Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
72.27 MB
2021-01-13 15:52:28
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
867
1382
Kanizsa 1991. 027-030. szám július

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
III. évf. 27. SZ. 1991. júl. 5
r Szabadság Napján
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
lüfe Kanizsai „B
Ma
55
a
u
Ébredés
Álmot láttam, gyönyörűt.
Olyant, amilyenre sokezren várnak, lassan egy éve.
Képviselői beszámolón voltam (álmomban). Nyugdíjasokkal, fiatal házasokkal, tapasztalt munkásemberekkel telt meg a közeli általános iskola előcsarnoka (álmomban), ahova az önkormányzati testületbe általunk beválasztott, bizalmunkat (álmomban) továbbra is élvezd képviselő hívta választókerületének polgárait.
A jó hangulatú eszmecserén (álmomban) az önkormányzó beszámolt eddigi tevékenységéről, a korábbi ígéretek beváltásáról. Kikérte az adófizető városlakók véleményét (álmomban) a város fontos kérdéseiről, hogy a választókat képviselve hiteles állásfoglalást tudjon adni az elkövetkező bizottsági és közgyűlési vitákon.
Ezután a lakossági észrevételeket, javaslatokat, aktuális problémákat hallgatta meg (álmomban), elbeszélgetett az emberekkel mindennapi ügyes-bajos dolgaikról (szintén álmomban), s kérte őket, keressék fel, ha bármi segítségre, felvilágosításra szorulnak.
A következő beszámolóig jó egészséget kívánt a választóknak (álmomban), s megígérte, hogy érdekeiket továbbra is képviselni fogja.
Aztán felébredtem.
L. I.
Június 30-án ünnepelte az ország és így Nagykanizsa lakossága is a Magyar Szabadság Napját. Az MDF városi szervezete a „Búcsú" című programban egésznapos ünnepi megemlékezésre invitálta az állampolgárokat. A délelőtti cserkészavatást délután a Károlyi-kert mérsékelt érdeklődéssel kísért színes kulturális műsora követte, amelyben fellépett a helyi Tiborcz Jazz Quartett, az Erak-lin Táncklub, a Flacilor Ha-
gyományőrző Cigányegyüttes és a Dél-zalai Néptáncegyüttes* kísérőzenekarával, a Patkó Bandcval.
Kora este mintegy kétezren vettek részt a Deák téren tartott ökumenikus istentiszteleten, majd a Himnusz eléneklése után Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő emlékezett meg arról, hogy 46 év múltán újra szabaddá vált Magyarország. A Szózat akkordjainak felhangzása után a város
harangjainak zúgása közepette az ünneplők egy része a városi köztemetőbe, illetve a zsinagóga ydvarán lévő emléktáblához vonult, ahol egyaránt koszorúzással emlékeztek meg a II. világháború halottairól, s az el-hurcoltakról.
A szovjet megszállás hivatalos végét jelző kanizsai „Búcsú" bizonyára felejthetetlen marad a részt vevők
szamara...
(tihanyi)
Részvénytársasággá alakult a DOMUS
1991. június 1-i hatállyal részvénytársasággá alakult át a DOMUS Lakberendezési Áruház Vállalat, amelynek jogutódja 1,6 milliárd forint alaptőkével a DOMUS Kereskedelmi Rt. lett. A legnagyobb alapító tulajdonos - 83%-os részesedéssel - az Állami Vagyonügynökség. Ebből a földingatlanokért 150 millió Ft az érintett önkormányzatokat, köztük 13 millió Ft értékű részvény a nagykanizsait illeti. Tulajdonos
még az INDOSNEZ Pénzügyi Szolgáltató Kft. és az Állami Biztosító Rt., de az rt. mintegy 800 dolgozója is 1%-os aráryú, azaz 20 millió forint összegű részvényt jegyzett.
A részvénytársaságot a jövőben 7 tagú igazgatótanács irányítja. (ti)
Balaton-berényi adók
Telektulajdonosoknak szóló ismertetésünk a lap 5. oldalán
Július 5-tól 16 oldalas
MÜSORMELLÉKLET

1. A Deák téri ökumenikus istentiszteleten Szabd Bakos Szilárd celebrálja a katolikus misét. 2. Az istentiszteleten részt vevők egy csoportja.
U''-rdel András felvételei)
Európa express
KANIZSA
1V91. július 5.
A hátsó udvar
Nem tudom kinek ml jut eszébe a hátsó udvarról, nekem több minden. Tatán először a régi falusi házak, hol ezen a helyen volt az istálló, a disznóét, a baromfiudvar és a szemétdomb, Aztán a városi kis kertes házak képe rémlik fel, hol a hátsó udvarban volt a faház, a lomtár, Iparos embereknél pedig a műhely. Láthatjuk, hogy sem a falusi, sem a városi udvar nem a legkellemesebb hely a lakóknak.
Aztán eszembe Jutnak a/ olyan amerikai államok, mint Costu Rica, Ecuador, llondurus, Panama, azaz a „banán-köztársaságok". Ezekről ax országokról állítják, hogy Ok alkotják a* V$A hátsó udvarát, s bizony ez roftr a fentiekből is kiderül, hogy nem hízelgő jelző, A banánkóz-társaságokban a társadalom amerikai mértével mérve dúsgazdag milliárdosokból áll, akiké a politikai és gazdasági butulom, és a szegények milliós tömegeiből, akiknek a szegénysége nem amerikai mértével mérhető. Nyomorú-ságbun élnek, es esélyűk sincs a felemelkedésre.
Erről Jutott eszembe, hogy egyre többször hallani arról, hogy Európának 1$ van hátsó udvara, igaz még nincsenek nevesítve azok az államok, akiket ide kívánnak sorolni, de túl nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy kik tarthattuk Igényt erre a státuszra. A Jelöltek között ott vagyunk ml Is. Gazdasági szakemberek, politológusok figyelmeztetik a hatalmat nap mint nap, hogy nálunk Is kezd aggasztó méreteket ölteni a szegénység, és lassan elolvad a még kl sem alakult középréteg. Itt most nem a nagyburzsoázia kialakulatlansága miatt keil aggódni, hanem azért, hogyne szakadjon ketté a társadalom. Meg kell óvni a polgárt, megőrizni méltóságát, elősegíteni gazdagodását.
Mert senki sem szeret a hátsó udvarban élni, én sem.
liNllililllllllllllll^
DÉL-ZALAI HETILAP^^^_
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Szerkesztő: Horváth Krisztina Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft, és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. l ISSN 0865-3879 ^
....................... uhui mmii wi \mmmm
Mint Horváth Balázs, volt belügyminisztertől egykoron többször hallhattuk: a rendszerváltozás Magyarországon az önkormányzati választásokkal válik véglegessé. (Ezt az állítását később, «a választási eredmények ismeretében nem ismételte meg.)
Immáron Nagykanizsa megyei jogú városnak is megvan a maga, demokratikusan választott, legitim képviselő-testülete, melynek eddigi működése azonban némi kívánnivalót hagy maga után.
Eme hiányosságokat kiküszöbölendő, javasolnám (elsősorban a legtöbb képviselőt adó, így legnagyobb felelősséget viselő képviselőcsoport frakcióvezetőjének) az alábbi tanácsok megszív-lelését.
Tessék mondani messze van még az az Európa? Mert tetszik tudni, ha már mindenki annyira mondja, gondoltam én is nekiindulok. Annyit már megtanultam, hogy ott minden szép és jó lesz, csak még azt nem tudom, melyik vonatra szálljak. Mert hát a sok vonat közül egyik sem látszik olyan nagyon európainak. Vagy taA Ián mindegy is, hogy melyiken utazom, mind oda megy? Az is, amelyiken megkérdezik, milyen vallású, és egyáltalán igazi magyar vagyok-e, mielőtt felszállok, ha felszállhatok? Vagy az, amelyiken ezeket a fránya szegényeket, használhatatlan öregeket a lépcsőre rugdossák, hiszen ott is ki lehet bírni, hacsak a hosszú úton éhen nem vesznek? Vagy talán az, amelyiknek a mozdonyvezetőjét ütemes tapssal és virágcsokorral kell köszön-
„Utálom, ha liberalizmusra oktatnak demagógok..." -ács: Napi utálkozások 5. kötet 7. rész 1. fejezet
tenem, mert csak ő tudja az egy igaz utat? És ki ne felejtsem azt, amelyiken az önkéntes főkalauz fülkéinket néhány régi fülketulajdonosnak adományozza - legyen végre igazság felkiáltással -, hogy cserébe fő-főkalauz lehessen.
És még mennyi-mennyi hasonló vonat! Vagy csak rosszul láttam, és ezek ugyanannak a hosszú szerelvénynek a különböző kocsijai? Úgy lehet. De bármilyen hosszú legyen is ez a szerelvény, az ilyen vagonokba bizony csak kevesen férnek be, a többség ott toporog pont a mozdony előtt. Tessék mondani, hogy tud a vonat így elindulni Európába? De lehet, hogy megint én tévedtem, és ez a csodamasina nem is akar menni sehová, annak a néhány szerencsés utasnak pedig Európa a helyébe jön.
-ács
Praktikus tanácsok a kanizsai rendszerváltóknak
Ad egy. Ellentétben a választási jelszavakkal, váljon a közgyűlés pártcsatározások színhelyévé! Ne beszéljen senki krisztusi szeretetről és megbocsátásról, érvényesüljön a tálió elve: szemet szemért, fogat fogért: Ha a Parlamentben működik a szavazógép, működjön itt is! Tartalmától függetlenül le kell szavazni az ellenzék javaslatait!
Ad kettő. Ne engedjük meg a kisebbség diktatúráját! Nincs kisebbségi vélemény, a többség akarata mindenkire kötelező! (Megfelelő érvrendszer kölcsönözhető a marxizmus demokratikus centralizmus című fejezetéből.)
Ad három. Nem tartozik a választópolgárra, hogyan szavaz képviselője! Nem szabad, hogy egy törpe kisebbség által kikényszerített név szerinti szavazás zavart keltsen! Elégedjék meg mindenki a bizonyossággal, hogy a bölcsek köve a mi zsebünkben van!
Ad négy. Vesszen a marxizmus, éljen a liberalizmus!
-csák
[ KANIZSA ) 3
A városvédők nem pihennek
Beszélgetés Lovrencsics Lajossal, a Városvédő Egyesület elnökével
Június 20-án a fővárosban kitüntetések átadására került sor. A kitüntetettek között ott volt Lovrencsics Lajos, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnöke, a Magyar Hitelbank Rt. Nagykanizsai Igazgatóságának igazgatója is, aki a Városvédő és Faluépítö Egyesületek Szövetsége és a Magyar Televízió oklevelét, emlékérmét és a vele járó pénzjutalmat vette át.
A kitüntetés kapcsán banki hivatalában kerestük fel, ahol készséggel válaszolt kérdéseinkre.
- Milyen érzéssel vette át ezt a magas kitüntetést?
- Alapvetően úgy értékelem, hogy ezzel a kitüntetéssel a Nagykanizsán folyó értékmegőrző munkát ismerték el, amelyre a város és a városban élők büszkék lehetnek. Azt hiszem, mindenkinek jól esik, ha a közösségért, a közösség érdekében, nemes célokért tevékenykedik, és azt valahol, valakik egyszer elismerik. Úgy érzem, hogy csak azt tettem, amit lelkiismeretem, városszeretetem és a tisztesség tőlem megkövetelt.
- Milyen elképzelései vannak az Egyesületnek 1991-re, illetve a távlatokra vonatkozóan?
- Programunk három lényeges elvi kérdést és magatartást fogalmaz meg: 1. Feltárni mindazt az értéket, ami még feltárható, felújítható, megőrizhető. 2. Lehetőség szerint mindent eredetiben, az alkotó álmai szerint szabad és kell újjávarázsolni, hogy évtizedeken keresztül a város rangját, értékeinek megőrzését biztosítsa. 3. Változatlan erővel kívánunk mindenkit lelkesíteni arra, hogy segítsék tevé-
Az adományozásról sz616 oklevél.
{Erdei András felvételei)
kenységünket társadalmi munkával, esetleg készpénz biztosításával.
Ha e három elvet be tudjuk tartani, akkor lépésről lépésre megteremtődnek mindazok a feltételek, amellyel e csodálatosan szép munkát felelősséggel vállalni tudjuk.
- Milyen elvárásai vannak az Egyesületnek a városban működő államigazgatási, politikai és gazdasági szervekkel?
- Természetesen a város önkormányzata - amely Nagykanizsa gazdája is - minden jó elképzelést és gondolatot erkölcsi, és a lehetőség határain belül mérsékelt anyagi támogatásban részesít. Meggyőződésem, hogy a politikai pártok is segítő társaink lesznek azzal, hogy tagsági viszonyt létesítenek az Egyesülettel, de úgy is, hogy a városban felgyülemlett tapasztalatokat - amennyiben ránk tartoznak - továbbítják, s a gondok, problémák megoldásában is részt vesznek. Nagyon fontosnak ítélem meg a gazdasági szervezetek szerepét a feladatok végrehajtásában, anyagi eszközök és egyéb lehetőségek további nyújtásával. Biztos vagyok abban, hogy a vállalkozók zöme szintén partner lesz.
- Mit tartalmaz idei programjuk?
- A már átadásra került Széchenyi-mellszobron túlmenően tárgyalások folynak a Szomolányi-féle saroképület kupolájának nyugati és északi oldalán elhelyezni kívánt köztársasági és városi címerek elkészítése tárgyában. A címerek színes tűzzománc és nemesfém bevonattal készülnének, több mint egymillió forintért. Kiemelkedő feladataink között szerepel a Kossuth téren lévő Szentháromság szobor, amely 240 évvel ezelőtt készült és 1934 óta jelenlegi helyén van, felújítás nélkül. Két árajánlat szerint a munka 1,4-1,7 millió forint költséget jelentene, novemberi avatással. Egyesületünk foglalkozni kíván az Erzsébet tér újrarendezésével, amilyen mértékben a közvélemény, politikai kultúránk, emberi humanizmusunk indokolja, és amelyre anyagi forrásaink lehetőséget adnak. Még ez évben a Zala Megyei Levéltár megjelenteti a „Szabadságharc zalai honvédéi" című ki?
adványt. Mivel a zalai települések közül kimagaslóan Kanizsa adta a legtöbb honvédet a szabadságharcnak, ezen kiadványt 20 ezer forinttal támogatjuk. Foglalkozunk a nem restaurálható Török-kút múzeumba való vitelével, illetve hiteles másolatának későbbi elkészíttetésével; az Inkey-ká-polna tetőkupolájának felújításával és a Vár-kapu tervezési, kivitelezési feltételeinek megteremtésével is.
- Az elképzelésekhez milyen forrással rendelkeznek, s mit vár el a város szerveitől, a lakosságtól a célok megvalósítása érdekében?
- A Szentháromság-szobor kivitelezésének teljes költsége rendelkezésünkre áll, akárcsak a két címer költségének fele. Bízom abban, hogy a lakosság, a gazdasági szervezetek, a vállalkozók egy-egy konkrét feladathoz segítséget nyújtanak majd. Szeretnénk, ha számos jogi személy belépne Egyesületünkbe, s fakultatív, szabadon választható tagdíjjal nagyobb összegű támogatást biztosítanának, társadalmi munkák felajánlásával is. A lakosságtól is remélünk anyagi támogatást. Valószínű, hogy ezt alapítvány formájában indítjuk, a tagdíjbevételek növelése mellett.
Kérem mindazokat, akik e városban élnek, szeretik környezetüket, törődnek meglévő alkotásainkkal, legyenek segítőtársaink, hiszen a nemes elképzelések megvalósítása megyei jogú városunk rangjának emelése mellett, mindnyájunk örömét is szolgálja.
(tihanyi)

Lovrencsics Lajos a Városvédő Egye sülét elnöke a napokban kapott kitüntetéseivel.
Torgyán József győzelme után a kanizsai kisgazdáknál
küldöttek a teljes vezetés megújítása mellett döntöttek. Elnökjelöltként hárman kerültek szóba, de mivel Zsíros Gézát leszavazták, Nagy Ferenc József pedig elállt a jelöléstől és elhagyta a helyiséget, egyedül Torgyán József maradt elnökjelölt. Az országos ellenőrző bizottság beszámolója a párt rendezetlen pénzügyeit taglalta.
Szőke István a továbbiakban az órákon át tartott választásról tájékoztatott, amelynek végén kiderült, hogy dr. Torgyán József a 499 érvényes szavazatból 358-at szerzett, s pártelnök lett. Az 5 alelnök: Simon Tamásné, Cseh Sándor, Kávássy Sándor, Dragon Pál és Gerbovits Jenő. A főtitkár Németh Béla, helyettese ifj. Bélafi Antal és Gyimóthy Géza; pártigazgató dr. Bölöni Béla, főügyész pedig dr. Bernáth Balázs lett. Megválasztották az ellenőrző, fegyelmi és oolitikai bizottságot is. A nagy-
választmányi ülésen kiderült, hogy Ómolnár Miklós volt főtitkár helyettes, a párt szóvivője valójában nem volt tagja a pártnak (nem volt nyilvántartva), nem fizetett tagdíjat, s bár valahonnan sebtiben szerzett egy tagkönyvet, az ülésről kirekesztették I
A késve érkezett kanizsai szervezet fiatal elnöke, az agilis Paál Sándor elpanaszolta, hogy három diplomájával - párttagsága és elvhűsége miatt - már hónapok óta nem tud elhelyezkedni Nagykanizsán, s a Balaton mentén vállalt fárasztó kikötőmesteri munkát, amely erősen gátolja kanizsai pártmunkájátl...
Az ülésen meghívottként jelen volt Barlal György, a POFOSZ városi szervezetének elnöke is, aki az állami tulajdon zavaros működését, a kárpótlási törvény buktatóit, a politikai foglyok és üldözöttek kártérítését, a jelenlegi pár-
tokba beépült volt pártállami elemek leleplezésének szükségességét ecsetelte, közölve azt is, hogy a POFOSZ a jövőben - az országos irányzatnak megfelelően - szoros együttműködésre törekszik az FgKP-vel.
A tagok néhány érdekes hozzászólása - a párt belső egységének megteremtése; a rendszerváltás következetes és gyors végrehajtása; a gazdasági élet szétzilálódásának megakadályozása; országos pártlap létrehozása; a taglétszám jelentős növelése; különböző helyi bizottságok alakítása - után Szőke István zárszavában hangsúlyozta, hogy az eddigi „csendet" a párt „erős hangja" váltja fel, s a három év múlva sorrakerülő választásokig az FgKP-nek az ország legerősebb, kormányzásra képes pártjává kell válnia - a nemzet, a magyar nép felvirágoztatása érdekében.
(tih-l)
Július 1-én este a nagykanizsai Városháza alagsori tanácskozó termében tartotta meg szokásos havi összejövetelét a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt városi szervezete. A gyűlésen erősen érződött a nyári dologidő: a 80 tagból mindössze 14-en(!) jelentek meg.
A téma természetesen a június 29-i, a Budapesti Testnevelési Egyetemen megtartott nagyválasztmányi ülés volt, amelyről a Kanizsán élő nyugdíjas, Szőke István megyei pártigazgató - a 11 fős zalai küldöttség egyik tagja - számolt be részletesen. Elmondta, hogy Nagy Ferenc József elnök bevezető beszédében felhívta a megjelent 519 küldött figyelmét dr. Torgyán József társelnök kétséges politikai feddhetetlenségére - megszegve ezzel a június 21-én aláírt vezetői megállapodást, amelyen a párt vezetői ígéretet tettek arra, hogy tartózkodnak a vádaskodástól. Torgyán József „paprikás" válaszában közölte, hogy Nagy Ferenc József és megalkuvó vezetőtársai a pártot kiszolgáltatták az MDF érdekeinek. Ezután a /-
Sorsunkat közvetlenül érintő bölcselkedések nem születhetnek a demokrácia említése nélkül. Pedig lassan már a szó hallatán is kiütést kapunk és szó szerint „kiütve" érezzük magunkat.
Szemellenzős múltunkból eredően vörös hályog leple alatt valami egészen másról ábrándoztunk népuralom ürügyén. Naivan azt gondoltuk, hogy a pro-letáriátus hatalmát hipp-hopp varázsszóra átlopjuk tíz (tizenöt) milliónyi profi(t) szemléletű magyar patriótához. A Fórum ez irányú bűvészmutatványa kissé félresikeredett, így egyénileg és kollektíván, hiszékeny honpolgárhoz illően (k)hoppon maradtunk.
Azóta is demokráciától fő fejünk, saját tulajdonú diónkat törhetjük a megoldáson. Közben kapjuk a pofonokat jobbról és balról, fentről és lentről, sőt néha középről is. Teljesen közömbös melyik oldalon állunk. Benne vagyunk a kutya - akarom mondani - a demokrata-szo-rítóban. Rá kell döbbennünk, hogy ezt az övön aluli ütésekkel tarkított menetet, fájdalom! nekünk kell végigjátszani. Fontos szempont, hogy a küzdelem „diliflepnisek kizárva" jelszó alatt, jelenben a jövőért folyik. Ne kedvetlenítsen el bennünket, hogy kondipénz helyett úgy a tandíjat, mint a belépőt külön bejáratú mellény zsebünkből Start-hitelként nekünk kell finanszírozni. Néha felvillanyozódunk a Nyugatról begyűrűző és a Keletre erőltetett menetben kigyűrűző konvertibilis reménysugár láttán. Áldásos hatását azonban csak ideig-óráig érezzük. Ez kevés a talponmaradáshoz, még kevesebb az elinduláshoz. A kormány időnként átveszi a fék szerepét, amelynek következtében akadályjelző
Szorítóban
táblák között bukdácsolunk. Tovább fokozza a problémát a jogász az ász, történész az ész érvek erőteljes hangsúlyozása.
Sok egyéb más mellett helytelen az a felfogás is, hogy amiről nem veszünk tudomást, az nem is létezik. Ilyen körülmények között még, ha profik lennénk is - de nem vagyunk, legfeljebb az újrakezdésben - csak idő kérdése, hogy egy jól irányzott bokszütéstől, vajon ki tudja hányadszor(?) ismét padlóra kerüljünk. Testtartásunkat vizsgálva még rugalmatlan tudattal is könnyedén felmérhetjük, hogy ellentmondásos figuránk kissé Nyugatra tolódott (19)''45 fokos szöge,! bezárva Kelet felé. Ily módon rendkívül nehéz lesz az elrugaszkodás. Amíg a népi bizalomtól és a FI-DESZ-narancstól duzzadó lelkületű bíró ránk számol, látszik némi remény a helyzetváltoztatás pozitív lehetőségeit latolgató elmélkedésre.
Először is viharos intenzitással vegyük számba padlóra kerülésünk okait annyiban, hogy mégegyszer ugyanazon cselnek ne dőljünk be.
Továbbiakban, tisztánlátásunkat igazolandó alapelvként fogalmazzuk meg, hogy a türelmes és cselekvő bizakodás félgyőzelemként, a tétlenség közömbösséggel párosulva a veszteség melegágyaként definiálható.
Vegyük észre, hogy ebben a küzdelemben szükség van müzlitől és csirkenyaktól izmosodó, testi és lelki erőnk teljes kiaknázására. Fogadjuk el fő szempontként; inkább lássuk naponta a
polgármester úr hátát, vagy a keleti határról integető Szását, mint egykor rég KMK elleni bizonyítékul kiváltott munkakönyvünket.
Figyelő félszemünket edzőnkre vetve biztosítsuk őt arról, hogy ebben a menetben a törülköző kizárólag a lengetés tárgyát képezi. Bedobni legfeljebb a nemzeti szennyesbe jogos, erősen bízva a gyorstisztításban.
Szabad választás lehetőségével élve, legyen erőnk és bátorságunk az inflációgerjesztő játékszabályok módosítását, ha a szükség úgy hozza bíró-edző cserét kikényszeríteni.
Centrális kérdésként kezelendő a vagyonként felhalmozódott háromszínű bokszkesztyű készlet reprivatizálása. Tud- '' nivaló, hogy anno a mi tulajdonunkban leledzett, amíg önkéntesség, fokozatosság elve alapján nem kollektivizálódott.
Költségtakarékosság jegyében két tü- '' körlap segítségével végezzük el demokrata személyiségünk napi átvilágítását. Ha szembesülés során szembekötösdi (t=p) játékra érzünk erős késztetést, ne habozzunk; azonnal szólítsuk fel magunkat a lemondásra.
Végül, és itt! utolsósorban: talizmánként őrzött emberi méltósággal, imára kulcsolt kézzel, kollektív érdek által vezéreltetve mormoljuk el a „Talpra magyar..!"-t és fogadjuk meg a poéta tanácsát. Soha nem volt ennyire jog- és időszerű az invitálás „hí a haza!/ Itt az idő, most vagy...l"?
Kívánom valamennyiünknek, hogy néhány év múlva érdem szerint adhassuk át mi magunknak a Haza- és Életmentő Emlékérem kitüntetést! Ámen.
Bicsák Erzsébet
v
Adózási tervek a Balaton-parton
Balatonberény
1991. július 5. ||í KANIZSA 5
Sok kanizsai lakosnak a Balaton déli partján Balatonberény és Balatonfenyves között van nyaralója, hétvégi háza. A tulajdonosokat bizonyára érdekli, hogy a térség önkormányzatai - Balatonberény, Balatonmária, Balatonfenyves -milyen helyi adók bevezetését tervezik, hogy saját bevételeiket növeljék. A Kanizsa újság az elkövetkező három héten keresztül ismertetni fogja a fenti települések képviselő testületeinek adózási terveit.
Az alábbiakban Balatonberény Polgármesteri Hivatalának elképzeléseit ismertetjük a helyi adózásról._
Általános rendelkezések |
Köztudott, hogy a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 48. paragrafusa alapián, 1992. január 1-től hatályát veszti a telekadó, házadó, nem lakás céljára szolgáló építmények adója, a gyógy- és üdülőhelyi díjról szóló PM. rendelet, a telekhasználat és igénybevételi díj, az út-, közműfejlesztési hozzájárulás. A fenti rendeletek megszüntetésével kerül bevezetésre a helyi adóztatás. A település elemi érdeke, hogy bevételi forrásaikat növeljék, ez pedig 1992-től csak a helyi adóztatás be-vezetésével érhető el._
| Építményadó |
Adóköteles az önkormányzat - Balatonberény - illetékességi területén lévő lakás és nem lakás céljára szolgáló épület. Az építményadó alkalmazásában az építményhez tartozik az építmény rendeltetésszerű használatához szükséges - a település rendezési terviben előírt lakóövezeti 91)0 ml, és üdülőövezeti 550 m nagyságú földterület.
Sokasodnak a Jugoszláviából érkező hírek. A napokban magam is lent jártam a lete-nyei határátkelő innenső és túlsó oldalán. Kérdéseimre azonban majdnem mindenkitől elutasító választ kaptam. Az ottaniak válsággal kapcsolatos felfogásáról egy hercegovinai kamionsofőrtől annyit azért megtudtam, hogy a legtöbb ember kivárásra rendezkedett be. A döntések felülről jönnek, és mivel az erővonalak
Az adókötelezettség az építmény valamennyi helyiségére kiterjed, az építmény rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül. Kivétel az épülethez tartozó - mezőgazdasági célra, illetve szerszámok elhelyezésére szolgáló - kiegészítő helyiség.
Az adó alanya az, aki a naptári év első napján az építmény tulajdonosa. Ha az'' építményt az ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, a tulajdonos és a vagyoni értékű jo^ gyakorlására íogosult sze-mely megállapodása szerinti személy - megállapodás hiányában a vagyoni értékű jog jogosultja az adó alanya. Több tulajdonos esetén a tulajdoni hányadok arányában adóalanyok.
Mentes az adó alól a szükséglakás, valamennyi lakás esetében a bejelentett családtagok - egyenesági hozzátartozók - után személyenként 25 m , a szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi, illetőleg a nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiség, a.műemléképítmény, az egyházi tulajdon, a rendház, zártkerti és kültelki présházak.
A fizetendő adót 20 százalékkal kell csökkenteni, ha az építmény falazatának anyaga vályog vagy fa, ha az építmény közművesítése a községben található összes közműhöz viszonyítva részleges, ha az építési idő óta több mint 50 év telt el. Az adóköteles alapterület 50%-át az adó megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni, ha magánszemély lakása, üdülője, gépjármű, vízijármű tároloja, feltéve, hogy a helyiséget ténylegesen ilyen célra használják.
Amennyiben az adóalany a felsorolt építmények valamely
nem tiszták, nem lehet igazán „drukkolni" senkinek. A kamionsofőr is megpróbál nem odafigyelni a történésekre, bár a rádiója állandóan szól és kocsiját 40 km-ként megállítja a milícia helyi képviselője. A tolmácsul szegődő kanizsai Belasics Ferenc a napokban többször is megfordult szomszédunk útjain. Ő is alátámasztja a kamionsofőr állításait, noha megjegyzi a jugoszlávok szűkszavúságának fő
helyiségében vállalkozási tevékenységet folytat az adókedvezményre való jogosultságot a helyiség tekintetében elveszti. Az adókötelezettség a használatbavételi, illetőleg a fennmaradási engedély kiadását követő év első napján keletkezik. Az adókötelezettség megszűnik az építmény megszűnésének utolsó napján. Az építmény használatának szüneteltetése az adókötelezettséget nem érinti, fia. adó alapja az építmény m -ben számított alapterülete. Az adó évi mér-téke 200 Ft/mz.
I Telekadó I
Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő beépítetlen belterületi földrészlet. Az adó alanya az, aki az év első napján a telek tulajdonosa.
Adómentességet élvez az építési tilalom alatt álló telek a tilalom ideje alatt, közhasználatú közlekedési tevékenységet végző adóalany. Az adó alapja a telek m -ben számított területe. Az adó mértéke 5 Ft/m /év._
Idegenforgalmi adó
Adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt, aki nem állandó lakosként tartózkodik az önkormányzat illetékességi területén 48 órát meghaladóan.
Adómentes, a 18. évet be nem töltött magánszemély, az egészségügyi és szociális intézménybe beutalt, a felsőoktatási hallgatói jogviszony alapján itt tartózkodó, a munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alap-jan vagy vállalkozóként az önkormányzat illetékességi területén tartózkodó magánszemély. Aki az önkormányzat illetékességi területén lévő üdü-
oka mostanában az „ellenfél nélküli" félelem, hisz a jelenlegi helyzetben senki nem tudhatja, mikor és hol robbannak ki összeütközések a helyi milíciák és a hadsereg alakulatai között.
Az élelmiszerboltok nagy részét üresen találjuk. A felvásárlási láz megtette hatását. Mindebből leszűrhető, a lakosság a válság elhúzódására számít.
Ducza István a székesfehérvári Vip-Sped Transport Kft. sofőré Horvátországon keresztül Macedóniában járt. Elmondta, útján végigkísérte a helyi milícia ellenőrző tevékenysége. Vele együtt ellenőrzés alá kerültek a zágrábi,
lő tulajdonosa vagy bérlője, illetőleg a tulajdonos vagy bérlő hozzátartozója.
Az adó alapja a 48 órát meghaladó megkezdett napok száma.
Az adó mértéke a község Petőfi, Kossuth, Szabadság, Dózsa, József A. utcáiban 20 Ft/fő/nap. A község többi utcáiban 30 Ft/fő/naj).
Az adó beszedésére kötelezett: a fizetővendéglátó szálláshelyeken fogadott vendég után járó adót a szálláshelyi díjjal együtt a szállásadó, illetőleg a közvetítésre jogosított szerv. Az idegenforgalmi adót az adóbeszedésre kötelezett akkor is tartozik befizetni, ha annak beszedését elmulasztotta._
Kommunális adók
Kommunális adókötelezettség terheli az adóalanyok közül a vállalkozókat. Az adó alapja az önkormányzat illetékességi területén működő adóalany által helyben foglalkoztatott személyek átlagos statisztikai létszáma. Az adó évi mértéke a statisztikai létszámra vetített 2000 Ft/fő.
Az önkormányzat javára teljesítendő adót a fonyódi OTP (3999-98019)-nél vezetett 793-396865-0859 számú számlára kell befizetni.
A helyi adók bevezetésének évében (1992) az építményadó telekadó egyszerre szeptember 15-ig fizethető be késedelmi pótlék nélkül.
Végül szeretném megjegyezni, hogy a tervezet ismertetése nélkülözi a teljességet, csak a legfontosabb kérdésköröket emeltem ki. A teljes szöveg olvasható Balatonberényben a Polgármesteri Hivatalban. (Balatonberény, Kossuth út 12.)
J. L.
ljubjanai és maribori autók is, amelyek utasait alaposan megmotozták. Bár a motozásból neki is kijutott, inkább azt említi, hogy a dalmát falvakban rengeteg felfegyverzett civilt látott, akik úgy tűnik komoly védelemre rendezkedtek be házuk táján.
A Jugoszláviába való utazásainkat egyelőre még fontolóra kell vennünk. Ha valaki vásárlás céljából mégis kiutazna - a helyi határőrség képviselője szerint -, a legjobb amit tehet, hogy ne utazzon a határtól 15-20 km-nél távolabbra.
Hercz Gábor
A Jugoszláv határ mentén...
Délen a helyzet még helytelen
Zfír zűrt követett... ~ Bementünk az alagútba... - Drágaság a köbön... - Minden jó, ha a vége jé!
Három nap Ausztria és Itália földjén
6
........i
KANIZSA
1991. julius 5.
A székesfehérvári Odüsszeusz GMK vállalkozásában, a kanizsai MÁV Kodály Zoltán Művelődési Ház szervezésében június 21-én, pénteken reggel 7 óra tájban 37 nagykanizsai, városkörnyéki és székesfehérvári utassal, 2 fehérvári „pilótával" és 1 fehérvári „stewardessel" a fedélzetén a kanizsai KÖGÁZ-parko-lóból gördült ki szintén fehér-
vári társasgépkocsink a tarvi-sioi és velencei kirándulásra.
Ekkor már túl voltunk a kétszeri -június 7-8-i és 14-15-i indulási időpont csúsztatáson és Liza „madam" útikalauzunk azon váratlan, friss bejelentésén, hogy közbejött olasz szállásprobléma miatt kétnaposra tervezett kirándulásunkat közel háromnaposra alakították át, változatlanul 2900 forintos áron, amely miatt a Kodály igazgatónőjén keresztül szükségessé vált a családtagok expressz értesítése a programtolódás miatt.
Zalaegerszegen újabb zűr jött. A Hevesi színháznál 3 utas helyett csak 1 volt jelen, két zalaszentgróti jelentkező hiányzott. Közel egy órás eredménytelen várakozás után indultunk el Körmenden át a választott magyar-osztrák határállomás, Rábafüzes felé. Itt újabb „balhé" jött: egy nyugdíjas kiskanizsai asszony nem találta útlevelét. Hiába könyörgött, a sajnálkozó magyar határőrök nem vállalhatták a későbbi bonyodalmakat, s ezért leszállították könnyező útitársunkat.
A kellemes időben tovább robogtunk Ausztria festői tája-
in és patyolattiszta falvain keresztül, mígnem nagy durranás, zökkenés és lassítás jelezte, hogy defektet kaptunk. A busz jobb hátsó kerekének köpenye repedt szét darabokra, s csak a soros gépkocsivezető lélekjelenlétén múlott, hogy „simán" úsztuk meg az esetet. A 45 percen át tartó kerékcsere után az - osztrákolasz határon „bombameglepe-
tés" ért bennünket: felbukkant a kiskanizsai néni, s boldogan újságolta, hogy a rábafüzesi határállomáson holmijai között megtalálta útlevelét, s egy magyar busz illetékeseinek jóvoltából utolért bennünket...
Az első úticél Itália földjén Tarvisio volt. Az óriási hegyormok völgyébe épült szép olasz város bőrillatos bazárjában fél Európa nyelvei keveredtek. Németek, lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok és más nemzetiségek képviselői jártak-keltek a pavilonsorok között, ahol az árusok „Bonjorno" és „Grazia" megnyilvánulásai, áru- és 180-250 márkás árajánlatai hangulatos kavalkádott mutattak. Valamit azonban megfigyeltem: a különböző árnyalatú barna bőrkabátokat alig vásárolták a turisták - valószínűleg a bérből, fizetésből és nyugdíjból élők pénzhiánya miatt, valamint igazolódni látszottak a bőrkabátok gyenge minőségéről elterjedt kósza hírek.
Néhány órás csellengés után indultunk el kora este Velence felé. Folytatódott a látványok sorozata, miközben bementünk az alagútba, kimentünk az alagútból... Utunk során mint-
egy harminc remekül kiképzett 300-2600 méteres osztrák és olasz alagúton robogtunk át! Az éjszakát egy Velence előtti autós pihenőben, az autóbuszban töltöttük el, az ülés támláját hátraengedve, párnával és takaróval felszerelkezve.
Kirándulásunk második napján hajnali fél 6 órakor volt ébresztő. Tisztálkodás, a hazaiból álló reggelizés, majd rövid utazás után Földünk egyik legszebb ékszere, a lagúnák és gondolák városa, Velence (Ve-nezia) következett. Néhány perces gyaloglás, félórás vízibuszos utazás után értünk a Szent Márk térre, ahol a kedves, szelíd galambok százai lesték és csipkedték a turisták alamizsnáit. A bazársoron, az üzletekben „köbön" volt a drágaság, főleg a mi forintunkhoz viszonyítva. Egy gombóc fagyi 60-70, egy presszókávé 120-140 forintba kerül itt. A komolyabb ajándéktárgyak szinte megfizethetetlenek. A Szent Márk templom megtekintése után a Do-ge-palota pénztáránál 8000 lírát, azaz mintegy 500 forintot kellett a belépőjegyért fizetni!
A buszunkhoz való délutáni visszatérés újra izgalmakat hozott, ugyanis a létszámellenőrzés során 3 útitársunk hiányzott. Közel félórás késéssel érkezve felháborodva közölték, hogy a vízibusz forgalomirányítója lehúzta előttük a korlátot, s így gyalog kellett nékik utolérni bennünket...
Az éjszakai szálláshely Velencétől 60 kilométerre^),
nyugatra volt. Egy hatalmas kempingben jól felszerelt téglamotelekben helyeztek el bennünket. Itt két ifjú útitársunk ideiglenes eltűnése borzolta a kedélyeket (később kiderült, hogy a szupermarketben vásároltak), de a fárasztó két nap után édes volt a pihenő...
Társasutazásunk harmadik, ráadás-napjának délelőttjén az égető napsütésben a kemping homokos strandján a fiatalok bemerészkedtek az Adria 21 fokos vízébe, az idősebb korosztály egy része napozott, másik része pedig az árnyékban távolról figyelte a strand forgatagát. Aztán délben indulás hazafelé, a Rosapineta-kemping, Velence, Udine, Tarvisio, Klagenfurt, Graz, Gles-dorf útvonalon - néhány rövid pihenő közbeiktatásával.
Kirándulásunk utolsó órájában azon izgultunk, hogy két ifjú borsfai útitársunk Kanizsán elérje a 22.10 órakor induló távolsági járatot. Csupán egy percen múlott, hogy még az éjszaka beállta előtt simán hazaérhettek...
,.Minden jó, ha a vége jó!" - idézte fel mellettem egyik útitársam a régi magyar közmondást. Igaza volt, hiszen, ha visszagondolok a plusz egynapos „ráadásra", a kitűnő időjárásra, a magyar, osztrák és olasz határőrök, vámosok „aranyos" viselkedésére, a sok-sok szép élményre, s a szerencsés visszatérésre - mindezek feledtetni tudták a kirándulás bosszantó intermezzóit.
T. I.
Festői táj Ausztriában.
Napozók és fürdőzők ui Adria olasz partján.
1991. július 5,_
Balatoni meglepetések
lt KANIZSA )
Csak semmi pánik, néhány szem nyugtató és végre elkészül a család, és irány a Balaton. Hétvége, csúcsforgalom. Újgazdagék legszívesebben lesöpörnének az úttestről, mert útban vagy a keleti autó csodáiddal, mert igenis: „Útban vagy te kis tetű" üvölti valaki a szentgyörgyi elágazóban. A Trabantos lecsorog az útpadkára, lesütött szemmel lesi gyermekei arcát. Végre megérkezel. Irány a part, az első talponálló egy jó pofa sörre, mert az úton ért sérelmek gombócait gyorsan le kell nyelni.
Friss csapolt sör
- Bocsánat kisasszony! -szól valaki az első sorban ha kérhetném szíveskedjék nem összeöntözgetni a maradékot, inkább várnék még, amíg a frissen csapolt habja leülne...
- Maga viccel - szól a ki-
A Polgármesteri Hivatal Településellátási és Fejlesztési Osztálya - eleget téve az önkormányzat elvárásának - még az elmúlt hónap közepén kérdőív közreadásával fordult Nagykanizsa lakosságához, hogy június 23-ig nyilvánítson véleményt a városi piac jövőbeni elhelyezéséről és üzemeltetéséről.
A kérdőív két változatot tartalmazott. Az első változat szerint a piac - rekonstrukcióval, vállalkozók és őstermelők anyagi hozzájárulásával, a jelenlegivel szemben másfajta (kft., bérlet stb.) üzemeltetési formában - jelenlegi helyén és szervezeti felépítésében ma-
szolgáló - vagy napszúrást kapott vagy egyéb beütései vannak? Mit gondol, lopom én a pénzt?! Ha nem tetszik, akkor igyon nyolcvanért üvegeset!
Amíg a sorodra vársz, van időd körülnézni
- Igyál kisfiam! - szól nevetve a huszonöt év körüli apa. Az ötéves gyerek gyakorlott mozdulattal emeli szájához az üveg sört.
-Az apjára ütött! Frankó srác! - magyarázza a körülötte ülőknek. - Múltkor az anyját is az asztal alá itta!
Az asztaltársaságban valaki nemtetszésének ad hangot, de az apa belefojtja a szót.
- Kuss! - Te dupla senki, tűnj el a semmibe, amíg nem késő! Ez az én fiam, és azt iszik, ami jólesik neki.
_A parton_
Végre vízközeiben. A gye-
radna. A második alternatíva a Volán autóbuszpályaudvar mellett, kizárólag vállalkozói alapon megvalósuló beruházásként, valamennyi piaci funkciót ellátva - egyidejűleg a jelenlegi élelmiszerpiac felszámolásával, és annak egyéb kereskedelmi központként történő fejlesztésével - képzelte el a 4500 négyzetméter területű fedett vásárcsarnok és a 6000 négyzetméter üzlethelyiség megépítését.
A közvéleménykutatás eredményéről dr. Horváth László-né, a TEFEJO csoportvezetője a következő tájékoztatást adta:
- A kérdőíveket a város négy helyszínén - Polgármes-
rekek rohannak a vízbe. Nincs hatalom, ami megállítaná őket. Vagy mégis? Egy anyuka kimért, ellenvetést nem tűrő hangon oktatja fiacskáját a szomszédos pléden.
- Petike, neked tudomásul kell venned, hogy te más vagy. Több vagy, mint ezek a vásott gyerekek. Anyuka, apuka mindent megadott neked. Nézz végig magadon, arany nyaklánc, arany karkötő, arany gyűrű. Látsz valakin még ilyesmit? Ugye nem? Ha megjön apuka, akkor együtt bemegyünk fürdeni.
A vézna fehérbőrű gyerek talán nem is hallja anyja intő szavait, csak a távolban az önfeledten játszó korosztályát figyeli. Néhány perc múlva megérkezik az apuka tetőtőltalpig aranyban és az „aranyos" család elindul a vízbe.
Fillérek és forintok
Mi magyarok rég megszok-
teri Hivatal előtt, piacon, kiskanizsai ABC-nél, Hevesi ABC-nél - osztottuk ki és ugyanott urnákba gyűjtöttük be. Az 1000 darab kérdőívből 634 darab érkezett vissza értékelésre, amelyből 609 darab volt érvényes. Az első variációra 78, a másodikra pedig 531 fő szavazott, s így a közvéleménykutatásban résztvevők 74 százaléka a második változatra voksolt. Mivel a június 24-i önkormányzati közgyűlés is egyetértett a lakosság javaslatával, osztályunk hamarosan elkészíti a pályázati kiírást a Volán autóbuszpályaudvar melletti új piac terveire. (tlh-i)

tuk, hogy nem illik kicsinyesnek lenni, mert rendkívüli hátrányokkal jár. Csak ez a francia nem érti, hogy miért nem kapja vissza a visszajárót. Kézzel lábbal magyarázza, hogy kevés, amit visszakapott. Nem érti és még nem tudja, hogy nálunk a fillér már nem fizetőeszköz, csak van. Mert egyszerűen itt maradt a mi bosszantásunkra.
- Niksz fillér! - ripakodik rá az újságos. Jó lenne, ha odébb állnál, csak fenntartod az embert. Ha csóró vagy, ne vegyél újságot, maradj otthon.
így értékelődik le a forintunk és a híres vendégszeretetünk.
Egy vélemény |
Francz Kramler osztrák vegyeskereskedő:
- Magyarország drága a szolgáltatások színvonalához mérten. Itt mindenki gyorsan akar meggazdagodni. Pedig ez nem jó üzleti szemlélet. Néha az az érzésem, hogy az embert ki akarják rabolni. Az étteremben szemrebbenés nélkül csapnak be, s ha szólok, a hátrányait a kővetkező napon már érzem. Késve szolgálnak ki, a leves hideg, a sör enyhén szólva állott.
És sorolja, és sorolja a híres vendégszeretetünk vadhajtásait.
-sery-
Júliustól jobban megéri!
Hetente 32 oldalon 16 oldalas MÜSOR-MELLÉKLET-tel
a Kanizsa!
Ne feledje: Ez az ön lapja is!
Fizessen elő a KANIZSÁRA!
A lakosság véleménye alapján:
Uj helyre kerül 3 kanizsai piac
8 KANIZSA . L d 111! júliu ! 5.
Puchheim vendége volt a kanizsai Pedagógus Női Kórus
A puchheimi Harmónia férfi kórus májusi nagykanizsai látogatását viszonozva, június 20-a és 24-e között németországi partnervárosunkban vendégeskedett a 10 éve működő női kórus.
Reggeli napsütésben indultak az énekesek a fehéren szikrázó havas hegyormok közötti útra, és viharos nyáreleji záporban érkeztek a München melletti Puchheim-Ortba.
A szívélyes fogadtatás, a vendéglátók kedves közvetlensége percek alatt feloldotta a hosszú út okozta fáradtságot. A közös vacsora vidámsága, a vendéglátók és vendégek rögtönzött baráti koncertje mindenki számára emlékezetes maradt.
Az utazás másnapján - 21-én - a kanizsai énekesek Puchheimmel ismerkedtek, majd a polgármester fogadásán vettek részt a városháza tanácstermében. Délután München nevezetességeivel ismerkedtek, melynek során a legnagyobb élményt a képtár, az Alte Pinakothek csodálatos gyűjteményének megtekintése jelentette. Sajnos sürgetett az
idő, mert este Puchheim-Ort 700 éves templomában ünnepi hangverseny várt a kórusra.
A szép és kiváló akusztikájú templomot megtöltötte a hallgatóság. A Harmónia kórus és az egyházközség elnökének köszöntője után a helyi férfikar, majd a kanizsai női kórus énekszámai következtek. A kanizsai együttes lírai szépségű, tónusokban gazdag, tiszta és lágy hangzású műsorszámai közül is a nagyszerűen megszólaltatott Bárdos Echoja magával ragadta a hallgatóságot. Templomban igazán ritkán hallható az, ahogyan ott a közönség tapsa felcsattant. A hangversenyen Serfőzőné Hor-setzky Márta lendületes és magabiztos dirigálásával az énekkar nagyszerű teljesítményt nyújtott, ami csak az érett kórusokra jellemző.
A hangveísenyt követően az éjszakába nyúló vacsorát a baráti közvetlenség és vidámság jellemezte.
Szombaton kellemesen napos időben a járási székhelyre Fürstenfeldbruckba utazott a kórus. A város mellett Európa egyik legnagyobb, pompázato-
san szép barokk székesegyházat tekintették meg, majd ismét Puchheim következett, ahol a két éve működő korszerű és otthonos idősek házában adtak hangversenyt.
És este újabb koncert. A város modern általános iskolájának auláját közel ötszáz érdeklődő töltötte meg. Az előző napi sikeres hangverseny hatásos propagandának bizonyult.
A helyiek szerint ekkora közönség hangversenyt még nem tisztelt meg, mint a partnerváros énekeseinek ismételt bemutatkozását.
A hangversenyen a helyi férfi kórus fellépését követően kellemes meglepetést nyújtva Puchheim kamarakórusa mutatta be programját. Ezután városunk női kara foglalta el
a pódiumot, és a közönséget magával ragadva repertoárjuk legszebb számait színesen, felszabadult vidámsággal, virtuóz váltásokkal magabiztosan mutatta be.
Eredménye: véget nem érő vastaps és ünneplés.
Bár a másnap kora reggeli indulást tervezgetve gondolatban már Kanizsán járt az együttes, mégis jóval éjfél után érkeztek haza vendéglátóikkal a koncertet követő bankettről.
A kórusból sokan megállapították, hogy a bajor vendéglátás és vendégmarasztalás a miénken is túltesz, összegezve: Emberi kapcsolatokat kialakító és erősítő szép út volt. Nagykanizsa közelebb került Puchheimhez.
Zsoldos Ferenc
Alkotók házon kívül
Megalakulása óta az Ifjúsági Ház adott otthont a Kanizsa és Környéke Alkotói Egyesületének. Itt tartották üléseiket, baráti és családi összejöveteleiket, itt rendeztek számos nagy sikerű kiállítást, és itt dolgozhattak jól felszerelt műhelyükben. Rohrböck Jenő fafaragó, az egyesület elnöke jelenlegi helyzetükről nyilatkozott a KANIZSÁNAK:
- Június 24-ével, amikor a ház megszűnése végleg eldőlt, az utolsó reményünk is szertefoszlott. Így soronkövetkező összejövetelünk ideje és helye egyaránt kérdéses. Helyet még csak kapnánk összejöveteleinkhez, netán kiállításokhoz, hiszen a HSMK és más
intézmény is felajánlotta segítségét, de ez nekünk kevés, ha közben alkotni, dolgozni akarunk. Gondjaink megoldására konkrét ígéret még sehonnan sem hangzott el. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egyesület léte forog kockán. Ezért kértem nyilvánosságot elképzelésünk, javaslatunk gyorsabb megoldásához. A nyári fafaragó tábor ideje alatt vetődött fel annak gondolata, hogy a Polgármesteri Hivatal Csónakázó-tónál lévő épületét -természetesen míg saját alkotóházat építeni nem tudunk -további közösségi életünk folytatásához megkaphatnánk. Elképzelésünk az önkormányzati tisztségviselők egy részénél már meghallgatásra talált, persze a végleges döntés a közgyűlésé. Amikor ezt kérjük, nem vagyunk önzőek.
Az épület és környéke ugyanis eléggé elhanyagolt állapotban van. Egyesületünk tagjai vállalnák, hogy rendbehozzák, megszerveznénk továbbra is a nyári időszakokban - miként ezt az idén is tettük - népművészeti táborok indítását, szakköröket indítanánk felnőtteknek, tehetséges gyerekeknek egyaránt. A ház alkalmas kisebb bemutatókra, netán alkotói múzeumnak, parkja kulturális rendezvények színhelye lehetne. Csodálatos környezete még idegenforgalmi szempontból sem elhanyagolható. A bevételek számításaink szerint fedeznék elképzeléseink költségeit, így lényegébe véve önfenntartók is lehetnénk. Egy műhely hozzáépítésével hasznosítani és használni szeretnénk nemcsak a magunk, a város érdekében is. Kisajátítani nem akarjuk, csak segíteni minél teljesebb kihasználását. Az önkormányzat ezen csak nyerne, hiszen a tó környékének vonzóbbá tételével kapcsolatban több évre szóló tervek vannak birtokában. Ezáltal válna a város hasznára is, hiszen iu születnének majd olyan alkotások, melyek Kanizsa város utcáit, tereit, lakóházak közti területeket díszítenének. Mint
már említettem, hosszabb távú elképzelésünk egy saját alkotóház építése. A városunkban nemrég vendégeskedő dr. Szűrös Mátyás ígéretet tett arra, hogy zöld utat nyit elképzelésünknek, már csak azért is, hogy a jövő népművészeinek nevelése, az utánpótlás e városban is biztosítva legyen. Bízom benne, hogy kormányszintű támogatást is kapunk a költségeket illetően. Reménykedünk, és hadd tegyem hozzá: a nem kis energiával létrehozott egyesület, ha nem látja jövőjét, akkor megszűnik -ezt nem akarjuk. Nem szeretnénk elveszíteni tehetséges művész kollégáinkat, akikre a városnak szüksége van. Az önkormányzat eddig is szívén viselte az egyesület sorsát, azt merem remélni, hogy elképzelésünk most is meghallgatásra talál.
Az egyesület egyéves fennállása óta jól és sokat bizonyított. Ezt a tényt olyan példák bizonyítják, mint egyre bővülő közösségük, sikeres nyári művészeti táboraik, nagysikerű kiállításaik, számos olyan városszépítő elképzelés, melyre mind nagyobb igény van. Most sem tétlenkednek. Közülük többen már őszi bemutatókra készülnek, a fafaragók egy kis csapata pedig egy újabb játszópark építésén fáradozik a város egyik lakótelepén.
írta és fényképezte: Tóth Ferenc
A puchheimi Harmónia férfi kórus kanizsai fellépése az Alsó-temptom-ban.
Rohrböck Jenő. Alkotóműhely, egyelőre otthon.
F
MV SORMELLEKLET
A 16 oldalas I V is Kádió műsor a/ alábbi vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: IJO.Mt S, l''lpás/. KII., IIKKKMUX K Nagykanizsa Kereskedelmi Kft., Kanizsalev. MHÍÁZ, I''VUIS Kft., ROTARV Kft., Sunimateeh, Szövetkezeti Miiszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba Tcchnotrade Kft,,
1991. július 8-14.
SZOMBAT, 23.55
Boldog család
Az epizód címe: A mami kolostorba megy. A képen: Maria (Maria Schell) a zárdában az egyik novíciával (Eva
HÉTFŐ, 19.00
Sylvia Kristel játssza a finom erotikával átszőtt világhírű film főszerepét
Akik a híreket csinálják
Az angol tévéfilmsorozat, izgalmas történetek kereté: ben, a néző elé tárja egy tévéhíradó belső világát. A képen a film egyik jelenete
KEDD, 20.45
a
Emmanuelle
Kincses sziget az űrben
Új és izgalmas kalandok várnak az űrhajó utasaira a kalózok lázadása után. Silver szerepében Anthonv Quinn
CSÜTÖRTÖK, 19.00
Dempsey és Makepeace
Sokak örömére ismét viszontláthatjuk a képernyőn a két szimpatikus nyomozót: Glynis Barbert és Michael Brandont
PÉNTEK, 19.00
Cyrano de Bergerac
A televízió francia estjének egyik kellemes meglepetése a megfilmesített Cyrano. A képen egy filmbeli jelenef
VASÁRNAP, 20.45
Operettről operettre
Petress Zsuzsa és Sárdy János közreműködésével híres és népszerű operettek legszebb dalai csendülnek fel a kora délelőtti órában

ÉTFÖ

KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.0S Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve Grfeg: e-moll zongoraszonáta Op. 7. A hét költője: Csíki László 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Hagyományápolók
Km.: Szvorák Katalin - ének és a Hegedős együttes 11.30 A jobbik élet -XVIII/1.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben Zathureczky Ede hegedűl 14.05 Előjegyzés
irodalmi szolgáltató műsor 14.34 Könnyű lúvósmuzsika 14.55 Csíki László versei 15.05 Kóruspódium 15.30 Zenei Tükör 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Szívesen hallgattuk
A mikrofonnál: Bónis Ferenc 17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30 Operettkettösök 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Népzenei együttesek muzsikálnak 19.50 Gong 20.05 Agora (ism.) 21.05 Rádiószínház Hazalátogató
Kopányi György hangjátéka 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Beszélgessünk... 23.30 Slmíndy József énekel 24.00 Hírek. Időjárás
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Angol muzsika 10.10 A hét zenemüve
10.40 Két Rosslni-operanyitány 11.03 Karlnthiai nyár, 1990 12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Zenekari muzsika 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Labirintus
14.00 Versenygyöztes gyerekek
portréja. Terts Márton 14.15 Ettore Bastianini Verdi operáiból énekel
14.41 A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar hangversenye
16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Vonós kamarazene 17.35 Sioni Fesztivál, 1990
A Rhon-Valais-i Ifjúsági Zenekar hangversenye 19.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 8.30 Ki kopog? 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Derűre is derű Amerikai fiúk Bertha Bulcsú hangjátéka 9.33 Rivaldafényben: Magyar
énekesek és együttesek 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hírek, időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni?-Borsod
megyében 11.35 Vukán György szerzeményeiből 12.00 Nóták 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00-
19.00 RádlóMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek Időjárás 17.30 Kamasz-panasz Tel.: 138-7400 17.50 A-B/CD 18.20 Hlstorébusz 19.00 Hírek, időjárás 19.03 Egy bűkkszéki palóc asz-szony emlékei -11/1. A mikrofon előtt: Józsa Ká-rolyné Tarjányi Etelka 19.22 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel : 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hírek, időjárás 21.03 Albumajánlat 22.05 Rockújság 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Maximális sebesség nincs... 23.15 Örökzöld filmmelódiák
19.05 Follow mel - 30/9. 19.20 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 A főszerepben: Elisabeth
Schwarzkopf közben:
20.41 Kritika két hangra 21.43 Zenekari muzsika 22.28 Magyar zeneszerzők 23.00 Szavak csapdájában
Mikszáth Kálmán: Nyílt levél saját magamhoz 23.30 A hét zenemüve (ism.) 24.00 Hírek. Időjárás 0.10-
2.00 Világhírű előadóművészek
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Szilágyi János
RTL PLUS
6.00 Hailó, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.05 Forma-1 (ism.) 9.25 Szellemvadászok (ism.) 11.00 Telebutik
11.25 Kerekek (amerikai sorozat) Tovább kell menni
Roliie-nak mentenie kell az életét. Ericával közlik, hogy fia elesett a háborúban. Az asz-szony állapota egyre gyorsabban romlik. 12.10 A hatalom ára (am. sorozat) Az összeesküvés Brian kitűnő menedzsernek bizonyul testvére választási hadjáratában. Az egész család segíti a munkáját, míg egy napon Joseph szívrohamot kap. 13.00 Hírek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Az öregember 13.35 Kalifornia kián (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak tel (sor.) 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Szabotázs 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Éjszakai démon 18.45 Híradó, időjárás 19.25 A csapat (amerikai sorozat)
Kannibálok között 20.15 A főnök (am. krimisorozat)
Ház a halálöbölben 21.10 Újságírók (amerikai sorozat) 22.50 Kulturális magazin 23.20 Hírek
23.30 Playboy Late Nighl 0.25 Angyalfolyó (amerikai film) 1.55 Műsorzárás
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 A tenger
19.15 Rajzfilm / Híradó I.
20.00 Élet apával
21.20 Hét nap a világban
21.55 Híradó II.
22.15 Hollywoodi filmtár
23.45 YUTEL
0.45 Hírek / Műsorzárás
2. MŰSOR
20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat
20.55 Az Eastwlck-dlnasztla
21.45 Homeland (dokumentumsor.)
22.20 Az igazság éji arca
23.10 Hírek / Zenei mindennapok
PRO 7
6.05 Buffalo Bili (am. sorozat) 6.30 Én már nagylány vagyok
(vidám amerikai sorozat) 6.55 Maxwell ügynökség (ism.) 7.40 Az űr (ism.) 8.35 Nlklaas, kisfiú Flandriából
(ism.)
9.00 Szlndbád kalandjai (ism.) 9.25 Richmond Hill (ausztrál sor) 10.15 A bűvész (am. krimisorozat) 11.10 Az űr (amerikai sorozat) 11.55 Mr. Smith (amerikai sorozat) 12.20 Bili Cosby-show (ism.) 12.45 Harttól Hartig (ism.) 13.35 Gidget (ism.) 15.10 Scarlet kapitány (ism.) 15.35 Caplain Future (ism.) 16.00 Hírek, Időjárás
Fiú a másik bolygóról (amerikai sci-fi-sorozat) _ Doogie Howser (am. sor.) 17.30 Hírek, időjárás 17.45 San Francisco utcáin (ism.) 18.30 Rajzfilm-show
Magányosan lovagol (amerikai western) 89'' Katonanö a szemlén (olasz erotikus film) 80'' 23.00 Starsky és Hutch (krimisor.) 23.50 Hírek, időjárás
16.10
17.05
20.15
21.35
3 SAT
14.30 Vendég a stúdióban 14.45 Dzsesszklub 16.15 Dave Grustin 17.20 Minihírek 17.30 Alfréd J. Kwak (sorozat) 18.00 Képek Németországból 19.00 Híradó
19.30 Csodálatos bolygó (sorozi 20.15 X-Large 21.30 Rock-pop Ausztriából 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Híradó 22.25 A gyilkosság őrőme (amerikai film)
1 PLUS
18.00 A jövő energiája
18.45 Rövidfilm
19.00 André Groz - portré
19.45 PLUS-pontok
20.00 Híradó
20.15 Tetthely (krimisorozat)
21.50 Montreux-I rózsa
22.15 Talkshow utána Hírek
16.00 Hírek 16.15 Játék a szótárral 16.35 Negyven fok árnyékba nyári szórakoztató műso 18.30 Francia nyelvlecke 19.00 Hírek 19.20 Szempillantás 19.30 Híradó élőben 20.00 A vonatok története - V
Vasút Manchesterben 21.00 Híradó
21.35 Színházi est: Bolond i
vedélyek 23.00 Hírek 23.15 Szép és forró

Újságírók
amerikai sorozat
Mary Wardról kiderül, ha szonya van a szenátus egyik katársával. Anne McKenna m ba áll, Redmond Dunne-nal újabb bankrablásról tudósíi Dorie Duncan és Hasky Epsti lekspekuláció ügyében ny< nak. Alex Streeter abban rei kedik, hogy ismét az élre tör
A képen: Chelsea Field, Blum, Lloyd Bridges, V\ Russ, Helen Slater és Michael Woods. ''
HIBABEJELENTES: 11-442
SUPER CHANNEL
at)
9.00 Rajzfilmek
10.00 Egyveleg
12.30 Izrael
13.30 Egyveleg
10.00 Gyerekeknek
17.00 Élő vldeoshow
19.00 Egyveleg
20.00 Dokumentumfilm
20.30 Power kapitány (sorozat)
21.00 Koncert
22.00 Hírek, sport
22.20 Tulsa (amerikai film)
0.20 Hírek
, 0.30 Nagy koncertek ''80
MUSIC TV
18.30 Vldeoklipek
19.30 Tárcsázz I
20.00 Ray Cokes
22.30 Újdonságok a moziban
23.00 Szombat éjjel
23.30 Riport
23.45 Újdonságok
24.00 Az MTV slágerei
1.00 Krlstiane Backer
3.00 Éjszakai videók
I
TELE 5
12.00 Ruk-cuk.(ism.) 12.25 Hírek 12.30 Magazin 13.00 Ortzág, város (ism.) 13.25 Blm-bam-bino 19.30 Hírek
11.33 Ország, város - játék 19.00 Ruk-cuk - játék 11.30 Hírek 19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 A pekingi szőke (olasz film) ízen- 21.45 Hírek
21.55 Éjszakai őrjárat (sorozat) 22.45 Az Igazi gazdagok • (trancía—NSZK film)
f/1.
Trapper John M. D.
amerikai sorozat
jy vi-
murv Gonzo (Gregory Harrison) nem jnká- örül, amikor anyja (Allyn Ann i leg- McLerie) közli vele, hogy fiatal anak. szeretője van. Max Dobson sin te- San Franciscóba érkezik, hogy >moz- görkorcsolyaversenyröl tudósít-nény-ison. Az anya szeretője és fia fiet. közötti ellentét verekedéssé fa-Mark jul Maxot kórházba kell szállí-illiam tani. A vizsgálatok során ki-4 n derül, hogy a fiatal- on nn ■ "Unta súlyos beteg. tu.UU
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 Az állatok paradicsoma
9.30 Ausztria-kép (ism.)
10.00 Pillantás a hétre (ism.)
10.30 Afrikai turizmus
(dokumentumfilm)
13.00 Hírek
13.10 Ügy a kirendelt védőnek (ism.)
13.40 Tarzan és a vadászok
(amerikai film)
14.50 Varázsdoboz
15.00 Bábjáték
15.30 Pinocchio (sorozat)
15.55 Kis emberek - nagy emberek
16.10 Látogató Liiiputból (sorozat)
16.35 SOS - Hills End nem válaszol
(sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
21.25 Hunter (am. krimisorozat)
22.45 Falu a határ mellett (sor.)
0.45 Maglc Síim (rövidfilm)
OSZTRÁK 2
15.25 Nyugdíjas banga (am. film) 17.00 A technika csodál (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Viccbajnokság 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Falkenau (sorozat) 21.15 Dokumentumfilm 22.00 Híradó
22.30 Nippon (dokumentumfilm) 23.30 Talkshow 0.30 Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeli
8.35 Szomszédok (ism.)
9.05 Közkórház (ism.)
9.50 Teleüzlet 10.10 Zorro(ism ) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Újdonságok a moziban (ism.) 14.00 Aif Meseországban (am. sor.)
Jancsi és Juliska 14.25 Közkórház (am. sorozat)
Alan vallomása 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Sok hűhó semmiért Jane-nek sikerül rábeszélnie nagyanyját, hogy visszaadja Helennek az értékes festményeket. Mike álma a boldog családi életről semmivé foszlik, Des és Daphne viszont nagyon boldog, hogy magukhoz vehetik a fiút. 15.35 Teleüzlet
15.50 Daniéi Boone (westernsor.)
Kalóz vagy rabló 16.45 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) A 12. áldozat 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (am sorozat)
Az év embere 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Trapper John M. D. (am. sor.)
Anya tévúton 21.00 Havasi gyopár (NSZK film) 22.30 Hírek, sport 22.45 Jochen és Inge (német sorozat) Az ígéret 23.10 Újdonságok és történetek 23.55 Kallódó emberek (ism.)
1.55 így láttuk (ism.)
2.00 Trapper John M. D. (ism.)
2.50 Műsorismertetés
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Forma-1 v
Francia-kanadai-magyar játékfilmsorozat XIII/9. rész (ism.) 9.15 Képújság
14.59 15.00
17.20
17.45 17.50
18.00 18.05 18.15
18.45
19.15 19.30 20.00 20.15
21.50
22.15
22.55 23.00
Képújság - napi műsorajánlat Parlamenti Napló
Közvetítés -az Országgyűlés ülésszakáról
Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazin NaS ekran Képújság Katolikus Krónika „Veletek vagyok mindennap"
Műsorismertetés, közlemények
Pénzvilág
Hírek, tények, információk
Gyereksarok
Cimbora
Vár állott - 1 rész Esti mese
Füles mackó kalandjai
ISmét a Dobról
VI/6. rész
Mini kiip-mix
Híradó
Telesport
Az átalakulás mámora
Francia film II/2. rész 90''(1988) Tíz előtt...
Házigazda: Fodor János Zenéről mindenkinek Kocsis Zoltán műsorsorozata Késő esti híradó BBC-hiradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kánya Kata és Dömsödi Gábor
16.20 Hírek - Műsorelözetes -
időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora
17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat 1 Afrikai vadászaton (ism.)
2. A leleplező fénykép (ism.)
3. Toché, Lő kandúr (ism.) 18.10 Calyp-show
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Boldog család
NSZK tévéfilmsorozat
X/8. rész:
A mami kolostorba megy 49''
Maria - Maria Schell (Földi Teri), Flórian - Siegfried Rauch (Végvári Tamás), Katja - Maria Furtwángler (Jani Ildikó), Alex - Júlia Heinemann (Tóth Ildikó), Tami - Susanna Wel-lenbrink (Vadász Bea) 19.50 A hét műtárgya
Kancsó és tál Egyedről Magyar Nemzeti Múzeum 20.00 Telesport 21.00 Stúdió 91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Híradó 22.35 Napzárta előtt...
MEGJELENT A
REJTVÉN YMAGAZIN 32 oldalon 50 rejtvény
Horoszkóp, képrejtvény, humor
KAPHATÓ AZ ORSZÁGBAN MINDENÜTT
\r
KANIZSATEX KERESKEDELMI VÁLLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. ». 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, (íjak népzenéje
Polkától polkáig 11.32 A jobbik élet - XVIII/2.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben
Zenekari muzsika 14.05 Emberi hang
Vendégek: Bíró Zoltán, Pozs-gay Imre és a társszerkesztő: Kósa Ferenc 14.35 Dzsesszmelódiák 15.05 Tudom csodálni városaidat Oszter Sándor estje Olaszországról 16.00 Délutáni Krónika 18.15 Kié a mikrofon?
Rékai Gáboré 17.05 Bioritmus 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Farkas Ferenc: Partlta all''
ungaresca 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Grleg: e-moll szonáta 21.50 Glbbons: Ne lágy bús, szép
nap - madrigál 22.00 Kásö esti Krónika 22.30 Nipdalkórusok, hangszer-
kettősök 23.05 Szimfonikus táncok 23.35 Régi hires énekesek műsorából
Anday Piroska operaáriákat énekel 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628
7.37 Sportreggel
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Testörségen
8.35 A csudálatos Mary - XIII/3.
P. L. Travers regénye 9.00 Hirek, Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelőknek 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Helykeresö 11.20 Apró-cseprő - gyerekekről
Tel.: 138-7200 11.40 Morricone: Volf egyszer egy Vadnyugat
Részletek a tilm zenéjéből 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Iránytű
Szórakoztató magazin világjáróknak és otthonülőknek 14.30 Nagy nevettetők
Hofi Géza 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
benne:
17.00 Hírek. Időjárás
17.50 A-B/CD
18.10 Helykereső - folytatás
19.00 Hirek. Időjárás
19.03 Táncházi muzsika
19.30 Popregiszter
20.00 A véges végtelen
20.30 „Nézzetek rám, Itt vagyok"
21.00 Hirek. Időjárás
21.03 Szép kis naplemente
Honor Tracy regénye-VIII/5. 21.25 Nótakedvelőknek 22.20 Müforditva 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma 24.00 Toronyzene
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Rómeó és Júlia - Részletek 9.50 Olasz muzsika 10.20 A magyar nyelv századal 10.35 Bicskák, sárgacsont-novella 10.53 Népszerű orosz dallamok 11.08 Schubert: Az Ikerlestvérek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Richárd Strauss: Alpesi szimfónia
13.00 Hallgassuk újra I
13.46 így láttam Bartókot
14.05 Éneklő Ifjúság
14.15 Nagy siker volt I
15.40 Giulletta Simlonato énekel
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 III. Budapesti Nemzetközi
Kórusverseny 16.39 Zenekari muzsika 17.25 Francia kamaramuzsika 18.00 V materlnskom jazlku
18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Fernando Corena operafel-
vételelböl 19.43 Világhirű előadóművészek
szonáta-felvételeiből 20.40 Társadalom és Iskola 21.00 Fribourgl Fesztivál, 1990 22.29 Edlta Gruberova énekel 22.58 Durkó Zsolt műveiből 23.40 A Nemzetközi Rádióegyetem
műsorából 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikájából
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Antall István
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 8.35 Telebutik
9.20 Már megint tel (am. sor.)
Sötét felhők 9.45 Az állatorvos (NSZK film) 11.00 Telebutik
11.25 Murphy atya (am. sorozat) Aranyláz 1.
John Michael Murphy megérkezik az aranyásók városába, Jacksonba. Este a szalonban észreveszi, hogy a rulettben csalnak. Amikor kiáll a színes bőrű Moses Gege mellett, magára vonja az aranyásók haragját.
12.10 Wells Fargo meséi (am. sor.)
Titkos megbízatás 13.00 Hírek
13.10 Hammer (amerikai sorozat)
Jönnek az ördögök 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak tel (sor.) 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Az új kolléga 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) A múlt nyoma 18.45 Híradó, időjárás 19.25 Knight Rlder (am. sorozat)
Veszélyes játékszer 20.15 B. L. Stryker (am. krimisor.)
Vak játszma 22.00 Robbanékony - magazin 22.50 Újságírók (am. sorozat)
Férfi a fában 23.40 Hirek 23.50 Magánélet
(francia-olasz film) 90'' 1.20 Knight Rlder (ism.) 2.05 Műsorzárás
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
18.45 Horvát kulturális örökség
19.15 Rajzfilm / Híradó l.''
20.00 Hollywoodi mesék
20.55 Lottósorsolás
21.05 Premier plánban / Híradó II.
22.25 Európai filmklub
23.55 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR 20.05 Rajzfilm
20.20 Vietnám (filmsorozat)
21.15 Humoros sorozat
21.50 Az Eastwick-dinasztia
22.40 Hirek / A nevetés története
PRO 7
6.15 Buffalo Bili (am. sorozat) 6.40 Én már nagylány vagyok
(vidám amerikai sorozat) 7.05 Richmond Hill (ism.) 7.50 Az űr (ism.) 8.35 Rajzfilm-show (ism.) 9.25 Fiú a másik bolygóról (ism.) 10.15 A szamuráj bosszúja
(japán akciófilm-sorozat) 11.20 Az űr (amerikai sorozat) 12.05 Doogie Howser (ism.) 12.30 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.55 A bűvész (ism.) 13.45 Sötét csillag (ism.) 15.10 Rajzfilm-show (ism.) 16.00 Hírek, időjárás 16.10 A majmok bolygója (sorozat) 17.05 Doogie Howser (am. sor.) 17.30 Hirek, időjárás 17.45 Én, a kém (am. sorozat) 18.35 Rajzfilm-show 20.15 Üldözöttek (am. film) 119'' 22.25 Életerő (angol sci-fi) 97'' 0.10 Kobra, ön folytassa I (ism.) 1.00 Hirek, Időjárás 1.10 Allonsanfan (olasz film) 107'' 3.00 T. H. E. Cat
(amerikai krimisorozat) 3.25 Katonanö a szemlén (ism.) 4.50 Műsorzárás
3 SAT
14.30 Arnold Schőnberg: Gumi lok
16.50 Brahms-művek 17.20 Minihírek 17.30 Gyere a tengerbe (soroza 18.00 Képek Ausztriából 19.00 Híradó
19.30 Robin Hood (tévéfilmsor. 20.15 Dokumentumfilm 21.00 A keletnémet egészségül 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow
1 PLUS
18.00 Etiópia
18.45 Gyógyszerek (sorozat)
19.00 A gyógyszerek története
19.45 Visszapillantó
20.00 Híradó
20.15 Három év (színházi közvet
21.45 Frankfurti magazin
22.15 Ezer vidámság
(amerikai film)
23.55 Hirek
16.05 Hirek 16.15 Játék a szótárral 16.35 Negyven fok árnyékban 18.30 Francia nyelvlecke 19.00 Hirek 19.20 Szempillantás 19.30 Híradó élőben 20.00 Tilos az álmodozás 21.00 Híradó
21.35 Jó tudni - élő örökségü 21.55 Mondd csakl - interjú
de Ross-szal 22.45 Hirek
23.00 Filmklub: Értékes órák
(kanadai film, ism.)
Magánélet
francia-olasz film
Jill (Brigitte Bárdot) el környezetben nő fel. A hétk pok közönyét ritkán váltja i öröm, amelyet barátaival a akadémián él át. A lány bele; Fabióba (Marceilo Mastroianr azonban Clarát veszi feleség bánatában Párizsba utazik, é nökenként karriert csinál. h éwel később, sikere esi idegösszeomlást kap, és Fai menekül, aki azóta kü-lönváltan él feleségétől. "
* KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
SUPER CHANNEL
e dt> UO
M ara u
:at) 1110 IÍJO 19.00 .) UO 29.30 így 11.10 2Z.OO 22.20 1.20 1.30
Rajzfilmek Egyveleg
Japán üzleti élete
Rajzfilmek
Egyveleg
Élő videoshow
Egyveleg
Jeruzsálem
Dokumentumfilm
Sport
Hírek
A bosszú völgye (am. film) Hirek
Nagy koncertek ''80
MUSIC TV
11.30 Videoklipek
11.30 Tárcsázz I
20.00 Ray Cokes
22.30 Újdonságok a moziban
23.00 Szombat éjjel
23.45 Újdonságok
24.00 Az MTV slágerei
1.00 Krlstlane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.00 Ruk-cuk (ism.)
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Ország, város (ism.)
13.25 Blm-bam-blno
11.30 Hírek
11.33 Ország, város - játék -
19.00 Ruk-cuk - játék
19.30 Hirek
kér 11.45 Hopp vagy kopp - játék
M 21.15 Angyal a pokolban (am. film)
21.45 Hirek
22.00 Haláltánc a kísértetkastély-
ban (amerikai film)
Uj bosszúállók (ism.)
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 iskolatévé
10.00 Rólunk van szó (ism.)
10.30 Szerelem és dzsessz (ism.)
12.05 Sport (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Farkasember (amerikai film)
14.35 Az állatok paradicsoma
15.00 Közvetítés egérrel
15.25 Pinocchio (sorozat)
15.50 Kis emberek - nagy emberek
16.10 Liliputi látogató (sorozat)
16.35 Mint a kéz hat ujja (sorozat)
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 A kígyók élete (dok.-film)
21.15 Magánháború (film, 11/1.)
22.50 Veszélyes találkozás
(amerikai film)
0.25 Chicago, 1930 (krimisorozat)
1.10 Hírek
OSZTRÁK 2
14.45 La Conga (amerikai film) 16.40 Sárga folyó (sorozat) 17.30 Tájékozódás 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Szervusz, Ausztria 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Made In Austria 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeil 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Havasi gyopár (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo(ism ) 14.00 Police Academy (rajzfilmsorozat) irány a börtön 14.25 Közkórház
(amerikai sorozat) Az új pszichológus 15.10 Szomszédok
(ausztrál sorozat) Az egykori főnök Daphne és Des partit rendeznek Mike tiszteletére. Scottot is meghívják, aki nagyon boldog, hogy a társaság újra befogadja. Charlene az egyedüli, aki elégedetlen önmagával és az élettel. 15.35 Teleüzlet
15.50 Bonanza (westernsorozat)
Túszszedés alkonyatkor 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (amerikai sorozat) Gyógyítható féltékenység 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó, időjárás 20.00 Mancuso, FBI (am. krimisor.)
A győztesek gyengéi 21.00 Bllly Mitchell haditörvényszéke (amerikai film) 96'' 22.45 Hírek, sport 23.00 Tévétükör - magazin 23.30 Roy Beán bíró élete és kora (amerikai western) 100'' Fsz.: Paul Newman 1.15 Mancuso, FBI (ism.) 2.05 Műsorismertetés
Billy Mitchell haditörvényszéke
<elí
■na amerikai játékfilm
I ai
inc 1952-ben Billy Mitchell, az ere amerikai légierő ezredese szeret-ak né bebizonyítani, hogy a légierő . Jil többet ér, mint amennyire a vezér-na kar becsüli. Próbaként ezerötszáz orr méter magasságból féltonnás sár bombát akar célba juttatni. A né-hoj metektől zsákmányolt hadihajó lenne a célpont. A ké- nn JU pen: jelenet a filmből, t I.UU
TV
D
16.45 16.50
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Faiutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Bébi és társai
Angol ismeretterjesztő filmsorozat - XV/9. rész: A csecsemő megszelídítése (ism.) 8.55 Nulladik típusú találkozások
Sci-fi magazin (ism.) 9.35 Telelottó 9.40 Képújság
16.19 Képújság - napi műsorajánlat
16.20 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - Nasa obrazovka Képújság Marc és Sophie
Francia tévéfilmsorozat Szüzek és bikák (befejező rész) 17.15 Az utódok reménysége
A magyarországi zsidóság műsora 17.30 Szószóló
Emberi jogi figyelő Műsorismertetés, közlemények
Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Terepjáró Esti mese Bob és Bobek
IS - Beszámoló a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkájáról Mini klip-mix Híradó 20.00 Telesport 20.15 Bűvészparádé
Amerikai bűvészfilm 20.45 Akik a híreket csinálják Angol tévéfilmsorozat VI/4. rész: Tűzvonal 49'' 21.35 Vállalkozót keresünk 22.35 Öregfiúk legifjabb nézetei 23.25 Késő esti híradó 23.30 BBC-híradó
18.00
18.05
18.45
19.15 19.30
„Minden véletlen ezen a világon, feltéve, hogy azt a törvényszerűséget nevezzük így, amelyet nem ismerünk."
(Fontenelle)
„Amíg valaki pénzét tarjában tartogatja, nincs baj, de ha szívében hordja, kárára van az illetőnek, akárki legyen az."
(Spurgeon)
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat Műsorvezető: Kudlik Júlia és Trebitsch Péter
16.20 Hírek - Műsorelözetes -
időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek
Pumukli kalandjai A végzetes tejszínhab (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Levélhullás
Jugoszláv tévéfilm 66'' 20.10 Kameraszinház
Beszélgetés Léner Péterrel, Moliére A fösvény című komédiájának rendezőjével 20.30 Lámpák mögött 21.15 A tudomány határain
Tudományos ismeretterjesztő magazin 21.50 Van öt perce?
ifj. Johann Strauss: Trans-aktionen keringő 22.00 Híradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 Az Iszlám kardja
Angol dokumentumfilm II/2. rész 54''
„A filmművészet megújulását nem hozhatja meg más, csak egy új, modern irányzattal bíró irodalom."
(Andrzej Wajda)
„Arcvonásaink természetünket és erkölcseinket árulják el, de arckifejezésünk anyagi javainkról is tanúskodik: évjáradékunk több vagy kevesebb ezer fontja arcunkra van írva."
(La Bruyére)
A HERRNBOCKNEL MEG VALASZTANI IS OROM!
KOSSUTH
Óránként: Hirek. időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mix
Gazdasági magazin (ism.) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Nemzetiségi népzenei együttesek felvételeiből 11.33 A jobbik élet - XVIII/3.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben Régi híres előadóművészek felvételeiből 14.05 Ötágú síp - 2. rész
Irodalmunk a határokon túl A Forrás harmadik nemzedéke 14.35 Dublin rózsái
Részletek Vladimír Cosma filmzenéjéből 15.05 Metronóm
Zenebarátok órája 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Magatartásformák
Laklóth Aladár színész 17.05 Poggyász
Tudnivalók utazóknak 17.30 Ádám Jenő népdalfeldolgozásaiból 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Györe Zoltán: Két muzsikás
egy hazában 19.50 Gong
20.05 Ami a hírekből kimaradt 20.35 Pataky Kálmán felvételeiből 21.05 Mécses Sopronkőhidáért 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Szellemtörténetek 23.05 Archívumok mélyéről
Meixner Mihály műsora 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 8.30 Nils Holgersson csodálatos
utazása - XII/7. 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Benkóczy Zoltán, a majdnem
másfél mázsányi móka 10.00 Operettparádé
Magyar művészek felvételeiből 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.40 Az Omen együttes új lemezéről
12.00 Nóták
13.00 Hírek. Időjárás
13.03 A tegnap slágereiből
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés
14.00 Akár hi-fi, akár nem...
15.00 Zenerulett
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás
17.30 Helycsere - avagy így lépnék én
17.50 A-B/CD 18.20 Zöldjelzés 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Egy bükkszékl palóc asz-szony emlékei - II/2 A mikrofon előtt: Józsa Ká-rolyné Tarjányi Etelka
19.31 Popregiszter 20.00 Párkereső 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Zenés kívánságműsor 22.13 Gúzsba kötött rövidnadrág
Monoszlóy Dezső hangjátéka 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Hiánypótló
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Zenetörténeti értéktár 10.05 Magyar írás (ism.) 10.50 Szimfonikus zene 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Budapesti Rézfúvós kvintett látszik 12.30 Zempléni Mária és Kováts
Kolos operaáriákat énekel 13.00 Hallgassuk újra l-VII/2.
13.44 A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel
14.04 Évszázadok mesterművei
14.45 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Barokk muzsika 17.00 A Rádió Dalszínháza
Egyetlenegy éjszaka 18.00 V materinskom jazlku 18.20 fn limba materná
18.40 Na maternjem jezlku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Két divertimento 20.00 Ferencslk János operafelvételeiből 20.34 Zsebrádiószínház
Hagyd magára a napot I 20.50 Nagy siker voltl 22.40 Liszt müvei gépzongorán 23.05 Vízkereszttől szilveszterig (ism.)
24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 1.30-
2.00 Schubert: I. szimfónia
Éjfél után (Kossuth urh, Petőfi kh): 0.15—
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Visy László
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.10 Walewska grófnő
(amerikai film) 107'' Fsz.: Greta Garbó 11.00 Telebutik
11.25 Murphy atya (am. sorozat) Aranyláz 2.
Arnold Winkler aranyleletét mindenki megünnepli. Garret emberei rájuk törnek, sokat közülük meggyilkolnak, az aranyat elrabolják. Az árván maradt gyerekeknek Mea Woodward tanárnő otthont akar építeni, melyhez Murphy segítségét kéri. 12.10 Wells Fargo meséi (am. sor.)
A fekete mén 13.00 Hírek
13.10 Hammer (amerikai sorozat)
Telitalálat 13.35 Kalifornia klán (am sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak tel (sor.) 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Autóstoposok 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünkl 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Inky
18.45 Híradó, időjárás
19.25 Fedőneve: Tüzróka (am. sor.)
Jegesember 20.15 Hozzád tartozom
(NSZK vígjáték) 93'' 22.00 Tévétükör - magazin 22.35 Or. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Életfontosságú döntés 23.25 Hírek
23.35 Harc a maffia ellen (am. sor.)
A szép és a zsaru 0.25 New York védőangyala (amerikai krimisorozat) A vesztes 1.10 Dr. Westphall főorvos (ism) 2.00 Műsorzárás
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Videoboom / Rajzfilm 19.30 Híradói.
20.00 Tudományos-fantasztikus
filmek ciklusa 22.00 Híradó II. 22.25 Dokumentumműsor 23.25 YUTEL / Hírek
2. MŰSOR 20.05 Rajzfilm / Megamix 21.00 Új kor
21.20 Szárnyak (humoros sorozat) 21.55 Filmsorozat 22.45 Hírek / Toplista
PRO 7
5.55 6.20
Buffalo Bili (am. sorozat) Én már nagylány vagyok
(vidám amerikai sorozat) 6.45 A szamuráj bosszúja (ism) 7.40 Az ür (ism.) 8.30 Rajzfilmshow (ism.) 9.20 A majmok bolygója (ism.) 10.10 Ház az Eaton téren (angol sor) 11.05 Az ür (am. kalandfilmsor.) 11.50 Doogie Howser (ism.) 12.15 Mr. Smith (ism.) 12.40 Én, a kém (ism.) 13.30 Találkozó Bray-ben
(francia-belga film) 86'' 15.05 Rajzfilmshow (ism.) 15.55 Hirek, időjárás 16.05 Lassie (amerikai sorozat) 16.35 Barátom, Ben (am sorozat) 17.05 Doogie Howser (am sor.) Hírek, időjárás Harry Fox esetei (am. sor.) Rajzfilmshow Életben maradni (amerikai zenés film) 93'' Minden lében két kanál (angol krimisorozat) _ Happening (am film) 87'' 0.20 Hirek, időjárás 0.30 Starsky és Hutch (ism.) 1.15 Üldözöttek (ism.) 3.15 Az autóstopos (ism.)
17.30 17.45 18.30 20.15
21.55
22.50
3 SAT
14.30 Népdalok
15.25 Trombitamuzsika
16.15 Felsőkraini muzsika
16.45 Közkedvelt dallamok
17.20 Minlhirek
17.30 Alfréd J. Kwak (soroz;
18.00 Képek Svájcból
19.00 Híradó
19.30 A kék palota (film)
21.00 Sport
22.30 Ottó Wagner - portré 23.15 Beszélgetés 0.25 Tallózás
1 PLUS
18.00 Új irányzat az épitkez
18.45 Útmutató
19.00 Dél-Korea
19.45 Olasz nyelvlecke
20.00 Híradó
20.15 Elegáns kutya (soroza
21.00 Kulturális magazin
21.45 Az orvosnő (kínai film;
23.25 Hirek
16.05 Hirek 16.15 Játék a szótárral 16.35 A Boyard-erőd - vetél 17.35 Harmincmillió barát 16.30 Francia nyelvlecke 19.00 Hirek 19.20 Szempillantás 19.30 Híradó élőben 20.00 Jelen Idő - szerelmi ti tek
21.00 Híradó 21.35 Színházi est
A szókimondó asszon 23.00 Hirek
23.15 Joseph Cessel portréi
PRO 7
Életben marad
amerikai zenés film
Tony Manero (John Tra az ünnepelt diszkókirály < Manhattanbe, de álma, h Broadwayn is sikereket ér nem vált valóra. Pincérként kenyerét, és emellett fiat oktat a táncra. Barátnője mellette, és mindenben tárni Egy napon Tony megisme Laurával, a csinos táncos aki egy szenvedélyes éjszak szerződést szerez neki a revüműsorban. ''I
fryfusw. PYRIUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR fayfo
SUPER CHANNEL
UO Rajzfilmek tlN Egyveleg ffl Turisztikai magazin M Japán üzleti élete 1110 Gyerekeknek M Éia videoshow 19.H Egyveleg
20.11 Afrika kincse (am. film)
22.00 Hirek, sport
22.20 Üzleti hét
22.S0 Dokumentumfilm
23.2D Sport
1.20 Hirek
IX Nagy koncertek ''80
ion 11.30 Videokiipek 11.30 Tárcsázz! UO Ray Cokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.00 Szombat éjjel 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
II
TELE 5
12.00 Ruk-cuk (ism.) 12.25 Hirek ő 12.30 Magazin
13.00 Ország, város (ism.) 11.25 Bim-bam-bino 11.30 Hirek
11.33 Ország, város - játék 19.00 Ruk-cuk-játék te- 11.30 Hírek
19.45 Hopp vagy kopp - játék 21.15 Dr. Jordán (NSZK film) 21.45 Hirek 21.55 Mozifilmek
22.05 KI lopta el Jupiter fenekét?
(ism.)
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Mediterrán állatvilág (sor.)
10.00 Rólunk van szó (ism.)
10.30 Magánháború (ism.)
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Vörös por (amerikai film)
14.45 Rövidfilm
14.55 Popeye (sorozat)
15.00 Bábjáték
15.30 Pinocchio (sorozat)
16.00 Leo és Fred (sorozat)
16.10 Liliputi látogató (sorozat)
16.35 Mint a kéz hat ujja (sor)
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó (sorozat)
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Tervező asszony
(amerikai film)
22.20 Dallas (amerikai sorozat)
23.05 A gorilla (sorozat)
0.35 Chicago, 1930 (krimisorozat)
OSZTRÁK 2
15.05 Sztrogoff Mihály
(francia film)
17.00 Biztosított társaság (sor )
17.30 Országok és emberek (sor)
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Állat-kvíz
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Érvek
21.30 Fehéren-feketén
22.00 Híradó
22.30 Sport
SAT 1
6.00 Jő reggelt a SAT 1-gyeil 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Billy Mitchell haditörvényszéke (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Ollie (am. rajzfilmsorozat)
Horgászkaland 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Családi vita 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Pókerarc
Des mindenáron le akarja győzni Jimet a sportban. Daphne és Mike nem lelkesednek túlzottan az ötletért. Egy újabb kiadós veszekedés lóg a levegőben. Mrs. Mangel ezzel szemben maradéktalanul boldog. Arcképét ugyanis mindenki láthatja Helen kiállításán. 15.35 Teleüzlet
15.50 Kungfu (amerikai sorozat) Caine és a rabszolgatábor 16.45 Stingray (am. krimisorozat)
Playback 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (am. sorozat)
Darrin mint törpe 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Hunter (am. krimisorozat)
Riválisok áldozata 21.00 Dr. Fu Man Chu pokoli terve (amerikai film) 102'' Fsz.: Peter Sellers 22.50 Hírek
23.05 Az átok örökösei (am. krimi)
Halálos gondolatok 23.55 Filmkészítők 0.10 Hunter (ism.) 1.00 Sport-golf 1.30 Műsorismertetés
Hunter
amerikai krimisorozat
i),
tt Zephyr Blu, a híres versenyló a hirtelen megvadul, és agyonta-:|, possaChris Marleyt. Nem sokkal később a ló mérgezés következ-it télien elpusztul. Hunter (Fred 1 Dryer, jobbra) és McCall megpró-j. bálják kideríteni, ki mérgezte meg k azállatot, ugyanis az illető egyben I, az istállófiú haláláért is felelős. i A versenyló kimúlása után csikó-. jának árfolyama négy- on nn » millió dollárra szökik. éU.UU
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Operettről operettre (ism.) 9.05 Évgyűrűk
Nyugdijasok műsora 9.35 Képújság
16.29 Képújság - napi műsorajánlat
16.30 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unser Bildschirm
16.55 Képújság 17.00 Rabszolgasors (Felújítás) Brazil tévéfilmsorozat XXX/! rész 29'' Isaura - Lucelia Santos (Det-re Annamária), Leoncio - Rubens de Falco (Koroknay Géza), Almeida - Gílberto Mar-tinho (Bács Ferenc) 17.30 Kalendárium, 1991
A hétköznapok tudománya 18.00 Műsorismertetés, közlemények 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Micimackó klub Esti mese Fabulák 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Mini klip-mi* 19.30 Híradó 20.00 Telesport
20.15 Leszámolás Tokióban >
Francia-olasz film FF 102'' (1962) 22.00 A Bálint Biblia 30'' 22.30 Tény-képek
Társadalmi riport 23.15 Késő esti hiradó 23.20 ZDF-hiradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Radics Péter
16.20 Hírek - Műsorelözetes -
időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora
17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek Titkos völgy
Angol gyermekfilmsorozat A szökevény 18.15 Telesport
Műsorvezető: Mohai Gábor
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Mollére: A fösvény
Komédia két részben 130'' A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása, felvételről
Harpagon - Mensáros László, Cléante - Rékasi Károly, Eliz
- Orosz Helga, Valér - Juhász György, Marianna - Simon Mari, Anzelm - Szigeti András, Fruzsina - Gál Erzsébet, Simon - Kocsis Antal, Jakab
- Schlanger András, Laplache
- Mátrai Tamás 21.15 Tréfás temető
Riportfilm 21.30 Zsarátnok
Közreműködik a Zsarátnok zenekar és a Martenica Táncegyüttes 22.00 Hiradó 22.35 Napzárta előtt...
Tudósítókat keresünk!
apunkat e számunktól kezdve a Media-print Pressegrosso Kft. Zalaegerszegen, Zalakaroson és Letenyén is terjeszti. Saját hálózatunk eljutott a Balaton-partra, így kaphatók vagyunk már Balatonberényben, Balatonmárián és Balatonfenyvesen. Új olvasóinkat arra kérjük, ha kedvet éreznek hozzá, vessék papírra környezetük történéseit és juttassák azt el hozzánk. Címünk: Kanizsa Szerkesztőség 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Pf.: 154.
TOSHIBA
MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TÉCHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-154
ÖTÖRTŐK
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Szonda
Tudományos magazin (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Közérdekű mag.
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Archív felvételeinkből 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben
Vivaldi-művek 14.05 Újraolvasva
Tolnai Lajos: A sötét világ 14.15 Találkozásom a népzenével A mikrofonnál: Szokolay Sándor (1980) 15.05 Kortársunk - Tolsztoj
A budapesti Tolsztoj-emlékkönyv műhelytitkai 18.00 Délutáni Krónika 16.15 Humorfesztivál-döntősök Éles István és Horváth Szil-veszter 17.05 Cigányfélóra 17.35 Örökzöld filmzenék a Bostoni Szórakoztatózenekar előadásában 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.41 Az Új stílus együttes műsorából
19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Szerpentin (ism.) 21.05 Beethoven összes zongoraszonátáié Fellegi Ádám előadásában - VIII/1. rész 21.45 Falusi mulatságok minden
évszakban 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Történelmi tükör 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. időjárás 8.05 Ország-város-hires ember 8.35 A csudálatos Mary
P. L. Travers regénye folytatásokban - XIII/4. 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Rivaldafényben: Paul Anka és a Manhattan Transfer egy. 10.15 Édes anyanyelvünk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hirek. időjárás 11.03 Bioritmus (ism.) 11.23 „Rock-mobil" 12.00 Nótaparádé 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó. Sportmagazin 14.30 A magányos lovas
Zane Grey regényének rádióváltozata 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Magnóról magnóra 15.45 Az Ars Renata együttes felvételeiből 16.00 Rádiókviz 17.00-
19.00 RádlóMa
benne:
17.00 Hirek. időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hirek. időjárás 19.03 Ahogy ml zenélünk 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs 20.30 Tlp-top parádé 21.00 Hirek. időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Folk-rock Európában 22.00 Huszárfélóra 22.33 Hangszerszólók 23.00 Hirek. időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Debreceni Dzsessznapok 0.10 Verselt elmondja :Lendvay Éva
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Zenekari muzsika 10.23 Latlnovits Zoltán verset mond 10.50 Grleg-művek 11.32 Fiorenza Cossotto operafel-
vételeiböl 12.00 Hirek. időjárás 12.05 Magyar klarlnétmüvészek
felvételeiből 13.00 Hallgassuk úfral - VII/3. 13.41 A Pécsi Vasutas Koncertfúvószenekar felvételeiből 14.10 III. Budapesti Nemzetközi
Kórusverseny közben:
16.00 Hirek. időjárás 16.34 Pollensai Fesztivál, 1990 18.00 V materlnskom jaziku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jezlku 19.00 Hirek. Időjárás
19.05 In der Muttersprache 19.25 Janácek: Jenufa
közben: 20.55-
21.07 Orbán Ottó versei
21.40 Nyelvemlékeink nyomában
22.00 A Régi Zene Együttes játszik
22.21 Napjaink zenéje
23.16 A Rádiószínház bemutatója
A nő szerepe 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Debreceni Dzsessznapok -folytatás
1.00-
2.00 A Juilliard vonósnégyes felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Sütő Péter
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.20 Amatőrök táncversenye 9.35 Megzavart nászéjszaka (NSZK vígjáték) 84'' Az elvált házaspár újra találkozik a közös nyaralóban, ahol a férj második feleségével tölti a mézesheteket. Az asszony nem ismeri el a válást, mert véleménye szerint a papírokat meghamisították. 11.00 Telebutik
11.25 Murphy atya (am. sorozat) Tojás, tej és száraz ágy
Parker atya Murphy tanácsa ellenére egyedül indul el, hogy teheneket és tyúkokat vegyen a gyerekeknek. 12.10 Wells Fargo meséi (am. sor.)
Tanoa 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisorozat)
Testvérsziv 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfleld-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak te (sorozat) 15.55 CHIP''s (amerikai sorozat)
Közlekedési óra 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Erős barátok 18.45 Hiradó, Időjárás 19.25 Jump Street 21. (am. sor.)
Változások 20.15 Harry és a Hendersonok
(amerikai vígjáték) 106'' 22.10 Hírek
22.20 Bliltls (fr. erotikus film) 89'' 23.55 Hirek 0.05 Forró vér
(amerikai erotikus film) 82'' Fsz.: Sylvia Kristel 1.30 Jump Street 21. (ism.) 2.15 Műsorzárás
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
18.45 Horvátország védett természete / Rajzfilm 19.30 Hiradó I. / Spektrum 21.05 Szórakoztató műsor 21.50 Hiradó II. 22.10 Tenger, tenger 22.40 Zenés színpad 23.40 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR
20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat 21.55 Májustól decemberig 22.30 Hírek
22.50 Általános gyakorlat
6.50
PRO 7
6.00 Buffalo Bili (am sorozat) 6.25 Én már nagylány vagyok (vidám amerikai sorozat) Ház az Eaton téren (ism.) 7.35 Az űr (ism.) 8.20 Rajzfilm-show (ism.) 9.10 Lassie (ism.) 9.40 Barátom, Ben (ism.) 10.05 Waltonék (am. sorozat) 11.00 Az űr (am. kalandfilmsorozat) 11.50 Doogie Howser (ism.) 12.15 Alice (vidám am. sorozat) 12.40 Harry Fox esetei (ism.) 13.25 A dob (angol film) 91'' 15.00 Rajzfilm-show (ism.) 15.50 Hirek, időjárás 16.00 Lassie (amerikai sorozat) 16.30 Rossz hirű medvék (am. sor.) 17.00 Doogie Howser (am. sor.) 17.25 Hírek, időjárás 17.40 Detektivűgynőkség (am sor) 18.30 Rajzfilm-show 20.15 Mike Hammer (am. film) 92'' 21.55 Hawaii öt null (am. sorozat) 22.45 Kevesebb, mint zéró
(amerikai film) 0.30 Minden lében két kanál (ism.) 1.20 Randevú Bray-ben (ism.) 2.45 T. H. E. Cat (ism.) 3.10 Agglegényparti (am. film) 90'' 4.45 Műsorzárás
3 SAT
14.30 A revizor - balett
16.10 Nemzetközi táncven
17.20 Mlnihirek
17.30 Oroszlánfog (sorozat
18.00 Sport
19.00 Női labdarúgó EB
20.45 Két férfi, egy eset (s
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Gyertek el a névnapi
(magyar film)
0.25 Tallózás
1 PLUS
18.00 Komputerszlmuláclól
18.45 A Biblia képekben
19.30 Dzsessz
20.00 Hiradó
20.15 Kína - szerelmem és
21.30 Szerelem és csókok
(amerikai film)
22.55 Beszélgetés
23.55 Hirek
TV 5
16.05 Hirek
16.15 Játék e szótárral
16.35 Negyven fok árnyékli
18.30 Francia nyeWIecke
19.00 Hirek
19.20 Szempillantás
20.00 Sztrlp-10 - belga tár:
magazin
21.00 Hirek
21.35 Első az egészség - I
fogyjunk le anélkül, ho
na visszahíznánk
23.00 Hirek
23.15 Zenei archívum
Bilitis
francia erotikus film
Bilitis (Patti D''Arbanvill leánynevelő intézet lakója gyerek, félig nő. Életét a szí és az erotika határozza mc viddel a nyári szünet előtt megismerkedik Lucas-val. nem akar flörtölni a férfivá a barátságát keresi. A fi boldog napokat töltenek e amikor bilitis észreveszi, Melissa (Mona Kristensen hez mély vonzalom fűzi, boldogtalan.
25
ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
I
SUPER CHANNEL
9.00 Rajzfilmek 10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Gyerekeknek 17.00 Élő vldeoshow
19.00 Egyveleg
20.00 Fókusz
20.30 Üzleti hét
21.00 Nagy koncertek ''80
22.00 Nemzetközi hírek
22.10 A Bermuda háromszög
(amerikai film)
0.20 Hírek
0.30 Nagy koncertek ''80
1.30 Egyveleg
MUSIC TV

