg magukat. D. J. Olvasta? Nevekről -tudományosan A név, a névadás valamennyiünk életében szerepet játszik. A névkultúra ugyanis olyan jelenségeket foglal magában, mint a névviselési és névhasználati szokások rendszere, a névállomány változása, hagyományőrzése vagy újításokra való hajlandósága. A névtan sem a nyelvészet szolgálóleánya, önálló diszciplína, amelynek eredményei széles körben hasznosíthatók. 1986 októberében megyénk szülötte, Pais Dezső születésének. 100. évfordulója alkalmából rendezték meg Zalaegerszegen a IV. Magyar Tudományos Konferenciát, amelyen a kutatások legfrissebb eredményeiről adtak számot a nyelvészek. Az ülésszak anyagát Ba- „Szlnek és évek" címmel adott önálló estet Bács Ferenc, a József Attila Színház művésze. Műsorában többek között Juhász Gyula, Tamási Áron, Örkény István, Salamon Ernő, Illyés Gyula műveiből szerepeltek; Bács Ferenc szülőföldjére emlékezett, székely kópéságokat mesélt, Is kísérője, Szentirmai Akos sanzonjait énekelte. A szünetben beszélgettünk. „A szekely humor gyökeret vert a lelkemben" - Hogyan élte meg a decemberi erdélyi eseményeket? Nem láttuk, nem hallottuk hangját a nagy demonstrációkon. E téren is - mint ahogyan szerepeiből megismertük - megfontoltnak, csendesnek látszik. Alaptermészetéből fakad, vagy nem érdekli a politika? - Végtelen együttérzéssel és aggodalommal figyeltem a tragikus eseményeket. Qszintén bízom benne, hogy az erdélyi magyarok sorsa jobbra fordul. De én nem politizálok. Színész vagyok, nekem az a dolgom, hogy a közönségnek kellemes, derűs perceket szerezzek. En ehhez értek. - A pódiumműsor a színésznek vizsgatétel szlnészmesterségből. Műsorában mesterien egymásba fűzött gondolatokkal emlékezik szülőföldjére, ízesen mesél az egyszerű székely emberekről, akik „humorral csavarják el az élet nehézségét . Nemes egyszerűséggel, példaszerűen szép magyarsággal mond verset, prózát, megnye-rően énekel. Szóval megmutatja magas szintű mesterségbeli tudását, sokrétűségét. Ki állította össze a műsorát^ Mióta lép fel önálló esteken? - A műsorom január elsejétől létezik. Egyedül állítottam össze. Hosszú, három éves nógatás előzte meg Szentirmai Akos barátom részéről, aki a sanzonok zeneszerzője, és állandó kísérőm. - A változások szele a színházakat is elérte. Mik a tervei a közeljövőben? - Jelenleg a József Attila Színház tagja vagyok, de júniustól szabadúszó leszek, vállalva annak minden kockázatát. - Mondana valamit a magánéletéről? - Néhány évvel az áttelepülésünk után elváltam. A fiam az orvosi pályát választotta, lányom, aki velem maradt, színész lett. Ma már önálló független nő,, nem messze lakik tőlem. En most egyedül élek - mondja a művész, és siet a színpadra. H. M. - Erdélyből telepedett át színésznő feleségével és két gyermekével a hetvenes évek derekán. Odaát Marosvásárhelyen, a Székely Színház tagjaként, elismert, megbecsült művész volt. Tanított a Szentgyor-gyi István Színművészeti Főiskolán. Mi Késztette arra mégis, hogy elhagyja Erdélyt? - Nagy elhatározás volt. Nem egyik pillanatról a másikra született, jól meggondoltuk. Tudtuk, hogy újra kell kezdenünk a színészi pályát, létbiztonságot kell teremteni a családnak, nehéz lesz. Mégis jöttünk. Nemcsak a „nemzetgyűlölő" miatt, sokkal mélyebb, összetettebb oka volt annak. - Nem bánta meg? - Nem. - Azon kevés bevándorolt színész közé tartozik, akinek sikerült Magyarországon is az élvonalba kerülnie. Fővárosi színház tagja lett, remek színházi-, film- és tévéfilm szerepeket kapott. Sokat foglalkoztatják, népszerű. Hiányzik-e mégis valami, ami odaát maradt? - Az édesanyám. A Farkas utca, a templom, a sétálóutca, a barátok, az ismerősök, és még annyi minden. Ha lehunyom a szemem, és szülőföldemre gondolok, magam előtt látom őket... logh Lajos és Ördög Ferenc foglalta kötetbe „Névtudomány és művelődéstörténet" címmel. Az igényes, szép kivitelű könyv a konferencia tematikájának megfelelően tartalmazza az előadásokat. Megismerhetjük az ország különböző településeinek és területeinek sajátos földrajzinév-anya-gát, belelapozhatunk a 18-19. századi anyakönyvekbe, megtudhatjuk, hogyan lehet a térképészetet és a nyelvtudományt névvel összekapcsolni, milyen kun eredetű nevek fordulnak elő a török adóösszelrásokban, hogy nyelvünk a középkori magyar-vallon kapcsolatoknak milyen emlékeit őrzi, melyek a sóbányászat és sószállítás nyomai hazánkban (a nagykanizsai sóház utca és társai), milyen földrajzi neveket használt Ady szimbólumként. A kötet kitekintést nyújt más népek és nyelvek (udmurt, koreai, német, vietnámi, mongol) névkultúrájára Is. A mongol nevekről szóló tudományból például megismerhetjük a névadási szokásokon kívül a névadási szertartást is. A nép ugyanis hisz a név sorsformáló hatásában, s ezért külön figyelmet szentel a kiválasztásra és az ünnepség lebonyolítására. A „Névtudomány és művelődéstörténet" című könyv több, mint 90 tanulmányával alaposan feltérképezi a névtan minden ágát. A rövid terjedelmű esszék szinte lexikonszerűen tárják elénk a kutatások legújabb eredményeit, hiszen a gyűjtemény nemcsak szakembereknek készült. Nem kell egyszerre végigolvasni, bármikor újra fellapozható. Az előadások magas színvonaluk ellenére könnyen érthetők, olvasásuk magyart és történelmet tanító tanároknak, felsőoktatási intézmények hallgatóinak különösen ajánlható, de középiskolás diákok számára is rendkívül hasznos lehet. A könyv - ára 130 Ft -megvásárolható a Városi Könyvtárban. Horváth Ilona 1990. május 11. ( kanizsaT Dez.so Ferenc _versei_ A törött váza Dr T.L. emlékére Hát darabokra tört a váza. Emlékeimből próbálom összerakni: A tegnapokat a mába. Volt egy „álom korsó" enigma. S mint a régmúlt barlangrajzolatokat, Megfejtem nem tudom még ma. Eltört a váza, porlad a korsó, Emléked eleven „ablakolvasat". Többé nem fedi be a por-hó. Most tört edényed rakosgatom, S belőled próbálom felépíteni, Tiszta, de egyszerű holnapom. Múló fogság Élek magányomban, bezárva. Kopogtatok a kihűlt ablakon, Míg az üveg jéghátdn lejtve Legördül a cseppekbe gyűlt ido'', S feloldódik a véges végtelen, A közel és a távol, S tört emlékem Kilábal múló fogságából. Anyám keze Matat. Tán a mtiitat keresi, hol a dédelgetett munka nyomán megfeszült s görcsbe rándult a jövő''. A tegnapi való, ma emlékké lényegül, s a múló ido''t fogva nem ereszt el soha. A Deák tér a századfordulón Kutatók Kanizsán Nem tyúkper volt... - Előadás az akadémiai bizottságban, várostörténeti sorozat lapunkban, tv-vetélkedő szervezése és a zsűriben való részvétel - mindez Kunics Zsuzsa nevéhez fűződik, aki szinte ismeretlenül került a város tudományos életébe. Hogyan történt ez? - kérdezem bevezetőben. - Zebegényben születtem, Verőcén laktam. A szakmám: történelemtanár és népművelő. A főiskola elvégzése után nem tudtam eldönteni, melyiket válasszam, így olyan munkahelyet kerestem, ahol mind a kettővel foglalkozhatom. Budapesten tanítottam három évet egy vendéglátóipari középiskolában és kulturális nevelőtanár voltam. 1988-ban költöztem Kanizsára, ahol a Thúry György Múzeumban kaptam múzeoló-gusi állást. - Kutatómunkája városunk helytörténetéhez kapcsolódik. Munkahelye sugallja vagy Önmaga választja a témákat? - Mind a kettő. A munkám és az érdeklődésem is adja ezeket. A Deák térrel indíttatásra kezdtem foglalkozni. A tanács rekonstrukciós tervéhez kért egy rövid munkát: hogyan alakult ki a tér, melyek voltak a funkciói? A kutatásokat azonban folytattam, 19. századi térképeket, telekjegyzőkönyveket vizsgáltam, s így született meg egy nagyobb dolgozat („A Deák tér története a város fejlődésének tükrében" címmel), amely a Zalai Gyűjteményben fog megjelenni. - Mely területeket kutat jelenleg? - A legmeglepőbb számomra, a Nagykanizsa-Kískanizsa közti ellentét volt. Szeretném Kunics Zsuzsa Fotó: Szakony Attila feltárni a két város történetét, a köztük levő különbség okait. Ehhez bővebb anyag került elő a Zala Megyei Levéltárban, s ez nem más, mint a két Kanizsa közti peranyag. Már az előzetes tájékozódásból sok érdekesség derült ki. A két város ellentéte az 1860-as években kezdődött. Az elválási folyamatot Kiskanizsa indította meg, ugyanis aránytalannak érezte a rá eső terheket. A különválást 1868-ban mondták ki. Kiskanizsa kiépítette saját közigazgatását, de a privilégiumok elosz- tásán nem tudtak megegyezni. Nyolc éven át tartó arányosltá-si per következett, amelynek az lett a vége, hogy kérték a visszacsatlakozást. Ez újabb vitát eredményezett, most a visszatérés feltételeiben nem tudtak egyezségre jutni. 1902-06-ban ismét perújrafelvételt kérnek, de ezt elutasítják. Mindezek ellenére Kiskanizsán nagyon élénk városi élet folyt, csak az anyagi javak nem voltak megfelelőek az önállósághoz. - Van-e más, hasonlóan érdekes ós izgalmas feladata? - Igen. A második nagy téma, amellyel foglalkozni szeretnék, a szazadforduló Nagykanizsája. Ezt az időszakot a város „aranykorá"-nak nevezhetjük, hiszen a Déli Vasút megépítése után az ipari, kereskedelmi élet megsokszorozódott, a felhalmozódott tőkék lehetővé tették a város polgáriasodását. Gyárakat alapítottak, pénzintézetek létesültek (Osztrák-Ma-gyar Bank fiókja, Néptakarék RT). A fejlődést Trianon törte ketté, a város elveszítette piacainak 3/4 részét. Röviden tehát úgy fogalmazhatunk: minden lehetőség megvolt arra, hogy Kanizsa nagy város legyen, az ehhez vezető folyamat meg is indult, de a kedvező folytatást a történelmi tényezők meggátolták. Mindehhez annyit tehetünk hozzá: A város múltjában valóban sok még a fehér volt. A lehetőség azonban megvan, hogy ezek minél teljesebben eltűnjenek. Erre Kunics Zsuzsa munkája is garancia lehet. Horváth Ilona Tolvaj „születik" 10 ( kanizsaT 1990. május 11. ményemet figyelembe veszik. Napjainkra erősen leromlott a hajdanában híres kanizsai kereskedelem: a választék szűkül, a hiánycikkek listája nő, a kiszolgálás színvonala nem megfelelő. A másik téma lehetne a városon belüli közlekedés jelenlegi szervezése és irányítása. Szükség esetén mindkét témakörben további konkrétumokkal szolgálhatok. Témák a lapnak Ügy érzem, hogy lapjuk városunkhoz kötődését, olvasottságát növelné, ha napi problémáinkkal még többet foglalkozna. Mindjárt javasolok is két témakört (a sok közüli), arra az esetre, ha fenti véle- Tisztelettel: Fülöp József Nagykanizsa Petőfi S. u. 88. (Az ötleteket köszönjük, az egyik témán már dolgozunk. - A szerk.) A kudarcokról Kedves Kelemen Marcell! A „Fiatalok - háttérben?" c. cikkedre szeretnénk válaszolni, amelyben hiányolod a 15-20 éves korosztály szórakozási lehetőségeit. A HSMK népművelői évekkel ezelőtt megpróbáltak egy olyan állandó nyitott formát kialakítani a házban, ahol naponta 16-20 óráig leülhetsz, beszélgethetsz, lemezt hallgathatsz, és mindezt egy csésze forró tea mellett teheted. Ez a teaházi társalgó többéves fennállása alatt bebizonyította, hogy az általad említett korosztálynak nem kötelező a füstös kocsmában eltölteni a délutánját, talál más lehetőséget is - és ha igénye van rá - meg is találja. Engedd meg, hogy e levéllel meghívjunk egy teára a fent említett helyre, ahol a témával kapcsolatban szívesen beszélgetnénk veled. Az általad említett ifjúsági központra valóban szükség van, ezt az ötletet mi is támogatjuk. Természetesen a régi programok mellett mi is felvállalunk minden új kezdeményezést. így a cikkben említett rock-fórumot először nálunk rendezték meg. Sajnos a befejezés nem a legjobban sikerült. (Az előcsarnokban a program végén „háborús" állapotok uralkodtak.) A cikkben azt írtad „az illetékesek viszolyogtak Kedves fiatal polgártársaim! Mert bizonyára még gyermekkorú lehetsz, ha így, tavasz idején elhatároztad, hogy „veszel" magadnak egy kerékpárt. Kétszer. Egyszer észre, másodszorra el. Valakitől. Ingyen! És sikerűit! Közlóm veled, hogy azt a kékszínű Csillag márkájú összecsukható camping kerékpárt egy 11 éves kislánytól vetted el, akit édesanyja a négyhónapos fiútestvérével együtt, egyedül nevel. Neked nagyon köny-nyú volt elérned, hogy legyen egy ilyen kerékpárod, hiszen csak a földszinti kerékpártárolót kellett kinyit- ás a folytatást megtagadták". De megkérdeztük tőled, ha egy rendezvény több művelődési házban kudarcba fullad, arról csak az intézmény népművelői tehetnek? Talán máshol is kellene keresni a kudarc okát! A korábban említett társalgó négy éves sikeres működése is bizonyltja, hogy lehet kultúráltan is szórakozni, és veled együtt mi is hiszünk a közösség formáló erejében. Marcell! A teameghl-vást el ne felejtsd! Nagykanizsa, 1990. április 24. Marics Zsuzsanna népművelő Farkas Tibor népművelő nod, és kiválasztottad azt a „bicajt", amelyikújvolt. De képzeld el, a kislány édesanyja egy évig spórolta a kerékpárra a pénzt, hogy a lánya örülhessen és használhassa az értékes tulajdont úgy, ahogy most te használod! Az övét! Jogtalanul! Ezt nálunk lopásnak hívják, aki elkövette, azt pedig tolvajnak! Ha kiderül, a törvény számonkéri tőled! Ha nem derül ki, akkor legfeljebb a barátaid és a lelkiismereted kérik számon rajtad ezt, a szerinted, gyerekes heccnek nevezhető cselekményt! Régi nagy királyainknak az ilyen cselekedetekre olyan törvényük volt, hogy aki egy tyúknál nagyobb értéket lopott, annak levágták a fél karját! de hiszen ezt te is tanultad a történelemkönyvekből! Sajnálatos, hogy ezek a tanulmányok nem tartottak vissza az ilyen cselekménytől. Mai törvényeink nem akarják a fél karodat, mert akkor túl sok félkarú tolvajt kellene eltartani a becsületes állampolgároknak. Arra azonban felhívom a figyelmedet, hogy ébredjen fel benned a lelkiismeret, amikor használod a lopott kerékpárt! Tanácsolom; ne várd meg, amíg egy rendőrjárőr megállít, és megnézi a „kerékpárod" gyártási számát, ami a kővetkező: 020362. Kellemetlenül kínos helyzetbe kerülnél, ugyanis a tulajdont igazoló papírok az édesanyánál vannak. Mielőtt alkalomszülte tolvajként lennél nyilvántartva, kapsz egy lehetőséget, hogy újra visszanyerd becsületedet önmagad és embertársaid előtt. Szüleid biztosan segíteni fognak abban, hogy újra az egyenes úton járhass. Ha te is úgy érzed, akkor vidd vissza a tárolóba a kerékpárt ismeretlenül, ahogy elvitted, - a kővetkező címre: Nagykanizsa, Néphadsereg út 5/c. Köszönet érte az édesanya és a kislány nevében. Kiss Endre Pisti Pisti gyakran ingázik a tanóra alatt a tanterem ós a WC között. A sokadik kére-tőzés után nekivesel-kedek és megkérdezem: ugyan miért nem tízpercben keresi fel azt a bizonyos helyet. A válasz mellbevágó: - Akkor nem érek rá, mert az udvaron vagyok. Pisti meg csak tizennégy eves, de már tudja, hogy a nagy dolgok elvégzé- se alól mindig van kibúvó. a kis dolgokat azonban akkor végzik el, amikor azoknak elérkezett az ideje. S ha kölykökként így szervezheti az életét, miért ne tegye felnőttként is? Tomi Locsolkodó műsorunkhoz Tomi sem jelmezt, sem felszerelést nem hozott. Ráment valamennyi tíz- percem, amíg megfelelő inget, mellényt, zöld agat, locsoló üveget szereztem neki. Elfogadta, nem köszönte, szerepelt. Ellenőrző könyv útján kértem a szülőket, hogy máskor küszöböljük ki az efféléket. - No, mit mondtak? - kérdeztem másnap a tízévest. - Mosolyogtak - nézett rám fülig érő szájjal Tomi. Azóta is töröm a fejemet, hogy mi lehetett az üzenetben olyan mulatságos. A jövőt azonban bizton tudom: Tomi harsányan nevet majd újabb és újabb fegyelmezetlenségei ufán, aztán ellene szegül a kötelességteljesítésnek, hiszen mindehhez pelenkás korában már mintát kapott. Bnő 1990. május 11. (VÁLLALKOZÓ KANIZSA) 11 GMK-ból KFT Nagykanizsa, Széchenyi tér 4: A LIBELLA feliratú tábla mutatja a bejáratot az udvarba, ahol egy tágas, több helyiségből álló, átalakított lakásban ütötte fel tanyáját néhány hónapja a Korlátolt Felelősségű Társaság. Amíg a „főnök" egy ügyféllel van elfoglalva, Kővári Sándor pénzügyi vezetővel beszélgetünk. - Mit jelent a szó, hogy LIBELLA? - A LIBELLA egy mérnöki kifejezés, s a vízmérték latin neve. Mivel a rendeletek szerint minden társaságnak egy fantázia-névvel is rendelkeznie kell, a mi társaságunk ezt a nevet vette fel - hangzott a válasz. A KFT, jelenlegi szervezeti felépítése: öt igazgatósági tag. (Köztük a Nagykanizsai Motocross Klub - mint jogi személy), 22 fő alkalmazott és alkalmi munkások. A KFT. feladatkörébe elsősorban építési-mélyépítési munkák tartoznak, de foglalkoznak teherszállítási, háztartási és egyéb szolgáltatási tevékenységgel (például üzletek, lakások, takarításaival, kirakatok tisztításával, gépjárművek és ingatlanok, irodai és ügyviteli szolgáltatások közvetítésével, műszaki és építési tervezéssel, sőt a Sziklai Sándor u. 1. sz. alatti közös használatú cross-műhelyben, a lakatos munkák mellett, a jövőben kismotorok javításával is. - Forgalmunk fokozatosan emelkedik, és a még nem végleges számítások szerint az év első négy sí, építésvezető-helyettesi munkakörök egymást követő ellátása után - 1987-ben rám bízták a fonyódi LIBELLA Szolgáltatásaink: IHAR. EHTÖIFAR. MEZÖGAZWSAG. VÍZGAZDÁLKODÁS. KERESKEDELEM. SZÁLLÍTÁS. SZÁMÍTÁSTECHNIKA. OKTATÁS KULTÚRA. SH llRÜLtTÍN EGYÉNI IC ÍNYEKNEK MEGhELELÖEN 0 Nagykanizsa, Széchenyi tcr 4. Telefon: 9.1/11-916 hónapjában eléri a tízmillió forintot. Ebből mintegy 15 százalék a várható nyereség, amelynek jelentős részét fejlesztésre fordltjuk majd - tájékoztat a pénzügyi vezető. Aztán a tárgyalóvá berendezett előszobában megjelenik a „vezér", a meglepően fiatal, 32 esztendős Morácz József ügyvezető igazgató. - Hévízi származású vagyok. Nyolc évvel ezelőtt a fővárosi Műszaki Egyetemen szereztem építészmérnöki diplomát. 1982-ben a ZALAKÉV nagykanizsai főépítésvezetőségénél - a művezetői, technológu- építés vezetését. Ezekben az években sok tapasztalatot szereztem, és igyekeztem jó munkát végezni, így Fonyódon 45-ről 90 millió forintra emeltem a termelési értéket - mondja bemutatkozásként. Megtudjuk, hogy közben két éven át tagja volt a zalaegerszegi VIANOVA út- és burkolat tervező-ki-vitelező GMK-nak is. - 1986-ban ketten kiváltunk a megyeszékhelyi vállalkozásból, és négy fő bekapcsolásával mellékfoglalkozásban megalakítottuk a LIBELLA GMK-t, amelyben négy év leforgása alatt évi 3 millió forintról 15 millióra növeltük szolgáltatásainkat. 1988-ban én főállású képviselő lettem a GMK-nál, s mellette „beszálltam" a keszthelyi UNIGÉP KFT-hez, ahol „mellékben", alkalmazottként műszaki- és építésvezetői feladatokat láttam és látok el - tájékoztat Morácz József. Az elmúlt év végén „palotaforradalom" volt a Ll-BELLÁ-nál. Öt fő váratlanul kivált a közösségből, így új tagok szervezésével jött létre a kanizsai PRIZMA GMK, 1990. január 1-től pedig, teljesen átalakulva, a GMK-ból Kft-vé lett a LIBELLA, 1 millió 250 ezer forint induló tőkével, amelyből az állóeszköz állomány 650 ezer fortint. - Májusban Fonyódon, a Fő u. 96. sz. alatt kirendeltséget nyitunk, irodával és műszaki-építési telephellyel. Ezzel be akarunk „törni" a Balaton déli oldalára - Siófokig - és a hétvégi házakkal, telkekkel rendelkező kanizsai és városkörnyéki emberek ügyes-bajos dolgainak megoldásához kívánunk segítséget nyújtani. Terveink között szerepel a keszthelyi UNIGÉP kft-vel való szoros együttműködés is. Így nem tartom lehetetlennek a célul kitűzött idei 45-50 milliós szolgáltatási érték teljesítését - mondja befejezésül Morácz József ügyvezető igazgató. (tihanyi) l j presszó a belvárosban ............................................................................. 1987-ben újsághirdetés adta tudtul a megyei napilap olvasóival, hogy a Zrínyi M. u. 37. alatti, lakhatás szempontjából veszélyessé vált évszázados lakóház lebontásra kerül, és a telekkel együtt eladó. A telket - lakásra áhítozó öt társsal együtt - Mihácsi Ernő harmincöt éves, 3 gyermekes családapa és unkatestvére, a huszonöt esztendős Ori Árpád vásárolta meg azzal a céllal, hogy az oda tervezett három szintes, öt lakásos új épület földszintjén vendéglátó egységet létesítenek, közös üzemeltetéssel. Mihácsi Ernő akkor még felszolgáló volt a keleti városrészben lévő FORTUNA vendéglőben, Őri Árpád pedig gépkocsivezetőként dolgozott. - A bontási munkák után az építkezés 1989. januárban indult, és viszonylag gyorsan, már az idei év áprilisára kész is lett. Rengeteg munka, a bürokráciával és egyes kivitelező kisiparosokkal való állandó küzdelem, a sok utánjárás, rokoni segítség és jelentős OTP-hitel fekszik Ahol a Kolibri-koktél készül kezdeményezésünkben, kockázatos vállalkozásunkban, hisz'' Nagykanizsa belvárosában viszonylag sok a vendéglátó egység. Mi és a családtagok - közöttük a rengeteget segítő két édesapa, id. Mihácsi Ernő és id. Ori Árpád - abban reménykedtünk, hogy fáradozásunk idővel majd „gyümölcsöt" érlel, s jól jövedelmező megélhetést biztosít - mondta beszélgetésünk elején a tizenhét éves vendéglátói gyakorlattal és vendéglátói szakérettségivel is rendelkező, a szakmai részt „vállán" viselő Mihácsi Ernő. Megemlítette, hogy a belső üzletkép kialakításában Wohlráb Lajos dekoratőr nyújtott jelentős baráti segítséget. Megtudtuk, hogy a KOLIBRI-ra elkeresztelt II. osztályú presszót a nádzöld színű épület alján - miután a helyszíni szemlén a hatóságok kifogást nem találtak - április 17-én nyitotta meg. Szünnap nincs. A két fiatal vállalkozó két műszakban váltott munkáját jelenleg egy felszolgáló segíti, de folyamatban van már a második beállítása is. Szeptembertől pedig szakmunkás tanulót is foglalkoztatni akarnak, ugyanis ez havi 12 ezer Ft-al csökkenti az adóalapot. A presszó kínálatába az üdítőital, rostos gyümölcslevek, likőrök, egyéb rövid italok, borok, pezsgők és sörök mellett presszókávé, melegszendvics és cukrászsütemények tartoznak. ínyencek közt máris közkedveltté vált a Kolibri-koktél ós - szendvics. Rövidesen jégkrémmel is szolgálnak. A vendégeket az ízlésesen berendezett helyiség egyik sarkában elhelyezett színes tévé szórakoztatja, 12 csatornán fogható képpel és halk zenével. - A forgalommal máris elégedettek vagyunk. Főleg fiatalok térnek be hozzánk. A délutáni és esti órákban gyakran telt a helyiség. Szerettünk volna a nyári hónapokban utcai teraszt is üzemeltetni, azonban erre nincs lehetőség - köszönt el Mihácsi Ernő, akinek sikert és vállalkozó szerencsét kívántunk. (Uh - i) 12 ( kanizsa ) 1990 május n Kezdd szólás folytatása - gazdasági felügyelő - édes szeszes ital, FÜGGŐLEGES: 1. Vas Gereben szólása (folyt, a vsz. 14-ben). 2. Fizikai fogalom - (ró eszköze - Iró terméke. 3. Nikkel - svéd, spanyol, thaiföldi és osztrák gk. jelzése - zavarban van - ének. 4. Oszlopokkal körülvett udvar - csahos - levert facölöp. 5. Francia város -a nemzet csalogánya, keresztnevének kezdőbetűjével. 6. Népies rokon -szaladjon. 7. Cseh férfinév - Honoré de ... - öreg. 8. Téli sporteszköz - dühroham németül - száraz növényi szár. 9. Megáll -lenbatiszt. 10. Japán városka - heg - neodímium. 11. A felszín - zsinórmérték. 12. Előadó - afrikai fadob - termésféle növényi rész. 13. Fizikai fogalom - pl.: a síneken kutya vonft, vigyázz kutya, jön a vonat - ecjyik órahang. 14. ...ege: művészeti festészeti irányzat - szovjet folyó és város neve. 15. Mongol törvényhozó testület néptörzs. 16. Női név -2/3 Mao - római számok Ildiből képezve. 17. Annyi, mint - orosz férfinév - japán drámai műfaj - község Heves közelében. 18. Tolnai „részesrag" - afrikai településforma - életművész. 19. Nukleinsav épl-tőrésze - Shakespeare királya. Beküldendő'': a vízszintes 1. két meghatározása, a függőleges 1. szólása és 19. fogalma május 16-ig, szerdáig. táncosok Meghatározások: VÍZSZINTES: 1. Heléna férje - német basszus operaénekes. 2. Erika becézve - figyelmezteti - ertelen dél-francia folyó - kettőzve: nemzeti felkelés. 3. A gyengébb nem - moszat - baszk szervezet - ...megy: verekszik - párkák! 4. Fizikai fogalom - atlaszkötésű műselyem szövet - lengyel focista. 5. At- tila - nyaksál - arab állam - rend a ...mindennek. 6. ...bene: latin mondás -...Miksa: a Pesti Napló vezető publicistája - Rima keverve - megad. 7. Római légiós egység - Arany... -óvatlan pillanatban lehet csak ebbe a kelet-ausztrá-llal városba menni! - akadály. 8. Esel - rabol - aláírás - CILII. 9. Borvidék vesszejétől megfosztva - a mm ezredrésze. 10. Újság - ad...:latin kifejezés az esetlegesre - nyári épület - e napi - véd. 11. Balzsam - elv - foggal lyukaszt - norvég, német, luxemburgi gk. jelzése - világrész. 12. Perbe fog -beóclai hős - egyiptomi mitológiai alak - ebbe az Irányba. 13. Dél-német zenészcsalád - mezőgazdaságtan - lejegyzi. 14. A Hozzávalók: 4 közepes nagyságú csirkemell 5 dkg vaj 3 db narancs só gyömbérpor Elkészítési mód: A melleket lebórözzük, kicsontozzuk és az Igy kapott húsdarabokat (8 szelet) kicsit kiverjük. Sóval, gyömbérporral bedörzsöljük és a vajon mindkét felét megsütjük. Melegen tálra tesszük, meghámozott narancsszeletekkel befedjük, és melegen tartjuk. A másik két narancs lereszelt héját egy kevés vízben 5 percig forraljuk. A levét a visszamaradt pecsenyelébe szűrjük és 1-2 percig forraljuk. A tűzről levéve a narancsok levét is belecsavarjuk és a tálra tett hússzeletekre öntjük. Burgonyapürével tálaljuk. Stroh Péter csak én tíiuuUám DC tíllH''Ot... Sós Lajos rajza Illegális A város területén illegális szeméttelepek szaporodnak, mint esős tavaszi időben a gomba. Szennyeznek, bűzlenek, egyre hfznak, pöffeszkednek, bizonyítva „kultúráltságunkat". A polgárok hordják-viszik portájukról az összegyűlt kacatokat, de nem a legközelebbi konténerbe. Nem! A legközelebbi dugihelyre, fák és bokrok aljába. Névtelen, arctalan, megfoghatatlan szemetelők, nem ismernek se istent, se embert. Ők azok, akik a rövidebb utat választják, az olcsóbb megoldást. Egyébként ők a leghangosabbak, ők szentségeinek a legjobban, ők kérdőjeleznek meg mindent és mindenkit. Ők azok, akik telefonálnak jobbra-balra, hogy itt bűzlik, ott bűzlik... Az illegális szemétlerakóhely olyan, mint a hétfejű sárkány. Csak a mesében győzhető le, a valóságban mindig kinő a feje. - sery - egys; hol a Kárpát-me-dencében, annak is a közepe táján egy rffemzetiségi, aki valahonnan Indiából származtatta magát. Mindennapi pálinkára valóját fuvarozással kereste, melyhez hathatós segítséget nyújtott Rigó nevű lova. A ló húzta a rozzant szekeret, naponta megkapta az abrakját, a gazda meg esténkent a kocsmában jóféle itókába fektette a napi nyereséget. Egyszóval, jól megvoltak. De a • fránya kocsmáros egyre drágábban mérte az italt, s lassan-lassan a fuvaros a haszonból már be sem rúghatott úgy istenigazán. Töprengett, mit lehet- ne tenni, mígnem kipattant az isteni szikra: Minek a Rigónak naponta kétszer az a drága abrak? Igy aztán a Rigó csak reggel kapott enni. Nem nagyon tetszett neki a dolog, de senki sem kérdezte a véleményét. Telt-múlt az idő. Egyik este a fuvarozó azt hitte, eltévedt. A ríssz-rossz kocsma helyén neonfényes büfét talált, s ahogy odaóvakodott a pulthoz, döbbenten tapasztalta, hogy a pálinka ára jócskán felment. Emelkedik az életszínvonal -közölte a büfés. Vakarta a fejét a fuvaros, hogy lesz ezután? Hát úgy, hogy a Rigó abrakja lett kevesebb, csak kétna- ponta kapott enni. Nehezen húzta már a szekeret, egyre erőtlenebb lett, de gazdája ezt nem vette észre. Inkább örült, hogy milyen okos ő: kisebb ráfordítással ugyanannyi a bevétel, ergo több a nyereség. S hogy eme bölcsességre rájött, egyre csak csökkentette az abrakadagot. Mígnem a Rigó egy szép nyári reggelen, búcsút mondván a világnak, négy patáját az égnek lökte, kimúlt. De ej, és újra ej! Hova nem kalandoznak a gondolataim? Hiszen csak a napi sajtót olvasom, olvasgatom... Kiegészítés Lapunk május 4-ei számában a bútorgyári riport képének magyarázó szövege kimaradt. Itt közöljük - utólag. A Kanizsa Bútorgyárban folyó, nagyarányú fejlesztési beruházások egyik példája a Béke úti új épület, amelyben a leendő famegmunkáló szociális helyiségei kapnak helyet. (Szakony Attila felvétele) Önképzés Két fiú nézegeti a moziképeket hosszasan, nem véletlenül. Esténként az Emanuelle 2 van műsoron. - Ezt még én is megnézném - mondja a kisebbik. - Majd ha kinövöd a liberót, öcsi - vágja fejbe a nagyobbik. - De ha én mondom meg apunak, hogy délelőtt a Karcsival pornózta-tok a videón, akkor mi van? - kérdezi a kicsi, és mennek tovább. Én pedig utánuk nézve átfogalmazom _ magamban a mondást: Úgy is tanul a gyerek, ha nem kérdez. Tóth Ferenc 1990. május 11. ( A KANIZSA 13. oldala) Ügyintézés eló''tt? Ügyintézés után? Avagy pilledt polgárok a Szabadság téren? c 14 ( kanizsaT 1990. május 11. Erdőírtás -kérdőjelekkel Április 22-én, úgy tűnik, értelmetlenül kivágták a csónakázó-tavi 100 éves lepényfákat. A kullancsveszéllyel riasztó erdő nem csábít sétára, s most eltűntek az utolsó árnyat adó fák is. A miért? és a kinek az érdeke volt? kérdés azonban feleletet követel. Hétköznap: Felnőttek részére: 17 órától másnap reggel 7 óráig a rendelőintézet földszintjén (telefon: 13-274). Gyermekek részére: 17 órától másnap reggel 7 óráig a kórház gyermekosztályán (telefon: 11-500/375 mellék). Hétvégi ügyelet: Felnőtteknek: szombaton 7 órától hétfőn reggel (vagy a hétvégét kö- vető első munkanap) 7 óráig a rendelőintézet földszintjén (telefon: 13-274). Gyermekeknek: szombaton 7 órától hétfőn (vagy a hétvégét követő első nap) reggel 7 óráig a kórház gyermekosztályán (telefon: 11-500/375 mellék). A városkörnyéki betegeknek szombaton 7 órától hétfőn reggel 7 óráig a rendelőintézet földszintjén (telefon: 11-500) Gyógyszertári ügyelet Szabadság-téri gyógyszertár: Naponta 20 órától másnap reggel 7 óráig. Hétvégén: szombaton 14 órától hétfőn reggel 7 óráig (telefon: 11-531). Veszélyben a zalai hűskivitel Tömegesen pusztul a zalai sertésállomány. A Nagykanizsa körzetében gazdálkodó becsehelyi termelőszövetkezetben teljesen fel kellett számolni a sertéstartást. Az állategészségügyi és technológiai problémákkal küszködő tsz keverőüzeméből ráadásul több helyre szállítanak takarmányt, s ez akut veszélyforrás. A Megyei Állategészségügyi Állomás