18.30 Vldeokllpek
19.30 Tárcsázz I
20.00 Ray Cokes
22.30 Újdonságok a moziban
„ 23.00 .Szombat éjjel
23.30 Riport
23.45 Újdonságok
24.00 Az MTV slágerei
1.00 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
12.00 12.25 12.30 13.00 13.25 18.30 18.33 19.00 19.30 19.45 20.15 21.05 22.15 22.30 23.00
Ft + AFA.
Ruk-cuk (ism.)
Hirek
Magazin
Ország, város (ism.)
Bim-bam-blno
Hirek
Ország, város - játék Ruk-cuk - játék Hirek
Hopp vagy kopp - játék Kari Dall-show Banán (NSZK-holland film) Hirek
Szórakoztató magazin Filmújdonságok
OSZTRÁK 1
9.00
Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Rólunk van szó 10.25 Hirek 10.30 Érvek (ism.) 11.45 Fehéren-feketén (ism) 12.20 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Mohawk (amerikai film) 14.25 Batman (amerikai sorozat) 14.50 Zenedoboz 15.00 Bábszínház 15.30 Pinocchio (sorozat)
Kis emberek - nagy emberek Liliputi látogató (sorozat) Mint a kéz hat ujja (sorozat) Hirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek
Rólunk van szó Repülő orvosok (sorozat)
15.55 16.10 16.35 17.00
18.05 18.30
19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Dokumentumfilm 21.30 Magánháború (film. II/2.) 23.05 Csodálatos világ (am. film)
OSZTRÁK 2
15.45 Gasparone (német film) 17.15 Randevú
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Az Igazat monddI-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok
21.30 Kulturális magazin 22.00 Híradó
22.30 Emlékek 23.30 Kabarémüvészet 0.15 Hirek

SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei I 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Dr. Fu Man Chu pokoli terve
(ism.)
12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Thunderai macskák (sorozat) A hó ura
14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Végzetes levél 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Most vagy soha
Harold megfelelő helyet keres az új üzlet számára. Vannak tervei a jövőt illetően, melyek Madge-et is érintik. Daphne aggódik Des egészségi állapotáért, aki mint egy megszállott edz a Jim elleni versenyre.
15.50 Hazzard megye lordjai
(amerikai westernsorozat) Gyémántláz 16.45 A rendőrnő (am. krimisor.)
A betörés kulcsa 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (am. sorozat)
Az előző évszázadban 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 A szép és a bestia (am sor.)
Elbukott szerelmesek 21.00 Star Trek - a filmfelvétel
(amerikai film) 125'' 23.15 Hírek
23.30 Két férfi a városban
(francia-olasz film) 96'' Fsz.: Jean Gabin, Alain Delon 1.10 Az átok örökösei (ism.) 2.00 Műsorismertetés
Star Trek - a filmfelvétel
amerikai film
Huszonharmadik évszázad. Az amerikai Enterprise űrhajó már két éve szárazdokkban áll. A hajót idő előtt aktivizálni kell, mert a földet halálos veszély fenyegeti. Kirk kapitány (William Shatner) és csapata elkeseredett harcot vív a titokzatos ellenséggel. Képünkön: DeForest Kel- «.«[»« leyés Leonard Nimoy. t I.UU
JÚLIUS 11,
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tiz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli
Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga - Dr. Weninger Antallal 9.20 Képújság
16.24 Képújság - napi műsorajánlat
16.25 Román nyelvű nemzetiségi magazin
Ecranul nostru 16.50 Képújság 16.55 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/2. rész 33'' 17.30 Zöldhullám
Környezetvédelmi magazin 18.00 Műsorismertetés, közlemények 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
„Engedjétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Esti mese Sebaj Tóbiás A két feketerigó Cimbória
Telefonos játék gyerekeknek 18.45 Nem IS nap a nap IS nélkül Félreértés IV/1. rész: Fatális félreértések 19.15 Mini klip-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.15 Szomszédok Teleregény
(Ism.: szombat, TV1 14.30) 20.50 Mozimámor 21.25 Melankólia
Angol film (1989) 84'' 22.50 Menedzser Magazin
(Ism.: vasárnap, TV1 6.50) 23.35 Késő esti hiradó 23.40 BBC-híradó
A Hiradó
közönségtelefonja Budapest 132-0900 Hívható mindennap 6.00-22.00-ig Telefonhívásokat kizárólag a Híradót érintő ügyekben kérnek
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dömsödi Gábor
16.20 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek Jetson család
Amerikai rajzfilmsorozat A kimenő (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Kincses sziget az űrben Angol-olasz tévéfilmsorozat VIII/6. rész 50'' 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora '' Budapest-tel: 132-9329 Pécs-tel: (72) 10-533 Szeged-tel: (62) 12-715 21.00 Néprajzi értékeink
Kis mosósulyok 21.10 Llj Reflektor magazin
Érdekvédelmi riportműsor 22.00 Híradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 A TV2 FILMKLUBJA
A hatvanas évek magyar filmművészete Csillagosok, katonák Magyar-szovjet film (1967) FF
A kábeltelevízió stúdiók segítségével fogható program: 18.00 Műsorajánlat 18.05 Sráckarlka - Stan és Pan,
rajzfilm, kamaszriportok 18.30 Sláger és horoszkóp
Szikora Róbert és Laár András 18.45 Sikersztori
Vállalkozók műsora 19.00 Jolly Joker VI.
Kettős játék 20.15 Világtükör - Hajdú János
külpolitikai rovata 20.30 Forgótöke - Bácskai Tamás
pénzügyi tanácsai 20.40 Biblia Pauperum VI.
Visszatérés 20.55 Törzsasztal
Máté Lajos színházi történetei 21.00 Sport 21.20 Civilpálya
21.40 Szoclofotó - Pályaelhagyók 21.55 Zenekorzó - Simon Erzsi
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p
éklTBI/
ENTEK

memm&mrn
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben "<4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Sokszemközt az egészségről 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 A népzene hagyományőrzői
11.34 Galsai Pongrác novellája 12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma? - Tiszafüreden 12.45 Van új a Nap alatt 13.05 Klasszikusok délidőben
Részletek Flotow operájából 14.05 Nemzetiségeink életéből
14.35 Orvosi tanácsok
14.40 Nemzetiségeink zenéjéből
Szlovák népdalok 15.05 Magyar írás - irodalmi hetilap 15.50 Az élö népdal 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
Zenei magazin gyerekeknek 16.45 Labirintus (ism.) 17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Olvastuk... 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 A debreceni Délibáb együttes játszik 19.50 Gong 20.05 Agrármühelyek
20.36 A Zsebrádiószínház bemutatója
Magyar arcok Dél-Amerikában 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 „Vajh, kl ö, és merre van hazája"
Christoph Willibald Gluck 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Verselt elmondja: Csikl László 22.45 Virágénekek 23.05 A tiltakozó értelem 23.49 Bizet: Carmen - Az opera
fináléja 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Az Izraelita felekezet negyedórája 8.20 Kölyökrádló. Tel : 138-7600 8.50 Vesszőparipám 9.00 Hírek, időjárás 9.03 Apropó...
Bárdos András műsora
9.31 A Vig özvegytől a Hello Dolty-ig
10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 A Rock Gyermekei Klubja 12.00 Nóták 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hírek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek, időjárás 17.30 Szocio-krimi 17.50 A-B/CD 18.20 Hangpárbaj 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Fiataloknak I 20.30 Debreceni Dzsessznapok Kapcsoljuk a debreceni Sportcsarnokot közben:
21.00 Hirek. időjárás 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00-
0.14 Máról holnapra
közben:
23.00 Hirek. időjárás 23.03
23.10 Sporthíradó
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.25 A városban
(amerikai zenés film) 93'' Fsz.: Gene Kelly, Frank Sinatra 11.00 Telebutik
11.25 Murphy atya (amerikai sor.) A kocsisnak mindkét kéz kell
Murphy magával viszi Lijah-t, aki főleg fehér iskolatársaival szemben agresszív. Az út alatt a fiú és Murphy összebarátkoznak. Amikor Lijah egyedül akar kereket cserélni, a kocsi felborul, és összeroncsolja az egyik kezét... 12.10 Wells Fargo meséi (am. sor.)
Mr. Mute 13.00 Hirek
13.10 Hammer (amerikai sorozat) 13.35 Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sor.) 15.10 Senki más, csak tel (sor.) 15.55 CHIP''s (amerikai krimisor.)
Forró nyeremény 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Menekülés a lángokból 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Benny Hill 19.30 Vakáció, ól
(osztrák filmvígjáték) 99'' 21.15 Forró rágógumi
(NSZK-izraeli vígjáték) 70'' 22.30 Hirek
22.40 Velencében vár a halál
(olasz thriller) 86'' Fsz.: Michael York 0.15 Halálos álmok (am. film) 87'' 1.50 Halálos utazás (am. film) 3.10 Vakáció, ól (ism.) 4.50 Forma-1 (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Az első benyomások 19.10 Rajzfilm
19.30 Hiradó I.
20.00 Hosszú hazatérés
21.40 Hiradó II.
22.00 Paracelsus (filmsorozat)
22.50 Korképek
23.50 YUTEL/Hirek
2. MŰSOR 19.20 Videolapok 19.25 Műsorismertetés 19.30 Híradói.
20.05 Rajzfilm
20.15 Dokumentumsorozat
20.50 Nosztalgia Nattalin
21.45 Alf (humoros sorozat)
22.20 Hirek / Polip
PRO 7
5.45 Bulfalo Bili (am. sorozat) 6.10 Én már nagylány vagyok (vidám amerikai sorozat) 6.35 Waltonék (ism.) 7.25 Az űr (ism.) 8.15 Rajzfllmshow (ism.) 9.05 Lassie (ism.) 9.35 Rossz hírű medvék (ism.) 10.00 Maxwell ügynökség (am. sor.) 10.55 Az űr (am. kalandfilmsor.) 11.45 Doogie Howser (ism.) 12.10 Barney Miller (am. sorozat) 12.35 Detektivügynőkség (ism.) 13.25 Perry Mason (amerikai sor.) 14.20 Rajzfllmshow (ism.) 15.10 Hirek, időjárás 15.20 A hattyú éneke (NSZK film) 17.10 Harttól Hartig (am. sorozat) 18.00 Hirek, időjárás 18.15 A dob (ism.) 19.50 Bili Cosby-show (am sor.) 20.15 A 3-as számú lyuk
(amerikai westernsorozat) 91'' 21.55 San Francisco utcáin (am sor.) 22.45 Napfény a szigeten
(NSZK erotikus film) 75'' 0.05 Hirek, időjárás
3 SAT
14.30 Vendég a stúdióban 9.00
14.45 Zenevonat 10.00
15.45 Bonjour Catrin 12.30
17.20 Minihirek 13.0c
17.30 Alfréd J. Kwak (sorozat) jg ot
18.00 3 SAT börze |7 o(
18.25 Ötletek és Irányok jg 0(
19.00 Hiradó 20 0l
19.30 Emberek, mint te meg én
20.30 Rövidfilm
21.00 Politikai körkép
21.45 Kulturális magazin
22.00 Hiradó
22.25 Oidalplllantások
22.50 A kutya éji dala (magyar lilii 0 3
22.01 H2.2I 23.2 0.2
1 PLUS
18.00 Utazási magazin 19.3
18.30 Nordvogeseni botanikus kedZO.fl
19.00 Riport 21.:
19.45 PLUS-pontok 22.;
20.00 Híradó 23-t
20.15 Dörzsölt alak ''
(színházi közvetítés) 23.''
21.55 Az első szerelem és a voiu 24.1 1.1
(német film)
23.20 Dorothy Donegan trió ■ 3.1
0.20 Hirek
TV 5
16.05 Hirek r 12.
16.15 Játék a szótárral 12
16.35 Negyven fok árnyékban 12
18.30 Francia nyelvlecke 13
19.00 Hirek 13
19.20 Szempillantás 18
19.30 Hiradó élőben 18
20.00 Dokumentumműsor ''19
A warlis indiánok H9
20.45 Alpok az Ön lábai előtt 19
(dokumentumműsor) 2C
21.00 Hiradó 21
21.35 Micsoda este - show-müs 0122
23.00 Hirek 2!
23.15 Zenészportré 2:
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Versenyművek 10.20 Felfedező úton muzsikáló
városokban. Nápoly 10.55 A kamarazene kedvelőinek 12.00 Hirek. időjárás 12.05 Bemutatjuk új kompaktlemezünket. Gossec: Te Deum 13.00 Hallgassuk újra l-VII/4. 13.49 Mozart-dallamok fúvósok
előadásában 13.58 Kósa Gábor zongora- és ütőhangszeres hangversenye Közreműködik: Mester Ágnes 15.00 Puccini: Bohémélet közben:
''16.00 Hírek. Időjárás 16.05-
16.10 Édes anyanyelvünk (ism.) 17.10 Két vonósötös 18.00 V materinskom jaziku
18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Csajkovszkij: Éjszakai virrasztás 19.55 Újraolvasva (ism.) 20.05 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót 21.10 Hangszerszólók 21.30 Olga Bargyina operaáriákat énekel
22.00 Összkiadás -VIII/1. 23.07 Jevgenyij Szvetlanov vezényel
24.00 Hirek. időjárás 0.10-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
(rtT)
Vakáció, ó!
osztrák filmvígjáték
Petermann úr végre jogosítványt kapott. Autót bérel, hogy családjával, beleértve apósát és (
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A Máról holnapra folytatása
EPASZ" KFT.
testvérét is, a tengerhez utazzon Petermann nem sejti, hogy a bűnözők fontos papírokat rejtettek el a kocsijában, melyeket záros határidőn belül Argentínába kellene szállítaniuk. A családot végig követik az úton.
A képen: Heidi Brühl, Michael Cramer, Hannelore .... Bollman. 13.0U
SUPER CHANNEL
9.00 10.00 12.30 13.00 16.00 17.00 19.00 | 20.00
22.00 22.20 23.20 0.20 Imi 0.30
19.30 rt 20.00 21.30 22.30 23.00 23.30 23.45 8124.00 1.30 3.00
Rajzfilmek Egyveleg
Halló. Ausztria -halló, Bécsi Japán üzleti élete Gyerekeknek ÉI6 vldeoshow Egyveleg
Or. Kildare különös esete
(amerikai film) Hirek
Motorsport - magazin
Egyveleg
Hirek
Nagy koncertek ''80
MUSIC TV
Tárcsázz I Ray Cokes Yol
A nagy kép Szombat éjjel Riport Újdonságok Az MtV slágerei Kristiane Backer Éjszakai videók
II
12.00 12.25 12.30 13.00 13.25 18.30 18.33 19.00 19.30 19.45 20.15 21.15 r, 22.05 22.15 23.05
TELE 5
Ruk-cuk (ism.)
Hirek
Magazin
Ország, város (ism.)
Bim-bam-bino
Hirek
Ország, város - játék Ruk-cuk - játék Hirek
Hopp vagy kopp - játék Az igazi gazdagok Küzdősportok magazinja Hirek
A törvény legyverei (ism.) Az örök rossz (am. film)
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Európai egyetemek - Bécs 10.00 Rólunk van szó (ism.) 10.30 Magánháború (ism.) 12.15 Belföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Botrány a turfon (am. film) 14.55 Popeye (sorozat) 15.00 Bábjáték 15.30 Pinocchio (sorozat) 15.55 Kis emberek - nagy emberek
16.10 Liliputi látogató (sorozat)
16.35 Ravasz kvartett (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sor.)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Az öreg (krimisorozat) 21.35 Akik túl akarnak élni
(amerikai film) 23.30 A nagy bankrablás (am. film) 1.00 Hírek
OSZTRÁK 2
15.25 A horizont mögött
(ausztrál film) 17.30 Természetfilm IJMSO Jog a szerelemhez (sor.) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Diagnózis
21.15 Schilling - gazdasági mag. 22.00 Hiradó
22.30 Kifulladásig (francia film) 24.00 Nyílt könyvtár 0.15 Jonas Mekas filmje 2.40 Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism.) 11.05 A szép és a bestia (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Fejecske, tejecske - játék 14.25 Közkórház
(amerikai sorozat) Dráma a jachton 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Barátok és ellentelek Harold házassági ajánlata váratlanul éri Madge-et, igy az asszony nem úgy viselkedik, ahogy ebben a helyzetben kellene. A Jim és Des közötti verseny elmérgesíti a családok közötti viszonyt. 15.35 Teleüzlet
15.50 Magas bozót (westernsor.)
Surtee 16.45 Cannon
(amerikai krimisorozat) Az utolsó repülőút 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (amerikai sorozat) A csodagyerek 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Találd ki, ki jön ma vacsorára I
(amerikai film) 103'' 22.00 Z emberek
(ausztrál-hongkongi film) 90'' 23.40 Hírek, sport 23.45 A fürdőmester (erotikus film) 1.20 Műsorismertetés
Z emberek
ausztrál-hongkongi film
1945 januárjában a különleges osztag megpróbálja felderíteni a japánok által elfoglalt szigetet. Mac-Arthur ezredes megbízásából meg kell mentsék a japán dezertőrt, akinek repülőgépe lezuhant. A maroknyi csapatnak egy kínai paraszt segít, akinek lánya beleszeret az egyik katonába Romantikus pillanatokra azonban nem marad idő.
Képünkön: jelenet 00 ftn a filmből. ÍÍ.W
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé 6.00 A Reggel 8.30 Sorstársak 8.45 Segítség 8.55 Dallas
Amerikai filmsorozat A legifjabb Ewing II. 46'' (Ismétlés: este, 20.15) 9.40 Csöndet kérek I
Hömpölygő hullámok között Rajzfilmek 9.50 Lottósorsolás 9.55 Képújság
14.59 Képújság - napi műsorajánlat 15.00 Walt Disney bemutatja (ism.) 16.45 Képújság 16.50 Romaié Shavale
Cigánymagazin 17.15 Műsorismertetés, közlemények
17.20 „Traffic jam" 17.50 Pénzvilág 18.00 Ablak
19.00 „Maradjatok meg szeretetemben"
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese - Metróegerek 19.15 Mini klip-mix 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.15 Dallas
A legifjabb Ewing II. (ism.) 46'' 21.10 Panoráma
(Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.15 Tíz után
Házigazda: Déri János 22.40 Tévémozi V. Henrik
Angol film (1944)131'' Feliratos! 0.50 Késő esti híradó 0.55 Antenne 2-hiradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter
16.20 Hírek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora
17.30 Kérdezz I Felelek
Egri János műsora 17.45 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat A törprobot (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 18.40
19.00
19.50 20.05
20.55
22.00 22.35 23.00
Müsorelözetes Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló Dempsey és Makepeace Angol bűnügyi film Igazságszolgáltatás 47'' (ism.) Soha se késő... (H)arcképek
Ötven perc... képzőművészetről
Szemadám György műsora NBA, 1991 IV/1. rész Hiradó
Napzárta előtt... Rendörök háborúja
Francia bűnügyi film (1979) 102''
Előfizetési díjak
a
hetilapra:
1 hónapra Negyedévre Fél évre Egy évre
82 Ft 246 Ft 492 Ft 984 Ft
%öszönjü(<i, Hogy áCCandó oCvasóinkfioz csatlakozott!

MJIillilAüECH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSÉG
Cím: Magyar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012 j
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.00 Hírek. Időjárás. Lapszemle 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör Tel.: 138-7985 9.05 irodalmi jegyzet 9.10 Színes népi muzsika 10.05 Ismét-a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Faluról falura 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván fogjukl 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I 15.05 Csiki László versei 15.10 Itzhak Periman Paganini-
müvekből hegedül 15.25 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901,138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Ismerkedés Mexikóval 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 Rádiószínház
Kint is bárány, bent is farkas Gosztonyi János rádiójátéka 20.02 Mozart-operabérlet
Figaró házassága 21.05 Híd
Magyar-román kulturális körkép
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Barokk muzsika 23.05 Hangversenymúzeum
Leonyid Kogan ráadásszámokat hegedül a moszkvai Konzervatórium nagytermében 24.00 Hírek. Időjárás
4.30 Hirek. Időjárás
4.33 Dallamkoktél
5.30 Kakukk. Zenés ébresztő
Tel.: 138-7776 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. időjárás 8.05 Kopogtató
8.30 Népszerű muzsika - világhírű előadók
Louis Armstrong énekel 9.00 Hirek. időjárás 9.03 Tövisek és virágok
Zenés irodalmi magazinműsor 10.00 Popzene Párizsból 11.00 Hírek, időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Életreform-magazin 14.55 Vanezigy! 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 „Kékharisnya" 16.00 Vegyes egyedül 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 „Az elfelejtett szalagok" Bob Dylan 1961 és 1989 között készült archív felvételei -VIII/3. 17.30 4x4-játék 18.30 Slágerlista 19.00 Hírek, időjárás 19.03 Az Állami Népi Együttes (elvételeiből 20.00 Debreceni Dzsessznapok 21.00 Hirek. időjárás 21.03 A Rádió Dalszinháha Loewe: My Fair Lady 22.20 A Mayas együttes felvételeiből
22.30 Derűre is derű Amerikai fiúk
Bertha Bulcsú hangjátéka (ism.) 23.00 Hirek. időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Éjszakai klub
BARTÓK
6.00 Hirek. időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. időjárás 8.20 Pierre Bárdon játszik a pro-vence-i Saint Maximin apátság orgonáján 8.57 Kamarazene 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.09 Francia operákból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Respighi: Római ünnepek 12.30 Foilow me - 30/9. (ism.) 12.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 A Magyar Rádió énekkara
énekel 14.30 Hi-Figyelő 15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hirek. időjárás 16.05 Porgy és Bess - Részletek
17.00 Aranyalbum 18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 in der Muttersprache 19.25 A Schola Hungarica hangversenye 20.43 Mindennapi irodalmunk (ism.) 21.13 Grieg: e-moll szonáta 21.40 Kamarazenekarok felvételeiből 22.31 Ars poetica 23.09 Pódium: Franciaország -11/1. 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Az Éjszakai klub folyt., nóták
6.00 A hétmillió dolláros asszony
(ism.)
6.45 Transformers (am. sorozat)
Titkos formula 7.10 A szauruszok földjén (sor.) 7.35 Kedves Bili nagybácsi (sor.) 8.00 Konfetti 9.25 Kiack-játék 10.10 Jetsonék (amerikai sorozat)
Szuperdobó 10.35 Mr. T. (am. rajzfilmsorozat)
A párducember titka 11.00 Specialisták úton (am. sor.)
Sugár-burger 11.50 Beavatottak (am. sorozat)
Szuperjelölt 12.35 He-Man
(am. rajzfilmsorozat) Harc a Trder csillagért 13.00 Super Mario Brothers (sor.)
Szuper növény 13.25 Mutánsok (amerikai sorozat)
Tortellini-smaragd 13.50 Dennis (sorozat) 13.55 Street Hawk (am. sorozat)
Régi idők emléke 14.45 Forma-1 - tréning 15.00 Bevetés Los Angelesben (sor.)
Hamis kiadás 15.25 Daktari (amerikai sorozat)
Judy és a varázsló 16.10 Az Angyal visszatér (sor.)
Remények 17.00 Forró nyeremény 17.40 Nyereményjáték 17.45 Belföldi magazin 18.15 Mr. Terrific (am. sorozat)
Nem tudok repülni 18.45 Híradó, időjárás 19.00 Sípszó - focishow 19.30 Houston Knights
(amerikai krimisorozat) A madárijesztő 20.15 Leleplezés
(amerikai sorozat) Világbéke veszélyben 21.55 Dall-As 23.00 Fiatal csábítók
(svájci szexfilm) 82''
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
18.25 Lorna Doon (filmsorozat) 18.55 Rajzfilm / Hiradó I. 20.00 Egy cipő bepiszkítja
(amerikai film) 21.45 Kivándorol Horvátország 22.30 Hiradó II. 22.50 Sportszombat / Fluidum 23.55 YÚTEL / Hirek
2. MŰSOR 19.25 Műsorismertetés 19.30 Híradói.
20.05 Rajzfilm / Közös számla 20.40 Dinamó (kulturális műsor) 21.00 Show-műsor / Filmsorozat
PRO 7
6.10 Jimmy Stewart-show (sor.) 6.30 Ausztrál dokumentumfilm 7.20 Captain Future (japán sor.) 7.45 Marco Polo (olasz sorozat) 8.10 Boubou, az állatok királya
(japán rajzfilmsorozat) 8.35 Niklaas, kisfiú Flandriából
(japán rajzfilmsorozat) 9.00 Muppet-show (am. sorozat) 9.55 Egy úr az űrből (am. sor.) 10.20 Barney Miller (ism.) 10.45 Bili Cosby-show (am. sor.) 11.10 Mozgó kórház (ism.) 11.35 A négyöklű trió (am. sor.) 12.25 A hattyú éneke (ism.) 14.10 Ausztrál dokumentumfilm (ism.)
15.05 Sztárok és állataik 15.15 April felfedezi Hawaiit
(amerikai filmvígjáték) 97'' 17.00 Az Angyal visszatér (sor.) 17.55 Hirek, időjárás 18.10 Hawaii öt null
(amerikai krimisorozat) 89'' 19.50 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Caddyshack
(amerikai filmvígjáték) 22.00 Szokatlan gyilkosság
(amerikai krimi) 90'' 23.35 San Francisco utcáin (ism)
13.10 Képek Svájcból 14.10 Ferdinánd, a bohóc (! 14.40 Konstantin úr esetei (i 15.05 Francia receptek 15.30 Kivánságkoncert 17.25 Strotthoff konzul (NSZK-olasz film) 19.00 Hiradó 19.30 Beszélgetés 20.30 A sznob (tévéfilm) 22.00 Kulturális magazin 22.40 Eiena Bracclalini - poi 22.50 Andy Warhol - portré 23.50 Magányos cowboy (amerikai film)
1 PLUS
18.00 Egészségügyi magazin 18.30 Porosz kincsek 19.15 Szóváltás 20.00 Hiradó 20.15 Henriette (sorozat) 21.05 Árapály (tévéfilm) 22.35 Talkshow , 0.05 Ritkaságok 0.35 Hirek
16.05 Hirek 16.15 Jóga 16.30 Sport
18.00 Zsendülő zsenik - kul
vetélkedő 18.30 Francia nyelvlecke 19.00 Hirek 19.20 Szempillantás 19.30 Svájci tévéhíradó 20.00 Thalassa - tengeri mai 21.00 Hiradó
21.35 Francia sanzonok Li
chelle-ből - élőben 24.00 Hirek
0.15 Tour de Francé -össze
Caddyshack
amerikai filmvígjáték
Egyszerűen őrület, hogy lyik az elegáns golfklubban Danny dolgozik. Ott van p Ty Webb, a playboy, aki 0 nemcsak golfozni akarja me tani. Vagy Carl (Bili Murray), lyamester, aki gyűlöli a mó kat, és dinamittal irtja őket. £ bíró, aki úgy tesz, mintha az klub az övé volna - míg egy i meg nem jelenik a színen Ál vik, a dúsgazdag és „. szemtelen ellenfél.
ÖUO

ÜZEM: Murakcresxtűr
KÖZPONT - KIÁLLÍTÓTEREM - MINTABOLT:
Nagykanizsa, Adj u. 6Í
6.00 Egyveleg
;orozak 15.00 Győzd le az ördögöt I
|sor-); 1 (amerikai film)
16.30 Honey West (am. sorozat)
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 Sport
16.00 Motorsport - magazin
19.00 Videodlvat
19.30 Jeruzsálem
20.00 Hirek
>rtré 20.10 A bosszú völgye (amerikai film)
23.00 Egyveleg
i 14.00 RayCokes 16.30 Paula Abdul 17.00 Yol 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai top 20 21.00 Házibuli övezet 23.30 Paula Abdul 24.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók

12.40 13.00 13.25 urális 16.40 17.40 18.05 18.30 18.33 19.00 azin 19.30 19.45 20.15 21.10 22.00 23.30
Ro-
glaló
TELE 5
Magazin
Ország, város (ism.)
Bim-bam-bino
P. 0. P. - zenei magazin
Küzdősportok magazinja
Motorsport
Hirek
Ország, város - játék Ruk-cuk-játék Hírek
Hopp vagy kopp - játék Vadvllág (sorozat) A törvény fegyverei (sor.) Az álmok világa (film) Angyal a pokolban (ism.)
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Diagnózis 10.35 Felfedezések a víz alatt 11.00 Mohawk(ism.) 12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó 13.35 A lelkész és az árva
(osztrák film) 15.10 Zenedoboz 15.25 Popeye (amerikai sorozat) 15.30 A bagoly árnyéka
(sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 MInlhlrek 17.10 Sportábécé 17.35 Nincs folytatás I 18.00 Hírek/Sport 18.30 Repülő orvosok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Aki á-t mond - játék 22.00 A modell és a zsaru
(amerikai krimisorozat) 22.55 A vakond (francia film) 0.35 Reménytelen utazás
OSZTRÁK 2
16.00 Tisztelt ház
17.00 Stájer lakói
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Fordulópont (amerikai film)
22.10 Hirek
22.15 Sport
22.45 Szokatlan show-műsor 23.15 A rock''n''roll története 23.35 Temptations-koncert 0.35 The Cure - koncert
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Magas bozót (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Monte-Carlo rali
(olasz-francia filmvígjáték) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.20 Hotel (amerikai sorozat)
Házasságszédelgö 14.10 Hannerl és szeretői (német film) 81'' A csinos Hannerl zenét tanul Bécsben. Nagyon sok hódolója van, de barátja egy sincs. Mindez egy csapásra megváltozik, amikor a lány megismerkedik Van den Born úrral, aki randevút kér tőle... 15.45 Privát program 16.15 Zapp- játék 16.40 A Boyard-eröd - játék 17.35 Nyereményjáték 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (amerikai sorozat) Házassági tervek 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.30 Szerencsekerék 20.15 Kék fiúk
(NSZK filmvígjáték) 94'' 22.00 Hírek, időjárás 22.15 A profik
(angol krimisorozat) Az idő ellen 23.10 Szerelem három dimenzióban (NSZK erotikus film) 0.40 A fürdőmester (film, ism.) 2.15 Szerelem három dimenzióban (ism.)
3.45 Műsorismertetés
A televiziótársaságok a műsor-változtatás jogát fenntartják
Kék fiúk
NSZK filmvígjáték
fo-
ihol 1945 áprilisában a Rheinstein
Iául nevű cirkáló úton van hazafelé,
nyt A hajó legénysége és a foglyok
iní- tizennyolc hónapja járják a ten-
pá- gert. Élelmük és ivóvizük fogytán
so- van, ezért Harkolt korvettkapi-
ails tány kiköt az egyik szigeten.
5sz Négy fiatalember a sziget bel-
>on sejében rátalál Carlos Brugger-
er- re, aki már évek óta ott él...
A képen: Karlheinz on
IO Böhm és Hans Stüwe. tU.lO
TV
D
6.43 Képújság - napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit! Alvin és a mókusok
Amerikai rajzfilmsorozat
1 Győzzön a legkülönb mókus
2 A kutyának a mókus a legjobb barátja (ism.)
7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Református gyermekhittan 8.00 Follow mel (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 A csapat
Angol filmsorozat V/2, rész: Szabálytalan játék 8.55 Katkó István-Mihályfi Sándor:
Csak a testvérem
Tévéjáték (1986) (ism.) 54'' 9.40 Savas eső
Angol ismeretterjesztő film 10.15 Cimbória
Telefonos játék 10.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Amőba
Természettudományos műsor gyerekeknek 14.30 Szomszédok Teleregény (ism.) Benny Hill-show 15.20 Quentin Durward, a király íjásza
Szovjet film (1988) 91'' Képújság Illúziók nélkül... Magyarország és a világgazdaság 17.45 Dimenzió
Tudományos magazin 18.15 Gyereksarok Vuk
Magyar rajzfilmsorozat IV/2. rész (ism.) Esti mese Magyar népmesék 18.45 .... az én váram'''' 19.15 Mini klip-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.15 Acélcowboy
Amerikai tévéfilm 93'' Szereplők:
Clayton Davis - James Brolin (Vass Gábor), Charlie - Rip Torn (Vajda László), Jessie -Jennifer Warren (Menszátor Magdolna), Johnny- Melanie Griffith (Orosz Helga), Arni -Lou Frízzel (Hollósi Frigyes), Glória - Julié Cobb (Simorjay Emese), Pinky - Srother Martin (Petrik József), Rackley -Stanley Brock (Kristóf Tibor) 21.55 Rejtélyes Randevú 22.45 Valéria és a csodák hete
Csehszlovák film (1970) 74'' 24.00 Késő esti hiradó
15.00
16.50 17.00
2
Műsorvezető: Radványi Dorottya
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 10.05 Prizma
Életmódmagazin 10.05 Nem csak zöldség... 10.35 Itthon - otthon 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Maja repülni tanul 11.25 Délelőtti hangverseny
Közvetítés a szegedi zsinagógából, felvételről 12.25 Egyszer volt, hol nem volt... az Élet
Francia rajzfilmsorozat Az élet nem áll meg
Műsorvezető: Kudlik Júlia
14.00 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 14.10 Taxi
Amerikai tévéfilmsorozat Alex kalandja 14.35 Segítőtárs
Sérült emberek rehabilitációs magazinja 15.00 Mozi top 10 15.30 Budapest köszönti Párizst 15.55 Nézze meg az emberi 16.00 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat A mozi fantomja 16.25 Ne quittez pas (Kapcsoltam)
Vetélkedő 16.55 A világ teremtése
Francia rajzfilm 68'' 18.10 Telesport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Széplány ajándékba
Francia-olasz film (1982) 104'' Francia zöldségek Humoros összeállítás nagy francia nevettetők filmjeiből Ne quittez pas (Kapcsoltam) Vetélkedő Híradó
Romantikus randevú
Francia slágerrevü Közreműködik: Bencze Ilona, Csengery Attila, Cserháti Zsuzsa, Délhúsa Gjon, Eszményi Viktória, Für Anikó, Gergely Róbert, Heilig Gábor, Hernádi Judit, Huszti Péter, Incze József, Kaszás Attila, Kovács Kati, Kökényessy Ági, Kulka János, Malek Andrea, Payer András, Pápay Erika, Piros Ildikó, Sáfár Mónika, Sztankay István, Udvaros Dorottya 23.55 Emmanuelle
Francia-olasz film 90''
20.50
21.05
22.00 22.35

VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel : 138-7915 és 138-7296 8.30 Világéra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Mínuszban
A Helykereső melléklete 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk |1.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Mit üzen a Rádió? 14.10 Müvészlemezek 15.05 Ne okoskodj, Pistái
Mikszáth Kálmán regénye 16.05 Diszkotéka
Lemezbarátok magazinja 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.20 Muzsikáló nagyvilág 19.05 Hol volt, hol nem volt...
19.19 Remekírók hangszalagon Effl Briest - III/2. Theodor Fontane regénye
20.20 Egy kiállítás hangjai Beszámoló a zene tavaszi ünnepéről Párizsban
21.05 Az I Muslci dl Roma Kamarazenekar játszik 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Hallgassuk együtt Godowski-művek 23.05 Azok a rádiós évek
Sebestyén János műsora 24.00 Hirek. Időjárás. Totó
MIS;
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.15 Alfréd Brendel játszik 9.35 Molnár András énekel 10.20 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó hiradó 11.00 Európa hangversenytermeiből 12.18 Hirek. Időjárás 12.23 Kamarazene 13.00 Csiki László versei 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Ránki György: Pomádé király új ruhája - I. és II. szvit 14.20 Alternatív diszkó 15.00 A Nápolyi Scarlatti Zenekar
szólistái játszanak 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Rádiószínház
Egy ifjú ember arcképe 17.09 Ünnepek zenéje 18.00 V materinskom jaziku

6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hirek. időjárás 7.03 A római katolikus egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika Marie-Claire Alain Buxtehude-műveket játszik 8.00 Hirek. időjárás 8.05 A csudálatos Mary - XIII/5.
P. L. Travers regénye 8.26 Nlls Holgersson csodálatos
utazása - XII/8. 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Gitármánia
Nino Bettencourt felvételeiből 10.00 Embermesék 11.00 Hirek. időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Tudósítás a salakmotoros csapatvilágbajnoki futamról Debrecenből és a lovas lándlich Európa-bajnokságról, Balatonfenyvesről 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Stúdióvilág. Rádiós magazin 13.45 időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Dingó, a vadkutya, avagy az első szerelem története -11/1. R. Iszajevics Frajermann regényéből írta: Zala Zsuzsa 14.37 Mese-zene gyerekeknek 15.00 Hirek. időjárás 15.03 Táskarádió 16.00-
21.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás
18.45 Sportösszefoglaló. Totó
19.00 Hirek. Időjárás
21.00 Hirek. Időjárás
21.03 Szép kis naplemente - VIII/6.
Honor Tracy regénye 21.27 Társalgó (ism.) 22.24 A mai dzsessz 23.00 Hirek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Zenés játékokból 24.00 A Minnesotai Egyetem fúvószenekara játszik
18.20 Ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. időjárás 19.05 in der Muttersprache 19.25 Szimfonikus zene 20.00 Kapcsoljuk a Mátyás templomot
21.00 Százéves a Carnegie Hall 22.30 Csuda dolgok 22.50 Szimfonikus zene 23.05 Pódium: Franciaország-II/2. 24.00 Hírek, időjárás 0.10-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Vass István Zoltán
RTL PLUS
6.00 Mr. T. (ism.)
6.20 He Man (ism.)
6.45 Jetsonék (ism.)
7.10 Maci Laci (ism.)
7.35 Scooby Doo (ism.)
8.00 Gyermekműsor
9.15 Jetsonék találkoznak Flint-
stone-ékkai (am. rajzfilm) 11.00 Tattingerék
(amerikai sorozat) Veszélyes szerelmek 11.50 Végtelen románc (am. sor.) A baba titka
A bécsi forgatás alatt különös dolgok történnek. Egy férfit lelőnek, és nem sokkal később egy idegen asszony mackót nyom Michael kezébe azzal a kéréssel, hogy azt adja át az unokaöccsének... 12.35 Úriások (amerikai sorozat) 13.00 Művészet és küldetés 13.05 Dennis (rajzfilm) 13.15 Az apám földönkivüli (sor.) Izgalom a kávéházban utána Munster család (sor.) utána Titkos énem (sorozat) 14.30 Forma-1 - riport 16.55 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Halál reggelire 17.45 Leplezés (amerikai sorozat)
A serlff bosszúja 18.45 Hiradó, időjárás 20.15 Lankadt zsaru nem harap (amerikai filmvígjáték) 91'' 22.00 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 22.50 A modell és a zsaru (amerikai krimisorozat) Dupla esküvő 23.40 Forma-1 - összefoglaló 0.05 Vérfagyasztó éjszaka (amerikai horrorsorozat) Elátkozva 0.25 Szürkület (am. sci-fi-sorozat)
A halott cipői 1.15 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Creeper
1.40 Vérfagyasztó éjszakák (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
18.45 Rajzfilm/Tv-szerencsekerék 19.30 Hiradó I. 20.00 Bouvard és Pecuchet 21.35 Harc a demokráciáért 22.35 Hiradó II. / Sportszemle 23.25 Zenei műsor 0.25 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó I. / Rajzfilm 20.20 National Geographlc 21.20 Szerelmen kivül mindent 21.55 Cslllagpályák - új generáció 22.40 Kései órán
PRO 7
6.10 Dusty (amerikai sorozat) 6.35 Jlmmy Stewart-show
(amerikai sorozat) 7.00 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilm) 7.45 Marco Polo (ism.) 8.10 Muppet-show (ism.) 8.35 Scarlet kapitány (angol sor.) 9.00 Boubou, az állatok királya (ism.)
9.25 Szlndbád kalandjai
(japán rajzfilmsorozat) 9.55 Észak szíve (am. western) 77'' 11.15 Bili Cosby-show (am. sor.) 11.40 Mozgó kórház (ism.) 12.05 Az Angyal visszatér (ism.) 12.55 Vadállatok birodalma (ism.) 13.45 Simon és Laura
(angol filmvígjáték) 87'' 15.15 Hawaii öt null (ism.) 16.55 A négyökiü trió (ism.) 17.45 Hirek, időjárás 18.00 A McConnell-sztori
(amerikai háborús film) 100'' 19.50 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Footloose
(amerikai zenés film) 102'' 22.05 San Francisco utcáin 23.00 Barquero (am. western) 101''
Fsz.: Lee van Cleef 0.40 Hírek, időjárás
3 SAT
13.10 Kalózok a Spree folyón (i
13.35 Kulturális körkép
14.00 Visszaszámlálás
15.00 Osztrák barangolás
15.20 Hegymászók
17.00 Keletnémet magazin
17.30 Kulturális magazin
18.00 Rügen szigete
18.40 Rövidfilm
19.00 Hiradó
19.30 Az utolsó férfi (német fili
21.10 A technika katedrálisa
22.10 Szórakoztató műsor
23.40 Hirek
1 PLUS
18.00 Európa-magazin 18.25 Történelmi jelszó 18.30 Szülői értekezlet 19.00 Akropoliszok 19.15 Mechtild Grossmann - pi 20.00 Hiradó
20.15 Sosztakovics: c-moll s:
fónia Nr. 4. 21.20 Csupa rendes ember (fili 22.50 Fletch (amerikai film) 0.25 Hirek
16.05 Hirek
16.15 Játék a szótárral
16.35 Sport és szabadidő
17.30 Déli félteke
18.00 Villódzó ötletek-ifjúságii
18.30 Francia nyelvlecke
19.00 Hírek
19.20 Szempillantás
19.30 Belga tévéhíradó
20.00 Tilos az álmodozás
21.00 Hiradó
21.35 Filmklub: Cuervo
23.00 Hirek
23.15 Tour de Francé
23.35 A mozi világa - Cannes
Lankadt zsaru nem harap
amerikai vígjáték
Los Angeles, 1987. Joe Fr őrmester (Dan Aykroyd, jobl és társa a korrupció és a bűni ellen küzd. Joe tartja mag; szolgálati szabályzathoz, P (Tom Hanks) azonban nem várják a törvény előírásai. A rendőr a Pagan nevű bűnszc kezet nyomában van, amik rendőrfőnök felfüg- .. geszti őket állásukból. ''U.
SUPER CHANNEL
ón (sor.; IN Egyveleg 15.00 Írva vagyon 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Divat - magazin 17.00 Fiatalok magazinja tl.00 Üzleti hét
18.30 Német nyelvű magazin 19.00 VMeodivat 19.30 Szovjetunió 20.00 Tulsa
•3 (amerikai tilm)
22.10 Egyveleg
MUSICTV
13.30 XPO 14.00 Ray Cokes 18.00 Rod Stewart 11.30 Rockhét - portré i9.oo Amerikai top 20
21.00 120 perc 1 "N 231 XPO
23.30 Haadbangers Ball (,llm) 1.30 Krtstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
gi mag.
6.40 Bim-bam-bino 11.00 Pekingi szike (ism.) 12.35 Beszámolók, vélemények 13.00 Müsorelözetes 13.15 Magazin 13.40 Bim-bam-bino 11.05 Dr. Jordán (ism.) 17.35 Vadvllág (sorozat) 11.30 Információk, vélemények 11.05 Hirek
19.20 Új bosszúállók (angol sor.) 20.15 Tessék mosolyogni I 21.05 A 7. század őrültjei (film) 22.40 Éjtzakai őrjárat (sorozat) is után! 2130 Az örök gonosz (ism.)
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Momo (NSZK film)
10.45 Varázsdoboz
11.00 Dokumentumfilm
11.45 Tudományos magazin
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Tájékozódás
13.00 Hirek
13.10 Jog a szerelemre (ism.)
13.35 Gyanús dolog (amerikai film)
15.15 Az állatok paradicsoma
15.30 Szelleműzök (sorozat)
15.55 Bábjáték
16.15 A béke birodalma (sorozat)
17.00 Mlnlhirek
17.10 New KldsontheBlock-koncert
18.00 Hírek
18.05 X-Large
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
1915 Hiradó
19.48 Sport
20.15 Puccini-dalok
21.20 Pillangókisasszony - opera
23.50 Schubert, Brahms és Chopin
melódiák
0.20 Hirek
OSZTRÁK 2
9.30 Az Ismeretlen Riviéra 10.15 A kígyók élete (ism.) 11.00 Mozart-kalendárium 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.15 Sport 17.15 Idősek klubja 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Ausztria ma 19.30 Hiradó
20.15 Harry és Hendersonék (film) 22.10 Hirek
22.20 A nagy szexbotrány (am. film) 23.55 Chicago, 1930 (krimisorozat)
SAT 1
7.30 Fejecske, fejecske (ism.) 7.55 Megbabonázva (ism.) 8.20 A Boyard-eröd (ism.) 9.10 Drops(ism ) 9.35 Zapp (ism.) 10.00 Magazin 10.30 A hegyek varázsa 10.55 így láttuk 11.05 Kék fiúk (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Hotel (amerikai sorozat)
Balsiker 14.00 Videokllp újdonságok 14.25 Hét év vágyódás (amerikai film) 100'' Fsz.: Marilyn Monroe 16.05 Strandkalózok
(kanadai kalandfilmsorozat) Nick új partnere Jesse Jim, a fiatal indián jól érzi magát Mollynál és a görög Nick Adonidasnál. Jim szeretne náluk maradni, annál is inkább, mert Nick együtt akar dolgozni a fiúval. 16.30 Drops- játék 17.05 Gwangl bosszúja (am. film) A mexikói kisvárosba érkező cirkusz új attrakciója .El Diab-lo", a póni. A bennszülöttek rettegnek az állattól, mert hitük szerint szerencsétlenséget hoz. El is határozzák, hogy elrabolják és visszaviszik természetes környezetébe, Gwangi völgyébe.. 18.45 Hiradó, időjárás 19.30 Vigyázat, kamera I 20.00 Levelek a Jóistenhez
(amerikai film) 149'' 22.40 Hirek, sport 22.55 Dracula (angol film) 78''
Fsz.: Christopher Lee 0.20 Hét év vágyódás (ism.) 2.05 Műsorismertetés
:riday bbról) lözés gát a Pepet n za-A két Evetkor a
1.15
Levelek a Jóistenhez
amerikai film
A tizennégy éves Celie (Whoo-pyGoldberg) másodszor esik tétellé mostohaapjától. Az apa ezt a gyereket is állami gondozásba adja. Nem sokkal ezután meghal akislány édesanyja Celie félelmeit, gondjait és bánatát Istenhez címzett tevelében írja le. Az egyetlen ember, akiben megbíz- on nn hat. testvére, Nettie. tU.UU
6.48 Képújság - napi műsorajánlat 6.50 Menedzser Magazin (ism.) 7.35 Hagyd aludni a papát I Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 7.55 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.00 Kávé habbal 8.30-
11.00 Vasárnapi turmix Benne: Clmbória 11.00 Álljunk meg egy szóra I 11.10 Nekem ne lenne hazám
Egy operatőr honismereti sorozata
11.30 Salakmotor csapat-világbajnokság
Közvetítés Debrecenből
13.25 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.50 Képújság 14.20 Muzsikál a mozi
XV/8. rész: Férfisztárok -férfi kedvencek 14.50 Tájak, városok, emberek...
Ahol a Tisza ered... 15.20 Kllp-mix 15.50 Van benne valami l 16.20 Örömhír - A magyarországi
unitárius egyház műsora 16.40 Walt Disney bemutatja 1 Kacsamesék Otthon, édes otthon
2. Ausztrál expressz Nehéz kezdet
3. A Csipet csapat
Pavlov mindig kétszer csenget (Ismétlés: péntek, TV115.00) 18.25 Francia est
Ellesett pillanatok Párizsból 19.00 A Hét
Benne: Hiradó 20.00 Telesport 20.10-
1.30 Francia est
20.10 A francia forradalom emlékei - ahogyan mi látjuk 20.45 Cyrano de Bergerac Francia film 133'' Este Párizsban Franciaország 2000-ben Budapest köszönti Párizst Párizs éjjel
Zenés összeállítás híres szórakozóhelyek műsorából
23.00 23.20 23.45 23.55
A kis fekete vonallal aláhúzott időpont - emlékeztető ós utalás: a műsorról részletes információt közöl a
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
Műsorvezető: Sugár Ágnes
7.00 Napra-lorgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit
Befektetési tanácsadó 9.20 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 9.40 Közös kedvenceink Maci Laci kincset keres Amerikai rajzfilmsorozat Dzsungelkaland 10.00 Kánon
Vallás és kultúra 10.30 Katolikus templomok Magyarországon
A pannonhalmi bencés apátság
10.40 Hármas „csatorna"
Légből kapott energia 11/1. Száguldó szerkezetek 11.10 Melyiket a 3 közül? „,
Játékos vetélkedő 11.40 „Pop-Rock" fehéren, feketén
(ism.)
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
13.30 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 13.40 SOrSok
Munkavállalók magazinja 14.40 Forma-1 Brit Nagydíj
Közvetítés Silverstone-ból
kb.
17.05 Az állatok védelmében
Kudlik Júlia műsora 17.25 Mi történt a jövő héten? Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora 17.35 Wurlitzer - Madonna 18.05 Delta
Tudományos híradó
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Képviselő úr
Tévékomédia Guthy Soma és Rákosi Viktor színdarabjából (1980) (ism.) 20.00 A hamburgi Monteverdl Kórus hangversenye Közvetítés a Mátyás-templomból
Ockeghem: Alma redemptoris mater, Byrd: Sing Joyfully Un-to God, A. Scarlatti: Ad te Domine, Mendelssohn: Jauchet dem Herrn alle Welt, Brahms: Warum ist das Licht gegeben, Kodály: Sík Sándor Te Deuma, Szokolay Sándor: Két motetta 21.00 Ez tőrtént a héten 22.00 Telesport 23.00 Peter Strohm
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Éjszakai hívás 54''
Középdunántúli Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442
KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára
Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
A BaLő^JJtÉMíHö Kft. megnyitotta állandó bútorkiállítását. A kiállításon bemutatott termékek
megvásárolhatók, illetve megrendelhetők. Termékkínálatunk: PROGRESS irodaszisztéma
Samina, Elastica alvási rendszerek A KIÁLLÍTÁS NYITVATARTÁSA: szombat és vasárnap kivételével minden nap 8.00-17.00 óráig.
ÚJ NÉV! ÚJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 75
POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-k! Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A
Tanácsadás, értékesítés, szerviz 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel./fax.: 93/11-541
gj TOSHIBA
KANIZSA
IGAZI OTTHONT TEREMT.
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
i
MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Somogyi B. u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz--nnrai és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását, eggs^
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
MllillilAicCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012

KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
V.
aonsapfMoeooiM
Megrendelem a KANIZSA Dél-Zalai Hetilapot .......... példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni.
Megrendelő neve: ...............................................
Címe (város, község): ...........................................
(utca, tér): .......................................................
(emelet, ajtó): ...................................................
Irányítószám: ....................................................
Az előfizetés díja: Egy hónapra 82,- Ft
A megrendelőlapot bélyeggel ellátott borítékban a nagykanizsai postahivatal Hírlaposztályára kérjUk feladni: 8801 Nagykanizsa, Ady E. u. 10.

1991. Ilii llll III KANIZSA 1 25
Cserkészavatás Kanizsán
1991. június 30-án, hazánk szabadság napján tartotta Nagykanizsán első ünnepélyes cserkészavatását a 34 évi kényszerű szünet után újjáéledt 74. sz. Törekvés Cserkészcsapat. Az ünnepélyen jelen volt a kerületi és a megyei vezetőtiszt, Nagykanizsa város polgármestere, a sajtó képviselői, a cserkész-szü-lők és szép számmal a cserkészet barátai.
Az ünnepély 9 órakor ünnepi szentmisével kezdődött a Sugár úti Szent Imre plébánia templomban. Ezt követően került sor a cserkészavatásra, a 406. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola udvarán. A fogadalomtételre megható ünnepség keretében, változatos műsorral színesítve került sor. Az új cserkészek avatás előtti felkészítése Vida János parancsnok, továbbá Bata Péter és Merksz Andor segédtisztek érdeme. Külön köszönet illeti a 406. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola vezetőségét, akik helyet biztosítottak a ma még otthon nélküli cserkészcsapat heti összejöveteleinek és az avatóünnepnek is.
Ide kívánkozik még, hogy a cserkészet iskolákban nehezen induló munkájának fő oka: a szükségleteknek valóban megfelelő ifjúsági és felnőtt vezetők krónikus hiánya. Eredményes munkát ugyanis csak az a cserkészvezető tud végezni, aki ismeri a rábízott fiatalok minden gondolatát, aki egyenrangú partnerként kezeli őket, aki rendszeresen együttél velük, aki képes életén keresztül követésre alkalmas mintát állítani eléjük, akihez bizalommal fordulhatnak életük minden gondjával, mert tudják, hogy szilárd erkölcsi alapon nyugvó, hasznosítható eligazítást kapnak majd tőle.
Sok ilyen cserkészvezetőre volna szükség. Mert sajnos Nagykanizsán még egyetlen iskolának sincsen cserkészcsapata.
Gábor Jenő
Dr. Mező: Irány Cegléd!
Idén nyáron hatodik alkalommal utaznak a Ceglédi Ál-lami Tangazdaság munkatáborába a Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulói.
A 120 diák fő munkája, mely vasárnap kezdődik, most is kukoricacímerezés lesz. A tavalyi évhez hasonlóan Nagykanizsa erdélyi partnervárosá-
ból, Kovásznáról is érkezik 40 tanuló a táborba.
A szórakozást és kikapcsolódást többek között az utolsó humorfesztivál győztesei -Éles István és Horváth Szilveszter, Maksa Zoltán -, valamint az Igric együttesből Horváth Gábor biztosítják.
H. I.
< «
*n <
Ércnél maradandóbb
Emlékművet állított Rét-falvy Sándor szobrászművész a Batthyány Lajos Gimnázium belső terében. Az emlékmű gróf Batthyány Lajost, az intézmény névadóját ábrázolja. A gyönyörű mellszobor bronzból van, a pécsi FONDÉRIA Kft. öntödéjében kapta meg végső formáját.
A mellszobor Rétfalvy Sándor szobrászművész ajándéka a gimnáziumnak. AJÁNDÉK, amikor mindennek egyre nagyobb az ára, amikor mindenki pénzért mér mindent, és amikor a kultúra termékei megfizethetetlenül magasra szöktek, akkor Rétfalvy Sándor behozott a gimnáziumba egy mellszobrot, csendben elhelyezte, majd kiöntette és le-zsűriztette. Még megköszönni sem volt időnk...
Nem is lehet ezt megköszönni. Ott áll bronzból a gyönyörű szobor, de ércnél maradandóbb emlékmű illeti meg a művészt, Rétfalvy Sándort. Példamutató nagy művész vagy, aki szavak helyett a tetteket, az alkotást mutatod fel. Olyan nagyszerű magatartás ez, hogy még a köszönet szavait is megbénítja.
Lehota János
Szoliva János: Sorok
Hulló szerelemlevelek... Csontosuló emlékezet... Nevek zenéje:
nimfaképzetek... * * *
Talán nem is madár
Sétálnak velem a terek, újra várom a jöttödet, belém nyilall a hiány -talán nem is madár, mi énekel a fán.
A kifliarcú Hold veled kerek,
felhőkre fest a képzelet, s mint akkor, azon az éjszakán az eső megint megered - egybemosva múltunk örömünnepét anyagtalan jövőnk
porfelhőivel.
Péntek Tibor s^mbathetyl kcruli-t* c/etó tiszt elölt tettek fogadalmat Kanizsa cserkészet.
Indul a kanizsai nyár!
Bazár udvar - Zenei estek

| kanizsa~T
1991. július 5.
HÉTFŐI FÜSTÖLGÉS
„Áz ágazatokát elnyomták, bottal verték .„ obszidián zúzta szét a városokat" Popoi Vuh 79.
A második világháborút követő zavaros időszakban egy kis alföldi faluban kikiáltották a független Vésztől Köztársaságot.
A legutolsó önkormányzati közgyűlést nézve nekem is valami hasonló jutott eszembe; ki kellene lépni Nagykanizsából, és független városállamot alakítani, de a történelem azt mutatja, hogy az ilyen kezdeményezések kevés sikerrel kecsegtetnek. Felháborodásom kezdete még a két héttel korább) ülésre nyúlik vissza. Ekkor kilenc képviselő ~ Camus hősének példáit követve, aki regényt akart írni, de hosszú évek alatt csak az első mondat csiszolgatásáig Jutott, mondván, hogy addig fölösleges tovább-tépni, m(g a kezdet nem tökéletes - írásban kérte rendkívüli ülés összehívását az Ifjúsági Ház bezárásának ügyében. (Nem tudom pontosan, hogy e tárgyban ez a harmadik, vagy negyedik döntés tett volna.) A javastat tárgya kifogásolható, a követendő eljárást azonban a Szervezeti és Működést Szabályzat egyértelműen előírja: ilyenkor nyolc napon belül rendkívüli közgyűlést kell összehívni. Ai ülést vezető polgármesterhelyettes erre kísérletet Is tett, azonban ezt a képviselők bokros egyéb teendőikre hivatkozva elutasították. Ezután kompromisszumos megoldás született: a polgármesterhelyettes kérte, hogy a petíciót úgy dá-tumozzák(!), hogy a nyolc napba a következő soros közgyűlés beleessen. Vatószinüleg a munkájukért tiszteletdíjban részesülő képviselő hölgyek és urak, amikor »z SZMSZ-t megszavazták, nem gondoltak arra, hogy annak lehetőségeivel élni lehel, különben legalább saját maguk számára betartható követelményeket fogadnak el, nem téve ki magukat annak a gyanúnak, hogy a működésüket meghatározó szabályokat nem tartják magukra nézve kötelezőnek.
A következő közgyűlés már a megszokottak szerint alakult: hosszas vita után egy napirendre az ülést rendkívülivé nylivá-nították, ezen megszavazták, hogy nem kívánnak foglalkozni a petíció tárgyával. Itt pusztán a döntés módja volt érdekes, a nyítt szavazás. Ezt többszőr kellene alkalmazni, misei helyreállította megcsorbult tekintélyemet a családban: a nevek eihang-zása után mindenki szavazatát előre meg tudtam mondani, s azóta feleségem paraíenotnénként tisztel.
Az viszont számomra elgondolkodtató, sőt hihetetlennek tűnik, hogy egy ilyen, egyáltalán nem politikai döntésnél mind a többségben, mind a kisebbségben lévő pártfrakciók tagjai azonos nézetet vallanak, keresztbe szavazás véletlenül sem fordult elő.
Végezetül egyetlen megszívlelendő gondolat, mely mind az önkormányzat és a város, mind a többség és a kisebbség kapcsolatára érvényes Machiavelli: A fejedelem c. müvének VIII. Azokról, akik gyalázat árán jutnak uralomra fejezetéből: „A sérelmeket mind egyszerre kell elkövetni, mert így kevésbé érzik őket, és kevésbé bántanak; a kedvezményeket pedig apránként kell adagolni, hogy jobban éreztessék hatásukat."
Várjuk a kedvezményeket! i -csók
9iüíye v agyő fi — én is!
A Hevesi Sándor Művelődési Központ 1991 nyarán negyedik alkalommal lepi meg Kanizsát a Bazár udvarban megrendezésre kerülő „Zenei estek"-kel. A rendezvénysorozatról Horányi Iván, a program szervezője beszélt:
- Négy előadásból álló sorozatot terveztünk, melyet július l-jétől kezdve kéthetenként hétfő este tartunk a Bazár udvarban. Célunk az volt, hogy kifejezetten szórakoztató műsort állítsunk össze - kabaréval és zenével. Minden alkalomra három-három ismert és népszertl művészt hívtunk meg. Az első este vendégei Kishonti Ildikó, Usztics Mátyás és Aradszky László lesznek. Kishonti Ildikó kitűnő énekesnő, színésznő, még nem volt nálunk, nem ismerik Kanizsán. Aradszkynak tavaly nagy sikere volt, ezért választottuk megint. A második program (július 15-én) a Mikroszkóp Színpad zenés kabaréja lesz, fellép a Halász-Hel-ler-Baranyi-trió. A július 29-ei „Illúzió a szerelem..." című műsor az operett-musical jegyében zajlik le Kovács Zsuzsa és Böröndi Tamás szereplésével. Hozzájuk társul Poór Péter, akinek Aradszkyhoz hasonlóan az elmúlt esztendőben szép sikere volt. Az utolsó „zenei est" augusztus 12-én a Vidám Színpad előadása, Csa-la Zsuzsa, Nyertes Zsuzsa, valamint Bajor Imre produkcióját láthatják az érdeklődők. A rendezvények zenei kísérője a kanizsai illetőségű Pálfi Atti-
la-Szőcs Béla-duó.
*
A „Bazár udvar - Zenei estek" első előadását hétfőn lát-
Igen, most már biztos. Egy Heti közölte velem az egyik, piaci Hentes. Szóía imígyen: Csókolom, maga mégiscsak. Hülye!
Ofát, Uhu... Igazán ma sem értem, mürt kerül 80 ft-ba a 60 Ti-os ám (vese, veíó nélkül), de megértem az eíadót. Jó szakemberre taíáít a kereskedelem, Hiszen az ő doíga minden tői a íeHető legkedvezőbb áron megszabadulni (a kereskedelem számára legkedvezőbb árról van szó).
Árubőség van, az árverseny
hatta, hallhatta városunk közönsége. A rendezők részéről kitűnő ötletnek bizonyul évről évre a Bazár udvar ilyen célokra történő kihasználása. A kellemes és hangulatos környezetben először Kishonti Ildikó színművész lépett a pódiumra. Műsorát Horváth Jenő régi pesti slágereivel kezdte, majd Charles Aznavour és Edith Piaf egy-egy sanzonja csendült fel. Kishonti Ildikót elsősorban mint musicalszínésznőt ismerjük, de ezekkel a dalokkal is bizonyította, hogy minden műfajban kitűnően énekel. Személyében egy ragyogó hangú, nagyszerű énektudású művészt tisztelhettünk.
Az est kabaré részét Usztics Mátyás volt hivatott felvállalni, aki ez évben már többször szerepelt Kanizsán. így kíváncsian vártuk, mivel lép most a közönség elé. Usztics pályakezdéséről és katonaélményeiről mesélt szórakoztatóan, szellemesen, de a produkció hiányzott. Maradt a „találkozás a közönséggel", ahogy ő is nevezte.
Befejezésül a még mindig nagyon népszerű Aradszky László következett, aki ma éppolyan jól énekel, mint a ''67-es táncdalfesztiválon, és akire az embereknek ma is szükségük van. A „Pókháló az ablakon", az „Isten véled, édes Piroskám" című dalokkal - úgy tűnik - még 30 év múlva is meg fog élni.
A „Zenei esték" premierje jó hangulatú, kellemes, szórakoztató műsor volt. Folytatása július 15-én következik.
Horváth Ilona
is kibontakozik, lassan (ki tud - mer többet kérni), szóval tiszta ''Európa. Igaz, %}let-Európa, de Hát, istenem...
Tőlünk, kilétre vese sincs, nemHogy velő, a fekftekfreskf-delemben pedig a cipőfűző éppolyan konvertibilis, mint a bal-Horog. Xjs Hazánkfián viszont az infláció vágtatása, az utána messze lemaradva ügető bérkompenzáció, az összegaba-
lyodva poroszkáló szociális védőháló mellett egyvalami konvertibilis: a sértegetés.
E műfaj terminus technikii-sai korlátozás nélkül, egy az egyben váltHatókj szabad a vásár (a stílusnál maradva: hülyeség nem akfldály).
Most, Hogy én is tulajdonos lettem, továbbra már nem ér-dekel sem a kárpótlás, sem a privatizáció. Ezután többször
beállok, a sorba, s Ha szerencsém van, rövid időn belül újra megkaphatom a magamét.
Egyébként örülökj hogy ilyen kitüntető címben részesültem, sót agyamat nemHogy elborította volna a köd: megvilágosodott előttem, hogy még sokra vihetem, talán a városi önkormányzati testületbe is sikerül bejutnom. Oda ilyen ajánlással talán soron kívül is bevesznek. Inkább ott nevezzenek. Hülyének.i mint a piacon.
Köszönöm Önnek, uram!
L. I.
1991. július 5. KANIZSA 27
Lakáshelyzet Kanizsán
Dr. Lukácsa Erzsébet csoportvezető tájékoztatója
Korunk egyik legégetőbb társadalmi kérdése a lakás. így van ez Nagykanizsán is, ahol a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályán dr. Lukácsa Erzsébet általános igazgatási csoportvezető válaszolt kérdéseinkre, illetve adott tájékoztatást a város 1991. évi önkormányzatot érintő lakáshelyzetéről.
• Hány lakásigénylöt tartanak nyilván?
- A mintegy 56 ezer lélekszámú városunkban a lakásigénylők száma jelenleg 1329 fő. Ezek közül 641 személy önkormányzati bérlakásra, 688 fő pedig OTP értékesítési! lakásra tart igényt. Az előbbiek közül 340 főnek, az utóbbiak tekintetében pedig 393 egyénnek nincs önálló lakása, a többi csereigénylő. A számadatokból a fiatal házasok, illetve pályakezdők közül az első lakásra benyújtott igények száma 108, 64-44 arányban.
• Hogyan történik az igények kielégítése és elbírálása?
- Az igények kielégítése egyre több gondot okoz hatóságunknak. Ennek oka hármas. Egyrészt 1990-ben és 1991-ben nem épült, illetve épül önkormányzati bérlakás, másrészt a rendkívül magas -jelenleg négyzetméterenként átlagban 32 ezer forint - összegű OTP értékesítésű lakásokat az igénylők zöme képtelen megvásárolni, ezenkívül a rendelkezésünkre álló bérlakások jelentős része komfort nélküli.
Az igények elbírálása május-június hónapokban történt, amikor az elbíráló lakásügyi társadalmi bizottság és osztályunk előzetes helyszíni szemle utáni döntését névjegyzék tervezetén 30 napig hirdetőtáblán közszemlére tettük. Jelen pillanatban bérlakásra 118, OTP értékesítésű lakásra pedig 35 személyt vettek fel a listára. A döntés ellen észrevétellel le-
het élni. Az észrevételt tevők száma eddig megközelítette a 40 főt. Említést érdemel, hogy az 1990. évi névjegyzéken szereplők közül 43 fő igényét még mindig nem tudtuk kielégíteni, lakáshiány miatt.
• A törvényesség betartása terén mi a helyzet?
- Egyre több gondot okoz az önkényes beköltözők száma, főleg a város peremrészein - például Dózsa úton, Ligetvárosban - lévő komfort nélküli lakásokba. Eddig még egy önkényes beköltöző sem került az utcára, de ha ez így megy tovább, kénytelenek leszünk az önkényeskedőkkel szemben szigorúan eljárni. A cserelakások tekintetében gyakran az új lakáshoz jutott személy nem megfelelő állapotban adja le volt lakását. Jelenleg 13 egyén ellen kezdeményeztük az eljárást az IKKV-nál, amely szerv eredménytelen felszólítás után bírósághoz folyamodik.
• Az önkormányzatnak milyen összeg áll rendelkezésre a fiatalok lakástámogatására?
- Az idei költségvetésben az első lakáshoz jutóknak több mint 10 millió forintot szavazott meg az önkormányzat. Ebből 9,5 milliót a Népjóléti Bizottság -a Társadalmi Bizottság javaslata alapján - már elosztott a közel száz kérelmezőnek. Az egy főre maximált 250 ezer forint támogatás kimondottan a lakások 1991. évi vásárlásához, építéséhez, bővítéséhez adható. Az összeg egyharmada, vagyis 80 ezer forint vissza nem térítendő támogatás, 170 ezer forint pedig kamatmentes kölcsön, amelyet havi részletekben kell az önkormányzat részére visszafizetni. Kritérium az ifjú házas vagy pályakezdés ténye, a 35 éven felüliek tekintetében két gyermek, állami gondozottak, egyedülállók önállósulása esetében
pedig az egy főre eső havi 8 ezer forint alatti jövedelem. Alapkritérium, hogy félmillió forint feletti ingatlanvagyonnal a kérelmező nem rendelkezhet.
• Az 1KKV kezelésében lévő állami, illetve önkormányzati bérlakások értékesítése milyen stádiumban van városunkban?
- Visszatekintve 1988-ra, az 5439 bérlakásból hatvanat, 1989-ben 128-at adtunk el. A tavalyi értékesítés 248 lakás volt. A bérlakások 1991. évi elidegenítését az önkormányzat az év elején felfüggesztette, az új lakástörvény érvénybe lépéséig. Ezt azért tette, mert az eladási ár számára jelenleg rendkívül hátrányos. így egy társasházban lévő lakás esetébeA a forgalmi érték 30 százalékáért juthatna saját lakáshoz az ott lakó bérlő. Egyéb vevő esetében a forgalmi érték 100 százalékát, illetve licitálással ennél nagyobb összeget is kaphatna az önkormányzat. Az állampolgárok vételi szándéka egyébként élénk, de nem tehetnek mást, mint kivárni az új lakástörvényt követő önkormányzati döntést.
• Hányan foglalkoznak az osztályon lakásügyekkel?
- Irányításom mellett két főelőadó végzi a munkát.
• Mikor van ügyfélfogadás?
- A Polgármesteri Hivatal földszinti 10. számú szobájában a főelőadók hétfőn 8.30-tól 12 óráig, szerdán 8.30-tól 12-ig és 13-tól 18 óráig, pénteken 8.30-tól 12-ig és 13-tól 16 óráig; az osztályvezető és én pedig szerdán 8.30-tól 12 óráig állunk az ügyfelek rendelkezésére.
- Milyen mértékű az ügyfélforgalom?
- A fogadási napokon átlagosan 30-40 ügyfél keres fel bennünket, s ez nem kis teljesítmény kollektívánktól.
Tihanyi István
Két kisiparos egy helyen
Megnyílt a SPRINT Gyorsnyomda
Július 1-én az Általános Szolgáltató Szövetkezet Ady Endre út 25. sz. alatti telepén bérelt két helyiségben termékbemutatóval egybekötve nyílt meg a két fiatal vállalkozó, Bíró András és Trojkó Róbert SPRINT Gyorsnyomdája.
A bemutatkozás során a helyi nyomdában évekkel ezelőtt szakmát szerzett Bíró András kisiparos elmondta, hogy a városban elsőként ő rendelkezett bélyegzőkészítési engedéllyel. Először 1989. októberében, a Király (volt Somogyi) úton, majd később az Alpári utcai műhelyében fogadta a megren-
kákkal várja a régi és új ügyfeleket, munkanapokon 08-17 óra között.
-nyi
delőket, s a nyeles és automata bélyegzők készítését most itt folytatja.
Trojkó Róbert kisiparos két éve önálló. Kezdetben gmk-ban fénymásolással foglalkozott, majd fokozatosan tért át névjegykártyák, szórólapok, etikett címkék, öntapadós matricák, termékismertető nyomtatványok; étlapok, árlapok, árjegyzékek; valamint meghívók készítésére, amelyeket immár négy színben képes új munkahelyén előállítani.
A két kisiparos kedvező árajánlatokkal, gyors - 24 órás, illetve rövid határidős - mun-
TISZTELT ELŐFIZETŐINK!
Számos panasz érkezett Önöktől, hogy az ügynökünknél előfizetett lapot nem kapják meg. Sajnos a mi hibánkból eredően igazuk van panaszosainknak. A hiányt milőbb pótolni kívánjuk, így szerkesztőségünk minden pénteken levélben eljuttatja kárvallott előfizetőinknek a lapot. A dolgot azonban nehezíti, hogy valójában mi sem tudjuk hányan és kik nem kapják meg újságunkat, ezért arra kérjük a károsultakat, hogy jelentkezzenek címünkön Nagykanizsa, Ady E. u. 1. II. em. 1. Az ügynökünk mulasztásáért pedig megkövetjük megrendelőinket és szíves elnézésüket kérjük.
A szerkesztő
A két fiatal kisiparos a megnyitón. Balról: "lrojko Róbert és Bíró András. (Erdei András íchétele)
28 KANIZSA 1991. július 5.
Keresztrejtvény
La Rochefoucauld (1613-1680), az aforizma nagy francia mestere egyik megállapítása olvasható a vízszintes 1. és a függőleges 19. sz. sorban.
VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora (zárt betűk: G. E. T.). 14. Együgyű. 15. Európai nép. 16. Előforduló. 17. Okoc szlovákiai város magyar neve. 18. Telekhatárok! 19. ... Kara Kum (Sivatag a SZU-ban). 20. Csattanós történet. 21. ... Lanka. 22. Zászlófoszlány! 23. Finom szőrzet, névelővel. 24. Dohányzik. 25. Lakhely. 27. Orosz női név. 28. Taszítani szeretné. 29. Arra a helyre való. 31. Az áramerősség mértékegysége. 33. Gúla egynemű betűi. 34. Elsimít. 36. Elvis ... Presley. 38. Ittrium, fluor. 40. Különbözők. 42. Budai hegy. 44. Időegységek. 46. Üdítő ital. 48. A tornác részel 49. Motorolaj márka. 50. Férfinév. 52. Zenei hangok. 53. Gizike páratlan betűi. 54. Háziszárnyasok. 55. Lancia autótípus. 57. Ittrium, kén. 58. Korszerű sugártechnika (eredeti helyesírással). 59. Szilárd. 60. Mohón. 62. Katalógus. 64. Igavonó állat.
FÜGGŐLEGES: 1. Szén-di-oxid. 2. Bíborvörös. 3. Apró rovar. 4. Ausztráliai erszényes állat. 5. Becézett Andrea. 6. Don betűi keverve. 7. Osztrák, olasz autójel. 8. Japán város. 9. Alkotórésze. 10. Becézett Mária. 11. B. S. S. 12.
Mutatószó. 13. Egyfajta írószer. 17. Női név. 19. A megfejtés befejező sora (zárt betűk: G. I. G.). 20. Becézett szülő. 21. Szabó Lőrinc. 23. A Kos csillagkép latin neve. 24. Alapítványtevő (György). 26. Dunántúli sportklub. 27. Peru indián őslakói. 28. Közterületek. 30. Állatnak fekhelyet készít. 32. Hegység a SZU-ban. 35. Figyelemfelhívó megjegyzés szövegben. 37. Nitrogén, cirkónium. 39. Nadrág része. 41. Újpesti labdarúgó volt (Endre). 43. Elgyengít. 45. Hálót sző. 47. Fenékrész! 50. Hord. 51. Volt bátorsága. 54. Linzi sportklub. 55. Amerikai filmszínész (James). 56. Hevesi község. 58. Román pénznem. 59. Mexikói, német, spanyol autójel. 61. Vasútállomás. 62. Abony határai. 63. Görög betű.
Szirovicza Miklós
Beküldendő a vízszintes 1. és a függőleges 19. sz. sorok megfej-
Határidő: július 12.
Lapunk 25. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: „Vannak, kik azért igazmondók, inert nincs tehetségük ahhoz, hogy hazudjanak."
A sorsoláson Kálovicsné Molnár Zsuzsanna, Kontrecz Attiláné, Lő-rincz Lászlóné, Mándoki Anna és Radics Márta kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, amelyet a szerkesztőségünkben vehetnek át.
-\
Vízparton
(Erdei András felvétele)
Könyvajánlat
Igaz történetek vadászokról, vitorlázórepülőkről, utaspilótákról. Történeti hűségű, izgalmas, kalandos elbeszélések.
„Még egy sorozat... A pilótaülés tájékán a fekete füstgomba pöffen fel: égő benzintartály áruló nyoma. Az angol meginog, Kiss jobbra, bukófordulóba vágja a gépet, szeme sarkából látja, hogy a Sopwith már dugóhuzóba perdülve bucskázik lefelé, rá egyenesen a Caldonazzó tó tükrére..."
Megvásárolható az ALMANACH Könyvesboltban! Nagykanizsa, Zrínyi u. 20. Köszönjük, hogy nálunk v vásárolt!
VARIÁCIÓK EMLÉKMŰRE
Jelenünk és jövőnk?
Fölirat nélkül
Szentiványijenő
KANIZSA
Sportakrobatika
1991, Július 5.
A sportakrobatika a toraaspsort legfiatalabb, de egyre dinamikusabban fejlődő és népszerűsödő szakága. A legjobbak egy-egy produkcióit cirkuszok akár világszámként is beiktathatnák műsorukba.
Városunkban a Zalaerdő Hevesi DSE fiataljai jeleskednek ebben a sportágban. Számos hazai és nemzetközi sikert értek már el, nevüket ismerik Kínától az Egyesült Államokig. Az elmúlt hétvégén második alkalommal rendeztek rangos nemzetközi versenyt a Hevesi iskola tornatermében. A helyiek és a magyar élgárda csapatai mellett skót, lengyel, német és francia csoportok gyakorlatai ejtették olykor ámulatba a közel félezres nézőközönséget.
A végeredmény a statikus, dinamikus és a kombinált gyakorlatokkal elért pontszámok után alakult ki.
A kanizsaiak egyik üdvöskéje a Ramocsa-Gajcsi női páros nagy meglepetésre nem került a dobogóra, itt lengyel győzelem született. Ugyancsak lengyel győzelem volt a férfi párosok és a vegyespárosok küzdelmében. Ez utóbbiban már hevesis duó állhatott a dobogó második fokára, a Kreiner Aida-Ramocsa Krisztián kettős. A női hármasok viadala francia sikert hozott, második a ceglédiek triója lett, 3. helyen a kanizsai Paulecz Paula-Farkas Alexandra-Miskó Anett hármas végzett. A talán leglátványosabb számban, a férfi négyesek versenyében aztán elsöprő hazai siker született. A két kanizsai gárda közül ezúttal a Vízlendvay László-Takács And-rás-Bódi Szabolcs-Trencséni Viktor összetételű lelt aranyérmes, megelőzve az Aranyos Imre-Tren-cséni Zoltán-Kütsön István-Ramo-csa Krisztián alkotta négyest. A díjakat a tornaszövetség vezetői és
Mint emlékezetes, az időjárás elmosta a hagyományos auto-cross bajnoki évadnyitót városunkban Pünkösd vasárnapon. Az elmaradt versenyt július 13-án szombaton rendezik meg a Csónakázó-tó melletti pályán. Az évadnyitóvá előlépett június 2-i, Túrkevén lezajlott versenyen a kanizsai crossozók közül Radák Sándor a 7., Szekeres Sándor a 8. helyen végzett, miután a-döntőben ütköztek, és nem tudták befejezni a versenyt. Radák Attila a középfutam hajrájában előkelő helyről esett ki motorhiba miatt, s nem került a döntőbe. A kanizsai versenyre nagy elszántsággal készülnek, a jó egy hónap elég volt a gépek rendberakására. A negyedik helyi versenyző, Pintér Károly is elkészült autójával, és így valameny-nyien rajthoz állhatnak, s terveik
dr. Kereskai István polgármester adta át a nyerteseknek.
Kedves színfoltja volt a verseny záróakkordjának, amikor is Farkas Zoltán, a Hevesi DSE elnöke átnyújtotta az egyesület ajándékát Farkasné Bolin Ildikónak, aki évekig a helybéliek edzője, a sikerek egyik kovácsa volt, de családi elfoglaltsága miatt most már nem tud aktívan közreműködni. Tapasztalatára, segítő tanácsaira azonban továbbra is számítanak.
A verseny végeztével a HDSE sportakrobatáinak vezetőedzőjét, Gajcsi Józsefet kérdeztem a tapasztalatokról és a közeljövő programjairól.
- Úgy érzem, ismét színvonalas versenyt láthattunk, annak ellenére, hogy a szovjetek kiválóságai a jelentkezés ellenére sem jöttek el, pedig a férfi négyesek küzdelmében visszavágásra készültünk ellenük. Legutóbb Moszkvában 4 századdal kaptunk ki tőlük. A kínaiakat sajnos nem tudtuk meghívni, de remélem az amerikai nemzetközi versenyen sikerül összemérni velük az erőnket. Favoritnak számító női párosunk ezúttal gyengébben szerepelt, de ennek fő oka, hogy Ramocsa Kornélia most érettségizett, és a napokban felvételizett, s bizony alig edzettek. Ez sajnos meglátszott teljesítményükön. Legközelebbi megmérettetésünk a magyar nemzetközi bajnokság lesz július 20-án Dunakeszin, ahol remélhetőleg már a szovjetek is ott lesznek. 27-én az Egyesült Államokba megyünk a női párossal és a győztes férfi négyessel, ahol rangos világverseny lesz, és remélhetőleg pártatlan zsűri előtt
szerint a „házi" versenyen fog eldőlni az első hely sorsa.
A háromszoros magyar bajnok Radák Sándor időközben EB-futa-mokon is részt vett, sajnos nem sok sikerrel.
- Milyen problémák voltak?
Először a németországi Möllnben indultam EB-verse-nyen. 28 induló közül a 10. legjobb időt futottam az edzésen, a középfutamba is bekerültem, amikoris a váltó tönkrement, és döntős helyről kiállni kényszerültem. Uj váltót raktunk be, ám az ausztriai Neuruppersdorf-ban rendezett újabb EB-futamon a motor mondott csődöt - csapágyas lett alig 2 üzemóra után így ott sem sikerült a döntőbe jutnom. Az autó jelenleg a németországi szakszervizben van, ahol garanciálisan felújítják, s a kanizsai versenyre már rendelke-
mérhetjük össze teljesítményünket, elsősorban a kínai és a szovjet versenyzőkkel. Ezúttal is szeretném megköszönni a vállalatok, intézmények, magánszemélyek segítségét, akik hozzájárulásukkal lehetővé tették a kiutazásunkat.
Az idei versenyen is itt volt Pfeifer Ferenc a Magyar Torna Szövetség Sportakrobatikai Szakágának elnöke, aki eképpen vélekedett:
- Rendkívül szépen fejlödnek a kanizsai versenyzők, különösen a férfi négyesek. Talán az egészséges rivalizálás is oka. Sokat javult a Kreimer-Ramocsa vegyespáros is, nagy reményekre jogosít szereplésük. Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban számos nemzetközi és világversenyen lesz lehetőségük a bizonyításra. Sajnos a szövetségnek nem áll módjában a költségek fedezése, az egyesületeknek kell állni a java részt. Ez a sportág pillanatnyilag még nem szerepel az olimpia programjában, s az állam, illetve a MOB keveset tud ide fordítani. Külön örömünkre szolgál, hogy a helyi kezdeményezések lehetővé tették a kanizsai csapatnak is a kaliforniai versenyen történő részvételt, ami bizonyítja, hogy szeretik, értékelik itt ezt a sportágat, és fantáziát látnak benne. A magyar televízió is kezdi felfedezni, és a július 20-i bajnokságról már hosszabb közvetítést terveznek. Anyagi nehézségek miatt a II. Ifjúsági VB-re nem hiszem, hogy eljut valaki Pekingbe, de az október végén Lisszabonban sorrakerülő EB-re a Szövetség maximális támogatást igyekszik adni. Remélem, hogy a kanizsai
zésemre áll, s remélem végig is megy a döntőben.
- Milyen változás várható a 13-i versennyel kapcsolatban? - kérdeztem Németh Zoltánt, a rendező Kanizsa Autocross SE szakosztályvezetőjét.
- Gyakorlatilag semmi, a korábbi nevezések érvényesek, a helyszín, az edzési és versenyidőpontok ugyanazok. Szombaton 9.00-11.00-ig edzés, 13.00-tól pedig az elő-, közép- és döntő futamok. Tervezzük, hogy a hagyományos felvonulást pénteken délután megrendezzük, mivel most nem lesz autókiállítás.
- Lesz új újság is?
- Sajnos erről anyagi okokból le kell mondanunk, így a májusi futamra elkészített, de megmaradt crossújságot adjuk a versenyre ki-látogatóknak. Reméljük, a dátum nem zavarja a nézőket, a benne lévő szavazócédulával a helyszínen továbbra is leadhatják voksukat a kategóriák legjobbjaira tippelve. A korábban kitöltött szelvényeket is őrizzük az urnában -
11
Gyakorlat közben a Gajcsi-Ramocsa páros (Erdei András felvétele)
egységek ott is remekül szerepelnek majd, és dicsőséget hoznak a városnak, Magyarországnak.
-bacskay-
ezek természetesen érvényesek -, és a verseny után értékeljük. A helyesen tippelők között értékes tárgyjutalmak kerülnek kisorsolásra, többek között a Kanizsa Sörgyár Kft. által felajánlott pohárkészletek, a Dél-Zala Áruház ajándéka egy pár golyós autóülés huzat, az Autószervíz kvarcórával vezérelt fűtésszabályozója, valamint Dácia üléshuzat Radák Sándortól, a Hegyi-Vegyi üzlet értékes pipere ajándékai, és még számos nyeremény.
- Honnan értesülnek a szerencsés tippelők?
- A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap július 19-i számában közöljük a nyertesek névsorát, mit nyertek, és hol vehetik át nyereményeiket. Reméljük az időjárás ezúttal kegyes lesz hozzánk, és minél többen kilátogatnak a versenyre. Remélem a kanizsai versenyzők kitesznek magukért, s egymást segítve törekednek a minél jobb helyezésekért.
-skay-
Autocross bajnoki futam Kanizsán
SPORT • SPORT • SPORT
KANIZSA
30

1991. július 5.
Nemzetközi sakkfesztivál
Hét ország versenyzői a Tungsram Kanizsa Kupán
A Hevesi Sándor Művelődési Központban megkezdődött a hazai sakkélet kiemelkedő versenysorozata, a IV. Tungsram Kanizsa Kupa nemzetközi sakkfesztivál. Ennek keretében a jelesen dolgozó kanizsai szervezők előbb a nemzetközi nyílt versenyt bonyolítják le, majd a FIDE IV. és FIDE III. kategóriájú versenyeket rendezik meg.
A kultúrközpont emeleti csarnokában tartott ünnepélyes megnyitóján Kassai Zoltán, a Tungsram szakosztályvezetője,
ország 62 versenyzője indult.
Amíg a sorsolás tartott, Kovács Ernő országos versenybíró irányításával, addig Kiss László, a sakkfesztivál főszervezője gyors tájékoztatást adott a mezőnyről:
- Alaposan felkészültünk a versenysorozatra. Sajnos, az ismert jugoszláv események miatt a benevezett 40 jugoszláv sakkozó közül csak három érkezett meg, amit nagyon sajnálok. Ugyanis nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is csökkent a ver-
A megnyitó díszvendégei
Az egyik női résztvevő, Burján Anita (Erdei Andris felvételei)
majd Horváth Miklós gyárigazgató köszöntötte a résztvevőket, akik kiemelték az immár hagyományos versenysorozat szerepét, a város minőségi sakksportja fejlődése tekintetében.
Dr. Kereskai István polgármester megnyitójában, majd Ambrus Zoltán, a Magyar Sakkszövetség főtitkára és Horváth Tamás, a férfi válogatott szövetségi kapitánya is egyaránt hangsúlyozta a város sakksportjának rohamos előretörését, az OB I-ben való kanizsai helytállást, amelyben jelentős szerepet játszott a kupasorozat. Dicsérték a házigazda Tungsram gyári, egyesületi és szakosztályi vezetésének nagyszerű hozzáállását, munkáját, a versenyzők példás küzdőszellemét. A főtitkár azt is bejelentette, hogy a IV. Tungsram Kanizsa Kupát felvették a Grand Prix sorozatba, vagyis a hazai legnagyobb kilenc versenyébe bekerült a kanizsai sakkfesztivál is.
Az ünnepélyes megnyitót követően az első fordulóval megkezdődött a nemzetközi nyílt sakkverseny, amelyen 7
seny „erőssége". A mezőnyben 25 külföldi versenyző szerepel, köztük 13 szovjet, 3-3 osztrák, holland és jugoszláv, 2 német és 1 cseh és szlovák sakkozó, köztük 4 nemzetközi és 4 FIDE mester. A zalai sport 4 szakosztály 19 versenyzővel képviselteti magát, köztük 9 éves Judit lányom a legfiatalabb versenyzője a nemzetközi nyílt versenynek.
A lapzártáig lebonyolított forduló érdekesebb eredményei:
1. forduló: Hofer (osztrák) -Kádár 0-1, Portisch F.- Krut-ti 1-0, Tamics-Horváth I. 0-1, Horváth Gy.-Simó Judit 1-0, Markovics (jugoszláv )-Csikái döntetlen, Ragats-Marosvölgyi 1-0, Hegedűs-Rezsek döntetlen, Burján-Papp 1-0.
2. forduló: Kádár-Horváth Gy. döntetlen, Portisch-Geren-csér 1-0, Pozin-Fedotov (mindkettő szovjet) 1-0, Me-sching (osztrák)-Káposztás döntetlen, Galanov (szovjet)-Petronics (jugoszláv) 0-1, Re-zsek-Markovics 0-1, Csom Katalin-Kele 1-0, Kovács-Bellán 0-1, Lenkey-Hauvers (holland) 1-0.
3. forduló: Harlamov (szov-jet)-Portisch döntetlen, Serge-jenkó-Jagupov (mindkettő szovjet) 0-1, Kozlov-Pozin (mindkettő szovjet) 0-1, Vau-lin (szovjet)-Kádár 1-0, Mar-kovics-Galanov döntetlen, Dekker A. (holland)-Fleuch (francia) 1-0, Bellán-Rózsa 0-1, Sipos-Földesi 1-0, Vellák-Ko-vács döntetlen, Trink (oszt-rák)-Kiss Judit döntetlen, Kercsmarics-Baum (francia) 0-1, Krutti-Rezsek 1-0.
Az élcsoport állása: 1. Po-zin Szergej, Jagupov Igor és Petronics Jovan 3-3, 4. Portisch F., Harlamov, Paulin és Adler 2,5-2,5 pont.
A nemzetközi nyílt verseny - amelyet svájci rendszerben bonyolítanak le -holnap (szombaton) fejeződik be a Hevesi Sándor Művelődési Központban, majd vasárnap kezdődnek el a kü-
Futószalagon
A fővárosban bonyolították le a Budapest nemzetközi atlétikai ifjúsági bajnokságot, melynek során az Olajbányász SE versenyzői közül a legjobb eredményeket a következő tehetségek érték el:
100 m síkfutásban Szládo-vics Tünde 4. helyen végzett (12,16 mp), 400 méteren Jassó Anikó ugyancsak 4. lett (57,26 mp), míg magasugrásban Sárvári Gábor a 8. helyen
végzett (195 cm).
* * *
Budapesten, a Hajós Alfréd uszodában bonyolították le az ifjúsági EB korosztály országos bajnokságát, amelyen 30 egyesület 150 úszója szerepelt, köztük a kanizsai fiatalok, akiknek jobb eredményei a következők.
Leányok: „A" döntőben.
Sporthétvége
Péntek
Sakk:
IV. Tungsram Kanizsa Kupa nemzetközi fesztivál - nemzetközi nyílt verseny (8. forduló), Hevesi Sándor Művelődési Központ, 14.00 (függők: 9.00).
Szombat
Sakk:
IV. Tungsram Kanizsa Kupa nemzetközi fesztivál - nemzetközi nyílt verseny (9., befejező forduló), Hevesi''Sándor Művelődési Központ, 14.00.
lönböző kategóriájú FIDE versenyek.
(-gha)
4x100 m vegyesváltó: 5. Vízmű SE (Nagy Tünde, Holló Adrienn, Orbán Krisztina, Vágvölgyi Viktória) 5:00,91. 4x100 m gyorsváltó: 7. Vízmű SE (Vágvölgyi, Nagy, Holló, Orbán) 4:32,04. 100 m hát: 7. Nagy Tünde, 1:14,6. „B" döntőben. 400 m gyors:
1. Vágvölgyi Viktória, 4:54,1. 200 m gyors: 2. Vágvölgyi Viktória, 2:19,7. 100 m gyors:
2. Vágvölgyi Viktória, 1:04,39. 100 m mell: 3. Holló Adrienn, 1:22,25, 4. Orbán Krisztina, 1:22,71. 200 m mell: 4. Holló Adrienn, 2:59,29. 100 m pillangó: 7. Vágvölgyi Viktória, 1:15,10.
Az OB-n ifjúsági aranyjelvényt szerzett Orbán Krisztina, Holló Adrienn és Vágvölgyi Viktória, ezüstjelvényt Nagy Tünde.
(h)
Vasárnap
Sakk:
IV. Tungsram Kanizsa Kupa nemzetközi fesztivál - FIDE IV. és FIDE III. kategóriájú nemzetközi címszerző verseny (1. forduló), Hevesi Sándor Művelődési Központ, 14.00.
Természetjárás:
A DKG Szakszervezeti Természetbarát Egyesületének túrája. Indulás: vasútállomás, 8.20. Gyalogtúra: Zalaszentjakab - Birkásakol - Cseri erdő - Alsóerdő - Csónakázó-tó. Táv: 15 km. Visszaérkezés: 17.35.
SPORT • SPORT • SPORT
1991. július 5. KANIZSA -ftíií \ / 31

Továbbra is NB l-es az Olajbányász
Ké/ilahda
Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetem sportcsarnokában bonyolították le az NB l-es minősítő osztályozót, melynek mind a két mezőnyében 4-4 csapat küzdött az élvonalbeli szereplést jelentő 1-2. helyek megszerzéséért.
Városunk kézilabdasportjai mind a nőknél, mind a férfiaknál érdekelt volt, miután az Olajbányász női együttese, az 1990/91. évi bajnokság újonc NB l-ese, valamint a Tungsram SE férfi gárdája, az NB I B Nyugati-csoportjának ezüstérmese is lehetőséget kapott a megmérettetésre az időközben módosított versenykiírás alapján.
Csapataink a háromnapos osztályozón 50 százalékos sikert értek el. Az olajosok egy hallatlanul izgalmas, változatos küzdelemben teljes sikerrel vették az akadályt, akik veretlenül (1 győzelem, 2 döntetlen) végeztek Gödöllőn és a Borsodi Bányász mögött a 2. helyen zártak, .vagyis továbbra is az NB I-ben szerepelhetnek.
A lámpagyári fiúknak az osztályozó valójában nagy feladatot jelentett, s ezzel most nem tudtak megbirkózni. Az erős mezőnyben a csapat pontszegénynek bizonyult, mind a három riválisától vereséget szenvedett, s ezzel a 4. helyen végzett, tehát nem sikerült a nagy álom, nem sikerült az NB I-be jutni a maximális támogatást élvező csapatnak. *
Az NB I-ben újoncként bemutatkozott és 14. helyen végzett Olajbányász csapata, a szerény körülmények között tevékenykedő fiatal csapat az osztályozón igazolta, hogy az élvonalban van a helye, amely sorrendben a következő eredményeket érte el:
Borsodi Bányász-
Olajbányász 21-21 (12-7)
A Babos-Mózer dirigálta mérkőzés két ellentétes félidőt hozott. Az első félórában a 13. helyen végzett borsodiak már jelentős előnyre tettek szert, de ezután az olajosok közvetkeztek, akik huszáros hajrát nyitottak és közel álltak a győzelemhez is.
Az olajosok góldobói: Mátyás 10, Siti B. 4, Horváthné 3, Buza 2, Gombor és Szántó l-l.
Olajbányász-Pécsi MSC 25-25 (10-10)
A nagy terveket szövögető pécsiek elleni rangadón végig változatos volt a játék, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A kanizsaiak a n. félidőben elhúztak, már-már győztesnek látszottak, de az utolsó pillanatban a Mecsekalj aiaknak sikerült a pontmentés.
Góldobók: Mátyás 10, Siti B. 7, Gombor, Szántó, Horváthné és Buza 2-2.
Olajbányász-Klsvárda 29-23 (13-14)
A további élvonalbeli szereplést jelentő mérkőzésen a tét az volt a győzelem mellett, hogy legalább 5 góllal kellett nyerni az olajosoknak, mivel a találkozó után került sorra a PMSC-Borsodi Bányász ösz-szecsapás (a PMSC 4 góllal verte a Kisvárdát korábban), vagyis egy ismert eredmény tudatában léphetett pályára a másik két rivális.
Nos, az olajosok hozták a tervet. Igaz, hogy az első félidőben még nagyon akadozott a gépezet, de a második 30 percre összeszedték magúkat a lányok, akik remek játékkal tűntek ki, s a 6 gólos győzelem egyben biztosította a további NB l-es szereplést.
A nagyszerű teljesítményt nyújtó olajosok közül Mátyás 12, Buza 9, Siti B. 4, Gombor és Szántó 2-2 góllal járult hozzá a remek sikerhez.
A pótvizsgán jelesen szerepelt Olajbányász csapata: Su-lyokné és Skrach (kapusok), Gombor, Siti B., Szántó, Horváthné, Mátyás, Buza, Ivanics, Siti E., Szloboda és Vass (mezőnyjátékosok). Edző: Deregi László.
A Tungsram SE számára -amely már két nappal az osz-
tályozó színhelyén gyakorolt -rosszul kezdődött az osztályo-zós sorozat, s ez meghatározta a csapat további teljesítményét, melynek eredménysora a következőként alakult (a lebonyolítás sorrendjében): Dunapack SE-Tungsram
27-22 (12-13) Az NB I B ezüstérmeseinek találkozóján a várakozásnak megfelelően kezdett a lámpagyári csapat. A folytatásban azonban „leültek" a kanizsaiak, akik rengeteg ziccert hagytak ki, gyengén játszottak, s végül is meglepő vereséget szenvedtek.
Góldobók: Tiba 8, Krichen-baum 4, Kurusta és Rodek 3-3, Szentes és Hungler 2-2. Szolnoki Olajbányász-Tungsram 21-14 (8-9) Az NB I-ben 14. helyen végzett olajosok ellen a mindent eldöntő összecsapáson bravúrra készültek a kanizsai fiúk. Az első félórában reme-
TENISZ
keltek, de aztán a II. félidőben döntőnek bizonyult, hogy mintegy 20(1) percen át eredménytelenek voltak.
Góldobók: Rodek 4, Szentes, Hungler, Kurusta és Tiba 2-2, Krichenbaum és Becskei l-l.
Dunaferr SE-Tungsram 22-21 (11-8)
A záró mérkőzésen Jéki Zoltán edző a cserejátékosoknak szavazott bizalmat, akik közelálltak a bravúrhoz és pontot érdemeltek volna.
Góldobók: Ojtó 8, Szopori 5, Pánczél és Becskei 4-4.
A kanizsai csapatban a következők szerepeltek a minősítő osztályozón: Kálóczy és Bilicz (kapusok), Szentes, Ojtó, Krichenbaum, Tiba, Rodek, Kurusta, Pánczél, Becskei, Hungler, Szopori (mezőnyjátékosok).
Balogh Antal
Bravúros az országos tenisz
Pécs városa adott otthont egy héten keresztül a vidékbajnokság résztvevőinek.
Füle Zsolt válogatott formában játszott, a lehetséges 4 aranyérmet elnyerte: serdülő fiú egyéni, ifjúsági fiú páros, serdülő vegyes páros és csapat ifjúsági versenyszámokban. (Az egyéni serdülő fiú egyesben a válogatott Réthelyit imponáló játékkal legyőzte.)
Kiváló teljesítményt nyújtott Nóvák Edit: újonc leány párosban első helyet, újonc leány egyesben második helyet sikerült elérnie. (Dicsérendő, hogy a tehetséges kislány sérülten vállalta az egyéni verseny döntő mérkőzését.)
A Tenisz Szövetség jutalmaként Füle Zsolt Svájcban július 15-én nemzetközi verse-
szereplés
vidékbajnokságon
nyen, Nóvák Edit hasonlóan egy külföldi versenyen indul
- helyszín még nem ismeretes
- a nemzetközi színeket képviselve.
Farkas Kornél a gyermek párosban Pubits Balázs (Keszthely) oldalán harmadik helyezést ért el. Füle Ramóna újonc leány egyesben a nyolc közé küzdötte fel magát.
Az országos vidékbajnokság csapatversenyében az Olajbányász az előkelő negyedik helyet szerezte meg - mintegy 40 csapat szerepelt - mindössze 1/2 ponttal maradt el a dobogós helyezéstől.
A város sportkedvelői nevében gratulálunk a fiatal versenyzőknek és edzőiknek egyaránt.
V. Gy.
32
KANIZSA
1991. július 5.
NAPTAR
70 évvel ezelőtt, 1921-ben vált meg a Zalai Közlöny, nagykanizsai napilap felelős szerkesztői tisztétől Bodrogközy Zoltán.
''Bodrogkpzy Zoltán 189S-ben született ''Valkonyban. A Pázmány Péter ''Tudományegyetemen doktorált, majd részt vett az első világháborúban. 1920-ban került a Zalai %pnylönyhöz, mint felelős szerkesztő. íNjm levesebb feladatot vállalt magára hegedűs Qyörgy főszerkesztővel együtt, mint a Tanácsköztársaság ideje alatt átalakult lapból
újra színvonalas polgári politikai napilapot csináljon. Jelentős szerepet vállalt a város közéletében is. 9(evéhez fűződig, a Zrínyi Mikfós irodalmi és (Művészeti %ör újraélesztése is, amelynek, disz tagjává választották, ''Vállalt feladatának, elvégzése után, 1921-ben ''Budapestre megy és egy rövid ideig a 9{pm-zeti Újság, majd a Pesti Mríap munkatársa. 1923-ban, mint miniszteri titkjír, a miniszter-elnökség sajtóosztályának, előadója lesz. Több verse és novellája jelenik, meg a fővárosi la-pokpan. Önálló verses- és novelláskötete jelenik, meg az 1920-as éveljen, .''Kpdfoszlány'' ill. ,í\íárványmenyasszony'' címmel. 1929-ben Angliában tanulmányozza a mezőgazdasági és a szociális k/rdésekft. ''Még ez évben megjelenik. .A magyar agrármozgalmak.'' c. munkája. A kptet, mint forrásanyag, alapul szolgál több hasonló tárgyú későbbi munkfmakj
Műsorajánló
Július 5. (péntek) |
20.30 óra: A finn Kurrika város női karának koncertje a Bazár udvarban. Vezényel: Rauno Parkkinnen. Közreműködik a HSMK vegyeskara.
Július 6. (szombat)
18.00 óra: Thomas Hallqvist svéd szobrászművész kiállításának megnyitója a HSMK-ban.
Július 11. (csütörtök)
15.00 óra: Játékos vízi vetélkedő a városi strandon.
Városi Televízió
Mozicsatorna:
Július 8. (hétfő)
Mozielőadások 18 és 20 órakor.
APOLLÓ FILMCENTRUM
Apolló mozi:
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
Július 5-8.: Tini boszorkány (amerikai).
Július 9-11.: Ez is Amerika (amerikai).
Stúdiómozi: Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra.
Július 5.: Bruce Lee légjobb harcai (videó, hong-kongi). Július 6-7.: Boszorkányok (amerikai).
Július 8-9.: Bruce Lee, a leopárd (videó, hong-kongi). Július 10-11.: Folytassa újra doktor (videó, angol). Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek!: Július 5-7.: Tiltott csábítás (videó, német).
Július 8-11.: Hófehérke és a hét törpe (videó, német). Matiné (gyermekeknek): Előadások kezdete: 10 óra. Július 5.: Gyémántvadászok (videó).
Július 8-10.: Bruce Lee, a leopárd (videó). Július 11.: Supermann IV. (videó).
Kertmozi:
Július 5-én 18 órától: Tini Disco.
Mozielőadások kezdete: 21 óra. Július 5-6.: Szellemirtók 2. (amerikai).
Július 7.: Marslakó a mostohám (amerikai). Július 8-9.: Tűz, jég és dinamit (német).
Július 10.: Robotzsaru 2. (amerikai).
Július 11.: Legény búcsú (magyar). Zalakarosi kertmozi:
Előadások kezdete: 21 óra. Július 3-4.: Mint a villám (amerikai).
Július 5-6.: A zöldfülű (amerikai).
Július 7-8.: Szellemirtók 2. (amerikai).
Július 9.: Marslakó a mostohám (amerikai). Július 10-11.: Tűz, jég és dinamit (német).
r MEGHÍVÓ ^
A Hevesi Sándor Művelődési Központ Vegyeskara tisztelettel meghívja Önt 1991. július 5-én (pénteken) 20.30 óráía a Bazár Udvarban tartandó koncertre.
Az est vendégszereplője: A KURIKKAI
NŐIKAR (Finnország) Vezényel: Rauno Parkkinen Közreműködik: a HSMK Vegyeskara Vezényel: Baráth Vvette Katona Noémi
HIRDETÉSI ÁRAINK
Keretes vagy szöveges (fotóval is kiegészített) hirdetés:
1 oldal:
20.000 Ft + 25% ÁFA = 25.000 Ft 1/2 oldal:
11.000 Ft + 25% ÁFA = 13.750 Ft 1/4 oldal:
6.000 Ft + 25% ÁFA = 7.500 Ft 1/8 oldal:
3.500 Ft + 25% ÁFA = 4375 Ft 1/16 oldal:
2.000 Ft + 25% ÁFA = 2.500 Ft 1/32 oldal:
1.200 Ft + 25% ÁFA = 1.500 Ft
MELLÉKLETBEN MEGJELENŐ HIRDETÉS: Felső negatív csfk: 2.000 Ft + 25% ÁFA = 2.500 Ft 12x6,5 cm
6.000 Ft + 25% ÁFA = 7.500 Ft 6x6,5 cm •
3.000 Ft + 25% ÁFA = 3.750 Ft 3,5x6,5 cm
2.000 Ft + 25% ÁFA = 2.500 Ft
Apróhirdetés
Nagykanizsától 6 km-re 1518 négyszögöl termő gyümölcsös szép környezetben 400 Ft/négyszögölért eladó. Dácia kombi kiutalást beszámítok. Érdeklődni: naponta 19 óra után. Kiskanizsa, Baj-csai út 37.
Nagykanizsán bútorozatlan kétszobás lakás kiadó. Érdeklődni: Kiskanizsa, Baj-csy-Zs. 51.
A Családsegítő Központ értesíti a lakosságot, hogy az intézmény helye megváltozott. Új címünk: Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. (Szabadság tér 21.)
Zastava 750-es lejárt műszakival egyben vagy alkatrészként eladó. Érdeklődni: munkanapokon a 12-305-ös telefonon.
Rover 2600-as 5 ajtós személyautó reális áron eladó. Érdeklődni: 93/13-288-as telefonon vagy egész nap Nagykanizsa, Fő út 10. sz. alatt. (Húsáruház udvar, Hangszer Bizományi boltban.)
Helyesbítés
Legutóbbi lapszámunkban, ; a „Milyen munkakörbe került ; a Városi Tanács hét egykori ; osztályvezetője?" címdí tudó- J sításunkba sajnálatos hiba ke- ; rült: korábban nem 8, hanem J 9 osztályvezetője volt a Vá- J rosi Tanács szakigazgatási 5 szervének, s Karmazin József ; mellett dr. Fazekas István tit- Z kárságvezető is megmaradt I rangjában. A tévedésért elné- ■ zést kérünk! .........................ml
íHil a virágot szereti,..
.„azt bizony nem tudjuk, jó ember e, de ítéljék meg Qnók, A képen látható hársfa saját virágzásának ál-do/atává vált. Csak azt nem értjük, hogy a jó pénat hozó virág miatt miért kellett az ágakat letörni, leveleket letépni?
Ki lesz az erőseb b? Birkózás az önkormányzati vagyonért
Erdei András felvétele
Minden héten 16 oldalas KTY
MŰSORMELLÉKLET
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
Két és félmillió a szemétdombon
A Dózsa György utca végén épült lakások érnek ennyit, és már hosszú idő óta nem tudják elérni, hogy a szemétből kikecmeregjenek. Pedig bizony be vannak kerítve. Északról a ZÁÉV telep, keletről és délről pedig az odahordott építési törmelék (csak az?) határolja az itt lakókat. Nem nehéz elképzelni mi történik az erkélyen száradó ruhákkal, ha véletlenül nem nyugatról fúj a szél! Szellőztetni meg legfeljebb porszűrő papíron keresztül lehetne!
Az itt lakók - mit tehetnének mást - sűrű levelezést folytatnak különböző hivatalokkal, általuk illetékesnek vélt intézményekkel. Nem sok sikerrel. Pedig ők csak jól szeretnének lakni! Az üggyel már a városi közgyűlés is foglalkozott, képviselői kérdés kapcsán, de aztán azóta is csönd, azaz ígéretek szállnak a szélben! - a felkapott porral együtt.
Ki tudja mit lehet tenni ilyen helyzetben? Egyik részről igaz, hogy a gödrös, lejtős területet fel kell tölteni, és erre kiváló az építési törmelék. A másik oldalon pedig korántsem túlzó követelés az, hogy a pénzükért az ott lakók végre rendet szeretnének maguk körül látni. Persze nemcsak ők, hanem mindazok, akiket csak egy picit is érdekel a kanizsai városkép.
Megoldás egyelőre nincs. Szemét egy ügy!
- e -
Talpuk alatt fütyül a szél..."
Nyár ide, uborkaszezon oda, a magyar parlamentben éles vitákban edződnek a képviselők. Többfordulós menetben megszületett a kárpótlási törvény, az egyházak is bízhatnak elvett vagyonuk visszadásában, csak egyedül szegény önkormányzatok nem tudják mi is lesz velük.
Igaz van már egy önkormányzati törvény, de minek lenne annyi jogász a képviselők között, ha nem tudnák ezerféleképp értelmezni annak szövegét. Elvileg készül az a törvény, ami végre tisztázza a községek, városok vagyoni helyzetét, talán hamarosan el is fogadják - mármint a koalíció, mivel elég az 51%-os igenlés.
De mit tesznek, mit tehetnek addig az önkormányzatok?
A dolog egyszerű: semmit! Várnak és tehetetlenül nézik, hogy a Vagyonügynökség a privatizálással együtt minden lehetséges tulajdonukat kihúzza a lábuk alól. Nem távoli dolog ez Nagykanizsán sem, hiszen a Domus eladásával (átalakításával) több tízmillió értékű terület csúszott ki a város kezéből. Kár is már arra gondolni, hogy
ezt a pénzt hány helyre lehetett volna a város érdekében felhasználni. Igaz 13 milliót hosszú huzavona után átadott a Vagyonügynökség, de ez egyrészt egy „szerencsétlen" szám, másrészt ilyenre mondják, hogy „kiszúrták a szemünket!". A Domus azonban csak az első a sorban. Bizonyos, hogy lesz itt még néhány köny-nyed kisemmizés. Van még egy sörgyárunk, Kögáz, DKG, és lehetne még tovább sorolni. Nem tévedünk nagyot, ha kimondjuk, zsebpénznél többről van szó!
Persze van reménysugár, hiszen Tarnóczky Attila módosító indítványát a parlamentben még az ellenzék is támogatta. (Arról nem tudunk, hogy a koalíció is.) Eszerint a privatizált vállalatok területének értéke 50%-ban az önkormányzaté, a másik fele pedig az elmaradott térségek fejlesztési alapjába kerül. Talán elfogadják!
Ha pedig mégsem, akkor igazán nem tudjuk, hogyan védi ki a koalíció az önkormányzatok ellehetetlenítésének vádját?
KANIZSA
mi, július 12.