a gondok felszámolására szigorú szankciókat helyezett kilátásba. Ballag már a vén diák... Viíigykjinizsa középiskoUi a követfiizó Mpontokfiiut tartjcUi végzős tauutói!t Éalíagciscít: - ''Dr. Mezó Jerinc Gimnázium - 9 óra - LcmíCtír Jinó Gimnázium - 10 óra - Cstrhdti Szakközépiskola - 9 óra 30 perc - Vegyipari Szakközépisf&ta - 10 óra - ''Ke.rtsfctcCtlmi Szafáözépiskoía - 9 óra Kecskeméti látogatás A Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet dolgozói Kecskemétre látogattak. Megismerkedtek az ottani gyermekvédő intézettel, majd megtekintették a június 1-jén megnyíló második SOS-gyermekfalut. Műsorajánlat Hevesi Sándor Miívelóclési Központ Május 11-én, pénteken 19-24 óráig Jazz Kocsma Közreműködik a Csepregi-együttes Belépődíj: 80,- Ft Május 10-27-ig Király Ferenc szobrászművész (Jugoszlávia) Itt a 007! Itt a piros! Hol a piros? A tiltott szerencsejáték városunkat is elérte. Április hónap folyamán két alkalommal kellett tiltott szerencsejáték szabálysértés miatt eljárást kezdeményezni rendőrkapitányságunknak. Lakatos Ferenc budapesti lakos, háztakarltó, 1990. április 25-én a délelőtti órákban a város piacterén tiltott szerencsejátékot folytatott társaival. Az emberek - és elsősorban a környékbeli községekből a városba vásárolni érkezett nők - gyors nyerési vágyát használták ki. Hárman-négyen összejátszva azt a benyomást keltették a szemlélőben, hogy könnyen jelentős összeget tud nyerni. Egymás között elosztották a szerepeket. Volt a passzív szemlélődő, aki pénz hiányában vágyakozva nézte a szerencsés nyertest, s aki nem volt más, mint a társaság felhajtója. A kíváncsiskodók csak azt látják, hogy az asztalnál nagy nangon játszó és mindig nyerő személy társai számára vadidegen, az életben még soha nem látták egymást. A tettenéréskor, a rendőri igazoltatás során a társak gépkocsijukkal elmenekültek, Lakatos Ferencet hátrahagyva. A gyanúsított kezén ót arany és köves pecsétgyűrű árulkodott arról, hogy „keményen" kell dol- § óznia ahhoz, hogy szaba-idejében Budapestről Nagykanizsára tudjon gépkocsival utazni, hogy a piacon körülnézhessen, vásároljon. Ezt semmi sem tiltja szamára - mondja a kapitányságon, előállításakor. Ugyancsak elmondta, hogy a játékhoz szükséges eszközöket ő találta az utcán. A nála lefoglalt 5.000 Ft pedig a fizetéséből van. Azokat a személyeket pedig, akik az igazoltatáskor gépkocsival a helyszínről elmenekültek, nem is ismeri. A Városi Tanács Szabálysértési Hatósága a rendőrség feljelentése alapján tiltott szerencsejáték szabálysértése miatt Lakatos Ferencet elmarasztalta. Valamennyien tudjuk, azonban, hogy anyagi veszteség nem érte. A pénzbüntetést nem a saját pénzéből fizette ki. Ezen a délelőttön - nem bizonyíthatóan - 30 ezer Ft-ot nyert meggondolatlan emberektől. Horváth Balázs és Susanne Király Moss festőművész (Jugoszlávia) kiállítása. Megtekinthető naponta 10-13, illetve 14-18 óráig. Erkel Ferenc Olajipari Muvelőtiési Ház Május 17-én, 17 órakor: Ifjúsági Zenei Klub Városi Képtár NAGYKANIZSA TÖRTÉNETE Megtekinthető: szerda, csütörtök 10-14, péntek, szombat, vasárnap 14-18 óráig Apolló Filmszínház Május 10-13: Bűntény a támaszponton (amerikai) Május 12-13, 14 óra: Kutyám, Jerry Lee (amerikai) Május 14-16, szerdán 14 órakor is: Valami vadság (amerikai) Eloadások kezdete: 16,18 és 20 órakor Stiídiómozi Május 11-13: Shirley Valentina (amerikai) Május 14-16: Dobjuk ki anyut a vonatból (amerikai) Május 17: Céllövölde (magyar) Eloadások kezdete: 17 és 19 órakor Kert Filmszínház Május 14-15: Halálos fegyver (amerikai) Május 16: Rendőrakadémia III. (amerikai) Május 17-18: Leszámolás -Bosszúvágy IV. (amerikai) Előadások kezdete: 20,30 óra ( A KANIZSA 13. oldala ) 15 fíalogi Zoltán sikere a kanizsai viadalán Ifj. Vaska ezüstkoszorús A Petőfi úti versenypályán rendezte meg az országos Kettős motocross-viadalt az N. Motocross Sportklub, amikor az OB I osztály 4 az OB II. 2. bajnoki fordulóját és a VIII. Kanizsa Kupa országos meghívásos versenyt bonyolították le. A nagy nyári melegben és porfelhőben sorrakerult kanizsai versenyen az I. osztály 125 kem-es géposztályában ós a hagyományos kupaversenyen Balogi Zoltán látványos versenyzéssel végzett az élen. A II. osztály 125 kem-es géposztályában Kuncz Attila magabiztosan nyert a remekül küzdő és kitűnően hajrázó ifi. Vaska Kálmán, a kanizsaiak üdvöskéje előtt. A 80 kmc-ben Grillmayer Gábor kiemelkedett a mezőnyből. A verseny kezdete előtt Gaál László verseny-igazgató, a Kanizsai sportklub elnökségi tagja így vélekedett: - A kettős viadalra 79 crossozó kapott rajtengedélyt s így népes mezőnyök gyűltek össze. Az I. osztályban 18, a II. osztály 125 kem-es mezőnyében viszont 35 (I), a 80 kem-es géposztályban 18-an vágnak neki a 2-2 futamnak. Ami az esélyeket illeti: én azt várom, hogy Balogi Zoli most elkapja a magyar bajnok Kamrást s ezzel új név kerül fel a kupára. A mi „gyerekünktől", ifj. Vaskától mindenképpen dobogós helyet remélek. Azt vi- szont nagyon sajnálom, hogy a megfelelő szervezés, propaganda ellenére is alig vagyunk 1500-an. Hát ennél lényegesen több nézőt vártam, de sokan a háztájit választották ebben a remek időben. A kanizsai verseny egyben nemzetközi is volt, niszen az OB l-es mezőnyben és a Kanizsa Kupában rajtolt 1 osztrák versenyző is. - Az élvonalbeli versenyzők küzdöttek a bajnoki pontokért és egyben a Kanizsa Kupáért. Ezek a futamok minden igényt kielégítettek. Az első futamban Kamrás kapta el legjobban a rajtot, de már az 1. Kör végén átvette a vezetést Balogi Zoltán, akit már nem tudtak befogni. A második futamban Balogi látványos versenyzést mutatott be, aki végülis teljesen megérdemelten nyerte a kettős viadalt Horváth Kamrás és az osztrák Artner Waltger előtt -tájékoztat a legjobbak küzdelméről Kotnyek József, a kanizsai klub elnöke, versenytitkár majd a II. osztályúak futamairól így vélekedett: - A 80 kem-ben a két futamot, s így az abszolút első helyet a vEGA sportolója, Grillmayer nyerte klubtársa, ifj. Kö-kényesi előtt. A fő-szám viszont számunkra a 125 kem-es géposztályra volt, amelyben két versenyzőnk is rajtolt ifj. Vaska és Horváth személyében. Utób- bi a középmezőnyben, a 17. helyen végzett, míg ifj. Vaska remekelt. Ez nem ment simán, hiszen az 1. futamban a fiu rosszul rajtolt, a 17. helyről indult. Folyamatosan dolgozta le hátrányát, körről-körre előbbre került ós végül a 3. lett. A második futamban jobban rajtolt, az első kör után az 5. helyen állt, majd hosszú hajrát nyitott. Igazolta tehetségét, bátorságát, taktikai érzékét s a Yamaha is jó társnak bizonyult. A 2. futamban ezüstérmes lett s az abszolútban is megszerezte az ezüst-koszorút és ezzel hazai pályán is nagyszerű sikert ért el. A mintegy 5 órán át tartó motocross-viadal végén Kovács Jenő, a MAMSZ motoros titkára a kanizsai verseny tapasztalatairól így összegezett: - A helyi szervezők, a vállalatok-üzemek és intézmények, a lelkes társadalmi aktivisták mintaszerűen készítették elő a versenyt. A technikás, tökéletes pálya ismert a mezőny részére, amelyet most hosszabított dombbal erősítettek. A versenyzők nagyszerű futamokat produkáltak miközben vigyáztak egymásra is és így serülés, baleset nem következett be. Szerencsére, a mentő munka nélkül maradt, a sportág pedig újabb csatát nyert. Balogh Antal Ebben a szezonban nem ülhet kispadra 1990. május 11. Valami hiányzik a tabelláról Elmúlt az április, és nem volt városunkban úttörő vívóverseny. Se országos, se nemzetközi. Hiányzott... Hol van már az az idő, amikor felnőttek és gyerekek tucatjai Izgalommal várták a tavaszi szünet elejét, hiszen évről-évre megrendezte a város a Fabik Kupa vívóversenyt. Emlékszem 1971-re, amikor tapasztalatlanul, kezdően, de nagy lelkesedéssel először csak a csongrádiakat láttuk vendégül. 1972-ben már 70 gyermek állt a pástra. 1975-től országos szervek is beléptek a felelős szervek közé, s a Magyar Úttörők Szövetsége mellett a Magyar Vívó Szövetség is segítséget nyújtott a kanizsai Fabik Károly úttörőház és a MÁV NTE vívószakosztálya lelkes csapatának. Húsz év, s Kanizsa sportszerető, lelkes pedagógusai, sportvezetői, vállalatvezetői nemzetközivé fejlesztették a versenyt. Elmúlt... Sajnálom... Csak a pénz hiánya tenné? Vagy ügybuzgalmuk alábbhagyott. Nem hiszem,... nem értem,... nem tudom... Ismét elengedett ez a város - mint már annyiszor -maga mellett valami szépet, valami összetartót. Elengedte, de lehet helyette más. Várom... Bükiné Sportélet Kovásznán A húsvét utáni napokban városunkban járt romániai Ko-vászna testvérvárosunk vezetőitől megtudtuk, hogy a kisvárosban élénk testnevelési és sporttevékenység folyik. Az NB lll-as focicsapat mellett az asztalitenisz, sakk, teke és a turisztikai szakosztályokba tömörülnek a fiatalok, de élénk az iskolai és tömegsport mozgalom is. Bár a sportegyesület anyagi támogatása egyelőre csak a legszükségesebbekre elegendő, a város vezetői tervezik egy minden igényt kielégítő új sporttelep létesítését Is. Az erdélyiek céljai között szerepel a kanizsai sportolókkal való mielőbbi kapcsolat fel-véfeí oda-vissza alapon történő versenyek és mérkőzések formájában. (tihanyi) (Mottó: Szalal Zoltánt, a MÁV NTE labdarúgó csapatának játékos-edzó''-jét a területileg illetékes szövetség fegyelmi bizottsága az 1989/90. évi bajnokság hátralévő'' bajnoki mérkó''zéseiró''l eltiltotta). Ennyi a hír, ami azt jelenti, hogy a még hátralévő több mint féltucat bajnoki mérkőzésen a vasutasok edzője nem irányíthatja a csapatát, érdemben nem végezhet munkát. Az ügy hátteréről kérdeztük a renitens edzőt, aki készséggel állt rendelkezésünkre. - Melyik mérkőzésen történt az ominózus eset, aminek aztán ez a súlyos büntetés lett az „eredménye"? - A Lenti TE - MÁV NTE megyei rangadón történt az eset, közvetlen a lefújást követően, amely mérkőzésen - mint ismeretes - egygólos vereséget szenvedtünk. - Mi is történt valójában? - A mérkőzés végén erős felindultságomban megsértettem a játékvezetőt, mert úgy éreztem, hogy ítéleteivel minket sújtott. Raadásul olyan szi- tuációban állított ki két játékosunkat is, amikor még 0-0 volt az eredmény, tehát nyílt volt a mérkőzés. Mi nagyon készültünk erre a találkozóra, hisz számunkra is fontos lett volna, hogy legalább az egyik pontot megszerezzük. - A játékvezetőket ért inzultus a mérkőzés lefújása után vagy közben törtónt? - Amikor megtörtént a két kiállítás, ezt követően nagyon ideges lett a hangulat, több Ízben is reklamáltunk. A találkozó végén, amikor a játékvezetőhöz mentem megköszönni a mérkőzést, ő nem fogadta el a kézfogásomat. Nyilván ez is közrejátszott, hogy ezután erősen megsértettem a bírót. - Ezt követően a játékvezető - mint cserejátékosnak -nyomban felmutatta a piros lapot? - Nem ez történt. Az öltözőben a technikai vezetőnk közölte velem, hogy a bíró visszafogta a könyvemet, mivel kiál-lítottnak tekint. - A szövetség gyorsan intézkedett. A mérkőzést követő szerdán távirat érkezett. - Igen. Ebben az állt, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik működésemet, tehát már a Répcelak elleni mérkőzésen sem ülhettem a kispadon. - Mikor volt a fegyelmi tárgyalás és az hogy zajlott le? - Április 25-én Szombathelyen volt a fegyelmi. Egyedül engem hallgattak meg és ennek megtörténte után, valamint a játékvezetői jelentós alapján döntöttek. En a jelentésben foglaltak lényegét elismertem, bizonyos tekintetben megbánást tanúsítottam, így a szembesítésre nem került sor. Döntésük szerint 8 hetes eltiltást kaptam, amelynek tényét elfogadtam. - Hogyan tovább? - A bajnokság hátralévő mérkőzésein Harcz Lajos technikai vezető, mint megbízott edző ül majd a kispadon. - Tanulság? - A mérkőzés alatt és közvetlen utána meg kell tanulni fegyelmezetten elviselni a vélt vagy valós sérelmeket egyaránt és lehetőleg kerülni kell mindenféle incidenst a játékvezetőkkel, mert a 90 perc alatt ők az „urak" a pályán. (kípolnás) 16 ( KANIZSA I 1990. május 11. .4 fegyelem, te( . ..... Tallinnban szerepeltek ülóröplabdásaink A Hamburger SK I. osztályú ülöröplabda-együttese, a baj-noksagban ós a Magyar Kupa-ban is ezüstérmes kanizsai hozzáteszem, hogy ellenfelünk nem a mozgáskorlátozottak mezőnyébe tartozott, valamennyiben egészségesek voltak. A különdíjas Czimmermann leütés közben. Fotó: Soproni Tibor A kanizsaiak vépül is az előkelő 2. helyen vegeztek a tal-linni tornán, ahol Czimmerman, Balogh, Pöcze, Perneczky, Földi J., Földi B., Varga és Kardos szerepelt a küzdőtéren. - Játékosaink akaratban, fegyelemben és teljesítményben is jelesre vizsgáztak, nagyszerű csapatot alkottak. Hazánkat méltóképpen képviselték, akiket végig nagy szeretet kísért, ba-rátsaggal vettek körül bennünket. Nagy érdeklődés kísérte a tornát, amelyen szakmai segítséget is adtunk lett és litván barátainknak. Ugyanis a mi csapatunk jelenleg előbbre tart a szakmai fejlődesben, de mi is tanultunk, újabb tapasztalatokra, no és barátokra, igaz emberekre találtunk. Az elért második helyet és a különdíjat kapott Czimmermann elsőrangú játékát nagyra értékeljük, am mi mégis annak örülünk a legjobban, hogy részt vehettünk egy olyan nemzetközi tornán, ahol a sport, a játék és barátság nagyszerű egységet alkotott - mondta befejezésül a csapatvezető. csapat Tallinnban szerepelt, ahol barátságos nemzetközi tornára került sor. - Hazánkat egyedül mi képviseltük a nagyon jól szervezett és rendezett tornán. Úgy tűnt kezdetben, hogy a meghívásnak nem tudunk eleget tenni, hiszen egyesületünk szűkös anyagiakkal rendelkezik. Szerencsére néhányan mellénk álltak, sokat segítettek abban, hogy végül is ott lehettünk a tornán. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy bizony még bőven vannak adósságaink, ám bizakodunk abban, hogy további támogatásban részesülünk, s ehhez a kanizsai vállalatokat, üzemeket, intézményeket hívjuk segítségül - kezdte Cser György, a kanizsaiak csapatvezetője. - Hány csapat szerepelt a tornán és milyen eredményeket értek el? - érdeklődtünk Czvet- , kó Tamás edzőtől. - A házigazdák meghívására 7 csapat, illetve válogatott'' vett részt a tornán. A rendezők egy 4-es és egy 3-as csoportot alakítottak ki, amelyben körmérkőzés. volt, majd helyosztókra került sor. Mi, a csoportmérkőzés során is nagy közönségsikert arattunk, valamennyi ellenfelünket 2:0-ra győztük le, köztük egy finn csapatot, majd az észt és a litván válogatottat is. Biztosan lettünk csoportgyőztesek, s a döntőben a finn „KODKA" ellen mérkőztünk az első helyért. Csapatunk ugyan 3:0 arányban vesztett, de nyomban (bli) A hétvége sportja A hétvége sportprogramja közül négy jelentős eseményre hívjuk fel a kedves olvasó és szurkoló figyelmét. Szombaton (12-én) kettős kézilabda mérkőzés színhelye lesz az Olajbányász munkacsarnok. Előbb 11 órakor az olajos lányok, lépnek pályára a Bp-I ÁFOR csapata ellen, majd 13 órakor láthatják a Tungsram - TFSE összecsapást. Mindkét találkozón nagy küzdelem várható, igy érdemes lesz kilátogatni a Stromfeld úti csarnokba. Vasárnap 13 órakor rajtol az autocross OB. I. bajnokság kanizsai futama. A Csonakázó-tó melletti pályán a sportág legkiválóbbjai indulnak, közfük a kanizsai Radák Sándor is. Délután 5 órakor NB II-es labdarúgó mérkőzésen az Olajbányász a kieső helyen álló Tapolcát fog győzelmi reményekkel. Visszapillantó Visszapillantó . Visszapillantó MÁV NTE - Celldömölk 0-0 NB lll-as labdarúgó-mérkó''zés A vasutas csapat fontos mérkőzés előtt állt, hisz egy esetleges győzelemmel - a riválisoktól függetlenül - nyugodtan várhatta volna a hátralévő mérkőzéseket. Ennek megfelelően nagy elszántsággal vetették magukat a küzdelembe, a mérkőzés jelentős részében mezőnyfölényt harcoltak ki, csak éppen az „i"-re nem sikerült a pontot feltenni. Pedig a lehetőség adott volt, különösen akkor, amikor az első félidő vége előtt nem sokkal jogos büntetőt rúghattak. Bernáth azonban elpuskázta a kínálkozó lehetőséget, fgy a vendégek lélektani előnnyel kezdhették a második félidőt. Ebben a játékrészben Is a vasutasok mentek előre, de nem sok sikerrel. Sőt a félidő legnagyobb lehetősége a vendégek előtt adódott, de Pesti kapus mindkétszer bravúrral menteni -tudott. A várva várt győzelem tehát elmaradt, Igy az elkövetkező fordulókban - erős ellenfelek következnek - bravúrra is szükségük lesz a vasutasoknak. Harcz Lajos megbízott edző röviden Igy fogalmazta meg véleményét a mérkőzés után: - A számunkra létfontosságú mérkőzésen a fiúk becsülettel küzdöttek. Rengeteg gólhelyzetet elhibáztunk, sőt még 11-esDŐI sem tudtunk a kapuba találni. Egyénileg az aktív játéktól visszavonult Kozma Lajos és Visnovics játszott jól. - kázé - Volán-Dózsa - Somberek 2:4 (0:1) NB lll-as labdarúgó-mérkó''zés. Kanizsai gólszerzó''k: Cslzmarik és Patai. A tavaszi idény 9. fordulójában hazai pályán szerepelt a sereghajtó, biztos kiesőnek számító lila-fehér csapat. A határőr-fia-talok ezúttal sem tudtak mit kezdeni a labdával, akik elszenvedték kilencedik tavaszi vereségüket. A mérkőzést követően a kanizsaiak gyatra szerepléséről és a változásokról kérdeztük Orosz Józsefet, aki éveken át vezette a csapat szakmai munkáját: - Először is a változásokról. Két héttel ezelőtt lemondtam az edzői tisztről, de, természetesen, még ebben az idényben a háttérből segítem a csapatot. A megbízott edző Kvanduk Gábor lett, a csapat középhátvédje, aki a hátralévő hat mérkőzés szakmai feladatát is végzi. Én inkább a szervezésben tevékenykedem június közepéig. Az ismert körülmények megpecsételték a csapat sorsát. Féltucat játékos leszerelt, helyettük sem érkezett olyan fiú, aki megütné az NB lll-as szinvonalat. Éppen csak megvagyunk 11-en, Igy pedig nem lehet focizni. Támogatás nincs, játékos nincs, Igy ilyen feltételek mellett nincs értelme a munkának. A csapat sorsa, jövője már a tavaszi rajtnál tulajdonképpen megpecsételődött. A Volán-Dózsa június végén megszűnik és ezzel egy nagyon szép, eredményes időszak zárul le. vége lesz a lila-fehér korszaknak, de nem ilyen dicstelen befejezést vártam. (B) Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Szerkesztő: Pék Pál. Tervező szerkesztő: Ferencz Gyó''ztf. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa. Ady u. 1. II. em. Pf. 74. Telefon: 06/93/12-305. A szerkesztőbizottság tagjai: Horváth Mária, Kápolnás Zoltán, Lengyák Istvánt. Marton GyOrgyl, Tihanyi István. Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZÜV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Térjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél. A ZÁÉV kudarca ... a veszteség meghaladja a 10 millió forintot... a volt építésvezető csak 7 milliót ismer el... a tervezett munkák egy részét a városi tanács és az OTP visszamondta... követhetetlenek a tervmódosítások... (Cikkünk a 7. oldalon) II. évfolyam, 20. szám 1 990. május 18. Ára: 9.60 KANIZSA V Á B 0 S I HETILAP Megjelenik m inden pénteken Júz nem volt, csak árvíz A kismotoros fecskendő szerelése Fotó: Cserny József A Domus Áruház udvarán nagy a sürgés-forgás. Hivatásos, vállalati és önkéntes tűzoltók versenye zajlik. A hangulat Igazán jő, megtiltani semmit nem kell, mindenki tudja, mikor mi a teendő. Az ifjúságiak éppen a kismotoros fecskendő szerelését végzik. Amikor már mindenki kellően vizes, következik a 400 méteres akadálypálya, palánkokkal, gerendával, kúszófolyo-sóval. Másodpercek döntenek, leinek mi jut a tárgy- és pénzjutalmakból. A rangsor, persze kialakul. Megállapítása a szakemberek dolga. Mert matematikailag minden meghatározható, csak egy nem: a versenyző kollektíváit tenniakarása. Ez több az eseménynél. Az igazi győztesek azok, akik egymástól tanultai? itt. akik nemes versengésben mutattak példát nekünk, érdeklődőknek. ( - seiy -) Önkéntes tagság a KlOSZ-nál Érdekes hírrel szolgált Lalcy Imréné, a KIOSZ városi alapszervezetének titkára: -Április 1 -tői már nincs kötelezővé téve a kisiparosok számára a HOSZ-tagság! A közelmúltban kérdőíven fordultunk a körzetünkhöz tartozó mintegy 1100 tagunkhoz. Örvendetes, hogy a megkérdezett tagok 81 százaléka ragaszkodik KlOSZ-tagságához. Ez a tény országos viszonylatban is figyelemre méltó! Dózsa is moszkovita volt? No, nem! Csak egy könnyen Indokolható központi döntés az apropója annak, hogy Dózsát le kellett váltani laktanya-névadói tisztéből. Nem is érdemelne szót, a húszforintoson úgyis ott marad. Csak hát most már minden Thury lesz Nagykanizsán? A nagy ünneplésben nem jut más az eszünkbe? Négy évnyi Kanizsa vári szolgálata okán mindent róla kell elnevezni? Bár nincs még Thuiy óvoda, általános iskola és utca sem. A Kun Béla iskolának viszont jobban megfelelne a régi név, a Vécsey. Igaz, erről még nem gondolkodik senki. Dehamégis, és lesz még hasonló keresztvíz alá cipelés, több szellem bizony, nem ártana. Thuryváros úgy sem lehetünk. (cikkünk a 2. oldalon) Költözés ''91-ben: Telefonvégen Goldinek László, a városi tanács tervosztály-vezetője: - Kedvezően zárult a munkásőrség épületének ügye. Mikor költözhet új helyére aThury György Kereskedelmi Szakközépiskola? - A helyi tanács az egykori városi MSZMP-székház és a munkásőrség épületeit oktatási célra térítésmentesen kapta. A tanintézet igazgatósága kérésünkre elkészítette a két épület oktatási célú hasznosításának programját, a beruházás bonyolításával megDÍ-zotfnelyi Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat pedig pályázat alapján két kanizsai magánvállalKozőf szervezetnek, az ORIGO-nak és a COLOSSEUM-nak adott megbízást az építés-tervezési és a kivitelezési tervdokumentáció elkészítésére. Május 31-i, illetve augusztus 15-i határidőket vállaltak. Mivel az épületeken jelentős építészeti és műszaki átalakításokat kell végrehajtani, az iskola idei átköltöztetésére vonatkozó elgondolásokat megvalósítani, sajnos, nem lehet. AThuiy iskola tanulói várhatóan csak 1991 szeptemberében kezdhetik meg tanulmányaikat új helyükön. ( KANIZSA J 1990. május 18. Hogyan tovább SZDSZ? Győzött a demokrácia és ez a legfontosabb Dózsából Thury - Mivel elég titokban történt a névcsere, nem mondana valamit az előtörténetéről? - kérdeztük Havril András helyőrségparancsnokot. - Ez előtt talán háromnegyed éve elindult egy tendencia akkor még a Néphadseregen belül. Lényege az volt, hogy minden laktanyának olyan nevet kellene választani, amely szervesen kötődik az adott városhoz, annak történelméhez. Mindezzel példaképet állíthatnak a bevonuló katonáknak. A hadseregi koncepció másik eleme az volt, hogy a köztársaság területén számos azonos nevű laktanya volt, jó lenne ezen változtatni. Ezek a problémák együttesen jelentkeztek, és így döntött a felső vezetőség amellett, hogy lehetőséget ad a szabad névválasztásra. Tehát felülről jövő kezdeményezés volt, de minden alakulat maga dönthetett. Mi is közvélemény-kutatást végeztünk a tiszti és sorállomány körében. Ezután döntöttünk Thúry György neve mellett. Nem volt idegen tőlünk, hiszen előtte a sportegyesületünk viselte a nevét. Továbbiakban már párhuzamosan futottak az ügyek. Felterjesztettük a városi tanács elé, ahol elfogadták és Lőrincz altábornagy bajtársnak, aki ezt parancsban is rögzítette. - Nincs tehát semmi ideológia a döntés mögött? - Nem kell mögé semmilyen ideológiát gondolni. Borsodi születésű lévén, ha úgy vesz-szük Dózsa közelebb áll hozzám. Nem titok, ezt a nevet a ceglédiek tarthatták meg maguknak. Nincs semmiféle hátsó szándék a névváltoztatás mögött. - Van-e valamilyen anyagi vonzata a dolognak? - Gyakorlatilag nincs olyan, amiről érdemes volna beszélni. Úgy, mint Dózsa laktanya semmilyen hivatalos ügyintézésben nem szerepeltünk. Ha valami pénzbe került, az a Dózsa öt betűjének cseréje Thúryra. Persze a Dózsa-szobor helyett most Thúry Györgyét is el kell készíteni, de ezt is megoldjuk. - És mi lesz a Dózsa szoborral? - Több elképzelés van. Szeretnénk a csapatmúzeum számára megtartani, de ha a város méltó helyen kívánja felállítani, nem zárkózunk el előle. - dórd - Azonos célokért számíthatnak a segítségünkre, ellenzékként viszont mindent el fogunk követni annak megakadályozására, hogy rossz törvények szülessenek. Bár az ellenzék a demokratikus játékszabályok értelmében mindig veszélyezteti a kormányt, egyúttal meg is óv a helytelen döntésektől. Meggyőződésem, hogy Magyarországot csak erős kormány és erős ellenzék mentheti meg, mert csak így nem nyilvánulhatnak meg szélsőséges eszmék és ideológiák. - Felröppent a hír, hogy az SZDSZ hajlandó koalícióra lépni az MSZP-vel. Mi erről az ön véleménye? - Az MSZP-t, mint kommunista utódpártot sohasem tartottuk számon azok között, amelyek egy esetleges koalícióban számításba jöhettek volna. Ennek egyik oka, hogy lassan és körülményesen folyik a pártvagyonnal való elszámolás, holott ez nem csak az SZDSZ akarata, az elszámolásról a nép is döntött. De ezt - ugyanúgy mint minden, az ország felemelkedését célzó törekvést - következetesen végig fogjuk vinni. Mindezek ellenére elképzelhetőnek tartom, hogy ha parlamenti szövetség nem is, de párhuzamos szavazás előfordulhat. Hiszen a mai MSZP már a választók bizalmából került a parlamentbe. Sok kérdésben a véleménykülönbségeink sem áthidalha-tatlanok. - Sokakat érdekel, mekkora ma az SZDSZ. - 23 000 körüli a taglétszámunk, és ez alig valamivel kevesebb az MDF-énél. Egymillióan szavaztak ránk, és ez kötelez. - Végezetül rövid kérdés sokak kimondani sem mert aggodalmait fogalmazva: - Lehet-e ismét diktatúra Magyarországon? - Nem! - Lesz-e magyar kibontakozás? - Én bizakodom. Igen! - Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok az SZDSZ-nek a további munkához. Vízvári József A választások második legtöbb szavazatot kapott pártja, az SZDSZ az új parlamentben az ellenzék szerepét fogja betölteni. Országosan és nagykanizsai viszonylatban is elért második helyezésükről, gondjaikról, terveikről beszélgettem Solti Károly úrral, az SZDSZ nagykanizsai szervezetének ügyvivőjével. - Nagyon sok ember csalódott, hogy nem sikerült megnyerniük a választásokat. Mi az ön véleménye erről, sikernek vagy kudarcnak tartja az eredményt? - Mi, kanizsai szabad demokraták, sikernek könyveljük el az eredményt. Ellenzéki választási pártból valódi néppárttá váltunk. Olyan erő a miénk, melyet az MDF-nek is el kell ismernie, amellyel számolni kell. Úgy érzem, senki nem vitathatja, hogy a rövid idő alatt, amely rendelkezésünkre állt, komoly eredményt értünk el. Hogy nem mi végeztünk az első helyen, arról csak ennyit: úgy jártunk, mint az a gyermek, akit, alig, hogy megszületett, máris beírattak az iskolába. Szükségünk lett volna még néhány hónapra, hogy programunkat többekkel és mélyebben megismertethessük. - Az MDF képviselője, Tarnóczky Attila megelőzte önt, győzött. Érez-e csalódottságot, kiábrándultságot? - Nincs okom bánkódni. Körzetünkben annyi szava- zatot kaptam, amivel más körzetekben képviselő lehettem volna, de hangsúlyozni szeretném, nem ez a fontos, hanem az, hogy hazánkban győzött a demokrácia, s ezzel a múlt rendszer ellenzéke elérte legfőbb célját. Valljuk, hogy egy ország fejlődését nem emberi ösztönöknek és megérzéseknek kell irányítania, hanem a józan észnek, az előrelátásnak és a tudásnak. Eddig nem ez volt a szokás, és az eredmény sajnos látható. A mi programunk tiszta, tudományosan megalapozott program. Erre építünk a jövőben is. De a választási időszakra önkritikusan visszapillantva megállapíthatjuk, hogy programunk hirdetésekor túl sokat apelláltunk az észre, az érzelmekről pedig elfeledkeztünk. Pedig az elmúlt negyvenöt év nem múlt el nyomtalanul az emberekből. Féltek a váratlanul felkínált lehetőségtől, és a megszokott, hamis biztonságérzet elveszítésétől. Több figyelmet kellett volna ezeknek a problémáknak szentelni. - Ellenzékként milyen terveik és feladataik vannak az új parlamentben? - Az MDF győzött. Ellenzékként most nem gátolni, hanem segíteni akarjuk, és kell is segíteni őket. Nekünk nem lehet érdekünk az MDF bukása, mert az sem nekünk sem, az országnak nem használna. Egy kamyiíjtás és a Keleti-városrész a Szabadhegyre ér. Fotó: Bakonyi Erzsébet 1990. május 18. ( kanizsaT Szomszédolás Mindjárt az elején: éjszakánkat egy új városrész tavaly fölavatott - feszületekkel, szentképekkel és szárnyas angyalokkal teli (vajon honnan tudják, hogy minden, oda betévedő római katolikus?) remek diákszállójában töltöttük, ahol természetesen minden működött és kétnyelvű volt: szlovén és német: ebben a sorrendben. Az előtér asztalán is szlovén, valamint német nyelvű újságok szolgálták az idő hasznos múlatását. Klagenfurtban jártunk. A Zalai Hírlap szerkesztősége tett ott baráti látogatást a Klegenfurt című kétheti városi lapnál. A tapasztalatcsere résztvevője volt a Kanizsa tervező szerkesztője is. Ezúton adja közre -szerinte - figyelemre méltó tapasztalatait. Egy csipetnyi tórtenelem A monda szerint a mai város helyén a - félezer méter magas hósüveges Kreuzbergl hegy lábánál -valaha mocsár terült el, annak volt ura egy sárkány, amely emberekkel és állatokkal táplálkozott. Ezért hát már 1287-ben a város címerébe került. Ma kerámia-ajándékként vándorolt a zalai vendégekhez. Valóban: a ma 80 ezer lakosú tartományi székhely az egykori mocsár helyére épült föl. Innen a neve is: igazság szerint Glanfurt, azaz mocsári gázlóként kellene tisztelni, dehát a monda, a hitvilág erősebb, viszont a sárkányétvágy kiváltotta panasz (Klagen) volt a valóság. Bizonyára sokan vesztek a mocsárba. Magát a várost 1161-1181 között alapította II. Sponhelmi Ulrich herceg, s bár sokszor vált a tűz martalékává a kis városka, vé-gülis jelentős tartományi székhellyé nőtte ki magát, amelynek repülő teréríl/re naponta mintegy 1000 gép száll. Sütő István helyi lakos, tolmácsunk szerint. getni a fent nevezett Sütő Istvánnal, aki immáron 45 éve klegenfurti. Vér szerinti rokona. Blank Aladár Naqv- työk, ha az ember nemcsak pártvezérekkel - elvbarátaival - beszél mint ahogy a mi pártvezéreink teszik.... Kiderül, hogy ott sem minden arany, ami fénylik. A tegnapi és a mai Bécs egy felvételen a Minimtinduson: az István székesegyház, mögötte az ENSZ-város. Fotó: Margarothe Genser Volt alkalmunk elbeszél- kanizsán él. Vállalati statisztikusként ment nyugdíjba, amely ma 7500 Schilling. . - Uj tartományi főnökünk van. Negyven év körüli fiatal, kemény gyerek, ha kell az asztalra is odacsap. Nem enged egyetlen pártnak sem! Pedig erősködik ám valamennyi, hogy a saját érdekeit juttassa érvényre! - magyarázta nagy hévvel. - No és a nép érdeke? Nekünk váltig azt magyarázza valamennyi, újonnan megalakult párt, hogy többi között az osztrák példát kell követni, mert az az igazi demokrácia, a nép érdekeinek kifejeződése. - Ugyan! Mihelyt valaki alá bársonyszék kerül, azzal törődik, hogy megtarthassa. Meg, hogy a pártbarátainak juttassa a jó helyeket! Persze, persze, a korábbi más pártbeliek helyébe. - No és a szakértelem? Mert most azt is mondják nálunk, hogy csak az számit, semmi más, nem érdekes a pártállás, a vallás vagy a vallástalanság... - Az új tartományi főnök jól mutatkozott be. Csak a szaktudás számit nála és nem a pártérdek! Máris érezhető a változás, jobban érezzük magunkat. Úgy látszik azon, a manapság fenntartás nélkül dicsőített osztrák demokrácián is akadnak némi pöty- Kicsi a világ Sétálunk Sütő úrral. Önérzetes, nyakas ember lehet: minden személyes okmányában Igy szerepel és nem Stefan Sütő. - Pedig Igy akarták Imi a hatóságok. Mondták, másként nem lehet. Amikor megkaptam az állampolgárságomról szóló értesítést, erre a névre állították ki az igazolványomat. Szépen megírtam, hogy nem vehetem át, mert ez nem én vagyok. Engem Sütő Istvánnak hívnak. Jön ám a hivatalnok, hogy Igy meg úgy, ez bizony az én okmányom. Jól van, mondom, akkor a bírósághoz fordulok. Mindjárt rendben lett a dolog! Mert itt is van ám bürokrácia. Hajjaj! Megyek az egyik szobába, a másikba küldenek. Amikor megkérdezem, akkor maga miért van itt, és megemlítem a lehetőségeimet, mindjárt pont került az ügy végére. - Nocsak. - Bizony. Akinek itt ismeretsége vagy pénze, főképp ha ismeretsége és pénze van, mindent elérhet. Nos, Igy sétálunk Sütő úrral, amikor apró, koros emberke lép hozzánk. - Maguk magyarok? És hová valósiak? En Schaffer vagyok, Tolnából kerültem ide, nagyon régen. - Mi? Ez az úr - mutat rám Sütő István - Zalából jött, én pedig klágenfurti vagyok. - Klágenfurti? Mi is ott lakunk. No, akkor majd összejövünk egyszer - búcsúzik el. - Ismerek én is egy Schaffert, hátha rokonok. Majd utánanézek. Na, tessék évtizedek óta lakunk egy városban és nem ismerjük egymást - töpreng Sütő úr, aztán buszra szállunk. Két óra alatt Föld körül Van egy világritkaság Klagenfurtban, maga a gyönyörűség, a Wörtiíi-tó közelében, ez pedig a Parányvi-lág, a Minimundus. A földkerekség 150 legnevezetesebb épülete látható itt a Halászbástyától a santiagói Moneda palotáig. Tavaly mindez - az április végétói október közepéig tartó idényben - 523.158-an látták, járták végig mintegy másfél-két óra alatt. Ennyi kell, hogy megtegyük ezt a sajátos sétát a Föld körül. Kinek mi az érdeke? Kéthetente jelenik meg a Klagenfurt című, 40 oldalas, Kanizsa nagyságú városi -tartományi fővárosi - lap, amelynek szerkesztőségében hatan dolgoznak főhivatásúként. Köztük a „híres" Wolfgang Burgstaller. A rövid szakállas, ápolt hajú fiatalember elmondta, hogy a cégek, intézmények készséggel jelentkeznek hírrel, a leendő eseményekkel. A megtörténteket pedig gyorsan közlik. Sokra, természetesen, meghívása is van a szerkesztőségnek, amelynek vezetője a bájos és nagyon fiatal Veronika Meissnitzer. - Hogy miért? Mert ez elsősorban az intézmény, a cég érdeke, másodsorban az újságé - hangzott a magyarázat. Alighanem ezt ismerte föl a város polgármestere, Le-opold Guggenberger, mert külön rovata van: Magánvéleményem címmel. Ezt a fölismerést örömmel adjuk közre városunk és a városkörnyék minden lakójának: juttassák érvényre, nyilvánítsák ki véleményüket érdeküket a Kanizsa újságban, amely mindenkié! Egyébként: a 40 oldalból mintegy 10-11 hirdetés. 