Uborkaszezon
Szakállas polgárt demokráciákban a nyári hónapok uborkaszezont hoznak a politika hétköznapjaiba. Szinte mindenütt kint a tábla, szabadságra mentünk. Ilyenkor a politikai témákra éhes újságírók is szabadságra mennek, illetve az élet más területeiről töltik meg híranyaggal «/ újságokat.
Nálunk ez az állapot még nem állt elő, a nyár forrónak Ígérkezik úgy az időjárásban mint a politikában,
Nagy a nyüzsgés, befejeződött a szovjet csapatok kivonása, Magyarország újra független, megszűnt a mamutvállalatok által támogatott KGST, fcls/amolták a Varsói Szer-zŐdést.
A jó hírek mellett baljóslatú felhők tornyosulnak a magyar politikai élet egén. A Független Kisgazdapárt nagy-választmánya látványosan konzervatív Irányt vett, jobbra tolódott, veszélyeztetve ezzel az országban meglévő ingatag egyensúlyt. Felütötte fejét a populkmus, a demagógia. Újra a tömegek, sőt a magyar nép, a magyar nemzet meg-váltájának szerepében tetszeleg egy politikus. Cj program, árnyékkormány, igazi rendszerváltás az ígéretek között. \ recept Ismerős a következmények aggasztóak, klrekesztős-di, kiszorítósdi, megbélyegzés, elérhetetlen ígéretek, vágyuk kihelyezése a valóság terepére, stb.
Józan ítélőképességgel rendelkezők tudják, hogy a/ országot most óvni kell a szélsőségektől, nem messiásokra van most szükségünk, hanem józanul gondolkodó reálpo-lltikusokra, kik képesek kivezetni az ország törékeny bárkáját a háborgo tenger szorításából.
Ezeken a dolgokon füstölögve azt gondolom, h«gy nyugodtabb lennék, ha nálunk is bekos/.ontenc az uborkaszezon nemcsak a kertekben, hanem a politikabun is.
......................................................................................................................:|jÍ$ÍI
Vállalkozó kerestetik.
Egy bolt nyitvatartásának margójára
A lakosság szeretné, az igazgató nem!...
A Zala Megyei Elelmi-szerkereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Erzsébet tér 12. szám alatti 80. sz. diszkont-egyben gazdaboltjának reggeli nyitvatartását kifogásolta több nyugdíjas és alacsony jövedelemmel rendelkező vásárló. Telefonon arra kérték szerkesztőségünket, járjunk el a vállalat-
DEL-ZALAI HETILAPj
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Szerkesztő: Horváth Krisztina Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft., és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. V ISSN 0865-3879
^■■■■■■■■■■■■■^■■■■■■■■■■■■■MMl
A Nagykanizsai Ingatlankezelő
és Közvetítő Vállalat megvételre hirdet bérlakásokat Nagykanizsán:
Csengery u. 33. udvari 7. számú lakás Csányi L. u. 20. udvari 5. számú lakás Magyar u. 30. utcai 1. számú lakás Magyar u. 30. udvari 8. számú lakás Vörösmarty u. 46. udvari 4. számú lakás
21 m2 300.000.- Ft
33 m2 600.000.- Ft
46 m2 640.000.- Ft
29 m2 200.000.- Ft
20 m2 200.000.- Ft
A felsorolt házingatlanok nyilvános árverésen kerülnek értékesítésre.
Az árverések időpontja: 1991. augusztus 7.
Az árverés pontos időpontjáról, részletes
feltételeiről az IKKV Nagykanizsa, Deák tér 5. szám alatti hirdetőtábláján kifüggesztett hirdetményből lehet tájékozódni.
nál, hogy az üzlet reggeli nyit-vatartása nyolc óra helyett hat vagy hét óra legyen. Kérésüket azzal támasztották alá, hogy a Magyar utca torkolatánál lévő bevásárló udvarban az üzlettel szemben üzemelő Baki Állami Gazdaság Kilimáni Húsüzeme 2. sz. húsboltjának gyakori látogatói, főleg azért, mert a hat órakor nyitó húsboltban gyakoriak az árcsökkentések - s vásárlásaikat a diszkont boltban történő olcsó háztartási cikkek vételével szeretnék egybekötni. Erre azonban nincs módjuk.
Nos, a kérelemnek eleget tettünk. Először az óhaj megalapozottságáról igyekeztünk meggyőződni, egy munkanap és egy szombat reggel, 7-8 óra között. A húsboltban vásárlók közül az időszak alatt vagy 25-30-an szerettek volna a diszkont-gazdaboltba bejutni, mindhiába... Voltak, akik megjegyzés tétele mellett „leléptek", voltak türelmesen várakozók is....
Mivel a bolt jelenlegi kedvező nyitáshoz szokott személyzetének nem áll hatáskörében a nyitvatartási idő megváltoztatása, a vállalat igazgatójához, Pataki Károlyhoz fordultunk - lakossági érdekek érvelése mellett a bevételi lehetőség növelése és esetleges rugalmas munkaidő alkalmazásának indokával is.
Az eredmény: a vállalat első számú embere rövid indoklás után „kapásból" közölte, hogy nem tartja indokoltnak a nyit-vatartás megváltoztatását...
így a vásárlóknak továbbra is a nyolc órai nyitvatartáshoz kell alkalmazkodni, hacsak nem kérik a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályának közbenjárását...
(tih-i)
1991. július 12,
KANIZSA
3
„Együtt a lakossággal, együtt az önkormányzatokkal"
Dr. Goíthird Jenő rendőrkapitány
Fotó: Erdei
Ezzel a címmel indította a 49 esztendős dr. Gotthárd Jenő rendőralezredes a kanizsai kapitányi posztra benyújtott pályázatát. Dr. Gotthárd 1965-től teljesít rendőri szolgálatot, amit beosztott nyomozóként kezdett. ''74-től az operatív osztály vezetője, majd 1976-tól a bűnügyi osztály munkáját irányítja. Innen nevezik ki ''81-ben Nagykanizsa rendőrkapitányának. Dr. Gotthárd Jenő Rendőrtiszti Akadémiát és Rendőrtiszti Főiskolát végzett. Ehhez 46 éves korában megszerzi a jogi doktorátust Is. Ennyi tudható róla abból az anyagból, ami a képviselő-testület elé került a mostani pályázati rendszer véleményezésekor. Illetve még any-nyi, amennyi abból a levélből derül ki, amelyben az alezredes úr - megtudva Kanizsa elutasító álláspontját - elképzeléseiről tájékoztatja a vidéki polgármestereket. Most már azonban tény: dr. Gotthárd Jenő közel egy hónapja Kanizsa régi-új rendőrkapitánya.
- Alezredes úr! Azt gondolom, vágjunk a közepébe. Mi az, amiben a jövőben más lesz a rendőrség?
- Eddig a kanizsai rendőrkapitányságon a Közbiztonsági és Közlekedési Osztály szerkezeti felépítése a kővetkező volt. Működött egy Körzeti Megbízotti Alosztály, egy alosztályvezetővel és egy helyettessel, azután ide tartozott az Őr-Járőr Alosztály, egy vezetővel és három alosztályvezetővel. E kötelékbe tartozott a Közlekedési Alosztály, vezetőjével és helyettesével. A jövőben az a terv, hogy a közlekedési feladatok szakszerűbb ellátása érdekében az osztályból kiemeljük a közlekedésieket, és önálló egységgé szerveződnek. A felállás így létszám tekintetében is módosulni fog - bár ettől nem lesz több rendőr -, mert azoknak, akik ezek után itt szolgálnak, döntően speciális, a közlekedéshez kapcsolódó rendőri munkát kell majd végezniük. Ennek nagy jelentőséget tulajdonít a szakmai vezetés is, hiszen régóta javasoltuk már a megyei illetve országos veze-
tésnek is ezt a fajta felállást. Ennek számos szakmai oka van. Ezek egyike, hogy létrehozandó új osztály ezentúl csak a közlekedési, forgalomszervezési feladatokkal kell hogy foglalkozzon. Ma sajnos az a helyzet, ha a munka szorít, minden rendőrnek mindennel kell foglalkoznia, mert amelyik területen létszámhiány mutatkozik, oda átvezénylik őket a parancsnokok. A jövőben csak az Önálló Közlekedési Osztály vezetője rendelkezik állományával, s ez csak a kapitányságvezető utasítására változhat meg.
- Lesznek tehát személyi változások is?
- Igen, az említett Közlekedési Osztály élére vezetőt kell kinevezni. öt saját állományból - alapos szakmai, illetve emberi rátermettség szempontjából való vizsgálódás után -kívánom kinevezni. Személyi változásokat von maga után az is, hogy a bűnüldözés területén is szeretnénk speciális csoportokat létrehozni. Ennek csírái már kialakultak a Bűnüldözési Osztályon, mivel annyira összetett, illetve szerteágazó ügyekben kellett dolgozniuk, az élet kikényszerítet-te, hogy a különböző gondok megoldására csoportok szerveződjenek. A jövőben ezen szakmai kritériumoknak is megfelelő keretet kívánunk adni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy újabb magasabb beosztásokat alakítunk ki.
Még az idén hat új státus létrehozásával az állomány létszáma is növekedni fog.
őket az előbb említett Bűnügyi Osztály erősítésére vesszük fel. Mivel zömük a polgári életből kerül hozzánk, a képzésük miatt csak a későbbiekben tudunk rájuk alapozni.
- További változások?
- A nemrégiben létrehozott letenyei rendőrőrs példáját követve tovább folytatjuk a kapitányság munkájának decentralizálását. Először Zalakaroson és Gelsén igyekszünk rendőrőrsöt kialakítani. Zalakaroson 1992-re valószínűleg megteremtődnek a tárgyi feltételek, míg Gelsén már az idén megvannak a tárgyi feltételei az Örs felállításának. A letenyei tapasztalatok azt mutatják, hogy sokkal hatékonyabb a lakosság és a rendőrség együttműködése, a helyszínekre sokkal gyorsabban ki tudunk érni, így olcsóbb, gyorsabb és eredményesebb a munkánk.
Terveink között szerepel még - a kanizsai önkormányzat maximális támogatását remélve -, hogy a keleti városrészben a fentiekhez hasonló elven egy kisebb rendőrállomást állítsunk fel. Sajnos -azon túl, hogy a kapitányság épületét kinőttük - az ottani mintegy 20-25 ezer embert érintő közrendi, közbiztonsági gondok már nem oldhatók meg hatékonyan a jelenlegi rendőrkapitányság épületéből.
- Alezredes úr! ön a kinevezésekor az állománygyülé-sen az mondta: „Ne bolygassuk a múltat". Nem fél attól, hogy az így keletkezett elkö-
tetlen szálak újból felfestenek?
- Ha az önkormányzat egyhangú elutasításáról van szó, azt kell mondanom nem zavart meg a döntésük, de le kell vonnom belőle a tanulságot. Nyilván bennem is kell, hogy valahol hiba legyen. Sok mindent át kell tehát értékelnem, de sok mindent kezdek már másképp is látni. Az együttműködés reményében pedig úgy gondolom, ha részükről valamiféle igény merül fel, akkor annak teljesítésekor annak elfogadására is késznek kell lennünk. De nem szabad azt sem elfelejteni, hogy nekem nemcsak Nagykanizsa, hanem még 74 önkormányzat felé van kötelezettségem.
A múlt feszegetésekor egyébként arra gondoltam, hogy az örökös visszatekintés miatt nem tudunk előrelépni. A múltat ismerni kell, de a kiindulópontnak a mának kell lennie, hiszen ebből tudjuk megállapítani, milyen feltételrendszere van meg a reális továbblépésnek.
- Az előző kérdésben benne rejlett az is, hogy többen is pályáztak a kapitányi posztra.
- Ha arra gondol, nincs bennem tüske. A beosztotti állományból két jogot végzett kolléga pályázott. Dr. Béli László már hosszabb ideje dolgozik nálunk. Számos munkaterületet ismer, így szerintem is sok tapasztalattal bír. Dr. Zsoldi Zoltán kevesebb szolgálati tapasztalattal rendelkezik, de nagyon jó képességű szakember. Az, hogy nem ők nyerték el a pályázatot, az nem azt jelenti, hogy rájuk a kapitányság vezetése vagy személyem nem számít. Én mindkét rendőrtisztre alapozni kívánok. Ha szakértelmükre úgy van szükség, hogy az magasabb beosztást igényel, kinevezem őket. Azt szeretném, ha nem vesztesnek éreznék magukat, és szakmailag továbbra is ilyen ambícióval dolgoznának. Gyorsan eltelik az öt esztendő, de előfordulhat, hogy előbb el kell mennem, s így potenciálisan számításba jöhetnek e posztra. Gondolom azonban, akkor majd másokra is számítani lehet, hiszen rajtuk kívül még mások is alkalmasak lehetnek a kapitányi beosztásra, csak most nem pályáztak. Ezért is tisztelem az említett két kollégát, mert volt bennük annyi erő, ambíció és bátorság, hogy pályáztak...
-dóró-
11 KANIZSA | 1991, július 12.
Arckepek partnervarosainkbol
Inkognitóban a kovásznai alpolgármester
Az elmúlt hónap végén városunkban tartózkodott Miklós András kovásznai alpolgármester, aki feleségével szabadságra indult Ausztriába és Németországba. Miklós Andrást és feleségét fogadta dr. Keres-kai István polgármester és Farkas Zoltán alpolgármester is. Mi a vendégeket napjaink romániai helyzetéről, és a partnervárosi kapcsolatokról kérdeztük.
- Miklós úr! Tudomásunk szerint Ön először tartózkodik Nagykanizsán, milyenek az első benyomásai városunkról?
- Valóban most járok először Nagykanizsán, igaz csak átutazni szándékoztam, de egy kisebb baleset itt tartott két napig. Csodálatos vidék, szép és gazdag város, amit én és feleségem itt láttunk. A legnagyobb öröm mégis az volt, hogy találkozhattam barátaimmal, a város vezetőivel és a Közéleti Klub tagjaival. Nekünk, erdélyi magyaroknak a barátság mindennél többet ér. Most már bátran mondhatjuk, hogy a kanizsaiakkal való kapcsolat a gyermekkorból a felnőttkor küszöbére érkezett. Minden háromszéki magyarnak ez a legnagyobb ajándék Kanizsáról. Külön megtiszte-lés volt számomra, hogy a város vezetőivel találkozhattam, annak ellenére, hogy a tavasz folyamán Kovásznán tartózkodó kanizsaiakat városunk polgármestere nem fogadta. Itt a sajtón keresztül is szeretném mégegyszer megköszönni ezt a gesztust dr. Kereskai Istvánnak és Farkas Zoltán uraknak.
- Tudjuk az 1989 telén kitört forradalom reményei sajnálatos módon nem váltak valóra, a demokratizálódási folyamat Romániában megszakadt. Nehéz ma magyarnak lenni Romániában. Véleménye szerint várható-e pozitív elmozdulás a nemzetiségek megítélésében?
- Igen, sajnos a forradalom úgy fejeződött be, néhány nap alatt, hogy az általunk hőn óhajtott eredmények pillanatok alatt füstbe mentek. Gondoljunk csak azokra az eseményekre, amik 1990 tavaszán Marosvásárhelyen történtek. Az új hatalom nem tudott, de talán nem is akart konszenzust teremteni a magyarsággal. Kibontották a demokrácia zászlaját, kiírták az országos választásokat. Az eredmény közismert, a legnagyobb ellenzéki párt az RMDSZ lett, ami már magában is jelezte a magyarság súlyát. Mi ezek után azt vártuk, hogy kiírják a helyhatósági választásokat is, hogy a rendszerváltás teljes legyen. Sajnos tévedtünk, ezekre a választásokra mind a mai napig nem került sor, és nem is tudom megmondani, hogy a közeljövőben számíthatunk-e erre. A választások után a városok, falvak élére új polgármestereket neveztek ki felülről. Kovászna lakóinak nyolcvan százaléka magyar nemzetiségű, ennek ellenére a kinevezett polgármester román. Közben megerősödött a Vatra Romanaesca közismerten nacionalista, és főleg magyarellenes szervezet, ami helyzetünket tovább rontja. Jelen pillanatban ez a helyzet, várnunk kell, kis lépésekkel, kompromisszumok megkötésével próbáljuk jogainkat kivívni.
- Alpolgármester úr! Tudomásom szerint Ön ott volt Egerben azon a konferencián, ahol Erdély helyzetéről értekeztek.
- Az egri konferencián nem hivatalos minőségben voltam jelen, hanem magánemberként. Sajnálatos módon az utolsó pillanatban érkeztünk a terembe, és máshol nem kaptunk helyet, mint az első sorban. A Magyar Televízió az eseményről helyszíni tudósítást adott, és így helyzetünknél fogva akarva akaratlan tv-s sztár let-
tem. Azt bizonyára tudják, hogy milyen botrányt kavartak az ügyből Romániában. A Vatra Romanaesca követelésére a román televízió is levetítette a magyar tv által készített filmet. Mindezt természetesen azzal a céllal, hogy ellenünk felhasználják. Én egyszeriben „népszerű" ember lettem. Az első városi összejövetelen azonnal számonkérték az egri utat. Egy román képviselő azt követelte, hogy kövessem meg a román nemzetet ezért a cselekedetemért, mert ellenkező esetben azt javasolja, hogy fosszanak meg román állampolgárságomtól, és toloncoljanak ki az országból. Szerencsémre az ügyet tovább nem forszírozták, de ez az epizód is jól tükrözi napjaink erdélyi közállapotait.
- Visszatérve a partnervárosi kapcsolatokra, hogy képzeli el a jövőt, Kovászna és Nagykanizsa együttműködését?
Az elmúlt két esztendőben
mi nagyon sokat kaptunk az Önök városától. Elmondani is hosszú lenne azt a sok segítséget, ami Nagykanizsáról érkezett. Mégegyszer minden kovásznai polgár nevében szívből köszönöm. A továbbiakban azt szeretnénk, ha a kapcsolatainkban meglévő egyoldalúság megszűnne. Mi jelen pillanatban nem vagyunk olyan gazdagok, mint a kanizsaiak, de olyan szegények sem, hogy nem tudnánk vendégül látni az innen érkező barátainkat. Kovásznán minden magyarnak ez jelenti a legtöbbet. Ezért most is azt kérem, hogy minél többen, minél gyakrabban látogassanak el hozzánk, mert ez is hozzájárul ahhoz a küzdelemhez, amit mi folytatunk fennmaradásunkért. Hallottuk, hogy szeptemberben Kanizsa Napok lesznek. Szeretnénk ajándékozni Kanizsának egy igazi székely kopjafát, amit ezen ünnepélyes alkalomkor nyújtanánk át a városnak. A helyhatósági választások után pedig hivatalosan is szentesítenénk a partnervárosi kapcsolatot.
- Köszönöm a beszélgetést.
Jászberényi László
Legyen Ön is a ,
BALATON FŰSZERT
nagykanizsai raktárházának vásárlója a Csengery út 119-ben. 1991. július 16-án 10 órától.
Kiváló minőségű, nagy választékú élelmiszer, vegyi, háztartási, kozmetikai cikkeket kínálunk. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-18 óráig, szombaton 8-13 óráig. Engedünk az árból, de nem engedünk a minőségből. Udvarias, gyors kiszolgálás, ingyenes parkolás, olcsó árak.
Örömmel várjuk.
Ajánljuk magunkat.
BALATON FÜSZÉRT
1991. július 12. KANIZSA 5

Fonyód Város önkormányzata a 7/1991. (III. 26) Kt. sz. rendeletével Fonyód város közigazgatási területére idegenforgalmi helyi adót vezetett be, amely 1991. július 1. nappal lép hatályba. A város közigazgatási határa kiterjed Bélatelep, Alsóbélatelep, Balatonfenyves térségére, annak ellenére, hogy a tavasszal Balatonfenyvesen tartott népszavazás eredményeként ez a település 1992. január 1-tól önálló lesz.
Ki fizeti az adót?
Adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt, aki nem állandó lakosként tartózkodik az önkormányzat illetékességi területén 48 órát meghaladóan. Adót köteles fizetni az is, akinek az önkormányzat illetékességi területén olyan üdülésre, pihenésre alkalmas épülete van, amely nem minősül lakásnak. Ide számít a csónakház, kabin, garázs, amely az üdülőtelken van.
Ki élvez mentességet?
A 18 évet be nem töltött magánszemély, az egészségügyi, szociális intézménybe beutaltak. Mentes az adófizetés kötelezettsége alól a felsőoktatási intézmény hallgatója, abban az esetben is, ha vállalkozik, vagy munkát vállal.
Továbbá azok, akik az önkormányzat illetékességi területén lévő üdülő tulajdonosa vagy bérlője, illetve annak egyenesági hozzátartozója, valamint az önálló keresettel, jövedelemmel nem rendelkező szellemi, illetve testi fogyatékos. Az a magánszemély - üdülőtulajdonos -, aki az önkormányzat területén kommunális beruházást hajt végre, annak számlájával igazolt ellenértékét, valamint aki igazolja, hogy az önkormányzat illetékességi területén végzett kommunális beruházás céljára teljesített - támogatással csökkentett - évi befizetését a helyi adójából csak az épületre kivetett idegenforgalmi adóból - levonhatja. Amennyiben az adó összege kisebb, mint a beruházás értéke, a levonási jog a következő évre átvihető.
Az adó alapja:
A nem állandó lakosként itt tartózkodók esetében a 48 órát meghaladóan megkezdett napok száma. Üdülőtulajdonosok esetében az építmény hasznos alapterülete.
Az adó mértéke:
Nem állandó lakosok esetében:
Budapest-Nagykanizsa vasúttól északra eső területen:
1991. július 1-től 1991. december 31-ig 50 Ft/fő/nap
1992. január 1-től 70 Ft/fő/nap
A vasúttól délre eső területen:
1991. július 1-től 1991. december 31-ig 40 Ft/fő/nap
1992. január 1-től 56 Ft/fő/nap
Az üdülőtulajdonosok esetében:
A 100 m feletti építmény alapterület után 200 Ft/m /év
A 100 m alatti építményalapterület után 160 Ft/m /év
A már befizetett 1000 Ft üdülőhelyi díjáltalányból 500 Ft az ingatlan után megállapított II. félévi idegenforgalmi adóra nyer elszámolást._
Ki köteles beszedni az adót?
A vendégek után a kereskedelmi szálláshelyeken, csónakházakban és üdülőtelepeken a szolgáltatásért esedékes ösz-szeggel együtt az üzemeltető. A szervezett üdültetésre beutaltaktól a beutalójegy átadása alkalmával az üdülőt fenntartó szerv. A fizetővendéglátó szálláshelyeken a fogadott vendég után járó adót a szálláshelyi díjjal együtt a szállásadó, illetve a közvetítésre jogosult személy vagy szerv. Az adóbeszedésre kötelezett az általa beszedett adóról az adó alapjának és összegének megállapítására alkalmas nyilvántartást (vendégkönyvet) köteles naprakészen vezetni, s azt a szolgáltatás helyén tartani, öt évig megőrizni, az adóha-
tóság ellenőrzésére jogosultjá-nak ellenőrzésre átadni._
Hogyan történik a befizetés?
A vendégtől beszedett idegenforgalmi adót az adóbeszedésre kötelezett köteles a vendég távozását követő hónap 15. napjáig a Fonyód Város önkormányzat adószámlájára befizetni. Az adóköteles épület utáni idegenforgalmi adót a magánszemélyeknek az évben az adót megállapító határozatban közöltek alapján, míg 1992. évtől félévenként, két egyenlő részletben az adóévben március 15-ig, illetve szeptember 15-ig kötelesek megfizetni a Fonyód Város önkormányzat helyi adószámlájára.
A vendégtől beszedett adóról a beszedő az adóévet követő év február 28-ig köteles adóbevallást tenni az e célra rendszeresített nyomtatványon. Az építmények utáni idegenforgalmi adó alanyai első ízben 1991. július 31-ig, azt követően az adó tárgyának megszerzésétől számított 30 napon belül kötelesek adóbevallást tenni. Az adóalanyok a tulajdonjogban, lakcímben, az adó tárgyában bekövetkezett változásokat kötelesek a változástól számított 30 napon belül bejelenteni.
J. L.
van szükség egy-két hónapra szóló bérletre több mint egy millió forintra, ha a tv egészéves működtetése alig négymillió forint. És ha már a pénznél tartunk, mi lesz a kéthónapos hakniból a tv, az önkormányzat haszna? Vagy a képviselők tiszteletdíjára oly kényes Molnár László most nem érez semmi fonákságot? És legutolsósorban, a gyakran elhangzó érve, hogy a szakmát meg sem kérdezték az önkormányzati döntés előtt, most visszájára sül el, hisz ő sem méltatta beavatni a Kanizsát előterjesztésébe. Vagy most ez nem is olyan lényeges?
Végezetül így csak aggódhatunk, hiszen nem tudjuk, a testületi tagok honnan, kitől szerzik meg majd - ha egyáltalán sikerül - a szükséges szakmai információkat a döntéshez.
Mi lesz a VTV sorsa?
Hétfőn önkormányzati ülés. Szokásunkhoz híven, most is elé kívántunk menni a közgyűlés napirendjének. Ezúttal a Molnár László által benyújtandó, a Városi Televízió működésére vonatkozó ajánlatot szerettük volna ismertetni.
Márcsak azért is, mert a pályázat írásbeli formáját föltehetően a képviselők többsége is csak ott az ülésteremben fogja olvasni. Tervünk nem sikerült. Molnár László ugyanis elzárkózott az előre beharangozástól, pedig az ő újságírói gyakorlatában is bevett szokásról lett volna szó. Mint külsős, a Kanizsa hasábjain, a Pécsi Rádió hírei közt maga is élt ezzel a lehetőséggel. Emlékezzünk csak az uszoda ügyére, a Piacrendezési ter-
vére, vagy a képviselők tiszteletdíjának megállapítására.
Egyszóval nem értjük kollegánk hallgatását. Már csak azért sem, mert nem tudjuk, miért hangzottak el egyéni tárgyalásai során a Kanizsa új-
ságról szóló valótlan állításai. Azután azt sem tudjuk, miért kíván ismét a tévé épületében dolgozni, ha azt alig egy éve önként hagyta ott. Ezért azt is jó lett volna megtudni, miért jutott oda a városi tévé, ahová jutott. Ebben ugyanis csak egy csepp az utóbbi félév. Nem utolsósorban, jó lett volna információt adni arról is, miért
/
i
Hétfőn önkormányzati közgyűlés
Július 15-én (hétfőn) 14 órai kezdettel a HSMK kamaratermében tartja soron következő közgyűlését Nagykanizsa megyei jogú város önkormányzata.
A tervezett napirendi pontok:
Polgármesteri beszámoló. Az 1991. évi költségvetés módosítása. Az IKKV átalakítása. Tájékoztató a rendezési tervekről. Lakáselosztási terv. Az Erzsébet téri alapítvány létrehozása. Szóbeli tájékoztató az Ifjúsági Ház megszüntetésével kapcsolatos intézkedésekről. Lakásügyi tanácsrendelet módosítása. Egyebek.
Balatoni adózás
A fonyódiak már léptek...
■ !!!! KANIZSA 1991. Július 12.
Status quo
a „társadalmi hierarchia törésvonalai" mentén?
Már fájdalmas igazság, a demokrácia kialakulásával nem volt látható a gazdasági rendszer átalakítását célzó koncepció, amelyet markánsan bizonyított a kormány által beterjesztett törvénytervezetek fartalma és idörendisége. A tulajdonviszonyok tisztázása nélkül alaptörvényeket nem könnyű alkotni.
Az állam Vagyonügynökségen és minisztériumain keresztül kísérli a vagyonszerzést, a haszonszerzést.
A versenyben megjelent a külföldi töke, egyéni váltakozók, pénzintézetek és önkormányzatok. Hiányzik a korrekt szabályozás, amely rögzített volna egy privatizációs szisztémát. Működnie kéne egy részletes önkormányzati törvénynek, amely az intézmény érdekeit determinálná. A törésvonalakat a kormány, a parlamenti demokrácia, az önkormányzatok reprezentálják. Kizárólag politikai indíttatások (önkormányzati választások után) feloldhatatlan paradox helyzetet teremtettek. A kormányzó pártok törvénytervezeteikkel, majd parlamenti szavazásaikkal ellehetetlenítik az önkormányzatok működését. A rendszerváltás sajátosan bontakozott ki, restaurálva a
múlt nem kevés „ irányító egyéniségeinek" egzisztenciáját.
Nem tűnik szerencsés döntésnek, hogy a polgármeteri hivatalok vezető testületét egyszemélyi döntés határozta meg. A kaotikus állapotot fokozza, hogy az önkormányzatok képviselő-testületei, illetve néhány képviselő szereptévesztésben vívódik? Feltűnően előtérbe kerültek az egyéni ambíciók, fantasztikus retorikai és egyéb energiák szabadulnak fel a lobbyzó képviselőkből. így az önkormányzati vagyon elherdálódhat a tulajdonjog eladásával, csak használati jog értékesítése célszerű. Valószínűleg a választópolgárokban nem alakul ki lelki trachoma, ha az önkormányzat „jeles képviselői" nem vállalkoznak, illetve a helyzeti előnyöket akár intézmények rovására nem kamatoztatják. Nyilván egy rt. megalakulásával, annak igazgatótanácsában, felügyelő bizottságában a képviselők és az önkormányzati hivatal prominens személyei kerülnének.
Az újságírás nem diszciplína, de a társadalmi jelenségek permanensen követhetők.
A demokráciában a többségi véleményt kinevezzük bölcsességnek. Nem ki-
zárhatók a demokrácia súlyos tévedései, amelyek nemzeti érdekeket, leginkább kisebbségi érdekeket sérthetnek. Az anarchisták egzakt véleménye szerint a demokráciában a kormányzó pártok (tehát állami) érdekek realizálódnak, így az egyén és a kisebbség elidegenítődik a demokráciában is. A század végén talán a legkevésbé rossz, ezért működhet a jóléti társadalmakban is a parlamentáris demokrácia. Az önkormányzati testületekben a kisebbségi vélemény sem kaphat „jelentős életteret", mint az ellenzéki pártok a parlamentben. A mechanikusan működő „szavazógéprendszer" feltartóztathatatlanul uralkodik csekély toleranciával. A „polgárjogot" nyert hibás társadalmi beidegződések, mely szerint a politikai döntések, közgadasági axiómákat feloldhatnak, beláthatatlan károkat eredményeznek. Némi szkepticizmussal figyelhette a tv-néző magyar, hogy a szovjet csapatkivonás ünnepén, Somlóvásárhelyen a miniszterelnöki interjú közben az operatőr gyakran megmutatta, hogy lengeti a bakonyi szél az MDF-lobogót.
Viola György
NAGYKANIZSA bemutatkozik
Mutatkozzon be NAGYKANIZSÁN! Magyarország délnyugati kapuja
NAGYKANIZSA
1991. szeptember 13-15. között KANIZSAI NAPOK ''91 elnevezéssel, termék- és árubemutató kiállítást és vásárt rendez. Ez nem egy lehetőség a sok közül, ez A LEHETŐSÉG!
Kérjen további információt a kiállítás, árusítás, bemutatkozás
lehetőségeiről! Cím: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel: 93/11-049
KANIZSAI NAPOK Alapítvány NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ
Kuratóriuma VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
1991. július 12. KANIZSA / illlllll! o■.. . 7
A szenny vizüsztítómü egy része kísérleti próbaüzemelés közben. (Érdet András felvétele)
A konténeres „maszek" vendéglátó egység -déli holtidőben.
(Erdei András felvétele)
Korszerű ipari vagyonvédelmi rendszerek
Ezzel a címmel tartott július 4-én a TUNGSRAM Rt. kanizsai gyárában bemutatót a győri MIKRO-RAAB Kisszövetkezet közreműködésével a helyi IN-FERNO Kft. és az UNI-VERZÁL Ipari Szövetkezet vagyonvédelmi szaküzlete.
A vártnál kisebb érdeklődés mellett lezajlott találkozót Kerek András, az UNI-VERZÁL ISZ részlegvezetője nyitotta meg, majd Czapári András, a győri kisszövetkezet elnöke ismertette a korszerű, hovatovább világszínvonalú személy- és teherforgalom ellenőrző rendszereket, ezeken belül a munkaidő-nyilvántartás módszereit (kamerás rögzítés, rádiós rendszer, fix kódkártyás rendszer) is. Ezt az angol CO-TAG International Limited céggel közösen forgalmaz-
zák, s vásárlóik között van több neves pénzintézet mellett a paksi Atomerőmű is. Szó volt az őrjárat ellenőrző kódpont-rendszerről, a BRK behatolásjelző és riasztásellenőrző rendszerekről, a speciális pán-
célautóval történő pénz- és értékszállításról, s egyéb őrző-védő feladatokról is.
Az olcsónak nem mondható termékek és rendszerek ismertetése gyakorlati bemutatóval zárult.
(tihanyi)
Czapári András és hallgatósága a termékismertető közben,
(Erdei András felvétele)
Italárusítás - konténerben
Városunkban még soha nem látott vendéglátó üzletet fedeztünk fel a minap a vasútállomás környékén, a tejüzem déli - Ady úti - oldalán. Vasúti konténerből árusított italokat (egyelőre sört és üdítőt), valamint dohányárut egy fiatalember, aki a déli „holtidőben" mutatta be munkahelyét.
- A városban nemrég alakult Szemafor Betéti Társaság alkalmazottja vagyok, s egy
kolléganővel váltott műszakban, július 6. óta végezzük az árusítást az 5,15-19,30 óra közötti nyitvatartási időszakban. Úgy tudom, hogy munkaadóm havi 12 ezer forintért béreli a konténer a MÁV-tól. Bérezésünk havi fixből és jutalékból tevődik össze. A forró nyárban főleg a hűtött sörök kapósak. Araink kedvezőek, ugyanis diszkont illetve bolti, IV. osztályú áron értékesítünk, az ita-
lokat természetesen kívánság szerint kimérve is. A vezetés tervezi a választék bővítését, s így hamarosan kapható lesz nálunk szeszesital, bor és csomagolt édesáru is - mondta Böröcz László eladó, aki az eddigi forgalommal elégedett.
Az érdekes vállalkozáshoz vajon mit szól az szemközti Utasellátó, ahol a magasabb árak miatt - hírek szerint -jelentősen csökkent a forgalom?...
(tihanyi)
Kísérleti próbaüzem a szennyvíztisztítóban
Július 3-án városunk déli végén kísérleti jelleggel megkezdődött a szennyvíztisztító próbaüzemeltetése. Az a beruházás, amely 1989-ben kezdődött, a jelenlegi napi 19 ezer köbméter szennyvíz termelését képes lesz naponta 25-30 ezer köbméterre növelni, a hazánkban első ízben alkalmazott USA-szabadalom alapján kivitelezett A/O-as technológiával. A 152 millió forintra kalkulált beruházással lehetőség nyílik arra, hogy Nagykanizsa csatornával még el nem látott részei közművesítésre kerüljenek.
A tisztítómű szennyvízzel való teljes feltöltése a héten indult be.
/-nyi/
HIRDETESI ARAINK
Keretes vagy szöveges (fotóval is kiegészített) hirdetés:
1 oldal: 1/2 oldal: 1/4 oldal: 1/8 oldal: 1/16 oldal: 1/32 oldal:
20.000 11.000 6.000 3.500 2.000 1.200
Ft Ft Ft Ft Ft Ft
plusz 25% plusz 25%
plusz plusz plusz plusz
25% 25% 25% 25%
AFA = ÁFA = ÁFA = A FA = ÁFA = ÁFA =
25.000 13.750 7.500 4.375 2.500 1.500
Ft Ft Ft Ft Ft Ft
MELLÉKLETBEN MEGJELENŐ HIRDETÉS:
Felső negatív csík:
2.000 Ft plusz 25% ÁFA = 2.500 Ft 12x6,5 cm 6.000 Ft plusz 25% ÁFA = 7.500 Ft 6x6,5 cm 3.000 Ft plusz 25% ÁFA = 3.750 Ft 3,5x6,5 cm 2.000 Ft plusz 25% ÁFA = 2.500 Ft
KANIZSA
1991, július 12.
Hétfő esti varázslat Kishonti Ildikóval
Hétfő este háromnegyed kilenc. Már telt ház várja a Bazár udvari zenei est művészeit. Az öltözőnek kinevezett irodában kávéznak a vendégek, s közben Usztics Mátyás melegít: paródiával szórakoztatja kollégáit.
Kishonti Ildikót keresem, aki első alkalommal ad műsort Kanizsán. Nem kell csalatkoznom, készségesen vállalkozik a beszélgetésre.
- Július van, és nemcsak az iskolákban, hanem a színházakban is tart a nyári szünet. Önnek hogyan telt az évadja?
- Jól. Május 5-én volt a Játékszínben a „Csodás vagy, Júlia!" című darab premierje. Ez egy színházi adaptáció Maugham „Színház" című regényéből, melyet Verebes Pista barátom rendezett. A zenés játékban Dolly szerepét alakítom, s olyan kiváló társakkal játszom együtt, mint Almási Éva, Szilágyi Tibor, Pásztor Erzsi. A siker miatt valószínűleg szeptemberben folytatjuk az előadást. Ezen kívül most fejeződött be Payer Róbert filmjének a forgatása, melynek munkacíme „Ördög vigye!", de várhatóan ez marad véglegesen is. Érdekesség, hogy férfit játszom benne, mégpedig egy angol sofőrt.
- Tehát jó a hangulata...
- Igen, nagyon jó, hiszen sok szép feladatom van.
- ön szabadúszó. Tervezi-e, hogy esetleg leszerződik színházhoz?
- Nem, mert olyan nagy baj van a szakmában. Szabályos „gyilkolás" folyik, nem vagyunk megbecsültek. A színháznak viszont az a feladata, hogy szépet adjon, a színháznak a szeretetről kell szólnia.
- önt elsősorban musicalszínésznőként ismerjük. Ez a mtlfaj áll Önhöz a legközelebb?
- A színház áll hozzám a legközelebb. Ebben benne van
közönséget jelenti. Nem tudok máshogyan énekelni.
Közben a Bazár udvar felett teljesen besötétedett, s kigyúltak a reflektorok. Elköszönök Kishonti Ildikótól, akit hamarosan Szőcs Béla szólított a színpadra. A pódiumon egy pillanatra megelevenedett Edith Piaf, felvillant előttünk Liza Minnelli alakja a Kabaréból, majd a művésznő „a clown"-t (Chaplint) idézte egy dallal, közben pedig szolgálta a művészetet, a színházat, a közönséget.
A produkciónak vége, de a varázslat megmaradt. Ha a Bazár udvar felé járok, mindig eszembe jut: itt énekel(t) a Kishonti...
Horváth Ilona Erdei András felvételei
az ének, a tánc, a próza, és ez tulajdonképpen maga a musical.
- Tudja-e már, milyen feladatok várják a következő évben?
- Igen, de nem szívesen beszélek előre semmiről. Annyit
mondok, hogy egy nagyszabású rockoperában vár rám szerep.
- Mit játszana el szívesen?
- A Kurázsi mamát.
- Mit jelent az Ön számára egy ilyen fellépés, mint a mai? Van-e valamilyen különbség a színházi előadás és a pódium között?
- Teljesen mindegy, hol lépek fel, minden szereplés a
Megalakult a „KANIZSA SZAKKÉPZÉSÉRT
alapítvány
A város közvéleménye előtt napjainkban már közismert a 406. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet kritikus helyzete. Az iskolavezetés a Szülői Munkaközösséggel közösen ezért úgy döntött, hogy alapítvány létrehozásával próbál segíteni az iskola és a szakképzés helyzetén.
Tóth László az iskola igazgatója a vasemberházi alakuló ülésen bevezetőjében elmondta, hogy az iskola gondjai, problémái az elmúlt két évtizedben olyan mértékűvé tornyosultak, hogy veszélyeztetik az eredményes oktató-nevelő munkát, veszélyeztetik az általános iskolát végző nem túl jól tanuló gyermekek továbbtanulását. Esősorban a tárgyi feltételek a legrosszabbak, új tantermekre, műhelytermekre lenne szükség. 83 szakcsoport el-
méleti oktatására 16 tanterem, 8 szertár és egy kisméretű tornaterem áll rendelkezésre. Naponta 2-300 tanuló és pedagógus ingázik a kollégiumban kialakított szükségtantermek, és az iskola között.
Tanulóiknak nem tudják biztosítani a nyugodt, eredményes tanulás feltételeit, a korszerű szemléltetést, sőt még a megfelelő ülőhelyet sem. A jövő tanévtől - 1991-92. - szakközépiskolai osztályokkal bővül képzési profiljuk, mely újabb helyiségigényeket jelent.
A tarthatatlan helyzet javítása érdekében a városi önkormányzat ez évre 2 millió forintot szavazott meg, hogy megkezdődhes-
sen az iskola sokszor ígért, de mindidáig elmaradt bővítése. Ez a kétmillió forint a mai építőipari árakat ismerve ijesztően kevésnek tűnik. Ennek az összegnek a növelésére az iskola elhatározta az alapítvány létrehozását. Az alapítvány számlájára befolyó összeget az iskola tárgyi fejlesztésére, tanterem, szertár, műhely építésére, korszerű technikai eszközök alkalmazására kívnják fordítani.
Az alapítványhoz csatlakozni lehet bármely jogi vagy magánszemélynek, szervezeteknek, intézményeknek pénzbeni, természetbeni adománnyal, vagy vagyonrendeléssel.
Az alapítvány székhelye: 406. Sz. Ipari Szakmunkás-
képző és Szakközépiskola Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.
A szervezők ismerik a rózsásnak nem mondható gazdasági helyzetet, azt, hogy a polgárok különböző csatornákon történő pénzelvonása kedvezőtlen közhangulatot teremtett.
Mégis kérik az üzemeket, vállalkozókat, azt a sok volt diákot, akik itt végeztek, a leendő tanulók szüleit, hogy lehetőségeikhez képest támogassák az alapítványt, járuljanak hozzá, hogy a jövő szakmunkásai a XXI. század küszöbén emberi módon, európai körülmények között sajátíthassák el szakmájukat.
-jászberényi-
M\J SORMELLEKLET
A 1(> oldalas TV s Rádió műsor 11/ alábbi vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg PO.ML''S, Kpús/. Kii., IIKRRNKÖÍK Na«ykanizsa Kereskedelmi Kft., Kunizsatex, KÖGÁZ, PYRl''S Kft., UOTAKY Kft., Sumniutoch, Szövetkezeti Műszaki Szolj-óRaló \állalat. Toshiba I''ichliotratle Kft., /.;il;i-ll<)l \(i.
1991. július 15-21
Rabszolgasors
Ismét a képernyőn a szép Isaura - harminc folytatásban
SZERDA, 17.00
Kíssinger-portré
(^külpolitikai szerkesztőség műsora ezúttal a volt amerikai külügyminisztert mutatja be
Hogyan veszíti el a világ a költőket?
Főiskolások életéről szól a csehszlovák film. A képen, az előtérben a Sasát játszó Adriana Tarabková
KEDD, 19.00 CüJ
Tízezer nap
A Cannes-ban is díjat nyert magyar film a nehéz paraszti életet ábrázolja. A rendező Kósa Ferenc. A képen: jelenet a filmből
Két férfi, egy eset
Az epizód címe: Félrelépés. A képen Dr. Franck (Rainer Hunold) és Wilfried Fárber (Peter Heusch)
Vuk
Sokan zárták szívükbe a ravasz, de igazságos Mondhatni, hogy közkívánatra jelennek meg nyőn
„komát" a képer-
A Messzejáró Asszony legendája
A film története két indián asszony emlékei alapján íródott és 1874-ben játszódik
VASÁRNAP, 20.15
H
ÉTFÖ
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Respighi: Dór vonósnégyes A hét költője: Reviczky Gyula 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Hagyományápolók
Km.: az Egyszólam együttes 11.31 A jobbik élet - XVIII/4.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben
A Weiner vonósnégyes felvételeiből 14.05 Most jelent meg
Világirodalmi könyvszemle 14.35 Filmzene 14.55 Reviczky Gyula versei 15.05 Népdalok
Urbán Katalin és Bojtor Imre énekel
15.28 Fúvószenekari hangverseny
a 6-os stúdióban 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Szívesen hallgattuk
A mikrofonnál: Alföldy Bo-russ István 17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30 Tolcsvay Béla szerzeményeiből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Mertz: Hazai virágok 19.50 Gong
20.05 Emlékezés Lévai Bélára 21.05 Emlékek szárnyain 22.00 Késő esti Krónika 22.30 A nagyvállalati „lobby" 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 8.30 Ki kopog? 8.50 Délelőtti torna 9.03 Derűre is derű Amerikai kitüntetés Gyurkovics Tibor hangjátéka 9.33 Rivaldafényben: Magyar újdonságok 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? - Tolna
megyében 11.35 Francia sanzonok 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek Időjárás 17.30 Kalaposta-klub 17.50 A-B/CD 18.20 MIKRO-fon 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 „Nem boszorkányság"
Beszélgetés Csongrádi Katával, új lemezéről 19.28 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel : 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Zeneközeiben 22.00 Vízi zenebona
Egy óra Molnár Auréllal - Balatonról, horgászatról, tengerekről
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Maximális sebesség nincs...
Forma-1 híradó 23.15 Albumajánlat
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Barokk versenyművek 10.10 A hét zenemüve 10.40 Montserrat Caballé operaáriákat énekel 11.07 Kamarazene klarinéttal 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Klasszikus muzsika 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Muzsikáról versben, prózában. Makszim Gorkij 14.13 Éneklő Ifjúság 14.23 Magyar zeneszerzők 15.05 Gounod: Faust közben:
16.00 Hirek. Időjárás 18.15 Kamaramuzsika 18.40 Holnap közvetítjük
A Szombathelyi Bartók Fesztivál
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Followmel-30/10. 19.20 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Nagy siker volt I
Az Európai Ifjúsági Zenekar hangversenye 21.32 Kritika két hangra 21.50 Renato Brusoni Donizettiáriákat énekel 22.20 Legszebb Mozart-lemezeinkből
23.00 A véges végtelen (ism.) 23.30 A hét zenemüve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Szilágyi János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.35 Telebutik 9.05 Forma-1 (ism.) 9.25 Jetsonék találkoznak Flint-
stone-ékkal (ism.) 11.00 Telebutik
11.25 Wells Fargo meséi (am. sor.)
Az utolsó küzdelem 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.) Ürcsapda
Nyree és húga, Linea tehetetlenül sodródnak űrhajójukkal az űrben. Buck kapitány a két szépség segítségére siet, és csapdába esik. 13.00 Hírek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Mosás, szárítás 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak tel (sor.) 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat) A hasonmás
Jon hasonmása rendőrnek öltözve csinos nőket állít meg, majd félre nem érthető ajánlatokat tesz nekik. 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Robot-lányok 18.45 Hiradó, időjárás 19.25 A csapat (amerikai sorozat) Árulás
20.15 A főnök (am. krimisorozat)
Szerelem és halál 21.10 Danny mindig késve érkezik
(amerikai film) 88'' 23.15 Hirek 23.30 Férfimagazin 24.00 Élj, vagy halj meg!
(amerikai film) 77'' 1.20 A csapat (ism.)

18.45 19.15 20.00 21.50 22.20 22.40
0.10 1.10
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR Kószálok és filmezek Rajzfilm / Híradó I. A Platfus-ügy Hét nap a világban Hiradó II.
Hollywoodi filmtár: Kedves titkárom YUTEL
Hirek / Műsorzárás
2. MŰSOR 20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat 20.55 Filmsorozat 21.45 Dokumentumsorozat 22.20 Az igazság éji arca 23.10 Hirek / Zenei mindennapok
PRO 7
5.55 Buffaio Bili (am. sorozat) 6.20 Én már nagylány vagyok
(vidám amerikai sorozat) 6.45 Maxwell ügynökség (ism.) 7.30 Az ür (ism.) 8.20 Niklaas, kisfiú Flandriából
(ism.)
8.45 Szindbád kalandjai (ism.) 9.10 Richmond Hill (ausztrál sor.) 10.Ü0 A bűvész (am. krimisorozat) 10.55 Az űr (amerikai sorozat) 11.45 Mr. Smith (amerikai sorozat) 12.10 Bili Cosby-show (ism.) 12.35 Harttól Hartig (ism.) 13.25 April felfedezi Hawali-t (ism.) 15.10 Scarlet kapitány (ism.) 15.35 Captaín Future (ism.) 16.00 Hírek, időjárás 16.10 Fiú a másik bolygóról (amerikai sci-li-sorozat) 17.05 Doogie Howser (am sor.) 17.30 Hírek, időjárás 17.45 San Francisco utcáin (ism.) 18.30 Rajzfilmek
20.15 A lovas ember (am film) 104'' 22.05 Halálos vadászok
(amerikai western) 101'' 23.50 Starsky és Hutch (krimisor.) 0.40 Hirek, időjárás
3 SAT
14.30 Pop Londonból 15.15 The Temptatlons - ko 16.00 Amerikai szórakoztat
zsika 17.20 Minihírek 17.30 Alfréd J. Kwak (soroz; 18.00 Képek Németországbi 19.00 Hiradó
19.30 Csodálatos bolygó (sc 20.15 Beszélgetés 21.15 Betegápolók 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport/Híradó 22.25 A harmadik nap (amerikai film)
1 PLUS
18.00 Hamburg és a villany
18.45 Stengel-miniatürök
19.00 Egy filozófia vége
19.45 PLUS-pontok
20.00 Híradó
20.15 Tetthely (krimisorozat
21.45 Indián a miniszteri sz
22.30 Talkshow utána Hirek
16.05 Hírek 16.15 Játék a szótárral 16.35 Negyven fok árnyék nyári szórakoztató mű 18.30 Francia nyelvlecke 19.00 Hirek 19.20 Szempillantás 19.30 Hiradó élőben 20.00 A vonatok története -Union Pacific vasútvo 21.00 Hiradó
21.35 Színházi est: Júlia I
szony 23.00 Hírek 23.35 Szép és forró
Danny mindig késve érkezik
amerikai film
Danny Bartlett (John C főiskolai vizsgájára készül, len reménye, hogy a vizsgá barátnőjével és annak szül Karib-szigetekre utazik. An fiú a repülőtérre érkezik, bar vei a gép már a magasba e dik. Miközben a család Port | szigetén beköltözik a lakó ba, Danny még a követ- „ kező gép indulására vár. ''
HIBABEJELENTES: 11-442
SUPER CHANNEL
9.00 Rajzfilmek .10.00 Egyveleg
Izrael 13.30 Egyveleg 16.00 Gyerekeknek <7.00 Élö videoshow 19.00 Egyveleg 20.00 Dokumentumfilm izaiO.30 Power kapitány (sorozat) 21.00 Koncert 22.00 Hirek, sport 22.20 Véres nap (amerikai film) 0.20 Hirek
0.30 Nagy koncertek ''80
11.30 raffll9.30 0.00 12.30 (3.00 Í3.30 73.45 kbtflOO 1.00 3.00
Videoklipek Tárcsázz I Rsy Cokes
Újdonságok a moziban Szombat éjjel Riport
Újdonságok Az MTV slágerei Krlsfiane Backer Éjszakai videók
12.00 Ruk-cuk (ism.) 12.25 Hírek 12.30 Magazin 31113.00 Ország, véros (ism.) or 3.25 Blm-bam-blno 10.30 Hirek
10.33 Ország, város - játék 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hirek v W45 Hopp vagy kopp - játék 18110.15 Gyilkosság a nyílt utcán (lilm)
>1.30 Hirek sa1l.40 Éjszakai őrjárat (sorozat) !2.30 Az Igazi gazdagok (sor.) !3.30 Álomvilág (ism.)
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Pillantás a hétre (ism.) 10.30 A gorilla (ism.) 11.05 1000mestermü 12.00 Tisztelt ház (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Ügy a kirendelt védőnek (ism.) 13.40 Tarzan, a dzsungel védelme-
zöje (amerikai film) 14.55 Popeye (sor.) 15.00 Fraggles (sor.) 15.25 Pinocchio (sorozat) 15.50 Bojan, a medve (sor.) 15.55 Kis emberek - nagy emberek
16.10 Látogató Lillputból (sorozat)
16.35 Ravasz kvartett (sor.)
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
193? Híradó
20.00 Sport
21.25 Hunter (am. krimisorozat) 22.10 Három asszony (am. film) 0.10 Thlrta
0.40 Chicago 1930 (krimisor.)
OSZTRÁK 2
14.55 Mária, Skócia királynője
(angol film) 17.00 A technika 7 világcsodája 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Drops-kvíz 19.00 Tartományi élet 19.30 HiradA 20.00 Kulturális magazin 20.15 Falkenau (sorozat) 21.15 Börtön-hétköznapok 22.00 Hiradó
22.30 Nippon (dokumentumfilm) 23.30 Éjszakai stúdió 0.30 Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeil 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Gwangi bosszúja (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Videoklip-újdonságok (ism.) 14.00 Alf Meseországban (am. sor.) 14.25 Közkórház (am. sorozat)
Luké Spencer eltűnt 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Versenyiáz
Jim és Des után a többieket is elkapta a versenyláz. Madge és Mrs. Mangel is össze akarják mérni erejüket a kerékpározásban. Közben Jane borzalmas felfedezést tesz Paul irodájában... 15.35 Teleűziet
15.50 Daniéi Boone (westernsor.)
Titkos lanúk 16.45 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Bűncselekmény áldozat nélkül
17.45 Műsorismertetés
17.50 Megbabonázva (am. sorozat)
Helyettesítés 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Trapper John M. D. (amerikai sorozat) Szintetikus vírusok 21.00 St. Michael lelkésze
(NSZK film) 92'' 22.40 Hírek 22.55 Jochen és Inge (amerikai sorozat) Északi fény 23.20 Újdonságok és történetek 0.05 így láttuk (ism.) 0.10 Trapper John M. D. (ism.) 1.00 Műsorismertetés
St Michael lelkésze
NSZK film
Linhart (Erich Auer), a közösjég új lelkésze nyugtalanságot ,acioz a faluba. Kritizálja még a he-- ;yi honatyákat is. Egyik nap a faluba érkezik Franz, aki börtönből Szabadult. Beleszeret Angélába Ilisabeth Sternberger), meg-neki, hogy jó útra tér, de R ,w„bb - vadászat közben -"Megöli az egyik erdészt. A várandós Angéla a lel-
kész segítségét kéri.
21.00
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Forma-1
Francia-kanadai-magyar játékfilmsorozat XIII/10. rész (ism.) 9.15 Képújság
17.19
17.20
17.45 17.50
18.00
18.05 18.15
18.45
19.15 19.30 20.00 20.15
21.10 21.35 22.20
23.05 23.10
Napi műsorajánlat Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazin Nai ekran 25'' Képújság Katolikus Krónika .Veletek vagyok mindennap..." Műsorismertetés, közlemények
Pénzvilág
Gyereksarok
Cimbora
Kőszeg - Cimbora koncert Esti mese
IS - Mozgás... Tánc... Színház... IV/1 rész Tánclesztlvál ''91 Mini klip-mlx Hiradó Telesport
San Francisco utcáin
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
Fenegyerekek 49'' Tiz előtt...
Házigazda: Fodor János Szemtől szemben Henry Kissingerrel Felkínálom...
Pomezanski György műsora Az adásban hívható telefonszámok: 112-9404,132-9553 Késő esti hiradó BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dömsödi Gábor
16.20 Hírek - Műsorelözetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora
17.30 Torpedó - Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat 18.10 Pop-reál
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Boldog család
NSZK tévéfilmsorozat
X/9. rész:
Csupa-csupa meglepetés 48''
Maria - Maria Schell (Földi Teri), Flórian - Siegfried Rauch (Végvári Tamás), Katja - Maria Furtwángler (Jani Ildikó), Alex - Júlia Heinemann (Tóth Ildikó), Tami - Susanna Wel-lenbrink (Vadász Bea) 19.50 A hét műtárgya
Rippl-Rónai József: Íróportrék Petőfi Irodalmi Múzeum 20.00 Stúdió''91
Kulturális hetilap 21.00 Telesport 22.00 Hiradó 22.35 Napzérta előtt... 23.00 Consuelo
Svéd tévéfilm 101'' Feliratos!
MEGJELENT A
REJTVÉNYMAGAZIN 32 oldalon 50 rejtvény/
Horoszkóp, képrejtvény, humor
KAPHATÓ AZ ORSZÁGBAN MINDENÜTT
KANIZSATEX KERESKEDELMI VÁLLALAT
Nagykanizsa, Dózsa íiy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje 11.33 A jobbik élet - XVIII/5.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Poggyász 14.35 Dzsesszmelódiák 15.05 Ezredforduló
A túlélés titkai 15.44 A müncheni Capella Antiqua
Rore-sanzonokat énekel 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Szívesen hallgattuk
A mikrofonnál: Kispista István 17.05 Olvastam valahol 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág közben:
Tudósítás a vízilabda Világ Kupáról és az országos úszó-bajnokságról 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt...
19.39 Fajcsák Attila énekel, kobzon és tekerölanton játszik
19.50 Hajszálgyökerek
20.05 A privatizáció - nemzeti
program? - 2. 20.35 Népdalest
21.29 Az Ifjúsági Rádió bemutalója Kutyahús bádogban
Tóth Gábor Ákos hangjátéka 22.00 Késő esti Krónika
22.30 Operarészletek
23.40 Barangolás régi hanglemezek között
Mozart: F-dúr oboanégyes K. 370. 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628
7.37 Sportreggel
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 A csudálatos Mary - XIII/6.
P. L. Travers regénye 8.27 Nils Holgersson csodálatos utazása - XII/9. A két jó barát 9.00 Hírek, Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelöknek 10.50 Dévai János furulyázik 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Mit üzen a Rádió? (ism.) 11.33 Az Egerlandi Muzsikusok
játszanak 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Sokféle
Szórakoztató irodalmi magazin 14.30 A „Szőke Szikla" 50 éves
Mészöly Kálmán 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel : 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Segíthetünk?
Tel.: 138-7200 és 138-7400 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Talpalávaló 19.30 Popregiszter 20.00 Más-világ 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Szép kis naplemente
Honor Tracy regénye-VIII/7. 21.29 „Nóta-só" 22.20 Zarándokúton
Szent László-napi búcsú 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Zeneközeiben a hallgató
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Romantikus kamarazene 10.23 A magyar nyelv századai 10.38 Apolonosláda 10.50 Muszorgszkij-Rimszkij-Korszakov hangszerelése 11.10 Barokk muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Rádió Dalszínháza 13.00 Hallgassuk újra l-VII/5. 13.41 Zenei Tükör (ism.) 14.10 A III. Budapesti Nemzetközi
Kórusverseny 15.02 Bécsi szerzők műveiből 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Nagy siker volt I 17.30 Radmlla Bakocevic énekel 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás
19.05 In der Muttersprache 19.25 A Berlini Filharmonikus Zenekar játszik 20.23 Leoncavallo:Bajazzók-Zárójelenet
20.35 Szombathelyi Bartók Fesztivál Nyitóhangverseny
közben:
21.00 Haldokló őserdők nyomában 22.30 A Dirty Dozen Brass Band
felvételeiből 22.56 90 éves született a rendező:
László Endre 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Évszázadok muzsikájából
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Verebes István
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.20 Záróakkord
(NSZK-francia zenés film) 97'' 11.00 Teleüzlet
11.25 Wells Fargo meséi (am. sor.)
Jeff 60. születésnapja 12.10 Buck Rogers (amerikai sor.) Halálos harapás
A Demeter nevű űrhajó összeütközött a Théta űrállomással. Buck és Deering ezredes a szerencsétlenül járt hajó fedélzetére mennek, hogy kiderítsék a baleset okát... 13.00 Hírek
13.10 Hammer (amerikai sorozat)
Hammer elvtárs 13.35 Kalifornia klán (am. sor.) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak tel (sor.) 15.55 CHIP''s (amerikai krimisor.) Esős napok
Az eső az autóba kényszeríti a motoros rendőröket, ami nem akadályozza őket abban, hogy számtalan ügyet felgöngyölítsenek. 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Visszavágó 18.45 Hiradó, időjárás 19.25 Knight Rider (amerikai sor.)
Titokzatos robot 20.15 B. L. Stryker (am. krimisor.)
Piszkos gyémántok 22.00 Robbanékony - magazin 22.50 Leplezések (amerikai sor.)
Király egy napra 23.40 Hírek
23.50 Halálos frekvencia
(francia film) 94'' 1.25 Knight Rider (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.15 Rajzfilm / Hiradó I. 20.00 Hollywoodi mesék 20.55 Lottósorsolás
21.05 Premier plánban / Hiradó II. 22.25 Európai moziklub: A becsület mezeje 23.55 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR 20.05 Rajzfilm
20.20 Vietnám (filmsorozat) 21.15 Humoros sorozat 21.50 Filmsorozat 22.40 Hírek / Dokumentumsorozat
PRO 7
5.50 Buffalo Bili (am. sorozat) 6.15 Én már nagylány vagyok
(vidám amerikai sorozat) 6.40 Richmond Hill (ism.) 7.25 Az ür (ism.) 8.10 Rajzfilmek (ism.) 9.00 Fiú a másik bolygóról (ism.) 9.50 A szamuráj bosszúja
(japán akciófilm-sorozat) 10.50 Az ür (amerikai sorozat) 11.40 Doogie Howser (ism.) 12.05 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.30 A bűvész (ism.) 13.20 A McConnel-sztori (ism.) 15.05 Rajzfilmek (ism.) 15.55 Hirek, időjárás 16.05 A majmok bolygója (sorozat) 17.00 Doogie Howser (am. sor.) 17.25 Hirek, időjárás 17.40 Én, a kémf (am. sorozat) 18.30 Rajzfilmek 20.15 Cable Hogue balladája (amerikai western) 116'' 22.20 A doktornő előnyben részesíti a tengerészeket (olasz erotikus film) 79'' 23.40 FBI (ism.) 0.30 Hirek, időjárás 0.40 Szent Mihálynak volt egy kakasa (olasz film) 86''
3 SAT
14.30 Részletek Wagner: A hollandi című operájá 15.20 Péter és a farkas i
15.50 Leningrádi fllharmonM 17.20 Minihirek 17.30 Gyere a tengerbe (sor 18.00 Képek Ausztriából 19.00 Híradó 19.30 Robin Hood (tévéfilmsc 20.15 Jugoszlávia 21.00 Riportműsor 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Híradó 22.30 Klub—2 - talkshow
1 PLUS
18.00 Etiópia
18.45 Gyógyszerek (sorozat) 19.00 Isten lánya
(dokumentumfilm) 19.45 Visszapillantó 20.00 Híradó 20.15 Gömböc (tévéfilm) 21.25 Magazin 21.55 Az óra (am. film) 23.20 Beszélgetés 0.35 Hirek
16.05 Hirek
16.15 Játék a szótárral
16.35 Negyven fok árnyékban
18.30 Francia nyelvlecke
19.00 Hirek
19.20 Szempillantás
19.30 Hiradó élőben
20.00 Tilos az álmodozás
21.00 Hiradó
21.35 Jó tudni - a napolajról
21.55 Mondd csak! - interjú M
Serres-rel
23.00 Hirek
23.15 Tour de Francé összelő
23.35 Filmklub: Cuervo (ism.;
Záróakkord
NSZK-francia zenés film
A salzburgi játékokon új op bemutatására készülnek. A rá vevők óriási sikerre számítar A premier előtt azonban egyre ti a probléma Alexander von Bei (Viktor de Kowa), a híres karme: beleszeret Linda Valore-be (El nora Rossi-Drago). A nemzetki leg ismert újságírónő és libretti Frank Leroux-val él együtt. Lii mindent elkövet, hogy q , megmentse az előadást. *»■''
<jL KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
SUPER CHANNEL
olygí MO Rajzfilmek lói 11,00 Egyveleg :let) 13.00 Japán üzleti élete usoHUO Gyerekeknek
10,00 Egyveleg )zat) pO Élé videoshow 1U0 Egyveleg 201 Jeruzsálem or.) 20.10 Dokumentumfilm 211 Sport 2UI Hírek
22.20 Mohawk (am. film) Ml Hirek
0.30 Nagy koncertek ''80
ián
61 ú Micl
etogl:
m.)
1U0 Videokllpek M Tárcsázz I IX Ray Cokes a Újdonságok a moziban Hl Szombat éjjel ÜK Riport W Újdonságok NOAz MTV slágerei II Krlstiane Backer »Éjszakai videók
TELE 5
III Ruk-cuk (ism.) Ili Hirek 0 Magazin
''111 Ország, város (ism.) 119 Blm-bam-bino
II Hirek
III Ország, város - játék III Ruk-cuk - játék
II Hirek Hopp vagy kopp - játék Vlva Mexikó (am. film) Hirek
Halálkultusz (amerikai film) Új bosszúállók (ism.) I! Ruk-cuk - játék
SAT1
ilm
ijop ^ ré nítan /re tő i Berl rme 3 (Ek zetköz írettő t. Lir
9.2I
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Orosz mindenkinek 10.00 Rólunk van szó (ism.) 10.30 Gyanús dolog (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Jack és a babszár
(japán rajzfilm) 14.35 Az állatok paradicsoma 15.00 Szórakozás Is kell 15.25 Pinocchio (sorozat) 15.50 Bojan, a medve (sor.) 15.55 Kis emberek - nagy emberek
16.10 Lilipuli látogató (sorozat)
16.35 Ravasz kvartett (sor.)
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
ÍBÖ Hiradó
20.00 Sport
20.15 A hegyek országa 21.15 Bádogember (amerikai film) 23.05 Az amerikai -lil/1.
OSZTRÁK 2
15.10 Kegyetlen szív
(NSZK film) 16.40 Sárga lolyó (sorozat) 17.30 Tájékozódás 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Szervusz, Ausztria 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Izé-kvíz 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeil 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 St. Michael lelkésze (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Police Academy (rajzfilmsorozat) Guruló arany 14.25 Közkórház (amerikai sor.)
Szökésben 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Téves kombináció Henry elhatározza, hogy fogadásokat köt Des és Jim versengésének kimenetelére. Jane-nek lelkiismeret-furdalása van, mert eltüntette a nagyanyját terhelő dokumentumokat. Paul az irodába kéreti Mrs. Mangelt, aki mindent bevall. 15.35 Teleüzlet
15.50 Bonanza (westernsorozat)
Fiúból férfi 16.45 Nópdalok 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (amerikai sorozat) A tükör 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Mancuso, FBI (am. krimisor.)
Árulás 21.00 B-52-es bombázó (amerikai film) 102'' 22.50 Hírek
23.00 Tévétükör - magazin 23.30 Vörös hegy
(amerikai western) 80'' Fsz.: Arthur Kennedy 0.40 Mancuso, FBI (ism.) 1.30 Műsorismertetés
52-es bombázó
amerikai film
fiatal Lois Brennan (Natalie I rettenetesen unatkozik, i, ha végre elköltöznének, ínye azonban megváltozik, i megérkezik Jim Herlihy jijr. Zimbalist) főhadnagy, a r új parancsnoka. Bren-lestert kellemetlen emlé-lyötrik, ezért türelmetlenül lelyezési kérelmére a vá-|Lois és Jim kö- „^ .. melem szövődik. ti.UU
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne; 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 „Hol van az a sok virág?" Összeállítás Mezei Mária sanzonfelvételeiből FF (ism.) 8.55 Bébi és társai
Angol ismeretterjesztő filmsorozat - XV/10. rész: Szülői szerep (ism.) 9.20 Képújság
16.24 Napi műsorajánlat
16.25 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - Nasa obrazovka
16.50 Képújság 16.55 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/3. rész 17.30 Átmenet
A munka világának magazinja dolgozóknak és állást keresőknek
18.00 Műsorismertetés, közlemények 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
Perpetuum mobile Esti mese Bob és Bobek 18.45 IS - Kölyökldö vakáció 19.15 Mini klip-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.15 Kerék-bár 20.50 Akik a híreket csinálják Angol tévéfilmsorozat VI/5. rész: Háromfajta méreg 21.45 Hair 22.15 Gátalakulás
Dokumentumfilm 23.30 Késő esti hiradó 23.35 BBC-hiradó
2
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Mohai Gábor
16.20 Hirek - Műsorelözetes -
időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Torpedó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Pumukli
NSZK-magyar gyermekfilmsorozat
Pumukli nyaral (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Hogyan veszíti el a világ a költőket?
Csehszlovák film 11/1. rész (1981) 85'' 20.30 Gondolkodó
A TV2 tudományos folyóirata 21.10 Kriminális
Bűnügyi krónika ''91 22.00 Hiradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 Otthontól hazáig NSZK portréfilm A politikus állomásai az emigrációban
Herbert Frahm, akit Willy Brandt néven ismert meg a világ, már 1933-ban jelentős közéleti személyiség. A filmben életrajzát is, de elsősorban életének politikai sorsfordulóját mondja el. Willy Brandt magyar hangja: Tolnai Miklós
Alfa Romeo - Fiat Autószalon Nagykanizsa, Zrínyi u. 13.
ALFA ROMEO és FIAT autók árusítása nagy választékban!
Szervizháttér!
Alkatrészellátás! Az új autók megrendelhetők rövid határidejű szállítással, forintért.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9.00-17.00 szombat 9.00-13.00
A HERRNBÖCKNÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
sz
ERDA
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mix (ism.) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörök és citerazene-karok
11.33 A jobbik élet - XVIII/6.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 ötágú sip
Irodalmunk a határokon túl Ferdinandy Mihály író, történész
14.35 Darvas Iván énekel 15.05 Metronóm 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Boldog születésnapot!
Bánki Zsuzsa színművész 17.05 Vatikán - Ml/2. 17.35 Régi magyar muzsika 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág
Közben: Tudósítás a vízilabda Világ Kupáról és az országos úszóbajnokságról 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.41 Albán és makedón néptáncok a Falkafolk egy. előadásában 19.50 Gong 20.05 Európa-stúdió 20.35 Andor Éva operaáriákat énekel
21.05 Birsalma János bátorsága
Szunyogh Szabolcs hangjátéka (ism.)
21.53 Monteverdi: Ú csillapodjék a
tenger - madrigál 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fiók
23.05 Lemezmúzeum. Igor Sztravinszkij saját műveit vezényli 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 8.34 Nils Holgersson csodálatos
utazása-XII/10. 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Rivaldafényben: Dalida és
Perry Como 10.05 Egy énekes - több szerep Lehoczky Éva felvételeiből 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.40 Hollós Lajos fúvósmüveiböl 12.00 Nótamuzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Gőz
14.30 Szórakoztató antikvárium
Alberto Moravia írásaiból 15.00 Hírek, időjárás 15.05 Pihenőidő
Tel.: 138-8962
17.00-
19.00 RádióMa
Tel : 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Hatodik érzék 17.50 A-B/CD 18.20 Zöldjelzés 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Nótaarchívum
Utry Anna és Udvardy Tibor énekel, Balogh Elemér cimbal-mozik 19.30 Popregiszter 20.00 Embermesék (ism.) 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Közkívánatra! 22.03 Tövisek és virágok (ism.) 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 „Missa Negra"
Bemutatjuk az Irakere együttes legújabb lemezét 23.54 Quincy Jones dzsesszegyüt-tese játszik

BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Zenekari mzslka 10.05 Magyar írás (ism.) 10.50 A Quadro Hotteterre együttes felvételeiből 11.03 Rossini: Alkalom szüli a tolvajt - Egyfelvonásos vigopera 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Bruckner: I. szimfónia
13.00 Hallgassuk újra! -VII/6. 13.40 így láttam Bartókot
14.01 III. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny
14.52 Maria Scivittato mandolinon játszik, Róbert Veyron-Lacroix csembalózlk és zongorázik 15.34 Vlagyimir Atlantov énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Karinthiai Nyár, 1990 17.36 Kamarazene 18.00 V materlnskom jaziku
18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Láng István müveiből 20.07 Klasszikusok és a dzsessz közben:
20.40 Rekviem macskával - novella 21.40 Dvorák-müvek 22.30 Diszkotéka (ism.) 23.30 A Kilátó indulása 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 1.15-
2.00 Csajkovszkij: Diótörő - balettzene-részletek
Éjfél után (Kossuth urh, Petőfi kh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Fiala János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.35 Telebutik 9.10 Ninocska
(amerikai film) 105'' FF Fsz.: Greta Garbó 11.00 Telebutik 11.25 Wells Fargo meséi (amerikai sorozat) Menekülés Maxikóból 12.10 Buck Rogers (am. sorozat) Pilóta a túlvilágról Corey Traeger őrjáraton volt, amikor hajóját ismeretlen támadók lelőtték. Tizenöt évig vegetált az Ovion bolygón. Most visszatér a Földre, hogy bosszút álljon. 13.00 Hirek
13.10 Hammer (amerikai sorozat)
Az igazság kalapácsa 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak te! (sor.) 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat) Bestseller
Jon elhatározza, hogy könyvet ír a rendőrségi munkáról. A könyv főszereplője Pochi-riblo rendőr. 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Rodeó 18.45 Hiradó, időjárás 19.25 Fedőneve: Tűzróka(am. sor.)
A csodafegyver 20.15 A csendőr és a földönkivüliek
(francia filmvígjáték) 90'' 22.00 Tévétükör - magazin 22.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Egy új szív 23.25 Hirek
23.35 New York védöangyala
(amerikai krimisorozat) Orchideás gyilkos 0.20 Dr. Westphall főorvos (ism.) 1.10 Fedőneve: Tűzróka (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.30 Híradói.
20.00 Tudományos-fantasztikus filmek ciklusa: Bádogember (am. film) 22.05 Híradó II. 22.25 Dokumentumműsor 23.25 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR 20.05 Rajzfilm / Megamix 21.00 Új kor
21.20 Szárnyak (humoros sorozat)
21.55 Filmsorozat
22.45 Hirek / Zenés műsor
5.30 5.55
6.20 7.10 8.00 8.50 9.40 10.35 11.25 11.50 12.15 13.05 14.55 15.45 16.00 16.25 16.35 17.05 17.30 17.45 18.30 20.15
22.05
23.00 0.25 0.35 1.25
PRO 7
Buffalo Bili (am. sorozat) Én már nagylány vagyok (vidám amerikai sorozat) A szamuráj bosszúja (ism.) Az űr (ism.) Rajzfilmek (ism.) A majmok bolygója (ism.) Ház az Eaton téren (angol sor.) Az ür (am. kaiandfilmsor.) Doogie Howser (ism.) Mr. Smith (ism.) Én, a kém (ism.) A lovas (ism.) Rajzfilmek (ism.) Hirek, időjárás Lassie (amerikai sorozat) Sztárok és állataik Barátom, Ben (am. sorozat) Doogie Howser (am. sor.) Hírek, időjárás Harry Fox esetei (am. sor.) Rajzfilmek Gyilkosok sora (amerikai krimi) 100'' Minden lében két kanál (angol krimisorozat) Anita (NSZK krimi) 83'' Hírek, időjárás Starsky és Hutch (ism ) A doktornő előnyben részesíti a tengerészeket (ism.)
14.30 Vendég a stúdióban " 14.45 Népdalok 15.45 Szórakoztató dallamok* 16.35 Népzenei találkozó 17.20 Minihirek *
17.30 Alfréd J. Kwak (sorozat 18.00 Képek Svájcból 19.00 Hiradó
19.30 A kék palota (sorozat) 21.00 Filmújdonságok 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport/Híradó 22.25 A borostyán útja 23.10 Beszélgetés
2 2 3 0 0
18.00 Dokumentumfilm 18.45 A valmy-i malom 19.00 Dél-Korea 19.45 Olasz nyelvlecke 20.00 Hiradó
20.15 Száműzetés (sorozat) 21.30 Kulturális magazin 22.15 Xian Yin (kínai film) 23.40 Hírek
8 9 0
Í2 !3. !3. 3. !4. 1 3.
16.05 Hirek
16.15 Játék a szótárral .
16.35 A Boyard-eröd - vetélke,
17.35 Harmincmillió barát ~
18.30 Francia nyelvlecke
19.00 Hírek
19.20 Szempillantás
19.30 Híradó élőben
20.00 Jelen Idő
21.00 Hiradó
21.35 Színházi est: Az úrhal polgár - Moliére vígjátéi
23.00 Hírek
23.15 Tour de Francé - összefog
23.35 Joseph Cessel portréja!
A csendőr és a földönkívülié
francia filmvígjáték
Glaude Ratinier (Louis de F és barátja csendes kis falub Élvezik az életet, és híresek a fí káposztalevesükről. A hétkö; pokat repülő csészealj zavarjairf amely egyik éjjel a földön lair Utasa meglátogatja Claude-otf megkínálja az ismeretlent a híres! vessel. A földönkívüli látogató hí bői visszahozza Claude .. | feleségét az életbe. l\í. p
foyrusKtt.
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÓLCSNEKTAR
(J?yfus1{[t.
mmmmm
JÚLIUS 17.
ik
:at)
SUPER CHANNEL
9.00 Rajzfilmek
10.00 Egyveleg
12.30 Turisztikai magazin
13.00 Japán üzleti ílete
16.00 Gyerekeknek
17.00 Élö videoshow
19.00 Egyveleg
20.30 Élet a papával (am. film)
22.00 Hírek, sport
22.20 Üzleti hát
22.50 Dokumentumfilm
23.20 Sport
0.20 Hírek
0.30 Nagy koncertek ''80
MUSIC TV
11.30 VMeoklipek
19.30 Tárcsázz I ?0.00 Ray Cokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.00 Szombat ájjel 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
iélke
rhati
átéka
12.00 12.25 ,12.30 13.00 13.25 18.30 18.33 19.00 19.30 19.45 10.15 .55
nái20'' 21.!
Ruk-cuk (Ism.)
Hírek
Magazin
Ország, város (ism.)
Blm-bam-bino
Hirek
Ország, város - játék Ruk-cuk-játék Hirek
Hopp vagy kopp - játék Ördögi kísérlet (NSZK film) Hírek
Újdonságok a moziban Gyilkosság a nyílt utcán (ism.) Halálkultusz (ism.)
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Európai egyetemek - Prága 10.00 Rólunk van szó (ism.) 10.30 A „Medvék" Japánban
(amerikai film) 12.00 1000 mestermű 12.10 Külföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Elszabadult elefántok
(német film) 15.00 Fraggles (sorozat) 15.30 Pinocchio (sorozat) 15.55 Szilvánusz 16.10 Liliputi látogató (sorozat) 16.35 Ravasz kvartett (sorozat) 17.00 Mlnihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó (sorozat) 18.30 Repülő orvosok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Három érme a kútban (film) 22.00 Dallas (amerikai sorozat) 22.45 A gorilla
(francia (sorozat)
OSZTRÁK 2
15.25 Történetek (cseh film) 17.00 Biztosított társaság (sor.) 17.30 Országok és emberek (sor.) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Állatmagazin 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Nem mind arany, ami fénylik
(angol-amerikai film, 11/1.) 21.50 Újdonságok a moziban 22.00 Híradó 22.30 Sport
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei I 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 B-52-es bombázók (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Ollie
(amerikai rajzfilmsorozat) Hamis hangok 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
A vád: gyilkosság 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Káosz
Mrs. Mangel vallomása, mely szerint ő árult el intimitásokat az újságnak Paul életéből, felborzolja a kedélyeket. Sok vita és nézeteltérés után végre elindul a szomszédok versenye a Ramsey Streeten. 15.35 Teleüzlet
15.50 Kungfu (amerikai sorozat)
Caine és a mandoilnos lány 16.45 Stingray (am. krimisorozat)
A kéz, amely megütött 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (am. sorozat)
Napoleon 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Hunter (am. krimisorozat) Pedro természetellenes halála
21.00 Hölgyem, isten áldjál
(amerikai filmvígjáték) 106'' Fsz.: Richárd Dreyfuss, Marsha Mason 22.55 Hirek
23.10 Az átok örökösei (am. sor.) Visszatérés a holtak birodalmából 24.00 4-es csatorna 0.50 Hunter (ism.) 1.40 Műsorismertetés
NSZK krimi
Anita Drögemöller (Monique i FunesVan de Vep) stricheléssel kezdte ut)an ^pályafutását. Később már a leg-afjnofel5kelöbb társasághoz tartozik. ,tkozraÖtezer márkás apartmanban él, r;a mH vendégköréhez iparmágnások, ian(Jjjdiplomaták tartoznak, sőt még a,az Egyesült Államok alelnöke hjresJs Anita élete gyökeresen
itó hálime0rá|,ozik'' amikor haza,érve'' otthonában holtan ta- 00 nn 0 ifclja egykori stricijét. tű.UU
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Operettről operettre (ism.)
Műsorvezető: Kudlik Júlia 9.05 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 9.35 Képújság
16.29 Napi műsorajánlat
16.30 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unser Bildschirm
16.55 Képújság 17.00 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/4. rész 31'' 17.30 Kalendárium, 1991
Ismeretterjesztő magazin A hétköznapok tudománya Mi történt az elmúlt héten? Hírek a tudomány szemszögéből - Út az ismeretlenbe 18.00 Műsorismertetés, közlemények 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Micimackó klub Esti mese Sebaj Tóbiás 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Mini klip-mix 19.30 Híradó 20.00 Telesport
20.15 A hős és a csokoládékatona
Angol tévéfilm 105'' 22.05 Létkérdések - Vitaest 22.50 George Enescu 110 éve született
II. román rapszódia -1. szvit 23.35 Késő esti híradó 23.40 ZDF-hiradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kudlik Júlia és Radics Péter
16.20 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Torpedo
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Titkos völgy
Angol gyermekfilmsorozat A baj nem jár egyedül 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Hogyan veszítik el a költők az illúzióikat?
Csehszlovák film II/2. rész 98'' Stephan - Pavel Kfií (Pusztaszeri Kornél), Kendy - Dávid Matáíek (Lippai László). Sasa - Adriana Tarabková (Hegyi Barbara) 20.45 Van öt perce?
Chopin: Asz-dúr impromptu 20.55 Apropó
Kepes András műsora 22.00 Híradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 Flambirozotl szivek Dán film (1986) 108'' Henriette - Kirsten Lehfeldt (Kútvölgyi Erzsébet), Lowe -Torben Jensen (Konter László), Beni - Sorén Ostergaard (Kassai Károly)
IE9
Tudósítókat keresünk!
apunkat e számunktól kezdve a Media-print Pressegrosso Kft. Zalaegerszegen, Zalakaroson és Letenyén is terjeszti. Saját hálózatunk eljutott a Balaton-partra, így kaphatók vagyunk már Balatonberényben, Balatonmárián és Balatonfenyvesen. Új olvasóinkat arra kérjük, ha kedvet éreznek hozzá, vessék papírra környezetük történéseit és juttassák azt el hozzánk. Címünk: Kanizsa Szerkesztőség 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Pf.: 154.
TOSHIBA
MAGYARORSZÁGI KÉPVÍSELÉT - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-154
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.0S Hangszemle 8.20 Erdőkerülő Zalában 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
Kulturális programajánlat 11.10 Népzenetár 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben Háry János
Részletek Kodály daljátékából 14.05 Könyvszemle 14.15 Az Állami Népi együttes lei-
vételeiből 15.05 Legenda Tamási Áronról 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Humorfesztlvál-döntösök
Ayala és Brindisi 17.05 Cigányfélóra 17.35 Latinovlts Zoltán verset
mond 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.41 Lovász Irén népdalokat énekel, Szerényi Béla tekerö-ianton játszik 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Komaasszonyok 21.05 Beethoven összes zongoraszonátája Fellegi Ádám előadásában - VIII/2. rész 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Korkóstoló 23.05 Új lemezeinkből
Schubert: III. szimfónia Grieg: Zongoraverseny 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Nyitnikék
8.35 A csudálatos Mary - XIII/7. 8.54 Muzsikáló természet 9.00 Hirek. időjárás 9.08 Slágerről slágerre 9.50 Népdalkörök pódiuma (ism.) 10.15 Édes anyanyelvűnk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 A mi korunkban
Tel.: 138-7951 11.23 Gramofonsztárok
Glenn Miller zenekarának lemezeiből - II/2. rész 12.00 Régi nóta, híres nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó. Sportmagazin 14.30 Az acélkígyó. ZaneGrey regényének rádióváltozata 15.00 Hírek, időjárás 15.05 Zenés játékokból 15.48 A heavy metál kedvelőinek 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. időjárás
17.50 A-B/CD
18.10 Gordiusz
19.00 Hírek. Időjárás
19.03 A rock gyermekei
19.30 Popregiszter
20.00 Garázs. Tel : 138-8789
20.30 „Rock-mobil" A NO együttes
hangversenye az E-klubban 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Nemes Nagy Péter bluesso-
rozata 22.00 Kattogó kabaré 23.00 Hírek, időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Szalagtárunk titkai - régi dallamok
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Monteverdi operáiból 9.50 Zenekari muzsika 10.21 Marlenbadba egyedül -novella 10.52 Az MR énekkara énekel 11.14 A Bartók vonósnégyes felvételeiből 12.00 Hirek. időjárás 12.05 Szimfonikus zene 12.30 Operarészletek 13.00 Hallgassuk újra l-VII/7. 14.00 Sioni Fesztivál, 1990 15.20 Kamarazene 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Nerone - Részletek 16.30 Nagy mesterek müveiből 18.00 V materinskom jaziku 18.20 In limba malerná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache
19.25 Bruno Walter hangverseny-
felvételeiből 20.30 Kamarazene húros hangszerekkel 21.19 A múlt a jelenben 21.39 A főszerepben: Elisabeth Schwarzkopf Orff: Az okos lány 23.00 Rádiószínház
Hová szabadult a szived, Balbina? — hangjáték 23.41 Magyar rézfúvósegyüttesek
felvételeiből 24.00 Hirek. időjárás 0.10-
2.00 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Zelki János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.10 A meztelen Maya
(olasz-amerikai film) 107'' Fsz.: Ava Gardner 11.00 Telebutik
11.25 Wells Fargo mesél (am. sor.)
A primadonna ékszerei 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.) Az utolsó másodperc
Ardala hercegnő nemcsak szép, hanem hatalmas is. Hozzá van szokva, hogy mindent megkap, amit csak kíván. Amikor Buck nem teljesíti a kívánságát, a hercegnő ördögi tervet eszel ki. 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisorozat) 13.35 KaiHornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfleid-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak te (sorozat) 15.55 CHIP''s (amerikai sorozat) Kábítószer
A gyorsforgalmi úton felborul egy teherautó. A rakomány összetörik, a benne lévő folyadék gőzét Ponch véletlenül belélegzi... 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Választási csalás 18.45 Hiradó, időjárás 19.25 Jump Street 21.
(amerikai krimisorozat) A besúgó 20.15 Szerelmi üdvözlet Tirolból
(osztrák film) 87'' 21.55 Hirek
22.05 Laura M. története
(francia erotikus film) 85'' 23.35 Hirek
23.45 A következő nap éjszakája
(angol krimi) 89'' Fsz.: Marion Brando 1.15 Jump Street 21. (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Hétköznapok kultúrája 19.15 Rajzfilm
19.30 Hiradó I. / Spektrum 21.05 Szórakoztató műsor 21.50 Hiradó II. 22.10 Tenger, tenger: A Pannon-tenger 22.40 Zenés színpad 23.40 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR
20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat 20.50 Zenei műsor / Filmsorozat 22.00 Májustól decemberig 22.30 Hirek
22.50 Általános gyakorlat
PRO 7
6.20 Buffalo Bili (am. sorozat) 6.45 Én már nagylány vagyok (vidám amerikai sorozat) 7.10 Ház az Eaton téren (ism.) 7.55 Az ür (ism.) 8.45 Rajzfilmek (ism.) 9.30 Lassie (ism.) 10.00 Barátom, Ben (ism.) 10.25 Waltonék (am. sorozat) 11.20 Az ür (am. kalandfilmsorozat) 12.05 Doogie Howser (ism.) 12.30 Alice (vidám am. sorozat) 12.55 Harry Fox esetei (ism.) 13.40 Herkules a Föld középpontjában (olasz film) 80'' 15.10 Rajzfilmek (ism.) 16.00 Hirek, időjárás 16.10 Lassie (amerikai sorozat) 16.40 Rossz hírű medvék (am. sor.) 17.10 Vicki (amerikai sorozat) 17.30 Hírek, időjárás 17.45 Detektívügynökség (am. sor.) 18.35 Rajzfilmek
20.15 Firecreek (am. western) 100'' 22.05 Hawaii öl null (am. sorozat) 22.55 Lepke (amerikai krimi) 105''
Fsz.: Tony Curtis 0.40 Hirek, időjárás 0.50 Minden lében két kanál (ism.)
3 SAT
14.30 Gálakoncert U
15.20 Fritz Wunderlich - portrílO
16.05 Sergiu Celibidache vezéi13
17.20 Minihirek 16
17.30 Oroszlánfog (sorozat) 17
18.00 Sport 19
19.00 Híradó 20
19.30 Az öreg (krimiscrozat) 20
21.05 Politikai magazin 21
21.45 Kulturális magazin 22
21.51 Sport 22
22.00 Hiradó
22.25 A ml kis családunk
(magyar film) ! B
23.40 Hirek, Tallózás í 0
18.00 Komputervilág
18.45 Magazin
19.30 Dzsessz I2I
20.00 Hiradó 2!
20.15 Chrlstoph Hein - portré 2:
21.00 Az eltűnt miniatűr 2:
(tévéfilm) 22.30 A nagy cirkusz
(amerikai film) 0.15 Hírek
2''
16.05 Hirek 16.15 Játék a szótárral 16.35 Negyven fok árnyékban H 18.30 Francia nyelvlecke 19.00 Hírek 19.20 Zöld négyszög 20.00 Sztrip-10 - belga társadat} magazin ^
21.00 Hírek 1
21.35 Első az egészség - Gyí j
mekvárás negyvenévesen 23.00 Hirek
23.15 Tour de Francé hiradó 23.35 Zenei archívum
Szerelmi üdvözle Tirolból
osztrák filmvígjáték
Dr. Stefan Burger (Peter Wed vidékre költözik, mert felajánlói ták neki az ottani intézet vezeti sét. Két diákja, Susi és Rena elli tározzák, hogy követik szeretetttí nárukat. A szállodában ugyan ne kapnak szobát, de állást igen. 9 si telefonoslány lett, így megl ja, hogy a docens úr és Were grófnő (Margit Nünke) .. f este találkoznak. ''U.li
ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termáivíz-,
ENERGOMETALL KFT
Csúcs a szei ábm
i
Nj. r - .», Muraközi u, (Andrási) 10. Telefon/Fax; 12-922 {Zeaeíxkoláná!)
JÚLIUS 18.
SUPER CHANNEL
9.00 Rajzfilmek
ortré 10-00 Egyveleg
ezényi 13.00 Japán üzlet) élete
10.00 Gyerekeknek
) 17.00 Éli videoshow
19.00 Egyveleg
20.00 Fikusz
) 20.30 Üzleti hét
21.00 Nagy koncertek ''80
22.00 Hirek
22.10 Legutóbb, amikor Párizst
láttam
(amerikai tilm)
0.20 Hirek
0.30 Nagy koncertek ''80
tré
MUSIC TV
18.30 Videoklipek 19.30 Tárcsázz! 20.00 Ray Cokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
ián
sadaln
- Gyet
isen
12.00 12.25 12.30 13.00 13.25 18.30 18.33 19.00 19.30 19.45 20.15 21.05 22.30 22.45 23.10
TELE 5
Ruk-cuk (ism)
Hírek
Magazin
Ország, város (ism.)
Blm-bam-bino
Hlrak
Ország, város - játék Ruk-cuk-játék Hírek
Hopp vagy kopp - játék Kari Dall-show Angyali öklök (olasz film) Hírek
Szórakoztató magazin Fllmújdonságok
zle
SAT1
Weck ajánlót /ezeté-aelha
ítetttéh zetén tölt megfigyelőként. A vi-
m nen en.Su-egtud-
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Országok és emberek (Ism.) 10.00 Rólunk van szó 10.30 Bádogember (ism.) 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Az utolsó bandita
(amerikai film) 14.40 Zenedoboz 14.55 Popeye (sorozat) 15.00 Fraggles (sorozat) 15.25 Pinocchio (sorozat) 15.50 Rövidfilm 16.10 Liliputi látogató (sorozat) 16.35 Ravasz kvartett (sorozat) 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Repülő orvosok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Show-egyveleg 21.30 út ujj (amerikai film) 23.15 Az amerikai (III/2.)
0.35 Chicago, 1930 (amerikai sorozat)
OSZTRÁK 2
15.55 Frasquita (osztrák film)
17.15 Monté Cristo (dok.-film)
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Az igazat mondd I - játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.30 Kulturális magazin
22.00 Híradó
22.30 Irodalmi magazin
23.40 Schubert: Befejezetlen szimfónia
0.10 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hölgyem, isten áldjál (ism.)
12.00 Műsorismertetés
12.05 Szerencsekerék (ism.)
12.45 Telebörze
13.35 Bingo (ism.)
14.00 Thunderai macskák (am. sor.)
Elsüllyedt űrhajó 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Laura hajthatatlan marad 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Toronyiránt
A sikertelen verseny után újra kiéleződött a helyzet. Mindenki mindenkit vádol. Jim megpróbálja lecsillapítani a kedélyeket. Mrs. Mangel, aki elveszítette állását, a Robinson családot vádolja. Jim meghívja szomszédait, de rosszul ítélte meg a hangulatot. 15.35 Teleüzlet
15.50 Hazzard megye lordjai (sor.)
Képzelt beteg 16.45 A rendőrnő (am. krimisor.)
A kulcsfigura 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (am. sorozat) 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 A szép és a bestia (am. sor.)
Emlékek 21.00 Végső visszaszámlálás
(amerikai sci-fi) 99'' 22.50 Hírek, sport 23.05 North Dallas 40 (amerikai film) 114'' Fsz.: Nick Nolte 1.05 Sport-golf 1.50 Sport-tenisz 2.20 Műsorismertetés
Végső visszaszámlálás
amerikai sci-fi
1979 decemberében a Pentagon megbízásából Warren Lasky néhány hetet a Nimitz nevű repülőgép-anyahajó fedél-
lap legnagyobb atommeghajtású hadihajója a nyílt tengeren járatlanul viharba kerül. Ennek enged elmúltával minden normálisnak látszik, kivéve a kódolt nn 0.15 rádióüzeneteket. íl.UU
TV
a
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli
Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga - Dr. Weninger Antallal 9.20 Képújság
16.24 Napi műsorajánlat
16.25 Román nyelvű nemzetiségi magazin
Ecranul nostru 16.50 Képújság 16.55 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/5. rész 33'' 17.30 Gala
Ökológiai filmújság 18.00 Műsorismertetés, közlemények 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
„Engedjétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Esti mese Magyar népmesék A két feketerigó Cimbória
Telefonos játék gyerekeknek 18.45 IS - A félreértések tárháza
IV/2. rész 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.15 Egészséget mindenkinek I Dr. Czeizel Endre műsora 20.45 Armelle
Magyar-lengyel tévéfilm 22.00 Új Világ
Külpolitikai képes krónika 22.45 Menedzser Magazin 23.30 Késő esti hiradó 23.35 BBC-hiradó
A Hiradó
közönségtelefonja Budapest 132-0900 Hívható mindennap 6.00—22.00-ig Telefonhívásokat kizárólag a Híradót érintő ügyekben kérnek
A kis fekete vonaliéi aláhúzott időpont - emlékeztető és utalás: a műsorról részletes információt közöl a
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Trebitsch Péter
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 Otrői hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Torpedó 17.45 Gyerekeknek Jetson család Amerikai rajzfilmsorozat A jó kis fürkészek (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Kincses sziget az űrben
Angol-olasz tévéfilmsorozat VIII/7. rész 47'' 19.45 Néprajzi értékeink
Torockól baba 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-tel.: 132-9329 Pécs-tel: (72) 10-533 Szeged-tel: (62) 12-715 21.05 Hogy volt...
Ütvén perc... Színházról Vámos Miklós műsora 22.00 Hiradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 A TV2 FILMKLUBJA
A hatvanas évek magyar filmművészete Tízezer nap
Magyar film (1965) 104''FF
A kábeltelevízió stúdiók segítségével fogható program:
18.00 Műsorajánlat
18.05 Sráckarika - Bozo (rajzfilm),
Kamaszriport 18.30 Sláger és Horoszkóp
Szikora Róbert és Laár András 18.45 Sikersztori Irány a tőke 19.00 Jolly Joker VII.
Veszélyes játék 20.15 Világtükör - Hajdú János
külpolitikai rovata 20.30 Forgótőke - Bácskai Tamás
pénzügyi tanácsai 20.40 Biblia Pauperum VII.
Megkísértés 21.00 Sport 21.20 Civilpálya 21.40 Szoclofotó - Válások 21.55 Zenekorzó
ÉNTEK
KOSSUTH
• •
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Fütölfáig 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp j ,
11.10 Nemzetiségeink népzenéje
11.34 Zsebrádiószínház Jön az Albin!
Kopányi György kishangjátéka 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma?-Szombathelyen 12.45 Külpolitikai arcképcsarnok 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Erről beszéltünk
14.35 Orvosi tanácsok
14.40 A Muzsikás egy. felvételeiből
15.05 Magyar írás-irodalmi hetilap
15.50 Beszélni nehéz
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Hangoló
16.45 Magyar gyermekvilág
17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás
18.30 urh-n: Közvetítés az atlétikai, az úszó, a kajak-kenu, az evezős, a díjugrató és a vitorlás országos bajnokságról, a Húsos-Pannónia Kupa súlyemelő Világ Kupa versenyről és a kerékpáros Gemenc Kupáról 19.05 Sportvilág 19.15 A zenéről 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Megzenésített versek a Kaláka együttes előadásában 19.50 Gong
20.05 Ön kit sajnál? A Mit üzen a
Rádió? különkiadása 20.38 Respighi: Dór vonósnégyes 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 Beszélni nehéz (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Dzsesszarchivum 23.05 Beszélő házak 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kőlyőkrádió Tel.: 138-7600
8.29 Nils Holgersson csodálatos utazása -XII/11.
9.00 Hirek. Időjárás 9.03 3x10
Aktualitás, humor, sport
9.30 Ami a káprázat mögött van Rex Harrison
10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Rivaldafényben: Zenés játékok, magyar előadók 12.00 Nóták 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Pophullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.30 Utcarádió 17.50 A-B/CD 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Népdalkórusok, hangszer-kettősök
19.30 Zenés hallomások és vallomások
Kívánságok a hallgatók kérései alapján 21.00 Hírek. Időjárás 21.30 Tip-top parádé
Lisa Stansfield felvételeiből 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Gospel magazin 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma 24.00 Virágénekek
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.10 A Müncheni Filharmonikus
Zenekar hangversenye 10.48 Vatikán (ism.) 11.18 Rivka Goiani brácsázik, Patrícia Parr és Sámuel San-ders zongorázik 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Magyar szerzők fúvós kamarazenéjéből 12.30 A Stockholmi Rádió énekkara énekel 13.00 Hallgassuk újra! 13.58 Zenetörténeti értéktár 14.30 Mozart: Figaro házassága közben:
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Édes anyanyelvünk (ism.) 17.28 A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara magyar szerzők müveiből játszik
18.00 V materinskom jaziku
18.20 in limba materná
18.40 Na maternjem jeziku
19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A kamarazene kedvelőinek 20.25 Könyvszemle (ism.) 20.35 A több ezer éves titok meg-
20.55 Geminiani: Hat concerto
Srosso Op. 7. sszkiadás 23.15 Sámson és Delila - Részletek 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 „Csak a zene, a zene, a zene...", nóták
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 9.05 A vádló (am. krimisorozat)
A Walsh-ügy 9.40 Játékadósság (amerikai filmvígjáték) 76''
Evelyn, az év tanárnője szabadsága alatt felkeresi a játékkaszinót. Ruletten próbál szerencsét, de mire eljön az este, 700 dollárt veszít. Nem marad más választása, el kell fogadnia a kaszinó tulajdonosának ajánlatát. Adósságát le kell dolgoznia... 11.00 Telebutik
11.25 Wells Fargo meséi (am. sor.)
A merénylet 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.) Halálos párviadal
Rogers kapitány meghívást kap a Katar bolygóra. Megérkezve, Trebor azonnal párbajra hívja őt. 13.00 Hirek
13.10 Hammer (amerikai sorozat)
Piros cipők 13.35 Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sor.) 15.10 Senki más, csak te! (sor.) 15.55 CHIP''s (amerikai krimisor.)
Elveszett csecsemő 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Motoros üldözés 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Benny Hill 19.45 Mr. Nice Guy (am. film) 87'' 21.15 A nászút (NSZK filmvígjáték) 22.45 Hírek 22.55 Forró rágógumi
(NSZK-izraeli vígjáték) 86'' Szerelmi élet 0.35 A fojtogató (am. thriller) 87''
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Humoros sorozat 19.10 Rajzfilm
19.30 Hiradó I.
20.00 Nem az én gyerekem (film)
21.40 Hiradó II.
22.00 Paracelsus (filmsorozat)
22.50 Keret nélküli képernyő
23.20 YUTEL / Hírek
2. MŰSOR 19.30 Híradói. 20.05 Rajzfilm
20.15 Dokumentumsorozat
20.50 Nosztalgia - Naftalin
21.45 Alf (humoros sorozat)
22.10 Marlboro Music Show
22.45 Hirek / Filmsorozat
PRO 7
6.10 Buffalo Bili (am. sorozat) 6.35 Én már nagylány vagyok (vidám amerikai sorozat) 7.00 Waltonék (ism.) 7.45 Az ür (ism.) 8.35 Rajzfilmek (ism.) 9.20 Lassie (ism.) 9.50 Rossz hírű medvék (ism.) 10.15 Maxwell ügynökség (am. sor.) 11.10 Az ür (am. kalandfilmsor.) 12.00 Vicki (ism.) 12.25 Barney Miller (am. sorozat) 12.50 Detektivügynökség (ism.) 13.40 Perry Mason (am. sorozat) 14.30 Rajzfilmek (ism.) 15.20 Hírek, időjárás 15.20 Mozart (osztrák film) 96'' 17.20 Harttól Hartig (am. sorozat) 18.10 Hírek, időjárás 18.25 Herkules a Föld középpontjában (ism.) 19.50 Bili Cosby-show (am. sor.) 20.15 Szerelem a Königssee-nél
(NSZK film) 21.40 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) 22.30 Stockholmba a szerelem miatt (NSZK-svéd erotikus film)
3 SAT
14.30 Álomkeringö - operett i.oo 16.20 Operett-koktél ,''qq 17.20 Minihirek ,''30
17.30 Alfréd J. Kwak (sorozafDO 18.00 3 SAT börze 18.25 Ötletek és irányok 19.00 Hiradó uu
19.30 20.30 21.00
Emberek, mint te mejí ®® Rövidfilm Körkép
21.45 Kulturális magazin -20 21.51 Sport/Híradó 120 22.25 Filmújdonságok 1.20 22.55 Kicsi, de nagyon erős 1.30
(magyar film) 1.30
18.00 Hobbisarok 18.45 Turisztikai magazin 19.00 Környezetvédelem 19.45 PLUS-pontok 20.00 Hiradó 20.15 Maradj itt reggelire
(tévéfilm) n |
22.10 Vendégjáték a paradicsom.,''^ (német film) L''j
23.40 Beszélgetés ,''n
0.40 Hírek
D.OO
1.30 2.3C 3.0(
3.31 3.4!
.01
16.05 Hirek |2(
16.15 Játék a szótárral \2 16.35 Negyven fok árnyékban |3.| 18.30 Francia nyelvlecke 13; 19.00 Hirek is.:
19.20 Szempillantás |8.
19.30 Hiradó élőben |g.
20.00 Bali és Tenganan titkai ig.
(dokumentumműsor, ll/1.]|g 21.00 Híradó 20
21.35 Micsoda este - show-múji 23.00 Hírek 22
23.15 Tour de Francé összefogj 23.35 Katonazene 23
*
Szerelem a Königssee-nél
NSZK film
Ronald Twiss végre elhatároa magát, és megkéri Daniela (Maria t ne Hold, jobbra), a balettkar vezel r jének a kezét. A lány azonban vis t szautasítja kérőjét. Az elmaradt e; küvő miatt Max is elkeseredik, a; titokban feleségül vette a táncki egyik tagját, ami szigorúan til Max arra számított, hogy Danii esküvőjével a saját -- J ügye is megoldódik. tU.l
ÉPÁSZ" KFT. TÜKÖR KÁVÉHÁZ
9.00 10.00 12.30 13.00 16.00 17.00 19.00 20.00 22.00 22.20 23.20 0.20 0.30 1.30
20.00 21.30 22.30 23.00 23.30 23.45 24.00 1.00 1.30 3.00
Rajzfilmek Egyveleg
Halló, Ausztria-halló, Bécsi
Japán üzleti élete
Gyerekeknek
Élő videoshow
Egyveleg
Sárga lelhő (amerikai tilm) Hirek
Motorsport - magazin
Egyveleg
Hirek
Nagy koncertek ''80 Egyveleg
MUSIC TV
Ray Cokes Yol
A nagy kép Szombat éjjel Riport Újdonságok Az MTV slágerei Yes-koncertrészletek Kristiane Backar Éjszakai videók
TELE 5
Ruk-cuk (ism.) Hírek / Magazin Ország, város (ism.) Bim-bam-bino Hírek
Ország, város - játék Ruk-cuk - játék Hirek
Hopp vagy kopp - játék Az Igazi gazdagok (sorozat) Küzdősportok magazinja Hírek
A törvény fegyverei (ism.) Az első számú közellenség
(francia film)
SAT 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Mediterrán állatok (sorozat)
10.00 Rólunk van szó (ism.)
10.30 Nem mind arany, ami fénylik
(ism.)
12.15 Belföldi tudósítások
13.00 Hírek
13.10 Marx testvérek Vadnyugaton
(amerikai film)
14.30 Batman (sorozat)
14.55 Popeye (sorozat)
15.00 Fraggles (sorozat)
15.25 Pinocchio (sorozat)
15.50 Rövidfilm
16.10 Liliputi látogató (sorozat)
16.35 Ravasz kvartett (sorozat)
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Oerrlck (krimisorozat)
21.35 Acél (amerikai film)
23.10 Sport
23.30 Az amerikai (III/3.)
0.45 Chicago, 1930 (am. sorozat)
OSZTRÁK 2
14.00 Sport
16.00 A hírnév árnyékában (am. film) 17.30 Európai vadmadarak 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Új-Zéland fjordjai 21.15 Schilling - gazdasági mag. 22.00 Hiradó 22.30 Dél (argentin film) 0.25 Szatirikus bábjáték 0.50 A bolond Plerrot (francia film)
6.00 8.35 9.05 9.50 10.10 11.05 12.00 12.05 12.45 13.35 14.00 14.25 15.10
15.35 15.50
16.45
17.45 17.50
18.15 18.45 19.15 20.00
21.50 22.00
23.35 23.40
1.15 1.45
Jó reggelt a SAT 1-gyell Szomszédok (ism.) Közkórház (ism.) Teleüzlet
Hazzard megye lordjai (ism.) A szép és a bestia (ism.) Műsorismertetés Szerencsekerék (ism.) Telebörze Bingo (ism.)
Fejecske, fejecske - játék Közkórház (amerikai sorozat) Szomszédok (ausztrál sor.) Intrikák
Madge és Harold között egyre feszültebb a helyzet, mert az asszony nem tudja megemészteni, hogy Harold és Mrs. Mangel olyan jól megértik egymást. Oes és Jim meggyőződésük ellenére indulnak a versenyen. Teleüzlet
Magas bozót (am. westernsor.) Don Sebastian utolsó harca Cannon (amerikai krimisorozat) Szökési terv Műsorismertetés Megbabonázva (am. sorozat) Demonstráció Bingo - játék Hiradó, időjárás Szerencsekerék KalHornlai lakosztály (amerikai filmvígjáték) 99'' Hirek
Pokolraszállás
(francia film) 90''
Fsz.: Claude Brasseur, Sophie
Marceau
Hirek, sport
Ágy mint ugródeszka
(NSZK erotikus film) 88''
Sport - golf
Műsorismertetés
Kaliforniai lakosztály
amerikai filmvígjáték
ABeverfy Hills-i luxuslakosztályban bt pár éli hétköznapi életét. Han-nali Wanen (Jane Fonda) váratlanul meglátogatja férjét, Bilit (Alan Aida), akffl évek óta különváltan él. Diana, az öregedő díva túl korán örül az Oscar-díjnak. Marvin Michaels születésnapi ajándékként o6inos lányt talál az ágyában, de öröme nem lehet zavartalan, mert fe- nn nn lesége kopog az ajtón. tU-UU
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.45 Fűben-fában 8.55 Gyurmafigurák
Szovjet gyurmafilm (ism.) 9.00 Dallas
Amerikai filmsorozat Mi történt a kis Johnnal? 47'' (Ismétlés: este, 20.15) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Walt Disney bemutatja (ism.) 16.45 Képújság
16.50 Cigánymagazin - nem csak cigányoknak
Bagem sama - Ashun kathe -Figyelj rámI 17.15 Műsorismertetés, közlemények
17.20 „Tratfic jam" 17.50 Pénzvilág 18.00 Ablak
19.00 „Maradjatok mag szeretetemben..."
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese - Metróegerek 19.15 Mini klip-mix 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.15 Dallas
Mi történt a kis Johnnal? (ism.) 47'' 21.10 Panoráma
(Ism : szombat, TV1 13.00) 22.15 Tiz után...
Házigazda: Déri János 22.40 Különös táj
Francia-NSZK-osztrák film (1987) 99'' 0.20 Késő esti híradó 0.25 Antenne 2-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Torpedó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat A nagylelkű Hókuszpók (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Két férfi, egy eset
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Félrelépés 59'' 20.05 A TV2 Jazz klubja 21.00 NBA, 1991
Válogatás az amerikai kosárlabda-bajnokság mérkőzéseiből
IV/2. rész: Boston Celtics-Detroit Pistons 22.00 Hiradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 Az eltűnt holttest
Francia-olasz-svájci bűnügyi film 82''
Valerie- Pascalé Rocard (Tóth Enikő), Christopher Mallard -Hyppolite Girardot (Kautzky Armand), Walter - Jean-Pierre Bisson (Fülöp Zsigmond), Lu-cille - Marié Wiart (Für Anikó), Homere - Michel Aumont (Gruber Hugó), Cathy-Jeanne Marina (Földessy Judit)
Előfizetési díjak
a
KANIZSA
1 hónapra Negyedévre Fél évre Egy évre
hetilapra:
82 Ft 246 Ft 492 Ft 984 Ft
O^pszönjüfi, hogy áííandó olvasóinkhoz csatCafozott!
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.00 Hirek. Időjárás. Lapszemle 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör Tel.: 138-7985 9.05 irodalmi jegyzet 9.10 Színes népi muzsika 10.05 Ismét-a javábóll
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Bosnyáksirató - 2. 13.05 Klasszikusok délidőben Zeneparádé Lázár Eszter műsora 14.10 Szaván fogjuk l 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I 15.05 Reviczky Gyula versei 15.12 Bemutatjuk új felvételeinket 15.25 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901,138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Kataposta
19.05 Közvetítés a Madách Kamara Színházból Aranytó
Ernest Thompson játéka két részben 21.05 Három szólamban 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Beethoven: I. szimfónia 23.05 Hangversenymúzeum
Maria Callas áriaestje a Hamburgi Musikhalléban (1959. május 15.) 24.00 Hirek. időjárás
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel : 138-7776 7.03 Sportszombat 8.00 Hírek, időjárás 8.05 Értékmegőrző 8.30 Népszerű muzsika - világhírű előadók
Marlene Dietrich énekel 9.00 Hirek. időjárás 9.03 Híres történetek - nagy egyéniségek Joseph Pulitzer emlékére 10.00 Válaszok öt tételben
Vendég: dr. Fodor Gábor 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Más-kép(p) 14.55 Van ez igyl 15.00 Hirek. időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 Égigérő fa - Úri magazin 15.50 Kávézzunk együtt I 16.45 Nemcsak zene 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 „Az elfelejtett szalagok" Bob Oylan 1961 és 1989 között készült archív felvételei -VIII/4.
17.30 Körkapcsolásos sportközvetítés
18.30 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Magyar tájak dalaiból, táncaiból
19.50 Dzsesszpódiumon a Besenyő Blues Band 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 A Rádió Dalszínháza
Johann Strauss: A királyné csipkekendöje 22.30 Derűre is derű (ism.) 23.00 Hirek. időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Noktürn - Éjszakai csevegés
BARTÓK