4 ( KANIZSA ) A célom: kihelyezett tanácsülés Kiskanizsán SÁSKA-GONDOK 1990. május 18. Beszélgetés Paálné Sneff Katalin tanácstaggal Nagykanizsa kertvárosának is nevezhető, hatezres lélekszámú Kiskanizsa egyik tanácstagjával, Paálné Sneff Katalin közgazdásszal, a MHB nagykanizsai igazgatóságának osztályvezetőjevei beszelgetünk: - Mi a kiskanizsai emberek legégetőbb gondja? - Változatlanul a csatornázás hiánya, ami már több éve vajúdó problémánk. Sajnos ennek megoldása egyre nagyobb feszültséget okoz, egyrészt a környezetvédelem, másrészt a lakosság tűrőképességének oldaláról. Nem is beszélve a forrásoldalról, hiszen a terv szerinti költségek pár óv alatt jelentősen megnőttek. Sajnos a városi tanács legutóbbi ülésén, ahol az 1990. évi költségvetés is napirendre került, további forráselvonásra került sor. A szennyvíztisztító építésére fordítható kiadások összege 10 millió forinttal lett kevesebb, _pedig ennek megépítése előfeltételét jelenti a városrész csatornázásának. Bízva abban, hogy a tanácstagság többsége velem azonos véleményen lesz, akkori felszólalásomban megjegyeztem, Bensőséges, meghitt családi ünnepség volt szombaton a nagykanizsai házasságkötő-teremben. ötven évvel ezelőtt, 1940. május 4-én Debrecenben kötöttek házasságot Nyúzó Imre és Ménes Irén Mária. A nyugalmazott honvéd százados, a 76 éves „vőlegény" és a 66 éves „menyasszony" az idősek tapasztalatával, de a fiatalok izgalmával állt újra az anyakönyvvezető elé, és mondott igent a frigyre. Csak a toll nem akart engedelmeskedni, hiszen megremegett a kéz: az örök hűséget kellett hitelesíteni újra. Igaz, ennek a házasságnak a hitelességét az elmúlt fél évszázad bizonyította. Az emberi kitartás, egymás segítésének nagyszerű, példáját láthatta négy hogy a további ráfordítás csökkentés növeli a megoldásra váró problémák számát. Sajnos 10 millió forint a bérlakásépítéshez került, ami - az írásos előterjesztés is így fogalmazott - kisebb feszültségekkel is megoldható lett volna. - Mint pénzügyi szakember, milyen lehetőségeket ajánlott? - Kell a bérlakásokra a pénz, tudom, de ha fölemelték volna a leadott lakások után a térítés összegét, olyan mobilizáció ke-letkezlíetett volna, melynek alapján az ott leadott lakásokból az igényeket kielégíthették volna. Fölszólalásomban azt is mondtam, hogy jó, kell a támogatáshoz 10 millió forint, de helyénvaló lett volna azt is megvilágítani: ha elvonjuk a 10 milliót, az gondot okoz a csatornázásnál. Célom, hogy Kiskanizsán kihelyezett tanácsülésre kerüljön sor, helyszíni szemlével egybekötve. Fontosnak tartom, hogy a források szűkülése miatt, a csatornázási beruházást újra értékeljék, s több megoldási javaslatot dolgozzanak ki. Ennek részeként javasoltam a Tanácsköztársaság téri általános isko- gyermekük, kilenc unokájuk és a két dédunoka. Nyúzó Imréék 1957 óta élnek Nagykanizsán, ahol végre otthonra találtak, barátokra. la szennyvíztisztítójának a hasznosítását. Célszerű lenne újból, több tényezőre kiterjedően, a környezetszennyeződés mértékéről vizsgálatot tartani. Biztos vagyok benne, hogy ez döntéskényszert váltana ki. Ehhez a kérdéshez kapcsolódik, hogy új szempontként kell figyelembe venni olyan megoldást is, amely a pénzügyi nehézségeket áthidalja. Hasonlóra gondolok, mint a jó pár évvel ezelőtti javaslatom, amit megvalósíthattak volna. Akkor kommunális kötvény kibocsátását tartottam célszerűnek elsősorban az érintett lakosság ós a helyi gazdálkodó szervek körében. Fix kamatozása miatt jó hitelforrása lehetett volna a városnak. Előnyeit más szempontból is, pl. - megyei törlesztési támogatásként - jelenleg is élvezni tudnánk. - A kiskanizsai nép napjainkban is változatlanul piacozik. A 70 éves asszonyok árusítani járnak a városon kívül is, a fiatalság pedig segít. Közismert, hogy sokan jövedelem-kiegészítésüket a földművelésben, a kertészkedésben találják meg. Az ötven év öröme, küszködése mind-mind benne volt a gratuláció könnyeiben, az unokák, dédunokák szerető simogatásában. Cs. J. Ki képviseli hathatósabban a városrész érdekeit? - Én már szorgalmaztam, hogy a végrehajtó bizottságba kerüljön be kiskanizsai is. A Kápolnás Zoli bácsi és én jöttem szóba. A téma tanácsülésen felvetésre is került, de egyikünk sem kapta meg az abszolút többséget, mert nagyon sok tanácstag hiányzott, mire szavazásra került a sor. Új szavazást nem rendelt el a tanács, hanem azt a megoldást választotta, hogy az elmúlt év végén a vb-tagok számát csökkentette. - Munkájáról hogyan kap információt a lakosság? - Választóim nem tudják, mennyi utánjárással, energiaval léptem fel ügyükben. A városi tv adásának vételére nincs lehetőség, a tanácsülésekről csak részben kapnak tájékoztatást. A tanácstagi beszámolókon tudja meg 30-40 ember aki el tud jönni, hogy mi történt. A másik égető probléma, a vásárcsarnok hiánya. Erről már írt a „Kanizsa", csak annyit fűznék hozzá, hogy szomorú, hogy egy olyan piaci múltú városnak, mint Nagykanizsa ilyen korszerűtlen a piaca. - Azért voltak eredmények is? - Igen. tanácstagi körzetemben korszerű, szép általános iskola működik,, a posta épülete is megfelelő. Örülök annak is, hogy a lakossági ellátást bővítve, a választékot növelve, kisebb üzletek nyíltak, hogy a vállalkozások száma nőtt. - Milyen beruházást tart még fontosnak? - Már többször szóltam erről is. A kiskanizsai óvoda elfogadhatatlan körülmények között működik. A Templom téren, a volt általános iskola helyén el tudnék képzelni egy új óvodát. A nagy udvar, a sportolási'' lehetőségek adottak, s az ottani általános iskolával együtt igazi gyermekközpontot lehetne kialakítani. - A legközelebbi társadalmi feladat? - A következő tanácsülésen a mozival kapcsolatban fogok interpellálni. Több éve nem működik, a Pannonfilm tulajdona. Nem tudom, megéri-e a vállalatnak, hogy évek óta ott áll kihasználatlanul az épület. Mindezek mellett számtalan megoldásra váró feladat van, a járda korszerűsítéstől kezdve, a telefonhálózat fejlesztéséig -mondotta befejezésül Paálné Sneff Katalin tanácstag. Bakonyi Erzsébet Ménes Irén Mária és Nyüző Imre megpecsételi az 50 éves frigyet. 1990, május 18. f KANIZSAT 5 Áldozatok és hősök Negyven évnek kellett eltelnie, hogy megemlékezhessenek a II. világháború magyar áldozatairól, akik soha nem tértek haza Miklósfára. Csak az emléktábla ridegsége őrzi, hogy itt éltek. Tiszteletadásra gyülekeztek a város polgárai vasárnap 11 órakor, hogy leróják kegyeletüket. Erdős Géza esperes-plébános szentelte fel a két világháború áldozatainak emlékművét. Az ünnepi szentmisén áldozatokról és hősökről beszélt, akiktől az életet, az ifjúságot vették el. A miklósfai polgárok nevében megható beszédet mondott Dömötörffy Sándor a képen bocsánatot kérve a 40 év hallgatásáért, mellőzéséért, de ígéretet téve, hogy ezután évente újra és újra eljönnek. A rendezvény megható mozzanata volt a holtak nevének hangos felolvasása. Miklósfai iskolások búcsúztak verssel, énekkel attól a dédnagypapától, akiről talán csak egy tábori kép maradt, akit soha nem Ismertek, akinek sírjára soha nem vihetnek virágot. Az ünnepség végén csak a hetven-nyolcvan évesek álltak néhány pillanatig megrendülten az emlékmű előtt, magukba zárt fájdalmukkal, s csak a könnyek árulkodtak a bajtársak eleven emlékéről. (sery) Új betonlépcső A városi tanács megrendelésére, a helyi Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat kivitelezésében - a lakosság régi óhajának eleget téve - elkészült a HSMK és a Csemege ABC közötti magasított gépjárműparkolóhoz vezető, műkőborítású betonlépcső. A munka számlázott értéke: 336 ezer Ft. Gyarapodott a Centrál A Centrál Szálló újabb lépést tutt a nemzetközi színvonal elérésének útján. Öt szobát láttak el fürdőszobával, $ ezzel a szállodai szobák mintegy háromnegyede felel meg a kényesebb igényeknek. Továbbképzés A 406-os Ipari Szakmunkásképző Intézet pedagógusai a szomszédos Ausztriában, Fürstenfeld kisvárosban tapasztalatcserelátogatáson vettek részt május 2-án. Az ottani szakmunkásképző intézetet tekintették meg, ahol asztalos, kárpitos, tapétázó és cipész tanulóképzés folyik. Tanczenberge r ál ma i... Május elsejen nyitnak a fürdők, s ez általában öröm: Zalakaroson nem az. Az első meglepetés a bejáratnál ér. Ide is bevonult a modern technika! A korábban megszokott jegyváltási módot (adtam a pénzt, kaptam a jegyet) felváltotta a komputer. Nagyon ötletes találmány, hiszen így az eddigi 1-2 perc helyett röpke negyedóra alatt már be lehet jutni a strand területére. Előttem németül beszélő párnak fogy a türelme. Nem értik, nálunk a technika újdonságai még gátolják a gyors kiszolgálást! A fürdő belső képe sem a régi. A virágtartó kosarak üresek, a füvet csak a nagymedence környékén nyírták le, a padokat sem mázolták az új idény nyitására. A babalubickolót homok borltja. Lehet, hogy ott homokozó lesz...? Az egyik gyógyvizes medence kopott festékrétege sem vendégcsalogató látvány. Pedig Zalakaros híres. Nevét ismerik határainkon innen és túl. Az elmúlt évtizedekben milliárd forintokban mérték azt a beruházást, amit az infrastruktúrára költöttek. - Ilyen még nem volt, hogy ilyen állapotban kinyitott volna a fürdő! - mondja dr. Gáspár Ferenc, a Vállalkozók Pártjának elnöke. - A visszatérő német vendégek nagyrésze felháborodik a látványon, s ez árt Karos hírnevének. Mondok egy példát: amióta a fürdő fürdő, hagyomány volt, hogy húsvétkor a fedett rész nyitva van. Az idén nem volt. viszont van itt körülbelül ötezer külföldi és hazai vendég - a szállodák, a kempingek tele vannak! Azt kellene jól látnia a fürdő vezetőjének, hogy Karosban az igényekhez kell alkalmazkodni! - Idén került a fürdő élére az új vezető? - Mi - folytatja dr. Gáspár Ferenc - felhívtuk a megyei tanács figyelmét arra, hogy az áltáluk kinevezett vezetőt nem tartjuk menedzser típusúnak, nem tartjuk alkalmasnak a fürdő vezetésére. Nekem például azt mondták, hogy volt öt jelentkező, igaz, hogy a másik négy alkalmasabb lett volna, de azért esett Tanczenberger Sándorra a választás, mert egy kft „állt mögötte", s a megyei tanács is ilyen formában kívan-ta működtetni Zalakarost, de mint köztudott, ez nem jött ösz-sze. - Az igazgató elképzelései, én nem mondom, hogy hosszú távon nem jók, nem szépek. De egy nagyon fontos dolgot figyelmen kívül hagy, hogy a megvalósításukhoz nincs pénz, nincsenek lehetőségek - kapcsolódik a beszélgetésbe Kratzl Imre, a Karos étterem vezetője. - Ezért tartjuk úgy, hogy alkalmatlan vezetésre. A mai gazdasági körülmények nem teszik lehetővé, hogy egy vezető álmodozzon! A másik gond, hogy mindennap mást mond, ezzel pedig saját szavahihetőségét kérdojelezteti meg. - Azt sem értem, hogy miért nem a napi dolgokkal foglalkozott, amikor már januártol tudta, hogy itt május 1-jén nyitni kell! - mondja dr. Gáspár Ferenc. - Januárban a tanácson kellett volna ismertetnie az idei terveket, ő pedig egy álomké- pet rajzolt arról, hogy mit akar megvalósítani: kempinget, halastavat, faluházat, éttermet, csak arról nem beszélt, hogy a fürdőt hogyan lehet nyereségessé, önfenntartóvá tenni. - Önök között személyes konfliktusok vannak? - Nincsenek. Én gyakorlatilag nem is ismerem ot. Néha, különböző gyűléseken találkoztunk - mondja dr. Gáspár. -Tudja, én régi üzletember vagyok, s tudom, hogyan lehet előbbre jutni. - Jóhiszemű voltam az igazgatóval. De hiába beszéltük meg a dolgokat, nem aszerint járt el. Számos alkalommal meghívtuk különféle megbeszélésekre, de nem jött el! Igy pedig nehéz közös nevezőre jutni - összegzi a dolgokat Kratzl Imre. Úgy gondolom, igaza van. Meg kellene - még pedig rövid időn belül - találni annak a módját, hogy a fürdő vezetője, s az eddig is nem kevés pénzt befektető vállalkozók konszenzusra jussanak. Szükséges lenne ez a polgár érdekében, aki Zalakarost egy igazán vendégváró fürdővel és a jó színvonalú szolgáltatásokkal együtt tudja csak elképzelni. Marton Györgyi Hevesi Napok Tíz napon keresztül tartott az a gazdag programsorozat, amelyet a Hevesi Utcai Altalános Iskola rendezett - immár ötödik alkalommal -a HSMK. ós a Hevesi Sándor Színház közreműködésével. A gyerekek az idén több, mint harminc rendezvényből válogathattak, ki-ki érdeklődési körének megfelelően. Volt egye- bek közt játszóház, főzőcske bolhapiac, bábelőadás, irodalmi, szellemi, ügyességi ós sportrendezvény, tanar-diák kosármeccs túra. A rendhagyó irodalom óra idei vendége Tomanek Nándor es Nagy Erika színművészek, a Hevesi Sándor Színház tagjai voltak. Érdekes színfolt volt az a műsor, melyet a pe- dagógusok mutattak be tanítványaiknak. A verseket, meséket, dalokat és vidám mókázást a gyerekek hálás tapssal jutalmazták. A rendezvénysorozat utolsó napján, május negyedikén a három intézmény képviselői megkoszorúzták a HSMK emeleti előcsarnokában lévő Hevesi Sándor mellszobrot. H. M. 6 ( KANIZSA ) 1990. május 18. Május 2-án nagyfokú pénzügyőri- és rendőri el-lenőrzesre került sor a „lengyel piacon". A városban gyorsan elterjedt, hogy „bevittek" jó néhány lengyelt. - A hír igaz, - erősíti meg dr. Gotthárd Jenő rendőr alezredes, a kapitányság vezetője. - A megyei szervekkel összehangolt intézkedésről van szó, mert nálunk is megnőtt a valutázás és a külföldi állampolgárok nem legális magánkereskedelme. - Ezügyben a megyei gazdaságvédelmi osztály- hoz negyvenegy feljelentés érkezetf magánkereskedőktől. De a lengyel, vagy inkább már „nemzetközi piac nemcsak Kanizsán gona, a megye többi városában is. Ezért volt indokolt a mai ellenőrzés - kapcsolódik a beszélgetésbe Joó János rendőr százados, a megyei gazdaságvédelmi osztály vezetője. - Az ilyen „piacokon" két dologról van szó - mondja. - A vámjogszabály és a devizajogszabály megsértéséről. A vámjogszabály leírja, hogy ki milyen módon hoz- 300 ezer forint. Devizabűncselekmény miatt 11 személy ellen jártunk el. s itt is kb. 300 ezer (!) forint került lefoglalásra forintban, illetve valutában. - Volt olyan személy, akitől 95.600.- Ft és 770 márka került elő, a barátjától meg 18.000.- Ft. Érdekességként említem - mondja Joo János százados, -hogy találtunk olyan „viszonteladót" akinél már előre össze volt készítve a 4.600-4.800.- Ft a márka megvásárlására, hogy az alku után ne kelljen a pénz számolásával „vesződni". - Van-e a megyében egységes gyakorlat az ilyen piacok működtetésére? - Nincs. A tanácsi szervek nem alakítottak ki ilyet. Nagykanizsán például napi 100 forint helypénzt kell fizetniük a külföldieknek, így ők úgy gondolják, hogy teljesen szabályosan áruinak. - Nekem ugy tűnik, hogy a lakosság köreben népszerű a „lengyel piac", hiszen ott olcsóbban lehet a különféle árucikkekhez hozzájutni. - Ezt mi is tapasztaljuk -mondja dr. Gotthárd Jenő. -A lakosság oly sokszor tapasztalt segítőkészségét az ilyen „piaci esetekben nem érezzük, s ez nehezíti a munkánkat. Mi pedig csak a törvények szellemében, az állampolgárok érdekében intézkedünk, hiszen nem egyszer tapasztalhatták már a „lengyel piacon" vett áruk gyenge minőségét. Ezúton is szeretném kérni, hogy munkánkat fogadják megértéssel, és segítsek! M. Gy. hat be az országba árut, és azzal hogyan rendelkezhet. Ezt úgy sértik meg, hogy útiholmiként hozzák be az árut - s itt eladják. (Utihol-mit természetesen lehet hozni, de eladni nem.) A másik tipikus eset. hogy az árut becsempészik az országba, .tehát nem fizetnek vámot, AFA-t. Az így „behozott" árut természetesen előnyösen tudják értékesíteni. Fontos tudni azt is, hogy vámorgazdának minősül, aki ily módon megveszi az árut. A devizajogszabály megsértésének minősül a valutázás, s ezzel is jócskán találkozunk: Dr. Varga Zoltán pénzügyőr alhadnagy a zalaegerszegi Vámhivatal pa-rancsnok-helyettese kapcsolódik a beszélgetésbe. - Fontos tudni, hogy az országba devizát kötöttség nélkür be lehet hozni, de azt devizaszámlán kell elhelyezni, vagy a banknál forintra átváltani. Aki ennek nem tesz eleget, az a devizajogszabályt már megsérti, s értektől függően szabálysértést vagy oűn-cselekményt követ el. (5.000.- Ft-ig szabálysértés, afölött bűncselekmeny!) A vám esetében 20.000.- Ft az az értékhatár, ameddig az ügy szabálysértésnek minősül, de ez vonatkozik a vámorgazdára is, aki így szerez árut. Az ezt meghaladó értékek már bűncselekménynek minősülnek. - Mi volt a mai akció „termése"? - Csempészet vétsége miatt 7 fő ellen indult eljárás a lefoglalt áruk értéke Emberibb embert, magyarabb magyart nevelni! Megalakult a város cserkész-szervezete Május 3-án a KDNP Rozgo-nyi u. 1. sz. alatti helyiségében alakuló ülést tartott Nagykanizsa város cserkész-szervezete, a KDNP és a kisgazdapárt helyi szervezeteinek pártfogolásá-val, a Vörös Hadsereg úti Szent Imre Plébánai védnöksége alatt. A megjelent szülőket és a zömmel gyermekkorú jelentkezőket Vign Lajos, a kereszténydemokraták helvi szervezetének elnöke köszöntötte, örömmel jelentve a megalakulás tényét. Vida János fodrász kisiparos, egykori cserkész ismertette a cserkészet rövid történetét, amely a hajdani angol-búr háború idején jött létre, s néhány év leforgása alatt világszervezetté, ifjúsági tömegmozgalommá vált. Hazánkban 1912-ben alakították meg a szövetséget. A magyar cserkészek csakna-mar hírnevet szereztek hazánknak. Ennek jutalma volt, hogy Magyarország 1933-ban Gödöllőn rendezhette meg a cserkészek világtalálkozóját. - A cserkészet jellemformáló mozgalom. Célja: emberibb embert, magyarabb magyart nevelni! A belépőknek gyorsan el kell sajátítani a tíz pontból álló cserkésztörvényt, s a fogadalomtétel után eszerint kell majd élni. A belépőknek istenhlvőnek kell lennie a vallási kötelezettség követelmény - mondta többek között Vida János, aki felolvasta Sík Sándor „Cserkészek" című versét is. A jelenlévők kézhez kapták a cserkészinduló szövegét, majd a „Fiúk, fel a fejjel, a harsona zeng..." pattogó ritmusára lelkesen énekeltek, gyakorolták. Megtudtuk, hogy a belépők ünnepélyes fogadalom-tételére hamarosan sor kerül, ugyanis a 3. kerületi szombathelyi cserkészparancsnoksághoz tartozó kanizsai csapat egy leány és egy fiú rajanak tagjai részt vesznek a pünkösd vasárnapi Deák téri országzászló és turulmadár újraavató ünnepsége- ken, az Úrnapi körmeneten, s a tervezett nyári táborozáson is. A közel háromezer forintba kerülő egyenruha (árvalányhajas kalap, ing, nadrág, öv, jelvény) megvásárlása kötelező. Az alakuló gyűlésen 7 leány 3 fiú, és 3 felnőtt kérte felve-telét a szervezetbe. A csütörtöki napokon kora este 18,30-20,00 óra között tartandó összejövetelekre - a városból és közeli környékről is - minden fiatalt várunk a Roz-gonyi utca 1-be, aki a feltételeket vállalja - mondta Koczfán János, a KDNP szervezet ifjúsági felelőse. „Jó munkátl Légy résen!" -így búcsúzott egymástól a lelkes kollektíva, amely magja lehet a kiterebelyeseaés előtt álló nagykanizsai cserkész-moz-galomnak. Tihanyi István Hagyományos íz - kitűnő'' minőség - hosszabb eltarthatóság! ÚJRA A PIACON A KINIZSI SÖR A Nagykanizsai Sörgyár a fogyasztói igényekhez igazodva új köntösben, s egész évben kínálja KINIZSI sörét. Az átlagosnál sötétebb színű, a maláta és a komló ízét, illatát harmonikusan egyesítő italt 60 és 30 napos minőségmegőrzésí idővel forgalmazzuk. Kóstolja meg, s újra a kedvence lesz! Razzia a „lengyel piacon" Valutázók, csempészek, orgazdák 1990. május 18. ( KANIZSA ) ~~7 Mit bír az ipari munkás? O A ZÁÉV termelési tanácskozásán Mit rejt a név? A SZÜV Zalaegerszegi Számítóközpontja 1988. júniusában telepítette Nagykanizsára a COMPUTER-M kirendeltségét és ügyfélszolgálati irodáját. A kirendeltség 1989. szeptember végéig a HSMK-ban üzemelt, ahonnan október 15-én költözött jelenlegi, Béke u. 4. sz. alatti helyére. Az iroda kettős profillal jött létre, és jelenleg is Igy üzemel. A vállalatok részére számítástechnikai gépeket, eszközöket, ezek tartozékait, valamint szakirodalmat és kiegészítő anyagokat értékesít, másrészt számítástechnikai eszközök javítását végzi. - Jelenlegi székhelyünkön a kereskedelmi tevékenységet jelentősen bővítettük, és már irodatechnikát - fénymásolókat, telefonokat, telefaxot, asztali számológépet, számítógép bútorzatot - is árusltunk - mondta Dancs Zoltán megbízott irodavezető. - A számítástechnikai piac meglehetős telítettsége miatt más céljaink is vannak. Az év közepétől szeretnénk indítani a tévé és egyéb szórakoztató elektronikai termékek árusítását. Szerviztevékenységünkben legfontosabb a gyorsaság és a komplexitás. Átalánydíjas javítási szerződéseket is kötünk, kedvező feltételekkel, s már nemcsak számítógépekre, szünetmentes áramforrásokra is. Egyedi javftásokat is vállalunk. Profilunkat lakossági szolgáltatásokkal kívánjuk bővíteni, mindkét érintett területen. A REX-ROTARY másológépekkel, a KONTRAX-tele-fonokkal, a hajlékony floppy-lemezekkel és más cikkekkel jól ellátott kirendeltség havi kereskedelmi forgalma eléri a félmillió forintot, - szerviztevékenységük pedig meghaladja a havi 40 gépet. Érdemes felkeresni őket!... (tihanyi) I-ZŰV COMPUTER-M A jelige: Várkapu mSm minden kanizsai lakoshoz, váflalcához és intézményhez! A Nagykanizsai Történelmi Emlékbizottság méltó emlékeztetőt kiván állítani a hajdani Kanizsa vár helyére, a török uralom alóli felszabadulás 300 éves évfordulója alkalmából. A tervezett várkapu felépítése mintegy másfél millió Ft-ba kerül. Ehhez az összeghez a nehéz anyagi helyzetben lévő Városi Tanács csupán 50.000 Ft-al járult hozzá. A Nagykanizsai Honismereti Kör fölhívja a városunkat szerető polgárok, valamint a vállala- tok és intézmények figyelmét, hogy pénz felajánlásával támogassák az ügyet. A hajdan európai jelentőségű vár nem maradhat emlékeztető nélkül! Az egyéni hozzájárulók a Béke út 4. szám alatti OTP fióknál fizethetik be az adományaikat „Várkapu" jeligére. A vállalatok és az intézmenyek a nagykanizsai OTP 499-98010 2800 számú számlájára fizethetnek, szintén „Várkapu" hivatkozással. Köszönünk minden jószándékot! Nagykanizsai Honismereti Kör Ráadásként? Veszteség! A ZÁÉV nagykanizsai főópítésvezetősóge az első negyedévre a budapesti munkavállalás miatt - nem tervezett nyereséget. A budapesti Petrezselyem utcai építkezésre viszont 4 millió forint veszteséget kalkuláltak a tervidőszakra. Az építkezés gyakorlatilag április 15-ével befejeződött. A végelszámolás mérlege azonban siralmas képet mutat. A tervezett 4 millióval szemben a veszteség meghaladhatja a 10 millió forintot. Ez már csak azért is elkeserítő, mert a volt építésvezető (azóta már központi alkalmazott) „csak" 7 milliót ismer el, illetve ennyiről tud. Hogy mik voltak az összetevői ennek az elkeserítő „eredménynek" azt az arra illetékesek valószínűleg ki fogják deríteni, de ami a tájékoztatóban még szerepelt, azon érdemes elgondolkodni. Amennyiben a budapesti munka csak a betervezett 4 milliós veszteséget okozta volna, akkor főépítésvezetőségi szinten az I. negyedévet közel 8 millió forintos nyereséggel zárhatta volna a kollektíva, hiszen a kanizsai, illetve a hévízi munkák tisztes hasznot hoztak. Igy viszont nyereség helyett az I. negyedév mérlege több, mint 1 millió forint veszteség lett. A budapesti építkezéssel kapcsolatban még egy nagyon elgondolkodtató adat, ami a tetemes összegű deficitre részben — de csak részben - magyarázatul szolgálhat: Az I. negyedévben a fővárosban munkát végző dolgozóknak több bért fizettek ki, mint amennyi a termelési érték volt. Ez az adat még akkor is abszurd, ha figyelembe vesszük, hogy a munkásoknak napi 230 Ft különólési pótlékot fizetett a vállalat. Az elkövetkező időszakról sem kaphattak rózsás képet a termelési tanácskozás résztvevői. Ezért a jelen gazdasági helyzet, valamint a csillagászati összegű lakásárak következménye lehet annak az oka, hogy az 1990-re tervezett munkák egy részét a városi tanács és az OTP bizonytalan időre ugyan, de visz-szamondta. Magyarán szólva: az a pillanatnyi helyzet, hogy a főépltésvezetőségnek nincs teljes mértékben lekötött kapacitása erre a gazdasági évre. A beszámolót tartó főgépész az eddiginél is lelkiismeretesebb munkavégzésre, a társadalmi tulajdon fokozott védelmére kérte a dolgozókat, majd elnézést kérve, egyéb elfoglaltságára, (szülői értekezlet) hivatkozva eltávozott. Helyette a főépítésvezetőség vezető mérnöke vette át az irányítást, megnyitva a vitát az elhangzottak felett. Az ilyenkor szokásos bevezető csend hamar megszűnt. Az eddigiek alapján természetesnek mondható, hogy a hozzászólók kivétel nélkül a budapesti eredményekkel, illetve annak vélt, vagy valós összetevőivel foglalkoztak. Egymás között beszédtéma volt, de most újra bírálták a hozzászólók a rossz munkaszervezést, a már szinte követhetetlen tervmódosítások egész sorát. Volt, aki megkérdőjelezte a kétségkívül magas szállítási költségek szükségességét, mint felesleges és főleg költségnövelő tenyezőt. Jogos volt az a kérdés, amelyben a hozzászóló arra volt kíváncsi, hogy azok a felső szintű vezetők, akik szinte hétrőlhétre személyesen ellenőrizték a fővárosi munkát, észrevették-e az egyre növekvő, már-már csődhelyzetet, és ha igen, mit tettek a helyzet javítása érdekében? Maradva g .témánál. Köztudott, hogy a Petrezselyem utcai munkát a ZAEV 1988-ban egy budapesti alvállalkozónak adta ki, azaz leányvállalatot hozott létre, ami azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Erre csak két példa: 1988-tól 1989 decemberéig két személy töltötte be fővárosunkban a leányvállalat igazgatói pozícióit. És mi a ráadás? Több mint 10 millió forintos veszteség! 