6.00 Hirek. időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hirek. időjárás
8.20 Peter Hurford Frank-korái-
fantáziáit játssza 9.02 Magyar művészek operafel-
vételeiböl 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.18 Romantikus kamarazene 12.00 Hirek. időjárás 12.05 Luciano Pavarotti énekel 12.30 Follow me - 30/10. (ism.) 12.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Zenekari muzsika 15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hirek. időjárás 16.05 A Lassus Énekegyüttes
hangversenye 16.45 Hangszerszólók
■M
16.52 Százéves a Carnegle Hall 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hírek, időjárás 19.05 in der Muttersprache 19.25 Pollensai Fesztivál, 1990 20.49 Mindennapi irodalmunk 21.19 Zene korabeli hangszereken 22.35 Liszt művei gépzongorán
Magyar rapszódiák 23.00 Frank Gambele dzsessz-
együttese játszik 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 A Poptarisznya siágermúzeu-ma, nóták, operettrészletek
RTL PLUS
6.00 A hétmillió dolláros asszony
(ism.)
6.45 Transformers (am. sorozat)
Ki a leggyorsabb 7.10 A szauruszok földjén (sor.)
Holly és az egyszarvú 7.35 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Két kis hamisító 8.00 Konfetti 9.25 Klack- játék 10.10 Jetsonék (amerikai sorozat)
Rosey ujja 10.35 Mr. T. (am. rajzfilmsorozat)
A szellemcsapat titka 11.00 Specialisták úton (am. sor.)
Véletlenek kaszinója 11.50 Beavatottak (am. sorozat)
Fegyvercsempészek 12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat)
Harcra született 13.00 Super Mario Brothers (sor.) 13.25 Mutánsok (amerikai sorozat)
A rejtekhely t 13.45 Street Hawk (am. sorozat)
A hasonmás 14.30 Bevetés Los Angelesben (amerikai krimisorozat) Szökésben 14.55 Katts és kutyája (am. sor.)
Veszélyes játék 15.20 Daktari (amerikai sorozat)
Elefánttemető 16.10 Az Angyal visszatér (sor.)
Lee reménye 17.00 Forró nyeremény 17.45 Csodálatos évek (am. sor.)
Nehéz bálványnak lenni 18.10 Mr. Terriflc (am. sorozat)
Stanley, a mackós 18.45 Hiradó, időjárás 19.00 Sípszó - focishow 19.30 Houston Knights (am. sor.)
Lady Smoke 20.15 Elrontott hétvége
(olasz-spanyol film) 108'' 22.10 Éjszakás nővér
(olasz szexfilm) 76'' 23.35 Vadászterület
(NSZK filmvígjáték) 76'' 1.00 Éjszakás nővér (ism.) 2.20 Vadászterület (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
18.25 Lorna Doon (filmsorozat) 18.55 Rajzfilm / Hiradó I. 20.00 A vörös pók (amerikai film) 21.45 Ex libris 22.30 Hiradó II. 22.50 Sportszombat / Fluidum 23.55 YÚTEL / Hirek
2. MŰSOR
17.30 Jugoszláv úszóbajnokság
Közvetítés Rijekából 19.30 Hiradó I.
20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat 21.00 Kulturális műsor 21.30 Show-műsor / Filmsorozat
PRO 7
6.30 Dusty (am. kalandfilmsor.) 6.55 Jimmy Stewart-show (sor.) 7.15 Ausztrál dokumentumfilm 8.05 Captain Future (japán sor.) 8.30 Marco Polo (olasz sorozat) 8.55 Boubou, az állatok királya
(japán rajzfilmsorozat) 9.20 Niklaas, kisfiú Flandriából
(japán rajzfilmsorozat) 9.45 Muppet-show (am. sorozat) 10.10 Kedves Biber (am. sorozat) 10.35 Egy úr az űrből (am. sor.) 11.00 Barney Miller (ism.) 11.25 Bili Cosby-show (am. sor.) 11.50 Mozgó kórház (ism.) 12.15 A négyöklü trió (am. sor.) 13.05 Szerelem a Königssee-nél (ism.)
14.30 Ausztrál dokumentumfilm
(ism.)
15.25 April leifedezi Rómát
(amerikai filmvígjáték) 99'' 17.10 Az Angyal visszatér (sor.) 18.00 Hírek, időjárás 18.15 Hawaii öt null (am. sor.) 19.50 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Pomádé(am. zenés film) 106'' 22.05 Amerikai gigolofam. film) 112'' 24.00 San Francisco utcáin (ism.) 0.50 Hírek, időjárás
3 SAT
Ji
13.10 Beszélgetés
14.10 Ferdinánd, a bohóc (su_
14.40 Konstantin úr esetei (sí
15.05 Francia receptek 5.
15.30 Sport Ij
17.15 Barkley-ék a Broadway?
(amerikai film)
19.00 Híradó
19.30 Petr Weigl és a film
19.55 Stuart Mária (film)
21.25 John Heartfleld — portri
22.10 Opusz - zenei magazin
23.10 Beszélgetés
23.40 Blue Movie (amerikai
18.00 Táplálkozás ''91
18.45 Stauffenberg
(dokumentumfilm)
19.50 Száz mestermű
20.00 Hiradó
20.15 Henrietta (sorozat)
21.00 Hajózóút (tévéfilm)
22.25 Talkshow
0.30 Hírek
16.05 Hirek
16.15 Jóga / Sport
18.00 Zsendülő zsenik
18.30 Francia nyelvlecke
19.00 Hirek
19.20 Szempillantás
19.30 Svájci tévéhíradó
20.00 Thalassa - tengeri mag
21.00 Hiradó
21.35 Filmklub: Mérette
fried Keller műve nyomán
23.10 Hírek
23.25 Tour de Francé - összefő
23.45 Egy író portréja - Cla Monnier
Elrontott hétvés
olasz-spanyol filmvigjáti
Nicolo a tenger mellett; tölteni a hétvégét barátn Péntek délután közölték vele, Ik a repülőtérről el kell hoznia a Tol ból érkező mérnököt. A fiú bot gan veszi tudomásul, hogy a m nök csinos lány... Mario hétvég is másképp alakul, mint ahogy tervezte. Szomszédasszonyát megvédenie az öngyilkosság Constantinnak (Adriano C( tano) viszont egészen j más problémái vannak. ''U-I

KÖZPONT-KIÁLLÍTOTEREM-MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/ ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-i
JÚLIUS 20.
SUPER CHANNEL
600
irozafc sor.) j 16.30 17,00 iy-rtl 17,30 11.00 19.00 19.30 21.00 20.10

ilm)
23.00
Egyveleg Élet a papával
(amerikai film) Honey West (am. sorozat) Ifjúsági magazin Sport
Motorsport - magazin
Vldeodivat
Jeruzsálem
Hírek
Mohawk
(amerikai film)
Egyveleg
MUSIC TV
11.30 Amerikai top 20 14.30 Ray Cokes 17.00 Yol 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai top 20 21.00 Házibuli övezet 23.30 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók

13.00 13.25 16.40 17.40 11.05 11.30 11.33 lazin i 19.00
Gott-in
oglaló laude
TELE 5
Ország, város (ism.)
Blm-bam-bino
P. O. P. - zenei magazin
Küzdősportok magazinja
Motorsport
Hirek
Ország, város - játék Ruk-cuk-játék Hirek
Hopp vagy kopp - játék Vadvilág (sorozat) A törvény fegyverei (sor.) És az Úr megteremtette a
nöt (amerikai (film) Angyali öklök (ism.)
PRO 7
je
ék
arta ível. logy ikió-ildo-nér-géje yan kell ól-len-
15
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Diagnózis 10.15 Felfedezések a viz alatt 11.00 Az utolsó bandita (ism.) 12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 A szerelem egy labda
(amerikai film) 15.25 Popeye (amerikai sorozat) 15.30 A bagoly árnyéka
(sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihirek 17.10 Murphy atya (sorozat) 18.00 Hirek 18.05 Randevú
18.30 Repülő orvosok (sorozat) 19.30 Híradó . 20.00 Sport 20.15 Népzenei est 21.50 A modell és a zsaru
(amerikai krimisorozat) 22.30 A főnök (francia film) 0.15 Hirek
0.20 Szép kis meglepetés (am. film)
OSZTRÁK 2
13.00 Sport
16.15 Giuseppe di Stefano 17.00 A Rubein kastély titka 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Alpok-Adria magazin 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Nem mind arany, ami fénylik
(angol film, li/2.) 21.50 Hirek
21.55 Sport - labdarúgás 23.00 Kabaréfesztivál ''91 Bee Gees - koncert
24.00
SAT 1
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyeil 8.30 Magas bozót (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Kaliforniai lakosztály (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.20 Hotel
(amerikai sorozat) Esküvések 14.10 Az öreg ház titka
(NSZK filmvígjáték) 82'' Tobias Eberlei építész csodálatos házat épített szerelme, Ursula Maria Hofmeyer részére. A lány nem tudott ellenállni szülei kérésének, és máshoz ment feleségül. Évekkel később, abban a reményben, hogy Tobiasszal újrakezdheti az életét, felkeresi a férfit. Tobias azonban elutasítóan viselkedik, sőt bemutatja fiatal menyasszonyát... 15.45 Privát program 16.15 Zapp- játék 16.40 A Boyard-erőd - játék 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (amerikai sorozat) Véleménycsere 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.30 Szerencsekerék 20.15 A Duna mellett, amikor a szölö érik (osztrák-NSZK filmvígjáték) 77'' 21.40 Hirek 21.55 A profik
(angol krimisorozat) Gyilkos Athénból 23.10 Iskoláslányok - riport II.
(NSZK film) 0.45 Ágy mint ugródeszka (ism.) 2.20 Iskoláslányok - riport II. (ism.)
\ W Jt "w I

Pomádé
amerikai zenés film
Danny (John Travolta) és San-dy(0livia Newton-John) számára csodálatos volt a nyár. Együtt töltötték a vakációt a tengerparton, az iskola kezdésekor azonban útjaik elváltak. Annál nagyobb a meglepetés, amikor Sandy ugyanabban az iskolában kezdi a tanévet, ahol Danny is tanul. A fiatalok - a félreértések után - az iskolaév végére újra egpásra találnak.
20.15
TV
D
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Alvin és a mókusok
Amerikai rajzfilmsorozat A nomád élet Mesebeli úr 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Református gyermekhittan 8.00 Follow mel (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 Egy igazi medvebocs
Szovjet bábfilm (ism.) 8.40 ÁSZ 9.45 A csapat
Angol filmsorozat V/3, rész.
A St. James park ostroma 10.15 Cimbória. Telefonos játék 10.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.)
15.50 Képújság 15.55 Zöld béka
Környezet és természetvédelmi gyermekműsor 15.25 aki A-t mond, mondjon B-t is Közlekedésbiztonsági magazin 17.00 Húsos - Pannónia Kupa Nemzetközi súlyemelőverseny Közvetítés Szekszárdról, felvételről 17.45 Útban 2000 felé
Ismeretterjesztő magazin Agykutatás 18.15 Gyereksarok Vuk
Magyar rajzfilmsorozat IV/3. rész (ism.) Esti mese
Fabulák: Heltai Gáspár mesél 18.45 Mezítláb
Iparművészek a divatban 19.15 Mini klip-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.15 Bűvészparádé 20.40 Gyémántok
Amerikai film (1975) 104'' 22.30 KamEra Varieté
Játékos show 23.30 A víg özvegy
Balettfilm (angol) 87'' Lehár Ferenc népszerű operettjének balettváltozatát láthatjuk a Kanadai Nemzeti Balett előadásában 0.55 Rózsaszín sorozat
Francia erotikus film - X/3. A három komaasszony fogadása
(Csak 18 éven felülieknek! Feliratos!
Szereplők: Diane Niderman, Christian Bouillette, Thierry Redler, Valerie Rolan, Patrice Raynal, Jean-Paul Connart 1.25 Késő esti hiradó
sz
■ !■■ r—
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 10.05 Prizma
Életmódmagazin 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Maja és Schnuk, a szitakötő 11.25 Teadélelött 12.00 Délidőben
Bokrétát kötöttem... 12.40 Egyszer volt, hol nem volt... az Élet
Francia rajzfilmsorozat Az izmok és a szív
Műsorvezető: Kudlik Júlia
14.40 Hirek - Műsorelözetes -
időjárás 14.50 Taxi
Amerikai tévéfilmsorozat 24'' Louie-t bemutatják 15.15 A rejtett város - New York
Amerikai dokumentumfilm 16.15 Nézze meg az emberi 16.20 Múlt idő
Beszélgetés Zalatnay Saroltával
16.45 Azok a csodálatos állatok 17.00 Kameraszínház
Beszélgetés Garas Dezsővel 17.25 A TV2 bemutatja 17.40 Gyerekeknek
Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat Mamut-foci 18.10 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 A hét tenger ördöge
Francia-spanyol-olasz kalandfilm (1967) 96'' Szereplők:Gérard Barray, An-tonella Lualdi, Terence Morgan, Genevieve Casile Magyar hangok: Fülöp Zsigmond, Kútvölgyi Erzsébet, Gáti József, Káldy Nóra 20.40 Rockstúdió
Könnyűzenei összeállítás újdonságokkal 21.10 Egy elfelejtett arc
Beszélgetés Hlatky Edittel 22.00 Hiradó 22.35 A sokk
Francia bűnügyi film (1985) 85'' Nathalie - Carole Laure (Vándor Éva), Michel - André Dus-solier (Helyei László), Alex -Guy Marchand (Tordy Géza)
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel : 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra. Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Helyettem írták...
A mikrofonnál: Horn Gyula 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk
Lőrincze Lajos műsora 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Radioton korongok 13.30 Szonda
Tudományos magazin 14.10 Művészlemezek 15.05 A fekete vitorlás
Vagyis Ördögh Artúr csodálatos története
Jékely Zoltán regénye -11/1. 15.45 Népzene 16.05 A szülőföld muzsikája
„Hegyek, völgyek között zengedezve járnak" 16.50 A világlíra gyöngyszemei
Nichita Stanescu versei 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.20 Komolyzenei lemezlovas 19.05 Hol volt, hol nem volt...
19.22 Remekírók hangszalagon Effl Brlest - III/3. Theodor Fontane regénye
20.23 Klasszikus operettekből 20.45 Verseit elmondja: Győri
László
21.05 Örökzöld dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Beniamino Gigli operafelvé-
teleiböl 23.05 Hűtlen hűség
Összeállítás Devecseri Gábor műveiből 24.00 Hírek. Időjárás. Totó
PETŐFI
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Az evangélikus egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A csudálatos Mary - XIII/8. P. L. Travers regénye folytatásokban
8.29 Nils Holgersson csodálatos
utazása -XII/12. 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Mediterrán melódiák 10.00 In memóriám: Én álmomban egyszer...
Szabó Kálmán-emlékműsor 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Tudósítás sporteseményekről 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Stúdióvilág. Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Dingó, a vadkutya, avagy az első szerelem története - II/2. R. Iszajevics Frajermann regényéből írta: Zala Zsuzsa 14.34 Babits Mihály: Jónás könyve 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Táskarádió
Az Ifjúsági Rádió műsora
16.00—
21.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás
18.45 Sportösszefoglaló. Totó
19.00 Hirek. Időjárás
21.00 Hirek. Időjárás
21.03 Szép kis naplemente -VIII/8.
Honor Tracy regénye 21.27 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 22.24 A mai dzsessz
Freddie Hubbard felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Francis Lai filmzenéiből 24.00 Pezel-intrádák és -szonáták
BARTÓK
6.00 Hírek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.15 Komolyzenei kívánságműsor
10.20 Új Zenei Újság (ism.)
10.50 Eszperantó hiradó
11.00 Európa hangversenytermeiből 12.30 Hírek. Időjárás 12.35 A kórusirodalom mestermü-veiböl
13.00 Reviczky Gyula versei 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Oberon - Részletek 14.10 Rockpanoráma 14.55 A Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenye
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Agora
17.00 Ünnepek zenéje
18.00 V materinskom jaziku
18.20 ín limba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Hangverseny-különlegességek
20.45 Opera-müvészlemezek 21.30 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből
Crescendo Fesztivál - V/5. 22.20 Rádiószínház
A nő szerepe - komédia 23.03 Barokk muzsika 24.00 Hírek. Időjárás 0.10-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjiéi után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Petress István
RTL PLUS
6.00 Mr. T. (ism.)
6.20 He Man (ism.)
6.45 Jetsonék (ism.)
7.10 Maci Laci (Ism.)
7.35 Scooby Doo (ism.)
8.00 Gyermekműsor
9.15 Kaland a felhők felett
(amerikai rajzfilm) 11.00 Tattingerék (am. sorozat) Maradék békében A vendég türelmesen vár barátjára, akivel a vendéglőben beszélt meg találkozót. Az arra járó pincér döbbenten veszi észre, hogy a vendég meghalt. A legnagyobb problémát az jelenti, hogyan csempészszék ki a halottat a teremből. 11.50 Végtelen románc (am. sor.) A merénylet
A nemzetközileg körözött gyilkos újabb merényletre készül. Útközben találkozik Louisával és Michaellel, akik lerobbant kocsijuk mellett várakoznak. 12.35 Óriások (amerikai sorozat) 13.00 Művészet és küldetés 13.05 Az apám földönkivüli (sor.) Dél-amerikai látogató utána Munster család (sor.) utána Titkos énem (sorozat) 14.15 Katts és kutyája (am. sor.)
Halász a horgon 14.45 Szívem tele van zenével
(NSZK zenés film) 16.15 A bűnös falu (szính. közv.) 17.45 Leplezés (amerikai sorozat)
A maffia csapdája 18.45 Híradó, időjárás 19.10 Német countryzene 20.15 Csak a szél (NSZK film) 81'' 21.45 Tévétükör - magazin 22.20 Késői kiadás 22.35 A modell és a zsaru
(amerikai krimisorozat) 23.25 Farkasember (am. horrorsor.)
0.50 Szürkület (am. sci-fi-sor.)
1.40 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Foglyok
1. MŰSOR
18.45 Rajzfilm / Tv-szerencsekerék 19.30 Híradói.
20.00 A narancs nem az egyetlen
gyümölcs (tévésorozat) 21.05 Portrék: Richárd Nixon 22.05 Híradó II.
22.25 Zenei műsor / Sportszemle 0.55 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Híradó I. / Rajzfilm 20.20 National Geographic 21.20 Szerelmen kívül mindent 21.55 Csillagpályák / Kései órán
PRO 7
6.10 Dusty (amerikai sorozat) 6.35 Jimmy Stewart-show
(amerikai sdrozat) 7.00 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilm) 7.45 Marco Polo (ism.) 8.10 Muppet-show (ism.) 8.35 Scarlet kapitány (angol sor.) 9.00 Boubou, az állatok királya (ism.)
9.25 Szindbád kalandjai
(japán rajzfilmsorozat) 9.50 A kis bárka (am. kalandfilm) 11.30 Bili Cosby-show (am. sor.) 11.55 Mozgó kórház (am. sorozat) 12.20 Az Angyal visszatér (ism.) 13.05 Vadállatok birodalma (ism.) 13.55 Don Jüan kalandjai
(amerikai kalandfilm) 106'' 15.45 Hawaii öt null (ism.) 17.20 A négyöklü trió (Ism.) 18.10 Hírek, időjárás 18.25 A világűr másik oldaláról jöttek (angol sci-fi) 80'' 19.50 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Jane és az elveszett város
(angol kalandfilm) 86'' 21.50 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) 22.45 Ha az idegen telefonál (amerikai thriller) 93''
13.00 Hírek 6 c 13.10 Kalózok a Spree folyón (sj5 C
13.35 Sport |e*'' 16.05 Kulturális körkép 16.30 Vendégségben
17.00 Keletnémet magazin j™
18.00 Kertművészet ,8''
18.40 Szobrászok l8i
19.00 Hiradó l9-''
19.15 Napló ''9 -
19.30 Színházi találkozó M.t 21.00 A negyedik dimenzió
22.00 Johann Nestroy müvei 22.
22.45 A kábel (krimisorozat) i
18.00 Európa-magazin 18.30 Szülői fogadóóra 14 19.00 Asszonyok Kelet-Európáb|7. 19.45 Utcagalérla 18.
20.00 Hiradó 19.
21.15 Az Öböl-háború után 21. 20.45 A háború hamuja (sorozat)23. 21.40 Beszélgetés 23.
23.30 Hírek 1
3.
16.00 Hirek / Jóga i 6
16.35 Sport és szabadidő ^
17.30 Déli félteke 12
18.00 Villódzó ötletek-ifjúsági (1^3
18.30 Francia nyelvlecke 19.00 Hirek 19.20 Zöld négyszög 19.30 Belga tévéhíradó 20.00 Tilos az álmodozás 21.00 Hiradó 21.35 Filmklub: Egy másik embkjg
(kanadai film) 23.00 Hirek 21
23.15 Tour de Francé -összefogí 23.35 A mozi világa 22
13 13 15
17
18 19
Csak a szél
NSZK film
Sean O''Connor (Gustav Knut az öreg halász Dublinba küldi I az új csónakért. A fiú közben ross re társaságba keveredik, a nála léi ^ pénzt egy fillérig elkölti. Johnsfc jacht-tulajdonos rábeszéli a fii ^ hogy vegyen részt a betörésébe % Tim kétségbeesésében M 4 O''Brien-hez (Freddy Quin) fordi n segítségért. Mike nem tud péE, adni, de a fiú helyett -n j| é felkeresi annak apját. tU.lij
MJIillilAkiCH
KERESKEDELMI ES SZOLGALTATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSÉG
Cím: Magyar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012

SUPER CHANNEL
i (sor.)
6.00 Egyveleg 19.00 írva vagyon 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Divat - magazin 17.00 Ifjúsági magazin 18.00 Üzleti hát 16.30 Német nyelvű magazin 19.00 Vldeodivat 19.30 Szovjetunió 16.00 Vér a napon
(amerikai film) 22.10 Egyveleg
II
14.00 14.30 iában j 17.30 16.30
zat)
mag.l
5.40 11.00 12.35
nber
3glaló
22.40
MUSIC TV
Tom Petty Ray Cokes Mick Jagger Rockhét
Amerikai top 20 120 perc XPO
Headbangers Ball Krlstiane Backer Éjszakai videók
TELE 5
Jó reggelt, Binol A 7. század örültjei (ism.) Beszámolók, vélemények Müsorelözetes Magazin Bim-bam-bino Ördögi kísérlet (ism.) Vadvilág (sorozat) Információk, vélemények Hírek
Új bosszúállók (angol sor.) Tessék mosolyogni I Öt szuperharcos
(hongkongi film) Éjszakai őrjárat (sorozat)
SAT1
hMMMM
Lawrence Arábiában
angol film
1935-ben Thomas Edward Law-me közlekedési baleset követ-keztében életét veszti. A film élete történetét meséli el. 1916-ban angol kémelhárftóként a kairói főhadiszál-tai dolgozik. Főnöke elküldi Dry-den Fejszál herceghez. Lawrence-É (Peter O''Toole) Sikerül a lehe-m, összehozza Fejszál herceget ésellenfelét, Auda Abu on nn Tayi-t(Anthony Quinn). tü.UU
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Fortune és a bronxi nagybácsi (amerikai film) 10.30 Csodák az állatvilágból 11.00 Európa-stúdió 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Jog a szerelemre (ism.) 13.35 Immenhofi szabadság (film) 15.05 Hajdanában 15.10 Az állatok paradicsoma 15.30 Szellemüzök (sorozat) 15.55 Rajzfilm
16.15 A béke birodalma (sorozat) 17.00 Minihírek 17.10 Slágerparádé 18.00 Hirek 18.05 X-Large
18.30 Repülő orvosok (sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Sport 20.15 Blo szálloda
(színházi közvetítés) 22.25 Wolfgang Amadeus Mozart II. 23.05 Komolyzene 0.35 Hirek
OSZTRÁK 2
9.30 Szállodák - Monte-Carlo 10.15 A hegyek országa 11.00 Mozart-kalendárium 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.15 Circom gála 15.00 Sport
16.30 Selyemút a tengeren
17.15 Idősek klubja
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.15 James Bond 007 (angol film) 22.30 Hirek
SAT 1
7.30 Fejecske, fejecske (ism.)
7.55 Megbabonázva (ism.)
8.20 A Boyard-eröd (ism.)
9.10 Drops(ism.)
9.35 Zapp (ism.) 10.00 A békák éjszakája
(természetfilm) 10.55 így láttuk
11.10 A Dunánál, amikor a szőlő
virágzik (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Hotel
(amerikai sorozat) Fenyegetések 14.05 Újdonságok a moziban 14.30 Niagara
(amerikai krimi) 86'' Fsz.: Marilyn Monroe George a koreai háború idején idegileg teljesen tönkrement. Feleségével, a csinos Rose-zal a Niagara vízeséshez utazik, hogy egészségileg rendbe jöjjön. Felesége azonban nem segít neki, sőt rövid időn belül új szeretőt talál... 16.05 Strandkalózok
(kanadai kalandfilmsorozat) Sugármeghajtású csónak 16.30 Drops - játék 17.05 Sport-golf 18.45 Hiradó, időjárás 18.50 Sportklub 19.30 Vigyázat, kamera I 20.00 Lawrence Arábiában
(angol film) 195'' 23.25 Hirek, sport 23.40 Dracula, a sötétség hercege (angol film) 85'' Fsz.: Christopher Lee
1.10 Műsorismertetés
6.48 6.50 7.35
7.55
8.00 8.30
11.00 11.10
11.50 12.00
13.00
13.25 13.30
14.00 14.35
15.00 15.30
16.00
16.40
17.00
18.45
19.00
20.00 20.15
22.10 22.50
Napi műsorajánlat Menedzser Magazin (ism.) Hagyd aludni a papát I Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) „így szól az Úri" A Biblia üzenete Kávé habbal Vasárnapi turmix TV1-veleg nemcsak otthonülőknek
Benne: Cimbória Álljunk meg egy szóra I Magyar tájak A pannonhalmi dombság „Ameddig a harang szól" Zenebutik - Zenehid Juhász Előd műsora A Financial Times heti üzleti híradója Képújság
Drehschelbe Europe
Európai forgószínpad Átállás Fülöp-szigetek Dokumentumfilm Klip-percek A japán harkály Japán film Bűvös hatos
Játék filmekkel és kockákkal Örömhír - A magyarországi református egyház műsora Walt Disney bemutatja
1. Kacsamesék Hideg kacsa
2. Ausztrál expressz Cowboy-becsület
3. A Csipet csapat Életet a halnak Osmétlés: péntek, TV115.00) Örökségünk
A Velencei-tó néprajzi emlékei A Hét
Benne: Hiradó Telesport
A Messzejáró Asszony legendája
Amerikai tévéfilm 110'' Nulladik típusú találkozások
Sci-fi-magazin Déri János műsora (Ismétlés: kedd TV1 8.55) La sept
XX. századi portrék
Külföldi televíziók műhelyeiből Anna Ahmatova
Francia-szovjet film
Kanizsa
műsormelléklet
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
Műsorvezető: Sugár Ágnes
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit
Befektetési tanácsadó 9.20 Észbontó - Szórakoztató
gyermekmagazin 9.40 Közös kedvenceink Maci Laci kincset keres Amerikai rajzfilmsorozat Drakula slágerlistán 10.00 Kánon
Vallás és kultúra 10.30 Katolikus templomok Magyarországon A győri püspökség 10.40 Hármas „csatorna"
Légből kapott energia II/2. A repülő ember 11.10 KI lesz a győztes?
Cserkészcsapatok vetélkedője - V/1, rész
Műsorvezető: Mohai Gábor
13.30 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 13.40 SOrSok
Munkavállalók magazinja 14,40 Húsos - Pannónia Kupa
Nemzetközi súlyemelő verseny
15.10 Mi történt a jövő héten?
Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora 15.20 Filmmúzeum
Louis de Funes-sorozat A csendőr nősül Francia-olasz film (1968) 87'' 16.50 Operamagazin 17.35 Büvészparádé
Amerikai film (ism.) 18.05 Delta
Tudományos híradó
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Kameraszinház
Schwajda György: Csoda Komédia két részben A József Attila Színház előadása felvételről 20.35 A Halálos tavasztól a Talpalatnyi földig
Beszélgetés Makay Árpád operatőrrel 21.00 Ez történt a héten 22.00 Telesport
Benne:
Húsos - Pannónia Kupa 23.00 Bruno vándorlásai
NSZK film (1977) kb. 90'' Bruno - Bruno S. (Gáspár Sándor), Éva - Eva Mattes (Her-czeg Csilla), Scheitz úr - Cle-mens Scheitz (Komlós András)
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
HA ON
reklámszakember, idegennyelvet beszél, hirdetés- és kiállításszervezési ismeretekkel rendelkezik, ,
LEGYEN A MUNKATÁRSUNK
Felsőfokú végzettségig nyelvvizsgával rendelkezők jelentkezését varjuk!
Részletes tájékoztatás: KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ
VÁLLALAT Személyzeti Osztály 8800 Na '' ''
Tel.:
agykanizsa, Király u. 2. (93) 13-040/16-77-es mellék
A SAMINA azért különleges, mert természetes!
A SAMINA alvási koncepciója biztosítja a KÜLÖNLEGES - TERMÉSZETES - EGÉSZSÉGES pihenést. A SAMINA puha, száraz, meleg ágyklímát biztosít, mely elősegíti az ÜDÍTŐ ALMOT. A SAMINA a természet és a tudomány harmóniáját valósítja meg, mely legjobb az egészséges alváshoz.
Nagykanizsa, Ady u. 68/B. Tel.: 93/13-376

POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-k! Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A
BD 2810! Tanácsadás, értékesítés, szerviz 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel./fax.: 93/11-541
ig TOSHIBA
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
4
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 75
Tűkor Kávéház
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
f MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Sz hogy szon nem; élet sunk zajlc elmt dag< neki kipr Gle kolí este ven Kui tap: tus I
szá
mii po; Vá fin
töt ját da no tal tö lá sz cs k< S( e:
tt r<
s: z
Nagykanizsa, Somogyi B. u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvízéiig! cs vízkutak fúrását, kiképzését, javítását, moss?
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
MimniAicCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
Megrendelem a KANIZSA Dél-Zalai Hetilapot .......... példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni.
Megrendelő neve: ...............................................
Címe (város, község): ...........................................
(utca, tér): ......................................................
(emelet, ajtó): ...................................................
Irányítószám: ....................................................
Az előfizetés díja: Egy hónapra 82,- Ft
A^ megrendelőlapot bélyeggel eUátott borítékban a nagykanizsai postahivatal Hírlaposztályára kérjük feladni:

KANIZSA
1991. július 12,
■Sí
Pillanatkép a megnyitóról
Szinte csodának mondható, hogy a kultúra mostoha anyagi viszonyai közepette tovább élnek a nemzetközi kapcsolatok a zenei élet területén. Német partnervárosunk egyik kórusának tavasszal lezajlott kanizsai bemutatkozását az elmúlt hónapban viszonozta a Pedagógus Női Kar, szimfonikus zenekarunkat és zeniskolánkat már kipróbált barátság fűzi az ausztriai Gleisdorf zenekarához és zeneiskolájához, július 5-én, pénteken este pedig a Városi Vegyeskar vendégeinek, a Finnországból, Kurrikkából érkezett női karnak tapsolhatott a közönség a két kórus közös fellépésén.
Ez a kapcsolat a Kórusok Országos Tanácsának segítségével mintegy három évvel ezelőtt alapozódott meg, s első állomása a Városi Vegyeskar tavaly májusi finnországi vendégszereplése volt.
A finn kórus kirándulással kötötte össze első magyarországi útját: három napig ismerkedtek Budapesttel és egy napot a Balatonon is eltöltöttek, mielőtt találkoztak kanizsai barátaikkal. Az együtt töltött három nap alatt a vendéglátók gazdag programot szerveztek számukra, amelyben a meghitt családi vacsorától városnézésen keresztül a környékbeli kirándulásokig és az elmaradhatatlan búcsúestig sok minden szerepelt.
A csütörtöki esős idő után pénteken sokan néztek aggódva az égre, nem zavarja-e meg a „természetfelelős" a Bazárudvarra tervezett esti hangversenyt. A koraesti
FINN KÓRUS A BAZÁRUDVARBAN
próba még zavartalan volt, csak akkor kezdtek gyülekezni a felhők, amikor a közönség már elfoglalta helyét és vastapssal köszöntötte a hagyományos finn népviseletbe öltözött vendégegyüttes bevonulását. A második számot énekelte a kórus, amikor a megeredő eső elől kénytelenek voltak fedezékbe húzódva folytatni műsorukat, a közönség pedig esernyők alatt hallgatta a koncertet. Szerencsére az eső hamarosan elállt, s a későbbiekben már semmi nem zavarta a műélvezetet.
Finnországban rendkívül népszerű a kóruséneklés. Mint a finn karnagytól, Rauno Parkkinentől megtudtuk, Kurrikkában is több kórus van, az egyik szomszéd városban, a huszonhétezer lakosú Seinajökiben pedig, ahol tavaly a mi kórusunk is járt, harminc (!) énekkar működik.
A kurrikkai női kar ősszel fogja tizenötéves fennállását ünnepelni. Repertoárjukban kiemelt helyet foglal el a finn népi hagyományok ápolása. Elsősorban népdalokat énekelnek finn zeneszerzők feldolgozásában, de egyházi műveket is gyakran adnak elő, és alkalmanként a kórusirodalom klasszikusaiból is válogatnak. Ezen az estén is a finn népdalfeldogozások alkották műsoruk gerincét, s való-
ban ez az, ami igazán „testhezálló" a kórus számára. S egyúttal ez a terület az, ami a kanizsai nézőket is a legjobban érdekelte, hiszen - annak ellenére, hogy közmondásos a finn-magyar barátság - zenéjükről valójában nagyon keveset tudunk. A magyar közönség és vendéglátóik iránti kedves gesztusként két Kodály művet is előadtak: az Ave Mariát, és magyarul, egészen jó szövegkiejtéssel az Esti dalt, amit a közönség lelkesedésének hatására meg is ismételtek. Egy másik műsorszámuk pedig közvetlenül is jelképezte a két nép hagyományos barátságát: ismert zeneszerzőjük, Arvo Ráikkönen egy magyar népköltésre írt kórusművét is elénekelték, a szerző több finn népdalfeldogozása mellett.
S bár ez a tudósítás elsősorban a vendég kórusról kell, hogy szóljon, nem szabad említés nélkül hagynunk a vendéglátó együttes, a HSMK Vegyeskarának egészen kitűnő produkcióját. A kórus „füllel hallhatóan" szép fejlődés útján van, egyre érettebb és egyenlete-
sebb teljesítményt nyújtanak. Ritkán hallható Mozart noktümöket énekeltek zongorakísérettel, Volly István: Repülj fecském című népdalszvitjét és egy igazi zenei csemegét: Schubert: Pisztráng című dalára írott variációkat, valójában humoros paródiákat különböző zeneszerzők és zenei stílusok modorában.
A több mint másfélórás koncert igazi nyári élmény volt a szépszámú hallgatóságnak. Ennek kapcsán talán érdemes elgondolkodni azon, hogy valóban csak könnyűzenei és kabaré estekre van nyáron igénye a közönségnek egy ilyen kellemes hangulatú és akusztikájú helyszínen, mint a Bazárudvar?
Kocsis Katalin
A szépszámú közönség előtt föllépő finn kórus
Erdei András felvétele
A rozsdás vas és a rozsdamentes acél segítségével formázza meg az ellentétek szféráját, a biztos várható és a hirtelen váratlan találkozását. Thomas Hallqvist szobrait nem lehet egyértelműen leírni, címet nem ad műveinek, szabad asszociációkra készteti a „befogadót". Művei emberi jelenlétet - életet, elmúlást - ábrázolnak, annak ellenére, hogy nehéz ezt néha felfedezni, számára a szobrászat egy állandó folyamat, ahol különböző lehetőségeket és értelmezéseket próbálhat ki.
Thomas Hallqvist Svédország déli részén él, de egy évvel ezelőtt egy tanyát vásárolt a közeli Garaboncon, ahol alkotóházat kíván létrehozni. Hosszútávú terveit igazolja az a tény, hogy ismerkedik a magyar nyelvvel is. Magyarul mondta el azt a pár mondatot, mellyel köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek abban, hogy a nagykanizsai kiállítás létrejöhessen. Ezután egy kis fogadásra invitálta a megnyitón megjelenteket, ahol a Finomságok Kft. - a szponzor - által készített hidegkonyhai készítményekkel és pezsgővel várták a meglepett vendégeket. Eközben sikerült szót váltanom a művésszel.
- Thomas, hogyan téved egy svéd szobrász Magyarországra, és főleg egy garabonci tanyára?
- Négy éve jöttem először Magyarországra, barátokhoz. Hazájuk éghajlata, a megismert emberek, a baráti kör egyre közelebb hozta hozzám Magyarországot.
Az ismeretségek, a kellemes, szép környezet tudatosította bennem, hogy hosszabb időre itt szeretnék maradni.
- És hogyan illik a képbe Garabonc?
- Továbbra is Svédországban élek, de itt vettem egy tanyát. Már készülnek annak az alkotóháznak a tervei, ahol dolgozni szeretnék. A tanyán folyik az igazi alkotómunkám. Itt gylljtöm. az ihletet és készítem el a szobrok modelljeit, majd a kész műalkotások Svédországban öltenek végleges formát. Az inspiráció teljes mértékben innen, Magyarországról ered.
- Mennyiben inás ez a környezet?
- Odahaza távolságtartóbbak, kimérteb-bek az emberek, itt viszont olyan lehetőségekre, környezetre bukkantam, amelyek segítségével közelebb kerülhetek az emberekhez, a természethez. És ez a munkám alapja.
- Ahogy Papp Ferenc Is mondta, a garabonci tervekhez sok sikert kívánunk, és reméljük, hogy barátain kívül a magyar művészek is eljutnak majd oda.
Amint Horányi Ivántól, a HSMK munkatársától megtudtam, Thomas Hallqvist szobrai július 28-ig tekinthetők meg, majd szeptembertől Kustár Zsuzsa alkotásaiból nyit új kiállítást a művelődési központ.
Lukács Ibolya
„A művészet valójában nem mérhető, mindig befejezetlen. Belső ereje a kíváncsi próbálkozásokban, változásokban, felfedezésekben és lehetőségekben áll."
A változást, az élet sokoldalúságát ke-reső-kutató svéd művész, Thomas Hallqvist műveivel ismerkedhetünk meg azon a kiállításon, amely szombattól tekinthető meg a HSMK kiállítótermében. Mint Papp Ferenc, a művelődési központ igazgatója a megnyitón elmondta, Hallqvist -ahogy a különböző képzőművészeti mozgalmakra is jellemző - saját kifejezési formát keres. A hazájában először 1968-ban kiállító művész - aki próbálkozott a bronz, a gipsz, a márvány adta technikai lehetőségekkel is - ma a „vas rozsdás, földszagú színeiben" találta meg a szobrainak legmegfelelőbb anyagot.
26 KANIZSA 1991. július 12.
Mindenhol sok a szemét - Kevés az önkormányzati támogatás -1995*tg új városi szeméttároló készül
Mit tesz a Városgazdálkodási és Kommunális Vállalat
Nagykanizsa tisztaságáért?
Folyik a szemétszállítás
Parkfenntartás
Szemétszállítás
Nagykanizsa soha nem tartozott a kiemelkedő tisztaságú települések közé. Amíg az elmúlt évtizedekben a város tisztasága, rendje átlagos volt, idén még a megfelelő osztályzatot sem érdemelte ki. Az utcákon és tereken, szinte mindenhol sok a szemét, a zöldövezetekben elmaradt vagy késve folyik a gyep és a fű gondozása. Az év második felében tehát bőven van teendő az „osztályzat" megjavítására.
A város tisztaságáért elsősorban a Nagykanizsai Városgazdálkodási és Kommunális Vállalat a felelős. A vállalat Csengery úti központi telephelyére látogattunk a napokban, s itt - az igazgatói szobában - beszélgettünk az átalakulás előtt álló, valószínűleg több önálló egységre váló „cég" három vezetőjével.
Első beszélgetőpartnerünk Makrai Mártonné parkfenntartási és építési részlegvezető volt, aki így vázolta munkaterületét:
- A részleg a Polgármesteri Hivatallal áll szerződéses viszonyban a zöldterület gondozása tekintetében. A város területén 1991-ben 6,3 millió forint értékű munkára szerződtünk, ezen kívül 100 ezer forintot őszi fásításra biztosított a Hivatal. Ezt mintegy 1,1 millió négyzetméter zöldterület fenntartására szánta a város vezetése. Ez annyit jelent, hogy egy négyzetméter zöldterület fenntartása 6 forintba kerül. Ebből a keretösszegből az infláció következtében képtelenek vagyunk olyan színvonalat produkálni, mint amilyent korábban a lakosság megszokott! Az állampolgárok által okozott szándékos rongá-
Köztisztaság
A köztisztasági részleget Béli István vezeti, hozzá tartozik a város útjainak és szabadvezetésű járdáinak takarítása, mosása, a téli hóréteg és síkosság mentesítése, s a nagytakarítás.
- A tevékenységet 6 fö gyalogos munkás és 4 fö gépkocsivezető végzi. Ez utóbbiak öt gépen dolgoznak, mégpedig 2 seprőgépen, 2 mosógépen, 1 szemétgyűjtő gépen. Mi egy négyzetmétert évente átlagosan 8-10 forintért takarítunk. Tevékenységünket a nap minden szakában, szükség esetén a hétvégi napokon is végezzük. A városközpontot naponta, a főbb utakat hetente takarítjuk, a többi egyéb területre havonta egyszer jut idő - mondta, s hozzátette, hogy a várossal kötött munkaszerződésük 6,7 millió forint értékű megrendelést foglal magában.
A közhasznú dolgozók száma éves átlagban 10 fő a köztisztaságnál, akiknek hozzáállásával elégedett a részlegvezető. ők is befolynak az 550 ezer négyzetméter takarítási és a közel 800 ezer négyzetméter hóeltakarítási felület rendezésében. Ez a részleg végzi évről-évre a tavaszi lim-lom akciókat is.
- Sok gondunk van a hozzánk tartozó illegális szeméttelepekkel is. Ezek megszüntetésére az idén rendelkezésünkre álló félmillió forint nagyobb részét már felhasználtuk. Ezúttal is felhívom a lakosság figyelmét, hogy kellő önfegyelemmel szüntesse meg a Rákóczi-Jókai utcák és a Hunyadi-Rákóczi utcák sarkán, a Sikátor utcai háromszögben, a Kemping út és a 7-es főutat elkerülő szakasz
lások és fegyelmezetlenségek növekedése is kedvezőtlenül hat a helyzetre.
Megtudtuk, hogy a részleg főállású létszáma mindössze 12 fő. Ehhez kapcsolódik a vállalkozó alapon foglalkoztatott mellékfoglalkozású gépi kaszálók száma. A korábbi 20-25 fővel szemben idén csupán 12 személlyel kötöttek munkaszerződést, de mivel időközben négyen visszaléptek, jelenleg csupán nyolcan nyírják a lakótelepi pázsitot és füvet.
A részleg tevékenységét 18 fő közhasznú nődolgozó egészíti ki. Ők nagyon rossz munkamorál mellett végzik a sarabolási, gereblyézési és egyéb segédmunka jellegű feladatokat. Közülük - betegség és egyéb mulasztás miatt -mindig sok a hiányzó, s volt már olyan hét is, hogy közülük csupán egy fő (!) jelent meg munkahelyén, de tíznél többen soha nem dolgoztak a csoportnál.
- A pénzszűkét elsősorban a peremkerületek sínylik meg. Véleményem szerint mintegy 2 millió forint sokat javítana az egész város tisztasági helyzetén - vélekedett.
mentén sorozatosan újratermelődő illegális szeméttelepeket, mert a szemét elszállítására az év második felében képtelenek leszünk. Egyébként akiket mi vagy a közterületfelügy élők „elcsípnek", azok súlyos büntetésben részesülnek!
Makrai Márton, a távollevő szemétszállítási részlegvezető helyett, Szőke János igazgató informál:
- A részleg létszáma 37 fö, amely Nagykanizsán kívül 8 városkörnyéki községben végzi a szemétgyűjtést és a Dagola határában lévő városi szeméttelepre történő szemétszállítást. A bérmunkában végzett lakossági szemétszállítás folyó évi tervezett árbevétele mintegy 15 millió forint. A közületektől mintegy 11 millió forint folyik be. A szeméttelepre történő közvetlen befogadási árbevételünk terve 3,4 millió forint. Az illegális szeméttelepek felszámolása érdekében is felhívom a lakosság figyelmét, hogy egy köbméter szemetet térítés nélkül bármikor elhelyezhetnek a bagolai szeméttárolóba.
A szervezett szemétgyűjtést 5 kukás autó és 7 konténeres gépjármű végzi, heti 2-3 alkalommal, Nagykanizsán kívül Szepetnek, Sormás, Esztereg-nye, Nagyrécse, Surd, Belez-na, Liszó és Pátró községekbe történnek jelenleg a célfuvarok, de tárgyalások folynak Újudvar és Fityeház települések bekapcsolódásáról is.
- Mivel a bagolai szeméttelep 1995-re várhatóan telített lesz, addig el kell készíteni az új szeméttelepet. A városi tanács korábban 16 ajánlás közül a Miklósfa-Surd közötti területet jelölte ki erre a célra, azonban ezt az önkormányzatnak szükséges felülvizsgálni -mondta befejezésül Szőke János.
A város tisztaságáért, rendjéért nemcsak a VGKV a felelős, hanem az IKKV házfelügyelői, a háztulajdonosok és a különböző közületek is, akinek rendszeres járdatakarítása, a járdák melletti zöldterületek öntevékeny gondozása nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy Nagykanizsa megmutathassa korábbi, szebbik arcát!
Tihanyi István
Munkában a fűkaszálók
KANIZSA
Nálunk nincs helye a diktatórikus vezetőknek"
HOL TART MA A TUNGSRAM RT.?
Ha manapság vállalati vezetőktől arról érdeklődünk, hogy milyenek a piaci lehetőségeik, van-e pénzük beruházásra, korszerűsítésre, többnyire lehangoló válaszokat kapunk. Termékeiket - legyen az gép, bútor, de akár élelmiszeripari is, - alig tudják értékesíteni, a piac beszü-kült, olykor raktárra termelnek. Esetenként kényszerszabadságra kell küldeni a dolgozókat, vagy csökkentett munkaidőben foglalkoztatni, beruházásról, fejlesztésről legtöbbjük csak álmodik, s valami csodára vár a gazdasági fellendüléshez.
Ilyen körülmények között szinte felüdítő jelenség a Tungsram Rt. nagykanizsai gyárában tapasztalt, több millió dollárba kerülő beruházás, s a régebbi gyáregységek rövidtávú fejlesztési elképzelései. Ezek részleteiről kérdeztem először Sza-lai Tibor műszaki főmérnököt.
- Az kétségtelen, hogy az elmúlt másfél évtized legjelentősebb beruházása kezdődött a kompakt fényforrásgyár ez év március 25-én történt alapkőletételével. Ennek az energiatakarékos világítótestnek itt lesz a világon a legnagyobb gyártóbázisa. Az alapkőletétel óta eltelt 3 hónap alatt elkészült az első, 1600 négyzetméter alapterületű üzemcsarnok, amelybe két gyártósor települhet. Várhatóan 1995-ig ez a terület megháromszorozódik. Az első fázisban az üzemcsarnok mellett elkészült az egész csarnok komplexumhoz szükséges szolgáltató épület. Július elsejétől a csarnok rendelkezésre áll a gépsorok telepítéséhez, amelyeken a négycsöves, idegen szóval quad kompakt fénycsövek készülnek majd.
- A gépek már itt vannak?
- Egyik részük igen - próbaüzem alatt van -, másik részük budapesti gépgyárunkban található, de augusztus közepén már indulni kell a termelésnek.
- A gépsorokat is a Tungsram tervezi, gyártja?
- A Tungsram nemcsak lámpát gyárt, hanem technológiát is fejleszt. Ezek a gyártósorok szinte kizárólag hazai termékek, természetesen a General Electric szellemi tőkéje is bennük van, hiszen velük együtt fejlesztettük, próbáltuk ki.
- Mit tudnak ezek a gépsorok?
- Ebben a négycsöves lámpakategóriában a maximumot tudják, ami ma a világon fellelhető. Nemcsak darabszámban
Az új üzemcsarnok gépekre várva.
- ami 1500-1600 db óránként -, hanem minőségben is, s a nálunk viszonylag alacsony munkabér költség miatt, a világon a leggazdaságosabban gyártott, legolcsóbb fénycső lesz.
- Van már előzetesen lekötött piacuk?
- A döntést, hogy ez a kompakt-lámpa család kifejlesztése megtörténjen, egy hosszú és alapos marketingtevékenység előzte meg. A General Electric legjobb szakemberei vettek részt ebben a munkában, és ők jelezték a piac felmérése alapján, hogy ezt kell kiemelten fejleszteni a többi más hagyományos lámpatípussal szemben. A piaca megvan, sőt egyre nagyobb az igény, lassan meghaladja majdani gyártási kapacitásukat is.
- Van belföldi érdeklődés is?
- Sajnos azt kell mondanom, hogy a külföldiekhez képest csekély. Ezekhez a fénycsövekhez speciális foglalat kell, ami többszáz forint jelenleg. Ma az embereknek nálunk még csak-csak van 20-30 forintja egy hagyományos izzóra, mint 1000 Ft egy kompakt fénycsőegyüttesre. Pedig hosszabb távon megtérülne a költség a kis energiaigény miatt.
- A hagyományos termékeket előállító üzemeknél is lesz azért fejlesztés?
- A normál lámpagyártó soroknál elengedhetetlen a korszerűsítés, hiszen a jövőben 30-40%-kal több normál lámpát kell gyártanunk, mint korábban. Az üveggyárban a jövő évi kemenceátépítéssel kötjük össze az új technológia bevezetését.
Horváth Miklós, a kanizsai gyár igazgatója mostanában kellemes gondokkal van elfoglalva.
- Gondolta másfél évvel ezelőtt, amikor a GE lett a fö részvényes, hogy ekkora fejlődés következik be a gyár életében?
- Mi bíztunk a fényforrásgyártás jövőjében, de ugyanakkor sok kétely is volt bennünk. Nos, ezek a kételyek alaptalannak bizonyultak, mert a legrózsásabb elképzelést is felülmúlja az, ami elindult a General Electric belépésével. Ez a kompakt fénycsőgyár a nagyszabású beruházás egyik része.
- A létszám jelentősen csökkent, a termelés pedig nőtt. Hogy csinálták?
- 3800 főről 2800-ra karcsúsodtunk, különösen az elmúlt másfél évben volt érzékelhető a csökkenés. Ennek ellenére nagyon kevés embert bocsátottunk el, több mint 500 fő természetes, illetve korkedvezményes nyugdíjba ment. Jelentős változás történt az alkalmazotti létszámnál - felére csökkent -, ma alig több 300 főnél. Nagy részük nem távozott a gyárból, elfogadták a felajánlott új munkahelyeket, hiszen lámpát, sőt több lámpát kellett gyártani. A régi összetételig létszám rossz volt, de ma is állandó; kejtéés, átképzés szükséges a betanított, de még a szakmunkásoknál is, hiszen az 1000 fős csökkenés mellett a 27%-os termelésnövekedést másképp nem tudnánk produkálni. Folyamatosan szeretnénk minőségi cseréket véghezvinni, elsősorban az itt dolgozók ismereteinek bővítésivel, ám
A régi és az új üzemcsarnok.
várjuk új munkaerők jelentkezését is, főleg akik több szakmával rendelkeznek.
A General Electricnél a korszerű berendezések létesítéséhez szorosan hozzátartozik az oktatás. Olyan korszerű technológiát kaptunk, amit embereink a régi szakismeretekkel egyszerűen nem tudnak kezelni. A szükséges szakismeretek egy részét Amerikában szerezték, illetve szerzik meg munkatársaink, és nemcsak a mérnökök, hanem a szakmunkások is. A jövőnk az új ismeretek gyors elsajátításán is múlik. A GE ehhez minden műszaki támogatást megad, s ha jól élünk vele, még sok meglepetést okozhatunk az európai lámpagyártásban.
- Változott az itt dolgozók, a vezetők szemlélete, gondolkodásmódja is?
- A közelmúltban az egyik értekezleten egy fél napig arról tárgyaltunk, hogyan kellene az emberekkel beszélni, bánni, hol vannak olyan kritikus pontok, amelyek akadályozzák a nagyszabású tervek megvalósítását. Annak, hogy a GE Amerikában is a legdinamikusabban fejlődő vállalattá vált, az az egyik titka, hogy egy merőben új gondolkodásmódot is megkövetel és természetesen tőlünk is. Például: mindent megteszünk, hogy ne legyenek beosztások, osztály- és csoportvezetők. Valahogy egy nagy team-nek kellene itt lenni, s ezen belül a feladatokat ki-ki a saját területén a legjobban oldja meg. Nálunk nincs helye a diktatórikus vezetőknek, mindenkinek egyformán beleszólásának kell lennie.
- A dolgozók a „zsebükben" is érzik a változást?
- Remélem igen, hiszen jelentős béremeléseket hajtottunk végre. Ma a betanított munkások átlagórabére bruttó 66,20 Ft, a szakmunkásoké 103,90 Ft, az üzemvezetőké durván 220 Ft-os órabérnek felel meg. Végezetül had hívjam fel a figyelmet Jack Welch hat törvényére, amelyet igyekszünk magunkévá tenni, s ennek szellemében is cselekedni.
Bacskay Zoltán
(képek a szerző felvételéi)
-^
Jack Welch hat törvénye:
- tyzzünk, szembe a valósággal ahogy az jelen van, és ne úgy ahogy voít, vagy szeretnénk hogy (egyen.
- Legyünk, nyíltak, mindenkivel.
- lií- parancsolgassunk vezessünk
- Váltsunkj mielőtt váltanunk, kellene.
- !Ha nincs versenyképes eíónyünkj ne ver-senyezzünkj
- Irányítsuk sorsunkat, vagy mások, teszik, azt.
QSföHSM •
28 ■r ^............. ............................................................... KANIZSA 1991. július 12.
KERESZTREJTVENY
La Bruyere gondolata olvasható a vízszintes 1. és a függőleges 22. sorokban.
VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora (zárt betűk: T. Z. U.)
14. Tápérték mértékegysége. 15. Becézett Mária. 16. Mezőgazdasági eszköz része. 17. Munkás -zsargonban. 18. Félalaki 19. Egykori kormányzói cím, névelővel. 20. Kis domb. 21. ...Lanka. 22. Buktában van! 23. Nagyobb helyiség. 24. Olasz autómárka. 25. Elektromos részecske. 27. Régi tisztjelölt. 28. Leírt zene. 29. Igazságügy-miniszter volt (Gábor; 1881-1972). 31. Utolsó ... (súlyos beteg felkenése szentelt olajjal). 33. Jód, bór. 34. Papírláda. 36. Piszkos. 38. Igekötő. 40. Nagy göngyölegek. 42. Vágok olyan ..., mint te (népköltészet). 44. Csillagkép. 46. Szerkesztőségi osztály. 48. Megkevert mák! 49. Angol férfinév. 50. Sajtféleség. 52. Unitod Kingdom (Egyesült Királyság). 53. Autósiskola. 54. Vége az esőnek. 55. Tó a SZU-ban. 57. Jelzés autóbuszokon. 58. Alakváltoztató egysejtű. 59. Vízen továbbhaladó. 61. Festékfajta. 63. A mai napig. 64. Társalgó.
FÜGGŐLEGES: 1. Északi férfinév. 2. Vonat igéje. 3. Szobakutya. 4. FTC-futballista volt (Dezső). 5. Garany városka szlovák neve. 6. Részben kiismer! 7. Tantál. 8.
Ilyen a londoni busz. 9. A molnár munkahelye. 10. Halogén elem. 11. Német fagylalt. 12. Korsódarabl 13. Ilyen tényező is van. 17. Meseíró (Veronika). 20. Magyar, spanyol, német autójel. 21. Pázsitrész! 22. A megfejtés második sora (A. E. E.). 23. Tekéző igéje. 24. A fény kvantuma. 26. Rangjelző a karatéban, ford. 27. Kótyagosan. 28. Ráma. 30. Hangszeren játszik. 32. Vasi község. 35. Ezt sem a ... írtam (Zalatnay könyve). 37. Svéd, dán autójel. 39. Eltérő nézetet valló. 41. Erszényes mackóféle. 43. Fényérzékeny réteg fotoanyagokon. 45. Azonos betűk. 47. Különböző római számok. 50. Úttörő-köszönés volt. 51. Bolt - régiesen. 54. Törökországi város. 55. Női név. 56. Téli ruhadarab, névelővel. 58. Szovjet távirati iroda. 59. Rezsó részel 60. Bolognai részlet! 62. Személyes névmás. 63. Labdarúgó trófea.
Szirovlcza Miklós
Beküldendő La Bruyere aforizmája. Határidő: július 19. Lapunk 26. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: „A magunkra erőszakolt hűség nemigen ér többet a hűtlenségnél." A sorsoláson Kele Erzsébet sor-mási, Kiss Róbertné és Pozsgai Albertné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, amelyet a szerkesztőségünkben vehetnek át.
Variációk emlékműre
r Könyvajánlat
A 48. kiadást megért könyv új, praktikus alakban jelent meg. A „zsebre vágható" könyvecske bármely zsebbe belefér, és máris vihetjük a kirándulásra!
A könyvben szereplő 1200 pontosan és termé-szethűen megfestett színes virágot a szerző élőhely, vi-rágzási idő és nagyság szerint csoportosította.
Megvásárolható az ALMANACH Könyvesboltban!
Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Köszönjük, hogy nálunk vásárolt!
Fölírat nélkül
Gondolat és szólásszabadság
Őrangyal
Erdei András felvétele
Miénk itt a tér"
1991. július 12,
KANIZSA
29
Hogyan lesz egy BMX-böl sétálómagnó?
A Zalai Gyermek és Ifjúsági Alapítvány bizonyára úgy gondolta, „Gyermeknapra" illik valamit csinálni. Rögvest meg is hirdettek négy pályázatot értékesnek tűnő díjakkal. Volt ezek között öt darab györöki nyaralás, BMX vagy Camping kerékpár, csoportos díjként tízezer forint, és négy nagy csomag édesség. A kiírásba azt is bevették, hogy a pályázatokat független szakmai zsűri név nélkül fogja elbírálni, elvégre új időknek új szelei fújdogálnak.
Telt-múlt az idő, lejárt a beküldési határidő és - Mit tesz isten! - még a zsűri is elvégezte mindig nehéz munkáját.
Elbíráltak, kiértékeltek odaítéltek, azaz ... és itt jön a bökkenő!
1. A kisorsolandó öt üdülőjegyből a kiírók a végére már csak egyet találtak meg, és adtak át. Vajon hova tűnt a többi négy?
2. Az emblématervező pályázaton a „BMX vagy Camping"-ből maradt a „sétálómagnó és sétálómagnó". Csak feltételezni lehet, hogy a két sétálómagnó legalább öt nyelven beszél, és kutyasétáltatásra is alkalmas, hisz a kerékpár árát csak így tudná megközelíteni.
3. A pénzdíjas, gyermekjátékokra kiírt pályázat a negatív infláció mintapéldája is lehetne. Az eredeti tízezer forint valamivel több mint egy hónap alatt a felére zsugorodott. Találgatni persze lehet, hogy a kiírók már valamit tudnak a forint várható FELértékeléséről. Legyen igazuk!
4. A 2-2 nagy csomag csoki felajánlásakor - nagyon helyesen - nem felejtették el felhívni a nyertesek figyelmét, hogy a sok édesség majszolása után mossanak fogat. Gyanítjuk, hogy intelmük feleslegesnek bizonyult, hiszen az eredményhirdetéskor a NAGY CSOMAG-ból EGY KIS TÁBLA lett. Mondhatná ezek után bárki: Na és? Hol itt a gond?!
Nagy gond tényleg nincs. A Pályázatokat kiíróknak szíve-jo-ga, hogy mit adnak át díjazásként, elvégre az ő pénzükről van szó. Nem kifogásolható az sem, hogy a díjak értéke némileg csökken, mert kitudja, hátha csak ilyen minőségű pályamunkák érkeztek be. Szóval látszólag minden rendben. Csak az a fránya egy mondat ne lenne a kiírásban: „Értetek vagyunk."
na-im
A magyar tévé egyes programjának időjárásjelentése végén éveken át tapasztalhattuk, hogy a három levegőszennye-zettségi adat közül a széndio-xidos egészségügyi határérték Budapest belterületén a munkanapokon rendszeresen meghaladta az ötös felső értékét.
Aztán az egyesen több hónapon át beszüntették a levegőszennyezettség! adatok közlését, mígnem néhány hete felújították. Akkor már az egészségre rendkívül ártalmas széndioxid értéket az illetékes „kozmetikusok" jóval a felső egészségügyi határérték alá ál-
lították be - valószínőleg a tüntetések, az aggódó fővárosi lakosság, s a környezetvédők megnyugtatására, és a világkiállítás megrendezési jogának elnyerésének céljából.
Az új hízelgő adatközléssel szemben azonban szemben áll az, hogy a tévé kettes programjában a széndioxid felső határértékét munkanapokon rendszeresen 100%-on felülinek - tehát az ötös értéket meghaladónak - nyilvánítják.
Aki nem hiszi el, győződjön meg e kettősségről!...
(t-i)
Hallom a rádióból, hogy ősztől „Az ember és környezete" néven új tantárgy bevezetésére nyílik lehetőség az általános és középiskolákban. Hurrá, végre, de jó! Környezeti és mindennapi kultúránk úgyis olyan szinten mozog, hogy azt a bizonyos békát csak kötelhágcsón érhetjük föl.
Félő azonban, hogy kevés oktatási intézmény fog élni a lehetőséggel. Nincsenek is könnyű helyzetben! A már kidolgozott oktatási program mellett a gyakorlati jó példák - a szemléltetés eszközei - messze hátrányban maradnak a bennünket körülvevő köztéri kosszal, vandalizmussal, szűkös lakáshelyzettel, a vásári giccsparádék tömegével szemben.
Már csak a biológiából is ismert negatív visszacsatolás mechanizmusában bízhatunk. Abban, hogy a rossz példák hatására az ember változtam, jobbítani akar helyzetén. Van mit tenni. Ezekből néhány ajánlat:
Színhely: Berzsenyi utca, lakótelepi játszótér. Volt. Most valami más. Ki lehetne tenni ejjy „Veszélyes útszakasz" táblát, mert akt gyermekét odaengedi, örülhet, ha épségben viszontlátja. A fémelemekből készült gyermekjátékok, valaha szebb napokat látott mászókák vandál rongálok keze nyomát viselve, összedőlve, egymásra borulva, meghajlítva, éles végükkel felfelé meredve veszélyeztetik a nyári szünidőt élvéz-ni próbálók testi épségét. Több mint két hete áll romhalmazban a játszótér. Nem tudom, van-e meg Városgazdálkodási Vállalat, ha igen, akkor a lakosság szeretné, ha funkcionálna is.
Akik mostanában Kanizsáról Egerszeg felé autóznak, meglepetten vehetik tudomásul az új magyar útjavítást. A keszthely-rédi-csi elágazás után ez a forgalomlassító találmány viseli meg, többségében amúgy sem fiatal teleszkópokat.
Mi hát a lényege az újításnak?
Végy egy kátránnyal teli kannát, keresd meg az úton található apró repedéseket, majd a kanna kézihidraulikus mozgatásával kátránnyal töltsd fel azokat! A kátrány megszilárdulása után szórd
Második színtér: a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és a Leánykollégium közti terület. Napi útjaim során sokáig bíztam benne, hogy majdcsak összeszedik a szemetet, ha hivatásosok nem, hát tán a diákok. Lehet, hogy más is a tanulókra, az iskola öntevékenységére várt - igaz, nekik más dolguk is bőven akadt -, mindhiába. Úgyhogy tisztelt illetékesek, vége a tanévnek, szabad a pálya. Nem is beszélve a keleti lakótelepen uralkodó helyzetről! Az rövid időn belül akár közegészségügyi problémát is jelenthet. A nyitott szemeteskonténerekből kirajzó legyek, kimászó férgek, a fűnyírógép által összeszabdalt papírfecnik, háztartási hulladékmaradványok, állati ürülék, bűz, s ezek szépszámú variációja lassan átveszi a hatalmat.
Köztéri felügyelőkkel már régóta nem találkoztam, de ha valaki szeretné megtalálni e problemtikus helyeket, kövese bátran a szemétnyomokat, odavezetnek (vagy egy másik szemétdombhoz).
A városszépítő Egyesületnek is figyelmébe ajánlom ezeket a területeket, bízva benne, hogy tevékenységük nemcsak a belvárosra korlátozódik. Ha viszont a város képtelen hivatalból megoldani ezt a helyzetet, forduljon a lakossághoz, hogy mindenki a saját portáját, közvetlen környezetét tegye rendbe.
Hiszen miénk itt a tér.
L.I.
meg jó vastagon zúzalékkal, és máris kész az újszerű bordázat.
Több előnye is van az ilyen felületnek. Nem lehet rajta száguldozni, nincsen szükség tehát tra-fipaxra. Az álmos vezetők ezen haladva egyből felébrednek. Nem beszélve arról a csodálatos érzésről, amit az ilyen út hiányában, csak radiátoron autózva élvezhetnénk.
Gratulálunk hát a kitalálóknak! Az autózók meg vigyázzanak!
-e
LYUKAKBÓL PÚPOK

-v
KANIZSA
1991. július n.
SPORT
SPORT
SPORT
A szovjet Vaulin pontelőnnyel nyerte a nemzetközi nyílt sakkversenyt
A Hevesi Sándor Művelődési Központban befejeződött a IV. Tungsram Kanizsa Kupa nemzetközi sakkfesztivál keretében rendezett nemzetközi nyílt verseny. A svájci rendszerű, 9 fordulós küzdelemsorozaton 7 ország több mint 60 versenyzővel képviseltette magát, akik színvonalas küzdelemben döntötték el a helyezéseket.
A verseny során meghatározó szerepet játszottak a szovjet versenyzők, akik magas értékszámmal (2400-2510) rendelkeztek és a várakozásnak megfelelően éles küzdelmet folytattak, színvonalas partikat játszottak. Meglepetés, hogy az értékszámmal nem rendelkező szovjet Pozin remekül kezdett, 4 forduló után még 100 százalékos volt, de aztán „eltűnt". A verseny nagy esélyese, a 2S10 értékszámos szovjet Vaulin igazolta kitűnő képességeit, aki végülis pontelőny-nyel, kitűnő hajrával nyerte a kanizsai versenyt. A kanizsai sakkozók közül Gerencsér József FIDE-mester szerepelt a legjobban, aki 5 ponttal a 25. helyen végzett. Érdekesebb eredmények:
Dovzsik-Pozin 0-l,Portisch F.-Vaulin 0-1, Csom-Horváth Gy. döntetlen, Sergejenkó-Gerencsér döntetlen, Kádár-Krutti döntetlen, Dömötör-Lenkey döntetlen, Bur-ján-Ragats döntetlen, Papp-Vellák 1-0, Marosvölgyi-Kercsmarics
döntetlen, Rezsek-Simó 1-0, Pozin- Jagupov 0-1, Vaulin-Ivanov 1-0, Kretek-Markovics döntetlen, Gerencsér-Horváth I. döntetlen, Dekke A.-Portisch F. 1-0, Ragats-dr. Illés 1-0, Tamás-Marosvölgyi 1-0, Jagupov-Vaulin 0-1, Ivanov-Petronics döntetlen, Pozin-Adler 0-1, Horváth I.-Markovics 1-0, Krutti-Chetverik 0-1, Csikár-Kele 0-1, Papp-Kercsmarics döntetlen, Vaulin-Adler döntetlen, Galanov-Berezovics 1 -0, Kozlov-Horváth I. 1-0, Kretek-Pozin 1-0, Tamás-Dömötör döntetlen, Meschnig-Csi-kár 0-1, Veüák-Sios 1-0, Adler-Ivanov döntetlen, Galanov-Jagu-pov 1-0, Berezovics-Horváth Gy. 0-1, Papp-dr. ülés döntetlen, Bel-lán-Hauvers 1-0, Csikár-Valis 0:1, Vaulin-Galanov 1:0, Chet-verik-Dovzsik 0:1, Burján-Kádár 0-1, Dekker A.-Gerencsér döntetlen, Bellán-Papp 0-1.
A nemzetközi nyílt verseny élcsoport végeredménye: 1. Vaulin 7,5, 2. Ivanov, 3. Dovzsik, 4. Ser-gejenko, 5. Adler (mind szovjet) 6,5-6,5, 6. Jagupov (szovjet), 7. Petronics (jugoszláv), 8. Galanov (szovjet), 9. Harlamov (szovjet), 10. Horváth Gy., 11. Kozlov (szovjet) 6-6, 12. Berezovics (szovjet), 13. Portisch F., 14. Chetverik (szovjet), 15. Markovics (jugoszláv) 5,5-5,5 pont, ... 25. Gerencsér József (N. Tungsram) 5 pont.
A több mint 100 ezer forint összdíjazású versenyen Kovács Ernő országos versenybíró ismertette az eredményeket, a díjakat Horváth Tamás, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya és a kanizsaiak nagymestere, Faragó Iván adta át.
Számosan kaptak Grand Prix különdíjat, köztük a kanizsai fiatalok, Daróczi, Tamás és Sípos, a legjobb ifjúsági női versenyző, a kanizsai Kiss Judit.
A nyílt verseny tapasztalatait így összegezte az országos versenybíró: - A kanizsai szervezők mintaszerűen készítették elő a versenyt a fö szervező Kiss László vezetésével. A várható, mintegy 100 fős mezőny az ismert jugoszláv események miatt „csak" 62 fős volt, köztük 28 értékszámos versenyző, s ezt egy kicsit kevésnek tartom. Ugyanakkor minden táblán éles harc folyt, s ebben, akár a színvonalban a szovjet versenyzők kitűntek, akik nagyszerűen versenyeztek. A versenyt jó légkör, a sportbarátság s a nagy küzdelem Jellemezte. Meglepetés nem Született, hiszen az élcsoportban a jegyzett, értékszámos versenyzők végeztek a nagy stratéga Vaulin vezetésével. Egyébként minden elismerésem a kanizsaiaké, akiknek gratulálok a
Grand Prix sorozatba felvett
sakkfesztiválhoz.
* * #
A nemzetközi sakkfesztivál második szakaszában, dr. Pintér Ferenc versenybíró közreműködésével bonyolítják le a FIDE ül. és FIDE II. kategóriájú nemzetközi címszerző versenyeket.
- A IH. kategóriájú versenyen 13 sakkozó rajtolt 7 országból, köztük 3 nemzetközi és 4 FIDE mester. A mezőny átlagértékszáma 2313, melyben a mesteri normához 8,5 pontot kell teljesíteni. A kanizsaiakat Rezsek Győző, Krutti Valér és az új szerzemény, Kádár Gábor képviseli - tájékoztatott a versenybíró, majd így folytatta a FIDE H. kategóriájú versenyről: -Öt ország 15 versenyzője indult a körmérkőzéses rendszerű versenyen, amelyben a lámpagyáriakat Kiss László és Gerencsér József FIDE-mesterek és Bagonyai Attila képviselik. Egyébként ebben a mezőnyben 3 nk. mester és 6 FIDE mester található. Az átlagértékszám 2287, a mesteri normához 10,5 pontra lesz szükség.
A FIDE-versenyeket a Hevesi Sándor Művelődési Központban rendezik meg, a fordulókat naponta délután 2 órakor kezdik.
Balogh Antal
FUTÓSZALAGON
Zalaegerszegen rendezték meg az országos atlétikai utánpótlás bajnokságot. A serdülő „A" korcsoportos Szántó Regina 200 m síkfutásban első helyet szerzett (ideje: 27,9 mp), míg a B-korcsoportos olajos-versenyzők közül a következők értek el jobb eredményt:
200 m. Lányok: 2. Szeme-rédi Eszter, 27,6 mp. Fiúk: 3. Magyar Antal, 24,1 ... 6. Kan-dár Tibor, 24,8. 400 m. Lányok: 1. Szemerédi Eszter, 59,8 mp. 4x100 m váltó. Fiúk: 1. Olajbányász (Kandár Z., Kandár T., Magyar, Iváncsics)
46,20 mp (aranyjelvény). *
Szombathelyen bonyolították le a hagyományos Sav ária Kupa nemzetközi ülőröplabda versenyt, amelyen 8 csapat, köztük a Hamburger SK OB I-ben ezüstérmes csapata is szerepelt.
A kanizsai Ulőröplabdázók nagy sikert arattak, akik vala-
mennyi ellenfelüket biztosan verték és megszerezték a kupát. A csoportmérkőzések során egyaránt 2-0-ra nyertek Vác, Ajka és a Halassy OSC ellen, majd a döntőben a Szombathelyi Vasakarat SC ellen 3-0 (8, 8, 13) arányban kerekedtek felül.
A kupagyőztes kanizsaiak: Balogh, Földi J„ Földi B„ Czimmermann, Pölcz, Pőcze, Taródi, Varga, Palicz, Kardos. Edző: Czvetkó Tamás és Földi József.
*
A Tungsram SE OB I-ben újonc sakkcsapata tovább erősödött. A szeptember 29-én kezdődő őszi-tavaszi rendszerű bajnokságban már a kanizsaiakat erősíti Csonkics Tünde nemzetközi nagymester (DUTÉP SC, Kecskemét) és Kádár Gábor FIDE mester (Pécsi MSC), vagyis a nyári szünetben sem tétlenkedtek a lelkes kanizsai vezetők.
(-gh)
VI. Kanizsai Kőolaj Kupa a Csótónál
Rangos esemény színhelye lesz holnap (szombaton) a Csónakázó-tónál kialakított versenypálya, ahol a VI. Kanizsai Kőolaj Kupa nemzetközi kajak-kenu verseny keretében bonyolítják le a Vidék-Budapest serdülő válogatottak viadalát.
- A versenyt rendező Bútorgyár SK elnöksége, a kajak-kenu szakosztály és a nagykanizsai olajipari vállalatok közös szervezésében sorrakerülő kettős viadalon a magyar 14-15 éves serdülők mellett szlovák versenyzők is indulnak. Ugyanakkor lemondták előzetes nevezésüket az osztrákok, valamint az ismert körülmények miatt a jugoszláv kajakozók, kenuzók -tájékoztatott Héder István, a bútorosok szakvezetője.
A holnap 10 órakor kezdődő versenyen (K-l 500 méteres távon kezdenek) a serdülő fiú és leány válogatottak összesen 24 versenyszámban mérik össze tudásukat, köztük a két kanizsai reménység, a 15 éves Varga Gábor és a 14 éves Varga Péter válogatott kerettagok, akik ezúttal a vidékieket erősítik.
A bútorgyári versenypályán (Csónakázó-tó nyugati oldala, vízi sporttelep) a rövidtávú versenyek 12.20 órakor fejeződnek be, majd délután 2 órától 1000 méteres távon versengenek a válogatottak. A kanizsai viadal a 16.15 órakor kezdődő C-4. versenyével zárul.
(•tal)
A hétvégén rendezték mug az TSR hajómodellek dunántúli bajnokságát a Csónakázó-tó. nil. Ktpunkun; rajtol az FSR 15-iisük mezőnye.
Ilii július 12. í KANIZSA 31
Félidőben a zalai motocrossozóknál
Hát bekövetkezett az, amire a sportág barátai, kedvelői, no és a versenyzők sem számítottak. Megszűnt a Bútorgyár legeredményesebb szakosztálya, véget ért a kanizsai dicső menetelés, összeomlott a fellegvár. Vége az NB I-nek, vége a sportágnak, amely a Bútorgyárnak, a kanizsai-zalai sportnak oly sok dicsőséget szerzett hazai és nemzetközi porondon egyaránt.
A női asztaliteniszsport városunkban az eltelt 10 esztendőben az élvonalbeli szereplést biztosította, ahol a Bútorgyár gazdasági és sportköri vezetése kiemelten gondozta a sportágat, amely rendkívül sikeres időszakot ért el. Ebben olyan kiemelkedő személyiségek, a sportágat maximálisan támogatók tűntek ki, mint Tollár József, az időközben nyugállományba vonult vezérigazgató, valamint a friss nyugdíjas Czuppon Árpád főosztályvezető, sportköri elnök.
A hathatós közreműködés, a tett erőfeszítések nyomán jegyzett lett az NB l-es bútoros csapat. Javultak a tárgyi és személyi feltételek, új asztalitenisz csarnokot hoztak létre, remek csapat alakult ki, amely minden bajnoki évben sok sikert aratott a csapatbajnoki és egyéni versenyeken. A tavasszal befejeződött
Asztalitenisz...
Búcsú az NB I-tőI
1990/91. évi bajnokságban újra csúcsteljesítményt nyújtottak a játékosok, akik megszerezték az NB I-ben az 5. helyet, egyben a legeredményesebb vidéki csapatnak bizonyultak.
Időközben, de különösen az eltelt évben a pénzügyi, gazdasági nehézsegek az egyedüli bázisszervnél is „begyűrűztek", melynek következménye lett, hogy megszűnt a varázs, megszűnt a sportág gyári támogatása, s ezzel a minőségi szakosztály is. A városban senki sem karolta fel az NB l-es csapatot, amely aztán június 30-án befejezte működését. Az élvonalbeli csapat edzője és a játékosok megkapták munkakönyvüket, akik ugyan több hónapon át bizakodtak a kanizsai minőségi folytatásban, ám tévedtek, megmentő nélkül maradtak.
Nagykanizsán tehát végetért egy dicséretes időszak. Néhány hónappal ezelőtt a Tungsram SE szüntette meg NB Il-es férfi csapatát, most az NB l-eseknek is búcsúzni kellett és a hírek szerint erre a sorsra jutnak az Üveggyár NB III-as versenyzői is. Ez pedig a sportág teljes elsorvasztását jelenti városunkban, amire azért az illetékeseknek oda kell figyelni.
(béa)
Félidejéhez érkezett a moto-cross OB idei évadja. A II. és III. osztály legutóbbi bajnoki futamára ismét Zalában, a csak néhány éves múlttal rendelkező kányavári pályán került sor. A verseny rendezője a Csömödéri Községi Sportegyesület Motocross Szakosztálya volt. Bécs Lajos szakosztályvezető Kanizsán került a motocross bűvöletébe.
- Mikor is volt ez?
- A ''80-as évek közepén a kanizsai motocross klubban versenyeztem. Kimagasló eredményeim nem voltak, és nagyon megszerettem ezt a sportágat. Amikor visszajöttem Kányavárra, nekiláttam egy helyi klub szervezésének. A csömödéri és helybéli sportbarátok segítségével sikerült létrehozni itt egy pályát, és ''89-ben rendeztük az első bajnoki futamot.
- Hány versenyzőtök van, e''s miből tartjátok fenn magatokat?
- Jelenleg két II. o. versenyzőnk küzd a bajnoki pontokért. Sabjanics Szabolcs a 10. körüli helyeken ér célba - most is itt végzett -, Bocskor Ferenc a középmezőnyben van jelenleg. Nincs állandó szponzorunk, a versenyekre szoktunk kapni kisebb összegeket a környék néhány cégétől, vállalkozójától. Alapvetően a tagdíj és a versenyek bevétele képezi anyagi forrásunkat. Talán, ha a kanizsaihoz hasonló rangja lesz versenyeinknek, a támogatók száma is növekedni fog - mondta némi bizakodással a hangjában a lelkes sportember.
A jóval nagyobb múltú Kanizsa Motocross Klub is keményen küzd a talponmaradásért. Az idei évadra megcsappant a versenyzők száma, jószerivel csak ketten indulnak a bajnoki futamokon a II. osztály 125 és 250 ccm-es kategóriában.
- Miért e visszaesés, hiszen korábban több fiatal is bontogatta szárnyait, sőt osztrák crossozó is versenyzett kanizsai színekben? -kérdeztem Vaska Kálmánt, a klub elnökhelyettesét.
- Elsősorban anyagi okai vannak, hiszen új motorok vásárlására nincs pénz. Régi, ütött-kopott KTM-el és Zetka-val pedig ma már nem lehet eredményesen szerepelni.
- Milyen a félidei mérleg?
- Első osztályú versenyzőnk, Czeglédi Attila lábsérülése makacsnak bizonyul, egyéniben nem ért el számottevő eredményt, de a csapatbajnoki 5. helyezéshez hozzájárult. A II. o. 250 ccm-es kategóriában Weisz Ferenc a középmezőnyben van. Legjobb eredménye a Kanizsán elért 5. hely. Ifjú Vaska Kálmán szereplésén még mindig érződik az őszi bukást követő kihagyás, és kicsit óvatos még mindig. A 32 fős 125 ccm-es kategóriában benne van az első 10-ben. Kányaváron 7. lett, noha a 14. helyről indult. Startkészségén kell sokat javítani, s akkor dobogós helyeken is végezhet.
- Most rövid nyári szünet következik. Az őszi fordulók egyik helyszíne ismét Kanizsa lesz, ahol a II. o. bajnoki futamok mellett Európa Kupa versenyre is sor ke-
rül. Folynak már az előkészületek?
- Természetesen. Kész a forgatókönyv, elküldtük a meghívókat, várjuk a nevezések visszaigazolását. Előzetesen hét országból -olasz, osztrák, lengyel, cseh, szlovén, orosz és lett versenyzők - jelezték részvételüket a magyar él-
gárda mellett a szeptember 7-8-án sorra kerülő versenyre. A rendezéshez várjuk vállalatok, vállalkozók segítségét akár szponzorálási, akár hirdetések formájában, hogy színvonalas, emlékezetes verseny legyen, s jó hírét vigyék városunknak szerte Európában.
-bacskay-
SPOKTIJKTVÉCÜE
PÉNTEK
Sakk:
IV. Tungsram Kanizsa Kupa nemzetközi sakkfesztivál - FI-DE nemzetközi címszerző verseny (IV. és II. kategóriás), Hevesi Sándor Művelődési Központ, 14.00 (függők: 9.00).
Természetjárás:
A DKG Szakszervezeti Természetbarát Egyesületének nyílt túrája Kistolmács térségében (3 napos). Indulás: autóbuszállomás, 17.00. Gyalogtúra: Borsfa-Kistolmács.
Táv: 6 km. Visszaérkezés: vasárnap, 18.45.
SZOMBAT
Autócross:
Országos I. osztályú bajnokság 2. fordulója (I—II. gépcsoportban), Sánci versenypálya (Csónakázó-tó nyugati oldalán). Szabad- és időmérő edzések: 9.00. Bajnoki futamok: 13.00. Eredményhirdetés: 16 óra tájban.
Kajak-kenu:
VI. Kanizsai Kőolaj Kupa nemzetközi verseny és a Vidék-Budapest serdülő válogatott viadal, Csónakázó-tó (bútorgyári vízisporttelep), 10.00.
Sakk:
IV. Tungsram Kanizsa Kupa nemzetközi sakkfesztivál - FI-DE nemzetközi címszerző verseny (IV. és II. kategóriás), Hevesi Sándor Művelődési Központ, 14.00 (függők: 9.00).
VASÁRNAP
Sakk:
IV. Tungsram Kanizsa Kupa nemzetközi sakkfesztivál - FI-DE nemzetközi címszerző verseny (IV. és II. kategóriás), Hevesi Sándor Művelődési Központ, 14.00.
A múlt csütörtökön a HSMK szer. vezésében játékos v(/l vetélkedőre került sor a városi strandon. Képünkön az egyik ügyességi verseny résztvevője „birkózik » habokkal".
HJ. Vajuj Kálinán még nem a tfgi.
(A szerző felvétele)