1989 decemberében a vállalat vezetősége döntött. Megszünteti a leányvállalatot. Meg is szüntette, lenyelve azt a bizonyos 10 milliót, es átvette a budapesti munka további generálkivitelezői tevékenységét. Hogy ennek mi volt a végeredménye, az már ismert! Csak most következett a dolgozozók részerői egy újabb és jogos kérdés: Akkor amikor a gazdasági megújulás időszakát éljük, bízhatunk-e abban, hogy a volt és magas kormánykitüntetéssel + nyudíjjal elköszönt vezérigazgatót és akkori helyettesét (a volt főkönyvelőt) bármilyen vállalati fórum számonkérheti-e? És ha igen? Hogyan? A határidő pontos betartása, a minőségi követelmények garanciája, mindez viszonylag olcsón, ez a mostani versenytárgyalás alapkövetelménye. Ha ezek a feltételek biztosítottak, akkor a siker is biztosított. Ez is kérdés volt! A választ a vezető mérnök igyekezett úgy megadni, hogy közben tisztességgel védte a mundér becsületét. Az igazi kérdésre a válasz, egy magasabb szintű fórum vizsgálatának eredménye lesz. Reméljük! De maradt egy nyitott kérdés: „Mit bír el az igazi munkás, ha akaratát, energiáját, mások silányítják?" ](. E. 8 ( KANIZSA ) _1990. május 18. A „bolhás mozi" sorsa Kulturális hírek * A Landler Gimnázium Virág Benedekről elnevezett ifjúsági férfikórusa dr. Sti-mecz Jánosné vezetésével Szolnokon szerepelt a fiúkórusok 3. országos és nemzetközi találkozóján. A kórusművek előadása mellett ezen a találkozón hagyományosan műveltségi vetélkedőt is rendeztek a résztvevők számára. Ebben az évben Bartók Béla élete és munkássága volt e zenei vetélkedő tárgya, amelyen a kórus négy fős csapata második helyezést ért el. ír A Tungsram RT Hevesi Sándor versmondókörének tagjai ismét több trófeával tértek haza egy rangos fesztiválról. A Salgótarjánban megrendezett vasas vers- és prózamondók 2. országos találkozóján megosztott első dijat nyert Bedő Csaba és Horváth István. Második díjas lett Gergely Józsefné, Vincze Ferenc pedig a negyedik helyen végzett. A csoport vezetője, Schmidt István rendezői különdíjat vehetett át kiváló felkészítő munkájáért. Koncert az új orgonán Hajddk Judit, Zalaegerszeg orgonistája adott hangversem/t május 7-(n az Alsóvárosi templomban a filharmóniai bérletsorozat keretében. Mivel nemcsak a művész, hanem a templom nemrég felújított orgonája is most debütált a kanizsai Közönség elo''tt nyilvános hangversenyen, a délutáni próba után a hangszerről kérdeztük Hajdók Juditot? - Mi a véleménye a felújított hangszerről, milyen művészi színvonalat képvisel? - Ez az orgona jó hangszer. A felújítás és bővítés során szerencsére megtartotta romantikus karakterét, ezért elsosorban ilyen művek játszhatók rajta. Barokk alkotások is megszólaltathatók, azonban a barokk, mint polifonikus zene más hangképet és sípkészletei igényel. A hatigszernek ugyan nincs mechanikus traktúráia, ami arra szolgálna, hogy biztosítsa a legközvetlenebb összeköttetést az elo''adő és a hangzó síp között, viszont sípanyaga gyönyörű. Egy romantikus hangszer pedig sokszor jobb, mint a mai semleges karakterű modern orgonák. - Az orgona adottságaira alapozva szerkesztette meg ma esti műsorát? - Igen, mivel a hangszert már Az idősebb nemzedék még jól emlékszik a Rozgo-nyi utca 4. szám alatt lévő, úgynevezett „bolhás mozira". A régi mozi elvesztve eredeti szerepét, már több mindennek adott helyet, legutóbb éppen cipőraktár volt, s ennek emlékeit máig Is őrzi a gondosan zár alatt tartott épület. Zár alatt pedig azért van, mert a szakemberek véleménye szerint a tetőszerkezet életveszélyes, a bontás indokolt, s az is, hogy helyén valami más - esetleg az OTP beruházásában lakóház -épüljön. Mikor ez a terv ismertté vált, a Szabadság téri Általános Iskola igazgatója azzal a tervvel állt elő, hogy nekik - miután nincs tornatermük - megfelelne az épület tornaterem céljaira. Az MDF helyi szervezete úgy gondolkodik, hogy a „bolhás mozit''meg kell őrizni, s átalakítva akár tornaterem is lehetne. A hivatásos és az idézett vélemények tehát összecsaptak. A tisztázásért a városi tanács műszaki osztálya épí- tészeti szemlét hívott össze május 3-ára, melyen az érintettek is részt vettek. - Az ingatlankezelő vállalat 1987-ben bontási engedélyt kért az épületre, s azt meg Is kapta, a csatolt statikai vélemény alapján - tájékoztat Karmazin József, a műszaki osztály vezetője, városi főépítész. Tekintettel arra, hogy egy bontási engedély két évig érvényes, az engedélyeztetést meg kell ismételni. Mikor kiderült, hogy az épület esetleg megmenthető és sportcélokra is használható, azt kértük az IKV-tól, hogy a statikai szakvéleményt ne a saját szakemberei, hanem független szakértők végezzék. Ez április 5-én megérkezett, s egyértelműen a bontás mellett foglalt állást. Azért hívtuk össze ezt a szemlét, mert szeretnénk tudni, hogy látva az épületet, és a statikust meghallgatva hogyan vélekednek azok, akik az épület megtartását javasolják. Simon Csaba mérnök, a statikai szakvélemény készítője, hangsúlyozta, hogy többek között a tetőzet és a pince-boltmező állapota miatt az épület életveszélyes, és a felújítás költségei - a város utóbbi nagyfelújításait figyelembe véve -meghaladják az új építésének költségeit. Kiemelte, hogy az épület más célú hasznosítását elbírálni nem a szakvélemény feladata. A vizsgálathoz tisztázni kellene, hogy az épület rendel-kezik-e olyan történelmi, kulturális értékkel, mely megmentését az ismertetett műszaki, gazdasági szempontok ellenére is indokolja. A megtartás vagy átépítés kérdésében a várospolitikai döntésnek kell érvényesülnie, s ez nem építészetistatikai probléma. Élénk vita alakult ki. Záporoztak az érvek. Az OTP megyei Igazgatósága már a „bolhás mozi" helyén épülő új lakóházat is megterveztette! A Szabadság téri iskola tornateremgondja viszont ismert. Az iskola környékén sehol sincs lehetőség arra, hogy valamikor tornaterem épüljön. Az épület az egyetlen lehetősége az iskolának arra, hogy tornateremhez jusson. Végül is salamoni döntés született: az IKV április 13-án érkezett bontási kérelmére május 13-ig ki kellene adni a műszaki osztály engedélyező vagy elutasító határozatát. Azonban arra is mód van, (s ez a kiskapu!), hogy határidőmódosl-tással elodázzák a döntést őszig, mikor is a helyi önkormányzat egyik feladatává válik, hogy mi legyen a „bolhás mozi" sorsa. Addig pedig az IKV gondoskodik az épület állagáról, mindenféle ráfordítás nélkül. Lapunk azt reméli, hogy őszig lesz idő arra is, hogy gazdaságossági számításokat végezzenek, s hogy nem az érzelmek határozzák meg, mi legyen egy épület sorsa. Mert eddig még senki sem számította ki, hogy mennyiért lehetne tornateremmé átalakítani az épületet, s mennyibe kerülne egy új építése. S azt sem tudni, hogy mennyi a régi mozi helyén épülő lakások négyzetméterének ára. Pedig a mai „pénzszűke" világunkban nem árt, ha a gazdaságosság határozza meg tetteinket. - Marton - Az alsóvárosi templom fclüjított orgonája. Fotó: Szakony Attila a felújítás elo''tt is ismertein, én döntöttem ügy, hogy ezen az orgonán játszliassak a filharmóniai hangversenyen. Ebben támogatott az itteni Zeneiskola igazgatója, Bányai Irén is. Az eredetileg meghirdetett műsoron két ponton változtattam, hiszen az orgonaavatáskor már elhangzott Bach c-moll prelúdium és fugája, helyette az 582-es jegyzékszámú c-moll passacagliát játszom, s a hangszer romantikus adottságainak jobb bemutatására kibővítettem a műsort Antalffy-Zsi-ross Dezső": Felhók című müvével. A délutáni próba alatt tapasztaltam, hogy milyen kiváló akusztikájú a templom, s így az újjávarázsolt hangszeren az orgonista számára is élmény lesz a koncert - mondta Hajdók judit. Az esti hangversenyen aztán telt ház elo''tt csenattlt fel az új orgona. A barokk művek után a mar eimített Felhók című orgonadarab hangzott el, mellette Liszt 13. zsoltárának átiratát és egy francia romantikus szerző'' F. A. Cuilmant c-moll szonátáját hallottuk. A romantikus művek hangzása igazolta Hajdók Judit véleményét: az orgonahang szinte kinyílt és ezer színben tündökölt a kituno" akusztikájú térben. Reméljük, a hangszer és avatott előadója még sok hasonló élményt szerez a kanizsai zenebarátoknak. Kocsis Katalin 1990. május 18. ( kanizsaT versei Azt hinnéd (Erick von Dánikennek) azt hinnéd a jövőnek nincs már múltja vagy múltja csakis a jelen -pedig jobb lenne azt hinned: a jövő múltja a jövendő lehet Hazámról az én hazámban hollók szállnak kopjafákra az én hazámban hullák akasztatnak a tölgyfákra az én hazámban nem famózet könnyeznek a fenyők az én hazámban tapsolni kergetik a szűkölködőt az én hazámban náci colstein az isten az én hazámban a szabadnak társa többé nincsen Lesz még lesz még nagyidő s akkor majd piros lesz a hó fehér a fű zöldszínű a vér -lesz még nagyidő! (Marosvásárhely) (1978 Esztergom) Farkas Zsuzsa rajza. m Szocialista irrealizmus avagy „Ki kísérje Kádárt?" • ANDAI GYÖRGY RIPORTJAIT, szarkasztikus, visszafogott homorú írásait jó ideje ismerjük, ismerhetjük az Élet és Irodalom hasábjairól. Első, nagy életismeretről és érzékenységről tanúskodó könyve is ezeket az egy kolumnás életképeket tartalmazza. A kritikus hangot megütő publicistát olvasva kevesen gondolták, hogy két An-dai létezik. No nem Andai György alteregójáról vagy ikertestvéréről kívánok beszélni, hanem a szerző másik énjéről. A „másik" Andai ugyanis híreket szerkesztett a Magyar Távirati Irodában. Nemcsak szerkesztett, mi több, vezető — mondhatni bizalmi - állást töltött be. Azt hiszem, ha valaha akad majd szobrász, aki a meghasonlott kelet-európai értelmiségi szobrát meg akarja mintázni, Andai Györgyöt fogja megkérni, hogy álljon modellt. Szerzőnk vállán éveken át két démon ült, és mindkettő kitartóan sugdosott a fülébe. Az egyik arra figyelmeztette, hogy egzisztenciát kell teremtenie, be kell bizonyítania zsurnaliszta erényeit. Minthogy a monolitikus pártállam kisajátította a tájékoztatást, szakmailag csak az juthatott előre, aki lojálisnak mutatkozott. Igy a jjárt fokozatosan bevonta az újságírót a hatalom sáncai mögé. Bevontaj de tudatosította benne függő helyzetét is. Morzsákat juttatott ugyan az előnyökből, de jelezte: bármikor megvonhatja azokat. Ellentételként a kiváltságokért az erkölcsi felelősség teljes megosztását követelte. A jól tájékozottságért. az utazási, autóvásárlási, üdülési kedvezményért igazodni kellett, vagy nevezzük nevén a dolgokat - dezinformálni, esetenkent hazudni. S ekkor szólalt meg a másik démon, szólásra, bátortalan lázadásra bírva Andait, a magánembert. Igy születtek az első riportkötet darabjai. Európában vége a kísértetjárásnak. Remélhetőleg végleg. Andai György elhatározta, nogy gyónni fog. Uj könyvében a magyar sajtoirányítás bornirtságát, önkényességét, tisztességtelenségét leplezi le. Milyen jogon? - kérdezhetnénk, hiszen maga is része volt ennek a gépezetnek - ha csak alattvalói énjével is... A szerzőnek - hozzánk, olvasókhoz hasonlóan - ugyanez okozza a legnagyobb dilemmát. Nem mentegetőzik, s mégis úgy érezzük, mentegetőzik., • Kl KÍSÉRJE KÁDÁRT? darabjai az újdonság erejével hatnak megdöbbentenek. Bemutatják a „kézi vezérlésű" sajtó működési gépezetét. Andai néhány vonással kitűnő arcképet rajzol a közelmúlt kényurairól, aKik minden tisztességes ember várakozásai szerint hamarosan eltűnnek a.süllyesztőben. A könyvet olvasva nem hihetjük azt, hogy a szerző egyszerűen csak bosszút akar állni egykori kenyéradóin, akik a kenyérért cserébe önbecsülését, lelki békéjét orozták el. A politikusoknak, sajtómoguloknak szánt fricskák sem tűnnek személyeskedésnek, hiszen éppen ezek a hatalomból kikopott vezetők állították személyes érdekükről, hogy államérdek, s eközben a sajtó hazugságaival takaróztak. Andai könyvét a jobbító szándék teszi hitelessé. s az, hogy az alattvalói ónt véglegesen legyőzte a személyes en. A Ki kísérje Kádárt? valóban segítségünkre lehet, hogy soha többé ne ismétlődjék meg az elmúlt negyven év botránya, hogy ne monopolizálhassák az információkat, hogy egy karrierista klikk ne hallgathasson az alkalmi előnyök csábítására, mikor közös jóvőnkről van szó. Végül támpontokat ad arra vonatkozóan, hogy a választások után kiket kell távol tartanunk a közéleti szerepléstől -éppen a demokrácia védelmé- • FELMERÜLHET BENNÜNK a kérdés: miért nem előbb állt elő a szerző ezekkel az írásokkal? Könnyebb már a döglött oroszlánba belerúgni? Vagy talán nem is döglött még? Az elfojtott indulatok infarktust okoznak, s nem véletlen, hogy ez a kór éppen a sajtó munkásai között a leggyakoribb. Hogy miért? Nos, a könyvet olvasva erre is választ kaphatunk. A világ oly egyszerű. Nagy Attila Kristóf (RING) 10 ( 1990. május . A következőkben szeretnénk válaszolni az 1990. április 27-i számukban megjelent „Surdi Kiskirályok" című cikkben leírt, nem megalapozott állításokra. A cikkíró szerint a „meggondolatlan beruházások" alaptalanok. A surdi tanács 1989. évben határozta el a liszói vezetékes vízellátás kiépítését, mert a községben lóvo ásott kutak vize teljes egészében fertőzött, csecsemőtáplálásra alkalmatlan. A községi napközi otthonos óvodába naponta szállítjuk kannában az ivóvizet Surdról. Tehát az egészséges vízellátás megvalósítása meggondolatlan? Másik beruházásunk, amely szintén 1989. évben indult a surdi általános iskola bővítése. A jelenlegi iskola körzeti feladatokat is ellát, mivel a Pátró községi általános iskolai tanulók itt nyernek elhelyezést. A nyolc tanulócsoportból három szükségteremben, szolgálati lakás szobáiban vannak elhelyezve, a tanítás két különálló helyen történik. A szakszerű oktatás feltételei nem biztosítottak, a szükséges szertárak, egészségügyi helyiségek nem megfelelőek. E beruházás megvalósításával tudunk olyan elhelyezési feltételeket teremteni, amelyek más településeken már évtizedekkel ezelőtt biztosítottak voltak. Tehát nem meggondolatlan ezen beruházás sem. Az állattartási feltételeket a Tanács 1987. évben tanácsrendeletben szabályozta. E tanácsrendelet előírásai nem az állattartás korlátozására, hanem a tartási körülmények olyan kialakítására irányultak, amely elfogadható körülményt ír elo az állattartó számára, hogy közvetlen környezete is emberhez méltóan tudjon élni a községben. E rendelet előírásaival került összeütközésbe a cikkíró, amikor állattartása során a közigazgatási hatóság és a meghívott szakhatóságok képviselői olyan állapotot találtak, hogy a sertéstartás (80-100 db) mellékterméke, a trágyából kifolyó trágyáié a csapadékvíz az udvari ásott kútba mosta, továbbá a patkányok annyira elszaporodtak, hogy az a szomszédok számára elviselhetetlen volt. Irtásukat a cikkíró nem volt hajlandó elvégezni, vagy elvégeztetni. A falun élő kisüzemi állat- tartással nem foglalkozó embereknek is jogos érdeke a tiszta környezet, lakásának szellőztetési lehetősége, a jószomszédi viszony biztosítása. A rendeletalkotót e körülmények biztosítása vezérelte, az állattartási körülmények javításával, az egész település lakosságának érdekeit figyelembe veve. A helyi tanács igazgatási előadója Szelhoffer József Liszó községben tanácsi bérlakás értékesítésével jutott lakástu- lajdonhoz. A lakás értékesítésevei a helyi elöljáróság 1987. május 11-i ülésén az elöljárósági tagok 80%-ának jelenlétében egyhangúlag egyetértett. A helyi tanács vegrehajtó bizottsága ezt követően 1987. oktober 20-án tartott ülésén 38/1987. számú határozatával egyhangúlag engedélyezte a lakas értesítését, ahol a végrehajtó bizottság tagjainak 77%-a volt jelen. Nem a vb-titkár „csikarta" ki a döntést. Az ingatlan forgalmi értékét a nagykanizsai Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat 350 ezer forintban állapította meg, a vételárat a bérlő részére 175 ezer forint összegben, a vonatkozó jogszabályi rendelkezések által biztosított kedvezményekkel. Lehetséges, hogy ma az ingatlan reális érteke 500 ezer forint, mivel az azóta eltelt időben az ingatlan felújításra és bővítésra került az új tulajdonos részéről. Az ingatlan értékesítése során a vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartásra kerültek, azokat illetékes hatóságok felülvizsgáltak. Karsai József tanácselnök nyugdíjazásával kapcsolatban a cikkíró megjegyzései alaptalanok. Ugyanis Karsai József 1989. május 13-án töltöt- te be 60. életévét és 1989. május 16-i idővel került nyugdíjazásra. Nem kívánt tovább dolgozni, öregségi nyugdíjazása minden kedvezménytől mentesen történt. A községekben napjainkra kialakult csökkent állattartásnak nem a helyi tanács az oka, hanem a munkaképes lakosság városba történő vándorlása, valamint a kedvezőtlen közgazdasági körülmények. A cikkíró néhány éve lakik a községben. Az általa említett húsz évvel ezelőtti 300-350 db szarvasmarha állományt nem ismerhette. A cikkben szereplő „lakossági" bejelentést az ügyészségi vizsgalatra a cikkíró kezdeményezte. Az ügyészségi megbízás alapján tartott vizsgálat megállapításai olyan hiányosságot nem észleltek, amiért felelősségre vonást kellett volna alkalmazni. Ellenben alaptalan gyanúsítás, vélt sérelmek alapján emberek megbántása, a közigazgatásban dolgozók alaptalan rágalmazása. Az ilyen és hasonló cikkek nem segítik az adott település közcélú munkáját. A közigazgatásban dolgozó munkatarsaimmal együtt továbbra is a közös célok megvalósításán dolgozunk a mindenkori hatályos jogszabályok betartásával. E feladatunk teljesítése során előfordul népszerűtlen közigazgatási cselekmény végrehajtása is, de azt is a köz érdekében kell tennünk. Akik vállaltuk e feladatot számoltunk a negatív jelenségekkel is. Ennek ellenére az alaptalan rágalmazások ellen védelmet kérünk hasonló cikkek íróival szemben. Surd, 1990. május 4. Berke József vb-titkiír A „KANIZSA" útközben Hivatalos ügyben Zalaegerszegre kellett utaznom. Az autóbuszon az út egyhangúságát elkerülve a Kanizsa hetilapot olvasgattam. Útitársam egy ideig kíváncsian nézte, hogy mit olvasok, majd elkérte tőlem az újságot. Olvasás közben beszélgetni is kezdtünk, s megtudtam tőle, hogy zalaegerszegi, és egyben a lapról aík.otott véleményet is. Útitársam megjegyezte, hogy nem is rossz ez alap, ós megkérdezte, hogy mióta létezik ez az újság. Mondtam néki, hogy tudomásom szerint több mint, fél éve. Elmondta nekem, hogy Zalaegerszegen is próbálkoztak egy hasonló hetilappal, de néhány példányszám megjelenése után érdektelenség miatt meg is szűnt. Ezek után megértettem, hogy miért bújt mea egy kis irigység a hangjaban. "En meg - a végállomáson elbúcsúzva újdonsült ismerősömtől - büszkén éreztem magam. Lám, Nagykanizsán nem bukott meg a helyi újság, sőt megítélésem szerint egyre jobb lesz.. Ez a lap a mienk, kanizsaiaké! Lokálpatrióta vagyok, született kanizsai. Ugy érzem, hogy ezt el kellett mondanom, és kívánok a lap minden lelkes munkatársának sok sikert! Köszönettel: Nagykanizsa, 1990. május 7. Sztankovies István Örömmel és megnyugvással olvas* tuk Kedves Olvasónk levelét, hiszen az utóbbi Időben egyre több hasonló tartalmú levelet kapunk. Jól esik a dicséret. A sorokban törekvéseink Iga-zolását látjuk, megerősítést és biztatást. Köszönjük. A szcrkeízuf Az újságírói hatalom mámora, avagy tudatosan manipuláljuk a közvéleményt! A Kanizsa c. lap április 27-i számában megjelent Egy „frenetikus" győzelem árnyoldalai - című írásom, melyet Mihovics József vagy Takács Sándor szerkesztő „feleimmel" látott el. A felcím etikátlan torzítása: (Az SZDSZ kioktatja az MDF-et) megfogalmazásban, nyomatékosan öles betűkkel hívta fel az olvasó figyelmét, irritálva az MDF-et. Formai hiba, ha egyértelműen nincs elkülönítve egy írás a szerkesztői „adalékcímtől" vagy megjegyzéstől. Sokkal súlyosabb manipuláció szándékosan formai hiba mögé rejteni cikkem eszmeiségének megváltoztatását a közvélemény, ill. az olvasó számára! A lényeg: az MDF választási kampánya riasztó volt! Ám cikkemben fényévnyi távolságra voltam a kioktatás tényétől. Sokkal inkább félelmeim sugallták a leírtakat. Sajnálatos, hogy profi újságírók nem fogadnak be differenciált gondolatokat. A Magyar Újságírók Szövetségének (MUOSZ) 1989. szeptemberi közgyűlésén ugyanis elfoga- dott egy működési alapszabályt, valamint megalkotta az ún. Újságírói Etikai KÓDEX-et. A KÓDEX az újságírói magatartási szabályok megsértése c. fejezet 3. §. 2/a. szerint: „Sérti a sajtószabadságot és a nyilvánosságot, ha írásban indokolatlanul felnagyít (lásd: szerkesztők „felcíme")! 2/e pontja alapján: „ha írásban megjegyzéseket fűz hozzá." Cikkem kéziratát 1990. április 10-én juttattam el a Szerkesztőségbe, a választások második fordulóját követően két nappal. A konklúzió levonását a Tisztelt Olvasóra bízom. Viola Gm Az idézett joghely szó szerint: 3. §. 2.: .Sérti a sajtószabadságot és a nyilvánosságot. ha: a, írásban (műsorban stb.) tényeket elferdít, indokolatlanul felnagyít, bárkit akadályoz a valóság feltárásában; e. bíróilag megítélt, kötelező'' helyreigazítás megjelenését szándékosan akadályozza, közlése esetén szövegét eltorzítja, megjegyzéseket fűz hozzá." V a 1 o b a n „ k i s k i r á 1 y <> k " ? Alaptalan félelem, vagy ... ? 1990. május 18.__(KANIZSA) 11 Megnyugodhat-e városunkban majdnem négyezer ember? Uj gyárat avattak Nagykanizsán 25 évvel ezelőtt, 1965. október 12-én, az EIVRT. Nagykanizsai Fényforrásgyárát. Akkor 341 ember kapott munkalehetősé- get, egy évvel később 371 volt a létszámuk, akik abban az évben 4 gépsoron 12 millió fényforrást gyártottak 40 MFt értékben. A fejlődés ütemét jellemzi, hogy tavaly már 3860 dolgozó 61 gépsoron 340 millió fényforrást állított elő, ami 4,5 milliárd forint termelési érték. A száraz adatok igazak, a dolgozók körében mégis van némi nyugtalanság, éppen úgy, mint az ország bármely nagyvállalatánál. Elbocsátás? A kedvezmények megvonása? Mi várható? Horváth Miklós, a gyár igazgatója szerint valóban van ok az aggodalomra? - Hogy a jelenlegi helyzetet megértsék az emberek, ahhoz egy kicsit a múltba kell tekinteni. A TUNGSRAM ugyanis elméletben sohasem volt állami vállalat, mindig részvénytársaságként működött. Ismétlem, hogy elméletileg, mert az elmúlt évtizedekben a jogait elvették, és a gyakorlatban nem voltak jobbak a lehetőségei, mint bármelyik állami vállalatnak. Csupán egy példa: a TUNGSRAM-nak számtalan gyára volt külföldön. Ha egy bécsi üzemben netán feleslegessé vált egy számítógép, amire nekünk szükségünk lett volna, nem kaphattuk meg. Most azonban néhány hónap alatt több dolog történt, mint az eltelt 25 év alatt - mondja Horváth Miklós. - A nagy változást az 1989-es év eleje hozta, mert a részvények 50%-át megvette az osztrák GIROCENTRALE, részvényeit felvásárolta a GENERAL ELECTRIC, amely a világ egyik nagy vállalata. Nem a fényforrásgyártásáról híres, mert jelentősebb az elektronikai ágazata, repülőgép-hajtóművei pedig egyedülállóak. Az óriási cég nagyságára jellemző, hogy az említettek mellett évente mégis 2,5 milliárd dollár a forgalma fényforrásokból is. Összehasonlításként a TUNGSRAM 250 millió dollárnyi értéket termelt az elmúlt évben. Mindebben az a meglepő, hogy a GENERAL ELECTRIC 20.000 dolgozóval érte el az ereményt, a TUNGSRAM viszont alig kevesebbel, 18.000 emberrel „hozta" a 10%-át. Az elmondottakból ésszerűen következik, hogy erőteljes intézkedésekre volt és van szükség. A dolgozók félelme tehát nem alaptalan? - De igen. Az igaz, hogy történtek új intézkedések, de azok a becsületesen dolgozó embereinket nem érintik. Itt néhány félreértést kell eloszlatni. Valóban már január elején befagyasztottuk a létszámfelvételt, vagyis a kilépők helyére nem vehettünk fel újakat. Ezáltal eddig százhússzal csökkent a létszám, de őket nem mi küldtük el! - Úgy hallottam, hogy a vállalatnál korkedvezménynyel nyugdíjba lehet menni. Igaz ez? - Ennek három feltétele van. A férfiaknak 30, a nőknek 25 éves munkaviszonnyal kell rendelkeznie és az utolsó 5 évet gyárunkban kellett eltöltenie. Fontos: a férfiaknál az 55., a nőknél az 50. életév betöltése. - Eddig ezt a „kedvezményt" hányan vették igénybe? - Egyelőre még senki, mert ezeket a kérvényeket engedélyeztetni kell, és hát az adminisztráció útvesztői...! Az első korkedvezménnyel nyugdíjba menő dolgozókat néhány hét múlva búcsúztatjuk. Felméréseink szerint egyébként ebben az évben mintegy 150-170-en élnek ezzel a lehetőséggel. - Olyan hírek is elterjedtek, hogy bizonyos kedvezményeket megvonnak. Például a vidékről bejáró dolgozóknak nem fizetnek utazási hozzájárulást. - Alaptalan pletyka ez is, mindössze annyi változás lesz, hogy ezután mindenki saját magának vásárolja meg a bérletet. A hozzájárulást a fizetéssel együtt kapják meg, ami után nem kell adózniuk. - Az elmondottak alapján mégsincs ok az aggodalomra. - Soha nem volt szó arról, hogy Nagykanizsán a fényforrásgyártást megszüntetik. Sőt! Éppen az elmúlt hetekben volt egy tárgyalás, ahol a normállámpagyártás bővítéséről cseréltünk véleményt. A második fontos dolog, hogy a Generál Electric 1994-ig 50 millió dolláros beruházást kíván megvalósítani. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a részvények fele továbbra is a Magyar Hitelbanké, akkor azt hiszem optimisták lehetünk. Az amerikai cég ugyanis elvárja, hogy a magyar partner ugyanolyan arányban fejlesszen. Gyárunk októberben ünnepli alapításának 25. évfordulóját. Bízom abban, hogy addig még sok minden tisztázódik. Remélem azt is, hogy dolgozóink a jobb anyagi háttér ismeretében nyugodtabban várják az elkövetkező éveket. Zífinbd Árpid „Nyüzsög" a Hangya... A:::fteIl||l||aKúÍt Hangya szövetkezetnél hallottuk: - Néhány hetes szünet után újra lehet olcsó cipőket - elsősorban i ői papucscipoket, noi szandálokat es férffelpőket - vásárolni a szövetkezet Bajcsy-Zsilinszky ót 7. sz. alatti boltjában. Ugyanitt - egész napos nyit-vatartá$$&i - extra minőségű - NSZK-beli bálázott olcsó ruházati cikkek Is kaphatók. Palin városrészben máris szervezik a lémálna tavaszi felvásárlását. A városi nagypiacon zöldség- és gyümölcsfélék árusítására standot állítanak fel. Azaz: „nyüzsög" a Hangya! wmmmmmmmmmmuomm^mm Fotd: Szakony Attila 12 ( KANIZSAI 1990. május 18. Beküldendő a három idézet szerdáig, május 23-ig Meghatározások: VÍZSZINTES: 1. 1. sz. idézet (folytatása a függ. 20.). 2. Példátlan SN -aki ...vet, vihart arat - ukrán falu a férfi alsóban. 3. A Szálfán cár Korszakovja - sarki Jelzővel hosszútávú repülő - a gazdagok használják vásárlás közben - rövid őszi hónap, de hátulról húz. 4. ízület része -görög, töltéssel biró néptörzs -a tóga „zsebében" ez fityegett - gyalog Lyonban - otthonában van a fordított szarmata lovas. 5. A régészet eleje - régi magyar szó - indiánokat részegít - oda: művészcsoport, vissza: a művészet eszköze - eltűnőben levő tó. 6. ...nach Osten: törekvés kelet felé - Kossuth Lajos és a Hideg napok ösz-szekapcsolója - néma jel. 7. Himnuszbeli felszólítás Istenhez - régi idők angol parasztja - vidéken mondják, rángatózik a szemzug - hlg levű hús. 8. 2. sz. idézet (folytatása függ. 15., 12., vízszintes 15.) - Elan a talpam alatt. 9. Asztácium -mesebeli alany állltmánya -férfi idővel és pénzzel - kétszeresen becézett lány - ha kiejtem, sérthetek vele. 10. ...jo-ki: finn folyó - egy betű vá- lasztja el: a fiútól a lányt -szent Antalra nem mondjuk -kellemetlenül zavaros. 11. Milano csapatánál több, a nemzetközinél kevesebb - ...sper-mae: a fenyők helye - hányó-dásra kényszerít. 12. Olaszul ő - ha részhez kapcsolom, filozófiai probléma - a súlyok mestere - a kerek labda cseh művésze. 13. Nép és ige is -ezen a szorltóeszközön biztos a munka - családnév orosz évből ós lengyel folyóból alakítva - ékesen fénylik - a gyümölcs másik oldala ige. 14. Szovjet folyó - vendégnyllás része -Ottawa kirándulótava - fiúban egy egész kórházi osztály - rokonország. 15. Éjfélig - az idézet folytatása - folyó, melynek fele előre, fele visszafelé folyik. 16. Majdnem vadállatian öntelt - villamosítási célkitűzés volt -úttörők köszönnek az olaszoknál. 17. Az idézet folytatása -nem a decimális rendszer szerint osztjuk - rengésbiztos épület eleme. FÜGGŐLEGES: 1. A 3. idézet (folytatása a vízszintes 17.). 2. Kis híján gyógyszergyárunk - ezt a hitelt halkan adják, tetszés szerinti mértékben vehető igénybe - rádió és TV közös eleme -ária után légipostává lesz. 3. Nyirokmirigy-gyulladás - erkölcsileg elkopik. 4. Rábólint a brit - világnyelven készített film utolsó szava - jó tulajdon-a sós Iz és a ropogás - amerikai hordozórakétát alulról nézünk. 5. Erősíti a testet - a fejen található oltalmazó - ez a jelző a fényképész termékén látszik. 6. Falu a 7-es út mentén - brazil város, de hozzám nincs köze - utca névadója Bp.-en a Bazilikánál. 7. Teafó-lók közös alkaloidja - enyvadó rost - nem is fárasztó, ha ugyanaz előtagként szerepel. 8. SJ - Fehér Anna filmbeli utóneve - itt kezdődött Nagy Sándor élete, hang nélkül ledarál. 9. Egy magyar múzsa -névelő után színház - jó telefont párosai. 10. Olyan gyógyír, amely némán gyógyít - díszítőelem - rangjelzett állóvíz, de ilyenfajta felhő esőt adhat. 11. Kötőszó - boszorkányai híresek — tehergépkocsi márka -balatoni nyaralókon gyakori felirat. 12. Az idézet folytatása -egyiptomi hírügynökség - akkor lesz gazdag. 13. Az ördög teszi feleségével - erőtlen Trisztán - svéd, vatikáni és belga gépkocsik jelzése. 14. Szabolcsi település - nagyhírű svéd cég - vonatkozó névmás alulnézetből. 15. Irányzottan. hajít - az idézet folytatása. 16. Cselekszik két hely között -gyerekek mondják reggel, délben, este - hivatalos kiadványokon olvasható rövidítés -italbolt része ez a férfinév. 17. írva és ejtve ugyanaz - önmagába szerelmesen. 18. Állás és szoba jelzője lehet - vetette - SOS-ből a halit - összevissza van. 19. Konyhai folyadék - EEE - a románok eveznek rajta. 20. Az idézet folytatása - De...: a Szívről felismerhető. Pulykamell Orient-módra Hozzávalók: Pulykamell (lehet csirkemell Is de bó''re nélkül) 0.70 kg Olaj 0.15 I Mustár 0.05 kg Só és az alábbi fűszerek ízlés szerint: Szegfűszeg (ó''rölt) Koriander (ó''rölt) Gyömbér (ó''rölt) Curry por (ó''rölt) Méz 0.05 kg Fokhagyma 0.05 kg Elkészítési módja: A pulykamelleit kicsit meglapítjuk, ha csirkemellből készítjük, a csirke bőrét levágjuk, a mellet kicsontozzuk és két db-ba vágjuk. A fűszerekből, olajból, mézből páclevet készítünk és ebbe a páclébe helyezzük a húsokat. Néhány órára hűtőbe tesszük, közben esetleg megforgatjuk. Sütés előtt jól lecsurgatjuk, majd mindkét felét kevés olajban szép pirosra sütjük. Burgonyapürével, zöldséggel vagy gyümölccsel ízesített rizzsel tálaljuk. Stroli Péter 1990. május 18. (A KANIZSA 13. OLDALA) Ittas fiatalok Sok az ittas fiatal mostanában a kanizsai utcákon. Nem épületes látvány a r részeg ember, de egy dülöngélő tizenéves látványa egyenesen meghökkentő és lehangoló. A minap, és éppen a város központjában, olyan fiatal vonta magára a figyelmemet, akinek szűk volt a járda. Tessék végre odafigyelni erre a szomorú jelenségre! Hol vannak a szülők? Hol vannak a tanárok, vagy már ennyire nem törődünk gyermekeinkkel? V. J. OTP-zsákbamacska Van-e olyan közöttünk, aki bekötött szemmel vásárol a boltban? Mielőtt bárki firtatni kezdené jőzan értelmemet, máris válaszolok: Nincs, hiszen szeretjük alaposan megnézni - különösen mostanában -, mire adjuk ki a pénzünket. És ez Igy természetes. Mindenütt, kivéve, ha az OTP-től vásárolunk leadott lakást. Az ugyanis zsákbamacska a Javából. A mechanizmus a következő: Az OTP meghirdeti a lakást, közölve, hol található, hány négyzetméteres, milyen helyiségekből áll, no és persze, mennyi az ára. Minden viszonylagos Bevallom őszintén, hogy amikor először olvastam Einsteinnek a relativitásról szóló művét, meglepődtem. Ilyen egyszerű, és mégis bonyolult lenne minden? Amikor ezek a kétségeim támadtak - több évtizeddel ezelőtt -éppen nyári építőtáborban voltunk az osztály-lyal. Egyik este nyirkos, dohos, vizes, kiselejtezett katonai sátorban, rongyos pokrócba burkolózva fáradtan feküdtünk, és unatkoztunk a sötétben. Akkor elmeséltem, hogy mit olvastam. A sátorban hirtelen mintha méhkas kezdett volna rajzanl: - Te hülye! Az ötödik nap után már azt a rohadt konzervet sem tudom megfogni, mert tele van a tenyerem vérhó-lyaggal! - Értem! Hogyne érteném! Mi egész évben tanulunk, most dolgozunk, a főnökök meg a kantinban mulatnak. - „Relatíve" Igy nevelnek az életre, ugye?! Amikor végre ismét szóhoz jutottam, elmondtam, hogy nem erről van szó, hanem a „törvényről". Javasoltam, tegyünk próbát. Beleegyeztek. Másnap reggel az osztály fele fél órával a szokásos indulási idő előtt lelépett gyalog. Mi felszálltunk a világháborúból származó teherautóra. Pontosan három kilométerre ott vártak a többiek. No, akkor leejtettem, függőlegesen, egy ökölnyi kavicsot. A kocsink néhány száz méter után azután megállt, mert felforrt a hűtővize. És A jelentkezők közül bizottság választja ki számos ismérv alapján a szerencsést. Ekkor akár már meg is tekintheti, mit vett azért a köztudottan csekély kis összegért, amibe nálunk egy lakás kerül. Az egyszerű honpolgár, aki erről a pillanatról álmodott több éven keresztül, miközben zslroskenyerét majszolgatta vacsorára, örömmámorban elrohan leendő lakására. Ha a helyszínen öröme elillan, mint luftballonból a levegő, mert a lakás állaga, elrendezése, stb. egyáltalan nem felel meg elképzeléseinek, valamint a kért árnak, akkor joga van ,hogy az OTP-nél visszamondja. Ahol aztán újra összeül a bizottság, hogy egy újabb nevet húzzon ki a kalapból. A honpolgár pedig ismét sorba áll a következő lakásért, mert ki tudja... Hátha egyszer mégis, mindennek ellenére sikerül egy elfogadható lakáshoz jutnia. Elvégre hosszú az élet... t-m mindenki egyszerre kiabált: - A kavics előre szállt! - állították a lent állók. - Nem Igaz! Hátrafelé repült! - bizonygatták a kocsin ülők. Nem szóltam semmit, hiszen saját szemszögéből nézve mindkét csapatnak igaza volt. Este a tábortűznél pedig nem esett szó Einsteinről. Bevallom, akkor ott a sátorban féltem, hogy engem köveznek meg Einstein miatt. Most már nyugodt lehetnék, de nem vagyok, mert nem tudom, hogy hol vannak a „régi játszótársak", akik kétségbe vonták Einstein elméletét és az én igazamat. Azóta tán ők Is tudták, hogy itt körül, bizony, minden relatív. z. L Csak Fortuna nem lottózik Szokatlanul nagy a forgalom az utcai totó-lottó árusnál. Tízesével, százasával viszik a lottószelvényeket, keddre már egy darab sem marad. A nyereményalap közel 20 millió, és egyre emelkedik. Vajon ki lesz a sokszoros milliomos, lesz-e ötös a héten? - találgatják. Egy ötvenes úr éppen 100 szelvény árát fizeti ki. - Aztán tud róla az asszony? - kérdezi a mellette álló férfi. - Hová gondol? Szeretném meglepni egy talicska pénzzel. - Kívánom, nehogy maga lepődjön meg, amikor megkérdezi a felesége: Fiam, csak ennyit hoztál? S az egyik megy Jobbra, a másik balra. Tóth Ferenc . .ennyi csak, mit adhatok, ■ cj ve i. ''ásón: .....mert a pénztárcámnak üres a belseje". A virág meq drága, egyre drágább, különösen Igy Anyák Napja, ballagások tájékán. Ott tartunk máír fia valakit meglátunk egy szép nagy csokor virág-|pj!!§ kezében, :é)fog bennünket az irigység: Ennek is van mit aprítania a tejbe1 Persze, nem értem én Ifpiéri: ezt a <M|Íi; Anyák napja előtti - ombat reggel a piacon egy szál nőszirom s-a forintba került. Aznap 11 óra felé ugyanezt - már kissé kókad-; tabban - 30 forint körül árulták De ötven forintért akár egy szá'' qer-berát, hatvanért egy szál rózsát is lehetett vásárolni. Naniármost. nem tété-fezem fel, hogy teggel az árus ráfizetett volna a boltra. Vajon mi történhetett közben? Azért ennyire nem lehet gyors meg nálunk -jom az infláció. Az a sanda gyanúm támadt, hogy sokan IIye''n kor sz eretnék azt ^ifllllpnii amit el sem vetettek, s Igy elveszik tőlünk annak örömet, Hogy virággal kedves-kedjönk szeretteinknek. wrnmmmmmmmm • SHi 14 ( kanizsaT 1990. május 18, Kazinczy-díj. A nagykanizsai Thúry György Kereskedelmi Szakközépiskola III. D osztályos tanulója, Istóf Zsuzsanna a győri „Szép magyar beszéd" szépkiejtési versenyen Kazinczy érmet kapott. Felkészítő tanára: Göncz Ferenc volt * Nyugdíjasklub. A minap nyugdíjas pedagógusok tartottak klubfoglalkozást a nagykanizsai Hámán Kató Kollégiumban. Az érdeklődők dr. Dobó László Adyról szóló előadását hallgatták meg. i) Éremgyűjtők találkozója. Á Magyar Numizmatikai Társulat május 26-29 között Keszthelyen rendezi meg a VII. Numizmatikai Nyári Egyetemet. A programban, melyhez minden gyűjtőt ós érdeklődőt várnak, anyagbemutatój éremkiállítás, a dunántúli gyűjtők 18. találkozója és előadások szerepelnek. Az előadások színhelye: Keszthely, Georgikon u.20. O Tanfolyam első áldozóknak. A Jézus Szive Plébánia tanfolyamot hirdet olyan fiatalok részére, akik még nem voltak első áldozók. Jelentkezni lehet, a hivatali órákban. Halló, itt a 007! 45 év után is, még mindig... A sors kegyetlen játéka, hogy a II. világháború befeje-zésenek 45. évfordulóján visszamaradt lőszer tragédiát okozott. A meggondolatlanság, a felelőtlenség egy fiatalember értelmetlen halálát eredményezte. 1990. május 6-án, a kora délutáni órákban Ormándpuszta 6. sz. alatt az az ismeretlen eredetű II. világháborús lőszer, amelyet Miháczi József 17 éves fiatalember szét akart fűrészelni, felrobbant. Miháczi József a helyszínen életét vesztette, társa, Földesi Ottó 23 éves nagykanizsai lakos nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. Az elsődleges rendőri vizsgálat a tragédia körülményeiről a következőket állapította meg. Az elhunyt és társa a délelőtti órákban fát ment szedni a közeli erdőbe. Amikor végeztek, az erdőben a Miháczi által ismert helyre mentek, ahol a második világháborúból visszamaradt lőszerek voltak. Ezek túlnyomó része üres lőszerhüvely volt, de találtak éles lőszert is, valamint egy 2 cm átmérőjű és 10 cm hosszú ismeretlen eredetű és még nem azonosított lövedéket is, amely erősen korrodálódott. Műsorajánlat Hevesi Sándor Művelődési Központ: ❖ Május 10-27-lg: Király Ferenc és Susanne Király Moss kiállítása. Megtekinthető: naponta 10-12, 14-19 óráig. ❖ Május 19-én, szombaton 18-22 óráig: Házibuli, az egykori nagy bandák zenéjére. ❖ Május 21-én, hétfőn, 19 órakor: Hevesi-bérlet. ❖ Május 22-én, kedden, 19 órakor: Rátkai-bérlet. •!• Május 23-án, szerdán, 19 órakor: Csiky-bérlet. Bulgakov: Kutyaszív - komédia, Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg. Apolló Filmszínház: Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. ❖ Május 17-20: Tangó és Cash (amerikai). Pénteken 10 órakor is. ❖ Május 19-20, 14 órakor: Indiana Jones ós az utolsó kereszteslovag (amerikai) ❖ Május 21-25: Nicsak ki beszél! (amerikai). (Szerdán és pénteken 10 órakor is). Stúdiómozi: Előadások kezdete: 17 és 19 óra. ❖ Május 18-20: Fénytörés (olasz szexfilm). ❖ Május 21-23: Véres játék (amerikai). 15 óra körül értek vissza a lakásba. Miháczi ekkor az épület mellett lévő melléképületbe ment, amelyet műhelyként használtak. Ott az ismeretlen eredetű lövedéket satuba fogta, és valószínűleg szét akarta csavarni. Rozsdás állapota miatt ez nem sikerült. Tár3a a lakásban a vasfűrész nyikorgó hangjára lett figyelmes. A melléképülethez sietett, hogy megnézze, mit csinál a barátja, illetve, hogy figyelmeztesse Miháczi Józsefet cselekedetének veszélyességére. Amikor a melléképület ajtajához ért, abban a pillanatban történt a robbanás, amely őt a földre döntötte. Rövid időn belül magához tért és felállt. Karján érzett fájdalmat, és látta, hogy vérzik. Miháczihoz sietett, aki a műhelyben a földön feküdt, kiterjedt vértócsában. Szólítására nem felelt. A kiérkező mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani. A helyszínre hívott körzeti orvos a szilánkok okozta roncso-lásoktól származó kivérzést jelölte meg a halál okaként. Az ügyben a rendőrség szakértők bevonásával tovább folytatja a vizsgálatot. Horváth Balízs •:• Május 24: Rövidfilm a szerelemről (lengyel). Kert Filmszínház: Előadások kezdete: 20,30 órakor. ❖ Május 19-20: A rémület éjszakája (amerikai horror). ❖ Május 21-22: Jó reggelt, Vietnam! (amerikai) •!• Május 23: Robotzsaru (amerikai) Istentiszteletek és misék rendje Református Egyházközség Kölcsey u. 22. Telefon: 11-483 Istentisztelet: mipden vasár- és ünnepnap de. 10 orakor Bibliaóra: minden csütörtökön du. 18 óra Hittanórák: minden szombaton du. 14 óra 20-án de. 10 órakor fiatalok hitvallástétele (konfirmáció) 24-én de. 10 órakor istentisztelet Szent József Plébánia (Alsótemplom) Telefon: 11-570 Vasárnapi miserend: de. 7,30; 9; és 10,3u órakor, esti mise: 19 órakor Hétköznapi miserend: de. 7,30; 8 órakor 19-ón első áldozás Jézus Szíve Plébánia (Felsó''templom) Deák tér Telefon: 13-301 Vasárnapi miserend: de 7; 9; 10; és 11,45 órakor esti mise: 18 órakor Kórházi kápolna: de. 7,45 órakor Sánc: de. 11 órakor Hétköznapi miserend: de. 7,30; 8 órakor, du. 18 órakor 13-án de. 10 órakor bérmálás Dr. Szendi József megyés püspök részvételével. 27-én első áldozás Sarlós Boldogasszony Plébánia Tanácsköztársaság tér 5. Telefon: 19-204 Vasárnapi miserend: de. 7; 8; és 10 órakor, este 19 órakor Hétköznapi miserend: de. 6,30; 7; és 7,30 orakor Litániák: 19 órakor 13-án du. 16 órakor bérmálás Dr. Szendi József megyés püspök részvételével 2-án de. 8 órakor első áldozás 6-án de. 8 órakor anyáknapi ünnepség Liszo: szentmise vasárnap 13 órakor Miklósfa; szentmise vasárnap de. 11,30 órakor, szombat 19 órakor Evangélikus Egyházközség Béke u. 37. Telefon: 11-320 Istentisztelet: minden vasár- ós ünnepnap de. 10 órakor Bibliaóra: minden csütörtökön du. 18 órakor Hittanórák: minden szombaton de. 10 órakor. Ifjúsági istentisztelet minden szombaton de. 11 órakor. Érettségizettek, figyelem! A nagykanizsai dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 1990 szeptemberében külkereskedelmi német nyelvű levelező szakot indít érettségizett fiatalok számára. A képzés időtartama: 2 év (heti 20 óra) költségeihez való hozzájárulás vállalása. Jelentkezni lehet a dr. Mező Ferenc Gimnáziumban (Nagykanizsa, I. Bolgár Hadsereg u. 3. jelentkezési hatfíridó": 1990. június 10. Az oktatott tantárgyak: - Német nyelv (9 óra) - Külkereskedelmi Ismeretek (3 óra) - Német nyelvű gépírás és levelezés (8 óra) A hallgatók a második év végén érettségi-képesítő vizsgát tesznek és külkereskedelmi idegen nyelvű levelező szakképzettséget tanúsító érettségi oklevelet kapnak. A jelentkezés feltételei: A német nyelv középiskolai tantervi anyagának megfelelő ismerete, a képzés Apróhirdetés * Asztalos szakmunkást felveszek fő vagy mellékállásba. Szabó Zoltán Nagykanizsa, Magyar u. 11/A. * Hároméves ötsebessé-ges Skoda eladó. Érdeklődni: Kormos Tivadar Nagykanizsa, Béke u. 33. II. Ih. III. em. 2. * DO rendszámú garázsban tartott Trabant eladó. Érdeklődni: Nagy János Nagykanizsa, Munkás u. 7/A. 17 óra után. UJ - U| - UJI * Legújabb olasz swinger roccobarocco divatüzlet nyílt Nagykanizsa, Somogyi Béla u. 32. szám alatt. Keressen fel! 1990. május 18. ( kanizsaT 15 Diáksport Versenyek sorozatban Az elmúlt napok legjelentősebb eseménye a városi és városkörnyéki atlétikai verseny lebonyolítása volt. Ebben a sportágban mind a városi, mind a városkörnyéki iskolák jelentős szervezőmunkát fejtenek kl azért, hogy népes mezőny gyűljön össze. A városi négytusára 11 fiú és 8 leány csapat nevezett, de az egyéni indulók száma is megközelítette a kétszázat. A városi iskolák közötti pontversenyt (III. korcsoportban) a Hunyadi nyerte, a második a Hevesi, míg a harmadik a Péterfy iskola lett. Városkörnyéken hasonló a sorrend: Miháld, Nagyrécse és Hahót. Az egyéni versenyek során a városból 12, míg a városkörnyékből 8 iskola képviseltette magát. & Eredmények: Városi négytusa egyéni, leány: 1. Siti Eszter (Péterfy) 2. Petek Edina (Hunyadi) 3. Deák Anita (Péterfy). Egyéni fiú: 1. Golecz Tamás (Hevesi) 2. Dingi Szabolcs (Hevesi) 3. Kna-usz Péter (Péterfy). Csapat, leány: 1. Péterfy 2. Hunyadi 3. Szabadság; fiú: 1. Hevesi 2. Péterfy 3. Zrínyi. III. korcsoport városi döntő: 100 m leány: 1. Szeme-rédí Eszter (Hunyadi) fiú: 1. Kandár Zoltán (Péterfy) 400 m leány: 1. Nóvák Edit (Andrejka) fiú: 1. Magyar Antal (Tanácsköztársaság) 1500 m leány: 1. Ölvedi Na-talia (Péterfy) fiú: 1. Fekete Szabolcs (Rozgonyi) Magasugrás: leány: 1. Szabó Krisztina (Palin) fiú: 1. Bar-balics László (Hevesi) 4x100 m váltó leány: 1. Hunyadi fiú: 1. Péterfy távolugrás leány: 1 Bános Judit (Hevesi) fiú: 1. Szollár Norbert (Hevesi). Kézilabdahajl-tás leány: 1. Uzsoki Emőke (Hevesi) fiú: 1. Ferenc Tamás (Hunyadi) Súlylökés leány: 1. Szloboda Judit (Péterfy) fiú: 1. Horváth Ferenc (Hunyadi) Pontverseny végeredménye: 1. Hunyadi 81 pont 2. Hevesi 62 pont 3. Péterfy 54 pont. Városkörnyéki pontverseny végeredménye: 1. Miháld 106, 2. Nagyrécse 69 3. Hahót 44 pont. Visszapillantó Az egyiknek sikerült, a másiknak nem Kurusta a három gólja közül az egeiket lövi a TFSE elleni mérkőzésen. Fotó: Szakony Attila A kettős kézilabda mérkőzésen először az Olajbányász női gárdája lépe.tt pályára, ellenfele a Bp. AFOR csapata volt. Nagy volt a tét mindkét csapat számára, hisz egy győzelemmel kedvező pozíció garantált a további küzdelmekhez. Ennek megfelelően nagy elánnal kezdtek a piros-kékek és a félidő utolsó negyedében hat gólos előnyre tettek szert. A lendület nem csökkent olyannyira, hogy a félidő utolsó ót perceben sorozatban négy ízben is betaláltak az AFOR kapujába, így 15:6-os eredménnyel térhettek pihenőre. A kilenc gólos előnyben bízva az olajos lányoknak az első játékrészben mutatott lendületes játéka a találkozó második félidejének elején alábbhagyott. Kisebb zavar jelei mutatkoztak, kissé kapkodóvá vált a játékuk, ami több eladott labdát jelentett. E rövid „üzemzavar" után ismét magára talált az Olajbányász, sorozatban talált az ellenfél kapujába, Igy végeredményben a vártnál is magabiztosabb játékkal 26:16-ra legyőzte az egyik riválisát. A csapat jól felkészült, szinte esélyt sem adott ellenfelének. Egységes benyomást keltve taktikailag érett játékkal győzött, melynek kivívásában újra nagy érdemeket szerzett a kapus Strack, a gólgyáros Mátyás és Siti. valamint az irányító Pető. Igy a találkozó végén joggal zúgott a szurkolók „elégedett vastapsa. * A női találkozót követően a fiúk léptek pályára. A délelőttinél valamivel több néző (300) volt kíváncsi a Tungsram - TFSE összecsapásra, amelyen a kiesés ellen küzdő hazaiak a 4. helyezett csapatot szerették volna legyőzni. Hazai közönség előtt bemutatkozott a két hete igazolt Tiba is, aki az átlövo-gondok megoldására érkezett Kanizsára. Óriási iramban kezdtek a csapatok, rendkívül lüktető volt a játék, nem volt megállás egyik oldalon sem. Férfiasan kemény volt a mérkőzés, de mindez a sportszerűség határain belül történt. Kezdetben a Tungsram szerzett előnyt, majd tartani tudták a lépést, sőt volt úgy, hogy hárommal is több találat előnyt mutatott az eredményjelző. Azonban a vendégek újítani tudtak, így a félidő 13:12-es hazai vezetéssel zárult. Szünet után kiegyenlített volt a játék, a küzdelem egy pillanatig sem csökkent. A hazai egy-két gólos előny az utolsó öt percre kiegyenlítődött, majd másfél perccel a vége előtt már a vendégek vezettek. Drámaian alakultak az utolsó pillanatok. Történt, hogy a Tungsram előbb Rodek, majd Grőber révén is óriási ziccerbe került, de mindket- ten az egyébként remekül védő venaegkapust találták telibe. így maradt az egy gólos fővárosi előny, vagyis a TFSE 24:23-ra nyerte a találkozót. Igazi nagy csatában maradt alul a Tungsram, amelynek tagjai óriási elszántsággal játszották. Végig rendkívül szoros volt az eredmény, a találkozó egyes periódusaiban csak minimális előnyre lehetett szert tenni. Talán a nagy téttel is magyarázható, hogy a hazai csapat ezúttal sem tudta helyzeteit értékesíteni, sőt meg az emberelőny adta lehetőségeket sem. A gárda legjobbja a kapus Bilícz volt, aki több jó védése mellett öt hétméterest is hárított, de a kipattanóból mindig a TFSE ismételhetett és másodszorra már egyszer sem hibázott. Balszerencsés vereséget szenvedett tehát a Tungsram. Most előre kell nézni, hisz a csapat jelenlegi játékosállománya olyan játékerőt képvisel, ami további NB l/B-s szereplésre „jogosltja" őket. (Kíípolnás) Balogh és Nagy sikere a kanizsai évadnyitón A kanizsai Radák ezüstkoszorús A Hedál sportegyesület rendezésében rajtolt a? idei autócrog? országos bájftöksao, amelynek 1. fordulóját a sáncí versenypályán bonyolítottak Te, Az l-es II gépcsoportban közel 40 versenyző szánt „nyeregbe", köztük majdnem a télies hazai élgárda. A 11. gépcsoportban (1801-350Í) kom közötti) a várakozásnak megfelelően a magyar bajnok Nagy Sándor (Aytóferr MHSZ) remekelt, aki ''./úttal i-. n"zolt t klabszisat s. látván/os ve-Fenvzés-iol nyerte az évadnyitót Az t, gépcsoport (1800 kem-íg) annál nagyobb izgalmakat httóatt amelyben Mrürrt kanizsai Is raítolhalöil volna, atn szekeres (KiOSZ SE) műszak) hiba miau csak szemlélőt© volt sí versenynek. Pintér Károly (KIOSZ SS) okos versenyzéssel Jutott: a dontobe, míg a kategória-bajnoki cimre törő Hatják Sándor (Hedál SE) remekül vélte az akadályokat az előfutamban, tfe apró nwszaki hiba miatt, vezetőhelyről kényszerült a depóba, A középdöntőbe tgy hátrányos helyzetbőí rajtolhatott, de a célegyenes atán belement egy „csínybe", ám a végére türeimst-lensegét korrigálta és Szabó Kálmán (Szolnok) mögött került: a dontőK, A 10 kórós Imáié azfán Dáratlan izgalmakat, s a végért meglepetést hozott, fiadák a 2. körtől átvette a vezetést szabótól, biztosan haladt az eleit, majd a 7 kórben Szabó visszavette a vezetést Ám 1 körrel később már ismét Radák vóit az élán s már-már úgy tűnt, hogy őt íntfk le a zászlóval, de a nevető harmadik, 5alpgh István (Gázmüvek) méterekkel előzte meg 3 kanizsai iíúl, akt végülis eizüsfkoszorús lelt. l|fpí|i | y i >ji és i 1 ■ ■ íh,i" f dák Természetes, hogy örülök a 2. helynek, meg bosszankodom is. Többször te a „padlóról" keltem fel, bosszantó technikai hibák gátoltak az óiedmányeeségben. így volt a döntőben is, amíkw az utolsó kör előtt az egyik lánckerék elszakadt, s emiatt előzhetett mea Batógh Pista, aki eddto még csak mögöttem vegzett Egyébként a kanizsai közönség támogatása igen jól esett $ jó lett volna ezt aranykoszorúval meghálálni. Bm^^^^iMm^mm^m^^mmmmmmssm^mm 16 ( kanizsaT 1990. május 18. Futószalagon ír Befejeződött a bajnokság az 1989/90. évi aztalitenisz NB I-ben és NB II-ben. Az évadzárón a Bútorgyár élvonalbeli együttese Győrött, az újonc MAV DAC ellen szerepelt, s a kanizsai lányok ezúttal lesze-repeltelc. A hazaiak meglepő, 13:12 arányú győzelmet arattak a bútorosok ellen, akik közül Szabó 4. Bizó és Gazsi 3-3, Mausz 2 győzelmet szerzett. Az NB II-ben újonc Tungsram férfi legénysége viszont 14:2-re verte az Ajka csapatát s így továbbra is a második vonalban szerepelnek a lámpagyáriak. & A Vízmií OB ll-es vizilab-da-csapata a tavaszi idény 6. fordulójában a Bp. Siketek csapatát fogadta, s a fiúk nagyszerű játékkal 15:7-re nyertek, s ezzel megszerezték a második győzelmüket. Legjobb góldobók: Szegi és Gruttó 4-4. Az úszók az ORV 2. fordulójában Szombathelyen szerepeltek, ahol Nagy Tünde ezüst, Holló Adrienn bronzjelvényt szerzett, míg 5 versenyző végzett dobogós helyeken, és a 4x100-as leány váltó. Visszapillant ő Olajbányász -Tapolca 5:2 (2:0) NB ll-es labdarúgó mérkőzés. Kanizsai gólszerzők: Vidos (11-esből a 4. percben), Skub-lics (19. percben), László (47. percben), Bócz (49. és 73. percben). Négy fordulóval az 1989/90. évi bajnokság zárása előtt végre győzelemmel örvendeztette meg eléggé megcsappant szurkoló táborát az olajos-gárda. Ezúttal mintegy 1500 néző látogatott ki a Stromfeld úti pályára, akik végülis gólokban gazdag 90 percnek lehettek részesei. A mérkőzést végig a kanizsai fiúk irányították, 4:0, majd 5:1 után alakult ki a végeredmény. A találkozót követően a szakvezetők így vélekedtek: Madár Gábor (Olajbányász): - A társaság az elmúlt öt fordulóban nem részesült sikerélményben, hiszen mindössze csak 1 pontot sikerült szerezni. Igy aztán most elsősorban a győzelem volt a fontos. Szívós Képünkön Btfcz a hazaiak negyedik gólját szerzi. Fotó: Szakony Attila ellenfélre számítottam, de aztán a széleken vezetett gyors támadásokkal kizökkentettük a védekező tapolcaiakat, gyakran Edzőnek készülnek A napokban 24 sportember tett sikeres elméleti záróvizsgát a városi tanács ifjúsági és sportosztálya által szervezett segédedzői tantolyamon. A város és városkörnyék szakember ellátottságának javítása érdekében szervezett 80 órás képzésre összesen 28-an jelentkeztek. Hári Lászlót, a tanfolyam vezetőjét a képzés tapasztalatairól és a tanulók további feladatairól kérdeztük. - 1989 őszén kezdtük a tanfolyam szervezését, amelyre kilenc sportág képviseletében történt a jelentkezés. Általában kéthetente volt a képzés, szombati napokon, azért hogy munkahelyi elfoglaltság ne akadályozza a tanfolyamon való részvételt - mondta a tanfolyam vezetője. - Milyen tantárgyakból kaptak képzést a hallgatók, és melyekből kellett záróvizsgát tenni? - Hat tantárgy szerepelt a programban. Igy edzéselméletből, sportpedagógiából, sportpszichológiából, sportegészségtanból és gimnasztikából szóbeli vizsgán kellett számot adni a megszerzett tudásból, míg a sport időszerű kérdéseiről írásban fejthették ki véleményüket. - A tapasztalatok alapján melyik tantárggyal boldogultak a legnehezebben a hallgatók? - Egyik sem volt könnyű, de az érdemjegyekből ítélve a legnehezebb tantárgynak a gimnasztika bizonyult. - Történt-e kizárás vagy nem megfelelő vizsgázás? - Sajnos többszöri hiányzás miatt három személyt kellett kizárni, egy pedig nem jelent meg a vizsgán. Egy tanuló kényszerült utóvizsgára. - A kilenc sportág közül melyek voltak azok, amelyet a legtöbben képviseltek? - Labdarúgást 9, motocrosst 4, teniszt 3, karatét 3, lósportot 2, úszást, vízilabdát, tájfutást, asztaliteniszt 1-1 személy képviselt, ők az adott sportágukban tesznek majd gyakorlati vizsgát. - Mikorra várható, hogy a gyakorlati jegyet is megszerzik azok, akik az elméleti vizsgán már túljutottak? - A gyakorlati táborokat a TF Továbbképző Intézete szervezi, sportáganként más-más helyen. Ennek várható időpontja ez év június-augusztus közt lesz, amelyről időben értesítést kapnak az érintettek. - Végezetül hallhatnánk azok nevét, akik a legjobb eredménnyel fejezték be az elméleti képzést? - Ót sportember nevét tartom szükségesnek megemlíteni. Bázár Kinga (úszás), Dr. Füle Lajos (tenisz), Kovács Kornélia (lovas), Puskás Sándor (labdarúgás) és Németh Zoltán (karate) egészen kiváló eredménnyel várhatja a gyakorlati képzést - mondta befejezésül Hári László. - kz - hibázásra kényszerítettük őket. A hajrában sajnos megfogyatkoztunk. Ugyanis a vége előtt negyed-órával kihasználtam a második cserét is, Domjánnak akartam játéklehetőséget adni. Ám egy szerencsétlen szerelésnél a fiú megsérült s így lehívtam a pályáról, nem kockáztattam semmit. Ezzel aztán 10 főre fogytunk, de a biztos sikert ez már nem folyásolta. Pap István (Tapolca): - Bíztam a csapatban, amely az elmúlt idegenbeli találkozón jól állt a lábán. Szoros csatára, nagy küzdelemre számítottam, de ebből mi most keveset adtunk. A gyors gól, az egyébként jogos büntető megzavarta a szilárd védelmet, amely ma árnyéka volt önmagának. Kishi-tűen, sok hibával játszottunk. A Kanizsának további sikereket kívánok az NB II-ben, amelytől mi eltávolódtunk... (Bli) A hétvége sportja Á hétvége sporteseményei közül kiemelést érdemel a „Sporttal az egészségért" akció második fordulója, amelynek keretén belül az akadály versenyt rendezik meg. A pró-bázók szombaton (19-én) 9 órakor rajtoltak a Mindenki Sportpályáról. Ugyancsak szombaton délelőt 11 órakor a Tungsram női kézilabda csapata a Szombathelyi Pamut gárdáját fogadja a Tungsram pályán. Déli 12 órakor az Olajbányász OB lll-as női te- nisz csapata mutatkozik be a Vár úti pályán, ahol a Dunai Kőolaj lesz az ellenfél. A foci rajongók sem maradnak esemény nélkül, a MÁV NTE gárdája a Fűzfőt fogadja az Ady úti pályán, a kezdési idő 17 óra. Vasárnap (20-án) mindösz-sze egy esemémy marad. A megyei labdarúgó bajnokság soron következő fordulójában Kiskanizsa csapata a Tótszer-dahelyt fogadja, a kezdési idő 10.45 óra. Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Szerkesztő: Pék Pál. Tervező szerkesztő: Ferencz Gyó''zo. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady J. 1. II. en. Pf. 74. Telefon: 06/93/12-305. A szerkesztőbizottság tagjai: Horváth Mária, Kápolnás Zoltán, Marton Györgyi, Tihanyi István. Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZÜV. Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dlj: egy hónapra 35, negyedévre 105, fél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél. Főnökök szcrctdic" „Úgy éjjel egy körül kisorsoltak bennünket. Pucérra kellett vetkőzni, minden lány kapott egy számot, és fel kellett állni az asztalra. Mustráltak bennünket, mint a kupecek a lovat." (Cikkünk a 7. oldalon) II. évfolyam, 21. szám 1990. május 25. Ára: 9.60 Ft Köszöntjük a gyermekeket! Tanulmányi siker Az idén 20. alkalommal kerültsor a „Hazánk mezőgazdasága -diákszemmel" elnevezésű pajyá-zat meghirdetésére. A dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulói -Né-meth Jánosné tanárnő irányításával - tizenhét pályamunkát nyújtottak be és a 245 pályázó előtt több jelentős díjat szereztek. Első díjatkapott Janzsó Vivien II. A osztályos tanuló; Bedő Adrienn I. D. és Szentgyörtyvölgyi Olga II. C. osztályosok második. Szirtes Zita II. B., Baraniuk Norbert és Ifyakas István D. C-sek pedig harmadik díjat nyertek A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Barátainak Köre fődíját is a gimnázium csapata érdemelte. KANIZSA V í E 0 S I HETILAP "o" Telefonvégen: Halász Károly lakatosmester, a Kl-OSZ Zala megyei Szervezetének elnöke, a KIOSZ Országos Elnökségének tagja. - Mikor alakul át a KIOSZ ipartestületté? -A KIOSZ február 10-én mrakezdett X. Kongresszusát május 6-T^n folytattuk a fővárosban. Itt döntés született a szervezeti forma megváltoztatására, s ez új szövetségi rendszer kialakításával jár. A jelenlegi KIOSZ alapszervezetek ipartestületekké alakulnak át, amelyek létrehozhatják a megyei és fővárosi ipartestületek szövetségét, majd ezek együttesen alakítják meg az ipartestületek országos szövetsegót. Ez afolyamat 1990. szeptember 30-ig lezárul. Megszűnik ^,KIOSZ-dogma'',ugyanisvalameny-nyi területi ipartestület saját alapszabályai működik majd, jelentős önállóságot biztosítva. A kongresszuson elöntés született az országos KIOSZ-vagyon felosztására is. Ennek kapcsán területi szakemberekből 20 fos vagyonkezelési bizottságot hoztunk létre a vaayonfelmérési es felosztási elvek kidolgozására, majd ezek végrehajtására. (tih-i) Megjelen minden pénteken A hónap embere: Erdei Zoltán A fogtechnikus, a Tungsram SE és a oalamboki HE tagja március óta figyelte. Pontosan tudta a víz mozgásából, merre jár. hol rejtőzik. Megismerte szokásait, szeszélyeit és várt. Nem akárhogyan, annak rendje-módja szerint alaposan lelkészülve: rövidített tömör üvegbottal, nyolcvanas grafitorsBval hatvanas Magic-Píex zsinórral, és három nunas süllőző horoggal. Ennek ugye nem leBet ellenállni! Főleg, hff a horog végén pióca himbálja magát. Azt csak bekapni lehet. Ezt tette balgán a falánk harcsa is. „Megvagy picinyem!" mondta a horgász, és a stégre tessékelte. Később aztán sokan dicsérték az ízét. zamatát. A feje pedig trófea lett. Egyébként: 187 cm magas volt, 48 kg, 84 cm derékboséggel büszkélkedett, és csekély 1CPT1 évet élt. I.apunk a júniusi számoktól kezdődően, havonta egyszer teret ad Tarnöczky Attila országgyűlési képviselő beszá-moíóinak, véleményének. Felhívjuk ezért olvasóink figyelmét, hogy levélben (8801 Pf: 74), személyesen vagy telefonon (12-305) juttassák cl hozzánk a közéletet érintő kérdéseket, hogy azokra - a számára biztosított állandó rovatban - a képviselő úr válaszolhasson. A kérdések beküldési határideje a tárgyhó 10. napja. A szerkesztő Bolondos halfogás Fotó: Bakonyi Erzsébet Búcsúzók címmel képösszeállításunk a 3. oldalon ( kanizsaT 1990. május 25. Beszélgetés dr. Várhelyi Józseffel Annak idején mint diák Nagykanizsán a Landler Jenő Gimnáziumba jártam, és a Zrínyi Miklós Kollégiumban laktam négy évig. Közelebb kerültem szülőfalumhoz, Sandhoz is, ahol sajnos már csak az édesapám el. A harmadik ok az volt, hogy élt bennem egy jó értelemben vett szakmai ambíció, amely elszakíthatatlan szálakkal kötött a pályához. Siker és csalódás - Aztán ismét képviselőnek választották. - Vállaltam, mert volt már némi gyakorlatom, és örültem, hogy a körzetem választópolgárai továbbra is bíznak bennem. Ennek számtalan jelét tapasztaltam. TV A „valasztas" mindig nehéz. Az elsó'' sorsforduló: 1970 - Hogyan lett az MSZMP tagja? - Az erdőgazdaságok összevonása után, 1970-ben neveztek ki a Lenti Fafeldolgozó Üzembe üzemvezetőnek. A vállalat akkori igazgatóhelyettese azt mondta: jó lenne, na belépnék a pártba, mert akkor első kézből tájékozódhatnék az alapszervezet üzemünkkel kapcsolatos terveiről, s így köny-nyebben tudnám a munkámat is végezni. Huszonkilenc éves voltam akkor, és nem gondolkodtam azon, hogy a párttagság milyen ideológiai kötöttségetjelent. Előttem csak az volt a cel, hogy az embereknek minél többet tudjak segíteni. Nem az érvényesülési vá_gy fűtött, hanem az, hogy a fureszüzem valóban „üzemképes" legyen. Az lett... Sopronban 1964-ben szerzett az Erdészeti és Faipari Egyetemen diplomát, később megszerezte az egyetemi műszáki doktori címet. 