KANIZSA
1991. július 12,
NAPTAR
110 évvel ezelőtt, 1881-ben született Kanizsán dr. Méhes Gyuia, természettudós, egyetemi magántanár, rendes középiskolai tanár.
%pzépiskpldit a k&nizsai kf-gyesrendi főgimnáziumban végezte. ''Egyetemi diplomát a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen és a József Műegyetemen szerzett. 1908-ban lett bölcsészdoktor, majd 192S-ben egyetemi magántanári rangot kfipott a .Crustauák, atakr és élettana'' c. dolgozata alapján. Oifndes tanára volt a budapesti Madách Imre gimnáziumnak, ahol természetrajzot és földrajzot tanított. Az állattan tanításánaki módszerét a "Kpzépis-kplai Tanárképző Intézet hallgatóinak, adta elő. "Hjgy éven kf resztül, mint
Wégy
szakfelügyelő múkpdött a buda-
pesti kjr. tankfrületi főigazgatóság területén. VJszt vett az Országos ''Közoktatásügyi Tanács megbízásából a tantervi javaslatok.[ előkészítésében. ''Elkészítette a kpzép és polgári iskplai természetrajzi oktatásra vonatkozó utasításokfit és a biológiai gyakorlatok, állattani részét.
''Élénk, népszerűsítő és szakirodalmi munkásságot fejlett ki• tíazai és kfiíföídi szaklapokban számos tudományos értekezése jelent meg. "Ezek, kpzül a legjelentősebbek^ Jíüsswasser Ostra-coden aus Columbien und Argen-tinién", .Adatok. Magyarország pliocén Ostracodáinak. ismeretéhez '', .''.Xpvesült kflgylósrákpk, Ázsiából a Millekfr-e7(pedició anyagából''.
Szerkesztőtársa volt a ."Kp-zépiskplai Természetrajzi Tan-kpnyv''-nek, a .IQs természetrajz "-nak, és az .Mattan" c. kpzépiskplák. felsőosztályai számára írt kpnyvekjtekj valamint a .''Biológia magyar úttörői'' c. kp-tetnek,
Munkfitársa volt az .Ifjúság és élet" c. ifjúsági lapnakj amelyben a .Levelek." c. rovatban is-meretterjesztő kpzleményekst írt. Itt jelent meg a .Láthatatlan világ" c. gazdagon illusztrált természetrajzi életképsorozata is. írt még napilapokban és folyó-iratokfan.
MŰSORAJÁNLÓ
Július 13. (szombat)
20 óra: Zalakarosi Nyár ''91. Nemzetközi népitánc fesztivál gálaműsor, a zalakarosi szabadtéri színpadon.
Július 15. (hétfő)
21 óra: Bazár udvari zenei estek, Nagykanizsa. „Mikroszkóp kabaré". Fellépnek: Halász László, Heller Tamás, Bárányi László. Zene: Szőcs Béla, Pálfi Attila.
Július 18. (csütörtök)
15 óra: Tréfás vetélkedő a városi strandon.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
MOZICSATORNA:
Július 15. (hétfő)
18 és 20 óra: mozielőadások.
VTV-CSATORNA: Július 15. (hétfő) 18 órától az önkormányzati közgyűlés közvetítése felvételről.
Előadások kezdete: 10 óra.
Július 12.: Supermann IV. (videó).
Július 15-17.: Csizmás kandúr (videó).
Július 18.: Folytassa újra doktor (videó).
KERTMOZI:
Július 12-én 18 órától: Tini Disco.
Mozielőadások kezdete: 21 óra.
Július 13.: Ölve vagy halva (amerikai, 16 éven felül!).
Július 14.: Halálhozó 3000 (olasz-spanyol).
Július 15.: Delta Force Commandó (olasz).
Július 16.: Talpig zűrben (amerikai).
Július 17.: Nőfaló férfiak (kanadai).
Július 18.: Top Gun (amerikai).
Zalakarosi kertmozi:
Előadások kezdete: 21 óra.
Július 12.: Robotzsaru 2. (amerikai).
Július 13. (21.45 órakor): Piszkos alku (amerikai, 18 éven felül!).
Július 14.: Delta Force Commando (olasz).
Július 15.: Halálhozó 3000 (olasz-spanyol).
Július 16.: Nőfaló férfiak (kanadai).
Július 17-18.: Talpig zűrben (amerikai).
Apróhirdetés
Skoda 105 S és Wartburg 353 W kétéves műszakival olcsón eladó. Bagola, Bagoly u. 9/a. Érdeklődni: 17 óra után, Simon.
Nagykanizsától 6 km-re 1518 négyszögöl termő gyümölcsös szép környezetben 400 Ft/négyszögölért eladó. Dácia kombi Kiutalást beszámítok. Érdeklődni: naponta 19 órától. Kiskanizsa, Bajcsai út 37.
Balatonmárián, Akácfa u. 28/a. szám alatt 400 négyszögöl telek lakóházzal eladó. Víz, villany van. Érdeklődni a helyszínen, vagy a 92/11-270-es telefonon lehet.
Nagyrécse központjában befejezés előtt álló tetőtérbeépítéses családi ház kerttel, melléképületekkel reális áron sürgősen eladó. Érdeklődni: Nagyrécse, Kossuth u. 93.
500-as Fiat eladó. Érdeklődni: 18 óra után. Zalaegerszeg, Rákóczi u. 9. fsz. 2. Varró.
50 literes hűtőszekrényt vásárolnánk. Ajánlatokat munkanapokon a 12-305-ös telefonon kérünk.
Egyszobás üres lakást keresek hosszabb távra. Címeket „Garzon" jeligére a Kanizsa Szerkesztőségébe kérek.
Július 18. (csütörtök)
APOLLÓ FILMCENTRUM
A részletes műsort az RTV Műsormellékletben.
Apolló mozi:
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
Július 12-15.: Zöld kártya (amerikai).
Július 16-18.: L.A. Story (amerikai).
STÚDIÓMOZI:
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra.
Július 12-13.: Ápolandó ápolók (videó, angol).
Július 14-15.: Folytassa külföldön (videó, angol).
Július 16-17.: Titokzatos bolygó (videó, amerikai).
Július 18.: Legényanya (magyar).
Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek.
Július 12.: Hófehérke és a hét törpe (videó, német.)
Július 13-16.: Fekete torpedó (videó, német).
Július 17-18.: Tiszti parti (videó, német).
Matiné (gyermekeknek):
FEKETE SAROK
A jó hír: Az elmúlt héten Kanizsa környékén nem történt halálos baleset.
A rossz hír: A hét minden napjára jutott sérüléssel járó közúti baleset. Az ösz-szesítésben a Hevesi-Te-leky és a Hevesi - régi 7-es vezet, és a figyelmetlenség.
Még mindig sláger a kirakatbetörés, lakás és hétvégi ház feltörés. 3 helyről közel 300 ezer Ft értékű zsákmánnyal távoztak a ma még ismeretlen betörők.
Vasárnap hajnalban verekedéshez kellett kivonulni a rendőröknek, a Széchenyi téren levő Non-stop vendéglő elé. Egy lengyel kamionos lett saját jóhiszeműségének áldozata. A sor-főr még előző este tért be a presszóba, hogy leöblítse az út porát. Később aztán a nyelvi problémák sem jelentettek akadályt abban, hogy az időközben az asztalához telepedett két nő közül az egyikkel a leg-
ősibb szolgáltatásokról alkudozásba ne kezdjen. Látszólag az üzlet megköttetett, nagyobb összegű dollárban egyeztek meg a felek. Hajnal felé, otthagyva a presszót, még egy kicsit üldögéltek a téren, mielőtt az üzletet nyélbe ütötték volna. Ekkor támadta meg a kamionost két ismeretlen férfi, összeszokottan dolgoztak, hiszen egyik lefogta, másik pedig kizsebelte a külföldit, majd annak útlevelével és pénzével együtt sietve távoztak a helyszínről.
A kapott személyleírás alapján a rendőrség hamarosan elfogta a gyanúsítottakat, a házkutatás során az elrabolt pénz is megkerült. Négy személyt, két férfit és két nőt vettek őrizetbe. Különössége az ügynek, hogy a két férfi sorkatonai szolgálatát tölti Nagykanizsán, sőt egyiknek már korábban meggyűlt a baja a rendőrséggel.
A nyomozás még folyik, de két fontos tanulsága már most van az ügynek: a pénzen vehető ismeretség majd mindig veszélyes, de ha már annyi pénzünk van, legalább válogassuk meg hol mutogatjuk.
MÜ SORMELLÉKLET
A 16 oldalas TV és Rádió műsor az alábbi vállalatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg:
DOMUS, ÉPÁSZ Kft., HERRNBÖCK Nagykanizsa Kereskedelmi Kft., KANIZSATEX, KÖGÁZ, PYRLS Kft., ROTARY Kft., Summatech, Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba Technotrade Kft., Zala-HOFAG.
1991. július 22-28-ig
Az Autocross-Kanizsa Újságban tippszelvényt taláhattak az olvasók, melyen a kanizsai verseny 1-3. helyezettjét kellett megnevezni a két géposztályban. Az értékelésre a Pünkösdvasárnapról elhalasztott, július 13-án megrendezett verseny után került sor a versenybírók, és a rendező. Kanizsa Autocross SE képviselőinek jelenlétében. Abszolút telitalálat nem volt a tippládába bedobott 167 szelvény között. A 3500 ccm-es kategóriában 11-fen találták el a befutót, közülük hatan az 1600-asok első helyezettjét, a 2. és 3. helyezetteket azonban nem. A 10 db értékes tárgyjutalmat az alábbiak nyerték. Zárójelben a felajánlók neve, és ahol átvehetők a jutalmak:
- Dácia üléshuzat (Radák Sándor) Bodor Pál Budapest, Bajcsy-Zs. u. 7IA.
- Kvarcórás fűtésszabályozó (Autószerviz) Nagy László Nagykanizsa, Hevesi u. 1.
- Golyós üléstámla (Dél-Zala Áruház Jármű osztálya) Bacskay Viktória Nagykanizsa, Városkapu u. 10.
- 1000- Ft-os vásárlási utalvány (TIP-TOP Divatház, Bazárudvar) Oros István Nagykanizsa, Platán sor 9/C.
- 3 db dísztárgy, illetve piperecikkek (Hegyi-Vegyi bolt, Nagykanizsa. Erzsébet tér 20.)
Vlasics Lajos Tótszentmárton, Tóth Ferenc Törökszentmiklós, Táncsics u. 55., Nagy Lászlóné Nagykanizsa, Platán sor 4.
- 3 db korsókészlet asztalterítővel (Kanizsa Sörgyár Kft.) Átvehető:'' Radák Sándornál, Nagykanizsa. Rózsa u. 88.) Benkovics Ildikó Szentendre, Lenin u. 169., Peterdi Andor Nagykanizsa, Teleki u. 3., Kovácsik László Nagykanizsa-Sánc, Uj Elet u. 31.
A vidéki nyerteseket postán értesítjük.
Köszönjük, hogy tippeltek, a vállalatoknak, üzletembereknek a felajánlott ajándéktárgyakat. A nyerteseknek gratulálunk!
„Kanizsa" Autocross SE
Július 16-én délelőtt ünnepélyes keretek között Nagykanizsán, a Csengery (volt Béke) út 119. sz. alatti raktárházában nyitotta meg legújabb diszkont áruházát a Balaton Füszért. Megnyitó beszédet Szentgróti János, a vállalat kaposvári központjának szervezési igazgatója mondott, majd Csendes József, a raktárház igazgatója vette át a létesítményt.
A sajtótájékoztatón a vezetők elmondták, hogy a kaposvári, zalaegerszegi, barcsi és siófoki diszkont áruházakat követte ez a kanizsai egység, s a jövőben újabb öt áruház létesítését tervezik a térségben. A 18 dolgozót foglalkoztató 500 négyzetméter alapterületű impozáns kanizsai áruházat 15 milliós beruházási költséggel építették
fel, ahol a nyitásnál több mini 2000 élelmiszer, vegyi- és háztartási festék, kozmetikai és egyéb cikkeket árusítanak, s a vásárlókat 10 milliós készlet, olcsó árszint, udvarias kiszolgálás várja. Az üzlettér, illetve a raktár feltöltése a helyi telepről történik. Az áruház előtt gépjárműparkolási lehetőséget biztosítottak.
A minden igényt kielégítő diszkont áruház hétfőtől péntekig 9-18, szombaton pedig 7.30-12.30 óra között tart nyitva, de szükség esetén nyújtott nyitvatartást is alkalmaznak. (A szemközti nagyker. egység a viszonteladók számára továbbra is a megszokott rendszerben üzemel.)
(tih-i)
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
iszkont áruház laton Füszértnél
Az első vásárlók a megnyitó után.
(Erdei András felvétele)
Az Autocross tippverseny nyertesei
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
KANIZSA
1991. július 19.
Ju-gosz-lá-vi-a!
Itt, ezeken a hasábokon nem szokás külpolitikával foglalkozni, ezt az újság jellege, a régióban betöltött jelenlegi helyzete sem kívánja meg. Most mégis úgy érzem nem mehetek el szó nélkül azon események mellett amelyek déli szomszédunknál a Balkánon történnek.
A „müveit nyugat" érthetetlenül áll az események előtt, zavarodottság érzékelhető az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokból. Az, hogy mi lesz Jugoszláviával nem ránk tartozik, de az, hogy mi történik az ott élő magyar kisebbséggel az már kell, hogy érdekeljen bennünket. A híradásokból tudjuk, hogy a csetnikek körülzártak egy szlavóniai magyar falut, és meg akarják támadni. Igen, ami egy éve még hihetetlennek tűnt, az most valóság, a XX. század végén Európa közepén dörögnek a fegyverek.
Magyarország érdeke, hogy a válság békés úton rendeződjön, talán bízhatunk az európaiság gondolatában, ami megállíthatja az újra feltörő balkáni indulatokat.
Külön öröm lehet számunkra, hogy egy évszázad eltelte után a világ számára világossá vált, hogy Európa közepén nem mi vagyunk az a rákos daganat amit ki kell vágni. Az elmúlt hetven esztendőben a nyugati demokráciák többsége velünk szemben ellenséges volt, mondván a magyarok összeférhetetlenek. Most meggyőződhetnek arról, hogy a fent említett sommás ítéletek nem fedik a valóságot. Azok az események, melyek déli, északi, keleti szomszédainknál történnek tőlünk függetlenek. Nem mi vagyunk, voltunk a felforgatók, és nem is leszünk azok.
Európától most ennek elismerését kaptuk elégtételként, ami igazából nem sok, de ezek után emelt fővel járhatunk a világban, és ez nem semmi.
-száj-
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége alakult KDNP-nél
a
Ahogy a Kereszténydemokrata Néppárt országos viszonylatban különösebb feltűnés nélkül van jelen politikai életünkben, ugyanilyen „csendben", kiegyensúlyozottan tevékenykedik a KDNP nagykanizsai szervezete is.
A városi pártszervezet munkájáról Arszin György elnök-tó''l munkahelyén, az Autóklubban kértünk tájékoztatást:
- Szervezetünk taglétszáma mindössze 66 fő. Alacsonynak tartom ezt a létszámot, azonban az állampolgárok politikával szembeni jelenlegi bizalmatlansága, közömbössége miatt rendkívül nehéz a párttagok számát növelni. Remélem, hogy a társadalmi viszonyok javulásával idővel megsokszorozhatjuk tagjaink számát. A közelmúltban két dologra koncentráltunk: az egyik a pártszervezetünktől független, de hozzá szorosan kötödő Keresztény Értelmiségiek Szövetsége megalakítása és alapvető működési feltételeinek biztosítása
DEL-ZALAI HETILAP^
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Szerkesztő: Horváth Krisztina Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZUV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta és az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
A Nagykanizsai Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat megvételre hirdet bérlakásokat Nagykanizsán:
Csengery u. 33. udvari 7. számú lakás 21 m2 300.000,- Ft
Csányi L. u. 20. udvari 5. számú lakás 33 m2 600.000,- Ft
Magyar u. 30. utcai 1. számú lakás 46 m2 640.000,- Ft
Magyar u. 30. udvari 8. számú lakás 29 m2 200.000,- Ft
Vörömarty u. 46. udvari 4. számú lakás 20 m2 200.000,- Ft
A felsorolt házingatlanok nyilvános árverésen kerülnek értékesítésre.
Az árverések időpontja: 1991. augusztus 7.
Az árverés pontos időpontjáról, részletes feltételeiről az IKKV Nagykanizsa, Deák tér 5. szám alatti hirdetőtábláján kifüggesztett hirdetményből lehet tájékozódni.
egyelőre 20 fő részére, a másik a június 30-i kanizsai „Búcsú"-val kapcsolatos, amelyen a katolikus, evangélikus és református egyházak bevonásával vállaltuk a Deák téri ökumenikus istentisztelet megszervezését és lebonyolítását -mondta bevezetőben.
A pártszervezet szoros munkakapcsolatban van a két koalíciós párt, az MDF és az FKgP helyi szervezeteivel, akárcsak a párt megyei és országos szerveivel. A helyi cserkészcsapatot párthely isé-gük térítés nélküli „albérletével" támogatják. Jónak mondható együttműködésük az említett három egyházi felekezettel is.
- Korábban az egyházakkal karöltve terveztük ifjúsági tagozat létrehozását, azonban erőfeszítéseink eddig nem hozlak eredményt. Az ősz folyamán az óvodákban és az iskolákban újabb kísérletet teszünk ifjúsági csoportok alakítására, összefüggésben a vallásoktatással is. Néhány hónappal ezelőtt szó volt arról, hogy a párthelyiséget népkonyhává alakítják át, azonban erre - örömünkre - szükségtelenség miatt nem került sor - hangoztatta.
A párt gazdasági helyzete rendezett - a párthelyiség bérleti díja kivételével, ugyanis jelenleg 160 ezer forint ösz-szegű tartozásuk van, amely hónapról hónapra emelkedik, hiszen nincs fedezetük a kiegyenlítésre. Bíznak abban, hogy az önkrományzat idővel törli majd az adósságot.
A pártszervezet a Rozgonyi út l-ben minden héten szerdán 19 órakor taggyűlést tart, amelyeknek aktív résztvevője a párt három önkormányzati képviselője, Koczfán Ferenc, Palotás Tibor, és újabban a kiskanizsai Kovács János is. Vezetőségi ülésre havonta általában egyszer kerül sor.
A célkitűzések tekintetében így vélekedett Arszin György:
- A táglétszám növelésével a város politikai palettáján rangot szeretnénk kivívni, s ennek érdekében az őszi-téli hónapokban előadásokkal egybekötött lakossági fórumokat tartunk, amelyek első állomá* sai lehetnek a legközelebbi választási kampánynak.
(tihanyi)
Mit tesz a felvilágosult állampolgár ha gázszagot érez a lépcsőházban? Természetesen rögvest hívja a szerelőket.
Ezt tették a lakók az egyik tömbházban a kanizsai Alsótemplom mellett. (A végén majd kiderül miért nem írunk pontos címet!) Jogos volt aggodalmuk az egész házat betöltő gázszag miatt, hiszen a „gázosok" utólag megállapították, hogy a ház percei meg voltak számlálva. Az egyik lakásban az összes készülékből ömlött a gáz.
Míg ez kiderült történnie kellett azonban még néhány dolognak ugyanis a rendőrséget is ki kellett hívni, mivel a lakásba ahonnan a gáz ömlött, csak az ajtót betörve tudtak bejutni. Először úgy tűnt nagy szerencse, hogy a lakás üres volt. A néhány napja ott lakó asszony dél körül gyermekével elhagyta a lakást.
Innentől aztán a történet felettébb zűrzavarossá vált. Kri-
minek indult aztán jogi és orvosi kalamajka lett belőle.
Az érintett tömbház önkormányzati bérlakás, többségében nyugdíjasok élnek itt. Jól megférnek egymással, hiányoznak a szomszédok közötti perpatvarok.
Azaz ... van egy lakás, ami már régóta gondot jelent a háznak. Többször cserélődtek már a bérlői, legutóbb, május végén költözött be egy egyedülálló asszony gyermekével. Néhány nap múlva aztán már ömlött is a lakásból a gáz. Anya és gyermeke nem volt otthon, így ha szándékosan nyitotta ki az összes gázcsapot, akár „több személy ellen elkövetett emberölési kísérletnek" is tekinthető lenne az
ügy-
A rendőrség azonban nem lép, mert nem teheti. Az
asszony ugyanis 1976 óta ideggyógyászati kezelés alatt áll. Mini a rendőrségnek megküldött orvosi véleményből kiderül, súlyos elmezavarban szenved, ami miatt nem büntethető. A hosszú kórképben üldözési mánia, tudathasadásos elmeállapot is szerepel. Az ügyben tehát a jog szinte semmit nem tud tenni. A rendőrségnek mindössze arra volt lehetősége, hogy a 8 éves kisfiú gondozásba vételét kezdeményezte.
A lakók persze az eset óta félnek, rohannak különböző hivatalokba, eddig nem sok sikerrel. Pedig csak azt szeretnék elérni, hogy a beteg asszony valahová költözzön el.
A Polgármesteri Hivatal a jogszabályok miatt szinte semmit nem tud tenni. Legfeljebb megkérheti az asszonyt, hogy
a fölajánlott cserelakások közül egyet fogadjon el. Kötelezni azonban semmire sem tudja. A költözés meg egyáltalán nem megoldás, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy az új helyen hasonló eset nem történik meg. A hivatal tehetetlen, a lakást nem veheti el, a beteg asszonnyal szemben semmi lehetősége nincs.
Az ügyben érintett még az egészségügy. Ok sincsenek könnyű helyzetben. Az asz-szonyról nyilvánvaló, hogy beteg. De mennyire? Annyira nem, hogy intézetbe kell utalni? Vagy mégis? Nem tudni. Biztos, hogy nehéz döntés, hiszen anya és gyermeke további életéről van Szó.
Ezzel a kör bezárult. A lakók csak akkor nyugodnak meg, ha az asszony elköltözik. A rendőrség nem tehet semmit. A hivatal kezét megkötik a jogszabályok.
Folytatása következik?!
Nagy Imre
A Trabant és gazdája összetörve
Hogyan lett a károsultból ittas vezető?
Július elseje előtt a bevezetés ténye, utána pedig valószínűleg a gyakorlata kavar kisebb viharokat. Igen a kötelező felelősségbiztosításról van szó.
A mostani ügy azonban korábbi, mondhatni a régi rendszerből való.
Szigetvári Péter április 24-én gyanútlanul autózgatott hazaveié TI 21-05 rendszámú Trabantjában. A Hevesi úti bazársor előtt aztán megtörtént a baj. A DR 31-94 rendszámú Niva a gyalogátkelőhely előtt hátulról beleszaladt, majd a baleset után tovább hajtott, otthagyva az ösz-szetört Trabantot és a szintén hasonló lelkiállapotba került Szigetvári Pétert. Neki arra még volt ideje, hogy a Niva rendszámát feljegyezze, ha már betétlapot nem kapott.
A károsult másnap jogainak tudatában (mivel akkor még a biztosítás a benzin árában volt) elment a biztosítóhoz, ami akkor még ugye csak a Hungária lehetett.
Nem is volt semmi gond, folyt az ügyintézés a maga lassú medrében. Az összetört kocsi pedig a javítóban várt sorsára.
Május 8-án azonban furcsa, -Szigetvári Péter számára megdöbbentő - fordulat történt. A biztosítónál egy levelet mutattak neki melyben az állt, hogy a baleset napján őt a rendőrség it-
tas vezetés miatt vérvételre vitte, és megállapították az 1,76 ezrelékes alkoholszintet. Puff neki! Ilyen esetekben a biztosító természetesen nem fizet sem kötelezőre, sem Cascóra.
Csakhogy! Szigetvári Pétert a baleset napján senki nem „csípte meg" ittas vezetésért!
Na de hát van egy levél, amit Horváth Gyula a biztosító rendőrségi összekötője írt alá, és ebben bizony büntetőeljárásról van szó. Ettől aztán a károsult lelke legalább annyira összetört mint az autója.
Jött azonban május 15-e. Ujabb levél, újra csak Horváth úr aláírásával. Ebben azonban már szó sincs ittas vezetésről. Egyszerűen csak leírja, hogyan történt az eset. Sőt azt is közli, hogy a károkozó ellen szabálysértési eljárás indult.
Akkor most melyik az
igaz? Úgy tűnik az utóbbi, hiszen a biztosító a Cascóra fizetett. A kötelező biztosításra pedig a rendőrségi vizsgálat lezárása után térít. Bár ezt külön bonyolítja az, hogy a Niva nem volt átírva az új tulajdonosra, így egyelőre kideríthetetlen kinek a kárára fizessenek. De hát ez már csak hivatali munka! -Ha vélhetően lassú is.
Nem bürokrácia azonban a két • levél! Legalábbis a következménye. Mint a károsult utána járása után kiderült, a levelek írója összekeverte a neveket, és egy hasonló nevű illetőről írta az első levelet.
így aztán lehetne akár köny-nyed tévedésnek is menősíteni az esetet,
de néhány kérdést óhatatlanul fel kell tennünk!
- Hogyan működhet a biztosító információs rendszere, ha ilyen esetek előfordulhatnak?
- Ki fog elnézést kérni a károsulttól? Elvégre az ilyen eseteket már hitelrontásnak is lehetne minősíteni.
- Ha netán nincs meg az okozó gépkocsi rendszáma vajon hogy fizet - ha egyáltalán fizet - a biztosító?
Úgy tudjuk hasonló kérdéseket tett fel magának az eset szenvedő hőse is, azon túl. hogy várhatóan más formában is elégtételt kíván magának szerezni.
N.I.
Tömbházi tömbgáz?
KANIZSA
1991. július 19.
ÖNKORMÁNYZATI MORZSÁK
A napirendek elfogadásával kezdődött hétfőn a városi közgyűlés nyári szünet előtti utolsó „összecsapása". Elvileg 8 témakör tárgyalását fogadták el, de mint később kiderült az utolsó „egyebek" között volt jópár olyan kérdés ami akár önálló pontként is szerepelhetett volna.
A két közgyűlés közti időszak eseményeiről a polgármester számolt be, majd ezután kezdődött a közel három órás vita az 1991. évi költségvetés módosításáról.
KÖLTSÉGVETÉS
Előzetesen annyit lehetett tudni, hogy a mellékletekkel együtt 36 oldalas előterjesztésre azért volt szükség mert „A helyi tervezési rendszer a központi költségvetési tervezés folyamatához igazodóan csak előzetes igényként tudta korábban rendezni a céltámogatásra felterjesztett beruházási állományt - azaz a városi költségvetés elfogadásakor még nem lehetett tudni, hogy az állami költségvetés milyen beruházásokhoz ad majd támogatást, így eddig csak a szándék volt meg pénz nélkül.
Ezen kívül időközben született jópár olyan döntés, amelyekre a tervezettnél több pénzt kellett valahonnan keríteni.
A vita során több képviselő feltette a kérdést, hogy ha már most módosítani kell a költségvetést, akkor mennyire volt megalapozott az eredeti döntés.
Ugyanezt a kérdést mi is feltettük Dömötörfy Sándornak a napirend tárgyalása után.
- Nem így látom. Elég kemény munka volt rengeteg egyeztetéssel. Nagyon sok érdek ütközött. Úgy érzem, hogy a város, az összes ágazat érdekeit figyelembe vevő költségvetés készült el.
Lényeges módosítást eddig még nem terjesztett be senki, olyat ami a költségvetést alapvetően módosítaná. Észrevételek voltak, például Marton úr-
nak volt egy lényeges kérése az IKKV-val kapcsolatban, a 11 millió forintos támogatásra. De egyértelmű volt, hogy az önkormányzat nem új>y adta a pénzt az IKKV-nak mint vissza nem térítendő támogatás. Ezt így kell tudomásul venni.
A másik apróbb tétel, a pa-lini orvosi rendelőnek kért 400 ezer forintos támogatás. Végül is azzal egyet lehet érteni, hogy az idén megrendeli a Hivatal és majd januárban kifizeti.
Most is azt mondom, hogy egy esetleges hitelfelvétellel egy dinamikus városfejlesztés indul meg. Olyan dolgok kerülnek megvalósításra, amelyeket eddig a város nem oldott meg: a szennyvíztisztítómű, Kiskanizsa csatornázása. Katonarét csatornázása, tornatermek építése, világbanki program középiskolák részére.
- Szerepelt az előterjesztésben a közvilágítással kapcsolatban egy mondat ami elég nagy vitát váltott ki: „Emellett a PEB-külön igazoló jelentés készítését javasolja annak megállapítására, hogy az eredeti előirányzat kialakításánál történt-e tervezési hiányosság."
- Gyakorlatilag a Palotás úrnak igaza van, meg kell nézni, hogy jött be ez a plusz 3 millió, annak ellenére, hogy itt rekonstrukció volt aminek költségmegtakarítással kellett volna járni.
- Elhangzott a vitában, hogy az eredeti költségvetés nem volt megalapozott.
- Jó, de hát ezt a Marton úr mondta, tehát gyakorlatilag más képviselő nem mondta, hogy a költségvetés nem volt megalapozott. A megfogalmazott célokkal a vita során a testület többsége egyetértett. Nem volt olyan, hogy ez maradjon el és helyette javaslunk másikat.
Lényegesnek tartom, hogy a város nem azért kényszerül hitelfelvételre, mert a működéshez nincs elég pénz, hanem mert ezt a pénzt fejlesztésre akarjuk költeni. Igaz, hogy a
város költségvetése elkötelezett a további évekre, de ha ezeket a beruházásokat nem csináljuk meg, akkor csak a problémákat görgetjük magunk előtt.
IKKV
Még az előzőnél is hosszab-ra sikeredett az IKKV átalakításának - Ki tudja hányadik? - vitája.
Erről a kérdésről már mi is annyit írtunk, úgyhogy most csak a legfontosabb fordulópontokat próbáljuk közölni.
Négy tervezet került a testület elé.
1. Vagyonkezelő és Vállalkozási RT-vé alakulás, melynek keretén belül korlátolt felelősségű társaságok létesülnének.
2. Részvénytársasággá alakulás, de a városüzemeltetés (házkezelőség) költségvetési intézményként vagy osztályonként a Polgármesteri Hivatal irányítása alatt működne.
3. A városüzemeltetés (házkezelés) költségvetési intézményként vagy osztályként a Polgármesteri Hivatal irányítása alatt, míg a vállalat többi egysége önálló kft-ként működne.
4. A városüzemeltetés (házkezelés) költségvetési intézményként vagy osztályként a Polgármesteri Hivatal irányítása alatt működne, míg a vállalat többi egysége megszűnne.
Göndör István tulajdonképpen már a vita elején megfogalmazta azt, amit végül is a testület megszavazott, azonban a javaslat és a szavazás között még történt egy és más.
Balassa Béla kezdte, Dömötörfy Sándor folytatta, majd bekapcsolódott Jancsi György abba a gondolatsorba ami az eddigi önkormányzati biztos tevékenységét firtatta. Takács Zoltán még azt is megkockáztatta, hogy a mostani vitában ugyanott tartanak mint az átalakítás megkezdésekor, azaz valamikor március elején.
Persze ezt többen cáfolták,
hiszen azóta egyrészt új javaslatok születtek (RT, házkezelés stb.), másrészt pedig az átalakulási folyamatok a zavaró körülmények ellenére megindultak.
Hosszú és többszöri eredménytelen, megismételt szavazás után megszületett a végeredmény. 1991. augusztus 1-től létrejön az IKKV-ból kiválva -, az un. vagyongond-nokság, a megmaradó részekből pedig gazdasági társaságokat alakítanak. Több név is felmerült, hogy az újonnan létrejövő önkormányzati intézményt, a hamarosan kiírandó pályázat elfogadásáig ki irányítsa. így Marton Istváné, Palotás Tiboré, Szabó Lászlóé, de végül Dormán István lett a befutó. A polgármester őt fogja megbízni az új vezető kinevezéséig.
Az IKKV ügyében tehát megszületett a legfontosabb döntés, ami persze nem jelenti azt, hogy az ügy többé nem kerül a közgyűlés elé. Kell még pályázatot kiírni, el kell majd dönteni mi legyen a maradék egységekkel és így tovább.
A TESTÜLET TÁRGYALTA MÉG
- a településrendezési tervekről szóló tájékoztatót
- rövid vita után elfogadták „a tanács rendelkezése alatt álló lakások elosztásáról" szóló 3/1986. (IV.29.) sz. rendelet módosítását
- elfogadták az 1991. évi lakáselosztási terve(
- létrehozták a „Nagykanizsa Erzsébet tér" alapítványt, melynek alaptőkéje 19 képviselő egy havi tiszteletdíjának felajánlásából állt össze. Az öt tagú kuratóriumot később választják meg
- az egyebekben több ingatlan sorsáról döntöttek.
Este 11 után pár perccel ért véget a közgyűlés ami után most már csak a nyári szünet következik. A képviselők szeptember 2-án találkoznak újra.
N. I.
1991. július 19.
KANIZSA
Néhány gondolat a városrendezésről
Követjük a budapesti példát?
A hétfői közgyűlésen tájékoztató hangzott el a város településrendezési terveiről. Az, hogy milyen lesz tízhúsz vagy harminc év múlva Nagykanizsa, még a mai pénztelenségben is fontos kérdés kell legyen.
Berezeli Emília Főépítésszel beszélgettünk, hogy a városrendezésnél milyen fontos alapelveket kívánnak a tervezők szem előtt tartani.
Ön nagy szakmai háttérrel rendelkezik hiszen több évig az Ybl Miklós Műszaki Főiskola városgazdasági tanszékén tanított, majd Kanizsára kerülése után a volt műszaki osztály helyettes vezetőjeként dolgozott egészen a GYED megkezdéséig. Szakmai tapasztalatai alapján a város építészete szempontjából milyen kezdeti lépéseket fogalmazott meg magának?
- A régi tervek semmiképpen nem alkalmasak a mai helyzetben. Egyrész a Rendezési Tervben sok olyan dolog van ami különböző - főleg gazdasági - okok miatt nem valósult-, másrészt a fejlesztési koncepció megváltozása is indokolja a tervek megváltoztatását. Egy példa erre, hogy még soha nem vizsgáltuk a várost látvány értelemben, nem terveztük tudatosan az épületek magasságát, a homlokzatokat, pedig szerintem ez az itt lakók szempontjából hangulati kérdés is. Mennyivel
jobban érezné magát mindenki egy szép színes belvárosban, ahol az utcakép, a házak színe együtt van megtervezve.
Első lépésként szeretném megvizsgáltatni a kanizsai belváros helyzetét. Itt meg kell oldani a parkolási gondokat, az utak vonalvezetését. A forgalom áteresztőképessége is nagy gond, van néhány problémás csomópont, például az Erzsébet téri vagy az Ady-Zrínyi utca kereszteződése.
- Nem is olyan régen a Környezetvédelmi Bizottság ólomterhelés vizsgálatot végeztetett néhány belvárosi iskolában. Az adatok sok aggodalomra adnak okot. Milyen változások várhatók a gyerekek érdekében?
- Ezek az iskolák azért kerültek oda, mert ott voltak oktatásra alkalmas épületek. Ha minden igaz szeptemberre két csoport problémája 1 megoldódik, hiszen a két alagsori, legjobban szennyezett tanterem felszabadul. Az viszont szinte majdnem biztos, ha a városközpont forgalmát eltereljük akkor a forgalom ezekre az utcákra terelődik. A végleges megoldás természetesen vagy egy új iskolacentrum létrehozása illetve a városi körgyűrű megépítése lenne.
- Nem tévedek ha azt mondom, gonddal, munkával meg lesz áldva. Kire számít, kitől vár segítséget?
Berezeli Emília hivatali szobájában.
(Erdei András felvétele)
- A város fejlesztésével, szerkeztének átalakításával kapcsolatos összes tervezést a főépítésznek kell megvalósítania. Ehhez természetesen az összes többi osztály munkájára támaszkodnom kell.
Szükségem van és lesz szakmai tanácsadókra is. Ezt egyrészt főállású kollégák felvételével illetve egyedi esetekben külső tanácsadókkal kívánom megoldani.
A belső munkatársak esetében nem biztos, hogy építészi vagy műszaki diplomásokra van szükség. Úgy gondolom ennél a munkánál nem szabad figyelmen kívül hagyni a társadalomtudományokat. Egy-egy épülettömb tervezésénél például mindenképpen figyelembe kell venni a szakmai szempontok alapján az ott élők
véleményét, a területnek a város szekezetében betöltött funkcióját stb. Ezek pedig olyan kérdések amelyeket nem lehet csak építészi szemszögből nézni.
A munkamódszeremet úgy szeretném kialakítani, hogy a legszélesebb rétegekből kapjak véleményeket. Ebben a munkában nincs más csak a város érdeke, semmilyen pártpolitikai érdek nem jöhet szóba. Ezt el fogom várni a munkatársaimtól is. Lesznek olyan dolgok, mikor kompromisszumot lehet kötni, engedményeket lehet adni, de van amiben nem. Ilyen a város érdeke.
Ez tőlem is függ, hogy mennyire leszek karakán, mennyire állok ki az elveimért.
Nagy Imre
Engem picurkát zavar mostanság az, hogy nem engem képviselnek.
Olvasom a Kanizsa újságban'' az önkormányzati ülésekről szóló tudósításokat és kezdek zavarba jönni. Legalább annyira, mint amikor az országgyűlési híreket böngészem.
Ugyanis a városi és a honatyák (anyák) neve mellett nem a választókerületük száma szerepel, hanem pártjuk neve.
Nomármost, őket ki választotta meg? A pártjuk vagy a
Mi a fontosabb?
választókerületük lakóink kisebb-nagyobb hányada? Tudom, persze, hogy valamelyik párt színeiben indultak - vagy egyikében sem, függetlenként, - de mindig is arról szónokoltak, hogy így meg úgy képviselik választóik érdekeit.
Márpedig a választóik nem azonosak a pártjukkal, amelyet egyébként nem kevesen azóta meg is változtattak. Ma-
ezó Ágnes például „kiült" az MDF-ből. Ha csak olyan kevesen választanák meg a képviselőket a helyi vagy épp az országos önkormányzatba mint amennyi egy-egy párt taglétszáma országosan vagy helyben, bizony nem igen akadna büszkélkedni való a tömeges érdeklődéssel. Megjegyzem: a legutóbbi nagykanizsai utóválasztásokon most sem volt mi-
ért inggomb lepattogtató mellel járkálniok a meg- és kiválasztottaknak.
Ezért is javaslom: a nevük mellé a választókerületük számát írják ki, s mindjárt megnyugszom: talán én is benne vagyok a szívük csücskében. Mint párt(ok)on kívüli szavazó polgár.
Egyébként az országgyűlési képviselők eme megjelölése nem lenne új, korábbról van rá sok példa. Igaz, akkor épp a pártállást nem jelölték.
f
Két héttel ezelőtt azt ígértük, hogy a Kanizsa újság folyamatosan közli azokat a helyi adózási elképzeléseket, melyet Balatonszentgyörgy és Balatonfenyves (Fonyód) között működő önkormányzatok terveznek bevezetni 1991-1992-ben. Eddig Balatonberény, valamint Fonyód elképzelését, illetve már megalkotott rendeletét ismertettük. Most kényszerszünetet kell tartanunk, mert jelen pillanatban sem Balatonmária, sem Ba-latonkeresztúr nem rendelkezik helyi adózási tervezettel. Az előzetes információk szerint a két önkormányzat a hónap második felében tudja rendelkezésünkre bocsátani a szükséges dokumentumokat.
Ezt az üresjáratot szeretnénk felhasználni arra, hogy néhány üdülötulajdonos véleményét ismertessük a balatonberényi adóztatásról. Itt kell megemlíteni, hogy a herényi Polgármesteri Hivatal igyekezett betartani a demokratikus játékszabályokat, mert a tervezet megvitatására lakossági és üdülői fórumot hívott össze a múlt hónapban. Tudomásunk szerint ilyen jellegű összejövetelt sem a máriai, sem a keresztúri önkormányzat nem tervez. Ezek után néhány vélemény:
Dr. Polgár Károly üdülőtulajdonos, csepregi állandó lakos gondolatait így fogalmazta meg: Az elmúlt évben itt megválasztott önkormányzat pontosan ott folytatja munkáját, ahol az előző tanácsi apparátus abbahagyta tevékenységét. Nem tudok egyetérteni az önkormányzat elképzeléseivel, túlzottnak tartom a tervezett adóztatás mértékét. Úgy gondolom, hogy a képviselőtestületnek először bizonyítani
kéne, hogy hajlandó figyelembe venni a mi érdekeinket is. Regionális és helyi lapokban visszatérő téma Balatonberény. A vélemények, megnyilatkozások vagy felsőfokon tárgyalják az itt tapasztalható átalakulási folyamatot, vagy elmarasztalják az új vezetést a lépten-nyomon érezhető dilettantizmus miatt. Tudja mindenki, hogy az elmúlt három évben fejlesztés csak fent a faluban, illetve a naturista strand környékén történt. Ezzel szemben a part mellett a labdarúgó pályától a település végéig uralkodó állapotok csak katasztrofális jelzővel illethetők. Tudom, hogy az üdülő- és telektulajdonosok nem zárkóznak el az elől, hogy adót fizessenek, de a berényi hivatal által közölt összeget - 100 Ft/négyzetméter lakóterület - túlzottnak tartják. Ezen a partszakaszon a körülményeket figyelembe véve 50-60 Ft/négyzetméter lenne elfogadható.
Azt is szeretnénk tudni, hogy az általunk befizetett összeget mire fordítja az önkormányzat. Ha értelmes, a mi helyzetünkön is javító beruházásokat terveznek, akkor bizonyára mindenki befizeti az adót. Ha a célkitűzések nem felelnek meg érdekeinknek, akkor szembekerülünk az önkormányzattal, ami sem a mi, sem Balatonberény érdekeit nem szolgálja. Szeretnénk ha a káposzta is megmaradna, és a kecske is jóllakna.
Sárdi Péter nagykanizsai illetékességű üdülőtulajdonos véleményét a következőkben fogalmazta meg:
Legnagyobb problémának azt látom, hogy az üdülő- és telektulajdonosoknak nincs képviselőjük az önkormányzatban.
Tehát a legfontosabb feladatunk az lenne, hogy biztosítsuk az érdekképviseletünket. Biztatónak tűnik, hogy a lakossági fórumon erre ígéretet kaptunk a polgármester úrtól. Fontos lenne a technikai kivitelezés módozatának mielőbbi kidolgozása.
Tudomásul kell venni, hogy az őslakosság és az üdülőtulajdonosok érdeke valahol találkozik. Egymás ellenében nem lehet a község politikáját irányítani. Véleményem szerint kisebb pénzeszközök befektetésével látványos javulás érhető el az előbb már említett partszakaszon. Pl.: a közvetlen vízpart, és a kb. 20 méteres strandsáv rendszeres takarításával. Ez nemcsak az üdülőtulajdonosok érdeke, hanem közvetve minden berényi polgáré is. Mi nem elriasztani akarjuk a vendégeket, hanem azt, hogy a magyar és a külföldi turisták egyaránt jól érezzék magukat. Az adózásról alkotott véleményem megegyezik azzal, amit dr. Polgár Károly is elmondott.
Végül egy nyugdíjas véleményét tolmácsoljuk a tervezetről, aki arra kért bennünket'', hogy nevét ne hozzuk nyilvánosságra.
Mi hosszú évtizedeken keresztül gyűjtöttünk, hogy a családnak biztosítani tudjuk a nyári pihenést, gondolva természetesen arra is, hogy nyugdíjas éveinket itt fogjuk tölteni. Sajnos az utóbbi négyöt évben helyzetünk a gazdasági válság miatt egyre rosszabb. Az emelkedő árak, az energiaszolgáltatás díjtételeinek drasztikus növelése szinte kilátástalan helyzetbe hozza ezt a réteget. Mindezek mellett most még a helyi adók bevezetésével is1 számolnunk kell. Szeretném azt is elmondani, hogy nem luxusnyaytlókat építettünk, hanem szerény hétvégi házakat. Környezetünket állandóan szépítjük, olyan munkákat is elvégzünk ami nem a mi feladtunk lenne. Nem tartjuk elfogadhatónak a helyi önkrományzat adózási tervezetét. Szeretnénk, ha a mi érdekeinket is képviselné valaki, és minden olyan kérdésben ami minket is érint kikérnék véleményünket. Ha ezek a tervezetek megvalósulnak, akkor jövőre Balatonberényben nagyon sok villára lesz kiírva, hogy eladó.
A három üdülőtulajdonos véleménye úgy gondoljuk lehetővé teszi az önkro-mányzat számára a megfelelő konklúziók levonását. Már csak azért is, mert ezt erősíti a hivatal által összehívott lakossági fórumon elhangzott vélemények többsége is.
J.L.
A privatizáció keretében...
Mindkét kanizsai bolt elkelt
Július 9-én az Állami Vagyonügynökség megbízásából a Zala Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat zalaegerszegi központjában tartotta a vállalat 2 zalaegerszegi, 2 nagykanizsai és 3 keszthelyi kereskedelmi egységének privatizáció keretében történő árverését.
A két kanizsai üzlet árveréséről Kon-dákor Sándort, a nagykanizsai kirendeltség vezetőjét kérdeztük.
- Az árverési hirdetményben közzétett mindkét üzletünk elkelt. A 7. számú, Csengery út 1-3. szám alatt lévő - úgy-
nevezett Szomolányi-féle - ruházati bolt bérleti jogát egy magánvállalkozó a 2,5 millió forint összegű kikiáltási áron és 160 ezer forint privatizációs költség vállalásával vette meg. Az Erzsébet tér 20. szám alatti 9. számú ruházati-rövidáru boltunkat az üzlet jelenlegi vezetője alapáron, azaz 1,6 millió forint bérleti jogdíjjal és 100 ezer forint privatizációs költségtérítéssel vásárolta meg. A 7. számú bolt - amellyel kapcsolatban alaptalan volt az a híresztelés, hogy az OTP helyi fiókja vásárolja meg az üzletet irodának - további sorsa ismeretlen előttünk, mi mindenesetre július 31-ig szabaddá tesszük. A 9. számú ruházati-rövidáru üzlet jellege változatlan marad - hangzott a tájékoztatás.
(tihanyi)
BALATONI ADOZAS
Vélemények a balatonberényi tervezetről
Az ország egyik legrégebbi vasútvonala a Déli-vasút, amely szinte a múlt század dereka óta köti össze Nagykanizsát a fővárossal, valaha a déli tenger felé vezető utat képezte a trieszti kikötőig. 1865-ben megindult a forgalom Sopron és Kanizsa között is. Egyszóval jó egy évszázada már fontos vasúti csomópont is városunk. No, és manapság milyen a jelentősége, milyen gondokkal, problémákkal néznek szembe nap mint nap az itt dolgozók? Mennyire gyűrűznek be a MAV-hoz a gazdaság nehézségei, a piacok beszűkülése? Elsőként ezeket a kérdéseket tettem fel Szentes László állomásfőnöknek, aki február 1-től tölti be ezt a, posztot, 30 éves vasutas múlt áll mögötte, korábban Pécsett és Bátaszéken tevékenykedett.
- Sajnos a vasutat sem kerülték el az utóbbi évek gazdasági problémái. Sajátos helyzetéből adódóan nem (ehet felszámolni, szanálni, mi''nt egy gazdaságtalanul működő vállalatot, és privatizálása sem lenne egyszerű. Országosan komoly gondokkal küzd a MÁV, jóllehet a Pécsi Igazgatóság -ahová mi is tartozunk - viszonylag kedvező helyzetben van. Az tudvalevő, hogy a személyszállítás mindig is veszteséges, államilag dotált volt. Ez a dotáció nagyrészt megszűnt, de a 80%-os tarifaemelés nem jelentett ugyanilyen mértékű bevételnövekedést, csupán 20-25 %-ot. Az áruszállítási igény csökkent, különösen ebben az évben. A köztudatban élő, olcsó vasúti szállítás ma egyelőre a múlté, hiszen ez csak a nagymennyiségű, tömegáru szállításra érvényes. A kanizsai nagyvállalatok - Sörgyár, DKG, Szeszipar, Gabonaipar. Tungsram, Állami Gazdaság, Bútorgyár - rendelkeznek iparvágánnyal, de sajnos egyre kevésbé veszik igénybe.
A gyékényesi kavicsbányánál korábban 5-6 szerelvényt (100— 200 vagon) raktak meg naponta, most hetente sem telik meg ennyi!
- Hogyan alkalmazkodik a MÁV az új helyzethez, kidolgoztak-e valami stratégiát a talponmaradáshoz, a túléléshez?
- Központilag született egy intézkedési terv, amelynek szellemében kell az igazgatóságoknak, és így nekünk is tevékenykedni. Drasztikus költségvisszafogásokra került sor, a felújítási, fenntartási összegeket erősen megnyirbálták. Egyes kulcsfontosságú munkahelyek kivételével létszámstopot rendeltek el. Fel kell mérni a lecsökkent tevékenységhez szükséges
munkaerőigényt. Július 1-től szüneteltetjük a nyudíjasok foglalkoztatását. Felszámoltuk a VGMK-kat. s ahol nem szükséges, a túlmunka végzését. Szabadságra, adott esetben kényszerszabadságra kell elküldeni a dolgozókat. Elrendelték a közmunka végzését, ami azt jelenti, hogy a dolgozók munkakörüktől eltérő területen is foglalkoztathatók - függetlenül beosztásuktól - ha a sajátjukban nincs munkaidejük kihasználva. Bevezetésre kerülhet a 40 órás munkahét 4 nap alatti ledolgozása az önköltség csökkentése érdekében. végső esetben csökkentett
munkaidő, csökkentett munkabérrel, mint ahogy erre már volt példa más vállalatoknál. Korlátlanul engedélyezik a korkezdvezmé-nyes nyugdíjaztatást. Ezek az intézkedések összességében javíthatják a termelékenységet, amíg a gazdaságban nem lesz kedvező elmozdulás. Sajnos ez lett, a valaha nyugdíjas állást jelentő vasútból.
— Ezek bizony kemény intézkedések, de jószerivel a MÁV, mint vállalat belső ügyei. Az utazóközönség azt szeretné, ha mindemellett pontosan közlekedő vonatokon, kultúrált körülmények között
utazhatna. Mit tesznek ennek érdekében itt, Nagykanizsán?
- A személyszállítás a nyári turistaforgalom idején jelentős, amihez igyekszünk rugalmasan alkalmazkodni. Sajnos kocsiparkunk elég öreg, 20 éve futnak, de a fiatalabb korosztályú is 10 év körüli. Nagyrészük erősen leromlott állapotban van, amihez hozzájárult az utatóközönség egyes rétegeinek olykor vandál pusztítása is. Dolgozóink néha emberfeletti munkát végeznek egy-egy kocsi rendbehozatalánál. hogy minél előbb visszakerüljenek a forgalomba. Egy korszerű személyszállító ko-
csi ára 100 millió forint körül van. Ujat nem biztos, hogy kapunk, hiszen a MÁV-nak alig 100 kocsi beszerzésésre van lehetősége a közeljövőben. Régóta napirenden van az állomáson a magasperon kiépítése, előreláthatólag a jövő év folyamán meg is valósul. Szeretnénk egy aluljáróval együtt megvalósítani, a szerelvények biztonságos megközelítése érdekében. Reméljük az ígért pénzösszeget megkapjuk rá. A villamosításra a jelek szerint csak 1995-re kerül sorra a Balatonszentgyörgy-Kanizsa vonal.
- Évek óta borzolja a járművezetők idegeit a Csengery (Béke) úti sorompónál lévő áldatlan állapot. Mikor várható itt fénysorompó felállítása?
- Már 3 évvel ezelőttre volt tervezve, pénzhiány miatt húzódik. Előkészítő munkálatok már történtek, s reményünk van rá, hogy még az idén a 3. negyedévben meg is valósul.
- Ön szerint milyen a közérzete most a MÁV-nál dolgozóknak?
- Pánikhangulat ugyan nincs, de nincs már az a korábban jó kedvvel végzett munka sem. Nem a legjobban fizető cég ma a vasút, annak ellenére, hogy 20-30% közötti béremelés volt, s idén először került kifizetére a 13. havi bér. A korábbi 600 főről 400 alá csökkent a csomóponton dolgozók létszáma, ennek ellenére szeretnénk, ha megrendelőinket, s az utazóközönséget emiatt hátrány, kényelmetlenség nem érné.
Szentes László állomásfőnök a nehézségek ellenérc bizakodó. Az viszont számomra elszomorító tény volt, hogy az idei vasutasnapi rendezvényen a Kodály Vasutas Művelődési Ház kerthelyiségében alig voltak. Főnökökről, hozzátartozókról nern is beszélve.
Jakabfi József, aki 35 éves jubileumát is ünnepelte idén, némi nosztalgiával emlékezett az évekkel ezelőtti vasutasnapokra, amikor szinte talpalatnyi helyet sem lehetett találni. Sátrak, lacikonyha, nó-tázás, igazi vasutas családi ünnep volt, sok gyerek ilyenkor jegyezte el magát a vasúttal. Kesernyésen jegyezte meg, hogy valamikor a néhány száz forintos jutalom többet ért, mint a mostani jubileumi, és 13. havi bérrel felduzzasztott fizetés, aminek felét elvitte az adó.
Hári János apja nyomdokait követte másfél évtizede, de nem szeretné, ha gyermeke ide jönne majdan dolgozni. A jó munkaköri légkör, a társaság ami itt tartja. Nagy István gépszerelő 32 éve még protekcióval került a vasúthoz, manapság pluszmunkát kell vállalnia a megéihetésért. Bccze Ibolya a kocsitisztítók csoportvezetője 28 éve dolgozik itt, s mint elmondta a munkakörülmények nem sokat javultak. Mostoha körülmények között dolgoznak télen-nyáron, s alig keresnek többet egy irodai takarítónőnél a legtöbben.
Az újságban egyébként nemigen találkoztam a vasutasnapról szóló híradásokkal sem előzetes, sem az eseményekről szóló beszámolókkal.
Hát akkor sínen vagyunk!
Bacskav Zoltán
A pech! (APEH)
Az egyszerű magyar állampolgár, mivel bejeszólni úgysem tud, csak tippelhet miért nem csökken nálunk az adó. Úgy általában és összesen, no meg mindenkinek a sajátja. Ismerjük már a svéd-albán kombinációt, beletörődtünk, talán majd meg is szokjuk. Vagy megszökünk, mint a kiművelt tudományos koponyák.
A minap azonban korszakos felfedezést tettünk. Megtaláltuk a magas adók egyik okát.
Létezik ugye az APEH nevezetű cég, a maga hosszúnevű és nagyszámú osztályával, csoportjával együtt. Dolgozóik éjt-nappallá téve azon szorgoskodnak, hogyan lehetne az állampolgárokat végre rendes
adófizetésre szorítani. Ha ez nem is sikerül, kitartásuk azért becsületre méltó. Egy magánvállalkozó évi adóbevallásával, ami jövedelemben 192 ezer forintot tett ki, két ellenőr 32 munkaórában foglalkozott. Volt talán 40 számla, meg egy pénztárkönyv, tehát igazán szükséges volt két hétig dolgozni az ügyön, ráadásul közben bizonyára mással is foglalkoztak.
Gratulálunk hát és köszönjük a rejtély egyik lehetséges megoldását. Az esetből végre tudjuk, hogy saját magunk miatt ilyen magas az adó. Ha nem lenne ennyi jövedelmünk, nem kellene ennyit ellenőrizni, kevesebb pénzbe kerülne az egész tortúra, így nem emelkedne az adónk! Mert mire gondoljunk másra minthogy az állam mellett a saját ellenőreinket is nekünk kell jól megfizetni, hogy jól ellenőrizzenek bennünket? És így tovább....
-e
Gőzös már nem, villanyvonat még nem jön Kanizsára. A tarifaemelés visszafelé sült el.
VÁLSÁGBAN A VASÚT IS?
KANIZSA
8
1991. július 19.
FÉNY GYÁRÁBAN:
TUNGSRAM-NAP
1991. augusztus 3.
Rendezvényeink kora reggeltől késő estig tartanak a gyár területén.
PROGRAMJAINK:
10.30 h-kor Fórum ismert vezető személyiségekkel. Gyárlátogatás.
Felnőtt- és gyermekműsor délelőtt-délután (sport- és szellemi vetélkedő, Lutra csere-bere akció, virágkiállítás és -vásár, könyvvásár).
16.00 h-tól kulturális műsor ismert művészekkel: Maksa Zoltán -Verebély Iván - Ihos József - Berényi Ottó - Fehérvári Márta.
Fiataloknak discó.
Kissé idősebbeknek nosztalgia táncest. Egész nap büfé, igény szerint ébéd.
Vendégeinknek 8 h-tól 20 h-ig buszt indítunk 30 percenként a 32-es vonalán „TUNGSRAM" felirattal.
Minden kedves dolgozónkat és hozzátartozóikat szeretettel vár a
GYÁR VEZETŐSÉGE

, ,TUNGSRAM
ragyogóbb világért
Peter Strohm
Az epizód címe: Minél több van, annál több kell. Az eszközökben nem válogatós nyomozót Klaus Löwitsch alakítja ---
PÉNTEK, 19.00 L^.J
Falak
A hatvanas évek magyar filmművészetének egyik reprezentánsa az 1967-ben készült produkció. A képen Bánki Zsuzsa és Mensáros László
CSÜTÖRTÖK, 23.00
Szökés az Alcatrazból
A kép bal oldalán Clint Eastwood, az izgalmas amerikai film főszereplője
SZOMBAT,
fa)
,23.05
Szeszélyes évszakok
Antal Imre, a népszerű szórakoztató magazin műsorvezetője
SZERDA, 20.15
Egy lyukas dollár
Montgomery Wood, alias Giuliano Gemma játssza a kalandos olasz film főszerepét
VASÁRNAP, 20.15
oldalas TV és Rádió műsor az alábbi vállalatok s vállalkozások támogatásával jelenik meg:
MIVIUS, KPÁSZ Kft., HERRNBÖCK Nagykanizsa skedelmi Kft., KANIZSATEX, KÖGÁZ. PYRUS Kft.. RY Kft., Suininalech, Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató inllalat, Toshiba Technotrade Kft., Zala-HOFAG.
1991. július 22-28-ig
Akik a híreket csinálják
Lucy (a képen), bár legutóbbi riportjával vihart kavart, I új és kényes feladatot kap
KEDD, 20.10
Boldog család
család Tami születésnapjának megünneplésére kéül. A gyermekdélután jó hangulatát váratlan esemény a meg
HÉTFŐ, 19.00
®
H
ÉTFÖ
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Beethoven: D-dúr vonósnégyes A hét költője: Szepesi Attila 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Hagyományápolók
Km.: a Békés Banda 11.33 A jobbik élet - XVIII/7.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben
Sebestyén János csembaló-zik és orgonál 14.05 Túlpart
A vidéki szellemi műhelyek szemléje
14.35 John Williams filmzenéiből 14.55 Szepesi Attila versei 15.05 Kóruspódium 15.30 Zenei Tükör 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Szívesen hallgattuk
A mikrofonnál: Solymosi János
17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30 Kabaré
Részletek Kander zenés játékából 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Klasszikus indiai zene a Calcutta trió előadásában 19.50 Gong 20.05 Agora (ism.) 21.05 Mozart-operabérlet
Don Giovanni 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Rádiókabaré Kft. 23.30 Régi magyar operákból 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sporlreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kölyökrádió. Tel.: 138-7600 8.30 Ki kopog? 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Derűre is derű Éjjel is meg nappal Csák Gyula hangjátéka 9.33 Rivaldafényben: Magyar énekesek és együttesek 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 Bródy Tamás szerzeményeiből
12.00 Nóták
13.00 Hirek. Időjárás
13.03 Slágermúzeum
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés
14.00 A Rádió kívánságműsora
közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek Időjárás 17.30 Kamasz-panasz 17.50 A-B/CD 18.20 Historébusz 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Folk-rock műhely 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel : 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Albumajánlat 22.05 Rockújság 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Híres filmzenék Az éjféli cowboy A sárga Rolls-Royce
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.10 Világhírű énekesnők dalfel-
vételeiböl 9.50 Fúvós átiratok 10.10 A hét zenemüve 10.40 Zenekari muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Gyöngyhalászok - Részletek 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Labirintus 14.00 Éneklő Ifjúság 14.10 Nagy siker volt I
A Japán Filharmonikus Zenekar hangversenye 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Aida - Részletek 17.10 A Magyar Rádió Vivaldiciklusa -X/1. 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Followmel- 30/11.
Angol társalgás kezdőknek
19.20 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 A főszerepben: Elisabeth Schwarzkopf Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok 21.02 Kritika két hangra 21.17 Régi fúvószene 21.47 Sloni Fesztivál, 1990 23.00 Szavak csapdájában A. Tolsztoj: I. Péter 23.30 A hét zeneműve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Szilágyi János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebulik
9.05 A vádló (am. krimisorozat) Boley
9.30 Kaland a felhők felett (ism.) 11.00 Telebutik
11.25 Wells Fargo meséi (am. sor.) Katherine élményei
Katherine Murdock Írónő ellátogat a Vadnyugatra, hogy az ottani életről írjon. Útközben a vonaton megismerkedik a faragatlan Nathannal. Mire céljához érkezik, mindenről és mindenkiről kialakult véleménye van. 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.)
Az utolsó pillanatban 13.00 Hírek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Nácik az egyetemen 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak tel (sor.) 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Kamionosok háborúja 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Kihasználva 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Sípszó - focishow 21.15 Halálra ítélt járat (amerikai film) 85'' Ismeretlen telefonáló értesíti a Los Angeles-i repülőteret, hogy az Anderson kapitány vezette menetrend szerinti járat a landolás pillanatában felrobban, ha nem adnak át neki százezer dollárt apró címletekben. 22.50 Kulturális magazin 23.20 Hirek
23.30 Playboy Laté Night 0.25 Az ördögűzés háza
(spanyol-olasz thriller) 83'' Fsz.: Telly Savalas, Elke Sommer
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Zenei műsor 19.15 Rajzfilm / Hiradó I
22.10 Hollywoodi filmtár
23.40 YUTEL
0.40 Hirek / Műsorzárás
2. MŰSOR
20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat
20.55 Filmsorozat
21.45 Dokumentumsorozat
22.20 Az igazság éji arca (film)
23.10 Hirek / Zenei mindennapok
PRO 7
5.55 Buffalo Bili (am. sorozat)
6.20 Mezitláb a parkban (am. sor.)
6.45 Maxwell ügynökség (ism.)
7.30 Az ür (ism.)
8.20 Nlklaas, kisfiú Flandriából (ism.)
8.45 Szlndbád kalandjai (ism.)
9.10 Richmond Hill (ausztrál sor.)
10.00 A bűvész (am. krimisorozat)
10.55 DundeeésCulhane(am. sor.)
11.45 Egy görög meghódifja...
(amerikai sorozat)
12.10 Bili Cosby-show (ism.)
12.35 Harttól Hartig (ism.)
13.25 April felfedezi Rómát (ism.)
15.10 Scarlet kapitány (ism.)
15.35 Captain Future (ism.)
16.00 Hirek, időjárás
16.10 Fiú a másik bolygóról (amerikai sci-fi-sorozat)
17.05 Vicki (amerikai sorozat)
17.25 Hirek, időjárás
17.45 San Francisco utcáin (ism.)
18.30 Rajzfilmek
20.15 Simba (angol kalandfilm) 95''
22.00 Utolsó nyár (am erotikus tilm)
23.40 Starsky és Hutch (krimisor.)
0.30 Hirek, időjárás
0.40 Helen Morgan története (amerikai film) 100''
3 SAT
14.30 Olasz éjszaka - popra
15.30 Dzsessz
17.20 Minihirek
17.30 Wickie (rajzfilmsoroza
18.00 Képek Némefországb
19.00 Híradó
19.30 Csodálatos bolygó (so
20.15 Ifjúsági magazin
21.30 Videoklipek
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Utazások nagynéném
(amerikai film)
1 PLUS
18.00 Tudományos magazin 18.45 Stengel-miniatürök 19.00 Egy filozófia vége 19.45 PLUS-pontok 20.00 Híradó
20.15 Tetthely (krimisorozat) 21.55 Egy bécsi Berlinben 21.55 Talkshow utána Hírek
12.00 Ruk-cuk (ism.)
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Ország, város (ism.)
13.25 Bim-bam-bino
18.30 Hirek
18.33 Ország, város - játék
19.00 Ruk-cuk - játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vágy kopp - játé
20.15 Dee bíró és a kolosto
kos (amerikai film)
21.55 Hirek
22.05 Éjszakai őrjárat (soroz;
22.55 Az igazi gazdagok (sor
Utolsó nyár
amerikai erotikus film
A sebesült sirály megmei és ápolása közben ismeri egymást Sandy (Barbara shey) és Peter (Richárd Thor Hozzájuk csatlakozik még I barátja, Dan is. Mindhármam bertás korában vannak és kai ra vágynak. Szeretnék, ha tört velük valami. A strandon i napok nem hozzák meg szá a kívánt változatosságot, ezért erotikus játékba bocsátkozik a fiúkkal. "
HIBABEJELENTES: 11-442
SUPER CHANNEL
prock 19.00 11.90 12.30
zat) 13.30 gból 11.00 m (soroajji-OO 1.00
21.10 2.00 22.20
immil 0.20 0.30
Rajzfilmek
Egyveleg
Izrael
Egyveleg
Gyerekeknek
Éle videoshow
Egyveleg
Dokumentumfilm Power kapitány (sorozat) Koncert Hírek, sport
Apacs kapitány (am. film) Hírek
Nagy koncertek ''80
MUSIC TV
:ln 111.30 Videokllpek 11.30 Tárcsázz I 20.10 Ray Cokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.00 Szombat éjjel at) 23.30 Riport
23.45 Újdonságok 2( 00 Az MTV slágerei 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
EUROSPORT
11.00 Tanlsz ■5.00 Kerékpársport 16.30 Tenisz 11.30 Tour de Francé 19.30 Eurosport-hirek < 20.00 Motorsport-hirek 21.30 Tenisz 21.30 Ökölvívás ték 22.30 Tour de Francé lorgyfB.30 Eurosport-hirek
izat) I *■) f
fl
intés
mej Maria (Alice Gráf), a szolgá-
Het >mas Peta
alanú
tolta
SAH
A szolgálólány
osztrák film
lány kétségbeesetten fordul segítségért Vettihez, aki a fiatalok szívügyeinek nagy tudó-
a pui ja. Vetti sejti, miről van szó,
mert Mariát és Tónit (Erich
1énn Auer) többször látta együtt, és
már akkor tudta, hogy a
nuki fiatalt egymásnak teremtette a Sandj sors. Toni apja viszont döntött, , nn liának másik lányt kell nn -UU feleségül vennie. tl.UU
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.)
10.00 Pillantás a hétre (ism.)
10.30 A gorilla (ism.)
11.45 Vidám percek
12.00 Beszélgetés (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Ügy a kirendelt védőnek (ism.)
13.40 Tarzan és az ördöglány
(amerikai film)
14.55 Popeye (sorozat)
15.00 Fraggies (sorozat)
15.25 Pinocchio (sorozat)
15.50 Bojan, a medve (sorozat)
16.10 Murphy atya (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 RAlunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
21.25 Hunter
(amerikai krimisorozat)
22.15 Éljen az élet (francia film)
24.00 Dzsesszfesztlvál
OSZTRÁK 2
15.15 Az utolsó fejezet (NSZK film) 17.00 A technika 7 világcsodája 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Drops-kvíz 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.15 Európa-magazin 22.00 Hiradó
22.30 Nippon (dokumentumfilm) 23.30 Éjszakai stúdió 0.30 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Niagara (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Újdonságok a moziban (ism.) 14.00 Alf Meseországban (am. sor.)
Midas király 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Anyagi gondok 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) A vadonban
Jim és Des kegyetlen számlát kap a sorstól túlzásba vitt nyerni akarásukért. Jim súlyosan megsebesül, Des, aki ereje határán van, megpróbál segítséget hozni. 15.35 Teleüzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
A király utóda 16.45 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) A fejvadász 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (am. sorozat)
Az óvodában 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Trapper John M. D. (amerikai sorozat) Barátság veszélyben 21.00 A szolgálólány (osztrák film) 22.40 Hirek, sport 22.55 Jochen és Inge (amerikai sorozat) Hétköznapi barátok 23.20 Újdonságok és történetek 0.05 Így láttuk (ism.) 0.10 Trapper John M. D. (ism.) 1.00 Műsorismertetés
TY
a
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Forma-1
Francia-kanadai-magyar játékfilmsorozat XIII/11. rész (ism.) 9.15 Képújság
17.24 Napi műsorajánlat
17.25 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazin - Nas ekran (Magyarul feliratozva)
17.50 Képújság 17.55 Katolikus Krónika
„Veletek vagyok mindennap'''' 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Cimbora Clmborahajó Esti mese
Füles mackó kalandjai 18.45 Mozgás... Tánc... Színház...
IV/2. rész:
A pantomimtól a mozgásszínházig 19.15 Mini klip-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Fényfolyó
Japán film (1986) 110'' Szereplök: Takajuki Sakazu-me, Rentaro Mikune, Jukijo Toake, Tame Szavada 22.05 Tiz után...
Házigazda: Jakupcsek Gabriella 22.30 Rock-kalapács
A rock- és heavymetalrajon-gók műsora 22.55 Késő esti hiradó 23.00 BBC-hiradó
2
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dombóvári Gábor
16.20 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra 17.30 Egy perc terc Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
1. Az én kölyköm
2. Tombol a szerelem 18.00 Pop-rock fehéren, feketén 18.25 Hatoslottó-sorsolás
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Boldog család
NSZK tévéfilmsorozat X/10. rész 48'' 19.50 A hét műtárgya
Római fegyverek 20.00 Stúdió''91
A TV2 kulturális hetilapja 21.00 Telesport 22.00 Hiradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 Alomszerelem
Angol film (1984) kb. 85'' (Feliratos!)
Jenny - Jane Snowden, Jean-Philippe - Alexandre Sterling
A NYÁR SZENZÁCIÓJA!
REJTVÉNYMAGAZIN
32 oldalon 50 rejtvény Horoszkóp, képrejtvény, humor
KAPHATÓ AZ ORSZÁGBAN MINDENÜTT

KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Közérdekű magazin
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje
Azerbajdzsán 11.31 A jobbik élet - XVIII/8.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben
Új lemezeinkből 14.05 Költészet és műfordítás 14.35 Ozsesszmelódlák 15.05 A Rádiószínház bemutatója A rézmetszet életre kel Szentkuthy Miklós hangjátéka
15.42 Sanzonok 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Kié a mikloron?
Ma: Palásti Pálé 17.05 A tudomány határán 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Tekergő együttes felvételeiből
19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Kihívás egy vírusnak 20.35 Beethoven: D-dúr vonósnégyes
21.05 Beszélgetés Polgár Lászlóval
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Stefania Woltowicz ós Bogdán Paprocki operaáriákat énekel
23.05 A Rádió lemezalbuma 24.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A vakondsárkány-11/1.
Simái Mihály mesejátéka 8.42 Ének a kőszívű királyról
Pilinszky János verses meséje 9.00 Hirek, Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelöknek
Magyar operaénekesek operettszerepekben 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Helykeresö 11.20 Apró-cseprő - gyerekekről 11.40 Fúvószene szaxofonnal 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Nagy nevettetők
Nagy Lajos 14.30 Betfitenger - könyvpiacról 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Helykereső - folytatás 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Táncházi muzsika 19.30 Popregiszter 20.00 összjáték 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Hét bagoly
Krúdy Gyula regénye XV/1. rész 21.29 Nótakedvelőknek 22.20 Miért nem kedvelem?
Zilahy Lajos Halálos tavasz című regényét 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Csapongó
■íMíMM.fis
Ili
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Monserrat Caballé és Shir-ley Vorrett, valamint Placido Domlngo és Sherrill Mllnes operakettősökat énekel 9.50 Kamarazene fuvolával 10.20 A magyar nyelv századal 10.35 Valahogy élni - novella 10.50 Nagy siker volt 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Vonószenekari muzsika 13.00 Requlem egy hadseregért 13.55 Magyar zeneszerzők 14.35 Francia lúvószene 14.59 Rossínl operáiból 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A kamarazene kedvelölnek 17.15 Klasszikus muzsika 18.00 V materlnskom jaziku 18.20 in límba materná 18.40 Na maternjem jezlku
19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A főszerepben: Elisabeth Schwarzkopf Wagner:
A nürnbergi mesterdalnokok
II. felvonás 20.27 Couperln: A szerelmes fülemüle
20.35 Társadalom és Iskola 20.55 Százéves a Carnegie Hall 22.30 Zeneközeiben a magnósok 23.30 Frank Martin: Mise 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Évszázadok muzsikájából
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Kolozsi Béla
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.10 Senki sem tökéletes (am. sor.)
Szőke méreg 9.35 Dlto (NSZK film) FF 11.00 Telebutik
11.25 Wells Fargo mesél (am. sor.) Régi tartozás
A postakocsi San Francisco felé tart. Utasai között ott van az egykori prostituált, Flo Healey is, ''aki vőlegényével utazik. Flo nem szeretné, ha múltjára fény derülne. Visszahúzódó magatartását a kocsi utasai tiszteletben tartják. 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.)
Halálos párbaj 13.00 Hirek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Látogató a múltból 13.35 Kalilornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak te! (sor.) 15.55 CHIP''s (amerikai krimisor.)
A BMX-csapat 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) A szabadulás félelme 18.45 Hiradó, időjárás 19.20 Knight Rlder (am. sorozat)
A kínai alagút 20.15 B. L. Stryker (am. krimisor.)
A szekta fogságában 22.00 Politikai magazin 22.50 Újságírók (am. sorozat)
A vég előtt 23.40 Hirek 23.50 Estélyi öltözet
(francia filmvígjáték) 80'' 1.10 Hammer (ism.) 1.35 Pankráció
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.15 Rajzfilm / Hiradó I. 20.00 Igazi hös (filmsorozat) 20.55 Lottósorsolás
O* flC Dvnmiar nlánhír
Spanyol jateKtnm 23.55 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR 20.05 Rajzfilm 20.20 Vietnám (filmsorozat) 21.15 Humoros sorozat 21.50 Filmsorozat 22.40 Hírek / Dokumentumsorozat
PRO 7
6.15 Buffalo Bili (am. sorozat) 6.40 Mezítláb a parkban (am. sor.) 7.05 Richmond Hill (ism.) 7.50 Dundee és Culhane (ism.) 8.40 Rajzfilmek (ism.) 9.25 Fiú a másik bolygóról (ism.) 10.15 A szamuráj bosszúja (sor.) 11.20 Dundee és Culhane (am. sor.) 12.10 Vickl (ism.) 12.30 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.55 A bűvész (ism.) 13.45 A világűr másik oldaláról jöttek (ism.) 15.10 Rajzfilmek (ism.) 16.00 Hirek, időjárás 16.10 A majmok bolygója (am. sor.) 17.05 Vicki (amerikai sorozat) 17.25 Hirek, időjárás 17.40 Én, a kéml (am. sorozat) 18.30 Rajzfilmek 20.15 A hozományvadász
(amerikai filmvígjáték) 84'' 21.50 Október első hétfője
(amerikai filmvígjáték) 94'' 23.30 Kobra, ön folytassa! (ism.) 0.20 Hirek, időjárás 0.30 Szentivánéji álom
(amerikai filmvígjáték) 128'' 2.35 T. H. E. Cat (am. krimisor.) 3.00 Utolsó nyár (ism.)
3 SAT
14.30 Haydn: A teremtés
16.15 Mozart: Szerenád
16.25 Udvari muzsika
17.20 Minlhírek
17.30 Tele-kert
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hiradó
19.30 Robin Hood (tévéfilnr
20.15 Külföldi tudósítások
21.00 Riportmüsor
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.30 Klub-2 - talkshow
1 PLUS
18.00 Etiópia
18.45 Gyógyszerek (sorozat)
19.00 A nap Ha
19.45 Visszapillantó
20.00 Hiradó
20.15 Auguste G. élete (tévi
21.25 Frankfurti magazin
21.55 Yolanda ís a tolvaj (ámj
23.40 A nap hirek
utána Hirek, tallózás
TELE 5
12.00 Ruk-cuk (ism.) 12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Ország, város (ism.) 13.25 Bim-bam-bino 18.30 Hirek 18.33 Ország, város - játék 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hirek 19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 A fegyenc és az özvegy
(francia film) 21.45 Hirek 21.55 Kínzás
(amerikai-mexikói film)
PRO 7
Ahozományvadá
amerikai filmvígjáték
A szigorú törvények mia butácska milliomoslány kén len feleségül menni Oscai (Jack Nicholson, középen ba mert szeretője, Nicky (Wai Beatty, középen jobbra) i nős. Az esküvő után a furcsa szokatlan nászútra indul. 0; örül újdonsült feleségének, a valóságban nem is az övé. A során a két férfi egyre „n jobban megérti egymást ''U.
£L KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
SUPER CHANNEL
9.00 flljrfílmek 19.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élate 13.30 Byerekeknek 16.00 Egyveleg 7.00 Élő videoshow 19.00 Egyveleg 1sor) 10.00 Jeruzsálem (sorozat) 10.30 Dokumentumfilm 11.00 Sport
12.00 Nemzetközi hírek 12.20 Terítés (amerikai film) 0.20 Hírek
0.30 Nigy koncertek ''80
MUSIC TV
11.30 1
Vkleokllpek 19.30 Tárcsázz I 20.00 Ray Cokes 12.30 Újdonságok a moziban aOO Szombat éj|el
''éfílml r®®W011 '' 23.45 Újdonságok
lm ijíJÍt.OO Az MTV slágerei
1.00 Krlsllane Backer
1 3.00 Éjszakai videók
EUROSPORT
11.00 Tenisz 15.00 Kerékpársport 11.30 Tenisz 11.30 Tour de Franca 19.30 Earosport-hirek 20.00 Kerékpársport 21.30 Tenisz 22.30 Tour de Franca 23.30 Eurosport-hirek
oy
íatt a
arrai méj
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Orosz mindenkinek 10.00 Rólunk van szó (ism.) 10.30 Nem mind arany, ami fénylik
(ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Kim (amerikai film) 15.00 Közvetítés egérrel 15.25 Pinocchio (sorozat) 15.50 Maugll testvérei (razfilm) 16.10 Murphy atya (sorozat) 17.00 Minlhirak 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirak 18.05 Rólunk van szó 18.30 RapülB orvosok (sorozat) 1535 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Gyilkos bálnák (dok.-film) 21.15 Rickl Forster kerestetik
(NSZK krimi, 11/1.) 22.45 Magas Slarra (amerikai film) 0.20 Chicago, 1930 (am. krimisor.) 1.05 Hirak
OSZTRÁK 2
15.05 Az év trónéra (am. film) 18.40 Sárga-tolyó (sorozat) 17.30 Tájékozódás 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Szsrvusz, Ausztria 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Kék-fehór történetek 21.07 Külföldi tudósitisok 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
8.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 A szolgálólány (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Sport-tenisz 17.45 Műsorismertetés 17.50 Magbabonázva (am. sorozat)
Udvariasság 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Mancuso, FBI (am. krimisor.) Zárolt akták
Szigorúan titkos küldetés közben négy ember életét veszti, amikor a helikopter lezuhan. A vizsgálatokat lezárják, mert a balesetet a pilóta emberi hanyagsága okozta. Ezt a tényt közlik az elhunyt feleségével, aki néhány nap múlva teleionon értesül arról, hogy a helikopter konstrukciós hiba miatt zuhant le... 21.00 Oklnawa pokla (amerikai film) 109'' 1945 tavaszán az amerikai tengerészek Okinawa szigete előtt állnak. Ha sikerül elfoglalniuk, szabad az út Japánba. A B századot Anderson százados vezeti, akinek a támadás megindítása előtt foglyokat kell ejtenie. 22.55 Hirek
23.05 Tévétükör - magazin 23.35 Tűzharc Comanche Creeknél
(amerikai film) 91'' 1.10 Sport-tenisz 1.40 Műsorismertetés
ás2 Estélyi öltözet
francia filmvígjáték
Antoine (Michel Blanc) na-
n gyón szereti barátnőjét, de kap-, L csolatukat beárnyékolja a sok vi-;ai ta. Lassan kezd elege lenni az örökös veszekedésből. A lány legutolsó hisztérikus kirohanása
, után azzal fenyegetőzik, hogy el-) hagyja. A kocsmai kellemetlen je-ki. lenetet Bob (Gerard Depardieu) is ^ vígignézi. A vita után feláll asztalától, odamegy Monique- nn Eli .15 hoz és pofon vágja... tO.OU
TlV
0
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Bóbl és társai
Angol ismeretterjesztő filmsorozat - xv/11. rész: Vlssza-manjek-e dolgozni? (ism.) 8.55 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Déri János műsora (ism.) 9.35 Képújság
16.24 Napi műsorajánlat
16.25 Szlovák nyalvű nemzetiségi magazin
Naia obrazovka 16.50 Képújság 16.55 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/6. rész 33'' 17.30 Szószóló
Emberi jogi figyelő 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pónzvllig 18.15 Gyaraksarok Terepjáró
Természetvédő magazinműsor Esti mese Bob és Bobak 18.45 Partormanca „Mű-fesztivál" 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.10 Akik a híreket csinálják Angol tévéfilmsorozat VI/6. rész:
Nincsenek titkaink 50'' 21.05 Vállalkozót keresünk I
Vetélkedőműsor 22.10 Mlss Hungary
Közvetítés a Budapest Kongresszusi Központból kb.
23.40 Késő esti hiradó 23.45 BBC-hiradó
Keresse fel! Megéri!
1991. július 19-től a Zrínyi út 20.
alatti Könyvesboltba
minden könyv nagykereskedelmi áron kapható.
Nem akció! Állandó! Ne szalassza el!
2
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kudlik Júlia és Mohai Gábor
16.20 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Egy perc terc Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Pumukli kalandjai NSZK-magyar gyermekfilmsorozat
Malaclakoma (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Most megtörténik NSZK tévéfilm 61'' 20.05 Rockpódium Azok a fiúk 20.40 A tudomány határain Műsor kételkedőknek 21.15 Lyukasóra
Mészöly Dezső műsora 22.00 Hiradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 Úgy árazta, szabadon ól... Magyar dokumentumfilm 115'' (1988)
Eladó, bérbevehető vagy lízingelhető
Üzlethelyiségek:
Nagykanizsa, Magyar út 4.
Gépkocsik:
IFA fix platós hátsórakfalas (18 hónapos) AVIA fix platós (frissen vizsgáztatva, felújított motorral)
Érdeklődni:
hétfőtől-péntekig 8-14 óráig a 93/13-319, 13-129, II-693-as telefonszámokon
A HERRNBOCKNEL MEG VALASZTANI IS OROM!
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mix. Gazdasági magazin
(ism.)
8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Közérdekű magazin
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdaikörök énekelnek 11.33 A jobbik élet - XVIII/9.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben
Kamarazene 14.05 ötágú síp
Irodalmunk a határokon túl Ferdinandy György író 14.35 Fúvós muzsika 15.05 Metronóm 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Magatartásformák Jankovich Marcell 17.05 Poggyász
Tudnivalók utazóknak 17.30 Filmslágerek Hollywood
aranykorából 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.41 A Vízöntő együttes felvéte-
19.50 Gong
20.05 Európa-stúdió
20.35 Külföldi utak - zenei emlékek
V/1, rész: Krakkóban 21.05 Rádiószínház Tigris vagy birka
Somogyi Tóth Sándor rádiójátéka
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Szellemtörténetek 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 8.30 A csudálatos Mary - XIII/9. 8.49 Vesszőparipám 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Rivaldafényben: Külföldi lemezújdonságok 10.00 Operettparádé 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.40 Eszményi Viktória és Heilig
Gábor énekel 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Muzsikusok az újságiróklub-ban
14.30 Köszönöm a beszélgetést
Eduardo Sanguinetti valószínűleg hiteles riportja Szókra-tésszel
14.50 Én csak egy buta nö vagyok... 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Zenerulett 17.00-
19.00 RádióMa
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Helycsere 17.50 A-B/CD 18.20 Zöldjelzés 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Cigánydalok 19.30 Popregiszter 20.00 Párkereső 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Kedvenceim kedvencei 22.00 A Magyar Rádió Karinthy Színpada Homokzsák
Szőke Szakáll bohózata és egyéb bohóságok 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Erkel operáiból 10.05 Magyar írás (ism.) 10.50 Karinthiai Nyár, 1990 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Barokk versenymüvek 13.00 Hallgassuk újral
Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán 13.54 így láttam Bartókot 14.05 Zenetörténeti értéktár 15.05 Manón - Részletek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szenthelyi Miklós hegedü-
hangversenye 17.30 A Bostoni Szimfonikus Zenekar játszik 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache
19.25 A főszerepben: Elisabeth Schwarzkopf
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok. III. felvonás 21.32 Haydn: d-moll (Lamentatio-
ne) szimfónia 21.49 Kemenes András zongorahangversenye 2305 EESTI
írók, művészek, civilek Észtországról 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 1.24-
2.00 XVII. századi madrigálok
Éjfél után (Kossuth urh, Petőfi kh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Lengyel Nagy Anna
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.35 Telebutik
9.05 Knight és Day (am. sor.)
Isten vele, Scrimshaw úr 9.30 A kétarcú asszony
(amerikai film) 86'' FF Fsz.: Greta Garbó 11.00 Telebutik
11.25 Wells Fargo meséi (am. sor.) Megfertőzött csordák
Három hajcsár érkezik a városba. Jeb, aki figyeli a három ismeretlen minden lépését, közbeavatkozik, amikor amazok egy fiatalasszonyt kezdenek el zaklatni. Még szerencse, hogy Hardie idejében Jeb segítségére siet. 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.)
Vortex 1. 13.00 Hirek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Halálos érzelmek 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak fel (sor.) 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Száguldó riporter 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Max
18.45 Híradó, időjárás
19.25 Fedőneve: Tüzróka(am. sor.)
Fekete orchideák 20.15 Szellemvadász
(ausztrál kalandfilm) 89'' 22.00 Tévétükör - magazin 22.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Mellrák 23.25 Hirek
23.35 New York védöangyala
(amerikai krimisorozat) Túszszedés 0.25 Dr. Westphall főorvos (ism.) 1.15 Hammer (ism.) 1.40 Pankráció

JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.15 Rajzfilm / Hiradó I. 20.00 A Modern idők c. filmről
—^Ila (hazai játékfilm)
Hó II
ZJ.Z3 iuicl / mién
2. MŰSOR 19.30 Híradói.
20.05 Rajzfilm / Megamix 21.00 Új kor
21.20 Szárnyak (humoros sorozat) 21.55 Filmsorozat 22.45 Hírek / Toplista
PRO 7
5.55 6.20
Buffalo Bili (am. sorozat) Mezítláb a parkban (am. sor.) 6.45 A szamuráj bosszúja (ism.) 7.40 Dundee és Culhane (ism.) 8.30 Rajzfilmek (ism.) 9.15 A majmok bolygója (ism.) Ház az Eaton téren (angol sor.) Dundee és Culhane (am. sor.) 11.50 Vicki (ism.) 12.15 Egy görög meghódítja... (ism.) 12.40 Én, a kém (ism.) 13.30 Simba (ism.) 15.10 Rajzfilmek (ism.) 16.00 Hirek, időjárás 16.10 Lassie (amerikai sorozat) 16.40 Barátom, Ben (am. sorozat) 17.10 Vicki (amerikai sorozat) 17.30 Hirek, időjárás 17.45 Harry Fox esetei (am. sor.)
Hirtelen és váratlanul 18.30 Rajzfilmek 20.15 Pomádé II.
(amerikai zenés film) 109''
_ Minden lében kéf kanál
(angol krimisorozat) 23.05 A bosszú
(francia-NSZK film) 98'' Hirek, időjárás 0.55 Starsky és Hutch (ism.) 1.45 Hozományvadászok (ism.) 3.10 Az autóstopos (ism.)
10.10 11.00
22.10
0.45
14.30 Népzenei összeállítás I g
17.20 Minihirek jio
17.30 Wickle (rajzfilmsorozat) ji2
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hiradó
19.30 A kék palota (sorozat)
21.00 Beszélgetés
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Serge Brignoni (dok.-fi
23.10 Slavomir Kulpowicz -
24.00 Hírek
utána Tallózás
1 PLUS
18.00 Otthonkeresők
18.45 Dél-Ausztria
19.00 Dél-Korea
19.45 Olasz nyelvlecke
20.00 Hiradó
20.15 Száműzetés (sorozat)
21.30 Kulturális magazin
22.00 Zuhatag (kínai film)
23.25 A nap hirei
utána Hirek, időjárás
TELE 5
1
12.00 Ruk-cuk (ism.) 12.25 Hírek
12.30 Magazin _,
13.00 Ország, város (ism.) I. 13.25 Bim-bam-bino 18.30 Hirek
18.33 Ország, város-játék 1'' 19.00 Ruk-cuk-játék 1: 19.30 Hirek i :
19.45 Hopp vagy kopp - játék j ; 20.15 A nápolyi lázadó (olasz ti 21.40 Hirek
21.50 Újdonságok a moziban 22.00 Dee bíró és a kolosti
kos (ism.)
an
itoitf
PRO 7
Pomádé II.
amerikai zenés film
Michael Carrington (Ma Caulfield, jobbra) a Rydell iskoi tanulója. A fiú rövid idő eltelte uf halálosan beleszeret Stephaniej (Michelle Pfeiffer, balra). A Iá nem viszonozza Michael érzelmi mert az ismeretlen motoros hősi szerelmes, aki mindig a rnegfeü pillanatban érkezik, hogy igazsi got tegyen. A képen „n j középen Lorna Luft.
ftyMQt. PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR

ás 9.00 Rajzfilmek
10.00 Egyveleg
zat) I 12.30 Turisztikai magazin
13.00 Japán üzleti élete
at) ,'' 18.00 Gyerekeknek
17.00 Élő videoshow
19.00 Egyveleg
20.30 Kedvenc barnám (am. film)
22.00 Hírek, sport
22.20 Üzleti hét
.-film) j 22.50 Dokumentumfilm
- port 23.20 Sport
0.20 Hírek
0.30 Nagy koncertek ''80
L MUSICTV
11.30 Vldeoklipek
19.30 Tárcsázz 1
20.00 Ray Cokes
22.30 Újdonságok a moziban
23.00 Szombat éjjel
0 23.30 Riport
23.45 Újdonságok
24.00 Az MTV slágerei
1.00 Krlstlane Backer
i 3.00 Éjszakai videók
L EUR0SP0RT
ték sz film)
in torgy*
14.00 Tenisz
15.00 Kerékpársport
16.30 Tenisz
11.30 Tour de Francé
19.30 Eurosport-hirek
20.N Nemzetközi sport
21.00 Tenisz
22.30 Tour de Francé
23.30 Eurosport-hirek
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Euröpai egyetemek - Heidel-berg
10.00 Rólunk van szó (ism.)
10.30 Magas Sierra (ism.)
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Robinson család kalandjai
(amerikai film)
14.45 Zenedoboz
15.00 Fraggles (sorozat)
15.30 Pinocchio (sorozat)
15.55 Rajzfilm
16.10 Murphy atya (sorozat)
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Az úr a háznál (német film)
21.50 Dallas (amerikai sorozat)
22.35 A gorilla (francia sorozat)
23.55 Chicago, 1930 (am. sorozat)
0.40 Hírek
OSZTRÁK 2
15.15 Négy évszak (amerikai film) 17.00 Az értelem stratégiája 17.30 Országok és emberek (sor.) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Állalkvíz 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Vizűm sehová (tévéfilm) 21.40 A hónap könyve 22.00 Hiradó
22.30 Sport - golf, labdarúgás utána Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Okinawa pokla (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Ollle (am. rajzfilmsorozat)
Csecsemők 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Mit hallgat el Alice? 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Hosszú várakozás Madge és Harold kapcsolata láthatóan romlik. Jövőjüket illetően ideje lenne végre meghozni a végleges döntést. Des még mindig nem került elő. Állapotos felesége kétségbeesetten várja a híreket. Végre megszólal a telefon... 15.35 Teleüzlet
15.50 Kungfu(am. kalandfilmsorozat)
Calne vértestvére 16.45 Stlngray (am. krimisorozat)
Visszhang a múltból 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (am. sorozat)
A bejárónő 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Hunter (am. krimisorozat) Benny, harc a dicsőségért 21.00 Maxié (amerikai film) 95'' 22.45 Hirek 23.00 Az átok örökösei
(amerikai krimisorozat) Halálos történetek 23.50 Filmkészítők 0.05 Sport-tenisz 0.30 Hunter (ism.) 1.30 Műsorismertetés
SAT 1
iaxwel kolaú te után inie-ba \ lány veimét, hősbe gfelelö gazsá-
9.15
Maxié
amerikai film
Nick új házba költözött, ahol titokzatos üzenetet talál a falon. Itt öt egykor Maxié Malone táncosnő, aki 1927-ben, röviddel némafilmkarrierje előtt autóbaleset következtében elhunyt. Nick később megéli élete nagy csodáját. Felesége, Jan (Glen Close) eddig kedves és csinos volt, hirtelen azonban megváltozik. 21.00
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Zoom
Your English Magaziné (ism.) 9.00 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 9.30 Képújság
16.24 Napi műsorajánlat
16.25 Német nyelvű nemzetiségi magazin
Unser Bildschlrm 16.50 Képújság
16.55 Vízilabda Agria-Controll Kupa Magyarország-Ausztrália.
Közvetítés Egerből 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
Benne:
Micimackó klub Esti mese
Fabulák - Heltai Gáspár mesél 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telespori 20.05 Közlemények 20.15 Szeszélyes évszakok Szórakoztató magazin 21.20 A Mormon kórus Budapesten
Részletek a Tabernacle Choir (USA) hangversenyéből 21.50 Tény-képek
Társadalmi riport 22.35 Ádám fiai, Éva lányai
Magazin 23.15 Késő esti hiradó 23.20 ZDF-hiradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Dombóvári Gábor
16.20 Hírek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Egy perc terc Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Titkos völgy
Angol gyermekfilmsorozat A nagy robogó verseny 18.15 Telespori
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Az 1987-es Veszprémi Tévétalálkozó díjnyertes filmjeiből Az Angol Királynő
Tévéfilm (1987) 82'' Szereplők: Szabó Gyula, Kern András, Piros Ildikó, Szakácsi Sándor, Bodrogi Gyula, Bárány Frigyes, Trokán Péter, Bay Gyula, Koltay János, Kaló Flórián, Horváth Sándor, Halász László 20.25 Új Hullám 21.15 Legyen a vendégemi Rátonyi Róbert műsora 22.00 Hiradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 Egy kis haladék NDK tévéfilm 77'' A főszerepben: Martha - Lőtte Meyer (Szögi Arany), Grischa - Torsten Michaelis (Felföldi László)
Diszkont
Diszkont
Diszkont
Megnyílt
Megnyílt
Megnyílt
Dél-Dunántúl ELSŐ KÖNYVRAKTÁR ÁRUHÁZA
Nagykanizsán a Béke u. 22. alatt.
Minden könyvet nagyker. áron mindenkinek.
NYITVA: Hétfőtől péntekig 800-1700-ig
Diszkont
Tel.: 13-319 Diszkont
Diszkont
|l sa
TOSHIBA
MAGYARORSZÁGI KEPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TÉR 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-154
v_
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Szonda
Tudományos magazin (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp 11.10 Clteraszó 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben A Philadelphiai Szimfonikus Zenekar népszerű műveket játszik 14.05 Újraolvasva
Babits Mihály: Halálfiai 14.15 Népzene mindenkinek Solymosi János műsora 15.05 Vonzódások
Beszélgetés Malter Sándor irodalomtörténésszel 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Humortesztivál-győztesek
Bach Szilvia 17.05 Cigányfélóra 17.35 Holnap közvetítjük
A Világkórus ''91 hangversenye Kecskeméten 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.41 Népdalok 19.50 Hajszilgyökerek 20.05 Csak arra vagyok kíváncsi... 21.05 Beethoven összes zongoraszonátája Fellegi Ádám előadásában - VIII/3. rész 21.49 A Magyar Rádió énekkara
Rauch-kórusokat énekal 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Pozsonyi beszélgetés Nagy
Jenő magyar ridlóssal 23.05 Vilighirü előadóművészek
felvételeiből 24.00 Hirek. Idöjiris
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Ország-város-hires ember 8.35 A csudálatos Mary - XIII/10. 9.00 Hírek. Idöjiris 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Rivaldafényben: a country-muzsika
10.00 Latinovlts Zoltán verset mond 10.15 Édes anyanyelvűnk (ism.) 10.20 Operasligerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hirek. Idöjiris 11.03 A ml korunkban
Tel.: 138-7951 11.23 Dzsasszarchivum 12.00 Nótaparidé 13.00 Hirek. Idöjiris 13.03 Nosztalglahullim 13.45 Idöjiris- és vízillisjelentés 14.00 Lelitó. A Mecsek Kupa ürügyén, a porfelhőlovagokról 14.30 Krlmikadveiöknak. Hitchcock kedvenc történeteiből 15.00 Hirak. Idöjiris 15.05 Magnósok, figyelem I 15.45 Vavrinecz Bila verbunkos
feldolgozásaiból 16.00 Ridlókviz 17.00-
19.00 RidlóMa
benne:
17.00 Hirek. Idöjiris 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hirek. Idöjiris 19.03 Ahogy mi zenélünk 19.30 Popregiszter 20.00 Garizs 20.30 Zorin új lemeziröl 21.00 Hirek. Idöjiris 21.03 Dariló (ism.) 21.33 Tip-top paridi
Mariah Carey felvételeiből 22.05 Ridlókabaré Kit. (ism.) 23.00 Hirek. Idöjiris 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma 24.00 Toronyzene
6.00 Muzsikáló reggel
9.10 Kata van Tricht Bach-müve-
ket játszik 10.17 Zsebridiószinhiz A kicsi arcú ember Tóth Gábor Ákos hangjátéka 10.40 Mahler: VII. szimfónia
12.00 Hírek. Idöjiris
12.05 Gluck: Herkules és Hébé menyegzője - Operaszerenád 13.02 Hallgassuk újral
Kirpithy Zoltin -11/2.
14.01 Pollensal Fesztivál, 1990 15.27 Angol muzsika
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Dzsesszfelvételek 16.30 Ernanl
Részletek Verdi operájából 17.17 Lendvay Kamllló műveiből 18.00 V materinskom jazlku 18.20'' in limba materni
18.40 Na maternjem jazlku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Willem Mengelberg Csaj-kovszklj-müvaket vezényel 20.25 Ralnar Süss énekel 21.05 A Bop Art együttes az 1989. évi Montreaux-I Dzsessz-fesztlválon 21.25 Gyerekek között 21.45 Napjaink zenéje 23.05 „Az Idő megtorpanása"
Irodalmi összeállítás 24.00 Hirek. Idöjiris 0.10-
2.00 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Molnár Dániel
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.20 Mint a szélvihar
(NSZK film) 97'' FF Fsz.: Lily Palmer 11.00 Telebutik
11.25 Wells Fargo mesél (am. sor.) Az új tanir
Axton tanár úr elhagyja iskoláját, hogy Gloribee-ben tanítsa a gyerekeket. Diákjaitól búcsúzóul Szókratész egyik könyvét kapja ajándékba. 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.)
Vortex 2. 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisorozat)
Megmentett skalp 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfleld-sztorl (sorozat) 15.10 Senki mis, csak ta (sorozat) Mercedes elmeséli a teljes igazságot Raquelnek Maxról. Antoniónak hiányzik néhány csekkje és Ramont kéri meg az ügy felderítésére. 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Áthúzott szimitisok 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolliros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) A mesterdetektív 18.45 Hiradó, Idöjiris 19.15 Sípszó - focishow 20.15 Az ördög jobb és bal keze
(olasz western) 108'' 23.10 Hirak, Idöjiris 23.20 „Túlról"
(amerikai horror) 81'' Dr. Pretorius olyan gépet tervez, melynek segítségével új dimenziók nyílnak meg előtte. A .rezonátor" váratlanul föl-dönkfvülieket csalogat a laborba, akik kegyetlenül lemészárolják a tudóst. 0.45 Dr. Mladen
(jugoszláv háborús film) 80''
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Dokumentumműsor / Rajzfilm 19.30 Hiradó I. / Spektrum 21.05 Szórakoztató műsor 21 50 Hí"''1* "
(.L.tU *.
23.40 Y
2. MŰSOR 20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat 21.05 Filmsorozat 22.00 Májustól decemberig 22.30 Hirek
22.50 Általinos gyakorlat (sor.)
PRO 7
7.10 7.55
Hiz az Eaton téren (ism.) Dundee és Culhane (ism.) 8.45 Rajzfilmek (ism.) 9.30 Lassie (ism.) 10.00 Baritom, Ben (ism.) 10.25 Waltonék (amerikai sorozat) 11.15 Dundee és Culhane (am. sor.) 12.05 Vicki (ism.) 12.30 Alice (vidám am. sorozat) 12.55 Harry Fox esetei (ism.) 13.40 Szudintól keletre (angol kalandfilm) 81'' Rajzfilmek (ism.) 16.00 Hirek, idöjiris 16.10 Lassie (amerikai sorozat) 16.35 Rossz tiirü medvék (am. sor.) 17.05 Vlcki (amerikai sorozat) TOÜ Hirek, Idöjiris 17.45 Detektívügynökség (am. sor.) 18.35 Rajzfilmek 20.15 Szabadsig, mint még soha
(NSZK filmvígjáték) 91'' 21.50 Hawaii öt null (am. sorozat) 22.40 Ráktérítő (am. film) 82'' 0.05 Hirek
0.15 Minden lében két kanil (ism.) 1.05 A bosszú (ism.) 2.45 T. H. E. Cat (ism.) 3.10 Mély völgy (amerikai film) 99'' 4.50 A szerencsejitékos hölgy (amerikai film) 65'' FF
15.10
3 SAT
14.30 Tito Gobbi - a nagy bariion
15.15 Bajazzók - opera
16.30 Az opera világa
17.20 Minlhirak
17.30 Oroszlinfog (sorozat)
18.00 Sport
19.00 Hiradó
19.30 Az Öreg (krimisorozat)
20.30 Lakiskultúra
21.00 Politikai magazin
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Angi Vera (magyar film)
23.55 Hirek
1 PLUS
18.00 A hatalom szinra lép
1933-1945 18.45 Biblia képekben 19.30 Dzsessz 20.00 Hiradó
20.15 Chrlsta Wolf (dok.-film) 22.00 Ismeretlen imidó (am. fi 23.40 Beszélgatés 0.40 A nap hírei
utána Hirak, idöjiris
12.00 Ruk-cuk (ism.)
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Orszig, viros (ism.)
13.25 Blm-bam-bino
18.30 Hirek
18.33 Orszig, viros - játék
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Kari Dall-show
21.05 A vadnyugat legbolondo-sabb városa (amerikai film)]
22.45 Hirek
23.00 Szórakoztató magazin
Az ördög jobb és bal keze
olasz western
A mexikói határ közelében találkozik Joe (Terence Hill) és testvére, akit iszonyú ereje ellenére „Kicsinek" hívnak (Bud Spencer). Joe csodálkozva látja testvére ingén seriffcsillagot, de észreveszi, hogy nem valódi. A „Kicsi" a csillag segítségévei lótolvajlásból él. Most Har-rimán őrnagy ménesére fáj a foga
A képen jobbra: -n -jc Steffen Zacharias. tU. ID
m ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-
9.00 Rajzfilmek
10.00 Egyveleg
13.00 Japán üzleti ílete
16.00 Gyerekeknek
17.00 Éli videoshow
19.00 Egyveleg
20.00 Fókusz
20.30 Üzleti hét
21.00 Nagy koncertek ''80
2210 Hlrak
22.10 A dzsungel könyve
(amerikai film) 0.20 Hirek
0.30 Nagy koncertek ''80 1.30 Egyveleg
16.30 Vldeoklipek
1130 Tárcsázz I
21.00 Ray Cokes
22.30 Újdonságok a moziban
23.00 Szombat éjjel
23.40 Újdonságok
24.00 Az MTV slágerei
1.00 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
EUROSPORT
14.00 Tenisz
15.00 Kerékpársport
11.30 Tenisz
11.30 Tour de Francé
19.30 Eurosport-hirek
21.00 Motorsportmagazln
21.00 Kerékpársport
21.30 Tanlsz
22.30 Tour de Francé
23.30 Eurosport-hirek
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Rólunk van szó 10.30 A szerelem egy labda (ism.) 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Latigo Smith (amerikai film)
14.40 Az állatok paradicsoma
15.00 Fraggles (sorozat)
15.25 Pinocchio (sorozat)
15.50 Rajzfilm
16.00 Leo és Fred (sorozat)
16.10 Murphy atya (sorozat)
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Zenés barangolás 21.30 Rlcki Forster kerestetik
(NSZK krimi, II/2.) 23.00 Ádám bordája (am. film) 0.35 Chicago, 1930
(amerikai krimisorozat)
OSZTRÁK 2
15.50 Esküvő Erikával (NSZK film) 17.15 Monté Crlsto
(dokumentumfilm) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Az igazat mondd I - játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósitások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Kulturális magazin 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Maxié (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Thunderai macskák (am. sor.)
Idökapszula 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Az ószeres 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Mindenki Paul ellen A bajban kiderül, hogy Mrs. Mangelnek még vannak barátai. A Lassiter szakácsa például mindenkit sztrájkra szólít fel, hogy Paul végre törődjön az asszony problémáival. Madge egyre szomorúbb, hogy képtelen egyezségre jutni Harolddal. 15.35 Teleüzlet
15.50 Hazzard megye lordjai (sor.)
A válás fáj 16.45 A rendőrnő (am. krimisor.)
Értékes csalétek 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (am. sorozat)
A nagy üzlet 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 A szép és a bestia (am. sor.)
Soha többé 21.00 Tarzan legendája
(amerikai-angol film) 132'' Fsz.: Christopher Lambert 23.20 Hirek
23.35 Maciste a küklopszok földjén
(olasz film) 98'' 1.20 Sport-tenisz 2.20 Műsorismertaiés
Ráktérítő
amerikai film
Henry Miller (Rip Torn) regényben írja meg Párizsban eltöltött éveinek történetét. Az akkor még ismeretlen író alkalmi munkákból él, kurvákkal, tolvajokkal és kétes egzisztenciákkal van kapcsolatban. Notórius kölcsön-Kérű, aki más költségén tartja lenn magát. Senki sem tudja, hogy mindezt hogyan csinálja, még (elesége, Mona nn a n (Ellen Burstyn) sem. clA\í
TV 1
b.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli
Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga - Dr. Weninger Antallal 9.20 Képújság
15.54 Napi műsorajánlat
15.55 Román nyelvű nemzetiségi magazin
Ecranul nostru 16.20 Képújság 16.25 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/7. rész 31'' 16.55 Vízilabda Agria-Controll Kupa Magyarorszáo-Egyesült Államok
Közvetítés Egerből 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
„Engedjétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Esti mese Sebaj Tóbiás A két feketerigó Cimbória
Telefonos játék gyerekeknek 18.45 Fatális félreértés
IV/3. rész: A harmadik lélóra 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Szomszédok Teleregény
(Ism.: szombat, TV1 14.30) 20.50 Mozimámor 21.20 A koldus és a tőzsdei tanácsos
Csehszlovák film 45'' Mándl - Jozef Kroner (Makay Sándor), Samek - Leos Su-charipa (Kránitz Lajos) 22.05 Teleki Pálról-Rónai András
Dokumentumfilm 22.55 Menedzser Magazin
(Ism.: vasárnap, TV1 6.50) 23.40 Késő esti hiradó 23.45 BBC-hiradó
A Híradó
közönségtelefonja Budapest 132-0900 Hívható mindennap 6.00—22.00-ig Telefonhívásokat kizárólag a Híradót érintő ügyekben kérnek
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kánya Kata és Dombóvári Gábor
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Egy perc terc 17.45 Gyerekeknek A Jetson család Amerikai rajzfilmsorozat A röp-ruha (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Kincses sziget az űrben
Angol-olasz tévéfilmsorozat VIII/8. rész 54'' 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-tel.: 132-9329 Pécs-tel.: (72) 10-533 Szeged-tel: (62) 12-715 21.05 ötven perc... zenéről Fellegi Ádám műsora 22.00 Hiradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 ATV2 FILMKLUBJA
A hatvanas évek magyar filmművészete Falak
Magyar film (1967) FF kb. 87''
A kábeltelevízió stúdiók segítségével fogható program:
18.00 Műsorajánlat
18.05 Sráckarika - Bozo (rajzfilm),
Kamaszriportok 18.30 Sláger és Horoszkóp
Szikora Róbert és Laár András 18.45 Slkersztorl
A vállalkozó feltaláló 18.55 Áramvonal
Autósok műsora 19.00 Jolly Joker VIII.
Brazil szamba 20.15 Vllágtükőr - Hajdú János
külpolitikai rovata 20.30 Forgótőke - Bácskai Tamás
pénzügyi tanácsai 20.40 Biblia Pauperum VIII.
Bűnbocsánat 20.55 Törzsasztal
Máté Lajos színházi történetei 21.00 Sport 21.20 Civilpálya
21.40 Szoclofotó - Pénz és alkohol 21.55 Zenekorzó - Karády Katalin
p
ÉNTEK
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Pénz és gondolat
Magyar kutatóhelyek átalakulóban 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 A népzene hagyományőrzői 11.36 A sérelem negyedórái Bor Ambrus novellája 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Tihanyban 12.45 Címlapon: az iraki atomtitok 13.05 Klasszikusok délidőben
Zenekari muzsika 14.05 Erről beszéltünk
A körzeti stúdiók műsoraiból 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Régi magyar táncok 15.05 Magyar Irás - irodalmi hetilap 15.50 Az élő népdal 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló 16.45 Labirintus (ism.) 17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Olvastuk... 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Maczkó Mária és a Kozsok
együttes felvételeiből 19.50 Gong
20.05 Király Béla második éve 20.35 Kari Richter vezényel 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 „Vajh, kl ő, és merre van hazája"
Carl Maria von Weber 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fűtől fáig 23.00 A legendás áruló 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 8.29 A csudálatos Mary-XIII/11. P. L. Travers regénye folytatásokban 8.52 Cica a mozikban
Döbrentey Kornél versei 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Július
Különös magazin a hónapról
9.31 A Tavaszi széltől a Deres már a határig
Dévai Nagy Kamilla műsora 10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 „Ú, ó, ó nagymami..."
Tel.: 138-7919 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás
17.30 Szocio-krimi
17.50 A-B/CD
18.20 A messziről jött ember
19.00 Hírek. Időjárás
19.03 Lloyd Webber: Az operaház
fantomja - részletek 19.30 Fiataloknak I 21.00 Hírek. Időjárás 21.30 Magyar könnyűzenei felvételek
21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Slágerszinház 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Hiánypótló
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Nlkolaus Harnoncourt vezényel
9.50 Goar Gaszparjan énekel 10.20 Muzsikáról versben, prózában
Makszim Gorkij - II/2. rész 10.51 A Concentus Hungaricus
hangversenye 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Az Amadeus vonósnégyes
felvételeiből 13.00 Hallgassuk újral
Megbékélés 14.09 A Magyar Rézfúvós Együttes
felvételeiből 14.19 Donizetti: Boleyn Anna közben:
16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Édes anyanyelvünk (ism.) 17.48 A Kölni Musica Anliqua Együttes két szonátát játszik
18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Két concerto 19.55 Újraolvasva (ism.) 20.05 A Világkórus ''91 énekel 21.40 Philip Catherine dzsessz-
kvintettjének felvételeiből 22.00 összkiadás
Beethoven zongoraszonátái 23.30 A Suisse Romande zenekar
játszik 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Ismét Beatles I, nóták, operettrészletek
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.05 Egyszerűen állati 9.30 Felszálló légáram (NSZK film)
Klaus, a berlini autószerelő veszélyes hobbinak hódol. Imádja a sárkányrepülést. Legutóbbi merész repülése során fennakadt a fák ágain, és elvesztette eszméletét. Amikor a kórházban magához tér, orvosától megtudja a kegyetlen diagnózist. Elszenvedett sérülései bénulást okoztak. 11.00 Telebutik
11.25 Wells Fargo meséi (am. sor.)
Egy anya a fiáért harcol 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.)
A sólyom ideje 13.00 Hirek
13.10 Hammer (amerikai sorozat)
Tanácsok asszonyoknak 13.35 Kalifornia klán
(amerikai sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sor) 15.10 Senki más, csak tel (sor.) 15.55 CHIP''s (amerikai krimisor.)
Családi viszály 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Komputergengszterek 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Benny Hlll 19.40 A rejtélyek völgye
(amerikai kalandfilm) 21.15 Bukottak bálja
(olasz filmvígjáték) 85'' 22.45 Hirek 22.55 Pokoli utazás
(olasz akciófilm) 88'' 0.30 „Túlról" (ism.) 1.50 Bukottak bálja (ism.) 3.15 Jó fény (csehszlovák filmO 4.45 Sierra (amerikai sorozat)
Kollégák a városból 5.30 Power kapitány (am. sor.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Humoros sorozat 19.10 Rajzfilm / Hiradó I. 20.00 Amerikai játékfilm 21.40 Híradó II.
23.50 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR
19.30 Hiradó I. / Rajzfilm
20.15 Dokumentumsorozat
20.50 Nosztalgia - Naftalin
21.45 Humoros sorozat
22.20 Hírek / Filmsorozat
PRO 7
i.oo
I.50
Dundee és Culhane (ism.) Rajzfilmek (ism.) 9.35 Lassie(ism.) 10.05 Rossz hírű medvék (ism.) 10.30 Maxwell ügynökség (am. sor.) 11.25 Dundee és Culhane (am. sor.) 12.15 Vicki (ism.) 12.35 Barney Miller (am. sorozat) Detektivügynőkség (ism.) Perry Mason (am. sorozat) Rajzfilmek (ism.) Hirek, időjárás Napfény és felhöszakadák (osztrák film) 85'' _ Harttól Hartig (am. sorozat) 18.05 Hirek, időjárás 18.20 Szudántól keletre (ism.) 19.45 Bili Cosby-show (am. sor.) Hála Istennek, péntek van (amerikai filmvígjáték) 86'' 21.50 San Francisco utcáin (sor.) Egy összeesküvés tanúja (amerikai krimi) 102'' Hirek, időjárás 0.35 Mozgó kórház (am. sorozat) 1.00 Ráktérítő (ism.) 2.25 Hawaii öt null (ism.) 3.15 Napsütés és felhőszakadás (ism.)
4.40 Szerencsejátékos hölgy (ism.) 5.45 A kék cseppek titka (am. sor.)
13.00 13.50 14.45 15.35 15.45
17.15
20.15
22.40
0.25
3 SAT
14.30 Könnyűzenei összeállítás
17.20 Minihirek
17.30 Wlckie (rajzfilmsorozat) 3
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hiradó
19.30 Emberek, mint te meg én
20.30 Teherautó tranzit J
21.00 Politika és gazdaság
21.45 Kulturális magazin j
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Oldalpillantások
22.50 A túlélés ára (magyar film)
1 PLUS
18.00 Noel papa (dokumentumul 18.45 Lovaglótúra 19.00 Természeti magazin 19.45 PLUS-pontok 20.00 Hiradó 20.15 Lehet a második Isi (színházi közvetítés) 22.05 Klein úr (francia film) 0.05 A nap hírei
utána Hirek, időjárás
TELE 5
12.00 Ruk-cuk (ism.)
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Ország, város (ism.)
13.25 Bim-bam-bino
18.30 Hirek
18.33 Ország, város - játék
19.00 Ruk-cuk - játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék I
20.15 Az igazi gazdagok (sorozaflf
21.15 Küzdősportok magazinja
22.05 Hirek
22.15 Dr. Hackenstein (am. film)}
23.45 A törvény fegyvere (sor.) 1
Pokoli utazás
olasz akciófilm
Wolf Larsen (Chuck Connorsj kapitány a tengerek híres, hírhed kalandora. A tengerészek és a ki kötők lakói tisztelik, de félnek í tőle. Keménységét és intelligef ciáját csak egyetlen ember képi túlszárnyalni, mégpedig testvér
A két férfi állandóan veti kedik egymással, mindegy igyekszik a másikat túlszá nyalni. A háborgó tengeren ke-rül sor közöttük az „n |-i élet-halál küzdelemre. ".05
„EPASZ" KFT.
TŰKOR KAVEHAZ
fl b
itás 1.00
11.00
t) 12.30
13.00
10.00
17.00
j én 19.00
20.00
22.00
22.20
0.20
0.30
1.30
(amerikai film)
I
MUSIC TV
III
11.00 Ray Cokes
21.30 Tol
22.30 A nagy kép
23.00 Szombat éjjel
23.30 Riport
23.45 Újdonságok
24.00 Az MTV slágerei
1.00 Koncert
1.30 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
EUROSPORT
14.00 Tenisz
15.00 Kerékpársport
1S.30 Tenisz
11.30 Tour de Francé
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Kerékpársport
21.30 Tenisz
21.30 Ökölvívás
k 22.30 Tour de Francé
ozat) 2330 Eurosport-hirek
ja
lm) r>
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Mediterrán állatok (sorozat) 10.00 Rólunk van szó (ism.) 10.30 Érmék a kútban (ism.) 12.10 Hajdanában 12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.10 Éjszaka az operában
(amerikai film) 14.35 Batman (sorozat) 15.00 Fraggles (sorozat) 15.25 Pinocchio (sorozat) 15.50 Rövidfilm 16.00 Leo és Fred (sor.) 16.10 Murphy atya (sor.) 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Repülő orvosok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Két férfi, egy eset
(krimisorozat) 21.35 A férfi, akit lónak hivtak
(amerikai film) 23.55 Rendörháború (am. film) 1.35 Hirek
OSZTRÁK 2
15.15 Ha Versailles mesélni tudna
(francia film) 17.30 Túlélők (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Rokon teremtmények 21.15 Schilling - gazdasági mag. 22.00 Hiradó 22.30 Szatirikus bábjáték 23.30 Vivien Westwood 1.00 Bőrdzsekik (rövidfilm) 1.55 Hírek
6.00 8.35 9.05 9.50 10.10 11.05 12.00 12.05 12.45 13.35 14.00 14.25
15.10
15.35 15.50
16.45
17.45 17.50
18.15 18.45 19.15 20.00 21.40 22.00
23.50 23.55
1.25 1.55
Jó reggelt a SAT 1-gyei I Szomszédok (ism.) Közkórház (ism.) Teleüzlet
Hazzard megye lordjai (ism.)
A szép és a bestia (ism.)
Műsorismertetés
Szerencsekerék (ism.)
Telebörze
Bingo (ism.)
Fejtörő - játék
Közkórház (amerikai sorozat)
Csupa meglepetés
Szomszédok
(ausztrál sorozat)
A főszakács
Paul éppen aznapra várja vacsorára az idegenforgalmi hivatal egyik fontos képviselőjét, amikor a Lassiter dolgozói a főszakács vezetésével sztrájkolnak. Szerencsére a szomszédok összefognak, hogy megmentsék az estét. Teleüzlet Magas bozót (amerikai westernsorozat) Kísértés
Cannon (amerikai krimisor.) Az óvadék Műsorismertetés Megbabonázva (am. sorozat) Komputerszerelem Bingo - játék Híradó, Időjárás Szerencsekerék Balekok (francia film) 92'' Hirek
Tükörháború
(angol akciófilm) Hírek, sport Az idomított asszony (NSZK film) 85'' Sport - tenisz Műsorismertetés
Balekok
francia film
Atizenhét éves Tristan és barátnője Nizzába utazik. A fiú anyja kétségbeesve keresi Tristant. Az asz-szony elégedetlen a rendőri intézkedéssel, ezért fiatalkori szerelméhez, Jean Lucas-hoz (Gerard De-pardieu, jobbra) fordul segítségért. Jean nem hagyja magát csőbe húzni, így az asszony utódjához, Fran-gois Pignon-hoz (Pierre Richárd, balra) megy. 20.00
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.45 Segítség
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás kéthetenként Telefon: (72) 11-295 8.55 A legkerekebb veréb Bolgár rajzfilm (ism.) 9.00 Dallas
Amerikai filmsorozat A rejtély megoldódik (Ismétlés: este, 20.15) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Walt Disney bemutatja (ism)
1. Kacsamesék Hideg kacsa 2 Ausztrál expressz
Cowboybecsűlet
3. A Csipet csapat Életet a halnak 16.45 Képújság 16.50 Cigánymagazln Romaié Shavale 17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Trafflc jam"
Könnyűzenei kívánságadó 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 19.00 „Maradjatok meg szeretetemben...''''
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese
Metróegerek 19.15 Mini klip-mix 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Dallas
Amerikai filmsorozat A rejtély megoldódik (ism.) Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby -Patrick Duffy (Csankó Zoltán), Samantha - Linda Gray (Szerencsi Éva), Jockey -Larry Hagman (Kránitz Lajos), Pamela - Victoria Principal (Simorjay Emese), Lucy -Charlene Tilton (Balogh Erika) 21.10 Panoráma
(Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.15 Tíz után...
Házigazda: Déri János 22.40 Japán fesztivál Budapesten 23.30 Ha eljön a pillanat
Amerikai tévéfilm 95'' 1.05 Késő esti hiradó 1.10 Antenne 2-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa és Mohai Gábor
16.20 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora
17.30 Egy perc terc
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat (ism.) A barlangjáró törpök Egyszer fenn, egyszer lenn 18.15 Telesport
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Peter Strohm
— NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Minél több van, annál több kell 44'' Szereplők:
Peter Strohm - Klaus Lö-witsch (Dózsa László), Anna
- Hannelore Elsner (Andresz Kati), Severin - Franz Boehm (Melis Gábor), Mornier - Rolf Becker (Helyei László)
19.45 Néprajzi értékeink
A kalotaszegi festett láda 19.55 Sohase késő 20.05 Az opera csillagai NSZK film
1984-ben gálaestet rendeztek a Zürichi Opera rekonstruálás utáni újbóli megnyitása alkalmából. Ezt az eseményt rögzítette a televízió. 20.55 NBA, 1991
Válogatás az amerikai kosárlabda-bajnokság mérkőzéseiből
IV/3. Ali stars game (Kelet-Nyugat mérkőzés) 22.00 Hiradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 Betiltott filmek Fül
Csehszlovák film FF kb. 90'' (1969)
Anna - Jirina Bohdalová (Győri Franciska), Ludvik -Radoslav Brzobohaty (Kovács István), Cejnar - Borivoj Navrátil (Mátrai Tamás), Vage-ra - Jaroslav Mouöka (Balázsi Gyula), Pucák - LuboS TokoS (Bitskey Tibor), Az Elvtárs -Gustav OpoCensky (Surányi Imre), Költő - Frantiéek Husák (Székely B. Miklós), Stanislav
- Jirí Císler (Tolnai Miklós)
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.00 Hirek. Időjárás. Lapszemle 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör Tel.: 138-7985 9.05 Irodalmi jegyzet 9.10 Szines népi muzsika 10.05 Ismét-a javából I 12.00 Déli Krónika 12.30 Világkosár 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván fogjukl 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I 15.05 Szepesi Attila versei 15.10 Régi hires énekesek műsorából
Nagyezsda Obuhova operaáriákat énekel 15.25 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Mexikó - Taraomara indiánok 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 A Rádiószínház bemutatója Foggal és körömmel Kopányi György hangjátéka 19.42 A Stúdió 11 új felvételeiből 20.05 Zenélő városaink - Szombathely
21.05 Állatorvos, meg minden... 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthiradó 22.35 Ernest Blanc operaáriákat énekel
23.05 Hangversenymúzeum
A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának Bach-hangver-senye a stúdióban (1950) Vezényel: Ottó Klemperer 24.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel : 138-7776 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kerti séta
Kredits József virágkötővel 8.30 Népszerű muzsika - világhírű előadók 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Más hullámhossz 10.00 Heavy metál magazin 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Beszélő házak
Szép Ernő otthonai 14.55 Vanezigyl 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 Kapcsolatok 15.50 Jártam én már Budapesten éjjel...-11/1.
Zenés kóborlás a régi budapesti éjszakában Kabos Lászlóval 17.00 Hirek. időjárás 17.03 „Az elfelejtett szalagok" Bob Dylan 1961 és 1989 között készült ismeretlen felvételei - VIII/5. 17.30 Látogatás a múltunkban
18.30 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás
19.03 Tudósítás az országos kerékpáros-bajnokságról 19.15 Tillai Aurél népdalfeldolgozásaiból
19.31 A Rádió Dalszínháza A montmartre-i Ibolya
21.00 Hirek. Időjárás
21.03 „Új hangok Amerikából" -11/1.
21.50 Rock-mobil
A Bikini együttes hangversenye 22.30 Derűre is derű (ism.) 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Éjszakai koktél
BARTÓK
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.20 Liszt orgonaműveiből 9.00 Zenekari muzsika 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.30 Romantikus kamarazene közben:
12.00 Hirek. Időjárás
12.30 Followme-30/11. (ism.)
12.45 A Voice ol America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Opera-művészlemezek 15.05 Lemezbörze helyett
Klaus Nomi 1981-es bemutatkozó albuma 16.00 Hirek. időjárás 16.05 Dvorák müveiből 17.05 Bemutató - komolyzenei újdonságainkból
18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Franz Brüggen két Beethoven-szimfóniát vezényel a 18. század zenekara élén 20.30 Mindennapi irodalmunk (ism.) 21.00 Szombathelyi Bartók Fesztivál 22.35 A No-Spa dzsesszegyüttes játszik
23.00 Nevek ürügyén: Schubert 24.00 Hírek. Időjárás 0.10-
2.00 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Az Éjszakai koktél folytatása, nóták
RTL PLUS
6.00 A hétmillió dolláros asszony
(ism.)
6.45 Transformers (am. sorozat) Veszély
7.10 A szauruszok földjén (sor.) 7.35 Kedves Bili nagybácsi (sor.) 8.00 Konfetti 9.25 Klack-játék 10.10 Jetsonék (amerikai sorozat) 10.35 Mr. T. (am. rajzfilmsorozat)
Az öreg Indián titka 11.00 Specialisták úton (am. sor.) Miami
11.50 Beavatottak (am. sorozat)
Páciensvadász 12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat)
Robbanószer 13.00 Super Mario Brothers (sor.) 13.25 Mutánsok (amerikai sorozat) 13.50 Dennis (amerikai sorozat) 14.35 Street Hawk (am. sorozat) 15.25 Daktarl (amerikai sorozat) 16.10 Az Angyal visszatér (sor.)
Választások 17.05 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Mr. Terrific (am. sorozat)
Ki az ékszertolvaj? 18.45 Hiradó, időjárás 19.00 Sípszó - focishow 19.30 Houston Knights (am. sor.)
Guruló erőszak 20.15 Halálos vadászat (amerikai thriller) 90'' Fsz.: Jennifer 0''Neil 21.55 Dall-As - talkshow 23.00 Jódllzás közben viszket a bőrnadrág (NSZK szexfilm) 81'' 0.30 Szerelmes baronesszek
(NSZK szexfilm) 81'' 1.55 Jódlizás közben viszket a
bőrnadrág (ism.) 3.20 Ketten az élet ellen (NSZK-osztrák film) 4.30 Halálos vadászat (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.55 Rajztllmsor. / Hiradó I. 20.00 Chorus Llna (amerikai film) 91 4K C''iuu "nlnálalukra
2. MŰSOR
19.30 Híradói.
20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat
21.00 Kulturális műsor
21.30 Show-műsor
23.00 Alkalmi partnerek (filmsor.)
0.10 Zenei maraton
PRO 7
8.10 Marco Polo (olasz sorozat)
8.35 Boubou, az állatok királya
(japán rajzfilmsorozat)
9.00 Niklaas, kisfiú Flandriából
(japán rajzfilmsorozat)
9.25 Muppet-show (am. sorozat)
9.50 Kedves Bíbor (am. sorozat)
10.15 Egy úr az űrből (am. sor.)
10.40 Barney Miller (ism.)
11.05 Bili Cosby-show (am. sor.)
11.30 Mozgó kórház (ism.)
11.50 A négyöklü trió (am. sor.)
12.50 Csodálatos szabadság (ism.)
14.25 Ausztrál dokumentumfilm (ism.)
15.30 April Párizsban
(amerikai filmvígjáték) 96''
17.15 Az Angyal visszatér (sor.)
18.00 Hirek, időjárás
18.15 Hawaii öt null (am. sor.) 88''
19 50 Bili Cosby-show (ism.)
20.15 Boldog napok (am. krimi) 90''
21.55 Grlzzly (am. horror) 87''
23.25 San Francisco utcáin (ism.)
0.15 Hirek, időjárás
0.25 Mozgó kórház (am. sorozat)
0.50 Az összeesküvés tanúja (ism.)
2.30 Parry Mason (ism.)
3.20 Mély völgy (ism.)
5.00 Pártfogók (angol sorozat)
5.50 Szabad nevetni (am. sorozat)
3 SAT

6.3 7.0
13.10 Kulturális kvizmüsor 60 14.10 Ferdinánd, a bohóc (sorok '' 14.40 Konstantin úr esetei (sori 15.05 Francia receptek 15.30 Kivánságkoncart 17.30 Frankié és Johnny
(amerikai film) 19.00 Hiradó 19.30 Suitnerné (tévéfilm) 21.05 Világszínház, 1991 22.20 Közeledések 22.40 Vivaldi: Négy évszak 23.25 A hónap könyve 23.40 Trash (amerikai film) 23.
18.00 Egészségügyi magazin 18.30 Zenei magazin 19.15 Szóváltás 20.00 Hiradó 20.15 Henriette (sorozat) 21.05 Spark Grönlandon (tévéi 22.55 Talkshow 0.25 Különlegességek 0.55 Hirek
12.40 Magazin 13.00 Ország, vérot (ism.) 13.25 Bim-bam-blno 16.40 P. O. P. - zenei magazin 17.40 Küzdősportok magazinja 18.05 Motorsport-extra 18.30 Hirek
18.33 Ország, város - játék 19.00 Ruk-cuk-játék 1
19.30 Hírek 2
19.45 Hopp vagy kopp - játék 2 20.15 Vadvilág (sorozat) 2 21.10 A törvény fegyverei (sor.) | 22.00 A bűvész (NSZK-izraeli film
PRO 7
Boldog napok
amerikai krimi
Bili megöl egy férfit Chicagóban, ezért el kell menekülnie. Kis-húgával és barátnőjével délre szökik. Az egyik fiatal farmernél talál munkát. Bili (Richárd Gere) és Abby (Brooke Adams) testvérnek adja ki magát, s ezzé óriási konfliktushelyzetet teremt. A farmer ugyanis beleszeret a lányba, és el akarja venni feleségül. 20.15

KÖZPONT - KIÁLLÍTÓTEREM - MINTABOLT: ÜZEM: Murakeresztúr
Nagykanizsa, Ady u. Telefon/fax: 0036-93
68/B | 13-370

DISZKONT KÖNYVÁRU HA
Nagykanizsa, Béke u. 22.
í SUPER CHANNEL
6.00 Egyveleg
15.00 Kedves barnám
(amerikai film)
18.30 Honey West (am. sorozat)
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 Sport
18.00 Motorsport
19.00 Vldeodivat
19.30 Jeruzsálem (sor.)
20.00 Hírek
20.10 Terítés
(amerikai film)
23.00 I Egyveleg
MUSIC TV
11.30 Amerikai top 20
13.30 XPO
14.30 Ray Cokes
,17.00 Yo!
18.00 Rockhét
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20
21.00 Házibuli övezet
23.30 Kristiane Backer
3.00 _ Éjszakai videók
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi motorsport
10.00 Aerobic
11.00 Ökölvívás
12.00 Tenisz
15.30 Tour de Francé
17.00 Tenisz
18.30 Tour de Francé
19.30 Nemzetközi motorsport
20.30 Tenisz
22.45 Tour de Francé
24.00 Dzsúdó
SAT 1
Utazás a Fekete-erdőbe
NSZK film
Hannes Cremer (Roy Black) építész összeveszik főnökével, majd meglátogatja nagyapját a Fekete-erdőben. Itt ismerkedik meg Renatával (Barbara Niel-sen), akit most hagyott ott a barátja. A kezdődő vonzalmat megszakítja Janine váratlan felbukkanása. A képen jobbra: ^c Hans Jürgen Báumler. /CU.lO
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Diagnózis 10.15 Felfedezések a víz alatt 11.00 Az úr a háznál (ism.) 12.25 Hajdanában 12.30 Halló, Ausztria-halló, Bécsi 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 A talált gyerek (tévéfilm) 14.55 Popeye (amerikai sorozat) 15.00 Teknősök a sivatagban < 15.30 A bagoly árnyéka
(sorozat) 16.00 UNICEF-gála 17.00 Mlnihirek 17.10 Murphy atya (sorozat) 18.00 Hirek 18.05 Sport
18.30 Repülő orvosok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Bingo, bingo (olasz film) 21.55 Edgár (tévésorozat) 22.55 Álmok utcája (am. krimi) 0.30 Backflash (ausztrál krimi) 2.00 Hirek
OSZTRÁK 2
15.00 Vivaldi: Négy évszak
16.15 Barangolások
17.00 Évfolyam
17.15 Beszélgetés
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 A Roncalli cirkusz
21.45 Hirek
21.50 Sport
22.50 Rod Stewart-koncert 0.20 Frank Zappa 1.10 U2-koncert
SAT 1
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Magas bozót (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Balekok (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Hotel (amerikai sorozat) 14.00 Te meg én
(NSZK filmkomédia) Peter és Brigitte pontosan két hónapja és négy napja boldog házasok. A fiatalasszony nénikéje segített nekik a lakásvásárlásnál, cserébe nem kért mást, csak az egyik szobát. A felhőtlen boldogságnak az összeköltözés nagyon megárt.
15.45 Privát program 16.15 Zapp- játék 16.40 A Boyard-eröd - játék 17.35 Nyereményjáték 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (amerikai sorozat) Boszorkányság 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó, időjárás 19.30 Szerencsekerék 20.15 Utazás a Fekete-erdőbe
(NSZK film) 83'' 21.45 Hírek, sport 21.55 Sport-tenisz 22.15 A profik
(angol krimisorozat) Hősök
A magas rangú amerikai politikus szigorúan titkos megbeszélésre érkezik Angliába. Cowley értesül róla, hogy a külföldi vendég ellen merényletet terveznek. Időben sikerül közbelépnie, hogy Patterson életét megmentse. 23.10 Egy másik úr, de a hölgy ugyanaz (NSZK erotikus film) 0.40 A betanított asszony (ism.) 2.10 Egy másik úr, de a hölgy
ugyanaz (ism.) 3.35 Műsorismertetés
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Alvin és a mókusok
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) A garázda robot Anyák napja 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Református gyermekhittan 8.00 Follow mel (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 Dávid Copperfield bűvészcsodái
Szökés az Alcatrazból
Amerikai film 9.20 A csapat
Angol filmsorozat V/4, rész.
Az igéret földje 27'' 9.45 Bak-elit
Bakai Mátyás és a McDo-nalds slágerei 10.15 Cimbória
Telefonos játék gyerekeknek 10.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Amőba
Természettudományos műsor gyerekeknek 14.30 Szomszédok
Teleregény (ism.) 15.00 Képújság 15.05 Tizenkét szempár
Japán film (1987) 124'' 17.10 Telis-televideo 17.25 Tanúságtevők
Emese vár 17.45 Dimenzió
Tudományos magazin 18.15 Gyereksarok Vuk
Magyar rajzfilmsorozat IV/4. rész 20'' (ism.) Esti mese Magyar népmesék 18.45 Hölgyválasz
Női stílusmagazin 19.15 Mini klip-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Közkívánatra I Zenélő filmkockák Hair
Amerikai film (1979) 119''
(Feliratos!)
Szereplők:
John Savage, Treat Williams, Beverly D''Angelo, Annié Gol-den, Dorsey Wright 22.20 Bongó
A július havi szelvények sorsolása
23.30 Magyar TV Jazz Pódium
Az In Line együttes műsora 0.05 Késő esti hiradó
Műsorvezető: Kudlik Júlia
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.05-
11.00 Prizma
Életmódmagazin 10.05 Nem csak zöldség... 10.35 Nyelvtanulás 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Maja a hangyáknál 11.25 Teadélelőtt 12.00 Kettes fogathajtó Világ Kupa
Közvetítés Szántódról 13.00 Calyp-show (ism.)
Aktuális klipek, hírek, sztorik
Műsorvezető: Kudlik Júlia
15.15 Hírek - Müsorelözetes -
Időjárás 15.25 Taxi
Amerikai tévéfilmsorozat Tony és Brian 15.50 Gazdit keresünk
Kudlik Júlia műsora 16.05 NBA, 1991
Válogatás az amerikai kosárlabda-bajnokság mérkőzéseiből - IV/4. rész 17.05 Nézze meg az ember! 17.10 Mozi Top 10 17.40 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat Kutyaszorítóban 18.10 Telesport
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg *
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 „Új" Angyal
Angol bűnügyi tévéfilmsorozat Téves kapcsolás kb. 96'' A főszerepben: Az Angyal (Simon Templar) -Simon Dutton (Rubold Ödön) 20.35 Ciao, ciao bambina
Olasz dalest a pesti Vigadóban 21.05 Van szerencsém... Maros Gábor műsora Vendégek:
Bajor Imre, Bessenyei Ferenc, Cserhalmi György, Fekete Györgyi, Kalmár Magda, Maros (Mayer) Gabriella, Oszvald Marika
Közreműködik: Gyarmathy István és kisegyüttese 22.00 Hiradó 22.35 Parabola 23.05 Szökés az Alcatrazból Amerikai film (1979) 107''
7fl
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
V
ASÁRNAP
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra. Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Neveletlenek 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk
Lőrincze Lajos műsora 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Mit üzen a Rádió? 14.10 Müvészlemezek 15.05 A tekete vitorlás
Vagyis Ördögh Artúr csodálatos története
Jékely Zoltán regénye - II/2. 15.52 Hangszerkettösök 16.05 Mi a titka? 16.50 A világlíra gyöngyszemei
Mircea Dinescu versei 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.20 Muzsikáló nagyvilág 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.19 Remekírók hangszalagon „Ide nekem az oroszlánt is I" 45 perc Lukács Margittal és Ladányi Ferenccel (1963) 20.08 A népzene és a néptánc vonzásában
Zenés beszélgetés Végvári Rezsővel
21.05 A Rádió zenei műhelyeiből
A Concentus Hungaricus 21.35 Örökzöld dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Fodor János operaáriákat énekel
22.45 Verseit elmondja: Szepesi Attila
23.05 Évfordulók nyomában 24.00 Hírek. Időjárás. Totó
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Vallásos félóra 7.33 Vasárnapi orgonamuzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A csudálatos Mary-XIII/12. P. L. Travers regénye folytatásokban
8.28 A képzelet varázslója-VI/1
Epizódok Verne életéből 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Koncert tiniknek
Km. a Moho Sapiens, az Első Emelet, a Géniusz és a Repub-lik együttes 9.50 A Magyar Rádió Karinthy Színpada A pénzcsináló
Szentmihályi Szabó Péter szatírája 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Stúdióvilág. Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Szerpentin 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Táskarádió 16.00-
21.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Két bagoly - XV/2.
Krúdy Gyula regénye 21.28 Társalgó - irodalomkedvelöknek (ism.) 22.25 A mai dzsessz 23.00 Hirek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Operettrészlefek
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hírek. Időjárás
8.15 Monteverdi: Vespro della
Beata Vergine 9.52 Vladimír Askenazi zongorázik 10.20 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó hiradó 11.00 Európa hangversenytermeiből közben:
11.50 Hirek. Időjárás 12.47 A Capella Antiqua énekel 13.00 Szepesi Attila versei 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Renata Tebaldi énekel 14.10 Alternatív diszkó 15.05 Schubert: Hattyúdalok 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A túlélés titkai 16.44 Beethoven: D-dúr vonósnégyes
17.00 Ünnepek zenéje 18.00 Nyelvleckék 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Új Mozart-lemezeinkből 20.27 Mauer: Négy darab rézfúvósötösre
20.5 A Szombathelyi Bartók Fesztivál gálahangversenye 21.40 Hangszerszólók 22.00 Barokk zene 22.31 Liszt müvei gépzongorán 23.00 „Úgysem lehetsz más: költő
és keresztény..." 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjiéi után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
RTL PLUS
6.00 Mr. T. (ism.) 6.20 He Man (ism.) 6.45 Jetsonék (ism.) 7.10 Maci Laci (ism.) 7.35 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyermekműsor 9.15 Berverly Hills-i macskák
(amerikai rajzfilm) 11.00 Tattingerék (am. sorozat) Halál és taxik
Nick Tattinger ismét segíteni akar egyik barátnőjének, ami kellemetlen helyzetbe hozza. Az adófelügyelő az étteremben vizsgálja Tattingerék pénzügyi helyzetét, amit korántsem tart rózsásnak. 11.50 Végtelen románc (am. sor.) A pilóta és a táncosnő Louisa és Michael legújabb feladata filmet forgatni a második világháború francia ellenállóiról. A forgatás színhelye előtt nem sokkal balesetet szenvednek. 12.35 Óriások (amerikai sorozat) 13.00 Művészet és küldetés 13.05 Az apám földönkivüli (sor.) 13.30 Forma-1
16.00 Akik nem félnek a haláltól
(amerikai thriller) 99'' 17.45 Leplezések (amerikai sor.)
Titokzatos filmkazetták 18.45 Hiradó, időjárás 19.10 Hazai dallamok 20.15 Ottó és a nök (NSZK-osztrák
filmvígjáték) 85'' 21.50 Tévétükör - magazin 22.25 Késői kiadás 22.40 A modell és a zsaru (amerikai krimisorozat) Ismeretlen szerető 23.25 Forma-1 - összefoglaló 23.55 Farkasember
(amerikai horrorsorozat) Kezdődik a vadászat 0.20 Szürkület (am. sci-fi-sor.)
A jelzőtűz 1.10 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Halálos nászút 1.35 Farkasember (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Rajzfilm / Tv-szerencsekerék 19.30 Híradói.
20.00 A narancs nem az eovetlen gyümölcs (tévésorr
22.25 Zenei műsor / Sportszemle
0.55 YUTEL/Hirek
2. MŰSOR
19.30 Hiradó I. / Rajzfilm
20.20 National Geographic
21.20 Szerelmen kivül mindent
21.55 Csillagpályák / Kései órán
PRO 7
8.05 Muppet-show (ism.) 8.30 Scarlet kapitány (angol sor.) 8.55 Boubou, az állatok királya
(ism.)
9.25 Szindbád kalandjai
(japán rajzfilmsorozat) 9.45 Canadian Pacific
(amerikai western) 91'' 11.20 Bili Cosby-show (am. sor.) 11.45 Mozgó kórház (am. sorozat) 12.10 Az Angyal visszatér (ism.) 12.55 Vadállatok birodalma (ism.) 13.45 Párbaj a dzsungelben (angol kalandfilm) 97'' 15.30 Hawaii öt null (ism.) 17.05 A négyöklü trió (ism.) 17.55 Hirek, időjárás 18.10 Jane-nel történt
(amerikai filmvígjáték) 93'' 19.50 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Big Jack (am. western) 103'' 22.05 San Francisco utcáin (sor.) 23.00 A nagy fogadás
(amerikai erotikus film) 86'' 0.30 Hírek, időjárás 0.40 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) 1.05 FBI (amerikai krimisorozat) 1.55 Hála Istennek, péntek van (ism.)
3.25 Canadian Pacific (ism.)
3 SAT
13.10 Kalózok a Spree folyón (á 13.35 Kulturális körkép 14.00 Szórakoztató műsor 15.15 A hegyek országa 16.00 Koncert 17.00 Keletnémet magazin 18.00 Vasárnapi show 19.00 Hiradó 19.15 Napló 19.30 Berlini magazin 20.15 A kék angyal (német film)! 22.00 Osztrák hétköznapok 23.00 Bernhard Paumgartner { portré
1 PLUS
18.00 Európa-magazin 18.30 Szülői fogadóóra 19.00 Turisztikai ötletek 19.15 Asszonyok 20.00 Hiradó
21.15 A német romantika dalai 21.00 Dollárcsapda (tévéfilm) I 22.25 .Kalifornia (amerikai film) i 24.00 Hirek
6.40 Jó reggelt, Binot 11.00 A fegyenc és az özvegy (ism 12.35 Beszámolók, vélemények 13.00 Müsorelőzetes 13.15 Magazin 13.40 Bim-bam-bino 16.05 A nápolyi lázadó (ism.) 17.35 Vadvilág (sorozat) 18.30 Információk, vélemények 19.05 Hirek 19.20 Új bosszúállók (angol sor.) 20.15 Tessék mosolyogni I 21.05 Veszély elvonulóban (film) 22.50 Éjszakai őrjárat (sorozat) 1 23.40 Dr. Hackenstein (am filmi
Akik nem félnek a haláltól
amerikai film
John Sands (Charlton Hesta a tengeri mentőosztag parancs ka az őrjárat során rábukkan Mary Daere nevű hajó roncsa A fedélzeten már csak a hajó elj tisztje, Gideon Patch (Gary Ca per) tartózkodik. Patch megakdí lyozza a hajó elvontatását, m? ügyesen zátonyra futtatja a kiégett hajót.
MJIillilAicCH
KERESKEDELMI ES SZOLGALTATÓ NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
KFT. Cím: Magvar u. 19
Telefon/fax: (93) 14-012,
i (sor.)
lm)
ler -!
I
SUPER CHANNEL
6.00 Egyveleg
15.00 írva vagyon
15.30 Turisztikai magazin
15.00 Divat - magazin
17.00 Ifjúsági magazin
19.00 Üzleti hét
18.30 Német nyeivü magazin
19.00 Vldeodivat
19.30 Szovjetunió
20.00 Az apacskapitány
(amerikai film) 22.10 Egyveleg
MUSIC TV
lai
)
n)
14.00 Tom Petty 14.30 Ray Cokes 17.30 Mick Jagger 18.30 Rockhét 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball 1.30 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók

(ism.) ie k
rek
sor.)
film)
at)
ilm)
11.15 Ozsúdó 12.45 Tenisz 15.30 Tour de Francé 17.30 Tenisz 18.30 Tour de Francé 19.30 Ökölvívás 23.30 Tour de Francé 0.30 Ozsúdó
SAH
ik
majd
i.OO
12
JÚLIUS 28.
v
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 Ottó-a film (NSZK film) 10.25 Pan-Optikum
11.00 Dokumentumfilm 11.45 Tudományos magazin 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Jog a szerelemhez (ism.) 13.35 Egy sziv és egy lélek (film) 15.05 Az állatok paradicsoma 15.30 Szellemiizök (sorozat) 15.55 Bábjáték
16.15 A béke birodalma (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 X-Large
18.00 Hirek
18.05 X-Large
18.30 Repülő orvosok (sorozat) 19.30 Híradó 19.48 Sport
20.15 A kettészakított (film) 22.35 Hazatérés Prágába 23.20 Álompalota
(angol nyelvű zenés mű) 1.40 Hirek
OSZTRÁK 2
10.55 Mozart-kalendárium
13.00 Haza, idegen otthon
13.30 Sport
17.15 Idősek klubja
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
19.48 Ausztriai kincseskamra 20.15 A főnix repülése (am. film) Hirek Sport
Bonbon Royal (francia film) 0.10 Chicago, 1930 (krimisor.) 0.55 Hirek
22.35 22.40 22.45
SAT 1
7.30 Törd a fejed (ism.)
7.55 Megbabonázva (ism.)
8.20 A Boyard-eröd (ism.)
9.10 Drops (ism.)
9.35 Zapp (ism.) 10.00 Automobil - magazin 10.30 A hegyek varázsa 10.55 így láttuk 11.10 Utazás a Fekete-erdőbe
(ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Hotel
(amerikai sorozat) Hiba
14.05 Videofilm-újdonságok 14.30 Kutyanapok
(osztrák filmvígjáték) 84'' Egy forró augusztusi napon Péter és Paul, volt évfolyamtársak az egyetemen újra találkoznak Bécsben. Peter frissen nősült, szeretne nászútra menni, de nincs senki, aki helyettesítené őt a rendelőben. Paul, akinek pillanatnyilag nincs más dolga, elvállalja barátja helyettesítését. 16.05 Strandkalózok
(kanadai kalandfilmsorozat) Egészen nagy üzlet 16.30 Drops-játék 17.05 Maratoni küzdelem
(olasz-francia film) 81'' 18.45 Híradó, időjárás 18.50 Sportklub 19.30 Vigyázat, kamera I 20.00 Jó anyag
(amerikai film) 185'' 21.40 Hirek, sport 21.50 Jó anyag II.
(amerikai film) 23.30 Dracula visszatér (angol sci-fi) 89''
1.05 Műsorismertetés
Dracula visszatér
angol sci-fi
A falu lakói kétségbeesetten fedezik fel a halott kislány nya-iston), kán a két parányi pontot. Min-icsno- denki meggyőződött róla, hogy kan Dracula gróf végre megtalálta ;saira nyugalmát és nem hábor-gatja többé az élőket. A főpap megpróbálja elűzni a gonoszt, "nsajnos eredménytelenül. Dracula gróf szerepében Christopher Lee. 23.30
TV
D
6.48 Napi műsorajánlat 6.50 Menedzser Magazin (ism.) 7.35 Hagyd aludni a papát I Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
1. A horgászat megnyugtat
2. A jóságos tündér
3. A kanári és az egerek 7.55 „Így szól az Úri"
A Biblia üzenete 8.00 Kávé habbal
Reggeli találkozások 8.30 Vasárnapi turmix
TV1-veleg nemcsak otthonülőknek
Benne: Cimbória 11.00 Álljunk meg egy szóra I 11.10 Tájékoztatás II. János Pál pápa máriapócsi látogatásának előkészületeiről 11.15 Hazanézö Zsámbok 12.00 Kettes fogathajtó Világ Kupa Közvetítés Szántódról, felvételről
13.00 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.25 Képújság 13.30 Megmentett Velence
NSZK rövidfilm (ism.) 13.45 Forma-1 Német Nagydíj
Közvetítés Hockenheimből
kb.
16.00 Van benne valami
Barkochbajáték 16.40 Örömhír
A magyarországi evangélikus egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja
1. Kacsamesék
Túl sok az aranyból
2. Ausztrál expressz Mókuska
3. A Csipet csapat Jósból is megárt a sok
(Ismétlés: péntek, TV115.00) 18.45 Örökségünk A kukorica 19.00 A Hét
Benne: Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Egy lyukas dollár Olasz film (1965) 92'' Gary - Montgomery Wood (Giuliano Gemma) (Rubold Ödön), Judy - Evelyn Stewart (Kökényessy Ági), MacCory -Peter Cross (Szersén Gyula) 21.55 Csevegés
Kérdez-get: Fodor János Válaszol-gat:... 22.20 Magyar Hitelbank Tavaszi Koncert ''91
Victoria de Los Angeles dalestje
Szilágyi Károly áriaeslje
2
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit
Befektetési tanácsadó 9.20 Észbontó - Szórakoztató
gyermekmagazin 9.40 Közös kedvenceink Maci Laci kincset keres Amerikai rajzfilmsorozat El Kabong visszatér 10.00 Kánon
Vallás és kultúra A jezsuiták 10.30 Katolikus templomok Magyarországon
A hajdúdorogi görög katolikus püspökség 10.40 Erdőjárók
XII/1. rész: Indulunk a Pilisbe 11.00 Melyiketa 3 közül?
Játékos vetélkedő 11.30 Ki lesz a győztes?
Cserkészcsapatok vetélkedője V/2, rész
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
13.45 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 13.55 SOrSok
Munkavállalók magazinja 14.55 Három kívánság - sok meglepetéssel 15.45 Mágnás Miska
Magyar film (1948) 72'' 17.00 A világ metrói - New York 17.55 Van 5 perce?
Petrovícs Emil: Ragtime 18.05 Delta
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Szökevények
Amerikai rövidjátékfilm 19.30 Sztárportré
A Kabarétól a Tékozló apáig
Budapesti beszélgetés Michael Yorkkal 20.05 Derűs TV-évtár
Emlékezések a TV (hőskorából
21.00 Ez történt a héten 22.00 Telesport 23.00 Remény
Japán film 115''
A kis fekete vonallal aláhúzott időpont - emlékeztető és utalás: a műsorról részletes információt közöl a
A mellékletet szerkesztette: Talpas János

VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
HA ON
reklámszakember, idegennyelvet beszél, hirdetés- és kiállításszervezési ismeretekkel rendelkezik,
LEGYEN A MUNKATÁRSUNK
Felsőfokú végzettségű, nyelvvizsgával rendelkezők jelentkezését várjuk!
Részletes tájékoztatás: KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ
VÁLLALAT Személyzeti Osztály 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: (93) 13-040/16-77-es mellék
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 75
A PROGRESS irodabútor-szisztéma biztosítja
az EMBERKÖZPONTÚ - ELETHŰ munkahelyi környezetet \ PROGRESS a jó minőség garanciája, mely hozzájárul
az üzleti sikerekhez \ PROGRESS irodabútor az első hasznos beruházás
a vállalkozás beindításához \ PROGRESS irodabútor biztosítja munkahelyén a rendet
és az áttekinthetőséget, mely megkönnyíti a munkavégzést
% xíJU

Nagykanizsa, Ady u. Tel.: 93/13-376
68/B.
POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-k! Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A
BD 2810!
Tanácsadás, értékesítés, szerviz ra TnCUIDA
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. ■ UOÍ1IDM
Tel./fax.: 93/11-541 =a=
KANIZSA
rrt •• 1 • •
Tűkor Kávéház
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
#
MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Somogyi B. u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását, mu
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
Cím:
MimiilAiECH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
Megrendelem a KANIZSA Dél-Zalai Hetilapot .......... példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni.
Megrendelő neve: ...............................................
Címe (város, község): ...........................................
(utca, tér): ......................................................
(emelet, ajtó): ...................................................
Irányítószám: ....................................................
Az előfizetés díja: Egy hónapra 82,- Ft
A megrendelőlapot bélyeggel ellátott borítékban a nagykanizsai postahivatal Hírlaposztályára kérjük feladni: 8801 Nagykanizsa, Ady E. u. 10.
1991. július 19. KANIZSA 25

MADARKUTATAS FENÉKPUSZTÁN
Közel öt éve már, hogy nyaranta a Keszthely melletti Fenékpusztán a Magyar Madártani Intézet helyi csoportja szervezésében kutatások folynak a madárvonulásokra vonatkozóan. E program egy nemzetközi kutatás része, amelyben az itt dolgozó szakemberek mellett minden évben sok érdeklődő fiatal is részt vesz.
A tábor egyik vezetője Palkó Sándor a Madártani Intézet helyi szervezetének titkára. Őt kérdeztük munkájukról.
- Egyesületünknek a kutatások elindításakor két fő célja volt. Adatgyűjtés az országos központon keresztül a svájci Madártani Intézet részére, ahol a világ összes ilyen jellegű adatát rögzítik. A másik cél a környezet védelmének népszerűsítése, főleg a fiatalok körében. A két gondolatot az öt év alatt - úgy gondolom - sikerüli gyakorlatban is összehozni. Ez idő alatt itt gyűrűztük a világon a legtöbb madarat, ez természetesen időarányosan értendő. Az elfogott állatok száma megközelítőleg 100.000 darab. Az eredmény elérésében pedig rengeteg fiatal segített, akik évről évre, visszatérve segítették munkánkat. Nagy részük általános, közép-és főiskolák e témához közelálló szakkö-
reinek tagjai, akik iskolájuk szervezésében érkeznek hozzánk, de akadnak egyéni vállakozók is.
- Mi a csoport konkrét feladata?
- A madarakat a helyi madártani szervezet által adott és itt felállított 140 méteres hálóval fogjuk el, majd ezután az állatok gyűrűzésre kerülnek, ahol egy Budapest címmel és kódszámmal ellátott gyűrűt kapnak. Feladataink közé tartozik még az elfogás idejének, helyének, a madár egyéb adatainak leírása. Az így rögzített összesített adatok kerülnek aztán Budapestre, majd tovább a svájci adatbankba. Mivel ezt a munkát a világ számtalan helyén végzik a teljes eredményt a svájci értékelések alapján tudhajta meg mindenki, így mi is tőlük értesültünk például arról, hogy az általunk meggyűrűzött madár hónapok múltán Dél-Afrikában került elő. Ez volt egyébként ezidáig a legnagyobb regisztrált távolság, ami napvilágot látott Földünkön. A madárvonulás kutatása mindezek mellett persze még számtalan érdekességgel kecsegtet. Talál tunk a nádasban olyan madarat - Bonelli füzikét -, mely köztudottan magashegységi, fenyőerdei faj, s melynek ittléte hihetetlennek tűnik a szakértők szemében is.
- Távolabbi célok?
- A tábor területét a sármelléki tsz ingyen adta bérbe szervezetünk munkájához, így a tábor szeptember 15-i zárása után is folytathatja a munkát két vállalkozó szellemű fiatal: Kovács László főiskolai hallgató és a jelenlegi tábor másik vezetője Tary Zoltán erdőmérnök, aki ez idő alatt alternatív katonai szolgálatát tölti majd. Megjegyzem, munkájuk egyedülálló lesz, hisz a világon elsőként lesz egy évig folyamatos madárkutatás egy helyen.
- Milyen segítségre számítanak?
(Jyűrüzés közben a tábor ifjú lakói.
(Erdei András felvételei)
- A tavalyi évben Kanadától Dél-Koreáig fordullak meg nálunk látogatóink, így azoknak a vállalatoknak, akik esetlegesen támogatnák munkánkat, rengeteg érdeklődő láthatná reklámjait. A befolyó pénzből támogatni tudnánk az itt folyó munkát, hisz a tábor, és később az egy éves szakmai felmérés is nagyrészi önköltséges alapon működik. Ezenkívül természetesen várunk mindenkit a táborba, akii érdekel a madárvédelem, madárkuta-tás és a természetvédelem. Az érdeklődők jelentkezhetnek itt helyben, vagy a zalaegerszegi K 1810 8900-as postafiókon is. A tábor önköltsége napi 20 Ft, ebédelni a helyi vízügyi telepen 80 Ft-ért lehel. Aki jön, sátrat feltétlen hozzon magával. Pénzbeli támogatásokat az alábbi címre várjuk: Madár- és Természetvédelmi Alap: OTP 11. Ker. Fiókja. Budapest. Frankéi Leó u. 21-23. MHB: 218-98024 OTP: 502-2143
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület llercz Gábor
Bűzpanasz''9
A déli városrészből a napokban két telefonpanasz érkezett szerkesztőségünkhöz. A panasztevők azt kérték, hogy járjunk el a Csengery - Wlas-sics - Babóchay utcák által határolt területen a késő délutáni óltakarítások idején és azt követően tapasztalható, sertéstartással összefüggő jelentős területet beárasztó állati bűz megszüntetésének ügyében.
Nos, mi felkerestük a Polgármesteri Hivatal illetékesét, dr. Horváth Lászlóné csoportvezetőt, aki így reagált az elmondottakra:
- A város zárt - belterületi övezetében „Az állattartásról" tárgyú, a 4/1982. számú rendelettel módosított 211970. számú Tanácsrendelet tiltja bizonyos állatok, így a sertések tartását. Az ügyet személyesen vizsgálom
ki, s amennyiben bebizonyosodik a panasz, a szabálysértőt illetve - sértőket a 9. paragrafus első bekezdése alapján 3000 forintig terjedhető pénzbírsággal sújtjuk, s egyben felszólítjuk a szabálysértés megszüntetésére.
A hatósági eljárás eredményére egy későbbi lapszámunkban visszatérünk.
-nyi
Juhász Pál Kanizsán
Július 25-én 18,30-kor Juhász Pál országgyűlési képviselő az SZDSZ válságkezelő programját ismerteti a helyi szervezet irodájában (Hevesi u. 6.). Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők.
Hálóban egy nádirigó.
I
A ZALATOUR-nál nem panaszkodtak.... - Bankfiók és Ausztria lottó az IBUSZ-nál! - Az Expressz Utazási Iroda olcsósága és 15%-os kedvezményei...
Az idegenforgalom helyzete Nagykanizsán
26
KANIZSA
1991. július 19.
Az elmúlt héten meglátogattuk a három kanizsai idegenforgalmi irodát. Kíváncsiak voltunk arra, hogy az Öbölháború és a zavaros jugoszláviai politikai események miként csapódtak le 1991. I. félévi tevékenységükben, s milyen kilátásaik vannak az év második felére.
Zala Megyei Idegenforgalmi Hivatal (ZALATOUR)
A Fő út 13. szám alatti kanizsai iroda vezetője, Varga Tiborné így fogalmazott:
- Örvendetes, hogy a nyugati valutavételi forgalmunk abszolút számban mérve alig csökkent a bázishoz képest. A csekély csökkenést a jugoszlávok kiesése okozta. A külföldi utazás-szervezés összetétele megváltozott, főleg az olasz apartmanok és a tengerparti lakókocsik irányába. Forgalmunk nem csökkent, ugyanis a kieső török és adriai jugoszláv utakat olasz társasutazások váltották fel.
A belföldi utak tekintetében az iskolai tanulók utaztatása áll az élen. A vállalati dolgozók útjai mintegy 15—20%-kal csökkentek. Fizetővendégszolgálatunk főleg munkás-elhelyzésekre irányul. A szobákat egyre több helyen lakások váltják fel. A 75 vendéghelyen alig 15%-os volt a csökkenés. A MALÉV repülőjegyek váltása azért esett vissza, mert a jegyárak rendkívüli mértékben és kétszer is megemelkedtek. A nagykanizsai és a letenyei tranzit-kem-
pingek közül az utóbbit -csehszlovák és lengyel vendégek számának visszaesése miatt - ideiglenesen be kellett zárnunk.
Munkánkat összefoglalva: bizakodóak vagyunk, azért is, mert az eddigieknél szabadabb szervezési és gazdálkodási lehetőségek mellett dolgozhatunk! A kispénzű magyar családoknak az év hátralévő időszakára olcsó olasz és belfüldi utakat ajánlunk - szállás biztosításával is. Szeptemberre több 1 napos osztrák és olasz társasutazásokat, és 5-6 napos francia utakat szervezünk. Máris lehet jelentkezni...
IBUSZ Utazási Iroda
A kanizsai iroda az Erzsébet (volt Szabadság tér) tér 21. alatt áll az utazóközönség rendelkezésére. Itt Gréger Ká-rolyné irodavezető tájékoztatott:
- Irodánk július 1-től bankfiók is lett, változatlan személyzettel. Ezzel a devizaszámlák kezelése - a korábbi vontatott fővárosi rendszert felváltva - helyben, villámgyorsan történik, számítógépes módon. Ez a számlakezelést nagyban megkönnyíti, s érezhetően nő a „devizás" ügyfeleink száma. Az is újdonság, hogy Ausztria Lottót július 8-tól mi is forgalmazunk. Persze az eddigi utazási irodai tevékenységet rendületlenül folytatjuk.
A jugoszláv turisták csökkenése miatt a devizabeváltás első félévi forgalma a tavalyihoz képest egyharmadával
Balatoni csúcs a vízben.
csökkent. Csökkent a kiutazók száma is, ugyanis a bázisadatok 70%-át regisztráltuk. A jugoszláv utak helyett vendégeink olasz, s méginkább a mintegy 30%-kal olcsóbb görög utakat választották. A Nyugat-Európába történő egyéni utazásoknál nem tapasztaltunk csökkenést, noha azok 25-40%-kal emelkedtek - főleg a valutaárfolyamok felfutása, a közlekedési költségek növekedése folytán.
Most olcsóbb lehetőségek után kutatunk, elsősorban Franciaországba és Spanyolországba. Az első csoportok már vissza is érkeztek, s a részvevők kellemes utazásról é,s jó el-helyzésről számoltak be. Az utazási jegyek váltásának forgalma emelkedett, főleg a nyugdíjasok részéről. A külföldi jegyek kissé vontatott ügyintézéséért elnézést kérünk.
A belföldi turizmus az utóbbi időszakba?! növekedést mutat, a drága külföldi utak folytán. Gondot okoz pillanatnyilag, hogy az olcsóbb szálláshelyek elfogytak. Ez főleg Abaliget, a Duna-kanyar és Szeged térségére vonatkozik. Az üdülések tekintetében is vendégeink rendelkezésére állunk.
Szeptemberre 2-3 éjszakás jesoloi, és velencei utakat tervezünk, amelyeken a minőségi szolgáltatásokra nagy súlyt kívánunk fektetni...
Expressz Utazási Iroda
Ez az iroda - a Deák tér 1. alatt az elmúlt évben a COOPTOURIST nyomdokába lépett a városban. Az iroda vezetője, Novákné Nau Valéria így informált:
- Forgalmunk az első félévben Szembetűnően, mintegy 55%-kal csökkent, főleg a volt szocialista országok irányába, az Öböl-válság miatt pedig Törökországba és a Távol-Keletre. A .kedvező jugoszláv utakat vendégeink a politikai viharok következtében sorra visszamondták. Helyettük az olasz, görög és spanyol utak lettek „kapósak" - igaz magasabb árszinten.
Nagykanizsán 12, Zalakaroson 25 vendégszobát bérelünk, s az igénybevétel ezen a téren is visszaesett. Tavasszal kedvezően alakult a diákutaztatás. Több iskola idényét olcsón elégítettük ki. Őszre is várunk megrendeléseket.
A második félévre igyekszünk olcsó külföldi és belföldi utakat szervezni, s külön felhívjuk a nászutasok, a nyugdíjasok, az arany- és ezüstlakodalmat ünneplők figyelmét az olasz és görög apartmanokra, egyaránt 15%-os kevezménnyel!
Tihanyi István
Teltház a Földközi tenger spanyol partján
1991. július 19. KANIZSA 27

ATALAKULAS UTAN -PRIVATIZÁCIÓ ELŐTT
Tóth István általános igazgatóhelyettes a Kanizsa Sörgyár Kft. I. félévi tevékenységéről
Ismeretes, hogy az elmúlt év szeptemberében az állami vállalat nagykanizsai Sörgyár egyszemélyes korlátolt felelősségű társasággá alakult át, s a Kanizsa Sörgyár Kft. nevet vette fel, az Állami Vagyonügynökség határozata értelmében.
Az átalakult gazdasági egység 1991. első félévi működéséről Tóth István általános igazgatóhelyettessel beszélgettünk.
• Milyen célt tűzött ki maga elé a kft. új vezetése?
- Végre kellett hajtani egy átfogó szervezetkorszerűsítést. Felvállaltuk a múltból adódó pénzügyi feszültségek levezetését és célul tűztük ki magunk elé, hogy a kft. értékesítései és marketing politikájában új szemléletet vezetünk be. Fő feladatunk azonban -a cég érdekeinek figyelembe vétele mellett - korrekt alapokon a privatizáció megindítása.
• Mit sikerült ebből megvalósítani?
- A szervezetkorszerűsítés első lépcsőjével már végeztünk. Csökkentettük a hierarchikus szinteket, áttekinthetőbbé váltak a feladatkörök és a döntési szintek. Meg kell jegyeznem, hogy minden átszervezés a káosz látszatát kelti, hiszen az egyes embereknek esetleg új beosztásban, új helyen, a megszokottól eltérő módszerekkel kell dolgozni, ami nem kis megterhelést jelent a beosztottaknak és a vezetőknek egyaránt.
Kereskedelempolitikánkban új vonás, hogy megpróbálunk piaci szemlélettel gondolkodni, és az értékesítést a vevő oldaláról megközelíteni. Felismertük, hogy az idei évben nehezebb feltételek között kell dolgoznunk, hiszen a fizetőképes kereslet a bérek befagyasztása, és a magas infláció miatt jelentősen csökkent.
A piac kézbentartására regionális szervezeteket hoztunk létre, s úgynevezett területi igazgatóságokat. Számos akciót szerveztünk és a továbbiakban tervezünk értékesítési volumenünk szinten tartása végett, hiszen az esetleges többlet értékesítés a még érvényben lévő MÉM-OTPM pályá-
a következő problámákban látom:
Az előző vezetés indokolatlanul magasan állapította meg a Holsten sörök 1991. évi árát, s a lehető legrosszabb időpontban, már január l-jén bevezette ezt az áremelést. Az érintett állampolgárok januárfebruár hónapokban fizették
A kanizsai gyártelep madártávlaból.
(Erdei András felvétele)
zatból adódóan extraprofitot hozhat cégünknek.
Vevőinkkel való közvetlen kapcsolattartás érdekében megnyitottunk egy vevőszolgálatot. Feladatául azt tűztük ki, hogy biztosítsa a közvetlen információ áramlást a vevők és a kereskedelmi szakág között. Ettől az intézkedéstől azt várjuk, hogy a termékeinkkel szembeni bizalom tovább növekszik, és az egyes egységek kiszolgálása zavartalanabb lesz.
• Hogyan alakult az értékesítés a tervezett mennyiséghez képest?
- Sajnos az első félévi értékesítésünk a várakozással ellentétben alakult. A hat hónapra tervezett 593 ezer hektoliterrel szemben csupán 502 ezer hektolitert adtunk el. A tervtől való lemaradásunk okát
vissza lakáskölcsöneiket, így szinte mindenki kiköltekezte magát. A visszaeséshez hozzájárult a tavalyihoz képest lényegesen rosszabb, hideg tavaszi időjárás, amely a sörfogyasztást nagy mértékben befolyásolta. A kedvezőtlen hatások ellensúlyozására a kft. vezetése úgy döntött, hogy nem csökkenti a termelést, hanem raktárakat bérel és olyan készleteket halmoz fel május hónapban, amelyek segítségével kedvező szezonban a lemaradást behozhatja.
• Milyen a vállalat pénzügyi helyzete?
- Sajnos minket is sújt az egész gazdaságban tapasztalható fizetési fegyelmezetlenség, és a magyar bankrendszer hitelpolitikája. Még nem alakult ki a verseny a pénzpiacon. Elviselhetetlenül ma-
gasak a hitelkamatlábak és a többszázezer forintos kintlevőségünk behajtása komoly gondot jelent. Ezen okok miatt a kft. az első félévben folyamatosan likviditási gondokkal küzdött és jelentősen megnövekedett rövid lejáratú hitelállománya. Ez az állapot hosszú időn keresztül nem tartható, hiszen veszélyezteti az 1991. évi nyereséget.
Az elmúlt napokban - a forró nyár hatására - szerencsére fellendült az értékesítés, és ezt a felfutást várhatóan árbevételeink is követik. Nem került még kifizetésre az 1990-ben feltárt göngyöleghiányból fakadó adótartozás, Cégünk kezdeményezte ennek a tartozásnak átütemezését, de az adóhatóság fellebbezésünket elutasította. Ettől függetlenül felülvizsgálati kérelmünket benyújtjuk a pénzügyminiszter úrhoz.
• Terveznek-e béremelést még ebben az évben?
- Az idei évben - január 1 -tői - a szakszervezet 30%-os béremelést harcolt ki az előző vezetéstől. Ez a béremelés nagyrészt kimeríti az idei bérszabályozás adta lehetőségeket, viszont az első félévi mérleg elkészülte után a tervezett mozgóbérek - jutalom vagy prémium formájában -kifizetésre kerülnek, de felülvizsgáljuk annak lehetőségét is, hogy esetleg milyen mértékű alapbéremelést tudunk végrehajtani.
• Mi a helyzet a privatizációval?
- A folyamat beindult, s már rendelkezésünkre állnak a tanácsadó cégek pénzügyi, jogi és könyvszakértői vonalon egyaránt. A privatizációs stratégia kidolgozása folyamatban van, és a Morgan Grenfeil-le! történő tárgyalásunk hamarosan sok mindenre fényt derít.
T.I.
28
KANIZSA
1991. július 19.
/
KERESZTREJTVENY
Murphy törvénykönyvéből idézünk.
A megfejtés a vízszintes I., függőleges 35., vízszintes 45. és a vízszintes 25. sorokban.
VÍZSZINTES: 1 A megfejtés első sora (zárt betűk. K. Z.) 14. Földre gyűri ellenfelét. 15. A föld irányába. 16. Dieselalkatrész. 17. Igekötő. 18. Női név rövid változata. 19. Kanadai teniszezőnő. 20. Dohány. 22. Oxigén, szelén. 23. Körmöl. 24. Előz egynemű betűi. 25. A megfejtés befejező sora (zárt betű: I.). 26. Zsiléit szélei! 28. Munkaköpeny tartozéka. 31. Kenyeret süt. 33. Gázkeverék! 34. Vajon kilátszik? 35. Presley egyik személyneve. 37. Művészi alkotás. 39. Norvégiai város. 40. Szigetvári hős. 42. Gyermekváros. 44. Talál. 45. A megfejtés 3. sora (zárt betű: S.). 48. Amerícium. 49. Férfiszépség. 50. Személyes névmás. 52. Edelény halárai! 53. Gázlómadár. 55. Ammóniaszármazék. 5''6. Nők kedvence. 58. ...Sula (norvég sziget). 60. Félig ápol! 61. Földbe döngöl. 62. Ilyen érés is van! 64. A finnek nemzeti eposza. 65. Számnév.
FÜGGŐLEGES: 1. Formál. 2. Folyóvölgy. 3. Innivaló. 4. Hűt. 5. Veszprém megyei község. 6. Macskanév. 7. Részben kóstol. 8. Osztrák, olasz autójel. 9. ...ura - William Gol-ding regénye. 10. Kicsinyítő. II. Névelős növény. 12. Há-
zilagos hangfelvétel. 13. Az aljára erősít. 17. Vég nélküli lagzi! 20. Spanyolországi terület. 21. Taváról ismert jugoszláv város. 25. ... - Tur-novszky énekesduó. 27. Izig-... 29. A tetejére. 30. Bab, füstölthűssal. 31. Jellemző érték. 32. Politikus (Imre). 35. A megfejtés 2. sora (zári betűk: 0. E.) 36. Kisváros Oroszországban. 38. Taszító. 41. Firkálmány. 43. Címzés előtti rövidítés. 46. Videó... 47. Hajat vágat. 51. Már előre. 52. Autókellék. 54. Hazai műsorszolgáltató intézmény. 56. Mindent ...! (biztatás). 57. Miskolc hegye. 59. Középen metél! 61. Az egyik oldal. 63. Kiejtett betű. 64. Egymást követő betűk.
Szirovicza Miklós
Beküldendő a Murphy-tör-vény.
Határidő július 26. Lapunk 27. számában megjeleni keresztrejtvény helyes megfejtése: Csak a nagy emberek kiváltsága a/., hogy nagy hibáik legyenek. A sorsoláson Borsi Sándor, Brandhuber Zoltán, Győriné Takács Éva. Mándoki Anna és Sipos Lajosné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, amelyet szerkesztőségünkben vehetnek ál.
Könyvajánlat
A szerző a második világháború több légigyőzelmes vadászpilótája. „Pumák földön-égen" c. nagysikerű első könyve után most ebben a kötetben más híres repülőbajtársai lélegzetelállító légiharcairól számol be.
Egyúttal újabb - dokumentumértékű - emléket állít hősi halált halt repülőkatonáinknak.
Megvásárolható ~ az ALMANACH Könyvesboltban!
Nagykanizsa. Zrínyi u. 20.
Köszönjük, hogy nálunk vásárolt!
í?í>." ví*1 :■:-.á
NŐVÉREK
(Erdei András felvétele)
KANIZSA
1991. július 19.
29
Az eredetileg Pünkösdvasárnapra kiírt kanizsai évadnyitó auto-cross bajnoki futamot az eső elmosta. A verseny július 13-án szombaton került megrendezésre a Csónakázó-tó melletti crosspá-lyán, kánikulai hőségben. A hetek óla tartó szárazság ellenére jól előkészített pálya fogadta a résztvevőket, noha a gyakori locsolás ellenére - melyben a helyi tűzoltók önzetlen segítsége aranyat ért - néhány kör után helyenként porfelhőbe burkolóztak az autók pilótáikkal. Városunkat - egyben Zala megyét három versenyző képviselte az 1600 ccm-es kategóriában. Radák Sándor autója nem készült el, így nem indulhatott a szokottnál foghíjasabb mezőnyben.
Dr. Kereskai István polgármester ünnepi megnyitóját követően 13 órakor kezdődött a verseny, mintegy félezer néző előtt. A helyi crossozók megállták a helyüket, különösen Szekeres Sándor, így előkelő helyről indulhatott a közép, és a döntő futamban is.
A „nagyoknál", a 3500 ccm-es kategóriában a kevés induló miatt nem volt középfutam az előfutamok után mindjárt a döntőt vívták. A többszörös magyar bajnok és EB helyzett Nagy Sándor már az előcsatározásban sem hagyott kétséget, hogy ő a legjobb, és pa-
rádés autózással ért elsőnek célba.
A „kicsiknél" a favorit - a szintén szegedi - Darázs Antal volt. Öreg Renault-ja ezúttal sem hagyta cserben, s akárcsak Nagy Sándor, ő is rajt-cél győzelmet aratva végzett az élen. A döntő könnyen meglepetést hozhatott volna, ha Radák Attila Kawasakija végig bírja a futamot. Az ifjúsági korú kanizsai versenyző a harmadik sorból indult, ám az első kör végére feljött Darázs mögé a 2. helyre, melyet tartott a második körben, sőt a harmadikat is ebből a pozícióból kezdte. Sajnos ezután nem sokkal a jobb hátsó féltengelye eltört, és kiállni kényszerült. A futam végén kocsiját kivontatták a depóba, s a szabályok értelmében kizárták a versenyből A 9. hely helyett így a 11.-en végzett. Szekeres Sándor végig egyenletes teljesítményt nyújtva az 5. helyen ért célba és a legjobb kanizsai lett a nyolckörös döntő futamban.
Az ünnepélyes díjátadásra a Karos Étteremben került sor.
Eredmények:
1600 ccm-es kategória (11 induló):
1. Darázs Antal (Roller SC Szeged, Renault), 2. Sarkadi István (Primon SC, Alfa Romeo), 3. Sza-
bó András (Autofer, Szeged. VW), 5. Szekeres Sándor (Ipartestület SE Nagykanizsa, Lada), 9. Pintér Károly (Ipartestület SE Nagykanizsa, Lada), 11. Radák Attila (Kanizsa Autocross SE, Kawasaki).
3500 ccm-es kategória (10 induló):
I. Nagy Sándor (Autofer Szeged, Porsche), 2. Őz László (K.Sped SE, Porsche), 3. Szabó Kálmán (Primon SC. Yamaha).
Gerlei Sándor vezetőbíró többek között ezeket mondta a verseny végeztével:
- Már az elmúlt évben mutatkozott csökkenés a versenyzők létszámában. Anyagi gondokra vezethető vissza, hiszen megfelelő szponzorok hiányában egyre kevesebben bírják előteremteni az utazások költségeit az egyes versenyekre, az autók megfelelő műszaki szintentartásáról - gondoljunk csak az alkatrészárakra -, esetle-
ges új versenyautó építéséről, beszerzéséről nem is beszélve. A kanizsaiak dicséretére legyen mondva, hogy a körülmények ellenére remek versenyt rendeztek. Több a pozitívum, mint a hiányosság. Átlagon felüli volt a pálya előkészítése, karbantartása, szervezetten, flottul ment. A pályabírók is jól tevékenykedtek, jól használták a zászlójelzéseket, ami olykor döntő jelentőségű lehet. Hiányoltam viszont a rádióösszeköttetést, ami ma már szinte elengedhetetlen a pályabírók és a vezetőbíró, illetve a rendezők között.
A „kis" Radák autójának kivontatása figyelmetlenségből, talán tapasztalatlanságból adódott, remélem tanullak az esetből. Bízom benne, hogy a nehézségek nem szegik kedvüket a versenyzőknek, és nem hal el hazánkban ez a sportág, hiszen szerte a világon egyre népszerűbb.
-bacskay-
Az első kanyarban már sok minden eldőlhetett
GOKARTOK, VERSENYEK, ÁLMOK
Véletlen találkozás volt. A mutatós kis négykerekű a lábaim előtt gördült ki egy külvárosi garázsból. Ifjú tulajdonosát a hamar összegyűlt gyermeksereg közül valaki Sennának szólította. Vajon ki lehet a váratlan esemény emígyen titulált főszereplője? A szerelés közbeni beszélgetésből rendhagyó bemutatkozás lett. O, azaz Miklós Szabolcs, most 18 éves. A Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulójaként érettségizett és külkereskedelmi pályára készül.
- Ami az autósporttal kapcsolatos érdeklődésemet illeti úgy is mondhatnám: szerelem első látásra. 1986-ban kezdődött a Forma I. bajnoki futam első magyarországi megrendezésével. Végignéztem - persze csak a TV-n - az előkészületeket, az edzéseket, a versenyeket. Az események rabja, az autóversenyzés szerelmese lettem. Ekkor vált példaképemmé a „bukósisakos" brazil király, Senna. Annyit már tudtam róla, hogy ő is a gokarttal kezdte magasba ívelő pályafutását, s talán innen a vágy, hogy árnyékának szerény követője legyek. Az indulás nehéz volt. hiszen terveimhez mindenképpen kellett egy saját gokart. A kérdés csak az volt: telik-e erre egy középiskolás tanulónak? Sok-sok nyári munkával, no meg némi szülői segítséggel 1989-ben sikerült egyet vásárolni, nem valami jó állapotban. Barátaim segítségével, akik között szerencsére autószerelő is van. a következő évre sikerült versenyképessé varázsolni.
Szekeres Sándor kanizsai autóversenyző pedig abban segített, hogy 1990. februárjában az akkori KIOSZ klubba léphessek, mint egyedüli gokartos. Abban az évben három verseny volt. Az elsőre nagy bánatomra, hivatalos papírok hiánya miatt nem mehettem el. A második Győrben volt, számomra az igazi élmény, egy beteljesedetfálom, hiszen erre éveket vártam. A sok „spéci járgány" mellett úgy éreztem sehol sem vagyok, de örültem, hogy végigcsinálhattam. Emlékszem 13. lettem, pontot sem kaptam számomra mégis győzelem volt. Ezután még egy verseny volt, sajnos ez sem sikerült. Nem szabad feladnom! - ezt hajtogattam. Jelentős anyagi áldozatok árán ez év elején sikerült a régit egy versenyképesebb gépre cserélni. Ismét alapos felkészülések, versenyek, kudarcok követték egymást. Az ezévi júniusi győri versenyen a 10 versenyző közül az utolsó lettem. Mégis igazi élmény volt a gyorsaság, a küzdelem, a részvétel. Nem volt könnyű, hogy idáig is eljussak. Segítők nélkül mindent magamtól kellett megtanulni: a sebesség helyes megválasztását, a féktávolságok betartását, a kanyarok vételét, a fékezést, a gumik kiválasztását, stb. Ezenkívül a gokart más mint az autó, hiszen a kis jármű a legkisebb kézmozdulatra is érzékeny. Nem utolsósorban fontos volt és kell, hogy legyen a tanulás, hiszen saját jövőmről van szó.
A Nagykanizsai Ipartestületi Sport Egyesület Gokart Szakosztályának ma 3 tagja van, mindössze egy versenyzővel a „Nemzeti C" kategóriában. (17 éven felüli kezdők csapata, 125 köbcentis motorokkal) Miklós Szabolcs a városban az egyedüli, aki ezt a sportot űzi saját járművével, pálya, edző, támogatás nélkül. Tetteiben, vágyaiban, álmaiban amolyan igazi megszállott.
Olyan gondolatokkal búcsúztunk, hogy egy helybéli pálya, egy önálló szakosztály, a szórakozást, reklámcélokat is szolgáló gokartos bemutatók, versenyek változatosabbá tehetnék Kanizsa város eddigi sportéletét -amennyiben egy fiatalember elképzelései támogatásra találnának.
Irta és fényképezte: Tóth Ferenc
Mikló Szabolcs gokartjával.
AUTOCROSS OB
Remekeltek a kanizsai versenyzők
A Vízmű SE úszói az elmúlt időszakban két jelentős versenyen is szerepeltek, akik a tervszerű szakmai munka, a nagyszerű hozzáállás eredményeként egyre jobb eredményekkel hívják fel magukra a figyelmet.
- Legjobbjaink Kecskeméten, majd Dunaújvárosban is igazolták fejlődésüket, ahol rangos és népes mezőnyök vettek részt az országos versenyeken. Nagy boldogsággal mondhatom, hogy úszóink alaposan kitettek magukért, akik számos dobogós helyezést szereztek, remek eredményeket értek el, ami igen biztató a jövőre nézve - vélekedett Papp Miklós szakvezető, majd így folytatta:
- A Vízmű Kupa meghívásos versenyt Kecskeméten bonyolították le, ahol mintegy 20 egyesület 250 versenyzővel képviseltette magát. Gyerekeink közül nagyszerűen szerepelt Vágvölgyi, Révész, Major és Szabó, de kitett magáért a csapat is, amely a külön értékeit 7 vízmű együttes között az előkelő második helyet szerezte meg.
A színvonalas versenyen a következő kanizsai úszók végeztek a dobogós helyeken.
1978-79-es születésűek. 100 m női gyors: I. Vágvölgyi Viktória, 1:03,48 (ifjúsági aranyjelvény, új megyei gyermek, serdülő, ifjúsági és felnőtt csúcs). 200 m férfi vegyes: 3. Szabó Dénes, 2:38,10.
1980-8l-es születésűek. 200 m női vegyes: 1. Révész Katalin 2:51,57 (elnyerte a legeredményesebb versenyző díját). 100 m női pillangó: 1. Révész Katalin, 1:18,04.
1982-83-as születésűek. 50 m női hát: 3. Major Zsófia, 45,6 mp.
Az Olajbányász Lövész Kupa országos döntőjét a Duna-Tisza közi olajipari üzemben. Szánkon bonyolította le az OKGT Bányász Szakszervezeti Szövetség, amelyre immár tizenötödik alkalommal került sor.
A kispuska lövészek országos olajos-seregszemléjén tovább folytatták kitűnő szereplésüket a DKG dolgozói-kipuskásai, akik ezúttal is hagyománytisztelőnek bizonyultak. A gépgyári lányok, fiúk a le-
Az Olimpiai Reménységek Versenye II. fordulóját Dunaújvárosban rendezték meg, ahol folytatták jó szereplésüket a kanizsai fiatalok s közülük a következők végeztek az élcsoportban:
Fiúk: 1976-77-ben születettek. 200 m mellúszás: 3. Révész Tamás, 2:49,38 (ifjúsági bronzjelvény). 400 m vegyes: 5. Németh Lajos, 5:28,58 (ifjúsági bronzjelvény). 200 m gyors: 5. Révész Tamás, 2:23,15. 1978-79-ben születettek. 100 m gyors: 6. Karácsony Tibor, 1:11,09. 200 m gyors: 3. Szabó Dénes, 2:20,51. 4x100 m vegyesváltó: 5. K. Vízmű (Császár-Wiet-mann-Szabó-Karácsony) 5:41,15.
Lányok. 1978-79-ben születettek. 50 m. hát: 4. Holló Adrienn, 40,83. 100 m gyors: 2. Vágvölgyi Viktória, 1:03,92 (ifjúsági aranyjelvény). 200 m mell: 2. Holló Adrienn, 2:57,60 (ifjúsági aranyjelvény). 400 m vegyes: 2. Horváth Ágnes, 5:50,30 (ifjúsági bronzjelvény). 200 m gyors: 4. Vágvölgyi Viktória, 2:23,29. 4x100 m vegyesváltó: 3. K. Vízmű (Vágvölgyi-Hol-ló-Horváth-Bányász) 5:10,02. 1980-8l-ben születettek. 50 m hát: 6. Révész Katalin, 38,94. 200 m gyors: 5. Révész Katalin, 2:26,07. 4x100 m vegyesváltó: 6. K. Vízmű (Gé-czi-Varga-Révész-Tóth) 6:41,21 mp.
- Az ORV mintegy 200 (!) versenyzője közül kitűntek a mi gyerekeink: 12 egyéni, 3 váltószámban voltunk döntősek, ketten ifjúsági aaanyjel-vényt, hárman pedig bronzjelvényt szereztek, illetve erősítettek meg - értékelt a szakvezető.
(—tal)
hetséges négy aranyéremből hármat megszereztek: a női és férfi csapat nagy küzdelemben védte meg első helyét, míg női egyéniben Balázs Magdolna biztosan nyert, a férfiaknál Farkas István 1 körrel maradt el az aranyérmes kardoskuti versenyzőtől.
A mintaszerűen szervezett és rendezett színvonalas versenyen a kanizsai sportot képviselő DKG versenyzői a következő eredményeket érték el:
A női csapatversenyben 514 köregységgel végzett az élen a kanizsai csapat: Balázs Magdolna, Papp Józsefné, Tomposné Sali Erzsébet, tartalék Cserni Lászlóné. Az egyéniben Balázs Magdolna 181 körrel nyert, Papp Józsefné az 5. helyen vegzett 170 körrel.
A férfiak mezőnyében a DKG csapata 1221 köregységgel lett or-
Sakk
A Hevesi Sándor Művelődési Központ emeleti előcsarnokában zajló nemzetközi sakkfesztivál keretében már a hajrájához érkeztek a különböző kategóriájú címszerző versenyek, melynek során a kiegyensúlyozott mezőnyben egyre jobban élesednek a küzdelmek, miközben számos meglepetés is történt.
Érdekesebb eredmények:
FIDE III. kategóriájú verseny (7 ország, 13 induló): Perics (jugoszláv) - Orsó 0-1, Rezsek-Horváth P. döntetlen, Baum (német) - Markovics (jugoszláv) 0-1, Patrat (francia) - Konopka (cseh és szlovák) döntetlen, Titz (német) -Kádár döntetlen, Krutti-Baum 1-0, Horváth P.-Stajcsics (osztrák) 1-0, Orsó-Kozlov (szovjet) 1-0, Rezsek-Titz 0-1, Patrat-Perics döntetlen, Ko-nopka-Markovics döntetlen.
A 6. forduló után Orsó Miklós nk. mester 4,5 ponttal áll az élen. A kanizsaiak közül
KÉZILABDA
A kézilabda NB I. B. Nyugati csoportjában, az 1990/91. évi bajnokságban, az őszi-tavaszi küzdelemsorozatban a Tungsram SE képviselte a kanizsai férfi sportágat, amely huszáros hajrával tűnt ki. A csapat ezüstérmes lett.
A szakosztályelnökség a minap bensőséges ünnepséget rendezett a bajnokságban kitűnt csapat részére, melynek során Musits Ferenc, a kézilabdázók szakosztályelnöke a következőket mondta:
- Örülök és büszke vagyok, mert a csapat teljesítette a célkitűzést. Az NB I. B-ben elért 2. helyhez, a kanizsai férfi kézisport első érméhez, az ezüsthöz valamennyi játékosnak szívből gratulálok, különösen Jéki Zoltánnak, aki a tavaszi idény előtt vette át a
szágos bajnok, amelyben szerepelt: Farkas István, Tóth József, Skanecz István, Papp József, Cserni László, tartalák Gaál Antal. Az egyéni versenyben Farkas István 254 köregységgel a 2., Tóth József 251 körrel a 4., míg Papp József 244 köregységgel a 6. helyen végzett.
<-gh)
eddig legjobban Krutti Valér szerepelt, aki 3 ponttal a középmezőnyben foglal helyet.
FIDE II. kategóriájú verseny (5 ország, 15 induló): Bago-nyai-Gerencsér döntetlen, Je-rics-Petrnics (mind a kettő jugoszláv) 0-1, Dovzsik (szovjet) - Marchand (francia) döntetlen, Aurél (francia) -Káposztás 0-1, De Sousa (francia) - Kiss L. 1-0, Po-rubszky G. (német) - Kiss P. 0-1, Párkányi-Horváth S. 0-1, Horváth I.- Jerics 1-0, Aurel-Bagonyai döntetlen, Dovzsik-De Sousa 0-1, Marchand-Pár-kányi 1-0, Káposztás-Po-rubszky döntetlen, Gerencsér-Kiss P. döntetlen.
A 7. forduló után 5 ponttal vezet Petronics és De Sousa Káposztás és Kiss P. nk. mesterek előtt, akik eddig 4,5-4,5 pontot gyűjtöttek. A lámpagyáriak közül Gerencsér 4, Kiss L. 3, míg Bagonyai 2 ponttal mérlegel a „félidőben".
(-h)
szakmai munka irányítását. Elértük a dobogós helyezést, kár, hogy az osztályozón most nem sikerült kiharcolni az NB 1 et. Nos, nem kell elkeseredni, hiszen a jövő a miénk s remélem, hogy egy év múlva már ebben a környezetben az élvonalba jutást tudjuk ünnepelni.
Az ünnepség végén a szakosztályelnök átadta az érmeket és a jutalmakat a siker kovácsainak, a játékosoknak és a szakvezetőknek, majd Rodek Attila csapatkapitány összegezte a bajnoki év tapasztalatait, kötetlen beszélgetés során felelevenítették az elmúlt bajnokság napos és árnyas „oldalait", rendhagyó mozzanatait.
(b-h)
LÖVÉSZÉT
Aranyos gépgyáriak
Díjkiosztó ünnepség a Tungsramnál
/
Eles küzdelmek, meglepetések . a nemzetközi címszerző versenyeken
ÚSZÁS
7""
1991. július 19.
KANIZSA
Fővárosi siker a serdülő válogatottak találkozóján
A nagyszerű feltételeket biztosító Csónakázó-tónál, a kialakított versenypályán immár hatodik alkalommal rendezték meg a Kanizsai- Kőolaj Kupát. Ezúttal a verseny nemzetközi jellegét a szlovák kajakosok biztosították, míg • rendhagyó módon, első alkalommal aaott otthont Kanizsa a Vidék-Budapest serdülő válogatottak találkozójának.
A mintegy 7 órán át tartó kupaverseny-sorozaton jelesre vizsgáztak a kanizsai szervezők, rendezők és nagyszerűen teljesítettek a versenyzők, a jövő nagy tehetségei. Összességében a fővárosiak gyűjtöttek több pontot s így RO-TARY Fúrási Kft. által alapított serleg a fővárosba került, ám a Vidék válogatottjában remekül szereplő kanizsai Varga-testvérek a válogató viadalon is kitűntek. Különösen a 15 éves Gábor tett rá egy „lapáttal", aki a legeredményesebbek versenyében mindössze fél ponttal maradt le.
Élcsoport végeredmények: 500 m.
K-I. serdülő fiú 14 éves: 1. Czalbert (Bp.) 1,59,27, 2. Tóth (Vidék) 2,01,13, 3. Varga Péter (Kanizsa Bútor) 2,01,35.
C-l. 14 éves: 1. Molnár (Vidék) 2,10,55, 2. Lévai (V) 2,13,00, 3. Selmeczi G. (Bp) 2,13,20. K-l. 14 éves leány:
1. Gindl (Bp) 2,09,55, 2. Szta-nity (V) 2,12,00, 3. Jenes (V) 2,12,03. K-l. 14 éves fiúk: 1. Szabó (Bp) 1.51,93, 2. Varga Péter (Kanizsa) 1,52,07, 3. Tóth (V) 1,55,02. C-l. 15 évesek: 1. Redenczky (V) 2,09,55, 2. Gajárszki (Bp) 2,10,87, 3. Dudás (Bp) 2,16,00. K-l. 15 éves leányok: I. Wéber (Bp) 2,04,86,
2. Horváth (Bp) 2,05,03, 3. Pilipecz (V) 2,05,08. K-2. 14 éves fiúk: I. Czalbert-Kara-lyos (Bp) 1,48,21, 2. Cservá-ri-Varga Péter (Vidék, Kanizsa) 1,48,54, 3. Tamás-Tóth (V) 1,49,08. VC-1 14 évesek:
1. Molnár-Kertész (V) 2,10,55, 2. Lévai-Szentesi (V) 2,11,52, 3. Baumgartner-Bon-dár (Bp) 2,25,02. 14 éves leányok: 1. Gintl-Farkas (Bp),
2. Sztanity-Varga (V), 3. Schlich-Jenes (V). K-2. 15 éves leányok: I. Kovács-Hor-váth (Bp) 1,56,42, 2. Pauliko-vics-Sarló- (Bp) 1,56,55, 3. Staub-Michel (V) 1,57,02. K-2. 15 éves fiúk: I. Varga-Sze-nes (Bp) 1,42,30, 2. Vass-
Varga Gábor (V) 1,43,41, 3. Légrádi-Tóth (V) 1,46,50. C-
2. 15 évesek: I. Csányi-Ko-vács (Bp) 2,01,45, 2. Hódi-Farkas (V) 2,02,02, 3. Szűcs-Porteleki (V) 2,06,60.
K-4. leány (összevont): 1. Horváth-Kovács-Paulikovics -Wéber (Bp), 1,48,05, 2. Sar-ló-Pannonhalmi-Farkas-Péter (Bp) 1,49,40, 3. Makra-Szon-da-Staub-Michel (V) 1,50,20. C-4. 15 évesek: I. Gajárszki-Marsala-Kovács-Csányi (Bp) 1,52,45, 2. Csabai-Matula-Selmeczi S.-Dudás (Bp) 1,55,40, 3. Redenczky-Hódi-Farkas-Lévai (V) 2,00,00. K-4. fiúk (összevont): 1. Vass-Tóth-Martonosi-Varga Gábor (V) 1,36,37, 2. Szabó-Szenes-Dávid-Szabó B. (Bp) 1,37,66,
3. Gyivicsány-Faludi-Légrá-di-Mihalics (V) 1,38,80.
Pontversenyben. Kajakos fiúknál 52:52, kajakos lányoknál 59:53 Bp. válogatott, míg kenuban 51:44 a vidék válogatott javára. 1000 m.
K-l. 14 éves fiúk: 1. Czalbert (Bp) 3,56,87, 2. Cservári (V) 3,58,06, 3. Varga péter (Vidék, Kanizsa) 3,59,40. C-
1. 15 évesek: 1. Molnár (V) 4,43,6, 2. Selmeczi G. (Bp) 4,49,0, 3. Lévai (V) 4,49,8. K-l. 15 éves fiúk: 1. Légrádi (V) 3,50,33, 2. Szabó A. (Bp) 3,52,28, 3. Varga K. (Bp) 3,55,0 4. Varga Gábor (V, Kanizsa) 3,59,8. C-l. 15 éves fiúk: 1. Radenszky (V) 4,23,27,
2. Gajárszki (Bp) 4,23,47, 3. Csabai (Bp) 4,31,4. K-2. 14 éves fiúk: 1. Czalbert-Karajos (Bp) 3,41,02, 2. Cservári-Martonosi (V) 3,42,35, 3. Tamás-Tóth (V) 3,42,8, 4. Bu-ri-Varga Péter (V) 3,47,4. C-2. 14 évesek: i. Molnár-Kertész (V) 4,24,8, 2. Lévai-Szentesi (V) 4,28,9, 3. Baum-gartner-Bondár (Bp) 4,29,1. K-2. 15 éves fiúk: 1. Varga-Szenes (Bp) 3,37,58, 2. Dávid-Szabó A. (Bp) 3,38,09, 3. Tóth-Horváth (V) 4. Légrádi-Varga Gábor (V, Kanizsa) 3,42,3... 7. Palotás-Mecséri, 8. Illés-Horváth G. (mind Kanizsa Bútor). C-2. 15 évesek: I. Gajárszki-Marsala (Bp) 4,07,6, 2. Csányi-Kovács (Bp) 4,13,9, 3. Hódi-Farkas (V) 4,15,5. K-4. fiúk (összevont):
1. Gyivicsány i-Faludi-Miha-lics-Tóth Tibor (V) 3,19,55,
2. Szabó A.-Gulyás-Szenes-Dávid (Bp) 3,20,41,... 4. Lég-rádi-Tamás-Varga Gábor-Horváth (V) 3,27,9, 5. Cser-
vári-Tamás-Varga Péter-Mar-tonosi (V) 3,28,5. C-4. ösz-szevont korosztály: 1. Gajársz-ki-Marsala-Somogyi-Szeltner (Bp) 3,45,99, 2. Hódi-Farkas-Radenczky-Lévai (V) 3,47,75, 3. Bossányi-Csabai-Csányi-Selmeczi G. (Bp) 4,27,8.
Pontversenyben. Kajakos fiúknál Bp. válogatott 54:53, a kenusoknál 49:46 arányban bizonyult jobbnak a vidékieknél.
A 15 évesek mezőnyében a legeredményesebb versenyzőnek Horváth Réka (Bp.) és Szabó András (Bp.) kajakos bizonyult, míg a kenusoknál Gajárszki Áron végzett az élen, akik különdíjazásban is részesültek. A Vidék-Budapest válogatott serdülő viadalt a végső összesítésben 258 pontot gyűjtött fővárosiak nyerték, a Vidék válogatott 237 pontot szerzett.
Néhány szakvélemény, amelyet a viadal végén gyűjtöttünk csokorba.
Horváth Péter, a serdülő válogatottak edzője: - A Kanizsa által rendezett verseny szervezett, színvonalas és izgalmas volt. Az „összezsugorított" viadal igazi erőpróba volt, amely egyben válogató is volt a szeptember végén Frankfurtban sorrakerülő nemzetközi versenyre és a „téli" keretre. Néhány napon belül megtörténik a teljes kiértékelés s annak alapján is döntök a keretekről.
Gallér Gábor, a versenybíróság elnöke: - A korlátozott anyagi lehetőségek miatt lett 1 napos a verseny, ami egyébként versenynaptárunkban 3 naposra volt tervezve. A 14-15 éves serdülő korú versenyzőknek, a Budapest-Vidék válogatottaknak nincs lehetőségük más versenyen az erőfelmérésre, s így a mostani viadal mindenképpen nagyszerű lehetőséget jelentett. Jól előkészített, megfelelően „gondozott" és zökkenőmentes verseny volt, amelyért köszönet mindazoknak, akik ebben közreműködtek.
Héder István, a kanizsaiak szakvezetője: - Rengeteg munka, nagy ráfordítás előzte meg a kanizsai viadal szervezését, amely számunkra, a klubra és válogatott kerettag versenyzőinkre nézve is remekül sikerült. A Varga-testvérek ezúttal is igazolták képességeiket, akik jóval a várakozás fölött szerepeltek, újabb dicsőséget hoztak a klub számára.
31
FUTÓSZALAGON...
Összeállították a legjobb férfi és női sakkozók I. félévi hazai rangsorát a FIDE által kiadott 1991. évi Rat-tingjegyzék alapján. A kanizsai OB l-es csapatban szereplő éljátékosok közül igen előkelő, az 5. helyen áll az új szerzemény, a válogatott kerettag Csonkics Tünde nefnzetközi nagymester 2325 értékszámmal, míg Faragó Iván nk. nagymester a férfiak mezőnyében 2515 értékszámmal a 7. helyről folytatja a küzdelmet.
*
Népes mezőnyökkel, 14 egyesület közel 200 versenyzőjének részvételével bonyolították le Kaposváron a Csik Ferenc uszóem-lékversenyt. Az országos versenyen a Vízmű SE tehetséges sportolói közül legeredményesebben szerepelt az ezüstérmet szerzett Nagy Tünde (100 m gyorson 1,05,1 mp), a bronzos Révész Tamás (200 m mellen 2,53,5 mp) és az ugyancsak 3. helyen végzett leány vegyesváltó, amelyben szerepelt Nagy, Orbán, Vágvölgyi és Horváth (idő: 2,17,7 mp).
*
A mozgássérültek országos küzdelemsorozatát, a Sabária Kupát ezúttal kilencedik alkalommal rendezték meg Szombathelyen. Az asztaliteniszezők mezőnyében nagyszerűen szerepelt a kanizsai Kopár Ágota, aki az ülőketegória egyéni döntőjébe is bejutott, ahol ezüstérmet szerzett.
*
Bagonyai Attila, a Tungsram OB l-es újonc sakkcsapatának tehetséges fiatal versenyzője július elsejétől munkaszerződést kötött egyesületével, aki a jövőben „profiként" segítheti a kanizsaiak tartós élvonalbeli szereplését.
(-h)
32
KANIZSA
1991. július 19.
NAPTAR
120 évvel ezelőtt, 1871. november 11-én született Pesten Marőthi Major Jenő, festőművész, kanizsai kisdiák
Középiskoláit Nagykanizsán és Pécsett végezte. A budapesti képzőművészeti Főiskolán Székely Bertalan és Lotz Károly növendéke volt.
Az önkéntes katonai évek letelte után ténylege-sítette magát és hadnagyként szolgált négy éven át Prágában és más csehországi helyőrségeken. 1896-ban vált meg a katonai élettől és Karlsruheben Weisshaupt tanítványa lett. Innen hazatérve csak a festészetnek élt egészen az I. világháborúig. Elsősorban tájképrajzaival, később pasztelltájképeivel tűnt fel és számos kitüntetést kapott. (1904. „Téli kép" -Harkány-díj: 1912. első grafikai díj: három alkalommal a Magyar Akvarell, - és Pasztellfestők Kiállításának „pasztell-dí-ja": 1924. „Téli alkony" -Ráth György-díj).
Állandó kiállítója volt a Műcsarnoknak és a Nemzeti Szalonnak. Több magyar kiállításon vett részt Svédországban, Finnországban, Dániában és Hollandiában. Képeinek többsége külföldi műgyűjtők kezében maradt.
Az I. világháború idején az orosz harctéren teljesített szolgálatot, majd a sajtófőhadiszállásra került és hadifestő lett.
Tagja volt a Képzőművészeti Társulatnak, a Céh-belieknek, a Magyar Akvarell és Pasztellfesők Egyesületének, valamint a Szövetség Művészegyesületének.
Néhány itthon maradt rajza és képe a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.
1945. december 8-án halt meg Budapesten.
Július 21. (vasárnap)
20.30 óra: Szellők szárnyán... Nóta- és oprettest, a zalakarosi szabadtéri színpadon. Közreműködnek: Talabér Erzsébet, Zsadon Andrea, Kol-lay Bertalan, Szolnoki Tibor. Ihos József, Budai Béla, Sza-lai Antal, Bánki Péter.
Műsorajánló
Július 25. (csütörtök)
15.00 óra: Aszfalrajzverseny a városi strandon.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna: Július 22. (hétfő) 18 és 20 óra: mozielőadások
Július 25. (csütörtök)
Programot lásd a mellékletben.
Apolló Filmcentrum
Apolló mozi:
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
Július 19-22.: Talpig zűrben (amerikai).
Július 23-25.: Eszelős szi-vatás (amerikai).
Stúdiómozi: Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra.
Július 19.: Legényanya (magyar). Július 20-22.: Folytassák az angolok (videó, angol). Július 23-24.: Szakaszvezető (videó, amerikai). Július 25.: Egészséges erotika (magyar, 16 éven felül!). Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek!: Július 19-20.: Tiszti parti (videó, német). Július 21-24.: Pornósztár volt Őnagysága! (videó, magyar). Július 25.: Cicciolina 11. (csokoládé és banán, videó, német).
Matiné (gyermekeknek): Előadások kezdete: 10 óra. Július 19.: Folytassa újra doktor (videó). Július 22-24.: Hamupipőke (videó). Július 25.: Folytassák az angolok (videó).
Kertmozi:
Július 19-én 18 órától: Tini Disco. Mozielőadások kezdete: 21 óra.
Július 20.: Farkasokkal táncoló (amerikai). Július 21.: Szörnyecskék 2. - Az új falka (amerikai). Július 22-23.: Kickboxer - Vérbosszú Bangkokban (amerikai, 16 éven felülieknek!). Július 24.: Az Istenek a fejükre estek 2. (amerikai). Július 25.: Palimadár (amerikai).
Zalakarosi kertmozi:
Július 19.: A halál kereszt-útján (amerikai). Július 20-án 21 órakor, és 21-én 22 órakor: Bizánci tűz (amerikai). Július 22.: Farkasokkal táncoló (amerikai). Július 23.: Palimadár (amerikai). Július 24-25.: Go Trabi Go (német).
Bazárudvari esték
Ezúttal Heller Tamás, Halász László és Bárányi László voltak a vendégeink.
(Erdei András felvételei)
a
Vasárnap: kutyakiállítás Csónakázó-tónál
A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének nagykanizsai szervezete július 21-éja (vasárnap) reggel 9 órai kezdettel nemzetközi és országos kutyakiállítást rendez Nagykanizsán, a Csónakázó-tó területén lévő Korona vendéglő közelében. A szervezőkhöz több mint ezer kutya nevezése futott be, s a legszebb ebet és eb-gyermekpárt díjazzák. A kiállítást kedvezőtlen idő esetén is megtartják.
(t0
APROHIRDETES
58 négyzetméteres, 2. emeleti lakás, ugyanitt ETÜDE PIAN1NÓ reális áron eladó. Érdeklődni: munkanapokon 15-17 óráig a Sneff téri „PIANINÓ" üzletben vagy 18-20 óráig a 93/14-570-es telefonon illetve. Nagykanizsa, Munkás u. 6/D. l/4-ben.
Nagykanizsától 6 km-re 15IX négyszögöl termő gyümölcsös szép környezetben 400 Ft/négyszögölért eladó. Dácia kombi kiutalást beszámítok. Érdeklődni: naponta 19 óra után, Kiskanizsa, Bajcsai u. 37.
Családi ház eladó: Nagykani-zsa-Palin, Alkotmány u. 137.
Bajcsán két- és félszobás kom-
fortos családi ház eladó 1,3 millió forintért. Érdeklődni: Csurgó, Kert u. 37.. Tel.: 346 17 óra után.
A Csengery úti aulóstelep környékén elveszeti 1 éves törzskönyvezett dobermann nőstény kutyánk. A becsületes megtalálónak, vagy nyomravezetőnek jutalmat adunk. Az információt telefonon a 14-350/39-es melléken kérjük.
Reklám-dekoráció! Hangulatos üzletet varázsol dekorációjával Tényi dekoratőr. Cégtáblára lenne szüksége? Hívja! Telefon: (92) 11-200/75 mellék._
Sylvercross angol sport babakocsi eladó. Érdeklődni: Nk. Platán sor 12. II1/2. Baksa
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
Elég volt Zalaegerszegből, Zala megyéből és (újabban) a veszprémi régióból... Ősszel szavazzon a város lakossága:






. évf. 30. sz. 1991. júl. 26.
1992. január 1-től Nagykanizsa tartozzon Somogy megyéhez és a pécsi régióhoz!
Sokak előtt ismeretes, hogy ez év elején az országot új közigazgatási területi rendszerre, régiókra osztották fel. Óriási meglepetést keltett, hogy megszakítva az évszázados kötődöttséget, hagyományt - Dunántúl északkelet-délnyugat irányú középső harmadában Fejér, Veszprém és Zala megyéket vonták egy régióba, s a régió központjául a középső megye székhelyét, Veszprém városát jelölték ki!
Ma már köztudott, hogy ez a döntés protekcionális alapon, „Minden szentnek maga felé hajlik a keze" szisztémával jött létre, hiszen a tagolást irányító Belügyminisztérium élén az a dr. Horváth Balázs (ma tárcanélküli miniszter, és az MDF ügyvezető alelnöke-) állt, aki Veszprémből került fel a fővárosba a rendszerváltás időszakában...
Ennek a miniszteri „gesztusnak" négy „haszonélvezője" van: Veszprém megye, Veszprém városa, s a két régió-al-központ, Székesfehérvár és Zalaegerszeg.
Nekünk nagykanizsaiaknak -főleg a lokálpatriótáknak -erősen fáj - szinte „testünkbe" vésődik - ez a furcsa állapot, főleg azért, mert a három említett településhez hasonlóan mi is Megyei Jogú Város vagyunk - mégis másod- (tán harmad-) rangú szerepet töltünk be a régióban, a gyakorlatban egyre jobban érezve ezt.
Annak ellenére, hogy a veszprémi régió déli legvégén illetve a dél-dunántúli régió (Baranya, Tolna és Somogy
megyék tartoznak ide) nyugati határán fekvő, Somoggyal szinte közvetlenül határos városunk lakosai az újudvari tévé- és rádiótorony beiktatásával sugározott dél-dunántúli -benne a Nagykanizsát is gyakran érintő - körzeti tévéadásokat, s az URH-sávon sugárzott híreket, eseményeket Pécsről gyakran láthatjuk, hallhatjuk, polgáraink vasárnaponként szinte szétkapkodják a terület
helyett mégis Veszprém, holott Veszprém megyéhez és városához - néhány kitanult vegyészmérnökön kivül - soha semmi nem kötötte és köti Nagykanizsát! Annál inkább Somogyhoz és Kaposvárhoz.
Hár akkor miért van ez a furcsa állapot?!
Mivel a zalaegerszegi (és egyre jobban „futtatott" és érzékelt keszthelyi) érdekeket messzemenően előtérbe helye-
NAGVKANIZSA
Az 1992. január l-t«l elképzelt új pécsi régid - Nagykanizsával kiegészülve.
egyetlen ünnepnapi sajtótermékét, a Pécsett szekesztett Új Vasárnapi Dunántúli Naplót, gyermekeink jelentős része a pécsi egyetemeken, főiskolákon szerez évtizedek óta diplomát, a zökkenőmentes Nagykanizsa-Pécs közötti Vasúti és közúti összeköttetés olajozottan működik, de még sorolhatnám tovább a kötöttségeket -Nagykanizsa „fővárosa" Pécs
ző Zala megyei régi közigazgatási kötődöttségünk újabban joggal és egyre jobban megkérdőjelezhető, az emberben önkéntelenül is felvetődik a kettős (veszprémi és Zala megyei) hovatartozástól, irányítástól való elszakadás gondolata. Mert ugyebár „morzsák" más régióból is juthatnak városunknak - Pécs, Szekszárd és Kaposvár mellett. Talán
„kenyérszeletek" is, nem is beszélve a zalai összefonódások megszűnéséről, a megszokott diktátumok eltűnéséről, a várható őszintébb és jobb törődésről, stb.
Célszerűnek tartanám - s ezzel bizonyára sokezren egyetértenek -, ha Nagykanizsa önkormányzata a legközelebbi, szeptember 2-i közgyűlésen -természetesen a baranyai és somogyi illetékesekkel történő előzetes konzultáció után - napirendre tűzné a Zala megyétől és a veszprémi régiótól való elszakadást, s városunk lakosait az ősz folyamán demokratikus alapon megszavaztatná, hogy Nagykanizsa 1992. január 1-től Somogy megyéhez (kevesen tudják, hogy a város legdélibb peremrésze, Miklósfa - az egykori Somogyszentmik-lós - hajdanán somogyi település volt!) és a pécsi régióhoz tartozzon - a Polgármesteri Hivatallal és néhány más szervvel vállaltatva az átszervezéssel járó, de a későbbiekben várhatóan pozitívan kamatozó sok-sok munkát!
Érzésem szerint ez a forradalminak tűnő, „két legyet egy csapásra" alkalmazható ötlet megszavaztatása rokonszenvezne az elképzeléssel, és tiszta lappal új fejezetet nyithatna városunk életében, fejlődésében - elszakadva Veszprém közömbösségétől, s elszakítva a sok évtizedes Zala megyei illetve zalaegerszegi gúzsbakötés láncait!....
Tihanyi István
KANIZSA
1991. július 26.
Mégis, kinek az érdeke?...
Az érdek úgy hozzátartozik mindennapi tetteinkhez, mint frissen csapolt sörhöz a hab. Igaz, a sörhab csupán illúzió, amely nyomtalanul elillan, mint a munkaerő áraként kapott havi fixünk. Az érdek viszont örök motiváció, amely legfeljebb a hozzáfűzött jelzők következtében módosulhat.
Sokféleségből egykor kiemelkedő társadalmi érdeknek mai szókészletünkben már alig van helye. Ennek ellenére állítom, hogy anno „Kó(á)rokozók kíméljenek" jelszó alatt, kizárólag közös érdek által vezérelve landoltunk arról a bizonyos „darwini fáról". A döntés mögött két fontos ok húzódott meg: egyrészt össznépi gerincegyenesítő szándékunk, másrészt különböző oldalszelektől a szilárd földön próbáltunk védelmet keresni.
Ami a landolás módját illeti, voltak különbözőségek. Szép számmal akadtak, akiknek nem sikerült a talpraesés. Ez persze nem jelentett akadályt a földi főszerepjátszásban. Sőt, volt idő, amikor kimondottan előnyként könyvelték el. Bizalmatlankodók, renitenske-dők részére kizárták a visszaút lehetőségét, oly módon, hogy kol-lektivizálták privát (fej)fájukat és külön feljáratú lajtorjájukat.
Lovas nemzethez illően némelyek a földrejutás pillanatában célirányosan elkezdték a javak meg-lovasítását. Valószínűleg ebbéli örökségként dicsekedhettek (szigo-
DÉL-ZALAI HETILAPj
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Szerkesztő: Horváth Krisztina Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta és az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
rúan múlt időben!) egyek és mások. ha nem is égig, de minisztériumig érő „lajtorjájukkal".
Aztán a fölreszállás vihara elült. Csendes starttal, szigorúan stratégiai alapokra helyezve elkezdődött törzsi életünk. Hamar rájöttünk, hogy nem rendelkezünk a földre szállt angyalok tulajdonságaival. A piacgazdálkodásra hajlamosak ráéreztek arra is, hogy a földi élet egy nagy biznisz. Kezdetét vette az önös érdek által vezérelt taktikázás. Gyors gyarapodás érdekében mohóságvágyból halásztunk, vadásztunk, gyűjtögettünk. Tisztességtelen piaci magatartással sikerült elérni, hogy a tiszta vizű patakok zavarossá váltak. így aztán nem meglepő, hogy toldozott szociális hálóval tömegesen halász(t)unk a zavarosban, miközben figyelem elterelésre Schubert Pisztráng-ját harsogtuk.
Ami a (párt)fogás elosztását illeti, tudományosan bizonyított közgazdasági módszer alkalmazásával történt. Az ún. ABC-analízis tudat alatt már ekkor felütötte fejét. Ugyanis a fogás 80%-a a kb. 20%-os létszámarányt képviselő törzsi kar birtokába jutott, míg a maradék 20%-ból képződött a 80%-ot kitevő „aprónép" létfenntartási alapja.
Gyarapodást elősegítendő, nagy súlyt helyeztünk a vadászatra. Ily módon mindenki saját szalonnáját sütögette. Akadtak bátor vállalkozók, akik a tisztánlátás érdekében felkapaszkodva az uborkafára, célirányosan áttekintették az idegen vadászterületeket. Ma már bizonyított tény, hogy ez egyfajta ún. ösztönös konkurencia elemzésként definiálható.
Törzsi társaságok szerveződésével elindult a verseny, amely a gyűjtögetésben csúcsosodott ki. Reformkonyha feltételeinek megfelelve sor került a „Ki tud többet gyűjtögetni" akció meghirdetésére. Természetbeni javak felhalmozása és átkonvertálása bírt nagy jelentőséggel. A verseny első helyezettei dinoszaurusz méretű örökbarlangot és középkorú nyugdíjjogosultságot tudhattak magukénak. A gyűjtögetés intenzitásának erőteljes fokozódása és a légköri viszonyok változása következtében a gyengék viszont megtörtek és megtértek az örök vadászmezőkre. Biztosítom Önöket, hogy ez a rendhagyó folyamat csak „akkor régen" volt, talán igaz sem volt.
Kérdezhetik mi van itt és most?! Mindenki írja (és mondja!) privát történelmét, hogy önös érdekből legalább ezt hagyja örökül gyermekeinek. Állítom, unokáink tudományos alapokra helyezve bebizonyítják, hogy őseik egy kóros korban, (megpróbálkozva a lehetetlennel is!) szocialista korlátokon belül halásztak, vadásztak, gyűjtögettek.
A folyamat alaptételének megállapításához könnyen eljuthatunk, mert egyszerű a képlet: Én érdekem + Te érdeked = Mi érdekünk. A különbséget ugye Önök is tudnák zongorázni?!
Bicsák Erzsébet
Tüntetés
Hallottam, július elején tüntetés volt Zalakaroson. Sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy ebben a gazdag községben, pardon gyógyüdülőhelyen, tüntetnek, demonstrálnak egy vállalkozó ellen. A híradásokból az is kitűnik, hogy a célpont a zalakarosi fürdő igazgatója, aki a megyei önkormányzat tulajdonában lévő intézményt irányítja. A tudósítás szerint békésnek induló tüntetés a végére elszabadult indulatoktól nem mentes demonstrációvá alakult.
Próbálom kibogozni a szálakat, de nem nagyon megy. Nem értem, hogyan tüntet együtt a jómódú vállalkozó, és a budapesti kisnyugdíjas, vagy a szállodatulajdonos, és a fürdő takarítónője. Vagy valóban létezik közös érdek, ami ezeket az embereket egy fedél alá tudta ösz-szehozni? Őszintén megmondom, nem hiszek ebben, inkább arra gondolok, hogy egy jó gazdasági, pénzügyi kondícióban lévő csoport próbálja sértettnek érzett érdekeit ilyen módon védelmezni.
Nem tudom kinek van igaza: a tüntetőknek, vagy a fürdő igazgatójának, de itt most nem is ez a kardinális kérdés. Arra szeretnék rámutatni, hogy ebben az értéktévesztett káoszban embereket, embercsoportokat nagyon könnyű megtéveszteni, esetlegesen olyan vélt okok mellé felsorakoztatni, amelyek nem is képviselik az érdekeiket. Itt a kézzelfogható eredménye annak, hogy nálunk a mai napig nincs valódi érdekképviseleti rendszer. Ez természetesen áll a vállalkozókra, de elsősorban az alkalmazottakra és a munkásokra.
Ha a helyzet nem változik, akkor nem lehet kétséges, hogy melyik csoport kerül még hátrányosabb helyzetbe. A társadalom pedig rohan tovább azon az úton, amelynek végén már nem a demokrácia, hanem az anarchia vár bennünket!...
-száj-
Párbeszéd „Valahol Európában"
KANIZSA
1991. július 26.
A politika egyik kanizsai „műhelyében"
A kitűzött célok felé halad az MDF
NAGYKANIZSA
A Nagykanizsán működő pártok közül - illően az ország vezető pártjához - meglátásunk szerint a Magyar Demokrata Fórum szervezeti élete a legélénkebb. A városi pártszervezet elnöke - aki főállásban a nagykönyvtár munkatársa, társadalmi alapon pedig önkormányzati képviselő - Czupi Gyula kérdés-felelet formájában számolt be a tevékenységről.
• Milyen az MDF kanizsai szervezetének felépítése? Mekkora a taglétszám, a vezetőség létszáma? Mikor és hol üléseznek?
- Szervezeti felépítésünk elég egyszerű. Van a tagság és a közülük és általuk választott 9 fős választmány. Minden szerdán 18 órától a Városháza alagsorában találkozunk, ezt közgyűlésnek nevezzük. Ez az az alkalom, amikor döntéseinket is hozzuk. Ezek a gyűlések nyilvánosak, minden érdeklődőt szívesen látunk. Hétköznapi esetekben -mivel tagjaink tudják, hogy minden szerdán találkozunk -nem hívjuk külön a tagságot. Ha fontosabb döntés meghozatalára készülünk, akkor külön értesítjük és hívjuk tagjainkat. A választmány 9 tagja közül kettőnknek van külön névvel is megnevezett feladata. Katona Gyula az ügyvezető, én pedig az elnök vagyok. A választmány is hetente ülésezik, szintén szerdánként, a közgyűlésünket megelőzően. Ekkor döntési javaslatainkat készítjük el, ennek az Ady u. 1. szám alatti irodahelyiségünk a helyszíne, ahol egyébként a hét minden napján ügyeletet is tartunk. Taglétszámunk nemigen változik.
• Milyen a gyűléseken a részvételi arány, a tagok érdeklődése?
- Most nyáron sem szüneteltetjük a szerdai találkozókat. A részvétel aránya változó, az MDF-ben a tagoknak nem kötelező „taggyűlésre" járniuk. A viszonylag csendesebb elmúlt hónapban ez azt jelentette, hogy kevesebb -határozat született és több lett a beszélgetés. Mégis ebben az időszakban is akcióképeseknek bizonyultunk, tőlünk indult a javaslat az Erzsébet téri emlékmű eltávolítására, meghatározó szerepünk volt a he-
lyi koalíciós pártokkal együtt rendezett, az ország megszabadulásának, a szovjet csapatok kivonulásának megünneplésére helyben szervezett programban.
• Milyen tevékenység folyik jelenleg, milyen kiemelkedően fontos dologra készülnek?
- Máris készülünk augusztus 20. méltó megünneplésére, örömünkre a Polgármesteri Hivatallal is együttműködve.
Czupi Gyula (Erdei András felvétele)
Már most gondolunk október 23-ra is, ez az ünnep ugyanis számunkra szinte kettős ünnep, mert 1988. október 22-én alakult meg az MDF helyi szervezete, tehát ilyenkor saját évfordulónkra is emlékezünk. A legtöbb munkát igénylő, de egyben legkedvesebb feladatunk lesz a közeli jövőben a kárpótlási törvénnyel kapcsolatos tanácsadó- és segítő szolgálatunk megszervezése és működtetése. Rendszeres és díjtalan tanácsadást tartunk -erre a feladatra felkészített szakemberrel - azoknak, akik igénylik, Ha a jugoszláviai helyzet lehetővé teszi és ismét megrendezésre kerül az Euró-pa-nap, 1991. augusztus 18-án lesz a program, Tornyiszent-miklós a tervezett helyszín -akkor annak szervezésében is segítünk. Megindult egy nagyszabásúnak tervezett, a népi, nemzeti gondolatok köré szerveződő őszi-téli rendezvénysorozat előkészítése. Országos hírű előadókat kívánunk meghívni -, köztük a határainkon kívül, kisebbségben élő ma-
gyarság neves képviselőit is olyanokat, akiknek szava fontos e kérdésekben. Készül a választók és az önkormányzati képviselőink közötti rendszeres találkozás rendjének kialakítása is.
• Milyen kapcsolatban vannak a megyei és országos szervezeteikkel, országgyűlési és városi képviselőikkel?
- Legfőbb megyei testületünk a megyei választmány, ennek alelnöke: Schmidt István, aki a helyi választmányunknak is tagja, a kapcsolatunk tehát közvetlen. Rajta keresztül és közvetlenül is kapcsolatban állunk az MDF Bem téri központjával, rendezvényeink és akcióink e közvetlen kapcsolatot csak erősítik. Országyűlési képviselőinkről: míg falujában nem alakult MDF szervezet, a kanizsai szervezet tagja volt Ru-dics Róbert, természetesen ma is tagunk Tarnóczky Attila, mindketten tagjai a parlamentnek és közösen használt képviselői irodájuk szervezetünk irodája mellett található. Ha nem a fővárosban tartózkodnak, akkor itt tartanak fogadóórát, itt intézik levelezésüket. Nagyon szoros tehát velük a kapcsolatunk, amikor módjuk van, szerdai fórumunkat is látogatják. Mindennapi és közvetlen a kapcsolat a helyi képviselőinkkel is.
• Milyen a szervezet gazdasági helyzete, tartozások, irodahelyiségek, általában a költségvetés helyzete?
- A szervezet gazdasági helyzete olyan, mint úgyszólván minden párté, éppen csak a legszükségesebbekre futja. Tartozásunk nincs, az iroda bérletével kapcsolatosan sincs. Pénzügyi kötelezettségeinket igyekszünk pontosan teljesíteni.
• Milyen a kapcsolatuk a koalíciós pártokkal és a többi pártszervezettel?
- A helyi koalíciós pártok mindegyikével jó a kapcsolatunk. A kereszténydemokratákkal egészen szoros a viszony, ennek személyes oka is lehet. Úgy alakult, hogy terveinkkel, elképzeléseinkkel már szinte a felmerülésükkor megkeressük egymást. A többi párttal is korrekt a viszonyunk.
• Vannak-e gondok, problémák, amik gátolják a szervezet munkáját?
- Gátolja a rossz telefonhelyzet, de ezzel mindenki így van, aki Kanizsán és környékén él. Jól jönne több támogatás a költségvetésből, örülnénk, ha színvonalas irodatechnika segítené a munkánkat, de tudjuk, hogy ez egyelőre csak álom. Jól is van ez így, hiszen nem a pártok anyagi ellátottsága ma a fő kérdés. Bízunk a saját vállalkozó kedvünkben is, ami fordíthat az előzőeken is. Az meg, hogy sikerült a parlamentnek megalkotnia a részleges kárpótlásról, az egyházi javak visszaadásáról szóló tör-vényket, jelzi: a kitűzött célok felé haladunk, ez pedig nagyon nagy segítség a mindennapi munkánkban.
Tihanyi István
„Halló!
Vasedény?"
Kit ne bosszantana nap mint nap a már első számú stressz-tényezővé - mondhatni közegészségügyi ártalommá - előlépett kanizsai telefonhelyzet? Igen helyzet van.
Nagykanizsa csodálatos kommunikációs rendszere szórakoztatva tanít türelemre, megértésre, a munka- és szabadidő hasznos eltöltésére, a Kernféle telefon paródia leglehetetlenebb poénjait túlszárnyalva. Ki ne ismerné a távbeszélőhálózat sajátos trükkjeit, melyek egyaránt emelik a vérnyomást és a vércukorszintet. Minek is erről írni, mire jó ezen füstölögni? Hiszen a dolgot kézbe vette Önkormányzatunk, felelős vezetőket számoltatott be, és már ígéretet is kapott, hogy a „helyze-
V__
tet" megoldják, persze legkorábban csak 1993-ban.
Ezt a két évet igazán ki lehet bírni, vártunk mi már másra is, többet is, csak éppen érteni nem értem, miért nem lehet a dolgot gyorsítani. Miért nem biznisz Magyarországon az, ami máshol jó üzletnek látszik. Miért nem számolja ki senki, hogy a korszerűsítés két évvel való elodázása mily rengeteg pénzbe és energiába kerül, miért nincs kompetens vezetőink között egy se, aki nem fogadja bölcs belenyugvással a régi-új távközlési intézmény által diktált feltételeket, és próbál maga valamit tenni, legalább annyit, hogy egy kívülálló is elhihesse, tényleg nincs mit tenni. Miért kell arra berendezkednünk, hogy további két évig süket, vagy éppen mások beszélgetésétől hangos telefonkagylók mellett töltsünk el órákat? Tényleg, vajon miért?!
-ács
_/
ŐFELSÉGE PILLANATNYI ELLENZÉKE
4
KANIZSA
1991. július 26.
Július 12-én a Parlement nyaralni ment. A képviselők fejében már a nyár örömei, a családdal történő nyaralás ap-ró-cseprő gondjai jártak. Ilyen körülmények között, mintegy végszóként megalkották az önkormányzatokkal kapcsolatos kiegészítő törvényeket.
Egy éve az önkormányzati alaptörvény vitájában az ellenzék követelte, hogy az önkormányzati választások előtt fogadják el az önkormányzatok vagyonáról szóló törvényt, illetve az önkormányzatok hatásköri törvényét. Az akkori belügyminiszter (Dr. Horváth Balázs) szinte úri becsületszavát adta, hogy ezek a törvények az önkormányzatok megalakulásáig megszületnek. Akkor még az MDF is támogatta azt a törekvést, hogy az önkormányzatok gazdálkodási és vállalkozási szabadságát megelelő mennyiségű vagyon átadásával kell megalapozni. Ennek szellemében került elfogadásra a törvény 107. paragrafusa, amely a vagyontárgyak jelentős hányadát adta az önkormányzat tulajdonába, és további vagyontárgyak átadását helyezte kilátásba.
Mi történt azóta?
Az őszi helyhatósági választásokat az MDF látványosan
elbukta, s ezt követően gyökeresen megváltozott az álláspontja az önkormányzatokkal kapcsolatosan.
A többségében ellenzéki önkormányzatok ellen két fronton intézett látványos támadást: gazdasági és politikai szinten. Gazdasági oldalról húzta az időt az önkormányzati törvények megalkotásánál (ezzel gazdaságilag szinte ellehetetlenítette az önkormányzatokat). Majd előbb megalkotta a kárpótlási és az önkormányzatok működését nagy mértékben befolyásoló egyéb törvényeket - a hatásukat nem komplex csomagként elemezve -, és ezeket később már adottságként kezelte, másrészt a „(F)oszd meg és uralkodj" elv alapján még azokat a jogokat és tulajdonokat is elvonta, amelyeket az alaptörvény egyszer már számukra biztosított.
Azon a tényen pedig, hogy a törvény egy része kétharmados, egyszerűen átlépett. Ebből következik, hogy a végső szót ismét az Alkotmánybíróság mondja majd ki, és ez újabb időveszteség.
Mivel az önkormányzatok a törvények hiánya miatt gúzsba kötötten, szánalmasan vergődtek, ezt megideologizálva a tömegkommunikációban fölé-
nyesen lehetett hangoztatni, hogy lám-lám az ellenzék is tehetetlen, nemcsak a kormány, ezzel összemosva a kormány és az ellenzék szerepét, felelősségét. A másik politikai támadás az ellenzéki polgármesterek összehangolt bizalmatlansági megtámadtatá-sa volt a kormánypárti önkormányzati képviselők által.
Ezen a törvényhozási napon az önkormányzatok és az ellenzék részére volt egy kis napsütés is, mert két esetben (erre nemigen vol precedens) a Parlament a kormány ellen foglalt állást. Az elsőnél ezer négyzetméternél nagyobb irodaépületeket meghagyta, önkormányzati tulajdonban (a Kormány el kívánta vonni). A másodiknál az előterjesztő Tarnóczky Attila nagykanizsai MDF-es képviselő volt. Módosító indítványának az a lényege, hogy a beépített földterületen fekvő vállalatok privatizálásánál a földterület értékét fele részét az önkormányzatok, a másik felét pedig a fejlődésben elmaradt területek önkormányzatai kapnák meg.
Ez nagy horderejű javaslat volt, mert az önkormányzatokat országos szinten kb. 90 milliárd forinthoz juttatja. Ezt a javaslatot a kormány nem
támogatta. A szavazást 126:125-re (mindössze egy szavazattal) az ellenzék támogatásával Tarnóczky Attila javaslata nyerte (támogatta még 13 MDF-es és 9 Kisgazda képviselő).
A szavazást követően Tarnóczky Attila, ha egy pillanatra is, de átélhette, milyen érzés „Őfelsége ellenzékének" lenni (az addig ellenzéknek kijáró öt perc gyűlöletet). Frakcióvezetője, Kónya Imre dühödt támadást intézett a szavazás megsemmisítésére, követelve az ügyrendi bizottság összehívását, de az ennek érdekében elrendel szavazást is Tarnóczky Attila nyerte.
Ezek biztató jelek, s arra utalnak, hogy többen gondolkodnak liberálisan a kormánypártok képviselői közül is. Nem lehet azonban elfelejteni az MDF frakcióvezetőjének, Kónya Imrének (a taxis blokádot követően) az egész országot megregulázó szavait és azt sem, hogy Antal József miniszterelnök a „pizsamás" bizalomkeltő interjúja után visszaöltözött „régi" ruhájába.
Attila! Jó pihenést!
Röst János SZDSZ ügyvivő (Nagykanizsa)
Kényszer lesz ismét _a munka?!
Bizonyára sokan emlékeznek még az ötvenes évek egyik dalára, mely szerint „Kényszer volt egykor a munka, ma hősi tett."
Nem véletlenül jutott eszembe, mert manapság a munkahelyeken gyakran hangzik el:
- Nem szeretném, ha ez mégegyszer előfordulna...
- Amennyiben legközelebb...
- Maga is a listára akar kerülni?...
Válasz átalában nincs. Az egyszerű dolgozó lehorgasztott fejjel hallgatja a dörgedelmet, közben remeg a gyomra. Tudja, hogy a legkisebb vétségért is ma már nem fegyelmivel fenyegetik, hanem azzal, hogy rövidesen mikor, hol kaphatja kézhez a régen nem látott munkakönyvét.
Az emberek idegesek már a munkakezdés előtt, közben, meg utána is. Szóval egyfolytában. Nemcsak a munkások, hanem nyilván azok főnökei, meg azoknak a főnökei is, egészen az igazgatóig, vagy a vezérigazgatóig. (Igaz, az utóbbiaknak nem kell rettegni attól, hogy a napköziben nem tudják befizetni, gyermekeiknek az ebédpénzt!)
A „RÉM", a munkanélküliség réme viszont itt lebeg mindenki feje fölött, mint Damoklész kardja.
Alattomos tekintetekkel méregetjük egymást: vajon ki lesz a következő, az utcára kerülő?!
A régi közmondás, mi szerint: „Legszebb öröm a káröröm" már aktualitását vesztette. Nem „kárörvend" senki, mert senki sem érezheti magát biztonságban, bizonyára bennünk van a hiba,
mert képtelenek vagyunk fölfogni, hogy most már igazán szabad országban élünk.
Reszket a gyomrunk, bizonytalanságban élünk, éljük az átalakulás korszakát.
Hogy az meddig tart, senki sem tudja. „Föntről" biztatnak bennünket, hogy még egy darabig bírnunk kell. Igen bírni, de addig a bizonytalan határidőig hogyan?! Mit tegyenek a becsületesen dolgozó, dolgozni kívánó, mégis munkanélkülivé lett, leendő emberek?!
Nem kell elcsüggedni, mert Heves megye egyik településén már találtak megoldást. Szó szerint idézem a Képes Újság egyik tavaszi írását: „KÖZMUNKA" LEHETŐSÉGET teremtett Heves megyében a pétervásári önkormányzat a munkanélküli segélyen levőknek. Helyi és állami hozzájárulásból most csak tíz munkanélkülit alkalmaznak, akiknek 7 ezer forint alatt van a jövedelmük, s kötelező elvállalniuk a kiszabott munkát. A közmunkások (a kiemelés tőlem) a települést átszelő Ivándi-patak medrét takarítják ki, hogy a közegészségügyi és az árvízvédelmi követelményeknek is megfeleljen.
Az ötlet, és a „kivitelezés" egyszerűen fantasztikus! Lelki szemeim előtt látom amikor rövidesen már sokszázezer ember ásóval, kapával, csákánnyal takarítja az ország sokezer patakjának medrét, a környezetvédők boldog tapsikolása közben...
Szomorú vagyok. Tényleg itt tartanánk? Radnóti Miklós jut eszembe, aki ezt írta az Elégia címií versében 1936-ban: „A lélek egyre többet elvisel, holtak között hallgatag ballagok, újszülött rémet, s hitek kísérnek és a vándorfényű csillagok." Radnóti élt, alkotott, szenvedett, és ...megölték... Most 1991-et jelez a naptár... Ránk vajon milyen sors vár?!
Zámbó Árpád
KANIZSA
1991. július 26.
KANIZSA NAPOK 1991.
Megkezdődött a szervezés
zeum kiállítótermeiben kerülnek lebonyolításra.
Kanizsa bemutatkozik! Mutatkozzon be Kanizsán! Ez a szlogen olvasható a hirdetésekben, valamint a már elkészített szórólapokon, plakátokon.
Mit szeretnének a rendezők, milyen is legyen ez a reménykeltő rendezvénysorozat? A kuratórium tagjai úgy gondolják, hogy városunk földrajzi helyzete, történelmi múltja lehetővé teszi, hogy a Kanizsa Napokat a jövőben évről-évre megrendezzék, egyre bővülő lehetőséget biztosítva nemcsak a város, hanem a régió bemutatkozására. Arra is gondolnak, hogy a környező országok érdeklődését kielégítsék, nem feledkezve meg a partnervárosokról sem.
Szeretnék, .ha a városban működő üzemek, gyárak, vállalkozók élnének a felkínált lehetőséggel. Már az is nagy nyereség lenne a városnak, ha az itt dolgozók, vállalkozók
megismernék egymást, és létrejönne néhány üzletkötés.
Közismert tény, hogy napjainkban kevés pénzt tudnak áldozni az illetékesek a kultúrára, tudományra, művészetekre, ezért különösen szimpatikus, hogy a szervezők gazdag programot igyekeznek biztosítani az érdeklődő közönségnek. Kérésünkre ízelítőt adtak a tervezett rendezvényekről. Lesz non-stop filmvetítés a moziban három napon keresztül. Hangversenyt ad a világhírű Benkó Dixilend zenekar, lesznek képzőművészeti kiállítások, bemutatkozhatnak a Kanizsán működő amatőr művészeti csoportok. A művészetek mellett lesz helytörténeti konferencia, a Pécsi Akadémiai Bizottság kanizsai csoportja szervezésében. Természetesen a sport sem maradhat ki egy ilyen rendezvénysorozatból. A vásár és kiállítás sportcsarnokban történő rendezésével
/
A múlt hónapban tudósítottunk arról, hogy a Kanizsa Közéleti Klub Kezdeményezésére alapítványt hoztak létre, melynek célja kiállítás, vásár, kultúrális- és sportrendezvények szervezése és fina-naszírozása. Az alapítvány garantálja, hogy a szervezéshez és részben a lebonyolításhoz szükséges pénzeszközök rendelkezésre állnak. Az alapítványt kuratórium kezeli, amely egyben a Kanizsa Napok fő szervezője is. Tagjai: dr. Beznicza Árpád, Halász Károly, dr. Henczi Edit, Jászberényi lászló, Konrád Lajos, Rózsahegyi Istvánné, Sza-kony Szilárd. A kuratórium elnöke: Jászberényi László.
A Kanizsa Napok 1991. rendezvénysorozat szeptember 13—14—15-én (péntek, szombat, vasárnap) kerül először megrendezésre. A kiállítás és vásár eseményeit az Olajbányász SE sportpályáján és csarnokában rendezik, míg a kulturális és egyéb rendezvények a Hevesi Sándor Művelődési Központban, a helyőrségi Klubban az Apolló moziban, a Thury György Mú-
V___
Reméljük igen, bár egyes tudósok szerint a föld éghajlatában várható változások erdeinkre kedvezőtlen hatásokkal lehetnek. Becslések szerint 2000 és 2050 között kezdenek majd az erdőterületek csökkenését jelentő káros tényezők erősebben fellépni. Miről is van szó?
Földünk éghajlatát több ezer éves távlatokban három jelenség befolyásolja. A napsugárzás, a naptevékenység változásai, a Föld keringésének módosulásai, és végül a földfelszín mozgásai, a kontinensek eltolódásai. Az emberiség szaporodásával és műszaki fejlődésével az említett nagy időtartamokban érvényre jutó hatások mellé felzárkózott egy negyedik, az ember környezetátalakító, vagy durvábban fogalmazva környezetpusztító tevékenysége. Ráadásul az embernek már nincs szüksége ezer évekre, elég akár pár száz év is, hogy Földünk természeti folyamatait kedvezőtlenül befolyásolja. Szerencsére már kezdjük felismerni a veszélyt. Az ózonpajzsot ritkító gázok kizárólag emberi eredetűek, s termelésük, felhasználásuk csökkentésére már megtörténtek az első lépések.
A tudósok figyelme ma az úgynevezett „üvegház-hatás" felé fordult. Ez a jelenség egyszerűsítve azt jelenti, hogy a levegőben található bizonyos gázok - összefoglalóan üvegház gázok - a nap felől érkező sugarakat jobban átengedik, mint a levegő többi alkotórésze. Ha az üvegház gázok aránya nő, a légkör hőmérséklete is emelkedik. Nos, az előbbi gázok között kétharmad részt képvisel a széndioxid (CO2), a többi egyéb gáz. A megfigyelések szerint az 1800-as évek vége óta a széndioxid szintje a levegőben 20-25%-kal emelkedett, míg a földfelszín átlagos hőmérséklete 0,4-0.5 C fokkal nőtt. A növekedés mögött főként az emberi tevékenység, a széntartalmú energiahordozók elégetése áll. A természetben létezik egy
Lesz-e még bükkös 2100-ban?
természetes szén körforgalom mert a növényvilág, s különösen az erdők a fotószintézis során a levegő széndioxidjából a szenet beépítik szervezetükbe, s oxigént termelnek. Az ember azonban itt is beavatkozik a nagy őserdő irtá-
,Képszelet" a pompás miklósfai arborétumból.
(Fotó: Tóth Ferenc)
támogatni kívánják a válságos helyzetben lévő egyesületet. Lesz amatőr teniszverseny, vívóbemutató válogatott versenyzők részvételével, kerékpárverseny, hőlégballon bemutató, hogy csak a legérdekesebbeket említsük. Lesznek meglepetések is. A rendezők azt szeretnék, ha minden kanizsai lakos, és a városban tartózkodó magyar és külföldi barátunk és vendégünk jól érezné magát Nagykanizsán.
A tervek között szerepel továbbá, hogy meghívják azokat a kanizsaiakat, akik az elmúlt negyven esztendőben kénytelenek voltak elhagyni szülővárosukat. Hogy a kör minél szélesebb legyen, kérik a város minden polgárát, kinek rokona barátja, ismerőse elszármazott Kanizsáról, a címet adják le a Polgármesteri Hivatalban dr. Henczi Edit jegyző irodájában, vagy levélben a hivatal címére (Polgármesteri Hivatal, 8801 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.). A továbbiakban a Kanizsa újság rendszeresen informálja majd a város lakosságát az eseményekről.
J. L.
_J
sokkal. így az éghajlat melegszik, ami visszahat a növényvilágra és az egész földi életre.
A folyamat megállítására két lehetőség kínálkozik. Először az emberi tevékenység által felszabaduló széndioxid mennyiséget kellene csökkenteni, vagy legalalább szinten tartani. Erre a növekvő energiaigények miatt, a különbözően fejlődő és fejlett társadalmakban nehéz megoldást találni. Második lehetőség a légköri széndioxidot megkötő őserdők irtásának megszüntetése, s minél több új erdő telepítése. Ha ezt nem sikerül megtenni, a kutatók, feltételezése szerint számolni kell az éghajlat melegedésével, a klímaövek eltolódásával, különösen az északi féltekén, és a Magyarországot is magába foglaló mérsékelt égövben. Ez hazánkban a természetes erdők területi arányának csökkenését vonja maga után. Általában az egyes fafajok területe 2-8%-kal, növedékük 10-25%-kal lesz kevesebb. A bükk esetében 7-8%-os területcsökkenést, 10-15%-os növedékkiesést jósolnak a szakemberek. Tehát bükkös azért még marad, bár egyre nehezebb lesz a természetes felújítása, lesznek esetek ahol át kell adnia helyét a melegebb, szárazabb időjárás fafajainak.
A felvázolt változások egyelőre feltételezések, amelyeket sok előre nem látható esemény befolyásolhat, mégis reális esélye van, hogy hatásuk akár egy emberöltőn belül is érvényesül.
Az erdész számára nem marad más hátra, mint a rábízott faállományokat a legnagyobb gondossággal, szakszerűen kezelje, és igyekezzék minél több, jóminőségű új erdőt telepíteni.
De mindannyiunknak tisztában kell lennie, ha beindítjuk autónkat, rágyújtunk egy cigarettára, vagy egyéb módon szennyezzük környezetünket, hozzájárulunk a változásokhoz!
Ahogy a választási jelszó mondta: Jövőnk a tét!
Páll Miklós erdőfelügyelő
A túlzott napozás, a kánikula árt a bőrnek, de nemcsak a bőrnek, hanem az orrunknak is, különösen ha valaki Kanizsa és Miklósfa között kénytelen tartózkodni. Fülledt, meleg napokon szinte elviselhetlen a bűz.
Az ott élők, dolgozók már régóta tudják, hogy a vasútvonaltól keletre valami rohad. Biztosat azonban nem tudtak. Talán illegális dögkút, vagy netán a Sörgyár által odaszállított hulladák bűzlik?
Kiderült végül, mind a kettő. Közvetlenül a vasút mellett a tsz területén - Kanizsán nem először és sajnos nem utoljára - csinos kis szeméttelep alakult (!) ki. Az otthagyott építési törmelék még nem is lenne a bűz forrása, de az már inkább, hogy a kupacok tetején két jól megtermett kutya maradványai oszladoznak..
Nem kell sokat gyalogolni, hogy az ún. F-vízkutak mellett megtaláljuk a másik szagforrást. Ez bizony a Sörgyár által naponta 8-10 tartállyal idehordott kovaföldes élesztő. A talajjavításra is alkalmas anyag szép nagy tócsákat alkot az Alkotmány Tsz földjén.
- Szerződésünk van a Kanizsa Sörgyár Kft-vel, hogy a keletkezett hulladékot a mi területünkön helyezhetik el. A feltárcsázott szántóföldre öntik ki, melyet mi később az igény szerint beforgatunk - mondja Miilei József az Alkotmány MGTSZ elnöke. - Mindenben a hatósági előírásokhoz alkalmazkodunk, a területet pedig a Sörgyár igényeinek megfelelően jelöljük ki.
Hát! Bizony a mostani terület nem a legszerencsésebb. Nem elég a vízműnek, hogy a vízkutak mellett folyik el a jellegzetesen koszos és szagos „Büdös-árok", még a kiöntött hulladék miatt is aggódniuk kell.
- A kovaföldes élesztő lerakása majnem egy évvel ezelőtt kezdődött - mondja Zajzon Imre a Vízmű képviselője. -Napi 8-10 kocsival hordták. Addig nincs is gond, amíg csak egyszerűen kiöntik. Csak azt nem kívánom senkinek, hogy az 1,20 méter mélyen levő vízcsövekből egy is kilyukadjon, vagy eltörjön. Mire kiderítenénk a hibát, már az egész ligetvárosi terület vízébe bekerülne a szennyezés. Azt meg mondanom sem kell, hogy a hulladékban levő élesztő hatására a baktériumok azonnal szaporodni kezdenek. Mi először a traktorosoknak szóltunk, hogy ne ide hordják
az anyagot. Válaszul azt kaptuk, hogy nekik erről papírjuk van a Sörgyár és a tsz szerződése alapján. Mivel a terület nem a városé sem az önkormányzat, sem a KÖJÁL nem tehet semmit, egyedül a környezetvédelmi hatóság.
A vízmű sem tehet többet, legfeljebb panaszával különböző hivatalokhoz fordulhat. Az egyik ilyen a Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat,
ahol dr. Burzuk Julianna adott információt:
- Hozzánk a közterület felügyelők tettek először bejelentést. Ellenőrünk helyszíni vizsgálatot tartott a Közterületfelügyelet és a Vízmű képviselőivel együtt. Ezután írtunk a Sörgyárnak, a tsz-nek és a Környezetvédelmi Hivatalnak. A kifogásunk az volt, hogy a vízkutak környékére ilyen szennyező anyagot elhelyezni nem szabad, másrészt pedig további vonzása is van ennek a hulladékelhelyzésnek. A sörgyári szállításon mások is felbátorodtak és szemetet, törmeléket, sőt kommunális szennyvizet is szállítanak ide - persze illegálisan.
A sörgyári hulladék története június 27-én újabb szakaszához érkezett. Ekkor a Sörgyár, a termelőszövetkezet, a Vízmű és a KÖJÁL képviselői közös bejárást tartottak. Megegyezés is született, amiben a Sörgyár képviselője ígéretet tett arra, hogy erre a területre többet nem szállítanak hulladékot, és addig is amíg áttérnek egy új technológiára, a tsz-szel közösen új, alkalmasabb földet keresnek.
A megállapodás azonban csak megállapodás maradt. A
kovaföldes élesztő meg csak folyt tovább, igaz vagy párszáz méterrel arrébb... 80-100 méterre egy vízkúttól!
Jött a kánikula és az élesztő megkezdte a kellemetlen szaggal járó erjedését.
- Miklósfán lakom, és én is érzem a bűzt - mondja Tóth István a Sörgyár általános igazgató-helyettese, aki a szabadságon levő Bali Ferenc (ő vett részt a júniusi bejáráson)
helyett nyilatkozik. - Arról tudok, hogy a régi területen megszűnt a kiöntés, ráadásul még mi hordattunk oda több kocsi homokot, lefedni az élesztőt. Arról viszont nem tudtam, hogy a mostani területhez is közel van kút.
A kovaföldes élesztő egyébként nem környezetszennyező, sőt a savanyútalajok javítására kiválóan alkalmas. Korábban a szeméttelepre hordtuk, de nem tudom mi okból, ott nem engedélyezték tovább. Ekkor kötöttük meg a szerződést a tsz-el. (Amiben a tsz-elnök szavaival ellentétben az áll, hogy tsz jelöli ki a területet. - a szerk.)
A megfelelő elhelyezésre több véglegesnek tűnő megoldás áll rendelkezésünkre. Az egyik, az ún. mély barázdás eljárás, aminek megindításáig úgy egyeztünk meg a tsz-el. hogy a szántóra öntött hulladékot folyamatosan tárcsázzák be a földbe, így az élesztő erjedését meggátolhatjuk. A másik lehetőség a beinjektálás, aminek a lehetőségét jelenleg is vizsgáltatjuk. A harmadik pedig, ami másfél- két év alatt az árát is meghozza, egy félmillió márkás berendezés, mellyel az ipari hulladékból
többféle kereskedelmi értékű terméket tudunk előállítani. Számunkra ez utóbbi, az élesztőprés, lesz a végső és legmegnyugtatóbb megoldás. Addig is az előbbi kettő közül vagyunk kénytelenek választani.
Arra mindenképpen határozott ígéretet teszek, hogy már hétfőn (beszélgetésünk július 19-én, pénteken készült - a szerk.) utasítást adok a leöntési terület áthelyezésére, és megszüntetjük a vízkutak veszélyeztetését.
Bízunk abban, hogy a hul-ladék-elhelyezés problémája rövidesen megoldódik és nem veszélyezteti tovább az ivóvizet, no meg a bűz is eltűnik.
Az ügyben azonban van még egy illetékes, a környezetvédelemért felelős Hivatal, kiket már csak azért is érdemes volt megkeresni, hogy miért nem léptek eddig, miért nem tettek semmit az ügyben. Főleg azért, mert csak nekik van hatósági jogosítványuk.
Verdelits János kinevezés előtt álló igazgató-helyettes kissé kényszeredetten ad információt.
- Még márciusban kaptunk bejelentést a KÖJÁL-tól, hogy a Sörgyár hulladékot ürít, a Práter-réti területre. Akkor kértük őket vizsgálják meg a dolgot és értesítsenek bennünket a vizsgálat eredményéről. Nemrég ezt meg is tették, de még ma is kaptunk telexet, hogy újra hordanak oda hulladékot.
- Mennyire szennyezi az anyag a Vízmű védterületét?
- Augusztus l-jén lesz hatósági szemle, utána tudom csak megmondani. Amíg nem láttuk, nem beszélhetünk a levegőbe.
- De Önök azt tudják, hogy sörgyári hulladékot helyeznek el a vízkutak mellett, és szennyezik a területet...
- Azt nem tudjuk, hogy szennyezik, csak azt, hogy engedély nélkül hordják oda a hulladékot. Arról, hogy egyáltalán szennyezik-e a területet, csak a hatósági szemle után tudok nyilatkozni.
Végre tehát az egyetlen intézkedési jogokkal rendelkező hivatal, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, mint 1. fokú Környezetvédelmi Hatóság is lépett.
Ennyi idő után végre ideje volt! - Csak nem világos, hogy miért kell ilyen ügyekben még a sajtót is segítségül hívni.
Nélkülünk nem megy?
Nagy Imre -Uugmanits Csaba Fotó: Erdei András
A bűz elűz?!
1991. július 26. KANIZSA 7

Cigány kulturális és sportnap
Július 20-án második alkalommal rendezte ineg a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének Zala megyei Tagozata és a Cigány Ifjúsági Szövetség Megyei Szervezete a Cigány Kulturáliséi Sportnapot. A Dél-Dunántúlról, így Pécsről, Marcaliból, Barcsról és Letenyéről is érkezett mintegy 300 résztvevő kispályás fociban, futóversenyen, sakkban és több más sportágban mérhette össze erejét a mindenki sportpályáján. A délután pedig a szellemi kikapcsolódásé volt az Ifjúsági Házban. A programban énekkel, tánccal, verssel és prózával léptek fel a cigány hagyományzőrző együttesek és szólisták. Képünk a gyermek korosztály futóversenyén készült.
Autóvásár
Az idei tavasz óta minden harmadik vasárnap autóvásárt rendeznek városunkban, az egykori KGST-piac helyén. Az árusítók július 21-én több tucat jó állapotban lévő személygépkocsit vonultattak fel. Mivel az árak elég borsosak voltak, viszonylag kevés ,járgány" talált új gazdára. Képeink az autóvásárról.
A Nagykanizsai Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat meghirdeti a Csengery (Béke) u. 111/C. sz. alatti telephelyének teljes vagy részbeni értékesítését, esetleges bérbeadását.
Továbbá bérbeadja a Zrínyi M. u. 42. sz. alatti iroda- és üzemi épületeket.
Augusztus 9-ig várjuk minden érdeklődő írásos ajánlatát, aki az IKKV átalakulása során létrehozandó gazdasági társaságokban tőkével részt venne.
FELVILÁGOSÍTÁST ADNAK: Varga Béla főmérnök (11-241), és dr. Szöllősi Edit jogtanácsos (14-078), Nagykanizsa, Deák tér 5.
KEP-TURMIX az elmúlt hétről
Szépen fogyunk!
Nem panaszkodhatunk, hogy az újságárusoknál nem fogy egyre nagyobb számban a KANIZSA, de a Thúry ÁBC bizományos terjesztőit nehéz lesz lehagyniuk. A pénteken kapott 100 példányból már hétfőre eladnak 80-90 darabot. Bár mindenhol ennyit kérnének és ilyen kevés maradna „raktáron"!
Kozmetikai bemutató
Július 17-én kozmetikai bemutatóra került sor Kanizsán, a Dél-zalai áruházban. A bemutató keretében az AS-TOR-termékek propagálásán kívül smink-készítés (képünkön) és tanácsadás is szerepelt.
Olvasóink figyelmébe!
Elnézést kérünk olvasóinktól, hogy múlt heti számunk TVR mellékletében a jugoszláv TV műsora minden oldalon hiányosan jelent meg, a központi fólia technikai hibája miatt.
Összeállította: Tihanyi-Nagy Fotó: Erdei András
Folytatjuk a három hete megkezdett sorozatunkat. Mai számunkban a balatonmáriai helyi adótervezetet ismertetjük, amelyet az önkormányzat 1992. január l-jén szeretne bevezetni. A tervezetet 1991. július 22-én vitatták meg a képviselők.
A helyi adózás célja
A Balatonmáriafürdő Községi Önkormányzat Képviselő Testülete a terület és a településfejlesztés, az arányos közteherviselés érvényesítése, valamint a lakossági ellátás színvonalának javítása és az idegenforgalomhoz kapcsolódó feladatok ellátása érdekében tervezi bevezetni a helyi adózást.
Az adózás főbb szabályai
Az önkormányzat az 1990. évi C. törvény 1. paragrafusának (1) bekezdésében foglaltak alapján az építményadót, a telekadót, az idegenforgalmi adót, valamint a helyi iparűzési adót tervezi bevezetni határozatlan időre.
Az adókötelezettség kiterjed az önkormányzat illetékességi területén az ingatlantulajdonra, az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogra, a nem állandó lakosként való tartózkodásra, valamint e rendeletekben maghatározott gazdasági tevékenység gyakorlására. A rendelet alkalmazásában adóalanynak számít a magánszemély, a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülése.
Az adókötelezettség a külfüldiekre is kiterjed.
Ha a magánszemély az önkormányzat illetékességi területén kommunális beruházást hajt végre, annak számlával igazolt ellenértékét az e rendelettel megállapított helyi adójából levonhatja. Amennyiben az e rendelet szerint megállapított helyi adó összege kisebb, mint a beruházási érték, a levonási jog a következő évekre is átvihető. A fent említett beruházás ellenértékéről szóló igazolást a beruházás befejezését követő 30 napon belül kell benyújtani az önkormányzati adóhatósághoz.
Adómetesség, kedvezmények
Mentes a rendelettel megállapított helyi adó alól az a magánszemély, aki igazolja, hogy az önkormányzat illetékességi területén végzett kommunális beruházás céljára tejesített - támogatással csökkentett - évi befizetése eléri vagy meghaladja az e rendelet szerint megállapított helyi adó éves összegét. Ha ez a befizetés nem éri el az e rendelet alapján megállapított helyi adó összegét, helyi adóként csak a különbözetet kell megfizetni. A teljesített befizetésről szóló igazolást a befizetést követő 30 napon belül kell benyújtani az önkormányzati adóhatósághoz. Az igazolás az adóbevallás mellékleteként is benyújtható.
A magánszemélyek jogi személyiséggel nem
rendelkező személyi egyesülése közül a mezőgazdasági szakcsoport, a költségvetési szerv, a társadalmi szervezet, az egyház és az alapítvány adómentes abban az évben, amelyet a megelőző évben folytatott tevékenységéből származó jövedelme után vállalkozási nyereségadó kötelezettsége nem keletkezett. E feltétel meglétéről az adóalany az adóévet követő január hó 15. napjáig írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
A vállalkozási nyereségadó fizetésére kötelezett vállalkozó a vállalkozási tevékenységükkel kapcsolatos helyi adójukat a bevételeikkel szemben költségként elszámolhatják. A személyi jövedelmadó fizetésére kötelezett vállalkozók hasonlóan járhatnak el.
Építményadó
Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő lakás és nem lakás céljára szolgáló épület. E rendelet alkalmazásában az építményhez tartozik az építmény rendeltetésszerű használatához szükséges földrészlet. Az önkormányzat ennek mértékét lakás esetében 900 négyzetméterben, üdülő esetén 550 négyzetméterben határozza meg. Az adókötlezettség az építmény valamennyi helyiségére kiterjed, az építmény rendeltelésétől függetlenül. Az adó alanya az, aki a naptári év első napján az építmény tulajdonosa. Több tulajdonos esetében a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóznak. Társasház, garázs és üdülő esetén a tulajdonosok önálló adóalanyok, a közös használatú helyiségek után az adó alanya az említett közösség.
Mentes az adó alól a szükséglakás, a gyógyvagy üdülőhelynek nem minősülő kistelepülésen fekvő komfort nélküli lakásból 100 négyzetméter. Valamennyi lakás esetében az állandó bejelentett családtagok után személyenként 25 négyzetméter. A szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi, illetőleg a nevelési-oktatási intézmények céljára szolgáló helyiség, a műemléképítmény, az egyházi ingatlanok. A lakáshoz tartozó telken létesített istálló, pajta, magtár, góré, ól. fészer, és az itt nem említett minden egyéb mező- és erdőgazdasági tevékenység céljára használt vagy használaton kívüli ilyen jellegű épület.
E rendelet hatályba lépését követően használatbavételi vagy fennmaradási engedély alapján használatba vett új építésű lakás az engedély keltét követő hónap első napjától számított 10 évig adómentes, feltéve hogy az egy lakásra eső alapterület a 150 négyzetmétert nem haladja meg.
Adókedvezmény illeti a magánszemély adóalanyt 30%, de legfeljebb 2000,- Ft-ig, ha az építmény közművezettsége részleges. (Vezetékes víz, szennyvíz, villany valamelyike hiányzik.)
Az adókötelezettség a használatbavételi, illetve fenntartási engedély kiadását követő év első napján keletkezik. Az engedély nélkül épült, vagy anélkül használatba vett épület esetében az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik. Az adókötelezettség megszűnik az építmény
megszűnése évének utolsó napján. Az építmény használatának szüneteltetése az adókötelezettséget nem érinti.
Az adó alapja az építmény négyzetméterben számított hasznos alapterülete. Az adó mértéke 120 Ft/négyzetméter.
Telekadó
Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő beépítetlen belterület földrészlet. Az adó alanya az, aki az év első napján a telek tulajdonosa.
Mentes az adó alól az építési tilalom alatt álló telek a tilalom ideje alatt, a közhasználatú közlekedési tevékenységet végző adóalany az e célra használt telek után.
Magánszemély adóalanyt a mezőgazdaságilag nem művelhető beépítetlen, nem beépíthető belterületi földrészlet után megállapított adójából 50% adókedvezmény illet meg. Magánszemély adóalanya 30%, de legfeljebb 2000 Ft adókedvezmény illeti meg, ha a lakótelek előtt villany, víz illetőleg szennyíz közművek valamelyike nincs.
Az adó alapja a telek négyzetméterben számított területe. Az adó mértéke 15 Ft/négyzetméter.
Idegenforgalmi adó
Adókötelezettség terheli azt a személyt, aki nem állandó lakosként tartózkodik az önkormányzat illetékességi területén, 48 órát meghaladóan. Mentes az adókötelezettség alól a 18. évét be nem töltött magánszemély, az egészségügyi, szociális intézménybe beutalt magánszemély, a felsőoktatási jogviszonyban álló. Mentességet élvez, aki az önkormányzat illetékességi területén lévő lakás vagy üdülő tulajdonosa, bérlője, illetve a tulajdonos vagy bérlő hozzátartozója.
Az adó alapja a 48 órát meghaladó megkezdett napok száma. Az adó mértéke személyenként és naponként 50 Ft.
Helyi iparűzési adó
Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén végzett gazdasági tevékenység (továbbiakban iparűzési tevékenység). Az adó alanya a vállalkozó.
Mentes az adó alól a kistelepülésen a bolti kereskedelem, a piaci és egycb kicsiben értékesítés, az italárusítás kivételével.
Az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás éves nettó árbevétele. Az önkormányzat az ideiglenes jelleggel végzett iparűzési tevékenység alapján az adót napi átalányban állapítja meg.
Az adó mértéke egész évi szolgáltatás, iparűzés esetében a nettó árbevétel 3 ezreléke. Ideiglenes iparűzés esetében naponként 500 Ft adóátalányt kell fizetni.
J. L.
BALATONI ADÓZÁS
A balatonmáriai tervezet
MŰSORMELLÉKLET
A 16 oldalas TV és Rádió műsor az alábbi ^Halatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: DOMUS, Épász Kft., HERRNBÖCK Nagykanizsa Kereskedelmi Kft, Kanizsatex, KÖGÁZ, PYRUS Kft., ROTARY Kft., Suininatech, Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba Technotrade Kft., Zala-HOFAG.
1991. július 29-augusztus 4
Két idős hölgy a gázra lép
A tizenkét részes német tévéfilmsorozat főszereplője: Dagmar Altrichter _____
PÉNTEK, 16.30 L^.. ''
\ Szahara titka
fzizgalmak mellett a rangos szereposztás is jó ajánlóle-í az olasz-angol kalandfilmnek. Solomon szerepéit Ben Kingsley _^
| HÉTFŐ, 19.00 L2J
I keres munkaerőt örökölt üzemébe a börtön-ílLaurent. Barátja, Hector Valentin (Bourvil, a képen) ilfi vállalkozásában
KEDD, 19.00
Rabszolgasors
Két kedves és szimpatikus szereplő a sok nézőt vonzó brazil tévéfilmsorozatból: Dona Esther (Beatriz Lira, balról) és Januaria (Zeni Pereira)
SZERDA, 16.55
Csend és kiáltás
1919 után, a magyar tanyavilágban játszódik a történet. Képünkön: Latinovits Zoltán, Törőcsik Mari és Kozák András
I CSÜTÖRTÖK, 23.00
Házasodjunk, vagy tán mégse?
Az 1982-ben készült amerikai film egy kátyúba jutott házasság története. A képen Goldie Hawn és Búrt Reynolds
SZOMBAT, 20.30
A csendőr nyugdíjban
A csendőrség „fiatalításának" Cruchot (Louis de Funes) áldozata lesz. Nehezen viseli a nyugdíjas életet
VASÁRNAP, 16.25
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Soszfako-vlcs: A mcenszki járás A hét költője: Tóth Árpád 9.05 Napközben. Közérdekű mag.
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Hagyományápolók
Km.: Birinyi Józset 11.31 A jobbik élet -XVIII/10.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben Dénes Vera gordonkázik 14.05 Kis magyar retorika
A közéletben feljelenő szónokoknak
14.35 Régi magyar muzsika kéziratos gyűjteményekből 14.55 Tóth Árpád versei 15.05 Kóruspódium 15.26 Muzsikáról versben, prózában. Babits Mihály 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Szívesen hallgattuk Lázár Eszter műsora 17.05 Eco-mlx. Gazdasági magazin 17.30 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.38 Népdalok 19.50 Gong 20.05 Út-elágazás 21.05 Húszas stúdió
Kaptafásból milliárdos 22.00 Késő esti Krónika
22.30 Kék mezőben ötven csillag Montana
23.05 Barangolás régi hanglemezek között
21.31 A Venetoi Szólisták felvételeiből
24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 8.30 Ki kopog? 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Derűre is derű Az ötödik hattyúdal Kopányi György kiskomédiája 9.26 Rivaldafényben: Magyar énekesek és együttesek 10.40 Fölszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 Gyöngy Pál szerzeményeiből
12.00 Nóták
13.00 Hírek. Időjárás
13.03 Slágermúzeum
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés
14.00 A Rádió kívánságműsora
közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00-
19.00 RádtóMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek Időjárás 17.30 Kapaszkodó 17.50 A-B/CD 18.20 MIKRO-fon 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Népdalok, néptáncok Erdélyből 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel : 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Albumajánlat 22.06 Rádiószínház Valzlav
Slawomir Mrozek színműve 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Maximális sebesség nincs... 23.15 Csongrádi Kata, Csuka Mónika, Aradszky László és Soltész Rezső énekel
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Bruckner: VII. szinfónia 10.17 A hét zeneműve
Sosztakovics: A mcenszki járás Lady Macbethje Solymosi Ferenc orgonahangversenye
10.56 Hirek. Időjárás
12.05 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozata szimfonikus zenekarának hangversenye 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 A nyíregyházi Pro Musica leánykar énekel
13.57 Évszázadok muzsikája 14.40 Bizet: Don Procopio. Opera 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Az MR szimfonikus zenekara Járdányi Pál műveiből játszik 17.08 Kamarazene fúvósokkal
17.53 Uj Bach-kantáta lemezeinkből 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Followmel-30/12. 19.20 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Nagy siker volt I
Kortársunk Mozart közben: 20.45-
20.50 Kritika két hangra 22.30 Zenekari operarészletek 22.50 Embertan - középhaladóknak 23.20 A hét zeneműve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Szilágyi János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.10 Forma-1 - összefoglaló 9.30 A Vandergeld-milliók nyomában (ism.) 11.00 Telebutik
11.25 Wells Fargo meséi (am. sor.)
Óvadék ellenében 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.)
Sólymok ideje 2. 13.00 Hirek
13.10 Hammer (am. krimisorozat) Felülnézetből
Hammer tériszonyban szenved, ezért betegállományba megy. Gyógyulása utáni első megbízását azonban nem tudja teljesíteni, mert a koronatanú, akit Hammernek kell megvédenie, egy világítótornyot látogat nagy előszeretettel. 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak tat (sor.) Raquel továbbra sem hajlandó visszaköltözni a házba, pedig Antonio mindent megpróbált már. Arra kéri Rodrigót, hogy ne adjon kölcsönt a lánynak.
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Rejtvényfejtés 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Istenek piramisa 18.45 Híradó, időjárás 19.25 A csapat (amerikai sorozat)
Vissza Vietnamba 20.15 A főnök (am. krimisor.)
Felesleges látogatás 21.10 Konvoj (am. akciófilm) 105'' 23.05 Kulturális magazin 23.30 Hirek
23.40 Férfiak magazinja 0.15 Elátkozottak végállomása
(NSZK kalandfilm) 77'' 1.35 Pankráció
18.45 19.15 20.00 21.35 22.05 22.25 23.55 0.55
JUGOSZLÁV
1. MUS0R Dokumentumműsor Rajzfilm / Híradó I. Brit tévéjáték Hét nap a világban Hiradó II. Hollywoodi filmtár YUTEL
Hirek / Műsorzárás
2. MŰSOR
19.20 Videolapok
19.30 Híradói.
20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat
20.55 Filmsorozat
23.10 Hirek / Zenei mindennapok
24.00 Műsorzárás / Videolapok
PRO 7
6.25 Mezítláb a parkban (am. sor.) 6.50 Maxwell ügynökség (ism.) 7.35 Dundee és Culhane (ism.) 8.25 Niklaas, kisfiú Flandriából
(ism.)
8.50 Szindbád kalandjai (ism.) 9.15 Richmond Hill (ausztrál sor.) 10.05 A bűvész (am krimisorozat) 11.00 Dundee és Culhane (am. sor.) 11.50 Egy görög meghódítja... (sor.) 12.15 Bili Cosby-show (ism) 12.40 Harttól Hartig (ism.) 13.30 April Párizsban (ism.) 15.10 Scarlet kapitány (ism) 15.35 Captain Future (ism.) 16.00 Hirek, időjárás 16.10 Fiú a másik bolygóról (sor.) 17.05 Vlcki (amerikai sorozat) 17.35 Hirek, időjárás 17.45 San Francisco utcáin (ism.) 18.30 Rajzfilmek 20.15 Bobo (am. filmvígjáték) 98'' 22.00 A doktornő a laktanyába megy (olasz erotikus film) 75'' 23.20 Starsky és Hutch (krimisor.) 0.10 Hirek, időjárás 0.20 Mennyei napok (ism.) 1.50 Az autóstopos (am sorozat) 2.20 Grlzzly (ism.)

14.30 Slágerparádé
15.15 Diszkó
16.00 Rockpop
16.35 Rocksztárok
17.20 Minlhirak
17.30 Wlckie (rajzfilmsoroftOO
18.00 Képek Németorszij 00
19.00 Hiradó
19.30 Csodálatos bolygó
20.15 A bécsiek és a zent
21.00 Rockzene videón
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Hiradó
22.25 A világítóhajó (amerikai film)
30 .30 .00
.00 .30 00 loo
.20 l20
.30
18.30 Vldeokllpek 19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokas 22.30 Újdonságok a mozlbi 23.00 Szombat é|jel 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
12.00 Ruk-cuk (ism.) 12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Ország, város (ism.) 13.25 Bim-bam-bino 18.30 Hirek 18.33 Ország, város-játék 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hirek 19.45 Hopp vagy kopp-jált '' 20.15 Robin Hood (angol film 21.45 Hirak
21.55 Éjszakai őrjárat (soi 22.45 Igazi gazdagok (sori 23.45 A bűvész (ism.)
Konvoj
amerikai film
Rubber Duck, a kamionso kollégái nem tűrik tovább Wi seriff packázásait. Elhatáro hogy elhagyják a körzetet, lamhatár felé haladva egyre ben csatlakoznak hozzájuk nok, akik hallottak a kamion és a seriff közötti „nézeteit röl". Wallace megpróbálja m< tani a konvojt, de eredménj nül.Melissaszerepében .. Ali MacGraw látható, tl
HIBABEJELENTES: 11-442
SUPER CHANNEL
r 100 Rajzfilmek
IN Egyveleg
UO Izrael
0.30 Egyveleg
IJH Gyerekeknek
ozat) 17.00 Élövideoshow
ágból 9.00 Egyveleg
100 Dokumentumfilm
i (sorai 130 Power kapitány (sorozat)
te ] UK Koncert
100 Hirek, sport
1 2.20 Magas fák (amerikai film)
120 Hírek
110 Nagy koncertek ''80
EUROSPORT
G
Iban
23.30
Tour dg Francé Tenisz '',00 Dzsúdó Olimpiai napok Eurosport-hirek Motorsporthírek Motorkerékpársport 1.00 Ökölvívás Tour de Francé Hirek
:ék
SCREENSPORT
I Biliárd
I Autószörnyek versenye I Tenisz
I Nemzetközi motorkerékpár-verseny
I A proli ökölvívás legjavából I Motorsport Kanadából I Nemzetközi sportmagazin 1 Birkózás az USA-ból ! Starti - Holland motorsport I Form»-1
I Ökölvívás a Forumból I Brit motorsport I Golf Európából I Tetnrautóverseny
SAT1
lSOfl W, :áro; it. Az lyre uk íio itelti m lérr
osztrák film
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Ausztrla-kép (ism.)
10.00 Pillantás a hétre (ism.)
10.30 Bonbon Royal (ism.)
12.00 Éjszakai stúdió (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Kalózlobogó alatt (am. film)
14.45 Rövidfilm
15.00 Fraggles (sorozat)
15.25 Pinocchio (sorozat)
15.50 Beethoven
16.00 Leo és Fred (sorozat)
16.10 Murphy atya (sorozat)
17.00 Minlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
21.25 Hunter
(amerikai krimisorozat)
22.15 IV. Henrik (olasz film)
23.35 Bécsi dzsesszlesztivál, 1991
0.45 Chicago, 1930 (krimisorozat)
1.30 Hirek
OSZTRÁK 2
13.00 Sport-tenisz
17.00 A technika 7 világcsodája
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Drops-kvíz
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 A körorvos (sorozat)
21.15 Dokumentumfilm
22.00 Hiradó
22.30 Iszlám fundamentalisták harca
23.15 Európa és az iszlám 0.15 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 A maratoni csata (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Videofilm-újdonságok (ism.) 14.00 Alf Meseországban (am sor.)
Hófehérke és a hét törpe 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
New York-i gyilkos 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Vihar a pohárban Amikor Dean megjelenik a Lassiter-ben, Jane megpróbálja meggyőzni őt arról, hogy Mrs. Mangel elbocsátása jogos volt. Dean azonban nem hisz neki. Mrs. Mangel is hazudik Deannek, hogy a sztrájk folytatódjon. 15.35 Teleüzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
Szemet szemért 16.45 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Csecsemökereskedelem 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (am. sorozat)
Az adomány 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Trapper John M. D. (amerikai sorozat) Saját eröböl 21.00 Most csak körülötted forog a
világ (osztrák film) 89'' 22.40 Hirek, sport 22.55 Jochen és Inge (am. sor.) 23.25 Újdonságok és történetek 0.10 Így láttuk (ism.) 0.15 Trapper John M. D. (ism.) 1.05 Műsorismertetés
Most csak körülötted forog a világ
Lilian Andreesen (Gitté Haen-j,jobbra) megunja apja szigo-it, ezért elhagyja a családi fész-: és kocsijával elindul a nagyvi-|ba. A sportkocsi Heidelberg-leáll. Lilian a közeli műhelyből ír segítséget. így ismerkedik . Martinnal (Rex Gildo, balra), aki egyetemi tanulmányai mellett autószerelő- „^ nn M.lltónt keresi kenyerét. tl-UU
JÚLIUS 29.
TlV
0
5.45 Jó reggelt, Magyarország I
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Forma-1
Francia-kanadai-magyar játékfilmsorozat XIII/12. rész (ism.) 9.15 Képújság
17.24 Napi műsorajánlat
17.25 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazin - Nas ekran
(Magyarul feliratozva) 17.50 Képújság 17.55 Katolikus Krónika
„Veletek vagyok mindennap" 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Cimbora Görögország Esti mese
Füles mackó kalandjai 18.45 Mozgás... Tánc... Színház... IV/3. rész: A klasszikus balettől a modern táncig 19.15 Mini klip-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Veszélyes élet
Ausztrál tévéfilmsorozat 111/1. rész (ism.) Tony - Gary Busey (Gáti Oszkár), Angié - Rebecca Gilling (Bencze Ilona), Ferdinánd Marcos - Ruben Rustia (Ka-utzky József)
(III/2. rész: szerda, TV1 20.15) 21.55 Tiz előtt...
Házigazda: Hidvégi József 22.20 Vldeo-vllág 23.05 Késő esti hiradó 23.10 BBC-hiradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kánya Kata
16.20 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Dominó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
1 Matinéelőadáson
2 Zongorakoncert
3 Hajnali küzdelem 18.10 Pop-reál
Magyar könnyűzene napjainkban
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 A Szahara titka
Olasz-angol kalandfilmsorozat VII/1. rész 54'' Jordán - Michael York (Hegedűs D. Géza), Solomon - Ben Kingsley (Végvári Tamás), Anthea - Andié MacDowell (Ráckevei Anna), Riker - Dávid Soul (Vass Gábor) 20.00 Stúdió''91
A TV2 kulturális hetilapja 21.00 Telesport 22.00 Híradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 A haldokló Dandy Svéd tévéfilm 91'' (Feliratos!)
A NYÁR SZENZÁCIÓJA!
REJTVÉN YMA GAZ IN
32 oldalon 50 rejtvény Horoszkóp, képrejtvény, humor
KAPHATÓ AZ ORSZÁGBAN MINDENÜTT
KANIZSATEX KERESKEDELMI VÁLLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje 11.31 A jobbik élet -XVIII/11.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben
Két kvintett 14.05 Poggyász
14.35 Örökzöld dzsesszmelódiák a Debreceni Dzsesszfesztiválon 15.05 Gyerekszereplök a Varázsfuvolában 15.50 Nemzetiségi lét Jugoszláviában 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Kié a mikrofon?
Ma: Kapusi Rózsáé 17.05 A tudomány határán 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.41 A Karikás együttes felvételeiből
19.50 Hajszálgyökerek
20.05 Bözödújfalu - székelyföldi
település 20.35 Vers és zene
Mozart, Brahms, Debussy, Bartók művei, Rónay György négy költeménye 21.05 íróvá avatnak
Csáth Géza indulása 21.45 Filmzene 22.00 Késő esti Krónika 22.29 Katyerina Izmajlova
Sosztakovics operájának III. felvonása 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A vakondsárkány - II/2.
Simái Mihály mesejátéka 8.42 Vesszőparipám 8.52 Az MR gyermekkórusa énekel 9.00 Hirek, Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelöknek 10.50 Fúvós indulók 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Mit üzen a Rádió? (ism.) 11.33 Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Akit érdekel... 14.30 A mikrofonnál a zenei szerkesztő: Szőke Cecília 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD
18.10 Tárcsázz! Tel.: 138-7200
19.00 Hírek. Időjárás
19.03 Talpalávaló
19.30 Popregiszter
20.00 A véges végtelen
20.30 „Összeszedjük a gyerekeket"
Dokumentumműsor 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Hét bagoly - XV/3.
Krúdy Gyula regénye 21.29 „Nóta-só" 22.20 Mi közöm hozzá? 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma 24.00 Ismeretlen szerzők madrigál-jaiból
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Kamarazene 10.20 A magyar nyelv századai 10.35 A megváltót is jajjal szülik
Bálint Tibor novellája 10.51 Új kompaktlemezeinkből 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Francia kamarazene 13.00 Hallgassuk újra I
A délibábok hőse-11/1. 13.58 Éneklő Ifjúság 14.10 Hándel-müvek 14.38 Pollensai Fesztivál, 1990 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A Magyar Rádió szimfonikus zenekara magyar szerzők műveiből játszik 16.50 Nikola Nikolov operafelvéte-leiböl
17.10 Murray Perahia Schumann-müveket zongorázik
18.00 V materinskom jaziku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Új kamarazene-felvételeinkből 20.05 Anna Moffo énekel 20.42 Haldokló őserdők nyomában 21.02 A Camerata Transsylvanica
hangversenye 22.35 Mi újság a régizene világában? 23.15 Fabula rasa
Mentség. Misztótfalusi Kis Miklós emlékirata 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikájából
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Ungváry Ildikó
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa-jó reggelt, Németországi 8.35 Telebutik
9.05 Holmes és Yoyo (am. sor.)
Az új partner 9.30 Ha a bomba robban
(osztrák krimi) 86'' FF 11.00 Telebutik
11.25 Wells Fargo meséi (am. sor.)
Értékes rakomány 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.) Szolártörpék
Buck és csapata az elhagyatottnak látszó űrhajó fedélzetére megy. Kőrútjuk során parányi lényekre, szolártörpékre bukkannak. A furcsa teremtmények hajója olyan rakományt szállít, amitől Buckék ereiben megfagy a vér... 13.00 Hírek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Minipillangó 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztorí (sorozat) 15.10 Senki más, csak tel (sor.) 15.55 CHIP''s (amerikai krimisor.)
A mesterlövész 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Versenyfutás a halállal 18.45 Hiradó, időjárás 19.20 Knight Rider (am. sorozat)
KITT csapdában 20.15 Gideon harca (am. thriller) 90'' 22.00 Robbanékony - politikai magazin
22.50 Újságírók (am. sorozat)
Blues Mr. White-ért 23.40 Hirek 23.50 Egy halott ember
(francia-olasz film) 98'' 1.35 Pankráció
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.15 Rajzfilm / Hiradó I. 20.00 Igazi hős (filmsorozat) 20.55 Lottósorsolás
21.05 Premier plánban / Hiradó II. 22.25 Eric Rohmer filmjeinek ciklusa
23.55 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR 20.05 Rajzfilm
20.20 Vietnám (filmsorozat) 21.15 Humoros sorozat 21.50 Filmsorozat 22.40 Hirek / Dokumentumsorozat
PRO 7
6.05 Buffalo Bili (am. sorozat) 6.30 Mezitláb a parkban (am. sor.) 6.55 Richmond Hill (ism.) 7.40 Dundee és Culhane (ism.) 8.30 Rajzfilmek (ism.) 9.15 Fiú a másik bolygóról (ism.) 10.05 A szamuráj bosszúja
(japán akciófilm-sorozat) 11.05 Dundee és Culhane (am. sor.) 11.55 Vicki (ism.) 12.15 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.40 A bűvész (ism.)
13.30 Jane-nel történt (ism.)
15.10 Rajzfilmek (ism.)
16.00 Hirek, időjárás
16.10 A majmok bolygója (am. sor.)
17.05 Vicki (amerikai sorozat)
17.30 Hírek, időjárás
17.45 Én, a kém! (am. sorozat)
18.35 Rajzfilmek
20.15 A tőzsde és az élet (francia— NSZK-olasz filmvígjáték) 86'' 21.45 Szivek tolvaja
(amerikai erotikus film) 96'' 23.25 Szórakoztató műsor 0.10 FBI (ism.) 1.00 Hirek, időjárás 1.10 Egy férjes asszony
(francia film) 91'' 2.40 T. H. E. Cat (am. krimisor.)
3 SAT
14.30 Vivaldi: Négy évszak
15.20 Mozart: D-dúr szerená
16.20 Hires karmesterek
17.20 Minihirek
17.30 Tele-kert
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hiradó
19.30 Robin Hood (tévéfilmso
20.15 Külföldi tudósítások
21.00 Riportműsor
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.30 Klub-2 - talkshow
MUSIC TV
18.30 Videoklipek
19.30 Tárcsázz!
20.00 RayCokes
22.30 Újdonságok a moziban 23.00 Szombat éjjel 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Ország, város (ism.)
13.25 Bim-bam-bino
18.30 Hirek
18.33 Ország, város - játék
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Az utolsó esély (am. lilr
21.55 Hírek
22.10 Dracula gróf boszorkán
(angol film)
23.40 Új bosszúállók (ism.)
0.25 Ruk-cuk
Egy halott emb
francia-olasz film
A párizsi szindikátus azzal I meg Lucient, a bérgyilkost (J Louis Trintignant), hogy ölje nr gengszterfőnököt, Victor Kova Lucien Los Angelesbe utazik hatol Kovács házába és tel megbízatását. Amikor viss szállodai szobájába, megdob ten tapasztalja, hogy a holmi az iratai eltűntek. Lucien hogy ő is a kivégzen-dók listáján szerepel.
SL KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
SÜPER CHANNEL
I Rajzfilmek ád i»Egyveleg
II Japán üzleti élete II Rajzfilmek
II Egyveleg Hl ÉI9 videoshow H Egyveleg or> > Jeruzsálem (sorozat) II Dokumentumfilm »Sport
II Nemzetközi hirek 9 Dániel Boone (amerikai film) I Hírek
U Nagy koncertek ''80
EUROSPORT
:
Tour de Francé Tenisz 1H Labdarúgás Motocross Eurosport-hirek Lovaglás Atlétika
Tour de Francé Eurosport-hirek

ék ilm)
ínya
SCREENSPORT
UH Tenisz II! Bowllng
H Birkózás az USA-ból 1 Nemzetközi torna tf! Vitorlásverseny Golf Hollandiából Atlétika Nagy-Britanniából Brit túraautó-bajnokság Ökölvívás a Forumból Motorcsónakverseny Profi superblke, 1991 Auták egymás ellen Motorsport az USA-ból A profi ökölvívás legjavából U Lóerőverseny / Biliárd
ber
biza
Ijesíl
SAT 1

OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 10.00 Rólunk van szó (ism.) 10.30 IV. Henrik (ism.) 11.55 Az állatok paradicsoma 12.15 Dokumentumfilm 13.00 Hirek
13.10 Oregoni örökség (am. film)
14.45 Zenedoboz
15.00 Szórakozás is kell
15.25 Pinocchio (sorozat)
15.50 Alexander Graham Bell
16.00 Leo és Fred (sorozat)
16.10 Murphy atya (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Repülő orvosok (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 A völgyek országa 21.15 08/15 (NSZK krimi, III/1.) 22.50 A bankárnö (francia film) 0.50 Chicago, 1930
(amerikai krimisorozat)
OSZTRÁK 2
13.00 Sport-tenisz
16.40 Sárga-folyó (sorozat)
17.30 Tájékozódás
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Szervusz, Ausztria
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Német slágerek
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Hiradó
22.30 Sport
22.50 Klub-2 - talkshow
ÁRUHÁZ
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell
8.35 Szomszédok (ism.)
9.05 Közkórház (ism.)
9.50 Teleüzlet
10.10 Most csak körülötted forog a
világ (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Police Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) A sárkány torkában 14.25 Közkórház (amerikai sorozat) 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Tetoválások
Miután Jane mérgesen elhagyta a házat, Mrs. Mangel végre elmondja Deannek, hogy Paul miért rúgta ki őt. A Lassiterben természetesen azonnal felveszi mindenki a munkát, Paul nagy örömére. 15.35 Teleüzlet
15.50 Bonanza (westernsorozat)
Kételkedés 16.45 Népdalok 17.45 Műsorismertetés 17.50 Megbabonázva (am. sorozat)
Mexikói utazás 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Mancuso, FBI (am. krimisor.)
Zsarolás 21.00 A vadászok (am. film) 104'' 22.50 Hirek, sport 23.30 Szökésben (am. sorozat) A nyomok Chicagóba vezetnek Mr. Kimle-t azzal vádolják, hogy meggyilkolta a feleségét. A férfi kétségbeesetten keresi a félkarút, aki be tudná bizonyítani ártatlanságát...
0.20 Mancuso, FBI (ism.)
1.10 Műsorismertetés
A vadászok
amerikai film
Korea, 1952. Az amerikai repü-ípaTtad a határnál állomásozik. I
negí
mai pilótákat akarják elfogni, acsójtart orosz MIG-ekkel támo-< [jjljákaz észak-koreai katonákat.
vezetője Cleve Saville ^□ragy (Róbert Mitchum), aki bá-3ben rságaés rettenthetetlensége mi-,a és Ikapta a Jégember" becenevet. , űr ír laúnagy felesége, Kristina ''wayBritt) hamar „fel- nn .50«atja" az őrnagyot. L1-UU
TV
a
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Bébi és társai
Angol ismeretterjesztő filmsorozat - XV/12. rész: Önállóság (ism.) 8.50 U.K. Today 9.20 Képújság
16.24 Napi műsorajánlat
16.25 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin
Nasa obrazovka 16.50 Képújság 16.55 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/8. rész 36'' 17.30 Átmenet
A munka világának magazinja 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
Perpetuum mobile Idő és időszámítás Esti mese Bob és Bobek 18.45 Kölyökldö vakáció Szereposztás 2. rész: Georgina 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.10 Kerék bár-Utazási vetélkedő 20.50 A klán
~ Francia tévéfilmsorozat VI/1. rész 55'' (Ismétlés: szerda, TV1 8.30) 21.50 Kép-Szín-Tér 22.30 „Sok mindent megéltem, sok mindent megértek" Portréfilm Kéri Kálmánról 23.20 Késő esti hiradó 23.25 BBC-hiradó
Keresse fel! Megéri!
a Zrínyi út 20. alatti Könyvesboltban minden könyv nagykereskedelmi áron kapható.
Nem akció! Állandó! Ne szalassza el!

6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes
16.20 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Dominó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek
Pumukli kalandjai Magyar-NSZK gyermekfilmsorozat
A vízlmanó (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Nehézfiúk
Francia film (1965) 122'' Főszerepben: Hector Valentin - Bourvil (Makay Sándor) La-urent - Lino Ventura (Korok-nay Géza) 21.10 Kriminális
Bűnügyi krónika 91'' 22.00 Híradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 Erős karokkal fogjatok le szépen I
Magyar dokumentumfilm FF Vallomások, vélemények az öngyilkosságról
Eladó, bérbevehető vagy lízingelhető
Üzlethelyiségek:
Nagykanizsa, Magyar út 4.
Gépkocsik:
IFA fix platós
hátsórakfalas
(18 hónapos),
AVIA fix platós (frissen
vizsgáztatva, felújított
motorral).
Érdeklődni:
hétfőtől-péntekig 8-14 óráig a 93/13-319, 13-129, 11-693-as telefonszámokon
A HERRNBÖCKNÉL MÉG VALASZTANI IS ÖRÖM!
sz
ERDA
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mix (ism.) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörök és citerazene-karok
11.32 A jobbik élet - XVIII/12.
Fulvio Tomizza regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben
Barokk muzsika 14.05 ötágú síp
Szöcs István erdélyi művelődéstörténész 14.35 A Magyar Honvédség Központi Zenekarának új felvételei
14.50 Győré Zoltán népdalfeldolgozásaiból Barabás Sándor énekel 15.05 Metronóm 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Magatartásformák
Beszélgetés Laklóth Aladárral 17.05 Vatikán - III/3. 17.35 Romantikus kórusmuzsika 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.38 Ferencz Éva népdalokat
énekel 19.50 Gong 20.05 Európa-stúdió 20.35 Külföldi utak - zenei emlékek
V/2, rész: Rigában 21.05 Priusz
Bertók László dokumentumjátéka
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Lemezmúzeum
Vladimir Pachmann zongorázik 23.05 Két szvit 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 8.32 A képzelet varázslója - VI/2. 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Ugyanaz többször 9.21 Lévai Béla: Vonaton 10.00 Egy énekes - több szerep 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.40 A Beatrice új lemezéről 12.00 Nótamuzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Gratulálunk!
Papp László 65 éves 14.45 Csák Gyula: A legmodernebb szinház 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Poplabor 16.00 A Kőfalaktól Sitkéig... 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Visszajátszás 17.50 A-B/CD 18.20 Zöldjelzés 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Magyar tájak dalaiból, táncaiból 19.30 Popregiszter 20.00 Hatodik érzék 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Közkívánatra I 22.00 Teljes hasonulás
Zenés történelmi utánérzések 22.30 Nemcsak zene
A pódiumon: Carl Michael Bellman -1. 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 „Rock-mobil*
A Bonanza Banzai hangversenye a Petőfi Csarnokban 23.50 A Manhattan Transfer énekegyüttes felvételeiből
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Barokk versenyművek 10.05 Magyar írás (ism.) 10.50 Bellini operáiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Vivienne és Dirk Keilhack kétzongorás felvételeiből
13.00 A délibábok hőse
Arany László költői elbeszélésének rádióváltozata - II/2.
14.01 Zenei Tükör (ism.) 14.30 Zenetörténeti értéktár
Rossini: Olasz nő Algírban Gershwin: Egy amerikai Párizsban 15.00 Kamarazene 15.30 Sólyom Nagy Sándor operaáriákat énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szimfonikus zene 16.58 A kamarazene kedvelőinek
18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Mozart: Don Giovanni
Kétfelvonásos opera 22.25 A Rádiószínház bemutatója Néró színháza Eduárd Radzinszkij színművének rádióváltozata 24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből
Hangverseny Karlheinz Stock-hausen műveiből 1.00 A Haydn testvérek műveiből
Ejlél után (Kossuth urh, Petőfi kh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Radnóti László
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.35 Telebutik
9.05 Holmes és Yoyo (am. sor.)
Furcsa pénz 9.30 Afrikai álom (am. film) 89'' Katherine, a fiatal tanárnő Angliából Afrikába utazik, hogy házasságot kössön vőlegényével. Megérkezése után nem sokkal a lány már unalmasnak találja a kolónia egyhangú életét. Gyakran jár kirándulni, és egyik ilyen útja során ismerkedik meg a színes bőrű Khatanával, aki szintén tanár... 11.00 Telebutik
11.25 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.)
Utazás Oasisba 1. 13.00 Hirek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Távirányítás 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak te! (sor.) 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Repülöbevetés 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Elárulva és eladva 18.45 Hiradó, időjárás 19.25 Fedőneve: Tüzróka(am. sor.) Merénylet következményekkel
20.15 A „szentéletű" József
(színházi közvetítés) 22.00 Tévétükör - magazin 22.35 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Aratóünnep 23.25 Hirek
23.35 New York védöangyala
(amerikai krimisorozat) 36 óra haladék 0.25 Dr. Westphall főorvos (ism.) 1.10 Pankráció
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.15 Rajzfilm / Hiradó I. 20.00 Sci-fi filmek ciklusa:
A futó (amerikai film) 22.05 Hiradó II. 22.25 A tudomány és az ember 23.25 YUTEL / Hírek
2. MŰSOR 19.20 Videolapok 19.30 Hiradó I.
20.05 Rajzfilm / Megamix
21.00 Újkor
21.20 Szárnyak (humoros sorozat)
21.55 Filmsorozat
22.45 Hirek / Zenei műsor
PRO 7
6.00 Buffalo Bili (am. sorozat)
6.25 Mezítláb a parkban (am. sor.)
6.50 A szamuráj bosszúja (ism.)
7.40 Dundee és Culhane (ism.)
8.30 Rajzfilmek (ism.)
9.20 A majmok bolygója (ism.)
10.10 Ház az Eaton téren (angol sor.)
11.05 Dundee és Culhane (am. sor.)
11.55 Vicki (ism.)
12.15 Egy görög meghódítja... (ism.)
12.40 Én, a kém (ism.)
13.30 A tőzsde és az élet (ism.)
15.05 Rajzfilmek (ism.)
15.55 Hirek, időjárás
16.05 Lassie (amerikai sorozat)
16.30 Sztárok és állataik (ism.)
16.40 Barátom, Ben (am. sorozat)
17.10 Vicki (amerikai sorozat)
17.35 Hirek, időjárás
17.50 Harry Fox esetei (am. sor.)
18.35 Rajzfilmek
20.15 Különös végrendelet
(osztrák filmkomédia) 86''
21.45 Minden lében két kanál (sor.)
22.40 Az orchidea húsa (francia-
NSZK-olasz krimi) 109''
0.30 Hírek, időjárás
0.40 Starsky és Hutch (ism.)
1.30 Bobo(ism )
3.10 Az autóstopos (ism.)
14.30 Népdalok g.OI
15.30 Fiesta Mexlcana 0.0I
16.20 Zenés barangolás 2.3I
17.20 Mlnihirek 3.0 17.30 Wickie (rajzfilmsorozat)
18.00 Képek Svájcból 7.0 19.30 A kék palota (sorozat) jtg.O
21.00 Találkozások
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Svájc 700 éves
23.15 Hűséges kutyaszivek
24.00 Tallózás
MUSICTV
Í0.3
12.0
122
Í2.5 23.2 ■0.2
0.3

18.30 Videokllpek 14.1
19.30 Tárcsázz I 115.1
20.00 Ray Cokes <17.1
22.30 Újdonságok a moziban 119.:
23.00 Szombat éjjel 20.1
23.30 Riport
23.45 Újdonságok L-
24.00 Az MTV slágerei foj
1.00 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók l
TELE 5
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Ország, város (ism.)
13.25 Bim-bam-bino
18.30 Hirek
18.33 Ország, város - játék
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Oroszlán reggelire (film if
21.35 Hirek 1f
21.45 Újdonságok a moziban 11
21.55 Robin Hood (ism.) h!
23.25 Dracula gróf boszorkl 2 (ism.)
PRO 7
Különös végrendelet
osztrák komédia
Cordula, az Éneklő ló foga lajdonosnöje bajban van. NÉ nappal ezelőtt értesült a végren let záradékáról, amely szerint rt határidőn belül férjhez kell meri méghozzá szakmabelihez. Blej ző esetben a fogadó Simon na bácsira száll. Franz, a főpincérlj nő férj lenne, de őt nem csal csínos Mónika érdekli,
Aképen:TrudeHerr.
(JfyfusTqt,
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
fífyüsVlt
í
Rajzfilmek Egyveleg
Turisztikai magazin Japán üzleti élete Gyerekeknek ,17.00 Élő videoshow
Egyveleg 1.30 Szia, Dlddle (am. film) L00 Hirek, sport 1.20 Üzleti hét ,50 Dokumentumfilm !0 Sport D.20 Hirek
UO Nagy koncertek ''80
EUROSPORT
14.00 Tour de Francé i 15.00 Tenisz 17.00 Atlétika 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Sportmagazin 21.30 Gimnasztika 22.30 Tour de Franca 23.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT

rkánr
8.00 Golf Hollandiából 9.00 Ökölvívás a Forumbél 10.30 Profi superblke 11.00 Motorcsénakverseny 12.00 Nemzetközi tornászverseny 13.00 Starti - Holland motorsport 14.00 Motorsport
15.00 Atlétika Nagy-Britanniából 16.00 Nemzetközi sportmagazin 15.30 Proli ökölvivás az USA-ból 11.00 Szörf - profiverseny 10.30 Vízisi
19.00 Golf az USA-ból
21.00 Autóverseny Japánból
22.00 Forma-3 Japánból / Baseball
OSZTRÁK 1
szerelemhez
9.00 Hirek /
(ism.)
Európai egyetemek - Bologna Rólunk van szó (ism.) 10.30 08/15 (ism.) 12.10 Külföldi tudósítások (ism.) Hirek
Robinson család kalandjai (amerikai film) 14.50 Connynak minden sikerül 15.00 Fraggles (sorozat) 15.30 Pinocchio (sorozat) 15.55 Miguel de Cervantes Saa-vedra
16.05 Leo és Fred (sorozat) Murphy atya (sorozat) Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Szerelemhajó (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
Honvágy (osztrák film) Dallas (amerikai sorozat) 22.35 A gorilla (francia sorozat) 0.05 Chicago, 1930 (am. sorozat)
OSZTRÁK 2
13.00 Sport-tenisz 17.00 Az értelem stratégiája
(sorozat)
17.30 Országok és emberek (sor.) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Állatkviz 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Az ördög konyhája (tévéfilm) 21.50 Újdonságok a moziban 22.00 Hiradó
22.30 Sport - tenisz, labdarúgás
9.30 10.00
13.00 13.10
16.10 17.00
20.15 21.50
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 A vadászok (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Ollie (am. rajzfilmsorozat)
Elfújta a szél 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Hutch nyomában 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Második kísérlet Új esélyek, új boldogság az utcában. Madge és Harold kibékülnek, és újra eljegyzést ünnepelnek. Mrs. Mangel sorsa is jobbra fordul, de hogy Paul visszaveszi-e a régi állásba, az még a jövő zenéje. .. 15.35 Teleüzlet
15.50 Kungfu (am. kalandfilmsorozat)
Calne és az aranyások 16.45 Stingray (am. krimisorozat)
Halálos nyomozás 17.45 Műsorismertetés 17.50 Három fiú, három lány (amerikai sorozat) Négy hölgy beköltözik 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Hunter (am. krimisorozat)
Az informátor 21.00 Utazás a Holdba
(angol film) 95'' 22.45 Hirek, sport 23.25 Az átok örökösei (am. sor.)
A madárijesztő 0.15 Filmkészítők 0.30 Hunter (ism.) 1.20 Sport-golf 1.50 Műsorismertetés
rovw inni lenke nagy rkitú sak
L1I
Utazás a Holdba
angol film
Phineas Taylor Barnum cir-dó tul kuszigazgató a hitelezői elől éhárj Amerikába menekül, ahol hamar ende« feltalálja magát. Szerződteti von rövi Biilow professzort (Gert Fröbe, ennij jobbra), akinek új találmánya a Holdra tudja juttatni a lövedéket, nagy) Barnum megérzi a találmányban [éji óriási lehetőséget, és a rakéta építésére szindikátust alapít. Vezetését az enyhén ütő- „j .. fittBarset lordra bízza t I.UU
TV
0
5.45
5.50 6.00 8.30
9.25 9.55
Jó reggelt, Magyarországi
Benne:
Falutévé Tíz perc szogáltatás A Reggel - Közérzeti hírműsor A klán
Francia tévéfilmsorozat VI/1. rész (ism.) Évgyűrűk Képújság
16.24
16.25
16.50 16.55
17.30
18.00 18.05 18.15
18.45
19.15 19.30 20.00 20.05 20.15
21.55
22.30
23.25 23.30
Napi műsorajánlat
Német nyelvű nemzetisági
magazin
Unser Bildschirm
Képújság
Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/9. rész 32'' Kalendárium, 1991 Ismeretterjesztő magazin A hétköznapok tudománya Mi történt az elmúlt héten? Az adás idején hívható telefonszámok: 112-6432,112-6659 Közlemények - előzetesek Pénzvilág Gyereksarok Micimackó klub Esti mese Fabulák
Heltai Gáspár mesél MOST
A sokoldalú fiatalok műsora
Mini klip-mix
Hiradó
Telesport
Közlemények
Veszélyes élet
Ausztrál tévéfilmsorozat
III/2. rész (ism.)
(III/3. rész: csütörtök, TV1
20.50)
The Look ofIhe Year
(Az év arca)
Másodszor Magyarországon Magyar Hitelbank Tavaszi Koncert ''91
Szilágyi Károly áriaestje Késő esti híradó ZDF-híradó
a
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
16.20 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Dominó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Titkos völgy
Angol gyermekfilmsorozat A spanyol arany 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Nyomozz velünk
Kanadai bűnügyi film 96'' Jack Sheridan - Róbert Stewart (Benkő Péter), Jerry Holiday -James Gordon (Rudolf Péter), Charlie - Lana Davis (Köké-nyessy Ágnes), Sarah Douglas - Sheri Kowall (Andresz Kati), Don Hopeton - Roger Montgo-mery (Láng József,) Clarissa Hopeton - Elizabeth Reyes (Pap Vera), Reed őrnagy - Ma-deleine Atkinson (Bessenyei Emma), Roberto Delsandro -Sylvester Fox (Perlaky István)
_ Bemutattam...
Vitray Tamás műsora 21.50 Van 5 perce?
Chopin: a-moll keringő Híradó
Napzárta előtt... „Vészben és viharban"
Dokumentumfilm 67'' (ism.)
20.45
22.00 22.35 23.00
Diszkont
Megnyílt
Dél-Dunántúl ELSŐ KÖNYVRAKTÁR ÁRUHÁZA
Nagykanizsán a Béke u. 22. alatt.
Minden könyvet nagyker. áron mindenkinek.
NYITVA: Hétffltdl péntekig 800-1700-ig
Diszkont
Tel.: 13-319 Diszkont
Diszkont

TOSHIBA
MAGYARORSZAGI KEPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
03
ÜTÖRTÖK
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Kihívás egy vírusnak (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 „Énekeltem én: KarsaiZsigmond"
11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma 7 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben Verdi: Simon Boccanegra Részletek
14.04 Könyvszemle
14.14 Hangképek a pécsi V. Nemzetközi Folknapokról
15.05 Vízkereszttől szilveszterig Néprajzi kalendárium - Kisasszony hava
18.00 Délutáni Krónika
16.15 Berberek földjén Barangolások Tunéziában
17.05 Cigánytélóra
17.35 Nóták
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.15 Láttuk, hallottuk
19.30 Hol volt, hol nem volt...
19.39 Gulyás László: Este a fonóban
19.50 Hajszálgyökerek
20.05 Rádiószínház
Mélosz pusztulása Jannisz Ritszosz hangjátéka (1977)
20.41 Bartha Alfonz operaáriákat énekel
21.05 Beethoven összes zongoraszonátája Fellegi Ádám előadásában - VIII/4. rész 21.55 Dsida Jenő költeménye 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Tér-idő
Tudományos figyelő 23.05 Új lemezeinkből 24.00 Hírek. Időjárás
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Az Octogon együttes hangversenye 10.20 Nem felelt meg neki
Mészöly Miklós novellája 10.41 A Liszt Ferenc kamarakórus énekel
11.15 Jancsi és Juliska. Részletek
Humperdinck operájából 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Magyar Állami Hangversenyzenekar felvételeiből 13.00 Lúdvérc kisasszony
Puskás Károly hangjátéka 13.48 Philip Jones rézfúvósegyüttesének felvételeiből 14.10 Latinovtts Zoltán verset mond 14.20 Sosztakovics: A mcenszki járás Lady Macbethje. Opera közben:
16.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Nyitnikék
8.35 A csudálatos Mary-XIII/14 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Slágerről - slágerre 9.50 Népdalkörök pódiuma (ism.) 10.15 Édes anyanyelvünk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 A mi korunkban 11.23 Gramofonsztárok 12.00 Muzsikánál nincs jobb barát 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó. Sportmagazin 14.30 Emlékezetkihagyás...71
Richárd Deming elbeszélése 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Örökzöld dallamok 16.05 A heavy metál kedvelőinek 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kapcsoljuk Tokajt
II. Tokaji Rock Gyermekei Tábor 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. 138-8789 20.30 Hollós Ilona énekel 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Dalok az Ossian együttes
legújabb albumáról 21.50 A Magyar Rádió Karinthy Színpada
Szentmihályi Szabó Péter: A pénzcsináló 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Beszélgetések a Bibliáról 23.40 Nemcsak zene
17.07 Ernest Ansermet vezényel 18.00 V materinskom jaziku 18.20 In limba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In tfer Muttersprache 19.25 Decsényi János müveiből
20.08 Klasszikusok és dzsessz közben:
20.40 Beszélgetés Bocskai Vince
szovátai szobrásszal 21.40 Operarészletek 22.00 A régi muzsika kedvelőinek 22.47 Napjaink zenéje 24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Éjszakai dzsesszkiub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Zelki János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 8.35 Telebutik 9.15 Elárulva
(amerikai háborús film) 103'' Fsz.: Clark Gable, Lana Turner 11.00 Telebutík 11.25 Vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.)
Utazás Oasisba 2. 13.00 Hírek
13.10 Hammer (am. krimisorozat) Hammer Erdélyben
Vincent Lagarskit, a híres Dracula-színészt a film rendezője kirúgja. Másnap Schmiel-mannt holtan találják, nyakán a jellegzetes Dracula-harapás nyomaival... 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak te (sorozat) 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat) Baleset
A súlyos közlekedési baleset tizenegy ember életébe került, többek között meghalt Cindy, a rendőrnő is... 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Menekülés a földre 18.45 Hiradó, időjárás 19.20 Jump Street 21.
(amerikai krimisorozat) önkéntes rendőrök 20.15 Senki nem sir örökké
(NSZK film) 90'' 21.50 Hirek
22.00 Emmanuelle - Tabuk nélküli sziget (am. erotikus film) 76'' Fsz.: Laura Gemser 23.20 Hirek 23.30 A pokol angyalai
(amerikai akciófilm) 91'' 1.05 Pankráció
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
18.45 Gazdaság és technológia
19.15 Rajzfilm
19.30 Hiradó I. / Spektrum
21.05 A város szívében (filmsor.)
21.50 Híradó II.
22.10 Zenés színpad / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Híradói.
20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat
20.50 Zenei műsor 21.05 Filmsorozat
22.00 Májustól decemberig
22.30 Hírek
22.50 Általános gyakorlat (sor.)
PRO 7
6.15 Buffalo Bili (am. sorozat)
6.40 Mezítláb a parkban (am. sor.)
7.05 Ház az Eaton téren (ism.)
7.50 Dundee és Culhane (ism.)
8.40 Rajzfilmek (ism.)
9.25 Lassie (ism.)
9.55 Barátom, Ben (ism.)
10.20 Waltonék (amerikai sorozat)
11.15 Dundee és Culhane (am. sor.)
12.05 Vicki (ism.)
12.25 Alice (vidám am. sorozat)
12.50 Harry Fox esetei (ism.)
13.40 Különös végrendelet (ism.)
15.10 Rajzfilmek (ism.)
16.00 Hirek, időjárás
16.10 Lassie (amerikai sorozat)
16.35 Rossz hírű medvék (am. sor.)
17.05 Vicki (amerikai sorozat)
17.25 Hirek, időjárás
17.40 Detektivügynökség (am. sor.)
18.30 Rajzfilmek
20.15 Az erdő varázsa (NSZK film)
22.00 Hawaii öt null (am. sorozat)
22.50 Fiatal, csinos és gátlástalan
(amerikai film) 91''
0.25 Hirek, időjárás
0.35 Minden lében két kanál (ism.)
1.25 Az orchidea húsa (ism.)
3.15 T. H. E. Cat (ism.)
3.40 Egy férjes asszony (ism.)
3 SAT
14.30 Az alvajáró - opera
15.45 Koncert
17.05 Beethoven: Für Ellse
17.20 A fiatalok napja
19.00 Hiradó
19.20 Szent Johanna
20.05 Svájc születésnapja
22.05 Megvásárolt boldogság (film)
23.50 A havasi kürt
0.15 Tallózás
MUSICTV
18.30 Vldeoklipek 19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.00 Szombat éjjel 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Ország, város (ism.) 13.25 Bim-bam-bino 18.30 Hírek
18.33 Ország, város - játék 19.00 Ruk-cuk - játék 19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Kari Dall-show 21.05 Nashville-i autópálya
(amerikai film) 22.35 Hirek
22.45 Szórakoztató magazin
A pokol angyali
amerikai film
Wes (Jeremy Slate, balra) Chuck féltestvérek. Elegük van gondtalan playboy életből, vala új izgalmasabb kalandra vágyra Rövid idő alatt meg is születik zseniális terv: a pokol angyalai gítségével megtámadják és kii bolják az egyik Las Vegas-i játí kaszinót. Miközben az „angyalt szétrombolják a kaszinót, Wes Chuck csendesen meg- .. lóg a zsákmánnyal.