1975-ben - 34 évesen - országgyűlési képviselőnek választották. A parlamenti névsorban mégis hiába keresnénk a nevét, mert dr. Várhelyi József, a Zalai Erdő''- és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgatója nem is indult a választásokon . Vajon miért nem? Ogy vélem, a válaszokból sok minden kiderül. Öt év múlva - Behívattak 1975-ben a lenti pártbizottságra, ahol a megyei és a járási párttitkár várt. Beszélgettünk a nagyközség jelenéről jövőjéről, teljesen kötetlenül. Akkor még nem tudtam, hogy mi az egész célja. Néhány hót múlva azonban ismét hívattak, és közölték, hogy országgyűlési képviselőnek jelölnek. Kérdezték, vállalnám-e. Meglepődtem, aztán néhány napi gondolkodás után döntöttem, vállalom! Az vezérelt, hogy úgy talán hasznosabb lehetek az üzem és a település számára, ós főleg az ott élő emberek gondjait enyhíthetem. - Milyen volt a parlamenti kezdet? - Azt hittem, hogy mint képviselő sok mindent el tudok intézni egy telefonnal, vagy személyes beszélgetéssel. Rövidesen rá kellett döbbennem, hogy ez nem így van. Az „illetékesek" szóban ígértek, aztán jött a hivatalos papír ami már egészen mást tartalmazott. Kénytelen voltam én is ráállni erre a bürokratikus módszerre, hiszen „a szó elszáll, az írás megmarad". Nem örültem, hogy ilyen tapasztalatokkal lettem gazdagabb de a lelkiismere-em legalább nyugodt maradt. - Eleinte a fogadóórákkal is gondjaim voltak. Az emberek olyan személyes problémákkal fordultak hozzám, melyekre nem tudtam kapásból válaszolni. Följegyeztem, aztán jogásszal, közgazdásszal vagy más szakértővel konzultáltam. Évente körülbelül 90-100 ügygye! kellett foglalkoznom, a feleben segíteni is tudtam. - Hogyan tudta összeegyeztetni az üzem vezetését a képviselői munkával? - A vállalati tevékenységet tartottam a fő foglalkozásnak, a képviselőséget pedig nagy megtiszteltetésnek és szolgálatnak. A kettő nem zavarta egymást. Az országgyűléseken - főleg a szünetekben a folyosón - nagyon sok olyan információhoz jutottam, amelyeket a munkahelyemen hasznosítani tudtam. Újabb változás - A Mezőgazdasági- és Elel-mezésügyi Minisztériumból kértek föl, nogy vállaljam el vállalatunk, a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság betegség miatt megüresedett igazgatói posztját, ismét a töprengés napjai következtek. Lentiben szövetkezeti lakást építettünk, jól éreztem ott magam, a feleségem és két gyerekünk is szeretett ott élni. Ráadásul az üzem rekonstrukciója a befejezéséhez közeledett, látni lehetett már az elmúlt évek munkájának eredményét, s nyugati mércével mérve is egy „profi" fűrészüzem kontúrjait. - Hosszas vívódás után döntöttem, - hogy vállalom a megbízatást. TöDb tényező motivált: - Az igazság az, hogy voltak sikereim, de néha kudarc is ért. Az egyik sikerélményem Lentihez fűződik. Az állattartással kapcsolatban olyan bürokratikus intézkedések jelentek meg, melyek miatt egyre többen számolták fel főleg a szarvasmarha-állományukat. Tájékoztattam erről az illetékes minisztert. Utánanézett, és kiderült, hogy ez országos gond. Rövid idon belül változtattak is a rossz rendeleteken. Tudom, hogy ez nem a személyes érdemem, de úgy érzem, hozzájárultam a hibás döntés megváltoztatásához. - Amikor az egyik ország- §yűlési ülésszakon az „elmara-ott körzetek kijelölését" tűzték napirendre, hozzászólásomban elmondtam, hogy Zala megye jelentős térsége is ebbe a Kategóriába tartozik. Talán ennek is köszönhető, hogy utána a megyei tanács kapott a költségvetésből 300 millió forint támogatást, különböző beruházásokra. - A legnagyobb csalódásom azonban Bos-Nagymaroshoz fűződik. Hittem az írásban megkapott anyag igazában, hittem a kormány előterjesztésének hitelességében. - Amikor szavazásra került sor, én amellett voksoltam, hogy folytatni kell a munkálatokat. Elhittem, hogy az építkezés leállítása nagyobb kárt okozna, mint a befejezése. Mint kiderült, az információk nem voltak korrektek. Amikor erre rájöttem, volt néhány álmatlan éjszakám. 1987 Ekkor már dr. Várhelyi József erdőmérnök a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgatója. Hatvanezer hektáron gazdálkodnak a megyében, ami nem kis felelősseg. - Olyan pletykák terjedtek el, hogy „rablógazdálkodast" folytatunk- Ez nem igaz, mert ezt az Állami Erdofelügyelőség, mint felettes hatósági szervünk sem engedné. - Az a tény, hogy évente kb. 320 ezer köbméter fát termelünk ki, de ez még mindig kevesebb, mint az erdőtervi lehetőségünk. Élihez tudni kell, hogy az erdőgazdálkodásnál van ejgy szervezet, amely a kitermelest 10 évre megtervezni. Van egy másik is, amely a felújításért és a telepítésért felelős. Végül egy harmadik, aminek az ellenőrzés, a felügyelet a feladata. Ha ez a három szerv jól végzi a munkáját, akkor a zalai erdők nem csorbulhatnak". - Az emberek többsége viszont csak azt látja, hogy az erdészek irtják az erdőt, szállítják a fát. Azt viszont sokan nem tudják, hogy bükköt például 100-110 éves, az akácot 30-40 éves korában ki kell termelni, mert később legfeljebb tűzifának hasznosítható. - A vállalat fontos feladata a vadgazdálkodás. A közhiedelemben ez is kényes téma. - Nálunk nem. Nyugodtan állíthatom, hogy nálunk nem voltak visszaélések. A vadásztatásból származó árbevételünk tavaly 70 millió forint volt. Sok külföldi vadász fordult meg Zalában, de a „játékszabályokat" nekik is, a belföldieknek is szigorúan be kellett, be kell tartani. A lelőtt vad nem a személygépkocsik csomagtartójába kerül, hanem az öreglaki vadfeldolgozóba, s onnan exportra. - A vadállomány eddigi tevékenységünk ellenere sem csökkent jelentősen, így a természeti egyensúly fenntartása érdekében további lényeges állo-mány-apasztásra lesz szükség. A szarvasok ós a vaddisznók ugyanis annyira elszaporodtak, hogy jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságban. A jelen - Ebben az évben a képviselőválasztásokon már nem indult. Mindössze 49 évesen feladta politikai pályáját. Miért? - A jelenlegi beosztásommal már nem tudnám összeegyeztetni. A gazdaság éves termelési értéke 2 milliárd forint körül alakul s jelenleg 2600 dolgozót foglalkoztatunk. Ha figyelembe vesszük a már említett hatvanezer hektárnyi erdőterületet, amelyen gazdálkodunk, akkor azt niszem, érthető a döntésem. - Nem érez egy kis nosztalgiát? - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Sokat gondolkodtam, mérlegeltem a dolgokat. Úgy vélem, most már mindkét tisztség vagy beosztás külön is egész embert kíván, olyat, aki csak a hivatásának el. De őszintén drukkolok az új képviselőknek, az új kormánynak, sikerüljön nekik minden jobban, mint nekünk. Zámbő Árpád Fotó: Szakony Attila 1990 május 25. ( kanizsa ) 3 ...Mert minden évben egy napon felbőgnek a friss motorok. Próbálkozások, monoton fárasztó léggyakorlatok után mind repülésbe fog; (Jobbágy Károly: Az elhagyott repülőtér) Az ünnepi díszbe öltözött iskola folyosóját még egyszer végigjárják; elfogódottan, szorongással teli szívvel. Végre, vége! - gondolták felszabadultan, s azonnal bánattal, hiszen vége egy boldog korszaknak, s hétfőn kezdődnek a komolyabb megpróbáltatások: az írásbeli érettségi vizsgák és rövidesen itt a szóbeli Is, aztán az ÉLET. Az alsóbb évesek szemében irigység: „nekik már jó!". De a tanárok tekintete elgondolkodó: elég útravalót adtak-e a távozók tarsolyába!? A szülők pedig büszkék, örömmel nézik gyermekeiket, lelkük mélyén azt kívánva, hogy legyen erejük, lehetőségük boldogulni ebben az összekuszált ÉLETben. Mi is ezt kívánjuk, búcsúzók: Járjatok szerencsével! Szakony Attila képei Horváth Mária írása ( KANIZSAI 1990. május 25. György Pál A közvetlen hangnem, a nyugodt, megfontolt beszéd, a kérdések lényegi részének elemzése jellemezte beszélgetésünket György Pállal, a Kögáz új, kinevezett igazgatójával, aki Dénes Jánostól - az OKGT-be került szakembertől - vette át a „stafétabotot" 1990. május elején. - A gázipari terület számomra nem ismeretlen. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Béifa Ferencné felvétele bányamérnöki karán szereztem diplomát. Viszonylag rövid ideig voltam csak a Kögáz ösztöndíjasa, de a fogadtatás, a részletes tájékoztatás, a távlatok megragadtak. Első beosztásom beruházási előadó, majd műszaki ellenőr volt itt, Nagykanizsán. Üzemi mérnöki beosztásom a pébé-üzemhez „szólított". A feladatom ott a pébé-gáz szolgáltatással, a technológiával való ismerkedés első lé- pése. Az új üzem elindítása Újudvaron, 1978-ban volt az igazi próbatétel. Az üzemvezetői megbízás sok-sok feladatot rejtett magában. — Az üzem Újudvaron pébé gáztöltőként indult, de a rövidesen kezdődő beruházás a palackok javítását, a hatósági újraengedélyezést, a nyomáspróbák műszaki részének a megoldását, lebonyolítását hivatott megvalósítani. Ez az üzemrész 1980-ban készült el. Fokozatosan minden olyan feladatot magára vállalt az űjud-vari üzem, amely a pébégáz szolgáltatással kapcsolatos és Zala, Somogy, Veszprém megye területén felmerülhet: a tervezést, a hatósági engedélyezést, a kivitelezést, a cseretelepek üzemeltetését is. Ha a munkák engedték, akkor gázelosztó vezetékeket is építettünk, Nagykanizsa-Palin és Hó-víz néhány utcájában, a többi között. Ma már meglehetősen széles tevékenység jellemzi az üzem munkáját. - Hogyan lépett az elismert, előd örökébe? - Az állásra nyilvános pályázatot Írtak ki és több pályázó közül nekem sikerült elnyernem a megtisztelő, felelősségteljes beosztást. - Közeli és távolabbi tervei? - Ezekben a napokban leginkább az eddig általam kevésbé ismert területekkel történő ismerkedés, ismeretszerzés köt le. Ezután olyan kisebb változtatásokat tervezek, amelyeket a vállalat átalakulásának módjától függetlenül szükségesnek tartok. A vállalat elkövetkező működése döntően attól függ, hogy az új kormány hogyan képzeli el a gázipari ágazat jövőjét. A döntéstől függetlenül kell majd a további lépéseket megtenni. Addig is alapvető feladatnak tartom a vállalat jó helyzetét, prosperitását megőrizni. Egy bizonyos, a gazdasági rendszerváltás be fog következni, így a vállalatot a piacgazdaság körülményei között történő működésre kell felkészíteni, áthangolni. Ez a munka a Kögáznál már megkezdődött, folytatni kell. Meggyőződésem szerint meghatározó szerepet kell kapnia a minőségnek. Másik fontos tényezőnek tartom a vállalati eredményességet. Szükséges, hogy a legkisebb termelőegység is tudja, mérje föl naponta: eredményesen dolgozik-e. A gázipar jellegéből adódóan ezekhez társul még a biztonság, amely fogyasztóink bizalmát növelheti. Ez rendkívül fontos! ISödür Béla Hogyan tovább, ke resztéin- demokrat ák? Fó'' cél a fiatalítás és a lendület! Nagykanizsa, Rozgonyi u. 1. Itt székel a Kereszténydemokrata Néppárt nagykanizsai szervezete. Itt találkoztunk a párt elnökével, és az ideiglenes vezetőség két tagjával. - 1988-89 telén sorra alakultak a különböző pártok szervezetei szerte az országban. Ez adott serkentést a mi kis pártszervezetünk megalakítására is. 1989. februárjában a zalaszentbalázsi származású, de Zalaegerszegen lakó Berkes János igazgato:tanítótól tudtam meg, hogy a fővárosban dr. Keresztes Sándor szervezi a pártot. Nála levélben jelentkeztem. A buzdító válasz hamar megjött. Az igazi szervezkedést csak a KDNP 1989. szeptember 30-i megalakulása után kezdhettem meg városunkban, néhány társammal együtt. Dr. Szakony Lászlónak, az országos szervező bizottság egyik tagjának megbízólevele alapján sorra szerveztük a tagokat a pártba. Szervezetünket a Városháza alagsorában - első, ideiglenes székhelyünkön - alakítottuk meg 37 fővel. Titkos szavazással itt választottak meg elnökké - vázolta a kezdeti lépeseket a liszói származású Vigh Lajos 61 éves kántor, aki nyugdíjasként a Deák téri Jézus Szive plébánián dolgozik. Büszkén említette, hogy 1947-től két éven át tagja volt a KDNP elődje a Rákosi-klikk nyomására 1949-ben önmagát feloszlató Barankovics-féle Demokrata Néppártnak. - A pártszervezetnél - főváro- si ajánlásra - csakhamar eldőlt, hogy a zalaszentjakabi származású, egykor Nagykanizsán érettségizett és lakott, de már hosszú ideje Budapesten élő minden tekintetben rátermett 64 éves nyugdíjas jogászt indítják országgyűlési kepviseiő-jelólt-nek. Ekkor született meg kampány-jelszavuk: Lendülj, kereszt, magosba, szavazz ar. Ba-loghra! Az eredmény? - Örültünk, amikor a tanácstól megkaptuk a Rozgonyi út 1. sz. alatti tágas, de romos lakást -párthelyiségnek. A rendbehozatal sok társadalmi munkát igényelt. Tagjaink és hozzátartozóik, valamint támogatóink rengeteget fáradoztak, de megérte. Újult erővel vágtunk neki a tagto-borozásnak és a választási küzdelemnek — kapcsolódott a beszélgetésbe özv. Pétervári Já-nosné nyugdíjas, ideiglenes vezetőségi tag. Abban, hogy a KDNP helyi szervezete a Zala megyei 2. sz. - nagykanizsai - választókerületben a választások mindkét fordulójában - az MDF és az SZDSZ mögött - a 3. helyezést érte el, sok szervező munka (plakátok, hangosbemondó, val-lasos hívők, meggyőzése, stb.) van. Főleg az állampolgárok idősebb rétegeit, a város néhány külső peremreszének (Miklósfa, Kiskanizsa, Bagola, Palin) és egyes városkörnyéki községeknek (elsősorban Liszó, Belezna. Murakeresztúr) lakosait sikerült megnyerniük. A „Hogyan tovább"-ra Koczfán Ferenc vegyészmérnök, szervezési és ifjúsági felelős válaszol: - Jelenleg nagy súlyt fektetünk a nemreg létrehozott, s nálunk székelő, városi cserkészcsapat patronálására. Ha lassan is, de folyik a pártépítés, a tagtoborzó munka, amely során fő cél: a fiatalítás és a dinamizálás. A helyhatósági választásokon szeretnénk súlyunknak megfelelően helytállni. Valószínűleg lesz polgármester-jelöltünk, és több személyt is jelölni kívánunk a lakókörzetekbe és a város képviselő-testületébe. A Rozgonyi u. 1. sz. alatti épület kapuján hamarosan információs táblát he- lyezünk el s ugyancsak itt naponta 16-17 óralrözött ügyeletet tartunk. Telefonszámunk változatlanul 12-377. Újság még, hogy baráti kört alakítunk a párton kívüli, de velünk szimpatizá-ló és bennünket segítő állampolgárok részére. Ami a rivális pártokat illeti: a helyi pártszervekkel az eddigi jó kapcsolatakat szeretnénk megtartani, különös tekintettel a koalíciós partnerokra, az MDF-re és a kisgazdákra. A központi irányelvek Betartásával azonban sajat arculat kialakítására törekszünk - mondta Koczfán Ferenc. Tihanyi István Útépítés A Kaposvári úti (sánci) vasúti átjárónál - Nagyrécse irányában - a MÁV Pályafenntartási Főnökség négy méter burkolatszélességű, megkerülő utat épít, hogy a vasúti átjárót teljes egészében le lehessen zárni az év második felére ütemezett, különféle pályafenntartási munkák (síncsere, vágányszabályozás, ágyazat-rostálás) zavartalan elvégzése érdekében. Express-iroda Kanizsán Az elmúlt héten az ország 33. Express Utazási Irodáját adták át a Deák téren. Az eseményen többek között jelen volt Zsoldos Ferenc tanácselnök, dr. Jakosa Zoltán, az Express hálózati igaz-gató-helyettese, valamint a hasonló intézmények képviselői. ( KANIZSA ) Megy a tőke, jön a tőke 1990. május 25. SZDSZ-munkacsoport Az SZDSZ nagykanizsai szervezete megalakította műszaki csoportját. Kéri a város lakóit, hogy műszaki, illetőleg városképi szempontok alapján javaslataikat, véleményüket küldjék meg címére. SZDSZ, Nagykanizsa, Pf. 18. 8802 Hevesi u. 6. Szocdem segítség A szociáldemokrata párt nagykanizsai szervezete segítséget és felvilágosítást nyújt a munkástanácsok megalakításához. Az érdeklődők az alapszervezet I. Bolgár Hadsereg út 4. sz. alatti párthelyiségében kaphatnak információt. Vajon kinek a zsebébe? Hatalomátmentés magyar módra?. Legalábbis ez tűnt ki a HÉT május 13-i műsorából. A riportalanyok a semmitmondás bajnokai voltak. Ennyi makogó mellébeszélést ritkán hall az ember. Csak azt tudnám, hogy miért gondolják a nézőt kiskorúnak? Hiszen a tehetetlenséget, a rablógazdálkodást Az új kormányapparátus gyakran emlegetett örökségeinek egyike a rehabilitáció. Az évtizedek alatt összegyűlt „tévedések", törvénysértő ítéletek jogorvoslatairól mondható el igazán a parlamentáris módszeresség. Az érdekeltek várnak a sorukra. Ha megéli-megéri: ha nem, akkor a halála után. De van másfajta rehabilitációs igény is, melynek társadalmi, gazdasági kihatásai az előrelépéshez nagyon fontosak. Ez a munkahelyi igazságtevés! Mikor és hogyan történik azoknak a tízezreknek a reha- mindenki a pénztárcáján érzi. Tizennyolc hónapja vár az ausztrál, hogy egy anya-gilag-műszakilag leromlott üzemet megvegyen. A kérdés csupán az, miért, ha egy éve tudja, hogy az egész csak kartyavár. Az ember ábrándozna, ha közben nem kapna nevetőgörcsöt. És elő ne vegye az elmúlt évek újságcikkeit, ha diktatúra" csak a munkahelyeken bánt el?! Gyári munkás, pedagógus, művész, orvos és még szamtalan hivatás tehetséges művelőjével bántak el olyan vezetők, akik visszaéltek hatalmukkal, az évtizedek folyamán korrumpálódtak és az erő-sebb jogán megkeserítették az olyan tehetségek életét, akik bírálták feletteseiket, szemükbe mondták a fájó igazságot! Ezek az emberek most is itt élnek és dolgoznak közöttünk. Ki-ki belefáradva az évtizedes kapudöngetésbe - visszalépett, mert megszólalt benne a vészcsengő -, mások passzívvá váltak, vagy beálltak a sorba. De most, hogy az új pártok programjukba iktatták a tehetségek megbecsülését, a minőségi munka differenciált elismerését, a félreállított emberek előtt felcsillant a remény: Talán még nem késő, - továbbra is érdemes lesz legjobb tudását adnia munkahelyén, hivatásában. Várni az emberi pszichikumot átható elismerésre. Várni! Kitől és meddig?! Attól a vezetőtől várni elismerést, aki évtizedekig a bóloga-tókat értékelte csak, hiszen azok nem okoztak problémát. Attól a vezetőtől, aki a diktatúrát szolgálta és művelte, akit az új kormányapparátus is meghagy a hivatalában, hatalmával?! Ez az ember talán más szemmel fogja nézni a tehetséget, vagy tán elnézést kér az évtizedes mellőzésért?! Alig hihető, reális időt alapul véve, hogy ez megtörténik. A leendő kormány várományos képviselői türelemre intenek. Az van. Nekik! Ok ráérnek! Havi sokezerért! Egy társadalompolitikához értő szakember viszont azt mondta: „Az emberek majd rendet csinálnak a saját munkahelyükön." De ahhoz, hogy rend legyen valahol - takarítani kell! Azt a lovat, amelyik jobban húz, jobban kell etetni! - ezután pedig nem szabad ütni! Mert neki is patkó van a lábán! És az mindig „kéznél" van! Kiss Endre 5 Mottó: „...király akar tenni, hogy szemétyas céljaiért felrúgja az Alkotmányt." (<5ore Vídalí Irók, gengszterek, proíesszö-röfc} mert az intenzív osztályon köt ki! Ezekben csak eredményes munkáról, fejlesztésekről és a vállalat nyereségességéről esik szó. De a levitézlett szocializmusban létrehozott tiszta jövedelem vajon kikhez került, és milyen, célra használták? Mert a HÉT-ből azt is megtudhattuk, hogy Fonyódon harminc-negyvenéves csotrogányokon termelnek, azaz termelnének, ha tudnának. A legmegdöbbentőbb, hogy ausztrálunk innét több ezer kilométerre is tudja, hogy Magyarországon miből lehet hasznot csiholni. Mert dr. Tömpe István úr azt mondta: ...példamutató lehet (mármint a gyárvásárlás) a többi magyarországi vállalat számára. Nosza, Hegyeshalomnál rózsaszín betűkkel írjuk ki: MAGYARORSZÁG HASZNÁLHATATLAN VEZETŐKKEL ELADÓ. Mert ugye eladó?! A riportban nem esett szó a volt vései palackozóról. Tudom, csak szerénységből. Úgy látszik, a pécsiek tudják, hogy a Balaton aranybánya. Aki oda beteszi a lábát, biztos piacra talál, feltéve, ha nemcsak balatoni vizet, sört is árul. Az interjúban természetesen megszólalt az MDF kanizsai képviselője is, mondván, hogy azon a bizonyos rokonszenv tüntetésen ők nem akartak beleszólni a Sörgyár belső ügyeibe. Nem értem! Ha nem akartak beleszólni, akkor azon a bizonyos Szabadság téri délutánon mire volt jó a demonstráció? Porhintés volt? Hiszen nem változott semmi. Hacsak az nem, hogy a dolgozók többé nem lehetnek tulajdonosok. És ha már itt tartunk, megkérdezném, mint választópolgár a pártok vezetőit: - Véletlenül, nem érdekli őket, hogy szűkebb pátriájukban, ebben az áldásos átmeneti időben mi történik? Mert az ügyek rövidre zárnak. Alapszabály ugyanis, hogyha nem megy az üzlet, nem a boltot kell eladni, a boltvezetőt kell kicserélni jobbra. De ez itt már eső után köpönyeg. Cs. J. bilitálása, akikkel az előző „pu- Etikai bizottság -biztonság? A minap hallottam, hogy az egyik kanizsai vállalatnál összeült az etikai bizottság, hogy megvizsgálja szeretetre méltó főnökasszonyának az egyik újságban kiterített szennyesét. No, nézd csak, mik vannak!? - Csak nem újabb foltot kutatnak? A bizottság összetételéről pontos adatok nincsenek, de gondolom, a munkástól a gyárigazgatóig mindenki jelen van. Az egyik azért, mert eddig sem látott a kulisszák mögé, másik meg azért, mert ezután sem lát oda! Tessék mondani, szakember nem szükségeltetik? Például egy ellenőr? Elképzelem, amint a tisztára mosandó ott pironkodik közepén, az újság által ejtett folttal, körülötte meg ott ülnek a bizottság megbízható tagjai, vizsgálják, nagyító alá veszik, forgatják, új nagyítót kérnek, mert valaki izgalmában összefogdosta a lencsét, ízekre szedik a szennyest. Már azt sem lehet tudni, hol volt a folt. Egyáltalán volt? - néztek egymásra. Közben a főkönyvelő ott feszeng negyven év szennyese nélkül. Végre egyszer tisztán. O tudja, hogy mindennap tisztán jött el otthonról, és az egész folt-ügy csak rágalom. És várja az ítéletet. Hamarosan pezsgőt bontanak, és megszületik a verdikt. A vizsgálat vezetője megállapítja a megállapíthatatlant, a jogtudor alátámasztja; foltot nem találtak. Az újságírót fel kéne négyelni, fejét elrettentő például kitűzni a Szabadság térről ellopott csillag helyére. Aztán itt a vége, fuss el véle! De! Én csak nem értem, miért etikai bizottság vizsgál gazdasági ügyeket. Hiszen azok csak matematikailag vizsgálhatók. Lehetséges, hogy az Etikai Bizottság jobbnak látja nem észre venni a foltot, nem kiadni az eredetét, valódi hordozását? Talán mások is foltos fehérneműben járnak? Uram bocsáss! Még feltételezésnek is rossz, hogy tán az etikai bizottság tagjai is...? (sery) Munkahelyi igazság! 6 ( KANIZSA ) 1990. május 25. Az ország legjobbjai Továbbtanulás vagy munka? Kocsis Erika, a dr. Mező Ferenc Gimnázium IV. C. osztályos tanulója - gépírásból országos első - már a III. évfolyam elején az utóbbi mellett döntött. Szerinte az iskola biztosította sok lehetőség közül a leg-hasznosabbat választotta. Ezért váltott fakultációt harmadéves korában. - Minek tulajdonítod a sikert? - Kedvem van a gépíráshoz. Érzek egy kis ügyes- : :■■■:■■ SS; »;;;;; s 8 : >; íí; séget is magamban. (Hányadik lett volna, ha még ügyesebb? Az országos döntőn megszorítani sem tudták.) Szorgalmasan gyakoroltam az iskolában és otthon. De amióta az iskolában kicserélték a mechanikus gépeket elektronikusra, az otthoni edzés teljesen kiesett. (Pótolták ezeket a különórák szaktanárával.) Erikát Dr. Straub Boldi-zsárné készítette fel a versenyre. (Ő volt oktatója Szőke Veronikának Is, aki már jelentős nemzetközi sikerekkel büszkélkedhet.) - Erika ügyessége, rendkívüli szorgalma eredményezte a sikert. Olyan tanuló, akiért érdemes, és akivel öröm dolgozni. Kocsis Erika a pécsi területi versenyről is elsőként került az országos döntőbe. Szaktanára szerint fel tudná venni a versenyt a szakközépiskolásokkal is. Érettségi után a Bútorker Koordinációs Irodájában fog dolgozni. Neki már van munkahelye. Megérdemli. Barkóczy Péter is a Mezőben negyedikes, és orosz nyelvből országos első helyezett. Kanusz Ágnes tanárnő fedezte fel rendkívüli tehetségét. Kiváló alapokkal küldte őt Varga Lajosné az Andrejkából. Péter a szakközépiskolás anyagból összevont osztályvizsgát tett és külön feladatokkal készült a jövőre. Az iskolai tehetséggondozás révén Csákné Tombor Ildikó gimnáziumi (!) fakultációs csoportjába került, heti 4-5 órás „edzésre". - Úgy érzem, jó nyelvérzékem van - mondja a fiú. - A szláv nyelvek érdekelnek elsősorban. Hat évig angolt is tanultam, és főiskolás koromban folytatni fogom, minden bizonnyal. Péter ugyanis országos első helyével orosz nyelvből már a Kereskedelmi Főiskola hallgatója. A nagy sikert sok-sok munka előzte meg. - Otthon magam gyakorlok, de ez csak egy bizonyos szintig mehet. De ott a lengyel piac. Megnézem Barkckzi Péter a kocsirendszámokat. Ha oroszt látok, sokáig nézegetem, majd beszélgetést provokálok. Ez néha órákig is eltart. így „tartom karban" orosztudásomat. Valamit, valamiért. Két sikeres ember, és mennyi munka! Adottság + szorgalom és vasakarat. Meg a szerencsés találkozás a helyes iskolai céllal és a szabadidejüket nem kímélő tanárokkal, igy lehetnek a jókból jobbak. Dr. IlorviUli György Pillanatképek a Béke úti rendelőkből Április utolsó napjaiban ellátogattunk a város déli környezetében, a Béke u. 35. sz. alatti épületben elhelyezett orr vosi rendelőkbe. A 8. sz. körzeti rendelő mintegy 2500 felnőtt egészségügyi ellátását végzi, és a feladatokkal az 1981 óta itt tevékenykedő dr. Béres Katalin, valamint Berkesné Solymos Irma körzeti ápolónő birkózik meg (korábban egy adminisztrátor segítségével). - A délelőtti rendelési idő alatt naponta átlag 40-60 fővel, közöttük 25-30 táppénzes beteggel foglalkozunk, sőt ellátjuk a szomszédos 7. körzetben előforduló rendkívüli hívásokat is. A délután folyamán átlagosan 7-11 fekvő beteget látogatunk meg. Rendelkezünk kisebb orvosi műszerekkel és segédeszközökkel, a gyógyszerekkel, kötszerekkel való ellátottságunk is megfelelő - mondja dr. Béres Katalin, aki rövid ottlétünk alatt gyorsan és gondosan kezelt két nyugdíjast, a vérnyomás-problémákkal bajlódó I. Andrásnét, és a keringési zavarokkal küzdő G. Imrét. Az ilyenkor elmaradhatatlan vérnyomásmérést gyógyszerek felírása követte. Amikor elköszöntünk a 8. sz. körzeti rendelőből, a közös váróhelyiségben már gyülekeztek a 7. sz. körzet betegei. Itt dr. Pálffy Erzsébet körzeti orvos, és két ápolónő, Csizmadia Lajosné ós Szegedi Sándornó dolgozik. - Közel 3000 lakos tartozik a körzetbe - fogad dr. Pálffy Erzsébet. - A naponta ellátott betegek száma 50-70 fő között ingadozik. A délelőtti beteglátogatások mintegy 8-12 főt érintenek. S máris a láz és köhögés miatt táppénzre szorult, az üveggyárban dolgozó B. Feren- Dr. Béres Katalin, a 8. szánni körzet orvosa a rendeloszobában G. Imre nyugdíjas vérnyomását méri. Totó:Cserny Jtízsef cet vizsgálja, akit április 28-ától keresőképessé nyilvánít. Az 51 éves F. József pedig előírt injekció adagját kapja meg. Az ugyancsak Béke úti 11. sz. gyermekorvosi rendelőbe másnap reggel köszönünk be. Dr Bencze "Mária gyermekszakorvos éppen N. Lóránt 14 éves általános iskolai tanulót vizsgálja. Az erősen köhögő, hörgnu-rutus és torokgyulladásos fiú három fajta orvosságra kap receptet. - Nálunk 8.00-9.30 óra között, a hozzánk tartozó Miklós-fa városrészben 15.00-16.30 óra között folyik a rendelés. Naponta körülbelül 35-45 gyermek - az anyukákkal sok csecsemő is - jelenik meg a két rendelőben. Napközben végezzük a Hamburger utcai rendelőben a bölcsődei kicsikkel, négy óvodában és két általános iskolában pedig a nagyobb gyermekekkel kapcsolatos feladatokat. Csecsemőtanácsadás, védőoltás, preventív és egyéb látogatás, valamint sür-gos hívások teljesítése is munkaköri kötelezettségünk -mondja dr. Bencze Mária, akinek allandó segítőtársa Mátyás Istvánné asszisztens. A két védőnő közül Barta Brigitta Kanizsán, Kónya Istvánné pedig Miklósfán tevékenykedik a mintegy 1200 gyermek ellátásában. A város déli körzetének egészségügyi ellátása tehát megnyugtatónak tűnik. S ez a szakszerű, emberséges, nyugodt munkának köszönhető. Tihanyi István Kocsis Erika 1990. május 25. ( kanizsaT Mottó: „Azoknak a rezsimeknek, amelyek mindent elkövetnek, hogy tiltsák a prostitúciót, többnyire igen sok prostituáltjuk van az államvezetésben." (Egy brazil képviselőnő felszólalásából) Főnökök llllllllsi?ii M-.-lki-iiu ni. sokra vittem.Jlllll iíj>> adtak egymásnak, mioí a tulajdonukat... de m üzletek nem .1/ irodában köttettek... s z e r e t ő j e voltam... - Hány főnöknek volt a szeretője? - Olyan 15-16-nak. Volt igazgató, mérnök tsz-elnök, főkönyvelő, rendőrtiszt. Némelyiket ma is látom. Gy. Mária 43 éves, özvegy, két gyermek anyja. Az elmúlt évtizedek nem múltak el fölötte nyomtalanul. Gyerekeit a nővére neveli. Anyjukról annyit tudnak, hogy súlyos beteg. Napi italszükséglete konyak, bor, sör és minden, ami A-val kezdődik: a rum, a pálinka... A kezdet - Kávéfőzéssel kezdődött. Ekkor tizenhét éves voltam, kis falusi liba. Kezem-lábam törtem, úgy rohantam. Vittem a kávét, letettem az asztalra, de már fogdosott is. Állon pattintottam. Erre ő: Ha okosan viselkedsz, nem balhézol, sokra viheted! Az éjszakát a főnök lakásán töltöttem, otthon meg azt hazudtam, hogy túlóráztam. - Ez még nem jelenti, hogy... - Mondja ki nyugodtan, hogy szeretőből kurva legyek. Talán igaza van. De előnyökhöz jutni, nyolc általánossal, az sem semmi. Közben elvégeztem a gyors- ós gépírót. Megkaptam a fizetést, a főnök is havonta tejelt. Már abban az időben is megvolt a hat rongyom. Aztán egyszer gribe kerültem, terhes lettem. Délután bementem a kórházba, estére már kész is volt. - Mikor ébredt az álmokból? - Nem volt időm felébredni. Egy hónappal később, ahogy kijöttem a kórházból, a főnök elvitt az őszi nagyvadászatra. Vezető emberek jöttek össze, mindenki hozta a külön bejáratú babáját. Úgy tizenöten, húszan lehettünk lányok. Erdő közepén volt a vadászház. Mindenki játszotta az ártatlant, de sejtettem: innen szüzén nem megyünk haza. A folytatás - Annyi részeg disznót az életben nem láttam egy kupacban mint ott. Éjfélig nem is volt semmi baj, általában üzletről volt szó. - Üzletről? - Igen! Ne higgye, hogy az üzletek az irodákban köttetnek. Ugyan már! Ki kinek segít, mikor és mennyivel, kit kell kinyírni, áthelyezni az ilyen helyen dőlt el. Volt olyan pasas, aki a városból elköltözött, mert azt mondták rá, politikailag megbízhatatlan. Nem volt üzem vagy gyár ami alkalmazta volna. Hol volt akkor még a vállalkozás! Azok az emberek élet és halál urai voltak. Ha valaki egyszer nemet mondott, az annyi volt, mint aláírni a halálos ítéletet. Csak igent lehetett mondani, aztán bebújni az ágyba. - Talán térjünk vissza arra a vadász éjszakára! - Úgy éjjel egy körül kisorsoltak bennünket. Pucérra kellett vetkőzni, minden lány kapott egy számot, ós fel kellett állni az asztalra. Mustráltak bennünket, mint a kupecok a vásáron a lovakat. - Nem értem, mi a szerepe ebben a sorsolásnak? - Lehetetlen, hogy ennyire naiv legyen valaki! - nevet és leönt egy pohár konyakot. Maga eddig hol élt? Na, ide figyeljen! A főnökök így cseréltek titkárnőt, szeretőt. Azt mondták, kell a vér frissítése, kell az új technika. Ki melyik számot húzta, azzal elvonult s ha minden oké volt, új titkárnőként jelenhetett meg az ember, persze egy másik vállalatnál. Nem sokat ciciztem, anyait, apait beleadtam. Új hely, új lehetőségek. - Új lehetőségek? Ez mit jelent? - Nézze, mennél nagyobb volt egy vállalat, annál több lóvéja volt a főnöknek. Többek közt elvihetett külföldre, mert nagyon magányosak az éjszakák. Ennél csak az volt a meredekebb amikor a családjával utaztam az Adriára. Volt ott olyan szerelmi négyszög, amit az életemben nem felejtek el. Talán ez volt a fordulópont az életemben. A főnök tizenkilenc éves fia meg én külön szobát kaptunk, a férj a feleségével természetesen egy szobában. Az öreg mindig azt az időt választotta, amikor a felesége fürödni ment. Átjött és képzelheti... Az éjszakákat a fiával töltöttem. A végén persze beütött a balhé. Nálam kapta a fiát. Nem szólt semmit, csak kifordult az ajtón. Még, most sem értem, hogy keveredett oda éjjel kettőkor. - Milyen következménye lett mindennek? - Amikor újra dolgozni men- tem, behívatott az irodába. A munkakönyvem ott volt az asztalon. Itt ós itt, ennél ós ennél kell holnap jelentkezned — mondta. Búcsúzóul kaptam egy tanácsi lakást, bútorhoz már az új főnököm segítet. Öreg trotyli volt. Közben megismerkedtem egy sráccal, aki a férjem lett. Két gyereket szültem neki. Most négy éve, hogy itt hagyott örökre, meghalt. - Azóta? Vissza a pezsgő életbe? - Nem vissza, az utcára. Hiába kopogtattam a régieknél, nem fogadtak. Új műsorhoz új szerető kell. Most hajtani kell, mert nem jön a rongy olyan könnyedén, mint régen. Tejelni kell a pincérnek, a szállodásnak, az orvosnak. Kevés marad. Rohadt egy élet! - Hány főnöknek volt a szeretője? Olyan 15-16-nak. Volt igazgató, mérnök tsz-elnök, főkönyvelő, rendőrtiszt. Némelyiket ma is látom. Most van egy stricim, és nagyon szeretem. Jól bánik velem, nem ver. Eltartom, mert rohadt egyedül lenni. Hűséges vagyok. Na ne nézzen így rám, az üzlet az üzlet, nekem a vadidegen férfi semmit sem számít, ahogy én az igazgató uraknak az égvilágon semmit. Csak pia legyen, mert ezt józanul nem lehet csinálni. \ vég ISfig: ::::::::::: Ö már tudja az ideje lejárt. Öreglány, akit a csúcsról a mélybe löktek. Nincs más kapaszkodója csak a konyak, és a fiúja aki holnap odébb áll. Vajon mi lesz vele? Vele, velük ez az embernek hazudott társadalom, hogy számol el s ők, hogy számolnak el magukkal a társadalomnak. Mert az éjszaka még nem ért véget. Cserny József 8 ( KANIZSAy 1990. május 25, Gondolatok a Gyermeknap táján A kisiskolás Kora hajnalban fázósan, álmosan, nehéz táskával a hátán baktat az iskolába. Nyakában kulcs himbálódzik, a kényszerből idő előtt rászakadt önállóság jelképe. Először falán furcsa neki, de lassan megszokja, hogy szüleit Egyedül ni. Megeszi csendben a vacsoráját, fevét néz, ós lefekszik. Félálomban még hallja, hogy apu átkozódik, mert nincs anyag, kevesebbet tudott maszekolni, ráadásul át is vágták, anyu panaszkodik, hogy vesze-sen fogy a konyhapenz, meg cipő is kellene a gyereknek, csak tudná, miből vegyen - aztán elalszik. És álmodik... Arról, egész nap nem látja, majd csak késő délután, vagy este találkoznak. Igaz, akkor már anyu is, apu is fáradt, ingerült, nem tudnak figyelni, amikor el szeretné mesélni, ami a szivét nyomja. Ezért aztán egy idő múlva nem is akarja elmonda- milyen jót bolondoztak egyszer, amikor anyu, apu is ráért, és mindenkinek jó kedve volt. Gyűrött kis arca kisimult álmában nevetett is. Apu ölébe vette, és olyan vicceset mesélt! Az óra csörgésére ébredt. Ideges kapkodás kezdődött, ve- szekedés a fürdőszobáért, gyors öltözködés, reggelizni már nincs idő, és futás. Apu, anyu a munkahelyére, ő pedig - bár még csak hat óra múlt - hátán a nehéz táskával indul az iskolába - reggeltől estig egyedül. A tini Neki jobb. Mondják, nincs egész napos iskola, a szülők dolgoznak, ő pedig délután szabad, mint a madár. Csak azt nem érti, miért nem ér rá soha semmire miért kell mindig rohannia. Tanítás után hazaszalad, levágja a táskáját, elolvassa anyu üzenetét, hogy később jön haza, apu vidékről még később, a kaja a hűtőben, aztan futás különórára, szakkörre edzésre. Este van, mire hullafáradtan hazaér. Kinek van kedve ilyenkor bármit is csinálni! Pedig tanulni kell, ha „vinni akarja valamire", ahogy a szülei mondják, hát nekiül. Mennyit voltál ma levegőn? - szól be anyu a konyhából, választ nem vár, úgyis tudja, hogy semmit. Mikor ment volna le. na még most is tanul! Lefekvés előtt a fürdőszobában szöszmörögve titokban irigykedve gondol azokra, akiknek tényleg szabad a délutánjuk. A „minek tanuljak, úgyis megkapom a kettest! elvet vallókra, akik órák hosszat, sokszor késő estig támasztják a lépcsőházak falát, unalmukban rúgják, és nem szól rájuk senki, mert nem az ő gyereke, másnak meg mi köze hozzá. De jó azoknak,- gondolja - akik unalomig nézik a kéz alatt cserélt videokazettákat. Olyan akciófilmeket és horrort, hogy a leg-vagányabbak is beleborzonga-nak. A szerencsésebbek szexfilmeket is néznek, amit a szülők eldugtak ugyan, de ők naná, hogy megtalálták! És micsoda cuccokban járnak! Nem érti, neki miért nem jut! A szülei becsületesen, a megszakadásig dolgoznak. - Reggel költsetek egy órával előbb, át kell néznem a fizikát! - szól be a hálószobába a szüleinek. Anyu már fekszik, könyvvel a kezében. Küzd az álmosság ellen, de szempilláit alig bírja tartani. Szegény olvasni szeretett volna egy kicsit, az álom erősebb. Apu elmélyülten dolgozik az íróasztalnál. Felnéz bólint, hogy szólni fog, aztán folytatja a munkát. Ö - szüleit nézve - kicsit vár, beszélgetni szeretett volna, ám látja, ma sem lesz belőle semmi. Jó éjszakát! - köszön el, és beoldalog a szobájába. Mert az van neki,- bár félszobának nevezik. És a földszintről felhallatszó ricsaj, a • szomszédból áthallatszó tévé hangja mellett próbál elaludni. Nem szívesen gondol a reggelre, ami ugyanolyan lesz, mint a többi: - Én is szeretnek bejutni a fürdőszobába! Reggeli nélkül ne menj el fiam!... Kulcsodat viszed?... és mindenki elrohan más irányba, egyedül. Horváth Mária Olvasta? Tábori Zoltán: Sörkatonák Tábori Zoltán, egykori kanizsai íróbarátunk novelláskötetét már olvastuk. Ez a regény újdonság. Látszólag gyorsan pergő, fordulatos cselekménye valójában lassú vetltésű állóképek sorozata, amely csaknem elfedi az epika mélyebb áramában kibontakozó lényegi konfliktust. Az állóképek szakasznyi katonát mutatnak, egy katonai repülőtér kiszolgáló személyzetét, akik sorállományú idejük utolsó hónapjait töltik. Az alkatukban nagyon különböző, de koruknál és helyzetüknél fogva mégiscsak hasonló szereplők csoportjának két pólusán Mágus őrvezető, illetve Sittes, a katonai büntetőzászlóaljat is megjárt, dörzsölt fickó áll. Az őrvezető - ellentétben az „öregeket" és az újoncokat szembeállító íratlan bakahagyományokkal - az egyenlőség és a demokratikus játékszabályok híve, s a már-már csupán elméletben létező igazságosság szerint próbálja szervezni a rá bízott kis közösség életét, s persze üldözi a fegyelmet bomlasztó, illegális sörkimérést vezető Sit- test és üzelmeit. Csakhogy a szakasz katonái sem az egyiknek, sem a másiknak nem igazán elkötelezett hívei, hisz egyetértenek az összetartó közösség demokráciájával, de a fegyelem elleni ösztönös lázadásukhoz szükségük van a Sit-testől beszerezhető sörre is. A kétféle fölfogás között és a szereplők csoportjának közepén áll Maó, alias Barabás honvéd, aki igazságérzeténél és komolyságánál fogva ugyan Mágus embere, de lehetőségeinél fogva - kilépési engedéllyel bíró távfutó - és megértő emberbaráti elveitől vezettetve egyben Sittes „beszerzője" is. Tábori Zoltán gondosan megkomponált szereposztással, egyénített alakokkal és hiteles történetekkel színesen, élményszerűen ábrázolja a mai katonaélet hétköznapjait, ráérősen, ám kedvtelve araszolva halad a mind többrétűvé váló konfliktus kibontásában. Nagyon is regényesen érzékelteti azt az összeütközést, ami egy kicsiben folyó, jóakaratú társadalmi kísérlet és a valódi célját elvé- tő, bomlasztó szándék között fönnáll. Ezenfölül különböző és változatos színezésű epikai szálakat sző regényébe: szerelem, bajtársi mániák, ravasz számítások, drámai élű és mulatságos helyzetek villannak föl az epizódokban. Mindez változatos stilizációval jelenik meg, amelynek legjellemzőbb ismérve mégis a markáns, helyenként nyers realizmus. A látszólag elkalandozó, mégis céltudatosan a végkifejlet felé haladó cselekmény, az ábrázolás mikro-egységei, a helyzetek és jellemrajzok, s a fölsejlő általános érvényű gondolatiság fiatal írótól meglepően kiforrott regénnyé szervesül. Minden olvasó örömét leli benne. (Új Könyvek) Kölykök Fotó: Szakony Attila 1990. május 25._ _( KANIZSA )_9_ Szúnyogh Sándor megnyitója Tisztelt közönség, kedves kanizsai barátaink! A király művészházaspár kanizsai kiállításának megnyitóján engedjék meg, hogy a lendvai kimúrintézet és a két művész nevében megköszönjem a lehetőséget, hogy helyet adtak e tárlat anyaganak és a bemutatkozásnak. Rég elmúlt az az idő, amikor az amerikai származású Su-zanne Moss végleg letelepedett Lendván, és Ferencünk visszatért Amerikából, az ígéretek földjéről. Mindketten Lendvát gondolták családi fészkük székhelyéül, mert itt megfelelő színteret kaptak gazdag és ígéretes művészi munkájuk, ós alkotókészségük kibontakoztatására. Suzanne kezdetben a vidék és a természet reális ábrázolását választotta és rajzain, valamint festményein rácsodálkozott a tájegység néprajzi sajátosságaira. Azóta eltávolodott az absztrakt artikuláció világába. Az élénk színek elárasztották a tárgytalan világot ábrázoló vásznakat, és az absztrakt világ pompája szimbolikus for-makba olvadt. A születés és elmúlás dinamikus variációi képezik festményeit, ritka harmóniával és összhanggal párosulva. Suzanne az élet titkait boncolgatja festményein, míg férje, Ferenc, aki szobrászművész, vállalta a lendvai képzőművészeti élet szervezési teendőit, és közben időt rabolva, saját ihlete megfogalmazására otthoni műtermében birkózik a kővel, vésőjét belevájja a fába és fürge ujjaival uj formákat ölt az agyagba. Immár néhány évtizede mozgató erőként és művészeti vezetőként van jelen a vidék kulturális életében és a múzeumi gyűjtemény létrehozásában. Álig talál magának időt az alkotásra, de min- dennek ellenére alkojói ópu-sza igen gazdag. O az a lendvai művészegyóniség, aki a hazai művészek közül a legkevesebb kiállításon vett részt, de a legtöbben volt része, mert mindig előnyt adott másoknak. Király Ferenc a 9. jugoszláv kisplasztika bienna-lé díjazott művészei közé került es a Bimbó című terakot-tájával bebizonyította, hogy a hazai anyag kitűnő lehetőségeket kínál művészetének. Király figyelmét mindig a formákra összpontosítja, és a nő és a férfi örökös es rejtélyes Terveikről, elhelyezkedési lehetőségeikről beszélgettünk a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Kőolajbányászati és Mélyfúróipari Szakközépiskola végzős, technikusi vizsga előtt álló, IV/A. osztályos tanulóival. - Amikor a szakközépiskolába jelentkeztünk, az a hír járta az olajiparról, hogy 2-3 éves külföldi munkával jól megszedheti magát az ember - kezdi a visszaemlékezést Kolontári József. - Lovásziban nincs már fúrás, s nem is lesz, így a gel-lénházi üzembe kellene átjárnom naponta, ami a 8 órás munkaidőn túl plusz 3 órát jelentene. Inkább maszek leszek! - jelenti ki Parragi Zoltán. -Van giliszta tenyészetem, nyulakat is tartok, kardvirág termesztéssel is foglalkozom. Már most, az elején úgy látom, megéri. - Gellénházán, a fúrási üzemben szeretnék elhelyezkedni - veszi'' át a szót Egyed Tibor -, de nem válogatok. Az ember örül, ha munkát kap. - Én nehezebb helyzetben vagyok, mint a fiúk! - kezdi gondjai sorolását a szolnoki Monori Gabriella. - Nekem vonzódását sűríti kompozíciókba. Gömbölyded formái sajátos erotikus áramlást sugároznak. Kár, hogy vidékünk kevés lehetőséget nyújtott neki a folytonos alkotasra. A Kiraly-házaspár alkotásai minden bizonnyal sajátos képzőművészeti kincset képeznek a Mura-vidék kulturális életében. A harmónia, a formák melegsége és az igazi művészeti érték jellemző mindkét lendvai művészre. Alkotásait a kanizsai nézőknek és barátoknak szeretettel ajánlom! szerződésem sincs az NKFV-vel, ahol a nyári gyakorlati időmet töltöttem. Nem látom tisztán a jövőmet. Lehet, hogy át kell képeznem magam. - Hasznosan egészítette ki az iskolában tanultakat a tanműhelyi foglalkozás? - Nem volt semmi komoly felszerelése a telepnek - válaszolja Nagy Tamás -, de ősztől, mire mi végzünk, már lesz! Gellénházán viszont megszervezték a gyakorlati munkát, - jelentették ki egyöntetűen. -Hasznosak voltak az eltöltött órák. Ha volt valami komolyabb munka, például cementezés, vagy szerelés, odahívtak bennünket, és dolgozni is engedtek. - Meg kellene szüntetni ezt a fajta képzést a szakközépiskolában, - vetették fel végül valamennyien. A jelentkezők kezébe nem jutnak a szaklapok, a szegény gyerek Kanizsára jön, tanul 5 évig, és a végzettségével semmire sem megy, mert nem tud elhelyezkedni. Nekünk még szerencsénk van - szedelőzködnek. Az érettségi még hátra van. B. E. Nyílt levél a művelődési osztályhoz Megmaradni! A Fabik Károly Úttörőház dolgozói és szakkörvezetői nevében újfent kérjük a Művelődésügyi Osztály vezetését, hogy kezdeményezze a tanács végrehajtó bizottsága előtt a „Fabik Károly Úttörőház" elnevezés azonnali megváltoztatását. Nem nézhetjük tétlenül, hogy a város egy szűk rétegében fölmerüljön olyan elképzelés, mely szerint az intézményre egyáltalán nincs szükség. Nem engedhetjük meg azt a „bűnt", hogy egy gyermekintézmény eltűnjön a társadalom átalakulásának csapongó viharában. A felnövekvő nemzedék előtti felelősségünket itt és most nekünk kell vállalni. A gyermekek művelődése, sportja, szabadidejük hasznos eltöltése nem lehet üzleti vállalkozás, vagy pártok közötti harcok kérdése. Bízunk abban, hogy a kanizsai állampolgárok rokonszenvvel kísérik a gyerekekért folytatott munkánkat, na sokan még oly keveset is tudnak róla. Vannak, akik talán még sosem jártak az intézményben, vagy csak évtizedenként, mégis maguknak tudják a jogot, hogy ítéletet mondjanak felettünk. Kérjük és elvárjuk, hogy a művelődésügyi osztály - mint felettes szervünk - egyértelműen állást foglaljon az intézmény ügyében a város általános iskoláinak megkérdezésével. S ha szükség van ránk, szeretnénk végre zavartalanul, legjobb tudásunk szerint dolgozni, nem pedig létünk jogosságát bizonyító jelentéseket kreálni. A művelődésügyi osztály kérésének megfelelően több névváltozatot javasolunk a tanács vb. elé terjeszteni: 1. Napsugár Gyermekközpont 2. Kanizsa Gyermekház 3. Gyermek Szabadidő Központ (Az óvodai és általános iskolás korosztály foglalkoztatását figyelembe véve). 1. Gyermek- és Ifjúsági Központ 2. Gyermekek és Fiatalok Háza (A 6-18 éves korosztály foglalkoztatását figyelembe véve). Ez utóbbiak elfogadása a jelenlegi munkarend, működési rend és nyitvatartás teljes átalakítását is megkövetelik. Kérjük, hogy javaslatunkat szíveskedjenek a legközelebbi tanács vb. ülés elé terjeszteni, mint ahogy azt tették a Landler Jenő Gimnázium és Rozgonyi II. sz. Általános Iskola esetében. Nagykanizsa, 1990. április 20. Nagy János és 18 munkatársa Királyék Király Fweitcl Ilafltkin Szunyogh Sándor költő megnyitóját mondja. Mellette Susanne Király Moss és Király Ferenc. Susanne Király Moss: Besiklás a sokaságba VI. Fotó: Bakonyi Erzsébet Kóolajos végzősök 10 ( KANIZSA y 1990. május 25. totta ceruzával a tévesen felírt árat 117.50 Ft-ra. Ej-nye-bejnye! De csípős lett volna nekünk a szóban forgó szalámi! Egy másik eset. A helyszín: a piac, kb. 10.30 órakor. Burgonyát és káposztát, valamint salátát vásároltunk. Egy homokkomáromi asszonyka finom, igazi Apró bosszúságok _ Az esemény napja és ideje 1990. május 8-án 9.30 óra. Helyszín a Béke és Lenin utak sarkán lévő 40. számú Csemegebolt. Megjegyzem, hogy feleségemmel mentünk be az üzletbe, azzal a szándékkal, hogy Poli Sweet édesítőszert vegyünk. A diétás sarokban meg is találtuk a flakont 55,50 Ft-os árban. Feleségem úgy döntött, ha már itt vagyunk, vásároljuk meg egyéb szükségleteinket is. Ez a Csemegebolt híres tisztaságáról, friss áruiról, főleg hentesáruiról. Vettünk is disznósajtot 20 forintért, kolozsvári abált szalonnát 37,80 forintért, no meg az annyira kedvelt paprikás szalámit egy rudacskával. Az utóbbi hirtelen igen paprikás lett. Ugyanis nem volt egy kilogramm. Egy kg ára kb. 250 Ft. A miénkre 213 Ft lett pingálva. Feleségem ösztönösen kiemelte a kosárból a becsomagolt szalámit, és csóválta a fejét. Neki könnyű, mivel ő gyakrabban vásárol szalámit, és ismeri az árat. Udvariasan kifogásolta az eladó hölgynél az árat, mivel 213 Ft volt felírva. Az eladó mérlegre tette a szalámit, és elgondolkodva közölte: Igen, tévedtem! Majd egy idősebb eladó hölgy átjaví- jóízű, ropogós hordós káposztát árult. Egy pohár 6 Ft-ba került. Én lealkudtam 5 Ft-ra azzal, hogy veszünk öt pohárral. A káposztát én kóstoltam meg. ízletes volt, és bizonyára magas C-vita-min tartalmú. Amíg mérték a káposztát, két fej salátát vásároltam, darabonként 6 Ft-ért. Nem figyeltem a savanyú káposzta kimérésére. A nénike öt pohár helyett négy pohárral mért a nylonzacskóba. Feleségem reklamált, de nem lett igaza. Abban a reményben, hogy sikerült olcsóbban vennünk a káposztát, nem kérte az újra mérést, kifizette a 25 Ft-ot. A valóságban négy pohár savanyú káposztát kaptunk. Most is egy gondolat motoszkál a fejemben. Milyen objektív törvényszerűség hatására van az, hogy mindig a vevő kárára tévednek az eladók. Fordítva az eset nagyon ritka, mint a fehér holló. Bízom benne, hogy a kereskedelemben is stabilizálódnak az árak, és mind az eladó, mind a vevő a legnagyobb megelégedéssel könyveli el a vásárlást, és a vele járó örömöket. Zborovszky András nyugdíjas Nagykanizsa, Attila u. 8. A heavy-metál védelmében Tisztelt Karsai Úr! Kezembe került a Kanizsa újság 15. száma, , s benne láttam meg az Ön cikkét. Mit mondjak? Döbbenet ült ki arcomra. Nem értem, hogyan állíthatja, hogy a Heavy-Metal a XX. sz. betegsége. Ehhez azt hiszem nincs joga. Ön még egy régi szemlélet áldozata. Ön szerint „a ruha teszi az embert", mert aki a leírt ruhában jár, s ilyen zenét hallgat, az szellemi toprongy, érzelmi nulla, és persze irtózik a finomságtól. Úgy gondolom, nagyot téved. Még a 80-as években is rossz szemmel nézték, sőt tiltották ezt a zenét. Cenzúrázták, koncerteket, együtteseket tiltottak be. S nem azért, mert butító szövegük és zenéjük volt, hanem azért, mert az elkezdődött problémákat feszegették. Úgy vélem, hogy nem a Neoton Família, és nem Szűts Judit hívta fel a figyelmet a problémákra. Mlg föntről terjesztették, hogy csak minimális számban vannak kábltósok, addig az Edda megírta a Jár a füstben a halál c. számot. Persze ezt is tiltották. Lemezen csak most jelenhetett meg. Vagy ott a Beatrice! Tíz év után jelenhetett meg először lemezük. Lehetne folytatni a sort, de talán elég ennyi, és belátja, hogy tévedett. Az öltözék sem kirívóbb, mint a DM-esek fekete arca, és mindenféle értelmet nélkülöző frizurájuk. Vagy a The Cure-sok agyonfestett arca, és körme. A koncertekre visszatérve: erre a zenére nem lehet éppen tangózni, ezt beláthatja Ön is. Amit őrjöngés-nek vél, az valószínű, hogy a Poge. Ez is tánc, még ha nincs is törzskönyvezve. A punkoktól indult el. Persze őket is bunkóknak tartja, mert ők is eltérnek az átlagostól. Nem tudom, Ön szerint melyik zenéhez kell nagyobb tudás, érzék. A 3 + 2-höz, a discohoz vagy a Métáihoz? Kíváncsi lennék, hogy olvasott-e, vagy hallott-e szövegeket. Ón szerint az a szöveg nem primitív, sablonos, ami arról szól, hogy ölelj meg, várlak éjszaka, csókolj meg, szeretlek nagyon, imádlak, úgy vágyom rád, stb. Persze a csipkés kombinérói sem szabad elfeledkezni. Mily hatalmas értéket képvisel! Ez maga a megtestesült értelem. Ezt játszani, hallgatni, nem primitívség. A megkérdezettek szerintem nem ismernek közülünk egyet sem igazán. Ők is a külsőségekből Ítélnek. Vadhajtások mindig is akadnak. Az utolsó előtti megkérdezett például el sem tudja képzelni, milyen az, ha nincs pénze, és ráadásul a család sem áll mögötte. Nekem ebben szerencsém volt, és van. De vannak, akiknek nem volt szerencséjük. Érdemes ezen elgondolkodni. Az utolsó megkérdezett, aki talán a fiatalabb korosztályhoz tartozik, idővel kinőheti a sátánizmussal kapcsolatos dolgokat. Megmarad a pusztán zenét hallgató, koncertre járó emberek egyikének. Hangsúlyozom zenét hallgató emberek. Tisztelettel: Az egyik szellemi toprongy és érzelmi nulla Ncmeth István Nagykanizsa Olaj u.19/1. 8800 M e n l s ii k ni e é r t é k e i n k é t ! Megjelenése óta olvasója vagyok a Kanizsa városi hetilapnak. Figyelemmel kísértem fejlődését, észrevettem hiányosságait, és dicsérem törekvéseit. Egyik kedvenc rovatom a Levelesláda Pf. 74. az olvasók gondjaival, észrevételeivel, s kíváncsian várva a válaszokat is. E levelemmel és benne felvetésemmel kívánok magam is részese lenni a városunkat segítő munkának. Egyedül élő nyugdíjas vagyok idős korban, de hálisten-nek egészségben. Fiatal korom óta sokat gyalogolok, talán ennek köszönhetem jó fizikai állapotom. Az erdei, hegyi utakról már sajnos lemondtam, maradt a város. Széltében, hosszában megjártam már, ismerem minden zeg-zúgát. Igy látom értékeinek megóvását, de lassú pusztulását is. Legutóbbi sétám az izraelita temető mellett vitt el. Szomorúan tapasztaltam környékének rendezetlen állapotát, a főbejárat épületének egyre romló állagát. Omladozó falak, hiányos ablakok, tönkrement kapubejárók, leesni készülő külső stukkók - szomorú látvány. Valaha nem ilyen volt. Sajnos belül nem volt szerencsém megnézni, de a külső jelekből ítélve talán jobb is. Az összefogás sok szép pél- dáját tapasztaltam már városunkban. Ez egyszer pont az ne sikerülne, hogy megmentsünk egy történelmi értéket az utókornak? Higgyék el megérné! Talán az illetékesek - nem tudom kinek címezni - megnyugtató választ adhatnak ez-irányú felvetésemre. Ebben kérem közreműködésüket. Tisztelettel: Csabai József nyugdíjas 1990. május 25. ( kanizsaT 11 Bivalyok a rezervátumban Kápolnapuszta „A vad ázsiai bivalyt gyakran vízibivalynak is nevezik, ugyanis nagy előszeretettel tartózkodik a mocsarakban. Háziasított formája a házibivaly. Ez a tu-lokfajta a történelem előtti időkben Észak-Afrikától a Fülöpszigetekig és Közép-Kínától Ceylonig volt elterjedve. Főként nenéz teherrel megrakott kocsik húzására használják, de húsát és rendkívül zsíros tejét is isszák. Mint igavonó, főként a rizsföldeken bizonyult nélkülözhetetlennek." így ír a házibivalyokról az Uránia Állatvilág sorozat „Emlősök" című kötete. A könyv arról is említést tesz, hogy Közép-Európában Magyarországon, gondozott körülmények között a Zala megyei Kápolnapusztán található bivaly. A bivalyok Kápolnapusztára történő kerüléséről dr. Végh János gazdasági igazgatóhelyettes adott rövid történeti áttekintést: - A II. világháború vihara után hazánkban megmaradt néhány száz bivaly először Bala-tonnagyberek-lmremajor körzetében élt szilaj tartásban. A csorda onnan Jankapusztára került. Majd az állatokat szétosztották a zalai állami gazdaságok telepeire, fogatolásra. A bivalyokat általában takarmányszállításra alkalmazták. Mivel az 50-es évek első felében a gazdaságokban egyre nagyobb számban jelentek meg a gumikerekes traktorok, mind több állat - így a bivaly is -feleslegessé vált az igavonásban - mondotta bevezetőben. , 1953-ban a Kápolnapusztai Állami Gazdaság kapta a feladatot a legjobb egyedek összegyűjtésére, reszbeni hasznosítására, s a töredék állomány fenntartására. A bivalycsorda a gazdaság Sávoly-Gyótapuszta telepén, a Kis-Ba-laton déli öblének keleti peremén kapott helyet, majd onnan - üzemi okok miatt - tovább vándorolt gazdaságon belüli területekre. A csorda az 50-es évek végétől a 60-as évek végéig a gazdaságnak egy műve-résre nem alkalmas, ae bivalytartásra ideális területén - Zi-mánypusztán - a Kis-Balaton kellős közepén elterülő lápon, zsombékos-nádas, szigetekkel szabdalt területén ólt, alig félszáz egyeddel. Időközben a kápolnapusztai gazdaság .beolvadt a Nagykanizsai Állami Gazdaságba, s így a bivalyok is ide kerültek. - Gazdaságunk a 70-es évek elején a csorda felszámolásának gondolatával foglalkozott, mivel az állomány fenntartása jelentős anyagi gonddal járt. Az állatkert akkori igazgatója, dr. Anghy Csaba, a világhírű zoológus azonban szót emelt az állomány fenntartása érdekében. Sikerrel, Gazdaságunk ugyanis 160 ezer forint áflami támogatásban részesült a kipusztulásra ítélt állatfaj fenntartására, sőt 1976-ban rezervátum kialakítására is megbízást kapott. Kápolnapusztán - Pusz-tamagyaród és Zalakomár kö- Levelek nyomában Kérjük a lakosság támog Lapunk 17. számának Levelesláda Pf.: 74 rovatában közöltük Faludy László kaposvári lakos hozzánk küldött levelét, melyben a menetrendi hirdetményekkel kapcsolatos kanizsai tapasztalatairól írt. A ZALA VOLÁN személyközlekedési üzletága nagykanizsai üzemének vezetője Rodek Elemér, a témát alaposan ismerő Bagladi Györgyöt bízta meg a bejelentés kivizsgálásával. Tőle kaptuk az alábbi választ: A közforgalmú autóbuszjáratok közlekedési rendjéről az utazóközönséget a megállóhelyeken elhelyezett indulási jegyzékek tájékoztatják. Sajnos, mint ahogy azt a levélíró is észlelte, több esetben a „vandál kezek" a táblák meghajlltásá-val, letörésével, a menet- rendek összefirkálásával, letépésével sok bosszúságot okoznak az utazni kívánó becsületes magyar állampolgárnak. Természetesen ezzel tetemes kárt is okoznak az államnak, és ezen belül Volán vállalatunknak is. Személyközlekedési üzemünk évente több alkalommal vizsgálja a menetrendi táblák, indulási jegyzékek állapotát, esetleges pótlásukról intézkedik. E munkára fordított költség a 100-150 ezer forintot is meghaladja. A jelen esetben előfordult hibák számának nagy aránya részben a közelgő menetrend változással magyarázható, mivel cserét addig már nem tervezünk. Egyéb hiányosságok kiküszöbölésére is ekkor kerül sor. A régi marad, jön az rtj. És addigV Türelem...! Gondunkról több városi fórumon szóltunk már, bízva a menetrendek megóvásáért történő nagyobb segítségben. Úgy látjuk, hogy a közösségi érdekeknél a segítség elmarad. Kérjük ismételten városunk lakosságának támogatását a közösségi célok védelmére. A levélíróval egyetértünk, átérezve bosszúságát megköszönjük észrevételét, megértését és szíves elnézését kérjük. írta és fényképezte: Tótli Ferenc zött - mintegy 30 hektár területű, részben bokros, zsombé-kos, mocsaras, részben legeltetésre is alkalmas, szigetekkel tűzdelt területen alakult ki a rezervátum. A berendezés folyamatosan különböző létesítményekkel - téli szállással, ka-ramrendszerrel, kilátótoronnyal, pihenőhellyel - gazdagodott -mo/idotta dr. Végh János. Érdekesség, hogy az általában lomhán mozgo, fekete színű állatok „filmsztárként" is szerepeltek már, mégpedig a Gyöngyvirágtól lombhullásig és az Egri csillagok című filmekben. A tájékozódást a helyszínen folytattuk, Vuity József, az I. önelszámoló egységüzem igazgatója társaságaban. - A jelenlegi állomány 45 darab, amelyből egy bika, huszonhárom tehén es huszonegy borjú tagja a csordának. Az allatokra két gondozó ügyel. A bivalyok a teli fagyos, havas időszakban állandóan istállóban tartózkodnak, táplálókuk ekkor széna és kevés abrak. Nyáron a berekben szabadon legelnek, a tehenek is gyakran ott bor-jaznak. A déli és a kora esti időszakban - itatás céljából -a karám, éjszaka pedig az istálló a szálláshelyük. Á 25-30 évet élő állatokat öt-hat évenként selejtezzük, a meg nem felelő Zalaegerszegen vagóhíd-ra kerülnek - mondotta Vuity József, aki további érdekességekkel is szolgált. Igy megtudtuk, hogy a MÉM 1988-ban megvonta az évi 160 ezer forintos állami támogatást. Ezért, valamint a közel felmillió forint összegű működési veszteség miatt a gazdaság vezetése a felszámolás gondolatával foglalkozott. Az élénk tiltakozás - tévé, újságok, rádió -hatására a viharfelhők elvonultak a rezervátum fölül, ugyanis a NOVARAT Kisszövetkezet 1989. október 1-től teljes egészében pótolja a kiesett állami támogatast, a Zala Megyei Ide- §enforgalmi Hivatal pedig évi 00 ezer forintos összeget biztosít. Kényszerűségből a tehénállományt 12-vel csökkentették. A rezervátumot szép számban látogatják a Balatonon, Hévízen és Zalakaroson megforduló hazai és külföldi turisták. A napi átlagos érdeklődő - az időjárástól függően - 50-60 fő, de nyáron 200-300 fő is megfordult már a területen, főleg németek és osztrákok. A vendégek a legelésző bivalyokat ábrázoló színes képes levelezőlapért belépődíjként eddig egységesen 10 forintot fizettek. Idén - várhatóan 15-20 Ft-re emelkedik a tarifa. De még így is bőven megéri, különösen, na a látogató a kilátóból szemléli a legelésző csordát, no és a Balaton-felvidéki hegyek megkapó látványát, a Kis-Balaton gyöngyöző víztükrét... Tihanyi István (Fottí: Soproni Tibor) 12 ( KANIZSA-HÉTVÉGEJ 1990. május 25. Világhírű tudomány 9 - 22 - 15 - 4 - 8 - 40 66 - 2 - 15 - 3 - 11 - 12 - 87 Kemény férfi szalmakalap 5 - 26 - 87 - 7 - 87 - 15 - 26 Borászat 10- 57 - 22 -8-2-5-26-7 Krimisorozat címe 42 - 21 - 7 - 66 - 12 -3 Bajorország latinul 58 - 7 - 37 - 7 - 87 - 26 - 7 Sugárhajtású repülőgép 1-12-42 Beküldendő'' május 30-áig a Szent István-i tanács három mondata Meghatározások: 1. Méhizomzat daganatai 2. Névre szóió kamatozó angol kötvények 3. A miocén és a pliocén időszaka 4. Két, ellentétes tartalmat hordozó szó 5. Magas olvadásponté, rideg fém 6. Elmélet 7. A láma gyapja 8. Díszes fejfedő 9. ...mia: szabálytalan szívműködés 10. Város a Dardanellák mentén 11. Görög közigazgatási egység 12. Hivatalossá tesz 13. Nyilvánosház 14. Afrikai emberfajta 15. Iskolai feladat 16. Bulgária és India hírszolgálati irodája 17. Esztergomi érsek családneve 18. Amerikai krokodilfaj 19. Labdajátékos jelzője lehet 20. Olasz folyó 21. Kotorékeb felszólítása! 