(J)j ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
^KiiiíiiWsii^itt
SUPER CHANNEL
» Rajzfilmek II Egyveleg 10 Japán üzlet) élete 10 Gyerekeknek 10 Élő vldeoshow 10 Egyveleg 10 Fókusz ül Üzleti hét J0 Nagy koncertek ''80 ilO Hirek A kis herceg (amerikai film) 120 Hirek
130 Nagy koncertek ''80 Egyveieg
r
EUROSPORT
110 Tour de Francé U Golf ''10 Tenisz
110 Eurosport-hirek 110 Motorsportmagazin 110 Párizs-Dakar rali il.00 Kerékpársport Ut Lovaglás 130 Tour de Francé 1130 Eurosport-hirek
31 Atlétika Nagy-Britanniából
100 Profi superblke
3.30 Motorsport az USA-ból
1130 Motorsport
1100 Profi szörf
11.30 Vizisi / Biliárd
U.OO Golf Európából
17.00 Forma-1 / Karate
I1.00 Motorsport az USA-ból
20.00 Motorsport Németországból
il.00 Tenisz
22.00 Belső sávban
23.00 Golf Európából
24.00 Motorsport az USA-ból
1.00 Sport Japánból
SAT 1
ai
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Rólunk van szó 10.30 Bingo, bongo (olasz film) 12.05 Varázsdoboz 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Az utolsó árulás
(amerikai western) 14.35 Az állatok paradicsoma 15.00 Fraggles (sorozat) 15.25 Pinocchio (sorozat) 15.50 Frederlck Albert Cook 16.00 Leo és Fred (sorozat) 16.10 Murphy atya (sorozat) 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Szerelemhajó (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Isten hozott a klubban 21.30 A kigyó (NSZK-francia film) 23.15 Tenisz
23.35 Asszonyok (amerikai film)
OSZTRÁK 2
13.00 Sport-tenisz 17.30 Dokumentumfilm 18.00 Jog a szerelemhez
(sorozat) 18.30 Az Igazat mondd I- játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Svájc születésnapja 22.15 Hiradó
22.30 Salzburgi ünnepi játékok utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Utazás a Holdba (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Tűzvarázs 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Csapda Luke-nak 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Legfontosabb az életben Charlene elhatározta, hogy Brisbane-ben folytatja tanulmányait, így egy évre elhagyja a Ramsay Streetet és legfőképpen Scottot. A fiú nagyon nehezen veszi tudomásul Charlene döntését... 15.35 Teleüzlet 15.50 Hazzard megye lordjai (amerikai westernsorozat) Kalózok egymás között 16.45 A rendőrnő (am. krimisor.)
Kél generáció 17.45 Műsorismertetés 17.50 Három fiú, három lány (sor.)
Ki irta a levelet? 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 A szép és a bestia (am. sor.)
Gábriel küldötte 21.00 Beverly Hills-i zsaru
(amerikai film) 101'' 22.50 Hirek, sport 23.05 Gyilkosság gyanújában
(amerikai film) 0.25 Az átok örökösei (ism.) 1.15 Sport
1.45 Műsorismertetés
Beverly Hills-i zsaru
amerikai film
Axel Foley-t (Eddie Murphy, jobbra), a detroiti rendőrség kiváló nyomozóját meglátogatja régi ismerőse Beverly Hillsből. A férfit, aki keresztezte főnökei útját, Axel szeme láttára lelövik. Todd felügyelő nem engedi beosztottját dolgozni az ügyön, így Axel elhatározza, hogy szabadságot kér, és megpróbálja kiderí- 0<1 nn teni a gyilkosok kilétét. tl.UU
TV 1
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli
Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga - Dr. Weninger Antallal 9.20 Képújság
16.24 Napi műsorajánlat
16.25 Román nyelvű nemzetiségi magazin
Ecranul nostru 16.50 Képújság 16.55 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/10. rész 36'' 17.30 Gala
Ökológiai filmújság 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
„Engedjétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Esti mese Sebaj Tóbiás A két feketerigó Cimbórla
Telefonos vetélkedő 18.45 Félreértés történt
IV/4. rész: A negyedik félóra 19.15 Mini klip-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Egészséget mlndenkinekl Dr. Czeizel Endre műsora Az abortuszról 20.50 Veszélyes élet
Ausztrál tévéfilmsorozat III/3. rész (ism.) 22.25 Bern, a Conföderatio Helve-
tlca fővárosa 22.50 Menedzser Magazin
(Ism.: vasárnap, TV1 6.50) 23.35 Késő esti hiradó 23.40 BBC-hiradó
Nyomtatványra van szüksége?
KERESSE A
KANIZSAI NYOMDÁT!
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 16. Tel.: 93/11-452)
OTT MINDIG SEGÍTENEK!
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória
16.20 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora
17.30 Dominó - Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek A Jetson család
Amerikai rajzfilmsorozat Rosey fiúja (ism.) 18.J5 Telesport
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Repülőtér
NSZK tévéfilmsorozat 11/1. rész: Kettős játék 60'' (11/2. rész: péntek, TV219.00) 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
Budapest-tel.: 132-9329 Pécs-tel: (72) 10-533 Szeged-tel: (62) 12-715 21.05 Ennyi I
Ötven perc... filmről Kepes Andrással 22.00 Hiradó 22.35 Napzárta előtt... 23.00 A TV2 FILMKLUBJA
A hatvanas évek magyar filmművészete Csend és kiáltás Magyar film (1968) FF 73''
TV
TÉVÉ
A kábeltelevízió stúdiók segítségével fogható program:
18.05 Sráckarlka - Bozo (rajzfilm),
Kamaszriportok 18.30 Sláger és Horoszkóp 18.45 Slkersztorl
Rágcsálóktól a milliókig 18.55 Áramvonal - Autósok műsora 19.00 Jolly Joker IX. Egyenlítés
19.54 Képlürdő
20.15 Vllágtükör - Hajdú János
külpolitikai rovata 20.30 Forgótőke - Bácskai Tamás
pénzügyi tanácsai 20.40 Biblia Pauperum IX. Életrekeltés
20.55 Törzsasztal 21.00 Sport 21.20 Clvllpálya
21.40 Szociolotó - Pénz és alkohol 21.55 Zenekorzó - Karády Katalin
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Tér-idö (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 Nemzetiségeink népzenéje
Német népdalok és táncdallamok
11.34 Zsebrádiószínház Gyere, jó pajtás
Vathy Zsuzsa kishangjátéka 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? - Boglárlellén 12.45 Külpolitikai arcképcsarnok 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Erről beszéltünk
A körzeti stúdiók műsoraiból
14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Népzenetár
15.05 Magyar írás - irodalmi hetilap 15.50 Beszélni nehéz 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
16.45 Prokofjev: Nyári nap - gyermekszvit . 17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 A zenéről 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Moldvai csángó népdalok a Gereben együttes előadásában 19.50 Gong
20.05 A privatizáció nemzeti program?-3. rész 20.35 llosfalvy Róbert operaáriákat énekel 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 Beszélni nehéz (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 A Kaláka Fesztivál 10 éves
történetéből 23.05 Egy rádiós naplójából 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kölyökrádió. Tel : 138-7600
8.30 A képzelet varázslója - VI/3. Epizódok Verne életéből
9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Az értelmező szótár értelmezése
Déri János műsora
9.31 A Nebáncsvirágtól a No, no Nanette-ig
10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Zenés játékokból 11.33 Countrymuzsika 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hírek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Drogambulancia 17.50 A-B/CD 18.20 Telis-telefondorlat 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Népzenei együttesek felvételeiből
19.30 Mozimagazin ''91 augusztus 20.15 Filmpremier 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Nemes Nagy Péter bluesso-rozata
21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Szív küldi... 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Bemutatjuk a svájci Salsa Pi Cante együttes „Opus de Salsa" c. kompaktlemezét
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Karinthiai Nyár, 1990 10.25 Vatikán - 111/3 (ism.) 10.55 Massenet: Werther. Részletek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Barokk muzsika 13.00 A Rádiószínház nemzetközi sikerei
Taar Ferenc: Zsuzsi nélkül 13.49 így láttam Bartókot
A mikforonnál: Sándor György Francia kórusmuzsika Nagy siker volt! A főszerepben: Elisabeth Schwarzkopf Puccini: Turandot közben:
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Édes anyanyelvünk (ism.) 17.38 Magyar szerzők orgonamű-velbél
14.28 14.40 15.25
18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 20.30 Könyvszemle (ism.) 20.40 A bezerédi emlékszoba
Galgóczi Erzsébetre emlékezik Tislér Erzsébet 21.00 Zenekari muzsika 22.00 Összkiadás - VIII/4. 23.23 Jean-Pierre Rampal fuvolázik 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Zenés éjszakák, nóták, operettrészletek
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 8.35 Telebutik
9.25 Holmes és Yoyo (am. sor.)
Dinamikus fogorvos 9.50 Csizmás kandúr (NSZK mesefilm) 11.00 Telebutik
11.25 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Buck Rogers (am. sci-fi-sor.)
Dorian titok 13.00 Hirek
13.10 Hammer (am. krimisorozat) Kijátszva
Milo Tieup játékgyárost szeretője lakásában halálra sebesíti egy játéktank. Hammer és Dori először az elhunyt feleségét gyanúsítják, de hamarosan kiderül, hogy óriásit tévedtek. Bekövetkezik ugyanis a második gyilkosság is. 13.35 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.25 A Springfield-sztori (sorozat) 15.10 Senki más, csak te! (sor.) 15.55 CHIP''s (amerikai krimisor.)
Kuplerájművészek 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A hétmillió dolláros asszony (amerikai akciófilm-sorozat) Cápák között 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Benny Hill 19.40 Lyuk az intézetben
(francia filmkomédia) 89'' 21.15 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Lőporos hordó 22.10 Sípszó - focishow 23.05 Hírek
23.15 A három muskétás szexkalandjai (NSZK szexfilm) 78'' 0.40 Egymillió dolláros csíny
(spanyol akciófilm) 85'' 2.10 A három uskétás szexkalandjai (ism.) 3.30 Forma-1 (ism.) 5.30 Power kapitány
(kanadai sci-fi-sorozat)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Humoros sorozat 19.10 Rajzfilm / Hiradó I.
20.00 Macmihael kisasszony osztálya (amerikai játékfilm) 21.35 Hiradó II. 21.55 Filmsorozat / Korképek 23.45 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR 19.20 Videolapok
19.30 Hiradó I. / Rajzfilm 20.15 A világy nagy színházai 21.10 Naftalin 22.05 Humoros sorozat 22.35 Hirek / Filmsorozat
PRO 7
7.55 Dundee és Culhane (ism.)
8.45 Rajzfilmek (ism.)
9.35 Lassie (ism.)
10.05 Rossz hirü medvék (ism.)
10.30 Maxwell ügynökség (am. sor.)
11.25 Dundee és Culhane (am. sor.)
12.10 Vicki (ism.)
12.35 Barney Miller (am. sorozat)
13.00 Detektivügynőkség (ism.)
13.50 Perry Mason (am. sorozat)
14.45 Rajzfilmek (ism.)
15.35 Hirek, időjárás
15.45 Heidi és Peter (svájci film)
17.15 Hadtól Hartig (am. sorozat)
18.05 Hirek, időjárás
18.20 Fehér bodza (NSZK film) 81''
19.50 Bili Cosby-show (am. sor.)
20.15 Veszélyeztetett szerelem
(angol film) 90''
21.50 San Francisco utcáin (sor.)
22.45 Az éjszaka utcái
(amerikai krimi) 115''
0.40 Hírek, időjárás
0.50 Mozgó kórház (am. sorozat)
1.15 Fiatal, csinos és gátlástalan (ism.)
2.45 Hawaii öt null (ism.)
3.35 Az erdő varázsa (ism.)
5.10 Nakia (amerikai sorozat)
5.55 Pártfogók (angol sorozat)
3 SAT
14.30 Vendég a stúdióban
14.45 A Mikádó - operett
17.20 Minihirek
17.30 Wickle (rajzfilmsorozat)
18.00 3 SAT börze
18.25 ötletek és irányok
19.00 Hiradó
19.30 Minden kutya szereti TIik
baldot (sorozat)
20.15 Van-e az állatoknak Mii
21.00 Beszélgetés
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport / Hiradó
22.40 Warhol, a magánember (I
23.15 Andy Warhol - portré i
MUSIC TV
20.00 Ray Cokes 1''
21.30 Yol 11
22.30 A nagy kép 1''
23.00 Szombat éjjel 1!
23.30 Riport 21
23.45 Újdonságok 2
24.00 Az MTV slágerei 2!
1.00 Koncert
1.30 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Ország, város (ism.) 13.25 Bim-bam-bino 18.30 Hirek
18.33 Ország, város - játék 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hirek 19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 A holnap nem jön el (ami 21.20 Küzdősportok magazinji 22.10 Hirek
22.20 A vörös pilon vére
(hongkongi film) 23.45 A törvény fegyverei (sor.)
Egymillió dolláros csíny
spanyol akciófilm
Luis Martin és Toni (Rolí
Vaughn, képünkön) mart a
kétmillió dollár üti, ha sikee Pc
elrabolniuk a kiállításról az t ke
kák aranymaszkját. A ragyif rol
terv kivitelezése azonban nt kc
olyan egyszerű. Az értékes ki ne
lítási tárgy iránt mások is éra ez
lödnek. Közéjük tartozik -1 kc
Ramirez felügyelő is. rü
ft
„EPASZ" KFT.
TŰKOR KAVEHAZ

L |
m)
SUPER CHANNEL
9.00 Rajzfilmek 10.00 Egyveleg
12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Gyerekeknek 17.00 Élö videoshow 19.00 Egyveleg
20.00 Gyilkosság a kutyaólban
(amerikai film) 22.00 Hirek
22.20 Motorsport - magazin 23.20 Egyveleg 0.20 Hirek
0.30 Nagy koncertek ''80

EUROSPORT
14.00 Tour de Francé 15.00 Golf 17.00 Tenisz 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kerékpársport 21.30 Ökölvívás 23.30 Eurosport-hirek
í
SCREENSPORT
8.00 Atlétika Nagy-Britanniából 9.00 Tenisz 10.00 Forma-1 11.00 Karate
12.00 Teherautó-verseny Európából
13.00 Motorsport az USA-ból
14.00 Golf Európából
17.00 Díjugratás az USA-ból
18.00 Autószörnyek versenye
19.00 Nemzetközi sportmagazin
19.30 Starti - Holland motorsport
20.30 Biliárd
23.30 Goll Európából
0.30 Profi ökölvívás az USA-ból
ober arkí ikerü íz in-jyog
; kiál -rdek
1.40
I
SAT 1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Mediterrán állatok (sorozat) 10.00 Rólunk van szó (ism.) 10.30 Honvágy (ism.) 12.00 Dokumentumfilm 13.00 Hírek
13.10 Nem hagyom magam elcsábítani (olasz film) 14.35 Batman (sorozat) 15.00 Fraggles (sorozat) 15.25 Pinocchio (sorozat) 15.50 Marle Curie 16.00 Leo és Fred (sor.) 16.10 Murphy atya (sor.) 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Szerelemhajó (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Az űreg (krimisorozat) 21.35 Half Moon Street (am. krimi) 23.00 Sport 23.20 Rancho deluxe
(amerikai film)
OSZTRÁK 2
11.00 Sport-tenisz
16.05 Visszatérés Korzikába (film)
17.30 Túlélők (sorozat)
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Dokumentumfilm
21.15 Schilling - gazdasági mag.
22.00 Hiradó
22.30 Salzburgi Ünnepi Játékok 1.55 Hirek
SAT 1
6,00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism.) 11.05 A szép és a bestia (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Vigyázat, kamera I 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Alan győzelme 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Két hét haladék Madge számára egy világ omlott össze, amikor megtudja, hogy Charlene mégsem hajlandó Brisbane-ben folytatni tanulmányait. Daphne is olyan szituációba kerül, mely teljesen összezavarja... 15.35 Teleüzlet 15.50 Magas bozót
(amerikai westernsorozat) Red Rock özvegye 16.45 Cannon (amerikai krimisor.)
Nehéz ügy 17.45 Műsorismertetés 17.50 Három fiú, három lány (amerikai sorozat) Kis baba, nagy méreg 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Az X-program (am. film) 22.00 Húszmillió font váltságdíj
(angol film) 90'' 23.35 Hirek, sport 23.40 A tűztrón (NSZK-olasz-spa-nyol film) 76''
Fsz.: Christopher Lee, Maria Schell 1.00 Műsorismertetés
Húszmillió font váltságdíj
angol film
Shepherd és bandája elrabolja a stockholmi angol nagykövetet. Palmer már korábban is betegeskedett, állapota a fogvatartás óta rohamosan romlik. Idegtépő macs-nenlka-egér játék kezdődik, amely-
nek során Nils Tahlvik rendőr ezredesnek (Sean Connery, középen) mindig sike- „„ nn TŰI haladékot nyernie. tt.UU
TV
Q
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak
8.45 Füben-fában Természetgyógyászati magazin 8.55 Az ugrás
Bolgár kisfilm (ism.) 9.00 Dallas
Amerikai filmsorozat Lassú méreg 47'' (Ismétlés: este, 20.15) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Telis-televideó ''91 (ism.) 10.10 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat
15.00 Walt Disney bemutatja (ism.)
16.45 Képújság
16.50 Cigánymagazln
17.15 Közlemények - előzetesek
17.20 „Trafflc jam"
Könnyűzenei kívánságadó 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
19.00 „Maradjatok meg szeretetemben..." 19.05 Esti mese
Metróegerek 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Dallas (ism.) 21.10 Panoráma 22.15 Tíz után... 22.40 Sandra
Francia film (1988) 73'' 23.55 A Balázs Béla Stúdió bemutatja
1.15 Késő esti hiradó 1.20 Antenne 2-hiradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte u.. r
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
16.20 Hírek - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.30 Délutáni filmajánlat
Két idős hölgy a gázra lép
NSZK tévéfilmsorozat Hatodik nyáron történt Tom, Dick és Harriet Angol filmsorozat Irány London 17.30 Dominó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat (ism.) A növesztő kotyvalék (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Repülőtér
NSZK tévéfilmsorozat 60'' II/2. rész: Hamis gyanú alatt 20.05 A TV2 Dzsesszkiubja a Budapesti Dzsesszfesztlválon 20.45 A hét műtárgya 20.55 Slólok-Feyenoord Labdarúgó-mérkőzés A szünetben: kb. 21.45-kor: Hiradó 22.55 A föld
Amerikai tévéfilm
A KANIZSA
DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a
KANIZSA ÚJSÁGBAN!
J Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
II I
O N T K 6 N Y V Á R U H Á Z
.....................
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.00 Hirek. Időjárás. Lapszemle 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör. Tel.: 138-7985 9.05 Ismét-a javából!
Válogatás az elmúlt hét műsorából
11.05 Zenés kabaré a Világkiállításról 12.00 Déli Krónika 12.30 Kontinensek, szántóföldek 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván fogjuk! 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt! 15.05 Tóth Árpád versei 15.10 Brahms magyar táncaiból 15.25 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Séta Veracruzban és San Luis Potosiban 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle - Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Kataposta
A Kölyökrádió levelező műsora 19.05 Közvetités a Vigszinházból Fizikusok
Komédia 2 felvonásban írta: Friedrich Dürrenmatt 21.05 Évfordulók nyomában
Járdányi Pálra emlékezünk halálának 25. évfordulóján 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Régi híres énekesek műsorából
Tancredi Parero operaáriákat énekel
23.05 Hangversenymúzeum
A Szovjetunió Állami Szimfonikus Zenekarának hangversenyei a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium nagytermében 24.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 6.03-
11.00 Kakukk - a Balatonról
Zenés ébresztő a nyár jegyében közben: 8.00-
8.05 Hirek. Időjárás 9.00-
9.03 Hírek. Időjárás 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Más-kép(p) 14.55 Van ez így! 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 Egyik kutya, másik eb 15.50 Jártam én már Budapesten
éjjel...-II/2. 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 „Az elfelejtett szalagok" Bob Dylan 1961 és 1989 között készült ismeretlen felvételei - VIII/6. 17.30 Vegyes egyedül 18.30 Slágerlista 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Hangképek a II. Nemzetközi
Cigánykarneválról 20.00 Bemutatjuk Lerch István új
lemezét 20.30 Folk-rock koncertekről 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Derűre is derű Az ötödik hattyúdal Kopányi György kis komédiája (ism.) * 21.30 A Rádió dalszinhéáza Leo Fali: Pompadour 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Teljes hasonulás 23.40 Mintavöcsök
Az otthon 24.00 Én csak egy buta nő vagyok...
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.20 Roland Münch orgonál 8.54 Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.17 A Magyar Rádió Vivaldiciklusa - X/2. 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Federica von Stade énekel 12.30 Followme- 30/12. (ism.) 12.45 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 A New York-i Filharmonikus
Zenekar játszik 15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A magyar énekművészet
nagykövetei 17.19 Nyelvleckék
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 In der Muttersprache 19.25 Hándel: L''Allegro, il Pensie-
roso ed il Moderato
közben:
20.23 Tóth Árpád versei 21.36 Mindennapi irodalmunk (ism.)
22.06 Elisa Kawaguti hegedül, Schiller Ervin brácsázik, Schiller György gordonkázik
22.32 Rádiószínház
A rézmetszet életre kel 23.10 Dzsesszarchivum 23.40 Liszt művei gépzongorán -XI/9.
24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Házibuli
RTL PLUS
6.00 A hétmillió dolláros asszony
(ism.)
6.45 Transformers (am. sorozat)
Powerglide szerelme 7.10 A szauruszok földjén (sor.)
Levegőakrobata 7.35 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Maudi visszatér 8.00 Flintstone kölykök (sorozat)
A nagy fellépés 8.25 Maci Laci (am. sorozat)
Robin Hood Maci 8.50 Dennis
9.00 Scooby Doo (am. sorozat) 9.25 Klack- játék 10.10 Jetsonék (amerikai sorozat) Vakáció
10.35 Mr. T. (am. rajzfilmsorozat)
A varázsló titka 11.00 Specialisták úton (am. sor.) Glna
11.50 Beavatottak (am. sorozat) Másolók
12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat)
Adam kalandjai 13.00 Super Mario Brothers (sor.)
Az igazmondó 13.25 Mutánsok (amerikai sorozat) Grybyx
13.50 Street Hawk (am. sorozat) Az írók veszélyesen élnek 14.35 Bevetés Los Angelesben (sor.)
Ingatlanügynökök 14.55 Katts és kutyája (am. sor.)
Katts ferde úton 15.20 Daktari (amerikai sorozat)
Toto, a törzsfőnök 16.10 Az Angyal visszatér (sor.)
A múlt szerelme 1. 17.00 Forró nyeremény 17.45 Csodálatos évek (am. sor.) 18.10 Mr. Trafflc (am. sorozat)
A szabadulókirály 18.45 Hiradó, időjárás 19.00 Sípszó - focishow 19.00 Az inka kincs titka (olasz kalandfilm) 22.00 Tinik és bikinik (olasz szexfilm) 23.30 Két démon börnadrágban (NSZK szexfilm)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Rajzfilm / Hiradó I. 20.00 Amerikai játékfilm 21.45 Zsarnokok / Hiradó II. 22.50 Sportszombat / Fluidum 23.55 YUTEL / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó I.
20.05 Rajzfilm / Humoros sorozat
20.50 Kulturális műsor
21.25 Show-műsor
22.20 Alkalmi partnerek (filmsor.)
23.05 Zenei maraton
PRO 7
8.40 Papirhold (am. sorozat) 9.05 Boubou, az állatok királya
(japán rajzfilmsorozat) 9.30 Niklaas, kisfiú Flandriából
(japán rajzfilmsorozat) 9.50 Muppet-show (am. sorozat) 10.20 Kedves Blber (am. sorozat) 10.45 Egy úr az űrből (am. sor.) 11.10 Barney Miller (ism.) 11.35 Bili Cosby-show (am sor.) 12.05 Mozgó kórház (ism.) 12.30 A négyöklű trió (am. sor.) Ü2Ö Heidi és Péter (ism.) 14.50 Ausztrál dokumentumfilm (ism.)
15.40 Heidi (osztrák film) 17.15 Az Angyal visszatér (sor.) 18.05 Hirek, időjárás 18.20 Hawaii öt null (krimisor.) 85'' 19.50 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Az eladott nagyapa
(NSZK filmkomédia) 95'' 21.55 Mindig a lányok
(osztrák filmvígjáték) 96'' 23.40 San Francisco utcáin (ism.) 0.30 Hírek, időjárás 0.40 Mozgó kórház (am. sorozat) 1.05 Az éjszaka utcái (ism.) 3.00 Perry Mason (ism.) 3.50 Veszélyes szerelem (ism.) 5.20 Pártfogók (angol sorozat) 5.45 A kék cseppek titka (am. sor.)
13.10 Magazin s g
13.55 Alpesi túra 15
14.10 Ferdinánd, a bohóc {sorozat
14.40 Konstantin úr esetei (sor)
15.00 Sport n
15.30 Svájc hétszáz éves L;
17.20 Az Olsen banda (dán film) 1£
19.00 Hiradó 1C
19.30 Wilbelm Teli emlékért v
20.15 Teli Vilmos (színházi közv.) 2j
22.35 St. Gallen-i rockfesztlvtt ,2(
24.00 Labdarúgás
utána Tallózás j j;
1 11 |1 1
i
2
13.30 XPO
14.00 RayCokes
17.00 Yo!
18.00 Rockhét
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
22.00 Házibuli övezet 0.30 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.40 Magazin 13.00 Ország, város (ism.) 13.25 Bim-bam-bino 16.40 P. 0. P. - zenei magazin 17.40 Küzdősportok magazinja 18.05 Motorsport-extra 18.30 Hirek
18.33 Ország, város - játék 19.00 Ruk-cuk - játék 19.30 Hírek
19.45 Hopp vagy kopp - játék 1 20.15 Vadvilág (sorozat) 21.10 A tőrvény fegyverei (sor.) I 22.00 Forró csobbanás (am. film) 23.35 Autópálya Nashvillbe (ism)
PRO 7
Az eladott nagyapa
NSZK komédia
Friedrich Dünkelberg autója Perl-bach városkában defektet kap. \lí rakozás közben Dünkelberg megtudja, hogy a közeli forrás vize gyfr gyító hatású. Gyorsan el is határozza, hogy amennyire csak tudja, kiaknázza a forrás adta lehetőségeket Terve végrehajtásának csak egy ap-ró akadálya van: ugyanis a terület ahol csodavíz ered, Kreit- __ hofer nagyapáé. ZU.15

KÖZPONT-KIÁLLÍTÓTEREM-MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B.j ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-37íj

SUPER CHANNEL
6.00 Egyveleg
15.00 Szia, Dlddle
!al'' (amerikai film)
) 16.30 Honey West (am. sorozat)
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 Sportmagazin
• 16.00 Motorsport-magazin
19.00 Vldeodlvat
19.30 Jeruzsálem (sorozat)
''■) 20.00 Hírek
20.10 Dániel Boone (amerikai film)
23.00 Egyveleg

EUROSPORT
9.00 Nemzetközi motorsport
10.00 Lovaglás
11.00 Tenisz
13.00 Motocross
13.30 Kerékpársport
14.30 Labdarúgás
19.00 Atlétika
22.00 Nemzetközi motorsport 23.00 Ökölvívás 24.00 Tour de Francé

SCREENSPORT
5.00 7.00 8.00 9.00 S.30 10.00 11.00 12.00 13.00 14.00 17.00 19.30 20.00
n) 21J0 "•) 122.00
Golf Európából Belső sáv - Forma-1 Proli szörf
Nemzetközi sportmagazin Díjugratás az USA-ból Motorsport az USA-ból Motorsport Németországból Autószörnyek versenye Golf Európából Lóerőverseny Profi superbike Brit rallycross
Forma-1 az Oulton Parkból Golf az USA-ból
SAT 1
ket ap-
ilet,
15
)a 1 A profik
angol krimisorozat
Anne Irvine, Crowley ezredes ''erl- [egykori évfolyamtársa Amerikává- M Angliába érkezik a kérészig. lény szekták konferenciájára. Az y^. j asszony ellen már követtek el _ I merényletet, ezért Crowley két ^ , kollégája, Doyle (Martin Shaw) és "Trte éjjel-nappal Anne mellett Idjesü szolgálatot. Az ezredes kittette, hogy Anne menedzsere ts jelenlegi barátja rockere-ket bérelt fel az asz- .. Éy meggyilkolására ".UD
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Diagnózis
10.15 Felfedezések a viz alatt
11.00 Az utolsó árulás (ism.)
12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Egy éjszaka Velencében
(osztrák film)
14.50 Varázsdoboz
15.00 Természeti magazin
15.30 A bagoly árnyéka
(sorozat)
16.00 Gyermekwurlitzer
17.00 Mlnlhírek
17.10 Murphy atya (sorozat)
18.00 Hirek
18.05 Sport
18.30 Szerelemhajó (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Sztárok és szenzációk
22.10 Edgár, az erkölcs öre (film)
23.10 A gonosz sötét oldala
(amerikai horror)
0.45 Hirek
OSZTRÁK 2
12.00 Sport
17.00 Tiroli barangolások 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A Nelson-ügy (am. film) 22.00 Hiradó 22.15 Sport 22.45 Aranyrózsa díj 23.20 Koncert 0.50 Hírek 0.55 Ex libris
SAT 1
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Magas bozót (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Az X-terv (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Hotel
(amerikai sorozat) Felelősség 14.00 Dulcina nővér (amerikai film) 89'' Dulcina nővérnek sikerül rábeszélnie Ben Sundayt, hogy kísérje el őt és védenceit, egy csapat indián árvát Mexikóból Coloradóba. Bennek és unokaöccsének sikerül épségben a célba juttatni a gyerekeket, de megérkezve kellemetlen meglepetés várja őket. 15.45 Privát program 16.15 Zapp-játék 16.40 A Boyard-eröd - játék 17.45 Műsorismertetés 17.50 Három fiú, három lány (amerikai sorozat) Tüsszentöpor 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.30 Szerencsekerék 20.15 Fiatalembereknek szerelemre van szükségük (osztrák film) 21.50 Hírek, sport 22.05 A profik
(angol krimisorozat) Régi barátok 23.00 Iskoláslányok - riport
(NSZK erotikus film) 0.25 A blackmoori ördögölö (ism.) 1.40 Iskoláslányok - riport (ism.) 3.05 Műsorismertetés
TV
D
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Alvin és a mókusok
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 1. Harry télapó 2 Lontiki átka 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Református gyermekhittan 8.00 Follow mel (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 Cimboráljunk 8.45 Égig érő fü
Magyar film 81'' 10.05 A csapat
Angol filmsorozat V/5, rész : A végső követelés 10.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Expo''96
Riportműsor 14.45 Csevegés 15.10 Képújság 15.15 Zöld béka
Környezetvédelmi magazinműsor gyermekeknek 15.45 aki Át-t mond, mondjon B-t Is Közlekedésbiztonsági magazin 16.15 Eltűnt milliók nyomában Amerikai dokumentumfilm (ism.)
17.10 A Szentszék szolgálatában
Beszélgetés Kada Lajos vatikáni érsekkel 17.45 Útban 2000 felé
Tudományos ismeretterjesztő magazin 18.15 Gyereksarok Benne: Lucifer
Finn animációs film( ism.) Esti mese Magyar népmesék 18.45 Top modell 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Hale és Pace
Angol film 20.30 Házasodjunk, vagy tán mégse?
Amerikai film (1982) 105'' Richárd Babson - Burt Reynolds (Tordy Géza), Paula -McCullen - Goldie Hawn (Kovács Nóra), Eleanor McCullen - Jessica Tandy (Tábori Nóra), Tim McCullen - Barnard Hughes (Tyll Attila) 22.20 Pop-aréna 23.35 Rózsaszín sorozat Francia erotikus film X/4. rész: Augustine (Csak felnőtteknek!) 0.05 Késő esti hiradó
Q
Műsorvezető: Radványi Dorottya
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.05-
11.00 Prizma
Életmódmagazin 10.05 Kondi-gond - a sport 10.30 Itthon-otthon 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Maja és Pukk, a házllégy 11.25 Hangvilla - különkiadás 12.15 Az erdő mélyén
Angol ismeretterjesztő film 12.40 Délidőben
Vastaps Madarász Katalinnak
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
14.20 Hírek - Műsorelőzetes -
Időjárás 14.30 Taxi
Amerikai tévéfilmsorozat Jim és Blöki 14.55 Bűvészparádé Amerikai film 15.20 Teadélután 15.55 Azok a.csodálatos állatok 16.10 Rockstúdió 16.35 Nézze meg az emberi 16.40 XIII. Nemzetközi Monte-Carló-i Cirkuszfesztivál Svájci film (ism.) 17.40 Gyerekeknek
Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat Hókusz-pókusz 18.10 Telesport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Mennydörgés az Indiai óceánon
Olasz-spanyol-francia kalandfilm 90''
Szereplők: Gérard Barray, An-tonella Lualdi, Terence Morgan, Genevieve Casile 20.35 Tréfás temető
Riportfilm 21.00 Halál a pénztárban
Bűnügyi tévéjáték (1981) (ism.)
Főszereplő: Mádi Szabó Gábor, Hetényí Pál 22.00 Hiradó 22.35 Éjszakai séta
Amerikai tévéfilm 90'' Jaké - Róbert Urich (Szabó Sipos Barnabás), Geneva -Lesley-Anne Down (Tímár Éva), Jerry - Mark York (Varga T. József), Eric - Freddie Koehler (Berényi Attila), Terry - James Martin (Zágoni Zsolt)
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
V
ASÁRNAP
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja
9.05 40 éves a Csinn-Bumm Cirkusz
10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Radioton korongokról
Rádiófelvételek hanglemezen 13.30 Szonda
Tudományos magazin 14.10 Müvészlemezek
Szerkesztő: Szirányi János 15.05 A test angyala
irta: Sárbogárdi Jolán. Rádióra alkalmazta: Parti Nagy Lajos
16.05 A szülőföld muzsikája 16.50 A világlíra gyöngyszemei
Ana Blandiana versei 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.20 Hermann Abendroth Beethoven-müveket vezényel 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.19 Remekírók hangszalagon A Magyar Rádió Karinthy Színpada
Arany János: A nagyidai cigányok
20.50 Kallós Zoltán kedves dalai 21.05 Örökzöld dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Spanyol kamarazene 22.48 Verseit elmondja: Utassy József
23.05 Bronislaw Huberman két hegedűversenyt játszik 24.00 Hírek. Időjárás. Totó

6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hírek. Időjárás 7.03 Az evangélikus egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika
André Luy játszik a lausanne-i katedrális orgonáján 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Az ezüstpatás őz
Pável Petrovics Bazsov művei nyomán írta: Marton Gábor 8.28 A képzelet varázslója — VI/4. Epizódok Verne életéből írta: Zoltán Péter 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Térzene a Halászbástya előtt
A Magyar Honvédség Egri Helyőrségének zenekara játszik 9.35 Oxigén 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. időjárás 13.03 Stúdióvilág
Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Többet ésszel 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Táskarádió 16.00 Poptarisznya közben:
17.00 Hirek. Időjárás , 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. időjárás 20.10 Kapcsoljuk Tokajt!
II. Tokaji Rock Gyermekei Tábor gálahangverseny 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Két bagoly - XV/4.
Krúdy Gyula regénye 21.29 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 22.26 A mai dzsessz 23.00 Hírek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthiradó 23.10 Szerelmes filmdalok Hollywoodból, az 50-es évekből 24.00 Toronyzene
BARTÓK
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.15 Komolyzenei kívánságműsor 10.20 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó híradó 11.00 Európa hangversenytermeiből 12.25 Hirek. Időjárás 12.30 Az MR énekkara énekel 13.00 Tóth Árpád versei 13.05 Szemle (ism.) 13.30 A St. Martin-in-the Fields
Kamarazenekar játszik 14.10 illés Lajos: Velünk az Isten Részletek a rockoratóriumból 15.00 A níbelúng gyűrűje
Részletek Wagner operájából 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Agora 17.00 Ünnepek zenéje 18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Hangverseny-különlegességek
21.05 A Tallér Ziryab együttes énekel
21.27 Hidas Frigyes: Requiem
21.57 Akiből Caruso lehetett volna
Giuseppe Di Stefano élete és művészete - XI/1.
22.58 Ezredforduló Niobe
24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrolonnál: Novotny Zoltán
RTL PLUS
6.00 Mr. T. (ism.)
6.20 He Man (ism.)
6.45 Jetsonék (ism.)
7.10 Maci Laci (ism.)
7.35 Scooby Doo (ism.)
8.00 Gyermekműsor
9.15 A jó, a rossz és Huckleberry
(amerikai rajzfilm) 11.00 Tattingerék
(amerikai sorozat) Két férfi, egy csecsemő 11.50 Végtelen románc (amerikai sorozat) A halottak tovább élnek 12.35 Óriások (amerikai sorozat) 13.00 Művészet és küldetés 13.05 Az apám földönkivüli (sor.) Miért szeretlek? utána Munster család (sor.) utána Titkos ének (sorozat) 14.20 A nagy sztárparádé
(NSZK zenés film) 98'' FF 16.00 Tűzkerék
(amerikai akciófilm) 99'' Fsz.: Chuck Norris 17.45 Leplezések
(amerikai sorozat) Halott tanúk hallgatnak 18.45 Hiradó, időjárás 19.10 Német countryzene 20.15 Lambada
(amerikai zenés film) 99'' 22.00 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 22.50 A modell és a zsaru (amerikai krimisorozat) Csöbörből vödörbe 23.45 Farkasember (am. horrorsor.)
Segítség a bajban 0.10 Szürkület (am. sci-fi-sor.)
Lélekvándorlás 1.00 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Ébressz fel, ha meghaltam I 1.20 A modell és a zsaru (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.10 Tévészerencsekerék 19.30 Hiradó I.
20.00 A narancs nem az egyetlen
gyümölcs (tévésorozat) 21.05 Portrék: Richárd Nixon 22.05 Hiradó II. / Zenei műsor 23.25 Sportszemle / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó I. / Rajzfilm 20.20 National Geographic 21.15 Tengerparti riport 21.50 Szerelmen kivül mindent 22.20 Csillagpályák / Kései órán
PRO 7
7.55 8.20
Papirhold (ism.) Muppet-show (ism.) 8.45 Scarlet kapitány (angol sor.) 9,10 Boubou, az állatok királya
(ism.)
9.35 Szindbád kalandjai (sor.) 10.00 heidi (svájci film) 94'' FF 11.40 Bili Cosby-show (am. sor.) 12.05 Mozgó kórház (am. sorozat) 12.30 Az Angyal visszatér (ism.) 13.20 Vadállatok birodalma (ism.) 14.10 A fekete bosszúálló
(amerikai western) 76'' 15.30 Hawaii öt null (ism.) 17.00 A négyökiű trió (ism.) 17.50 Hírek, időjárás 18.05 Románc a tengeren
(amerikai filmvígjáték) 94'' 19.45 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Vikingek portyázása
(spanyol-jugoszláv film) 113'' 22.20 San Francisco utcáin (sor.) 23.15 Ketten Rómában
(olasz filmvígjáték) 79'' 0.35 Hirek, időjárás 0.45 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) 1.10 Kobra, ön folytassa I (sor.) 2.00 Románc a tengeren (ism.) 3.35 Az utolsó felvonás (osztrák film) 110''
13.10 Kalózok a Spree folyón (ss
13.35 Kulturális körkép
14.00 Sport
16.15 Csengő Ausztria
17.00 Keletnémet magazin
17.45 Filmmagazin
18.15 A Kilimandzsaro-sztorl
19.00 Hiradó
19.15 Napló
19.30 Minden kézben van!
(vígjáték)
21.10 Talkshow
22.25 Tivoli (tévéfilm)
23.30 Hirek
utána Tallózás
MUSIC TV
11.30 Európai top 20
13.30 XPO
14.00 RayCokes
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
1.30 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Bino!
11.00 Az utolsó esély (ism.)
12.45 Beszámolók, vélemények
13.00 Magazin
13.40 Bim-bam-bino
16.05 Oroszlán reggelire (ism.)
17.35 Vadvllág (sorozat)
18.30 Információk, vélemények
19.05 Hirek
19.20 Új bosszúállók (angol sor.)
20.15 Tessék mosolyogni I
21.05 Harry háborúja (am.
22.45 Éjszakai őrjárat (sorozati
23.35 A vörös python vére (ism.)
0.05 P. 0. P. - magazin
®
•i
A Flintstone csalál
amerikai rajzfilm
Kora reggeltől három órán ki resztül rajzfilmekkel kedveskeJ az adó a korán ébredő gyereket nek, hogy a szülők nyugodta szunyókálhassanak tovább, j történetek között ismerősökig is találkozhatnak a rajzfilmkedÜ lök: a két kőkorszaki szaki, Fréc és Béni újabb kalandjai neveti) tik a nézőket, csak ezúttal nénit tül és nem Romhányi Jó- . zsef mulatságos rímeivel. «
MJIillilAiECH
KERESKEDELMI ES SZOLGALTATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSÉG
Cím: Magvar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
SUPER CHANNEL
6.00 Egyveleg 15.00 írva vagyon 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Divat - magazin 17.00 Ifjúsági magazin 18.00 Üzleti hét 11.30 Német nyelvű magazin 19.00 Vldeodlvat 19.30 Szovjetunió 20.00 Nagyfák
(amerikai film) 22.10 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi sport 10.00 Tenisz
13.00 Motorkerékpársport 16.30 Labdarúgás 18.15 Motorkerékpársport 20.15 Tenisz
22.15 Motorkerékpársport 24.00 Ökölvívás
SCREENSPORT
2.30 Motorsport
3.30 Boksz a Forumból
ek 5.00 Forma-1 az Oulton Parkból
6.00 Golf az USA-ból
8.00 Profi kerékpárverseny az
i.) USA-ból
9.00 Baseball
ek 11.00 Copa America
13.00 Belső sáv - Forma-1
or.) 14.00 Profi goll Európából
TI) i 17.00 Starti - Holland motorsport
19.30 Recs - Brit motorsport
lt) 20.00 Motorsport az USA-ból
»m.) 22.00 Golf az USA-ból
24.00 Tízbábus bowiing
n ke-kedik 3kek| ídtan
b.M
akket edve-Frédi /ette
PRO 7
Vikingek portyázása
Spanyol-jugoszláv film
Roll és Orm, a két viking elhatározza, hogy Keletre hajózik. Valahol ott van ugyanis elrejtve a mesés ■aranyharang". Utazás közben számtalan izgalmas kalandot élnek át Végül sikerül ugyan a kincs közelébe kerülniük, de El Man-suh sejk fogságába esnek. Man-
léme- suli meg akarja öletni a két fiút, deaztán rájön, hogy ez nn végzetes hiba volna. tU. 10
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Vasárnap New Yorkban
(amerikai film) 11.00 Dokumentumfilm 11.45 Tudományos híradó 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek
13.10 Jog a szerelemhez (ism.) 13.35 Pearson főorvos
(amerikai film) 15.15 Popeye (sorozat) 15.30 Szelleműzők (sorozat) 15.55 Snlff kapitány öröksége (sor.) 16.15 A béke birodalma (sorozat) 17.00 Minihírek 17.10 X-Large 18.00 Hírek 18.05 X-Large 18.30 Szerelemhajó (sorozat) ÍOÖ Hiradó 19.48 Sport 20.15 Magamról
21.15 Engem kellett volna látniuk I
(tévéfilm) 23.25 Svájc születésnapja 0.25 Hirek
OSZTRÁK 2
11.00 Mozart-kalendárium
13.00 Haza, idegen otthon
13.30 Sport
17.15 Idősek klubja
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Tetthely (krimisorozat)
21.50 Hirek
22.00 Moll Flanders kalandjai
(angol film)
23.55 Chicago, 1930 (krimisorozat)
0.40 Hirek
SAT 1
7.30 Törd a fejed (ism.)
7.55 Három fiú, három lány (ism.)
8.20 A Boyard-eröd (ism.)
9.10 Drops (ism.)
9.35 Zapp(ism) 10.00 Az állatok és mi 10.30 Utazási magazin 10.55 így láttuk
11.05 Fiatalembereknek szerelemre van szükségük (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Hotel
(amerikai sorozat) Versenyfutás 14.05 Újdonságok a moziban 14.30 Folytassa, tanár úr
(angol filmkomédia) William Wakefield az angol magániskola közkedvelt igazgatója, de húsz év szolgálat után újra akarja kezdeni életét. Megüresedik egy hely az egyik előkelő vidéki iskolában és Wakefield elhatározza, hogy megpályázza az állást. 16.05 Strandkalózok
(kanadai kalandfilmsorozat) Csónaktolvajok 16.30 Drops-játék 16.55 Peter Voss
(NSZK krimiparódia) 106'' Fsz.: O. W. Fischer 18.45 Hiradó, Időjárás 18.50 Sportklub 19.30 Vigyázat, kamera I 20.00 Utazás Indiába I.
(angol film) 21.25 Hirek, sport 21.40 Utazás Indiába II.
(angol film) 23.00 Dracula vére (angol film) 91'' Fsz.: Christopher Lee
0.35 Műsorismertetés
6.48 Napi műsorajánlat 6.50 Menedzser Magazin (ism.) 7.35 Hagyd aludni a papát I Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
1. Edzés a tengerparton
2. A cirkuszi elefánt
3. Luxuslakás az ötvenediken 7.55 „így szól az Úri"
A Biblia üzenete 8.00 Kávé habbal
Reggeli találkozások 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Cimbórla 11.00 Álljunk meg egy szóral 11.10 Az idő gyors hullámain
Csehszlovák ismeretterjesztő film
11.30 Alpok-Adria magazin 12.00 Zenebutik - Zenehid
Juhász Előd műsora 13.00 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.25 Képújság 13.30 Drehscheibe Európa Európai forgószínpad 14.00 Képes nóták kívánságműsora 14.30 Paraván
Endrei Judit műsora 14.50 Motorcsónak-világbajnokság 15.50 Szlovákia műemlékei
Beckó vára 16.00 Bűvös hatos
Játék filmekkel és kockákkal 16.40 Örömhír 17.00 Walt Disney bemutatja 1. Kacsamesék 2 Ausztrál expressz 3. A Csipet csapat (Ismétlés: péntek, TV114.30) 18.45 Örökségünk
A tutajozás emlékei 19.00 A Hét
Benne: Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Ámokfutó
Francia bűnügyi film 92'' 21.50 Nulladik tipusú találkozások
Déri János műsora 22.30 Médium Sepsiszentgyörgyön
11/1. rész 22.55 „Jöttem, láttam..."
Világjárók klubja 23.30 Képújság
A kis fekete vonallal aláhúzott időpont - emlékeztető és utalás: a műsorról részletes információt közöl a
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit
Befektetési tanácsadó 9.20 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 9.40 Közös kedvenceink Maci Laci kincset keres Amerikai rajzfilmsorozat Öle, a vörös orrú viking 10.00 Kánon
Vallás és kultúra 10.30 Katolikus templomok Magyarországon A pécsi püspökség 10.40 KI lesz a győztes?
Cserkészcsapatok vetélkedője - V/3, rész 11.40 Jelzések a tengerben NSZK ismeretterjesztő film
Műsorvezető: Sugár Ágnes
13.25 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 13.35 SOrSok
Munkavállalók magazinja 14.35 A vig özvegytől - A mosoly országáig
Hangverseny Lehár Ferenc műveiből 15.20 A világ metrói Lilla
16.15 Ml történt a jövő héten 16.25 Filmmúzeum
Louis de Funes-sorozat A csendőr nyugdíjban
Francia film (1970) 96'' . Szereplők: Louis de Funes, Michel Galabru, Jean Lefebv-re Guy Grosso stb. Magyar hangok: Balázs Péter, Somogyvári Pál, Korok-nay Géza, Botár Endre, stb. 18.05 Delta
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 FTC-Feyenoord
Labdarúgó-mérkőzés 20.50 Sohase késő 21.00 Ez történt a héten 22.00 Telesport
Benne: Összefoglaló a Siófok—Gent és az FTC-Feyenoord labdarúgó-mérkőzésekről 23.00 MissCaribe
Spanyol tévékomédia 87'' Felnőtt nézőinknek! Főszereplők: Alejandra - Ana Belen (Kovács Nóra), Max -Santiago Ramos (Gáspár Sándor), Jesus - Jüan Echenore (Koroknay Géza), Petra -Chus Lampreare (PásjZt.Qf, Erzsi), Lupita - Mirtha Ecliarte (Vándor Éva), Rambo - Buffy Dee (Huszár László)
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
HA ON
reklámszakember, idegennyelvet beszél, hirdetés- és kiállításszervezési ismeretekkel rendelkezik
LEGYEN A MUNKATÁRSUNK
Felsőfokú végzettségű, nyelvvizsgával rendelkezők jelentkezését várjuk!
Részletes tájékoztatás: KÖZÉPDUNÁNTtJLI GÁZSZOLGÁLTATÓ
VÁLLALAT Személyzeti Osztály 8800 Nai '' ''
Tel.: (93
izsa, Király u. 2. 13-040/16-77-es mellék
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 75
A PROGRESS
A PROGRESS \ PROGRESS
\ PROGRESS

irodabútor-szisztéma biztosítja
az EMBERKÖZPONTÚ - ELETHŰ
munkahelyi környezetet
a jó minőség garanciája, mely hozzájárul
az üzleti sikerekhez
irodabútor az első hasznos beruházás
a vállalkozás beindításához
irodabútor biztosítja munkahelyén a rendet
és az áttekinthetőséget, mely megkönnyíti a munkavégzést
Nagykanizsa, Ady u. 68/B. Tel.: 93/13-376
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK,
LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
«
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. CT3H TnCUIDA
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. |§3 I UbHIBA
Tel./fax.: 93/11-541 =a=
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
A HERRNBÖCK-nél még választani is öröm!
i
MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Somogyi B. u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
^ummAcECH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
Megrendelem a KANIZSA Dél-Zalai Hetilapot .......... példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni.
Megrendelő neve: ...............................................
Címe (város, község): ......................................................................................^
(utca, tér): ......................................................
(emelet, ajtó): ...................................................
Irányítószám: ....................................................
Az előfizetés díja: Egy hónapra 82,- Ft
A megrendelőlapot bélyeggel ellátott borítékban a nagykanizsai postahivatal Hírlaposztályára kérjük feladni: —.....:.....agykam/Sa''.....—...........''.....-.....10''.....................................................................................................................................-...........................................................................-...................................................................
Hej, 4 tojásos nagykocka!
KANIZSA
1991. július 26.
25
Egy liszói óvónő kálváriája
Ez év elején egy Kanizsához közeli községben, Liszóban indoklás nélkül, egyik percről a másikra megszüntették egy óvónő munkaviszonyát. A sur-di iskola és óvoda igazgatónője, Barbalics Józsefné utcára tett egy családanyát, hogy egy másik óvónővel cserélje fel.
Az ügy döntőbizottsági tárgyalással folytatódott, amelyet az elbocsátott óvónő elvesztett. Fellebbezés után, 1991. július 16-án a zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság hirdetett ítéletet. Különböző szabálytalanságok miatt az elsőfokú ítéletet megsemmisítette, helyt adott D. J.-né elbocsátott óvónő keresetének és visszahelyezte eredeti állásába. Egyben kötelezte az igazgatónőt a perköltség megtérítésére és az óvónő elmaradt jövedelmének kifizetésére. Az ítélet jogerős! Az óvónő a végzésnek megfelelően másnap reggel felvette a munkát. A délelőtt folyamán a jelenlegi vezető óvónő, Lesták Ferencné és az új óvónő, Csontos Marianna eltávoztak az óvodából és csak délben tértek vissza az igazgatónő legújabb utasításával, miszerint D. J.-né menjen haza, s majd értesítik arról, ha dolgoznia kell, (úgy tűnik, hogy valamilyen jogszabályt sikerült találni a vezetésnek, ha a bírósági végzést így figyelmen kívül hagyhatták).
Hosszabb ideje rossz a kapcsolat a két szomszédos község, Surd és Liszó között. Sur-don még tavaly fejezték be egy nagy iskola építését (a körzetesítés szellemében), ahol a környék falvainak gyermekeit óhajtották tanítani. A szülők soha nem kértek ebből az iskolából. Az igazgatónő azóta is sértve érzi magát, mert mi mással magyarázható a helybeli óvónő „lecserélése"? Érdekes, hogy most már csak kanizsai óvónők dolgoznak a helyi óvodában, pedig a községben is vannak megfelelő emberek. Az igazgatónő a bíróságon azt hangoztatta, hogy neki joga és kötelessége képesített óvónőt alkalmazni. Az igaz, hogy az elbocsátott dolgozónak ilyen végzettsége nincs, de van ápolónői és asszisztensi képesítése és sok évi gyakorlata bölcsődében is (érdekes módon kanizsai munkahelyen).
Az idők változnak, s ma már a városokban nincs annyi óvónőre szükség. Úgy látszik,
összeköttetések révén munkát vállalnak a falvakban és erre a falusi óvónők kerülnek „lapátra". D. J.-né munkájával eddig meg volt elégedve az igazgatónő, egészen az elbocsátásáig. Legalábbis a bíróság folyosóján is ezt hangoztatta, míg dr. Kámán Éva bírónő előtt az elbocsátott óvónő pénzéhséget hozta fel indokai között. Vajon milyen rugók mozgatják az igazgatónő egymásnak ellentmondó nyilatkozatait? Ki tudja? Az eredeti vezető óvónő, Csertán Gyuláné (jelenleg gyesen van) és Csontos Marianna mindenesetre fel vannak háborodva, hogy az elsőfokon eljáró döntőbizottság hogyan hozhatott ilyen ítéletet.
Történt mindez az óvodásgyerekek rovására. Ugyanis ez az óvónőcsere hosszabb ideje tart, és ez semmiképpen nem használ a gyermekek fejlődésének. Az illetékeseket - úgy tűnik - ez érdekli a legkevésbé. Vajon mit visznek magukkal az életbe ezek a gyerekek? Mert azt naivság hinni, hogy nem vesznek észre semmit. Milyen véleményük lehet a felnőttek világáról? Mert a gyerekek ilyenkor a legfogéko-nyabbak!..
1992. január 1-től Liszó község is önálló lesz. Nem kér a surdi „bábáskodásból", amelynek ilyen következményei is vannak. Berke József liszói polgármester így zárta le a kérdést:
- Sajnálatos ez az eset. Úgy vélem, személyes okok következtében jutott ilyen helyzetbe egy óvoda. Talán ezért is fontos, hogy községünk önálló legyen. Ha saját magunk gazdái leszünk, akkor ilyen esetek többé nem fordulhatnak elő.
- Augusztusban szünet lesz az óvodában. Szeptemberben nem lesznek problémák az újraindításnál? - kérdeztem.
- Ez teljesen lehetetlen. Az óvoda mindenképpen működni fog. Helybeli óvónőkkel meg lehet oldani a gyerekek nevelését. Akik most megsértődtek és a távozás gondolatával foglalkoznak, azok elmehetnek -hangzott a válasz.
Valóban nincs pótolhatatlan ember, csak okkal és ok nélkül sértődött. Az ügynek sajnos még nincs vége. Úgy tűnik, lesz itt még folytatás, s nem is akármilyen...
-ri
Mivel nagyon szeretem a káposztás kockát, az elmúlt szombaton a Dél-zalai Áruház élelmiszer osztályán vásároltam egy zacskó 4 tojásos nagykockát. „Ügyeletes" háziszakács révén ezúttal én készítettem el a kedvenc családi eledelt.
A kalocsakörnyéki Agráripari Egyesülés Paprika- és Konzervgyára (Kalocsa, Alkotmány u. 49.) által termelt és forgalmazott árucikket illetve tésztát - amely a zacskó felirata szerint búzaliszt, tojáspor és ivóvíz használatával készült 1991. február 3-án, tehát a 12 hónapos szavatossági időn belül -, a „technológiai" leírás szerint a forrásban lévő bő sós vízbe öntöttem, és állandó keverés mellett az újra-forrástól számítva főztem. Mivel a főzés időtartama 10-15 percről
szól, 15 perc elmúltával kóstoltam először. Az eredmény: a kockák kemények, ehetetlenek voltak! A későbbi utófőzés során a kóstolást megismételtem vagy ötször-hatszor, de csak kb. 65-70 percnyi főzés után vált alig fogyaszthatóvá, a rágós 500 gramm nagykocka.
Mivel a kifőzött tésztákkal sorozatos problémái vannak a háziasszonyoknak és a munkahelyi szakácsoknak - helyes lenne, ha az élelmiszerellenőrző állomások alaposan megvizsgálnák az alapanyagkészítésnél felhasznált tojáspor mennyiségét, mert a jelek szerint a gyártók sorozatosan „kispórolják" ezt a hozzávalót...
Hej, 4 tojásos nagykocka!
(tih-i)
Az előadás díjtalan és gyakori
Két Hevesi-bérlet van Kanizsán. Az egyiket a város színházszerető népe élvezheti, a másikat azok a lakók, akik a Kanizsa centrumába bevezető útszakasz és a Hevesi út kereszteződése környékén élnek. Utóbbinak rengeteg előnye van. Pl. ingyenes. Aztán sokkal sűrűbben lehet megtekinteni, mint a színházbérletet: itt néha hetente többször is rendeznek előadást. És a színház csak játék, ez pedig „véresen" komoly. Egyetlen hátránya, hogy a koreográfiája lényegesen egyszerűbb: A STOP-táblánál meg nem álló autó kihajt a védett útvonalra és feltrancsíroz egy másik gépkocsit. Rendőrség, „mentőség" balról be, majd a mentő balra el.
Azt nem tudom, hogy az utóbbi évben hányan sérültek, vagy haltak meg ezen a helyen. Azt viszont tudom, hogy miért nem tesz semmit az önkormányzat. Mert nincs pénz! Erről a következő groteszk jelenet jut eszembe: A pap a koporsó mellett búcsúztatja a megboldogultat. Gyászbeszédében többek között azt is elmondja, hogy talán még mindig élhetne szegény, ha az illetékesek rájönnének arra, hogy a zavaros jugoszláv helyzet ehhez a kereszteződéshez képest halhatatlan istenek játszadozása az örök élet országában (bocs'' a költői túlzásért, és ha vennék maguknak a fáradtságot, és felkutatnának pénzforrásokat, melyek segítségével felszerelhetnék végre azokat az istenverte lámpákat, akkor netalántán megóvnának néhány emberéletet. De ez nem történik meg. Ellenben az illetékesek papagáj módjára, periodikusan ismételgetik: nincs pénz, nincs pénz, maj, majd... És még csak koszorút sem küldenek. Nem akarok én senkit sem bántani, megsérteni, indulatokat felkorbácsolni. De higgyék el: egy kissé már nagyon unom a hetente ablakom előtt elszáguldó és megálló mentőautó szívszaggató vijjogását.
Szalai László
KÁRPÓTLÁSI TÖRVÉNY
... és mondja igazgató úr! - mennyi a föld aranykorona értéke köbméterenként?
KANIZSA
EGY ÁLLATI
JLrfVJ x tt^Ajuri x x
Még a szájkosárból is kilóg a nyelvem.
„Azt a kutya meg a macska!"
Elköltöztek a macskák az elmúlt vasárnap a Csónakázó-tó környékéről. Saját jól felfogott érdekükben tették ezt, hiszen majdnem ezer nemes eb és gazdája szállta meg a terepet.
A Magyar Ebtenyésztők Egyesületének Nagykanizsai Szervezete országos CAC kiállítást rendezett.
Horváth Imre, a verseny egyik szervezője beszélt arról, mit is jelent kutyának és gazdájának az ilyen versenyeken való részvétel:
- Itt a kutyák országos címet nyerhetnek. A szakbírók különböző minősítést adnak, amelyek meghatározzák a kutya te-nyészértékét, és így az árát is.
Ez kimondottan küllemverseny, a kutyának a fajtajellegét nézik a standard előírások szerint. Van egy ideális típus, például a dobbermanoknál rövid, kvadrikus, temperamentumos, elegáns megjelenés. A bírák azt értékelik, mennyire közelíti meg a kutya az ideális arányokat.
A versenyen nemcsak nézni, de vásárolni is lehetett. Sok szülőnek nem kis fáradságába került csemetéit elvonszolni a kisebb-nagyobb eladó kutyakölyköktől. A szülői szigornak volt is némi alapja, hiszen a fajtiszta állatok ára 10 ezer forintnál kezdődött és valahol 25 ezer körül ért véget.
Ha vásárlásra nem is futotta, nézelődni annál többet lehetett. Majdnem 50 fajtában gyönyörködhetett a többezer látogató.
Reméljük nemcsak „egyszer lesz Kanizsán kutyavásár"!
„Minek nevezzelek?"
A fajtiszta törzskönyvezett kutyáknak van nevük, sőt nem is egy. Néhány érdekesebb név a vasárnapi kiállításról:
- Hattric'' Perestroika
- Comtesse vom Monarchenhügel
- Nyakigláb Aspirin
s
■<- Rókakergető Atok
- Cse-Zo-Szi-Szi Ahsino
- Ildiméri Huba
- Pin Up Girl Of Morningsky
- Caruso Des Terres De La Rairie
Az esernyő bizony kell! Nehogy tönkremenjen a friss dauerom.
1991. július 26. KANIZSA 27

JO NAP!
Lóra Karos!
Kanizsán a kutyák, Zalakaroson a lovak voltak a főszereplők.
Vasárnap rendezték meg az I. Zalakaros Kupa Díjugrató versenyt. Janikovich Gyula volt az egyik fő szervező és az egész rendezvény motorja:
- A viadal szerepel az országos versenynaptárban. Negyvenegy ló nevezett, két kategóriában. Az egyik a kezdő ló vagy kezdő lovas kategória, a másik pedig a nyílt verseny, ahol korlátozás nélkül lehetett nevezni. A kezdőknél az akadálymagasság 90 centiméter, míg a nyílt versenynél 100-110 centiméter.
Nagyon örülünk, hogy ennyi versenyző nevezett, hiszen a nagyobb hagyományokkal rendelkező más versenyeken sem szokott ennyi lovas összejönni.
Reméljük, sikerül hagyományt teremtenünk, ezért is szerveztünk egész napos „körítést" a verseny mellé. A majorettek, a fúvószenekar, a munkakutyabemutató, a csikósok produkciója mind-mind a közönség szórakoztatását szolgálja.
A verseny érdekessége, hogy az egészet vállalkozási alapon szerveztük, természetesen hiú remény lenne, ha mindezt a haszon reményében tennénk.
Még télen a karosi vállalkozók és az önkormányzat megegyeztek abban, hogy közösen veszünk részt a község kulturális életének szervezésében. Terveztünk sörfesztivált, kirakodóvásárt, szépségversenyt, de eddig ez az első rendezvény sajnos, ami megvalósult.
Szeretnénk a kupát hagyománnyá tenni, hasonlóan a régebbi Fenyves Kupához, ami anyagi okok miatt szűnt meg. Tervünk, hogy a verseny nemzetközi jellegét erősítsük, és rangos versenyt teremtsünk itt Zalakaroson.
Figyelőállásban
A királyi csikós, meg a világbajnok...
Már csak a ménes vagy a marhagulya hiányzott a hamisítatlan pusztai hangulathoz a csikósok bemutatója közben. A három lovas „csak úgy szőrén ülve" száguldozta körbe a pályát. Nem lehetett irigyelni a lovakat, hiszen a Kalasnyikovok durrogása semmi ahhoz képest, amit a karikásostorok csattogása jelentett.
Nem akárkik ültek a nyeregben. A tápiószentmártoni Kovács Zoltán például nem régen érkezett vissza az angol királyi udvarból:
- Tizenkét éve foglalkozom lovakkal. Csikóskodtam, két éve hajtok puszta-ötöst.
Balatonfenyvesen volt a Kettesfogathajtó világbajnokság, ott Cseh Péter barátom hajtott puszta-nyolcast. A versenyen részt vett Fülöp herceg is, aki megvette a puszta-nyolcas programot, azaz néhány bemutatóra meghívta a királyi udvarba.
Cseh Péter azonban nem tudta vállalni, így tőlem kérdezték, válla- * lom-e. Én addig csak ötöst hajtottam, de mondták, próbáljam meg a nyolcast. Összejött. így aztán kimentünk és elég nagy sikerünk volt. Rajtam kívül volt még egy ötösfogat, s két csikós. Ahogy hazajöttünk, hamarosan elmentem Németországba, ahol két hónap alatt betanítottam egy ötösfogatot... és most itt vagyok.
Kristóf Sándor másról híres:
- Bábolnán kezdtem el a szakmát 1980-ban. Lajozsmizsén dolgoztam * már egy puszta-ötössel, amikor elkezdtem a távlovaglást. Több versenyt is nyertem már, amikor tavaly Németországban elindultunk a világbaj- > nokságon. Saját pénzen neveztünk, mivel a lovasszövetség nem támogatott bennünket. Én egy „Iszákos" nevű magyar félvérrel indultam a 80 kilométeres távon. Aztán megnyertem. Utolsóként indultam és elsőnek érkeztem.
Az öccs, Kristóf Zoltán még szűkszavúbb:
- Én csak két éve kezdtem a csikóskodást. Most tanulom még a szakmát, de szeretném egyszer legyőzni a bátyámat.
Itt aztán meg is szakadt a beszélgetés, hiszen újabb bemutatóra indultak. Újra kezdődött az ostorpattogás, a lófektetés, a vágta közbeni le-fel ugrálás....
Nagy Imre
Fotók: Erdei András
Ki a kezdő? A lovas vagy a ló?
Munka után édes a pihenés...
28
KANIZSA
1991. július 26.
KERESZTREJTVENY
Jules Renard megállapítása olvasható a vízszintes 1., függőleges 14. és a vízszintes 30. sorban.
VÍZSZINTES:
1. A megfejtés első sora (zárt betűk: H. I. O. L. Y.).
14. Újkőkorszak. 15. Bekebelez. 16. Női név. 17. Összevissza ver! 18. Schönnel az elején bécsi nevezetesség. 19. Filmsztár (Richárd). 20. Pitefajta. 22. Hazai rockzenekar. 23. Y. 1. E. 24. Tudás. 25. Fiáker egynemű betűi. 26. Máltai, svéd autójel. 27. Salá-ta-kellék. 29. Azonos betűk. 30. A megfejtés befejező része (zárt betű: A.). 31. Fülke a szobában 33. Linzi sportegylet. 35. Fél répa! 36. Máltai, francia autójel. 38. Emerson, ... and Palmer (rocktrió volt). 39 Inger-felfogó képesség. 40. Bérlap rubrikája. 43. Szintén ne. 45. Ajándék ... ne nézd a fogát. 46. Kiss ... Ka-te. 47. Őzgida testrésze! 49. Félrevezető szöveg. 51. Szabadságharcos volt. 52. Tűvel dolgozik. 54. Békés megyei község. 55. Balszerencse. 56. Magyar showman (Imre). 58. Menyasszony. 59. Nyári étel. 60. Katonai öltözet. 62. Feleslegesen beszél.
FÜGGŐLEGES:
2. Vergilius eposza. 3. Franciaországi hegység. 4. ... Sommer. 5. O sole ... 6. Huta egynemű betűi. 7. Nem ... számára babér (nem nyert). 8. Számít rá. 9. Testnevelési főiskola. 10. Pálca, ford. 11. ...-
földre. 12. Fővárosi fürdőszoba-felszerelési szalon. 13. Esztelen pusztítók. 14. A megfejtés második sora (zárt betűk: Ü. Y. Ü). 17. Kettévág. 20. Margaret ... (kozmetikai márka). 21. Sérülés. 24. Tinta - angolul. 27. Varró mozdulat. 28. Ritka férfinév. 30. Zenei félhang. 32. Borítókosár. 34. Népmesék gyakori szereplője. 37. Színésznő (Márta). 41. Kikapcsolom. 42. Nitrogén, ezüst. 44. ... -Ce-Tung (volt kínai pártfőtitkár). 46. Mohamedán templom. 48. Jegyzeteltek. 50. Indián diadalmi jelvény. 51. Hellyel megtoldva zalai község. 53. Videokazetta-márka. 55.
Filmsztár (Gregory). 57. Kolozsvári részlet! 59. Farmermárka. 61. Mint a vízszintes 3''5. sz. sor. 62. Fluor, vanádi-um.
Szirovicza Miklós
Beküldendő a Renard-idé-zet. Határidő: augusztus 2.
Lapunk 28. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: „Az önhitt ember az, akit a buták kiválónak tekintenek."
A sorsoláson Balázsné Dús Edit, Inhoff Zsuzsanna, Mester Sándor, Szekeres Sándor és Wolf Éva nagykanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, amelyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Könyvajánlat
Egy amerjkai B-17-es bom-bázo bravúros kényszerleszállást hajt végre a brit partoknál. Egyenruhás pilótája azonban egyetlen túlélő társát a sikeres földretérés után tarkón lövi...
A KG 200. Hitler Fantom-lé-giereje után ered két vadászrepülő - egy angol és egy amerikai - az utolsó pillanatban leleplezik az Ulysses-tervet, amely a nácik javára fordíthatta volna a vjlágháború menetét.
A HÁTTER-repiilőkönyvek sorozatban hamarosan megjelenik. A gátrobbantók és Isten veled, Mickey Mouse.
Megvásárolható az ALMANACH Könyvesboltban!
Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Köszönjük, hogy nálunk vásárolt!
(Erdei András felvétele)
KANIZSA
1991. március 29.
29
Barcelona az olimpia előtt
A majdnem négymilliós katalán főváros az idei nyár elején szinte még hétköznapi életét éli. Az elegáns, mindig nyakkendős férfiak, a 4-5 gyereküket sétáltató büszke tartású, hollófeketehajú asszonyok megértően, látszólag békésen kerülgetik a törmelékhalmokat, az útelzáró, terelő oszlopokat. Bezzeg a turista bosszankodik, hiszen ha az útikönyv képei alapján akar tájékozódni, nem ismeri fel a helyet, ahol jár. Barcelona mindenfelé építkezik, szépítkezik: Barcelona az olimpiára készül!
Azt mondja az IBUSZ Costa Bravára telepített idegenvezetője -aki mégiscsak bennfentes már egy kicsit -, hogy a város védőszentje, Szent György is megadóan túri a szobra körül a kialakult ramazurit, hát akkor a sok Jordi (Gyuri!), mert ez a leggyakoribb férfinév a katalánok között.
Még több mint egy év van hátra az olimpiai láng fellobbanásáig, de pontos tervek alapján már nagy ütemben folyik az építkezés: a főpályaudvar előtt, a metróállomásnál, a város központjában a Cata-kumpa téren, vagy a híres Galldi által épített Szent Család temploma előtt (lásd. 1. sz. fotót!) éppen négyszintes földalatti parkolóház készül. Sajnos, a legnagyobb rombolás a turisták által igencsak látogatott gótikus várossrészben van. így aztán a Történeti Múzeum eddigi fő attrakciója, a földalatti ásatások megtekintése elvesztette vonzerejét. Az ötszörösére növelt reptér már majdnem kész, s az érkezők lenyűgözésére hatalmas pálmákat is telepítettek. Építkezés folyik a város déli peremén, a meredeken tengerbehajló 213 m magas Montjuic dombján, az 1929-ben megrendezett világkiállítás épületei körül is. Ezért az idén júniusban nem került sor az
évenkénti Nenzetközi Áruminta Vásár megrendezésére sem. Az olimpiai falut a japánok építik, 17 km-re a várostól. A 16 féle katalán nyelvű újság némelyike már azt is tudni véli, hogy a 16 ezer főt befogadó szuperkényelmú olimpiai falu mégsem ad otthont majd mindenkinek. Állítólag a szegényebb delegációk a kikötőben hajókat bérelnek és ott laknak. A népes szovjet küldöttségről meg egyenesen azt állítják, hogy mindvégig az a hajó lesz a lakhelyük, amelyikkel otthonról érkeznek. A lakóhajóknak hely van bőven, hiszen Barcelona, a Földközi-tenger harmadik legnagyobb kikötője.
Nemrégen szellőztették meg a központi madridi lapok, hogy az építkezésre, csinosításra szánt 3 milliárd dollárnyi összegből csak 5% az állami befektetés, a többi magánvállalkozók tőkéje.
Á város szívét jelző 3 folyót szimbolizáló szökőkút sem működik, éppen átépítik. Jövőre talán nem fordul elő itt az az eset, mint két éve, hogy a polgármester a következető szövegű táblát tette ki a száraz medence fölé: „Elnézést kérünk! Vízhiány miatt a szökőkút nem üzemel!" Mert hát a víz itt drága kincs. A leendő olimpikonok biztosan nehezen szokják meg, hogy a csapvíz nem iható, s az ivóvíz palackozott, akár a bor vagy a sör.
Fenn a Monjuic hegyen az olimpiai stadion már készen van, 55000 főre bővítve. (Lásd. 2. sz. fotót!)
A városatyák mindenre gondolnak, még arra is, hogy az olimpiai versenyek szabadidős sportolói a legszebbnek lássák az egész Kata-lóniát, de főképpen Barcelonát, így aztán elvontatták tatarozásra, kikötői állandó helyéről a Santa
Mariát, Kolombusz vezérhajóját, javítják a közeli világhírű kolostor libegőjét. kifestették Montserrati a Tibidábó hegyre felvivő nosztalgia villamost, hegesztők járták meg a város 16 vásárcsarnokát (mindegyikük egy kis iparttörténeti remek!), de még a 13 ezer taxis is (állítólag!) próba közlekedési dugót tartott. Nem tudok világvárosról, amelyik ennyifajta közlekedési eszközzel rendelkezne, mint ''az 1992-es olimpia színhelye. A városon belül is van átszállásos libegő, de kishajókkal, bárkákkal helyi érdekű vasúttal, fogaskerekűvel is megközelíthető a természet és az emberi kultúra e csodás kavalkádja.
Ha majd a magyar olimpiai csapat sétálni indul, s a gótikus városrész kötelező megtekintése után az „új" városrészbe ér - otthon, Budapesten érezheti magát. A városnak XIX. század végén épült palotái sorjáznak itt. Persze, aki jó megfigyelő, az azt is hamar észreveszi, hogy ezen házak sorába egy-egy arab, majd modern épület is beékelődik, de szinte észrevétlenül, stílustörési nem okozva. Felülről (de a térképen is jól láthatóan) olyan a város na-
gyobbik fele. mini egy csokoládétábla, hiszen az utcák szinte teljesen párhuzamosak, illetve derék-szögűek. Itt 10-15''Ször kevesebb a baleset, mint más világvárosban. Az okát. abban is jelölik, hogy az utcasarkokat az építészek levágták, tehát az utcakereszteződésekben jó a kilátás. Ehhez hozzájárulnak még a magas törzsű, fenségesen libbenő vaddatolya pálmák. Azon se lepődjön meg senki, ha az utcaneveket a spanyol mellett katalánul is olvashalja a névtáblákról.
Barcelona tehát készülődik. Ugyanúgy mint Sevilla, méltó emléket akar állítani annak az esztendőnek, amikor az európai ember egy új ismeretlen világrész földjére tette a lábát. S mivel tudná e mediterrán világ méltóképpen az 500. évfordulót megünnepelni? Versengéssel: a sportban, az iparban, a kultúrában. A kikötőben a 60 méter magas oszlopon álló bronz Kolombusz kitartott ujja a szárazföld felé mutat. Oda, ahonnan egy év múlva tízezrek érkeznek egy csodálatos fekvésű, élénk mozgalmas városba.
Büki Erzsébet
A MÁV Utasellátó Étterem dicsérete
Tisztelt Szerkesztőség!
Utazásaim során egy hetet töltöttem városukban. A MÁV Utasellátó Étteremben étkeztem. Méghozzá olyan színvonalon, hogy csak az elismerés hangján szólhatok róla. Udvarias, előzékeny kiszolgálás. Kitűnő a konyhájuk. Speciális, ízletes ételeket állítanak elő. S ami a lényeg: bőséges adag ételeket adnak. Sok más vendéglátóhelyeken ez nem tapasztalható. Kívánom, hogy továbbra is így folytassák. Szántó Zsuzsa üzletvezető mindent megtesz, és azon munkálkodik, fáradozik, hogy a vendégek, utaznivá-gyók megelégedéssel távozzanak el és újból térjenek vissza. Nagyon jól éreztem magam a szép, hangulatos Utasellátó Étteremben, és máskor is igényt tartok szolgáltatásukra. Köszönetemet, elismerésemet fejezem ki Szántó Zsuzsa üzletvezetőnek és a dolgozóknak.
Tisztelettel
Farkas Béla 7400 Kaposvár, Gyár u. 26/B.
IV. Tungsram Kanizsa Kupa nemzetközi sakkfesztivál
Külföldi sikerek a nemzetközi címszerző versenyeken
Közel egy hónapon át a hazai sakkélet központja volt Kanizsa, ahol negyedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi sakkfesztivált, a Tungsram Kanizsa Kupát.
A versenysorozat első szakaszában bonyolították le a nyílt versenyt, majd azután került sor a FIDE III. és FIDE II. kategóriájú nemzetközi címszerző versenyekre, amely-keken külföldi és magyar sakkozók szerepeltek.
A III. csoportban 7 országból 13 versenyző vett részt a körmérkőzéses tornán, amelyen a nemzetközi mesteri normaszint 8,5 pont volt. A II. csoportban 5 országot 15 versenyző képviselte, akiknél 10,5 pont elérése jelentette a nemzetközi mesteri normát.
- A fesztiválnak - amely ismét nagy sikert aratott - ideális feltételeket adott a Hevesi Kultúrközpont. Nagy kár, hogy az ismert jugoszláv események miatt egyrészt a minőség, másrészt a mennyiség zavarta a teljességet. Ennek ellenére úgy ítélem meg, hogy ismét bizonyítottunk, hiszen a negyedik alkalommal rendezett kupaverseny nagyszerű lehetőséget jelentett a résztvevők számára. A versenyzők jól érezték magukat, elégedetten távoztak, hiszen többen is gazdagodtak értékszámban, no és tudásban. Már most nagy örömmel mondhatom, számosan jelezték, hogy itt lesznek jövőre is, az V. Tungsram ka-nizsa Kupán. Bízom abban, hogy egy év múlva már nem lesznek külső, zavaró tényezők - hangoztatta Kiss László, a fesztivál főszervezője, aki mint a kanizsaiak edzője így folytatta: - A fesztivál számunkra is jó felmérést, remek felkészülést jelentett az OB l-es szerepléshez, a helytálláshoz. Remélem hogy a tapasztalatokat „pontosan" sikerül majd kamatoztatni.
A FIDE III. kategóriájú ne-zetközi címszerző versenyen a második, befejező szakaszban a következő érdekesebb eredmények születtek:
Perics-Titz döntetlen, Ko-nopka-Kádár 0:1., Kozlov-Krutti 1:0., Kádár-Horváth P. 0:1. (a tanítvány legyőzte a mestert), Orsó-Konopka döntetlen, Krutti-Kádár döntetlen,
A III. kategóriás verseny egyik favoritja, a német dr. Baum (szemben atlétaingben).
(Erdei András felvétele)
Rezsek-Kozlov 0:1., Horváth P.-Orsó 0:1., Titz-dr. Baum 0:1., Stajcic-Titz 0:1., Kádár-Rezsek 0:1., Orsó-Krutti döntetlen, Konopka-Horváth P. 1:0., dr. Baum-Stajcic döntetlen, Perics-Kozlov 0:1, Pat-rat-Kádár 0:1., Rezsek-Orsó 0:1., Krutti-Konopka 0:1., Markovics-dr. Baum döntetlen, Kádár-Perics döntetlen, Orsó-Patrat 1:0., Horváth P.-Krutti 1:0.
A versenybíróvá előlépett Kiss László, a Tungsram egyik éljátékosa így összegezett a sakktornáról: - Dr. Baum részére nk. mesteri normát hozott a sakktorna, amelyen Orsó M. remek hajrát vágott ki, beérte a végig vezető német versenyzőt. A gyengén kezdő favorit, Kozlov, a 2390-es értékszámmal rendelkező szovjet versenyző a hajrában
torpant meg, s csak félponttal maradt el a normaszintről. A kanizsai versenyzők közül jól mutatkozott be Kádár Gábor, a Pécsről átigazolt új szerzemény, míg Krutti jó értékszámmal iratkozott fél a nemzetközi értékszinten.
A sakktorna élcsoportja és a kanizsaiak eredményei:
A III. kategóriás versenyen dr. Baum Németország és Orsó Miklós végzett az élen 8,5-8,5 ponttal a szovjet Kozlov előtt, aki 8 pontot szerzett. Kádár 7,5 ponttal a 4., a német Titz 6,5 ponttal az 5. helyen végzett. A 6-7. helyezett csehszlovák Konopka és Horváth Péter mögött a 8. helyet szerezte meg Krutti Valér, aki 5,5 pontot gyűjtött 13 fős mezőnyben.
A versenysorozat legfőbb érdekességét a Kozlov-Konop-
Jassó bronzérmes!
Az elmúlt héten a fővárosban több országos bajnokságra is sor került, amelyen a kanizsai színeket néhány tehetséges atléta képviselte, akik jó szerepléssel hívták fel magukra a figyelmet.
A fiatal Jassó Anikó, az Olajbányász kitűnősége a felnőttek mezőnyében is remekelt, aki 400 m síkfutásban bronzérmet szerzett (ideje: 57,68 mp). A 18-19 évesek országos döntőjében Szládovics Tünde került be a fináléba, ahol 26,81 mp-es idővel a 8. helyet szerezte meg 200 m síkfutásban.
(b)
ka parti adta, amely közel 14 órai játék után döntetlennel zárult.
A FIDE II. csoportban végig hatalmas küzdelem folyt, melynek befejező fordulóiban hallatlanul éles játék alakult ki az nk. mesteri normaszint teljesítéséért. Ennek során a következő érdekesebb eredmények születtek:
Jerics-Bagonyai 0:1., Kiss P.-Horváth I. döntetlen, Horváth S.-Marschand 1:0., Kiss L.-Gerencsér 1:0., Horváth I.~ Horváth S. 0:1., Aurel-Po-rubszky G. 0:1., Porubszky G.-Bagonyai 1:0., Horváth S.-Dovzsik 1:0., Petronics-Horváth I. döntetlen, Gerencsér-Káposztás 0:1., Horváth I.-Kiss L. döntetlen, Dovzsik-Petronics 0:1., Aurel-Horváth S. 0:1., Bagonyai-Kiss P. döntetlen, De Sousa-Po-rubszky G. döntetlen, Jerics-Párkányi 1:0., Horváth S.-Ba-gonyai 0:1., Petronics-Aurel 1:0., Kiss L.-Dovzsik döntetlen, Gerencsér-Horváth I. 0:1., Aurel-Kiss L. 1:0., Dov-zsik-Gerencsér döntetlen, De Sousa-Horváth S. döntetlen, Bagonyai-Petronics döntetlen, Kiss P.-Párkányi 1:0., Horváth S.-Jerics 1:0., Petronics-De Sousa döntetlen, Kiss L.-Bagonyai döntetlen, Geren-csér-Aurel döntetlen.
Az élcsoport végeredménye:
1. Petronics (jugoszláv) 10,5, 2. De Sousa (francia) 10, 3. Horváth S. 9,5, 4. Kiss P. ésl Káposztás 8,5-8,5 6. Horváth I. 8 pont.
Kassai Zoltán, a Tungsram sakkozóinak csapatvezetője így „mérlegelt": - A sakktorna igazolta az előzetes várakozást, amelyen többen is harcba indultak az nk. mesteri normaszintért. Külön érdekesség, hogy Petronics és dr. Baum végig fej-fej mellett haladt, nagy küzdelmet folytattak. A jugoszláv fiú végülis teljesen megérdemelten célba ért, teljesítette a normaszintet, amelytől a francia versenyző fél, míg az egerszegi versenyző 1 ponttal maradt el. A mi versenyzőink közel 50 százalékos teljesítményt nyújtottak, esetenként jó benyomást keltettek.
(-logh)
1991. július 26.
KANIZSA
31
Újra az NB I-ben!
Kispályás labdarúgás
Befejeződtek a Móricz Kupa küzdelmei
Majoros Istvánné dobás közben, az egyik tavaszi bajnoki mérkőzésen (Erdei András felvétele)
Beszélgetés Majoros Istvánnéval, a Kanizsa Sörgyár női tekecsapatának játékos-edzőjével
A csapat 9 fős kerete - Majoros Istvánné, Vágvölgyiné Miklós Gabriella, Németh Gusztávné, Csillag Mária. Tuholy Jenfiné, Szentes Szilvia. Csillag Krisztina, Hornyákné Marton Hajnalka és Dolmányos Ágnes - változatlan összetételben, heti 3 foglalkozás keretében, erőnléti és pályaedzésekkel készül majd a szeptember közepén kezdődő pontvadászatra.
- Az előkészületek során férfi csapatokkal néhány edzőmérkőzést játszunk - formábahozási céllal. Az igazi megmérettetés a bajnoki rajt előtt szeptember 6-7-én csarnokunkban megrendzésre kerülő I. Holsten Kupa nemzetközi női-férfi csapat- és egyéni verseny lesz, amelyre a szervezők meghívták a német Puchheim és a horvát Pod-ravka Koprovnica együttesei mellett a BKV Előre, az FTC, a Kőbányai Sörgyár és a ZTE gárdáját is - tájékoztatott.
Az 1991/92. évi bajnokság - az országos szövetség döntése folytán - új formában zajlik majd le. Az átszervezés szerint az NB i. 12 csapatát 6-6-os beosztásban két -nyugati és keleti - csoportra osztották. A sűrített, oda-visszavágós őszi fordulókat a tavasszal rájátszás követi. A két csoport 1-3. helyzettjei mérkőznek majd meg az 1-6. helyekért, a 4-5. helyezettek pedig a 7—10. helyezésekért. A két csoport sereghajtói az NB II. bajnokaival osztályozón mérik össze tudásukat az NB l-es szereplés jogáért...
- A jelek szerint a tudás mellett komoly erőnléti és idegi harcra van kilátás, s mi ebben a küzdelemben csoprotunkban a biztos bentmaradást jelentő minimális ötödik helyet akarjuk megszerezni, ami nem lesz könnyű - bizakodott Majoros Istvánné.
A helytállás azonban nem csak a versenyzőkön múlik majd. A sikerhez folyamatosan támogató szponzorokra (a Kanizsa Sörgyár Kft. és a Murafém Kft. vonatkozásában ez biztosítottnak látszik), szilárd, aktív egyesületi és szakosztályi vezetésre (huzamos ideje beteg Hüveli Jenő SE-elnök és a gyárból eltávozott Bátori László szakosztályvezető utódlása - a teljes sportegyesületi vezetés átszervezésével, újraválasztásával párhuzamban - folyamatban van, a technikai vezető személye pedig az ügyszerető Biczó László személyében adott), valamint jó pályára (a sörgyár beruházási osztálya már lépéseket tett a szükséges felújításra) van szükség!
Tihanyi István
Vasárnap délelőtt zajlóit le Kiskanizsán a hagyományos kispályás labdarúgó Móricz Kupa idei fináléja. A döntő összecsapásokon a serdülőknél a Homokkomáromi utcai gárdát legyőzve a Rozmaring utca csapata, az ifjúsági korcsoportban a Cigány utca előzte meg az Őrtorony utcaiakat, a felnőttek kategóriájában pedig a Körmös utcai gárda diadalmaskodott a Bajcsai utca együttese felett. Képeink „Sáskaország" nagy napjáról: I. A felnőttek döntőjén a Körmös utcaiak győztes gólja előtti pillanat. 2. A felnőtt kategória győztese: a Körmös utca gárdája. 3. Az ünnepélyes eredményhirdetésen és díjkiosztáson ezúttal a sormási származású volt kanizsai olajos játékos, az NB l-es Honvéd-Kispest kitűnő labdarúgója asszisztált Kápol-nás Zoltán főszervezőnek, a Polgármesteri Hivatal sportcsoport vezetőjének.
Fotó: Erdei András
A megalakulásának 30. évfordulójához közeledő Kanizsa Sörgyár női tekecsapata tavasszal bravúros fegyvertényt hajtott végre a női teke NB II. nyugati csoportjában: nagy küzdelemben, az őszi teljesítményt felülmúlva (akkor a 2. helyen álltak) a 6 csapatból álló mezőnyben végeredményben 7 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel, a rivális pécsi BTC-t megelőzve az élen végzett, bajnok lett, s ezzel jogot szerzett arra, hogy az 1991/92. évi bajnokságban az NB I-ben szerepeljen.
A két bajnokság között, a nyári holtszezonban a sörgyárban tervezett „randevú" helyett Munkás utcai panellakásában - családi körben - beszélgettünk Majoros Istvánné játékos-edzővel, a siker egyik „kovácsával". Amaródi Zsuzsa a beszélgetés közben fel-fel szisszent, ugyanis kisebb baleset érte: bal lábának kisujja eltörött, s ezért két-három hétig táppénzre szorult.
- Az NB ll-es küzdelmeket már áprilisban befejeztük, s utána levezető edzések következtek. A bajnoki sikert a Véndiófa vendéglőben ünnepeltük meg. Itt vettük át az aranyérmeket, s támogatóink: a Kanizsa Sörgyár Kft. 20, a sörgyári független szakszervezet 30, a sportegyesület 22 ezer forintos pénzjutalmát. Ehhez járult még a már három éve bennünket szponzoráló Murafém Vas- és Fémhulladék Forgalmazó Kft. 61 ezer forint értékű sportfelszerelés jutalma. Ezután július hóra teljes pihenőt kaptak a lányok, az augusztus 2-án kezdődő felkészülésig - mondta bevezetőben.
KANIZSA
32
1991. július 26.
-^
NAPTAR
MŰSORAJÁNLÓ
100 évvel ezelőtt, 1891-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait Cimponeriu Dénes, m.kir. postaműszaki főigazgató, okleveles gépészmérnök.
Cimponeriu Dénes Nagykanizsán született 1873-ben. A Műszaki Egyetem elvégzése után a Bosnyák Államvasutaknál, majd Budapesten egy magánmérnöki irodában dolgozott. 1903-ban a m.kir. posta szolgálatába állt, ahol a budapesti igazgatóságon a postakísérleti állomáson, majd a Postaműszaki Hivatalban, később a Műszaki Főfelügyelőségen, 1909-től a Vezérigazgatóságon működött. Ez utóbbinak 1918-tól ügyosztályvezetője lett.
1927-től műszaki főigazgató és 1928-tól a központi járműtelep vezetője is egyben.
Az I. világháború alatt II. hadseregparancsnokság távirdaelőadója volt. Részt vett a bukaresti béketárgyalásokon, mint szakelőadó.
Külföldi tanulmányútjain az autóközlekedést tanulmányozta a posta vonatkozásában. Cikkei az autó és motorszaklapokban jelentek meg.
Tagja volt az Országos Automobilszakértő Bizottságnak, a Magyar Mérnökök Nemzeti Szövetségének, a Mérnöki Kamarának, a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek.
Július 27. (szombat)
20.30 óra: A Zala Táncegyüttes és a Skaldis (Hollandia) táncegyüttes közös folklór műsora, a zalakarosi szabadtéri színpadon.
Július 29. (hétfő)
21 óra: A kanizsai Bazárudvari zenei estek keretében: „Illúzió a szerelem .....". Közreműködik: Kovács Zsuzsa, Böröndi Tamás, Poór Péter. Zene: Szőcs Béla és Pálfi Attila.
Augusztus 1. (csütörtök)
15 óra: A SUPERNOVA Együttes műsora a városi strandon.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
Július 29. (hétfő)
18 és 20 órakor: mozielő-adások.
VTV-csatorna
augusztus 1. (csütörtök) 18 órától TV TÉVÉ kábelteleví-
ziós program. Programot lásd a mellékletben.
APOLLÓ FILMCENTRUM
Apolló mozi:
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. Július 26-29.: Egy ágyban az ellenséggel (amerikai, 16 éven felülieknek). Július 30-augusztus 1. Apácák a pácban (angol).
Stúdiómozi
Elpadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra.
Július 26. Egészséges erotika (magyar 16 éven felül!).
Július 27-29.: Kémek, mint mi (videó, angol vígjáték).
Július 30-augusztus 1.: A démon keze (videó, amerikai vígjáték).
Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek.
Július 26-29.: Cicciolina II. (csokoládé és banán) (videó, német).
Július 30-augusztus 1.: A nagyobb a jobb (videó, német).
Kertmozi
Mozielőadások kezdete: 21 óra.
Július 26.: Palimadár (amerikai). Július 27-28.: Ifjú Einstein (ausztrál). Július 29.: Még drágább az életed (amerikai). Július 30.: Keresztapa 3. (amerikai). Július 31.: Elit Kommando (amerikai). Augusztus I.: Reszkessetek betörők (amerikai).
Maiiné (gyermekeknek): Előadások kezdete 10 óra.
Július 26.: Folytassák az angolok (videó). Július 29-31.: A kis hableány. Augusztus 1.: Ápolandó ápolók.
Zalakarosi kertmozi:
Előadások kezdete 21 óra.
Július 26.: Rendőrakadémia 6. (amerikai). Július 27-én 22 órakor folklór műsor után: Ollókezű Edward (amerikai). Július 28.: Még drágább az életed (amerikai). Július 29.: Elit Kommando (amerikai). Július 30.: Reszkessetek betörők! (amerikai). Július 31.: Keresztapa 3. (amerikai). Augusztus I.: Filofax, avagy a sors könyve (amerikai).
APRÓHIRDETÉS
Kiskanizsán 150 négyszögöl terület, ugyanitt 10 éves lugas rendszerű szőlő eladó. Érdeklődni: autóbuszpályaudvar, Mariann Fagyizó.
Gyékényes Kossuth u. 23. szám alatti régi falusi ház gazdasági melléképülettel - közel a tsz Horgász tóhoz - eladó. Érdeklődni: Gyékényes, Hunyadi u. 15., esti órákban.
Összkomfortos másfél szobás bútorozott lakás albérletbe kiadó. Érdeklődni. Nagykanizsa, Liszt F. u. 3/B. I. em. 3. Varga László.
Nagykanizsától 6 km-re 1518 négyszögöl termő gyümölcsös szép környezetben 400 Ft/négyszögölért eladó. Dácia kombi kiutalást beszámítok. Érdeklődni: naponta 19 óra után Kiskanizsa, Bajcsai u. 37.
A Nagyakanizsai Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat megvételre hirdet bérlakásokat Nagykanizsán:
Csengery u. 33. udvari 7. számú lakás 21 m" 300.000.- I
Csányi I.. u. 20. udvari 5. s/ámú lakás 33 m2 600.000.- f
Magyar u. 30. uicai I. számú lakás 46 m2 640.000,- f
Magyar u. 30 . udvari 8. számú lakás 29 m2 200.000,- F
Vörösmarty u. 46. udvari 4. számú lakás 20 m" 200.000,- F
A felsorolt házingatlanok nyilvános árverésen kerülnek értékesítésre.
Az árverések időpontja: 1991. augusztus 7.
Az árverés pontos időpontjáról, részletes
feltételeiről az IKKV Nagykanizsa, Deák tér 5. szám alatti hirdetőtábláján kifüggesztett hirdetményből lehet tájékozódni.