22. Arannyal átszőtt nehézselyem kelme Szegény legény lepénye Hozzávalók: Két személy részére: 4 db tojás, 4 db közepes burgonya, 1 csomó petrezselyem zöldje, 1 kis kávéskanál ó''rölt bors (diétások elhagyhatják), ízlés szerint só, 1 dl olaj. (Liszt nem kell!) Az elkészítés módja: Végy 4 db tojást, és porcelán vagy kisebb műanyag tálban üsd fel. Végy 4 db közepes burgonyát, hámozd meg és prószareszelőn reszeld le. Add hozzá a tojáshoz. Szükséges egy csomó petrezselyem zöldje, amelyet le kell csu-mázni és apróra kell vágni. A petrezselyem zöldjét is a masszára szórjuk. Egy kis őrölt borssal, sóval ízesítjük. A só jót tesz a lepénynek, ugyanis, ha a massza sótlan, ízetlen lesz. Az egész masszát evőkanállal jól elkeverjük. Palacsintasütőbe, vagy teflon edénybe kb. í dl olajat teszünk. Ha az olaj felhevült, a masszát állandó keverés mellett evőkanállal olajba merjük. Ügyelünk arra, hogy az edény bal oldalára és jobb oldalára is két-két evőkanal massza kerüljön. Ovális lepényeket képezzünk, amelyek önállóak. A lepényeket addig sütjük, amíg szalmasárgák, illetve zsemlyeszlnűek lesznek. A túl- sütött keserű ízűvé válik. Villa és kés segítségével megfordítjuk. Melegen vagy langyosan fogyasszuk. Tea illik hozzá. Kimélo, laktató eledel. Jobb, mint az íztelen parizer. Kispénzű nyugdíjasoknak ajánlom. Utóirat: A recept szakácskönyvben található. 1943-tól 1947-ig a Debreceni Vagongyárban lakatosinas voltam. Akkor volt a jegyrendszer, meg a mill-pengő. Szegény jó anyám tanított meg a közölt receptre. Egy hétre 10 db tojást és 2 kg burgonyát kaptam. Vacsorára sokszor ez a lepény csillapította farkasétvágyamat. Szándékom a közreadással az, hogy kispénzű emberek olyasmit fogyasszanak, ami nem drága és laktató, könnyű eledel. Zborovszky András nyugdíjas Sörgyári dugó Nagykanizsán a Béke úton a reggeli és délutáni órákban a Sörgyár előtti szakaszon hosszú ideig akadályozza a közlekedést a 150-200 méter hosszan álló tehergépjárműsor. A sör és göngyöleg szállítására várva kénytelenek naponta órákon át az út szélén parkolni, és ezzel a közlekedést akadályozni és baleseti veszélyt jelenteni az arra járóknak. Tudvalevő, hogy ez az utca a város egyik legforgalmasabb közútja. Ez az áldatlan állapot nem régóta létezik, s jó lenne, ha az illetékesek találnának egy jobb megoldást. A körök köré hatbetűs szavak írandók az 1. sz. részleten feltüntetett elhelyezésben az óramutató járásával megegyező vagy ellentétes irány- ba, amit a nyíl mutat. A körök közé eső hat betű közös. A szavak bárhol kezdődhetnek. A körök alatt elhelyezkedő be-tupárokból Herczeg Ferenc szállóigévé vált gondolata ol-vashato össze. Beküldendő'' a szállóige szerdáig, május 30-áig. 1990. május 25. (A KANIZSA 13. OLDALA) Az új kormányra várva: Tollasodunk, vagy megtoopasztanak? (Fotó: Szakony Attila) Európa messze van Nemrégiben nejemmel együtt Ausztriában jártunk. Egy határmenti kisvárosban, Feldbach-ban voltunk, ahová festőien szép burgenlandi falvakon keresztül vitt az út. Ami istenigazából lenyűgözött bennünket, az nem az elképesztő árukínálat, hanem a tisztaság és a rend volt. Mert igencsak hiányzik a magyar városokból és községekből. Nehezen hihető, mégis igaz, hogy a városka utcáin egyetlen egy paplrfecnlt, csikket, gyufaszálat sem láttunk. Láttunk viszont nyírt árokpartokat, szépen művelt földeket, rendbentartott portákat. A magyar ember szemével nézve talán mosolyognl-való az az osztrák precízség, ahogy mindenben rendre törekszenek. Például, hogy az útmenti földdarabon a trágyarakások egymástól egyforma távolságra vannak és természetesen egyforma nagysá- A húsboltban - ahogy mostanában máshol is - több az eladó, mint a vevő. Pedig van itt minden, mi szem-szájnak ingere: haragos-piros marhafelsál, rózsállo disznócomb, sápadtsárga csirkemell, színes szalaggal övezett téliszalámi kí-nálja—kelleti magát, amerre csak nézek. Kopottas ruhájú asszony áil előttem, s alig hallani, amikor mondja: - Darált húst kérek... húsz dekát. A hentes kezében megáll a kés: - Mennyit mondott? Az asszony arcát lassan bíborszínűre festi a szégyenkezés de azért csak újra kiböki: - Húsz dekát. A hentes szinte kicentizve levágja a darabka húst, s miközben a darálóba dobja, megjegyzi: - Csak nem vendégség lesz? Körülnéz a közönségen, gúak. Nem hiszem, hogy ennek a föld megművelése szempontjából valamiféle jelentősége lenne, mégis tükröz egyfajta szemlélet módot. Olyan szemléletet-, mely becsüli a természetet és annak értékeit, tiszteli az embert, az ember által végzett munkát. Az ilyen gondolkodás pedig nem tűri a ránk olyannyira jellemző közömbösséget, nemtörődömséget. Útban hazafelé - természetesen már magyar részen - méginkább lehangoló volt a málladozó falú házak sokasága, az útszéli szeméthalom, a gondozatlan közterület, a plakátokkal agyontűzdelt telefonfülke. Az ám, telefonfülke! Telefonfülke, aminek madzaggal volt odakötve az ajtaja, és természetesen hiányzott belőle a készülék. Igen, ez Magyarország volt Európa közepén, több fényévnyire Európától. Nagy János Életkép, 1990 ki értékeli a humorát. Hiszen máskor is elhangzott már ilyen jópofáskodás, s mindig sikere volt, legfeljebb hamar megjött a válasz: A macskámnak lesz. De most valahogy "nem ül" a poén. A szemekben nem csillog derű, a szemek a bolt kockakövét vizsgálják elmerülten. Mert az asszony szégyene a miénk is, akiknek pedig ugyancsak nincs okunk a szégyenre. A szegénység ugyanis nem szégyen, csak valahogy egyre kellemetlenebb. Turi Mária Orvosi etika Olvasom Szépné kálváriáját. Soronként megy fel a pumpa. Az egyik oldalon a postás néni, aki tudta, mi a kötelessége nyugdíjfizetés napján, a másik oldalon a diplomás orvosok, akik elfeledték. az eskü szövegét. Ugy látszik, a postás néni is feleaekeny volt: elfeledte kézbesíteni azt a bizonyos borítékot a doktor uraknak, és még csodálkozik, hogy megjáratják vele a Golgotát? Szenvedjen, ha ilyen feledékeny! Jó volna tudni, doktor urak és főorvos asszony, mennyi hálapénzt adnak a postás néninek, na kiviszi az újságokat, leveleket, táviratot. Egyáltalán: visszaköszönnek neki? Vagy Szépné újabb kálváriákat járhat? Nem kéne azt az orvosi esküt elolvasni - újra? (- y -) A Számlaszám: MHB 439-10355 Felírtam, hog/ er ne tsled-H!i& pa vajén tetíri8fc-« arak a pöííííküsók, ötszágos, :me-gyé) g álóí ypj ^ m * eVtíze- dekne''k? az ő hefyökben önként jelentkeznék, hogy vezekeljek. Ift a nagy tehetőség, hogy a i , bei k ''i múltját és jelenét tisztara mossa. Át tehet utalni a hí- : ányíő milliókait a balatoni : rtystöfókat, a közöshői készült : lekáspk?.! Önök jól tudják, a pén/nek ninr-s J" ''1 múltjától és emlékeitoi meg- : fosztott várossal kevesebb láíiné az ország. M''ll- Sorrend Évit nem vették fel. Már tavaly is rontott, de az idén, a 8. osztályban katasztrófális a helyzet. Ösztönzöm, hogy igyekezzen, mert ha egy évi munka vagy kényszerpihenő után újra jelentkezik, év végi tanulmányi eredménye lesz a döntő. A szülők ugyan hívásomra - sem tavaly, sem az idén - nem jöttek az iskolába. Nem érnek rá, nem lehet az állatokat otthagyni -mondja Évi. - Tetszik tudni, azért költöztünk két éve Kiskanizsára, hogy állatokkal foglalkozzunk. Hogyan is van ez? Az állatnak a nevelő-déshez szüksége van az emberre, az embernek a jóléthez szüksége van az állatra. Évinek szüksége lenne a szüleire, a szülőknek az állatokra, az állatoknak... Milyen kör ez? Nem folytatom. De mégis!... Mi a fonto-sabb? Az állat, vagy az ember? Az ember és/vagy az állat? Bné 14 fKANIZSA- HÉTVÉGE ) 1990. május 25. Vöröskeresztes Világnap Bensőséges ünnepség színhelye volt május 9-én a városi tanács házasságkötő terme. A „Segíts, hogy segíthessünk!" jelszó jegyében tartotta ünnepi ülését a Magyar Vöröskereszt városi vezetősége. Ünnepi köszöntőjében dr. Andor József, az országos vezetőség tagja méltatta a Vöröskereszt sok évtizedes, áldozatos munkáját, aktivistáinak példamutató szerepét. A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Vöröskeresztes Világnapon ez alkalommal is kitüntetések átadására került sor. A budapesti központi ünnepségen Vöröskeresztes Munkáért kitüntetés arany fokozatát kapta Hőbe Géza nyugdíjas, a miklósfai alapszervezet titkára. E kitüntetés bronz fokozatát a megyei ünnepségen Hajdú Ernőné, a 13. sz. erdészet alapszervezeti titkára és Nagy Emiiné, a megyei és városi vb. tagja vehette át. Többen részesültek a megyei és a városi vezetőség elismerésében. Megkezdődtek a városközpont rekonstrukciós átalakítási munkálatai. A jövendő'' árkádok helyéről költöznek az Ady út boltjai. Fotó: Szakony Attila Néprajzosok találkozója A veszprémi akadémiai bizottság Néprajzi Munkabizottsága, a Magyar Néprajzi Társaság Ethnográphia Pannonica szakosztálya és a nagykanizsai Thury György Múzeum Dunántúli Néprajzi Napok címmel tudományos konferenciát rendezett a Thury György Múzeumban. A programban a kiállítások és a néprajzi gyűjtemény megtekintetése, tudományos tanácskozás, valamint alsó-lendvai-csáktornyai tanulmányi kirándulás szerepelt. Fafaragó tábor -a városért Nagykanizsa Város Tanácsa végrehajtó Bizottsága úgy hatarozott, hogy 1990. év nyarán fafaragó tábort létesít Nagykanizsán. Vezetőjének es szervezőjének Rohrböck Jenő helyi fafaragó művészt kérte fel. A július hónap első felére tervezett 8-10 napos táborban -a helyi úttörőházban - 5-6 felnőtt művész készít majd különféle játszótéri alkalmatosságokat gyermekeknek. Az előzményekre, az események alakulásara következő számunk egyikében visszatérünk. [Hallói] ■ E 1(1 I jljll A betörő'' tévedése 1990. május 4-én éjjel fél kettőkör ismeretlen, erősen ittas férfi csengetett be az egyik rendőr lakásába, és a házban nem lakó személy lakása után érdeklődött. Miután a felvilágosítást megkapta, hogy a keresett személy még a környéken sem lakik, eltávozott. A rendőr a késői időpont ellenére is gyanút fogott. Ismert fogás a bűnözők körében, hogy nem létező sze-mélyek után érdeklődve becsengetnek a kiszemelt lakásba, és Igy próbálnak meggyőződni arról, hogy tartózkodik-e valaki a lakásban. A késői látogató távozása után ezért lakása ablakából figyelte, hogy embere merre megy, mit fog tenni az utcán. Látta, hogy a Munkásőr utcában az egyik Skoda típusú gépkocsinál megáll, majd nem sokkal később tompa zörejeket hallott. A rendőr ekkor magára kapta ruháit és az utcára sietett. Amikor a lépcsőházból kilépett, a férfi futásnak eredt, ő pedig üldözőbe vette. Menekülés közben az ismeretlen két gépkocsi közé bújt el, de sikertelenül, mert a rendőr elfogta. Szóban közölte vele, hogy rendőr, de ezt - miután igazolvány nem volt nála és civilben volt, - csak így tudta tudomásra hozni. Az illető ellenállt, sőt tá-madólaa lépett fel, eredménytelenül. Időközben távbeszélőn a lakosság segítségével a helyszínre hívott iárorök előállították a kapitányságra az elfogott férfit, ott gyorsan kiderült, hogy Császár Attila nagykanizsai lakost fogta el a rendőr, aki a rendőrség előtt évek óta ismert személy. Ezzel egyidőben fény derült arra is, hogy a Munkásőr utcában általa okozott zajok mi- Hevesi Sándor Művelődési Központ: •Ct Május 26-án, szombaton, 16 órától: Gyermeknap a HSMK-ban és a művelődési központ előtti téren. Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház: <t Május 31-én, 17 órakor: ifjúsági zenei klub. tői keletkeztek. Ablakbetörés módszerével feltörte a Skoda gépkocsit, és abból a magnós rádiót kitépte, valamint kazettákat lopott. Ezeket reklámszatyorba rejtette és azt a két gépkocsi között hagyta, amikor elbújt az üldözője elől. A nyomozók a helyszíni szemle megtartásával egyidőben házkutatást tartottak Császár Attila lakásán. Nem eredménytelenül. Megtalálták és lefoglalták a Volán pályaudvarnál lévő Mariann . fagylaltozó-büféből, az ÁFÉMSZ Magyar utcai olcsó ruhák boltjából, valamint egy gépkocsifeltörésből származó tárgyak jelentős részét. A gyanúsított kihallgatása során a bűncselekmények elkövetését elismerte. Olyan részleteket mondott el az elkövetések helyeiről és időpontjáról, amelyeket csak ő tudhatott és ismerhetett. A rendőrség a bűncselekményekben a vizsgálatot folytatja, de már Császár Attila előzetes letartóztatása mellett. Horváth Balázs Kodály Zoltán Művelődési Ház: •Ct Május 26-án, 10 órakor: Veled ünneplünk, Téged (Vidám szórakoztató gyermeknap a MÁV vontatási telepén). Apolló Filmszínház: Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. •Ct Május 25-én (10 órakor is): Nicsak, ki beszél (amerikai) •Ct Május 26-27: Az istenek a fejükre estek, 2. (amerikai) •Ct Május 26-27: 14 órakor: A Beverly Hills-i zsaru, 2. (amerikai) ■Ct Május 28-30 (szerdán 10 órakor is): Karate Kid, 3. (amerikai) •Ct Május 31: Cyborg (amerikai) Stridiómozi: Előadások kezdete: 17 és 19 óra. •Ct Május 25-27: Szuper- hekusok (olasz) •Ct Május 28-30: Amerikai nindzsa, 2. (amerikai) ír Május 31: New York-i történetek (amerikai) Kert Filmszínház: Előadások kezdete: 20.30 óra. ür Azonos a Stúdiómozi programjával. 1990. május 25. ( KANIZSA ) "15" NB l-es nó''i kosárlabda helyosztó mérkőzés a 14-15. helyért. A kanizsaiak legjobb dobói: Mó-ró 19, Simonné 15, Németh R. 15. Megyei labdarügd-rangaddt játszottak vasárnap Kiskanizsán, ahol a helyi együttes a Tdtszerdanely csapatát foganta. Az éremesélyes kiskanizsaiak csak nagy küzdelemben tudtak nyerni a lelkes vendégek ellen 2-1 aranyban. Képünkön a Kiskanizsa csatára Bocskor rázza le a vécló''jét, mellette Szerdahelyi figyeli az eseményeket. _Fotó: Szakony Attila Sporttal az egészségért Az akció második fordulóját a hét végén bonyolították le. A mozgásszegény életmód ellensúlyozására meghirdetett teljesítménypróbák közül ezúttal az akadályversenyre került sor. A Mindenki Sportpályáján volt a rajthely, itt gyülekeztek a próbára indulók. Két héttel ezelőtti rajthoz képest most még többen indultak, számuk meghaladta a hetvenet. Három kategóriában rajtolhattak, a 6-10, a 10-14 évesek voltak (35), a 6-10 évesek 15-en, mlg a 14 év felettieket 23-an képviselték. Az Indulóknak bizonyos távolságok megtétele mellett elméleti és gyakorlati feladatokat kellett teljesíteni, melynek révén koruknak megfelelő általános felkészültségről adhattak számot. Az alsófokú intézmények közül a Petőfi, az Andrejka, a Hunyadi, a Nagyrácz és a Szabadság téri iskolából voltak indulók, Igy az ő részvételük beszámít majd az alapfokú versenyrendszer értékelésébe. Középfokot két iskola, a 406. Ipari és a KBMSZ képviselte. A „Sporttal az egészségért" akció következő teljesítménypróbájára ősszel kerül sor, amikor a terepfutás szerepel programon. - k - Képünkön a 15 pontot elért Simonné dob kosarai a MÁV NTE-BKV Előre kosárlabda mérkőzésen. Fotó: Szakony Attila Futószalagon •!• Az NB I B-ben az Olajbányász női kézilabda-csapata rangadót játszott a fővárosban, ahol a TF vendégei voltak. A jól felkészített olajosok 10 góllal nyertek, s ezzel megerősítették előkelő 2. helyüket. Az olajosok közül kitűnt Skrach kapus, valamint a gólerős Mátyás és Juhász. A Tungsram NB I B-s férfi gárdája Kiskunmajsán az újonc ellen lépett pályára. Az alsóházban tanyázó csapatok találkozója botrányos körülmények között zajlott le. Az első játékrészben a kanizsaiak még 10:9-re vezettek, majd szünet után a nagy bírói nyomás miatt a Tungsram csapata levonult a pályáról és csak 15 percnyi szünet után - a szövetségi ellenőr kérésére - folytatta a mérkőzést, amelyen végül egy góllal alulmaradtak. ❖ A Vízmű OB ll-es vízilabda-csapata kettős fordulót bo-nyolítoit le a hétvégén. A fiúk a fővárosban a Szamaik ellen bravúros, 10:8-as győzelmet arattak, amelyet nagyszerű csapatsikernek könyvelhetünk el. Egy nappal később Pécsett szálltak vízbe a kanizsaiak, ahol a várakozásnak megfelelően 14:8 arányban vesztetlek a rutinos hazaiak ellen. A két találkozón a kapus Leposa, valamint Kurucz, Kálovics, Szölő-si és Kertész tűnt ki. ❖ A tenisz OB lll-ban megkezdődtek a küzdelmek, amelynek Nyugati csoportjában szerepelnek az Olajbányász csapatai. A lányok 12 evi szünet után jelentek meg a küzdőtéren, Igy újra van női csapata a városnak. A rajt nagyszerűen sikerült, hiszen az újonc olajosok hazai környezetben 5:4 arányban nyertek az elmúlt évi ezüstérmes Dunai Kőolaj ellen. A férfi gárda Pakson kezdett, akik ugyancsak remekeltek, hiszen 6:3 arányú győzelmet arattak. Visszapillantó MÁV NTE-BKV Előre 62:70 (35:40) Megkezdődött a bajnokság harmadik szakasza, amikor a rájátszás után kialakult sorrendnek megfelelően a 14-15. helyezett csapatok újra megküzdenek egymással. A tét a 14. hely megszerzése, amelyhez két győzelemre van szükség. A kanizsai vasutasok a rájátszás után a 14. helyen végeztek, s úgy az őket követő fővárosiakkal csatároztak. Az első mérkőzésre Kanizsán került sor, amelyen vesztettek a vasutasok. A bajnokságban játszó, csapatból csak Simonné, Acsné és Móró maradt hírmondónak. A közlekedésiek az első negyedórát kivéve magabiztosan játszottak és végül könnyen nyertek. A mérkőzés után Lázár Béla, a kanizsaiak szakvezetője így vélekedett a látottakról: — A korábbi csapat sajnos nagyon megfogyatkozott. Betegségek, sérülések, munkahelyi és tanulmányi elfoglaltság miatt alig maradtunk. Ma is mindössze 7 játékos állt rendelkezésemre, köztük három állandó kerettag, a többiek fiatalok, a jövő tehetségei. Nem csoda, hogy a játékosok idegileg és fizikailag is elfáradtak, de amíg tudnak összpontosítani, addig mindent megtesznek a sikerért. Most is így volt, hiszen mintegy negyedórán át jól tartottuk magunkat, ám ezután a jobb játékerőt képviselő fővárosiak mind a két palánk alatt felülmúltak bennünket. Egyszer volt sanszunk, két pontra felzárkóztunk, de újítani már nem sikerült. Küzdelem felsöTokon Évek óta, hétről hétre izgalmasnál izgalmasabb mérkőzéseket vívnák a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok, akik négy osztályban küzdenek a bajnoki pontokért. Az 1990. évi bajnokságra összesen 52 csapat nevezett, az első három osztályban 12-12. míg a negyedikben 16 csapat indult. Örvendetes, hogy a IV. osztályban több uj csapat szerveződött, többnyire baráti társaságként kapcsolódtak be a küzdelmekbe. Mint az várható volt, az elmúlt évekhez hasonlóan, a mostani pontvadászatra is az óriási küzdelem a jellemző, a csapatok élet-halál harcot vívnak a pontokért. Persze valamennyi osztályban még nyílt a küzdelem, az esélyeket illetően még csak jósolni sem lehet. A legnagyobb érdeklődés természetesen az első osztály küzdelmeit kíséri. Hétfői napokon népes közönség előtt zajlanak a mérkőzések, amelyen a sportág minden szépsége és fonáksága jelen van. Láthatunk pompás akciókat, nagyszerű gólokat, durva belemenéseket sportszerű játékot és magatartást, bírói tévedést és minden egyéb olyan kísérőjelenséget, ami izgalmassá és vonzóvá teszi a mérkőzéseket. Az első osztály nagy kérdése, hogy a sorozatban negyszeres bajnok IKKV vajon megszerzi-e ötödik győzelmét. Jelenleg úgy néz ki, hogy ott lesz a végelszámolásnál, hisz a tavaszi idény felén túl most is az első helyen tanyázik. A II. osztályban tóbb csapat is jó eséllyel pályázik a feljutást jelentő első két helyre, míg a III. osztályban a tavaly meg IV. osztályos Tubifex vezefi a tabellát. A leghosszabb sorozat a IV. osztályra vár itt több mérkőzésen kell helytállni annak, aki feljebb akar kerülni. A bajnokság jelenlegi állása: I. osztály: 1. IKKV 5 mérkőzés 12 pont. 2, TIPTOP 5 mérk. 10 p 3-4. Vontatás MÁV - DKG 5 mérk. 10-10 p. II. osztály: 1. Platán 5 mérk. 13 p. 2. Fekete SAS 5 mérk. 9 p. 3. Sörgyár 5 mérk. 9 p. III. osztály: 1. Tubifex 5 mérk. 15 p. 2. Szolgáltató 5 mérk. 13 p. 3. Vízmű 5 mérk. 12 p. IV. osztály: 1. REL SE 8 mérk. 19 p. 2. Progressz 8 mérk. 17 p. 3. Hedál SE 8 mérk. 16 p. - kz - Kanizsai szakvezetők a kézilabdázás bajnoki rendszerének módosításáról A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége utóbbi, Debrecenben megtartott kihelyezett elnökségi ülésén, hosszas vitában döntő fontosságú határozatokat hozott a bajnokságok lebonyolítási rendszerében és jelentős változásokat határozott el. A szövetség vezérkara, indoklása szerint messzemenően figyelembe vette - többek között - a takarékossági, gazdaságossági szempontokat a sportág érdekeit a csapatok javaslatait, a kézilabda további népszerűsítését és nem utolsósorban a nemzetközi élmezőnyhöz való felzárkózást. Az elnökségi döntés szerint mind a fériaknál, mind a nőknél az NB l-ben megmarad a 14-14 csapat az 1990/91-es bajnokságban. Ugyanakkor a most zajló 1989/90-es bajnokságban a két kiesőjelölt és az NB í B 1-2. helyezettje, tehát 4-4 női, illetve férfi csapat osztályozót játszik az élvonalbeli szereplésért, s közülük az első kettő jut az NB l-be. (az eredeti kiírás szerint az NB I B 1-2. helyzettje automatikusan jutott volna az élvonalba.) Az 1991/92-es bajnokságban az NB I létszáma 12 lesz, mind a két mezőnyben, majd azután rájátszásra kerül sor, vagyis play off-fal zárul a bajnokság! Ami az alacsonyabb osztályokat illeti, ott is lényegi változásokat vezetnek be. Már 1990. szeptemberétől^ takarékossági okokból az Né I B-t két csoportban, 12-12 csapattal rendezik meg a jelenlegi egycsoportos 14 csapattal szemben. Az új NB I B-s mezőnyt a jelenlegiek, valamint az NB ll-es mezőny legjobbjai alkotják. Az NB I és a kétcsoportos NB I B alatt négy NB II lesz, területi megoszlás alapján. Ez a jelenlegi három NB ll-es mezőnyből, illetve a megyékből osztályozóra jogosultakból áll. A sportág népszerűségétől függően egyes megyékben megyei bajnokságok szerveződnek az NB II alatt, másutt pedig területi bajnokságban tömörülneK a csapatok. A hétközi edzésen felkerestük a kanizsai NB-s csapatok szakvezetőit, akik az MKSZ elnökségi döntésről így vélekedtek: * Jéki Zoltán, az NB-I B-s Olajbányász edzője: - Felháborítónak tartom ezt a fura döntést, amelyet mélységesen elítélek és etikátlannak tartok. Kérem szépen olyan csak a mesében lehet, hogy a bajnokság előtt néhány fordulóval minden előzetest, elfogadott versenykiírást felrúgnak. Ez most valóság lett, ami pél- dátlan, elítelendo. Amikor meghallottam ezt a „döntést", egyszerűen kiakadtam, szinte elállt a lélegzetem is. Igy voltak egyébkent az élcsoportban tanyázó csapatok szakvezetői is, akikkel közösen tiltakozó levelet juttattunk el az MKSZ-hez. A döntés számunkra kedvezőtlen, hiszen egy remek tavaszi hajrával az NB-l-es szereplés lehetősége előttünk állt volna, egyenes ágon! # Czimmer Tamás, az NB I B-s Tungsram 13. helyen álló csapatának szakve- zetője: - Megmondom őszintén, hogy én okos, megfontolt döntésnek tartom a szamunkra rendkívül megnyugtató elnökségi határozatof. Az NB I B megérett a változásra, hiszen végre figyelembe vették a megváltozott körülményeket, a gazdasági viszonyok változását. Messze van Nyíregyháza, Szarvas, meg a többiek és bizony sokba kerülnek a távoli merkőzések. Kétségkívül a színvonal magas a mostani második vonalban, de eddig is nagy volt a mozgás, a csapatok közel egyharmada cserélődött. Nekünk jól jött az elnökségi döntés. Nyugodtan, bátran epíthetjük a jövő csapatát, ami nem lenet más, mint az NB I. Ezt most sokan meglepőnek tartják, de a gyáregység és a sportkör eltökélt szándéka az élvonalbeli szereplés kiharcolása. Ehhez most időt és teret nyertünk s nekünk élni kell a kapott lehetőséggel. # Varga József, a Tungsram NB ll-es női csapatának edzője: - Csapatom az őszi idényhez képest jelentős változáson ment keresztül^ hiszen három meghatározó játékos is kivált a Kezdő hatosból. Játékosunk is kevés volt, így aztán több fiatalt kaptunk az olajosoktól, akik ugyan tehetségek, de még .sokat kell nekik fejlődni. Éppen ezért bízom abban, hogy az új NB ll-es csoportra beérnek a kerettagok, akiknek sok a pótolni válójuk. Az elnökségi határozat számunkra jókor jött s így aztán biztosra veszem a további NB ll-es szereplésünket. Balogh Antal Diáksport Kajak-kenu sportágban Miskolcon rendezték meg a III. korcsoport (7-8. osztály) vidék-döntőjét, amelyen a megyét kanizsai fiatalok képviselték. Közülük ketten értékes helyezést szereztek, így a K-1 fiú 1000 méteren Variga Gábor aranyérmes lett, míg a K-1 leány 500 méteren Bödor Krisztina a 4. helyen végzett. A területi döntőt követően Velencén bonyolították le az országos döntőt, ahol Varga Gábor a 3., míg Bödör Krisztina a 6. helyen végzett. & & « Atlétikában szintén a III. korcsoportban a megyei döntőt rendezték Zalaegerszegen. A kanizsaiak közül többen nagyszerűen szerepeltek, akárcsak a városkörnyékiek. Helyezett eredmények: lányok 100 m: 3. Szemeredi Eszter (Hunyadi) 400 m: 2. Nóvák Edit (Andrejka) 1500 m: 2. Ölvedi Natália (Pé-terfy) 4x100 m: 3. Hunyadi távolugrás: 1. Rácz Szilvia (Zalaszentbalázs) 2. Bános Judit (Hevesi) Magasugrás: 3. Szabó Krisztina (Palin) Súlylökés: 1. Miatta Katalin (MihálcO 3. Szlo-boda Judit (Péterfy) Ötpróba: 1. Pintér Barbara (Péterfy) 3. Szlo-boda Judit (Péterfy) Ötpróba csapat: 1. Péterfy (Pintér, Szlo-boda, Győrfi, Simonka, Szerdahelyi, Lenkovics) Fiúk: 100 m: 3. Kandár Zoltán (Péterfy) 400 m: 3. Magyar Antal (Tanácsköztársaság) 1500 m: 3. Fekete Szabolcs (Rozgonyi) 4x100 m: 2. Péterfy Távolugrás: 2. Szollár Norbert (Hevesi) Magasugrás: 2. Barbalics László (Hevesi) ® ® ® Befejeződött a városi nagypá- lyás labdarúgó bajnokság. A III. korcsoport küzdelmeibe három csoportban 3-3 csapat mérkőzött egymással, melynek eredményeként a Rozgonyi, a Rozgonyi II. és a Hevesi iskola jutott a döntőbe. Végül a Hevesi mindkét ellenfelét fölényesen legyőzte, így övé lett az első hely. Eredmények: „A": Rozgonyi II. -Szabadság 3-0 Nagyrac - Szabadság 3-0, Rozgonyi II. — Nagyrac 3-3 (Büntetőkkel Rozgonyi II.) Továbbjutott: Rozgonyi 11. „B" Zrínyi I. - Tanács 1-0, Hevesi Zrínyi I. 3-0 Hevesi -Tanács 3-2 Továbbjutott: Hevesi „C", Rozgonyi - Zrínyi II. 6-0, Hunyadi - Rozgonyi 1-1, Zrínyi II. - Hunyadi 4-1, Továbbjutott: Rozgonyi Döntő: Rozgonyi -Rozgonyi II. 4-2, Hevesi - Roz- eonyi 3-0, Hevesi - Rozgonyi II. -0, Végeredmény: 1. Hevesi, 2. Rozgonyi 3. Rozgonyi II. Az atlétika négytusa versenyszámában az I. es II. korcsoport diákjai külön versenyt vívtak. Eredmények: I. korcsoport fiúk: 1. Péterfy tagozat 2. Hevesi 3. Rozgonyi leány: 1. Péterfy tagozat 2. Rozgonyi 3. Andreil<a Egyéni összetett: fiú 1. Siti Tamás (Péterfy) 2. Kiss György (Péterfy) 3. Horváth Zoltán (Péterfy) leány: 1. Teknyös Réka (Péterfy) 2. Dervalics Tünde (Péterfy 3. Berkes Dóra (Rozgonyi) ll. korcsoport: fiúk 1. Hevesi 2. Péterfy 3. Zrínyi leány: 1. Péterfy 2. Hunyadi 3. Szabadság teri Egyéni összetett fiú: 1. Gölecz Tamás (Hevesi) 2. Bingl Szabolcs (Hevesi) 3. Kna-usz Péter (Péterfy) leány: 1. Siti Eszter (Péterfy) 2. Petek Edina (Hunyadi) 3. Deák Anita (Péterfy) A hétvége sportja Szombaton (26-án) kettős kézilabda mérkőzés színhelye lesz az Olajbányász munkacsarnoka. Előbb az Olajbányász nó''l gárdája lép pályára, ellenfele a Goldberger csapata lesz. A találkozó kezdési időpontja: 14 óra. A női mérkőzés után 16,30 órakor lesz a Tungsram - Honvéd Szondy SE férfi mérkőzés, melyre — akárcsak a nőire - érdemes lesz kilátogatni. A biztos kieső helyen álló Volán Dózsa labdarúgó csapata 5 órakor a Szigetvár csapatát fogadja. Vasárnap (27-én) délután 5 órakor lesz az Olajbányász - Dorog NB. ll-es labdarúgó mérkőzés, amely egyúttal a mostani összecsapása lesz. Kanizsa - várospolitikai hetilap, megjelenik minden pénteken. Szerkesztő: Pék Pál. Tervező szerkesztő: Ferencz Gyó''ző*. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa. Ady u. 1. II. em. Pt. 74. Telefon: 06/93/12-305. A szerkesztőbizottság tagjai: Horváth Mária. Kápolnás Zoltán. Marton Györgyi, Tihanyi István. Kiadja a Zala Megyei Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Jakab Vilmos. Computertechnika: SZÜV, Zalaegerszeg. Nyomtatás: Zalai Nyomda. ISSN: 0865-3879. Nytsz:B/PHF/266/Z/1989. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dlj: egy hónapra 35, negyedévre 105, tél évre 210, egy évre 420 forint. Előfizethető a postahivatalokban és a kézbesítőknél. |